Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
4.95 MB
2017-09-19 13:34:11
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
633
1814
Rövid leírás | Teljes leírás (111.05 KB)

A Nagykanizsai Magyar Királyi Állami Elemi Népiskolák
három igazgatósági körzetének
értesítője az 1929-30. tanévről.
XXXI. évfolyam.
Közlik: Polensinszky Emil, Filó Ferenc, Kovács Illés igazgatók.
Nagykanizsa
Gutenberg-nyomda
1930.



A következő szöveg a füzetből keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

A NAGYKANIZSAI M. KIR.
ÁLL. EL. NÉPISKOLÁK
HÁROM IGAZGATÓSÁGI KÖRZETÉNEK
értesítője
AZ 1929-30. TANÉVRŐL.
XXXI. ÉVFOLYAM.
KÖZLIK :
POLESINSZKY EMIL, FILÓ FERENC, KOVÁCS ILLÉS
IGAZGATÓK.
NAGYKANIZSA GUTENBERG-NYOMDA 1930.
A NAGYKANIZSAI M. KIR.
ÁLL. EL. NÉPISKOLÁK
HÁROM IGAZGATÓSÁGI KÖRZETÉNEK
értesítője
AZ 1929—30. TANÉVRŐL. XXXI. ÉVFOLYAM.
KÖZLIK :
POLESI NSZKY EMIL, FILÓ FERENC, KOVÁCS ILLÉS
IGAZGATÓK.
NAGYKANIZSA GUTENBERG-NYOMDA 1930.
Jelentós
az 1929—30. tanévről.
Általános vonások. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi Minisztérium 1899. év december 20-án 94.526/1899. sz. alatt kelt rendeletével Nagykanizsa r. t. város mindhárom körzetbeli államilag segélyezett községi iskoláit 1900. január hó 1-től államosította s így iskoláink mint állami jellegű népiskolák az 1929—30. tanévvel fennállásuknak harmincegyedik esztendejét töltötték be.
Beíratások. A város polgármesterének hirdetménye alapján a mindhárom körzeti állami elemi népiskolákban az 1929—30. tanévre a rendes beíratások úgy a mindennapi-, mint az általános továbbképző-(ismétlő) tankötelesek részére 1929. évi június 28.-án, július 1.-én és 2-án, a pótbeíratások pedig 1929. évi szeptember 2-, 3- és 4-én tartattak meg. Veni Sancte és a tanév megnyitása szeptember 5-én volt. A rendes, órarend szerinti tanítások szeptember 6.-án kezdődtek.
Beiskolázás. Az I. körzetben az 1929/30. iskolai évben beiratkozott 401 fiú- és 388 leánytanuló, összesen 789 mindennapi tanköteles. Az ált. továbbképző fiúiskolába 22, a leányiskolába 47, összesen 69 továbbképző-iskolái tanuló.
A II. körzetben beiratkozott 458 fiú- és 425 leánytanuló, összesen 883 mindennapi tanköteles. Az ált. továbbképző fiúiskolába 25, a leányiskolába 85, összesen 110 továbbképző tanuló.
A III. körzetben beiratkozott 399 fiú-, 410 leánytanuló, összesen 809 mindennapi tanköteles. Az ált. továbbképző iskolába 83 fiú és 111 leány, összesen 194 tanuló.
A város állami elemi népiskoláiba eszerint 1258 fiú- és 1223 leánytanuló, összesen 2481 mindennapi tanköteles és 130 fiú- és 243 leány, összesen 373 ismétlő-iskolai tanköteles iratkozott be e tanévben.
A mindennapi és ált. továbbképző-tankötelesek beiskolázása teljesen végre lett hajtva. A polgármesteri hivatal az 1921. XXX. t. c. végrehajtása tárgyában kiadott 130.700/922. VIII. a. számú V. K. M. rendeletek szellemében járt el s így biztosította az ifjúság tanítását és nevelését. A hivatalból beírottak száma e tanévben nagyon csekély volt.
A mindennapi tankötelesek tanév alatti látogatása rendes volt, a továbbképző-iskolái tankötelesek azonban nagyobb mulasztásokat követtek el. A nehéz életviszonyok kényszerítették a szegénysorsú szülőket, hogy nagyobb gyermekeiket munkába fogják s így elvonják őket az iskolától.
— 4 —
Személyi változások a tantestületekben. Krampatits József (1891 — 1929) áll. el. isk. tanítót, aki Muraközben, 1919. évtől kezdve a nagykanizsai III. körzeti, majd a II. körzeti áll. el. iskoláknál eltöltött 41 évi (3 hadi év) szolgálat után kérte nyugdíjaztatását, V. K. M. úr 1929. november 1-vel nyugdíjazta. A magyar tanító mintaképe, a tanitói és nevelési közügyek tevékeny képviselője volt. A tényleg működő tanítóság melegszívű és tanítótársait igazán szerető barátot veszített benne nyugalomba vonulása alkalmával. — Gazdag és sokoldalú tanítói munkásságát a legfelsőbb hatóság is elismerte, mert V. K. m. úr elismerését fejezte ki tevékeny munkásságáért.
Megható ünnepség keretében adta át vitéz dr. Barnabás István kir. tanfelügyelő úr 1929. december 9-én Krampatits Józzefnek a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter úr elismerő leiratát.
Szalay Dénes (1894—1930) II. körzeti áll. tanító megrongált egészségi állapotára való tekintettel kérte nyugdíjaztatását. Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter úr 1930 május 1-től nyugdíjazta. 35 évi tevékeny tanítói munkásság után elhagyta a szép, de tövises tanítói pályát. A tanítótestület melegszívű, jó kartársat veszített benne.
Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter úr az állami elemi iskolához rendelte Bittner Gizella és Németliné Wrana Ilona áll. tanítónőket, akik a nagykanizsai áll. polgári iskoláknál teljesítettek eddig szolgálatot. Mindketten a III. körzeti iskolához lettek beosztva.
Sekulja Jakab I. körzeti áll. tanítót V. K. M. úr a csepeli iskolához helyezte át.
Pollák István „B" listás tanítót V. K. M. úr a nagykanizsai áll. el. iskolához rendelte szolgálattételre, ahol az I. körzetnél nyert beosztást.
V. K. M. úr a tanév elején az összes igazgatókat osztályvezetésre kötelezte. — Népesebb iskoláknál a tanév folyamán felülvizsgálta ezen rendeletét és ott, ahol az igazgatók az iskola vezetésével, irányításával, az iskolával kapcsolatos társadalmi munkásságukkal annyira el voltak halmozva, hogy az osztályvezetést nem voltak képesek eredménnyel ellátni, felmentette őket az osztályvezetés alól. A három körzet igazgatóját a Miniszter úr az iskolák vezetésével járó széleskörű munka elvégzése végett felmentette az osztályvezetés alól. Osztályaik továbbvezetésére ide helyezte Böczy Antal és Böczyné Német Ilona csab-rendeki áll. tanítót illetve tanítónőt, akik 1930. február 24-én kezdték meg működésüket a III. körzeti iskolánál.
Ezzel egyidejűleg a legtöbb helyi szolgálattal rendelkező Dénes Gizella III. körzeti tanítónő átvette Polesinszky Emil 1. körz. igazgató osztályát, Óvári József III. körzeti tanító pedig Filó Ferenc II. körzeti igazgató osztályát.
A szabadságon levő Szalay Dénes II. körz. áll. tanító osztályát kir. tanfelügyelő úr rendeletére Némethné Wrana Ilona áll. tanítónő 1929. december elején vette át.
A szabadságon levő Krampatitsné Kosich Ilona II. körz. áll. tanítónő helyettesítésére folyó évi május és június hónapokra Máry Ilona helyettes áll. tanítónő lett kirendelve.
— 5 —
A tanítótestület tagjainak szabadságolásai. A tanerők részéről kisebb 1—2 órára vagy 1—2 napra terjedő mulasztás a tanév folyamán többször fordult elő, részint betegség, részint pedig egyéb okokból.
Hosszabb ideig mulasztottak az I. körzetben : Koronczy Gizella, Mágot Vilma, May Margit, Szabóné Németh Erzsébet tanítónők.
A II. körzetben : Béres János, özv. Cavalloniné Szalay Ida, Gogl Mária, Krampatitsné Kosich Ilona, Litvay Endre, Némethné Wrana Ilona, Ortutayné Lovass Laura, Plánder János, Szalay Dénes.
A III. körzetben: Bertin Gizella, Bittner Gizella, Bőczy Antal, Bőczyné Németh Ilona.
A helyettesítéseket mindhárom körzetben az igazgatók és a tanítótestület tagjai végezték. Szalay Dénes és Krampatitsné Kosich Ilona
II. körzeti tanítók hosszabb helyettesítésére Némethné Wrana Ilona áll. tanítónő és Máry Ilona helyettes áll. tanítónő lettek kirendelve.
A tanulók egészségi állapota. A lefolyt tanévben mindhárom körzetben a tanulók egészségi állapota általában kedvező volt. A na-gyobbmérvü betegségek elkerülték gyermekeinket. Elszórtan kisebb gyermekbetegségek többször előfordultak, különösen az alsóbb osztályokban, de a szigorúan végrehajtott egészségi intézkedések megakadályozták a betegségek járványszerü fellépését.
A lefolyt tanévben úgy a szemvizsgálat, golyva-ellenőrzés, mint az újraoltás mindhárom körzetben a kitűzött időben megtartatott. A tra-chomában szenvedő 3 tanuló rendesen gyógykezeltetett és minden intézkedés megtétetett, hogy ezen veszedelmes szembetegség tovább ne terjedhessen, ami teljes mértékben sikerült is.
Halálozás 5 esetben történt. A II. körzetben : Freifogl Erzsébet, Varga Krisztina R. I. leány- és Matyasics Erzsébet IV. leány-oszt., a
III. kötzetben : Kolonicz Erzsébet I. oszt, Horváth Mária II. oszt. tanulók haltak meg a tanév folyamán. Nyugodjanak békében I
Vallásos nevelés. A tanulók vallásos érzésének fejlesztése dolgában mindhárom körzet tanítótestülete az intézeti hitoktatókkal karöltve mindenkor megtette kötelességét. A tanítás a magyar Hitvallás elimád-kozásával vette kezdetét és azzal végződött. Az egyes vallásfelekezetek tanulói a hitoktatók és a tanítótestületi tagok vezetése mellett tettek eleget vallási kötelezettségeiknek. A tanulók a tanév folyamán minden vasár- és ünnepnapon résztvettek az istentisztelen, nemkülönben a feltámadási, keresztjáró- és Urnapi körmeneteken. A tanulók két-három hetenként elvégezték a szentgyónást és áldozást. Ünnepélyes keretek között történt meg a III. osztályos tanulók első szent áldozása, amely magasztos aktust közös reggeli követett. Az I. és II. körzet első áldozóit az Oltáregyesület nemesszivü hölgyei, a III. körzet első áldozóit pedig az iskola látta vendégül és tette rájuk nézve emlékezetessé ezen kedves napot. A vallásos és hazafias szellem ápolását, nevelését, — amelyre oly égető szükségünk van a mai korban — szolgálta mindhárom körzetben a hitoktatók vezetésével oly nemesen munkálkodó Eucharisztikus Gyermekszövetség is, amelynek tagjai a III—VI. osztályos fiú- és leánytanulók.
— 6 —
Ugyancsak a hitoktatók és a tanítótestületek tagjainak vezetése mellett mindhárom körzetben a róm. kath., ág. hitv. és református vallású felsőbb osztályú tanulóiból egy-egy templomi gyermek-énekkar is alakult, amelyek egyházi énekeikkel nagyban emelték az egyes vallásfelekezetek istentiszteleteinek fényét és magasztosságát.
A tanulók erkölcsi élete, iskolai fegyelem. A világháború okozta anyagi és erkölcsi romlás hatása még mindig érezhető. A gondokkal küzdő, nehéz anyagi viszonyok között élő-szülők nem tudnak kellő gondot fordítani a gyermekek nevelésére, azt mindinkább az iskolára hárítják át. A lopás, csavargás, iskolakerülés néhány esete a lefolyt tanévben is előfordult az egyes körzetek tanulói körében. Különösen olyan gyermekeknél, ahol a szülők egész nap munkában vannak, távol vannak az otthontól, a gyermekek a tanításon kivüli szabad időt az utcán töltik felügyelet nélkül. A tanítótestületek mindent elkövettek, hogy a szülők segítségével a rossz útra tért gyermekeket a további romlástól megmentsék. Teljes eredményt e téren csak akkor érnek el a tanítótestületek, ha az egyes körzeteknél fel lesznek állítva a napközi otthonok, ahol a fent említett tanulók egész napon át felügyelet alatt lesznek. Nagyobb panasz a tanulók erkölcsi magaviselete ellen nem fordult elő.
A valláserkölcsi nevelés mellett a tanítótestületek nagy súlyt helyeztek a gyermekek hazafias szellemben való nevelésére. Nem mulasztottak el egyetlen alkalmat sem, amikor fogékony lelkükbe hinthették a drága hazánk iránti szeretet magvait.
A tanítótestületek a gyermekekkel szemben tanúsított szeretetteljes bánásmód és folytonos nevelés mellett, mindenkor tapintatosan, az utasításokban foglalt követelmények szerint teljesítették a fegyelmezést.
A tanév tartama. Iskoláinkban a rendes órarend szerinti tanítások 1929. év szeptember 6-án kezdődtek és leszámítva a törvényes és rendeletileg megállapított szünnapokat, az iskolai év 1930. év június 26-ig tartott. Az osztályvizsgálatok osztályonként június 20—25-ig tartattak, ezeken a gondnoksági tagok, a szülők, a gondviselők és tanügybarátok szép számmal jelentek meg. Június 26-án volt a Te Deum, utána az évzáró ünnepély és a tanévvégi értesítők, jutalmak kiosztása.
Jótékonyság. Az áll. el. skolák szegénysorsú tanulói részére a tanévben tankönyveket adományoztak: Kir. Egyetemi Nyomda, Kalász könyvkiadó R.-T., Franklin Társulat, Lampel R., Szent István Társulat. Füzeteket adományoztak: Fischel Fülöp és Fiai, Gutenberg-Nyomda, Schless Testvérek és Mayr József helybeli könyv- és írószerkereskedők. Az igazolatlan mulasztásokért befolyt pénzbírságokból minden körzetnek 187 P 56 fii 1. jutott, mely összeget a körzetek a szegény tanulóknak szükséges tankönyvek beszerzésére fordították.
Pénzbeli adományokat adtak a szegénysorsú tanulók segélyezésére és iskolai célokra: Gyömörey György főispán 50 P, Nagykanizsai Takarékpénztár R.-T. 100 P, Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár R.-T. 60 P, Nagykanizsai Bankegyesület és Délzalai Takarékpénztár R.-T 50 P. Néptakarékpénztár R.-T. 50 P, Dunántúli Gazdasági Szeszgyárosok Szeszfinomító R.-T. 50 P, Evang. Nőegylet 6 P-t.
— 7 —
A Keresztény Jótékony Nőegylet a lefolyt tanévben 36 szegény tanulónak juttatott ingyen ebédet a jószivű családoknál, 74-nek pedig a népkonyhán. Május 1-től május 31-ig 54 gyenge szervezetű szegény tanuló kapott naponta 2 dl. tejet, egy darab kenyeret és délben ebédet a népkonyhán, ezenkívül karácsonykor több mint száz szegény tanulót látott el meleg ruhával és lábbelivel. A Szociális Misszióház 25 szegény tanulónak adott ebédet a téli hónapokban. Karácsonykor ellátta őket ruhával és cipővel.
A karácsonyi pásztorjátékok jövedelméből az I. körzet 50 P-t, a
II. körzet 100 P-t adott át a Keresztény Jótékony Nőegyletnek a népkonyha céljaira. A III. körzet a befolyt összeget a tanév folyamán felmerült kiadások fedezésére fordította.
