Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
32.27 MB
2010-03-03 20:35:44
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
3788
8260
Rövid leírás | Teljes leírás (1.55 MB)

Zalai Közlöny 1931. 172-195. szám augusztus

Zalai Közlöny
Politikai napilap
71. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

71. árfolyam 172 uta
Nagykantzan, 1W1. augusztus 1, szombat
Am 14 BOéf
FeleMa szerkesztő: Barbarlts Lajos

llndenkl a fedélzetre!
A kormány alkotmányos érzéséről lelt tanúságot, amikor a sOrgős in* létkedétek megtételére a törvényhozástól kért felhatalmazást és ez-utiil a már megtett Intézkedések parlaraeblárls óváhsgyásál Is kéri. Snkisem vonta kétségbe, hogy a német pénzügyi válste visszahatásaként nálunk ts bekövetkezett nehézségek elhárítására a kormánynak kötelessége volt mindazokat a pénzforgalmi korlátozásokat és a\'magánjogokat Is érintő rendelkezéseket Megtenni, amelyek szükségetek voltak egyrészt a pengő körülbástyázására, másrészt a\' pénzforgalmi korlátozások közepette a gazdasági élet menetének lehelövé léteiére. A normállá gazdasági viszonyok helyreálltáig terjedő átmeneti Időben a kormánynak még Igen sok gyors elhatározással és pillanatnyi Intézkedéssel kell majd a normális gazdasági állapotra valő átmenetet előkészítenie, a külföldi pénzpiaci helyzeteknek megfelelő Intézkedéseket megtennie. Ezekre kéri a parlament felhatalmazását még pedig akként, a törvényhozás a kormány vé-írező te ellenőrző szerv gya-i* Wcrényliozás öq 33\'tagu országot ki, amely a parlamenti alatt, gyakorolni fogja a tör-venyiHWás nevében a financiális ét altotmáajros ellenőrzést.
A felhatalmazás ssflkifeesséte és Indokai fölölt a törvényhozásiét hálában a löivényjavaslat tárgyalása alkalmából vlla indul meg, amelynek •orfn a kormán éddigllnléikedései valamint a lövőben mfegteendő lépé-•<1 a nagy nyilvánosáig, a közvélemény megbíráljaalá kerülnek Igen nagy nemzeti érdek, hogy ez a vita a kélföld felé bizonyságot szolgál-
tasson a
\'otsfcait
vagy hn
werel
"ítajt tarfjá< « vita man Pétt^ylíé\'1
WZ törvényhozás érett-\' tságáről te arról a Sről, amellyel ez a ország szembe tud ""zi gazdasági krt-... Hiszen mindenki Várfsban közeli befejezés ázok a tárgyalások, Idiejáratu kincstári segíteni orazágun-Icsön véglegesítése előfeltétele a nor-retidre vak) hama-Már csak a köl-valő tekintettel la az, hogy az ország és politikai kdn szóét mutassa. Ennél mondható, hogy a \' parlament az első ija mutatni a fel-ívJSvsslat tárgya-Sénklsem gondol
alkalmával\' hallgasson fa élteméül pártok ;ályalkat és klfdgásai-laságpolltikai mód-De arra igenis iz ország, hogy ez n meg szorosan a helyiéit meg-
mentésére megtett és ezután Is megteendő Intézkedések megbeszélésének keretében, hdfey tehártárgyllagos és szakszerű legyen, de ne-\' csapjon át tzokon a kereteken, amelyeket a nemzet létfenntartása és a gazdasági helyzet megmentése szab a gondolkozó hazafi elé. Az ellenzéki pártok-bak módjukban áll e vita során kri-
tikátokat és ellenlavaslatalkst felsorolni és megindokolni. Pe óvakodjanak áltól, hogy a vita szenvedé-lyessége és féktelensége künn a nagyvilágban ártalmára válhassék ■ nagy "tözös púinak: a külföldről várt sé-l\' étvényeSA lésének. A lg pergőtüzében állunk, meo-kell mindenáron gazdasági élet-
ebben a mentő-tevékenyen részt venni, azt megnehezíteni ét üelessége az egész tOr-ik pártpolitikai különbség ország nem is kételkedik J\'ft u] Magyar parlament ■ errt a magaslatra.
..............
Halálra ítélt egy dolgát tteriészt a kecskeméti Wrvény&xék
A vádlottak vendégOl látták áldozatukat,,*kit ott halálra ruadosfak áa I
a vasúti s(nekre
ott halálra rugdostak és holttestét
fektették . I ^TTT^r .
Kecskemét, Jullus 8t (Éjszakai rddtójelentés) Oeorgiev Illés kecskeméti bolgár kertész mindenáron meg akarta szerezni kon-kurrense, Marlriov Antal bolgárkertész földjét, mire elhatározta, hogy Marlnovot meggyilkoltatja. Oeorgiev lelbujtására Gera István 124 éves földműves, ez év tavaszán vacsorára látta\'vendégül Marlnovot. A vacsorán Oeorgiev ét Qeseff Ká<
Vacsora kőiben Oera öjszeszólai-koiást provokált Marinov Antallal; mire
1 ^rr^hínS"
ren esetien emberre rohantak, *
földre teperték és addig rugdosták t fejét, mtg kt nem steirMtkj.
A holttestet t*l leskán, kivitték a vasúti töltésre, a sl-, nekre fektettek és egy sze-
,„r_________ és <*y
milyvonat keroziw te ment
H Birodalmi Bank 15 szávalókra emelte
Mgra gyanakodott te csak napok múlva oertlft ki, hogy kegyetlen hidegvérrel el kövelelt gyilkosság történt. A kecskeméti törvényszék pénteken
Oeorgiev IIMatMtéMltall halálra, Oera Istvánt életfogytiglani legyháyra* Oe#eft Károlyt pedlgegy év|bértOn-itflte.
MMláMMMMWMHMIMIIMM
Nincs szó a német műkincse* elzálogosításáról — Mussolini: .1982-ben eldől, bo] pusztul-e vagy megujul a civilizáció- — Pawei: „AftiUHios gazdasági telléndOlés ke*
fonttal osflkkenttk az angol kSlteégvatist
hogy el-kezdAdlk"
KBzal aaáussillió
Uertln, Juttum SÍ
É" szakai rddlijetenlés) A Bank főtanácsa r dr. elnöklete alatt tartott, melyen fontot hoztak a teljes fizetési forgalom helyreállítása érdekében.
Kaeta a némát müMncttnti adandó francia Ammmw
Berlin, Jallas 31 Berlini politikai körökben lehetet* lennek é* tárgyalásra egyáltalán nem is érdemesnek Jelölik meg a Hávas ügynöks^ részétől nyilvánosságra hozott hlrtaztdést. amely aterint a francia műkereskedők javasolták, hogy a német műkincsek egy részének elzálogosítása ellenében Franciaország egymilliárd frank kölcsönt nyújtana Németországnak.
Berlin, Jullus M (Ejmkai rddtójelentés) A Német Birodalmi Bank augusitus elsejei hatállyal.a leszámítolási kamatlábat 10-ről 15 százalékra, a lombard kamatlábat 15-ről HT/o-ra emelte fel.
97°/o-oa 6rlM hányszor
Berlin, lifflaí 31 A belföldi buza lávára fa\' Mtei kényszert az 1931/32. termelésiéire
97o/i>-ban állapították meg, A felemelt őrlési kényszer augusztus 15-án íép életbe. Az augusztus 1-15 közti Időre 6OO/0 os őritel kényszert állapítottak meg.
Hogyan irM/naj^y
PárK lullas 31 ! Mussolini a párisi Annales cimn folyóiratban cikket irt. amelyben többek között azi mondja, hpgy .) i az. 1832é* döntő tesz sor-1 sunk felett, Jfcár rossz, akár
van szó,.mint
Nem kisebb arról, hogy a
vagy elpusztulja* Ai ösazeoi elöl való meóekOléa egyik útját fioover-terv mutatta nw, . másik ul h békének legalább 10 évre való
SutlypA a* angol
AtWtno* Rniit-ndukdá, mulktiMlkUII bíztotli.
A takarékossági bizottság 66 5 millió fontot a munkanélküli biztosítások
A Darmstadter und National Bank az általános fizetési forgatom helyreállításával ismét m«gnyil|a a pénztárait és korlátlanul teljesít minden
fizetési
éa Oogyan
HÍ ••■■■. biztosítása. Ebből a szempontból Igen nagy jelentősége van az 1932 február: másodikára egybehívott . leszerelési értekezletnek, melynek sikerétől az egész emberiség sorsa Agg.
Ixmdoii, Jollua 31 Dawes tábornok; Atn^itk Wndoní nagykövete a Daily Express-ben közölt nyilatkozatába a mg depresszió-hullám közeli megfordulását és általános gazdasági Tellendfllés kezdetét jósolja. I ,
fft flelyxet
fhmtUU * UthaUron
. (Éjszakai rddtijeltntés) A parlament részéről kiküldött takarékossági bizottság pénteki Jelentésében nak iléll át angol pénzűm \' \' zciet és ezért évi 96* SÍ megtakarítást javasol, amelybe* se rán számításba veszt
a hadsereg és a tisztviselők ffzfetéK&k lesrállltáWtí
felentelisére, valamint útépítési, város-ditáoL\'
Elnapolták az angol alsóházat
rundon, Jnllüa 31 (Éjszakai rádiójelentés>1 fVrtteken
ZALAI KÖZLÖNY
1831. augusztus 4.
az angol alsóházai október 20-ig elnapollak. A pénteki Ülésen Henderson kijelentette, hogy az angol kormány rokonszenvez az állandó kisebbségi bizottság felállításának tervével, amelyet nemrégen 81 képviselő sürgetett A kormány azonban nem kötelezheti magát arra, hogy a bizottság felállítását már a népszövet-
ség legközelebbi ülésén szóvá teszi.
MacDonald miniszterelnök a berlini targyalások eredményéről számolt be, majd bejelentette, hogy a Nemzetközi Fizetések Bankja ittál felállított bizottság már munkához lálott és rövidesen elö lógja terjeszteni megállapításait.

Nem emelik fel a házadót
Építkezések ízi márt szabadok a takarékbetétek
Budapest, Jullus 31 Varga Imre pénzügyi államtitkár egy küldöttség elölt kijelentette, bogy a kormány tudatában van a kereskedelem és ipar nehéz helyzetének éppen a bérfizetések szempontjából és ezért közölte, hogy a kormány a háztulajdon megadóztatásának tervét elejtette
A betétekből Uhrí Hztinl épit-ktzétl Bzámlákat
Budapest, j ollós SÍ (MTI) A pénzügyminiszter a 4100 M. E. az. rendeleférlelmében hozzá-
Klt ahhoz, bogy ha valakinek már amatban lévő építkezésével kapcsolatban a vállalkozó számára fizetést kell teljesítenie, e célból a pénzintézeteknél lévő betétkövetelését iga-
zolt munkabérek fedezésére, továbbá igazolt anyag-szükségletre a vállalati összegre eddig teljesített kifizetések és a befejezésig hátralévő munkák megjelölése mellett akadálytalanul folyósítani lehet.
A tizede lárva marad
Budapest, Jullus 31 A tőzsdetanács elrendelte, hogy az érték-tőzsde augusztus 14-ig zárva maradjon.
A házbért
minden ellenkező magyarázattal szemben mindazok a betétesek, akik szolgálati Illetményként lakbért nem kapnak, betéteikből fizethetik, átutalással. (Közszolgálati alkalmazottak csak az esetleges lakbér-differenciát igényelhetik a bankbetétekből)
Mától fogva 15 órás üléseken tárgyalják a felhatalmazási Javaslatot
Szilágyi Lajos és Qaál Oaszton összecsapása nagy vihart és egy lovagias ügyet Idézett eló a Házban
Budapest, jallus 81 A képviselőház pénteki Ölése bővelkedett zajos és viharos jelentekben. A tárgyalás napirend előtti felszólalásul kezdődött. Mojzes János a földreform utján juttatott váltság-földek árának leszállítását kérte, mire Wekerle Sándor pénzügyminiszter kijelentette, hogy a nehézségeket ismeri és módot keres a megfelelő megoldásra. Mojzes János felszólalása és a pénzügyminiszter válasza közben
több ízben volt zajos szóváltás a kormánypárt és az
ellenzék kOzfttt, amely fokozódott
akkor, amikor Fábián Béla mentelmi ügyének tárgyalására került a sor, akit a mentelmi bizottság egyik ülése során tett kijelentéséért a Ház megkövetésére kérte utasítani. A kérdés körül nagy vita volt, heves közbeszólások hangzottak el mindkét oldalon. Az elnök egyeseket rendre utasított. Végül a Ház a mentelmi bizottság javaslatát fogadta el. Az Izgalom csak akkor ült el, amikor megkezdődött
a fnlfaiialtaaxtlMl iörvíny-/avamlaí
vitája. Lázár Miklós a kormány gazdasági politikáját bírálta és nem fogadta el a javaslatot. Szilágyi Lajos kijelentette, hogy a multak tanulságai alapján a jövőben Bethlen István gróf politikáját kívánja támogatni.
A szanálási törvényjavaslat tárgya-lása során élesen a kormány ellen fordult, a kormány azonban, akkor beígéri intézkedéseit eredményesen végre is hajtotta. A választások előtt Qaál Oaazton is olyan kijelentést tett, hogy .Isten ments attól, hogy Bethlen István elhagyja a helyét".
A javaslatot nem fogadta el. Peyer Karoly hangoztatta, hogy a takarékpénztárakba vetett hitei nem szabad megingatni. Pártja megoizásaból bejelentette, hogy a 33-as bizottságban nem kívánnak részt venni. A Javaslatot nem fogadta eL
Az elnök ezután bejelentette, hogy Temesváry Imre és tarul Indítványt tettek az üléseknek napi 16 órában való megállapítására.
(Nagy zaj a baloldalon). A HJz legközelebbi üléséi szombaton 9 órakor tartja. Az ülés fél hét órakor ért véget.
Lsvaglas Bf|
A 8 Órai Újság Írja: A képviselőház mai ülésen Szilagyi Lajos sértő kifejezesse! illene üuál Gasztont. Oaát Q is tton ezért Eckhardt Tibor és Farkas Tibor utján provokáitatta Szilágyi Lajost.
Ezután élesen szembefordult a független kisgazdapárt választási sgltá-ciójival és azt hangoztatta, hogy az
az urgyűlöletet szolgálta.
. \'1 Ltjos beszédére, amely (ó zajban és viharos Jeleneteit között folyt le, Oaál (Jászlon válaszolt és Szilágyi Ltjos eddigi közszereplésével foglalkozva, öt politikai kaméleonnak
minősítette, majd kijelentette, hogy pártatlanságáért egy hajszálnyit sem ad és felmentve érzi magát az alól, hogy Silágyt Lajos támadásaival szemben védekezzék.
Amikor Oaál Oaszton beszédét befejezte és sz ellenzék tagjai a teremből kivonulóban voltak, Szilágyi Lajos Így kiáltott fel: Közönséges svindler. Az ellenzéknek még a teremben lévő tagjai leiháborodva tiltakoztak. Szilágyi Lajos erre azt mondotta, bogy Oaál Oaszton csalt, mert hamisan olvasta fel a naplót. A következő felszólaló Lakatos Gyula volt, aki elitélte azt, hogy a képviselőház személyeskedéssel tölti az idejéL Utalt ezután arra, hogy az ellenzéki képviselők ls elfogadták a javaslatot, mert azt az ország érdekében valónak ismerték el. Hangsúlyozta, hogy
a kormány európai méretben la szolid gazdálkodást fejtett kL
Ezután sz elnök szünetet rendelt eL Szünet után Fábián Béla azt kívánta, hogy minél elóbb adja vissza a kormány mindenkinek pénze feletti rendelkezése Jogát. A belétek több mint fele 5000 pengőn aluli, ami azt bizonyltja, hogy
a kispolgárok takarékoskodtak.
Látogatás a Balatonbogláron nyaraló kanizsai Iskolás leánykák között
Nagykanizsa, Julim 31
Juliua 17. ót* eeokoládébarnára \'ült 7—10 éves leánykák nyaralnak dr. Krátky litván polgármester éa a nagykanizsai mlaszlósnővérek Jóvoltából Balatonbogtáron, a mlsezlósnővérek nyaralójában. Huszonnégy nagykanizsai, szegénysora elemi Iskolás kislány élvezi nap-nap után a nyaralás örömeit A friss balatoni levegő, a néha kissé csípős izét, as Udttő víz és a ho-mokttlrdó alig két hét alatt letörölték az Itthoni nélkülözés, a nedves, rossz lakás és a gyenge táplálkozás sápadtságát a vézna Us arcokról, hogy ráfessék eró teljes vonásokkal az egészség barnásptros színét
Három napot töltöttem s leánykák között, hogy betekintést nyerjek életmódjukba, amelynél lobbat és kellemesebbet el sem lehetne képzelni részükre. A modem, villannyal, vízvezetékkel leiszereit, hatalmas mlssilósházban élnek a kicsinyek, akik a bőséges táplálkozás következtében hihetetlen változáson estek keresztül. A kanizsai mlsszlóshás két nővére viseli gondjukat. Egyikük állandóan a gyormekekket tartózkodik, a másik pedig az élelmezési gondokat viseli vállain. Szombaton-kint a missziót ház Wnóknóje Is kilátogat s nyaralóba. Természetesen sohs-sem érkezik Sres késsel. A hatalmas csomagokból mindig előkerül valami keüemes kis meglepetés, gyümölcs, ksláes és egyéb Jó dolog.
A kis nyaralók napirendje a követ-kesó: reggel Ml 8 ónkor szentmise a mlsszlósnyaraló kápolnájában, utána reggeli, ami egy nagy bögre kávéból és Jókora ksréTkenyérból áll Az egész délelőtt Játékkal malik el. TH órára
mindenki kap egy darab lekvároske-
nyeret. A nagyobb _________
nét Is segédkeinek. Ebédre levest, husi, lózetéket kapnak. Az evőeszközét mindenki maga mosogatja el, még pedig síelve, mert utána azonnal Indulnak a strandra, ahol vidám fürdőzéssel és a homokban való hanourozással tötUk el s délutánt Este 6 óráig tart a vidám éleL Ekkor sietve öltözés következik, mert pontosan 7 órakor vacsora.
A leánykák a legnagyobb elragadtatás hangján nyilatkoznak a nyaralásról. Ragyogó szemekkel beszélnek a türdés örömeiről. Sajnálják, hogy már augusztus 5-én haza kell Jönntök, mert legalább szeptember 1-lg szeretnének meg ottmaradnL
A kanizsai szülök nyugodtak lehetnek, a kicsinyeknek nincs semmi bajuk és ugy megerősödtek s nyaralás alatt, hogy Itthon alig fognak rájuk Ismerni. A hervadásnak Indult kis emberpalánták ul erőre kapva indulnak a kővetkező Iskolai évnek, hála a város megértő polgármesterének és a MUszlósház
aranyszívű főnöknőjének.
| M. Hárít
— Ha Budapestre utazik első utja legyen a fényesen átalakított és kibővített Hungária Fürdőbe (Budapest, VII., Dűhány-U. 44.) menni. Ott már reggel 5 órakor nyitnak és 1.40 pengőért nemcsak megfűrödhet, hanem Jól meg ls reggelizhet.
Az adósok védelme az árveréseknél
Folyton hallani panaszokat amiatt, hogy az árverések alkalmával az Ingóságok, a földek és házak potom áron kerülnek eladásra éa hogy az árverési költségek is felemésztik az árverési vételár nagy részét Ezek a panaszok túlnyomóan Jogosak, mert a csekély árverési vételár mellett az adós vagyona elúszik, de adósságai mégsem csökkennek. Maguk az adósok nem igen tudják, hogy a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló uj törvényben több szabály van, amely az adósok védelmére szolgál. Ezeket Ismertetjük az alábbiakban : Az uj törvény módot ad az adósoknak arra, hogy vagyonuknak el-prédálását az árveréseken megakadályozzák. Ha ingatlanról van szó és az árverési hirdetményben meg-állspitott kikiáltási ár az ingatlan valódi értékéhez képest nagyon alacsony, ugy, bogy a végrehajtást szenvedő adós legkésőbben a kitűzött árverési napon megelőző harmincadik napon kérheti a bíróságnál, hogy szakértó meghallgatásával állapítsa meg sz ingatlan értékél és ezt vegye kikiáltási árnak. Ingóság elárverezése cselén pedig a tárgyalást megelőző tizedik napon kérheti az adós a bíróságtól, hogy küldjön Id az árverésre szakértői, akinek leiadata megállapítani az ingóság rendes forgalmi árát. Ha ilyen szakértői becslés történt, ugy az Ingóságokat a szakértői becsár egy harmadrészén alul, ingatlanokat pedig annak felén, vagy kétharmidrészén alul eladni nem Kbet. Ez még mindig nagyobb ár, mini amikor a valódi érték tized- vagy huszadrészéért kótyavetyélik el az árveréseken az adós vagyonát Ha a mezőgazdaság, vagy kisipar kOiébe tartozó ingóságok kerülnek árverésre, még szakértő kiküldése sem szükséges, hanem elég, ba az adós helyhalósági bizonyítványt szerez és az árvetés megtartása előtt ezzel igazolja az Ingóságok értékét
Ha lefoglalt terményt akarnak elárverezni, ugy jogában áll az adósnak az uj törvény szerint a terményt piaci, vagy tőzsdei árban szabadkézbői eladni. Ha talál olyan vevőt, aki az adós búzáját, vagy egyéb lefoglalt terményét a piád árnak legalább kilenctized részét kitevő árért megveszi és készpénzzel kifizeti, ugy jelentkezzék ezzel s pénzzel a végrehajtónál. vagy a rendörségnél avagy a községi elöljáróságnál, akik elintézik a dolgot a végrehajtóval.
Sokszor előfordul, hogy az árverésen egy tételben bocsátanak eladásra nagyobb mennyiségű terményt, gabonát vagy egyebei, amire nem akad elég vevő, mivel kevés embernek van Ilyen nagyobb meny-nyiségre elég pénze. Ilyenkor az árverésen kérheti az adós, hogy a terményeket kisebb tételekben bocsássák eladásra. Ugysnezt kérheti, amikor több bútordarabot együttesen akarnak elárverezni. De ingatlanoknál is előfordul sokszor, hogy célszerűbb az adós birtokát részletekben eladásra bocsátani, mert apróbb parcellákra több a vételképes vevő. Ezérl az uj törvény megengedi az adósnak, hogy a részletekben való -rverésl eladást kérje. De ezt a megosztott árverést az árverési határnapot megelőző harmincadik napon kell a bíróságtól kérni.
Az utóbbi hónapokban az ingóságra vezeteti foglalások száma lényegesen megcsapanl. Ennek egyik legfőbb oka az, hogy az uj lörvény a hitelezőtől megkívánja, hogy a végrehajtó diját és kiadását előre
1931. üfflgfeg L
fizesse meg. Ezéit sok hitelező inkább nem foglaltat, semhogy a kétes likért) végrehajtásra még készpénzt is költsön. Az uj törvény azonban az ügyvédi költségek dolgában is megkönnyíti az adói helyzetét. Eddig az ügyvéd az árverés költségeit feltétlenül megkapta, sőt tobb hitelező esetén valamennyi hitelező ügyvédje is, ha annyi vételár folyt is csak be, amennyiből az ügyvédi költségek kikerültek, Így az ügyvédi költség gvakrvn felemésztette az egész árverési vételárat, ugy, hogy a hitelező követelésének törlesztésére semmi pénz sem maradt fenn. Most már sz uj törvény szerint csak akkor jár költség az ügyvédnek, ba az árverési vételárból ügyfelének Is jut valami ; a többi hitelező ügyvédje pedig az ilyen árverésen nem keres semmit. E helyes rendelkezés folytán a jövőben el fognak maradni azok a végrehajtások, amelyeket eddigelé csupán az ügyvédi köllsteek behajtása végett tűztek ki. Ezt a lelkiismeretes ügyvédek eddig Mm igen tették meg, de azért — sajnos —
rkran előfordult az Ilyen eljárás is maga az ügyvédi kar volt az, amely az Ilyen eseteket legyeimi bl-rőság utján szigorúan megtorolta, ba ezek az esetek tudomására jutottak.
h ingatlanok árverésének csök kentésére fog vezetni u Is, hogy 25 pengőn aluli Összegért ingatlanra iem leizálogot bejegyezni, sem végrehajtást vezetni egyáltalán nem lehet. A már bejegyzett Jelzálogok alapján ezentúl is lehet végrehajtást kérni, ha a követelés nem is nagyobb mint 2S pengő. Ingóságokra ugyan lehet majd a jövőben ls 29 pengőn aluli követelésekre végrehajtást vezetni, de ezt nem külön végrehajtó, hanem a községi elöljáró foganatosltja, ami a ^végrehajtás költségeit lényegesen
■ Mindezekből látható, mány és « törvényhozás törekedett az adóa megvédésért Min. den olyan károsodással szemben, •melyet valamiképen el lehet hárítani Persze oly messzire nem lehetett elmenni, hogy a törvény beszüntesse az árveréseket, mert hiszen ez a jövőbení lehetetlenné lette volna a hitelt Amit azonban lehetett, azt megtette az n| törvény a bajbajutottak érdekébea és most már ezeknek a dolga, boff Jogaikkal éljenek Is. Ha e célból az adós ügyvédre nem akar költeni, ugy menjen el a bíróság panaszirodájába, ahol szóbeli kMmeit jegyzStönyvbe veszik és kitanítják arra, hogy mit kell lennie.
Ugyancsak igen nagyjelentőségű adósvédelmi rendelkezéseket tartalmaz a földteherrendezési törvényjavaslat is, melyek közül a leglényegesebb az, hogy a teherrendezési tárgyalás elrendelése esetén három hónapon belül sem az adós Ingatlanára, sem pedig mezőgazdasági (elszerelésére árverést kitűzni nem Jehet és ha már ki volna tűzve az árverés, azt három hónapi határidőre W keH tolni.
- ■ » ■» - -1 "u~.rijxrLruvxj^vnj%nj>-njxrL*i
IdAjáris
A unrkanlaat arteorotóflel mmf-"DM Istwtliik! Pénteken a kimár-*««: R*ct*> r Mm +IW. détatin 1 »*« +MI, Mt« 8 áfakor +19.
K/Mm : Reggel és délben telbOa, este "«SU égboltozat
S**"rúny: Reggel étzikayugat. délben
éwaklwlet, este idltMd.
(B/uUat rödU/OmtM » ■ Haamlá
il«l !»«*•.« |«lMtl Mte M é» Mubta MM*, ■•■■«..
•out.
ZALAI KOZLONT
A pacsai országúton kigyulladt Bosnyák Géza felsőházi tag autója
A soffSr UltkjtUnlHt megakadályozta a nagyobb *x*rencaitUn»U*i
nyitotta a gépház fedelét. Ebben a pillanatban hatalmas láng csapott kl a gépházból A sofför nem vesztette el Itlekjelenetét, hanem odaugorva a
Pacsa, Julius 31 (Tudósítónk telefonjelentése) Szerencsés kimenetelű országul! autóbaleset történi Bosnyák G:za felsőházi tag, misefái földbirtokossal és családjával.
Bosnyák Oéza ma, pénteken, egy somon megyei ismerősénél volt látogatóban, ahonnan családiéval együtt autón igyekezett vissza Misefára. A zalaapáti emelkedés után a sofför észrevette, hogy szelepdugulás történt, ezt azonban rövidesen rendbehozta, mire az autó továbh ment.
Alig tettek meg azonban 5 kilométert, amikor a pacsai országukra égett gummlszagra lett figyelmes Fejes Sándor sofför. Nyomban megállította az au\'ót és leszállva, fel-
solfőraléshez, Bosnyák Oéza két kis gyermekét kiragadta az ülésről, ma|d kiszállította a csukott kocsiból a földbirtokost és a feleségét.
A sofför megpróbálta eloltani a tüzet, azonban nem sikerüli, a gépház teljesen tönkrement. A „hajótöröttek" ezután a közeli Andorházán lakó Szentmlhdfyl Dezső földbirtokos autóján tértek haza.
Az autótűzet eddigi fellevés szerint a kábelelosztóra kicsöpögő benzintől szármaió rövidzárlat, vagy pedig a poriautóban meggyulladt benzin idézte dö.
Nyári árukat
olcsón vehetünk
Singeméi.
Érdemes megtekinteni!
NAPI HÍREK
Közmunkát, tatarozást kér a nagykanizsai munkanélküliség
A nagyobb építkezések félben maradásával kisebb munkákat adnak kl a vidéki városok
Nagykanlsaa, Juttus 31
Az egész világ gazdsaágl életére nehezedő kritikus atmoszféra az eddiginél la sürgetőbb problémává tette azoknak a szerencsétlen embertársainknak ügyét, akik önhibájukon kívül munka nélkül maradva, sokszor nagy családok mindennapi betevőjéről sem tudnak gondoskodni.
Nagykanizsán a munkanélküliség nem öltölt nagyobb méreteket, mindazonáltal, főként az utolsó hetek kedvezőtlen viszonyai közepette, itt sem lehet szó nélkül elmenni a kérdés mellett. Gyökeres segítségről — tudjuk — nem lehet szó, hiszen a hatalmas Amerika, a győztes AngUa is a magyarországinál aránylag sokkal súlyosabb munkanélküliséggel küzdenek. Enyhíteni azonban Nagy-kanizaán is keli minden lehető módon a nélkülözés okozta szenvedéseket. KülOnösképen kell ma, amikor a falat kenyér gondja a munkában, álláaban lévőkre is ijesztő gondként nehezedik.
Nagykanizsa város vezetőségének minden ténykedését őszinte szociális érzés és a segítés mindenkori jó-szándéku törekvése hatja áL Biztosak vagyunk benne, hogy ez a városi vezetőség a mai súlyos napokban is
fog módot találni, hogy meghallgassa a nyomorúságnak e sorokon át feléje kiálló kérő szavát és gondoskodjék bármi lehető közmunkával a súlyos helyzet pillanatnyi enyhítéséről.
Itt van Kaposvár példája I Épen tegnap adták kl 12 iparosnak a kaposvári Osszea városi iskolaépületek tatarozásának munkálatait. A kőművestől a villanyszerelőig minden épitési iparágban kapott ezzel munkát egy csomó dolgos kéz. Ugyanígy Igyekszenek más városok is épületeik tatarozását, útjaik javitását és hasonló kisebb napi munkákat most kiadni, hogy ezzel a súlyos napok elviselését valamelyest lehetővé tegyék, munka árán egy-egy darab kenyér biztosításával.
Ha Nagykanizsa város szociális megértéssel tele vezetősége körülnéz a város portáján, bizonyára ott is akad még egy és más rendbehozni való és alud reájuk fedezet is. Ma, amikor a nagy középitkezések (laktanya, kórház) és a magánépitkezés is szünetelnek a pénzviszonyok miatt, fokozott szűkség van minden, akármilyen csekély munkára is, ami szerszámot és kenyeret adhat pár napra a munkanélkűl maradt kezekbe.
NAPIREND
XufHutHS I, szombat
Róm. katolikus: V. Péter. Protestáns:
V. Péter. Izraelita : Ab. hó li •
Városi Színház. .Korvetlkspttán\'. vigjtték ás négy rsgyogí IdegtWtí
Oytaresartárf «JJ*tt szolgálati L bó végéig • .Megváltó" gyéfysséftáf Eruébet tér 21.
Otatar46 ayttva raggal 6ór 6 áfáig (bátio, sastds, péntek .... MdM **és« aap níknek). Tel.: í-tfc
— Porclunknla-bucsu. A Szent-ferencrend nagy ünnepnapja és t katholikus egyház nagy búcsúja holnap, vasárnap zajlik le a nagykanizsai ferenciek plébánia templomában. Az ünnep voltaképen már ma délután kezdődik. Ebből az alkalomból a plébánia templomban nagy előkészületeket tettek, hogy minél több hívőnek módjában legyen a szentségekhez járulni Az Istentiszteletek sorrendje a következő: ma, szombaton, este 6 órakor rövid beszéd után litánia, vasárnap 10 órakor a szentbeszédet és ünnepélyes szentmisét P. Deák Szulplc háztőnök-plébános végzi. Délután 8 órakor litánia a vidéki hívek részére, este 6 órakor Mlholcsek Miklós atya szentbeszédet mond, amely után litánia és áldás fejezi be a bucsut. A bucsu elnyer-hetési Ideje szombaton déli 12 órától vasárnap éjféli 12 óráig tart.
PássztfateM* korlátozása
Külföldre csak az 1. te. postahivatalnál tehát péml föladat
Nagykanizsa, Julius 81
Mint jelentettük, az egy utalványon külföldre feladható Összeget előbb 200, most pedig 100 pengőben szabták meg. Most arról értesülünk, hogy mától kezdve külföldre szánt pánz-koldeményt csak az 1. sz. postahivatalnál lehel feladni. A 2. sz. pályaudvari (mozgó) postán és a 3. sz. kiskanlzaai postán tehát külföldre szóló utalványokat nem vesznek fel.
— Dorfmelster-freskók egy zalai kOzséfben. Mikes János szombathelyi püspök a Műemlékek Országos Bizottságinak felhívta figyelmét, hogy a zalamegyei Nova\' Községben van egy szép bárokkstlla katholikus templom, melynek mennyezetén a híres soproni Dorfmelster festőművész feskói láthatók és amely templom sürgős restaurálásra szórni. A Műemlékek Országos Bizottsága kiküldte Waelder Gyula műegyetemi tanárt, tekintse meg a műemléket és tegyen javaslatot a restaurációra vonatkozólag.
— A Nemzeti Munkavédelem nagykanizsai körletének ügyeiben három napon át Nagykanizsán tartózkodott Mlkavlch László ny. ezredes, a kaposvári Nemzeti Munkavédelmi Hivatal vezetője, aki dr. Tholway Zsigmond postafőnökkel beható tárgyalisokat folytatott az NMV nagykanizsai szervezését illetőleg.
— Szigetvár ünnepli felszabadulását. Augusztus 20 án lesz tiz esztendeje annsk, hogy Szigetvár a szerb megszállás alól felszabadult. Szigetvár közönsége is fényes ünnepség keretében szándékozik a felszabadulás tízéves évfordulóját megünnepelni.
— Siessünk Slngerhez, mert ott csekély pénzért kapunk nyári ruhát.
ZALAI KÖZLÖNY
1831. augusztus 4.
• Augusztus uombat
Ruguulia 8., «MÍrn«p
Harry CleOitte
Játékában a kgmagsubt) foka élvezet gvOnjórkodnl K Imnfi partnere:
Haos Junkcrmann a »épa«ertl karakterszínész i tfiuetepbcn:
Korvettkapitány
Vígjáték 8 teW. BauélS, suélMllai.
Főszereplők:
Harry Lledtke, Marii Paudler, Frítz Kamuért, Lla Etbenschfltx,
Hana Junkarmann. Ragyogó ktegéutiA műsor: Miki, a nngoPMiliéu.
I«r álnak a uámyiaok. Híradó.
Mlrttk ■ Saéoheayi-tárl tNfikMbMéka
Nagykaaixaa, Jullus 81 Péntekre virradóra ismeretlen tettelek betörtek a Széchenyi-tér 4. sz. ház előtt lévő trafikosbódéba, melynek lefeszítették a külső lakattál, álkulccsal kinyitották az ajtó két zárját éa a bódéból mintegy 100 pengfl értékű tinóm cigarettát és néhány pengő készpénzt elvittek.
A betörést pénteken reggel 7 óra Újban özv. Szollár latvánné, a trafik tulajdonosnője fedezte fel. Nyomban detektívek mentek Id a betörés színhelyére. Egyes jelekből a rendőrség arra a meggyőződésre jutott, hogy ebben az esetben is fiatalkorú betörőkkel áll szemben.
A trafik biztosítva volt és Így a kár részben megtérül.
=■ Törhetetlen ameri-kat gramofonlemezek, ki tűnd táncfelvételekkel p 1-30 Tranadanubia, Ceengery-ut 6.
— A legjobb befektetés, ha a Schlttz Áruházba viszi pénzét, itt betétzárolás nincs, mlndenld annyit vehet, amennyit akar, leszállított Schűtx árakon.
Végrendeletet lopott a betörő
Nagykanizsa, Jullus 81 Becsehely községben ismeretlen tettes behatolt Özvegy Böjti Pálné lakásába, amíg a háziasszony távol volt. Felfeszítette ss asztaifiókat és abból ellopott 1910 pengi készpénzt, három becsehelyi lakosnak Összesen 150 pengőről kiállított adóslevelét, továbbá elvitte a néhai Böjti Pál által felesége javára irt végrendeletet. A csendőrség erélyes nyomozást indított a lettes kézrekeritésére. Bojtiné számára érzékeny kárt jelent a végrendelet ellopása is.
Szombaton és vasárnap
i Markó-féie vendéglőben Abonnensek felvétetnek.
Aki 18. évét betölti,
Jelentkezni tartozik a mdirsáft bcjelentöhlvatalban
Nagykanizsa, ]ultua 81 A 63410/1930. B. M. rendelet a lakásbejelentési kötelezettséget azokra ls kiterjesztette, kik a fiatalkorusá-got átlépve, 19. életévükbe lépnek. E szerint az, ki 18 életévét betölti, ezt tartozik az illető év január 31-ig a rendőrkapitányságnál bejelenteni; a mulasztást büntetni kell.
Nagykanizsán e kötelezettségnek az érdekeltek egy része tett csak eleget.
Minthogy a rendőrség a kOzel lövőben az anyakönyv) hivatal segítségével feltll fogja vizsgálni, hogy e bejelenlésre kik voltik kötelesek és a mulasztókkal szemben rendőri büntető eljárást fog folyamaiba tenni, a közönség érdekében felhívjuk mindenki figyelmét e kérdésre aszal, hogy az érdekeltek az esetleges mulasztást még Idejében pótolják.
— Balatoni slnautóbusz-hlr. A Duoa-Siáva—Adria Vasút köill, hogy a Balatonszentgyörgy is Siófok között forgalomban levő 123. is 128. tz. sinautobuizvonafok közlekedését augusztus l tői kezdve Székesfehérvárig kiterjeszti. A 123 sz. tinautóbusz Siófoktól II óra 53 perckor Indul, Székesfehérvárra 12 óra 55 perckor érkezik. A 12a sz. sln-autóbusz Székesfehérvárról 14 óra 40 perckor indul és Siófokra 15 óra 46 perckor érkezik.
— SchOtz-vásár kirakatai, tavaszi, nyári és őszi cikkek leszállított árainak parádés felvonulása.
— Holttest a somogyszobl vasútállomás kOzelében. CsOtörtökön reggel Kiss Károly 19 éves somogyszobl napszámost holtsn találták a vasúti töltésen, a somogyszobl vasulállomás közeieben. A jelek szerint a szerencsétlen fiatalember meggondolatlanul klugochatott a vonatból, miközben halába zúzta magát. A csendőrség megindította a nyomozást.
A munkásokkal együtt leszakadt
az uj szigetvári református templom egyik tllványa
Szigetvár, Július 81 Súlyos kimeneteld baleset történt áz u| szigetvári református templom építkezési munkálatainál. Az építkezés már befejezéshez közeledik, amikor az épület belsejében felállított egyik állvány kedden délben a munkásokkal együtt leszakadt.
A sebesülteket azonnal gondozásba vették és beszállították a kórházba. A sebesüllek közül Szily Mihály napszámos állapota súlyosabb, mlg öten könnyebb zuzódásokat szenvedtek és még aznap elhagyták a kórházat.
Megállapítást nyert; hogy a balesetet gondatlanság okozta. A rendőrség megindította az eljárási
— Maradékok potom árban — Singer divatáruházban kaphatók.
— Árverés a rendőrségen- A m. klr. rendőrség nagykanizsai kapitánysága őrszemélyzetének selejtezett ruházati olkkelre a nyilvános árverést augusztus 18. napjának délután 16 érájára elrendelem. Az árverés holye: a kapitányság (Horthy Mlklfo-\'jt 1. sz.) udvara. Eladásra kerül nagyobb mennyiségű köpeny, zubbony, nadrág, bakancs, csizma, fehérnemű stb. A vevő r megvett cikkeket a vételár azonnali lefizetése ellenében azonnal elszállítani köteles. A vétellel Járő minden Hetékek a vevőt terhelik. Az árverésen rendőrségi alkalmazottak kivételével bárki I résztvehet. Nagykanizsa, 1031. Jullus 24. A kapitányságvezető helyett: itr. R,lrz Ktemlr, m. k. rendőrkapitány.\' I
KÖZGAZDASÁG
Országos bortermelő nfrgy-gylllés lesz Balatonfüreden
Az uj képviselőház 40 tagja hívja Össze szeptember kOzepére az országos gyűlést
Nagykanizsa, Jullus 31 A magyar szőlősgazda vigasztalan helyzete hovatovább a legmostohább az agrárkullura .összes ágazatai közöli. Az uj parlament képviselői közül negyvenen, bortermelő-vidékek képviselői, a napokban a bortermelő-érdekek védelmére külön
blokká a lakoltak. A blokk már az ülésszak tartama alatt Igyekszik a szőlőtermelés és borértékesilés sürgős kérdéseiben eredményeket elérni, szeptember kOzepére pedig sz érdekeltiégek és a mezőgazdasági képviseletek bevonásávalBsIatonftliedre országos nagygyűlést fog összehívni.
A leesett zalai marha-árak és a magyar hússertés a bécsi piacon
i rom takarmánjleruéi lenyomta u állalárakat a salai Tisárokoa - U elli kicsi serttsrásárra 4400 ulr- és 1L600 ksisartést hajtottak fal - A ulrwrtés ára eiett, a kaueríés ára sxilárá
Nagykanizsa, jullus 91 A mezőgazdasági termelés súlypontja az utóbbi évek világszerte beállott gabona-krízise folytán Ma-gyarorstigon mindinkább kezd áttevődni a még mindig biztosabb és jövedelmezőbb állattenyésztésre
Pillanatnyilag az állattenyésztés is lefelé tendáló árakkal küzd, ennek azonban nem világviszonylatok, hanem nagyobb részben pusztán lokális bajok, még pedig az idei
rossz takarmánytermés az oka. Természeesen a megcsappant pénzforgalom is erősen érezteti hatását pár nap óla a zalai állatpiacon. A legutóbbi zalai országos vásárokén p.lma minőségű tehenet 150-200 pengőért lehetelt kspnl. Hasonló arányban csökkent a növendékmarha és a borjú ára Is. Borjut már 25 pengőért lehet venni és a legjobb minőségű borjúért sem adnak 40—45 pengőnél többet. Ez 50 százalékos áresésnek Jelel meg, mert a príma borjú ára a mult évben 90—100 pengő kOrül mozgott, sőt még ez év juniusában is 60 pengőt leheteti kapni egy jó borjúért.
A vágómarha ára ls nagyon * esett.
A legjobb minőségű ára 60-70 fillér, a kevésbbé jó minőségű 40-50 fillér kilónként.
Hogy azonban az állattenyésztés a csökkenő ár-tendencia melled is rentábilis és a jővöre reményt nyújtó lehel, bizonyltja a mult heti bécsi sertés-vásár,
ami első volt az uj osztrák-magyar kereskedelmi szerződés megkötése után ls ami a magyar expoitra nézve Igen kedvező eredménnyel zárult. Hosszú stagnálás után ugyanis Elkerült 510 darab magyar sertést elhelyezni a bécsi piacon és a 15 garassal emelkedett arak kedvező eladási lehetőséget teremtettek magyar exportőrök számára. A múltbeli sikeren felbuzdulva, e héten még nagyobb tOmegü sertést Indítottak ulnak a bécsi keddi sertés-fővásárra. Kedden délben Bécsből érkezett jelentés szerint
az e heti bécsi lóvásárra Összesen 4400 darab zslrser-tést éa 11.600 darab hússertést raktak kl.
Ámde a rendkívüli nagytömegű felhajtás azzal a kellemetlen következménnyel (árt, hogy a zsirsertés árak a mult hetihez képest 5—10 garassal visszaestek. Príma minőségű magyar uradalmi zsirsertésekért 148 — 150— 155 gsrasos árskat fizetlek, (ami megfelel 118—120—124 magyar fillérnek). Ha ebből leszámítjuk a bécsi vásárig való költséget, kllón-klnl állag 12 fillért, a magyar zsír-sertésekért végeredményben 106— 108—112 fillérnek megfelelő árakat sikerült elérni, ami éppen csak hogy megfelel a mostani ferencvárosi sertésvásár paritásának. A további áresés azonban már veszélyeztetné a kivitel rentabilitását. A hússertésekért azonban a tOmeges felhajtás dacára Is 170-190 garasnak (136-152 llllér) megfelelő árakat fizettek.
Hússertések körül tehát az árak nem változtak.
— Szép lakást, Ízlést és harmóniát jelentenek a Kopsiein bútoráruházban vásárolt lakásberendezések. Minden. Ízlés és Igény legteljesebb kielégítésre talál.Hlteiképes vásárlóknak kívánatra hosszúlejáratú fizetési kedvezményeket nyújtunk.

Augusztus 1 (szombat) Budapest 9.16 a hftagv. 9.30 H 8.45 A Q hsngv. folyt. 11.10 Nenuetkösl «ii-JelEÓs colgála t. 12 DéU harangszó. 1208 Az Országos Postásienekar hangversenye. 1229 tlI2í5 A bangv. folyt. 13 Idójelsés. 14,45 H. 16.10 P. 16.45 Időjelzés, H. 17 B. 17.30 Zenekart hangverseny. 19 Onody Akó. elóadóejtje. 930 Mocsányi ét Ukos zeneham* rítták hangversenye. 20.16 Bodin Margit nótsestje. 21.45 Időjelzés, H. Majd : Cigányzene.
Bécs 11.30 és 1X45 Zenekari hangverseny 13.1* és 15.50 a 17 Zenekart hangverseny. 19.40 Dal- is ária est. 30.30 Operett B.
Természetes szénsavas
PETÁNCI fröccs
lagMvanyubb borral is megfizethetetlen
Kapható: K8veil Henriknél, Nagykanizsa.
1931. aüguszlm
L
Mennyi bort Umakaz emberek Európa országaiban?
Knnc\'aoruágbu 147, Muráromágoi 30 Htsr » fij«nw«u boifofyaeltíi
A m. Ur. Központi Statisztikai hivatal most állította össze a magyarországi borfogyasztás statisztikai adatalt. Az érdekei statisztika egé-nen közelről érinti a magyar szőlősgazdákat és természetesen a bortermelöket is. A* adatokból megállapítható, hogy a rossz gazdasági viszonyok következtében a borfo-rryasztds Magyarországon nagymértékben csökkent. Kiderül ezekből az adatokból, hogy Magyarországon minden emberre harminc liter évi torfogyasztás jut. A legtöbb bort Franciaországban isszák, lakosonként körülbelül 147 litert Ennek ellenére a francia bortermelók panaszkodnak, hogy mintegy két évtized óta jelentékeny konkurenciát okoznak az isványvlzgyárak és ennek tulajdonítható, hogy a borfogyasztás nem emelkedik. Második helyen áll Olaszország 98 literrel. Aztán következik Spanyolország 83 literrel, ma|d Portugália 68 literrel. Eiek az országok pedig egyben a legnagyobb bortermelő államok Is Az európai statisztikában ezután Svájc következik, itt azonban a fogyasztott mennyiség kétharmada importált bor. Görögország után következik Magyarország 30 literes fogyasztással. Végül megemlíti a statisztika, hogy Európa több északi és kOzépsö országában a borfogyasztás egészen jelentéktelen.
Zirlckl sértet
Pirii 30 lOVi, Lnndoo MW/t, Nnryork 515 75, BrflsMl 71-471*, MU.nr MSI\'/., Mvcirfd 46-30, Amrtatáu 30656, ferli
-■-, wi.n ttoívi, wk síi\'/.,
15 19, Vmi 67-60. IMMI té-MVl a.t*r*J 909, Mrnl 3-OÍÍí
vaujtAk Angol L 2\'-70 2800 B\'luh. 79-30.80-10 Cdlk. IM4-17IO Dlak. 162-35 U3-85 Blatt 1010-10-20 Dollár 57124-576-28 rnaeht. 22 69-2300 HotL 229-5423115 Leagjtl 61-SU4-3S Ud S-W-S-45 Lm 4-10-4-11 Un 38 804040 tUtln 1S500 136 20 Nándin 30-15380
PtMfc —•-•_
tichiil, 30-05 80-78 1.110-90.U2-10 3 Ök. 152-70-15370
dbvizAk
___»» 231-15
MBtd 10-09 1017 •*Os Í35-15.138 15 tl 79-60 8010 tt 3 33-3-42 Koptak. 152-35 \'53 34
------nt/tn-v
49 50-53 60 M0-3CM0 NnraM 689 50-73 50 Ómü 1*3-35-15335 WHs 33-33 72 49 Maa lft-87-16 99 aüEi 4-12-4-16 ModUb 153-45-153-48 Vmti 63-75-64*25 Wm 8002-80-82 11003-113 02
\'•BuKta 538, afedrtaa 226.
iiBdS 1-08—l\'ll MMt 1-06—1-10, ■____
*">*t 1-04-1-08, MmjA 0-W-l-ÓÚ, M ** M8-1-00, tt-od nmét QMg 0-83-0-92 ugol•akÜl-aü-l-SO,SMioua •ortaa 1-16—1-18, nb 1-35-tHJO, hm 1 40—1*70, Bsaknnáa tttswtta 1-34-1-42.
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vízzel, mely a Iegsavanyubb bort Is kellemes Itallá varázsolja.
Kapható mindenütt I
Főraktár:
MlHwtÉSiL
^ Király-Utca 21.
rwn
zalaiközlöny
Baza tszv. 25 m, dt. lOfiU. és a rozs 10 flU. esett.
ta», n] n-u 1005-1180. 7Mi
1020-1195, 7w-m 1035-1310 á£u 10-50-1224, tnUv-n VKLIOW \'otó-lW 10-20-1040,
«0*a 1035 —10-65, Ron 885- 8-85 fí-Jf "I \'£25-1600, aMrpa 17-60-1800, nl> 1900-19-25, tMuwl 1460-1475. tapos —•-•_, korsöll 90-1220.
Felelős kiadó:*«hiMMroly. ■otcrvrban telefon i Natylualm 78.
Szölö, gyümölcsfa, rózsafa parmitszlizsraki Roapraian Tutokil
.(«t«WX arrtn-rél, utóbbi rfakén-ar«<n vegyületet tartalmaz)
Egyesített Tídíuer kártékony rovar éa gombák ellen
II s p l»T o x Araola „48" ngy Darsln
rigó kártevők Irtiaára,
EIomI vagy Stílfáról
gombakirterök lrtáiira,
Aphldan
vértéin Irtiahos,
JUmola vagy Pomrin
véftelyea sebhelyek "bekenéaéhei.
Harnyóanyw
Badacautiyi rézkénpor Vinol
kapható:
orszAo József
mag, műtrágya, termény és növény
vtdőaxerek keroake<léaáb«n Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A blxóaág mellett Telefon: 130,
fljí»Slcsía-, rónala-iemetssAk
(3 kUlOnltle azárófejjel) raktáron.
APRÓHIRDETÉSEK
Caengery-ut 27/a. Mdaifnljén, a volt 4r. Vlala PtaéeMla butoioaotUn, aatMialn kladA. - Bóvebbet Székely
mérnöknél. 349
MühchráfMliués. Fonottbnloc, kőtár éa nádu&oaáa lüéuél, Fist 4. 3029
F«r4«*Sk, kirándulók I Bilalonberénv-ben a Pált aiállodában Igen olcsón kapják a teljes ellátált noblval a fflrdókablnnal 3228
Aanol prleo.- nyer*. komplett, síUgyelövel, 2 kanlárlejjel, teljes Itlaiere-Ifccael, lB» 14 állapotba*, olcsón eladó. Márton 1, Szemere-utca í 3623
raiSiStt tej Ismét kapható Te|kóx-pontnáL Telefon 349. 84- 0
Cipész éa csizmadia aaakáaak (el vetetnek. Furmen, Kökicy-utca 5. 3441
Pó-ut 24., emeleti utcát kétaasUa lakás szcp\'ember l-re kUdó. 3477
■al6abn|arata csinosan bútorozott szoba fürdőszobával azonnal kiadó Erzsébet tér X Bóvebbet Molnár Étkezde. 3494
lakás kiadó november l-re Szemere-u. 4/o. 34Í6
Mindenes siskáosafll keresek. — Slflsael, Magyar u. 21. -34S7
A város belterületén a szobás utcai laMs minden mellékhelyiséggel azonnal kiadó, esetleg bútorozva ls. Clm a kiadóban. 3489
Tisztességes, tlgyes takartMss« azonnali belépésre fdvétetlk. — Rothschild, Magyar-utca 19. 3490
Több eg gekkel Idac
szobás lakta mellékhelylsé-6 Petőfi-ul 42. alatt. 3492
Hablalaala állandóan kapható Sípos Andor, Muszel és Frledenthal, Tentsch Onsstáv, vitéz Tóth Béla. Muatoa Ferenc kereskedóknél és a KOztlsztvlselók SzO-vctkezelénél. - Tejkózpont 2007
Fiatalabb nó takarHéa«aak felvéte-llk. Sptlzer, Csengery-ut 3, II. em. 3496
Varga Nándor
aranyéremmel kitűntetett salát modemUI berendezett műhelyében
mos, faat, tisztit és pllaaérez.
Olcsó, izéit kifogástalan mBokámért felelősséget vállalok.
aallérok 10 is 12 llltér. Qyüjtótelep: Horthy Mlklós-Ut & Oyártelep: Hnnyadl-n. 19.
Prima hixlatt
marhahús
gulyás és pörkölt . P 1-40
eleje.....P l-BO
hátulja.....P 1-80
"WELTHER RUDOLF.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
16442/1931. \'
Hirdetmény,
A tisztogatási munkálatok el-végezhetése végett folyó évi augusztus hó 2-án d. e. 6-tól 11 óráig a villamos áramszolgáltatás szünetelni fog.
Nagykanizsán, 1931. juHus hó 31-én.
hm Polgármester.
Értesítés.
Érlesitem az igen tisztelt vevöi-
liog\'y műhelyemet
Zrínyi Miklós-utca 42. szám alól Királf-itea 36. alá helyettes ÉL
, Szloboda Jówssf
Írógép műoerétx.
Nyilvános árverés.
Galambok község közbirtokossági
nagyvendéglője
folyó évi augusztus hó 16-án
nyilvános árverésen a legtöbbet ígérőnek 1932. év január 1-től 3 évre bérbeadatik. Feltételek megtudhatók a község tanácstermében.
ma Közbirtokossági elnök.
Árverési hirdetmény.
Bagolasánc község elöljárósága közzé teszi, hogy az úrbéres község és az egyesek tulajdonit képező Ingatlanokon az 1883. év XX. t.-c 3. §-a értelmében gyakorolható
vadászati jogot
1931. augusztus 2-án d. u. 2 órakor nyilvános árverésen a legtöbb ígérőnek a . bagolasánci községblró házánál bérbeadluk. I. terület 542 hold 643 O-öl, II. terület 711 hold 1361 □-öl. Az I. terület kikiáltási ára: 100 pengő, a 11. terület 140 pengő. Bánatpénz a kikiáltási ár 20%-a. Bérleti idő tartama 6 év. Egyéb fellételek a somogyszentmik-lósl körjegyzői Irodában, vagy az árverés színhelyén és Időben megtudható.
Községi Elöljáróság.
Vízmentes kazaltakaró és repce-
♦ ponyvák, gabonászsákok, ▲ lenzsákok, gyapjaszsákok ▼
VlzlömUk Uctktndóét SntSzé*h*i, gazdasági rudatóköteUk Kölcuönponyva KölcsSnztákok
KoctlktnSci, íépttlr, gépolajoh
legolcsóbban beszerezhetők, kedvező fizetési feltételek mellett:
HIBSCH ÉS SZEGŐ cégnél, NAGYKANIZSÁN.
Laaaaliaráák minden memiylaácbcn
kaphatók Kelemen Rea«4 cégnél. 3<93
ERSKINE Studebacker
6 hengeres, 4 személyes csukott
személyautó
kifogástalan állapotban, olcsón kapható
Szabó Antal
autó-
és sportéletében
\'sas
zalai közlöny
Tavaszi, nyári és őszi cikkeink árát mélyen leszállítottuk, mutatóul 1-2 oikk árát itt közöljük Csak az áraíftMM szétütöttük lé/minőség elismert jó Sohütz árul
Mlntös műselymek megbízható jó minőség, gyermekruhákra stb. megfelelő mére-
tek nwtere...........—40 fillér
Mintás műselymek, divatos uj minták, meghízható jó minőség, márkás áruk, Pari sette, Sevilla, Florida, Mascotte, egész ruha, gyerrfiék ruha és blöusnak alkalmas mé-
retek m^re . . . ......-\'80 fillér
Mintás mŰMlyirMk 1931. minták nagyon szép választékban métere P I — és Valódi Btmber*-Parlsetto műselymek
nagyon szép választékban......1-80 Pengő
Bemberg-Goldona P 4-50 helyett csak 2-90 Pengő
Bemberg-Crepe Paatyrale a legszebb
nyomott műselyem P 5-60 helyett csak 2\'90 Pengő Moualln Amourctta (RembergMarquIsetle) alkalmi és táncruhának Igen alkalmas,
5 80 P helyett .........3«BO Pengő
90 cm. széles műselyem crepe de chlne batik mintával, sálra igen alkalmas,
5-90 P helyett . . .......t-90 Pengő
Egész kiváló minőségű szövött műselymek, 90 fillér II divatos csikós mintákban, angol fazonban
íj készítve, ősszel is hordható P 3 80 és 2-70 Pengő Tiszta hernyóselyemböl készült 100 cm. nyomott crepe de chine, divatos minták, [j p io — és P 12 — helyett.....4-80 Pengő
SZÖVÉTEK
Kockás szövet, gyermekruhának és blous- II 140 cm. széles férflruha^szövet, divatos
nak megbízható jó minőség.....1*20 Pengő angol minták..........6-SO Pengő
140 cm. széles gyapjúszövet iskolaruhának, | 140 cm. széles őszi és téH gyapjú eport-
most csak...........2-20 Pengő fl szövet, nagyobb mennyiséget olcsón
140 cm. szélee kabátazövet. különféle szi- | vettük és igy olcsón adjuk csak most . 9\'— Pengő
nekben ............4\'— Pengő í|
Jó láti efB axVvetmaraaéUoM, ax elismeri olcsó ScűUix-dratcnatc a IVredékééri vc&et!
^W -------- ■ ... ■ - ——- - ■ - -------" •■-\'■ .
Váuoa reklámár ........... "60 fillér | Törülköző méterét...........—-70 fillértől ®
16 minőségű lepedővászon........2" — pengő D Zsebkendő.............—*40\' . 121
lngzefflr, színtartó |ó áru........ "BO fillér 0 Színtartó nyomott abrosz......, . 3-60 . (Bl
Kanavászon . . . ........—"BO . || htntat, liuuk, Haaaltek, nh,(rl vAlauMkbau. jc*
Mindkét oldalon doth, kézzel varrott paplan, elsőrendű vattával......22\'*— pengő. (Q|
71. évfolyam 173 wám
Nagykanizsa, 1081. augusztus 2, vasárnap
Ara 16 Hflto
ZALAI KÖZLÖNY
McikciztósÍK: nappal Suuár-ul 2., éjjel Fóul 5.
KUddhlvalal: Fóul 5. alám. Kwltielyl tlőkktodóhtvatal: Kouuth-ulcj
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Liőliíeiésl ir«: egy hón 2 pangd I
| llllti.
T.I.I—. / SMikaitósíg \'121. síim, (íjl«l 78.) cJclon. ^ Kl«dóhlv»UI 78 Keszthelyt ltok 21.
k szflkségrendele! vitája
A szükségrendelet már a nevében magiban hordja származásának titkál, indokolását és magyarázatot. Nem a normállá élet termeli ki, hanem a szükség. Kényszerű szükség nélkül ninci szükségrendelet. A német birodalom uj alkotmányában, az úgynevezett wclmarl alkotmányban benne loglaltalik az, hogy kényszerítő szükség esetén a kormány a birodalmi elnök aláírásával és a kormány ellenjegyzésével szükségrendeletet bocsáttat kl. Ausztria régi császári alkotmányában Is benne volt a szükségrendelet Intézménye s benne maradt mai szövelséges, köztársasági alkotmányában is.
Magyarország mindig perhoresz-kálta a szükségrendeleiek Intézmé nyes meghonosítását, régebben azérl, mert nem akart fegyvert adni az oszlrák hatalomnak az ország függetlenségébe való erőszakos beavatkozásra. Az uj alkotmányos berendezkedésbe, amely a háború után követkeretl el, sem foglaltuk bele a szükségrendelelcl Ezért van az, hogy midőn e hónap folyamán a kormány az élet kényszerítő parancsából kénytelen volt az ország pénzügyi és gazdasági érdekelnek sürgős megóvása érdekében szOkségreodelelekd kibocsátani, ezért van az, hogy a kormány most az országgyűlés utján jóváhagyni és törvényesíteni kéri ezeket a kivételes szükségrendeleteket.
A képviselőházi vitában, amely enól a kérdésről folyamatban van, az ellenzéki szónokok túlnyomó része sem vonja kétségbe, hogy az •dott nemzetközi bonyolult pénzügyi és gazdasági viszonyok,között, különösen az akut németországi pénzügyi zavar folytán, a magyar pénzügyek védelme a pengővaluta stabilitásának biztosítása céljából sürgősen cselekedni kellett. A kormány Mt a kellő pillanatban megtette, ennélfogva a kormány közérdekű intézkedéseit jóvá kell hagyni és tudomásul kell venni.
De másrészt kiterjeszkednek a kormány egész politikájára és ezen a "íren keresnek a kákán ciomót. Egyik-másik szónok — a szükség-rendeletek vitájában — szóba hozta
állítólagos választási visszaéléseket is. Volt olyan szónok, aki tagadásba vette Bethlen István külpolitikai érdemelt Is és egyáltalán mindazokat az eredményeket, amelyeket Ilz évi kormányzata alatt elért. Többen kövelelték az ellenzéki felszó-w\'ók közül, hogy a Bethlen kormány hagyja el a helyéi s különösen Kassay Károly volt u, aki kijelente le, hogy más kormánynak minden felhatalmazást megadni hajlandó. LMk Bethlen István távozzon.
De programot arra nézve, hogy az ország nehéz helyzetében mit "ellett volna, vagy mit kelljen tenni, egyetlen egy felszólalás sem foglalt roagában. Uj gondolatol, ötletet senki sem lermel. Egyszerűen csak követelik, hogy a kormány rövid utón adja be lemondását. Hogy ez
a képtelen dolog, ha csnkugyan elkövetkeznék, milyen hallatlan khaoszt teremtene az országban és menynyire megrontaná az ország külföldi hitelét: azzal egyáltalán nem törődnek.
Ami az ország külpolitikai pozícióját illeti, arra vonatkozólag a méltó választ nem kisebb ember, mint Apponyl Albert gróf adta meg, aki felszólalásában teljes elismerését nyilvánította Bethlen István gróf külpolitikai sikerei Iránt. És Apponyl Albertnél hlvalottabb, avatottabb bi-rát ez ügyben még elképzelni sem Ishet.
Ami pedig azt a követelést Illeti, hogy Bethlen István hagyja el a helyét, erre vonatkozólag talpraesett megjegyzéseket hallottunk Hunyady Ferenc gróf felszólalásában. Hunyady a képviselőházban ellenzéki álláspontot foglal el s minden esetre megóvta a maga számára a szabad bírálat jogát. Beszédéb:n kiemelte, hogy maga is sok tekintetben hibáztatja a kormány ténykedéseit, de mégis az ország mai aktuális helyzetében ugy találja, hogy nagy hiba lenne, ha nem éppen Bethlen István állana az ország étén. Azt mondotta nevezetesen, hogy az ország hajója
ma vészes hullámokkal küzd s Ily viharos Időben a legerősebb embert kell odaállítani a hajó kormánya mellé. Márpedig Bethlen Istvánnál erősebb kormányos ezidöszerlnt sem a parlamentben, sem a parlamenten kívül nem található.
Azt hisszük, nem lehet komoly hazafias érzéstől áthatott, felelősségérzettel biró ember a hazában, aki ezt a megállapítást nem Írja alá.
A mai nehéz, válságos időben megnvugvására szolgálhat a nemzetnek az, hogy olyan erőskezű, gerinces férfiú áll az ország élén, mint Bethlen Ltván gróf.
Franoiaonexág éa Amerika megtették az 50 millió ffontoa kftloaBnajénlatot Angliának
Németországban a napokban
Párta, nuguxztus 1 (Éjszakai rádiijetentés) A Francia Nemzeti Bank vezetősége szombaton délután a következő közleményt adta ki:
„A Francia Nemzeti Bank és a new/orki Foederal Rcservee Bank saombalon 50 millió font hitelt ajánlott fel az Angol Banknak. A két Intézet 28-26 millió erejéig vesz részt a hitelműveletben."
A Francia Bank kormányzója a következő nyilatkozatot tette:
— Örvendezünk, hogy megadhatjuk azt a támogatást, amelyet btrá-
helyreáll a normális pénzforgalom
péssel helyi \' fo
taink kívánnak tőlünk. A new/orki bank épp oly feltélelekkel nyuj ja a hitelt, mint a Francia Bank.
London, augusztus 1 (Éjszakai rádiójelenlés) Az Angol és Francia Bank hitelműveletétől ugy az angol, rpint a nemzetközi pénzpiac lényeges megenyhülését váijtk A hitelmüvelet csökkenti az Angol Bank súlyos aranyvcszteségeit és mindenképen enyhili a londoni feszültséget. EbbM a szempontból ez az első kooperatív lépés, amelyet Párls, London és Ncwyork tett Németország felsegitésére. Ezzel a lé-
helyreállt a szolidaritás a három legfontosabb jegybank közölt.
Megszüntetik a nimti bankhorlátozásokat Berlin, auguntus 1 (Éjszakai rádlójekntés) A leszámítolási kamatnak 15 százalékra való felemelése aira Indította a Német Birodalmi Binkol, hogy a többi bankokkal megszüntesse a korlátozásokat. A vidéki bankok figyelmeztető körlevelet kaptak, hogy készüljenek a forgalom helyreállttására.
wuuww>.irxftniinni^niifryinri^ --------------------
A miniszterelnök a nyugdijakról ós a tisztviselő-fizetésekről nyilatkozott a Ház tizenötórás ülésén
.Mindenkinek áldozatot kell hoznia átmenetileg a nemzet érdekében" — Hogyan áll a hágai igérel és a magyar kölcsön Dgye? — Wekerle: „Radikálisan fogok eljárni azok ellen, akik saját érdekeiket a nemzet érdekel fölé helyezik" — Turcsányi Egon kimagyarázkodott a Ház színe elölt
A képviaelóháx elfogadta a felhatalsaaazáai javaslatot
Budapest, Hugumlus 1
A képviselőház mai ülése reggil 9 órakor kezdődőit. E fogadtak Tcmesváiy Imre ís lir.ainak indít-vánvái a 15 órás ülésekről.
Reisinger Ferenc a felhatalmazási javaslathoz szólva, biráMaa kormány gazdasági politikáját. Élesen lámád a a miniszterelnököt, mire Almássy Uszló elnök a következőket mondotta :
— Kérem a képviselő ura\', ne személyeskedjék.
A Házban kezd a személyeskedés elfajulni,
holott kétségtelen, hogy az ország nehéz helyzete kumoly tárgyalást kíván. Kérem a képviselő urakat, uralkodónak szenved ilyeíken.
Reislngtr Ferenc végű kijelentette, h >gy a javaslatnak a rémhírterjesztők elleni szakasza alkalmat ad a kormánynak arra, hajy megvonja a szólásszabadságot. Ezentúl már csak egy politikai kijelentés lesz lehetsé-
ges. hogy .éljen Bethlen István gró/l\' A jobboldalon erre tüntetően éljenezni kezdték a miniszterelnököt, aki szintén jelen volt a teremben. IMsingcr az éljenzés miatt percekig nem julolt sióhoz, közben beszéd-IJeje lejárt. Slgray Anlal gróf szorosabb francia barátságot
sürgetett és arra szólította lel a mlniszterelnökö", horjy a külföldi kölcsön Jelvétele utdn alukltson koncentrációs kormányt.
Hegymegi Kiss Pál és Farkas István lavaslat ellen szólaltad fel.
Zsilinszky Endre a javaslatot nem fogadia el.
Szeder Ferenc csatlakozott Györki Imre kisebbségi véleményéhez. — Weltner Jakab kijelentene, hogy bizalmatlan a kormánnyal szemben.
Esztergályos János volt a vita utolsó szónoka. A javaslatot ő sem logadta el.
Az elnök ezután a vitát bezárta és
Bethlen István gróf miniszterelnök
állott fel szólásra nagy érdeklődés melleit lelt padsorok előtt Hangoztatta, hogy régi tapasztalat szerint Itünya a magyar alkotmánynak, hogy -zükségrendeletek kiadására nincs meg a felhatalmazása a kormányoknak. A legtöbb országban a kormányok olyan Időpontban, amikor gyors cselekvésre van szükség, adhatnak kl szükségrendeletet. Meg van ez a demokratikus államokban, Németországban, Ausztriában és Csehországban is. Vannak olyan problémák, amelyeket parlamenti tárgyalással nem lehet megoldani. Ilyenek például a valuta védelem, vagy hitelvédelem érdekében tett intézkedések, amelyek csak akkor lehetnek hatékonyak, ha azokról előre nem tájékoztatják az egész közönséget.
De miért van szükség a felhatalmazás másik részére, amely a költ-
ZALAI KÖZLÖNY
1831. augusztus 4.
Bégvetésre vonatkozik? Azért, mert a hitelélet védelmének érdekében megtett rendkívüli intézkedések már önmagukban Is befolyásolhatják a költségvetés helyzetit és a kormányt az elé a feladat elé álllthat|ák, hogy Kyors intézkedéseket tegyen bizonyos reflexszerúen mutatkozó Jelenségek ellensúlyozáséra. Ezek az Intézkedések is csak akkor hatékonyak, ha kellő Időben történnek, szükség esetén egyik naprOl a misikra. Kölcsön-tárgyalásokban állunk külföldi pinz-placokkal és az átmeneti kölcsönöket annak Idején egy nagyobb kölcsönnel akarjuk konvertálni. Ez pedig nem lehetséges, ha nem tudunk teljes tiszta képet nyu|lani költségvetési helyzetünkről.
Nehezen képzelhető el, hogy egy állam, amelynek deficites költségvetése van, sikeres kOlcsOntárgyalásokat folytathat le.
Az ellenzék részéről sokan hangoztatják, hogy a felhatalmazás megadása
bizalmi kérdés
a kormánnyal szemben D» Ha ez igy van, nem érti, hogy miért nem
akarnak résztvenni a 33 as bizottságban. (Zij a szélső baloldalon.) Ha az ellenzék nem vesz részt a bizottságban, ezzel előre felmentést ad a kormánynak. Kéri tehát az ellenzéket, vegye revízió alá álláspontját, mert a mostani álláspontja nem loeikus.
A miniszterelnök ezután ré zlele-sen foglalkozott azokkal a vádakkal, amelyekkel az ellenzék Illeti a kormányt. Ismertette az utóbbi évek költségvetésének adatait annak Igazolására, hogy
nem lehet pazarlással vádolni a kormányt
Az eszközölt beruházások elengedhetetlenül szükségesek voltak és épp az ellenzik volt az, amely többször keveselte azokat. A költségvetésben észlelt emelkedések oka a Uneális fizetésrendezés, amelyhez az ellenzék Is hozzájárult. Történelemhamlsltás-sal lenne tehát egyenlő, ha valaki ezek után pazarlással vádolja a kormányt
A gyógyítás útjával foglalkozott ezután. Első a dologi kiadások csökkentése. A takarékosság keresztülvitele azonban nem kOnoyü feladat. Csak
a nyugdíjtörvény bizonyít* változtatásával én a közalkalmazottak fizetésének mértékeit rendezésével érhető if eredmény. Abból a 15 ezázaUkos emelésből szándékozik a kormány csökkenteni, amellyel annak idején felemelték a fizetéseket.
hangsúlyozta, hogy átmenetileg minden társadalmi osztálynak és foglalkozási ágnak áldozatokat kell hoznia a nemzet irdekiben. Rámutatott arra, hogy a pénzügyi viszonyok kedve-zötleniége miatt nem vehettük fel eddig a külföldi kOlcsOnt.
A hágai Ígéretre utalva elismeri, hogy Románk kapott kölcsOnl, de ez politikai okokban. kerest ndő. Nem az olasz-barátság, hanem a kisantantszerződések izoláltak bennünket. Nem áll meg az a vád, hogy az olasz-barátság hátrányos lenne Magyarországra. Olaszország részéről sohasem toriént utalás im, hogy ne tartsunk jó viszonyt Francia országgal. Sőt
igen jó uton vagyunk, hon
a Franciaországgal való vi-
szonyunk a Jövőben Javulni fog.
A továbbiakban a miniszterelnök tiltakozott az ellen a beállítás ellen, mintha a kormánynak nem lenne gazdasági programja. A kormány célja, hogy a részünkre felvevőpiacot jelenti szomszédos államokkal szorosabb viszonyt létesítsen. Az első kapavágások már megtörténlek ezen a téren és ezek eredményét és hasznos voltát dsak az Ideiglenes korlátozó intézkedések megszűnésével fogják érezni gazdáink. Majd igy folvtttta a miniszterelnök:
Biztos, hogy kl tudjuk vezetni a nemzetet a nehézségekből
és én csak addig maradok a helyemen, amíg az az érzésem, hogy a
külföld felé szolgálatot tehetek az országnak és amíg befelé bírom a nemzet bizalmát. (A szocialisták felé): Gondoljanak azonban arra, hogy önök még nem a nemzeti K\'rcm a jav.islat elfogadását. (H-sS\'an\'niló, lelkes laps jutalmazta a miniszterelnök több, mint két órás beszédéi)
Wekerle Sándor pénzügyminiszter
a rövidlejáratú hitelekkel kapcsolatban kifejtette, hogy azokat a kormány hosszulejáratuakra fogja át-v Itoztatnl. A nemzetközi töke tudatában van annak, hogy nálunk, a jogbiztonság hazájában érdemes tőkéi elhelyezni. Továbbra Is a takarékosság politikáját kell követnünk. Minden körülmények kCzölt meg-vodi a pengőt. A kOzOnség túlnyomó része megértő,
azokkal szemben azonb n, akik érdekeiket a nemzet érdekel lOlé helyezik, radikálisan fog eljárni.
A tavalyi búzából ujabb 500 vagont akar a kormány denaturálni, a többiből pedig jó kenyérrel akarja ellátni a lakósságot. (Hosszas taps).
A Ház azután általánosságban, nagy többséggel elfogadta a felhatalmazási törvényjavaslatot, a vita folyamán beterjesztett küiOm-bOzö javaslatokat pedig elvetette.
A részletes tárgyalás során Peyer Károly bejelentette, hogy a snoclalis-lák nem kívánnak helyet foglalni a bizottságban.
Turcsányi Egon
állt fel ezulán és bejelentette, hogy a napokban elhangzott beszédében a kormány egvlk tagját sem kívánta személyéfon támadni és a JBvóben meg fogja őrizni fegyelmezettségét. Odalépett ezután Bethlen miniszterelnökhöz, aki e:őit részletesen kimagyarázta magát. Bethlen, a kiengeaz-lelödés leiéül kezét nyujlotta Turcsányi Egonnak.
Farkas Tibor a kisgazdák nevében be|elentetle, hogy pártja nem kiván részt venni a kormány munkájában.
A javaslatot ezután részleteiben is gyorsan letárgyalták, majd
a bizottság létszámát 33-ról 39 re emelték fel.
Az elnök napirendi javaslatának elfogadása ulán kimondotta a Ház, hogy hétfőn délelőtt 10 órai kezdettel harmadszori felolvasásban letárgyalja a javaslatot, azután pedig megválasztja az országos bizottság tagjait.
Az interpellációk során Eckhardi Tibor a megyaszói állítólagos hatósági visszaéléseket tette sióvá, amire Sztranyavszky Sindor államtitkár és a miniszterelnök válaszolt.
Az ülés este fél 11 órakor ért véget.
VÁROSI MOZI
Ö án, csütörtökön este 7 és 9 órakor
2 órás nagy filmmösorunk
nagyszerű szórakozást nyújt!
Jegyek
ingyen
átvehetők egész nap este 9 óráig.
Háztartási iskola
Pő-ut 11. szám, Sugár-ut sarok.
Ismeretlen részletek Madách Imre életéből
Kftzzétoezl: kSzépgnUcil Péciely László
Ezeket a részleteket, amelyek Madách Imre, Az ember tragédiája halhatatlan szerzőjének elete utolsó hónapjára vonatkoznak, én nagybátyám, néhai dr. Péczely Ignác világhírű budapesti orvos, a szemkórisme, a kétnemüség és a nemzés természettörvényei stb. felfedezőjének hátra hagyott s birtokomban levő kéziratai nyomán közlöm.
Ezzel szolgálatot vélek lenni a műveli olvasó közönségnek és adalékot nyújtani Madách Imre élettörténete megíróinak.

1864-ben nagybátyám, dr. Péczely Ignác Bécsben tartózkodott és sür-gönymeghivást kapott a Madách családtól, hogy utazzon el Madách Imréhez, aki súlyos beteg.
Dr. Péczely este 10 órakor érkezett meg Stregovára. ahol a család és a rokonság tagjai fogadták.
A költő ágyban fekve fogadta.
— Hozott Isten I — szólott. — Türelmetlenül vártam reád, hogy kezeidbe tegyem le sorsomat. Hát tc vagy az a csodadoktor, aki a félholtakat is meggyógyítod ? Sok csodálatos dolgot hallottam felőled s
igy bizalommal vagyok gyógymódod és személyed iránt. Örülök, hogy megismertelek s engedd meg, hogy barátpmként üdvözölhesselek. Most pedig halljam állapotom felöli ítéleteden
Dr. Péczely Ignác megejtve a diagnózist, első pillanatra látta, hogy Itt a segítség elkéseti, mint az a nagybátyám hátrahagyott naplóiból (4-lk füzet 452—458. lapon), amit Itt alább szószerint fogok közölni, kiviláglik.
— Meggyógyulsz, — szólott dr. Péczely, — de figyelj ide, hogy gyógyulásodat minő szimptomák fogják megelőzni. Először Is szedd pontosan az általam előírandó home-opatikus gyógyszereket. Ezeknek a hatása kétféle alakban fog nyilvánulni és pedig kelés, kiütés stb. formájában (minimális idő 6 hét) s ez esetben elmarad a test további fölpuffadása. — Vagy a dagadás tér helyette vissza, de ez is gyógyltőlag. A dagadás cirka egy hónapon belül a ballábon veszi kezdetét s fölhatol egész a gyomorig. Figyelmedbe ajánlom, hogy ennek következtében minél nagyobb fokra fog hágni a rosz-szullél, annál hamarabb áll be a gyógyulás.
E diagnoslika után Madách Imre arra kélte nagybátyámat, hogy ismertesse meg vele részletesebben csodálatos gyógyslkereit és felfede-
zéseit. Elmerülve hallgatta s utána kijelentette, hogy most már megérti a felmerült szimptomák és felgyógyulása közötti összefüggést.
— De te, Náci, ezeket a felfedezéseket Igy akarod minden átmenet nélkül a tudomány és a viláe elé tálalni? Megköveztetel értei Hanem ha felgyógyulok, én írom azokat meg olyan formában, amilyenben majd beveszik és meg is emésztik az emberek. Majd csak ez után jöhetsz a nyilvánosság elé te csodálatos felfedezéseiddel.
Nagybátyám közben közölte a csalág tagjaival a prognozist, mely szerint előreláthatólag nincs idő arra, hogy a természet állal megkívántató 8 gyógyltőlag ható kütege-ket a bőr felületére a gyógyszerekkel kihajtsa; ez esetben a beteg gyógyíthatatlan. Egyben közölte miheztartás végett a családdal a Madách
Imre és közte lezajlott beszélgetési. •
Négy hét multán ujabb sürgöny érkezett Bécsbe Stregováról: jöjjön azonnal. Imre várja. Csatád."
Hajnali 5 órakor érkezeit meg Stregovára dr. Péczely. A család együtt volt, várakozva az orvosra és a halálra, mely már a házban ólálkodott. Madách Imre az ágyban ülve aludt. Hílséges inasa virrasz-
tott mellelte. Felébredt. Első szava volt inasához:
— Itt van a bécsi orvos?
— Igenis.
Dr, Péczely ébredése ulán reggel 7 órakor léphetett be Madách szobájába. Madách reáteklnt s meg-szólat:
— Nagyon rosszul vagyok. Meggyógyulok.
Ezek voltak a halhatatlan költő utolsó szavai. Feje lehanyatlott, dr. Péczely pedig hátulról átkarolta s karjai között kilehelte Madách Imre
magasztos költői lelkét.
»
Továbbiakban közlöm szószerint dr. Péczely Ignác naplójegyzetél, amely a halál okéról bővebb ismertetést nyujl.
Madách Aladár.
„Madách Imre felejthetetlen költőnknek fia. Madách Aladár atyja 1864-ben Stregován vizlbetegségben karjaim között hall meg, mert az a rövid idő, meddig gyógykezeltem, nem volt elég a gyógyuláshoz megkívántató kiütéseket Ttihoznl a bőr felületére. (Minimum.6 hét.)
Ma, 1905. szeptember elején, fia, Aladár, kit évek óta neurasztenikus bajaiból gyógykezelek, csak azon okból jeleni meg nálam, hogy végtére a már hosszantartó kura alatt
*ALA1 KÖZLŐN V
Az egyedutai gazda holttestének exhumálása után letartóztatták a két legényfiát
Nagykanizsa, augusztus 1 Mint ismeretes, a nagykanizsai klr. Ugyéskté^ Inditványara Almdssy Oyula dr. vizsgálóbíró elrendelte a Július 21-ín hirtelenül elhalt Varga József 64 éves egyedulal gazdálkodó holttestének exhumálásál, amire egy névtelen feljelentés adott okol. A névtelen feljelentő a haláleset után azt közölte a csendörséggel, hogy az idős gazdálkodó nem természetes halállal halt meg, hanem egy verekedés áldozata, A csendőrség nyomozni kezdett a feljelentés alapián ét kiderítette, hogy jullus 18 8n az elhalt gazdalkodó, portája udvarán összeverekedett György és Ferenc nevű fiaival. Egyes szomszédok be-mondasa szerint a verekedés után az Öregembert lepedőben vitték be a fial
az udvarról. Varga József ezután a harmadik napon meghalt
A vizsgálóbíró által elrendelt ex humálást pénteken foganatosította a letenyel járásbíróság, ahonnan bizottság szállt ki ai egytdutai temetőbe. A letenyel orvosszakértők alaposan megvizsgálták Varga Józtef holttestét és terjedelmet szakértői jelentétben számollak be étzleletelk-ről.
A szakértői jelentéi után ismét ujabb meglepetés érte a község lakólt, amisor híre futott, hogy a csendőrség őrizetbe vette az elhalt gazdálkodó két\'fiát, Varga Györgyöt és Varga Ferencet. A két legényt szombaton délelőtt már be Is szállították a nagykanizsai klr. ügyészség fogházába.
Nyári árukat
olcsón vehetünk
Singeméi.
Érdemes megtekinteni!
IŐ31. áügutitui _
Szombaton megnyílt
■ nagykanizsai Egészségvédő Intézet
Nagykanizsa, augusztus 1
Nagykanizsa közegétzségügyéoen jelentős Intézmény nyitotta meg kapuit ma, tzombsfon este 6 órakor. Ekkor volt iz első rendelés az Egészségvédő Intézetben, melynek hivatása a férfi és női venereás be-legek ingyenes kezeiéiévei gátat emelni a nemibetegségek szörnyű pusztlláta elé. Ettől fogva sem szegénység, sem oktalan szemérem nem fog visszatartani senkit betegsége kezeltetésétől.
Az Intézet a volt Oroszlán-házban, az Erzsébet-léren nyílt meg Három helyiség az emeleten. Egy várószoba, egy rendelő ét egy laboratórium és külön egy kis helyiség, ahol a kísérleti tengrrlnyul-telep nyert elhelyezési. Fehéren ragyog és csillog minden, a bútorok, az üveges szekrényekben, alkohol-fiolákban várakozó műszerek. A felszerelés eltőiangu. Minden uj ét modern.
A hivatalos átadás szombaton délben volt. Dr. Hegy1 Lajot polgár-mesterhelyettei, dr. Ooda Lipót vezető tisztiorvos és Waltgurszky Béla, ■ városi műszaki hivatal h. vezetője adták át a város nevében az Intézményt dr. Keszltr egyetemi tanár-legédnek, aki elsőrangú szakismereteit mint a pécsi egyetemi kllri<ák asszisztense szerezte ét bővítette. Ai ó tudása és ambíciója teljes ga randája az Intézet áldásos és eredményes működésének.
Az Intézet létetltétéhez a népjóléti minisztérium 4000 pengővel, a várót helyitéggel járult hozzá. A fenntartás költségeiből a város viseli a fűtést, világítást és évi 1000 pengőt, a többit a minisztérium.
A vezető orvoson kjvül egy gondozónője van. az intézménynek.
Hétfőn, szerdán, pénteken férfiaknak, más napokon nőknek van a rendílés. Mindig este 6 órakor, hogy s munkából jövők Is Igénybe vehessék. A rendelét ét a gyógyszerek It Igazolt szegényeknek teljesen
a bőrön levő ótvaros kelevényszerü kiütéseire véleményemet kikérje és a velük való bánásmódra utasítást nyerjen.
A kiütések épen a kézcsuklón felül, tehát könnyen látható helyen lévén, már gyógyulásban levő varas-genyedző sebesedéit láttattak az elő-karon.
Én amint a kelevényekre reá pillantottam, azonnal Madách Aladárnak atyja, Madách Imre jutott eszembe és véletlenül "a következő szavakra fakadtam:
— Nézze csak, a kegyednél látható kiütés lett volna kedves atyja életének megmentésére szükséges, ha annak Is annyi Idő jutott volna ki, mint önnek, a kiütés kijövetelére.
Madách Aladár reám oly tekinte-let vetett, hogy ismét rajtam volt a kíváncsiság ösztöne.
— Miért bámul Aladás ur any-"ylra reám?
— Azért, mert most a fenti kife-lezéssel Atyám állapota és halála okának megítéléséhez vezettettem... ™ szegény Atyám négy lovon járt be Balassagyarmatra havonként2—3-szor is az orvosokhoz, hogy biztos halálának okát hordja haza. Hiszen most emlékszem vissza arra a kenőcsre, melynek használatánál én, mint gyermek, a kiállbafetlan kátrány-fuga miatt mindannyiszor kiszaladom a szobából, mldön szegény atyámat bekenték vele. És hogy sokáig kenték ugyan ezt a kiütést, mit
orvos ur nálam Isten áldásának nevez és olajos ronggyal való borogatáson kívül miden más ezernek vagy kenőcsnek használatától eltilt. Es csakugyan azután, midőn már mindnyájan örültünk, hogy végtére a kellemetlen szagtól a házban megmenekedtünk és a kiütések sem jelentek meg már többször, jól emlékezem, hogy ezután mintegy félévre már szeretelt apánkat valami féle tengeri hagymával kúrálták újra, mire a baj megszűnt, a víz eltűnt. Ez az eljárás későbben megismétlődött és mindkét esetben valami víz elmenetelről beszéllek. Arra Is emlékezem, hogy orvos ur akkor került a házhoz, midőn orvos ur karjai közölt reggel 7 órakor Atyám utolsót sóhajtva meghall
— Mi annyira sirattuk. Ezután csak azt hallottam gyakran említeni: miért nem Ismertük Péczelyt csak egy évvel is előbb ? I E kiütés, melyet jelenleg én hordok a karomon, értette meg velem a>t, hogy Atyámnál azért, mivel nem volt ideit; reá, hogy kihajthatta volna a kiütést s Így a halált, nálam az uj életre való ébredést jelentik orvos ur szavai, midőn meglátta karomon a kiütéseket s fölkiáltott: .Istenáldási"
Ezek után eltávozott Madách Aladár, sugárzó arccal vele] vive azon áldott szereket, melyek annak idejében atyjának és Isten kegyelméből költői magasztos életének tnegmen-tőjévé válhattak volna."
Hétfőn délután B érakor laez ■ kórházi kápolna alapkőletétele
Wéber Pál kanonok végit az alapkO-sxenteléat Nagykanizsa, augusztus I A nagykanizsai közkórház kiépült kereteihez ét a köztzűktéglethez méltó kórházi kápolna tokévet álma végre tettet öltött. Longauer Imre hitoktató fanatikus letketedéte elérte célját: — a kápolna felépítése Immár biz-tos, pusztán formatágokon mullk a munka mielőbbi megkezdése.
Az alapkőletétel hétfőn délután 5 órakor lesz, amelyre a kórház irgalmas nővérei ezúton hívják meg a hatóságokat és Nagykanizsa város kOzónségét.
Az alapköszentelést dr. Wéber Pál veszprémi kanonok, püspöki Iroda-Igazgató végzi.
Magát az építkezést — sajnot — csütörtökön nem lehetett megkezdepi, mert az akció pénze takarékban voll. Ezt a nehézséget a város közben-jottével, átutalással, kl lehetett küszöbölni. Most pedig a vállalkozó a város részéről támasztott formai nehézségek miatt nem lrhat|a alá a szerződéit. Remélhetőleg azonban a várót vezetősége — már ctak a munkanélküliségre tekintettel te, de meg a közóhajnak is engedve, a legrövidebb Időn belül mégis megkezdeti ai építkezést.
FLYT0X

Ml megör
KJk leflyet, MWA szúnyogot, B-M svábbogarat, poloskát, hangyát,
Vhfl molyt
^H HattaagarjuUit!
MntfttiOM hajptMié I
Vrifi képv iiclri •
Ml VÉSZ ERNŐ és Társa
BaibpM, V , Njúm KTI n
Tűzrendészed razzia volt a kanizsai járásban
Tűzrendészet! óvintézkedések benemtartása miatt 480 gazda ellen folyik büntetőeljárás
Nagykanizsa, JuUiis 31
A forró nyári napok minden ett-tendóben letemet rétzt követelnek maguknak a magyar foldmüvesnép verejtéket munkáj iból, gabonaterméséből Nincs nap, hogy a ujtó be ne tzámolna tűzvészről.
A Zalai Közlöny szerdai számában adtunk hírt, hogy a nagy szárazság következtében majdnem egy egétz zalai község lett a lángok martalékává.
Éppen a putz\'lló nyári tűzekre való tekintettel a hatóságok szigorú óvintézkedésekkel akarják elejét venni a nagyobb lüzpuszMtáinak ét ezért a nagyksnlzMl főszolgablróiág még a nyár elején elrendelte, hogy a járás területén lévő községek minden házának udvarán egy hordó viz álljon pemettel és csáklyával, hogy a kezdődő tüzel még idejében el lehetten oltani.
A föszolgabiróság utasítására a csendőrség a legszigorúbban ellenőrzi ezeknek az óvlntézkedéteknck a betartását és akit mulasztáson érnek, az ellen tüirendeszetl kihágás elmén feljelentést tesznek. Dr. Somogyi István rendőri bUntetőblró előtt jelenleg 480 Ilyen feljelentés fekszik a legutóbb megtartott tüzrendészeti razziából kifolyólag. A feljelentett gazdákat először 2, majd ismétlődés esetén 4 pengő pénzbüntetésre ítélik.
A főszolgabírói hivatal ezúton te nyomatékosan figyelmezteti a járási községek lakosságát a tűzrendészet! óvintézkedések betartására, melyek elmulasztása nemcsak a legszigorúbb megtorlást, de a legnagyobb katasztrófát vonhatja maga után.
146) árát
A nagykanizsai meteorológiai meg-tlgyalA Jelentések : Siombaton a kómit-M Itt: ttwit 7 4«ko»j>+17-7, dálutta 2 ■ iákor +25.8, este S Araku +HW.
Ftlhiut : Reggel borait, délben tethfle, este tiszta égboltom.
S útirány: Reggel éuak, délben délkelet, ette ésiskkelcU uél.
(EJvMktu rddióJtUntis) A nataaralá ■\'■I l|U>st lolMrtl este éra-kar ■ MalaflaM, váttssisa Mkh, iswhi Irta vAkaté*
SALAI KÖZLÖNV
Jliiguaxtaa 2., vMárnap
Horry Ctedttcc
Ji tékában • legmagasabb toka élvezet gyöajörkbífnl. Klttinó partnere:
Halta JunKi-rmann
a népuerfl birákteiuinész • főszerepben:
Korvettkapitány
Vígjáték a feli. BauálS, naéMflIm.
Pószereplók: H.rry Llcdtke, Maria Paudler, Frltz Kimpen, Lla Elbenschütz, Hant Junkermann.
Ragyogklegé«zl fl míior: Miki, ■ zongoraművész.
txaralam ás rádió. Igy Álnak ■ uirnyuok. Híradó.
Mozgószlnház
Korvettkapitány
Az őszi szezon előjeleként már egy kitűnő műsort kaptunk tegnap este * Városi Színházban. A gazdag klegészitömtlior maga szinte leiéri egy egész programmal. „Aszerelem és rádió" hangos trükkfilm, mely békák és más állatok tréfás szere-nádjait érzékelleti, igazán bámulatos technikával készalt. Ugyancsak a szárnyasok világából merített érdekfeszítő állatképek; de fóleg a .Miki, mint zongoramüvéiz" tarthat széleskor® érdeklődésre számol S végül a fősláger: Harry Lledtke Ez a mosolygó,elegáns bonvívan, talán az egyedali a némafilmkorszak körülra(ongolt|ai közül, aki a hangosfilmvilágban se.n vesztett semmit népszerűségéből. Sőt I Kiderül, hogy Igen kedvesen s kellemesen tud énekelni Is. Igy pedig még csak fokozza hódító hatását, különösen ha az elegáns korvett-kapitányi egyenruha feszül ruganyos teltén. Ehhez jön még egy cilnos
Strém Károly
oóa
közli, hogy két éves vágású,
száraz, la csarkaiáhla ... P 14 20
. la Ulgybaiákfa... P 40-, la cierdoroifla P 34-
. tal) faforgács...... P 26 60
. II. oszt. áoroaf
(fejsz, botla) ...... P 19 60
minden 110 cm. magas erdei Ölenként, Nagykanizsán bárhol házhoz szállítva.
Aprított fa már 100 kg. vételénél P 2-5® házhoz szállítva, 100 kg.-kint.
Bükk és gyertyán tűzifa, az összes kőszenek rendkívül olcsó nyári áiakon.
Kérjük a közönségei, hogy szíves megrendeléseit a városi iro dába juttassa. (Sugár-ut 20. sz. Telefon 127.)
kis történet s akkor kész a siker. A közönségnek rendkívül tetszett a film ; szinte percenként véglgvihazott a dörgő kacaj-orkán a telt nézőtéren. A vasárnapi közönség szivéhez pe-
dig bizonyára még közelebb férkőzik a helyzetkomikumban túl Iliin. S igaza lesz a hirdetett |etszónak: a mosoly S2épit, a derű ifjúvá tefz.
(T)
Nagykanizsa város is igyekszik a tatarozások kiadásával segíteni a munkanélküliségen
Negyven pályázat érkezett be az Iskolák tatarozására munkák Is vannak folyamatban
Kisebb
Nagykanizsa, augusztus 1 A nehéz gazdasági helyzet folytán pillanatnyilag csaknem teljesen megbénult munkapiacot Nagykanizsán!* a felesleges munkáskezek egyre nö-vekvó s2áina jellem*!. A Zalai KOz-Ittny tegnapi számában közmunkákat sürgettünk a kenyér nélkül maradt munkások, megrendelés uélkül álló iparosok szamara. Ennek a cikkünknek kapcsán ma megkérdeztük a városházán, van-e mód, mintegy gyorssegélyként, némi közmunkát kiadni ? Megtudtuk, hogy a város vezetősége a legközelebbi napokban dönt ama 40 ajánlat felett, ami\' az össze* Iskolaépületek tatarozására kiirt versenytárgyalás folyamárt n tegnapelőtti haiáíidóig beérkezel!. A szükséges átszámításokat, a segítség türgftsáégére való tekintettel, most már fokozott tempóban befejezik, hogy a munkálatokat mielőbb kl-
adhassák. Ezen kívül ls kiadott és kl fog adni a város minden lehelő munkát, amire fedezetet tud találni Így az Erzsébet téren folyik a tör vényszéki park piachoz csatolt részének kövezése. A kórházban mosi jár végére a főépület átcsoportosl tása, átszerelése, a nőgyógyászat és szülészetnek a sebészettói váló elkülönítése. A csatornamű derítő-telepén moBt van folyamaiban pirezer pengő költséggel az egyik derítő mcdence burkolása. A héten, remél hetöleg, megkezdődik a kórházi ká polna építkezése is.
Nág) ubbarányu középitkezések meg indítására, sajnos, egyelőre gondolni nem lehet. Aridig is azonban, amin a pénzügyi hetykét kedvezőbbre for dul, a váftfc vezütósége mindent megtesz, hogy ahol csak arra alkalom kínálkozik, segítsen a munkanélkü liségtn.
A kenyérárak utátra húsárak leszállítása következik Nagykanizsán
A várost hatóság kivizsgáltatja a kanizsai hasárakat — Vatvárott a gazdák verték le a határakat
Naokanlzss, agusztus 1 A napokban megjelent a Zalai Közlöny-nek a közönség panaszos levelei szamára fenntartott rovatában egy cikkecske, amely a húsárak és az állalárak között mutatkozó aránytalanság szóvátételével kérte a húsárak leszállításai.
Nagykanizsa város Vezetősége haladék nélkül 1 ezé be vette az ügyet és dr. Hegyi Lajos polgármesterhelyettes másnap kiadta az utasítást, hogy a kanizsai allat- és húspiac viszonyalt a piacrendészet illetékes kOzegei azonnal vizsgálják kl és neki jelentést tegyenek. Kijelentette a polgáimesterhelyettes, hogy a húsárak kérdésében ls a legrövidebb Időn belül kielégíti megoldást Igyekszik létrehozni, figyelembe véve azt, hogy az élőállat ara 30— 40% kai esett le, ugyanekkor a húsárak csupán 10— 15°/»-kal csökkentek a fogyasztás főbb viszonylataiban. Az elő sértés ára 80—90 fillérre szállt le, a sertéshús ellenben még mindig 1.50—1.80, s marhahús 1.60—2.00
r:ngö. Amikor a zalai .gazdák boriért 25 - 30-40 pengőt kínálnak a vásárokon, ugyanakkor a borjúhús ki ója még mindig 1 60—2.00 pengó közölt mozog.
Most olvassuk a Vasvármegye c. laptársunkban a kővetkezőket:
„Vasváron az elmúlt napokban eróaen leszálltak a húsárak. A marhatnia kilóját 1 pengő ÜO-ért, borjúhúsét
1 pongfl 40-ért mérik a mészáraié kekben. Az olcsóbboüáa oka ax. hogy a vasvárt gH/dák a magú húsárak letörése céljából maguk vágUk le általaikat 6a bocaátották forgalomba olcsó áron. legutóbb pedig egv u| mészárszék nyíl! meg. amely a fenti olcsó áron bocsátotta tnrifalomba » hu«t. A többi mészárosok kénytelenek voltak követni a példát-
Remijük, riogy a nagykanizsai mészárosok józan belátása, mint a muliban, ugy most is győzedelmeskedni fog és a hatóság vagy a gazdák közhenjötie nélkül Is megindul az árkialakulásnak a mainál egészségesebb és a fogyasztóra Is méltá nyoiabb folyamata.
1 „vörös angnsztns 1."
az egész világon jelentős esemény nélkül mult el. Magyaronzágon nyoma sem volt kommunista tüntetéseknek. Párlsban nyugodtan folyt a munka a műhelyekben, 36 agitátort letartóztattak. Csehországban teljes volt a csend. Morvaországban voltak kisebb tüntetések. Brünnben 2000 főnyi tOmeget szétoszlattak. Romániában, Lengyelországban teljes volt a nyugalom.
Tdno«<ut*k am ArOcimnn
Gyomorsavtultengés, vese- és hólyagbántalmak vérszegénység ellen
PETANCI gyógyvizet
igyon.
Kaphatói Kövest Henriknél, Nagykanizsa.
1. aüguazlus X
NAPI HÍREK
NAPIREND
kuguszius 8, vasárnap
Hóm. katolikus: Alfonz. Protestáns: Lehet Izraelita : Ab: hó 19
Városi Színház. .KorvetikaplUny-vigjftték és négy ragyogó klegésiltA műsor.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat: t. hó végiig a .Feketeiu" gjófrsstrtát
Főút 6.
(MrMrdS nyitva roggtl 8 órától ezt, •1 órilt (bMto, anrtta, péntek dálatán. uddta egész nap aSknek). Tat: J—la.
Augusztus 3, hátfA
Róm katolikus: István. ProteiUns: Hermini. Izraelita: Ab. hó 20.
Naplemente
Mohos /alak tévében sok hossza árnyék nyal utánam. A világra zuhog az esti csend... Benne árván kong a léptem
Ma nlncstn senki Ilyen egyrdűl. Ma nlncstn senki Ilyen szomorú. Ma meghat a dal egy ócska hegedűn
Íálom-koporsó az a nóta-szerszám, léi fáradt karom rajt hervadt kossotu).
Sekrestye-izll, ódon csend szitál reám. (Én nem tudom, hol? — jártam már vrlel)
Valaki mással álmodik talán. Valaki a lehulló bíbor napba talán egy mással épp most néz bele...
Bsrösrtts Lajos
— A felsőtemplom ma délelőtti, fél II órakor kezdődő nagymiséjén a nagykaníisai prepák Oanllójelöl-tek) énekkara énekel HL Rácz János kámor vezénylésével, aki betétet is énekei.
— Kinevezés. A kormányzó Sándor Zsigmond műszaki tanácsost, a ziiaigerszegl\'államépllésreii hivatal főnökéi, mflszakl főtanácsossá nevezte ki.
— Diszpozíciók a szombathelyi egyházmegyében. Szombathelyről jelenük: Mikes János gróf megyéspüspök a szombathelyi egyházmegyében a nyári általános diszpozíciók alkalmival a következő változásokat eszközölte: Rajfel Jenő hosszuperesz-tegi káplán zalaegerszegi hitoktató lett, Krutzkr József szombathelyi hitoktató letenyel adminisztrátor lett, Palkó József zalaegerszegi hitoktató csesztregl káplán, Rakonczai János szepelnekl káplán Rtbakáthelyre került káplánnak, Krepsz Ágoston le-tenyei adminisztrátor toronyi kurátor lett, Tornyot József toronyi kurátor Zalalövftre került káplánnak, Németh Ferenc zalalövői káplán pedig Ste-
Sekre szintén káplánnak, Kálmán
s egerváil káplán Alsóbagodra
It káplánnak, Sülé Antal, az eddigi csesziregi káplán szombathelyi hitoktató lett
= Házasság./.i/*dcs Vilmos gyógyszerész (Nagykanizsa) és Lorschy Frici (Kaposvár) folyó hó 2-án, vasárnap tartják esküvőjüket Kaposváron.
— Kitüntetés. A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére, közel 50 évi községi elöljárói működés elismeréséül az V. osztályú magyar érdemkeresztet adományozta idős Porpáczy Lajosbucsuszentlászlól községi közgyámnak. Dr. Horváth Vilmos, a picsái járás fószolgsblrája Buckuszentlászlón, képviselőtestületi díszközgyűlés keretében adta át a kitüntetettnek az érdemkeresztel.
— A nagykanizsai tüdőbeteg gondozó Intézet rendelései augusztus 5-től szeptember 5-ig, a rendes nyári szünet tartama alatt szünetelnek.
ZALAI KÖZLÖNY
teli iordiianiok arra, hogy bélmükö-désük rendben legyen, ez pedig a természetes JforoM lóueT kesertlviz használata által érhető el. Nőorvosi klinikák egybehangzóan dicsérik a valódi Fereno Jóitól vizel, mert könnyen bevehető és rendkívül enyhe hatása gyorsan és minden kelle-
metlenség nélkül "jelentkezik. —" A l Jósiel kesertlvlz gyógyszer-
Fercnc ,vwl mrauvu gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüz-letektxn kapható.
—-Táncmulatság a gördővényl erdőben. A kiskanizsal Ifjúság ma, vasárnap délután rendezi sikereinek Ígérkező táncmulatságát a gördövényi erdőben, melynek egész bevételét a klskanizsai Hősi EmlékmU-alap javára fordítja a rendezőség. Belépti-díj 30 fillér. Délután 2 órától a Cen-trál elöl autóbusz-járat. Útirány: a Szepelneki-uton át az erdészlak leié, ahol lampionok és rendezők jelzik már az utat.
— Beszüntetik a Kesrthety— hévízi posta-autóbuszt? Tudósítónk Írja: A nehéz gazdasági helyzet minden vonalon érezteti hatását. Ki gondolná, hogy még a hévízi posla-autöbusz-|árat le fizeti kl magát az Idei nyáron I A Keszthely—Héviz közti posta-autóbuszjáratot három évvel ezelőtt rendszeresítette a posta vezérigazgatósága. Tavaly is még rentábilis volt a járat. Az Idén azonban erösea megcsappant az autobu szok forgalma, mert Jóval kevesebb a hévízi fürdővendég és keszthelylek is kevesebben járnak Hévízre. Mivel a postaklncslár nem akar ráfizetni erre a nyári üzletére, azzal a gondolattal foglalkozik, hogy beszünteti a Keszthely—hévízi autóbuszjáratot. Ez nagy kárral járna a közérdek szempontjából, mert a posta-autóbusz járat nemcsak mint pontos, menetrendszerű és kényelmes közlekedési eszköz vált be, hanem a viteldíjak mérséklése tekintetében is jótékonyan érezteti hatását.
Hirtelen halál a mezőn. Aaél János 65 éves szepettd lakos a mezőn hírtelen meghalt. Ar orvosi vizsgálat megállapította, hogy halálát szívszélhűdés okozta.
Köröznek egy szurkáló kéményseprőt Véres verekedés volt Alsópahok községben, ahol Turiny Károly 35 éves kéményseprő, zsebkésével összeszurkálta Kovács Imre Lsjns budapesti lakost. A szurkáló kéményseprőt, skj tette elkövetése után megszökött, körözi a hévizszentandrásl csendőrség.
— A Napkelet augusztust márnában lapalcs Raymond „Virágok virága" otmmel, Haláaz ürtbor pedig Kulttozy
Rapalcs Raymond
halátáriak századik
„Virágok
djf lutóía
alC
alkal-
mából tanulmányt írtak. Gyomai György, Kilián Zoltán, Nagy Horta. Ottltk Gésa novellával, Falu Tamás, Hevest M. An-ullca, Méoa László t* Zsigmond János öUeményekkol szcrepolnok, Mályusz Elemér podlg folytatja .Vörös eml gráctö" clmtl történelmi tanulmányát. Gazdag a krttHia ré«7. t» szemterovat. Uutatváoymámot díjtalanul ktlld a kiadóhivatal Budapest, VII., Kázaa-utoa 23.
PHILIPS „
nyári cscrcalíclójtntlc iiiccrc í r^
uraa
AUGUSZTUS 31 -iq meqho/yzabbftoHuk
12 HAVI DÉ/ZLf TflZETÍ/ 1 fVi GADANCIA
Fenti
PHILIPS rádió csereakció keretében
dijtaslasn rádió bemutatás Szabó Antal fegyver és sportMet
rádió éa gramofon osztályéban.
— Siessünk Singerhez, mert ott
csekély pénzért kapunk nyári nthál.
= Hol vegyflnk bútort? Bu torvásárlásnál legfontosabb a cég megbízhatósága. Olvasóink figyelmébe ajánljuk az évtizedek óta közismert kopsteln bútoráruházat Nagykanizsa, Horthy Miklós-u. 4, ahol a modern kor minden Igényeit kielégítő óriási választékban találjuk a legegyszerűbb, de jó kivitelű polgári bútorokat, valamint a legkényesebb Ízlésű díszesebb berendezéseket. A bulorok kívánatra legkedvezőbb fizetési feltételek mellett kaphatók.
Építészek, kőművesek és építtetők figyelmébe!
Ujabban az Eternit Müvek mindennemű csöveket hoztak forgalomba, melyek olcsóságuknál és rendkívül előnyösségüknél fogva igen nagy keresletnek örvendenek. t
Ugy ezen csövek, mint az ugyancsak ujabban gyártott Eterntt-nagy-Ispok, melyek bulorok és falak védésére kiválóan alkalmasak,
Eppinger la és Fia lakereskedő cégnél kaphatók,
hol mindenné nitt <Je»«ta, léc, épUleth, v«!«mint egyéb épltkwéjl ínysgok a Iraát la «l«»ékk«« annilullk ka.
Mindennemű enyvezetUenezekálUndóan rikUron HlJópadtdgyirUs tl btrgyilulls
Mlndeunemü anyagot dljmaateiea házhoz uállltunk. Telefon : 337.
— Utazási kedvezmények. A Duna Száva Adria Vasuttán Igazgatósága az Országos Szövetség részére a Miskolc-Llllaft den 1931 évi szeptember hó 6—8 ika kőzött tartandó harmadik vándorgyűlése alkalmával, a társaság bérmely állomásáröl Budapestig utazók részére 33 százalékos menetdíj kedvezményt engedélyezett. Az oda utjzás VIII. 28-IX. 8-lg, a visszautazás IX. 5—16-ig tehető meg. — Igazgatóságunk az Országos Magyar Iparművészeti Társulat által Budapesten tartandó Iparművészeti kiállításra utazók utazási határidejét 1931 évi augusztus hó U-ikéig tette. Tehát az odautazás VII. a visszautazás pedig Vili. tehető meg. Az állomásfőnök.
— SchOtz vásár kirakatai, tavaszi, nyári és őszi cikkek leszállított árainak parádés felvonulása.
— Ha Budapestre utazik első útja legyen a fényesen átalakított és kibővített Hungária Fürdőbe (Buda-pesi, VII., Dohány-u. 44.) menni. Ott már reggel 5 órakor nyitnak és 1.40 pengőért nemcsak megjürödhet, hamm jót meg Is reggelizhet.
UtHtniI/ank 1M0OO. ne JíUM -
l-ig 14-ig
1931. anpaztus 2.
dászatfogoly és fürjre. A vadászjegyek még ntaeaeaefc mind Atnyomva,
ezért a tilalmi, Illetve helyesebben a felszabadulisi időket a minket érdeklő egyes vadnimekre leközöljek.
Tehát -iabed vadászni fogolyra augusztus 1-től december 15-ig bezárólag. Fürjre aug. 1-töl dec. 31 ig. Nyul lOhctő szeptemtér 16-lót január 31-ig. Fácán lőhető október 1-től |anuár BO-ig. Ozbak Whetö április 16-tól október 15-lg. őzsuta lőhető október 16-tól december 15 ig. Szalonka lőhető augusztus 16-tól április 15-lg. Szarvasbika augusztus 16-tőt október 15-lg, • míg szarvastehén és borjú október 16-tól február 15-ig lőhető.
Lőszervásárlási engedélyek iránt beadott folyamodványok és az ezekre kiadóit engedélyek a 259 891/1921. BM. rend. B. K. 1929. évf. 274. sz. értelmesen illetékmentesek. Ugyancsak ezen pont alapján illetékmentc-sek a fegyvertartási és viselési engedélyek liíadása Iránti kérvények is.
_ U. U. E.
— Az IpartestMeti Dalárda hangversenye. Augusztus 9 én, vasárnap délelőtt kedves dalos-ünnepe lesz Nagykanizsának. Legrégibb dalárdája, sz Ipartestületi Dalárda aug. 15. és 16 án részt vesz az iparos-dalárdák országos dalosversenyén Budapesten. Az ott előadandó műsorát 9 én délelőtt 11 órakor, belépő-dl| nélkül, a Városi Színházban fogja előadni Ugyanekkor adja át a polgármester sz Ipartestületi Dalárda 10-12 legrégibb tagjának az Országos Magyar Dalosszövetség kitüntető érmét. Az ünnepségre a dal és a dalosok minden barátjának a belépés szabad.
— Maradékok potom árban Skger divatáruházban kaphatók.
— Autó-szemle és vezetői vizsga Keszthelyen. Tudósítónk trja: Kevés kisváros van, ahol annyi
rávezető volna, mint Keszthe-Itt ugyanis állandóan 30—40 bériutó van forgalomban, tehát vezetőkre Is van szükség. A körzeti
vizsgáztató bizottság eddig nem kereste, hogy a vezető-jelöltek hogyan és hol szerezték tudásukat ; ha kellő szaUsaMfettel rendelkeztek, átmentek • vizsgán. A nagykanizsai autókörlet vizsgáztató bizottsága, mely e héten Keszthelyen sutőszemlét tartott, 18 jelöltet nem bocsátott vizsgára, mert oktatásokat nem állami képesítéssel bírt oktató végezte. Mivel Ilyen oktató Keszthelyen nincs, most Nagykanizsáról jár ét oktatni egy állami képesítéssel bM szakember.
— Restaurálták a gelsel templomot Tudósítónk írja: Az 1786. évben barokk-stílben épült gelsel plébánia templomot a hívők nagy áldozatkészséggel kávéi belül restauráltatták. A szentély ifj. Dorffmeisler István festőművész áKal festett freskóit vitéz KaszaMdzy Antal zalaeger-saegi ttatő átrenoválta, a templom hajóját ennek megfelelően művészié ses kitestette. A templom felszentelését dr, Simon Qyörgy veszprémi prelátus-kanonok fogja aug. 2-án végezni fényes segédletlel. A szentbeszédet ez alkalommal Bámty Boldizsár dsvt. r. áldozópap, bs|ai reál-gimnáziumi tanár fogja tartani.
PW Hpi^íüklI óT wírtlé"
kéérfl Mint velünk közlik, az óriási érdeklődésre való tekintettel Philipsék csereakciójukat augusztus 31-ig meghosszabbították. Cserélje be régi W-szülékét Philtpsre
ZALAI KÖZLÖNY
1831.
augusztus 4.
OMpp vAjja a kBwet 11
A vtM, hogy <* epebólysgbtn törtáoö kex-detleges lumkoditolut scnUstm veizl isire; ■midin a fájdalmak már mutatkoznak, akkor már l kGMiuCdéa nagyon előrehaladott EtWI a vtazílytíl raegívhat|a magát mindenki, ka Htaala aafkál pohár üli ragodat %!*•» Isiik.
— A balatongyörökl betörök nem vállalják a balatoni villa fosztogatásokat. Megírtuk, hogy a balatongyörökl csendőrőrs kedden elfogta Háron Ferenc budapesti
napszámost és Kertész Oyörgy pécsi mászárossegédrt, akik keddre virradóra betörtek vitéz Szentkirályt
látván balatongyörökl földbirtokos villájába. A bűnjeleket meg is találták a két betörőnél, ugy, hogy azok nem tagadhatták le á bűncselekményt. a két betörővel kapcsolatban sz a feltevés alakult kl, hogy ők a lettesel az utóbbi Időben elkövetett balatonkörnyéki villafoszto-gatásoknak Is. ezért á csendőrség Zánkára és Balatonfüredre, a betörések színhelyére kísérte mindkettőjüket, hogy ott végezzenek velük helyszíni nyomozást. Ez a kísérlet azonban nem járt eredménnyel, mert Háron és Kertész nem akarták magukra vállalni eteket a betöréseket és miután nem volt semmi tárgyi bizonyíték ellenük, nem is vallatták tovább ezekben az ügyekben a gyanúsítottakat. A két betörő tagadását valószínűsíti az a körülmény, hogy, hogy közvetlenül a balatongyörökl betörésig nem Í3 ismerték egymást. Az egyik gyenesdlási korcsmában találkoztak először, ahol borozgatás közben Ismerkedtek össze. Szombaton délelőtt hozták vissza őket a csend-őrök Balatonfüredről és dr. Almdssy Oyuls vizsgálóbíró nyomban megkezdte kihallgatásukat.
mm A legjobb befektetés, ha a ScMU Áruházba viszi pénzéi, itt betétzárolás nincs, mindenki annyit vehet, amennyit akar, leszállított Schütz árakon.
— Ingyen könyvek a „Zalai Közlány" eWttxatSlMk. Az körül forgó pesti vlocek tárháza a tloruum /aiikö most megjelent friss száma Ezenkívül ls ősapa szenzáció ás vidámság Molnár Jenő népszerű és nlvóa lapja. Főbb közlemények: Báró Orosdy FUlflpné a t Házban, Éber Antal sztlzbeazóde. Pesti ürülök a razzián stb. Száz aktuális vlco, adoma és 25 művészi rajz gazdagítja a Bonszem /ankó remek számát Három elmés rébusz tizenhárom nye-
Kérjen mutatványszámot (VI., Mozsár-utoa a)
Haláloa eaáa a szalmáa-szekérröl
Marcali, augusztus 1 A minap halálos kimenetelű szerencsétlenség történt Kéthely községben. Felföldi György fiatal gazdálkodó szalmát hordott a mezőről az udvarába. Amikor meg akarta oldani a tartóláncot, egyensúlyt veszített és oly szerencsétlenül esett le a szalmásszekér tetejéről, hogy a fejére zuhant — Felföldi Oyörgy azonnal rfll "
szörnyéthalt.
Hm
(Wildltáaak) H — hírek. Maaluda-ság. iiangv. — hangverseny. E — elóadia Oy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zene. Mg. nitzógsvltsaág
Bt - Ifjúsági elóadia. I\' — felolvasás. O — gramofonzene. Jb — Jazz band. K — kabaré. nZ. — népuertt zene.
Augusztus 2 (vasárnap) Budapest 8 H 10 Református Istentisztelet. II Katolikus egyházi zene és szentbeszéd. Utána Idájeltáa, Időjárásjalentti Majd az t. honvédgyalogezred zenekarinak hangv. 14 0. ISTiy. játtaóóra. 1S.30 E 15.16 Cigányzene. 16.45 Időjeizé., Időjárás-jelentés. 11.16 B 17.40 Zenekari hangv. 10.16 B WiS5 Sport áa versenyeredmények 20.30 E 21 Előadás ■ Stúdióból .Oyll-kosság a Hableány-szállodában\'. Vígjáték % felv. Az ejóadáa után Idójelzéa, Idójárái-Mándlta-azalonzenekar
jelentéi. M«|d:
•SS\'
ersenye
10.30 Hangv. 11.05 Szlmf. hangv. 13.2j Caruao-lemeaek gramofonon. 16.30 Zenekari hangv. 18.20 Dvorzsák: A-dur zongoraötós. 18 bO Takács Jenő zongora-müvéaz hlngv. 20 Hangv. 20.40 Shaw-t»t 22.40 Zenekari hangv.
Augusztus 3 (hétfő)
Budapest 9.16 Az Orazágos Postászenekar bang4rsenye. 9.30 H. 8i45 A \' folyt 11.10 Nemzetközi vUjelzóai 12 DéU harangszó. 13.06 A rádió kvartettjének hangversenye. 1225 H. 12.35 A hangv. lolyt 13 Idójelaéa 14.46 H. 16 E l&4Sldó|elzéa, H. 17 a 17.30 Szalonzenekar! hangverseny. 18.30 Novellák. 16.00 Rádió amatórpoeta. 1830 Magyar nólák cigányreneklsérettel. 2U.M Zenekari hangv. A szünetben Időjelzés, H. Utána ldójáris-jelentés. 21.20 (Cigányzene.
Bécs 1130, 12.40 és 1330 a 16 Zenekari hangverseny. 20.10 Brahmz eit. 21.40 Zenekari hangverseny.
Regedei viz
nemcsak kitűnő borviz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyonpr- és cukorbajoknál.
Kapható minden füszer-és csemegeüzletben.
Főraktár: L
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Klrály-u. 21 ■MjT^rüi-H
Épttletfa és deszkakereskedés. Asztalosároüzem.
Állandóan raktáron minden méretben deaxka, ápfilatfa, léc, cement, szigetelő- és fedőlemezek, furnér, enyvezett lemezek és egyéb építkezési anyagok.
Ajtók és ablakok, különböző méretekben állandóan raktáron. Konvhaberendezések teljesen készen, állandóan kaphatók. Hajópadlógyártás és eladás nagyban és kicsinyben. Asztalosoknak bérgyalutás a legolcsóbb árban. Minden anyagot helyszínre szállit:
Dukász Ferenc épflletla, deszka és egyéb építkezési anyagok kereskedése
Magykanlzsa, Magyar-utca 108. szám. Telefon: 290. szám.
NE KÍSÉRLETEZZEK!
A jó varrógép gyártása
preciziósmunka!
Ezért nem tud minden gyái varrógépet előállítani!
Singer varrógépek
azonban évtizedes tapasztalatok alapjárt,
kizárólagosan varrógépeket gyártó üzemben készülnek!
EZ ÍRT ISMÉTELJÜK;
NE KÍSÉRLETEZZEK!
SINGER VARRÓGÉPEK
világhírűek!
Singer varrógép részvénytársaság
■AQYKAMIZMi FŐ-UT I. SZAW
KOZGAZDASAG
Mit szerezhetnek be a gazdák olcsóbban a Kamara utján
Vetőmag, műtrágya, csávázószer, takarmány, lábbeli és ruhaakciók a Kamara területen
Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara a műtrágyáknak kedvezményesebb áron történő beszerzése végett
műtrágya-akciót
indított abból a célból, hogy az együttes rendelésekkel kapcsolatosan a kisebb rendeléseknél is a nagybani vásárlás kedvezményét biztosíthassa a gazdaságoknak. Épen ezért felhívjuk kamaránk kerületének gazdaközönségét, hogy műtrágya igénylését a lehető legrövidebb Időn belül jelentse be. Továbbszaporitásra vetőmaghoz Juthatnak a 100 holdon felQII birtokosok
Lapunk hasábjain hirt adtunk már arról a búzavetőmag-akcióról, amit a földművelésügyi minisztérium indított. Célja ennek az akciónak az, hogy ismert jóminőségU búza-
fajtákból (Bánkuti 1201-es, 1014-es, Székács 1242-es és 1055-ös) 50 kai. holdnál nem kisebb területre vetőmagot rendelhessenek a termelők. A termelésnél a beszerzendő vetőmag budapesti tőzsdei árát fizetik a rendelők, a jövő évi értékesítésnél azután a termelök is a budapesti tőzsdei árat kapják a szelektáltan eladott vetőmagért. Mindazok a gazdák, akik a fenti vetőmagakcióról bővebb felvilágosítást kívánnak, forduljanak a Vármegyei M. klr. Oazdaságl Felügyelőséghez.
Búza- vetőmag felajánlási felhívás
Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara ezúttal is felhívja a körzetünkhöz tartozó gazdaközönséget, hogy ha Bánkuti 1201-es, 1014-es, Székács 1242-es és 1055-ös búzákból értékesíthető feleslege van, ugy azl haladéktalanul jelentse be a Kamaránál. A földművelésügyi minisztérium által megindított vetőmagakcióval kapcsolatban ugyanis a fenti buzafajták összevásárlását további
vetőmag elszaporitás céljára a földművelésügyi minisztérium foganatosítja.
A csávázó szerek
legolcsób gyári áron, portóköltség nélkül szerezhetők be a körzeti kereskedőknél. Ha egy-egy községben 25 kg. porcsávázóanyagot rendelnek a gazdák, Ingyen ad a Kamara egy csávázó dobot részükre.
Foglalkozik a Kamara a takarmányhiányon való segítés céljából az
abrak takarmány rendelések legkedvezőbb feltételek
szerinti megoldásával.
Állandóan nagy érdklödéssel folyik már az ősz óta az
olcsó lábbeli akció
s már több mint 10.000 pár lábbeli kerüli forgalomba. Értesülésünk szerint a Kaposvári Cipészszövelkezel a somogymegyei kisiparosoknak ezen akció során néhány hónap alatt 20.000 pengő munkadíjat fizetett ki.
Most indult meg a nagykanizsai szabó szakosztállyal létesített megállapodás folytán az
olcsó ruha akció, melynek szintén rendkívül nagy jelentősége lesz.
Fontos, hogy ezeket a mozgalmakat
minél jobban támogassa a gízda-közönség, mert minél nagyobb mértékű a támogatás, annál olcsóbb
árakat biztosíthat a Kamara a gazdáknak.
Takarmánybúza akció
A klr. kormány megbízásából a ta-karmánylnségre való tekintettel, a Fu-lura R.-T. kizárólag takarmányozási célra eoslnnal denaturált takarmánybúzát hoz forgalomba. Takarmánybúza alatt azok vény minőségű, egészséges oly buza értendő, amoly az egészségre nem ártalmas piros szinti festékkel (ooslnnal) megfestetik és Igy emberi táplálkozásra alkalmatlanná válik, do állati takarmányozásra Wkéletosen és kiválóan alkalmas marad. A takarmánybúzának emberi táplálkozásra való
Ii)31. augus\'lus 1
használását, illetve n.7, erre Irányuló mlndconerntl kbzromakfldést Bzlgoru Srvfnyok rendelkezései tiltják ée blln-
"Hogy a Ma- <" soraogyuiégyot gazdik és hizlalók hozzájuthassanak ezen, a mai takarmánvclkk árak mellett jutányosán kapható kitűnő takarmányhoz, „l a szQkségtelhos, mérten helyben a l-utura R.-T. képviselőiénél, a Kánya Albert cégdél (Erzsébet tér 16.. Telefon .KII) be lehet szorozni, amíg a készlet
Kh^ttótó^^rárLn1^
lei-mázsánként, boleltamentesen,a nagykanizsai vaautállomásra beérkező vagonokból átvéve. _
(_) Országos vásárok. Vas- éa Zala-megyében legközelebb a következő helyekon lesz országos váaár: Aug. 3-án Sárváron iVaa) marha-, Bertés-. Juh- é» klrskóvásár, Zalaszentivánon (Zala) ló-, marha- és klrakóvásár, Hánokszent györgylin (Zala) marha- és klrakóvásár. 4 én Nagykanizsán (Zala) ló-, marha-é» klrakóvásár. 5-én Jánnsházán (Vaá) lé-, mnrha-, sertés- és JuhvAsár, Tapolcán (Zala) ló-, marha- sorté*-. Juh- éa klrakóvásár. 6-án Celldömtllkiin (Vas) ló-, marha-, sertés- és Juhvásár, Nagy-osákányban (Vas) marha- és klrakóvásár, Csabreudeken (Zala) ló-, marha-éa klrakóvásár, Klakomároitban (Zala) marha- sertés- és Juhvásár. 10-ón Vasváron (Vas), Nővén (Zala) ló-, marha-, sertés-, Juh- és klrakóvásár, Naircka-pornakon éaSzenljíyörgy völgyön (Zala) msrha- é« klrakóvásár. II éu Kerka-»7.enlnilklóaon (Zala) ló-, mHrha- és klrakóvásár. 13-án Keszthelyeit (Zala) ló-, marha- és klrakóvásár.
£ami közlöny
Príma hizlalt
marhahús
gulyás és pörkölt , P 1-40
eleje.....p [-60
hátulja . . . -> . . p 1-80
WELTMER RUDOLF.
Züriekl zárlat
..ÜU\' ^t1?\' L0""0* ftatvww
51257, Brossal 71-55, Mllane 2663 Madrid 48*20, Amsterdam 206 70, Barit r\' —-. Wlsn 7207V», Mi y, 2. Prág 1519, Van* 57 49, Badapaat M-MV? •algrtd 9 OS1/!, »ok««3\'7/<,
TuménHuit
Basa Hssav, uj 77* 9-55-11-55, 78-<i 870-11-70. 7t»*a 985-1186, 80 » 1000-12-00, dmáat. 77-as 9-K-9 8S 7&-aa 9 70-1000. 79-aa 9^-10 50 60-as 1000 10-3V Róza 8 50 - 8 65 lak. árpa uj 1475—1500, sörárpa 17-50-18 00. aab I9C0-19-23, teng** 1440 14 55. maca —•--•—, korpa 10.80 -11 00
Meghívó.
Ma, vasárnap diluiin
a Hunyadi F. C. csapata
TÁNCMULATSÁGOT
rendez az .Utolsó garas* Petéit, ut 81. srimtt vendéglő összes helyiségeiben.
Tilanrsaai 3 díjjal. Beléptidíj 30 tlll,, családjegy 50 Hit. Szivei pártfogást kér 3SQS a RaaSaaliáf.
VALUTAK
Angol t. 2 \'*70 28 00 Balga ti. ttf-30 80 10 Caah k. tB-94 17 íu Dáak. 152*35 \'331 Dinár to io-ioyo Dollár 371 28-S76/S Ftaneíst. 22 6 - 23Oü Holl. 229 6>231 25 Lengyel Í3 65-Ö4-23 Lm "4045
Lsra 4-10-Í-8 Ltra 29 80-30-20 Márka 135 00-136 20 Notrt«l!J6H58 60
M ----•—
Ichlll. 80 05 80 73 Svájci 1.110-90 Il2-10 s-év* "52*70-153 70
06VIZAK
M 329*65 231-26 Belgrád 10 09 10 17 Berlin Í35-15-138 15 Brtlaarat 7*50 80 10 Bakaiért 3313 42 Koptod. 182 33 -3135 London 2767 27 87 Madrid 49 50-43 50 Milano 29*80-XH0 Nflwjw; 69 50-73 50 Ouü> i:2 33-t»3 35 Párta 22 33 22 4S Prága lt>87- 6 90 Saéfla 4 \' 2 -t 16 f Oíkh. I52-45-BW-4S Varsó S3-75-64-2S Wltt D002-6\'. 62 Ztlrleb t 0 02 11202
(ladla: Délxalal Hyomds is Lapklatt Vállalat, Hagyksnlisáa
Felelős kiadó: Zalai Károly.
krternrfoaa teleion ■ Nagytuallaa 78. as.
MEGNYÍLOTT
NAGYKANIZSÁN
Erzaébat-tér 83. saim alatt. KSzpoati azrálloda kflIBn helyiségében
ECKENBERG IMRE
*. baáapestl aianaterlaml fienea
orvosi rendelője
Rendelési d. e. 8—12-ig, d. u. 2—6-ig.
A nagykanizsai rendelő a legmodernebb magasfeszültségű gépekkel van felszerelve.
Az alkalmas betegek csakis szigorú orvosi vizsgálat alapján lesznek kezelés alá véve. Az eddigi tapasztalatok alapján kiváló eredménnyel gyógyíthatók a kővetkező betegségben szenvedő betegek:
álmatlanság
angolkór
aranyér
bénulások
rángatódzások
asthma
bélbánlalmak
zsába
ischlás
cukorbetegség érelmeszesedés
ep>e és hólyagbajok fagyások
fejfájás és szédülések
fulbetegségek
golyva
gyomorgörcsök
gyomorbajok
hajhullás
hólyagbajok
idegbántalmak
csúz
rheuma
köszvény
májbetegségek
mellbajok
vérszegénység
orrbetegségek
székrekedés
síivbajok
torokbajok
vértolulás
vesebajok
vitustánc s még számtalan betegség.
A aacaifoiiUMgl sugarak sok a!Uió embert gyógyítottak már bm és sxáatalai gyAgyithatatlaaaak Tilt kategaak alta vissza egésuéjéC
Kiváló szakorvosok és professorok elismerőleg nyilatkoztak róla. Vlzsgélat 8 P, kezelés 8 P, 10 kezeléaijagy 88 P.
APRÓHIRDETÉSEI
Az arxéttroettaak dija 10 aaótg M {MajHIiM aaó dáa Blfc.
tovtóbt szó dija B flIL téka 10 ssóia M Már, mlndea továhM art dija B Mt. Clmsaó s Blade. vastagabb bitóból illó aaó két szónak siámtS, tátik. Állást keresőknek 50Wa engedmény.
JW-Bé Csengery-ntca 18. alatt 724 5
MH
Csengery-ut 27/al löldsrlnljén, • volt *r. tfi.ia raaB alája butorouHan, aaaaaalni Idadó. — Bővebbet Székely mérnöknél. - 3491
■>!•*« és azonnal elloglalhsW kényelmet azeretó magános nr részére egy szépen bútorozott kttlóabejáralu utcai tzeiba Vöroa-maity-utca 34. uám alatt.
Haigyak ftayalnába I Paplanokat a
legszebb klvllelbetf éa azok átdolgozáaát elvállalja Jutányoan - Fretiadllchné, Főút 15. 3528
AaMtaxIt klzirólag modern, Jót, hat-■zemélyeseket li bárhova Kaulmann nél rendelje. Teleion számok: 1 ff/. 571. Nádor-utca 6. 30U2
Rokkant mérnök bármilyen munkál, vagy alkalmazást vállal. — Clm : Caányl utca 4. 3476
Péa.kSIoaSat bekebelezése minden Ossaegben a legalóayósebbeu és leggytx-•abban lolyóstttat Aoiél laaéa pfas-kOlcsónkSzvetltó Irodája Nagykanlzu, Horthy Mlklóa-at 2. szám._2611
Kényelmes csukott, hat Dléses Balok aulával gsrageból favarozást vállalok. Sziutó, Caengery ut 6. Teklon 3-22. 8472
FOi-etazCk, kirándulók I BiUlonberény-ben a PaU szállodában Igen olcsón kapják a teljez ellátást szobával a lOrdékabinnal.
3229
BlaBé éa szoonal bekóltkzhetó Eolvöi-tér 16. azám alatt egy 3 szobás lakás verandával él összes mellékhelyiségeivel. Bóvebbet Aoaél IgaAo Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanlzaan, Horthy Mlklós-ut 2.
ÉrattaéaUalt Ustalemberek, kik a biztosítási pályán véglegesen elhelyezkedői kívánnak, Jelentkezzenek ítél tón délelélt
9-12 óra közölt a Magy ír-Hollandi Blzto-altónál, Csengery-nt 1. 3318
BBI«aaaj*ra<a bútorozott utcai azoba azonnalra sladó Zrínyi Mlalóa-a. 8. -3517
Eladó Maláálháa Alsósáncban 2
hold lelken. Bóvebbet TeJekl ut 47/a. 1323
Petóll-ut 2. »zámu háx eladó. 35»
H*>ak, 5, 4 és 3 azobáa aaafléaé-
káaak, több nagyobb éa klacbb Jóvedel-mezó bérMuaak, aaaaalataa- éa Ba-lalházcak, «a«BáalBk. Bírtak zaU-
mtgyében t>00 éa 116 hold, BaaiagykaM 600, 12% 520 és 80 hold, fBraB mellen 90 hold príma bírlak, kaalxaal Járásban 2v), 40, 60, 80 és 100 hold birtok, minden birtok megteleld épületekkel, B«a-baakaayaa lu. 8, ti éa 2 hold blrlok épUletekael, azNUMrir azentgyOtgyvárt
ti, 4 ás I hold bírtak olc«ó árban eUdók. Sugár-ut 98. azam alat haltalak eladó. — Bóvebbet Dakáax Mlkaa Ingatlan köivetlló Nagy kanlzaán, Szemere-ntca 3. szám. S0Í3
és bsgolal hegyen 26, 6, 5. pincékkel, Farkét
I. emeleten aasBara lakéa, 3 szoba,
mellékhelyiségekkel november l-re, esetlex elóbb la kiadó EOtvóa-tér 30. 35T5
BakaéáiM útépítési, caatornázáat és földmunkát elfogad Oazavlny, VórOsmarty-utca 12. 3600
Etaalé Haualord mezőhegyest törzs bika (Iától származó 19 drb borja választás kor-ban. Kövess Jen«, Ungjakabfa, u. p. Felad-rajk. 3993
Cipész éa csizmadia aaaakAaak lel vétetnek. Furmen, Kölciey utca 3. 3441
Fó-ut 24., emeleti utcai kttsxabéa lakás szeptember l-re kiadó. MV
Byarmakkaoalk nagy választékban
Kaulmann Károly cégnél. 3448
KQIfinbaJAratu csinosan bútorozott szoba tllrdóazobával azonnal kiadó Erzsébet tér 2. Bővebbet Molnár Étkezde. 3494
Inba. konyha, mellékhelytaéggel ti nal kiadó Rákóczi-utca 9. szám. 3683
Egy szép éa lókarban levő naraiak-
kaoai eladó Caányl-utca 6/a. ssám alatt
TÖKÉLETES LÉGY-ÉS ROVARIRTÓ?
Csinosan bartarvzatt kUOobeláratu
utcai azoba azonnalra la kiadó\'. Clm a kiadóban. 3504
Bagolabor 5. az. hás ataáé. Ugyanott egyszobás lakás kiadó, azonnal elfoglalható. 3509
HásaaaaUill állást kent magános urnái, vagy plébaoláa, tflbb évi gyakorlattal ás kltUnó bizonyítványokkal readalkeió fiatal nő. Vidékre U efméiuie. — Clm: Qáboraé, Bajza a\'cs 16. 3308
Srjál termésű édes. homoki rlatlhaa kapható, 1 It 52 HU Sagár-nl 41/B. 34M
OstaaiHHái november 1-KH kiadó Deák-tér 3. -3310
Kát vidéki lakaiéalt* laljts cBáttssal
felvétetik szeptember elsejére. Clm a kiadóban. __8MI
Caengery-ut 29. az ím alatt, -két három-szobés lakás november l-re bérbeadó. Bővebbet hétfSn, kedden a lenti dm dáH, vagy Neumaik Jafeabeál, Keszthehrcn. MB
Pelóft-ul 41. fzáttt alatt egyszobás, hás taküa augusstua l-re kiadó. SS:
KlaBé Eötvös-tér 18. uirmi ház natt gyUmölcaö. és kotiykakertttL Vételár laka-rékbetitkönyvvel kllliettietó. — BőrabMt Aoxél Igaéto isgallanlofgatnri lfOCáji, Nagykanizsán, Horiky Miklóa-ut 2.
"nysfaíóbt
Tlaataaaátaa leány balatoni ny<
mindenesnek lelváteUk. - Clm : Maliit* fényképész. 3iM
■araaak B azobáa laklat nKlIékbelyl-aégekkel vá\'OS belterttlétén, esetleg kSMi-állo kertes házat november 1-ére. Ajánlatot ár megjelötéaével kérek .Saáras takáa 90" sUtt a ktadéhlvalal utján. 3530
Utoal és udvari belytaégek, garázs,
padlás, pince kladék Deák-tér 1 3931
Szép aaaba kaaybéa
helyiségekkel elaejére Idadó
lakás nwUék-EŐtvös-tér 3.
Báthory-utca ia szám alatt egyszobás lakéa azonnalra kiadó, 3926
Magyar-utca 3. szám alatt I vegyeskereskedés ás mészárszék 2 szobás lakással kiadó. Bővebbet Zrínyi Miklós-utca 30. itám alatt.
takarmányok: Halliszt Husliszt Vérliszt Sóyabab-dara Rák-dara Szárítóit sörélesztő Szűcs-féle Leclthlnea baromfi táppor Pekk „D* vitamin készítményt F a t o r Szénsavas takarmánymész Jódos szénsavas takarmánymész Faszéndara Kénpor Kagylóhéj dara Árpa dara, zab-dara, buza-dara
stb., stb.
Automata eleség
tojó tyúkok részére. Automata eleség
csibék részére. RuhMorfi abrakhevepék
sertések ressére. Kicsinyben és zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
aa|, műtrágya, termény éa n5vé«y védószerek kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett Telefon 130.
2ALAÍ KÓZLÖNV
értesítés.
fírteeltcm i nagyérdemű kölöncei, hogy dus raktáramon levő ná\' wénj és gránit síremlékeket laszállllolt Árban hojom forgalomba — További •Irfceretexéet és alrhaH ápl«4-■át. termő- és műkőből tegolcs.bban készítek, ugy ai huta c uakba vágó munkákat azakszerllen végzem.
Kérem ■ n. é. közönség izlvez párt-fogásit. Teljes flsztelellel
"" Ko«áct JÓZMf
AfSYIík oM. MCmgliatur
ffgjclni f KlrAljr-utoji SS. mm.
13670/1931.
Hirdetmény.
1. A bajcsai határon folyó évi augusztus 3-án délelőtt 9 órakor 3.125 tm.
2. a felsőerdő cseresnyés nevtl erdőrészében a békástónál f. évi augusztus hó 6-án délelőtt 9 órakor 35.177 tm. műfát nyilvános árverésen eladok.
Nagykanizsán, 1931. jullus hó 25-én.
uot Polgármester.
ÉRTESÍTÉS.
Érleltem > nagyérdemű közönséget,
műhelyemet
Klntx8l-L.Ua 8. tzám alól---
m mié, Vlds vendéglő udvsrbs Mnatssi át.
Kérem s nagyérdemű közönség további szíves pártfogását. Tisztelettel
TöliAay Péter
MI4 >n(ol iAuU.
16118/1931. 1
Hirdetmény.
Folyó évi augusztus hó 3-án d. e. 9 órakor a bajcsai határon megkezdődő árverés utján 14.202 tm. műfát a cigányberki fáslegelőn eladok.
Nagykanizsán, 1931. julius hó 25-én.
usr Polgármester.
Újonnan leszállított
boráraim a kővetkezők:
Elsőrendű saját termésű kerecsenyi
fehér asztali bor literje ... P —-50 Schiller (vörös) asztali bor P --80 kitdnö fehér asztali bor ádes P - 70
1011 JEll, üattljíu-itu II.
Pályázati hirdetés.
A V. K. M. ur 60.000/1924. sz. rendeletével kiadott Iparostanonc-iskolai Szervezet 42. §. rendelkezése értelmében a nagykanizsai áll. segélyezett községi szakirányú iparos fiu- és leánytanonciskola felügyelő-bizottsága az Üresedésben levő egy általános rajzosztályra heti 3, továbbá egy bőripari szakrajzoszlályra heti 3, esetleg 4 órai tanítással pályázatot hirdet.
Felhivatnak a pályázók, hogy kellően felszerelt kérvényüket I. év szeptember hó 1-lg Hoffmann Henrik felügyelö-biiotteági elnök ur címére (Nagykanizsa, Zrinyl Miklósutca 40j küldjék be.
kk Feltgyeli-Miottság.
TeKiníse meg
SZÉKELY VILMOS bútortelepét
a volt Sxarvasban
(Erzsébet-tér 1&)
Óriási raktár a legmodernebb és legjobb bútorokból.
Vonlom klsxelgdldi /
Olcsó drak 1
Kedvező Hseléil (eUMelekl
FONTOS BUDAPESTRE UTAZÓK RÉSZÉRE
szálljon meg a
MERÁN SZÁLLODÁBAN
BERLINI-TÉR 7.
Budapestnek legjobb helyén fekvő modern szállója. Lift. Központi fűtés. Hideg-meleg folyóvíz. Fürdők. Telefonos szobák. Kávéház-étterem. Szobák P 4-50. Psnslá •*— P-tftl.
Egyágyas szobáknál 10%, kétágyas szobáknál 20%
engedmény. itat
Varga Nándor
aranyéremmel kitüntetett saját modernül berendezett műhelyében
mos, fest, tisztit és pliesíéroz.
Olcsó, szép kifogástalan munkámért felelflsseget vállalok.
Gallérok 10 és 12 Hllér. Qyttjtötelep: Horthy Mlklós-ut 8. Gyártelep: Hunyadl-u. 19.
Értesítem s lisztéit humáaárló közön-léget húsáraimról:
L marhahús ... 140-160
szelet húsok ...... ... 180
Borjúhús ............ 160
hátulja...... 180
Szíves pártfogást kér
laHIsr Kyula
Margit ffirdö
IX Csengery-ut 19.
• Nyitva mindennap ^ reggel 6-tól, este 7 ig W Márvány kádfürdő iüiüaü P I SO 10 jegy vételnél......P I —
tgénybevehetlk egyealltetek, vállalatok t>.
Tyukszemvágás......P —\'40
Maszirozás........P —\'30
fim >11 \' *— - - - t.....m 1 . . .IZ---1
rtflVH, íznumriM nnntti ICfltuR.
Heti 100 pengőt
háztartási cikkek eladásával; Díjmentes la-mertető Stslmr, Budapest, Szövetség-u.
1000 "i-es cséplőgéphez való teljefen uj
lív mm kazalozó
sisM.
Bővebbet Kőhler Testvérek vaskereskedésében Nagykanizsa Telefon: 103. Eötvöstér.
■esykantnelak taláikuihclfc az
István király Szálloda
Bsáspsat, VI. Podmasslozky-utoa S.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon : (Interurbán) 202-43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTELIST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg víz, lift. telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
Vízmentes kazaltakaró és repce-
♦ ponyvák, gabonászsákok, ▲ lenzsákok, gyapjnszsákok w
VhtSmISk fecskendőét öntözéshez, gazdasági rudalóköteUk KSIcstinponyva Kölctőnztdkok
Kocalhenőcs, gépzsir, gépolajok
legolcsóbban beszerezhetők, kedvező fizetési feltételek mellett:
HIBSCH ÉS SZEGŐ cégnél, N&6TKÍHIZSAN.
1631. augüsztus \'■>.
elegánsan akar ruházkodni, keresse fel Király-utca 17. alatt Lidiit ruhaflzletét, ahol
Llditt Miksa qíNisir
felügyelete alatt készül mérték után egyszeri próbával férfi öltöny jé ralaAeégfl divatszövetböl már 85, 35, 45, 55, 55 P-ért.
Iskola fluruhák 20 P-töl. Férfi Hubertus 21-50, Hu 17 P.
Szövetmintákat vidékre bérmentve kaid
Munkásruhák jóminöségü cérna-szövetből már 15 P-töl.
Mindennemű sapkák legolcsóbb áibin.
PORR JERA
csaáasáat rlflWn, ráx- 4s vsaSttMtja Ssifksstiss, Talakl-st S.
Tel«fo.i MS. Készít és rskláron tart: kazalozAkal, szőlőzazókat ét préseket, répavágó,
szecskavágó atb. mezőgazdasági «« (épeket.
Elvállal mlodenncma gép|avltást. Pontos munka I Jutányos árak I
14946/1931.
Hirdetmény.
Az augusztus 4-lkl országos vásáron délelőtt 10 órakor a mérlegháznál megtartandó nyilvános árverésen eladok 1 drb. 1300 kilogramnál súlyosabb bikát.
Nagykanizsán, 1931. évi julius hó 22-én.
m Polgármester.
Értesítés.
Értesítem az Igen tisztelt vevői-
^ műhelyemet
Zrínyi Miklós-utca 42. szám alól lirály-itea M. alá kelyeztea át.
Sxloboda József
JM97 írógép mútzcrétx.
13.341/1931.
Tárgy: Pályázati hirdetés hadiárva Ösztöndíjra.
Felhívás.
A népjóléti miniszter urnák 160.100/1931. számú rendelete folytán felhívom mindazon hadirokkantakat és hadiözvegyeket, kiknek gyermekei közép iskolába járnak, vagy pedig tanonc kiképzés ideje alatt vannak és az 1931—32. évi tanévre ösztöndíjban óhajtanak részesülni, azok folyó évi aug. hó kO-álg jelentkezzenek a városházán, a rokkant hivatalban és hozzák magukkal ez éwégi iskolai bizonyítványukat.
Nagykanizsán, 1931. évi julius hó 21-én.
kk Polgármester.
iftil aupuit\'u" 2.
zalai kózlönv
Saisonvégi árúsitás
julius 31-aug. 15-ig!
Tavaszi, nyári ós őszi cikkeink árát mélyen leszállítottuk, mutatóul 1-2 oikk árát itt közöljük. Csak az árainkat szállítottuk le, minőség elismert jó Sohütz árul
Mintás műsslymek megbízható jó minőség, gyermekruhákra stb. megfelelő mérc-
tek métere...........—40 lillér
Mintás műsslymsk, divatos uj minták, megbízható jó minőség, márkás áruk, Parisette, Sevilla, Florida, Mascotte, egész ruha, gyermek ruha és blousnak alkalmas mé-
retek métere..........—\'80 fillér
Mintás műsslymsk 1931. minták nagyon
szép választékban métere P 1— és —\'90 fillér Valódi Bemberg-Parlsette műselymek
1930. nagyon szép választékban .... 1-80 Pengő Bemberg-Qoldona P 4 50 helyett csak 2*90 Pengő
Bemberg-Crepe Pastorale a legszebb
nyomott műselyem P 5\'60 helyett csak 2-90 Pengő Moualln Amourstte (BembergMarquisette) alkalmi és táncruhának igen alkalmas,
5-80 P helyett .........3-50 Pengő
90 cm. szélss műsslysm ersps ds chlne batik mintával, sálra igen alkalmas,
5-90 P helyett .........1\'90 Pengő
Egész kiváló minőségű szövött műselymek, divatos csikós mintákban, angol fazonban készítve, ősszel is hordható P 3 80 és 2*70 Pengő Tiszta hernyösslyemből készült 100 cm. nyomott crepe de chine, divatos minták, P 10 — és P 12 — helyett.....4-80 Pengő
SZÖVETEK
Kockás szövst, gyermekruhának és blousnak megbízható jó minőség.....
140 cm. széles gyspjuszövst iskolaruhának,
most csak 140 cm. széles nekben .
kabátszövet különféle szi-
1-20 Pengő
2-20 Pengő 4\'— Pengő
140 cm. széles férfiruha-szövst, divatos
angol minták..........6-50 Pengő
140 cm. széles őszi és téli gyapjú sport-szövet, nagyobb mennyiséget olcsón vettük és igy olcsón adjuk csak most . 9*— Pengő
Jó méreitt sseOveimaradékok, atc ellameri olcsó Scfi Utx-öra len a K a ittredékééri veOei!
Vászon reklámár . ... Jó minőségi) lepedővászon Ingzeffir, színtartó jó áru Kanavászon . . .
.......—-eo fillér I Törülköző méterét...........—"70 fillértől
......2" — pengő U Zsebkendő............. 40 „
...... BO fillér 1 Színtartó nyomott abrosz........3*60
......—\'80 II láuuk, Hasallak, |,tarlri vélaaaMkkaa.
Mindkét oldalon ck>th, kézzel varrott paplan, elsőrendű valtával.......22\' pengő.
Késx női ru&a és Kabáiosxiályunkban
dacára a már beállott és a várható további áremelkedésnek, olymértékű árleszállítást hajtottunk végre, hogy kedves vevőink, akik már hozzá szoktak az olcsó SCHÚTZ árakhoz — még azok is — nagyon kellemesen lesznek meglepve. Tavaszi és őszi kabátok, ruhák még addig nem létezett és soha vissza nem térő áronl
SxönyegosxiályunR. ajánlata!
i-a-
5-40
pengő
\'tttéuSayes erős duplahurkos, strapa minőség . J»sl» sztefsfl, szép mintával P 3 —, P 2 80 \'•Wdl rojto. . ........P 6 50
Ebédlő, háló, szalonszőnyecek, minden méretben és legkiválóbb
így pénzéért 100%
Srtiütz vásár tartama alatt, kirakatainkat naponta változtatjuk, okvetlen tekintse meg — de még célszerűbb ^"házunkban — ahol vételkényszer n|ncs, meggyőződni: Schütz Áruház nemcsak ígér, hanem most is többet nyújt, mint amennyit Ön vár!
•«\' MII dlwatAnak naponta érfcaa-*«<k«l..tl,Mr.i>M •ohm. minó-•*»ak - Mtb érakaa I
pengő
Flamlltak«r4k..........P 6\'-
Q|apjvtakará| autó, kocsi és utiUkarónak nagyon
alkalmas ..............Mh—
minőségben. Kézzel csomózott szőnyegek élettartama örökös, os aranyat kap!
áru&áx
Dundniul legnagyobb és ellameri legolcsóbb druQdxal
Zalaegerszeg — NagyKanixsa.
ZALAI KÖZLÖNY__19»1. augusztus 2
és
legolcsóbban
legjobban
vásárolhat.
i
Legkedvezőbb fizetési feltételek
Horthy Miklós-ut 4.
Szombathely és Sopron.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly).
71. «Wolyam 174 as4m
Nagyfcutwa, 19X1. augusztus 4, kedd
Ara 14 (IlUr
ZALAI KÖZLÖNY
Kejjthelyl tlökktadAlilvatal: Kwulh-alcj 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos

Róma vagy Moszkva ?
Irta: dr. Wíber Pil kanonok
Az összes hatalmak közöli egyedül a pipál trón volt az, mely nyíltan és határozottsággal rámutatott arra a nagy vesztdelemre, mely elsősorban Európa népeit és nemzeteit fenyegeti. Tényleg igaz, hogy az országoknak választaniok kell Róma vagy Moszkva közölt. Nem lehet strucc-polítikát űzni: bedugni a homokba fejanket és észrevenni nem akarni, hogy a veszély felhői úsznak a fejtlnk fölött.
Nálunk Magyarországon tisztában van mindenklT hogy vörös uralom többé Itt nem lehet A magyar nép már szomorú és fájdalmas tapasztalatok árán a kísérleti próbán átesel).
Ha azonban csonka hazánk szűkre szabott korlátain tul messzebb is te-kinlünk, akkor látjuk: hogy az ösz-szes országok legnagyobb problémája kezd lenni: a határozott választás Róma vagy Moszkva közölt. Már a világháboiu kitörésekor megmondotta XV. Benedek pápa: Ijogy a nemzetek hagyjanak fel a háborúval és lépjanefc a méltányosság, a megértés útjára, mert ktllönben Európa saját öngyilkosságába rohan. A fanatizált franciák akkor kirohanásokkal és rágalmakkal kisérték a pipái szózatot. Sajnos: a francia nép el-kapatott gógjében ma is a legnagyobb kerékkölfije az európai egyensúly biztosításának. A revízió gondolata már minden, úgynevezett győztes államban szimpátiává!, megértéssel találkozott, egyedül Franciaország az, mely agiláclóval, tiltakozó szavával azt megfojtani Igyekszik és ugyanakkor az európai status quo fennmaradását nem látja veszedelemben, hogy mega Is minél kedvezőbb szerződéseket próbál kölni a szov-Jettel. Vi.ksáp,ában odáig megy, hogy „meg nem támadás" biztosítására szerződési megállapodásokon fáradozik. Joggal Írjuk, hogy vakságában, mert hisz a lapok mar eleget Imák arról, hogy mennyire respenialja a szovjet kormány a szerződéseket, amikor augusztus elsején minden országban forradalmasítani akart. Francia szem ma nem lát mást, csak azt, hogy az igazságtalan békeszerződések paragrafusai betartassanak, ahe-\'yc", hogy egy egészséges közös munkába tömöríteni Európa népeit, nehogy gazdaságilag épugy, mint lelkileg tönkre menjenek. Európa vergődik és a gazdasági bajok nyomában olyan pénzbeli katasztrófák jelentkeznek, melyeknek stlrgós szanálása az első feladatok közé tartozna.
A római pápa karácsonyi szózatában szinte prófétai ihletlséggel rá-mulatotl a közelgő nagy veszedelmekre, melyek pénzügyi téren olyan tnorraisak, amilyeneket Európa még "em élt át. Nem a tárgyalásuk foglak a várt európai egyensúlyt megríni, hanem az a helyes Irányzat, ""lyct a Szentszék képvisel. Minél később fog-dják ezt el, annál több w nagyobb veszély és baj szakad az
országok nyakába.
A mai európai helyzet fényesen Igazolja azt az igazi elvet: hogy gazdasági nehézségek is csak altkor nyernek megoldást, ha az emberek erkölésT alapra helyezkednek. Ez pedig azt jelenti, hogy bizony ezen próblémák megoldásához nemcsak tudás kell, hanem megértés, jóakarat, méltányosság. HoRy ez menynyire Igaz, mutatják az elmúlt hetek eseményeL lói tudjuk, hogy pénzügy\' nehéz helyzetünk szorosössze-függésben van Németország sorsával. Kérdezem : miért jutott Németország pénzügyi romlása ennyire? Egyszerűen azért, mer! Fr. ncteország féllékenykedése miatt a tárgyalások eddig megfeneklettek. A franciák nem bírnák elviselni, hogy a németek le-
vegőhöz jussanak és megerősödjenek. Inkább készek fqmi a bolsevizmus terjedését Németországban, mint annak lalpraáJláiát megérni. Hol itt a Jóakarat, a méltányosság, az igazság ?
A szabadkőműves páholyok tana persze teljesen más, mint amit Róma hirdet. A békességet nem szólamokban kell kifejezni, hanem meg kell valósítani. Erre pedig csak a Szentszék hivatott, úgyannyira, hogy a világháborúban mondotta az angol parlament egyik protestáns képviselője az Ismert kijelentést: annyira szükség van a pápai trónra, hogy ha nem volna meg, hát meg kellene alapítani.
Valami csodálatos tehetetlenség uralja az embereket. Üzleti érdek tolult előtérbe és a többi másod-
rangú helyre esett vissza. Pedig de nem jó üzlet az, intlnek \'jegyében egy Őrizetlen pillanatban felgyújtják az embernek a házát. Állítólag a legkedvezőbb kereskedelmi szerződést Olaszország kötötte volna az orosz szovjettel. Azóta mintha valami métely rágódna az olasz fasclzmusnak Iáján és bizonyos nyugtalanság lett otthonossá Itália földlén.
Félre kellene tenni egy idflre az üzleti érdekeket és Európa népeinek egy közös frontot kellene kiépíteniük a vörös veszedelemmel szemben. Ezt látja XI. Pius. Ezért kell imádkoznunk az ö szándékára, mely ha diadalmaskodik, ugv elvonul a viharfelhő Európa egéről és Így hazánk is gyorsabb tempóban mehet előre a nagy feltámadás napjára.

Telesxlcy: „CsökKenienUnk kell a élei-színvonalát"
Bethlen: .A kért felhatalmazás nem jelent diktatúrát"
nemxei
A felsöQáx pénxUgyl blxottaájga letárgyalta a fel£a/almuzdal /avaalatot
Budapest, augusztus 3 (Éjszakai rádlájeleníis) A felsőház pénzügyi bizottsága hétfőn délután tárgyalta a felhatalmazási törvényjavaslatot. Teleszky Jinoe rámutatott a bajok lényegére, ami abból áll, hogy a nemzet életszínvonala az utóbbi években nagyobb volt, mint a nemzeti munka produktivitása. Ennek a helyzetnek le kell vonni a következményeit és csökkentenünk
kell az életszínvonalat. Sürgős Mulat a betétek felszabadítása,
mert a mostani helyzet a gazdasági élet bénulását és a belétek kiszivárgását okozza. Lényeges és azonnali eredmény csak a személyi járandóságok csökkentésétől és a bevételek emelésétől várható.
Az óvatosság célszerű devizagazdálkodást követel, amely számol az adott viszonyokkal
Vlsnya Ernő a vidéki intézetek központi irányítását Javasolta.
Bethlen István gróf miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kért felhatalmazás nem Jelent diktatúrát, aminek lényege, hogy nincs parlamenti és miniszteri felelősség. A kért kivételes Jogkört csak a megállapított célokra kívánja igénybevenni.
A bizottság a sürgősség kimondása mellett általánosságban ós részleteiben is elfogadja a javaslatot.
Három halottja és 18 sebesültje van a belgrádi expresszben felrobbant pokolgépeknek
Belgrád, augusztus 3
(Avala) Tegnap este 9 óra 30 perckor a München—Zágráb és Belgrád között közlekedő vonat három közvetlen kocsijában Zirnony és Újváros között egyidöben három pokolgép felrobbant. A robbanás következtében 3 ember, két felnőtt és
cgV gyermek életéi vesztelte és 18 utas sebesülést szenvedett. Az életét vesztett gyermek Brunetll belgrádi professzor kisfia, a sebesültek is az egyetemi ianár családjának hozzi-tartozóL
Hogy a Jövőben hasonló merényletnek gátat\'vessenek, a jugoszláv
közlekedésügyi miniszter intézkedett, hogy ezentúl a határon kapcsolják le a külföldi vagonokat és Jugoszláv vagonokkal bonyolítsák le a forgalmat.
Ma reggel a határon egy berlini vasúti kocsiban találtak félkilós ek-razit-darabot.
■M*||> Ii\'ll.f-W —\' .......» ■ . \'l "
>m i»I>IIMiiEVT« \' I » ~.l~ il\'—I
Elsősorban a betét-zárlat hamaros megszüntetéséről határoz a csütörtökön összeülő 33-as bizottság
A kölcsön késedelmessége mellett belső erőforrásokkal is át lehet hidalni a nehézségeket
Budapest, augusztus 3 A 33-as bizottság csütörtökön, amikor a felsőház befejezi a felhatalmazási Javaslatot, összeül és az első Javaslatokat még ezen a hélen letárgyalja, A kormány egyellcn rendeletet sem fog kibocsátani addig, mig azt a bizottság le nem tárgyalta és kibocsátásihoz hozzájárulásit nem adia. Amennyiben a bizottság és a kormány álláspontja I közölt összeütközés támadna, azon-
nal megteszik a szükséges intézkedéseket a Ház plénuminak összehívására vonatkozólag. A 33-as bizottságra súlyos feladatok várnak. Tekintettel arra, hogy a
külföldi kölcsön lelvételére
Irányuló tárgyalások az európai pénzügyi helyzet alakulása folytán bizonyos késedelmet szenvedtek,
olyan Intézkedések váltak szükségessé,
amelyek lehetővé teszik, hogy kivárjuk a külföldi kölcsön kontrollálásának lehetőségeit. Kormánykörökben az a felfogás kerekedett felül, hogy nem szükséges mindent a hét millió fontos kölcsün lapjára feltenni,
belső eróforrássel Is át lehet hidalni a legsúlyosabb nehézségeket
oly módon, hogy a krízist lassú, de biztos lépésekkel leküzdhetjük. A
ZALAI KÖZLÖNY
belföldi pénzintézetek tel|es mértékben támogatják a kormányt e törekvésében & az elmúlt napokban 1,400000 fontot bocsátottak a kormány rendelkezésére mint a felveendő kölcsön belföldig részletét A kormány ezenkívül olyan exportprogramot készít elö, amelynek gyors lebonyolítása esetén valulakészletünk tetemesen gyarapodni.
Bethlen István gróf miniszterelnök ma részletesen informáltatta magát
az ipar helyzetéről és a termelés nehézségeiről. Annak a véleményének adott kifejezést, hogy a termelés átmeneti nehézségei feltétlenül enyhülni fognak, mert a kormány a legsürgősebben megszerzi azokat az eszközöket. amelyeknek segítségével elsősorban a hitelválságon könnyíthet. A 33-as bizottság ál(al felvetendő javaslatok elsősorban azt célozzák, hogy
a betétzárlatot és az ezzel kapcsolatos Intézkedéseket most már rOvldesen meg le-\' het szűntetni.
A képviselők és a Ház jegyzőinek fizetés-leszállításáról
folyt a vita a képviselőház hétfői ülésén
törvényjavaslatot kell
Budapert, augusztus 3 A képviselőház mai ülésen Anda-házy kasrtya Béla napirend előtti felszólalásában foglalkozott a magyar művészek helyzetével.
Rámulatott arra. hogy a magyar társadalom vásárlóképessége oly csekély, hogy művészeink legnagyobb része állami támogatásra van szorulva. Kérte a kormányt, hogy ne csökkentse a művészek támogatására szolgáló összeget.
Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter válaszában hangsúlyozta, hogy a takarékossági elvet minden vonatkozásban érvényesíteni kell. Akkor, amikor a kisebb fizetésű tisztviselők illetményeit Is csökkentették, pontosabban nagyobb kereseti adóval sújtották, akkor nem Indokolt, hogy a nagyjizetésö művészek megmaradjanak eddigi fizetéseik élvezetében. A portré, hőst emlékművek és síremlékekre vonatkozó állami megrendelések továbbra is megmaradnak az eddigi keretek között. Ezután áttértek a napirendre. Megválasztották a 33 as bizottság 22 képviselő tagját A szocialisták és még néhány baloldali képviselő a szavazás tartamára kivonult a teremből. A Ház a következő 22 képviselői választolta meg a 33-as bizottságba: Bíró Pál, Csizmadia András, Eszlerházy Móric gróf, Éber Antal, Ivády Béla, Kállay Tibor, Kenéz Béla. Lakatos Gyula, Marschall Ferenc, Nagy Emil, örffy Imre, Pallaviclni György őrgróf, Pesthy Pál, Rassay Károly, Ru-binek István, Schandl Károly, Slgray Antal gróf, Temesváry Imre, Tury Béla, Ugrón Gábor, Walkó Lajos, Wolff Károly.
Ezután Fekete Béla beterjesztette a gazdasági bizottság határozatát a képviselőházi jegyzők tiszteletdijának leszállításáról. A 14 jegyző havonklntl tiszteletdiját 200 pengőben állapltja meg a javaslat. Farkas Tibor határozati javaslatot terjeszt be, amely szerint adják vissza a kérdést a gazdasági bizottságnak, hogy újból határozzanak A Ház egyes tisztviselőinek tiszteletdíját törvény egyáltalán nem állapítja meg. Ezeket Is újból kellene törvényileg rendezni és a tisztviselők Illetményét ls le kellene szállítani Az első nemzetgyűlés idején az akkori viszonyoknak megfelelően rendezték ezeket a kérdéseket. Ma azonban uj helyzetben más rendezésre van szükség.
Hegedűs Kálmán hangoztatta, hogy lényegében ügyeiért Farkas Tiborral. A takarékoskodást a kép viselőháznak önmagán kell kezdenie.
Erre azonban benyújtani.
Oadl Qaszton azt fejtegette, hogy a jegyzőt és képvlselőflzelések aránylag magasabbak, mint Nagymagyarországon voltak.
Bethlen István gróf miniszterelnök
hangoztatta, bogy OrOmmel üdvOzOl minden takisrékosságra vonatkozó javaslatot, azonban a jegyzői fizetéseket, amelyeket törvény állapit meg, házhatározattal megváltoztatni nem lehet. A kormányban azonban meg van a hajlandóság arra, hogy törvényjavaslatot nyújtson be, amelynek alapján azután a Ház majd tanács-kozhutlk a fizetések leszállításáról. A képviselői tizetések kérdését nem helyes ebbe a dologba belekeverni. A kormány legközelebb megkezdi tanácskozását a 33-as bizottsággal a takarékoffágl rendszabályokról és ezzel kapcsolatban a képviselő fizetések leszállításáról Is. Ezért leghelyesebb, ha ezt ls a 33 as bizottságra bizzák. Az kétségtelen, hogy minél szélesebb körű a választójog, annál többen kerülnek be a Házba olyanok, aldk rá vannak szorulva a fizetésre.
Rassay Károly felszólalására a a miniszterelnök ujabb felszólalásában hangoztatta, hogy ha Farkai Tibor Indítványa nem akar utasításokat adni a gazdasági bizottságnak, csupán vissza akarja utalni a kérdést ujabb határozathozatal végett, akkor hozzájárul Farkas Tibor Indítványához. Ezután a Ház egyhangúlag elfogadta
Farkas Tibor Indítványát A Ház legközelebbi ülését csütörtökön délelőtt 11 órakor tartja, amelynek napirendjén a további teendőkről való intézkedés szerepel.
Önbetörést követett el a darányi postamester
(Éjszakai rádlő/elenlés) Darány közi-eg postáját szumoatra virradóia kifosztottak. A csendőrség megállapította, hogy a betörést maga a postamester, Peller Ferenc kOvette el. Peiler előzőleg 1050 pengőt sikkasztott és hogy megszerezhesse a hiányzó összegei, önbetörést követett el.
A súlyosan megtévedt postamestert letartóztatták és bekísérték a kaposvári törvényszék fogházába.
ölt a villám
Innsbruck, augusztus 2 (Éjszakai rádiójelentés) A Lech völgyében lévő Haeseigehr községben egy szalmakunyhóba becsapolt a villám és megolt három parasztot.
__1831. augusztus 4.
hétfői vihar sok munkát adott a kanizsai mentőknek és tűzoltóknak
Nagykanizsa, augusztus 8
Hosszú belek puszlitó szárazsága ulán hétfőn délután fél 6 óra tájban megnyitlak az ég csatornái és a szomjas föld mohón illa a nélkülözött csapadékot Amilyen áldásthozó volt a kiadós eső a növényekre, épp oly káros hatásúnak mutatkozott egyes emberekre nézve. A különféle balesetekhez egymásután hívták ki a mentőket és tűzoltókat, akik alig győzték lebonyolítani a megnövekedett forgalmat.
tigy kte/lu Hárfát törte a Zrfayl-apoiüfelepeB
Alig kezdett esni az eső, már telefonon a Zrinyl-sporttelepre hívták a mentőket. A vihar kinn érte a sporttelepen Molnár József 10 éves tanulói, aki az eső elől futva Igyekezett a tribün alá menekülni. A sikos talajon véletlenül megcsúszott és oly szerencsétlenül esett el, hogy balkarját eltörte. A mentők részesítették első segélyben Molnár Józsefet, akit azután beszállítottak a közkórbázba.
ElgösutUótt gamOH/akal a vlHŐitélBMgrénllír (efanek
Alig vonullak be a mentők, amikor a morgánpusztai Oózon-féle uradalomból telefonáltak, hogy menjenek kl sürgősen Újudvar közaégbe, ahol Cirbusz József 47 éves gazdálkodót elgázolta egy szekér.
Cirbusz József fát hordott haza az erdőből. A tehenek előtt haladt
az ulon, amikor vad villámlással és dörgéssel kitört a vihar. A tehenek megvadultak és átgázoltak a gazdájukon, akin még a szekér is keresztül ment. Az egyik kerék borzalmasan összeroncsolta a szerencsétlen ember arcát, akit a mentők beszállítottak a nagykanizsai közkórházba.
Arvhe a RdUöcstt-uicóban
Fél 7 0ra tájban a tűzoltókat hívták ki a Rlkóczl-ulca 24 és 26 számú házak lakói, akiket árviz fenyegetett. Ezen házak előtt van ugyanis az u. n. ördögárok, amely itt bujlk a fold alá. A zárt csatorna rostélya nem volt felhúzva, ugy, hogy az eldugulva, nem engedte a csatornába a vizet, mire az pillanatok alatt elárasztotta a 24 és 20 számú házak udvarait. Rövidesen a lakásokba ls behatolt a víz, ugy, hogy a tűzoltók motorszivattyval siettek a lakók segítségére.
Elöntötte a vIm a NéptaKarélc pincéiét
A Csengery-utcai Néptakarékból Is segítségül hívták a tűzoltókat A Néptakaré* pincéjén vezet ugyanis keresztül a szenyvizcsalorna, amelynek a pincében van egy tisztítóaknája. Az udvarról jOvö víztömeg felnyomta az akna letejét és néhány perc múlva elárasztotta az egész pincét A lüzoüók, motor szivattyúval rövidesen eltávolították a vizet a pincéből.
Rézsa János kaposvári vegyttszUtögyártolaJdonos autószerencsétlensége a baiatonberényi országnton
□ akart kartlsl agy tssi*ttMiétt, sir* a falloráilt úrié alá ksrtlt
Batatontwrény, augusztus 8
(Saját tudósítónk telefonjelentése) Súlyos kimenetelű autó-kerékpár karambol történt vasárnap Balatonbe-rény közelében, az országúton.
Rózsa János, a kaposvári Rózsaféle vegytlsztitógyár (és a Nigyka-nlzsán is működő vegyiiszli\'ó lerakat) tulajdonosa vasárnap autón Ausztriából Kaposvárra igyekezett. — Az autót az idős gyártulajdonos maga vezette, mig hálul a kocsiban két hozzátartozója foglalt helyet Balatonberény közelében, az országúton váratlanul egy kerékpáros férftvel találkoztak, akivel eddig még Ismeretlen okokból összeütköztek.
Rózsa János az Összeütközést meg akarta akadályozni és ezért az utolsó pillanatban félrerántotta a kormányt. Et csak növelte a bajt, meri a kerékpárost mégis csak elütötte, ugyanakkor pedig az autó is felborult. A hatul ülő utasok hatalmas Ívben zuhantak kl a kocsiból, Rózsa János azonban oly azerencsétlenül esett, hogy az auló alá került.
A súlyosan sérült gyártulajdonost beszállították a keszthelyi Jobs-féle szanatóriumba, ahol az orvosok megállapították, hogy 7 bordatörést, láb-törést és 3 hátcslgolyatörést szenvedett.
A kerékpáros férfi, aki Kalmár Jó-zse{ vincellérrel azonos, azintén súlyos külső és belső sérüléseket, nevezetesen bordatörést, válltörést és bokatörést szenvedett. Kalmár Józsefet a keszthelyi kórhizba szállították.
A súlyos szerencsétlenség ügyében nyomozást indított a baiatonberényi csendőrség.
IdAlárás
I mrltorolöglal
■agyi
flfytlö [elöntések: Hétfőn a
hOméesik-
A aagykanl; «l«l«le Ke«0 7 festői +22, írskor +20\'2, este 9 őrikor +17-0. PtthOxtt: Egész nap felhős égboltozat. SziUriny Reggel délkelet, délben északkelet, este délkeleti ítél.
{(Bluekal rádUjtknUt) a fal laMttl IsIsaH Hts •fi f*lhs«, m, h.JU MS eékmté.
M *rm-
Varga Nándor
aranyéremmel kitüntetett salát modernül berendezett műhelyében
mos, fwt, tisztit és pllsaároz.
Olcsó, szép kifogástalan munkámért felelősséget vállalok.
Oallérok 10 és 12 fillér. Qyfljtötelep: Horthy Mlklós-ut 8. Gyártelep: Hunyadl-u. 19.
ZALAI KÖZLÖNY
199). augusztus 4_
Letették a kórházi kápolna alapkövét
nr Wéber Pál kanonok zuhogó záporban végezte ■ szertartást Nagykanizsa, augusztus 3
Megvalósult végre a nemrégen még tivoli óhajtásnak látszott terv, ami koré mégis, évtized óta, az 5gész kanizsai közvélemény kívánsága Bzötte az elhatározás lendítőerejét. Etzel az erővei, a közvélemény sürgetésével leifegyverkezve és apostoli lelkesedéssel megáldva vette kezébe a kórházi kápolna ügyét Longauer Imre hitoktató és attól fogva, hogy kórházlelkészi fiietésénrk felét az akció céljaira felajánlotta, kezében gyorsan bogozódtak eredménnyé az emberi jószívűség szálai.
Ma, hétfőn dílután 5 órakqr, a pénzügyi korlátozások, vállalkozási nehézségek, hivatalos formaságok gátfutásán keresztül, — megtörtént s kápolna ünnepélyes alapkőletétele.
A kápolna telkén (a kórhiz-telek-nek a Katonarétbe szögellö sarkán) hatalmas légiahalmok, homokhrgyek és mésztenger, a városban pedig 40—50 gondbarásdás arcú, éhes ember vár a munka megkezdésére.
Az alapkőletétel ünnepségére nagy tömeg lepte el a kórház-udvart. Olt volt dr. Hegyi Lajos polgármesterhelyettes, dr. Rácz Kázmér rendőrkapitány, Barthos Gyula erdömester, a kórház orvosi és tisztikara élén dr. Krelner Zsigmond osztályvezető-főorvos és Ciulek László gondnok. 011 voltak mind az irgalmasnővérek és nagy számban a kórházi betegek is.
Már a zivatar első szele söpört át s temető felől, mikor dr. Wéber Pál kanonok, püspöki irodsigazgaló autón megérkezett. Oazdag Ferenc püspöki biztos, a kórházlkápolna-gondolat egyik ébrentartója, Meggyesy László, Ixngauer Imre és hét kispap voltak a papi kíséret a szertartáshoz, ami alatt az irgalmas nővérek énekkara énekelt.
Dr. Wéber Pál beszédét a közben teljes erővel iezudult zivatar ellenére is figyelmesen hallgatta a közOnség. Szavai ugy hullottak a lelkekbe, mint áldás, mint a jótékony eső gyümölcsár lelő adománya a szomjas földre.
— Örömmel jöttem — mondta
egyebek közt — püspök atyánk megbízásából, mert annak a Jézusnak emelünk itt oltárt, aki földönjirlában Is az eleseitek, a betegek gyámola volt, akinek tehát helye kell hogy legyen a kórház falai közölt.
— A kórház legelső orvosa Jézus — folytatta — kinek oltára előtt örökmécses ég s aki akkor is ott áll a haldokló ágya mellett, amikor azon már semmiféle orvos nem segíthet.
A püspök áldását osztotta ki beszéde végén mindenkinek, aki csak egy téglát la adott a kápolnához. Áldást hozott a város vezetőségére, a kórház vezetőségére és a föpász-
lor különös elismerését tolmácsolta Longauer Imrének, aki apostoli buz rós ggal végezte a nagy munkát és Gazdag Ferencnek, aki az eszmél a korábbi években sem hagyta elaludni.
A beszéd ulán Falér Mihály, városi ellenőrző épilész felügyelete mellett elhelyezték az alapkövet (Kovács kőfaragó adománya), amit a kanonok a szokásos lélekemelő szertartás kíséretében, zuhogó záporban megszenteli. Az alapkőben az alapító okmányl, a Zalai Közlöny egy számát, egy tégla-jegyet, a mai ércpénzcinket és Irmecskét helyeztek el.
a
A forgalom, amerre csak néz az ember, óriási a boltokban. Egyebekben a CUroen éppen ugy telehirdeti az Eiffel-tornyot a maga mammut-reklánijival, mint azelőtt. (Prack tanácsnok ugyanis minden évben Párisban tölt pár hetet a szabadságából )
— És a gazdasági vdlstlg?
— Én még a vllág-krizis kitörése elölt, jullus első két hetében voltam Párisban, de ott már akkor széltében beszélték, hogy gazdasági összeroppanás előtt állunk és nagy európai bankok zavarairól suttogtak.
Pária nem maga veti hi a pót adóját
— Milyen egy metropolis közigazgatása ? — próbáiluk még feltenni a kérdési, ,
— Egy olyan hatalmas városi közigazgatást, mint a külvárosokkal együtt 4 és fél milliós PArlsé, Ilyen rOvid idő alatt áttekinteni lehetetlenség. Amennyit tanulmányozhattam belőle, az mindenesetre merőben elüt a mi vároti közigazgatásunk formáitól. Piri,s például nem önállóan intézi minden ügyéi, mini pl. Buda-
Éesl törvényhatósága Párls mint özigazgalásl egység is szerves része s „megyének." Párls a Szajnamegyébe tartozik. A póladót sem Párls képviselőtestülete szabja meg, hanem a megye, aminek a mi főispánjainkhoz hasonló prefektusai vannak.
A megkontrázott angol világ-kiállítás tiszkti között
— A gyarmatügyi kiállítás ?
— Az exposinon coloniale egy szédítő és fárasztó khaosz. Benne mindent ösjzehaimozlak, ami különben a muzeumokban megtalálható Ezzel a kiállítással a franciák a Wembley-i kiállítást, a* angolokat akarták lepipálni. Láttam a leégeti holland-indiai részt. A földdel egyenlő az egész. Mint egy fantasztikus nagy, leégett szalmakazal, csupa fekete üszök es romhalmaz.
Dr. Prack István tüzoliófőparancs-nok is Nagykanizsán. Ez nemcsak tisztsége, hanem mondhatni: egyik szerelme, szinle szenvedélye. Most Is úgy választolta pirisi kélhclét, hogy abba beleesett a tüzoliók világkongresszusa. Erről is kérdeztük.
Magyar tiktr éa magyar árvaság a világ tűzoltóinak kon gresizasán
— A Nemzetközi Tűzoltószövetség pár isi kongresszusán jóleső tapasztalatokat is szereztünk öten magyarok, akik a Magy r Tűzoltó Szövetséget képviseltük. Megállapíthattuk, hogy a magyar tűzoltóság felszerelés és elméleti kiképzés dolgában is előbbre van, mini a francia városok tűzoltóságai. Franciaországban a tűzoltás nem hivatásos alapokon nyugszik, hanem főleg katonai Szükség esetén ugy vezényelik őket Ide-oda, mint pl. nálunk az utászokat. A laktanyában is teljesen katonai rend. Puskás őrség a kapuban. Katonai rendgyakorlatok a napi foglalkozás nagyobb része.
— Kiállítás is volt a tüzoltó-kon-greaszus kapcsán. Büszkék vollunk arra, hogy a kiállítás egyik fénypontja a Magyar Állami Gépgyár Szltvay-féle gázolló-készűléke volt, ami megfelelő helyet is kapott és állandó érdeklődés velle kOrfll. A MÁO-ot ifj. Horthy István főmérnök, a kormányzó fii k.\'pvlselte. Doumer, a francia köztflrsiság elnöke hosszan elldözOtt és elbeszélgetett a kiállításon a magyar tüzol-láB képviselőivel.
— A kongresszuson mír nem volt olyan sikere a magyaroknak. A Nem-
liprras
vese , h.%ag-, gyomor- és cukorbaloknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különö-«en vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott elsőrendű gyógyvíz.
Házi ivókurára rendkívül
alkalmas. Állandóan Irlss töltési
*u n
Főraktár:
Weisz li Nagykanizsa.
Urály-atca 31 Telefoa 310.
Nyári árukat
olcsón vehetünk
Singeméi.
Érdemes megtekinteni!
Kanizsai szemmel a nappali és éjszakai Páris ember- és pénz-rengetegében
Érdekes megfigyelések Páris gazdagságáról, üzleteiről, közigazgatásáról, magyarokról, a gyarmatügyi kiállításról és a világ tűzoltóinak kongresszusán elért magyar sikerekről
Nagykanizsa, augusztus 3
Néhány nap|a, hogy dr. Prack Islván városi tanácsnok nyári szabadságából Párisban lOIIOIt két hét után visszaérkezett Nagykanizsára. Minthogy mindig nyereségnek tartjuk, ha a város polgárai, különösen azonban a vezető posztok őrállói tapaszlslatokban, tudásban, világlátásban gazdagodnak, örömmel ragadtuk meg az alkalmai, hogy dr. Prack Istvánhoz néhány kérdést intézzünk párisi élményeit illetőleg.
Sok a milliomot Párisban
— Milyen a párisi élet ? — kérdezzük.
— Nagy a gazdagság, — volt a válasz. — Majdnem minden francia milliomos. Ez azonban a város nyüzsgő életének ember-tömegein nem Igen látszik. A zsebében van a párlatnak a maga 15 -20.000 frankja, de ha látja az ember az utcán, a külseje ulán Ítélve azl hinné, hogy valami ődöngő facér. A fény és az elegancia főként esle kezdődik és az Operában lobzódik, meg a hasonló reprezentatív helyeken. Ott azonban valósággal ragyog a világvárosi elegancia.
— Az Opera különben Is élmény, de az idd kánikulában nem utolsó sorban az tette kellemessé, hogy a
nézőtér valósággal .be van hűtve" valami efmés bűtőszerkezeltel.
Tiszte* családapák a párisi éjszakában
— Es az éjszakai élet ? — érdeklődtünk.
— Szines és érdekes. Nekünk persze szokatlan, hogy tisztes családapák megjelennek a kétes hirű, fényes éjszakai lokálokban feleségeikkel, leányaikkal és egy pohár sör mellett megnézik, mint csendesen szemlélődő kirándulók, az éjszakai Párisi, azt a mohó habzsolást, sok mezítelenséget, a szerelmet, amit Párisban egyáltalán nem S7ámilanak a titkolandó dolgok kOzé. Van ellenben városszerte minden kínálkozó nyilvános helyen, Igy pl. állomásokon, megállókon slb. olyan képekkel Illusztrált propaganda a venereds betegségek ellen, hogy valósággal elrettenti az embert lépten nyomon a párisi éjszaka örömeinek fenékig merítésétől. Ingyen orvosi rendelés van a védekezés szolgálatában. A színházak propagandadarabokkal szolgálják ugyanezt a céll.
Ahol előr* tudtak mindent,
mégis ttle vannak a boltok
— Az űztetek ? — kérdezzük.
— Az üzletek száma mérhetetlen.
ZALAI KÖZLÖNY
zetközi Tűzoltó Szövetség négy alelnököt H négy bizottságot is válaszáéit. Egyet az angolszász, egyet a, germán, egyet a latin és egyet a tziáv nyelvcsaládokba tartozó nemzetük részéről. Erdélyt Jenő, a Magyar Tűzoltó Szövetség képviselője lelállt és megkérdezte, hogy a magyarokat metylk csoportba számították? „A szlávokhoz" — volt s válasz. Msjd sárikor a magyarok tiltakoztak, a germán csoportba akarták sorolni őket Végűi megértették, hogy a magyarok a négy nyelvcsalád egyik nemzet-családjához sem tartozhatnak, miért Is az árva magyar nemzet tűzoltóságát kivették a négy alelnöki bizottság hatásköréből is közvetlenül az elnökséghez osztották be. Feltűnést kellett Svájc is, melynek tűzoltósága nem a franciákhoz és nem az olaszokhozcsatlako-zott, hanem meglepetésre: — a németekhez.
Kartiualak a páHM ember-rengetegben
— Magyarokkal találkozott-e, tanácsnok ur, Párlsban ?
— Nsgyon sok magyar él otl-kűnn. Amtl bizonyíthatok azzal, hogy kanizsaival is találkoztam. Egy volt «-ai zászlós, most hírlapíró, az egyik nagy budapesti napilap párisi levelezője. A Montpamasse-kávéház-ban Farkas Pállal, a volt kanizsai bankigazgatóval találkoztam, ö szabadságon, átutazóban töltött pár na-(*» Párlsban.
— SurtHk a magyarokat a franciák?
— Franciaországban a franciánál kezdődik az ember. Azián ember még az angol, az olasz, egy kicsit a spanyol, meg számításba kell venni a németet. A többi nem számit. A magyar sem.

Ezzel a szomorú akkorddal a beszélgetést befejezlűk. A Nyugat bűnös, szép, büszke metropolisában még mindig tart a népek lelkének szörnyű vllágcsstájs... (bt)
NAPI HÍREK
Erasal min int ar
lemondott a szombathelyt maodátu máról
Szombathely, augusztus 3
A miniszterek közül Ernszt Sándor Utóm mandátumot nyert az ekaiH vétamásokon, a szombathelyit, a győrit és az ipolyságH. A népjóléti ariniszter vasárnap levelet küldött Almásy Lászlónak, s képviselőház elnökének, amelyben bejelentette, hogy a szombathelyt mandátumáról lemond.
A levét elküldésével egyidejűleg a Keresztény Oazdaságl és Szociális Párt vasárnap délelőtt ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy a párt Ernszt Sándor helyért a szombathelyt kerületben Csekonlcs Iván grófot Jelöli.
Csekonlcs Iván a tulajdonképeni vezére és Irányítója a magyarországi legitimista szervezkedésük, állandóan összeköttetést tart fenn a királyi családdal és Zita királynéval, valamint Ottó királyfival is a legszívélyesebb viszonyban van.
A szombathelyiek a jelölést nagy lelkesedéssel vették tudomásul, az ellenzék nem állit Csekonlcs Iván ellen Jelöltet. Kereszténypárt! programmal fellép Ktskos István volt polgármester is.
Ernszt Sándor, értesülésünk szerint, egyébként győri mandátumát tartja meg és az Ipolysági képviselőségéről is lemond, azonban erre csak. az ősszel kertíl sor.
NAPIREND
áugusitus 4, kadd
Kúra. katolikus: Domonkos. Protest.:
Domonkos. IttMllU : Ab. hé 31 •
Városi Színház. .Míínk az é|mk«" hangocttlm. „A cár gárdistája*, szenzációi néaafllm.
Gyógyszertári ájjell szolgálat: I. hó vátkf a .Feketesas\' gyógyszertár
Oflgfffrdó ayttva raggal 8 óiitól esti S óráig (Mt», saarda, pintek délután ----- fsa nap aókrak). Tat.: 2—19
— A főispán nyári szabadságon. Oyömörey György főispán vasárnap négyheti szabadságra utazott.
— Szabadságról. Szőnyi Sándor árvaszéki ülnök, rendőri bűntetőbiró visszatéri négyheti saabadságáról és hétfő*elfoglalta hivatalit.
— Mlyázat Mkormsl Másakra. A zalaegerszegi járás Mssalgsbirájs pályáiatot hirdet egyeáfce- Zalaegerszeg Székhellyel, -Bak, Botfa, Zala-besenyő, Csácsbozsok, Bocfölde, Sárhlda, Csatár. Zaisscentmlbályfa, Teskánd és tt>*eta községekből álló 27. közegészségügyi körben és a Zalaszenlgyörgy székhellyel újonnan szervezett körorvosi állásokra. A választás augusztus 29 én, Illetve 27-én lese.
— Premier Nagykanizsán t Miénk aa éjszaka. Hangosfilm
1831. augusztus 4.
— A Szanatórium Egyesület nagykanizsai tüdőbetegre ndozó intézetének julius havi bclegti rgalma 103 beleg volt. Uj beteg 46 lelent-kezett. Az év elejétől fofcva 9Í5 beteg állolt az intézet kezelésében. A gondozónő 30 látogatást tett. Rönt gen-vlzfgálat volt 10, laboratóriumi vizsgálat 23. Segélyként kiosztottak juliusban 48 beteg között 1100 liter tejel.
= Siessünk Slngerhez, mert ott csekély pénzért kapunk nyári ruhát.
= Mosjukin a Cár gárdistája s Miénk az éjszaka hangosfilm egy műsorban.
— A választások epilógusa. A lentli csendőrség feljelentett öt lenti szombathelyi földmivest, akik a képviselőválasztások alkalmával mind a két Jelölt Ivét aláírták. A járás bíróság le|enként 10—10 pengős büntetési szabott ki a v.Vaszlópol gárokra
= Hangosfilm és némafilm egy műsorba* Hasonlítsa össze siker szempontjából.
— Fölrobbant a hordó. Különös szerencsétlenség történt a mult héten Itelaton/flreden. Darab József pincéjében, botfejtés közben egy hordó szétrobbant és annak dongál az olt dolgozó Kocsán Lajos napszámos arcába csapódtak és orrát és balszemét összeroncsolták. Su lyos sérülésével a veszprémi kórházba szállították.
Egy -embert leszúrtak, egyet leütöttek vasárnap éjszaka
Az éjtzakmi- indám* után visszament a korcsmába, qtt vette észre, hogy pár centiméternylre a szive fBlBtl mellbeszarfák — Ahol doronggal fogadják ax éjszakai vendéget
Nagykanizsa, augusztus 3
Az elmúlt vasárnap szokatlanul élénk volt rendőri szempontból. Ba-golasáncon és Sormáson véres verekedések ügyében indított nyomozást a csendőrség. Mind s két verekedés sérültjét benn ápolják a nagykanizsai közkórházban.
Csányl László 23 éves bagolasánci épitészgyakornok vasárnap é|jel az egyik sáncl korcsmában összetalálkozott Dávid János földmüveslegény-nyel, aki egy urakból álló társaság asztalánál foglalt helyet. -- Csányl László beszélgetés közben mosolyog-vs megkérdezte a legénytől, hogy miért ül olyan asztalhoz, ahol urak foglalnak helyet?
A legény nem sióit semmit, ha nem megvárta, amíg Csányl hazafelé megy és akkor a sötétben odaugorva hozzá, zsebkésével megszúrta néhány centiméterrel a szive fölüti.
Csányl László először nem is tudta, hagy szórást kapott. Azt hitte, hogy a legény csak bosszúból vágta mellbe. Visszament a vendéglőbe, hogy elkerülje az esetleges további tettlegességet és amint a lámpa alá ért, vette csak észre, hogy a mellén csupa vér a ruhája.
Ismerősei azonnal kocsit kerítettek és beszállították a nagykanizsai közkórházba.
*
A másik súlyos kimenetelű vere-
kedés Sormáson történt. Beke István, Nagykanizsa: Csengety-ulca 40. azám alatti lakós vasérnap kinn járt Sor más községben. Az éjféli órákban fel akarta keresni Szabó Mihály nevű Ismerősét, hogy annak, egy üzenetet adjon át. Szabóéknál sen kit sem talált otthon, azonban észrevette, hogy a szomszédos házban nagy mulatozás van. Abban a hl szemben, hogy Szabóék Is olt mulatnak, bekopogott az ablakon. Néhány perc múlva kinyílt az ajló és egy Ismeretlen fiatalember lépett kl, aki hatalmas dorongot szorongatott a kezében. Beke István megkérdezte, hogy ott van-e Szabó Mihály, mire az ismeretlen fiatalember szó nélkül ugy fejbevágta a doronggal, hogy nyomban összeesett. Amikor percek múlva magához tért, senkit sem látott már maga körűi, mire az egyik gazdálkodótól kocsit kerített és be-szállltlatta magát a nagykanizsai közkórházba.
Beke István egyébként a nagykanizsai Angol Hussertéstenyésztő Irodának az alkalmazottja, ahol mint intéző volt alkalmazásban. A szokatlan lámadás ügyében nyomozási indított a csendőrség. A csendőrség állítólag már nyomon ís van és Beke egyik régi haragosát gyanúsítja a támadással, aki beígérte volna, hogy ne merje betenni Sormásra a lábát, m»rt leüli.
Embert gázolt m* autó a
balatoni kBriuton
Siótok, augusztus 3 Dr. Wlndlntr Rudolf budapesti o vos családjával aulóján vaBárnap délután 6 órakor Balatonfüredről igyekezett viBsza Budapestre. Siófok és Lep\'ény között az országúton egy kanyarodóban tlütötle Kránilz József 32 éves bafatonbozsokl földművest. Az autó fölvette a sebesültet és beszállítóba a balatonfüredi kórházba, ahol az otvosok megállapították, hogy az elgázolt Kránitz koponya-alopl törést, bordatörést és lábtörési szenvedett és állapota rendkívül súlyos.
— Utazási kedvezmény. A DSzA Vasút igazgatósága a Szent István-heti ünnepségek alkalmából 50% os menetdljkedvezményt adott összes vonalairól Budapestre és vissza, minden kocsiosztályra. A kedvezmény belföldi utasoknak, sklk 100 km.-nél messzebbről utaznak Budapestre, aug. 17-től, akik közelebbről, azoknak aug. 19-161 érvényes, legkésőbb azonban aug. 20-án délelőttig. A visszautazásra a kedvezmény aug. 20 án déltől aug. 23-lg, illetve a 100 km.-nél közelebb lakók részére aug. 21-ig érvényes.
— A kommunizmus után elbocsátott postaalkalmazottak küldöttsége járult Bud miniszter elé, akit kértek, hogy ügyüket vegye revízió alá. Bud János kijelentette, hogy mint a MÁV, a posta ís rövi-deten megvalósítja a teljes revíziót.
— Maradékok potom árban — Singer divatáruházban kaphatók.
— Ml a különbség a vice és a humor, az anokdóta és a karikatúra között, ezt magyarázza meg Burányi Miklós Igen elméaou az ül Idők legutóbbi számában. ,A vicc mindig krltlíálás, leránt, szót
iool és lerombol — mondja, — ba obet nem, egy Illúziót a ha nemű ...bet nom, hát egy hazugságot. A humor mindig gyengéd és érzelmes, mln-donuol megbékít és mindig tele van az élet boldog megértésével és helyeslésével-. Csathó Kálmán l\'Jsd osztályon c. pompás regényének Immár az ötödik folytatását köti! az UJ Idflk 32. száron. Kbeozkl György a nanytehetségü fiatat Író Solvelg dalában XX. század társtalan, dolgozó, szenvedd leányáról Irt meg kapóan mély sorokat, öt uj költfl szólal meg ma az IJJ Idók hasábjain, bizonyságául annak, hogy as UJ Idők szívesen fogadja a móg nem beárkezott, u| tehet-ségokut Is. A népszerű rovatok teszik változatossá Uerozeg Fereno szépirodalmi hetilapját, amelynek kiadóhivatala, Budapest VI. Andrássy-ut 16, bárkinek kUld díjtalan mutatványszámot. KIÓBzetésl díj egy negyed évre 0 pengő 40 Ullór, egyes szám ára 00 tülár.
— Bútort csak Kopstein bútor-áruházban vásároljunk, mert kevés
Síért Jót kapunk. Szőnyeg, függöny, iltos-buíorok, gyermekkocsikból sí választék.
— Henry Klstemaekers színmüve a moziban.
— Az Én Újságom a legszebb, legrégibb képes gyermeklap, 6—12 éves fiuk és leányok legkedvesebb szórakoztatója, amelyet Pősa Lajos alapított és szerkeszti Oaál Mózes. Van Az Én Újságomban folytatásos regény, elbeszélés, mese, vers, kis színdarabok, cikkek. Játék-, sport-, rejtvényrovat gondoskodik a gvere-kek szórakoztatásáról. Az En Újságom minden szombaton jelenik meg. Előfizetési ára negyedévre 2 pengő.
= Symhonikus jazz, Hollywood-görlök, hangosfilm, némafilm, Mosjukin, Klstemaeker egy
1931. augusztus 4.
lakici isftkreMéi, vasiagbél-kalarus, gyomorba], puffadás, véi torlód is, sárgaság, aranyercs csomók, csipófájás eseteiben a természetes rerenc léxsef" keserűvíz, reggel és este egy-egy kis pohárral bevéve, rendkívül becses házlszer. Klinikai megfigyelések tanúsága szerint a a fereso Jóuef Víz még ingerlékeny lielll betegeknél is fájdalom nélkül Int. — A Ferenc lóuel keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fiiszerüzletekben kapható.
íalai közlöny
Augusztus 4 (kedd) Budapest 9.15 A 2. honyédgyslogezred
UyOrgy songon Operettrészltisk
szolgálat 12 Détl harangszó. 12.00 Hangv. 112S H. 1135 A hangv. folyt 13 IdóleUés. 14.45 H. H30 Meaedélutlo. 16.4 i fdójel-zéa, H. 17 E. 17.30 A államrendSraég ztne-lufinak hangveraeaye, 18.45 E. 19.15 Kóaa Ivéa hangversenye. 20
_r_._..........Utána IdóJeUta, H , ver-
icciycredmínyek, ma|d dgtnyzane.
Bécs 11.30 és 1210 Zenekari hangverseny. 13.15: 15.50 és 1&20 O. 16.50 Zongorajáték. 1735 Oy. 10.40 Népünnepélyek a régi Bécsben. 20 05 Zongorajáték. 21.50 Zenekari hangverseny.
Berlin IB.W Zenekari hangv. 19.10 Hangveraeny. 21 Vígjáték zenével
Milánó 17 éa 19.15 Zenekari hangv. 19.45 0 21 Hangv. 2X30 Zenekari hangv.
München 17.20."ZeneVarl hangv 19 30 z. 21.21 Hegedű- éa znnoorajzonáUk.
Prága 11.30, 14.10 ea 17 0. 19 Óraütéa. 19.05 Vándordalok 19 35 Hegtdu|áték. 21 Operaest. 22.S0 Q. 23 OraUtés.
Róma 17 30 Ének- és zenekari verseny. 30 10 0. 21 Vonósnégyes.
Varsó 12 10, 16 éa 17.15 0. 18 Hangveraeny. 19 20 0. 20.10 éa 22.30 Zenekari hsngverctny..
KÖZGAZDASÁG
Zalamegyében hatalmas arányokban megindult a tojás- és levágott baromfi-kivitel
HHenkJnt 6 -7000 baromfit szállítanak Nagykanizsáról Bécsi*, Berlinbe is Frankfurtba
Nagykanizsa, augusztus 3
A teljesen leromlott gabonaárak és a marhaárak óriási eséíe folytán, Zalavármegye gazdaközönsége az utóbbi Időben a hússertés tenyésztése mellett erősen rávetette magát a baromfitenyésztésre. Ugyanis a magyar baromfinsk nagyon szép kelete van nemcsak az osztrák, de a berlini, frankfurti, hamburgi piacokon, a pulyka pedig ínyenc falatját képizl az angol közönségnek. A magyar baromflklvltel igen szép eredménnyel kecsegtet, ha a tenyésztők súlyt helyeznek aira, hogy az állatok a hízásnak egy bizonyos stádiumában kerüljenek a piacra. A húsos, már bízásnak indult vagy hízott állatok felelnek mi^ exfíort célokra, ezekért fizetik a legjobb árakat. A leghoru nem alkalmas hizlalás! exporl-célokra, o leghornok mint tojók szerepelnek elsőnelyen a kivitelnél. Mert a zalai baromfi mellett erőteljesen megindult a zalai tojásklvitei is.
A zalai gazdaközönséget azért különösen fogja érdekelni, hogy a mull napokban megkezdie működését Nagykanizsán a .Gallus" baromfi és tojlsklvlteli villalai, amely a gazdáktól tetszés szerinti mennyiségben megvásárolja a baromfi!, hogy háromnégy napi feljavítás ulán leölt állapotban, szakszerűen kikészítve exportálja a bécsi vagy német városok piacaira. Nagykanizsán a Magyar
közgaz-Uj kreációja.
u\'ciban terül el a magyar daságl életnek ez az Benne mo»\'. naponta 6—8000 ba romfi az állandó létszám, amelyet löbb napon át elmésen konstruált ólakban tartanak „feljavításra" és utána leölt állapotban piacra dobnak.
A ,tyukok városá "ban noha kezdeti stádiumban van még, naponta 900-1000 baromfi kerül leölésre és hetenként egyelőre 7—8000 a kiszállított baromfiak száma,
Mindenült példás tisztaság uralkodik a lyukok barakk-szerű lakásaiban. A felügyelelet dr. Kertész Lipót városi állatorvos végzi naponta. — Tojást néhány nap óta 160.000 darabot szállítottak Bécsbe és Ausztria egyéb piacaira. Az ul intézmény most exporthitellel kívánja magát kiépíteni, a legszebb kilátásokkal, miután Londonban, Bícsben, Frankfurtban és Hamburgban megvannak a maga Összeköttetései és piacai.
(-) Tejhamisitók a rendőri kihágás! bíróság előtt. Mintegy öl hittel ezelőtt tejrazzia volt Nagykanizsán, melynek során 9 gazdálkodó és földmüvesasszony ellep Indult meg tejhamlsitás miatt a kihágást eljárás. A tejhamisítással gyanúsított tejárusok közül többen tiltakoztak a hamisítás vádja ellen és istállópróba megtartását kérték, amit meg is ejtett a szombathelyi vegyvizsgáló állomás kiküldöttje. Az lstálló-
Mugusztss 4., ksM Augusztus 5., szsrda
Két vllágaldgcr 1
Miénk az éjszaka
Haogiafűm II Itt*. Henry Kisterünket azlnmflve. — Páaztreplók: Hana állasra, Ohariatta Antfar, Otta Walkiara, ■attar Jaaasaaa.
A cár gárdistája
Közismert sikerű aématUm 10 I
Póawreptók: Ivaa Maajakla éa Oaraaaa SeaL
próba alkalmival megvizsgált tej azonban jnbbmlnőségű volt, mint a razzia allulmával. A hamisítással
Syanus\'tolt gazdálkodókat és tej-rusitó asszonyokat hétfőn délelőtt vonta felelősségre a rendőri klbágásl bíróság, amely őket tejhamlsitás miatt fejenként 5—10 pengő pénzbüntetésre, 8 pengő istállópróba- és 18 pengő vizsgálati dij megfizetésére ítélte.
(—) A sopronmegyei malmok már hétfőn újra megkezdték a munkát. A vasi és györmegyei molnársztrájk is végéhez közeledik.
(—) A betevők szanálnak egy takarékpénztári Győrből jelentik: A hetekkel ezelőtt válságba Jutott OySrvárosl is Megyei Takarékpénz-
A nyári idényről visszamaradt egyes tétel
műselyem, creppe de chine és
Nousselinok fél áron lesznek
ezen a héten kiárusítva.
Az árak a kirakatban vannak feltüntetve
Kirschner Mór
divaté ruházában
Nagykanizsa, Főút 3. szám.
ZALÁI KÖZLÖNY
1931. «
tár szanálása érdekében dr. Szauter Ferenc polgármester értekezletre hívta ösaie a betevőket. Az értekezleten a betevők nagy többsége elhatározta, hogy elfogadja a kidolgozott szanálási tervet és a betétek egy résiét az Intézetet talpraállitó uj részvénytőkéjéül felajánlja; a lovábbiakban mint betevők maguk vesznek részt az intézet szanálásában.
Strkhi tárlat
FM UxKkxi HKWi, Nwrwt
$*3M<e
V«ní
IMO. VM
5T4S, BxUpett
- • • 306.
Buta tszv. 45 filL, út. 75JUL és a ron 40 fUl. esett.
km ttnar. u) 77-n 910-9-60, T8-«f 928-MS 7S-es »40- M0. »-«\' 930—10-00, duáaL 77-aa 880—9-10 7t-áá 898- 9-25. 79-es 9*10-*40. 80-as M0-M0, Rozs 815 — 825 tik áipa a) 14-50—14 78, StMrpa 17*50-<800. md> 18-00-18 80, tancwl 14 C0 \' rjalb.75
14 30. npca —•-•—, korpa 1
1100.
VALUTÁK Anaot t 37-70 2800 Mph. 79-80 8010 Caabk. J6-94-17-I0 Dint 152*35-173-33 Dinár 10-10-10-20 DáBfa 971 2S-Ö76-25 Franciát. 32 60-2300 HoU. 229-63-231*28 Langy" f3S3-64*25 Un S* 40-3* 45 Un 4*10-4*18 Un 29 80-30-20 Márka 11500-13800
tei 80-188 60
8006 80 78 L 110-00 112 10 152-70-183 70
DEVIZÁK
___129 231-35
Belgrád 1008 10*16 K5a 138-15-136*15 BrtUázel 79*10 8010 hÜM 3*33-3*47 topánk. 152-38-15135 London 2767-27*87
sstims?
Hettyár f89 50-73-50 Omló 162 37-158*37 Pirii 2283 22 49 Prin lb-87- 6 99 Mt 4*12-4-16 Sockh. I52-45-M-45 Varsó 63*78-64*23 Wlaa 8002-80-62 Ii0«-llt-ta
raiik 3957, mém l-fe-fir
aiaflittan 489. — klaó-uWt 1-06-1-10, aaaáetl
kftaays MO-O
I-K I-S4
mkaiil ttiaartéa 1-82—1-42.
Mlsalat lysaáa és baklaáá
Vállalat, lr—1—\'—• Felelős Uadó:
lantban Maion i
I 1 I\'
Baromfi b sertés
takarmányok: Halliszt Hasllszt Vérttszt Sóyabab-dara Rák-dara
Szárított sSrélesztű SzOcs-léle Leclthlnes baromi) táppor Pekk „D" vitaminkészítmény
F u t o r , Szénsavas takarmánymész Jódos szénsavas takarinánymész Fascániáara Kánpor ! Kagylóhéj dara Arpa-dara, zab-dara, buza-dara stb., Btb.
Automata alaaég
tojó lyukok részére. Automata alaaég
csibék részére. Ruhldorfl abrak keverék
sertések részére. Kicsinyben éi zsáksxámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, termény él növéiiy-védószerek kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A Mróaág melleit Telefon 13U .....in un i i in i ii
lUgUSztU!
8 4
APRÓHIRDETÉSEI
Saáepaap 10 asótg IS HIMr, mindea tosátrt Bó <H)a • IML Stenün 4a pia-leken 10 i>Ü| M Wlár, minden totábU szó dija • fSM« Gmssó a niaden vsuta-
tbb betobót ÍM sió két szónak aiámfti tlári keresőknek 50*»
takkaal
vagy alkalmuást vállal.; atca 4.
mérnök bármilyen munkit, Clm: Csányl-3178
■Ia4á és azonnal elfoglalható kényelmet weielfi magi nos or részére egy szépen bútorozott külónbejirstu utcít uoba Vttrös-muty-utea 34. síim alatt.
■a|*réa«, kl Iözést és khebb ház-tariás vezetését vállalja, felvétetik. Katai
üzlet, Horthy-ut 6
Calap-3351
■latf* oaaládlhán Alsósáncban 2 bold telken. Bővebbet Teleki ut 77/a. 3523
■•baliátkalyazáa. Fonottbutor, koitr és nádazfilonáa Ülésnél, Fónt 4. 3029
F«MH tel ismét kapható TelkOz-pontnál. Telefon 349. 3450
gekkel

