Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
2.19 MB
2018-12-21 14:13:02
 Zalai Hírlap 2018 12 20 295sz 06old - Megjelent Uzsoki Mária kötete.jpg
 

image/jpeg
Nyilvános Nyilvános
44
197
Zalai Hírlap 2018. december 20. 295. szám 6. oldal

Megjelent Uzsoki Mária kötete
NAGYKANIZSA A héten mutatták be a Halis István Városi Könyvtárban Uzsoki Mária: Réka az iskolában című elbeszéléskötetét.
A könyv - amely a Réka Dombalján folytatása - a Czupi Kiadó gondozásában jelent meg, s egy piarista diák, Várfalvi Eszter illusztrálta. A szerző, Uzsoki Mária elsősorban az olvasással, a könyvekkel még csak most ismerkedő gyermekeknek szeretett volna színes olvasmányt, illetve olvasmányélményt nyújtani. S nem utolsósorban az édesapáknak és édesanyáknak is, azt üzenve: a gyerekre időt, időt és megint csak időt kell szánni.
- A főszereplő ugyanaz a kislány, Réka, aki az iskolába lépés előtt állt még az előző kötetben és a legutóbbi nyarat a nagyszüleinél, Dombalján töltötte - árulta el Uzsoki Mária. - Történetét ott folytatom,
ahol az előző kötetben befejeztem: Réka és családja elfoglalja új otthonát, a kislány pedig megkezdi első tanévét az iskolában. Persze, ezt megelőzően megismerhetik az olvasók az iskolavárás izgalommal teli időszakát, hogy a szülők, nagyszülők és a dédszülők hogyan készítik fel élete első nagy lépésére a kislányt.
A szerző elárulta: pedagógusi pályájának sok évtizede alatt rengeteg, kitörölhetetlen emlékmorzsával, gyermekekkel kapcsolatos sztorival gyarapodott. Ezek alapján mintázta meg a kislány figuráját, s vetette papírra a vele kapcsolatos történéseket, azt, hogy a gyermek, miként tud beilleszkedni a közösségbe. HBA
Uzsoki Mária (jobbról) a kötetillusztrációt készítő Várfalvi Eszterrel
Fotó: Szakony Attila