Jutalmazások. Az I. körzetben: A Nagykanizsai Bankegyesület és Délzalai Takarékpénztár R.-T.-nak az I. körzet részére eső 25 P-s adományából dicséretes magaviselet és szorgalomért 5—5 P-s jutalomban részesültek : Simon József, Odrovits Ilona V. vegyes oszt,, Szertics Gyula III. vegyes oszt., Pintér Kató III. leányoszt., ifj. Németh István
III. fiúoszt. tanulók. — Karácsonyi pásztorjáték jövedelméből 10—10 P jutalmat kaptak: Lőrinc István IV. vegyes oszt., Ujlaky Margit IV. leányoszt, Kozitz János IV. fiúoszt., Schuchel Emilia baraktelepi IV. v. oszt. tanulók. — A Néptakarékpénztár, Gazdasági Takarékpénztár, Nagykanizsai Takarékpénztár, Dunántúli Gazdasági Szeszgyárosok adományaiból az I. körzetre eső rész erejéig a szegénysorsú tanulók tankönyvekkel, írószerekkel s füzetekkel segélyeztettek.
Az „Anyák Napja" (május 18-án) ünnepélye alkalmából befolyt 10—20 f-es önkéntes adományokból 10 sokgyermekes anya 5—5 P-s jutalomban részesült éspedig: 1. Csontos Jánosné (6 gyermek) v. gimn. I. fiúoszt., 2. Tollár Józsefné (7 gyermek) Teleky-uti II. leányoszt., 3. Műik Jánosné (7 gyermek) volt gimn. II. leányoszt., 4. özv. Péter Béláné (8 gyermek) v. gimn. III. vegyes oszt, 5. Simon Ferencné (6 gyermek) Teleky-uti IV. leányoszt., 6. Vajda Jánosné (10 gyermek) Teleky-uti I. fiúoszt., 7. Unger Frigyesné (5 gyermek) Huszti-téri II. fiúoszt., 8. Németh Istvánné (9 gyermek) Huszti-téri III. fiúoszt., 9. Bakó Antalné (7 gyermek) Huszti-téri III. fiúoszt., 10. Polai Ferenc (6 gy.) v. gimn. II. leányoszt.
Dicséretes szorgalom és magaviseletért könyvjutalomban minden osztályban több tanuló részesült.
A II. körzet az adománypénzeket tankönyvek beszerzésére fordította, így sikerült a nagyszámú szegény tanulót tankönyvekkel ellátni. Több jó és szorgalmas tanuló könyvjutalomban részesült.
A III. körzetnél Gyömörey György főispán úr és egyéb adományokból a következők kaptak 5—5 pengő jutalmat: Faics György, Bartol Rozália, Krisztián György I. oszt., Nagy Sándor, Ötvös Mária, Kovács Teréz II. oszt., ifj. Kálovits László, id. Bencze Ferenc, Németh Anna, Soós Rozália III. oszt., Kiss Ferenc, Szmodics László, Knausz Rozália, Soós Teréz IV. oszt., Lovró István, Tenk Anna V. oszt., Entz László és Preiner Ilona VI. oszt. tanulók. A testgyakorlatból tanúsított kiváló eredményért: Dani Antal, Dani Alajos VI. oszt. és Nagy József V. oszt. tanulók.
— 8 —
Fogadják a nemesszivű adakozók iskoláink és tanulóink iránt tanúsított meleg rokonszenvükért és áldozatkészségükért a tanítótestületek hálás köszönetét.
Iskolai felszerelés. Nagykanizsa megyei város iskolái a világháború alatt hosszú időn át katonai kórház, élelmezési hivatal céljaira voltak lefoglalva s dacára a gondos ellenőrzésnek, a felszerelés nagy része, mely nem is volt teljesen egész, elpusztult, elveszett. Főleg a II. körzeti áll. elemi iskola érzi a felszerelés hiányát, .mert sem természet^ rajzi, természettani és vegytani gyűjteménye nincs. A szép tornaterme üresen áll, melynek a közeljövőben való felszerelése kilátásba van helyezve. — A gondnokság már több izben fordult a minisztériumhoz, kérve a hiányok pótlását, azonban a kérelem fedezet hiányában nem volt teljesíthető. — Örömmel jelenthetjük, hogy a város lelkes közönsége, ismerve a szemléltető eszközök fontosságát az iskolában, a folyó tanévben a III. körzet Nagyrác-utcai új iskolát 2570*52 P értékű szemléltető eszközökkel látta el. Bizunk Nagykanizsa város lelkes és ügybuzgó polgármesterében és a vezető kir. tanfelügyelőnkben, hogy a többi iskoláknál fennálló szomorú állapotot is mielőbb meg fogják szüntetni és az iskolákat a legszükségesebb tanszerekkel fel fogják szerelni.
A most lefolyt tanévben V. K. M. úr rendeletéből mindhárom körzet iskolái kaptak 1 — 1 drb „A selyemhernyó tenyésztése és annak betegségei", „Selyembogár-tenyésztés" és „Szederfa-tenyésztés" cimű falitáblákat, dr. Olay: „A magyar művelődés kálváriája az elszakított területeken 1918—1928" könyvet, „Népünk és Nyelvünk" cimü folyóiratból 1 — 1 példányt.
Az iskolák, az intézeti hitoktatók és a tantestületi tagok lelkes, fáradságot nem ismerő munkával megrendezett karácsonyi gyermek-szindarabok és évvégi tornaünnepélyek jövedelméből hasznos felszereléseket vettek.
Igazgatói értekezletek. A három körzet igazgatója a tanév folyamán két igazgatói értekezletet tartott, melyen az iskolákra vonatkozó közös ügyeket beszélték meg.
Tantestületi értekezletek. Az egyes igazgatói körzetek tanítótestületei a lefolyt tanévben egymástól függetlenül megtartották az elő-és záró-, nemkülönben minden hónapban a megkívánt havi értekezletet. Az értekezletek főtárgyát az egyes osztályok bel- és tanulmányi állapotáról szóló jelentések, a „Néptanítók Lapjá"-ban megjelent módszertani cikkek és tanítási tervezetek ismertetése képezte. Ezenkívül az egyes körzetekben a tanítótestületek tagjai havonként felváltva egy gyakorlati tanítást vagy egy pedagógiai értekezletet tartottak. A gyakorlati tanítások és pedagógia értekezletek a továbbképzést szolgálták.
Szülői értekezletek. Az egyes körzetekben a lefolyt tanévben 3—3 szülői értekezlet tartatott, melyen a szülők, gondviselők nagy számban megjelentek. A szülők kezdik megérteni ama nagy horderejű intenciót, amelyet a tanügyi kormány az értekezletek megtartásával elérni óhajt. Szülő, gondviselő kezdi belátni az értekezletek hasznát, üdvét; a szülői ház és az iskola közötti kapocsnak a szükségszerűségét, hogy a jövő nemzedék helyes irányban való és céltudatos nevelése minél biztosabb legyen. — Ezen értekezleteken a valláserkölcsi
— 9 —
nevelés fontosságáról, a család és az iskola együttműködésének szükségességéről, a cserkészetről, a takarékosságra nevelésről volt szó, továbbá a tanulók szavalatai és énekei tették változatossá az értekezletet. Az értekezletek után a szülők, gondviselők behatóbban érdeklődtek az osztályvezetőknél gyermekeik magaviselete és tanulmányi előmenetele iránt, melyeknek igen üdvös haszna volt.
Oktató-filmelőadások. Iskoláink tanulói a tanév folyamán megnézték a Magyar-Holland Kulturgazdasági R.-T. által rendezett s havonként egyszer bemutatott (összesen 8) kötelező oktató-filmelőadásokat. Az oktató-filmek a népiskola tananyagának körébe vágó dolgokat mutattak be szemléltető módo\'n úgy, hogy a gyermekek az előadásokból nemcsak sok szépet és hasznosat tanultak, de a felsőbb osztályok tanulói a látottak alapján fogalmazási gyakorlataikat is sikeresebben tudták elkészíteni.
Énekverseny. Keszthelyen 1930. május 20—24-ig megtartott pedagógiai szeminárium alkalmával május 22-én 6 elemi iskola közreműködésével megrendezett énekversenyen az I—II. körzet tanulóiból összeállított 40 tagú énekkar is részt vett, amely alkalommal sikeres szereplésééit Festetich Tasziló herceg által adományozott zászlóval lett megjutalmazva.
Kir. tanfelügyelő Úr elismerése. 1929. június 13-án kelt 3063/1929. sz. alatt kir. Tanfelügyelő Úr a következő átiratot intézte a tanítótestülethez:
„III. körzeti állami elemi iskola tekintetes Tantestületének
Nagykanizsa.
A magyar nép tanítóinak, a magyar gyermekek nevelőjének kezébe van letéve Csonkamagyarország szebb jövője.
Ezt értette meg Nagykanizsa III. körzetének állami elemi iskolai tantestülete, midőn az iskolában a vallás-erkölcsös, értelmes és öntudatos nevelésen felül a testnevelés intenzivebb tanítását is kitűzte magasztos céljául és annak eredményeül folyó évi május hó 26-án egy gyönyörűen sikerült tornaiinnepélyt rendezett.
Abban a hitben és meggyőződésben, hogy ha mindenki teljesíti hazája, nemzete iránti kötelességét, ismét nagyok, azok leszünk, akik voltunk: buzgó fáradozásáért fogadja az igen tisztelt Tantestület, különösen a tornagyakorlatok tanítását vezetőknek minden egyes tagja meleg elismerésemet és őszinte köszönetemet.
Zalaegerszeg, 1929. június 13-án.
V. Barnabás István dr.
vezető kir. tanfelügyelő."
Iskolai ünnepélyek. V. K. M. úr részéről elrendelt ünnepélyek mindhárom körzetben meg lettek tartva. Megtartották az iskolák az évnyitó ünnepéllyel kapcsolatban a zászló-ünnepélyt, október 6-án a vértanúk ünnepét, március 15.-én a szabadság ünnepét, május 2-án az ezredévi emlékünnepet, május hónapban tartották meg az egyes körzetek a szülők nagy érdeklődése mellett az „Anyák Napját". A kor-
- 10 —
mányzó Úr Őfőméltósága magas név- és születésnapját. Az I—II. körzet a reálgimnáziummal és az iparostanonc-iskolával kapcsolatban tartotta május 25-én a reálgimnázium udvarán a Szent Imre-ünnepélyt. A III. körzet tartalmas műsorral május 18.-án tartotta meg a Szent Imreünnepélyt. Június 1-én résztvettek az iskolák a 20-as honvéd- és népfelkelő hősök emlékére állított emlékmű leleplezési ünnepélyén, amikor a tanulók az iskolák nevében megkoszorúzták az emlékművet.
Május 7-én folyt le Kiskanizsán az V. pedagógiai szemináriumi nappal kapcsolatban a III. körzet tornaünnepélye és rajz- és kézimunkakiállítása impozáns keretek között. A tornaünnepélyen megjelent Gyö-mörey György főispán, Bődy Zoltán alispán, vitéz dr. Barnabás István vezető kir. tanfelügyelő, dr. Krátky István polgármester stb. és a környék 250 tanítója, hogy gyönyörködjenek a tanulók szép teljesítményeiben.
Június 8-án folyt le a Zrinyi-sportpályán az I—II. körzet közös tornaünnepélye, melyet a város vezetősége és a szülők, tanügybarátok ezrei néztek végig nagy érdeklődéssel. Mindkét tornaünnepély a tanló-ifjúság fegyelmezését és tervszerű testedzését szolgálta.
Június 20—25. között volt meg az I—II. körzet kézimunka- és rajzkiállítása, melyet a szülők nagy számban néztek meg. Június 26-án tartatott meg az évzáró ünnepély.
Október 31-én tartotta meg mindhárom körzet a takarékossági napot.
A tanítótestületek iskolán kívüli működése. A tanítótestületek tagjai tevékeny munkásságot fejtettek ki az iskolánkivüli népművelés terén. A III. körzetben minden vasárnap és ünnepnap ismeretterjesztő előadások voltak a tél folyamán, melyeket a hallgatók nagy száma látogatott, amiről a Várm. isk. népm. Bizottság 1930. április 13-án tartott záróünnepélye alkalmával meggyőződött. A háromhónapos téli gazdasági tanfolyamon a tantestület több tagja tartott előadásokat.
A tél folyamán a helyben állomásozó honvéd legénység részére az I. körzet igazgatása mellett elemi ismeretterjesztő tanfolyam szervez-tetett, melynek eredményeképen az el. iskola I—II. osztályáról összevont vizsgálatot tett 7 honvéd, a III—IV. osztályról összevont vizsgálatot tett sikerrel szintén 7 honvéd.
Mindhárom igazgatói körzet tagjai a lefolyt tanévben a helyi társadalom közművelődési, jótékonysági mozgalmaiban tevékeny munkásságot fejtettek ki. Valamennyien tagjai a „Nagykanizsai Járási Tanító-kör"-nek, a „Zalavármegyei Ált. Tanítótestületének, a „Magyarországi Tanítóegyesületek Országos Szövetségéinek, az „Állami Tanítók Országos Egyesületéinek, az „Eotvös-Alap"-nak és számos helybeli jótékony és közművelődési egyesületnek.
Pedagógiai szemináriumi előadások. Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter úr 1929. évi 883-5/11. VIII. d. számú rendelete alapján vitéz dr. Barnabás István vezető kir. tanfelügyelő úr Zalavármegye területén, az 1929-30. tanévben, 7 körzetben, 27 módszeres pedagógiai szemináriumi napot szervezett. A szemináriumi napok értékes előadásai, a tanulságos, gyakorlati tanítások az új tanterv szellemének minél szélesebb rétegekben való átültetését célozták. Minden tanítónak ismerni
— 11 —
kell az új népiskolai tantervvel kapcsolatos pedagógiai és módszeres eljárásokat, ezek nélkül még a legértékesebb tani ó is csak félmunkát végez.
A nagykanizsai körzetben 5 pedagógiai szemináriumi nap volt. 1930. január 29-én, február 12-én, március 12-én, április 9-én a II. körzeti áll. el. népiskola tornatermében és május 7-én Kiskanizsán a Polgári Olvasókör dísztermében. A pedagógiai és általános továbbképző értekezleteken kivül be lettek mutatva gyakorlati tanítások a beszéd- és értelemgyakorlatok, olvasmánytárgyalás, testgyakorlás, helyesírás és nyelvi magyarázatok, fogalmazás és a természetrajzi és gazdasági ismeretek köréből. Az egyes szemináriumi napokon a tanítóság teljes számban megjelent. A tanítóságnak ezen továbbképzését célzó összejövetelekre a társadalom minden rétege felfigyelt és érdeklődéssel kisérte. Az ötödik szemináriumi napon nagy kitüntetés éite a tanítóságot, mert e szemináriumi napon megjelent Kiskanizsán Gyömörey György főispán, Bődy Zoltán alispán, Kende Péter megyei árvaszéki ülnök és dr. Krátky István polgármester is, akik végig nézték a III. körzeti kis elemisták nagyon szép tornaünnepélyét, rajz- és kézimunka-kiállitását, s a látottak fölött legteljesebb elismerésüket fejezték ki.
Kir. tanfelügyelő úr tervszerű vezetése mellett lezajlott értékes pedagógiai szemináriumi napok mély nyomokat hagytak a mindenkor nagy számban összegyűlt, tanulni vágyó tanítóság lelkében.
Igazgatók iskolalátogatásai. Mindhárom körz. áll. el. iskolák igazgatói az 1929/30. iskolai év folyamán a saját körzetük osztályait minden hónapban meglátogatták. Az iskolalátogatásokról és az ott tapasztaltakról az igazgatók a rendes havi gyűléseken mindenkor beszámoltak a vezetésük alatt álló tanítótestületnek.
Hivatalos látogatás. A folyó tanévben Paizs György kir. s. tanfelügyelő hivatalosan meglátogatta mind a három körzet összes osztályait, s a mindhárom körzetben tapasztalt kiváló eredményért legteljesebb elismerését fejezte ki.