Petőll-ut 42. aUtt.
3492
MI0aka|árata csinosan bútorozott saoba ftlrdósiobival azonnal kiadó Hiúéba! tér 2. Bóvebbet Molnár Étkezde. 8494
Uteal és udvari helyiségek, padlás, pince kladak Deák-tér 2.
garázs,
3831
Komlrvároson, Oruber-lék biz kiadó. Bővebbet ugyanott. 3541
hlmnuUa magános urihii Uadó. Clm a kl-3542
kelttet együtt azonnal adóban.
azonnstra Is, 2 szobás, verandls azép takia Klnlzal-utca II. 3*.43
■aiáakás, háromszobás lakás türdí-szobával novembei l-re kiadó — Sugárul 41/e. 3544
Kétszobás lakás november kiadó Zilnjl Miklós utca 18.
ebeiére 3\'. 48
Ooaaaalábaa ftlíecslpkék, loggonyok, ritók, futók, toledó abroszok, mllteuk, ttvésil boncolások rendelésre Is Ktrály-— Ugyanott egy planlno eladó,
utca 9. bérbeadó.
8580
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a nagyérdemű WsSoáaet, hogy dus raktáramon levő márvány is gránit síremlékeket leszállított árban hoiom torgstomba — További alrkarateeáat és alrkalt ápitá-sát, leimA és mflkSböt legotcs bban késiltsk, agy as oesxes a szakba vágó munkákat szakszertlen végiem.
Kérem a a. é. kOiOnsö iiivea párt-fogásit. Tetjas BsitaMlal
Kowáoa József
oki. kófaragóuieaUr Király-utó* Sta u.
A cfatr* tiua
flCTtlnl I
Olcsó husi
1 kgr. birkahús . 1 kgr. Marfeahus. 1 kgr. £orjuhus .
. . o.P 1--P 1-20-1-40
p mo-i-6o
Schwarcznál, Kaotéran.
többe
a ZALAI KÖZLÖNY,1
ha beJelenU nyaraló cimét. A kiadóhivatal portómentesen küldi ulána bármely belföldi nyaralóhelyre.
MEGNYÍLOTT
NAGYKANIZSÁN
Erxaébet-tér 88. szám alatt, K&xpantl szálloda kflIBn helyiségében
D^ ECKEMBERG IMIRE
*. batfapaatl amaaatarlsail Marass
orvosi rendelője
Randalés i d. a. 8—12-ig, d. u. 2—Balg.
A nagykanizsai rendelő a legmodernebb magasfeszflftségü gépekkel van felszerelve.
Az alkalmas betegek csakis szigorú orvosi vizsgálat alapján lesznek kezelés- alá véve. Az eddigi tapasztalatok alapján kiváló eredménnyel gyógyíthatók a következő betegségben szenvedő betegét:
álmatlanság
angolkór
aranyér
bénulások
rángalódzások
aslhma
bélbánfalmak
zsába
Ischlás
cukorbetegség érelmeszesedés
epe és hólyagbajok (ágyások
fejfájás és szédülések
fülbelegségek
golyva
gyomorgörcsök
gyomorbajok
hajhullás
hólyagbajok
Idegbantalmak
csóz
vilustánc s még számtalan betegség.
rheuma
köszvény
málbetegségek
mellbajok
vérszegénység
orrbeteg segek
székrekedés
szívbajok
lorokbajok
vértolulás
vesebajok
á aagisfentltságl 8agarak sok ét liánttalan gyógyíthatatlannak vélt betegnek
sok millió embert CTÓgjltottgk aár meg 8<t> Tií«a ogéuiágét.
Kiváló szakorvosok és professorok elismerőleg nyilatkoztak róla.
Vizag*l#t B P, kaaalóa 3 P, 10 kezaléaijegy 2B P.
FONTOS BUDAPESTRE UTAZÓK RÉSZÉRE
szálljon meg a
MERÁN SZÁLLODÁBAN
BERLINI-TÉR 7.
Budapestnek legJMib helyén fekvő modern szállója. Ult Központi fűtés. Hideg-meleg folyóvíz. Fürdők. Telefonos szobák. Kávéház-étterem. »*obék P 4\'BO. Peasló «•- P-I8I.
Egyágyas szobáknál \\Wo, kétágyas szobáknál 20%
engedmény. ,MI
Studebacker
4 személyes csukott
személyautó
kifagéstaitn állapotban, olcsón kapható
Szabó Antal
autó-
és sportflzletébea MBMÉ
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Nyomatolt a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly).
7i. évfolyam 175. uim
Nagykaahaa, 1981. augusztus 5, szerda
Ara 14 fM«r
ZALAI KOZLOÜY
Kenthclyl ll6kkUöáhlY»UI: Kosaalb-atca 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
i mié/.
ElAflxetésJ ára: egy hóra a pengi I T,^. . I SxttkaaaWaíg 421. uim, (éjid 78.) Teltion. | Kudóhlvaul jg Keaathelyl Hók 22.
A prófétai tehetség
A felhatalmazási vita sorin gróf Bethlen litván miniszterelnök a tárgyilagosság példaképét szolgáltatva válaszolt az elhangzott felszólalátokra. Az ellenzék részérói az adott gazdasági viszonyok bírálata során elhangzott az a vád is, hogy a kormány dacára annak, hogy láthatta volna a bajok bekövetkezését, ahelyett, hogy a legmesszebbmenő takarékossági szellemet honosította volna meg, a költségvetés túlméretezésével tékozlás! és pénzpocséko-láit honosított meg. Ezekre a vá-dak\'i számadatokra hivatkozva megadta a választ a miniszterelnök. Ami I látnokl szellem hiányát illeti, arra nézve sem lehet a mi kormányunkat a többi európai kormányok köztll kiragadva elmarasztalni. Mutasson az ellenzék a világon egyetlen kormányt, vagy pénzügyminisztert, aki a bekövetkezett eseményekkel szemben prófétai magatartást .tanúsított volna. Egyetlen kormány sem láthatta előre ezt a krízist, de tovább megyünk: ha volt Európában államféifiu, aki a bajok okát lépten-nyomon feltárta, az a magyar nemzet köréből kertit ki. Ml évek hosszú során át hirdettük, hogy Európában mindaddig egészséges közgazdasági szellem meghonosodni nem tud, amíg a pénzügyi, szociális ét összes gazdasági krízisek okozóit el nem tüntetik. Nem vonhatja senki kérdőre a prófétai szellem hiánya miatt a magyar kormányt, de a pazarlás és a túlzott költekezés vádját sem emelhettük ellene, mert mindaz, amit a költségvetéssel kapcsolatban hihetetlen erőfeszítések által éveken keresztül produkált, az korántsem a fényűző szellem, hanem a nemzet életereje s társadalmi rétegeinek megélhetése érdekében történi. Qróf Bethlen István a parlament ülésén pontról-pontra verte vissza az ellenzék vádjait t számadatokat felsorakoztatva mutatta ki, hogy könnyelműen egyetlen fillér sem folyt ki az állam kasszá|ából A szanálási akció óta 1 milliárdra tehető az az összeg, amelyet a kormány beruházási célokra fordított. Ez a tekintélyes összeg shol meg tudott jelenni, mindenütt a köz érdekét szolgálta, amiért bátran vállalhatja a felelősséget a kormány, A könnyelmű kritika utólag tehet re-krlmináclókat s felvetheti a felelősség kérdését, hogy könnyítsen saját lelkén, de joggal kérdezhetjük, ml történt volna akkor, ha a kormány a takarékosságnak ahhoz a fokához fordult volna,, hogy könyörtelenül keresztültekint a háború és forradalmak pusztításain, ha tőle telhetőleg nem igyekszik munkaalkalmakat teremteni s olyan hasznos beruházá «okat teremteni, amelyek biztosították nélkülözhetetlen Intézményeink fenntartását s magukban hordják egy jobb jövő fundamentumát. Az ellenzék meggondolatlanul könnyelmű lépésre szán|a rá magát akkor, ha a közvéleményben azt a hiedelmet ÍRyekszIk széthinteni, hogy mind-
azokért a bajokért, amelyek ma gazdasági és pénzügyi vonatkozásokban mutatkoznak, egyedül a kormány felelős. Qróf Bethlen István fennen hangoztatta nagyjelentőségű beszédében, hogy az ország Irányitól korántsem akarják a felelősséget magukról elhárítani, de ez a felelősség nem rekedhet meg csupán ezen a területen, mert a bekövetkezett eseményekért, amely egy cseppet sem reménytelen, felelős maga az ellenzék ls. Ennek a felelősségnek megoszlása legnagyobb százalékban mégis a külföldre nyúlik, mert onnan Indul-
tak el azok a lekttíöhetetlen gazdasági áramlatok, melyeknek feltartóztatására egyetlen kormány nem lett volna elég erös. A bajok enyhítésére a legnagyobb joggal mégis az a kormány vállalkozhat, amelyik 10 esztendős mult alapján ismeri a politikai és gazdasági erOk Összefüggését s tudja, hogy az adott körülmények között milyen Intézkedésekkel tud leginkább gátat vetni a krízis hullámainak. Ezért Van sürgős szűkség arra, hogy a kormány felhatalmazást kapjon asükségreadeletek kiadására. Ilyen felhatalmazás birtokában van a
legtöbb európai kormány,, még a legdemokratikusabb államokban is. Megdől tehát az ellenzéknek az a vádja, hogy a magyar kormány diktatórikus eszközök birtokába kíván julnl. Sajnos, az ellenzék csupán történelmi falzumot Igyekszik beplántálni a nemzet lelkébe, amikor prédálással s a költségvetés oktalan túlméretezésével vádaskodik, amely vád nagyon távol esik a valóságtól. Hiába ferdítik el a való tényeket, a nemzet higgadt társadalma Igen helyesen disztingválni tud azok közölt.
immmímmmmmmmimmmmmmmmi^^
Olaszország is résztvesz a hétmillió fontos magyar kölcsönben
Budapest, augusztus 4 jól Informált pénzügyi körök szerint az olasz kormány beleegyezését adla ahhoz, hogy Olaszország is
megfelelő részt vállaljon a hét millió angul fontos magyar kölcsönből.
A kölcsön ügyében a avejci piacon
Welsz Fülöp tárgyalt, aki ma este érkezett haza.
Tárgyalásainak eredményeiről még nem tettek közlést.
A kereskedelmi mérleg passzivitásáról, az államháztartás deficitjéről, a „kegyes kölcsönökért" fel nem áldozható függetlenségről
beszélt Wekerle pénzügyminiszter a felsőház Alisén — A felsőház pontosan körvonalazta
a felhatalmazás terjedelmét
A héten nMgJalmlk • felhatalmazási törvény végrehajtási utasítása
A felsőház előtt Borbély Intézett a
Budapest, augusztus 4 mai ülésén napirend Oyörgy Interpellációt
a baxa értáhesiUs*
tárgyában. Elmondotta, hogy az ország egyes vidékein lelkiismeretlen embereMrihasználják a helyzetet a gazdaközönség rovására. Alig 5 pengőt fizetnek a buza
métermázsájáé rt Aíayer János földművelésügyi miniszter válaszában rámutatott arra, hogy az általános európai gazdasági krízis következtében, továbbá ■ román és jugoszláv verseny hatása alatt a magyar gabonaexport Igen nehezen Indul meg. Egyelőre a szomszéd államok is tartózkodnak a vásárlástól. Igen komoly tanácskozások vannak az Iránt, hogy a határidő, üzletet bevezessék és Igy a forgalmai fellendítsék és remélhetőleg a korlátozások. Is rövid idő alatt megszüntethető* lesznek.
A felhatalmazási törvényjavaslat
vitájában Hoyos Miksa gróf után gróf Széchenyi Aladár szintén elfogadta a javaslatol, de hangsúlyost*, hogy nem ért egyet annak minden intézkedésével.
A bankzárlat nem volt szo-rencsés lépés, mert megakasztotta a gazdasági életet. Nem bízik a kormány takarékosságra irányuló törekvésében addig, mlg a kormány tagjai között látta a kultuszminisztert, mert neki vérében van az alkotási vágy. A kormánynak, fő-
ként a miniszterelnöknek elvitathatatlan érdemel vannak külpolitikai téren, a gazdasági bajokért azonban a kormány ls felelős. A Javaslatot elfogadta.
Hadik János gróf felszólalásában hangoztatta, hogy az utóbbi hetek eseményeiben a világpiaci hetyziten kívül nagy szerepe volt annak a tervszerütlenségnek, amely pénzügyeink vezetése terén az utóbbi Időben megnyilvánul. A pénzügyminiszter hiielpolitlkáját elbibázottnak tartja külföldi vonatkozásban is. Helyesli a miniszterelnöknek Franciaországhoz való viszonyunkban beállott Javulásról tett nyilatkozatát és szeretné, ha a francia orientáció kifejlődését semmiféle diplomáciai félreértés nem zavarná. Végül határozati javaslatot nyuit be, mely szerint a felhatalmazási tör-
vény alapján a kormány csak a gazdasági és hitelélet rendjének, valamint az államháztartás egyensúlyának biztosítására irányuló rendelkezéseket teheti meg, hogy ezzel a kormány nem nyert felhatalmazást arra, hogy alkotmányjogunk tOrvény en, vagy szokásjogon alapuló szabályalt rendeletileg módosíthassa, vagy hatályon kívül
helyezhesse. Baltazár Dezső kifejtette, hogy nem lehet irigyelni a hatalmat a kormánytól, mert annak gyakorlása maga a legnagyobb áldozat. Belső meggyőződéssel Jelenti ki, hogy nem hiszi, hogy akadhatna olyan magyar ember, aki gróf Bethlen István miniszterelnök kemény, gyakorlott kezéből Jó lélekkel át merné venni a hatalmat A Javaslatot ellogsdta.
....... volt,
Minthogy több szónok nem Wr.Kcrlc Sándor pénxUgyminisxter
reakedelml mérlegünk passzivitása, de a másik fél év sokkal Jobb lesz, Igy reméli, hogy kereskedelmi mérlegünk passzivitása ebben az évben sem lesz jelentékeny, vagyis sikerül eltüntetni azt a tényezőt, amely legjobban rontotta valutárls helyzetünket. Ha nem akarjuk, hogy az aranyérték továbbra ls kifolyjon az orszáR-ból, törekednünk kell arra, hogy fizetési mérlegünk is visszaszerezze egyensúlyát. Ha államháztartásunk kiadási oldalának csökkentésével nem tudunk kellő eredményi elérni, nem szabad visszariadnunk attól sem, hogy a bevételi oldalt növeljük, természetesen ugy, hogy országos érdekeket ne sértsünk vele és egzlsz-
váiaszoit a felszólalásokra.
— A nemzet az elmúlt időkben nemcsak áldozatkészségéit de élet-erejének is olyan nagysápCmutatta, hogy nyugodtan bízhatunk abban és remélhetjük azt, hogy elég gyorsan kilábalunk a mai helyzetből Is. Hangsúlyozta, hogy helyzetünket egyrészt a kereskedelmi mérleg, másrészt a fizetési mérleg passzivitása nehezítette meg. Kereskedelmi mérleqünk~passztvltása elérte évente a 370 milliót, fizetési mérlegünk pedig a 130—140 milliót. Az elmúlt évben megszűnt a kereskedelmi mérlegünk passzivitása és aktivitásnak adott helyet.
Ennek az évnek első felében mintegy 40-50 millió a ke-
ZALAI KOZL0NT
1931. sugusztus 5.
tenclákat meg ne semmisítsünk.
Államháztartásunk hiánya mintegy 50-00 millió pen-göre várható, amihez hozzá kell venni azt az összeget Is, amely egy ujabb államköl csőn kamataként jelentkezik. Ez azonban nem olyan nagy deficit, hogy kétségbe kellene esnünk miatta.
Megnyugtat mindenkit, hogy a kormány takarékoskodni fog mindenütt, ahol csak lelH és minden eszközzel gondoskodni fog arról, hogy az államháztartás deficitbe ne jusson, mert ennek az volna a következménye, hogy kölcsönt nem kapnánk.
Nemzeti függetlenségről csak az az ország beszélhet amely gazdaságilag Is függetlenl-tenl tudja életét más országoktól. kfllSnben kegyes k«l-csönadományok réven más országok gazdaságpolitikai járószalagjára kerfll.
Ne csüggedjünk azért, mert momentán mélypontra |ulottunk. A meglevő erők segítségével a nagyobbik utat már megtettük, aktívvá tettük kereskedelmi mérlegünket és csak a kisebb ul van hátra ahhoz, hogy a kitűzött célt eléijűk.
Zsttvay Tibor Igazságügyminiszter bejelentette ezután, hogy végrehajtásokról szóló rendelete ezen a héten megjelenik. Bethlen István gróf miniszterelnök szólalt fel ezután és a kormány nevében bejelentette, bogy gról Hadik Jáno| határozati javaslatához hozzájárul. \' Hangsúlyozta, hogy a kirí felhatalmazás nem nyújthat alkalmat semmiféle kérdésben arra, hogy a parlamentet fétretegye. Ellenkezőleg az országgyűlésnek kétszeresen kell gyakorolnia ellenőrzési jogát. A felsőház ezután általánosságban, majd részleteiben is elfogadta a törvényjavaslatot. At ülés V(4 órakor éit véget.
A Zerkovitz-cég felajánlotta a kényuer-llkfldáclót
Az aktívák mindössze 27 százalékban ledezlk a passzívákat
Budapest, aoguastns á Pár héttel ezelőtt fizetésképtelenséget jelentett az ország1 egyik legnagyobb borkereskedő cége, sz 1805 óta fennálló Zerkovltz Lajos és társa nagykanizsai cég. A cégnek Ausztriában ls üzlete voll Ludwlg Zerkowltz elmen, amelyet 1924 ben jegyeztetett be.
Az ügyet ma tárgyalta az Országos Hitelezői Egyesület nagyszámú hitelező leien létében. Kiderült hogy a cég 1927. óta állandóan nagy veszteségekkel dolgozott, amelyeket tőke-
számlájáról már fedezni nem birt s igy msgánvagyonát kellelt ezek fedezésére Igénybe vennie. A szakértő megállapította, hogy a felajánlott 35 százalékra az adósnak fedezete nincs, mert az aktívák (681159 P) csupán 26.97 százalékban fedezik a passzívákat. (1,041.269 P)
Minthogy az adós cég a hitelezőknek egyéb garanciát nyújtani nem tudott, kénytelen volt felajánlani a kényszerllkvldáctót, amely felett az OHE holnap rendeli el a szavazást.
A pénzforgalmi korlátozásoknak a kereskedelem érdekében való enyhítése
Ogyibtn Zala, Vas, Soproet-mfgyék kereskedői felírnak a kormányhoz
Nagykanizsa, augusztus 4 A zalai kereskedő-világ, amely a pénzforgalmat korlátozó rendelkezések forgalom-gátló erejét legsúlyosabban érzi, úgyszintén a kisiparosság, amelyet a beállott helyzet sok helyen a munkalehetőségeiben gátolt meg, — aggódó figyelemmel várják annak a beadványnak a sorsát, amivel a kerületi kereskedelmi és iparkamara most foglalkozik.
A szombathelyi Kereskedelmi Társulat ugysnls összefoglalta a kereskedelemnek a rendkívüli helyzettel kapcsolatot kívánságait és azokat további Intézkedés végett a soproni kamara elé terjesztette. A kívánságok a kővetkezők:
A kereskedők forgalma lecsökkent a végletekig és immár egzisztenciájuk van veszélyben, — Írja a beadvány — mert akiknek bankbetétjük nincs, képtelenek eleget tenni fizetési kötelezettségeiknek. Ezért szükséges volna, hogy mlndenléle kereskedelemközi belföldi tartozás fizetésének a határidejének addig az Időig való kitolása, mig a szükségrendeletek hatályban vannak.
Kívánják továbbá az üzlet- és lakbéreknek, valamint a köztartozásoknak is biztosítási dijaknak részletekben való fizetési kedvezményét, anélkül természetesen, hogy ebből az adósokra bárminő hátrány háramol-hatna.
Rendelkezést kíván olyan érielemben is, hogy
a betétekből olyan Összegek ls felvehetők legyenek, melyek Igazoltan salát egyéni és családi szükségletre szolgáló áruk bevásárlására vagy kiskereskedőknél fennálló árutartozás kifizetésére szükséges.
A külföldi kötelezettségek fizethe-tése érdekében a külföldre telepített váltók és a belföldön kifizetendő külföldi váltók, nemkülönben a külföldi számlák kiegyenlítésére a Magyar Nemzeti Bank fiókjai utján megfelelő lehetőségek teremtessenek. Nyújtassák még mód arra, hogy kereskedőink az eddigi hitelkeretek között váltókat továbbra Is leszámitoltathas-sinak.
Intézkedést kérnek az ellen, hogy a beljöldl gyárvállalatok és nagykereskedők pengj* szóló követeléselkel a mai vlszo/lfM között Idegen valutára változtathassák át, végűt foglalkozik a beadvány azzal a lénnyel, hogy a nagykereskedők és gyárvállalatok teljes hitelmegvonást eszközölnek, ugy
hogy csak készpénzfizetés melleit adnak árut. A belföldi cégeknek ez az elj\'rása azért esik tulyosan latba, mert ezzel szemben a külföldi gyárosok és vállalatok a legnagyobb megértéssel viseltetnek. A szombathelyi Kereskedelmi Társulat beadványával, melyhez bízó-
nak, a soproni kereskedelmi és iparkamara behatóan log foglalkozni és a közeli napokban megteszi á szükséges lépéseket illetékes helyen s reméljük, hogy a kívánt rendelkezések sürgősen megtörténnek.
Ugy hisszük, nem lenne haszontalan, ha ezeknek a kívánságoknak a kormány elé való terjesztéséhez a zalai kereskedő-társadalom Is hallatná a szavát.
nyára Zala kereskedői Is egyhangú helyesléssel és. óhajtással csatlakoz-
A nagykanizsai husiparosok kimutatják, hogy veszteségre dolgoznak
A húsipari szakosztály kívánja a kalkuláció hatósági felülvizsgálatát
Nagykanizsa, augusztus 6
Minapi , számunkban |elentetiük, hogy a nagykanizsai hatóságok bele készülnek nyúlni a kenyérárak után a húsárakba la. Erről szóló híradásunk .nyomán az Ipartestület húsipari szakosztálya hétfőn este ülést tartott, amelynek határozatából a következők közlését kérik:
„A Nagykanizsához hasontó városok közül egeez Dunántulon Nagykanizsán mérik legolcsóbban a húst és zslrfélé-ket. Minden hatósági beavatkozás nélkül, U<ztán a helyben klalaknli éles verseny hatása alatt a húsárak Nagykanizsán olyan alacsonyak, hogy a miszárosok nem hogy hatum nélkül, dt egyenesen visztesigre kénytelenek dolgozni. (Az az olcaó vtco, hogy .szegények, veszteségből étnek\', itt Igazán nincs helyén). Figyelembe veendő, hogy a közős sokféle elmen betlzetott egyéb adók fix összegekben vannak megállapítva és Így csak természetes, hogy a húsáraknak százalékokban kifejezett csökkenése nem lelelhet meg sz élőállatok árának százalékokban kifelezett esésé-fiek. Mindazonáltal a számítás Igy la téves, mert a huiárak 33 tzázaUkkal ettek. A islr ára pedig 4.1 százalikkat zuhant és ennél a fontos cikknél még a laikus előtt Is nyilvánvaló a ráfizetés.
Az a sertés, amit 80 -90 fillérért lehetett vennt, silány minőségénél fogva 28-30 százalékot veszít súlyából, mlg a tőkére kerül. A tesgerl árának nagy emelkedése folytán ma már a tómlnő-ségü sertés ára P 1-06—1.10 Ezeknél csupán 20 százalékos sulyvesztesóggel kelt számolni. A kalkuláció ezeknél a következőképen alakul: Egy 100 kg-os sertésből levonva 20 százalék súly veszteséget, marad vágósuly 80 kg hus, beszerzésiére átlag P 106--vágóhldl dll és fogyasztást adó P B\'-forgalmlado P 464 egyones adók P 2- -összesen RJI\'JHt az elsőrangú sertés husa tehát a mészárosnak P 1\'60-be korfll. Ehhez Jönnek a követkeső kiadások I házbér, személyzet. Jég, fűtőanyag, betegse-gélyző, létfenntartás és az a sok apró kiadás, amit felsorolni nem lehet Pf. csomagolópapír, köazőrülés, ló és koosl-tartás. az eladhataűan 3—4 kg. aulyu fe) stb. Megengedjük, hogy Vatváron olcsóbb a hus, de amíg Nagykanizsa az adók tekintetében Budapesttel teljesen egyfomán lesz kezelve, ahol P fw—3 a hus ára, vagy mint Pécs, ahol P 2-212 1 kg, sertéshús, addig Vasvár mezőváros. ahol az adók tekintetében a mészárosok kl vannak egyezkedve és a telét sem fizetik a ml költségeinknek.
Bizonyos az Is, hogy a prlváleloddsok nemzetmentő gondotstával rászorították a mészárost Vaaváron és Kanizsán is, hogy haszon nélktll dolgozzon a köz Javára. Ez épen olyan Igazságtalanság, mintha egy tlsztvjpiőtől kérnék, hogy hónapokon keresztút fizetés nélkül dolgozzék.
A privátárusoknak sok minden meg ven engedve, ami a mészárosnak tilos. Ott nem vizsgálják, hogy tiszta és alkalmas-e a hely, ahol a sertést leszúrják, azt nem bUnteUk, ha nem Úszta a
Természetes szénsavas
PETBHCI fröccs
legeavanyubb borral ia megfizethetetlen
Kapható: Kövest Henriknél, Nagykanizsa.
köténye, vagy ha egyáltalán nlnoa köténye. annál piszkos lehet a bárd, a kéz stb. Ha valaki tehát annyira erőt vesz a gusztusán, hogy vásárol Ilyen helyen, az már elszántságáért ls megérdemli, hogy olcsóbban Jusson hozzá.
Még csak megjegyezni kívánjuk, hogy a marha- is borjubőr-drak nem kevesebb, mint 63 százalékot estek.
Végül pedig felkérjük a város vezető-sigtt. hogy tinit kalkulációnkat hivatalosan vizsgálja felül. Ehhes annál (la inkább ragaszkodnunk kell, mert a sertésárak emelkedő Irányzata mellett a mai árak lenn nem tarthatók és- ml be akarjuk bizonyítani, hogy eddigi hősies kitartásunkért nem gáncs, de elismerés illet meg bennünket
Köszönjük a Tek. Szerkesztőségnek, hogy augusztus 2-lkt olkkében helyes és reális megfontoltsággal tartózkodott attól, hogy a még kldertteUen igazság rovására ellenőrizetlen hangulatok után menjen és mlndvégtg tárgyilagos maradt.
Köszönttik soraink közlését és vagyunk a Tek, Szerkosztőeégnek kiváló tisztelettel
A nagykanizsai ipartestület húsipart szakosztálya nevében:
Fürst Ödön Jegyző BmHtt Ltjos elnök." •
A magunk részéről csak annyi hozzáfűzni valónk van a husiparosok soraihoz, hogy — miként a pékek esetében is tettük — ezúttal is a pártatlan és tárgyilagos hatósági vizsgálatra bízzuk a husáitk kérdésének rendezését. Hs a hatóság a fentieket Igazolva látja, ugy a közvélemény kénytelen lesz megnyugodni a jelenlegi árakban. Ha azonban az állalárak esése — ami akármint van is, mégis csak kell, hogy befolyással legyen a hus árára Is — Indokolttá és lehetővé teszi, ugy a közönség érdekében az árleszállítás elkerülhetetlen lesz.
Mozgószinház
Miénk a* éfsmaHa
Százszázalékos német beszélöfilm pereg a Városi Színház vásznán : Henry Kistemakers színmüvének ragyogó filmváltozata. Mot\'ern filmregény, amely a német fllmtechnlka diadalmának, erejének és az amerikai filmgyárakkal szemben vsló versenyképességének hirdetője. Modern romantikával átszőtt meséje első jelenettől az utolsóig lebilincseli a nézőt. Berlin és Palermó közt oszlik meg a cselekmény. A hatalmas berlini autógyártól kezdve, a csodálatos szicíliai báli éjszakán keresztül egy Izgalmas sulóversenyig egymást váltják a lebilincselő jelenetek, amelyekben Scharlotte Andor, Hans Albers, Oltó Walburg és Wallet Janssen, a német filmvilág kimagasló művészei produkálnak tökéletes Illúziót kellő játékot. A rendezés nagyvonalúsága és a hangvisszaadás tökéletessége elsőrendű filmmé avatják a két órán át pergő filmet A hatalmas műsort Csrmen Boni és Ivan Mos|ouklne ismert néma filmje, A cár gárdistája egészili ki, amelyben brilllans alakítást nyújtanak mind a ketten. A filmet nyugodt lelkiismerettel ajánljuk a közönség figyelmébe. D.M. J.
1101. augusztus S_
A KÖZÖHSje ROVATA
A menték és a 12 fillére* telefon
Igen lisztéit Szerkesztő Url Felháborító eset történt velem a minap. Nem messze a lakásomtól haleset történt, aminek áldozata, egy kisgyermek, véresen, eszméletlenül maradt a baleset színhelyén. Többen a gyermek segítségére siettünk, egyben azonnal elszalasztottunk valakit a legközelebbi üzletbe, hogy tele-Ionon hívja kl a mentőket. (Közbevetőleg : a színhelytől a mentők gyalog legkevesebb 20 perc.) A boltos visszaüzent, hogy addig nem enged telefonálni, amíg a 12 fillért le nem fizeti valaki. Adtunk 20 fillért a küldöncnek és rohanvást küldtük vissza a telefonhoz. Akkor • végre sikerült értesíteni a mentőket. Mikor aztán a mentőkocsi a súlyosan sérült gyermekkel elrobogott, felhívtuk a telefonközpontot. Kiderült, hogy a boltos telefonját nem Is terhelték meg a 12 fillérrel, mert ha a mentőket balesethez hívják, akkor a beszélgetés nem esik számolás alá. Vagyis a mentőket bárhonnét ingyen lehet hivnl a baleset színhelyére. A szóbanforgó boltos ellen feljelentést teltünk. Először azért, amiért a pénz előzetes lefizetése nélkül nem engedte veszély esetén a telefont használni, másodszor azért, mert a 12 fillért jogosulatlanul tette zsebre. (A kereskedő eljárását nem akarjuk, nem Is lehet menteni, de az utóbbi váddal szemben valószínűnek látszik, hogy nem tudta, hogy a mentőket ingven lehet hivni. A szerk)
Nagyon kérem a tek. Szerkesztőséget, hogy a Zalai Közlöny panasz-rovatában, honnét annyi kicsinek látszó, mégis sokszor igen fontos dolog kerül ki a köz Javára a nyilvánosság elé, — adjon helyet eme panaszoknak, megbélyegzésül azokra nézve, akik szivtelenségűkben hitvány 12 fillért többre értékelnek egy életveszedelembe kertllt embertársuknál, — egyben figyelmeztetőül a halóságok számára, hogy a mentők, tűzoltók stb. telefonon való felhívásának módját széles körben ismertessék.
Nagyon köszönöm Szerkesztő Ur szívességét és maradtam őszinte tisztelője: _ (Aktirds)
Szabad vagy tlloa a koldulás a kanizsai utcán ?
Mélyen tisztelt Szerkesztőségi Ugy tudom, hogy a város állal lebonyolított Inaégakdó befejeztével Is további érvényben van a szegény-akció, amire havonként egész esslen-dön át fizetjük az önként vállalt pár pengőt Ezt annak idején azzal az Ígérettel vállalta az egész város, hogy ezzel aztán a koldulás megszűnik. Az utcai és a házaló koldulás azonban mégsem szűnt meg teljesen. A temető-kapu koldusai kitartanak poszt-
6Ikon. A Deák-tér Zrinyi-utcai sárin is ott űl as obligát koldus. A Cintórium környékén is találkozni velők. Házakba is sokszor be-beko-pognak. Ezúton kérjük a halóságokat, szíveskedjenek ennek a kérdésnek nyugvópontra Juttatása végett >z ellenőrzést fokozottabban végeztetni, hogy a szegényadóját önként lerótt közönség a további ulon-utfé-len való kéregetéstől mentesüljön. Kiváló tisztelettel: B. B.
— A legjobb befektetés, ha a
Schülz Áruházba viszi pénzét, Itt betétzárolás nincs, mindenki annyit v\'het, amennyit akar, leszállított Schűtz árakop.
Zalai közlöny
Nagykanizsán fogják tárgyalni a Krátky— Benczés sajtópert
Bmczás Tibor hírlapírót most hallgatták kl a „Magyar Hétfö"-ben megjelent támadó cikke ügyiben a budapesti főkapitányságon
Nagykanizsa, auguaztua 4
A Budapesten megjelenő .Magyar Hétfő" cimü, helenklnt egyszer megjelenő lap junius 22-lkl számát, mint ismeretes, a nagykanizsai rendőrség elkobozta, mert a lap munkatársa, Benczés Tibor hírlapíró .Forrong Nagykanizsa" cimü cikkében támadást Intéze t dr. Krátky István polgármester ellen, akiről azt állította a leg-konkrétebb formában, hogy a polgármester házről-házra ktUncseldr. Kállay Tibor érdekében és hogy hatalmával Igyekszik a szavazópolgárokat Kállay zászlaja alá tömöríteni.
Eltekintve a cikk teklntélyromboló tartalmától, olyan állításokat kockáztatott meg a polgármester ellen,
amik személyével kapcsolatban súlyos fegyelmi vizsgálatra Is okot szolgáltatnának. Épp ezért a rendőrség elkobozta a .Magyar Hétfő" Nagykanizsán feltálalható példányait és a felettes hatóság utasítására megindította a cikk írója elten rágalmazás vétsége elmén a sajtópert.
Ebben az ügyben Benczés Tibort a napokban nallgatta kl a budapesti főkapitányság. Értesülésünk szerint, bár a lap Budapesten jelenik meg, a rengeteg lanuköltségre való tekintettel mégis a nagykanizsai törvényszék fog|a tárgyaim ezt az ügyet. A sajtóper tárgyalására valószínűleg az ószl törvénykezési ciklusban kerfll sor.
Nyári árukat
olcsón vehetOnk
Singeméi.
Érdemes megtekinteni!
Egy budapesti hétfői lap szenzációs kacsája a balatongyörökl betörőkkel kapcsolatban
A lap azerlnt Háron és Kertész szerdán zaebmctazéat követtek el a magyar óceánrepQlök siófoki ünneplésén, holott már hétfőn letar-tóztatáaban voltak — A betörök „weekend háza" éa „Bugatti-autója"
•ssyt ém három káut la slágalaH „A R
A napi eseményekben la erőaen érezhető uborkaszezon egyébként a betörőkkel kapcsolatban érdekes kacsát termelt kl, amelyet a Budapesten megjelenő A Reggel című hétfői lap talált fel olvasóinak. A .Százezer pengő értékű lopott holmit, egy versenyautót, rengeteg ékszert, pénzt és ezüst evőeszközt találtak a balatonmenti villák fosztogatóinak weekendhdzdban" dm alatt megjelent cikkben arról ad hirt A Reggel siófoki tudósitó|a, hogy Háron és társa Balatonszabadiban Is garázdálkodott, ahonnan ellopták Szindssy Alánnak, az ismert sulóversenyzönek Bugatti-gyártmányu kocsiját és hogy etlogatásuk alkalmával ezt be is ismerték a betörök. Beismerték továbbá még azt is, (természetesen csak A Reggel tudósítójának jóvoltából) hogy összesen 32 balatoni villát fosztottak kl és mintegy 100 ezer pengő értékű holmit loptak össze.
A derék tudósító végül nem átal-lotta aktuálitás kedvéért még Endresz és Magyar óceánrepülők nevét is
En
Nagykanizsa, augusztus 4
Mint a Zalai Közlöny már megírta, a balatongyörökl csendőrség elfogta Háron Ferenc és Kertész ÖyOrgy csavargókat, akik betörtek egy balatongyörökl villatulajdonos villájába, ahonnan értékes dísztárgyakat vittek el.
A esendői ség tovább nyomozott a betörök múltját Illetőleg, mert sz a leltevés alakult ki, hogy ők kö-vdték el az utóbbi időben történt balatonmellékl vlllafosztogatásokat Is. Az ebben az irányban megejtett nyomozás azonban nem vezetett eredményre, mire a nagykanizsai ügyészség foghazába hozták vissza a gyanúsítottakat.
A nagykanizsai rendőrség, amikor megtudta, hogy Hí rónék kézrekerüllek, szintén érdeklődni kezddl a betörök iránt, akik ellen az a gyanú merült fel egyes lelek alapján, hogy ők fosztották kl Handelsmann László kanizsai kereskedő barakkmelletti fűszerüztetét, ahonnan néhány pár harisnyát és készpénzt vittek el. — Ezirányban a nyomozás folyik még.
Augnitna 5., szerda
Két vlldgslúgesrt
Miénk az éjszaka
Hangosfilm II Itlv. Henry Kisterme ke> színmüve. — Főszereplők:
Hm aiksrs, Ot>ari*lt* Msr, Otta Walbara, Valter iaaaaaa.
A cár gárdistája
KOzlsmert sikerű némsftlm 10 lehonisbsn. Főszereplők: Ivaa ■aajakla és Oaraiaa a«al. Előadások T is • Írtkor.
bevonni a játékba, akiknek szerdai, siófoki látogatásával kapcsolatban azt Irta, hogy a tiszteletükre rendezeti bankettre Háron és Kertész is belurakodlak és ott több tolvajlást és zsebmetszést kOvdtek el.
Jellemző a lap lólértesűltségére, bogy perdán este követtel el balatonparti lopásokat és zsebmetcéseket olyan emberekkel, akik Nagykanizsán már hétfő óta lakai alatT voltak.
„A Reggel" tudósítója különben egyéb zalai szenzációkban sem fukarkodik. Ugyanebben a számiban közli, hogy a Tapolcáról Alsóörs felé Induló gyorsvonat szikrája tűzet okozott, leégett 3 ház, bennégett egy 72 éves aaszony és 40.000 pengő a kár. Ezzd szemben tény, hogy- kazalba rakottlakarmányoir es ölbe rakott haaáblán kívül egyéb nem égett el.
Azoknak okulására közöljük ezekd, akik sokszor számon kérik tölűnk a hétfői szenzációkat éa roarmáju meg-legyzésekd tesznek a helyi sajtó jóltnforniáltságára vonatkozólag.
A Zalai Közlöny-ntk az egész vármegyére kiépített hírszolgálata ilyen .szenzációkkal" — legnagyobb sajnálatunkra — a Jövőben sem szolgálhat.
Tlaaaatek ■ wMékest
Miklós Oergely ny. igaagalónak Révfülöpön levő présháza kigyulladt. A magasan fekvő épüldhez nem tudtak vizet hordani, igy az épület a benne levő értékes szflrdi felszereléstel egvűtl elégett. A tűzet gyermekek gyujtogatása okozta.
Alsóörsön a vaauti mozdonyból kipattanó szikra a 30. sz. őrháznál felhalmozott takarmányt és tűzifát gyu|-tolta meg s azok teljesen elégtek.
Budavárban ugyanaznap Vksai Pál pajtája és Molnár József lakóházának tdózete égett el.
Varga Imre gógánfai lakosnak a község határában lévő zabja gyulladt meg es elégett.
Révfülöpön dr. Fischer Qyula présháza eddig még ismeretlen okból kigyulladt és tdjesen leégeti
Örttlos községben a napokban kigyulladt és elégett Magyar András pajtája Innen a tűz átcsapott az istállóra is, amely a benne levő két szarvasmarhával egyűlt szintén a tűz martaléka Idt A tüz állítólag akként keletkezett, hogy a közelben; egy kisfiú gyufával Játszott s a gyufa lángjától tűzd fogott a pajta mellett felhalmozott szalma.
zalai közlöny
A viharban elszakadt villanyvezeték agyonütött egy lovat
Egy somogyszentmlhlósi gazda pa/tá/át felgyuftotta a villám Nagykanim, augusztus 4 azonban, hogy az átázott talajon
A héttő esti vihar alkalmával \' majdnem halálos kimenetelű szerencsétlenség történt Nagykanizsán, Fatir Mihály építőmester Eötvös-tér 15 szám ataiti házában.
A heves szélvihar elszakította ugyanis a ház udvarán lévő magán-vttianyvezetéket Ezt idejében észrevették a házbeiiek és amikor egynegyed 7 óta tájban be akart hajtani az udvarra a házban lakó Horváth Péler, Fatér Mibályné figyelmeztette, hogy vigyázzon, mert az elszakadt vezeték keresztben fekszik az u Ivaron és baj lehet belőle, ha ráhajt. A kccsis vigyázott is, hogy a ló iá ne lépjen a vezetékre és a huzaltól mintegy 60—70 centiméterre vezette el az allatot. Azzal nem számolt
még ez a távolság Is veszedelmet jelent és araikor a ló a vezeték mellett el ak*rt haladni, ugy megütötte az áram, hogy a szerencsétlen pára/ázuhint a huzalra és halálra égette a villanyáram A kocsisnak szerencsére semmi baja sem történt
az Ijedtségen kivüL *
Ugyancsak a hétfői viharból klfo yólag este fél 7 óra tájban becsapott a villám Imlts Boldizsár so-mogyszentmlklósl gazdálkodó pajtájába, amelyet felgyujott. A pajtában akkor szerenciére sem ember, sem állat nem tartózkodott. A lüz:t ideje korán észrevették a szomszédok, ugy, hogy sikerült Is rövidesen elolta-niok és így nagyobb/kár nem tjrténL
A
NAPI HIRiK
NAPIREND
\'lagasztas 5, szsrda
Rém katolikus: H. B. A. Protest.:
Osivald. tuaeltU : Ab. hé 22 •
Váróit Színház. .Miénk u éjuaka" hingoilllm. „A cár gárdltlá]*íztnzá cMf némafilm.
Oyófyazertárl «|j*ll nolláUt: I M váűbg a .FjÉsIsasV gjófyazerUi Pöut €.
OftxtSrM nyitva regg»l 6 érttói a.t. 8 ótUf (MM, ascrda, pántok dálitás, luddn «géi< aap aótaaí). Tat.: J-ll
— Kinevezés. Oyömörey Oyörgy főispán dr. Kövess Ferenc, tb. szolgabíró, balatonfüredi lakost vármegyei közigazgatási gyakornokká kinevezte.
— A dunántúli református egyházkerület szeptember 7-én un-nep\'l, nagybányai vitéz Horthy Miklós kormányzó jelenlétében, az egyházkerület anyatskolá|», a pápai ref. főiskola fennállásának négyszázadik évfordulóját.
— Kántortanító választás. A nylrádl Iskolaszék öl pályázó közül Kepler István, volt hahóti osztálytanítót választotta meg kántortanítóvá.
— Ma érkeznek haza a Bogláron nyaraló gyermekek. Eiuton értesítjük a szülőket, kiknek gyermekeik Balatonbogláron nyaraltak, hogy ma, szerdán este 8 órakor poniosan leienjenek meg az állomáson haza érkező gyermekeik átvétele végeit. A Mlsszlisház vezetősége.
— Kaposvár kultúrpalotát építtet. Somogyvármegye törvényhatósági bizottsága hétfőn tartott évne-gyedea közgyűlése elhatározta, hogy a nagy munkanélküliségre való tekintettel még ez év őszén megkezdik Kaposváron a Széchenyl-kulturpalota építését. Elhatározta a közgyűlés, hogy a vármegye jövő évi költség-vetését 74000 pengővel csökkeni).
— Nyugdíjazás A MÁV Igazgatósága Németh János főintéző, zalaszentgróti állomásfönököt hosz szabb Idő óta tartó betegsége után nyugdíjazta. Harmincnégy éven át tartó eredményes és odaadó szolgalatáért az igazgatóság elismerését Telezte ki.
— Megszüntettek két oaatály-mérnökséget. A szombathelyi üzletvezetőiig területén csak nemrégiben szOnte ték meg i keszthelyi és körmendi fűtőházakat, a celldömölki! pedig alaposan redukálták, korábban pedig a csornai oaztálymér-nökséget szűntették meg. A MÁV igazgatósága most ujabb két osztálymérnökségnek: a kőszeginek és a kész\' helyinek megszüntetését, vo-nalhá\'óiatának prdlg a szombathelyi, illetve a tapolcai osztálymérnökséghez csatolását rendelte el.
— Maradékok potom árban — Slnger divatáruházbsn kaphatók.
— Felakasztotta magát\'egy gazdálkodó. Idős Nyulas János nagy-aiádl kisgazda kiment a gyümölcsös kertjébe, ahol egy szllvafára felakasztotta magát. Tettének oka ismeretlén.
— Lezuhant a stráfkocsiróL Kolongya Ferenc 54 éves nagykanizsai napszámos áru fuvarozás közben kedden délután véletlenül lezuhant a megrakott stráfkocslról. A Csengery-u ca kövezetén ugy összetörte magit, hogy á mentők kopo-nyatöréssel kórházba szállitolták.
— Schütz-vásár kirakatai, tavaszi, nyári és őszi cikkek leszállított árainak parádés felvonulása.
Édesanyja szsmaláttára
fejfxtc I* ailnauM a kis Holba Miklóst Fonyód, augusztus 4
K.Zakxl Közlöny jl beszámolt arról a borzalmas gyertafksurencsét leuégről, amely néhány, napja történt Pöttyödön, ahol a.iá»utTleíe|ezte az ott nyaraló Holba főmérnök 7 éves Miklós nevtt kisfiát.
A most elkészült csendőri jelentés szerint a ki«íjf) édcMayja szemeláttára történt a tfSroyO szeren flrfllen-ség. Holba Miklősné ugyanis a töltés és a vízpart között lévő kabinban öltözölt, amikor észrevette, hogy kisfia a vasuli síneken ül. Félig fel-öltöiötten odarohant, hogy elhozza a kisfiút, ekkorra azonban odaért már a slnautó is, amely lefejezte a szeiencré\'len gyermeket.
A csendőrség jelentése alap|án ugy • szerencsétlen anya, mint a mo\'.or-vezetó ellen gondatlanságból okozott emberölés vétsége címén megindult az eljárás. ____
— Budapestre költözésünk folytán mindazon ismerőseinknek és jó-barátainknak, kiktől személyesen bucsut nem vehettünk, ezúton mondunk .Isten hozzád"-ot. Dobó Emil és családja.
— Betörő lett egv 70 holdas gazdábóL Kaposvárról Jelentik: Tegnapra virradóra Tekenye községben betörlek Bánáti István gazdálkodó házába. A betörő bemerészkedett abba a szobába, ahol Bánáti felesége aludt és felnyitva a szek-\' réoyt, magával vitt 300 pengőt. a zalaszentgróli csendőrség elfogta a tettest Sümegi László személyében, akinek valamikor 70 hold földje volt Nemeskereszturon, de a vagyonát eldorbézolta/
— Kárpitos bútorokat, a legkényesebb liléinek Is megfelelő kivitelben, garnitúrákat, rekamléket, matracokat, függönyöket stb. legolcsóbban és kívánatra kedvező fizetési felléleiekkel szállítunk. Rendelés előtt kérjen díjtalan ártájékoztatót. Kopstein Butoráruház, Nagykanizsa, Horthy Miklós-ut 4.
■a UJ pneumatik lerakat Nagykanizsán. Örömmel értesülünk, hogy az Englebert-féle pneumatik gyár Nagykanizsán is megsiapilotta képviseletét. Reméljük, hogy ez a kiváló belga világmárka, elismert megbízhatósága, príma minősége és gazdaságos árai miatt a vidék auto-mobilistái és motorosai között közkedveltségnek fog örvendezni. Mindennemű felvilágosítást, továbbá árjegyzéket a vezérképviselet ad : Szántó Vilmos és Társai, Nagykanizsa, Csengery-u. 6. Telefon 3 22.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán a rnutt héten 14 gyermek szlíkmt, 6 flu éa 9 leány\' Barbél JózMf aaatalomegéd éa Tlslér Aanának rk. leánya, Szerecz Jówot paufipKM és frdMrt Szidóniának rk. laBya, Unger Ferenc bognársegéd épitaár Magdolnának rk. leánya, Ofl Sáodor t&Hművea és Jámbor Juliannának rk. leánya, Bolf Károly föld-művea.M Faikas Apollóniának rk. leánya. Kováoa József földműves és Dá-vldovlcs Annának rk. tla, Mozsollcs István napszámos éa Boros Máriának rk. tla, Bay Fereno vlllanyszerelósegéd és K»á|z Bruébeioek rk, tla. Kupi István noettaltlszT ésNagy Erzsébetnek rk. fia, Bregovlca József napszámos éa Benczek Katalinnak rk. leánya. Házasaágon kívül született 3 leány és 1 Hu. — Halálozás 7 lörUnt: Imrei Istvánná szül. Lendvat Rozália rk. 86 éves, özv. Tóth Józsefné szül. Nagy Mária rk. 66 éves, Bolf Anna rk. 4 napos. Kuzaner Katalin rk. 86 éves. Vesztei István földműves rk. 73 éve*, Welas Efenébet üzleti cseléd Izr. 32 éves, Bedczq Fereno tanuló rk. 10 évea. — Hiitutigot köt/üt 5 pár: Bpploger Arnold kereskedő (Cseaztreg) és Armhaua Plrkew Aranka Izr., Nagy József napszámos és Hárl Terézia rk., Trembeózkl János gyártmunkás és Adám Juliánná rk., Mlllel Oyörgy vasúti munkás éa Molnár Mária rk., Tezer Antal és Szüos Rozália rk.
— öt napi elzárás részegségért és éjszakai botrányért. Kedden hajnalban hangos utcai botrány látszódott le az Erzsébet-téren, shol egy fiatal Ittas napttámoslegény ol/an ordítozást rendezeti, hogy két rendőr be akarta kísérni. A legény éktelen káromkodásba tört kl. A rendőrök mégis betámogatták a rendőrségre, ahol megállapították, hogy Borovlca Ferenc 21 éves ne-mesuentandrásl napszámoissl azonos, aki a keddi országos vásárra |ölt Kanizsára. Már s délután folyamán megérkezett i várotbs és itt összetalálkozott néhány barátjával, akik becsalták egy korcsmába és ott ai öntudatlanságig leitatták. Kedden délelőtt, araikor már valamennyire kijózanodott Borovlca Ferenc, a rendőri bűntetöbiró maga elé hivatta és az éjszakai botrány miatt 5 napi elzárásra Ítélte. A fiatal legény nyomban benn is maradt a rendőrségen, hogy leülje a büntetését. A példás Ítélet az éjszaka sok zajos ődöngöjének szolgálhat okulásul.
— Betörő járt egy takarék-pénztárlgazg .tó hálószobájában. Szombatra virradóra ismeretlen tettes beosont Zarka Dénes csurgói takarékpénztári igazgatónak hálószobájába, ahonnan kilopta az igazgató ruháit. A tettes kinn az udvaron kiforgatta a zsebeket és valószínűleg a takarékpénztár kulcsát keresle, amit azonban nem talált meg. Az Igazgató ruháit másnap reggel szétszórva találták az udvaron. A vakmerő betörés ügyében nyomozási Indított a csendőrség.
lftftl. augusztus 6.
SPORTÉLET
Falball-maoessk és ■ vigalmladA
Ultovszky Béla • belügyminiszter hétfőn körrendeletet Intézett az ösz-aies vidéki városok vezetőihez. \' Közli a miniszter, hogy az MLSz beadványban feltárta előtte azokat a nehézségeket, amelyekkel a vidéki amatőr labdarugó.egyesületek küzdenek és elpanaszolta, hogy a városok által a futball-meccsek után szedett vigalmiadó az amatőregyesü-letek részére elviselhetetlen terhet Jelent. A professzionizmus bevezetése óts az amatőregyesűletek elvesztették látogató közönségükéi, pártfogó tagjaikat, ugy hogy j\'Jvedelmük csak a megmaradt csekélyszámu tagok tagsági dijaiból származik. A Labdarugó Szövetség ezután a futtrall-sportot terhelő su\'yos vigalmiadó teljes eltörlését kérte A belügyminiszter mostani rendeletében a városok figyelmébe ajánlja a Labdarugó Siövetség méltányos kérését és közli, hogy a helyes megoldásra a maga részéről is súlyt hilyei, mert a vlgalmtadő semmiesetre sem lehet olyan nagy, hogy a versenyek megtartását és ezzel az egyesületek működését lehetetlenné tegye.
A belügyminiszter felhívta a városokat, vegyék revízió alá a futballmeccsek vtgalmiadójil
A balatonfüredi vitorlásverseny
Balatonfüred, augusztus i
A Balatont Yacht Club vasárnap délelőtt rendezte vitorlásversenyét, amelynek a parton, az úszóházban, valamint a kiséröhajón és csónakokban Igen nagyszámú közönsége volt. A részletes eredmények a következők:
A 22 négyzetméteres yollék versenyéhen (6 tengeri mérföld): I. Délibáb, kormányozta lf|. Kovács Béla (BYC) 2 óra 52 p 38 mp. 2. Cseresznye, kormányozta Széchenyi Pál gróf (KMY.C) 2- óra 53 p 22 mp. 3. Klsangyalom, kormányozta Helnrkh Tibor (KMYQ 2 óra 94 p \'22 mp. 4. Carmen, kormányozta Bieberauer Richárd (BYC) — A 14 méteres yollék versenyében (3 tengeri mérlOld): 1. Oirabondás, kormányozta Tahy Imre (BYC) 1 óra 40 p 30 mp. 2. Arad, kormányozta Bkaovlts I, (BYC) 1 óra 46 p 20 mp. — Az osztályonklvüll hijók hendikep versenyében (3 tengert mérföld) : 1. Mókus, kormányozta Oöll-ner Lajos (BYC) 1 óra 40 mp. 2. Busso, kormányozta dr. Pisa Ernő (VVRC) 1 óra 45 p 13 mp» - A 22 négyzetméteres tökesulyu hajók versenyében (6 tengeri mérföld): 1. Slrocco, kormányozta Orófcslk János (BYC) 3 óra 1 p. 2. Zulu, kormányozta Kerényl László (BY).
(Kerékpárverseny a Balatonmentén) Balatonfüred—Keszthely-Siófok távra kiirt vaiogaló-versenyt az MKSz kapitánya, Nemes tévedése miatt Balatonfürednél megsemmisítette s o:t 142 kilométeres távon uj versenyt irt ki. OyOzies lett Nemes 4 óra 57 p 39 mp. alatL A szövetségi kapitány uj válogató-versenyt tűzött kl, de ez alól Nemesi felmentette.
Értesítem a mélyen tisztelt hölgy-közönséget, hogy
női divatszalonomat
Erzsébet-tér 11. szám alá helyeztem.
További szíves pártfogást kér
FIAL A ANTAL.
1931. augusztus 5.
Augusztus 5 (szerda)
Budapest 9.15 A Weldlnger szalonzene-lur lungversenya. 9.30 H. B.45 A hangv. folyt. 11.10 Nemzetkőst vizjelzószolgálsl. 12 Dili harangszó. 12.09 Cigányzene. 12 23 a 12.35 A basgv. tolyt. 13 Időjelzés 14.45 H 16 Növel lik. 16 Időjelzés, ldő|árás-lelentéa, H. 17 E. 17.30 ]b. 18 30 A aslr-bu,al Jtlékok keretében Mozart: .Figaró Mássága" c. vlgoperijintk kózv. Salzburgból. 21.15 loojelzéa, H, versenyeredmények. 21.30 Cigányzene, kózben Idójárás Jelentés. 22 45 Az l.| honvédgyalogezred zenekarának hangversenye.
Bécs 11.30 0. 12.40 Zenekari hangverseny. 16 Hangv. 17.10 Beethoven: Változatok .Éa vagyok a kakadu szabó\' clmtl dalra. 18 Átvitel Salzburgból. 22.10 Zenekari hangverseny.
Berlin 16.50 Schubert zenemüvek és dalok. ia 15 és 20 Zenekari hangv. 22.30 Hangverseny.
Davantry 17.15 Zenés gvermekóra. 18 Zenekari hangv. 16.40 H&ndel-müvek zongorán 1930 K. 2145 éa 23 Zenekari hangverseny.
Milánó 17 Zenekari hangv. 19.15 0 31 Operett E
München 17.20 Házlzene. 17.50 Urarao. lontréták. 19.30 Zenekari hangv. 20.15 Vígjáték E 21.45 Eredeti szerzemények. 22.45 Zenekari hangv.
Prágai O*), 17.10 és 18.15 O. 19 Óra-Illés. 19.05 XtiaesL 1930 Rádiójáték. 21 Zongoratrió. 21.30 Hangv.
Róma 17.30 Szoprán- és baritonénak, zongorajáték. 18 25 0 31 Opera E.
Varsó 13.10, 16.30;ée 17.15 O. 18 Zenekari hangverseny 19 20 Q. 20.15 Szoprán , tenor- és csellóverseny. 22 Dalok. 21.30 Zeneksrl hangverseny
— Siessünk Slágerhez, mert ott csekély pénzért kapunk nyári ruhái.
Ny il t-t ér.*)
Emlőn figyelmeztetek mindenkit, hogy mivel feleségemtől elváltam, részére semmiféle hitelt és kö\'csönl ne adjanak, mert azokért felelősséget nem vál\'alok és ki nem fizetem. Szépéinek, 1931. aug. 4.
Varga György.
•) E rovat alatt kozlflttekén sem a szerkesztéséi, sem a kiadóhivatal nem vállal felelősséget.
ZALAI KÖZLÖN V
Legjobb üditő ital
a közismert
Kapható minden ttszer-és csemegekereskedésben.
Főraktár:
fii mói fogára.
Király-utca 34. Telelői 310.
KÖZ0AZDASÁI
A gümőkór (tuberculosls) elleni küzdelem
Irta: dr. Wolf Sándor m. klr. állatorvos
Nemrégiben két miniszteri rendelet jelent meg a hivatalos lapokban, egy a honvédelmi és egy a népjóléti- és munkaügyi minisztertől. .
A rendeletek arról szólnak, hoay közintézetek, úgymint a katonaság, kórházak, szegényházak, csecsemő-védő egyletek stb. tej és tejtermék szükségleteiket elsősorban, még ha drágábban is, olyan tehenészelekből lássák el, amelyekből a gUmókórt állami támogatással és állami ellenőrzéssel kiirtották.
A gümőkór (latinul tuberculosis, népiesen heptlka, tudövész) nemcsak az emberek között, hanem a szarvasmarhák, de különösen a fejőstehenek között is nagymértékben el van terjedve. F.s a tehenek gümőkórjál az ember is megkaphatja. Miulán a gümőkórtól beteg tehenek tejében majdnem mindig vannak gümőkór bacillusok, azért különösen a tejjel táplálkozó gyermekek szokták fertőzni magukat teliéngümökórral. Tapasztalatok szerint a gyermekeknél előforduló skrofulozis (az áll alatti és nyaki nyirokcsomók gUmőkórja), a csont-, az izületi- és az agygümő-kór, tehén gümőkórtól szokott származni.
A szarvasmarhák gümőkórjának az irtása tehát nemcsak állategészségügyi, hanem közegészségügyi szempontból Is rendkívül fonlos.
Erre való tekintettel az uj (1928 évben megalkotott, de még mindig életbe nem léptetett) állategészségügyi törvény, a szarvasmarhák nyílt gümőkórját hivatalból jelentendő betegségnek minősiti. Ez annyit jelent, hogy a gazda ha marháján a nyilt gümőkór gyanúját, vagy ha állatorvos szarvasmarhán a nyilt gümőkórt megállapítja, köteles azl a hatóságnak és a hatósági állatorvosnak bejelenteni.
Nyilt gümőkórnals hivjuk az oly n megbetegedést, amikor a beteg szervből állandóan ürülnek ki a gümőkór bacillusok a külvilágba. Ilyen a legtöbb esetben a tüdőgUmőkór, mindenesetben a tőgy-, a méh-, a bél- és májgttmőkór. A nyilt gü-mőkórosnak talált marhát azutáh az állam majd megváltja tulajdonosától és vágóhídon értékesíti, hogy igy az emberekre és állatokra nézve ártalmatlanná tegye.
Egyrészt tájékozódás céljából, másrészt, hogy a gazdáknak még az uj állategészségügyi törvény életbe lépte élőit módot nyújtson a gümőkór irtásra, a földművelésügyi minisztérium a mult évben körrendeletet küldött a törvényhatósági áll .t-orvosoknak és egyes járási m. kir. állalorvosoknak, amelyben felhívja őket, hogy lépjenek érintkezésbe a székhelyükhöz közel fekvő olyan gazdaságokkal, ahol az ügy iránti érdeklődés folytán kilátás van a
Építtetek, ktaOwsek és építtetők Ügyeimébe!
Ujabban az Eternltt\'MOvek mindennemű csöveket hoztak forgalomba, melyek olcsóságuknál és rendkívül előnyösségüknél fogva igen nagy keresletnek örvendenek.
Ugy ezen csövek, mint az ugyancsak ujabban gyártolt Eternlt-nagy-lapok, melyek bútorok és falak védésére kiválóan alkalmasak,
Eppinger I. és Fia lakereskedő cégnél kaphatók,
hol mlndenntmB deszka, léc. épalstta. valamint egyéb építkezési anyagok ■ ■api árnál In aloaéHaa aaaiaialnUk kn.
Mindennemű enyvezetUemezek állandóan raktáron Hajópadlógyártás és bérgyslulás K77 Mindennemű anyagot díjmentesen házhoz azállltunk. Teleion : 337.
ffosdasdffos
űseme/
feleni
SZÁNTÓ VILMOS ÉS TÜÜSU
■ ADYKAHIZSA
Csangtryirt B.
Tnlafaa «-•«.
gümőkór sikeres irtására. Ebben a rendeletben a földművelésügyi minisztérium állami támogatást helyez kilátásba azon gazdasagok részere, melyek Opszánlukból beleegyeznek abba, hogy szarvcisnnrha állományukból a gümőkórt teljesen kiirtsák.
Ez a támogatás abban áll, hogy az állam viselné az összes költsé-ngeket, a tulajdonostól nem kíván mást, mint a rendelkezések pontos végrehajtását. Ez a rendelkezés pedig nem tartalmaz másl, mint hogy a tulajdonostól megköveteli, hogy a fertőzött mirhákat a teljesen egész ségeseköl szigorúan elkülönítse.
Van ugyanis egy eljárás — az úgynevezett tuberkulinozás, mellyel biztosan meg lehet állapítani, hogy melyik állat van fertőzve gUinőkór-ral és melyik nem. Ilyen eljárással elérhetjük azl, hogy egy állományból, például egy tehenészetből, tel-
Íesen kiirtjuk a gümőkórt, vagyis, logy abban csak teljesen egészséges tehenek lesznek, és félévenkint vagy később évenkint, heglsmélelve ezt az eljárást, állandóan ellenőrzés alatt tarthatjuk az állományi, nem betegedett-e meg közülük közben valamelyik.
Azl hiszem felesleges magyaráznom, hogy a fogyasztó közönség részére egészségügyi szempontból mennyivel értékesebb egy ilyen egészséges tehenészetből származó tej és tejtermék. A tej még nem oljan veszedelmes, mert azt forralva szoktuk fogyasztani, amikor it a bacillusok elpusztulnak. Azonban a vajat, sajtot nyerstejből készítik, azokban bizony élve maradnak a gümőkór-bac llusok.
Azért a földművelésügyi minisztérium megengedte, hogy azok a gazdaságok, amelyek tehenészetéből a gümőkór ilyen eljárással kiirtatott és amelyek állandó állami felügyelet alatt állnak, tejüket és lejtermékeiket „állami ellenőizéssei gümökór-men-tesitelt tehenészetből származó tej" (i\'letve .vaj" vagy „sa|t") megjelöléssel hozhatják forgalomba.
A fentebb említett miniszteri körrendeltet ezen cikk írója is megkapta és érintkezésbe Is lépett Nagykanizsa vidéki öl gazdasággal, «ahol remélte, hogy az Ugy iránt érdeklődéssel viseltetnek. Ez még a mult év őszén történi, de még egyik gazdaság sem határozta el magát erre a lépésre, amit csodálok, mert hiszen az Illető gazdaságra ebből jelentékeny anyagi haszon is származna. Végül megjegyzem, hogy az országban másutt elég szépen megindult a gümőkór-irtás és eddig több mint 10.000 drb tehenet- vettek ilyen
eljárás szerinti kezelés alá és már több tehenészetből teljesen kiirtották a gümőkórt.
Zlrlokl zárlat
. ÍÍS* Lo"<1°" * W. Nawyort
31300, BrOSMl 7155, Milano 26 83, Madrid 49-30, Amsterdam 203-80, Min - -. Wien 7110 fcfla »7lVa. Pián 15MW.. Varrt 57 42V* Rndnoaal MhMVa tslprid 909, Muumk 3\'Wi
Tvmfartfafe
Baza tszv. 50 fllL, dt. 30 flU. és a rozs 15 flll. esett.
Baaa tlssav, uj 77-«eB60-9l0 78-as 8-75-925. 79-ts 890 - 910. 80-as ÍOO-MO, danánt. 77-as 830 - 8 80, /S-as 865 8-93 79-«s 8 80 -g 10. *>-« 890-920. Rors 300 - 815, «k árpa uj 18 75-14-29, sOrárp* 17-50-1300. aab 17 75 -1800, ksirt 13 80 -1400. rspos —•--•—, korpa 1073-11-00.
VirágkedvelőknQk fontos!
GyfinyfirO
manna virágokat, azobanfivénfakal, karll virágokat
nevel ma minden háziasszony, kertész és mindenki, aki növényei földjét viz helyett néha a
KUTASY-FÉLE
jib
oldatával locsolgatja meg. Egy csomag (15 adag) ára 1 P20I. 1 adag (2 liter vizhez) 10 flll.
Kaphatót
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, termény és návény védószerek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
Á bíróság mellett Telelőn 130.
ttafa falta-Hó**
VALUTAK Angol 1. 2/-70 28-00 Buah. /9-30-80-10 Cseh k. 16-94-1710 Dán k. 152"40-1Í3\'40 Dinár 1010-10-20 Boflir 57124-076-25 francia 1,22 60-23-00 HotL 229-70-231-30 Lengyel 63«-6»-25 Un a-40-i-tó Un 4-10-418 Líra 2980-80-20 Márka 1U 00-136 00 Norvég 15280-153 80
80-05 80 /5 ÍTáJdl. I10-Ö0 II2 10 S/ed k. 152-90-153 90
D8VIZAK Aast 329-70-231\'30 Belgrád 10-09 1017 Kálin I85-I5-136-16 BrtMMl 7V*45-8(M)5 Bukarest 3-38-3-42 Kopaab. 15240 153 40 London 27 68-27-88 Madrid 49-50-4350 Milano 29-80-3000 Newyor 669 50-73-50 OaalO 152*44-153*45 Pária 22-34-22-50 Prága 16-87-16-99 Baóls 4*12-4-16 Sbxkh. 162-50-153-50 Vatló 63-75-64-25 Wlla 10-02-80-62 ZfrfC* 110-96-111-95
Klaájs: Nlialal Ijob4i ét Lapklsíé Vállalat, Iigykaalisáa.
Felelöa kiadó:-Zalai Károly, tatararbaa tetefoa t Nagykan laaa 7*. sa.
APRÓHIRDETÉSEI
Az apsikárdeáésak dija 10 mHe * MMaMbN wmi dia Üfc. Vaaár- éa ■ II icaap 10 ásóig M MMr, mindsa k»SÖa«ó dl). • (UL Saodáa éa péa-iekea 10 aaói> M ««Mr, minden további
i a fili ~ -
axó dija I
111. CJmasó i minden vsota-
gahb betűből álló uó kér .rónak arámik, is tik. Állást keresőknek SOV. engedmény.
llrdaMMh • (M) a*na« Iwalgaa alal a Maalaaai kwyvaléi. wáailáiáa •Ikarlléaa >4nH *l•r• llaaleallk
tlaáá Caengery-utca 18. alatt 724 Q-M lelek. 2990
HSI|r»k NmlnélM I Paplanokat a legszebb kivitelben éi azok áldolgozisit elvállal la Jutányosán - Freundllchné, Fft-ut 16. 3628
•alátailt kizárólag modern, Jót, hat-azemétyeaeket l> bárhová Kaufmann Maa*> nál rendelje. Teleion számok: 167. vagy 571. Nidor-ulca 6. 30®
és azonnal elfoglalható kényelmet szerété magános ur részére egy siépen bútorozott kmonbejiratu utcai szoba Vörts-matty-utcs 34. s\'im alatt.
Gallérokat
12 fillérért leplekbe* Outit
KOVALD
">° budapesti testögyár.
QyOjtfttalap Nagybani
Oaaagary-ut B. u,
Intallfgaiaa, vairnl tndó leány gyermek mellé állán kara. Cin a kiadóban. á;60
Nyárt alaaát és Csabagyöngye a exportra vtazek. WoJták vendülós, Najj^
Orüabaum-iéle aMMét Kossuth-téren átvettem és salát nevem slatt tovább folytatom. Bellák József sütőmester. S5Ó4
Páaiklteatat bekebeleiáare minden
2ALA1 KÖZLÖNY
1831. augüszlui S
Oeaxegbeu a legelőnyösebben és leggyorsabban totyóatttat A özét Iobío péas-kölcsonközvetttő irodája Nagykanisaa.
Horthy Mlktóe-nt 2. szám.
2611
Kényelmes csukott, hat üléses Bútok ■■lévai gangéból fuvarozást vállalok. Szántó, Caeagery ut 6. Telelőn 3-22. 3472
Magyar-utca 3. siám alatt Maaw\'fta
vegyeskereskedés és mészárszék 2 szobás lakással kiadó. Bóvebbet Zrínyi Miklós utca 30. szám alatt. 3623
Bagolalsor 5. az. hás eladó. Ugyanott eggaobás lakás kiadó, azonnal elfo^U^
kertBl együtt azonnal adóban.
a magános urtháa kiadó. Cim a ki-
3642
aUgáata4c, háromszobás lakás Wrdó-szobával november l-re kiadó — Sugir-3544
ut 41/e.
Jaab leány tűs háztartásba felvitetik. Azonnal Is betéphet. Zsoldos ékszerész, Zrínyi MlkJóa-utca 60. 3560
KOszOnetnyilvánitás.
Ezúton mondok hálás köszönetet Oeltie nagyközség iparosságának és közönségének, hogy szeretett jó férjem váratlan elhunytaalkalmával mély gyászomban osztozni és a temetés költségeit fedezni szivesek voltak. Kérem, hogy továbbra is pártfogolni kegyeskedjenek.
özv. Lasky Jánosné éa a Vöeeey csalid.
Keresünk agy pár 4—5 éves, 160—165 cm. magas pej, lehetőleg kanca
lovat,
erdőtiszti szolgálati fogat részére. Csakis egészséges, erős, ép állatok jöhetnek szóba.
Ssiffl mfalil erdOblvatal
Körmend.
2997. sz. 1931.
Árverési hirdetmény.
Dr. Undner Osakir ügyvéd áltat képviseli Vacuum Olt Comp. r. 1. Javára 627 P 15 ML töke is több követelés és Jirulütal erejéig a nagykanizsai klr. Járásbíróság 1931. ivt 2997/1931, szimu végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás Mytin végrehajtást szenvedőtől 1930. évi Június hó 30 án lefoglalt 2000 pengóre becsült lagóai-gokra a nagykanizsai klr. Járásbíróság lenti aaimu végzésével as irveris elrendeltetvén, annak ai 1908. ivt XU. t-e. 20. §-a alap|in az alibb megnevezett s a foglalási Jegyzőkönyvből ki nam tttnó mis foglattatos javára la az irverés megtar-tisit elrendelem, de csak arra u esetre, ha kIslégitM Joguk ma U tenniU áa la etlcnSk halasztó hatályú lgénykeresct fotya-maiba nlnc*, végrehajtást szenvedő lakisin Boci ka köasigben 69. hizsziia alatt a ne Un Ifaetatt Oasseg levonásával leendő megtartására határidőül 1931. évi augusz tus hó 12. napiénak délután 1 órája tűzetik kl, amikor a bíróilag lefoglalt benzinmotor, lábén stb. s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellen, esetleg bccsáion alul la el fogom adni még akkor Is, ha a be Jelen tó tél a helyszínén nem Jelennék meg, ba csak ellenkező ktvinsigot iriaban nem nyUvinil Nagykanizsa, 1W3I. évi Jullua hó 22-én.
Haán Qyula s. k.
klr. bir. végrehaltó, sara mint biróeigf kiküldött.
Vízmentes kazaltakaró és repce-
♦ ponyvák, gabonászsákok, ± lenzsákok, gyaplnszsákok ▼
VittSmUk fecskendő és öntözjshez, gazdasági rudalókSIelek KölctSnponyva Kölceönzsákok
Kocsiken 6cs, gépzeir, gépolafok
legolcsóbban beszerezhetők, kedvező fizetési feltételek mellett:
HIBSeH ÉS SZE8Ő cégnél, NAGYKAHESAH.
Tekintse meg
SZÉKELY VILMOS butortelepét
a volt Szarvasban
(Erzsébet-tér 18.)
Ariiti raktár * legmodernebb á* legjobb bútorokból.
Olcsó árak l Poa/es klsanlgdtds t
m Kedwstf OseMal ftHMsIskl
Értesítés.
Értesítem a husvásárló közönséget, hogy a mai napon Petrics Oyula hentes és mészáros Erzsébet-téri fióküzletét (Armuth-féle híz) leszámolásra átvettem.
Szíves pártfogást kér
Kliiger Simon.
PORR JESÖ
gaxdasáfl zépmSk.tre, rés- « niMUila Sagikaalata, Tatefcl-aat S.
rei.ro. t un Kéazit és raktáron tart: kazslozikat, sxőlözuzókat és préseket, répavigó,
azecakavigó stb. mezőgazdasági **\' gépeket
Elvállal mindennemű gépjavtliat. Pontos munka I Jutányos árak t
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a nagyérdemű közönséget,
^ műhelyemet
Kinizsi-utca 8. azám alol lá4»stoa 4. mmtm alá, Vlda vendéglő udvarba kslysatsa *t.
Kérem a nagyérdemu koiöoaig to-vibbl szíves pCtlogisit. Tisztelettel
TSIIftay Péter
Hirdetmény.
Komárvéros nagyközség közbirtokossága legutolsó közgyűlése határozata szerint a tulajdonát képező 470 kat. hold nagyságú erdőt és legelőt vadtazatl haszonbérbe a legtöbbe tjigérőnek kiadja 1931. év augusztus hó 16-An a községházánál. „.,
Könyves György Lada József
jegyző
elegánsan akar ruházkodni, keresse fel Király-utca 17. alatt Lidiit ruhadzletét, ahol
Lidiit Miksa tatamit
felügyelete alatt készül mérték után egyszeri próbával férfi öltöny jé mloAaéflfl dlvalszövetből már SS, SS, 4S, SS, SS P-ért.
Iskola fiuruhák 20 P-töl. Fér 11 Hubertus 21-80, fia 17 P.
Szövetmintákat vidékre bérmentve kUld
Munkásruhák
szövetből "már 15
Mindennemű sapkák legolcsóbb árban.
Olcsó hus!
1 kgr. birkahús.....P 1-—
1 kgr. marhahús. P 1-20—1-40 t kgr. borjúhús . P 1-40—1-60
Sohwsroznál,
Piaotéren.
1000 %-es cséplőgéphez való teljesen uj
Hív. reiáSHf kazalozó
Bővebbet Köhler Testvérek vaskereskedésében Nagykanizsa
Telefon: 102. EDMa-tér.
ERSKINE Studebacker
6 hengeres, 4 személyes osukott
személyautó
kifogástalan állapotban, olosólt kapható
Szabó Antal és sportéletében
IMI. auffuwlm 5.
zalai közlóny
Saisonvégi árúsitás
a SCHUTZ árúházban
^gBMii^gBBHBÉBBBBBBaHgBBMM.\'^^1\'^1^1
julius 31-aug. 15-ig!
Tavaszi, nyári ós őszi cikkeink árát mólyen leszállítottuk, mutatóul 1-2 cikk árát itt közöljük. Csak az árainkat szállítottuk le, minőség elismert jó Sohütz áru!
Mintás mflselymek megbízható jó minőség, gyermekruhákra stb. megfelelő méretek métere...........- -40 fillér
Mintás mflselymek, divatos uj minták, megbízható Jó minőség, márkás áruk, Parisette, Sevilla, Flurlda, Mascotte, egész ruha, gyermek ruha és blousnak alkalmas méretek métere..........-\'80 fillér
Mintás mflselymek 1931. minták nagyon
szép választékban métere P 1 — és —-90 fillér Valódi Bemberg-Parleette mflselymek
1930. nagyon szép választékban .... 1-80 Pengő Bemberg-uoldona P 4 30 helyett csak 2-90 Pengő
Bemberg-Crepe Pastorala a legszebb
nyomott műselyem P 5-60 helyett csak 2-90 Pengő Mouslln Amourette (BembergMarquisette) alkalmi és táncruhának Igen alkalmas,
5-&0 p helyett .........3*60 Pengő
90 cm. szélas műselyem crepe de chlne batik mintával, sálra Igen alkalmas,
5-90 P helyett .........1-90 Pengő
Egész kiváló minőségű szövött mflselymek,\' divatos csikós ihintákban, angol fazonban készítve, ősszel ls hordható P 3 80 és 2*70 Pengő Tiszta hernyóselyemből készült 100 cm. nyomott crepe de chine, divatos minták, P 10 — és P 12 — helyett.....4\'80 Pengő
SZÖVETEK
Kockás szövet, gyermekruhának és blousnak megbízható jó minőség.....1 "20 Pengő
140 cm. széles gyapjúszövet iskolaruhának,
most csak...........2-20 Pengő
140 cm. széles kabitszövet különféle színekben ............4
Pengő
140 cm. széles férflruha-szövet, divatos
angol minták..........6-50 Pengő
140 cm. széles őszi és téli gyapjú sportszövet, nagyobb mennyiséget olcsón vettük és igy olcsón adjuk csak most . 9*— Pengő
Jó méreiU axövetmaradékok, ax ellameri olcsó ScQUtac-áralcnak a töredékéért veftelt
Vászon reklámár........... "80 fillér
ló minőségű lepedővászon........2* — pengő
Ingzefflr, színtartó jó áru........- "80 fillér
Kanavászon . .......... \'80 „
Mindkét oldalon cloth, kézzel varrott paplan, elsőrendű valtával
TőrfllkOző méterét...........—\'70 fillértől
Zsebkendő.............—"40
Színtartó nyomott abrosz........3\'60 „
•aSvatak, viaaaak, flaaallak, n<a,(rl >étautihban.
.... 22\'— pengő.
a
Késx nöi ru&a és KabáíosxtdlyunKban
dacára a már beállott és a várható további áremelkedésnek, olymértékű árleszállítást hajtottunk végre, hogy kedves vevőink, akik már hozzá szoktak az olcsó SCHÚTZ árakhoz — még azok is — nagyon kellemesen lesznek meglepve. Tavaszi és őszi kaBátok, ruhák még addig nem létezett és soha vissza nem térő éronl
SscönyegosxtúlyunK afdnlaial
erős duplahurkos, strapa minőség . . I-- pengő II FlaaMlltekarék . . ... . . • • P 6- »•- pengő lOjraW^xAjrr^, g^p mintáva| P 3._ p 2-80 a-^ . | Oya|»{«takar4, autó, kocsi és utltakarónak nagyon ^ ^
Ebédlő, háló, szalonszőnyegek, minden méretben és legkiválóbb minőségben. Kézzel csomózott szőnyegek élettartama örökös,
igy pénzéért 100%-os aranyat kap!
ichtttz vásár tartama alatt, kirakataiét naponta változtatjuk, okvetlen íkintsc meg — de még célszerűbb ["házunkban — ahol vételkényszer "ncs> meggyőződni: Schütz Áruház ie"icsak igér, hanem most is többet nyújt, mint amennyit ön vár!
MII tfhmUnak napolta érfcax-1 ,,«k»*ralt alaSr.ndU aohutx mlnS-•*Q«k - loWta árakon I
áru&áx
Dundntul legnagyobb és ellamert legolcsóbb druttóxal
Xalaegersxeg — Nagykantxsa.
ZALAI KÖZLÖNY___1931. augusztus 5.
—I-----.j
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezetői .Zalai Károly)."
Horthy Miklós-ut 4.
Szombathely és Sopron.
legjobban és legolcsóbban
BÚTORÁRUHÁZAKBAN
r J \' "
t
vásárolhat.
Legkedvezőbb fizetési feltételek
71, évfolyam 176 uáto
Nagykanliaa, 1931. augusztus 6, csütörtök
Ara 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
Sierkeutósélj: nappal Sugárul 2., ÉJJil Pöut 5.
Klauölilvalal: PJut 5. azám. Keaithelyl Hókkiadóhtvatal: Koaaulh utca 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos\'
Klóflzcttsl ira : egy bóra a pengi SO lillíi Telelőn- \' SzerkejiWg 421. liánt, «J|el 78.) <t0n\' \\ Kiadóhivatal 78. Keaathelyl Ilók 22.
A válság...
Irta: Dr. SzaM Sándor, ny. főispán Hullámai már-már elöntéssel le-nyeeelnek s Igen sok gazdasági hajótörött egyed, vagy vállalkozás hildokllk a félelmeles áradatban. Húzták a vészharangot, a világ minden tája felöl hallalszik a figyelmeztető kongalás ... Oazdaságilag Is lefegyverzetten, kétség és remény között áll a borzasztó anyagi és erkölcsi értékromlással szemben a magyar polgárság.
Azok az erkölcsi és közgazdasági Íratlan törvények, amelyek a nagy természetes életfolyamatok rendszerét jelentik, lesznek most törvényi a világ felett, megsértett örOk érvényük miatt l
Az emberek éleiét nagy ösztönös elvek vonzzák és taszítják előre, vagy hálra, s csak kuilurával erősen álltatott és nagv koreszméktől át-hevltett lélek képes az ösztönön uralkodni. Csudákat csak a lelkek világán keresztül várhalunk. A mostani válság Idején is csudáknak, lelki pálfordulásoknak kell történnlök, hogy az egész emberiség a kuitura és a világmegváltás uj útjára térhessen.
A mai válság nem példa nélkül való az emberiség történetében. Nsgy gazdasági és politikai összecsapások nyomában voltak gazdasági és erkölcsi leromlások. Nagy áldozattömegek, nyomorúságok jelezték a rombolások útját, de megújhodás soha lem az anyag, hanem a lelkiélel terüleléröl jött
A magyar nemzet már másfél évtizede áll a megpróbáltatások pergő lüze alatt. Áldozolt a háborúban, áldozott a forradalomban és az újjáépítés Idején is.
Az ország politikai újjászervezése, jórészt, be van fejezve, gazdasági "Ijászervezetttége — a rákényszerl-lett természeti és jogi keretek között — nagy haladást tett előre és épen ezeknél a körülményeknél fogva bírja is a nemzetek elismeréséi és rokon-érzését.
Ma mindenki a külföldi kölcsönei várja a helyzet jobbrafordulását I Vigyázat I... A mostani bajnak legtöbb oka épen a külföldi kölcsön és Pedig nem az, amit nem adtak, hanem az, amit kaptunk. A rövid le-jiralu kölcsön visszakövetelése.
A moslanl válság, jórészben, a költekező életmód következményei Külföldi fizetési mérlegünk hiánya IJ jórészt ennek köszönhető, hiszen lorészt e hiánynak a fedezetét kellett ellSIni a külföldi kölcsönökből.
Talán nem larlunk még ott, hogy a magyar polgárságnak le kellene mondania kulturlgényc jelentékeny részéről, — nem akarjuk mondani, ™gy hol kell a határi megvonni, ma|d megtanít erre a szükség — ™égt» megállapíthatjuk, hogy a történelem szerint nagy gazdasági váltok idején aki nem alkalmazkodott J Viszonyokhoz, akár egyén, akár
pillét, ail „ C|8ak köl0„ s0d0rta
cl a válság áradata. Nehéz idők min-
dig súlyos áldozatokat kövelelnek, amiből mindenkinek, aki a nagy egységhez tartozik, kl kell venni a részit.
A polgári és szociális társadalmi szolidaritás elvéből kifolyólag bizonyára meg fogja találni a kormányzat a módját annak, hogy a bajok
viselésében része legyen mindenkinek, annak is, aki talán már kél évvel ezelőtt kivitte a vagyonának jó részét
Ma a gazdasági és lelki erők erőpróbájának napjaiban, amikor nagy történelmi és társadalmi erők dol-
goznak, kifejlődnek vagy megsemmisülnek, — a magyar nemzet minden tagjának minden ereiével helyt kell állani a magyar jelenért — részt kérve nemcsak a Jogból, hanem a kötelességből is — a magyar jövőért és megmaradásért.
Külföldi nyersanyaghitel és fokozott export segíthet Magyarországon
A 33-as bizottság pénteken kezdi tárgyalni a kormánynak a válság megoldására vonalkozó terveli
Is hasonló álláspontra helyezkedjenek és Igy ez a nyersanyaghitel természetesen devizakészletünk nagymérvű megerősödését Is Jelenthetné. Másik lehetősége a saját erőforrásainkra való támaszkodásnak
Budapest, augusztus 5 A kormány elgondolása szerint a magyar nemzelnek elsősorban saját erőforrásaira kell támaszkodnia és ehhez a segítséghez kell először nyúlnia. Nem szabad kizárólag külföldi kölcsön segilségre támaszkodni, mert a segítség módozatait saját magunk erejéből is megtalálhatjuk. Több lehelőség is van erre. Példának emiitik fel, hogy Németországnak
Amerikából H/s milliárd márka értékű nyersanyaghltett ajánlottak fel.
Az a vélemény alakult ki gazdasági körökben nálunk is, hogy semmi akadálya sincs annak, hogy külföldi államok Magyarországgal szemben
az exportnak minél széle-sebbkőrtl kifejlesztése.
Ez előreláthatóan anyagi áldozatokat ts követelne ugyan, de ez az áldozat bőségesen megtérülne a kereskedelmi mérleg aklivvá tételével.
A 33-as országos bizottság előtt szóba kerül majd
a bankzárlat és az eddigi korlátozások kérdése is. A mai korlátozó intézkedések
augusztus 14-ig maradnak halály-ban, de máris folynak a tanácskozások arra vonatkozólag, hogy a könnyítések azután milyen méretűek legyenek és milyen keretek között mozogjanak.
A 33 as bizottság
előreláthatólag pénteken kezdi meg munkáját. Ezen a napon fog életbelépni a felhatalmazási törvény Is. A bizottság első ülésén két elnököt választanak, egy felsőházi tagot és egy képviselőt. Ezen az ülésen We-kerle Sándor pénzügyminiszter is-mertell mindazokat a terveket és javaslatokat, amelyek a kormány előtt fekszenek.
Amerikában elkerülhetetlennek tarifák a német Jóvátételek revízióját
Minden különösebb zökkenö nélkül történt meg Németországban a bank-korlátozások feloldása
Francia bank-manőver ax angol font ellen
Boriin, augusztus 6 (Éjszakai rádiójelentés) A betélek felazabadulása rányomta bélyegét az egész napra. A forgalom Berlinben és vidéken Is a normálistól alig különbözött. Az ügyfelek nem vontak vissza nagyobb összegeket, mint amennyire számítottak. A nagybankok mindenesetre nagyobb pénzkészletekről gondoskodtak, miután azonban a bankokból történt kivételek nem lépték lul a normális batárt, ezeket Ismét a birodalmi bank rendelkezésére bocsáthatták. Maidnem mlndenüit azt lehet tapasztalni, hogy a betétek |elenlösen felülmúlják a kivételeket. Előkészületek történtek a börze megnyitására. Általános vélemény szerint
csak a német Jóvátételi kérdések rendezése oldhatja meg véglegesen a válságot.
A határidőüzlet csütörtökön újra életbelép.
Newyork, augusztus 5 (Éjszakai rádiójelentés) A Newyork Times Írja, hogy a németor-
szági rövidlejáratú hitelek meghosz-szabbltását amerikai bankkörök szerint csak a jóvátételi fizetések reví-
ziója segítheti elő. Elkerülhetetlennek tartják a háborús adósságok revízióját.
Brllnlng éa Curtlua római u//a ax európai béke blxtoalíóJca
Berlin, augusztus 5 Hindenburg birodalmi elnök ma fogadia Brünlng birodalmi kancellári, aki tájékoztatta öt a helyzetről.
Brünlng és Curtius ma este Indulnak Berlinből Rómába.
Róma, augusztus 5 (Stefani) A Popolo dl Roma a német birodalmi kancellár és külügyminiszter közeli látogatásának hitével kapcsolatban többek között azt írja, hogy különös fontosságot ad ennek az eseménynek, hogy e látogatásba beleilleszkedik az európai politika problémája és mert ez a látogatás közvetlenül a Hoover-javaslat után és a leszerelési konferencia előtt |ön létre. Hozzáteszi ínég a lap, hogy az olasz-német közvetlen érintkezés a legjobb gyümölcsöket fogja hozni az európai
együttműködés, valamint az európai politika tisztázása szempontjából, ami egyúttal a népek békéjét is jelenti.
Luther javaslata az amerikai bankárok értekezletén
Newyork, augusztus & (Éjszakai rádiójelenlés) Az amerikai bankárok szerdán értekezletet tartottak annak megvitatására, hogy miként fogják a Német Birodalmi Bank elnökének, Luther dr-nak javaslalát keresztülvinni. Az amerikai bankárok állásfoglalása lényegesen eltér Luther dr. javaslatától.
Az angol font hirtelen gyengülése
Boriin, augusztus 5 Az angol Iont hirtelen gyengülése itteni pénzügyi körökben is rendkívül meglepetésszerűen hatott. Londoni
zalai közlöny
Találtam egy megelégedett embert a kanizsai vásárban
Éidekes emberek, színes képek, szomorú és vidám tapasztalatok a Domonkos-napi vásárból
J»_
pénzügyi körökben ji font sterling gyengfllését annak a ténynek tulajdonítják, hogy
a francia bank fontot adott el dollár ellenében és ezáltal megvonta támogatását az angol devizától. Az eladási hullám — mint állítják — kétségtelenül Pártsból indult ki.
Ezer halálos áldozata van
a Jang-Ce-Kiang áradásának
London, augusztus 6 (Éjszakai rddiójelentés) A Jang-Ce-Kiang áradása 1000 halálos áldozatot követelt, 50.000 ember hajléktalan. Az árvizsujtotta lakosságot szükségbarakkokban, sporttelepeken és lóversenytereken helyezték el.
Ujabb vérfardótól tartanak Palesztinában
London, auguaztui 5 (Éjszakai rádiójelentés) Palesztinában ujabb vérfürdőtől tartanak. A távoli\' zsidótelepek rendőri oltalmat kártik. A kormány elhatározta, hogy minden erejével megvédi a rendet és a békét A zsidó és arab lapokat kölcsönösen leiszólitották, hogy szüntessék be lázltásaikat.
Elhalasztották a toborzást
Budapest, augusztua 6 A belügyminiszter a mull hó 17-én kelt 364.312/1V. F.—1931. sz. alatt kihirdetett toborzást bizonytalan időre elhalasztotta.
Könyvet Írnak a magyar óceánrepülók
Budapest, auguaztui B Endresz OyOrgy és Magyar Sándor megírják az óceánrepülés történetét a terv keletkezésétől kiinduló-lag. A pilóták könyve, még auguaztui folyamán a könyvpiacra kerül.
Augusztus 19-én lesz az uj választás Szombathelyen
Szombathely, augiualua 6
Vasvármegye törvényhatósági bizottságának központi választmánya augusztus 19-ére tűzte ki a szombathelyi képviselőválasztást.
— Ha Budapestre utazik első útja tegyen a fényesen átalakított és kibővített Hungária Fürdőbe (Budapest, VII., Dobány-u. 44.) menni. Ott már reggel 5 árakor nyitnak és 1.40 pengőért nemcsak megfürOdhet, hanem Jól meg is reggelizhet.
Irta: Horváth E. János ny. lak. Igazgató. Ill-ik erősen bővített kiadás, 74 magyarázó képpel.
Ára !•— pengó.
Megrendelhető lapunk kiadóhivatalában.
Nagykanizsa, aiignazlm 5 Alig ismert rá az ember a hetek óta üresen kongó kanizsai utcákra. Az augusztusi nagyvásár napja már-már szinte furcsa, félszeg vendéget hozott a cseades megadásba feledkező házsorok kOzé. A forgalom volt ez a ritka magyar-vendég.
Minthogy pedig egy ilyen nagyvásár a maga ezer színével, hangjával, emberével, holmijával, tromoi-láló, kelepelő, ordító, síró, danázó tömegével mindig tanulságos dolog és mivel mindig |óleső megnyugvás látni, hogy senkinek sem megy olyan rosszul, hogy a másiknak meg rosz-szabbul ne menne, — ezért iu szerét ejthetem, mindig körülbanduko-lom a nagyvásár ember-rengetegét, pár embert észrevétlen kihallgatok, párat megkérdezek. Mondanak néha érdekeset. Leirtam a keddi vásárból is páral.
„Szezon dkk" Isti a c ipó/üző meg a meszeli
Kérdezem a cipőfűzőit, aki legelőször vetOdlk az utamba.
— Milyen a vásár 7 Savanyúan felel:
— Nincs ennek szezonja most, kérem. Majd az ósazet. Mezétlábra nem kell cipőfűző-..
Egy kefés-sálornál állok. Itt mondják:
— Lákefét nem vesz most senki. Majd az ősszel, ha sár lesz. A meszeiének sincs szezonja. Azt nagy-ünnepek táján veszik. A borotvapa-macs meg a hajkefe viszont tavaszkor kelendő, húsvét előtt.
(Hát nem tanulságos egy nagyvásár? Íme a biologia .szeretem és az évszakok" clrnü fejezete egy ke-fég-sátor vásári panaszában I)
Egy bábosnál Is megállok. Kérdezem, hogy megy az üzlet.
— Mizerábilisan. Magyarul: cudaron. Nem fogy a márc, hiába a legcifrább báb. A kevert savanyucukor a favorit
Ugy látszik, ezért a sok savanyu szájizü ember a vásári tömegben...
Nem üzlet a cseh fizikánál, meg a patent ruhaakasztó
A főzőkanalas is panaszkodik:
— Tegnap ezer darabot adtam el Sopronban. Darabja 8 fillér. Cieh áru. Kanizsán nem adok .el százat sem.
A máskor zajos ruhaakasztó-front sivalkodó gyermek-serege eltűnt a vásárból. Hiába a .legújabb patent" — kutya se néz teléje.
Nagy sikere van a .hármat tizér" légyfogópaplrosnak.
— Halál a legyekre I — harsog át vérfagyasztón a vásári zsibon-gáson.
— Nem sokat lehet ezen keresni, kérem, de ha párezer darabot elad az ember naponta, megél belőle.
Délig eladott 600 darabot. A paprikás-asszony üzlete is pang,
— Nagyon spórolnak az emberek mindennel, — panaszkodik.
Ugy látszik errefelé még nem tud-
ják azt, amit Tolnában. Olt ugyanis az egy napi gulyás két napra is elegendő, ha szorult idő jár a háztájon. Csak belelöttyentenek egy kanál paprikát: menten fele lesz az appetitusa a legedzettebb gyomornak ls.
Amit a mosóné U tud, meg a csodareszeli
A pecsét-tisztítót áhítatos ember-gyűrü veszi körűi. Ugy néznek rá, mint valami kardnyelőre, mikor egy üveget a szájához emel és nagyot kortyint belőle. Tiszta viz.
— Reklámképpen iszok belőle I — siet a felvilágosítással.
— Ennyit a mosóné is tud, — elégedetlenkedik valaki a mutatvány végén.
— De az nem is vizet iszik I — replikázott az önérzetében sértett foll-tisztitó.
A káposztareszelő csudaszerszáma a barátfüle-metéléstől a dugó-huzásig mindent tud. Csak beszélni nem. Abban viszont a gazdája megállíthatatlan.
— Vennék tüle, — mondja egy öreg polgár — de a fene győzi kivárni, amit ez összepapol.
A szomszédságban egy fagylaltárus döcögted a kétkerekű kordét, benne a vízzé olvadt portékával, Nagy szomorúan maga nyalogat egy tölcsér vaníliásai. Hátha guaxluat kap valaki...
Hogyan lm üzlet az elszakított magyar váratok bál?
Irredenta-Üzlet ls van a vásárban. Ennek megtelelő az önérzete is annak a borostás fiatalembernek, aki százévelöttről megmaradt kasul, rutl-kal, tátrai és más megszállt vidéki anzikszkártyákat árul, nyolcat 10 \'fillérért.
— Kinek kell Kanizsán Oreg tátrai levelezőlap? — kérdezem.
— Veszik, kérem Budapesten Is veszik. Ez irredenta kérem . . .
Mondja még valaki, hogy nincs a magyarban üzleti érzék ...
Ehhez hasonló a késes-sátor, ahol a .Serajevo" felirattal díszített zsebbel! bicska (a békés k. u. k. idők maradéka) nagyon kelendő.
A keserüvizesBveg, meg a biztonsági ondoláló készülék
Az üveg és porceilán-Unkodis körül az asszonysereg legelteti szemét. Egy fejkendős néni félóra hosz-szat alkuszik. Amig messziről néztem, azt hittem, hogy egy lakodalmi szerviz lorog a szőnyegen. A végén megvett egy kiszolgált keserflvlzes üveget, ötven fillérre tartották. Tizet lealkudott.
Újdonság a ,megázott áru.\' Ezt több helyen is ordították. Az asszonyok pedig dűltek neki. Itt ugyanis női holmikat árultak. Harisnyát és egyebet.
A vásár unikuma volt a „blzlon-
1631. augusztus 6.
sági ondoláló készülék* árusilója. Nézi. . . nézi pár menyecske az ördöngös szerszámo\', amiből 3 darab 50 fillér.
— Nem kell az maguknak, lelkem I — szól rájuk az árus az újságjába mélyedve.
A menyecskék azonban nem hagyták magukat lebeszélni. Vettek hatot 40 fillérért.
A „reklám-ár"
A zománc edény kirakódók nagy pakundekli-táblákon öles számokkal igyekeznek egymás árait lekonkur-rálni. Az egyikhez odamegy egy asszony. Rámutat egy edényre, amin 1 pengó 80 as tábla van.
— Az csak reklám, kérem. 2.60 az ára.
Itt már a hatóságnak kellene beavatkoznia.
A rokkant képest, a tarka nyakkendős!, a kosarast, a zsák-áruat, a törmelék-kikiáltót, a törökmézesl, s .minden tárgy 20 fillér" est, mindenkit lepipált a ftHdőnárulő szOvetes.
— Hogy ez a nadrágnak való? kérdeztem.
— Ahogy akarja I — volt a válasz.
Elhittem neki
A cukorkást igen szomorúan találtam.
— Nem kell, uram, Itt semmi ezeknek. Csak a dinnye. Falun, a búcsúkban lehet még valamit eladni. D: itt . .. Boldogtalan ország ez, kérem. Én Oreg ember vagyok, nekem elhiheti az ur.
Neki is elhittem.
A szakértő
Viharvert, Oreg pesti harisnyaárus előtt álltam meg azután. Zoknikat nézegettem.
— Nön vesz maga úgyse I — szólt rám.
— Miből gondolja? — kérdeztem.
— Látom a fogásából. Látom belőle, hogy maga ért az áruhoz ...
Ezek után csakugyan nem vettem nála.
A haszpengts lovak és egyéb állatok kőzött
Az állatvásárba Is kinéztem. Gyenge volt. Felhajtás volt jócskán. Olyan is sok volt, aki venni szeretett volna. Csak olyan volt kevés, aki vett is.
Olasz kereskedő |ócskán forgolódott Otztrák is volt pár.
50-60 fillér volt kilóra a borjú. Egy borjú 28—35 pengőnél nagyobb árat nem ért el. A marha 55—70 fillér közt, többnyire 50—60 fillér körül. Lovat 20 pengőért lehetett kapni. Virslinek való cigánygebét persze. Rendes állat 4—500 pengó körűi volt.
A főatcat kereskedők és az országosvásár
Pár főutcái kereskedőt is meginterjúvoltam a vásári lorgalmat illetőleg.
A dtvatárukereskedő:
— Jó vásár volt. Tele volt a bolt vevővel. Csak a pénztár maradt üresen.
A vaskereskedő:
— Tavaly ezen a vásáron 1400
1931. augusztus 6
pengő volt a lózung. Volt, amikor 2000 pengőn felül. Ma 800 pengőt árultunk. És ma ennek ls őrülünk.
Az ujsdgdrudQ:
— Alig venni észre a lapokon, hogy vásár van. A falusi -ípet csak a pénz érdekli most, meg a munka, meg a buza. Amit erről tudnak, azt uájról szájra adják. Qyorsabban megy ez igy náluk, mint az olva-zás, amire nyáron nincs idejük.
Gytiftlk a pengőt
A helypénzsredő:
— A faluslak, ugy lálszlk, elkezdték gyűjteni az ezüstpénzt. Mind papírpénzzel fizet, csak hogy felváltassa és a pengőt elteszi.
A megelégedett ember
Már haza akartam Indulni. A sok vásári panasz, a sok kétségbeesett arc, gondredős homlok megülte már a kedélyvilágomat. Szerencsére utolsónak mégis találkoztam valakivel, akinek sugárzott az arca, mert a vásárban sokat és eredményesen dolgozott.
— Igen erős a vásár, — mondta dertls tekintettel — meglátszik, hogy aratás után vagyunk. Rendesen 600 árus szokott ilyenkor kirakodni. Ma — erre nem volt még- példa — 800 árus van Itt. Egészen uj, ismeretlen srcok .. . Nagyszerű vásár volt. .. Igazán jó vásár ...
Ez a megelégedett ember pedig — a forgalmiadószedő volt. (bt)
Befejezték m péoei ■emzeti Színház társulaténak szervezését
Pécs, augusztus 6
Fodor Oszkár, a pécsi Nemzeti Szinház igazgatója befejezte jövő évi társulalának megszervezését A leszerződött társulati tagok névsorában a mulléviek közül Viola Margit primadonna, Harcos Irén szubrett, Fehér Erzsi énekesnő, Egri Berta, Vűsj Irma, B. Orbán VIoTa, Fcleky Klári szerepelnek a nők közölt mig a férfiak közül Oon/jJcnöt, Nagy Oá-bort, v. Bánky Róbertet és Krémcr Ferencet tartolta vissza Fodor Oszkár igazgató.
Uj tagok: Oaletta Ferenc énekes bonvlván, a pécslek régi kedvence, Markovlcs Bandi és AJiay Oyörgy tánckomikusok, Bende László szerelmes színész, Benedek Tibor liral és Kizsmárky Kálmán jellemszinész. A hölgyek sorából először szerepelnek a pécsi színpadon: Márton Irén szubrett, Várady Magda táncosnő, Tanka Dóra, a kassai szinház volt drámai színésznője, Hámory Margit, i Színművészeti Akadémia jelesen végzett szendéje és Csattay Ibolyka, az egyesületi Iskola jelesen végzett nalvája. — Az operetfszakon vitéz Jokabffy Dezső a főrendező, Bethlen László pedig a karnagy, a prózai társulatnak viszont Fodor Oszkár, Danis lenő és vitéz Bánky Róbert J rendezői. A társulatot 20 tagu kórus egészíti ki, továbbá Mm Mihály szinészügyelö, HmMlhályné sugónő, W"b József pénztáros, Hertszl&nos leimeztáros két segéddel, Fenyő Béla Mlléktáros négy segéddel, Schrelber Jözsef diszmester hat segéddel, Salk János fövilágosltó két segéddel és a \'eljes adminisztráció Fodor Elek gazdasági főnök és igazgatóhelyettes "zetésév*. K ^ 1
ZALAI KÖZLÖNY
Gyűjtik az adatokat a húsárak hatósági szabályozásához
A kenyérárakat is állandóan szőnyegen tartja a város vezetősége
Nagykanizsa, augusztus 6 A nagykanizsai husipari szakosztály nyilatkozatával a hatóság nem veszi elintézettnek a húsárak
kérdését. Dr. Hegyi Lajos polgár-mesterhclyeltes most utasítást adott, hogy az állal- és húsárak alakulására, a kettő közötti viszonyra vonatkozó adatokat múltra nézve és a lelenböl is más vidékekről, sürgősen gyűjtsék össze. A hatóság ugyanis csak ezek pontos ismerete után alkothat véleményt a husiparosok mai kalkulációjának helyességéről és indokolt voltáról.
Az már most előrelátható, hogy
ha az állatárak lefelé irányuló tendenciája tovább tarl, akkor a húsárak leazá\'lltásávai okvetlenül számolni kell. Ugy hisszük, hogy ez-esetbcn a husiparosok a forgalom érdekében sem fognak hatósági intézkedést, egy esetleges hatósági husszék árszabályozó konkurenciáját várni, hanem a méltányosság határai között önmaguk eszközölnek árleszállítást.
A városi hatóság állandóan figyeli a gabona- és llsztárak ujabb nagymérvű zuhanását és ezzel kapcsolatban szőnyegen tartja a kenyérárak kérdését is.
Nyári árukat
olcsón vehetünk
Singeméi.
Érdemes megtekinteni!
A reszneki tűzvész ügyében eljárás indul egy gépész és egy gazda ellen
Szabad-e csépelni a falvakbem ?
Zalaegerszeg, augusztus 11 ^ borzalmas reszoeki tűzesettel kapcsolatban őrizetbe vette a csendőrség Breglec István 33 éves szent-győrgyvölgyi gépészt és Tóth Pál reszneki gazdálkodót.
A csendőrségen Breglec elmondotta, hogy a cséplőgépet előző este, tehát 27-én 10 óra tájban húzatták Tóth Pál gazda házához, ahol másnap már korán reggel munkába álllak. Beismerte, hogy a falubeliek figyelmeztették : ne állítsa a gőzgépet közel a pajtához, de ő a figyelmez-
tetésre nem hallgatott. Breglec még azt ls kijelentette, hogy Tóth Pál sem nagyon ellenkezett, mert azzal érvelt, hogy Reszneken évek óta a faluban csépelnek.
A csendőrség kihallgatta Tóthot la, aki beismerte, hogy ugyancsak gondatlanul járt eL Ezekután a csendőrség ugy Breglecet, mint Tóthót gondatlanságból okozott tűzvészoko-zás miatt feljelentette a zalaegerszegi kir. járásbíróságon. A gépészt szabadon bocsátották, miután Szentgyörgy-völgyön lakása van és szőkéiétől nem kell tartani.
Cserkészek mentettek ki az égő házból egy balatoni nyaralót
A szigligeti parton táborozó cserkészek két tüzet oltottak el egy hét alatt
Balatonederios, augusztus IS Hétfőn délután meglehetős erejű szél söpört végig a zalai Balaton-parton. Egyes helyeken a szél ereje valósággal orkánszerűvé változott, majd kitört a hatalmas zivatar.
A zivatar kitörését megelőzőleg a nagy szélben kigyulladt Szigliget községben a Neményl-szölőbirtokon egy lakóház. A szigligeti öböl partján táborozó
debreceni cserkészek vették észre a felgomolygó füstöt és azonnal mentésre sietett az egész csapat A ház akkor már teljesen lángbaborult. Az ajtót, ablakokat a lángok pillanat alatt annvira eltorlaszolták, hogy Neményi Károly hírlapíró, a Római Távirati Iroda főszerkesztője, aki a Balaton mentén tölti nyárt pihíhőjét, az égö épületben rekedL A debreceni cserkészek közül ketten, életűk koc-
káztatásával behatoltak az égö házba és Neményit kimentették a lángokból.
A tüzet azután nagynehezen, a községben tűzoltókkal együtt sikerült eioltant A vizsgálat megállapította, hogy a ház padlásán, a rekkenő melegben valami gyúlékony anyag öngyulladása folytán keletkezett a tűz.
Az előző héten Is volt egy tüzeset a szigligeti tábor közelében, amelynek eloltásában ugyancsak a bátor debreceni cserkészek segédkeztek.
Fogadd be a tótot...
Itt akarta vígasztalai ssosora barátnőjét, alre u elcsábította u udvar-lóját - imaioaok Mieltarca u Erzsébet-téma a kttlea almié alatt
B. Katalin nagykanizsai leánynak barátnője volt IC Erzsébet. B. Katalinnak azonban egy udvarlója is volt, mig K. Erzsébet nem dicseked-heteit Ilyesmivel. No de ami késik, nem mu(lk.
K Erzsébet egy napon nagy szomorúságtól panaszkodott barátnéjá-nak, aki megszánva öt rábeszélte, hogy jöjjön el egyszer velük sétálni, bemutatja az udvarlójának és meglátja, hogy milyen kellemesen ellöl-tik az idejüket. Igy történt, hogy a legközelebbi alkalommal már hármasban mentek sétálni: B. Katalin, az udvarlója és s bánatosszivü K Erzsébet, akit meg akart vigasztalni a barátnéja.*
A hármas séták mind gyakoriab-bak lettek. A fiatalember gőzerővel szórakoztatta mind a két hölgyet: egyiket azért, mett annak udvarolt, a máslkat azért, mert kötelességének tartotta, hogy felvidítsa. Később ezt a viditást túlságosan is a szivén viselte, a Katalin ugyanis észrevette, hogy az udvarlójának egy idő óta alig van néha-néha egy kis sétára Ideje. Amikor pedig a barát-néját hívta sétálni, az ls kiDujt mindig valami ürüggyel a séták alól. A magára maradt leány erre utána nézett a dolognak és bizony nem épp a legkellemesebb felfedezést tette. Rájött, hogy az udvarlója K. Erzsébet miatt hanyagolja el öt.
Napokig tartó tépelődés után elhatározta, hogy bosszút áll az Ideálját elcsábító barátnőjén. A bosszúra egy hónappal ezelőtt, junius 23-án déíelöll kerüli sor. A két leány véletlenül kinn az Erzsébet-téri plscon összetalálkozott és ebből a találkozásból kifolyólag K. Erzsébet, esi nos arcán néhány éktelenkedő kék folttal és karmolással távozott a harc színhelyéről. B. Katalin ellen viszont a botrányos utcai verekedés miatt megindult a klhágásl eljárás. A rendőri kihágás! bíróság Ugnap tárgyalta ezt az ügyet és az elkeseredett amazónt 3 napi elzárásta és 5 pengő pénzbüntetésre Ítélte.
A tárgyalás alkalmával azután érdekes vélemény hangzott el a férfiakról. Ami azonban a legérdekesebb, ezt a megállapítást nem B. Katalin, akinek pedig erre a legtöbb oka lenne, hanem K. Erzsébet tette. — Elmondotta ugyanis, hogy neki eszeágában sem volt elcsábítani barátnője udvarlóját, hanem a fiatalember maga volt, aki önként átpártolt hozzá.
— Hiába, kérem, — mondta a bírónak, — ilyenek a férfiak, épp ezért nem szabad túlságosan komolyan venni őket. Meglehet, hogy egy napon en^em is épp ugy Itt fog hagyni, mint ahogy a barátné-maL Én azonban tisztában vagyok a férfiak természetével és akkor sem fogom túlságosan a szivemre venni a dolgot. Azt az egyet azonban tudom, hogy egyetlen barátnémnak sem mutatnám be az udvarlómat.
ZALAI KÖZLÖNY
_*_
NAPI HÍREK
NAPIREND
loguuiut 6, oriUrUk
(Wni katolikus: IJraxInv. Prole.).:
I Berta. Itmellta : Ab. h« 23 •
OyóoaMrtárl «jjelt noMlati U bó vécéit a .Feketesas* ffíamiUi Fflat tf
tWMt nylNa raggal 8 4f*WI eate I étéit (hétté, uarda, péatak délután, kaédaa actsi »«p adlnak). mi 1—U.
— A tihanyi emlékünneptég programja. Auguului 16-án lesz Tihanyban IV. Károly király emlékünnepe, amelynek programja a kővetkező: délelőtt tlz érakor Imát ét beszédet mond Baranyai Jusztin dr. egyetemi tanár, koszorút helyez el Vásáry István dr. Debrecen és Simon Sándor dr. Széketfehérvár nevében. A menet dr. Rott Nándor megyéspüspök vezetésével vonul a kálváriára Majd a névtelen hősök emlékfájának felszentelése következik. A keresztanya! tisztséget Magdolna királyi hercegnő vállalta. A széketfőváros által adományozott golgotát a felszentelés ulán Ripka Ferenc főpolgármester adja ál. A golgotára koszorút helyez Thurner Mihály Sopron és Halmay Béla Miskolc nevében. Az ország integritását jelképező emlékmflkOrönd átadása ulán következik IV. Károly király domborművének leleplezése. Emlékbeszédet mond Széchenyi Emil gróf v. b. t. t. Koszorút helyez el József királyi herceg, Serédi Jutz-bnlán dr. bíboros hercegprímás, Vojnlch Ferenc Baja és Szaaler Ferenc Győr polgármestere, Csekonlcs Iván gról és mások. Tihany község elöljárósága az ünnepség végén adja át Széchenyi Emil grófnak és Csekonlcs Iván grófoknak a ditzpolgár-ságukról szóló oklevelet. Majd Serédi Jusztinián dr. hercegprímás megáldja a kálváriát és a megjelenteket.
— Diákoknak vigyázz állásban kell hallgatni a Himnuszt A kultuszminiszter elrendelte, hogy nyilvános ünnepélyeken a testületileg résztvevő diákok, fiuk, leányok egyaránt, vigyázz állásban kötelesek hallgatni a Himnuszt, a Szózatot és a Magyar Hiszekegyet, akár zenekar, akár énekkar adja elő.
— Elhunyt f<Ud birtokos. Ver-teghl Márffy József földbirtokos, Somogyvármegye törvényhatósági bizottságának volt tagja, életének 86-ik esztendejében, rövid szenvedés után f. hó 2-án reggel fél 9 órakor elhunyt. Temetése augusztus 4-én, kedden délután 4 órakor volt Pásztakovácslban. Az elhunytat a verseghl Márffy, továbbá a vasdé-nyei Vasdényel, valamint a várbogyal Bogyai slb. családok gyászolják.
— Második modern nyelv a gimnáziumokban. A kultuszminiszter rendeletet adott kl a második modern nyelvnek a gimnáziumokba való fakultaliv bevezetése tárgyában. Megállapítja a rendelet, hogy a szerzett tapasztalatok ellenén is
szükség van a humanisztikus gimnázium típusára is, mert a görög-nyelvű Ismeretek ugy bizonyos főiskolai tanulmányok, mint a lelkészképzés szempontjából nem nélkülözhetők. Erre való tekintettel, a miniszter ugy határozott, hogy lehetővé teszt második modern nyelv tanulását a gimnáziumok ama tanulói részére, akik görög nyelvel tanulni nem szándékoznak. Addig is, mlg ez a kérdés novellárls uton megfelelő szabályozást nem nyert, már az 1931/32. tanévtől kezdődően elrendeli, hogy a görög nyelv mellé fakultatív második modern nyelvet Is vegyenek fel a gimnázium tantárgyai közé, azokon a helyeken, ahol a tanulmányi érdekek továbbra is a gimnáziumi llpus fenntartását teszik szükségessé. Ez a második modern nyelv * görög nyelvet tanulni nem sáéndákozók részére kötékző.
Ai Alföldet la IdMtebb hozzák a Balatonhoz
Szekszárd, augusztus 5 Dunaföldváim és környékén az olt folyamaiban \'lévő állami útépítkezéssel kapcsolatban annak az eszmének a gyakorlati megvalósításán fáradoznak, hogy a dunaföldvdri hídon keresztül minél kényelmesebben és gyorsaiban kössék össze a Balatont és Székesfehérvárt a Nagy-Alfölddel. Minthogy a Dunaföldvár-cecei müut mielőbb várható elkészültével a gépjármüközlekedés meg-könnyllletlk, a dunalöldvárlak aziránt Indítottak mocgalmal, hogy a postaigazgatóság a Dunatöldvár—fülöpszállási autóbuszjárathoz rendszeresítsen csatlakozójáratokat a Balaton mellékéről, illetve Székesfehérvárról Dnnafötdvárra.
— TBzet okozott a gyermekjáték. Keszthelyi tudósítónk Írja: Gyulával játszadozó gyerekek tüzet okoztak Löwy Manó karmac«l majorjában. Először a földbirtokos sertésólja gyulladt meg, majd a tüz átharapódzott a cselédség óljaira is. öl ól lett a tüz áldozata. A tűzben bennégett 8 sertés és egy csomó szárnyas is.
— Eltűnt egy négyéves ktaflu. Ball Józsefné nagykanizsai napszámos-asszony kedden este bejelentette a központi ügyeleten, hogy 4 éves Józsi nevü kisfia eltűnt. Ballné a kisfiát minden reggel beadja a Misz-szlósház napközi otthonába, ahol biztonságban és felügyelet alatt van a gyermek addig, ameddig szülei a városban dolgoznak. A napközi otthonból a kisfiú minden délután 4 órakor egyedül megy kaza,»kedden azonban , hiába várták • ttOleL Aggódva MeMOdtek a Mtssztttházban Is. onnan azonban azt a választ kapták, hogy a gyermek pontosan 4 órakor eltávozott Az eltűnt kisfiú szőke és feketeszemű. Rövid, sárga nadaágot és sztuke kabátkát viselt. Aki\'valamit tud telöle, jelentse be a rendőrségen I
— A legjobb befektetés, ha a Schütz Áruházba viszi pénzét, itt betétzárolás nincs, mindenki annyit vehet, amennyit akar, leszállítót! Schütz árakon.
— Ismeretlen akaaztott fiatalember a kiskutasl erdőben. Zalaegerszegről Jelentik: Kedden reggel egy 20—22 éves, jólöltözött, Ismeretlen fiatalembert felakasztva találtak a kiskutasl erdőben. Az életunt zsebeiben semmiféle igazoló Írást nem találtak és most a szerencsétlen ember kilétét igyekszik megállapítani a csendőrség.
1831. augusztus 4.
Halálba kergette a gyanúsítás
Barcs, augusztus 5
Horváth József 57 éves vasúti mun-kis, barcsi lako3 több munkástársával együtt a vasúti építkezéseknél dolgozott. Néhány nappal ezelőtt eltűnt az egyik munkás pénztárci|a és a többiek Horváth Józsefet gyanúsították a lopással. Az érzékeny szivü ember nem tudta elviselni a gyanú szégyenét és hazamenve, az udvaron álló diófára felakasztotta magát Mire rátalállak, már halott volt
— Balesetek a fenéki útépítésnél. Keszthelyi tudósítónk írja: Egy napon két baleset ls törlénl a fenéki útépítésnél. A munkások Bődl Jenő társukat elküldték a közeli kútra vízért. Bődl biciklin hozta a vizet, lába azonban beleakadt az edénybe s a biciklivel felfordult. Lábán és kezén sérüli meg. — A másik balesetet egy motorbicikli okozta. Jóllehet a jelzőtáblák Id voltak függesztve s a figyelmeztető vörös lámpa li égett, a motorblciklista belehajtott egy nagyobb munkáscsoportba. A motorkerékpár a szétugró munkátok közt hátulról fellökte Budai István utseprőt, aki mindkét lábán * a bal kezén szenvedett sérüléseket.
— Siessünk Slngtrhez, mert ott csekély pénzért kapunk nyári ruhát.
— Leányháboru az Erzsébet-téren. Kedden délután parázs verekedést rendezett két fiatal leány az Erzsébet-téren. Sz. Margit és M. Mária már régebb Idő óla haragban voltak egymásul. Kedden 6 óra tájban véletlenül őtszetalálkoztak az Erzsébet-téren, ahol néhány percig tartó Izgatott szóváltás után egymás hajának estek és hangos sikoltozás közben alaposan megtépázták egymás fejét. A Centrál előtt szolgálatot ieljetitő rendőr válaiztotta szél a verekedőket és bekísérte őket a központi ügyeletre. A leányokat kihallgatásuk után elbocsátották, azonban mindkettő ellen utcai botrány-okozás elmén megindult a kihágás! eljárás.
Mdjárás
A eaeykaelzaal asatMroMftal «tag-fi*yal8 IdsstáHk: Szerdán e kSntrttk-ltt\\ Rtfftl 7 érakor +11, débtfa 2 arakor +2t *. aate 4 érakor +23 4.
MM: Rtfgel tiszta, délbea és este fefliös ((boltozat
SzéUrdny: Reggel teák, délben délkelet, este tzttcaend.
(BJaeJaü rddJŐJtitnUzJ « ■a«a»r»M ■\'■1 laUaal J#ImM! sala N in-kari I«mi smIh IM iMurté, mt-m»lf hsljaa ikatarral.
""\' "n él köTo"^^*\'sÍtlln""*
a dr. Bernyó József Összeállításában megjelent
Társadalombiztosítási
TÖRVÉNYKÖNYV
A még meglevő példányok
8 P helyett | »«aaSér<
kaphatók a Zalai Közlöny nyomdijában.
Megkerült a Nagykanizsára élve hazatéri és azután eltűnt „hősi halott"
A tzerenceétlen élőhalott Sümegre gyalogolt munkát keresni
Nagykanizsa, augusztus 6
A Zalai Közlöny riportja nyomán az egész ország ssjlója foglalkozott Horváth Gyula volt klskanlzsal tza-bómetier tragikus életével. Horváth ugyanit, aki mint 20 as kürtőt, Przemyslben sebesülten fogságba esett, Itthon hivatalosan mint hősi halott szerepelt, nevét felvésték a hősök táblájára, családja meggyászolta, felesbe újra férjhez ment és uj férjétől 3 gyermeke van, a negyediken Idvfll, aki Horváth Gyuláé, de akit Horvátk Gyula csak most látott először, amikor a mull hónapban, 17 év után a kínai tengerpart sóbányáiból éhre, de roncs testtel, síró Idegsokkal visszaérkezett Nagy-kanlzsára.
A szerencsétlen ember, 46 éves, őszülő fejjel, annyira lelkére vette szomorú sorsát, hogy hazaérkezése után pár napra eltűnt Nagykanizsáról. A Zalai Közlöny szerkesztősége a nagykanizsai rendőrkapitánysághoz fordul! a szánandó tortu ember fel-kutatáu végett Elrendelték országos
kOrOztelésél, adatait az ország ösz-szes rendőri rádló-állomátainak továbbították.
Ma végre megjött a hivatalos értesítés. Horváth Ojrula volt klskanlzsal szabót, a 20. honvédezred volt kürtösét, a höslhaloltnak nyilvánítóit hadifoglyot a sümegi osendörörs feltalálta. Mikor kikérdezték szándéka felől, elmondta, hogy nem bírt megmaradni Kanizsán, ahol 0 már csak halott számba megy, — ahol a feleségének más az ura, a gyermekének más a gondviselője. Elment, hogy máshol kezdjen valami! a törődött életével.
Elmondta, hogy Nagykanizsáról gyalog indul! útnak, mindenfelé elhelyezkedést, munkát keresett, de sehol sem tudott alkalmazáshoz jutni, csak az emberek jószive tartolta benn a lelket Sümegig. Elmondta még azt is a csendöröknek, hogy most tovább megy Tapolca felé és onnét újból tovább, amíg valahol majd csak talál akármi kis munkára, amiből ellen-getheti az éleiéi.
I&31. »UgU«2(U» 6
Belehalt mm Ijedtségbe
egy f\'atalauzony, mert féltette ez Ikreit Zalnegorezeg, auguszlua 5 Nyári Oyullné 29 éves zalalövői fiatalasszony a mull héten egészséges ikreknek adolt életet. Mind a két gyermek flu volt, akiknek a szegénysorban levő Nyárt, nemkülönben a felesége Is nagyon megörültek. — Nyáriné a családi esemény után néhány nappal elhagyta a gyermekágyat és az udvaron foglalatoskodott. Munkája közben arra lett figyelmes, hogy gyermekei nagyon sírnak. Nyáriné rémülten dobla le a nála levő holmikat és izgatottan futóit be a szobába a síró apróságokhoz, akiknek azonban semmi bajuk sem volt, csupán megéheztek. Nyáriné a nagy ijedtségtől szívbajt kapott és súlyosan megbetegedett." Beszállították a zalaegerszegi kórházba, ahol az orvosok minden Igyekezete dscára kedden meghalt.
— A Rádió népszerű művészei
Nagykanizsán. Augusztus hó 9-én látogat el városunkba, a Városi Színházba egy napi vendégszereplésre a Stúdió népszerű művészeiből álló társulat. Köpeczl-Boócz Lajos rendező vezetésével: Sándor Böske, Kéky Rózsi, Malánv Anlal, Laurlsin Lajos, Laurlsin Miklós zongoraművész, B. Mihályi Mihály és végül Scherz bácsi, a Rádió népszerű bemondója, kinek állapota már annyira javult, hogy részt\\ehet a turnén. — Műsorukon különösen „Egy nap a Stúdió éleiéből" cimű rádió-revű Ígér érdekességet, ezenkívül szólók és egyfelvonásos darabok kerülnek szinre.
— Maradékok potom árban — Singet divatáruházban kaphatók.
— Egy elbujdosott gazdát gyanúsítanak a Keszthely melletti erdőtflz okozásával. A Keszthely melletti plUbánl erdőben pusztító erdőtűz, mint ujabban megállapították, 100 holdnyi fiatal erdőt semmisített meg. A keszthelyi csendőrség megállapította, hogy a tüzet Dekmár Sándor 56 éves gyenesdlásl gazdálkodó- gondatlansága okozta, aki most a büntetéstől való félelmében elbujdosott. A csendőrség keresi.
= Leányszobák, uriszobák, egyes bulorok, állandó pazar választék, olcsó és jó bútorokban Kopstein bútoráruházban, Nagykanizsa, Horthy Miklós-ut 4.
— Megvadult lovak a Fő-uton. Tislertts György nagykanizsai gazdálkodó Cigány-utca 44. szám alatti lakos szerdán délben néhány pillanatra felügyelet nélkül hagyta kocsilát a Széchenyi-téren. A lovak egy arramenő autótól megbokrosodtak és vad vágtatással végigrohanlak az akkor meglehetősen nagytorgalmu Fő-uton. Az emberek rémüllen ugrottak félre a megvadult állatok elöl amelcek valóságos csoda, hogy minden különösebb szerencsétlenség nélkül elértő a Cerrtrál-kávéházat. A kávéház-előtt Sabján Ferenc rendőr-törzsőrmester teljesített szolgálatot, »ki testi épsége kockáztatásával el kapta a lovak zabláját és rövid ktlz delem után sikerűit a megvadult ál Iátokat megféksznle.
ZALAI KÖZLÖNY
*» umoiwílMtegsé-Mknél a természetes „Fersio lóllef"
keserűvíz az emészlőszervek működéséi hathatósan előmozdítja s így megkönnyíti, hogy a tápláló anyagok a vérbe kerüljenek.- Orvosi szakvélemények hangsúlyozzák, Itogy a Ferenc ÍÓUíl viz különösen ülő életmódnál igen hasznos gyomor- és bélszabályozó szer. A Farsae lóntf keserűvíz gyógyszertáraiban, drogé-rlákban ésTűszeriizleteftgi kapható.
— SchOtz-vásár kirakatai, tavaszi, nyári és őszi cikkek leszállítóit árainak parádés felvonulása.
Ha
(RSvMHMH H - hírek, kOznzda-Ság. Itangv. — hangverseny. E — eUadáa Oy — gyermekeknek. A — aaazoojok-aak. Z — teae. Mg. mezőgazdaeág. m. - Ifimig! eJOadL. f _ teloiraaáa. 0 — gramofonrene. Jb — Jazz-band. K - kabaré. nZ -
Ian-baad. zeae.
Augusztus 6 (csütörtök)
Budapest 9.15 Hangv. 8.30 H 9.45 A hampr. folyt. 10.15 EmléWanepély a helyőrségi Kaplsztrán -templomból. 11.10 Nemzetkosi vtz|eliftssolgálai 12 DéU harangszó, idő|áris|elentés 12.00 A Máadlts szalonzenekar hangversenye. 12 2S H 12.35 A hangv. lolyt 13 Időielzéa 14.45 R 16 E 16.4S Időjelzés, Idóiiráaletenlás, H. 17 Msgyar opers részletek. Az Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. 18.15 Novellák. 18.45 Hangv. 20 Falusi est. (Hirom egylet-vonásos). Utina kb. 21.15 Cigányzene. 22.25 Időjelzés, H, ms|d a
Bécs II ,30 és 12.40 Zenekari hangrei-seny. 13.15 Néger egyházi detok. 13.36, 15Í0, 16.50 és 20.15 O. 21.15 Nyári népdalok. 22.25 Zenekari hangverseny.
Berlin 17.25 Népdalok. ItUi Oiaaz Z. 19.20 O. 20.30 Operett B. 2140 Zenekart hangv. 030 Hangveneny.
Daventry 17.15 Zenéa gyermekóra. 18 Zenekart hang*. 10.40 OF kis zongora darab. 1930 Énekkar. 21-35 Színmű E. 22.15 Zenekari hangverseny.
Milánó 17 és 19.15 Zenekart hangv. 19.40 20.45 és 22. Zenekari hangv.
München 17.20 Zenekari hangv. 19.05 Opera E.
Prága 11.30 és 14.10 O. 14 30 Zenekari uigv. 17 O. 19 Óralltés. 20.10 Hangv. 23 írsBlés.
Róma 17.30 Ének- és zenekari hangverseny 20.10 0. 21 Hangv
Varsó 12.10, 16 éa Í7.I5 Q. 18 Hegedűéi basszuiveraeny. 19.20 O. Í0.I3 és 23 Zenekari hangverseny.
— . .. . TanwtTwZSCS
Az árak kenyérmagvakban változatlanok.
Baaa ttaaav. u) 77-as 840-910, 78-aa 875—9-25, 7V-ea 890 - 9 40, 80* 900-W0, danánt 77-ai 850 — 5 80. 7*-as 8-65-8-95, 79* 8 80-910, • 890 - 920, Rozs 800 - 815,
_ árpa uj 13 75-14 25, sőcirpa 17-50-
1800, aab 17 00-17 25, teaMri 1370 -1390. tépd—•-•—. BMDáVOOO 1050.
t la savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vizzel, mely a legsavanyubb bort is kellemes itallá varázsolja.
Kapható mindenütt!
Főraktár:
ím It liiia
Urály-stoi 34.
»f •
Teleloa
£
SPORT ELET Az olasz atléták pénteken átutaznak Nagykanizsán
Nagykanizsa, augusztus 5 Az olasz atléták pénteken érkeznek meg a vasárnap Budapesten lezajló magyar-olasz mérkőzésre. A 22 atléta és kísérőik pénteken reggel 6 óra S perckor a gyorsvonattal érkeznek Nagykanizsára és itt 20
percig tartózkodnak.
A budapesti ünnepélyes fogadtatás gazdag programjának kedves bevezetése lenne,, ha a nagykanizsai sportkörök Itt, a magyar határon üdvözölnék Olaszországnak magyar földre érkezt atlétáit.
Keszthely m gyAztese
a azékesfehérvárl városkőzi uszómér-kőzésnea, ami vasárnap Keszthelyen folytatódik
Keszthely, augusztus 5 (Tudósítónk írja) A Keszlhely— Székesfehérvár—Veszprém közti városközi úszómérkőzés első találkozása augusztus 2-án történt meg Székesfehérváron. Az első összecsapásból Keszthely került ki győztesen. A három egyéni számban első lett, a stafétában második. Mivel Keszthely-
nek még nincs ugró-trambuünja, a műugrásban csak harmadik lett Keszthely.
Pontarány az első találkozás után: Keszlhely 77. Székesfehérvár 75, Veszprém 32 pont.
Aifguszlifs 9-én Keszthelyen mérik öss*e erejüket a három város úszói, a keszthelyi versenyen négy egyéni és stafétaszám szerepel. Ugyanekkor mézköznek meg egymással a keszthelyi és székesfehérvári vízipóló csapatok.
KÖZGAZDASÁG A Bata-olpógyár végleg ktyenlt Magyarországról
Budapest, augusztus 5 A tavasszal nagyon sokat foglalkozott a hazai sajtó a csehországi Bsta cipőgyár magyarországi letelepedésével. Megmozdultak a zalamegyei és zalaegerszegi érdekelt iparosok is és a főispánnál interveniáltak, hogy ne engedjék meg a csehek zalai gyár alapítását, mert ezzel számos Usegzlsztendt alapjában rendülne meg.
A kormány a rendelkezésére álló eszközökkel Igyekezett a csehek akdóját leszerelni, amikor azonban
Bitaék kötelezték magukat, boay kizárólag msgyar munkásokat és Usztviselőket kívánnak foglalkoztatni, nem gördíthetett akadályt a letelepedés elé, amit egyébként a fennálló szerződések is biztosítottak a cseheknek. Ennek dacára a gyár most meggondolta magát és visszavonta a letelepedésre kést engedélyt.
Egyelőre tattal elmúlt a vöjtély a zalai cipésziparosok feje fölül is, mert az amúgy is válsággal küzdő iparosoknak énáfcew károkat okozott volna a cseh gyár letelepedése.
A sgttségrendeletek a mnrakeresztnrl határ-állomáson erfsen éreztetik halárakat
Megcsappant az export import lorgalom — Zsúfolásig töltött harmad osztályú kocsik hozzák vissza á pénznéKBIi külföldi magyarokat, akik külföldre még másodikon utaztak kl
Nagykanizsa, augusztus 5 A magyar gazdasági élet egyik legérzékenyebb szeizmográfja a mura-kereszturi határállomás. Az itt megnyilvánuló forgalom biztos fokmérője gazdasági életünk egészséges, vagy lázas állapotának. A gazdasági életünk zavartalan menetét biztosítani hivatott Jullus 17-én kiadott szükségrendeletekröl is nyomban tudomást vett ez az iránytű.
A kiadott kormányrendelet első napjától kezdve rohamosan csőkkent az állat és gabonakivitelünk. Az elmúlt évben, jullus utolsó napjaiban két-három naponkint 8—10 vagon uj gabonát vittek kl, mlg az Idén eddig összesen csak kél vagonnal szállítottak.
Az élőállatok kivitele Is any-nylra megcsappant, hogy számba sem Jöhet. A 22 pengős repce és a 30—31 pengős bl-borheremag kivitele mutat még némi élénkséget. Ezekből naponta 6—8 vagonnal szállítanak ki külföldre. Elvétve hagyja el
egy-egy vagon vasáru az országot. Legnagyobbrészt a salgótarjáni vasművek szállítanak mezőgazdasági és egyéb vasszerszámokat Indiába, ahol jelenleg lázasan folynak a vasúti építkezések.
Lisztből
naponta 1—2 vagon megy külföldre.
Cukorból tavaly ilyenkor naponta 10—12 vagon hagyta el az országot, mlg most csak 6—8 kocsi — hetenklnt. Hetenklnt 10—12 vagon trt-f alti szén jön be az országba és alig egy-két vagon épfl-letta.
A bankzártat után különösen az épületfánál volt erősen érezhető a visszaesés. A máról-holnapra beszüntetett építkezések miatt ugyanis a magyar kereskedők egymásután kénytelenek voltak visszavonni rendeléseiket. A zárlat előtt naponta 10—12 vagon épüleffadeszka jött be, mlg a korlátozás óta hetenklnt csak 8—10 vagon érkezik.
A textilgyáraknak hébekorba jön egy vagon pamutszáUUmány.
Hetenklnt 80-100 zsák kávé is érkezik, de ezt sem valamelyik nagyofcb cég hozatja, hanem zsá-konkínt maguk a kiskereskedők az ország különböző részeibőL
A tranzitforgalomra nincs panasz, de sok hasznunk sincs belőle, épp ezért nem is érdemel emiitest. Csehországba, Lengyelországba és Romániába mennek nagyobb rizs, citrom és ttngerlfü küldemények. Még egy feltűnően érdekes jelen-
ZALAI KÖZLÖNY
ség észlelhető a murakereszturl állomáson. Mióta ugyanis külföldre nem lehet nagyobb összegű valulát átutalni, azóta rohamosan jönnek vissza a külföldön nyaraló magyarok. Valamennvien pénztelenül, mondhalni egy fillér\'nélkül érkeznek haza. -A harmadosztályú vasúti kocsik zsúfolva vannak ezekkel a hazaiérő magyarokkal. Alig-alig uiazik valaki a másodikon. Szavahihető szemtanuk szerint olyan emberek jönnek most haza a harmadik osztályon, akik eddig életükben, csak kívülről ismerték ezeket a kocsikat. A tömeges hazamenekülés következtében természetesen olyan erős a külföldről jövő utipodgyász-forgalom, mint az előző évek legelőrehaladottabb őszi szezonjaiban.
Ismét olcsóbbodott a liszt
Budapest, augusztus 5 A búzaárak ujabb esése miatt a malmok átlagosan egy pengővel leszállították a lisztárakat. A duplanullás Uszt uj ára 38.5-39, a nullás liszté 38-38.5, s kettes liszté 37— 37.5, a négyes liszté 35.5—36 pengő.
Husz pengő egy cséplőgép
Hihetetlen számok az árverések
krónikájából
Nagykanizsa, anguaztua 9
A .Sopronvár megyt* Írja: Szinte hihetetlen dolgok fordulnak elő az utóbbi hónapokban Sopronban az árverések körül A multnorában az Erzsébet-kert környékén a legértékesebb helyen a hitelezőt képviselő soproni Ügyvéd potom 60 pengőért szerzett meg egy több ezer pengő értékű telket. De még ezen a hihetetlen\' eseten is túltesz az a napokban Sopronban megtartott árverés, melyen egy cséplőgépet foglaltak le az adós tartozásai fejében. Az árverést meg Is tartották és 20 pengőért szerezte meg a hitelező a gépet
A kanizsai piac árai
(Hivatalos dr-tUta a izerdai MMtárról) IMtiiflMklklIogrammonUnl): bab uj -•20, mák 60-70, tokhagyma 60, vörta hagyma 20, sóidsóg 10, burgonya (uj) 10, saláta (drbj -, tejeskápoozta 10. ugorka 116, kelkáposzta 10. paradicsom 16-00 L Baromfi (darabonklnn tyúk 1 50-21X), ontrke 80-1-60, pulyka 8-00-4 00, sovány kaosa 110-2 00; hízott 3-00-4-00,aovány liba 4*00—6*00, hízott 8 00-10-00, szopós malao 8—4 pengő.
Termények (mttermézsdnklnt): buza 8 00—, rozs 7.00, árpa 16-17, zab 15 00, csöven tengert -, szemestengert 17—00, széna 6-00-1000, lóher 900—1000, luoor-na M0-10.00, alomsxnlma 3-00, zsupp-szalira 4-00— pengó
Tejtermékek: tej It 16-18, teltei It (KI—70, túró kg. 40-60 rniér, vaj kg. 2-50—8*00 pengő! tojás drbjo. 06-06 ttfl.
OyOmSIcs (klíogrammonklnl) i dió 100 pengó, alma 10-20, körte 10-20, szilva
- , szőlő 60-60, barack 00, cseresznye
- fillér.
Husérak IkUogrammonklnl): marhahas eleje 1\'60, hátulja 21)0, borjúhús eleje 1-40, hátulja 2-00, sertéshús 1\'60—1\'80. zalr 1-60, háj 1-60, zslrszalonna 1\'60, birkahús 100, kolbászfélék 200—4*00 P.
Élőállat fklloerammonklnl): I-n marha 60 -70, Il-a marha 60-60, vlrsüls marha 30—40, zalrsertéa IflO-O-OO, hussertéo 0-90—o-oo, borjú 60-060, birka - P.
(—) A vidéki búzapiacokon a következő árakat Jegyzik : Devecser 8.50—9 pengő, Gyula 7 pengő (a mult heU 9 helyeit), Békésmegyé-ben 8-10, Baján 8.80-9.40, Bogláron 9, Vajszon 8, Bonyhádon 8
pengő. _
Zürichi zárlat
Pária 20 10, London 24 89, Ncwrorl 512 50, BrOaael 71521/1, Milano 26-81, Madrid 45-80, Amatardsra 206 65, Bertti —-. Wien 72-05. Sofla n\\1i, Prán 15-lSVs, Varaó 57-42Vt, Badnpwt aO-Oa\'/. •♦Inrsd 9 09. tokanai 3 04>/«.
tásséa áavtsa-lansáM
Angol L Befesfr. Csshk.
VAU/ráK
2/-70 28 00 79-30-80 10 16-94-1710 Dénk. 152-40 1(3-40 Dinár 10*10-1020 Dollár 971-25-976-29 (■sanda f. 22 60-23 00 HoU. 229-70 231*30 Langyal Í3 65-64 25 Un 3*40-8-45 Láva 4*10-4*18 Lka 29 80-30*20 Márka 135 00-136 20 Nonég 15780-133-80
Scfata. 80*05-80-75 Svájdl. 110*90 112*10 Srédk. 132*90-133 90
DEVIZÁK
____ 229 70 231 30
Salgrtd 1009 10 17 Sarfin U3-15-I3615 BriUszel 79-40 8000 Bukarest 3 33-3-42 Kopanta. 132 32 133 32 London 27 66 27*86 Madrid 48-50-52 50 Milano 29*79-29*99 Nnwyo* £68 50-73-50 Oszló 152*35-193*39 Pária 22-36-22 61 Plán 1687-16 99 SnSfi 4*12-4*16 152 40-193*40 i»MH9 8002-80-62 11102-112 02
Wien
£2f
Ihaftáa 1692, II-08-lMfi
316. - Unö-1*08-1-10, aandatt 1*02-1*00, könnye CHW-0Ó6, I-só tnndS örag 0-96—I-00, D-od naN öreg 0*88—092 angol alél 0*95-1*10, szalonna nagyban 1-15—0*00, aab 1-33 -0-00, hm 1*34-1-64, azakaiaáa látaertés 1*32-1*42
Uaája: Bélxalal lyoaáa és La>klaáá Vállalat, Ragykaaiasáa.
Felelős kiadó: Zalai Károly. Mernrban talalon ■ Nagytanban 78. az.
Virágkedvelőknek fontos!
Gyttny8rO
osarepes virágokat, saobaaőiánfakat, karit vlrégoka*
nevel ma minden háziasszony, kertész és mindenki, aki növényei földjét viz helyett néha a
KUTASY-FÉLE
oldatával locsolgatja meg. Egy csomag (15 sdag) ára 1 P 201. 1 adag (2 liter vízhez) 10 flll.
Kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
naafc műtrágya, termény éa nővény-védóazm.k kereskedésében
Nagykanizsán, Erzaébet-tér 10. A btróaág mellett Telelőn 130.
APPÖHfBDETÉSEI
Az arxókárócUnek dtjn 10 anoln • Minden tevébM anó dláa IM.
M flllár, minden
„ . 10 szóig ___
további szó dija a IIU. Snalfa <a nén-- * ao fiitár, minden lováMi
10
szó dija
saólg i • flll.
dbói in ____
UUt keresőknek SOM engedmény.
Mttáa-, minden továN* Cimsaó a minden vette-
»nb bjttlbíl Illó aió két azónak uámlv
■Ohnlyáthnlynacán. Fooottbntor, kosár És nádszéklonás Illésnél, Póut 4. 3029
Rlatá éa azonnal elfoglalható kényelmet azeretó magánoa nr részére egy szépen bntorozott ktllónbejárstn utcai szoba Vörös-marty-utca 34. arám alatt.
ranISnSk, kirándulók I Balatouberény-ben a Páll azállodában Igen olcsón kapják a teljes eUátiat azobával a tflrdókablnnal.
_____________3225
Orttnbaum-féle aaUáát Kossulh-téren átvettem éa iáját nevem alatt tovább loly-tstom. Bellák Józael sütőmester. 3964
Kisegítő belép
felvételik azonnali belépésre Magyar-utca 19. 3564
FSISnBtt Inj Isméi kapható Tejkűz-ponlnál. Telefon 349. 3460
Tóbb egy szobás lakén mellékhelylsé-gekkel kiadó Pelóli-ul 42. alatt 3492
Egy háronazobáa magános urlház kerttel egyült azonnal kiadó. Clm s kiadóban 3542
Urnáé azonnalra la, 2 izobáa, verandái szép Iskás Kinizsi-utca 11. 3S43
Gallérokat
12 fillérért lsgsxekken tisztit
KOVALD
* ° budapesti festőgyár.
GifljUtelap Nagykanizsa Caengery-ut S. sí.
Vidéki állánjaálkailek, borbélyok, nyugdíjasok IskóhelytlkOa szépen kereshetnek. írjanak PosUUók 33. Szeged. 3578
■■■éahénal keresek megvételre, vízvezetékkel ellátott ulcában. Balogh Jenó Ingatlan közvetítő, Hunyadi u 21. 3581
Egyaaobás. verandái azerényebb villát vennék a Balaton déli partján. Clm a kl adóban. -3582
Fiatal bejáró tnknrlM.S felvétetik Csengery ut 27., loldazlnt. 3583
Pk. 9842. sz. 1931.
1931. vghtói 53. sz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Leopold Elemér budapesti ügyvéd Utal képviselt Shell KőoUj rt budapesti bej. cég Javára 66 pengó 28 NIL tőke és több követelés éa járulékai erejéig a nagykanizsai ktr. Járáablróaág 1B8Ó. évi 6Ö9 azámu végzésével elrendelt kielégítési végrehaltás folytán végreha|láat szenvedőiéi 1931. évi január hó 15-én leloglalt >200 pengére becsalt Ingóságokra a tugykanlzaal klr. járásbíróság lenU azámu végzésével az árverés elrendeltetvén, annak aa 1908. évi XLL t-c. 20. fra alapján a fent megnevezett s a loglalázl Jegyzó-kőnyvból kl nem Iflnó máz logialtatók javára la az árveréa megtartását elrendelem, de csak arra sí eseUe. ha kielégítési joguk ma la lennáU éa ha ellenOk halasa tó hatályú Igénykereaet lolyamatba nincs, végrehajláat szenvedő lakásán Nagy-kanlzzán, Király-utca 21. szám slatt leendő megtartására határidóűl 1931. évt augusztus hó 10. napjának délelőtt II irája tascUk kl, amikor a bíróilag lefoglalt nyersola|motor, cséplószekrény s egyéb Ingóságodat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul la el fogom adni.
Nagykanizsa, 1931, évi jullus hó 24-én.
Elek László s. k. klr. bár. vésrchalló, kt> mini bírósági kiküldött.
1931. auguszlus 8
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy dus raktáramon levő márvány éa gránit síremlékeket leszállított árban hozom forgalomba. — Továbbá nlrknmtnnént és nlrboH ápltá-nát, termő és mflkóból legolcsóbban készítek, ugy sz összes é szakba vágó munkákat szakszerűen végzem.
Kérem a n. é. közönség szíves pártfogását. Teljea Uazleleltel
"" Kawáoa JAzaaf
Hayslul l Klrály-nton aa. an.
kerül többe
a ZALAI KÖZLÖRT,
ha bejelenti nyaraló címét. A kiadóhivatal portómentesen küldi utána bármely belföldi nyaralóhelyre.
Pk. 597/1931. ez. 1931. vghtól 957. sz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Elek Mór nsgyksnlzaal Ügyvéd álul képviselt Deutsch Ede nagykanizsai Ukós javára 319 P 08 fillér lóké és több követelés és lárulékal erejéig a nagykanizsai klr. járásbíróság 1931. évi 2103. ez. végzé sível elrendelt kielégítési végrehajtáe folytán végrehsjtást szenvedólől 1931. évi Junlus hó 8-án lefoglalt 14100 P-re becslllt Ingóságokra a nagykanizsai klr. járásbíróság lenti azámu véaaésáiel az ánmrés elrendeltetvén, annak az 1906. évi XLL L-c. 20. f-a alapján a fent megnevezeti i a foglalási jegyzőkönyvből kl nem tllnó más fog-laltatóf Javára la as árveréa megUrtását elrendelem, de csak arra aa esetre, ha kielé-vllésl joguk ma Is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú Igénytureset Myamatba nincs, végrehajtást szenvedő lakásán Mor-gánypusztán, a fizetett Összeg levonásával leendó megtartására határidőiI 1931. évi augusztus kó tt. napjának délután 3 órája ItlzeUk kl. amikor a bíróilag lefoglalt balotok, tehenek, gazdasági felszerelés s egyéb Ingóságokat a legtöbbet Igérónek készpénzfizetés melleit, esetleg bet sáron alul Is el logoin adni.
Nagykanlzaa, 1931, évi Jullus bó 24-én.
Elek Láazló s. k. klr blr végrehajtó, UK mint bírósági klkaldőtt.
Modernül berendezett
Szabó György ur vezetése mellett áll nb. vevőim rendelkezésére.
Kiegyenlítő tank előhívás; a tul és alul
exponált felvételeket kiegyenlít. Kényesitó, szárító berendezés: 10 perc alalt magasfényü képet adok
Tegyen egy próbarendelóal I
Reggel beadott felvételekről délben már kész képet kap.
SZABÓ ANTAL
Flimgép már 18 P-től feljebb. fegyver- és sport-fotószaküzlele.
Hirdessena Zalai Közlönyben
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly)
71. érfoljam 177 szám
Nagykanlzaa, 1931. augusztus 7, péntek
Ara 14 HM*
ZALAI KÖZLÖNY
Sicrkclitiiífi: nnppji Sugárul 2., éjjel Pöut 5.
Kiadóhivatal: Pöut 5. alám. Keszthelyi Itókkladóhlvatal: Koaauthutca 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára : egy hóra I pengő SO Iliiét. Teleion- I Sierkealtóaég 421. iiám, (é||et 73.) lerelon. j K|il)óh|vsltl 78 KtU|helyl fiók 22.
A károsult gazdáknak egyéves moratóriumot
és vetőmag-kólcsönt kíván az egységespárt agrár-blokkja Qaál Gaaztonék nem vasaik fal a küzdelmet a szombathelyi kerületben
Budapest, augusztus 6 (Éjszakai rádiójelentés) Az egy-légespárt agrárblokkja csfllörlökön délelőtt ülést tartott, amely a késő délutáni órákig tartott A blokk dr. Uarschall Ferencet választotta meg elnökévé, aki utalt a mezőgazdasági helyzet tulyos voltára.
Lukács Béla a károsult vidékek megbízásából a kővetkező javaslatot terjesztette az ülés elé: A károsult gazdák közül mindazoknak, akik
50 holdnál kisebb birtokkal rendelkeznek, adjon a kormány buza és rois vetőmagot kamatmentes kölcsön formájában. Qondoskodjanak a gazdák téli ellátásáról is gabonát illetőleg. Cseréljék be a rosszminöségü gabonát nemesített vetőmagvakra Végül az összes károsult gazdik hitélét hosszabbítsák meg egy esztendőre. «!■
Az agrárblokk elhatározta, bogy a javaslatokat az illetékes kormánytényezők elé fogja terjeszteni.
Nem korld/ozazdk a bcsxédiatU a 33-as blxotlaág Illésein
A 33-as országos bizottságot pénteken délelőtt 10 órára a képviselőház első számú bizottsági termébe ölésre hlvlák össze. A képviselőházi tagok részéről Pesthy Pált, a felsőházi tagok részéről pedig Juhász
Andort lelölik elnöknek. Az első ülésen Wekerle Sándor pénzügyminiszter feltárja az ország gazdasági és pénzügyi helyzetéi, továbbá a válság enyhítésére tervezett Intézkedéseket és Indítványokat. A bizottság tanácsko-
zásain a házszabályok lesznek az Irányadók, a beszédidőt azonban nem korlátozzák.
A Független Kisgazdapárt
ma tartott értekezletén elhatározta, hogy a párt állandő érintkezésben marad az ellenzék többi árnyalataival, azokkal Is, amelyek a 33-as bizottság munkájában részt vesznek. A párt
a szombathelyi mandátum
kéidésével is foglalkozott és ugy döntöit, hogy nem dilit hivatalos jelöltet Csekoalcs Iván gróffal szemben.
Magyar Sándor (*ceánrepQlő szombathelyi jelöltsége nem bizonyult komolynak,
ugy, hogy a párt ezzel a kérdéssel már nem is foglalkozott.
Mussolini különvonata vitte Brflnfnget és Cmünst Rómába
MacDonald és Stlmson folytatták a leszerelésre és a jóvátételek revíziójára vonatkozó tárgyalásokat
Tovább Áramlik az angol arany Franciaországba
Bozen, augusztus 1 (Éjszakai rádiójelentés) Dr. Brü-nlng birodalmi kancellár és dr. Cur-llus külügyminiszter csütörtökön délután Olaszországba érkeztek. A ha-tírról a Duce különvonat vitte Rómába a német államférfiakat.
London, augusztus 6 (Éjszakai rádlójelentés) MacDonald miniszterelnök és leánya csütörtökön reggel Rogartba utaztak Sttmson amerikai külügyminiszter meglátogatására. Az angol sa|tó szerint a két államférfi lovább folytalja tanácskozásait a leszerelésre és a
jóvátételek békés revíziójára vonatkozólag.
(Éjszakai rádtújelentés) Az Angol Bank csütörtökön 2,220.617 Iont értékű aranyrudat adott el Franciaországnak. Ugyanekkor Londonba egymillió font értékű aranyszállitmány érkezeti Ausztráliából.
ViQaros vita után a Képviselö&dist bizonytalan időre elnapolta magát
A Hupla-manőltUumos kerületekben egyelőre nem válaaxtanak
Budapest, augusztus 6 A képviselőház mai ülésén napt-\'end elölt Lázár Miklós szóvátette a lokajvidéki
szőllősgazdák nehéz helyzetéL Hangoztatta, hogy a szóllővel beve-ell terület caokkent és Igy a munkanélküliség növekszik.
Dlnlch Ödön: Minden borvidéken Ugyanez a helyzet.
Bud János kereskedelmi minlszier válaszolva a felszólalásra, hangozna, hogy a kormány teljesen tudatban van a szöllótermeló hegyvidékek helyzetének Állandóan foglal-a borvidékek megmentésének Kérdésével és reméli, hogy a legjobb eredménnyel fognak járni a megtett
miézkedések.
Az elnök ezután napirendi indit-ványt tett és javasolta, hogy
» Ház bizonytalan Időre napolja el magát.
(Zal- Felkiáltások a szélső balolda-
lon : Együtt maradunk I)
Oaál Qaszlon. Almdssy László, Lakatos Gyula, Farkas Tibor a házszabályokhoz szóllak hozzá, vitatva, hogy mehet-e vagy sem a Ház szabadságra.
Bethlen István gróf miniszterelnök
rámutatott arra, hogy a vita tulajdonképpen felesleges, mert a Ház legközelebbi ülése nem az elnök indítványától függ. A képviselőháznak magának van Joga arra, hogy döntsön az Ülések Időpontjáról. Ebben a tekintetben a Ház teljesen szuverén és akkorra halaszthatja el a maga feladatainak teljesítését, amikorra akarja Senki nem Írhatja elő a Háznak, hogy mikor tartson ülést. Ebben csak a Ház többségi dönthet. Igaz, hogy ha a dupla mandátumok ügyét nem Intézik el. akkor azokban a kerületekben nem lehet választani, de fe.\'esleges Is, mert hiszen a megválasztott képviselők sem gyakorol-
hatják jogaikat akkor, amikor a Ház nem tart ülést. A választások egyébként Is feleslegesek volnának, mert a Ház bizonyos összeget megtakaríthat azon, hogy nem fizeti azokat a képviselőket, akik megválasztásuk esetére amúgy sem Juthatnának be a Házba ennek szünideje alatt. (Zaj az ellenzéken)
A napirendi vitában Propper Sándor azt Indítványozta, hogy a Ház legközelebbi Ülését holnap tartja és azon a szocialisták Indítványát tárgyalja Temple Rezső az elnök napirendi Indítványát fogadta el. Peyer Károly Propper Sándor indítványának elfogsdását kérte, beszéde során utalt arra, hogy a mai helyzetben a vállalatok a munkások elbocsátására készülnek. Beszéde során olyan kijelentést tett, hogy a kormánypárt már elkövetett dolgokat, amelyeket elbírt lelkiismerete és lehet, hogy most is követnek el még dolgoka\', amelyeket talán el fog birni lelkiismeretük.
A kormánypárt felháborodással utasította vissza Peyer Károly hangját.
Olyan zaj volt a teremben, hogy nem lehetett szót érteni.
Oróf Bethlen Islván miniszterelnököt Is elhagyta nyugalma és felindultan az asztalra ütve igy kiáltott Peyer Károly falé:
— Menjen az utcára, de ne a parlamentben beszéljen Igy I Az utcán lázítson, ne a parlammtbenl
A miniszterelnök további szavait a nagy zajban nem lehetett kivenni. Krüger Aladár szintén tiltakozott a szociáldemokraták lázító magatartása ellen. Végül a többség az elnök napirendi indítványát fogadta el és ezzel az ülés 1 órakor véget ért.
lawrk hozzájárult a német kSlosSn maghosszabbításához
London, augusztus II (Lapzárlakor érkezeti) A newyorkl Reservee Bank hozzájárult a Német Birodalmi Banknak nyújtott 100 milliós dollárhitel meghosszabbításához, amelyben Amerika 25 millió dollárral víjz részi.
Ismét forrong Palestina
Ixmdon, augusztus ö (Éjszaka! rádlójelentés) Paleshná-ban mindinkább veszedelmessé válik a helyzet. A hatóságok már fegyverraktárakat állítottak fel a távol-eső vidékeken arra az cselre, ha katonai beavatkozásra kerülne sor. Plakátokon figyelmeztették a lakosságot, hogy tartózkodjék a lázitástól. Az arabok elhatározták, hogy hétfőn tiltakozó sztrájkot rendeznek.
A „Lindbergh-lány" Tokióba érkezett
Tokió, augusztus H (Éjszakai rádlójelentés) Miss Anny Johnson pilótanö csütörtökön délután 5 órakor Tokióba érkezeit repülőgépén. A japán lapok .Lind-brrgh-Tanynak" nevezlék el a bálor pllólanöl. A fogadtatás alkalmával Magaoka légügyi tábornok megcsókolta miss Johnsont, aki eleinte szabadkozott euől a .kitüntetéstől", lévén a tábornoknak a világ legnagyobb bajusza Anny Johnson valószínűleg Tokióban fog lalálkozni a Lindbergh-házaspárral.
Ceiarióxíatlalk egy medikus/,
aki Kommunista tüntetésre Izgatott eigy népnytllésen
Budapest, augusztus tl Ma délelölt a főkapitányságon letartóztatták Klein Sándor orvosnövendéket, aki a szocialista népgyűlésen kommunista tüntetésre izgatta a résztvevőket. Elfogatásakor házkutatást tartottak lakásán és megállapították, hogv a szovjet propaganda vezetőségével összeköttetésben állolt. Ma délulán átszállítják az ügyészség fogházába.
2ALAI KÖZLÖNY
1931. augusztus 1.
Meghosszabbították az 52 millió dollárt kitevő magyar kölcsönöket?
Ma megjelenik a rendelet, amely szigorúan eltiltja a pengő kivitelét
Budapest, augusztus « A felhatalmazási törvény alapján, hír szerint a kormány pénteken elrendeli, hogy a pengőt szigora büntetés terhe mellett tilos külföldre vinni. A rendelet Intézkedni fog a devlzaklutalásokról is.
Budapest, augusztus 6 Zürichi hir szerint a bankárblzottság Illésén hozzájárultak 52 millió dollárnyi rövidlejáratú magyar kölcsOnnek három hónapos meghosszabbításához. Schober Béla a Nemzeti Bank vezérigazgatója kijelentette, hogy erről hivatalos értesítés nem Jött.
Weisz Fülöp, a Kereskedelmi Bank elnöke pedig ugy nyilatkozott, hogy a hírt valószínűtlennek tartja. Azt hiszi, hogy az információ téves.
Budapest, augusztus 6 Friedmann Ignác dr. ügyvéd Is-
mert közgazdasági szakértő tervezetet adolt át a pénzügyminiszternek a válság megoldására. A tervezet szerint
a magyar adózók közül azok, akik hajlandók önkéntesen egy nemzeti alaphoz hozzájárulni, létesltaenek 200 millió pengős nemzeti alapot, Az alapot kamatmentes letétként a Nemzeti Banknak adnák át és a jegyintézet ennek a valutafedezetnek alapján 600 millió pengőt bocsáthat ki, ami által az ország nehéz helyzetéből külföldi kölcsön nélkül szabadulna. A tervet most tanulmányozzák.
Budapest, augusztus 0 A Pénzintézeti Központ kél főtisztviselője Berlinben tanulmányozza
a bankzárlat feloldására
vonatkozó kérdéseket.
Mussolini látogatást te&z a pápánál
Zürich, augusztus 6 Egyik zürichi lap római levelezőjének értesülése szerint Mussolini a legközelebbi hetekben meglátogatja a
Vatikánt és találkozni fog a pipával. Az ünnepélyes fogadtatásra már minden intézkedés megtörtént.
Sztrache főügyész Millstattban szakadékba zuhant
öt órán át feküdt összetört tagokkal, enméletlenül a szakadékban
házba szállították. Állapota szépen javul és remélik, hogy néhány hét múlva gyógyultan hagyhatja el a kórházat._
Két halottja van a Dunán felborult csónaknak
GyOr, augusztus 0 Qyör közelében a Rábán négy iparossegéd csónakja leiborult, Kellőt kimentettek. Andorka József villanyszerelő és egy német iparossegéd, akiről csak annyit tudnak, hogy Fritznek hívják, a vizbe fult.
Budapest, augusztus tl Ausztriai híradás szerint Sztrache Qusztáv dr. királyi löügyészt MlllstaU közelében szerencsétlenség érte. A tó felen lévő hegyet akarta megmászni, közben azonban megcsúszott és egy szakadásba zuhant. 5 órán át eszméletlenül feküdt, mig végre magához tért és segilségért kiáltozott. Turisták szállították Mii Istattba, ahol az orvos a főügyész ballábszárán kétszeres, balkarján pedig egyszeres lőrést állapított meg. A főügyészt egyik kOzeli városi kór-
Lelhó Jenőt kaució ellenében akarják kiszabaditani a hozzátartozói
A fiatalember reméli, hogy sikerül magát tisztáznia az ellene emelt vádak alól Nagykanizsa, augusztus ü
Mini ismeretes, Lelkó Jenőt, a nagykanizsai |árá8birú*ag egyik legszorgalmasabb tisztviselőjét, két héttel ezetölt őrizetbe vették egy ellene régebben kiadott körözés a\'apján és fels?állították Budapestre.
Lelkó ugyanis régebben Budapest székesfővárosnál volt alkalmazásban, ahonnan bizonyos pénzdifferenciák miatt el kellett távoznia A fiatal tisztviselőnek egy főtárgyaláson kellett volna magát tisztáznia a vádak alól, azonban ugy eltűnt a fővárosból, hogy az idézést nem tudták kl-kézbesltenl, mire az ügyészség körözést adott kl ellene. Lelkó Jenő valószínűleg nem is tudott erről, mert máskülönben elképzelhetetlen, hogy valaki lejöjjön Nagykanizsára é8 Ttt szabályszerűen bejelentse magát a bejelentő hivatalban. Nemrégiben Lelkó Jenő lakást váltoilalott éa akkor jöttek rá a rendőrségen, hogy már régebben körözik.
A fiatalembert aki azóta meg is nősült, felszállították Budapestre és jelenleg a Markó-foghdzban várja sorsa eldótését. Az elmúlt napokban
az a hir terjedt el Nagykanizsán, hogy Lelkót szabadlábra helyezték, ez a hir azonban nem felelt meg a valóságnak. Erre a félreértésre valószínűleg az adott okol, hogy hozzátartozót kaució ellenében akarták szabadlábra helyeztetni, azonban nem sikerült eddig összehozni a szükséges összeget és igy Lelkó Jenő továbbra Is a Markrf fogház lakója marad. Értesülésünk szerint a fiatalember erősen bizik abban, hogy sikerül tisztáznia magát az ellene emelt vádak alól, ügyének elintézése után azonban kétséges, hogy visszajön-e még Nagykanizsára.
Az alispán elrendelte a nagykanizsai Zeilels-rendelő azonnali bezárását
Karhatalmat kellett Igénybevennl az alispáni határozat végrehajtásához
Nagykanizsa, augusztus 6
A Zeileis-rendszerü orvosi ren-i delések ellen Európaszerte, minden országban erős reakció nyilvánul meg az orvostudomány részéről. — Legutóbb a napokban adták hírül a lapok, hogy Romániában minden Zelieis-féle módszer alkalmazását rendeleti uton betiltották.
Magyarországon is minden városban megtelepedett a Zelleis-rendelő, azonban többnyire szemben találják magukat a hatóságokkal. Igy Nagykanizsán is, ahol dr. Krátky István polgármester már juliusban betiltotta a „Zelleis-intézel" működését. A re«delö erre kihagyta nevéből a .Zelleis" szót és dr. Eckenberger Imre orvos rendelőjeként tovább működött.
Most azután a nagykanizsai orvosok döntő lépésre határozták el magukat. A Zalamegyei Orvosszűvei-ség nagykanizsai fiókjának küldöttsége dr. Kahán Imre ny. ezredesorvos vezetésével megjelent a város* házán dr. Hegyi Lajos polgármester-helyettes előtt éa kérték őt a Centrál szállodában működő Zeileis rendelő sürgős bezárására. A polgármester-helyettes utasítására dr. Ooda Lipót vezető tisztiorvos egy bizottsággal kiszállt és batósigi helyszíni szemlél tartott annak megállapítására, gyógyintézel jellege van-e a rendelőnek, amely esetben belügyminiszteri engedélyre van szüksége. A helyszíni
vizsgálat jegyzőkönyveit a város felküldte az orvosok követelésével együtt az allspinhoz, ahova dr. Eckenberger a polgármester elsőfokú betiltó végzéséi is megfellebbezte.
Csütörtökön reggel megérkezeti Bődy Zoltán alispán határozata, amelyben a polgármester betiltó végzését jóválngyva, elrendelte u nagykanizsai Zellels-intézet azonnali lezárását.
A déli órákban megtörtént az alispán rendeletének végrehajtása. Az orvosi rendelőben megjeleni Fülöp La|os városi közrendészell altiszt, hogy a lezárást foganatosítsa. Dr. Eckenberger kijelentette, hogy csak erőszaknak enged, miért Is kéri rendörök és a műszerek leszereléséhez szakértő mérnők kiküldését, Dr, Hegyi Lijos polgármester-helyettes erre érintkezésbe lépett dr. Rácz Kázmér rendőrkapitánnyal, aki kiküldte a szükséges karhatalmat. A szakértő mérnök és a közrendészeti slHszt közbenjöttével már most simán megtörtént a rendelő lezárásai A műszereket egyelőre, holnspi Intézkedésig, érintetlenül hagyták, de leszedték a clmtáblákat és rendőrt állítottak a rendelő elé. Az egéaz aktusról pedig jegyzőkönyvet vettek fel.
Ugyanekkor Zalaegerszegen Is folyik a hasonló eljáns az ott letelepedett dr. Urbán Károly Zeileis-rendelöje ellen.
Rejtélyes kettős szurkál történt Porrog-szentkirályon
Egy gazdálkodót halálosan, a szomszédját pedig könnyebben megsebesítette az Ismeretlen bicskázó
Nagykanizsa, augusztus 0
Takács István 36 éves porrog-szentkirályi gazdálkodó csütörtökön este átment beszélgetni egyik szomszédjához, akivel bor melleit tárgyalták a napi politika eseményeit. Amint |avában beszélgetnek, egyszer csak váratlanul bezörgetett valaki az ablakon.
Takács István kinézett, de akkorra már senkit sem látott. Néhány perc múlva megismétlődött a zörgetés, mire Takács kiment az utcára. Szomszédja, aki a szobában maradi, egyszer csak szóváltásra, majd se-gélykiáltásra lett figyelmes, mire rosszat sejtve, kirohant.
Rövidesen egy fiatal gazdalegény akart elmenni a ház elölt, amikor megdöbbenve látta, hogy két ember fekszik a földön. Kiderült, hogy Takács Utvln és szomszédja fekűsz-nek ott sebesülten. Mindkettőjüket bevitték a lakásba. Takácsnak a mellén volt véres a ruhája, mig szomszédjának a dereka táján éktelenkedett egy hatalmas véres foll a ruháján. A kihívott orvos megállapította, hogy Takácsot mellbeszurták, Bzomszédja pedig veséjén kapott egy
Gyomorsavtultengés, vese- és hólyagbántalmak vérszegénység ellen
PETANCI gyógyvizet
igyon.
Kapható: Kövest Henriknél, Nagykanizsa.
hatalmas késszurást.
A nagykanizsai mentőket telefonon hívták kl a véres esemény színhelyére, a mentők azonban csak Takács Istvánt hozták magukkal, mert a másik gazda sérülése oly súlyos volt, hogy már agonizált a szerencsétlen ember. Takács Istvánt a mentők beszállították a nagykanizsai közkórházba.
A rejtélyes szurkálás ügyében nyomozást Indított a csendőrség.
UJból kitört egy kialudt vulkán
London, augusztus 0 (Éjszakai rádiójelentés) Veracruz-ból jelentik, hogy a Lanaf nevű kialudt vulkán ismét kitört. A kitörést erös földalatti morajlás előzte meg. A hegy csúcsa meghasadt, majd hatalmas földtömeg zudult alá, amely 10 embert eltemetett. A falvakat elpusztulással fenyegeti a közeledő lávatenger.
Megszűnt az ingyenes papnevelés
Budapest, augusztus U A magyar püspöki kar megszűntette az Ingyenes papnevelési és a szemináriumi növendékek szüleit tartásdíjakra kötelezte.
Idffárfa
A nagykanizsai meteorológiai ■•«-Kgyalfl ]|etentí»ek -. CsOttttökö? a hSmft-üklcf.lte«el 7 órakor +217. délután 1
ReiaijslMtiMk
í a Mf|tl 7 óiaaui ff »»•■
órakor +29-4, este 9 órakor +24-8. Ptlhőxzt: Ejéai nap Úszta égboltozat.
gfB/ueJcal rádtdJtknUt) a as< tat bléial Wlaatl aata •«*■ atalaa hajlammal.
10
IC31. augusztus 7.
zalai kozlont
Koldus-razziák a kanizsai ntcákon
A közönség ne adjon senki kéregetOnek I
Nagykanizsa, augusztus 6 A Zalai Közlöny panasz-rovatiban megjelent egy panaszos levél a közadakozás állandósításával megtiltott koldulásra^vonatkozólag. Szóvá tetie a levél, hogy a koldulási tilalom ellenére is egyre több és több megint az utcai is a házaló kéregető.
Ezzel kspasalatban kérdést intéztünk dr. Pottyand? Józsel városi aljegyzőhöz, s szegényügyek referensihez, aki siewndta, hogy a közelmúltban valóban tapasztalható volt a koldusok újból való feltUnedezése. Épen ezért ó maga már három Ízben koldus-razziát tartott. Legutóbb vasárnap, a Porcinknla-bucsu alkalmával razziázott a Cintóriumban és környékén, ahol a talált koldusok neveit felíratta, magukat pedig a városi altisztekkel eltávolíttatta. A kolduláson csípettek névsorát legközelebb a polgármester elé terjeszti, aki vagy a városi segélyezés elvonásában vagy elzárásban állapítja meg büntetésüket.
Minthogy a közönség az állandósított havi hozzájárulásokat épen azéit fizeti, hogy Így a koldulás megszüntethető és a közadakozás az arra szorultak közt igazságosan és szükség szerint szétosztható legyen, a város, smely ezt a szegény-akciót bevezette és vezeti, a legszigorúbban fog felügyelni, hogy senki ne kolduljon. A városban ugyanis olyan valóban rászoruló szegény nincs, aki a városi akcióból ne részesülne. Ha tehát a közönség bárkinek ls ad, csak érdemetlennek ad, vagy olyannak, aki a várostól már úgyis megkapta á létfenntartásához szükséges összeget a közös szegény-akcióból.
A koldusok ellen való védekezés legbiztosabb módja tehát az, ha a közönség nem ad sem az utcákon, lem a temető vagy templom környékén, sem a legkülönfélébb trükkökkel a házakban Telentkező kérege-lóknek.
Hágható buosuleirelat
Irt hozzátartozóihoz a klikutasi erdő öngyilkosa
Zalaegerszeg, augusztus 8 A csendőri nyomozás kiderítette, hogy a kiskutasi erdő ismeretlen öngyilkosa Horváth Lajos 24 éves kanásszal azonos, aki öngyilkossága előtt a következő levelel intézte hozzátartozóihoz :
.Szeretett testvéreim, közlöm veletek, hogy nyomorom miatt válok meg az életemtől. Nem tudok elhelyezkedni s Itt, ebben az erdőben akasztom tel magamat, mert az ükapám, dédapám, nagyapám s az apám Is itt volt kanászTTtt szokta őrizni a kiskutasi gazdák, dlsznalt Ezt üzenem a népnek ls. Ha a zsebkendőmet megtaláljátok a zsebemben, takarjátok le vele az arcomat, nehogy a fehérnépek megijedjenek tőlem. Isten veletek s mindenkivel. Édes a osók".
A hatóság megadta a temetési engedélyt s az öngyilkos kanászlegényt a kutasl temetőben\' hantolták el.
— El akarták lopni Oyömörey fOlspán kerítését Kedden este Hegedűs Mihály nagyslmonyli lakos, útjában hazafelé, a Oyömörey György főispán tulajdonit képező Inta-pusz-liln a ma|or kertlésdeszkáit lefeszegette, hogy azokat elvigye. Hegedüst munkája közben tettenérték és felmentették a csendőrségnek. A hat6-eljárás megindult ellene.
A letartóztatott darányi postamester egy rokonára költötte az elsikkasztott összeget
Sírva Ismerte be, hogy a hiányzó Seszeget akarta leplezni az önbe/Srésael
adla kölcsön, aki azt Ígérte, hogy augusztus 1-én visszafizeti. Azonban » rokon nem tett eleget Ígéretének. 0 nem bírta el, hogy a kasszából pénz hiányozzék és igy szánta el magát, hogy betörés utján pótolja a hiányt
Szeller Ferencet kihallgatása után a vizsgálóbíró előzetes letartóztatásba helyezte. Szeller a vizsgálóbíró végzésében megnyugodott.
Barcs, augusztus H Mini megírtuk, Szeller Ferenc darányi postamestert, aki sikkasztását tyi betöréssel akarta lepleznt letartóztatta és a kaposvári ügyészségnek adla át a barcsi csendőrség.
Szeller Ferenc a vizsgálóbíró elölt sirva Ismerte be bűnét és elmondotta, hogy az elsikkasztott pénzt nem a maga céljaira használta fel, hanem azt egy közeli rokonának
Nyári árukat
olcsón vehetünk
Singeméi.
Érdemes megtekinteni!
A KÖZÖNSÉG ROVATA
Cigánygyerekek az utcán
igen tiszteit Szerkeszti Ur I Ugy gondolom, sok molesztált embertársam ne-vébon la szólok, amikor u Zalai Közlöny nyilvánosságát kérem segítségül az utcákon ácsorgó clgánypurdék ellen. Az ember gyanútlanul sétál, vagy siet a dolga utau, egyszer csak a város kellős Közepén, vagy akár egy lélreosőbb utcában, valami kapualjból vagy talán a föld alól elébe pöndörödik egy tna-Rzatoö cigánygyerek, hegedtlvel a hóna alatt és addig követ addig cincogja a .nótádat", mig nem dobsz neki pár fillért. Az Ilyen Kellemetlen kullancsot lerázni nincs mód. Különösen akkor nem, ha balvégzeted ugy rendelte, hogy nővel az oldaladon Jársz. Akkor a lurkó külön Is számít a gavallériádra. Jó ldele ügyelem: — az üyen utcai he-godtla kölykök száma egyre gyarapszik. Ugy látszik egymástól kapnak gusztuat Kérem i tek. Szerkesztőséget szíveskedjék odahatni, hogy a rendőrhatóság ezeket a kellemetlen kis útonállókat ártalmatlanná tegye. Kitűnő tisztelettet: Egy magányos Utáló.
Ne szórjuk el a dinnyehéjat!
Kérem a tek. Szerkesztőséget adjon helyet e pár sor közérdekű panaszomnak.
Mióta a gyümölcs-szezon beköszöntött főként mióta a dinnye-árusok ott sorjáznak garmadáikkal a piac mentén, azóta as Erzsébet-téren, de távolabbi utoákoto\'ls, direkt életysKedelmes a Járás. Akt gyalog vagy kertktóron siet utján, lépten-nyomon dtnnyehéjon, elszórt gyümölcs-maradványokon csúszik meg. A sima aszfalton ez még nagyobb veszedelem, mint a kapaazkodó lelület-tel bőven bíró téglajárdán. Itt emberek teeti épségéről van szó. Kérjük tehát a rendőrséget hogy az őrszemekkel Ügyeltesse az utcai gyUmolcsevőket és akit a maradványok elhajlgálásában tetten érnek, azonnal togyenek ellene feljelentést. A közönség maija la figyelje, kik a gondatlanok ée akit rajta
csípnek, Jelentsék ők a rendőrnek.
Boraim közlését megköszönve maradtam Szerkesztő llrnak őeztnte tisztelje : _ Dr. B. J.
Söprés elölt öntözni kell az utcákat
Kedves Szerkesztő Ur I Kérem, többek nevébon, adjon helyet b. lapjában soraimnak. A Deák-téren lakom. Többször kényszerültem már az utcán felvert Bürü porfelhők miatt ablakaimat a rekkenő melegbon bezárni, mert a város köztisztasági alkalmazottja azon szárazon állt nekT a söprésnek, holott az öntöző-autó naponta többször is vé-glglocsolja a klskóburkolatu utat Tisztelettel kérdem, mUrt nem alkalmazkodik vagy az utcaseprő az öntöző autóhoz vagy pedig megfordítva ? Közérdekűnek tartom már csak azért Is eme kérdésemet mert feltételezem, hogy ha a Deák-téren Igy történik az utoa tisztogatása, akkor előfordulhat ugyanez más utcákban ls.
Ismételten kérve Főszerkesztő Uram szívességét vagyok Bókunk nevében : Egy Dedk-Uri lakó.
Lámpával maoAIHtották a keszthelyi vonatot
Szombathely, augusztus 6 Néhány nappal ezelőtt történt, hogy a Keszthelyről jövő esll fürdővona-tot a nagyslmonyl szőlőhegynél lámpával, szabályszerű vasúti jelzést adva, Ismeretlen tettesek megállították, majd amikor látták, hogy a csínjuk sikerült, elszaladtak. A vasul feljelentésére a celldömölki csendőrség kinyomozta a tetteseket Hegedűs József nagyslmonyl lakos és két kiskorú társa személyében. Vallomásuk szerint a szőlőhegyben egy kicsit becsíptek s igy boros fővel gondoltak arra, hogy a náluk levő pince-lámpával leállítsák az éppen akkor arrafelé haladó személyvonatot. Az eljárás megindult ellenük.
Nemesitett kávé
a kolfcinmentci liag kávé, inert a tok emberre ártál-fcnai koitálni zamatinak <i Illatának minden csorbítása nélkül vonták kl \'belőle. Ennélfogva Odllöleg hat ugyan, de nem Ugat f«l. Teljes álveietet nyújt, emellett azonban a ültet át idegeket Wké-
itt
_ UkMI karerik. —
Mlndra*! IDiiamntl kapható «a ktvioatra ■ kivi-htlakban I, Yandlglókban li ltluol|ál|ák. »1I
A Hag-kává valódi, legfinomabb babkávé, mely koffelnmentci — tehát ártalmatlan.
Halott a keszthelyi autóbuszban
Keszthely, augusztus 8 (Tudósítónk telefonjelentise) Idősb Kiss József 72 éves zalaapátil cipész-mester Keszthelyre igyekezett. Indulásakor már messziről fúlva tartott a postaautóbusz felé, mert azt hitle, hogy az már nem várja meg. Mégis elérte az autóbuszt és annak rendje és módja szerint elhelyezkedett benne. Alig Indult el azonban az autóbusz és alig haladt száz métert, az idős ember, akit a futás nagyon kimerített, lefordult az ülésről és ott az autóbuszban meghalt A sofför visszafordult Zalaapátiba, letette a hullát és csak azután folytatta útját. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy Kiss Józsefet az erős felhevülés miatt beállott szívszélhűdés ölte meg.
RÁDIÓ-MŰSOR
Augusztus 7 (péntek)
Budapest 9.16 A Bodipesü Koncert Szalonzenekar hangversenye. 9J0 H. 9.45 A haagv. folyt. 11.10 Nemietközt vizjelző-SKÜgtUat 12 Déli harangszó, tdő|lrii)etentéi. 12.08 A rádió házi kvartettjének hangversenye. 12.25 H. 12 36 A hangv. folyt 13 Időjelzés 14.45 H. 16 Mesék. 16.45 Időjelzés. H. 17 E. 17.30 Cigányzene. 18.40 F. 19.15 Fehér Pál operaénekes ária- és dalestje. 20 A Budapesti Hangversenyzenekar hangv. Szünetben kb. 21.20 Idólelzáa, H, versenyeredmények. Uláaa idójáiás-jelealáa. Ma|d cigányzene.
Bács 1U0 és 12.40 a. 16 Zenekart hangverseny. 20.10 Daléit 21 Haydn-Bmckncr-est. 2X45 O.
Berlin 10J50 (a 18 Zenekart hangverseny. 21.15 Vonóinégyei. 2120 Zenekari hangverseny.
Daventry 17.15 Zenés gyermekén. 18 is 18.40 Zenekari hangv. 1930 K. 20.30 Üilok. 21.35 és 21.45 Zenekari hangv.
Milánó 17 és 19.20 Zenekari hangv. 19.45 O. 21 Hangverseny.
München 1850 Zenekari hangv. 19.20 Hangv. 20.25 Zenekari hangv.
Prága II.30, 12.05, 14.10, 17.10 ts 18.15 0. 19 Óraütéa. 19.OT Hangv. 20.30 Népdalest 21 Hingv. 23 ÓraOtés.
Róma 17.30 Ének- és zenekari verseny. 2ai0 O. 21 Operett E.
Varsó 12.10, 16 és 17.15 O. 18 Zenekart hangv. 19 20 O. >20.15 Hangverseny. 2230 Zenekari hangverseny.
Regedei viz j
nemcsak kitűnő borvíz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál.
Kapható minden fUszer-és csemegeüzletben.
»\'* Főraktár: \'
Király-utca 34. Teléfoa 310.
ZALAI KÖZLÖNY
1831. augusztus 4.
NAPI HÍREK
R^PIREND
Auguaxtua 7, péntek
Róm. katolikus: Kajelán. Ibolya. Izraelita : Ab. hó 24
Proleit:
Városi Színház. .Nyomorultak". Hugó Viktor regínye 30 lelvonásban Rendes helyárak. Előadás 7 is 9-kor.
Oyógyszertári éjjelt szoljgilatt I hó vigétg a .Peketesaa* gyógyazerUr Főút 6.
OAzfirrtő nyitva reggel 8 órától aaU i Óráig (bittó, saarda, pintek délután. ■ ^^egésí nap nőknek). Tat.: 2-t«.
— Hadlárvák tanulmányi Ösztöndíja. Ernszt Sándor nép|óléti miniszter az Idei tanévben is Ösztöndíjakat adományoz a hadiárváknak és a hadirokkantak gyermekei- 1 nek. Most felent meg a népjóléti miniszter errití vonatkozó hirdetménye. Eszerint ösztöndíjban részesülhet középiskolai vagy főiskolai tanulmányai, Illetve tanoncképzés ideje alatt a nem hivatásos állománybs tartozott katona hadiárvája és a nem hivatásos állományba tartozó 25°/<k>s rokkant gyermeke. Nem kaphat ösztöndíjat az a tanuló, aki másféle ösztöndíjat, vagy Ingyenes Intézeti ellátást ksp és ski állam-, vagy nemzetellenes magatartása, erkölcsi fogyatkozáss, büntetett előélete mistt kifogás slá esik. A főiskolai hallgatók 80, a középiskolák felsőbb osztályslnak tsnulól 70, a közép-Iskolák alosztályainak tanulói 60, az iparos, kereskedő vagy kertésztanoncok évi 50 pengő ösztöndijakat kaphatnak. A kérvényeket október 1-lg hivatalos űrlapokon kell benyújtani a népjóléti minisztériumba.
— A magyar tüdőbe teggon-dozó orvosok szeptember 6. és 7-én Sopronban tartják harmadik országos szakülésüket.
— A zalai közutak felülvizsgálása. Az uj közúti kerületi felügyelő, dr. Tiszai miniszteri tanácsos folyó hó 14 én kiszáll Zsla-egerszegre, ahonnan Sándor Zsigmond állsmépilészeti hivatali főnök kíséretével beutazza a vármegyét és felülvizsgálja az összes közutakat.
— Gyalog szökött Ihárosbe-rényböl Nagykanizsára egy menhely! gyermek. Csütörtökön délelőtt egy Inket gszdálkodó kézenfogva vezeteti egy !) éves kisfiút a nagykanizsai rendőrségre, ahol elmondotta hogy útközben találkozott a gyerekkel. A kisfiút a szombathelyi menhely már régebben kiadta nevelésre egy Ihárosberényi gazdálkodóhoz, ott azonban olyan rosszul bántak vtle, hogy megszökött. Oya-log jött Nagykanizsára. Ai értelmes beszédű, megnyerő sreu gyermeket nsgy szeretettel fogadták a rendörök, akik, amikor tudomásukra jutott, hogy éhes a kis szökevény, jószívűen megosztották vele a falatjaikat. A rendőrség egyúttal érintkezésbe lépett a nagykanizsai men-helyi gyermekek felügyelő orvosával, dr. Fodor Aladárral, akit felkértek, hogy helyezze el valamelyik családnál a kisfiút.
— Családi házak, villák, garzon-szobák berendezését egyszerű és díszes bútorokkal, szolid kivitelben és olcsó árban, kivánatra hosszú fizetési kedvezménnyel: Kopsteln bútoráruház Nagykanizsán, Horthy Miklós-ut 4. szám.
Számos nól bajnil a természetes .Ferenc József" keaertlvlz használata vég. teten nagy megkönnyebbülést szerez.
— Oyujtogatással gyanúsítanak egy kapolyl gazdálkodót
Kaposvárról jelentik: Az elmúlt napokban nagy lüz puszlitott Kapoly községben, ahol leégett három ház, két pajta, egy seriésói és egy asztag klcsépeletlen gabona. A csendőrség az egyik károsult gszdát gyanúsítja a tűz okozásával, aki néhány héttel ezelőtt felemelte a biztosítást összeget. A kaposvári törvényszék vizs-gálóblrája kiszáll Kapolyba, hogy ott helyszíni nyomozást folytasson.
—- A rádió művészeinek aug. (Mid előadása. Csak az az évek óta lassanként kifejlődött szeietet és ragaszkodás, amely a rádió hallgatóit, a rádió művészeivel összefűzi, magyarázhatja meg azt a nagy érdeklődést, smely a rádió művészeinek augusztus 9-ikl előadása Iránt máris megnyilvánult Ez a felfokozott érdeklődés azonban érthető is. Scherz bácsinak és lársainsk, Sándor Böskének, Kéky Rózsinak, Lau-risin Lajosnak, Maiány Antalnak, Köpeczi Boócz Lajosnak, Lsurisin Miklósnak és B. Mihályi Mihálynak előadására mindenki kíváncsi, hiszen ez magától ártetőleg kivételes za-malu művészi eseménynek ígérkezik. .Egy nsp s Stúdió életéből" elmü rádlórevűjflk a budapesti Stúdió belső titkait és érdekességeit tárja elénk tréfás, szellemes tormibin. Avercsen ,öngyllkos"-a pedig egy dsrsb kristálytiszta irodalom. Végűi Köprczi-Boócz .Ma|ompet"clmü bohózata lesz az, ami állandóan derültségben fogja tartani a nézőteret. Mint értesülünk, az előadás napjá nak délutánján 4 és 6 óra között, Scherz bácsi aulogram-délután keretében, saját aláírásával fogja árulni a .Rádió humora" clmU vidám könyvét, egy pengős .turné-áron". Jegyelővétel naponta a Városi Mozinál.
— Maradékok potom árban — Slnger divaláruházban kaphalók.
— Autó-kerékpár karambol a Magyar-utcában. Sierdán este 7 óra tájban Salamon Ferenc 21 éves bakónaki asztalossegéd kerékpáron jött Nagybakónakról Kanlzs\'ra. Már a Magyar-utca elején, a téglagyár elölt leheteti, amikor két előtte haladó szekeret előzött. Ugyanekkor jött egy autó is, amely olyan hatalmi s port vert fel, hogy kénytelen volt a kocsiul közepén haladni tovább. Talán két métert sem tehetett meg, amikor utolérte az 0-25/265. tendszámu autó, amelynek soffórje a nagy porbsn hátulról elütötte. Az összeütközés ereje olyan erős volt, hogy Salamont a szó-szoros értelmében kirepítette a kerékpár nyergéből és az országút melletti árokba dobta. A sofför észrevette a gázolást és nyomban megállt, amikor azonban látta, hogy a kerékpárosnak nincs súlyosabb baja, tovább robogott. — A kerékpár az összeütközés következtében használhatatlan lett A rendőrség megindította az eljárást a gázoló autó sofförje ellen.
— A „Községfejlesztés" zsebkönyve újból meg|elent. A több mint 300 oldslss vászonköléses zsebkönyvet ingyen kspja meg a lap minden előfizetője s olvasója. A zsebkönyv első része magábafoglalja a miniszteriális, vármegyei, városi s járási közlgszgatás hiteles s legfrissebb f. é. junlus 15-én lezárt címtárát. Ezenkívül számtalan szakcikket tartalmaz a legelőkelőbb szakemberek tollából, az országos villamosítási, ut- s járdaépítési, vízellátási kérdésekről s egyéb község-s városfellesitésl problémákról. A községi, városi s megyei hatóságok részére nélkülözhetetlen kis zseb-
könyv nem kerül könyvárusi forgalomba, ellenben Ingyen és bérmentve kapja meg a . Községfejlesztés\' minden előfizetője. Eiűli<ctési dija egész évre zsebkönnyvel és egyéb kiadványokkal együ-t 10 1\'. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 31.
Siessünk Slngerhez, mert ott csekély pénzért kapunk nyári ruhát.
— Az Olsig uj szánta folytatja szenzációs cikksorozatát ogyea mHgyar családok meggazdagodásának trükkjóről. K héten: Ruaztl llustók. Gól nlx alapon lehet csak a válságot megoldani. A legnagyobb rémhír. Miért támadta meg Turohányt Egon a minisztereket? Riport egy képviselőházi illésről. Báró Orosdyné és kélhly Anna a tolyosón. A Bílcs Rabi a nagy válságról. Kiruk-
kol a 33-os bizottság ós még trifa, móka, aktualitás éa
rengeteg Intimitás
Nagy Imro kltUnő vicclapjában. Mutatványszámot Ingyen küld a kiadóhivatal : Budapeet, VI., Ó-utca 12.
UMi«lfankilltaa,ae kllil-
faa ,
Augusztus 7.| péntek
Csak egy nap I
Örökbecsű filmremek:
Hugó Viktor regénye 30 felv. Mind a 4 rész egyszerre. Előadások 7 és t órakor. Rondaa halyárak.

SPORTELET
Épül a kiskaliberű lőtér Nagykanizsán
Még az Hsaztl meglesz a lőtér felavatása
Nagykanizsa, augusztus 6 A Nagykanizsán működő sportegyesületek legszerényebb, de egyben legmunkásabb tagjai közé tartoznak a polgári 10véázegye8űlelek. A nagykanizsai lövészélet hosszú évek után végre eljutott odáig, hogy rövid idő múlva saját lőterén folyathatja tagjainak a legszebb sportok egyikében, a céllövésben való kiképzésit. A József fíherceg-ulcában ugyanis
megkezdődött a kiskaliberű polgári lőtér építése. Az építkezés összege mintegy 10.000 pengő a földmunkával együtt. A munkálatok gyors ütemben haladnak előre a városi vezetőség megértő támogatásával. A lőtér előreláthatólag szeptember végére elkészül, amikor is megtörténik annak ünnepélyes felavatása és tor-galomba helyezése, amivel a kanizsai céllövösport uj fejtzete kezdődik meg.
Ma reggel fogadjak a kanizsai állomáson az olasz atlétákat
Nagykanizsa, augusztus 6 A magyar-olasz mérkőzésre Budapestre érkaző 22 olasz atlétá\' és kísérőiket ma, pénteken reggel 6 óra 5 perckor fogsdtatásban részesili a nagykanizsai állomáson s határváros sportlársadalma.
A Labdarugószövetség nem fogadta el a Zrínyi TE nevezését
Nagykanizsa, auguaztua ti A Magyar Labdarugó Szövetség délnyugati alosztályának Intézőbizottsága tegnap foglalkozott a nagykanizsai Zrínyi kérelmével, hogy futballcsapatát a folyó fta|nokl évben szerepelni enged|e, azonban a kérésnek helyt nem adott. A nevezés megkésve érkezett be, a sorsolást márs mult héten megejtették és az idő Is rövid már ahhoz, hogy a Játékosok leigazolása megtörténhessék, ejen indokok alapján a kérelem nem voll teljesíthető.
A Zrínyi futballlntézöjétöl vett értesülésünk szerint a futballszakosztály ennek dacára megkezdi működését és barátságos mérkőzésekkel helyettesíti a bajnoki küzdelmeket. Az 1932. évi labda rugóbajnokságra Igy keltő számú nivós játékosgárda fog az egyesület rendelkezésére állani.
Vármegyei bajnoki lövészverseny Zalaegerszegen
A Zalavármegyei Polgári Lövészegyesületek elnöksége, élén Bődy Zoltán alispánnal és Kende Péter főispáni titkárral, folyó hó 9-én — reggel 8 órai kezdettel — rendezi meg a zalaegerszegi Move sporttelepen a polg.\'ri lövészegyesületek bajnoki csapat- és egyéni lövészversenyét. A versenyre a vármegye területéről
17 egyesület nevezett be. A Járásokból és városokból a legkitűnőbb lövészek vesznek részt.
A csapatverseny a bajnoki kupáért folyik, mlg az egyéni verffcfiy íyöz-lesei értékes tiszteletdíjakat kapnak.
Szombaton: Balaton-átuszás
Vasárnap: a MUE 2000 métsres éa nól bajnoksága Siófokon
Nagykanizsa, auguaztua n A magyar uszósportnak bárom érdekes eseménye lesz szombston és vasárnap,
A MUE rendezéstben rzombslon és vasárnap a Balatonban lesz verseny, mégpedig szombaton bonyolítják le Ralatonfürrd és Siófok között a Ralabm-dtuszáí bajnokságát nyolc férfi és nyolc hölgy részvételével.
Vasárnap a MUE siófoki versenyén dől el a 2000 méteres Balaton■ bajnokság, mlg a legjobb hölgy gyorsuszók s 100 méteres versenyben adlak egymásnak találkozói. Ott lesz a hölgy verseny startjánál Lenkei Magda, Sipos Manci, Tóth Ilonka, Kraszner Vilma éa Papp Mimi.
Ugyanakkor, amikor s hölgyek a Balatonban versenyeznek, a legjobb férfi gyorsuszók Budapesten s Csá-
Mlnden munkáltatónak nélkOIAzhatattan
a dr Bernyó Józael oeazeillltáaában megjelent
Társadalombiztosítási TÖRVÉNYKÖNYV
A még meglevő példányok 1
6 P helyett
psuiUH
kaphatók a Zalai Közlöny nyomdájában.
1931. augutalm 7
szár-uszodában mérkőznek a MAC versenyén Magyarország 200 méteres pynWzó bajnokságáért.
(A Zrínyi Torna Egylet) csU-(OrtökO\'" este OyOmörey István v. országgyűlési képviselő elnöklésévcl a városháza tanácstermében választmányi ülést tartott, élénk érdeklődés melleit- A szakosztályok vezetői rész-leiéi programot majd az augusztus 18 án Összeülő választmányi ülésen lerje*z\'enek elő.
lOHAmsit
alatt 44.10-pftl rm asatt a nul-iliaart éra
A malmok csütörtökön ujabb 1—1.50 pengővel szállították le a lisztárakat, miáltal a dupla nullás-tiszt ára 37.60—38 pengőre eselt. Az ujabb árleszállítás következtében az uj kampány óta 7 pengővel esett a liszt ára. A termésrendeletben megállapított 12.60 pengős térítésnek tehát tObb mint a fele elveszett.
Négy hét ali
37 ""ŰZ,
Csikként a évkor éa aBr-Urmalás
A pénzügyminisztérium most tette közzé a kincstári részesedés alá eső cikkek gyártásáról szóló nyilvántartás adatait, amelyek szerint a most lezárult gyártási kampányban visszaesett ugy a cukor, mint pedig a sörtermelés. A mult év szeptember l-én kezdOdött és az idén junlus 30 án befejezett kampányban ugyanis a termelt cukor 2,104 167 mázsa voli, vagyis 114 259 mázsával kevesebb, mint az előző évben. A sörtermelés ugyanilyen mértékben esett vissza, mert 148 667 hektoliterrel 276 931 hektoliterre apadt. A fogyasztási ad toknál szembetűnő a cukorkivitel visszaesése A tavalyi és az Idei időszak eredményeit szembeállítva ugyanis kiderül, hogy a cukorkivitel 461715 mázsával csökkent és csak 761.287 inázst volt. A sörfogyasztásnál a belföldi piac felvevőképessége gyengült, mert III a fogyasztás 149.455 hektoliterrel apadt.
laromfin sertés
takarmányok : Halliszt Husllszt Vírllszt Sóyabab-dara Rák-dara Szárított sőrélesztó Szűcs-léte Leclthlnea baromit táppor Pekk „D" vitamin készítmény Futor Szénsavas takarmánymész Jódos szénsavas takarmány mész Faszéndara Kénpoc Kagylóhéj dara Arpa-dara, zab-dara, buza-dara
stb., stb.
Automata olaaég
tojó tyúkok részére. Automata eleaég csibék részére. Ruhldarft abrakkarapék
sertések részére.
Kicsinyben éa zaákaiámra kapható :
ORSZÁG JÓZSEF
"»•«, műtrágya, termény éa nSvény-védóaxerek kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. bktaíg mellett Telefon 13a
ZALAI KÖZLÖNY
Zlrlekl zárlat
Madrid 4475, Anuterdam 206 50. Bt/Un Wlss 72-UO, Softa 311 l/i. Prtg, \'\'■\'j^^Wtó, Budapeal 9U-0IV, Salrs^i 9 08. Kukáiul 3 04\',\'<
Baza tsxv. 25 flU.. át. 30 fllL és a <0*s 10 fii emelkedett.
. •«» °l 77-e. 885-935, 7S-M 900 -850, 79-ea 9 15 - 9 65, 80« 925 - 9 75 danáét. 77-aa BÍ0 —910 rS-ss 895 - 925. 79-ca 910 — 940\' »-«e 920 - 950. Ruta 800 — 818 lipa uj 18 75-14 25, afeárps 17-50-1800, Bab 17 00 -17 25, tssnrf 1370 -13 90, rapoe —\'-•—, korpaT029 -10 50.
ttssáe átrtia-t«CTxá«
angol 1. Sewa Iz. Cseh k.
VALUTÁK
L 2/-70-2S00
" 19-30-8010 I6-94-17Í0 Dán k. 152-40-1(340 Ulnár 10 10-10 20 Dollár 571 25-679-25 Francia L 22 6>23 00 tioll. 229-70231-30 Lengyel 83-S&04 29 Ua 3-40 í\'45 Lava 4 10-418 Lka 29 8010-*) Márta 115-0013620 Norrég 152 89-153 80
80-05 8075 lv*)d 1.110-96 U2-I5 IMk. imtMSMO
DEVIZÁK
229-70-231 30 10-09 10 17 Holla 185-15-136 15 Bmaiul 79-40 80 00 Bakaraat \'-37-341 Kopenh.152-17-153 17 Loadoa 27 &4 27-84 Madrid 48 00-52 00 Milano 29-78-289S Newyor 169 50-78 50 Osalo 152 20-lSS* Pária 22 82-2148 Prága 16 87 16 09 SaóUi 4 12-4-16 SMkh. 152 30-158-30 Varsó SS-7S-S4-25 Wtaa 8002-80-62 111*12-112 12
PsáhalUs 2968, sMattan 620. — Sa6-
taada lte-l-10, szedeti 1-OS-i-IO. ssedett Ueép 1-02—1-0J, koonyti 0-90-0Ó8, l-eó
O-SJ-O
m> frflS-l-00, ü-od readU Meg ) 82 angol saldó i>95-1-10,
oagybsa 1-15- 000, 130—1-68,
1*33—0*00, boa 1-80-1-42.
Uaála: Délsalai lyoaáa és Lapkiaáá Tállalat, Isgvkaaissáa.
Felelős kiadó: Zalai Károly, tatanrkaa telefon ■ Nagykanlaaa 7S. as.
i ■ ■ i,\'. i iii"i■ , \' r ii— r--i,n—i - --
APRÓHIRDETÉSEK
Aj iprihkdilMi ü!|a III ■<« SO 01l*r. Mlmks tovíhbl u4 411a 3 piltr. V..W- I. Iw SO (IlMr. ateSM tnihbl uí dl|>
i.pnap W
, a íul
tordia u. oMihti 10 aadlg M fillér, lOviBM tti df]l « filltr. ("Imiid ■ mlud.u »»• tigabb btlü.tíil Ilid 1,6 kii nónak ailMlltalik.
Aulai kar. .óknak 50-. inK.dniin, HlrilsMHk 3 (01) penpO Kusoaa olaj a rolw\'«0«a könyi>eM«. aaftatérné* ulkerflldaa ít el ön ~
telek.
Ceengery-ntca 18. ilaH 724 □-«
aaalé«..H klnlrólag modem, )AI. hal izcmélycaekct la bArborA Kaufmann ■as»4~ ■•I rendelje. Teleion aiAmok: 167. vagy 571. Nádor-utca 6. 3002
Oavaa kltiiUflu lelvélellk a i«*lnuka>
Vidéki állé*a4lkUllek, bo
cek\'hjaruk Ktk\'iíök\'sí. SMgttl^
Naaktleaés) bckeoeluéarc minden Oeaeegben a legelónyAaebben éa lígfvoc-ubban lolyóalttat Aoxél laaéo péna-kólcaónkOxrctttó Uodi|a Nagykanliaa, Horthy Mlklóe-nt 2. aiim. 2611
Komárvároeon, Qruber-tite ha klarid. Bóvebbet ugyanott 3541
■laaa két szobás lakás mdlékhelyl-■égekkel november l-re Kmébel-tér 16. FaaaerOzlel. 3592
Gallérokat
12 fillérért iegssekkaa tisztit
K Q V A L ü
budapesti lestőgyár.
ByQjtAtalep Nagykaaslzaa Cssngsry-ut 5. ai.
llaM aiép klllOnbejáratú utcai azoU ftlrdAaxobával, bútorozva, vagy anélkU — Horthy Miklós ul 15. alatt
ElaM így )ó erős lócaAs kocal él egy lósMraiám Simon látván hentesnél. Kia-kantzaán 3590
KlskanUsán. Orazé] épített dléxnóóllat " (IZeléal Mlételekkr Horthy Mktóa-ut I
-VjRi
PORRjtafi
faid.aáal IlpmObtlK, r«i- <■ v«aaiitad4J«
aaaykaailiM, T.l.kl-al I.
Tcleroei m. Készít éa raktáron lart: kiislozikit, szólóznzókat éa préseket, répavágó, azecskavágó stb. mezógazdaaágl
B1 vállal mtm Pontos munka
gépeket.
idennemö géplavttáal.
)utinyos Iraki
379/1931. ikt szám.
Versenytárgyalási hirdetés.
A Horthy Miklós városi közkórház Nagyk inlzsa, 45 01 tűzifa felfürészelé-sére és felapriiására nyilvános szóbeli versenytárgyalást tart.
A szóbeli versenytárgyalás 1931. augusztus 12-én déli 12 órakor a közkórházban lesz megtartva. Feltételek a hivatalos órák alatt a kórházban megteldnlhe\'lök.
Nagykanizsa, 1931. augusztus 3.
Horthy Ilklós városi ktlkórkáz m> lagykaalssa.
iBaaiia,
varya
aranyéremmel kitüntetett saj modernül berendezett mühelyi
■asoa, fost, tiaztit és pliaaéroz.
Olcsó, szép kifogástalan mnn-ká^url lelelösséget vállalok.
Ohllérok 10 és 12 flllér. Qyttjtötelep: Horthy MlklÓS-Ut & Gyártelep: Hunyadl-n. 19.
Telcphunken kéatulékek árára vonatkozó 1930. évi október hó 7., 8. éa 9-én megjelent hlrdeléaclnk tévedésen alapulnak.
„Eisktroa ráálátaekalkai és Tiliaaotsági vállalat".
iff8,
378/1931. ikt. szám.
Versenytárgyalási!
A nagykanizsai Horthy Mildóq városi közkórház nyilvános IrálT " versenytárgyalást hirdet az 193)1 szeptember 1-tői—1932. év r 31-ig felmerülő tüzelőanyagnak ( koksz, brikett) Nagykanizsa viígot-állomásról a kórház raktárába tOr-ténő befuvarozására.
Ajánlatokat a v. közkórházihoz 1931. augusztus hó 12-én dé¥ » óráig kell beküldeni. Ezen hétát-időn tul érkezett ajánlatok nem lesznek figyelembe véve. A száfflfci feltételek s kórháztól beszerezhaMk.
Nagykanizsa, 1931. augusztus,!
Isrtfcr

1000 %•-« cséplőgéphez való teljesen uj
Kii mm kazalozó
Bővebbet Kőhler Testvérek vaskereskedésében Nagykanizsa Telafaa: 102._ EstrO^Mr.

Vízmentes k^zaltak&ró és repce-♦ ♦
VlztSmlőh fectkendő ét SntSzéthtz, gazdasági radalák&tUk KölctSnponyva KSIciönzsákok
Kocsiktnőct, gépzslr, gépolajok
legolcsóbban beszerezhetők, kedvező fizetési feltélelek mellett:
HIRSCB ÉS SZEGÓ cégnél, HáfiYKAHIZSAH.
Aki fotografál,
annak több jut az életbőlt
Zeiss Baby-Box gép
I8<B0 pengőért kapható,
mellyel bárki nagyszerű felvételt készíthet — Szakszerű felvilágosityp:
Szálló Antal
sp<>rHfcJ*t fotó osztályán.
Amatőr-fotó munkák kidőli zása modern, villanyerdre rendezett fotó laboratoriumbaik
mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmumJOt
zalai közlöny
1931. augusztus 7.
Orvosi közlemény.
■ ■ ■
»<»
Közbenjött akadályok miatt
pontos címét
holnap e helyen
fogom közölni
Dr. Eckenberg Imre
v. budapesti szanatóriumi főorvos.
Jelenleg még KözpUllt Szállá
Nagykanizsa.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly).
71. évfolyam 178 Mám
Nagybankul. 1981. augusztus 8, szombat
Ara 14 Bllír
ZALAI KÖZLÖNY
Keuthelyl Itókkladóhlvstal: Koaauth-utca 32.
POLITIKAI, NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési in: egy hóra « pengő na lllttt. Teleion- I Sierkeulórtg 421. Mim, (é||el 78.) \'"^M Kludóhlvalal 78. Keaillielyl Ilók 22.
Mától fogva tilos a pengő, értékpapír és nemesfém kivitele
A 33-as bizottság első ülésén a deviza-rendelettel foglalkozott — Az Qlések szigorúan zártak SzOnetal a fizetési eszközök tőzsdei forgalma
Budapest, augusztus 7 (Éjszakai rádlójelenlés) A világgazdasági válság állal adott helyzetben a külfölddel való fizetési forgalom szabályozása vált szükségessé, amellyel kapcsolatban a pénteki minisztertanács a kővefkezőket határozta.
A külföldi fizetések csak a Magyar Nemzeti Bank utján bonyolíthatók le. A Magyar Nemzeti Bank engedélye nélkül tilos a pengőnek külföldre való- átutalása, tilos a külföldi hitelek nyújtása, vagy ezek meghosszabbítása külföldi cég részére En-
gedély nélkül tilos kivinni belföldi, vagy külföldi pénzt, (értékpapírt, aranyal, ezüstöt és platinát.
A lejárt kamat, vagy osztalékszelvényeket nem érinti a tilalom. A tranzitforgalomnak Is adlak könnyítést. A rendeletben foglalt tilalmak ét korlátozások nem ter|tdnek ki a Magyar Nemzeti Binkra, sói ez még másoknak ls adhat felmentési. A fizetési eszközök tőzsdei forgalma tovább! intézkedésig szünetel.
A rendelet augusztus 8-án, szombaton lép életbe és ugyanakkor részletesen tt közli a Hivatalos Lap.
Hivatalos /elentés a 33-as blKOttség Üléséről
Budapest, augusztus 6 (MTI) A 33-as országos bizottság ma tartolta a képviselőházban első ülését, amelyen a kormány részéről gróf Bethlen István miniszterelnök, Wcktrle éa Mayer miniszterek és löbb államtitkár vett részi. A bizottság a felsőház részéről Juhász Andort, a képviselőház részéről pedig Kenéz Bélát választolta meg egyhangúlag elnökévé.
Kenéz Béla nyitotta meg a déli egy óriig tartott ülésl. A bizottság
tárgyalásaira kimondották a
legszigorúbb titoktartást, valamint azt, hogy a tárgyalásokról a nagyközönséget hivatalos közlemények utján tájékoztatják. Jóllehet a bizottság egy behívása kizárólag alakulás céljából történi, a kormány a sürgősségre való tekintettel előterjesztette
a külfölddel való fizetési forgalom ellenőrzéséről és szabályozásáról
kiadandó rendelettervezetét. Az országos bizottság tekintettel arra, hogy az ország pénzügyi és gazdasági helyzetéről tájékoztatni még nem lehetett, nem ment bele a rendelettervezel érdemleges tárgyalásába, hanem a felhatalmazási törvény hete dlk paragrafusának 5. bekezdése alapján a kormányra bízta annak eldöntését, hogy szükségesnek tartja-e a rendeletek kiadását és mennyiben kiván|a figyelembe venni az egyes felszólalók észrevételeit. Az országos bizottság ezután felhívta a kormányt, hogy
a legközelebbi ülésen részletesen tájékoztassa a bizottságot az államháztartás, valamint a közületek háztartásának éa a közgazdaságnak helyzetéről,
hogy a bizottságnak ezer. az alapon módja legyen állást fogatnia a kormány által előtertesztendő javaslatok kérdésében, valamint hogy a bizottság lag|al ls abban a helyzetben legyenek, hogy ezen az alapon konkrét javaslatokat lehessenek.
Ffanoiaorazág három, Olaszország félmilliót vállal a redukált magyar kölosttnböl,
a többit svájci, holland és amerikai bankok között osztják fel
Budapest, auguaatua 7 A Times levelezője |elentl Bázelből, hogy a Nemzetközi Fizetések Bankjának alapszabályai nem engedik meg, hogy a kormányoknak előleget nyújtson. A magyar kölcsön ügyében a helyzet az, hogy Franciaország hajlandónak nyilatkozik a 7 millióról
5 millió fontra leszállított köksönbői 3 milliói, Olaszország pedig fél milliói adni. Remélik, hogy a hátralevő másfél milliói svájci, amerikai és holland bankok között osztják szét.
A budapesti bankok szindikátusával magyar kincstárjegyek elhelyezése
céljából a tárgyalások folyamatban vannak.
A prágai Cesko Slovo megállapítja, hogy a magyar kölcsön ügyében Franciaországgal, Svájccal és Angliával sikerüli megegyezésre Jutni és már csak technikai jellegű kérdéseket kell elintézni Hollandiával.
C&equers sxellemében folynak Rómában a német—olasa tárgyalások
Berlinben az uj betétek jóval felülmúlják a klvéteket — Ujabb kommunista tüntetés Berlinben Vf pdncélwekrényekef épl/enek a Párlsba áramló aranynak
Itóma augusztus 7
BrUnlng német birodalmi kancellár *s Curtius külügyminiszter ma reggel Rómába érkeztek. Az olasz tő-város közönsége nagy lelkesedéssel fogadta a német államférfiakat. BrUnlng azt a reményét fejezte ki, hogy az olasz-német tárgyalások jó Irányban fognak hátadul.
BrUnlng és Curtius a Palazio Veneziaban közel másfél óra hosz-szat tárgyallak Mussolinival. A megbeszélések, amelyeken Oranili kfll
Ugyrainiszter és a quirináll német követ Is részt vett, nagyon barátságos keretek közöli folytak. A tárgyalásokat későbbi időpontban tovább folytatják.
A Palazzo Veneziában lett látogatás után a német államférfiak a sajtó képviselői előtt kijelentették, hogy a megbeszélések Chequers szellemében folytak.
Betét-invázió Berlinben
Berlin, augusztus 7 (Éjszakai rádlójelenlés) A bank-
forgalom felszabadítása várakozáson felül sikerüli. Az ujabb betétek jóval felülmúlják a kivett betétek összegét. A berlini fém-lőzsdét augusztus 11-én megnyitják.
Özönlenek vissza a betétek Ausztriában
Bécs, augusztus 7
A lapok jelentése szerint Ausztria pénzügyi helyzetében augusztus első napjaiban jelentős enyhülés állott be.
Az osztrák pénzügyi körök megnyugvása részben a németországi
bankforgalom sima ujrafelvételérc vezethető vissza és a megnyugvásnak az volt a következménye, hogy a lakarékbefélmozgalom Is újból megindult. Kél bécsi takarékpénztárnál több mint egymillió schilling betétösszegei helyeztek el is a többi bécsi és vidéki takarékpénztáraknál Is megállapítható a betétek fokozatos vlsszaözőnlése. A bankoknál, ahol e folyamat már hosszabb idő óta tartott, a betételhelyezések az ulobbl napokban még tokkal intenzivebbé váltak. (MTI)
Autókat borítottak fel a tűntető kommunisták pénteken este Berlinben
Berlin, augusztus 7 0Éjszakai rádlójelenlés) Pénteken este a Lelpziger-Slrassen nagy tüntetési rendezlek az ifjú kommunisták. A tüntetők számos ablakot bezúzlak és felborították az utcán közlekedő autókat.
MacDonald és Stbnsom folytatták megbeszéléseiket
London, augusztua 7 (Éjszaki rádlójelenlés) MacDonald és Sliitison pénteken délelőtt folytatták bizalmas megbeszéléseikei. MacDonald miniszterelnök kijelentette az újságírók elölt, hogy a megbeszéléseken a pénzügyi helyzet is szóba került, de nem voll semmi hivatalos jellege.
Súlyon gondok a Wall Stz*e«t-en a font stsHIng lanyhulása miatt
tondou, augusztus 7 (Éjszakai rádlójelenlés) Ntwyorki jelentések szerint a Wall-S\'.reelnek súlyos gondol okoz a fontsterling lanyhulása.
A Francia Bank már nem tudja hová tenni aranykészletét
London, augusztus 7 (Éjszakai rádlójelenlés) City körökben arról beszélnek, hogy a Francia Bank rövidesen uj páncélos pincét épít a rohamosan megnövekedett aranykészleteinek elhelyezésére. Franciaország az utóbbi 2 hél alatt 14 millió fontnyi aranyal vásárolt.
Katasztrófálisan esik
a buza a liverpooli tőzsdén
I/judon, augusztus 7 (Éjszakai rádlójelenlés) Az oklóben buza éra a liverpooli tőzsdén 100 fontonkint 3 shilling és 8 egynegyed pennyvel esett. Ez a legalacsonyabb búzaár 37 év óta. Szakkörök az idegen dumping veszélyének lulajdoni!-ják a katasztrófális áresést.
zalai k02lönv
, 1031. augusztus 8.
Pénzt, ékszert, ingatlant ajánlanak fel a magyar belföldi kölcsönhöz
Bethlen miniszterelnök és Popovlcs nyilatkozata a „nemzeti alap"-ról
Budapost, augusztus 7 A pénzügyi nehézségekből kivezető tervek és módozatok közt a közvéleményben páratlan visszhangra talállak azok, amelyek a magyar nemzeti erőkre támaszkodva keresik a kibontakozás lehelőségét. Nemcsak közgazdasági és pénzügyi szakemberek, de a nagyközönség Is lelkesen karolta lel a belföldi kölcsön eszméjét.
A Frledmann Ignác által felvetett nemzeti alapra már az első 24 órában a kereskedelem és Ipar részéről hir szerint 1,600.000 pengőt ajánlottak fel. Az eszmét eredetileg Éber Antal és Esterházy Móric gróf vetették fel, de konkrét tervezet formájába Frledmann Igtlác dr. öntötle. Frledmann tervének máris széleskörű visszhangja támadt és a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből jelentkeznek emberek, akik valutát, pengőt, sőt egyesek ékszert Is ajánlanak lel.
Igen komoly emberek Illetékes helyen közölték, hogy készpénzt nem tudnak felajánlani, de nagyértékfí tehermentes Ingatlanukat ajánlják fel fedezetül, hogy igy valutaszükségletűnk biztosítva legyen.
Komoly és ériékes elaboratumot dolgozott ki Fischer József királyi tanácsos az Ismert budapesti építész is. Az ő elgondolása szerint 500— 550 millió pengőt rövid idő alatt biztosítani lehetne belföldön, ugy, hogy a gazdag magánosok, bankok, blvaUlok és társaságok adóalapul bejelentett készpénz vagy Ingatlan vagyonát vennék alapul. Fischer a maga részéről 50.000 pengőt ajánlott fel.
A nemzeti alapra vonatkozó tervről
Popovlcs Sándor, a Nemzeti Bank elnöke ugy nyilatkozott, hogy rendkívül örvendetes volna, ha az áldozatkészség az ország részéről megnyilatkoznék. A továbbiak tekintetében csak azután lehetne állást foglalni.
Bethlen István gráf miniszterelnök annak a felfogásának adott kifejezést, hogy a társadalom nagy áldozatkészségének megnyilatkozása feltétlenül megerősíti a kormányt a gazdasági élet talpraállitá-sára irányuló törekvésében.
Oaál Gaazton és Szilágyi pisztolypárbajt vívtak
Budapest, augusztus 7 Gíál Qaszton és Szilágyi Lajos országgyűlési képviselők a legutóbbi parlamenti ülésen közöltük leimerült lovagias ügyet ma délelőtt pisztolypárbalja! Intézték el. Sebesülés nem történt. A felek a párbaj után nem béküllek kl.
Évtizedek óta nem volt annyi költözködés Nagykanizsán, mint a mostani angnsztnsi negyedben
Száznegyven—százötven család változtatott lakást ebben a hónapban — A bejelentőhlvatal alig győzte a rengeteg munkát
Nagykanizsa, augusztus 7
Ma, szombaton ér véget az augusztusi 8 napos költözködés. Már évtizedek óla nem volt példa Nagykanizsán ilyen tömeges költözködésre, mint ez év augusztusában. Mintha valami különös költözködés! láz vett volns erőt a város lakóin. Az elmúlt napokban az utcákon lépten-nyomon költöztető slrálkocsik-kal találkozott az ember.
A tömeges költözködés következtében természetesen napok óta valóságos népvándorlás van a kapitányság bejelentő hivatalában is. A szokásos cselédbejelentésektől eltekintve, naponta mintegy 50—100 személyt jelentettek ki és be a bejelentő hivatalban. Ebben a hónapban, péntekig 140-150 család változtatott lakást Nagykanizsán, ugy hogy a bejelentő hivatal egyetlen tisztviselője alig győzi elintézni a feltorlódott munkát.
A nagyszámú lakásváltoztatással kapcsolatban hatalmaa munkája van
a rendőrség deleklivosztályának is, ahol napok óta ellenőrzik a ki- és bejelentéseket. A bejelentő htvalal ugyanis, amint megkapja a bejelentéseket, nyomban továbbítja a detektívekhez priorálás végett. A detektívek ellenőrzik, hogy a bejelentettek kőzött nem fordulnak-e elő körözöttek is.
A már két éve működő bejelentő hivalal megszervezése a kanizsai rendőrkapitányság volt vezetőjének, Kálnay Gyulának érdeme. A be|elentö hivatal névszerint tartja nyilván Nagyanlzsa 31 000 lakosát. A kartotékrendszer alapján bármely pillanatban meg lehet állapítani valakinek a lakóhelyét, vagy előbbi lakáscímét, esetleg a város nevét, ahová eltávozott. A bejelentő hivatal egyetlen tisztviselője példás rendet tart hivatalában, ugy hogy i nagykanizsai rendőrkapitányság méltán lehet büszke erre a fontos és ma már nélkülözhetetlen intézményére.
Rz elhagyott erdei kut mellé letette a botját meg a dohányát, aztán beleugrott egy 80 éves pásztor
Kentholy, augusztus 8 (Tudósítónk telefonjelentése) Zalaszántón, a fiánál élt már hosszabb Ideje Elek Ferenc, a község volt pásztora. A fiatal Elek csordás a faluban. Az öreg nem nagyon lehetett kibékülve az élettel, mert már többször kísérelt meg öngyilkosságot, ami azonban csak most, 80 éves korában sikerült neki.
Elek Ferenc kedden délután eltűnt hazulról. Keresték, — hiába.
Tegnap délután egy fiu vízért ment a zalaszánlói közbirtokosság erdőirtásába, ahol egy alig ismeri, káva nélküli, csak tüskével és korhadt deszkával takart, elhagyott kut van. Amint a fiu vizet akart merni, a kútban meglátta az öreg Elek felpuffadt holttestét A kut mellett ott volt az öregember botja, sőt a zsebéből a dohányát la kitette melléje.
A vizsgálat az öngyilkosságot kétségkívül megállapította.
Ágoston tiszthelyettes katonaszökevénynek adja ki magát, hogy elkerülje a kiadatását
Ha nem ad/a U Ausztria, akkor az osztják hatóságok fogiák felelősségre vonni a sikkasztások miatt — Ágoetonné szabadlábra helyezési kérelmét a tábla is elutasította
Nagykanizsa, augusztus 7 A nagykanizsai közrendészeti kórház sikkasztó tiszthelyettesének feleségét, Ágoston Józsefnél, mint ismeretes, azon gyanú alapján, hogy tudott lérje sikkasztásairól, mint bűnsegéd! bűnrészest, őrizetbe vette a nagykanizsai rendőrség és a törvényszék vizsgálóbirája is elrendelte előzetes letartóztatását. A vizsgálóbíró döntése ellen Ágostonná fellebbezést jelentett be a törvényszék vádtanácsához, majd amikor az Is helybenhagyta a letartóztatását, a pécsi klr. ítélőtáblához.
A pécsi tábla most foglalkozott Ágostonné fellebbezésével és helybenhagyva a törvényszék és a vizsgálóbíró határozatát, elutasította az asz-szony kérelmét. Az erről szóló végzést pénteken kapta kézhez a kanizsai törvényszék. Igy Ágoston Jó-zsefné most ügye fötárgyalásáig fogva marad. A főtárgyalás előrelát-
halólag az őszi ciklusban lesz.
Az asazony férjét, Ágoston József tiszthelyettest, mint megírtuk, a kanizsai rendőrség rádiókörözése
alapján egyik pilseni nólsmerősénél fogiák el, akihez gyöngéd szálak fűzték. Kiadatása érdekében meg is indult a diplomáciai eljárás, értesülésünk szerint azonban ez aligha fog eredménnyel Járni. Ágoston József ugyanis az osztrák hatóságok előtt ugy állítja be szökését, mintha nem a sikkasztás büntetése elöl, hanem a katonai szolgálat alól szökött volna ki Ausztriába. Már pedig a katonaszőkevényekel nem szolgáltatják kl egymásnak a nemzetek. Ágoston is ebben bizik, hogy ily módon sikerűi majd elkerülnie a kiadatását. Ha ez a próbálkozása esetleg sikerrel is jár, akkor sem fogja elkerülni a büntetését, mert ebben az esetben az osztrák bíróságok vonják felelősségre az itt elkövetett sikkasztások miatt.
magyar-oseh szerződést
még augusztusban aláírják
Prága, augusztus 1
Prágai kereskedelmi körökben elterjedt hirek szerint a cseh-magyar kereskedelmi szerződéses tárgyaidsok Igen kedvezi uton haladnak. Beavatott körök azt Is tudják, hogy a szerződés megkötése elöl minden akadályt sikerült elhárítani, ugy hogy a szerződés megkötése már is biztosítottnak tekinthető. Illetékes helyen tehát számolnak azzal, hogy a cseh-magyar szerződés aláírása lehetőleg még augusztus folyamán megtörténik.
A TÉBE vidéki osz-tdlyönak Ülése
Kelemen Ferenc fa felscáloM — Am eltagadott favamlaíoUat a kormaay elé terfemMtlit
Budapest, augusztus 7 (Éjszakai rádlójelentés) A TÉBE vidéki osztálya tegnap ülést tartott, amelyen a vidéki pénzintézetek vezetői közül több, mint százan vettek részt Az ülésen, amelyen nagyfontosságú javaslatok hangzottak el, Kelemen Ferenc, a Nagykanizsai Takarékpénztár Igazgatója is (elszólalt. Az ülésen elhangzott javaslatokat és kívánságokat az Illetékes miniszterek elé terjesztik.
VÁROSI SZÍNHÁZ
Egyetlen előadás RÁDIÓ-EST!
bácsi
és a rádió együttese
Vasárnap este 7 órától 9 óráig1
iMl. augusztus 8.
ZALAI KOZLONT
őrizetbe vették a porrog-szentkirályi szarkáiét
ptilaksa a Taiteinrt Bláoi Ilhályt i. kMsáUltották i kailual Mikér-hiika — ii orvotok kluak ilii i ""két lértlt feléptléiébea.
Nagykanizsa, augusztus 7 Beszámoltunk arról a rejtélyes kettős sturkálásról, ami csütörtökön este lörténl Porrogszenlklrályon, ahol Takács István 36 éves és Blács Mihály 56 éves gazdálkodókat egy ismeretlen ember megszúrta. A nagykanizsai mentők csütörtökön este csak Takács litvánt szállították be a kanizsai kórházba, mig a veséjén megszúrt Blács Mihályt a körorvos utasítására a helyszínen hagyták súlyos állapotára való teklntetteL A kOrorvos önfeláldozó ápolása következtében azonban péntekre any-nytra Javult Blács állapota Is, hogy a mentők még a délelőtti órákban beszállították Nagykanizsára.
A gazdálkodói kórházba való szállítása előtt kihallgatta a csendőrség, amely nyomozást indított a különös szurkáiás ügyében. Blács Mihály elmondotta, hogy amikor Takács segélykiáltására ő la kiment az utcára, ott Varga József ittas gazdálkodóval találta magát szemben, akinek kezében akkor még mindig ott volt a véres kés, amellyel mellbeszurta Takácsot. Blács felelősségre vonla Vargál, hogy miért bántotta a szomszédját, mire az egyébként is rabiá-tui, kOlözködö ember szó nélkül vesénszurta. Erre ö elvesztette eszméletét és csak akkor tért magához, amikor már az orvos Is ott volt az ágya meJletl.
A gazdálkodó vallomása után a csendőrök nyomban kimentek Varga József lakására, akit őrizetbe vettek.
A nagykanizsai kórházban fekvő két gazdálkodó erős szervezete valószínűleg meg fog birkózni a súlyos tért)léssel, ugy, hogy az orvosok bíznak felépülésükben.
Idó| Arás A ugykaatzaal «.leorolóflel ••( fsrsiel.lsitéssfc : Pénteken, a\' Mmár-Rattet 7 érakor +23, <&htán 1 » órakor +18-2. M gel északkelet, délben
w«e-, hólyag-, gyomor- és cukor-Wjoknál, köszvény és reumás
Jégverés és felh6u.k.dACM|Í|| ■t Zela felett t;:,i no^umr. mi
Nagykanizsán csak pár percig tartott a jégzlvatttt — Kesit-hely utcáit elöntötte a felhőszakadás, kirakatokat VeH tlé t\' Jég - Pacsa vidékén mindent elpusztított Ü Jég ^ \' < "
l.nir i 16
Nagykanizsa, augusztus 7 Pénteken délulán heves jégvihsr söpört végig Nagykanizsán. Ugy a délelőtti, mini a délutáni órákban fullasztó hőség feküdt a városra, mig végre fél 5 óra tájban hatalmas szélvihsr kerekedett. Néhány perc múlva dlónagyságu jegek hulltak alá, amelyei gyors, de csak pár percig tartó zápor követett. A rövid jégesés Nagykanizsán nem tett különösebb kárt.
Diónagytága Jég ét felhő ezahadá* Keszthelyen
Keszthely. augusztus 7 (Tudósítónk telefonjelenlése) Ma délután hatalmas jégeső és felhőszakadás vonult át Keszlh:ly lelett. Fél 4 tájban eső nélkül kezdeti hullani a jég> olyan sűrűen, hogy csakhamar egészen elborilolta az u lakat Dió, sőt tojás nagyságú jégdarabok potyogtak, majd negyedórás felhőszakadás zudull a városra. Az utcákon teljes szélességben OmlOtt s viz. A városban a jég tobb kirakatot betört. A nyugatra néző ablakok közül
Igen sokat bevert a jég. A jégfelhök a gyenesi szőlők felé HUüMM^l/1 nagy károkat okozva a tortsnfwMii vidékeken. 1 .*>niai430li;
Lekopaeztotta a
Pacta-vldékén.,,,, r, ((,-,,0 Pacsa, áugtaataa Is
(Tudósítónk telefonjelentése) Pén-" teken délután 3 és ♦ órátóMt1 nagy jégverés pusztított határában. A jégvihar, amely .^yár gátról jött, mintegy 8 kilométer aaáx\'i lességben mindent elpusztított, >A= tyúktojás nagyságú jégdarWok i\' község épületeiben Is nagy"^1 okoztak, igy a főbíró hivatal, a*,lsV; kola, a templom, a takarékpénztált és a többi épületek nyugati ablakalt beverte a jég. A gyümölcsfákról minden gyümölcsöt, levelei és ágatát1 levert a jég. A kukoricái, répát és paprikát is teljesen elverte a jég. A szőlőt még ugy, ahogy, megvédték a széles levelek.
A mintegy 25 percig tartó jégzápor óriási kárt tett
Nyári árukat
olcsón vehetünk
Singeméi.
Érdemes megtekinteni!
Agyonrugta az erdőőr a falopáson ért öregembert
A tábla öt évról három évre szállította le az erdőőr büntetését
* Pécs, augusztus 7
A pécsi kir. ítélőtábla azttnili tanácsa találós kimenetelű fa lopási (Jgyet fár^yált. Mint annakidején a Zalai KdztSny W jekhtétte, ezé/\' márdutiben Mént ;* gróf
liéle t\'opdnirl uradalomban, hogy ^ erdőőr, Horváth,X*\\vt, sorgutoaJa-lopásoknak jött a nyomára. A Kjpá
erdőőr a grófi erdőtón "tétóiéfle Buzds\' &y^ W \'82?\' laposvárí
*<ytó» JPálnél. amint nzok *. néUOl gatyal azadtehh. is;.ri őr<ss|iö : Az erdőőr brútáKsmt támedj \'te\' őreg ^bwre,.:>ezl \'ípjfgveríf, kivonsioiu az erdőből éa. Ubbszfir teljes erővel haibarugtar kl öreget
jelentést tett a lelsőbhs/génrt. eszméletlen állapotban szállították a
fJÍo^y még fokoHrÜtrtbeil ŐftfAdj^S^
ussafüís1 *
|Hn-. I .mW
i -.III .6l\'ll.l
jusatua 8.) szombat
" .1*\' " \' r™ ™ n « M
ieamtfé Mc. MioM
Ijaigos,
ElthuMsok nvátmUw T.ás • «wt»r. «>. ■ ífShWofíifcllHk^^wtllbJW mr
Íi»tt, emeli gátját .A »
<Ug * yidbeH, ici^WtrrHifly.éri, f ^ , fegyházra,im ifanW L«Jotl ojUWs Fellebbezés folytán most fogfafta+ir/ íjotj, az üggyel r-pícsl tábla. Az
iiab
, thrVéhyiilÉlf\' ^tótét m^áitoziíuJks\'\'\' HohJth bhHWsét Véví\' \'tégyMirti;4 szállította le. .dia
A\'iáiMtóiáÜ\'k\'épvifelöJlíI\'vélilinint a vádlott és vW5je : semmiségi pái."\'1 nasstat\'éltek a kurtához.illrt
1 sittsir:
! mtiluaimn
■lOuíI ". j\'jiVnjjl\'no/ ivanj.l ló\'l Budapest,augjiszius^
tJ& mtSTi\'-^láamnaéi!^6\'1
lérium autóosztályínik Vezetője,1 i \' balatoni műúton nj autót próbált ktiM próbául szerencsétlenül végzödötl, t
m*" ,!• .i.v jit)rn•>!•>•,••(> \\. bj in a gépkocsit Balatonkereaz- rü>.
Ji i .fnTrli ÍPlIllaidM .ilts
zuzódásokát szenvedett éi tóSotfl\'\'\'1 hétig ápották kórházban, rrótjd két"\' hétig BaiatanlilredM. Az alakrerfas- ,
pengő kártm^vefelt a AW®,\'.\' részben győgjkézet^i; tWbtífpWlá\'\'\' ügyvédi fMlStgékrfc \'l^\'"\'\' .H\'irnsra ii Bónts György l törvényszéki iMrtV -. tárgyalta a» llgyet, A n MÁV
.azaalív
\' lekezelt, hogy a kárt , rptg kell ,
osztani, merf két veszélyei Üzem találkozásáról van * öt), igaz Ugyan, hogy i is lásínsqqomsío utlil
a sorompót elfelejtették " < ereszteni, de vtaaoot aK \'al--^V|i ezredes kocsija hetvenJflloT,,,, j
\' .ililn 3v W, kárszámlijüt, ebből
AszombMheiyíV^Mf^ augusztus 23rra halasztották-,
________Smmbsthpty. * "u""\'"* .7.__
sz^niralM us 19 re tervezett
ZALAI KÖZLÖNY
1831. augusztus 4.
NAPI HIRIK
NAPIREND
Au(uuin> 8, szombat
Róm. kstollkus: Clrjék. Piotol:
LUiló. luaellU : Ab. hó 23.

