Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
600.07 KB
2016-03-17 13:35:07
 Húsvéti Szabad szombat a könyvtárban.jpg
 

image/jpeg
Nyilvános Nyilvános
354
1270
SZABAD
SZOMBAT
A KÖNYVTÁRBAN

2016. március 19.
10 – 12 óráig

A könyvtár minden szombaton várja
látogatóit, ezen a szombaton
különlegességekkel is szolgálunk
azoknak is, akik családostul, unokástul
jönnek hozzánk.

A játékos kedvű és az új ismeretekre
vágyó egyaránt talált érdekességet
az első Szabad szombat a könyvtárban
délelőttön, jóleső érzés volt látni, hogy
a gyermekek „elhozták” szüleiket és
nagyszüleiket a könyvtárba.
2016. március 19-én és április 23-án
újabb Szabad szombatok lesznek
a könyvtárban.

GYEREKEKNEK

10-12 óráig A gyermekeket olvasási
ajánlattal, kézműves foglalkozással
(pl. húsvéti ajándék készítése),
színezőkkel várjuk. Ügyes kezű kollégáink
a szükséges eszközöket, anyagokat
biztosítják.
A Mesesarokban egy szülő arra vállalkozik,
hogy felolvas a köré gyűlőknek.
Társasjátékokkal is játszhatnak, a gyerekek,
felnőttek. Aki a kártya kedvelője, hozza
magával kártyáját, azzal is játszhatnak.
A „hónap tárgyát” is megtekinthetik, kézbe
foghatják majd a gyerekek.

FELNŐTTEKNEK

10-12 óráig, amíg a gyerekek játszanak,
a felnőttek, szülők, nagyszülők érdekes
bemutatókon vehetnek részt.

Régi tárgyak menedékhelye
Mi lett, mi lesz a sorsa régi tárgyainknak?
Amíg ezt a kérdést nem tisztáztuk, addig
átmeneti menedékhelyre van szükségük
az elárvult eszközöknek. Egy ilyen –
vidékünkre jellemző – eszközöknek
menedéket biztosító hely és gondozója
mutatkozik be. A vetített képes
bemutató után beszélgetésre kerül sor a
„gondozóval”.

A hónap tárgya
Egy a régi tárgyak menedékhelyéről
időszakosan a könyvtárba költöző
tárgyat (tárgycsoportot) mutatunk be.
Azt tervezzük, hogy a következő
hónapokban is egy-egy tárgyat
bemutatunk. Szeretnénk, ha ezek a
tárgyak megfoghatók, esetleg
kipróbálhatók lennének a könyvtárban.
Most a húsvéthoz köthető tárgyak
mutatkoznak be.

Húsvéti szokások
A hónap tárgya kapcsán is a vidékünkre
jellemző húsvéti szokásokra emlékezünk.
A húsvéthétfőhöz kötődő játékok közül
néhányat fel is elevenítünk a program
résztvevőivel.

Az egyes előadások után beszélgetésre
és könyvtári sétákra is sor kerülhet,
szeretnénk a megszokottól eltérően
bemutatni a könyvtárat és működését.

Nk, Kálvin tér 5. – www.hivk.hu

Insert failed. Could not insert session data.