Iskolalátogatás. Az iskolákat a lefolyt tanévben meglátogatta Kreutzer Dezső gelsei esperes-plébános egyh. ker. tanfelügyelő és P. Deák Szulpic nagykanizsai plébános, akiknek elnöklete alatt folytak le a hittan vizsgák. Az osztály vizsgálatokat a gondnoksági tagok, szülők és tanügybarátok szép számmal látogatták.
Az áll. elemi népiskolák tanszemélyzete. Nagykanizsa megyei város mindhárom körzeti áll. elemi iskoláiban az 1929/30. tanévben 58 tanerő működött, akik közül 3 igazgató és 55 osztálytanító. Az 55 osztálytanító körzeti beosztása a következő:
I. körzetben működött 1 igazgató és 16 osztálytanító (férfi 7, nő 9)
II. „ 1 „ „ 21 „ (férfi 7, nő 14)
III. „ - 1 „ „18 „ (férfi 9, nő 9)
Összesen 3 igazgató és 55 osztálytanító (férfi 23, nő 32)
Állami iskolai gondnokság. Az állami iskolai gondnokság a most lefolyt iskolai évben a szükséghez képest többször tartott ülést, amelyen az iskola költségvetési, számadási, nemkülönben egyéb iskolai ügyek kerültek tárgyalás és elintézés alá. A magyar nemzeti népoktatás iránti ügyszeretet és gondosság mindenkor megértő szivre talált a gondnokság minden tagjában.
- 12 —
Gyűjtések. Az Anyák Napja alkalmával befolyt a Magyar Anyák Nemzeti Ünnepét rendező Bizottság részére az I. körzetnél 60 P., a II. körzetnél 51 P., a III. körzetnél 45 P., mely öszegek részben az ünnepet rendező bizottság részére küldettek el, míg az I. körzet tiz nagykanizsai sokgyermekes anyának juttatott 5—5 pengő jutalmat. A tanítói jóléti intézmények támogatására (Eötvös-Alap, Állami Tanítók Jóléti Alap) 15810 P. gyűlt össze, mely összeg a nevezett intézményeknek lett elküldve
Tanítói és ifjúsági könyvtár. Mindhárom körzetnek van külön-külön gazdag tanítói és ifjúsági könyvtára. A tanítói könyvtár szakonként van csoportosítva, amely a szaklapokkal együtt a tanítótestületi tagok továbbképzésére szolgál. A típusokra osztott ifjúsági könyvtár müvei mindkét nembeli tanulók számára az osztályvezetők által adatnak ki, akik az olvasott dolgokat egyúttal számon is kérik a tanulóktól. Az ifjúsági könyvtár a minisztériumnak e tárgyban kiadott utasítása szerint kezeltetik.
Az I. körzet tanítói könyvtárának állománya 942 kötet, az ifjúsági könyvtár 324 kötetből áll. Könyvtárkezelő: Kenedi Aura áll. tanítónő.
A II. körzetben „A Nagykanizsai II. körzeti áll. elemi népiskola Brauner Lajos nevét viselő tanítókönyvtár" állománya: 692 mű, 973 kötet, az ifjúsági könyvtár 468 mű, 472 kötetből áll. Könyvtárkezelő: Béres János áll. tanító.
A III. körzetben a tanítói könyvtár 702 kötetből, az ifjúsági könyvtár 614 kötetből, a Népkönyvtár 261 kötetből áll. Könyvtárkezelők: Grastyán István, Danitz Sándor és Szénás Ferenc áll. tanítók.
Cserkészet. Az 1927/28. tanévben megalakult I. körzeti kiscserkész csapat tovább folytatta munkáját a II. körzetben létesült kiscserkész csapattal az 1929/30. tanévben is. Horváth József kartárs, aki megalakítója volt iskolánk kiscserkész csapatának, más irányú nagy elfoglaltsága miatt, ezen nehéz, de nemes tisztségről lemondott. A tanítótestületek jegyzőkönyvi köszönettel fejezték ki hálájukat eddigi munkájáért.
A tanítótestületek Neuwirth György I. körzeti áll. tanítót, cserkésztisztet kérték fel a csapat további vezetésére.
A munka az ősz folyamán újra megindult. 84 tanuló jelentkezett kiscserkész munkára. Minden jelentkezőt felvettek, tekintet nélkül eddigi viseletére, avagy előmenetelére. Sajnos, sok fiú nem tudta a helyét megállani cserkésszempontból s így a csapatból kihullottak. Jelenlegi létszám 50.
Az eddigi kiscserkész-rendszerből az új parancsnok az apródrendszerre tért át, mely a kisfiúk cserkészetében az újabb, modernebb pedagógiát képviseli. A helybeli 374. Kisfaludi Károly öregcserkészcsapat két tisztje: Csarankó Jenő és Martincsevics Ferenc és két őrsvezetője volt állandóan segítségére a cserkészmunkában a parancsnoknak.
Á cserkész apród csoport minden vasárnap összejövetelt tartott a Hunyadi-utcai iskolában, ahol az apródok Otthona is van. Az őszi és tavaszi napokon vasárnapokint kirándultak a város környékére. Karácsonyfa ünnepélyt is tartottak. Letették a kis Ígéretet a tanítótestület és a szülők jelenlétében ünnepély keretében. Július elején a nagy Ígéretet
— 13 —
teszik le, majd a nyári nagytáborban az arra alkalmasak a Turul-toll elnyeréséért fognak versenyezni. Július második felében a 374. öreg cserkész csapattal Balatonkeresztúr mellé nagytáborba fognak menni.
Kir. Tanfelügyelő úr 3385/928. számú rendeletére a III. körzetben is megszerveztetett a kiscserkész-csapat. A csapat 54 tagból áll, parancsnoka Grastyán István áll. tanító. Az iskolaév folyamán a III. körzet kiscserkész-csapata úgy, mint az I. és II. körzet csapatai, belépett a nagykanizsai 374-es öregcserkész csapat kötelékébe, mivel újabb szövetségi szabályzat szerint, a kiscserkész-csapat csak egy nagyobb csapat kebelében működhet.
Az 1928/29. tanévben megkezdett munka fokozottabb erővel folyt tovább. A csapat tagjai parancsnokuk vezetése mellett, vasárnap d. e. tartották rendes összejöveteleit. A tavaszi idő beálltával pedig kirándulásokat tettek a város környékére. A csapat tagjai jó cserkészeknek bizonyultak, többi iskolatársuknak jó példát mutattak. Fellépésükkel, jó magaviseletükkel, szorgalmasabb kötelességteljesitésükkel a tanítótestület, szülők és más szemlélők tetszését vivták ki.
A kiscserkész apródcsapatokat Gazdagh Ferenc püspöki biztos, az öreg cserkészcsapat parancsnoka, többször meglátogatta.
Kirándulások. Ismerve a környezet ismeretének fontosságát, minden osztály igyekezett minél gyakrabban a szabadba, hogy a rövidebb, hosszabb séták, kirándulások alatt minél több és maradandóbb helyi ismeretet gyűjtsenek maguknak a tanulók. Az iskola padjaiban tanult dolgoknak a valóságban való szemlélete csak megerősíti a fogékony gyermeki lélekben a látottakat, s gondolkodásra, cselekvésre, munkára ösztönzi, sarkalja. Az egyes osztályok bejárták a várost, megnézték annak nevezetességeit, az ipartelepeket, gyárakat, középületeket s jótékonysági intézményeit. Kirándulással kapcsolatban tartottuk meg a Madarak és fák napját a város határában.
Földrajzi és gazdasági ismeretek kibővítésére többször kirándultak a határba, a mezőre. A cserkészapródok több kirándulást tettek a város környékére. Az I.-II. körzet tanulói 1 napi kirándulást tettek Keszthelyre és Balatonkereszturra, majd egy kisebb csoport (30 tanuló) 4 napos kirándulás keretében megnézte hazánk fővárosát Budapestet.
A III. körzet felsőbb osztályai megtekintették a sörgyárat és a városi csemetekertet.
— 14 —
Iskolai hatóságok.
a) Kir. tanfelügyelőség.
Vezető kir. tanfelügyelő: Vitéz Barnabás István dr.
Kir. segédtanfelügyelők: Paizs György, dr. Medve István, dr. Békefy József.
b) Gondnokság.
Elnök: dr. Hajdú Gyula ügyvéd. Alelnök: Eberhardt Béla, c. tankerületi főigazgató. Gondnok: Krampatits József. Gondnoksági jegyző: Polesinszky Emil.
Rendes tagok:
Kinevezett tagok: dr. Krátky Istvánná, Gyömörey Istvánné, Bogenrieder Frigyesné, dr. Kaufmann Lajosné, Petrik Dezső, dr. Darás László, Kis Ernő, Unger Ullmann Elek, dr. Knausz László és Merkly Belus József.
Választott tagok: özv. dr. Tuboly Gyuláné, Bogyai Lajosné, dr. Szabadi Lörincné, Bazsó József, Polai Győri László, Papp Péter, Knortzer György, dr. Malek László, dr. Rotschild Jakab, Ujváry Géza és Weisz Tivadar.
Hivatalból tagjai: dr. Krátky István polgármester, P. Deák Szulpic plébános házfőnök, Horváth Olivér ág. hitv. ev. lelkész, Kádár Lajos ev. ref. lelkész, dr. Winkler Ernő főrabbi, dr. Goda Lipót, dr. Fodor Aladár, dr. Szabó István városi tiszti orvosok, Polesinszky Emil I. körzeti, Filó Ferenc II. körzeti, Kovács Illés III. körzeti igazgatók, Cseh Joákim, Plander János, Girgasch Dezső tantestületi képviselők.
Hitoktatók:
I. körzetben: P. Horváth Adorján, P. Farkas János szentferencrendi áldozópap, Rudnyánszky Miklós, Longauer Imre oki. középisk. hittanár, intézeti hitoktató a róm. kath. vallású tanulók részére.
II. körzetben: Róm. kath. hitoktatók: Longauer Imre és Rudnyánszky Miklós oki. középiskolai hittanár, intézeti hitoktató.
III. körzetben: P. Farkas János, Haba Mária.
Mindhárom körzetben az ág. hitv. ev. tanulók hitoktatója Horváth Olivér ev. lelkész, a református tanulók hitoktatója Kádár Lajos ref. lelkész s az izraeliták hitoktatója özv. Vajdáné Barta Erzsébet és Halász Jenő.
Iskola-mindenesek:
I. körzetnél: Faits József és Szélig János.
II. körzetnél: Magyar József és Tóth Károly (a II. ig. körzeti Rozgonyi-utcai iskolánál 6—6 tanterem), Heffer Géza (a II. ig. körz. Arany János-utcai iskolánál 2 tanterem), Guta Lajosné (a II. ig. körz. Hunyady-utcai iskolánál 3 tanterem).
III. körzetnél: Faits János és Szekeres József.
I. IGAZGATÓI KÖRZET.
Igazgató: POLESINSZKY EMIL.
TANTESTÜLET:
1. Benkóné Okos Júlia, a baraktelepi iskola I—II. vegyes osztályának tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 11, összesen: 11.
2. Cseh Joákim, a Huszti-téri iskola III. fiúosztályának tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 13, összesen: 33.
3. Dénes Gizella, a volt gimnáziumban elhelyezett II. fiúosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 11, összesen: 13.
4. Hajnal János, a Huszti-téri iskola IV. fiúosztályának tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 11, összesen: 34.
5. Horváth József, a Teleky-úti iskola I. fiúosztályának tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 11, összesen: 26.
6. Horváthné Pécsy Margit, a volt gimnáziumban elhelyezett iskola III leány osztályának tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 11 összesen: 22.
7. Kenedi Aura, a Teleky-úti iskola IV. leány osztályának tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 14, összesen 14.
8. Koronczy Gizella, a Teleky-úti iskola I. leány osztályának tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 11, összesen: 22.
9. May Margit, a volt gimnáziumban elhelyezett iskola V. vegyes osztályának tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 14, összesen: 24.
10. Mágot Vilma, a volt gimnáziumban elhelyezett iskola II. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 17, összesen: 27.
11. Neuwirthné Szabó Mária, a volt gimnáziumban elhelyezett iskola III. vegyes osztály tanítónője. Műk. éveinek száma Nagykanizsán 19, összesen: 19.
12. Neuwirth György, a baraktelepi iskola III—IV. vegyes oszt. tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 6, összesen: 16.
13. Németh Jenő, a Huszti-téri iskola II. fiúosztályának tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 8, összesen: 19.
14. Polesinszky Emil, igazgató. Működési éveinek száma Nagykanizsán 11, összesen: 40.
15. Polesinszkyné Zrínyi Ilona, a volt gimnáziumban elhelyezett iskola I. leány oszt. tanítónője. Működési éveinek sz. Nagykanizsán 11, összesen: 34.
16. Pollák István, a volt gimnáziumban elh. iskola IV. vegyes osztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 6, összesen: 24.
17. Plánder Boldizsár, a volt gimnáziumban elhelyezett iskola I. fiúosztályának tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 11, összesen: 19.
18. Szabóné Németh Erzsébet, a Teleky-úti iskola II. leányosztályának tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 12, összesen: 13.
Hitoktatók: P. Horváth Adorján, P. Farkas János, Longauer Imre és Rudnyánszky Miklós róm. kath., Horváth Olivér ág. hitv. evang., Kádár Lajos ev ref. tanulók hitoktatására.
— 16 —
Érdemsorozat
az I. körzeti áll. elemi fiú- és leányiskolában.
Volt gimnáziumban elhelyezett I. fiúosztály.
Osztálytanító: Plander Boldizsár. \'
Kitűnők: Bethlen György, Czulek Károly, Gorza Imre, Kelemen Zoltán, Szigriszt Endre, Szolkovy László.
Jelesek: Bakos Tibor, Horváth István, Oparnicza Miklós, Péter Ferenc, Tóth László, Vas Jenő, Városi Lajos.
Jók: Bakos László, Domina István, Horváth György, Keszei Ferenc, Kovacsics Ernő, Németh Ernő, Plander Ferenc, Sárdi Ferenc, Zadra-vecz József.
Elégségesek: Belasics Lajos, Berke Endre, Csontos István, Guz-micova Sándor, Iván István, Keszei Jenő, Micheller István.
Elégtelen: Gerencsér József.
Elköltöztek: Ambrus István, Kovács Károly, Mischon Károly, Pörge Mihály, Varga László.
Kimaradtak: Ladeczky Jenő, Nagy Ferenc, Szigeti Ferenc.
Összesen: 38.
Teleky-uti I. fiúosztály.
Osztálytanító: Horváth József.
Kitűnők: Muczer László, Szabó Lajos.
Jelesek: Csizmadia Ferenc, Horváth Kálmán, Kelemen István, Klap-per László, Klárics József, Sörley Tibor, Szarjas István.
Jók: Farkas István, Henics Károly, Horváth György, Hosszú József, Kovács Antal, Kovács Béla, Mátray Károly, Nagy Béla, Németh Antal, Németh Zsigmond, Takács jenő, Vékásy János, Vida Lajos.
Elégségesek: Csutor József, Horváth József, Kasza József, Lehel József, Libor István, Lőczy László, Saffer István, Sáfár István, Sipos József, Szijjártó János, Varga Imre, Verbovetz István.
Elégtelenek: Gergál József, Molnár József, Tánczos Sándor, Vajda József.
Elköltözött: Bencze Tivadar.
Betegségük miatt nem osztályozhatók: Kertész Gyula, Takács László.
Összesen: 41.
Volt gimnáziumban elhelyezett I. leányosztály.
Osztálytanítónő: Polesinszkyné Zrínyi Ilona.
Kitűnők: Gürtler Magdolna, id. Horváth Erzsébet, id. Horváth Magdolna, Laubhaimer Reneé, Mohos Magdolna, Németh Izabella, Szepesi Emilia, Valigurszky Klára, Haidekker Margit (magántanuló).
— 17 —
Jelesek: Bagó Edith, Bajzik Rozália, Hauptvogel Anna, Kertész Margit, Ladeczky Anna, Marton Magdolna, Petánovics Györgyi, Róth Erzsébet, Topolics Erzsébet, Török Ilona.