Városi Sllaháx. .CsavargókiiályV Hangos énekes operett. .Sicc1, „Hlisdó", .Karikatwef. Btiíls ?<*t Mm.-..
Oyógvaxertáe) 4||eU aaoírtlat > I ki végéig a .Feketesas\' gyógyszertár Főnt 3%
Mllll a/Kva taggal aMMttste « táf VM6, Mánia, péoM MMte. kaSaa «*é«* nap sóknak). Tel.! I-ll.
Roosaaalt lagfkulnán
Nagykanlzaa, augusztus 7
Az Egyesűit Államok budapesti nagykövete, Roosevelt, pénteken dili >/»l órakor, hatalmas Bulck-kocslján, egyedül, csak soffőrjével, Nagykanizsára érkezett. Az autó a Korona elótt állt meg, ahol a nagykövet a kert helyiség ben megebédezett, majd ebédje után, Vi3-kor tovább robogott Villack felé.
— Zalamegye klsgyQlése f. hó
10-én délelőtt fél 10 órai kezdetlel rendet Ölést tart. A tárgysorozaton községi határozatok, segélykérelmek slb. szerepelnek.
— Meghalt dr. Pap József. Dr. Pop József magántisztviselő halálhíre szomorú megdöbbenést keltve (erjedt el pénteken délelőtt Nagykanizsán. Néhány héttel ezelőtt a mentők beszállították a közkórházba, nemsokára azonban elbocsátották onnét s csak a napokban kellett újból kórházi kezelés végett Budapestre szállítani, ahol mára befejezte fiatal életét. Schleslnger Lászlónak, a Danneberg és Welsz cég bevá-sárlójának fia volt. Itt született Nagykanizsán, itt végezte a gimnáziumot, majd az egyetemen megszerezte az államtudományt doktorátust. A világháborúban i 48. ezredben szolgált, sebesült Is és mint rokkant tartalékos hadnagy szerelt le 1918-ban. Kél évig a Zala szerkesztője volt, majd megalapította a Kereskedelmi Nyomdát, ami azonban nem prosperált. Utóbb a Városépítő R -T.-nél vállall állást, majd amikor az felszámolt, középitkezéseknél jutott alkalmi munkához. Főleg az élettel vívott nehéz küzdelme, a megélhetés és állástalanság gondjai őrölték fel áz idegeit és ezek okozták gyors lelki összeroppanását és halálát is. Felesége és kisleánya gyászolja és egészi\'Nagykanku részvéte- kiséri korai -sirjábsv\' •
— Emlékérmet kapnak a leventék. Azok a leventék, akiknek alyja a harctéren hősi halált halt, vagy pedig a harctéren szerzeit betegség következtében hunyt el, illetve a hadifogságban halt meg, emlékérmet kapnak. Hivatalos rendelkezés történt abban az irányban, hogy az
ilyen hősi halottak levente-gyermeki i olyan háborús emlékérmet kapjanak, mint amilyen háborús emlékérem néhai atyjukat megilletné, ha életben maradt volna. Több helyütt m\'ír megindult az Uyen leventék össje-Msa. _
A vasárnap dalosflnnop
kiemelkedő eseménye lesz a zalai dalosélelnek. Ezen a napon rendezi a nagykanizsai Ipartestületi Dalárda bemntató hangversenyét azzal a műsorral, amivél részt vesz- az Iparos-dalosok budapesti \'országos dalos-versenyén. A hangverseny délelölt 11 órakor lesz, belépődíj nélkül, a Városi Színházban. A műsor keretébe kedves ünnepi aktust szőtt be a rendezőség. Dr. Tholway Zsigmond, a daloskerület ügyvezető elnöke, beszéd kíséretében, ekkor adja át az ünneplő Iparosdalárda legrégibb tagjainak az Országos Dalosszövetség díszokleveleit, bronz, ezüst és arany kitüntetéseit. A ritka datos-Onnepre a magyar dal minden barátját szívesen látják.
— Zob Mihály dr. rOvIdeseu kikerül a fogházból. Zalaegerszegről Jelentik: Szeptember 10-én lesz 27 hónapja, hogy Zob Mihály dr. sümegi ügyvéd a zalaegerszegi kir. ügyészség fogházában ül. Amennyiben a Kúria Ítélete szeptember 10-ig ismeretes lesz, Zob dr. szabadlábra kerül, meit hároméves fegyházbüntetése alatt kifogástalanul viselkedett és ezért fellételesen elhagyhat|a a togházaU-HUnfeléséneb*hátralevő részét ugyaals elengedik?
— Sleagflnk Slngashaa, ssert ott csekély (tfnzért kaptak ayáriuuhát.
— Majdnem leégattm faiszta-kovácsMmtflmalaan.tifSzetttára virradó éjszaka csaknem a lüz martaléka lett a somogyi vidéki malmok egyik legnagyohbika, a.Pusztakovácsiban lakó Bogfcé iftiOm • fökm-< birtokos hétjárttu inűmalma, amely melleit villanytelep is működik. A tüz a malom gépházában keletkezett és a gyors oltás és a lakosság odaadó segítsége következtében csak a gépház farészeMglek el 2000 pengő értékben. A mliaUzem és villanytelep zavartalaaeNMtolRozIk tovább.
A malom nem volt biztosítva.
— I\'ürdés közben a Drávába fulladt. Kiss Sándor 25 éves gyékényes! fiatalember szerdán délután a Diávában fflndK. Jő ulzó lévén,* messze a folyőtkr* áieiésiWJett, ahol-azonban görcsöt kapott és mielőtt bárki is segítségére siethetett volna, elmerült. Holttestét csütörtökön vetett e ki a viz.it
— Maradékok potom árban — Slnger divatáruházban kaphatók.
Minden évben bet&rnek
a szentiászlól körjegyző hivataliba
8zlgetvár, augusztus 7
Az utóbbi öt év alatt, minden évben betörtek egyszer a szentlászlói körjegyző hivatalába. Minsp virradóra ismét behatoltak áikulcs segítségéve! és felfesziive a Jegyző Íróasztalát, onnan 120 pengőt vitt el a tettes. A csendőrség széleskörű nyomozást indított a betörő kézre kerítésére.
Ma nyílik mag
a Pannónia k*wé>há«-
(=) Van szerencsém értesíteni Nagykanizsa mélyen tisztelt közönségét, hogy Pannónia kávéházat-mat ma délután 4 órakor megnyitom. Ez alkalomból -M már 4 órától 7 óráig Bus Pali zenekara játszik. Kávéházam ettől kezdve állandóan a nagyközönség rendelkezésére áll és a legkényesebb igényeket is mindenben kielégíti.
A nagy áldozatok árán létesített kávéházam látogatását mély tiszte-
le,,elk<rem: _ Kiss Ernő
— Autógumit találtak néhány nappal ezelőtt az íhárosberényi országúton. Igazolt tulajdonosa átveheti a nagykanizsai rendőrségen."
= Szép lakást, Ízlést és harmóniát jelentenek a Kopstein bútoráruházban vásárolt lakásberendezések. Minden Ízlés és igény Irgleljesebb kielégítésre talál. Hitelképes vásárlóknak kívánatra hosszúlejáratú fizetési kedvezményeket nyujtunk.
Varga Nándor
aranyéremmel kitüntetett salát modernül berendezett mühelyébfn
mos, fest, tisztit és plissérox.
Olcsó, szép kifogástalan munkámért felelősséget vállalok.
Gallérok 10 és 12 fillér. QytlJtöMcp: Horthy Mlkl6a-ut<8. Gyártelep: Hunyadl-uJ >19. 1
■ 1003
á KÖZÖNSÉG ROVATA
Szigorítani kell a felügyeletet a temetőben
Igen tisztelt SurktttU Url Régi panasz az enyém, de sohasem múlik el az aktualitása, sralg azon gyökeresen nem tudnak arra hivatottatok nogltenl.
A temetőről van azó. Arról a hely-rfll, amihez mindegyikünket fUz a kegyelet valami szála.
A temetőben ujabban megint napirenden vannak a vlrágtolvallások. Azért lendült fel épen az utóbbi hetekben a nlrok fosztogatása, mert a virágok most vannak nyárt pompájukban. Nem csak cserepes virágokat visznek el a sírokról a lelkeden tolvajok, hanem kihúzkodják az ültetett virágokat la ée Vandái kezekkel tönkreteszik, amit a holtak hátra maradoUJai kedveseik emlékének szántak munkájukkal, pénzbeli áldozattal éa s holtak Iránt érzett mélységes kegyelettel.
A temető hiénái ellen osak a legszigorúbb felügyelettel lehet védekezni. Kér]ük a hatóságokat, szívleljék meg száz óa száz ember panaazát és oldják meg valahogyan est az örökké kísértő panaaat.
Igaz tisztelettel köszönöm s L Szerkesztőség szívességét: Egy a sok küzül
A városi bérház járdája
Tekintet Surketzti Ur I A Ko«suth-tér
14. az. városi bérpalota környékét a kerítésen át kihajtó sok hatatmaa gaz, dudva, csalán, bojtorján teljesen oTék-

telenJU Már többen szemrehányást tettek nekem, hogy miért néz kl olyan olhfAyottan a viroe egyik leglátoga-totUihb aétautlán a váróét épület háza tája? A Járda-öntözés nlnos rendeaon betartva. A Szépítő Kgyealllet tagjai tojcaóválva Járnak arra. Bn aemml-eeotre sem vagyok köteles azt rendbea-tartanl, hanem a házmeater, vagy akárki, akit megbíztak ezzel. Nagyon üdvön lenne, ha valakit felolöasé tennének ennek a háztájnak rendjéért a Így ezt la bollleaztenék a „Virágos Nagy-kanlzaa programba. Maradok kiváló tlaztolottef: Fablck Tivadar
ny, várost /őkerliu.

SPORT ELET
A válogatott olasz atléta-csapat fogadtatása Nagykanizsán
Nincsenek győzelmi reményeik, de enyh* vereséget várnak
Nagykanizsa, augusztus 7
A tegnap reggeli trieszll gyorsvonattal érintették városunkat a holnap Budapesten szereplő olasz válo-gatolt atléták. A vonat berobogása-kor az Összes atléták a vonal abla-kaiból nézték az olasz és magyar lobogókkal feldíszített pályaudvart.
A nagykanizsai sportsgyesülclek képviselőin kívül számos-érdeklődő sportbarát jelent meg fogadtatásuknál.
A nagykanizsai sportegyesületek és sporttársadalom nevében Schwarz OUó olasz nyelven a következő beszédei Intézte a vendégekhez ,A magyar határon szivünk mélyéből üdvözöljük Önöket és biztosra vesz-szük, hogy az a nemes küidelem, amely Budapesten* lezajlik; csak szorosabbá fűzi a magyar-olasz barátságot és szimpáliát. Azt hiszem, minden magyar szívnek óhaját tolmácsolom, amikor éltelem Olaszországot, annak királyát és Magyarország hatalmaB barátját, Mussolinit."
Ezután egy hatalmas virágcsokrot adott át Putri-nek, a csapat kapitányának.
Pucci a következő beszédet\' intézte az üdvözlésükre megjélentek előtt:
.Mélyen meghatollak valamennyiünket szónokuk üdvözlő szavai, annál is inkább, mert nem reméltük, hogy a halárváros lelkes sportbarátai a kora reggeli órákban ily számosan jelennek meg üdvözlésünkre. Ml is át vagyunk hatva a sportbarátság magasztos fontosságától és tudjuk, hogy az Ilyen találkozások, mint a mat és a budapesti, csak szorosabbá fűzik nemzeteink kOzött fennálló barátságot. Az áladolt virág: jelképezzen egy virágosabb magyat jövőt. Jól ismertük Magyarország tragédiáját, ismeijük\'Magyarország. .Jelenlegi súlyos helyűiéi/ de tudjuk* azt Is, hogy eljön a* Idő, amikor a magyar Igazság győzni fog."\'
A kölcsönös bemutatkozások után barátságos diskunus fejlődött kl, , melynek során kOzOMék.t hogy nincsenek győzelmi reményeik, mert a magyarokai Jobbnak "tartfák, de ve-1 resegük nem lesz\' súlyos. -- Nsgy örömmel jöttek,, egy .((/vételével nem voltak Magyarországon, Kijelentették, < hogy a halárvároa kedves , fogadtatása után ugy érzik magukat, mintha saját- hazájukbátr lennének.
A fővftrosi \'Ispok\'kéthasábos, nagy t cikkekben számolnak- be az olasz i atléták nagykmlzs«l<ííoga<Hattsáról. 1
Szombat és vasárnap
Városi Színházban
Felefthotettmtélfflóoy!
1931. sugmzhis B
ZALAI KÓZLÖNV
KÖZGAZDASÁG
5t év alatt 2 és fél milliárd peogő ment ki feleslegesen külföldre iparcikkekért
Ipari alkalmazottak memoranduma a kormányhoz és a közönséghez
Nagykanizsa, augusztus 7 A kormányhoz intézendő memorandum tervezetéi hozta a posta a szerkesztőségnek. Ebből idézzük az alábbiakat.
a gazdasági válság legsúlyosabban érinti az ipari alkalmazottakat, amit a növekvő munkanélküliség Is igazol. Ez a körülmény késztette az Ipari alkalmazottak különböző szervezeteit arra, hogy közös akciót Indítsanak az jparl termelés (okozása, a hazai Ipar támogatása, valamint az Ipari és gazdatársadalom egymáshoz való köze-lebbhozása érdekében.
Az akcióban az összes keresztény-•zoclállsta szakszervezetek, továbbá a Oépészek Országos Szövetsége, a Magánalkalmazottak Nemzeti Szövetsége, a Magánmémökök OrszSgos Szövetsége, a Magyar Mérnök és Építész Egylet, a Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetsége és az Országos Műszaki Egyesület vesz részt, de csatlakozott a mozgalomhoz több más szervezet Is
Az Ipari alkalmazottaknak ez az u| blokkja terjedelmes memorandumot nyújtott dl a kormány tagjai-
nak, valamennyi felsőházi tagnak is országgyűlési képviselőnek s a törvényhatóságok vezetőinek. A memorandumot megküldötték sz össres gazdasági testületeknek, valamint társadali egyesületeknek Is. Ebben kimutatják, hogy
öt év alatt két és félmilliárd pengőért hoztak be az országba olyan áruksst, amelyeket a magyar Ipar ls előállíthatott volna. Az államháztartás szempontjából is lontos, hogy az adózó Ipar ne bénuljon meg. A b,okk azt kéri, hogy a munkanélküliek elhelyezése s a közszükségleti cikkeknek a hazai ipar uiján való száz százalékos előállítása érdekében, uj Iparcikkek gyártásának bevezetésével, a külföldi piacok megszervezésével, közmunkákkal és az Ipari munkával kapcsolatos Jogviszony rendezésével, segiisék elő az illetékes tényezők az ipar fejlődését.
A közönséget pedig arra kéri az ipari alkalmazónak blokkja, hogy
mindenütt csak magyar árut vásároljon, mert ezzel segit leghalhalósabban a munkanélkülieken.
Amerikai méretű gabonatárház nyílik Kaposváron
Kaposvár, augusztus 7 A „Nostra" gabonaértékeailö Rt. uj, amerikai méretű gabonatárháza október 1-én nyillk meg Kaposváron.
A négyemelet magas s egy hatemeletes toronyban végződő tárház felépítésénél felhasználtak 120 000 kg. vasat Négy méter ma?as vasbeton alapzat tartja a vasbetonból álló épületkolosszust
A tárház befogadóképessége 270 vagon termény. Építészeti nevezetessége az épületnek, hogy a gerendá-zalot teljesen mellőzték az építkezésnél s beton gomba-oszlopok tartják az egyes emeleteket.
ZtrieM zárlat
. "tls 2009, Loedoe MSTVz, Kawvr 512 50, B másai 71*40, Mlisso 2879. MxMd 43*40, AmaMrdam 208 00, Bxlli. -■\'-, Wles 72 06, SoOa 3*7IUj. Prága 15M8, Varsó 57-40, Badar**! SO-OIVi Sa%rád 9 09, Bokaieet 304*.
Terménytőzsde
Búza tszv. 50 fUL, dl. 50fUL is a rozs 60 fUl. emelkedett.
Basa Hssav. uj 77-as 9 SS—10 10 7*-«i 950-1025, 78-as 9*65—lfr40 9-73—10 50, daaáat. 77-M 905- 9 60 7Ms 9-20 - 9 75. 7»-e. 938 - 990. »ss 950—1000. Rozs 860 - 880 ^P" u) 14 25-14-80, söfárpa 17-50-8 00, Bab 17*50 -17-75, teagsrt 1390 14 20. rapes —*-■—, koros 10 25 10 50.

Hölgy-
fodrőtsxat.
Hajvágás, tejmosás, hajfestés. Ondolálás, manikűr. Előfizetőknek árengedmény.
CasKay István
url és nőt lodtáuterme ■•exthaly, Ksaaulh Lajaa-a. II.
"»• ISum dlvitiruhiiiil tstmbtu.)

(ttflvldttásik) H — Urak. kösaszda-ság. Hangv. — hangverseny. E — előadás Qy — gyermekeknek. A — sssaoayok-ssk. Z - uh Mg. - mezégsidssás. HL - Hiúsági dóadái. H — felolvasás. Q — gramofonzene. Jb — fazz-band. K — kabaré. aZ. — nápszaiS zaaa.
Augusztus 7 (szombat)
BwUpsst 9.15 SzmlrnoH Szergtt orosz balalaikszencksránsk hangversenye. 9.30 H. 9.45 A hangv- folyt. 11.10 NemieIkOit vtz-IdzóaaotgálaL 12 Déli hatangazó, tdőlárál Jelentéi. IIOÖ O. hangverseny. 1125 H. 12 35 A hangv. lolyL ISldöjeliáf. 14.45 H. 16 E. 16.45 Időjelzés, a 17 F. 17.30 A Magyarországi Muakásdalegyletek hangversenye. ÍSJOA SzákeelővároilZenekar hangversenye. 19.45 A régi hadsereg magyar raapatainak történelmi Indulel. Rióidái sz 1. honvédgyatogezied zenekarának közreműködésével. 21 Szsbé Lujza árts- és dalestje. Utána : Időjelzés, H , ldő|árls)elentéi, versenyeredmények. Majd d*ányzene.
Bécs 11.30, 12.40 és 13.15 Zenekari hangverseny. 15.50 a 17 Zenekari hang-verseny. 20 Klasszlkua kettősök hegednie es gitárra. 20.30 Hangllték. 2230 Jb,
Berlin 16 30 és 1Í30 Zenekart hangver->eny. 20.30 Dalok. 21.10 K. 22 20 Zenekari hangverseny.
Brit országoe műsor 17.15 |Zenés gyermekére. 18 Zenekari hangv. 18 40 Híndel zongofSmQvelbőL 20 Setahangv. 21.35 Zene-
^MllánJ" 16^0 Nőt éra lenével. 19.15 Zenekari hangv. 19.45 O 21 Egytelv. víg-Játék. 21 Jb. ,„.„
München 16.40 Zenekari hangv. 18.50 Alt-, cselló- éi zongoraverseny. 20.05 K. 22.45 Cigányzene Budiptitrőj,
Prága 11.30 éa 14 0. 19 Óraütés. I90Ö A Weinbenter-négyei Utéka. 19.35 Zenekari hangv. 21.05 Hangv. 22.20 Rádtólllm, zenéi taruest.
Róma 17.30 Ének- és zenekati verseny. 20.10 O. 21 Opera E.
Varsó 12.10 a 16.30 Zenekari haam. 17.15 O. 18 Zenekari hangverseny. 1910 Q. 2a 15 Hangverseny. 2130 Chopin-müvek longotán. 23 Zenekari hangv.
lUadralhink Uí&om. mm ScOKZ-
á budapesti tózsáe áerisn-Jogyzése
valutAk dbvizAk
Asut. 229 55 231-15 Belgrád 10*09 1017 Bűül 115*15-136*15 Bissszel 79-35-T9-95 Bakarast 3-37-J-41 KopSak. 112-17-18117 Loados 2763 27*83 áiatid 40*70-5070 MSsao 29*77-2997 Nswyor 569*60-78 50 Oszló 152-20-168-20 Pálts 22-11-2247 Prága 18-87-16 99 SsáAi 4-12-4-16 Stockh. 152-25-151-25 Vszső 63*75-04*25 Wlaa 8002-8M2 ZSdcti 111*02-11202
Angol L 2/-70 28 00 Belga b. 79*30-80 10 Csshk. 16-94-17-10 Ola k. 152-2S 1Í3 25
Otaár toio-to-ao
Dollár 571 25-576-28 Fondat. 22 50-2300 HoU. 229-70.231-30 Lengyel 63-65-64*25 Lsn 3*40-3*45 Uva 410-4-18 Lfea 29 8040*20 Márki 185\'00-136 20 Itavég 152 80-164 80
ScbUL 800540-75 SváJdLIltWÖ 112*15 Sráák. 152-90-153-90
Ssrtésvásár
ralhaltáa 973, stedatlsn 285. - klsó-rsads 1-08—1-10, szedett 1*08—1-10. szadstt Wsép 1-02—1-Öé, könnye M0-0Í8, 1-eO randit Oceg 0-98-1-00. U-od nadfl Ocsg 0-88-0 92 sagol Mldő ÍW 5-1-10, sialoana ugvbaa 1-15—0*00, astr 1-33 -0-00, hal 1 24-1-64, ni Ionnál Wssms 1-30-1*41
liaéjs: Délzalai Hysaáa és U|kla44 Tállalat, lagvkaaltsáa.
Felelős Idadó: Zalai Károly.
tetsrurbaa tslsfoa ■ Nagyksnlasa 7S. az.
Niponta adjon növendék és hizóáUstalaak
„FUTOR"
szénsavas takarmánymeszet.
A .FUTOR\' növendékállatoknál a ciontképiődéit elősegíti, htsávs
^""^étvágygerjesztőd
állatoknál^
A -FUTOR" nem orvosság, hanem s legfinomabban örlött mészsotáp, smely aa állatok sauveietében Igen könnyen felszívódik, ■ amelyet ai állatot aro-[natikul anyiglartitmánál fogva szívesen \'ogyasztanak.
A .F U T O R etetése s konyhaió etetését telealebessé teszt. A nsgyttlils\'ók, uradalmak, gazdaságok s .FUTORM állandóan etetik.
Ara: 1 kilogrammonként 40 fülét. Zsák vételnél (1 zsák 50 k*) 9 pengő,
zsák á s 130 flll., vagy zsákcsert. I próhtdoboi ára (Cd \'/i kg) 30 fMér.
Kicsinybe^ éi zsákssámrs kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növányvádóazarek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. A büóság mellett Telelőn 190.
APBÓHIBDETÉSEK
A* ,próhl,díW.A di|a III .lülg .10 /liter. .HlnSia további Hl dlji 5 flll ér. Viilf- (, uanepoip 10 .lAlf SO flllér, mlnd.n o.Jbbl „d dl|i S flll. Surdin .. plnlcktn 10 tsúli «0 flllér, rnindn lovlbbl *,6 dljl s fllier. l\'Jinud • rntnd.i vw-
I.Zlbb belükből Itlo ,(& wi .időik .liinlllaUk.
Altlil kifciShiMk >/ . «n,rdn.éir. MtntiMHk 3 (OQ ponga liuipm almi a fcltiilGOV Miyvatl^ udnldidi olkerlneie iSffin olOro fUiriwHk.
■akalyéth.lyuá.. Fonottbutar, kosár és nádszékloaás Ülésnél, Főat 4. 3029
Főst mentén I2<V<> Iluta hssznot bozó \'*« elsdó. Om klidóbm.
Vidéki élláuálkailak, borbélyék, lyugdilnok tskóbelyukón szépen kereihet-rek. írjanak PoiUllók 35. Sseged. 3578
HafcUJul. állandóan kapható Slpoa
Andor, Muazel és Friedenüiat Teutsch Onsatáv, vitéz Tóth Béla, Mustos Fetsac kereskedőknél ás a Köztlsztvlsslók Ssd-vetkeieténél. — Tejközpont. 20Í7
FSiátilk, kirándulók I Bilatonboém-ben • Páll száilodábsn Igen olcsón kaplák ■ leijei ellátást izobávil i fürdő kabinet 3225
Fáiaaatl tej Iámét kaphaló~TeJk0>-pontnál. Telelőn 349. %t0
aiaM két szép kttlönbeJáratú utcai uotoa Ittrdónobával. bu\'orozva, vigy aaélkjU — Horthy Mlklós-ut 15. alak 3594
Gallérokat
13 tűiéiért Isgszekkea tlssttt
KOVALD
budapesti lestőgyár. OyOJtfitalap Itgykanlzu Csaagsrfut 5. aat.
Több egy szobás lakáa mdlékbelylsá-gekkel kiadó Petöü-ut 41 alstt. S492
Hároaiaiakáa aMáin Ukáa kiadó
november l-re Szemere-u. 4/n. 3486
Klskanizsán, Ország-ulon egy azáp ház, épített disznóóllal éa nagy kerttel, kedvező fizetést feltételekkel ataaá. - Bővebbel Horthy Mtklói-nt 15 alatt. 3596
Lakás. József lóherceg-ut 21 két. és háromszobás parkettái art likái november I re kiadó, hátomázobái azon ml Is eHog-talható. — Bővebbet a házban éa i 330. telefon. 3400
Jókaiban levő gysnashkaoal eladó. Dokáss Ferenc, Sugái-st 7. 3601
Egy nagy Singet balkaros dpési ■4a eladó Magyar-utca 4.
3603
a sxaba, előszoba, kert, mellékhelyiségekkel november l-re kiadó. Bővebbet Feaelesas vendéglő. 3604
Megbízható aiIsáisulitmj iuiuai-
lua 15-ie IdvéleUk Batthyány-n. 9. 3605
Ikmifl a kéazlat tart I Ansifl a káulat tartl
ön sem nélkülözheti és később csak 21 P-ért szerezheti be, mit most
díjmentesen kap
Autó Syphon
üveget.
Egyedárusitó szélosztóhely:
\' §k fegyver, sport, rádió
9Z8DO MV1I8I és fotó aziete.
Szétosztóhely: Tautseh Qusztáv drogériája.
ZALAI KÖZLÖNY
1831. auguulus 8.
Orvosi ni
, •\'IV - f?í. - \' • *•• [wwfr !\'\'\'■. A- \' \'..... • >•*
T. betegeimmel közlöm, hogy
cime!:
Horthy Miklós-ut 15. szám
Rendelés délelőtt 8-12-ig, délután 2-6-ig.
Dr. Eckenberg Imre
v. budapesti szanatóriumi «6<
Vizsgálat 5 P, kezelés 3 P, 10 kezelésijegy 25 P.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly).
71. évfolyam 179 uim
Nagykanizsa, IMI. augusztus 9, vasárnap
Art 16
ZALAI KÖZLÖNY
szerkesztőiig: nappali Sugir-ut 2., éjjel Pöut 5.
Kiadóhivatal: Főnt 5. szint. Keszthelyi flókkladóhlvatal: Koiauth-ntca 33.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ira: egy llóia 2 pengő 80 Iliiét. T.,,,„„. / Sierkesztőség 421. aiím, (éjjel 78.) letetőn. ^ K1,dóhlv.,,| 78 Keszthelyi Ilók T2.
Nagykanizsa és az adósságai
Irta: dr. Villányi Henrik
Ha valamely város haladását helycsen akarjuk elbírálói, nemcsak mis város előmenetelével kell azt Összehasonlítani, hanem saját múltjával Is, mivel csak Így tudhatjuk meg, hogy mivé lett a város az évek lotyamatában. Ez a módszer különösen Nagykanizsára Illik rá. Haladása múltjához viszonyítva óriási. Erösebb fellendülése tulsjdonképen csík a Déli Vasat vonalainak megnyitásával (1859—1868-lg) kezdődik. Ebben az évtizedben kapcsolódik bele kereskedelme a nemzetközi forgalomba. Nsgykanlzsa jóléte mindenkor csak kereskedelmének felvirágoztatásától függött. Természeti kincséi, mint amilyenek a vasérc, szén, petróleum, földgáz stb. nincsenek, nagyipar tehát nem fejlődhetett. Függőiére a különféle kormányoktól csekély volt. Az állami kormányul Nagykanizsát sohasem protegálta any-hylra, mint Szombathelyt, vagy akárcsak Kaposvári Csak önerejéből fellendült kereskedelme volt sz a forrás, amelyből Jótéte fakadt. Forgalmas kereskedelme indokolta a délnyugati vasútvonalak vezetését Nagykanizsán át és s vasúthoz vezető forgalom késztette a várost, hogy sz oda vezető két főútvonalát a Kazinczy és Oengery- utat kiépítse és s gyalog és kocslfoigalomnak járhatóvá legye. Ezért kövezték kl a mai Horthy Miklós utat és nyitották meg 1870 dtcember 6 án a Csengery-utat. Innen datálódik Nagykanizsának modem városa való fejlődése. 1871 lg Nsgykanlzsa csak primltiv mezőváros, vagyis á mai értelemben nagyközség volt. A Csengery-útnak, valamint a Sugár-útnak megnyitása és kiépítése megindította a felekspeku-Kclái is, amely 1885-ig |ól Jövedelmező foglalkozás volt. A le ekérték-mieiésl szabályzat (betterment) abban » kotban még nem intézkedett a bet-terment-adóról, amely a városnak (ö-wdelml forrásává válhatott volna. Do « a szabályzat csak 1913-ban, dr. Mbjdn polgármestersége alatt lépett ílelbe és hatástalan volt, mivel a há-wwus években magánépllkezésröl "ot lehetett szó, hanem csak hrdi-kórház és kaszárnya építésről. A háborús években épült a barakk-kórház, (ma honvédkórház) a közkórház j*Mgyiszatl osztályának paviltonja \'MIak számára és a Károly laktanya. A magánépitkezések másodvirágzása f 1911-13 évre esik. Ezekben azr ««beo épüllek csak a jelentékenyebb Wltket felaajlitve, a Csengery-uttr 27 és 27/a, a Sugár-uti 8. az. és > föléri 13. sz. házak!
A háborús éveket és a trianoni Mkekötést követő évek az újjáépítés, \'rekonstrukció évei voltak. A lakás-n|toyt enyhítette és idővel tel|escn "^Szüntette az egykori Katonarét-™< házhelyek céljaira való parcellá-««a. Ott egy egész uj városrész ke-Wkeielt, többnyire egy családból
Egy fővárosi ügyvéd és Ismeretlen nűlsmerösének halálos tragédiája
Dr Róth Andort, aki Csehszlovákiában nyaraló feletégéhez akart utazni, egy elvált asazonnyal együtt holtan találták Irodájában
Budapest, augusztus 8 (Éjszakai rádiójelentés) Dr. Róth Andor, Ismert budapesti ügyvéd szombaton megkérte egyik kollégáját, hogy vegye ál irodája vezetését arra az időre, mlg 6 Csehszlovákiába utazik Feketehegy-fürdőn nyaraló felesége meglátogatására, az ügyvéd azonban zárva találta dr. Róth Andor Irodáját, ahonnan gyanús zaj ifzflrödött ki. Roadfe segítségével feltörte az-. Irodai ajtafátíés\' belépve, r. borzalmas- láiaányn táralt szemei elá : dr. Róth Anitm félig-k-vetköivepnagy vérticsm kötipén, át-láll fejjel holtan feküdt, mellelte pedig egy Ismeretlen nő, aki szintén haldokolt.
A kiszállt rendőrt bizottság From-mer-plsztolyt és egy ecetsavas üveget talált az áldozav-k mellett Eddigi feltevések szerint az Ismeretlen nő előzőleg ecetsavval leöntötte, majd fejbelőtte az ügyvédet, azután pedig önmaga ellen fordította a revolvert. A nő, kórházba való szállítása közben meghalt.
. RellktHJében egy cédulát tatátok, amelyen aztdtéri, hogy a nála lévő 150 pengttH\'ijedezzék a temetési költségeket, t.
(Lapzártatar jelentikp Az asszony neve ö.v, Bdkun Dezsőné, aki most második férjétől volt válófélben. Az ügyvédnek 11 éves leánya van. A tragédia háttere: szeretem.
Mussolini visszaadja Berlinben a német miniszterek látogatását
Hivatal* jelentéa a római tanácskozásokról
kött/sönOs barid megértés és benső barátság jegyében folytak le.
Mussolini elfogadta Brünlng meghívását, hogy látogatását Berlinben viszonozza. A látogatás időpontjának meghatározását Mussolini fenntartotta magának.
Kanizsai felajánlás is van már rmmntt ~ letátalaphan -
Megindultak vidéken is a Frledmann-akclóhoz való hozzájárulások
Mussolini és 0randi ma délelőtti\' látogatása a német kancellárnál és külügyminiszternél a német követségen másfél óra hosszáig tartott. A tárgyalás után kiadott kommüniké szerint a pénteki és szombati megbeszélések az eutópai helyzetről s
Nagykanizsa, augusztus 8 A nemzeti letétslsp ügye epyre szélesebb rétegekben kelt érdeklődési Egyre érkeznek a bejelentések — ma már vidékről Is — a lapokhoz és dr. Hrledmann Ignáchoz. a terv felvetőjéhez, melyekben tehetős magánosok és vállalatok valutát, kisemberek pedig pengő-összegeket ajánlanak fel. A Nemzeti Bank nemzeti valula-lelét-számlát nyli rövidesen.
Az akciónak kanizsai adakozó|a is van már. A Kopsteln bútoráruház tulajdonosa, Hollós R:zső 1000 dollárt ajánlott fel a nemzeti letétalapba.
Ezzel kapcsolatban a Zalai Közlöny ma a következő táviratot kapta Bu-d ipestről:
„Örömmel éa lelkoaedéasel olvastuk Ak Knt mai számában, hogy basánk UlpraáUltáaát a kanizsai Köpetein-cég Jelentós nagy összeggel siet támogatni. Vajha sok tlyen önzetlen, Ir-lkea Jelentkező akndna, hogy szerencsétlen hazánk mielőbb ttnerejé-ből meggyógyulhasson. lUzatlas üdvözlettel : a Budapestre S7.akadt nagykanizsaiak,"
Nagykanizsát büszkeséggel tölti el, hogy a vidéki jelentkezések legelső napján kanizsai áldozatkészség is jelentkezett a haza oltára elölt. .ruiAfi-in.n.ivirirra-rr*-v-*-*-................. •-*"*"*-•\'
lakta házakból. Az egész telepet Nagykanizsa város akkor hivatalban levő polgármesteréről, dr. Sabjdn Gyuláról Sabjdnfalu nak nevezte el a nép. A lakásínség enyhítését célozza a város tulajdonát képező kislakások bérháza az Impozáns két emeletes frontjával a Szentgyörgy-vári uton.
A rekonstrukciós éveket a kölcsönfelvétel korszakának Is lehelne elnevezni. Nagykanizsa város pénzügye az inflációs években, 1921—1926 ig majdnem teljesen leromlott. De intézményei is a vértelenség tüneteit mutatták. Uj intézményeket a tőkekép-
zés hiányában létesíteni pedig képtelenség volt. Ekkor kezdődött a város kölcsönfelvételi politikája, amely annyi támadás és megszólás okozója volt. A mai pénzügyi viszonyok azonban igazolják a kölcsönfelvételek helyességét, — ha nem is a hovafor-dltás helyességéi minden irányban. Mindazt, amit a város vezetősége az elmull évtizedben alkotott, csak a kedvező feltételekkel folyósított kölcsönökkel leheteti végrehsjtanl. A beruházások korszaka a mai pénzügyi helyzet mellett lettint, még pedig jó néhány évre.
Soroljuk fel a kölcsönöket és ele-
mezzük azok hovaforditását.
Az első külföldi kölcsönt a város a Genfben székhellyel létező Sodeté Financlére Danubienne-tól kapta. Az 63,902 P-t eredményezett és egy sertésvágóhíd létesítésére szánták; de végzetes hibának blionyult, hogy a 8 évvel ezelőtt folyósított kölcsönt eredeti céljától elvonták és a fém-Ipariskola és a gimnáziumi konvik-tus céljaira fordították. Távol áll tőlünk e két Intézmény kulturális jelentőségét kevésre értékelni; de annyi bizonyos, hogy jövedelmezőség szempontjából nem jelentenek semmit; nekünk azonban ma export sertésvágóhldra volna szükségünk. Az intézmény létesítése azonban fedezet hlj|án megfeneklett és a mai viszonyok közt lel nem szabadulhat.
Az első nagyobbszabásu kölcsön sz I. számú Speyer kölcsön volt 866,803 P összegben, 7\'/aO/o-os kamat, 89-es átvételi árfolyam mellett. A kölcsönt nagyobbrészt gyümölcsöző beruházásokra, u m. vízvezeték, csatornázás, közkórház bővítésre és vásártér létesítésére fordították. A második Speyer kölcsön 1 664,156 P összegben (átvételi árfolyam 89»/o, kamat 7«/o. időtartam 20 év) hasonló célra fordíttatott. A helybeli pénzintézetek 600000 P kölcsönének hovaforditása szenvedélyes vitákra szolgáltatott okol. Ebből a kölcsönből kórházbővltésre 78050 P, a kislakásos bérház költségeinek törlesztésére 8000 P-t fordilottak ugyan; de ebből a kölcsönpénzből vette meg a város az Erzsébet-tér 3-4 sz. ingatlanát 141,864 P-ért, a Plck féle pjllni birtokot 263,917 P-ért és a Kazinczy- u cal 12 sz. Ingatlant 29,483 P-érl. A kölcsön függőkölcsön, a befektetéseknek az a része, amely Ingatlanok vásárlására vonatkozik, jövedelmezőnek nem mondható.
Tartozik még a város a Magyar Földhitelintézetnek 643,100 P-vel. Ezt a kölcsönt gyümölciözö beruházásokra fordították. A Pénzintézeti Központtól kapott a város 80,000 P-t a kislakásos bérházépilés költségeinek teljes törlesztésére, a helybeli pénzintézetektől 46,000 P-t a közvágóhidi épületek helyreállítása céljaira, a magvar kegyeslanllórend-töl 160,000 P-t a reálgimnáziumi internátus munkálatainak befejezésire.
Sok az adósságunk. Nyomasztó sz adóterhünk s ha van közlünk olyan, akinek Nagykanizsa város fejlődése nem elég gyors tempóban halad, az gondolja meg, hogy minden intézmény pénzbe kerül, vessen visszapillantást az 50 évvel ezelötli és a háboruelótti Kanizsára. Akkor bizonyára fel fog hagyni nz örökös összehasonlításokkal, el fog|a ismerni a város polgárainak áldozatkészségét és örömmel szemléli majd a mai virágos Nagykanizsát is, amely a mai végzetes pénzügyi helyzetben is kertvárost ludott varázsolni a folyóvizei nélkülöző és vízhiánnyal küzdő Nagykanizsából. A Sétatér, a Mozi-kert, a Deák-tér és az Eötvös-tér. vulamint a Horthy Mikiós-ut meg fogják erről győzni.
ZALAI KÖZLÖNY
1831. augusztus 4.
A hét végére már Nagykanizsán is lesz olcsó „Kállay-kenyér"
A Transdanubla 75 vagon olcsó léteiből — 28 és fél fillér lesz fillér a
Nagykanizsa, augusztus 8
A kenyérdiágaság ma az egész ország legszélesebb néprélegeil legközelebbről és legsúlyosabban érintő
{>robléma. A kormány gondoskodása olylán azonban Budapesten már forgalomban van a 32 filléres u. n. Kállaykenyér.
Az akció gabonlt, amiből ez a kenyérllpus késiül, vidékre Is kiadják s örömmel jelenthetjük, hogy vidéken
Zala lesz az első, ahova az olcsó kenyér eljut, hogy felvegye a versenyt a napi forgalom eddigi kenyéráraival,
Zalában, ahonnét csak a napokban járt a kormány tagjainál a gyors segítséget kérő deputáció, égetően szükséges az olcsó közélelmezés biztosítása. A nehéz napok közepette a zalai vidék sorsa közismerten a legnehezebb, az itteni katasztrófáik termésviszonyok miatt. Éppen ezért illeti a legnagyobb elismerés a Transdanubla Oőzmalom kiiünÓ vezetőségét, amikor minden más vidéket megelőzve, elsőnek kérte és biztosította Nagykanizsa és egész Zalamegye részére az olcsó kenyér lehetőségét.
Értesülésünk szetint
75 vagon akció-buzát kötött le a Transdanubla és az már ulban is van Budapeat-ről. Fischer Péllx, a Transdanubla elismert szaktekintélyü igazgatója, maga utazott lel Budapestre a kötés lebonyolítására és összeköttetéseivel elérte, hogy a zalai Igényeket minden mást megelőzően elégítsék ki, a lehető legkedvezőbb fellételek mellett. Megkérdeztük tehát Fischer igazgatót, lőle kaptuk az alábbi Információkat:
— A nagyobb mennyiségben lekötött 78 kg-os huza a napokban ideérkezik, azonnal megkezdjük 74 o/o-os kiörlését és
Téves kapcsolások
Irta: vitéz Békay Béliné
ügy régi görög monda szerint a világ teremtésénél az emberek össze-lorrtan kétnemüek voltak, s mint két lényből álló egység kerültek a földtekére. Zeusnak azonban az sehogy sem telszett — kardjával széjjel választotta őket, s nagy forgószelet küldött közéjük. Évezredek leltek cl azóta az erővel szétválasztott emberek fáradhatatlanul keresik párjukat, de nem találják rgyrnást. Az élet nagy tragédiájává lelt, hogy a különvált földi lények hiába kutatnak egymás ulán, mert a kis szerelmi koboldok ügyesen vigyáznak, hogy egymásra ne találjanak I Külön örömük telik abban, hogy a legkevésbé összevaló emberfeleket kössék össze láthatatlan szálakkal, emberi ésszel meg nem érthető indokból — talán csak azért, hogy irók és költök minél több tollra-érdeines konfliktus! találjanak és minél több probléma jusson azoknak, akik ilyen aranyszálakból szőlt rabláncokba, akaratuk és belső meggyőződésük ellenére belegabalyodtak.
A könnyű asszony és a nehéz ember
Ili mindig derűs volt. Nem veit senkit és semmit komolyan. Az események nem szántottak ál mélyen
búzát kötött le az akció kész a Jóminőségü buzaUszt, 31-32 kenyér
az olcsó kenyér a hét végén már forgalomba keröl het.
Az olcsó liszt minősége a tavalyi 4-es lisztet fogja megközelíteni. Tiszta buza és fehérebb valamivel, mint a pékek által általában használt buza-kenyérliszt. A minisztériummal kötött megállapodás szerint az ára kilónként 28\'A fillér, ami fuvarral egy Ott 28\'/a fillérre fog rugnl.
Minthogy a város vezetőségének megállapodása van a pékekkel, mely szerint a kenyeret a mindenkori liszt-árak plusz 2 fillérérl hajlandók adni, valószinü, hogy
ennek az uj kenyértlpusnak 31 fillér lesz az ára.
— Ezt a tiszta búzalisztet — folytatta az Igazgató — a ml rozsos kenyérhez szokott közönségünk iiS>zére bizonyára 30—55%-ban rozzsal kell majd keverni Akkor 30 fillér lesz a liszt ára, 32 lehet a kenyéré.
— Mindent el fogok követni, — mondta Fischer Igazgató — hogy elsőrendű minőségben állilsuk elő ezt a lisztet,sőt:
az előirt típusnál szebb és
jobb minőségben szándékozom azt lorgalombshoznl, ami véleményem szerint elő fogja mozdítani a zalai olcsó kenyér nehéz problémájának megoldását, az újfajta kenyérnek a közfogyasztásban való elterjedését.
Mini értesülünk, a Transdanubla egész Zalamegyére egyedüli forgalombahozója az olcsó lisztnek.
Nagykanizsa és széles Zala örömmel fogadja a Transdanublának az olcsó kenyér érdekében indított or-szágqs akcióba való gyors és eredményes bekapcsolódását. Ez a résen-
Nyári árukat
.A-
olcsón vehetünk
Singeméi.
Érdemes megtekinteni!
lelkületén; könnyen peregtek le róla csalódások, balsikerek. Könnyed, kecses mozdulattal rázott le minden terhet magáról. Igy aztán liatal és Ode maradt. Számára szerelmek állomásokat jelentettek — melyekről könny nélkül, kendőlobogtatás közt robogott tovább. Ha élete rádióián bemondták neki a „más"-t, nem kesergett — idegzelének megfelelt az örök változás — e\'mulás — ő sem volt hü senkihez, de nem is követelte soha a partnerétől sem. Szép szőke haja vörösesbarna fényoen ragyogott a nyári napsütésben, mi-dón az Adria jálszi hullámai között megismerkedett vele a nehéz ember. Becsületes korrekt úriember volt — aki azonban ólomsulyként nehezedet! önmagára és környezetére. Amilyen ponlos, pedáns volt hivatalában, ugyanez! várta el alantasaitól is. A megalkuvás szó teljesen hiányzott szótárából. A kaszinóban érkezése és távozása szerint igazították az órát, mert köztudomásu volt. hogy ő a legpontosabb időjelző. És ez a becsületes, ólomsulyu ember soksok, hasonló hajlamú szolid asz-szonyt került ki életében, mert félt a bilincsektől és kerülte az életben az esetleges komplikációkat.
Az Adria sokszínű csillogása azonban valahogyan felmelegítette ki-hülöfélben levő lényét, s mikor a lemenő nap biborfényben Ilii fekete
fürdőruhájában meglátta — s kacagó hangját meghallotta, lemállott róla az évtizedes bemolyporozás — a levendulaillat elpárolgott ruháiról, s mosolyogva pezsgőzőit Ilivel a fényárban uszó hotel terraszán. Ili pedig ügyesen szította a tüzet: elmésen sziporkázott, leghóditóbb ruháiban, mélyen kivágva Igyekezett najíyon közel ülni hozzá, hogy jobban suttoghasson édes kedves hazugságo-kal délibábos szerelmi mámorokról.
Hónapok múlva Budapesten kezdte csak a nehéz ember érezni, hogy Ili nem más. mint egy doromboló, hamis kis cica, aki öt becsapja — sót meg is csalja. Kétségei végre bizonyossággá váltak és mégis, ha este felé felment Ili illatos, koketlen elrendezett otthonába — olt elfelejtette saját szürkeségét — nyomasztó gondjait, melyek nehéz természetének voltak szülöttei. Elfelejtene, hogy az uton hazafelé már rá fog eszmélni a valóságra, kegyetlenül fog Ismét szenvedni jogos féltékenységének biztos tudatában — hogy álmatlan éjszaka után aztán másnap ismét csak ide jöjjön Ilihez — a rosszhoz, a csapodárhoz, a hűtlenhez — egy kis szerelmi alamizsnáért. Tudta, hogy enélkül a megkinzó lx>ldogság nélkül régi, szürke élete elviselhetetlen lenne már számára és vállalta még a szenvedést is, azérl a képzelt mesevilágért — melyhez
állás és a közfogyasztás érdekeinek ilyetén szolgálata elsősorban a kitűnő vezetőnek, Fischer Félix igazgatónak érdeme, de jellemző|e egyúttal a Transdanubla működésében megnyilvánuló egész szellemnek is, annak a szellemnek, amely az üzleti érdekeket mindenkor össze ludja egyeztetni a köz érdekével és kívánságaival.
Mint ismeretes, az akció-kenyér ára Budapesten 32 fillér. Hogy Nagykanizsán mennyi lesr, az
a hétfői ármegállapltó értekezleten fog eldőlni, amire dr. Hegyi Lajos polgármester-helyettes meghívta az ipartestület sfltfilpaii szakosztályát.
A kenyérárak egyebekben országszerte lefelé tendálnak. A budapesti községi kenyérgyár pénteken a lisztárak csökkenése nyomán
az Összes kenyérárai at leszállította.
Szombaton reggel a barna kenyeret már 24, a félbarnát 34, a félbarna rozskenyeret 30 fillérért árusították.
A oiavargókirály
A Városi Színház legújabb film-iiperá|a Franciaország legendás korát és XI. La|os, valamint. Párlsnak a trónkövetelő burgundi herceggel vívott küzdelmét tárja elénk. A hercegi hadaktól szorongatott Páris kétségbeesetten várja sorsa beteljesülését, amikor két női szem bátor vezért ad a francia seregnek Francois Villon, a szerelmes szívű, csavargó költő személyében. És a szerelmes, bolondos szivQ költő, akit gunydalal miatt halálra kerestet a király, megmenti a trónt — a király buga szép szemel kedvéért. Ez a mindvégig színes film, pompás fényhatásaival, ragyogó rendezésével és frappáns tömegjeleneteivel méltán számíthat a közönség legnagyobb érdeklődésére. Nagykanizsán sikere lesz annál ls inkább, mert a Királynő férjé-bői Jól ismeri csodálatos hingu Jeanette MacDo-natd jálsza a női főszerepet, akinek Dennls King mindenben mélló partnere D. M. J,
Ili bűbájos, de csalfa lényén ál jutott.
A könnyű ember és a nehéz asszony
A nagy bonvivant szép barna férfi volt. Keskeny ajkai mintha mindig csak szerelemről akarnának beszélni. Kifogástalanul öltözik, kellemes párfőm kiséri, mely összevegyülve finom cigaretta illatával hozzájárul ahhoz a kábító cmanacióhoz, ami egész körzetében elterjed, s melv legtöbb asszonyt, többé-kevésbé elbűvöl. Beszéde üres és felületes, szereti ismételni önmagát — mint a kakuk — mely csak egyféleképen kakukolja saját dicshimnuszát.
A fővárosban összeveszett a direktorával, igy került az egyik legnagyobb vidéki szinház kötelékébe.
Klára magánosan élt a kis város határában, birtokán. Komoly hivatásának tekintette a gazdálkodási. Okos, nyíltszívű asszony volt; irodalmi műveltséggel. Az a bizonyos Welltrawelled, nagy dáma, aki jól tudott beszélni és jól tudott hallgatni. Hires voll arról, hogy soha nem ismert mást, mint a jól kormányozható érzést — nagy szenvedélyek helyei! csak érzelmecskékel adott az öt körülhódoló férfiaknak, melyek nem kínozták meg és nem okoztak álmatlan éjszakákat. Kifogástalan technikájú életmüvészetlel nyugodtan peregtek le napjai. Nyi-
lifll. augutzlut ft
ZALAI KÖZLÖNY
A kultuszminiszter, egyelőre nyilvánossági jog nél-kfll, engedélyezte a kanizsai leánylicentn létesítését
Szeptember 9 én nyílik meg az első és ötödik osztály
Nagykanizsa, augusztus 8 Sok nagykanizsai szülő válláról veszi le a gondol az a kulluszml-niszlérluml engedélyokirat, ami hosz-S2U vajúdás ulán végre megérkezel! Nagykanizsa megyei város vezetőségéhez és ezzel pontot lett a leány-llceum kérdésének elvi része utan, hogy helyei adjon a gyakorlati megvalósítás munkájának.
Az engedélyokirat a Nagykanizsai Iskola Egyesület nek megengedi, hogy szeptember 9-én megnyíló leányllceu-mot létesítsen, ezldén megnyíló I. és V., a következő években fokozatosan megnyíló u|abb 2—2 osztállyal. A teljes 8 osztálynak az 1934—35 tanévre kell készen állnia.
Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter az engedélyokiratban hangsúlyozza, hogy a kanizsai leány-líceum felállítását kísérletként enge délyezl, a további osztályok csak ugy nyílhatnak meg, ha az elsó év Igazolja, hogy az Iskola valóban közszükségletet elégít kl és a megkívánt fejlódésre alkalmas.
Az Iskola vezetésével csak hosszú gyakorlattal és középlsko\'al tanári
oklevéllel hiró lanférfiul lehel megbízni. Az Igyes tárgyak tanításával pedig csr ls inegfeielő szakos, okleveles középiskolai tanár bizható meg.
Az I. és V. osztály létszáma a most rendelkezésre álló kicsiny helyiségekre tekintettel egyenként legfeljebb 34 lehet.
A líceumban tanítandó második Idegen nyelv a francia.
A nyilvánossági /ogot a nagykanizsai leányllceum egyelőre nem kapta meg, hanem annak megadása iránt késoob fog a miniszter Intézkedni, a tankerületi főigazgató látogatásai ulán áltól kért javaslat alapján.
Leszögezi az engedélyokirat, hogy a llceam az államtól semmiféle anyagI hozzájárulási sem személyi, sem dologi kiadásokra nem Igényelhet.
A város vezetősége a legnap megérkezett engedélyokirat birtokában haladéktalanul meglette az előkészületeket az iskolának négy hét múlva esedékes megnyitására, A inár elhatározol! 2000 pengő irtéktl átalakítási munkálatokat a műszaki hivatal a hét folyamán elvégezte.i. ■ **\'*"" -*—------------- - -----------n -_-i
Tankönyvek és tanszerek beszerzése
csak előjegyzés, készpénzfizetés és az ár negyedrészének előzetes befizetése mellett lesz lehetséges
Nagykanizsa, augusztus a Az Ozleli életre minden téren sulyosan nehezedő gazdasági válság kevés szakmát érlmelt olyan közvetlen súllyal, mint épen a könyvkereskedőket. Mindsnnylan a megmondhatói vagyunk : — ml az, aminek a vásárlásáról 100 százalékosan le tudtunk, mert le keltett mondani ? A könyv.
A magyar könyvkereskedelem hihetetlen erőfesziléssel, lemérdek áldo-zalltl és fojlogaló gondok közepette áll a magyar kuliura őrhelyén, nagyon szép misszióval, de napról-mpra kisebb falat, keserűbb kenyérrel.
Ez kényszerltette a nagykanizsai könyvkereskedőket arra a lépésre, ami bizonyára súlyosan fogja érinteni a közönséget, de talán még súlyosabban azt a könyvkereskedőt, aki erre a lépésre kénytelenné váll.
A nagykanizsai könyvkereskedők együttes határozatot hoztak és erről falragatzok\'ulján é« ezúton tájékoz tatját; a nagyközönséget. A felhívás Így szól:
Felhívás a tisztelt Szülőkhöz 1
A mai gazdasági viszonyok és a fennálló szükségrendeletek a könyvkereskedelmei arra kényszerítik, hogy tankönyveket és iskolaszereket kivétel
tolt könyv volt önmagának és másoknak is. Egy szép lámpaernyő volt, melyen sohasem ragyogóit ál az élei igazi örömlángja. Minden rabláncol, minden subordinációt, mely szenvedélyből fakad, csak könyvekből ismert — és mint érthetetlenül lehetetlent, be sem fejezve az elolvasását, félredobta. És a fatális véletlen összehozta öt egy vidéki mulatságon a könnyű emberrel, a nagy művésznek vélt férfival, aki sem jó, sem rossz nem volt, csak éppen olyan Igazi semmi emberi Pályája, sikerei is mellékesek vollak, mert hisz egyetlen életcélja a nőhóditás volt. Es Klára rab lett. Elvesztette józan ítéletét, szabad akaratát. Minden percének öröme, vagy keserűsége a könny()ember viselkedésének lelt visszfénye. Megszűnt büszkesége, fölényessége, önállóan, szép magasan Ívelő gondolatiránya. A könnyű ember kedvesen hazudott neki. Klára eleinte kétségbe esett — érezte megcsalatását — érezte, csúszik le piedestáljáról, próbált feltápászkodni, próbált szakilani, de nem sikcrültl A könnyüember le tudta hazudni mindig még a hazugságait is és bc tudta ékes szólóan bizonyítani, liogy a sok könny hiábavaló voll. Mágikus kedvességével újra és u|ra Klára szép kezeire tette rabláncait. Klára pedig szenvedeti, vergődött tovább, s mégis boldog volt
boldogtalanságában is, meri a köny-nyüember elfeledtette vele önmagát és a kétségbeejtő bizonytalanságok között a szerelem homoktalaján a boldogság légvárait építette fel számára. Klárát, akit komoly intellek-tuellek nem bírtak megszédíteni, — rabszolgája lelt egy kis-akáláju, köny-nyenolvasható ember büvkörzetének, akihez valódi lényének semmi köze sem voll Klárát kézenfogva vezette az a bizonyos démon, mely nyílott szeme dacára Is vitte öt végzete felé, akarata és belátása ellen. S midőn a démon végre, hosszú vergődések után elengedte kezét; megértette az életet, nem ítélkezett többé kegyetlenül mások botlásain, s bár fellélegzett szabadsága tudatában, de a józan szomorúság jegyében nézett vissza a démon vezetése alatt járt utakra, ahol megrabolták, de egyszersmind meg is íjándékozták öt asszonyi életének beteljesedésével.
Hosszú évek múlva a nehéz em ber és a nehéz asszony mégis csak találkoztak és pár perccel alkonyat előtt a lenyugvó nap biborfényében lelki sérülésektől lépetten egymás mellett megpihentek, mialatt kérdőleg nézték a nagy végtelen tengert, melyen láthatatlan tündérkék misztikus aranyszálakat szőttek az ezer színben csillámló hullámok felett
nélkül csak azonnali készpénzfizetés ellenében szolgáltassanak kl.
Hogy azonban a tankönyvekkel való eilálás fennakadással ne járjon, arra kérjük a n. é. közönségei, jegyeztesse elő szükségletét lehetőleg azonnal, mert csak Igy biztosíthatja, hogy minden tankönyvet hiánytalanul Idejében megszerezhet.
Az előjegyzésnél 25 százalékos előzetes fizetés eszközlendő. Flschot Flllttp Fial Gutenberg-nyomda
Malr Józta! Schlcss Testvérek
Időlírát
A aagykanlzaal meteorológiai megfigyelő Jelentések : Szombaton a Mmér-seklti: Reg«el 7 órakui +19 4, délutln 2 trakor +24-2, eate 9 órakor +21.
Pelhöut: Reggel is délben felhős, este tiszta égboltozat.
SziUtany: Reggel északkelet, délben és este délkeleti szÍL
(BJaakal rOdJÓJeltnUs) a laatasralö-a\'at InUial Jalaartl aata 10 *rm-kor ■ tséraa IM, aris lalaiala. ■atia, az aall érákban nyugat talál zivatar várhat*.
FLY-TOX
megöl
legyei, szúnyogot, svábbogarat, poloskát, hangyát, molyt
IfaUMgamUiTi
IMnUI kajjfcaü\'l
Z.\' —
RÉVÉSZ ERNŐ és Társa
Badapcl, V., N.dof Bea 30
A „Zalai Közlöny" pályázatot hirdet a legszebb nyári fényképfelvételre
Hat dijat tüzünk ki a legjobb nyaralóéi, week end ée egyéb nyári felvételek beküldőinek Nagykanizsa, augusztus 8 Nyaralásnak, kirándulásnak, week end-nek ma már velejárója a fényképezőgép. Ennek a művészetekkel testvér, nemes, szép sportnak és szenvedélynek ápolására, a nagykanizsai fotoamatör-élet kimélyitesére „Zalai Közlöny" szerkesztősége ezennel meghirdeti nyári fénykép-pályázatát.
A pályázat fettételei i
1. Az amatőr fénykép versenyen részt vehet\' hártt, akt nem Iparszert) en foglalkozik a fényképezéssel.
2. Pályázni kizárólag saját felvételű képekkel (negatív kívánatra bemrta-tandó) és nagyításokkal lehet. A rWftyl-tasokhoz az eredeti felvétel la mellékelendő. A képek kidolgozása történhetik totoizakllzletben.
3. A pályázóknak a fényképeik hátlapjára Jeligét kell Irnl. Egyidejűleg a fényképekkel egy lezárt boríték adandó át A borítékon ugyanazon Jelige és a fényképek darabszáma tel-\'Bgyzendő. A borítékban a pontoa elm lelyezendő el. A borítékot a bíráló bizottság a képek bírálása után bonthatja tel.
4. Az egy egy Jellgéa fényképek együtt kerülnek elbírálás alá. Bírálat tárgyát képezi a helyes tárgy megválasztás, Jé felvétel és szorgalom is. Egy-egy amatőr oaak egy Jeligével vehet rfizt, de az egy Jeligére beküldött ké-pekhes bármikor ujakat ls lehet be-
küldeni ugyanazon Jelige alatt.
6. A fényképeket a „Zalai Kfolöny" szerkesztőségében, vagy Szabó Antal
fotónzakUzletében lehet leadni. AHény-képek Szabó Antal kirakatában kertll-nok kiállításra. A verseny után az öaz-szes képek kiállítási helyiségben lesznek közszemlére kitéve. A képeket közszemlére való kitétel után a tulajdonosok visszakapják.
8. Versenyre kerlllő képeket ajánlatos felkaschlroznl, esetleg csluoa tablóra helyezni. Egy-egy tablón tetszés szerinti képekot lehet elhelyezni.
7. A verseny 11)31 augusztus lll-én veszi kezdetét és 1 hónapig tart.
8. Bíráló bizottságot a Jíalal Ktatóny szerkesztősége Jolöl kl. Tagjai: egy festőművész, két amatőr fény\' \'
egy szakfényképész és egy fotó-keres kedő. A bizottság jelöli kl az egyes dijak nyerteseit, mlg a további 10 legjobb amatőr dicséretben részesül. Az eredményt a „falat Kízl/lny"-b«a közölni fogjuk.
A pályázat dijai i
I. dl]: utalvány 90 P értékű fotó-
cikkre,
II. dij: 10 kötet Verne-regény dlaz-
kötésben,
III. dl): utalvány 15 P értékű fotó-
cikkre,
IV. dl]: a „Zalai Közlöny\' egynegyed
évi előfizetése,
V. dll: utalvány 6 P ért fotócikkre,
VI. dl]: egy doboz névjegy borítékkal.
Az 1., III. é« V. dijakat Szabó Antal
fotoűztete adja, azok ott tesznek beválthatók, a többi a „Zalai KtelOny" dijai.
Nem épit, hanem házat vesz a nagykanizsai ipartestület
A szerződéi-tervezetet az augusztus 23-lkl közgyűlés tárgyalja
Nagykanizsa, augusztus 8 i lolt házak közül egyel, ami nem-
A nagykanizsai ipartestület augusztusi elöljárósági ülésének legkiemelkedőbb pontja volt a székhazépilésl bizottságnak az a javaslala, hogy a székház felépítése helyeit — ami a |elen pénzügyi viszonyok mellett tiszta lehetetlenség — egy székháznak ls alkalmas jó épületet venni a város központjában, ami megfelelő átalakítás melleit hosszú Időre biztosítja azokat a szükségleteket, ame lyeket az iparosság székházépítés esetén — a megfelelő nagyterem kikapcsolásával — az u| épülethez és építéséhez füzöll.
A székházépítési bizottság mosl egy olyan |avaslj(tal jött az elöljáróság elé, hogy az Ipartestület vegyen meg a város belterületén lévő aján-
csak jó tőkebefektetésnek ígérkezik, de az ipartestület céljainak megfelelő székháznak is alkalmas lenne
Az elöljáróság majdnem vita nélkül hozzájárult a bizottság javaslatához
A
TÖKÉLETES
LÉGY-ÉS ROVARIRTÓI
ZALAI KÖZLÖNY
1831. augusztus 4.
és a legközelebbl-kizárólag erre a célra e hú 23-ára összehívandó közgyűlésnek javasialot lesz a ház megvételére, illetőleg a már el ts készült vételi szerződésnek a jóvdha gydsdra.
A KÖZÖSSÉG ROVATA
Kerékpár-akrobaták a kanizsai aszfalton
Tisztelt Szerkesztő llr! Kérem, szíveskedjék sok - békés Járókeld panaszát soralmbau meghallgatni.
Mióta ktaszfnltozták a kanizsai uloá-kat, aaóta a kerékpározók uzátnti tnog-sokszorozódott. Kz nem volna baj. Baj azonban, hogy a kerékpárosok a sima aszfaltot arra használják tol, hogy utcahosszal produkálják magukat Eleresztik a kormány! és ugy száguldanak i-égig az ulrákon, közben élvezik, hogyan nul el u vér it gyalog Járókelőkben, akiket minden utoakeresztezésénél, minden kapunál a hlden lel kl arra gondolva, hogy ml lenne, ha hirtelen a bravúroskodó biciklista elé fordulna egy kocsi, vagy klugraoa ogy kapuból ogy ftyor-mek, vagy megcsúszna a gummt egy illunyohójou és Így tovább. Neui egy hatalmas esésnek voltunk szemtanul Ilyen bravuroskodás közben.
Az lenno tehát sokunk nevében a kérésem, hogy a rendőrség ügyellen fel az utca es a közlekedés rendjére é« biztonságára ebben n vonatkozásban ls. /t rendőr őrszemek ulasltstlk rendre az elereszteti kormánnyal száguldozó s ezzel a maguk, de meg mások testi épségét Is veszélyezteti) bteikU-matadorokat.
Abban a reménybeli, hogy kérésem meghallgatásra talál, maradtam tisztelettel : egy gyalogjáró.
Még egyszer a városi bérház környéke
Igen tiszteli Szerkesztő Ur I
Minthogy b. lapjában a zsilipet felhúzta a pimaszok dagadozó árja előtt, lilába, az ember szeret valahogy usznl ttz árral... szeret panaszkodni és szeret főleg — kritizálni.
Nekem, mint egyes dolgok naivon szerény, de Igazságos szemlélőjének, szlntéu pauaszom lenne — még pedig egy - panaszra, ami legutóbb a ml városi bérházunk kerületét érte
Mert hát kérem az a Járda télen ugy mint nyáron szabályszerűen lévén takarítva, ebben nincs hiba; továbbá a mellette elsétáló publikum sem akadhat — Jóakarattal — semmiféle megbotránkoztató bojtorján és egyebekben mindaddig, mlg a bérház melletU kapuig nem ér, amely mögött egy régi kertészet maradók terUlete fekszik.
Már most eldöntésre vár. hogy a mi Dene bácsluk-e a hibán, aki a Kossuth-térre Is n legszebb virágos oázIsokHt varázsolta, vagy a kapu mígött lakó kertész-e, akinek mindenesetre nagyon
Strém Károly
oég
közli, hogy két éves vágású,
szárar, la cserhasábla ... P 41\'20
„ la tBlgybasáWa... P 40-
„ la cseráoroagfa P W—
. talpfaforgács............P 25 60
. 11. oszt. dorong
(fejsz, botfa) ..........P 19 60
minden 110 cm. ntagas erdei ölenként, Nagykanizsán bárhol házhoz szállilva.
Aprított fa már 100 kg. vé e-lénél P 2-50 bázhoz szállítva, 100 kg.-klnt.
Bükk és gyertyán tUrifa, az összes kőszenek rendkívül olcsó nyári árakon.
Kérjük a közönséget, hogy szíves megrendeléseit a városi iro dába juttassa. (Sugár-ut 20. sz. Telefon 127.)
rossz reklám a kertjéig vezotő szánalmas, giz-guzos ut\'.1
Kz a puoasz tollát sem a jetonloRl városi kertészt, sem a házmestert Igazságos bírálattal nem érheU.
Ha Itt a környéken van valami jogos panasz, az csupán az, hogy Nagykani-
zsának ezt a legbájosabb pontját, a romantikusan kanyarodó vasulpartot innen-onnan ellepi az akácbozót, ami sokat olvesz a kilátásból és veszít a szépségéből Is. Kttől kellene mielőbb leborotválni a szép és Ude vasutparU kanyarulatot. Egy bérház! lakó.
Agyában meggyilkolva találtak egy gazdálkodót
Az álmában agyonvert ember két családtagját őrizetbe vették
Igal, augusztus 8 Csülörtökön reggel borzalmas gyilkosságot fedeztek fel Szentgáloskéren, ahol a lakásán, ágyhaji fekve, meggyilkolva találták Major Antal 73 éves gazdálkodót. A csendőrség azonnal nyomozást
indított és megállapítást nyert, hogy a szerencsétlen embert ágyában verték agyon. A nyomozás eredményeként őrizetbe vették a meggyilkolt ember két hozzátartozóját, akik azonban körömszakadtáig tagadják, hogy bármi közük is lenne a gyilkossághoz.
Lapzárta után érkezett:
Az elmúlt héten két esemény tartotta izgalomban Hagykanizsát. Az egyik a bankzárlattal kapcsolatos ügyek, a másik a SCHÜTZ ÁRUHÁZ saisonvégl árusítása. Ez utóbbi különöten a ho Így közönség körében váltott kl érthető és kellemes érdeklődést, mert dacára a feszült gazdasági helyzetnek, mely az iparcikkek árainak emelkedését tenné indokolttá, a SCHÜTZ ÁRUHÁZ fantasztíku* olcsó árakkal lepte meg a vevőközönséget.
Negyven fillérért adni egy méter szép müselymet, annyit jelent, hogy 2 pengőért egy egész ruhára való anyagot lehet vásárolni . Pedig ez történt Schützné 1. Ennek az olcsóságnak aztán az lett a következménye, hogy az áruház tágas helyiségeit valósággal megrohanta a közönség, a kisegitőerőkkel duplájára emelt személyzet alig bírta a vásárlók nagy tömegét ki szolgálni. Mint a rajzó méhkaptdr, ugy nézett ki a SCHÜTZ ÁRUHÁZ a napokban, a megelégedett vebők *zásai siettek haza Jellagsetes Sahüt/is csomagokkal és vitték a Jó ós olcsó árut, amit Schütz-nél vásárolni tudtak.
A mai szomorú helyzetben öröm nézni azt a pezsgést, azt az élénkséget, melyet városunkban ez az ügyes vállalat uj ötleteivel friss ideidival. Jó ét olcsó árujával hozott.
Tinóék összeverekedtek a szamár miatt
Nagykanizsa, augumtua 7 Csütörtökön délelőtt Tinó Géza és Tinó Qusztáv vándorcigányokat megvasalva szállította be a balaton-magyaródl csendőrség a nagykanl-zsalkir. ügyészség fogházába
Tinó Géza és Tinó Ousztáv sza-márfogalu kocsin igyekeztek az augusztus 4-lkl nagykanizsai országos vásárra. Horvát Elemér szintén Kanizsára Igyekezett, az ó kocsiját azonban egy kiszolgált gebe húzta. - Balalonmagyaród közelében ösz-szelalálkoztak a cigányok és miután Tinóék hamarébb szereltek volna Kanizsára érni, amire pedig a sza-márfogatlal kevés reményük lett volna, felajánlották Horvát Elemérnek, hogy cseréljenek lovat, szekeret. Horvát örömmel kapott a jó ajánlaton és azonnal át is rakta holmijait Tinóék szekerére. Tinóék is birtokukba vélték Horvát kocsiját. Horvát Elemér jókedvvel ült fel a szamárfogatra és elkocogott. Tinóék is elhelyezkedtek a másik kocsin és hangos nógatással Indulásra akarták biz-
tatni a kiöregedett táltost. Hiábavaló volt azonban minden kísérletük, a ló semmi kincsért sem volt hajtandó megindulni. Tinóék erre ddhösen Horvát után szaladtak, akitói azt követelték, hogy vegye vissza a lovát és szekerét, mert mégis cáak többet ér az ö szamárfogaljuk. Horválh azonban nem akarta visszacsinálni a vásári, mire azok ketten nekiestek és ugy elpáholták, hogy eszméletlenül maradi az országúton. Tinóék erre ismét felrakbdtak a szamátfogatra és mintha semmi sem történt volna; otthagyták Horvátot az országút porában. A Szerencsétlen cigány rövid Idö múlva magához tért és nagy nehezen bevánszorgott a balatonmagyaródi csendörségre, ahol bűnvádi feljelentést tett Tinóék ellen. A csendörök lóháton Indultak a brutális cigányok üldözésére, akikel sikerült is utolérniük és mind a keltöt őrizetbe véve, beszállították őket a nagykanizsai ügyészség fogházába. A két cigány ellen valószínűleg rablás büntette elmén fog megihdulni abünvádl eljárás
NAPI HÍREK
NAPIREND
Augusztus 8, vasárnap
Rém. katolikus: Vlan. Ján. Proteat:
Ernőd. Izraelita : Ab. hó 38 •
Városi Szlnkáz. .Caavargóklrály. Hangos énekes operelt .Sicc\', „Hitadó", .Karikatúra*. Előadás 3, 5 és ft-kor. — 7-101 9 óráig Rádló-eat\' a rádió művészeinek személyes felléptével.
Uránia mozgó. .Porrada\'om keleten\' vadnyugati történet. .Harc a becsületért-, cowboy történet
OyónttWtárl éjjall sioteáut: I. no végéig a .Fekelesas" gyógyszertár Főnt J.
Oőzfárdő ayttra taggal 8 órától sste 8 óráig (botló, sanda, péntek délután, Mdn aféat nap nőtank). Tal.t 1-13.
Augusztus 10, M*HA
Rém. katolikus: Lőrinc. Protestáns: Lőrinc. IzrsellU: Ab. hó 27.
— Szabadság. Dr. W?// Sándor járási és városi m. kir. állatorvos augusztus 30-lg szabadságra ment. Ezldó alatt helyettese Blerbauer László m. klr. állatorvos, aki Csen-gery-u. 15. sz. alatt lakik.
— Körorvos-választások. Keszthelyi tudósítónk irja.- A közegészségügyi körök szaporítása alkalmával a karmacsl orvosi kört kétfelé osztották: hévizszentandrásl és zala-szántóira. A hévizszentandrási körorvosi állásra dr. Huszár Pál főszolgabíró kiirta a pályázatot; a választás augusztus 31-én lesz. A hévizszentandrási körorvosi állásra a jelek szerint igen sokan fognak pályázni. Rövidesen uj választás lesz a zalaszánlói orvosi körben is, mert ai eddigi körorvos, dr. Jobs Viktor nyugdíjazását kérte.
— Eljegyzés. Ofenbeck Teruska urleányt eljegyezte Flllpovlts László. (Minden külön értesítés helyett)
— A kórházi kápolnára Kiss Ernő 10 P-t, Fürdős V.-né 5 P-t adományozott.
— A nagykanizsai Kath. Legényegylet szeptember 6-án tartja hagyományos szttreti mulatságát a Polgári Egylet nagytermében. A szüreti mulatság keretében lezajló műsor az elmúlt évek gazdag műsorait is messze felülmúlja.
— Kanizsai siker a magyar nóta-termésben. Nagy kanizsán széltében Ismerik Steinauer Jómetet. Itt volt diák, majd 20-as tiszt, innét lett a debreceni Csokonai-színház kedvelt bonvlvánja. Mióta atonban a Színpadot, sok. szép- .sikerei állomását, egészségi okokból, otthagyta, azóta másik szerelmének) a ■ muzsikának él. 5. Göndör\' Jóska (ez a művészi neve) jóitevü és ismert dal-költőt lett rövid idó alatt. Kompozícióit a Nádor-cég adta. ki. legújabb két kotta-Ittaele most jelent meg éa a .nagykanizsai könyvkereskedésekben kapható.
Kárpitos mankát
olcsón és azakazarflen
elvégez saját műhelyében, vagy a megbízó lakásán
Kiakoly\' Ferenc
Katoaaarét, Sáaol-u. 4. it *»iq a kaifstaan és tl *»io
a hntynell Pilnnp fcárpHon cégnél saaaaatt an*lnnfeara.taepnaarta-Intnlsss m Uakéswan*l»h.,1a*a*nk klnléglUnét la lehetővé teszi.
1931. augusztus 9.
Kanizsa szenzációja
2 órás szórakoztató mozielö adásunk látványos műsora.
Utolsó két előadás
f. hó 10-én, hétfőn este 7 és 9 órakor.
Jegyek csak asszonyok és leányok részére
ingyen
átvehetők.
Háztartási iskola
Fő-ut 11. szám.
Egéu nap este 9 Aráig nyitva.
Augusztus 9., vasárnap
Jcaacíic Mc. Donald és DennJa Ktag :
Csavargókirály
Hangos, énekes operett 12 (elvonásban. A hlrra caavargóköltő, Villon romantikus, kalandos éleiének története Rendkívül pompái ktálllUl.
Sicc. Hiradó. Karikatúra.
Előadások «, a, éa 9 órakor. Este 7—9 Aráig i
Rádió-Est
a rádió művészeinek személyes vendégfelléptével 1
ÜRRHIR
Augusztus 9., vasárnap
Forradalom keleten
Vadnyugati történet 10 (elvonásban, főszereplő: TOM MIX.
Harc a becsületért
Cowboy történet 10 felvonásban. \'.Pőizereplö: ■«• Naynard.
ZALAI KÖZLÖNY
Dugulás és araayeres bántalmak,
gyomor- és bélzavarok, máj- és tép-duzzadás, hát- és derékfájás ellen a természetadta „Ferenc lóuei" keserűvíz, naponként többször bevéve, hathatós segítséget nyújt. Tudományos megfigyelések beigazolták, hogy a Ferenc lússel viz alhasi megbetegedések eseteiben gyorsan és mindig enyhén hal. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszertlzletekben kapható.
A Dalos-mailné
ma, vasárnap délelölt 11 órakor kezdődik a Városi Színházban. Az Ipartestületi Dalárda gazdag mfisora nagyszerű dalos-eseményt Igér. A dalosszövetség! kitüntetéseket dr. Tholway Zsigmond postafőnök fogja kiosztani. Belépődíj nincs. A magyar dal és derék iparos-dalosaink minden barátja olt kell legyen a zalai daloséletnek ezen a szép eseményén.
— Elutasították Pintér százados perújrafelvételét. A legfelsőbb honvédlörvényszék Pintér András volt százados perújrafelvétel! kérelmét elutasította.
— Postai hlr. További rendelkezésig külföldre utalványt feladni nem lehet. Külföldi értéklevél forgalom a Magyar Nemzeti Bauk engedélyének felmutatása mellett szabad. Külföldről érkezett utalványok akadálytalanul kifizettetnek.
— Rászakadt a homokpart. Zalaegerszegről jelentik: Borbély józsef nemcsrádól kereskedő pénteken délután elküldte Talál József nevű kocsisál homokért. Ásás közben a homokpart leszakadt és maga alá temette a szerencsétlen embert, akit a mentők súlyos sérüléssel beszállították a zalaegerszegi közkórházba.
— Ostorszljjra akasztotta magát egy életunt gazdálkodó. Kaposvárrá! jelentik: Csonka Mihály kárai gazdálkodó anyagi körülményei erősen megrongálódtak az utóbbi időben, ami végtelenül ^keserítette a szerencsétlen embert. Napok óta búskomoran végezte munkáját, végül ls hozzátartozói távollétében az udvaron álló eperfára ostorszijjal felakasztotta magát. Mire rátaláltak, már halott volt.
=. Halálozás. Töllősy Péter szabómester ne|e szül. Treltcr Lujza f. hó 7-én 64 éves korában hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése ma délután 6 órakor lesz a temető halottasházából a róm. kath. egyház szertartása szerint. Az elhunytért a gyászmise f. hó 10-én d. e. 9 órakor lesz a szenlferencrendi plébánia templomban az Egek urának bemutatva.
Megnyílt a Pannónia-kávéház
Nagykanizsa, augusztus 8
Az alkotások lehetőségétől tán sohasem álltunk messzebb Nagykanizsán is, mint ma. jóleső öröm ilyen viszonyok közt uj létesítést, uj vállalkozást, uj munkakedv uj lendületét látni a városi élet stagnálása közepette.
Egy darab uj életet jelent Nagykanizsán a tegnap délután megnyílt Pannónia-kávéház. A gyönyörű, modern épület, a csupa ízlés és kényelem berendezés már eddig is sok csodálói, a szálloda pedig sok vendéget vonzott. Most azonban végre, — a nagykanizsai társaság őszinte örömére — megnyílt az intim han-gulalu, fővárosi nívójú (de áraiban polgári mértékű) Pannónia-kávéház is.
A mintegy 160.000 pengős befektetéssel létesített Pannónia tulajdonosa, Kiss Ernő, az ipartestület agilis elnöke, a kanizsai közvélemény becsülése közepette, a város társadalmának azzal a kívánságával Indíthatja útnak uj üzemét, hogy isten-áldás legyen szorgalmán és reményein és azon a vállalkozáson, ami sok kanizsai kézbe adott munkát a mai súlyos napokban.
— Térzene. A nagykanizsai honvédze-nckar 9-én, vasárnap délben fél 12 óiétól fél 1 óráig (a nagy melegre való teldnteUel a silnhlzl parkban) térzenét ad a következő mUsoiral: Qamme: Le pere la Viktória, Induló. Míyrrbecr: Hugenották elő-jáiék. Ohlsen: Lotusvlrig keringő. Halevy: Ábránd a Zsidónő c. operából. Mascagnl: Intermezzo a Parasztbecsület c. operából. Schiller: Reuter Induló. Vezényel Weckl Gellért ezreddobos.
= Siessünk Slngerhez, mert ott csekély pénzért kapunk nyári ruhát.
A tegftulyoaabb megbetegedések rendszerint a megjelölt helyeken fordulnak elő.
Vigyázzon az emésztésére I
Köztudománu, hogy az emésztő szervek megbetegedése legyönglU a löbbl szerveket : tökéletes emésztést biztosíthat, ha regedet vizet laztk. ím
Építészek, kőművesek és építtetők figyelmébe!
Ujabban az Eternit Művek mindennemű csOveket hoztak forgalomba, melyek olcsóságuknál és rendkivül előnyösségüknél fogva igen nagy keresletnek örvendenek.
Ugy ezen csövek, mint az ugyancsak ujabban gyártott Eternlt-nagy-lapok, melyek bulorok és falak védésére kiválóan alkalmasak,
Eppinger la és Fia lakereskedó cégnél iiaphatók,
bot mindennemű dcsiks, léc, épületta, valamint egyéb építkezést anyagok m napi árnál la oloaóbbaa axaraallatAk ba.
Mindennemű eny vezettlemezek állandóan raktáron Hfljópadlógyártás és bérgyalulis Mindennemű anyagot dljmenteaen házhoz azállltunk. Telefon: 337.
NAPI
pár fillárártkapja An
AKCIÓ
2+1 csöves váltóáramú hálózati hangszóróval egybeépített készüléket
Kapbati Btiln rUlttrakitoto
Gyártja:
TELEFOÜGTáR R.T., BUDAPEST.
Dr. Hocő Jóxact aflcere Vúrisban
Nagykanizsa, augusztus 8
Mindig örömmel számolunk be a kanizsai vagy kanizsai vonatkozású országos és külföldi sikerekről. — Ilyennek a hírét hozta ma a Temesvári Hírlap, megszállott testvéreink magyar napilapja. Ebben olvassuk, hogy dr. Hoch józselet, (a nagykanizsai dr. Hoch Oszkár unokaöccsét) akit magyar létére tavaly Párisban a Sorbonne vegyészeti fakultásának asszisztensévé neveztek ki, — most külföldiek számára ritka tudományos kitüntetés érte. A legnagyobb tudósokból álló bizottság most egyhangúlag beválasztotta dr. Hoch Józsefet a párisi tudományegyetemek mellett felállított kutatóintézetbe, ahol csak a legtehetségesebbek számára vannak helyek fenntartva. Az intézmény valóságos nemzeti Ugye Franciaországnak. Ennyivel is büszkébben könyveljük el ezt a magyar sikert, egy kanizsai ha|lás sokat ígérő tudományos pályájának nagyszerű kibontakozását.
— Maradékok potom árban — Slnger divatáruházban kaphatók.
— Razzláznl fog a rendőrség a Potyllparton. Az utóbbi időben egyre több panasz érkezik a nagykanizsai rendőrkapitányságra a Poty-liban fürdőzők ellen. Egyesek ugyanis olyan botrányos viselkedést tanusl-tauak fürdés közben, hogy jóizlésü ember nem tűrheti szó nélkül. Viszont akadlak, akik figyelmeztették a fegyelmezetlen fiatalságot, mire azok a legdurvább módon válaszoltak. A rendőrség elhatározta, hogy gyakori razziákkal fog véget vetni ezeknek a botrányos állapotoknak.
= Hol vegyünk bútort? Bútorvásárlásnál legfontosabb a cég megbízhatósága. Olvasóink figyelmébe ajánljuk az évtizedek óta közismert kopsteln bútoráruházat Nagykanizsa, Horthy Miklós-u. 4, ahol a modern kor minden igényeit kielégítő óriási választékban találjuk a legegyszerűbb, de jó kivitelű polgári bútorokat, valamint a legkényesebb ízlésű díszesebb berendezéseket. A bulorok kívánatra legkedvezőbb fizetési feltételek mellett kaphatók.
Scgilfe saisonvégi árusitása csak augusztus 15-ig — a közismert olcsó árakkal.
ZALAI KOZLONT
\'1931. augusztus 9.
SPORTÉLET
A Zrínyi Torna Egylet reneszánsza
Nagy tervek, komoly lépések, uj, eddig nem tapasztalt lendület Nagykanizsa sportéletében
Nagykanizsa, augusztus 8
Már-már halódó sportélelünk, amely ugylátszott végkép elpuszluJ, vagy teljesen egyes Inkluzlv sportok üzésére redukálódik, oly fordulatot vett, amely reményt kell bennünk egy uj, eddig nem tapasztalt sportélet megindulására.
A Nagykanizsai Zrínyi TE legutóbb megtartott választmányi ülésén az újonnan megválasztott vezetőség, élén Oyömörey István elnökkel. nagy lelkesedéssel és hozzáértéssel oly célokat lüzótt maga elé, melyek megvalósulása esetén városunk sportéletét hatalmas erővel rázzák fel lespedts^éből. Ezek a tervek azt célozzák, hogy visszavarázsolják a régi nagy és dicső kanizsai sportéletet, űzve valamennyi ágát a sportnak. Felállította
atlétikai szakosztályát,
melynek vezetését Szépudvary László, a kiváló sportember vállalta. Beszéltünk Szépudvaryval, aki nagy lelkesedéssel közölte terveiL Ezek oda tendálnak, hogy az Összes szétszórt és hontalan atléta-erőket és tehetségeket az egyesületbe tömöríti, azokat egyesületi és sportszerű életmódra szoktatja. A még hátralevő rövid atlétikai szezont is pályalrénlngre használja fel, télen pedig tornatermi munkára fogja őket. Reméli, hogy a jövő szezonra már országos viszonylatban is számottevő gárdája lesz.
Valóban érthetetlen, hogy eddig senki sem törődött ezzel az egész kiváló sportanyaggal, amely ebben a városban él és amely Mezőket, Marvalitsokst, Markókat, Farkasokat termeli U, kiknek eredményeire az egész ország, sőt a világ minden kulturnépe felfigyelt. Kl tudja, hány ilyen tehetség veszett már eddig is kárba.
Bizunk benne, hogy Szépudvary sok szeretettel és még nagyobb kitartással valóra Is váltja terveit és tavaaszal már gyönyörködhetünk a legnemesebb sportban, az atlétikában.
A tutball-szakosztály
vezetését örményi Zoltán vállalta, ki egykor aktív játékos volt. Hihetetlen ambícióval feküdt bele a játékosgárda megszervezésébe. Az intézői tisztséget Horváth Károly viseli. Az egyesület nevezését, miután az elkésve érkezett, az MLSz nem fogadta el. Elhatározták, hogy csapatukat egyelőre a nagykanizsai levente-bajnokságban szerepeltetik, mig jövőre már az MLSz bajnokságáért játszanak.
Ugyancsak szervezés alatt áll
a vívó-szakosztály,
amely szeptember hónapban már megkezd! működését, természetesen elsőrendű vezetés mellett, mert az a terv, hogy kiszelektáljanak egy olyan erős vlvógárdát, amely méltóan fog|a reprezentálni városunk színeit.
A tennisz-szakosztályt
mint eddig, dr. Makó vezeti, amely szakosztály már eddig Is méltó és gyönyörű sportot adott, kiváló tehetségeket hozott felszínre. Lehetővé tette, hogy ezt a mindjobban elterjedő sportágat a társadalom széles rétegei is magukévá tehessék.
Ismerjük a mai nehéz gazdasági viszonyokat, tudjuk, hogy az egyesület nem rendelkezik ma még ezen tervek kiviteléhez kellő ^anyagiakkal.
Ilyen nemes törekvéseknek azonban nem szabad minimális anyagiak miatt zátonyra jutni, mert már nagyon itt az ideje, hogy uj vérkeringés Indulhasson meg városunk sportéletében. Kizárt dolognak tartjuk, hogy az OTT, a megye és a város ne sietne szerény anyaglakkal az egyesölet segítségére. Tisztában kell lenni, hogy a sport ma több, mint mutatvány, több mint testedzés. A sport ma nemzetneveló és nemzetfenntartó erő.
Szeretnünk kell a sportot, mely már eddig is annyit használt, ezentúl pedig sokszorosan többet fog használni a magyarságnak. Becsülni kell a sportot, mert az az egyetlen terrénuma a magyar életnek, ahol nincs széthúzás 8 amely egységesen szolgálja — legalább kifelé — a magyarság érdekelt. Kötelességünk a sportért dolgozni, Begiteni.
Aki szivén viseli a magyar fövő gondját és reményét, annak nem szabad megjeledkeznte a sportról. Istápolnunk kell ezt magunkért és a jövő generációért.
Nem szabad az egyes egyesületek és sportágak között különbséget tenni. Valamennyit az egyetemes nagy cél érdekében kell szeretni és támogatni.
Támogassuk a Zrínyi Torna EgyletetI (Splró)
(Rövidítése.) H _ hírek. kOzgazds-ság. hangv. — hangverseny. G — előadás Oy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zene. Mg. ■ mezőgazdaság. JH. — ifjúsági elóidli. P — (elolvasás, a — grsinolonzene. Jb — jazz baiul. K — kabaré. nZ. — nCpszertl zene.
Augusztus 9 (vasárnap)
Budapest 9 H 10 Katollkua egyházi zene és szentbeszéd 1115 Unitárius Istentisztelet. Utána Időjelzés, inald az Opera ház tagjaiból alakult zenekar hangv. 14 0. hangv. 19 Oyermek Játszóéra. 15J0 E 19 Cigányzene. 16 40 Időjelzés, ldó|árá»jelenUi. Ulina zenés G. 17 46 Szalonzenekart hangv. IMI „Vidámságok*. 20.16 Sporteredmények. 20.35 Scheiz Lili zongorahangver-senye. 21.15 Ai Országos Kamaraszínház előadása a Stúdióból. „Szeretni". Szlnroü 3 [elv. Uláns ldójelzts, IdőJárásJelerv\'ía. Msjd : cigányzene.
Bécs loio, 1340 és 13 üranMoo Z. 16 Zenekari hangv. Hangv. Lipcséből.
lOZflAZplSÁI
Tejértékesltésl értekezlet
Az Alsádunlntull Mezőgazdasági Kamara tejgyülésel
Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara Kaposváron értekezletet tartolt Somogy, Baranya és Zalavármegyék gazdáinak lejértékesilésére nézve. Az értekezleten Náray Andor keszthelyi gazdasági akadémiai tanár, az állaltenyésztési szakosztály alelnöke elnökölt és azon résztvettek az érdekelt vármegyék gazdasági felügyelőségei és az Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ kiküldöttje is. A gyűlésnek az volt a legfőbb tárgya, hogy biztosítsa a tejügyek elintézésének azt a módját, hogy a tejátvevő vállalatok ne a községi tájékozatlan vezetőkkel, hanem az ö megbízott gazdasági szakembereikkel intézzék el a vitás községi tej-ügyeket. — Erre a megoldásra az 0. M. T. K. hajlandónak nyilatkozott hasonlóan azokhoz a nagy vállala-
tokhoz, amelyekkel ez a megáilapo dás már korábbi időpontban megtörtént
Az egybegyűltek elhatározták, hogy 2 hét múlva Pécsen tárgyalják le az O. M. T. K.-val a legközelebb előforduló időszerű tejértékesitésl ügyeket, egyébként pedig eme összejöveteleket 2 hetes Időközökben Kaposváron és Pécsen váltakozvá tartják
HSL_
SíÉiinaue-s
inagtzaraz, {ftéknlt
mlndtn államban ■ olnár
•labadatral írod. budicxlt, VIII. Rlk&xl-ut IS. K«lv(U(Mllil díjtalan.
(—) A bab és egyéb hüvelyes vetőmag állami elismerése. A földművelésügyi miniszter rendelete a bab és egyéb étkezési hüvelyes-vetőmag elismerésének szabályozásáról a hivatalos lapban meg|elent. Az elismerés rendszeresítésének célja, hogy a gazdák kifogástalan minőségű, egészséges vetőmaghoz jussanak s igy magasabb áron értékesíthessék termésüket. Az elismerést kérő bejelentések a m. klr. növénytermelési hivatalhoz (Budapest, V., Kossuth Lajos-tér 11.) küldendők. A bejelentéshez kérdőiv és kötelező nyilatkozat mellékelendő, mely nyomtatványok a növénytermelési hivatalnál szerezhetők be. A bejelentéseket évenkint április 15-ig kell beadni.
Legjobb üdítő ital
a közismert
Kapható minden fűszer-, és csemegekereskedésben.
Főraktár:
a,
Király-utca 34.
261J
Tsleloa 310.
7_m
Épülerfa és deszkakereskedés. Asztalosáro&zem.
Állandóan raktáron minden méretben deszka, ápOletfa, léc, cement, szigetelő- és fedőlemezek, furnér, enyvezett lemezek
és egyéb építkezési anyagok.
Ajtók és ablakok, különböző méretekben állandóan raktáron. Konybaberendezések teljesen készen, állandóan kaphatók. Hajópadlógyártás és eladás nagyban és kicsinyben. Asztalosoknak bérgyalulás a legolcsóbb árban. Minden anyagot helyszínre szállit:
Dukász Ferenc
anyagok kereskedése
Magykantzan, Magyar-utca 108. szám. Teleion : 290. szám
épflletfa, deszka és egyéb építkezési
Olcsóbb iett
a trappistasajt, teavaj és juhturó:
1 kg. teljes zsifos
trappistasajt . . P 2-40 \'/< kg. legfinomabb
teavaj.......P MO
kg. legfinomabb fözövaj.....p—i\'90
I kg. legfinomabb valódi juhturó . P 3-—
M ÉS MlÉI
cégnél
SMeU zártat
M-88, Newvosk Mhso H 79,
Parii 20OS, Leadó* 512 50, Brossa 71-85,
Madrid 43*90, Aaaadaa 20649,__
-\'-, WIm 72 04. SoHa *71V<, Prága 15\'ltVt, Vsraó 57 59, BadaoMt M-Mh Belgrád MSIU, MMSI3WI,
Tarméaytízsáe
Basa Ussav. uj 77-as 10 85—11-35 7S<ss 1100-11 90, 71M* 1115 1145, 80«s 11-25—11-75, diaált 77-as 1010-10 », 7S-as 10-25-1050. 79-ts 10-40-1096, SO-os 1050-10-75, Rozs 900 — 9 30, lak. árpa ui 14 25-14 90, sfirázpa 17-50— ISOO, sab 18 00-18 35, temrf 1440---------\'—, koraatO-SO-llOO.
14 60, rspea-
VALirrÁK ;ot L 2/70-28-00 fr. 79-3040-10 k. 16-84-17-10 Dán k. 152-35*153 25 Dinár 10-10-10-20 Dollár 571-25470*26 Francia 1.22-60-23-00 HoU. 229*70-331*30 Lengyel 83-65-64-39 LM MM 48 Ltva 410-418 Ura 39 90-30*30 Márta 135-00-13630 153-60-153*80
SchtU. 80*05-80-75 Svájcit 110*96 U3* 15 5-Ml 153-90-153-90
DSVOAK
329*50-331*10 Mtlád 10*09-10*17 Hanta U6* 15.130-15 Brftaassl 79*35-7»95 Bakarest 3-37-3-41 Kopa*. 142-17-153 17 Loadoa 2763-37*83 áMrid 46*70-5070 MDsm 3&*77-2&-V7 NwfepHHe-78 50 Oado 153-30-193 20 Párti 23*31-33-47 Pláea 16*87-19*99 Saáfia 4*12-flfl WncSli. 13Z3S-I53-3S Varsó S3-75-S4-3B Wlaa 8002-80-63 111*03-11303
Kiadja: DélMlal Hyoafe ál lapkliáá Vállalat, lagykaalzsái.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
faterurhan tslefon i Nacykaalsu 78. aa.
Őszi vetésre:
Gazdasági magvak
továbbá -.
Kerfi magvak \' Uionlnui IéMmbmh
Kelkáposztámig ináetkaaag Spenobnag lefele jti aig Saláta sug Bxegflaag Bárgarépaaag Sárga rlolaaag Petrezselyeaasg stb. stw
Műtrágyák. Gabona-csávázó szerek
kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, termény ás növény védőszerek kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett. Teleion: 1301
3463_
1931. augusztus 9.
APRÓHIRDETÉSEK
Ai apíShirdfléok dl), ll).idl« 30 (lllür. Minden tovibbl 114 ill|* S piltr. V.iir- t, llnuipnip Ili itólc 90 fillér, inlndin tovibbl nö ül|i a pll. Si.idin t* plnltkin II) n4l« Wier. mltwlMi tovibbl nó dl|« « fillér. Clmud » intndcn y«-tinbb bítSkbét itw ni »l "ínak iiimluallk.
Alliif knrtaófcnak »> anzedraíny. ttfrde/Oaek 5 (tto pengü fluMI/wi alul a feletleffel fcBnyuelea, udaildadi HktfHIMia iMtfea nlörc llxolrmdau.
IMé Csengery-ntca 18. alatt m Q-öl telek. __MSO
HOlgrak fiijaiméba I Paplanokat a
legszebb klvItaTben íi aiok átdolgozásét etviflilfs futinyoaan - Preundllchné, Pfl-ul 15.____3528
Főút mentén 120/0 tlaita hasznot hozó há» eladó. Clm kiadóban.
ZALAI KÖZLÖNY
Aatátaxti klziróiag modern, lói, tat-személyeseket Is birhová Ksufmann Maa4> «ál rendel|e. Telefon szimok: 167. vagy 571. Nádor-utca 8. 3002
Egyazobs, konyhás lakás sxaanal kiáll* Sugir-ut J&a. alatt.
Nyárt almát éa Csabagyöngye aaMI exportra veszek. Wollák vendéglős, Ni

PéankSIoaSat bekebelezésre salndtn
a legelőnyösebben és leggyorsabban lolyóetttat Aomil laaaáa pénz " " \' " Nsgyksnliea,
kőt caón közvetítő itodá(a Horthy Miklós-et 2 szám.
2611
FMizik, kirándulók I Balatonberény-ben a Páll sziliedében Igen olcsón kapjik a teljes elütést szobival s fűrdőkablnnal 3225
A hHoteséöt korlátozták
mindenütt, de s .Trlbon" nihizaH r. t. vll-tozatlanul, mint eddig is, nyolc havi részlet tizetésre szolgálja kl vevőit. A riszietlUstés kezdete mindig a következő hónap elseje. Az összes rnhizatt cikkeket, viaznaVat, alt-ionokat, selymeket, szöveteket atb. illendően nagy választékban tart rakliron. Mlntik rendeléseket felvesz
dóan nagy választékban I megtekinthetők és ntegi a cég képviselője Fi
Sugir-
cég képviselője Práaagar
[ir-ut 14. szim. 3641
BőtvSs-tie 18. ssimu hiz nsgy gvlatöksős. és konyhakerttel. Vételár laka rés betétkönyvvel kifizethető. — Bővebbet áeail :l«aaée Ingatlanforgalmi Irodija, Nagytantssis, .Horthy Miklós-ut 2.
útépítést, csatoroizást i és földmunkát elfogad Ouzaviny, Vörösmarty utca 12. 3600
szeptember l-re, kettő egyszobia
" ■ 1 ........u. Itt 3M8
lakás mellékhelylsiggel, Küity ■
Bagolalsor 5. az. hiz alaél. Ugyanott égyszobia takis kiadó, azonnal elfoglalható. 3509
aroonalrv Is, 2 aaobás, verasdáa i Kfalzst-ntca 11. 31-43
Koairvizoson, Osuber-Mla hiz klaaslé.
•.\'Bővebbet ugyanott. JS4I
Varga Nándor
aranyéremmel kitűntetett salát modemtll berendezett műhelyében
iaai, tWkttt és
Olcsó, szép kifogástalan munkámért felélósséget vállalok.
Pallérok 10 és 12 fillér. OyOlkMeiept Horthy Mlklós-nt 8. Qyirtalap: Huuyadl-u. 19.
Mlaetrol/azzslc UtQo as, i
Fóut 24., emeleti utcai kétszobás lakán szeptember l-re kiadó. 3618
Bithory-utcs 10. alslVlkét\' egyszóbis lakáa kiadó aug. 15-re. 3639
atfátWIas üti vétetik. Magyar -Divatcsarnok. jfta^o
■lad*. saép nsgy utcsl l azobsf* előszoba éa minden mellékheMsigből fekia, azonnal elloglalható Husztl-tér/ Ugyanott 1 aaztaltttzhely megvételre kerestetik. 3642
■ladé és azonnal bekoltkzhető Eötvöa-tir 18. szim siatt egy 3 szobii lakás vetandival és összes nteUikhelylsigeivcl. Bővebbet\' iatélilgaio lagallaatorgalml Irodija Nsgykanlzain, Horthy Mlklós-ut 2.
WaMÓ < Jól -Jöscdelmezőtház minden elfogadható irón Klnlzsl-u. 37. 3630
Egy jobb llut fizetéssel laKartoeta-■eaoaak lelveazek. — Czvetkó Oyula, Horthy Mlklói-ut 4. 3631
Kisebb bérháaat vennék, esetleg tel ket, közvetítők klzirvs. Clm: „Vilmos" Jeligére a kiadóhivatalba. 3633
Za^aaa, rövid, divalos,< Jó hangú, bitfaaadóaSugir ut 14, 4. em. át s|tó. »<J36
Egy hirom és egy kitazobis magán-há« nagy kerttel éa kel Ctginy-u. 2
gazdaaigl épületek-unliaa) azonnal kiadó. Hívebbet Kltélynlca 23 Kevica kőfaragónál 3637
Gallérokat
"12 fillérért Unüt
KOVA L D
budapesti festőgyár. Byiljtatslep Nagykanlaaa Csengery-ut I. u.
Eladá awaládl laáa Alsósinebaa 2
hold lelken. Bőveboet Telekl-nt 77/s. 3423
Msunált Ubbelir veszek és elsdok. Kívánatra hizbos megyek. Fisehet, Királyutca 49. 3615
Hnnyadl\'UU\'k 25. sz. alatt azobis laki* Összes ntelléki szeptember l-re ktsdó.
egy utcát egyik betylaé|jeWel
ízletes potgárt koiziot jól lózó, tlsstskezU feltétlenül tisztességes bajárá Hziat kerestetik. Jelentkezni csak détntin 4 órakor Zilnyl utea 62. -3625
i Három aaaabáa Iskis mellékhelységekkel egytld aovember l-re kiadó Orda leld Adolf Magyar- utca 23. ss. 3617
Magiajiró szalag Mrásua«á»p«l la-tttréssclést és spatUst villái Bruon gép-mOhely Erzsébet-tér 18. Szarvas-udvar
-3616
\' IMffcMtaM, tót főző mindenes síz kiesné felvitetik. Clm a kiadóhivatalban.
-3626
a axaba, előszoba, kert, metlikhelyi-aégekkel november l-re kiadó. Bővebbet Paaetesas vendéglő. 3604
Jókaiban levő ggarmakkaoal eladó. Dukias Ferenc, Sugár-ut 7. 3601
Lakáa. József lőherceg-ut 22. két- és hiromszoDis parkettái uri lakáa november 1 re kiadó, hiromazobáa azonnal is elfoglalható. — Bővebbet a hizban és a 130. telefon. &00
Vidéki álláanálkailek, borbélyok, nyugdíjasok lakóbelyakön szépen kereihet-nek. Írjanak Poatatlók 35. Sseged. 3578
Megbízható mladaaaalaáiig augusztus 15-re felvétetik Batthylny-n. 9. 3605
Sajil termést! édes, homoki rballag kapható, I II. 52 HU. Sugár-ut 41/b. 3509
Kényelmes csukolt, hat üléses Btalok aaatoral garageból fuvarozást vállalói, Szintó. Caengery ut 6. Telefon 3-22. 3472
Természetes szénsavas
PETÁNCI fröccs
■ legaawanyuiib borral is mogfixethetetlen
Kapható.- Kövest Henriknél, Nagykanizsa.
NE KÍSÉRLETEZZÉK
/A jó varrógép gyártása rpreciziósmurvka!
Ezért nem tud minden gyán varrógépet előállítani!
Singer varrógépek
azonban évtizedes tapasztalatok alapjáa,
kizárólagosan varrógépeket gyártó üzemben készülnek!
EZÉRT ISMÉTELJÜK:
n
Nt KÍSÉRLETEZZÉK!
SINGER VARRÓGÉPEK
világhírűek!
Singer varrógép részvénytársaság
■JtQYKAHfZSJI, FÓMJT I. SZAl
Háaak, 5, 4 és 3 szobis saaa*áia-háaak, több nagyobb éa ktaebb lóvedel-mezó tsáwháaak.-aaaaalataa- éa Da< tathiiak, oandáaiak. Birtok sala-
megyében bOO és lló hnld, a»aa»gylaaa 600, 123, 520 é« 80 hold, FBrMI mellett 90 hold príma birtok, kauataaal jiris-ban 2i>, 40, 60, 80 éa 100 hold birtok, minden birtok megtelelő-épületekkel, Saa-haShaayaa 10, 8, 6 is 2 hold birtok épületekkel, aaMMIrtok asentgyörgylirl és bagolal hegyen 26, 6. 5, 8 % 1 hold pincékkel, raJháiaoaie 12, i is 1 hold istrtok otoóMan eladók. — Bővebbet ■aakáaa SMkaa Ingatlan könetllő Nsgykanlzain, Szemere-atca 3. szim. &0I3
Klsksnlzsin, Omég-uton egy szép kiz, épilett disznóólul is rügy kerttel, kedvező fizetési feltételekkel aladé. - Bővebbel
■ Horthy Mlklós-nt 19. alatt.
3Í95
Magyar-utca 3. azin alatt Klagar-fila
vegyeskereskedés és mészárszék 2 szobis lakással kiadó. Bővebbet Zrtnyl Mlklós atca 30 szám alatt. 3523
Modern .Vámpír* paraatvégá* olcsón elsdó. Kaulmann Kiroly. 3635
Cladá 100 holdsa zalamegyei elsőrendű birtok, vasutállomia éa tóul mentén, közel Nagykanlzaihoz, s vételét nagy része köny-nyen lelórleszthelö bankteher itvállalWval, mlg a különbözet takarékbetétkönyvvel kiűzethető. Bővebbel: aoaál Igaáo tngat-Isnforgalmt Iradija, Nagykaalisin, Horihy Miklós nl 2.
értesítés.
Értelltem a nagyérdemű közönséget,
bQgy műhelyemét
Ktntxsl-utra 8. izim alól Rádor-asloa 4. aaáaaa alá, Vlda vendéglő udvarba katysatsa át.
Kérem a nagyérdemű köiönség tovibbl szíves pirtlogisit Tlsztelé«el
TBItöay Péter
8314 aafol artaaabé.
I .I.X. Rákóczi-utca 29. ■■ClIlCiaa szám alalt kattft azobáa lakás mellékhelyiséggel nevein bar elsejére, agy szobás udvari lakás szeptember elsejére kiadó. Bővebbet Szemere- uica 3. szám.
elegánsan akar ruházkodni, keresse fel Király-utca 17. alatt Lidiit ruhaflzletét, ahol
Liditt Miksa mm\\«
felügyelete alatt készül mérték ulán egyszeri próbával férfi őltOny jó ntinftaéflO divalszővetból már 8B, 35, 49, B5, 88 P-érl.
Iskola fiuruhák 20 P-től. Férfi Hubertus 21-60, llu 17 P.
Szövetmintákat vidékre bérmentve küld.
Munkásruhák jóminőségü cérna-szövetből már 15 P-től.
Mindennemű sapkák legolcsóbb árban.
FONTOS BUDAPESTRE UTAZÓK RÉSZÉRE
szálljon meg a
MERÁN SZÁLLODÁBAN
BERLINI-TÉR 7.
Budapestnek legjobb helyén fekvő modern szállója. Lift. Központi fűtés. Hideg-meleg folyóvíz. Fürdők. Telefonos szobák. Kávéház-étterem. Szobák P 4-50. Panelé 8\'- P-t8l.
Egyágyas szobáknál 10<>/o, kétágyas szobáknál 20%
engedmény. zist
íALAl KŐZLÖNY
Az Inkey család közös tulajdonát képező,
BflLRTONFENYVES
(Máriatelep)
közppntf üdülő, nyaralótelep villatelkei 24 havi részletre
kaphatók. Térkép és faltételek megtekinthetfik ■
Szabó Antal sportüzletében.
8
Újonnan leszállított
boráraim a kővetkezők:
Elsőrendű saját termésű un kerecsenyl
fehér asztali bor literje ... P —-50 Schiller (vörös) asztali bor P —-80 kitűnő fehér asztali bor édes P —\'70
80HI JfHÍ. MIvttHtu 10.
517/1931. sz.
Versenytárgyalási hirdetmény.
Inkei községháza építési munkálatainak biztosítására Inke község Elöljárósága nyilvános versenytárgyalást hirdel.
Csak szabályszerűen kiállított, pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezett, csakis az előírt ajánlati és költségvetési Űrlap felhasználásával közvetlenül vagy pósta utján beadóit ajánlatok fognak tárgyalás alá vétetni, elkésve, vagy utóajánla-tok figyelrmbe nem vételnek. Ajánlati és költségvetési nyomtatványok szövegében változtatás nem eszkö-zölhetö, egységátak számokkal és belükkel kiirandók.
A|ánlatok borítéka következő felírással látandó el: Ajánlat Inke község községházának épilésl munkáira.
Ajánlatok Inke kö;ség körjegyzői hivatalához 1931. év augusztus hó 21-én d. e. 10 óráig adandó be, amikor is ajánlattevők jelenlétében fognak felbontatni.
Ajánlathoz 2% bánatpénznek a kaposvári állampénztárnál letett nyugtája csatolandó.
Pályázók, kik Inke községgel üzleti összeköttetésben még nem vol-lak, illetőleg előtte ismeretlenek, tartoznak szállítóképességüket és megbízhatóságukat azon kereskedelmi és iparkamara bizonylatával igazolni, mely vállalatuk telepéhez tartozik.
Tervek, ajánlati s költségvetési Űrlapok, kötendő szerződés szövege inkei körjegyzői hivatalban és Fodor István oki. mérnök irodájában (Kaposvár, Fő utca 24. sz.) megtekinthetők; ajánlati és költségvetés Űrlapok P 4-ért ugyanitt kaphatók.
Pályázók ajánlataikkal döntésig kötelezettségben murádnak.
Épilésl elnyert vállalkozó községgel szerződést taitozlk kötni.
Község Elöljárósága fentarija magának a jogot, hogy az ajánlattevők közül szabadon választhasson vagy a versenytárgyalás figyelmen kívül hagyása mellett a munkák biztosítása tekintetében más módon intézkedjék s ebből kifolyólag ajánlattevők semmiféle kártérítési vagy egyéb igényt nem támaszthatnak.
inke, 1931. év julius hó 20.
lenTtrl József sk. Clppán liioi sk.
körjegyző. 3622 bíró.
Heti 100 pengőt
háztartást cikkek eladásival. Díjmentes Ismertető Stelner, Budspest, Siövetség u. 26.
Margit fürdő
tus Csengery-ut 19.
• Nyitva mindennap ^ reggel 6-tól, este 7 lg • Márvány kádfürdő P 1 -50
10 jegy vételnél......Pl —
Igénybe vehetik egyesületek, vilialttok U.
Tyukszemvágás......P —\'40
Maszlrozás........P —30
... . — — ■ - i ,i i ttittmt. tatamntt sómat tnatna.
Ksrsssh aaaflvéUlr* az Eriaébet-
téren, vsgy főútvonalon nagyjövedelmű Qz-lethásat, lehet emeletes la; 2—3—4 aiobás lehetőleg fürdőszobás, vízvezetéke" magán hásskat a váró* belterületén ; kitermelhető erdöblrtokot 300—400 ezer pengőig.
Balaton mellett, v. Fehérmegyében 1000 holdas és 3—400 hold káriataflóurilikkal.
Eladék ■ közvetlen Balaton melletü fürdőhelytől cca 1 km. re 90, 100, 150, 200, 300, 400 hold príma birtokok Q öienklnt 45 Ilit., épület külön. Murakereazturl állomáltól 3 km., góz- és vlztha|táaos malom 3 szobái Iskisssl 15 hold földdel; Somogyban vasút, viros mellet! 300 m. hold príma birtok teles felszereléssel, élő-, holtul 140 ezer; Za ában 150 khold, tele erdő, felazereleasel, 70 ezer; Somogyban, Balaton mellett 500 khold. 4 l khold szőlővel, ez utóbbi átvétele nem köteleró, 17 gaid. épülettel, 7 szobás urllakkat 300 000 P, ebbíl 120 ezer bank teher; Dlóakál mellett 19kh. szőlő, szántó, rél lakóhászal, tetsiereléaael; kerecsenyl hegyen 18 bold, lakóhászal, felszeretéssel, mindkettő Igen kedveiő fizetési feltétellel. Eladó Kanizsához közel 76 m. hold Igen |ólerraö birtok, tullakkal, épületekkel, élő-, holtul 35 ezer.
Sirbaaátk Somogyban 1800,1600,1058 és 930 kh. príma btilökök város, vasal melleit.
UaM Uuk i József főhercog-uton aagyo-. uép magáahls, nagy teltelekkel, gy(|niölcsOtsel 16 ezer; Csengary-uton, ao.ompón tul, Jövedelmexő tlilelhii 12% ol boz 14 ezer; Csengery-ut második asaka-aián 2-szer 4 szobás magánház; Arany János-utcában magánház, t-sser 4 szoba, udvari házbau 1 szoba mellékhelyiség, udvarban latállóval 16 eier; Főútvonalon nagy Brlelhás. — Bővebbet
moohnerrem duií |4..i,c.ioi,.»
ingatlanirodájában, Batthyány-u. 10. tas
i63l. augusztus 0.
Oalambok község elöljárósága.
1222/1031.
Hirdetmény.
Oalambok község tulajdonát képező u. n. „Kiskorcsma" 1932. jiti. l-tőí 1934. dec 31-lg terjedő három évre 1931. aug. 30-án d. u. 3 órakor a galamboki körjegyzői irodában, ahol az árverési feltélelek a hivatalos órák alatt meglekinlhetők, nyilvános árverésen bérbeadalik. Oalambok, 1931. Jullus 20.
I*gy Károly sk. Szabó György sk.
körjegyző. 36J3 bíró.
13.341/1931.
Tárgy: Pályázati hirdetés hadiárva ösztöndíjra.
Felhívás.
A népjóléti miniszter urnák 160.100/1931. számú rendelete folytán felhívom mindazon hadirokkantakat és hadiözvegyeket, kiknek gyermekei középiskolába járnak, vagy pedig tanonc kiképzés ideje alatt vannak és az 1931—32. évi tanévre ösztöndíjban óhajtanak részesülni, azok folyó évi aug. hó üO-áig jelentkezzenek a városházán, a rokkant hivatalban és hozzák magukkal ez évvégi iskolai bizonyítványukat.
Nagykanizsán, 1931. évi julius hó 21-én.
Polgármester.
Pk. 25\'1928. sz. 1931. vbtól 351. Sí.
Árverési hirdetmény.
Dr. Lakó Imre letenyel ügyvéd által képvl. selt Tóth János éa társai tavára 468 P 20 I töke és több követelés és Járulékai erejéig a letenyel Ur. lárásblróság 1*20. évi 25/55. számú végsásávd elrendelt kielégítési végrebsjtás folytán végrehajtást szen védőtől 1931 évi iaá|us hó 28-án lefoglalt 1990 pengőre becsült Ingóságokra a letenyel klr. Járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az IMS. évi XLL t.-c. 20. §-a alap-
£as alább megnevezett s a logtalái! xókönyvból kl nem ttlnó más loglsllatók ra la az árverés megtartáséi elrendelem, d« csak arra as esetre, ba kielégítési Joguk ms Is fennáll és ba ellenük halaaaló hatályú Igény kereset folyamatban nlnca, végr szenv. lakásán Szentadorjánban éa Erdóháton leendő megtartására határidőül 1931. évi augusztas hó 14. napjáaak délelőtt 10 órája tüzeUk kl, amikor a bíróilag lefoglalt lebenek, borjuk, lovak, gazdasági eszközök éa gazdasági kiszerelések s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek kéiipénittzetés mellett, esetleg becs-áron alul la el fogom adni még akkor Is, ha a bejelentő léi a helyszínén nem lelennék meg, ba csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít Letenye, 1931. évi Juliul hó 27-én.
Radlch-Ollé István s. k.
klr. Jblr. végrehsttó. mm mint bírósági kiküldött.
Nagykaalzsalak talélkoz&hslys az
István király Szálloda
Budapest, VI. Podmanlozky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon; (Interurbán) 202-43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg víz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
Vízmentes kazaltakaró és repce-
♦ ponyvák, gabonászsákok, ▲ lenzsákok, gyapjnszsákok ▼
VizISmlSh fecskendő éa önt Szélhez, gazdasági rudalókSteleh Kölcetínponyva Kölcéönzeákok
Kocsihenöea, gépztlr, gipolajoh
legolcsóbban beszerezhetők, kedvező fizetési feltételek mellett:
| HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél, NAGYKANIZSÁK.
! TeKintse meg
SZÉKELY VILMOS butorlelepét
a volt Szarvasban
(Erzsébet-lér 1&)
Óriási raktér a legmodernebb és legjobb butorokbél.
OlcMá árak I Ponios Mazolgdlda /
»« Kedteaí (teeféal (eUételek t
Orvosi hir.
mmm
T. betegeimmel közlöm, hogy
9T Uj
cime:
Horthy Miklós-ut 15. szám
Dobrin-ház, alsótemplommal szemben.
Rendelés délelőtt 8-12-ig, délután 2-6-ig.
Dr. Eckenberg Imre
v. budapesti szanatóriumi főorvos.
Vizsgálat 5 P, kezelés 3 P, 10 kezelésijegy 25 P.
II
zalai közlöny
1981. augusztus 9.
legjobban és, legolcsóbban
* < e
BÚTORÁRUHÁZAKBAN
Véáteá\'naJMali
Legkedvezőbb fizetési feltételek
NAGYKANIZSA
Horthy Miklós-ut 4.
K
Szombathely és Sopron..
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető: Zalai Károly).
71. évfolyim 180 siára
Nagykanizsa, 1931. augusztus 11, kedd
Ara 14 mi«r
ZALAI KÖZLÖNY
Szcrkcaitójig: nappal Sugár-ut 2., íjjcl Föal 5.
Kiadóhivatal: Fiút 5. Ilim. Kcarthelyl flókktadólilvatal: Kouuthutca 32. i
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
PJólluIM ára: egy hóra a pengó fillér. I Szerktaalósíg 421. azlm, (<J|cl 78.) \\ Kiadóhivatal 78. Keszthelyi fiók 22.
Még ezen a héten perfektuálják az ötmillió fontoa
magyar kölcsönt
A helyzet szanálására vonatkozó tervek sorozata kerül csütörtökön a 33-as bizottság elé
Budapest, augusztus 10 Pénzügyi körökhöz érkezel! jelentés szerint az 5 millió fontnyi magyar kölcsön Ugye a tegnapi poroszországi népszavazás kimenetelével dUlire jutott. Most már
semmi akadálya annak, hogy a franciák után, akik • kölcsön nagy részét jegyezték, a hollandi és svájci csoport Is érdekeltséget ne vállaljon a kölcsönben.
Remélhető, hogy még e hét folyamán perfektuálják a kölcsönt.
A kormány a 33-as országos bizottságot csütörtökre hívta össze. Ezen a tanácskozáson Wekerle Sándor pénzügyminiszter feltárja majd a magyar gazdasági és pénzügyi élet minden vonatkozását és részletesen megismerteti a bizottság tagjait azokkal a tervekkel is, amelyeket a kormány helyesnek larl a mai
nehézségekből való kibontakozásra. Beavatott helyről nyeri értesülés szerint
a kormány a 33 as bizottság elé két szanálási tervet terjeszt,
amelyben az államháztartás egyensúlyának biztosítására, a kladáiok csökkentésére és u|abb bevételi források létesítésére vonatkozó szükségesnek látszó rendelkezéseket ismertetni fogja. Több bizottsági tag is elő fogja terjeszteni javaslatát arról, hogy külföldi kölcsön helyett belső erőnkre támaszkodva old|uk meg a pénzügyi nehézségekel. A bizottság képvlselötaglal közül Eszterházy Móricnak van külön terve a helyzet javítására, de emellett Teleszky János ls dolgozott kl egy tervel, amely az egész közgazdasági éleire kiler|ed és a gazdaságpolitikának egészen uj irányaira mutat rá. Azon a gondola-
Ion épül fel, hogy az export minden körülmények között megerősítendő,
miért is mezőgazdaságunknak a mai piaci Igényeknek megfelelően át kell szerveződnie.
A takarékosság szem előtt tartása mellett Is ennek a célnak elérése érdekében nagyobb befektetésekre van szűkség. Ezek azonban olyan munkálatok, amelyeket belső erőnkből is el tudunk végezni.
A pénzügyminiszter a bizottság ülésén ismertetni fogja azokat a memorandumokat Is, amelyekel magánosok juttattak el hozzá. A bizottság részletesen foglalkozik még a kormány által eddig kiadott korlátozó rendelkezésekkel és azokkal a módozatokkal, amelyeknek segítségével e korlátozások fokozatosan megszQntethe-tök lesznek.
Sándor király megszűnteti a diktatúrát
• ■ i * * . Az ősszel választ Jugoszlávia — Jubileumi ajándék vagy kölcsön-lárgyalási manőver?
lordulólán, kijelenti, hogy rv/egszün-tell a diktatúrát és hogy ősszel elrendeli a valaait.tsokíi. Erre a lépétre valószínűleg megrendüli egészségi állapota kényszeríti a kl-
London, augusztus 10 (Éjszakai rádiójelentés) Zágrábból Jeleni! az Evenlng Standard ludósi tó|i, hogy Sándor szerb király aug. 16-án, uralkodásának 10 éves év-
rályt. Jugoszlávia különben u|abb kö\'csönt akar felvenni Londonban és errevonalkozólag már folynak is a tárgyalások.
A német Birodalmi Bank öt sstáxalékUal lesxállltfa a Kamatlábat
A porosz népszavazás eredménye Jelentékenyen enyhítette az európai helyzetet
Berlin, augusztus 10 Vasárnap egéaz Európa (eszült érdeklődéssel tekinteti Németország felé, ahol a szélsőséges jobb és baloldali pártok a népszavazáson meg akarták buktatni a BrUnlng-kormányt. Hilleréknek és Hugenbergéknek a kommunistákkal kötött szövetsége veszéllyel fenyegette a külföldnek Németországgal szemben tanúsított bizalmát s ha ők győznek, nemcsak Németországot, de egész Európái válságos helyzetbe döntik. A népszavazáson azonban a szélsőségei pártok csúfos vereséget szenvedtek. A szavazásra jogosullak száma a legutóbbi birodalmi gyűlési választások statisztikája alapján 26 4 millió. A szavazásra jogosultak 371% a leszavazott
A hivatalos porosz sajtóiroda közlése szerint végeredményképpen
9,793.603 szavazó szavazott Igennel, 362 855 nemmel és 184.143 szavazat érvénytelen volt.
HalArozoll kudarcot |elent ez az eredmény, mert 2,642 672 szavazattal kevesebbel kaplak mosf, mint
legutóbb a birodalmi gyűlési választásokon.
Nyitva áll az at Laval számára Berlinbe
Párts, augusztus 10 A francia sajtó egy része hűvösen fogadja a poroszországi népszavazás eredményét, főleg a jobboldali lapok, a baloldallak azonban megelégedésüket fejezik ki sz eredmény feleit. A Nemzetközi Fizelések Bank|ánál Is megelégedéssel vették tudomásul a népszavazás eredményét.
Párisi politikai körökben ugy vélik, hogy Laval miniszterelnök berlini utazásának időpontját most már megállapíthatják és erről az augusztus 20-ikl minisztertanács dönt.
Merénylet a D43 vonat ellen
Berlin, augusztus 10 Jüterborg melleit a D43 vonat előtt a síneket felrobbantották. Kilenc kocsi lezuhant a töltésről. A százkilométeres sebességgel rohanó gyorsvonat klsiklatása politikai fanatikusok müve voll. BrUnlng kancel-lái,l és Curtius külügyminisztert akarták elpusztítani, mert azt hitlók, hogy
ezen a vonaton térnek vissza római látogatásukról. A kél német államférfiú azonban csak ma reggel érkezeti vifsza Berlinbe. A merénylet több millió márka kárl okozott. A sebesültek száma 16, ebből 3 súlyos.
Kamatláb-leszállítás
Berlin, augusztus 10 (Éjszakai rádlójelenlés) A német Birodalmi Bank elnöksége ma, kedden délután ülést tart, amelyen — hir szerint — a 15 százalékos leszámítolási kamatlábat 10 százalékra és a 20 százalékos lombard kamatlábat 15 százalékra lei állítja.
SzódásQveggel agyonverte a feleségét
Budapost, augusztus 10 Budapesten, a Hungáiía körút 98. sz. házban Kovács Lijos kéményseprősegéd féltékenységből eredő szóváltás ulán szódásüveggel ugy fejbevágta feleségél, hogy az életveszélyes sérülést szenvedeti. Kovács ezulán lugkőoldatot ivolt.
Dalos-flnnep Kanizsán
A Nagykanizsai Ipartestületi Dalárda matinéja a Városi Színházban — A magyar dal kitüntetettjei
Nagykanizsa, augusztus 10
Ismeretes, hogy az Iparos Dalárdák Országos Egyesülete 10 éves jubileuma alkalmával folyó hó 15-én és 16-án Budapesten 32 vidéki dal-egyesület, mintegy 1200 dalos részvételével rendezimeg a II. Országos Iparos Duiosversenyl. Az országos elnökségben benne van a nagykanizsai Ipartestület érdemes elnöke, Kiss Ernő la. Dr. Krátky István polgármester |ólndulata és minden szépért hevülő érzéke lehetővé telte a nagykanizsai Ipartestületi Dalárdának, hogy szintén részt vegyen az Országos Iparos Dalosversenyen és megmulassa, hogy méltó régi hírnevére és a nagykanizsai közönség szeretelére. A Nagykanizsai Ipartestületi Dalárda löbb számmal vesz részt a versenyen, a könnyű mtldal-csoportban. 1
A budapesti dalosverseny alkalmával előadandó számaikai matiné keretében vasárnap délelőtt mulatták be dalosaink a Városi Színházban, z\'sufolrnézőtér előtt. "
Az Ipartestületi Dalárdáról már rég megvolt a véleményünk Hiszen ott voltunk bölcsőjénél, láttuk gyermekcipőiben, láttuk és örültünk fejlődésének, sikeres szép szerepléseinek, amíg a zalai daIVultusz eqyik legszámottevőbb tényezője lett. — Láttuk a kitűnő Büchler Mór vezetése alalt és azóta állandóan figyelemmel kísértük.
Vannay János zeneiskolai igazgató alatt egészen az életét, küzdelmét, reorganizációját mai napig, amikor Parit Lajos tanár sok lelkesedéssel és szereieltel vezeti a kitűnő anyagú dalárdát, amelynek teljesítménye annál inkább megbecsülendő, mert tag|ai a nehéz napi munka bevégzése után, fáradt testtel látnak hozzá, hogy tovább képezzék magukat és zászlajuk fényét, dalárdájuk nevét megtartaák eredeti szépségében.
A vasárnapi bemutató ismét egy nagyon kedves délelőttöt szerzeit a nagykanizsai közönségnek. Amikor széjjelnyllt a függöny és lálhitóvá váll a dalárda, a közönség viharos él|enzéssel és tapsviharral köszöntötte. Az első sorban olt voll a XIV. daloskerület ügyvezető elnöke, dr. Tholway Zsigmond poslatávirdal főfelügyelő és Kiss Ernő ipartestületi elnök. Az ünneplés lecsillapultával Parii Lajos karnagy megadta a jelt a kezdésre és áhilallai. benső átérzéssel rázendített a Dalárda a Hiszekegyre. Majd egymás után jöttek a niösOr számai. A közönség nem győzött belelni a szebbnél szebben előadóit dalokkal.
Dr. Tholway Zsigmond, a dalos-kerület elnöke lépeit elö és lendületes beszédben áldozott a magyar dalnak, rámulatván arra, hogy a magyar dal ügye trianoni magyar-ország Ugye. Az Országos Szövetség
ZALAI KÖZLÖNY
1931. augusztus II
XIV. keiülete nevében meleg ^szavakkal emiékezdi meg a legteljesebb elismerés hr,ng|án a nagykanizsai Ipartestületi Diliida munkásságáról és teljesilményeiról.
Lélekemelő aktus következett ezután. Az Országos Dalosszövetség azokat a dalosokat, akik hosszú esztendőkön keresztül lankadatlan lelkesedéssel és Ugyszerelellel szolgálták a dalkullusz ügyét, kitüntetésben részesítette. Dr. Tholway Zsigmond kerületi elnök a kitüntetéseket az érdemes dalférfiaknak kiosztotta a nagyszámú közönség folytonos éljenzése közben.
40 évi dalostevékenységéri nagy aranyérmei kapott: Kumánovics Pal szabómester.
30 éves dalostevékenységéri ezüst érmet kaptak: Iványl József cipész-mcsler, Munkácsi József borbély.
20 évi dalostevékenységért nagy bronz érmet kaptak: Sáfran Ferenc kereskedő, Megylmórecz Tamis szabómester, Fablck Tivadar mükertész, Id. Szakacsics Károly szobafestőmester,
10 éves dalostevékenységért dicsérő oklevelei kaptak: Marton István férfiszabómester, Muther Henrik szo-bafestőmester, Tézer Antal vasesztergályos, ifi. Szakacsics Károly szooaleslö, Zákonyi Nándor asztalosmester, Vadász Qyula cipész-mester, Lédir József cipészmester. Csonkás József szabómester, Kovács József DSzA vasuli lakatos, Törő József DSzA vasúti lakatos, Topollts László szabómester.
Dr. Tholway elnök ezután meleg szavakat intézett a kitüntetett dalostestvérekhez.
— A magyar dal lobbantsa lángra a magyar sziveket és a magyar dal lángja világítsa be a sötét msgyar trianoni éjszakát! — fejezte be izzó magyar lelkesedésü beszédét.
A közönség percekig tapsolt és éljenzett.
Ezután az Ipartestületi Dalárda folytatta dalszámalnak bemutatóját a közönség szűnni nem akaró tetszése közepette. A magyar azlv rezdült meg Siklós: Siáll a felhő, Szeghő-Demény: Megyen már, vagy Esik eső c. dalaiban, amikor pedig König-Sajó: Trianoni dalába fogtak, mintha a porba sújtott ország fialnak Osz-szesége felemelte volna a|kát imádságra a magyarok Istenéhez, zúgott, hangzott kiáltott ég felé a magyar könyörgés, amelynek minden akkordja, hisszük, hogy felszállta magyarok Istenének, az Igazság Istenének trónjához. A dalárda teljesítménye magával ragadta a közönséget, amely abban a reményben távozott dalosaink matinéjáról, hogy a nagykanizsai iparos-dalosok méltón fogják képviselni Nagykanizsa szineit az országos Iparos Dalosversenyen.
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort is kellemes itallá varázsolja.
Kapható mlndenQttl
Főraktár:
II „Zalai KSzIfiny" akciót indit Nagykanizsának a Friedmann-tervbe való kapcsolódásáért
Kálmán Leó 2000 ezQstkoronát, Mechner Ede 2000 lírát ajánlottak fel a nemzeti valutaletét-alapba
Nagykanizsa, augusztus 10
Országszerte lelkesedés köszönlötte dr. Frledmann Ignác budapesti ügyvédnek a gazdasági krízis megoldására felvetett ötletét: — a nemzeti valulalelét tervezetet. A tervezetből az első nspon eredmény lett. A sajtó szárnyán megindult a nagy gondolat, hogy életté váljon és megkísérelje a pénz vérkeringését és a bizalom lendítő erejét beiesugározni a válság dermedt napjaiba. Az első napon 1,600.000 pengőt ajánlottak fel Budapesten a nemzeti valutaleiéialapba. A második napon már megmozdult a vidék Is és — mint jelentettük — a Sopron—Szombathely-kanizsai Kopstein-cég az elsők kőzött szerepelt 1000 dolláros felajánlásával.
Ma azután a Zalai Közlöny megindítja Nagykanizsán ls a mozgalmat. Ezennel megnyitjuk hasábjainkat és tollaink szerény munkaerejét, hogy ebben a szerencsétlen trianoni soissal keservesen birkózó városban ls meginduljon a felajánlás és s Zrínyiek városa, a maga nyomoi usá-gos helyzetében is, egy-két téglával hozzájáruljon a roskadozó magyar gazdasági épület alátámasztásához.
Az első felajánlások már meg is történtek a Zalai Közlöny szerkesz-töségében.
Kdlmdn Leó bankár 2000 darab ezüst egykoronást, Mechner Ede ál-lalkereskedö 2000 olasz lirát ajánlott fel a nemzeti vaulaletét-alapba.
Nagykanizsa közgazdasági éleiének ez a kél jelentékeny tényezője a hazafias érzésnek és az önzetlen, áldozatos léleknek, a magyar nemzet élet-
erejébe vetett törhetetlen bizalomnak olyan nemes, példamutató tanújelét adta, hogy bizvást hisszük: — a Zalai Közlöny szava nem lesz pusz-taba kiálló szó és az országszerte meginduló akció során eredményeiben is büszkén mondhatjuk el, hogy a magyar vidéken Nagykanizsa az első, amely a Serédl hercegprímásnak, József főhercegnek, a Nemzeti Bank elnökének, a kormány taglalnak és az országos közvélemény helyeslésének imprimálurával elindult
akcióba tevékenyen bekapcsolódolt. *
Tájékozásul közöljük a Frtedmann-féle tervezet lényegét
A cél: külföldi kölcsön nélkül, Bálát erőnkből segíteni a magyar közgazdaságon. Elő kelt tehát teremteni annyi valutát, hogy a NemzeU Bank annak segítségévet kamatmentes letét elloné-ben 6ÜU millió pengő bankjegyet adhasson ki. Ehhez kéri az akció az ország tehetóe polgárainak hozzájárulását, aranyban, valutában vagy pengőben. A hozzájárulás nem adomány. Csak köiosön. Nem is sz államnak, hanem a NemzeU Banknak szóló kölcsön.
A Frledmann-terv máaodlk pontja : a pénzforgalom és a közgazdasági kötöttségek felszabadítása «
A Zalai Közlöny ezennel útnak indilja a kanizsai Fiiedmann-akciót. Kér mindenkit: — járul|on hozzá tehetsege szerint a nemzeti valuta-letét-alaphoz. Nagy és nehéz akció ez ma, tudjuk. De tudjuk azt is, hogy kicsi téglákból lesznek a nagy épületek.
Minden adományt a Zalai Közlöny-ben és a fővárosi lapokban is nyugtázunk.
A Friedmann-akcló, a fokozott tűzbiztosítás, az erdőkitermelés felszabadítása a közigazgatási bizottság előtt
Az álla* sem vsssl át a zalai at-terksket, a segye sjrs folyssoálk az átvállalásért — A kaakok, a gazáák és a sigáaiXMra-kltelsk Igy* -á klsirtÜM a lyljtéáek ellea
Zalaegerszeg, auguaztus B (Tudósítónk telefonjeleniése) Zala-vármegye közigazgatási bizottsága hétfőn délelőtt tartotta rendes ülését Bődy Zoltán alispán elnöklete alatt. Brand Sándor dr. vármegyei főjegyző eseményjelentésével kapcso-tatoan az alispán
a tűzrendészet fokozottabb ellenőrzésére és a tűzbiztosítás propagálására
uiasitotta az alárendelt hatóságokat Malatlnszky Ferenc felsőházi tag a gazdasági válsággal foglalkozva örömmel üdvözölte a Fried-msnn-féle tervet és kéite, hogy mindenki tehetsége szerint siessen arannyal, ékszerrel és valuta-felajánlásával az ország segítségére. Javasolta, fel kell hívni a kotmany figyelmét arra, hogy a be-lélfetszabadltás idejére gondoskodjék a vidéki pénzintézetek számára megfelelő hiteiről Kérte a bankokat, siessenek a gazdák segítségére, nehogy magánkölcsönzők és uzsorások kar-maioa kerüljenek. Javasolta, hogy az 500 holdon aluli földbirtokosok részéie játja ki a közigazgatási bizottság a szabad erdökitermelésnek egy évrevaló engedélyezését. Igy a bajbajutott földbirtokosok legalább a fával szanálják magukat.
Farkas Tibor országgyűlési képviselő helyeslő felszólalása után Mi hdlovlcs Sándor hercegi erdöfelügyelö ellenezte a javaalatot, mert szerinte a Máv lehetetlen tarifája miatt Budapesten ugyls olcsóbb a cseh és román la, mint a
Malstir.szky Ferenc és Farkas Tibor Indítványára ezután a közigazgatás elhatározta, hogy ugy a fa, mini a mezőgazdaság! termények részérc kérelmezni fogja a kedvezményes vasúti tarifa megállapítását.
A közigazgatasi bizottság felkérte az alispánt, hogy a kormánynál és Jegybanknál személyesen terjessze elő a vármegye kívánságait.
Oyömörey Sándor országgyűlést képviselő a károsult gazdáknak gabonával és takarmánnyal való ellátását, valamint a csemegeszőlő értékesítését tette szóvá. Kertész Li|os dr. állategészségügyi felügyelő kedvező helyzetjelentése után Thassy Oábor dr. egészségügyi főtanácsos bejelentette, hogy a belügyminiszter és a népjóléti miniszter közösen viselik a Irahoma-elleni védekezés költségeit. A trachomások száma legutóbb
228-al csökkent. Szabó Jenő kii. főmérnök bejelentelte, hogy , a kereskedelmi miniszter
nem veszi állami kezelésbe n kiszemelt törvényhatósági utakat és a 120.000 pengős segélyt sem adja meg,
csupán a balatoni körút fenntartási költségeit hajlandó ebben az évben és a Jövő év első felében viselni
A közigazgatási bizottság kimondotta, hogy a megye nem birja az utakat fenntartani és újból folyamodik államsegélyért és az ulak átvállalásáért.
Malatlnszky Ferenc a keszthelyi osztálymérnökség áthelyezése ellen emelt szót. Figura Qyörgv gazdasági felügyelő Jelenlésében katasztrő-fáilsan rossz termésről számolt be. Végül a pénzügyigazgatóság jelentése következett, amely szerint 4,043 482 pingö az adóhátralék.
* kisgyűlés
a közigazgatási bizottság ülése után ült össze ugyancsak Bődy Zoltán alispán elnöklete alatt. A kisgyűlés egyebek közt elhatározta, hogy a nehéz viszonyokra való tekintettel kérik a belügyminisztert, hogy ne adjon engedélyt országos gyűjtésekre,
mert s gyűjtők állandóan zaklatják a falvak lakóit.
A pénteki jégverés síitává lyukasztgatta a zsigérdi dinnyetermést
Az alispán felhívására most állítják össze a Járást Jégkár-kimutatást.
Nagykanizsa, augusztus 10 A péntek esti vihar és Jégeső — mint ismeretes — nagy pusztítást vitt véghez egész Zalamegyeben. Egyik-másik helyen a vatéaeknek több, mint 80 százalékát elverte
és igy a lakosság a legnagyobb kétségbeeséssel tekint a nyomort Ígérő tél elé. Zalamegye alispánja, Bődy Zoltán elhatározta, hogy a jégverte területek gazdái
megsegítése érdekében Interveniál a kormánynál.
Az alispán szombaton délelőtt távirati uton kérte fel a nagykanizsai |áris föszolgabiráját, bogy sürgősen közöllön részletes kimutatást a pénteki jégkárról.
A főszolgabírói hivatal telefonon kért információt a körjegyzői hivatalokból, ahonnan a következő nagyobb pusztításokról érkeztek be a jelentések:
A legnagyobb kár Nagybakónak szőlősgazdáit érte, ahol 125 hold szőlőt 75 százalékban, a többi szőlőt pedig 25 százalékban elverte a jég. Zalaszcntbalázst
egyetlen napon háromszor látogatta meg a jégverés.
Több, mint 50 százalékos pusztítást végzett. A kukoricái foszlányokra aprították a tyúktojás nagyságú Jégdarabok.
Zslgárd pusztán ugy a kukoricái, mint a dinnyét és kölest teljesen elverte a jég. A hatalmas, tyúktojás nagyságú |égdarabok különösen a dinnyében vittek véghez szörnyű pusztítást. A sarga és görögdinnyék ugy néztek k! a jégverés után, mintha valaki bottal szitává lyukasztgatta volna őket.
Zalasárszegen a szőlőtermés 40 százalékát verte el a péntek esti |ég. A többi járásbeli községekből még nem érkeztek meg a jelentések.
rdaMgosank os érden
1631. auguwtm "
ZALAI KÖZLÖNY
Ujabb beszélgetés a betétekről, a kibontakozásról és az adósságokról
lásoáik látogatás egy kaaiuai bankház (önökénél
Nagykanizsa, augusztus 10 Mull hell közléseink olvasóink korében érdeklődéssel találkoztak, tehát ulbo. felkerestük a bankház főnőkét aktuális kérdéseinkkel, számítva arra, hogy felvilágosításai ez alkalommal is érdeklődést fognak kelteni. Első kérdésünk volt, hogy milyen magatartást tanúsít a közönség a betétkorlátozásokkal szemben?
Következő választ kapluk: _ A belevök nagy részénél, látva pengőnk szilárdságát, valamint a be-lét-elvonás meséjének lehetetlenségéi, a régi Idegességet nyugalom és megértés váltotta fel, csak a kisemberek mulatnak türelmetlenséget és agyrémeiktől nehezen szabadulnak A belélek teljes felszabadítása esetén közönségünk e része el fogja vonni betéteit, de csakhamar megkötődik pénzügyminiszterünk ama kijelentésének helyességéről, hogy ,az Jdr fái, kinek betét/e van!" Másik kérdésünkre, hogy
külföldi kölcsön nélkül a korlátozások megszOntethetök lesznek-e,
következő felvilágosítást kaptuk-.. — E kérdésnél pénzügyi szaktekintélyeink véleményére kell utalnom, mely szerint rendkívül megnehezítené ugyan a válság megoldását, illetve a korlátozások megszüntetését a külföldtől reméli fonikölcsön elmaradása, azonban önerónkbii Is — bár lassan — de kijuthatunk a válságból. Hivatkozom Teleszky János ny. pénzügyminiszter legutóbbi beszédére, melyben a válság sikeres levezetését kővetkező három körülmény szigorú betartásával tartja elérhetőnek :
a) a legszigorúbb takarékossággal, ugy az államháztartásban, mint a magángazdálkodásnál,
b) államháztartásunk egyensúlyának teljes helyrealliiasával,
c) valutánk stabilitásának változatlan fenntartásával.
— E helyütt mutatok rá Buűáy Kálmánnak, a Pester Lloyd-ban megjelent statisztikai szemNjére, mely hazánk és a szomszédos államok külföldi adósságalt állítja szembe. E kimutatás fö összegeit felsorolom (1930. december végi álladékkal), hogy olvasóközönségünk lássa eladósodásunk teljes arányosságát.
Hosszú lejáratú külföldi adósságok 1930. év végén:
Mjfyif OtíUák CMh Komin
Államadósság fejenként dollárban 27-H 617 26 & 59-6
Külföld...... \'
(Wcs külföldi adósság fejenklnt
— Még egy komlményt kívánok kiemelni, ami felette megnyugtató és az önbizalmat erősítheti: dr. Imrédy Béla, a Nemzeti Bank kitűnő igazgatója kiszámította háború előtti külföldi adósságainkat, illetve annak
56-3
67-8
29-5
JufOtlUV
57-3 641 59-
e csonka országunkra eső részét és azt 961 millió dollárban állapította meg, ezzel szemben mai összadós-ságnnk 490 millió dollár, tehát alig több, mini békéi tartozásunk fele.
Vizet talált a kut nélküli faluban, leásott 65 méter mélyre, ahol rázuhant a betonnal tele vödör
Keszthely, augusztus 10
(Tudósítónk Írja) Ismeretes olvasóink elölt az a szinte hósl küzdelem, amelyre Tóth Lajos nemesrádói kutmester vállalkozott. Egymaga vállalkozott rá, hogy Cserszegtoma] szikláiból vizet fakaszt. Kézi erivei leásott 65 méter mélyen és talált Is vizet.
Tóth Ls|os mostanában azzal loglalaloskodott, hogy a nehéz (árad •ággal megszerzett vizet meg is tartsa. A föld mélyében tehát hatalmas tartányt akart építeni, hogy mindig legyen tartalék viz. Ezt a munkát Is maga végezte a vakmerő kútfúró.
Szombaton estefelé súlyos szerencsétlenség érte Tóth Lajost. Lent dolgozott a kut mélyén. A munkához szükséges betont egy vízmérő csöbörben eresztették le. Körülbelül fele u\'on eltörött a csöbör tartófája s a betonnal együtt a csöbör lezuhant a mélységbe és ráesett Tóth Lajosra. Két ember azonnal leszállt a mélybe és felhúzta a súlyosan sebesült kútfúrót. Tóth Lajost eszméletlenül szállították be a keszthelyi kórházba. A jobbvátla eltörött és tüdővérzés! kapott. Állapota életveszélyes. Az orvosok mindent elkövetnek, hogy a kitartásban Is vakmerő kutmestert megmentsék az életnek.
Az országúton kigyulladt és felrobbant LorsiFrigyes sormási malomtulajdonos autója
A. malomtala/donot ét gépétz* a robogó autóbál kiugrottak
Nagykanizsa, augusztus 10
Vasárnap délután szerencsés ki menetelü autóbaleset érte Lorsi Frigyes 28 éves sormási malom-iula|donost.
A sormási malom fiatal tulajdonosa vasárnap délután Oyergyák Zsigmond nevű gépészével egyült Üzleti körúton volt. Lorsi Renault-gyártmányu auló|án Járták be Becsehely, Tótszentmárton, Tólszerda-nely és Molnári községeket, ahol a malom flzielfeleit keresték fel. Dél után 4 óra tájban Molnáriból Petri községbe igyekeztek, amikor a nyílt országúton, a petriventei majortól ™nlegy 500 lépésnyire váratlanul "gyulladt az autó A tűzet a sépés.
vette észre, aki rémülten látta, hogy a lábdeszka alatt ég a kocsi. Azonnal felszakította a 40 kilométeres sebességgel rohanó autó ajtaját és mindketten kiugrottak a kocsiból.
Néhány pillanatig kábultan feküdtek az országúton, az autó pedi amely közben az útszéli ároki futott, hatalmas lánggal égett. Senki sem mert az égő autó közelébe menni, mert áltól tartottak, hogy felrobban a benzintartály. Jó volt az elővigyázat, mert a robbanás valóban bekövetkezett.
A közeli petriventei majorból minden épkézláb ember az autó oltására slelelt és homokkal igyekeztek elfojtani a tüzet. Hosszas munka
ulán sikerűit ls az oltás, ekkorra azonban már az autó legnagyobb-része elégett. A kár mintegy 3000 pengő.
Az au\'ó most esett át egy gene-ráljavlláson, azonban ugylátszik a benzintartály szivároghatott Cs igy gyulladt meg a benzin. Kisebb hor-zsolásokon kívül bajuk nem történt az utasoknak.
NAPI HÍREK
NAPIREND Augiiaatiia II, kadd
Hóm katolikus: Zauiaanna. Protest:
Tibor. Izraelita : Ab. hó 38 •
Városi Színház. „Clrkuazbercegnó\', attrakció. — .Ci re vita", világsikert!
film.
Oyógvezarttrl élteti siolgálat i 1. h* végéig s .Feketeaaa\' gyógyszertár Fönt í
aórfSrdó nyitva reggel 8 órától ssta S óráig (hétJS, ascrda, péntek délitáa. kaddan agéas nap nókoak). TsLl 2-18.
— Halálozás. Nagykanizsa ke-reskedötársadalmának gyásza van. Egyik tekintélyes, nemes szivéről és szorgalmáról ismert tag|a, Kutassy Kálmán vaskereskedő 50 éves korában meghalt. Tegnap délután a város társadalmának, a kereskedőéi Iparos-vllágiisk széles és őszinte részvéte kísérte utolsó útjára.
— Kitüntetett keszthelyi életmentő. A kormányzó, Kozma József, napszámos, keszthelyi lakosnsk ön feláldozó és bátor magatartással véghezvitt életmentéseért a magyar bronz érdemérmet adományozta.
— A Siófoki Dalkör negyedszá zadoR fennállását augusztus 15-én és 16-án dalosverseny keretében ünnepli meg. Ekkor kerül verseny alá az .országos siófoki balatoni vándordl|." A versenyen Zalából csak a Keszthelyi Iparosok Dalköre vesz részt. A versenyben 16 dalárda indul, az ország legkalömbOzöbb részeiből. A DSzA Vasút 20 személynél nagyobb csoportok részére 50%-ós kedvezményt ad, ha erre vonatkozó Igényt sürgősen bejelentik a rendezőségnek. A dijak egész serege áll a nemes vetélkedés győzteseinek jutalmazására.
— a Balatonba fulladt egy gyermek. A balatonfüredi Yacht Club kormányzójának, Pálfl Dénesnek ötéves Árpád nevű fia a klubház mellet! játszadozott és közben a Balaton mély vizébe esett. Mivel senki sem volt a közelben, a gyermek a vízbe fulladt. Holttestét más nap találták meg.
Cséphadaróval verte agyon
73 éves apját s szentgáloskérl gyilkos Igal, auguazlua 10
Megírtuk, hogy néhány nappal ezelőtt véresre verve, holtan találták Major Antal 73 éves szenlgáloskéri gazdálkodót az ágyában. A csendőrség még ugyanazon az éjszakán őrizetbe vette az öreg gazdálkodó legény Hát, Major Józsefet, aki beismerte a gyilkosságot Elmondotta, hogy szóváltásba keveredett az ap jávai, melynek hevében felragadott egy cséphadarii és addig verte a szerencsétlen embert, mlg az összeesett.
Major József, amikor látta, hogy az apja nem mozdul, bevitte a la kásba, ahol ágyba fektette. Az apagyilkos legényt beszállították a kaposvári törvényszék fogházába, ahol a vizsgálóbíró előzetes letartóztatásba helyezte.
á Tér ttUrlsaltése céljából ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes „Fereao léssel" keserüvizet inni. — Az egész világon rendelik az orvosok a valódi fsraac léssel viz használatát, mert ez szabályozza a bélmüködést, erősiti a gyomrot, javitja a vért, megnyugtatja az idegeket és ezáltal uj életerőt teremt. A Ferenc Iissaf keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható.
Madarászó leventék majdnem agyonlőttek egy bánokszent-györgyi fOldraüvesflut
Nagykanizsa, augusztus 10
Vasárnap délelőtt súlyos kimenetelű szerencsétlenség történt Bánokszentgyörgyön, ahol egy levente véletlenül megsebesítette a levente-fegyverrel Varga Imre 17 éves földműves flut.
A délelőtt folyamán három bánok-szentgyörgyi levente madarászni tn-dult Varga Imre egy barátjával együtt utánuk ment és lávolrói figyelték, hogy miként lődözik a madarakat. A fegyver azonban felmondta a szolgálatol, beleszorult egy töltény. A leventék ki akarták azt venni, eközben a fegyver elsült és a golyó Varga Imre zsebretett /obbkezét találta el. A golyó álűtölte a fiu tenyerét és a combjába Is befúródott.
A községi orvos részesítette Varga Imrét az első segélyben, majd behozták a nagykanizsai közkórházba.
A szerencsétlenség ügyében nyomozást Indított a csendőrség.
Motorkerékpár és szekér karambolja Kámáncs-puiztán
Hétfőn délután 4 óra tá|ban súlyos kimenetelű motorkerékpár-szerencsétlenség történt Kámáncs-puszta közelében, az országúton. Dómján István 32 éves felsóhahóti cipész-mcsier és felesége motorkerékpáron menlck haza Nigykanlzsáról, amikor Ossietaláikozlak egy szembejövő kocsival, melynek aludt a kocsisa. Dom|an István tűlkölésére felébredt a kocsis, azonban ahelyett, hogy kitért volna, |obbra rántotta a gyeplöt, ugy hogy a lovail nekivezette a motorotoknak. Doniján és felesége az útszéli árokba zuhantak és mind a ketten olyan súlyos sérülésekd szenvedtek, hogy a mentők beszállították őket a nágykanlzsai közkórházba. A gondatlan kocsis ellen mrgindull a bűnvádi eljárás.
— Agyonütötte a villám. Kovács KálmánTo éves zalaszeiillászlól községi pásztor a marhacsordát akarta hazahajtani a közelgő zivatar elöl, amikor a villám lecsapott és agyonütötte. A villámcsapástól lángaborult a ruhája és a cipője s teljesen leégett róla. A villám Kovács lábalnál Jókora üreget vájt ki.
— Betyár-világ a Balaton-mentén. A napokban egy nagyobb társaság rándult ki Balalonhenyéról Révfülöpre. Mikor hazatérőben kocsin Kővágóőrsre érkeztek, a társaság tagjai közölt nézeteltérés támadt, amely verekedéssé fajult. A társaság két tagja, Bognár Lsjos és Takács István súlyos sérülésekkel, törött végtagokkal és szurl sebekkel került a tapolcai kórházba. Többen köny-nyebb megsebesüllek. A nyomozás során a henyeiek azt állították, hogy egy juhászokból álló társaság támadta meg őket, másik verzió szerint azonban a társaság egymás között ktllomböztttt össze.
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTELET
Második fordulóban is Keszthely a győztese a városközi uszómérközésnek
Pontarány: Kttxlhely 181, SzikfUhérvár 128, Veszprém 52
Keszthely, augusztus 10 (Salát tudósítónktól) Székesfehérvár— Veszprém—Keszthely válogatott úszót a három város kOzti úszóverseny második fordulóját augusztus 9-ín Keszthelyen bonyolították le. A második forduló a keszthelyi szinek teljes győzelmét hozta meg. A városközi mérkőzés mind az őt számában keszthelyi uszó ért először a célhoz. A mérkőzés pontaránya a második forduló után: Keszthely 181, Székesfehérvár 128, Veszprém 52. Emberi számítás szerint az idei három városközti mérkőzésből Keszthely kerül ki győztesen. A körmérkőzés
harmadik lordulója augusztus 16-án lesz Balatonalmádiban.
A verseny élénkítése céljából a rendezőség helyi uszószámokat is beiktatott az öt városközi szám közé.
A keszthelyi verseny részletes eredménye a következő:
30 m. gyermekuszis 12 éven aluliak részire: 1. Marosi 29 8 mp,
2. Stroch. 3. Tersztyánszky.
50 m. Ifjúsági mellúszás (városközi): 1. Qyenes (Keszthely) 414 mp. 2. Berger (Keszthely), 3. Békásl (Székesfehérvár).
50 m. gyermekuszds 12—14 évesek részére: T. Szemző 39-8 mp, 2. Rácz,
3. Kamarás.
100 m. Ifjúsági gyorsúszás (városközi): 1. Rasenberg (Keszthely) I p 31 2 mp, 2. Radetzky (Székes-
fehérvár), 3. Adler (Széke.-fehérvár).
50 m. hölgyverseny gyorsúszás: 1. Meizier Ilonka 52 8 mp. 2 Karácsony Oilta, 3. Püspök Klára.
50 m. hölgyverseny mellúszás: 1. Vitái Bella. 2. Karácsony Gitta, 3. Sz. Vade Palmer (Veszprém).
100 m szenior hátúszás (városközi): 1. Neumark (Keszthely) 1 p 38 0 mp, 2 Lengváry (Keszthely), 3. Barna (Székesfehérvár)
100 m. old-boy verseny: 1 Schloss-berger 1 55 mp, 2. Brenner.
3x100 m. vegyes staféta (városközi): 1. Keszthely 4 p 17 mp. 2 Székesfehérvár 5 p 7 3 mp, 3, Veszprém 6 p 6 3 mp.
4x50 m. gyermek-staféta: 1. Törekvés B. csapala 3 p 8 6 mp, 2. Törekvés A. csapata, 3. Törekvés C csapata.
1000 m szenior gyorsúszás (városközi): 1. Csik (Keszthelv) 18 p 41-2 mp, 2. Lengváry (Keszlhely), 3. Poór (Székesfehérv\'r).
Az úszószámok lebonyolítása után Keszthely és Székesfehérvár
vízipóló
ciapatai mérkőztek egymással. A székesfehérvári csapat csupa technikás játékosból áll, azonban hiányzott nála a gólképesség. Keszthely ellenben minden helyzetet okosan ki tudott használni és góllá értékesített. A mérkőzést 6:0 féUdő után 9:2 arányban a keszthelyi csapat nyerte meg.
Kilencen úszták át a Balatont Füred és Siófok között
Kilenc férfi kOzOl öt leiadta a versenyt, az öt nő mind megérkezett a túlsó partra — A vasárnapi 2000 méteres bajnokság
Siótok, augusztus 10 A MUE szombaton rendezte a Ba-laton-átuszó bajnokságot Balatonfüred és Siófok közölt. A versenyen 14-en és pedig 9 f.-rfi és öt hölgy-varsenyző vett részt, akik közül a hölgyek mind végigúsztak a távol, míg öt férfi feladta, összesen tehát kilencen értek a célba.
A férfi-bajnokságot Lakó, a hölgybajnokságot pedig Stenes Mlklósné nyerte. Páhok, a tavalyi bajnok az Európa-bajnoki versenyek előkészületei miatt nem indulhatott. A be-uszók sorrendje a kővetkező:
I. Lakó Ferenc (MUE) 4 óra 57 perc 30 8 mp., 2. Pataki István (Szarvasi Levente Egyesület) 5 óra 20 perc 53 mp, 3 Szenes Mikiósné (MUE) 5 óra 34 perc 42 4 mp.
A közönség soraiban ott volt Bárdos Remlg pannonbaimi főapái, Dánt Balázs altábornagy és még sokan mások.
FBzesséry Zoltán dr., a MUE elnöke Üdvözölte Wlasslcs Tibor bárót, a Balatonszövetség elnökét, aki lelkes buzdító beszédet intézett a a versenyzőkhöz, hangoztatva, hogy ezt a klasszikus versenyt nemzetközivé kell tenni. (A Balston-átuszás mindenévi ba|noki programját különben báró Wlasslcs Tibor ötletének és Balaton-rajongásának köszönheti a magyar sportvilág. A szerk.)
Vasárnap került sor a pályaversenyre, amelynek keretében úszták a Balaton 2000 méteres hosz-szutávu bajnokságát. Ezt Páhok István (MTK) nyerte
Jakab és Kornhnt, a két ulpestl előtt. A csapatbajnokságot az UTE nyerte. A 100 m. hölgy uizást Lenkel Magda nyerte 1 : 14 mp alatt, a 100 m. gyorsúszásban Boros 1 :04 2 mp-eí idővel győzött. Hlld volt a győztese a 200 m. mellúszásnak. A vízipóló mérkőzésen az FTC 6:2-re győzőit a MUE ellen.
Wagyani\'saá|-szá| 7Bi
-Mi 84
A magyar atlétika ujabb szenzációs győzelmet aratott. Ezúttal az olasz válogatott volt az ellenfél, amelyei 78:64 arányban pompás küzdelem ulán veri meg. jólesik, hogy a mult sorozatas olasz futballvere-ségekért visszaadták a magyar atléták a kölcsönt A Hungária-uti pályát 12.000 néző kereste fel, ami közönségrekord az allélika mult|ában.
Az olaszok a mi győzelmünkkel szemben csak hat Bzámban győztek, de még ennyit sem nyertek volna, ha a magyarok biztos győzelem lu-dalában le nem lazsálják a stafétái.
A pontverieayalakuláí számról ssámra
Összesen
M O M O
5 5 5 6
110 m. gát 100 m. Sulydobás 1600 ni. Magasugrás Diszkoszvetés 100 m 800 m. 1011 m. gát tierelyvetés 6000 ra. Itudugrás
IS 19
5
4 II
4 17
6 21
3 28 22
3 35 28 7 38 32
4 44 38
5 41) 41 3 50 41
3 tö 47
4 Ull 51
Távolugrás 5 r> 74 56
Olimpiai staféta 4 8 78 64 A nagyszerű verseny világraszóló eredményei a következők vollak: Barsl (magyar a nap leszebh versenyét futva 1 :53 4 mp.-es rckordbe-állllással mellszélességgel veite Bec-callt. Madarász 48 09 méterrel nyerle a diszkoszvetés!. Kovács Facelll mögött 15 8 mpre javította a gátfutásrekordot A győzelmi arány 8:6a mi javunkra.
KAOSz Levente—Zalaapáti SE 5:2 (4 : 2)
Znlaapátl, augusztus 10 Vasárnap tartolta a Zalaapáti Sport F.gylot pályaavató mérkőzését, mely Ünnepélyes alkalomra a nagykanizsai KAOSz loventolabdarugó csnpatát hívta meg. A ktlzdelem nagyszámú közönség előtt folyt le.
A mérkőzés első félidejében a tlatal zalaapáll együttes egyenrangú eiloutelo a kanizsaiaknak, a góllövésbon azonban nem volt szerencséjük, Viszont a kanlzsnl csatárok elointlkbon voltak.
A II. télidőben már kidomborodott a kanlzstil tölény, tizonban a s/.onzáclósan védő zalaapáti kapus a veszélyes lövések sorozatát teszi ártalmatlanná.
Kiválót nyújtottak a knnlzsal csapat-tiól: Horváth ós Caász. ZalaapáUnk kö 7(11 a kapus ós a JobbszéisŐ.
ZnlnnnAll általában Jó JAtékosanyag-gal rendelkezik s vezetősége, melynek élén a közaék\' főjegyzője én állomásfó-nöko áll, azon fáradozik, hogy csapatukat a vármogyo jobb csapatainak színvonalára emulje. Bíró Nagy F. voll.
Egyetértés Levente—Balaton-boglárl SE 2:2 (1:1)
üalatonhu^lár, augusztus 10 Az Egyetértés vusárnap Balatonbog-láron Játszott barátságos mérkőzést. A nagykaulzsal csapat kétlzOion ls ineg-szorozte a vezotést. do az ellenfél mindkétszer kiegyenlített. A kanizsaiak egyik góljukat tulszlgoruan megítélt 11-esből. kapták.
A kanizsai fiukat szép fogadtatásban részesítették. Játékuk teljes megelégedést kelteit. Bíró Vcnczoll.
1831. augusztus 4.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg-flg.tló jelentések : Héttón a nimi\'M-td. Reggel 7 órakor +17, délnlán 2 Srakor +20-6, esle 9 órakor +14-S.
Pittióut : Egész nap felhóa égboltozst.
Szélirány: Egész nap északkeleti szél.
(HJnakal rotíM/ele/irtsJ a Sataanlá-« a) laMsat Jnljntt aata 10 óra. kari váltnákonr M* várkerté taSolökknsvénanl ás hnlynafcla* nl-nalaroa nnSkkel.
Augusztus 11 (kedd)
Budnpnnt 9.15 Hangverseny. 9.30 H. 9.45 A hangv. folyt. II tü Nemzetközi vlz-Jelzóssotguat. 12 Déli haiangazó. 12.® Az államrendőrség zenekarának hangversenye. 1229 H. 12 36 A hangv. folyt. IS Időjelaáa. 14 45 H. 16 E. 16.45 Időjelzés. 17 F. 17.30 Cigányzene. 18 E. 18.30 A Síékesfóvároel Zenekar hangversenye. 21 Cigányzene. 22 Időjelzés. 22.20 Magyar ksmarazene-est Utána kb. 23 15 A Mindlls szalonzenekar hangversenye.
Bécs 11.30 a. 12.40, \'4 és 16 Zenekari hangverseny. 17.15 Zongorajáték. 19.20 Keringő átiratok. 20.30 Dalest.
Brit országos műsor 16.30 Zenekari hangverseny. 17.16 Zenés gyermekére. 18 Zenekari hangv. 18 40 Haydn zongoraszonátáiból. 19.30 Játék két zongorán! 20 Hangv 27.15 Zenekari hangv.
Zftrichl sárlat
n*rl« 2008, London 24*8ÍVi, Nawyon 51250, Brflsanl 7135, MUatw 2680, Mndrld <390, Amsterdam 206 69, Beül —■-, Wien 7202 StoHa 3"7!■/< Prapi 15-18, Varsó 67 35, Bedannst SO\'OEVi kslgiád 9 08, Bukarest 3 04»/i.
Augusztus II.,| kedd
Caah egy nap I
Cirkuszhercegnő
Attrakció 8 kivonásban. — Főszereplők : Harrt Uaátka, Hassa Jssakarsasana, Varéban Erss*, HlltSa Ranoh.
Córevics
Világsláger 10 felvonásban Főszereplő: Pntrnwtoa Satvntlaaláv.
Tenaénytdzsde
Basa ttssav, uj 77-aa 11 3S-12 10\' 7S-as 1160-1225, IV-** 1165-12 40, S0-« 1175—12-50, dunánt 77-al 10 60-10 85, ÍS-as 10 75-1100, 7S-es 1090-11 15, SO-u 1100 -11*26, Roa 960 - 990, tsk árpa uj 16-00-15 50, sörárpa 17*60— 1800. aab 1875-1900, lassul 1500-15 20, rapoa —•-•—. korpa 10 75 11 00.
i budapesti toisdo (ievUk-Jegyíésa
DBVOCAK
2»60 231*20 Balnád 10 08 10 16 Min 115*15-138*15 Brtsazal 7B-3V79-95 Bukarest 3*37-3*41 Kopnah.162-22 16325 Lordon 27 65 27-85 Madrid 46-70-50-70 Milano 29*78-29*98 Nsvyor 569 50-73 50 Ondo 162 27-193 27 Párls 2281-2247 Prága lb 87-16 99 Saófll 4*12-4-16 Stockh. 162 35-I5S25 VaiSŐ 63*76-64-25 Wien 80*02-90-62 111 02-11202
valutAk
3ol t, 2^*70-28 00 jab. 79*30 80 10 Ik. tfi-94-1710 Dánk. 152 25 1F3 28 Olnár 10*10-1020 Bellái 571 26-576 23 francia 1.22 60-23 00 tíolL 229*70-231*30 Lengyel f 3 6^64 25 Un 3* 40-3*45 Láva 4*10-4*18 Lka 29 80-30*20 Márka 1U00-136 20 Norvég 1?.2 80-15380
Paaata —»--•—
SdlUl. 80*06 80*75 •vájd 1.110-95 112*16 S<Mk. I62-90-I63-90
SsrtéMásár
fslh íjtáa 4262, eladatlan 989 — Klsó-rsnda 1 06-1-10, aznuett 1*08-1-10, szsdalt kőaép 1*02-1*05, könnyű 0-90- 008, l-aó teada Öreg 0-88—l\'OO. UiKl mn«U óieg 0*89-0 92 angol aSIdő 0*95—1*10. szalonut nagyban 1-15-0D0, zsír 1*33-0*00, hu> I 24—164. szalonnás lélsnnéa l\'30-l-42
Uaája: Délzalal Ryoaia m Laitlűzdo Vállalat, llagvkaaluáa.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
laterarban telefon i Nagykanizsa 78. az.
Őszi vetésre:
Gazdasági magvak
továbbá:
Kerti magvak
Káyasstaasg Fekárhagyatazj Kelkáposztámag Árráoskúag Bpeaotmag Hslslejts mag
SárgaráHBág Sárga violssug Petrezselyemmag stb. stb.
Műtrágyák. Gabona-csávázó szerek
kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mng, műtrágya, termény és nővány-védőazerek kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett Telefon: 130.
1931. augusztus 11.
ZALAI KÖZLÖNY
APBÓHTKDETfeSEK
■■oénhaBi naromszoDiH lasas ■ vezetékkel, fürdőszobával november l-re kiadó Sugár-nt 41/c. 3544
Szentgvörgyváron, a második hegyháton halholdas íatBlífclrtok két épUleltel, szénspaftávsl éa kuttll. \'egyben, vagy parcellázva eladó. Érdeklődni lehet a heey-
órnél. _____________ _ 36W
■BhalváthalvaiAa. Fonottbutor, koiár éa tiádssekfonás Ülésnél, Pőut 4. 3019
" WMkl MímMMMi borbélyok, nvuadllasok IskóhelyOkön szépen kereahit-nek. írjanak Postatók 35. Sztged.1 3578
Budapesti nagy faárugyár, lerakat létesítése céljára karas a város belterületén egy lehetőleg utcára nyíló nagy 0«Ut-h«lyl>éa>l, vagy aoaUralnt. AJán-latokai Musxel és Frtedenlhil cég to-vábbll. 3663
Gallérokat
12 Uliérérf legszebben tisztit
KOVALD
budipesti lestógyár. Uyűjtötnlep Nagykanizsa Caangery- ut 0. tz.
Tobb egy szobás lakáa mellékhelyiségekkel kiadó PetOH-ut 41 alatt. ----
3492
Főút 24., emeleti utcii kétszobás lakta zeplember 1 francia klhucó
szeptember t-re kiadó. Ugyanott antik ........... tlal eladó. |3638
Modem .Vámpír" paraxlvépép olcsón eladó. Kiutmann Károly. 3635
Egy nagy Singet bslkaros foltozó cipész uarrógép eladó Magyar-utca 4. 3603
Egy |obb flut fizetéssel lakataata-naaeasak felveszek. — Czvetkó Gyula, Horthy Mlklós-ut 4. 3631
KAtuokáa lakás szept. t-re, 1 szobás szonnalrm kiadó Király-ntcs 13. 3651
Megblzbsió, ügyes wladaBas kerestetik. Clm: Bazar, II. udvar, II. emelet, 26. sz. -3657
A hitelezést korlátozták
mlndenüit, de s .Trlbon" rubázall r. t. változatlanul, mint eddig Is, nyolc hivl részlet-fizetésre szolgálja kl vevOtL A részletfizetés kezdete mindig a következő hónap elseje. Az Összes ruházati dkkeket, viaszukat, sll-fonokat, selymeket, szöveteket itb. állan-d ian nagy választékban tart raktáron. Mlnlák inegleklnthetók és megrendeléseket felvesz a cég képviselője Práagar Jéaaaf, Sugár-ut 14. szám. 3641
Wa#ar-varrógép eladó — Csengety-ut 29 , L 3660
a, kereszthuros, olcsón elsdó Lsdeczky hangszerkészítőnél, Horthy Miklósul 8.__3662
Ogyes taaalélaáay (elvitetik. Hitler varroda, Caengery ut 6. sz -3664
Flalafaasbar, ismeretség hiányában 15-ére ezúton kerea teljes etláláil Címeket a kiadóba kérem leadni. 3665
Hsáé öttzobis lakás november l-re, esetleg elcserélhető kétszobáirs. Clm a kiadóban. 3666
A nagykanizsai klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
3148/lk. 1931. szám.
Árverési hirdetmény és árverést leltételek.
Müncz és Berger, ugy Berger Mlks< msrcall be|. cégek v&;iehl|titóknsk Egyed Dénes éa ne|e Kiss Terézls. Egyed István és neje Lázár Mária dlóskáU lakósok vég-rehsjtáat szenvedők ellen Indítóit végre-haltisl ügyében a telekkönyvi hstóság a végrehajtatok kérelme következtében az 1881 :LX. t.-c. 144., 146. éa 147. §-al érelmében elrendeli a végrehl|tást árverést MUncz éa Berger cég tavára 494 pengő 79 fül. tőke, ennek 1929. évi február fid
I. napjától Járó 9°/o kamata 60 P és 151 P 60 llll már megállipltott a sz árverési kérvényért ezúttal megállapított 30 P, továbbá Berger Mikaa |avára 443 P 41 llll. lóké, ennek 1929. évltebruár hó 1-től Járó 9% kamata S« P és 147 P 80 I. eddig és
as árverési kérvényért eauttal megállapított 30 P köttiésr, valamint az ezennel csatla-kozollnak kimondott Alt és Bóhm cég 4M P 12 (III., Welser J. C. nagyksntzss* cég 315 P éj n Vacum Otl Company r.-t. 57 P 74 f. tőkék és jár. behs|táss végeit, a nagykanizsai klr, járásbíróság területén levő, Dlóakái községben lekvó, a dióikáll 919. szt|kvben felveti 733. Iiriz. szőlő a Szegfalusi hegyen Egyed Dénes és neje nevén álló eg&z Ingsllanra 646 P, a psl-konyal 497 sztjkvben fojlatt 43/1. a. éa 43/1. é. brsr. rét a Patskl dlllőben Egyed István és neje Lázár Mária nevén álló egész Ingatlanokra egytllteien 500 P, u. o. 2?2. aztjkvben lelvett 34 hraz. rét s Pataki dűlőben Ingatlannak u. azok nevén álló 14 réazére 376 P kikiáltási árban.
A telekkönyvi hatóaág az árverésnek Ulóskál községházánál megtartására 1931. évi október hó 3. napjának délelőtt 10 óráját IUsI kl és sz árverési feltéleleket sz 1881 : LX. t. c. ISO. §a alapján a következőkben állapltja meg:
Az árveréa alá kertllő Ingatlanokat a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el.
Az árverelnl szándékozók kötelesek bá-nstpénzUI a kikiáltást ár lOH\'o-ál készpénzben, vagy az 1881 : LX t.-c. 42. fában meghatározott árlolyammat izámjtotf óva-dékképea értékpaplrosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges blról letétbe helyezésétől kiállítóit letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni ás az árverési leltéleieket aláírni (1881: LX. Le 147., 150., 170. §§.; 1908. XU. L-c. 21. J.)
Az, aki az^tngaYlanért a klkláításl árnál seiiki sem köleles nyomban a kíklál-
migisibb
tett, ha többet leérni
táal ár százaléka szerint megállaptlott bánatpénzt ss általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1906ÍXL1. 25. 5)
NsgyksnUu, 1931. évi Juolui hó 19. napjáa.
Dr. Bentzlk s. k. klr. |blró.
A kiadmány hitelén:: Kiss s. k
3M» Irod.tUil
Olcsóbb lett
a trappistasajt, teavaj és juhturó:
1 kg. teljes zsíros
trappistasajt . . P 2-40 t/4 kg. legfinomabb
teavaj......P MO
t/4 kg. legfinomabb
főzővaj.....P—-90
1 kg. legfinomabb valódi juhturó . P 3-—
tel és fii
cégnél
Meghivó.
A Nagykanizsai Ipartestület 1931. augusztus hó 23 án délután 4 órakor a városháza közgyűlési termében
rendkívüli közgyűlést
tart, melyre az Iparleslülel minden tagját ezúton hivja meg az Elnökség.
Tárgy ■ Ingatlanvétel szerződésének jóváhagyása.
Esetleges ingatlaneladás jóváhagyása. 1
Amennyiben a tagok kellő száma mialt nem lehetne a közgyűlést megtartani, ugy augusztus 30-án ugyanezen a helyen és Időpontban, a lagok számára valő tekintet nélkül, a rendkívüli közgyűlés meg lesz tartva. Nagykanizsa, 1931. augusztus 9.
Mai ElnOkaéfl.
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy dus raktáramon levő aaéroéasy és ■ pánII síremlékeket leszállított árban hozom forgalomba — Továbbá alrkar«t»*4s< áa slrhaH *»M*-sát, termő és műkőből legolcsóbban készítek, ugy az ossses e szakba vágó munkákat ssikszerüen végzem.
Kérem a n. é. közönség szíves pártfogását. Tel|es tisztelettel
Kováoa Józtsaf
A ?,*,\'! 4 k kSlertáasstsr
fljy.lnl I Blraiyatoa Sa. as.
Pk.652.as. 1931. 1931, vgblóf 652. ss.
Árverési hirdetmény.
II). dr. Bslázs Dezső budspestl ügyvéd álul képviselt Dtani Ipart és Kereskedelmi rt. lávára 86 pengő 60 fül. töke és több követelés és Járulékai erejéig a nagykanizsai klr. láráablróság 1931. évi 2903. számú végzésévé] elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végreha|tást szenvedőtől 1931. évi Jullus bó 9-én lefoglalt 1368 pengőre becsalt Ingóságokra a nagykanizsai klr. |árlablróaág lentt számú végzésével as árverés elrendeltetvén, annak aa 1908. évi XLL L-c. 20. S-a aiaplán a lent megnevezel) s a foglalási jegyzőkönyvből kl nem tflnő más foglsítatók javán Is az árverés megtiltását elrendelem, de csak srrs az esetre ha kielé-gitési joguk ma Is fennáll és ha ellenük halasa ló hstályu Igénykereset folyamatba nincs, végrehsílást szenvedő Iskárán Nsgy-\' \' \'i, Pő-ut 15. szám alatt kendő
megtartásán határidőtll 1931. évi augusztus hó 17. napjának délelőtt 12 órája
tűzetik kl, smlkor a bíróilag lefoglalt
UaleU berendezés és áruk s egyéb Ingóságokat a legtöbbet ígérőnek Készpénzfizetés mellett, eseüeg becsáron slul Is el fogom sdnl. Nagykanizsa, 1931. évi Jullus hó 24-én.
Elek Láazló s. k.
klr. blr. vévrehalló,
sasa mint bírósági kiküldött.
Aki fotografál,
annak tobb jut az életből!
Zeiss Baby-Box gép
I6-50 pengőért kapható,
mellyel bárki nagyszerű felvételt készíthet. — Szakszerű felvilágosítás:
Szabó Antal
fegyver- és sportüzlet fotó osztályán.
Amatör-fotó munkák kidolgozása modern, villanyeröre be rendezett fotó laboratóriumban.
Varga Nándor
aranyéremmel kitüntetett saját modernül berendezett műhelyében
mos, test, tisztít és plisséroz.
Olcsó, szép kifogástalan munkámért felelősséget vállalok.
Oallérok 10 és 12 fillér. Oyüjtőtclep: Horthy Mlklóa-ut & Gyártelep: Hunyadl-u. 19.
Hirdetmény.
Fityeház község vadászati Jogát 1931. augusztus hó 14-én délelőtt 10 órakor
Fityeházon a községháznál nyilvános árverésen 6 évre bérbe-adjuk.
Murakeresztur, 1931. augusztus 9 én.
Szelverth s. k.
3658 körjegyző.
3011. sz. 1931.
Árverési hirdetmény.
Dr. Hochreller Komál ügyvéd által képviselt Szabó Margit Javán 2000 pewS tőke éa több követeiéi és Járulékai Iratéig a nagykanizzai klr. láráablróság 1931. évi 3011/1631. azámu végzésével elrendeli kielégítési végrehajtsa folytán végrehajtást szenvedőtől 1930. évi Jullus uó 9-én lelogtalt 8175 pengén becsült Ingósá-gokrs a nagykanizsai klr. láráablróság lenü számú végzésével is árverés elrendeltetvén, annak az I90& évi XU. L-e. 20. §-a alapján aa alább megnevezett s a togtaláai Jegyzőkönyvből kl nem tűnő mái foglaltatok javára la az árverés megtartását elrendelem, de csak arra u esetre, ha kielégítési Joguk mi Is lennáll és ha
ellenek halaaztó hatályú Igénykereset Mya-matba ninci, végrehajtási azenvedó lakásán Felsőnjk községben a netán fizetett össxea levonásával leendő megtartására batáutdOUl 1931. évi auguztua hő 71. napjának délután 4 órája tllzetlk ki, amikor s bíróilag lefoglalt ökrök, lovak, bor|nk, takarmány stb. s egyéb Ingóságokat s legtöbbel Ígérőnek készpénzfizetés meUett, eaeűeg beciáron alul la el fogom adni még akkor la, ba a bejelentő léi a helyszínén nem lelennék meg, ha cuk ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít.
Nagykanlzaa, 1U3I. évi augtuzlui 1-én.
Haán Gyula s. k. klr. blr. végrehi|tó, assi mint bírósági kiküldött.
2846. sz. 1931.
Árverési hirdetmény.
Dr. Bírta Ferenc ügyvéd által képvilelt Phönlx bécsi blstosltó r. L (ivára 116 pengő 64 fUlér töke és tobb követelés és járulékai erejéig a budapead klr. Járáibiróaág 1931. évi 3223/1931. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1831. évi május bó 7-én lefoglalt 2000 P-re becsolt Ingóságokra s nagykanizsai klr. Járáabirólác fenti szlmu végzésével az árverés elrendeltetvén, inuk 11 1906. évi XLL t.-c. 20. fl alapján a fent megnevezett a a fogla-Lási Jegyzőkönyvből kJ nem tBnő más foglaltalók Javára U az árverés megtartáalt elrendelem, de cilk arra as esetre, na kielégítési |oguk ma Is tennáU és hl elianOk halasztó hatályú Igénykereset lolyimitbi ulnca, végrehajtást szenvedő lakásán Bala-tonmigyirod községben 31. hársr alatt a Űzetett összeg levonásival leendő megtartására határidőül 1931. évi augusztas hó 2S. napjának délután 5 órája tűzetik kl, amikor a blróüig lefoglalt bútorok, benzinmotor, cséplöszekrény s egyéb Ingóságokat t legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, eaeűeg becsáron alul Is el fogom adni még akkor li, ha a bejelentő Rt a helyszínén nem Jelennék meg, ba csík ellenkező kívánságot trásbln nem nyilvánít.
Nsgykinizsi, 1931. évi |ullul hó 25-én.
Haán Oyttla s. k.
klr. bfa. végretnJtA
mint Wróeép klkSidött,
ZALAI KÖZLÖNY
1931 auguwlm li.
I
Orvosi hir.
T. betegeimmel közlöm, hogy
Uj
orvosi r

címe:
Horthy Miklós-ut 15. szám
Dobrin-héz, alsótemplommal szemben.
Rendelés: délelőtt 8-12 ig, délután 2—6-ig,
vasárnap délelőtt 8—12-ig.
Dr. Eckejiberg Imre
v. budapesti szanatóriumi főorvos.
Vizsgálat 5 P, kezelés 3 P, 10 kezelésijegy 25 P.
Nyomatott a Délzalai\' Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly).
71. évfolyam 181. szám
Nagykanlw, 19SI. augusztus 12, szerda
Ara 14 fUlér
ZALAI KÖZLÖNY
Szerkesztősig: nappal Sugárul 2., éjjel Fóut 5.
Kiadóhivatal: Hóul 5. azim. Keszthelyi flókkladóhlvatal: Koasuth-utcs 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési 4ta. egy hórs a pengő 80 llllei. T . . / Szerkesztőség 421. síim, (é||el 78.) lelelon. ^ KUlWtl|v,u| 78 Keszthelyi fiók 22.
A kanizsai Friedmann-akció
(O—y) A Fr\'iedmann-féle terv lelkes visszhangra talált az országban és mielőtt a terv végrehajtásához fogtak volna, máris országszerte megindult az idegen devizák, valamint az arany Is ezüst tárgyak felajánlása.
Mi, magyarok lelkesedni tudunk. Sajnos azonban, legtöbbször ez a lelkesedésünk szalmaláng, amely bármilyen magasan is csapott fel, nagyon hamar elalszik. Attól tartunk, hogy jelen esetben is ez a lelkes felbuzdulás lassan el fog aludni, el fog ülni, ha nem sikerül azt megrögzíteni, megrögzíteni azzal, hogy az igéreleket tettek követnék.
Az elgondolást nemcsak az Ország lakossága, hanem mértékadóhelyen is helyesnek és keresztül vihetőnek találták, nincs tehát akadálya annak, hogy végrehajtásához fogjunk. Ezért indította meg a Zalai Közlöny tegnapi számában bejelentett akcióját. Szükségesnek tartjuk, hogy ehhez az akcióhoz egy bizottság alakuljon, amely a felajánlásokat összegyűjtse és nyilvántartsa, hogy az adott időben a felajánlott értékek teljes egészükben rendeltetési helyükre beszolgáltathatok legyenek. Kell egy bizottság, amely az összeköttetést fenntartsa az alakuló országos bizottsággal, hogy az akció egyöntetűsége biztosítva legyen. Ez a helyi bizottság azonban inkább alakuljon ma, mint holnap, mert igaza van dr. Friedmann Ignác-nak, .Bis dal, qui cito dat"
kétszer ad, ki gyorsan ad. *
Miután reméljük, hogy ez az akció Nagykanizsa város és környékén (leghelyesebbnek tartjuk ugyanis, ha Nagykanizsa város környéke is a város akciójához csatlakozik) nagy lendülettel fog megindulni és ez a meggyőződésünk is, — még egy kérdést szeretnénk tisztázni, hogy az akció semmi fennakadást ne szenvedjen. Egy kérdést, amelyre dr. Friedmann Ignác ismertetése nem ád kellő felvilágosítást.
Mit tegyenek azok, akik részt óhajtanak venni ebben a nemzetmentő akcióban, azonban sem idegen valutákkal vagy devizákkal, sem pedig arany és
ezüst tárgyakkal nem rendelkeznek ?
A helyzet az, hogy az ország nem rendelkezik elég saját tőkével, miért is kénytelen idegen tőkét igénybe venni, hogy közgazdaságának szükségleteit kielégíthesse. A Halai Közlöny csak a közelmúltban mutatott rá arra, hogy a mai pénzügyi helyzetünk ennek az állapotnak folyománya és ha biztosítani akarjuk magunkat, hogy a jövőben ilyen kellemetlen meglepetések ne érjenek, gondoskodnunk kell arról, hogy mi-
előbb mentől nagyobb saját tőkék álljanak rendelkezésünkre. Ebből az elgondolásból kiindulva ugy véljük, hogy mindazok, akik a valutaletéthez nem járulhatnak hozzá, hozzájárulhatnak az ország pénzügyi helyzetének megerősítéséhez azzal, hogy a felajánlani szándékolt összeget valamely nagykanizsai pénzintézetnél betétként helyezik el és ezt a belétet legalább Is egy egész évig zárolják, azaz kijelentik, hogy azt legalább is egy évig az akció rendelkezésére bocsájtják. Az ilyen betétek lehetővé fogják tenni, hogy a Nemzeti Bank megfelelő számú bankjegyet bo-
csásson ki kellő aranyfedezet mellett, lehetővé teszik ezenkívül, hogy minden az egyeseknek nem feltétlenül szükséges pénzösszeg a magyar közgazdaság rendelkezésére álljon. Annak a közgazdaságnak, amely hivatva van és amelynek kötelessége ezen összegek segítségével uj javakat termelni, hogy az igy termelt javak értékével nemcsak az ország szükségleteit láthassuk el, hanem módunkban legyen külföldi adósságainkat is törleszteni. Kérjük ezen betétek elhelyezését szintén velünk közölni, hogy azokat is a Zalai Közlöny hasábjain nyugtázhassuk.

Bethlen és Wekerle tanácskozásai a teendő pénzügyi intézkedésekről és korlátozd rendelkezések felszabadításáról
Elintézést nyert a magyar kölcsön ügye — A kormány megvédd a közönséget a kartellek
fokozódó árdrágító túlkapásai ellen
Ausxirlót is erősen érintik a magyar sxUkségrendeleíelc
Budapest, augusztus 11
Wekerle Sándor pénzügyminiszternél ma fontos tanácskozás volt a bankvezérekkel. Megtárgyalták a pénzügyi vonatkozású Intézkedéseket, amelyeket a kormány szanálási tervével kapcsolatosan kíván életbeléptetni, amelyekről Wekerle SJndor pénzügyminiszter a 33-as bizottság csütörtöki ülésén lesz részletes jelentési.
A karldlozdaok magsKUile-lésével kapcsolatos Inléslre-désekrdl tárgyalt a kormány
Ugyancsak ma délelőtt tárgyalták meg azokat az intézkedéseket Is, amelyeket a kormány az eddigi korlátozó rendelkezések megszüntetésével kapcsolatban akar kiadni, valamint a kormánynak azt a lervél is, hogy a tOrvény teljes szigorával kíván lesújtani azokra, akik váltópénz, elsősorban ezüstpénz visszatartásával a pénzforgalom sima lebonyolítását megakadályozzák.
A bankbetétek felszabadítása felé
A bankbetétek ügyében tarlott értekezleten a gazdasági érdekeltségek kérték, hogy a betétek felszabadítása felé jelentős lépéseket legyenek megfelelő óvatossággal. Mivel a pénzügyi helyzet megoldására vonatkozó tárgyalások még nem fejeződtek be, a 33-as bizottság ülését is csütörtökre halasztották.
Az 5 millió font kSlosftn
Ogyét elintézettnek tekintik
Bethlen István gróf miniszterelnök a gazdasági kibontakozás ügyében ma fontos tanácskozásokat folytatott.
Apponyl ma átveszi a valuta-letét vezetését
Apponyl Albert gróf szerdán Budapestre érkezik és átveszi a nemzeti valulaletét mozgalom vezetését. Rövidesen megnyílik a letétszámla a Nemzett Banknál, ahova a közönség elküldheti hozzájárulását. Az alapra ma Ismét közel 10000 dollár felajánlás érkerrtl.
A kormány erélyes Intézkedésekkel véget vet a kartellek árdrágításának
Bud János kereskedelemügyi mi niszler, miután több oldalról kapóit jelentési egyes kartellek lelkiismeretlen magatartásáról, elhatározta, hogy erélyes Intézkedésekkel vet véget annak az áruuzsorának, amelynek jelenségei a kulömbözó piacokon mutatkoznak.
A miniszter érintkezésbe lépett Zsltvay Tibor igazságymlnlszterrel, hogy a kartelllörvény életbeléptét megállapító rendeletet sürgősen bocsássa kl, hogy igy azonnal elrendelhető legyen a kartellmegállapo-dások bemutatása. Amennyiben a szerződésből, vagy egyéb megállapodásból kitűnik, hogy az árak eme-
lésére is megegyezés létesült és ha az áralakulást a fogyasztók hátrányára a gazdasági helyzet által nem
indokolt módon szabályozza a kar-tellszerzödés, a közgazdasági miniszternek a legmesszebbmenő közbelépési joga van, közérdekű keresetet Indíthat a karteUszerzödés hatálytalanítása Iráni.
Az életbeléptetési rendelettervezet már el Is készült, rövidesen megjelenik és a kartelllörvény intézkedései foganatba vehetők lesznek. A miniszter a törvény legnagyobb szigorát óhajtja alkalmazni, mert a kormánynak a,- a felfogása, hogy az árdrágítás ma semmi körülmények között sem Indokolt és jogos.
Ausztriát erOsr.n érintik kereskedelmi szempontból a magyar szUkségrendeletek
Bécs, augusztus 11
(Éjszakai rádiójelenlés) Az osztrák minisztertanács napokkal ezelőtt bizottságot küldött kl a magyar zárlattal kapcsolatban felmerült kereskedelmi próblémák megvizsgálására. A bizottság jelentése alapján kedden a budapesti osztrák követség uta-sitást kapóit, járjon el a magyar kormánynál, hogy sürgősen intézkedjék azon veszedelmek mielőbbi elhárítása érdekében, amelyek a mostani korlátozások miatt a kölcsönös kereskedelmi forgalmat veszélyeztetik.
ZALAI KÖZLÖNY
1931. augusztus 12
A Gyömörey-család ékszereit ajánlotta fel a nemzeti valutaletét-alapba
A „Zalai Közlöny" akciója bekapcsolta Nagykanizsát és vidékét a Frledmann-tervbe
Franciaország kitart pénzügyi és politikai garancia követelései mellett
Németország na^y alkotmány-ünnepe - A német Birodalmi Bank leszállította kamatlábát
JU osztrák kormány ktloitnt kért ■ népazSvataéfltftl
Berlin, augusztus 11 Hindenburg birodalmi elnök éa a birodalmi és porosz miniszterek jelenlétében ma délben a birodalmi gyűlés ünnepélyesen feldíszített dísztermében folyt le a nagy alkotmány-ünnep. A birodalmi pénzügyminiszter mondotta az ünnepi beszédet, amelyben toobek között kijelentene, hogy a jelenlegi krízis nemcsak gazdaságé krízis, hanem azoké a szerződéseké Is, amelyek a háborút lezárták, amelyekkel le akarták rakni az uj Európa és egy uj világ alapjatt. Imponáló voll az a nyugalom, amtllysl a nép elviselte az utóbbi belek eseményei! é» az a belátás, amellyel alávetette magát a kormány intézkedéseinek. A mai az nap — fejezte be beszédét a pénzügyminiszter — amikor a weimarl alkotmányt ünnepeljük és a múlt iránti tisztelelet összekapcsoljuk Németország jövőjébe vetett reménnyel.
Dr. BrUnlng birodalmi kancellár felszólította a német népet, hogy mindig csak arra gondoljon, ami valamennyi németet egyesili.
A Birodalmi Bank lesnUU-totia a Icamatlúbat
Berlin, ■■gusztus II A német Birodalmi Bank augusztus 11-lki, keddi hatállyal a váltóleszámítolás! kamatlábai lWo-ról /0%-ra, a lombard kamatlábal pedig 20>/t>-ról HP/o-ra szállította le.
JZm értéUHssMb snealndui a forgalom
Budapest, auguastus 11
A berlini értéktőzsdén augusztus
17-én ismét megindul a forgalom.
fMylk a aysauida a vasúti merénylőt Ügyében
Berlin, augusztus 11 A vasúti merénylet ügyében a rendőrség nyomozása már jelentős eredményre vezeteti. Sikerült megállapítani a robbanó anyag egy részének pontos származási helyét. A robbantáshoz szükséges egyik felszerelési tárgyal a mutt hét péntekjén egy 35 év körüli magas, nyúlánk férfi vásárolta Berlinben egy Priedrich-strassel müszerészüzlelben. A tulajdonos és felesége még meglehetősen jól emlékeznek arra az embere, aki a drótot vásárolta és emlékezetből leirást adlak róla. Az idegen azt mondotta, hogy régebben az Ir hadsereg tisztje volt és négyév óta mint nyugdíjas, feleségével Németországban él. A rendőrség bünügyi osztálya biztosra veszi, hogy ennek az. Ismeretlennek vagy közvetve, vagy közvetlenül része van a merényletben.
FranclaormMttg kitart garancia-Követelései mellett
Párls, augusztus 11 CÉjszakai rádiójelentés) A francia síjtó hangsúlyozza, hogy a Franciaország által Németországnak nyúj-
tandó hosszúlejáratú kölcsön megadása továbbra Is politikai és pénzügyi garanciáktól függ. Remélik, hogy a német kormtny, amely a népszavazás elölt bizonyos belső nyomások miatt nem akarta elfogadni Franciaorsaig feltételeit, most a népszavazás után. azon lesz, hogy békés megegyezést léirslt«ei.
Tlrtand és Caval a ssaplemterl genfi mésawk utón utaxnak Berlinbe
Pária, auguaalus 11 (Éjszakai rádiójelentés) Hirek szerint Brkmd külügyminiszter és Laval miniszterelnök csak a szeptember elején megnyíló genfi ülésszak befejezése után u\'áznak Berlinbe. Oent-ben, az ülésszak idején találkozni tagnak a német politikusokkal, akikkei me(b:szélést folytainak és elő-kéazitik a berlini lárL\'yaW«\'k»t.
Kcndörök éa Kommün tatölt ttlxQarca Berlinben
Berlin, augusztus 11 (Éjszakai rádiójelentés) K<dden este a Noslltz Slrassen, amely már többszOr a kommunisták gyülekező helye volt, isméi tüntetni akart egy nagyobb kommunista csoport. A rendőrség gummibottal verte szét a tüntetőket, mire azok és a házakban elbujt .elvtársak" tüzelni kezdtek a rendőrökre. A rendőrök visszonoxták a tüzelést és több házat megszálltak. Sikerült a rendet helyreállítani.
Ausxtrla kölcsönt leért a népsM&vetségtöl
Budapest, augusztus 11 Az osztrák kormány kölcsönt kért a népszövetségtói, amely jnég e héten szakértő bizottságot küld Auszlrlába.
Megállapították m Hoovei—terv végrehajtásának részleteit
London, augusztus 11 (Éjszakai rádlójelenlés) A Hoover-moralórlum-terv végrehajtásának részleteit megállapító bizottság kedden délelölt tartotta záróüléséi. A megegyezést tartalmazó okiratot délután 5 órakor írták alá az angol külügyi hivatalban. A washingtoni külügyi hivatal megelégedését fejezte kl a londoni aláírás felelt, amely lehetővé teszi a Hoover-terv életbeléptetését.
A Nantllnst tehetetlenül dobálják a hullámok
Tromsö, augusztus 11 (Éjszakai rádiójelentés) Alig hagyta el a Nautllus Tromső kikötőjét, amikor néhány kilométer ulán üzemzavar következtében váratlanul leálltak a gépei. A buvárhajónak nincs horgonya és Igy a tenger hullámai tehetetlenül dobálják. Attól larlanak, hogy a hullámok a partra vetik. Tromsőből moloroshajó indult a a bajbajulotl Naulilus megmentésére.
Nagykanizsa, augusztus lt
Várossz.rte, de meg a vidéken is élénk visszhangra talált a Zalai Közlöny tegnapi cikke, amellyel felvetette Nagykanizsának és a környéknek a Friedmann-tcrvbe való bekapcsolását. Ma sok érdeklődés érkezett szerkesztőségünkbe, amelyek alap|án hihetjük, hogy Nagykanizsán is termékeny talajra hullott a nagy elgondolásból áradó nemzeti életerő, amivel cz az ország a maga erejére hagyva is be akarja bizonyítani viharállóságát.
A Kopstein cég 1000 dollárjához, Kálmán Leó 2000 dtb ezüst egyko-roflásához, Mechner Ede 2000 olasz lírájához ma megérkezett az első ékszer-felajánlás. Oyömörey István v. országgyűlési képviselő ma a kővetkező levelet küldte hozzánk:
A .Zalai Közlöny" tek. Szerkesztőségének
Nagykanizsa i-ton szerencsém tisztelettel beje-
Nagykanizsa, augusztus 11
A római Szentszék már légfb\'jcn ulasilolla az összes egyházi hatóságokat az országban levő egyházi műkincsek és emlékművek összeírására. A jegyzékből egy példányt a kultuszminiszterhez, a máslkat az illető egyházmegye főpásztorának kell beküldeni, mlg a harmadik Rómába megy a Szentszékhez, ahol ezeket szintén nyilvántartják.
A veszprémi megyéspüspök utasítására a mult napokban Nagykanizsára érkezett egy összeíró egyházi bizottság, amelyei P. Deák Szuipic plébános-házfönök kalauzolt.
A bizottság érdemes munkát végzett.
Először is a plébánia-templomot kereste fel, ahol megállapították, hogy a főoltár Ismeretes művészi képe nem Székely Bertalan munkája, hanem a XIV. századbeli Jüan de Alba spanyol festőművész mestermüve, a szószék melletti Szent Ferenc oltár-képével együtt. Mindkeltőt felvették az egyházi műemlékek jegyzékébe, a tiszta Mária Terézia korabeli barokstilű szószékkel együtt. Vagyis ezek most nemzeti vagyont képeznek és felbecsülhetetlen ériéket képviselnek a bizottság megállapításai szerint.
A műkincsek katalogizálása után a bizottság a felsólempbmbm ment, ahol azonban, lévén ez a templom sokkal későbbi építkezés, egyházi műkincs, vagy műemlék nincs.
A Szentháromság szobor-csoportról megállapították, hogy homokkőből van és formája nem haladja meg a Mária Terézia korabeli faragó-
lenlenl, hogy a. valutabetét-alap javára a következő tirgyakat ajánlom fel:
a) néhai Oyömörey Antal családi ékszereiből 8 darabot,
b) tulajdonomat képező 1 aranyórát é) 1 darab ezüst szivardobozt,
c) Oyömörey Istvánné 1 darab aranyékszert és 4 darab aranyérmet.
Maradtam kiváló tisztelettel Gyömörey István. Ennek a nemes, hazaszeretettel tele magyar gesztusnak pSIdaadása uj hitel önt belénk az akció kanizsai sikerét illetőkig. Bizton hisszük, hogy a mai vezércikkünkben felvetett mód szerint rövidesen magalakul a Fried-mann-akció kanizsai bizottsága és megindul egyben a valután és ékszeren kívül a zárolt betétkönyvek felajánlása Is.
A Zalai Közlöny minden felajánlást nyugtáz és fővárosi lapban is nyugtázfat.
I mesterek átlagos képességeit.
A klskanlzsal templomban, szép kivitele mellett semmiféle műkincset nem talált az egyházi bizottság.
Lazsnakon szomorú látványt nyújtott a régi, tiszteletreméltó multu kápolna. A szél a barokk tetőzetei rég letépte, a mennyezeten fészkel raktak a madárvilág különböző reprezentánsai, az oltárképek csupa penész, a freskónak már csak roncsai láthatók. Az egész düledező építmény közveszélyes, amit épen azért b« kellene zárni. Az oszlopfejeken még olt a nyomai az egykori szép díszítéseknek. Tulajdonosa nincs a kápolnának, a városnak nem kell, az egyházközségnek nincsen anyagi tehetsége, hogy a kápolnát restaurálja. A bizottság megállapította, hogy jobb sorsra érdemes...
A homokkomáromi templom volt a bizottság következő ulja. E szép templom csupa emlék, egyházi műkincs. A kegyképet egy 18. századbeli rajnai festő festette, kereke rokokó sül, a szentek szobrait, nevezetesen azt. Péter, Pál, Sebestyén és Rókus szobrait szintén felvették a műkincsek lajstromába.
A bÍ70llság azután visszatért Nagykanizsára, ahonnan folytatta útját Zalamegye egyéb részeibe.
Kárpitos bútorokat, a legkényesebb Ízlésnek is megfelelő kivileiben, garnitúrákat, rekamléket, matracokai, függönyöket stb. legolcsóbban és kívánatra kedvező fizetési feltételekkel szállítunk. Rendelés elölt kérjen díjtalan ártájékoztatót. Kopstein Butoráruház, Nagykanizsa, Horthy Miklós-ul 4.
összeírták Nagykanizsán az egyházi mfiklnoseket és műemlékeket
A plébánia templom főoltárképe felbecsfilhetetien emlékmű — Egy spanyol lestó mesterműve — Homokkomárom és a lazsnak! kápolna
Itól. augusztus 12._
nemzeti hitelrontás
Az a hang, amely az újonnan összeült, de már elnapolt képviselőházban lábra kapott kissé gondolkodóba ejti az emberi. A szociáldemokraták mflharagtól tajtékozva olyan izgató, lázitó, gonosz szavakat üvöltöztek a kormánypárti szónokok (elé, hogy még az is megdöbbent hallatukra, aki Jól ismeri ezeknek az uraknak a mentalitását és figyeli azt a sötét aknamunkát, amelyet népbaráti álarccal évek óta kiiejtenek. A rikító, tüzet szító közbeszólások nem könnyelműen odavetett, meggondolatlan szavak, amelyek önkénytelenül robbannak el indulattól felhevülő ajkakról, hanem tudatosan ártani akaró gonosz szavak, amelyek az utcának és a külföldnek szólnak, s átlátszó céljuk: zavart okozni idebenn és az ország hitelét rontani odakinn.
Mert nem lehet csupán a kormány ellen irányuló támadásnak tekinteni ezeket a mai nehéz időkben megrendezett szociálista botrányokat, amelyek látszatra a kormánynak akarnak ártani, de következményeiben nemzetünknek ártanak. Meg kell állapítani, hogy a magyarországi szociáldemokrata sajtó és a szociáldemokrata honatyák szolgáltatnak évek óta anyagot az ellenséges külföldi sajtónak az ellenünk irányuló támadásokra. Ezekből a szociáldemokrata ajkakról elhangzóit hazug állításokból, inszinuációkból és tudatosan elferdített lényekből születik meg ellenséges tollakon az a sötét régalom, amely gáncsot akar vetni a magyar nemzet boldogulásának.
Éppen legutóbb állapította meg tárgyilagosan a polgári ellenzék egyik vezére, hogy országunk egyre növekedő hitelét és megbecsülését elsősorban annak a bizalomnak és tekintélynek köszönheti, amelynek miniszterelnökünk örvend a külföldön. Tehát erönek-erejével lerontani ezt a tekintélyt, bármily kárát vallja is az ország. Mit törődnek ők azzal, hogy a magyar munkás szájából veszik ki a falatot, amikor megrendezett botrányaikkal a magyar nemzet hitelét ássák alá gálád következetességgel. Amikor az összes felelős és arra hivatott tényezők az önhibánkon kívül támadt nehéz gazdasági problémák kibogozásán fáradoznak a nemzet üdve érdekében, akkor ők azon vannak, hogy összekuszálják a fonalakat és mennél szorosabbra kössék a meglazított csomókat.
Most egyszerre nem óhajtanak részt venni a 33-as bizottság ország-
Tapolca, augáaztus 11 (Saját tudósítónktól) A tapolcai járás Pula községében, amelyben legnagyobb részt dolgos sváb polgárok laknak, tegnapelőtt délután tüz ütött ki Kovács János gazda házánál. A nagy szárazságban nem telt bele egy óra és hatalmas lángokkal égett 19 pajta, több istálló, rengeteg sertésól. Az egész környék tűzoltósága kivonult a lüzhöz, a tapolcai tűzoltóság azonban a nehezen megközelíthető községbe nem tudott eljutni.
A tüz tegnap hajnalig égett. Leégett két lakóház, 10 pajta, számos Istálló és sertésól. A falu takarmányának 70 százaléka elpusztult A csendőrség gyújtogatást valószínűsít.
Tüz Barabásszegen
Zalaegerszeg, augusytua 11 (Tudósítónk Jelentése) A múlt éjjel tüz ütött ki Barabásszeg községben, amit csak ma délelőtt sikerült eloltani. Két istálló, a patta, 11 szalmakazal, 17 sertésól égett el.
Kárpitos munkát
oloain és siaksisrflaa
elvégez saját műhelyében, vagy a megbízó lakásán
Kukoly Fermo
Katonarét, Sánol-u. 4.
IS évla a kailBMSa és la *«!« a helybeli Pllaar kérpllea cégnél axerxatt Hélttkárfl taaaaarta-latalm a Ugkáayeeabk igények klelégltéaét la lehetővé leszi.
_
Augusztus 12., szerda
Magyar uUdpsJker /
Hangulatos seaeklsérellol /
Ai eddig kéizütt magyar tárgyú Hímek legtiebbfe, melyben megelevenedik előttünk s magyar alföld, a hangulatos délibábos róna, a huazárgarnlzon.
A „Magyar rsfszólia" tsitrfeftlaje!
Magyar csárdás
Maros vize folyik csendesen
A aierelem és beotllet konfliktusa 10 ftlv.
Főszereplő t: Hasa Jaakaraeaaa, Ul Daaaver, Haaa BtSaa, Marrr NarsK.
Ugyanekkor bemutatásra ksrst a leglagal-ntáiabö btavuros kalandordilma :
Rlnaldo, a repülő lovas
3 rési ben, 10 klvoaáabaa. Előadások T ás a órakor.
öreg orvvadász a bflntetőblró elélt
Palkó István nem lellebbez, hanem lejjebbez az ítélet ellen
Nagykanizsa, augusztus 11 Palkó István, az öreg rjgyáci napszámos, habár már a 60- Ik életévét tapossa, még mindig nem riad vissza egy kis orvvadászástól. Május 30-án is kiment gróf Batthyány Pálné erdejébe, ahol puskavégre akart venni néhány vadat. Az öreg vadorzó azonban póruljárt, mert az erdóór telten érte és most Itt áll s kanizsai föszolgabiróságon, Somogyi István dr. szolgabíró, bflntetőblró előtt, hogy feleljen a vétkéért.
Amint ott áll a szolgabíró asztsla előtt széles lengemagyarjában, hosszú, lelógó bajuszával és ártatlan, gyermekes nézésű szemeivel, az ember nem is tételezné kl (óla, hogy az unokái ringatását! kMlI taég orvvadászatra is kapható az öreg.
Előadja a védekezését deszesisi-vel óvatosan kerüli a bíró fürkésző tekintetét.
A védekezés, mint utólag megtudjuk Somogyi szolgabirótól, tipikus orvvadász! mentegetődzés.
— Ugy volt kérem, — sodorint egyet a bajuszán — hogy azon a napon gombát mentem szedni az erdőre. Amint lenek nézek az egyik bokorba, észreves ek ott egy csomó letépett zöld galyat. Szétebb piszkálom, hát UramHa, egy vadászpuska tűnik eló. Ipeg kikaparom onnét, amikor egyszer csak jön az erdó-mesler és kérdi, hogy merek én vadra lüvödöznl? Mondtam neki, hogy én nem lüvődözök semmiféle vadra, hanem találtam ezt a puskát, osztég be akarom szógáltatnl a csendőrségre. Ü azonban nem hitt nekem, oszt leijelentett. Igy történt, la.
Pajor László erdöőrt hallgatja ki ezután a biró. A robosztus, szálss ember előadja, hogy már régóta H-
Olcsóbb lett
a trappistasajt, teavaj és juhturó:
1 kg. teljes zsíros
trappistasajt . . P 2-40 v< kg. legfinomabb
teavaj......P l-IO
\'\' kg. legfinomabb
főzővaj.....P—-90
1 kg. legfinomabb valódi juht\'uriS . P 3-_
Ital és FliÉiül
cégnél.
2ALÁ1 KÖZLÖNY
mentő munkájában, amikor pedig éppen ők kívánták a leghevesebben annak felállítását Mii jelent ez a kétszínű játék? Csak egyet jelenthet: liogy a szociáldemokratáknak nem fontos a gazdasági krízis mielőbbi megoldása, hogy nekik nincs ínyükre a rend és a nyugalom, ők zavar és vihar után áhítoznak, az
elégedetlenséget akarják szítani, ezért a müliarag, a müfellláborodás, ezért a megrendezett botrányok, amelyek egyetlen célt szolgálnak : megnehezíteni a munkáját azoknak, akik a magyar nemzet biztonságán és a magyar nép boldogulásán fáradoznak hazafias kötelességtudással és önzetlenséggel. Azért résen kell lenni I
Ostoba tömeghisztéria az aprópénz-gyűjtés
Elláról Indul az ezüstpénz-albereh ellen
Nagykanizsa, augusztus 11 Néhány nap óta általános a pa-hogy kevés a forgalomban az
nasz,
aprópénz. Val3ki bedobta a köztudatba azt a teljesen alaptalan ostoba ötletet, hogy gyűjteni kell az aprópénzt, fő\'eg az ezüstpénzt mert annak értéke biztosabb, mint a papírpénzé. Az aprópénzrejtegetésnek semmi értelme nincs. A pengőben 16—20, a két pengősben 30—40 flllér értékű ezüst van, tehát annak gyűjtése, visszatartása semmlfíle előnyt nem jelent. A Nemzeti Bank pengőtörvény értelmében 45 millió pengő értékű ezüst és váltópénzt jogosult forgalomba hozni. Ez a mennyiség még nincs kimerítve, tehát módot ad a hiány pótlására. A rejtegetés csak annyiban káros, hogy átmeneti kellemellenségct okoz. Különös, hogy akad olyan kereskedő is, aki beállt az ezüstpénzt gyűjtök
közé, nem lévén annyi közgazdasági tudása, hogy a papírpénznek sokszorosan nagyobb az aranyfedezete, mint a váltópénznek.
Budapesten a rendőrség a S a-badság tér kornyékén
három embert tetten ért valutakereskedésen.
Előállították őket. Valutát csak a Nemzeti Bank utján szabad forgalomba hozni. Aki valutával üzérkedik, kihágást követ el, amely két hónapi elzárással és 8000 pengő pénzbüntetéssel büntethető.
Aki papírpénzt azzal a megokolással nem fogad el, bogy a papírpénz rossz, azt
rémhirterjeaztés miatt szigorúan megbüntetik.
A rendőrség eljárást Indít a siberek ellen Is, aki ezüstpénz összevásárlásával igyekeznek ujabb konjunktúra üzletet csinálni.
Forróvizbe esett és égési sebeibe belehalt egy két és tél esztendős fiacska
A gyermek nsgysayjs elles gondatlanság miatt eljárás Indul
egyszerre csak bele ült a forró viszel lelt edénybe A forró viz annyira összeégette a gyermeket, hogy néhány órai borzalmas kínlódás után égési sebeibe belehalt. Az esetről azonnal értesítették a nagykanizsai hatóságokat, melyek mellőzve a kis holttest felboncolását, megadták az engedélyt az eltemettetésére.
A kis áldozat nagyanyja. Köszörűs józsefné ellen megindult az eljárás gondatlanság míalt.
Keszthely, augusztus U (Saját tudósítónk telefonjelenlése) Megrendítő szerencsétlenség történt Sármellék községben.Köszörűs László gazda családtaglal a mezőn dolgoztak, mig két és féléves fiacskájuk nagyanyjuk gondozására bizva otthon maradt. A nagyanya a konyhában végezte teendőit, miközben a padlón egy forró vizzel lelt edényt helyezett el. Ugyanakkor a konyhában játszolt a kis gyermek, aki
Tűzvész pusztított két zalai községben
Hatalmas tüz Pulán és Barabásszegen
ZALAI KÖZLÖNY
J_ .
gyellék a vadorzókat, mert rengeleg kirí lellek a vadíiloin Inyban. Aznap is épp figyclókóruton volt, amikor lOvést hallott. Arrafelé ment és megfigyelte, hogy amint az Oreg vadorzó megpillantotta ót, el akart bujnl az egyik fa mellé, de nem sikerüli
Stembesltés következik, de az öreg Palkó István csak megmarad amellett, hogy ö nem akart vadra vadászni, hanem találta a puskát.
— Na, öreg, Írja alá ezt a Jegyzökönyvet, — mondja a szolgabíró.
— Minek azt? — kérdi gyanakodva.
— Hát amit mond, azt alá is kell
írni.
Egy Ideig tétovázva forgalja ujjal között a tollat, majd, mint egy utolsó szalmaszálba kapaszkodva, kiböki rejtett örömmel:
— De szemüveg Is kéne ám hozzá.
— No, próbálja meg, hátha megy anélkül is.
Végre megvan az aláirás. Most az ítélet kihirdetése következik.
— Az orvvadászat miatt 3 napi elzárásra és 30 pengő pénzbüntetésre Ítélem. Belenyugszik, vagy fellebbez az Ítélet ellen.
— Lej|ebbezek kérem I — azzal kifelé Indul. Az ajtónál mégegyszer visszafordul:
— Azért mégse én lüvódözlem I
tdölárás
A nagykanizsai meteorológiai aaag-Itgyaló |etontések : Kedden a MnUrsék-Itt: Keneti 7 őrekor +16. délután 3 órakor +31, este 9 órakor +17-3.
Felhőzet: Egéaz mp felhói égboltozat.
SutUrdny : Reggel éazaknyngat, délben észak, este északkeleU szél.
(Éjszakai rddióJtUnUs) A ■alssraW |lal Méaal IsInU asto M érakari TavéMra la •álisaétsai, hB.ga, aaslss la* váráutté.
jtmU Ut ueraUnk. marniI-foa a vdioalMa.
Baromfi* sertés
takarmányok: Halliszt Husllszt Vérltszt Sóyabab dara Rák-dara Szárított sörélesztó Szűcs-féle Leclihlnes baromfi táppor Pekk „D" vitamin készítmény Fitlor Szénsavas takarmánymész Jódos szénsavas takarmány mész Faazéndara Kénpor Kagylóhéj dara Árpa dara, zab-dara, buza-dara stb., stb.
Automata eleség
tojó tyúkok részére. Automata eleaég
csibék részére. Ituhldorfi abrakkevarák
sertések részére. Kicsinyben éi zsákizimra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, mfltrégya, termény éa nóvény-védóazerek kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A btróaég mellett. Telefon 13a »»!__
R pezsgő és a dáridó fegyházba juttatta a falusi birót
Negyedfél év a tótszerdahelyl volt biró váltóhamisításának az ára Nagykanizsa, augusztus 11
A nagykanizsai bünletötörvényszék Mutschenbacher-tanácsa most vonla össze Andrasek István 42 éves, volt tótszerdahelyi községi biró különféle börtönbüntetéseit, aki jelenleg a soproni fegyházban tölti büntetését.
Tótszerdahely községben óriási szenzációi keltett, amikor mintegy két évvel ezelőtt Itlre fulolt, hogy különféle csalások és váltóhamisítások miatl bűnvádi eljárás indult a község jómódú és nagylábon élő birója, Andrasek István ellen. Az egyik csalását Nagykanizsán követte el Andrasek. Beállított egy napon az egyik kanizsai gabonakereskedőhöz, akinek elmondolta, hogy 50 q búzát szeretne eladni. A kereskedő le ls fog/alázta 1000 pengővel a burái, amil a bírónak egy héten belül le kelleti volna szállítania. A kereskedő azonban óvatos volt és vállóbiztosilékot kért az 1000 pengőről. Andrasek adott ts egy váltói, amely azonban hamis volt A hamis váltó miatt 6 hónapi börtönre ítélte a törvényszék Andrasekel, akinek azonban nem voli elég, mert ínég számos hasonló szélhámosságot követett el, ugy, hogy mosl legutóbb az összes, reá kiszabott büntetések száma 3 évi, 6 hónapi és 14 napi fegyházat telt ki.
A főlárgyalások során kiderült, hogy a nagylábon élés szenvedélye juttatta Andraseket a bün útjára. A községi bírónak olyan lakása volt, hogy mindenki irigyelte érte a faluban. A vendéglátások és társasösz-szejövetelek egymást érték. A nap bármelyik szakában nem mehetett be vendég ugy az Andrasek portára, hogy ott a gazda ne pezsgővel kínálta volna meg. Ugy is nevezték utóbb a faluban, hogy a ,Pezsgős Andrasek".
A kanizsai törvényszék mosl ösz-szevonta a vádlottra kiszabott büntetéseket és 3 évi, Ot hónapi és 14 napi fegyházban állapította meg Andrasek István összbüntetését.
—■ Ha Budapestre utazik első utja legyen a fényesen átalakított és kibővített Hungária Fürdőbe (Budapest, VII., Djhány-u. 44.) menni. Olt már reggel 5 órakor nyitnak és 1.40 pengőért nemcsak megfürödhel, hanem jól meg is reggelizhet.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Augusztus 18, szerda
Hóm katolikus: Klira. Proleiláns:
Klára. Izraelita : Ab. hó 39.

