Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
2.34 MB
2012-03-26 08:39:40
 Zalai Hírlap 2012 03 20 067sz 04old - Az olvasó több, a normatíva kevesebb.jpg
 

image/jpeg
Nyilvános Nyilvános
397
2370
Zalai Hírlap 2012. március 20. 67. szám 4. oldal - Az olvasó több, a normatíva kevesebb

Az olvasó több, a normatíva kevesebb
A táskákban könyvek, folyóiratok, DVD-k lapulnak. Amint bekerülnek a kocsiba, indulhat a mozgókönyvtári járat
Nagykanizsa (pa) - Három kistérség, 43 kistelepülésén vehető már igénybe a Halis István Könyvtár mozgókönyvtári szolgáltatása. A tapasztalatok pozitívak, hiszen a kiadványokat helybe hozza a könyvtár, ráadásul a közel 200 ezer darabos állományból bármi kérhető, akár a ne-ten keresztül is.
A bibliotéka 2005-ben indította el a mozgókönyvtári szolgáltatást, először csak a kanizsai és a karosi kistérséghez tartozó falvakban, de néhány éve a pacsai kistérség két településén, Alsórajkon és Felsőrajkon is jelen vannak.
- A mozgókönyvtár minden héten megjelenik a településeken, alkalmanként 100-150 új dokumentumot - könyveket, folyóiratokat, újságokat, illetve DVD-ket „viszünk házhoz" - kezdte Czupi
Fotó: Szakony Attila
Gyula, a Halis-könyvtár igazgatója. - A dokumentumok egy része friss újdonság, másik fele az olvasói igényeknek, kéréseknek megfelelő mű. Szerencsére a mozgókönyvtári szolgáltatás beindításakor jelentős pályázati összeget sike-
rült nyerni az informatikai infrastruktúra kialakításához, így minden településen rendszeresítve van a nagykar-szoftver, melynek segítségével, akár e-mailben is le lehet adni a „rendelést".
Czupi Gyula elmondta: az
internetes kölcsönzés eredményeként kollégái elég jól ismerik már a települések olvasói igényeit, ott például, ahol működik általános iskola, az átlagosnál több ifjúsági és ismeretterjesztő kiadványra van szükség. De olyan település is akad, ahová minden héten kell vinni háborús témájú könyvet vagy filmet, mert a rendszeres könyvtárhasználók ott éppen ez iránt érdeklődnek.
A környező kistelepüléseken közel ezer fős a könyvtári tagság, ami azért is pozitív, mert korábban a falusi kiskönyvtárakat alig látogatták az emberek. Ami viszont aggodalomra adhat okot, az a szolgáltatásért járó normatíva folyamatos és drasztikus csökkenése, hiszen míg korábban 1.3 millió forintot kaptak a könyvtárak egy-egy település ellátására, addig ma mindösszesen 800 ezer forintból kell ugyanazt megvalósítani.