Jók: Feiler Ilona, Horváth Magdolna, Kámpics Mariska, Kovács Magdolna, Kovács Margit, Kránicz Julianna, Nagy Mária, Relics Márta, Takács Margit, Tálosi Jolán, Varga Magdolna.
Elégségesek: Bakos Mária, Balog Mária, Horváth Erzsébet, Tóth Ilona, Zóka Irma.
Elégtelenek: Csordás Mária (számtan), Kappel Anna (számtan), Mercz Margit, Lepnyák Éva.
Elköltöztek: Erdődi Rozália, Gerencsér Rozália, Kárász Ilona, Lőrinc Mária, Vigh Ibolyka.
Óvodába ment: Kristofoletti Ida.
Összesen: 45.
Teleky-úti I. leányosztály.
Osztálytanítónő: Koronczy Gizella.
Kitűnők: Benczik Gabriella, Jaeger Ilona, Jaeger Márta.
Jelesek: Ágoston Mária, Bazsó Katalin, Bellák Mária, Boci Jolán, Gerencsér Erzsébet, Huszár Anna, Kerecsényi Ágnes, Kiss Mária, Kovács Mária, Móricz Anna, Németh Margit, Szekeres Magdolna, Szűcs Piroska, Tibenszky Mária, Váradi Róza, Veren Erzsébet, Wieland Aranka.
Jók: Ács Erzsébet, Bodzái Margit, Boros Anna, Boros Erzsébet, Bujárszky Erzsébet, Czupi Ilona Csinger Júlia, Fazsúr Mária, Gáspár Aranka, Godor Ilona, Grahovecz Anna, Gyöngy Ilona, Háry Jolán, Horváth Anna, Horváth Vilma, Lasky Júlia, Magyar Ilona, Major Mária, Martonfalvy Anna, Matics Aranka, Nagy Ilona, Németh Mária, Németh Teréz, Péntek Rozália, Pokorny Mária, Ráchel Erzsébet, Szemlics Margit, Varga Anna.
Elégtelenek-. Kovács Róza, Simon Karolin, Tóth Etelka (számtan), Tóth Magdolna (számtan), Poór Mária (számtan).
Más iskolába mentek: Takács Margit, Barvich Éva.
Elköltöztek: Bicsák Ilona, Győré Ilona, Ifjovics Anna, Kátai Tóth Ilona, Kukovecz Erzsébet.
Betegség miatt nem osztályoztatott : Andri Ilona, Péter Mária.
Összesen: 62.
Volt gimnáziumban elhelyezett II. fiúosztály.
" Osztálytanítónő: Dénes Gizella.
Kitűnők-. Csiszár Sándor, ifj. Horváth József, Hovány Lehel, Laurencsik János, Pintér János, Wittmann Gyula.
Jelesek -. Gyömörey Ferenc, Kertész Vince, Kurucz István, Mayerhoffer László, Muszel Zoltán, Rutich Lóránt, Sörlei Kázmér, Tóth Tibor, Török József, Törő László.
Jók: Antal Sándor, Czimmermann Gyula, Dianiska Sándor, Hodics
- 18 —
János, Horváth Gyula, Horváth László, Mayerhoffer Ottó, Mihálecz József, Polai Károly, Rózsa Sándor, Szűcs László, Tóth Ferenc, Wejland István.
Elégségesek: Csács Ferenc, Dlask József, Halász László, Horváth Lajos, Keller Lajos, Táncos László, Tóth Ernő.
Elégtelenek: Gerencsér János, Kotnyek István, Mátay Antal.
Más iskolába mentek: Poszák József, Szívós János.
Elköltözött: id. Horváth József.
Összesen: 42.
Huszti-téri II. fiúosztály.
Osztálytanító: Németh Jenő.
Kitűnők: Barvich Aladár, Böröndy Tibor, Hegedűs István, Kosztrics István, id. Kovács József, Krémer László, Tobik József.
Jelesek: Gyergyák László, Horváth Ferenc, Horváth István, Horváth J. László, ifj. Kovács József, Krénusz Ferenc, Palkó József, Scsavnicsár István, Szomolányi József, Szőllősy János, Tóth Károly.
Jók: Andri Ferenc, Bálint Pál, Bődör József, Faics Lajos, Ferencz Gyula, Gelencsér Lajos, Gyuranecz Károly, Horváth Imre, Jordán János Kolongya István, Kovács Boldizsár, Kovács Ferenc, Kovács Gyula, Kulcsár Béla, Molnár Imre, Molnár József, Németh Antal, Óvári József, Rácz Imre, Szabó Károly, Szemlics Lajos, Szerdahelyi Ferenc, Tamás Gyula, Tamás József, Tibenszky Tibor, Tóth János, Tóth Lajos, Veborvecz György, Zábó János.
Elégségesek: Dámján József, Dömötör József, Göncz József, Molnár István, Varga Ferenc.
Elégtelenek: Seláf György, Szabó Pál (javítót tehetnek).
Elköltöztek: Jekelfalussy György, Kubu Gyula, Kukovecz József.
Összesen: 57.
Volt gimnáziumban elhelyezett II. leányosztály.
Osztálytanítónő: Mágot Vilma.
Kitűnök: Horváth Elvira, Horváth Rózsi, Katona Márta, Zsifkovics Magda.
Jelesek: Amtmann Kató, Bedő Mária, Cserti Anna, Görög Anna, Horváth Gabriella, Horváth Irma, Kocsis Erzsi, Kovács Zsuzsi, Lengyel Ilona, Németh Ilona, Zavodnik Gizella.
Jók: Barabás Ilona, Bertalan Mária, Csányi Rozália, Magyar Magda, Műik Katalin, Pauer Mária, Péter Éva, Poszák Erzsi, Varga Margit.
Elégségesek: Csizmadia Ilona, Horváth Mária, Takács Anna (ism.), Takács Mária, Varga Ilona.
Elégtelen: Simon Mária.
Elköltöztek: Dávid Anna, Szalai Valéria, Szekeres Mária.
Más iskolába ment: Metz Erzsébet.
Összesen: 34.
— 19 —
Teleky-úti II. leányosztály.
Osztálytanítónő: Szabóné Németh Erzsébet.
Kitűnők: Hajnal Margit, Németh Szidi, Nagy Magda, Pintér Margit, Tahy Erika Mária, Vass Ilona.
Jelesek: Léder Mária, Megyesy Teréz, Sabján Ilona, Szekeres Irma.
Jók: Farkas Mária, Gerencsér Erzsébet, Gerócs Anna, Nóvák Erzsébet, Tóber Katalin, Vaska Mária, Zalán Anna.
Elégségesek: Bedenek Anna, Fartik Mária, Felker Gizella, Genetheim Klára, Herczeg Mária, Hollender Margit, Horváth Júlia, Kolosa Erzsébet, Kovács Erzsébet, Salamon Júlia, Sipos Margit, Szabó Mária, Tislér Anna, Tollár Margit, Molnár Mária.
Elégtelenek: Horváth Mária, Kálmán Erzsébet, Szabó Erzsébet, Tollár Ilona.
Elköltöztek: Desztics Jolán, Kiss Júlia, Molnár Rozália, Nóvák Mária.
Más iskolába mentek: Győré Mária, Krémer Mária, Stréni Ilona.
Összesen: 43.
Huszti-téri III. fiúosztály.
Osztálytanító: Cseh Joákim.
Kitűnők: Csonkás Sándor, Hári János, Huszár József, Németh István ifjabb.
Jelesek-. Ács József, Bakó László, Bedő Ferenc, Dendyuk Miklós, Gábor Imre, Gáspár Lajos, Gyöngy Géza, Horváth János, Horváth Károly, Horváth László, Lehel László, Sluitner József, Tibenszky Ferenc, Vilcsek Lajos.
Jók: Csiszár István, Domaföldi László, Faics Ferenc, Felker János, Horváth Béla, Horváth Gyula, Kasza Géza, Kálmán József, Király Vince. Koch István, Krémer István, Lakatos József, Léder István, Mátrai Ferenc, Molnár Károly, Németh Ferenc, Németh István id., Németh János, Párta József, Szedonya Lajos, Takács János, Virovec János.
Elégséges: Reithoffer József.
Elégtelenek: Hollender Péter, Horváth Jenő, Németh István, Németh József, Rákhely János, Tizedes Zsigmond.
Elköltöztek: Jobbágy János, Jobbágy József, Marics Gyula, Kukovec István, Kukovec Lajos.
Összesen: 52.
Volt gimnáziumban elhelyezett III. leányosztály.
Osztálytanítónő: Horváthné Pécsy Margit.
Kitűnők: Gáspárlin Mária, Ladeczky Emília, Leyrer Ilona, Pintér Katalin, Plaski Rozália.
Jelesek: Bazsó Éva, Bem Margit, Bódis Ilona, Hénics Margit, Leitgeb Margit, Roth Katalin, Szolkovy Margit.
Jók: Arany Ilona, Domán Anna, Hauptvogel Mária, Izsán Karolin, Jurász Mária, id. Kovács Ilona, Laski Gizella, Mejer Margit, Pados Emma, Varga Ilona, Várossy Éva.
- 20 —
Elégségesek: Heffer Magda, Horváth Erzsébet, Iván Teréz, Keller Ilona, Kovács Ilona, Matyók Mária, Műik Anna, Hesznyivy Margit, Szabó Rozália, Takács Erzsébet, Varga Mária.
Elégtelenek: Andri Irma, Krizsován Rozália, Markotán Irma, Wild Mária, Zábó Mária.
Elköltöztek: Gerencsér Erzsébet, ifj. Kovács Ilona, Németh Ilona, Pracsovics Erzsébet.
Beteg: Tóth Ilona.
Összesen: 44.
Volt gimnáziumban elhelyezett III. vegyesosztály.
Osztálytanítónő: Neuwirthné Szabó Mária.
Kitűnők: Kotaszek Károly, Láng Ferenc, Szertics Gyula.
Jelesek: Nóvák György, Thumerer Mihály, Sinkovics István, Szepesi Imre, Vadász Gyula, Geszler Júlia, Révész Ilona, Vieland Jolán.
Jók: Bertalan József, Folkmeier József, Hering Géza, Krug József, Nagy Jenő, Péter György, Szabó Ferenc, Szakonyi József, Veisz Ferenc, Lepnyák József, Király Ilona, Vajda Mária, Veininger Mária.
Elégségesek: Horváth Ferenc, Kránitz István, Nadrai Imre, Takács László, Csiszár Anna, Csöndör Aranka, Németh Rozália, Péntek Erzsébet, Takács Gizella, Tóth Emilia, Veininger Margit.
Elégtelenek: Farsul Géza, Lakatos István, Sztankovics István, Zóka Ferenc, Bedernyák Anna.
Javító vizsgát tehet: Bakos Imre (helyesírás-nyelv.-ból).
Elköltöztek: Szvetics István, Zsovár József, Fekete Margit.
Összesen: 44.
Huszti-téri IV. fiúosztály.
Osztálytanító: Hajnal János.
Kitűnők: Amtmann Pál, Böröndi Gyula, Gregál István, Kovács János, Kozitz János.
Jelesek: Benkő György, Farkas József, Hajmási Márton, Hegedűs Károly, Kovács Kálmán.
Jók: Csányi Jenő, Feiler István, Gál István, Gerócs István, Hári Ferenc, Horváth Ferenc, Horváth József, Kálovics Ferenc, Kelemár István, Kárpáti József, Kis Ferenc, Szarjas Ferenc, Szomolányi Károly, Schlesinger József, Tóth Ferenc, Tóth Pál, Tulézzi László, Zsupányi Károly.
Elégségesek: Antal Jenő, Bődör Gyula, Friedl József, Hild Ferenc, Horváth Lajos, Rohs Zoltán, Surugli János, Tollár István, Vinhoffer István, Zábó József.
Elégtelenek: Éder László, Pap János, Pint István, Polai Ferenc.
Más iskolába mentek át: Nóvák József, Takács Lajos, Szíjártó István.
Elköltöztek: Kator György, Kubu Géza, Sarotár József, Unger József.
Összesen: 50.
— 21 —
Teleky-úti IV. leányosztály^
Osztálytanítónő: Kenedi Aura.
Kitűnők: Csizmadia Magda, Csöndör Ilona, Hóbor Júlia, Hovány Erzsébet, Jakabfy Margit, Kerecsényi Erzsébet, Kerecsényi Mária, Miilei Teréz, Németh Ilona, Novai Ágota, Ruzsics Erzsébet, Szertics Aranka, Tomasits Mária, Ujlaky Margit.
Jelesek: Balla Erzsébet, Bellák Erzsébet, Csoknyai Mária, Harangozó Júlia, Jaberics Ilona, Lausch Margit, Martonfalvy Margit, Óvári Mária, Ötvös Erzébet, Pörzse Ilona, Puska Júlia, Vinczek Ilona, Wes-sely Gabriella, Zavodnik Elvira.
Jók: Ács Mária, Boha Gabriella, Horváth Aranka, Kiss Ilona, Lukács Irén, Maray Emma, Maray Magda, Muczer Mária, Németh Júlia, Pokorny Magda, Rózsa Mária, Simon Irma, Schultheisz Elvira, Varga Erzsébet, Varga Matild, Váradi Anna, Vida Mária.
Elégségesek: Gelencsér Margit, Horváth Anna, Kotnyek Mária, Tollár Magdolna, Tomasits Ilona, Totzky Karolin, Zadravetz Erzsébet.
Elköltöztek: Galambos Erzsébet, Navracsics Anna, Vigh Zsuzsanna.
Összesen: 55.
Volt gimnáziumban elhelyezett IV. vegyesosztály.
Osztálytanító: Pollák István.
Kitűnök: Csinger Károly, Kumi Ferenc, Ligeti Gyula, Lőrinc István, Szigriszt László.
Jelesek: Fischel Kornél, Horváth János, Kiss Lajos, Törő Endre, Fekete Júlia.
Jók: Babits Lajos, Hardy József, Heringh Lajos, Karakai István, Kemendi József, Magyar Miklós, Mayerhoffer Emil, Papp Géza, Szűcs István, Hautzinger Gabriella, Táncsics Erzsi.
Elégségesek: Ferkócza János, Klauz József, Mátrai Nándor, Monus György, Róth Ferenc, Óhidy István, Csontos Erzsi, Gábor Teréz, Galambos Róza, Hajdú Mária, Horváth Erzsi, Kálmán Ilona, Kovács Katalin, Matics Mária, Merencsics Mária, Miklesz Erzsi.
Elégtelenek: Káppel Katalin, Nagy Anna, Verem Júlia.
Elköltöztek: Dési Andor, Gudricza János, Nagy János, Takács Lajos, Erdődi Margit.
Összesen: 45.
Volt gimnáziumban elhelyezett V. vegyesosztály.
Osztálytanítónő: May Margit.
Kitűnő: Simon József.
Jelesek: Simon István, Horváth Mária, Odrovics Ilona, Pintér Mária, Salamon Erzsébet, Zsovár Mária.
Jók: Benkő József, Dani György, Farkas Károly, Fartig Károly, Gergály István, Hirtz László, Horváth József, Lőci Jenő, Oparnica Sándor, Senkó Lajos, Boha Mária, Dudás Edith, Entz Ilona, Keller Aranka, Kránicz Katalin. Sárecz Magdolna, Szívós Katalin.
— 22 —
Elégségesek-, Benkő György, Czimmermann József, Felker László, Golog József, Hajdú István, Heffer István, Ködbaum Gyula, Reithoffer István, Bakó Julianna, Berghoffer Margit, Kertész Erzsébet, Meyer Sarolta, Pólai Erzsébet, Szűcs Gizella.
Iparostanonciskolába ment át: Hollender István.
Más iskolába mentek: Gerócs József, Marosa György, Tóth József.
Elköltöztek: Moór József, Szabó Lajos.
Összesen; 44.
Baraktelepi iskola I—II. vegyes osztály.
Osztálytanítónő : Benkórié Okos Júlia.
I. osztály.
Kitűnők: Vitáris Tibor, Bedő Margit, Csordás Györgyike, Schuhel Zsuzsánna.