Vároal Színház. .Magyar csárdát\', Az Aafa filmgyár remeke — .Rlraldó, a repuló lovas", kalandor-dráma.
Oyógyaxertárl éjjelt siolgálati I. hó végéig a .Feketeaaa\' gyógyszertár FSut ff
Űözfttrdó nyitva reggel 8 ólától asta 6 óráig (héttő, asarda, péntek délután, ksddan egész nap nóknsk). Tel.: 3—II.
Árva Csipkerózsika szabadulása
Barna szemedben álmok rajzanak, ébredni akar, de nem lud mégse: Csipkerózsika valakit vár most. azé tesz majd a felébredése.
Szürke vár ölén lógta az átok, vidám völgyre néz az ódon ablak, rácsal mögött szomorúan vár s kinn a napfényen mások kacagnak.
Csókcsattandsok verik a szivét, elfojtott vágytál szeme már csillog, mikor hús éjen beküldik Hozzá illatukat a nyíló Játmlnok.
De egyszer mégis kondul az óra, egy kóbor-lovag Jön a völgyön át, kezén fogja és magával vtszl átkozott várból Cslpkerázstkát.
Dávid Magyar Józstf
— A püspök itthon. Rótt Nándor dr. veszprémi megyéspüspök nyári üdüléséről hazaérkezett Veszprémbe.
— Pápai kitüntetés. Rott Nándor dr. veszprémi megyéspüspök előterjesztésére a pápa a „Bene meienli" érdemrenddel tüntette kl a szentbékállal egyházközség templom-alyját, Körmendy Alajos földbirtokost. Az érdemrendet ünnepélyes keretek között adják majd át a kitüntetettnek.
— Szent Antal-misék a plébániatemplomban. A plébániatemplomban minden kedden reggel 8 ólakor nagymlsc van Olláriszentaég kitétellel Páduai szent Antal tiszteletére az egész év folyamán a páduai szent jubllárla éve alkalmából.
— A piarista rendházból. Jd-szay Rezsó, a magyar piarista rend tartományi asszisztense svájci útjáról hazaiértében a nagykanizsai piarista rendházban tartózkodott, ahonnan tegnap folytatta utjál Budapestre. — Kotla János kegyesrendi rcálglmnáziuml tanár, akit Magyaróvárról a nagykanizsai gimnázium, hoz helyeztek át, megérkezett Nagykanizsára. Kolla János az áthelyezett Végh Árpád bittanár utódja. — Magos Mihály, a nagykanizsai piarista gimnázium és rendház uj igazgatója és házfönöke augusztus végén érkezik Nagykanizsára, hogy elfoglalja hivatalát.
1031, augusztus 12
NGYEN
kapja a
Zalai Közlönyt
jövő hó elsejéig, ha mOSt előfizet.
Jt szombathelyi mandátum
Caskonka gróf mellett még három JalSIt kttad
Szombathely, augusztus 11
A fzombathelyi mandátumért megindult a harc. Csekonlcs Iván gróf, aki a legkomolyabb jelölt, szombaton mondolta el programbeszédét. — Támogatására besiédet mondott Ernszt miniszter és Apponyi Albert gróf ls. Csekonlcs grófon kívül Tóth László, Beck Lajos és Klskos István gyűjtenek ajánlásoka\'.
— Házásság. Vecsera Anlal tűzollótlszt és Anhalt Mária vasárnap délben tartották esküvőjüket a nagykanizsai szenlferenc rendű plébánia templomban. Násznagyok voltak: Szeiwerth Antal murakereszlurl körjegyző, a menyasszony részéről és Szabó Anlal nagykmizsai sport és fegyverkereskedő, a vőlegény nagybátyja. A díszes esküvőre teljes számban, dr. Prack látván főparancsnokkal az élén, kivonult a helybeli tűzoltóság, kiknek sorfala közi haladt az ifjú pár az emberekkel zsúfolt. szépen kivilágított templomon át a főoltárhoz. Az esketést a menyasszony nagybátyja, a levelekl plébános végezte. A fiatalokat a szertartás befejeztével sok tisztelőjük és barál|uk elhalmozta szerencsekívánatokkal.
— A kenyér- és húsárakat megállapító értekezlet, amelynek hélfön kellett volna lefolynia a városházán, technikai okok miatt néhány napra elhalasztódott, de feltétlenül még ezen a hélen megtartják dr. Ilegyl Lijos polgármester-helyettes elnöklete alatt.
Tizenötéves útonálló hátba-
szurla a 12 éves gyermeket
Iháros, augusztus 11
Gaál Tibor 12 éves ihárosi kisfiú az erdőből hazafelé menet összetalálkozott egy 15 éves fiúval, aki követelte, hogy ad/a dl neki a fejszéjét. Qaál Tibor erre uem voll haj-landői mire a kis útonálló kétszer hátbaszurta a zsebkésével. A csend-őrség nyomozást indított a szurká-lás ügyében.
Gyomorsavtuitengés, vese- és hólyagbántalmak vérszegénység ellen
PETÁNCI gyógyvizet
igyon.
Kapható: Kívest Henriknél, Nagykanlzaa.
1031. augmzlus 12
ZALAI KÖZLÖNY
Halálra gázol! a kocsi agy Öregembert
Sümog, augusztus 11
Németh Sándor 69 éved óhidi gazdálkodó hazafelé meni a mezőről, amikor egy kocsi hátulról elülőlle. A kerekek álmenlek a szerencsétlen ember testén, akit eszméiellen szál-multak be a sümegi kórházas. Né-n\\{lli Sándor m isnap belehalt sérüléseibe. A csendőrség nyomozási indított a gázoló és megszült Ott kocsis után. _
— Szabadságról-szabadságra.
Dr. Szabady Lőrinc éa dr. Mutschen-bacher Edvln klr. torvényszéki tanácselnökök, dr. Almdssy Qyula klr. törvényszéki bíró a mai nappal megkezdték nyári szabadságukat. — Makdry Vilmos és dr. Imreffy László klr. törvényszéki birák nyári szabadságukról visszaérkezve, elfoglalták hivatalukat.
— Nyugalomba vonulás. Szől-lissy János, s nagykanizsai klr. járásbíróság irodatisztje 40 évi becsületes szolgálat ulán nyugalomba vonult. Szőliőssy mintaképe volt a hivatását ügyszeretettel és lelkiismeretességgel betöltő magyar közliszt-viseiónek, aki munkásságával mindenkor fellebbvalóinak legteljesebb elismerését vivta ki.
— Visszaérkeztek Balatonbogiárról a nyaraló nagykanizsai gyermekek. A város vezetőségé^ jóvoltából Balatonbogláron ny. nagykanizsai gyermekek a mini érkeztek vissza Nagykanizsárs, fel Irissülve, megújhodva, lelve élet örömmé\'. A gyermekek a kedves misszlósnóvérek vezetésével mind felmentek a városházára, ahol dr. Hegyi Lajos polgármesterhelyettes előli megköszönték a város nagylelkűségét, amely lehelövé lelte nya-rallatásukat.
— Kaposvár polgármestere is leakarja szállítani a húsárakat A húsárak leszállítása érdekében Kaposvárott is halósági akció indult. A város polgármestere holnaprs értekezletre hívta össze az ipartestület hentes- és mészáros szakosztályát, hogy megbeszélés! lolylasson az árak leszállítása végett.
— Tűz volt a lentll Gláser lenüzem gyártelepén. Néhány nappal ezelőtt kisebb tflz volt Lenli községben a Qláser-lenüzem gyártelepén. A gőzgép kéményéből ki-pallanó szikra meggyújtotta a tetőzetet. A heves szélben elhamvadás fenyegette az egész utcasort, azonban szerencsére egy kiadós záporeső Jött segítségére a tűzoltóknak és Igy csak a gyártelep tetőzete pusztult el.
IAMII
ié-Jfc,
nln%
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a nagyérdemű közönséget,
mUhelyemet
Klnlxal-utea 8. szám alól aMwatea 4. uáa .14, Vlda vendéglő udvarba Mnitaia át.
Kérem a nagyérdemű közönség to-vábbt izlves pártfogásét Tisztelettel
TBUftay Pétar
"n oafol orloaaM.
A Hússertés Szövetkezet tagjaihoz I Akinek takarmányozási célra burgonyára lesz szüksége, az je\'enlse be a hzövelkezcl irodájában! Hússertés Szövetkezet.
— Betörtek a lengyeltótli jegyzői hivatalba. Vasárnapra virradóra Ismeretlen tettesek betörtek a lengyeltótli községházába, ahol minden szekrényt és íróasztalt feltörtek. A hivatalos Iratokat is kiszórták, azonban mindössze 61 pengő készpénzt, egy tulaezűsi zsebórái és egy forgópisztolyt vittek el. A lengyeltótli csendőrség erélyes nyomozási indított a betörők kézrekerltésére.
Halálra égett egy kisfiú a villanypóznán
Kapoavár, augusztus 11 Borzalmas gyermekszerencséi lenség történt Topottálon Hárs József kilenc éves kliflu felmászott a vll-lanypó. nára és megérintette a magasfeszültségű vezetékei Az áram szénné égelte a szerencsétlen gyermeket.
8F0HTÍLET
Biztató formában a pécsi amatőr csapatok
A Jövő évi, lobban mondva őszi bajnokságra a kerület amatőrcsapatai sorában lázas készülődés észlelhető. Vasárnap a csapatok túlnyomó része máris sorompót a állt, sőt olyan előrehaladott tudásról tanúskodtak, ami minden eddigit lelülmul és nivós bajnokságot ígér.
Különösen a pécsi csapatok for mája kielégítő, amit az is bizonyít, hogy a PAC kivételével az összes pécsi csapatok biztosan győztek. A PAC kitűnő játéka ellenére is a bijnok PVSK-tól, tehát pécsi csapattól szenvedett tisztes vereséget. Eredmények : PVSK-PAC 4:1 (3:1). DVAC—Mohácsi TE 4:0 (1:0). KPAC—KRSC I : 0 (0:0).
Vármegyei lövészverseny Zalaegerszegen
Zalaegerszeg, auguaztua II Vasárnap rendezték meg Zalaegerszegen a Mivé pályán a vármegyei polgári lövészegylelek közti csapat és egyéni versenyt, 17 csapat részvételével. Részletes eredmények: Ötös csapal 50 m fekvő (5 lövés): I, Zalaszenlgrót csapata 217, 2. Keszthely 210, 3 Zalaegerszegi I. sz. Polgári Lövészegylet 2iapontlal. — A csapatversenyben előirt legjobb eredmények: I. Pandúr Cserszeg-tomaj 48 ponttal, 2. Pallczer Zala-szenlgról 47 pont, 3. Ábrahám Felsö-szemenye 47 pont, 4. Baranka Zalaegerszegi I sz. PLE 46 pont — Egyéni verseny: 50 m fekvő: 1. Tantalics Baglad 47 pont, 2. Szu-nyoghy Zalaszentgrót 46 pont, 3 Lengyel Zslaegerszegl I. sz. PLE 46 pont.
jtmli Itt saeiaOak, ssnrad
A szúnyogok rnulárla &tt ogyéb lázán botegsé-Kok oalrált hordozzák. Ók onnok u évente omborok ezreit pusztító kórnak ofrycrlull torjuMztól. Védekozzllnk o repülő halál ollsn, — permalesstlnk Kllt rovarirtói
Kitt hatAaAru alpuastúl légy.szanyog, botba, moly, poloska, totó, hangya, svábbogár és mindazok pótét. Pllt-porinot megöli n rovarokat, — do ornborre Artalmftllnn Könnyön alkalmazható. Nom hngy roltot Fitt nom tévesztendő Ohazo más rovarirtókkal. Követeljük n FIII katonával díszített sártia kannát a rr»keto sAvvaL
Permetezzünk
FLIT
rovarirtót
Plombált Fiit\'kanna kiwdr/a ok utdnMatoi. PanacM Gyógyiieri>e<iyS*:eli Hl . fiiidapest. V\'/.. Figyelő ucca %

at*\'


(RJvtd lfi- ) II - hírek kfWr\'ita-Ma iwugv — liangveraeny K» u<utlu Oy — gyeim.keknek. A — .a»*on)o*-nak. Z -- zene. Mg. — mczó,tazUa*ag. Ifj. — ll|U-ági előadat. F — írlulvatáN
O — gr.nlofrMizr\'ie Jb \'t h.nd.
K — kabaré. uZ — népszerű /.e ne.
Augusztus 12 (szerda)
Budapest 9.15 A 2. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye. 9.30 H. 9.46 A hangv. folyt. 11.10 Nemzetközi vii|elz6-siotgálat. 12 Déli harangszó. 12.08(1 htngv. 12 25 H. 12 36 A hangv. lolyl 13 tdólelsás. 14.45 H. 16 E 16 éíldőleliéa. 17 Novella 17.20 Radoané Bock Hilda énekszlma-zchrammelsene-klsáreCel. 18 P. 18.30 A Városi Színház zenekarának hangversenye 1950 Karinthy Frigyei elóadáoa. 20 15
Magyar dalok. Előadják: Hont Erzsébet és Cteléayl József cigányzenekar kíséretével. 21.20 Jazz-átiratok. Két zongorán 22 Idő.
Jelzés. 22.15 Németnyelvű E. Utána kb. 22.40 Cigány, ene.
Bács 11.30 és 12.40 Zenekari hangverseny. 13.15, 15 50 és 17 O 20 25 és 21 Közvetítés Salzburgból. 22 20 Jazz Játék.
Berlin 1631 éa 18.50 Zenekari hangverseny 20 Egy (elv. opera E. 22.20 Zenekari hangverseny
Brit országos műsor 15.30 Szlmfó nlkui hangverseny. 16.45 Orgona Z. 17.15 Zenés gyermekére. 18 Zeneksrl hangverseny. lő 40 Haydn zongotatzonálálbóL 1930 Zenés K. 21 Zenekari hangv. 2J.15 Orosz hangverseny. 23 Zenekart hangv.
Milánó 16.60 Uyerekkockó. 17 Zenekart hangv. 19.15 és 19.30 O.
München 16 20 Rsptiódlák. 17.05 Opert E. ss ünnepi Játékok keretében. 22.60 Zenekari hangv.
Prága I1.ÍP, 12.05 és 14. 0 U 11.30 Zenekart hangv. 17.10 áa \'8.15 O. 1930 Arlaeat. 19.55 Tarka óra. II Caelló|álék 21.30 Zongorsjáték. 23 óradtéa.
Aláírták a magyar-román kereskedelmi szerződést
Bukarest, auguaztua 11 (Éjszakai rddiójelentés) Hónapokig larló megbeszélések után befejeződlek végre s magyar-román kereskedelmi tárgyalások. A kiküldőitek kedden Írták alá Slnajában a magyarromán kereskedelmi szerződést.
Izgalmas tanácskozások Londonban
Loodon, auguaztua 11 MacDonald minisztere nök megszakította szabadsagát és v ratlanul visszaérkezett Londonba. Lapjelentés szerint ennek az az oka, hogy a szociális kiadások leszállitásánsk puszta gondo\'ala a zendülés tüneteit idéz\'.e elő a munkáspártban. MacDonald ugy talllta, hogy azonnali közbelépésre van szükség.
IxmdoD, auguaztua II (Éjszakai rddiójelentés) A miniszterelnök több miniszterrel telefonon tanácskozott. A délelőtt folyamán a király magántitkára Is meglátogatta MacDonaidol. Mielőtt György király Sandringhamba utazott volna, a keddi nap folyamán egy titkos tanácsülésen elnökölt.
ZALAI KÖZLÖNY
1931. augusztus 12
KÖZGAZDASAG
A noha szőlő értékesítésére is kiterjed a nagykanizsai főszolgablrő8ág akciója
A vámhatóságok Is elősegítik a csemegeszőlő-kivitelt Hagy előkési Illetek a cseM««s6UI Anntrláka és Réateiamáfka exportálására
Nagykanizsa, augusztus 11
A nagykanizsai főszolgabiróság által kezdeményezett szőlőakciónak Somogyi István dr szolgabiró ujabb lendületet adolt egy életrevaló terv felvetésével. A szőlőakció ugyanis eddig csak a csemegeszőlő értékesítésére szorítkozott, Somogyi szolgabiró terve azonban a kevésbbé értékes szőlőnek, Igy a ooha-szőlőnek Is sikeres elhelyezést biztosit. Az érté kesitést a külföldi marmalsde-gyárak révén gondolja megvalósítani.
Mint Ismeretes, a marmalade körtéből és almából készül, azonban Agen nagy hátránya, hogy minden ^zletessíge melleit is gusztustalan szinü a készítmény. Eddig még csak kísérletek sem történtek a marma-lade festésére és esetleges ízesítésére, pedig erre Igen alkalmas a noha-szólo. Ez adu Somogyi szolgabírónak azt a gondolatot, hogy a külföldi marmalade és jamm gyáraknak felhívja a figyelmét a noha-szölő kiváló festő és Izesilő tulajdonságaira Az elmúlt napokban már levelel Is Intézett a bécsi, prágai és berlini iparkamarákhoz, amelyben magyarországi tapssztalatoVra való hivatkozással a marmalade és Jamm gyártásra vonatkozólag sz iparkama-rák utján az érdekelt gyárakkal fel-kivánja venni a kapcsolatot, felhívja azok figyelmét arra, hogy egyes Magyarországon termelt szőlőfajok kiváló növényi festőanyagot tartalmaznak. Egyes feketeszőlő fajtáink festőanyagával kiválóan szinezheiők a marmaladeok és jammek. Megfe-
lelő adagolással a szép rézszintöl kezdve a piros szín minden árnyalatáig, majdnem a fekete színig megfesthetjük vele a gyártmányokat. A festőanyaggal egytttt még lekváranyagot ís ad ezen szőlő, miután húsos és aránylag magas szárazanyag tartalma van.
Kiváló izkompoziclót tudunk előállítani a marmaladékban, Illetve jammekben bizonyos, jóformán csak Magyarországon termelt szőlőfajtákkal. Nagy Kllmaíngadozásu országunkban a legkülönbözőbb Izü szőlő-fajok teremnek, amelyek a marma lade és jamm gyártásnál nagyszerűen felhasználhatók és nem nagy áldozaltal nagymértékben növelhetjük a gyártmány értékét. M-tgyar uriházaknál házilag szoktsk egy f*|\'a luxusárut előállítani és ez a szölö-Jamm. Amennyiben luxusárut Is gyártó külföldi üzemek a szőlőjamm gyártásra is be óhajtanak rendezkedni, Somogyi szolgabíró a szükséges felvilágosítást és adatokat megadja. Evégből kéri a Kamarái, hogy a kebelébe tartozó marmalade és jamm-gyárak elmét vele mielőbb közöljék, hogy ajánlásalt nekik Is megtehesse, hangsúlyozva, hogy az üzletbe maga, mint hatóság, nem avalkozik bele, az teljesen a legális kereskedelem feladata, célja csupán az, hogy egyrészt az Iparnak, másrészt a kereskedelemnek támpontokat nyújtson. Az eladásra váró készleteket már össze is Iratts, hogy az adatokat bármely érdeklődőnek azonnal rendelkezésére bocsátjhassa.
Autón való csemegeszőlő-szállítás Ausztriába
Zalaegerszeg, augusztus 11 A vármegyei közigazgatási bizottság juniust ülésén Oyömörey Sándor szóvátelte a nehézségeket, melyek a csemegeszőlő és a gyümölcsklvitel útjába állanak és Javaslatára felterjesztés is ment a földművelési miniszterhez ebben a tárgyban.
A földművelési miniszter válaszát a hélfói közigazgatási bizottsági ülésen ismertetlék. A miniszter közli, hogy a Magyar Mezőgazdasági Kiviteli Intézet jelentése szerint a vámhstóságok általában nem gördítenek akadályt a szőlőnek és gyü-
Nagy előkészületek az Export-intézetnél a csemegeszőlőexportra
mölcsnek Ausztria piacaira való kiszállítása elé, sőt ellenkezőleg, a vámhivatalok e tekintetben a legmesszebbmenő előzékenységet tanúsították és mindent megtettek a kiszállítás előmozdítására.
A Mezőgazdasági Kiviteli Intézet s fővámigaigatóságnál eljárt, hogy a zalai gyümölcsszállltmányok aulón való kiszállítását a vámhatóságok n jövőben is hatékonyan segítsék elő.
Ez a rendelkezés bizonyára nagy lendületet ad a csemegeszőlő-üzletnek és pénzhez juttatja a szorult helyzetben lévő szőlősgazdákat.
Budapest, auguaztua It Az idén nagy előkészületek folynak a csemegeszőlő exportjára. Az Ex-portlntézet folytalja azokat a nyilván tartásokat, amelyeknek révén teljes képet nyert a várható termésmennyiségről és
olyan helyeket Is fölkutat, ahol eddig a kereskedelem nem működött.
Az idén különösen Németország érdeklődik fokozott mértékben a szőlő Iránt és remény van arra, hogy a tavalyi 200 vagon megsokszorozódik. A Csabagyöngye-export már megindult és Ausztria, meg Csehország vásárolja vagontételekben. Az elélhető ár ab Bécs 0.80 schilling kilónként Az Exporlintézet eredményesen lépett közbe
az osztrák vasutaknál, amelyek az Ausztrián keresztül tőrténő szállítmányoknál tiz tonnánként Ötven schilling fuvardíjkedvezményt nyújtanak
minden kontingens nélkül. Ez a kedvezmény a borénál is jobb, mert a bornál az exportot hétezer tonnára kontingentálták.
A korai fajtákkal, ugy látszik, megelőztünk mindenkit KOzép Európában
és ez bizonyos konjunktúrát biztosit számunkra, amit az cxportlntézel megfelelő szervezéssel kl is használ a szőlősgazdák javára.
ulHlralfaaklR(oa, ae SSId
A zalai jégkárok
Znlacgorszcg, augusztus 11
(Tudósítónk jelenti) A vármegyéhez csak most érkeztek be a hivatalos jelentések a jégvihar okozta károkról. Ezek szerint Pacsán és Zalaapátiban 100%, Dióskálon, Felsőrajkon és vidékén 40%, a zalaszent-gróti járásban csak Bókaházán volt 50%-os jégverés, a balatonfüredi és sümegi |árasban nem volt jégverés, a tapolcai járás Sríglígct, Badacsony, Libdl és Kisörshegy vidékén 50%, Lenti járásban, Zalabaksan és vidékén 50%, a novai járásban viszont 20% ban volt a jégverés okozta kár.
(—) Rendkívüli kamarai gyűlés.
A soproni kereskedelmi és iparkamara csütörtökön, folyó hó 13-án rendkívüli közgyűlést tart, melynek napirendjén szerepel a szombathelyi kereskedők társulatának a bankzárlat ügyében fett előterjesztése.
Zlriohi zárlat
"irti 2008, Loiflon 24891/1, iú«n»t (1275, Brüaael 7140, Milano 26 80, Madrid 44 20, Amsterdam 206 65, kerUa —■-, Wien 72-05, «o»U 3*7.Prigs 1518, Varsó 57\'42Vi, Budapest SO-OBVi asJe\'ád »0S>/1, lakatsat 3U4\'/í.
Terménytőzsde
Busa ttosav. uj 77-ea 10 60-11 10 78-as 1075-11 25, Tft-es 10-90 -11-40. 80-ai 11 00—11-80, dsaéat 77-as 10 10-10 35 rs-aa 10-25-1050, 7»*s 1040-1065 80-as 1050—1075, Reu 890-0 10, lak árpa u) 15*00—15-25, KHrpa 1750-1800, sab 1875-1900, tsagsrt 14 80-1500. rapce —•-•—, korpa 10-50-11 00.
A budapesti táude derka-jegjiéso
VAnnrÁK Angol L 27*70 2800 Belga tr. 79-30-80 10 Cnsn k. te-94-17-10 Dán k. 1(2-80-1(830 Dtoár 1010-10-20 Doltir 57t 25-576-25 f-ratade 1.22 60-23 00 HotL 229-70 231-30 Lengyel 616544-25 Laa 3-40-8-45 Láva 410-4-18 Ura 29 80-8020 Márka IS500-I3620 Norvég 152 80-15180
khffl. 80 05-8075 Svájd 1.110-95 112-15 S \'ói k. 152*90-tSS 90
DBVIZáK
229*60 231-20 Belgrád 10-06 10 16 ■aflüi 1*5-15-13615 Maasai 79-35-79 »5 Bukarest 3-37-3 41 1.152-80 1V3 30 2766 27-86 Madrid 47-40-51 40 Mflaao 29*78-29*98 Kevyor 569 50-78 50 Oasto 1(2-30-15330 Párti 22 82-22 48 Plán 16-87- 6 99 Saófli 4*12-4-16 Staáh. 1(2 40-151 40 Varaó 63*75-64*25 Wtaa 8002-80 62 111 00-11200
\'■■ Uertósvásár
ralhsitis 1074, ssailaa 449. — UitO-rsads 1-08—1*10, szedett 1-08—1-10. aaedetl UMp 1-02-1-05, Maaya 0*0-0 98, l-só isadu öreg 0-98— t-CO, U-od rswta (r« 088-092 angol sSkló 095-1-10, szalonna oasyban 1*15-000, astr 1-33 0-00, toa 1 24—1*04, saloaaás táisartis 1-30—1-42
Kiadja: Délulal Hysaáa és Lapkiadó Vállalat, Rgnkailssáa.
Felelős kiadó: Zalai Károly. latenirtMtt telefos i Nagy kantasa 78. az.
Regedei víz |
nemcsak kitűnő borviz, g
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál. Kapható minden ftlszer-és csemegeDzletben.
Főraktár: \'
Ml MÓI Miira,
Klrály-atca M. Telefoa
APRÓHIRDETÉSEK
Ai ■ pfAHIedetiaak di|4 II) alól); SO /liter. Minden tovibbl 11ú dl|a 3 fillér. Vitil- ti Ünnepnap 10 aidlg ao fillér, minden lovábbl tiü dl|a S /111. Sicrdin ét pinteken I\') tidlg ÖO fillér, minden lovábbl nó dija 6 fillér. ClmnA a minden vae-laicabb betükból illó líd kit tidnak eiimltUUk.
Aliin keieiSknek ötf.a eniicdniiny. Hirdetéseit S (Ut) penfftí Sauafleji alul 11 lelétleuem könyveié*, udmldjcdi orkeruróse végeit előre ftxeteoaak.
telek.
Caengery-utca t& alatt 724
SÓI 90
HAIgyak ftayalaaaéba 1 Paplanokat a
legszebb kivitelben is azok átdolgozisit elvillalja lutinyosan - Freundtlchné, Pó-ut 15. 3528
Szentgyörgyváion, a második hegyhiton hatholdas **aiSblrtok két ipalettel, Bzénapsjtival is kultal, egyben, vagy par-cellizva eladó. Érdeklődni lehet a hesy-őrnéi. 36S9
Autótaxi! klziróiag modem, Jót, hat-azemályeseket Is birhovi Kaufmann Haai-aál rendelje. Telelőn szimok: 167. vagy 671. Nidor-utca 6. 3002
Fakata Margit lóviroal nivón illó inulók
divatszalonja tanulókat lelvesz.
366)
Budspesü nsgy tairngyir, lerakat létesítése céljára karaa s város belterSletén egy lehetőleg utcire nyíló nsgy Hatat. helyiséget, vagy aoMtarafat. AJin-latokat Mtiasel és Friedenlhal cég továbbit. 3063
Egy nagy Stnger balkaros foltozó cfpiai varrigtf eladó Magyar-utca 4. 3603
UH csalid taxiiéi elfogad tdjes ellálisra. Zongorahasznilat, német társalgás Clm a kiadóban. 3652
Oyermck és nól puliavar, kötött ka-
bit 4—5 pengő, mlg a készlet tart. Kaufmann Kiroly.
3676
Vidéki álléaaélkOllak, borbélyok, nyugdíjasok lakóhelyükön izépen keroahet-aek. írjanak Poatallók 35. Szeged.) 3578
Gallérokat
12 fillérért legtzehkea tliitll
KOVALO
budapesti festőgyár.
SyOjtfttalap Nagykanlzaa Caangary-ut 5. az.
Egy hirom és egy kétasobis ■sagéa-hi> nagy kerttel és gazdasigl épületekkel Ctgisy-u. 2 (Kiskanlsaa) azonnal kiadó. Bővebbet Kliály-utca 23. Kovics kő-tarsgónil. 3636
PéaafeMmtat bekctxl esésre minden összegben a legelőnyösebben éa leggyorsabban fotyóetttat Aoaél Ignéo pénz
kölcsön közvetítő Irodája Nagykaalaaa, Horthy Mlklós-nt 1 szám. 2611
Kényelmes csukott, hat üléaes Balok aaaiéval gangéból fnvarozist villátok. Szintó, Cseng ery- ut 6. Tele Ion 3-22. 3472
Magyar-utca 3. szim alatt Klaaaar-féla
vegyeskereakedés is mészirsxék 2 azobis lakással kiadó. Bővebbet Zrínyi Mlklós-ntca 30. ulltl alatt 3523
Héraaa exakéa lakáa mellékbelytsé-
fiekkel együtt november l-re kiadó Ortln-eld Adolf Magysrutca 25. ss. 3617
Magánjáró szalag faréaxgéppal fa-
fOrészelést és aprítást vállal Báron gépműhely Erzsébet-tir 18., Szarvas-udvar.
b SBagénhéa, egy szobia, konyhia,
Honvéd utca 36. alstt szeptember 1 éie kkdó. 3669
KUldiabeJératia bútorozott szoba kiadó. Eseüeg teljes elUUssal Clm kjadő-ban. 3671
Kéalaaaaaaka kléHMéa szombatig.
I\'llée -csipkék, terítők, mggóoySk, toledo-abroazok, atkeuk, mUvéazlea horgolisek leszállított árban Ktrily utca 9. -3674
8 lámpás rédié eladó snódpóílóval, töltővel. Arany Jinos-utca 6. 3675
Egy latéllé 2 lóra azonnal kUdó. — BObm, Batthyány-utca 10. >677
1931. augusztus 12.
Duna-
ZALAI KÖZLÖNY
MENETRENDJE
Itiyktilm álleaáira érkexó M ai onnan Induló vonalokról. Érvény** ■ 1931. évi májú* hó IB-tfil.
Badapesi—Nagykanizsa
ykamzaá- » Indul Budapcatra érkezik
0-35 823
625 10-15
9-45 16-55
14-29 21-00 3
1500 31-10 «
17-45 21 40
1810 20 03 s
1 A 212. számú vonít Budipeat-Nigyksnizsi között VIII/31-lg :uk hétköma-pókon, IX/l-től ni ponti közi.
2. A 212/b V/lS-től VII1/31 - lg esik vasár- és ünnepnapokon közlekedik Budapeal-
Székeslfhérvár között.
13. A 215. H vonít Nagykanizsa—Budapest között VllI/3I-lg cuk hétköznapokon, IX/l-lő naponta közlekedik.
I. A 2l?/b «z. vonít Nagykanizsa—Budipest közölt VIU/31-lg, de cuk viair- és ünnepnapokon közlekedik
5. A 235. sz. vonít csak Bililonizentgyörgy iUomistg közlekedik személyizilll-lásaal. A vonatnál csak II. és UI. ositllyu kocsik vinnsk.
216/312. az. vonaloknll II—III. oszt. kocsi lul Budapest D. V.-Zal\'eijeruey között.
ludapest—Prigerikoig V/I5-VI/I4 ig. udipeit—Trlesle V/IS—lX/15-ig . Splltsl-MtllsItMlersee VI/IÍ-IX/IO lg.
Rogaika Slittna VI/l5-IX/I5-lg. . VllUcti VI 2\'-IX/3-lg.
Veatlmlglu IX 16-101. . Trieat.
Róma. , Venezll.
Qrado IX/13-lg. Fiume IX\'U lg Fiume lX/14-lg
202. ., étkező és III. o. 1
202. iz. vonatná! I—II—III. o. k<
202. , M l-U-lll „
202. „ „ l-U-lll „
202. „ II-III. ,.
202. „ „ 1- II. „
204. . M l-U-lll. .
204 „ I-IL „
204. „ hálókocsi
204. . m i-n—ni..
204. . 9 U—III. .
204. . hilókocal
Budapeat—Fiamé között a hálókocsi 204/201. sz. vonaloknál étkeiókocjl
\'kanlzsl-Isdul
Nagykanizsa—Siófok—Lepsény.
T
Stöfokri érkezik | 1415 1 13U •
Lepsényről \'[Nsgykanlzsira Indul érkezik
2U-09 " íj 22\'4a
126 Slnsalo T 14 15 | 130 " STastni) "
A 125. és a 130. is. slnautóbuaz vonatok cisk VI/21—IX6-lg közlekednek.
Nagykantna—Szombathely—Ágfalva O. H.—WIen S. B.
dl US balyis Matti Bécsb. érkezik 1 IIBÍOMI II Indul tzoabil-Uyrfl Myl Hlgyklnl-taára Mulk
31* Szem. v —m~ — i\\1 Szem. v. — i-iö TST
312 Szem. v 700 0-30 14-44 305 Slnsutó — 7-31 9 35
320 Szem. v 1350 lfi-25 — 301 Oyv. 8-tO 11-30 1325
302 Oyv. 16-20 18 20 21-40 311 Szem. v. 10* 14-49 17-25
306 Simuló 20-45 2313 313 Szem. v. 1640 21-33 2400
Közvetlen kocsik: 312. sz. vonatni! 11-111. oszl. kocsi Nsgykanlzsi-Wlen S. B közölt.
216/312. , 901/303. „ 901/302. ,, 901/302. „ £01/302. „
11—111. „ X—II—III-. II-III. „ I—II—III.
„ i—a-ni
Budaueal—Zalaegerszeg közöli. Oslek-WIen S. B. közölt Suüak-Wien S. B. közöli. Su5lk-F Suíak-
—Franttskovv I IPraazesbad) -Wtrsiwi, (Varsó, Lengyetoraz)
—i|—--- íll Ind wt Barcaril Pécsre érkezlkfjérkezlk ll Pécsről Indul Barcsról Indul r~í«"i 11-03 1414 20-45 M^ykul-ulri trtulk
Ül\'i 1 Szem. v. 914 \'! 902 a,,. 932 Végy. v. \' 441 9-40 13\'4Ö 18-05 8-4! 1 8-tó 11-40 14-17 15-37 17-34 21-25 |j - i)ll (Szem. v. 931 ÍVegy. V. 901 IjOyv. 915 Szem. v. 7-50 1221 1815 6-43 13-38 1605 22-50
Közvetlen kocsik: A 913/915. iz. vonatokkal 1—11—III. 0. kocsi Nsgykanizsi—Pécs közöli, vonalokkal lutó közvetlen kocsik ugyinizok, mint a Nagykanlzsa-Wten S. B.
•lalliak.
a többi viszonylat
(Cakovec)—Maribor gl. k.
9-34 17-24
20-55
Közvetlen kocsik:
_ A köavetlen kocsik a 201, 202 , X3 , 204. számú vooaloknil ugyanazok, mini a ■tudipeat—NagvksnfaM vlazonylit alattlak.
A 221., 222 , 223 221. izimu vonatok közvetlen vonllok NagyklnlZJl—Marburg (Maribor glk.) között.
FONTOS BUDAPESTRE UTAZÓK RÉSZÉRE
szálljon meg a
MERÁN SZÁLLODÁBAN
BERLINI-TÉR 7.
Budapestnek legjobb helyén fekvő modern szállója. Lift. Közponllfutés. Hideg-meleg folyóvíz. Fürdők. Telefonos szobák. Kávéház-étterem. Szobák P 4-50. Penaió 8\'- P-t&\'-
Egyágyas szobáknál 10%, kétágyas szobáknál 20%
engedmény. Jl"
i KOszOnetnylIvánitás.
Mindazon ismerőseink és jó-barátalnk, kik felejthetetlen jó hitvesem, illetve rokonunk Tfillity Péterné n. Trelter Lnjsa
elhunyta alkalmával a temetésen megjelenni szivesek voltak és fájdalmunkat bármi módon enyhíteni igyekeztek, fogadják exuton is hálás köszönetünket.
Töllősy Péter siabómesler éc a.gyászoló rol
AJANLUNK:
előnyös kötéseink folytln, teljes ZJlrca trapplata-aajtot
kerékvílelnél ............ P 1-1B
Édes tejszínből készült
tea-vajat \'/< kg.-klnt P I-— friss juktaré l kg. p »•_
ön. Q|mn Lajosné
caanagekt raaktdéM Városház-palota
tfida Lajos füszerdrlete
an Horthy Miklós ul 13.
Építészek, kőművesek és építtetők figyelmébe!
Ujabban az Eternit Müvek mindennemű csöveket hoztak forgalomba, melyek olcsóságuknál és rendkívül előnyösségüknél fogva igen nagy keresletnek örvendenek.
Ugy ezen csövek, mint az ugyancsak uiabban gyártolt Eternit-nagylapok, melyek bulorok és falak védésére kiválóan alkalmasak,
Eppinger I. ós Fia takereskedó cégnél kaphatók,
hol mindennemű deszlu, léc, éplllelfa, valamint egyéb építkezési anyagok a ■aapl éraál la aloa4bbaa aaaraahstik ba.
Mlndsnnemll enyvezettlemezek álUndólil iakiáron. Hl|ópidlógyártiz éa bérgyaluláa Mindennemű anyagot díjmentesen házhoz szállítunk. Telefon: 337.
TeRinise meg
SZÉKELY VILMOS butortelepét
a volt Szarvasban
(Erzsébet-tér 18.)
Óriási raktár a legmodernebb és legjobb baitorokhól.
Olcsó d rak 1 Pontos Mlsxolgáltts I
mi Kedi>cxa tlxelésl fettételek I
zlet tart I Amig a készlet tart I
ön sem nélkülözheti és később csak 21 P-ért szerezheti be, mit most
díjmentesen kap
Autó Syphon
Üveget.
Egycdárusitó szétosztóhely:
CaaUÁ A«al«l fegyver, sport, rádió
JZ9DO MVliai és fotó üzlete.
Szétosztóhely: Teutsoh Basoztáa drogériája.
Vízmentes kazaltakaró és repce-
♦ ponyvák, gabonászsákok, ▲ íenzsákok, gyapjnszsákok w
Viztömlöh fecskendő éa öntözéshez, íazdaságl rudaióktíteleh KSlcstinponyva KötcsSnzsáhok
KocslkentScs, Oépzstr, Oépotaiok
legolcsóbban beszerezhetők, kedvező fizetést fellételek mellett:
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél, NAGYKANIZSÁN.
a
ZALAI KÖZLÖNY
1931. augutzlus 12.
legjobban és legolcsóbban
KOPSTEIN
BÚTORÁRUHÁZAKBAN
vásárolhat.
Legkedvezőbb fizetési feltételek
NAGYKANIZSA
Horthy Miklós-ut 4.
Szombathely és Sopron.
Nyomatod a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly).
71. évfolyam 182 uim
NaffykanUsa, 1981. augusztus 13, csütörtök
Ara 14 Htlér
ZALAI KÖZLÖNY
SícíkczztóJég: nsppal Sugir-ul 1, éjjcj Fúu( 5.
Kiadóhivatal: Póul 5. izim. Keszthely! tlókkladóhlvatal: Kojiulh ulca 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési it* : rgy hóra a peilgó SO Iliiét.
Telelőn ■ ( S,t,lc"U\'í" "V (*llel 78.) I etetőn. ^ K,,dót^v>la| 78 Keszthelyi Ilók 22.
Roham a vidék pénzéért
(bl) Mint minden esztendőben, az idén is féktelen roham Indult meg Budapeslről a vidék pénzéért. A S\'ent Islván-napol megelőző reklám-hadjárat hivatalos és nem hivatalos ulon száz és sráz csalogató rakétát röpít el, halomszám hirdeti a kedvezményeket, s szórakozási, a szépei, olcsót és Ingyent, amibe belekáprázik a vidék szeme-szája. Az ígéretek mézesmadzaga elfogyhatatlan és a vidék népe szédül rá, mint oktalan madár a lépre. Már gyűlnek mindenfelé a kuporgatott garasok, hogy felvándoroljanak Pestre és olt gazdagítsák az Ismeretlen kereskedőt, a sohasem látott iparost.
Ezalatt pedig Itthon a kis falu boltosa, a város kereskedői és iparosai minden nap kélségheejtöbbh harcot vívnak az egyre mélyülő gazdasági válsággal, miközben a leg-tlsztcsebb üzleti tradíciókon nevelődött kereskedő arcára is egyre keményebb barázdát von a megélhetés, már nem Is a holnap, hanem a ma ijesztő gond|a. Üres pullok, Üres műbe yek meredetnek, ásítoznak a kanizsai utcákra, meg a környék falvainak Ijedt csendjébe.
Az a kereskedő, az az Iparos, aki egész eszlendőn át a közösség egy födele alatt él velUnk, a nyomorúság egyazon igáját hutza velUnk, — az a kereskedő, az az Iparos másból, mini a lakóhelyének és környékének szükségleteiből nem csinálhat forgalmat. Ha az a zalai nép aratás ulánl kis pénzecskéiét felhordja Budapestre, akkor az a zalai boltos és iparos, aki megmaradt még, az ls becsukhil|a az üzletét, mert hiszen az nem mehet el Budapestre vagy egyevüvé kuncsaftokért. Ha az a kereskedő, ha az az Iparos bezárja a bolt|át, a műhelyéi, azaporodlk a vidék nyomorúsága, azegényebb lesz a község, a város az adóval, munka nélkül marad pár kéz, végelemzé6ben pedig megérzi ezt a falu és város elszegényedésében a vidék minden lakója Önmaga ellen vét tehát mindenki, aki Idegenbe viszi a pénzéi, azl a pénzt, amit a vidék munkája gyümölcsözött és amire a vidék gazdasági vérkeringésének feltétlen szüksége van.
Az a pesti kereskedő — jól tudjuk — ugyan olyan bajokkal, gondokkal küzd, mint a vidéki. De a pesti kereskedőnek, iparosnak ott van a milliós Pest, a még nagyobb környék és a főváros egész esztendei idegenforgalma. Igazságos és méltányos dolog-e ehhez még a vidék kis pénzét is felszippantani, éppen ara-lás után, a szenllslvánnapl jelszavai; hangzatos propagandájával?
Ki vásároljon ann$l a vidéki keres kedőnél, ha a vidékei minduntalan utazási kedvezményékkel.ökörsüiéssel és egyebekkel Budupeslre édesgellk?
Ki segít aztán azon a vidéki községen, amelyben tönkremegy a kereskedő, tönkremegy az Iparos, elszegényedik aki ezekből él, a végén pedig elszegényedik a község maga is?
Ezeken bizony csak a felemell pót-adó segít. Ha ma ad, aki fizesse. A pesii kereskedő meg megcsinálta a maga |ó szenlislvánnapl üzletét abból a pénzből és abból a szükségletből, amiie a vidéki kereskedő és Iparos a maga, a gyermekei, a munkásai, az alkalmazottai (xlstenciáját alapította.
Nemcsak a legliövelelőbb és leg-jogosultabb lokálpatriotizmus mondatja tehát velUnk, hogy senki ne üljön fel a hangzatos fővárosi reklámoknak, hanem ezl a tanácsot adat|a velünk a józan kötelességérzet, amivel mindnyájunk közös \'sorsa feleli őrködünk és ezt sugallja a legegyszerűbb és legvilágosabb egyéni érdek is. Mert amire annak a vidékinek szükBége van s amire Ilyenkor
aratás után — az Idén ugyan szűkösen — pénze Is akad, azl mindent megkaphat vidéken is. Megkaphatja ugyanolyan árban és ugyanolyan — ha nem jobb — minőségben. A kanizsai kereskedő ugyanattól a gyárostól ugyanannyiért veszi a poriékát, mint a pesti, tehát ugyanannyiért adhatja is. Sőt — olcsóbbért is adja, mert a pesti kereskedő kihasználja az egyetlen alkalmat és ugy sózza rá a vidékire az árul, — igen sokszor a bóvlit — ahogyan tudja, fgy az olcsó húsnak sokszor hlg a leve. A vidéki kereskedő azonban tudja, hogy az a vevő holnap is jön, meg holnapután is |ön, igyekszik tehát ennek megfelelően kiszolgálni. A vidéki városok, Igy Nagykanizsa Ipara pedig elismerten azon a fokon áll, ahol a vidék mindennapi szűk-séglelelben árban és kivitelben ver-
senyképes a főváros iparával
Aztán a felelősség kérdése. Ha az a vidéki vevő becsapva érzi magái, vagy nincs megelégedve a portékáva1, vagy akármi más baj és kifogás merül fel a Pesten vásált holmival kapcsolatban, — mit csinál akkor? Vissia se talál talán többet abba a boltba és ha visszatalál is, (e sorok Írójával esett meg) letagadják, hogy nem ott vette, nem is ismerik, nem is látták.
Tovább is folytathatnánk. Végezetül mindig csak arra a konklúzióra lulnánk, hogy a vidék népe azt a keserves munkából kiizzidolt pénzt, ami a vidék rögéből, a vidék verítékéből termett, itt költse el a vidéken, mert ezzel tartozik a saját érdekének és vele a szűkebb hazája, a faluja, a városa |obbsorsának, benne tehát
valamennyiünk boldogulásának is.
Viharos Javulás a newyorki tőzsdén a szakértői konferencia sikere után
Augusztus utolsó napjaira átadták a németek meghívóját a francia minisztereknek
jelentéke-
London, augusztus 12 Londonban tegnapbekjezték a szakértői konferenciái. A moratórium által felfüggesztett német jóvátételi fizetések pótlására az összes járulékokat 1933. Jullus 1-től kezdődőleg és 10 egyenlő évi annuitásban állapították meg három százalékos kamattal együtt. A feltétlen annuitásokat visszakölcsőntik a némel vasutaknak. A feltételes annuilások 10 évi lörlcsztésü részletei 117 millió márkára rúgnak.
A szakértői konferencia sikereinek és a német helyiet javulásának hatása alatt
a newyorki tőzsdén hirtelen hausse mozgalom robbant ki.
Az összes vezető ériékek nyen megszilárdultak.
A német kormány meghívóját
ma adják át Páriában
Párta, augusztus 12 féjszakai rádlójelentés) A Liberty értesülése szerint a némel kormány már kedden este elküldte Laval miniszterelnök, Brland külügyminiszter éa Flandln pénzügyminiszter részére a Berlinbe szóló hivatalos meghívást. A némelek azt óhajtják, hogy a francia államférliak még e hó vége elölt látogassanak Berlinbe.
A látogatás Időpontját aug. 28. és 31 kőzött
javasolják. A párisi német nagykö-
vei csütörtökön adja át a meghívást a francia kormánynak. A csütörtöki minisztertanács fog dőnieni a látogatás kérdéséhen és ekkor hozzák nyilvánosságra Poncéi berlini nagy-kövellé való kinevelését.
Anglia tulyos pénzügyi helyzetéről tanácskoznak Londonban liondon, augusztus 12 (Éjszakai rádlójelentés) A miniszterelnök rezidenciáján szerdán szokatlan élénkség uralkodott. Snowden, Henderson és Oraham miniszterek félbeszakítva nyári szabadságukat, Londonba érkeztek és délután 4 órakor megkezdték MacDonald miniszterelnökkel tanácskozásaikat a súlyos pénzügyi helyzetről.
AiuTjyirMWYiYivri\'iYiiYiViVi""*\'" .....................................*..........
Mindenki annyi aprópénzt kapott, amennyit csak akart
a Nemzeti Bank pénztárainál, ahol este 6-ig több mint 100.000 pengőt váltottak fel A betét-feloldás éa at betevőknek nyújtandó garancia a banktanáos előtt
Budapest, augusztus 12 A ma délutáni minisztertanácson elsősorban a kormány szanálási terve, valamint ennek kapcsán kiadásra kerülő rendeletek szövegei kerültek tárgyalásra. Vezeiő gazdasági körökben rámulalnak arra, hogy a legnagyobb óvatossággal kell eljárni a klllönbözó korlátozások megszüntetésénél, meri a közönség (elsősorban a budapesti közönség) ide gessége szinte
tömeghisztériában nyilvánult meg, főként az utóbbi 2—3 napon. A némel példái kell szem elölt larlani a magyar közönségnek is. Németországban nem nyilvánult meg semmiféle idegesség a bankzárlat alkalmával, nem rejtegettek ezüst- vagy aranypénzeket, hanem a közönség teljes nyugalommal várta, mig illetékesek megtalál-
ják a kibontakozás ut|át. Nálunk az ezüst pengősök oktalan és céltalan elrejtése megnehezíti a forgalom lebonyolítását és épen a szabadforgalomra való visszatérést akadályozza A Nemzeti Bankhoz ma sokan fordultak aprópénzért é6 a Nemzeti B.tnk több kisegítő pénztáros segítségévei a legnagyobb gyorsasággal váltotta fel a bankjegyeket.
mindenki annyi aprópénzt kapotL amennyit csak akart. Két ezüstpénz gyűjtőt már őrizetbe vett a rendőrség és rémhírterjesztés címén indít el-íárásl ellenük. A Nemzeti Bank öt budapesti pénztára délután 5 óráig több mint 130.300 pengő értékű papírpénzt váltott fel.
A budapesti bsnkok vezérigazga-ióinak szerda déli konferenciáján az a felfogás alakult ki, hogy
augusztus 14 lke után a takarék- éa folyószámla betéteket a fővárosban fel keli szabadítani, a vidéki bankoknál és takarékpénztáraknál pedig szeptember t-érc javasolják a betétek felsia badltását.
mert először lálni akarják a fővárosban a felszabadítás hatását. A konferencián egyébként arról is tárgyaltak, hogy
a hitelezőknek és hetevöknek kOtőn garanciát nyújtanak.
A bankok abban a feltevésben kívánnak külön garanciákat nyújtani a betevő számára, hogy a biztosítékokat nyugodtan megadhatják, miután ugy sem állhat elő olyan lielyzel, amely a betevőkre értékcsökkenést Jelentheine.
ZALAI KÖZLÖNY
1931. augusztus 12
Elrendelték a kartell-árak ét áremelkedések összeírását Budapest, augusztus 12 A kereskedelemügyi miniszter elrendelte, bogy az Összes kartellek haladéktalanul jelentsék be augusztus 1-i és mostani áraikat. Felhívta a miniszter a ktlIOnbOzö szervezeteket, hogy azonnal tegyenek jelentést, ha valamelyik cikknél áremelkedést észlelnek.
Csütörtökön összeül a 33 a* bizottság
Budapest, augusztus 12 A gazdasági és hitelélet rendjének, továbbá az államháztartás egyensúlyának biztosításáról szóló felhatalmazási torvény alapján kiküldött 33-as országos bizottság augusztus 13-án csütörtökön délelőtt Ülést tart.
Elmarad az egy*ige*párt értekezlet*
Az egységespárt holnap estére egybehívott értekezletét egyelőre nem tartják meg.
Ilnlsztérlnml bizottságot szerveznek a Nemzeti Bank mellé az árnhitelek lebonyolításához
Budapest, augusztus 12 A kereskedelemagyi minisztériumban Bqd János miniszter elnőklésével szerdán aélben megkezdődött a kereskedelem képviselőinek értekezlete, amelyen elsősorban az áruhitelek problémájával foglalkoztak. A kereskedik helyeslik a kormány által tervezett nyerwnyaghttcll, de azonfelül kérik, hogy félkész árukat Is hozhassanak be az országba. Ez jótékonyan éreztetné hatását a belföldi árakban is.
Bud János miniszter kijelentette, hogy a pengőrendeletekkel kapcsolatosan felpanaszolt intézkedések részben pénzügyminiszteri, részben kormányintézkedések, igy tehát ő nem tehet hstározott Igeretet ezen intézkedések megváltoztatására. Az áruhitelt a rendelet nem tiltja el, csak a Nemzeti Bank hozzájárulásához köti. Ez olyan átmeneh intézkedés, amelyre most feltétlenül szükség van.
Éber Antal azt mondotta, hogy célszerű lenne, ha a külföldi áruhitel dolgában a Nemzeti Bank mellett bizottság működnék a reszort-mlniszterlumokbil és a NemzeU Bank ezt a bizottságot hallgatná meg, a gyakorlati intézkedésekről pedig a kereskedelmi és Iparkamara véleményét kérné ki.
Bud János azt felelte, hogy már telt ilyen irányú előterjesztist és a kél bizottság a közeljövőben megalakul
Hegyven macedónt letartoztattak a zimonyl vasúti merénylet miatt
8zőfta, augusztus 12 A bolgár kormány a szófiai jugoszláv ügyvivő által átnyújtott, a zlmonyi vasuli merényletre vonatkozó jugoszláv rendőrakták alapján utasította a belügyminiszteri, hogy a Bulgáriában levő macedónok közül több egyént tartóztasson le. A belügyminiszter rendeletére Szófiában mintegy 40 macedónt tartóztatott le a rendőrség.
4 millió kés rombadalt, 8000 snksr maghalt a kínai Arvlzkataaxtr&fa kBvatkaztéban
Sanghal, augusztus 12 A kinai árvízkatasztrófák 30.000 négyzetkilométer terület vetéseit pusztították el. 4 millió lakóház dőlt romba és 23 millió ember lett hajléktalan. Száz év óta ez a legnagyobb árvízkatasztrófa Kinában. Az áradások áldozatainak száma meghaladja a 8000-et Valamennyi idegen tisztviselőt beoltottak kolera ellen.
A "Zalai Közlöny pályázatot hirdet a legszebb nyári fényképfelvételre
Hat dijat tüzünk hl a legjobb nyaralóul, wtek end ét egyéb nyári felvételek beküldőinek
Nagykanizsa, augusztus 8
Nyaralásnak, kirándulásnak, week end-nek ma már velejárója a fényképezőgép. Ennek a művészetekkel testvér, nemes, szép sportnak és szenvedélynek ápolására, a nagykanizsai fotóamatör-élet kimélyitésére a „Zalai Közlöny" szerkesztősége ezennel meghirdeti nyári fényképpályázatát.
A pályázat feltételei:
1. Az amatör lénykép versenyen részt vehet bárki, akt nem iparszerllen foglalkozik a fényképezéssel.
2. Pályázni kizárólag salát telvétolll képekkel (negaűv kívánatra bemutatandó) és nagyításokkal lehet A nagyításokhoz az eredeU felvétel ls mellékelendő. A képek kidolgozása történhetik totószaküzletben.
3. A pályázóknak a lényképeik hátlapjára jeligét kell Írni. Egyidejűleg a fényképekkel egy lezárt boríték adandó át A borítékon ugyanazon tel-Ige és a lényképek darabszáma tel-legyzendö. A borítékban a pontos elm helyezendő el. A borítékot a blrálé bl-■i.ottaág a képek bírálása után bonthatja tel.
1. Az egy-egy Jeligés tényképek együtt kerülnek elbírálás alá. Bírálat
tárgyát képezi a helyee tárgy megváltás, Jó felvétel és szorgalom ls. Egy-amatőr caak egy Jeligével vehet
részt de az pekbez
, Jeligére beküldött ké-;or ujakat is lehet be-
küldeni ugyanazon Jelige aJalL
6. A fényképeket a „Zolái Közlöny azerkeeztőségében, vagy Szabó Antal totőezaktlzletében tehet leadni. A fényképek Szalui Antal kirakatában kerülnek kiállításra. A verseny után az öaz-szes képek kiállítási helyiségben lesznek közszemlére kitéve. A képeket közszemlére való kitétel után a tulajdonosok visszakapják.
8. Versenyre kerUIŐ képeket ajánlatos telkasohlroznl, eseUeg csinos tablóra helyezni. Kgy-egy tablón tetszés aze-rintt képeket lehet elhelyezni.
7. A verseny 1931. augusztus 10-én veszi kezdetét és I hónapig tart
8. Bíráló bizottságot a „Zalai Közlöny\' szerkesztősége Jelöl kl. Tagjai: egy festőművész, két amatőr fényképész, egy szakfényképées és egy lotő-kerea-kudő. A bizottság JelölT kl az egyes dtlak nyerteseit mig a további 10 legjobb amatőr dicséretben részesül. Az eredményt a „Zalai Közlöny"-ben közölni lógjuk.
A pályázat dijai:
I. díj: utalvány 30 P értékű totó-
cikkre,
II. dl): 10 kötőt Verne-regény dlsz-
kötésben,
III. díj: utalvány ir> P értékű fotó-
cikkre,
IV. díj: a „Zalai Közlöny- egynegyed
évi előfizetése,
V. dl]: utalvány 6 P ért lotóctkkre,
VI. dl): egy doboz névjegy borítékkal.
Az l„ III. és V. dijakat Szabó Antal
fotóüzlete adja, azok ott lesznek bo-válUiatők, a többi a „Zalai Közlöny-Ulti,
Malatinszky Ferenc 3000 pengő értéket ajánlott fel a nemzeti valuta-letét alapba
Nagykanizsa, augusztus 12 I Kopslein-cég 1000 dollár, Kálmán
A belföldi kölcsön biztosítására kidolgozott Friedmann-féle terv mind szélesebb körben lalál utat a nemzeti áldozatkészség zsilipjeihez. A tegnapi nap eredménye mintegy 10 000 dollár volt felajánlásokban. Valutát, nemesfémet, ékszert, pengő-összegeket ajánlanak fei, akiknek ez módjukban áll.
A Zalai Közlöny Is sorompóba lépett s már az első két napon a kanizsai áldozatkészség lelkes megnyilvánulásait könyvelhette el. \' eddigi kanizsai felajánlások:
Lco 2000 drb. ezüst egykoronás, Mechner Ede 2000 olasz líra, Oyömörey-család nagyértékű arany és ezüst ékszerek.
A Friedmann-féle nemzeti valuta-teiét-alap gondolata Zalamegye szélesebb vidékein is megmozdította hazafias lelkek áldozaikéüségét. Igy Malatlnszky Ferenc felsőházi tag, aki a hozzájárulás érdekében a közigazgatási bizottságban is felszólalt, 3000 pengő értéket ajánlott fel ai akció céljaira.
Az
Félévi börtön, mert keszthelyi és budapesti korcsmákban váltotta fel a gazdája 200 pengőjét
Nagykanizsa, aigusstus 12
A nagykanizsai törvényszék egyeí-birája a gyorsított eljárás alapján vont felelősségre egy hévízfürdő! fiatal kocsist, aki ellen 200 pengő el sikkasztása miatt emelt szóbeli vádst a nsgykanlzsai klr. ügyészség.
Derzst József a hévízfürdő! Kutsa Ion bérlőjénél, Csizmadia Jánosnál volt alkalmazásban, mint kocsis. — Oazdáj) megbízható embernek Ismerte és ezért a múlt hét szombatján átadott neki 200 pengőt azzal, hogy menjen be Keszthelyre és váltassa fel aprópénzre. A kocsis el is ment, azonban véletlenül bekerült egy korcsmába, ahol mulatni kezdett. Mire észrevette magát, már csak 50 pengő volt a zsebében.
Ezek után természetesen nem mert visszamenni a gazdájához, hanem a kocsival együtt sorsukra hagyta a lovakat, ó maga pedig vonaua Ott és Budapestre utazott. A fővárosban elitta még a 200 pengő utolsó ma-
radványát Is, azután felment a főkapitányságra, ahol mlnf sikkasztó, önként Jelentkezett.
A sikkasztó kocsist csütörtökön szállították \'Nagykanizsára, ahol a törvényszék a gyorsított eljárás alapján vonta felelősségre. A tárgyaláson vitéz CslUaghy Oyörgy klr. vezető-ügyész szóbelileg terjesztette elő a vádat és sikkasztás büntetttben kérte bűnösnek kimondani a kocsist. — Dtrzsi Józsel sírva ismerte be megtévedését a tárgyaláson és egyetlen szót sem tudott felhozni ssját védelmére, csupán azt, hogy nagyon kedve kerekedett egyszer alaposan kimulatni magát.
A biróság az enyhitőkörfllmények figyelembevételével 6 hónapi börtönbüntetésre Ítélte a vádlottat, aki belenyugodott az Ítéletbe. Mivel a klr. ügyész sem fellebbezett, az ítélet Jogerős és Derzsl József nyomban meg is kezdte a büntetése\' kitöltését.
Lelőttek egy embert a sormási kertek alatt
ÁUttólagoi orvvadátzok megtámadták a tormáéi adőrt, aki egyik támadóját oldalba IMi*
indított a rejtélyes hátterű ügyben, hogy megállapítsa, Szekeresék valóban megtámadták-e a vadőrt, vagy pedig Németh Jogtalanul használta-e a vadászfegyverét.
Két éwra szól ■ magyai—román ka-reakadalmi szarzédás
Bukarest augusztus 12 (Éjszakai rddiójelentés) Kedden Slnajában aláirlák két évre a magyarromán letelepedési, kereskedelmi és hajózási szerződést valamint az állategészségügyi egyezményt. Most már cssk a kölcsönös ratifikálás van hátra és sz okmányok kicserélése utáni 15 lk napon életbelépnek a szerződések. A terjedelmes okmányokat Nickl Alfréd rendkívüli követ és Ollgorcea budapesti román követ írták alá.
Aláírták a konzulátusi egyezményt Is, amely szerint Magyarország öt konzulátust állithat fel Romániában.
laok Dlamondot
négyévi fogházra és 10.000\' dollár pénzbüntetésre Ítélték
I-ondon, augusztus 12\' (Éjszakai rddiójelentés) Jack Dlamondot, a hithedi new/orkl bandavezért szeszesein pészés és titkos szeszfőzde fenntarlása miatt négyévi fogházra és 10.000 dollár pénzbüntetésre ítélte a newyorki esküdtszék.
ixid
Nagykanizsa, augusztus 12
Szombaton este 10 óra tájban lövés dördült a sormási kertek aiatL A tiszti vadászterületen őrködő Németh István ny. rendőr, serétes vadászfegyverével oldalba lőtte Szekeres Péter sormási lakott.
Szekeres Pétert súlyos sérülésekkel beszállították a nagykanizsai közkórházba, ahol csak szerdára javult annyira az állapota, hogy kl lehetett hallgatnt Szekeres elmondotta, hogy szombaton este 8 óra tájban Tóth Peti Lajos nevű barátjával Myütt lement fürdeni a sormási tóba. Tiz óra tájban jöltek hazafelé, amikor a kertek alá érve valaki a sötétből rájuk kiáltott, hogy álljanak meg és ulána nyomban, meg sem várva a felszólítás eredményét, rájuk sütötte vadászfegyverét.
Tóth Peti La|os nem törődve megsebesült barátjával, futásnak eredt, Németh István vadőr azonban hosszas üldözés után elfogta és a községházára kísérte. A vadőr elmondotta, hogy Szekerest és a barátját orwadászalon érte és amikor el akarta fogni őket, azok megtámadták, ugy hogy kénytelen volt fegyverét használni.
Szekeres Péter, oldalában a vadőr sr.réteivel, nagy fájdalmai dacára ls hazafelé vánszorgott, azonban ütköz-ben összeesett és Igy találtak rá a hozzátartozói, akik beszállították a nagykanizsai kórházba.
A sormási csendőrség nyomozást
IMI, augusztus 13.
laaaati hlafly kalandos laéaáaak kaéaroa Hagy-
Méfl 20.000 tégla ét 8000 psngfi kall a kórházi kápolnához
b épltkaaéa magkaxéfldatt
Nagy ka alias, augusztus 12 A nagykanizsai közkórház kápol-nálának telkén az építkezés megkezdődött. Az alapok már ki vannak ásva s most már gyors iramban megtörténik a falak felhúzása.
107 000 darab tégla gyűlt össze eddig tégla Jegyekből. Hiányzik még 20000 darab. Mész és homok van az adományokból elegendő. Ami egyéb anyag és munkadíj kell, azt részben fedezi a készpénzben összegyűlt 11.000 pengő, részben pedig (8000 pengő erejéig) a még következő gyűjtésnek, a város, a vármegye és az állam támogatásának kell fedeznie.
Abban a biztos hitben adunk hirl a kórházkápolna építkezésének megkezdéséről, hogy a nemes lelkek á\'dozatkészsége nem szűnt meg, hanem csak fokozódott az első eredmény elérésével. Minden adományt nyugtázunk.
Lopott kárákpárral áa a zsebében 10 fillérral világgá indult
MMalkai
kaalaaái
Nagykanizsa, augusztus 12 Az elmúlt napokban szerencsés kimenetelű kerékpárösszeűtközés történi a Király-utcában. Egy kis cigánygyerek» nekiment kerékpárjával egy kocsink és bár nagyobb baj nem történt, a kerékpár első kereke tel|esen tönkrement. Az ügynek folytatása lett a rendőrségen, ahol egészen véletlenül észrevették, hogy a kerékpárnak budapesti jelzésű rendszámtáblája van. Kihallgatták a kis cigánygyereket, aki elmondotta, hogy néhány nap óta Nagykunizsán tartózkodik egy 14 éves budapesti flu és attól kapta kölcsön a kerékpárt A detektívek rövidesen előállították a kerékpár állítólagos tulajdonosát, akiről kihallgatása közben egészen érdekes dolgok derűitek kl. Hosszas vallatás után ugyanis bevallotta, bogy kereskedólnas Budapesten, azonban megszökött hazulról, meri nem bírta kl a szülei rossz bánásmódját. Nem volt pénze, hogy vonatra üljön, mire nagynehezen szerzett egy pen-gőt és az egyik Tavaszmező-ulcal kerékpár kölcsönzőtől kiváltott egy kerékpárt, amiért 90 fillért fizetett. A zsebében 10 fillérrel vágott neki a bizonytalan útnak. Vasárnap reggel indult el és a Balaton mellett haladva hétfőn délután ért Nagykanizsára. Útközben gyümölcsökből élt és itt-ott kéregetett la.
Nagykanizsán, miután nem volt Pénze, éjszakánként a sétakert egyik bokrában húzta meg magát, nappal pedig álU$ után nézett. Így ismerkedett meg a kis dgányfiuval, akinek kölcsön adla a kerékpárt. Elmondotta még, hogy megunta ezt a csavargó életmódot és nagyon szerelne visszamenni az édesanyjához. aki egy fővárosi étteremben szakácsnő.
A rendőrségen azonnal őrizetbe vették a kis szökevényt, akit rövidesen visszavisznek Budapestre.
— Bútort csak Kopstein bútoráruházban vásároljunk, mert kevés Pénzért jót kapunk. Szőnyeg, függöny, kárpitos-bútorok, gyermekkocsikból Mási választék.
- Használja kl az alkalmat "na 7 & 9 órakor a moziban, minden hely a felébe kerül.
ZALAI KOZLONT
A vizsgálóbíró szabadlábra helyezte Ágoston József tiszthelyettes feleségét
á hoiTMfigyéiuég áttette u Iratokat i nagykanizsai katólágokhoi
Nagykanizsa, augusztus 12 Megírtuk, hogy Ágoston József, a nagykanizsai közrendészeli kórházban szolgálatot teljesített tiszthelyettesnek ismeretes ügyével kapcsolatban letartóztatták különböző gyanu-okok alapján feleségét Is, aki kél gyermeknek any|a. A letartóztatást ugy a törvényszék vádtanácsa, mint a tábla is helybenhagyta. Ma Járt le Ágoston Józsefnének a perrend-szerü letartóztatásl Ideje, mely után határozni kellelt, vájjon meghosszab-billák-e a gyanúsított asszony vlzs-
Sálat! fogságát vagy pedig szabad-ibra helyezik.
A kir. ügyészség, tekintettel arra, hogy Ágo.lon Józsefnének rendes lakása van, gyermekei vannak, akiknek eltartásáról moBt 6 gondoskodik
és a várható büntetés sem oly nagy, hogy szökésétől tartani kellene, szabadlábrahelyezését indítványozta a kir. törvényszéknek.
Ennek alapján dr. tmreffy László vizsgálóbiróhelyettes Ágoston Józsefnél ma délelőtt maga elé vezettette és kihirdette előtte a szabadlábrahelyezési végzést.
A szerencsétlen asszony, — aki voltaképen férjének áldozata — köny-nyek közölt fogadta a végzést és még a délelőtt folyamán elhagyta a fogházat, hogy mosl egymaga löltst be a családfő szerepéi a megszökött férle helyeit.
Egyébként a szombathelyi hon-védügyészség az Ágoston tiszthelyetlesre vonatkozó összes aktákat ma átküldte a nagykanizsai halóságoknak.

Hirtelen halál a felsőtemplom lépcsőjén
Nagykanizsa, augusztus 12
Korpia JánosnéM éves, Rókócti-utca 84. szám alatti lakos szerdán délben ebédet vitt a férjének, aki napszámosmunkát végzett a Deák-téren.
A házaspár a felsőtemplom egyik lépcsőjére Alt, bogy elköftse az ebédet. Közben beszélgettek Is és Kor-plcs János egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a mondat felénél váratlanul elhallgat a felesége. Ráné-
zett az asszonyára, aki ugyanebben a pillanatban sáppadi arccal előrebukott ülőhelyzetéből.
A megrémült ember élesztgetni próbálts mozdulatlan feleségét, majd amikor látta, hogy sikertelen marad minden fáradozása, s mentőkért telefonált. Mire a mentők kiérkeztek, már csak a beállt halált konstatálhatták. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy a szerencsétlen asz-szonyt szívszélhűdés ölte meg.
Vakmerő rablótámadás a tapolcai határban
Tapolca, augusztus 12
Kedden esle vakmerő rablótámadást követtek el a tapolcai állomás közelében. Horváth Imre 19 éves csabrendeki mezőgazdasági munkás három hónapi mezőgazdasági munkáról tért vissza. Ulközben találkozott Kiss Károly 25 éves kővágóőrsi munkással, akinek beszéd közben elmondotta, hogy keresetéből 85 pengőt megtakarított és ez az összeg nála is van, luhaneműt akar belőle vennL Kiss Károly erre felajánlotta Horváthnak, hogy az éjszakát töltse nála, tapolcai lakásán, mert ugy Is csak reggel tud Csabrendekre utazni. Útközben még betérlek a vasúti vendéglőbe, ahol Kiss le akarta Uaint Horváthot, aki azonban gyanút fogott éa csak kevés bort ivotl.
Nemsokára megindullak Kiss állítólagos lakása felé. Amikor egy elhagyatott rétre értek, Kiss hirtelen
földreteperte Horváthot, fojtogatni kezdte, a száját betömte földdel és követette, hogy adja oda neki megtakarított pénzét. Amikor Horváth erre nem voll hajlandó, leszurással fenyegette, arcát fogaival össze-vissza marta, ruháját letépte és elvette ka-batja belső zsebében rejtegetett pénzét, majd zsákmányával elszsladt. Hor váth aionban utána eredi és mtüz vanl" kiállással fellármázta a közel ben levő dinnyeárusokat és egy csendörörmestert is, akinek elmondotta, hogy mi történt vele. A csendörőrmester azonnal nyomozni kezdett és egy vendéglőben sikerült Is a borozgató Kiss Károlyi letartóztatnia. Kiss bevallotta teliét és munkanélküliséggel védekezett.
A nyomozás tovább folyik, hogy nem részes-e Kiss az utóbbi időben a balatoni fürdőkben elkövetett villa-betörésekben Is.
lagoaaK férjét a szeretőjével akarta agyonveretni egy sotnogyudvarhelyi asszony
Kaposvár, augusztus 12 Cslre Oyörgy 24 éves somogy-udvarhelyl gazdalegény már régebb Idő óta szerelmi viszonyt folytatott Horváth Józsefné 31 éves somogy-udvarhelyi asszonnyal. A férj rájött, hogy megcsalja a felesége, mire egy hónappal ezelőtt elköltözött a hűtlen asszonytól.
Vasárnap eate, aminl Horváth József hazafelé meni, a sötétben váratlanul elébe ugrott Cslre Oyörgy és egy vasbottal többször ugy vágta fejbe a szerencsétlen embert, hogy azt be kellelt szállítani a kaposvári kórházba. A csendőrség nyomban őrizetbe vette Cslre Oyörgyöt, aki beismerte, hogy ő voll a lámadó, de azzal védekrzelt, hogy Horváthné bujtotta fel férje agyonverésére. Csire Györgyeit bekísérték a ka-
posvári ügyészség fogházába, ahol szándékos emberölés bűntettének kísérlete elmén Indították meg ellene a bűnvádi eljárást. Horváthné azonban szintén nem kerüli el büntetését, mert ellene felbujtás büntette miatt folyik az eljárás.
Időlárás
A nagykanizsai meteorológiát Mg-tlgyalS Jelentiaak : Szadin a hómértikit! : Raggal 7 lírakor +15, délntáa 1 órakot +20 2, eate 9 órakor +15-7.
Ptlhózei : Reggel és délben telhóe, eate borult égboltozat.
SziUrúny : egéaz nap északkeleti azíl.
(KJuakai rótM/tknMtl M ■•taoralé-g\'al laUaat lataatl aata 10 érakar ■ VéHaaéaa lalbia Irfg (árkaié némi héataalksáésaal.
NAPI HIRiK
NAPIREND
Augusztus IS, osQtSrtBk
Róu katolikus: Ipoly. Protestáns: Ipoly. Izraelita: Ab. hé 30
m
Városi Színház. „Magyar csárdát\', Az Aata Hlmgyir remeke — .Rlnaldó, a repülj lovas", kalandor-dráma.
szertári éllel) szolgálat i L Feketesas\' gyogyasartir
Oyógyszertit bó végéig s ,F
Ffint 7.
OártínM urttva raggal 6 Aritól aata 9 Aiilg (bétto, aaaida, pintek Miatt*, kedden agiai aap nóknak). Tal.I 1—11.
Rozzant, fakó szerelem
Kopott fakó szekerem Az élet utján kergetem. Bogáncsokkal nfltt uton, Könnytél síkos utakon Csak hajszolom untalan, Éhesen, álomtalan. Kordém előtt két takó, Csontjuk zörög árokba való. Kopott szekér, lesántult ló, Csontváz-kocsis a bakon, A korbács csattog, jajgatóu. Hol előre, hol hátra oasp, Az ütése fájó sebet ad. Száguld a szekér vágtába\' S ha irok akad útjába, Atal dülöng, átal rohan, Úttalan uton át auhau. De elmarad egy-egy darab,
Hol egy küllő, hol az agy Mind rongyabb leaz a fogat. Rozzant, takó azekerem Most az árok felé kergetom. Huval tele a könny-folyam, Amely felé kordém rohan. De azom]at olt éa enyhet ad 8 végül mégis befogad.
_ Dcutoch jóiul
— Tanügyi hir. Most ért véget Székesfehérvárott az Olhetes Iparos-tanonclskolal közismereti tanfolyam tanítók részére. A tanfolyam 48 hallgatója közül kettő volt nagykanizsai : Flló Ferenc, a II. kön. elemi Iskolák igazgatója és Csete Ferencné ípa-roslanondskolal tanítónő.
— A kórház igazgatóhelyettese. A nagykanizsai közkórház igazgatójának szabadsága alatt az Igazgató és sebészeti osztályfóorvos teendőit dr. Landgráf Jenő egyetemi tanársegéd látja el.
— Családi QrOm dr. Mező Fe-rencnéL A szellemi torna olimpiai bajnokának, dr. Mező Ferenc tanárnak lelesége Budapesten egészséges leánygyermeknek adolt életet. Az újszülött az Olympia keresztnevet kapjs.
— A moziban ma a 9 órai előadáson te félhelyár mellett megy a Magyar csárdás éa a Rinaldó, a repülő lovas.
Olcsóbb lett
a trappistasajt, teavaj és juhturó:
1 kg. teljes zsíros
trappistasajt . . P 2-40 kg. legfinomabb
teavaj......P MO
V« kg. legfinomabb
főzővaj.....P—-00
1 kg. legfinomabb
valódi juhturó . P 3-—
cégnél.
ZALAI KÖZLONV
Erii, Térbó, kOrér emberek számára a természetes „rereae lóuef\' keserdviz naponként való ivása a legkbebb erőlködés nélkül könnyű és rendes bélir.üködést biztosit. Számos szakoivosi lelenlés bizonyllja, hogy n rereno lónel viz sziv- és Idegbalosoknak, vese, és cukorbetegeknek, valamint köszvényben és csínban szenvedőknek Is nagyon jót lesz s rzért méltán megérdemli a legmelegebb ajánlást A Ferenc féllel keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten 16 uytrmtk született. ezek közül 11 tlu és 5 leánygyormok: Petrovlc* Mihály honvéd tiszthelyettes éa Pataki Kraaébetnck rk. tla, Vlda Jinoa borbélymcaler éa Ró-zaáa Annának rk. fia. Nagy Rezső vasutlttsy.t és Dolmányos Margitnak rk. fin, Pór József munkavezető éa Tamás Annánnk rk fia, Ricz Károly tötdm. éa Bőlo Juliannának rk. fia, Blumenscheln József kisbirtokos éa Kohn Ilonának Izr. leánya. Ebenapan-
Ror Jakab lókereekedő éa Welsztold cttlnck Izr. leánya, Llplln I-ászló föld-mtlvea és Marion Aiinának rk. fia, Mutter Sándor bankUaztvIsolő éa Szabadoa Katalinnak Izr. fia. Varga Ijtoztó bog-nársogéd éa Kis Juliannának rk. fia, Vébor Jáuos földm. és Sneff Juliannának rk. fia. Dora Istváu állványozó 6* Németh Zsuzsannának rk. fia. Horváth Ádám napszámos éa Nóvák Rozáliának rk. leánya. Mátyás litván hentesaegéd éa Berta Máriának rk. fin, Horváth József kocsin és Billegő Máriának rk leánya. Házaaságon klvlll azülotett ogy leány. — Haldluzils 6 lörtént Bnrtol Fo-rencué hzfll. Szmodlca Borbála rk. 00 évoa. Borbél Anna rk 18 napos. To-maslcs Józ-ef magántlsztvtaelő rk. 27 óvca, Kta Jánoa napszámod rk. 79 évoa, Kunica IArzló röldmüvea rk. 113 éven, Blumenscheln Éva Izr. 1 napos. Nlnk látván né azül. Hói Anna rk »5 évea (Fűzvölgy), Tölöay Pétomé a?.ü\'. Trettel Lujza rlc. <14 évea. Hdzassttgot kötött
5 pör: Kollárica I^nárd honvédőrmca-tor óa Csüdör Anna rk., Klein Foronc gépóazkováca éa Benkő Katalin rk.. FUÍfip Ijkbzló napszámos éa Tímár Anna rk , Horváth Oyörgy napazámoa és Horváth Katalin rk., Fülöp Oyörgy földmtlvea éa Szmodlca Mária rk.
— Ml minden van egy tolvaj cseléd szalmazsákjában ? Simo-nlcs Józsefné nagykanizsai lalios feljelentést lelt a rendörségen ismeretien tettes ellen, aki a lakásaból ellopta a pénztárcáiét és több ruhaneműt. A detektívek kimentek a lopás helyszínére, ahol megállepifották, hogy három család lakik együtt, mindenik külön szobában, de közös konyhahasználattal. Az egyik szobában lakott Mirfl Rozál 26 éves cselédleány Is, aki már Junius 25. óla állás nélkül él Nagykanizsán. A detektívek házkutatási tartottak és nemcsak a Simonicsnétól ellopott ruhaneműeket találták meg a leány szalmazsákjában, hanem egész csomó női ruhaneműt, diszpárnákat, törülközőket és szalvétákat, sőt több üveg paradicsomot is. Márli Rózáit előállították a rendőrségre, ahol tagadta, hogy másokat Is megkárosított volna. Ezzel szemben a rendörségnek az a gyanúja, hogy előbbi szolgálati helyéről lopkodta össze a a nála talált holmikat. Ebben az Irányban már meg is indult a nyomozás, Márfi Rózáit pedig szerdán délben átkísérték a klr. ügyészség fogházába.
— Csak ma nézheti meg a Maros vize folyik csendesen magyar filmet 30, 40, 50, 60 és 70 filléres helyárral 7 és 9 órakor a moziban.
— Tizenhat tOz volt Zalában jullusban. A inult hónapban vár-meg\\énk területén 16 lüzeset volt és 182 325 P kárt okozott, melyből biziosilás révén 35 374 P térül meg. A tüz oka 1—1 esetben gyu|togalás, villámcsapás, mozdonyszikra, gőzgépből kipattant szikra, 6 esetben gondatlanság, 4 esetben gyermekek játéka, 2 esetben pedig kideríthető nem volt.
nMnlfiuikUr(<ii,iie told-
A IAGASFREKVENCIÁS ÁKAIOK KELETKEZÉSÉNEK TÖRTÉNETE ÉS ALKALIAZÁSA A GYÓGYÁSZATBAN
a_
augusztus 13., osiltirUk KöxMvánatra 1 Félfielydrakkal / i „Magyar ripisláii" teitrérfllaje I
Magyar csárdás
Maros vize folyik csendesen
A szerelem és beciület konfliktusa 10 felv.
Főszereplő t: Ha«i Junhermann, Lll Dagover, Nana StOva, Harry Hartfl.
Ugyanekkor bcmulatiira kerül a legizgalmasabb bravúros kalandordrátna:
Rinaldo, a repülő lovas
2 részben, 10 lelvoaásbsn. Előadások 7 és 8 órakor.
— Pénteken Indulnak a nagykanizsai dalosok Budapestre. A
nagykanizsai Ipartestülell Dilárda tagjai pénteken éjjel indulnak Budapestre, hogy réazt vegyenek az Országos Dalosversenyen. A kanizsai dalosokat Parti Lajos tanár, karnagy és Bazsó József ipartestületi főjegyző kíséri budapesti uljukon.
— Leventezenekar a Balatonon. A azombathelyl levcnteegyeaület elnöksége háromnapos kirándulásra viszi 68 tagu zenekarat n Balatonra. A klrán-duláat dr. Stadter Izidor szombathelyi ügyvéd megértő lámogatáaa toUe lehetővé, akt balatontonyvesl birtokán látja veodégtll a levontékot — A szombathelyi leventezenekar tagjai valószínűleg Keszthelyre la átrAndulruík.
— A kórházi bizottság ma délután 6 órakor a városháza kis tanácstermében Babochay György elnöklete alatt ülést tart.
— Egy kisfiú mindkét lábát levágta a vonat. A szigetvári személyvonat elütötte Berta János szigetvári lakos 4 eves József nevű kisfiái, akinek mindkét lábát levágták a kerekek. A szerencsétlen gyermeket beszállították a szlgetvárikór-házba, ahol belehalt sérüléseibe.
— Lugkóvet Ivott egy gazdálkodó, Tdnczos József 40 éves ara-nyodi földműves kedden este ön-gyilkoaaági szándékból lugköoldattal megmérgezte magát. Súlyos állapotban szálHtották tw a zalaegerszegi közkói házba, ahol azonban néhány óra múlva borzalmas kínok között kiszenvedelt. Semmiféle levelet nem hagyott hátra.
— Gázolt az autó Zamárdinál. Leiiola Sándor 28 éves fiatalembert Zamárdinál elütötte egy autó. Fején és lábán szenvedett súlyos sérüléseket. A sérültet a székesfehérvári kórházba szállították.
— A Kámáncs pusztai motorkerékpárszerencsétlenség ügyében, amelynek Dómján István 32 éves felsöhahóll cipészmester és felesége a sérültjei, a csendőrség befejezte a nyomozást. Mint ismeretes, a baleset egy szembe|övő kocsis gondatlansága miatt következett be, aki elaludt a bakon és csak az utolsó pillanatban felébredve egyenesen neki hajtotta lovait a motorosoknak. A szerencsétlenség ulán megszökött embert sikerült kinyomozni Nitl János nipgyarszentmiklósl gazdá\'kodó személyében, aki ellen gondatlanságból okozott súlyos tesli-»éric» vétsége elmén megindult a bűnvádi eljárás.
A számtalan diadalhoz, melyet a villamosság a tizenkilencedik és a huszadik században aratott, napjainkban hozzájárult még egy ujabb diadal és pedig a villamosság győzelmes sikere a betegségekkel, meg öregedéssel és elvirágzással szemben.
Előrcbocsájtom, hogv nem akarok azon hibába esni, mellyel a JÓ ügynek egyesek többet ártottak, mint használtak s egyszerűen art állítani: .ez az utolsó, az egyedüli, az egyetemes gyógyeszköz minden mással szemben és csak ez képes megküzdeni az emberi test és organizmus mindennemű bajaival*. Csak az, aki a magasfrckvencia keletkezését és ! ,ait előítélet nélkül megfigyelte és a betegségek elleni küzdelemben tekintetbe jövő többi módszerekkel összehasonlította, lesz képes a ma-gasfrekvenciás kezelések értékéről vagy értéktelenségéről fogalmat alkotni. Sok zavart okozott egyes tudósok dogmatikus elutasító magatartása, akik a magasfrekvenciát és lényegét nem ismerték és a hozzájuk intézett kérdésekre — minthogy magukon másként nem tudtak segíteni — a magasfrekvenciát könnyelműen értéktelen játékszernek minősítették. Természetesen a nemismerés leplezésének cz a legegyszerűbb módja.
Azon kérdésre, hogy mi is tulaj -donképen a villamosság, napjainkban még mindig nincs más felelel, mint 3mit Hertz még 1889-ben meg-hatáiozott. „A villamosság az éllier-llek egy hullánimojdulala, gyorsa-
sága egyenlő a fény gyorsaságával, azonban hullámhossza sokkal nagyobb. " Vagyis a villamosság má-sodpercenkint 300.000 km utat tesz meg, nagyobb hullámhosszúságon, mint a fény. Bár már különbözö elméielek léternek, melyek a villamosság alapjaiba behatolni ig\\e-keznek, azonban ezek annyira ellentmondóak. hogy az a látszat, mintha ebben a kérdésben még nem mondották volna ki az utolsó szót.
Midőn 1789 ben Galvani és 5 évvel későbben Volta a folyóvilla-mosságot, azaz az .egyenáramot" feltalálták, alkalmazási lere kibővült s megtízszereződött. Most már dörzsölés nélkül, különféle vegyi elemekkel lehetett .áramot" előállítani és megszületett a mai .villanycsengő" őse.
Nagy lépéssel vitte előre a villamosság fejlődését Farady találmánya, mely szerint a villamosáram félbeszakításával a vezetékben oly visz-szahatás keletkezik, hogy az ebből eredő hatás többszöröse annak, mint előbb az áram csendes folyása mellett volt. A vezetékben megfigyelt eme hatás vezette rá később a kutatókat az indukciós tekercsek előállítására. Megérkezett a távíró, távbeszélő, transzformátorok és dinamógépek ideje. Mindezekből alkották meg a rádiót és a magasfrekvenciát, melyek eddig időrendben legutolsó, de egyben legfenségesebb alkotása is korunknak.
A ntagasfrekvencia tárgyalását a
„galvanizáció" és „faradizáció" is-
1981. augusztus 13.
mertetésével kell kezdenem. Kapcsolatban az előbb közölt történeti adatokkal, erről a következő rövid ismertelés nyújt megfelelő magyarázatot: .galvanizáció" az az egyenletesen folyó villamos áram, melyei gyógyászati célokra használnak. Az áram mindaddig egyazon irányban és erősségben marad, mlg külön kezelöfogantyukkal át nem kapcsolják, illetve meg nem változtatják.
A .faradizáció" felkarolja mindazokat a módszereket, melyeknél az eredeti csendes .egyenáram" automatikus berendezések ulján folytonosan inegszakittatik és a visszahatása indukciós ütéseknek kell a tulajdonképpeni munkát elvégezniük. Az egyes áramlökések körülbelül másodpercenként százszor isméilödnek azaz i/ioo-ad másodpercenként történnek egymásután.
Ezen áramnemnek fiziólógiai hatására később még visszatérünk, előbb azonban még egy kis történelemmel ismerkedjünk meg.
Majdnem 60 évvel később — a faradizáció keletkezése után — 1890. körül Tesla Miklós amerikai magyar mérnök kísérletezett a villamos hullámok megrövidítése céljából Embermagasságú tekercseket készített Leydenl palackokat kapcsolt ősszé egy indukciós készülék szikravonal-rúszévcl és eredményhez jutott. A lekeres megfelelően választott te-kercsszámaíval és kondenzátor-palackjainak nagyságával rövid, pár méter hosszúságú hullámokat sikerült előállítania.
Igy tehát Tesla Miklós volt az elsó, kinek kísérletei eredménnyel jártak. Még ma is .Tesla-tekercs"-nek nevezik az általa megkonstruált és magasfrekvenciás készülékeknél alkalmazott tekercseket.
D\'Arsonval francia fiziologus volt az első orvos, aki a magasfrekvenciás besugárzásokai a gyógyászaiba bevezette. Követte öt von Zeynek osztrák orvos, aki a magasfrekvenciás áramok hófejlesztö képességeit a test szöveteiben felismerte. Bernd, Preisz és Nagelschmidt orvosok már Intenzíven gyógyítottak magasfrekvenciás besugárzásokkal és elsőknek bizonyították be, hogy még a legerősebb magasfrekvenciás áramok is minden izgató hatás nélkül alkalmazhatók és a legkiválóbb — szinté csodával Italáros — eredményekel Idézik elő. Azóta a legkülönbözőbb betegek millióit gyógyították meg magasfrekvenciás besugárzásokkal. Bénulások-, asthma-, rheuma-, ideg-bántalmak- és a betegségek legkülönbözőbb változatainál, melyeknél más therápiával eredményeket nem leheteti elérni, beblzonyulást nyert a rendkívüli gyógy hatás és a positiv gyógyulás.
A mai magasfrekvenciás készülé-
A
vese-, hólyag-, gyomor- és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott elsőrendű gyógyvíz. Házi ivókurára rendkívül alkalmas. Állandóan friss töltési mis a
Főraktár:
Weisz HKr naBTfcanzra.
Iirálj-aica U. TaleUa 410
1931. augusztus 13
kek, akár orvosi, akár magánhasználatra készíttettek, már a lehelfi legtökéletesebbek és a másodpercenkénti huliámfrekvcncia egytfil-liárontmlllióig terjed, ugy hogy az emberi szervek úgynevezett .ingerküszöbétől", mely a másodperenként! 20.000 hullámfrekvencia alatt fekszik, mintegy 50—150-szeres periódus választja el és ez bizonyltja, hogy a magasfrekvenciával való kezelés semmi körülmények közölt ártalmas nem lehet és a besugárzás szinte érezhetetlen.
Minthogy a magasfrekvenciás besugárzások minden körülmények közli ártalmatlansága s maidnem minden esetben csodás gyógyhatása közismertté vált, igen széles körökben kezdték a magasfrekvenciás besugárzásokat részben praevenció, részben gyógyulás céljából használni.
Mint minden uj felfedezésnek, ugy a magasfrekvenciának is megvoltak az akadályai. A tudós felfedezőknek nemcsak az esetleg téves dogmatikus tanokkal kellett meg-küzdenlök, hanem a gyakorlati érdekekkel Is. Igy volt ez a gözmoz-dony, varrógép, páncélos-hajók, automobil stb. felfedezésekor is. Az eszményt, az emberiség nemesebb céljait csak kevesen látták meg. Röntgent csaknem hülyének tekintették „\'udós" kortársai. A tények elferdítése csak ideig-óráig sikerül het, de a tudomány és a technika fejlődését kicsinyes érdekekből megakadályozni nem lehet. Az idő igazolja minden theóira helyességét, vagy helytelenségéi.
A magasfrekvenciának is, a gyógyászatba való győzelmes bevonulásáig, óriási akadályokkal kellett meg-küzdnie. S az akadályok nem a betegek részéről tornyosullak, kik az elért gyógyeredményekkel meg voltak elégedve. D\'Arsonval volt az első, ki mint már említettük, páratlan eredményekel mutatott fel a magas-frekvenciás kezelésekkel számtalan betegénél. Az ő ulmutatása alapján tovább fejlesztenék kísérletekkel, Irodalommal kibővítették a kővetkező világhírű orvosprofeszorok és orvosok: Mann, Bordoni, Relchart, Alexander, Laqueur, His, Zilz, Stembow, Bachrach, Tobias, Moore, Steffens, Doumeur, Renner, Becker, Sommer-ville, Kahane, Rumpf, Jaksch, Schurig, Walzer, Büchler, Beer, Llbotte, Nagel scmidt, King, Lewi, Qrabley, Langs-dorf, Hirsch, Sleinach, Perit, Eber-hardt, Treibmann, Albrecht, Weiss, Monnel, Opitz, Kowarsik, Voller, Sprecht, Clemens, Doren, Qibson stb. Felsorolni nem is ludjuk, a helyszűke miatt, azoknak a kiváló, lelkes orvosoknak hosszú láncolatát, kik a magasfrekvenciás besugárzásokkal különböző betegek óriási tömegeit gyógyították meg. Bizonyossá vált s többé kétség sem fér hozz!, hogy a leghathatósabb s leghatalmasabb gyógyszer a szervezetek életerelének fenntartásában, reorganizálásában a fény- és villamosság. Amerikában, Angliában, Franciaországban, Németországban és a leg több kulturállamban a tudományosan képzett orvosok tízezrei gyógyilottak és gyógyítanak magasfrekvenciás besugárzásokkal és betegeiknek épp ugy rendelik házi használatban a magasfrekvenciás besugárzásokat, mint bármely más gyógyszert.
Néhány évvel ezelőtt felbukkant Zelleis, kl fizikai tudásával javított a magasfrekvenciás készüléken s társította a besugárzásokat rádium-, hélium-, neon-sugarakkal. Kimondotta, hogy a sejtatomok kolloidjaira e sugarak bizonyos esetekben sokkal nagyobb hatást gyakorolnak, mint bármilyen más gyógyszeres bel-
ZALA1 KÖZLÖNY
^„Aszati kezelés. Qallspachban elállította ujrendszerü magasfrekvenciás gépeil, laboratóriumát s megnyitotta gyógyintézetét. Ez időpont történelmi nevezetességű a belgyógyászaiban.
Zelleis a inal kor ullörő lizikus gyógyászai kflzt a/, első helyen áll! A gyógyult betegek százai ezreket irányítottak üallspachba, úgyhogy ma már a világ minden tájáról a legkülönbözőbb betegségekkel özönlenek oda oly gyógyulást kereső betegek, akiken kezelőorvosaik a régi gyógyúásl lehetőségekkel segiteni nem tudtak s az uj fizikális gyógymódokat még nem alkalmazzák. S a magasfrckvencia csodákat müveit I Ma már milliók tanúskodnak mellette, akik e Iherápia alkalmazásától visszanyerték egészségüket, sőt sok esetben oly betegek, akiken egyéb gyógyítás nem segíthetett. Nem tömeghisztériáról van ilt szó, hanem komoly eredményekről. HuszmHIió magasfrekrcnciás készülék van már forgalomban. Zelleis és a módszere szerint dolgozó orvosi rendelők a betegek százezreit gyógylt|ák ineg évente magasfrekvenciával I
A súlyos bizonyítékok lömegei állanak már r, udelkerésre s tudományosan, orvosilag is kipróbált és elismert gyógymód a magasfrekvenciás kezelés.
Az orvosi társadalom egy része nem is a magasfrekvenciát támadta, hanem Zelleis diagnosztikai eljárását, mert ez a mai diagnosztikai vizsgálatokkal ellentétben all. Zelleis ugyanis egy érzékeny gázvegyületei t\'rtalmaz.\') üvegpálcikával vizsgálja meg betegeit és konstatálja a bajt. Furcs-ának látszik sokak szemében, de nem lehetetlen. De hisze-t a ma-
tasfrekvenciás gyógykezelésnél, me y-
ez rendes diagnosztikai ulon juthat el az orvos, a varázspálcának nincs fontossága.
Ha 100 betegei megkérdezünk, akik magasfrekvenciás kezelés alatt állottak, akár orvosnál, akár h.iziké-szülékkel, legalább 90 százalék azt fogja mondani: .E gép engem teljesen meggyógyított I. 5—6% blzo nyos esetekben jó eredményekről számolhat be s csak egy kis töredék, legfeljebb 4»/o az olyan eset, hol már a magasfrekvenciás sugarak sem segilenek. Ily nagyszerű statisztikát semmiféle más gyógy módnál nem lehel észlelni I Mi leitát a helyzét ? Mi rejtőzik e probléma hálterében ?
A komoly tudományos vizsgálódások helyett egyesek szeretik Zeileisl támadni bizonyos gyógyilhalatlan betegségek felvetésével, melyet ö sem képes meggyógyítani, mert a fenn már jelzett I -4°/o-l)a esnek, de más módszer sem segitelt ugyaua/on betegen. Nyilvánosság előtt „kuruzsló-nak" deklarálják. Hány orvos van, ki betegén más eljárásokkal sem tud segiteni s mégsem kuruzsló. Miért nem akarják meglátni ezzel szemben azokat a százezreket, kiket Zelleis mégis meggyógyított s más, medi-cinális gyógymód már nem segített rajtuk.
Ám mégis vannak lelkes orvosok, kik orvosi hivatásukat a legmélyebben átérezve, odaállnak céltáblának, ha mindjárt .kuruzslúnak" is kiáltják ki őket s az egyedüli szent céljuk: magasabbrendü tudásukkal a betegek meggyógyítása. (=)
(-) A denaturált takarmány-búzának hltelezéa melleit való bis/erezhetése érdekében az Alsódunántull Mezőgaz-danági Kamara áüraUlag kérte a földművelésügyi miniszter Intézkedését. — Tekintettel arra, hogy a denaturált buza fóleg hlzIahUI célokat szolgál, a kamara azt kérte, hogy a hltelezéa legalább 6 hónapra történjék.
SPORTÉLET
Vágó serlagmérkfizés ■ vasárnap
Nagykanizsa, augusztus 12 Az NTE tenniszpályáin vasárnap játszák le a Vágó vándor-serlegmér-közések idei első fordulóját. A mérkőzések a ZTE és NTE csapatainak küzdelme a hegemóniáért. A mult évben az első fordulót az NTE, a másodlkst a ZTE nyerte, ugy hogy ma 1 :1 a mérkőzések állása. A versenyeken a szokásos 11 versenyszám kerül lebonyolításra. A válogatások mosi folynak. Mint Ismeretes, a. NTE ben a hölgy-játékosok az erősek, a ZTE-ben viszont a férfi-jttékosok reprezentálják a nagyobb klasszist. Jóslásokba nem lehet még bocsátkozni, annál kevésbbé, mert a csapatösszeállítás még nem komplett. Értesülésünk szerint eg&két uj játékos is fog szerepelni a vasárnapi versenyeken, amelyek reggel fél 9-kor, délután 2 órakor kezdődnek.
löZQAZDlSll
HussertéstenyésztAk kirándulásai
Szalay Emil, az Óeeáoreptllók meca-náaa, húsfeldolgozó tefepet létealt Pécsett
Pécs, augusztus 12 Az Országos Magyar Hússertés-tenyésztők Egyesülete pécsi tanulmányi kirándulásán résztvett Szalay Emil, az óceánrepülők mecenáss és Magyar Sándor is. Szalay Emil azért jOtt Pécsre, meit húsfeldolgozó-telepet akar létesíteni, amelyet Vilmos nevű fia fog vezetni. Ebben az irányban már tárgyalásokat Is folytatott Oullner Elemér baranyamegyei gazdasági felügyelővel.
Kaposvár, augusztus 12 A Hu3serléslenyé8ztök O.szágos Egyesülete pécsi tsnulmányutjának résztvevői, valamint Szalay Emil és Magyar Sándor a báró Bledermann léle szentegátl hussertéstenyészlő-telepet Is megtekintették. A hatalmas telep megtekintése után Bledermann Imre báró, országgyűlési képviselő a nussertéstenyésztés jelenlegi állásáról, a hússertések értékesítéséről és kiviteléről, Bullandt Tibor pápai gazdaság tanintézeti tanár a seriétől rendszerekről, Kövess János állategészségügyi főtanácsos a sertés-betegségről és az oltásokról Urlolt előadást. Délben a kastélyban 120 terítékes társasebéd volt, amelyen enesel Dorner Béla miniszteri taná-uácsos, egyesületi elnök mondta az első felköszöntőt
Ebéd ulán az almamellék—lukafal tenyészetet tekintették meg a résztvevők.
A jégkár Klskanlzsán és környékén
Nagykanizsa, augusztus 12 Dr. Fülöp Oyörgy hegyközségi elnök vezetésével most vizsgálták i-ieg Kiskanizsa vidékén, nevezetesen FOrhéncen, Homokkomáromban, Csertőn, Bagóhegyen, stb. a légverés o<ozta károkat. Megállapították, hogy a törhéncl hegy középső részén, ahol a jégverés legerősebben vonult át a kár mintegy 50°/o os, a többi részeket kisebb. A Bagóhegyen kb. 750/o a szőlősgazdák kára, Cserfön viszont 25%, a kar maximuma. Homokkomáromban is csak szórványosan okozott kárt a jég. Klskanlzsán a L*tér leié szenvedtek a
kukoricások. A gyümölcsösökben a jég nem tett annyi kárt, mint a szőlőkben.
A kanizsai piac árai
(Hivatalos dr-llsta a sicrdal hetivásárról)
ZMáiiattUkikttourammonkilnt): bab uj -1)0, mák 110, fokhagyma —\'30, vöröa hagyma 21), zöldség 211, burgonya (ujj 12, saláta (drb) —, teleskáposzta 20, ugorka 0U, kelkáposzta 1B, paradicsom 10-00 t.
Baromfi (darabonklnti tyúk 1 50—200. csirke 60-1-50, pulyka OOO-OUO, sovány kacsa 100-2 00, hízott 41)0--500, sovány liba :HX>—5-00, hízott 7 00-121)0, «zoprW raaluc 0—0 pengő.
Termények (métermázsdnkint): busa 8*00—, roza 7.90, árpa 1B-18, zab 1500, csöves tengert szeoeatengerl 17—00, széna 01)0-8-00, lóher 7UO-8 00, lucerna 700 - 8.00, alomazalmo 280, zsupp-azalma 4 00— pengő.
Tejtermékek i tej It 14-18, tejfel II 80—üh, túró kg. 40-50 fillér, vaj kg. 2-50-300 pengi, tojás drbja 05-08 flU.
QyQtnölcs (klloijrammonklnt) r dió 100 pengő, alma 10-20, körte 10-20, szűva 40, szőlő 25-80, barack 00, cseresznye - fillér.
Húsárak (ktlo/rramltionktnt): marhahús eleje 1\'HU, hátulja 2D0, borjúhús elete 1-40, hátulja 1-80, sertéshús 140-1-80. zsír 1-60, háj 1-00, ulrszalonna 160. birkahús 1U0, kalbásztélék 21)0-4 00 P.
Élőállat (ktlagrammonklnf): I-a marha 00-65, It-a marha 50-65, vlreUls marha 20-25, zatrsertés I-05 -0-00, hússertés 0-H0 -0D0, borjú ISO 056, blrks P.
(—) lnzolvencla. A törvényszék jóv.hagyla Kovács Imre letenyel szabómester egyezségét.
RÁDIÓ-MŰSOR
Augusztus 13 (csütörtök) Budapest 9.15 A rádió házlkvsrtattjé-nek hangversenye 9.30 H 9.45 A hangv folyt II 10 Nemietköai vlzjeliőszolgálst. 12 Déli hersngszó. 1108 O osa balalajka xenekar hingv. 12.25 H 1235 A hangv. tolyL 13 Idojelzéa. 14.45 H. 16 E. IIÖ6 Cigányzene 16 45 Idólelzéa. 17.30 B. 17.50 Hangv 19 10 B 19.25 O 20 A BadapeaU Hangversenyzenekar hangversenye. Szdnet-ben+b. 21.20 Időjelzéa, H. A hangv. után tdőjárásjelentéa Ma|d dgányene.
B4cs 11.30. 12.40 és 14 O 16 Zenekari hangverseny. 2J Operett E. 23 O.
Berlin 16 Hangverseny. 17 ll|. 20 Tán-cjk 23 15 Zenekari hsngve:seny
Brit országos mSsor 15 30 Sslmtó-nlkus hangverseny. 17.15 OyermekezlnmU. 18 Zenekari hangverseny. 16.40 Haydn zongoeatzonátálból. 1930 Rádló|ltik. 20 Hangveraeny. 2J.15 Zenekari hangv.
Miláné 16.40 Gyerekkuckó. 17 és 19.15 Zeneksil hangv. 19.40 0 . 20.45 Kamara Z. 27 Zenekari hangv
Prága 7 Óraütéa. Utána 8.90 Q lt Zenekari hangv. 12 Harangszó. 17 éa 8.15 0. 19 Hsagv. Salnltfék. 20.2) Ének négyes. 22&-2ll{ Vidám est
Naponta adjon növendék és hlzóál la tataik
„FUTOR"
azéuavu takirmánymeszet.
A .FUTOR" növendékállatoknál 1 csőn tképsódést eiőseglH, blaáarl
á^tTá\',étvágygerjesztőd
A -FUTOR* nem orvonág. hinem a legtlnomibban őrlőtt méazaotáp, amely aa állatok uerveietéban Igen könnyen lelaslvódlk, a amelyet az állító i iro-matlkus anyagtartalmánál fogva szívesen fogyasztunk. A .FUTOR1 etetése s konyhiaó etetését feleslegessé teszi. A nsgyhlzlslók, uradalmak, gasdaságok a .FUTOR\'-! állandóan etetik.
Ara: I kilogrammonként 40 Hllér. Zsák vételnél (1 zsák 50 kg.) 9 pengő,
zsák ál 130 KII. rsgy zaákcsere. 1 próhsdoboz ára (cca Vi kg.) 30 fUlér.
Kicsinybe* és zsáksxámrs kipható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, métrágya. növényvéd ószerek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Teleloa 130
ZALAI KÖZLÖNY
1B31. augusztus 22
ZBrlobi sárlat
Pirii 2009, London 24-90\'/!, t-awjcrk il2 62>.<, Bifsaal 7140, Mll.no 26 811/>. Madrid 4475, Aroltfdun 206 65, Parti
—•■-, wi«n nos. sofu n h
IÍ-ISVI. V.rW. 57-42\'/i, Budapest SO-OÍ\', íatgrád 9-07V1, Kukánál 3-0471
és a
Terrafn7trf3!de fíaza tszv. 50 fiit, dt. 50flH. rozs 40 flU. esett.
But Haaav. ul 77-aa 9-85 - 10-ÍO 7t-a 10 00—10 75, 78-ta 10-15 1090. 80-ei 1025-1100, darált 77-» <160- 9 85, 78-as 9 75-10-00. 7»-» 9^0-1015, BO-as 1000-10-25 Rozi 850 — 870, t«k éipi ul 14 75—15 25, aörárpt 17 50— 18 00, ub I8 75-1M0, taagael 14 90-15 00, mpca —■--•—, korpa 10 50-1070
A budapesti tőzsde deriza-jígpése vacutAk
«M0l I. 27-70-28"00 Mri h. 70-3080 10 Caafck. 16*94-17*10 D4a k. 152-30-153 30 Dinár 10*10-1020 Dollár 57125-576-23 Franci* 1.22 60-2300 Moll. 229*70 231*30 Lantjai Í8 65-64-28 Lm a*40*í-45 Láva 4-10-4\'S Lka 29 80-80-20 Márk. U5 00-IM20 Notvéjt 152 80-158 80
Sdrfll. 8005-Sr* 75 M)H I. II 0*96 112-16 S k. 152-90-163 90
DEVIZÁK
229"60-2Jl-2fl Balgrád 10-07 10 15 ■öfia 115*15-136*15 BrSaazal 7S 30-70 90 Bakaraat 3*38-3-42 Kopáak.lt2-ao 158 30 London 2766 27-Í6 Vadrld 47-80-51 80 Milaao 29*79-29-99 KáWror (6950-73 50 Oialo 152*35-153 35 PáliS 22*31-2248 Prá|a ie-87-\'8 99 •sója 4*12-4*16 ítockh. 152 40-153-40 V.eaó 69*75-64*25 Wl" S0-02-8O 62 *«lic>i III 00-112C0
Sertést atár
faUuJUi 2114, tMiUan 464. — Misö-raada 1*06-1-10. amiatt 1*08—1*10, aitdcu USaép 102-1*05. könnye 090 - 0 98, l-l m>M lkat O96-I-C0, il-od rendtl [ti.. 0-88—0 92 angol sHldő 095-1*10, siakmoi naayban 1-15-0*00, aab 1*34 0*00, hu. l^-l 60. aaaloanáa táláért fai 1*30-1*40
Kisdia: Délsalal Ryomda ás Lapkiadó Vállalat, Ragvkaniisáa.
Felelős kiadó: Zalai Károly, tot.narban telefon ■ Nacykaalaaa w. a>.
A—li tö áMrattnk, marad
■l l^il\'l i^V^km
APRÓHIRDETÉSEK
Ai ipr&hlrdtlteek dija l\'J sieti 30 fillér. Minden lovlhbl nó dl|. í Jllír. V*iir- ét onnepnep 10 if&lK «0 fillér, mind.11 tovIWH MÓ dl|t 9 fiiI. Sierdin *> ptnuktn 10 iiót| ÖO fillér, minden tovibbl «tú dl|« • fillér. CltoMd • minden vas-l.gább belQkbü 4116 »id Mt uónsk ss4t.ltt.llk.
AlUtt k.re.AkMk W. entedntfly. /llrdeM.ok S (01) pengő ÖM*epein mai n fefealetoe. kB.yneld^ MdHldid* erker\'lltie t^gé/É nlflre fimorondök.
■afánháv. háromsiobás lakáa vlz-Iflrdóazobával november l-re
vezetékkel, kiadó Sugár-ut 41/c.
Szentgyörgyváron, a máiodlk hegyháton hathotdaa msSISblrtok két épülettel, ruén.pajtával ét kúttal, egyben, v.gy pir-celIázva eladó. Érdeklődni lehet a heey-
■Qkat
éa
Fonott butot, kőtár cfooáa \'liléanél. Fönt 4. 3029
FtrUzéb, kirándulók I Bslefonberéoy-ben a Páll aiállodában Igen olcsón kapták ■ tétjei ellátást szobával ■ ttlrdókablnnal
3225
Egy nagy Slnger balkeroe foltozó dpétz •rrágáp eladó Magyar-ulca 4. 5603
Több egy arobéa lakás mellékhelyiségekkel kiadó Petötl-ut 42. alatt 3492
Gallérokat
12 üllirárt legszebben tisztit
KOVALD
*0 budapesti festőgyár. QlBjMtelap Nagykanizsa Csengery-ut 0. sz.
Kiadó ötszobás likáa november l-re, esetleg elcserélhető kétszobásra. Clm a kiadóban. 3660
Gyermektelen házaspár héxmaatar-nek (elvétetik Rákóczl-n 15. -3681
2 utcai előszobás lakás november l-re kiadó Klnlzsl-utca 11. 36*5
t sisbás, verandái udvsrl lakás azon-nalra, vagy november l-re kiadó K\'nlzti-uica II. 3f86
A hitelezést korlátozták
mlndenOit, de a „Tribon" ruházati r. t. változatlanul, mint eddig Is, nyolc hsvt részlet-fizetésre izolgálja kl vevőit. A réizlelllretéi kezdete mindig a következő hónap elseje. Az összes ruházati cikkeket, vásznskst, ilt-fonokat, lelymeket, szöveteket itb. állandóan nagy választékban tirt raktáron. Minták megtekinthetők és megrendeléseket felvesz s cég képviselőié Frángsp Jóxaaf, Sugár-ut 14. szám. 3641
Köszönetnyilvánítás.
Hálás kőszőnelUnket fogadiák mindazok, kik szerelelt jó férjem, Illetve drága jó édesapánk Kutassy Kálmán
elhunyta alkalmával pótolhatatlan veszteségünkben fájdalmunkat őszinte részvíltlkkel megosztani Igyekeztek.
özv. Kutassy Kálmánné
és gyermekei.
Hirdetmény.
Korpavár község elöljárósága köz-hirré teszi, hogy a Palin pusztai 924. kat. hold lerdlelnek vadászati joqát 1931. augusztus 29-én délelőtt 10 órakor 1931. szeptember 1-töl 1937. jullus 31-lg terjedő 6 évi időre a palini jegyzői irodában nyilvános árverésen bérbeadja. Árverrsi feltételek a palini jegyzői irodában megtekinthetők. mi
Palin, 1931. augusztus hó 8-án.
Iikákll Ferenc
bíró.
(OlvuhiUUu aláírás)
h. kjtó.
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy dua raktáramon levó mú>vány és graalt síremlékeket eszálliiott árban hoxom forgaiomba — Továbbá •IrkerateiéM éa sírbolt építését* termő- ét mfiköböl legolcs bban készítek, ugy az összes e szakba vágó munkákat szakuerüen végzem.
Kérem a n. é. közönség sr.lves pártfogását. Teljes tisztelettel
Kováos Józmef
"figyelni | KlrAly-utoa 83. sí.
Pk. 13333. sz. 1931. 1931. vghtói 1934. az.
Árverési hirdetmény.
Dr. Qoldberger Ödön csurgói Ügyvéd álul képviselt Csurgói Takaiékpenrlár R. T. javára 500 pengő — ffII. tóke és több követelés és járulékai erejéig a csurgói klr. járásbiróság IP30. évi 3733. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást srenvedó-lóf 1930. évi október hó B-án lefoglalt 3272 pengóre becsült Ingóságokra a nagykanizsai klr. Járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeitetví-n, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. J-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből kl nem tűnő más foglaltatók javára is az árverés megtartását elrendelem, de cs*k arra az esetre, há kielé-gitési joguk ma ls fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatba nincs, végrehajtást szenv. lakásán Oyóta-pusztán a tizetett összeg levonásával leendő megtartására határldóai 1931. évi augusz-" " .......... 4 órája
tus hó 31. napjának délután tűzetik kl. amikor a bíróilag bútorok s egyéb Jngóságoxat a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg
becsáron alul f. el fogom adni.
. évi auguiztui lió 3 in.
Nagykanizsa, 1931.
Elek László s. k.
klr. blr. vécrehalló, mint bírósági kiküldött.
A nagykanizsai klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
6M6\'193t. Ikv. szám.
Árverési hirdetmény és árverési feltételek.
özv. Tóth Oáborné sz. Sstovecz Plrotks, mint kiikom Salovecz Jánoi él Qyula t. és t. gvám|a végrehsltatónak Molnár János dióikéit takós végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehalUal tlgyében a telekkönyvi hatí-iág a végrehajtató kérelme következtében az 1881 :LX. l-e U6 és 147. §-al éltelmében elrendelt a végreha|tásl érverést 1926 éti december hó 6-tól 1928. Jullus hó 6-tg le|árt 320 P tartáidtl tóke, ennek ét pedig 16 P lökének 1926. évi december hó 6-tól a további razleteknek minden következő hó 6-lk napiétól Járó 9% ksmats, 1926. december hó 1-tól 1928. Julius hó I lg lejárt 320 P tartásdíj tóke. ennek éi pedig 16 pengőnek 1928 december 1-től a további részleteknek minden következő hó t-ső napjától |tró S\'/o ka mata 381 P 84 I. per, végreha|lést és ss árverési kérési költségek; továbbá 1928. sugusztui 6-tól 1929. áprllli 6-tg lejárt 144 P tartáidtl tőke. ennek éi pedig 16 Pnek 1928. sugusztui 6-tól, a további részleteknek minden következő hó 6-lk nspjától Járó 90/o kamata, 144 P tőke, ennek él pedig 16 P-nek 1028. lugusztui hó l-tőt a további réssleteknek minden hó 1-tól Járó 5o/o kamata éi 12 P költsép,
2(8 P tőke ....... és pedig 16 l\'-nik 1920
méiui hó 6-tól, a további réizteteknek minden következő hó 6-lk napjától |áró 80/0 kamata. 208 P tőke ennek éa pedle 16 P-nek 1929. május l-lől minden!\' vábbl részleteknek minden következő hó 1-ső naplátói járó So/o kamata és 14 P 90 fitt. kóltaég, valamint az árveréal kér-vényért esuttal megállapítod 58 P 78 fiit költség, ugy az ezennel csatlakozottnak kimondott özv. Friss Sándorné ss. Hegedni Márts 850 P tőkekövetelése és járulékai behajtása végett, a nsgyksnlzsil klr. járásbíróság területén tevő, Nigyrada közlésben fekvő, a nagvradal 34. izt|kvben 42. hm. alatt felveH ház, udvntér és kert Ingatlannak vé*reha|tást szenvedőt Illetett, jelenleg lt|. HegedUs Ferenc ét ne|e Sznopek Anna nevén álló t/t részére 3t P, u. 0. 19\'. sztjkvben 45. hrsz. statt logtalt héx, 29 sz. statt (a 28. sz. htzzal köiöa udvarral) végrehaftást szenvedőt Illetett, |elen-leg Ifj. Hegedtls Ferenc él ne|e Sznopek Anna nevén álló h rétiére 1231 P .\'0 Ilit. u. o. 711. sztjkvben lof lalt végrehsltást isenvedó nevén álló (571. hrsz. kenderföldl dűlőben "/< részére 22 P 36 I1IL, 772. hriz. izántó az Orazégalra dűlőben, Ingatlan l\'< részére 70 P 46 fttl. és a 815. hrsz. Hántó a feisórécföldl (1 Illőben IngstUn l/l részére 70 P 44 fttl. kikiáltási árban és pedig a 4013/lk. 926 n. végzéssel özv. Friss Sándorné szül. Hegedtii Márts Jivéra bekebelezett hotllgtirtó haixonélvezetl szolgalmi lógnak fentirtésévst.
A telekkönyvi hatóság az árverésnek Ntgyrsds községházánál megtirtéiára 1931. évfazaptember hó 19. napjának délelőtt 10 óráját Iliit ki éa az árveréal fettételeket az 1881 :LX. t. c. IÍ0. §-a alapján a köveikerőkben állapltja meg:
Az árverés alá etö Igallanokat és pedig a 42 és 45. hrsz Ingatlanokat a kikiáltási ár leiénél, a többit . klkiálláil ár kétharmadánál alicsonyabb áron eladni nem
lehel. (1908. XLI. t.-c. 26. §.)
Az árverelnl szándékozók kötetesek bánatpénzül a kikiáltási ár 100.0-ál készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számítolt óva-déklrépes értékpsplrosban a klkoldöttnéi letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letélTcl-limervényt s kiküldöttnek átadni és az árverétl leltételeket alátmt (1881: LX. t.-c. 147., 150., 170. §§.; 1908: XU t-c 21.6.)
Az. aki az Ingatlanért s kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem sksr, köteles nyomban s kikiáltást ár százaléka azerlnt megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908 :XU. 25. }.)
Nagykanizsa, 1931. évi Jullus hó 6. napján.
Dr. Bentzlk l. k. klr. Jbtró.
A kiadmány hiteléül: Kiss s. k.
IrodsUul.
AJANLUNKa
előnyös kötéseink lolytán, teljes zsíros trappista-sajtot kerékvételnél ............ P B\'IO
Édes tejszínből készült
tea-wajat l/t kg.-klnt P I -friss juhturó 1 kg P S _
özv. Gyenea Lajoané
c..m.a.k.r*tk<déM Városház-palota
Vida Lajos fflszerüzlete
mii Horthy Mtklós-ut 13.
2719. az. 1931.
Árverési hirdetmény.
Dr. Welsz Lsloa Ügyvéd állst képviselt Export Malomipar R. T. javára 2600 pengó — tiltér tóke és több követelés és ilrtUékal erejéig a nagykanizsai klr. Jéráablróság 1931. évi 3017/1930 sz. végzi-■ével elrendelt klelégltéil végrehajtás lolytán végrehsltást szenvedőtől 1931. évi március hó 19-én lefoglalt 9S15 P-re becsalt Ingó-ságokrs a nagykanizsai klr. járáiblróaág fenti izámu végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t-c. 20. fa alapján a feni megnevezett a a foglalási jegyzőkönyvből kl nem ttlnó más fog-laltatók Javára Is sz árverés megtartását elrendelem, de csak arra as esetre, ha kfelé-gllétl joguk ma Is fennáll éa ba ellenük halautó hatályú tgénykereaet folyamatba nincs, végrehajtást lienv. lakásán Nagykanizsán, király-utca 30. házaz. alatt a netán lizetetl összeg levonásával leendő megtiltására ba tártdoni 1931. évi augueztna hó 21. napjának délután 2 órája tUielik kl, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, zongora, borok sto. a egyéb- Ingóságokat a legtöbbet\'ígérőnek készpénzfizetés melleit, esetleg beosáron alul la ai fősora adni még akkor la, ha a bejelentő fel a helyszínén nem lelennék meg, ha cpak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít.
Nagykanlzaa, 1931. évi jullus hó 31-én.
Hsán
s. k.
Qyula
klr blr. végrehajtó, mint bírósági kiküldött.
Hihetetlen
a g a s
régi megunt
A r o i
visszaveszel
telepes, vagy hálózati készülékét is és
a legmodernebb 4 1 csöves
becserélem TELEFUNKEN
40 Wa
speclalra.
1. Az állomásokat nem kell löbbé keresnie.
2. 71/a oktáv hangterjedelem.
3. Atkapcsoiási lehelőség dynamikus hangszóróra.
Ezt nyújtja önnek a TELEFUNKEN 40 W. speclal* Még ma kérjen ajánlatott
SZABÓ ANTAL
sport ás rádió
üzletéből.
Nyomatolt a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly).-
7i. évfolyam 183 aaám
Nagykanizsa, 1981. augusztus 14, péntek
Ara 14 W ér
ZALAI KÖZLÖNY
Szerkesztésid: nappal Sugár-ul 2, é)Jal Póul J.
Kiadóhivatal: Póul 5. aiim. Keszthelyi ItókkladóhlvaUl: Koaauth-utea 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára; egy hóta a pengó a« fillér Telefon • / S"\'kesltós<g 421. szám, (éjjel 78.) lelelon. ^ Kladóhlv.f«l 78 Keszthelyi Ilók 22.
Az ország pénzügyi helyzete
Wekerle jelentése az ország Junlus havi állapotáról
Budapest, augusztus 13 Közzétették a pénzügyminiszter 60. Idenlését Magyarország pénzügyi helyzetéről 1931 június 1-töl junlus 30-ig.
Junlus hónapban a bevételek ösz-szege 117 7 millió pengőt tett ki, az előirányzott 99\'4 millió pengőnél tehát 183 millió pengővel többet. Juliul hónapra a brutlókiadás előirányzat 73*1 millió pengő, a bruttóbevétel pedig 90\'5 millió pengő, tehát a júliusi előirányzat 22 6 millió pengó hiányt mutat.
Junlus hónapban a posta, távírda is távbeszélő forgalma általában csökkeni, csupán a távbeszélgetésekben és rádlóelőllzetők számában mutatkozik emelkedés. A hónap végén a rádióvevő berendezések száma 320.365 volt.
Az államvasutak és a Duna-Siáva-Adrla vasúttársaságnál a teljesítményi és kezelési eredmények általában csökkentek. — A Magyar Nemzeti Bank érckészletében kimutatott devizakészlet junlusban 11.8 millióval, a vállópénzkészlet 0.2 millió pengővel csökkeni. A leszámítol! váltók és köziaklátl zálogjegyek állománya 22.1 millió pengővel volt magasabb mint egy hónappal azelőtt. A tényleges jegyforgalom 15.4 millióval növekedett. A postatakarékpénztárnál és a huda pesti 12 legnagyobb pénzintézetnél elhelyezett takarékbetétek álladéka junlusban 681.8-ról 682.7 millió pengőre emelkedett, a folyószámla belélek 764.6 millió pengőről 731.6 millió pengőre csökkentek. A külkereskedelmi forgalomban junlus hó folyamán a behozatal 50 00, a kivilel 42.6 millió pengő volt.
Az év első hat hónapjában a behozatal összege 306 5, a kivitelé 258 I millió pengő. A nagykereskedelmi árak Index-száma 93-ról 91-re csökkent A létfenntartást költségek index-száma, lakbért is beleszámítva, 100 maradi, lakbér nélkül számitva pedig 105-ről 104-re csökkent. A fizetésképtelenségi esetek száma csökkeni. 15 csőd, 207 magán- éskény-"eregyezség, tehát 222 fizetésképtelenség fordult elő az előző havi 250-nel szemben. A munkanélküliek száma a szakszervezetek adalal sze "ni júniusban 24 411 yol) a má|usl 26.974-el szemben.
Hétfőn kcxdödlk ax angol politikai dráma második felvonása
Komoly az angol politikai helyzet
London, augusztus 13 (Éjszakai rádlójelentés) Csütörtökön délelőlt élénk politikai tevékenység jellemezte a londoni miniszterelnöki palotái. MacDonald miniszterelnök reggel négyszemközt hosz-szasan tárgyalt Snowífcn-nel, majd II órakor összeült a miniszteri bizottság. Ugyanekkor Baldwln a konzervatív pártban tárgyalt Chamberlainnel. Délután 2 órakor Baldwin,
MacDonald pártközi megegyezést igyekszik iétesitenl
Chamberlain és sir Herbert Sámuel a miniszterelnöki palotában tanácskoztak hosszasan.
Emi végetért a politikai dráma első felvonása A miniszterek még a délután folyamán szétszéledlek és folytatták megszakított szabadságukat. Magukkal vitték azonban tanulmányozás végeit az Ölös Bizottság által kidolgozott anyagot is.
A diáma második felvonása hét-
főn kezdődik, amikor újból összeül a takarékossági bizottság. A kormány valószínűleg ekkor teszi asztalra a kártyáit. Hlr szerint a lakosság minden rétegétől egyenlő áldozatot fognak követetni Szerdára minisztertanácsot hívtak Osaze. MacDonald pártközl megegyezést Igyekszik létesíteni. Megnehezíti a helyzetet, hogy a szocialisták hallani sem akurnak a szociális kiadások csökkentéséről.

Felszabadulnak a bankbetétek
A 33-as blaottaág elfogadta a kormány rendeletét a betétek felszabadításáról, az aranypengA bevezetéséről, garancia szindikátus létesitéséról és a végrehajtások felfüggesztésének meghosszabbításáról —■ A betétek egyenértékűek lesznek az arannyal — A kormányrendelet valószinOleg holnap Jalenik meg
A legközelebbi órákban aláírják a magyar kOlosön szerződést
Budapest, auguaztua 13 A 33-as országos bizottság mai ülése Iránt rendkívül nagy érdeklődés nyilvánult meg, mivel a miniszterelnök Jelezte, hogy a kormány az országos bizotlság mai ülésén részletes tájékoztatást nyújt az államháztartás helyzetéről.
A pAnxUgymlnlaxter raadaleneriwaefel
Jól értesült helyről szerzel! Információnk szerint Wekerle Sándor pénzügyminiszter négy rendelettervezetet terjesztett az országos bizottság elé. Mind a négy rendeletet eselleg holnap, de legkésőbb holnapután életbe kívánja léptetni a kormány.
Fetsniliadulnak a bank-Seiélek
Az első rendelet augusztus 15-lkl hatállyal felszabadítja a bankbetéteket,
még pedig Budapesten 3 napos, vidéken pedig hírek szerint egy hetes felmondással. A felmondási idő azért Bzükséges, hogy a betétek folyósítása fennakadás nélkül történhessék, három nap elteltével azonban minden felmondott betét folyósításra kerül. Art arany-pongö focsJeace/éae A másik rendelet az arany-pengő bevezetéséről gondoskodik és kimondja, hogy betétek értéke arannyal egyenértékű.
Ez annyit jelent, hogy a betéteknek
mindenkor aranyértékük lesz, azokat mindenkor aiany értékben folyósítják, A kormánynak e rendelete nemcsak hogy tel|ea mértékben megvédi a spekuláció ellen, hanem egyenesen lehetetlenné teszi a spekulációt.
Garancia asindlkdius léte-sUése
A kormány harmadik rendelete garancia szindikátus létesítéséről szól. A bankok, a nagyipar és az állam egyformán vállalnak részesedést a garancia szindikátusban, amely
50 - 60 millió pengő alaptőkével alakul
aszerint, amint az országos bizottság azt a délutáni ülésen javasolni fogja. A garancia szindikátus célja, hogy a bankok a belélek folyósítása során átmenetileg se kerüljenek nehéz helyzetbe. A szindikátusban a bankoknak egymásért való garanciáját betetőzi az állam szavatossága.
A végreőaffdsok felfüggesztési ide/ének megöosmxa b-bliöaa
A kormány negyedik rendelete a földteherrendezéssel függ össze. A földleherrendezésről szóló törvény ugyanis három hónapra felfüggesztene az eladósodott gazdák elleni árveréseket. E hlrom hónapos határidő lejárt és ennek meghosszabbító sáról Intézkedik a rendelet. A rendelet meghosszabbítja ezt a határidőt, ameddig az eladósodott gazdák
birtokukra a leherrendezésl eljárás megindítását kérhetik. A 33-os blMoittög eltagadta a Kormány rendefetieirezefét
Budapest, augusztus 13 (Éjszakai rádlójelentés) A 33-as bizottság délután 5 órakor tovább folytatta tanácskozásait és a kormány által kiadandó négy rendeletet részleteiben Is letárgyalta, azokat némi módosításokkal együtt elfogadta. Pénteken délelőlt tovább folytatják a lanácskozásokat.
órákon belül aldlr/dh a magyar kölcsön szerxOdéaéi
Budapest, augusztus 13 A bécsi Neue Freie Presse meg-erősili azt a hírt, hogy az 5 millió fontos magyar kölcsön rövidesen kiutalásra kerül. Pénzügyi körök arra számítanak, hogy a legközelebbi 24 órán belül aláírják a kölcsönre vonatkozó szerződési.
Sxlintíben a udMópénz-ötsxtérla
Budapest, augusztus 13 A váltópénzek gyüjléte körül mutatkozott hisztéria szünőben van. Ma már javult e téren a helyzet, ugy, hogy a Nemzeti Banknál hamarosan kielégítették vállópénzzel a mérsékelt számban jelentkezőket.
A kifxépeuröpal értékek emelkedtek a londoni
töxmdén
Budapest, augusztus 13 | Londoni Jelentés szcrinl a Hoover-
ZALAI KÖZLÖNY
Fokozatosan kapja meg a nyilvánossági jogot a nagykanizsai leányliceum
Eddig 62 leánynővendék jelentkezett lelvételre
Nagykanizsa, augusztus 13
A piarista reálgimnáziumnak a Sugár-ut is Király Pál-utca sarkát képező épületrészében folynak már az átalakítási munkálatok. Itt nyer elhelyezést a város vezetőségének legu|abb alkotása : a nagykanizsai városi leányliceum, melynek első és őlődik osztálya szeptember 9-én megnyílik. Eddig 62 Itánynövendik jelentkezett felvételre, az első osztályba 34, igy a létszám itt teljes, mlg sz ötödik osztályba 28. Emellett még mindig Jelentkeznek szülők, hogy beirathsssák gyermekeiket.
A mult napokban megiriuk, hogy a közoktatásügyi miniszter egyelőre nem adta meg a líceumnak a nyilvánossági Jogot. Sok szülő fennakadt ezen a híradásunkon. Pedig ennek semmi különös Jelentőséget
nem kell tulsjdonltani. Ugyanis az iskola — mint irtuk is — a nyilvánossági jogot csak akkor kapja meg, ha már működik. De addig is, smig teljesen kiépül, a már mfltödő osztályok fokozatosan évről-évre meg kapják a nyilvánossági jogot, ugy, ahogyan ez a többi, hasonló intézményeknél is van.
A Nagykanizsai Iskolatgyesllltt vezetősége és a város, amely az egyesülettel közösen tartja fenn az iskolát, garancia arra, hogy az iskola mindazoknak a követelményeknek, amelyek a nyilvánossági Jog engedélyezésének előfeltételei, meg fog felelni.
Illetékes helyen nyert értesülésünk szerint a Jövő héten történik határozat az Igazgatói és tanári állások betöltéséről.
A kényszerintézkedések hatályon hitfül helyezése után Nagykanizsán megindulnak a félbehagyott közmunkák
Kiadták a városi épBUttk tatarozás! munkálatait
1031. augusztus 14
Párisban mára várják ■ német kormány meghívását
Párls augusztus 13 Illeni politikai kOrOkbcn az a hir terjedt el, hogy a német kormány meghívása még a mai nap folyamán megérkezik Párisba. A „Párls du Midi" ugy értesül, hogy a francia kormány elvileg azonnal magáévá leszi a német meghívást, de vsló-szinüleg csak a szeptemberi népszövetségi tanácskozások után utazik Laval és Brland Berlinbe. A francia kormány ugy véli, hogy nem. volna időszerű a tárgyalásokat a hágai döntőbírósági Ítélet hozatala Idején lefolytatni. így valószínűleg Brland egészségi állapotára való hivatkozással eltolják az utazás időpontját.
Vakmerd rablótámadás
az oraoval személyvonat ellen
_»_
moratóriumra vonatkozó egyezmény megkötése és az a kilátás, hogy Ausztria és Magyarország pénzügyi segítséget kap, a középeurópai értékek áremelkedését idézte elő a tőzsdén. Igy többek között a 7 és fii százalékos magyar vármegyei kölcsön 5 ponttal emelkedett.
A lostloe for Hnngary
nem benzinhiány miatt kényszerült leszállani
Budapest, augusztus 13 A Jgazságot Magyarországnak I" Endresz és Magyar repülőgépének javítása közben kiderült, hogy nem benzinhiány miatt kellett leszállnlok a repülőknek, mert mintegy 80-100 liter benzint találtak még a tankokban. Azért kelleti leszállntuk, mert képtelenek voltak átszivattyúzni a benzint a motorba.
Nyolc évi fegyházra
Ítélték a menyasszonygyttkos kereskedősegédet
Budapest, augusztus 13 (Éjszaka! rádiójelentés) A törvényszék ma tárgyalta Várnay Sándor kerekedóeegéd bűnügyét, aki agyonszúrta menyasszonyát, Böhm Karolinát. A biróság elölt Várnay a gyilkosságot féltékenységgel magyarázta. Azt állította, hogy ittas volt, amikor a kést a leányba szúrta. A törvényszéki orvosszakértök véleményének előterjesztése után s tárgyalást félbeszakították és folytatását délután 4 órára tűzték ki. Az Ítéletet este fél 10 órakor hirdették ki. A törvényszék Várnay Sándort erős felindulásban elkövetett szándékos emberölés büntette miatt 8 évi fegyházra ítélte. Ugy a vád, mint a védelem fellebbezést Jelentettek be.
A nyaralók réme
egy 9 éves kisleány
Tapolcza, augusztus 13 A raposkai szőlőhegyen több lakást kifosztottak. A nyomozás során a csendőrség gyanúja egy kilenc éves kisleányra terelődött, aki kihallgatása során beismerő vallomást tett, sőt egyes ellopott tárgyakat elő is adott.
A kisleány elmondotta, hogy megleste, mikor távoztuk a nyaralók a lakásokból s azután a lakásba behatolva az ott talált értéktárgyakat ellopta. Legutóbb özvegy Kovács Károlyné tapolcai asszony vlllalaká-sát fosztotta ki ilyen módon. Beismerte azt is, hogy már hétéves kora óta Uzl a betöréses lopást. A csendőrség az ügyben tovább folytatja a nyomozási
Izabella főhercegnő állapota komolyra Fordult
Budapest, augusztus 13 Izabella főhercegasszony láza ma ismét emelkedett. Megállapították, hogy tüdögyullsdás lépett tel. Az egész főhetcegi család a beteg kö-rdl van.
Nagykanizsa, augusztus 13
Az a kevés kOzmunka, ami Nagykanizsán adódott, mint az utrende-zés, kórházbövités, a legújabb világesemények hatása alatt elrendelt kényszerintézkedések folytán szünetelt Mivel most már rOvid napok kérdése a kényszerintézkedések feloldása, a városi műszaki hivatal is készülődik a félbenmaradt munkák folytatására. Nevezetesen toron vannak a város folyó évi költségvetésében biztosított és fedezetet Utált utrendezésl munkálatok, valamint a kórház szemészelt pavUlonjának befejezi munkálatai.
A város vezetősége tegnap adta ki a városi épületek tatarozásI munkálatait, szigorúan szemelőtt tartva azt az elvet, hogyha kevés is s munka, mégis minél több Iparosnak Jusson belőle. Igy a kőműves munkákat Bedenek József (Zeneiskols, Rozgo-nyi-ulcai elemlés Iparostanonciskola), Tóber Józsel (Huszli-téri Iskola), Sá-recz Ferenc (Reálgimnázium), Qerócs György (Polgári iskolák), Szabados József (Teleki-uti iskola), Mankovlcs István (Arany János-utcai iskola, Csertők Oyörgy (Arany János-utcai, Teleki-uti és Szent Imre herceg-uli ovodák), Bolf Ferenc és Németh QyOrgy (kiskanlzsai iskolákat és ovo-dát) kapták meg. A mázoló-meszeló munkákat Meskó Ferenc, a lakatosmunkákat Kohn Samu, az üvegezési munkákat Stern Kálmán és Melczer cég, a bádogos és vízvezetéki szerelési munkákat Qróza János, id. és ifj. Wasztl, a kályhásmunkákat Németh és Tóth, a cserepesmunkákat Vidéki Ernő, a kárpitosmunkákat Pilczer Albert, az asztalosmunkákat Budai, Koó, Balog és társai csoport Ugyancsak kisiparosaink kapták a
többi munkákat ls.
A Horthy Miklós kOzkórháznál a sebészet és nőgyógyászat átcsoportosítás1 munkái folynak. A polgármesternek szabadságáról való visszatérte után rövidesen folytatódnak a közkórház szemészeti pavlUonjának befejezi munkálatai.
Halálos dráma
Egy angol kapitány lelőtte beteg feleségét éa Önmagát
London, augusztus 19 A főváros kornyékén egy ősi kastélyban szOrnyű családi tragédis történt. Kingsoll QyOrgy lovaskapitány agyonlőtte gyógyíthatatlan beteg feleségét, aki évek óta ttldőbajban szenvedett. A kapitány 16 éves mostohafia a dörrenésre berobsnt szüleinek hálószobájába s akkor Kingsoll ráfogta a revolvert és két golyóval vállán és karján megsebesítette. A fiu kifutott az uIcára, hogy segítséget hozzon, de mire a szomszédok összefutottak, már holtan találták a kapitányt. Agyonlőtte magát.
A newyorki polgármester budapesti utja
Budapest, auguaztua 13 Walker newyorki főpolgármester valószínűleg augusztus 24-én Jön Budapestre.
IdAfárts
A nagykanizsai meteorológiai meg-ttgyelA Jelentések : Csalóitokon a Mmtr-uniti-. Heggel 7 órskot +10-2, délattn 1 őrskor +13 4, este 9 órakor +15.
PtlMut: Reggel Huta. délben éa Cite borult égboltozat.
Sxéikdnv: Reggel délkelet, délben dél, este északi szél.
SfUJuakai rődtiJtknW A Watearalé-lal latéswt Jelenti aata 10 éra-ari Véltanéan t.lhSa.t, aéml aappall fatmala«a4éa vérfcaté.
Temesvár, augu«*tua 13 Vakmerő rablótámadást hajtottak végre tegnap éjszaka a Temesvár— Ortova között közlekedő személyvonat mozgópostája ellen. Amig a vonal Jablonlca állomáson két percig állott, fegyveres álarcos banditák felugráltak a postakocsiba és azt teljesen kifosztották. Hogy a banditák menekülését fedezze, egyik társuk sűrű riasztólövésckkel tartotta vissza az üldözéstől a vonat személyzetéi és utasait, akik kűiömben sem voltak ellátva fegyverrel. A banditáknak a sötétben slkerfllt elmenekülniük és belevették magukat a kOzeli erdőségekbe. A kárt eddig még nem sikerült megállapítani.
i , ii <w*i ii . m i r1 n ~i 1*1 ■ j I\'I ,r ii i
Altalános sztrájk és atavaroások Sara* gossában
Madrid, augusztus 13 Saragossából érkező Jelentésék szerint s helyzet olt az utóbbi napokban aggodalomra ad okot Valószínűleg még ma kikiáltják az általános sztrájkot.
A sztrájkoló munkások már most is bántalmazzák a munkahelyükön dolgozókat. A kormány bezáratta a szakszervezeteket és a telefonközpont védelmére rendőrőrséget rendelt Id. A tOmeg megtámadta a rendőröket és szok kénytelenek voltak legyvertlket használni.
Hagy vihar Bukovinában három halottal
Czeraovltz. augusztus 13 A város környékén tegnap óriási felhőszakadás, majd ennek nyomán nagymérvű áradás pusztított. A szélvihar számos távbeszélő póznát tépett kl. Több helyen jégverés pusztított Ciulur községben három gyermeket megölt a villámcsapás. Dorohot megyében hasonló vihar pusztított.
IJI3I. SUgUHzlUS H.
A KÖZÖNSÉG ROVATA
A róm. kath. temető felirata Igen tsztclt Szerkesztő Url Nagykanizsát járva, kimentem a róm. kalh. temetőbe is. Mint Idegennek, rögtön feltűnt, hogy a temető kapuján a felirás teljesen lekopott és nem olvasható.
Nemcsak a holtak birodalma iránti kegyelet, hinem a város szépészeti Ízlése Is megkiván|a, hogy az idők által lerágott feliráB megu|lttassék.
Kérem t. Szerkesztő Úrnak szívességét e körülményre az Illetéke-Bek figyelmét felhívni. Balatonföldvár, 1931, aug. 10.
Hazafias tisztelettel
Kele Ignác
ny. alezredes.
Majomsziget az utcasarkon
Tekintetes Szerkesztőségi Nsm tudom, észrevették-e már, hogy amint az ember estefelé bekanyarodik a Sugár-utról a Fö-ulra vagy megfordítva, rendszerint le kell térnie — különösen nőknek — a járdáról és a kocsiúton próbálni írerencsét. Ezt a sarkot ugyanis a késő délutáni és esti órákban mindig ellepik az ácsorgó suhancok. Valamennyien a járdán állnak meg ét órákhosszat kaszinóznak olt, ami lehetetlenné leszi a közlük való áthatolást. Amellett ugy teleköpködik az utcái, hogy az már botránv. Talán a rendőrségnek kellene figyel-mezlelnl az Itt csoportosulókat, hogy ne zárják el a forgalmat a város kellős közepén, a két nagyforgalmu ul keresztezésében.
Ilsztelettel: Sugár-utt asszony.
Egy Erzsébet-téri járda fáinak gondozása
Kedves, Jő Szerkesztő Ur, ludom, olvasom b. lapjából, hogy milyen szeretettel viseltetik a .virágos Nagykanizsa" eszméje iránt. Legyen szíves, adjon helyet éppen ezért ennek a pársoros panaszomnak. — Az Erzsébet-tér északi oldalának asztalto-zolt lárdája mellé a város fákat <11-lelelelt. Ezek egyelőre gyenge csemeték, pár év múlva azonban zöldbe borítják a ma sivár, színtelen utcarészletét. A csemeték részére az aszfalton megtelelő nagyságú tányérokat hagytak. Ezekben most vígan bur|ánzlk, tenyészik a félméteres gaz, dudva. A város kellős közepén talán mégsem kellene azt a gazt megtüml a csemeték körül. Az utcaseprőnek, vagy a ház ele|ét tisztogató házmestereknek gondja kellene legyen etekre. Olyan kicsike munka, pár pillanat az egész, de a járdaszegély elhagyoltságát egyszerre megváltoztatná. A .virágos N igykani-«sa" akció lelkes vezetői bizonyára találnak erre is valami megoldást Szívességét köszönöm:
városi képviselő.
AJÁNLUNKi
előnyős kötéseink tolytln, teljes wlros
trapplata-aajtot
kerékvételnél ............ P í-ao
Édes le|utnból készült
tea-vajat i/< kg.-klnt P—»0 friss juhturó I kg P !•—
Gyenea Lajo* g£JS5a.
Városház-palota Vida Lajoa fiiszerüzlete »» llorihy Mlklés-ul 13.
ZALAI KOZLONT
Ujabb kanizsai felajánlás a Frledmannalapba
A .Zalai Közlöny" akciója első helyre állította Nagykanizsát a vidék városai között
Nagykanizsa, augusztus 18
A .Zalai Közlöny\', a magyar vidéken elsőnek, bekapcsolta Nagykanizsát a nemzeti valulaletét-alap megvalósítására országosnak tervezett akcióba. A kanizsai áldozatkészség példás megnyilvánulásával a budapesti és vidéki sajtó Is foglalkozott, lévén eddig Nagykanizsa az első vidéki magyar város, ahol a lelkesedésen tul anyagi eredménye Is van az akcióhoz való csatlakozásnak.
A .Zalai Közlöny- buszkén könyveli el hazafias munkásságának ezt az eredményét és még büszkébben kiáltja országgá, hogy ebben a lerongyolódott, szomorú halárvárosban még mindig vannak magyarok, akik példát mutatnak az áldozatkészség-
ből az egész országnak.
Mára megint érkezett szerkesztőségünkbe egy ilyen nemes példaadás. Olyan kanizsai ur adta, akinek egész élete, munkássága és áldozatos magyarsága példaadás: — Szabó Oyőző, a nagykanizsai Ur. járásbíróság alelnöke 400 pengőt ajánlott fel a nemzeti valutaletétalapba.
Felajánlás-lista i
(a beérkozéa sorrendiében) Kopsteln-cég 1000 dollár Kálmán Leo 2000 drb ogykoronáa Mechuer Ede 2000 Ura Uyőmörey-caalád lí drb ékszer Szabó Oyflífl\' - 400 pengő
Minden adományt Az Est-ben is nyugtázunk.
Nagykanizsán.hétfőn kerül forgalomba a 32 filléres Javított tlpnsn Kállay-kenyér
CiBiflrtfikön délelőtt folyt Is i hatásági értekesiet i sitikkel
Nagykanizsa, augusztus 13
Csütörtökön délelőtt folyt le a nagykanizsai városháza tanácstermében a hatósági értekezlet a sütőkkel dr. Hegyi Lajos polgármesterhelyettes elnöklete alatt Az értekezleten sok nagykanizsai sütőmester jelent meg. A nagykanizsai Transdanubla Egyesült Oőzmalmok R.-T. képviseletében Fischer Félix volt jelen, aki bemutatta az uj Kállay-liszt típust, amelyről a mult napokban részletesen ludósltottunk. Márkus sütőmester bemutatta az ebből a lisztből készült kenyeret, amely Fischer Igazgató tanácsa szerint \'/a részben rozsliszttel keverve kitűnő izü és nincs kitéve a kiszáradásnak. Ennek a félbarna Kállay-kenyérnek kilogrammja 32 fillér lesz és a nagykanizsai pékek hétfőn már forgalomba hozták. Az uj kenyér ebben az árban csak a pékeknél lesz kapható. A Kállay-kenyérnek ez a rozsliszttel kevert, javított formája kétségkívül a közönség telszésével fog találkozni.
Dr. Hegyi Lajos polgármeslerhe-
lyettes és Fischer Félix Igazgaló fáradozása a kenyérprobléma megoldására tehát sikerre vezetell. Hétfőtől kezdve minden sütőnél kapható a Kállay-kenyér, amelynek első vidéki állomása Nagykanizsa (Szombathely még csak most figyelt fel az olcsó búzára és csak a jövő héten kezdődik
meg ott az akció) *
Mint érlesülünk, vidéki pékek is érdeklődlek már a Transdanubiánál a Kállay-llszt iránt. Zalaegerszeg, Lelenye sütői már meg is kapták a próba-zsákokat. Fischer Félix Igai-galó ugy tervezi, hogy Zala távolabbi vidékeire, Lenti felé is kiterjeszti az olcsó liszt-akciót.
A város és a Transdanubla vezetőségei a közfogyasztás érdekeinek védelmében, ennek az iparosi és vevőt egyaránt kielégítő megoldásnak Nagykanizsára való gyors átültetésével és az itteni igényekhez való okos és gazdaságos javításával olyan szolgálatot tettek a súlyos gondok közt vergődő közönségnek, amiért csak hála és elismerés szállhat teléjak.
Nagykanizsának egy fillérje sincs más városok gazdagítására
Iaaitsal pénzzel csak l kaalxial bajokon segítsen alaleaki
Nagykanizsa, augusztus 19
A Zalai Közlöny tegnapi vezércikke élénk visszhangot keltett Nagykanizsa kereskedő és Iparos köretben. De felfigyeli rá a nagyközönség Is, belátva, hogy amikor Nagykanizsán bolt és műhely mind ugy tárulkozik üresen, reménytelenül a zajló világba, minlha minden halálra lenne Ítélve ebben a városbsn, — akkor kanizsai ember kanizsai munka gyümölcsét nem hordhatja Pestre vagy egyebüvé. Önmaga ellen vét mindenki, aki felül hangzatos reklámoknak, a végén mindig drágán meg-Izetetl .kedvezményeknek" és másutt
költi el azt a pár pengőt is, amit olyan katasztrófátlsan nélkülöz ennek a városnak a gazdasági élete.
A nagykanizsai kereskedők és Iparosok ezúttal is be fog|ák bizonyítani, hogy mindenben versenyképesek a főváros szolid üzleteinek és műhelyeinek produktumaival. Hogy ezt kereskedőinknek és iparosainknak megkönnyítsük, a holnapi ünnepi számba „ellen-propaganda oldalakat"
bocsátottunk a helybeli üzletek és műhelyek rendelkezésére. Ezeken at oldalakon minden kereskedő és ipa-
Huguaztua 14., péatak Auguazctua 10., azombat
VILLY FOHST, a ««*• a éalaak és a lilssk aaimféalája főszereplőével:
Síellek, hl
(lek Ueke, ii Uekit, er lleM)
Végtelenül bi|os szerelmi történet a heldel-bergl diákéletből, hangosfilmen 10 felv.
EzHkMl a táp kitért
Előadások pénteken Tét I órakor, •zombaton t| B, T éi I órakor.
Gyermek öröm,
telnOtt /ókedv 1
Pénteken d. u. B érakor
Minden (ely 50 fillér
Mesélő bábszínház
Jancsi és Juliska Elrabolt királyleány Piroska ét a farkat
ros csak egy-egy kockái kaphat szent-istvánnapi hirdetésre, hogy Igy meg-fele 6 propaganda-keretben elhelyezve, demonstrációja legyen a kanizsai beszerzési források versenyállóságának. A kockák kicsinyek, (még ma néhány bérelhető) az áruk is kicsiny, mert ezeknek az oldalaknak nem a pénzbeli hozadéka lontos a Zalai Közlöny kiadóhivatala részére, hanem az az erkölcsi erő, amit kereskedőink és iparosaink tábora jelent, amikor a Zalai Közlöny az ő közérdekű ügyükben felemelte a szavát a nagyközönség felvilágosítására.
Halottnak hitt hadifogoly
Jelentkezett, hogy szeretne hazajönni Táplóazale, augusztus 18
Nagy József haleszi földműves 16 évvel ezelőtt került orosz fogságba. A már régen halottnak hitt magyar hadifogolytól, most levél érkezett, amelyben Írja, hogy egy motorgyárban dolgozik és nagyon szeretne hazajönni.
Ili
BIZTOS
eredményi czak ugy ér el. ha hirdetéseit a naponta tőbbezer példányban megjelenő. nieaaze vidéken la elterjedt ZALAI KÖZLÖNV-ben adja tel. Kiadóhivatal Pó-ut 5. (az udvarban) Tel. 78.
ZALAI KÖZLÖN*
1881. augutilm 14.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Jtuguszrtsaa 14, péntek
Róm. katolikus: Qzaéb. Piolei\'ána:
Özséb. luadKa : Elut hó 1 •
Várost Színház. .SzerelM..., sze-rstst..., ise««t...» aiMílmt történet. ■ Kiaárő mtlsor.
Oyőgysisrtárl <l|etl szolgálat: l bá v^Bjr ■ .Feüettaaa- gyógy uet tát
(MMNIftfó m KVA mmiI ftMIM\' Mit S. uCmSmSr^Mi <dáMS» MIh stési nap nőknskV Tel.: 1—Iá
— Személyi hlr. Henderson Neyvlll belgrádi angol követ Angol-országba utáltában Nagykanizsán keresztül utazott is megszállt a Korom sz AH ódában, ahol rövid lunch után folytatta útját. Kíséretét egy jugoszláv katonatiszt képezi*.
— Kormányzói kitüntetés. Id. Kiss Káioly zaiaszenlgTÓti takácsmester, volt ipartestületi szolgál, sok évi hűséges munkájának elismeréssel s kormányzó s magyar bronz érdeméremmel tüntette kl, amit a községi eWIJártság ülésén, ünnepélyes keretek között adták át a kitüntetettnek.
— Dr. Mező Ferenc a rádióban. Dr. Mezó Ferenc olimpiai bajnok augusztus 21-én, pénteken délután 7 óra 25 perckor .Az olymplal játékok múltja és jelene* címen elősdást tart a rádióban.
— A görögkeleti esperes Nagykanizsán. Blkdr budapesti görög-keletl esperes Zalaegerszegről teg-nap Nagykanizsára érkezett és. beszentelte a gör. kel. temetőben a hősi sírokat. Az esperes Keszthelyre utazott tovább.
— A volt 76-osok emlékműve Sopronban. A volt cs. és klr. 76 os gyalogezred soproni bajtársi köre a világháborúban elesett hőseinek em-1 ékére Sopron legszebb tétét?, a Deák-téren művészi kivitető emlék-miivel crocHetctt, amely magas talapzaton állé hatalmas omaxtánt ábrázol. A bronz emlékmüvet a Polichnánál vívott győzelmes csata évfordulóján, auguastus 23-án nsgy-ssabásu ünnepség keretében lepte-zik le. Az ünnepség fövédnökségét Esterházy Pál herceg vállalta. Az emlékmű Bódy Zoltán szobrásszoó-vész, volt 76-os tiszt alkotta.
— Jancsi és Juliska-bábszínház. Városi szinház.
— A nagykanizsai boitélp- éa todrászOzletek a kellős Umepto való tekinWtel,.saai*alii dr 5 óráig nyitva maradnak.
Varga Nándsr
aranyéremmel kitüntetett saját modemül berendezett műhelyében
■nos, fest, tisztit és. plisséroz.
Olcsó, szép kifogástalan munkámért felelősséget vállalok.
Oallérok 10 és 12 flllér. Gyti|tó*alep: Horthy Miklós ut 8. Oylttelep: Hunyadl-u. 19.
--ia
Elloptak egy hidat a kanizsai határban
Fényes nappal szétbontották és 16 Nagykanizsa, augusztus 13
Orósz Ferenc nagykanizsai föld-bérlő néhány nappal ezelőtt arra a kellemetlen felfedezésre jutott, hogy a városi sétakert melletti téglagyár alatt, a Szentgyörgyvári-ut átjáró|án lévő hidat ismeretien tettesek szétbontották és elvitték a hid vasalkatrészeit. A tettesek 3 db. 6-7 méter hosszú, összesen 600 kllogram sinvasal vittek el.
Orósz Ferenc feljelentésére erélyes nyomozásba fogott a nagykanizsai rendöiság. Kiderült, hogy az egyik Erzsébet-téri ócskavaskereskedő vette meg az ellopott sinvasakat Egy 30—32 év köiBli napszámosember kínálta megvételre a síneket, akivel meg is egyezett 16 pengőben.
Az ócskavaskereskedölöl kapóit személyleírás alapján a detektívek rövidesen megtalálták a tettest Büki Vendel 31 évss nagykanizsai napszámos személyében, aki beismerte,
pengőért eladták az ócskavnsasnak.
hogy ő bontotta szét a hidal és szallillatta el a vaBalkitrészekel. — Felfogadott egy Garai János nevü 23 éves napszámost, akinek azt mondotta, hogy 3 pengőért megvásárolta a hid at és most el szeretné szállítani. Még egy fuvarost is fogadott a vakmerő ember, aki azután Oarai és a fuvaros segítségével fényes nsppal kiment a lebontott hídhoz és nem törődve azzal, hogy bárki Is megláthitja, kocsira rakta a sinvasakat és beszállította az ócskavaskereskedőhöz.
A rendőrség lopás címén bűnvádi eljárást indított a hidiolvaj ellen, míg a fialal napszámos és a kocsis szerencsésen megúszták az ügyet, meit elfogadhatóan igazolták, hogy még csak gondolni sem mertek lopásra akkor, amikor Büki Vendel fényes nappal, mindenki szemeláttára szállittstta el velük a lopott sinvasakat
— Keszthelyen is irtják a szövet-házalókat. Keszthelyről Jelenlik: A keszthelyi csendőrség két szövettel házaló budapesti ügynököt állított elő, mert engedély nélkül szöveteket áruiitoltak. A silány minőségű szöveteket angol szöveteknek adták ki. Az eljárás megindult ellenük.
— Elrabolt királyleány mesélő bábszínház d. u. 5 órakor.
— Keresnek egy eltűnt leányt. Kálmán Mátia 21 éves salföld-ábtshámi Illetőségű, budapesti lakos hosszabb Idő óla nem adott magáról életjelt. A tapolcai csendőrség keresi. Azt hiszik, hogy a leány öngyilkos lett
— Leányszobák, uriszobák, egyes bútorok, állandó pazar választék, olcsó és Jó bútorokban Kopsteln bútoráruházban, Nagykanizsa, Horthy Mlklós-ut 4. _
Autó aló taaaHatta
a hajcsárt a megvaltait léhán
Keszthely, augusztus 13
Molnár István 46 éves marhahajcsár a vásárra vezelle Farkas Károly hévtzszentandrási mészáros tehenét A vadaskert közelébe egy HoHmann-autó meat utánuk, a tehén az autó zakatolásától meg akart ugiani. Molnár erősen fogta, ds a megvadult állat erösebb volt és egyenesen az sutónak vitte a hajcsárt. Az autó elütötte Molnárt, akinek eltörött a jobb alsó lábszára, bal kulcsosontja és a fején, kezén és lábán ls megsérült. Súlyos állapotba szállították be a keszthelyi kórházba.
— Az OJaég uj száma Jeleni ingj-dr. Krledruano Ignác földúlta a knnqány-fötanácsosok nyugalmát, közit a 2H as kávéházi bizottságok u] rémrendeletcll, hírt nd h pesti házlurak köst duló pofonokról a Bölcs Kabl mindenről elmondja a vólomónyét és rengeteg aktualitás, politikai, gazdasági éa színházt vloccl remekel e héton Nagy Imre népszerű humoros hotllapja. Mutatváoysza-mot Ingyen küld a kiadóhivatal, Budapest VI. Ó-utoa 12.
ön fényképez?
Vegyen riszt a
Zalai Közlöny
nyári amatir foto-versenyén Feltélelek Szabó Antal foloüzlel kirakatában. t
— Orvhalászok a Principálison. Az utóbbi időben egyre több feljelenlés érkezik a nagykanizsai rendőrségre azok ellen, akik engedély nélkül\' halásznak, vagy horgásznak a Principálisban. A rendőri kihágási bíróság ugyancsak hasonló esetből kifolyólag vonta csütörtökön délelőtt felelősségre Bóha Ferenc Eötvös-tér 7. szám alatt lakó kovácssegédet, akit julius 26-án a Principálison horgászáson éri a lo-vasrendör. A rendőri kihágási biró-ság a halászati törvénybe ütköző kihágás miatt 10 pengő pénzbüntetésre Ítélte.
-» Piroska és a farkas báb-szinház d. u. 5 órakor.
— A Reklámélet legújabb számában Gellért Andor Irt cikket a magyar könyv katasztrófájáról, amellyel kapcsolatban foglalkozik a magyar könyv propagandájával. Cikket Irt még dr. Hermann Cziner Altoe, dr. liadványl László, Nagy Latos, dr. Barlnkal Ferenc ée dr Thett Alfréd Ktrakatrovata népszerű Bogános külföldi ée belföldi hírek egészítik kl a szép kiállítású lapot amelyet Balogh Sándor szerkeszt. Kiadóhivatal: V. Bál-vány-utca 12.
Természetes szénsavas
PETÁNCI fröccs
a iegsavanyubb borral is megfizethetetlen
Kapható: Kövest Henriknél, Nagyksnlzss.
Utamtím fiiakén
I meghűli* vsszályének I könnyen ki vsn téve. Na | keljen útra tshát sohasem
Cm*
rttpiifa utu,uo,.t#tiM.
Szeretlek, szeretsz, szeret I..,
Ma mutatta be a Városi mozi a legújabb UFA filmoperettet, amelynek elme .Szeretlek, szeretsz, szerel". A hangosfilmek egyik legnsgyobb vivm.inya kétségtelenül ez az uj müftj, amely, mint a gyakorlat mutatja, rendkivűl népszerű és feltétlenül számíthat közönség-sikkerre. Az uj film csupa poézis és erőszakolat-lan hamvas romantika. Kedves, szívhez szóló történet, amelyet néhány fülbemászó melódia éiinkit — kitűnőek a színészek. Hát kell-e ennél több egy fllmoperettnél. Egy heidet-bergl diák és egy amerikai leány a főszereplők, akik mögött felvonul a legendás egyetemi város minden közismert diákromantikája. A főszereplő Wllly Forst a Legszebb tangó és A szivek szimfóniája főszereplője, a partnere pedig egy szőke német szépség, Betty Bírd. A felvételek kitűnőek s a rendezés Is minden dicséretet megérdemel. (~)
— Leszállították a húsárakat — Kaposvárott Kaposvárról Jelentik: A magas kaposvári húsárakra való tekintettel a város polgármestere éitekezletre hivta össze az ipartestület mészáros és hentesipari szakosztályát, hogy megbeszélést folytasson velük a húsárak mérséklése céljából. Hosszas vita után a kaposvári hentesmesterek belátták, hogy teljes mértékben Indokolt az árleszállitási törekvés és ezért már a csütörtöki nsplól ke.dve 10-15 százalékkal mérsékelték áraikat.
— Egy szegény kőműves-tanonc elveszített M pengőt kml a gazdájáé volt • amiért elbocsátják, ha nem lesz meg. Kéri a megtalálót, ha csak a felét Is, adja vissza a szerkesztőségbe, o a másik telét ls hajlandó lassanként vlsz-szaflzelnl a megtalálónak, mert nokl mindennél tonlosabb, hogy kl ne essék az állásából.
— Kutya megmart egy kis leányt Tegnap a Horthy Mlklós-uton egy kutya megmarta Bertalan Mariska kisleányt. Mivel a kutya veszettséggyanus, a leánykát felszállították a budapesti Pasteur-intézetbe. A váios állatorvosi hivatala meglette a szükséges intézkedéseket
Legjobb üditő ital
a közismert
Kapható minden fűszeréi csemegekereskedésben.
Főraktár:
IÉMIUD.
Kl\'ályntes Í4. Telefon 310.
1831. auguizlus 14,
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTELET
á kanizsai futballcsapatok megkezdik mfiködésfiket
Szombaton: Napkanizsán Zalaegerszeg válogatott -NTE, Zrínyi TE és Levente kombinált — Vasárnap Tapolcán szerepel áz NTE
Nagykanizsa, augusztus 13
Hosszú szilnél ulán sportegyesületeink labdarugó csapatai ismét akcióba lépnek. Egyelóre csak barátságos mérkőzéseket játszanak, a bajnoki mérkőzések ugy az MLSz-nél, mint a Levente Labdarugó Szövetségnél csak két hét mulvaliezdódnek. A rendelkezésre álló róvld időt egyesületeink aira használják fel, bogy gárdájukat megszervezzék és a mutatott formák alapján állandó csapatukat Összeállítsák.
Szombaton Zalaegerszeg válogatott csapata szerepel Nagykanizsán, hogy revansot adjon a tavaszi zalaegerszegi találkozásért, amikor Is ugyancsak egy kombinált csapat olt minimális arányban vereséget szenvedett. Zalaegerszeg futballsportja az utóbbi években hatalmasat fejlődött, tehát a kanizsai fiuknak minden erejüket latba kell vetni, hogy a revans sikerüljön. Ntgy előnye a zalaegerszegleknek, hogy már egy hónapja rendszeres tréningeket tartanrik, mig a mieink csak röviddel ezelőll láttak t munkához. Mindezek ellenére any nyl bizonyos, hogy nívós és élvezetes küzdelemnek lejzünk szemtanul.
ÖrOmmel üdvözöljük hosszú idő ulán a Zrínyi Torna Egylet játékosalt, akik a kombinált csapat zömét adják. A csapat összeállítása a következő : Csondor (NTE) — Engel-leiler (NTE). Krakauer (ZTE) — Beke (ZTE), Babos (L), Sülé (ZTE) - Kudlch (NTE), Vellák (L), Léránt (ZTE), Jakubecz (NTE), Poór (ZTE). Tartalékok: Antal, Czlmmermann, Helyei, Cerján.
A mérkőzés délulán 5 órakor kezdődik a Zrinyi-pályán, a rendezőség minimális belépődíjakat (80, 50, 30 és 20 fillér) állapított meg.
Vasárnap elsőizben szerepel Tapolcán az NTE. Az oltani TIAC-cal méri össze erejét. A jóképességü ellenféllel eddig csak a kanizsai leventecsapatok mérkőztek, de egyiknek sem sikerült győzedelmeskedni. Kivétel nélkül, Igaz hogy minimális, de vereséggel tértek haza. Ha az NTE- nek megfelelő tréningje lenne, ugy egyáltalában nem kételkednénk győzelmében. Igy azonban Igen kétséges, hogy sikerül-e a tzimpalikui és ambiciózus egyesületei, mely ez-évben már az MLS. bajnokságáért küzd, legyűrni.
Postás céllövő-verseny
Nagykanizsa, augusztus IS
Az .Országos Postás Sportegyesület* nagykanizsai csoportja folyó hó 15-én, szombaton fogja megtartani délután 3 órai kezdettel céllOvő-versenyét a Petőfi- ull téglagyárnál (érdeklődőket szívesen látunk). Dr. Tholway Zsigmond postafelügyelő hivatalvezető, helyi csoport elnöke.
Augusztusi vitorlásversenyek a Balatonon
Augusztus Ifi-én, szombaton délután 3 órakor Balatonföldvároll 40 négyzetméteres, 30 négyzetméteres és 22 négyzetméteres kleles hajók részére lesz verseny báromszögpályán a Yachl Szövetség rendezésében.
Augusztus 16 In, vasárnap délelőtt 10 órakor Balatonföldvároll a KMYC rendezésében nyílt handicap versenyen lesz osztályon kívüli töke-sulyu hajók részére, BalatonfOldvár fürdölgazgatósága dijáért, továbbá nylltverseny 22 négyzetméteres kleles hajók részére Pttzrik Jenőné tisztelet-
dijáért.
Augusztus 20 án, Stenl István napján Balatonalmádiban a BYC rendez nagyszabású versenyt délelőtt a yollék, délután pedig a kleles hajók részére.
Augusztus 23 án, vasárnap Balatonfüreden rendezik a Magyar Vitorlás Yacht Szövetség é záró regattáját. Itt dől el a Balaton-bajnokság, melyben 22 négyzetméteres verseny-yollék küzdenek gróf Jankovich Bésán Endre örökös dijáért.
A városközi uszómérkftzések
harmadik fordulójál augusztus 16 án rendezi Balatonalmádiban a veszprémi Move. A versenyen Keszthely úszói teljes számban résztvesznek.
Augusztus 20-án Oyőrötl dunán-tuli uszókongresszus és válogatott mérkőzés lesz. A versenyre a Keszthelyi Törekvés úszószakosztálya 8 legjobb úszóját küldi ki. A kiküldöttek kérni fogják aátongresszusl, hogy a fövi évi országos uszó- és vízipóló mérkőzés színhelyéül Keszthelyt felöljék kl.
(Rövidítések) II - hírek. kózgszds-sig. Hangv. — hangverseny. E — elóadis Oy — gyermekeknek. A — asazonyok-nsk. Z — zent Mg. mezógazdsslg. If|. - lljusigl clótdli. P _ felolvasás. 0 — grsmofonxene. Jb — jazz-band. K — kabaré. nZ — népiztrll zene.
Augusztus 14 (péntek) Budapest 9.15 Az Országos Pustls-zenekar hingversenye. 9.30 ti 9.45 A hangv. folyt. 11.10 Nemutkösi vizleUÓ-ssolgálaL >12 Déli harangszó. 1105 Hang. verseny. 12.29 H. 12 35 A bangv. lolyL 13 Idólelsés. 14.45 H. 16. 0 E7ld45 ld«-Jeliéa, 17 Novella. 17.30 Az 1. honv. gy eired zenekarinak hangversenye. 18.45 £. 19.15 Magyar dalok 20.15 El&sdis a Stúdióból. .Szerelmi hizasaJg\'. Vlgjiták 5 részben. UUna kb. 22 IdéjeUéa, Idójiris-Jelenlés. Majd ü, hangv. H Cigányzene.
Bécs 11 Hangv. 13.09 A inunkiaaene-egylet dtershsngversenye. 15.50 Zenekart hangv. 19/0 Dalest. 20.50 Ridlósikeccs. 21.45 Jb.
Berlin 16.30 éa 18 50 Zenekari hacgvei seny. 19.46 Hangverseny. 21.10 A budapesti vonósnégyes hangv 22.20 Jb.
Brit orazágos műsor lövO Zenekari hangverseny. ■ 7.16 Gyermekdalok, F. 18 Zenekari hangverseny. 10.40 Haydn soo-gorauouitilbol. 19.30 OrgonajiuV 10 0. 21 Operettréazletek 27.15 Szerenádok. 23 Zenekari hangv.
Mlünó 16.40 Gyerekkuckó. 17 ia 19.20 Zenekari hangverseny. 19.40 O. 21 Zenekari bangv.
Mfinchan 17.20 Zenekart hangv. 19.30 Kai ének. 20 Népulnmu E. 21.3., ClIeraóltH.
Priga 7 Oraütés. 8.30 Orgooaverseny. 10.20 0 12 Harangszó. 1205 Fuvótzene. 13.05 0. 19 Operettirla-est. 19.25 Cseh •leizók lati-miivel 19.56 Cllexajiték. 21 Hangv. 22.15 Zenekari hangv.
KOZOAZDiSii
FfildbériAk mozgalma
válsigos helyzetül Javítása céljiból Győr, augusztus 18 A mezőgazdasági válság folytán súlyos helyzetbe került földbérlők ls keresni próbálják azokat a módozatokai, amelyeknek segítségével sorsuk elviselhetővé lenne tehető. Nemrégiben tartották meg Ily célból a pápai fOldbérlőérlekezletet, amelyen 16 pontba foglalták a földbérlók helyzetjavllására Irányuló kívánságaikat. Ezekkel a pontokkal mosl 15-én, Oyőrben lógnak az érdekeltek log-lalkozn! s azután körzelenklnt, illetve megyénklnt mindenütt megtárgyalják még c hónapban, hogy a szeptember havi országos bérlokongresszuson végleges álláspont legyen elfoglalható.
Életpálya.
Átalakító ajdoaeág a tajgazdaság és Hallpar terén elképzelhetetlen kereseti lehetőségekkel
1= A iövő uditö itala 1=
mindennemű ásványvíz helyett tiszta teljes tejből előállítva és magas
tápereje
által hasonlóan Uditö hatása miatt az Isszss eddigi é» mindennemű üdítő Italokat felül-
múlja. Legélénkebb érdeklődés már az eddigi gyakorlatból igazolható. Hatóságilag elismerve és ajánlva.
Kiváló tanúsítványok az orvosi társadalom legelső személyiségeitől. Majdnem minden kulturáltamban bejelentve szabadalmazásra. — Egyes szabadalmak már érvényesítve. A nagykanizsai körzet részére a kizárólagos előállítási engedély még átadó. Érdeklődők jelentkezzenek S. V. 3728. jelige alalt e lap kiadóhivatalán keresztül.
Baromfi & sertés
takarmányok: Halliszt Husllszt Vérllszt Sóyabab dara Rák-dara Szárított sőrélesztő SzQcs-féle Leclthines baromtl táppor Pekk „D" vitamin készítmény F u t o r Szénsavas takarmánymész Jódos szénsavas takarináuymész Faszéndara Kénpor Kagylóhéj dara Árpa-dara, zab-dara, buza-dara stb., stb.
Automata alaaég
tojó tyúkok részére. Automata alaaég
csibék részére. Ruhldorfi abrakkeverék
sertések részére. Kicsinyben és zsákszimra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
aag, mítrigya, termény is nóviny-vidóaaerak ker*ak*4iéibau
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróéig mellett Telefon 13a
ZtrfeiU zárlst
Pirla 2009, LooJoa 24-SO^e, Naayort 51175, BrSaaat 7140, MIUm 18811/s, U*Mi 4415, AmatariazB 20668, Marta -•-, Wien 71 OS, Sofla »1S, Priga 15-18, Varaó 57*40, BaáapMi M-StVi •algrád 9 07, Bokaiaat 3J47/I
Terménytózsda
Az árak kenyérmagvakban változatlanok.
ha Hasav. aj 77-aa MS-iMO 7S~aa 1000-10 75, 79-ás HH5-1W0. 80-as 1015-1100, dániai. V-m 9 00 - 9 85, rs-aa 975—10-00. 7»-as 9*0-1015, KUs 1000-1024. Ron 890 - 870, iák árpa uj 14 75-15*19, sDcárpa 17-80— 1800, sab 18 75 -1900, taaaart 14 90-19 00. repce —-•-, torpalO 90-10 ÍO.
i budapesti tőzsde tetlu-jagpéM
VALUTÁK tagol L 17-70-28-00 BaSrafr. 79-80-80-10 Caab k. 18-94-17*10 Mit I52-30-IF330 Wnir 10-10-10 20 OoDir 571\'25-976-29 f randa 1.22 6^ 23 00 HoU. 229-70231-30 Laagyal 68 6544-29 lati í-40-8-49
\'eva 4*12-4-18 líra 29 80-80-20 Milka 185 00-13620 Norvég IB2-SŐ-158-80
kMI. 80-05 80 75 Xvijd L 110-S5 112*15 Srük. 152*90-15190
DBVOÁK Aaat 129-80 231-M Maid 1007-10*19 a«tk 185*15-138*15 BrSaaxal 79-30 79*90 V.karaat 3-34-3*42 Kopaah. 142*30-15830 Loadon 1766 17-86 Madrid 47-85-5135 MtUao 2Ö-79 29*99 Nawfo* K69 50-78 90 Osslo 1(2*39-151*38 PárfS 22*82-22 48 Pláfs 16*87-1899 laéK 4-12-4-16 StoddL. 152 40-198*40 Vazsó 83-75-44-15 WlH 8002-80*62 Z8lUl 111*00-11200
Sartésrásár
falhattál 2444, alaoailaa 14. - KM-laads 1*06 -1-10. asedatt 1-10-1-12. antfett .óaép 1*05-1-07. Manyii 094-1*00, l-aó -r^í ong 0-98-102, Il-od raadfl 0—1 0-90-0*94 angol sildé 0*95 -1-10, itilotii ..anban 1-15-0-00, aaü 1-S4 CKX3, boa 1*24—1*60, aoloanis Mlaacté* 1-34-1-43.
— Ha Budapestre utazik első utja legyen a fényesen átalakított és kibővített Hungária Fürdőbe (Budapest, VII., Dohány-u. 44.) menni. Olt már reggel 5 órakor nyílnak és 1.40 pengőért nemcsak megfürödhet, hanem Jól meg is reggelizhet.
Kiadja: Délialal Hyoaéa és Lapkiadó Vállalat, Ritrksalxsáa.
Felelős kiadó: Zalai Károly. Hanta tataion r Nagykaataaa 73, u,
u ZALAI KÖZLÖNY
APRÓHIRDETÉSEK
HimMMk 3 («0 MMfUkuWl «■\'«\'
a frlralagea kUnytvfém, aadmldxda
alkorülfia* vóacll elörn paelnndők.\'
rnimé* Csenge ry-atca 18. slslt 724 n M telek. 2990
Egysxobs, konyhái lafcAa azonnal kl" miá Sugár-ut 38a. alaH.___
Házaualarl álláit kitti fiatal gyermektelen házaspár, esetleg kaucióval la. Clm a kiadóban. 3701
■H kizárólag modern, )ót, hatszemélyeseket li bárhová Kauhaann Mssá-■ál rendelte. Telefon aiáraok: 167. vagy 571. Nádor-utca 6. 3002
Gallérokat
12 fillérért legszebben tluttt
KOVALD
budapesti lestőgyár, QyOjtAtartap lagykaaliaa Oaangary-ut 8. ai.
bekebclezásia minden
legelón yóaebbcn éa leggyot-etttat a»a4l Issáo pW
... ...Ti
intynsimr
MlcaaakezveUtö lrodáia Ttagykanlsaa.
Horthy Mlklóe-nl 2 azám^ 2611
áagal Matarkarékaár, báromuáa-
Otrenea, ul gummlkkal, generáljavttott,
P. Khály ulca 28. 3704
500--
Egy nagy Slngtr balkaroa foltozó dpész \' \' i eladó Magyar-utca 4. 3603
Oyermek él ntl kötött ka-
bál 4—5 pengó, mlg a készlet tart — i Károly.
Kaufmann Károly.
3876
Agytell és pehely olción eladó Bóvebbet a kiadóban. 8703
Jól tózó kiadóban.
i ajánlkozik. Clm a -8702
Aki fotografál,
annak több jut az életből!
Zeiss Baby-Box gép
16*80 pengőért kapható,
mellyel bárki nagyszerű felvételt készíthet. — Szakszerű felvilágosifás:
Szabó Antal
fegyver- és sportüzlet fotó osztályán.
Amatőr-fotó munkák kidolgozása modern, villanyertire berendezett fotó laboratóriumban.
Vízmentes kazaltakaró és repce-
♦ ponyvák, gabonászsákok, ▲ lenzsákok, gyapjnszsákok ▼
V/zlömlők fscshsndSás öntSzishoz, gazdasági ntdaUköUUk Kölcsönponyva Kölcsöitzsákoh
Kocslhsnócs, gépzslr, gipolajoh
legolcsóbban beszerezhetők, kedvezó fizetési fellélelek mellett:
HfflSCH ÉS SZE6Ő cégnél, NAGYKANIZSÁN.
Orvosi hír.
1931. augusztus 14.
Hirdetmény.
Korpavár község elöljárósága közhírré teszi, hogy a Palin pusztai 924. kat. hold területnek vadászati jogát 1931. augusztus 29-én délelőtt 10 órakor 1931. szentember 1-töl 1937. jullus 31-ig terjedő 6 évi Időre a pallnl Jegyzői Irodában nyilvános árverésen bétbeadla. Árverési feltételek a pallnl jegyzői Irodában megtekinthetők. mh
Palin, 1931. augusztus hó 8-án.
(OlTtikatattaa aláírás) lakakt Terese
h. kJ ró. biró.
Olcsóbb lett
a trappistasajt, teavaj és juhturó:
1 kg. teljes zsíros
trappistasajt . . P 2«40 \'/t kg. legfinomabb
teavaj......P l*IO
V< kg. legfinomabb
fözővaj.....P —\'90
1 kg. legfinomabb valódi juhturó . P 3-—
!l íl IMI
cégnél.
Mm i Zalai Küijta.
Mindennemű elterjedt hírekkel szemben közlöm, hogy
1 orvosi rendelőm
I változatlanul tovább működik Horthy Miklós-ut 15. szám alatt, Dobrin-ház, az alsótemplommal szemben.
j | Felszerelve a legmodernebb villanygyógyászati orvosi eszközökkel
I Rendelés: délelőtt 8—12-ig, délutón 2—6 óróig,
vasárnap délelőtt 8—12-ig.
I Dr. Eckenberg Imre
I »■ budapesti szanatóriumi főorvos.
| Vizsgálat 5 P, kezelés 3 P, 10 kezelésijegy 25 P.
B—
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly).
71. évfolyam 184 szám
Nagykanizsa, 1981. augusztus 15. szombat
Ara 16 HUér
ZALAI KÖZLÖNY
SierktmoK\'K: "«pp»l Sugát-ul 2., é)|el Póul 5.
Kladúlitvalal: Póul 5. szám. Keszthelyi llókkladóhlvalal: KosauUi-ulca 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Clóflietésl ára . egy hóra a pengő I
(Illír.
r l . . / Sierkcltlólég 421. Hám. (í||tl 78.) telelőn. ^ Kiadóhivatal 78. Keaslbelyl Ilók.22
A NAOY FELSZABADULÁS
Irta: Kelemen Ferenc
Valljuk meg őszintén: az a harminc nap, mely a bankzárlat elrendelje óta eltelt, mély barázdákat vont a magyar homlokokra A gondol, mely Immár évek óta minden magyar család állandó vendége, felváltotta az Ijedtség, a kétségbeesés, a megdöbbenés. Különösen a betevők körében valóságos tömeghisztéria lett úrrá. A takarékossági erény gyakorlati mlvelólt a bankok lezárása valósággal a kétségbeesés karjaiba kergette. A felizgatott fantáziák a pénz lebélyegzéséről, a pengő elértéktelenedéséről s keservesen megtakarított tőkéik teljes pusztulásáról festettek rémképeket a betevők elé. A bank-pénztárakban csupa Izgatod, Ideges, méltatlankodó ügyfél fordult meg. Az első napokban határozottan betétellenes volt a hangulat s ha a bankok minden igényt kielégíthettek volna, a betétek nagy része az lógatott betevők prédája lett volna. Állapítsuk meg, hogy a betevőket különösen az esetteges vagyonváltság réme Izgatta s csak azután a pengő elértéktelenedésétől való félelem. Felelős kormánytényezők határozott nyilatkozatai. a az cjaő napokban várt Ily irányú Intézkedések elmaradása csakhamar nyugalmat teremtett a betétdézsma kérdésében, a pengővel kapcsolatos aggodalmakat azonban lelkiismeretien rémhírterjesztők még mindig nem hagyták elülni a e tekintetben a teljes nyugalom csak a legközelebbi jövőben várható.
A 4100/M. E. számú rendelet Ismételt meghosszabbítása a közgazdaságilag Iskolázottabb betevők körében relatív nyugalmat keltett, az Izgatott, türelmetlenkedő s már vérmérsékletüknél fogva is extremebb ügyfelek azonban továbbra is ostromolták a lehetetlen bankokat s a legképtelenebb rabullsztikával Iparkodtak pénzükhöz jutni. A kormány legújabb rendelete most már a legnyugtalanabb betevők számára Is meghozza az abszolút nyugalmat III a nagy felszabadulás pillanata! Minden betevő kivétel nélkül hozzájulhal maradék nélkül pénzéhez. A betét-korlálozás beteken át tartó fojtogató lldérce megszűnik s a betevő újból normális lélegzethez jut!
Mindenkinek korlátozás nélkül rendelkezésre fog állani a pénze. A bankok teljesen felkészülve vár|ák a belevö ket, minden igényi százpercentben ki fognak elégíteni.
A betevő resztre azonban egy uj hatalmas probléma vetődik fel: mit csináljon a pénzzel?!
Akiknek fizetési kötelezettségei Vannak, azok számára könnyű a helyzet, megszabadulhatnak egyszerre betéteik erejéig tartozásaiktól, de ml legyen azzal a pénzzel, amelynek kimondott lökegyü|tés, a mostoha sors csapásaival, betegséggel, bajjal, gonddal szemben való tartalék volt a célja?
Pénzt tezaurálnl, a ládafiába, a harisnyába, a fehérnemUs szekrénybe
eldugni: a legnagyobb oktalanság volna. Ez csak a lakáslolvajok, a betörők számára jelentene egy nagyszerű konjunktúrát. Ez az iparág, vagy helyesebben kereseti ág határozottan fellendülne.
Talán ingatlanokba mentsük az Immár felszabadított tőkéket?
Először is nem minden tőke menekülhet ingatlanba, nagyon nehéz dolog volna a különböző összegű betét-tőkék számára azonnal megfelelő ingatlant találni. Mit vegyen meg például az a fix Hzetésü betevő, aki pár év rendszeres takarékosságával mondjuk 1200 pengőt gyü|töit össze ? Hova fektessük be a 2—3000 pengős betétekel? Akinek 5—6000 pengője van, az házal még nem Igen vehet. Földbe lektesse pén ét az, akinek a földművelésről fogalma sincs s hivatása, életkörülményei különben is lehetetlenné teszik a mezőgazdasági munkát, vagy annak rendszeres ellenőrzését ? És mit csináljon az egész kis betevő ? Vásárolja-e el azt a kis tőkét, mely az Élet ennyi meglepetésével szemben
egyellen tartaléka ? Hova forduljon, ha belét hiányában, ajtaján bekopog a belegség, a halál, a gond, a maga azonnal esedékes számláival? A megalázó kölcsönkéréshez ? A nehéz bankhitelhez ?
A nagyobb betevő számára tagadhatatlanul alkalmas tőkebefektetés a városi ház. De alíi nagyobb tőkék felett rendelkezik, annál fokozottabb Jelenlőséggel blr a tőkék gyümöl-csözletése. Melyik városi ház képes azonban a mai lemenő bérek és a felmenő közterhek mellett olyan biztos és adómentes Jövedelmezőséget garantálni, mint a takarékpénztári betét ? Vagy talán a puszluló magyar fold, h kalasztrófálls terményár az a vonzó nyugalmi poziclő, amelybe a bankokban felszabadult töke hasi nos és biztos elhelyezkedést talál ?
De Itt van a speciális rendeltetésű beléttökék külön problémája I
Ml történjék az életjáradék, a hozomány, az apanázs, a gyermekek kitanlttatásának céljait szolgáló be-létekkel, a különféle rendeltetésekkel bíró Iskolai, egyeaűleli, közületi alapokkal? Ezek is ingsilanokba kívánkozzanak s igy lemondjanak a takarékbetétek legnagyobb előnyéről: liquldltasról
gyOmölcsöztetésről?
És mii csináljanak az u. n. szezonüzletek forgó tőkéi, a kommuni-lások átmeneti pénzfeleslegel ? Ezek Is ingatlanokban ImmOblllzálódjanak ?
Nemi
A nagy felszabadulás ne hozzon a betevő számára Ily problémákat! A pénznek bankokban a helye. A pénz itt tölti be természetes hivatását a betevő és az egész gazdasági élet üdvére I A betétzárlat nem ülhetett rést ezen a régi dogmán. Megértettük a pénzéért aggódó betevő türelmetlenségét mindaddig, mig a korlátozások fennálltak, de most felelősségünk teljes tudatában nyíltan hirdetjük: a pénznek bankokban kell maradnia I A kormány felszabadító rendelkezései teljea garanciát nyu|ianak minden betevőnek, csakugyan igaz lett, amit napok óta hallottunk : Az jár jól, aki nem vette kl a pénzétI
Nem pro domo beszélünk!
A betevő ismeretlen szolgálata mondatja velünk: A nagy felszabadulásnak meg kell hoznia újból és újból a pénzintézeteknél elhelyezett gyümülcsőző tőkék célszerűségének ?s biztonságának maradéknélkűll Igazolását I
a gyors llquidltásról és a biztos
Vidéken augusztus 21-én szabadulnak fel
a bankbetétek
A négy kormányrendelet kivonata — Ujbói megindul a gazdasági élet normális vérkeringése
Párisban aláírták
Budapest, augusztus 14 A 33-as országos bizottság ma délelőtti ülésében részletesen tárgyalta Wekerle Sándor pénzügymi-niazlernek tegnap elólerjeszlelt államháztartási expozé|át, a szomszédos teremben pedig a pénzügyminisztérium szaktlsztviselöl a kormány állal kiadandó négy rendelet végleges megszövegezésén dolgoztak.
dldlrldk uz 3 millió /on/os kUlfOldl kUlcaönt
Az ülés során Wekerle Sándor pénzügyminiszter bejelentette az őr-
li mílliA fontos kBlosSn szerződését
szágos bizottságnak, hogy az 5 millió fon*os külföldi kölcsön aláírásának megtörténtéről telefonértesítést kapott.
>2 hormdnv nópy rnndnlr/r
A kiadandó négy kormányrendelel technikai okokból csak holnap reggel kerül nyilvánosságra. A rendelet tartalmáról azonban illetékes helyen a következő tájékoztatási adlák: A Se/é/ek felolefdaa A kormány első rendelete a be-télek feloldásáról gondoskodik, még pedig akként, hogy
a zárolt követelést a jogosult Budapesten augusztus 17-től, vidéken pedig augusztus 21-től kezdve felmondhatja.
A felmondás ideje ugy vidéken, mint a fővárosban három nap. Ebbe a három napba azonban a felmondás kezdő n?p|a nem számit bele. Ha a felek ügyleti megállapodása a felmondási, vagy rendelkezési jogot ezen túlmenően korlátozza, a felek megállapodása az irányadó.
A felek megállapodásával, illetve a megállapilolt felmondási idő eltelte elölt folyószámlák, vagy csekkszámlák terhére kifizetést, vagy átutalást teljesíteni nem lehet.
Azok a kifizetések, amelyek a
fennálló rendelkezések terén a zárolt betétekből a múltban leljesilhe-lök voltak, a jövőben is tel|esllhetök.
Külföldi fizetési eszközben fizetéseket csak a Nemzeti Bank utján, vagy annak hozzájárulásával szabad teljesíteni
és p»ngőösszegeket is csak a Nemzeti Bank engedélyével szabad külföldről fizetési eszközre átváltani. Külföldi fizetésekben teljesítendő fizetéseket és a pengőnek átváltását a Nemzeti Bank a rendelet hatályá-
nak megszűnéséig elhalaszthalja vagy a halasztásra engedélyt adhat.
VdUóónalolds
Az 1931. évi augusztus 15. napján és azután augusztus 25. napjáig bezáróan lejárú váltók tekintetében az óvást a lejárat napjától számított 10 nap alatt, 1931. augusztus 26. nap|án és azuián szeptember 5-ig lejáró váltók tekintetében pedig a lejárat napjától számított 5 nap alatt lehet felvenni. Ugyanez áll a kereskedelmi utalványokra és közraktári jegyekre is.
Jtx aranyprsngtí bowweíésc A kormány másik rendelete kimondja, hogy vállón, kereskedelmi utalványon, közraktári jegyen, csekken, folyószámlán, takarékbetéti könyvön, általában kereskedelmi ügyleten, vagy más magán|ogi elmen alapuló, a rendelet életbelépte előtt pengő értékben meghatározott pénzköveteléseket arany pengőben meghatározottnak kell tekinteni, ugy hogy
ezeknek a követeléseknek minden pengője egy arany-pengőnek számítódik.
A rendelet életbeléplelése után keletkező jogügyletben az ügyfelek aka-
ZALAI KÖZLÖNY
1931. augusztus 12
rátától függ, hogy aranypengöben, vagy pengőben klvánják-c a kötelezettségeket megállapítani.
Jt bei6teH peagO/e: arany• pengő
Augusztus hó 31 lg bezárólag folyószámlára, vagy takarékkönyvre elhelyezett belétek minden pengőjét aranypengönek kell tekinteni.
A kSsssolpdUaMsoka/ araziypengőben Kell lenini
Az adókat és egyéb közszolgáltatásokat aranypengöben klveletteknek kell tekinteni és jövőben az adókat aranypengöben kell flzelnl.
A ktaalkalmacoirak Illetményei aranypengöben megállapítottak
A közszolgálati alkalmazottaknak, nyugdíjasoknak, özvegyeknek és árváknak megállapított Illetményeit és ellátási dijait is aranypengöben megállapítottaknak kell tekinteni.
Egy pengő: egy aranypengő
Az arany pengő most 0 2631 gram finom arany értéke. Azt az átszámítást, amellyel az aranypengönek a pengő fizetési eszközökhöz kifejezett egyenértékét kell megállapítani, — augusztus 31-ike után naponta a Nemzeti Bank teszi közzé. Addig az időpontig egy pengő egy aranypengőnek számit.
HUelhttxvclltö Intémet 16te-aJ/éae
A kormány további rendeletet közérdekű hitelközvetltő intézel létesítéséről szólnak. Ennek az intézetnek alaptőkéjét alapszabályok állapítják meg. Az alapszabályokat a pénzügyminiszter az Igazságügyminlszterrel egyetértően hagyja jóvá. A pénzügyminiszter kormánybiztost küldhet az intézethez. A kormánybiztos hatáskörét rendelettel állapíthatja meg.
A kormány rendeletei augusztus 15-én lépnek életbe.
Per/ektudlídk a magyar Kölcsönt
Párls, augusztus 14 A magyar követségen ma d-lután létrejött s magyar kincstári jegy-k kibocsátására vonatkozó megegye/és. A kibocsátásban Magyarország, Franciaország, Svájc, Hollandia és
0.as7ország vesznek részt. A kibocsátás össiege 5 millió font sterling, amelfnek legnagyobb részéi Franciaország jegyezte. A kincstári jegyek egy év múlva járnak le.
Lfból megindul a normállá gaxáaságl élet
Az ötmillió fontos kölcsön perfekt uálása által a jegybank olyan devizaállomány birtokába jut. amely
teljes nyugodtságot és biztonságot Jelent. Ilyen körülmények közölt a kormány azonnal olyan irányú Intézkedéseket kíván élelbeléptetnl, hogy a gazda-
sági élet normális vérkeringése újra megindulhat.
A kormánynak kezdettől fogva az volt a célja, hogy a korlátozásokat nyomban megszünteti, mihelvt a külső és belső körülmények ezt megengedik.
A kormány nagysxabásu terve ax export te/leaxtéaére
A kormány a Jegybank deviza-szükségletének fedezésére és elsősorban fizetési mérlegünk akllvvá lételére nagyszabású tervet dolgozott kl az export fejlesztése érdekében. Wekerit Sándor pénzügyminiszter a 33-as bizottság elölt elmondott beszédében ismertette az export fejlesztésére vonatkozó terveket és rámutatott arra, hogy • fizetési mérleg 150 millió deficitjét ez export fejlesztése révén el lehet tüntetni és ez az állsmnak alig 10 millió pengő áldozatába kerülne, aminek
50-60%-a amúgy Is megtérülne va^jtli és postadijak révén.
Az export fejlesztés igen hatásos eszköz lenne a munkanélküliség csökkentése szempontjából is.
Az értéktőzsde egyelőre tárva marad
A tőzsdetanács augusztus 14-én tartott űiésébrn egyelőre az értéktőzsde további zárvatartását rendelte el. A tőzsdei forgalomra vonatkozó további intézkedések kérdését hélfön fogja megvitatni.
Ujabb kanizsai felajánlás a nemzeti valutaletét-alapba
A Itivő hiten megalakul a Frledmann-terv nagykanizsai bizottsága
Nagykanizsa, augusztus 14 A nemzeti áldozatkészség oltárára ma ujabb felajánlás érkezett a Zalai
Közlöny szerkesztőségébe. Mendlovits József és Márton rézművesek és vizvezetékszerelök 100 dollár értéket ajánlottak fel a nemzeti valulaletét-alap gyarapítására. A tisztes kanizsai Iparos-tradíciók közölt a hazáért való áldozatkészség mindenkor az élen ragyogott. Ennek a nemzetalkotó, ősi erénynek adták gyönyörű példáiét a Mendlovits-testvérek. Felajánlásuk egyben az Iparos-osztály első megmozdulása a Frledmann-akció keretében.
A Zalai Közlöny lelkesüli bizako-
dással folytalja tovább Nagykanizsának az országos akcióba való bekapcsolását. Evégből a jövő héten megalakul az akció helyi bizottsága, amelynek feladata lesz gondoskodni az akció széleskörű megszervezéséről és a felajánlások hivatalos nyilvántartásáról.
Felajánlós-Usta ; (a beérkezés sorrendjében) Kopstein-cég 1U00 dollár Kálmán Leo 2000 drb egykoronáa Mochncr Edo 2000 líra Gyflroflroy-osalád 1B drb ékszer Szabó Qyóző 400 pengő Mendlovits trstv. 100 dollár
Minden adományt Az £s/-bcn is nyugtázunk.
A nagykanizsai pékek ujabb 4 fillérrel leszállították a kenyérárakat
Nagykanizsa, augusztus 14
A nagykanizsai ipartestület sütő-szakosztálya csütörtökön este Cseh Lajos elnöklésével ülést tartolt, amelyen a kenyérárak kérdésével foglalkoztak. Az értekezlet eredményeként megállapodtak abban, hogy az eddig 38 filléres félbarna (4-es .\'és 6-os llízt-keverék) kenyeret kilogrammonként 34 (viszonteladóknak 30) fillérért fogják árusítani. A hétfőn forgalomba kerülő u: n. Kállay-kenyér, amit a Trqnsdanubla által forgalomba hozott akció-llsztból sütnek, 32 fillérért kerül forgalomba.
Örömmel regisztráljuk az árfelhaj-lások mai napjaiban a sűtőszakosz-
tály árleszállltó határozatát, meri abban tanúbizonyságát látjuk a kanizsai pékek ama törekvésének, hogy a súlyos napokban, az ipari műhelyek rendkívül nehéz helyzete dacára is, ujabb részt vállaljanak a gazdasági krízis gondjaiból. A sütőipari szakosztály olyan vezetés alatt áll, amely a szakosztályi érdekek hathatós védelmében sem feledkezik el a közérdeknek tartozó kötelességekről. Biztosan hisszük, hogy a közönség, amelynek érdekében az árleszállítás történt, a péküzletek forgalmában rója le elismerését a kanizsai pékek ilyetén magatartása iránt. *
Útszéli mese
Irta: BAKBARIT8 LAJOS
Maga sem tudla már, mióta tépik kóbor kulyák, jeges záporok.
Ahogy napszámakor belenézett a gémberedeU térdén lapuló kalapjába, egyszeriben elállt ajkán a naphosszal énekelt imádság és keserű nyál fu-otl össze kiszikkadt ajtai közölt.
Pedig jó helyen kuporodott meg. Sokat irigyelték érle a többi koldusok. Forgalmas ut széle voll a tanyája. Arra haladt .el a veritékezve törletó vásári nép és alázatosan égnek lorgatott szemekkel dobiak elébe egy-egy garast. Később mind arra jöttek visszafelé is és a jóllakolt zsebek sűrű mámorában uszví, gőgös hál istenkedvc szórlak filléreket a rongyos kalapba. Kántdió búcsúsok és Izzadt munkás-seregek vonultak arra. Alkonyattájt szerelmes párok simultak Össze és eltűntek az úthajlatban. Néha meg csalódott szerelmesek tűnődlek a fekete fa-csonkra fennakadt hold tányérja alatt. Mint ö Is valamikor. De az már régen volt. Akkor még ugy érezte, hogy nagyobb ur 6 a királynál. Azl hitte, hogy ahova lép az mind az Ové. Nem mondta neki
senki, hogy nem igaz és ő boldogan hitte. Két kézzel tépte a virágot és két kézzel szórta szél, amerre lépett. És a virág nem lett kevesebb soha. Ö legalább nem látta kevesebbnek. Meri terített asztala voll, nany hite, erős karja és a szive tele volt nótával.
Egyszer aztán egy goromba nagyúr szijjas ostort csördített végig a hálán. Száz seb fakadt a nyomában. Akkor megtudta, hogy nincs a világon semmije, csak a nyomorék, vérző teste. Irtózva gubbasztott sokáig azon a helyen, ahol utó jára dalolt nagy hittel életről és királyságról.
Nem maradt semmije, csak egy imádság, akkorról, amikor meg szatkómódra tanult verseket valami kócos cselédleánytól. Azóta sem vetle észre, hogy az a kis imádság többel jelent sorba rakott szavaknál. Békességről volt benne szó, áldásról és szeretetről. El sem tudla volna talán mondani, ha kereste volna, hogy mi van a szavak mögött. De meg nem is kcresle. Talizmán volt, amit nem boncol fel senki, hogy megnézze benne a csodatevő erejét.
Es a talizmánja megmaradt sértetlenül, Egy szó sem hiányzott belőle.- A királyságát nem tudla vele visszakönyörögni, terített asztalt nem
tudott gyűjteni többé, a szerte zilált álmok nyomát is hlaba kergette De amig a megmaradt, kevés szóból imádságra futotta, addig egy-két darab kenyér is csak akadt és minden napszálltakor megolvasta a másnapra elegendő alamizsnát. *
Egy idő óta az útszéli koldus melleit fejcsóválva jártak el az emberek. Órákhosszat bámult üveges szemekkel. Az ajkán megakadt az imádságos szó. Nézte, nezte csak, ahogyan az uton hömpölyög elölte az élet és sodrában emberek, állatok, kocsik, gépek kavarogtak.
Oda sem igen nézett, ha csörrent a rongyos kalapban a garas. Ha meg a jxirba hullott, akárhányszor nem nyull utána.
Előtte rohant, forrott, vonaglott az erős emberek boldog hajszája: a munka verítéke, arany vadító láza, foganó bűnök simogalása, fáradt erények torzója,, feszülő izmok, bódultai! hajszolt célok, cifra köntös, olajos zubbony, csók-mart ajak, üszkös fekélyek. Mint valami nagy, borzalmasan össze-vissza film, amiben mindenki játszik, de amit senki sem rendez. Mint suhogó kancsuka, ami ott hagyja nyomat millió arcon. Mint delíriumban rohanó vonal,
ami millió ulasa közül egyet-egyet elejt valahol ás néha egyet-egyet széttapos.
Az útszéli koldus ajka meg sem mozdult. Az a kővé meredt barázda olt, a borostás álla felelt, keserű könyörgéseknek minden szavát konokul maga mögé zárta. Két elakadl szeme ugy tágult bele az előtte zsibongó életbe, mini kérdőjel, amit halott ember irt utolsó erejével. Minden rohanás, minden könyörgés, tusakodás és minden láz, éhség és siratás kérdőjele.
Bolond — mondották az emberek és rohantak, tülekedtek, éhezlek, dőzsöltek és szereltek tovább.
Most már, napszálltakor mindig keserű volt az útszéli koldus szája ize és az Ütött-kopott, vén kalap fenekéről már nem került száraz kenyérre sem elegendő. Előbb csak fiatal asszonyok fordították el irtózva a fejüket, ha arra járlak, hogy a meredi szemek a foganó életet ne bántsák. Aztán lassan kikerülte mindenki, mint a poklost. Előbb csak haragudtak rá, amiért nem könyörgött éneklő szóval a hiivány garasért, hanem megvárta, hogy azt anélkül is adják. Aztán már utállak, mert aki ránézett, annak megtorpant a lába egy pillanatra í-s arra kellett gondolnia, hogy ö is magá-
1931. augusztus IS
Sajtéper iodnl a Zeilels-ügyben
40 pengős Ítélet a reklám-nyomtatványok miatt Nagykanizsa, augusztus 14 A Nagykanizsán megnyílt Zeilels-rendelöt, mint ismeretes, a polgármester, majd másodfokon az alispán bezáratta és a bezárás karhatalom-, mai meg Is történt. Dr. Eckenberg Imre orvos azóla más helyen, pri-vát-házhan folytalja rendeléseit.
A bezárás körüli hatósági intézkedésekel, a dr. Ooda Lipót városi tisztiorvos vezetésével megtartóit helyszíni szemlét Érdi László elektromérnök hosszú cikkben tetle erős bírálat tárgyává a Zalaegerszegen megjelenő Zalamegyei Ujsdg hasábjain. A cikk egyes kitételeit dr. Goda Lipót vezető tisztiorvos, de meg a a Zalavármegyei Orvosszövetség is sérlőnek találta, miért is elhatározták, hogy a Zalamegyei Újság, Iliiéivé a cikkíró ellen sajtópört Indítanak. Dr. Goda Lipót az ehhez szükséges engedélyt a polgármestertől már meg is kérte. Zalai orvos-körökben élénk érdeklődéssel néznek a per kimenetele elé.
Tegnap Szombathelyen és Magyaróváron is betiltották a Zeileis-ren-delö működését.
Dr. Eckenberg Imrét a nagykanizsai városi rendőri büntelőbiró, Szönyi Sándor, a reklám-nyomlatvá-nyok megszövegezésében elkövetett kihágás miatt 40 pengő pénzbüntetésre Ítélte. Az orvos azzal védekezett, hogy a szövegezést, igy annak a rendőrblró megítélése szerint megtévesztésre alkalmas kitételét ő előzetesen nem látta, a nyomtatványokat Érdi László mérnök készítette. Szakorvosi elmét dr. Eckenberg igazolta a rendőrbiró előtt. Az ítéletet megfellebbezte.\'
2ALAI KÖZLÖNY
Nagykanizsán normális keretek k&zfitt zajlott le a pénzváltás
Nagykanizsa közönsége fegyelmezetten viselkedett a kritikus napok alatt
Nagykanizsa, auguaztu. 14 nizsai közönség ezekben a kritikus
Amikor az országban közludomásu lelt, hogy a Magyar Nemzeti Bank és az összes pénzintézetek korlátlanul beválljík a bank|egyeket, nagyszámban keresték tel a Magyar Nemzeti Bank helyiségeit, mint a bankokat, hogy a papírpénzüket ércpénzre váltsák be.
Nagykanizsán ebben a tekintetben Is nagyon fegyelmezett volt a nagyközönség, amely a korlátozó rendelkezések egész ideje alatt példásan viselkedett. Ugy, hogy nyugodtan azt Írhatjuk, hogy a papírpénzek beváltása a legu\'óbbl napokban Nagykanizsán semmivel sem haladta tul a normális megsrokott kereteket.
Megkérdeztük az egyes pénzintézeteket, melyek csak megerősítették ebbeli megállapításunkat.
Igy a Nagykanizsai Takarékpénztárnál Kelemen Ferenc igazgató kijelentette előliünk, hogy a pénz-beváltás egész Idő alatt normálisan folyt le az Intézetnél, tömeges meg-rohanásról szó sem volt, mindenki csak a Ieg6zükségesebbb igényléseit fedezle.
A Néptakarékpénztárnál vitéz Ben tzik Lb]os ügyvezető igazgató elmondotta nekünk, hogy semmiféle láz, vagy tömeg-hiszléria nem volt tapasztalható. Az Intézet pénztára minden igényt a legteljesebb mértékben kielégített, főleg a kereskedőket, a vállalkozókat, de a magánfeleket is. Mindenki megkapta az Igényelt ércpénzt, amelynek kereslete semmivel sem emelkedett tul a normális kereten. A nagykanizsai publikummal meg lehetünk elégedve, jelentette ki Bentzlk lgazgaló, a ka-
napokban nagyszerűen viselkedett, tanújelét adta fegyelmezettségének.
A Zalamegyei Oazdasdgl Takarék pénztárnál Kletnfeld Ignác Igazgató kijelentette, hogy tulkereslelről, vagy pláne ostromról szó sem volt. Nagyobb igényekkel nem is léptek fel a felek. Jobbára uradalmak, kereskedők, vállalkozók, cégek jöttek alkalmazottaik kifizetéséhez a megfelelő váltópénzért. Csak azt lehetett észrevenni, hogy kevesebb ezüstpénzt hoztak A nagykanizsai intézetek is szépen viselkedtek, meri tudták kezelni a közönségei. A közönséget ugyanis kezelni is kell tudni, noha a legcsekélyebb ok sem volt a legkisebb nyuglalanságra ava jy Idegességre,
A Magyar Nemzeti Bank jobbára a postahivatal Igénylését elégitetle ki, de az Idegességnek vagy a hisztériának a legkisebb jelét sem vette észre.
Ahogy az egyes Intézetek közléséből megállapítható, Nagykanizsán a legutóbbi napok alatt nem vettek lel több ezüstpénzt Összesen, mint ötvenezer pengői. Nagykanizsán léhát minden a legnormálisabban folyt le, ami a közönség határozott fegyelmezettségén kívül — a nagyközönség pénztelenségének is tudható be.
Id«|ár4s
k. nagykanizsai
figyelő Jelentések :
sdktrt : Reggel - \'
mstoorotóglat mag-Pénteken a Mnur-T őrskor +15-6, délután 1 orskor +73 2, este 9 órakor +18 3. Ftlhiut: Égisz nap llszU égboltozat. (Uluakal rdtUáJtknUt) a Istssrslt. o\'aí latéset lalaastl aata 10 éra-kas- a ftlaaé asalagakb, aáltaxéaa atl
falkéa 14 • .árfaaté a*|aaraaakkal.
w, vai töfcb
Hatyaa
ban hordja a feleletet az üveges szemek kérdőjelére. Ez a felelet pedig jeges borzongást szalajtott végig a vad iramba Izzadt hátakon, mert megmulatta az emberben az ■ embert, cicoma nélkül, kendőzetlenül, ugy, ahogyan az élet nsgyon ■egyszerű rctortája kidobta magából. ILStta mind, aki eljárt arra: — ennyi, semmi több, nincs is itt semmi egyéb, csak ember, a többi csak annak az ereje, annak az aranya, annak a láza.
«
Egyszer clfraveretü, drága hintót röpítettek arrafelé szikrázó palkójn paripák. Ezüst-garas hullott az öreg koldus rongyos kalapjába. A hintóból a valamikor szljjosloros, goromba nagyúr megtört, hófehérre vénült arca nézett le az árokpartra. Látszolt a szomorú szemén, hogy már mögötte is a halálos nagytakarítás számolgatja rémülten az utolsó holnapokat. Látszott rajt, hogy az arany utolsó ragyogását, az utolsó napsugarak melegét, bőven hullajtott alamizsna utulsó vezeklő örömét habzsolja mohón. Látszott rajt, hogy most már szeretné kélkézre fogni a szivét és odavinni mindenkihez, az "tszéli koldushoz is és mindenkinek adni belőle egy darabot, azért a sok gonosz, kaján esztendőért, amíg nem nézte vér-e, virág-e, arany-e,
ember-e, amin taposott telhetetlen örömmel.
A vén koldus : rcára rávillant a szörnyű megismerés. A szemében a meghasadt pokol cikázott fel egy pillanatra. Felkelt az árokpartról. Mint valami inagyető óriás, bele-magasodott a színesedő égaljába. Rongyos kalapja egész kincsét marokra fogta és beleszórta a lovak lába alalt felkavargó porba. Azlán Iszonyú csomóba szorult az ökle és a hintó ablaka bezúzva csörömpölt versenyt a szikrázó csótárok csilin-gelésével.
A két arc egy pillanatig egymásra meredt. Á csontos ököl még egyszer felemelkedeti. A karján felszakadt ereiből vidám sugárban szökött a vére. Pajzán örömmel freccsent a nagyúr eltorzult arcába. Az pedig fennakadt szemmel bukóit a párnás Illésre. Egy jóságosarcu öreg asz-szony rémült zokogással borult fölébe. Azlán leesett a kemény ököl és vele zuhant az öreg koldus. Vére piros pettyeit mohón illa az ut pora. A bordáin ropogva zökkentek át a
Az emberek, akik rátalállak, összeszedték a garasokat, elosztoztak rajt, kiforgatták a zsebeit, a kalapja béléséi, mert az a hir járla, hogy a vén ember összekoldult vagyont rejteget a nyakába varrva. Közben

kicsit undorodva lahajoltak a szíve fölé. Hallgatták. Nem dobogott már.
Másnap eltemették a nagyurat. Az öreg koldust is elföldelték.
Egy jóságos arcú, bánatos öreg asszony egyedül maradt a fényes palotában. Készült ő is lassan a halálra, összeszedte az emlékeit. Régi, elfakult képen állt meg a tekintete. Gondolkodott. Hát ez ki is volt? Régi-régi évszám a kép alatt.
Az öregasszony hangtalan zokogással rogyott magába.
A képről az a szomorú szem parázslott feléje fiatalon, szerelmesen, amelyiket a hintóablak törött cserepein át látott kigyulladni az útszéli
koldus bozontos arcában.
*
A temetőben az öreg koldus elhagyott keresztjére kicsike márványtáblán sorba rakott szavakból egy imádság került. Régi régi gyermek-imádság. Békességről, áldásról és szeretetről. Talizman, amit nem boncol fel senki, hogy megkeresse a csodatévő erejét. Talizmán, ami akkor teszi az egyetlen és legnagyobb csodát, mikor hisznek benne és meghalnak érte. ,
Az árokparton pedig másnap reggel már más koldus ült. Törött mankóját farigcsálta. Nagy volt a harc a jó helyért. Igy is kapott cgy-párit a tarkójára.
ziden ismétd Qrotidara vezet
örattcíard 2a
}-|anaszóróval egybeépített nagfeljesitményü 211 csöves váltóáramú rádió
II lavarda«épttkMcés
újra taljss arával as Építik a ayltatt la«aralál la
Nagykanizsa, augusztus 14 Az uj lakianya fedett lovardájának építési munkálatai néhány nap óla erősen redukált személyzettel folytak, ami a péniforgatmi kényszerintézkedések folytán előállott helyzetre vezethető vissza. Moat tárgyalások tolynak a vállalkozók és a minisztérium között a nehézségek elhárítására. A tárgyalások a legkedvezőbb mederben haladnak előre, ugy, hogy a felszabadítások után semmi skadály nem lesz többé, hogy az építkezés újból az összes munkaerők igénybevételével folytatódjék. Ugyanakkor megkezdődik a nyílott lovardának építkezése Is.
ön fényképei?
Vegyen részt a Zalai Közlöny
nyári amatőr foto-versenyén Feltételek Szabó Antal fotoHztet kirakatában.
Érdliget
a budai oldal gyöngye a azékestöviroa közvetlen környékének legideálisabb leielepülóhelye.
Vegyen telket grtl Károlyi Imre háihelyparcsllá zárából.
Ha Bidapestre jöa, se aalama el Érillgslst megtekinteni.
Ingyen autobuaaok
ma és minden nap oda-vissza
közlekednek. Indulás I, Budaioki ut 71. alól (Horthy MUrlói-kortéz közelében) waaér- 4* aasaapaaaa-
kea reggel 8, \'.\'>10 éa 11 órakor, délután irv»4 és 5 őrskor. Hétköznapokon délután 5 Irakor kadsssSllsa W* mmmiin la.
Városi Iroda; Budapest, VII., Rákócziul 24. szám. — Telefon: 4»-22.
ar 13
I

ZALAI KÖZLŐN V
1831. augusztus IS.
Auguaatua 15., szombat
•ILLV FOKIT, ■ Vég. ■ Mwk és > ■alvak aaimfénléja f6szerepl«|ével:
Mim, szeretsz, szere!...
(Iok Ueba. da Uekit, er llekt)
Végtelenül bájos szerelmi tórténet s hetdel-bergi diákéletből, hsngosillmen 10 (elv.
Bakiról i dép klsirf manr.
Aiiguaatua 18., vaaárisap
Csak egy napi
Hl Jolaon,
- s világhírű énekes sslvbenurkoló hsngos filmjét
SINGIMG-FOOL
AZ ÉHEKLŐ BOLOND
a tzlv, a könny éa a mosoly filmje 12 felvonásban
KeKésx Mihály, a világhírű magyar rendező monumentális fllmle, melyben magyaial beszél. Tökéletes hsnglesdással Qaarf O\'BtUh ét DdvrM Osatalla
főszereplésével:
Noe bárkája
Modern és blbllsl lOrténel 10 (elvonásban.
Eadresa és Magyar
OoeánrepUlók logadtaláas és ünneplése. Előadások a, B, T éa a árakor.
Augusztus 17., hfttfft Augusztus IS., kadd
Olcsóbb, mini a félfrslyduraMí 1 Délatán » érakor alaáaa halj as flll. Eata 7és 8 Arakor nIMan hely BO flll.
Muzsikáló szivek
Beszéd nélküli zenés, énekes szerelmi történet 10 felv.
Mámorkeringő
Világsikerű bangoaftla 10 lelv. Fősz.: Haaa •!•«■, Mméy Chrlatlaaa
ÜRRHIR
Augusztus 15., szombat Augusztus 18., vasárnap
A sátán foglalója
Detektivdráma 10 lelv.
Az Idegenlégió réme
Humoros és tragikomikus mozaikok a rendőrségi ruhaárverésrőt
Kalandordráma 10 lelv. ElSadáaok a, a, 7 és ■ órakor.
Nagykanizsa, augusztus lé
Mintegy kéiszáz ember tarka, zsibongd csoportja. Egyszerű, szegénység-színek, semmi eltltö, semmi kirívó szlnhatás nem bontja meg az egységes képel. Sötétkék, lekete fej-kendők, kopott-follos ruhák, zsíros kalapok Izegnek-mozognak a ruhahalmok előtt: árverés a nagykanizsai rendőrség udvarán. Elnyűtt kincstári holmik kertllnek eladáira, hogy néhány hónapig még a szegénység szolgálatában készüljenek elő a végső megsemmisülésre, esetleg papírgyárak zutókésel alá.
A különféle, kiszolgált rendőrségi ruhadarabok, kabátok, nadrágok, bakkancsok, csizmák, fehérneműk, keztyflk, egyensapkák stb. ott állnak halmokba kaiőnitve a zajongó tömeg elölt.
Epp a súlyos gazdasági helyzetre való tekintettel, ebben az évben kiküszöbölte a rendőrség a közvetitö-kereskedelmet, mert azt akarta, hogy a szegényebb néposztály olcsóbban jusson az árverés alá kerülő ruhadarabok birtokába.
Az árverés csak 3 órakor kezdődön, dc már fél 3 órakor megjelenlek az érdeklődök. A férfiak, többnyire egyazerü napazámosemberek, aránylag nyugodt méltósággal pipázzák át a várakozás fiilórájal. De nem Igy az asszonyok, akik szakértő szemekkel válogatják ki már előre a nekik tetsző ruhadarabokai, avatott ujjakkal minősitgrlik egy-egy darab strapaképességél és fáradhatatlanul pergő nyelvvel szapulják egy-egy rendőr fülehallatára az .áru" érté kéL De caak akkor, ba látják, hogy rendőr van a közelben. Amint halló-távon kivűl kerül, titkon összenevetnek, összeravaazkodik a szeműk és titkolózva ismerik be egymásnak, hogy bizony az apjuk, vagy a gyerek két évig ls el tudja még hordani a kiszemelt kabátot, vagy nadrágot
Végre 3 óra u;án néhány perccel megkezdődik az árverés. Izgatott láb-topogás, elhallgatnak a beszédes ajkak és a kíváncsi szemek kereszttűz alá veszik a kikiáltót, akinek kezében sorra emelkednek levegőbe a ruhadarabok. Először a kiskabátok cserélnek gazdát — potom pénzért. A rendőrség nem akar nyerészkedni és a kikiáltó árajánlat nélkül mulatja fel a kabátot.
- Husz fillér, süvít fel kél asz-
szonyi hang a tömegből.
— Harminc, kontráz rá egy borízű orgánum.
— Megéri, mormogja valaki a pipát sroritó fogai között.
Az asszonyok nem hagyják magukat.
— Negyven I
Kíváncsi csend ül mindenkire.
— Negyven először, negyven másodszor, senki többet, negyven harmadszor.
És az asszonyok, szomszédok lehelnek, már nyúlnak Is a kabát után, miközben leszurkolják a 40 fillért.
A darabok egymásután megtalálják uj tulajdonosaikat. Kiskabátok 20 fillértől 1 20 P-lg, nagykabátok 2 50 P-tői 8 50 P-lg, bakancsok 10 IllUblől 50 fillérig, csizmák 60 fillértől 5 P lg, fehérnemüek 10 dára-bonkint 1 P-től 1 20 P-lg, nadrágok 40 fillértől 1 P lg cseréltek gazdát.
Utoljára maradt az 50 drb. nyakszegély, a 200 drb. kardbo|t, a 200 pár keztyü és a 200 drb. egyen-sapka. Ezekkel már nehezebben boldogult a kikiáltó. Végre akadl egy vállalkozószellem, aki az 50 nyakszegélyt 10 fillérért; egy másik, aki a 200 kardbojtot 30 fillérért és egy harmadik, aki a 200 sapkát 1 20 P-ért vásároila meg. A sapkákat egy vasúti fuvaros vette meg, aki majd 10 filléréit fogja eladni a vatuli munkásoknak darabját. De hogy a másik kettő mit csinál az 50 nyakszegéllyel és a 200 kardbojttal, azt a jelen pillanatban még tán ők sem tudnák megmondani.
A 200 pár kezlyüvel s. intén nagyon nehezen ment az értékesítés. Az egésznek 2 P volt i kikiáltási ára. Senki sem akarta megvenni Amikor azonban tízes csoportokban bocsájlották áróba, egyszerre megélénküli iránluk az érdeklődés. Ily-nlódon 4 P jött be a keztyOkért Az árverés östzeredménye 550 pengő volt.
Este 7 órakor <rt végtl az árverés. Az asszonyságok a jó vásártól felvillanyozol! hangulatban széledtek szél, mindenike hatalmas batyut szorongatva a hónaalatl. Mir alig lézengett egy-két ember az udvaron, arillkor lélekszakadva rohan vissza egy Ijedlképü, félénkteklnlelü munkásember. A kezeiben szorongatott pár csizmát tragikus mozdulattal
Építészek, kőművesek és építtetők figyelmébe!
Ujabban az Eternit Müvek mindennemű csöveket hoztak forgalomba, melyek olcsóságuknál és rendkívül előnyösségüknél fogva igen nagy keresletnek örvendenek.
Ugy ezen csövek, mint az ugyancsak ujabban gyártott Eterntt-nagy-lapok, melyek bu\'orok és falak védésére kiválóan alkalmasak,
Eppinger I. ós Fia fakereskedő cégnél kaphatók,
hol mindennemű deaska, léc, épalella, valamint egyéb építkezési anyagok a napi érnél la alo.óbban ax.raah.tAk ba.
Mindennemű eny vezetllemezek állandóan raktáron Hajópadlógyártál ás bérgyalulii Mindennemű anyagot díjmentesen házhoz azállltunk. Telefon: 337.
nyújtja az árverést vezető tisztviselő elé.
— Nagyságos ur, kérem, ez a pár ceizma kétballábasl — tör ki belőle az 50 filléres kétségbeesés. — Nekem mind a két lábam rendes, nem tudom most viselni a csizmát és ha megtudja a feleségem, hát akkor...
Valósággal összeroppan a kilátások súlya alatt. Még a szeme is könnyezik.
— Hát most már semmit sem tehetek az érdekében, — mondja az árverésvezető — Legfeljebb kinn az ócskapiacon vesz egy pár jobblábas csizmát éa valahogy összepárosítja a keltöt.
A kétballábas csizma tehetetlen gazdája szomorúan megfordul és indul hazatelé, ahol majd a felesége...
Szegény ember, ugy sajnálom.
Dávid Magyar József
Értesítem a mélyen lltzlelt hölgy -közönségei, hogy
divatszalonomat
Fi ut 8 sz. alól (Bazárépületből) Erzsébet tár lí. szám alá helyeztem.
Kérem továbbra Is szíves párt fogásukat. Mély tisztelettel
Flala.
Mozgószinház
Szerellek, szeretsz, szeret...
(Filmbemutató a Városi Mozgóban)
Heldelbergl diákélet...
Amennyi kedves, vidám derű, amennyi drága, szines romantika, amennyi kirobbanó, aranyos fiatalság záporozik e két szó mögött, az mind benne van eboen a nagyszerű német filmoperettben. Heldelberg diákéletének nem hamis kulisszatávlata, nem mesterkélt utánérzése ez a Ilim, mint annyi irodalmi és film-alkotás, ami belőle meríti tárgyát vagy miliőjét.
Ez a film egy darab igazi, zamatos, elevenül pezsdülő, közvetlen, szép heldelbergl diákélet, ami egy bájos operett-szerelemnek ad levegőt. De Igazi levegőt ad neki. A német humor csak ugy csillog, csak ugy árad jótékony örömmel ezekben a pergő jelenetekben. Operett és mégis élet és mégis film. Ugy, ahogyan ezt a három formát csak a német rendező-művészet tudta szinte tökéletes egységbe irnl, játszani, rendezni, muzsikálni, fotografálni.
Szereplői csupa jólismert, márkás nagyjai a német filmszinpadnak. A kedves WIIU Forst egymaga elég az egész estét betöltő vidámsághoz. Bájos partnere, Bethy Bírd, aztán Hans Brauswetter, Hans Junkermann kabinet-figurákat adnak. Zenéje kitűnően festi alá az egész filmet.
A kísérő műsor: pompás Miki-film és egy német zenés katonai parádé. (bl)
10.11. augusztus 15
NAPI HÍREK
NAPIREND
)»|in*\'"* 19) aiombat
R6m h.tollkus: N. B. A. Protestáns:
Mi,la. Izraelita : Elul hé 2 •
Vároal Színház. .Szerellek..., ize-rel*x..-i szeret..." azerelml tórténet. — Klaéró mtlsor.
Uránia Mozgó. .A titán loglslóls* detektlvdráins. .Az Idegenlégió réme" kalandordiáma.
Oyógyszsrtárl élletl szolgálat: I. bó végéig a .Feketetea" gyógyszertár Főst f.
Oózltrdó Y\'tva reggel 9 ólától eita
8 ótátg (béttS, taatda, péntek délután, kedden egész ntp nóknek). Tel.: 1—IS.
kuguaztus 16, vasárnap
Római katollkua; Rókus. Proleatáni:
Ábrahám. Izraelita: Elul hó 3. •
Városi Színház Al lolson filmje: Slnglng-Fool". — Kertéaz Mihály rendezésében: .Noe bárkája\'. Urániában a azombati mtttor.
Augusztus 17, hétfő
Róm. katolikus : Jácint. Protestáns:
Anasztáz. Izraelita: Elul hó 4. *
Vároal Színház. .Muzalkáló szivek" énekea szerelmi lórténét. — .Mámor-kerlngó" hangoefllm.
Reggelizik a Oyár
Léptek kopognak ablakom alatt, mindenik dongón szivemig ér el, mintha az Klet maga robogna dübörgő, szörnyű, vad ütemével.
Könnyű léptek és nehéz súlyosak váltakoznak n reggel! csöndbon, sápadt srcokba a slotéstól sz Élet láza lángolva szókken.
Az élet Uzl, hajszolja óket kegyetlen arccal sarkukban Járva és minden reggel egy fáradt sorét;, ostors olótt rohan a Oyárba.
Sietni! Itajtal A Oyár la éhes! Rohannak felé lihegve, bátran Ifcfatzbén nyelt az érkezőket a késóbh órlt meg SKörnyü gyomrában
Szlrénshugáa: és öaszorezzon sok János, István, Carmen és Llzet; megindulnak a Irtáson kent gépek, meri az éhes Gyár megreggelizett.
Difid tlMgymr Jóuet
— Lapunk UgkSzeltbbl tzáma
tekintettel a Nagyboldogasszony ünnep/re, kedden reggel a szokott Időben jelenik meg.
— A Sorbonne 223 hallgatója Nagykanizsán. Csütörtökön délután a párisi Sorbonne egyetem 223 hallgatója, leányok és fiuk vegyesen, érkeztek Magyarországra, hogy három napig tanulmányozzák Budapestéi. A zsúfolásig megtöltött négy vasúti kocsi érthető feltűnési kellett a kanizsai pályaudvaron, ahol különösen a nöl szemek bírálgatták illó szakéttelemmel az eleven francia leányok ruházatát és temperamentumos viselkedését.
— Az ipartestületi dalosok az éjjel Indultak Budapestre. A nagykanizsai Ipartestületi Dalárda, amely oly ragyogóan oldotta meg leiadatát vasárnap, amikor a budapesti II. Országos Iparos Dalosversenyen előadandó számait bemulatta, tegnap éjjel a budapesti személyvonattal, zászlaja alatt a fővárosba utazott, hogy részt vegyen a kél napos dalosversenyen. A dalo-«"kat sokan kisérték ki az állomásra,
------
ahol a vonat indulásakor lelkesen megéljenezték őket. A város közönségének meleg szeretele kisért őket abban a reményben, hogy az ország többi Iparos dalosai között Is meg fogiák állani helyüket és a nagykanizsai színeknek ujabb elismerést szereznek.
— Körorvos választás. Zalabér székhellyel a környező községek dr. Erdős Mátyást, eddigi zalabéri magánorvost választották egyhangúlag körorvossá. — A nagykapornakl uj kerületben 22-én választanak körorvost, itt erős küzdelem lesz, a pályázók száma eddig 8
— Martene Dlfrtch és Jan-ntngi: Kik angyal
— Keszthelyi dalosok a siófoki versenyen. Tudósítónk írja: A Keszthelyi Iparosok Dalkőre részt vesz augusztus 15-én a Sióiokon tartandó balatoni vándordíj országos versenyén. A keszthelyi dalosok a siófoki versenyt összekötik hajókirándulással. A dalköri vezetőség kibérelte a 350 személyes Helén gőzhajót s a dalosok ezen utaznak Siófokra; indulás szotabalon reggel 6 órakor, Siófokról vtaaza este 9 órakor. A keszthelyi dalosokat a dalosversenyre sokan elklaérik.
ZALAI KÖZLÖNY
AJANLUNKs
elónyós kótéselnk lolytán, teljes iilros trappista-sajtot
kerékvételnél ............ P 1-20
Édea lelszlnból készült
tea-waja* >/« kg.-klnt P--9S friss jiahturó I kg. P S _
Qyenes Lajos ffiEB^
Városház-palota
Vida Lajos füszerilzlete
isii Horthy Miklós ut 13.
— Utazási kedvezmény. A Győrött folyó bó 19. és 20-án tartandó országos uszókongresszusra a m. klr. kereskedelemügyi miniszter ur kedvezményes utazást engedélyezett. A kedvezményes utazásra jogosító igazolványok a menetjegyirodában vehetők áL Az Igazolványok augusztus hó 18 lói 22 lg érvényesek.
= Mar Unt Dttrlch és Jan-nlngt: Kék angyal.
— Eltűnt egy csendes őrült és egy egerszegi asszony. Pdllnkds József 48 éves balatongyöröki föid-mlves, aki csendes őrüli, augusztus 8-án eltűnt lakásáról. A balatongyöröki csendőrség keresi. — Ozv. Poók Antalné zalaegerszegi mosónő bejelentette a rendörségen, hogy menye, Poók Antalné, szül. Juhász Mária julius 13-án eltűnt és azóta nem adott életjelt. A rendőrség megindl-tolta a nyomozást.
— Térzene a két Onnenen. A nagykanizsai honvédzonokar mindkét Unnop-
" " ....... déli térzenét
szombati mü-
__h haza (Induló),
2. Keilér: Vígjáték nyitány, ». Strauaa: Kg> keringő az életem, 4. Ollonhach: egyveleg 5. Komjátl: Kislány (tox), ti Pécsi\' Gyózalmi Induló. A vasárnapi mlltor: Wagnar: Lövész-Induló, 2 Koealnl: Stabat Mater. 3. Justollnl Al Ombrn (kerlngó), i. Werdl: opera-részletek 5. Ketelbeny : Perzsa vásár, 6. Farkas Horthy-lnduló,
kanizsai honvédzonokar m napon fél 12-tól fél l-lg
ad a színház-parkban. A i
sor-1. Kaulwetter: Ellen »
— Kettős aláírás miatt tömeges eljárás Indul a zalai választók ellen. Zalaegerszegről Jelentik: A zalaegetszegi ügyészségre ujabb feljelentérek érkeztek választási kihágás miatt. A rédlcsi csendőrség Bazslka István és 27 társa rédlcsi, a lenül csendőrség Baboll Lajos és 17 társa lenül, a pákai csendőrség Bódl Ferenc és 12 társa kerkaiklódi lakosokat Jelenlelte lel, meri a választás alatt két Jelölt ivét Írták alá egyszetre. A két ajánlási ivet aláírók ellen a választási törvénybe ütköző kihágás miatt indult meg az eljárás.
-= Budapestre utazók ügyeimébe. Felhlv|uk a Szent István napjára 50 °/o-oa kedvezménnyel Budapestre utazó kedves olvasóink figyelmét arr^ hogy pesti tartózkodása alkalmával saját érdekében te-kinlse meg a világhírű, 80 éve fennálló Semler-cég (Budapest, Bécsl-u. 7) dúsan feliierelt szOvetraktárál. Meglegyozzllk, hogy dacára a textilárukban történt általános drágulásnak, a Semler-cég árait nem emelte, sói számol cikksorozatot mélyen leszállított árban bocsát kedves vidéki vevőkörének rendelkezésére.
— Martene Dttrlch 4$ Jan-nlngi: Kék angyal.
iiKinuuuDonmiK
FREKVEntlAS SUGARAK ?
Irta: fcRDY LÁSZLÓ
A magasfrekvenciás sugarak igen szapora váliakozásu váltóáramú kisugárzások rendkívül magas számú hullámrezgéssel, másodpercenként 1—3 millió periódussal s az ehhez hozzájáruló magasfeszüllséggel, mely Nernsl fizikus megállapítása szerint 20.000 voltnál kezdődik. A sugarak sebessége a fény sebességével egyenlő, azaz másodpercenként 300.000 km. E roppant magasfeszültségnél a szapora váliakozásu sugarak már nem okoznak semmi ingcrhalásl, elleniéiben az alacsony-frek venciáju u. n. villanyozógépekkcl s igy használatik teljesen veszélytelen. Speciális, a különféle használatnak megfelelő Uvcgelcklródnkon (Oeissier- csöveken) keresztül elektromos pislogó fény és Szikrák sülnek ki (akárcsak a leydeni palacknál), milyek a bőr és sejtekbe való be-halásuk folytán a fájdalomcsillapítást, jobb vérellátást (hyperaemia), tápláló hálást, az oxigéntartalom lényeges szaporilását és az anyagcsere meggyorsítását idézik elő. Az elektród és a lest érintkezése közben a levegő oxigénjéből ózon (Oi) fejlődik, mely mindenféle kárlékony baktériumokat, gombákat, stb., mélyen a bőr alalt is megsemmisít. A besugárzások tehát friss erőt és u| életei plántálnak a sejtekbe és szövetekbe.
A magasfrekvenciás sugarak ennélfogva az egyetlen természetes eszközt képezik bárminő fájdalmak csillapítására, mintaho-
NAPI
pép fillérért kapja An
AKCIÓ
2+1 csöves váltóáramú hálózati hangszóróval egybeépített készüléket.
Kipkalí Hiflleo MlttiroMíski
"» Qyártja:
TEUMl A.I., BUDAPEST.
gyan az egyetlen mai természetes módszer a test erősítésére, megfia-ialiláaáta és megszépítésére. Természetes gyógymód, mely a nap és földünket körülvevő villamossággal telilett légtengcrből veszi eredetét.
A magasfrekvenciás készülékek egyszerű kezelhetése minden orvosnak lehetővé leszi önálló használatát s akár bőrbetegségről, idegbetegség-ről, belső betegségről vagy bárminő elképzelhető szenvedésről legyen szó, a magasfrekvenciás sugarak hatása nem maradhat cl. A bór és sejtek szaporitolt vérbősége, az anyagcsere meggyorsítása és bacteriumo-kat, csirákat ölő hatása, höképzódés és ózonfejlesztés képezik nagyjában a magasfrekvenciás ibolyasugárkezelés eredményeit. Igy most már elképzelhető, hogy miért lehetséges az, hogy egy készülék szolgálhat gyógyszerül nátha, bénulások, rheuma, ekzema, lófájás, gyomorgörcs, stbC számtalan esetben.
A magasfrekvenciás sugarak tehát a villamosság és fényből születnek s a technika és orvosi tudomány segítségével testünk fenntartására s megfiatalítására predesztináltaltak. (=) (Folyt köv.)
- Körözött vásári árust lógtak el Nagykanizsán. QrUnhut De só 35 éves budapesti váslri árust sikkasztás és orgazdaság vétsége miatt összesen 29 napi elzárásra Ítélte a budapesti törvényszék. A büntetés kitöltésére azonban az ügyészség többszöri felszólítása dacára sem Jelentkezett, miért is körözést adtak ki ellene. Qrünhul Dezsó részt vett a tegnapelőtti keszthelyi országos vásáron, ahonnan Nagykanizsán keresztül Vasvárra akart utazni. Várnia kellett azonban a vasvári csatlakozó vonatra és ezt sz Időt a kanizsai állomás várótermében töltötte, ahol véletlenül igazoltatták a detektívek, igy derült ki, hogy körözik, mire előállították a rendőrségre, ahol őrizetbe vélték.
Ingyen utazhat Budapestre Szent Istvánkor.
Mert vasúti költségét megtérítem, ha cégemnél 150 pen őért selyem, szövőt, bársony, vagy mosOárut vásárol. Cégem egyike a legismertebb és legolcsóbb sclyemüzleteknek. Frankéi K., Budapest, Bécai-utoa B. aa. Belváros. Maradékok félárban.
é
ZALAI KÖZLÖNY
1931. augusztus lS.
Ne vigye pénzét Budapestre!
Nagykanizsai munka gyümölcse Nagykanizsán maradjon I Az alanti üzletekben és műhelyekben ópen olyan Jól és olcsón
vásárolhat, mint akárhol I
sxjmó JtNTJlC ■fegyver-, lőszer- és § sportáru nagy-Kereskedés Rádió-, gramo-ton-, totó- és kerékpár osztály. Minden cikk ára emelkedik, mégis a régi olcsó árért árusitunR 1 Magyar Divatcsarnok Fö-ul IS. *«wlm Tennlszlltők, tenniszlabdák SZAKSZERŰ HUROZAS Legfinomabb illatszer ós kozmetikai cikkek raktára VÁGÓ ENDRE ILLATSZERTARA :: NAGYKANIZSA FÓ-UT 14. SZAM TELEFON: S 4a. PALCSICS KELMEFESTŐ ÉS VEGYTISZTITÓ ÜZEME NAGYKANIZSA, FÖUT 7. (óvárosi nívón álll
Miltényi-cipfit csak Nagykanizsán kaphat űtven óv óta a legjobb Ultényi Sándor és Fia oWbletébeii a Tároiháxkin Tankönyvek É írószerek iskolai fel-a szerelések aoMcrexáoiOJt IIIIH1A könyvkereskedésében. Tankönyv hekUM»e-A kei, ktínyvkö/émxell M munkákat. Uxlet1 könyveket jutányost árhan vállalunk. Jön az ösz! Legújabb kalapmodelslt, kézImtiÉUk, iiőnyeglomlak legjobb\' és legolcsóbb bevAiárlísl (orrán. Divatos kalapalakltások Elftnyomda „OLGA\' kaiapszalon, eiőnyomda és kézimunka üzlet Horthy Míklóa ut 5. Joós István anaol url szabó Nagykanizsa Sugár-ut Ob naboc&ay-tfáz dmtm
Singer dlvatáru&áx r. nzst-BET-r £n Szolid és pontos Kiszolgálás Riíier András mvatAhv Vzcete FÖ-VT 3. Höhn Lajos ■j drogéria 1 Nagykanizsa fl Fényk épexü gépele || nagy válamxt&Wbaa. 1 Amatőr munkák kl-■ tlolgoxöaáiéa nagyi-\\ | Midi vállalfuk. Tankönyvek, Írószerek kaphatók SCHLESS TESTVÉREK könyvkarflikodéiéban Deák-tér 10. ét Horthy ^Iklós-ut 8. Tankönyvek bekötésit a legolosóbb árban vállalunk
viz-so kapQat már /ő-mlnöségll magyar kézimunka clptít SZARÓ clpöáruQázában HorlOy MlkJóa-ut x. Tolfllon : 205. m Berény József és Fia ékszerészek, Nagykanizsa Készít és raktáron tart arany, ezüst és brillant árut, a leglzlésesebb kivitelben. Legmegbízhatóbb kiszolgálás. GnÜNFEED MiAUK ru&a szép, tartós, elegáns és olcsóbb, mint bárQol. Legnagyobb választók legjobb minőségek legolcsóbb szabott árak .sin AruhAzbAn
KAUFHANN KÁROLY legolosób és legnagyobb WEISZFELD ÉS FISCHER női coDfeaüó éj MMz Szemüveget csakszaklátszerásznél Juszt László és Gyula Horthy Miklós-ut 1. sz. Fotóoikkek, amatőr (otomunkék szakszerű gyors kidolgozási a legmodernebb gépeken. Fényképezni díjmentesen megtanítjuk.
a rövidáru szakmában Legolcsóbban ajánlja dúsan felszerelt raktárát Nagykanizsa, Erzsóbet-tór
1031. augusztus 15.
ZALAI KÖZLÖNY
flRGENT J Á N □ S
uri ék női cipész
NAGYKANIZSA
Deák-tér 1. szám
Az 6szi
szezonra
angol férfi éa n6i fazonokat mélyen leszállított árban készít
Cziboly Ferenc
térti és nól szabó Fö-uí 8. Bazár-udvar
TI-P
uopiax
-9 fn-&jabuas3
1-aBiqnuBpsuBJj,
uo/ouio jO
\'9ÍPPJ \'j\\puiS3
Vásároljon bizalommal •
SZÉKELY VILMOS
Volt Szarvas szálloda Erzsébet-tér 18. sz.
és Beck
rövid, uri éa női divaiáruOáxa
Nagyítanixsa
Erxaébel-íér
Ha üveg, poroellán, vagy háztartási cikkekben bármit vesz, forduljon bizalommal
MELCZER
ÜVEGKERESKEDÉSHEZ.
Legnagyobb választék :: legjobb áru olosón. = Előzékeny és pontos kiszolgálás
Tekintettel a közelgő őszi szezonra — átalakításokat szíveskedjék már most hozzám juttatni.
Lőbl Béla mester
Nagykanizsa, Fö-ut 8. Bazár-udvar
Öszi
újdonságaim
megérkeztek
BBÓNTAI L.
n«l kalapOalete Horthy M.-ut B.
Tankönyvek
beszerezhetők
ischel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében NAGYKANIZSA
(Városház palota)
H
ubertus kabát avasinál,(Bazár-épület) uszonhárom pengő
mérték után is.
Férfiruhában
legnagyobb, legolcsóbb
Havasi.
30 év óla fennálló kalapttzletem-ben legjobb gyártású dlvatkalapok kaphatók. — Állandóan raktáron tartok valódi Plcfiler és nyulaxör kalapokat. Sapkákban nagy válaszlék. — Javításokat divat szerint vállalok.
Szives pártfogást kér
Szalay János sscr
Deák-tér (Blankcnbcrg palota, Horváth újságos melleit)
BOZZAI ISTVÁN
MŰKÖSZÖRŰS
NAGYKANIZSA
horthy siklós ut s.
jvolt aaztaozv. uto») *
A POSTAÉPÜLETTEL
SZEMBENI
*
Vidéki postai megrendelések még asaap lesznek elintézve!
Biztos tökeelhelyezés!
Vegyen ingatlanokat napy hozammal, takarékbetétkönyvvé! is fizethetni
Bóvebbet SZÁNTÓ VILMOS
ingatlanforgalmi Iroda Csengnry-ut 6. szám
Legolcsóbb bevásárlási forrás
ABMÜTfl SÁNDOB
ÉS FIA cigaél, Bazár-aárar.
Clpö, Idiélc, edény, mlndcn-nemtf mda drulr. Képlcero-reaéa. 6yermektüi.»)t6na angy HllBtaWk.
Eredeti Pfaff varrógépek a legjobb kerékpárok i \' alkatrészek
Brandl Sándor és fia
szaküzletében Nagykanizsa, Deák-tér 2. sz.
kaphatók.
Rádiói, gramofont\\
legolcsóbban vásárol
EleRíron
náOlótacönUtai vállalatnál« asjpsnr-uarrs <gs 10/
Olcsóért szépet és Jót
KIRSCHNER MÓR
női divatáruházában
vásárolhat.
G-F-B
selyem fiarlsnyálc és zoknikban
nagy vdl aaxték
SZOMOEÓNYI
gyvcánác
fkager, óra, íd/sscrek
legolcsóbban
Zsoldos Gyula
órás, ékszerész és látszarésznél
Fö-ut 14. sz. Biztosító palota
■aai látaaarrelrlér. Sasaitsegak areaat raoaptra éa ms|t aélkai.
Minden munkáltatónak nélkfllAzhatatlan
a dr. Bernyó Józstl teszeátlitáaábaa ■ - megjelent
Társadalombiztosítási TÖRVÉNYKÖNYV
A még meglevő pétdányotr 6 P helyett 1
kaphatók a Zalai Közlöny nyomdájában. íj
gazdaságos
tizemet
Jelent
SZÁNTÓ VHMOSl ÉS TiBSAI
NAGYKANIZSAI
Caengery-ut 6. Tataion S-I«.
ZALAI KÖZLÖNY
1931. augusztus 18.
III
BIZTOS
eredményi cMk ugy ér el, hl hirdetéseit a naponta többszer példányban megjeleni, meatze vidéken la al-tsrjeat ZALAI KÖZLÖNY-ben adja lel. Kiadóhivatal Fó-ul 5. (az udvarban.) Tel. 78.
Pár homokfuvart kér a kórház) kápolna építkezése
Nagykanizsa, augusztus lé
A nagykanizsai közkórházi kápolna építkezése 25—30 munkással szépen halad elóre. A falak már annyira Jutottak, hogy a kómUvesek állványokon dolgoznak. Most pár kocsi homokra volna szükség, azaz csak tuvarra, mert a polgármester homokot ingyen adott. Akinek fogata van, járuljon hozzá a nemes OgyhSz egy-két fuvarral.
UJ adományok: l.tcsár Istvánné 5, Llcsdr Tercsi 6 pengőt adományozlak a kórházi kápolna céljaira.
= Hol vegyünk bútort? Bútorvásárlásnál legfontosabb a cég megbízhatósága. Olvasóink figyelmébe ajánljuk az évtizedek óta közismert Kopstein bútoráruházat Nagykanizsa, Horthy Miklós- u. 4, ahol a modern kor minden igényelt kielégítő óriási választékban találjuk a legegyszerűbb, de jó kivitelű polgári bútorokat, valamint a legkényesebb Ízlésű díszesebb berendezéseket. A bútorok kívánatra legkedvezőbb fizetési feltételek mellett kaphatók.
— Ha Budapestre utazik első utja legyen a lényesen átalakított és kibővített Hungária Fürdőbe (Budapest, VII., Dohány-u. 44.) menni. Olt már reggel 5 órakor nyitnak és 1.40 pengőért nemcsak megfllrödhet, hanem Jót meg Is reggelizne!.
Olcsóbb lett
a trappistasajt, teavaj és juhturó:
I kg. teljes zsiros
trappistasajt . . P 2-40 \'/« kg. legfinomabb
teavaj......P —-90
Vt kg. legfinomabb
főzővaj , . . . . P —-TS
1 kg. legfinomabb valódi juhturó . P 3-_
M\\ és FiiMnll
cégnél.
A »Zalai Közlöny« pályázatot hirdet a legszebb nyári fényképfelvételre
Hal dijat tüzünk ki a legjobb nyaralási, tveek end és egyéb nyári felvitelek beküldőinek
Nagykanizsa, augusztus 8 Nyaralásnak, kirándulásnak, week end-nek ma már velejárója a fényképezőgép. Ennek a művészetekkel testvér, nemes, szép sportnak és szenvedélynek ápolására, a nagykanizsai fotóamatőr-élet kimélyitésére a pZalal Közlöny\' szerkesztősége ezennel meghirdeti nyári fényképpályázatát.
A pályázat feltételei:
1. Az amatőr fénykép versenyen részt vehet bárki, aki nem Iparszerben foglalkozik a fényképezéssel.
2. Pályázni kizárólag saját felvételű képekkel (negatív kívánatra bemutatandó) és nagyításokkal lehet. A nagyításokhoz az eredeű felvétet Is mellékelendő. A képek kidolgozása történhetik fotószaküzletben.
3. A pályázóknak a fényképeik hátlapjára Jeligét kell irnl. (egyidejűleg a fényképekkel egy lezárt boríték adandó AL A borítékon ugyanazon lol-ige ée a fényképek darabszáma fel-Jegyzendő. A borítékban a pontos clm helyezendő el. A borítékot a bíráló bizottság a képek bírálása után bonthatja fel.
4. Az egg i\'K>\' Jeligés fényképek
együtt kert
elbírálás alá. Bírálat
tárgyát képezi a helyes tárgy megválasztás, Jó felvétel és szorgalom Is. Egy-egy amatőr csak egy Jeligével vehet részt, de az eny Jeligére beküldött képekhez bármikor ujakat Is lehet beküldeni ugyanazon jelige alalL
5. A fényképeket a „Zalai Közlöny" szerkesztőségében, vagy Szabó Antal fotőazaküztetében lehet leadni. A fény-
képek Szabó Antal kirakatában kerülnek kiállításra. A versony után az ösz-szes képek kiállítást helyiségben lesznek közszemlére kitéve. A képeket közszemlére való kitétel után a tulajdonosok visszakapják.
6. Versenyre kerülő képekol ajánla-tofl felkusehlroznt, esetleg csinos tablóra helyezni. Kgy-egy tablón tetszés szerinti képeket lehet elhelyezni.
7. A verseny 1031 augusztus ll)-én veszi kezdetét és I hónapig tart
8. Bíráló bizottságot a „Zalai Közlöny\' szerkesztősége Jelöl kl. Tagjai: egy festőművész, két amatőr fényképész, egy szskfényképész és egy fotó-keres-kodő. A bizottság Jelöli kt az egyes dl|ak nyerteseit, mig a további 10 legjobb amatőr dicséretben részesül. Az eredményt a „Zalai Közlöny"-ben közölni fogjuk.
A pályázat dijai:
I. díj: utalvány 30 P értékű fotó-
cikkre,
II. díj: 10 kötet Verne-regény dtsz-
kötéeben,
III. (UJ: utalvány tö P értékű fotó-
cikkre,
IV. díj. a „Zalai Közlöny* egynegyed
évi előfizetése,
V. dtl: utalvány B P ért fotócikkre,
VI. dl]: egy doboz névjegy borítékkal.
Az l„ in. és V. dijakat Szabi Antal
fotóüzlete adja, azok ott lesznek beválthatók, a többi a „Zalai Közlöny dijai,
A legutóbbi ,Milyen szép Nagykanizsa ?" pályázatra készült felvételek, amennyiben tu\'ajdonosaík beküldik őket, részlvesznek a most hirdetett pályázatban.
— Miss-láz a Balatonparton. Augusztus 20-án a Színházi Élet rendezésében Miss-válssztás lesz a keszthelyi strandon. A plakátok szerint Tasnády Fekete Mária az idei Miss Hungária, lesz a választási einök. Közelebbi részleteket nem árul el a plakát. A keszthelyi hölgyek egyáltalán nem izgulnak a választás miatt. — Miss Szársió 1931-nek nagykanizsai leányt, Bllchler Mancit választották, aki a 13 tagu zsűriből 7 szavazatot kapott.
— Marlene Diirich ée Jan-ninge: Kék angyal
— Márti Rózát a vizsgálóbíró szabadlábra helyezte. Tegnapelőtti-számunkban megírtuk, hogy Márfl Róza 26 éves állásnélküli háztartási alkalmazottat a rendőrség lopás gyanúja miatt őrizetbe vette és átadta a klr. ügyészségnek, Márti Rózát a törvényszék vizsgálóblrája pénteken délelőtt hallgatta ki. A leány a vizsgálóbíró előtt tagadta a terhére rótt bűncselekményeket. A vizsgálóbíró, miután a leány szökésétől nem kell tartani, Márfi Rózát szabadlábrahelyezte, de ügyében tovább folyik az eljárás.
Székrekedésnél, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, vértódulásnál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél igyunk reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Perese József keserűvizet. A belorvosi klinikákon szerzett tapasztalatok szerint a Ferene léssel viz az ideális hashajtó minden jellemző tujajdonságát egyesíti magában. A Perese József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüz-letekben kapható.
— Körletl tUzoltóversenyek.
Augusztus 16 én Zalaszentlászlón, szeptember 6-án Tűrjén, 13-án Ke-hldán, 20-án pedig Zalacsányban rendeznek körlett tüzoltóversenyeket.
— Őrizetbe vett előllzető-gyUjtö. A csendőrség behozta Nagykanizsára Algner József budapesti ügynököt, aki állítólag a Pénzügyőri Szaklap részére előfizetőket gyűjtött és ebbeli minőségében Sármellék községben Német Gábor szövetkezeli elnök nevét — a jelentés szerint — ráhamisitotta az egyik megrendelőlapra, hogy igy a jutalékot megkaphassa. A vizsgálóbíró holnap fogja kihallgatni és ügyében a végzést meghozni.
Épfiletfa és deszkakereskedés. Asztalosárnüzem.
Állandóan raktáron minden méretben daazka, épOlatfa, léc, cement, szigetelő- és fedőlemezek, furnér, enyvezett lemezek és egyéb építkezési anyagok.
Ajtók és ablakok, különbözö méretekben állandóan raktáron. Konyhaberendezések tel|esen készen, állandóan kaphatók. Hajópadlógyártás és eladás nagyban és kicsinyben. Asztalosoknak bérgyalulás a legolcsóbb árban. Minden anyagot helyszínre szállit :
Dukász Fe renc épQletta, deszka és egyéb építkezési anyagok kereskedése 1M
Nagykanizsa, Magyar-utca 108. szám. Telefon: 290. szám.
Csapp vájja a kSvetlI
A vese, hugy éi epehólyagban történő kezdetiegei lerakodásokat senklsem veszt énre; amidőn a fájdalmak mér mutatkoznak, akkor már a kókénzödés nagyon előrehaladott. Ettől a veszélytől megóvhatja magát mindenki, ha naponta egy-két pohár >t laxlk.
ha naaoat regedet b
laatl
— Izgatás miatt körözték, Kanizsán elfogták. Sátoraljaújhelyen még ez év tavaszán bemutatták a .Nyugati froni" elmü német Hímet, amelynek egyik előadását Spenlk István 25 éves sátoraljaújhelyi munkás is végignézte. A moziból kijövet, annak elfcsarnokában Spenik vitatkozni kezdett egyik barátjával. A vita Izgató, söt lázító kitételekben bővelkedett. Spenik Istvánt őrizetbe vették és megindítva ellene a bűnvádi eljárási, átkísérték a debreceni kir. ügyészség fogházába. A vizsgálóbíró rövidesen szabadlábra helyezte és kitűzték ügyének a letárgyalását. A vádlott azonban nyári körulra indult a Dunántulon. A debreceni ügyészség erre körözó-levelet adott ki ellene. A munkát csütörtökön este érkezett Nagykanizsára, hogy itl töltsön néhány napot. Itt azonban a rendőrség felismerte, őrizetbe vették és pénteken délelőtt átkísérték a nagykanizsai ügyészség fogházába.
= Marlene Ditrich ée Jan-nlngs: Kék angyal.
= A Hússertés Szövetkezet tagjaihoz 1 Akinek takarmányozási célra burgonyára lesz szüksége, az jelentse be a szövetkezet irodájában. Hússertés Szövetkezet.
Strém Károly
o*fl
közli, hogy két éves vágású,
száraz, la cserhssábfa ... P 44 20
. la tölgybasábla... P 40 — . la cserdoroagfs . P 34 —
. talpfaforgács............P 26 60
. II. oszt. áoroag
(fejsz, botfa) ............P 1960
minden 110 cm. magas erdei ölenként, Nagykanizsán bárhol házhoz szállítva.
Aprított la már 100 kg. vételénél P 2-50 házhoz szállítva, 100 kg.-kint.
Bükk és gyertyán tűzifa, az összes kőszenek rendkívül olcsó nyArl áiakon.
Kérjük a közönségei, hogy szíves megrendeléseit a városi iro dába juttassa. (Sugár-ut 20. sz. Telefon 127.)
1931. augusztus 16.
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTELET
Zalaegerszeg válogatott—Nagykanizsa kombinált délntán 5 órakor a Zrínyi pályán olcsó helyárakkal
Nagykanizsa, augusztus 14 A nagykanizsai sportrajongóknak egy kedvenc csemegével kedveskedik mindjárt első mérkőzésnek a helybeli futballcsapatok vezetősége. Ma délután S órai kezdéssel a helybeli legjobb játékosokból álló kombinált csapatát állítja ki, a hosszú idő után újra Nagykanizsán szereplő zalaegerszegi válogatott futballcsapat ellen. Zalaegerszeg válogatott csapata komoly játékerőt képvisel a nyugalmagyarországi alosztályban.
Élvezetes és izgalmas mérkőzésben lesz biztosan része a remélhetőleg nagyszámban megjelenő kö-
zönségnek. A helyi veztlök a csapatösszeállításnál a leglöbb tréninggel rendelkező jálékosnkal vették figyelembe és Igy kanizsai színekben a következő összeállítású csapat lép pályára: Csondor — Engellelter, Krakauer — Beke, Babos, Sülé — Kudlcb, Vei Iák, Uránt, Jakubec, Poór.
A rendezőség tekintetbe vette a mai rossz gazdasági viszonyokai és mélyen leszállított helyárakkal rendezi a mérkőzési.
Vasárnap pidlg az NTE komplett csapatával Tapolcán játszik barátságos mérkőzést a TIAC cal.
Wesselényi Miklós báró száz évvel ezelőtt egy mérföldet úszott a Balatonban
Augusztus 23-án Usz az tU6 báró Wesselényi Balaton-átuszás emlékverseny — Dr. Mező Ferenc cikk* Wesselényiről, a Balaton-aszóról
Budapest, augiuztrui 14
A Magyar Úszószövetség érdekes úszóversenyt Irt ki az idén először. A versenyt Wesselényi Miklós báró emlékére rendezik augusztus 23-án és a résztvevőknek a Tihany és Balatonfüred között körülbelül négy és fél kilométeres távolságot kell vé-gígusznlok. A start Tihanyban lesz. A verseny férfi egyéni versenyből, hölgy egyéni versenyből, továbbá hármas férfi csapatversenyből és hármss hölgy csapatversenyből áll.
A Wesselényi emlékversennyel kapcsolatban Mező Ferenc dr., az amszterdami szellemi ollmplász győztese érdekes képet rajzol Wesselényi Miklós báróról, mint sportemberről. Wesselényi ugyanis különösen az úszásnak volt nagy hive és egykorú iráiok megemlékeznek arról, hogy 1836 ban egy mérfötdnyU úszott a Balatonban. Eszerint a báró Balatonfüreden volt az Annabálon, amikor társaságának fellünt, hogy szokása ellenére nem jelent meg közöttük a .savanyukul\'-nál. Amikor távolmaradásának okát kutatták, a társaság egyik tagja Tihany irányában felfedezett valami homályos pontot, amely a vizben lebegett. Hama-roaan megállapították, hogy valaki
Ma
savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort is kellemes itallá varázsolja
Kapható mlndenQttl
Főraktár:
úszik a vizben, még pedig Fdred felé. Ahogy közel ért, ámulva Ismerték fel az úszóban Wesselényii.
Teljesítményének értékél emelte, hogy úszás közben a ló erősen háborgott.
Ennek az úszásnak az emlékére rendezi meg a MUSz az augusztus 23-lki emlékversenyt.
Vasárnap: Tenniszmérkőzés a Vágó-serlegért
Nagykanizsa, augusztus 14
Holnap vasárnap reggel fél 9 és d. u. 2 órai kezdetlel Játszák le az NTE és a ZTE csapatai a Vágóserlegért idei mérkőzéseik első fordulóját, az NTE Váruli pályáin.
Az NTE-t Oonda, Kluger, Lust-garten, Ádám, Récsei Rózsi, Récsei Manci és Günser Uly képviselik, mig a Zrínyi színeiben dr. Haiszer, Horváth, Lalzkó, Cseh, Blttera, dr. Makóné és Sternlal Berti Indulnak.
A verseny Iránt, melynek favoritja a Zrínyi TE, nagy az érdeklődés.
BtSCSI VÁSÁR
1931. szeptember 6 tói 12-lg. (Rotundeban szept. 13-lg).
Külön kiállítások l
Bútorvásár. (Reklámkiállítás). ,A fénykép a reklámban". A legújabb gázberendezések kiállítása. „A villamosság a háztartásban". Szőrmedivatszalon. Bécsi kötöttárudlvat kiállítás.
Rádió- és gyengeárama cikkek kiállítása.
Építészeti és ut-Élelmiszerek és
Irodaberendezések klálllása. Vas- és patentbutorvásár. Építészeti és ut-épitési kiállítás. Technikai újdonságok és találmányok.
élvezeti cikkek kiállítása. Ausztriai téli-sport kiállítás. Mezőgazdasági és erdészeti mintaklállltás.
Vízum nélkül, határt. Cseh á s cseh is ossirik
(á P 5) és mindennemű felvilágosítást készségesen ad s Wiener Hassa Jk. G. Wien VII., vstamlnt — a lelpilgl ószl vásár tartama alatt — a Wiener Messe tudakozé-Irodija (Auskunftsstelle, Oaterr. Messhaus, Lelpzlg), továbbá az alant lelsotolt tiszteletbe!! megbízottak :
Schenker & Co., Erzsébet-tér 1„ Nagykanizsa. Máv. HIv. Menetjegylroda fiókja, Nagykanizsa, Csengery-ut I. sz.
II, vásárlgazolvánnya! éa útlevéllel bárki szabadon átlépheti as osztrák i átutazóvízum nem sitlkséges. Jelentéi menetdllkedvezmények s magyar, isslrák vssulskon, s Dunán, valamint a légiforgalomban. Vásárig axolvinyt
A ZTE hirel (Felhívást) A Zrínyi Torna Egylet atlétikai szakosztályvezelősége értesiti az atlétikával toglalkozó Ifjúságot, hogy minden kedd, csütörtök és szombat délután 6 órától rendszeres tréning-napokat tart, melyxe kéri a sportolók megjelenését. Egyben felhívja az Ifjúságot arra, hogy ezen nemes sportot minél nagyobb
számban kultiválják és ezen óhajukat a jelzett napokon a Zrínyi sportpályán Szépudvary László urnái jelentsék be.
(Választmányi ülés.) A Zrínyi Torna Egylet augusztus 18-án kedden délután 6 órakor a Zrínyi sportpályán rendkívüli választmányi ülést tart, melyre kéri a tagok megjelenését az Elnökség.
KÖZGAZDASÁG
A Kereskedelmi és Iparkamara kívánságai a pénzforgalom, takarékosság és menetrend ügyében
A Kamara rendkívüli közgyűléséből felterjesztést Intéz a kormányhoz
Nagykanizsa, augusztus 14 A soproni kerületi Kereskedelmi-és Iparkamara rendkivflll közgyűlést tartolt Spiegel Szigfrid, kormányfő-tanácsos elnöklésével. A közgyűlésen Nagykanizsái Unger Ullmann Elek és Welser János kamarai tagok képviselték.
A közgyűlés elhatározta, hogy felterjesztési intéz a kormányhoz, amelyben a következőket kérik:
A bank-korlátozások mielőbbi megszüntetését, mert azok hosszas fenntartása veszélyezteti az ország hitelét a külfölddel szemben.
MEGHÍVÓ.
Folyó hó 15-én, szombaton a Wollék vendánlA termeiben FTO. futball-oaapata nagyszabású
táncmulatságot rendez.
Kezdete este 8 órakor. Belépődíj személyjegy 20 flll.
Konfetti oaata.
Szépségverseny két értékes díjjal.
Elsőrendű olcsó, jó ételekről és italokról a vendéglős gondoskodik. A zenét Foszák Feri zenekara szolgáltatja.
Aki jól akar mulatni az FTC mulatságára jöjjön el. Tánc reggelig.
Szíves pártfogást kér
az FTC. csapat vezetősége.
A deviza-korlátozások megítélése ne szorítkozzék Budapestre, hanem bízzák meg azzal a Nemzeti Bank vidéki fiókjait is, mert különben minden devizát és valutát a pestlek szippantanak fel.
A devizák ellenértékéi ne előre, s folyamodáskor kelljen letenni.
A váltók prolongálását Illetőleg a rendelet kimondja, hogy 15 napig várni lehel. Kl kellene mondani, hogy a prolongálással 15 napig váml kell. Igy a prolongálás nem lenne mintegy szívesség a bankok részéről.
A postataksrék-betétek kiadásának korlátozása törvénytelen, mert csak betevők vannak a postatakarék forgalmában, dc kölcsön-ügylet nincs.
A takarékosságot felülről kell kezdeni. A képviselők fizetését redukálni, mert a magyar képviselők fizetése a legnagyobb Európában, sőt előfordult, hogy kétszer Is felvették egyesek a folyó negyedévre.
A mammut-fizetéseket le kell építeni.
Jobb vasúti összeköttetés kell Sopron és Bécs közölt. A Délivasut hivja meg a Kamarái is a menetrendi tárgyalásokra, amint a MÁV és a Győr-Sopron -Eocnfurl-i vasút is meghívja. U. U. E.
(Dlt|!l«rci. IftZkMJt
mlod.n átUmbin
áron éa Malnér
m. lubidilml Iroda I Rudi°«tl.VUI.ttik&,l-.t \' 13. rrWIIlgo.lil, dlll.lau.

