Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
4.63 MB
2014-11-19 11:24:41
 Zalai Hírlap 2014 11 19 269sz 07old - Minden eszközt bevetnek.jpg
 

image/jpeg
Nyilvános Nyilvános
784
2384
Zalai Hírlap 2014. november 19. 269. szám 7. oldal - Minden eszközt bevetnek

Minden eszközt bevetnek
OLVASÁS Az „ősellenségnek" tekintett internet segítségével népszerűsítik
A gyerekeket megfogja,
megérinti és talán olvasóvá teszi a program
Gyermekek sokasága a könyvtárban az Azolo-programon. Azt remélik, ők lesznek az utánpótlás
Horváth-Balogh Attila
horvathbalogh.attila@zalaihirlap.hu
Nagykanizsa- A Halis István Városi Könyvtár Azolo
- Az olvasás órája című programjába pályázati forrás révén sikerült néhány iskolát is bevonni, Czupi Gyula igazgató azonban ennél többről álmodik.
Azt reméli: pályázati pénz nélkül is ki tudják terjeszteni valamennyi nagykanizsai iskolára az olvasást, méghozzá egy sokáig a könyvek ellenségeként kikiáltott eszköz, az internet segítségével. És erre minden esély meg is van, hiszen a kezdeményezés már ki is lépett a megyéből.
- Sokféleképpen foglalkozunk diákokkal és nem válogatunk az eszközökben, számunkra az a legfontosabb, hogy minél többet megtudjanak az olvasásról és a könyvtárba járásról - bocsátotta e-lőre Czupi Gyula - Erre találtuk ki az Azolo-t, az olvasás óráját. Ez a dolog önállóan is űzhető, hiszen egy internetes felületre épül, melyen adott olvasmányélményhez kapcsolódó kvízeket tölthetnek ki a gyerekek - a fiatalok között népszerű könyvekről van szó, ezeket a köteteket meg is jelöltük a polcon. Most viszont a nyertes OLVASNI JÓ pályázatunk révén arra is van lehetőség, hogy komplett iskolákat - például a miklósfait, a palinit, a kiskanizsait, a zalakomárit - „hozzunk be" a könyvtárba az Azolo-programra. Az első tapasztalatok nagyon kedvezőek. Szerencsére most már azt is elmondhatjuk, hogy nemcsak a pályázatban résztvevő iskolák osztályai vendégeskedtek nálunk, hanem sikerült bevonnunk a Bolyai-iskolát is a kezdeményezésbe - a foglalkozások végén a gyerekek és a pedagógusok kedvezően
nyilatkoztak. Abban bízunk, hogy ha találunk további elkötelezett pedagógusokat, a többi iskola is részese lesz az Azolo-nak, hiszen egy a célunk: az olvasóvá nevelés.
Mezőfi Zoltánné, a Bolyai-iskola pedagógusa szerint a könyvtár kezdeményezésével a cél elérhető és ő is elkötelezett a folytatás mellett.
- Az elején volt bennem némi kétely, de aztán magam
is tapasztaltam, hogy már a harmadikos gyerekeket megfogja, megérinti ez az egész:
a közös olvasás és a kvíz -bocsátotta előre. - És ez jó, azt gondolom, ha az internet segítségével olvasóvá tudjuk nevelni őket, akkor legyen úgy. Vannak is már elképzeléseim, a továbbiakban szeretném, ha önálló oldala lehetne az osztályomnak, ahol én lennék a rendszergazda, mert így idehaza is pontosan nyomon tudnám követni, hogy ki, mit olvasott és hogyan válaszolt a kérdésekre. A motiváció ugyanis roppantul fontos, és így jutalmazhatnám a legszorgalmasabb diákjaimat.
Kissné Rentkó Zsuzsanna a kőszegi városi könyvtár gyermekkönyvtárosa elmondta: a vasi városból már 130-nál is több gyerek kapcsolódott be a programba és regisztrált az Azolo oldalán, ami nagy siker.
- Az idei, Sopronban megrendezett könyvtáros vándorgyűlésen hallottam először az Azolo-ról, ami egy teljesen egyedi ötlet a szakmában -hallottuk tőle. - Nagyon jó lehetőség, hogy olyan internetes játékot kínáljunk a gyerekeknek, mely nem jelent teljes elszakadást a könyvektől, sőt. Én is kipróbáltam a gyerekekkel és igen élvezték...
Végül mindehhez Czupi Gyula hozzátette: várják azon pedagógusok jelentkezését, akik szívesen feláldoznának egy-egy órát az olvasás oltárán és részt vennének az Azolo-programban.

Insert failed. Could not insert session data.