Jelesek: Baksa József, Hársing István, Szabó Erzsébet.
Jók: Grossinger Ferenc, Kacziáner József, Koncz Sándor, Gál Erzsébet, Kárasz Ilona, Koczor Mária, Zákonyi Anna.
Elégtelenek: Bogovecz László, Kacziáner Árpád, Pinterics László,
Beteg: Pintér Piroska.
Más iskolába mentek: Horváth Ilona, Pór Mária.
Elköltöztek: Kránitz József Varga József, Varga Anna.
II. osztály.
Kitűnők: Bali Rózsa, Bódis Erzsébet, Horváth Irma.
Jelesek: Baksa Béla, Cserpes Jenő, Szabó József, Gölles Ilona, Kolarics Ilona, Petrovics Erzsébet, Tóth Rozália.
Jók: Konc Illés, Simon István, Albert Erzsébet, Hauer Ilona, Horváth Anna, Kontor Ilona.
Elégségesek •. Kaposi János, Kutasi Ferenc, Pinterics Gyula, Turula Lajos, Kacziáner Etel, Kandakor Mária.
Elköltözött: Aczél Már a.
Összesen: 46.
Baraktelepi iskola III —IV. vegyes osztály.
Osztálytanító: Neuwirth György.
III. osztály.
Jelesek: Csordás Klára, Turi Anna.
Jók: Ács József, Salamon László, Altmann Erzsébet, Kaszás Margit, Radics Margit, Schmidt Edit, Szekrény Mária, Tóth Ibolya.
Elégségesek: Auer Mátyás, Bódis Júlia, Placskó Ilona, Tálosi Rozália, Vass Erzsébet, Vaska Erzsébet.
Elégtelenek: Grossinger János, Bizony Mária, Dara Ilona, Golecz Klára, Horváth Erzsébet.
Más iskolába ment át: Horváth József.
— 23 —
IV. osztály.
Kitűnő: Schuhel Emili a.
Jelesek-. Kaszás József, Simon József, Szepesváraljay Alfonz, Csordás Margit.
Jók: Altmann József, Gergelics Ferenc, Leich György, Petrovics Lujza, Pókecz Amália, Szabó Ilona.
Elégségesek: Cserpes Gyula, Horváth József, Kocsis István, Peistingel István, Pókecz Eduárd, Fillér Anna, Gaál Mária, Horváth Anna, Rezneki Ibolya, Varga Anna.
Elégtelen: Andor Ilona.
Elköltöztek: Tobak Miklós, Viosz László, Kránitz Katalin.
Összesen: 47.
Továbbképző- (ált. ismétlő) iskola I —III. fiúosztály.
Osztálytanítók: Németh Jenő és Plánder Boldizsár.
Hitoktató: P. Horváth Adorján.
Dara József, Gábor Antal, Gerócs József, Hegedűs Gyula, Hirtz János, Horváth József, Horváth Márton, Koch Ferenc, Marosa György, Merencsics Ferenc, Mészáros István, Rada János, Tollár József, Tóth József, Vukics Lajos.
Iparostanociskolába ment át ; Reithoffer Gyula.
Más iskolába ment: Bükky Károly, Kalmár Ferenc.
Elköltöztek: Hajas József, Szvetics József.
Hivatalból beirva, de nem jelentek meg: Fekete István, Tálosi György.
Összesen: 22.
Továbbképző- (ált. ismétlő) iskola I—III. leányosztály.
Osztálytanítónők : Neuwirthné Szabó Mária és Szabóné Németh Erzsébet.
Hitoktató: P. Horváth Adorján.
Bognár Mária, Csanádi Anna, Csiidör Anna, Entz Júlia, Erdélyi Mária, Faics Margit, Farkas Mária, Fekete Mária, Gudricza Mária, Guzsvinecz Erzsébet, Hári Ilona, Hársing Anna, Horváth Anna, Horváth Mária, Huszár Rozália, Kaszás Ilona, Király Mária, Kollár Rózsi, Kovács Katalin, Lukács Anna, Markotán Rozália, Németh Mária, Poszák Karolin, Saffer Júlia. Szabó Anna, Táncsics Ilona, Varga Anna, Vass Magdolna, Vojkovics Rozália, Wieland Margit.
Iparostanonciskolába mentek át: Kiss Ilona, Tóth Malvin, Weisz Katalin.
Más iskolába ment: Dénes Margit, Kálmán Mária, Maurer Katalin, Varga Ilona.
Felmentve: Girtl Anna.
Elköltöztek: Auer Aranka, Desztics Irén, Kappel Mária, Kisgergely Erzébet, Krakkauer Olga, Rózsa Anna, Szvetics Mária.
Hivatalból beirva, de nem jelentek meg: Kőnig Mária, Török Anna.
Összesen: 47.
— 24 —
Honvéd elemi ismeretterjesztő tanfolyam.
Tanfolyamvezető: Polesinszky Emil áll. el. isk. igazgató.
I—II. osztály.
Osztályvezető: Németh Jenő áll. tanító.
Hitoktató: Longauer Imre hitoktató.
Magánvizsgázók: Bedő Miklós, Gőgös Fái, Molnár István, Németh József, Nyúl Ferenc, Salamon Boldizsár, Sipos József. Összesen: 7.
III—IV. osztály.
Osztályvezető: Németh Jenő áll. tanító.
Hitoktató: Longauer Imre hitoktató.
Magánvizsgázók: Csonka János, Erdős János, Horváth János, Mészáros József, Tóth Ferenc, Tiembeczki János, Végh Ferenc. Összesen: 7.
Magánvizsgálatot tettek kir. Tanfelügyelő úr 1822/930 sz. engedélye alapján.
II. IGAZGATÓI KÖRZET.
Igazgató: FILÓ FERENC. TANTESTÜLET:
1. Ács József, a Rozgonyi-utcai IV. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 26, összesen: 37.
2. Bánekovichné Nyakas Viktória, a Rozgonyi-utcai III. a) leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 32, összesen: 32.
3. Béres János, a Rozgonyi-utcai I. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 12, összesen: 25.
4. Béresné Ferenczy Ida, a Rozgonyi-utcai I. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 12, összesen 26.
5. Özv. Cavalloniné Szalay Ida, az Arany János-utcai I. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 22, összesen: 22.
6. Erdélyiné Ábrahám Katalin, a Rozgonyi-utcai IV. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 29, összesen: 29.
7. Filó Ferenc, igazgató. Működési éveinek száma Nagykanizsán 8, összesen: 20.
8. Gogl Mária, a Hunyadi-utcai V. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 11, összesen: 17.
9. Özv. Horváthné Koller Teréz, a Hunyadi-utcai III. b) leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 12, összesen: 26.
10. Krampatitsné Kosich Ilona, a Rozgonyi-utcai II. a) leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 11, összesen: 38.
11. Özv. Kumperné Helbek Irén, az Arany János-utcai I. fiúosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 11, összesen: 26.
12. Litvay Endre, a Rozgonyi-utcai III. b) fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 2í1/a, összesen: 26.
13. Nagyné Kun Renée, a Rozgonyi-utcai IV. vegyes osztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 20, összesen: 26.
14. Némethné Wrana Ilona (III. körzeti tanítónő, ideiglenes szolgálattételre a II. körzethez beosztva), a Rozgonyi-utcai II. b) fiúosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 11, összesen: 20.
15. Ortutay Gyula, a Rozgonyi-utcai V. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 14, összesen: 20.
16. Ortutayné Lovass Laura, a Hunyadi-utcai VI. leányosztály tanítónője. Műk. éveinek száma Nagykanizsán 14, összesen: 23.
17. Óvári József, a Rozgonyi-utcai III. a) fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 8, összesen: 27.
18. Plánder János, a Rozgonyi-utcai II. a) fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 16, összesen: 24.
19. Sekulja Jakab, a Rozgonyi-utcai VI. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 9, összesen 34.
20. Wildené Bereczky Mária, a Rozgonyi-utcai II. b) leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 12, összesen: 13.
21. Máry Ilona iielyettes áll. tanítónő, a Rozgonyi-utcai II. a) leányosztály tanítónője. Működési ideje Nagykanizsán 2 hónap, összesen 10 hónap mint helyettes.
Hitoktatók: Rudnyánszky Miklós, Longauer Imre oki. középisk. hittanárok, intézeti hitoktatók a róm. kath., Horváth Olivér ág. hitv. ev., Kádár Lajos reform, és Halász Jenő izr. el. isk. igazgató az izr. vallású tanulók részére.
Erdemsorozat
az II. körzeti áll. elemi fiú- és leányiskolában.
Arany János-utcai I. fiúosztály.
Osztálytanítónő: özv. Kumperné Helbek- Irén.
Kitűnők-. Andreidesz József, Betlehem György, Kiss József, Szabadi László,
Jelesek: Baranyai István, Blagojevics Károly, Both Ferenc, Gozdán Nándor, Horváth István, Kőbán Gyula, Kozics Lajos, Major Ferenc, Németh Ferenc, Sebestyén Lajos, Sneff Ferenc.
Jók: Beke László, Friss József, Gócza János, Horváth József, Horváth István, Kanizsai Lajos, Kiss Imre, Miilei János, Nagy János, Parti József, Polecz Géza, Schreiber József, Szűcs Ferenc, Wlasits István.
Elégségesek-. Péter István, Poos László, Tóth Ottó.
Elégtelenek: Ádám János, Bicskei Géza, Herceg József, Kiss Gyula, Sebők Imre.
Elköltöztek : Földi Gyula, Gudricza Jenő, Horváth István, Parragi István, Pirbos László, Hozbor Ferenc.
Más iskolába ment át: Gáspár Endre.
Betegségük miatt felmentve: Klein János, Parti Ferenc.
Összesen: 46.
Rozgonyi-utcai I. fiúosztály.
Osztálytanító: Béres János.
Kitűnők: Balassa Lajos, Brassányi Zoltán, Fejes (Beer) István, Gaál István, Ketting Ferenc, Lemberkovics Alajos, Lemberkovics József, Nagy Győző, Pőcze László, Török Ferenc, Vánkos Jenő, Váradi Ernő, Vince János,
Jelesek-. Dómján Béla, Iváncsics János, Kósa József, Nemes György, Piros László, Plaski József, Tomasics Antal.
Jók-. Árok István, Árok Sándor, Balog László, Bognár György, Boros István, Gáspár Antal, Horváth István, Kálovics József, Landess Károly, Tóth Antal, Tóth Ferenc.
Elégségesek-. Balázs Béla, Büki Vendel, Guta István, Hodics István, Kovács Lajos, Orbán Péter, Parragi Ferenc, Reich József, Varga József.
Elégtelenek-. Mátés István, Takács László.
Kimaradtak: Bernhardt András, Hegedűs János, Keszei Jenő.
Nem járt: Kovács Gyula.
Beteg: Sebesi Ferenc.
Összesen: 47.
— 27 —
Rozgonyi-utcai II. a) fiúosztály.
Osztálytanító: Plánder János.
Kitűnők: Bentzik Lajos, Dómján János, Krátky Tibor, Orosz Endre, Veitzi János.
Jelesek\\ Harrer József, Kulcsár József, Pahusz István, Schermann Ferenc, Tornár László.
Jók: Andor József, Andri István, Balogh László, Beke János, Cindrich Jenő, Csutorás Oyörgy, Dömötör Imre, Farkas Ferenc, Fritz Lajos, Hollósi József, Kaburek Gyula, Kováts Miklós, Kúszik István, Lampéter Lajos, Márkus Jenő, Mesics Lajos, Poszák József, Szakacsics Sándor, Tóth György, Tóth József, Veinausz Ferenc, Vince József, Farkas Gábor.
Elégségesek: Angelmajer József, Farkas István, Gyeőry Kálmán, Lampéter Pál, Nagy István, Sárec Lajos, Simon László, Tálosi Lajos, Varga Károly, Vince László.
Más iskolába mentek: Jámbor Sándor, Ruha Gyula, Szívós János, Zámoly Ferenc.
Összesen: 47.
Rozgonyi-utcai II. b) fiúosztály.
Osztálytanítónő: Némethné Wrana Ilona (III. körzeti tanítónő, ideiglenes szolgálattételre a II. körzethez beosztva).
Kitűnők: Czapári László, Döme János, Hatyina Dezső, Vojkovics Andor.
Jelesek: Halász József Levik Gyula, Polec István, Tütő Lajos.
Jók: Baranyai Lajos, Bazsó Lajos, Bór Lajos, Császár József, Farkas László, Horváth Lajos, Keszey Sándor, Kis Sándor, Kucskó Ferenc, Pénzes Dezső, Plander György, Stéger László, Szabadi József, Tóth András, Vince Gyula, Zimmermann Antal.
Elégségesek: Bedő Imre, Étsy Ferenc, Komondy Gyula, Majer József, Mészáros Károly, Skernyák Lajos, Takács István, Turkoly Miklós.
Elégtelenek: Bakos József, Bedenek János, Novácky Gyula, Sáfrán László, Szívós János.
Kimaradtak: Lakatos Lajos, Papp József.
Más iskolába mentek: Barvich Aladár, Farkas Gábor, Hollender János.
Elköltöztek: Bucsy László, Gudrica József, Takács László.
Összesen: 45.
Rozgonyi-utcai III. a) fiúosztály.
Osztálytanító: Óvári József.
Kitűnők: Bognár József, Levik József, Skorjánecz Ferenc, Soponyai József.
Jelesek: Böjti Ferenc, Császár István, Nagy Gyula, ifj. Németh István.
Jók: Anlauf Péter, Balog József, Bergmann István, Burián Ferenc,
— 28 —
Erdélyi Károly, Gerencsér Zoltán, ifj. Horváth Imre, Imre József, Kele István, Liszkay László, id. Németh István, Poós Jenő, Smolcz Géza, Tollár József.
Elégségesek-. Baranyai József, Bazsó István, Bedő János, Benke József, Gyurovszky Ernő, Horváth József, Kanizsai László, Keller István, Molnár József, Németh József, Németh Károly, Neupár József, Oláh László, Szabó Sándor, Tóth Árpád, Tóth Ferenc, Tóth István, Vékási László.
Elégtelenek-. Baumann Ferenc, id. Horváth Imre, Horváth Jenő, Karakai István.
Késői beiratkozás miatt nem osztályozható Simoncsics László.
Elköltöztek: Fieder Ferenc, Forintos László, Hozbor József.
Összesen: 48.
Rozgonyi-utcai III. b) fiúosztály.
Osztálytanító: Litvay Endre.
Kitűnők-. Golenszky József, Kovács István, Malek László, Tóth Béla.
Jelesek-. Baranyai Péter, Baráth Jenő, Bánátfi Endre, Buday László, Cséti Zoltán, Erdélyi János, Fábián János, Koós Béla, Kovács Lajos, Kukola Ferenc, Németh Lajos, Orbán János, Pőcze Ferenc, Schvarz Károly, Szakonyi László, Tóth Pál.
Jók: Ágoston Ferenc, Boncz István, Czupi József, Gödinek László, Jakab Károly, Kálcsics István, Magyar József, Pénzes Lajos, Pogány István. Stagl Ferenc, Szakácsics Károly, Varga László, Zulficár Sakir.
Elégségesek-. Balázs János, Büki László, Farkas János, Pecsics László, Réger László, Salamon István, Székelyi Dezső, Virág József.
Elégtelenek-. Czethoffer János, Petőfi Lajos, Péceli Lajos.
Elköltöztek: Földi János, Hollender Antal, Tajber Gábor.
Betegsége miatt nem osztályozható: Horváth József.
Összesen: 48.
Rozgonyi-utcai IV. fiúosztály.
Osztálytanító: Ács József.
Kitűnők: Gaál László, Kutni Tibor, Plander József.
Jelesek- Balogh Béla, Borbély István, Czulek József, Döme Károly, Gödri József, Gyergyák Pál, Klapper Miklós, Kustos József, Merkly Belus József, Németh István, Szakács István, Takács Ferenc, Tanczen-berger Sándor.