ZALAI KOZLONT
193). augusztus 15.
Érdekes számok a nagykanizsai fővám-hivatal forgalmából
A cseh vámháboru és a kanizsai áruforgalom
Nagykanizsa, augusztus 14
A magyar-cselt kereskedelmi szerződési tárgyalások olyan mederben folytatódnak, bogy már csak rövid idői kérdése annak perfektuálása. MISdkét fél vitális érdeke ez, főleg azonban Csehországé.
Érdekes ezért most visszapillantást vetni, hogy a néhány hónap ótal beállóit szerződésenklvül állapot. mily mérvben érintett bennünket; Leg|obban állapítható ez mag a nagykanizsai m. klr. fővámhlvalal-ná!| ahol a cseh áru elvámolás végett keresztül megy.
A Csehszlovákiával való kereskedelmi szerződésünk megszűnésének a hatása nemcsak a Csehszlovákiából érkező^ illetve szorosan cseh szárniaüásu árukflldemények behozatalának csökkenésében mutatkozik, hanem ezzel egyidejűleg az egyéb nemzetközi áruforgalomból behozatalra kerülő áruküldemények tekintetében- is, aminek oka — hogy Csehszlovákiával voll a legterjedelmesebb, legtöbb árucikket felölelő kereskedelmi szerződésünk. Ugyanis kereskedelmi szerződéseink a legtöbb kedvezmény elve alapján vannak megkötve. Vagyis a vetünk ezalapon szerződő államoknak Igényük van mindazokra a vámkedvezményekre, melyeket egy másik államnak -szer-
ződésileg nyujlunk. Ebből következőleg, ha a szerződés megszűnik, a szerződésnek hatályon kívül helyezésétől kezdve a többi szerződő állam nem Igényelheti már a területétéről származó áruknak a megszűnt kereskedelmi szerződésben levő leszállított vámtétellet való kezelését, kivéve, ha a kedvezményes tétel egy másik szerződő állammal van lekötve.
A magyar—cseh vámháboru folytán Nagykanizsán csupán a darabáru és poslaforgalomban redukálódott a behozatal. Csehszlovákiából ugyanis túlnyomóan Iparcikkeket hozunk be és Igy a kereskedelmi szerződés túlnyomóan Iparcikkek vámtételeire vonatkozott. Márpedig ipar cikkeket, legalább is Nagykanizsára, vagonrakománybsn nem hozlak he. A kocsirakományok csökkenése Inkább az általános gazdasági helyzet rosszabbodásával magyarázható.
Számszerűleg a helyzet a kővetkező: a mult év első félévében vámkezelés alá került 463 vagon és 300 darabáru, a folyó évben ezzel szemben 256 kocsirakomány é6 191 darabáru. A visszaesés tehát a kocsirakományoknál 207 vagon, mig darabárunál 109 küldemény.
Az utolsó másfél hónap forgalmánaki összehasonlítása szomorúan ér. dekes; 1930 évi julius 1-töl augusz-
tus 15-ig kocsirakomány 70 vagon, darabáru 83 küldemény, 1931 évi jullus 1 tői augusztus 15-ig kocsirakomány 42 vagon, darabáru 61 küldemény. Vagyis a visszaesés 28 vagon 22 küldemény.
Érdekes még felemlíteni, hogy a kereskedőink abban a tévhitben vannak, hogy a devizarendeleltet kapcsolatban a behozatal korlátozva van. Tény az, hogy a vámhivatalok a devizarendelettel kapcsolatban semmi féle akadályt nem gördítenek a behozatali vámkezelés elé.
Megkcezd&dStt ■ saanas-marhák t6rzak5ny«ezáaa Zalában
Keszthely, augusztus 14
(Saját tudósítónktól) Ezen a bélen megkezdődöd a zalamegyei szarvas-ma rha-törzskönyvelés. A törzskönyvbe kizárólag azokat az egyebeket veszik fel, amelyeknek évi lejhozama meghaladja a 2500 kg ot. A törzskönyvezést Zrlában egy öttagú bl-zottaág végzi, amelynek vezetője Pliz Iván gazd. felügyel?. a-Szarvas marha tenyésztő Egyesűlíie&i Szövetségének elnöke, tagjai pedig Náray Andor és dr. Kukuijevic József akad, tanárok s Svóby Ervin éa dr. Kristály Aladár gazd. felügyelők. A bizottság munkáját a keszthelyi gazd. akadémián kezdte meg, azulán a Festetics hercegi uradalom tehenészetét törzs-könyvelte, ma|d pedig a zalaapáli vidéki uradalmak kerültek sorra.
Stagnál az állatexport
Nagykanizsa, augusztus 14
Az élőállat kivilel Olaszországba Zalamegyéből az utóbbi időben any-nyira megcsappant, hogy pl. a mult napokban mindössze már csak 6 vagon szarvasmarha és 1 vagon ló ment ki Olaszországba, inig Ausztriába I vagon ló. A különböző korlátozások itt is éreztetik hatásukat.
(—) Kényszeregyesség. Molnár Ignác keszthelyi kereskedő kérelmére a nagykanizsai törvényszék elren* delte a csödönklvűll kényszeregyes-sigei. Passzívái 79.540 pengő, mig aktiv .i 43 949 pengő. A hitelezők száma 157. Vagyonfelügyelőül a törvényszék dr. Róóz Ádám keszthelyi ügyvédet rendelte ki. — özvegy Schwarzenberg Ignácné és Társa nagykanizsai cig egyezségét a törvényszék jóváliagyta.
(—) Országos váaár Pacsán. Pacsa nagyközségben a legközelebbi országos állat és kirakodó vásárt augusztus hó 18-án fogják megtartani.
(—) A keszthelyi vásár. Tudósítónk trja: A csütörtöki keszthelyi országos vásáron elég szép felhajtás volt. Felhajlottak összesen 2649 állatol, ebből 2184 szarvasmarha és 465 ló volt, amiből gazdát cserélt 514 szarvasmsrha és 93 ló, A vásá-ron mindössze egy olasz kereskedő orientálódott. Az állatárak újból 10—20 százalékkal estek.
1
m
Efl
Mindennemű elterjedt hírekkel szemben közlöm, hogy
orvosi
,i ■
* változatlanul tovább működik Horthyi Miklósiul 15. szám alatt, Dobrinrház; ae alsótemplommal szemben.
Felszerelve a legmodernebb villany gyógyászati orvosi eszközökkel.
Rend/elés:! délelőtt 8-12-ig, délután 2-6 óráig,
vasárnap délelőtt 8-12-ig.
Dr* Eckenberg Imre
i
v. budapesti szanatóriumi főorvost

Vizsgálat 5 P, kezelés 3 P, 10 kezelésijegy .25 P.
itnl. atiguBzius 15.
ZALAI KÖZLÖNY
11
Kárpitos munkát
„losón ís uaklupCen
elvégez saját műhelyében, vagy a megbízó lakásán
Kukoly Fereno
Katonarát, Sánoi-u. 4.
ii óvla a KOliaidan és 12 ó.i„ \' h.lyhsll Pll»r kórpltoa cégnél „,rlsH isélssUrl IsasssU-latalin a lagkóaíaaabb igóajak klalógltóaót U lehetővé teszi.
Zürichi sárlat
Pirij 2009, Loadjo M-90"/», Newyori 5,275 BrSssal 71\'40, Milano 2881 l/l, Uadild 4125, Amstadam 206 69, Bectlu ZZ, Wien 72-05, Sorts 313, Prága 15-18, Vsrső —, Budát a*t — M^rid 9 07. Mmsei 3 54\'/l.
Terménytóíiide
Basa Haaav. uj 77-«t 950—10 10 78-as 9*5-10 23, 7H-CS 9 80 10-40 ÍO-a. 0-flO—10 50, danán! 77-es 9 30- 9 60 !t_u 945 - 9-75, 79-es 960-M0 an-»i 970— 10-00. Hon 850 - 870, lak árpa ul 14-75-15-25, lörárpa 17-50-1800, sah 1S-75 - 1900, tangtr\' 14 90 15 00. repce--kuíp. 10 30 10 70.
á budapesti töisde devlza-jogyséíe
VALUTÁK
Aatűl L 27*70 2800 Balga h. 79-80-8010 Csati k. 1644-1710 Dásk. 152*30-113 30 Dinár 1010-10 20 Dollár 571 "25-576\'23 francia t. 22 60-23 00 Holl. 229-70 531-30 Lengyel 63\'65-64\'23 Lsa 8-40-í\'43 Lm 412-4-18 Ura 29 80-30-20 Márka 135 00 136 20 Notvéf 1??80-15880 Passts —■——■— Scwn. 8005* 7S trtjtíl. 110-S5 \'12-15 Srtak. 152-90-153-90
dbvizAk
Aasl. 229-60 23120 Bel arád 10-07 10 15 ■erta 135-15-138-15 Brüsszel 79-30-79 90 Bukarest 3-38-3 42 Kopuh. 152-30 153 30 London 27 66 27 86 Madrid 47-35-51 35 Milano 29-79 29 99 Nawvor .\'69 50-73 50 Otslo 152 33-133 35 Párts 22 31-22 48 Prága i tí*87-\' 6 99 Iséfls «\'2-4-16 Stodrh. 152 40-133\'40 Varsó (W-75-64\'25 Wlaa 8002-Ö062 Zflikái 111 00-11200
SartásTásir
ramajui 273, slsdatlaa —. — Bs6-rtadl 1-08—1-10. ssaktt 1-10-1-12, sxedeil íősép 1-05—1-07, könnyű 044- 1 00, l-iő isadt Oreg 0-98—1-02. U-od rendű őrig 090-094 angol atldő £>-95—1-10, szalonna nagyban 1-15-000, salr 1-34 0-00, hui 1\'24—1\'60, szalonnáé lálsartés 1-34-1-42.
Uadja: Délialal Hyoada éa Lapkiadó Vállalat, lirrkaoixsáa.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
Wemttaa telefon i Nagykaulasa 78. az.
Őszi vetésre:
Gazdasági magvak
továbbá:
Kerti magvak
Upoislamag Fehérhagymamag Kelkáposstamag Árrácikamag Nefelejts mag Ssegfümag Sárga ylolaaag stb. stb.
8peuolmag Salátaaag üárgarépuiag Mrei«elyemmag
Műtrágyák. Gabona-csávázó szerek
kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
">«g, műtrágya, termény és növény-védőazerek kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
t|A blróaág mellett Telelőni 130-
APRÓHIRDETÉSEK
A, jprdlilrdrlti.k ,|.(a IIHioIg .10 piltr. Mindet, tovjhbl dó dlji 5 fillér. Vl.Ji- t, uu.Kpnjp 10 „ólj; 80 flllér. mlndtn lovtbbl urt dl|a S /111. SiirdJn ti pínttKtn I\') ttöl* 6O fillér. mlaJtn
további iió üt|> 6 /irrer. Clinxo > mmd.n w Ugibb bttűkbil ina „0 kél „óttik iilmttliUk.
Allítl k.u,ikrük , tngtdmln,.
HtrteMaek 5 (öl) pengő Irnogu alul a folfíalégr.M könyveié*, uriraldxda eIhcrUléAé i-tur.lt erarc rlxolniiauk
, ,I,\'*dé Csengery-utcs 18. alatt 724 □-«! ___2990
, HW8F"!5 favalméfca I Paplanokat a ,*?f,eub "vitelben 61 étdolgozáait elvállal|a jutányosán - Preundllchné, Főút 15. 3528
Balatonmárls lllrdőn 201 O-öles vlllatelek aladó. Görög dohányárudé. -3730
Kiadó egyszobáa utcsl Ukáa mellékhelyiségekkel szeptember l-re. Magyar utca 71. szám. -37M
Autótaxi) kizárólag modern, Jót. hal-személyeseket Ij bárhová Ksuftnann Manó-
nál rendelje. Teleion számok: 167.
571. Nádor-utca 6.
\'«gy
3414
Egyszoba, konyhás lakéi ad* Sugár-ut 31a. alatt.
azonnal kl-
MBkalyóthalaaxóa. Ponottbulor, kőtár és nádszék fonás Illésnél, Főul 4. 3029
Varga Nándor
aranyéremmel kitüntetett saját modernül berendezett műhelyében
mos, feit, tisztit és plisséroz.
Olcsó, szép kllogástalan munkámért felelősséget vállalok.
Gallérok 10 és 12 fillér. Qytijtőtelep: Horthy Mlklós-ut 8. Gyártelep: Hunyadl-u. 19.
rakata Margit lóvároal nívón álló dlut-azalonia tanulókat felvesz Pó-ut 22. 368?
Héamaatarl állást keret fiatal gyermektelen házaspár, esetleg kaucióval Is.
Clm a kiadóban.
3701
PáaatkaiomSat bekebelezésre minden
ősszegben a legelőnyösebben és leggyor. zabban lolyóslttat Aoarél laaáo penz-kőlcsón közvetítő Irodája Tiagyk. Horthy Mlklóa-ut 2. szám. 2611
Kényelmet csukott, hat Üléses Balok autóval garageból fuvarozást vállalok. Szántó, Cseagery ut 6. Teleion 3-22. 3472
Eladó 10U holdss zaUmegyel elsőrendű birtok, vasulállomái éa lóul mentén, közel Nagykanizsához, a vételéi uagyiésze köny-nyen letöllesathttő banktehei átvállalásával, mlg a különbözet lakarékbetélkönyvvel kl-Ilzethetó. Bővebbel: Aaaél Igaéo logat-Isnloigalml Irodája, Nagykanizsán, Horthy Miklós-at 2.
Ursdalm! és Isjborslmat Sxant latráa hatsbaa 20 fUlérlól lellelé
leszállított áron
árusítom 3 litertől kezdve. Helyben a togy asz táti adót külön (elszámítom,
Zarkowitz bornaay-kereskedő.
FürdBaSk, kirándulók I Bslslonberénv-ben a Páll szállodában Igen olcsón kap|ik a teljes ellátást izobávsl t türdóksblnnsl.
3225
HaMaJaala állandóan kapható Sípos Andor, Muszel és Prledenthal, Teutsch Qusatáv, vitéz Tóth Béla, Mustos Ferenc kereskedőknél éi a Köztisztviselők Szövetkezeténél. — Tejközpont. 20J7
Angol motorkar*M*r, háromtzáz-
fltvenes, uj gunimlkksl, generáljavltott, 500 — P. Király-ulca 28. 3704
Egy bárom és egy kétizobás magán-ha* nagy kelttel és gazdasági épületekkel Clgány-u. 2 (Klskanizsa) azonnal kiadó. Kvebbel Kliály ulca 23. Kováca kó-taragónáL 3636
NE KÍSÉRLETEZZEK!
A jó varrógép gyártása precíz iósmunka!
Ezért nem tud minden gyác varrógépet előállítani!
Singer varrógépek
azonban évtizedes tapasztalatok alapjáa,
kizárólagosan varrógépeket gyártó üzemben készülnek!
EZÉRT ISMÉTELJÜK:
NE KÍSÉRLETEZZEK!
SINGER VARRÓGÉPEK
világhírűek!
Singer varrógép részvénytársaság
■AGVKANIZSA, FÖ-UT I. SZAl
ügy nagy Singer balkarol foltozó cipész varrógép eladó Magyar-utca 4. 3603
Eladó Eölvös-lér 18. számú ház nsgy gyümölcsöz él konyhskertlel. Vételár laka-r ék betétkönyvvel klllzelhető. — Bővebbet Aoxól Igaéo Ingsllanlorgllml Irodája, Nagykanizsán, Horthy Mlklós-ut 2.;
A hitelezést korlátozták
mindenütt, de a „Tribon" rohiiaU r. t. változatlanul, mtnt eddig Is, nyolc htvl részlet-fizetésre szolgálja kl vevőit. A részletfizetés kezdete mindig a következő hónap eltele. Az ötsses ruházati cikkekel, vásznskat, alf-fonokat, if.ymeket, szöveteket ttb. állandóan nagy Válaiztékbaa tart raktáron. Mlnlák megtekl\'ithelók és megrendeléseket lelvesz a cég képviselőié Magar Jóaaal, Sugár-ut 14. azim. 3641
Kiadó és azonnal beköltöáetó Eötvös-tér 18. azám slalt egy 3 szobás lakát verandával éa összes mellékhelyiségeivel. Bővebb :l Aoxól Igaóo Ingatlanforgalmi tro Iája Nagykanlzaán. Horthy Miklós ul 7.
Magyar-ulca 3. azám alatt Klagar-féla vegyeakereskedés és mészárszék 2 szobás Ukással kiadó. Bővebbet Zrínyi Miklót-ulcs 30. szám alatt. 3523
Makadám útépítést, cutornázást és földmunkát elfogsd Guzsvány, Vörösmarty-ulca 12. ___3600
Hóromaatabóa Madara likás kiadó november t-re Szeoere-u. 4la. 3486
Háron aaabáa lakás mellékhelvlté-gekkel együtt november l-re kiadó Orün-leld Adolf Magyar
r-utca 25. ss.
3617
Magánjáró szalag fflróazgóppal fa-
lürészelést és aprlUst vállal Báron gép-műhely Erziébet-tér 18., Szarvas-udvar.
3616
Url család taaalót alt agad teljes elláUsra. Zongorahasználat, német társsl
gás. Clm s kiadóban.
3632
hóaak, több nagyobb és kiaebb lóvéi mező kórhózzak, amalataa- óa I lathóaak, vai>dógl»k. Birtok a
5, 4 és 3 szobás aaagóa-
ledel-Ba-
_ ___ aiidóglók. Birtok aals-
megyében (Í00 és 115 hold, Sonaagybaa 600, 123, 520 és 80 hold, Farad melleit 50 hold príma birtok, kaaUaal látásban 20, 40, 60, 80 és 100 hold birtok, minden birtok megtelelő épületekkel, Baa-badhagyatt 10, 8, 6 éa 2 hold birtok épületekkel, .«aiSblrtok azenlgyörgyváit éa bagolsl hegyen 26, 6, 5, 3 és 1 hold pincékkel, FArKóacan 12, 4 és 1 hold birtok olcaó álban eladók. - Bővebbel Dakóaac Mlkaul Ingatlan közvetítő Nagykanizsán, Szemere-utca 3, szám. H33
Több egy szobás lakóa mellékhelylté-gekkel kiadó Petöli-ut 42. alatt. 3492
Egy laUblló 2 lóra azonnsl kiadó. — BOhm, Batthyány-utcs 10. 3677
Iradóba ajánlkozom 15 éri Jegyzői és Ügyvédi-Irodai gyakorlattal. Bártlova elmennék, akár flzetéa nélkül Is, csupán élelmezésért és lakásért. Qép- és gyorsírásban Is teljesen gyakorlott vagyok. Sajó Zoltán Keazlbely. -3744
agóntiáa, egy szobás, konyháa,
Honved-utca 36. alatt szeptember I ért
kiadó.
3619
Ogyet varróaó ajánlkozik házhoz. Vidékre Is Cla Mlklóssy Edlth, KlsUludv Sándor-utca 17. 3743
Egy dléklaéawt, vagy llut teljes ellátásra vállal urktaÜd. Clm a kiadóban. 3740
Egy Jóksrban levő nagy aatagarló eladó. Megtekhittiető Batthyány, utca 12.
alatt
-3739
A belvárosban elegánsan berendezett 2 ablakot, kUI0abe|áratu utcai szoba 1, vagy 2 útnak kiadó, eseUeg teljes; tlUtIsasL Om s kiadóban. 3738
2 daiab Jóksrban levő házi »ar _ elsdó. Az egyik lel)esen uj Klrály-u 47. 3731
Gallérokat
12 llllérárt lsgfMkkta tlutit
KOVALD
" ° budapesti lestőgyár. QyOjtötelap Nagykanizsai Caangary-ut 5. sz.
FSIDiött taj Iámét ksphátó Tejköz-pon\'nál. Teleion 349. 3721
Kiadó zzeptembei 1 re egyszobás lakáa mellékhelyiségekkel, Király-utca 16. -3722
Itartóaat mielőbbi belépésre keret nagyrécset uradalom, Nsgyrécae. -3720
Hóromaxobóa lakáaomat a városi
bélházban azonnal átadhatom. Somogyi Imié polgári Iskolai Igszgstó.__-3700
Két világos azoba varrodóaak és
különbéJárstu szoba kiadó, Deák-tér 2^
Varazsdt-u. 3/b. sUtt ulcat és udvari lakóaok, aa utcai eseUeg üzletnek,
október l-re kiadók. __ -3679
—Utcai kalvlaógak, raktár, padlás, pince, garázs kiadók. Det^-ttr 2. -3119
Utcai tzép háromisobis, parkettás lakáa november l-re, esetleg előbb Is klsdó, Eöivöa-tér 30. Bővebbet Belus gyógyíréí-
tár. ____
Egy tanuló és egy tanislólaóny (elvétetik. Ktrschner Mór dlvaUni kereske-détében. 3\'3«
é
ZALAI KÖZLÖNY
1931. augusztus lS.
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy dua raktáramon levő má\'Masy és grauaH alremtékeket leszállítót* Árban hozom forgalomba — Továbbá alrksrstsaásl és alrbolt építését, termő- és műkőből legolcs bbsn késxttek, ugy az összes e szakba vágó munkákat szakszerűen végzem.
Kérem s n. é. közönség szíves pártfogását. Teljes Usztelettel
1074 Kováes J&xssf
Al-rj oki. karsralómesltr
niJ.lBl I Mlrély-sstoa SS.
Hirdetmény.
Komárváros község ndáiutl joga 1931. szeptember hó 1-én délután 4 órakor a községházánál szeptember 2-től kezdödöleg 1937. julius hó 31-ig nyilvános árverésen bérbeadatik.
Árverési feltélelek a komárváros! jegyzői irodában megtekinthetők.
Komárváros, 1931. augusztus hó 14-én.
Vitális Zoltán 3741 legyzó.
!H. st. 1930.
Árverési hirdetmény.
Dr. Hlrscbler Jenő és társa ügyvéd által képvlaell dr Hoch Oszkár éa társa javára SOS pengó lóké és tObb követelés és |án-lékal erejéig a nagyksnlzaal klr. Járáablró-ség 1930. évi 12237/1930. száma végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás lotytán végrehallást szenvedőtől 1930. évi lullus hő 30 án letoglalt 108(0 P-re becsült Ingó Ságokra a nagykanizsai klr. járásbíróság lenti tzlmu végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLL t.-c. 20. J a alapján a lent megnevezett a a foglalási Jegyzőkönyvből ki nem lUnő más fog-laliatók javára Is az árverés megtartását elrendelem, de caak atra as esetre, ha kielégítési joguk ma Is fennáll a ha ellenük halasztó hatályú Igénykereset lolyamstba nincs, végrehajtást szenv. lakásán, üzletében Nagykanizsán, Király-utca 30. házaz. alatt, azután Hahóton a majorban folytatva a netán fizetett Oaszeg levonásával teendő megtartására hstáildóíl 1831. szeptember 2. napjának délután 3 órája tűzetik kl, amikor a bíróilag letoglalt bútorok, gabona, két kazal széna atb. a egyéb Ingóságokai a legtöbbet igtrónek készpénzfizetés melle t, esetleg becsáron slul Is el fogom adni még akkor la, ha a be|elenló léi a hely színén nem Jelennék meg, ba caak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít.
Nagykanizsa, 1831.; évi suguaztua 3-án.
HaAn Gyula a. k. klr. blr. végrehajtó, nit mint Mréaágl kiküldőit.
Árverési hirdetmény.
Dr. Hoch Oszkár ügyvéd áltsl képviselt Szerecz Pál javára 964 P 80 Iliiét tőke éa több követelés és járulékai erejéig a nagykanizsai klr. JárásrJróaág 1931 évi 2843/1931. számú végzésével elrendeli kielégítési végrehajtsa folytán végrehaltási sztnvedölól 1931. évi május hó 6-án lefoglalt 19660 pengőre becaült Ingóságukra a nagykanizsai kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén. annak az 190a évi XU. t-c 20. §-a alapján az alább megnevezett a a ioglalást jegyzőkönyvből ki nem tűnő más taglaltat\' h javára Is az árveréa megtartását elrendelem, de c*>ak arra as eseUc, ha kielégítést joguk ma Is tennáll és hí ellenük halasztó natátyu Igénykereset tolya maiba nlnrs, végreha|táit szenvedő lakásán, U/.lctéb\' n Nagynanlzbán, i\\lrá,y-u. 30 szám, azul&n folytatva tlahólon a inaloiban a netán fizetett összeg levonásával leendő megtartására határidóul 1831. évi szeptember hó 2. napjának délután 3 órája tUzettk kl, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok stb. s egyéb Ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellen, eaetleg becsáron slul Is el fogom adni még akkor la, ha a bejelentő léi a hely-azlnéu nem jelennék meg, ha csak ellen, kező kívánságot Írásban nem nyilvánít.
Nagykanizsa, 1831. évi augoazlus 3-án.
TeKinise meg
SZÉKELY VILMOS butortelepét
a volt Szarvasban
(Erzsébet-tér 18.)
Óriási raktár a legmodernebb és legjobb bútorokból.
Olcsó áraIc I pontos klaxolgdlds I
ni KeávcMtt lUetéml teltételeid
FONTOS BUDAPESTRE UTAZÓK RÉSZÉRE
szálljon meg a
MEPÁN SZÁLLODÁBAN
BERLINI-TÉR 7.
Budapestnek legjobb helyén fekvő modern szállója. Lift. Közponli fűtés. Hideg-meleg folyóvíz. Fürdők. Telefonos szobák. Kávéház-élterem. SsoMk P 4-BO. Psnslö P-tAI.
Egyágyas szobáknál 10o/o, kétágyas szobáknál 20%
engedmény. itat
Szabó sportüzlet Nagykanizsa
Díjtalan Autó Syphon üvegek kiosztását beszüntettük, üveg ára ezentúl 16 pengő Autó Syphon
Még van raktáron pár darab
Aulo Syphon üveg9
■nit díjtalanul kiasztok, tessék sürgősen jelentkezni
Szabó Antal sportQzletében.
Vízmentes kazaltakaró és repce-
♦ ponyvák, gabonászsákok, ^ lenzsákok, gyapjnszsákok ▼
Vlzttímlók fecskendő és öntözéshez, gazdasági radalókötelek Kölcsönponyva Kölcsönzsákolt
Kocsikenőcs, gépzsir, gépolajok
legolcsóbban beszerezhetők, kedvező fizetési feltételek mellett:
HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél, NAGYKANIZSÁN.
ttaán Qyula s. k. kU. blr. végrehsltó, mint blróaégf kiküldött.
Nagykanizsaiak találkozóhelye az
István király Szálloda
Budapsat, VI. Podmansozky-tstoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon : (Interurbán) 202-43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTELIST. Szobilnlc írét mérsékettflk. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi füiés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
Heti 100 pengőt Í.VS^,,
háztartást dkkek elsdáaával. Díjmentes l>. mertető Stelner, Budapest, Szövetség u.Jb.
Margitfürdő
sin Csengery-ut 19.
• Nyitva mindennap ^ reggel 6-tól, este 7-ig • Márvány kádlQrdő P 1 50 10 jegy vételnél......P T—
IgénybevehsUk egyesületek, vállalatok Is.
IVukBzemvágás......P —\'40
Maszlrozás........P — 30
filftnfeft, szÉrarflMft niknul kpiifttti.
17257/1931.
Versenytárgyalási hirdetés.
József kir. herceg laktanya javítási munkálataira nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel 1931. évi augusztus hó 22-én. déli 11 óráig a polgármesteri hivatal iktatójába kell benyújtani vagy póstán bekűleni.
A kiírási müveletet a v. mérnöki hivatalban megtekinteni és beszerezni lehet.
Nagykanizsán, 1931. augusztus hó 14-én.
3/n Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
12264/1931.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A reálgimnáziumi sertés és baromfíól építésére nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel 1931. évi augusztus hó 22-én déli 12 óráig a polgármesteri hivatal iktatójába kell benyújtani vagy postán beküldeni.
A kiírási műveletet a v. mérnöki hivatalban megtekinteni és 1 P összegért beszerezni lehet.
Nagykanizsa, 1931. augusztus hó 14-én.
, ,7 Polgármester.
16842/1931.
Árlejtést hirdetmény.
A város aloniszalma szükségletének biztosítására 450 q alomszalmát szerzek be.
Zárt itásbeli ajánlatok a v. iktató Hivatalba adandók be folyó evi augusztus hó 18. napjának déli 12 órájáig.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsán, 1931. aug. hó 10-én.
,„, Polgármetter.
1931. zugtisr-tug
ZALAI KÖZLÖNY
meghívó.
m, uotnbaton (aug. 15.) délután a Koaauth f. c. oaapata
táncmnlatságot
rendet az .Utolsó Karai- Petőfi ut tl. uimu vendéglő öiszes helyliégelben. T^aMraaai 1 aljjal. Szépségverseny, ■elépttaij 20 fillér. Silves ptWfc^st kér
ins * raaaaaeaéf.
Ij fillérre
kerül
többe
ZALAI KÖZLÖNY,
ha bejelenti nyaraló cimét. A kiadóhivatal portómen-lesen küldi utána bármely belföldi nyaralóhelyre.
Irta: Horváth E. János
ay. lak. Igazgató.
IIt-ik erősen bővített kiadás, 74 magyarázó képpel. Ars 1\'— pengő.
Megrendelhető lapunk kiadóhivatalában.
Hölgy-fodrásszai.
Hajvágás, lejmosás, hajfestés. Ondolálás, manlkflr. Előfizetőknek árengedmény.
Caskay István
un ét nőt lodráwlerme
■ ÍM (f»,€i dlvaUruhiiial u<nib«n.)
HIRDESSEN
■ itZalal KBzISssy"-
is
Újonnan leszállított
boráraim a kővetkezők:
Elsőrendű saját termésű **" kerecsenyl
fehér asztali bor literje ... P —-SO Schiller (vörös) asztali bor P —-SO kitünö fehér asztali bor édes P —\'70
8011 JEHfi. Battljiiy-ütu II.
Elszomorodott szívvel Jeleatem mint a magam, mint sz alulírottak nevében, hogy szeretett férjem
Bedekovtcs Béla
Áldásos életének 58-lk évében t. hő 14-én délelőtt 9 érakor, béketűréssel viselt szenvedés után visszaadta |ó ságos lelkét Teremtő|ének.
Drága hsloltunk földi maradványait folyó hő 15-én délután 5 őrskor fog-
tuk a temető hslottssházából a rőm. alti. egyház szertartása izerlat be\' sienteltetni és s helybeli rőm. luth temetőben örök nvugslomis helyestctnl.
Az elhunyt lelkíttdvéérl az engesztelő szentmlseáldozstot folyő hő 17-én délelőtt 9 őrakor fogluk s szenlferenc-rendl plébánia-templomban a Min-denhslónak bemutattatni, Nagykanizsa, 1931. augusztus 14
Itéés éa kéka lángján
porai lalatt I
ói*. BadakoHca hílan* u. Poi.ci TsrSa ntlt, Stv. Scdakovlca litváaaá ti. TrenkS Johanna íd*tiii>]». Lajoa, EruSbct, Paula, JtUrlaka, Jöit.l, ISnoa, Aaaa Icttvlicl, MgofnSi, lllttv* iSkoi*!
Karaaak megvételre az Erzsébet-téren, v. főútvonalon nagyjövedelmű bérházakat. város belterületén 3—4 szobás modern magánházakat.
Balaton mellett 1000, 400, 300 holdsa
kérlelek*!,
Elaéék ■ balatoni Itlrdőhety mellett 100, 300, 300 holdas birtokok, Mara-kar esiturnal gőz- ás vízimalom 15 bokl tőiddel, Somogyban 300 ra. hold 135 ezer, Zalában 160 khold tele etdő 70 ezer, Somogyban 500 khold 300 ezer, dlAakélt hegyen 19, kerecsenyl henyen IS hold szótő ét szántő igen kedvező teltétellel.
Bérkaaték Somogyban 1800,1600,1058 és 350 hold birtokok.
Eladé héaak i Jőzsef főherceg uton Igen srép földszintes én emeletes modern bérház, Sugár-uton földszintes és emeletes modern házak, Caengery-uton Ualethlz és bérhái. Arany János-utcában magánház, Zilnyl Miklós ulcábsn modern emeletei ház, BatthyánV\'Ulcában lövedelmező bér-ház él s városban több Uzlethás
Bővebbet:
Hoohreiter Dezső
ny. Jószágfelögyelő Ingatlan Irodájlban m, ■aHhgéiar-aloa 10.
Motoré a iövö!
Tanuljon autót tfezetni.
A kereskedelemügyi miniszter 52349/XIII. szám alatt\'\' engedélyezett egyedQli gépjárművezetőket előkészítő
tanfolyam Nagykanizsán.
Szakszerű elméleti oktatás. Műhelygyakorlat. Hölgyek és amateurok részére. Mérsékelt tandij, részletekben is fizethető.
Lirdeklődni és beiratkozni lehet:
Bojtor Józsefnél
Kiftfaludy-utca 7. (garage) Telefoni
Gyomorsavtultengés, vese- és hólyagbántalmak vérszegénység ellen
PETÁNCI gyógyvizet
igyon.
Kapható i Kövest Henriknél, Nagykanizsa.
Dnna-S*áva-Adria Vasúttársaság (nilltf MIMilM)
MENETRENDJE
Nsgykanlua állomálra érkezó és ai onnan iadalá vonatokról. Érvényen s 1931. M májua hó IB-tftl.
Hniiapesi—NuCykoiiizsa
Von#| A vonat Budapestről Nagyksnt Vonít 1 A vonal 1 Kagykamisa- duda pestre
nátna neme Indul 1 zaára étkezik nlmt[ neme | ról Indul érkezik
216 Szem. v. 2330 6-45 ~3U Szem. v. 0-33 825
302 Oyv. 7 50 It-H 201 Oyv. 1 0 25 10 15
212 Szem. v 6-40 13-30 213 Szem. v. 9-45 16-55
1312b Szem. v. 7-20 13-20 215 Szem. v. 14-25 2100 >
214 Szem. v 1415 20-3 215b Siem. v. 15-00 21-10 «
204 Oyv. 1815 22 14 203 Oyv. 17-45 2140
335 Vegyes 18-10 30 03 *
1 A 311 számú vonat Budapest-Nagykanizsa kőzött Vlll\'31-lg csak hétköznapokon, IX/t-töl naponta kö\'l
3 A 312/1) V/15-tői VIII/31-lg csak vasár- és Ünnepnapokon közlekedik Budapest— Székealehérvár közeit.
13. A 315. ex. vonat Nagykanlzsa-Budaptit közölt VIII/31-ig csak hétköznapokon, IX/t-tő naponta közlekedik,
4 A 2lí/n sz. vonat Nagykanlrsa—Budapest kötött VIIL\'31-ig, de csak vasár- és ünnepnapokon közlekedik.
5. A 335 sz. vonat csak Balaton-zentgyörgv állomásig közlekedik személyszálll-A vonstnát csak II. és III. oeztalyu kocsik vannak.
316/313. SS. vonatoknál 11—111. oszt. kocát fut ttudapeat D. V. Zalaegerszeg körött. 303. ., . étkező és III o kocsi Budapest-Prsgerikolg V/15—VI/14 lg 202. iz. vonatnál l-ll-lll. o. kocsi Budspest-Trieste V/lC-IX\'IMg.
" ..........— ■"15-1
tássil.
203. 203.
203
203.
204.
204 204. 204. 204 204.
I—11-111 l-ll-llt , 11-111. ,
I- II. . l-ll-III. I—II. hálőkocel
l-l\'-m. .
II-llt. , hálókocsi
Solttal MlliiUllerset VI/1S-IX/I0 tg. Rogslks Stattna VI/IS-IX/15-tg. Vlllach VW7-BC3-lg. Ventlmlglla IX 16-tól. Triest. Róma. Venezts. Orado IX/13-lg. Fiume IX\'14-ig Fiume IX/14-lg
Budapest—Fiume között a hálókocsi Indul Budapeitröl sierdán, pénteken, vasárnap 204/301. sz. vonatoknál étkexőkocsl fut Nagykanitsa-Budapeal között.
Nagykanizsa—Siófok—Lepsény. 1-p Nagykanizsa- " 5.,,Ura I--^
X In-*-\' 11
Lepsényről Nagya-iulzsát* Indul j< írke.lk | Indul érkezik
"IS)"" Slnauto I2 5U 14 IS I l.H> Stiisuio \' 2Ó09 2J4B
A 135. éa a 130, az. alnaulóbutz vonstok csak VI 31— IX 6-lg közlekednek.
Nagykanizsa—Szombathely - Ágfalva 0. H—Wien S. B.
| rát M.I StwSil- jlltécslx MyraMatlkjj érkezik lUciUI Indul St««t>l- Myrlt M.I taárt Műik
3t8 ||5zem. v.li 5oö 3t2|Szeni.v 7-00 320 Szem. v. 13 50 302 Oyv. 16-211 306 j Sínautó 20-45 730 U-JO 1625 1820 33 13 14-44 21\'40 Jt? 305 301 311 313 Szem. v. Slrautó Oyv. Szem. v. | Szem. v,1 8-10 10*55 16-40 \'ilO 7-31 1130 I4\'49 21-33 ~ "Ni" 0 35 13-25 17-25 24 00
Közvetlen kocsik: 313. íz. vonatnál 11-111. oizt. kocsi Nsgyksnlzsa-Wlen S. B körött. 3 6/313. „ ,. II—III ,. „ Budapest—Zalaegerszeg köiölt. 901/303. ,. _ I—II—III. „ „ Ősiek—Wlea S. B között 901/303 ,, . 11-111. » ., SaSak-WIen S. B. körött
901/303. ,. „ l-ll-III.....Suíik—Frsnttakovv I (Frinzesbad)
101/303. „ ,, I—U- III „ ., Suiak—Wsraaws, (Variö, Lengyetorsz.)
fü IM Barcaral; Hccate érkezik "érkezik Pécsről Indul Barcsról Indul gtljkul-nin Maiik
TIT 914 902 932 Szem. v. Ojrv. Vegy. v. u \\ 9-40 1346 1805 «-« !j 8-4 11-40 14-17 15-37 17-34 21-25 h - a, "9H 931 901 915 Szem. v. Vegy. v. Oyv. Szem. v. 7*50 1231 18-15 I 11 OS 1414 1 20-45 | 643 13-38 16-0.5 22-50
Közvetlen kocsik: A 913/915. sz. vonalakkal 1—0—III o. kocsi Nagykanizsa—Péci közölt, a többi vonatokkal tutő közvetlen kocáik ugyanazok, mint « Nagykanizsa—Wien S. B. viszonylat alattiak.
Nagykani-IzsárőlInd Csáktor Marit), nyárs érk érk MarlbtCsáktornyá- tnzrk,«i Ind. I1 ról indul riáfa Maiik
Szem. v. 202 (Oyv. 234 jSzem. v. 301 lOyv. 13*30 1 23-44 6-58 Tl 911 1315 1 15-ro 14-55 II 17-49 0-14 \'|l 3-25 »l Oyv. | ÍU|\' 4-->t 1 805 221 ,|Szem.v. 6 IM 80i Mt 203 wyv. 111123.. 1610 17-24 333 Szem. v. \'! 17-00 li 19-J0 || 2Ü-55
Közvetlen kocsik: A közvetlen kocsik a 301, 303., 203., 204. sjiinu vonatoknál ugyanazok, mint a Budapest—Nigykinlzss viszonylat alattiak.
A 221., 322., 223., 224. számú vonatok közvetlen vonalok Nagykanizsa Marburg (Matlbor glk.) között.
12727318
u
ZALAI KÖZLÖNY
1931. augusztus 15.
legjobban és legolcsóbban
KOPSTEIN
BÚTORÁRUHÁZAKBAN
vásárolhat.
Legkedvezőbb fizetési feltételek
NAGYKANIZSA
Horthy Miklós-ut 4.
Szombathely és Sopron.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly).
71. évfolyam 185 szám
Nagykanizsa, 19*1. augusztus 18. kedd
Ara 14 m»*T
ZALAI KÖZLÖNY
SzciKcKIÓJCg ■ nappal Sugár-ut 2., éjjel Hóul S.
Kiadóhivatal: Kául 6. alám. Keszthelyi llókkladóhlvatal: Kouulh-ulca 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Hlóflzelésl áfa: egy hóra a pengó HO Iliiéi. Telelőn I Szerkeailóség 421. .zám, (é||el 78.) icicion. ^ K1>d4hlv,|,| 7fl Keszthelyi Ilók 22.
A bankhitelek kielégítésére megalakult a Magyar Szavatossági Bank
Amerikában kedvezően haladnak előre a két millió fontos
magyar kölcsön tárgyalásai
szege jóval nagyobb, mint a kifizetéseké.
A magyar kölcsön ügye Amerikában
London, augusztus 17 A Financial News jelenti, hogy a további kél millió fontnyi magyar kölcsön kibocsátása iránti tárgyalások Amerikával kedvezően haladnak.
A kormány megfékezi a textil-drágulást
Budapest, augusztus 17 A kereskedelemügyi miniszter azzal a gondolattal foglalkozik, hogy ha a texlilgyárak nem állítják vissza a régi árakat, akkor megszünteti a vámvédelmei.
Négy magyar áldozata van a gössi vasúti katasztrófának
A római gyors összetört személykocsijaiból 14 holttestet húzlak ki Egy elaludt vasúti tisztviselő okozta a szerencsétlenséget
Budapest, augusztus 17 (Éjszakai rádlójelenlés) A kormány a pénzintézetek felszabadilá-sával kapcsolatban felhatalmazta a pénzügyminisztert egy olyan hitelintézet felállítására, amely átmenetileg hitellel álljon a pénzintézetek rendelkezésére. A TÉBE és a QYOSz érdekcsoportjai elhatározták tehát a Magyar Szavatossági Bank megalapítását. Hétfón délután 6 órakor voll báró Korány! Frigyes elnöklete alalt az alakuló kózgyülés a Pénzintézeti Központ tanácstermében, ahol a pénzügyminiszter képviseletében Iklódy Szabó Andor miniszteri tanácsos jelent meg Az uj bankot 50 millió pengő üzletrész töké-
vel alapították meg. Az adminisztrációi a Pénzintézeti Központ végezteti tisztviselőivel és az igazgatói állások is mind tiszteletbeliek. A bank elnöke báró Korányi Frigyes, kormánybiztosa pedig dr. Zsigmondy Kálmán miniszteri tanácsos. Az uj bank csak átmeneti működést feji ki.
Gyűlnek a betétek, megszűnt az ezüstpengö láz
Budapest, augusztus 17 A bankokban ma délelölt igen sok heiyen helyezlek el uj betéteket. Jellemző az ezüiipénzgyil|lés megszűnésére, hogy a: egyik budapesti banknál egy falusi gazda 700 darab ezüst egypengőst helyezett el takarékbetétként. Általában a belélek Osz-
Bécs, augusztus 17 A Déllvasulon, nem messze Leo-bentől, vasárnap hajnalban Hlnterberg és Oöss állomások között katasztrófa érte a római gyorsvonatot, amely a szemafór hibás állítása következtében egy éles kanyarodónál belefutott a Oöss előli veszteglő tehervonalba. A gyorsvonal mozdonya a podgyász-kocslval és a tehervonat négy utolsó kocsija belezuhant a Mura folyóba. Az Ö88zetöröttszemélykocsik ból 14 halottat húztak kl. A halottak között négy magyar ál-
dozat Is van: Valy Lajos szombathelyi lakos és felesége, Rapos Qyőző debreceni evangélikus lelkész és egy ismeretlen ass.ony, akinek személyazonosságál nem sikerüli megállapítani.
A viisuli szerencsétlenség ügyében a nyomozás megállapította, hogy a gössl állomás Hönlgmann nevű forgalmi tisztviselőiéi letlieli a legsúlyosabb felelősség a katasztrófáért. Pénteken esle éri végei a szolgálata, mely ulán 24 órás pihenő kövelke-zett volna. Anélkül, hogy erre szűk-
ség lett volna, anélkül, hogy a főnökséget érlrsilette volna, szombaton reggel Isinél átvette a szolgálatot. Előzőleg, mint azt kihallgatása során most már beismerte, öl óra hosszal kávéházakban és vendéglőkben lar-lózkodolt. Vasárnap reggel háromnegyed 4 órako-, tehát kőrülhelül 5 perccel a katasztrófa bekövetkezése előtt, Hönlgmann mint bevallotta — a kimerültségtől elaludi. A nyomozás adatai szerint a személyzet több más tagját is terheli egyéni felelősség. Ebben az irányban még folyik a nyomozás.
A takarékossági és adóemelési kormányrendeletek augusztus utolsó hetében jelennek meg
Minden fizetést, munkabért, tartozást és követelést aranypengőben megállapítottnak kell tekinteni
Budapest, augusztus 17 A kormány\' által kiadóit négy rendcici megáll apilhatóan igen jó hatást gyakorolt a gazdasági éleire, a menynyiben nagyban hozzájárult a közönig bizalmának helyreállításához. Már a rendeletelek hírére is megkezdődött a pénz visszaáramlása a bankokba
ez a visszaáramlás a rendeletek élcibelépictése után csak erősbödött, Az aranypengö bevezetését,
mini Éber Antal, Ugrón üábor, Szé-*d« Antal, Korányi Frigyes báró mis közgazdasági előkelőségek
nyilatkozatai mutatják, az adott vi szonyok közölt mindenki helyesnek és szükségesnek tartja. Ez a rendelkezés visszaállta a bizalmai a belélek iránt és megnyugtatja a közönséget abban az Irányban, hogy nem kell félelemmel lennie a pengő
\'^Mint beavatoll -helyről közölték,\' az aranypengö rendelet értelmében az eddigi magánalkalmazotti tlzetéseket és munkabéreket Is aranypengőben meghatározottnak kell tekinteni. Általában véve iránytdó ^z, lioev Oármi néven nevezendő tartozás és
követelés, amely az aranypengö rendelet kibocsátása előli a felek közölt létrejött, aranypengőben megkötöttnek tekintendő.
Az adóemelések terén a kormány hir szerint meglehetősen széleskörű programmal járul a 33-as bizottság elé. A tisztviselői illetmények kérdésében a pénzügyminiszter, expozéidban nem foglalt határozottan állást, ezt rábízta a bizottságra, amelynek felfogását bizonyos mértékig a kormány tiszteletben óhajtja tartani.
A tisztviselői Illetmények redukálásától a pénzügyi kor-
mány körülbelül 30-35 millió pengő bevételi többletet remél,
ezenkívül pedig házbéradó tartalékolásokból, a magánalkalmazottak keresel! adópótlékainak emeléséből, a benzin, cukor, ásványvíz és szikviz adójának, valamint a forgalmi adó általános emeléséből összesen mintegy 60—70 millió pengőt ugy, hogy Az állami bevételi források bővítése körülbelül 105 millió pengőt Jelentene az államháztartás számára. A takarékossági és adóemelési javaslatokat a bizottsági általános vita eiedményéhez képest sürgősen átdolgozzák és ezután a bizottság elé ler|eizllk az egyes rendelkezéseket. A blzolfság minden rendelkezés felelt részletes vitát Indít és a kormány csak ezután fogja kibocsátani a rendeleteket, amelyek legkésőbb auguszlus ulolsó hetében megjelennek.
Jk 33-as bizottság délelőtt és délután ia ülésezett
Budapest, augusztus 17 A 33-as országos biz fis ág hétfőn délelöll folytatta a pénzügyminiszter expozéja feletti tárgyalást és az általános vitát be is fejezte. A bizottság üléséi délulán 5 órakor toly-talla, amikor az eddig (elmerüli Indítványok döntés alá kerüllek.
Pesthy Pál elájult a délelőtti ülésen
A délelőtti ülést sajnálatos esemény zavarta meg. A tanácskozások során Pesthy Pál nyug. igazságügy-miniszter, az egységespárl elnöke rosszul lelt és eszméletéi veszítve lefordult székéről. A kihívott mentőorvos megállapította, hogy az ájulás utókövetkezménye volt annak a súlyos veseműtétnek, amelyen egy évvel ezelőtt eseti ál. Peslhy Pált, akinek közérzete mindinkább javult, a mentők nem is szállították szanatóriumba. A szomszédos teremben maradt mindaddig, mig erejét teljesen vissza nem nyerle, azután lakására szállíttatta magát.
A 33-as országos bizollsig délutáni ülésén Wekerle Sándor pénzügyminiszter és Bethlen István gróf miniszterelnök mondtak hosszabb záróbeszédet. Mindketten részletesen foglalkoztak az általános vita során elhangzóit felszólalásokkal és észrevételekkel. Ulána a bizottság elfogadta a kormánynak a költségvetési egyensúly visszaállítását célzó Javaslatát és Bethlen miniszterelnöknek egy 5 tagu bizottság kikllldÓFérc Irányuló indítványát.
ZALAI KÖZLÖNY
Az iparosdalárdák versenyén harmadik lett a nagykanizsai Ipartestületi Dalárda
Nagykanizsa, augusztus l|
A győzelem reményét küldtük útravalóul e hasábokról a pénteken Budapestre indult Ipartestületi Dalárda után. Iparosdalosaink a kívánságot valóra váltották és Nagykanizsa város dlcsOségére diadallal tértek vissza hélffin este.
A 39 kanizsai dalosnak vármegyei viszonylatban is a legeisók közül valónak ismert felkészültsége, Parii Lsjos karnagy odaadó, lelkes vezetésével 11 város dalárdái közölt a harmadik helyet szerezte meg.
A nagykanizsai Ipartestületi Dalárda a könnyebb mOdal-csoporlban indult 10 más dalárdával. KOnig Péter (Szeged), Pogatschnigg Quidó (Temesvár) és dr. Koudela Péter (Budapest voll a zsűri. A\'csoport eredménye:
Miskolc ■ 42 pont Veszprém 38 pont Nagykanizsa 37 pont Kaposvár iparosdalárdája a 8-lk, Békéscsaba iparos-dalosai az utolsó helyre szorultak.
A nagykanizsai Ipartestületi Dalárda a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara értékes diját, egy léimé-teres, nagyon szép serlegel nyeri.
Zalából több iparosdalárda nem veit részt az iparosdalárdák országos
versenyén, csak a l.enlli Iparosdalkör volt zászlajával és 3 tagu küldöttséggel képviselve.
A dalosok héifón este 9 órakor érkeztek meg Nagykanizsára. Az állomáson dr. Krdtky István polgármester, a daloskerület elnöke, dr. Hegyi Lajos főjegyző, Kiss Ernő ipartestületi elnök, Barbarils Lajos, a „Zalai Közlöny" felelős szerkesztője, daloskerületi főtitkár (ogadták nagy közönség élén a zászlajukkal, virágosán és ragyogó arccal megérkezett dalosokat. A polgármester lendületes beszédben méllalla az eredmény jelentőségét, amire Bazsö József Ipartestületi főjegyző válaszolt a megérkezett dalosok nevében. A dalárda énekszámai fejezték be a bensőséges fogadtatást.
Aj eredmények
Budapest, augusztus 17
A tegnap lezajlott iparos dalosverseny eredménye a kővetkező: Nehéz müdalcsoportban a Rákospalotai Iparos Dalkor, a könnyű müdalcsoportban a Miskolci Iparos Polgári Dalosegyesület, a népdal-csoportban a Zugligeti Erdei Visszhang Dalkör, a vegyeskari csoportban a Qyöri Iparos DalkOr lett az
első.
/
A valuta-üzérkedés meggátlására
a nagykanizsai rendőrkapitányság szigora megfigyelő szolgálatot rendelt el
a _
Lovaspóló Bethlen István inkei birtokán
Inke, augusztus 17 (Saját tudósítónktól) Ma, kedden érkeznek Inkére a lovaspólójátékhoz szükséges lovak Budapestről, hogy szerdán vagy csütörtökön a miniszterelnök birtokán megkezdődjenek a szokásos és minden évben megismétlődő lovaspóló-jálékok, amelyeken a miniszterelnök és családtagjai ls részt szoktak venni.
Jelenleg az inkei kúria vendége a mecklenburgl herceg és felesége, akik ma érkeztek vissza budapesti uljukról az Inkei kúriára. Az Inkei kurla lovaspóló mérkőzése mindenkor esemény szokott lenni, amelyen meghívott magas előkelőségek vesznek részt Az Idén többek között a mecklenburgl hercegi páron kívül ifj. Bethlen István gróf, Somsslch KtóI, Rohonczy báróék, Inkey Pal és József báróék és még többen vesznek részt. Értesülésünk szerint a mostani lovaipóló játékokra Bethlen miniszterelnököt Is várják, aki mái hetek óta nem volt Inkén, kedvenc pihenőhelyén.
Lillafflradsn folynak a magyar—osah karaik*-dslmi tárgyalások
Budapest, augusztus 17 Frledmann Oyula cseh rendkívüli kOvet ét meghatalmazott miniszter, Nlckl Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a cseh és magyar kereskedelmi delegációk vezetői hétfőn este kíséretükkel Lillafüredre utaztak, ahol kedden délelőtt kezdődnek a magyar—cseh kereskedelmi szerződés megkötésére irányuló tárgyilások.
Két f*gy*M és »fn f*tl&r élathalél-haroa a ■arkó-iiteal fogháiban
Budapest, auguaztua 17 Páratlan vakmerőséggel kísérelt két fegyenc tegnap reggel szökést a Markó-utcai fogházból.
Kékedl és Gobotya másfélévi börtönre, illetve háromévi szigorú dologházra Ítélt fegyencek a munkateremben hátulról rátámadlak Völgyi András fogházőrre, rongydarabot tömtek a szájába és össze akarták kötözni. Dulakodás kOzben felborult egy asztal é> két szék.
A zajt meghallották, riadót rendeltek el és keresni kezdték a közben eltűnt foglyokat. Csakhamar meg is találták őket a terem egyik sarkában felhalmozott papirbalák mögé bújva. Kiderült, hogy a szökési már régóla tervezték, csak abban csalódtak, hogy a fogházőrnél sejlelték az egyik kapunak a kulcsát. A foglyok ellen fegyelmi büntetésen kivül még bűnvádi eljárás is indul.
időiárts
A nagykanizsai meteorológiai metj-! gyelfl|elentések: HétlGn a Mmírtlk-Itt: Reggel 7 órikm +17-2, dflnlin J ,6>k«[ +22 8, este S> órakor +16 2. k Felhőzet: Reggel és délben borult, este liuta égboltozat.
Sxtíinllty: Reggel délnyugst, délben éa este él lakkeleti szél.
(Bjaakai rddlójtltnlis) A Malaoral*. ■ »t litécit Icluiti ssh 10 érs> k«r ■ VAltoKékowy 14* „Érhát* KlaMkb •atkkal.
Nagykanizsa, auguaztua 17 A legutóbbi napok valulaüzérke-désl kísérletei a rendőrkapitányságokat mindenült a legnagyobb ébertégre és megszigorított megfigyelésre késztették. A rendőrség több valuta tízért őrizetbe is veit, akiket azonnal átadtak az ügyészségnek, amely bíróság elé állította őket.
Kérdést intéztünk ebben az ügy ben Sőlymossy László államrendőrség! tanácsoshoz, aki kijelentette, hogy noha eddig még sem panasz, sem
Az ország minden részéből tlz
KeazUiely, augusztus 17 (Saját tudósítónktól) Mintegy 130 főnyi keszthelyi kiránduló lársaüAg, kOzlUk keszthelyi notabilitások, kisérték át a Keszthelyi Iparosok Dalköre 45 dalosát a szombat délutáni sióioki dalosversenyre. A keszthelyieket a Kelén gőzhajó vitte.
A verseny! a Siófoki Dalkör rendezte, 25 éves fennállása emlékére. Az ország különböző részeiből (Fűzfő, Miskolc, Mecsekszabolcs, Székesfehérvár, Dombóvár, Pécs, Pécs-banyaleUp, Debrecen) benevezett 10 dalárda az országos siófoki balatoni vándordíjért küzdött. A keszthelyi dalosok a könyü | műdal csoportban 5 dalárdával ver-
feljelenlés nem érkezett be a nagykanizsai kapitánysághoz, minden intézkedést megtett, hogy a kiadott rendelet a miniszter intenciója szerint a legszigorúbban végrehajtassák. — Miért Is a legszigorúbb megfigyelő szolgálatot rendelte el és rendszeres ellenőrzéstől gondoskodott minden vonalon a valuta-üzérkedés lehetetlenné tételére. A feljelentéit illetve tettenért valuta üzéreket haladéktalanul átadják az ügyészségnek.
dalárda versenyzett Sióiokon senyeziek és — elsők leltek, elnyerték a csoport vándordíját, egy fél-méter magas, gyönyöril bronz vitorlást. Az elbó csoport (népdal) vándordija ugyanez volt ezüstben, elnyerte 4 dalárda közül a Mecsek-szabolcsi „Jószerencsét" Dalkör. A harmadik (nehéz műdal) csoportban . csak egy versenyző volt, a debreceni dalosok.
A verseny szombaton délután volt, az eredményt vasárnap délután hirdették ki. A keszthelyi kirándulók szombaton este 8-kor a gőzhajón tértek vissza.
A Keszthelyre a hétfőn visszaérkezett dalosokat déli 1 órakor ünneplő örömmel fogadták. A fogad-
_1931, augusztus 18
látáson megjelent az ugyancsak ma Keszthelyre érkezett 54 tagu szombathelyi leventezenekar is. A pompás vándordijat leventediszszakasz kis kocsin vitle be a városon ál.
Este a Sörkertbea, ahol a levenlékel Relschl városbíró vendégül látta, mlnd|árl fel Is avatták a keszthelyi kullurélet uj, nagyszerű tanújelét, a balatoni vándordijat.
Közvetlen összeköttetés Bécs és a Balaton kOzött
A Balatoni Szövetség, ■ balatoni vármegyék és a vasutak
értekezlete
Balatonfüred, auguaztua 17
(Saját tudósítónktól) Sopronból és Qyörből a Balatonhoz irányuló vasúti összeköttetés megjavítása érdekében a Balatoni Szövetség Balatonfüreden értekezletet laitott dr. Óvdry Perenc felsőházi lag, szövetségi ügyvezető alelnök elnöklése mellett, amelyen részt vetlek Qévay Wolf Lajos soproni, Bődy Zoltán zalai, Skultéty Miklós győri, Horváth Lajos veszprémi alispánok, Thurner Mihály soproni polgármester és sokan mások. A m. Ur. államvasutak igazgatóságát Prihradny Kálmán kormányfőtanácsos, igazgató képviselte és részt vetlek azon az államvasutak kiküldöttein kivül a Duna-Száva-Adria és a Üyór-Sopron-Ebenlurtl vasút megbizott|ai is.
Az értekezlet célja volt megállapítani azokat a teendőket, mik szükségesek ahhoz, hogy Győrből és Sopronból a Balatonhoz és vissza az eddiginél sokkal rövidebb Idő alatt lehessen eljutni és pedig lehetőleg átszállások nélkűL Ma a helyzet az, hogy a dunántuli, helyi érdekű vasúti rendszer miatt csak hosszadalmas utazással és többszöri átszállással lehet az utakat megtenni. Az érdekeltek kívánságait Oévay Wolf Lijos, Bődy Zoltán, Skultéty Miklós, Horváth Lajos, Thurner Mihály adták elő. Megállapodtak abban, hogy közösen keresni fogják az utakat és módokai, hogy s jelenlegi menetidő s jövőre nézve megrövidüljön és a lehetőség szerint megvalósíttassák az a gondolat, hogy Sopronból és Oyórból i Balatonra közvetlen motoros vonatok induljanak, lehetőleg átszállások nélkül és előkészíttessék az a terv, hogy Bécsből — Sopron-Celldömölk éa Tapolcán, mini legrövidebb vonalon át — Bécs és a Balaton között közvetlen összeköttetés létesüljön.\'
Varga Nándor
aranyéremmel kitűntetett salát modemül berendezett műhelyében
mos, fast, tisztit és plissérofc.
Olcsó, szép kifogástalan munkámért felelősséget vállalok.
Oallérok 10 és 12 fillér. Oyttltótelep: Horthy Mlklós-ut 8. Oyártelep: Hunyadi-u. 19.
Keszthely dalosai nyerték el a Balatoni Vándordíjat
1831. augusztus 18
ZALAI KÖZLÖNY
A tihanyi Qnnep
Emlékfát aitettck a névtelen hősöknek — Leleplezték IV. Károly király rellel-képét
Tihany, augusztus 17,
Vasárnap nagyarányú Ünnepség voll IV. Károly király emlékezetére, alti 1921 október havában Itt töltötte utolsó napjait Magyarországon. Az ünnepségen, amely szakadó esőben folyt le, jelen volt Stridt Jusztinián biboros hercegprímás, gróf Kiebels-berg vallás- és közoktatásügyi miniszter a kormány képviseletében, József főherceg, József Ferenc főherceg, Auguszta, Magdaléna és Anna főhercegnők, számos előkelőség és Tlhsny lakossága. Ax ünneplő közönség a teljes ornátusban levő hercegprímás vezetésével fölment a kálváriára.
Emlékfát (Illettek el a névtelen hisök emlékezetére és leleplezték az elhunyt uralkodó domborművű képét.
Ripka Ferenc, Budapest főpolgármestere átnyújtotta a lóváros adományát : egy Krisztus a kereszifán-icsoportot
Óról Széchenyi Emil koronaőr, az országos emlékműbirottság elnöke, köszönetet mondott a mü alkotójának, minden munkásának és az adományozó fővárosnak.
Turner Mihály soproni polgármester beszélt még, majd a szobormüvek megkoszorúzása következett.
Koszorút helyezett el Schonta Zeno Imre altengernagy, Károly király utolsó szárnysegédje Is. Zatavdrmegye koszorúját Bódy Zoltán alispán helyest* it.
Egy Dsnwst wáa kSabcn
Nagykantzn, sugumtu 17 A keszthelyi járásbíróság telefonon jelentette a nagykanizsai hatóságoknak, hogy Pompor Irén nyolc hónapos csecsemő evés közben hirtelenül megfulladt. A kis apróság valamit evett, ami a torkában megakadt, hogy hiába volt megmentésére minden kísérlet, percek alatt megfulladt. Eltemettetésére a klr. ügyészség megadta az engedélyt.
Olcsóbb lett
■ trappistasajt, teavaj és juhturó:
I kg. teljes zsíros
trappistasajt . . P 8*40 1/1 kg. legfinomabb
teavaj......P_-90
1/1 kg. legfinomabb
fözővaj.....P —"75
1 kg. legfinomabb valódi juhturó . P 3\'—
tel éi Mial
cégnél.
A »Zalai Közlöny« pályázatot hirdet a legszebb nyári fényképfelvételre
Hat dijat tüzünk kl a legjobb nyaralási, week end és egyéb nyári felvételek beküldBinek
Nagykanizsa, augusztus 8
Nyaralásnak, kirándulásnak, week end-nek ma már velejárója a fényképezőgép. Ennek a művészetekkel testvét, nemes, szép sportnak és szenvedélynek ápolására, a nagykanizsai fotóamatőr-élet kiméiyitésére a »Zalai Közlöny" szerkesztősége ezennel meghirdeti nydrl fénykép-pályázatát.
A pályázat feltételei:
1. Az amatőr fénykén veraenyen réazt vehet bárki, aki nem Iparszerüen foglalkozik a fényképezéssel.
2. Pályázni kizárólag saját telvételü képekkel (negatív kívánatra bemutatandó) és nagyításokkal lehet. A nagyításokhoz az eredotl felvétel ls motlé-kelendő. A képek kidolgozása történ-hetlk fotószakllzlntbon.
3. A pályázóknak a fényképolk hátlapjára jeligét kell Irnl. Egyidejűleg a fényképekkel egy lezárt boríték adandó át. A borítékon ugyanazon lel Ige és a fényképek darabszáma fel-jegyzendő. A borítékban a pontos clm helyezendő el. A borítékot a bíráló bizottság a képek bírálása ulán bonthatja fel.
4. Az egy-egy Jeligés fényképek együtt kerülnek elbírálás alá. nirálal tárgyát képezi a helyes tárgy megválasztás, Jó felvétel ée szorgalom Is. Egy-egy amatór csak egy Jellgévol vehet reszt, de az egy Jeligére beküldőit képekhez bármikor ujakat la lehet beküldeni ugyanazon Jelige alatt.
5. A fényképeket a „Zalai Köztóny" szerkesztőségében, vagy Szabó Antal fotóezaküzletében lehet leadni. A lény
képok Szabó Antal kirakatában kerülnek kiállításra. A verseny után az öhz-szes képek kiállítási helyiségbon lesznek közszemlére kitéve. A képekot közszemlére való kitétel után a tulajdonosok visszakapják.
8. Versenyre kortlló képokot ajánlatos felkaaohlroznl, eseüeg oslnoa tablóra helyezni. Egy-egy tablón tetszés szerinti képeket lenet elhelyezni.
7. A verseny 1931 augusztus 10-én veszt kezdetét ós I hónapig tart.
8 Bíráló bizottságot a „Zalat KOzlöny" szerkesztősége Jelól kl. Taglal: egy festőművész, két amatór fényképész, egy sznkfényképósz ós egy lotó-kerea-kedő. A bizottság Jelöli kl az egyes dijak nyerteeolt, rnlg a további 10 legjobb amatőr dicséretben részesül. Az eredményt a „Zalat Közlöny"-ber\\ közölni fogjuk.
A pályázat dijai :
I. díj: utalvány 30 P értékű fotó-
cikkre,
II. dl): 10 k«ii Verne-regény dlaz-
kötéeben,
III. díj: utalvány 16 P értékű fotó-
cikkre.
IV. díj: a „Zalai Közlöny- egynegyed
évi előfizetése,
V. dll: utalvány 6 P ért fotócikkre,
VI. dl]: egy doboz névjegy borítékkal.
Az I., III. es V. dijakat SzaM Antal
lotóüzlete adja, azok ott lesznek beválthatók, a többi a „Zalat KözlOny dijai.
*
A legutóbbi ,Milyen szép Nagykanizsa?" pályázatra készült felvételek, amennyiben tu\'ajdonosaik beküldik őket, résztvesznek a most hirdetett pályázatban.
Az Amerikában felakasztott zalai magyar levele osapil testvéréhez és sógorához a siralomházból
Nagykanizsa, augusztus 17
Nagykanizsához közel, Csapi községből vándorolt ki több mint 20 esztendővet ezelőtt Kovács Józsel Északamerikába, Kanadába. Mint a Zalai Közlöny megirta, Kov/cs József tavaly ősszel összeveszett a vadfaázastársával, bánatában berúgott és Ilyen állapotbsn egy rendőrt agyonlőtt. Ezért őt halálra ítélték. Még pedig nem vlllamosnékre, ami Amerikában az általános kivégzést mód, hanem a sokkal szégyenteljesebb akasztófára. Hiába volt a kanadai magyarság minden erőfeszítése, perújrafelvétel, kegyelmi kérvény, — Kovács Józsefet májas 15-én Ontario tartomány Welland várorában felakasztották.
A halálukéit ember a siralomházban egy utolsó levelet Irt Zalamegyébe, Csapiba, az ittmaradt rokonainak. Vonatozott papiron, ceruzával Irta Kovács József utotső üzenetét a messze szakadt óhazába, a zsuppos kicsi zalai házak közé, ahonnan elindult valamikor fiatalon, tele a dollár- vakitó álmaival s ahova most csak a siralomház fanyar, ré-mMelts levegőjében egymás mellé sorakozott, utolsó kezevonásai értek vissza az övéi közé.
Igy szól a levél:
Dicsértessék az ut Jézus szent neve mind örökké ámen.
Kedves szeretet édes testférem Kati és sógorom Jánosi Tudatom vetetek, hogy nagyon fáj, hogy llen levelet kel hozdtok küldenem. Tehát kedves édes testférem és sógorom bocsásatok
meg Aa valaha megbántotatak bene-teket, tudásomra nem. Mindég készültem hogy öreg napjaimra közétek megyek, de a jó Isten nekem máskép rendelte, tehát én át attam a sorsomat az ö ítéli széke elé, legyen Irgalmas a lelkemnek. Tehát szeretet édes lesférem, ne sírjatok és mond meg a Naczának is, hogy veletek vagyok mindig és kérem a jó Istent, hogy tarcson meg beneteket eróbe, égéséébe és jó szerencsébe, vezéreljen a jóra benetek. Csókolok kedves lestférem a családodul együt.
Isten veletek és velem, maradok Igaz testféri szeretetei
Továbd kedves édes lestférem, szápen kérlek, vigyázatok édes anyámra és ha meg hal oszátok el a kis birtokomat, csak ne átkozatok.
Ezerszer csókotok mindnyájatokat és az összes rokonságot. Most zárom soraimat örökre.
Csókolok Kelt 1931. május 14-én Velland, Ont. Canada
Kovács József A levél betül kemény kérgen kéz nyomát viselik magukon, de fegyelmezetten sorjáznak egymás ulán. Csak a végső sorokban tétovázik az örökre búcsúzó ember remegése, amikor eszébe jut messze óceánokon lul, kicsi zalai faluban — az édesanyja, meg a kicsi birtok... Ami valamikor kevés volt. Olyan kevés volt, hogy Kovács Józsefet elhajszolta uj világok felé, ahonnét nem tudott visszatalálni többet. Csak a bitófa alól az utolsó sóhajtása szállt egy fehérha|u öregasszony, egy muskáslls kiskert, a csendes
cs.ipil temető felé, ahol olyan jó lett volna pihenni Kovács Józsefnek, ha valamikor nem látott volna mákonyos álmokat messze idegen világ könnyű életéről, guruló aranyáról ...
Augusztus 18., kedd
Olcsóbb, mint a félOelydralc I
Délután S órakor minden hely SO MII. Este 7 és S órakor mintán hely SO llll.
Muzsikáló szivek
Beszéd nélküli senés, énekes szerelmi történet 10 felv.
Mámorkeringő
VlUgslkerU hangosfilm 10 felv. Pósi : Hsns sin.., Mady Chrlatlaaa
Fogházra ítélték ■ rssz-nskl tűzvész okozóit
Zalaegerszeg, augusztus 17 A zalaegerszegi |árásbiróságon most vonták felelősségre Breglec István szentgyörgyvölgyi gépészt és Tóth Pál reszneki gazdái, akik ellen gondatlanságból okozott tűzvészokozás elmén Indult meg a bűnvádi eljárás. Breglec István gépész gondatlanságából került ugyanis a cséglőgép oly közel Tólh Pál nádfedeles házához, hogy az egy szikrától kigyulladt és Igy fgy telj\'S u\'casor leégeti Rcsz-neken. A biiósíg Breglec Istvánt egyhónapi, Tóth Páll pedig háromheti fogházra Ítélte. Az ítélet jogerős.
— Családi házak, villák, garcjon-szohák berendezését egyszerű és díszes bútorokkal, szolid kivitelben és olcsó árban, kívánatra hosszú lize-tési kedvezménnyel: Kopsteln bútoráruház Nagykanizsán, Horthy Miklósul 4. szám.
GYEN
kapja
Zalai Közlönyt
ha
jövő hó elsejéig, mOSt előfizet.
é
ZALAI KÖZLÖNY
1931. augusztus lS.
NAPI HÍREK
NAPIREND Adgvuiua 18, hadd
Róm. katollkua: Ilona. Prokilins:
Ilona, Izraelita : Elul hA 9.

Városi Silnház. .Muzsikáló szivek\' tneVes szerelmi lóriinál. — .Mámor-kerlngó" hangosfilm.
Oyógyaxertárl ájjsll szolgálni: I hí végéig a .Feketetea" gyógyírénál Fönt ?
OőxMrdö nyitva reggel 8 órától <1 óráig fh>ltí, uatda, pántek délmán leddsn wtn nap nőknek). Tel.t l-l*
íiaplómból
Tegnap azt kérdezte lenn a tengerparton Az égről, hogy m/ért hullnak le a csillagok Es ma ugy kereste kutatva a földön, Hogy az árva csillag vájjon hot ragyog?
Csillogó szemével Jelfigyelve ifézl Ttlvoijüró hajót mini ríplt a szét-Es kérdezi: a hullám ■■■ egyik a másiknak Zugi) morajldssal vaj\' mírót beszél?
P.s mig szólok hozz, I jgyermeké/ló hanoiin Torkomat szorítja sok néma felelel Végtelenbe hulló Jilradt csillagokról És hajókról, mik révbe soh\'se érkeznek... Cirkvenica, 1931. aug. dr. Wlnkler Erntnt Munkácsi Noémi
— Szabadságról. Sólymossy László államrendőrség! tanácsos, a kanizsai kapitányság vezetője sza-badságiról bevonult és hétfőn át-vette a kapitányság vezetését. Dr. Rácz Kázmér rendőrkapitány, helyet-tea vezető a kapitányság btlnűgyi osztályát vezeti.
— Dr. Prack István külföldi kitüntetései. Annak idején jelentettük, hogy a párisi nemzetközi tözoltókongresszuson részt veit Zalamegyéből dr. Prack István közigazgatási tanácsnok, nagykanizsai tűzoltó főparancsnok ls. Dr. Prack, aki a tűzrendészetet és a tűzoltóságot szinte rajongó ügyszeretettel vezeti, a párisi kongresszuson olyan sikerrel tevékenykedett, hogy érdemei elismeréséül a francia tűzoltó szövetség ét a jugoszláv tűzoltó szövetség is tiszteletbeli tagjává választolta és erről díszoklevelet és diszérmet küldött neki. Dr. Prack István tüz-oltóföparancsnok kitüntetése önzetlen és buzgó működésének legszebb elismerése.
— Nagykanizsaiak a városi számvevők országos kongresszusán. A magyar városok számvevői Hódmezővásárhelyen országos kongresszust tartottak, amelyen nemcsak a kari ügyeket, hanem a városok fontos ügyelt is tárgyalták. Nagykanizsa város számvevőségét Hem-mert Kíroly főszámvevő és dr. Maltz József városi számvevő képviselték. Zalaegerszegről Szilágyi Mihály városi főszámvevő vett részt a kongresszuson.
— Áthelyezett detektívek. A belügyminiszter Ress József nagykanizsai detekfivfclügyelő, csoportvezetőt a győri kapitánysághoz, Benkes János detektívet a soproni kapitánysághoz helyezte át szolgálattételre.
= Marlene Dltrtch és Jan■ ntnge: Kék angyal
Szent Istvánkor zárva lesznek az Qzletek
Nagykanizsa, augusztus 17 A nagykanizsai OMKE-fiók elnökségéhez kérdést intéztünk a szent-islvánnapi üzleti záróra ügyében. A szerkesztőségbe érkezett sok érdeklődésre az Igy beszerzel! Információnk alapján közöljük, hogy csütörtökön, Szent István napján, az összes nagykanizsai üzletek egész napon át, tekintettel a löivényes nemzeti ünnepre, zárva maradnak. Kivételt képeznek az élelmiszer-üzle\'ek, amelyek délelőtt 10 óráig nyitva maradhatnik.
— Halálozás. A nagykanizsai régi ipatos generáció egyik érdemes tag|a, Skrlvallcs István csizmadia-mester kidőlt az élők sorából. Törzsökös kanizsai volt. Itt született, itt élt végig egy munkás életet, itt tért örök pihenőre. 63 éves voll. Ebből 37 évig volt önálló tagja az ipartestületnek. A szorgalmas, puri Un iparos mlnlaképe volt. Nemrégen még vagyonos ember volt. Házait, szöllejét azonban elvitte a hadiköl-csön, a devalvációk, a háború, (amikor fiával együtt kalonlrkodoli), majd az Ipari műhelyeket megbénító gazdasági válság. Pénteken este hilt meg a nagykanizsai kórházban, hova hozzátartozói kezeltetése végett két héttel előbb szállították be. Vasárnap délután 5 órakor temették a róm. kath. temetőben. Végtisztességére kivonultak zászlóik alatt az Ipartestület, a Cslzmsdia Társulat, az Emberbarát Temetkezési Egylet és sokan az elhunyt és a fyászoló családok (Barbarlts, Nováczky, Magyar, Pintér és Varga családok) jó-barátai és tisztelői.
— Marlene Dttrlch ét Jan-ningt: Kék angyal.
— Eljegyzés. Kállay Ilus (Nagykanizsa) és dr. Mlkola László orvos (Surd) jegyesek. (Minden külön értesítés helyeit.)
— A városoknak továbbra Is hozzá kell Járulnlok az államrendőrség fenntartásához. A vidéki városoknak s ezek között Nagykanizsának Is súlyos megterhelést jelent az államrendőrség költségeihez való hozzájárulás. Nagykanizsának ez évente 50.000 pengőjébe kerül. A városok közgyűlései feliratban kérték a belügyminisztert, hogy ennek a hozzájárulásnak fizetése alól mentesítse őket. A vidéki városok feliratára most küldte meg válaszát a belügyminiszter és abbsn a városok kérelmét elutasította.
— A Szent Ilona Leányklub kéri Ittbonlévö tagjait, hogy ma délután 5 órakor jelen|enek meg fontos megbeszélésre a Missziósházban.
— Esküvő. Sió Kató és Bogdán Pál e hó 19-én, szerdán d. u. 5 órakor tartják esküvőjüket a szentfeienc-rendick templomában.;
— A Kék angyal Marlene Ditrlch-lannings csodafilmjére már megkezdődtek a jegyelőjegyzések. Ezuion tudatjuk. Hogy a páholy s zsöllye jegyekel 10 fillérrel kénytelenek vagyunk emelni, a film rendkívül magas kölcsöndljára való tekintettel. |
Akiknek a szívműködése rendetlel, erölködés nélkül ugy érhetnek el könnyű székelési, ha naponta reggel éhgyomorra megls7nak egy kis pohár természetes „Ferenc léssel" kescrll-vizet. Szivszakorvosok megállapították, hogy a Ferenc Jósiel víz sziv-elzsiro:odásnál és blllentyühibáknál is enyhén, biztosan és mindig kellemesen hat. A Feresc József kesetü-viz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerűzletekben kapható. ■
A polgármester hivataliban
A legkörslebbl napokban összeül a nagykanizsai takarékossági bizottság
Nagykanizsa, augusztus 17 Dr. Krátky István polgármester,\' aki nyáii szabadpápának legnagyobb részét családjával BalMenbcrényben töltötte, vasárnap este félbeszakította szabadságát és átvette hivatala vezetését.
Kérdést intéztünk a friss erőben, pihent Idegekkel hazatérő polgármesterhez, (akit már az első napon valósággsl megostromoltak az ügyes-bajos emberek) első teendőiről. Azt a választ kaptuk, hogy mindenekelőtt a takarékossági bizottság ösz-szehlvására keiül sor, ami valószínűleg még e héten, vagy legkésőbb jövő hétfőn megtörténik. A takarékossági bizottság mindazokat a kérdéseket meg fogja tárgyalni, amelyek a városi budgel biztosítására szolgálnak. Rövidesen sor kerül a képviselőtestület összehívására.
— A kórházi kápolnára Nováczky Lajos koszorumégváltás elmen Skrlvallcs István emlékére 12 pengőt adományozott.
— Marlene Dttrlch ét Jan-nlngt: Kék angyal
— Tüz a pölöskei szőlőhegyei!. Németh Lajos nemesszentandrási lakosnak a pölöskei hegyen levő borospincéje kigyullad!. A tűz átterjedt Báli József pölöskei gazda pincéjére ls és mind a \' két épület elégelt. A kár közel négyezer pengő. Eljárás indult Németh Béla 18 éves szent-andrátl legény ellen, mert az ő gondatlanságából keletkezett a tüz.
— Eljárás Indul egy falusi fog-huzó ellen. Zalaegerszegről Jelentik: Beke Kálmán andráshídaí lakos jogosulatlanul fogat húzott Mónok Mihálynénak. A csendőrség emiatt eljárást Indított ellene.
=■= Marlene Dtfrich ét Jan-ningt: Kék angyal
Negyven fokos kénes vízre bukkantak Nagyatádon
Nagyatád, augusztus 17 A nagyatádi IL számú mélyfúrás, mint előrelátható volt, kiváló eredménnyel járt, amennyiben 553 méter mélységben 40 Celsius fokos kénes héviz tört elő. A víz egy 5 méter vastagságú, élesszemü szürke kvarc-homok-rélegből szökik fel óriási erővel, jelenleg percenklnt mintegy 160 liter mennyiségben. Ez a mennyiség a szűrőberendezés elkészítése után a háromszorosára emelkedik. Úgyszintén a hőfok is emelkedni fog. Szakértők a hőfokot végeredményben 43-45 C fokra bScsülík.
A szombathelyi válsntás
Visszalépett az egyik képviselőjelölt Bzombathely, augusztus 17 Szombathelyen augusztus 23-án lest a képviselőválasztás, amelyen négy jelölt akart indulni. Csekonlcs Iván gróf, Klskos István, Tóth László és Beck Lajos őrlszentpéteri képviselő, akinek mandátumát valószínűen megsemmisítik. Beck most közölte Tarányl Ferenc dr. főispánnal, hogy a jelöltségtől visszalép, meri nem akatja a választási hatcot kiélezni Vasárnap nyújtották be a képviselőjelöltek ajánlási Iveit. Oróf O.ekonics Iván (Keresztény Gazdasági Párt) 4200, dr. Tóth László (keresztényszocialista) 3900, Kitkos Isiván (pártonkívüli, kerésztény ellenzék) 2000 aláírást nyújtott be.
— Községháza épül Inkén. Inke község most Irt kl árlejtést a megépítendő községházára. A versenytárgyalási aug. 21-én tartják meg.
— A dunántull gyermekvédelem ünnepe. A Dunántul nagy gyermekvédelmi ünnepsége, a Zsófia Országos Oyermekszanalórium Egyesület közgyűlése, amelyre Budapestről is nagy számmal érkeztek érdeklődök, Balatonalmádin, az egyesület szanalóriumtelepén folyt le. Rotl Nándor veszprémi püspök nyitotta meg a közgyűlést s elégtétellel állapította meg, hogy a kedvezőtlen viszonyok ellenére, az egyesület mindhárom szanatóriuma teljes mértékben fönn ludts tartani az üzemet. Mészáros János balatonszabadi ref. lelkész lelkes beszéde után Óvári Ferenc ügyvivő elnök Indítványára elhatározták, hogy lord Rothermere-hez, az egyesület védnökéhez sürgönyt menesztenek. Dr. Fodor Oszkár Igazgató ismertette az évi jelentést és különösen kiemelte azokat a nagyvállalatokat, továbbá Újpest városát, amelyek gyermekeiket az egyesület gondozására bízzák. Lich-tenberg Kornél tanár,, az egyesület alelnöke azt javasolta, hogy válasszák meg az uj ciklusra is kormányzó elnökké Rotl Nándort, a női bizottság elnökévé Bud Jánosnét, alelnökévé pedig Rákosi Szidit. Óvári Ferenc visszapillantást vetett az egyesület huszonkétéves működésére,
l majd StUe Antal méltatta az egyesület működéséi, lord Rplhermere érdemelt, kegyeletes szavakkftl emlékezve meg a lord voll titkárának, Ernest Outhwatte haláláról. Végül \'dr. Józan Miklós unitárius püspök mondott köszönetet Rott Nándornak, Óvári Ferencnek és az egyesület egész vezetőségének.
— Fejbevágtak egy kisleányt kalapáccsal. Vasárnap délelőtt két n agy kani\'sai kisleány kinn játszadozott az Őrház-ulcában. Játék közben a gyermekek valami miatt összeveszlek, ugy hogy az egyik sírva ment panaszkodni az édesanyjának. Az anya, A. Mária erre átment a másik kisleány szülei lakására és egy kalapáccsal ugy fejbevágta a 9 éves gyermekei, hogy az súlyos fej sérülést szenvedett. Az ügyben nyomozást Indított a rendőrség.
= Marlene Ditrlch.. és Jan-nings: Kék angyal ,
1931. augusztus 18
2ALAI KÖZLÖNY
SPORTELET
Zalaegerszegen döntetlenül mérkőztek, Tapolcán kikaptak a nagykanizsai futballisták
Zalaegerszegi válogatott-NTE-ZTE-Levente kombinált 0-0 Tapolcl IAC-NTE 2:1 (0:0)
Nagykanizsa, augusztus 17
Nagykanizsa kombinált csapata szombaton a következő összeállításban lépett pályára: Csondor (NTE) — Jámbor (NTE), Krakkauer (ZTE) _ Beke (ZTE), Bibos (L), Engellel-ler (NTE) — Poór (L), Vellák (L), Jakubeez (NTE), Léránt (ZTE), Sülé (ZTE).
Zalaegerszeg csapata: Mlllel I. — Varga, Bubics — Mlllel II., Füleky, Dervarics — Hoffmann, Szukics, Borbély, Papp, Mariinka.
A várakozásnál sokkal gyengébb sportot nyújtott a két csapat Játéka. Az eredménytelen küzdelmet már a mérkőzés kezdetén eldöntötte a kanizsai csapat rosszul sikerüli Bsz-szeállltása. Igaz, hogy a szezon
elején vagyunk és az NTE-nek másnapra Tapolcán < lekötött mérkőzése volt és Igy nem szerepeltethették legjobb Játékosaikat, de ez csak részleges mentség lehel, mert a kanizsai il|usági csapatokban sok tehetségesebb j tékos van, mint a pályára kiállítottak. Végig mérsékeli nívón mozgott a gól nélküli mérkőzés. A kombinált csapat mindezek dacára is megszerezhette volna a győzelmet, ha nagyobb szivvel és lelkesedéssel küzdött volna, mert igy Is Jobb volt, mint Zalaegerszeg.
Jók a zalaegerszegi csapatból Mlllel kapus, Bubics, Dervarlcs és Martlnka. A kanizsai komblnáltból Csondor, Babos és Engellelter.
A* NTE mérkőzése Tapolcán
Tapoloa, augusztus 17 (Saját tudósítónktól) Kellemetlen meglepetésben részesítette vasárnap a Tapolcára átrándult Nagykanizsai Torna Egylet csapatát a nyugati kerület futball-bajnokságára most benevezett fiatal csapat. X Torna Egylet a kővetkező összeállítású csapalát küldte a mérkőzésre: Csondor — Jámbor, Cerján — Vellák, Babos, Engelleiter — Poór, Dénes, Jakubecz, Parltas, Kudlch.
T1AC: Fürst — Spitzer, Krausz — Kovács II., Nvikus, Kodbaum — BOzOkfl, Kiss, Zlmtnermann, Szabó II, Hoffmann.
A mérkőzés ugy kezdődolt, hogy az NTE gólokkal nyeri a mérkőzési, de Tapolca lelkes csapata nemcsak állta a rohamot, hanem megérdemelten, — bár a bíró a II. félidő közepén egy renitens Játékost kiállított csapatukból — 10 emberrel Is meg
tudta szerezni a győzelmet. A mérkőzés végig a Tornd Egylet felényinek Jegyében zajlik le, azonban csatárai tul puhik és kapura lövés helyett tologatós Játékot folytatnak. A mérkőzés első gólját Kudlch NTE lövi. A TIAC csapata ra|taütésszerü két lerohanásából, súlyos védelmi hibákból BOzOldl és Ztmmermann fejes gól|a utján Jut a győzelemhez.
A tapolcai csapat minden egyes tagja dicsérelet érdemel a mérkőzés folyamán tanúsított lelkes odaadó Játékáért. Csak egyes Játékosainak le kell szokni a fegyelmezetlenségről, ugy sok őrömet fog szerezni a tapo\'cai drukkeroknak. A Torna Eüylelból csak Csondor, Babos és Kudlch nyújtottak elfogadhatót. UJra bebizonyosodott, hogy, sa|nos, Nagykanizsán jelenleg nincs egyellen lövőcsatár sem.
(H. J.)
Keszthely ismét fölényes győzelmet aratott a városközi úszóversenyen
Az ellő évi körmérkőzés
Keszthely, augusztus 17 (Saját tudósítónktól) A Keszthely —Székesfehérvár—Veszprém városközi uszómérkózés harmadik és ez-Idén utolsó találkozója volt vasárnap Balatonalmádiban. A harmadik Összecsapás ls Keszthely fölényes győzelmével végződött A kes thelyiek mind az Ot számban elsők leltek.
Eredmények (K ~ Keszthely, Sz = Székesfehérvár, V — Veszprém):
400 m szenior: 1. Csík (K) 6 p 40 mp, 2. Mark Viktor (K), 3. Veletel (V).
50 m tfj. hátúszás: 1. Lengváry (K) 40-2 mp, 2. Barna (Sz), 3. Uyenes (K).
50 m tfj. mellúszás: 1. Csík (K) 37-2 mp, 2. Gyökér (V), 3. Békési (Sz).
JX-50 m tfj. vegyes staféta : 1. Keszthely (Csík—Lengváry—Rosen-berg) 1 p 57 mp, 2. Székesfehérvár, 3. Veszprém. 50 m hölgyuszás: 1. Vitái Bella " 50 mp, 2. Raffai (Sz) 3. Singer
a
Ezzel az első évi körmérkőzés végetért, a következő pontaránnyal: Keszthely 277 pont Székesfehérvár 179 „ Veszprém 79 .
A vlnóóló körmérkőzést ls Keszt-
hely nyerte meg, mert ezúttal a
vasárnap befejeződött
veszprémleket is megverte 9:0 (4:0) arányban, óriási lolénnyel.
Verseny kívüli számok Is vollak. Igy:
50 m gyermek gyorsúszás: 1. Szemző (K), 36 8 mp, 2. Rácz (K), 3. Raffai (Sz).
100 mellúszás (vendépeV): 1. Qyenes (K) 1 p 34 mp, 2. Siékely (Bpest).
30 m gyermek-úszás (vendégek): 1. Pál György (K), 2. Szilágyi, 3.
Regedei viz
nemcsak kitűnő borvíz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál.
Kapható minden fűszeréi csemegeüzletben.
Főraktár: 1
Urálj-atea 34. Tslefos M0.
Csakner Edit.
A 3 vándordíjat (egy hö\'gy, egy férfi és egy vízipóló elsőségért) a hirom város adja. Hlrom éven át lesz a küzdelem értük. Az első helyezettek minden városból évenként a MUSz érmét kapják.
A versenyen sokan vollak ott keszthelyiek Is. A keszthelyi úszók Terslyánszky Géza ny. őrnagy, a Törekvés elnökének és Práger Sándor szakosztályi elnöknek vezetésével két teherautón mentek át Balatonalmádiba.
A ZTE tenniszosapata 7i4 arányú gyAzelmet aratott ai MTE csapatán
AJÁNLUNKs
előnyős kötéseink folytán, teljes zsíros trapplata-sajtot
kerékvételnél ............ P 8*0
Édes tejszínből készült
tea-vajat >/< kg.-klnt P —-aa friss juMuré t kg. p S-_
Qyenes Lajos ÉSSKi*.
Városház-palota
Vida Lajos füszerilzlete
ssn Horthy Mlktós-ut IS.
Nagykanizsa, augusztus 17
Csekélyszámu, de lelkes közönség lelenlélében játszották le az N*TE pályáin az idei Vágó-vándorserleg-mérközések első produkcióját. Az Időjárás nem nagyon kedvezett a versenynek s többször félbe is kellelt az eső miatt szakítani, de sikerült mégis az összes versenyszámokat lebonyolítani (a női párost a ZTE feladta).
A csapatok összeállítása nem volt nsgyon szerencsés. Sokan a játékosok kOzül nem treniroztak s Igy nem tudtak eredményesen küzdeni s volt olyan játékos Is, akinek — bár tréningje — volt — tudása éa rutinja hiányzott, ahhoz, hogy nyilvános versenyen szerepeljen. Szép Játékot
produkált Horváth (ZTE), Cseh (ZTE), Ádám (NTE) és Lustgarteu (NTE).
A részletes eredmények: (elől a ZTE-Játékosok) Horváth-Oonda 6:3, 6:3; Lstzkó— Kluger 6:4, 6:3; Cseh—Lustgarten 6:4, 9:7; dr. Halszer—Ádám 6 : 1, 6:2; dr Ma-kóné—Récsel Rózsi 1 : 6,2:6; Stem-thál Ofrli—Qünser Lilly I : 6, 3:6; Horváth, Lstzkó—Gonds, Kluger 6:1. 6:2; dr.Haiszer, Cseh—Lustgarten, Ádám 1 :6, 6:4, 6: 4; Horváth, dr. Mákóoé—Oonda, Récsd R. 3:6, 12:10, 6:4; Lstzkó, Stemlhál— O— Kluger, Récsel M. 3:6, 1:6; dr. Makóné, Sternthál-Récsei nővérek 0:3, w: a „ A második fordulót augusztus 30-án Játszák le a Zrinyl-pilyán.
A nagykanizsai Postás-Sport Egyesület első 18vész-versenye
Nagykanizsa, augusztus 17
A közönség nagy érdeklődése mellett tsrtotta meg szombaton délután az Országos Postás Sportegyesület nagykanizsai lövész-csoportja első lövész-versenyét, amely délután 3 óráMI 6-ig tartott és amely iránt élépk érdeklődés nyilvánult meg a többi sportegyesületek részéről is. Képviselve volt a MOVE lövész-csoportja, a klskanlzsai Polgári Lövészegyesület, stb. A szépen sikerüli versenyt dr. Tholway Zsigmond postatávlrdal főfelügyelő, a helyi cio-porl elnöke és vitéz Szabó István oktatótiszt vezették le.
A versenyen résztvett 33 postás lövész. A verseny eredménve:
1. Szőnyi Ferenc posta forgalmi díjnok 46 ponttal, aki a nagy bronz érmei kspia, 2. Kupi ialván 11. oszt. altiszt, aki 43 pontot ért el, nagv bronz érmet nyert, 3. Vetter Rezső főtiszt, 42 ponttal, kis bronzérmet nyert, 4. vitéz Temesvár! Péter postaaltiszt 42 ponttal a kis bronzérmet nyert.
A többi lövészek is olyan eredményt produkáltak, ami a legteljesebb elismerést váltotta kL
Verseny után dr. Tholway Zsigmond csoportelnök gyujtóhalásu beszéd kíséretében nyújtotta át az érmeket a kitűnő lövészeknek, további kitartásra buzdítván őket.
Dr. Tholway Zsigmond elnök ez-alkalommal nyújtotta át a Lövész Egyletek mult hónapban megtartott versenyén résztveti Postás Lövész-egylet-1 tagok nagy bronzérmeit a következőknek:
1. Vetter Rezső főtiszt,
2. Petrekovlcs Islván II. o. altiszt,
3. Haspel Pál segédellenőr,
4. Ambrus József vonalfelv. és
5. Kertész József altiszt.
Dr. Tholway elnök ezután meleg szavakban köszönetei mondott eredményes munkásságáért vitéz Szabó István oktatótisztnek is.
A második lövészversenyt folyó évi október havában fogják megtar-
tani, amikor Is a dr. Tholway Zsigmond postatávlrdal főfelügyelő, helyi csoportelnOk által adományozóit ezüst vándordij serlegért fognak versenyezni a posta tiszti és altiszti csoportok.
(A testnevelési bizottság ülése) A nagykanizsai városi testnevelési bizottság ma délelőtt 9 órakor a városházán ülést tart.
(A Zrínyi Torna Egylet) ma este 6 órakor a sportpályán választmányi ülést tart.

(Rövidítések) H — hírek, közgazdaság. itangv. — hangverseny. E — elésdSs Oy — gyermekeknek. A — uszonyoknak. Z — zene. Mg. mezőgazdaság. II). — itjuaágt előadás. F — felolvasás. O — gramofonzene. Jb — jazz bánd. K — kabaré. nZ. — népszerű zene.
Augusztus 18 (kedd)
Budapest 9.15 Az államrendőrség zenekarának hangversenye. 9.30 H 9.45 A hangv. folyt. 11 10 Nemsetkflzl vizlelző-ssolgálat. 12 Déli hstangazó. 12.05 A Mcidlnger-szaloacenekar hangversenye. 1125 H 12 45 A hangv lolyL 13 Idólelzéa. 14.45 a 15.20 lljl 16 A bayreuttil ünnepi Datepl előadások sorozatában Wagner R. Trlslan éa Isolda 3 (elv. zenedrámá|ának közvetítése Bayreuihból. Utána kb. 22.00 Időjelzés, idöjárás|elenlés Mi|d cigányzene.
Bécs 11.30 és 12.40 Zeneksrt hangverseny. 13.19 O. 16 Bayreulh. 27.15 Zenekari hangverseny.
Brit országoa müsnr 16.00 Zenekari hangverseny. <7.15 Zenés gyermekére. 18 Zenekari hangverseny, lé 40 Vonósnégyes. 19 20 K. 272 -24 Zenekari hangv.
Miláné 16.40 Oyerekkuckő. 17 és 10.15 Zenekatl hangverseny. 19. 0 O. 21 Salm. hangv 22.30 Zenekari hangv.
Prága 11.30 O. 19 A gyermekágyi kt-állttisrol 20 Opers E.
Róma 17.30 Zenekari hangverseny. 20,10 O. 21 Zenekari hangverseny.
Varsó 12.10 O. 15.49 Onerslsmertetés. 16 Bayreulh. 17.50 O. 22 25 Zenekari hangveracny.
ZALAI KÖZLÖNY
1S31. augusttun 18
Mrlohl zárlat
Pirii JO-llVl. London M9J\'/t. Nawyort 513 CO, Bitaatf 7150, MUh 2684, Madrid 44-00. Anxtadtm 208 90, Bariig —■-, Wlan 7210, SoOa 3-JO, Prága 15*18. Varsó 57-40, Budapeal ao-oa\'i aaljiád 9 06, tokánál--.
Terménytőzsde kw Uaaav. uj 77-as 940-10-10 78-aa 9 55—1035, 7K« 980-10-40. 80-w lO-81-míO, danáit 77-aa 9 20 - 9 60 78-aa 935-B7Í. TB-es 950-990, 80-as 960-1000. Hon 875 — 900, lak. árjy uj 14->d—15 00, aOrárpa 16-00-1700, sab lí\'50—18\'75, Itt*áí< 15"75 -1800. rcpca ——•—. korp* 1030 - 1050.
A budapesti tőzsde áarlia-Jegjsése
cattk.
DBVIZAK
J29-70-231-30 1 10-06 1014 185-I5-13B-15 \' 79-35-79-96 J 3-3S-3-42
--152-80-158 30
idoa 2766 27-86 \'"" 47-2W1 20
--- 29-80-30-00
Nawyw 569-50-78 50
\'WS
Ha 18*47-16 99 Mfe 4*12-4*16 152 40-138-40 \'araó «9*7»-«4*2S S002-80-M l\'MS-ltl-fe
SarUaráaár
FalbaJtáa 4382, alalaUaa 223. - HlaO-raadtt 1-13—1*14, aaadatt 1*12—1*14, azadalt kOaép 1-06—1*08, Uaayfl 1*00-1*04, l-aó randa Mag 1*02-1*06, U-od laada öreg
0-82 0^6 angol ssktt 1*20-1*36, aaaloaaa nagyban ws-froo, aak 1*34 - 0 00, htii
1-45—1-84, aaalonoáa Mlaartáa 1*40—1*50.
valutAk
I L 2770-28-00 itr. 79*80-80-10 1 k. 19*94-17*10 Mik. 152*30.11830 Btaár 10*0-810*18
Langyal t a 65-84-28 La» >40-3-48 Lm 4-10-4-18 Un 29 80-90*20 i I»06-1S»20 11-2-80*158*80
Kiadta: Bélzalai Nyomda ei Lapkiadó Vállalat, Rankaniuáa
Felelős kiadó: Zalai Károly. Maratva taiafoa ■ Nagylunlau 78. aa.
Őszi vetésre:
Gazdasági magvak
továbbá;
Kerti magvak
lá)Nltlai( Fehérhigynuug InlkájMiUBH ináMkaaag Spi-notaag lafslejtz agg BaUtaug Bseglímag Sirgarépaaug Sárga Tiolaaag Petreuelyemmag stb. stb.
Műtrágyák. Gabona-csávázó szerek
kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, termény éa növény-védó szerek kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett Telelőn: 180. aiö _
ÉRTESÍTÉS.
ÉitesHem a nagyérdemű közönséget, hogy dus raktáramon levő márvány ét gránit síremlékeket leszállított árban hozom forgalomba. — További airknrntMásI éa slrbaH ápitá-•ét, termő- és műkőből, legolcsóbban készítek, ugy az összes e szakba vágó munkákat szakszerűen végzem.
Kérem s n. é. közönség tzlves pártfogását. Teljei tisztelettel
Kwáot József
AtSVSék okL k®\'Br,lSömcs,er
figyelni I Klrály-utoa SS. tat.
APRÓHIRDETÉSEK
A, ipróhlrddiiik <B|i IU iiOIk 50 fillér. Minden lovibbl ni dlji 3 ftllér. Vilii- ii ünntpn.p 10 «iólg ao pl/ér, minden lovibbl nó dlji a flll. Sivrdin c» pinuktn 10 Mól* ÖO fillér. mlnd.u lovibbl iió ül,a 6 fillér. Clmuó i minden vu-l.üibb bílllkból illó tró kii llónik „imlltillk. Álliit kireióknik o mgvlmtny.
HlrdolSHk 5 <01) pengő SiMbesn alul
a folMleg«M könyveié*, udmldxdi nlkrrUléhc végéi! élőre ftxelenaök.
MBhelyéthelyeaáa. Fonottbutor,kosár éa nádaa&lonáa Illésnél, Pöul 4. 3029
Ogyes Idékre I
ajánlkozik háshoz. Vidékié la. Clm Mlklóssy Edtlb, Kisfaludy Sándor-utca 17. 3743
Egy lataasM éa egy taaalálaáay
felvétetik. Klracbner Mór dlvaUru kereske-
3732
Tóbb egy szobás laké. mellékhelyiségekkel kiadó Pelófl-ut 42. alatt. 3492
Szeptember bó el,e|ére kereaek egy tlsz-teaaégea aaokala*ssyt, aki féléves kisgyermekkel Is szívesen loelstkoztk. Jelentkezni lehet sugusztus 22-én d. u. 1—3 óra koiölt Broíés Mátyás századoanénál. Battbyány-utca 22. az. alatt. 3772

eladó Magyar-utca 4.
Gallérokat
12 fillérért legizebben tisztit
KOVALD
budapesti festógyár.
BylIjMlalap lapykanlza Csaagary-ut 5. ai.
Egy károsa és egy kétuobás sssagAss-ház nagy kerttel éa gazdasági éptlietek-kel Clgány-u. 2 (Klskaalzsa) szonnal kiadó. Bóvebbet Klrály-nlca 23 Korács kólaragónál. 3636
FlllaáH ta| Ismét lupbató Tejköz-pontnál. Telefon 349. 3721
állást keres Hatat gyermektelen házaspár, eaetleg kaucióval la. Clm a kiadóban. 3701
Két világos szoba >arr«lá«sk és kalon bejáratú butorosott szoba kUdó Deák-tér 2 3718
Url oaalá* két diákot teljes ellálásis elfogad. Clm s kiadóban. 3\'28
Honvéd utca 23. szám sUltt hál eladó. Bóvebbet megtudhatni ugyanott. 3763
u| fajtat* éa furó-gép Vörösmarty, utca 41. 3764
Uradalmi és Isjborslmat Saaat latváa
katákaa 20 flllérlól telteié
iMzállilott áron
árualtom 3 Utastól kezdve. Helyben a logyasztást adót ktllon lelazámltom.
Zerkowitz bornagykereskedő.
___1/14
Diák leányok, vagy fíul kellemes ottbont találnak urlasszonynál. Kényelmea szoba, elsórangu ellátás. Állandó német társáigáa, francia, angol oktatáa a házban. Fizetési teltételek Igények azerlnt. — Helnrlcbné, Budapest. Paulay Ede utca 25., Hl. 14. 3768
13 éves glmnázlsta Ham részére url-caaládnál teljes allétéat keresek, hol correct térti nevelés biztosítva van. Plzeléa megjelölést teltéUen ttérem. — Körjegyző, Szentadorján (Zala m.) 3 \'10
A balvárosban elegánsan berendezett 2 ablakos, ktlldnbejáratu utcai szoba 1, vagy 2 urnák kla*4, eaetleg teljes; ellátással. Clm s kiadóban. 8736
Utcai hal*la4a.k, raktár, padlás, pince, garázs kiadók. Deák-tér 2. 3719
Kalonarét, Kápolna-tér 4. szám alatti magállhAa azonnal kiadó- 3771
özv. Skrlvallcs Istvánné szül. Barbarits Katalin a maga, gyermekei és az egész gyászoló család nevében elszomorodott szívvel. Isten akaratában megnyugvást keresve jelenti, hogy szeretett Jó férje
SKRIVALICS ISTVÁN
csizmadiamester, éleiének 63-ik, házasságának 33-ik évében, augusztus 14-én este 8 órakor, megadással viselt, hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvélele után visszaadta lelkét Teremtőjének.
A megboldogult letemét vasárnap délután 5 órakor helyeztük örök nyugalomra a nagykanizsai róm. kath. sírkertben.
Az engesztelő szentmiseáldozatot hétfőn reggel mutáltuk be drága haloltunk lelkitldveérl a helybeli szentferencrendi plébániatemplomban.
Nagykanizsa, 1931. augusztus 17.
János ii Anna, fiHaielt özv. Pintér JáaoanS zytrmtktl. Horváth Marianna minyt, Pintér Kató i, Jasc.1, Skrlvallcs Kiirt é. Sanyi unokit.
■ Barbarits, Novácaky, NUayar, Ptatir ii Varsa culidok.
KAaaflaatsiylIváMlláa. Mlndszoknsk, kik felejthetetlen halottunk végUazteasége alkalmából fájdalmunkat részvétükkel enyhítették és mindazoknak, kik nehéz óráinkban együttérzésük Jeleivel mellelttlnk álltak, ezúton felezzük kl hálás kószónelUnket. A gyászoló család.
Naghlaá. A Nagykanizsai Uránia Moz-
Íóképszlnház Részvénytársaság Nagyka-anlzaa 1931. augusztus hó 26-én d. u. 5 órakor saját helyiségében (Sugár-ut 5.) tartja ávl raa.aa kaagyal«a*t, melyre a tisztelt részvényeseket ezennel tisztelettel meghívja az ígazgalóaáf- — Tárgysorozat t I. Az Igazgatóság és leltlgyeló-blzollság jelentése. 2. Zárszámadások és a mérleg Ismertetése s az Igazgatósig és fel-Ugyetóblzoltság részére a felmenlvény meg-sosss. 3. Az slspszshilyok 10-lk és 14-lk §-alnak módosítása. -I. Esetleges Indítványok. Mérleg-számla 1930 év december lió 31-én. Vagyon: Pénzkészlet P 1 .507-93. Berendezések P 37 090 72, hngedélyérlék P 31.500-—, Adósok P 42.095-54, Veszteség P 16 549-40. Összesen P 128 743 59. Teher: Részvénytőke P 24.000- -, Tóketsrlslék P 585-53, Berendezések értékcsökkenési tartalék alap P 1.400--, Ellogadványok P 26.750*--, Fel nem vell osztalékok P 12 53. Hllelezók P 67.953 96. Vigalmi adó P 8.041-57, ösz-szesen P 128.743 59.
As alapszabályok 11. §-a értelmében a köigytllésen csak szok a részvényesek bírnak szsvszall joggal, sklk s részvényeiket szelvényeikkel egyUII a táisaság pénztáránál, vagy a Nagykanizsai Takarékpénztár Részvénytársaságnál Nagykanizsa a közgyűlés megkezdése elótl letétbe helyezték, jrrj
394/1931. Ikt. szám.
Versenytárgyalási hirdetés.
A nagykanizsai Horthy Miklós vároM !*özkórház nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet újból 195 tonna koksz szállítására.
Az ajánlatokat a v. közkórházhoz Nagykanizsa 1931. szeptember hó 7-én déli 12 óráig kell beküldeni, zári lepecsételt boiitékban. — Ezen lialárioOn lul érkezett ajánlatok nem vételnek figyelembe. A szállítási fellélelek a kórháztól díjtalanul beszerezhetők.
Nagykanizsa, 1931. augusztus hó 14-én.
Hortky Siklói várod Uxkárkái
s7sr_llfftlllW-
Mmi a Zalai Kön.
Aki fotografál,
annak több jut az életből!
Zeiss Baby-Box gép
16-50 pangóért kapható,
mellyel bárki nagyszerű felvételt készíthet. — Szakszerű felvilágosítás:
Szabó Antal
fegyver- és sportüzlet fotó oaztilyán.
Amatör-foto munkák kidolgozása modern, villanyerűre berendezettfotó laboratóriumban.
mt,


FONTOS BUDAPESTRE UTAZÓK RÉSZÉRE
szálljon meg a
MERÁN SZÁLLODÁBAN
BERLINI-TÉR 7.
Budapestnek legjobb helyén fekvő modern szállója. Lift. Központi fűtés. Hideg-meleg folyóvíz. Fürdők. Telefonos szobák. Kávéház-étterem. Szobák P 4-SO. Penaió 8-- P-tSI.
Egyágyas szobáknál 10o/o, kétágyas szobáknál 20%
engedmény. ,ui
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly).
71. évfolyam 186 szám
Nagykanizsa, 1931. augusztus 19, szerda
Ara 14 Hltér
ZALAI KÖZLÖNY
Szerkeaitósee: nappal Sugár ul 2 , éjjel Pöul 5. Kiadóhivatal: Fóul 5.
Keuthelyl flókkladóhtvatal:
szám. Kossuth-utca 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Elólizelésl ára . rgy hóra X pengó SO Iliiéi.
/ Szerkesztőség 421. szám, (é||el 78.) leieion. ^ Kiadóhivatal 78 Keazllielyl Ilók 22.
Aranypengő-érték...
Irta: Kelemen Ferenc A ra. kir. minisztérium 4560/M. E. izámu rendelete uj számolási értékel vezetett be a magyar gazdasági életbe. Az aranypengő-érték pénzügyi nóvum, mely különösen a nagyközönség közgazdaságilag kevésbbé Iskolázott része elöli okvetlenül alaposabb magyarázatra szorul. Mindenekelőtt hangsúlyoznunk kell, hogy Itt nem uj valutáról, nem is kettős valutáról, hanem csak egy számolási értékről van szó, amelynek célja pénzintézeti és máa magánjogi követelés és tartozás értékállandóságának biztosítása. Nem u| pénz, nem aranypengö kerül a forgalomba, hanem egy eszmei pénzegység, az aranypengő-érték fog különféle pénzintézeti és magánjogi tartozások és követelések elszámolásánál számolási alapul szolgálni. Ezt a számolási érlékel az Infláció uláni Időkben egyes hosszabb lejárata fizetési kötelezettségeknél egyesek már gyakorlatilag alkalmazták, általánossá azonban csak a kormány említett rendeletével lelL
Évszázadok óta az arany az, mely értékmérőnek leg|obban megfelel. Az arany árában tapasztaljuk a legkisebb Ingadozásokat, mert a világ aranytermelése évilzedek óla alig változik. Ez természetesen nem jelenti azl, hogy az arany ára teljesen stabil volna, mert még ebben a nemesfémben is számolnunk kell bizonyos fluktuálással, de a többi lémhez, vagy más értékmérő eszközhöz viszonyítva, a legmegbízhatóbb mégis csak az arany. Ehhez járul még az az Ideális érték, melyei az arany mint az emberi vágyakozás, szimbóluma leiént. Évekkel ezelőtt a nagy pénzromlás Idején és kellő aranytartalékok hlj|ín elsőrendű pénzügyi szakemberek a buza-valufával kísérletezlek. A buza, Magyarország és a legtöbb mezőgazdasági állam e standard cikke alkalmasnak látszott arra, hogy hazánkban legalább átmenetileg értékmérő eszközül szolgáljon. Jogosnak látszott »z a feltevés, hogy a buza ára Irányító hatással lesz az egész áralakulásra. A buza árának katasztrofális zuhanása s az iparcikkek árának önálló alakulása egyszer-smindenkorra elvetette a buza-valula lehetőségét De igy jártak a külföld hasonló kísérletei: a német rozs valuta stb. Is A különféle nemes fémekkel való kísérletezés sem végződött máskép. A réz, a platina nem bizonyullak stabil értékmérőnek, az ezüst még a legalkalmasabbnak Iái-szik ily Célra, de e nemes fém is oly gyakori s oly nagyfokú áringadozásnak van alávetve, hogy megbízható értékmérőnek ez sem használható. let volnának még a különféle idepen valuták, mint más ország értékmérői, de sem a font, sem a dollár, minden bűvös varázsuk dacára nem tölthetik az abszolút biz-l(>8 értékmérő szerepéi. Elég, ha e tekintetben az angol font legutóbbi lényeges ingadozására hivalkomnk.
Marad tehát az arany és mindig csak az arany, az a fém, az a varázs, az a mágikus erő, amelyben évszázadok óta a lömegek vagyon-gyüjtö és értékmérő törekvése bizalommal megnyugszik. Ebből a szempontból tehát a kormány arany-pengö-érték rendelete a legszerencsésebbnek tekinthető I Kérdés azonban, hogy a gyakorlati éleiben nem fig-e olyan eltolódásokhoz vezetni, amelyek a magyar pengő preslige, nemzeti hitelünk és gazdasági érdekeink szempontjából legalább is nem kívánatosak.
Áltól kell tartanunk, hogy az u| számolási érlék bevezetése mélyen bele fog nyúlni közgazdaságunk legkülönfélébb területeire s olt lényeges változásokat fog okozni. Komoly szociális aggodalom |elenlkezhellk abban, hogy az aranypengő érték nem terjesztetett kl a munkabérekre és a magánalkalmazottak illetményeire. Ez a körülmény képes a fizikai és szellemi munkások táborában mélyreható szociális ellentétekel előidézni, melyek a társadalmi osztályok amúgy is nagyfokú osztályérzékenységét csak fokozni fog-Iák. Előbb-utóbb ki kell terjeszteni minden társadalmi rétegre és minden közgazdasági, terűiéire. S ha ez remélhetőleg már a legközelebbi napokban meglörténlk, akkor az ere-
detileg számolási értéknek szánt aranypengö — vJlósággal második törvényes fizetési eszközzé válik. Micsoda szerep jut ezekután a pengő bankjegynek s mi vár az ezüst és váltópénzre, melynek aranyértéke minimális.
Fokozottabb jelentősége lesz ezekután a törvényes fizetési eszköz alapszabályszerU ércfedezetének, mert a forgalomban lévő bankjegyek annál jobban közelednek majd az aranyérlékhez, mennél magasabb lesz a ledezeli arany.
És ml lesz majd, ha a pengó éa az aranypengő-érték utjai egymástól elszakadnak ?
Ez esetben bizonyos disagió fog előállni, az aranypengö-értéknek a pengőhöz viszonyított többletértéke, melyet a Magyar Nemzeti Bank a rendelet szerint legkésőbb augusztus. 31-élői kezdve naponként közölni fog. Ez a többlet fogja gyakorlatilag a valorizációt jelenteni, amelynek következménye az lesz, hogy a betevő mindenkor annyi aranyérlékel fog kézhez kapni, amennyit tényleg adott
Ha például valaki ma 1000 pengőt helyez el valamely bankban, ugy tulajdonképen 174 9 dollár értéket bízott rá az intézetre s ezt az értéket kell a jövőben bármikor visszakapnia A bank a hivatalosan közzétett aranyszám alapján annyi pengő-
bankjegyet tartozik a félnek kifizetni, amennyi 174 9 dollár ériékének megfelel.
A devizaforgalom korlátozása s a pengő kiviteli lilalom alatl természetesen a betevő nem juthat effektív dollár banklegyekhez, de megkapja ezen bankjegyek belföldi pengő egyenértékét.
Mindaddig, mig az arany londoni piaci Arán lényeges eltolódás nem mutatkozik s a font árfolyamában számottevő változás nem lesz, nem kell a pengő és az aranypengő-érték eltávolodásától larlani. Fontos közgazdasági és pénzügyi érdek, hogy Magyarország törvényes fizetési eszköze éa a bevezetőleg említett rendelettel statuált aranypengő-számolási érték útja szorosan egymás mellett haladjon Ez azonban nemcsak a Magyar Nemzeti Bank kitűnően bevált valutavédelmi intézkedéseitől, hanem olyan közgazdasági és pénzügyi politika inauguralásátol is függ, mely számot vet az ország igazi gazdasági érdekeivel és lényleges gazdasági helvzetével. A 33-as bizottság eddigi működése komoly garancia ebben a tekintetben s igy minden kilátásunk megvan rá, hogy a pengő éB az aranypengő-érték mint elválaszthatatlan ikertestvérek fog|ák szolgálni ennek a szegény országnak gazdasági boldogulását.
Páris elutasította a Gráf Zeppelín-t
Lindbergh ezredes folytalja repülését Szovjetoroszországba
repülhetne Páris felelt. Szerencsés utat kivánok.
A Zeppelin mlmdn lesMÓllt a (ybntvortöl repUldléren
l/mdon, augusztus 18 (Éjszakai rádlójelenlés) A Orsf Zeppelin kedden délután 4 órakor átrepülte a La Manche-csatornát, 6 órakor London feleli keringeti, este 7 órakor pedig leszállt a hon-worthi repülőtéren, ahol a kivonult hatalmas tömeg leírhatatlan lelkesedéssel ünnepelte a léghajóóriást.
PárlB, augusztus 18 (Éjszakai rádlójelenlés) Eckentr kapitány szikratávírón a Qraf Zeppelinből összeköttetésbe lépett Du-mesnll francia légügyi miniszterrel, akinek tudomására adta, hogy ha a francia kormány óha|t|a, ugy a Qraf Zeppelin elrepül Páris felett Is.
A légügyi miniszter a következő választ küldte szikratávíró utján Eckenernek:
Sajnálom, de a rossz Idő miatt nem hlhelem, hogy a léghajó el-
A megtakarítási rendelkezések 200 millió pengővel fogják megjavítani az államháztartás költségvetését
A 33-as bizottság 5-ös albizottsága minden tárca költségvetését felülvizsgálja a lételek
csökkentése céljából
A mMovfet megengedre /Jndhergfilielí, bogy oross területre repUlflesseri
l\'árls, augusztus 18 Rigai jelentés szerint a kamcsatkai Pelropavloszk rádióleadó állomása kapcsolatba lépett Lindbergh ezredessel, aki repüléséi Moszkva felé folytatni akarja. A szovjet kormány lellialaluiazla Lindbergh ezredest a szovjet terület átrepülésére. Llnd-brrghet még e hét végére várják Moszkvába.
Budapest, augusztus 18 A 33-as bizottság 5-ös albizottságának összeállítása minden valószínűség szerint a következő lesz: A felsőház részéről Teleszky János és Egry Aurél. A képviselőház részéről dr. Kállay Tibor vagy Rassay Károly, Esterházy Móric gróf, Lakatos Gyula vagy Örffy Imre. Az ötös bizottságot a 33-as bizottság szombatra, vagy a |0vö hét elejére összehívandó ülésén fogja megválasztani és azonnal megkezdi munkáját. a*. UlUs albtxottsóg munkd/a A 33 as bizottság 5-ös aloizoll-sága minden tárca költségvetési téleleit megvizsgálja, hogy hol lehel
megtakarításokat elérni, ml\'yen hivatalt, Intézményt lehet megszüntetni személyi, vagy dologi kiadásokai csökkenteni. A bizottság által letárgyalt javaslatok megszövegezése folyamaiban van. Azok a rendeletek, amelyek bizonyos adók emelésére vonatkoznak, még e hónapban meg-|elennek.
A megtakarítási rendellrexé-sek a fövő öónapban /elen-nek mnn
Azok a rendelkezések, amelyek megtakarításokat céloznak, szeptemberben Jelennek meg. Az adóemelésekből 100 milliót kivánnak biztosítani, egyéb forrásokból közel tigyan-
ennyil, tehát mintegy 200 millió pengővel akarják megjavítani a költségvetést.
Az adónál szerepel a házadó 10 és a a forgalmi adó 59 százalékos emelése. A közalkalmazottak fizetéséi valószínűleg 10 százalékkal csökkentik.
A legteljesebb takarékosság
Amint a 33-as bizottság munkája a legteljesebb eredménnyel |árt már eddig is, mindenki a legnagyobb megnyugvással veheti tudomásul az 5 tagu albizottság munkáját Is, amely a takarékosság elvét a lehelőség halárain belül teljes mértékben ér-
ZALAI KÖZLÖNY
1931. augusztus 12
vényesiteni fogja.
yj Mubud bankforgalom mdsodlh nap fa
A szabad bankforgalom mai második napja is épen oly nyugodtan telt el, mint az első. Belétel aránylag keveset vettek ki. A külföldi sajtó megelégedéssel állapltja meg a magyar közönség higgadt magatartását, ami ló hatást tett a külföldi pénzpiacokon. Betevők most Is nagyobb számmal jelentkeztek, mint a betétekből pénzt Igénylik.
A belügyminiszter ulasitást adott, hogy az önkormányzatok a házi pénztárakban csak az okvetlenül szükséges pénzösszegeket tartsák, a betéteket pedig haladéktalanul helyezzék el a pénzintézeteknél.
Mindjobban /er/ed a valuta-letét akció
A nemzeti valuia-lctél mozgalom széles körben terjed tovább. A nagykereskedők elsősorban a lényleges külföldi valuta letétbehelyezése mellett kardoskodnak. A központi bizottság szombaton kezdi meg munkáját, de máris alakultak egyes városokban helyi szervezetek, hogy azonnal hozzálogjanak a propagandához és a letétgyüjtés munkájához.
lletartOmtatoit rémOlr-ter/entök
A kiskunfélegyhazai csendőrség a gazdasági helyzettel kapcsolatos rémhírterjesztés miatt letartóztatta Korom József biztosítási Ügynököt, valamint Szeri Jánost és Szllasi Jánost, akik Kiskunfélegyházán és a környező tanyákon hamis híreket terjesztettek. Mindhármukat a kecskeméti Ügyészség fogházába szállították.
A Birodalmi Bank laszábllHotta a lombard-kamatlábat
Berlin, augusztus 18 (Éjszakai rddlójelentés) A Birodalmi Bank elhatarozta, hogy aug. 19-től kezdve 12 százalékra leszállítja a lombard-kamatlábat.
Vakmerő rablótámadás
a Birodalmi Bank fiókja ellen
Berlin, augusztus 18 (Éjszakai rddtójelentés) A Birodalmi Bank schönbergi fiókja ellen elkövetettrablótámadás tettesel kézre-kerltésére 3000 márka jutalmai tűzlek ki. A sebesült pénztárnok állapota súlyos. A tettesek, akik 22.000 márkát raboltak, 12 lövést adlak le a bank pénztárhelyiségében.
NGYEN
kapja a
Zalai Közlönyt
jövő hó elsejéig, ha mOS< előfizet.
i polgármester újból elrendelte a nagykanizsai Zeileis-rendelő bezárását
A nagykanizsai orvosok depnláciő/a a polgármesternél
A Nagykanizsán letelepedell Zeileis-rendelő által feladott reklám-közleményeken és hirdetéseken kívül a Zalai Közlöny most ötödlzben foglalkozik a rendelő ügyes-bajos dolgaival. Először megírtuk, hogy Nagykanizsára is jön a Zelleis-rendelö és megirluk, hogy más dunántúli városokban sorra betiltják a működésűkéi. Másodszor megirluk, hogy a polgármester Nagykanizsán is betiltotta a rendelő működését. Harmadszor megirluk, hogy az alispán jóváhagyó határozata után a Centrál-ban elhelyezett rendelőt karhatalommal bezárták. Negyedszer megírtuk, hogy dr. Ooda Lipót városi tisztiorvos sajtópert indít a Zelleis-ügyben a Zalamegyei Ujság-bsn Érdi László tollából megjelent cikk miatt és hogy a rendőri bünletöblró dr. Eckenberg Imrét 40 pengő pénzbüntetésre Ítélte.
Most ötödször foglalkozunk hasábjainkon a Zelleis-rendelö Ügyében hozotl hatósági intézkedéssel, amely a rendelő ujabb bezárását eredményezte.
Kedden délben mintegy 20 tagu nagykanizsai orvos-deputácló jelent meg a városházán dr. Kinlg József, a Zalamegyei Orvosszövetseg nagykanizsai fiók-elnökének vezetésével. A küldöttség szónoka, dr. König József feltárta dr. Krátky István polgármester elölt a Zeileis-rendelő reklámozásában, működésében rejlő orvos-elhikal és orvostudományi panaszokat, kérve a polgármesteri, mini elsőfokú közegészségügyi halóságol, hogy fellebbezésre valö tekintet nélkül zárassa le azonna l hatállyal a szállodából ugyan kiköltözött, de másutt újra megnyill Zellels-rendelöt,
amiről az alispán véghatározata megállapította, hogy nem egyéb üzleti tökével finanszírozott gyógyvállalko-zásnál. Kérte egyben, hogy dr. Eckenberg Imrét korábbi kanizsai analógiára hivatkozva, a szakorvosi clm használatára vonatkozó törvény alapján, a megjelölés valódisága eseten is tiltsa el a .volt szanatóriumi főorvos" cim használatától.
Dr. Krátky István polgármester válaszában rámutatott arra, hogy a Zeileis-űgy ma országos probléma. Azonnali hatállyal való bezárásra a fennálló törvény avult rendelkezései nem adnak felhatalmazást, de most készül egy rendelet eme hiányosság pótlására. A szállodából történt kitiltás után, amikor dr. Eckenberg Imre működését más helyen újra megkezdte, uj elsőfokú határozathozatalra volt szűkség. Ez meg Is történt. A polgármester ezzel az uj határozattal a Zeileis-rendelő működését uj helyiségében is, fellebbezésre való tekintet nélkül beszüntette. Az alispán ezt a határozatot előreláthatólag jóváhagyja. Az orvosok további kéréseire kijelentette a polgármester, hogy a többi kihágást, minden visszaélést meg fog torolni. A clrr. huszná-latát, a többlekhez hasonlóan el fogja tiltani és az orvosi kar legális érdekelt mindenben meg fogja Wdeni.
Dr. Kőnlg József köszönetet mondott a polgármester intézkedéseiért, amiket a deputácló lelkesedéssel és a polgármester éltelése közben vett tudomásul.
A Zellels-rendelöt most már azonnali hatállyal bezáró véghatározatot még kedden délután klkézbesiiették az érdekelteknek.
A Béos-bndapestl személyvonat kirándult Göcsejbe, egy veszprémi község meg Zalába látogatott el
A budapesti hétfői lapok néhány ujabb .szenzációja"
Nagykanizsa, augusztus 18 Egyik két héttel ezelőtti számunkban megirluk, hogy egy budapesti héllói újság Endresz és Magyar óceánrepűlöket Siófokon kiraboltatta azzal a betörővel, aki ugyanakkor Nagykanizsán zár alatt ült a Jogház vasrácsos épületében. Ugyanannak a hétfőnek pesti újságban feltálalt zalai szenzációja volt 3 elégett ház egy benneégelt asszonnyal, amiből viszont csak annyi volt igaz, hogy elégett pár kereszt gabona és néhány öl hasábja.
A következő héttő ujabb zalai .szenzációkat" termelt ki a budapesti hétfői lapok hasábjain.
„Pesti kiránduló társaság halálos szerencsétlensége a Balatonon"
címmel a következőket Írták:
„Páljy Árpád és Tolnay Kálmán budapesti órássegédok vasárnap délután Balatonfüreden egy csónakot béreltek és Pelróczy György és János balatonfüredi legények társaságában túrára Indultak. Közben heves vihar tört kl, a caónak felborult » Pálfy Árpád elmerüli. A szerencsétion Ilatat-ember, amire barátai partra vonszolták, már meghalt. Tolnay a szerencsétlenség után bcslotett n községbo, hogy jelentést tegyen az esetről, közben a Petróczy testvérek magára hagyva a holttestot. csónakba ülve, ismét kieveztek a viharzó Balatonra. Néhány száz móterro a parttól csónakjuk felborult es Petróczy Gyóroy és János is a hullámokban lette halálát."
A Zala! Közlöny megyeszerie megszervezett vidéki hírszolgálata ugyanekkor nem jelentelt a szeren-
csétlenségről semmit. Utánajártunk tehát és megtudtuk, hogy a fenti tömeg-katasztrófából a valóság any-nyl, hogy egy Pálfy Árpád nevü 5 éves fiúcska a Balatonba fulladt.
A legutóbbi hétfő sem maradt adós a zalai szenzációval. Ez azonban már minden borzalma mellett is humorba fullad.
A Reggeli U/ság írja kéthasábos címmel:
Vasárnap elkapott egy autót
Zalaegerszeg mellett a bécsi személyvonaL
A továbbiakban vérfagyasztó szörnyűséggel leírja a lap, hogy a Budapestről Bécsbe robogó személyvonal Zalaegerszegtől 50 kilométerre, Szentmargilbánya község vasulállomásától nem messze, elütötte egy hentesmester teherautóját, a soffór meghall, Wachter József volt országgyűlést képviselő pedig súlyosan megsebesült.
A Zalai Közlöny hírszolgálata erről a zalai szenzációról sem kapott hiradást. Aki a harmadik elemiben tanult egy kevés földrajzot, az rögtön tudja is, hogy miért. Egyszerűen azért, mert felettébb valószínűtlennek hiszik, hogy a Budapest—bécsi személyvonat akár egy hentesmealer teherautója, akár a Reggeli Újság zalaegerszegi ludósilója kedvéért kirándult volna Oöcsejbe. Mi keresni valója lenne annak a bécsi vonatnak Zalaegerszeg környékén ? Avagy arrafelé már a vonatok Is weekendezni járnak vasárnaponként? És akkor is
pont Qöcsej felé csinál egy párszáz kilométeres kitérőt a Bécs-budapesti vonat?
Érdekes, hogy a hétfői lapoknak ezek a többnyire vérrel átitatott .szenzációi" mind Zalaegerszegről keltezve röppennek világgá.
Zalaegerszegről jelentették a Hétfői Napló-nak például, hogy egy nagy-gyimóti asszony rablógyilkos támadásnak esett áldozatul. Fejszével .majdnem kettéhasították" a fejét. (Minthogy életben maradt, a .majdnem" nem tudjuk, hogyan értendő?) A tudósítás szerint a zalai csendőrség nyomoz az ügyben és az asszonyi a zalaegerszegi kórházba vitték.
A baj csak ott van, hogv Nagy-gyimót Pápa melleit van, Veszprém megyében.
A Zalai Közlöny tartozik az ilyen lelkiismeretlen és gondatlan nir-gyártás leleplezésével azoknak az olvasóinak, akik a pesti hétfői lapok láttán olyan sokszor szegezik nekünk a kérdést:
— No és a Zalai Közlöny ? Ilyen szenzációkat nekünk pesti lapokból kell megtudnunk?
Nos bál, a Zalai Közlöny nem öl emberekel, nem égel el h lukat, nem fullaszt a Balatonba egész társaságokat. A Zalai Közlöny nem költ vérből csepegő szenzációkat. Elég azokból annyi, amennyi — sajnos 1 — Igazán van.
Éb főként: — a Zalai Közlöny egy kis hátborzongalás kedvéért nem csináltat kirándulásokat a vonatokkal és nem varázsol át községeket az orsiág egyik sarkából a másikba.
A kostanjevioai osatalér meglátogatására
szeptember 19-én Indáinak el
• kanizsai bajtáruk
Nagykanizsa, augusztus 18
Annak idején megírtuk, hogy a 20-as honvédek is a 48 as ezred az egyik legvéresebb ütközetét a kostan|evical harcmezőn vívták az olaszokkal, ahol sok nagykanizsai hős esett el a magyar becsületért vívott küzdelemben. Nagyon szép gondolat voll tehíl, amit Sztgrlszt László ny. százados megpendíteti, hogy t. i. az egykori bajtársak látogassák meg egykori küzdelmeik és véres szenvedéseik színhelyét, a Karszt csatatereit, ahol annyi bős nagykanizsai és zalai katona alussza örök álmái.
Már kl is volt tűzve az Indulás Ideje, augusztus 2-a, amikor vitéz Szepessy (Bugsch) Aladár ny. altábornagy vezetése alatt elindult volna a szépszámú csoport az ország minden részéből, ugy a tiszti, mint a legénységi állományból. Ekkor azonban közbejöttek a pénzügyi korlátozó rendelkezések és a rendezőségnek el kellett halssztania a tervezett kegyeletes utazását
Most, hogy a korlátozások megszűntek, Szlgrlszt százados újból felvetette az eszmét. A rendezőség elhatározta, hogy útját szeptember
19 én ejti meg, amikor Nagykanizsáról Triesztbe és onnét a lolmelnl fensikra, majd Koslanjevlcába és végül Selo-ba utaznak, az egykori csataterek megtekintésére és a vitézül elesett bajtársak sírjainak megkoszorúzására. Arra a csatatérre, ahol a
20 ások és 48-asok a 10. és II. isonzói csatában oly dicsőséges harcokat küzdöttek végig, hogy a Hő-fer-jelentés külön emelte kl vitézségüket.
Az utazás és ellátás költségei 70—
80 pengőbe kerülnek. Sokan jelentkeztek már eddig is a kegyeletteljes szép útra.
1031. suguszfus 19.
leánylleenm szervezése
Nagykanizsa, ailguaztus 18 Á ieáuyll&tím szeptember hóban való megnyílásának engédílyét a vallás ás közoktatásügyi miniszter megadta. Ezzel a rendelettel az Intézmény elindulhat célja felé, de a cél megvalósításától még nagyon messze vsn. A leányllceum Is olyan Isninlézet, amelyben a leányok lóig éves korukig olyan általános műveltségei szerelhetnek, amelynek érettségi vizsgálattal való tanúsításával jogot szereznek arra Is, hogy az egyelem orvosi és bölcsészeti fakultását mint rendes taniilók látogathatják és gyósyszerélzéll oklevelei js szerezhetnek. Aki a llceüm elvégrése illán tanulmányokat folytain! heth óhajt; a gyakorlati éleibe Is léjlhüt vagy taflltónőképzőlntézetben fegyétf tanulthány Után tanítónői oklevelet szerezhet. A pályaválasztás komoly flgy és komoly Ügy annak ai Iskolának a kiépítése Is, amely a (jályaválaszlást előkészíti.
A leáhyllceűm megszervezéséről a tatai kOtlOM f. évi június 7-lkl Számában található tétzletes hozzászólás. Letárgyalták az ügyet a f. évi julius 3-án tartott városi közgyűlésen is, amelyen volt alkalmam aleányllceummegtzervezésénektzük-ségetségéröl nyilatkozni, de egyben utaltam az Ideiglenes és kezdetleges lervezgetésre és kifejlettem azl Is, hogy pénzügyi megalapozás nélkfll a leányllceum Is csak tengődő Intézmény marad, amelynek fennállása blzloíitva nincs. Az engedélyezési okirat óvatos megállapításai csak megerősítenek felfogásomban. Ez ugyanis kitér a helyiség és berendezés célszerűségére, az igazgatás ét a lanárl kar Önállóságára (nem óraadó tanárokat kíván) és a nyilvánossági jog megadását kilátásba helyezi, ha a főigazgató Jelentése alapján aj intézet erre érdemet szerez. Mindez bekövetkezhet! k, hisz s vezetőkben megvan a legjobb szándék, a tanügyi helyzetünk ennek az Iskolatípusnak szükségéi már évtizedekkel ezelőtt kimutatta, a líceum megszervezését tehát semmi más nem korlátozhalja, mint a pénzhiány és a szubvencióhiány, mert csupán tandíjakból tanintézetet fenntartani a tapasztalat szerint nem lebet.
A leányllceum ügyének előadója a julius 3-lki közgyűlésen a képviselőtestületnek elreferálta, hogy csak a leányllceum épülete 400.000 P-be kerOI. A miniszter az építkezést arra «z Időre ígéri, amikor meglesz a nagy állami kölcsön (nem az 5 milliós fontkölcsön). A 400.000 P költségnek csak egynegyed részéi, tehát 10&000 P-t a városnak kell viselni. Azonfelül még berendezésre és tanárok szubvenciójára is szűkség van.
Ha tehát addig el tudunk lavírozni, amíg a végleges szervezkedéshez hozzáfoghatunk, akkor az Ideiglenes állapotot szívesen elviseljük, azaz
elviseli az Iskolaegyesűlet.
Dr. Villányt Henrik
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő lalantfaak : Kedden a MmirUk-Itt: Heggel r ónkor +1SJ, délután J óMkM +J2-2, este 9 órakor +184.
Wfct: Egész nap lelhős égboltozat.
SUllrány: Egész ntp délnyugati izél.
(BJunkal ródlájtUníétl a Kataor.!*-glal laUial Jalaotl aata 10 *r»-kar. Váltaxékaay Ida várhat*, •flyaa halyakan aaa>al.
ZALAI KÖZLÖNY
NAPIHÍREK
napirend
Auguaztua 19, azanfa
Várotl Színház. .Kék «ng»«l\', Mir lene Dllrlch ét Emil J.nnlngi » !s«terepben. Hangot tllm. . .Qrí»««rtáH éjjeli „olrtlat; I M végéig a .Fekelesas\' gyígyuertár rOut O.
. SS\'HPl 6 órától wt.
taartla, péntek délután. fcuMw tgéte ntp nőknek). Ttl.: J-1J
— Szentistvánflnnepl hivatalos Istentisztelet A Szent István napi nagy nemzeti ünnepet Nagykanizsa város közönsége a hagyományos magyar érzéssel ünnepli. A város lakossága nemzell zászlókkal dlszlll fel házalt, nemcsak a város köz pontjában hanem a többi ulcákban Is. Meil Szent István ünnepe azoknak is Mól. Igaz, hogy nálunk még nincsen szabályrendelet a hazafias ünnepeken való kötelező zászlódlsz-Ollésre, mint pl. Zalaegerszegen és épen ezért a múltban ezen a téren sok kifogás is merült fel, de a holnapi nagy nemzell ünnepen — hisszük — mindenki külön hangsúlyozás nélkül ls eleget fog lenni ebbeli erkölcsi kötelességének. Megszállott területen szuronnyal és korbáccsal kényszeritik a magyar .kisebbségeket" a gyűlölt ellenség zászlajának kitűzésére, amikor .győzelmeiket" vagy azok emlékét ünneplik. A magyar közönségben kell annyi nemzell érzésnek lenni, hogy a hazafias érzelmek eme külső megnyilvánulásának Is elegei legyen, minden külön városi szabályrendelet liléivé kényszerűség nélkül. A hivatalos istenlisztelet holnap délelőtt 10 órakor kezdődik a plébánia templomban, amelyen az összes pol-
6ári és katonai halóságok, a köz-Ivatalok, a testületek és egyesületek részt vesznek. A plébánia hivatal ezulon meghívja a hivatalos tényezőket a Szent István napi hivatalos istentiszteletre.
— A rendőrkapitányság köréből. Virág Sindor államrendőrség! detektívet Sopronból és Wagner Ödön detektívet Győrből a nagykanizsai kapitánysághoz helyeztek át szolgálattételre.
— Nagykanizsa tűzoltósága az országos választmány ülésén. Komáromban most tartotta meg az Országos Tűzoltó Szövetség választmányi ülését, amelyen az ország minden részéből összejöttek a magyar tűzoltóság kiküldötte. Sajnos, hogy a Zalamegyei Tűzoltószövetség nem volt képviselve. Mintha az első idők buzgósága és lángja alább hagyott volna. A nagykanizsai tűzoltóságot dr. Prack István közigazgatási tanácsnok, tűzoltó főparancsnok képviselte. A választmány számos tűzoltó-kérdést tárgyalt le, Igy többek között a magyar tűzoltóságnál bevezetendő uj formaruha kérdését. Érdekes volt, hogy kb. 15 pengő tagsági díjhátralék mialt többek közöli a hódmezővásárhelyi tűzoltóságot törölték a tagok sorából. A választmány ülésén a nagykanizsai tűzoltóság képvlselö|e több esetben szólalt fel az egyes kérdések kapcsán.
— Baleset. Bem Ferenc nagykanizsai 16 éves borbélysegéd Martonvásár közelében leugrott egy teherautóról és jobb lábát törte. Súlyos sérülésével a székesfehérvári kórházba szállították.
— A nagykanizsai Ipartestületi dalárda díja. Tegnapi számunkban megírtuk a nagykanizsai dalosoknak azt a szép fogadtatását, amikor dicsőséggel bozlák vissza zászlójukat a fővárosi mérkőzésből városunkba. A nyeremény egy gyönyörű mtlvü fehérfém serleg, művészi kivileiben, amely a budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ajándéka a dalosverseny kllünlelettjel számára. Magassága kb. 65 cm., megfelelő bevésett szöveggel, koszorú díszítéssel, a főváros színeivel szélesen vésett szalaggal. \'Dalosaink méltán büszkék lehelnek teljesítményűkre, mint ahogy megállapítottuk a vasárnapi színházi bemutaló alkalmából. A dij a Teutsch-drogérla kirakatában látható.
— A Szent Ilona Leányklub
tagjait felkéri a vezetőség, hogy ma, szerdán délután pontban 4 órakor egyenruhában jelenjenek meg a Missziótházba n.
— .Pintér bácsi" nyugalomban. Akinek valaha valami dolga volt a városházán, lehetetlenség, hogy ne találkozott volna a |ó öreg .Pintér bác-dval", a városháza felügyelőjével. Nem ls tudluk elképzelni a városházát .Pintér btcsl" nélkül, az ő hűséges, becsületes, dolgos, mindenkor szolgálalra kész tevékenysége nélkül. Abból a fajtából való volt, amilyenből a sárosl megyeháza hajdúja, aki őrt állt piros nadrágjában, ősz bajszával, mlg csak be nem vonultak a megszálló ellenség katonái és csak akkor tünt el a magyar hajdú a kapuból. Pintér bácsit azonban az öregség, az Idók múlása, a becsülettel teljesített szolgálat ulán bekövetkező nyugalom tüntette el a városházáról, ahol több mint 36 évet szolgált, több polgármester alatt, inig most helyét Németh József városi altiszt foglalta el, miut felügyelő. Egy OrökzOld levelet akartunk szakítani: a becsületes munkának, a lelkiismeretes szolgálatnak, .Pintér bácsi" hosszú éveken ál való dolgos munkásságának.
A jövő héten tárgyalják Marlene Dietrich 600.000 dolláros pőrét
Starnberg rendelő falaaága követel annyi pénzt a filmsztártól a férjéért
A losangelesi törvényszék a jövő héten kezdi tárgyalni azt a nem mindennapi érdekességü kártérítési pert, amelyei Josef von Sternberg ismert német filmrendező felesége indítóit Marlene Dietrich ellen. Az asszony azzal vádolja a filmsztárt, hogy »el-hidegitetle" tőle a férjét és ő az oka annak, hogy a férje otthagyta. Ezen a elmen 500.000 dollárt követel. A másik vád szerint Marlene Dietrich sajtóközleményekben elitő-tfleg nyilatkozott a riválisáról. Ezekért a sértésekért csekély 100.000 dollárt óhajt.
Sternberg hitelesített vallomásában többek között a következőket mondja:
— A kék angyal-ban felfedeztem Marlene Dietrichet és ettől kezdve egyengettem az útját. Az események engem igazoltak, mert egy uj tehetséges színésznővel ajándékoztam meg a filmvilágot Önagyságával a ma-gánérlnlkezésem mindig a legminimálisabbra szorítkozott. Az elhangzott vádakat a legjobban megcáfolja az a tény, hogy Marlene Dietrich ma is boldog családi életet él férjével és gyermekével. Feleségemtől egészen más okok miatt vállam el.
Marlene Dietrich kijelentette, hogy zsarolási manővernek tekinti a pereskedést.
Auguaztua 19., aitnla Augusztus SO.t estlUrUk
Halnrf oh Mshn iró, Kari Zaokaiayar scenárinm Iró, Kari VullmStlar dramaturg. Joaaf von Haraktra rendező, Fallx Hallaaadar komponista.
KAHLEHE DIETEICH - Eflü IAHHIH6S
Ex a díszes névsor, ez a bemutató, nem hétköznapi esemény!
KÉK ÁNGYUL
Helnrlch Mann „Professor Umrath" regénye hangol filmen.
— Különvonatok a DSzA vonalain. A Szent István ünnepe alkalmából a DSzA vonalain a következő különvonatok közlekednek: Csütörtökön, folvó hó 20 an Nagykanizsától Budapestig a 21 l/a. sz. személyvonat közlekedik, mely Budapestre 6 óra 25 perckor érkezik. Ugyancsak csütörtökön, f. hó 20-án Budapesttől Balalonboglárig a 216/a. sz. külön személyvonat közlekedik, meiy Budapestről 22 órakor indul, Agárd kivételével minden állomáson és megállóhelyen megáll. A Szent Islván napi kedvezmények természetszerűleg ezen vonalokon is érvényesek
— Fel akarta vágni az ereit.
Hegyi Ferencné 26 éves, giiplakatos neje kedden délután a Magyar-utca 101. szám alatti lakásán öngyilkossági szándékból fel akarta vágni az ereit egy beretvával, azonban csak kisebb sérüléseket ejtett a kezén. Az öngyilkossági kísérletet Hegyiné egvik szomszódnője vette észre, akt bemont a lakásába és olt megdöbbenve lálla, hogy Hegyiné ott áll az asztal mellett, kezében a véres beretvával. A kihívott mentők részesítenek első segélyben az életunt asszonyt, akli beszállítottak a köz-kórházba. Teliének oka családi viszálykodás.
— Kettévágta lábfejét a fejszével. Kedden délután fél 5 óra tájban a Hunyadi-ulca 16. számú ház udvarán Gát János 29 éves Teieky utca 62. szám alatt lakó napszámos fát vágott. A délutáni órákban elkészüli u favágással és még egy tuskót akarl utoljára felaprítani, amiknr a hatalmas erővel lesújtott fejsze félrecsúszott és a szó szoros értelmében kettéhasította a szeren-cséllen ember egyik lábfejét. A sok vérveszteség és fá|daloin következében Qál János elveszítette az eszméidét A klhivott menlők részesítették első segélyben és beszállították a közkórházba.
— Megjelent a Színházi Élet Szent István napi albuma. A szokottnál Is gazdagabb külsővel éa tartalommal Jelent inog Incze Sándor hotllaplának Szeut István napi albuma. Ebben kezdi közölni Maurtce Dekobrának világaikert aratott regényét „Istenek 6a asszonyok kedvence" címmel. A hétozer pengőre felemelt lllmötlet éa filmszínész-pályázat folytatása, a Balaton TUmlére-vá-laazláa legszebb réazlvevőlnek fényképe éa rengeteg riport, cikk, novellán kivül. színdarab, regény, kotta. gyorekulBáu, kézlmunkaiv-melléklet van még az nj szá-nban. A Színházi Klet ügyeit példányainak ára 1 pengő, negyedévi előfizetési dl) 10 pengő. Kiadóhivatal Budapest, VI. Aradi-utca 8.
jlmlt Itt uvnaak, aara4< fom a i di etkin
ZALAI KÖZLÖNY
v^dóiiyw hi
Városi Színházban
szerdán és csütörtökön
Halálra torrásUa magát egy kisgyermek
Balatonboglár, augusztus 18 A vigyázatlanság isméi egy gyermekéletel követelt áldozatul.
l-dtrány községben Baumann Imrs 3 éves gyermek a konyhában játszadozott. Édesanyja főzés közben letette a forróvlzzel tele fazekat, amire s gyermek mászkálás közben beleesett. Hiába volt a kétségbeesett anya minden Igyekezete, segíteni már nem lehetett, a gyermek meghalt. Baumanné ellen az eljáráa megindult.
— Pusztít a vörös kakas. Igal-ban kigyulladt Stelner Oyula szérűskertjében egy hatalmas kazal. A nagy hőségtől megközetiieni nem lehetett. A szomszéd poitába is belekapod már a tűz, amikor megeredt az eső és a lángok terjedését megakadályozta. Oyujlogalás történt bosszúból. — Berzencén ugyancsak gyújtogatás következtében éjfélkor kigyulladt és leégett a benne volt állatokkal együtt Bállzs István istállója. Porig égett a szomszéd istállója is.
Megftltek egy legényt,
aki verekedő apja segítségére sietett Nagyatád, augusztus 18 Oörgeteg községben vitkozás közben összeverekedett Kis Mihály Ferenc és Bencze István 48 éves gazda. A 23 éves Kis Mihály Qéza atyja védelmére sietett, Bencze kést rántott és felhasitotta a legény gyomrát. A legény kórházba szállítása után meghall. Bencét ietertóztatták.
Olcsóbb lett
a trappistasajt, teavaj és juhturó:
1 kg. teljes zsíros
trappistasajt . . P 2-40 \'/< kg. legfinomabb
teavaj......P —>80
\'/< kg. legfinomabb
főzóvaj.....P —>75
1 kg. legfinomabb valódi juhturó . P 3-_
ital íi Fi
cégnél.
gFOlTftLET
■ZTE éa NTE barátságos fatbali-mérkftzéa oaütörtflkön
Nagykanizsa, augusztus 18 Az újjáéledő Nagykanizsai Zrínyi Torna Egylet futball-csapata első mérkőzését játsza csütörtökön délután fél 5 órakor a Zrinyi-sportpályán. Ellenfele a nsgymultu Nagykanizssi Torna Egylet csapata lesz. Fulball-körökben nagy érdeklődéssel tekintenek a szentlslvánnspi mérkőzés kimenetele elé, mert a ZTE csapata a legjobb erőkből áll, amely összetétel kemény próba elé fog|a állítani az NTE-i.
A ZTE vezetősége, amely most uj lendülettel dolgozik a nagykanizsai sportélet reneszánszán, a mostani mérkőzés látogatottságától várja tégi közönségének azt a támogatását, amely hivatva lesz lelkesedéssel és alkotóerővel megtölteni azt a céltudatos programol, amit a vezetőség maga elé tűzött.
Országos kispuska lóverseny az országos lövész-zászlóért
Budapest, augusatus 18 A megújhodó magyar céllövősport történetében egyedülálló verseny kezdődik Budapesten holnap reggel. A Magyar Országos Céllövő Szövetség rendezi kispuska lóversenyét, amelyen az ország legjobb\' polgári és Move Lövészegyesűlett i és mesterlövészei indulnak. A győztes csapat nyeri a lövészek legnagyobb dicsőségét jelentő országos lövészzászlót A helyezeitek értekes tiszteletdijakat és pénz jutalmakat kapnak.
(Zalai lövészek Budapesten) A
zalaszenlgróll Polgári Lövészegyesll-let ötös céllövő csBpata, amely Zalaegerszegen a vármegyei céllövő bajnokságot fölényest n nyerte, kedden indult Budapestre, hogy az országos céllövöversenyen vármegyénk színeit képviselje.
AJANLUNKi
előnyős kötéseink folytán, teljes táltos trappista-sajtot kei élevételnél ............ P S-SO
Édes tejszínből készüli
tea-vajat <u kg.-klnt P—-SO friss jahtar* i kg. P S-_
Qyenes Lajos a.
Városház-palota
Vida Lajos füszerüzlete
mii Horthy Mlklós-ut 13.
Augusztus 19 (szerda)
Budapest 9.15 A honv gv. ezred zene-karának hangversenye 9.30 H 9A) A hangv folyt. 11.10 Nemietkőal vtzlelző-tiolgátat. 12 DéU harangszé. 12.08 Hlng. versenye. I2.2S H 12 35 A hangv. tolyt. 13 tdojetzéi. 14.45 H. 16 E. 16.45 Időjelzés 17 E. 17 30 A Budapesti Koncert Szalonzenekar hangv. 1843 Humoroi P. 19.16 O. 20 Clgányrene. 2 Zongorshangv. 21.tó Hangv. Utána kb. 22,00 Időjelzés, Időlárásjelentéi Mi)d tlgányzese.
Béca 11.30 Q. 12.40 Zenekart hangver-•eny. 16 Hangverseny. 17.10 Magyar zene-steíiők müveiből. 19.45 O 20.45 Dal- és árlsest. 21.46 Cigányzene Budapeatrőt.
rdmognsaiuk aa kaatssal ■-rrrks«nl—( «.
1931. augusztus 12
Motoré a jövő!
Iratkozzon be a
gépjármfl vezető
tanfolyamra, amely most kezdődik. Sikerrel előkészít jutányosán Bojtor József
.Kisfaludy garage.
— A nagykanizsai Kath. Legényegylet folyó évi szeptember hó 6-án taitja szűreit mulatságát a Polgári Egyletben. Az egyesület 40 tagu rendező gárdá|a lázasan dolgozik a magas nlvó|u műsoron.
— Szép lakást, ízlést és harmóniát jelentenek a Kopsteln bútoráruházban vásárolt lakásberendezések. Minden izlés és Igény legteljesebb kielégítésre talál. Hitelképes vásárlóknak kívánatra hosszúlejáratú fizetési kedvezményeket nyujtunk._
KÖZGAZDASÁG Teljesen stagnál az olaszországi magyar állatklvltel
Olaszországban Is estek a marhaárak és csökken a húsfogyasztás Nagykanizsa, attguaztus 18 tek el, mig s tehenek 2.55 Úréért: Az árak tehát változatlanok á Ihult heti árakhoz visionyllva. Mivel OUSzországbsn a nagy szárazság folytán nem lesz takarmány, az olasz gazda is piacra dobja szarvasmarháját és ez magyarázza, hogy az utóbbi hetekben a zalai állalvásá-tokra és a batármenti országos vásárokra még mutatóban sem |6tl olasz kereskedő vagy állattkpoilór orientálódni mefct btthon is igen oldó áron Upjs a marhát. A most kivitt príma marhák hizlalást célokai szolgátnak. Nagy mértékben csökkent a húsfogyasztás ls Olaszországban, ugy, hogy a kis felhs|tás dacára a magyar állatexportőrök még a prémiumot is elvesztik a mai olasz sla-cony árak mellett
A murakereazturi határállomáson az u\'óbbi napokban tel|esen stagnál minden .néven nevezendő kivitel. Még soha sem volt olyan lanyha forgalom, mini az utóbbi napokban. Ezt azonban nem lehet betudni a mult hetek korlátozott, pénzügyi forgalmának, meri hiszen a korlátozás nem vonatkozott az exportra. Az ország különböző részeiről hetenként maximum 40 vagon élő állat megy ki Olaszországba, az ottani nyílt vásárokra. Ezeken kívül alig indult más cikkből valami külföldre Mi távirati értesítés érkezett Milánóból a nagykanizssi Úukász exportőr céghez, hogy a tegnapi vásáron r.z i xporiált élő príma szarvasmarhák kilogramonként 2.90 Uráért kel-
Kanizsán és környékén megindult a körte és szőlő-export
Ml az oka a zalai körtekrachnak ? — A szőlő piac nemzetközi koeikarrenciája
Nagykanizsa, augusztus 18
Nagykanizsa környékén örvendetesen fellendült a körte-export. Legnagyobbrészt bécsi kereskedők vásárolják a zalai körlét, amelynek különösen Zákányban van nagy keletje, ahonnan naponta egy vagonnal Indítanak útnak Ausztriába. Nagykanizsáról viszont kélnaponkint 3 vagonnal szállítanak külföldre.
Ezzel kapcsolatban a Zalai Közlöny munkatársa felkereste dr. So mogyl István szolgabírót, aki elmondotta, bogy a körte-árak kissé nyo moltsk, mivel az uj szerződéses vámtétel is aránylag elég magas, ami azzal magyarázható, hogy Ausztria részben védi a saját gyümölcstermelését. A nyári körtének, mint árunak, emellett az a hátránya is, hogy hamar romlik, nemigen tárolható, lebát sürgősen lul kell adnia rajta az exportőrnek, ami természetesen kedvezőtlenül befolyásolja az áralakulást.
— Ami a szőlőt illeti, mondotta Somogyi szolgabíró, Zalamegye a legkorábban érő Csabagyöngye és egyéb korai fajtákkal nagyban érdekelve nincs. Ami eladás volt, sz csak kicsinyben történt. A saszla
szőlők beérése megkezdődött és vele együtt az export is. A lárás területén már is tekintélyes kötések történlek. A szállítást vssuton és teher-autókon bonyolítják le. Igy a bécsi gyümölcskereskedők Is teherautón szállítják ki a szőlőt. Nagybani kötésnél eddig az ár lényegesen kisebb volt, mint a kis kötéseknél. (Kicsiben 28, nagyban 19 Hllér a szóló kilója.)
Tekintve, hogy a aaszia némileg luxusáru is, ez az ár nyomottnak mondható. Ennek oka az, hogy az export kizárólag Bécs felé irányul. Csehországgal nem lévén kereskedelmi szerződésünk, a csehek aulo-nom — vámtarifájuk legmagasabb lételét alkalmazzák. Ennek következtében a magyar áru a cseh piacokon nem versenyképes a minimális vámmal bevitt szerb szótővel szemben.
Az elmúlt esztendőben igen tekintélyes mennyiséget, sőt a nagyobb mennyiséget Németországba exportálták. Idén azonban sz ottani pénzügyi nehézségek miatt a magyar exportőrök nem szállítanak szőlőt Németországba. De nem szállítanak az olaszok sem, akik szintén Bécsben Iparkodnak üzleteket kötni. Ezen
Építészek, kómflvesek és éptttetók figyelmébe!
Ujabban az Eternit MUvek mindennemű csöveket "hoztak forgalomba, melyek olcsóságuknál és rendkívül előnyösségüknél fogva igen nagy keresletnek örvendenek.
Ugy ezen csövek, mint az ugyancsak ujabban gyártott Eternlt-nagy-lapok, melyek bútorok és falak védésére kiválóan alkalmasak,
Eppinger I. és Fia fakereskedő cégnél kaphatók,
hol mindennemű desiks, léc, épületta, valamint egyéb építkezési anyagok a napi áraál ta oloaőfcban ueruhatSk be.
Mindennemű cnyvezeltlemezekáUandóan raktáron Hajőpadlágyátláaáa bfcgyaluláa Mindennemű anyagot díjmentesen házhoz szállítunk. Telefon: 337.
)t»31. augusztus 19
2ALAI KÖZLÖNY
nagy konkurrencla következtében Bécsben Igen alacsonyak a szőlő-(Irak Nflvell a versenyt a görög s-ólö is, amely szintén kizarólag Bécs felé tendál, hrtcsülésünk szerint Bécsben a görög szőlő kicsinyben i Shilling, mig \'a főként Qyöngyös vidékről 40 fillérért összevásárolt Csabagyöngye kilója 80 gar-s.
Hogy a továbbiakban milyen lesz az áralakulás, azt |elenleg nem lehet eldönteni. Ha Németországba a déleurópai szóló (magyar, olasz, görög) exportja meg nem indul rövidesen, akkor további áresésre van kilátás.
Az Exportintézet arról értesítette a föszolgsblróságol, hogy forszírozni fogja a kiváló minőségű zalai szőlők kivitelét, már fel Is hivta az érdekeli kereskedők figyelmét és rövidesen le fogja küldeni egyik tisztviselőjét az export ellenőrzésére.
Eddig Orosztony, Egeraracsa és Zalakaros vidékéről vásárolták a szőlőt. A nagybani köléeek főként az uradalmak részéről történtek.
Pénzintézetek napjai Keszthelyen
A TÉBt: körzeti értekezletei ■ pénz-
Intézetek aktuális problémái teleti Nagykanizsa, augusztus 18
A Takarékpénztárak és Bankok Ugyesüleiének szombathelyi körzete Kelemen Ferenc, a Nagykanizsai Takarékpénztár Igazgatójának Indítványára elhatározta, hogy auguszlus 22-én, szombaton délután 6 órakor Keszthelyen, az összes dunánfuli pénzintézetek meghívásával, körzeti értekezletet rendez. Az értekezlet, amelyen a Magyar Nemzeti Bank és a TÉBE központja is részt vesz, az aktuális pénzintézeti problémákkal foglalkozik.
A pénzlnlézell kiküldőnek szombaton érkeznek Keszthelyre, ahol Rtlschl Imre városbiró fogadja őket. Az értekezlet a városháza dísztermében lesz. Este 8 órakor társasva-cíora lesz Hévizén. Vasárnap délelőtt folytatják az érlekezlelet.
A nagyfonlos8águnak Ígérkező értekezletet országos figyelem előzi meg pénzügyi körökben.
(—) Közepes volt a pacsal országos és állatvásár. Pacsáról jelenti tudósítónk : Ma volt Pacsán országos vásár és állatvásár, amelyre elég nagy volt a felhajtás. Lehetett 1000-en felül azarvasmarna es 600 ló. Külföldi kereskedő nem volt a vásáron. Az árak: príma marha élősúlyban 60—60 flll., jó marha 60-70 flll. kg.-ként A körülményekhez képest elég állat cserélt gazdát.
(-1 Mekkora távolsátra Hitethetjük a aaeagyéből fáinkat ? Erre a kérdésre lelel a Növényvédelem és Kertisut leg-U|ahb száma. Cikkeket közöl még a vér-
vese-, hólyag-, gyomor- és cukor-bajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott elsőrendű gyógyvíz. Házi Ivókúrára rendkívül . alkalmas.
Állandóan friss töltés I
ieii a
Főraktár:
Weisz 1 Nagykanizsa,
"rtiT-eiea Ji Telelői 310
Intézetbe küldi gyermekét?
Forduljon bizalommal hozzánk l
Cégünk évtizedek óta foglalkozik intézeti kelengyék összeállításával, tanáccsal, választékkal a legnagyobb készséggel állunk rendelkezésére.
Áruház
Dunántul legnagyobb és legolcsóbb áruháza.
rgS^rí^rlXlM A bndapesU tossás tt„t,a-lWzé„
trágyázásról, a szerccsonpoloakáról. u gyümöh-ji osztAlyozásáröl, ttz őszibarack nlanyalről, a tulipán éa Jácint magröl való szaporításáról stb, A dúsan Illusztrált szaklapokból VíNíivenyvéilelem kiadóhivatala (Budapest, FöldluUvHéatlgyl minisztériumi egy iilkalouiimtl díjtalanul ktlld mutatványszámot
(—) Csódnyltis. A zalaegerszegi törvényszék csődöt nyitott dr Sa-massa János kir. közjegyző bárhol talainalo ingó és Ingatlan vagyonára. CsódoIztoB Pénzes László dr. törvényszéki biró, tömeggondnok Szász Qerő dr. ügyvéd.
Zürichi zárlat
fsrts 20 14, Ljncos 24 9t>Ví, ^.tsstybi >1375. Hidasa, 7158, Mllmo 2688, MsOiid 44 50, Mmsujaam 207 20, lkiru„ -•-, Wien 73 20. lotla 3-13. Hrags
15 221/1, Varsó 57 60, Bud»p.il SO OtVi tfalgrao 9 00. ankarait 3 06.
Torménjlózsde
lui ttaaav. uj 11— 8 15 9 60. 7S-as 9 55 —»75, 7tMa 91S-M0. 80-a. 925—10(0, d.nint 77-sa 8 60- 9 10 7S-as 8 75 -9-25, 79-es 8 90 —9 4G 50-aa 9 00 — 9 50, Rozs 875 — 900, tak. árpa u| 14-50—15 00, sörtrpa 1B00 -1700, aab 18-50-18 76, tangert 15 75-
16 00, repce —■--•-, korpa 10-30-10-50.
VALÓTA* L 27-70 28-00 b. 79-30-8010 k. 16-94-17*10 ,k. 152-30.1(3 30 10 0 810 l« 571-2MJ6-25 .LM 6^3 00 229-70 231*70 Langytl (3-65-64-25 Len 9-40-3*45 Lsva 410-418 Ura 29 80-80-20 Márka 195 00 136-20 Nqrrly 152-80-159 80
Wfflt. 80-05-8075 Iváld I, II0-S5 112-15 SÜL 152-90-153-90
DEVIZÁK
Aawt. 229 70 231-30 Marád 10-06 10-14 ■irta 115-15-136-15 BrSaazsl 79*15-70 » Bokánál 3«-3*42 Kopsafe IS2* 90-158 30 Loodoa 2768 27-86 Madrid 47 20-51 20 Miksa : Newyor S1 OszJo 15! ..
mi-tí íh
IS-8T-16 99 4J2-4-I6 Stockh. 152 4tM5S*40 Varsó 63*75-64*26 Wien S0C2-80-62 zarick 11095-111 95
Piáea
Sertés vásár
fattuiUs 1314, eladatlan 79. — láleó-• andO 1-12—1-13, ázatott 110-1-14, szedett •Mp 1*06—1*08, köuyS 0*98-1*04, 1-aó lendu öreg K0-I-04, ll-od teodO 0*92-096 angol SSIÓ8 l*0J-I-15, nagyban 1-15-0*00, aslr 1-34—000, bui 1*45—1*80. szalonnás télaartéa 1-40-1-50.
Lapkiadó
latirsrbss telefon i Nagykaalasa
APRÓHIRDETÉSEK
At epiótilidttrack dl|a l<l aiulg 30 (Illír Mlndtn Invlbbl tiö --!<,. 3 flllt.r. Vilii- «e ünnepnap 1U SO flllOr. minden loylbbl Uö díj, S flll. Sicidln ét pinteken 10 u6Ir tfO flller, minden lo.Jbbl >16 dl|a O flllór. Clinetö * minden vas-l.rat\'l\' betűkből illd a,A k4l aidnek asSasllUllk.
ÁllSal kateeóknek Ur. fn|rdméa]T. Hlrdflidsek 1 (aÍJ penoo Sssaa«ea alal a fclomleges klnyvoMa, ajadmldsda elkerSléM a^gsn etflre /tm^ímmtöÉe.
Hall Csengery-utca lS. alatt 724 n-ől l«lekv____2990
»»Mta«lt kizárólag modem, Jót, hat-• lemélycaeket la bárhová Kaulmann ■ané-
ssál rendelje. Telelőn számok: 167. vagy 571. Nádor-utca 6. 3444
Hllgj.k flayalssaéka I Paplanokat a legszebb klviteTben éa azok átdotgozáiát elváUalla Jutányosán - Frenndllchné, í^-
Uri oaaláá két diákot teljes etlátáéa ellogsd. Clm s kiadóban. 3723
PéssikSlo»a«t bekebelezésre mlndtn összegben a legelőnyösebben és leggybs-sabban lolyóslltat IUsa«l lasséo pénz-kölcsőnközvetltó Irodája Nagyksnlala Horthy Mlklós-ul 2. szám. 2611
Gallérokat
12 tülérért lecsukta Usstti
KOVALD
»\'• budapesti lestögyár.
ByQjtfitalap Haflykaniaaa Caangary-ut 5. u.
■aa Jaliaka varrodáját, KI-
ntzsl utca 5. sz. alatt «|ból megnyitotta, amiről ezulos értesiti a m. t hölgyeket. Az uj salaon a tanulóleányokat már aosl
Iclveszek, felelőaaéggel a fesjobb I.....
nyújtom, csekély Undlj mellett.
3788
Pőot mentén I2«0 tiszta hasznot boaó hass eladó. Clm kiadóban.
Kényelmes csukott, hat üléses Maiak aartéval garsgeböl fuvarozást vállalok. Szántó, Caengery ut S. Teleion 3-22. 3472
Egy bárom héz nagy kerti kel Clgsny-iL 2. (Klskaalzaa) \'azonnal kiadó. bővebbel Király ntca 23 Kovács kő-
épfllelek-
faragónál.
3636
Angal mstsrksrákaár, háromszáz-Ötvenes, elsőrendű állapotban, 500- P. Király-utca 2S. 3794
Uradalmi éa lajbocalmat Ssaat latváa
hatákaa 20 llllérlól lelteié
lasxállttoH áron
árusltom 3 liléitől kezdve. Htlyben a logyaeztásl adót külön leiszámltom.
Zerkowitz bornagy-kereahadA.
Magyar-utca 3. szám alatt Klaaas^féla
vegyeskereakedéa és mészárszék 2 szobás lakáasal kiadó. Bővebbel Zrínyi Mlklóa ulca 30. szám alatt. 3523
Utcai szép háromszobás, parkettás lakás novembel l-re, esetleg előbb ls klsdó, Eö vös-tér 30. Bóvebbet Belua gyógyszer Ur. 3731
Honvéd utca 23. szám alatti hé* eladó. Bővebbel megtudhatni ugyanott. 3763
Kél világos azoba «arraaassak és kulonbejáratú bulorozolt azoba kiadó Deáktér 2 3718
FlaaarSalatka tanulónak keresek egy Jó házból való (lehetőleg polgárit vég zett) fiat, tel|es ellátásaal. Clm a kiadóhivatalban.) 3778
Gyermektelen házaspár, a férfi I .... házmesteri állási keres. Clm s kiadóban. 37l*5
Ktfogáatalan aaalarkarékM\'* lányosan eladó Petőfl ul 37. 3789
u ZALAI KÖZLÖNY
1931. augusztus 19.
MEGHÍVÁS
A NAGYKANIZSAI KÖZRAKTÁRAK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
l c. rész vénycsel SZ 1931. évi suguszlul hó 27-én délelótt 12 órakor a Nsgyksnizsal Bsnkegyeslllct és Délzalal Takarékpénztár Részvénytársaság helyiségében tartandó
RENDES ÉVI KÖZGYŰLÉSRE
szón értesítéssel hlvslnak meg, hogy a feiUgyelő-blzoltság állal megvizsgált mérleget és ennek, ugy az Igazgatóságnak jelentését a társasági Irodában sz tlzlell óták alall augusztus l,ó 20-tól kezdve megtekinthetik. A részvények sz slapjzabátyok 18. §-s értelmében a Nagykanlzial Bsnkegyestllet ét Délzalal Takarékpénztár Részvénytársaságnál három nappal a közgyűlés előtt letétbe helyezendók.
A kligiOISa Urgzal i I. Az igazgatóaág és telUgyetfi-btzottsAg lelentése. 2. A lefolyt üzletévi zárszámadások, úgyszintén a vonatkozó Igazgatósági és felügyelő, bizottsági Jelentés előterjesztése, at Igazgatóság, valamint s felügyelő-bizottság felmentése feletti határozathozatal. 3. A fclllgyció-blrottság tiszteletdíjának megállapítása sz 1930— 1931-lkl tlzletévre. 4. 4 naplblztos tiszteletdíjának megállapítása az elmúlt üzletévre. 5. Halároiathozalal a vállalat nyugdíjra jogosított tisztviselőinek nyugdíj-átértékelési sránytzáms ügyében, sz 1920-ikl évi XVI. L-c. értelmében. 6: A hivatalos lap kijelölése. 7. Igazgatósági tagok, továbbá a lelllgyelőblzollság megvátaiztása az alapszabályok 21. és 29. §-al értelmében.
8. Egyéb, slspszabályszerűleg bejelentett Indítványok tárgyalása. Nagykanizss. 1931. évi augusztus hó 17-én.
VAGYON
mérleg-szAmla
Nagykanizsai Közraktárak R.-T. Igazgatósága.
TEHER
Építkezési számla :
épületek és iparvágány ..................
Oépberendezések és lelt tárgyak számla .........
Értékpapír-számla :
5 arb. Magy. Nemz. Bank részvény .........
12.000 korons n. é. i\'hH\'o Pesll Msgy. Keresk.
Bsnk záloglevél ........................
Tartozók folyószámlában (takarékok és bsnkok)
Levonva követelők ........................
Pénztár-számla: pénztárkéazlet ........................
Pengő_ I Pengő t
42.458
1.472
84.820 48.188
480 40.888 2.482
178 867
28
Részvénytőke-számla : 4-100 drb. teljesen befizetett részvény
Tőke-tartalékslsp-számla............
Tartalékalap számla...............
Értékcsökkenési alap számla.........
Nyugdíjalap-számla...............
folyó évi 40.\'o ksmst ......... ...
KUlön nvugdljslap-számls .........
Ujnépl Élek Lipót-alap számla ..., ...
folyó évi kamat ...............
Osztalék-számla:
tel nem vett osztslék............
Egyenleg:
Nyereség-áthozat mult évről.........
folyó évi üzleti hsszon .........
Pengő f Pengő | 1
12 000 480
800 40
741 18.188
88.000 38.521 7.000 11.500
12.480 1.143
Nagykanizsa, 1931. Junlus hó 30. Ezen mérleg-számlát megvizsgáltuk és az üzleti könyvekkel megegyezőnek találtuk. Nagykanizsa, 1031. jellus hő 15.
Az Igazgatóság.
A felügyelő-bizottság.
Kftaépiakolal Lányt teljes allAtáaaal vállalna
minden tekintetben komlortos lakásban, az Andrássy-utl Köröndnél bastfapaatl »rlo»»tád,
esetleg correpetálással. Német társalgás, S7n családi otthon. — Clm :
Ktriéu Bódofl Budapest Székaly Bertalan-utca 5.
Baromfin sertés
takarmányok: Halliszt Husllszt Vértiszt Sóyahab dnra Rák-dara Szárított sOrélesztő SzOcs-féle Leclthlnes baromll táppor Pekk .D« vitamin készítmény Futor Szénsavas takarmánymész Jódosszénsavastskarmánymész Faszéndara Kénpor Kagylóhéj dara Árpa-dara, zab-dara, buza-dara stb., stb. Automata eleség tojó tyúkok réBzére.
Automata eleség
csibék részére. Rishldorfi abrak ke var ék
sertések részére. Kicsinyben és zsákszámra kapható :
ORSZÁG JÓZSEF
m«g, műtrágya, termény és nftvény-védöszerek kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság nielktt. Telelőn 130.
HIRDESSEN
a „Zalai Közlönyében.
Természetes szénsavas
PETÁNCI fröccs
a legsavanyubb borral is megfizethetetlen
Kapható: Kövest Henriknél, Nagykanizsa.
Tekintse meg
SZÉKELY VILMOS butorlelepét
a volt Szarvasban <
(Erzsébet-tér 18.)
Óriási raktár a legmodernebb és legjobb bútorokból.
OlcraO drak I Pontos klasolgdlda I
» KedwM tlzeréil /el/é/elek\'
Hihetetlen
magas áron visszaveszi
régi megunt telepes, vagy hálózati készülékét is és
becserélem TELEFUNKEN ÍS5
1. Az állomásokat nem kell többé keresnie.
2. 71/2 oktáv hangterjedelem.
3 Átkapcsolást\' lehetőség dynamikus hangszóróra.
Ezt nyújtja Önnek a TELEFUNKEN 40 W. special. Még ma kérjen ajánlatot 1
SZABÓ ANTAL
a legmodernebb 4 I csöves
■poré éa rádió üzletéből.
Szomorú satrvel, de Isten akaratában megnyugodva jelentjük, hogy szeretett apánk
id. Plander lm
áldásos életének 85-lk évében I. hő 18-án reggel 4 Örskor, rövid szenvedés éa a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után csendesen sl-szenderttlt az Úrban.
Drágs halottunk földi marsdványslt folyó hő 19-én délután 5 órakor kitérjük örök nyugalomra a Vsrsztdi-utca 71. sz. gyásznásból s klskanlzsal rőm. kath. temetőbe.
Lelkéért az engesztelő szentmise-áldozatot lolyó hó 19-én reggel 1/18 órakor mutatjuk be az egek Urának.
Nfiagodjék békében I \'
A gyászoló család.
Pk. 687.sz. 1931. 1931. vghtól887. sz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Kelemen Viktor budapesti ügyvéd " által képviselt Zwack J. és Társs budapesti cég Javára 44 pengő 47 ftll. töke és több követelés és Járulékai erejéig a nagykanizsai klr. Járásbíróság 1931. évi 1209. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehsjtás folytán vágrehajlást szenvedő-tőr 1931. évt Jutlus hó 20-án lefoglalt 2809 pengőre becsült Ingóságokra a nagykanizsai klr. Járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, snnsk at 1908. évi XLI. t.-c. 20. S-a alapján a lent megnevezett s a foglalási Jegyzőkönyvből kl nem tűnő más foglsítatók javára Is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük nalastto hatályú igénykereset folyamatba nincs, végrehajtást szenv. Iskásán Nagykanizsán, Csengery-ut 22. sz. alatt leendő megtartására határidőül 1931. évi augusztus hó 28. napjának délelőtt 10 órája tIlletik kl. amikor a bíróilag lefoglalt boroshordók és pincegazdasági leiszerelések s egyéb Ingóságokst a legtöbbet
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly).
ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul Is el fogom sdnf. Nagykanizsa, 1931. évi augusztus hó 7-én.
Etek László s. k.
klr. bit. végrehsitó,
mint bírósági klktildött.
71. évfolyam 187. szám
Nagykanizsa 1931. augusztus 20, csütörtök
Ara 16 HHér
ZALAI KÖZLÖNY
Szerkcaitóseg: nappal Sugir-ut 2., ÍJJtl Póut 5.
Kiadóhivatal: Póut 5. aiim. Kcullitlyl Hókkladóhlvatal: Koeauth-ulca 32.
P O L I T r K A I NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Elóflieltal Ha egy hóra 2 pcngó 80 llllii T,i.in„. / SítrkciiWg «1. atim, (tjjel 7«.) ^M Kiadóhivatal 78 Kcaztiulyl (lók 21
Átmeneti Károlyi-kormány alakul
Ax uf Kormány feladatai elvégzése után uf Kabinetnek, adja át Qelyét - A Jelenlegi többségen fog alapulni ax uf kormány - Bethlen István gróf telfesen visszavonul a politikai életből - A válság megoldásáöox sxUkséges nemxetl áldoxat-késxség a kormányváltoxás okoxófa - Telesxky nem vállalta sem a kabinet-
alakítást, sem a pénxUgymlnlsxterséget
Betfflen aktív munkatársa marad a kormánynak
Nagykanizsa, augusztus 10 A részleges kormányválság hírei már hetek óta keringtek a magyar politikai élet levegőjé-bon. Mégis meglepetésként hatott országszerte, sőt budapesti politikai beavatott körökben Isla kormányválságnak az a tormája, amiben az szerdán délre valósággá érett.
Déli I órakor, amikor a kormány lemondásának hire szűkszavú távirati jelentésben megérkezett, nyomban plakátokon tudattuk azt Nagykanizsa közönségével. Majd 6 órakor rendkivim kiadási adtunk ki, ami pillanatok alatt elfogyott.
*
Felelősségteijességének éa kötelességérzetének adott kifejezést a /fc//t/e»-kormány, amikor a maga föladatát elvégezve, beadta lomondánát.
A Bethlen-kormány nem a maga szempontjait tartotta szem-előtt, hanem az ország érdekét. Az uj erők felvonultatásának kíván holyet adni abban a helyzettan, amelyet rajtunk kívül álló örök hoztak létre.
A kabinet lemondása és a kormányzó kihallgatásai
Budapest, augusztus, l!l A tegnapi minisztertanácson 11 kormány behatóan foglalkozott az általános helyzettel éa itrra az elhatározásra jutott, hogy
a változott körülményekre való ^tekintettel, benyújtja lemondását.
E liutározat következtében ma Mielőtt 10 órakor gróf Bethlen stván miniszterelnök kihallgasson jelent meg Horthy Miklós kormányzónál és
bejelentette a kabinet lemondását.
A kormányzó a lemondást Itido-!"nsi\'< vette, egyben gróf Bethlen \'stván Javaslatára kihallgatásra serte Teleszky János volt pénzügyminisztert, mujd gróf Károlyi ^yula külügyminisztert, akik még délelőtt folyamán megjelenek a királyi várban. A dél ;\'\'4n Korán a kormányzó az nO\'ségespárt részéről Peslliy Pál
elnököt és Rubinek István alelnököt, a Keresztény Gazdasági Párt részéről pedig Ernszl Sándor munkaügyi és népjóléti minisztert fogja kihallgatáson fogadni. A kormányzó a döntést fenntartotta magának.
Az ügyek vitelével a kormányzó az uj kormány megalakulásáig a Jelenlegi kormányt bizta meg.
Károlyi Gyula lesz az u] miniszterelnök ?
A Budapesti Értesítő jelenti. Közel másfél óra hosszat tartott a kormányzónál Teleszky János, majd gróf Károlyi Gyula külügyminiszternek a kihallgatása. Gróf Károlyi Gyula tél 2 óra tájban hagyta el a kormányzóságot és a sajtó képviselőinek érdeklődésére előbb teljesen elzárkózott minden nyilatkozattételtől, majd lakonikus rövidséggel a következőket mondotta: — Sajnos, ugylátszlk nem térhetek kl u megbízás elvállalása elöl.
Gróf Károlyi Gyula kijelentése arra enged következtetni, hogy kihallgatása során nem adott végleges választ a kormány-
zónak. hanem gondolkodási időt kért.
— A döntés nem késhet soká — mondotta gróf Károlyi Gyula, válságot néhány nap
alatt
mindenesetre dálnl kell.
Ilqul-
Gróf Károlyi Gyula külügyminiszter a kormányzóságról a külügyminisztériumba ment.
Mig a kormányzónál a kihallgatások folytak, gróf Bethlen István Wfikerle SApdor pénzügyminiszterrel folytatott tárgyalást, majd Ripka Ferenc főpolgármestert fogadta.
Kik mennek és kik maradnak ?
A délutáni órákban az uj kormány megalakításáról a kombinációk és találgatások egész serege került forgalomba. Az a hir terjedt el, hogy az uj kormányban, amely gróf Kárulyl Gyula miniszterelnökségével alakul meg, valószínűleg
Teleszky János lesz a pénzügyminiszter,
gróf Károlyi Gyula pedig mint miniszterelnök a külügyi tárcát
is megtartja mayának. Politikai körökben ugy számítják, hogy a lemondott kormány tagjai közül az u] kormánynak minden valószinUség szerint tagja lesz Gömbös Gyula, aki u kormányzó bizalmát teljes mértékben Iblrja és Ernszt Sándor, aki az uj kabinetben is a Keresz tény Gazdasági Pártot képviseli. A hli-ek szerint valószínűleg Kimarad az uj kormányból ScltoVBzky belügyminiszter, Bud János kereskedelemügyi miniszter,! Ma-yer Jánor, földművelésügyi miniszter. Beszélnek arról is, hogy a földművelésügyi tárcát esetleg Wekerle Sándor pénzügyminiszterrel töl tik be.
H hírek természetesen csuk találgatások.
Politikai körökben teljesen ki zártnak tartják azt a kombinációt, hogy Bethlen miniszterelnök vállalná a külügyi tárcát. Grót Bethlen István egyelőre teljesen vissza óhajt vonulni a politikai élettől.
yj kormány-lemondás magyaráxata
Nincs sxó koncentrációs kabinéi alakításáról
IluilHpent, uuguszlus 1!) A Hiitlapesli Értesíti) jelenti: A Bethlen-kormány lemondása váratlanul érte a politikai éle-lei rs a közvéleményt. A tegnap esti minisztertanácsról kiadott hivatalos közlemény a kormánynak erről a szándékáról még nem tett említést.
A kormányhoz közelálló körökben a következő magyarázatát adták a kormány lemondásának : A pénzügyi válság hullámai elsimultak, a belső pénzforgalom szabadsága helyreállt és normális
helyzet alakult ki. Az országos bizottság tárgyalásai annyira előre haladtak, hogy általánosságban elfogadta a bizottság a kormánynak minden előterjesztését és azokat a javaslatait, amelyek az államháztartás egyensúlyának biztosítására és a normális állapotok fenntartására alkalmasak. A kormány ezek után fontolóra vette az általános helyzetet és arra az elhatározásra jutott, hogy az uj kormánynak engedi át helyét. A kormányt ennél az elhatározásnál az a szempont vezette, hogy
a pénztlgyl és gazdasági kibontakozásnak az a periódusa következett el, amikor a nemzet áldozatkészségének tokozott az eddiginél sokkal nagyobb mértékű Igénybevételére van szükség. Knnek az áldozatkészségnek Igénybevételére alkalmasabb olyan kormány, amely friss energiával Jön és a kívánt eredmények elérését rögtön biztosítja.
Gróf Hellilen István miniszterelnök a kormányzótól való visz-
szatérése után l\'estliy Pált, az egységespárt elnökét fogadta és
vele hosszas tanácskozást folyta tolt a párl renrlkiviili értrkrz-h lének összehívásáról és a további teendőkről, majd Wdlká Lajos volt külügyminisztert fogadta. ski
most érkezett vissza Pá rlkból, ahol a magyar kölcsön felvételéről folytatott eredményes tárgyalásokat.
Az uj kabiné! összetételéről, még csalc körvonalaiban sem lehel beszélni, libben a kérdésben a kormányzónál a mai és valószínűleg a holnapi nap folyamán történő kihallgatások döntenek. Politikai körökben bizonyosra veszik, hogy rr ilönlfs a legrövidebb időn belül mculörlénik és a közeli napokban az uj kormány már bemutatkozik. Az uj kormány megalakulásáig természetesen Ideiglenesen a jelenlegi kormány vezeti az ügyeket.
ZALAI KÖZLÖNY
\' 1831. augusztus 20.
A miniszterelnök környezetiből származó blrek szerint gróf Bethlen István kifejezést adotl annak a szándékának, hogy nem óhajt ismét kormányalakítást vállalni. Bethlen István gróf hirek szerint már napokkal ezelótt tárgyalást folytatolt a kabinet megalakítási ügyében, elsősorban abban az irányban, hogy ki álljon az uj korminy élére. Miután politikai kOrOkben az a felfogás nyilvánult meg, hogy leghelyesebb az volna, ha pénzügyi szakember állana az uj kormány élére,
Teleszky Jiooaaalmár napok
óta folytak a tárgyalások, Teleszky azonban végOl Is kijelentette, hogy kormányalakításra nem vállalkozik.
Igy azután ismét előtérbe lépett az a régebbi kombináció, hogy gróf Károlyi Qyula külügyminiszter alakítson kormányt Abból, hogy Horthy
Miklós kormányzó elsőnek gróf Károly! Qyulát fogadta kihallgatáson, arra következtetnek politikáig körökben, h >gy ö kap a kormányalakításra megbízást. Politikai körökben bizonyosra veszik, h:>gy
a* is/ kormdny a többséal lutrira túma%xKodva togl" vexetnl ax orsxag Ügyelt,
Kormányhoz közelálló .körökben azt
Is kijelentették, hogy semmiféle
Irányban
nem folynak olyan tör-
ayaldsok, amelyeknek cél/a Koncentrációs kabinet zoegalsklMaa volna.
Hírek szerint gróf Bethlen István környezetében, mint halározoil szándákot juttatta kifejezésre azt, hogy egyelőre pihenni óhajt. Ezért
az uj kormány megalakításában nom vállai azerepet,
hanem egyelőre teljesen visszavonul a politikai élettől.
dtmeneti lesz ax u/ kormány
a* dUam&Urfartds egye ősatyának Ooiyrediutösa után megint uf Kormány /ín
átmeneti kormány alakul bizonyos megbatározott feladatok elvégzésére, elsősorban az államháztartás egyensúlyának helyreállítására, azután átadja helyét a végleges kormánynak. Teleszky János hir szerint nem hajlandó pénzügyminiszteri tárcái vállalni.
oylla/kozik a lemoaddsnM és az u/ kormányban való mxcrepáröl
Ernsmt
Politikai körökben híre terjedi annak, hogy gróf Károlyi Qyula a miniszterelnökségen kivül külügyminiszter ls lesz és
egészen uj kabinetet akar
hozni.
Kormányhoz közelálló kelyen azt hiszik, hogy Bel01en
Valéswln Uleg sMombato n a lakai meg a kabinet még nem mondott véffleoes ullasxl
Budapest, augusztus 19
(Éjszaka! rádlójelenlés) A kormányzótól Ernszt Sándor a külügyminisztériumba ment, ahol gróf Károlyi Qyula külügyminiszterrel hosszasan tanácskozott. Közelállók szerint gróf Károlyi Qyula felkérte volna Ernszt Sándori, hogy vállaljon tárcái az u| kabinetben.
Ernszt nem adott végleges választ
mert, mint kijelentette, elóbba pártjával kíván érintkezésbe lépni.
Az egységeipárt klubhelyiségében szerdán délután 5 órakor élénk élet folyt. Hét óra tájban érkezett meg gróf Károlyi kolügyminiazter, aki nyomban
bizalmas tanácskozást kezdett a párt tagjaival.
Ugy hiszik, hogy a párt ragasz-dik ahhoz, hogy gróf Bethlen István a magyar politikai élet irányításában továbbra Is vezetószerepet vigyen.
Több, mint egyórás tanácskozás után távozott el gróf Károlyi Oyula, akitől az ujlágirók tárgyalásainak anyaga felöl érdeklődtek. Arra a kérdésre, hogy mikorra várhaló az
Időtárás