Jók-. Andri György, Ágoston Gyula, Biczó Ferenc, Bujtor József, Burbócs János, Büki István, Csóka János, Frühwirt Ferenc, Horváth Imre, Horváth János, Horváth Károly, Magasházi István, Nagy Antal, Németh József, Németh Lajos, Németh Kálmán, Németh Pál, Papp Béla, Péter Ferenc, Pintér István, Szerecz Lajos, Ziegler János.
Elégségesek: Balázs József, Borbély Gyula, Czindrich Imre, Födő János, Gerencsér Ferenc, Kálovics Ferenc, Komondi Lajos, Kovács József, Mihalics János, Nagy Kálmán, Simon Miklós, Takács Antal, Tánczos József, Tóth József.
— 29 —
Elégtelenek-. Gerencsér József, Horváth András, Horváth György, László György, Neichl János, Tóth Lajos.
Késői beiratkozás miatt nem osztályozható: Vincze József.
Kimaradt: Szijjártó István.
Meghalt: Szever Győző.
Összesen: 61.
Rozgonyi-utcai IV. vegyesosztály.
Osztálytanítónő: Nagyné Kun Renée.
Kitűnők-. Nagy Márta, Németh Anna Németh Ilona, Steflovics Anna, Tacsek Anna. Halász László, Kele András, Lukáts Miklós, Péter Ferenc, Varga József, Wagner László.
Jelesek: Kiss Anna, Mattersdorfer Margit, Németh Mária, Dancs József, Egry Gyula, Fleischner István, Göndlcs István, Sárec Ferenc, Gyöngy József, Payer Ignác, Soós István, Tütő László, Veisz József.
Jók-. Detrich Ilona, Gyuranec Ilona, Horváth Rozália, Karácsonyi Erzsébet, Mihálovics Anna, Papp Katalin, Szekeres Mária, Zábó Ilona, Bedenek József, Csire István, Göllesz Géza, Heckenberger István, id. Horváth János, Keszey Ferenc, Salamon Sándor, Schreiber Károly, Tolnai Ferenc, Tomasits Ferenc, Torma Pál, Zadravec László.
Elégségesek-. Takács Anna, Tófey Teréz, Tóth Ilona, ifj. Horváth János, Koronics Ferenc, Kovács József, Kovács László, Mayer Károly, Muther László, Nemes Ferenc, Raics József, Tófey László, Tóth Péter.
Elköltöztek: Milei Anna, Forintos Dezső.
Összesen: 59.
Rozgonyi-utcai V. fiúosztály.
Osztálytanító: Ortutay Gyula.
Kitűnők: Filó Gyula, Kálcsics Ferenc.
Jelesek-. Berecz Károly, Gerencsér István, Kálovics László, Milei Ferenc, Szabadi István, Szieger Lajos.
Jók: Gödörházy Lajos, Horváth Ferenc, Horváth György, Horváth István, Karakai János, Kúszik Mihály, Major Gyula, Nagy Lajos, Parti Ferenc, Sárecz István, Szabó István, Tőke Ferenc, Varga Gyula, Váczy Sándor.
Elégségesek: Baumann Rudolf, Benkő József, Berke Sándor, Bognár István, Fehér János, Grünbaum Sándor, Hajkász Imre, Horváth János, Horváth Károly, Horváth Jenő, Kiss József, Kránitz Antal, Lőwi Sándor, Magyar Lajos, Mátyás István, Szerencsés János, Vellák Jenő.
Sok mulasztásuk miatt nem osztályozhatók: Gerócs József, Sipos József.
Összesen: 41.
Rozgonyi-utcai VI. fiúosztály.
Osztálytanító: Sekulja Jakab.
Kitűnők: Domina Károly, Friskó Imre, Hajmási József, Horváth József, Pintér József.
- 30 —
Jelesek-. Engelmann László, Gábor László, Németh Ferenc, No-vacki János, Ofenbeck Károly, Vecsei Flórián.
Jók-. Bárdos István, Baranyai Jenő, Baumann Gyula, Bognár József, Czigány Sándor, Horváth Gyula, Illés József, Kálovics József, Lakatos Ádám, Mayer Ferenc, Pint József, Rózsa Ferenc, Sáfrán Miklós, Steiner Jenő, Takács János, Tóth Sándor, Vellák István.
Elégségesek: Anger János, Foszák József, Herei Sándor, Hodics József, Horváth János, Ködbaum Vilmos, Vass János; Zacsek János.
Elköltözött : Szvetics István.
Összesen : 37.
Arany János-utcai I. leányosztály.
Osztálytanítónő : özv. Cavalloniné Szalay Ida.
Kitűnők-. Barvich Éva, Berke Mária, Czifra Anna, Mankovics Erzsi, Márkus Mária.
Jelesek-. Gáspár Anna, Horváth Anna, Kálmán Mária, Mészáros Jolán, Molnár Mária, Stágl Klára, Szukovics Róza.
Jók: Benedek Jolán, Bognár Mária, Czindrich Ilona, Guta Anna, Györkös Anna, Horváth Anna, Horváth Margit, Horváth Mária, Lerner Mária, Mihalecz Róza, Nagy Edit, Nagy Magda, Simonies Irén, Simonies Mária, Szemlics Katalin.
Elégségesek: Dávidovics Erzsébet, Gálosi Júlia, Gerencsér Róza, Horváth Anna, Lakatos Margit, Mihalecz Mária, Parti Mária, Tollár Borbála, Tóth Anna, Vörös Mária, Dömötör Róza.
Elégtelen: Farkas Margit.
Más iskolába mentek át: Czupi Ilona, Kiss Lidia.
Kimaradtak : Hochholczer Anna, Ress Anna, Zieger Irma.
Nem osztályozható : Farkas Róza.
Összesen : 45.
Rozgonyi-utcai I. leányosztály.
Osztálytanítónő : Béresné Ferenczy Ida.
Kitűnők-. Barát Gizella, Gerócs Anna, Golenszky Ilona, Haiszer Margit, Kósa Anna, Molnár Ilona, Németh Aranka, Pénzes Kató, Sipos Irma, Sipos Margit, Staszny Margit, Striczkó Margit, Varga Klári, Rácz Irén, Seregélyes Irén.
Jelesek: Ács Anna, Dávidovics Róza, Gerencsér Klári, Herskovics Erzsébet, Horváth Margit, Ivánkovics Mária, Kovács Mária, Lakatos Irén, id. Németh Ilona, Németh Teréz, Nóvák Erzsébet, Viola Erzsébet, Vimmer Erzsébet, Székelyi Aranka.
Jók-. Bizzer Magda, Bor Ilona, Fábián Mária, Gécsek Margit, Györkös Margit, Henszler Magda, Horváth Ilona, Horváth Mária, Ka-burek Éva, ifj. Németh Ilona, Váradi Anna.
Elégségesek: Gödinek Magda, Landess Mária.
Elégtelen: Pintér Erzsébet.
Későn iratkoztak : Bartusek Róza, Nagy Júlia.
Betegsége miatt nem osztályozható : Hermann Erzsébet.
Elköltözött : Tasner Margit.
Meghaltak : Freifogel Erzsébet, Varga Krisztina.
Összesen : 49.
— 31 —
Rozgonyi-utcai II. a) leányosztály.
Osztálytanítónő: Krampatitsné Kosich Ilona.
1930. május 1-től mint helyettes: Máry Ilona.
Kitűnők: Bertin Margit, Bogenrieder Mária, Metz Erzsébet, Orbán Mária, Pápai Ilona, Rátkai Edit, Somogyi Márta, Tomasics Katalin.
Jelesek-. Auer Erzsébet, Blagojevits Erzsébet, Garabb Ibolya, Garai Margit, Gyöngy Mária, Istiván Teréz, Jegyűd Magda, Krémer Márta, Kulcsár Erzsébet, Magyar Mária, Németh Anna, Ofenbeck Margit, Puncengruber Éva, Senkó Magda, Sipos Ilona, Szűcs Zsuzsanna, Török Zsuzsanna.
Jók: Bedenek Mária, Dancs Anna, Farkas Gizella, Holec Teréz, Kovács Katalin, Marosa Margit, Mattersdorfer Ilona, Mátyás Rozália, Németh Aranka, Óhegyi Magda, Serman Ilona, Tóth Etelka, Váradi Magda, Veszter Gizella, Vukics Mária.
Elégségesek: Berke Ilona, Gazdag Ilona, Kertész Erzsébet, Dan-csilovics Mária, Nemes Rozália.
Betegség miatt nem osztályozható: Guta Rozália.
Eltávozott: Földi Ilona, Kovács Teréz.
Összesen: 49.
Rozgonyi-utcai II. b) leányosztály.
Osztálytanítónö: Wildené Bereczky Mária.
Kitűnők: Csapó Henriette, Csete Ibolyka, Göndics Mária, Györkös Róza, Halász Györgyi, Matyasics Klára, Málék Erzsébet, Miklóssy Lucia, Rátkai Ágota.
Jelesek-. Bizzer Juci, Farkas Antónia, Gáspár Mária, Gyurka Katalin, ifj. Horváth Ilona, Kovács Mária, Kulcsár Margit, Márkus Ilona, Mátés Mária, Megyes Magda, Pál Mária, Szabó Mária, Thury Erzsébet.
Jók: Andor Júlia, Berke Anna, Czetthofer Mária, Deák Teréz, id. Horváth Ilona, Horváth Róza, Márkus Erzsébet, Mozsolics Mária, Oszter Mária, Sifter Ilona, Szakács Róza, Tánczos Mária, Tóth Júlia, Tóth Margit, Zab Mária, Zulfikár Margit.
Elégségesek: Benkő Margit, Kütsön Anna, Metz Erzsébet, Németh Mária, Smolcz Róza, Tánczos Anna.
Elköltöztek: Horváth Erzsébet, Hozbor Mária.
Összesen: 46.
Rozgonyi-utcai III. a) leányosztály.
Osztálytanítónő: Bánekovichné Nyakas Viktória.
Kitűnök: Ágoston Mária, Freifogl Margit, Hemmert Erzsébet, Varga Mária.
Jelesek: Dávidovics Erzsébet, Francsics Erzsébet, Füredi Ilona, Gyulai Magda, Jandl Hedvig, Klausz Júlia, Mészáros Erzsébet, Molnár Ilona, Perényi Gabriella, Polónyi Sarolta, Varga Ilona, Vince Anna, Wolf Mária.
- 32 —
Jók: Dervalics Mária, Gödörházi Mária, Hakonai Mária, Horváth Margit, Horváth Mária, Metz Erzsébet, Molnár Gizella, Pint Katalin, Szélig Ilona, Tóth Anna, Tóth Irén, Varga Erzsébet, Weisz Mária, Virág Aranka, Wrana Teréz.
Elégségesek: Balázs Erzsébet, Farkas Mária, Garzó Erzsébet, Gécsek Mária, Gödinek Katalin, Major Erzsébet, Miilei Anna, Pikler Erzsébet, Szakács Jolán, Vass Ilona.
Elégtelenek: Imrei Margit, Lakatos Anna, Tóth Mária.
Elköltöztek: Jámbor Mária, Simon Margit.
Betegsége miatt nem osztályozható: Zsirai Mária.
Összesen: 48.
Hunyadi-utcai III. b) leányosztály.
Osztálytanítónő: özv. Horváthné Koller Teréz.
Kitűnők: Bán Mária, Benedek Józsa, Cimerman Gizella, Kustos Margit, Pintér Erzsébet, Sebők Mária.
jelesek: Éder Lujza, Horváth Gizella, Kreft Margit, Kúszik Stefánia, Nagy Anna, Nardai Irma, Sági Júlia, Szerec Erzsébet, Zsebeházy Ilona,
Jók: Bakonyi Mária, Bedenek Magda, Horváth Magda, Kovács Erzsébet, Losonci Rózsi, Nagy Mária, Sáfrán Erzsébet, Sifter Anna, Szabados Erzsébet, Szemlics Cili, Tóth Mária, Zieger Margit.
Elégségesek: Bognár Ilona, Friss Mária, Klein Mária, Sánta Ilona, Varga Gizella, Pál Anna.
Elköltöztek: Fider Klára, Kozma Irén, Kozma Magda, Szabó Irén, Kátai Tóth Erzsébet.
Összesen: 38.
Rozgonyi-utcai IV. leányosztály.
Osztálytanítónő : Erdélyiné Ábrahám Katalin.
Kitűnők: Baráth Erzsébet, Gáspár Mária, Hollósi Rózsa, Jakab Erzsébet, Kutassy Alice, Németh Ilona, Scherman Gizella, Zieger Ilona.
Jelesek: Bali Margit, Bazsika Mária, Bedenek Margit, Bedenek Teréz, Bencze Borbála, Buday Anna, Domonkos Rozália, Fuksics Margit, Gerencsér Anna, ifj. Horváth Mária. Kálovics Anna, Kovács Elvira, Lasky Eleonóra, Lőrincz Teréz, Nóvák Katalin, Réger Piroska, Szabó Anna, Tóth Ilona, Veitzi Anna.
Jók: Auer Júlia, Balogh Ilona, Bergmann Mária, Borsfai Ilona, Haasz Emma, Horváth Erzsébet, Karakai Róza, Kiss Júlia, Koronics Róza, Nalezinek Margit, Németh Franciska, Pál Lujza, Sebesi Katalin, Sipos Júlia, Scherman Mária, Szabó Mária, Szabó Róza, Varga Irén, Varga Mária, Virág Katalin, Zab Júlia, Zsebők Erzsébet.
Elégségesek: Andreidesz Irén, Büki Ilona, id. Horváth Mária, Kocsis Anna, Nagy Júlia, Salamon Katalin, Varga Ilona.
Elégtelenek: Takács Mária, Vörös Mária.
Meghalt: Matyasics Erzsébet.
Összesen: 59.
— 33 —
Hunyadi-utcai V. leányosztály.
Osztálytanítónő: Gogl Mária.
Kitűnők: Hajós Márta, Halász Erzsébet, Helfert Anna, Horváth Gizella, Horváth Mária, Lóránt Róza, Veitczi Mária.
Jelesek: Bedenek Katalin, Cziboly Gizella, Cseke Róza, Dolenec Magda, Farkas Katalin, Joó Ilona, Kocsis Mária, Olasz Mária, Poós Gizella, Takács Mária, Varga Katalin, Zulfikár Emma.
Jók: Császár Anna, Födő Anna, Hetiinger Margit, Horváth Erzsébet, Horváth Júlia, Karlovíts Aranka, Láng Ilona, Milei Mária, Németh Róza, Parti Katalin, Vidovics Ilona.
Elégségesek: Bazsó Ilona, Berta Erzsébet, Gazdag Ilona, Gáspár Róza, Kovács Teréz, Lukács Katalin, Polák Anna.
Kimaradt: Horváth Irén.
Összesen: 38.
Hunyadi-utcai VI. leányosztály.
Osztálytanítónő: Ortutayné Lovass Laura.
Kitűnők: Árok Anna, Benke Rozália, Borbély Mária, Bujtor Rozália, Hársing Mária, Kálovits Ilona, Szummer Jolán.
Jelesek: Csöndör Mária, Gyergyák Jolán, Horváth Mária, id. Kovács Mária, Lampeter Frida, Laski Mária, Marics Júlia, Németh Kata, Turkovics Erzsébet, Varga Júlia, Vida Ilona.
Jók: Dávid Erzsébet, Farkas Mária, Horváth Erzsébet, Jerzsa Mária, Kovács Anna, Mátyás Mária, Plánder Teréz, Vimmer Mária.
Elégségesek: Czipó Anna, ifj. Kovács Mária, Leiner Mária, Vajda Ilona.
Állandó mulasztása miatt nem osztályozható: Erdélyi Gizella.
Elköltözött: Forgács Borbála.
Összesen: 32.
Továbbképző- (ált. ismétlő) iskola I—III. fiúosztály.
Osztálytanítók: Béres János, Litvay Endre, Óvári József, Plánder János.
Baranyai Ferenc, Bognár Ferenc, Büki Károly, Hancz István, Hancz János, Herczeg István, Horváth Boldizsár, Joó Gyula, Juhász József, Kovács József, Knausz Jenő, Losonczy Gyula, Liess Frigyes, Miilei Ferenc, Sárecz Gyula, Simon Mihály, Soós László, Szemlics Károly, Szemlics Pál, Varga József.
Kimaradtak: Boha János, Major János, Mészáros András, Németh István.
Felmentve 6229/929 tflői szám alatt: Zadravecz István.
Összesen: 25.
— 34 —
Továbbképző- (ált. ismétlő) iskola I. leányosztály.
Osztály tanítónők: Béres Jánosné, özv. Horváth Jenöné, özv. Kumper Arturné.
Andri Margit, Baranyai Erzsébet, Csanádi Anna, Császár Mária, Frühwirth Irma, Qarzó Katalin, Gödri Mária, Gyuranec Mária, Hári Teréz, Horváth Mária, Horváth Róza, Illés Mária, Joós Ilona, Mayer Mária, Magyar Júlia, Marton Róza, Németh Ilona, Németh Mária, Pammer Ilona, Pirbos Margit, Pulay Mária, Ribner Regina, Sebők Anna, Stagl Margit, Szabó Irma, Szakonyi Mária, Tóth Anna, Tóth Mária, Varga Ilona, Vaspöri Mária, Zábó Erzsébet, Ziegler Jozefa, Ziska Mária, Zreller Ilona.
Összesen: 34.
Továbbképző- (ált. ismétlő) II.—III. leányosztály.
Osztálytanítónők: Bánekovich Jánosné, Erdélyi Jánosné, Nagy Béláné.
II. 1 e á ny o s z t á ly:
Bencze Róza, Benkő Róza, Dénes Margit, Dombai Rozália, Dull Bella, Gyergyák Ilona, Horváth Gabriella, Horváth Mária, Habsz Ilona, Jordán Anna, Kálmán Mária, Klausz Erzse, Pirbos Margit, Röszler Mária, Sánta Teréz, Sebestyén Róza, Segesdi Matild, Szabó Gizella, Vidovics Verona.
III. leányosztály:
Béri Mária, Büki Róza, Döbörhegyi Anna, Frühwirth Ilona, Háry Júlia, Herskovics Mária, Horváth Ilona, Horváth Rozália, Kálovics Erzsébet, Kálmán Etel, Károsi Ilona, Kohn Gizella, Kukola Anna, Németh Mária, Markotány Krisztina, Maurer Katalin, Molnár Rozália, Palásty Anna, Péter Erzsébet, Pintér Mária, Pulai Rozália, Ribner Katalin, Szloboda Erzsébet, Szmodics Anna, Valentin Anna, Vellák Anna, Vukits Erzsébet, Vida Rózsa, Zsálek Margit, Zsebők Teréz.
Összesen: 49.
III. IGAZGATÓI KÖRZET.
Igazgató: KOVÁCS ILLÉS. TANTESTÜLET:
1. Bertin Gizella, a Templom-téri iskola III. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán lü, összesen: 21.
2. Bittner Gizella, a Nagyrác-utcai iskola I. vegyesosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 9, összesen: 31.
3. Bőczy Antal, a Kisrác-utcai iskola IV. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 1, összesen: 11.
4. Bőczyné Németh Ilona, a Templom-téri iskola II. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 1, összesen: 12.
5. Danitz Sándor, a Templom-téri iskola II. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 6, összesen: 14.
6. Faludi Géza, a Templom-téri iskola III. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 7, összesen: 34.
7. Faludiné Meszarits Anna, a Templom-téri iskola V. vegyesosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 7, összesen: 22.
8. Feix Margit, a Nagyrác-utcai iskola III. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 7, összesen: 7.
9. Gábossy Gizella, a Templom-téri iskola I. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 11, összesen: 16.
10. Girgásch Dezső, a Templom-téri iskola V. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 11, összesen: 31.
11. Grastyán István, a Kisrác-utcai iskola VI. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 8, összesen: 10.
12. Haba Rózsi, a Templom-téri iskola IV. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 12, összesen 27.
13. Juhász István, a Templom-téri iskola I. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 3, összesen: 23.
14. Kovács Illés, igazgató. Működési éveinek száma Nagykanizsán 12, összesen: 23.
15. Kováts Miklós, a Nagyrác-utcai iskola III. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 8, összesen 12.
16. Lehoczky Mária, a Nagyrác-utcai iskola VI. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 6, összesen: 6.
17. Némethné Wrana Ilona, ideiglenesen a II. körzeti áll. el. iskolához beosztva.
18. Nuzsy Stefánia, a Nagyrác-utcai iskola IV. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 11, összesen: 19.
19. Szénás Ferenc, a Nagyrác-utcai iskola II. vegyesosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 13, összesen: 18.
20. Szépudvary László, a Templom-téri iskola IV. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 8, összesen: 11.
Hitoktatók: Haba Mária és P. Farkas Iván, róm. kath.
- 36 —
Érdemsorozat
a III. körzeti áll. elemi fiú- és leányiskolában.
Templom-téri I. fiúosztály.
Osztálytanító: Juhász István.
Kitűnők: Baj György, Dávidovics György, Faics György, Horváth László, Kele József, Kunics László, Plander József.
Jelesek: ifj. Balog József, Bolf László, Borsfai Lajos, Csatlós Ferenc, Horvát István, Horvát György, Hangyalics Sándor, Kis László, Lan-csák Kálmán, Munkácsi György, Németh György, Szabó (Hajdú) Gyula, Varga Ferenc, Varga József.
Jók: Dani József, Dervalics Antal, Fülöp József, Gödinek Boldizsár Horvát László, Horvát László, Hunka József, Jakabfi Ferenc, Kálovics György, Kele József, Kocsis Ferenc, Knausz László, Kummer János, Mátés György, Miilei Lajos, Miilei Antal, Marton László, Mulasics Boldizsár, Ozvald József, Ferkó László, Pahocsa György, Polai Ferenc, Polai József, Szmodics Ferenc.
Elégségesek: Polai József, Márfi Vendel, Véber Antal.
Elégtelenek: Bognár Ferenc, Matolics József, Muczer József, Orsós József, Sneff György, Tenk János.
Nem osztályozható: Anek Károly.
Más iskolába mentek: Gerócs László, Kunics László.
Elköltözött: Andri György.
Összesen: 58.
Templom-téri I. leányosztály.
Osztálytanítónő: Gábossy Gizella.
Kitűnők: Baa Borbála, Bartol Rozália.
Jelesek: Beledi Margit, Bolf Júlia, Dani Júlia,Fuksics Mária, Horváth Katalin, Horváth Mária, Kovács Júlia, Marton Júlia, Polai Mária, ifj. Sneff Mária.
Jók: Balog Erzsébet, Bali Katalin, Baj Mária, Baj Erzsébet, Bécsi Mária, Bolf Anna, Csapó Mária, Dara Erzsébet, Dani Mária, Dervalics Erzsébet, Gyergyák Katalin, Hegedűs Anna, Horváth Erzsébet, Jankovics Anna, Kálóvics Anna, Kálovics Mária, Liplin Katalin, Liplin Mária, Lajki Júlia, Mihálecz Teréz, Mihálecz Mária, Németh Anna, Nagy Anna, id. Sneff Mária, Somogyvári Erzsébet, Szerdahelyi Júlia, Szilajka Júlia, Vajda Mária.
Elégségesek Fehér Júlia, Farkas Anna, ifj. Horváth Mária, Horváth Anna, Hajdú Rozália, Kook Júlia, Lenkovics Erzsébet, Mucer Mária, Süle Anna, Tiszai Anna.
Elégtelenek: Dani Katalin, Herjávecz Erzsébet, Kele Mária, Lervencz Ilona, Masznyák Mária, Munkácsi Teréz, Molnár Mária, Nagy Mária,
- 37 —
Simonka Mária, Szever Erzsébet, Szternát Mária, Tóth Ilona, Vinczek Erzsébet, Varga Anna, Simon Erzsébet.
Kimaradt: Mátés Júlia.
Meghalt: Kolonics Erzsébet.
Más iskolába mentek: Dukai Ilona, Hardi Katalin, Hardi Magda.
Összesen: 70.
Nagyrác-utcai I. vegyesosztály.
Osztálytanítónő: Bittner Gizella.
Kitűnők: Krisztián György, Németh József, Tölgyes András, Knausz Katalin, Martinec Katalin, ifj. Vajda Erzsébet, d. Vajda Erzsébet.
Jelesek: Fürst József, Godina György, Gozdán Antal, Kálovics Sándor, Kisgergely József, Szmodics László, Szokol György, Varga Antal, Bolf Júlia, Borbély Anna, Ehrenreich Mária, Ifcsics Mária, Kovács Mária, Steinitz Gizella, Szmodics Júlia, Török Mária, Varga Erzsébet.
Jók: Bregovics József, Godina Sándor, Imrei József, Kulcsár László, Kálcsics Ferenc, Major György, Plánder Vendel, Gáspár Endre, Gerócs László, Kunics László, Bence Mária, Gödinek Júlia, Jakabfi Mária, Mozsi Katalin, Pati Anna, Varga Mária, Véber Mária.
Elégségesek: Mátés Boldizsár, Tislér György, Török György, Büki Ilona, Jakopanec Anna, Tislér Róza, Vajda Mária.
Elégtelenek: Szentes Ferenc, Busa Anna, Gödinek Erzsébet, Kálovics Júlia, Molnár Erzsébet.
Összesen: 53.
Templom-téri II. fiúosztály.
Osztálytanító: Danitz Sándor.
Kitűnők: Bagonyai Antal, Dénes József, Gárdonyi Tibor, Herczeg József, Mátés József, Nagy Sándor, Niklesz Antal, Szabó István, Tomasics László.
Jelesek: Bolf György, Farkas Sándor, Gozdán József, Jankovics Antal, Kálovics József, Lencz József, Martinecz Antal, Novath István, Plander György, Plander István, Polai Ferenc, Tislér László, Varga József.
Jók: Horvát Boldizsár, Horvát László, ifj. Horvát László, Kis Ferenc, Kis László, Kunics Boldizsár, Kunics György, Nagy György, Pahocsa Ferenc, Poszovec Vendel, Tiszai Ferenc, Török Ferenc.
Elégségesek: Andri József, Bottyáni József, Dolmányos Sándor, Gál Sándor, Horvát Károly, Kangyalics Antal, Kovács József, Liplin József, Mulasics .János, Orsós Mihály, Peti József, Plander Károly, Törő László, Turzó György.
Elégtelenek\'■ Balog József, Bence József, Gerócs Ferenc, Göncsics József, Horvát Antal, Kovács Péter, Masznyák László, Sásvári György, Tiszai János, Turi Vendel.
Nem osztályozhatók: Szever József, Törő Ferenc.
Elköltöztek: Herjavec István, Sneff Károly.
Összesen: 62.
— 38 —
Templom-téri II. leányosztály.
Osztálytanítónő: Bőczyné Németh Ilona.
Kitűnők-. Bolf Kata, Baranyai Júlia, Cigler Anna, Horváth Máriai., Kálovics Anna, Ötvös Mária, Papp Margit. Szokol Mária, Varga Júlia.
Jelesek: Anek Anna, Gudlin Erzsi, Hajdú Mária, Horváth Mária II., Polai Anna, Polai Erzsi.
Jók-. Balog Júlia, Biliege Erzsi, Csatlós Rozi, jd. Hokman Júlia, Horváth Kata, Horváth Mária III., Horváth Rozi, Hobor Anna, Imrei Erzsi, Kantó Júlia, Kálovics Erzsi, Kők Mária, Kunics Júlia, Lenkovics Mária, Liplin Erzsi, Ritecz Mária, Simon Mária, Kukovics Mária, Tiszai Mária, Vild Erzsi.
Elégségesek-. Baj Katalin, Bolf Mária, Dani Mária, Gödinek Kata, ifj. Hermán Júlia, Kellerman Júlia, ifj. Marton Kata, id. Marton Kata, Mátés Rozi, Miilei Erzsi, Mujzer Teréz, Orsós Ilona, Premecz Júlia, Szollár Mária, Udvari Ilona.
Elégtelenek: Andri Mária, Bartusek Erzsi, Dara Mária, Magyar Júlia, Soós Júlia.
Nem osztályozhatók: Kunics Mária, Kovács Kata, Magyar Rozi, Sneff Mária.
Elköltözött: Műik Kata.
Összesen : 61.
Nagyrác-utcai II. vegyesosztály.
Osztálytanító: Szénás Ferenc.
Kitűnők: Horváth Ferenc, Sneff Katalin.
Jelesek-. Baj Ferenc, Gudlin József, Kálovics György, Krisztián József, Kunics László, Baj Anna, Bencik Erzsébet, Büki Anna, Kálovics Erzsébet, Kovács Teréz, Tislér Mária.
Jók-. Dolmányos József, Gáber Alajos László, Horváth György, Nagy Lajos, Radics György, Csondor Júlia, Györe Mária, Kulcsár Erzsébet, Miilei Katalin, Polai Mária, Polai Magdolna Júlia, Poszovec Erzsébet, Szmodics Mária.
Elégségesek-. Bartoly László, Dolmányos Antal, Ferk György, Godina József, Gudlin György, Haszon József, Hollender János, Kálovics István, Kálovics Sándor, Lenkovics László, Szentes István, Godina Mária, Gödinek Júlia, Gudlin Mária, Imrei Katalin, Tislér Júlia.
Elégtelenek-. Holl József, Husz János, Mujzer László, Neumayer László, Bolf Rozália, Holl Erzsébet, Miháczi Júlia, Neumayer Rozália, Szmodics Rozália, Varga Mária.
Összesen: 52.
Templom-téri III. fiúosztály.
Osztálytanító: Faludi Géza.
Kitűnök: Ifj. Kálovics László, Kisgergely Péter, Tiszai József
Jelesek: Borbély György, Faics Tibor, Hajdú Ferenc, Horváth István, Imrei Ferenc, id. Kálovics László, Polai József, Szerdahelyi György, Vadász György.
- 39 —
Jók: Dávidovics Ferenc, Dávidovics János, Erdélyi József, Gerócs József, Hegedűs József, Holl József, Horváth Ferenc I., Horvát Ferenc II., Horváth Ferenc III., Horváth Ferenc IV., Hóbor József, Jakabfi György, Kálovics József, Kuzina György, Lajki János, Lervenc Ferenc, Liplin György, Major György, Marton József, Muchard Ferenc, ifj. Nagy István, id. Nagy István, Németh Antal, Polai Ferenc, Szalai József.
Elégségesek: Balog János, Gál Ferenc, Gödinek József, Horváth Ferenc V., Liplin László, Maries Sándor. Orsós József.
Elégtelenek: Bartusek József, Bolf József, Gödér Károly, Horváth Jenő, Kiss József, Kovács József, Szever Lajos.
Elköltözött: Szabó István.
Összesen: 52.
Nagyrác-utcai III. fiúosztály.
Osztálytanító: Kováts Miklós.
Kitűnők-, id. Bencze Ferenc, ifj. Flumbort József.
Jelesek ■ Holländer Antal, Mózsi György, Szmodics Ferenc, Szmodics Lajos, Talabér Alajos, Unger József, Vajda Ferenc, Vajda Károly.
Jók-, ifj. Bencze Ferenc, id. Flumbort József, Gudlin Sándor, Haszon László, Knausz József, Kovács István, Neymayer György, Paizs Ferenc, Tislér Károly.
Elégségesek-. Bedenek József, Bregovics László, Dervalics Ferenc, Husz József, Marton József, Mátés Boldizsár, Mujzer József, Plander István, Sárdi József, Steinitz Gyula.
Elégtelenek: Tislér László, Tóth József.
Más iskolába mentek: Rituper István, Vadász Gyula.
Összesen: 33.
Templom-téri III. leányosztály.
Osztálytanítónő: Bertin Gizella.
Kitűnők: Bagonyai Erzsébet, Gyergyák Erzsébet, Herjavec Anna, ifj. Polai Juliska, Veszter Teréz.