■agykanlual nataoroléglal mag-Jö jelentések : Szerdin a Mmíntk
Reggel 7 énkor +15-3, délután urakor +24, este 9 ónkor +18 8
PelMzet : Reggel liszts, délben felhős, este tiszta égboltozat.
SziUrőny: Reggel kelet, délben délnyugat, eate déli szél.
(Bjáakai rátUóltknUa) « autaarolé-■laal |»l«atl aata M óra-
kar a DarOlt, maian IM> déluUn élénk Kél, a kéaál •■(! eaatlagaa zivatarok.
órékban
uj kormány megalakítása, kijelentette, hogy
esetleg szombaton.
Kijelentette végül, hogy
a többségi pörtok tan Iáiból akarta megalakítani Kormdnydt.
Ezu\'án Pesthy Pál elnöklete alatt
értekezlet volt az egységespánbin.
Gróf Batfcten tatvén, le-■miiéáaaiaak okairól
a következőkép nyilatkozott a Ma gyar Távirali Iroda munkatársának: — Miután az ötmillió fontos kölcsönt sikerüli megkötni és a kormány a 33 as bizottsággal együtt kidolgozta azt a programot, melynek alap ján az ország pénzügyi és gazdasági helyzetét rendezni lehet, semmi nehézségei nem látok abban, hogy a program keresztülvitelét mások való-sii ák meg. Az elmull llz esztendő súlyos küzdelmei ugyls megtámadták egészségemet Mindenki, aki bel-és külföldön figyelemmel kísérte Magyarország történetéi, tisztában lehet azzal, hogy ez a kormány nem állt olyan emberekből, akik akkor engedik ál a hatalmai az uj erőknek, amikor a súlyos helyzet azt kívánja, hogy helyükön maradjanak. Magyarország pénzügyi helyzetéi olyannak látom, hogy sikerrel szállhal szembe minden veszéllyel és hogy a normális gazdasági élet beállása mielőbb várhaló. Hogy a Jelenlegi bel- és külpolitikai Irányzat továbbra is változatlan marad, annak egyik bizonyítéka, hogy ennek a politikai rendszernek, amelyre az uj kormány is támaszkodni fog, továbbra is aktív munkatársa maradok.
Megjelent a Zellels-rendeléseket szabályozó miniszteri rendelet
A nagykanizsai Zelleis-rendelő ujabb bezárásának további fejleményei
Nagykanizsa, augusztus 19 Tegnapi szamunkban közöltük, hogy dr. Krátky István polgármester a Zeilels-inlézet azonnali hatály-lyal való bezárását határozta el és a határozatot kedden délután klkéz-beslttette a Zelleis rendelő vezető-orvosának, dr. Eckenberg Imrének. Az orvos, ügyvédje, dr. Oílrtner Antal utján megfellebbezte a polgármester határozaját a vármegye alispánjához, aki valószínűleg pénteken hozta meg határozatát
Kérdést intéztünk ebben az ügyben dr. Krátky Islván polgármesterhez, hogy foganaloslttatja-e még ma a Zeileis-intézel bezárását. A polgármester kijelentette, hogy hozott ha-tdiozatát pénteken délben foganatosítja, addigra meg|ön az alispául donlés ls.
A Budapesti Hírlap mai Végeivetnek a Zelleis-kuruzslásnak" kéthasábos címmel cikket közöl, amelyben bejelenti, hogy a Magyar Orvos Szövetség által sürgetett rendelet, amely hivatva van az egész országot nyugtalanító Zeileis-ügyel megoldani, ma megjelent.
A rendelet szerint Ilyen készüléknek gyógyitó eszközül való alkalmasását csak orvosnak szabad elrendelni
A miniszter valamennyi törvényhatóság első tisztviselőiéhez körrendeletet intézett, amelyben rámutat arra, bogy az u\'óbbi Időben külföldi példára túlzott üzleti szellem hatása alatt Magyarországon Is lábrakapotl a magasfrekvenciáju villamos áramfejlesztő készüléknek a legkülönbözőbb betegségek ellen gyógyítást célokra való hangzatos hirdetése és terjesztése A magasfrekvenciáju vil-lamosáramfejlesztö készülékek a betegségek Igen csekély számában az orvos számára korlátolt lehetőségű gyógyeszközt jelenthetnek ugyan, de ezeknek a készülékeknek a betegségek szélesebb körében való alkalmazása nemcsak semmiféle elöriyt sem nyújt a gyógykezeltnek, hanem közvetett ártalmat okozhat azzal, hogy a beteget a megfelelő orvosi kezeléstől és gyógyeszközök Igénybevételétől visszatartja. Figyelembe kell venni azt is, hogy az Országos Közegészségi Tanács véleménye szerint az egészség közvellen károsodásával is járhat, ha ezekéi a készülékeket orvosi minősítéssel nem rendelkező egyén alkalmazza.
Az 1876. évi XIV. törvénycikk az orvosnak gyógyítási szabadságot biztosit, a miniszternek tehát ehhez képest minden orvos ludására és lelkiismeretére kell biznia azt, milyen esetekben használ gyógyítási célra magasfrekvenciáju áramfijleszlő készüléket. Rá kell azonban mulatnia a miniszternek arra Is, hogy az orvosi működés az állam ellenőrzése alall áll. A miniszter czérl szükségesnek tartotta, hogy a magánorvo-
sok részéről fenntartani hivánt magán rendelőintézeteket is engedélyhez kösse.
A miniszter felhivj) az alispánokai, illetve polgármestereket, utasítsák a hatósági és egyéb közigazgatási szolgálatban álló orvosokat, hogy a közönséggel való mindennapos érlntkezéaben, valamint kötelező vagy önkénles előadásaikban e készülékek felelte korlátolt gyógyhatása és az azokkal üzötl visszaélések folytán könnyen előálló közvetett vagy közvetlen egészségi károsodások tekintetében a közönség felvilágosítására mindent tegyenek meg.
A népjóléti és munkaügyi miniszter rendelettel szabályozta a járóbetegek számára szolgáló gyógyintézetek létesítését és fenntartását. A miniszter rámutat arra, hogy az utóbbi Időben ismételten előfordult, hogy egyes magánorvosok kizáróan abból a célbői, hogy orvosi ténykedésük jelentéségét és ériékét a közönség elölt emeljék, o\'y rendelőintézetekel nyitottak, amtlyek meghaladják az orvosi magántendzlés szokásos kereteit. Mivel ez a körülmény megtévesztésre adhat alkalmat, a miniszter Ilyen rendelőintézetek létesítését és azok további működését fokozottabb ellenőrzés alá vonja. Ezért az Ilyen rendelöintézceknek, mint járóbetegek kezelésére szolgálé gyógyintézetek létesítéséi engedélyhez köti. Egyúttal elrendeli a miniszter, hogy az eddig engedély nélkül működő magám tMdelőinlézetek az engedélyi záros határidőn beiül ■ kérelmezni kötelesek, mert kálönben az intézel megjelölést nem hasznáthalják.
— Kárpitos bútorokat, a legkényesebb ízlésnek is megfelelő kivileibea garnitúrákat, rekamiékel, matracokai, függönyöket alb. legolcsóbban és kívánatra kedvező fizetési fettételekkel szállítunk. Rendelés előtt kérjen díjtalan ártájékoztatót. Kopstein Buioráruház, Nagykanizsa, Horthy Miktós-ut 4.
Augusztus 20 (csütörtök)
Budapeat < Szentlltvánnapl kormenti éa ünnepi nagymlae a koronázó főtemplomból 12 Déli harangszó, ldó|elzéi. időjárás-jelentés. Ulána ai Operaház taglaltéi alakult zeaekai hangv. 14 0. 16.45 Meaeórs. Utána Időjelzés. 16 25 A Saenl Islván dil helyszíni kózv. 16 30 Ai 1 tionv. gy. ezred zenekarának hangv 17.45 E. IÍ.1U Magyar nóták. 19.10 E 19.40 Spoiteredm. 20 Eló-adás s Stúdióból. „Róisa" Vlg|áték 3 lelv. Ulána Időjelzés. Majd kb. 22 Cigányáén*. 22 45 Az Operaház lagialból alakult zenekar hangv.
Augusztus 21 (péntek)
Bndapnt 9.15 Az Orazágoa Postáazene-kar hangversenye. 930 H 9.45 A hanjr folyl. 11.10 Nemaelkóil vli(el«ó»«>|g<l,J, 12 Déli barangszó. 12.05 O. hangv. I2.» H. 1235 A hangv. lolyt 13 ldó|elrf> 14.45 H. 16 E. 16.45 Idójelzés 17 Novellák. 17.80 Magyar nóták és ciérdáwk. 18.15 A MándUwialonsaaekar hangversenye. 1925 Dr. Mező Ferenc előadása. 20 .Llszt-eslv 21.20 ldó|alzéa. Ullna «»• járásjelentés. Msjd cigányzene.
ttól. augusztus 20
ZALAI KÖZLÖNY
Kapitalizmas és mezőgazdaság
Irta: clr. Somogyi István szolgabíró
Aj ember pslcho fizikai lény. Lényének megfelelően kettős életet él: szellemi! é» anyagit, amelyek korrelációban vannak egymással, egyik a másik nélkül nem valósulhat.
Az ember anyagi életének célja egyrészt a leattenntaftás, másrészt, hogy szellemi éleihez anyagokai és eszközöket termeljen. Az anyagi életben három alapvelő szükségletet ismerünk: az élelem, ruházat és. lakás szükségletét. Az anyagi életi főcélja ezen szükségletek kielégítése, üzen elsőrendű anyagi létszükségletek, koronkint és időnkint, az éghajlat és kullurfc* szerint különböző intenzitással jelentkeznek, azok mun-kálása egyes korok sierinl változik, ennek megfelelően különböző, gazda ságtársadalmi rendszereket ismerünk.
A modern kor gazdaságtárssdslmi rendszere a kapitalista gazdasági rend, amelyben a három termelési tényező-természet, tfáe és munka közül, a töke jutott túlsúlyba, sói uralomra, amely viszonylatnak a mezei gazdálkodásra vonatkozólag igen érdekes kihatásai vannak.
A mezei gazdálkqdás primitív viszonyai között először a természet további lejlődési tokon már a munka is döntő súllyal esik latba, mig a tőke csak másodrendű szerepet játszik. A kapitalizmus kialakulása n mezei gazdálkodás ezen rendjét lassanként kikezdi, végűi ielbonlja. Ez az átalakulás az európai tőke kialakulásával egyidejű ; az átalakulás lő fázisai a 18-ik századra esnek, amely a 19-ik század első felében a liberalizmus európai diadalra jutásával befejezést nyer. A töke a földesúri gazdálkodást, a mezei gazdálkodás ezen érdekes rendszeréi megdöntötte s a kötölt birtok helyébe a szabad birtokot, a kötött gazdálkodás helyébe a szabad gazdálkodást iktatta. A szabad birtok és a szabad gazdálkodás mellett előtérbe lép a piacra való termelés, a piacra való termeléshez pedig első renden töke szükséges tehát a három termelési tényező köjűl a löke előtérbe lép és egyúttal uralomra jut. A mezei gazdálkodás három ponton |ul relációba a tőkével s mindhárom ponton a löke mint termelési tényező, domináns szerepet látszik a természet és a munka termelési tényezője mellett.
A modern mezei gazdálkodáshoz Wke szükséges, tökével azonban a mezőgazdaság nem rendelkezik, mert « tökeakkumuláció a mezőgazdaság-na* nem voll elsőrendű feltdala, \'8Y « mezőgazdaság a tőle függet-le"UI kialakult nagytőkéhez kény-leien termelési tökéért folyamodni, \'melyeknek árát — a kamatot — természetesen a kívül álló nagytőke •zibji meg.
A modern mezőgazdálkodáshoz, \'engeteg anyag és eszköz (gép, mü-wKya stb.) szükséges, melyeket a mezőgazdaság piacon szerez be,
ezeknek árát ugyancsak a piacon kizárólagos szeiepel játszó nagytőke állapítja meg. A mezőgazdasági munkabérek kialakulására hatással van a nagytőke, mert a mezei munkások éleifenntartlsái.uz szükséges anyagok és eszközök árát is részben a nagytöke szabja meg, tehát a mezei árára — a munkabérre — bár nem döntő, de résiben mégis kialakító szerepel játszik.
A kapitalizmus korában a mezőgazdaság piacra termel, a piacot pedig (gabona, gyapot, cukor, főzelék stb.) a nagytőke tarlja kézben, ott kizárólagos szerepel j.-tszlk, lelta az árakat az uralkcdó töke diktálja.
A gazdasági élei három megnyilvánulásánál a főszerepei |álszó nagytőke a mezőgazdaságot In cé-jal szolgálalába állította, a mezőgazdaság a töke szolgálóleánya lett Az szabja meg a töke árát — a kamatot —- 8 a mezei gazdálkodáshoz szükséges anyagok árát; befolyást gyakorol a munka bérére és kizárólagosan diktálja a mezfigizdasági termények árái. A mezőgazdaság a szükséges és nvegfqlejó oignuztciók hlányábsn teljesen kl van szolgáltatva a nagytöke érdekeinek Amíg
a földesúri gazdálkodás idejéu a mezőgazdaságnak megvolt a saját öncélú szorvc/cle, a löldtsuri ga/.-dálKtíd.is bukása .ulán. ilyennel nem rendelkezvén, sorsinak irányilasa tőle kivül álló tényező kezébe kerüli.
Ilt vannak — az előbb elmondottak — a mezőgazdaság nagy problémái: a kapitalizmus fellegváraival szemben (pénz, bank, tőzsde) megalkotni a maga sajátos öncélú organizációit, amelyeknek feladata,, hogy soisának irányítását a kivűl álló nagytöke kezéből kivegye, hogy befolyásra tegyen szert a töke árinak — a ka0W|0\\WAk ,— kialakítására a termelési eszkOzOk árinak meghatározóra — s legfőbb céljaként, hugy termelt cikkei .ck árat ne egy idegen tényező állapítsa m-g, hanem azok termelésére forditolt költségeinek megfelelően, ó maga halározza ineg azl Ezen nagy agrár organizációk problémájának hirdetése a Ma, megvalósítása pedig az elkövetkezendő küzd-ltncs kor feladatai közé tartozik. A megvalósilas küzdelmei nemcsak gazdasági, hanem lársadilmi éj p.ilitikai léten is lognalf mozogni, egy uj agrár béren dezkedés céljait megvadítandó.
Singer divatáruház
régi elvét ma is fenntartja:
Jót, szépet, olcsón.
H6lgyék és urak tekintsék meg az öezi
divatujdonságokat.
Alapit ént 1860.
A zárt fiókok hozták kísértésbe a postapalota háziszarkáját
A pottavezériíazHatóság végső fokon elmozdította a hűtlen emberi a poéta kötelékéből
Nagykanizsa, augusztus 19 A Zalai Közlöny részletesen fogr lalkozott azokkal a sorozatos lopásokkal, antik az 1. sz. nagykajiizafi posta éa lávlrdai hivatalnál történtek
mig végre egy napon dr. Tholway Zsigmond hivatallönök elmés jelzőkészülék segítségével leleplezte és megfogta a hoswu hónapokon át totmj^odó embert, ilj. Bauer Ferenc fiatal postás személyében, aki leltét be is vallotta főnökének.
Ilj. Bauqr.Ferenc ellen megindult a legyeimi vizsgálat éa a pécsi igazgatóság elsőfokún állásvesztésre ítélte a hűtlen postáit, mig a mult napok-
ban másodfokon a budapesti vezérigazgatóság is hozzájárult az elsőfokú határozathoz, mely szerint Ifj. Bauer Ferenc postást minden eddig élvezett igényeinek elvesztése melleit a posta kötelékéből elbocsátja.
A bünűgyl eljárás teljesen befejeződött és az űgy aktái a klr. ügyész ség elölt fekszenek. Kihallgatása alkalmával, amikor azt kérdezték tőle, miért követte el tettét, azzal védekezett, hogy ,kísértésbe hozta, hogy zárt fiókok között kéli Járnia."
A vizsgálat folyamán megállapítást nyert, hogy álkulccsal nyitotta ki a fiókokat és hosaiu hónapokon át
majdrism minden nap követelt el lolvajlásl. Az okoroit kár nem nagy, hanem a cselekmények láncolata, a fiókok álkuccsal való kinyitása a Bik. rendelkezései szerint igen, súlyosbítják cselekményét.
A megtévedt fiatal poslás ügye rövidesen fölárgyalásra kerül.
A Javltásmentea tető
eoyúttai olcsó is.
Eternit vlharítló és tűzbiztos. az otső kiadós eoyszerermlnd sz utolsó Is. Körien díjtalan prospektust és Árajánlatot.
ETERNIT MŰVEK
Budap*«t,"VI., AndrAaery-út 39
Elárusítóhelyek : Epplngar I. én Fia Maayfca«la»«i>t í»*»«üö»«ta Jéna* Komárvéroa. iss?
Mozgószinház
A kék atagyail
(Bemutat* a Véraal Hci^bis)
Napy tilm. A legnagyobbak közül való. Valóban kimagasló eseménye a film-szezonnak. Szinte Jólesik a sok film-opereit után ez a komoly hangosfilm, atplben a könnyedébb mursik helyeit a próbásabb színészi és szcenikai művészei ragyog kivéle-ics szépségek nagyszerű ormairól a lélegzet vlsszslojtott nézőtér leié.
A szüzsé a német vígjátékok derűs levegőjével ugy kezdődik, mintha az ember belecsöppent volna valahol az élet kellős közepébe és az vinné magával. Minden szereplő, a diák-arcok ;osszevá!ogatásálól a tanár-ur házvezetőnőjétől a Kék angyal mulató ördögien szép és ugyanolyan romlott „sztár"-jáig, a ragyogó Marlene Dietrlch ig, ugy van összeválogatva, hogy valamennyinek minden mozdulata tökéletes biztonsággal olvad a film művészi összhatásába. Ugyanez áll az élettelen tárgyakról, a bútorokról, a bálterekről, az orfeum-levegő tarkán kavargó képsorozatairól, a fotografikus hatásokról is. Játékban és kiállításban la a márkás, nemes filmek közül való.
Maga a szüzsé: — irodalom. Nem szenvelgő, nem analizáló^ hanem a film-lencse siemén át vidám-jóté-konyan naturalizálódott romantikus irodalom. Ahogyan elindul, ahogyan bonyolódik, fel-feltör a kacagás. Ahogyan kifejlődik, ahogyan végetér, az élete szomorú szimbólumára bukkanlk az ember. Heinrkh Mann írói tolla a rendezésben való közreműködésével fogadta magáénak és fémjelezte „Professor Umrath" cimü nagy regényének filmváltozatát.
Emil Jannlngs élelizü, tempós, utolérhetetlen alakítása az ember csodálatos lelki tálaira vezet el sokszor szinte megdöbbentő biztonsággal. (bl)
— Harangszantelés. A nagy-récseí plébániához tartozó Sándormajorban a mai napon délelőtt 10 órakor harangszenlelés lesz. A harang-szentelésl szertartást Kozma Qyörgy nagyrécsel plébános végzi, s tábori misét és szentbeszédet Oazdag Ferenc püspöki biztos mondja.
4
ZALAI KÖZLÖNY
ifel. aügüáiklj 20.
Kétévi fogság után meghalt a tizenegy évre ítélt látrányi anyagyilkos
Gyermeküdülőket a Balaton mellé
Márlazell és Ousuvcrch közö l a pompásan Illatozó fenyőerdő kellős közepén van egy tisztás éB a tisztáson valami különleges érdekesség. Egy hosszúkás nBgy fa ház az egyik oldalon, egy ugyanilyen nagyságú sátortömb a másik oldalon és középen rengeteg gyerek mozog, fiu, leány vegyesen. Mikor fent voltunk a hegytetőn csak ennyit láttunk belőle és vitt bennünket n kíváncsiság mindig közelebb és kö.elebb megtudni, meglátni, kitapogatni, mi is ez a csuda itt a csendes erdőben.
Amint keresztül törtük magunkat a rengeteg víbIIozó, Játszadozó gyereken, felledeztünk közöttük egyel-len felnőttet is, akiről később megtudtuk, hogy tanító és fe:ügyelő|e egy átvonuló kiránduló gyermek-csapatnak. Az ö segítségével azután alkalmunk volt végig nézni mindazt, amihez fogható kevés praktikus, egészséges és a gyermekiéleknek, testnek egyaránt felüditó intézményt találni.
Ez az egész dolog Itt bent az erdőben egy gyermeküdülő. Fenntartja az osztrák állam, jobban mondva fenntartja önmagát, mert ez nem aféfe szegény gyermrkckni k szánt .nyaraltatási akció" sok spenóttal és kevés élvezhető étellel, hanem aki itt van, az mind fizet, meglehetősen olc«ó árat az ottani viszonyokhoz. A gyermekek ebben az előbb említett fa házban és ha sokan vannak, mini megtekintésünk alkalmával is, akkor a sálrakban nyernek elhelyezést. Ragyogó tiszta hálóterem, kifogástalan fehér huzatu agyakkal — itt alusznak. Külön fülke egy ággyal annak, aki gyengélkedik, vagy Ideges, gyenge gyermek és orvot! megállapítással nem képes 15—20 másikkal rendesen pihenni. Mert Itt mlnd-n tm megy, hogy a gyermekek jól érezzék magukat, pihenjenek, erősödének és amire itt az ideje a hazautazásnak, minden szülő meg legyen elégedve. Nagy közös ebédlőterem van, hamisítatlan tiroli berendezéssel, de ezt ritkán használják, csak eső\', zord napokon, különben kinl étkeznek a szabad levegőn, a fenyves erdő kellemes hűvössége mellett.
Az Intézetnek van orvosa éa fel-ügyelőnöje, aki állami tanárnő is egyben és főleg pedagógiával fog lalkozlk. A gyermekek maguk szolgálják ki önmagukat és egymást. A kisleányok takarítanak, de a fiuk hordták a leányok mosdó vizét. Természetesen nemek sztiint teljesen szeparálva vannak a hálótermekben és asztalnál, csak játszani szibad együtt. És milyen nagyszerűen kiélik Itt a játék minden kedvesiégétl Három nagy hintán viháncolnak éppen, két pllyán futballoznak, az egyiken hamburgi leányok kb. 10 esztendősek, mind játék-pizsamákban vannak öltözve. Homokból művészi várak épülnek, mellette kőkockából egyiptomi várot.1 épít egy konzorcium. Egész kicsik 4—8 évesek baba-korzón tolják a kis kocsikat, sok piros huszárcsákót láttunk a kis osztrák lurkók fején. És mindenütt kacagás, önfeledt, egészséges vidámság. Valóságos paradicsom ez s kicsinyek számárs, ahol önállóságot és öntudatot nevelnek beléjük. Jól is érzi magát mind. Akit csak kérdeztünk, mind azt felelte: nem szeretne még hazamenni.
Amint nézzük gyönyörködve a
különféle nemzetek gyermekeit (své-
Kapoavár, augusztus 19 Baján József 35 éves látrányi földműves, akit édesanyja agyonlövése miatt 11 évi fegyházra ítélt a torvényszék, kedden délután meghalt a kaposvári törvényszék fogházában.
A megdöbbentő családi tragédia 1929. december 5-én játszódott le Ldlrány község ben. Baján József akkor
fiatal házas volt és nem a legjobb viazonyban élt az édesanyjával,
aki előzőleg heveseu ellenezte a fia házasságát. Feleségével együtt többször el is költözött az anyja házából, de a béke rövidesen mindig helyreállt és ismét visszaköltözött a fiatal pár. A veszekedések azonban napirenden voltak a fiatalasszony miatt az anya és fia között. Baján József halálosan meggyü-
dek, németek, hollandus, Bőt egy olasz fiúcska is van közöltük), magyar hang üti meg a fülünket. Kilenc, 10—14 éves pesti kislány vesz csakhamar körül bennünket. Örülnek a magyar szónak ők ls, ml is. Megkérdezzük, hogy érzik mágusai és miért épen ide jöttek ? Mert a szülök gyermekek nélkül (ób átkos modernség) mentek nyaralni és őket elhelyezték Ide. tessék elhinni nagyon jó itt, bárcsak tuvább tartana I\' Négy hete vannak kinn és ugyanennyi ideig maradnak még.
— Milyen élelmesek ott Ausztriában I Adva van egy csomó természeti szépség és ez elég ahhoz, hogy egyik üdvös intézmény létesüljön a másik utan. Elszomorodik az ember, ha arra gondol, hogy nekünk is van egy Bakonyunk, egy Lillafüredünk üde, jó levegővel és főként van egy Balatonunk, ami predesztinál! a gyermek testi és lelki fejlesztésére és parlsgon hever minden kincsünk. Miért ne lehetne egy kicsit körülnézni ott, mint a szomszédban, ahol sok Ilyen bevált praktikus dologgal talkozhalunk ? A tanulás nem szégyen, ha idegen leleményesség is szülte, ellenben bon az, hogy nincsenek egészséges gyermeküdülőink ott a magyar erdők közepén vagy a magyar tenger mellett Miért kell sok kilenc magzar leánykát idegenben elhelyezni, ba már a szülők nem viszik magukkal nyaralásukra és miért ne lehetne egy kis kevés törődéssel biztosítani az itthon nyaralás lehetőségét, ami mégis csak kényelmesebb és megnyugtatóbb Is a szülőknek, nem is beszélve a dolog nemzeti fontosságáról I ? Miért kell már gyermekkorban idegen országokat megkedveltetni, amikor még nrgy szükség van arra, hogy a fogékony gyermekélek a hazáját tekintse a legszebbnek és legjobbnak a világon ? Sürgősen gondoskodni kellene ilyen gyermeküdülőtől, ami nem jelent nagy állami megterhelést, hisz ép a maga primitívségében kellemes és kedves és igy szolgálja legjobban a célt. Tartsuk itthon a gyermekeinket és ne engedjük, hogy éppen azért, mert nem ismerik az otthoni szépségeket, idegen országokért lelkesedjenek a saját hazájuk helyett.
M. Ötvös Magda.
lölle az édesanyját és gyakran foglalkozott az öngyilkosság gondolatával ls, csakhogy megszabaduljon az anyjától. December 5-én ismét veszekedés volt az anya és fia közölt, aki végső elkeseredésében agyonlőtte az anyját Amikor ráeszmélt tettére, lejbetőtte magát,
de sétülése nem volt életveszélyes.
A kaposvári törvényszék az elmúlt év tavaszán tárgyalta Baján József bünügyét, akit ctós felindulásban elkövetett szándékos emberölés büntette miatt
11 évi fegyházra Ítéli. Baján József fellebbezést jelentett be az Ítélet ellen, azonban a táblai tárgyalásra már nem kerülhetett sor, mert a vizsgálati fogságban klujult a régi betegsége es kedden tuberkulózisban meghalt. Most már a legfóbb Btró elölt fog felelni vétkééit.
ftllivis a limertÉs-teBjÉsztíUízl
Megbízásunk van, hogy export célokra fajtiszta angol, vagy keresztezett hússertéseket vásároljunk.
Felhívjuk tehát a tenyésztőket és á lattarlókat, hogy akinek 70—100 kg.-os su yban eladó hússertése van, jelentse be f. hó 24-lg irodánkban (Bazár-udvar).
A hússertéseket minőség és fajla szerint 90—100 fillérért vásároljuk megbízónk részére.
i»i Hsssertés-8zfivetkezeL
Sasén/ István-napi Ünnepi mtísor
Augusztus 20., osiHSrtSk
Helarloh Mssa Író, Kart Zwkais|ir
Bcenlrlum Irö, (sH Vallnaailar dramaturg. Jaaaf VM Starnkarg rendező, Falta Hallaaadar komponista
MARLENE nrugi - hü. iahhih88
Ex a dUiea névsor, ez a bemutató, nem hétköznapi esemény!
KÉK ANGYAL
Helnr\'ch Mann „Prolessot Umrath" regénye hangosfilmen.
Előadások S, S, 7 és • érakor.
^im ii ............. n
URRNIF)
Augusztus 20., oaQtOrtfik
Ezerarcú asszony
Fimlattrakc.\'ó.
Bércek lovasa
Cowboy-történel. Előadások S, I, 7 ás • őrskor.
NAPI HÍREK
napirend
Augusztus 20, osQtflrtSk
Kóm. katolikus: Sz. litván. Protestáns
István klr. Izraellla : Elul hő 7 •
Várost Színház. .Kék angyal", Marlene Dtetrich és Emil Jannlnga a lősze-repben. Hangosfilm.
Uránia Moztró. .Ezerarcú atnony\', nagv lilmlitrakctó. — .Bércek lovasa", cowboy-történet.
Oyőgy szertári éjjelt szolgálat: I. nő végéig a .Feketesas\' gyégyuertár Póut 6.
QőztSrdö nyitva reggst 6 őiátél sata S óráig (béttő, szerda, péntek délután, kedden égési nap nőknek). Tat.: 1—11.
Augusztus 21, péntsk
Rőmal katolikus: Franciska. Prolest.: Sámuel. Izrsellts: Elul h\'i 8.
Jöjj el, István királyi
Mint király és mint ember, kétségtelenül Szent István, az elsi magyar király az, akinek emléke előtt minden Időben egyforma hódolattal és csodálattal emeli meg süvegét minden magyar, társadalmi és felekezeti tekintet nélkül. Mint uralkodó, mint politikus és mini ember, évezredekre bevéste emlékéi a magyarság szivébe. Élete, ez az uralkodói hatalmasságában Is alázatos, atyai élet, különösen a Ma agyongyötört magyarjainak szolgálhat útmutatásként és vigasztalásul. Alázalossága oly nagy volt. hogy minden méltatlanságot, amely személyét érte, béketűréssel viselt. Isten akaratában megnyugodva, panasz nélkül tűrte gyermekeinek, utoljára Szent Imrének, korai halálát. Magyar lestvérem, végy példát a Szent királytól, nyomasztó gondjaid között ls menekülj ragyogó emlékéhez, mint hűs forráshoz, melynél megtalálod az erő, a további küzdelmekhez és a jelenlegiekhez szükséges erő balzsamát! És ha ez a nemzet Ismét együvé forr a keresztényi szeretet áldozatos tüzében, akkor Ismét ránk fog virradni az Isteni kegyelem napja és Szent István birodalmát újból régi dicsőségének fénye fogja övezni, jöjj el, István király s áldd meg a te szenvedő néped I
— Szabadságról. Kofranek Vendel műszaki tanácsos, a nagykanizsai m. klr. folyammérnöki hivatal vezetője szabadságáról visszatérve, elfoglalta hivatalát.
— Dr. Mező Ferenc magyar és német rádló-előadáaa. Dr. Mezi Ferenc olimpiai bajnok holnapi pénteken délután 7 óra 25 perckor magyar, szeptember 9-én este 10 óra 10 perckor német nyelvű előadási tart a rádió műsorában. Első előadásának tárgya az olympial játékok történele, utóbbié olympial tanulmányújának tapasztalatai.
— Esküvő. Dr. Kovács László ügyvéd Nagykanizsa és dr. Bucsy Pitoska fogorvos Szeged (Vásárhelyi sugárul 32) 1931. évi angutzlus hó 22-én, szombaton délelőtt tartják esküvőjüket a szegedi református templomban. (Minden külön értesítés helyett).
= Eljegyzés. Mayer Emma ur-leányt eljegyezte dr. Órűnfeld Ferenc nagykállói állami reálglmnázluml tanár.
— Divatos hölgyeknek ruha, kosztüm és kabátkelmékben nagy választékot nyújt Slnger divatárubáz,
1031, aüguizhis 20.
Orvosi hlr. Dr. Eckenberg |mrl. v. budapesti szanatóriumi fí>-orvfis rendelője Nagykanizsán, Horthy Miklós-ul 15. sz. (Dobrin-ház, alsó leniplommal szemben) van. Rendelés d. e, 8-12-ig és d. u. 2—6-ig. Vasár- és ünnepnap 8—12-ig délelőtt.
__ a zaiaszentlászlól tűzoltó verseny. Jelentős sikerrel most zajlott le Schmldt Jenő dr. |árási főszolgabíró elnöklete mellett a zalaszentlászlói tüzoltóverseny. A versenyre benevezett 01 csapat kóztlt a zaiaszentlászlól, zalaudvarnoki, gyü-levésii és tényei tűzoltók jelentek meg. A csapatok Iskola- és gyorsszerelést mutatlak be, majd a zala-szentlászlólak sikeres támad Isi gyakorlata következeti Ezután Schmld főszolgabíró és Szalal Ignác járási tűzrendészet! felügyelő mondtak buzdító, hazafias beszédeket. Végül a jutalmakat osztották kl. A Mátray budapesti cég áltat adományozott ériékes dijat a szentlászlóiak nyerték el. A második dijat Udvarnak, a harmadlkat Oyülevész tűzoltói hódították el.
— Elmarad a márlzelli ra nürnbergi zarándoklat. Az ország katolikus társadalma ez évben nagy nemzeti zárán-doklással akarta felkeresni a macyar emlékekben ts gazdag márlaze II kegyhelyei és részt akart venni a nürnbergi hetvenedik német katolikus nagygyllle-SOD. De mivel az ország súlyos garda-sági és pénzügyi nehézségekkel küzd, a magyar katolikus társadalom, mlut a múltban, ugy moet ls, példát óhalt mutatni arra, hogy elsőnek elet támogatást nyújtani az ország mielőbbi tu\'prn-állltásához. Eppon ezért az. Országos Katolikus Szövetség felhívja mlnduzo-kal, akik zarándoRláaetil akarták felkeresni a külföldi kegyhelyeket, hogy azt halasszák el, valamint beJelenU a .Szövetség azt la, hogy ugy a Márla-zallbe, mint a Nürnbergbe tervezett magyar nemzéü Zarándoklást most nem tartja meg A befizetett részvételi dijakat az Országos Katolikus Szövetség pénztára köznapokon D és 12 óra között levonás nélkül visszafizeti.
— Ékszertolvaj leányt fogott a zalacsányl csendőrség. Egy lopási Agyból kifolyólag Őrizetbe vette a zalacsányl csendőrség Ágoston Mária zalakoppányl lakost, akinél a házkutatás alkalmával órákat, karkötőket, fülbevalókat, gyűrűket és egyéb ékszereket találtak. Ágoston Mária hosszas tagadás ulán bevallotta, hogy az ékszerek nagyrészét Raclulmann Kurt kehidal lakostól lopta és egy arany karórát már ér-lékesilett Is potom áron. Találhk a leánynál egy 39 cm. hosszú női aranyláncot is, amelyről azonban már azt sem tudta a tolvaj, hogy kitől lopta. A csendőiség őrizelbe vette Ágoston Márlát, akinek bűn-lajstromát most próbálják Összeállítani.
— Elegáns urak a legdivatosabb öltöny és köpeny szöveteket Slnger-nél szerezhetik be.
AJANLUNKa
előnyös kötéseink folytán, teljes zsiroi trappista-sajtot
kerékvételnél ............ P a-ao
Édes tejszínből készült
tea-vajat >/< kg.-klnt P--BO
friss Juhtari 1 kg. P a-_ Qyenas Lajos JSSKS*,
Városház-palota
Vida Lajos füszerüziete *n Horthy Mtktóa-ut 13.
ZALAI KÖZLÖNY
Intézetbe küldi gyermekét?
Forduljon bizalommal hozzánk!
Cégünk évtizedek óta foglalkozik intézeti kelengyék összeállításával, tanáccsal, választékkal a legnagyobb készséggel állunk rendelkezésére.
r
Áruház
Dunántul legnagyobb és legolcsóbb áruháza.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán a mult héten 14 gyermek születeti, 7 llu és 7 leány : Schlechta Kálmán szoba-festősegéd éa Dolltnger Krzaébeüiek rk. leánya, Horváth Ferenc kőmtlvesaegéd és Kálovlca Katallunak rk fia, Pájcr János sütősegéd és Knlladca Annának rk leánya, Oalambos Oyilta v. munkás és Weber Juliannának rk. leánya, Horváth János bolttszolga és Kürti Teréziának rk. leánya, Berecz Józaut gép-lnkatosaegéd és Németh Juliannának rk. fia, Mihálecz György ácssegéd éa Tóth Krzsébetnek rk. 2 üa. Vastag IjiJos v. tűzoltó és Csiszár Ilonának rk loánya, Wolsz Miksa kereskedősegéd én Stern itózának Izr. llu. Házasságon kívül született 2 flu és 2 leány. Halálozás II volr. Kutasl Kálmán vaskereskedő ág. h. ov. 41) éves, özv. Horváth Jánoané Varga Terézia rk. 68 éves, Kovács Jő-zaefné llohár Krzsébel rk. 52 éves (Gem-tenyéaltegy). Horváth UJosné Samu Juliánná rk. 57 évea, lieróca Jőaef nap-n-zámos rk. 6(1 éves. I\'olal Ferenc földm. rk. H.1 évea, Simon l\'erenc rk 15 hónapos, Korpica Jánosné Ferencz Hárlu rk. 52 óvos, Bregovlca Anna rk. 23 napos. Bedekovlcs Béla ny. v. kalauz rk. l>8 éves, Páti József rk. 3 hónapos. — Házasságot kötött H pár: Vecsera Antal tOzoltőtlszt és Anitáit Mária rk., Sárközt I-ászlő cipészaegéd és ViiriiB Márta rk Németh Foreno honv. szakaszvezető ág h cv. és Szalal Mnrglt rk. Urbán Gyula lapszerkesztő éa Vllhelm Margit rk. Gál János vasöntősegéd és Veszter Attila rk.. Tóth János kocats és Mnrcln Márta rk., Punger Józacf szobaleetőaegéd éa Ackermanu Itozálla rk., Turcsánvt Lajos testn. oktató t* Klein Mária rk.
— Az anya zálogházba vitte a fia által lopott ezDst-órát. Árok János városi tehénplsztor kinn lakik egy kunyhóban a Práterben, ahonnan, mlg őrizte az állatokat, ellopták az ezüst óráját. A rendőri nyomozás megállapította, hogy az órát egy kanizsai asszony helyezte el a zálogházban, aki azonban tagadta a lopást és azzal védekezett, hogy az órát otthon találta az almárium tetején. A detektívek azonban azt is megállapították, hogy az asszony 15 éves fia gyakran megfordult Árok JSnos kunyhójlban és igy minden jel arra mulat, hogy a fiu emelte el az ezüst órát. A fiút őrizetbe vette a rendőrség és szerdán már ál Is kisérték a fiatalkorúak bíróságához.
— Tizenheten pályáztak a szentgyörgyi kórorvosi állásra. A zalaszentgyörgyl kötotvosi állásra kiirt pályázat határideje kedden délben járt le. A választás 27-én, csütörtökön lesz Zilaszenlgyörgyön, Bálás István főszolgabíró elnökletével. A körorvosi állásra tizenheten adták be pályázatukat.
Hehés székeiéi keo ueaveMk, akiknek az agyvérlódulás, a fe|fá|ás és szívdobogás, az emésztési zavarok és különösen a végbélbajok teszik az életet nehézzé, igyanak reggel és este egynegyed pohár természetes „Tereád lóiset" keserűvizet. Klinikai vezeló orvosok igazolják, hogy a Fereae lóiul viz műtétek előtti és utáni Időszakokban is nagyértékű hashajtónak bizonyult. A Farsae IÓllal keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerflzletekben kapható.
— Oyujtogatók garázdálkodnak a vidéken. Kedden hajnalban ismeretlen teltes felgyújtotta Diri Ernő magyaratddl gazdálkodó szérűjét, ahol az egész évi szalma és szénatermés, valamint sz Összes gazdasági felszerelés elégett. A csendőrség nyomozást Indított s gyújtogatás ügyében. Ugyancsak hatalmas tűz pusztított a Nimetegres határában lévő Gyalud pusztán, ahol három nagy kazal szOszOs buza és egy cséplőgép leijei en porráégett. A kár meghaladja a 20 000 pengőt. A jelek szerint gyujiogatás okozta a tűzet. A csendőrség széleskörű nyomozást indított a tettes kézre-kerilésfre.
SPORTÉLET
Zrínyi TE-NTE ma délután fél 5 órakor a Zrínyi sportpályán
Nagykanizsa, augusztus 10
A Zrínyi TE újból megalakult labdarugó csapata ma szerepel először nyilvános mérkőzésen. Ellenfele a ntgymullu NTE csapata, mely az elmúlt bajnokságban is igen előkelő helyezést éri el. A Zrínyi csspstát főleg fiatal játékerők bevonásával állította össze, annak lagjal kivétet nélkül lelkes és fejlődőképes tehetséges játékosok. Az NTE csapatösszeállítása körül bajok vsnnsk — erre vezethető vissza a tapolcai vereség Is — bizlosra vesszük azonban, hogy ezen mérkőzésre mir komplett csapatával tud a szimpatikus egyesület közönsége elé lépni.
Síezon előli vagyunk, nem Ismerjük a formákat és igy eredményjóslásba bocsátkozni nem lehet. Annyi bizonyos, hogy a helyi hegemóniáért rendkívül heves és ntvós küzdelem várható. A két egyesület sportszerű rivalizálása pedig nagyban hozzá fog jírulni Nagyka-kanlzsa sportjának rég óhajtott regenerálásához.
Az Ékszerész Levente csapa! Zalaegerszegen
A nagykanizsai leventebajnokságban szereplő fiatal Ékszerész csapatát megtiszteltetés érte, amennyiben a Zalaegerszegi TE meghívta mára barátságos mérkőzésre.
Ismerve az egyesületnek vldéksh elért szép eredményeit, nem kételkedünk abban, hogy méltóan állja meg ismét helyéi, ezúttal a megye székhelyén, a nagy játéktudással rendelkező Zalaegerszegi TE ellen,
zalai közlöny
KÖZGAZDASÁG
A nagykanizsai pénzintézetek felkészülne várják a holnapot
Minden Igénylést kielégítenek - A kle Ssszagekat életszükségletekre azonnal kifizetik
Mindenki megkapja a beteli pénzét a fennálló rendelkezések keretében. A kisebb betéteket, amely főleg életszükségletekre, munkások kifizetésére, stb. szolgálnak, a felmondási idő letelte előtt, azonnal is kifizetik. A közönség teljesen megnyugodott, ugy, hogy nagyobb összegek kivételéről szó sem lehet, inkább betevőkre, mini kivevőkre számítanak.
Különben is szerdán délután a nagykanizsai pénzintézetek vezetői együttes értekezletet tartottak a Bink-egyesületben a követendő eljárások egységes megállapítására. Semmiféle nehézségeket nem gördítenek a pénzbelétek felmondása elé.
Amint ebből is láthaló, a nagykanizsai közönség teljesen nyugodt lehet, pénze mindenkor rendelkezésére áll intézeteinél.
A 80—70 fillárra iMmrmrtt huaaertáa-Arakat 90—100 fillérra „konkurrálja" a Huaaartáa-azSiietkezat
Egy örvendetes konkurrencla a zalai piacokon Nagykanlzaa, auguaztua 18 Ma, amikor a mezőgazdaság minden termeivényeinek valósággal ár-letörése ül meg a magyar piacokon, jóleső örömmel regisztráljuk a Nagykanizsa székhellyel működő Hússertés Tenyésztő Szövetkezetnek lapunk mai számában, a 4-lk oldalon megjelent hirdetését. Ez a hirdetés tudomásul adja, hogy a Szövetkezet 90—100 fillérjével vásárolja össze a 70—100 kg-os hússertéseket. Ugyanekkor a szerdai hetipiac hivatalos árfeljegy-zése átlagban 80—90 filléres árakat jelent, de biztos tudomásunk van 60—70 fillére lenyomott árakról ls. Amikor a tenyésztő gazda szorult helyzelével a piaci árpolitika irányitói ennyire visszaélnek, akkor csak jóleső örömmel köszönihetűnk minden intézményi, igy a Hússertés-szövetkezetei Is, amely a gazdának — mint ez a példa a legszebben megmutatta — önzetlenül a hóna alá nyul és hozzásegíti a gazdát, hogy jobb árat érjen cl munkája gyümölcséért.
Elmarad a TÉBE keszthelyi értekezlete
Nagykanizsa, auguaztua 10 Tegnapi számunkban foglalkoztunk a lEBE szomDatheiyl körzetinek Keszthelyen tartandó értekezletével. Ma sürgöny értesiies érkezeit, hogy a szombati ertekezlet a kormányválság folytán elmarad.
Nagykanlzaa, augusztus 11) Ismeretes, hogy augusztus 17-én szabadullak fel Budapesten a bankbetétek, mlg a vidéken .augusztus 21-én, három napos felmandási idővel A budapesli jelentések meg-állapilják, hogy a főváros közönsége nagyon fegyelmezett magalartást tanúsított és úgyszólván a felmondások majdnem egyenlő arányban állottak az ujabb betétekkel. A közönséget a kormány intézkedései teljesen megnyugtatják és tudja, hogy pénze legbiztosabban a takarékokban van elhelyezve.
Bennünket persze Nagykanizsán a holnapi nap: augusztus 2l-e érdekel, amikor a vidéken szabadulnak fel a bankbe\'étek. A budapesti nyugodt magatartás ulán semmi kétség, hogy a vidéken, főleg Nagykanizsán a közönség budapesli példa szerint jár el: a pénzét legbiztosabban a takarékokban tudja. Mindamellett kérdést intéztünk egyik-másik nagykanizsai pénzintézet vezető félfiához, milyen előkészületeket tellek a pénteki napra.
A Zalamegyei űazdaságl Takarékpénztárnál kijelentetlék, hogy teljesen nyugodtan látják a helyzetet. A közönség engedett a nagy idegességéből, ugy, hogy ha esznek ls holnap belétfelmondások, azokat a kisegzisztenciák, a kis kategóriák köréből várják. Nem is tartják szükségesnek különös intézkedések meglételél, mert a publikum nyugalma folytán az összes jelentkező igénylések könnyen kielégíthetők lesznek.
A Nagykanizsai Takarékpénzlár Igazgatója kijelentette, hogy a nagykanizsai pénzintézetek teljes felkészültséggel várják augusztus 21-ét.
Őszi vetésre:
Gazdasági magvak
továbbá:
Kerti magvak
lUposztamag Fehsr hagyma mag Kelkáposztamag Árvácskamag üpeaotaag Bsfelejts mag Salátamag Bzegfilaug Sárgarépamag Sárga vloiauag Petrezselyemmag stb. stb.
Műtrágyák. Gabona-csavázó szerek
kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, termény és növény\' véoőajterek kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bíróság mellett Telefon: 130. IM3___
Lgymáaatán zárják ba a balatoni bányákat
Tapolca, auguaztua 1H A régóta szünetelő nemesgulácsl és nemestördemlct banya után most a zalahalápi Dányat is bezárták Hir szerint rövidesen sor kerül a
badacsonytomaji és sllmegl kőbánya bezárására is.
A bányák bezárásával sok munkái maradi kenyér nélkili. A munkások most Esterházy Móric gróf országgyűlési képviselő* támogatását akarják kérni, hogy kenyérhez jussanak.
A kanizsai piac árai
CHivatalos ár-lisUi a szerdal helivtlsdrról) lb\\M%U\\tk(kllo^rammonktnl): bab uj
— \'18, raák U70, fokhagyma --40. vörös gym láta
hagyma 18, zöldség 10, burgonya (uj) 11),
saláta (drb) * \' -----\'
05, kolkápos
—, fejeakáposzta 10, ugorka iposzta 10, paradicsom 05—06 t. Baromfi (darabonkinti tyúk 1 150—200, calrko 60-2-00, pulyka 000-0-00. sovány kacsa|l\'60--200, hízott 8-00-400,sovány liba 300-400, hízott 8 00-10-00, szopós malac 3—4 pengő.
Terménye* (métermdz-uínkint): buza 7*50—. roza 7.50, árpa 00-14, zab 13-50, csövos tengeri - , szemes tengert 10—17, széna 6-00 - 7 00, lóher 7-00-8 00, lucerna 700 -8.00, alomszalma 2-50, zaupp-szalma 4-00— pengő.
Tejtermékek: tej IL 16-18, tejfel 1L 80-70, tűrő kg. 40 - 50 fillér, vaj kg. 2-80-3-00 pongő, tojás drbja 00- 07 tlll. Gyümölcs I.Kllourammonkint) : dió 100 mgő, alma 10-00, körte 05—20J szilva l, szőlő 20—40, barack (XI, caereszoye fillér.
Húsárak (klloerammonklnlj: marhahús eleje 1-60. hátulja 180. borjúhús eleje 1-4(5, hátulja 1-80, sertéshús 1 40—1-80, zalr 1-60, háj 1-flO, zalraialonua 150, blr-kalbászfélék 21I0-4-00 P. löállat (klloerammonklnl): I-a marha
kahus 1-00,
Élőállat (klloijrai 60-70, Il-a marha 50-60. virstlls marha 211-30, zalraertéa l-OO-OUO, hússertés 0-80-0110, borjú 60-0-80, birka - P.
(—) Redukálják üzemüket a
vasi gyárak. Szombathelyről jelentik: A szenlgollhirdl kaszagyárban a munkaidől megrövidítettek. — A szentgotthárdi selyemgyár, amely hétfőn 100 szövőszékre redukáll üzemmel újra megkezdte a munkát, most munkásainak 80 százalékát, mintegy 300 alkaknazoMal, 4 szövőmester) és 6 sagádszövflaresterl végleg elbocsátott és csak 3 stövőmestert és 100 munkást tartott meg, azokat Is leszállított munkabérekkel.
(—) A zalai borpiac az elmull héten Is gyenge volt. Révfülöpön kisebb tételeket vásároltak 30—80 filléres áron. A csemegeszőlőt helyi fogyasztásra 30-40 HIMrárt vásárolják. Balatonfüreden kisebb tételben 35 filléréri vásarol|ák a borokat. A csemegeszőlő k!ló|a 45- 60 fii ér. A megye nyugati részein ma|dnem teljesen szünetei a borforgalom.
Nyilt-tér.*)
Orvosi közlemény.
Minden egyéb híreszteléssel szemben közlöm, 2ttogy dr. Zeilels r. orvosi rendelőm zavartalanul tovább működik a m. klr. népjóléti és munkaügyi miniszter ur önagyméllóságának erre vonatkozó rendelete folytán.
Dr. Eckenberg Imre v. budapesti szanstórluml főorvos.
•) E loval alatt közlőitekért sem a aies-kesztőeég, sem a kiadóhivatal nem vállal felelősséget.
Varga Nándor
aranyéremmel kitüntetett saját modernül berendezett műhelyében
min, fest, tisztit és plisséroz.
Olcsó, szép kllogástslsn munkámért leielósseget vállalok.
Gallérok 10 és 12 tlllér. UyUJtóiclep: Horthy Mlklós-ut a Gyártelep: Hunyadl-u. 19.
1831. augusztus 20.
NGYEN
kapja
Zalai Közlönyt
jövő hó elsejéig, ha mO»t előfizet.
Ztrlekl zárlat
Pária 2017, l-oadoa 5500, Nawvork ÍI4-37VS, Brtaaai 71-67, MUsae 36 93, Madrid 44 80, AmaMdam 307 60, Itatie -•-, Wiaa 7127. lofla 31*. Prága 15-23, Varsó 57-60, BiH—lál —-OlVl MlpSd 9-05, tokára* 3 06.
Terménytőzsde
Basa Haas*, aj 77-as 9 04—9-60 78-ei 920-975, 79-es 9-35-9 90, 80-ea 945-IO-rO, dnaáat. 77-aa 8 75—9 10. 7S-a* S90-9-2Í, 79-as 9"05 - 9 45. JO-as 9 15—:9-». iRoca 8-75 — 900, tsk árpa uj 14-50—15-00, sörárpa 1S-00 1700. sab 18-50-18-75, teapart 16 25-16 50, repca —•-•—, korpa 10-20 -1030.
Angol t. CaaL
VALUTÁK L 2r-70-2S-00 79-30-80 10 1M4-17I0 Dáak. 152-30.1(3 30 Dinár 100-810-18 MMr 571-25-578-29 Piaadat.22 60-23-00 HotL 229-70-231-70 Langyal MŐS-64 2S Laa a-40-3-45 Lm 4-10-4-18 Lka 29 80-aa*k) Márka 1I500-1S6-20 Horvát 152 80-153 80 rmli —•——•— tcWh. 80 05 80-75 lvátd 1.110-95 112-15 Sváák. 152*90-153-90
dsvizAK
__229-70 231-30
Belgrád 10-06 10 14 ■anu 1*5-15-136-15 Maal 79-35 79-95 Bakamt 3-38-3-42 Kopaah. 152-30 153 3u Loaáoa 2766 27-86 M*4rM 47 20-5120 MSaao 29-80-30-00 Hmm 16950-73 50 Oolo I52-35-I53-35 Pária 22-32-22 48 Prága lb-87-1699 kX 4-12-4-16 142 40-151-40 074*4-2S 8002-80-62 110 94-11195

fauujtáa 2103, eladatlan 280. - K4&-laadt 1-10-1-12. aaaWt 1-10—1-14, au4etl kűaep 1-04-108, koaayo 0-96—1-04, i-aó ■aadS osag K0-I-04, U-od raaau Mág 0-92—096 aaga stUdó 1-00—1-13, siaioaaa uaavbaa 1-15-0-00, esti 1-35 000, nu. 1 36-1-76, axaloaaáa latstnea 1-34-1-46.
Kiadta: Délzalal Hyotsáa és Upklaáé Vállalat, Baarkiaissáa.
Felelős kiadó: Zalai Károly, latararbaa telefon i Nagykaalasa 78. a*.
Legjobb üdítő ital
a közismert
Kapható minden ftUzer-és csemegekereskedésben.
Főraktár:
Ki-ily-utca 34.
?etl_
Tslefoa 310.
1931 augu»»lu» 20.
ZALAI KÖZLÖNY
APRÓHIRDETÉSEK
.-MritUMH dga IUiadl« M /Illír. MlMtn .14 3WH«r- Vl.il- <• Uno.pp.p 10 lio-niUr. minden I«1W)I ..4 dl|« a >>11.
") «> P\'Ur. mind.*
dH.\'0\'fllinr. Clm.iO . minden v»-
!;;.» b.nnwi «í».4.!í." «*yjinimuni.
!WV» cnfcdnidny.
»«»»<>0«" ölel
eitfre PMetmmMM.
Cladé\'
Klek
tea ia alatt 724
3460
Vllla»»é»>».(tOfgóáraniu) olcsón eladó.
Hívebbet a MaáéMvatalhan._
KltUnő karban levő csukoll, 6 személyei modern maté olcsón eladó — Kaulmsnn Manó, Nagykanliu Teleion 187 3443
Mllhelyáthalyexáe. Ponoltbutor, kőtár (s nádszéklonis Illésnél, Póut 4. 3029
Póut menlén 120/0 tlsata hasznot hozó háa eladó. Clm kiadóban. 3795
Fekete Margit lóvároai nívón álló divat-izilonjs tanulókat lel veti Fő-ul 22. 366 í
[igy nagy Singer dlinder foltozó dpész „rr*»*p eladó Magyar-ulca 4. 3603
Kisebb
pasztát keres bérbe
elegendő épülettol. (elszereléssel Sopron, Vas, Zala vagy Somogy vármegyékben Wlnkler Perenc, Sopron, Várkerület 10.
bekebeleséate minden összegben a kgeUttyOeebbee és leggyor-ubbaa Myóettut ftaaál laaáe pénz-kölcBóeközvetítő laodtja Nagykanliaa, Horthy Mlklós-ut 2. saám. 2611
lábbelit veszek és elsdok. Klvánstn házhoz negyek. Pltcher, Király-nlcs 49. 3618
Far<««ak, kirándulók I BaUtonberéoy-be* a Páll azállodában igen olcsón kapják a teljes elláláal azobávtl t fürdóktblnasl.
3225
Tóbb egy szobás lakáa mellékhelyiségekkel kiadó Petöfl-ut 42. alatt 3492
FölBiSH ta] Isméi kapható Te|köz pon\'náL Teleion 349. 3721
Aagal motorkerékpár, háromszáz-
ólvenes, elsőrendű állapotban, 500 — P. Király-utca 28. 3794
2 utcai előszobás lakáa november I -re kiadó Klnlzsl-utca II. 3783
Prjeátpáut diszkrét cssk biztos be-lyekre. Clm s kiadóhivatalban. 3810
Gallérokat
12 Hllérárt legünkben UtttU
KOVALD
budapatti teslógyár.
MIUMap NgntankM 5. «l
UIhI tzáp hároatsabhás*aarkettái lakáa ""■dm re, -esetleg előbb is kleáó, ea««s-lér 31\'. Bótabbet Balul gyógysaer-tár. ^^Srar
* aaabáa, verandás udvsrl Iskás azonnalit, vagy november t-re kiadó Klnlzal-II- 3784
Url onalád két diákot teljes elUUsrs ellogad. Clm a kiadóban. 3123
Utcai halylaágak, raktár, padláa,
Pince, garáza kiadók Deák-tér 2. 3719
Két világos szoba varrodának ét különbéJáralu bulorozolt szobs kiadó Deák-lér 2 3718
13 évet gimnázlsts llsm részére url-családnál teljes .IMial keresek, hol correct téitl neveléa blztotltva van. Plzetéa megjelölést teliétlen sérem. - Kör|egyző, Szenladorján (Zala m.) 3770
Honvéd utca 23. azám alaltl háa eladó. Bővebbel megtudhatni ugyanott. 3763
Gyomorsavtultengés, vese- és hólyagbántalmak vérszegénység ellen
PETANCl gyógyvizet
•Won.
Kapható : Követi Henriknél, Nagykanizsa.
Oyermakleten házaspár, t lérll___
•aa, házmetlerl állán keres. Clm a kiadóban. 8785
Taljaaaa kHIBnbeJáratsi, oalno-aaa batoraaott aaaka kladé — Magyar-a. 10. aaám alatt. 3781
FaaaaHUIatba tanulónak keretek egy Jó házból való (lehetőleg polgárit végzet!) Hat, teljes ellátással, dm a kiadóhivatalban.! 3778
Raiinhalárata nlod bútorozott szobs tzept. l-re kiadó Széchfiíyi-tér 4. 3766
Diákat, vagy diákleányt urlas, Jó ellátásrs váltál urlnó Clm a klidóban. 3782
Oaral ulca 9. ttámu háa nagy kerttel olcsón eladó. 3791
Egy szobás lakáa Máits ulcs 2. tzám alatt kiadó. 3799
4—6 szobái modern lakátt kerttel, lahetöleg mtgányoi házban májai hó l-re. Alánlstokst .Fürdőszoba- Jeligével a kiadóhivatalba kérek. 3803
____ egy izobái, konyhái takái de*
cember 15-re Ctengery-ut 33. 3805
Bgy szoba, konyhs és mellékhelytaégek-ból álló, ló ulcal lakáa november else|ére klsdó Caanyl Ltszló-ulca 28. 38C6
Olcsóbb lett
a trappistasajt, teavaj és juhturó:
I kg. teljes zsíros
trappistasajt . . P 2-40 \'/« kg. legfinomabb
teavaj......P —*BO
\'/4 kg. legfinomabb
főzővaj.....P —-78
I kg. legfinomabb valódi juhturó . P 3-—
és
cégnél.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
16942/1931.
Árverési hirdetmény.
Folyó évi augusztíis hó 22-én a városi gazdasági hivatalban d. e. 10 órakor tartandó nyilvános árverésen a Kossuth tér 14. sz. ház, II. em. 5. sz. három szobás lakását bérbeadom. A lakás 1931. év november l-én foglalható el.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1931. augusztus hó 12-én.
un Polgármester.
1343. tz. 1931.
Árverési hirdetmény.
Transdanubla R. T. Javára 1436 P 13 IIIL töke és több követelés és iárelékal ere-léig a nagykanizsai klr. láráablióatg 1930. évi 13648/1030. számú végzésével elrendelt kielégítési végreha|táa folytán végreha|táit szenvedőtől 1S30. évi október hó 24-én lefoglalt 495 pengőre becsült Ingóságokra a nagykanizsai klr. Járásbíróság fenti számú végzésével aa árveréa el-readeltetvén, annak az 1906. évi XLI. t-t 20 §4 alapján aa alább megnevezel! s a foglalást Jegyzőkönyvből kl nem tűnő más foglaltatik Javára la az árverés megtartását elrendelem, de csak arra aa eaetre, ha kielégltéal |oguk ma la lennáll és ha ellenük halasztó hatályú Igénykereaet tolva ntalba nincs. végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Nagykanizsán, Csengery-ut 65. izám alatt * netán ftzetett öaazeg levonásával leeadő megtartására határidóul 1931. évi augusztus hó 24. napiának délelőtt 11 órája tűzetik kl, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, Dzletl berendezés és áruk tlb l egyéb Ingóságokat s legtöbbet ígérőnek készpénzfizetéi mellel!, esetleg becsáion alul la tl fogom adni még akkor la, hs a bejelentő léi a helyszínén nem Jeleanék meg, hs cssk ellen, kezó kívánságot liáibsn nem nyilvánít.
Nagykanizsa, 1931. évi augusztus 3-án.
Haán Oyula s. k.
klr btr. végrehs|tó, m, mint bírósági kiküldött.
Aki fmtografál,
annak tóbb fut az életből!\'
lms BabHtox gép
»SO pepiért kapható,
mellyel bárki nagyszerű felvételt készíthet — Szakszerű felvilágosítás:
Szabó Antal
fegyver- és sportüzlet fotó oaitilyin.
Amatőr-fotó munkák kidolgozása modern, villanyerőre berendezett fotó laboratóriumban.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon ismerőseink és jó-barátaink, kik felejthetetlen jó éde -atyánk
Id. Piandar J.\'tnoa elhunyta alkalmával a temetésen megjelenni szívesek voltak és fájdalmunkat bármi módon enyhíteni igyekeztek, fogadják ezúton is hálás köszönetünket.
A gyászoló család.
ÉRTEII TÉS.
Éiteil\'em a nagyérdemű közönséget, hogy dus raktáramon levő márváay él graalt síremlékeket eszállllolt árban hozom forgalomba — Továbbá ■tlrkarataaéat és alrbalt áplté-aét, termő tl műkőből legolcs.bbsn készítek, ugy az óstaes e szakba vágó munkákat liakazerüen végzem.
Kérem a n. é. köröns\'g tzlvea párt-logását. Teljet tisztelettel
Kováoa Jóxaaf
A|aB™ II <,kl- kérsraaöneit.r
rtgrclnl I Klrály-utoa SS. ax.
A nagykanizsai klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
6666/tk. 1931. szám.
Árverési hirdetmény
és árverést feltételek.
A Nagykanizsai Takarékpénztár K. T-vér-iehajlalónak Zadravecz Oyörgy lltyeházl lakót végrehsjlá.1 szenvedő ellen Indított végiehaillsl ügyében a telekkönyvi ható-ság a végrehajtató kérelme következtében az 1881:LX, t.-c élteimében elrendeli sz ulabD árveiésl 801 I\' tőkekövetelés, ennek 1930 évi májul hó 21-lk naplátót az 1923. XXXIX. I. c. 2 § első bekezdése értelmében Járó kamati, l/i"/o váltódl|, 88 V 17 I. eddig megállapított éa végrehajtát! kölliég, továbbá 270 P tőke, ennek 1931. azep lember hó 4 töt |áró iWo kamlta, "tí/o váltódll, 61 P 36 tlll. kölliég él tz árverési kérvényéri ezutlal megállapltolt 20 I\' költség, valamint a caatlakozotlnak klmon-doll dr. Pelrics Józsel ügyvéd 19 P — tlll. tőkekövetelése és Jáiulékal belia|Uta végei! a nagykanizsai kii Járásbíróság terülelén levő, Filyrház köziéiben fekvő, t a lltye-hlzl 5111 íztjkvben leivel! 48. sz. ház, 35. iz. a. udvar, kert éa rét Ingatlannak n végrehajtást izenvedó nevén álló leleré-szére 1000 P, u. o. 39. tzllkvben felvett 500/c. hnz. izántó a kismezől dűlőben in-gillsn u. a. nevén álló \'/< részére 250 P éa u. o. 502. íztjkvben loglalt IS4 c. hrsz. saántó ét ré! a nagytlaztásl dűlőben In-gailinnak u. a. nevén álló \'/a részére 400 P kikiáltási árban él pedig az 1197/tk. 1912. ■z végzéssel Zadravecz litván Jtvárt bekebelezett holtlgtaal hatzonélvezell szolgalmi lógnak lenntartáiával, s amennyiben ezen izolgalml Jog lennlartáiával az Ingal-lar.okért a szolpalmljogot megelőző lener tételek fedezésére ezennel megállapítod 2800 P be nem Igérlelnék, a kllüzőtt határnapon a szolgalmi Jog fenntartása nélkül.
A telekkönyvi hatóság az árverésnek Pltyeház községházánál megl.rtáiári 1931. távi szeptembar hó 4. napjának ááteMlt 10 Aráját lüzl ki és sz árteiési lelrélele-
ket az 1*81 : LX. I. c. I\'O § a alapján a következőkben *Uapll|a nu(:
Az árverés alá eaó Igatlaaokat és ped\'g a 48. hnz Ingatlanokat s luktállAsl ár leléeél, s többit a klkUltásl ár kéthar-nwlánál alacsonyabb áron eladni nem lehet (1908. XLI t.-c. 26. <j)
Az árvetelol azándákozóK kötelesek bá-aelpénzlll a IdMállásI ár IWe-ál készpénzben, v»üy az 1881 : LX L-c. 42. §-ában megbalározotl áifolyammal számítolt óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezésétől kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az átverésl feltételeket aláírni (1881 : LX I. c 147., 150., 170. ; 11)08. XLI. L-c. 2I.§.)
Az. aki az ingatlanén a klkláltáil árnál magasabb igéietet teli, hs többet leérni senki sem akar, köteles nyomban a kikül-lási ár százaléka szerlnl megállapítod bánatpénzt az általa igén ár ugyanannyi izá-zalebálg kiegészíteni (1908 : XI.I 25. §)
Nagykanizsa, 1931. évi |ullui hó 4. napján.
Dr. Bentzlk t. k. klr. Jblró.
A kiadmány hiteléül: Kiss l. k.
3«J7 \'trod.lL.I
n
ZALAI KÖZLÖNV
1931. augusztus 20,
legjobban és legolcsóbban
KOPSTEIN
BÚTORÁRUHÁZAKBAN
vásárolhat.
Legkedvezőbb fizetési feltételek
NAGYKANIZSA
Horthy Miklós-ut 4.
Szombathely és Sopron.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető: Zalai Károly).
71. évfolyam 188 szám
Nagykanizsa 1931. augusztus 22, szombat
Ara 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
Szerkesztőség; nappal Sugár ul 2.. é||elFóul5.
Kiadóhivatal: Póul 5. szint. Keszthelyi ftókkladóhlvatal: Kouuth-utca 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Klóllielésl «ra igy hóts * pengó 80 Iliiét. T . | . / Szerkesztőség 421. szám, (é)|el 78.) Ietetőn. ^ Kiadóhivatal 7B. Keszthelyi Ilók 22.
A kormányválság margójára
Történelmi tiz esztendő, egy u| honalapllái évtizede ulán Bethlen István gróf és kabinetje letelték megbízatásukat. Megdöbbenve riadt fel a hírre az egész ország éti aggódva lesl a híreket, vaj|on az u| kormányalakulásban lesz e annyi alkotóerő, annyi viharálló-képesség, mint amennyi Bethlen Istvánnak kellett kormányzása tlz esztendeje alatt.
Tiz esztendő a kormányon: — Igy, önmagában is szokatlanul nagy Idő. Különösen az a világháborút követő évtized zaklatott atmosi furájában, amikor az u| állam-kon-b rukdók lázas egyensúly-keresése folylonos, Ideges labilitásban állandósult. Bethlen István a magyar hsjótörötlségnek ebben a kálváriás, évszázadnál hosszabb tlz esztendejében bírta Idegekkel, birla providenciáiig államférfiul hlvatotlsággal, bírta nemzetének ősi tradíciókból fakadt szerelmével, birta ingathatat-lan hittel és birta testi erővel azt a pihenésfelen, megfeszitelt munkát, azt az atltsl felelősséget, azt a sza kadatlan posztonállást kifelé és befelé, amit a kormányzásnak ilyen időkben legkevésbbé sem rózsás uljal jelenlettek. A világháborútól máig é« kl ludjs, meddig még, hatalmas krízis korszakát éli Eutópa Ez a krízis ugy dobta fel é> ugy hajította el az emberek százait a politika legmagasabb csúcsaira és onnét az Ismeretlenségbe vagy a csalódásba, mint ahogyan zivatarok szele sodor faleveleket
Aki ebben a krízisben kivételes kegyelemmel áldollan nem csak meg tudott állni a talpán, hanem a reá bízott országnak a pusztulásból kivezető ulja mentén uj élet alapjait l» meg tudla vetni, - annak nincs szüksége államférfiul vezető talentumának igazolására. Igazolja 01 a miniszterelnöki székben eltöltőit hosszú idő, a nagy válságok, amiken álmentette az országot és az eredmények, amik tiz év során jelentkeztek. Baranya visszacsatolása I92|-ben, ugyanakkor a velencei egyezmény, a kövelkező évben a Népszövetségbe való felvétel, 1923 ban a zálogjogok felfüggesztése, egy év múlva a nagy kölcsön, az aranyalapra fektetett állami budget, 1927-btn a pengő-valuta bevezetése, a kOlpollkai relációink u||áteremtése •lb, stb. csupa eredmény-stációja ennek a llz esztendőnek.
És ma, alig pár hónappal a de-cennium ulán, a szinte hihetetlen bekövetkezett: — Bethlen István lemondod, lemondott vele az egész kabinet és alakulóban van már egy "I kormány, aminek nem Bethlen István lesz a feje.
Tiz esztendő eredményei Belhlen István elgondolásalt és irányát igazolták. Hogy kabinetjének nem min-tagja tudott az 0 koncepciójába é8 a viszonyok állal parancsolt kö
most másodrendű kérdéssé válik a válság megoldásának nagy problémájában, amit rendkívül mértékben sulyosil a gazdasági és politikai válságnak az Idegek válságával való kImélyUlésc is.
A józan ész, a nemzet egyetemes érdeke és a pillanatnyi szükségszerűség Is azt diktálja, hogy Bethlen István lemondlsával semmiféle rendszerváltozásnak nem kell törlénnie és nem is történhetik a helyzet még komolyabb kiéleződése nélkül.
Nem is lesz semmilyen rendszerváltozás. Mert ha Bethlen meg is váll a kormány vezetésétől, de továbbra Is vezetője marad a pártnak, amelynek bizalma volt miniszterelnökségének alapja és továbbra is megtartja döntő befolyását a jövő politika alakulására. Az a törekvés, hogy Itl más Irányzat vagy más politika érvényesüljön, mint amit Bethlen István tlz éven át a nemzet javára folytatóit és amelynek továbbvitelét a kiszemelt uj kormányelnök,
Károlyi Oyula gróf személye is biztosit, — hiu ábránd s mint Ilyen, csak meddő lehet Azt az alapvető kormányzati elvei, amit Bethlen képviseli, Károlyi folytatni fogja és ennek lényeges garanciája, hogy Bethlen továbbra is a napi politika élén marad, mint a parlament többségi pártjának él bizton mondhatjuk : a nemzetnek vezére, aki lerakta az utat s ha most más áll is az élre, az ut és a cél az ö Iránymutatásával ugyanaz msrad.
Az egységespárt feltétel nélkül, a kereszténypárt két tárca és a falu megsegítése ellenében támogatja Károlyi kormányalakítását
Legkésőbb hétfőn megalakul a Károlyi-kabinet — A dezignált miniszterelnök tárgyalásai kedvező mederben haladnak előrs —• Ujabb kombinációk megmaradó és következő miniszterekről — Megszűnik a népjóléti minisztérium — Ernszt Sándor nem akar tárcát vállalni
Sem a francia kölcsön, sem a királykérdés ninos a kormányválság
hátterében
Hudapeet, augusztus 21 (MTI) A kormányzóhoz a mai napra a következő politikusok kaptak meghívást: Wlasslcs Oyula báró a felsőház elnöke, Almássy László a képviselőház elnöke, Czetlier Jenő a képviselőház alelnöke, Apponyl Albert gróf, Wolff Károly, Tury Béla, Kozma Jenő, Désy Qéza, Usetty Béla, Oaál Gaszlon országgyűlési képviselők és Rlpka Ferenc, Buda pest székesfőváros főpolgármestere.
Gróf Károlyi Gyula a délelőlt folyamán Keresztes-Fischer főispánnal, Apponyl Alberttel, ivády Bélával, majd Teleszky Jánossal Is tárgyalt. A dezignált miniszterelnökhöz még több kereszténypárti politikus kapott ma délelőttre meghívást.
Politikai körökben ugy ludják, hogy
tése a hivatalos lap holnapi számában Jelenik meg és előreláthatólag héttőn alakul meg az uj kormány.
A Keresztény Oi7da»>»i Párt ve-
zető politikusainak fogadásával a kormányzóságon ma délelőtt befejeződtek a kihallgatások és a kormányzó visszament Gödöllőre
A Kere,w/ény Gazdasági Várt fel/Ételei: hét tárca és a fulu megsegítése
Budapest, augusztus 21 (Éjszakai rádiójelenlés) A Keresztény Gazdasági Pált pénteken este illést larlott, amelyen ethetározla, hogy a kormányzásban való közreműködését tárgyi feltételhez köti. Nevezetesen ragaszkodik ahhoz, hogy F.rnszl Sándor kapja a népjóléti, Czelller Jenő pedig a kultusz-tárcái. Ragaszkodik a párl ahhoz, hogy a kormány sürgősen segítsen a falu ínséges helyzetén. A párl nem szívesen látná, ha a gazdasági miniszterek közül egyik vagy másik a helyén maradna. Ezekel a kívánságo-
kat a párl megbízottai ma közlik a dezignált miniszterelnökkel.
Az egiaigaapirl
csütörtök esti népes érlekezlete egyhangú határozalial kimondta, "hogy támogatni fogják gróf Károlyi Gyula kormányalakítását.
Az clnöVi előterjesztéshez löbben hozzászóllak és mind azl hangoz-laiiák. hogy az egységet továbbra is fenu kell tartani a pártnak s a párl képviselőtagjainak még nagyobb aktivitással kell a jövőben dotgozniok. Végül elhatároztak azl is, hogy az cgységeípárt képviselötígjai meglátogatják kerületeiket és választóik előli teltárják a helyzetet
a Bethlen-kormány felmen
Mit mondanak a tanácskozásokról távozó politikusok ?
Gróf Károlyi meg van elégedve az eddigi tárgyalások eredményével
v«telményekbe belehelyezkedni, az
Budapest, augusztua 21 G\'óf Károlyi Gyula dezignált miniszterelnök ma délelőtt folytatta megbeszéléseit az egyes politikusokkal. Már a kora délelőtti órákban felkereste öl a külügyminisztériumban Mayer János loldmüvelésügyi miniszter, majd vitéz
Keresztes Fischer Ferenc főispán
jelent meg kihallgatáson, aki távozásakor a következőket mondotta: — Mint főispán tettem jelentést a dezignált miniszterelnök urnák az országban tapasztalható hangulatról. Személyi kérdésekről egyáltalán nem volt szó. Előzetes informálódás fo-
lyik csak.
Arra a kérdésre, hogy a dezignált miniszterelnök felajdnlolla-e neki a belügyi tárcát, a főispán igy válaszol!:
— Erre a kérdésre nem felelhetek, ez még korai volna.
Keresztes Fischer Ferenc távozása után
Apponyl Albert gróf
érkezett a külügyminisztériumba és hosszabb megbeszélés! folylalott gróf Károlyi Gyula dezignál! miniszterelnökkel. A tárgyalásról mindössze csak ennyit mondott távozásakor:
— A válságból való kibonlakozis tervének megbeszélésére kaplatn meg
hívási. Tárgyalásunk anyagáról természetesen nem nyilatkozhalom.
Gróf Bethlen Istvánnál már a kora reggel megkezdődlek a tanácskozások Szcllovszky Béla belügyminiszter ulán
Ernszt Sándor
népjóléti miniszter voli Be\'hlen grófnál. Etnszt Sándor távozásakor a kövciki.z6 nyilatkozatot lelte:
— Elhstározclt szándékom, hogy az uj kormányban tárcái nem vállalok. Öreg ember vagjok, ha nS-lamnil fiatalabbak is elmehetnek, mert pihenésre van szükségük, én is elmegyek, meri én (V. pihenni kívánok•
ÍÁLAl KOZlÓNV
lt>3). augusztus j\'i.
Mayer János
távozásakor kijelenlelte a sajtó képviselőinek, hogy rendszerváltozásról nincs és nem Is lehet szó.
Pesthy Pál
szintén hosszabb ideig volt gróf Bethlen Istvánnál. Tanácskozásáról igy nyilatkozott:
— Tájékoztattam a miniszterelnök urat az egységeapárt értekezletén történtekről. Az egységespártnak személyi kívánságai nincsenek az uj kormánnyal kapcsolatban. Az egységespárt tárgyt kívánságokat állit fel az u] kormánnyal szemben, amelytói elsősorban a nehéz gazdasági helyzet enyhítését várja. Sulyl
helyez a párt arra, hogy a rossz termésviszonyok következtében előállott nehéz helyzeten segítsen az uj kormány, javítsa a gabonaértéke-sitési viszonyokat és enyhülést hozzon a magas kamatterheknél is.
Károlyi Gyula gráf
dezignált miniszterelnök ma déli tanácskozásai után Igy nyilatkozott: — Tárgyalásaink meglehetősen előre haladtak. Remélem, hogy holnapra sikerülni fog a kormányt megalakítanom. Legkésőbb holnapra el kell dőlnie ennek a kérdésnek. Azt hiszem, ez be Is fog következni. A tárgyalások eddigi eredményével meg vagyok elégedve.
A francia KölcsönneknlncsenelcMagyarorazággal sxemben semmiféle belpolitikai teltételel
A kormdnyvdladg és a klrdlykérdéi
Budapest, augusztus 21 Egyes külföldi lapok azt híresztelték, hogy s magyar kormány 5 millió fontos kölcsönének a francia bankok által jegyzett részét különböző belpolitikai ígéretek és kötelezettségek vállalása fejében tudla elhelyezni. Ezzel szemben illetékes helyen a leghatározottabban kijelentették, hogy Franciaország semmiféle feltételt nem kötött kl, sőt Ilyenre
még csak célzás sem volt.
Néhány angol lapban valószínűleg német nyelvű hírforrások alapján olyan hirek jelentek meg, mintha Károlyi Oyula gróf változtatni akarna a magyar külpolitika eddigi Irányán és a Bethlen-kormánynak a király-kérdéssel szemben való felfogásában. Illetékes helyen határozottan újból hangsúlyozzák, hogy ezek a híresztelések minden alapot nélkülöznek.
MUnlaxierleWltelt névsora
Politikai körökben egyre tartanak a kombinációk a kormányalakítást Illetőleg. Pozitivumot természetesen mt% senki sem tudhat, nlndamellett a találgatások során máris listák alakullak kl, amelyek úgyszólván óráról-órára változtak. Egyetlen tény az, hogy Károlyi Oyula gróf megtartja a külügyi tárcát Is, ahol mellelte továbbra Is Khuen Héderváry Sándor grót működik helyettesként. A többi tárcárs nézve ugy tudják, hogy Gömbös Oyula és Zsitvay Tibor marad honvédelmi, illetve igaz-ságűgyminlszternek. A belügyi tárcát állítólag Darányi Kálmánnak ajánlotta lel Károlyi Oyula gróf. Ebben az esetben Ángyán Béla lenne a miniszterelnökségi államtitkár. Ha Darányi nem vállalkoznék a belűgy-mlniszlerségre, akkor vitéz Keresztes Fischer Ferenc baranyai főispán látszik komoly jelöltnek. A keresztény gazdasági párt Czetller Jenőt sze-
relné népjóléti miniszternek, Tury Bélát pedig kultuszminiszternek. A kultuszminiszter! tárcánál Kenéz Béla neve is szerepel. Pénzügyminiszternek eredetileg Walkó Lajost kombináliák, Ő azonban erre nem vállalkozóit, igy kerüli előtérbe Jakab Oazkár államtitkár és Papp Oéza báró neve. A földművelésügyi tárca betöltésénél szó volt Wekerle Sándorról. Ezl a kombinációt azonban elejiették és igy e pillanatban Mar-schall Ferenc és Ivády Béla a legkomolyabb jelöltek. A kereskedelmi tárcánál Bud János mellett ujabban előtérbe nyomult Tormay Oéza államtitkár és Papp Oéza báró neve, sói Éber Antalt Is emlegetik. Elhatározott dolognak látszik, hogy
a népjóléti minisztériumot
teljes egészében megszüntetik
és igy ügykörét az egyes minisztériumok közt fogják szétoszlani.
Állítólag októberben loaz elnBkválaaztáa
Ausztriában
Bécs, augusztus 21 (Éjszakai rádiójelentés) Buresch dr. szövetségi kancellárnak dr. Seypellel lolytatott megbeszéléseivel kapcsolatban a bécsi lapok azl Írják, hogy a megbeszélések a köztársasági elnökválasztás körül foroglak. Nevezetesen, hogy legyen-e október 8-án elnökválasztás, vagy sem. Az utóbbi napokban dr. Ender jelöltsége lépett előtérbe. Küszöbön áll dr. Redllch pénzügyminiszter lemondása, aki nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Dr. Rcdllchet állitólag dr. Hrynschak Elek kereszténysro-ciallsta képviselővel váltják fel.
VdlaáQltan ax angol Kormány
London, augusztus 21 (Éjszakai rádiójelenlés) Az angol politikai helyzet lényegesen súlyosodon az utolsó 24 őrs alatt. A szakszervezetek ugyanis nemhogy hallani nem akarnak a szociális kiadások csökkentéséről, hanem egyenesen progresszív szűkségadót kövelelnek a munkanélküli segély-alap javára. Nyíltan beszélnek a kormány esetleges lemondásáról. Állitólag Baldwin kapna megbízást.
IdAI árts
(tíjuakat rádlájekrüés) A hksnlt. g\'al latéaet jslMrtl 10 én-
kor ■ Ultntksai, htils IU várható, helyanklnt aaSwel.
A szabad bankforgalom első napja a leg-nortnálisabban folyt te Nagykanizsán
Már az első napon több volt a betét, mint a kivétel — A közönség tisztában van azzal, hogy az aranypengő mellett pénze legbiztosabban a takarékban van elhelyezve
ünnepek utáni napot, sót azt sem lehetett észrevenni, hogy a hónap vége leié közeledünk. Azt lehet mondani, hogy betét tobb voll, mint a csekély számú telmondás.
Kelemen Ferenc, a Nagykanizsai Takarékpénztár Igazgatója kijelentette, hogy amint előre volt látható, egyáltalán nem yollak tömegesebb felmondások, legfeljebb egy-két olysn ügyfél jelentkezett, akinek ingatlan vételének kiűzetéséhez kelleti a pénze. Egészben véve a legminimálisabb kifizetés történi Ami érthető is. A közönség tudatában van, bogy mit jelent a betevő számára az aranypengö. amelynél a kisebb betétek ulán 8, a nagyobbak ulán 9»/o kamalot kap,
Kleinfeld Ignác, a Zalamegyei Oazdasági Takarékpénztár Igazgatója a következőket jelentette ki:
- A betétek felmondásának első napján intézetünk forgalma a rendes, ünnepnap utáni forgalom képét mutatta. A közönség ezúttal is fegyelmezettségről és egészséges gazdasági érzékről tett tanúságot. Felmondásra tulajdonképen csak azok az összegek kerültek, melyeknek az elmúlt hetekben kellett volna kifizetésre kerülniük, de a zárlat miatt kifizetésre nem kerülhettek. Ha akad Is majd egy-egy szerényebb összegű felmondás, az Is inkább a várostól lávolabb lakó és kevésbbé tájékozott közönség közül fog kikerülni. —
Nagykanizsa, augusztua 21 Budapesten a betétfelmondások első napjaiban sokkal több volt a betét, mint a kivétel. Eme jelek után érthető érdeklődéssel várták az emberek, mi fog történi vidéken, ahol a mai nappal szabadullak lel a belétek. Az történt, amit a nagykanizsai pénzintézetek vezetőinek jóslataként utolsó számunkban megírtunk — a nagykanizsai közönség Is telfesen tisztában voll azzal, hogy mekkora biztonságot Jelent számára beiét/ének aranypengöben való elhelyezése. Igy aztán csupán a néhány kis ember mondotta fel kisebb betétjét, ami életszükségletre vagy ingatlan vétel kifizetésére kellett, mig a legtöbben betétjeik felmondása helyeit ezen a kritikus napon u|abb betéttel jöttek a pénzintézetekhez. Ugy, hogy a vidéken is, főleg Nagykanizsán a budapes\'l kép ismétlő dött: sokkal több volt a betevő, mint a betétjét felmondó, vagy kivevő.
Kérdési Intéztünk néhány nagykanizsai pénzintézet vezetőjéhez, akik a következőleg nyilatkoztak:
Vitéz Bentzik Lajos a Néptakarékpénztár Igazgatója kijelentette, hogy a pénztáraknál nem is lehetett észrevenni, hogy az a bizonyos, .ominózus" augusztus 21-e van ma. A publikum igen nyugodtan viselkedett a kormány intézkedései folytán és nem törekszik a pénzét zsebbe rejteni, hanem sokkal inkább azt aranypengöben biztosítani. A mai első nap nem haladta tul a szokásos
Halálos szerencsétlenség történt a balaton-máriai levente-lőtéren
Az egyik levente véletlenül homlokon lőtte Varga Oyörgy leventeoktatót, aki nyomban meghalt
Balatonmária, augusztus 21
(Tudósttónk jelenti) Szent István napján, csütörtökön reggel 8 óra tájban halálos kimenetelű szerencsétlenség történt a balatonmárial levente-lötéren.
A községben leventék céllövészetre vonultak ki a levente-lötérre. Az egyik levente-csoportot Varga Oyörgy levente-oktató vezette, aki a céltábla mögött levő fedezék-gödörben helyezkedett cl és onnan ellenőrizte minden lövés után s céltáblái.
Mintegy félóráig folyhatott már a lögyakorlal, amikor bekövetkezett a megdöbbentő szerencsétlenség. Az egyik levente ugyanis hosszabb ideig célzott, mire a céltábla mögött levő Varga Oyörgy felemelkedeti védöhe-lyéröl. hogy siettesse a leventét. Ebben a pillanatban eldördült a fegyver és a golyó pontosan a homloka közepén érte Varga György levente-oktatót, aki egy jaj-kiáltással összeesett. A megrémült leventék izgatottan siettek oktatójuk segítségére, aki homlokán egy kis kerek, vérző sebbel, szóttanul, halálsápadtan feküdt
a céltábla hátamögött. A leventék egyike nyomban orvosért rohan!, azonban már csak a beállt halál! konstatálhatta.
A szerencsétlenség híre pillanatok alatt szétterjedt a községben és különösen a leventék részéről mély részvétet váltolt kl, akik őszinte szeretettel ragaszkodtak a fiatal, azlm-pattkus oktatóhoz.
A szerencsétlenség ügyében vizsgálatot indított a csendőrség annak megállapítására, hogy kit terhel a felelősség. Az eddigi Telek szerint Varga Oyörgy elövlgyázatlansága folytán következett be a szerencsétlenség.
AJANLUNKa
előnyös kötéseink lolytin, tel|es zsíros trapplata-aajtot
kerékvételnél..........7. P
Édes tejszínből készült
tea-vajat \'It kg-klnt p_so
friss juhturó 1 kg. P »•-Gyenea Lajos gSSE&ss
Városház-palota
Vida Lajoa füszerűzlete
ssn Horthy Mlklós-ut 13.
1031. augusztus 22
ZALAI KOZLÖNT
| Dr. Frled Ödön]
Idegen földön, fávol mindenkitől, aki hozzá|a tartozott, miközben üdülést, pihenést és gyógyulást keresett, elhunyt dr. Frled Ödön.
Megdöbbentő váratlansággal dőlt lii Nagykanizsa közéletének egyik legjellegzetesebb tagja és ennek a tartalmas éleinek hirtelen elszakadt húrjai mélységes rezonanciát keltettek az egész városban.
Évtizedek óla a város közéletének minden megnyilvánulásában ott láttuk jellegzetes alakját és hallottuk mesteri művészettel megszövegezett beszédeinek szárnyaló hangját.
Ezelőtt 40 évvel telepedett le Nagykanizsán. Dr. Mezey Ferenc tanítványa volt az Ugyvédeskedésben és a nem mindennapi tehetsége, tudása hamarosan utat vágott neki a közéletben való érvényesüléshez.
A lelke tele volt a munkára való készséggel és a tudása által neki jullatoii minden pozícióban nem a disz*, hanem a minden szépéti, jó ért és közérdekért való ténykedés lehetőségét kereste.
Művészi lélekkel á\'dotla meg a Teremtő. A zene volt életének mása. Minden beszédében ott rezegtek a zenéből veit akkordok és a művészet köréből merített trópusok. Sokszor mondta hozzátartozóinak, hogy a napi munka, az életért való minden küzdelem, a közéletben ért minden csalódás feledve volt, ha odaülhetett zongorája mellé és lelke elmerülhetett a zene földönlull szépségeiben. És sokszor volt szüksége a zene vigasztalására, mert kemény, harcrakész és agilis egyénisége ott volt a közélet minden küzdelmeiben. Évtizedeken keresztül tagja volt i városi képviselőtestületnek, elnöke volt a logügyi bizottságnak. A legmarkánsabb egyénisége voll a városház közgyűlési termének. Soha meggyőződését el nem hallgatta, soha meggyőződése ellenére nem cselekedett Azok a beszédek, amelyeket a képviselőtestületben elmondott, mindig a szenzáció erejével halottak, akár védtek, akár támadlak valakit, vagy valami ügyel. Azon kevesek közé tartozott, akii az utolsó évek rezsim változása sem tudott kiszorítani a közgyűlési teremből.
Ügyvédkartársai bizalma az Országos Ügyvéd SzOvetség nagykanizsai osztályának élére Állította. Erre a bizalomra nemcsak mindig büszke voll, de ebben a pozícióban is mindig megtalálható voll, ha kartársai erkölcsi, vagy anyagi érdekelért kelleti harcolnia
Az ékesszólás, amely vele szüleien sajátossága volt, könnyűvé telte neki azokat a harcokat, amelyeket az igazságszolgáltatás fórumán kellett megvívnia.
Felekezete is igénybe vette nagy munkakészségét, tagja volt az iz-raellla hitközség elöljáróságának, elnöke ezen elöljáróság; jogügyi osztályának és élénk tevékenységet fejlett ki az Iskolaszékben Is.
A jótékonyságra hajlamos szive őrömet talált ebben a munkakörben
A kifogyhatatlan munkakedvből és munkára való készségből bőven jutott a város küzgazdasági életére
Olt dolgozott a Nagykanizsai Ta-
karékpénztár Részvénytársaság Igazgatóságában, amelynek ügyészi leendőkkel megbízott tagja volt. Ügyésze és igazgatósági tagja voll a Közraktáraknak és fclügyelöblzottsági lagja a Dunántull Szeszflnomiló Részvénytársaságnak.
A folytonos munka után pihenésre vágyott. Pir hetet akart eltölteni Badenben egy szanatóriumban. Nem érzett semmi betegséget, csak üdülni akart és még halála előtt való nappal is leveleket irt barátaihoz, amelyekben arról számolt be, hogy mi-
lyen jól írzi magát. Hirtelen fogta el a rosszullét, nyomban beszállították Bécsbe operáció végett, de ez már nem segített rajta és Szent István napján déiulán fél 7 órakor ez a páratlanul munkás és tehetséges élet befejeződött.
Hatvanöt éves voll. Halála mélységes gyásszal sújtotta özvegyét és e\'őkeló rokonságát, köztük sógorát, Welsz Tivadar kereskedelmi tanácsost. Lapunk zártakor a család a temetés tárgyában még nem határozott Dr. B. Zs.
Lovat vert agyon, házakat pusztított a csütörtöki jégvihar
Szombathely, augusztus 21 Kőszegen tegnap délután nagy felhőszakadás volt és 15—20 dekás jégdarabok estek. Úgyszólván minden házon kÍ6ebb nagyobb kárt okozott a jégeső. Különösen a szőlőkel tette tönkre a vihar.
Sopron, augusztus £1 Tegnap déiulán a vármegye déli részén óriási jégeső és vihar pusztított. A tyuktojásnagyságu jégdarabok a szőlőkben, kukoricákban és
kapásnövényekben igen nagy kárt okoztak. A háztetőket mindenfelé megrongálta a jég. Van község, ahol ép ablak nem maradi. Skiblics András tormáepusztai földbirtokos kocsija a közeli Cseprcgrc igyekezett, a jégeső azonban útközben elérte. Az egyik lovat a jég agyonverte és a kocsist Is súlyosan megsebesítette fejin. Az orkán sok helyen öreg fákat csavart kl lövéstől.
A KÖZÖNSÉG ROVATA
Még valami a Huszti-térrői
Nemrégiben dr. Mező Ferenc „Hiiszll Hamupipőke" aláírással panaszos cikket irt a Zalai Közlöny ben a Husztl-tér elhanyagoltságáról. Ennek visszhangjaként dr. Mező Ferenc mast a következő levelet kapta:
Milyen tisztelt Tanár Url Olvastam cikkét a Zalai Közlönyben és örüllem, hogy végre valaki szóváteszi a Hu8zti-téren uralkodó bolrányos állapotokat. Nagyon kérem azonban, szíveskedjék egyszer arra-jártában a Husztl-téri iskola kapuján is betekinteni. Vájjon megfelelő-e 1931-ben az az iskola, ahol 3 osztály 120 gyermekének akkora te-nyérni udvar áll a tlzpercekre rendelkezésre? Az a kis hely véleményem szerint mindenre |ó, csak épen iskolaudvarnak nem. Még most, az iskolaév megkezdése előtt rendbe kellene hozni a Huszti-teret ugy, hogy az a hiányzó iskolaudvart pótolhassa. Igaz tisztelettel:
a .Zalai Közlöny" egy olvasója
Szent hely legyen a temető!
Igen tiszteli Szerkesztő Uram I
Örömmel olvasom naponta, hogy minden közérdekű felszólalásnak helyet ad b. lapjában és ilyenformán sok anomáliát sikerül orvosolni azáltal, hogy b. lapjából az illetékes tényezők értesülnek mindazokról a visszásságokról, amelyek megszüntetéséi a közönség követeli.
Ilyen a következő felszólalásom, amit sok száz temető-lálogaló nevében panaszlok el.
A Zalai Közlöny-ben löbb Ízben
szóvá volt téve, hogy a temetőben gonosz kezek megfosztják a sirokat a virág díszeitől és azokat a virágokat, amiket a halott szeretteinktől ellopnak, a piacon árusítják. Minden felszólalás ulán érezhető voll, hogy rövid időre megszűnt a szentségtelen kezek grasszálása ám ujabban isméi sok az az eset, amikor épen akkor, amikor kevesebben vannak a temetőben, ismeretlen vandál kezek hol ennél, hol annál a sírnál lelopják a virágokat Emellett pedig mind gyakrabbá válik, hogy szerelmes párok a temető szent helyét választ-, ják ki maguknak turbékolásra, azt a helyei, amit minden jobb érzésű embernek respektálnia kell. Alig van nap, hogy ne lurbékolna valamely fiatal galambpár a csendesen pihenők sirdombjai közölt, ami ugy mint a sirvirágok ellopása, kegyeleti érzésünket mélyen sérti. Hát nincsen senki, aki felügyelne arra, hogy a temető szent jellege megóvassék és meg legyen védve nemcsak a vandál kezek pusztllásaitól, de attól is, hogy a fiatalság ne használhassa légyottjai helyéül? Aláírás
Varga Hándor
aranyéremmel kitünteteti salát modemül berendezett műhelyében
mos, fest, tisztit és plisséroz.
Olcsó, szép kifogástalan munkámért felelősséget vállalok, úallérok 10 és 12 fillér.
Qytlltőtelap: Horthy Mlklós-ut 8. Gyártelep; Hunyadi-u. 19.
Az iparos-székház ügye
Hegtontolásra érdemei nézőpontok
Nagykanizsa, augusztus 21 Régi és jogos kivánsága Nagykanizsa Iparosságának, hogy végre is megfelelő fedél alá juttassák az ipar-testtl\'etet. Sokféle tervezgetés után, melyek mindegyikéi álhuzta vagy a gazdasági helyzet változása, vagy célszerűségi meggondolások, — most ugy látszik, mintha végre döntő stádiumba futott volna a kérdés, Az ipartestület elöljárósága a vasárnapi közgyűlés elé kész szerződéstervezetet terjeszt egy erzsébetiért ház megvételére Mielőtt a közgyűlés a szerződés aláírására a felhatalmazást megadná, alaposan fontolóra kell venni a nagykanizsai Iparosság szék-ház-kérdésénck ilyetén megoldását.
A ház, amit meg akarnak venni, bár jó helyen van, de jelen formájában — lévén meglehetős öreg építkezés — székház céljaira nem alkalmas. Hogy azzá váljék, az ujabb tetemes befektetés árán volna csak elérhető. Meg kell léhát gondolni, hogy ha sok évti\'edes tervezgetés ulán végre odáig jutott az ipartestület, hogy meglévő pénzéi a nagy célért csakugyan befektetheti, — nem cselekedne-e célszerűbben, ha maga ízlése és szükségletei szerint építtetne ahelyett, hogy alkalmazkodjék egy avult és lel|csen más rendeltetésű építkezés sok lekinlelbeá korlátozott lehetőségeihez ?
Hí esetleg az ipartestületnek más szándékai volnának a szóbanforgó ház megvásárlásával, akkor is vannak megfoniolandók. Mert ha pl. a meglévő pénz gyümölcsöztelése a cél, ekkor elegendő a ház-ingallan nagy terheire és a lefelé tendáló házbérekre utalni. Az aranypengős bankbetét ma biztosabb gyümölcsö-zésl jelenthet, mint egy esetleg állandósuló házbér-dekonjunktúra és fokozódó adóterhek mellett a legcsábítóbb ingatlan-vétel.
Amellett kérdés az Is, hogy ha most csak a pénzt akarji az ipar-tcslület bellfektetni az ingatlanba, de végső célja mégis csak az, hogy tetszése és céljai szerint építtessen, — akkor viszont, ha majd az építkezés Ideje elérkezik, el tudja-e adni a most megvett ingatlant megfelelő áron ? Az ingatlan-jövedelmek megcsappanása könnyen hozhat egy ingatlan-krachot is. A mai gazdasági forrongásban semmi sem lehet meglepetés.
Jól latolja meg a vasárnapi közgyűlés minden oldalról ezl a kérdési, mert itt keservcsen összegyűjtött közpénzről van szó, aminek meghatározol! célját kockázat nélkül és a célban foglalt Igények lehető teljes kielégítésével krll elérnie.
A cipő- és bőrárak emelkedése dacára nálunk a régi árakon S— és papir pengőért is kap mindenfajta cipőt
Aliltényi cipöüzlet Főnt,
Városház.
ZALAI KÖZLÖNY
1931. augusztus 18.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Augusztus 29, szombat
Rln. VatolUus: Timiit Proleiláns: Menyhért. Izraelita: Elttl hó 9
Várost Színház. .A legaiebb tangó* (Etn Tangó fflr dlch), Hartgos lllmope-rett. Kiegészítő ■ 11 sor.
Gyógyszertárt éjjelt szolgáiét: I hó végéig s .Feketesss\' gyógysieitii Pőat 6.
OóxMrdö nyitva raggal 6 Arától csb 6 óráig (tlítlí, sxarda. oéntek délután Món «Wa« aap aíkaak). Tat.: 1—11
— A városházéról. Dr. Sabjdn Qyula városi tiszti ügyész Nigyka-nlzsa váios képviseletében hivatalos ügyben két nspra Budapestre utazott. — Hemmerl Károly városi főszámvevő zsombolyai útjáról visszaérkezett és átvelte hivatala vezetését.
— Harangszentetéa. Tudósítónk feltntt: Stcnt István napján a nagy-récsei plébániához tartozó Sándor-majorban kedves és felejthetetlen ünnepség zsj\'ott le. Ekkor szentelte fel Kozma Oyörgy plébános a major haiangját. Volt nagy öröm és lelkesedés, hiszen régi vágyuk teljesedett be ezen a napon a jó sándormajoriaknak. Fehér ruhás leányok és a leventék bandériuma vátla a kis község határánál felállított díszkapunál Surgoth Miksa Magyar Nemzeti Bank főnőköt és feleségél, kik a harang keresztszülői tisztségét töltötték be. Majd a kisközségben felállított díszkapunál fogadták kitörő örömmel és lelkesedéssel a harang keresztszülői! és a papságot. Kozma Oyörgy plébános lelkes beszédben köszönte meg a szép fogadtatást és dr. Rott Nándor megyéspüspök elismerését tolmácsolta a sándormajoriaknak és Surgothéknsk, kiknek nagyobb ajándéka tette lehetővé a harang beszerzését. Majd a plébános felszentelte a harangot, Gazdag Ferenc püspöki biztos pedig szlvet-letket megindító beszédben fejtegette a harang jelentőségét. Beszéde alatt szem nem maradt Bzárazon. Utána tábori misét mondott a püspöki biztos, smely alatt Ferk László nagy-récsei Igazgató-tanító gyönyört! al-kalmi énekkel remekelt, majd a környékből összesereglelt nagy néptömeg szebbnél-szebb vallásos, hazafias énekekkel dicsőitette az Istent. A rendet a helybeli tűzoltóság tartotta fenn. A meghaló ünnepség mély nyomokat hagyott az összesereglett hivek lelkében. Példaképül szolgálnak a jó sándormajoriak, hogy tizenhét házból álló kisközség mit tud csinálni, ha összefog s mily hálás tud lenni jótevői Iránt. Nem lenne leljes tudósításunk, ha az öreg Cslszdr bácsiról nem imánk, kinek a kertjében állították fel a haranglábat és ezért boldogabb volt a mesebeli kiskirálynál.
Eljegyzés. Anhalt Margit ur-leinyt eljegyezte tfj. Höhn Lajos drogéria-tula|donos Nagykanizsán.
— Bútort csak Kopsteln bútor-áruházban vásároljunk, mert kevés pénzért jót kapunk. Szőnyeg, függöny, kárpitos-bútorok, gyermekkocsikból óriási választék.
Vérbefulladt a csatári bucsu
Két fala legényei összevesztek a leányok miatt
Zalaegcrazog, augusztus 21 (Saját tudóstlónk telefonjelentése) Csatár községben Szent István napján bucsu volt, amelyen a szomszéd községek legényei is részt vettek az egyik vendéglőben. Vígan folyt a mulatozás, amikor régi legényszokás szerint a fiatalok összevesztek a leányok miatt. A lerembelevők egyszerre csak azt vették észre, hogy Sabjdn János 28 éves kádármester vérébe összeesik. Néhány perc alatt a terem egy másik részén Pete Ferenc 22 éves sárhidai cipészsegéd |
eselt össze a kapott szúrások nyomán, majd Olasz István 56 éves csatári gazda is igy jirl. Rajluk kívül még néhány embert szúrtak meg ismeretien tetlesek. Sabjin Jlnos 16 késszurást kapott, mentők szállították a zalaegerszegi kórházba. Pete Perencet, akit 14 késszurás ért, ma reggelre szintén be kellett szállítani Zalaegerszegre. Otasz hét súlyos szúrást kapott. A borzalmas szur-kálás tetteseit még nem sikerült kézrekeriteni. A csendőrség szigorú vizsgálatot indított.
— A Balatoni Szövetség aug. 23-án délelőtt fél 12 órakor, Bala-tonlellén, a Balaton-szálló termében tar,Ja közgyűlését. A tárgysorozaton szerepel egyebek közölt: ,A Balaton vidék élelmezésének uj/dszerve zése", előadó Balogh Kálmán igazgató.
— Tilos a tankőnyvváttoztatás az elemi iskolákban. A kultuszminiszter rendeletet adott ki, amelyben a szegénysorsu szülők helyzetének megkönnyítése érdekében eltiltja, hogy az elemi ískolákbin tan-könyvválloztatást eszközöljenek. A polgári iskolákban pedig csak ugy szabad más tankönyvre áttérni, ha az uj könyv a réginél olcsóbb.
ön fényképez?
Vegyen részi a Zalai Közlöny nyári amatőr fotó-versenyén. Feltételek Szabó Antal fotóüzlet kirakatában.
— Sajtóhiba. Dr. Somogyi István szolgabíró .Kapitalizmus és mezőgazdaság" c. cikkében a második hasábon .gabona, gyapot, cukor, főzelék" helyett „gabona, gyapot, cukor, tőzsde" olvasandó.
— Rendelet a kenyérsütésről A kereskedelmi miniszter igen érdekes rendeletet adott ki, amely sok gazdaasszonyt érint. Az uj rendelet szerint a kenyérsütés csak abban az esclben házilparszerü, hogyha az Illető kizárólag saját termelésű tisztből, a saját házi szükségletére együtt sütött kenyérrel süti azt a kenyeret, amelyet a piacon forgalomba hoz. A sütést csak a háztartásokban használt kemencékben szabad végezni. Tehát az eladásra kerülő kenyeret nem szabad péknél sütni. Továbbá nem szabad a kenyeret vásárolt lisztből sütni. A termelő csakis a saját maga állal termelt búzából előállított lisztet sütheti meg.
— Egynapi elzárás koldulásért. Szabó István 20 éves izomsorvadá-sos, munkaképtelen, tekenyel illetőségű fiatalember alispáni engedéllyel könyöradományokat gyűjtött a zala-szentgróti járás területén, innét átjött koldulni Nagykanizsára is, ahová azonban már nem voll érvényben az engedély* ée ahol tudvalevólog szigorú koldulási lilalom áll fenn.
A Kinizsi-utcában házaló fiatalembert előállították a rendőrségre, ahol a kihágási bíróság egynapi elzárásra ítélte, utána pedig Illetőségi helyére toloncolják.
— Betörők a főszolgabírói hivatalban. Néhány nappal ezelőtt betörők jártak a marcalti főszolgabírói hivatalban, ahonnan 9 drb értékes vadászfegyvert vittek el. A csendőrség nyomozást indított.
— Lopott kerékpáron megszokott váltó hamisítót fogott a csendőrség. Horváth Sándor kisbajoml földműves régebben egy 2565 és egy 150 pengős váltót iratolt alá három ismerősével. A most lejárt váltót meg akarta hosszabbítani, de erte nem voltak hajlandók az ismerősei, mire rábamlsitotta a nevűket a váltóra. A hamisítás kiderült, mire Horváth Ötvöskónyiba szökött, ahonnan egy lopott kerékpáron folytatta útját Somogyszob felé. A kutasi csendőrség körözése alapján őrizetbe vette Horváthol a somogyszobi csendőrség és beszállította a kaposvári törvényszék fogházába.
2460 darab egypengőssel fizetett egy szepetkl földvásárló
Zalaegerszeg, auguaztua 21
Az ezüstpénz oktalan gyűjtésének és elrejtésének tipikus esete játszódott le a napokban Szépeik községben. Egy szepelki gazdától 2460 pengőért földet vásárolt egyik ismerőse, aki az egész összegei ezüst egypengő8ökben fizette le. Hat ember számlálta a hatalmas ezüslhal-mazt, amely igy gazdát cserélt.
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vizzel, mely a legsavanyubb bort is kellemes itallá varázsolja.
Kapható mindenütt!
Főraktár:
Az lparos-kongrass*us
céhmestereket Is avat Sopronban szeptember S—8-an
Az idei országos iparos-kongresz-szust szeptember 6—8-án tartják meg Sopronban és ebből az alkalomból harminchárom %-os kedvezményes utazási igazolványokat kaphattuk a résztvevők.
Az IPOSz rendes évi köigyülése szeptember 6-án, vasárnap délelőtt lesz, délután pedig megnyílik a kongresszus, amelyen az orosházi Iparos-gyülésen megválasztott céhmestereket avatják föl és kitüntetéseket osztanak szét.
A kongresszuson Papp József elnök a magyar kézműves és kisiparosság helyzetét és kívánságait Ismerteti, az Ipartestületi reform és a székházakat terhelő tartozások ügyeivel foglalkozik. Az építkezésekkel kapcsolatos problémákról Oyórblró István tart előadást. A társadalombiztosítással kapcsolatos kérdések, sz egyes iparok különleges sérelmei és kívánságai, a kontdrkérdés, az ipar-törvénnyel kapcsolatos kívánságok is mind szerepelnek a kongresszus napirendjén.
Tervbe van véve, hogy a kongresz-szussal kapcsolatban megtekintik Sopron város nevezetességeit és kedden vasúton vagy autóbuszon kirándulnak Bécsbe, az ottani nemzetközi vásár megtekintésére.

(Rövidítése*) H — hírek, közgazdaság \'langv. ™ hangverseny R — előadás
Oy — gyermekeknek. A — .^szúnyognak. Z — zene. Mg. - tiu-/őgudSfeáC, Ifi. - tlju-Jgl cló.tdál. r- - Mulvasá* O — gramolonzrne. Ib — jazz baud. K — kabaré. nZ — nepizertl zene.
Augusztus 22 (szombat) Budapest 9.15 A rádió háslkvartettlének hangversenyt 9.30 a tt.45 A haagv. lolyl.
II 10 Nemzetközi v<zjelz6tiolgálal.~ 12 Déli harangsző. 130.1 Orosz balalatkazensksr hangv. 12.23 H. 12 36 A hangv. lolyl 13 Idójelaéa. 14.46 H. 16 E. 16.45 tdőjelzáa 17 E. 17 20 Cigányzene. 18.30 E. 19 Mo-oányl és Lakos átrepülik az óceánt. Hang játék sok dallal éa mókávsl. 20 Msgyar tttndérjálékok Utána Időjelzés, Idöjárásje-lentés Ms|d rlgányzene.
Bécs 11.30 éa 12.40 Zenekari hangverseny. 13.15 0. 16 2U Zenekari hangverseny. 19 Schubert: A szép molnárlány. 20 Vidám est. 22 15 Zenekari hangverseny.
Berlin 17 Fuvóazene. 18 50 Beácsa és hegedd. 22 20 Zenekari hangverseny.
Brit országos mflsor 17.15 Qyermek-óra zenével. Is Zenekari hangverseny, la 40 Vooősnégyes. 1930 K. 20.45 és 21» Zenekari hangverseny.
Milánó 16.40. 19.15 és 19.4Zeaekari hangverseny. 20.44 Vígjáték E. Utána zenekari hangv.
München 16.40 Salmf. zenekart hangv. 18.30 Marx: Q-moll trlóábránd. 19.45Zenekart hangv. 21.15 Színjáték, utána zenekari hangv.
Prága .11.30, 14.(0 és 17.10 O. 19.05 Vidám est. 20.10 Hangverseny.
Róma 17.30 Zenekari hangverseny. 20.10 Q. 21 Hsngv.
Varsó 12.10 O. 16.30 Hsngv. 17..0 0. \'8 Ssoprán-, bariton-és hegedűszóló. 19.20 O. 20.15 Zenekari hangverseny. 22 30 Chopin-müvek. 23 Zenekart hangv.
Sertés vásár
falbsttás 2094, eladatlan 198. - Btső-rsuda 1*10—1*12, szedett 1*10—1*14. szedett SOsép 1*05-1*08, könnyű 0-98-1Ó4, l-ső ■endí öreg 110-1*04, tt-od rendű örsg 0-02-Ó96 angol sBIda 100— l*19.saaáaaae o.ovfca.i l-lg - OOO. asir 1-38 MO, kua 1 35-l W, szalonnás látoertea 1*36-1-48.
I&ál. augusztus
ZALAI KÓZLÖNV
SPORTELET
Hatalmas lelkesedéssel 4:3 arányban győzött első mérkőzésén a Zrínyi TE az NTE ellen
Az NTE—ZTE mérkőzésen Oyömörey a kezdőrugást Nagykanizsa, augusztus 21 Szent István napján játszotta a fiatal játékosokból illő Zrínyi TE bemutatkozó mérkőzését az NTE-vei és mondhatják, hogy teljes sikerrel. A mérkőzés elejétől végig izgalmas, szép sportot nyújtott, melyből megérdemelten került ki a Zrinyi győztesen. A nagyobb tréninggel rendelkező Zrinyi minden egyes játékosa hatalmas lelkesedéssel és győzni-akarással ment a küzdelembe, mig a kevesebb tréninggel bíró, iarfalékosan felálló NTE léleknélküll Játékot produkált..
István elnök végezte
A mérkőzés megkezdése előtt Oyömörey István, a Zrínyi TE elnöke sporiszeretettöi áthatott lelkes, buzdító beszédet intézett az először pályára lépő együtteshez. A bíró sípjele után ugyancsak ö végzi el a kefdőrugásL Az első félidő egyenrangú ellenlelek küzdelmét mutálta, azonban s
csatársorok lövéseit nem kísérte szerencse. A második félidőben a Zrínyi erős Irambsn kezdi a játékot és az 5. percben Babos révén veze-léshez is jut, de a következő percben már Pum révén az NTE egyenlít. Kiss a 14. percben megszerzi az NTE-nek a vezetést. A mérkőzés most nagyon szép, heves iramú, mindkét csapat szívvel éB lelkesedéssel jélszik, különösen a Zrínyi. A 22. percben kornerből Velldk megszerzi a Zrínyinek az egyenlítést, sőt a 27. percben Urán! 3 :2-re, majd a 32.\' percben Antal 4:2-re javítja a Zrínyi gólarányál. Az NTE most sorozatos támadásokat Indít a Zrinyi kapujára, melyből sikerül Púmnak 4:3 ra szépíteni az eredményen.
A Zrínyi minden játékosa dicséretet érdemel lelket Játékáén, de különösen jók voltak Babos, Veliák II. és Léránt, mig az NTE-bői Jámbor és Veliák 1. jáléka érdemel említést.
Jelentős eredményeket értek el Keszthely kiküldöttel a győri úszóversenyen és kongresszuson
Keszthely, augusztus 21 (Tudósítónk lelefon/eUnlése) A győri országos úszóversenyen és uszókongresszuson, amely augusztus 19 én és 20 án zajlott le, megjelentek Keszthely kiküldöttei Is, igy Csík Ferenc, Oytnes László és Lengváry György, akik a 3X10 m es vegyes stafétában a harmadik helyre kerüllek Szeged és Tslabánys úszói mögött.
Fontos megbízással meniek Keszthely kiküldöttei az uszókongresszutra is, ahol dr. Relschi Marcel Keszthely nevében azt indítványozta, hogy a jövő évi országgá versenyt és uszó kongresszust Keszthelyen rendezzék meg. Ez lenne ugyanis az igazi Balaton-propaganda.
A kongresszusi tagok egyrésze pártolta a keszthelyi indítványt, a másik része azonban ellene foglalt állást azzal az érveléssel, hogy a Balaton nem nyugodt vlz, tehál nem alkalmas a rekordok kitermelésére, másrészt pedig Keszthely kis város és nehezen megközelíthető.
Prdger Sándor keszthelyi úszószakosztály! elnök szakszerű érvekkel cáfolta meg az ellenvetéseket, mire a kongresszus ugy határozott, hogy a hely kérdésében véglegesen a MUSz elnöki tanácsának hagyja a döntést. Ellenben Keszthely meghívására egy 3 lagu szakbizottság vagy az ősszel, vagy márciusban kiszáll Keszthelyre és oltani szemléje, valamint tárgyalásai eredményéről jelentést lesz a MUSz elnöki tanácsának.
Keszthely kiküldöttei még egy effektív eredményi értek el a győri kongresszuson. Székesfehérvár ugyan \'s megóvta a három városközti kör-
mérkőzés keszthelyi versenyél. A MUSz elutasította az óvást és helye! adva a keszthelylek érvelésének, teljes egészében igazolta a keszthelyi eredményeket. _
Zalaegerszegi TE —Ékszerész Levente 4:1 (2:1)
Zalaegerszeg, augusztus 21 (Saját tudósítónktól) A szép és fair mérkőzésen teljesen egyenrangú ellenfele volt a fiatal kanizsai csapat zalaegerszegi ellenfelének, azonban csatárai a legszebben kidolgozott helyzetek zömét hihetetlen balszerencsével kihagyták.
Az 1. félidőben a széllel hátban játszó Ékszerész volt fölényben, a ZTE csak lerohanásokkaí kísérletezett s két lerohanásból, az Ékszerész védelem hibájából kél gólt szerez, melyre az Ékszerész Táród! révén góllal válaszol.
A li. félidő 3-ik percéig a ZTE van fölényben s ekkor két gólt rug. Az utolsó 15 percben hatalmas finist vág kl az Ékszerész, csatárai tehetetlensége miatt azonban eredményi elérni nem tud.
Jók a ZTE-bői Singer és Lőwinger, az Ékszerészből Vllcsek és Taródi.
Startolnak a futballisták 1
Nagykanizsán: KTSE-NTE bajnoki
Nagykanizsa, augusztus 21 A hosszú nyári pihenő után vasárnap ismét pályára lépnek a kerület csapatai, kezdetét veszi az őszi ba|noki forduló.
Az NTE a Kaposvári Turult látja vendégül. A formák még nem alakultak ki, annál érdekesebb lesz tehát
a meccs. Elvárjuk az NTE tői, hogy szívvel-lélekkel száll a küzdelembe s akkor a siker nem maradhat el.
Pécset! hármas meccs lesz. A KAC-DI\'AC, VOOE-PAC, DVA.C SzAK meccseken előreláthatólag az elől álló egyesületek szerzik meg a győzelmet.
Kaposvárott a PSC—KRSC mér, kőzés eredménye teljesen nyílt.
Zalaegerszegen a Zrínyi TE fiatal csapata szerepel az ottani Move SE ellen. Biztosan számltunk a kanizsai fiuk szép szereplésére.
KOzeAms li
Tizenkilencezer pengős hitelkeret a zalai vetőmagakcióra
Zalaegerszeg, augusztus 21 Az elemi károktól sújtott gazdák vetőmag-ellátására vonatkozólag a földművelésügyi miniszter rendelete mos! érkezeti le Oyömörey Qyörgy főispánhoz, melyben a miniszter közli, hogy Zalam-\'gye számára a velőinagoeszerzés céljára 19 ezer pengős hitelkeretet bocsát rendelkezésre. A szükséglet megállapítását a főispán elnökletével megalakuló központi bizottság Intézi, a beszerzés és kiosztás pedig a vármegyei gazdasági felügyelőség feladata lesz.
Ztriekl zárlat
Pária 2015, London U 98, Nswvvii. M4I2VI. BrSteal 7110, Milano 36 90, ,Madrid 49-70, Amatardaro 707 35, IwUa —\'■-, Wien 7715. Sotta 3-72. Prtin 15-23, Varsó 57 80, Badapeal SO\'OSVl \' ■ frOSVl, Bukartu 3 05 Mi
Jtftgusztua SS., szombat JtogussteS SÍI, vasárnap
A .Szivek sitmlóntijs" (Zwel Herien lm \'/4 Taki) rendezőjének legújabb mester müve:
D legszebb tangó
(Ein Tangó ffli* Dioh)
Hangos llimoperetl. Kotlái saOveg Isteni muzsika. Szívhez sxőtő poézis.
Pőlsereptők: ailly Farát, Faa ■altén, O.oar Oarlwalaa, Verabea arad,
Előadások szombaton 7 át ■ őrakor, vasárnap I, S, 7 ét • órakor.
TermenjlJisde
kas Hassv.nl n-St 910-870 7S-SS 930-985, 79-ét 9-43- 1M0, SO-st 96S—10 00, danfctt 77-as 900- 9JB, TS-ss 915-940, 79-e» 9 30 — 95Í. M-as 9 40 - 9 66, tou MO-9ZS, lak árpa u) 14-80—18-00, aörárpa 16-00— 17 00. zab 17 50 - 17 76, lássad 1600—
1626
valutAk
L 2\'-70-28-00 h. 1*30-80 10
__k. 16*94-17 10
IMBk. 152 30-II330 ütaár 1002 10-12 üollár 571 25-676-25 Ptaada 1.22 60-23-00 HolL 229-70-231-30 Lauyai 63*65-04*26 Les 3*40-3 45 Léva 4*10 418 Uta 29 80-30-20 Márka 185 00 136 20 Norvég 153 83-158 60
8006 80-75 „ 1.110-50 III 70 k. 182*90-168-90
svaid S \'Ük
DEVIZÁK AsuL 228 70 231 30 Belgrád 10 03 10-11 BtrUa 184*15-130 15 Msssal 7»35 7»95 Bskarest 3 88-3 42 Kopsoh. 182-80-188 30 London 27 67-27*87 Madrid 48 50-82 50 Milano 29*80-30 00 Nevrot (69 50-73 50 Oeslo 162-30 -153 30 Pária 23 32-22 48 Prága 10-87-16 99 Satfla 4*12-4*16 Stockh. 183 49-158-40 Vanó 63-78-Ő4-25 Wlan >002 80 61 > 067 111 67.
llaőla: Mlzslal Ryoaáa ét Lapklaáá állilat, I - \' 1 Felelős kiadó
Vállalat, Isgykaalzsái.
>: ZalaJ Károly. Menrt>aa telefon r Nagykaalaas 78. u.
1
szí vetésre:
Gazdasági magvak
továbbá:
Kerti magvak
UpiutáBáf Fskirkacysusui Islkáyosslsasi Árvácskaaaf
Sfsielauv Hslalsjts asg Sslátssug Bxegflaag gárgaréfasui Sárga tioluii Pstresselyewasg stb. stb.
Műtrágyák. 8abona-csávázó szerek
kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, mfttrágys, termény és növény védőaursk kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A btrőság mellett Telefon: 180.
Hihetetlen
magas
régi megunt
telepes, vagy hálózati készülékét is és
a legmodernebb 1 I csöves
becserélem TELEFUNKiN
40 W.
specialra.
Ezt
1. Az állomásokat nem kell többé keresnie.
2. 71/2 oktáv hangterjedelem.
3. Átkapcsolási lehetőség dynamikus hangszóróra.
TELEFUNKEN 40 W. speelal.
nyújtja önnek a
Még ma kérjen ajánlatott
SZABÓ ANTAL
sport és rádió űzlstábtl.
ZALAI KÖZLÖNY_____1B31. augusztus 22
A Dunántúli Gazdasági Szeszgyárosok Szeszflnomltó Részvénytársasága
Igazgatósága, Felügyelőbizottsága és tisztviselői mély fájdalommal tudatják, hogy
Dr. FRIED ÖDÖN Ügyvéd ur
vállalatunk felügyelőbizottságának elnöke és ügyésze váratlanul elhunyt.
F\\ megboldogult hosszú éveken át eredményekben gazdag munkásságot fejtett ki vállalatunk érdekében. Hervadhatatlan érdemeit, tiszteletre méltó emlékét hálás kegyelettel fogjuk megőrizni.
A Herkules Téglagyár B. T. igazgatósága, felügyelőbizottsága és tisztviselői mély meghatottsággal jelentik, hogy
•• ••
Dr. FRIED ODONur,
a vállalat sok éven át volt elnöke Wienben elhunyt A megboldogult vállalatunk körül hervadhatatlan érdemeket szerzett, tisztviselői és munkásai pedig atyai jóakarójukat veszítették benne.
Emlékét háláé kegyelettel fogjuk meg Arizni I
apróhirdetések
Ki .ptóbltd.U..k dlj, 10 „04r SO piZér. Mlod.a további ttd díj, 3 /llier. V.iir é. Qnn^iup 10
M Pllfir, mind.n lOVÍbbl „4 dljl • Sivrdin át pínt«k«« 10 t,ól« »« llllér, mtndti további ttó dl|» ö fillér. , mlodkit váa.
ligibb btlbkból álld „6 kél tión.k „ámttUllk. Aliit! kwwftktwk 30* .nitdmfajf.
ZUrderé.elt 5 í»0 patkolt Itewegea alul
u Irlmlntjn ^Oí, Vl oM*. udMldkdl (íJk-nlWtr ftaotl eltírti PMelanfOk.
_Wr_
■ ah.l,éth.l,ué.. I\'onottbulrx, kmit
éa nád&zéklonáa Illésnél, Póni 4. 3019
Villanyéra (lorgóáramu) olcsón eladó Bővebbel a kiadóhivatalban.
rardSiSk, kirándulók I Balaloobeiény-bet, a Páll szállodában Igen olcaón kapják a leijei ellitiat Robival a Hlrdókablnnal ______3225
Póni menlén 120,0 lisita haunot hozó
hé* eladó. Clm kiadóban. 3795
Hafetojaala állandóan kaphaló Sípos Andor, Musxel és Frledenlhal, Teutsch Ousaliv, vitéi Tólh Béla. Mnslns Ferenc kereskedőknél is a Köztisztviselők Sin vétkeidénél. — Tejkftzponl. 2007
Több egy szobás la káka mellikbelyUé-f-ekkel kiadó PelóH-ut 42. aUtt. 3492
FSlAxdtt taj Iámét kapható Tejköi-pontnál. Teleion 349. 3721
Hiriataiakia módira lalii kiadó
november l-re Szemere-u. 4/d. 3456
Angol antariiarákpár, háromaiái.
ötvenes, elsórendU állapotban, 500 — P. Király utca 28. 3794
Intelligens, vigkedélyll hé*»azet6n«t keresek Oetlellch, Botvoa-lér 15. 31,5
Erzsébet-téren I nagy kétablakos szoba hulrjrral, vary Uresrn kiadd. Érdeklód. I Kaulmann Manónál, Erzsébet-tér. 38.0
Kinizsi utca 20. alatt egy udvari szoba kladé. Bóvebbet Sugár-nt 41rb. 3823
Kiadó egy 2 ssoba-konyhis laki*. Batthyány-ulca 17. 38)7
Egy Jókaiban levó karéh párat veuek Koaitolltz, Csengery ut 50. 382v
Olcsóbb lett
a trappistasajt, teavaj és juhturó:
1 Kg- teljes zsiros
trappistasajt . . P 2-40 \'/t kg. legfinomabb
teavaj......P_-90
1/4 kg- legfinomabb
főzővaj.....P —>75
1 kg. legfinomabb valódi juhturó . P 3-_
feni és HnH
cégnél.
HIRDESSEN
■ „Zalai KBzlBny"-ben.
A Nagykanizsai KOzraktárak Részvénytársaság Igazgatósága, Felügyelőbizottsága és tisztikara mély megilletődéssel tudatja a vállalat igazgatósági tagjának és Ügyészének
Dr. FRIED ÖDÖN
ügyvéd urnák,
Bécsben történt hirtelen elhunytát.
A megboldogult évtizedeken át volt vállalatunk igazgatóságának ügybuzgó tagja, ki nagy tudásával és munkásságával kiváló érdemeket szerzett vállalatunk fellendülésében.
Emlékét hálás kegyelettel ftrizzük megl
Nagykanizsa, 1931. augusztus hó 21,
A nagykanizsai Takarékpénztár R. T.
igazgatósága, felügyelőbizottsága és tisztikara mély fájdalommal jelenti, hogy
dr. FRIED ÖDÖN
ügyvéd,
az igazgatóságnak több évtizeden át volt fáradhatatlan tagja és jogtanácsosa, folyó hó 2P-án Bécsben meghalt.
Emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni l"
Nagykanizsa, 1931. augusztus 21-én.
Az Igazgatóság.

Gallérokat 12 llllirért legszebben Usitlt KOVALD »;0* budapesti lestőgyár. QyOjt&telep Nagykanizsa Caéngery-ut 5. az. K9zápiskolai leányt teljes ellátással vállalna minden tekintetben komlorloi lakásban, sí Andriaay ull Kóróndnél bwdapaotl urtoaaléd, esetleg correpetálással. Német táraalgái, 37*2 családi otthon. — Ctm : Kertász Bódog Budapest Székely Bertalan-utca 5.
Nyomatolt a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly).-
71. évfolyam 189 szára
Nagykanizsa 1931. augusztus 23, vasárnap
Ara 16 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
vciktliltht\'c: imppjil Sugár-ut 2., í||el Kóul 5. ——
Kiadóhivatal: Fjut 5. azim. Felelős Szerkp<i7tfi • Barharlu I alm
Ktuiheiyi nókki.diihiv.ui: komuih-uIcj 32. os werKeszro • oarDarits Lajos
tilóruciexl ara: egy höta íá pengd 80 IIIKl
Telelőn: { "\'iM®! 71:>
Kiadóhivatal 78. Keuthelyl HÓK 22.
Várakozásteljes napok
után megjött az utolsó órákban már dóielátbató hlr: gról Károlyi Qyula visszaadta a kormányalakításra kapott megbízatását, majd újra vállalta és talán sikerre Is viszi. A nyugtalanság a közhangulatban, a helyzet kialakulásának izgatott várásá-ban minden esetre tovább tart, tápot adva a zavarosban halászók, a mindent fekete szemttvegen látók hangulatot és Idegeket romboló aknamunkájának.
Pedig akinek mostanában módjában van az, hogy a külföld véleményéi a ml hazai dolgainkról hírlapok ulján, vagy másképpen megismerje, meggyózödhet arról, hogy l kormányválsággal kapcsolatos Iz-gálmtk, rladozasok és rémlálások feleslegesek és Indokolatlanok. A kUHöld is bizonyára helyesen ludja méltány ölni egy tízesztendős kormányzás történelmi érdt-melt és a kormányvállozás jelentőségét, de egy pillanatra sem hiszi azi, hogy ezzel a vállozással meginoglak, vagy meggyengüllek volna a belső konszolidációnak és fejlődőképességnek azok a garanciái, amelyeknek megteremtése éppen ennek a távozó kormánynak s elsősorban Belhlen István grófnak a nevéhez iüzódlk. Tele vagyunk búval és bajjal, a gazdasági vllágválaág roppant terhét még egy kritikus termés következései is tetézik, asonban a küllőid Is ugy látja, hogy államiságunk testén sehol nem fedezhető föl olyan szervi hiba, mely gondos előrelátással, energikus elhatározással és gyors cselekvéssel orvosolható ne volna. A magyar államnak ugy erkölcsi, mini anyrgi hitele kifelé ép és érintetlen és igatat kell adnunk > kormány egyik lávozó tagjának, aki azt mondta: .Vállalok minden külföldi összehasonlítást, mert merem állítani, hogy Magyarországon még mindig sokkal kevesebb baj van, mini számos más ors>agban: "gy gazdasági, mini pénzügyi és szociális téren".
Bárhogyan is forduljanak a dolgok a K\'rolyi-kabinet megalakulása kőiai, a felől nyugoctak lehetünk, n°«y lovább is az alkotó nem-"Ii politika ulján fogunk járni és hogy minden erőnknek és tehet-•égünknek összefogásával ezen az uton most is leküzdjük bajainkat; mint ahogy a mullban is ez a józan, megfontolt és nemzeti érzéssel teli-telt politika vezcielt ál bennünke állami tétünk súlyos válságain.
A nemzet legjobban azzal járulhat tozzá a politikai és gazdasági kibontakozáshoz, ha megőrzi nyugalmát, bizalmát a m«ga életerejében « nem hallgat azokra, akiknek élet eitme, kenyere, érvényesülési lehetősége a válság, a zavar, a felfordulás.
Akárki következik, a cél csak egy lehel: — g romokból kivezeiő utat J« eddigi nemzeti energiákkal tovább ejj\'eni, az eddig esetleg gátló kö-\'Ölményekel kiküszöbölni.
Valósszinüleg ma mcgalaRul a Károlyi-Kormány
A felmerült nehézségek teljesen elsimultak — Az uj kabinet lista-kombinációja — Wekerle semmiféle formában nem vállal helyet az uj kormányban — A lemondott Bethlen-kormány utolsó minisztertanácsa — Belhlen búcsúszavai: „A haza üdvéért dolgoztunk"
A KUlföldi kölcsön már a mult fió végén a magyar Kincstár
rendellcesésérc úlloti
Budapest, augusztus 22 A Magyar Távirali Iroda jelenti a délutáni órákban: Illetékes helyen gróf Károlyi Gyulának a kormányzónál tortént kihallgatásáról a követ-
kezőket mondották:
— Oróf Kdrolyl Gyulának kormányalakításra irányuló tárgyalásai során
bizonyos nehézségek merültek fel az Egységespárt kisgazdacsoportjával és a Keresztény Gazdasági Párttal.
Gról Károlyi Gyula indiltatva érezte magái arra, hogy felkeresse a kormányzót és tájékoztassn őt a tárgyalások eredményéről és a felmerült nehézségekről.
Oróf Károlyi Gyula dezignált miniszterelnök a kormányzói audiencia után, amely ma szombat délután 4 órakor volt, Gödöllőről visszatért a miniszterelnökségi palotába, ahol gróf Belhlen Istvánnal együtt újból megbeszélés volt az Egységespárt kisgazda-csoportjával és a Keresztény Gazdasági Párttal.
Az u| tárgyalások során a ncQéicaéfje 1c /Isafdaddtak. Gróf Kdrolyl Gyula dezignált miniszterelnök holnap vasárnap déiulán ismét men/elenlk a kormányzó előtt.
A helyzet pillanatnyilag az, hogy gróf Károlyi Gyula mégis megala-kilja a kabinetet.
Al Bet&len-lcablnet utolsó minisztertanácsa
Be/Cten: A magyar fövöéri dolgoztunk
Budapest, augusztus 22 (Éjszakai rádlójelentés) Ma délután 5 órakor a lemondott kormány gróf Bethlen István miniszterelnök elnöklete alatt utolsó ülését tartotta, amely kormánytanács csak formális jellegű volt.
A tanácskozás után gróf Belhlen István miniszterelnök minisztertársaihoz a következőket mondoiia:
— Most miután befejezték tanácskozásukat, kötelességének tartja, hogy minisztertársainak, akikkel a legjobb összhangban működött és akik az ország érdekében becsülettel mindent elkövetlek, hogy a nemzet sorsát
előbbre vigyék — a mai utolsó minisztertanácsnál hálás köszönetet mond a kabinetben való közreműködésükért, azért az odaadásért és bizalomért, amellyel öl állandóan kitűntették. Azzal a felemelő tudattal zárom be a minisztertanácsot, — mondotta Bethlen — hogy a magyar jövendőért dolgoztunk és a haza üdvéért cselekedtünk.
A kabinéi tagjai ezekulán szívélyes bucsul vettek egymástól és Bethlen István gróflól, aki ezután gróf Károlyi Oyula dezignált miniszterelnökkel együtt Gödöllőre utazott a kormányzóhoz.
Gróf Károlyi feltételesen visszaadta megbízatását, \' a felmerült nedézségek axonban teltcsen elsimultak
Mudnpesl, augusztus 22
(Éjszakai rádiójelenlés) A Gödöllőről visszaérkező gróf Kdrolyl Gyula dezignált mlni6zlcrelnök szintén részt veit a Bclhlcn-kiibind utolsó mi-nlszteitanácsán A miniszterelnökségi palota elölt várakozó újságíróknak röviden kijelentette, hogy visszaadta megbízatását. Később azonban kiderült, kogy csak feliéle-lesen adta vissza, nevezetesín csak arra az esetre, ha nem sikerülne elsimítania az ellentéteket. A nehézségeket azonban teljesen sikerült elhárítani.
Fél 7 órakor volt a tormdlls mlnlsxtertanúcs,
amelyről egyült távozott Belhlen és gróf Károlyi.
netólen blxtk a Károlyi-/ kormány rövides megalakításában
Bethlen István gróf az újságírók kérdéseire kijelentette, hogy nem csak bizik n Károlyi-kormány rövid időn belül iörténő megahkitásában, hanem azt határozottan tudja is.
Wekerle nem vesx résxt aas ut kabinetben
A minisztertanácsról távozó le-
mondott minisztereket szintén kérdésekkel osl romoltál a sajtó képviselői. Wekerle Sánuot kijelentelte, hogy semmiféle formában nem vesz részi az uj kabinetben. Szcllovszky Béla mosolyogva jegyezte meg, hogy miután annyiszor küldlék, végre távozik helyéről.
Valószínűleg ma megalakul az uf Kormány
A Kdrolyl-kablnet lista kombináció fa
Illetékes helytől származó információ szerint valószínűleg már ma, vasárnap megalakul az uj kormány, melynek összeállításáról az esti órákban a következő hírek (erjedtek el a fővárosban :
Miniszterelnök és külügyminiszter: gróf Károlyt Gyula,
be\'Ugyminlszler: Keresztes-Fischer főispán,
honvédelmi miniszter: Gömbös Gyula,
igazságügyi miniszter: Zsitvay Tibor,
kereskedelmi miniszter: Kinéz Béla, földművelésügyi miniszler: ívddy Béla,
tárcanélküli kisgazda: Mayer János, vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ernszl Sándor, aki egyúttal a népjóléti ügyosztályt is vezetné,
a pénzügyi tárcára Walkó Lajos és Varga Imtc személyét vették kombinációba.
Ml van a kUlWldl kölcsönnel ?
Budapest, augusztus 22 Az utóbbi napokban a külföldi kölcsönre vonatkozólag fantasztikus hirek láttak napvilágot Illetékes helyen szükségesnek tartják a következőket kijelenteni:
A kölcsönre vonatkozó megállapodást augusztus 14 én a magy. klr. követségen aláírták. A magyar kormány nevében a szerződést báró Vllldnl Frigyes párisi követ irta alá-A megállapodás értelmében a francia, a svájci bankcsoport, az amsterdami bankházak, az olasz konzorcium és a Pesti Magyar Kereskedejmi Bank vezetése alatt álló msgyar bank-
ZALAI KÖZLÖNY
SchnUzíer Arthur, a nagy iró visszavágyik Nagykanizsára
ahol az édesapja született is ahol 6 kis fiúcska korában volt legutoljára
Nagykanizsa, nuguaztua 22
Érdekes cikk Jeleni meg az Egyeii-lőség legutóbbi számában Padi Jób tollából, amely egy semmeringi in-tervjut közöl a nagy Íróval és amely különös érdekességgel blr reánk Nagykanizsaiakra.
Schnltzier Arthur ugyanis visszaemlékezvén a mullra, származására és sziljeire, büszkén vallja magát magyarnak dicsőségének teljében.
— Az én fám is Dunánlulon gyökerezik, mondotta az újságírónak. Asztalos volt az öregapám Nagykanizsán. Azt mesélték róla, hogy művész a mesterségében. Én mindig azt hittem, hogy ez egy\' legenda. És évekkel ezelfitl egy nagykanizsai ur, Zerkowltznak hívják, megszólított engem és azt mondolta: Ne haragudjék, hogy bemutatkozom, de el kell mondanom, hogy a családunk birtokában van egy műremek, amit az ön nagyalyja készilett. Hires asztalos volt. Elmondotta azután, hogy két szekretér jellegű srckrényt Őriznek nagy beccsel Nagykanizsán, mind a kettó öregapám munkája. Kértem Zerkowllz ural, nem adná-e
nekem ezt a szekrényt, de 0 erre nem volt hajlandó. .Akármennyire is becsülöm a nagy trót, nem válok meg ettől a kincsemtől, aminek az ételemet köszönhetem", mondotta. Aztán megmagyarázta az okát.
A koműn alatt ugyanis ebben a szekrényben rejtette el minden vagyonát. Mindent keresztül kutatlak nála a vörösök, de a szekrényben volt egy titkos Ilók, amit nem találtak meg.
Én csak egyszer voltam Nagykanizsán, mondotta. Négy éves lehettem akkor. Nem emlékszem már semmire, esik arra, hogy nagyszű-lelm jóságos öreg emberek voltak. Gyertya égett péntek este az asztalukon. És emlékszem arra is, hogy künn laktak valahol a vasull állomás mellett, mert egy irtózatos nagy kerítés húzódott el a házunk mellett és a kerítésen tul mindig sípolt a lokomoliv. Lehet, hogy vannak még rokonaim Nagykanizsán, sajnos, nem tudok róluk. Egyszer mégis el kell mennem oda, mert vágyódom oda, ahol az apám született...
Budapest székesfőváros visszavonja feljelentését egykori tisztviselője ellen,
akit a rendőrség Nagykanizsán letartóztatott — Lelkó Jenő családja megtéríti a főváros kárát
■__
csoport
a magyar kincstárnak Összesen 621 millió francia frank (5 millió angol font) kincstárjegy kölcsönt nyújtanak. A kölcsön egyévi lejáraira szól, a magyar kormány azonban további faat hónapra való meghosszabbítását kívánhatja. Abban az esetben, ha a magyar kormány a lejárat előtt hosszú lejáratú kO\'csOnt venne fel, a kincstárjegy kölcsönt abból vissza kell fizetnie. A kö.\'csön után az állam elOzetesen évi Wr\'/i kamatot és W/o bankári jutalékot fizet.
Ezenkívül természetesen az államot terhelik a külföldön netalán fizetendő adók és illetékek Is.
Ki van kOlve, hogy a kOlcsOn esetleges meghosszabbítása alkalmával a hitelezők csak az esetben kívánhatnák a leltételek módosítását, ha a pénzpiac helyzete ezt Indokolttá lenné. A kölcsön magyar része már Jullus hő végén a kincstár rendelkezésére állt, külföldi része pedig augusztus 14-lki értékkel Íratott Javára.
A Zavaros-Varga bflnflgy
litárgrslását Juaárkaa tartják it|
Székesfehérvár, augusztua 22 A Zavaros—Varga bűnügyben januárban tartják meg Székesfehérvárott a főtárgyalás!. A vádirat elkészítése most folyik és körülbelül 500 oldalra fog terjedni. A fegyelmi bíróság már szeptember kOzepén végső fokon dOnt a fegyelmi Ügyben. Októberben már valószínűleg uj polgármestert yálaszt Székesfehérvár.
------sfrv--------------------
A kormányzó kitüntetett egy zalai leventét
Hudapeat, augusztus 22 A kormányzó Wertetics József zalaegerszegi leventének bálor, életmentő magatartása mlalt a magyar bronz-érdemkeresztet adományozta.
Bánfa tündére
Irta; LAND1 FERENC Olt, hol a zalamggyei kisded Vörrü község északi határa ölelkezik a szomszéd határral, lankás, me-denceszerü lapály terül el. A lapály déli oldala nyílott, a többi részét szelid lejtőjű emelkedés koszorú alakban zárja be. Különösen az északi emelkedés védi a hideg beáramlás, a zord szelek ellen, segiti a sürü fákkal borított apátsági véderdő is. Meg is látszik a hatása: a lapályon korábban virít minden.
E lankás völgyben hullámzó kalászok ringanak, a mesgyék szélén néhány korccsá lett díszcserje nyiladozik, odább egyetlen tulípánfa megtépett ágaival kedveskedik, sőt itt-ott néhány gyümölcsfának Is akad hírmondója. A keresztút mellett kicsi zöldes, gyepes terület néhány összeborult jjalyu ágakkal, közepén jeltelen sírhalom emelkedik.
A játszi napsugár rendre csókolgatja az Illatos virágokat, színes lepkék repkedése, a méhek döngi-csélése egybe olvad, oly szép, lágy, leheletszerű fuvalom vonul ál. Csudálatos I Az emberi lélek felélénkül itt, szabadabban zihál a kebel, a
Nagykanizsa, augusztus 22 Jelentettük Lelkó JenO volt Budapest székesfővárosi tisztviselő esetéi, akinek nevét kapcsolatba hozták bizonyos pénzdifferenciákkal, amelyek ügyosztályán mutatkoztak. Lelkó nemsokára elttlnl Budapestről, amiért is az ügyészség körözését rendelte el. Lelkó ezalatt az idő alatt állásba Jutott a nagykanizsai járásbíróságnál és megnősüli, mig a körözés alap-
ján nemrégen a kanizsai rendőrség hivatalából előállilotta és a budapesti ügyészségre szállította.
Lelkó hozzátartozói ígéretet lettek Budapest székesfővárosának, hogy a kárt megtéritlk. Az 8gy magánvádra lévén csak üldözendő, Lelkó Jenő néhány napon belül szabadlábra kerül, mivel az összeget még ezen a héten leieszik és a főváros visszavonja feljelentéséi.
_1931. augusztus 23
Románia megtagadta
Páter Banghának és Huszár Károlynak a beutazást
Budapest, nuguaztua 22
Az erdélyi katolikus népszövetség legközelebbi kongresszusára lObb magyar vezetfl egyéniség közt meghívták Huszár Károlyt éa P. Bangha Bélát ls, a román minisztertanács azonban egyiknek sem adott beutazási engedélyt.
A magyar-osztrák tárgyalisok
kadaaxSass falytalMaak
Bécs, auguaztua 22
Ma délelőtt folytatták a tegnap megkezdett magyar-osztrák gazdasági tárgyalásokat és minthogy mindkét részről meg van a jóindulat, remélhetőleg hamarosan meg lesz az eredmény.
A tárgyalások kőzéppouljában az osztrák kivitel számára biztosított hitelkedvezmények gyakorlati alkalmazása áll. Főleg papír és (sexportról van szó. Tárgyalnak az Ausztria felé Irányuló állatílvltell kontingensről Is. Osztrák részről a jövő hétre a magyar állatklviteil kontingens csökkentését kívánják.
Ax angol válság
London, augusztus 22 (Éjszakai> rádiójelentés) A király, aki csak pénteken érkezett a skóciai Balmoral-kastélyba, a politikai válságra való tekintettel szombaton esle visszautazott Londonba.
Az esti lapok szerint, ha Mac-Donald nem képes megoldani a válságot, akkor lemond egy Baldwln vezetésével megalakuló koalíciói kormány javára.
A newyorkl polgármester Budapesten
Budapest, auguaztua 22 Ma éjszaka Budapestre érkezik Walker newyorkl polgármester. Budapesten 2—3 napot fog tölteni.
hez. Érkezését a hü jobbágyok ünneppé tették, a boldogság tüze égeti szivében, a határtalan büszkeség ragyogott arcán az örömtől, hogy hitvese a távolléte alatt a vidéke egyszerű magyarjainak jótékonykodó, vigasztaló tündére lett.
Nehéz idők következtek! Az osztrák kellemetlen zaklatás, a bosszúállás kisebb-nagyobb tüszurásai! érezték. Ép azért a kedves kastélyból, melynek minden zuga kedves emlékeket regéli, a hat kilométernyire északon Tevő bánfai völgyben álló ősi, nemesi kúriába költöztek át, ahol elvonultan a világ zajától csak a hűséges jobbágyaiknak és boldogságuknak éltek.
*
A grófnő szivében a magyar, becsületes egyszerű nép iránli szeretete mind-mind mélyebb gyökeret vert... Viszont az az Őszinte ragaszkodás, a határtalan vonzalom, amellyel a magyar pór egyszeri! gyermeke vonzódott hozzá, nem Is maradhatott viszonzás nélkül
Angyali arca, sudár magas alakja, szeretetet parancsoló lénye káprázatos látvány volt, különösen mikor hófehér lován akkori divatos uszá-I lyos ruhájábanjmegjelent. (Végekbv.l
mély sóhajjal beszívott levegő üdi-tőleg járja át a légzőutakat s hevesebben dobog a sziv. Oly kedves c hely... Minden a boldog idők szép emlékére emlékeztet. A boldogság édenkertje állott itt e völgyben, a bánfai tündérkastéty.
Már a romok sem látszanak, csak mikor a gazdaember szántogat, az ekevas bele-bele ütközik a még anyafölddé nem vált köves tégladarabba, amely ínég küzd az enyészettel. Vasár- és ünnepnap délután erre rándulnak a fiatalok, kiknek szivél megfogta a szerelem, itt hűségre gyul az és az ajkak elnémulnak, a beszédes szivek mondják az örök vallomást.
Az 1840-es évek elején a palini Inkey család délceg sarja, Kázmér került a hatalmas kiterjedésű családi birtok élére. Pacsán uri kastélyt építtetett, a szép, parkos kastély százados fáival ma is áll, (Herle-lendy kastély) ide hozta hires, szépséges feleségét, a ki a grófi korona fényével aranyozta be az igaz magyar, nemes veretű palini Inkey címert... Boldogsága meleg tűzhelyétől csakhamar elszólította a hazafiúi kötelesség az ifjú férjét...
A szabadságharcban ott harcolt, mint a 47-ik honvédzászlóalj őrnagya.
Budavár visszafoglalásánál 1849. junius 21-én Püspöky Gráciánnal együtt első volt, a ki nehéz küzdelem árán, a várfalakon kúszva a várba jutóit, a hol kitűzték a magyar zászlót.\' Vitézsége jutalotnaképen honvédezredessé neveztetett ki. *
Az uj kastély fiatal úrnője — Inkey Kázmérné szül. gróf Berthold Eleonora, miután férjét a hazafiúi kötelesség harcba szólította, ő itthon áldozott honleányi kötelességének. A főúri kastély ajtószárnyai megnyíltak, a falu leányaival, asszonyaival együtt varrtak a hős, harcoló honvédeinknek. A harcba hívott apák helyett gondoskodott családjaik életéről. Bejarta a zsuppos házakat, a nádas viskókat, füstös kunyhókat, vigasztalt, bátorított, segített... Jósága határtalan volt, az árva nép csodálattal szemlélte, a jobbágyok rajongó szeretettel angyalszivü tündérnek nevezték őt.

A szabadságharc elbukott. Inkey Kázmér rövid bujdosás után sietett haza, itthon hagyott fiatal hitvesé-
1<M1. augusztus 23
Változik a világ
(Tapasztalatok a bábossátorban)
ADiUnk még Ismerték a aallanKós lovat Ezt a paripát a bábos sütötte és cifra piros, zöld, sárga rikító paplr-.zalagot ragasztott a fejére. A szalag a 16 talpáig ért. Ez volt a aallaoK-
A sallangos bábló volt a gyerekok fő dröme a bucaukon. A lovat tobb közükbe Ingták és ugy szaladtak vefe haza. majd
az utcán végig.
Végül megették az ártatlan nlivényl Ipatékkcl kipingált lovat és u|abb garasért rimánkodtak. Estig iit-hat lovat Is kivégeztek a gyerekek.
Később. Bzázatíunk élőjén, vetélytársa akadt a sallangós paripának a színes paplrpergotő. Ezzel ls épen ugy szaladgáltak, mint a lóval.
Kövldesen a csecsobocsésck Is meg-lelenlek és különfélo papír-, kaucsuk-, „orcollán-, üveg-, réz-, fa- és vaatár-ívnlkkal bosszantották a bábosokat.
Fjí nem sok Idő multán föltűntek a cukorkások la.
Csak az édeskés mézes, Jeges márc-nak nem akadt vetélytársa. Megkóstolta azt a raluban mindenki Itr és szegényember gyereke
Amikor a tükrös szív bolyéit már csillogó brosstűt vett a legény szivu párjának, a márc még mindig megmaradt a falu ínyenc liucmil Italának.
Kéthónapos súlyos betegségem után letámolyogtam a faluba. Hucau volt. A kíváncsiság haltott le. Megálltam a bábos sátor előtt. Megdöbbiintum A sátor két végén nagy táblák hirdették: .l-agylalt! Fagylalt I"
A bábos megszólított: .
— Tessék Fagylalt 1
— Es a niáro? — kérdeztem.
A bábos legyintett:
— Már nem cikk. Az urak még Isznak egy-egy decit kíváncsiságból, de s nép niár Jobb szereti a fagylaltot — Uzért
— Es a szív ?
— Jobbára már csuk az úrfiak veszik a kisasszonyoknak. A cselédlányok fagylaltoznak és gyöngysorokra vágynak.
valóban ott állt nem messze a klnal, aki megelégedett, mosolygós arccal seperte be a pénzt a Belyomhaiisnyás Jutkáktól, Marisoktól.
— Sallangós lovat voeznek-e még ?
— Húsz fagylaltot adok el, amíg egy kis lovat megvesznek.
Néztem, néztem a lovakat és majdnem felkiáltottam:
— Hiszen nincs la rajtuk sallangó ? 1
A bábos szomorúan legyintett:
— Nem érdemee azzal már vesződni... A márccal sem érdemee, csak ax urak kedvéért készítem Pedig de finom, tessék csak megkóstolni ...Jobb a fagylaltnál...
— Es azelőtt itták-e az urak ?
Mosolygott:
— Denogy. Kla gyermekeiknek azt mondták: „Ne Igyál, mert szalmalé..."
— Es most ?
— Most?... Tecclk tudni az úriember veaz a kis fiának Uz fillérért már-cot, l.usz fillérért puszedllt, kla lányának harmincért labdát óe alászolgája ..
— 8 a nép ?
— A nép csak fagylaltért Jön, de a komoly pénzt a kínainak, a cukrosnak ™ a caecsebecaésnek adja.
— Változott, uram, a világ. Valamikor a népé voltunk, ma az uraké A népnek csak fagylalt kell. Ma ez a divat Petiig a márc ezerszer többet ér.
V. sxabű Gyula
Idölirás A nagykanizsai
neteorológlel meg-
- " a hóimr-.... délntin 1
-- . . +15 2.
PtlMzct: Reggel borult, délben és este leihói égboltozat.
SUUríny • Reggel délkelet, délben dél, eile északkeleti szél.
(Blaakal rádJiJtltnUi) a ■stHralá-■t-t lrtt*,.t talont! ..«. 10 irm-Wélteaóaa f.lhSa Ma. »*r-uombatlhos haaonlá hs-"•\'raSklattal. E.ftpro«nóXl.t a wmt __A__ _i_u
» ugyinnizsai mereoroiogi ngreló Jelentések: Szombaton Mid: Weogd 7 6T«JKX +13 S. «"koi +2<r«ste 9 órakor +15
. "mtosi, tasarsastalst ;*»«•< hlaoi.ytalaa.Ag. nal "*m ■ aatnrsliilal lat
ilatt it.
ZALAI KÖZLÖNY
Tiz év után Nagykanizsán elfogták a váci fegyházból megszökött klskanizsai rabot,
aki külföldre menekült, azonban a honvágy visszakergette — Névtelen levél juttatta rendőrkézre a magát biztonságban érző szökevényt Nagykanizsa, augusztus 22 Rendkívül éidskes fogási csinált tegnap a nagykanizsai rendőrség.
Évekkel ezelőtt történi, hogy Szukovics Károly kiskanizsal cserepessegéd elkerüli hazulról és Fehérmegyében kereste boldogulását. Akkor történt, hogy kitört a proletárdiktatúra és a szegény szenvedő magyarság, akinek eddig legalább kenyere és burgonyája voll, most már csak lököl és gersliit ehetett Azok közölt a kevesen között, akinek a lökös-gersilis mennyország nagyon megtetazelt, tartozott Szuko-vics Károly is, aki izgatási és lázítás! követett el, amiért, a vörös őrület bukása után öt esztendei fegyházra ítélte a székesfehérvári törvényszék ötös tanácsa.
Az ítélet jogerős lett. A láziló klskanlisait elvitték Vácra, hogy ott letöltse öt évi büntetését. Szukovics a fegyházban megjuhászodott és csendes ember lett a hangos szavú izgatóból. A fegyőrök azért kü.ső munkára is felhasználták. Egy alkalommal azután történt, hogy Szukovics, amikor mezőre kirendelték, Őre elöl egy óvatlan pillanatban megszökött. Az egész örséget mozgósították elfogatására, de hiába volt minden kutatás, nem sikerűit öt megtalálni. Később megállapítottak, hogy a fegyenc, akinek még négy esztendeje maradi kitöltetlen, külföldre szököit. A magyar hatóságok körözést adlak ki ellene, azonban hiaba, a szökevényt egy ország rendörségének sem sikerült elfogni. Szukovics ügyét végül is ugy kellett tekinteni, mint ami végleg lezárult.
Szukovics Károly időközben sok helyen megfordult, sokhoz logott, de semmiben sem volt szerencséje, amellett égette a honvágy. Haza hivla Zala földje, Kiskanizsa csendes, békés nyugalma. Szukovics abban a hitben volt, hogy miután töDb mint 10 éve, hogy megszökött VácrOl, Ugye elévülL Nem tudta azt, hogy a hatralevő fegyházbüntetését ki kell töltenie, ha elfogják.
Szukovics egy napon visszatért Kiskanizsára. Persze az emberek tudtak a dolgáról, de mindenki azon hiszeinben volt, hogy az öt évet régen letöltötte es most az uj, a megbűnhődött ember került vissza szülőhazájába. Ö sem említett senkinek semmit és ugylátszik, hogy a hatóságok nyilvántartásából is kikopott már ez a régi, nagyon régi eset.
Egy napon azonban történi, hogy a váci fegyház igazgatósága névtelen levelet kapott Kanizsáról, amely bizalmasan közölte, hogy a több mint 10 évvel azelőtt megszökött Szukovics Károly Kiskanizsán él, Itt helyezkedett el és igyekezett magának egzisztenciát teremteni.
A váci fegyházban már por leple el a „Szukovics-aklál", cl ls lelejt-keztek az egész .dologról." A levél kézhezvétele után azonban Ismét elővették és egy fél órán belül telefonjelentés jött a nagykanizsai kapitányságra, amely hírül hozta a névtelen levél tartalmát és azt, hogy Szukovics Károly hfcl lakik, mivel foglalkozik és mikor található legbiztosabban otthon.
Tegnap este lOrlént. Szukovics Károly a napi munka után élvezte a friss esti levegőt, amikor két rendőr lépett be a házba és mielőtt Szukovics ínég a szomorú valóságra ébredi volna, már jobbról és balról karon-fogták éa felszólították, hogy kövesse őket a rendőrségre.
Szukovics kemény legény. Ugylátszik a váci egyév nem törte még meg forradalmárságát, mert amikor a rendőrök rákiáltották, hogy menjen előttük előre, nem logadott szót, hanem ellenszegült, ugy hogy végűi is meg kellett kötözniük.
— Engemet uem visz be semmiféle rendőr, — jelentette ki nagy büszkén, de a következő percben mar a vasbiUncs a kezén voil.
Szukovics nézle, nézte a karperecet, majd odaszólt a kért rendőrnek :
— Büszkén megyek igy most már előre!
Vagyis Szuko les maradt annak, aki voll Székesfehérvárott. Áladták a klr. ügyészségnek. Még az éjszakai vonatul, erős fedezettel viszik Vacra, hogy folytassa, ahol 10 évvel azelőtt abbahagyta... (B. R.)
Értesítési
Van sxerencsenk mely tisztelettel s hölgykOzOaseg lugyoeou rudorusára hoiru, nogy 100b evr tóvárosi es Helyben gyakoristul N«gykaal*»a«, ttsl *4. aa. alatt aaaptemhar
angol nőt divatszalont
nyituáik.
Amidón kéljük a hölgyörönaég nagybecsű páittogáaai, legkenycscoo igényeket kicicgilú munkán kiöl eióre la duio-állhatjuk. Kiváló tUzleiettel
Stéger és Takáot
*$42 női asabók.
Amli m Moratlfllc, ■uurodK
agyőztes:
Mozgószinház A legszebb tangó
(filmbemutató , Várost Mozgóban)
A .Zwel Herzen lm »U Takf (Xa nem von tilin-opcretinek oiyan elementáris hatása, mint a tegnap este beinumloti .A legszebb tangó"-nak. Nem tuaoa testvérimnek, Uc vissza is nozia, sőt: meg is toldotta az ,Ein Tangó tur Dich" amannak mindeddig veretlenül ailt hangulatát.
OyönyOrü, modern, minden irányban kiegyensúlyozott rendezésben, pazar pompában elevenedik meg ezen a Ilimen egy végtelenül aranyos, tordulalos, vtdaman ötletes szerelmi lörténeiben egy leanyimezet rajongó bakfisainak eieie; az orfeum szédítő, szemkápráztató, lelekmegejto ragyogása (mesleii es páratlanul gazdag szcenirozas, egyedülálló mln-uen eddig laton hasonló kOzOu 11), a lokal-ariisiak kedvesen, kacagtatóan bohém mindennap|ai.
Mindezen WtUy Forst, ez az istenáldotta humoru, sokoldalú művész uralkodik. A modern színpadi humornak ez a vnágmarkas nagymestere sinusának minden egyeui baját belevitte ebbe a szerepébe.
Ritka érdeaessegc ennek a nagyszerű filmnek egy egész (elvonás, ahoi magyarul beszel es magyarul encnel, magyarul Orüi és magyarul buBul Verebes ErnO es Mindszenthy Tioor.
Ha a .Zwci Herzen" Ünnep volt a karnisai lilrneietoen, ugy .A ieg-szeoo tangó" a maga rciKlczésOcli oueicsségevel es poinpá|aval, poeti-késan szép éa kacagtatóan, vidarn meséjével, gyönyörű muzsikajaval bizvasi — kettosUnnepci jelenthet.
(bl)
— Ha Budapestre utazik első utja legyen a fenyesen átalakított éa kibővített Hungária FűrűOOe (Budapest, VII., Donany-u. 44.) menni. Oli már reggel 5 órakor nyitnak és 1.4Ü pengoert nemcsak megfürdethet, hanem Jol meg ls reggelimet.
A cipő- és bőrárak emelkedése dacára nálunk ; és papir pengőért is kap
Miltéxiyi cipöüzlet röut,
a régi árakon
mindenfajta cipőt
Városház. ««
Augusztus 23., vasárnap
NagyKanlscaán tsWaxör!
A .Szivek sataiWaláJa- (Zwd Herzen lm » i Tiki) raadez£|ének legújabb ntesteraiUve :
A legszebb tangó
(Ein Tangó fflp Dioh)
Hangos Ittmopuctt. KOH04 szöveg. Isteni muaalka. Szívhez szóló pocak. PllnnpUlt: Wttly For.S, Fh Mallaa, Oao.r DartwvUs, Varsfcsa Irat,
MhNlastlHhy Tlftap. BMadások I, », T <s I órakor.
URRNIF)
Augusztus 83., vasárnap
Viharos éjszaka
DatekUv történet > (elv
A scherif fia
Cowboy történet 8 lel*. Főszereplő : HOOT OIBSOH.
tALAI KOZLŐNV
litol. augusztus 23
Megindult
a Zeileia-aajtóper
Elmaradt a nagykanizsai Zellels-rendelí bezárása
Nagykanizsa, auguaztua 22 Jelentettük, hogy a Zalamegyei UJsdg augusztus 71 számában cikk jelent meg „Tűzzel és vassal a Zeilels ellen" címmel, amelyben olyan kitételek foglaltattak, amiket dr. Ooda Lipót vezetó tisztiorvos magára ís a hivatalos eljárásra nézve sértőnek talált. Dr. Ooda felhatalmazást kért a polgármestertől, hogy a Zalamegyei Újság cikkírója. Érdi László ellen a sajtóper! rágalmazás miatt megindíthassa. A polgármester dr. Ooda Lipót főorvosnak a bűnvádi eljárás megindítására a felhatalmazást megadta. A városi liszli főorvos ügyvédje uiján megtette feljelenlését a zalaegerszegi kir. ügyészségnél. A sajtóper nemcsak sajtójogi, de büntetőjogi és orvosi szempontból Is nagy érdeklődésre tart igényt.
F.gyebekhen a napokban megjelent miniszteri rendelet után a nagykanizsai Zeilels-rendelőnek péntekre kitűzött hatósági bezáratása elmaradt. A rendelet ugyanis egyebek kózt art Is kimondjI, hogy .az eddigi Zeilels rendelések és Intézetek a kellő Időben beadott engedély-kérvények elintézéséig működhetnek.\'
A miniszteri rendelet Bődy Zoltán alispán rendeletével együtt szélment Zalavármegye Összes hatósági orvosainak, a főszolgablráknak és polgármestereknek.
A »Zalai Közlöny^ pályázatot hirdet a legszebb nyári fényképfelvételre
Hat dijat tüzünk ki a legjobb nyaralási, weeh end ée egyéb nyári felvételek beküldőinek
Nagykanizsa, auguaztua 8
Nyaralásnak, kirándulásnak, week end-nek ma már velejárója a fényképezőgép. Ennek a művészetekkel testvér, nemes, szép sportnak és szenvedélynek ápolására, a nagykanizsai fotóamatör-élet kimélyil^ére a „Zalai Közlöny" szerkesztősége ezennel meghirdeti nydrl fénykép-pátyázatdt.
A pályázat felté\'elel 5.
1. Az amatőr lénykép versenyen réezt vehet bárki, aki nem Iparaaerüen foglalkozik a fényképezéssel.
2. Pályázni kizárólag saját felvételű képekkol (negatív klvánalra bemutatandó! ée nagyításokkal loltet. A nagyításokhoz az eredeti telvélel la mellékelondó. A képok kldolgoiLáaa történ-heUk lotószaküzlelben.
3. A pályázóknak a lényképotk hátlapjára Jeligét kell Irnl. KgyldeJUleg a fényképekkel egy lezárt boríték ndandó át A borítékon ugyanazon Jelige és h fényképek darabszáma lel-Jegyzemlő. A borítékban a pontos clm helyezendő el. A borítékot a bíráló bizottság a képek bírálása után bonthatja fel.
4. Az egy-egy Jeligés tényképok
AJANLUNK:
Teljes zsíros
trappista-sajt
kgrja..................... P a-ao
taa-vaj
i/i kar................... P—«0
akácméz la
pergetett kgr|a ............ P l-_
Qyanei Lajos klrM( Városház-palota
Vida Lajos füszerüzlete
ssrs Horthy MIklóe-ut 13.
egyUtt kerülnek elbírálás alá. Rlrálnt lányát képezi a Itolyes tárgy me«vá-lasztáa, Jó felvétel és szorgalom la. Kgy-egy amatőr cenk egy Jeligével vettet részt, de az egy Jeligére beküldőit képekhez bármikor ujakat ts lehet beküldeni ugyanuzon Jelige alatt
5. A féoyképeket a „Zuim KOzlOny" szerkesztőségében, vagy Szabó Antal totószaküzletében lehet leadni. A fényképek SznM Antal kirakatában kerül-nok kiállításra. A verseny után az öaz-szee képek kiállítási hclylaépben leazoek könwtutléro kttóve. A képeket közszemlére való kilétei utált a tulajdonosok visszakapják.
6. Versenyre kerülő képeket ajánlatos lelkasehlroznl, esetleg calnoe tabló\'11 helyezni. Hgy-oiry tablón tetszés szerinti képeket lehet elhelyezőt.
7. A verseny 1831 auguaztua 10-én vesz.l kezdetét és I hónapig tart.
8 Rtráló bizottságot a .Zalai Közlöny szerkesztősége Jelril kt Taajni: egy testtimüvétt, két amatőr fényképén/, egy szaklényképénz ó* egy fotó-keres kedó. A bizottság Jelölt kl az egyes dljnk nyerteseit, mlg u lovábbl 10 legjobb amatőr dtcaérclbou réasesitl Az eredményt a „Zalai Közlöny-ben közölni lógjuk.
A pályázat dijai :
I. dl]\' utalvány :«l P értékII totó-
cikkre.
II. dtj: lü kiitel Verno-regény di«z-
kii lésben.
III. díj: utalvány 15 P értékű fotó-
cikkre.
IV. díj a „Zulnl Közlöny" egynegyed
évi előfizetése,
V. dl). utalvány 5 P ért fotócikkre.
VI. dl): egy doboz névjegy borítékkal.
Az. I„ III. és V. dljnknt Szabó Antal
fotóüzlete adja, azok olt leeanck beválthatók, n többi a „Xotat Közlöny dijat.
A legutóbbi „Milyen szép Nagy kaniisa?" pályázatra készüli felvé telek, amennyiben lu\'ajtlnnoaaik beküldik óket. részlveszn-k a most hirdetett pályázatban.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Auguaztua 23, vaaárssap
Kőm. katolikus: B. Pulöp Protestáns: Farkai. Izraelita : Elul hő 10
Városi Silnbáz. .A legaiebb tangó\' Eln Tangó ftlr dlch), Hangos tllmope-rall. Kiegészítő műsor.
Uránia Mozgó. .Viharos éjszaka\', detektlv-töiténet. „A schetli fia", nagy cowboy-film
Gyógyaxtfrtárl éjjelt szolgalat: t. hó végéig s .Feketesss\' gyógyszertár Főút f.
OóztSrdö ayttva reggel 6 órától a*a 9 ősálg (Wtfí, saerda, péntek délután, kedden egéei nap nőknek). Tel.: í— IS.
Auguaztua 24, hátfft
Kőm katolikus : Bertalan. Protestáns: Bertalan. Izraelita: Fial hó 11.
ÖSZI DAL
Ma már hlAba keseredsz
At, ol nem o*ákolt esókon: ir/l verőn már fecskepár Dalol a sürgönydróton...
I\'akóraért falevelok Aranyszínű pompába\' Holnap már eléd hullanak üres utcák porába ..
sS dallal hiába bódítod Tegnsp csodált Mádba .. Hol uap már nem csókolhatod Vágyntl senki ajkára...
BrMSiAnyt Qyula
— Kanizsai mllvész-siker. Jóleső OrOmmel regisztráljuk ezt a sikert, mert arra érdemes művészet aratta. Zempléni M Viktor, a kanizsai festő-gárda egyik legizmosabb fiatal müvésre 6 hetes balatonfüredi tárlata alatt kiállított nagy képanyagát az utolsó darabig eladta. Most visszamegy újra Balatonfüredre, november végéig absoiválja megrendeléseit és snysgot készit a télre egy szombathelyi, majd egy nsgyksnizsai tárlathoz.
— Széchenyi Mórtc gról vér-mérgezést kapott Szombathelyről jelentik: Széchenyi Móric gról rumi földbirtokost a közelmúltban motor-kerékpdrszerencséttenség éste és egyik térdén megsérült. Sebe egy héttel ezelőtt elgenyesedett. A gróf a napokban hirtelen rosazullett, ugy hogy be keltett szállitsni Szombathelyre a vármegyei kózkórhlzba. A kórház-
ban sűrjjósen kezelés alá vették és megállapították, hogy vérmérgczéEl kapott.
— Halálozás. Noll Károly, a kőbányai Polgári Serfőző R. T. liszt-viselője, 31 éves korában, Budapesten meghalt. Temetése Nagykanizsán lesz ma, vasárnap délután 4 órakor a róm. kalit temetőben lévő családi sírboltba.
— KBrJegyzőválasztás. Tudósítónk jelenti: Tegnap volt a jegyzőválasztás Felsőszemenye községben. Hét pályázó kOzül egyhangúlag Korentsy Endre Oíza volt tólszent-mártoni segédjegyzőt választották meg körjegyzővé.
— A nagykanizsai Ipartestület ma, vasárnap, határozatképtelenség esetén jOvő vasárnap délután 4 órakor rendkívüli közgyűlést tart a városháza dísztermében. Egyedüli tárgy: a székház céljaira ingatlan-vételi szerződés felett való hstározal. Mint értesülünk, az ipartestület elnöksége a B\'umenscbetn-hárra tegnap rendkívül kedvező opciót kapott, igy — amennyiben a közgyűlés határozatképes lesz — ez is szőnyegre kerül az eredeti tervek mellé.
Internátus
likoUln llróksak ntpUoibtfUI klISnS cl-IIM»ti!7Q p«n(6. Untait! m«vlnvllr*e«iUUt lcl*IA,i4xl,l. MSisavtur\'sak staátuma. Uuitipcl. Biiou Ui s. KvTfU pllysudvirüil.
ato
— A fénytelenség világából.
Nagy költőnknek, Csokonai Vitéz Mihálynak oldalági leszármazottja, Csokonai Vitéz Oizeila Örök sötétségben éli éleiét. Az elsötétült szemek mögött azonban ragyog a lélek világossága s szebbnél-szebb versekben fut kifejezésre. Verset tefve vannak nagy rokonához méltó derűvel, optimizmussal, hazafias ét emberszető érzésekkel s verslechni-kájs nem marad el attól a mértéktől, amit jó költőtói várai leket. A ríldió közönségének is volt már alkalma Csokonai Vitéz Olzelia versét meghallgatnia. Herczeg Ferenc előszavával jelent meg most az első versftlzete szerző kiadásában, me\'y egy pengőért bármely könyvkereskedésben megszerezhető, esetleg szerzőnél: Budapest, VII, Herminául 7.
MEGHÍVÓ.
A nagykanizsai TFO folyó hó 23 án, vasárnap, a Wollak-vendéglő összes termeiben nagyszabású
szüreti mulatságot
rendez, melyre tisztelettel meghívja nagyrabecsfllt család jávai együtt m Rendezőség.
Kezdete d. u. 3 órakor, a régi hagyományos utcai felvonulással és szüreti mókákkal. Belépődíj: személyjegy 30 flll., családjegy 60 fillér.
Tánc délután 6 órától reggel 4 óráig.
A zenét Foszák Feri zenekara szolgáltatja.
Elsőrendű olcsó, jó ételekről és italokról a vendéglős gondoskodik.
Aki Jól akar Mlatai, okvetlen ISUSn el\'
____tul_
1931. augusztus 23.
A legsúlyosabb megbelegedóiek rend-jzerlnt • meg|elölt helyeken foidulnak elő.
Vigyázzon az emáaztéaér a I
Kóztudomásu, hogy »z emésztő szervek megbetegedése legyöngül s többi szerve-kel: tökéletes emésztést b ztoslthat, ha regedel vizet Iszik. iom
» Eljegyzések. Egyed Mária urleányt eljegyezte Keszler Márton. (Minden külOn értesítés helyett).
Nagy Mária urleányt Kaposvárról eljegyezte Mustos Ferenc helybeli lOszer- és caemcgtkereskedő. (Minden kDIOn értesítés helyeit).
ftmig egy kacsa eljut odáig...
Megittuk a minap, hogy egyik budapesti hét/ól lap a Budapest—bécst vonattal Zalaegerszeg mellett (I ?) gázoltatta el Wachtler Jóisef volt országgyűlést képviselőt és egy sofőrt, aki meg is halt a szörnyű szerencsétlenségnél.
Mára sikerüli megtudnunk, hogy miből lelt a ritka példány hétfőI kacsa. A valóság ugyanis ez volt: Burgenlandban, volt sopronmegyei területen, egy vasúti átjárónál, a Budapestről Bécs felé haladó vonat elkapott egy teherautót és azt erősen megrongálta A sofőrnek eszeágában sem volt meghalni, sót: az ijedtségen kívül baja nem történt. Wachtler Józsefnek sem történi a világon semmi baja. Mindössze az, hogy neki meg esze ágában sem voll soha országgyűlési képviselőnek lenni Egyszerű királyhidai napszámosember voll az Islenadla. Baja tehát nem történt senkinek. Csak a kacsának Azt szegényt, Ime: — lelőttük...
ZALAI KÖZLÖNY
Strém Károly
oág
közli, hogy két éves vágású,
száraz, la cierkilábla ... P 44 20
. la tSlgyhuákla . P 40-
. la cierdoroagfa P 34 —
. talplalorgács............P 25 60
. II. oszt. ioroig
(fejsz, botfa) ..........P 19 60
minden 110 cm. magas erdei élenként, Nagykanizsán bárhol házhoz szállítva.
Aprított fa már 100 kg. vételénél P 2-30 házhoz szállítva, 100 kg.-kinl.
Bükk és gyertyán tűzifa, az összes kőszenek rendkívül olcsó nyári árakon.
Kérjük a közönséget, hogy szíves megrendeléseit a városi Iro oába juttassa. (Sugár-ut 20. sz. Telefon 127.)
.______*w
— MOvész-eat a Centrálban.
Bánhldy Józsel jónevü tagja a magyar színészetnek. Most, önhibáján kivül szerződés nélkül maradván, vidéki turnét tart kis együttesével, melynek tagja Gombócz Nelly, a kitűnő előadó és énekművésznő, azonkívül a híres Borrlson-duo, akik egyebek közt arról nevezetesek, hogy szenzációs tánemüvészetükön kívül Chaplin legtökéletesebb ulánzól. Az együttes műsora szombaton este is kétórás szüntelen kacagás volt és az lesz ma, vasárnap este is. A Színész Szövetség ajánlólevele garancia, hogy teljesítményben és műsorban elsőrangút nyújtanak. Kezdődik 9 órakor. Belépődíj nincs.
— A Legényegylet szüreti mu latsága éa szlnlelőadísa. A nagykanizsai Katolikus Legényegylet szeptember 6-án nagyszabású szüreti mulatságot rendez a Polgári Egyletben, amelynek löbb érdekessége lesz. Igy több nemzet táncát az Illető nemzeti ruhában tog|ák lejleni szebbnél-szebb párok. Úgyszintén egy rendkívül Izgalmas és gyönyörű témájú hazafias színdarab kerül a szűrei! mulatság keretében előadásra.
Varga Nándor
aranyéremmel kitüntetett salát modernül berendezett műhelyében
mos, fest, tisztit és plisséroz.
Olcsó, szép kifogástalan munkámért felelősséget vállalok.
Oallérok 10 és 12 fillér. Qytijtoieiep: Horthy Mlklós-ut 8. GyártelepHunyadl-u. 19.
— Tizenöten pályáznak a ga raboncl kOrorvosi állásra. A ga-
raboncl körorvosi állást augusztus 25-én délelőtt 10 órakor töltik be Laubhalmer Alán dr. főszolgabíró elnöklete alatt, A pályázati határidő augusztus 15-én járt le és eddig 15 orvos nyújtotta be pályázatát. Nagy esélye van Zoblcs Antal dr. gara-bonci magánorvosnak, aki már évek óta közkedvelt orvosa a környéknek.
= Hol vegyünk bútort? Bútorvásárlásnál legfontosabb a cég megbízhatósága. Olvasóink figyelmébe ajánljuk az évtizedek óta közismert kopsleln bútoráruházat Nagykanizsa, Horthy Miklós-u. 4, ahol a modern kor minden igényeit klelé-gilő óriási választékban találjuk a legegyszerűbb, de jó kivitelű polgári bútorokat, valamint a legkényesebb ízlésű díszesebb berendezéseket. A bútorok kívánatra legkedvezőbb fizetési feltételek mellett kaphatók.
Bhájuoáámál, köménynél ii cukorbetegségnél a természetes „Ferenc lóitel" keserűvíz javítja a gyomor és a belek működését és előmozdítja az emésztést. Az anyag-cserebántalmak gyógyító eljárásainak löbb kutatója megállapította, hogy a Ferenc lixief víz kúra nagyon szép eredményre vezet. A Ferenc lóuef kesertlviz gyógyszertárakban, drogériákban és lüszerüzletekben kapható.
- Jótékonyság. A Missziósház Napközt Otthona javára jnntus é* jullus hóban a következő adományok lolytak bo: N. N 100, UlnépI Elek Ernő 25, Mattos Bólánó 10, Száva Nándor 10, 8éllyey Teréz 5, N. N. 2, Bedő György (Komár-város) 4, N. N. 4. dr. Sztgothy Károlynó 2. N. N. 2, Ilareay Gyttrgyné 2, N. N I, N. N. 1, N. N. 1 pengő. — Term/szetben ■ Transdanubla Gőzmalom Rt. 1 zsák liszt, r>() kg. búzadara, Oyömöroy lstvánné 2 kosár cseresznye. Séllyey Teréz 1 kosár cseresznye, 1-30 kg. Iius, csirke és tojás, Somogyi Gyutáné 1 kosár oseresznyo, Babits Lajos I kosár csont, máj és lüdö, Kaán Irma 3 ki;, liszt, özv. Kapossy N.-né 1 nagy olajfestmény a kápolna száraára, Szabó István virág a kápolnának, ll*v. Osskó l\'ótorné li uiéler vászon, 2 és negyeit méter karton, N. N. stltemóny, N. N. fagylalt és sütemény, Tsrualy Ts-másné ruhanemű, dr. Rzlgethv Károlynó ruhaanyag zsebkendők, N. N 2 kg. 60 deka hab. Páltfy Alajosáé 1 Üveg méz, Száva Nándorné 2 üveg málnaszörp — Jullus hóban ISII adun ebedet osztottunk kl a Napközi Otthon gyermekkonyháján. Mindig több több az éhes gyer-raekszáj s mindig nehezebb a küzdelem a konyha fenntartását Illetőleg. Ezúton kérem a nemesszlvtl jótevőket, kik eddig Is szeretettel segítenek adományaikkal a Jövőbon ls szíveskedjenek azt a Misszióst)áz.nak eljuttatni.hogy a konyhát no legyünk kénytelenek beszüntetni. Főnöknő.
- Holtnaknyllvánltás. Pethő Ferenc sümegi földművest, aki a 20. honvédgvalogezredből 1918-ban az olasz harciéren ellünt, a sümegi kir. járásbíróság holtnak nyilvánította
— A nagykanizsai Iskolák kezdete. Még csak augusztus 23 at írunk, azonban szülők és Iskolások már lassanként előkészülnek az u| iskolaidényre. A szülők az anyaglak, beíratás, tandíj, tanszerek ledezésére, a növendékek a tanulás megkezdésére. Értesülésünk szerint az összes nagykanizsai Iskoláknál a Veni Sancte szeptember 9-én lesz, másnap megkezdődik a rendes tanmenet. A pótbeiraiásokról az egyes Iskolák és intézetek igazgatói külön értesítéssel Intézkednek.
ilíülüÉ-lllliil
Megbízásunk van, hogy export célokra fajtiszta angol, vagy keresztezett hússertéseket vásároljunk.
Felhívjuk tehát a tenyésztőket és állattartókat, hogy akinek 70—100 kg.-os súlyban eladó husserlése van, jelentse be I. hó 24-lg irodánkban (Bazár-udvar).
A hússertéseket minőség és fajta szerint 90—100 fillérért vásároljuk megbízónk részére.
jaoi Bnnertéi-Stévetkeiet.
Épftletfa és deszkakereskedés. Asztalosámfizem.
Állandóan raktáron minden méretben deszka, ápflletfs, léc, cement, szigetelő- és fedőlemezek, furnér, enyvezett lemezek
és egyéb építkezési anyagok.
Ajtók és ablakok, különböző méretekben állandóan raktáron. Konyhaberendezések teljesen készen, állandóan kaphalók. Hajópadlógyártás és eladás nagyban és kicsinyben. Asztalosoknak bérgyalulás a legolcsóbb árban. Minden anyagot helyszínre szállít:
Dukász Ferenc épOletfa, deszka és egyéb építkezési
anyagok kereskedése m
Nagykanizsa, Magyar-utca 108. szám. Telefon: 290. szám.
NAPI
pár fillérért kapja ön
AKCIÓ
2 |-1 csöves váltóáramú hálózati hangszőróval egybeépített készüléket.
Kipkati atiin rttttrahMa.
Gyártja:
ibbhi IL
- Ahol két izintánulat U megél. Kaposvár ama szerencsés városok közé tartozik, amelynek híre ugy ismeretes a vidéki azintá»ulatok körében, mint a legjobb színházi város. Tény, bogy Kaposváron a háború óla még színigazgató nem ment tönkre. A Budapesti Közlöny most közli a kultuszminiszter körrendeletét a színigazgatói engedélyekről. A rendelet szerint Oulyás Menyhért színigazgató az őszi szezonra kapla meg Kaposvárt, mig Fodor Oszkár tavassial játszhat társulatával Kaposváron.
- Eltűnt egy szepetnekl aaz-szony. Poszovecz lstvánné szül. Fülöp Erzsébet 39 éves, Szepetnek, 146. szám alatti lakoa szerdán este eltávozott férje lakásáról és azóta nem adott magáréi életjelt. Poszovecz látván bejelentette felesége eltűnését a csendörségnek, amely megindította a nyotiiozásl.
- öngyilkossági kísérlet. Gelencsér Anna balatonedericii lakos öngyilkossági szándékőól lugkövel Ivott. Súlyos állapotban beszállították a tapolcai kórházba. Tettének oka családi perpatvar.
- Elgázolta a saját kocsija. Gyenge János monostorapáil gazdálkodó fát fuvarozott Egy zökkenőnél lezuhant a bakról és a kerekek alá kerüli. A szerencsétlen embert súlyos belső sérülésekkel beszállították a tapolcai kórházba.
Regedei viz
nemcsak kitűnő borviz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál. Kapható minden fflszer- I
és csemegeüzletben. »\'» • Főraktár: 1
WEin 1 Mait
Király-utca 34. TeltfM 310.
ZAXJU KOZLOWT
8P6ITÉLET
Szezonnyitó bajnoki mecoai KTSE—HTE
Nagykanlzaa, augusztus 22 Az öszi forduló első bajnoki mérkőzését itthon jálaza az ]NTE. Mosl, amikor a formák még nem alakultak ki, 8 egyik csapat sem rendelkezik elegendő meccslréninggel, a honi pálya előnye, különösen ha lelkes, Odaadó játékkal párosul, feltétlenül döntő fontosságú. Elvárjuk tehát az NTE-lól, hogy jó startot vesz s ezzel nemcsak a közönség támogatását, hanem a lovábbl küzdelmek eredményességéi Is bizlosilja.
A meccs fél 5 órakor kezdődik a Zrinyi pályán. Biró: Klemann.
Nagyon érdekes etömérkózés lesz 1 A Turul magával hozza ifjúsági csapatát is, amely a kaposvári if|. csapatok körmérkőzésén első helyin végzeit s a KAOSz leventecsapatával fog játszani.
A MOVE Lövészegylet lövészversenye
A nagykanizsai MOVE Lövíszegy-let ma délután 2 órakor a Stern-téglagyár mellett házi lövészversenyl rendez, amelyre az egyesület pártoló tagjait és a sport minden hívét ezúton meghívja a vezetőség.
ötnapos kerékpárverseny Zalán és a Balaton-vidéken át
ötnapos országull nemzetközi kerékpárversenyt rendez szeptember
4—8 án a Msgyar Kerékpáros Szövetség. A verseny utvonala szeptember 4-én Budapest—Pécs, 198 km.,
5-én Pécs, Nagykanizsa, Nagyrécse, Zalasárszeg, Oalambok, Klskomárom, Balatonmagyaród, Égenlöld, Keszthely, Balatongyörök, Balatoncderlcs és Tapolca, 216 km., 6án Tapolca, Balatonederict, Nemesvita, Badacsonytomaj, Rendes, Révfülöp, Sze-pesd, Akaii, Balatonudvari, Alsóörs, majd a Balaton somogyi oldalán vissza Keszthelyen át. Tapolcára, 215 km., 7-én Tapolca, Sümeg, Mihályfa, Tűrje, Batyk, Zalabér, Baltavár, Vasvár, Rábahidvég, Körmend, Szombathely, Kőszeg, Sopron, 190 km., 8-án Sopron—Budapest fogaskerekű végállomás.
(Elmarad az egerszegi lóverseny) A Zalaegerszegen szeptember hó 8-ára tervezeit lovasmérközés elmarad.
(Tapolcai boxoló az országos válogatottban) Budapesten, a Test-nevelesi Főiskolán Irenlrozik mosl a válogatott keret, amelyben helyet foglal a rendkívül tehetséges Ugróczky Ib, a Tapolcai IAC versenyzője. Ugróczky augusztus 29-én a Margitszigeten fog versenyezni.
(Sportpálya avatás Badacsonytomajon) A TIAC kombinált csapata vasárnap Badacsonytomajra kapott meghívást, ahol pályaavaló mérkőzést tart az ottani labdarugók együttesével. Badacsonytomaj kibővítette volt sporttelepét és azt avatják fel vasárnap ünnepélyes ke-etek között.
KOZGAZDASAG
A szőlősgazdák 2 és 3 fillér csomagolási hozzájárulást kapnak minden kiló szőlő ntán
Az exportőrök egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak a zalai szóló felé
Nagykanizsa, augusztus 22 Pénleken délben érkezeit Nagykanizsára viléz Tamódy Tibold, a Magyar Exportintézet ellenőre, aki nyomban összeköttetésbe lépett dr. Somogyi István szolgabiróval, hogy megbeszélést folytasson vele a járási szólőértékesllés ügyében.
A tárgyalások során megállapították, hogy a zalai szölőértékesllés-nek az a legnagyobb akadálya, hogy a zalai szőlő eddig nem volt bevezetve az exportkereskedelembe. Maga, az Exportlntézet ellenőre Is meglepetéssel vette tudomásul, hogy ez a vidék a külföldön nagyszerűen angazsdlt gyöngyösi szőlővel bármikor felveszt a versenyt és mennyiségileg ls ki tudja elégíteni egy nagyobb arányú export igényeli. Ez a kereskedelmi be nem vezeteltség eredményezte azt, hogy amig mintegy 30—40 lengyel kereskedő vásárol Oyöngyös vidékén szőlőt s egyben ma ls 24 filléres árat fizetnek, addig az Illeni gazdák ezt az árat még remélni sem merik, nem hogy elérni.
Vlléz Tamódy személyesen kl fog szállani meggyőződés! szerezni a helyszínen a Kanizsa-vidéki szőlők expo.tképességéröl. Vlléz Tamódyt kf\'lön felkérte dr. Somogyi szolgabíró arra, hogy az exportőröket mielőbb Irányítsa erre a vidékre egyrészt, hogy országoB szempontból minél nagyobb legyen az export, másrészt, hogy a járásbeli szőlősgazdák mielőbb pénzhez juthassanak.
Vitéz Tamódy meg Is Ígérte és szőlőmlntát kéri, hogy Budapesten az exportőröknek minőségileg Is felvilágosítással szolgáljon Közölte egyúttal Somogyi szolgabiróval, hogy már
Németországba Is megkezdődött a szölöbevitel.
Egyedül Nagykanizsa vidéke nem szállított még szőlőt Németországba.
Közlése szerint a szőlő vám|a a jelenleg velünk szemben érvényben levő vámtarifa szerint 5 kg-os csomagolásig mázsánklnt 5 Márka, 5—15 kg-os csomsgolás mellett pedig mázsánklnt 7 Márka. A hordós szőlő szállításának külön vámtélele van, azonban az Exportintézet hordós szőlőt bizonyos okoknál fogva nem enged exportálni és erre sem szál-litó-levelet, sem szállító-igazolványt nem ad ki.
Ezulon hívjuk fel a gazdák figyelmét arra, hogy
a szőlőnél a m. klr. kormány csomagolási hozzájárulást ad,
a szép csomagolási jutalmazandó. A csomagolási hozzájárulás
az osztrák rendeltetésű szőlőnél kg-ként 2 fillér, németországi rendeltetésnél pedig kg kint 3 fillér.
Azt az összeget a gazda a következőkép kapja meg; be kell jelentenie a szállítmányt az Exporllntézet levelezőlapnyomtalványaln, továbbá az eladásnál kl kell kölni, hogy a külföldi vámlgazolvány-másolatot a vevő köteles az eladónak megküldeni.
A gazda ezt is beszolgáltatja az Exportinlézelnek és megkapja azulán az eladott mennyiség után járó összeget. Akik bővebb felvilágosítást akarnak nyerni a csomagolási hozzájárulással kapcsolatban, azok forduljanak dr. Somogyi szolgabíróhoz.
Megtudtuk Somogyi szolgablrótól, hogy a Bandnbehozatatl és Magyar Oyümölcsklvllell Értékesítő Rt. szintén érdeklődik a Kanizsa-vidéki szőlő Iránt, ugy, hogy a cég megbízottja a jövő hélfön már megjelenik a járásban szölővásárlás céljából. Ugyancsak érdeklődik a szőlő Iráni egy Budapesten Értesítő Szövetkezet név alatt most alakult vállalat Is, amelynek megbízottja hétfőn jön Nagykanizsára, hogy tárgyalásokat folytasson dr. Somogyi szolgabiróval.
BÉCSI VÁSÁR
1931. szeptember 6-tól 12-lg. (Rotundeban szept. 13-lg).
KQlön kiállítások i
Bútorvásár. (Reklámkiállítás). ,A fénykép a reklámban". A legújabb gázberendezések kiállítása.. A villamosság a háztartásban". Szőrmedivatszalon. Bécsi kötöttárudivat kiállitás.
Rádió- és gyengeárama cikkek kiállítása.
Irodaberendezések klálltása. Vas- és patentbutorvásár. Építészeti és útépítési kiállitás. Technikai újdonságok és találmányok. Élelmiszerek és
élvezeti cikkek kiállítása. Ausztriai téli-sport kiállitás. Mezőgazdasági és erdészeti mintaklállilás.
Vízum rélktlt, vásárlgazolvánnyal éi útlevéllel báikl szabidon átlépheti ai osztrák határt. Cseh átutazóvízum nem sitlktéges. Jelentős menetdljkedvezmények a magyar a cseh éa osztrák vasutakon, a Dunán, valamint « légiforgslomban. Vásárigazolványt (á P 5) és mindennemű felvilágosítást készségesen sd a Wiener Messe A. G. Wien VII., valamint — a lelpzlg! őszlvásár tartatna alatt — a Wiener Messe tudakozó-Irodája (Auskunftsstelle, uaterr. Messhaus, Lelpzlg), továbbá az alant felsorolt tiszteletbeli megbízottak;
Schenker & Co., Erzsébet-tér 1., Nagykanizsa. Máv. HIv. Menetjegylroda fiókja, Nagykanizsa, Csengery-ut t. sz.
1931. augusztus 2a
Eladó
ingatlanok:
A város belterületén • kővetkező utcákban több kisebb-nagyobb magánház, bérház,üzletház van eladásra előjegyezve. József főherceg-ut, Sugár-ut, Csan-gery ut, Telekt-ut, Batthyány-utca, Arany János-utca, Szemere-utca, Csinyl László-utca, Erzsébet-tér, Deák-tér.
Eladó birtokok 300 holdtól 2000 holdig.
■4rbeariák 300 holdtól 2600 holdig Somogy-. Zala-, Fehérmegyében és kőzveUen balatoni fardőbely mellett
Keresek megvételre kisebb-nagyobb házakat, birtokokat és bérleteket
Hoohreiter DezsA
ny. |ószáglelUgyelő Ingatlan Irodája NagykasaUeHf Batlhyány-a. tO.
(—) A Zalavármegyei Oazda sági Egyesület augusztus 29-én délelölt 10 órakor Keszthelyen, a városháza tanácstermében tartja évi rendes közgyűlését A tárgysorozaton szerepel egyebek között: leirat a vármegye mészszegény talajaira kedvezményes áron 500 vagon mészkőpor kiutalása tárgyában, — állásfoglalás a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamarának az dllaldljazások központosítást tervezete ellen, — az OMOE átirata az állami gazdasági akciónak az egyesületek állal való lebonyolilása tárgyában.
(—) A minőségi búzavetőmag felárának emelése. A földművelésügyi minlszlérium állal meglndilótt búzaminőség feljavítását célzó vetőmagakció céljára az Alsódunántull Mezőgazdasági Kamara által megvásárlásra összegyűjtött Bánkutl és Székács fajtájú búzák ára a budapesli litzavidéki buza tőzsdei ára és 10 százalék felár volt. Tekintettel a buza árának nagymérvű esésére, a fentebb emiitett 10 százalék felár helyeit q-két pengő, azaz kettő pengő felárat fizet a minisztérium az átvett búzák q-ja után. Az alapár továbbra is marad természetesen a fentebb emlilett budapesli tőzsdei középár.
(—) öszi árumlntavásárok Jugoszláviában. Jugoszláviában az ősz folyamán a következő árumintavásárok lesznek: Augusztus 29-től szeptember 7-ig nagy árumlnlavásár Zágrábban és Eszéken. Augusztus 29-től szeptember U-lg áruminta-vásár és kiállitás Laibachban. A vásárra utazók a pécsi Jugoszláv konzultól kettő pengős vízumot kapnak, továbbá az összes megszokott vasúti kedvezményekben részesülnek.
Mütrágy
megkezdődölt. — fon
szükségletek összeírása ovábbá értesítem a
gazdaközöniéget, hogy az Alsódunántull Mezőgazdasági Kamara •lUnfirzés* m«IUtt mOkAdó axabémOhely felállítva lati. Mindennemű munkás
és gazdaöltönyök a legolcsóbban beszerezhetők.
ArtnerSándor
mint az Alsódunántull Mezőgazdasági Kamara nagykanizsai megbízottja.
3861
I&31. augusilus 23.
fc
NGYEN
kapja a
Zalai Közlönyt
jflvó hó elsejéig, ha (Yl OSÍ előfizet.
értesítés.
Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy dus raktáramon levő márvány és graalt síremlékeket leszállítóit árban hozom forgalomba. — Továbbá •Irfcaratuést éa sírbolt építését, termő- és műkőből legolcs bban készítek, ugy az összes e szakba vágó munkákat szakuerilen végzem
Kérem a n. é. közönaíg »rlves párt-logását. Teljes tisztelettel
m Kovács József
A dmrt oki. kflfaraKÓmeatcr
lt (Mk ... . ..
fittyeiül I Klr-Aly-utoa 33. u.
Zürichi sárlat
Párk 30 IS, Lotüm 24 98. Mavvor-SI4I3\'/| BrttaMl 7I\'60, Mll.no 28 90, MuMd 45*70, Amsunlam 2)7 36, kuli, -•-, Wtso 7225 Srtla 3*72, Pilfi IJ23, VsrsA 67 60, UacWpe.1 kQOÍ\'i aeiiTtd 9-061/1, knkussi 3 05V1
TtrmésyltizsUe
Hasa ttuav. uj 77-tf 9 40-995 7*-sa 955-10*10, 79-es 9*70 103 *, 80-aa 960-1035, dsaáat. 77-w 9 35 9 60 78-as 9 40-978. 79-«l 985 - 990 (0-!» 965 —10 00, Ron 930 — 950. lak. irpa uj 14 50-15 00, löráips I60O 1700, sab 1750-17-75, lsac«l 16*75 1600 racca —*-•—, kom« 1000 10 30.
Baromfi * sertés
takarmányok : Halliszt H us 11 sz t Vérllszt Sóyabah-dara Rák-dara Száritolt sörélesztő SzQcs-téle Leclthlnes baromi! táppor Pekk „D" vitamin készítmény F u t o r Szénsavas takarmánymész Jódos szénsavas takarmánymész Fiiszéndara Kénpor Kagylóhéj dara Arpa-dars, zab-dara, buza-dara stb., stb
Automata eleség
tojó tyúkok részére.
Automata eleség
csibék részére. Ruhldor-fl nbrakkeverék
sertések részére. Kicsinyben éi ziákKámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
""■K. műtrágya, termény és nővény-vedőszerek kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
Teleion 130.
bíróság mellett.
ZAUU KÖZLÖNY
A bufciiMti tűzsdo devixa-jegysóso
VALUTÁK I
<nf[ol I. 2 \'\'70 28 00 ■iolsatr. r9*30-80 10 I Csen k. Hi*94-i7*lo | üán k. 152-30 l!3 30 IXílir 1002 10-12! Oollir 571*25-576*25 í\'raucta 1.22 63-2300 Holt. 229-70 231*30 Líügyal 8368-64-25 Lati 3*40-3*45 Ltva 4-10-4 18 üra 29 80-80-30 Márka 185 00-136 30 Notvég 113 80-158 80
Ptssto *_■----
JcillL 80*05 80 75 >ráld í. 110*50 111-70 S-<L?k. 153*90183 90
IfEVtZAX Atttt. 329 70 331 30 BtlfírtW 10-03 1011 íerllu 185*18-130 15 Brüsszel 79-35 79 95 Knkanst 3*38-343 (Copaah. 152-30-153 30 London 27 67 37*87 Madrid 48 50-53 50 Milano 39*80-30 00 Nswjor £6950-73 50 Csxtu li.3\'30 158 30 Virít 33*32-32 48 l\'ráaa 1887-16 99 SaíFls 412-4-10 Wockh. 182 40-158*40 Varsó 63-78-64-25 Wien S002-80 63 Zürich I10 67-111 67
Zladja: Dél&alal Hyooida es LajkUié Vállalat, Hsgykaolitán. Felelős kiadó: Zalai Károly. ktertirb«c telelőn t Nagykanlasa 78. H.
—— * I . W "Hl^V „ I / I. * , .
APRÓHIRDETÉSEK
A, ipr6l,lrdtUi«k dl|i III fiúig -10 fillér. Minden 19.lt.lt «.Jl|* 3 Iliiét. Vt.il I. uonifH, 10 Uólc SO fillér, minden Invlbbl ix> dlji S flll. Sitidlti r. pinteken l\'l mii.\' nO fillér. mind*, tovlbbl dl]i b flUér. Gmnú , minden vm-tiKibb h.invt.ji 1116 1,4 ktt nómt iilmltlallk. állih k111,6,h, 1 \'(> , iiifidhiéuy.
HlrdaMMk s (öl) pougo Hűiben alul ti féléMlogcn könyvelés, udnliUdi
nlkortllt-sc véyctt éttírr pxr.lr,n<IOk.
Kladá Ciengery-utci 18. Hall 724 11-01 lelek. StS«
Balatonmirli fürdőn -lll.t.lk.k al.
adók. Görög dohányáruda. 3836
BatáráaC, IU l&aéit éa klaabb Mzlsr-til vezetését véllal)a, kivétetik. Brónyil, Horthy Mtktóa-ul 6. 3863
Klltlné karban levú csukolt, 6 személyes modern aatá olcsón eladó — Kautmann Manó, Nagykanizsa Telelőn 167 3144
HAIgyak Halaiméba I Paplanokai a
legszebb kivitelben és azok átdolgozáiát elvállal|a |uUnyossa - Freundltchné, Fiiul 15. 3528
Fönt mentén I2o,\'o tiszta haiznot hozó háa eladó. Clm kiadóban. 3795
FQrd6x6k, kirándulók I Bilalonberény-ben a Páll szállodában Igen nlenén kapják a leijei ellátáit tzoblvil ■ Itlrdőkablnnit _ 1225
Kiadó éa azonnal beköltözhető Eölvős-tér 18. uám alalt egy 3 mohái lakáa vesandávat éi Suiet mellékhelyiségeivel. Hívebbet áoaál Igaáo ingatlanloigslml Irodája Nagykanlziln, Hoitl.y Mlklól-ul 2.
Gallérokat
12 fillérért legszebben tisztit
KOUALD
»\'» budapesti lestőgyár.
QyQjtftielep Nagykanizsa Caangery-ut 5. sz.
Intelligens, vlgkedílyli hí•■•i«t8nilt keiesek Oeltetlch, Eólvu-tér 19. 3818
Elad* Eötvös tér 18. uáitiu hUz nagy gyUmölciöl él konyhskerltel. Vételár laka 1 ^(betétkönyvvel kllticlhelő. — Bóvebbet Aoaél Ignác Ingttlinlorgilml irodáK Nagykanliaán, tlorthy Miklói-ut 2.
F«kat« Margit tóván li nlvónáilódlval-izalon|» lanulókat Idveai Pó-ut 22. 3Í68
Kényelmei csukoll, hat üléses Balok autóval garágebé! luvirozást vállalok. Szántó, Ciengery ul 6. Teleion 3-22. 3472
Egy nagy Singet cilinder foltozó cipíiz varrégép elidó Magyar-tl\'ca 4. 3813
rénakSIoaSat bekebelezésre minden CBSKühen .1 legelónyösebben éa leggvor-tabban loly>*>sltut *o«él lanío pénz-kölcnonkönetiló lrodá|» Nagykanlaan, Horthy MiUói-ul 2 aiAin__2SU
Egy bárom éí egy kí-tstobás magán-háx nagy keltlel 6a gaidoságt épületekkel Clgány-u. 2 (Kiskunul!) azonnal kiadó. Bővebbet Kltály ulca 23. Kovács kólarigónál. 3636
NE KÍSÉRLETEZZEK!
A jó varrógép gyártása
preciziósmunka!
Ezért nem tud minden gyár varrógépet előállítani!
Singer varrógépek
azonban évtizedes tapasztalatok alapjaa,
kizárólagosan varrógépeket gyártó üzemben készülnek!
EZéRT ISMÉTELJÜK:
NE KÍSÉRLETEZZEK!
SINGER VARRÓGÉPEK
világhírűek! <0
Singer varrógép részvénytársaság
■A6YKANIZSA, FÖ-UT I. SZAl
Haaassétt lábbelit vének és eladok.
Kívánatra házhoz megyek. Fischer, Kirí
3615
utca 49.
Taliaaaa kOWakaláxHa, ealna-mmm bataraxatt aaaka kladá —
■spsr-s. 10. liáa alatt. 3781
■aiSakaiáratu utcai butoroiott szoba szept. l-re kiadó Széchenyl-tér 4. 37S6
Angal motarkarékpár, háromazál-ötvenes, elsórendo állapotban, 500— P. Király-utca 38. 3794
Karaaak 4—5 szobái modern lakást kerttel, lehetőleg magányoi házban májaa hó l-re. Alántalokál .FOrdóiioba\' Jetiiével a kladóhtvitalba kérek. 3803
Kladá agy 2 iioba-konyhál lakás, Batthyány ulca 17. 38Í7
Eizaébet téren I nagy kitablakoa uoba bútorral, vagy üresen kladá. Ertfeklód"! Kautmann Manónál, Erzsébet-tér. 3870
■iákat, «agv dláklaáayt arla^JÓ ellátáira vállal uilnó. Clm a kladéban. "3782
Kiadó egy szobás, konyhái lakái szep-leraber 15-re Ciengery-ut 33 3805
ClkSItSsé* miatt szép lehét lUkrOs háló és egyéb bútorok eladók — Pelóll-ut 431 3853
~Dlákláayokat, vagy fiukat teljes el-lilásra olcsón elvállalok. — Clm a ktsdó-ban 3884
Oalnasaa botorozott szoba I, vagy 2 úriember részére azonail kiadó Rozgooyl-utca 9 *, -8860
Rózsa ulca 31/c. azámu snaaánkáx cl költözés végeit Jutányosán eladó.
ugyanott
Bővebbet 3869
ByariswkaaarstS Ur. teáay, 7 évei
érmek mellé felvétetik. Clm a kiadó--8888

lapnnta Irisi tierbeaud (Ku«ler) lUle-
mény Ismét kapható a Cukorkaköspontban Póul 10. -3857
Egy u| állapotban levő kétkerekű Iglg) kocsi aladó. Megteklnlhelő Pjpp Pétéinél, Kiskanlzsa, Oiizágul 9/a 11 3880
Klidó fOaxarSalat november else|ére, i. Teíekl-
saoba, kt.nyhás lakaaok saosaalia. ul 54.
8843
Jóháiból való közép lakolal, seoalólilutal. tanítóképzői UániaBvaadákat ellogid lel|es ellátáira fővárosi főorvos özvegye, xoasorahaiuaá lattal Sővekbet Budapest. II, Batthyány-uáca 65. 1/4. KOHla uofcaval.
tialőazeba luaanálsttal, ssesKmbes hó t-W. 3889
Egy utcai lakáa szeptember elsekl: klsdó Hu iyadl utca 25 3883
5. szám alatt egy azobáa llll
Bagolaiior lakáa kiadó.
MBhalyaak al
v^roa kóapontján adóban
Pé-ut 13 az utcai i
udvari asoka a BévebUt a kl-88S5
ulethslyt
lég, Cseogery-ut 13. sa. a. átalakított udvari kél éi egy uobáa lakáa, utca 6. sí. a. lutógirage kiadó.
Király-utca 49. szám alatt
clrca|.AMf mely al-*i huld ItlSltf kalmas kertészetre, baromfitenyésztésre, bérbeadó. - Bővebbet Zwelf Imrésél, Erztékot tér 1. n.
Két diák teljes elUtáit kaphat Jé családnál. Bővebbet Sugárul 8., Wdtthll. 8888
Megbírható Msladsasa tőző.iő szep-tembei 1-ére lelvétellk. jelentkezés d. u. 2—5-ig dr. Imrédnél, Eölvöl tét 38 3882
Kél kSzáplakaláa Un köztlaatvlieló családnál teljes ellátást kapbat. — Clm: Bsttbyány-n. 2379. 8890
Jakk a* sMladaasaa aaakáoanS-
aak lelvétellk Strém, Csengery-ut 22 3818
Partakt német gép- éa gyorilrónő, kl az elemi ia kóléplskollkat Stálerban vérezte, angol, magyar nyelvet bírja, állást kezes. Elmenne gyermekek mellé la. Clm a kiadóban. 3849
Telekl-ut 20. szám alalt 1 laobi konyhás lakáa dlaanótaitánal azonnal kiadó 3851
Terméswetas szénaavas
PETÁNCI fröccs
■ legisavanyúbb borral ia megfizethetetlen
Kapható: KOveal Henriknél, Nagykanizsa.
ZALAI KÖZLÓNV
Olcsóbb lett
a trappista sajt, teavaj és juhturó:
1 kg. teljes zsíros
trappistasajt . . P 2-40 \'/< kg. legfinomabb
teavaj......P —-90
\'/* kg. legfinomabb
fözővaj.....P —"78
I kg. legfinomabb valódi juhturó . P 3-—
tel és Fíii
cégnél.
Újonnan leszállított
boráraim a kővetkezők:
Elsőrendű saját termésO "" kerecsenyl
lehér asztali bor literje ... P —-50 Schiller (vörös) asztali bor P —-50 kitűnő fehér asztali bor édes P — 70
IMI JEIO. bíttriiy-itu II.
elegánsan akar ruházkodni, keresse fel Király-utca 17. alatt Lldltt ruhád/letét, ahol
Llditt Miksa izaMiestn
felagyelete alatt készül mérték után egyszeri próbával férfi öltöny jé minAséflfl dlvatszövetból már 88, 35, 48, 88, M P-ért.
Iskola liuruhák 20 P-töl. Férfi Hubertus 21-50, flu 17 P.
Szövetmintáiul vidékre bérmentve küld
Munkaruhák jómlnöségü cérna-szövetböl már 15 P-töl.
Mindennemű sapkák legolcsóbb árban. »sr___
Értesítés.
Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönségei, hogy F«u« 4. u. alatt
Üveges képkeretező műhelyt nyr|pttam.
Síivel pártfogást kér
Belézs PAI
üveges és kápkeretező.
Margitfürdő
un Csengery-ut 19.
• Nyitva mindennap ^ reggel 6-tól, este 7 ig •
Márvány kádfürdőiéibe! P 150
10 jegy vételnél......P 1—
Igénybevehetlk egyesületek, vállalatok Is.
Tyukszemvágás......P —-40
Maszlrozás . .......P —-30
ftliwa, utiurflrfU mlnm tazaláuaJ.
Építészek, kőművesek és építtetők ügyeimébe!
Ujabban az Eternit Művek mindennemű csöveket hozlak forgalomba, melyek olcsóságuknál és rendkívül előnyösségüknél fogva igen nagy keresletnek örvendenek.
Ugy ezen csövek, mint az ugyancsak ujabban gyártott Eternlt-nagy-lapok, melyek bulorok és falak védésére kiválóan alkalmasak,
J
Eppinger I. és Fia takereskedő cégnél kaphatók,
hol mindennemű deszka, léc, éplllelis, valamint egyéb építkezést anyagok a napi árnál la alosáhbass aaaraxhatSk Isa.
Mindennemű enyvuattlemezek állandóan raktáron Hajópsdlógyártás és bérgyalnlás Mindennemű anyagot díjmentesen házhoz szállítunk, Telefon: 337.
TeHintse meg
SZÉKELY VILMOS butortelepét
á voli Szarvasban
(Erzsébet-tér 1&)
Óriási raktár sa legmodernebb és legjobb bútorokból.
Olcsó drak I Pontom klsiolgdlds I
is« KcdvoMÖ flae/éal feMélelek /
FONTOS BUDAPESTRE UTAZÓK RÉSZÉRE
szálljon meg a
MERÁN SZÁLLODÁBAN
BERLINI-TÉR 7.
Budapestnek legjobb helyén fekvő modern szillója. Lift. Központi fűtés. Hideg-meleg folyóvíz. Fürdők. Telefonos szobák. Kávéház-étterem. Szobák P 4-80. Panelé 8-— P-t6l.
Egyágyas szobáknál 10%, kétágyas szobáknál 20%
engedmény. aiit
Aki fotografál,
annak több jut az életből I
Zeiss Baby-Box gép
18\'BO pengőért kapható,
mellyel bárki nagyszerű felvételt készíthet. — Szakszerű felvilágosítás:
Szabó Antal
fegyver- és sportüzlet fotó osztályán.
Amatőr-fotó munkák kidolgozása modern, villanyerőre berendezett fotó laboratóriumban.
Regykenizeatiak találkozAhsslya ez
István király Szálloda
Budapeet, VI. Podmenlozky-iatoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Teleion : (Inlerurban) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fülés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
lSál. augusztus 23,
Galambok község elöljárósága.
1222/1931.
Hirdetmény.
Oalambok község tulajdonát képező u. n. „Klskorcsma" 1932. jan. l-löl 1934. dec 31-ig terjedő három évre 1931. aug. 30-án d. u. 3 órakor a galamboki körjegyzői Irodában, ahol az árverési feltételek a hivatalos órák alatt megtekinthetők, nyilvános árverésen bérbeadatlk. Oalambok, 1931. julius 20.
lagy Károly sk. Ssaká György sk.
körjegyző. 3613 biró.
Tejeladás.
„Garabonc és Vidéke Tejszövetkezet" tejét szeptember hó 6-án reggel 8 órakor nyilvános árverésen — saját helyiségében — egy évre eladja. Napi állagon trjmennylaég 600 liter.
Oarabonc és Vidéke uu Tejszövetkezet.
3057. az. 1931.
Árverési hirdetmény.
Dr. Fttg>p QvOrgy ügyvéd állat kép viselt dr. Fülöp Oyörgy javára 108 P 41 flll. lóké éa lőbb követelés és (árulékal ere-léig a nsgykanlzaal klr. járáaulróság 1931 évi 3057/1931. számú végzésével elrendeli kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1931. évi augusztus hő 27-én letoglalt 1150 pengőre becsalt Ingóságokra s nagykanizsai kir. járáablróság lenti ssámu végzésévet ss árverés el-rendeltelvén, snnak az 1908. évi XU. Le. 30. §-a slapján az slább megnevezett s s loglatásl jegyzőkönyvből kl nem tűnő más loglsltatók javára Is az árveréa megtar-tását elrendelem, de csak arra as eaetre, ha kielégítési joguk ma la lennáll és hs ellenek halasztó hatályú Igénykereset folyamatba nincs, végrehajtási azenvedő lakásán, Fllyehásán ll. ss a netán llzelelt öiz sseg levonásával leendő megUrtásárs határidőül 1931. szeptember hó 5. napiának dálaiótt 10 órája ttlzetlk M, amikor s bíróilag lefoglall I gőzgép, szekrény és tartozékaival s egyéb Ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, eaeUeg becaáron alul la el fogom adni még akkos la, ha a bejelentő léi a helyszínén nem jelennék meg, ha caak ellen, kezó kívánságot Írásban nem nyilvánít.
Nagykanizsa, 1931. évi augusztus 17-én.
Haán Oyula I. k.
klr hlr. végrehsltó. sasa mint blrőaágT kiküldőd.
Pk.696.sz. 1931. 1931. vghlól 1.96. ss
Árverési hirdetmény.
Dr. Welaz Lsjos nagykanizsai ügyvéd ■ " ■ ■■ ar Holtsndl
álul képvlaelt Panonla Kekssgyár r. I. javára 397 P
11111. tőke és
több követelés és járulékai erejéig a nagykanlzaal klr. lárásblróaág 1930. évf 7 ir/40. száma végzésével elrendelt kielégítési végrehsltáa folytán végrehajtáat azenvedő lói 1931. évi julius bó A-tn lefoglalt 1048 pengőre becsalt Ingóságokra s nagykanizsai klr. járásbíróság lenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XL1. t.-c. 30. J-a alspJSn a lent megnevezett s a loglalásl Jegyzi könyvből kl nem tllnó mis foglaltstók lavára ls az árverés megtartását rlrende-lem, de csak arra az eaetre. ha kielégítési joguk ms la lennáll és ha ellenük Kalasato hatályú Igénykereset folyamatba nincs, végrehajtást szenv. Iskásán Nagykanizsán, Pő-ut 15. sz. slstt teendő megtartására határidőül 1931. évi azeptem-ber hó 3 napjának délelőtt 12 órája tüzelik kl, amikor a bíróilag lelogull bútorok, üzleti berendezés és üzleti smk s egyéb Ingóságokat a legtöbbet Igétóntk készpénzfizetés mellett, eaetleg becsáron slul ls el fogom sdnl.
Nsgyksnlssa, 1931. évi auguszlus 10 én.
Elek László s. k.
klr. blr. végrehaltó, su< mint bírósági kiküldőit.
1931. auguwtua 23
ZALAI KÖZLÖNY
Dr. ZEILEIS rendszerű
orvosi rendelő
A m. kir. népjóléti minisztérium 40500/931. számú rendelete alapján
Nagykanizsán, Dobrin-ház (alsótemplommal szemben) Horthy Hiklós-ut 15-
Rendelós: délelőtt 8-12-ig, délután 2—6-ig,
vasár- és ünnepnap délelőtt 8—12-ig.
A nagykanizsai rendelő a legmodernebb magasfeszültségQ gépekkel van felszerelve és mindenben hasonló Dr. F. W. Zeileis Galspachi orvos rendelőjéhez.
flz alkalmas betegek csakis szigorú orvosi vizsgálat alapján lesznek kezelés alá véve. F\\z eddigi tapasztalatok alapján kiváló eredménnyel gyógyíthatók a következő betegségben szenvedő betegek:
cukorbetegség diétával t* rángatódzások
epe és hólyagbajok dmwi, asthma
májbetegségek diétávalIs gyomorbajok di«uvsiis vesebajok diétával Is bélbántalmak diétával Is
álmatlanság angolkór aranyér bénulások
zsába ischiás
érelmeszesedés fagyások
fejfájás és szédülések
fülbetegségek
golyva
gyomorgörcsök
hajhullás
idegbántalmak
csúz
rheuma
köszvény
mellbajok (kiinikoi r.>
vérszegénység
székrekedés
torokhajok
vértolulás
vitustánc s még számtalan sok betegség.
R csodás magasfeszültségű Zeileis sugarak sok millió embert gyógyítottak már meg és számtalan gyógyíthatatlannak vélt betegnek adta vissza egészségét.
Kiváló szakorvosok és professorok elismerőleg nyilatkoztak róla.
Dr. Eckenberg Imre
volt budapesti szanatóriumi főorvos.
Vizsgálat 5 P, kezelés 3 P, 10 kezelésijegy 25 pengő.
legjobban és legolcsóbban
KOPSTEIN
BÚTORÁRUHÁZAKBAN
vásárolhat.
Legkedvezőbb fizetési feltételek
NAGYKANIZSA
Horthy Mlklós-ut 4.
Szombathely és Sopron.
Nyomatolt a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly).
71. évfolyam 190 szára Nagykanizsa 1931. augusztus 25, kedd Ara 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
^ii LtT ^5\' Pol.lAo . , ,, ü , i lW.lt.li,.: egy M» a pénK« Hll«.
Fe\'el0S SZerkeM,Ö: Barb-r,t» Telelőn: { fSSlS^^MH
Hat miniszterrel kevesebb less: ax uf angol Kormányban
MacDonald alakltja meg a nemzeti egység kabinetjét — Rövidéletű lesz az uj angol kormány A munkáspárt kizár/a Macüonaldot és u/ minisztereit
Ixrndon, augusztus 24 Az angol kormány lemondott. A Reuter Iroda jelenlése szerint Mac-Donald alakítja meg a nemzeti egy-ség kabinetiét Az u] kormányban helyei foglalnak majd a konzervall-vok é< liberálisok ll. Baldwln éa a tflhhi pártvezérek ehhez megadták a hozzájárulást.
London, augusztus 24 A MacDonald elnökletével megalakítandó u| kormányba Stanley, Baldwln és Lloyd Oeorge Is hajlandó belépni. A kormánynak legalább négy szocialista tagja lesz. Valószínűnek tartják, hogy Lloyd George kincstári kancellár lesz, amely állásban először játszik fontos politikai szelepet. Arról Is beszélnek,
hogy külügyminiszter lord liwln volt Indiai alkirály lesz.
A politikai helyzet alapos ismerői hangozlal|ák, hogy a l.abour Parly szakadásának komolyságára mulat az a tény, hogy a MacDonald vezetése alatt álló nemzeli konnány ellen nem egy szélsőséges felelőtlen csoport, hanem a Labour Party számbelileg jelentékeny része fog küzdeni.
London, augusztus 24 A liberális párti vezérek sürgős tanácskozást tarlollak Lloyd Oeorge betegszobájában.
Thomas dominiumügyi miniszter azt mondotta a rajió képviselőinek, hogy ő Is lagja lesz az u| kormánynak, amely valószínűleg 14 tagból áll majd, az utolsó szocialista kor-
mány 20 miniszterével szemben Az u| kormány élettarlamál egyesek hat hónapra, mások hat hélre teszik.
Ixtndon, augusztus 24
(Éjszakai rádlójelentés) MacDonald dezignált miniszterelnök mielőtt a Bucílngham palotába hajtatott volna, hogy az évszázados hagyományokhoz hiven kézcsókkal köszönje meg az uralkodónak a miniszterelnöki megbízatását, őrömmel jelentette ki az u|ságlróknak: „Megoldjukaválságol".
A nemzeti kormány ere|e 330—340 tőre, ellenzéke pedig 200 főre becsülhető. Nincs kizarva, hogy az uj miniszterelnököt és minisztereit a munkáspárt kirekeszti kebeléből. A munkáspártnak valószínűleg Hender-son lesz az elnöke.
Az uj kormány cslltflrtökttn mutatkozik be a parlamentben
Bethlen és Klebelsberg elbúcsúztak a minisztériumaiktól — Oróf Károlyi: .Az olasz barátság nem zárja ki i francia és a német jóvlszonyt" — Az uj miniszterelnök bemutatkozott az egységespárt hétfő esti értekezletén és pártvacsoráján
Nyilatkoznak a távozó éa uj miniazterek
Budapest, augusztus 24
A kormány tagjai ma délben tették le az esküt a királyi várpalota szertartási termében az alkotmányos szokásnak megfelelő ünnepélyes formák közölt. Először gról Károlyt Qyula miniszterelnök tette le az esküt a kormányzó előtt. Az eskü-mlnlát Zsltvay Tibor igazságügy-miniszter olvasta. Mint zászlós ur jelen voll Széchenyi Emil gróf belső litkos tanácsos magyar Szent Korona «r. A miniszterelnök eskülétele után a kormány tagjainak eskülétele következett.
Az uj kormány névsora :
Mlnlszlerelnök és pénzügymlnlsz-l» gróf Károlyi Oyula,
Külügyminiszter: Walko Lajos,
Belügyminiszter: Keresztes Fischer Ferenc,
Kereskedelmi miniszter: Kenéz Béla,
Földművelésügyi miniszter: Ivády Béla,
Honvédelmi miniszter: Gömbös Qyula,
IgazságUgyminiszter: Zsltvay Tibor,
Vallás- és közoktatásügyi mlnisz-ler: Ernszt Sándor.
Népjóléti miniszter (ideiglenes meglátással) : Ernszt Sándor.
A kisgazdaügyek tircanélküli mi-lisztére : Mayer János.
A kormányzó az eskütétel után a miniszterelnököt, ma|d az u| minisz-\'ereket, viléz Keresztes-Fischer Fe-rencel, Ivády Bélát és Kenéz Bélát
magánkihallgatáson fogaitta. Az uj kormány i(g|al közül
Kenéz Béla
ugy nyilatkozott, hogy programja a köteles óvatosság melleit a szabad mozgás lehetővé tétele a gazdasági életben, az Ipar és kereskedelem számára szükséges deviza megszerzésének lehetőimeg könnyítése, az iparral és kereskedelemmel az érintkezés állandó fenntartása, minisztériumával pedig a takarékosság esetleges intézményes egybeolvasztása is.
Ivády Béla
általában a magyar mezőgazdaság újjáépítését tartja szem előtt. Vitéz Keresztes Flschér Ferenc
belügyminiszter az eskütélel után a
(Éjszakai rádlójelentés) Augusztus 27-én, csütörtökön délelöll 10 órakor ülést tart a képviselőház, amelyen
A miniszterelnökség tisztviselői kara ma délelöll búcsúzott el Bethlen István gróftól. Darányi Kálmán államlilkár szavaira válaszolva Bethlen István gróf kijelentette, hogv mindig büszke lesz az elmúlt 10 évre mert nem meddó és nem dicstelen korszakol éltünk dl. Kérte volt
sajló képviselőinek arra a kérdésére, hogy milyen tervei vannak, igy válaszolt:
— Sokat akarok dolgozni és rendet larlani, takarékoskodni. A szabadságjogok •fokozatos kiterjesztésének barátja vagyok Azon leszek, hogy ez meg ls löilén|ék. Törekvésem az, hogy
lehetőség azerlnt a választójog fokozatosan klterjesz-tessék.
Ugyanez az álláspontom a gyülekezési jogról is.
Amikor az egyik újságíró említést lelt a belügymi8zter előtt arról, hogy őt reakciós embernek emlegetik — Keresztes Fischer Ferenc a köveikező rövid halárorott felelelet adla :
— Soha nem voltam és nem is leszek az, mert
semmit sem utálok Jobban, mint a reakciót.
az u| kormány bemutalkozik és gróf Károlyi miniszterelnök Ismertein! fogja kormánya programját.
munkatársait, hogy tartsanak ki jövőben is azoknak a nagy eszményeknek a szolgálatában, amelyeknek mindannyiunk szolgái ktll, hogy legyünk.
A kultuszminisztérium lisztvlselól kara szintén ma délben búcsúzott Klebelsberg Kunó gróftól. Oévay
Wolff Nándor államtitkár Intézett beszídet a távozó miniszterhez, aki válaszában rámulatott arra, hogy előttük már nem volt titok, hogy nemsokáig marad közöHük. Amikor leiképesen felavatta az 5000-ik népiskolát és a 21-lk klinikát,
elment Bethlen István grófhoz és kérte, hogy a kultuszminisztérium éléről távozhassák.
Amikor a kormányelnök kivánla maradását, az volt a gondolata, hogy miniszterségének 10. évfordulóján visszavonul Néhány nap különbséggel ezt a tervét a mai napon be Is vált|a. Vázolta ezután az elmúl évek munkádnak eredményeit és kijelentette hogy soha nem lépte tul azokat a kereteket, amelyekel neki a feleslegekből kiutaltak Nyugodt lelkiismeretlel állok a nemzet szine elölt, — mondotta — amikor voltak államfeleslegek, azokból a feleslegekből költöttünk,
de csak 8 8 százalékot kaptunk ab-ból törvényhozási ulon latén segítségével sokat produkáltunk belőle. Amikor az utolsó három évben hanyatlottak az állam bevitelei, akkor szimlloilunk ezekkel a körülményekkel és a beruházást programot hihetetlen mértékben csökkentettük, ugy, hogy ma adósságok és hátralék nélkül állunk. A kultuszminisztert beszéde végén lelkesen mcgél|cnezle a tisztviselői kar.
Az uj kisgazda minisztérium
a földművelésügyi minisztérium épületében fog működni. A földművelésügyi minisztérium költségvetéséből hasítanak kl számára fedezetet. Hi-lásköre pedig a hírtől"politika, a telepítési ügyeknek és különtéle se-giiő akcióiknak az inlézéséből fog állani.
A kormány lagjai közül többen már átvették hivalalukal. Károlyi Oyula gróf pedig holnap délután jelenik meg a miniszterelnökségen Az u) kormány holnap délután 5 órakor tartja első minisztertanácsát.
A 33-as bizottság
holnapi U.ésén ismerteti Károlyi Qyula gróf miniszterelnök a gazdasági helyzet megjavítása érdekében szükséges terveket. Ezen az ülésen kerül sor az 5-ös albizottság megválasztására Is. A bizottság lagjai valószínűleg Egry Aurél, Lakatos Oyula, Esterházy Móric, Kállay Tibor esetleg Rassay Karoly, elnöke Teleszky János lesz. Ugrón Gábor a takarékossági bizottság elnöke és Magyary Zoltán racionalizálási kormánybiztos is részt Lgnak venni az 5-ö8 albizottság munkájábin.
A politikai Államtitkárok
kéidésében Is megálapod.ts jölt létre ma délelőtt. Erek szerint helyükön maradnak Darányi Klímán miniszterelnökségi, Pelrt P,1l kullusz-és Varga Imre pénzügyi államtitkár.
Csütörtökön Ossxelll a képu/selőfidi
BelSIen és Klebelsberg bucsu/a
1331. augusztus 30. zALAI KÖZLÖNY tl

A többi politikai államtitkár távozik. A népjOléti minisztérium politikai államtitkárságát betöltik, mert Hrnszl
Sándor nem tudja mindkét minisztériumának adminlszlrádóját egyedol ellátni.
Gróf Károlyt a* olasx, francia éa német orientációról nyllatkoMoH ax ogystgeapürt Q6I1Ö eatl Utómén
Budupoat, augusztus 24 (Éjszakai rádlójelentés) A Keresztény Kisgazda és FOldmüvespárt héttön este 7 órakor Ülést tartott, amelyen részt vettek grót Kdrolyl Gyula miniszterelnök vezetésével az uj kormány tagjai is.
Az ülést Pesthy Pál nyitotta meg, aki rámutatott arra, hogy a párt értekezlete Magyarország történelmében egy korszakot zár Te, amely a csonka ország felépítésének korszaka volt. Kérte Bethlen István grófot, hogy maradjon továbbra ls a párt vezére. (Zajos éljenzés.) Utalt ezután arra, hogy a Bethlen-kormány lemondásával uj periódus kezdódlk, megkísérlése annak, hogy ez a kis ország a maga lábán meg tudjon Állni azon a kis földdarabon,amelyet Trianon meghagyott számára. Mini 1918-ban, ugy a mostani veszély idején ismét megjelent Kdrolyl Qyula gróf, akinek puritán egyénisége a pártban a kitartás erejét kelti.
Károlyi Gyula gróf miniszterelnök
kifejtette, hogy kormányával egyttlt meghatározott feladatok végrehajtására vállalkozott és alapos reménynyel kezdi meg ezen munkáját. Kifejtette, hogy miként gondol|á a nehéz helyzetből kivezető utat. Szerinte a pénzügyi egyensúly biztosítása elengedhetetlen felletel. A részletes terveket és javaslatokat a kormány a 33-as országos bizottság legközelebbi ülese elé terjeszti. Vigyázni kell azonban, hogy a terhek ne legyenek elviselhetetlenek. Valulá-rís helyzetünk javiiasára minden eszközt fel kell használni. Kötelesség a közrendet fenntartani I ínségnek és nyomornak el kell tdnnl I
Ami külpolitikai terveli illeti, helyesnek tartja Bethlen eddigi politikáját és az o utján akar lováoora is megmaradni. Törekszünk az olasz baráti viszony zavartalan ápolására,
ez azonban nem zárja ki Németországgal és Franciaországgal való jóviszonyunkat. Hangoztatta, hogy a két vezető párt kipróbált erejére akar támaszkodni az uj kormány is. Kérte végül a pártot, hogy mint annak Idején Bethlent, ugy most az uj kormányt Is támogassa teljes erejével.
Bethlen István gróf
kifejtette, azért mondott le a kormánya, hogy szabaddá tegye azt az utat, amelyet a politikai és egyéb szenvedélyek eltorlaszollak. Nem futott meg a feladata elil, hanem csak előkészítette a megkezdett munka végrehajtására vállalkozó kormány ut/dl. Szerinte a két párt biz-\'Ktsitja az elvek és jogok folytonosságát. Kell, hogy erőskezű legyen az uj kormány, mert ebben az országban nem lehet gyenge kézzel kormányozni.
Kérte a pártot, ne engedje megbontani soralt és őrizze meg egységét — Szeretettel és bizalommal nyújtom át a töviskoszorut, mert sajnos, caak tövlskoszoru, amit ma átadhatok neki. Egyben Ígérem, hogy rendületlenül kOvetem ót az általa kijelölt utoa
Pótválasztás lesz Szombathely sn
Szombathely, augusztus 24 Az Ernszt Sándor lemondásával megüresedett szombathelyi kerületben vasarnap képviselőválasztás volt. Esie 8 órakor hirdette ki Németh Gyula választási elnök az eredményi, ameiy szerint gróf Csekonla Iván (ker. pari) 4929, dr. Tóth László (ker. szoc) 3588, Ktskos István (ker. pártonkívüli) 1907 szavazatot kapott. A kerület 12.000 választója közül 10 424 szavazóit le. Az abszolút tobbseghez 5210 szavazat szükséges, lehal gróf Csekonlcs Iván és dr. Tóth László között pótválasztás lesz, lucsak Tólh Laazlo vissza nem lép gtóf Csekonics I án javára. A kerületben ennek lehetőségeiről beszélnek.
A nagykanizsai kir. ügyészség irodatisztje két vakmerő tolvajt fogott el munkaköz-ben Budapesten az Andrássy-uton
Kanizsai tisztviselő érdekes kalandja budapesti szabadságideje alatt
Nagykanizsa, augusztus 24
A nagykanizsai kir. ügyészségnél, mint irodaliszt teljesít szolgálatot az elnöki irodában Schrelber Jenő, fiatal tisztviselő, aki az egyik nagykanizsai DSzA vasút főmozdonyve-zetónek fia és kiváló munkásságával eddig ls feletteseinek legteljesebb bizalmát érdemelte kl Schrelber nemrégen nyári szabadságra ment, amelynek utolsó napját Budapesten töltötte. Mielőtt azonban hazautazott volna, az egyik Andrássy-uti nyilvános telefon-állomásról telefolnl akart egy budapesti rokonának.
Amint a telefon-fülkéhez ért, előtte hirtelenül két Igen elegáns úriember ment be, előzvén öt. Schteiber előzékenyen maga előtt engedte őket, mig ö kívül maradt. Kőzheti azonban benézett a fülkébe és látta, hogy az egyik elegáns ur (külsőre nézve akár miniszteri tisztviselők benyomását keltették, hónuk alatt nagy és finom aktatáskával) felveszi a telefonkagylói, mig a másik zsebéből előkotorász egy tolvajkulcsot és azzal nyitogatni próbálja a telefonfülke automatájának pénzesfiókját. A két „ur" villámgyorsan dolgozott és mesteri ügyességgel. Mig az egyik a telefonbeszélgetést mimmelle, addig a másik kinyitotta az auto-mala-telefon pénz-rekeszét, a .telefonáló" pedig aktatáskáját ügyesen odatartotta a Ilók alá, amelytől a sok huszfilléres az aktataskába hullott.
Schreloer pillanat alatt tisztában volt a helyzettel. Hogy a keltöt kézrekerithesse, félrefordult, nehogy azok észrevegyék, hogy figyeli munkájukat és engidte, hogy befejezzék dolgukat. Mikor már minden pénzt kiemeltek az automatából, nyakkendőjüket egy elegáns mozdulattal
megigazítva — mintha a telefonbeszélgetést elvégezték volna — kijöttek. Az aktatáska a pénzzel az egyiknek elegánsan a hóna alá csapva, ahogy ezt a vérbeli tisztviselőknél láthatták.
Schrelber Jenő egy detektív elszántságával nyomukban. Gondolta, mindaddig kiséri őket, mig csak egy rendőrőrszemhez nem érnek, akii majd értesít a történtekről.
Azok ketten ezalatt grand seigneuri pózban, finom egyiptomi szlvarkával ajkuk között, a Vilmos Császár-ut felé haladtak, a jól végzett munka megelégedettségével. A sarkon azután rájuk csapott a nemezis.
A sarkon ugyanis ott állt a közlekedési rendőr, aki éppen akkor megálljt I Jelzeit autónak, lónak, sétálónak egyaránt, nem messze tőle pedig ott volt a rendőrőrszem. Mikor behrdber meglátta a rendőrt, odasietett hozzá és néhány szóval elmondta neki a történteket. Pár másodperc alatt a rendőr és Schrelber már ott voltak a két jómadár háta mögOlL A rendőr belékarolt az egyikbe, Schrelber a másikba és a rendőr felszólítására bementek a legközelebbi kapuba, ahol megnéztek, mi van az aktatáskában. A zsúfolt aktatáskából kipotyogtak a husz-fiiléresek, amiket a telefonálók bedobtak az automatába.
Eme bizonyíték láttán a rendőr a két teiefonlolvajt előállította a főkapitányságra, ahol kiderült, hogy két notórius tolvajjal van dolguk es a rendőrség kitűnő fogást csinált Schreiber Jenő nagykanlisai ügyészségi irodatlazt éberségéből. Mindkettejüket átadták az ügyészségnek.
Schrelber Jenő tegnap érkezett irodajiba, ahová már Időközben eljutott a hlr és mindenki gratulált a fiatal tisztviselőnek. (B R.)
(BJuakal rádlóJtknUli » alal taum lalMtl Mte kar ■ Lai telki
aua taraié*. m«r*4k»H
Bánfa tündére
Irta: LANDI FERENC 2 Így indult nap-nap után jótékonykodó körútjára. Tele zsebbel, szeretettel tele szívvel indult, üres zsebbel, de mind mélyebbre ható boldogsággal tért vissza, hisz az az őröm, amelyet szerzett, szerte hintett, boldoggá tette öt. A ma is élő, akkor porban játszó gyermekek mesélik, többször pénzt szórt közéjük, megindult a harc a krajcárokért. Nagyw»röme tellett, amint a pór gyermekei harcollak egy-egy fényes uj krajcár birhalásáért.
Az angyali jósága az anyagi jólétcinényen felül a lelkiekre kiváltképen kiterjedt. A bánfal ősi kastély mátványlépcsójén sokan sokan keresték fel az ifjú szivek, gyönyörű hajadonok, férfiak, asszonyok, kik lelki vigasztalást nyerlek... Senki nem távozott vigaszlalallanul, nemes lelke, szive, arany szavai gyó-gyiló Irt sugároztak... És, és, mikor a remenylelenül vergődő szivek mégis célhoz érlek, az ur ollóra elölt térdeplők a bánfai tündér nevél is imájukba foglalták... Boldog volt, hogy boldogságot
oszthatott a nép egyszeri] gyermekei közölt...