Jelesek: Antal Júlia, Biliege Júlia, Herjavec Apollónia, Jankovics Katalin, Kálcsics Mária, Kiss Mária, Kok Erzsébet, Magyar Ilona, Nagy Mária, Soós Róza, Szalai Ilona, Szerdahelyi Rozália, Tóth Juliska.
Jók-. Bogár Júlia, Dani Anna, Fülöp Júlia, Hokman Katalin, Horváth Mária, ifj. Kálovics Erzsébet, id. Kálovics Erzsébet, Kele Mária, Kok Júlia, Kok Anna, Kuzsner Rozália, Kristóf Anna, Liplin Katalin, Miilei Júlia, Nagy Katalin,-Polai Rozália, Simoncsics Erzsébet, Varga Rozália.
Elégségesek: Grácz Katalin, Horváth Júlia, Kellerman Júlia, Kok Mária, Mujzer Anna, id. Polai Júlia.
Elégtelenek: Kállai Katalin, Lajki Erzsébet, Márfi Ilona, Plánder Margit, Sárec Mária, Tenk Rozália.
Elköltöztek: Harmadás Hona, Kovács Ilona.
Más iskolába ment át: Műik Anna.
Összesen: 51.
— 40 —
Nagyrác-utcai ill. leányosztály.
Osztálytanítónő: Feix Margit.
Kitűnők: Fülöp Mária, Knausz Júlia, Szerecz Aranka.
Jelesek: Erdélyi Teréz, Godina Erzsébet, Gödinek Teréz, Gudlin Mária, Krisztián Júlia, Mátés Teréz, Németh Anna, Sneff Margit, Török Katalin.
Jók: Farkas Erzsébet, Gödinek Erzsébet, Gozdán Rozália, Gudlin Júlia, Kiss Anna, Mátés Rozália, Pongrácz Teréz, Szmodics Mária, Vass Teréz.
Elégségesek: Borbély Mária, Budai Katalin, Godina Anna, Kiss Mária, Molnár Anna, Rozsonics Ilona, Szollár Júlia, Timár Erzsébet, Török Anna, Vajda Apollónia, Vajda Mária.
Elköltözött : Bekő Júlia.
Összesen: 33.
Temlpom-téri IV. fiúosztály.
Osztálytanító: Szépudvary László.
Kitűnők: Bali György, Kiss Ferenc, Nagy Alajos, Stocker Ferenc.
Jelesek: Farkas József, Horváth János, Jámbor László, Miilei László, Szerdahelyi László.
Jók: Balog György I., Balog György II., Dávidovics László, Dolmányos Ferenc, Farkas Ferenc, Hegedűs Ferenc, Horváth Ferenc, Horváth József, Kocsis Antal, Kovács Antal, Krisztián Ferenc, Mikó Imre, Plander József, Sgánecz János, Varga György, Véber László.
Elégségesek: Bécsi László, Bogár Ferenc, Dávid József, Dervalics István, Gyergyák Ferenc, Kiss József, Knausz József, Munkácsi Ferenc, Sásváii György, Sneff György, Sneff Ferenc.
Magántanuló: Szollár László.
Összesen: 37.
Templomtéri IV. leányosztály.
Osztálytanítónő: Haba Rózsi.
Kitűnők: ifj. Kálovics Mária, Miilei Anna, Szabó Ilona.
Jelesek: Bolf Júlia, Kuzma Teréz, Soós Teréz, Rácz Anna, ifj. Sneff Katalin, Szilajka Erzsébet, Ötvös Erzsébet.
Jók: Horváth Anna, Krisztián Rozália, Balogh Anna, Bécsi Rozália, Farkas Mária, Gyergyák Anna, Horváth Mária, Herjávecz Mária, Kunics Anna, Kunics Mária, Kunics Margit, ifj. Plánder Mária, id. Plánder Mária, Soós Anna, id. Sneff Katalin, Zigler Mária, Varga Erzsi, id. Kálovics Mária, Polai Mária.
Elégségesek: Dani Anna, Dávidovics Anna, Faics Anna, Farkas Júlia, Kálovics Katalin, Kiss Mária, Kiss Tóth Mária, Horváth Margit,
- 41 —
Munkácsi Júlia, ifj. Nagy Anna, id. Nagy Anna, Novath Irma, Plánder Katalin, Plánder Magda, Peti Júlia, Szokol Júlia.
Elköltözött Sneff Júlia.
Összesen: 46.
Kisrác-utcai IV. fiúosztály.
Osztálytanító: Böczy Antal.
Kitűnő: Szmodics László.
Jelesek: Bagonyai László, Csanádi József, Fülöp Ferenc, Gödinek József, Horváth Ferenc, Németh János, Spingár István.
Jók: Baj Károly, Baj László, Gödinek Lajos, Gödinek Péter, Góber József, Kovács József, Neumayer László, Polai Ferenc, Szerecz László, Varga István.
Elégségesek: Benczik József, Dávidovics Ferenc, Fülöp Alajos, Kovács Lajos, Magyar Ferenc, Máté János, Milei László, Neumayer József, Péntek Ferenc, Péntek József, Plander Vendel, 1 oszovecz László, Szarka János, Szmodics Ferenc, Vajda Ferenc, Vajda József.
Összesen: 34.
Nagyrác-utcai IV. leányosztály.
Osztálytanítónő: Nuzsy Stefánia.
Kitűnő: Knausz Róza.
Jelesek: Borovics Erzsébet, Farkas Gizella, Fender Ilona, Gudlin Erzsébet, Kálovics Anna, Krisztián Mária, Mihálecz Erzsébet, Nagy Mária, Sneff Erzsébet, Zdellár Margit.
Jók\\ Baj Mária, Baticza Mária, Busa Anna, Büki Erzsébet, Dávidovics Anna, Dolmányos Róza, Dukai Mária, Farkas Erzsébet, ifj. Godina Mária, Godina Júlia, Kálovics Mária, Pecsics Mária, Szmodics Ilona, Szmodics Júlia, Vajda Katalin.
Elégségesek: Flumbort Erzsébet, Gödinek Katalin, Gudlin Anna, Mátés Katalin, Rozsonics Teréz, Vajda Teréz.
Elégtelenek: id. Godina Mária, Horváth Júlia.
Összesen: 34.
Templom-téri V. fiúosztály.
Osztálytanító: Girgasch Dezső.
Kitűnő: Lovró István.
Jelesek: Bagonyai Ferenc, Baj József, Kolonics Lajos, Pataki Lajos.
Jók: Ács Nándor, Balogh József, Buncom József, Györe Ferenc, Hegedűs László, Imrei György, Imrei László, Jugovics Lajos, Milei György, Nagy József, Peti György, Szmodics Károly, Tóth Antal, Vugrincsics György.
— 42 —
Elégségesek: Balogh László, Bartol Károly, Bogdán György, Buncom Vendel, Dani György, Dolmányos József, Horváth György, Kulcsár György, Major József, Mihálecz György, Polánec Boldizsár, Szokol József, Turzó István.
Elégtelenek •. Andri Ferenc, Horváth László, Skernyák János, Sker-nyák József, Vajda György.
Elköltözött: Andri László.
Összesen: 38.
Templom-téri V. vegyesosztály.
Osztálytanítónő: Fctludi Gézáné.
Kitűnők: Tenk Anna, Ziegler Anna.
Jelesesek: Büki Erzsébet, Erdélyi Mária, Gudlin Katalin, Herboly Krisztina, Herjávecz Júlia, Mózsi Ferenc, Tislér Mariska, Tislér Mária, Tiszai József, Varga Anna.
Jók: Bartal Mária, Horváth Erzsébet, Krisztián József, Lencz Ilona, Mártinec József, Nagy Anna, Szmodics Anna, Török Anna, Varga József, Zsiga János.
Elégségesek: Ánek Júlia, Bence László, Biliege Erzsébet, Dolmányos József, id. Horváth Katalin, Jakabfi Anna, Jakopánec József, Kálovics Erzsébet, Kellermann Mária, Kunics Katalin, ifj. I olai Mária, Szokol Júlia, Tislér Katalin, Tislér Rozália, Tiszai Erzsébet.
Elégtelenek: ifj. Horváth Katalin, id. Polai Mária, Pintér Mária.
Nem osztályozható: Nagy Rozália.
Elköltözött: Bekő József.
Összesen: 42.
Kisrác-utcai VI. fiúosztály.
Osztálytanító: Grastyán István.
Kitűnők: Entz László, Gödinek László, Horváth József, Simon József, Venczl István.
Jelesek: Baj Ferenc, Dani Antal, Dani Alajos, Dervalics László, Horváth Ferenc, Horváth Boldizsár, Miilei József, Pahocsa József.
Jók: Kálovics György, Kocsis Ferenc, Plánder Ferenc, Szollár Ferenc, Tóth István, Vajda György.
Elégségesek: Kálovics László, Major Ferenc, Mujzer József, Varga József.
Elköltözött: Magasházi Sándor.
Nem osztályozható: Vinczek Antal.
Összesen: 25.
— 43 —
Nagyrác-utcai VI. leányosztály.
Osztálytanítónő: Lehoczky Mária.
Kitűnők: Bence Katalin, Preiner Ilona, Spingár Margit, Tóth Erzsébet, Véber Anna.
Jelesek: Imrei Anna, Kelemen Etel, Mikó Rozália.
Jók: Hajdú Erzsébet, Hajdú Katalin, Horvatics Mária, Imrei Erzsébet, Sgánetz Teréz, Szokol Mária, Tiszai Apollónia.
Elégségesek: Anek Anna, Berke Anna, Dara Anna, Horváth Rozália, Imrei Júlia, Kálovics Rozália, Marton Katalin, Mihalecz Katalin, Muczer Anna, Nagy Mária, Niklesz Mária, Szokol Katalin, Szollár Katalin, Tislerics Rozália.
Összesen: 29.
Továbbképző I. fiúosztály.
Tanították: Danitz Sándor, Juhász István.
Anek József, Bagonyai György, Baj József, Balog Boldizsár, Balog Sándor, Bolf János, Borbély József, Csóka József, Dara József, Dávidovics Ferenc, Dolmányos Antal, Farkas Ferenc, Gödinek Lajos, Godina József, Hokman János, ifj. Horvát József, id. Horvát József, Horvát György, Horvát Ferenc, Horvát László, Jugovics Károly, Kálovics József, Kis László, Kocsis József, Kulcsár József, Kuzma József, Magyar László, Műik László, Műik István, Német László, Neimajer János, Pati Ferenc, Peti Ferenc, Polai József, Sajer István, Szokol Boldizsár, Vince János, ifj. Vajda Antal, id. Vajda Antal, Vajda László, Varga Ferenc, Varga László, Kepe Kálmán.
Kimaradt: Domonkos József.
Összesen: 44.
Továbbképző II—III. fiúosztály.
Tanították: Kováts Miklós, Szénás Ferenc.
II. osztály:
Bartol Ferenc, Boros Gáspár, Benczik György, Csanádi György, Dávidovics Ferenc, Gudlin György, Horváth Ferenc, Horváth László, Horváth Vendel, Imre Ferenc, Imrei György, Kálovics György, Krisztián Antal, Marton József, Mihalecz Boldizsár, Mihalecz György, Nagy Ferenc, Peti Lajos, Szokol Ferenc. Szokol György, Szmodics János, Tiszai Lajos, Tóth József, Vajda -György, Varga György, Varga Mihály, Krémer Lajos,
III. osztály.
Bunczom Ferenc, Godina László, Gudlin László, Gyergyák Gyula, Hegedűs István, Imrei László Kok József, Kunics László, Szokol Sándor, Szokol László, Tófejü József, Varga István.
Összesen: 39.
— 44 —
Továbbképző I. leányosztály.
Tanították: Bőczyné Németh Ilona és Gábossy Gizella.
Anlauf Mária, Anek Mária, Auer Mária, Baa Mária, Baj Teréz, Bolf Erzsi Borsos Margit, Dani Katalin, Dávidovics Mária, Farkas Rozália, Flinger Júlia, Flumbort Katalin, Fuksics Katalin, Gozdán Júlia, Gödinek Mária, Hegedűs Júlia, Horváth Júlia, Horváth Katalin, Hunka Teréz, Imrei Anna, Istéf Mária, Jakopánecz Júlia, Kálovics Mária, Kelemen Mária, Kiss Erzsi, Kiss Róza, Koszednár Mária, Mátés Erzsi, Muchart Erzsi, Nagy Erzsi, Nagy Ilona, Neumayer Anna, Ötvös Erzsi, Poszovecz Júlia, Poszovecz Katalin, Sneff Anna, Szerdahelyi Júlia, Szmodics Anna, Szmodics Júlia, Timár Júlia, Tislér Júlia, Tislér Katalin, Tiszai Anna, Tiszai Júlia, Török Katalin, Vajda Katalin, Varga Erzsi, Vinczek Anna, Vugrincsics Erzsébet.
Nem osztályozható: Kálovics Anna.
Felmentve: Molnár Katalin.
Összesen 51.
Továbbképző II.—III. leányosztály.
Tanították: Bittner Gizella, Feix Margit.
II. osztály.
Balog Mária, Böjti Erzsébet, Dolmányos Júlia, Fenyves Mária, Gerócs Anna, Godina Rozália, Göncsics Anna, Horváth Júlia, Knausz Anna, Mátés Anna, Mátés Katalin, Parti Katalin, Polai Anna, Polai Mária, Radics Mária, Samu Rozália, Sgánecz Rozália, Simon Éva, Simoncsics Erzsébet, Turzó Júlia, Vajda Katalin, Zsuponics Katalin.
Elköltözött: György Rozália.
Kimaradt: Pávics Mária.
Beteg: Szmodics Mária.
III. osztály:
Auer Júlia, Baj Anna, Baj Júlia, Bregovics Júlia, Dani Mária, Dolmányos Anna, Erdélyi Mária, Gudlin Erzsébet, Gudlin Rozália, Hegedűs Rozália, Hoffer Rozália, Horváth Júlia, Istéf Júlia, ifj. Kiss Mária, id. Kiss Mária, Kuzsner Rozália, ifj. Magyar Mária, id, Magyar Mária, Marton Júlia, Mátés Katalin, Mihalecz Anna, Mihalecz Júlia, Muchárt Júlia, Nagy Mária, Ötvös Mária, Plánder Erzsébet, Plánder Júlia, Polai Rozália, Stocker Júlia, Szokol Anna, Varga Júlia.
Elköltöztek: Hóbor Katalin, Vörös Anna.
Felmentve: Tiszai Anna.
Összesen 59.
- 45 —
Tudnivalók a jövő iskolai évre.
Az 1930/31. tanévre a rendes beíratások úgy a mindennapi, mint a továbbképző (ált. ismétlő) iskolai tankötelesek részére június 27-, 28- és 30-án, a pótbeíratások pedig szeptember 1-én, 2-án és 3-án délelőtt 8-tól 7212-ig s délután 2—4 óráig lesznek. A tanulók szüleikkel vagy felnőtt hozzátartozójuk kíséretében kötelesek a beírásnál megjeleni, magukkal hozván Értesítő könyvecskéjüket. Az I. osztályba iratkozó kezdők pedig születési idejükről kiállított Tanúsítványt, amit az anyakönyvi hivatal iskolai beírás céljaira ingyen fog kiállítani.
Beíratási dij ............... 1.— P
Évvégi nyomtatott értesítőre...... 0.50 „
Kötelező oktató filmre ......... 1.92 „ (8 előadás)
Padlóolajozásra ......... ... 0.58 „
összesen 4.— P fizetendő. Az igazolt szegények minden fizetés alól felmentetnek.
Javító vizsgálatok szeptember 1-én délelőtt 8 órakor tartatnak.
Veni Sancte szeptember 4-én lesz. A rendes tanítások szepetmber 5-én kezdődnek.
Figyelmeztetnek a szülők, hogy szeptember előtt gyermekeik részére semmiféle könyvet, tanszert előre be ne szerezzenek. Szeptemberben az igazgatók az 1930/31. tanévben használandó tankönyvek jegyzékét a szülőknek rendelkezésére fogják bocsátani.

Insert failed. Could not insert session data.