A Bach korszak alatt virágzott a ,szegény legények" kora. Abban az időben minden vidék romantikájához szinle hozzátartozott és meg Is volt minden vidéknek a maga .betyárja". Pacsa vidéke, kógyárl füzesnádas rengeteg, a kapornakl, a zalaapáti őserdő beláthatatlan területe alkalmas tanyául szolgált a szegény belyároknak. Abban az erdőben a .Kiss-gyerek", a vidék .betyárja" nevével ijesztgették a szülök a rakon-cállan gyermekeket.. Azért nem volt olyan veszedelmes gyilkos-rabló, ki a 6zegény embert, avagy a kuruc magyar földesurat bánija, iukább a labanc érzésüek ijeszlöje, az osztrák hivatalokkal cimborálók és a pandúrok bosszantását szolgálták. Egy-egy jól sikerült s az oszlrák sógort meg-csuloló betyár ráijesztésen hetekig mulatlak.
A bánfai kastélyt elkerülték a betyárok, sót védelmére készen állottak, hisz a nép legegyszerűbb gyermekeinek is barátja voll e hely...
Egy alkalommal a Klis gyerek betyárjaival a zalaapáti rengeteg erdő
közölt vezető uton helyezkedett el. Kémei, besúgói gazdag osztrák föur és családja átvonulását fedezték. Az erdő homálya egybevegyült már az esti szürkülettel. Nem sokáig vártak, jölt a hintó, a betyárok feszült, óvatos készenlétben. Megállást kiáltottak. Amint a zárt hintó megállott, csukott a|la|a felpattant, fejedelmi termetű nő lép ki rajta. Eles fütty a levegőben s a Kiss gyerek ott térdel előtte, összekulcsolt kézzel bocsánatért esdekel. Bánfa tűudére megbocsátott neki...

Elrepült az idő, minden elenyészik a világon, csak az Isten-alkolla s az emberi kéztől mentes örök természet szépsége nem változik soha... inkey Kázmér boldogsága alkonyodó virágában hunyt el, holttelemét a pallnl kriptában helyezték pihenőre.
Bánfa tündére nem hagyta el a boldogsága várát, ott élt továbbra is a rajongó környezete s kedves emlékei között, mig nem őt is elragadta a halál angyala.
Ulolsó akaratához híven, Bánfa virágos kertlében temették el, ahol életének legboldogabb napjait élte.
A hatalmas kiterjedésű pallnl Inkey uradalom feloszlott. Pacsa vidéke a flandriai grófok kezébe került, kiktől a bérlök bírták szabad rendelkezési joggal...
Blnfal kastélynak nem akadt több lakója. Az enyészet kikezdte, mig nem szétbontották s a környező falvak lakói elhordták, apró házikókat épitetiek a boldogság tanyája tégláiból...
Kő kövön pem maradt, ma puszta mező e hely...
A sírbolt sokáig ott állott, sok, sok gondozója akadt, ezek kihalllá-val feledésbe ment s most ott áll jeltelenül a keresztút melleit.
Fáluma a sorsnak, kl életében csak jót telt, a kincskereső gonosz kezek sírját felbontották, kirabolták,
Bánfa tündérét nem hagyták pihenni. *
A környező falvak leányai, ifjai azért cl-eliőnnek s a néma ajkak helyett a beszédes szivek mondják a boldogság néhai tanyája helyén a vallomást...
A szerelmes szivek érzik, hallják, amint Bánfa tündére áldáat lehel reájuk... (Váge)
1331. augusztus 30.
ZALAI KÖZLÖNY tl
Amikor a német „eve!6nA szállást kép egy éjszakára
SokneoU Mélhímoiní ut*n nyomó* a kanlaaal raadftraég
Nagykanizsa, auguaztua 24 Érdekes szélhámosság ügyiben kezdett nyomozást a nagykanizsai tendörség.
Kedden esle 9 óra tájban egy elegáns, szőke hölgy állított be özv. Kohn Mórné Zrinyl-utca 26. szám alatti lakására, ahol szállást kért egy éjszakára. Beszélgetés közben elmondotta, hogy német nevelőnő és Budapestről érkezett Nagykanizsára, mert a Horthy Mlklós-ulcíban lakó /?<)/A-családnál kapott állási, amelyet misnap akar elfoglalni.
ózv Kohn Mórné gyanutlanul lakásába fogadia az Ismeretlent, aki közvetlen modorával és előzékenységével szinte percek alalt megtudta nyerni a háziasszony bizalmát.
Szerdán reggel Hoch Margit, mert ezen a néven mutatkozott be, azzal lávürolt el otthonról, hogy leikeresi i Kóth-családot. Előzőleg özv. Kohnné kikészítette az uj drapp, öszi kabátját, hogy elvigye megigazíttatni a varrónőhöz. Amikor Hoch Margit meglátta a kabátot, kipróbálta, mire a háziasszonya megjegyezte, hogy egészen jól áll rajta. Erre a nevelőnő azt kérte, engedje meg, hogy ebben a kabát ban menjen el Rólhékhoz, addig otthagyja a saját kabátját, de félóra múlva visszajön. Kohnné meg is engedte mire a leány eltávozott.
Már a delet régen elharangozták, de a nevelőnő csak nem jelentkezett Elmull három nap Is, de a háziasz szonya csak hiába várta haza. Végra Kohnné érdeklődni kezdett a Horthy Miklós-utcában lakó állítólagos Rólh család Iráni és ekkor kiderült, hogy ilyen nevű család nem is lakik i Horthy Miklós-utcában. Közben oda hiza Is kiderült, hogy a nevelőnő megismerkedett a ház másik két lakójával és mind a kettőnek másmás néven mutatkozott be.
Kohn Mórné ezek után nyomban feljelentést tett a rendörségen az állítólagos Hoch Margit ellen, aki nyúlánk, csinos arcú, szőke, 35 év kö-\'011, középtermelü, kékszemű nő. Ismertetőjele, hogy elöl két aranyfoga van. Utoljára sötétkék grena-dinruhát viselt.
A rendőrség nyomozási indított a soknevü, gyanuB, német nevelőnő után.
=■ Leányszobák, urisiobák, egyes bulorok, állandó pazar választék, olcsó és Jó bútorokban Kopstein bútoráruházban, Nagykanizsa, Horthy Miklós-ut 4.
AJÁNLUNK:
Tel|e« zilros
trapplata-aajt
.....................p a-ao
tea-waj
"< kgr................... p _\'90
"káoméz la
Pergetett kgrja ............ P
Byenea Lajoa SSSIS^
Városház-palota
Vida Lajos füszerüzlete
*" Horthy Mlklós-ut 13.
Hal helyett női bolttest akadt a horogra
Egy gyengeelméJO szepetnekl
Murakoresztur, augusztus 24 \' (Saját léitósilónktól) Vasárnap több raurakereszturi gazdálkodó halászolt a Mura folyóban. Közlük volt Péll János is, akinek horgát egyszer csak valami a viz alá húzta.
Péll és ismerősei azt hitték, hogy egy nagy harcsa került a horogra és óvatosan kezdték kihúzni. Néhány perc múlva nagy megdöbbenésükre
asszony a Murába fulladt
egy női holttest bukkant ki a vízből. Többen felismerték, hogy egy szepetnekl gyengeelméju asszonnyal azonos, aki két nappal ezelölt eltűnt a községből.
Péli és társai partra akarták húzni a holttestet, azonban a horog elszakadt és a viz tovasodorta. Hosz-szu ideig kuialtak utánna, de eredménytelenül.
Az ipartestület elhatározta, hogy megveszi ■ Kardos -Steiner féle házat
a jalanlegl aaékhtiat ogyanlSra nam adják al
elöljáróság, hogy megveszi a Kardos és Stelner-féle objektumot, azonban a testület jelenlegi székházát egyenlőre nem adja el. Tekintettel arra, hogy a testület 4U.U00 pengő betétje között az az összeg is szerepel, ami annak Idején az agg iparosok menháza célját szolgált*, dr. Hegyi Lajos városi főjegyző, iparbiztos hangsúlyozta, hogy etikai szempontból is kifogás alá esne, ha a veendő házban nem találhatnának az elaggot szegénysorsu iparosok Is elhelyezkedést. Az elöljáróság elhatározta, hogy a székházban megfelelő elhelyezkedést biztosítanak az elaggott szegénysorsu iparosok részére.
A vételt a vasárnapi [közgyűlés perfektuálja.
Nagykanlzaa, augusztus 24
A nagykanizsai ipartestület elnöksége vasárnapra rendkívüli közgyűlési hivolt össze, hogy az Erzsébet-tér és Kinizsi utca sarkán levő Kardos és Stelner-féle házvélel ügyében határozzon.
Össze is gyűlt az ipirosság, azonban nem voltak annyian, amennyit az alapszabályok megklv.innak, ugy, hogy Kiss Ernő elnök határozatképtelennek enunciálta a rendkívüli közgyűlési, amit most az alapszabályok értelmében a Jövö vasárnap larlanak meg hasonló helyen és időben, tekintet nélkül az egybegyűllek számára
Megelőzőleg d. u. 3 órakor rendkívüli elöljárósági ülés volt az ipartestületben Kiss Ernő elnöklete alalt, amelyen egyhangúlag elhatározta az
= Ma délután 5 kor mérsékelt helyárakkal Miki-egér koncert.
Or. ZEILEIS rendszerű
orvosi rendelő
A m. klr. népjótéti minisztérium 4050,0/931. uánn rendelete alapján
■agykanizsán, Dobrin-ház, (alsótemplommal szemben) Horthy Miklós-ut 15.
Rendelési délelfitt 8—12-ig, délután 2—B-ig, vasár- és ünnepnap d. e. 8—12-ig.
A nagykanizsai rendeló a legmodernebb magasfeszültségű gépekkel van felszerelve és mindenben hasonló Dr. F. W. Zeileis galspachl orvos rendeltjéhez.
Az alkalmas betegek csakis szigorú orvosi vizsgálat alapján lesznek
kezelés alá véve. Az eddigi lapasztalatok alapján kiváló eredménnyel gyógyilhalók a következő betegségben szenvedő betegek:
cukorbetegség rángatódzások hajhullás
epe és hólyagbajok s asthma idegbántalmak
májbetegségek l zsába csúz
gyomorbajok i ischiás rheuma
vesebajok f érelmeszesedés köszvény
bélbámahnak fagyások mell bajok (kii.n.if.)
álmatlanság fejfájás és szédülések vérszegénység
angolkór fülbelegségek székrekedés
aranyér golyva lorokbajok
bénulások gyomorgörcsök vértolulás
vlliistánc s még azámtalan sok betagaég.
A csodás nagasfeiifilUégü Zeileis sugarak tok Billió eabert gyógyítottak már meg «\' utatslu grógyltkatatlaaaak vélt betegaek adta
vissza egészségét.
Kiváló szakorvosok és professorok elismerőleg nyilatkoztak róla.
ECKENBERG IMRE
v. budapoafti axanaftorliami főorvo®
Vizsgálat 5 P, kezelés 3 P, 10 kezelésijegy 25 P.
Auguaztua 25., kedd
Csak egy nap I
MICKY
hangos nevetfi esténk
■loky számtalan |obbnál-|obb mókájával gondoskodik a neveltetésről I Ebben segítőtársai teaznek:
Stan és Pan *. ? ?
két külön újdonság, melyeknek cimelt nem áruljuk el. mert közönségünket meglepetésben akarjuk részesíteni.
Előadások 9, T és 9 órakor.
S órakor méraékalt hatfárakkal.
Hármaa batBréal kísérlet az Erzaébat-térsn
Három henteameater bódéjáról leverték a lakatot, azonban az ajtózárral nem tudtak boldogulni a betörők
Nagykanlzaa, auguaztua 24
Fialal suhancok hétfőre virradóra vakmerő betörést kíséreltek meg a város szivében A lettesek három Erzsébel-léri hentcsbódéba akarlak betörni, azonban ugy álszik, valaki megzavarhatta munkajukal, mert a lakatok lefeszilése ulán elmenekültek.
Marion János, Németh Lajos és Reln Andor henlesmesterek bódéiba akarlak betörni a lettesek, akik az eddigi jelek szerint legalább négyen lehellek. Három betörő az üzletajtók lakalail velle munkába, a negyedik pedig vigyázott. A Németh és Rein-féle bódék ajtajail, Marton János bódéjának pedig a redőnyét akarták felfeszíteni.
Minden jel szerint kezdő, de vakmerő betörőkkel áll szemben a rendőrség. A betörők valószínűleg azt a rövid IdQt\' akarták kihasználni, amig a Centrál körüli rendőrőrszem ellenőrző uton voll a felsőtomplom környékén. Távolléte alall azonban csak a lakatokat tudták lefeszíteni, míg az ajtózárakkal nem tudlak boldogulni és igy amikor ismét visszalé\'t a rendőr, jobbnak látták elmenekülni.
A hármas belörési kisérlel ügyében nyomozást indított a rendőrség.
=. Ma délután 5-kor mérsékelt helyárakkal Miki-egér koncert.
II
vese-, hólyag-, gyomor- és cukorbajoknál, köszvény és reuinás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlóit elsőrendű gyógyvíz. Házi Ivókúrára rendkívül
alkalmas. Állandóan friss töltés f
7ai j »
r Főraktár:
Király-utca 34. Telefos 310
ZALAI KÖZLÖNY
1931. augusztus 12
NAPI HÍREK
NAPIREND
Augusztus SS, kedd
Róm. katolikus: La|o« k. Prote.láns: Lajoi. Izraelita : Elül hó 12
Városi Színház. .Mlcky hangos nevelő eat", . S\'an és Pan" él míg két
OyórrazwUrl é||«H szolgalat: I bő végéig a .Pekelesss* gyógyiterttr Főul J.
tlőxttntő nrtl»« raggal 6 órétól a.t. 6 órétg (bérlő, uuda, péntek détutáo. " sgésx nap nőknek). Tél.: 2—IS
— A megyéspüspök Zánkán.
Dr. Rott Nándor megyéspüspök vasárnap szentelte fel a zánkai kápolnái és harangot, mely Zltgler tábornok neje buigólkodása folytán készUlt.
— Dr. Fried Ödön temetése. Vasárnap délután negyed 2 órakor (emelték el a bécsi Zerilral Frledhol ban dr. Fried Ödönt, Nagykanizsa közéletének kiváló tényezöjél. Az volt a kívánsága, hogy olt temessék el, ahol meghalt. Noha idegenben adták át anyaföldnek, temetése Impozáns volt Sokan Nagykanizsáról is felutaztak Bécsbe, hogy a kiváló férfiú temetésén a végtisztességet megadhassák. Mélyen sújtott özvegyén kívül olt volt leánya, férjezett Scheiber józsefné, a Nagykanizsai Takarékpénztár és a Dunántúli Szeszgyárosok Szeszflnomitó iparleiepe részéről ujnépi Elek Ernő igazgatósági elnök, a zalamegyei ügyvédi kamarát dr. Fdbldn Zsigmond Ifjrmányfölanácsos, alelnök képvlsrlte, olt voll hűséges munkatársa, dr. Fodor Anlal ügyvéd és többen Nagykanizsáról, a bécsi és budapesti ügyvédi társadalom néhány kiváló tagja. A megkapó gyászszertartáson egy szem sem maradt szárazon, amikor a bécsi rabbi megkapó szavakban méltaita a kitűnő fé fiu érdemelt. Miután hozzátartozói és ismerősei, mint a bécsiek az utolsó rögöt bedobták a sirba, amely a nagykanizsaiak közbecsűlésében Örvendő „Mundl bácsiját" takarta, a
Sirém Károly
Oéfl
közli, hogy két éves vágáBu, száraz, la cserhartWi ... P 44\'20 . la tőlgyhuákta P 40-. la MNritrwgft.. P 34 — . talplalargác* P 28 80 „ II. oszt. fcroig
(fejsz, botfa) ...... P 14"—
minden 110 cm. magas erdei ölenként, Nagykanizsán bárhol házhoz szállítva.
Aprított fa már 100 kg. vételénél 9 2-50 házhoz szállítva, 100 kg.-kinl.
Bükk és gyertyán tűzifa, az összes kőszenek rendkivül olcsó ayárl árakon.
Kérjük a közönséget, hogy szíves megrendeléseit a városi iro dába juttassa. (Sugár-ut 20. sz. Telefon 127.)
Hirdetöoszlopoknak
betonalapzatra való felállítási munkálataira sürgősen ajánlatot kérünk.
Feltételek megtudhatók a
Magyar Hirdető Iroda R. T.
nagykanizsai kiremialtaágánál, FA-ut 24.
temetés véget ért. Fried Ödön emlékéi minden nagykanizsai meleg bensőséggel óni szivében.
— Körorvos választás. Tudósítónk jelenti: A körorvosl válaszló bizottság dr. Horváth Vilmos főszolgabíró elnöklete alalt Nagykapornak székhellyel szervezett u| körorvosi állásra egyhangúlag dr. Frühauf Béla orvost választotta meg.
Sxurltálás Cetenyén
Letenye, augusztus 24
(Saját tudósítónktól) A lelenyei uradalom magtárosa, Tompa János, egy tehenet hajlott az utcán. Eközben szemközt jött vele egy kerékpáros vámőr. A lehén megállt az ut közepén, a magiáros pedig ahelyett hogy odébb hajtotta volna, cigarettát sodort az ul szélén, nem vette ugyanis észre, hogy a kerékpiros a tehén miatt nem tudja folytatni útját. A vámőr szóváltásba elegyedett Tompával, akinek lacsatolt oldalfegyverével a kezére Is ütött, majd a fején több szúrással megsebesítette, aztán kerékpárjával odébbállt. A vérbeberull fejű embert bekötözték, a csendőrség pedig megindította a nyomozást.
— Halálozás. Kell Dezsőn*, szül. Pauk Gizella, Kell Dezső keszthelyi mérnöknek, az oltani izr. hitközség elnökének felesége, megadással viseli hosszú szenvedés ulán, 48 éves korában, vasárnap elhunyt. Ma, kedden délután 3 órakor kiséri utolsó útjára a köztiszteleiben álló család gyásza és egész Keszthely társadalmának rtszvéte.
= Ma délután 5 kor mérsékelt helyirakkal Miki-egér koncert.
— Jegyző kell Orosztonyba. A pacsal járás területen fekvő Orosz-tony községben a körjegyzői állás megüresedett. Kovács Sándor eddigi Jegyzőt ugyanis Letenye község főjegyzőjévé választották meg. A körjegyzői állásra a pályázatok szepl. 20-ig nyújthatók be a pacsai járás főbírói hivatalához.
— A kórházi kápolnára Marion János 20 pengői, N. N. II pengő 10 fillért adományozott.
— Hét pályázó van a hévlz-szentandrási körorvosi állásra.
Tudósítónk Jelenti: Aug. 22-én járt le a hévízszentandrási körorvosi állásra kiirt pályázat. Hét pályázó van. A választás 31-én lesz. Kél helyi Jelölt közöli heves választási küzdelemre van kilátás.
— Jó sj.Ivbv segítségét kéH Flelxhner Ferenc volt kereskedő, akinek üzletét tönkrejuttatta a háború, maga a 20. majd a -tfl. ezredben a harcléron S7er zett betegsógok nyomorékja. Négy gyer-neke van, kettőt a Szanntórluni-ogyestllct közel tudóbajjal. Felesége haldoklik. Már az utolsó nélkülözhető ágyruhát Is eladták. Most negyedévi lakbérhátralék miatt elsejéu kilakoltatják Nincs annyija, hogy lakást vehessen tel. Ezúton kéri a Jószívű emberokot, sogltsók fedél alá szcrcncsét-lon családfát.
— Kocsin szállította el a lopott lóherét egy kanizsai fuvaros. Nimeth József 30 éves nagyrécsei gazdálkodó feljelentést lett a nagykanizsai rendörségen ismeretlen tettes ellen, aki a kisvajdai-dülöben lévő lóherterméséből öl petrencérevalót ellopott. Námelh József azt is közölte a rendörséggel, hogy követte a tolvaj kocsidnak keréknyomait, amelyek Nagykanizsára, a Magyar-utca 125. szám alá vezettek. A rendőrség meg is találta az ellopott lóhert, a tolvaj pedig Mtllhoffer József 24 éves fuvaros személyében került meg, aki beismerte tettét. Megindult ellene a bűnvádi eljárás.
— Letérdepeltette haragosalt: egyhónapi fogház. Még az elmúlt év oklóbcrében történt, hogy Kadarkút mellett, a Qöndöcz-féle erdőben Oerglcs József erdőőr összetalálkozott a vele haragban lévő GOndflcz Györggyel és Ifj. Füle Jánossal. A fiatalemberek el akarták kerülni Qergicset, de az elébük kerülve, rájuk fogta fegyverét és arra kény-szerllelte őket, hogy térdepeljenek le előtte. Mintegy 10—15 percig térdepclletle a haragosait, majd eltávozott. Oöndöczék feljelentésére a kaposvári járásbíróság kétrendbeli személyes szabadság megsértése mialt most egyhavi fogházra Ítélte Oergics Józsefet. Az Ítélet jogerős.
— Találtak a Horthy MIklós-uton egy piroe eaíköpony-övet. Átvehető a szerkesztőségben.
Ügyes ügynököket
rádió eladásra
fizetéssel és jutalékkal felveszünk.,
„Elektron" rádiótechnikai és villamossági vállalat.
Székeiéit uvarok, bélgörcs, pulladi-ság, gyomorszédülés, izgalmi állapotok, szivldcgesség, félelemérzés, bódultság és általános rosszullét esetén a természetes „Feroac József" keserűvíz a gyomor és bélcsatorna tartalmát gyorsan és fájdalom nélkül kiüríti, a vérkeringést előmozdítja s tarlós megkönnyebbülés! szerez. Korunk legkiválóbb orvosai a Ferenc Jóssal vizet ugy férfiaknál, mint nőknél és gyermekeknél teljes eredménnyel alkalmazzák. A FeroíC J6uel keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszer-üzleiekben kapható.
— Felborult az autó. Tudósítónk jelenti: Rácsal zalaegerszegi mészáros autójával gyorslramban jött a zalaszentmihályi éles ulkanyarnál. Nem vette észre a kanyart s a gyors fordulás folytán az autó belevágódott az árokba. Kisebb horzsolódások árán szerencséfen menekült a már sok balesetet okozott halál-kanyarban.
RÁDIÓ-MŰSOR
Augusztus 25 (kedd)
Budapest 9.15 A 3. honv. gy. etred une-karának hangvertenye. 9.30 H 9.45 A hangv. folyt. 11.10 Nemzetközi vtzjelzósiol-gttat. 12 Déli hsrsngazó. 13.05 Hangv. 12.25 11. 12 3-\') A hangv. folyt. 13 ldö|elzéa. 14.46 H. IS30 Meseora. Id46 Időjelzés 17 E. 17 30 Magyar nóták 18.30 Míndlta-szalon-xenekar hangv. 19.30 P. 20 Az Oper.ház tag|alból alakult zenekar hangv. Szünetben időjelzés. Utána ldó|árás|elenléi Maid: Cigányzene.
U*cs 11.30 és 1140 Zenekari lungver-aeny. 13.15, 15.50, 16 15 és 17 O. I7.4S Oy, 19 Opers Salzburgból. 22.15 Zenekari hangverseny.
á budapesti tömte ievlsa-jsgyzéts
VALUTÁK Angol t 27*70 28-00 Balga Ir. 79-30-80-Itl CSl k. 16-94-1710 Din k. 152-30 If3 30 Dinár 10 02-10-12 Dollár 571-25-576-25 rrsaeis 1.22 6>23-00 HotL 229-70 231-30 Lángjai 63 85-04-23 Un \'\'40-8*45 Léva 4*10-418 Ura 29 80-30-20 Márka 185 00-138 20 Norvég 152 80 16180
lefcu. sn-05 ao-75 «vá|d I. 110*30-11170 S\'éSk. 152-90-158-90
DEVIZÁK
J2M0-23P30 Belgrád 10-03-10-it ■Ötül 1Í5-15-I361S BrSssnl 79"35-79 96 Mnrast 3-38-3-42 Kopt ab. 152-30 153 30 London 27 67 27-17 Madrid 48 50-52 SO Milano 29-80-3000 Nswyor 569 50-73 50 Oszló 162-30-15330 Párls 22-32-22 48 Prágs 16-87-16 M SaZlU 4**2-4*16 Itockh. 152 40-45* 40 Varsó 63*75-64-25 Wlsa 8002-6062 zariob 110 67-111 67
Őszi vetésre:
Gazdasági magvak
továbbá;
Kerti magvak
Kápoutamag Fehérbagymaaai Keikipoiztanag Árvácskámig Spenolmag Beletolts mag Salátimag Ssegfftmag Sárgarépamag Sárga riolaaig Petrezselyemmag stb. stb.
Műtrágyák. Gabona-csávázó szerek
kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, mötrágya, termény és növénjr-védőszerek kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
Teleion: 130.
A bíróiig mellett
3(63
1331. augusztus 30.
S PORTELET
Magyar győzelmek a párisi Európa-bajnokság versenyein
Vlzlpólóban 13:0ra vertük Ausztria csapatát — A 100 m es gyorsúszás Európabajnoka Bárány István dr.
zALAI KÖZLÖNY tl
l\'árla, augusztus 24 (Éjszakai rádiójelentés) Az Európabajnokság usió es vizipólóverscnyén béllón délelőtt a tourellesl stadionban Magyarország 13:0 (6:0) fölényes győzelmet aratott Ausztria J[yütlese felett. Délután volt a 200 m-es hölgy mellúszás előfutama. Fél 4 órakor volt a 100 m-es gyorsúszás
döntője, mely a magyar úszók nagy győzelmével végződölt. Európabajnok dr. Bárány István (Magyarország), 2, Székely András (Magyarország), 3 S elner (Csehország), 4 Sleferson (Svédország).
A francia—svéd vlzlpólómérkőzés 4:4 (1:2) arányban eldöntetlenül végződött.
Gólképtelen csatársora miatt félsikert aratott az NTE
Szép, lendületes játék, nagyszerű védelmek — A játék mindenkinek tetszett, csak a gólok ...
KTSE-NTE 2.2 (S 11)
Nagykanizsa, augusztus 24
Az őszi szezon első mérkőzéséi játszotta az NTE vasárnap a Zrínyi pályán a Kaposvári Turul csapatával, mely döntetlen eredménnyel végződött. Az eredmény nem fejezi kl hűen az erőviszonyokat, mert ha az NTE nagyobb tréninggel rendelkezik h a csatárok lövéseit nem kiséri balszerencse, ugy töbn gólarányu győzelemről sszamo hatnánk be.
A tapolcai és Zrínyi TE-tői barát-itgos meccsen elszenvedett vereség hatása alatt, nem sok győzelmi reménnyel Indult starthoz az NTE az erős tréningben tevő Turul ellen. A váratlanul bekapott 2 gól után, a kftiOniég lelkes bíztatása mellett az NTE olyan szép lendületes játékot produkált, hogy iöbb gólarányu győzelmet érdemelt volna.
Az NTE a következő felállításban játszott: Csondor — Jámbor, Engel-leller - Vellák, Radics, Kudlch — Farkas, Rlller, Jakubecz, Pum, Kiss. Nagyszerű futballldőben, szép NTE támadásokkal kezdődik a mérkőzés, melynek során Farkas szép beadását Pum tiszta helyzetben 4 méterről a kapu mellé lövi. A 8. percben a Turul balszélsője egy veszélytelennek látszó támadást vezet, Jámbor mellett elhúz és közvetlen közelről hatalmas lövést küld kapura, Csondor a gólvonalon belül lógja és a biró gólt tlél (1:0). A váratlanul elért gól nagyon letöri az NTE-t, a Turul "ösen támad és Stvlnka erős lapos lövéssel 2:0-s vezetéshez jultalla csapatát. Tlz percig mlnlhs az NTE nem i« volna a pályán, ugy letöri a 2 gól, a Turul erősen támad, de a ideiem mindent ment Ezulán
mintha kicserélték volna az NTE-t, sorozatos támad tüokat vezet, Jakubecz kél alkalommal is szépen szökteti a tréning nélkül kiálló Rlttert, aki hollbizlos helyzetben erőtlenül kapu mellé lő. A 25. percben Kiss leszalad a balszélen és 10 méterről szép lövést küld kapura, melyet a kipui csak kiütni tud, de a labda mégis a hálóba perdül (2:1). Az NTE mosl remekül játszik, különösen Farkas van elemében, aki szebbnél-szebb támadásokat vezet, de szép beadásait a puha belső trió elrontja. A II. félidő szitáló esőben, erős NTE támadásokkal kezdődik. A 3. percben Jakubecz szépen szökteti Farkast, aki leszalad és a 16 os sarkáról rég nem látott bombagólt rug a felső sarokba.
Hatalmas finist vág ki az NTE most a közönség buzdítása mellett, de a Turul nagyszerű védelme mindent ment. Végig az NTE támad, a Turul csak lefutásokkal kísérletezik, de a győztes gólt nem sikerül megszerezni.
Az NTE az első 20 perctől eltekintve, nagyon szépen játszott. A mérkőzés nem mozgott szezonelejei nivón. Az NTE-böl Engellelter és Farkas játéka elíöiangu volt, mig Kudlch ismét bebizonyította, hogy hallsorban van a helye. A Turulból Sári és Velez nagyszerű játéka érdemel emlitést. Kléman kisebb hibáktól eltekintve, jól vezette a mérkőzést.
E mérkőzés előtt a Kaposvári Turul iljusági csapata játszóit a KAOSz levente csapattal, mely 1 :1 arányban az erőviszonyoknak megfelelően döntetlenül végződött.
A Zrínyi csapata szép győzelmet aratott Egerszegen
Nagykanizsai ZTE-Zalaegerszegl Move 2 :0 (1 :0) - Az erély éa lelkesedés többet ér mint a technika
Zalaegerszeg, augusztus 24 kidomborodik a kanizsai csapat fölénye, különösen a fcdezelüor végez hatalmas munkát, úgyszólván lefogja a Move csatársorát és a legszebb labdákkal lömi a csatársort. A 25-ik percben Babos pompásan szökteti Poórt, aki 12 méterről helyezett gólt lő. 1:0. Továbbra is a kanizsai csapat l-mad, de Zalaegerszeg védelme sikeresen lép közbe.
A II. félidőben Is a Zrinyl lép fel támadólag, a Move alig jut szóhoz, majd a Move egész csapata védelembe húzódik, csupán szélsőinek
- - ,------lerohanásaival igyekszik eredményt
, Wnek el. a kanizsai fiuknak elérni, de a jól működő kanizsai
védelem ezeket a kísérleteket csirájában rombolja szél. A 15-ik percben Antal éles beadását Szüle elfogja és kapásból védheletlenUl rendeltetési
(Saját tudósítónktól) ""epeit elsőizben vidéken a Zrínyi \'t újonnan megalakított csapata és > megye székhelyén nagyszerű gyömmel aratott az ottani Move ellen, |Mly a nyugali alosztály bajnoki ■aoelláján az elmúlt években igen ™P helyezést ért el.
Gutlmann biró sípjelére a Zrínyi ^vetkező csapattal lépett pálvára: tttívei - Stróbl, Krakauer - Csáki, Sí??\'~ Ml"1. Czlmmermann, V"Uk II., Szüle, Prir. . « első percek tapogatódzó játék-\'f\'nek el, a kanizsai fiuknak ®*allan az aránytalanul klsmérelü S- A játék képe hullámzó, főleg ™rony|áték folyik, egyik kapu sincs wmoly veszedelemben. Lassankint
helyére juttatja. 2:0. Ezután Zalaegerszeg teljesen összeesik, a száp számban megjelent közönség nagy része a kanizsai fiukat lelkesíti, azonban további eredményt a lömö-itllt v:delem mellett elérni képtelenek.
A kanizsai csapat megérdemelten győzőit. Erélyesebb futballt játszott, mint ellenfele és igy állandóan kezében volt az Irányítás. A legjobb benyomást a halfsor keltette. A csatársor mezőnyben szépen látszott, kapu előtt határozatlanok és nem Ismerik fel a gólszerzési alkalmakat. A bekkek jók. Helyeinek nem volt alkalma bebizonyítani a róla elterjedt jó hirekel, mert komoly labdát egyáltalán nem kapott.
A zalaegerszegi csapat játéka csalódást kelteti, ctupán védelme állja meg helyét. A Move vezetősége tréninghiánnyal menli vereségét.
■afllapatáaak a Délnyugat-magyarországi labdarugó bajnokság alatt fordulóján
SzAK-DVAC 4:1 (1:1).
PAC-D. Voge 1 :0 (0:0).
DPAC-KPAC 1:0 0:0).
Vasárnap világraszóló magyr ■ sporteseményei:
Vízipóló válogatott csapatunk 12:1 arányban gyózólt Párisban a francia válogatott ellen.
Budapest labdarugó csapata 2 : 0 arányban győzött Madrid csapata felett.
Madarász 48.59 m-es diszkoiz-dobással győzött S rassburgban.
Horváth Zalaegerszegi Move 14.80 m. dobással második lett Darányi 15.25 m. dobása mögötL
A Nagykanizsai MOVE Lfi-vészegylet háziversenye
Nagykanizsa, augusztus 24
Vasárnap tartotta a nagykanizsai MOVE lövészegylet a háziversenyéi. A versenyre 2l-én neveztek be. A versenyzők 3 csoportban indultak. Az eredmények a következők: Az első csoportban 1. Rdcz József, 89 egységgel; II. Dr. Szűcs László 87 egységgel. A második csoportban 1. uolenszky Ferenc 79 egységgel; II. Szántó Endre 77 egységgel. A harmadik* csoportban I. Szabó József 67 egységgel; II. Vdradl István 47 egységgel.
Az eredményt Dénes Jenő főtanácsos, az egyesület elnöke hirdette ki lelkes beszéd kíséretében és átnyújtotta a győzteseknek a versenydíjakat. Ugyancsak ez alkalommal osztotta ki a Nagykanizsa város vándordijáért legulóbb tartott versenyen első helyezett MOVE ötös csapatnak és az egyéni versenyben I. és II. helyezett MOVE tagoknak az emlékérmeket.
A verseny eredményeket Lember-kovlcs Alajos testnevelési vezető, a lövészet fáradhatatlan barátja állapította meg, aki elismerését nyilvánította az egyesület munkásságával szemben.
A keszthelyi Törekvés mérkőzése Marcaliban
(Saját tudósítónktól) A Marcalll Sport Egylet vasárnap látta vendégül barátságos mérkőzésre a keszthelyi Törekvés Sport Egylet futball-csa-patál. Az eredmény 4:4 (2:2) volt. A második félidőben Keszthely már 4:2-re vezetett, amikor az egyik játékosukat, Perneszt lerúgták, u?y, hogy a szemhéja is felrepedt. Marcali csapata ezután a 10 emberrel Játszott keszthelyiekkel szemben egyenlített. A keszthelyiek legjobbjai voltak : Szekeres, Magyar és Tóth,
Közemisii
Három (ármagya tejérté-
kesltésének Qgya
Pécsett volt ax AlsAdunántull Mezőgazdasági Kamara harmadik gyűlése a Tejértékes!tés dolgtban
A Alsódunántul három vármegyéjének Baranya, Somogy és Zita vármegyék tejértékeiitésének egyöntetűvé tétele és azonos módszer szerinti értékesítése ügyében augusztus hó 18-án Pécsen jelentős tárgyalások folytak. A gyűlésen, amely egy hónapon beiül Immár a harmadik volt ebben az ügyben — Náray Andor keszthelyi gazd. akad. tanár, a mezőgazdasági kamara állattenyésztési szakosztályának alelnöke elnökölt. Olt volt Tolnay Pál miniszteri tanácsos a m. klr. földművelésügyi minisztérium tejgazd. ügyosztályának vezetője ii, aki személyesen kívánt tudomást szerezni az ország legjelentősebb tejtermelő vidékének tejgazdasági óhajai feiöL A gyűlés fontosságát növeli, hogy a felhozott gazdakivánságok minden bizonnyal nagy lullyal esnek latba az OMTK nak, a földművelésügyi minisztérium ellenőrzése alatt álló egyik legnagyobb hazat tejvállalatunk közeli átszervezésének, amelynek vezetésében alig pár napja jelentős személyi változás állott be, s amelynek legfőbb irányítása ez Idő szerint Tolnay Pál min. tanácsos szakavatott kezében nyugszik.
Az elhangzott kívánságok leglényegesebbje az voli, hogy az OMTK szervezete és működése az egészséges tejkereskedelemben mindenkor versenyképes és llykép a gazdák bizalmára érdemes legyen. Ennek biztosítására és megrögzltésére kell alkalmas eszközöket és módozatokat keresni. Ezekre nézve a gyűlés számos óhaját tárta elő, amelyeket a kaposvári mezőgazdasági kamara elnöksége utján mihamarabb Írásban is eljuttat a földművelésügyi kormányhoz.
(—) A Zalavármegyei Oazda-ságl Egyesület augusztus 29-én délelőtt 10 órakor Keszthelyen, a városháza tanácstermében rendes közgyűlést tart. A közgyűlés tárgy, sorozatán miniszteri leiratok, kamarák és tári>egyesületek átiratai, beszámolók stb. szerepelnek.
ZiricU zárlat
Káds London 14 95, Newvorv
513 87V*. BrOanl 7165, Milano 26 88, Madrid 45-50, Amstetdam 207 20, Satun - -, Wien 72-25. Sofla 311, Prá*. 15-24, VsraS 57-60. Badapeat M\'OlVi aelgrád »06Uj, Kukaraai 3 05Vi
Terménytőzsde
Hsaav. ül 77-es 900 - 955 7S-as
9 40 — 8*85, danáét. 77-aa 885 - 9 20. 78-a» 900 — 935 7»-a> 918 - 950, W-as 925 — 980, Roza 920 - 950, ak árpa uj 14-50-15-00, afeárpa 16-00 -17 00. aab 17 25-17-50. taaaert 1575-1800 raooe —•--■—. «srj>iT0 00 -10 20.
ferUsrásár
Felhajtás 3223, eladatlan 91. — ElaO-leoda 1-13—I"IS. szedett 1-12—1-14, szedet! Mafe 1-08-1-10, kSaayfl OW-IIX, l-aö randi dng 1-04—1-08, U-od raadfi Ong 0-94-1 00 angol aaldfi 09Ű-I-I0, szaloana aarrban t\'IS-OOO, zsli 1-36-O-flO, tini l 36—1-78. szalonnás Meertéa 1-38-1-48.
: Délzalai Byoaéa és Lapkiadó Vállalat, ■ankaalitáa.
Felelős Idadó: Zalai Károly. ^ t NaofcaafaM 7*. az,
ZALAI KOZLOWY
1931. augusztus 25.
apbóbirdetések
*< ,,*SbUa«tls«k iga 10 •<«! 30 fillér. Hlolia lovábbl UJ. % fnér. Vtxii- a. ««»\'P"P ,„«, SO fillér, mtalm lovJbW stó II). • filL Sittdin í. piolrt.n 10 *» fi"*\'-
Invibbi kí al|. O fillér. Clmiil • mini" »«-i.lííbb bzlOkbSI áll! uú Ml iiómk „Imtllsttfc.
Álliil ksiuSkntk IP. Wdmtar-HliMtak 3 főt) nengO Knaauoa olal a Iclr*lepem könyveiét, udsllala elkerülése végett előre fizetendők.
BlmnAalata l.nulól teljri ellitisra elfogad ml csa\'ád. Bővebbet vitéz Tóth Bála Üzletiben. 3873
gtv.u.tt egy lölétkék sx\'likecilkos
selyemernyő. Akt a kiad\'hivatalban lead|at lutatombin részesM. 3*76
■aayaaaaaayl kelengyék, vássonáruk legjutinynaabben Iámét kaphatók Ooldber ger Karollnnil, HuazH-tér 2. 3171
VI44kt átláanélhailak, borbélyok, nyugdl|asok lakóhelyükön izépen kereshet-nek. Iijanak PoitaMék 35. Sieged .1 3872
Mah.lyatk.ly..*.. Ponoltbutor, kosár éa nádszéklooás lltéanél, Flr 4. 3029
Eladó hás.
Király-utca 20. gazdasági épülettel, vagy üzletnek Is alkalmas, szabadkézből eladó.
Egy nagy Sláger cilinder foltozó dpész varrógép eladó Magyar-utca 4. 3813
FSISaSH UJ tamil kapható Te|köz
pon\'nál. Teleion 349. 3721
Több egy szobás lakta mellékhelytsé-gekkel kiadó Petóll-ut 41 alatt 3491
Saab* bátorral, vaty bátor nélkül •n|t»b.r l-re kiadó Horthy Miklős ut 43\'c. Ugyanott egy alaklaraa kai •l.dé. 3887
Casaplaet ipotcelláo evő éa Uvegkéaz. tel eladó Csengery-ut 17 fUaaertulet. 3877
RlaSé november l-re Sugár-ut 25. szám alatt egy szép 2 szoba, előszoba éa mellékhelyiségekből illó lakáa. - Bővebbet ugyanott
Varga Nándor
aranyéremmel kitüntetett salát modernül berendezett mühelyfoen
■nos, fut, tisztit és plieeéroz.
Olcsó, szép kifogástalan munkámért felelősséget vállalok.
Gallérok 10 és 12 fillér. OyttltAtelep: Horthy Mlklós-ut 8. Oyártetcp: Huuyadl-u. 19.
Pk. 1GÍ6I/I931. sz. 1931. vghtól 219 aa.
Árverési hirdetmény.
Dr Beck Dezső nagykaoizaat ügyvéd álla; képviselt Pucha Jtnos szepetnekl lakói tavára 137 pengő tőke éa több követeléa és táraiéiul erejéig a nagykanizsai klr. Járásblró-ság li\'30. évi 6830. számú végzésével elrendeli klelégltéal végreha|Us lotytán végrehajtást szenvedő 161 1931. évi március hó 5 én lefoglalt 1615 P-re becsült Ingóságokra a nsgykanlsaal klr. lárásblróaág lenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak aa 1908. évi XLÍ t.-c. 20. 6 a alapján a fent megnevezett s a fogta* látl Jegyzőkönyvből kl nem tllnó más fog-laltatók Javára Is az árvetée megtartását elrendelem, de csak arra aa esetre, hí kielégítési loguk ma le fennáll éa ha ellentlk halasztó hatályú Igénykereaet lolyamatba nlnca, végrehajláat szenv. lakásán, Üzletében Easteregnye községben 79. háxazám alatt, a llzefett öaazeg kvonlaival leendő megtartáaára batáridőéi 1931. azeptembar 10. napiának délután 6 őrála tüzeük kl, amikor a : bíróilag lefoglalt lovak, csikó, bor|u, szerszám s egyéb Ingóságokat l legtöbbet ígérőnek készpénxllzetéa mellett, esetleg becsáron alul Is el fogom adni Nagykanizsa, 1931. évi augusztus 14-én.
Elek László s. k.
klr bit. végrehajtó, JS/o mint bírósági kiküldött.
Mélységes szomorúsággal tudatjuk mindenkivel, akik szerették és becsülték, hogy szeretett férjem, illetve felejthetetlen édesapánk és testvérem
dr. FRIED ÖDÖN
ügyvád
1931. augusztus 20-án fáradhatatlan munkás életének 67-ik évében Bécsben elhunyt, ahol földi maradványait örök pihenőre helyeztük.
Felejtketetlen emlék* örökké ál közöttünk.
özv. Prled Ödönné szül. Welsz Rlza felesége. Schelber Józaefné szül. Prled Erzsébet, Schelber József gyermekei. Prted Zsigmond testvére, és az egéaz gyászoló család.
Csendes részvétet kérünk.
Gallérokat
12 fillérért lsftsekkea tlsxttt
KOVALD
budapesti testőgyár. ByUJtfttelep lagykantua Csaagary-ut 0. az.
ÉRTESÍTÉS.
Éftcaltem a nagyérdemű közönséget, hogy dus raktáramon levő márvány és gránit síremlékeket leszállított árban hozom forgalomba — További ■Irksraltiéal és sírbolt épltá-sét, Icimő és műkőből legolcs.bbsn kéazltcH, ugy ax összes e szakba vágö munkákat szakszerűen végiem.
Kérem a n. é. közönség szíves párt-logésát. Teljes Hszteleltel
Kovács József
figyelni I llrálf utOA SS. M.
Olcsóbb lett
a trappistasajt, teavnj és juhturó:
1 kg. teljes zsiros
trappistasajt . . P 8-40 l/4 kg. legfinomabb
teavaj......P —-90
Va kg. legfinomabb
főzővaj.....P —*7B
1 kg. legfinomabb valódi juhturó . P 3-—
Ital ÉS MAI
cégnél.
a legmodernebb 4 • I csöves
Hihetetlen
magss áron vieezaveezem
régi megunt telepes, vagy hálózati készülékét is és
becserélem TiiiFUNKiN JHt
1. Az állomásokat nem kell többé keresnie.
2. 7Vt oktáv hangterjedelem.
3. Átkapcsolási lehetőség dynamikus hangszóróra.
Ezt nyújtja önnek a TELEFUNKEN 40 W. spetlal.
lég ma kérjen ajánlatot i
SZABÖ ANTAL
■port ée rédlé Uzletéb&l.
FONTOS BUDAPESTRE UTAZÓK RÉSZÉRE
szálljon meg a
MERÁN SZÁLLODÁBAN
BERLINI-TÉR 7.
Budapestnek legjobb helyén fekvő modern szállója. Lift. Központi fűtés Hideg-meleg folyóviz. Fürdők. Telefonos szobák. Kávéház-étterem. Szőkék P 4\'BO. Penaié 8- P-töl.
Egyágyas szobáknál 10°/o, kétágyas szobáknál 20o/o
engedmény. „„
Pk. 674 sz. 1931. 1931. vghtól 674. sí.
Árverési hirdetmény.
Dr. Miklós Sándor nagyksulzssl ügyvéd által képviselt Kelemen Rezső nagyktnl. issl lakós Isvirs 2 0 P, 175 P tgke és több követelés és |irutéksl ereiéig a nagv-kanlzsal klr. Járásbíróság 1931. évi 2$6 2307. sz. végzésivel elrendelt kielégítési végrehs|tás lolylán végrehajtást szenvedő tőr 1931. évi jullus hó Í6-án lefoglalt 1665 pengőre becsült Ingóságokra a nagykanizsai klr. Járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak as 1908. évi XLI. t.-c. 20. fa alapján a lent megnevezett s a foglalást Jegyzőkönyvből Ű nem tűnő más foglaltatik javára Is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az eseUe. ha klelé-
Ktésl joguk ma la lennáll és ha ellenük liasstó hatályú Igénykereaet lolyamatba nincs, végrehajtást szenv, lakásán Eaz-teregnve községben leendő megtsrtásárs határidőül 1931. évi auguaztua hó 26 napjának délután 6 órája tüsettk kl amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, lovak gazdasági telazereléa s egyéb Ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mel lett, esetleg becaáronslul Is ef fogom adni Nagykanizsa, 1931. évi augusztus 6 in.
Elek László s. k.
klr. blr. végrehalté, sara nitnt bírósági kiküldőt!
A nagykanizsai klr. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
5929/lk. 1931 szám.
Árverési hirdetmény és árverést teltételek.
Klein Márkus Fial soproni be|. cég végrehaltatónak Varga György éa ne}e Varga Katalin gelael lakős végrehs|lást ssenvedók ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság s végrehajtató kérelme következtében az 1881: LX. t-c 144., 146. és 147. § sl értelmében elrendeli a végrehatási árveiésl 1332 P tőkekövetelés, esnek 1928. évi mijus hó 6-lk napjától Járó 8Vo kamata, 155 P 40 llll. eddig megitlapltoll per és végrehsjtást és sz árverési kérvényért ezúttal megállapított 69 P 3S IUL költség, valamint az ezennel caatlakozol-taknak kimondott Ooldflnger József 3245 P, 220 P 20 llll,. dr. Doniján Lajos ügyvéd 1850 P. Tapolcai Elaő Méazgyár 489 P 05 flll. tőkekövetelés és Járulékai beha|lial végett s nagyksnlzsal klr. Jiráabtrósij területén levő, Oelse községben fekvő, ■ l gelsel 131. sztjkvben felvett 1069. hm. szóló is U|hcgyen egéaz Ingatlanra 500 P, u. o. 1068. sztjkvben 2<6/8. és 247/8. hm. ház 161. sz. alatt éa rét a nvugatt kertal-lal dűlőben egész Ingitlaookra együttesen 4970 P és az u. o. 1470. sztjkvben 2S0/I. 3. hrsz. alatt foglalt siántó a nyugstl kertaljat dűlőben egész Ingatlanra 300 P kt-klállisl irban és pedig dr. Domjin Ls|os és s Tapolcai Mésagyir követelésére nélirt csak Varga üyörgy nevén átlő leletészt
A telekkönyvi hstóság ss árverésnek Oelse községházánál megtirtiaira 1931. évi szeptember hó 21. napjának délelőtt 10 óráját luzl kl éa az árverési feltételekel sz 1881 : LX. I. e. 150. J-a atap|án a kövelkeiőkben állapítja meg:
Az irveréa all eső Igatlanokat éa pedtf a 216/8. éa 247 8. hraz. Ingatlanokat a ki-kiáltást ár felénél, a többit a klklállili ir kélliarmsdinál alacsonyabb áron eladai nemlehet (1908. XLI t.-c 26. §.)
Az árverelnl szándékozók kötelesek bá-nalpénzUI a IdkUltáal ár lOVo-át késipéw-ben, vsgy az 1881 : LX. t.-c. 42. S-áhaa meghatározol! árfolyammal sxámlloli óvs-déksépes értékpsptrosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegei blról letétbe helyezésétől kiállított letéti el-lamervényt a kiküldöttnek itadnl és u árverési feltételeket aláírni (1881 : LX t.-c 147., 160., 170. SJ.; 1908. XLI. t.-c JI.W Az, aki az IngatUnért a kikiáltási imij magasabb igéretel telt, hs többet lKín" senki sem akar, köteles nyombsn s klklál-lisl ir szisaléka szerint megállapított bl-natpénzt az iltala igén ir ugyanannyi zalekálg kiegészíteni (1908 : XLI. 25. 5 ) „ Nsgykanlzta, 1931. évi Junlus hó » napján
Dr. Bentzlk s. k. klr. Jblró.
A kiadmány lllltielll:
Mlkó s. k. a s . must.
HIRDESSEN
a „Zalai KflzlBny"-ben
Nyomatott a Délzalai -Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető:
Zalai Károly).
71. évfolyam 191. szám
Nagykanizsa 1931. augusztus 26, szerda
Ára 14 Hllér
ZALAI KÖZLÖNY
Szeikesztóség: neppsl Sugar-ut 2., éjjel Póul 5.
Kladólilvstsl: Fout 5. u<m. Knzthelyl llókktsdólilvstsl: Kotaulhuica 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Elóllzelésl ára. egy lióra 2 pengó (0 Iliiét. Teleion- í Szerkesztőség 421. .Hm, (éjjel 78.) me.on. ^ Kta(Wllvtta, n KeaiUlelyl Ilók 22.
Nemzeti szQkség
Irtó \'. Dr. Szabó Sándor ny. főispán, v. orwiággy. képviselő
Ezzel a fogalommal gazdagodott az utóbbi hetekben a mesés vagyonú, nagyhatalmú Nagybritannia. Az angol nemzet li érzi, tudja már, hogy o is elvesztette a háborút. A demokratikus angol kormány megállapította, hogy beállott Angliában i .nemzeti szflkaég", megrendült u eddig mindig szilárd gazdasági helyzet.
Bármennyire fájlaljuk is az Igazságos, bennünket ls megérts angol nemzet bajait, ml mégis, elsősorban a saját sebeink égető fájdalmára keressük az oivosszereket.
Ha Igaz ai, hogy a nagyhatalmit, győztes és gazdag Angliában beállott a nemzell szükség, az anyagi megpróbáltatás, mennyivel inkább Igaz ez minálunk, a megcsonkított, gazdasági erőforrásaitól megfosztott, koldus Magyarországon I
Ha a közgazdasági tudomány könyveit forgatjuk, a nemzeti szükség állapotának a meghatározását nem faláljuk, annyit azonban tudományos könyvek nélkül Is tud mindenki, hogy amikor a szükség beáll, más szabályok irányadók ugy a közérdek, mint a magánérdek szolgálatában.
Az Ilyen szükség, rendszerint nagy veszedelmek kapcsán keletkezik, ugy a közéletben, mint a magánéletben. A nagy, vagy nagyobb veszedelem elhárítására pedig a nemzetnek minden erkölcsi és anyagi javát mozgásba kell hozni. Rendkívüli idők, rendkívüli intézkedéseket követelnek.
Amig ml, kifosztott, szegény magyarok Trianon után, az európai nemzetek társaságából kitaszítottan dideregtünk elhagyalottságunkbari, a világ népei boldog ábrázattal kívánlak rgymásnak szerencsét és nem volt, aki á(érezze a mi nemzeti fájdalmainkat és szerencsétlenségünket.
Ma, az általános gazdasági megrázkódtatás idején, amikor a győzlek is kezdik észrevenni, hogy azok a gazdasági törvények, amelyiknek megséi lésével a mi nyomorúságunkat Intézményesen rendszeresítenék, visszaülnek a győztesekre « az okozott sérelem helyrehozását \'"\'Kelik: nemzeti és állami életünk szorongatta fásaiban türelemre int és wnil bennünket ez a körülmény, hogy nagy hatalmú népek is sors-lársaink lettek és igy megértőbbek a mi helyzetünkkel szemben és hamarább lámád rés a trianoni börtön falán.
A békeszerződések revlzióla, Im-™r nyílt kérdés, amelyre a feleletet a "épek és tömegek életösztöne nejben a szükség, a kényszerűség \'°g|a megadni.
A magyar kormány az állami szükség rendkívüli Idején uj rendszabályokkal lép a nemzet elé, a Mzérdek szolgálata, a közszükség-£«k ellátása és a nemzet javainak
™l|ábóe\'nek \'S1\'"^0\' mcKoíz,ása
A közszellemnck egészségesen kell kivirulnia a nagy erkölcsi és gazdasági megpróbáltatás mostani nehéz napjaiban, a nemzeti össze-lartozandóság nagy termő völgyében. Ezen a talajon sarjadnak élet-
erős, hazafias törekvések, erkölcsi és gazdasági összefogások, amelyek táplálják a lesújtó békeparancsok alatt szenvedő nemzet reménységeit.
A kormány intézkedéseinek pedig az ország eikölcsl és gazdasági érc-
tar alékát ugy kell Igénybe venniök, mint at ostromlott vár parancsnokának a rendelkezésére bocsátott erőt és készleteket pontosan számítva, gondosan őrködve, hogy elegendők legyenek szabadulásig.
XOWWWWO*^!,,. XVI .......
Megalakult az uj angol kormány ós az ellenzéki árnyékkabinet
kéned! MaoDonald nemzeti kormánya allén
Erfia politikai haro
London, augusztus (Éjszakai rádlójelenlés) MacDonald dezignált miniszterelnök kedden délután tárgyalt a pártvezérekkel a kormánylistáról. Az uj, nemzeti kormány névsorát 5 órakor mutatta be a királynak.
Mig MacDonald a kormány megalakításán fáradozott, a voll munkáspárti miniszterekből Htokban megalakult a szocialista árnyékkabinet. Ez az árnyékkablnet, amelynek Henderson a lelke, erősen készül a politikai harcra és személyes haj-
szákra. MacDonuld és Snowden válaszlókerülele lel akarja vélni a bizalmi kérdést.
Hivatalos körök cáfolják azl a hírt, mintha a munkanélküli segély leszállítása lenne az amerikai kölcsön előfeltétele.
.....................................................r*rrrri*iiii*Lii~.-in\\iuiuiVLVUuui
A Károlyi-kormány első minisztertanácsa
Az uj kormány bemutatkozott a 33-as bizottság előtt — Nyilvánosak lesznek a 33-as bizottság tárgyalásai — A miniszterelnökség tisztikarának tisztelgése az uj kormányfő előtt — Gróf Károlyi az arányos teherviselést hangsúlyozta
A kormány ai fitszes állami és miniszteriális sz<
Budapest, augusztus 28 A 33-as bizottság ma délelőtti ülésén bemutatkozott az uj kormány. Károlyi Qyula gról miniszterelnök beszédében közOlte, hogy a parlament plénuma előtt fogja programját ismertein!.
A bizottság a megüresedett elnöki lisztségre Ugrón Oábort, elnökhelyettesnek Schandl Károlyt választolta meg. Az 5 ös albizottság tagjaivá Teleszky Jánosi, dr. Kállay Tibort, Marschall Ferencet, Temesvári Imrét és Wol/f Károlyt választolták.
Szterényl József báró indítványára a miniszterelnök hozzájárul ahhoz, hogy
a 33-as bizottság ülései nyilvánosak legyenek és ellenzéki kívánsáprt a bizottság holnapi ülésén beterjeszti a költség-vetésenkivü\'l kiadásokra vonatkozó jelentési. Az ötös albizottság ma tartolta alakuló ülését és elnökévé Teleszky Jánost választolták meg.
Erouf kultusxmlnlaxter Irdoyelne
Budapest, augusztus 25 Ernszt Sándor kultuszmlnlszfer ma átvette hivatalának vezetéséi. Kijelentette, hogy
a kultuszkormánynak Is mindenben alkalmazkodnia kell az élethez és a körülményekhez.
Vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter hivatalának átvételekor hangsúlyozta, hogy megköveteli a szigorú kötelességteljesítés! és Inten-
cióinak érvényesítését az egész vonalon.
Gróf Károlyi fogadta a rzil-nls«/erelnSkség tlsxtlkarát
Budapest, augusztus 2d Óról Károlyi Oyula miniszterelnök kedden délután 5 órakor fogadta a miniszterelnökség tisztviselői karát, amelynek nevében Darányi Kálmán államtitkár üdvözölte.
Károlyt Oyula gróf miniszterelnök megköszönte az üdvözlési, majd igy folytatta:
— Nem akarom azzal kezdeni és azt hangsúlyozni, hogy milyen nehéz, valóban súlyos körülmények közöli vettem ál a miniszterelnöki leendőket. Kétszeresen nehézzé teszi ezt számomra az, hogy olyan valaki ulán kell átvennem a teendőket, mint gróf Bethlen István. Egy pillanalig sem gondolom, hogy teljesen méltóan tudom őt pótolni, dc kötelességem minden erőmből arra törekedni, hogy mégis megkíséreljem annak a feladatnak a megoldását, amelyet a kormányzó ur reám ruházott és amelyet az ország érdekében kötelességemnek láttam elvállalni.
Ahhoz, hogy sikeresen megfeleljek a feladatnak, mindenesetre szükségem van és lesz a ti közreműködésiekre.
ll/abb éa íerOeaebb gondok...
A tisztviselői karra épp ugy, mint az ország minden lakossára, a közeli időkben ujabb és terhesebb
emélyautékat leéllitja
gondok fognak hárulni, mert ahhoz, hogy a mai helyzetünkből kijussunk, nem lehet az országnak egyetlen lakósa sem, akinek megfelelő arányos módon ugyan, dc ne kellene az orsiág érdekében elvállalandó lerheket viselnie.
Arányos IrOiíeSeriilselés
Az, hogy e teher tul nagy ne legyen, hogy arányos legyen, egyik fő gondja a kormánynak. Kötelességemnek larlom, hogyha kénytelen vagyok az országnak minden lakosára nézve terhes rendelkezésekel kerész-tül vinni, ugy azok engem legalább is olyan mértékben terheljenek. Majd a tisztviselői kar bizalmát és támo^ gatásál kérte.
A felaö^áx pénteken fart Illést
A felsőház augusztus 28-án, pén-leken délután 5 órakor ülést lart.
A Irormdny takarékossági rendeletei
Értesülésünk szerint a 33-as bizottság permanens ülésekben fogja letárgyalni a kormány takarékossági és adóemelési rendeleteit, amelyek szeptember l ére meglelcnník
Ax uf kormány csütörtökön
muiatkoxlk be a Háxnak
A Ház csütörtöki ülésén az uj kormány bemutatkozása, a 33-as bizottság uj tagjainak megválasztása szerepel napirenden, dc ezenkívül az elnök jelentési lesz a végleg igazolt képviselőkről is, aminek következtében a kettős mandátumok birtokosainak 8 napon belül nyilatkozni
ZALAI KÖZLÖNY
1931. augusztus 12
kell, hogy melyik mandátumukat tartják meg. a amoclallatdU kUvetelé»et
Budapest, augusztus 25 (Éjszakai rádlójelentés) A S\'o-cialisla képviselők parlamenti csoportja kedden ülést tartott, amelyen kövelelle, hogy a Károlyi-kormány sürgősen terjessze be az általános titkos és egyenlő választójogról szóló törvényjavaslatot, oszlassa jel a parlamentet és tűzze kl sürgősen az u) választásokat.
Az uf kormány első minisztertanácsa
Budapest, augusztus 2& (Éjszakai rdálőjetentés) Kedden délután 5 órakor tartotta első minisztertanácsát a Károlyi-kormány. A tanácskozás előtt Károlyi Oyula gróf miniszterelnök köszönetet mondott minisztertársainak, hogy mellé állottak a nehéz órákban és kérte őket, hogy a feladatok megoldásában továbbra is támogassák 61
Walko Lijos a többi miniszterek szolidaritásáról biztosította a minisz terelnököt.
Ezután a minisztertanács megkezdte azon rendeletek letárgyalását, amelyeket szerdán a 33-as bizottság elé terjesztenek. A javaslatokat ugy általánosságban, mint részleteiben elfogadták.
Beavatott helyről nyert értesülés szerint a keddi minisztertanács ugy döntött, hogy az összes állami és miniszteriális személyautókat leállítja.
Jtm vgyaégeapárt caUtörtVkön értekezletet tart
Budapest, augusztus 25 (Éjszakot rádlójelentés) Az egysé-gespári csütörtökön este 7 árakor pártérlekezletet tart.
aardrMokk a téli elldlds elökéaxttéaéröl tárgyalt
Budapest, augusztus 25 (Éjszakai rádiójelentés) Az egy-ségespárt agrárblokkja kedden délután ülést tartott, melyen a kársuj-totta vidékek vetőmagszükségletének biztosításáról, a téli ellátás előkészítéséről, a szepl. 30 án lejáró exporthitelek megújításáról és az adóhátralékok ügyéről tárgyalt. Elhatárolta az értekezlet, hogy az elnökség már szerdán eljár a kormány illetékes lagjainál, akiktől megfelelj intézkedést kír.
Pola Negri haldoklik
PárlB, augusztus 25 (Éjszakai rádlójelentés) Sanfran-ciscoi jelentés szerint Pola Negri, a világhírű lengyel fílmszinésznö, akit napokkal ezelőtt súlyos vakbélgyulladással szállítottak kórházba, haldoklik. A vakbéloperációt a fellépett hashártyagyulladás miatt nem lehetett végrehajtani. Az orvosok nem bíznak Pola Negri felépülésében.
Izabella lőhercegnő állapota
Budapest, augusztus 25 Izabella főhercegasszony állapota változatlanul súlyos, ma teggeli hőmérséklete 38 1.
A szabad betét-kifizetések első napja a nagykanizsai bankokban
Észre sem lehetett venni, hogy felszabadult a pénzforgalom Amit az aranypengőről mindenkinek tudnia kell
(jlagykantzsa, augusztus 25
A tegnapi nappal végleg megszűntek azok a korlátozó rendelkezések, melyek a bankbetétekre vonatkoztak és lejárt a vidéki belétek felmondásának ideje, ugy, hogy kedden volt a tulajdonképenl kifizetések első napja a vidéki pénzinlé-zeteknél.
A felmondások után Ítélve, előrelátható voll, hogy nagyon kevésre rúgnak a kifizetésre kerülő összegek. Mindamellett a közönség tájékoztatására megkérdeztünk néhány pénzintézetet a kifizetés első napjáról.
A Bankegyesület vezérigazgatója, Hlrschler Sándor klr. kincstári tanácsos kijelentette, hogy a kifizetés első napja teljesen normállá lefolyású volt. A Bankegyesület eddig Is felmondái nélkül fizetett ki kisebb összegeket, főleg melyek az életszükségletekel szolgálták, de a mai első kifizetést napon alig volt Jelentkező. A közönségre ugyanis
rendkívül megnyuglalólag hatott az aranypengö bevezetése, amely azt az elhatározást érlel\'e meg benne, hogy inkább a bankba legye a pénzét, minthogy otthon tartogassa.
Kálmán Leó bankár azt mondotta, hogy egész jelentéktelen volt a kifizetés. Várakozáson felül csendes nbp volt. Az aranypengő bevezetésének gondolata nagyszerű eszme volt — jelentette ki Kálmán Leó — amely nieguyuglatólag hatott a ma gyar közönségre. A kifizetés első napján egyáltalán nem jelentkeztek olyan Igények, mint a milyenekre az Intézetek felkészültek.
Az Angol-Magyar Bank nagykanizsai flóklnlézelénél kijdenlclték, hogy a forgalom a kifizetés első napján leljasen normális volt. Még azok sem jöttek el pénzükért, akik felmondottak kisebb betéteket. Azok jöttek csak el, akiknek ingatlanvételből kifolyólag fizetésre kellett a pénz és akiknek a megélhetésre kelleti ki«ebb össz\'g.
M« kell tudni az arany pengőről ?
Az utóbbi napokban mind lObben fordullak szerkesztőségünkhöz az aranypengöt illetőleg. Vannak kereskedők, akik nemcsak magyar cégektől, hanem külföldi gyáraktól és beszerzési forrásaiktól a számlázolt árul kifejezett „aranypengö (Qold-pengő)" jelzéssel ellátva kapják. Azzal a kérdéssel fordullak hozzánk, hogyan értelmezzék a pengőnek már most arany pengőben való felszámítását.
A miniszternek erre vonatkozó rendelkezése világosan kimondja, hogy augusztus végéig a pengő teljesen egyenértékű az aranypengővel, azután pedig a mindennapi árfolyam szerint lesz felszámítandó.
Kérdést intéztünk egyébként ebben az ügyben viléz Benczlk Lajoshoz, a nagykanizsai Néptakarékpénzlár ügyiezető Igazgatójához, aki a közönség felvilágosítására kijelentelte, hogy az aranypengőnek már mostani számlázása nem egyéb, mint előzetes biztosítása a követeléseknek egy
esetleges árfolyam hanyatlással szemben. ■
Hogy hogyan fest majd a helyz. I szeptember elsejével, arra vonatkozólag Benczlk igazgató a következőket mondolta:
— Igen, érvényben van már ma is az aranypengö. Azonban ennek értéke teljesen egyenlő a paplrpengő értékével. Szeptember elsejétől a Magyar Nemzeti Bank közölni fog|» az aranypengő napi árfolyamát. Mindenesetre nagyon megnyugtató az aranypengö bevezetése, mert a közönség igy a legnagyobb bizalom-mai viseltethetik az iránt, hogy pénzéi nem veszítheti el, mert amennyiben a pengő vásárló ereje csökkenne az aranypengővel szemben, a közönség ennek megfelelően számszerűleg több papírpénzt kapna. Azonlwn hála istennek, minden Jel arra mutál, hogy erre nem lesz szűkség. Mert ez nem más, mint elméleti elővigyázatosság a közönség érdekeinek minden tekintetben való megvédésére.
Rossz szezonja volt a Balatonnak a választások és a bankzárlat miatt
A Balatoni Szövetség tiltakozik kltása
Balatonlelle, augusztus 217* A Balatoni Szövetség Balalon-lellén lartotla Övári Ferenc dr. felsőházi lag, ügyvezető alelnök elnöklésével nyári közgyűlését. Napirend elölt Sümegi Vilmos kormányfőtanácsos szólalt fel, hogy a szövetség közgyűlése tiltakozzék a terv ellen, mely a Badacsony-hegység további megbontását célozza ujabb kőbánya-nyitással
A közgyűlés Batár Árpád szerkesztő és Péch Kálmán államtitkár felszólalása után egyhangttlag
a Badacsony további megcson-ellen
állást foglalt minden ujabb
badacsonyi bányanyitási törekvés ellen
és elhatározták, hogy a természetvédelmi törvény megalkotását megsürgetik.
A közgyűlési jelentés részletcsen kiterjeszkedett azokra a jelenségekre, amelyek az Idei fürdöévad alatt mutatkoztak s megállapította, hogy az Iskolák korábbI szünetelése kedvezően, a választások és a bankrendeletek károsan befolyásolták á fürdők forgalmát.
Somló József, Bóczdn Elemér dr.,
Lukács Károly dr. felszólalásai után a közgyűlési jelentési egyhangúlag elfogadták. Ezután
az elnökség újraválasztása következelt. Elnökké öt esztendőre újból Batthyány Lijos gróf titkos tanácsosi, ilelnökké Széchényi Aladár grófot, Malatlnszky Ferenc és Óvári Ferenc dr. felsőházi tagokat, ügyésszé Segesdy Ferenc dr. ny. kúriai bírót választották. A tiszteletbeli tagok sorába megválasztották Ugrón Gábor dr. országgyűlési képviselőt és Wekerle Sándor dr. volt pénzügyminisztert.
Az igazgatóválasztmány kiegészítését követőleg Balogh Kálmán érdekes előadása következett a Balatonvidék élelmezésének gyakorlati újjászervezéséről A közgyűlés köszönetet mondott az előadónak. Az inditványok során elfogadták az áramszolgáltatás tökéletesítésére vonatkozó javaslatokat. Tábori Koméi indítványára felírnak a balatoni nap rendezése, a dlák-csereüdtlltetésének ki-fejlesztése és a vízumkényszer eltörlése érdekében. Id. Noll Ferenc, Farkas-fatvy Kornél dr. és mások javasla-tail a választmány-hatáskörébe utalták.
Meghalt a hévlzszentandrásl autóbaleset áldozata
Keszthely, augusztus 25 (Saját tudósítónktól) Jelentettük, hogy Molnár Istv.ln 46 íves hajciárt a legutóbbi keszthelyi vásár alkalmával kötélen vezelelt tehene, amely egy autótól megijedt, az auló elé vonszolta, ugy, hogy a hajcsár súlyos sebesülten került a kesz helyi kórházba Szent István nap|án Molnár lábát amputálni kellett, tegnap esle pedig meghalt. Mlnlhogy a gázolás igy halállal végződött, az uj eljárás megindult.
IdAjárás
A ucjrkulnal meteorológiai ra«g-tigyalS jelutSKk: Kedden a MmirM Itt-. Ke«iel 7 órakor +17, délotJn 3 ónkor + 19 6, este 9 órakor +161.
Felhőzet: Egész nap borult, égboltozat.
Szélirány : Reggel délkelet, délben délnyugat, ette nyugati szél.
(BJnakat rádlójelentés) • ■alnraM-alal latéul lalMrtt •»<• 10 érakor . ViHeiékny IU (érhátéi arSaabb éaxakl ualakkal, N»-aOlljadéaaal éa oaSkkanS hlmér-aéklattal.
Olcsó tűzifa.
Jó száraz, 2 éves cser és tölgy II. o. dorongfa (botfa) erdei ölenkint
14 peng6
házhoz szállítva 1 01 talpfa eselék
25 P 60 ff.
házhoz szállítva
STRÉM KÁROLT
Sugár-ut 20. Telefon 127.
UH ___
1331. augusztus 30.
ZALAI KÖZLÖNY tl
Amikor a nagyapa inkább lebontja a fele házát, csakhogy hajléktalanná tehesse a hősihalált halt fia árváit
Nagykanizsa, augusztus 25 özvegy Hllcz Islvánné csele tipikus paraszt-dráma és ismételi blzo-nyiléka annak az általánosan ismert [ételnek, hogy majd mindig a kis jelenléklelenségek Indítják el a nagy dolgok lavináját.
Fenn találkoztam össze az asz-szonnyal a nagykanizsai főszolga-biróságon, ahol panaszt telt az apósára, öreg Hllcz Ádámra. Szemeiből meg\'-meglndul a keserűség, markáns arcán a belső fájdalom rángatódzik amint gyors, apró szavakkal ecseteli kálváriáját. Az utóbbi hetek izgalmai alatt meg-meggörnyednek egyenes vállal, amelyek pedig hozzászoktak már közel 17 év alall, hogy egyedül, támasz nélkül viseljék az Élei rásulyosodásait Ezeket esetenként meg sem igen érezte, de mosl, hogy egyszerre előrángatja őket a múltból, meggörnyed a\'sulyuk alatt. Szavai nyomán lassan a következők bontakoznak ki előttünk.
Az Eszteregnyéhez tartozó Ox>r-nakon van öreg Hllcz Ádám tanyája. A világháború kitörése előtt Hllcz Adám kétfelé oszlolta 40 holdas la-nyásbirlokál. A hat gyerek 6—6 hold főidet kapott, Hilcz Ádám pedig a tanyával együtt 4 hold földel tartott meg magának. A tanya haszonélvezeti jogát magának tartotta fenn Hilcz Ádám, azonban három nős fiának is átengedett egy-egy szobát. Hllcz Istvánt is innen izólitotta el fiatal felesége mellől a világháború. A nagy vérzivatarból csak az emléke került kl sértetlenül, a hazaszeretet és kötelességteljesítés örök mementójául két elárvult fia számára. A teste Wolhyniaban maradi, ahol valamelyik közös sir mélyén álmodik soha ki nem nyíló szemtk-kel azokról, akiket az apja gondjaira bizott az elválás pillanatában.
özvegy Hilcz Islvánné vállaira szakadt gyermekeinek eltartási gondja. Munkába vette a 6 hold földet, amelynek termő barázdáiba egyszerre hullottak sokszor a könnyei az elvetett maggal. A .két anya" szerette, megértette és támogatta egymást, Föld anya dúsan fizetett a másik Anya verejtékeiért. Az adósság-gondok lassan elmultak, a ka-ronlllő gyermekek felcseperedtek és a kis gazdaság még most, a vllág-krizis idején Is szépen gyarapodott és ellátta mindennel Hllcz István irváil. Két borjú, két ló és öt serlés áll most ls az istállóba.
A hosszú évek családi békéjét azonban három héttel ezelőlt egy egészen jelentéktelen esemény zavarta meg, amelyből azután mint valami melegágyból, pillanatok alatt kibontakozott a családi viszály mér-ges-virága.
Özv. Hllcz Islvánné néhány tojás miatt összeszólalkozott az egyik sógornőjével, aki állítólag |ogtalanul elvett néhány darabot a tyúkjai alól.
Az asszonyok perpatvarába beleavatkozott az öreg Hilcz Ádám is, aki minden ok nélkül hősihalált hall fia feleségének támadt.
— Igen, moudoila, ahová csak néz az ember, mindenhol a li dolgaitokat látja, még az ereszalját is elfoglalták a galambjaitok. No majd leverem én onnan őket.
Azzal felkapott egy vasvillát és rávágott az egyik galambdúcra, ahonnan kél galainbflóka zuhant a földre, özv. Hilcz Islvánné 18 éves fia nem nézhette tovább tétlenül a nagyapja oktalan pusztilását és odaugorva, ki akarta ragadni kezéből a vasvillát. Véletlenül mind a ketten megbotlottak az istállóajtó küszöbén és a földre zuhantak, ahol tovább folyl a harc a vasvilla birtoklásáért.
A fiatal legény 16 éves öccse szél akarta választani a dulakodókat, azonban a nagyapja segilségéri kezdett kiáltozni, hogy öt meg akarják gyilkolni. A család lobbi férfi tagjai pillanatok alatt összefutottak és parázs közelharc kezdődöli — a két fialal ftu ellen. Ö.v. Hllcz Islvánné nagynehezen kiszabadította liall a többiek kezei közül és betuszkolta őket a szobába.
Ettől a perctől kezdve fellángolt a régóta lappangó ellenségeskedés. A négy családnak hajlékot adó tanyán három család kisérte izzó gyűlölettel a negyedik minden mozdulatát és Hilcz Ádám elhatározta, hogy ügyes taktikával kilakoltatja menyét
és kél unokáját a lányából.
Özv. Hilcz Islvánné hétfőn roziot vitt őrölni a sormási malomba. Mig oda voll, azalatt az apósa lebontatta a pajtát és az istállót. Takarmányszénáját és zabtermését lehá-nyalta az udvarra és amikor hazaéri a mlisem sejtő asszony, éhes állatai is ott kószáltak gazdátlanul a lebonlolt Istálló körül. Hogy azonban teljes legyen a meglepetés, Hilcz Adám tudomására adta, hogy költözzék ki rövidesen a tanyából, mert lebontatja az épületnek azt a részét, amelyben most lakik.
És az elvakult haragtól lülötl öregember meg is teszi, amit Igérl. Inkább lebontatja a lele tanyaépületet, csakhogy kiűzhesse onnan menyét és az unokáit.
Dr. Somogyi István szolgabíró megindultan hallgatja a szerencsétlen asszony szavait, akinek minden bfine az, hogy hűséges barátságot kötött az anyalölddel. A szulgablró jegyzőkönyvbe vétetle özv. Hilcz Islvánné panaszát, akinek legnagyobb kára nem az otthonából való kiűzés, hanem az, hogy az udvarra szórt takarmánya lel|esen tönkremegy.
— Majd csak épilek egy kis házal, de a takarmányt nagyon sajnálom, nicrl éhezni fognak az általaim, mondja ellávoztában özv. Hilcz Islvánné, akinek minden hajléktalansága melleit is az táj legjobban, hogy éheznek az állatai.
Mintha csak Reymont, a Nobel-dijas lengyel iró valamelyik paraszt-novelláját olvasná az ember.
D. M. J.
Elegáns akar lenni!
Első feltétel, őogy öszi ru&aszüKségletét szenzációs szövet-választéUunKböl
szerezze be.
Áruház
Augusztus 28., szarda
Augusztus 27., osOtSrtflk
Egy 100 százaiákos magyar és egy világsiker egy rmlsorbsn.
Bajor «isl, laiisy Bátor, Feles Teri, Wth Sáaior, Kertész Ella Vasaary Piroska, lály Seri)
alakításával.
A kacagó asszony
Az elsó Piriaban készült nagysikert! magyar hangotfilm 10 fejexetben.
IáUllCE CHETáLIEB világfllmje:
A királynő férje
A legbubájosabb fllmoperett 12 (elv. NŐI Iflazerepben a legelragadóbb filmcsillag : laaaalta la. DaaaM. Előadások • éa • Arakor.
A KÖZÖNSÉG ROVATA
Mit szabad játszani a gyermekeknek a Színházi-parkban ?
Kedves Szerkesztő Ur! Több édesanya nevében irom ezt a panaszos levelet azzal a kéréssel, hogyannak nb. lapjában helyet adni szíveskedjék.
A Színház-parkban mindvégig az voll a legkedvesebb, hogy olt a belváros gyermekei eljátszadozhattak egész napon keresztül. Egy idö óta azonban ez a szép kis park mindinkább egy sztrájktanya képét veszi fel, kártyázó, olvasó, a padokon alvó vagy politizáló lézengőkkel van tele egész nap. A gyerekek már egészen kiszorultak ebből a kertből De csak egy idő óta. Amióta a parkőr nem engedi a gyerekeket sein futókázni, sem labdázni, sem fogócskát látszani. Elvégre a gyermekek igazán nem ülhetnek a park törzsvendégei mellé. Azoknak mozgás és játék kell. Akárki tiltotta el a gyermekeket a játszástól a Szinház-parkban, a belvárosi családok ezúton kérik a város vezetőségét ennek az intézkedésnek sürgős megváltoztatására, hogy a szép őszi napokban a közpénzen fenntartott sétányban a gyermekek is gyakorolhassák a friss levegőhöz és szabad mozgáshoz való jogalkat. A parkőr pedig azért van, hogy vigyázzon, hogy a gyerekek ne az ültetvényekben hancúrozzanak. Az Ültetvényeket a gyermekek gúzsbakötésével vagy kitiltásával megvédeni nem felelhet meg a park-létesités intencióinak
Sok édesanya nevében : Aldlrds. A Szent István napi lobogók
Milyen tiszteli Szerkeszti Ur I
A Szent István napi záazlódlaz tradl (.tóját Nagykanizsa ta őrei. Az Idén la lobogódlazt öltőitek a házak. Salnoa azonban, azt láttuk, hogy sok oíyan házról hiányzott a trikolór, amelynek gazdájától pedig Igen lurcsán eseti oz ilyetén elteledkezés. Mert másnak, mint megteledkezésnok nem lehet -nlnósltenl, hogy a város közepén, közéleti szert--pet vivő, anyagiakban Is 161 raltuált háztulajdonosok házairól ez«n nemtell ünnepen hiányzott a magyar lobogó. Kérőm Szerkesztő Urat, aki a Zalai Közlöny hasábjain mindenkor olyan lelkes készséggel állt minden ló Ugy rendelkezésére. — adjon helyet most ls lapjában annak a szerény Indítványomnak. hogy amint más városok is tették, nem hozhatna-e Nagykanlua egy uabify-
1331. augusztus 30. ZALAI KÖZLÖNy
tl
rerutelrlel a hiUnknak nemteli ünnepeken való kötelezi feltoboxózasilröl
Szorkcaztő ur szívességéi köszönöm. Kitűnő tisztelettel: Dr. II. S.
c
Autósok panasza
■ Tisztelt Szerkeszti! Uram I
Nagykanizsa belső utnln most már Istennek hála! — sima aszfalton KUrtlUt az autó ős egyéb gépjármű. Most ts van azonban ineg némi szerény kívánságunk, aminők teljesítése, azt hisszük, még a mai viszonyok közt sem lesz lehetetlen. A .lőzaef főherceg-utcán az utburkolat olyau kikopott, gldres-gödrös, hogy az direkt veszedelme az autósoknak Hugó rugó után törik ezen sz útvonalon. Ha caak az u. n. „Kfrály-plomhdval" Ib kijavítanék, megszűnne önnek a frekventált útnak Ilynemű veszedelmassége. Kórjuk a város veszetőségének ozlrányban mielőbbi azlves Intézkedését. Tisztelettől: Egy úrvezető.
Még egy panasz a (emelőből
Igen tisztelt Főszerkesztő ur!
A „Zalai Közlöny" legutóbbi két számának panasztőr rovata foglalkozott a rom. kath. temetőben tapasztalható sajnálatos anomáliákkal. Engedje mog l-\'ószerkesztő ur, hogy a panaszok szamát ogygyel szaporítva, kőrjoro. hogy ezek megszüntetése érdekében szíves segítségét vegyük Igénybe.
A temetőben pár evvel ozelőtl Illemhelyet építettek. Kzen illemhely mindhárom fülkéje állandóan zárva van s Igv az azokat Igénybe venni óhajtók a „W. C." oldalát kénytelenek használni, minek következménye az a botrányos állapot, mely Joggal arra enged következtetni, hogy az Illemhely e részét a felügyelő hatóság hónapok óta nem látta. Az Illemhelyek Ily zárvatarlása még azzal sem Indokolt, hogy egyenek a közönség kevésbé művelt részéről a köteles tisztaságról megfeledkezik.
Tisztelettől Nagykanlzaa, 1991. VIII/22. N. J.
F.gy leány öngyilkossági kísérlete
Nagykanlzaa, auguaztua 26 Kedden délután nagy népcsödület jelezte a Dobrovlcs-íéle ház előtt, hogy valami rendkívüli eaemény történt. A Fablck-féle virágüzlet fiatal alkalmazottja, Luft Teréz, 19 évet leány öngyilkossági szándékból karján átvágta ereit, de idejében éazrevettek, sebeit bekötölték és mielőtt még nagyobb vérv.izteség érte volna, a mentők beszállították a közkőrházba, ahol azonnal ápolás alá vették. Állapota nem súlyos. A rendőrség ma d síelőit hallgatja kl a kórházban, teliének oka f:IŐI.
— Kárpitos bútorokat, a legkényesebb ízlésnek is megfelelő kivitelben. garnitúrákat, rekamléket, matracokat, függönyöket slb. legolcsóbban és kívánatra kedvező fizetési feltételekkel szállilunk. Kendelés elölt kérjen dijialan ártájékoztatót. Kopstein Bútoráruház, Nagykanizsa, Horthy Miklós-ut 4.
Legjobb üditő ital
a közismert
Kapható minden fűszerét csemegekereskedésben.
Főraktár:
Király-utca 34.
MII
Telelőt 310.
in
Angyalföldről megszökött a „báró nr" és egy mankóval véglgbázalta a dnnántnll grófi családokat
Elfogták a könyOradomány-gyOjtő „méltóságos cserkésztisztet" Kaposvár, augusztus 28
Az erdtC8okonyai csendőrőrs aug. 21-én elfogta Molnár Oéta Elek állítólagos budapesli lakosi, akinél megmoloiásakor egy báró f\'erényi László földbirtokos névre hamisított cserkészigazolványt talállak.
Az ál-báró, kihallgatásakor előadta, hogy augusztus első napjaiban szökött meg az angyalföldi elmegyógyintézetből. Az ulóbbl napokban a Dunánlulon kóborolt és sorra látogatta a gróf Eszterházy, gróf Czlráky, gróf Szécheny, gróf Zichy, báró Vé-bach és Mesterházy családokat, akiktói, a hamis Igazolvány f.\'lmutatása után könyöradományokat kért .kölcsön". Azt a mesét adta elö, hogy a hábotul mint főhadnagy küzdötte
végig és megsebesült. Erre dokumentumul felmutatta mankóját Is. A felvidéken volt földbirtoka, de a csehek elvették és most nincs semmije. A szánalmas külsejü „méltósá-gost" megszánták és nagyobb ösz-szegeket és élelmet adlak neki.
Mikor égett a lába alatt a talaj, az Alföldre tette át működésének szinterét ott szélhámoskodolt. A csendőrség felievése szerint az ál-báró löbb helyűit követetLel bűncselekményeket és meglordult több zalai községben is. A halóságok nyomozási Indilottak annak megállapi-pitására, hogy Molnár hol garáz-dálkodolt <
A szélhámos! mái be is kisérték a kaposvári törvényszék fogházába.
A »Zalai Közlöny« pályázatot hirdet a legszebb nyári fényképfelvételre
Hat dijat tüzünk kl a legjobb nyaralóéi, week end ét egyéb nyárI felvételek beküldőinek
Nagykanlzaa. augusztus 8
Nyaralásnak, kirándulásnak, week end-nek ma már vele|áró|a a fényképezőgép. Ennek a művészetekkel testvér, nemes, szép sportnak és szenvedélynek ápolására, a nagykanizsai fotóamatőr-élct klmélyilésére a „Zalai Közlöny" szerkesztősége ezennel meghirdeti nyárt fénykép-pályázatát.
A pályázat felté.elel:
1.Az amatőr fénykép versenyen részt vebot bárki, aki nom Iparszerben foglalkozik a fényképezéssel.
2. Pályázni kizárólag saját felvételű képekkel (negatív kívánatra bemutatandó! éa nagyításokkal lehet. A nagyi Usoklioz az eredeti felvétel Is mellékelendő. A képek kidolgozása történhetik fotószaküzletben.
S. A pályázóknak a fényképeik hátlapjára lellgét kell irnl. Egyidejűleg a lénykopekkel egy lezárt boríték adandó át. A borítékon ugyanazon Jelige és a fényképek darabszáma lel-legyzendő. A borítékban a pontos clm helyezendő cl. A borítékot a bíráló bl-wiliság a képek bírálása után bonthatja lel.
4. Az egy-egy Jollgés fényképek együtt keríllnek elbírálás alá. Hlrálat tárgyát képezi a helyes tárgy megválasztás, Jó lelvétel és szorgalom Is. Egy-
amatőr caak egy Jeligével vehet reszt, de az eiry Jeligére beküldött képekhoz bármikor ujakat la lehet be-
küldeni ugyanazon Jelige alatt
6. A lényképekel a „Zului Közlöny\' szerkesztőségében, vagy Szabó Antal fotószakűzletében lehet leadni. A fényképek Szabó Antal kirakatában kerülnek kiállításra. A veraony után az ösz-szes képek kiállítási helyiságben lesznek közszemlére kitéve. A képeket közszemlére való kitétel után a tulajdonosok visszakapják.
ö. Versenyre kerülő képeket ajánlatos telkaschiroznl, esetleg csinos tablóra helyezni. Egy-egy tablón tetszés sze-
rinti képeket lehet elhelyezni.
7. A verseny 1031 auguazlus 10-én veszi kezdetéi és I hónapig tart.
8 Bíráló bizottságot a „Zalai Közlöny" szerkesztősége Jelöl kl Tagjai: egy festőművész, két amatőr fonyképéez, egy szskfényképész és egy totó-kereskedő. A bizottság Jelöli kl az egyes (li)ak nyerteseit, mlg n további lOleg-Jobb amatőr dicséretben részesül. Az eredményt a „Zalai Közlöny"-ben közölni fogjuk.
A pályázat dijai:
I. dl): utalvány 30 P értékű fotó-
cikkre,
II. díj: 10 kötet Verne-regény dlaz-
kötésben,
III. díj: utalvány 15 I\' értékű totó-
cikkre,
IV. díj : a „Zalai Közlöny" egynegyed
évi előfizetése,
V. dll: utalvány 5 P ért. fotócikkre.
VI. dl]: ogv doboz névjegy borítékkal.
Az I., III. éa V. dijakat Szabii Antal
fotólizJete adja, azok ott leaznek beválthatók, a töhhl a „Zalai Közlöny" dijai,
A legulóbbi .Milyen szép Nagykanizsa?" pályázatra készüli felvé telek, amennyiben tu\'ajdonosalk beküldik őket, résztvesznek a most hirdetett pályázatban.
maM-WfliÉI
Megbízásunk van, hogy export célokra fajtiszta angol, vagy keresztezett hússertéseket vásároljunk.
Felhívjuk lehal a tenyésztőket és állattartókat, hogy akinek 70 100 kg -os su\'ybin eladó huss rtése van, jelentse be irodánkban (Bazár-udvar).
A h ussertéseket minőség és faj la szerint 90—100 fillérért vásároljuk megbízónk részére.
i»i Huiiertéi-Szövetkezet.
Bútorvásárlás bizalom dolgai
ín nem fiirde/ek sokai.
Reklámom a Jó bútor és pontos kiszolgálás, mit 20 év óla Nagykanizsán fennálló cégem jóhirneve bizonyít.
SZÉKELY VILMOS butortelepe
Nagykanizsa, volt Szarvas szálloda
(Erzsébet-tér 18. szám.)
Sa/ái kdrplioa éa amxialoa mUfiely.
NAPI HIRiK
NAPIREND Augusztus 26, szerfia
Róm. katolikus: Zellrln. Protestáns:
Izsó. Izraelita : Elul hó 13 •
Városi Színház. .A kacagó asszony\', magyar hangos Ilim. .A királynő férje", szenzációs fllmoperett.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat: I. bő végéig a .Peketesaa\' gyógyszertár Pőot S.
Oőzlflrdö nyílva reggel 6 órától aiM <1 őréig (héttő, szerda, péntek délután, kedden egész aao nőknek). Tel.! ?—1J
Bethlen István gróf Inkén
Inke, auguazlus 2Ti
Oróf Bethlen István volt miniszterelnök feleségével egíütt kedden Inkére érkezett. Inkén csak pár napig maradnak és többheti üdülésre az Adria mellé utaznak.
— A főispán Itthon. Oyömörey György főispán szabadságáról vasárnap este visszaérkezel I.
— Megérkezett a nagykanizsai gimnázium uj Igazgatója. Hétfőn este érkezett Nagykanizsára Magas Mihály, a nagykanizsai piarista gimnázium uj Igazgatója és a rendház főnöke. Magas Igazgató Rozs Igazgatóhelyettes kíséretében kedden délelőtt felkereste dr. Krdtky István polgármestert, akinél bemu>alkozó látogatást letl. Az uj igazgató hosz-szabb Ideig tárgyalt a polgármesteriéi a piarista gimnázium ügyel feleli.
— Szabadságról. Dr. Laubhalmer Alán főszolgabíró visszatért nyári szabadságáról és hétlön elfoglalta hivatalát. — Vitéz Szily Dezső klr. ügyész nyári szabadságáról visszaérkezett és holnap elfoglal|a hivatalát.
— A garabonci körorvosválasztás kedden délelölt zajlott le lAubhatmer Alán dr. főszolgabíró elnöklete alalt. A körorvosi állásra pályázó IS orvos közül egyhangúlag a garabonclak közszeretetben álló magánorvosát, dr. Zoblcs Antall választották meg.
— Artézikutat fúrnak Ukkon. Sümegről jelentik: Ukk község lakóinak régi vágya megy teljesedésbe mosl, amikor a népjóléti minisztérium támogalásával megkezdték a községi ariézikul lurását. A kútra különösen egészségügyi okokból van szükség, mert a községben a rossz viz mialt 114 iskolásgyermek közül 9S golyvás.
— A legkényesebb Ízlést Is kielégítő gyönyörű angol férfiszövetek érkeztek hatalmas választékban a Schülz áruházba.
— A tábla is helybenhagyta Varga Ferenc letartóztatását. Megírtuk, hogy az atyjuk agyonvere-tésének gyanúja alall letartóztatott kél egyedulal gazdaembert, Varga dyörgyöt és Varga Ferencet átadták a nagykanizsai klr. ügyészségnek. Varga György megnyugodott a letartóztatás! víg lésben, mig Varga Ferenc felfolyamodott a vádtanácshoz, majd a táblához. Mosl jöll meg a pécsi tábla határozata, mely helybenhagyta a vizsgálóbíró letarlózlalásl végzését.
1331. augusztus 30.

NGYEN
kapja a
Zalai Közlönyt
jOvö hó elsejéig, ha mOSt előfizet.
— Amikor ■ testvérek késsel Untadnak egymásra. Tapolcáról jelentik: Horváth István, Józsel és Károly gerlcsi lakosok a tapolcai kólOróben dolgoztak. S\'ent István napján lakásukon Összeszólalkoztak és ennek vetekedés lett a vége. Horváth István a sölét konyhában késével hadonászott és megszúrta József testvérének arcát. Erre ez kést vett kezébe és azzal támadt testvéreire. Végül már mindhárman szurkállak. Istvánt hasba szúrták is súlyos állapotban szállították kórházba. A másik két testvért a csendőrlég letartóztatta.
— Páriában készült magyar hangos film és egy lilmoperett a Városi mozi mai műsorán.
— Leégett egy lakóház Palzs-szegen. Salamon József és Sümegi Kálmán palzsszegl lakosok kOzós lakóháza éjszaka kigyulladt és mindenük a lángokban veszett. Ruhanemű, széna, szalma és gazdasági eszközök lettek a tüz martalékává. A kár jelentékeny. A tüz keletkezésének kiderítésére megindult a nyomozás.
— Jótékonytág A kllakol tatás előtt 4116 lietschnor család részérő Tomasllz Oyuláné 6 pengőt küldőit szerkesztő legünkbe.
— A kacagó asszony hangosfilmen ma a Városi moziban.
— Halil a nagyszakácsi! búcsúban. Marcaliból Jelentik: Takács Fereuc 38 éves gazdasigl Cseléd, ujvárfalval lakos, folyó hó 20-án nagyszakácsiba ment búcsúra egyik rokonához Takács délelőtt misére, délután lilániára ment, majd utána a búcsúban is megfordult. Hat óra után a korcsma udvarában rosszul lett és Összeesett. Mire hazaszállították, útközben meghall. Halá\'át szívszélhűdés okozta.
— TQzoltóbál — ttízzel. Az ihárosberényi tüzollóteslület táncmulatságot rendezett. A mulatságot 10 óra felé hirtelen tüzilárraa zavartá meg. Harmadás Ferenc lüzollópénz-táros pajtája gyulladt ki. A tüzkáro-sult Harmadás is résztvett a mulatságon s a többi tűzoltókkal együtt Sietett az égö pajtához, amit csakhamar sikerül! elollanlok. A tűzoltók ezután visszamentek a mulatságba s
ZALAI KÖZLÖNY tl
a jól vígzett munka tudatában folytatták a mulatságot.
= MauriceChevallervliáglIlmjc A királynő férje ma a Városiban.
— Felakasztotta magát egy vak öregasszony. Szigetvárról jelenük: öív. idős Darabos Jánosné 65 éves tótszentgyörgyi öregasszony már hosszabb idő óla betegeskedett, sőt az utóbbi hónapokban már a látását is elvesztette, A vaksággal párosult betegség annyira elkeseri-tutte a szerencsétlen asszonyt, hogy hétfőre virradóra kilopódzott az udvarba és az istálló ajtajára felakasztotta magát. Az öngyilkosságot csak reggel fedezték fel és ekkor már nem lehetett rajta segíteni.
— Nagykanizsán fogtak el egy évek óla körözött gyórl bognársegédet. A nagykanizsai rendőrség kedden délelőtt őrizetbe vette P. Árpád 25 éves győri bognársegédet, aki ellen lopás cimén még 1928. évben adott ki körözést a györl klr. törvényszék. P. Arp.ld, aki munkakeresés céljából jött Nagykanizsára, tagadja, hogy öt lopás miatt köröznék. A rendőrség őrizetbe vette, egyúttal távirati ulon érdeklődölt a györl törvényszéktől, hogy fennáll-e még a körözés?
Értesítés!
Van Bicrencitnk mély tisztelettel a hfllgykÖzönBég nagybecsű tudomására hozni, hogy több évi fővárosi és helybeli uytkorlatml Nngyhanlitán, Főút 24. sí, alatt titpUmbar l-én
angol női divatszalont
nyitunk.
Amidőn kér|Uk s hölgvóeönség nagy-becsű páitlogását, legkényesebb igényeld kle\'églló munkánktól clőté I. blzlo unhatjuk. Kiváló tisztelettel
Stégen éa Takács
IS42 női «ssb6k.
= Magyar hangoslllm: A kacagó asszony ma a Városiban. - — öngyilkosság a kővágóőrsi erdőben. Kóvágóórsön, a község melletti erdőben vasárnap délután felakasztva, holtan találták Molnár Farksa 94 éves napszámost, aki mBgaB kora dacára még az öngyilkossága előtli napokban ls a legnehezebb fizikai munkákat végezte. Levelel nem hagyott hátra és igy az öngyilkosság oka Ismeretlen.
77
SPORTELET
Az Earópabajnokság keddi vízipóló versenyén Magyarország ismét fényes győzelmet aratott
Lenkey Magda úszása súlyos csalódást okozott
Párts, augusztus 26 (Éjszakai rddiójelentés) A párisi uszó és vízipóló Európabajuokság keddi versenyén délulán 3 órakor kerüli sor a 100 m.-es hölgy gyors úszás döntőjére. Lenkey Magda szereplése súlyos csalódást okozott, amennyiben csak az 5-tk helyre került. Európabajnok: Qodard (Franciaország)
A vizipólómérkőzé8en Msgysror-szág 12:1 (5:1) arányban fényes
győzelmet aratott Svédország ellen. A csehek, nagy meglepetésre, 4 :3 (2 :1) arányban legyőzték a belgákat.
A férfi műugrás döntőjében II. helyen a magyar Hódy végzeit.
Az Európabajnokság jelenlegi állása a következő: 1. Magyarország adott 37, kapott 2 gólt- 2. Németország adott 6, kapott 4 gólt. 3. Franciaország 10 : 18 4. Csehország 5:6. 5. Ausztria 5:20. 6. Belgium 6: 7. 7. S édország 7:19 gólaránnyal.
oly novezotesaógre szórt tott napnak, midőn Wesselényi Miklós Fürödtől Ttha-uylg úszott. Hltstos a krónika, amely ezt az eseményt följegyzi, ml késő utódok nom dönthettük el. lteáuk uézvo értékkel blrő az általunk elfogad..:! tény maga a szájról-ezájra adott lejrettds a maga kedves nalvságával és bájos Közvetlenségével, midőn az országos hírnevű, atléta termetű, reudltheteüen gránit sziklához hasonlítható JollemU Tér-flu dicső alakjához fűzi a Balaton átúszás tényét ée megteszi a Balaton első
át\'iszólinak. tőn
a tolyő év tavaszán lefolyt tont ankét elé terjesztett Írásban he
Midőn a Wesselényi verseny gondolatát a folyó év tavaszán lefolyt bata-
A báró Wesselényi Miklós emlékverseny a Balatonon
Uj eseménnyel gazdagodott a balatoni sport
Balatontüred. augusztus 2fi
(Saját tudósítónktól) Vasárnap folyt le Balatonfüred és Tihany között er évben először rendezett báró Wesselényi Miklós emlékverseny Impozáns keretek között és nagyszámú közönség jelenlétében. A nagy távúszóverseny gondolatát a Balaton legleikestbD szerelmese, a balalonl kuliura szellemi vezére, báró Wlasslcs Tibor, a Balatont Társaság országos elnöke vetette fel az országos balatoni ankéton, amelyei ezév tavaszán az OTT tartott gróf Klebelsberg Kunó miniszter elnöklete alalt. Báró Wlasslcs Tibor Írásbeli Indítványát az ankét tel|csségétfen magáévá tette és gróf Klebelsberg miniszter egy a Pesti Naplóban megjelent vezércikkében külön dlcséróleg meg is említette az életrevaló eszme meg-pendltöjét.
A MUSz részéről Kéler Tibor al elnök irányította a klasszikus verseny sportszerű megrendezését. Az úszókat, akik Siófokról érkeztek Balntonlü redre, a hajóállomásnál báró Wlasslcs Tibor fogadia őket a következő meleghangú, lendületes beszéddel
- Nagy Wesselényi Miklós báró dicső emlékezetért- „báró Wesselényi Miklós emlékverseny" nevet kapja a Magyar Úszószövetség áltnl ma először ntegron-dezott Tihany-ltalatonlüred távúszóverseny.
A halhatatlan árvízi hős nemes alakiéhoz fUződlk a Bnlnion-átuszás érdeket legendája, moly a 1886. évben tartott füredi Anna-bál utAnl nnpot Jelöli meg a magyar úszósport történetében
Ügyes ügynököket
rádió eladásra
fizetéssel és jutalékkal felveszünk,
„Elektron" rádiótechnikai éa villamossági vállalat.
Gyomorsavtultengés, vese- és hólyagbántalmak vérszegénység ellen
PETÁNCI gyógyvizet
igyon. \\
Kapható : Kövest Henriknél, Nagykanizsa.
adott Indítványomban (elvetettem, hármas cél lebegett a szemem előtt:
először: hogv már övenként rendezett nagy balatom átuazáson ktvül, amely tisztán egyént verseny, a Balatonon alkalom nyíljék hosazutávu csapatverseny rendezésére Is;
másodszor: hogy minden Jó távúszó, akt a 18 ée télkllóméteres távol nem bírja, a Balatonon neki megtelelő versenyen résztvehoesen, Igy annak éppen egy harmadát Jelentő 4 0 kllóméieree Tthany-Balatontflred távoszóversenyen Indulhasson:
harmadszor : hogr a Balaton környékén tábortnó cserként ée levente alakulatok úszóinak Is mód nyújtatnék ezen lávversenyben való réavétel.~\'t| lelkes örömmel és őszinte büszkeséggel köszöntöm a Wesselényi emlékversenyre felsorakozott derék úszóinkat. Lelkesedésem és büszkeségem egyaránt Indokolt mert hiszen a Balaton-
kultusz fejlesztésére Irányuló program-mom egyik sarkalatos pontjának méttó elismerését látom e mai verseny rende-
zésében, az én általam felvotett eszmének gyakorlati megvalósítását a legjobb kezekben láthatom.
A balatoni örök Ideál ragyogó hlmnu-aza zeng felénk az acélos Izmokkal megáldott magyar Ifjúság vállvetett szorgos buzgalmában, amellyel ezt a szép versenyt gyakorlatilag lehetővé tette.
Hódoló, mély tlsztelotom és nagy hálám száll a magyar kultúra Itt megjelent legfőbb hivatalos őrének pledesz-tálja ele, mert ő volt az, aki az ód szoréiiy eszmém megvalósitását megtisztelő felkarolásával és pártolásával lehetővé tette
Hála és köszönet a MUSz megértő és valóban nagyértékű sportfeladatokat kitűnően megoldó vezetőségének, hogy a Wesselényi memóriáit meg ebben az évben programmjában beilleszteni tudta.
Üdvözöltek mindannyiatokat szeretettel a Balatoni Társaság nevében, akik Tlhanyból elindultok.
Ezután az úszókat a Delka gőzös Tihanyra vitte, ahol a start Vt—Vt 4 óra között történt. Itt Is nagytömeg gyűlt rgybe az Indulás megtekintésére. ö. óra körűi érkezett be az első uszó, a díjnyertes Jakab Liszló (FTC), aki 1 óra 08 perc alatt úszta at a 4 5 km-es távot, majd utána Zenlai László (FTC), aki 1 óra 9 perc alatt és végűi harmadiknak Koch Bözsi (MUE), aki alig egy percnyi idő után, mint elsó nőgyőztes
1331. augusztus 30. ZALAI KÖZLÖNY
tl
érkezeit be.
A csapatversenyt az FTC és a III. ker. TVE nyerték.
A parton rengeteg lömeg gyüll egybe, ünnepelte a verseny győzteseit. Ezután az ünnepélyes díjkiosztás történt. III Kéler Tibor köszöntötte újólag a verseny eszméjének felvető (ét, báró Wktsslcs Tibor országos elnököl ép nyújtotta át a Wesselényi plakett egy példányát, aki megkatott szavakban mondott köszönetet az ünneplésért, hangoztatta az eszme hatalmas pártolójának, gróf Klebels-berg Kunónak, továbbá az OTT-nak és a MUSz-nak érdemelt a verseny gyakorlati megvalósítása körül. „A balatoni szellemi kuliura reprezentatív testületének kötelessége a testi kultura ápolása Is, mert a Balaton kultusz fejlesztése ezáltal a leghatékonyabban szolgálható" — mondotta wlasslcs Tibor báró értékes válaszában, amelyet dr. Cholnoky Jenő a Balatoni Társaság másodelnöke, Horvay Lajos államtitkár, Brázay Aurél fürdőigazgató, Földi Károly, Kdlus Gyula köz igazgatási bírák, Gyomlay Gyula, Csdszky Dezső, Tóth Lajos egyetemi tanárok és Igen nagyszámú előkelő közönség hallgatolt végig. Ezután a Helko gőzösön az úszók Siófokra térlek viasza, ahol a kaszinóban társasvacsorát rendeztek tiszteletükre. A gyönyörű sporteredmény, midőn 34 uszó úszta ál a versenytávot, egyben biztos jel arra, hogy ez a verseny a Balaton kullusz szolgálatában állandósulni fog.
Mfitrágwi
mtikudédOII. — Tovl
szükségletek
__otszetréss
megkezdődött. — Továbbá érleiilem a gazdakfcónaéget, hogy is Alaódunántull Mexógaxdaságl Kamara slUsInáse aa ellett aaökődS eaebó műhely feUIIIUe lett. Mindennemű munkás és gazdáöltönyök s legolcsóbban beszerezhetők.
Artnar Sándor
mint sz Alaódunántall Mezőgazdasági Ksmars nagykanizsai megbízott]*.
(Rövidítések) H - hírek, közgazdaság. rlangv. — hangverseny. 6 — előadás Qy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zene. Mg. " mezőgazdaság. Ifj. - llju-ágl előadii. F - felolvasás. O — gramofonzene. Jb — jaxx band. K — kabaré. nZ -« nepiierd yrne.
Augusztus 26 (szerda) Bndspest 9 15 Hangv. 9.30 H. 9.45 A bangv. folyt. 11.10 Nemielköil vlz|eleóa«ol-gátat. 12 Déli harangszó. 12.05 A Városi Salnházfértlkvsrtelt|ének hangveraenye. 12 29 H. 12 38 A hangv lolyt. 13 IdS|et«*«. 14 48 H. 1645 Idólelzés 17 E 17 30 Hlngv. 18.45 0 hangv 70.4 ) Előadás a Stúdióból. „A bfllcsó". Szlnmn 3 felv. Uláns ldő|el-lés. Ml|d t A Budapesti Koncert Szalonzenekar hangversenye.
BAes 11.30 O. 1240 Zenekari hangverseny. 16 Hangv I T.20 Dslhangv. 20.46 Hangv. 22.-3 Zenekari hangverseny.
Bertln 16.30 Dalok. 17.40 Hangv. 20 Opcretlrészletek. 20.45 Vidám nyári hangjáték. 22.20 Zenekari hangvtrieny.
Brit országos műsor 15.30 Selmt bsngv. 16.44 Orgonshsngv. 17.15 Qyermek-óra zenével. IS Zenekari hangverseny. Id40 Modern sngol dalok. 1930 és 2j Hsngv. 21 IS ás 23 Zenekari hangveraeny.
Milánó 17 ü. 19.15 Gépzene. 19 30 0. 20.4s Részletek operákból és operettekből.
München 16 20 Qy. 17.30 Schrsmmel-zene 19.30 Zenekstl hangverseny. zi Thoms Lajos-emlékünnep. 22.45 Zenekari hang. verseny.
Prága 11.30, 14.10, 1720 és 1815 0. 19 Orsülés, 19.25 Népdalok. 21 Zongors-és hegedűverseny.
Róma 17.30 Zenekari hangverseny. 19.50 0. 21 Olasz hangverseny.
Varsó 12.10 0. 16 Qy. 16.30 és 17.15 a. IS Zenekari hsngv. 19,20 Q. 20.15 21,20 és 24 Zenekari hangverseny.
KÖZGAZDASÁG
A gazdák, iparosok és kereskedők igényelnek kielégítésére hitelt kapnak a vidéki pénzintézetek
Zalaegerszeg, augusztus 28 Zalavármegye közigazgatási bizottsága augusztusi ülésén Malattnszky Ferenc szóvátette, hogy mivel a vidéki gazda-, Iparos- és kereskedőtársadalom sohasem a fővárosi, hanem mindig a vidéki pénzintézeteknél keresi hiteligénye kielégítését, ezeket az intézeteket megfelelő hitellel kell ellátni, hogy a vidék közgazdasági életét ilymódon állandóan táplálni tudják. A felszólalásból javaslat lett és az alispán utasítási kapott, hogy személyesen járjon el
a pénzügyminiszternél a nagyfontosságú kérdésben.
Bődy Zoltán alispán, aki Budapestről mest érkezett haza, járl a pénzügyminisztériumban i», ahol előterjesztene a közigazgatási bizollság kívánságát. Az alispin nyilatkozata szerint a miniszter gondoskodott arról, hogy a közeljövőben a Pénzintézeti Központ utján megfelelő hitelellátást kapjanak mindazok a vidéki pénzintézetek, amelyeknél a következő napon annak szüksége mutatkozik.
A vasúti áruda Dgya még
nem jutott nyugvópontra
Nagykanizsa, augusztus 28 Ismeretes az a felhívás, amit a nagykanizsai Fttszerkereskedők Egyesülete a budapesti sajtó nyllvános-sága utján Intézeti a Duna-Száva-Adria Vasút Igazgatótágához a helybeli vasuli áruda illegitim versenye tárgyában. Ez ügyben az Egyesület titkára, Neu Pál a következőkről In-tormái bennünket:
Távollevő elnökünkkel, Frledenlhal Lászlóval érintkezésbe lépve a Pesti Napló nyilvánossága ulján, majd állralilag felkérlük a Vasúttársaság vezérigazgatóját az anomáliák sürgős megszüntetésére. Rámutattunk arra, hogy megblzoltalnk utján több-izben meggyőződést \'^ereztünk arról, hogy az áruda az igazgatóság tilalma ellenére nem tagokat is kiszolgál, amivel egyúttal a szövetkezeti eszme legsarkalatossabb pontját hazudlo\'ja meg. Most várjuk az igazgatóság válaszát és nem lehet kétséges, hogy lovábbl lépések megtételére szükség nem lesz, ha llgyelembe vesszük az igazgatóság korábbi ezirányu álláspontját, valamint a m. kir, kereskedelemügyi miniszter mull évi átiratát, melyben intervenciónkra a kővetkezőket Irta :
Emellett a vasúttársaság kellő figyelemmel van arra, hogy az áruda a helybeli kereskedelemnek semmiféle jogosulatlan ver enyt ne támasszon s éppen ezért eltiltotta, hogy az áruda másnak, mint a vasúttársaság alkatmaioijalnak és ezeknek is saját háztartási szükségletüket meghaladó mértékben árukat kiszolgáltasson. Ebből az alkalomból külön is felhívtam a vasúttársaság igazgatóságát,
hogy a legszigorúbban ellenőrizze azt, mikép az árudában más min! a vasúttársaság alkalmazottja kiszolgálási ne nyerhessen s az esetleg előforduló visszaélési a legszigorúbban torolja meg\'. Minden jogunk és okunk meg van tehát, hogy alaposan belenyúljunk ebbe a darázsfészekbe, amikor már minden felelős tényező — a közelmullban éppíii gróf Bethlen István — Is belátta és odanyilatkozott, hogy a magyar kereskedő társadalom joggal larl igényt az egyenlő elbánás elvére, mert ez a kereskedelem értékes pillére a magyar közgazdasági éleinek. Ha mégis várakozásunk ellenére a sürgős és végleges orvoslása e sérelemnek tovább késne, ugy Ismételten a m. kir. kereskedelemügyi miniszter úrhoz, valamint a 33-as bizottságnál fogunk interveniálni és pedig most már a teljes beszüntetés iránt, mert beszerzéseink kapcsán arról is meggyőződést szereztünk, hogy egyes árkülönbözetekkel szemben más cikkeknél a magánkereskedelem. tud lényegesen olcsóbb árakat nyújtani, ugy, hogy figyelembe véve még azon, előzékenységet és nem egyszer jelentékeny szolgálatokat, amit a magánkereskedő mindenkor nyújtott és iud még ma is vevőinek nyújtani — mi sem indokolja az áiuda további fenntartását.
Termenjtozidí
■ Bau linav. uj rr-m 8 75-9 20 76-a. 890 — 935, Ztf-es W5 9:0, oO s 915-95(1, donánt. 77-as 860 - 8 85 74-ss 875- 9C0. 79-es 890 - 915 so-ai 900 - 924. Roxa 9-20 - 950. Isi. tzpe u| 14 40-1800, sórárpa 1600-W00. sab 1725 -17-60 teng.., 1575-1600. repce ----, aorpa 1000-1020
Építészek, kőművesek és építtetők figyelmébe!
Ujabban az Eternit Müvek mindennemű csöveket hoztak for-gslomba, melyek olcsóságuknál és rendkívül előnyösségüknél fogva igen nagy keresletnek örvendenek.
Ugy ezen csövek, mint az ugyancsak ujabban gyártott Eternlt-nagy-lapok, melyek bu\'orok és falak védésére kiválóan alkalmasak,
Eppinger I. é* Fia lakereskedő cégnél kaphatók,
hot mindennemű deszka, léc, épUlctfa, valamint egyéb* épltkezéjl anyagok a aaaisl áraál la alea4fefeaa eaereafceMk be.
Mindennemű enyvejcettlemezekállandóan raktáron Hsjópsdlógyáttásésbérgystuláa Mindennemű anyagot díjmentesen házhoz szállítunk. Telefon: 337.
AJANLUNKs
Tel|es zsíros
trappista-sajt
kgijs..................... I\' l-lo
akácméz
pergetett kgrja ............ P
Gyenes Lajoe
Városház-palota
Vida Lajos fílszerüzlete
Mii Horthy Mlklós-ut 13.
Ismét agy tissaaszléri
aaaaaayt tartóztattak la
Budapeet, augusztus 28 Virág Pálné tlszaeszlári asszonyi azzal vádolták, hogy 12 évvel ezelőtt első férjét, Majoros Jánost arzénnel megmérgezte. Az exhumálás során Majoros holttestében nagymennyiségű arzént talállak. Az asz-szonyl letartóztatták.
Xtrtchl zárlat
\'«"■ 20*1 Wr, Lo-Ii.io 24 85\'m, Kaevort 51350 Busást 71-65, Mll.no 20-85, Madtld 45-60, Amsterdam 207-12, 11*11,. —•-, V/Is. 7217. lofla 3\'llVi Práe, 15-21, Vsrsó 57-50, Budapest M-OtVi Vet rrád--. Unksiem 3 051/4
Baromfi * sertés
takarmányok: Halliszt Husllszt Vérllszt Sóyabab-dara Rák-dara Szárított sörélesztő SzQcs-léle Leclthlnea baromli táppor Pekk „D" vitamin készítmény F u t o r Szénsavas takarmánymész Jódos szénsavas takarmánymész Faszéndara Kénpor Kagylóhéj dara Árpa-dara, zab dara, buza-dara stb., stb.
Automata eleség
tojó tyúkok részére. Automata eleség
csibék részére. Ruhldorfi abrakkeverék
sertések részére.
Kicsinyben és zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, termény éa nBvény-védöszerek kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Telelőn 13a
nr
BIZTOS
eredményt csak ugy ér et, ha hirdetéseit a naponta tőbbezer példányban meg-lelenó, messze vidéken la elterjedt ZALAI KÖZLÖNY-ben adja fel. Kiadóhivatal Fó-ut5. (ss udvarban.) Tel. 78.
infll augusztus 26.
biiapesii toxide deriií-jogjiéie
VALUTÁK
SL JPTO-M\'flO b. TMO-SOTO k. IM4-I710 nánt 152*30-183 30
■Zá, 10*02-10*12
Orfir 571-2M7MS ÍVod, 1.22 60-28*00 B3l. 229*76-291*35 S-,1 eaiwx
*4o-»-45 un 4I0-4IS íta 29 3MO*JO iuík, 1Í500-1S612Ű
N^IMjWM;"
JSÍ 8000-80*70 Mid 1.11040-111*80 SfMk. 151*90-153 90
DEVIZÁK
229*75-231*38 Marid 10-04-10-I2 ScrUa 185*15-136 15 IHiral 79*46 80*00 Bakaiul 3*33-3*42 Kopenh. 162*80.168 30 London 27-67-27*87 Madrid 48*70-62 70 Ml\'ano 29*78-29*98 Newyor 569 50-78 60 Onxlo 152*30-16330 Páris 22-32-22 48 Práaa 16*87-16-99 trilla 4*12-4*16 Slockh. 152*40403*40 Varsó 63-75-84-25 Wien "002-80*62 ZOricb 110 77-111-77
Serttarálár
> trdbalUi 250, eladatlan 60. — lüsó-udü 1*13 -IMS, szadeu 1*12-1*14, szedeti kfeéo 1-08-1*10, könny® 0*98-1*04, I-ső „dí öreg 1*04-1*06, ll-od rendű öreg 094-1-00 angol ttlkM 0-90-1*10, suloana .jóban 1*18—0*00, ssli, 1*38 - 0*00, hos Mfc-l-76, n.lonaá. Itlsertés 1-40-1-48.
Uadla\'. Oélialal Syumda él Lapkiadó Vállalat, RagTkaDlZKáD.
Pelelős kiadó: Zalai Károly, kstararfean telefoni Nngyk.nla-a 78. n.
apróhirdetések
kl ,(MAhiid«té«(k dija 10 udls .10 011 ér. Mlnd.n II.IMI d>J. 1 illír. Vuli é. O.mpup 10 „Ú|( SO ailér, minden további „ó dl|. S 011. \\rndi. *» pl.ltk" 10 Ildi* «0 /Illír, mind.n M.tWi Mi dl|. 9 fillér. CI.ii.i6 i iniudtn i,,ibb brtakbdl Ilid .16 két udnik uáaklalik. iul.l kwMékntk 80-, «njí«dmlnj.
" illrdrltaak 3 (ét) pmnQÜ tfwepu alul n frlrilegei hOnytelb*, udvld^di
.IhrnJKM vénntt eldre pneteodök.
KImM Csuigery-utcs 18. alatt 724 D-01 lelfk- 3460
Mtlgyak tlaj.lméb. I Paplanokat a
legszebb kivitelben é> a,ok átdolgozását elvállalja Jutányuaan - Prcundllchné, Pő-ul 15. 3528
thaaaaH egy lOlélkék irtlrkecalkos lelyemernyó. Aki a kiadóhivatalban lead|a, lutalonibin réueaul. 3876
KltünO kaiban lévő ciukott, 6 ueraétyea modern aaté olcsón eladó — Kaulmann Manó, Nagyluurlzu. Telelőn 167 3444
fitaaaáxlata tanulót teljes ellátásra eltagad ml rulld. Bóvebbel vtléi Tóth Béla flrleUben. 3873
Rált Mariska élvatenalonjét szeptember eliején megnylljs, lanulókst peilekl liabál, vanis tanulásra lelvéu. 3887
Gallérokat
12 tUlérért leguebben tlntit
KOVALD
110 budapesti festőgyár.
B>ÜHtal*p Isgykanina
__Csengaryt 5.
\'SawMtoaeat btketielezéaie minden ÍS2*" ■ I<|tlő»j0eebben és leggyor-
fclr^ltlll aUál tanén pénz-
Irodlia Nsg-,-ksnl«ss, H«tkyMlktá*-ul 2. uáni. 26U
lel|es ellátást kaphat jó CM-ainll. Bóvebbel Sugár ul 8., lOldulnt. 3855
M-rt 13. .1 Ulc.1 mod.rn üilelhelyl-v.fl ^"í\'iy-ut 13. sz. a. átalakított ud-;,,\' «« egy szobás lakás, Batlhyány-•• lutógarage kiadó. 3845
n™!íí W, *"*«élkoÍlek, borbélyok, MOk lakóhelyükön azépen kereihet-*«■ 1\'Janik PostaliAk 35. Sxeged. 3872
Sjy bárom és egy kétaiobás magán-nagy kerttel és gaidaságt épületek-™ Uginy-u. 2 (Klsksnlzu) azonnal kl-
Singet cilinder loltozó dpéai 0*P eladó Magyar-utca 4. Í813
keresek meg-
Wklós ul 5 ~ °\'8" kal"l,sz,l°". l|orthy
ZALAI K0ZL0NY
Kényelmei csukott, hst üléses Biilok
f 1 .^atfl8eból luvaroiisl vállalok.
Szántó, Carngery-ut 6. Teleion 3-22. 3472
PrlvAtpénnt dlsikrét csak biztos he-lyekre. Clm a^ kiadóhivatalban. 3810
Sa|ál ierm\'éiü horaliaairt kisebb léte-lekben eladom. 25 liternél kevesebbéi nem aduk, 16 fillér literje Horthy Mlklós-ut 37. Qross Ferenc. 3493
Egy uj állapotban levő kétkerekű Iglg) kocsi ala«é. Megtekinthető Papp Pélii-nél, Klalunlzsa. Orazágut 9/a 11. 3855
Bagolslsor 5. szám slatt egy izobáa Inkáin klsdó. 3134
TatsaMlaányak felvételnek Sió Mária női dlvstleimében, Sugár ut 15. alatt. 3890
•aoba bútorral, vasy bútor nélkül axaptamber l-ra kiadó Horlhy Miklósul 43\'c. Ugyanolt egy ajakUraa k»t aladó. 3882
Kllogástzlan síép égytollat keresek megvételre Clm: Sió, Sugár ul 15. 3389
Izraelita templomban, második emeleti 1 ser sarok-ülés bérbeadó. Étdeklódnl Clengery ul 35. 3892
áladé belvárosban 2 siobás utcai lakáa összes mellékhelyiségekkel. Clm a kl. sdóban. 3835
Olcsóbb lett
a trappi.stasajt, teavaj és juhturó:
1 kg. teljes zsíros trappistasajt . . P 2-40 kg. legfinomabb
teavaj......P —-90
V* kg. legfinomabb
főzövaj.....P —-75
1 kg. legfinomabb valódi juhturó . P 3*—
fchi
cégnéL
Középiskolai leányt
teljes ellátással vállalna
minden lakintatbsn komfortot lakálban, ai Andrássy ull Köröndnél bsdspaatl uHoaalM,
esetleg coirepeláléssal. Német táisalgáa, ir-2 családi otthon. — Clm :
Kertész Bódog Budapest Székely Bertalan-utoa 5.
elegánian akar ruházkodni, keresse fel Király-utca 17. alatt Lldltt ruhaOzletét, ahol
Liditt Miksa mm\\u
felügyelete alatt késiül mérték ntán egyszeri próbával férfi Öltöny jé minőségi! divatszövetból
már 25, 35, 45, 55, 85 P-ért.
Iskola liuruhák 20 P-től. Fértl Hubertus 21*50, Ilu 17 P.
Szövetmintákat vidékre bérmentve küld
Munkásruhák jóminöségtl cérna-szövetböl már 15 P-töl.
Mindennemű sapkák legolcsóbb árbsn.
3S30 _
Or. ZEILEIS rendszerű
orvosi rendelő
Á m. klr. láfjótéti aiiUstériia 40500/931. bíii rradeiete alapjái ■agykanizsán, Dobrin-ház, (alaóteimplommal szemben) Horthy Miklós-ut IB.
Rendeléai délelőtt 8—18-ig, délufeán 8—8-ig, vasár- ée ünnepnap d. e. 8—12-ig.
A nagykanizsai rendelő a legmodernebb ma^asleszllltséga gépekkel van letszerelve és mindenben hasonló Dr. F. W. Zeileis galspachi orvos rendelőjéhez.
Az alkalmas betegek csakis szigorú orvosi vizsgálat alapján lesznek kezelés alá véve. Az eddigi tapasztalatok alapján kiváló eredménnyel gyógyilhatók a következő betegségben szenvedő betegek:
hajhullás
cukorbetegség
epe és hólyagbajok
májbetegségek
gyomorbajok
vesebajok
hélhánlalmak
álmatlanság
angolkór
aranyér
bénulások
vilustánc s
Á
tottak
rángalódzások i aslhtna £ zsába í ischiás F érelmeszesedés fsgyátok
fejfájás és szédülések fülbetegségek golyva
gyomorgörcsök
idegbántalmak
csúz
rheuina
köszvény
mellbajok tkllnlkal,.)
vérszegénység
székrekedés
torokba jok
vértolulás
még számtalan sok batagaég.
ciadái aagulanliliágl ZelleU ngarak nk aiUió embert aófjí-ttak aár a«g éa uáaUlan lyénlthatatluuk vélt betsgaek adta viiiza agásiségéL
Kiváló szakorvosok éa professorok elismerőleg nyilatkoztak róla.
ECKENBERG IMIIRE
H anaaalarlaml Haas
Vizsgálat B P, kezelés 3 P, 10 kezelésijegy 2B P.
Aki fotografál,
annak tobb jut az életből!
Zeiss Baby-Box gép
IB-BO pengőért kapható,
mellyel bárki nagyszerű felvételt készíthet. — Szakszert) felvilágosítás:
Szabó Antal
fegyver- és sportüzlet fotó osztályán.
Amatflr-fbtó munkák kidolgozása modern, villanyerőre berendezett fotó laboratóriumban.
■agykanizsaiak találkozóhelye az
István király Szálloda
Budapest, VI. Podasaalozky-utos 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Inlerurban) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTELIST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fülés, folyó hideg-meleg víz; lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávétiáa és american bar
Hirdessena Zalai Közlönyben
s
ZALAI KÖZLÖNY
1931. augusztus 2 ti
legjobban és legolcsóbban
KOPSTEIN
BÚTORÁRUHÁZAKBAN
vásárolhat.
Legkedvezőbb fizetési feltételek
NAGYKANIZSA
Horthy Miklós-ut 4.
Szombathely és Sopron.
Nyomatott a Délzalal Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly).
71, évfolyam 192 szám
Nagykanizsa 1931. augusztus 27, csütörtök
Ara 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
SzerkclltAíÍK: nappal SugAr-ul 2., é)|el Póut 5.
Kiadóhivatal: Píul 5. arám. Keizthelyl llókkladóhlvatal: Koaauth-utca 37.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Klólizclétl in : egy lióri a pengó SO 1111*1. T ... . / Szerkcaitóség ■IJI. iilra, (<)|el 78.) icieton. ^ K|,d6h|VJ„| 78 Keszthelyi Ilók 77.
Európai helyzetkép
Bár a magyar nép állagmüvelt-sége nagyobb az európai népek itlagmdveltsigénéi 8 ktl\'OnOseír politikailag érettebbnek és kiforrottabb-nak tekinthetjük a magyar népet, mint sok más európai népei, mégis sokszor abba a hibáoa esünk, hogy — amint mondani szokás : a fától nem látjuk az erdöl, — s igy esünk abba a hibába, hogy saját bajainkat, nehézségeinket vizsgálva, ?zt hisszük, hogy csak mi küzdünk nehézségekkel s csak nikünk vannak bajaink, pedig mi is csak osztozunk, részesei vagyunk azoknak a közös nyavalyáknak, amelyek mosl Keléitől Nyugatig, Északtól Délig uralják a világot. Bizonyos szempontokból jó, hogv ha helyzetünk megítélésénél csak sajálmagunkat tekintjük, de általános vonatkozásban az a helyes, ha megvizsgálván sajál magunkat, körülnézvén saját portánkon, időt szakilunk arra is, hogy más viszonylatokat is áttekinthessünk. Valamint a tisztult, emelkedett vita kohójában olvadt ki az igazság szlnaranya, ugyanazonképen akkor szeizünk a dolgok állásáról liszla képet, ha azt minél több oldalról s minél több vonatkozásban igyekszünk megvilágítani és megismerni. Aki tehát vizsgálván Magyarország politikai és gazdasági helyzetét, azt mondaná, hogy minden baj és nehézség Magyarorsz\'gon van összehalmozódva s mindenütt máshol rózsásak az állapotok, az olyan volna, mini a rossz orvos, aki csak a sebet virsgálja, de nem akar tisztába jönni és megismerkedni a beleg lest egész konstitu-ciójával.
Elviláihatsllan tény és valóság, hogy egész Európa zavarokkal küzd és vitán felül álló lény, hogy Európa összes országai kivétel nélkül poli-likai és gazdasági ba|okkal küzdenek. A némelek most próbálnak cszmélödni a nagy pénzügyi krízis ulán Oroszország, ez a titokzatos birodalom, aí ötéves gazdasági tervvel vajúdik. Franciaország politikusai az események szövevényeit bogozzák és mosl valósággal megdöbbentébe őket az a hlr, hogy Spanyol-orsrág el akarja adni gyarmatait és a vevők sorábrn elfő helyen olt szerepelnek a németek, akik Marokkora, erre a gazdag afrikai tartományra aspirálnak. A spanyoloknak az uj köztársaság problémái miatt lő a fejük. Anglia, a béke úgynevezett nyugodt évében ma jutott el ^ig, hogy kölcsön ulán kell néznie s a politikai váliógazdaság ugy köszöntött rá Angliára, hogy még maguk a politikai Intézők is alig mertek hinni szemeiknek. Közben Angliának a gyarmataival is igen sok a baja, különösen Indiával. Jugoszlávia mosl akarja a demok-lácia uralmát helyreállítani és szaki-[ani akar az eddigi diktatúrával. Bulgária a legutóbbi kormányalaku-"tán politikai egyensúlyát keresi, amely azonban nehezen akar meg- I
születni. Csehszlovákia önmagával vivódik, mert a cseh és lói kérdés ellentétei egyre jobban kiütköznek. Ezt a nagy névsort meg lehelne bővíteni bőségesen Európa többi államainak gondjaival és bajaival. A listát kiegészilhctnők Olaszországgal, ahol a diadalmas fascizmus ellenére is ott van ujabb fejtörökénl a Valikánnal való éles ellentét, Görögországgal, a törökkel, Porlugáliávsl, amely örökké forrong, az északi államokkal, Hollandiával és Belgium mai, amelyek mind mind a nemzetközi pénzpiac válságának tovább hullámzó kihalásai! sinylik és le lehetne stögezni, hogy nincs Európának, amiként a világnak sem cgyellen olyan állama, ahol ne vert
volna most fészket larlósan magának a gond, a pénzügyi nehézség és az általános külső, belső krízis,
Ha most önmagunkat tekintjük, ha az ezeréves Magyarország évezredes véráldozatait számon vesz-szük, s ha a legulóbbi évtizedek eseményeit mérlegeljük, amikor háború és béke, forradalom és ellenforradalom, kommunizmus és ellenséges megszállás szántott végig az országon, azt kell mondanunk, hogy sziklaszilárd megalapozottságunk sok. kai nagyobb sikerrel szállt szembe a vészviharral, mint Euróra akárhány álbmában történik Szárnyainkat megviselhelte az idő, idegrendszerünket is próbára tehették az idők
forgatagai, de a magyar nép ma-gábanbizása, jövendőjébe vetett hilc, élni akarása, töretlenül áll a népek életének viharzónájában. Csak az a fontos, hogy a magyar nép, a világ összes népeinek és országainak megpróbáltatásait látva, ne csüggedjen s ne keressen hitevesztetten ul prófétákat, akikről majd kárvaflottan állapítja meg, hogy álpiófélák valá-nak: hanem állhatatosan maradjon meg azok mellel! a tradícióit mellett s azoknak a férfiaknak az oldalán, amely tradíciók a nemzet életét és jövendőjét jelenlik 6 azoknak a féi fiaknak az oldalán, akik mindenüket kockára tették, csakhogy a magyar népet íí élet sivatagjából kivezethessék.
....................*................
A Kormány Qolnap felveti a bizalmi
Kérdést
Teleszky János nagy beszédet mondott a 33-as bizottságban az aranypengőröl és a pengőérték biztonságáról — Rendelet a küllőid! tartozások bejelentéséről — Az ellenzék takarékossági javaslatai
A
kereszténypárt teljes /támogatásáról a Károlyi-kormányt
a helyzet lényeges javulást mutál, amennyiben az időközben lebonyolításra került külföldi klncstdrjegy-kölcsön a Magyar Nemzeti Bank devizakészletének növekedését vonta maga utdn. E mellett a jegyforgalom számottevően kisebbedett. Aug. 7-én 504 millió pengőre, aujj. 23-án 421 millió pengőre csökkeni, sőt a mai napon 385 millió pengőre esett vissza, ami alig mutat eltérést a mult év ugyanezen időpontjának bankjegyforgalmától. Vé^ül a betétek felszabadítása Is egész simán bonyolódott le. A helyzet Ilyen Javulása mellett nem látszik szükségesnek, hogy a Magyar Nemzeti Bank az aranypengónek a pengőhöz viszonyított értékarányát ez Idő szerint napon kint közzétegye, ezért a 33-as bizollság áltól is helyesnek lalá t rendelettel vczel azl az intézkid-tst lép\'cti élelht-, hogy
az aranypengő továbbra in egy pengővel számítandó,
hogy megnyugtassa a közönséget arról, hogy Infláció veszedelem egyáltalán nincs, hogy inflációra egyáltalán senki sem gondol, hogy biztosítsa mindazokal, akiknek pengő követeléseik vannak, hogy a pengő értékcsökkenés veszélyének kitéve nincs. A közönsép megnyugvásának jele az, hogy a pénzintézeti belétek felszabadítsa minden megrázkódtatás nélkül ment végbe. Az 5 millió fontos kölcsön I
biztosította
Budapest, augusztus 20 (MTI) A 33-as bizottság Ugrón 01bor elnökletével ma délelőlt ülést tsrtotl. Az otszágos blzo\'lság a külföldlek részére fennálló pénztartozások kötelező bejelentéséről szóló ren-delellervezelct táruvilia A rendelet avégből, hogy a Nomzeli Bank rész-leles tájékoztatást nyerjen arról, hogy a magyar kö;ga;d.is.Sgnuk a külfölddel szemben milyen tartozásai allénak fenn, elrendeli, hogy minden belföldi adós tartozik külföldi hitelezői irányában fennálló tartozásait a szeptember 1 I állapot szerint sieptember 10 lg a Magyar Nemzeti Banknak bejelenteni.
A bizottság a rendelettervezetet el-fogadla.
Az országos hizoll6ág ezután az aranypengőről szóló rendelet epyes rendelkezéseinek módosítását célzó rendelettervezetet vdte tárgyalás alá. Az aranypengő-rendelel kiadást óla
hogy a pénzügyminiszter, amikor annak szüksége mulalkozik, a Nemzeti Bank javaslalára rendeletben fogja meghalározni azl a napol, amelylől kezdve a fizetések teljesítésében az aranypengőnek a Nemzeti Bank állal kifejezel! egyenértéké kell irányadónak tekinteni.
Jakab Oszkár államtitkár előadása után elsőnek
Talaszky János szólal! fel. Kifejtette, hocy az arany-pengő slaluálásának célja az volt,
érezhetően javította valutárls helyzetünket.
Az államháztartás helyzetének javítására elvben már elhaláiqzolt és legközelebbi időben kiadandó — bár, sajnos, az adoll helyzel következtében nagyon drasztikus — Intézkedések biztosítani fogják az államháztartás egyensúlyát. A pénzintézetek helyzete annyira konszoli-dilódoll, hojy minden! összevéve azt-lehet mondani hogy közgazdasági ételünkben nincs semmi olyan jelenség, amely Indokolná azl a felfogás!, hogy a pengő értéke megrendült. Ezl muialji az áralakulás is, mert az árszínvonal általános emelkedéséről beszélni nem lehel. Egyetlen abnormls Jelenség van közgazdasági életünkben
és ez az, hogy a jegybank az ország valulária helyzetének .védelme érdekében nem elégíti ki korlátlanul a külföldi valutára irányuló igényekel. Ej természetesen azt vonja maga ulán, hogy a jegybank által kl nem elégllett valuláris igények kisehb-nagyolib ráfizetéssel ázsióval elégíttetnek ki az ugynevezelt zugforgalomban, amely ráfizetést természetesen fokozza az a körülmény, hogy tiltott ügyiéiről van szó. Ezzel szemben azokon a piacokon, amelyeken a pengőt jegyzik, a jegyzés ma is az érme paritásnak felel meg. ilyen körülmények közöl! az aranypengőnek a Ncmzeli Bank által disszázsió-val való jegyzése jelenleg nem volna
1331. augusztus 30. ZALAI KÖZLÖNY
tl
Indokolt. Elért helyes, hogy a Nemzeti Bank által szükségesnek lartoll időpontig, a tartozások és közszolgáltatások teljesítésénél az aranypengői egy pengővel kelljen számítani. Ha az, amll elkerülhetőnek tart és bizlk benne, hogy nem következik be, a pengó értéke alá-szállna, a Nemzeti Banknak azonnal gondoskodnia kell majd arról, hogy az aranypengö árfolyamát a tényleges állapotnak megfelelóen jegyezze.
Több felszólalás ulán a bizottság Rassoy Károly ellenvéleményével szemben a rendelettervezelhez hozzá-járull lakatos Oyula bizottsági lag azzal a kiegészítő indítványával, hogy
addig, mlg a Nemzeti Bank az aranypengö Jegyzését megkezdi, minden jogügylet aranypengőben meghatározottnak teklhtendö. A bizottság legközelebbi ülését szombalon délelőtt 10 órakor tartja.
Bizalmi Kérdés a Hdz Holnapi Ülésén
Budapest, auguaztua 2(1 Almássy László elnökletével ma délelölt pártközi konferencia volt, amelyen Károlyi Oyula gróf miniszterelnök azt kérte hogy a képviselőházban a kormányprogram feletti vita a sürgős intézkedéseket kívánó pénzllgyi és gazdasági helyzetre való tekintettel ne nyúljon el túlságoson. A konferencia hozzájárult a miniszterelnök kéréséhez. A képviselőház csUtörlökl ülésén
az elnök javasolni fogja, hogy a Ház a miniszterelnök bemulalkozó beszédét tűzze a pénteki ülés napirendjére. Ezt a Ház minden vila nélkül elfogadja. A pénteki ülésen az elnök olyan javaslatol lesz, hogy a képviselőház bizonytalan időre napolja el magái, az ellenzék pedig a további együllmaradást togja javasolni. Az elnök napirendi Javaslatinak elfogadását a kormány bizalmi kérdésnek tekinti.
Else/én leáll 33 állami autó
Budapest, augusztus 2(1 Az állami aulók közül szeptember 1-én 35 autót állUanak le, ami évenklnt több mini félmillió pengő megtakarítási Jelent. Redukálni fogják a főváros, a megyék és törvényhatósági városok hivatalos autóinak számát is. A 33-as bizottság ellenzéki lagjal
ki a legmesszebbmenő takarékosság érdekében. A javaslatokban kérik
a főispáni állások összevonását, a többszőrös Javadalmazások megszüntetését, a hivatalos autók számának redukálását, a közmunkatanács, mlndenléle szabadjegyek, külföldi ösztöndíjak megszüntetését stb.
külömbözö javaslatokat dolgozlak
A kereszténypárt sxeráa esti értekezlete
TlasldaMott a keraastéiiypdrl éa na u/ bellloymliifaucZei-vlasonyo
Budapest, augusztus 28 (Éjszakai rádlájelentés) A Kercsz-tényszociális és Oazdasági Párt szerdaesti értekezletén bemutatkozott az uj miniszterelnök és kormánya.
Előzőleg Wolff Károly és Ernszt Sándor
visszautasították azt a sajtó-támadást, amely a kormány megalakulása elótt a belügyi tárcával kapcsolatban méltatlanul érte a pártot
A párl ezután a mezőgazdasági bajok felülvizsgálására bizottságot küldött ki, amely eljár majd a kormánynál.
Károlyi Oyula gróf miniszterelnök vezetésével 7 órakor érkeztek meg a kormány tagjai, akiket Wolff Károly elnök üdvözölt. Hangoztatta, hogy a párt minden hátsó gondolat nélkül, a legnagyobb műnk-készséggel áll a kormány mellé
és támogatni fogja törekvéseit. Csak azt kérik a kormánytól, hogy előzőleg mindig tájékoztassa a pártot terveiről
Károlyi Oyula gróf miniszterelnök köszönetet mondott a lelkes fogadtatásért, amelyből erőt fog meriieni a nehéz munkára.
— Tudom, mondotta, hogy erre a pártra nyugodtan támaszkodhatom, mert programja mindenben fedi az én felfogásomat. Ha a Bethlen-kormány megmaradt volna, ö is ugyan azon az uton járna, amelyet én fogok követni.
Sok tekintetben azonban nem fogjuk az előbbi utakat követni.
Ez nem kritika akar lenni, hanem a változott viszonyok követelik meg ezt az alkalmazkodást. Igyekszünk a vállalt leiadatokat elintézni hazánk és utódaink érdekében. Épp ezért kérem a támogatástokai (Lelkes éljenzés).
Tury Béla alelnök kif ejtette, hogy az őszinte harmóniának kíván szolgálatot tenni felszólalásával.
— Én voltam, mondotta, aki a belügyi tárcával kapcsolatoan a párt aggodalmát tolmácsoltam a miniszterelnök urnák.
Azt hittük ugyanis, hogy a
tárca jelöltje nem szimpatizál a párttal.
Épp azért nagyon szeretnők, ha ezzel kapcsolatban most a belügyminiszter ur megnyugtató nyilatkozatot tenne.
Vitéz Kereszles-FIscher Ferenc belügyminiszter megköszönte a pártnak, hogy alkalmai adott neki ezen ügyben nyilatkozni. Kifejtette, hogy mint a pártol, ugy őt ls minden leltében a nemzeti szempont vezeti. Kérte a pártol, hogy felejtse el az esetleges félreértést és hogy majd a munkássága alapján mondjon birálatot felelte.
Végül Turchdnyl Egon ismételten a párt támogatásáról biztosította az uj kormányt.
Amit US aacrxiljik, tmaraiM
A Laboor Party hivatalos ellenzékké alaknl
lyondon, augusztus 2rl (Éjszakai rádiójelentés) A szak-szcrvezeli főtanács és a munkáspárt végrehajldbizotlsága szerdán este bizalmas ülést tartott, amelyen kimondották, hogy a szocialista mozgalomnak a legerélyesebben fel kell vennie a küzdelmet az uj kormány ellen ugy a parlamentben, mint az országban. Az értekezleten a volt miniszterek közül Henderson, Morrl-son és Lansbury a leghevesebben támadták a nemzeti kormányt Sajtókörök biztosra veszik, hogy a munkáspárt hivatalos ellenzékké alakul, melynek Henderson lesz az elnöke.
London, augusztus 26 MacDonald kormánya szerdán délelöil letette az esküi és délután 5 órakor (ártotta első minisztertanácsát.
Lezuhantak az Afrika-kntató magyar repfllők
London, augusztus 28 (Éjszakai rádlójelentés) Oróf Zichy Mátlon és Almássy László magyar repülök, akik másfél héttel ezelőtt indultak el repülőgépen Afrika Ismeretlen részeinek felkutatására, a Lyblal sivatag felelt heves viharba kerültek és lezuhantak. Szerencsére a két repülőnek semmi baja sem történt.
Portugália é* Spanyolország kttzt megszakadt m telefon-Bszekflttetós
Madrid, auguaztua 28 (ÉJszokal rádlójelentés) Portugália és Spanyolország között szerdán délután megszakadt a telefonösszeköttetés, ami nagy meglepetést keltett Madridban. Állítólagos zavargások mialt szakadt volna meg a telefonösszeköttetés. Eddig még nem sikerült ellenőrizni a hírek helyességét.
Megvan a Nautilus
Bergen, auguaztua 28 A bergeni rádióállomás az elmúlt éjszaka folyamán hat nap után végre érintkezésbe lépett a Nautl-lusszal, amely annyira meg van rongálva, hogy már nem tud eljutni az északi sarkra.
nr
BIZTOS
eredményi csak ugy ér cl, ha hirdetéseit a naponta többezer példányban meg-jelené, messze vidéken Is elterjedt ZALAI KÖZLÖNY-ben sdja lel. Ktsdóhtvatal F4-ul 5. (as udvsrbsu.) Tel. 78.
Nem sikerült az uj piac premierje
Más elrendezést kívánnak az árusok és a vásárlóközönség
Nanykanlzau, auguaztua 28 A kibővített Erzsébet-téri piacon a szerdai hetivásáron volt az uj elhelyezkedés premierje Tudjuk, hogy a nagyközönség minden újítástól fázik, ezúttal azonban az ujlfás valóban kívánnivalókat hagy hátra, amiket azonban egészen egyszerűen meg ls lehet oldtnl.
Az uj rend szerint ugyanis az eddigi pisc-területröl a liszlvlseló-bódé mögött kikövezett uj részre irányították a zöldségpiacot. Míg az eddigi piacon nagy üresség volt, addig az uj piacrészen az átvezető kocsiutat, az aulóstand melletti aszfaltjárdát is zsúfolva ülték végig a klskunizsal zöldségáruló asszonyok. A kocsi és gyalog közlekedés megakadt, az uj piac forgalma nagy káosszá zsúfolódott.
A kivánatas megoldás lenne: a bolgárkertészeknek a dinnyések mostani helyén adni helyet, a tejeseket és a gyümölcsösöket az uj piacrészre irányítani, a kiskanizsai zöldségeseket pedig meghagyni az eddigi helyükön.
Az ilyen elhelyezés célszerűbb lenne, jobban is kihasználná a területet és eleget tenne annak a privilégiumnak is, amit elhelyezés dolgában a kiskanizsaiak joggal várhatnak ei a várostól.
A város vezetősége az eléren megnyilvánuló általános kívánságot bizonyára megfontolás tárgyává lógja tenni és a kérdést közmegnyugvásra megoldani. A piac-bővítés helyes elgondolása csak .ugy válik valóban hasznossa, ha annak gyakorlati kihasználása is kielégíti az igényeket.
Tízévi fegyházra Ítélték a beleznai gyilkost,
aki egy lapáttal agyonvert egy öregembert
Kaposvár, auguaztua 2tl Május 15-én Beleznán, a nagydombi szőlőhegyen halálos kimenetelű verekedés játszódott le. Takács János 49 éves és Bednyák János 69 éves gazdák összevesztek egy kapa miatt, amelyről Takács azt állította, hogy Bednyák azt tőle lopta el.
A veszekedés után Takács visszavonult a présházába, ahová később Bednyák Is követte. Takács dühösen kiutasította az öregembert és amikor az nem távozott azonnal, leikapott egy botot és azzal ütlegelte. A bot eltörött, mire egy lapáttal támadt Bednyákra és addig verte a szerencsétlen emberi, mlg az holtan összeesett.
A kaposvári törvényszék most vonta felelősségre a gyilkos gazdái, akit szándékos emberölés büntette miatt 10 évi fegyházra ítélt. Az ügyész súlyosbításért, Takács és védője pedig enyhítésért fellebbeztek.
1331. augusztus 30.
ZALAI KÖZLÖNY tl
öyömörey főispán lemondott
A főispán nyilatkozata lemondásáról
Zalaegerszeg, augusztus 26 (Tudósítónk telejonjelenlése) Ma délben visszaérkezett nyári szabadságáról Öyömörey Oyörgy főispán és átvette hivatalát. Minthogy a kormányválsággal kapcsolatban hi-rek terjedtek el több fölspánság összevonásáról és főlspán-vállozá-tokról, a Zalai Közlöny ludósilója felkereste Öyömörey Oyörgy főispánt, aki a következőket mondta :
— Az alkotmányos szokásnak megfelelően, mint a löbbl főispánok is teszik, benyújtottam lemondásomat, amil ma délben közöltem vlléz Kert sztes Fischer Ferenc belügyminisz-
terrel. Lemondásomról bővebben nem tudok nyilatkozni, az a belügyminiszter elölt fekszik.
— A belügyminiszter elfogadta a lemondást? — kérdezte ludósitónk.
— Erre nem tudok válaszolni. — mert a belügyminiszter csak akkor fog nyilatkozni, ha az összes várható lemondások beérkeztek. Azt hiszem, hogy az én lemondásom érkezeit be elsőnek. Az ügyeket természetesen viszem tovább. É< hát — fejezte be mosolyogva — készeniélben vagyok, ha arról lesz szó, hogy továbbra is a helyemen maradjak, vagy átadjam helyemel utódomnak.

Közéleti szereplésről, fink diák-szegénységről és
bsszélgettflnk a nagykanizsai
Nagykanizsa, augusztus 26 Tegnapi számunkban néhSny sorban megirluk, hogy hétfőn este érkezett Nagykanizsára Magas Mihály, a piarista gimnázium uj igazgatója és a rendház tönöke.
F.berhardt Béla c. tankerületi főigazgató négy cikluson ál volt a gimnázium igazgatója és ezen 12 esztendő alatt tel|esen összeforrt a város éleiével, kulturális, népnevelői, szociális, karitatív, politikai mint vallási törekvéseivel, mozgalmaival, amelyekből mindenkor becsülettel vélte ki részét. Eberhardt Béla az uj gimnázium és rendház lehetővé tétele és felállítása által örök emléket Állított magának és fáradhatatlan tevékenységének Nagykanizsa városfejlődésének annaleseiben.
És most, tizenkét esztendő multán, uj igazgató és házfőnök került a tiszteletre méltó mullu intézet élére. Oly esemény ez a várOB és a nevelés eleiében, ami mellett nem lehet egyszerűen, megállás nélkül elmenni, miután egy hálás tekintetet vetettünk vissza a távozó felé.
Felkerestük ma délelőtt az uj Igazgatót, Magas Mihályt, hogy megkérdezzük, milyen programmal jött "! állomás helyére Táláról, (ahol szintén gimnáziumi igazgató és ház-tónok volt és a kinek nevéhez az ottani konviktus felállítása fűződik) mik az irányelvei a nevelésnél és mik a tervei a jövőre nézve.
Magas Mihály férfikorának tel(é-l*n levő, jóságos arcú, szelíd nézésű tanárember, akinek egész lényéből ■H \'ehet érezni a szerzetest, az ifjúság iránti szereletet. Végtelen nyugalom ül az arcán akkor is, amikor ittléte első napján tanár társai, "ülők és növendékek valósággal megostromolják, miközben a Tatáról érkezett hatalmas ládákból könyveit h egyéb holmi|át rendezi szerzetesi egyszerű uj otthonában.
- Hogy
ml az én programom? ismétli kérdésünket, miközben szemben ül le velünk és megtömi kis
és leányok neveléséről, a piarista kápolnáról
gimnázium uj Igazgatójával
kurta pipáját.
— A rendház és a gimnázium : a ház és az iskola. Anti ezután marad, azt s? Ívesen szemlelem a köznek. De közéleti szereplést nem vállalok és politikában egyáltalán részi nem veszek. Talán is tagja voltam a képviselőtestületnek, de lemondtam. A rendház és a gimnázium az én működési terem, ennek élek és ez jelenti az én egész programomat.
— Milyenek a
nevelési Irányelvei igazgató urnák? — kérdeztük.
— A gyermekeket pontosságra, fegyelmezetl8égre, munkaszeretetre szoktalni. Az iskolában tanártársaimmal családi nevelési adni a növendékeknek. A szülőkkel együtt a gyermekek nevelését a legszebb irányba vinni és a reánk bízott magyar ifjúságot a magyar haza számára felnevelni.
— Min tait igazgató ur
a fiuk és leányok együttes oktatásáról?
— Nem vagyok híve a fiuk és leányok együttes tanításának. Hosszú tanári pályámon meggyőződtem arról, hogy ez ugy tanulmányi, mint erkölcsi szempontból hálrányos. Azért feltétlenül szívesen látom az uj leányllceum felállítását.
Az Internátusra
terelődik ezután beszélgetésünk. Az internátus! nevelésnek feltétlen hive. Igaz, hogy nagyobb és több munkát jelent a tanárságnak - mondja, de a vidéki szülők sokkal nyugodtabban adhatják Ide gyermekeikel, ahol állandó felügyelet alatl állanak éa a tanulásban is utánasegitik és egész más, rendszeres, beosztott nevelésben és iskolai éleiben részesül, mint p. o. otthon. A nagykanizsai gimnázium Internálusának havi diját az őszt iskolai Idénytől kezdve leszállítják. Az eddigi havi 160 pengő helyett ezentúl havi 110 pengő lesz, mert a rend szem elölt tartja a szülők mai rendkívül nehéz anyagi viszonyait.
A szegény diákok
ügyéről beszéltünk ezulán.
— A 6zegény, de jól tanuló diákokat a legteljesebb mérlékben pártolni és tanulásukat elősegíteni kívánom, — mondotta. Magam is szegény gyermek voltam. Én is csak igy nevelkedtem, tehát már hálából is mindent elkövetek, hogy a szegénység gyermekei előtt ne záródjanak el ugy a kultura és tudomány, mint a jótékonyság kapui.
— Mik a tervei a jövőre nézve?
— Uj ember vagyok. Nem ismerem az illeni helyzetet. Először körül kell néznem még. Mindeneseire
a gimnázium kápolnájának rendbehozatala les? első feladatom, hogy nemcsak a kb. 350 növendék, hanem" a szülök és a környező városrész lakossága is látogathassa. Mi is részt szerelnénk venni az itteni rayon pasztorációjában. Budapesten, Tatán és többi rendházainkban a növendékekkel a szülök is részt vesznek a miséken. Különös súlyt helyezek a kápolna kérdésére, amit teljes erőmből megoldani igyekszem az áldozatkész, megértő közönség segítő filléreivel.
Aki olvasni tud e rövid beszámolónkból, egy nagyszerű tanfirfiu, egy erélyes kezű, de megértő, alyai szívű igazgató, egy igazi szerzetes
Augusztus 27., osQtBrtBk
Egy 100 százalékos magyar és egy világsiker egy műsorban.
Bajor SM. Bajisr Bábor, Feles Teri, flóth Sándor, Kertén Ella Tauary Piroska, Kályfiert)
alakításával.
H kacagó asszony
Az elsó Parisban készült nagyaikerll magyar hangosfilm 10 fejezetben.
HAUBICE CHEVAMEH rllágfilmje:
A királynő férje
A Icghabilnuhh lilmoptrelt 13 telv. Nfil fóu«f«pben a legeltagadóbb lllmcslllag : Jsinette No. Donald. Klóadások 7 és 9 órakor. .
és pap miníalür portréját fogja benne feltalálni. Olyan férfiúét, mint amilyenre ennek a magára hagyalott, szegény Nagykanizsa tanügyének szüksége van.
Isten hozta öl, Zrínyi Miklós városának falai közé, uj otthonába.
(B. R)
„Kanizsai pénzzel csak kanizsai bajokon segítsenek l"
Más városok példának állítják Nagykanizsát és a „Zalai Közlöny"-t a helyi kereskedelem és Ipar pártolása dolgában
kanizsai vásárlóközönség józanságáról. Egyik sopronvármegyei laptársunk a következőket írja:
— .Egy fillérünk sincs más városok
gazdagltasftia." K/t az ószlnte. határozott s egyben önérzetes Jelszót Nagykanizsán mondotta ki a „Zalai Közlöny" a nagyhangú reklámok és csábító csalogatások ellensúlyozására h tóként a budapesti Szent István-napi propaganda alkalmából. A kiadott leiszót felkapták és megvalósították s nm már minden nagykanizsai polgár kötelességként Igazodik ahoz, hogy kanizsai pénzzel csak kanizsai bajokon segítsenek, ne adjanak semmit Idegenbe, ne nyaraljanak Idegenben, ne vásároljanak Idegenben, ne adjanak Idegen Jótékony- és kul-turakclókra. ne koldúsítsák mngukat ugyanakkor, rulkoi másokat hizlalnak és legmerevebben elzárkóznak minden olyan pénzkivlteltől, mely a városból az életerőt elvlazl más helyekre. Ezt
Nagykanizsa, augusztus 26 A Szent István nap Budapestre csalogató üzleti hátterű propagandájának ellensúlyozására a Zalai Közlöny napokon át foglalkozott a helyi ipar és kereskedelem pártolásának szükségességével és a vásírlóra nézve is mutatkozó előnyeivel. Cikkcink alátámasztásául a kanizsai kereskedők és iparosok oldalakra terjedő külön .Ne vigye pénzéi Budapestre I" gyüjlöcimü kockahlr-delésekben reklámozták a helyi üzletek porlékált. A Zalai Közlöny nek ez az akciója felkeltette a vidék sajtójának figyelmét és több dunán-tuli, sőt távolabbi város sajtója Is követendő példaként emlékezett meg a Zalai Közlöny akciójáról, a nagykanizsai ellenpropagandáról, a nagy-
az okos és példaadó állásfoglalást Jó volna a ml uyomoruságunkba la átültetni. mert nekünk még nagyobb szükségünk van erre a biíles és szigorú lokálpatriotizmusra, mint Nagykanizsának.
Járványszerfien tűnnek el az emberek Zalában
öt gyermek gyalog Indult el Budapestre és útközben kifosztottak egy levente-szertárt — Idegenlégió, életuntság és „fejbaj" mint eltűnési okok
Nagykanizsa, augusztus 26 Szalller Náthán nagykanizsai ta-karmányközvetitö szerdán délelőtt bejelentette a nagykanizsai rendőrségen, hogy 16 éves László nevü tla vasárnap eltávozott otthonról és azóta nem adott magáról életjelt. A rendőrség czulon is kéri a közönséget, hogy aki Szatller László jelenlegi tartózkodási helyérc bármiféle felvilágosítási is tud adni, az jelentse a kapitányság bűnügyi osz-
tályán.
Zalamegyében valóságos eltűnési láz kapod lábra az utóbbi napokban. A nagykanizsai rendőrség ennek következtében niponla kapja a rádiókörözésekcl. Szent István napjln öt gyermek Indult el Zalaegerszegről gyalog Budapestre.
Közülük három, útközben kifosztotta az olal leventék szériáról. A rendőr-
1331. augusztus 30. ZALAI KÖZLÖNY
cég körOii őket.
A novai csendőrség két ellünlet köröz. Az egyik Varga József 3!\' éves földműves, aki Budapestről már hónapok óta nem adott életjelt Nován lakó édesanyjának. Azt hiszik, hogy
beállt az idegenlégióba. A másik eltűnt Sándor Oyörgy 27 éves barlahldai cipész, aki augusztus 15-én távozott el a községböl.
A kissé gyengeelméjű Varga János 37 éves dudari (Veszprém) lakos még juliusban 40 pengőt vett magához, hogy .fejbaját kúráltassa" Hévízen.
Azóta nem adott magáról életjelt.
Bartuschek Rezső 45 éves csopaki gazdasági munkás többéves szolgálat után két héttel ezelőtt eltűnt Endrődl József gazdálkodótól. Attól tartanak, hogy
Öngyilkos lett Bogyó Oyörgy 52 éves marcali! lakos, aki gyengeelméjűség miatt gondnokság alatt áll, julius 27 én eltűnt lakásáról azzal, hogy beáll „Horthy Miklós katonájának".
Távozásakor aggancsfogóju botjll is magával vitte.
A késedelmes adófizetés miatt megrendült Zalavármegye háztartása
Adatok az alispán évnegyedes jelentésébői
hátralék, mint egyetlen jövcdtlmi forrás, behsjUsára számítani nem sokat lehel. Kzeselbm p;díg október 1 én a megye nem tudja kifizetni nyugdíjasait és községi alkalmazottait.
Az adóbehajtást az alscsony terményárak nehezllik mex, de sok helyen nem a pénz httnyzlk, hanem az adófizttis trdntl készség. Az üye-nek kíméletet nem érdemelnek. Ezért az alispán érintkezésbe lépett a pénzügyigazgatósággal és elkészítik az adófizetők kataszterét fizető képesség és készség szempontjából, megfelelő eljárás foganatosítása végett.
Zalaegerszeg, augusztus 20 (Tudósttónk telefonjelentése) Zils-váimegye alispánja ma ter|csztelle fel a vármegye állapotárai szóló negyedéves jelentést. A jelenlés nagyon sötéten festi le a megye súlyos helyzetét, de kiemeli, hogy a lakosság hazafiasan viselkedik, igy bizalommal lehet nézni a jövő elé.)
A vármegyei háztartás a gazdasági helyzet folytán megrendült, — mondja a jelentés. Az adók nem folynak be. Eddig kisebb kölcsönök és rendkívüli segélyek tartották fenn az egyensúlyt. Ezek a források most kiapadlak, a 2,208 741 pengő adó-
Hét utasát maga alá temette egy felborult teherautó
Négy súlyos, három könnyű sebesült
Batatonazemee, augusztus 26 Balatonszemes közelében egy Budapest felől jövő teherautó az országúton jóval nagyobb sebességgel száguldott s megengedettnél és egy éles kanyarodónál az árokbji fordult, msga alá temetve hét utasát. Az
utasok közül Ernsztberg I-\'rigyes németországi fiatalember, Miklósevics Oyörgy budapesti ügyvéd, Keresztes János és Puspán Józsel fiatalemberek súlyos, a többi három pedig könnyebb sérüléseket stenvedeti.
A halódó kanizsai vendéglős-Ipar kívánságai
A polgármester a panaszok orvoslását Ígéri
Nagykanizsa, augusztus 26 A legutóbbi idők szomorú gazdasági viszonyai a vendéglói iparban is nemcsak, hogy súlyosan éreztelik hatásukat, de hovatovább, ha a helyi halóság részéről jogvédelemben nem részesülnek, meghúzhatják felettük a lélekharangot.
A közelmúltban a nagykanizsai vendéglősök egy küldöttsége tárta fel dr. Krátky István polgármester előtt a vendéglősök |elenlegi vigasztalan helyzetét, tegnap pedig az egyesület titkára jáit feni nála, hogy felhiv|a figyelmét arra a beadványra, amelyben az orvoslásra szoruló bajok sürgős eliminálását kérte.
Súlyosan érinti ugyanis a vendéglősöket, hogy ma már a legkisebb útszéli korcsmák épugy adnak menti-ebédeket, vacsorákat, disznótoros, hal stb. szoarékal, mint az a súlyos adóval terhelt vendéglősöknek van
csak megengedve,
A piaci lacikonyhák, amelyek ezt csupán csak városunkban tehetik, minden heti és országos vásáron és minden ünnepen a zöldségpiacon valóságos konyhát állítanak s ott tyukleves, ránlottcsirke s különféle vendéglői ételeket szervíroznak ép ugy, mint ezt a vendéglőkben szabadna.
Emellett a város minden részében kifőzdék, étkezdék versenyeznek szabadon, erkölcsi felelősség s a legtöbbje tán engedély nélkül a védtelen, súlyos adót fizető vendéglősökkel, egyik-másika 90-60, sőt 80 abonnenssel Is. Ugyanakkor pedig a vendéglők teljesen üresek.
Különös sérelme az összes itaimé-rőknek, hogy a városi fogyasztásI adóhivatal minden korlátozás nélkül fogyasztásiadóban nemcsak a termelőkkel, de boldog boldogtalannal ki-
tl
egyezett, akik s csekély fogyasztási adó fi.e\'ése mellett nemcsak maguk fogyasztják s hordják be a városba a bort szabadon és korlátlanul, de azt barátaiknak, szomszédaiknak is valósággal üzéiktdve, koicsmasze-rüen árusítják, nem lévén meg a kellő és szigorú ellenőrzés.
E körülmény nemcsak az italmérőket semmisül meg, de a várost is érzékenyen megkárosítja, mert az italméröktői máskor évenként bevett circa 200.000 pengő évi fogyasztásiadó ily módon nagyon össze fog zsugorodni.
Az itt felsorolt és egyéb sérelmeket Banekovich János titkár tegnap szóval is előadta dr. Krátky István polgármesternek, \'M ígéretet telt, hogy a vendéglősök által beadott írásban Is felsorolt panaszokat tanulmányozza és azokat a legrövidebb időn belül orvosolni Is fogja.
Ugyancsak ez alkalommal kei ült u polgármester elé az a kérelem is, hogy a város a legközelebbi képviselőtestület elé terjessze be a módosított vendéglői szabályrendeletet, amelyben a vendéglők létszámát emelje fel, hogy Igy annak keretében a jobb korcsmák helyet nyerjenek, egyben s zalaegerszegi pénz-Ugylgszgatóság utján hasson oda, hogy ugy a korlátlan, mint a korlátolt Italmérések száma városunkban 10—10-zelredukáitassék, ameny-nylben a mai létszám további fenntartása sem az italmérők exiszten-ciá\'is érdekei, sem a közsiükséglet szempontjából nem kivánalos.
Banekovich János
A gyermekparallzls Zalában
Zalaegerszeg, augusztus 26 (Tudósítónk lelefonjelentése) A népjóléti miniszter a vármegyéktől jelentést kért a gyermekparallzls vidéki fellépésétől, hogy a megfelelő óvintézkedéseket az adatok birtokában meglehesse. Dr. Thassy Qábor vármegyei tisztifőorvos jelentése szerint Zalamegyében két gyermekpara lizis eset fordult elő, az egyik Nagykanizsán, s másik Zilaegerszcgen.
Strém Károly
oég
közli, száraz.
, hogy két éves vágású, la essrkuikfa ... P 44 20 . la ttlgykasáhfa... P 40-„ la cseráoroagfa P 34 —
„ talplalonács...... P 25 60
. II, oszt. dorong (fejsz, botfa) ..... P 14 —
minden 110 cm. magas erdei ölenként, Nagykanizsán bárhol házhoz szállítva.
Aprított la már 100 kg. vételénél P 2-50 házhoz szállítva, 100 kg.-kint.
Bükk és gyertyán tűzifa, az összes kőszenek rendkívül olcsó nyápi árakon.
Kérjük a közönséget, hogy szíves megrendeléseit a városi iro dába juttassa. (Sugár-ut 20. sz. Telefon 127.)
_Wsz
NAPI HIRiK
NAPIREND
Auguaztua 27, oadtOrtOk
Mm. katolikus: K. József. Protestáns:
Oebhárd. Izraelita : Elul hó 14. •
Városi Színház. , A kacagó asszony", magyar hangos film. ,A királynő férje", szenzációs iílmoperett. Qyógyszertárl 4|iell szolgálat: I. végéig s .feketesss* gyógyszertár Fönt 6.
Uózterdó nyttva reggel 6 érától aat> 6 ófálg (héttő, szerda, péntek délután, •eddan egéai nso nőkne eV. Tel.: 1-18.
BUCSU
Búcsúzom tőletek vén falak, e-nlékekbo elmorülő szobák, hol egykor apám térdén lovagoltam s latint magoltam, mint kis diák...
Hol álmodoztam óperonctáln a csodálatos trcép tündérmeséknek és félve néztem a sötét sarkokba hol képzeletemben a manók éltek ...
Ahol kookákból raktunk kts öcsémmel kan\'au tornyú lillaako Játékvárat éa hűséget fogadtunk a lapokból roánk mosolygó Jó öreg királynak.
Ahol az első verset írtam egy cáodáa álmu május alkonyán, amikor a-zoniem rajt Médium egy kis lány hosszú, aranyos haján
Homályotok most busán borul rám, ablakszomeltek mintha könnyeznének nta éttazaka megfürdöm még egyszer ezüstös tavában az omlékozósnok
Holnap reggel aztán csikorog a kulcs, megkattan az ajtó kopott, öreg zára éa rátok borul örökre vén szobák az eljövendő uj ütkok homálya
Wllde Endrt
— A piaristák Onnepe. Ma ünnepli a katholikus Egyház Kalazanti szent József, a kegyesrendiek alapitójának emiékezetél. Ebből az alkalomból a felsőtemplomban reggel fél 9 órakor ünnepi szentmise lesz, smit fényes papi asszisztenciával a piarista gimházium uj igazgató-ház-főnöke, Magas Mihály fog celebrálni. Az ünnepi istentiszteleten részt vesznek a város és közélelünk vezetői is.
— Scltovszky Béla volt belDgy miniszter búcsúja. Zalaegerszegről jelenük: Most érkezett le Zalavármegyéhez Scltovszky Béla dr. volt belügyminiszter bucsuirata, melyben a távozó miniszter első munkatársával, Sztranyavszky Sándor dr. államtitkárral együtt köszönetet mond a törvényhatóságnak, városoknak és azok tisztviselőinek lelkes buzgalmukért és munkásságukért.
= Orvosi hlr. Dr. Neumann Henrik a tüdőbeteg-gondozó intézet rendelő orvosa szabadságáról hazaérkezeit és rendeléseit u|ból megkezdte Nagykanizsa, Horthy Miklós-ul II. Rendel: d. e. II —12-ig, d. u. 3—5-ig.
— A bucsuszentlászlói zarándoklat Mint minden évben, ugy ai Idén is indul Bucsuszentlászlóra a nagykanizsaiak zarándoklata. A plébánia már most készíti elő a szeptemberi nagy zarándoklatot. A jelentkezés Idejéről és a zarándoklat terminusáról a plébánia legközelebb értesíti a nagyközönséget.
= Családi házak, villák, gar<;on-szobák berendezését egyszerű és díszes bútorokkal, szolid kivitelben és olcsó árban, kívánatra hosszú fizetési kedvezménnyel: Kopsteln bútoráruház Nagykanizsán, Horthy Miklósul 4. szám.
1331. augusztus 30.
A felmondás miatt akart meghalni 6-uft Mária wirágárualeány
Nttgykanlzsii, nugutKlim 2(1 Hclysiüke mialt lapunk tegnapi soméban csak töv.dcn számol-hallunk be arról az öngyilkossági kísérletről, amelyet kedden délután követelt el Luft Mária 19 éves kl-Siolgáló leány, a Fabick-féle virágukét alkalmazottja. Az öngyilkossági kísérlet bálteréről és lefolyásáról a következőket tud\'a meg a Zalai Közlöny munkatársa.
A virágüzlet tulajdonosa, Fabick Tivadar néhány napig távol volt Nagykanizsáról. Ezen idő nlalt Lufi Mária vezelte a virágüzletet. Amikor hazaérkezett a főnöke, elszámolt a különféle megrendelésekkel, egy esküvőt rendelés kivételével, ami kedden derült kl. FaMck Tivadar, aki már többször lapasztalt ilyen apróbb elszámolási dilferenclát, kérdőre vonla a leányt, majd tudomására adla, hogy csak szeptember l-ig reflektál a szolgálatain.
Luft Mária nevetve fogadin a felmondást, amint azonban eltávozott a főnöke, sírva ment be a vlrág-Uzlet melletti női fodrászüzletbe, ahol érzékeny bucsut vett a leányoktól
— Búcsúzni jöttem, engem nem Iáinak többet, Isten velük I Azzal átszaladt a Bablcs-ttle hentesüzletbe, ahonnan egy kési kért azzal, hogy zsineget akar elvágni.
A kapoll késsel visszament a vl-lágüzletbe, ahol egy kis fülkében balkarján felvágta az ereit.
A nói fodrászüzletben érthető meglepetést kellett Luft Mária irga tolt viselkedése, bucsu|a és rlroha-nása, mire -az egyik kisasszony, Vaska Annus néhány perc múlva felkereste Luft Máriát, hogy kivallassa elkeseredése oka felöl. Amikor benyitott a fülkébe, ebben a pillanatban esett össze az életunt leány.
A fodrászüzlet kisassronyai részesítették Luft Márlát eltö segélyben, akinek kimosták és bekötözték a sebét. A mentőket értesítették ezután akik beszállították a köikórházba.
Az orvosok megállapítása szerint nincs komolyabb sérűlétröl szó, ug.\\ hogy néhány napon belül Lufi Mária elhagyhatja a kórházal.
— Egy tatait női ernyő jutalmaként » kiadóhivatalban leadott 5 pengőt a becsületes megtaláló névteleüOI a kórházi kápolna céljaira adományozta.
— A leányllceum ügye. Magas Mihály nagykanizsai gimnáziumi igazgató szerdán délután hosszabb tárgyalást folytatott a város vezetőségével a leányllceum Ügyében. Magas igazgató vállalta a liceum Igazgatói tisztét. A tanári illetve osztályfőnöki állások a legközelebbi napokban megbízás utján kerülnek betöltésre. Dr. Krátky István polgármester, a Nagykanizsai Iskolaegyesület elnöke a legközelebbi napokban összehívja « egyesület választmányát, hogy H !<*ndó intézkedésekről határozzanak. A leányllceum a többi inlézelekkel ^gyidőben nyílik meg.
ZALAI KÖZLÖNY tl
Meghűlésnél, náthaláznál, inandula-iobnál, torokgyulladásnál, valamint itlcgfájdalmaknál és szaggatásnál naponta tgy tél pohár természetes „Ferenc léssel" keserűvíz rendes gyomor- és bélmüködést biztosit. Egyetemi orvostanárok véleménye szerint a Ferenc lónel viz hatása gyors, kellemes és megbízható. A Ferenc lózsel keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüz-ietekben kapható.
SPORTELET
Úszóink ismét Enrópa-bajnoksAgot nyertek a 4 szer 200 méteres gyors-stafétában
— A Szent tlona LeAnyklub taglalt.
kik » „Harmnthlntő hajnal" o. színdarabban 08 a „Tavasz ébredése" tánoban szerepeltek, lolhlvluk, hogy ma, csütörtök délután 0 órára a Mluszlósházban tontos megbeszélés végett meg)clcnnl szíveskedjenek. Vczetóség.
— A jegeskocsi kidöntött egy Magyar-utcai vízcsapot. Szerdán déleiőlt 10 ór? tájban egy felügyelet nélkül hagyott jegeskocsi loval valamitől megbokrosodtak és a kocsival nekimentek egy, a Magyar ulqi 9 B-ám előtti vírcsapnak.junely kettétört. A következő pillanatban, mini valami gejzírből, hatalmas sugátban tört fel a viz. A kár mintegy 300 pengő. A lovait felügyelet nélkül hagyó kocsis ellen megindult az eljárás.
— Leesett a kazalról és szörnyethalt. Pós Ferenc jolániapusztai gépész csíptés közben felment a szalmakaza\'ra, hogy megigazítsa ar elakadt elevátort. Közben oly szerencsétlenül csúszott meg, hogy leesett a magas kazalról és fejtetőre zuhant. Nyomban szörnyethalt.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten 10 gyermek szüléiéit. eb bőt 7 Hu, H leánygyormek: Neutnnrk Jenő magántisztviselő és Szántó Katalinnak tzr. fia. Birkás Sándur sertéskereskedő és Horváth Máriának rk. leánya, Szabó János kőművessegéd és Sáreoz Ilonának rk fia, Varga József földműves és Budai Rozáliának rk. leánya. Nagy JAuoe cukorkaárus éa Marton Annának rk fta, Németh György kémény-seprőaegéd és Takács Margitnak rk. fia. l\'olal László földműves éa Horváth Mártának rk. leánya. Kerk Qyörgy calzma-dtamrster és liander Mártának rk. fia, Ttlltnger József clpészraester ée Szántó Annának rk. fta. Házasságon kívül született 1 ttu. - Halálozás 6 történi: Skrlvallcs István cslzmadlamester rk. 62 évee tBagolosánc), Prlkler Gyula csizmadia-mester rk. 71 éves, Kovács Károly napszámos rk. éves I Murakoresztur), f\'lander János földműves rk. Jkl-#ves, Kovács Oyörgy rk 2Í-MnaJSfis (Oroaz-tuuy), l\'lntér István napszámos rk. 64 évc«. Ilázassdyol kálöll 3 pár. Hauer Ferdinánd nyomdász és Woiaz Irma Izr., Bogdán l>át postitlszt és SIÓ Katalin rk. Kallszl Vendet hentes és mészáros én Váuipli Ivtetka rk.
— Vérmérgezést kapott a vízvári csordás. Köves János vízvári csordás néhány nappal ezelőtt, amint egy elhullott tehenei fejieit, véletlenül megvágta a kezét. A szerencsétlen embert súlyos vérmérgezés sei beszállították a nagykanizsai közkórházba.
— A kilakolta tás előtt álló családnak „JiinoKka" Jelige nlntt 4 pengő, névleien adakozótól I pengő érkezett szer-kCBZlösónűnkbo. Az összegot h Misszión-házba Juttattuk a család ügyelnek ron-dozéséro \'
AJÁNLUNKa
Teljes xairos
trappista-sajt kg!)s................... P »-«0
akácméz
* pergetett kgtja ............ P <•—
Gyenes Lajoa
Városház-palota
Vida Lajos füszerüzlefe
m73 Horthy Mlklós-ut IS.
Pária, augusztus 26 (Éjszakai rddiójelentés) Az Eutópa-bajnoks1 g s>erdal úszóversenyén zajlott le a 4X200 m es gyorsstaféta. A hatalmas stadiont zsúfolásig megtöltötte a közönség, közlük sok magyar, német és olasz. A 4X200 m-es gyorsstafétában Magyarország
csapata (Wannie-Szabados-Székeiy-Bárány) 9 34 perces idővel, nagy fölényben nyerte az európabajnoki elmet. Németország a 2 ik, Olaszország a 3-ik. Franciaország csapata pedig a 4-ik helyre szorult.
A belga—osztrák vizipólómérközés elmaradt.
Vége van a vitorlássport balatoni szezonjának
A Balaton vitorlás-bajnokságának utolsó versenyei
Balatonfüred, augusztus 26
Szombaton a Királyi Magyar Yacht Club rendezett vitorlás versenyt, vasárnap pedig a Magyar Vitorlás Yacht Szövetség rendezésében lebonyolításra került a Balaton vitorlás-bajnoksága. Ezzel végére Is jutott az idei balatoni vitorlás szezon, amelyben a Királyi Magyar Yacht Club megvédte elsőbbségét és megtartotta hegemóniáját a magyar vitorlás sportbsn.
A Királyi Magyar Yacht Club szombati versenyén két futamban küzdöttek a vitorlások Andrássy Qéta gróf tiszteletdíjáért és 14 m* versenyhajóért. Pompás küzdelem után a versenyt Helnrlch Tibor nyerte 246 ponttal a „Kisangyalom"-mal. Második volt 95 ponttal .Zsivány", vezette Tuss Miklós dr., harmadik „Katalunya", vezette Oallart Lta, negyedik .Carmen", vezette Blberauer Richárd, ölödlk .Cseresznye", vezette Széchenyi Pál Imre gróf, hatodik .Délibáb", , vezelte
Kovács Béla, hetedik .Livla", vezette ifj. Ugrón Qtbor, nyolc tdik .Lázadó", vezette Sándor Pál.
A Balaton-bajnokság a balatonfüredi KMYC klubház előtti három-szögpályán került döntésre, két futamban.
A két előfutam pontozása alapján a Bslaton-ba|nokságnt s ezzel a Jankovlch Bisán Endre gróf állal adományozott örökös vándordijai Helnrlch Tibor csapata nyerte magyar építésű hajólával.
Végeredmény: 1. Ktsangyalom (KMYC), vezette Helnrlch Tibor 182 pont, 2. Cseresznye (KMYC), vezette Széchenyi Pál Imre gróf 125 pont, 3. Zsivány (KMYC), vezette Tuss Miklós dr., 4. Csrrnen (KMYC), vezelte Blberauer Richárd, 5 Katalunya (BYC), vezette Oallart Lea, 6 Délibáb (BYC), vezette Kovács Béla, 7. Lvla (KMYC), vezette ifj. Ugrón Qibor, 8. Uzadó (KMYC), vezette Sándor Pál.
Vasárnap második bajnoki mér kőzését játsza Itthon az NTE
NTE-PSC Nagykanizsa, augusztus 26
Ismét honi pályán játszik vasárnap az NTE bajnoki mérkőzést. Ellenfele a Pécsi Sport Club csapata lesz. A PSC-t nem kell bemulatni a kanizsai sportközönségnek, hisz még minden sportember emlékezetében élnek a p ofesszlonlzmus bevezetése előlit szép PSC-NTE kürdelmek. A PSC ugyanugy, mint az NTE, azon csapatok közé tartozik, melyet a professzionizmus legjobban, megnyirbált, legtöbb játékosát szerződtették profi-játékosnak. Mindkét csapat ma már ismét a kerület nagv csapatai közé sorakozott fel, ugy hogy a bajnokságban komolyan kell számolni velük.
A PSC vasárnapi startja jobban sikerült, mint az NTE-é. mert a PSC a kaposvári Rákóczit 3:1 arányban verte.
Az NTE ma délután erös kétkapus tréninget tart a Zrínyivel, hogy felkészülve állhasson ki vasárnapi mérkőzésére. Reméljük, hogy az NTE győzelemmel örvendezteti meg vasárnap számban erősen növekedő hívóit.____
ön fényképez?
Vegyen részi a
Zalai Közlöny
nyári amatőr fotó-versenyén. Feltételek Szabó Antal fotóüzlet kirakatában.
— Ha Budapestre utazik első útja legyen a fényesen átalakított és kibővített Hungária Fürdőbe (Budapest, VII., Dohiny-u. 44.) menni. Olt már reggel 5 órakor nyitnak és 1.40 pengőért nemcsak megfürödhet, hanem Jol meg ls reggelizhet.
(Rövidítések) H - hitek, közgazdaság ttajtgv. — hangverseny. £ — eló«0ás Qy — gyermekeknek. A » nb&zonyo** ruk. Z — zene. Mg. — niciőgstds^g, IIJ. - tliuagi előadás. F — (elolvass^ Q —\' gramofoncme. Jb — Jazz bsnd. K — lubaté. nZ — nep>xcr|] zene.
Augusztus 27 (csütörtök)
Budapest 9.15 A Weldlnger-szsloit-zeneksi hangversenye. 9.30 H 9.45 A hangv. folyt. 11.10 tfemsttköil vhr|el>«ssol-gálát, t] DéU batangsió. 13.05 A Cigányzene. 17 29 H. 12 SS A hangv. lolyt 13 Idő-Jelzéi. Utó H. 16.45 időjelzés. 17 Humoreszk P. 17.26 As I. honv. gyelogeued zenekarának hangversenye. 18.40 Cssthó Kálmán felolvasása. I".IÓ Hárla est. 70.19 Magyar nóták. 21.20 SlefánUl Imre és Zsthurecsky Ede szonáta-estje. Utána idő. Jelzés. Ml|d: A MándlU sxslonzeneksr nangvex senye.
Bécs 11.30 és 1240 Zenekari hangverseny. 13 iS, 15.50 és 17 O. lí.15 Oy. ,9 Q. 19.40 Hegedűverseny. 20.89 Zenés egybeállítás. 22/0 Jb.
Berlin 16 Hangverseny. 18 10 Hawsl kettősök. 19 Zenekari hangv. 20.30 Opers E. 22.16 Zenekart hangverseny.
Brit országos műsor 1630 Zene-harl hsngv lf 15 Oyermekórs zenével. 18 Zenekari hangverseny. 18.40 Modern angol dalok. 19.46 Zenekart hangv. 21 RádlótevO. 2125 és 22 30 Zenekari hangverseny.
Milánó 17 Oépzene 19.16 Zenekari hangv. 19.45 Oépzene. 20.4 > Optra E. *
Mflnchen 16.20 Hsngv. 17.20 Zenekart hangverseny. 1930 Enekkettösők. 20.15 Onnepl hsngv.
PrSfa lT.80 és 12.10 O. 14.30 Zene-kari hangverseny. 17.10 O. 19 Orautés. 19.05 Gyermekdalok. 10.3) Színmű. E. 21 Régi dalok és áriák. 3130 Zongoraverseny. 28 ÓraBtés.
Róma 17 30 Zenekart hlnsveneny. 20.10 O. 21 Szlrnl. hangverseny. Utána Jb.
Varsó 12.10, 16 és 17.16 O. itl Hsngv 19.20 a 20.15 Zenekart hangverseny 21 Hangv. 28—24 Zenekart hangv.
ZALAI KÖZLÖNY
1B31. augusztus 22
Időlárfs
A nsgyksnlzsal meteorológiai m*g-flgyelő Jelentések : Szerdán a Mmértlk-Ut: Ktf-ircl 7 óiak. i -fH-J, délután 1 cukor +212, ette 9 órakor +14 4.
Felhóul -. Reggel ti délben borult,\' e<le lelbóe égboltozat.
Szélirány Reggel él délben délnyugat, eite északi szét
(Éjszakai rődlóJtlenUM) a ■lasl Mini lelartl aata l« ipakor s ■érs4kl4al# M,4rasssMa, aokhalyOll arSa aáparaaSk.
KÖZeAZDASil
AranypengS a vasutak
éa hsjózáal vállalatok dljszabáaában
A MÁV., Déllvasut s a hajózó-vállalalok Igazgatóságai a kereskedelemügyi miniszter rendelete alapján hirdetményt leltek kózzé, amelynek értelmében minden díjszabást tétel aranypengőben értendő, a kötelékl díjszabásokban is. Ez a rendelkezés kiterjed minden magyar vasúti és hajózási vállalatra.
A kanizsai piac árai
(Hivatalos ár-lista a szerdal hetivásárról) ZHdUnWtktklIogrammonJténl): bab u] -•20, mák 110, fokhagyma — 40. vöröshagyma 15, zöldség 20, burgonya fuj) 16, saláta jdrb) —, fejeekápoezta 20, ugorka 06, kelkáposzta 20, paradicsom 06-08 t.
Baromfi (d-irabonklnfí tyúk 1 50—2-00. oaírko 60-1-50, pulyka (KM-000. sovány kacaa 1-50-2 00, hízott 2-00-3-60, sovány liba 8-00- 6-00, hízott 8 00-(H», szopós malac 2—5 pengő.
Termények (mélerrndzsdnklnl) : buza 8-110-. roza 7.60. árpa 00-15, zab 141)0, csöves tengeri 08, szemes tengeri 16—00, széna 6-00-7110, lóher 6-00 -7-00, lucerna 6-00 -7.00, alomazalma 3 00. zaupp-szalma 4\'50— pengő.
Tejtermékek: tej lt 16-00, tejfel 1L 60—70, tűrő kg. d0-50 fillér, vaj kg.
0-00-3-00 pengő, tojás drbja 00—06 flil. Oydmölcs (kllogrammonklnt) i dió (150
pengő, alma 10-15, körte 06—20, szilva 16, szőlő 20—28, barack 30, oseresznye — fillér.
Hutának (kllogrammnnkinl): marhahús elejo 1\'60, hátulja 1-80, borjúhús eleje
1-60, hátulja 1-80, sertéshús 1 40—1-80, zsír 1-60, háj 1-flO, zslrszalonna 1\'60, birkahús 1-00, kalbáaztélék 1-40-300 P.
Élőállat (klloizrammonklnt): la marha 65 -60, H-a marha 00—40, vtrstlls marha 20- 00, zalrsertés 0-80-1-00, hússertés 0-80-0-90, borjú 40-11-60. birka 0-40 P.
Naponta adjon növendék és hlzóállatalnak
„FUTOR"
szénsavas takarmánymeszet.
A .PUTOR" növendékállatoknál • csontképiódést elősegíti, hlaáara
SSíKiöivágygerjesztöiSi
A -PUTOR* rem orvosság, hanem a legfínomabban őrlett mészsotáp, amely ai állatok szervezetében Igen könnyen felszívódik, a amelyet ai állató- sro-matlkus anyag\'artslmánál fogva szívesen fogyasztanak.
A .PUTOR" etetése a konyhasó etetését feleslegessé teszi. A nagyblzlaiók, uradalmak, gazdaságok a ,F U T O R\'-l állandóan etetik.
Ara: I kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél (I zsák 50 kg.) 9 pengő,
zsák á a 130 flll, vagy zaákcaere. t próhadoboz ára (cca Vt kg.) 30 fi,lét.
Kicsinyben éa zsákszámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédőszerek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett. Teleion 130. JS»s
Zürichi zárlat
Páll. 30*I3V«, L»d"« 24 961/1, Nawyon 513 Ő3\'/s, Brossal 71-65, Milano 3686, Madrid 49*75, -tmstardam 307 20, BaiUn -■_, Wlea 7Í 20. forte 3-72, Prág. 15*31, Varaó 57-55, Badapwi SO*OB\'/i oeiirád 9 05, tokaiul 3 05Vi.
TernényMzide
Baza tszv. 30 flU, dt 20JJIIL és a rozs 50 fUl. esett.
Basa Hsaav. aj 77-aa 8 60- 8 90. 78-s-875 — 905, TÍ-*< 890 930, ?0-\'* 9 00 — 9-80, danáét V-m 840-B65 7«-as 855 - 880. 79-ea 870- 690 SO-aa 8*80 — 9 05. Rost 8 90 - 9 00 lak árpa ul 14 50-15-00, sörárpa 18-00 -ír00. sab 16-75-1700 Uagfl 16*25— 15-40. repca —*--•—, korp» 980 9*90
VALUTÁK
Angol L 2\'-70 2800 Bafnh. 79-30-8010 Cseh k. 16-94-17 -10 Dáak. 152*35-153 35 Dfatr 1001-10-11 Dollár 571 -25-576-25 Macis \'.22 60 2300 Holl 329*75 331*35 lengyel 53*65-64-35 Lati 3*40-»• 45 Lm 4*10-418 Lka 39 80-W-10 Márka 185.00-11630 Norvéf 1P3 80-153 80
IcfaOL 7995-80-65 Mid 1.110*60-111-80 IW4 k. 152-90*153*90
dbvizAk Aast 729-75-231-35 Belgrád 1003 1010 Ma 115*15-136*15 BrSsatal 79*45 81 05 ■akarast 3 33-3-42 Koptoh. 153*35-158 35 Lordon 27 68 27*86 Madrid 4870*53 70 Milano 39-78 3Í-96 Newyw J69 50-73 50 Oaxio 112 35 153*35 Pária 22-33-23 48 Plán 1687-16 99 laífw 4\'l2-4*\'6 Unckh. 152 50-199 50 Vattó 6S-7&-04-J5 Wlea S002-80 63 Zfirlctt 1 073-111 72
Ssrtásvásár
/aiasitái 2311, tlalaliaa 921. — stsao-leads 1*15—1*16, szadatt 1*12-1*16. laadsil kdéén 1*08-1*13, Manyii 1*00-1-06, 1-ső tadi Ont 1*04— 1DS, ű-od raadtl öreg 096—1-00 sagol sSIdó 0*94-1*06, sialoana nagyban 1*20—0*00, salr 1-40-0*00, boa I 40-1*76. stalotwáa tálaertés 1*40-1*46.
ttaájs: Délzalai Ryoaéa es Lapkiadó
Vállalat, Rsavk
Felelős Idadó: Zalai Károly.
latenrisaa telefoni Nagykaalaaa 78. sz.
apróhirdetések
Ai «p,óhlíd»tí,»k dl|i 10 .101, SÓ fillér. Mldd.n lovibbl „rt dl|* S fillér. VmUi■ ti Oontpup 10 >iól| 90 fillér, mlndtn további íiö dl)i a /in.
SitrdSn él ptnt.ktn 10 uülg SO /IIIér, mind,a lovábbl ti6 dl|» O /lllér. CJould , ralod.n vu I,g.tib beiükbdl 1114 líd kát lldmk UllOHUUk.
Álllil hw.tékiwk \'"*• fnn.dmíny. HlídatdHS s (öl) petnijü Ssaiasaji alul a /ale«In,/os kdnyufllés, udmldad. elkdfSJdsr végét! élőre tlxelcnddk.
Blsasnéalata tsnulót leljra ellátásra eltagad utl család. Bővebbet vitéz Tóth Béla Uzietéber. 3873
Vlaékl áltáaaiélkallak, borbélyok, nyugdllisok lakóhelyükön azépen kereshet nek. hjanak Postallók 35. Sieged 357%
FOrdSaSk, kirándulók I Balatonberény-ben a Páll Mállódéban Igen olcsón kaplák s teljes ellátást szobával a ftlrdókablnnal.
t 3225
Saját termésO boraimat kisebb tételekben eladom. 25 liternél kevesebbet nem adok, 16 fillér literje Horthy Mlklós-ut 37. Oross Perenc. 3893
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vizzcl, mely a legsavanyubb bort is kellemes itallá varázsolja.
Kapható mindenQttl
Főraktár:
Kiraly-utca 34.
n
Telelőn 310.
Mahel«aihalyaz4a. Ponottbutor, kosár a nádszéklonás Illésnél, Pőul 4. 3029
FSISaStt Uj Isméi ksphlló Tejköz pon\'nál. Telefon 349. 3721
Egy nsgy Slnger cilinder foltozó cfpéaz varrógép eladó Magyar-utca 4. 3813
Rózss-ulcs 31/c. számú maaánháx el-költözés végett Jutányosán eladó. Bővebbet ugyanott 3859
Több egy szobás lakéa mellékhelyiségekkel kiadó Petőfl-ut 42. alalt. 3492
Clarió Jókaiban levő complelt ebédlő bútor, Íróasztal és tömör rézágy Vötöi-marty-utca 19. 3894
Daaaaffa eladó 100 akó Bszteregnyén. OaUcz kádárnál. 3903
Egy utcai srobs, konyhás Iskái Hunyadi-utca 25. alatt aaanaal kiadó. 3906
Gallérokat
12 fillérért legszebben tisztit
KOVALD
budapesti lestőgyár. GyOJtAtalap Nagykanlzaa Os>B|SFjr-Ut B. SZ,
ÉRTESÍTÉS.
£rleslleai a nagyérdemű közönséget, hogy dus raktáramon levő stiá\'vaay éa (raalt síremlékeket leszállítóit árban hozom forgslomba — Továbbá alrkarataaéat és sírbolt épltá-aét, Icrmö- és mékóből legolcsóbban késeltek, ugy az összes e szakba vágó munkákat azakazerllen végzem.
Kérem a n. é. közönség szíves pirt-logásál. Teljea Uazlelellel
Kowáoa József
* t1."\'! < k °kl. kítsrs«6meat.r
ftgyalsl I airály-astoa SS. aa.
Olcsó tűzifa.
Jó száraz, 2 éves cser és tölgy II. o. dorongfa (botfa) erdei ülenkint
14 pengó
házhoz szállítva 1 01 talpfa eselék
25 P 60 f.
házhoz szállítva
STRÉN KÁROLT
Sugár-ut 20. Telefon 127.
Olcsóbb lett
a trappistasajt, teavaj és juhturó:
1 kg. teljes zsiros
trappistasajt . . F 2-40 V< kg. legfinomabb
teavaj......P —■90
\'/« kg. legfinomabb
főzővaj.....I\' —\'75
1 kg. legfinomabb valódi juhturó . P 3-—
Ital ÉS FiiÉűal
cégnél.
Hihetetlen
magas áron visszaveszem
régi megunt telepes, vagy hálózati készülékét is és
becserélem
a legmodernebb 4 • I csöves
TELEFUNKEN
1, Az állomásokat nem kell löbbé keresnie.
2. 71*2 oktáv hangterjedelem.
3 Átkapcsolási lehetőség dynamikus hangszóróra.
40 W.
speclalra.
Ezt nyújtja önnek a TELEFUNKEN 40 W. special. Még ma kérjen ajánlatott
SZABÓ ANTAL
sport és rádió üzletéből\'
FONTOS BUDAPESTRE UTAZÓK RÉSZÉRE
szálljon meg a
HÉRÁN SZÁLLODÁBAN
BER1.1NI-TÉR 7.
Budapestnek legjobb helyén fekvő modern szállója. Lift. Központi fűtés. Hideg-meleg fulyóviz. Fürdők. Telefonos szobák. Kávéház-étterem. Szobák P 4-80. PanaiA 8— P-tftl.
Egyágyas szobáknál 10%, kétágyas szobáknál 20»/o
engedmény. jiii
Nyomatolt a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai
Károly).-
71. évfolyam 193 arám
Nagykanizsa 1931. augusztus 28, péntek
Ara 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
Szcrkcaató»ég: nappal Sugár-ut 2., éjjel Póul
Kiadóhivatal: Póut S. axim. Kculltelyl llókkladóhlvalal: Kouutll-utca 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
PJÓflzeléal Jt« . egy lióia n pengő au Iliiéi. T.uinn - / Sxc/kesztóség 421. színt, (é||cl 78.) 0 \\ Kiadóhivatal 78. Keszthelyi Ilók 22.
A munkásellenzék tovább folytatja kíméletlen harcát a MacDonald kormány ellen
A szovjel-sajtó Is a nemzeti kormány ellen uszítja a munkásságot
London, augusztus 27 (Éjszakai rádiójelen/és) A szerda esll minisztertanács 2 bizottságot küldőit kl. A gazdasági bizottságnak a szanálási lerv kidolgozása, a par-
lamcnli bizottságnak pedig a politikai helyzet előkészítése lesz a feladata. MacDonald miniszterelnök
barátai unszolására néhány napi pihenőre elutazott. Bíavatotlak szerint a népszövetség ezeplemberi ülésén lord Cecil fogja képviselni az angol kormányt.
Ixuidon, augusztus 27 (Éjszakai rádlójelentés) Az ellenzék tovább köszörüli csatabáidjál az
uj angol kormány ellen. A bányász-szövetség is csatlakozott az ellenzékhez és a legkíméletlenebb harcol tervezi az uj kormány ellen. A szovjet félhivatalos londoni lapja MacDonald ellen tüzeli és kíméletlen harcra Izgatja az angol munkásságot.
A képviselőház meleg rokonszenvvel fogadta a Károlyi-kormány bemutatkozását
Legteljesebb takarékosság, a kenyér biztosítása, feltéllen jogrend, felekezeti béke, jóviszony a szomszédállamokkal: az uj kormány programja — 15 százalékos képviselői fizetésredukciót javasol az egységespárt
A kormány szombaton hozza nyilvánosságra a tisztviselői fizetéscsökkentésről szóló rendelettervezetét
Budapest, augusztus 27 Oróf Kdrolyl Oyula kormánya ma délelőlt mutatkozott be a képviselőház ülésén, amely iránt fokozott érdeklődés nyilvánult meg. Nemcsak a kormánylámogató pártok, de az ellenzék tagjai is csaknem teljes számban együtt vollak.
Amint Almdssy László házelnök elfoglalta helyét, Karaffldl Jenő ház-napy vezetésével
bevonul! a* u/ kormdny
a jobboldal és közép nagy tapsa és éljenzése közben. A szociáldemokratapárt .Éljen az általános tilkos választójog* felkiállásokkal fogadta gróf Kdrolyl Oyula miniszterelnököt és kormányának tagjait.
Mikor az elnök a miniszterelnököt hivta fel szólásra, n szocialisták nsgy zajba kezdlek, upy, hogy a miniszterelnök csak kérőbb kwdhelte meg beízédét.
A Károlyi-Kormány program/a
Oróf Kdrolyl beszédében utalt arra, hogy az ország nehéz pézügyi és gazdasági helyzetben van.
kormánynk az a feladata, hogy a pénzügyi és gazdasági életet rendbehozza. A kormány piogrammja e keretek kőzött mozog. Minden oldalon ki-vánaics, hogy nagyobb takarékosság érvényesül/ön. Az államháztartás egyensúlyának biztosítására a legnagyobb takarékosságra és a jövedelem fokozására van szükség. Szd-"iölni kell azzal, hogy az országra nehezedi nagyobb teher folyldn a fogyasztóképesség és a munkaalkalom csökken. Kényes feladat lesz a megfelelő középutat megtalálni. A 33-as bizottság megkönnyili a kormány munkáját abban, hogy a szükséges inlézkedéseket megteszi, hogy a kormány » halárt tul ne lépje.
Vetőmagot az. Ínséges vidéknek;
A kormánynak elsőrendű feladata, hogy a szomorú ínséges termés ulán előállóit helyzetben gondoskodás
történjék arról, hogy azokat a vidékeket, ahol katasztrófáiig volt a termés, velőmaggal lássák el, gon-ebben az országban
doskodni kell arról is, hogy a vidéken kenyérhiány ne álljon elő.
A kormány minden körülmények közöli megvédi a jogrendet és jogbiztonságot. (Helyeslés, za| a s.o-ciáldemokratáknál.) Mindig keresztény és nemzeti alapon álltam.
A miniszterelnök e szavára éljenzés és taps tör fel az Egységespárton és különösen a Keresztény Gazdasági Párton, a siociáldemokraiák azonban a bejelentési isméi zajjal fogadják.
Minden félreértés elkerülése céljából leszögezem, — folytatta a miniszterelnök — hogy egyéni, de a kormány felfogása is, hogy
felekezeti különbséget tenni nem szabad.
(Ugy van I) Az ország iránti kötelességben felekczeli különbségek egyáltalán nincsenek és ha különb séget tesznek az állampolgárok között, az csak ugy történjék, hogy az egyes állampolgárok mlképen teljesítik kötelességüket a hazával szemben.
A továbblak során hangsúlyozta, hogy valuldrls helyzetünk megerősítése elengedhetetlenül szükségessé tette azt, hogy rövidlejáralu kölcsöneink fennmaradjanak. Amint ezt a nemzetközi piac megengedi, hosszúlejáratú kölcsönt veszünk fel. A kormány teljes idejét lekötik azok az intézkedések, amelyek a gazdasági és pénzügyi helyzet gyógyítását célozzák. Épen ezért a közeljövőben nem is foglalkozik más belpolitikai
közeledünk a legbarátságosabb állapotokhoz.
inlézkedéssel.
A külpolitikai Delyxet A miniszterelnök ezután áttért a külpolitikai helyzet ismertelésére. Néhány évvel ezelőtt Magyarország olyan elszigeteltségben élt, amely börtönnek voll mondható Ezt — qz olasz magyar barátság szüntette meg. (Éljenzés.) Az olasz magyar barátságnak semmi agressziv célja nem voll és nincs. Németországgal való barátságunk változatlanul fennáll.
Franclaorsxdglfoat való kei1-vcxtí viszonyunk
Franciaországhoz való viszonyunk, amely pár évvel ezelőtt nem volt olyan kedvező, mint ezt óhajtottuk volna — az ulóbbl időben javult, sőt Igazán
(Élénk éljenzésa jobb és baloldalon.)
A pénzügyi helyzetünk helyrehozatalához feltétlenül szükséges kölcsön|egyzésnél Franciaország elől ment Ez a kölcsön megkötteted és hangsúlyozom, hogy
Franciaország részéről sem-
mlléle politikai feltétel, vagy
kikötés ennek fejében nem történt. (Helyeslés)
Viszonyunk Törökországgal és Lengyelországgal a legh.trálságosiabb. Angliu ás az F.gyesHlt Államok ré 6zéről mindig megértéssel találkoztunk.
Ausztriával csak az iménl kötöttük meg a barr.ts.1gi szerződést. Kereskedelmi sztrtódéses tárgyalásaink minden bizonnyal hozzájárulnak va-lutáris helyzetünk megszilárdításához.
Szomszédainkkal szemben a gazdasági kapcsolatok állandóan javulnak. Reméli, hogy a politikai ellentétekel sikerül belátható időn belül kiküszöbölni, állandó megnyugvást és békés állapotot teremteni.
Végül kérte a képviselőházat, hogy módot és időt adjon a kormánynak ahhoz, hogy nehéz feladatának az ország érdekében meg is tudjon felelni.
A miniszterelnököt beszéde befejeztével lünletöen tapsolták és éljenezték.
Ax Egyaáoeapdr/ jéa a Kereszténypárt telten súlyával
támogatta ax ut kormúnyt
Rubinek István hangsúlyozta, ho-;y kevés kormányra hárult nagyobb feladal, mini gróf Károlyi Gyula kormányára, amelyei az Egységes-párl a maga teljes súlyával és erejével támogat programja végrehallásában. Tulközel vagyunk ahhoz, ho^y a Bethlen-kormány érdemeitől mérleget készítsünk. Ez a történek in feladata. A nemzet azonban kifejezést adott ítéletének abban a hatalmas megdöbbenétben, amellyel a Belhlen-kormány lemondáséi logadla.
Wolff Károly a Keieszléi.y Gazdasági Pá t öszinle támogatását juttatta kifejezésre. Peyer Karoly a szociáldemokiata párt nevében ki-fogásolla, hogy a gazdasági tárcákat nem gyakorlati, szakemberekkel töltötték be. Pórija a múltban lörténl hibákat nem tartja rlink\'zellnek a volt kormány lemondásával, ezérl indítványozni fogja a Belhlen-kormány vád alá helyezéséi. Gróf Hunyadi Ferenc bizalmai elölegeze\'t a kormánynak. Farkas Tibor korrektnek tartja a miniszterelnök beszédét. Frtedrich Isiván kijelentette, hogy továbbra is ellenzéki marad, jóllehet, hogy nagy tiszteletlel vjsel-
1331. augusztus 30. ZALAI KÖZLÖNY
telik a miniszterelnök személye Iráni. Oaál Jenő az uln se* szónok, érző szivei kér a Kormánytól. A képviselőház holnap délelőtt folytatja a kormányprogramm feletti vitát. Apponyl Albert éa Gaöl Gaaxton fa 0elyeallk a miniszterelnök beszéltét
KárolyI Oyula grúl mai beszédéről
Ax egységespárt IS sxáxalékos Képviselői tlxetés-reáukclót favasoI
Apponyl Albert gróf helyeslőleg nyilatkozol! és hangsúlyozta, hogy kormányt — leifogása szerint -törekvéseiben mindenkinek támogatnia kell. Oadl Oaszton kijelentette, hogy amit a miniszterelnök mondott, azl általában helyesli.
Budnpest, augusztus 27 (Éjszakul rddiójelentis) A keresztény kisgazda-földműves és polgári párl csütörtökön este Ülést tarlott Pesthy Pál elnöklete alatt és elhatározta, hogy a parlamenti szünet
Idején is kéthetenként fog pártérte-kezletel tartani. A képviselők fizetésének leszállítása kérdésével Is foglalkozott az Illés és elhatározta, hogy
15 százalékos redukciói jog Javasolni.
Károlyi: Mindenkinek legyen kenyere 1 Am egységespört agrdrblokk/ának Ülése
Budapest, auguMtuá 27
(Éjszakai rádiójelentés) Az egységespárt agrárblokkja csütörtökön délelőtt Ülést tartott, amelyen Ivddy Béla földművelésügyi miniszter Is megjeleni. Az elnökséget délelőtt fogadta egyébként Károlyi miniszternők is, akinek előterjesztést tettek a kársujtotta vidékek lakólnak vető-mag- és kenyérellátásával kapcsolatban. A miniszterelnök kijelentette, Intézkedni fog, hogy bevetettlenűl told ne maradjon és hogy mindenkinek legyen kenyere.
Az értekezlet elhatározta, hogy a denaturált gabona árának és a vasúti tarifának leszállttdsát fogja kérni a kormánytól.
A csütörtöki minisztertanács aa ellenaék takarékossági favaslatalval foglalkomoit
Budapest, augusztus 27 (Éjszakai rádlójelenlés) Csütörtökön délután 5 órakor gróf Károlyi Oyula miniszterelnök elnöklete alatt minisztertanács volt, amelyen azokkal n Ittjí^rékquági Jóslatokkal foglalkoztak, amelyeket aa ellenzék (térden terjesztett a 33 aa bigolltág elé. Ezekkel kapcsolatban elfoglalt álláspontját a 33 aa bizottság szombati ülésén Ismerteti a kormány. Ugyancsak, ekkor hozza nyilvánosságra a kormány a tisztviselői fizetések csökkentéséről szóló rendelettervezetei ls.
RepOIAgápekröl bombázták Lisszabont a forradalmárok
A korminycsapatok leverték a felkelést Lisszabon, augusztus 27 A kormány a következő jelentést tette közzé:
Ma 7 óra tájban polgári egyének csoportja behatolt az első hadsereg egyik laktanyájába, ahol a szolgálatban lévő liszteket hatalmukba kerítették, bizonyos mennyiségű hadi-szert zsákmányoltak éa a lakianyában elbáslyázták magukat. A kor-mányhü csapatoknak sikerült a mozgalmat lokalizálni.
A lelkelök egy része négy repülőgéppel elmenekült. E repülőgépek különböző pontokon bombákat dobtak le. A repülők Alneteja közelében fOldreszálltak és megadták magukat.
A foiradalmárok által megszállott stratégiai pontokat a csendőrség, a köztársasági őrség, valamint a katonaság előre kidolgozott terv szerint lámadta meg. A forrodalmárok képtelenek voltak ellenállni és odahagyták állásaikat, valamint hadifelszerelésükéi. Egy részük feltétel nélkül megadta magát. A másik részüket a rendőrség üldözi.
A kormánycsapatok az egész várost hatalmukba kerilctték. Lisszabonban teljes a nyugalom. A kormány értesülése szerint az ország minden része teljesen csendes.
Sevilla, augusztus 27 Egy portugál kereskedelmi repülőgép, amelyei Vasquez hadnagy vezetett, Sevilla közelében földreszállt.
A repülőgépen számot lövés nyoma látszik. A hadnagy kijelentette, hogy gépével Lisszabont bombázta.
M&drkt, augusztus 27 Az El Sol vigói jelentése szerint Portóból jOvó utasok kijelentették, hogy Portóban Is forradalom lört kl. A forradalmárok elvágták a távíróét telefonvezetéket.
Izabella főhercegnő állapota változatlanul súlyos
Budapest, augusztus 27 Izabella főhercegasszony állapota változatlanul súlyos. Ma délben láza 38.1 voll.
A letartóztatott merénylő körorvos öngyilkossága
Straasburg, augusztus 27 A lungaui Si. Micbelben erőszak miatt letartóztatták dr. Lalner Kíroly körorvost. Rögtön a járásbíróság! fogházba való beszállítása után agyonlőtte magát. A fegyvert valószínűleg becsempészték a cellába.
Céireföii a magyarfrancia keresKetlel-ml pótegy esemény
Lillafüred, augusztus 27 (Éjszakai rádiójelenlés) A magyar-francia kereskedelmi tárgyalások csütörtökön befejeződtek Lillafüreden és a delegátusok parafálták a létrejött kereskedelmi pótegyezményt. A pótegyezmény szerint Franciaország a magyar búzának előnyös elbánást biztosi! és megnyitja előtte a Iranda piacot. Magyarország viszont a tipikus francia iparcikkekre kedvező vámleszállilást engedélyezett.
Egy szalátnlgyáros autójával elgázolt egy rendőrt
Budapest, augusztus 27 Takács István rendórtörzsőrmes-teri az éjszaka az Erzsébel-kOruton elgazolta egy autó. A rendőr lábtörést és agyrázkódásI szenvedeti. A gazoló auiot vezető Nagy Imre tza lámlgyáruat őrizetbe veitek. Délután szabadon bocsátották, de az eljárás tovább folyik ellene.
-..........■■■allil<iri).........................
1(141 árát
tln.lb^lraUMk: SSSK1 fcS&N
léSm : Ktzgsl 7 éeaacK +13, déluián 2 érakor +l6«. eate 9 Örskor +12"í.
FtthAuf. Reggel tlsils, délben és este borult, égboltozat. Sxéhrany Egész nap északi szét. (8/uakai riUUúJtknUtl A Betaal-olé-■Isií laltiel itlaatl ssU 10 érakar ■ aéraéktH éaauakl aaelek-kal, váHaaékaaj, MMs Ma éa aa ssl oaSkkaaaaa varhaté.
A
Strém Károly
Oéfl
közli, hogy két éves vágású,
száraz, la esarhuákla ... P 44 20
, la ttlgykuákls... P 40-
. la eieráoroigfa P 34 —
. lalplalorgáoi............P 25 60
. II. oszt. áoroag
(fejsz, botfa) ____________P 14 —
minden 110 cm. magas erdei élenként, Nagykanizsán bárhol házhoz szállítva.
Aprított la már 100 kg. vételénél P 2-90 házhoz szállítva, 100 kg.-kint.
Bükk és gyertyán tűzifa, az Összes kőszenek rendkívül olcsó nyári árakon.
Kérjük a közönséget, hogy szi-ves megrendeléseit a városi iro dába juttassa. (Sugár-ut 20. sz. Telefon 127;)
__,_S4SS
tl
A kanizsai iparoséig szava a soproni országos kongresszuson
Ntigykanlsaa, augusztus 27 Néhány nap múlva lesz a soproni országos iparos kongresszus, ahol az egész ország iparossága tartja seregszemléjét.
Hogy ki képviseli az országos kongresszuson a nagykanizsai iparosságot, arról a legközelebbi ipartestületi elöljáróság! ülés fog dönteni. Mindenesetre a nagykanizsai iparosság is hallatni lógja szavát a kongresszuson.
Értesülésünk szerint Kiss Ernő, a nagykanizsai ipartestület elnöke is több indítványt szándékozik előterjeszteni az egyetemes Iparosvédelem éidekében. Igy mindenekelőtt a mindjobban fokozódó munkahiány ellensúlyozására indítványozni lógja, hogy a börtönökben és letartóztatást Intézetekben levő miihelyek lömegmun-káll azonnal szüntesse be a minisztérium és aiokat a munkákat a kisiparosság számára adja ki. A OTI éa egyéb intézetek vagy hivatalok részére szüksége* nyomdai munkákat ne központilag álliuák aló, hanem az illető város vagy kOzség helybeli Iparosainál. Minden város mondja ki, mint Zalaegerszeg tette, hogy csak helybeli Iparossal vagy vállalkozóval végezteti a közmunkákat. Ugyanez all a különböző számlásokra vonatkozólag.
Kiss Ernő elnökön kívül még más zalai előadó Is szerepel a kongresszus tárgysorozatának vitájában.
Ujabb betörési kísérlet a belvárosban
Lcfeszegették a Hiracb éa Szegő cég raktárának lakatjait
Nagykanizsa, augusztus 27
Csak alig három napja, hogy hirl adlunk arról a vakmerő betörési kísérletről, amelyet három Erzsébettéri hentesbódé ellen követtek el ismeretlen tettesek — szerencsére eredménytelenül — ét most ujabb betörési kísérettel kell foglalkoznunk, amely ugyancsak a belvárosban történt
A Horthy Miklós-ut 2. szám alaü lévő Hirsch és Szegő magkeretke-delmi cég csütörtökön délelőtt lei-jelentést leit ismeretlen tettes ellen, aki betörést kísérelt meg a cég irodájába ét udvari raktárába.
Néhány nappal ezelótl, reggeli nyitás alkalmával észrevették, hogy az iroda udvari vasrácsos ablakáról, illetve az ablakot védő deszkatábláról eltűnt a keresztvas lakatja. Akkor azt hitték, hogy véletlenül elveszeti a lakat és nem sokat törődlek vele. Csütörtökön reggel azonban egészen véletlenül megtalálták a letöri lakatot az ablak előtt, a porban. Miután látszott, hogy erővel törlék le, kétségtelen volt, hogy betörést akartak megkieérelni. Ekkor már megnézték az udva-1 raktárépület lakaljll is, amelyen szintén észrevehető volt a külső erőszak, mert feszítés közben
Bútorvásárlás bizalom dolgai
Én nem filrde/ek sokat.
Reklámom a Jó bútor ét pontos kiszolgálás, mit 20 év óta Nagykanizsán lennálló cégem Jóhlrneve bizonyít.
SZÉKELY VILMOS butortelepe
■agykanizsa, volt Szarvas szálloda
(Erzsébet tér 18. szám.) Saját kárpitos és asxíalos znll&ely.
ZALAI KÖZLÖNY
Gyömörey Istvánt emlegetik a főispán utódfalcént
Nagykanizsa, augusztus 27 A Pesll Napló csütörtöki száma zalaegerszegi tudósilójának jelentése alapján a kővetkezőket irja:
.Gyömörey György lőlspán kedden délután telefonon közölte Keresztes-Fischer belügyminiszterrel, hogy főispáni állásáról lemond. Qyömörey lemondása nem formai, ami minden kormányválságnál szokásos, mert Gyömörey végleg vissza akar vonulni
a főispánságlól és mandátumot akar vállalni. Kijelentette, hogy vagy az ipolysági vagy az abádszalóki kerületben lép fel jelöltként. Már az utódát is emlegetik a főispáni székben : Gyömörey István klskomáromi kerület volt országgyűlési képviselőjét és dr. Udvardy Jenő zalaegerszegi városi főügyészt kombinálják a főispáni állásra."
Nagykanizsa költségvetésében egy év alatt elérték a hat esztendőre előirt tízszázalékos redukció felét
A polgármester nyilatkozata a takarékosságról és a leányllceum megnyitásáról
1331. augusztus 30._zalai közlöny
össze-vissza görbítették.
A rendőrségen az a vélemény alakult ki, hogy a Hirsch léle és az Erzsébet-téri betörések lettesei kö-lött összefüggés van.
A piaci forgalom decentralizálása a kanizsai utcákon
Nagykanizsa, auguaztua 27 Annak Idején már a városi közgyűlésen Is szóba került a piaci árasok elhelyezésének ügye. A vá-rosvezetöség részéről olyan kijelentések hangzottak el, hogy a város forgalma és kereskedelmének elősegítése szempontjából intézkedések történnek, hogy a kereskedik és iparosok üzletük elé is kirakodhassanak, másrészt, hogy az árusok (helyi vásárosok is) ugy helyezkedjenek el, hogy a Deák-tér re és a Fö-ulra is jusson belőlük. Vegyis, hogy ne összpontositBák az egész piaci forgalmat csak az Erzsébetiéire, hanem dccenlralizálódjék, mint az annak idéjén is volt:
Annál kellemellenebí ül hatolt a nagykanizsai kereskedőkre és Iparosokra az az intézkedés, amely a Deák-lérTÖl és a Fő-ulról is elvitte a vásározókat, kirakodókat és egyéb árusítókat, akiket mind az Erzsébetiéire összpontosítottak. Ilyenformán még az a kevés vidéki vagy helybeli is, aki ezekben a rayonokban végezte vásáilárait, elszokik onnét is az Erzséber-térrc gravitál. De ezenkívül egyéb okok Is arra késztették a nagykanizsai iparos és kereskedő társadalmat, hogy együttes küldöttségben felkeressék a polgármestert és kérjék, hogy sürgősen intézkedjék az Iránt, hogy a Deák-térre, Fö-ulra visszakerüljenek az árusok, akiket onnét cldlrlgáltak. Meri szép-szép az a bizonyos vá-rosszépészet éS városrendészet, de vannak ennél még fontosabb és mélyrehatóbb okok, amelyek azt kívánják, hogy a piacból ne csak az Erzsébet-térnek, hanem a Deák-térnek íi éppen ugy, mint a PB-utnak lutton. Ezek egzisztenciális okok. Okok és és érvek, amikel a mai időkben a város vezetősége is mindenekfelett respektálni szokolt.
BIZTOS
H eredményt csak ugy ér el, ha hirdetéseit a naponta tabbezer példányban meg-lelenő, messze vidéken Is elterjedt ZALAI KÖZLÖNY-ben adja lel. Kiadóhivatal F&-ut 5.(a» udvarban.) Tel. 78.
Nagykanizsa, auguaztua 27
Megírtuk, hogy a polgármester rövidesen, de legkésőbb hétfőre összehívja a város takarékossági bizottságát, hogy a kormány rendeleteinek megfelelően elvégezze a szükséges redukciókai a város költségvetésében.
Azóta lemondott a kormány és uj helyzet állott elő. Azért megkérdeztük dr. Krátky István polgármesteri, mikor hivja össze ezek ulán a takarékossági bizoltságot, állalában időszerű-e a kormányválság ulán a takarékossági bizottság ?
— Hogy eddig nem hivlam össze a város 10 tagu takarékossági bizottságát — mondolla a polgármester — annak oka a kormányválság volt. Ugyznls nem lehet ludni, hogy hogyan intézkedik ezekben a kérdésekben az uj kormány. Mert a helyzet lényegesen megváltozott. Ha tett Is volna eddig intézkedéseket a takarékossági bizotlság, nem ludni, nem letlek-e volna hiábavalók. Azonban a város vezetősége megtette a szükséges előkészületeket a takarékossági bizoltság összehívásához. A költségvetés összeállítása a legszigorúbb takarékossági követelmények melleit történik és folyik lovább.
Elmondolia ezután a polgármester, hogy amikor ínég nem is volt erre külön rendele!, önszántából elkezdte
Kaposvár, augusztus 27 Megirluk annak idején, hogy Szeller Ferenc darányi postamester különböző hivatali sikkasztásai leplezésére önbelörésl kövelelt el. Az általa elsikkasztott 1043 pengőről azt állította, hogy azt a betörik vitték magukkal. A csendőri nyomozás azonban kiderítette, hogy önbetörés történt és a kertben elásva meg ls találtak 300 pengőt.
Szeller postamesteri ezek ulán letartóztatták és bekiséilék a kaposvári ügyészségre. A törvényszék mosl vonla felelősségre hivatali sikkasztás miatt a súlyosan megtévedt
már a redukciós munkát a város költségvetésében, ami polgármesterségének első évében több, mint 100.000 pengő megtakarítást jelentett a város háztartásában. A jövő évi költségvetésnél ez a takarékosság még fokozódni fog.
A hat év alatti 10 százalékos csökkenésnek a felét már polgármesterségének első évében elérte.
— Mi lesz a leányllceum ügyével? — Icllük fel a ma egyik legaktuálisabb kérdését.
— A leányllceum ügye teljesen befejezett dolog. Ugyanakkor nyilik meg, mint a többi iskolák és Intézetek. Legfeljebb egy-két nappal későbben, ha esetleg az átalakítás miatt késedelmet szenvedne. Mindkét osztályra, ugy az l.-re, mintazV.-re a növendékek teljes számban jelentkeztek. Egyelőre természetesen csak a kél osztályfőnöki állás betöltésére kerül sor, a többi tanárok óraadók lesznek. Ami a nyilvánossági jogot Illeti, erről már á Zalai Közlöny is megírta — nagyon helyesen I — hogy az iskolai évad alatt kérni fogják azt az Iskola számára. Ez tehát senkii ne nyugtalanítson, mert feltétlenül meglesz, ahogy a többi hasonló iskolák is megkapták.
A város polgársága és szülők mindenesetre megnyugvással fogadják a polgármester kijelentéseit.
postamestert, aki a főtárgyalás során azzal védekezett, hogy az elsikkasztott pénzt meneküli atyja segélyezésére fordította.
Az enyhilő körülmények figyelembe vételével a biróság csupán 6 hónapi börtönre Ítélte Szeller Ferencet. A vádlott és védője enyhítés miatt fellebbezést jelentett be.
= Szép lakást, Ízlést és harmóniát Jelentenek a Kopsleln bútoráruházban vásáioll lakásberendezések. Minden ízlés és igény legteljesebb kielégítésre talál. Hilelképes vásárlóknak kívánatra hosszúlejáratú fizetési kedvezményeket nyujlunk.
tl
A KÖZÖNSÉG ROVATA
Ügyeljünk az utúált és terek rendjére
Vagy egyenlő mértékkel mindenkinek
Igen tisztelt Szerkesztő uraml Bizonyára ön\' még emlékszik úrra, amikor viirosi szépészeli szempontból eltávolították felmondás utján a város közterületéről az ujságterjesztő bódét, (moly egész csIdoh kl8 pavlllon volt) a Főút és Sugár-ut Hurkáról, amoly nemcsak a közönség kényelmét szolgálta, hanem valljuk be Őszintén a sajtót éskulturát ls. Amit nem lehet elvitatni. Akkor a közönség beletörődött a dolgokba, lévén az Intézkedés .város szépészeti szempontból". Elkorült az Erzsébet-térről Is ugyanezen a elmen egy szegény hadirokkant dohányáruslto bódéja ls (ez Is pavilon volt). Pedig ugyebár ma az a helyzet, hogy a múlt kormány mlnlsz-terol egyenesen felhívták az alárendelt közegeiket, hogy miuden erejükből mozdítsák elő a lakosság megélhetését, kereseti lehetőségeit és tegyék erőssé és támasszák alá az adóalanyokat
Eltűnt az újságos bódé a Sugár-ut sarkáról, amoly nélkül már alig lehetett elképzelni ezt ti sarkút; amely bódé szinte oda tartozott és hajnal óta éjfól-utánig kiszolgálta a város közönségét, do eltűnt a hadirokkant bódéja ls az Erzsébet-térről. Hónapok teltek el azóta. Mludkét árusító azóta ugy, ahogy elhelyezkedett. Ferszo forgalmánuk erős íjjogvsuppanflSftYul.. Most pedlp jvat kell tapasztalnunk, akik a város Ügyeit szl-vén viseljük, hogy a város legforgalmasabb helyén, a Deák-tér és Csengory-ut sarkán, a Nagykanizsai Takarékpénztár palotájának szögletén ogy dinnye-árus ütötto fel nemcsak sátrát, hanem hatalmas dinnyeraktárát, elfoglalván egy sokkalta nagyobb területet, mint annak Időjén az egyik, vagy a másik árusító bódé. A város szivében, főforgalmi helyén, korzóján, üzletek előtt--.
Távol áll tőlem, hogy ennek a szegény dlnnyeárusnak eltávolítását követelném, vagy hogy Irigye lennék jó üzletelnek, nlszen egészen más pályán keresem a konyoromot, hanem az Igaz-8ágérzotem tiltakozik Ilyen megoldás és hatósági Intézkedések ellen, hogy amikor a szegény hadirokkant tratlkos vagy hírlapárusító navlllon városszépészeti szem/wntból eltávolíttatott, akkor erre fel egy dlunyeárusltó fokozza a vá-rosszépé8zetl érzéket a lakosságban...
Nem tudom hogyan van, miként van, csak azt tudom, hogy ez Így nlncson rendjón. Mindenki, aki keresni akar, seglttcssék és könnylttessék ehhez. A várost erősítjük vele. Tegyük lehotővó mindenkinek, hogy tisztességesen és becsülettől koresse mog kenyerét és Járuljon hozzá a közterhekhez. Tiszteljük és respoktáljuk a városszépészeti elvoket, de mindenekelőtt adjunk kenyeret, akinek csak lehet kenyeret adni és őt hozzá Juttatni. És főként: igazságot szeretnénok látni az emberek ezeu a téren.
Szerkesztő Urnák őszinte nagyrabecsüléssel, híve Kanizsai János.
Kölcsey-uicai lakosok panasza
Igen llsztell Szerkesztő Ur I
Jóleső érzéssel olvasom el mindennap a Zalai Közlöny nyilvános panaszkönyvében a lakosság panaszalt, amelyek eréven az Illetékes tényezőkhöz találnak utat és majdnem minden esot-ben orvoslást.
Nagyon kórom, hogy ma a Kölcsey-utcal lakosok panaszát közzétenni méltóztassék hogy az Illetékes tényezők észre vegyék, hogy a belvárosban, a város közvetlen szívében mllyon lehetetlen állapotok vannak
Aki csak egyszer véglcmogy a Köl-csey-utoán, mog kell állapítsa, hogy Inkább egy külváros legkülsőbb utcájához hasonlít, mint a város szivéhez. Az utburkolat, a Járda rendezetlen ós egy ovakuált hadszíntéri község benyomását kelti a szomlólő Idegenben. IÍ8ŐH Időben nz összes csatornák oldu-gulnak és a viz a sarat és a köveket a I\'Ő-utra mossa kl. A háztulajdonosok mindaddig nem csináltatnak semmit, amíg az utca és Járda nem lesz rendezve, pbdlg erre van már városvezetőig! ígéret is. Ha a város nem képes a kérdést megoldani, ajánlatos lenne, ha legalább lehetővé tenné a Járda általános rendbehozatalát, olkészltósót 5 évi amortizációs kölcsön mellett. Mert Itt valamit tenni kell. mert igy nem maradhat tovább a Kölcsoy-utca, szégyenére az egész városnak. A háztulajdonosok és lakók a város sürgős Intézkedését várják.
Szíves készségeért köszönetet mondva vagyunk a .Szerkesztő Urnák hálás tlsztelottel aláírások
Hathónapi börtönre Ítélték az önbetörő darányi postamestert
1331. augusztus 30. ZALAI KÖZLÖNY
Forróvizet borítottak az alkudozó kis-kaniz8ai gazda fejére
A tormási bognár né forróvlzzel leöntötte, az ura pedig fejszével helybenhagyta a vitatkozó hundsaltot
a bognár felesége egy fazék forróvlzet borított a szerencsétlen ember fejére, maga a bognármesler pedig egy fejszével ugy fejbevágta Vargát, hogy az vérbeborulva terült el a műhely
közepén. A hangos szóváltás és verekedés többeket odacsalt a helyszínre, akik amikor láiták, hogy Vargát elönti a vér, a postára siettek, ahonnan telefonon hivták kl a nagykanizsai mentőket. A menlök részesítették első segélyben Varga Józsefet, akit ezután beszállítottak súlyos aéiüléseivel a nagykanizsai közkórházba. A különös verekedés ügyében, a részlelek tisztázására nyomozási indítóit a esendőt »ég.
Nagykanizsa, augusztus 27
Ciűlöi tökön délután fél 5 óra tájban súlyos kimenetelű verekedés játszódott le Sormáson az egyik bognármühelyben, melynek tulajdonosa fejszével fejbeverte, a bognár felesége pedig forróvizzel leönlötte Varga József 33 éves, Kiskanízsa, Rozmaring-ulca 27. szám alalt lakó gazdálkodót.
Varga József csütörtökön délután Sormásra meni, ahol a bognármühelyben különféle munkákat végez-teletl. Amikor fizetésre került a sor, váratlanul differenciák merültek fel közte és a bognármester között, akinek felesége szintén beleszól! a vitába.
A szóváltás mind hangosabb lelt, majd a szenvedélyek tettlegességben robbantak kl. A dulakodás hevében
«
NAPI HÍREK
| NAPIREND j
Augusztus 28, péntek .
Kóm. katoltk us: Ágoston. Prolejlána : Ágoston. Izraelita : Elül hó 15
Gyógyszertári éjjeli szolgálat: I. hó végéig a .Pekelews* gyógyszertár
Pöut 7.
OőrtSrdő nyitva reggel 8 órától asto S óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kaddan egésx nap Dóknak). Tel.: 2—18.
Badacsony
Tompán morajló tó hullám lelőtt Felhőkbe torzult, óriás koporsó — I-átAsa : fájó-párás könnybe omló, Testén: kiáltó frissen tört sebek.
Csak Krisztus testén volt még véresőbb, Malasztosabb, plroslóbb klnpntak. Fátumföld ez, hol sebre-seb fakad, S idő kell, tnlg mind sorra beheged. .
Oh szont hegy! győzz meg vihart, szelet. Bár méhed lázas, lávás, nyugtalan, — Feldobja egyszer diadalmasan.
A régi Jókedv bokrétás kalapját Oh szent hegyi lesz még btlszkeszüreted. Nedűdben: tüz van, élet éa Igazság!...
Vdtyt Nagy Oéza
Hu uj minlszteralnBk
ellő leirata a vármegyéhez
Zalaegerszeg, augusztus 27
Szerdán érkezett meg a vármegye közönségéhez Károlyi Qyula gróf miniszterelnök első leirata, melyben tudatja, hogy a Bethlen-kormány felmentésével a kormányzó ót nevezte ki miniszterelnökké s közli az kormány névsorát is. Bemutatkozó leiratában az uj minlszlerelnök ama várakozásának ad kifejezést, hogy a vármegye közönsége öt és minisztertársai! a kormányzás feladataiban törvényes hatásköréhez képest hazafias buzgalommal és eréllyel támogatni fog|a.
A miniszterelnöki leirat s a kormányváltozással kapcsolatos más leiratok a törvényhalósági bizottság szeptemberi közgyűlésének napirendjére kerülnek.
— Uj közúti felügyelő. A kereskedelmi miniszter Kutassy Ferenc győri klr. műszaki tanácsost Budapestre áthelyezte és megbízta a Baranya, Somogy, Vas és Zala megyéket és Pécs várost magába foglaló második közúti kerület felügyelői teendőinek ellátásával.
— A legkényesebb Ízlést Is kielégítő gyönyörű angol férfiszövetek érkeztek hatalmas választékban a Schütz áruházba.
— Agy- és izlvérelmeszeeedésbcn szenvedd egyéneknek a természetes .Ferenc József* keserűvíz megbecsülhetetlen szolgálatol tesi máltai, hogy a béltartalmat kíméletesen távolítja el.
AJÁNLUNK:
Teljes zsíros
trappista-sajt
kgija..................... P MO
akácméz
pergetett kgrja ............ P l-_
Gyenes Lajos SSSS^
Városház-palota
Vida Lajos füszerüzlete
MII Horthy Mlklós-ut 13.
Versenytárgyalás a szegények kenyerére
A szegények ellátására szükséges kenyér szállítására versenylargyalást tartok.
Szükséglet kb. heti 270—300 kg. A kellően felbélyegzeit zárt írásbeli ajánlalok f. évi augusztus 31-én déli 12 óráig nyu|landók be az V. iktatóhivatalba. Az ajánlatnak a kenyér összetételét (hányas lisztből készül) stb. tartalmaznia kell.
Az ajánlalok felbonlása augusz\'us 31-én fél I órakor lesz dr. Pottyóndi aljegyző hivatali helyiségében ; a felbontásnál ajánlattevőknek jelen kell lenniök s mintáikat magukkal kell hozniok.
Felmondási idő részemről egy hét, a szállító részéről kél hét. A kenyér, utalványaim ellenében adandó ki s az utalványok bemutatásakor fizetek.
Ajánlatokat kérek a szegényakció állal adandó liszt kenyérré való felsülésére is. Nagykanizsa, 1931. aug. \'27.
Dr. Krátky István polgármester.
— Oyermeknap Nagykanizsán.
A nagykanizsai Stefánia Szövetség szeptember 1-én gyermeknapot rendez. Ezalkalomból a Szövetség urna-és persely-gyűjtésre kapóit engedélyi. A gyermeknap ügyében ma, pénteken délután fél 5 órakor megbeszélés lesz az intézeti helyiségben. Az értekezlelre az igazgatóság tagjait ezúton hívja meg az Elnökség.
— Elmarad az Idei vármegyei kongresszus. A törvényhatósági tisztviselők minden év szeptemberében vármegyei közigazgatási kongresszust rendezlek. A megyei közigazgatási élet találkozója volt a kongresszus mindig, amelyen Zila-megyéböl is számosan szoktak résztvenni. Most ugy értesülünk, hogy az idei kongresszus a rossz gazdasági viszonyok miatt elmarad.
— Épül a keszthelyi református templom. Tudósítónk Irfa: Szerdán megkezdték a keszthelyi református templom építési előmunkálatait. A gyülekezeti közgyűlés jóváhagyásával a presbitérium most a föld-, kőműves-, ács-, tetöledő- és bádogos munkákat adta ki kb. 40.000 pengő értékben. A többi munkát a télen adják kl. Az épilést keszthelyi iparosok nyerték el megismételt árlejtés ulán ; először ugyanis az összes pályázók nagyon magas árajánlatot adtak be. A villanegyedben épülő lemp\'omot és lelkészlakot t december l-ig kell tető alá hozni.
100 és 300 P orvvadászatért
Két kanizsai Iparos a rendőrblró elölt Nagykanizsa, augusztus 27 Ehrenreich János, az alsónytresi erdő őre orvvadászat cimén feljelentési lelt a nagykanizsai rendőrségen H. Ferenc és B. Ferenc kanizsai iparosok ellen. A feljelentés szerint a két Ferenc julius 25-én, hajnalban engedély nélkül vadászgatott a Nagykanizsai Vadásztársaság területén. Lövöldözéseikre figyelmes lett az erdőőr, aki bár távol volt tőlük, távcsővén mégis felismerte mindkettőjüket. Meg akarta közelíteni őkel, de azok észrevették és eltűntek az erdőben. A rendőri klhágási bíróság csütörtökön vonta felelősségre a gyanúsítottakat, akik ellen egyébként már hasonló Ugy miatt folyt eljárás. A tárgyaláson mindketten körömszakadtáig tagadták, hogy vadásztak volna, az erdöör határozott vallomása alapján azonban a rendörbiró H. Ferencet 100, B. Ferencet pedig 300 pengő pénzbüntetésre ítélte.
— Szerencsés autókarambol a Deák-téren. Csülörtökön délután 4 óra tájban szerencsés kimenetelű karambol lörtént a Csengery-ulca és Deák-tér sarkán, ahol a kávégyári | reklámautó nekifutott Csapó Pál
tl
Értesítés I
Van szerencsénk mély tisztelettel a hölgyközönaég nagybecsű tudomására hozni, hogy több évi fővárosi éa helybeli gy-ikorlattal Nagykaiiliián, Főutt 24. sat. alatt azeptambar l-én
angol női divatszalont
nyitunk.
Amidőn kérJUk a hölgyözöniég nagybecsű pártfogását, legkényesebb Igényeket kleiégitó munkánkról előre Is blzto slttuljuk. Kiváló tisztelettel
Stéget* éti Takáos
Mt\'J női szabók.
aulófuvarozó. Pivárl-utca 6 száin alatti lakos személykocsijának, amelyben egy utas is üli. A reklámautó a felsőtemplom felöl jött és oldalba kapla a személyautót, amelynek betörte az ablakát. A személyautó sár-hányója összetörött. Egyéb baj szerencsére nem történt.
— Ellopta a gazdája ezüst-óráját és fülbevalóit. Zülflkdr Satyll 52 éves mohamedán vallású, nagykanizsai cukorkaárus bűnvádi feljelentést telt egyik elbocsáloll al-kalmazoll|a ellen, ikl néhány nappal ezelőtt ellopta az ezüst karóráját és 2 arany fülbevalóját és azokat eladásra kínálta a cukros török egy ismerősének. A rendőrség megindította a nyomozást.
— Szabadon engedték az őrizetbe vett bognársegédet. Megírtuk, hogy hétfőn délelőtt a nagykanizsai rendőrség egy I928. évben kiadott körözés alap|án őrlzelbe veltc P. Árpád győri bognársegédel, aki munkakeresés céljából Jött Nagykanizsára. A kanizsai rendőrség nyomban érintkezésbe lépett a győri rendőrséggel annak tisztázására, hogy érvényben van e még a három évvel ezelőtt kiadóit körözés? A válasz most érkezeit meg a kanizsai rendőrséghez. A győri rendőrség értesítése szerint P. Árpádot nem körözik, mire a rendőrség szabadon engedte a bognársegédet.
— Könyv a magyar óceán-repülésről. A magyar óceánrepűlés izgalmasan érdekes történetét, Endresz és Magyar pilóták nagyszerű vállalkozásának hűséges és mindenre kiterjedő ismerte\'ését, a mai kor regényét megírta Örvös János. A könyv most van sajtó alatt és fűzve I.50, vászonkölésben 3 P ért. Megrendelhető a szerzőnél (Budapest 62. postafiók 152).
Amit Itt asenOak, ■sorait\' fosa a MbvaJkCB.
A
Regedei viz
nemcsak kitűnő borviz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál.
Kapható minden füszer-és csemegeüzletben.
1331. augusztus 30.
Hagy dolog ■ szerelem...
Amikor n kitiltott menyasszony az eiktlvö előtt csak rendőrségi enge d(Hlyei látogathatja meg« vőlegényét
Nagykanizsa, augusztus 27 Tóth Mária 34 éves letenyei nap-számosleány még az elmúlt év őszén összeütközésbe került a nagykani-ZSJj rendörséggel, amely 5 évre ki-tillolla a város lertlleléröl és Lete-nyére, mint illetőségi helyérc tolon-collalta. Tóth Máriának azonban vőlegénye is van Nagykanizsán és igy lOrtént, hogy nemrégiben a kitiltás ellenére Is visszaszökött. Az esküvőt augusílus 30-ra tervezték, mert akkor lel! volna a vőlegény hutának is az esküvője. A rendőrség azonban ludomáít szerzett Tóth M1rla tiltott visszatéréséről, akit ezért csü-lörtökön délelőtt vont felelősségre a rendőri klhágási biróság. Az enyhítő körülmények figyelembevételével a biróság csupán egynapi elzárásra ilélle a leányt. Tóth Máriának egy-ultal tudomására adták, hogy hs máskor meg akarja iátogatnl a vőlegényét, akkor előbb kérjen erre lendőrbatóságl engedélyt.
Műtrágya
mcKkcxdódöü — lovAbbi gaxdaközönséget MezógazdahJgl I matlatt műk
szükségletek
__összeírása
megkezdődött — TövAbbá érteiüem a >axdaközönséget, hogy az Alsódunántull \' itságl Kamara sll«nörxéa« mflkfidfi sxubú műhely felállítva lett. Mindennemű munkái ki gazdaöltönyök i legolcsóbban beszerezhetők.
Artner Sándor
mlat az Alaódunántull Mezőgazdasági Kamata nagykanizsai megbizotija.
_ _3861

(Rövidítések) H - hírek, kőzgazda-
Ság Hangv. — hangverseny E — clóai!.1S G) * g>\'ermekeknek. A — asszonyos-ask. Z — zcae Mg. ■■ meró^azda^sg. 11 -> djusági elÖJdái I- — iclolvaM 0 — grsmofonTfiir, \'
K - kabaré nZ
1"
\' IU\'J>»>
|sr/. bai.d, ill zene.
Augusztus 28 (péntek)
Budapest 9,15 A 2. hflnv gyalogrrred zenekarának bangveraeaye. 9.30H 9.45 A »angv. lolyl. 11.10 Nemaetkftzl vlzlelzősioi illat 12 Déli harangsző. 12.05 Orosz ba la|kaienekar hangversenye. 12.25 H 12 35 A hangv. totyt 13 ldő|etzéa. 14.45 H. 16 üyermekmeaék. 16.45 Időjelzás 17 E IJÜ Ai Első Budapeali aterskőr hsns-
Első Budapesti aterskőr hang-versenye 20 Cigányzene. 21 Átvitel Salzburgból. Utána kb. 22.10 Időjelzés. Ms|d: hangv. 23.15 Cigányzene
Bécs 11.30, 1240 éa 13 30 O. 16 Zenekart hangverseny. 20 Hangverseny 20.<5 Színjáték kOzv. SalzburgboU 21 Zenekari szerenád Salzburgból. 22.15 Jb.
Berlin 17 Fuvőazene. 21 Mozart ssere-"M Salzburgból. 2215 Hangverseny.
Brit orazágoa raíaor 16 Zenekari Hangverseny. 17.15 Oyermekóra zenével. 1» Zenekart hangverseny. 19 30 Hangv. 20 15 Tar ka.est. fi. 15 Hangv. 23 Zenekari hangverseny. ^
. 17 Q. 19.J0 Zenekari hsngv.
I9.S5 Gépzene. 21 Zenekari hsngv.
München 16.20 Hangv. 17.20 Zenekari hangverseny. 19.30 Daljáték. 21 Morált-"erenád tózt -Prága
ZALAI KÖZLÖNY tl
izveütéae Salsburgból.
11.30, 12f5 és 14.10 0
14.30
fjajkart hangveraeny. 17.10 és 16.15 U. 19 Oralltéa. 19.30 Áriák és dalok, 21 Mozart-Merenid kózv. Salzhurgból. 23 Óralltéa.
Róma 17.30 Zenekari hjngvetseny. 20.10 Q 21 Operett E.
k.rif*4 16.10 és 17.15 O. 18 Zenein hsngverseny. 19.20 O. 20.15 Sztmt. ,"8,er«ny 22 30-24 Zeneksrl hsng-
SPORTÉLET
Bárány István dr. a 400 m-es gyorsúszás Európabajnoka
Vtzlpólócsapatunk 4: l-re verte a cseheket
l\'árls, augusztus 27 Az európai úszóbajnok! mérkőzést csütörtökön délelőtt kedvező időjárás, de meglehetősen csekély számú közönség elölt bonyolították le. A hölgy műugrásban a magyar Erdős Vera az erős konkurenciában a 8. helyen végzett. E\'sfl lelt Jordán (Németország), 2 Epply (Ausztria), 3. Luther (Németország).
Párls, augusztus 27 (É/szakai rádiójelentés) Az Európabajnokság csütörtöki versenyén délután úszták le a 400 m.-es gyorsúszást, amelyben ismét világhírű úszónk, dr. Bárány István nyerte az Európabajnok címei. Misodlk lett Tarts (Franciaország), 3 Costoli (Olaszország), 4. Oehauer (Csehország), 5 Gullltnl (Belgium), 6 Detters (Níinelország), 7. Baldo
(Olaszország).
A verseny mindvégig izgalmas volt. Erős küzdelem volt Bárány és Tarts között, aki 300 méternél 10 méteirel vezetett. Bárány viszont frissebb volt és a fordulót is gyorsabban vette. A 350 m.-nél Bárány már 4 métert behoz, majd méterrőlméterre nyomul előre. 395 méternél már egymás mellett a kél versenyző, míg az utolsó méternél Bárány dr. előbb csap a célba.
Bárány győzelme nagy meglepetést keltelt szakkörökben, mert rövld-távuszónak tartották és azt hitték, hogy nem bírja majd a 400 as távot.
Eiután került sor a magyar-cseh vízipóló mérkőzésre, smely 4:1
(2:0) magyar győzelemnyi végződőti
Németország csapati sxiqtén 4 11-rf (1:1) verte Franciaország csapatát.
KÖZGAmsiC
A (DldmfiaalésQgii miniax-terlum kadvezményas vetStnagnkciója Zala-vármegye terOtetén
A földművelésügyi minisztérium a nagymérvű elemi károkkal sújtott 20 holdnál nem nagyobb területen gazdálkodó klsbirtakosság támogatására buza é« rozs velömagot biztosit az arra rászoruló gazdáknak. A fenti célra a vármegyei gazdasági felügyelőséghez kiutalt hitelkeret szétosztását e?.y központi bizottság végzi a főispán elnökiele alatt, amely bizottság jogosult a vetőmag beszerzésre folyósított hitelösszeg mikénti felhasználását irányítani. Vetőmagban csakis olyan köziégek gazdái részesülhetnek, shol elemi csapás folytán 50%-nál nagyobb kárt szenvedtek, aminek folytán a szükséges buza és rozs vetőmaggal nem rendelkeznek és azt Önerejükből beszerezni nem tudják A velömagot egy évi kamatmentes hilellel trcsájlja a földművelésügyi miniszletiu ti az arra jogosult gazdák rendelkezésire. A vetőmag vásárlásért |4ró boleltaérték fejében 6 pengőt a vármegyei gazdasági felügyelőség fog kifizetni, de ez az összeg, vslsmint a buza és rozs vetőmag beszerzési költsége az igénylő gazdák terhére iratlk és azt legkésőbb 1932. évi szeptember 30 ig tartoznak kamatmentesen vissza fizetni azért az Igénylő községek képviselőtestülete határozott szavatosságot vállal. Ezen szavatosság nélkül a kedvezményben a gazdák nem részesülhetnek. Fentiek alapján községenként külön-külön névjegyzékbe foglalandó a velömagot igénylő gazdák névEOra, az igényelt vetőmag mennyisége, mely igényléseket a gazdák névaláírásukkal tartoznak a községi elöljáróság előtt igazolni. A községi elöljáróságnak a leszál-
lított velömagküldeményből mintavételi jegyzőkönyv felvétele mellett lepecsételt mintát kell vennie és azt az esetleges későbbi reklamációk érdekében megőrizni tartozik.
A vármegyei gazdasági felügyelőség a beszerzendő vetőmag árát az igénylő községi elöljáróságokkal előre közölni fogja.
"R klatartozásokst arany pangftben vetik kl ^
Nagykanizsa, augusztus 27
A pénzügyminiszter a kózs.oigal-latásoknak aranypengöben való meghatározásáról a következő rendeletet adta ki:
A pengőériékre szóló pénzköveteléseknek aranypengöben való meghatározása tárgyában 1931. augusztus 14 én kiadott 5460 M. E. számú rendelet 4. §-ának első bekezdése kimondja, hogy „az 1931. évi aug 15-ike előtt kivetett va^y esedékessé váll, de még be nem fizetett közszolgáltatásokat — egy pen\'öl egy aranypengővel számítva — aranypengöben meghatározott közszolgáltatásoknak kell tekinteni; 1931 évi augusztus 15-ike után a közszolgái-tatátokat az aranypengő értékének alapulvétele melleit aranypengöben kell megállapítani".
Uiasitom ennélfogva az összes hatóságokat, hogy az összes köztartozásokat mindenkor aranypengöben vessék M és az időközi változásokat — a szaporodásokat és törléseket — ugyancsak aranypengöben állapítsák meg s általában az összes kiadmá-
nyokon és nyomtatványokon a köztartozásokat ezentúl mindig aranypengöben tüntessék fel.
Magától éitetödik, hogy a közlni-lozások telekkönyvi biztosítását szintén sranypengőben kell kérni.
(—) A Nagykanizsa) Közraktárak Részvénytársaság, e hó 27-én tartotta ujnépl Elek Ernő elnöklete melleit 32-iK évi rendes közgyűlését, melyen az igazgatóság jelentései és javaslatai a meg|elent részvényesek részéről elfogadtattak. Az osztalék a lefolyt űzlelévre Osz-szevont részvénykint P 2 ben állapíttatott meg, mely szelvények a Nagykanizsai Bankegyesület és Dél-zalai Takarékpénztár r. t.-nál, a Nagykanizsai Takarékpénztár r. t.-nál és e Zalamegyei Űizdasigi Takarékpénztár r. t.-nál kertllnek beváltásra. A sorrend szerint kilépett uj igazgatósági tagok újból megválasztatlak, míg a felügyelöbizottság tagjául Kelemen Ferenc. Klelnjeld Ignác, Miklós Qyula és Rlezlelmayer Károly igazgatók választattak meg.
(—) Ingyenes rát- és Icgcló-gazdaságl tanfolyam Kehldán. A földművelésügyi minisztérium a kehidai m. klr. gazdasági szakiskolában legeltetési társulati elnökök, gazdák, pénztárosok, jegyzők, birók, legelögazdák, végül közös legelőkben érdekelt blzlokossági elnökök részére a folyó évi november 15. és december 15 közötti idöDen, esetleg 1932. február hóban 10 napos rét-és legelögazdaságl alsófoku tanfolyamok tartását vette tervbe. Ezeken a tanfolyamokon a rétek és legelök okszerű művelése, azonkívül a szántóföldi takarmánytermesztés és állattenyésztés kerül előadásra. A tanfolyamon résztvevők a tanfolyam elvégzéséről bizonyítványt nyernek. A tanfolyam Ingyenes és a résztvevők részére az Intézetben dijtslan szállás és ellátás lesz biztosítva. Aa oda- és visszautazás fejében a III. osztályú személyvonat! jegy árát megtérítik. A felvétel iránti kérvények a földművelésügyi minisztérium VI. főosztályának főnQMfcfr. legkésőbb október 16 ig küUfeadftk be.
V(ta<l»l/lrukin^M, aae fcUiü-IVk filasSak i t fitnpniafca
Varga Nándor
aranyéremmel kitűntetett saját modemül berendezett műhelyében
mos, fost, tiutít éa plissé roz.
Olcsó, szép kifogástalan munkámért felelősséget vállalok. Qatlérok 10 és 12 fillér.
oytljtőtelep: Horthy Mlklós-ut 8. Gyártelep: Hunyadl-u. IS.
Természetes szénsavas
PETÁNCI fröccs
■ Isgsasanyubb borral is maflfizsthetstlsn
Kapható: Kővaet Henriknél, Nagykanizsa.
ZALAI KÖZLÖNY
1B31. augusztus 22
Zürichi sárlat
20-15, London 24 97\' í Nai»*nt 513 75, BHlinl 71-65, Mllnne 26 87VJ. Ma-r-\'d 45*20, A-nat-rdam 207 I71ÍI, k<il\'i 121-70, Wien 7? 20 Sortn 3-72. Prt" I521V1, 07 65. B«dnt»-r.l »0\'OÍYí
Eatjrld 9 07l/t, *lk»r«» 3 05\'/i
Terménytőzsde Ruza tszv. 30 flIL dt. 20/111. is a rnzs 15 flll. emelkedett.
Rrrss Hamv. u| 77-n. 8 90 9-20. 7*-*\' 9 05 — 9 35. 79-« 9*20 9 50 9 30 — 9 60 dnnánl. 77-na 8 55 H 85 78-aa 8 80 — 9-00. \'9-«l 895 — 9 1.1 80-as 9D5 - 9 25, Roia 890-915, lak «n» u| 14.>0—15 00, aOrárrx 16-00-1700, a*b I675-17-C0, tnngfr 1625 15 40. HDca _■--•—, korpa 9 80 9 90
1 Remseti Bank ieTiza-árfoIyaaal
VALUTAK
A"í-I I. 2T*70 2800 íslpsfr. T9-30-8010 Ctah k. \'"^4-17-10 Dírk. 152*85-17335 Dini\' 10 01-1011 DoMr 571 2S-87»23 PianHa 1.22 6023 00 HnM. 229*75 231*85 Uniy.l S86M4-23 Lm 3*40-8*45 Uva 4-10 4\'8 Ura 29 80-30-20 Márka 185 00 136 20 Notvég 152 80-158 80
fcbtl\' 7995 80-65 *VáH I. 110*60-111-80 Svéd k. I52-90-I53-90
dbviiAk
Amst. 229 65 231*25 IMltrid 10-03 10-11 •artli 185*10-138*15 BltnMl 79*40 80 00 Bakatelt 3*38-3*42 Kom ah. 15285 158 35 Loodo* 27 68-27*88 Madrid 49\'25-f 3 25 ááUano 20*80 30*00 Nswvor 569 50-73 50 Orto 152*35-118 » Párta 22-32-22 48 Pnbi t6-87-\'6 9° «a/fti 4*t2-4*\'6 Stockb. 152 55-15855 Vsrsó 63*75-64*25 WUa S002-W62 ZSrWl 1 0 75-111 75
íertásrasár
rMl»|Ua 2311, eladatlan 921. - lillő-laadb 1-15—, 16, szádéit 1*12-1*16, «M1 kflaép 1*03-1*12, könnytl 1-00-1*06, l-só randi Ont 1*04—118. U-od landU tn| 0-96-100 angol abldó 0 94-1 05, szalonua nagvOan 1-20 0 00, ult 1*40-000, hu> 1 40-1 76., ajslonnás lélsartés 1-40-1*46.
Eladja: Délzalai Nyomda ss U^k.adO Vállalat, Ki(nkaDÍziái.
Felelős kiadrt: Zalai Károly, kjr.rurban uldon t Nngykaurjss 78. aa.
— Ha Budapestre utazik első utja legyen a fényesen átalakított és kibővített Hungária Fürdőbe (Budapest, VII,, Dphány-u. 44) menni. Oll mór reggel 5 órakor nyílnak és 1.40 pengőért nemcsak megftlrődhet, hanem Jól meg is reggelizhet.
Baromfi h sertés
takarmányok : Halliszt Husllszt Vérllszt Sóyabab dara Rák-dara Szárított sóréle&ztó SzücB-léle Leclthines baromfi táppor Pckk „D" vitamin készítmény F u t o r Szénsavas takarmánymész Jódos szénsavas takarmánymész Faszéndara Kénpor Kagylóhéj dara Árpa dara, zab dara, buza-dara atb., atb.
Automata eleség
tojó lyukok részére. Automata eleség
csibék részérc. Ruhldorfi abrakkevarMc
sertések részére. Kicainybcn él zsáksiámra kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mig, műtrágya, termény és növény-védószerek kereskedésében
Erzsébet-tér ia
Teleion 130.
Nagykanizsa,
A bíróság mellett.
Mi
apróhirdetések
Ai apróhirdttésak dija IU sióig AO fillér. Mlndtn további iió dija 5 fillér. Vmít- <» Unntpiup 10 igóig ItO flllér, minden lovábbl dlji « flll-Sierdán éi pénltken 10 aiólg *%0 fillér, mlndtn lovábbl i/ó dija 6 fillér. Clmwó a minden va»-ligabb belükből álló sió két trónak sxámltUllk.
Áliiil k«r«»óknek engedmény. tllr<Snféa*>k 5 (01) pongtí OnmMogen alul a folfs»legr>tt könyveié*. .%xdmldzda nlltcrUlétc végett elöro (IxctendtíU.
Clatfé Caengery-utca 18. alatt 724 r~]0l (elek. 3460
Kitűnő karban levő csukott, 6 flxemélyea modern aiaté olcsón eladó — Kaufmann Manó, Nagykanizsa. Telefon 167 3444
Rátz Mariska rflvat»«alonJát Bithory-utca 3. sz\'ptember elsején megnyitja, tanulókat perfekt szabás, varrás tanulásra felvesz. 388\'
PáaikSIoaAnt bekebelezésre minden feszégben a legelőnyösebben és leggyorsabban folyóslttat Aoxól IgnAo pénz-kölcaAnköxvetltó irodá|a Nagykanltsa, Horthy Mlklós-ut 2. szám 2611
Egy nagy Slnger cilinder foltozó cipész varrógép eladó Magyar-u\'ca 4. 3813
QlisiaAsl»t« Itnulót teljes ellátásra elfogad urt család Bővebbet vltó« Tóth Béla Üzletében. 3873
Gallérokat
12 llllérért legnebbea liiitil
KOVALD
budapesti lestógyár. ayOJtfttalap Naorlranlzaa Caangary-ut 5. aa.
RBayvaUal efféar, vagy lélnapra, eset leg frára. nerény teltételekkel-Vállal már-lagkápaa könyvelő Qm a kiadóhiva talbnn. 3908
VISMkl *H4aaélkollak, borbélyok.
nyugdljaaok lakóhelyükön népen kereihel-nek. írjanak PoaUllók 35. Saeged 3872
Saját terrnéaü karaimat kisebb léte-lekben eladom. 25 liternél keveaebbet nem adok, 16 fillér lller|< Horthy Miklós-ut 37 Qross Pereoc. 3é93
Klatfé belvárosban 2 aaobáa utcai lakái össiea mellékhelyiségekkel. — Clm a kiadóban. 3895
■ladé Sugár ul 12., emtlelen egy, vagy kettó ur részére egy elegánsan bútorozott ulcal uoba uonnalrs, vagy ueptember 15-re 3904
■4rkaaa4 Lát^hegyen 4\'.\'j hold aióló-blrtok, gyümókiosscl, azánlólólddel, s ksrlual mezón rét éa lóid — Bóvebbel Pelófl ut 77 39(\'9
2—8 azobáa vlarezetékes lakáat keresek lürdóaiobával belterületen mlelóbbre Alánlatokat ármeglelólésael „Modern* lel Igére a kiadóba kérek 3913
Olcsó tűzifa.
Jó száraz, 2 éves cser és tfllgy II. o. dorongfa (botfa)" erdei ölenkint
14 pengfi
házhoz szállítva 1 01 talpfa eselék
25 P 60 f.
házhoz szállítva
STBÉH KÁROLT
Sugár-ut 20. Telefon 127.
HIRDESSEM
■ „Zalai KfixlBny"-ben
Csányl Elek ugy a maga és gyermekei Mária férj. Frltz Józsetné, Józsel, valamint az alulírottak és az összes rokonság nevében fájdalomtól tnegtöive, de a Mindenható akaratában való megnyugvással jelenti, hogy forrón szercicit hitvese, édesanya, sógornő, anyós, nagynéni, nagyanya, illetve rokon
Csányí Elekné sz. Sttle Anna
folyó évi augusztus hó 24-én Budapesten, éleiének 68-ik, boldog házasságának 47-ik évében rövid szenvedés és a halotti szentségek ájlalos felvétele után az Úrban csendesen elhunyt.
Drága halottunk földi maradványát Nagykanizsára szállllva, folyó hó 28-án d. u. 4 órakor fogjuk a helybeli temetői kápolna előtt a róm. kalh. egyház szerlartása szerint beszenleltetni és a családi sírboltban örök nyugalomra helyeztetni.
Az elhunyt lelkiüdvéért tartandó engesztelő szentmise-áldozatot folyó évi aug. hó 28-án d. e 9 órakor fogjuk a szenlferencrendiek plébánia templomában a Mindenhatónak bemutallatni.
Nagykanizsa, 1931. évi augusztus hó 25.
Áldás és béke poraira I — Nyugodjék békében I
________________ Damer Anna, Caányl lóiietnl n. öry Koxálla in.ny.l .
frltz Jói.et vAl.; Div. SOle Antalné .1 Nlmath Már
Oxv. Caányl Eleknft ■
__________ária .irornóje; Lérlaci Sándor éa
„el.. Lőrinci Laioa e» neje. SBlc Antal U neje unok«6«,*l I. unolihu.il; 4Z> Clányi Elek, Mária, Júiiet (l Lá.iló, Frili OyOr^y 11 Barabás unokO.
Pk. 12Ü20/1931. sz. 1931. vgblól 299 sz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Málék László nagykaniaul ügyvéd állal képvlsalt Varga I ajoi él tip|r nagykanlrtai lakótok lávára 261 P tóke és tobb követelés és láruléka! ereiéig a rugykanlzul klr. )árás-blróajg 1931. évi 947. námu végzésivel elrendeli klelégttéii végreha|tái lolytán végrehnltásl uenvedólől 1931. évi márdui hó 21 én leloglslt 3105 P-re becsült Ingó aágokra a nagykanlisal klr. láráibiróság lenti izimu végzésével az árveréi elrendeltetvén, annak ai 1908. évi XLI. t.-c. 20 § a alapján a fent megnevezett a s fogta-láei legyzókónyvból ki nem lllnó mAa fog-laltatók |svára li az árverés megtsrlását elrendelem, de csak arra ai eielre, ha kklé-gttéil joguk ma la fennáll és ha dHnük halaaztó hatályú IgénykereBeLjrlPlyárnalba nincs, végrehajtást szenv. lakásán, Mor-gánypuuun, a fizetett Összeg levonásával leendő megtartására határidőül 1931. évi sugnaztus 31. napjának délután 6 órája IQaetlk kl, smlkor s bíróilag lefoglall bútorok, tehenek s egyéb Ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzllzetés mellett, esetleg becsáron slul Is el fogr.m adni.
Nsgyksnlzss, 1931. évi augusztus 10 én
Elek László s. k.
klr blr. végrehajtó, »!l mini blrnsá-^l kiküldött.
Olcsóbb lett
a trapplstasajl, teavaj és juhturó:
1 k|í. teljes zsíros
trappistasajt . . P 2*40 \'/< kg. legfinomabb
teavaj......P —-90
V4 kg. legfinomabb
főzővaj.....P —"75
I kg. legfinomabb valódi juhturó . P 3«—
fed és HAI
cégnél.
Aki fotografál,
annak több jut az életből!
Zeiss Baby-Box gép
16-50 pengtári kapható,
mellyel bárki nagyszerű felvételt készíthet. — Szakszerű felvilágosítás:
Szabó Antal
fegyver- és sportüzlet fotó ooxtályún.
Amatör-foto munkák kidolgozása modern, villanyeröre berendezett fotó laboratóriumban.
FONTOS BUDAPESTRE UTAZÓK RÉSZÉRE
szálljon meg a
MERÁN SZÁLLODÁBAN
BERLINI-TÉR 7.
Budapestnek legjobb helyén fekvő modern sz íllója. Lili. Központi fdtés. Hideg-meleg Myóviz. Fürdők. Telefonos szobák. Kávéház-éltcrcin. Szobák P 4-50. Pcnaló 8— P-t8l.
Egyágyas szr.báknál 10",\'o, kétágyas szobáknál 20«/o
anoedmény. sin
Nyomatolt a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly).-
71. évfoly»ra 194 szára
Nagykanizsa 1931. augusztus 29, szombat
Ara 14 flHér
ZALAI KÖZLÖNY
Síukeiilóeéijnappal Sugár ul 2., é||tl Póul 5.
Kiadóhivatal: Póul 5. síim. Keaithelyl flókkladóhlvaUI: Koaauth-utca 31
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Elóllictátl ira: egy hóra a pengó 80 Iliiét Teleion- í Sie.ke.ltóaég «l. .lim, (<)|el 78.) leieion. ^ Kiadóhivatal 78. Keaalheiyi Ilók 22.
Súlyos összecsapás a felsö&áxban gróí Hamu és Afayer János Röxötí
Gróf Károlyi miniszterelnök bemutatkozott a felsőházban
Budapest, augusztus 28 (Éjszakai rádlójelentés) A felsőház báró Wlasslcs Qyu\'a elnöklete alalt pénteken déiulán 5 órakor illést tartott, amelyen bemutatkozott gróf Károlyi Oyula mlniszierelnOk és uj kormánya.
Báró Wlasslcs Oyula elnOk felolvasta a kormány kinevezéséről szóló kormányzói kéziratot. Ezután Rakovstky Endre háznagy nagy éljenzés közben bevezette a miniszterelnököt és a kormány tagjait az Ülésterembe.
Oróf Kdrolyl Qyula miniszterelnök nyomban szólásra emelkedett és Ismertette a program|át. Kifejtette, hogy az adott viszonyok következtében részletes gazdasági programot nem adhat, mert feladata a válság megoldása. Elismeri, hogy Intézkedései nem lesznek ?. vSxerOek, sót elégedetlenséget Is fognak kelteni, de viszont eredményesek lesznek. Vigyázni fog azonban, hogy a terhek nt legyenek tűrhetetlenek, mert a gazdasági életet nem akarja tönkretenni. Fontosnak tartja az ország gudasági életének folytonosságál
kársujtott gazdák vetőmagakcióját és az exportfejlesztést.
Általában az elégedetlenség valódi okait kívánja megszUnletnl. A külpolitikával foglalkozva, kijelentette, hogy továbbra Is Belhlen István grófutjalt követi. Beszéde végén kijelentette, elhatározott szándéka ugy megoldani a rábízott feladatokat, hogy lehetőleg kimélje az ország lakosságát. Reméli azonban, hogy
rövidesen bekövetkezik az a helyzet, amikor majd a kormány, vagy esetleg az utóda, leépítheti a szigorú rendelkezéseket. Hadik János gróf hangoztatta, hogy a mlniszierelnOk szavai a megoldások terén hazafias elszántságról és becsülete" szándékról lesznek bizonyságot. Reméli azonban, hogy az uj pénzügyi kormány nem köveit elődje útját. Inti a kormányt, nehogy erélyes intézkedéseivel megbénilsa gazdasági életünket. A tisztviselői fizetések lineáris fizetéséi Igazságtalanságnak tartja. A kártujtolt gazdák akcióját sem érinthetik a takarékossági szempontok.
— Ennek megoldása, a gazdatársadalom fetsegltése, mondotta, sokkal fontosába, mint az, hogy kap-e Mayer János miniszteri állási.
Mayer: Nem verekedtem érte, megnyugtatom excellencládal.
— Éljen Mayer I
— Nem érdemli meg ezt a hangot — kiállják tObb oldalról.
Mayer: Ez ízléstelenség I Hadik: Ezt bízza csak rám I Mayer: Kikérem agamnak I Hadik: Az On működése voll Ízléstelen. (Mayer felindultan ugrtk fel hityéröl és elhagyja az üléstermet.)
Hadik gróf végül azzal zárja sza vatt, hogy a válságot a kisegzisztenciák lehető kímélésével kell megoldani.
Oróf Somsslch László a mezőgazdaság nehéz helyzetével foglalkozott. Szükségesnek tartja a községi kataszter felállítását. Kéri a kormányi, hogy tartózkodjék a diktatórikus eszközöktől.
Oróf Széchenyi Aladár, majd báró Szlerényi József felszólalása után Károlyi miniszterelnök klje-lentette, hogy alaptalan volt Hadik gróf támadása, mert Mayer János nem volt hajlandó elvállalni a földművelésügyi tárcát és csak hosszas rábeszélésre fogadta el a kisgazda tárcát. Ennek létesítéséért pedig egyedül a miniszterelnököt terheli a felelősség.
A felsőház elfogadta a miniszterelnök bejelentéseit és ezzel az ülés este 7 óra ulán véget ért.

Bizalmat kapott a Károlyi-kormány
Kállay Tibor a vagyonoknak Igazságos teherviseléséről beszélt és az utóbbi időben a javulás jelelt látja az államháztartásban
A képviselőház bizonytalan időre elnapolta magát
Budapest, augusztus 28 A képviselőház ma délelőtti ülésében folytatta a Károlyi-kormány programja feletti vitát. A folytatóla gos vitát
Rauay Károly beszéde vezette be. Rassay Károly jórészt a lemondott kormány hibáival foglalkozott és sajnálattal állapi-lolla meg, hogy
a gazdasági válság megoldására az ellenzék részéről nem hangzott el valamire való gondolat
Kijelentette, hogy
ö és barátai támogatják az uj kormányt.
A pénzügyi anarchia megelőzése érdekében a kormánynak a legszigorúbb takarékosságot kell érvényesíteni. Megoldáshoz kell juttatni az időszerű politikai problémákat.
Kun Béla azetint a kibontakozás teljes utja az általános titkos választójog alapján összeülő uj parlament. Ötömmel emiékezelt meg
a francia-magyar barátság javulásáról és hangsúlyozta, hogy e barátság fejlődésének más államokat nyugtalanítania nem sztbad.
Kállay Tibor ax Igazságos teherviselésről és a Népszövetség segítségéről
Kállay Tibor megállapltolta, hogy
okulni kell közönségünknek a ,ör.
lénleken, amelyek azt lgazol|ák, hogy 0 költekező politika csak Ideig-óráig •ártható fenn. Hangsúlyozta, hogy « vagyonos osztálynak legradikáíl-•abb megadóztatásával is legfeljebb csak egy tizedrészét lehetne behozni "inak a deficitnek, amelynek fede wsére szükség van. Nem ért egyet azzal a felfogással, hogy elsősorban
a nagy vagyonokat kell Igénybe venni az állami kiadások fedezésére.
Minden vagyon a kOzgazdasdgl életben dolgozó vagyon. Minden vagyon, amelyet kivonunk a közgazdasági éleiből és arra fordítunk, hogy az államháztartás hiányalt fedezzük vele, egyet jelent a munkalehetőségek megszüntetésével. A magyar törvényhozás nem kommunizálhat jövedelmeket és vagyonokat, de
szükség van Igazságos megterhelésre a teherbíró képesség szerint.
A közvéleménynek tartózkodni kell olyan Ideák felvetésétől, amelyek munkaalkalom elmén uj beruházásokat kívánnak, mett ezekkel az államháztartást rendb; hozni nem lehet. A Javulás jeleit látja az utóbbi Időben. Reméli, hogy sikerül az államháztartás helyzetét ugy rendbehozni, hogy Inflációra nem lesz szükség.
Fizetési mérlegünk passzivilásának kiküszöbölésére külföldi töke importra és áruszállításunk tokozására kell 10rekednünk. Kérnünk kell a Népszövetség pénzügyi bizottságát, hogy vizsgálja meg valulárls helyzetünket és átmeneti Időre nyújtson segítségei. A munkateljesítmény emelésére van szükség, mert túlságosan kevesetdolgozunk. Az ország élelképes és ha a trianoni béke nem tudta megdönteni, egy-kél év rossz gazdasági és pénzügyi politikája sem töri le. Átmeneti idő rőt van szó, amely alatt fokozottabb mertékben kell dolgoznunk, de ame-
lyet megrövidíthetünk, ha a maga helyén mindenki Igazán megteszi kötelességét.
Az elnök ezután napirendi indítványt tett, mely szerint a Ház bizonytalan Időre elnapolja üléseit.
Károlyi Qyula gróf miniszterelnök kijelentette, hogy az elnök napirendi indítványának elfogadását a kormány részéről blzalomkérdésnek tekinti. Hosszabb vita után az elnök napirendi Indítványát fogadiák el és ezzel egyben bizalmai nyilvánttotiak gróf Károlyi kormánya Iránt.
Október i-én lép életbe
m köztisztviselők fize-
tésleszállrtáw.\'
A axoolél4«iaa*ki>a talpért vMI»-áttaásya ■ Salkles-ksnaás| allaa
A köztisztviselői fizetések csökkentése dolgában — amiből 30 miliő pengő megtakarítás várható — a minisztertanács döntést nem hozott, hanem ezt rábízta a 33 as bizottságra. A bizottság holnapi ülésén dönt két tervezel között. Az egyik szerint lineárisan ICP/o kai redukálják a fizetéseket, másik szerint az /—///. fizetési osztályban a leszállítás l&lo lenne, lejjebb lCflt, az alacsonyabbakban pedig semmi. A nyugdíjasoknál a: a terv, hogy alulról kezdve 6-8, illetve 10»/o lenne a csökkentés. Az illetmény leszállítás október l én lép hatályba.
A képviselő-fizetések lestállüása
A képviselőház gazdasági bizottsága ma tarló t ülésének határozatától azt a javaslatot terjeszti a Ház elé, hogy a képviselői tiszteletdijakat 15 százalékkal szállilsa le, a iöboi tiszteletdíjakat pedig oly mérvben szállilsa le, amilyen mérvben a miniszterek és politikai államtitkárok hasonló illetményeit leszállítják.
Vádlndltvány
A szociáldemokralapáit indítványt nyújtott be a képviselőházban Bethlen István gróf miniszterelnök és minisztertársainak vád alá helyezéséről. A benjujtott indítványt az összes polgári pártok, ellenzéki és kormányzati pártok egyaránt komolytalannak tartják és ugy tekintik, mint üres politikai kellemetlenkedést.
Létrejött a megegyezés Anglia 400 milliós kölcsöne ügyében
A kSIoaSn falit Fraaolaaraais, falét ámarlka adja
Párls, augusztus 28 (Éjszakai rádlójelentés) Az angol kölcsön ügyében kedvező mederben, zavartalanul folytak pénteken a tárgyalások. Az esti órákban létrejött a 400 millió dolláros kölcsön ügyében a megegyezés. A kölcsön felét a francia, másik felél az amerikai bankok adják.
(Éjszaka! rádlójelentés) A New-york Times szerint Hoover elnök 8zentesiletle az Angliának nyújtandó 400 millió dolláros kölcsön megszavazását.
ZALAI K02LÓNV
ISái. augusztus &
i kanizsai posta tolvajának apja megbalt a bánattól, fivére kenyerét vesztette és Itéleflürdetés előtt tudta meg, hogy az éjszaka megbalt a gyermeke
Drámai erejű tárgyalás után
ítélte a törvényszék Ifjabb
Nagykanizsa, auguaztua 2H A Zalai Közlöny többizben foglalkozott a nagykanizsai I. számú postahivatal házlszarkájának, Ifjú Bauer Ferencnek ügyével, akit a leg-ulóbbl napokban\'a posta vezérigazgatósága Is elmozdított állásából. Bauer tobb hét óta a nagykanizsai ügyészség fogházában elózeles letartóztatásban volL Ügyét ma tárgyalta a nagykanizsai törvényszék Makáry Vilmos cgyesbirósága alatt. A vádhatóságot vitéz Cslllaghy György kir. ügyész képviselte.
A tárgyaláson több olyan jelenet adódott eló, amely megfogta a hallgatóság bensejét és részvéttel töltötte el a megtévedt. fiatal postással szemben, aki egész |övójét, nyugdíjas állását veszítette el, lélektanilag semmivel sem magyarázható teltéért, amellyel
alig 200 pengó kárt okozott ugyan összesen a károsultaknak,
de amelynek súlyossága épen abban rejlik, hogy kOzel másfél évig, folytatólagosan követii ti, mint aki a fönöke bizalmát legteljesebb mértékben birta és igy méltatlanná lelt annak a postásruhának a viselésére, amely az egész kontinensen tisztelet tárgya. Mert a magyar postás megbízhatósága, becsületessége, korrektsége : világíogalommá lett.
A postaklncstár képviseletében dr. Tholway Zsigmond postatávírdai főfelügyelő, hívatalfönök jelent meg, mlg a vádlott védője dr. Bartha István ügyvéd. A bíróság több postatisztet idézett meg tanukul.
Ifj. Bauer Ferenc ma nem viselte már a piros parolls postászubbonyL Polgári ruhában jelent meg, háta mögött a szuronyos fogházörrel, arcán a megbánás vonásaival.
A naclonáléjának felvétele után Makáry biró felolvasta a klr. ügyészség vádiratát, amely a Blk 333. §-ába ütköző folytatólagos lopással vádolja, amit azáltal kövelett el, hogy a mull év februárjától kezdve a folyó év március végéig a postahivatal felvételi helyiségében a zárt Iróasz-lalflókokból, a főnöki Iroda melletti szekrényből, vaskazettákbői, álkulcs-csai kinyitván azokat, kisebb összeget és bélyegeket eltulajdonított és azokat a saját céljaira forditotta. A biró kérdésére Bauer bDnösnek vallja magát. Elmondja, hogy mint egyszerű táv-irdsi munkás került a postához, ahol aztán II. osztályú altisztté nevezték kl, egyben \'felügyelője lett a postapalotának. Benn lakott a postán, ahol fűtés-világítás volL Állása nyug-dijképes volt. Reggel korán ő nyitotta kl a hivatali helységeket, őnála voltak az összes kulcsok.
— Hogyan jutott arra a gondolatra, — kérdezte tőle Makáry biró. hogy az íróasztalok fiókjait kinyissa ?
— Magam sem tudom megmondani, nagyságos biró ur, hogyan jutott eszembe — felelte Btuer.
— Magának nyugdíjas állása voll, magának ezt meg kellett volna becsülnie.
— Igen, tudom, biró url Makáry biró ezután felolvasta
azoknak a névsorát, akiket Bauer meglopott. Tanár Györgv postaalt-llszttől 33, Laáeczkytől 3, Horváth Imrétől 20, Huller Géza felügyelőtől 45, Szőnyl Ferenc tisztviselőtől
öthavl Bauer
togházra Ferencet
30, Duna János és Temesváry Pétertől 3—3, Kovács Lászlótól 5, Lajta Jenő postatlsztviselótől 33, Bőrönd! Oyulától 23, Takács Oyulá-lól 6 pengői.
Bauer tagadja, hogy Tanár, Hut-ler és Takács kárára elkövette volna a lopásokat, a többieket ellenben mind elismeri.
Makáry biró: Hát mondja el őszintén,
ml volt az oka annak, hogy a lopást elkOvette?
Vádlott: Igazán nem tudom megmondani...
Makáry: Mi volt a fizetése ?
Vádlott-. Havi 86 pengő, szabad lakás és világítás.
Makáry: Mire fordította a pénzt?
Vádlott:
Csokoládét, cigarettát dohányt vásároltam érte.
Makáry: Megbánta tetlét, amit elkövetelt ?
Vádlott: Nagyon, nagyon megbántam...
Makáry: Becsületes lesz ezután?
Vádiolt:Sohsem teszem többé. Becsületes ember leszek — mondja most már sírva a megindulástól.
Makáry: Megftzette-e az okozott kárt?
Vádlott:
Mindent visszatérítettem.
Makáry: Magát a fönöke leplezte le?
Vádlott: Igen.
Makáry: Hát mit csinált a lopott bélyegekkel?
Vádlott: Este 9 óra után feleknek adogattam el.
Ezzel be ls fejeződött ifj. Bauer
Párezer pengőbői lehet jövőre strandfürdője Nagykanizsának
A „Zalai Közlöny" ujabb tervet vet fel a strand kérdésének átmeneti megoldására
Nagykanizsa, auguaztua 28
Távolról sem kárörömmel, de a Zalai Közlöny állásfoglalásának Igazolásaként Állapíthatjuk meg, hogy a nagykanizsai slrandlürdönek egyebekben ideálisan szép elgondolása, a Merkur-mögötti 150000 pengős megoldás a gazdasági helyzet függvénye, a gazdasági helyzet pedig belátható Időn belül nem hisszük, hogy lehetővé tenné egy ilyen nagyszabású beruházás létesítését.
Anélkül tehát, hogy ennek a tervnek, mint végleges megoldásnak megvalósításáról lemondanánk, a következő esztendőkre egyszerűbben, olcsóbban megoldható népfürdőről kell gondoskodni a város számára. Nagykanizsa lakosságának a nyári fürdőzést kívánó tömegei nem várhatnak addig, amíg pénz és alkalom adódik egy gyönyörű terv kiviteléhez. Addig is fürödni akar a városi nép és belenyugszik akármilyen egyszerű megoldásba, esik viz legyen, ahol van egy kis nap és egy kis levegő is a városi falak közt, mlj-helyekben, irodák zárt helyiségeiben verítékező ember és a szabadlevegót nélkülöző gyermekek számára.
Az előkészületeket — évtizede vajúdó kérdés minden nyáron — kezdjük el már most, az őszön, akkor talán jövő nyárra fürödhelünk is.
Ma, amikor egy drága megoldás lehetőségében komolyan senki sem hihet, elő lehelne újra venni a gőzfürdővel kapcsolatos megoldási, amit annak idején szakemberek is ajánlottak e hasábokról. -
Ha pedig ennyi pénze sincs a váiosnak, akkor olt van a Magyarutca végében, a téglagyár mögött lekvö 70 m. széles, 50 m. hosszú medence, aminek az agyagkitermelés helyén támadt forrásokból táplálkozó vize tiszta, a téglagyár üzemében leszivattyuzás utján cserélhető, egyik felén helyenként 5 méter mély, ugy hogy sportuszodának is kiválóan
alkalmasnak látszik. A téglagyártól teljesen elkülöníthető, olcsón kibérelhető, nem kell bozzá egyéb, csak 25—30 vagon Dráva-kavics és homok, a partot egy kicsit rendezni kellene, pár fát ültetni köréje, egyik oldalon egyszerű kabin-sori állítani. Mindez a tavasszal elkészülhetne és a nyáron már vidám fürdőélet zaja verhetné fel a vidéket. A város közepétől 15—20 percnyire van gyalog, a Migyar-utcán végig vagy a Sugár-útról a dűlőúton át megközelíthető.
Mindennek a költsége minimális párezer pengő lenne. A párezer pengő pedig találhatna fedezetet abból az összegből, ami a város költségvetésében strandfürdő létesítésre évente elő van Irányozva.
Azután pedig, ha valamikor sikerül majd a hőn óhajtott Merkúr-mögötli, végleges, modern strandol megcsinálni, a város akkor sem fordlIoCa hiába a pénzét és a gondját erre a téglagyári strandra, mert ez megmaradhat akkfflhk olcsó népfürdőnek, amire a fényes, szép városi strand mellett — ezzel már most tisztában lehetünk — a szegényebb tömegeknek feltéllen szükségük Is lesz.
Ajánljuk ezt a megoldást illetékesek figyelmébe és kérjük a kérdéssel foglalkozók hozzászólásait.
— A levegő hőseinek még nem látott Izgalmas bravúrjai láthatók a Városi színház mai műsorán.
AJANLUNKs
Medvaaajt
I doboz ............... P 1-04
Csamagavaj
>/« kgr.......... ...... P --tO
teljes zsíros, kgr] Caemage akácmii
Trappiataaajt
.....íja ...... P «-ao

kgrja Z. ............... P
QYENES LAJOS W I D * LAJOS
caaskxi.
kihallgatása. Most a tanuk kihallgatására került sor.
Dr. Tholway Zsigmond poslaláv-irdal főfelügyelő, Bauer volt főnöke, elmondja, hogy Bauer megbízhatóan, szorgalmasan végezte el teendőit, olyannyira, hogy még csak gondolni sem mert arra, hogy ö legyen a postapalota, szarkájn, amíg azután egy elmés jelzőkészülékkel le nem leplezte, amint az részletesen a Zalai Közlöny-ben meg volt Írva. Bauer lopásai másfél évre vezethetők visz-sza — mondja. Az ellopott pénzek a tisztviselők magánpénzel voltak.
Nem hivatalos pénzek.
Ma|d egymásután kerüllek kihallgatásra Szőnyl Ferenc, Kovásc László, Lajta Ferenc, 7a*dcs Oyula, Tamás Oyörgy, Bőröndöt Oyula postatiszt-viselők és altisztek, akiket vallomásukra megeskette a bíróság.
A bizonyítási eljárás befejezése után vitéz Cslllaghy Oyörgy klr. ve-zetőügyész mondotta el vádbeszédét. Utalt arra, hogy a testület békés szelleme szinte felborulással fenyegetett a történt lopások folytán támadt gyanúsítások miatt. Szigorú büntetési kért, mert amikor ma olyan harc folyik a kenyérért, amikor nős rokkantak a sarkokon árulgatnak, ex az ember nem becsülte meg a nyugdijképes, biztos állását Egyetlen enyhítő körülményt nem tud felhozni mellette.
Bartha István dr. védő rámutatott arra, hogy ifj. Bauer frontszolgálatot teljesített, megsebesült, Idegei felőrlődtek, beszámlthalósága csökkent. Édesapja, aki 35 évig szolgált a postánál becsülettel, mikor megtudta fia ballépését, a bánat a sírba vitte. Fivéréi elbocsátották állásából, amikor megtudták, mit csinált a vádlott. Ifjú Bauer, aki mosl Itt várja az Ítéletét, nem is tud|a, hogy gyermeke az éjszaka meghalt...
Mikor az ügyvéd ezt bejelentette, a vádlotl felnézett könnyei közül és hangos fájdalomkiáltásban tört kl. A mellettünk Illő dr. Tholway főfelügyelő ls elővette zsebkendőjét és legördülő könnyeit tOrOlle. Dr. Barta is mé.yen az irataiba néz. A védőt is megfogja a szanálom érzése. Majd folytatja : A vádlott tehát bőven megbűnhődött tettéért. Azért irgalmat kér számára és enyhe ítéletet. A védőbeszéd láthatóan mély hatást váltott kl.
Makáry Vilmos törvényszéki biró ezután kihirdette az Ítéletet, amely bűnösnek mondja ki Ifj. Bauer Ferencet folytatólagosan elkövetett lopásban, de azt
vétséggé szállítja le
és azért az enyhítő körülmények figyelembevételével Osszbüntelésül öt havi fogházra és egy évi jogfosztásra ItélL Indokolásában kimondotta a bíróság, hogy nem akarta a családot kenyér-keresölétöl hosszabb Időre megfosztani. Enyhítő körülménynek vette a bíróság Bauer töredelmét. A bíróság a büntetésbe betudta vizsgálati fogságának lde|ét is, ugy hogy még három hónapja van kitöltésre.
Miután a vádlott és védője, mint a kir. ügyész is megnyugodott az ítéletben, áz jogerőssé váll.
Mikor a fölárgyalás véget ért, Bauer, mielőtt elvezelték, még egy tekintettel visszanézett volt főnökére, Tholway főfelügyelőre, aki kezében még mindég a zsebkendőjét szorongatta.
Egy nagy, kinos tragédiát foglalt magában a bűnhődés útjára indult Bauer fájdalmas tekintete. (B. R.)
1331. augusztus 30.
ZALAI KÖZLÖNY tl
l,aplík ■ Badaosonyon
IMálfolt, sieplö, hlmlöhely, meg a
1 1 PotemUn-fal)
p.rlag- Sohasem tudtam ezt a szót hova tenni. Mo.t már tudom. Ez a szó
\'7, földet pihentetés helyett ápolni, gondozni, szeretni kell. A töld a legfényesebb dáma: mlndon percnyi elhanyagolás száz Mronyt szomorúsággal bosszúsággal, helyrehozhatatlan kárral
""""parlag olyan a határban, mint a mállóit a calnoa leányarcon.
Hát oúg a Badacsony százszor megénekelt, patinás oldalán I
Háromszor la megdörzsöltem a aze-meraet. mint a mesék gyermeke: Igaz ez?... Igaz ozT?
Badacsony erdeiében hangversenyeztek a kis madarak. A kakuk és a sárgarigó folyton megzavarták az össz-
"alán engem figyelmeztettek: ne nézd azt a rettenetee badacsonyi azeplőt, ne nézd azt a hlmlőhelyet!
A szeplő, a szílöparlag több tízezer ölnéL A szeplő szélén pompás url villa. Örláal pénzen építhették a ló világban. A tellbaugos szüretek korában, amikor még nem voltak a Badaosonyon szep-lék, májfoltok, hlmlőhelyek, szóval par-
Thatalraaa villa ugy áll * többi között, mint a vasárnapi roháa tiszta, pántll-kiahsju lányok között a kéregető, plsz kos köszörűs-palánta. Még vlaszatet-szóbb: olyan, mint a Halkáu sebes-lestU, félig ruhátlan koldusa
KI tudja, mikor simogatta meg a kő-míves szerszáma? Kl tudja, mikor jön i bádogos, hogy a repülésre kész bádogokat loszegezze? Kl tudja. hol van i daloló szobaleány, aki utoljára mosta meg ablakait? Kl tudja, merre gubbaszt i kertész, aki még a hajszálnyi gazt Is Irgalrosűanul kitépte a villa udvarán ?
Ma alig lehet Járat a gailól éa alig látszik kl a nagy, egykoron híres szőlő > gazból.
Valami, valaki mintha mozogna a szőlőben! Talán valami elátkozott lélek. Megvártam? Apróklslegényko volt. Megkérdeztem:
- Kié ez a szőlő\'\' Hát ezt nem kapálták meg az Idén?
Furcsán nézett rám. Azt hittem, hogy sírni Is, nevetni la akar. Megtörölte a homlokát, majd az arcát az Inge elejébe éa ezt mondta:
- Azt mondta az uraság, kezlt csuó-kolora, hogy e vaut se reoklroz többet a szUóllóre, mer nem lérdemea Azlér ami lesz rajt, azt loezedjük, az legalább tiszta haszon lesz
Gyönyörű, gondozott azölők között vezetett a azeplöa foltig az utam. örült a lelkem, örült a szivem Fellelkesített tz a tény, hogy a magyar még a legmostohább viszonyok közölt is mennyi noretettel gondozza & nektártermő tőkéket
Kár volt arra mennem, merttülembe csengenek a süldő legény szaval: „Hat vincellér is Innejd horgya a gazt a dlainajlnak..."
A legszomorúbb azonban ni. hogy még több kisebb-nat^obb májfoltot Is találtam a Badacsonyon.
Bementem az egyllt plnoébe, A szőlőbirtokos csak ennyit mondott „Ha nem történik valami a borértékesítéssel. több ilyen szeplő Is lesz rövidesen Badacsonyban, de máshol Is..."
*
Az éljél rosszat, gonoszat álmodtam Azt Álmodtam, hogy a többi szép szőlő csak Potemkln-lal, a valóság az a pat-lag szőlő: a mai gazdasági helyzet Ijesztő
hlmlőhelye. N. Szabó Gyula
Nagykanizsán 700 választó ellen indul eljárás, mert nem szavaztak a választás alkalmával
- Hajnalt Őrjárat a szombatvasárnapi műsoron a Városiban.
Varga Nándor
aranyéremmel kitüntetett saját modernül berendezett műhelyében
•no*, fest, tisztit éa pliaaéroz.
Olcsó, szép kifogástalan munkámért felelősseget vállalok.
Gallérok 10 és 12 llllér. Uyü|tóteiip: Horthy Mlklós-ut 8. Ujánelep: Hunyadl-u. 19.
Nagykanizsa, augusztus 28 Ismeretes, hogy a legutóbbi országgyűlési választás alkalmával Nagykanizsán összesen 5413 szavazatot adott le Nagykanizsa mintegy 6700 választópolgára. Most készült el a statisztika azokról a választópolgárokról, akik nem szavazlak, noha a választási törvény kőtelezővé teszi minden választópolgárnak a szavazást. A statisztika szerinl Nagykanizsán kb. 700 azoknak a választóknak a száma, akik igazolatlanul nem szavaztak le. Ebbe a kategó riába persze nem sorozhalók azok a válaszlók, akik nem éltek ugyan
szavazall jogukkal, de meg|elentek az Illetékes szavazóbizottság előtt és bejelentetlék, hogy nem kívánnak szavazni.
Értesülésünk szerint a kb. 700 nem szavazó nagykanizsai választópolgár ellen legközelebb eljárás indul a városi rendőri bflnletöbiró előtt.
Érdekes és a kanizsai választási kampány hevességére jellemző, hogy Itt aránylag kevés volt a nemszavazók száma. Szegeden 9000 választó tartózkodott a szavazástól és 6000 ellen indul emiatt eljárás. Pécsed 2039 volt a nemszava tók száma 20 000 válás;tó közül.
Tisztelt vevőink kívánságára dúsan felszerelt
női- és gyermekkabát osztályunkat
a napokban megnyitjuk.
Singer József és Társa
A KÖZÖNSÉG ROVATA
Elhaló faaor
Meg kell menteni a kanizsai .snaiterallél*
Az az elhaló fasor, melyről e helyen szó esik, Nagykanizsa Fő-ulcá-jának jellemző lálóképéhez tartozik. Külföldön „espl inadé *-taak hívják, nálunk .suszleralié" a neve, mivel hetivásárokon a csizmadiák és cipészek rakódtak ott kl a ponyvák és fák védelme alatt. Ez a fasor, amely a Deák-teret leslöiesen ketté szeli, kimúlni készüL Séta közben vizsgálódva meghökkentem, mikor észtevettem, hogy 4—5 fa már lombját vesztette és esdekelve nyújtja ég felé száraz ágait. Mikor 2 évvel ezelőtt az úgynevezett sziget (Sugárul bejárata előtt) rendezése és a szabad kilátás kedvéért 3-4 juharfát kiváglak, felriadt a közönség a látszólagos vandalizmus miatt és a .Zalai Közlöny" volt az első, amely a felzúdulásnak kifejezési adott avval a figyelmeztetéssel, hogy ellopják a fasor fáit. Biz\' nem loplák el azokat, hanem tervszerűen kivágták, mert szabaddá kellett tenni egyrészt a Sugár-ut bejáratát, másrészt a Deák-tér |obboldali bejáratát.
Most azonban az a veszély fenyeget bennünket, hogy kivesz az egész fasor, amelyet az enyészet kikezdett, még pedig a következő
okokból:
A Fó-ut baloldali részét aszfaltozták. A fákat pedig belonkerlléssel elszigetelték. Az öntözőautó napjában sokszor elsietett ebben a száraz nyárban a Deák-tér mindkét uttestén, de ebből a vizsugárból a Iák egy cseppet se kaptak, mert az aszfalt vizet át nem bocsát a talajba, a betontól pedig nem férhet a viz a fához, de különösen nem fér i gyökeréhez. Emiatt a fák lombja el száradt, elhalt. Az a néhány kanna viz, amit a virágok kedvéért a négy szögű kerítésbe öntenek, teljesen elégtelen a mélygyökerü fának. A fák a szárazság miatt kivesznek.
Talán még nem késtünk el a mentéssel. Négy-öt félszázados fa már csak vonaglik; de ha az öntözőautó rábocsátaná bőségesen vlz-sugaralt az egész fasor védő négyzeteire, talán még ezt a fasort meg lehetne menteni.
Nekünk ez a fasor örökségünk. Mi ennek az örökségnek letéteményesei vagyunk és kötelességünk azl ápolni és fenntartani, hogy birlaljuk és élvezzük a jelenben és élvezze az utánunk kővetkező nemzedék a jövőben. __vh.
Több tisztaságot a piaci élelmicikk árusításnál!
Igen tisztelt Szerkesztő Uram!
A közönség nap nap melletti felszólalásain felbátorodva, van s eren-
Aug tisztíts SS., szombat Augusztus 30., vaaAtrssap
A levegő hőseinek még nem látott izgalmat bravúrjai. — A világháború legérdek-fesíllőbb tnosgalmsssigu története.
FólursplA: BICH1RD BABTHBLKS.
Előadások szombaton I ll I órakor, vasárnap S, 5, 7 és • órakor.
csém megkérni, hogy az alanti soraimnak b. lapjában helyt adni szíveskedjék.
Ugyanis azoknak, akik mint én, nap-nap mellett járom a piacol, hogy tttvásárlátalmat eszkoiöljem, mint elég nagyszámú tiszlviselőcsalád háziasszonya, kellemetlen látvány, hogy a piacon az élelmiszereket, vagy cukorkákat árusító piaci vagy utcai árusek még mindig nem fedik te eléggé árulkat, ugy, ahogyan ez elő vsn Írva. A pereces emberekel is belei rtve. Minden szél hozta szemét, por, legyek, méh és lepkék szabadon rendelhetnek magúinak tánckoszorucskát azokon a dolgokon, amiket a vevő kénytelen nemcsak megvenni, de megenni is.
Nemcsak járvány Idején kell erre súlyt helyezni, de éppen az éri, hogy egy esetleges járványt megakadályozzunk. A hatóságnak kell nagyobb eréllyel ügyelni a piac ét az árusítók élelmicikkeinek fedetten tartására. Nemcsak degusztáló, de veszedelmet is a közegészségre a teljesen nyitóit és minden légy és bogarának szabadon kiteli élelminemű. A perecekei és tüleményeket, cukorkákat pedig tilos legyen végigtapogatni boldognak boldogtalannak. A rendőrségnek a figyelmét is tessék erre a nyilvánosság utján felhívni.
Soraim szíves közzétételéért előre is hálás köszönetet mond több háziasszony nevében. Dr.-né...
Strém Károly
nég
közli, hogy két éves vágású,
száraz, la cserhaiákfs . . . P 4420
. la tölgTbasábta . P 40-. la cserdoroagta... P 34 —
. talptalorgáos P 26 60 , II. oszt. dorong
(fejsz, botfa) ............P 14 —
minden 110 cm. magas erdei
ölenként, Nagykanizsán bárhol házhoz szállítva.
Aprított fa már 100 kg. vételénél P 2-50 házhoz szállítva, ICO kg.-kint.
Bükk és gyerlyán tűzifa, az összes kőszenek rendkívül olcsó nyári árakon.
Kérjük a közönségei, hogy szíves megrendeléseit a városi Irodába juttassa. (Sugár-ut 20. sz. Telefon 127.)
zalai közlöny
_4__
NAPI HIRIK
NAPIREND
Aii(uu<h* SS, uombat
Hóm. katolikus: K. János Pmtestáns: Erncsilln. brseltts : Elul hó Ifi
Városi Színház. .Hslnall 6r|ársf, • levegó bOsetnrfc mán nem Ulott ligal-mss brsvurjsl. PAts. R. Barlholtnet.
Ojógjazertárl é|J«tl szolftlasi i M A s .Fekelesss* irtlMllli
NaSMI nttra naf^á SdeáUt «u 9órtt» (bátA, sssrts, páatek 4átalán
Indáén etjén nap nóknek). Tsl.: J— IS.
— Kitüntetés. Tudósítónk írja : Magyarország kormányzója Signum Laudls-sal tüntette kl Magyary Miklós volt kapolcsl ev. lelkész, Ib. esperest, akt 40 évi lelkészkedés után Keszthelyre vonult nyugalomba. A kitüntetés most érkezett le Keszthelyre s azt dr. Barczo Béla szolgabíró tűzte tsl az ósz lelkipásztor mellére. A szolgabíró meleghangú beszéde után Menyhdr István keszthetyi ev. lelkész mondott üdvözlő beszédet a keszthelyi gyülekezet és a zalai ev. egyházmegye nevében. Magyary Miklós meghatottan válaszolt az üdvözlésekre.
— Belratás a leányliceumba. A nagykanizsai leányllceum Igazgatósága közli: Az 1931/32. tanévre a leányliccum I és V. osztályába a behatások szeptember 5 én és 7-én lesznek délután 3 órától 5-ig a reálgimnázium igazgatói Irodájában. A növendékek szűlóik vagy megbízottaik kíséretében tartoznak a beíráson megjelenni. Magukkal kell hozni: legutolsó iskolai bizonyítványukat, születési anyakönyvi kivonatot, elsóbe Iratkozóknak ujraoltási bizonyítványt is. A beiratáskor a betratásl dij fele (20 pengó) és a szeptember havi tandl| (16 pengft) fizetendő, ezen kívül semmi egyéb dijai nem szednek.
— A Szent Ilona Leányklub tagjai (elkéretnek, bogy ma délután 4 órakor pontosan és feltétlenül egy nagyon fontos ügyben a Missziós-házban megjelenni szíveskedjenek.
— A kórházi kápolnára Gálos Károly 5 P-l adományozott.
— öregembert gázolt egy szekér az Erzsébet-téren. Pénteken délben léi 12 óta tájban Nagykanizsán, az Erzsébet-téren haladt Grósz Albert 85 évea magánzó, Kinizsi-ute 31. acáai alatti lakos. A Vajda-léte vaskereskedés elótt a kocsiút közepén ment, amikor egy hátamfV gólt jövő szekér meg akarta elóznL A kocsis hangos kiáltással figyelmeztette, hogy vigyázzon, az öregember azonban nem hallotta a figyelmeztetést és igy történt, hogy a kocsirúd etütölte Orósz Albertet. A szerencsétlen ember arccal elóre a földié zuhant és az egyik kerék ls átment a mellén. Pillanatok alatt nagy tömeg verödött össze a széf rencsétlenség színhelyén és a vérző arcú öregembert bevitték az egyik közeli Üzletbe, ahol elsó segélybea részesítették. Innen a mentők szállították be a városi közkórházba, ahol az orvosok megállapították, hogy súlyos belső sérüléseket is szenve* delt. A gázolás ügyében nyomozást inditott a rendőrség.
= Richárd Barthelmes játaza a főszerepet a Hajnali őrjáratban.
Katidon gyarmaknap Nagykanizsán
Tele van a város közönsége panasszal, sóhajjal. Mindenki a maga baját tatálja a legnagyobbnak. Es mégis, mindezeket a sóhajokat és panaszokat keresztül süvíti apró anyahangok fájdalmas segitségkéré-se. Nem Ismerünk fontosabb, komolyabb és szentebb társadalmi feladatot, mint & gyermekvédelmei, a csecsemő megmentéséi, a magyar hazának való megtartását és felnevelését. Valami isteni jóság van abban a cselekményben, amely a csecsemőt és a gyermekei meleg szeretettel körülveszi, ápolja, megmenti Ezt teszi Nagykanizsán Is hosszú évek óta a közönség szemeláttára a Stefánia Intézete, amely most bölcsödével akarja kibóviieni eddigi üzemét, hogy még hathatósabban végezhesse gyönyörű misszióját. Azért szeptember elsején, kedden gyü|lő-napot, úgynevezett Gyermeknapot rendez, hogy a megértő közönség áldozatkész filléreivel segítse terveit a megvalósításhoz Minden fillérl egy angyal rcu gyermek mosolya és hálás gőgictélése jutalmaz a nemes silvll adakozónak. Nyissuk ki erszényünket kedden és abból a kevésből, ami még vsa: meleg szívvel és érzó lélekkel, a magyar csecsemő, a magyar gvernwk megmentésére I
Minden áldozatot a magyar gyermekért !
— A legkényesebb ízlést is kielégítő gyönySfll aagol férfi szövetek érkeztek hatalmas választékban a Schütz áruházba.
— Elloptak egy kerékpárt a Teutsch drogéria elöl. Pénteken délulán Veliák Perenc, a Teutsch-féle drogéria segéd|e feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, ski az üzlet elől ellopta .Csepel\' gyártmányú kerékpárját. A vakmerő kerék pártol vaj kézreharlfésére nyomozást indított a rendőrség.
— Minden dlvatoa szőrme, u. m.: perzst, opossum, pcchanicky, pézsma, susliky, blberette, brabanter, maron kanin, ejáré, eleklrik és az Ö6szes hosszú- és rövidszörü bárányok nagy választéka Slnger divat-áruházban.
— A Balatonba fulladt egy halász. Szalai Károly balatonszárszói halászmcatcr halászni ment a Balatonra. Közben véletlenül kibukott a bárkájából és elnyelték a hullámok. A szerencsétlen ember valószínűleg szívszélhűdés! kapott a hideg vízben.
— Világmárka a .Sportex" angol férfiszövet. Nagy választékban csak Singeméi.
vese-,hólyag-, gyomor-és cukor-bajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott elsőrendű gyógyvíz.
Házi Ivókúrára rendkívül HUtf^lffff.
Állandóan friss töltés I
mu a
~ Főraktár:
te ir Mn,
Ilrály-alca 84. Tslstoa 310
— Egy kisfakosi gazda vasvillával támadt az apósára. Horváth István 67 éves kiskanizsal gazdálkodó nevelt leánya Hajdú János kisfakosi lakoshoz meni feleségül. Néhány hold földet, mint anyai részt, a fiatalasszony örököli ugyan, azonban a haszonélvezet joga nevelőapját illette. Horváth István néhány nappal ezelőtt arról értesült, hogy a veje az ö haszonélvezeti földjén lekaszálta és hazaviielte a füvet. Az öregembert módfelelt felbosszantotta ez az eljárás és csütörtökön délután kiment a földjére, ahol véletlenül összetalálkozott Hajdú Jánossal és felelősségre vonla. A veszekedés hevében Hajdú ököllel az apósa arcába vágott, majd a nála lévő vasvillával Bujtotta fejbe. Horváth István sérüléseket szenvedett. A verekedés ügyében a rendőrség nyomozást indított.
1 1
BIZTOS
ha hirdetéseit a ím pont a többezer példinvban megjelenő, messze vidéken is«-terjedt ZALAI KÖZLŐN* ben adja fel. Kfadöhlvüil P6-ut 5.(a« udvsrfcd) T«L78.
Az Iskolák nem Írhatnak elő kötelező füzeteket
Budapest, augusztus 28
A papír- és irószerkereskedök már évek óta panaszolják, hogy némely iskolában kötelezően előírják a tanárok a tanulók számára bizonyos füzeteknek » használatát s megjelölnek bizonyos kereskedőket, nkikníl vásárolnlok kell. Ezekkel a panaszukkal kapcsolatban a kultuszminisztérium nemrégiben rendeletei bocsátolt ki, amelyben megtil\'ja, hogy az oktató-személyzet tankönyv- és tan-szeráiusitással foglalkozzék és megállapítja, hogy a tanárok és tanerők csak a tankönyvek és tanszerek alakja és minősége tekintetében adhatnak utasítási, de hogy hol szerezze be azokat a tanuló, arra vonatkozólag céget nem köthetnek kl. A miniszter rendelete ellenére Is tovább tartottak e téren az anomáliák és ezért a Magyar Papir- és lrósze. kereskedők Országos Szövetsége küldöttséget menesztett a kultuszminisztérium illetékes oszlályáhOz és ezek után a közoktatásügyi minisztérium most megállapította, hogy a tanároknak nem áll /ogukban bizonyos gyártmányú füzetek kötelező használatát előírni s azt sem határozhatják meg, hogy milyen tegyen a füzetek táblájának színe és a rajtuk lévő szöveg
— Bútort csak Kopsteln bútoráruházban vásároljunk, mert kevés pénzért jót kapunk. Szőnyeg, függöny, kárpitos-bútorok, gyermekkocsikból óriási válaszlék.
_1981. augusztus 29
Küzdelem
a nemibetegségek ellen
A nerntbetegeégtk. (Okai, tünetei, kezeltet, védekezés) Irts Venrfejános dr. v. klinikai tanársegéd, OTI. h. lóoevos. Dr. Kid könyvesbolt kiadása Pics. Ars P 2 60.
A magyar könyvpiac két évtized óta nélkülözte ezt a népszerűen, mindenki számára hozzáférhetően irt könyveL
A nemibetegségek elleni küzdelem nagy nemzell érdek, melynek egyik eszköze a felvilágosítás, tanítás. Ezt a hatalmas fegyvert hasz-nálja fel dr. Vende főorvos könyvében.
A szerző könyvének előszavában Ir arról a ferde éa visszás helyzet-rö1, hogy a társadalom legszélesebb rétegei az általános műveltség körébe vonnak Irodaimat, technikát, zenét, politikát és sok annyi mást, de saját testük és szervezetük működéséről a legképtelenebb fogalmakkal rendelkeznek.
Dr. Vende könyve a társadalom nagy részének ezt a tudatlanságát kívánja megszűntetni, mely tudatlanság a nemibetegségek terén nemcsak az egyén veszedelme, de a családon át az egész nemzeté is.
A nemzet egészségét és létét fenyegető veszélyekről sokszor a szülői zsén, vagy az a távolság, mely e téren tanár és tanítvány között fennáll, nem világosija fel az életbelépés küszöbén álló Ifjúságot. Pedig milyen könnyű lenne ezt áthidalni azzal, ha 18 éves fiainknak kezébe adjuk Vende János dr. könyvéi, minden kommentár nélkül. Ez a munka magától beszél. Az életből vett példákkal Illusztrálja azokat a jelenségeket, amelyek orwul leskelődnek mindkét nembeli lllusájTS, karriereket törlek kellé, családokat, életeket lettek tönkre és taszítottak a fertőbe, olyan lelkekel. akik a kellő felvilágosítás, vagy Vende dr. könyvének olvasása eBetén a társadalomnak és életnek hasznos tagjai lehetlek volna.
A szerző pedagógiai érzékét dicséri az a mód, ahogy a nemek anatómiáját, az egyes betegségeket előidéző okokat, tüneteket, a betegségek kezelését és preventív Intézkedéseket tárgyal|s. Főleg magyar terminus technikusokat hasinál, dialektikája gördülékeny és világos, ami a munkát szakember és laiaus előtt egyaránt értékessé, nélkülözhetetlenné leszi.
Kspható minden könyvkereskedésben ás a kiadónál, dr. Kari könyvesbolt. Pécs.
— A világháború legérdekfeszl-több mozgaltnasságu történetét matatja a Hajnali őrjárat c. tlhn.
Olcsóbb lett
a trappistasajt, teavaj és juhturó:
1 kg. teljes zsíros trappistasajt . . P 2"*®
V* kg. legfinomabb
teavaj......P —"9°
\'/< kg. legfinomabb
fözővaj.....P —-75
I kg. legfinomabb valódi juhturó . P
Ital ii Mffll
cégnél. „„
11)31. augusztus 49.
íala1 közlöny
SPORTELET
Döntetlen a magyar-német vízipóló
Halassy, Bicskey és Nagy bejutottak a döntöbe
l\'árls, augusztus 28 (Éjszakai rádlójelenlés) Az curópa-bajnoki úszóversenyek Iráni egyre fokozódik a közönség érdeklődése. A pénteki nap igen gyászos volt a francia színekre. Az 1500 m-es gyorsúszás a németek kudarcával végződölt, mig a 100 m-es hátúszásban jól szerepeltek. Az 1500 m.es gyorsúszásban viléz Halassy Olivér csak a döntöbe való jutásért küzdött, ami sikerült Is neki. A 100 m-es előmérkőzésnél viszont Ma-
gyarország részéről Nagy és Bicskey jutottak be a dönlőbe. A 100 m-es női hátúszásban a holland Braun lelt az Európabajnok.
A magyar-német vízipóló mérkőzés 2:2 (0: 1) aránnyal, franc/a vízipóló pedig 2 aránnyal végződött.
Pénteken délelőtt folyt le a belgasvéd válogatott vízipóló mérkőzés, amelyet 4:2 arányban a belga együlles nyeri meg. Félidőben a svédek 2: l-re vezettek
cseh-
(0:0)
Jt vasárnap sportja
Nagykanizsán: PSC—NTE
Nagykanizsa, augusztus 28
A második bajnoki fordulónak a kél régi riválisnak, a PSC nek és az NTE-nek az összecsapása a kimagasló eseménye.
E mérkőzés Nagykanizsán kerül megrendezésre és rendkívül heves küzdelmet Ígér. A PSC győzelemmel startolt, az NTE csak eldöntetlent ért el mult vasárnap az első fordulón ; lény azonban, hogy az NTE-nek volt a nehezebb ellenfele. Ugy hisszük, hogy a honi pálya előnye elegendő lesz ahhoz, hogy a győzelmei minimális arányban az NTE szerezhesse meg.
Pécseit kél győztes csapat, a PAC éa a SzAK ütközik meg. A szigetváriak mull vasárnap a DVAC-ot gyűrték maguk alá s igy ők a meccs favoritjai. A másik pécsi meccs, a KTSE-DVAC találkozó kanizsai szempontból az erőviszonyok tisz-
tázása tekintetében fontos.
Kaposvárott a KRSC—PVSK meccsen a bajnokcsapat a favorit.
Dombóvárolt a VOQE a DPAC-ot látja vendégül. Eldöntetlen a tipp.
Tanniaavarasay a Vágá-aariagárt
Nagykanizsa, augusztus 28 Vágó Endre áltat alapiiott serlegért a két ksfllzaal egyesület, az NTE é« a Zrínyi csapata folyó hó 30 án, vasárnap délelőtt és délután vívja meg harcát ebben a szezonban másodszor.
Az első fordulóban 7:4 arányban a Zrlnvl csapata győzött. A második forduló azonban nem tekinthető az első sablonos megismétlésének, amennyiben mindkét egyesület uj erőket Is állit a küzdelembe. Előreláthatólag ugy az NTE, mint Zrínyi két-két uj versenyzővel kísérletezik. A mérkőzés délelőtt fél ~
órakor, délután kezdődik.
pedig 2 órakor
A Zala Kupa őszi sorsolása
Zalaegersíog, augusztus 28
A Zala-Kupa Bizottság Zalaegerszegen kisorsolla az 1931—32. évi Kupa-bajnokság őszi fordulóját. A bajnokságra hét csapat nevezett be: Jánosházi Atlétikai Club, Zalaegerszegi Torna Egylet, Move Zalaeger-fzegl Sport Egylet, Tapolcai Ifjúsági Torna Club, Keszthelyi Törekvés Sport Egylet, Zalaszentgróli Sport Egylet és a Zalaegerszegi Felső-Kereskedelmi Iskola. A sorsolás részletes eredménye:
Augusztus 30. TI »C-Move ZSE, ZTE-JAC.
Szeptember fi. Keszthelyi Törekvés —Move ZSE, J AC—Zalaszentgróli SE.
Szeptember 8 Zalaszentgróli SE— TIAC.
Szeptember 13. ZTE—TIAC
Szeptember 20. Zalaszentgróli SE —Keszthelyi Törekvés, Move ZSE— Kereskedelmi.
Szeptember 21. Keszthelyi Törekvés—ZTE, Kereskedelmi—JAC.
Október i. TIAC Kereskedelmi, Move ZSE—Zalaszentgróli SE.
Október 11. ZTE—Kereskedelmi, JAC—Keszthelyi Törekvés.
Október 18 Kereskedelmi—Zalaszentgróli SE.
Október 25. ZTE—Move ZSE.
November 1. JAC—TIAC, Keszthelyi Törekvés—Kereskedelmi, Zala szentgróti SE—ZTE.
November 8 Move ZSE-JAC,
December 6. TIAC—Keszthelyi Törekvés.
Zárva marad a tőzsde
Budapest, augusztus 28 A tőzsdetanács szerint még nem érkezett el a tőzsde megnyitásának Ideje. — Megvárják a német tőzsde megnyitásának hatását.
!d6|tr*s
A nagykan>zsal m.tsorológtal m.g-tlgyeló jelenítsek : Pénteken a Mmfr-íflltl: Regvei / óraaur +103, délután 7 inkor +17 S, este 9 érakor +14.
ftfMuf: Egéss nap borult égboltozat.
Szélirány: Egéaz nap északnyugi szél.
(Éjszakai ratUóJtknlit) A ■ilMnlé-q\'sbI latéaat J.lmrtl ásta 10 óra> kara Váltaaókaay, hn.a. MS várható, ataaélóak«l( aaalakkal óa kleahb aatkk.l.
RÁDIÓ-MŰSOR
Augusztus 20 (szombat)
Budapest 9.1S A rádió házlkvartetljé-nek hangveraenye. 9.30 H 9.46 A hangv. folyt. 11.10 Nemzetközi vlzJelzóaiolgáUt
12 Déli hsrsngazó. I2.0S Szalonzenekar! hangverseny. IÍ2S H. 12 35 A hangv. folyt
13 ldó|etié». 14.45 H. 15 E. 10.15 E. 16.49 Idójelzés. 17.00 Elbeszélés. 17.30 Clgányztne. 18.45 MII Üzen a rádió. 19.45 Előadás a Stúdióból. .Oyóngyélel". Utána kb. 21.40 Időjelzés. 21 is Dalok és chansonok UUns Időjáráajelentés. Ma|d; Zenekari hangverseny.
Bécs 11.30 és 1140 Zenekari hangver. Kiiy. 13.15 15.50 0. 17 Zenekari hangverseny. 19 35 Zongoraverseny. 20.15 Operett E 22.40 Zanekarl hsngv.
Berlin 17 Zenekari kangveteeny. 18.43 Hangv 20 Tarkt est. 2115 Zenekari hangverseny.
Brit országos műsor 15.30 Hsngv. 16.45 Orgona verseny. 17.15 Qyermekóra zenével. 18 Zenekari hangverseny. 18.45 Modern angol dalok. 19 40 éa 20 Hsngv. 2230 Zenekart hangverseny.
Milánó 16.60 Gépzene. 19.15 Zenekari hangv. 19.45 O. 20.45 Vígjáték E.
München 16.15 Zeneksrl hangverseny. 18.23 Hangv. 19.15 Zenekari hangv. 20.15
Vidám hangjáték 21 Zenekari hangy.
Prága 11.30 és 16.30 O. 19 Oralités. 19X5 Vidám óra. 19.35 Rádlósiketca. 19.45
Hangv. 20.40 Opera E.
Róma 17.30 Zenekati hangverseny. 20.10 O. 21 Olasz hangverseny.
Varsó 12.10 0. 16.30 Hangverseny 17.16 Q. ,8 Hsngv. 18.40 Gitárzene, iv.20 O. 20.15 Zenekart hangveneay. 22 30 Chopin-mQvek 23—24 Zenekari hangverseny.
Augusztus 30-tól szeptember 6-ig
nagy szövet aukció
100 férfiöltönyre való szövetet árusítok ki.
Egy teljes férfiöltönyre való, azaz 3 méter 140 cm. széles
jó minőségű anyag, 4
15—45 pengőig.
Ezenkívül maradék vásznak, zephirek, mosóáruk féláron kaphatók.
Újdonságok az őszi szezonra már megérkeztek.
Kirschner Mór divatáruháza
Nagykanizsa, Főút 3. szám.
s ZALAI KÖZLÖNY
■ Figyelem
Halló I
MEGHÍVÓ.
A kiskanizsal ifjúság folyó há 30-án
Kiskanlztán, ■ Simon-fél* vandáglSban tartja szokásos
szüreti mulatságát,
melyre a nagyérdemű közönséget azeretettel meghívja.
Tekeverseny 3 díjjal. Szépségverseny 3 díjjal.
Konfetti éa szerpentin csata.
A n. é. közönséget a felvonulásban résztvevő humoristák fogják szórakoztatni. Kaxdata délutén 8 érakor. Elsérangu cigányzene. — Kitűnő ételek éa Italok szolid

napi áron számíttatnak. |jj
^ Hazafias tisztelettel s Randaaflaáfl.^
IÖZ0AZD1SÁI
Nem lehet nagyobb mezőgazdasági gépeket caekély tartozások fejében értéken alul elárverezni
Az Alaódunántuli Mezőgazdasági Kamarától vett értesűlésank szerint a m. kir. földművelésügyi minisztérium legutóbb Igen üdvös rendeletet adott Id az árverések körűi kifejtett visszásságok meggátlása érdekében. Igen gyakori eset volt ugyanis az, hogy még 10 pengőn aluli tartozások fejében is elárverezték hitelezők a tartozásban lévő gazdák nagyobb mezőgazdasági gépelt (traktor, cséplőgép, stb.) s árverésen ezen gépeket tényleges forgalmi értékűknek elenyésző töredékéért legtöbb-nyíre a gazdaérdektől teljesen távol álló hivatásos árverezők vették meg.
Az árvetést szenvedő gazdák ném Igen bírlak tudomással a végrehaj-táti eljárásról szóló 1881/LX. t. c -et módosító 1930 XXXIV. t. c. 74. §-ának azflB\' "Intézkedéséről mely-szerint a (názögakdaság, vagy ktatpár körébe tártozá Ingóságok értőét bármelyik Mikéit azok árvttéiM bocsátásáig a bírósági kiküldöttnél helyhatósági bizonyítvánnyal Igazol halja. A helyhatóság ily esetekben azon sz alapon köteles az árat megállapítani, hogy az ingóságért szabad kézből való eladás esetében tényleg mekkora árat lehetne elérni.
Ily kérelem esetében az eladásra kerülő Ingóság a helyhalósági bizonyítványban feltűntetett áron kiálla-tik ki és a kikiáltási ár Vs-án alul a vérehajtást szenvedő hoziájai ulása nélkül az első árverésen nem adható el.
(—) A Zalavármegyei Molnár Szövetség szeptember 4-én délelőtt 9 órakor Zalaegerszegen, sz Ipartestület helyiségében tartandó gyűlés tartásárs kért engedélyt. A gyűlésen a ghbonarendelet állal előállott aktuális kérdéseket kívánják megvitatni.
Terséaytóude
Buza Iszv. 10 flU.. dl. lOfllL is a rozs 10 flll emelkedett.
Mos ttsuv. u) 77-M 900- 9-30 /S-m 9IS-84S, 19-as 9 30 - 9 60, 80-as •40-9*70, donáet. 77-tt 8-75 846, 7Sás 8-90 — 9*10. 79-ea 9i»-SJ? •O-M 9 15 — 9 34, Rozs M0-9-I6, Iskj árpa u| 14 50—1500, sörárpa 1600-17*00, ab 17-CO—17 25, tengert 1425-1460. tapos —---*-. k«M"980 - 890.
ZtriekI zárlat
Pírt. 30-I4VI, U.do. 14 96VJ, Mtarvorl 511*78, BrttMl 71-60, Mllaae 30 8a, Madrid 46*50, •x^tvdera 30710, Marti, ui-íQ, wian n», fcxta m P*»> IMI. Varié 5755, Badapaat M-MVi •algrád 9 03i/t, aukar... 3 0M
VALUTÁK
Aaaol I. -■---•-
Mai fa. 79*80-8010 ML 16-94-17*10 Mak. 152*85-188 35 Dinár 1001-10*11 MU> 571-28-676-25 Francia 1.32 60-2300 Holl. 229-78-231-85 Lángjai 68-65-64-25 Un 8*40-8*45 Lm 4*10-4-18 UM 29 80-S0-20 Márta 18600-19620 Horvát 153 8015160
79-96-80-65 L 11060*111*80 k. 163-90-158*90
DKVOÁK Aaut 32& 65-23I-2S Marád 1008-10*11 aaifa 186-15-180-15 Matti 79*40 80-00 ■akanat 3-38-3*42 Kopeah. 15285-158 35
Madrid —*■■■■ ■— Milano 39*80-30*00 Newyor 16950-73 50 Oaalo 163*35-198-35 Pálit 22-33-23 49 Práaa 16*87-16 99 •aíS 4-12-4-16 StoCfcll. 16255-158-55 Vaoó 69*7644-25 Wlaa 8002-80*63 11076-111*76
rribaKáa 597. alarStlaa 341 - BlaO-rtadt H5—1-18. sarkit 1-12—1-16, tatdalt tösés 1-08-1*12, kőaayS 1*00-1-06, Uaő tadá 6nt 1*04-1-08, ű-od raadfl »<| 006-1*00 angol Hldí 004—1*05, naloaaa eanban 1*20-000, sau 1-40-000, hm 1*40—1*78, szalonnát láiaertés 1*40—1*46.
Kiadja: Mlialai Syoaéa és Lapkiadó Tállala t, Iinkaalisáa.
Felelős kiadó: Zalai Károly. Maratta* telefM i Naxykaalasa M. ss.
Öszi vetésre:
Gazdasági magvak
továbbá *.
Kerti magvak
(á|oiitiai| Fehérhagysasag Kelkápoiztamag írvácskasag l|Mlt»U Het elejti mag Salátasag Szegftaaag Urprifiati Sárga violaait Petrezselyem® ag stb. slb.
Műtrágyák. Gabona-cs£v&zó szerek
kapható:
ORSZÁÖ JÓZSEF
mag, műtrágya, termény ét növény-védőszerek kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellel! Telelőn: 190.
j«a_______ .._. . ...
APBÓHTKDETÉSEK
Kimé* november l-re Sugárul 25. szám ststt egy axép 2 ssobe. elószobs éa mellékhelyiségekből álló lakás, vízvezetékkel. -Bővebbet ugyanott
Réti Mariska 4l>al«»alaaJ4t Bátfcwv-
ufcs 3. az\'ptember elsején megnyitja, tanulókat perfekt szabás, varrás tanalásra tetvese. 388\'
Flrálaik, kirándulók I Balatoobertnv-ben a Páll szállodában Igen olcsón kap|ák a teljea ellátást szobával a fürdókaMnnal.
8225
• Ponottbutor, koeár klonás "illésnél, PAot 4. 3029
Több egy szobás lakta mellékhelyiségekkel kiadó Petőfl-ut 41 alatt. 3493
:l> állandóan kapható Sípot Andor, Maazel és Prledentbal, Teuttch Ousstáv, vitéz Tóth Béla. Mastoa Ferenc kereskedőknél és a Köztisztviselők Saft-vetkeseténél. — Tejkftzpont. 20C7
Bisaaaáalata tanulót tel|ea ellátásrs elfogad art csatád. Bővebbet vttéz Tóth Béla D Jeté ben. 3873
Főút mentén I2Wi tlaata baazaot boaó Ma eladó. Clm kiadóban 3795
Gallérokat
12 fillérért lutukkt tisztit
KOVALD
» ° budapesti testögyár.
QyfljtAtafap ligykaalzaa Ctengtpy- ut 5. ss.

Vidéki álláaaálkallak, borbélyok, nyugdíjasok lakóhelyükön szépen kereshetnek. írjanak PosUHók 35. Szeged. 3872
■•■hUliatá leány keret. Clm a kiadóban. mindenes állást 3917
Kiad* udvari 2 ásol ulca 30. bás lakát Ma^tr-
Autalaa-tasaasao kUdóban. felvétetlk. Cfm a 39 6
amjmi kiugm aarasssaav siaeoo ttie-
lekbea eladom. 25 llteraél kevesebbet atm adok, 16 fillér literje Horthy Mlklós-ut 37. Oroas Ferenc. 3893
rtldiatt taj Umét kapható Tejközpontnál. Telefon 349. 3721
Kladé Sugár-ut 12, emeleten egy, van kettó ur részére egy elegánsan bútorozott utca! szoba a ionnal ra, vagy aieptember 15-re. 3904
Danaafa eladó 100 akó Esiteregayén, Oaiácz kádárnál áaoá
2—8 szobái vízvezetéket laként keresek lUrdőtxobával belterillelen tnielóbbre. Alánlatokat ármegleioléasel „Modem\' jel-Igére a kiadóba kérek. 3913
1931. augusztus 2 ti
Igen szép villa
Salataabaréafbaaa. másat helyen, aiép árnysa udvar ét kelttel. Éven át lakható, ketté kétaiobái, vagy egy 4 uobás lakásul, 3 verandával, ayaio-aaar pawaáéri sladá. könnyű fizetési teltételekkel. - Bővebbet a háztulajdonosnál
PÁLI LAJOS vendéglősnél.
Pk. 13004/1929. az. 1930. vghtól 1296. u.
Árverési hirdetmény.
Dr. Balázt Zsigmond nagykanizsai Ügyvéd által képviseli Buncznm Ferenc és neje nagy. kanizsai Ukósok Javára 6110 P tóke ét több követelés és |árafékal erejéig l nagykanizsai kir. Járátblrótág IS-29. évi 1237. sz. végzésével elrtndelt kielégítési végrehsltái folytán végrehsltást szenvedőtől 1929. évi november IMs lefoglalt 10135 P-re becsült Ingó-Ságokra a nagykanizsai klr. Járásbíróság lenti szamu végiével az árvetés elrendeltetvén, tnnak az 1908. évi XLI. t.*c. 20. § a alapján a fent megnevezett i a foglalási Jegyzőkönyvből kl nem tOnó más foe-laltafók Javára U az árverés megUrtáait elrendelem, de ctak arra ss esetre, ha klelé-gltésl Joguk ma la fennáll éa ha ellenük halasztó hatálya Igénykereaet lolyamatba nincs, végrehajtást szenv. lakásán Bocaka köiségben, a fizetett Daszea levonásával leendő megtartására bstárk&l IMI. ávl szeptember 4. napjának délután 4 órája tlliettk kl, amikor a bitót lag letoglalt tehenek, lovak, cséplőazekrény, benzinmotor, sslvógázmotor s egyéb íngóeágokst a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés melleit, esetleg bectároa alul ta el fogom adni.
Nagykanlzaa, 1931. évi auguaztua 13-áu.
Elek László t. k.
kir blr. végrehajtó, mii mlat bírósági kiküldött.
Pk. 558. az. 1931.
lttl. vghtól 558. sz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Elek Mór nagykanizsai ügyvéd |avára 30 pengő tőke G több követelte és járulékai ereiéig a nagykanlzaal klr. Járásbíróság 1981. évi 10m az. végzésével el. rendelt Idelégltésl végrehajtás folytán vég. rehajtást szenvedőtől 1881. évi Juslus hó 8-án lefoglalt 1420 P re becaOH Ingóságokra a nagykanizsai klr. járátblrótág lenti iiáms végzésével az árverés elrendeltetvén, annak at 1908. évi XLI. L-c. 30. 6** alapját a lent megaevexett a a foglalási \'jegyiő* könyvből M aaa tűnő más foglaltató* javára la az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az eaetre. ba klelé-
Stéal |oguk ma la fennáll és ha ellenlk ilasaló hatálya Igénykereaet folyamaiba nincs, végrehajtást szenv. lakásán Szepet-nek községben leendő megtartására határ* idóöl 1951. éri augusztus hó 31. napjának délutén 3>£ órája tlzeűk ki, amikor t bíróilag lefoglalt gazdasági leiszerelés, ló, sertés s egyéb Ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzllzeléa melleit, esetleg becsáron alul is el logom sdal. Nagykanizsa, 1931. évi augusztus 6 fn.
Elek László s. k.
klr. bit. véarehallé, is mlat bírósági kiküldött.
Hihetetlen
visszaveszel
magas áron
régi megunt telepes, vagy hálózati készülékét is és
becserélem TELEFUNKEN
a legmodernebb 4 • 1 csöves
1. Az állomásokat nem kell többé keresnie.
2. 71/a oktáv hangterjedelem.
3. Atkapcsolád dynamikus hangszóróra.
Eii nyújtja önnek a TjELEFUNKEN 40 W. special. lég ma kérjen ajánlatott
sport és rádió úzlatéb&l-
SZABÓ ANTAL
Nyomatott a Délzalal Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly).
71. évfolyam 195 szám „ Nagykanizsa 1931. augusztus 30, vasárnap
Arm 16 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
sicrkcsilóség: nappal Sugár ul 2., éJJelFóulS.
Kiadóhivatal: Póul 5. síim. Keszthelyi Hókkladóhlvatal: Koaauth-utca 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Elóflieléal iia : egy hóra t pengó BO fillér. Teleion I Szeikeailóség <21. Ilim, (éjjel 78.) eleron. ^ Kiadóhivatal 78. Kesilhelyl Ilók 22.
A mezőgazdaság világ-krlzise számokban
Irta: dr. Marschall Ferenc orezággy. képviselő
Ma már közismert tény, hogy a mezőgazdaság válsága, legnsgyobb részt, egy világgazdasági adottságból folyik. Ezt a gazdasági élet struktúrájának a háború ulán bekövetkezett változása Idézte fői, a termelés és fogyasztás összhangiának telfec felbomlása, egy hamisan értelmezeti autarchlán épült, vám-protekcionizmus és nem utolsó sorban az a dezorganizáció, amely a mezőgazdasági értékesítés tekintetében világszerte tapasztalható.
A gazdasági élet struktúraváltozásának jellemzésére csak néhány számot Idézek.
A világexport az öt főteimínyben az 1909— 1913-as évek átlagában, ha a lisztet is szemre számltom át, kereken 34 millió tonna voll. Ebből kereken 14 millió tonnát Ktnada, az amerikai Unió, Arg\'ntina és Ausztrália szállított. Az 1927-1928-as évek állagában a világexport az őt lőierméoyben csak egymillió tonnával volt nagyobb, mini az 1909— 1913 as évekállagábaa Ellenben a tengerentúli kiviteli államok a 36 millió lonnáa világexportból 28 millió tonnát szállítottak a békebeli 14 millió tonnával sznmben.
Ezek az államok tehát 14 év alatl éppen kétszeresére emelték exportjukat. Az orosz export kiesését, nemkülömben egyes európai államok mezőgazdasági kivitelének visszaesését a tengerentúli termelés és kl-vllel tehát nemcsak kiegyenlítette, hanem a kínálatot jelentékeny mér-lékben fokozta is. Azóta azonban egy ujabb lényező kapcsolódolt be l világ gazdasági struktúrájába éa ez az orosz export, amely a mult esztendőnek mésodlk felében például ciak búzában 19 6 millió métermázsával jeleni meg a világpiacon, ami azt jelenti, hogy Oroszország békebeli 42 milliós exportjának már csaknem a felét elérte és az európai mezőgazdasági államoknak a következő esztendőkben az orosz export jelentékeny növekedésével kell szá-molnlok > nem pusztán a tengerentúli verseny ellen kell védekezniök.
A lermelés és fogyaszlás meg-bomlolt egyensúlyát illetőleg : mig a világ Termelése a békeáTlapottal szemben Wo-kal oövekedett, a világ lakosságának növekedése pedig a békebeli állapottal szemben 13«/o, addig a kenyérmagvak fogyasztása a békeállapottal szemben 4%-os csökkenési mutat Ebben, természetesen, része van a világszerte tapasztalható pauperizmusnak, amely alatt nemcsak a munkanélküliségei és nemcsak az elproletarizálódást értem, banem általában, a pénzügyi és gazdasági viszonyok következtében \'ellépő elszegényedést. Jelentékeny szerepe van fit a táplálkozási irány megváltozásénak is, mert hiszen tapasztalhatjuk, hogy a lisztnemilek
és tésztanemüek fogyasztásának vlsz-azaesése mellett igen nagy emelkedést mu\'at a gyümölcsféléknek, a tojásféléknek, a tejtermékeknek fogyasztása. Ha a békeállapotot 100-nak veszem, akkor a husnemüek fo-
Íyasztása 165-re, a zsírral együtt 72-re, a tojásé 116-ra, a vajé I40-re, a sajtféléké 133 ra szökött fel.
Csaknem az egész vonalon a vámemelések rendszeresítéséi látjuk. Az sz akció, amelyet ezzel szemben Oenf Indított meg, a vámfegyver-szflnetl konferencia keretében a vám azinvonal rögzítésére, teljes kudarcot vallóit. A Középeurópa állal kö-
vetett vámpolitikai irányzat végül is a gazdasági organizmus teljes lönkre-tételéhez fog vezetni. Középeurópa legtöbb állama azokhoz a morfinistákhoz hasonlít, akik ismerik szenvedélyükei, ismerik annak orvosszerét Is, de u|ra, meg újra a méreghez nyúlnak, még annak a veszedelemnek árán is, hogy sietlelik a fatális végei.
A mezögazgaságl válság nemzetközi összefüggéseiben a nemzeti politika eszközei, amelyekkel megtámadott mezőgazdaságának segít ségérr siet, hármllyen kladóaak legyenek Is, mhdlg elégtelenek lesz-
nek és pusztán ezekkel a baj gyökeréhez férkőzni nem lehet, ha a mezőgazdasági termelés súlyos kérdései, világgazdasági vonatkozásban is, egy átfogó koncepció keretében megoldásra nem kerülnek. Ebben a felfogásban jöttek létre a külöm-boző konferenciák, a bukaresti, a római, a varsói, a párisi konferenciák, amelyeknek határozatai ugyan még meglehetősen elméletiek, de mégis komoly lépést jelentenek abban az Irányban, hogy a mezőgazdasági válság problémája a nemzet közi politika legfontosabb kérdésévé tétessék.

Vlsclpóló csapatunlc Párlsban 9:2-re verte Belgium csapatát
Párts, augusztus 20 (Éjszakai rádlójelentés) Az Európa-uszóbajuokság szombati napján a 100 m-es hátúszás Európa-bajnoka Deutsch (Németország), 2. Blcskey (Magyarország), 3. Nagy (Magyarország), 4. Koller (Ausztria), 5. Lundal (Svédország), 6. Ltenlng (Németország).
A 4x100 m-es hölgy gyorsúszás Európabajnokságár Hollandia nyerte. Mtsodik Anglia, 3. Magyarország, 4. Franciaország.
A d/lulánl vizlpólómérkózésen Magyarország 9:2 arányban verte Belgiumot. Svédország 2: l-re győzőit Csehország ellen.
A német válogalott vízipóló csapat
5:0 (3:0) arányú győzelmet aralolt az osztrák csapat felett. Az európai hölgy torony ugró bajnokságot az osztrák Epply nyerle ineg.
Magyarországnak a Sm/f/r-serlegre eddig már 99 pontja van és Halassy révén még 3 pontra számíthat Németországnak eddig 66.5 ponl|a van és legfeljebb 30 pontra számíthat még.

Ausztria elállt a vámunió tervétől?
Párts, augusztus 29 (Éjszakai rádlójelentés) A Journal de Palx érdekes cikkben közli, hogy nem alaptalan az a reggel elterjedi hlr, amely szerint Ausztria lemond a vámunió tervéről. Ebben az ügyben állítólag már meg Is történt a
döntés. A kérdés most már csak az, hogy ezt a döntést va|jon milyen formában hozzák nyilvánosságra ? Schobtr dr., aki már Oenlbe utazott, valószínűleg a népszövetség számára tartja fenn a közlést.
Berlin, augusztus 211 (Éjszsakat tddlójelentés) A berlini lapok is, mint befejezett lényt említik, hogy Ausztria elállt a vámunió tervétől és azt állítólag már közölte Is a birodalmi kormánnyal. Beavatod berlini körökben cáfolják, hogy Ausztria elállt volna a vámuniótól.

A közszolgálati alkalmazottak fizetéscsökkentése
A tényleges szolgálatban 5 százaléktól
Budapest, augusztus 29. A 33-as országos bizottság Ju-líász Andor elnökletével ma délelőlt ülést tartott, amelyen a kormány tagjai is részt veitek. A bizottság a személyi kiadások apasztásáról szóló rendelettervezetei tárgyalta.
A bizottság hosszas és beható tárgyalás után mérlegelve a tervezett intézkedések pénzügyi kihatásait, hozzájárult ahhoz, hogy a lényleges közszolgálati alkalmazottak fizetését az
1., II. és III. fizetési osztályban 150/o-kaI,
a IV., V. és VI. fizetési osztályban 12%-kal,
a többi alkalmazottaknál pedig lO\'/o-kal csökkentsék.
A csökkentés nem vonatkozik a lakáspénzre, a családi pótlékra, a hadipótlékra, közlekedési segélyre, az utazási átalányra, a napidíj áta-
lfvöknél 15 százaléktól 10 százalékig, a nyugdijasoknál 15 százalékig csökkentik az illetményeket
galásl és üzemi alkalmazottai! és nyugdijssalt is.
lányra és az alsóbbfoku Iskolák igazgatóinak pótlékára.
Egyáltalán nem esnek csökkentés alá a honvédség, folyamőrség, vámőrség, csendőrség, rendőrség, pénzügyőrség és bünteló Intézetek altisztjeinek és legénységének fizetése.
A nyugdíjasoknál a bizottság hozzájárul ahhoz, hogy az 1925. jullus l-je előli nyugdi|ba helyezetteknél 5 %-kal, az 1925. julius l-löl 1927. oklóber végéig lerjedő Időben nyugijba helyezeiteknél 10 %-kal, az 1927. november elseje ulán nyugdíjba helyezetteknél pedig 15 °/o-kal csökkentsék a nyugdl|at.
A nyugdíjasoknál nem esik csökkentés alá a lakáspénz és családi pótlék.
A csökkentések kiterjednek az összes közszolgálati alkalmazottakra
és nyugdíjasokra, Ideértve a vármegyék, városok, községek közigaz-
A rendelet lehetővé teszi a városoknak, hogy alkalmazottaik mellék-Illetményeit a jentl százaléknál nagyobb mértékben Is csökken hessék.
A fizetések és nyugdijak leszállítása szeptember 1-ével történik. Tekintettel azonban arra, hogy a szeptemberre szóló járandóságokat már kiutalták, a szeptember hóra eső csökkentés a költségvetési év hátralévő hónapjaira fogják arányosan eloszlani. Kimondotta a bizottság, hogy a rendelet összes rendelkezései egy év tartamára szólnak.
ld<H*r«s
(Éjszakai ráAlijtltrúil) A ■etaairlt-|lal tatéval lalaatl aala 10 órakor • Váltoxékony, Jobbéra a«a-laa Ida várhaté lényaatalan hS-véltoséaaal.
ZALAI KÖZLÖNY
1331. augusztus 30. zalai közlöny tl
Az ipartestület 40.000 pengőjének a sorsa
Néhány szó az Ipartestület házvételének kérdéséhez
Nagykanizsa, augusztus 29
A nagykanizsai ip—testület az utolsó évckbm minduntalan székház építésének kérdését tolta elótérbe.
Értesülésünk szerint a mull vasárnapi elöljárósági gyűlésnek már az volt a határozata, hogy az Ipartestület közgyűlésének megvételre ajánlják a Kardos és Steiner léle házat és megfeleld átalakítással megcsinálják — "ismét csak Ideiglenesen — az ipartestület számára való helyiségeket, sót — hogy egy ethlkal kötelezettséget Is megemlítsenek — abban a házban megoldhatónak tartják az elag-got iparosokról való gondoskodást Is.
Az Ipartestületnek van kereken 40.000 aranypengó betétje kttlOnbOzO bankokban, aminek aranyértéke sokkal jobban van biztosítva, mintha egy régi Ingstlanba fektetnék azt be, mert hoz évi 3000 pengO kamatot.
A megvételre ajánlott ház egy kis átalakítással, százalékkal, bele fog kerek 100.000 aranypengóbe kerülni Tekintve, hogy a nettó bérjövedelme a közterhek leszámítása után állítólag 6600 pengó, amlból 1600 pengő évi tatarozási költségekre kell, hoz tehát évi 5000 pengőt, azaz 5 százalékot. Ez a hozam azonban csak látszólagos, mert — tekintve az ipartestület speciális helyzetét — 15 év múlva mégis csak meg kell oldani a székház kérdését véglegesen és ha ezt a régi épületet lebontják, akkor csak a telek marad meg, ami csak 30 000 aranypengót fog érni és akkor látják meg csak, hogy nem 5 százalékot, de egy lelet sem hozott, mert 70.000 pengőt kell az árából lelml, mint veszteséget, öl százalékos tiszta hozam mellett uj éptlletet kell venni, nem egy régit.
Helyesen állapitolta meg az ipartestület elnöke azt, hogyha megveszi az ipartestület azt a házat, 60.000 pengő adóssággal kell számolnia és nemcsak hogy eivasziti a 40.000 pengő befektetett készpénzének a kamatát, hanem a tiszta hozam nem lesz elég a 60.000 pengő adósság kamatának a kifizetésére.
Tehát ne n lesz jó tókeelhelyezés sem ez a házvélel, hanem valóságos öngyilkosság lenne az ipartestülettől.
Hogy azután az Ilyen vételi lehe-
tőségek melleit hogyan gondolják megoldhatónak a rokkant iparosok elhelyezésének kérdését, azt nem tudjuk, de azt hisszük, hogy ezt a lehetőséget összeg és számszerűleg nagyon nehezen lehelne Igazolni, különösen ha nemcsak az elhelyezéseikről, de a fenntartásukról Is szó lehelne. Ha ellenben az Iparteslülel a betétjét tovább kamatoztatja néhány évig, — hiszen emberileg a lehető leg|obban biztosítottnak Tehet annak értékét tartani, vh-zont a hátbérjövedelmet Is tovább tartalékolja, Igy évente mintegy 6—7000 pengőt lud tartalékolni — vagy évente ebből 1—2000 pengőt az elaggottak segélyezésére fordítva 4—5000 pengőt, — akkor pár év múlva minden kérdés könnyen megoldható lesz ugy, ahogy azt ma még elképzelni sem lehet.
Tehát lói fontolja meg az Iparosság azt, hogy a mai közgyűlésén mit határoz és gondoljon az iparosság jelen helyzetére.
Bogenrieder Frigyes hazajött meghalni
Éjfélkor ért vele Nagykanizsára a budapesti mentőautó, délelőtt 10 órakor a kórházban meghalt
Nagykanizsa, auguaatua 20 Szomorú gyászhirről kell beszámolnunk. A kérlelhetetlen kényúr Ismét lecsapott kaszá|ával és magával ragadott egy olyan fértlut, aki jelentékeny szerepet vitt a város életében és sokak szive melegséggel dobbant feléje. Bogenrieder Frigyes, Nagykanizsának nemrégen még egyik leggazdagabbja, a Megváltó-gyógytár volt tulajdonosa, aki hónapokkal azelőtt Budapestre költözőit: nincs löbbé. A halandóság széles ország-uljának végére ért, ahol már csak a gyász és fekete bánat ütötte tanyáját az Ittmaradotlakra...
Már hetekkel azelőtt hlób-hirak keringtek Bogenrieder Frigyes egészségi állapotáról, ezekből azonban
csak annyi volt igaz, hogy a beteg fétfiut beszállították az egyik
nagv ylk
Tisztelt vevőink kívánságára dúsan felszerelt
női-ésgyermekkabát osztályunkat
a napokban megnyitjuk.
Singer József és Társa
szanatóriumba gyógykezeltetés végett. Régi ba|a — nyelvrák — amihez az ulóbbl hetekben ugylálsztk más betegségek is csatlakoztak, mind súlyosabbá lett. Végül Bogenrieder maga adolt kívánságának kifejezést, hogy szállítsák le Nagykanizsára, ami tegnap meg is történt, tegnap éjfélkor érkezeti vele „haza" a budapesti mentőautó, amely nyomban a kórházba vitte a súlyos beteget. Noha mindenki tisztában volt azzal, hogy a betegsége gyógyíthatatlan, még sem gondolt senki arra, hogy a halál órákon belül bekövetkezik. Egy a körülményekhez képest tűrhető éjjel ulán ma reggel 8 órakor beállt az agónia és fél 10 órakor kilehelte lelkét...
Bogenrieder Frigyes Nagykanizsa város képvlselőtestflletének tagja, a vármegye törvényhatósági bizottsá-gának tagja, minden sportmozgalom vezetője és bőkezű mecenása, a művészetek pártolója, minden hazafias mozgalom lelkes előmozdítója, aki mindenütt ott volt, ahol dol-goani, küzdeni, a jó ügyért harcolni kellett A politikai mozgalmakból ls mindég tevékenyen vatta Id részét. Az ő nevéhez fűződik Nagykanizsa sportéletének legvirágzóbb fázisa, mlg nem viszonyai és anyagi körülményeinek mostohára fordultával nagykanizsai patikáját feladva, Budapestre költözködött. Szive azonban itl maradi továbbra is Nagykanizsán, shol sokak szeretete dobban feléje
Bogenrieder Frigyes ériékes ember volt. Egyéniség, ur és jellem. Elköltözése mély űrt hagy nemcsak családiéban, akii rajongva szereteti, hanem közéleti tevékenységénél fogva a társadalomban is.
.A Frici" elköltözött, nincs többé, de jellegzetes alakja, szereplése, tevékenysége, munkássága, áldozathozatala még cokáig fog a köztudatban élni és az Igazi kegyelel és egyBltérzés feléje sugározni azon sokak részéről, akik Bogenrieder! az embert, a jóbarátot, a közért harcoló tényezői szerették és nagyrabecsüllék. Halálát özvegy édesanyján, teleségén és három gyermekén kívül kiterjedi és tekintélyes rokonság gyászolja. Temetése hétfőn délután 5 órakot lesz, kedden reggel 9 órakor rekviem a felsótemplomban.
Az okos leány.
Irta : MARUO.
Kedves Sándor, azt kérdi tőlem, miért nem felelek a leveleire ? És azt Írja, nem érti, hogyan viselkedhetik igy egy okos leány. Látja — talán éppen itt kezdődik, amit el akarok mondani magának. Okos leány I Milyen sokszor hallottam ezt, amióta megvagyok. Gyerekkoromba\'! én tudtam a leglöhb versel és akkor a nénik elismerőleg rábolongatlak: „Milyen okos kis gyerek!" Az is kólában én irtam a legjobb dolgozatokat, az önképző..öroen a díjnyertes munkákat. Én súgtam s a lányok hozzám jöttek tanácsért apró-cseprő kis dolgaikkal: .Hiszen te olyan okos vagy I" Nagylány koromban ha társaságban féktelenül kacagó csoport mellé húzódtam érdeklődve, akkor láVollartó tisztelettel mondták: „Ó, ez a butaság téged ugy sem érdekel." S ha valaki megkérdezte, szép-e az a Keresztes Magda, akkor bizonyára igy feleltek neki: „Nagyon okos leány." Higyje el, kedves Sándor, hallat\'anul ostoba dolog okosnak lenni.
Magam sem tudom már, hogyan ismerkedtem meg Karival, csak ugy összekerültünk, mint amikor két fa-
levelet egymás mellé penderít a szél. Nagyképűség volna ugy mond ni, hogy egymás mellé sodort, — mert igazán nem viselkedtünk ehhez a szóhoz illő komolysággal. Mennyi bolondságot összebeszéltünk mi kel ten, mennyi sokat kacagtunk mi kelten. Kari soha sem mondta nekem, hogy okos vagyok. Hogy mit mondott ? Hát — egyszer azt mondta „Tyü, de szép ma valaki!" Egyszer meg azt, hogy : „Ez a kis sapka jól áll a maga finom, gyerekes kis arcához." Észrevette már maga, Sándor, hogy az én arcom finom és gyerekes ? Én mindig azt hitlem sovány és sápadt. De azóta szeretem az arcomat és — ne nevessen ki Sándor I — azó a szép is az arcom. Annyi bizonyos, K.iri sohasem kérte ki a véleményemet életbevágóan fontos ügyekben, nem vitatkozott velem modern problémákról és •antik elvekről. Egyébként is ugy látszott, egyáltalán nem respektál sem engem, sem az olvasmányaimat. Sőt — emlékszem — Budára hivott sélálni egyszer, s amikor vonakodtam vele menni, nevelő szeme felett összevonta szemöldökét s erélyesen kijelentelte: „Na, nem is ludlam, hogy maga ilyen nagy csacsi". --Szép volt, akkor este az
öreg Buda. Zeg zugos utcák földbc-sűppedt alvó házak, fölé horu ó hli-vOs azúrkék égre lavaszi fák bonlakozó levélcsipkéje rajzolódolt Maga biztosan ésrrevettc vo\'na, Sándor. Én is elbámészkodtam kicsit, azonban Kari rendületlen vidámsággal diskurálgatotl mellettem, de időnkint a karom után nyúlt s könnyed lendülettel átsegített egy-egy pocsolyán.
Mikor Magával társaságban először találkoztunk, Maga mint gondolkodó ember mindjárt mellém ült, mert ugy hallotta, hogy értelmes leány vagyok. Ezt meg is mondta 8 én akkor büszke is voltam kicsit. Azóta már nagyon sokszor büszke voltam Magára, Sándor.
Öntudatosan, vagy öntudatlanul mindenki keresi a lelke leiét, mi ketten nemsokára biztosak voltunk benne, hogy megtaláltuk egymásban. A Maga szava visszhangja volt az én vágyaimnak s az én életem visszhangja lett a Maga akarásának. Két fénylő, liszta tükörkép voltunk, amely egymásban fe\'ragyog. Aztán a pszichoanalízis boszorkánykonyhájában kifőztük, hogy leikeink egyforma vegyi összelételűek s a logika körzőjével, centiméterével kiszámítottuk képességeink, tulajdonságaink egy-méretüségét. Hiába csúfolódom mosl
már, — bizony nagy találkozás volt Tele lellem akkoriban felcsodálkozó hálával, Imádságos rajongással. Mi lyen csodálalosan megértettük egymást ha beszéltünk s milyen csodálatosan beszédes volt a hallgatásunk. Én már csak felnéztem magára s mielőtt szóra nyiioltam volna a bzá-mat, Maga rábólintott a gondola lomra. A jövönkről nem is igen be-széllü \'k, olyan természetes volt, hogy összetartozunk. Tulajdonképen sohase gondolkoztam Karin, meg a mi gyerekes bolondos p jtásságun-kon, de akkoriban meg éppenséggel Maga ugy elhomályosította öt, mint nap a holdat. Látja, látja, hogyan lezüllötten! intelligencia dolgában, — csapnivalóan banális hasonlatokat használok.
De hol is hagytam el ? Szeretnék mindent elmondani sorjában és őszintén. Hűségesen szeretném leírni azt a lelkiállapotot, amiben éllem, mióta eljöttem Pestről. Egy régi könyvben olvastam, — Sokrates beszédiben ugy hiszem, de már nem vagyok benne bizonyos — csak azl tudom, hogy régi könyv volt, sokat forgatott sárga, tépeti lapokkal. És csak erre az egyetlen mondásra emlékszem, ahogy írva állt: „A távolság a nagy érzésekel megnöveli, a
iS31. augusztus 30
2ALAI K0ZL0NY
Egy kis halálraítélt 3 hét alatt 70 dekát hízott, mint első „vondég"a kanizsai Stefánia bölcsődéjében
Már az első gyermeket sikerült visszaadni az életnek - Elkészült a nagykanizsai Stefánia bölcsődéje — ft gyerrr.ekmentés ujabb intézményének ünnepélyes megnyitása szeptember közepén
Kedden Gyermeknap Nagykanizsán a Stefánia céljaira
Nagykanizsa, augusztus 28 Hírt adtunk már arról, hogy nagyszabású kiépítése során a Stefánia nagykanizsai Intézete az Oroszlánház első emeletének átalakítása ulán modern hajlékot adott a bölcsödének. Heteken át tartó munka után a városi műszaki hivatal tervel sze rint elkészüli az átalakítás és ezen 8 héten befejeződik a bebútorozás is. Ebből az alkalomból megnéztük a zalai gyermekmentésnek ezt a nagy-uerfl várát, amely dr. Haba Antal vezetólöorvos erős keze alalt számtalan gyermeket és édesanyát visszaadott az életnek, a magyar hazának, a termelő munkának.
Ragyogó tisztaság és külső csin fogja meg a belépőt. Mintha egy nagy szív jóságának sugarai áradnának felénk. Úgyszólván évről évre szaporodik, épül valamivel ez a kanizsai intézet, hála vezetősége rendkívüli ügyszeretetének és példás buzgalmának. Az Intézet régi intézményeit bemulatluk a közönségnek, most csak az uj kre.\'ciót akarjuk megismertetni.
Ahogy átmegyünk a rendelő-helyiségen, az
anyák szobájába jutunk, amely a szülés után levő mamákat fogadja magába rövidebb-hosszabb ápolásra, minthogy a kórházban csak 10 napig maradhatnak. Áldás a szegénység asszonyainak, akik kellő otthon hiányában gyermekestül a legnagyobb szükségnek lennének kitéve. A Stefániába kerülő anya, mig
teljesen helyreáll, itt marad az a nyák szobájában és nemcsak saját gyermekét táplálja, hanem azon anyának a gyermekéi Is, aki erre képlelen. Ilt tartózkodása a latt az anya állandóan maga ápolhatja gyermekét, mig az Intézet háztartási munkájában segít. Ha pedig már munkába tud állani, az Intézeti bölcsödébe kerül a csecsemö|e, ahol meleg nöl kezek gondozzák és ápolják gyermekét, mig ő a napi munka ulán, kenyérkeresel után mehet, anélkül, hogy félnie kellene, hogy avatatlan kezek barbarizmusa rővidili meg a kis emberpalánta virágszirom életét. Kettős célt ér el Ilyentormán a Stefánia : I. a csecsemői menti meg, 2. az anyának rendkívül segítségére van. Egyelőre hat ágyas az anyák szobája, ahonnan modern fürdőszobába nyilik az ajtó, ahol a szülés elölt levő nők higiénikus zuhanyfür-dójüket végzik.
A anyák szobájából a csecsemők bölcsődéjébe megyünk, amely három szobából áll és egyelőre 24 csecsemő számára van méretezve. Meglátszik, hogy avatott kezek irányítottak itt mindent. A berendezése a közeli napokban történik. Apró fehér vaság/acskák fogadják a pöttöm emberkéket, akik kis fehér függönnyel lesznek eltakarva.
Szerdán érkezik le Nagykanizsára az Országos Központ vezetőségének kiküldöttje, valószínűleg maga dr. Keller főigazgató, hogy felülvizsgálta és megtekintse az uj kreációt.
kicsinyeket megsemmisíti, mini ahogy a szél eloltja a gyertya lángját s a tüzet szítja." Ilyenformán történt velem is, Sándor. Ijedten eszméilem rá, hogy alig gondolok Magára, a nagy lelki kapcsolj, megérlés és mindaz, amit ml szerelemnek hitlünk, nincs sehol. Ellenben mindig és mindenhol láttam * a Kari nevető kél szemét, hallottam meleg, simogató hanglát, vidámító nevelését. Ha sétára kínálta magát a nyújtózkodó messzi országút, — vele szerellem volna megindulni rajta, ha szépséget találtam egy virág szárának hallásában esli szél játékában, — neki szereltem volna megmutatni. És az ő kezének slmogatása után vágyódtam, amikor szomorúan és kételkedőn gubbasztottam a divány sarkában. Babonás voltam, féltékeny voltam, sírtam, postás elé szaladtam, és megtudtam végre, hogy menthetetlenül, szabályszerűen, ostobán és határtalanul szerelmes vagyok. Meg, hogy elsó perctől szerettem már, csak valahogy nem volt rá idő, hogy ezt megállapítsuk. Mindig annyi beszélnivalónk volt, Ineg aztán mindig elnevettük a felét. Dc most már tudom. Es ezért nem feleltem a leveleire, — ne haragudjon rám, Sápdor.
Tegnapelőtt aztán váratlanul meglőtt Kari. Azzal állított be, hogy:
.Látni akartam magát, meg tudja fene, nem szerelek én irogatni." Igy mondta. Ilyen gorombán. De nevetett és amikor nevel, tudja, akkor igazán szemtelenül kedves. Nevetelt és itl volt melletlem. És most már ugy érzem, mellettem is marad.
Bucsuzóul-mit küldhelnék Magának ? Talán a fájdalum ajándékát, egy uj ihlet bánatpénz-aranyát ? Ilyen komplikált lelki összetételű művészembernek, mint Maga, nem merek csak ugy egyszerűen boldogságot kívánni Alighanem alaposan elmagyarázná nekem a logika és filozófia segítségével, hogy ilyen nincs is. De úgyse hinném el.
Hat hét inulva lesz az esküvőnk, Legalább Maga gratuláljon, Sándor. Az ismerősök úgyis ámuldoznak és szörnyülködnek: „Nahát egy i yen okos lány, mini Magda, hozzámenjen ehhez a fiúhoz ..." Pedig tudja-e, most vagyok életemben legeslegelőször okos, amikor liozzá-megyek Karihoz. Hozzá, aki nem intellekluel, csak bátor, egyenes és becsületes, nem lenyűgözően fölényes, csak csupa Jó sziv és nem ragyogóan szellemes, csak kedves, meleg, csak napsugarasan jókedvű. És valljuk be, sokkal okosabb, mini mi ketten együllvéve, mert ő aztán soha, de soha nem Is akart okos lenni.
Az első szobából nyilik az a|>ó a gondozónő szobájába, amely szintén klinikai ragyogású és hófehér. Most egy gondozónő-jelölt, Kumanovics Ilona hajlik egy apró kis bölcső lölé, melyből a bölcsödé első szerzeménye, egy pár hetes fiúcska kíváncsian tekint felénk.
Horváth Kató fővédőnó, kedves kalauzunk, elmondja, hogy a bölcsőde első védettje a kis csöppség, akit Bánokszentgyörgyről hozott be az édesanyja súlyos bélhuruttal és 41-nél magasabb lázzal és bizony nagyon fejcsóválva vizsgálta meg a doktorbácsi, miközben az anya remegve figyelte Ítéletét. Három bele, hogy a Stefánia ápolja és ma már minden veszélyen lul van. Mint egy apró Murilló-angyal mosolyog kék szemelnek sugarával és 70 dekával gyarapodott. Egészben meglátszik, hogy Itl nem rsak kötelességből végzik munkájukat, de szívvel és lélekkel és Igy ineg tud|uk érteni, miért oly eredményes a nagykanizsai Stefánia működése az országban. A nöl sziv áMotl melegsége szólal meg munkájukban a szegénység vagy senki gyermekeivel szemben.
A bölcsődében az apró ember-virágokat egy gondozónői-apparátus ápolja-gondozza, eteti, füröszll.
Az anyák szobájának és a bölcső dének ünnepélyes megnyílása e hó közepe táján lesz.
A konyhában nagy munka folyik. Valóságos para dicsőm-aratás. Óriási kvantumban teszik el a paradicsomot télire. Mert a paradicsom különösen szoptatta anyáknak való. De a szegény anyáknak Ingyen ebéd is lesz belőle. (Arra kélik eiuton a közönséget, hogy ad|anak minél több üveget paradicsom-ellevéshez a Stefániának.)
Ahová csak nézünk, amerre sze-münk tekint: a bibliai Márta szorgos gondoskodása tárai elénk.
Mikor azonban néhány torban bemutattuk a Stefánia ujabb két Intézményét, nem szabad megfeledkeznünk azokról, akik ezt lehetővé tefték munkásságukkal, kiket lára-dMásukkal, szüntelen agkálátukkal, ügyszeretetükkel és sok-tok szivjó-ságukkal. igy elsősorban dr. Krátky István polgármesterről, akinek köszönhető, hogy a város átengedte az Oroszlán-ház helyiségeit erre a célra, dr. Wlnkler Ernő főrabbiról, akinek fáradozáaát és agilitását legnagyobb részben a Stefánia foglalja le, nemkülönben dr. Haba Antal, az
NAPI
pAr fillérért kapja ön
AKCIÓ
2-j 1 csöves váltóáramú hálózati hangszóróval egybeépített készüléket.
Kaptam Dilin tímttantötikfl.
"» Qyártjs:
TELEfOll&TftR R.Í., BUDAPEST.
Intézet vezető-orvosa, akinek páratlan ügybuzgósága, orvosi kiválósága és nagy embersterelele az a hatóerő, amely a vezetőség munkássága melleit az Intézetet a mai nivóra emelte és fejlesztette.
A keddi gyermeknap
Azonban ezt a nagyszerű Intézményi fenn ls kell tartani. Kiadásait fedezni. Az orvosságot, élelmei, tejel, stb. beszerezni. Mert amit a város és az országos központ évente ad, az mind kevés nhhoz, hogy az intézel minden hozzálorduló anyát és csecsemőt kielégíthessen. Azért motl kedden gyermeknap lett Nagykanizsán. A Stefánia a város küHJ:,-bőző fővonalain gyűjtést rendez, a közönség szivéhez fordul, hogy filléreivel segítse és támogassa ezt a nagyszerű intézményt, amely már annyi magyar emberhlmbót mentett meg a magyar virágoskertnek, a magyar jövőnát. Még a nehéz viszonyok mellett is, a kevétbM is filléreket kér. Ha minden kanizsai lakos csak 10 fillért adakozna a szent célra: sok probléma meg lenne oldva.
Ha kedden a gyüjlőhölgyek urnái dőlt elhaladunk, Idézzük magunk ulé a tok megmentett apró angyalkáknak hála-mosolyát és adjunk abból a kevésből ls, amink még van. Egy megmentett emberbimbó hála-sugara lesz érle a legszebb jutalom...
(B. R.)
~ Világmárka a „Sportex" angol férfiszövet. Nagy választékban csak Singeméi.
♦ ISKOLA CIPŐT ♦
az „fdedl" cipőáru fiúséban vegyen!
(volt Turul cipöüzlet helyiség, Pő-ut 12. sz.)
Tiszteletlel értesítjük a m. t. szülőket, hogy az Iskola-Idényre raktárunkat felszereltük. — Raktáron tartunk- a legegyszerűbb kiviteltől a legfinomabb kivitelig leányka és flu cipőket, teveszőr házlclpőket és tornacipőket slb. stb.
ElvUnK: Mindig Jói, olcsón adni!
zalai közlönv
1331. augusztus 30. zalai közlöny tl
városi mozi
luguului 30., vasárnap
Hajnali őrjárat
A levegő hőseinek még nem látoll ligal-iiil bravúrjai. — A vlligháboru legétdek-fesillöbt) mozgalmassága története.
FjuertplA: HIGHAHD BáBTHELIES.
Előadások «, 7 és ■ órakor.
urAnia
Augusztus 30., váaárnap
Sátánfiak
Bünllgyl loiténct 6 (elv.
Tettes nyomában
Vadnyugati történet 6 lelv. főszerepben: REX, a csodáló.
Hajnali őrjárat
(Háborús Ilim a Városi Színházban)
Megrázó film-élmény a Down Pattól (Hajnali örjarat) A hangosllim-mel mindinkább a filmszinpad derűsebb produktumaihoz szoktaloll közönséget valósággal lenyűgözi a filmkockákba rögzített repülő háborít halálos levegője. Rendezés, aminek abban van a monumentalitása, hogy szinte már nincs Is rendező és rendezés sincs.
Elejétől végig sehol sem épit esztétikai hatásokra Richárd Barlhelmes, (aki egyben az egyik főszereplő is), se az operatőrje, sót mintha szándékosan kerülnék azt, hogy annál
igazabb legyen, amit adnak. Nincs ezen a filmen semmi cicoma, ninca sokrélü meséje, nő és szerelem még csak távoli célzásban sem fordul elő benne. Gsak háború, csak repűló-gépberregés, csak kötelesség, csuk hajnali Ítéletes indulások és döbbenetes pusztulás és vergődő halál. És mindenekfelett a háború, amit nem állit meg semmi, az sem, ha egy groteszk, alkoholgőzős pillanat, ban, minden háború gyilkos, torz, de mélységesen emberi szatírájaként, egymás karjába borul két ellenséges repülő, aki félórája még egymásra vadászott a halállal lele levegő-tenger rémítő magasságaiban. Tendencia sincs ebben a filmben. Hös az angol is, hös a német is. Pusziit és gyilkol mindegyik. Es meghal mindegyik. Egyik sem kérdi: miért ? Parancs. Amire csak egy válasz van : .Ali reighl I" A háború : hazafiság... öncél... vágóhíd? Nem keresi ez a film. Csak megmutatja.
Nagyszerű emberi vonásokból véres torzokat rajzol a film-művészet naturalista stílusában, kllünő tehetségek kezébe adott szerepekkel. Az egész eleinte nehezen, farantóan indul, de amikor megindul, csupa felcsigázott Idegeken pereg. A szin is meglehetősen egyhangú eleinte, de aztán a bombázás borzalmasan gyönyörű felvételei, az őrjáratok utal kárpótolnak bőven. Fu csák ele-nte azok a katonák, akik minduntalan sirnak és folyton isznak, — a végén azonban mind meghalnak és akkor már nem furcsa semmi. Csak a háború . . .
Hatalmas (ilm. Belemarkol a lélek _ legmélyébe.
A kisérőfllm, egy zenebohóc-kvar-tett, maga megérdemli, hogy a műsort minden filmbarát megnézze. (bl)
napihírek
NAPIREND j
Augusztus 30, vaaárnap
Kim. katolikus: Róza Frotesláns:
tOza. Izraelita: Elül hó 17 #
Városi Színház. .Hajnsll őrjárat\', a levegő hőseinek még nem látott Izgalmas bravurjsi. Főu. R. Bartholmes.
Uránia Mozgó. .Sátánfisk", bünOgyl történet. — .Tettes nyomában", vsű-nyugsÜ történet.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat i I. hó végéig 1 ,Peketesas* gyógyaieilii Főnt 6.
OöztSrdő nyitva iiggal ts órától ettt I óiéig (hétfő, saaida, péntek délután, ksddsn egész nsp nőknek). Tel.: 2—13.
Auguaztua 31, hétfft
Róm. katolikus : Rajmund. Protestáns: Evike. Izraelita: Elül hó 18.
A nyár szöktetője
Fejünk felett összehajoltak az Irigy lomboW&s a vén fák Is gyantát Izzadlak a klnzO vágyban, mikor « halad nz ágiikhoz ért Te észrevetted én szánva őket megsimogattad. A levelek boldog halállal\'peregtek ujjaid közül a porba, Eléd.
Kinn a réten lábald alá hajoltak margaréták és fUvek, hogy Te Upord őket halálra. A többlek Irigyen könnyeztek és a mellőzés szomorúsága becsukta kelyhelkeL Kacagásodtól megrészegedtek a szőlőhegyek Is. Termékenységüket a türtökbo küldték, hogy majdan érinthessék az ajkad. A Nyár sem volt ily pazarló aolia. Tüzes csókjait nyilazta feléd s elzavarta a felhőket la, hogy minél többször lásson a réten. Hiába Imádkoztak parasztok esőért, lilába caodálkoztak a lorróságon, senki sem tudta, csak ml ketten, hogy miért haldokolnak a szomjas búzatáblák. Csak mi tudtuk, hogy szerelmes volt a Nyár s hogy öreg szivében if Te fiatalságod perzselt. O volt leglrlgyeltebb riválisom, — hűvös van, már felhős az ég szerencsés fickó, utánad szökött, mert Te ls elmentél s 0 követhetett Téged. Te BZÖktetted meg a nyarat.
Dávid Magyar Jóuel
Qróf Bathlan István Inkára érkezett
Nagykanizsa, augusztui 2U
Qróf Bethlen István volt miniszterelnök szombaton déli 1 órakor grázi útjából visszaérkezve, autóján áirobogolt Nagykanizsán, ahonnét Inke felé folytatta ulját.
-> Személyi hlr. Király Sándor műszaki tanácsnok nyári szabadságától visszaérkezvén, hétlón elfoglalja hivatalát.
— Nagykanizsai fogorvosok a nemzetközi fogorvos-kongresszuson. Szeptember első napjaiban lesz Budapesten az I. nemzetközi stoma tologiai kongresszus, amelyen Nagykanizsáról Is többen részt vesznek.
— A nagykanizsai Ipartestület ma délután a városháza nagytermében tartja a bázvélel ügyében rendkívüli közgyűlését, amely közgyűlés a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes lesz és éppen erre, valamint a tárgy fontosságára való tekintettel kérjük az összlparos-ságot, hogy azon lehetőleg teljes számban részt venni szíveskedjenek. Az ipartestület elnöksége.
=• Kozák-kórus és balalalka-zenekar a Centrálban. Auvuszltis 30-án este eseménye lesz a Cenlrál-kávéháznak. Akkor lép fel elsőlzben a valódi orosz kozák-kórus és bala-lalka zenekar, amely egy kis élénkséget és hangulatot fog belevinni a csendes város elhalkult életébe.
— Meghosszabbított szolgálat a postán. A postahivatal az utalvány és csekk befizetési osztályánál folyó hó 31 én esli 6 óráig meghosszabbított szolgálatot tart.
■=■ Orvosi hlr. Dr. Neumann Henrik a tüdőbeteg-gondozó Intézet rendelő orvosa szabadságáról hazaérkezett és rendeléseit u|ból megkezdte Nagykanizsa, Horthy Miklós-ut 11. Rendel: d. e. II—12-ig, d. u. 3—5-ig.
— Beiratások a kereskedelmiben. Az 1931/32 iskolai ivre i pótbeirásokat szeptember 4 és 7 én délelőtt 9 órakor tartjuk meg. Az I. évfolyamban való felvételhez szükséges okmányok: I. a gimnázium-, reál- vagy polgári iskola IV. osztályának sikerrel való elvégzését igazoló bizonyítvány, 2. születési anyakönyvi kivonat. Egyáltalában nem vehetők lel azok a tanulók, akik a köiép- vagy polgári iskola IV. osztályát csak Isméiléssel vagy Javító-vizsgálattal végezték el. A fel-vételi díj 27-60 pengő és a beíráskor fizetendő. Ebben az összegben a belrási díjon és a szokásos mellék-dijakon kívül az előirt egyéb dijak is benlfogl illatnak. A felvételi díj fizetése alól senki sem menthető fel. Az évi tandíj 200 pengő. Az első negyedévi tandíjat, azaz 50 pengőt szintén a beírás alkalmával kell megfizetni. — A nöl kereskedelmi szaktanfolyamban is a pótbeirásokat szeptember 4. és 7-én eszközöljük. A felvételnél Igazolni kell, hogy a jelentkező a polgári- vagy középiskola IV. osztályát sikerrel elvégezte. A beíráskor belrási díj, értesítő dij stb. elmén 11 84 pengő és a .160 \'pengő évi tandíjnak a negyedrésze, azaz 40 pengő, összesen 51.84 pengő fizetendő. Az Igazgatóság.
— Körorvos-választások. Tudósítónk Írja: A kerksszenlmiklósl kör-orvosi állásra pénteken 16 pályázó közül egyhangúan dr. Qrábler Ernő tótszerdahelyl trachoma-orvost választotta meg. — Azalaszentgyörgyl kOrorvosi állásra dr. Oyört József zalaegerszegi kórházi alorvost választolták meg 17 pályázó közül egyhangúan.
—A keszthelyi Szociális Misszió Társulat — mint tudósítónk írja — szeptember 13—15 ig háromnapos szociális kurzust tart. Az első napon Szekula Kallnka ,a szociális munka lélektani alapjáról," Erii Christa „a modern szegényügyről" (I. rész), Relsch Imre városbíró „a hatóság és társadalom együttműködéséről a szegénygondozás terén" címmel tartanak előadást. A második nap előadói Erii Christa (modern szegényügy II. rész), Szekula Kallnka (magyar gyermekvédelem) és dr. Mul-schenbacher Edvln törv. tanácselnök; utóbbi „a patronázsmunkáról" ad elő. Harmadik napon Ertl Christa „a közkórházakban végzendő szociális munkáról", Szekula Katinka .az Ifjúsági mozgalmakról", dr, Szerecz Imre prém: tanár pedig .a sajtó és a katolikus akció" címen tartanak előedist.
Okasslo! CiZer; Alkalmi Tétel!
szebbnél szebb
pullower és kötött kabát
érkezett
Bámulatosan olcsó árak!
Valódi gyapjú pullower uj nélkül ......... 6-— P
Valódi gyapjú pullower, ujjas............ 6-50 P
Kötött kabát, gyapjú. — Kötött kabát, pamut. Nöl és férfi minden dlvatszlnben.
FrankM.ManócégnéE
Gaengery-ut 3. Nagykanizsai Takarékpénztár épületében.
Szám 1 2 3
Pamut, leányka- és liu mellény
4
2-— 2-20 2-40
6 7 8
2 60
f 2 80 \' 3\'-3zám
3-20 3-40
2 4 6
Gyapjú leányka és fiu mellény
3-— 3-30 3-60 10
Szám
3-90 4-30
4 6 8
10
Fi szwetter, gyapjú
Leányka figaró ...... 1-—
Nöl pamut mellény ... 2-— Férfi és nöl szwetter
bolyhos ............ 3-—
Nöl mellény, fekete 3-50
la .................. 5\'—
Nól mellény, dlvatszlnben, pamut ... 4\'50, 5-—
2-50 3-— 3-50 4-— 4 50 Női mellény, színes,
gyapjú ............ 6-50
Nól szmoking kabát ... 8-— Női szmoking kabát,
gyapjú la .........10-—
Selyem mellény ...... 2\'—
Tiszta gyapjú harisnya
dlvatszlnekben ...... 2-50
Fértl sokni, gyapjú ... 1-20
1331. augusztus 30.
ZALAI KÖZLÖNY tl
Ma házlasan készített disznótoros vacsora a KlssOrházbao, körei és savanyuval 80 fillér. |g uradalmi édes must 60 fillér. Elsőrendű cigányzene. Pontos és figyelmes kiszolgálásról gondoskodik Rltser Mór vendéglős
_ Belratás a leányliceumba. A nagykanizsai leányllceum igazgatósága közli: Az 1931/32. tanévre a Icányliceum I. és V. osztályába a beiralások szeptember 5 én és 7-én lesznek dílután 3 órától 5-lg a reálgimnázium igazgatói lrodá|ában. A növendékek szülőik vagy megbízottaik kíséretében tartoznak a beiráson megfenni. Magukkal kell hozni: legutolsó iskolai bizonyítványukat, sztllelési anyakönyvi kivonatol, elsőbe iralkozóknak ujraolUsí blzonyi\'vínyt is. A beiratáskor a beiralási dlj fele (20 pengő) és a szeptember havi tandli (16 pengő) fizetendő, ezen kivdl semmi egyéb dijat nem szednek = Babi cipők, príma férfi cipók legolcsóbban az „ideál" cipőáruház ban, Fó-ut 12.
Igen szép villa
Balatonba rAnybass, magas helyen, srép árnyas udvar éa. kernel. Éven ál lakható, kellő kéts obti, vagy egy 4 uobás lakiis\'l, 1 verandával, nyolo-aaar pangóért alad^, könnyű llielésl feltételekkel — Bővebb: I « tiAilulaJdonoanál
PÁLI LAJOS vendéglősnél.
— Daktlloszkópi I alapon országos clgánykatalogus készül.
A beillgymlni»zler. mluian néhol a sorozatos razziák sem vezetlek eredményre, clhalaroztfl, hoty országos cigánykalalógust készít, amelybe a cigányokat daktiloszkópiai vizsgálat ulán soiozzak bc. A miniszter reméli, hogy iiymódon sikerül rendezni a cigányügyet.
= Alulírott Nagykanizsai Közraktárak Részvénytársaság nagykanizsai cég, az 1926. é-i XVI. l -c. 9. § a 2-ik kikezdese al-jpjin ezennel közzéteszi, hogy a L-ntl törvény alapján megállapi\'andó, a nyugdíjra jogosult tisztviselőinek nyugdijá"r-lékeiési arányszámát 45°/o ban ál a-pilolla meg Nagykanizsa, 1931. augusitus hó 29 Nagykanizsai Közraktárak Részvénytársaság.
- Jótékonyság. A kllakoltatás otőtt álló Helschner családnak N. N. 5 pon-Rflt küldött h szerkesztő-égbe. A Mlsz-•zlóaházba Juttattuk az adományt, nogy a növérak rendezzék velo u caulád llgyelt.
= Hol vegyünk bútort? Bútorvásárlásnál legfontosabb a cég megbízhatósága. Olvasóink figyelmébe ajánljuk az éviizedek óta közismert Kopslein bútoráruházat Nagykanizsa, Horthy Miklós-u. 4, ahol a modern kor minden igényeit kiefS-gilő óriási választékban találjuk a legegyszerűbb, de jó kivitelű polgári bútorokat, valamint a legkényesebb izlésü díszesebb berendezésekel. A bulorok kívánatra legkedvezőbb fizetési feltételek mellett kaphatók.
Értesítés I
Van szerencsénk mély tisztelettel a holgyközönség nagybeíafl tudomásá\'a hozni, hogy tobb évi fővároel éa helybeli gyakorlattal NagyhanlaaAn, Fflut "«• alaM aisptsmbsr l-áss
angol női divatszalont
nyitunk.
Amidőn kér|ük a holgytiiönség nagybecsű pálllogásit. legkényesebb Igényesei kleiégitő munkánktól előre ls blzto althatluk. Kiváló tisatelettel
Stégap és Takács
_**" níl «E.bók.
A korán beköszöntött hövös Időjárás bizonyára mindenkinek eszébe juttatja a hideg táli napokat.
A tél örömei meghozzák a téli gondokat. A legtöbb hölgy bizonyára foglalkozott már a téli ruházkodás kérdésével.
A ruőa, Rábát, legyen divatos, lxlé-ses és olcsó!
Áruházunk segítségére akar sietni a hölgyközönségnek, konfekció osztályunkat a téli szezonra az eddiginél is jobban felszereltük. ,
Nem szükséges kabátot, bundát Pesten vagy bárhol másutt vásárolni, mert a
SCHÜTZ KABÁT
egyesiti magában az elismert Schütz minőséget, tartósságot, Ízlést és a viszonyokkal számolva, kabát-jaink ára meglepően
olcsó
Nagy forgalmunk révén szállítóinknál a legolcsóbb árakat élvezzük, a legújabb modelleket kapjuk raktárra. Vevőink teljes bizalmát hosszú évtizedeken át azzal érdemeltük ki, hogy a mi árunk olcső
és mindig a legjobb!
Ne VAsAKOCJON addig, mlg nöl és leányica tísxl és tavasxl Kabát- és ru&auJdonságalnKai meg nem tekintette I
Aruöásc, Késs nöl ruQa és Kabát ossetálya.
AZ ESZMÉNYI ZENE
fihwdard 2a
TÖKÉLETESEN ÜZEMBIZTOS ZÚGÁSMEHTES TISZTA HAHG
Lázasan készülődnek a Kath. Legényegylet szüreti mulatságara
Nagyksnixss, suguszlus 2)
Kezdődik már a mulatságok sie-zonja, amelyben ötlet, rendezés, ambíció áll sorompóba, hogy egy éjszakára minél feledhelellenebb szórakozást nyujlson a napi gondok alatt görnyedő közönségnek.
Az egymásután következő mulatságok színes forgatagában is kétségtelenül kimagasló eseménynek Ígérkezik a Nagykanizsai Kath. Legényegylet szeptember 6-án rendezendő szüreti mulatsága, amelyen Nagykanizsa uri társadalmának szine-java ad egymásnak találkozót.
A Legényegylet Horthy Miklós-uti helyiségében lázas ambícióval folynak eslénklnt a lelkes műkedvelő gárda próbái, hogy minél nagyobb meglepetésben részesítsék a meghívott vendégekel. Zeneszámok, irredenta jelenetek, humoros felköszöntők és kosztümös láncjelenetek tarkítják a gondosan összeválogatott műsort, amely ulán reggelig lartó tánc következik.
A közönség figyelmét már előre is felhívjuk a Legényegylet szeplem-ber 6 án este fél 9 órai kezdettel a Polgári Egyletben rendezendő szüreti mulatságára.
=Tánciskola megnyitás. Blagusz Elek okleveles lánctanár 1931. évi szeptember hó 1-én kezdi meg a szezonnyitó uj tánctanfolyamát a Polgári Egylet földszinti tánctermében, melyre jelentkezni lehet estén-kinl a tánciskolábtn.
--« Minden divatos szőrme, u. m.: perzsa, opossum, pechanicky, pézsma, susliky, bíberette, brabanter, maron kanin, cjáré, elektrik és az összes hosszú- és rövidszőrü bárányok nagy választéka Singer dlval-druhdzban.
/aI.AI KÖZLÖNY
l\'iái. surusziih 30
ttTágytaiaoságnál, rossz gyomornál, bélrekedésnél, renyhe emésztésnél, anyagcserezavaroknál, csalánkiütésnél és bőrviszketésnél a természetes „Ferenc Jóüssl" keserUviz rendbehozza a gyomor és a belek működését s megszabadítja a testet a felgyülemlett rothadó anyagoktól. Az orvostudomány tötib ullőrője megállapította, hogy a Ferenc József víz abszolút megbízható hashajtó. — A Ferenc Jósief keserUviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüz-letekben kapható.
— Ellopták a hagymáit: bvcsérdls-tikra gyanakszik. Jtokmann Feronenó KUknnlzan. Országul 99. szám alatt lakó gnzdanszony szombaton délelótt feljelentést tolt a\' rendőrségen Ismeretlen lettesük ellen, nklk h földjóról az összes liagynmttírméfiét, mintegy 4 métermázsa vöröshagymát elloptak. Nagy derültséget keltolt it rendórsógen, amikor kijelentette, hogy bycsérdlstákra gyanakszik, mert nem tudja elhinni, hogy rnásnnk szüksége leono Ilyen sok hagymára. A hagymulopAa ügyében nyomozást Indított a rendőrség.
BENCZE MAGDA
modern
rűző
•zalonja NAGYKANIZSÁM
Eraaábst-tár 4.
(Régi póatával szemben).
=■ Hofrlchter Emma zenelan. szept. 1-én kezdi a tanilásl, kéri, növendékei jelentkezzenek, Kisfaludy-utca 39 sz.
— Botsarku és trottOr sarkú női clpókülönlegességek naponta érkeznek az .Ideál" cipóáruházba, Fó-ut 12 sz.
— A sümegi áll. reáliskola áUlakl táss reálgimnáziummá. A kultuszminisztérium rendelete értőimében a sümegi áll. rcállskoln lokozatosün reálgimnáziummá alakul át Szeptomberben az első három osztály már a reálgtmná-zluml tantorv szerint Indul meg. mig a többi osztályokban n régi reáliskolai tantorv szerint tog folyni H tanítás. A teljes átalakuláu 5 év alatt nyer befejezést. A II. és III. reálglmnázluml osztályba ugy a reáliskolai, mint a reál glpinázlum! bizonyítvánnyal be lehot Iratkozni mluden különbözeti vizsga nélkül.
SPORTÉLET
NTE—PSC
Nagykanizsa, augusztus 29
Érdekes mérkőzés lesz ma Nagykanizsán. Régi riválisát, a Pécsi Sport Club csapalát látja vendégül az NTE.
Öt hat évvel ezelőtt eseménye voll a vidéki sportnak, amikor e két stílusos csapat találkozott 8 mindegyik mérkőzésük hatalmas küzdelmet és gyönyörU játékot eredményezett. Azóta a professzionizmus bevezetése miatt mindkét csapat tudása sokat kopott legkiválóbb játékosaik elvesztése folytán, találkozásaik azonban semmit sem veszteltek jelentőségükből és érdekességükből.
A Jelen alkalommal is egyenlő eséllyel áll ki a kit oapat a küzdelemre s ugy hisszük, hogy legfeljebb a honi pálya előnye billentheti az eredményt az NTE javára.
A meccs délután 4 órakor a Zrínyi pályán kezdődik. — Biró Klémaiiu.
Előtte fél 3 órai kezdetlel a Zrínyi Torna Egylet a KAOSz F. Clubbal játszik elómérkózést.
felbívás a hnssertÉi-feDyésztűkböz f
Megbízásunk van, hogy export célokra fajtiszta angol, vagv keresztezel! hússertéseket vásároljunk.
Felhívjuk lehat a tenyésztőket és állattarlókit, hogy akinek 70—100 kg.-os súlyban eladó huss.rtése van, jelentse be irodánkban (Bazár-udvar).
A hússertéseket minőség ésfajla szerint 90—100 fillérért vásároljuk megbízónk részére.
s»i Huiertés-Siiretkeiet.
Tenniazveraeny
Vágó-serlegmérkőzés az NTE és ■ Zrínyi kOzStt
A Vágó-serlegmérközés ezévi második fordulóját ma, vasárnap |áisza a két helybeli egyesület lennlszcsa-
Butorvásárlás bizalom dolgai
Én nem filrde/ek sokat.
Reklámom a Jó bútor és pontos kiszolgálás, mit 20 év óta Nagykanizsán fennálló cégem Jóhlrneve bizonyít.
SZÉKELY VILMOS butortelepe
Nagykanizsa, volt Szarvas szálloda
(Erzsébet-tér 18. szám.)
Safát kárpitos és assctalos mU&ely.
Építészek, kómftvesek és építtetők figyelmébe!
Ujabban az Eternit MDvek mindennemű csOveket hoztak for-g. lomba, melyek olcsóságuknál és rendkivül előnyösségüknél fogva igen nagy keresletnek örvendenek.
Ugy ezen csOvek, mint az ugyancsak ujabban gyártott Eternlt-nagy-lapok, melyek bulorok és falak védésére kiválóan alkalmasak,
Eppinger f. és Fia fakereskedő cégnél kaphatók,
hol mindennemű desika, léc, épllletfa, valamint egyéb építkezési anyagok ■ napi árnál Is slosébkan aaarazhalSk ba.
Mlndennemtl enyvezeltlemezekállandóan raktáron Hajópadlógyártás és bérgyaluláa Mindennemű anyagot díjmentesen házhoz szállítunk. Telefon: 337.
Ne okozzon Önnek fejtörést a vacsora gondja, j Esterházy felvágottól megtetlik a gyomra.
10 dkgr. húsos csemege császárlius 15 „ legfinomabb pariser 10 „ omlós csemege szalonna 5 „ májpástélom 3 drb. zöldpaprika _
P l-QO
10 dkgr. vegyes felvágolt 10 „ töpörtó
10 , om\'ós csemege szalonna 10 „ leavaj 3 drb. kovászos uborka
10 dkgr. göngyölt sonkát
10 „ leavaj
5 . Pick szalámi
5 „ trappista sajt
3 „. francia mustár
P l-SO
P I\'30
Étkezés után megnyalja a Hz ujját, Megfogadja: többé nem eszik más vacsorát!
Rendelésre :
{Mrzjrovz mxdllltva.
Zsúr szosrUvIcaek /
Esterházy Lerakat
Nagykanizsa, Hortliy Mlklivut 2.
Nagytrallk mellett. Telefon : 5-93,
pata a-Zrinyl Torna Egylet pályáin.
A verseny ezúttal Is tizenegy számból áll s igy a győzelem elnyeréséhez hat nyert pont szükséges. A mai találkozás ezen serlegmérkd-zésben a negyedik a két egyesület csapatat közOlt. Az első fordulói a mult év folyamán az NTE nyerte 6:5 arányban, de a Zrinyl hamarosan revánsot veti s a második fordulóban 7:4 arányban övé vok a diadal. A harmadik forduló már az idén került lebonyolításra s ekkor isméi a Zrínyi győzőit ugyaacsak 7:4 arányban.
Mini már megírtuk, a mai mérkőzés koránt sem tekinthető az első lorduló puszta megismétlésének, mert ugy az NTE, mint a Zrínyi két-két uj játékossal szerepel. Az NTE szineit OUnser Liü Récsei Manci és Rózsi, továbbá Avar, dr. Dómján István, Lustgartea és Polgár képviselik, mig a Zrínyi együttese J következő játékosokból áll: Fábián Emma, dr. Makó Oáborné, dr. Haiszer, Horváth és Latzkó. A negyedik lérfi-játékos kiválasztása még nem történt meg véglegesen, ameny-nyiben a vezetőség vagy Bittera Bélát, vagy Cseh Istvánt küldi küzdelembe, esetleg mindkettőt ia szerepelteti
A verseny a Zrinyl pályáin délelőtt fél 9 órakor, délután pedig 2 órakor kezdődik.
Megalakult a Levente Labdarugó Szövetség uj tisztikara
Nagykanizsa, augusztus 29
Nagykanizsa város testnevelési bizottsága a Levente Labdarugó Szövetség ul tisztikarát a következőkben választolta meg:
Diszelnök: Csorba István főlanics-nok, elnökök: Lemberkovils Alajos testnevelési vezető és Spilzer Antal, Ugyv. alelnök: Olenbeck Ferenc. e/<5-adó: Czulek József, pénztáros: Schnilzer Géza, ellenőrök: Hári József és Oawald Lajos, jegyzők: Lampert Imre, Szirtes István és Lopusányszky Oéza. Tanácstagok: Brónyai Lajos, Dezső József, Horváth Károly, Molnár Gyula, Nagy Kálmán,
Varga #zsel és Woltf Mihály.
Az uj tisztikar, mely-a vármegyei levente-kupakUzdelem Ügyeit is intézi, első ülését szeptember 3-án, csütörtökön este fél 9- órákon tartja az Iparostanonrtskola epületében lévő helyiségében.
AJANLUNKs
Ntedveaajt
t doboz ............... r i-o*
Oaemanpwaj
1/4 kgr................ f »0
Trapp >at sasa jt
teljes zsíros, kgfja ....... P 8-20
Csemege akácmia
kgrja ...................Pl-
QYENES LAJOS VIDD LAJOS
eássfcsél.
Keszthelyi sport-hirek
ajuszthoty, augusztus 29
(Saját tudóellánktói) A Keszihelyl Törekvés augusztus 38—30-ig háromnapos temtszveesenyt rendezett. A mérkőzések ma, vasánap fejeződnek be.
A keszthelyi és sümegi levente labdarugó csapatok augusztus 30-án délután Keszthelyen mérkőznek a megyei levente kapáért.
A keszthelyi uszó-szezont ai az úszóverseny zárja be, melyet aug. 30-án rendez a Törekvés. A verseny szenior-eredményeit a jövö évig, mint klub-rekordot tart|ák nyilván.
A Törekvés vlzlpóló-csapata. mely győzött a három város közti mérkőzéseken, buc8u-bemulatkozást rendez; ellenfele a keszthelyi old boy póló-C6apat lesz.
Vdmdro 1/unk l/l poaa. ne u ül<l-
m* i
■alfSlat Állassal ssaoaopolelkk
terjesztésére Intelligens, jómeglelenésil
kőrzetképviselő kerestetik.
(Qyógyásxsti dkk) Akvizíciós és organizációs munkát kérünk, magas jutalékol és kizárólagosságot nyujtunk. Részletes ajánlatokat referenciákkal .MONOPOL" jeligére Blockner J. hirdető Irodába, Budapest, IV., Városház-utca 10. kérUnk.
1331. augusztus 30. ZALAI KÖZLÖNY
tl
áruház szeptemberi
OLCSÓ
árusítása!
Az a páratlan érdeklődés, mely nyári árusításunkat a közönség széles köréből kisérte, arra inditott bennünket, hogy az őszi szezont olcsó árusítással nyissuk meg.
Áraink, olcsók, minőségeink elismeri SCHÜTZ. minőségek.
Olcsó flanell és pargei marariékok t
Tenniaz flanell ingre, alsóruhára, jó minőség ... 70 fillér SxttvBtt parget szép szinek, elsőrendű minőség ... 90 fillér
Színpompás bársonyok.
Kookáa szBvat jó minőség, gyermekruhának,
blousenak alkalmas I-— pengőtől 140 om. tiáles gyapjúszövet iskola ruhának ............... ... ... 2-20 pengő
100 om. széles Kazán tiszta gyapjú, minden színben................................................2-80 pengő
14O om. széles férfi ruha azBvet divatos mintákkal ..................... 8-— pengőtől
140 om. széles, 6szi és téli gyapjú
sport szSvet avgol mintákkal ..................pengő
Jó méretű azBvatmaradékok hallatlan olosA érbsn.
Válkendök, aálkendfik nagy válaaxtékban,
Mintás mfiselymek, megbízható jó minőség, gyermekruhának megfelelő méretek......
Mintás müaelymek, divatos uj minták, jó minőség, márkás áru, egész ruhának, pongyolának megfelelő méretek Kartoaok reklámárban
Váazon reklámárban ......
Jóminöségtl lepedővászon Ingzttfir színtartó, jó áru ...
-■40 fillér
—80 fillér —■80 fillértől -•80 ,
2\'— pengő
—80 fillértől
Műselyem orepe de ohine, dupla széles, szép
divatos batik minták, sálra nagyon alkalmas ... 1*80 pengő Tiszta hernyóselyem orepe de ohine, dupla széles, divatos nyomott minták
pengő 10" - helyett esak 4-80 „
Kanavászon, színtartó jó minőség ... ... —-80 fillértől
TBrfllkBzB, métere ...............—-70 „
Zsabkendö................................................--30 „
Színtartó nyomott abrosz..............................3-80 pengő
Késsz ntíi ruOáh és Kabáíok!
Futószőnyeg, erős duplahurkos, strapaminőség I- — Agyelft szőnyeg, szép mintákkal P 3\'—,
2-80 ..................................................2" —
Falvádö rojtoa P 8-50 ...... ............B-40
pengő Flanelltakarók, divatos mintákkal P 8\'— 5"— pengő
Gyapjutakarók, autó-, kooai- és uti takarónak
„ nagyon alkalmas..................... 12" — „
Lópokrócok, zsákok, ponyvák és szalmazsákok. Ebédlő-, háló- és szalonszőnyegek, minden méretben a legjobb minőségben.
ÁHVH/ÍZ, Dunáníul elismeri leg- ZALAEGERSZEG nagyobb és legolcsóbb áru&áxai NAGYKANIZSA
&m Z 4 ff ttK ■«& > <S <si
I. II <1.
zalai közlöny

KÖZGAZPASAG
támadá&.a kamara ellen a Zalamegyei " Gazdasági Egywilet közgyűlésén
Indítványokban és felszólalásokban gazdag volt a zalai gazdatársadalom keszthelyi parlamentje
KltOntatés-kiosztAs és aa uj kormány OdvSzléae
Keszthely, augusztus 29 (Tudósítónk telefonjelentést) A Zalavarmegyei Gazdasági Egyesület szombaton tartotta közgyűlését Keszthelyen. Amint az elnöttjö dr. Tardnyl Ferenc főispán megnyitójában bejelentette, azt hitte, hogy egy sivár gyűlésre jön elnökölni, a megjelentek számában azonban életerőt Iái. A iátogatoll közgyűlésen Szentmlhátyt Dezső és Koller István dr. alelnökökön kívül Jelen volt: Malatlnszky Ferenc felsőházi tag, Gyömörey Sándor országgyűlési képviselő, Tan-kovíts János akadémiai igazgató, valamint sok földbirtokos és kisgazda Különösen nagyszámban volt kép viselve a pacsai járás földbirtokos-sága és a zalaszentgróli járás kisgazdatársadalma.
A tárgysorozat meglehetősen szűr kének ígérkezett, a gyűlés azonban szokatlanul kiszélesedett Igaz, hogy a több, mint 2 órai tárgyalási időből a tárgysorozatra étig volt egynegyed óra, mig a többi időt az elnöki előterjesztések és az Indítványok so.án felmerült kérdések megiárgyalása foglalta le.
Dr. Tarányl Ferenc főispán előterjesztést tett a Mezőgazdasági Kamara és a Gazdasági Egyesület közti viszony ujrbb rendeletéről, a szölö-exporirói, tejértékesitésről, a svájci tenyészállat — Import ideiglenes felfüggesztéséről, vetőmagakcióról, a mülrágyakérdé8 rendezéséről stb.
Ezeket a kérdéseket minden vonatkozásukban megtárgyalta a közgyűlés és határozatalt feliratba foglalva, eljuttatja a kormányhoz. Különösen nagy lelkesedéssel t- lálkozotl Malatlnszky Ferenc, Oyömörey Sándor, Koller István dr., Bosnyák András és Terstyánszky Géza fel-szólalása.
Malatlnszky Ferenc Indítványára feliratba belefoglalták a vidéki pénzintézetek megsegítésének kéréséi, hogy normális kamat mellett hitelt tudjanak nyújtani a gazdatársadalomnak és ugyancsak az ő Indítványára kérni fogják a kormánytól, hogy 1932 tavaszáig függessze fel a fakitermelési tilalmat a 100-200 holdas erdőkre.
Gyömörey Sándor heves támadást intézett a Mezőgazdasági Kamarák
1331. augusztus 30. zalai közlöny tl
ellen, amelyek szerinte csak pspiro son dolgoznak, seftelnek és üzletet kötnek. Szerinle elég az országnak egy kamara is: az Országos Mezőgaz daságif Kamara.
kovács Ferenc zalaegerszegi (foz-körl elnök nem a kamarák mejí-szüntetését, hanem az alapos revl-zióját kívánja s az Igy felszabaduló anyagiakat pedig adják a Gazdasági Egyesületnek.
Meglehetősen széleskörű vitára adott alkalmat Krajczár Jenő kis-szentgróti kisgazda felolvasott in-dltványsorozata a 25 éves amortizációs kölcsön kívánásáról, a 7 százalékos kamatról, kisüstről, 25 pengős bolelta-nélküll bura-árakról, egyévi moratóriumról, gazdakartellről és az adóügyi jegyzői állások megszűntetéséről.
A közgyűlésen kerültek kiosztásra azok az oklevelek Is, melyeket a földmüvelésügyi miniszter, az 1929. ju-nlus 29-én Nagykanizsán és |unlus 30-án Pacsán rendezett tenyészállat-kiállításon dicséretben részesüli gazdáknak adományozott. Ilyen állami eliBmerő-oklevél kitüntetésben részesült : dr. Plihál Viktor felsőházi tag, ujnépi Elek Ernő, Elek Oéza és Elek Pál, dr. Gózon István, Szentmihályl Dezső, dr. Koller István és Kiss Varga János.
A közgyűlés végül távirati utón üdvözölte az uj miniszterelnököt és az uj földművelésügyi minisztert.
A főispán ujabb vetőmag-segélyt kért a zalai gazdáknak
Eddig taooo pengőt utaltak kl a huaz-holdon atoll gazdáknak
Zalaegerszag, augusztus 29 Megírtuk, hogy a földművelésügyi kormány akciót indított a katasztró-fálls termés által sújtott vidékek gazdáinak vetömagellátására. Mint értesülünk, Zalamegyének eddig 19.000 pengőt utaltak kl erre a célra. Ebből az összegből azoknak a 20 holdon aluli gazdáknak vásárolnak buza-és rozsvetömagot, akik Igényüket bejelentik. Az igénylők összeírása most van folyamatban és a főszolga-blrák a napokban teszik meg jelentésűket.
Értesülésünk szerint az eddig kiutalt 19 000 pengő aligha lesz elég e rossz termés által su|totl gazdák Bjárnára, azért a főispán előterjesztést tett a kormánynak ujabb segély kiutalása érdekében.
(—) 3 -4 pengős buza. Szombathelyről jelenük: A sárvári ga\'x)ni-placon az utolsó hetivásáron 3—3-50. legfi-ljehb 4 pengőért (plusz bolettaj vélték a búzát és a rozsot métermázsánként.
(—) A zalai borpiac. Tapolcáról Jelentik: Borpiacunk az elmúlt he-leknen elég élénk voltt Néhány belföldi vevő járt hegyeinken és töleg osztrákok. Az eladóit mennyiség nem |elentös. Jó borért 40 fillért is fizettek, de inkább 26-30 fillér között költettek az üzletek. Könnyebb bort 18 fillérért is adlak, amelyből fillér közvelilési dijat fizettek. Az ország töbhbi borvidékén hasonló a helyzet.
n
Augusztus 30-tól szeptember 6-ig
nagy szövet aukció
100 férfiöltönyre való szövetet árusítok ki.
Egy teljes férfiöltönyre való, azaz 3 méter 140 cm. széles
jó minőségű anyag,
15—45 pengőig. ,
Ezenkívül maradék vásznak, zephirek, rnosóáruk féláron kaphatók.
Újdonságok az őszi szezonra már megérkeztek.
Kirschner Mór
divatárúháza
3. szám.
r
1331. augusztus 30.
Ztrlűhl zárlat
i. 51) I3l/a. Loedon 24 95Vi, Naw,orv sl3S0 Brflaiei 71-80, Milano M-M, Áadrtd 46\'iO, Amsterdam 307 10, kerUu 11180, Wien 72 20, fafla 912. Prá«a Ml, Varai 67 55, B.dapo.1 SOOtV. talpált 902IA, Bukaitai 3 05«íi
Tarraénytózáde
Hall tísaav. n) 77-as 9 00-9-30. rt-u 91^-944, 7Í-i> 930 - 960, 8Ó-ea ■MO-9-70. danául. 77-ta 8 71}- 8 96 g-90 —9*10, 79*$ 9 08-923, «La 915 — 936. ROM MO-9-15, Tiirpa u| 14 60-15 00, aOrárpa 18-00-1700 aab 17-00-1725, tsagerl 1425-1480. rapce —\'-. korpa 9 80-» 90.
i Hemieti Baik deviza-árfolyamai
valutAk Ang9l I. 27-60-28*00 Ali. 79-30 80-10 Ca3 k. 19-94-1710 Q4ak. 152-35-153 85 Otoár 10 01-10-11 Dollár 571-25-M6-29 riaada 1.22 60-2300 Holi, 229-75-231*35 Laagyel 63-65-64-25 Uu 8-403-45 Un 410-418 Lka 29 80-30-20 ■Uu 11500-138 20 Nonét 162 80-158 80
Pwata —1-*—
íctílL 79-95 80-65
lvá)d 1.110*60-111*80
SrMk. 152-90-153*90
ÜtSVláAK AetsL 229 65 231*28 Bal arád 10*03 10 11 •erfía 185-15-136 15 Maassl 79-40 80 00 Bakanat 3*38-3-42 Koptak. 152*85-158 35
----- 27*64 27 92
50*00-54 00 29*80 30 00 Nawr«rlC9 50-73 50 Oaalo 18235-158-55 Párta 22 33 22 49 Prica 15-87-16 99 M& 4*12-4*16 tuckb. 152 55-158 55 Varad 63*75-64*25 Wlee 8002-80-62 Zailoh 11075-111 75
Uaája: Dilxalal lyomda u Lapkiadó Vállalat, latvkaaissáa.
Felelöa kiadó: Zalai Károly.
Wcnirbaa Ulclou i Nagykaolaaa 78, aa.
Őszi vetésre:
Gazdasági magvak
továbbá;*
Kerti magvak
láptuUnic FehérkigTaaaag lelkápontamsg irrícikuii Spenotmag lefelejti mtg Salátiaai Nfloii Sárprépaaag 8árga vioiaaag PítraiielyeiBBag stb. stb.
Műtrágyák. Gabona-csávázó szerek
kapható:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, Mfltráfya, termény éa növény védőeierak kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. ^ bíróság mellett Telelőn: 180.
Legjobb üditő ital
a közismert
Kapható minden ffiszer-<s csemegekereskedésben.
Főraktár:
í
|}[*ly-itoa 34. Talelos J10.
zalai közlöny tl
apróhirdetések
Ax ipróhlrdtMstk dija lü uóle M fillér. Minden lovábbl sió dl)á 3 fillér. Vasár- U Ünnepnap 10 ixólg »0 fillér, mlndtn lovábbl sxó dija S fllh Sxtrdln és pinteken 10 .tóig tiO fillér, minden lovábbl sió dija 6 fillér. Clmsxó s mlndtn v«*-Isgabb bellikből álló si4 kíl siónak tiimllUUk.
Állást k«resóku*k tngaduiáuy. lllrdetéaak 3 (üt) pengő Omeaeo alul a feleslege* Könyvelés, udmldxdi elkerUléxe végett elüre /l«o/oaddk.
. •^•■•*»]Ker«él Ideálisan diszkrét Ismerkedés módi Inkognltójit eredményig megórtzheU I Hiiaaulandók eaaaiel séla Nem kózvetltás I Mindenki maga válssslia éleltlriáll Nincs provlaló I Lfg-szerencsésebb htzaaUg. lehetóaégek va Hontalanoknak li I Ha tehát nincs vőlegénye, menyassionya, hamaroaan leaz, ha rOviden megírja adatait éa megrendeli a 231-ea Hizaaaágl Korzói 50 fillérért (posta-bélyegekben). Siélkllldl cég|elzéstelen cso magolásban: „Haka", Budapest, Llpót-kőrut 24 3933
Klárié Csengery-utca 18. alatt 724 telek.
□-öt 3100
KM* november l-re Sugárul 25. aaim alatt egy szép 2 ssoba, elósioba éa mellékhelyiségekből illó lakáa, vízvezetékkel. -Bóvebbet ugyanott
Aatétaxlt kaUllllull Viteldíjért módéra caukoltal, Kaufminn Baahaél r«*n-del)en. Teleion 167. EJJel 571. 3444
Horthy Nlklée ulon házhelyeknek alkalmas te\'ek nagyon olcsón eladó, bővebbel: Actél Ignác Ingatlanforgalmi éa pénzkOlcaOnkOzveutó irodája, NagykanLuán Horthy Mlklós-ut 2. 3«e
Fekete Margit lóvároal nlvóo álló divat-iisloeja tanulókat lelveaz Fó-ul 22. 3663
FQraSiSk, kirándulók I Balalooberény-ben a PáU elállódéban Igen olcsón kapják a teljes ellálist szobival s fürdóksblnnal.
3225
I Paplanokat a
HSIgyek figyeli
legaiebb klvllcTben éa azok itdolgoiáait elvállaljs Jutányosán - Fieundllchné, Főút 15. 3528
PéaxklIoaSal bekebeleséare minden Oassegbea a legelónyOsebben éa leggyoe-sabbaa lolyóeitlat Aoaél Igaéo péu-kölceOekOzvetttó irodája Nagykanlaw, Horthy Mlklóa-ut 2. síim. 2611
■Mblakat* leiny mindenes álUsI keres. Cím a kiadóban. 3917
•sitslss-teaaae lelvétetlk. Clm a kiadóban. 39 6
raiSaitt Uj Ismét kapható Tejkóz pontnál. Telelőn 349. 3721
Föot mentén 12o/o llsats hasxnot hoaó KA* eladó. Clm kiadóban. 3795
Blnaáxlata tanulót teljes elUláara elfogad url csalid Bővebbet vltés Tóth B41a üzletében. 3873
Ráts Mariska 4l<atualaaJ*t Bithory-utca 3. auplember elsején megnyitja, tanulókat perlek! subia, varrás unullsra felvess. 388
HaUBált lábbelit veszek és eladok. KlvánaUa biahoa megyek. Pucher, Királyutca 49. 3946
Róssa ntca 31/c, számú aiaoáakáa (1-kóllóaés végett Julinyosan eladó. Bóvebbet ugyanott. 3859
Kényelmes csukott, hat üléses Balok a latéval garageból lavarozást vállalok. Szántó, Caengery nt 6. Teleion 3-22. 8472
Kiméi Sogár-ut 12., emeleten egy, vagy kettó ur részire egy elegánaan bútorozott, utcai szoba azonnalra, vagy szeptember 15-re. 3904
Daa«aVa eli
OaUcz kádárai!
fa eladó 100 akó
Klatfé udvari 2 saobia lakáa Magvar-i-ca 30. 3915
TalJasM ktlSakaJératu, oslao-laa batoroxott azoba klaSU — ■aByar-u. tO. aaáo alatt. 3781
Dlékat, «•■> alékleéeyt urlaa^ó ellitisra vállal urlnő. Cita a kiadóban. 37S2
llfilr ataáksa egy nagyjövedelmű Ozlttház Igen olcsón eladó, bővebbet: Aczél Ignác Ingatlanforgalmi éa pénxkOlkaOnkOi-vstttő irodája Pagykanlzün, Horthy Miklós «t\'2. W68
Welsz Mór ugy a sajál, valamint gyermekei és az egész gyászoló rokonság nevében mély fájdalommal tudatja, hogy 60 éven át hűséges élettársa
Weisz IHlórnó
szül. Fltlaehhackar Amália
a legjobb anya, nagyanya és rokon, életének 72-lk évében f. hó 29-én d. u. fél 4 órakor visszaadta jóságos lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk hitit tetemét folyó hó 31-én d. u. 3 órakor az izr. temető szertartásterméből kísérjük utolsó útjára. Nagykanizsa, 1931. augusztus 30.
Vermes Aladár 4a Vermea 04za gyermekei. Flelachhacker Albert llvéte. Vermea Aladárné sz. Spltzar Irma, Vermes Oézáaé sí. Kalmár Erzsi meayel. Éva, Kató, Pista ás Ucl unskál.
A SaantgySrgyvérl hegyen egy 1500 Uólea sxólóoinok eladó, bóvebbet: Aczél Ignác Ingallanlorgalml éa pénakólcsOnkOz-veUtO Irodija, Nagykanlaain, llodhy Miklós ut 2. 3967
Két áUk teljes ellitial kaphat Jó csa-ládaáL Bővebbet Sugár ul 8., loidssinl. 8855
Fó-ut I3.~at. uksi M*d*nTllslebtlyl-lég, Caengery-ul 13. sí. s. átalakított ud-vail két éa egy asobás lakás, Bstlhyány-ulca 6 as. a. autógarage kiadó. 3843
Bagolalaor 5. szám alatt egy szobás lakáa kiadó. 3831
Vléékl éltéoaélkaiUk, borbélyok, nyugdljaaok lakóhelyükön szépen kereshet nek. írjanak PosUllók 35. Saeged. 3872
Sa|il terméstl karaimat kisebb tételekben elsdom. 26 liternél kevesebbel nem adok, 16 llllér literje Horthy Miklósul 37. Orosa Ferenc. 3883
Gallérokat
12 tlllérárt letsukkta Usstlt
KOVALD
»» budapesti lestőgyár.
BfOJtfttalap Nagykanizsa Csangary-ut 8. aa.
C«t«*a^ér 18. az. saimu hál nagy jOvedelmeióséggel, nagy ndvar és nagy gyümölcsös kentei, — mely pénibelektt-tésre kiválóan alkalmas — eladó, bővebbtl Acxél Ignic Ingatlanlorgalml és pénakOl csOnkOzvetlló Irodija Nagikanlaain. Horhy Miklós ul 2. S97II
BoiéréaSt keresek elsejére. Jelenlkenl lehel s nsgyUsllkban. -3977
Héxak, 5, 4 és 3 saobés aagáa-
kéxak, tflbb nagyobb éa kisebb löredel-meró kérhéxak, omatatoa- éa la-lathéatak, ...aéglSk, Birtok Zalában 800, 115 éa 160 hold, S«M«||baa 600, 123, 620 és 80 hold, PBlv* mellett 50 hold, kaalaaal Járásbu 20, 50, 70 és 100 hold birtok, lamestMn 30
hol, SxabaélieCT" \'2,8, 5 4s 2 hold,
minden birtok megleleló épületekkel,ilsaa-maian, somogyi nagykőaségben uj lakéhéataal, 4 hold Tőiddel *a|tar községben 3 srobáa ház, latéllé, pajto, 7 hold fatééol olcsó árban eladók. — Bóvebbet Dakiai Mlkaa Ingatlan kOa-vetltó Nagykanlaain, Szcmere-n. 3. 8950
Irta: Horváth E. János
ny. lak. Igazgató.
Ill-ik erősen bővített kiadás, 74 magyarázó képpel. Ára 1*— pengő.
Megrendelhető lapunk kiadóhivatalában.
Sugár, al 26/b. szimu 3 sxobii ■is kiadó
SS2I
Url caalád t fiat, vagy leányi keres teljes cllitáara. Clm a kiadóban.
-8933
Klárié egy azobáa utcai lakás szepttm-
ber 15-re Ríkóol-u. 43._3932
Zoagara, rOvId, jó lungu, bérbeadó. Ebédlóbutor, ó-német, JuUnyosan eladó — Sugár ut 14., I (a. 3. -3930
~ Oalaoaaa buloroaotl kulonbejáratu szoba szeptember l-re ktadó Sséchenyl-tér 4. axám. 3U4
Király-utca 47. aUtt 2 aiobés Ukis u Összes mellékhelyiségekkel klaéé. 3936
•xabé-toaaao lelvétetlk Osraó ml-aubónil, Hortby Miklós at 4. 3917
darai utca 15. aUnn ház öledé. -Külsőn Imréné. 8*31
■lolkll megvételre kercsteUk Csen-gery-ul 73. 3941
Klárié Klrély-atoa 14. ea. november l-re emektea 2 saobia tokás Oaazea mellékhelyiségekkel. Bővebbet háatulajdo-
Egysiobia utcai lakéa tam i helyiségekkel Márta-Utca 2. saám alatt azonnal kiadó. 39M
3 uIcára nyíló emeletei uabadkés-ból eladó, ugyanott antik francia ktbuió asztal Is. Qm a kladóbin. 3952
Zoagoratamltéa. Kc/dók, haladók lelkllameretea lanltásál olcaón vállalom. Clm a Idádóban. 39)1
Tárház-utcs l. szám alatt egy riarálé malom villanymotorral éa egy saecakavigó minden elfogadható árért eladó. 39M
jókarban levő lOvld lekete xaagara olcsón eladó. Clm a kiadóban. 8931
kiad
I aaobia, konyháé > Teleki-ut 37.
aaonnalra ■3964
Jókarban levó lehér oeeréehélvha olcsón eladó. Bővebbet Sngir ul 34 . 3651
AltUa utca 25. siáma lar eladó. Bóvebbet 27. alaH.
leleréazben
3960
Kováca Antal nóldivat szalonjában egy tamialé éa egy ügyes oarréleéay let-vélettk.____J96I
Belterületen letétiét csukott pajtával keresek. Clm a kiadóban. 3962
Két Jókaiban lévó hásl oerrégép eladó. Aa egyik teljesen aj, Magyar-u ^b.
t azoba, elósiobáa újonnan lestett utcai lakéa minden mellékhelyiséggel asonnal kiadó Huasll-tér 7. -8972
Báthory-utca 10 az. alatt egysaobáa lakéa kiadó és egy diák teljes ellátásra lel-tékUk._-8973
■•holyaok ssoba olcsón kiadó a főútvonalon. Clm a kiadóban. 3974
KI taté fiat, megbízhatói felvess Lé
nárt bőrkereakedS. 8975
Keaykakater éa égyaoaaé eladó Batthyány-u. 22. -f»lt
lt»
ZALAI KOZLÖNV
nr
BIZTOS
eredményt csak ugy ér el, ha hirdetéseit a naponta
többezer példányban mi Jelenó, messze vidéken Is el-terjedt ZALAI KOZLÖNY-
ben ad|a lel. Kiadóhivatal Fó-ul 5. (ai udvarban.) Tel. 78.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, akik szeretett jó
Károlyunk
temetésin megjelenésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetet.
Oyászoló Noll család.
Köszönetnyilvánítás.
Ezulon mondunk koszonetet azoknak, akik jó anyánk, nagyanyánk, dédanyánk és testvérünk
Irasálaa Pálaá ss. loitál Eallla
elhunvta alkalmával a temetésen resztvettek, vagy részvétükkel fájdalmunkat enyhítették.
A gyászoló család.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon Ismerőseink és jó-barátaink, kik felejthetetlen jó hitvesem, édesanyánk, Illetve rokonunk
Csáajl Elekaé ss. Sttle laaa
elhunyta alkalmával a temetésen megjelenni szívesek voltak és fájdalmunkat bármi módon enyhíteni igyekeztek, fogadják ezúton Is hálás köszönetünket.
Csányl Elek és gyermekei _és a gyásaolé rukonaag.
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a nagyérdemű kóiónaéget, hogy dus rakUramon levő sasá.vásay és árasait síremlékeket leszállttolt árban boiom lorgaloraba — Továbbá eMeeetwéet é< .Irkott aát, termé, és mékóból legolcsóbban késsttek, ugy ss Ossscs e sxskbs vágó munkákat sxskszertlen végzem.
Kérem a n. é. kózOnség szíves pártfogását. Tel|ea tisztelettel
Kovács Józaaf «tr*i,.«to. as. s>.
Tel, tojás és gyümölcs-szállításra
alkalmas, kónnytl egy és kétlogalu
stráffkocsik
eladók Rnsá Sánaler
E0lv4s-tér 72. - Tetekl-ut 3. ars Nagyksslzss
EtSkalS budnpaatl kSahl>*tala«k
Instn hajlandó votns m, va«y két budapesti fó-, vagy középiskolát látogató |ó családból surmaió urlleányt laljaa •!-látásrs dljazis ellenében magához venni. Szíves sjintatokst .Nyugalmas otthon* Jelige aU\'t Msasssstals éa Vaatas* hlrtf.tsimda Budapest, V., Dorottya-utca II. továbbit 3012
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
17473/1931.
Hirdetmény.
Nagykanizsa megyei város erdeiben kitermelt 1490 Orm\' hasáb és 390 ürm3 dorong tűzifát zárt Írásbeli ajánlatok utján megejtendő versenytárgyaláson eladom.
Zárt Írásbeli ajánlatok folyó évi szeptember hó 10-ém-k déli 12 órájáig adandók be a v. iktatóba.
Bővebb felvilágosítás a v. erdőhivatalbau kapható.
Nagykanizsa, 1931. augusztus hó 29-én.
,K, Polgármester.
1961. augusztus 30
17584/1931.
Hirdetmény.
A Nagykanizsai Zálogkölcsön Intézetnél zálogba helyezett és lejáratig kl nem váltott zálogtárgyak 1931. szeptember hó 10-én d. u. 4 órai kezdettel az intézet Erzsébettér 16. szám alatti helyiségében elárvereztetnek.
Nagykanizsa, 1961. augusztus hó 27-én.
IU Polgármester.
NE KÍSÉRLETEZZEK!
A jó varrógép gyártásc preciziósmunka!
Ezért nem tud minden gyá varrógépet előállítani!
Singer varrógépeit
azonban évtizedes tapasztalatok alapja
kizárólagosan varrógépeke gyártó üzemben készülnek\'
EZÉRT ISMÉTELJÜK:
NE KÍSÉRLETEZZEK!
SINGER VARRÓGÉPEK
világhírűek!
Singer varrógép részvénytársaság
■AGTKANtZSH, FÖ-UT I. SZá
Margit fOrdfi
,,„ Csengery-ut 19.
• Nyitva mindennap ^ reggel 6-tól, este 7 ig • Márvány kádtflrdó P 150
10 jegy vételnél......P 1 —
tgéiiybevehettk egyesületek, vállalatok Is.
Tyukszemvágás......P — 40
Maszlrozás ........P — 30
Gyomorsavtultengés, vese- és hólyagbántalmak vérszegénység ellen
PETANCI gyógyvizet
igyon.
Kapható t Kövest Huriknál, Nsgyksnlzss.
Aki fotografál, annak több jut
az életből1
Zeiss Baby-Box gép
IS\'BO pengőért kapható,
mellyel bárki nagyszerű felvételt készíthet — Szakszerű felvilágosítás:
Szabó Antal
fegyver- és sportüzlet fotó osztályán.
Amatőr-foto munkák zása modern, viltanyerfire rendezett fotó laboratóriumban.
kigolflo-röre be-
Varga Nándor
aranyéremmel kitüntetett salát modernül berendezett műhelyében
mos, fest, tisztít és pllstároa.
ritatan mun-et vállalok. Oallérok 10 és 12 fillér.
Uyttjtóteiep; Horthy Mlklós-ut 8.
Oyártelep: Hunyadl-u. 18. __!£
Olcsó, szép kitt kámért leleír
7269/930. B. szám.
Árverési hirdetmény
a köztartozások fejében lefoglalt ingóságoknak az 1023. év! VII. L-c. 56 - 58. §-ai értelmében eszközlendó nyilvános elárvereléséröl. A végrehajtást szenvedő neve: Reich Mátyás. Lakása: Teleki-ut 54. sz. Az első árverés helye: Telüti-ut 54. sz.
Az első árverés ideje (nap és óta): 1931. szept. 10-én d. e. 9 óra.
A második árverés helye: Teldti-ut 54. sz.
A második árverés ideje (nap h óra): 1931. szept. 18-án d. e. 9én
á lefoglalt lagiságok sefieraátf sommásai, aeasakáal.
Üzleti állványok, pultok, mérlegek, egyéb különféle fűszer és nórlnberp áruk 177 P 90 flll. összes becsértékben.
Árverési feltételek.
1. Az elsó árverésen az egyes ingóságok csak akkor fognak eladatni, ha a becsénéknek legalább háromnegyed része megígértetik.
2. A második árverésen azonban az ingóságok a becsérték háromnegyedén alul is, a legtöbbet .igenek mindenesetre eladatnak.
3. A vételár készpénzben aioniul fizetendő, vevő által fizetendő a for; galmi adó és az esetleges fényüM* adó Is. u
Kelt Nagykanizsa, 1931. aug. I« 17. napján. Cse,e s. k.
IU* városi végrend
1331. augusztus 30.
zalai közlöny
tl
" Hallói Figyelemé
* MEGHÍVÓ.
A hMianizsai ifjúság folyó hó 30-án f
, Klskanlzsán, ■ Simon-féle vendéglőben tartja szokásos i
! szüreti mulatságát, !
!\' melyre a nagyérdemű közönséget szereteltei meghívja. |U
Tekeverseny 3 díjjal. Szépségverseny 3 díjjal.
Konfetti és szerpentin csata. II
A n. é. közönségei a felvonulásban résztvevő humoristák fogják szórakoztatni.
Kaxdita délután B órakor.
Elsőrangú cigányzene. — Kltflnő ételek éa Italok szolid napi áron számíttatnak.

Hazafias tisztelettel
S Rendezőség.
-BE—535-
Olcsóbb lett
a trappistasajt, teavaj és juhturó:
1 kg. teljes zsíros
trappistasajt l . P 8*40 \'/< kg. legfinomabb
teavaj......P —\'90
kg. legfinomabb
főzővaj.....P—>75
1 kg. legfinomabb valódi juhturó , P 3*—
ital és Friedeatbal
cégnéL
Pk. SH6/1930. sz. 1930. vgtitói43S ai.
Árverési hirdetmény.
Dl. Hilphen Jenő nagykanizsai Ügyvéd IIUI képviseli Fischef es Bűdéi nagy-kanizaai cíg javára l« P 40 I lóké és löbb kóretelés (s láralékal ereiéig a nagykanizsai kir. lárásblróság 1629. évi 7971. az. végiéire! elrendelt kielégítési végrehsjUs lolytin rtgrehaltáat szenvedőtől 1930. évi január W \'3-án .lefoglalt 2360 P-re becsalt Ingótokra s nagykanizsai klz. járásbíróság lenti ■zímu végz&évtl it árvetés elrendeltet •Ja. innak sz 1906. évi XLL t. c. 20 4 a ■"plán s fent megnevezett s s logli-W Jegyzőkönyvből tl nem (Unó mis fog-i j i*v4" u " árverés megtartását Jendelem, de csak arra ss esetre, hs kielégítési joguk ms Is fennáll és ha ellenük
£Í£LJÍEÍ,1™11 l«n« megtsrtáaáfa niUrSH HBI. évi szaatMker 7. naa-
M«k MaMtt llVfí& {aZatt, • Wrétlsg wSSlt bútorok s ®íj!|W«okst a kgtübbel tgérónak
sjffar <-*«
NWanlzsa. 1931. M augusztus 144a.
Elek László s. k.
kir. biz. végrebsjtó, mini bírósági kiküldött.
Újonnan leszállított
boráraim a kővetkezők:
„Elsőrendű saját termésű kerecsenyi
a taUbor|Ite. _ p_40
jchiller (vörös) asztali bor P -\'80 ntttnö fehér asztali bor édes H —\'70
JEII. utiwmtu io.
A nagykanizsai kir. Járásbíróság mint telekkönyvi hatóságim.
7936/1931. tkv. síim.
Végzés.
A tkvl hatóság Máral lánoané u. Kápolna Kalslln váciehaiutónak Kápolna Ferenc végrehijtáat szenvedi elleni vha|táal Ogyé-ben a Nagykanizsai Takarékpénztár R T. végrehajutonak lent torozott végrehajtaló-hoz csatlakosását kimondja és Trlboc»ál|a a következő
árverési póUiIrdetmény-klvonatoL
A tkvl hatóság közhírré teszi, hogy Mázsl Jánosaié sz. Kápolns Katalin végre-haltaidnak Kápolna Ferenc végrehajláat szenvedő ellot 6fl P 10 I. lóké a |ár ereiig Indított vhallási Ügyében az 1931. jut. 7*én 7373/931. éa 7374/931. az. s. kibocsátott árverési hirdetményekkel a nagy. kanizsai kir. Iblróaág területén levó a caaall kataégben fekvő 7S9. szljkvben foglalt 70W, 702/7., 707/1., 702/10. hni siántó, szóló és katsáló Badacsony hegyen egész Ingatlanokra 1100 P kikiáltási árban, továbbá Oalambok községben fekvó, galamboki 1703. Ikvben felveti 122. hrsz. ház, sz. a. udvar éa kert végreha)táat saen-vedó nevén álló egész Ingatlanra 700 P, u. o. 1207. szljkvben felvett 1289/a I. a. hrsz. azántó s Nyerges delében egész Ingatlanra 200 P. u. o 672. Ikvben lelvelt 1266/a. 1. b. szántó Nyerges dülóben egétz Ingatlanra 400 P, aa 1121/a. 7. hrsz. szántó s III. Kenderlóid dülóben egész Ingatlanra 250 P, u o. 94. Ikvben felvett 9)4. hisz. szántó az I Kenderfőid dülóben egész Ingatlanra 120 P. u. o. Ikvben felveti 791/b. Braz. axántó a Felső Bornok dűlőben 390 P, az 1326/b. hrsz. azántó s Nyerges dűlőben egész Ingatlanra 320 P. 200Wa. hraz. axántó a Csekegyóta dülóben egéaz Ingatlanra 300 P. az u o. 1802. Ikvben (elvett 1974/b hisz. rét a Caekegyóta dülóben Ingatlannak végrehaltáat szenvedő nevén álló i/a részére 350 P kikiáltási árban é< pedig a csapit Ingatlanokra néave a csapi) községi bíró házánál 1931. évi szeptember hó 17 éa 4. u. 1 éráját, s galambok! Ingatlaaokia nézve pedig u. a. napaak d. «. 10 ónk-Jára kltSaótt árverést az 1881 :LX t^c 167. &a értelmében a Nsgykanlrsal Takarékpénztár R. T. végrebajlatónak 1763 P tókeét járulékaiból álló követelésnek be-hallása tfdekében la meglógják tartani.
Az áiwttnl szándékozók kötelesek bá-natpénzül a kikiáltási ár 10%-át késtpáaz-ben, vagy az 1881: LX. t.-c: 42. §-ában mag határozott árfolysmmsl számított óvadékképes értékpaplrosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen blról letétbe felyexéséril kiállított letéti elismervényt a kikülíMntk átadni át as árverési fttételek«ra*»l. (1S81: LK.t.^:. 147., 150, 170. §§.: 1908 : ALI. t-c. 21. §.)
Az, aki az Irttatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet Igézni senki sem akar, köteles nyomban s kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi szándékáig kiegészíteni (1908: Ül. 25. §.)
Nagykanizsa, 1931. évi auguwtas hó 14. ■SMt*.
Dr. Révtty s. k. kir. (bíró.
A kiadmány hiteléül: Mlkó s. k. 3936 I>Usat.
Dr. ZEILEIS rendszerű
orvosi rendelő
A D. kir. léfjólitl miaiutériBS 40500/931. nástt reaáelete ili»Jál
Nagykaniitin, Dsbrin-ház, (alsótemplommal szemben) Horthy Miklós-ut 18.
Rendslási délelőtt 8—12-ig, délután 2—8-ig, vasár« ás ünnepnap d. *. 8—12-ig.
A nagykanizsai rendelő a legmodernebb magasleszQltségfl gépekkel van felszerelve és mindenben hasonló Dr. F. W. Zelleis
galspachi orvos rendelőjéhez.
Az alkalmas betegek csakis szigorú orvosi vizsgálat alapján lesznek
kezelés alá véve. Az eddigi tapasztalatok alapján kiváló eredménnyel gyógyíthatók a következő betegségben szenvedő betegek:
cukorbetegség epe és hólyagbajok májbetegségek gyomorbajok i
veseüajok w
bálbánialmik álmatlanság angolkór aranyér bénulások
vllustánc s
A osoéát sagiifNiUlségt ZeUeis uttrsk Mik aiUló enkort nógrl-
tottak sár meg ét tzáabűai gyéntlbalatlasBak vélt betegek táti vlssu SgMUégát.
Kiváló szakorvosok és professorok elismerőleg nyilatkoztak róla.
D^ ECKEMBERG IMRE
«. bHáapastl ajaanataríuml láarvas
rángalódzások hajhullás
asthma idegbántaimak
zsába csúz
ischiás rheuma
érelmeszesedés köszvény
fagyások llicllbajuk (klinikai i.)
fejfájás és szédülések vérszegénység
fülbelegségek székrekedés
golyva lorokbajok
gyomorgörcsök vértolulás
szémtslsn sok betegség.
Vizsgálat B P, kezelés 3 P, 10 I
fSBP.
FONTOS BUDAPESTRE UTAZÓK RÉSZÉRE
szálljon meg a
MERÁN SZÁLLODÁBAN
BERLINI-TÉR 7.
Budapestnek legjobb helyén fekvő modern szállója. Lift. Központi fűtés. Hjdeg-meleg folyóviz. Fürdők. Telefonos szobák. Kávéház-étterem. Szobák P 4-50. Penaió 8-- P-tftl.
Egyágyas szobáknál 10°/o, kétágyas szobáknál 20%
engedmény. aw
Ügyes ügynököket
rádlé eladásra
fizetéssel és jutalékkal felveszünk.
„Elektron" rádiótechnikai és villamossági vállalat.
Ull
Bpgyksutesaisk. tslé»o*6hal,e sz
István király Szálloda
Budapaat, VI. Podmsnlozky-utos 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST.
Szobáink árát ménákattOk.
E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
legjobban és legolcsóbban
BÚTORÁRUHÁZAKBAN
vásárolhat.
Legkedvezőbb fizetési feltételek
NAGYKANIZSA
Horthy Miklós-ut 4.
Szombathely és Sopron.
Nyomatolt a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly).

Insert failed. Could not insert session data.