Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
5.93 MB
2017-11-08 18:07:00
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
572
1623
Rövid leírás | Teljes leírás (96.51 KB)

A füzet végéről hiányzik két oldal, valószínűleg a statisztikai táblázat

A nagykanizsai
magy. kir.
állami elemi népiskola
három igazgatósági körzetének
értesítője
az 1909-1910. iskolai évről.
XI. évfolyam
Szerkesztették: a körzeti igazgatók.
Nagykanizsa, 1910.
Zala Hírlapkiadó és Nyomda Részvénytársaság


A következő szöveg a füzetből keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

A NAGYKANIZSAI
MAGY. KIR.
ÁLLAMI ELEMI NÉPISKOLA
HÁROM IGAZGATÓSÁGI KÖRZETÉNEK
értesítője
AZ 1909—1910. ISKOLAI ÉVRŐL.
XI. ÉVFOLYAM.
SZERKESZTETTÉK: A KÖRZETI IGAZGATÓK.
NAGYKANIZSA, 1910.
ZALA HÍRLAPKIADÓ ÉS NYOMDA RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.
Jelentés az 1909—1910. iskolai évről.
A beiratások 1909. szeptember 1-től szeptember 10-ig tartottak. Beiratkozott a mindennapi iskolába 2481 leány és fiu, — az ismétlő leányiskolába: 205, az ism. fiúiskolába : 99, összesen — 304 leány és fiu tanuló ; tehát a mindennapi és ismétlő-iskolai beiratkozott tankötelesek száma 2785 volt.
Intézetünk, mint állami jellegű iskola, ebben az évben töltötte be fennállásának tizedik évét. 1900-ban az állam 32 tanítóval vette át. A tanulók száma akkor 1964 volt a mindennapi iskolában. 1910-ben már 41 tanitó vezetése alatt 2481 mindennapi tanköteles látogatta az iskolát. Tiz év alatt tehát a tanerők száma 9-cel, a tanulóké 517-tel szaporodott.
Az időközben szervezett osztályok elhelyezése mindig nagy nehézséggel járt; mert az iskolai célra szánt épületekbe már nem helyezhettük el azokat s igy a városnak sok utánjárás után bérelnie kellett az iskolai helyiségek egy részét. Ezek azonban éppenséggel nem voltak alkalmasak iskolai célra. Nagykanizsa város képviselőtestülete tehát elhatározta, hogy a város belső területén is, meg a külsőn is, a célnak megfelelő épületet állit. Megkereste a tanügyi kormányt, hogy a város áldozatkészségéhez az állam részéről is hozzájárulni szíveskedjék. A város kérelmét dr. Ruzsicska Kálmán, kir. tanácsos, tanfelügyelő, olyan kiváló jóakarattal támogatta, Nagykanizsa város közönségének a tanitásüggyel szemben mindenkor tanúsított nagy áldozatkészségét oly fényesen megvilágította a tanügyi kormány előtt, hogy ez 180 ezer korona segélyt utalt ki az építkezés céljára olyképpen, hogy a városnak az
4
iskola fentartásához vállalt évi 36 ezer korona hozzájárulását 5 egymásután következő évre elengedte.
A tanulók egészségi állapota nem volt kielégítő. Dr. Rátz Kálmán és dr. Goda Lipót városi tiszti orvos urak minden osztályban teljesitették a szokásos szemvizsgálatot és beoltották az I. osztályokba járó vagy még újra nem oltott tanulókat. De már a tavaszi ujraoltás idején jelezték, hogy szórványosan jelentkezik a kanyaró. Ez a betegség azután csakhamar olyan ragályos jellegűen mutatkozott, hogy április végén a hatóság bizonytalan időre bezárta az iskolákat. Es mivel a járvány még május hó végén is mindig erősen uralkodott, a hatóság olyképpen intézkedett, hogy az iskolákat egy heti időtartamra a zár alól feloldotta, de csupán azért, hogy ez alatt az idő alatt az évzáró vizsgálatokat megtarthassuk és a tanulók szabályszerű végbizonyítványt kaphassanak. A tanitótestületek azonban olyan értelmű megállapodásra jutottak, hogy az egy heti időtartamot általános ismétlésre, osztályozásra és a bizonyítványok kiállítására forditják inkább, mint évzáró vizsgálatok tartására. Ezt a megállapodását a gondnokság elé terjesztette, mely azt a tanitótestületek szakvéleménye alapján szintén magáévá tette. így azután az I. és II. igazgatói körzet iskolái junius 10-én bezárultak. A tanulók megkapták a szabályszerűen kiállított évvégi bizonyítványt.
Megjegyezzük, hogy a III. igazgatói körzet iskoláiban az előadások zavartalanul folytak akkor is, mikor az I. és II. körzetben járványszünet volt. A III. körzetben a kanyaró csak junius elején lépett föl; de ekkor olyan mértékben, hogy az iskolákat rögtön, szintén a vizsgálatok megtartása nélkül be kellett zárni. Itt még az évvégi bizonyítványok kiosztására sem kerülhetett sor.
Az iskolai évnek ilyen gyors bezárulása miatt az évvégi nyomott együttes Értesítő megszerkesztésére és kinyomatására már nem volt idő, s igy annak kiosztását és szétbocsátását a következő 1910—1911. iskolai
év elejére kellett halasztani.
5
Még a bajban is kiváló szerencse, hogy az isko-Iák bezárása csak április végén, tehát már akkor történt, mikor a tanitás anyagát minden osztályban elvégezték. Így a mulasztás pár heti lelkiismeretes ismétléssel pótolható.
Helyettesítése Szalayné Juk Etelka, a II. körzeti tanítótestület tagja a miniszter úrtól 1909. október 15-töl december 15-ig terjedő két hónapi szabadságot kapott egészségének helyreállítása végett. Helyetteséül Ats Erzsébet oki. tanítónőt rendelték ki. — Kun René, a II. körzeti tanítótestület tagja a miniszter úrtól 1909. szeptember 9-től november 30-ig tartó szabadságot kapott és saját költségére helyetteséül: Boncz Mária Edith oki. tanitónőt rendelték ki. — Remeténé Mágot Józsát, akinek 1911. január 27-tŐl február 27-ig terjedt szabadsága, Mágot Vilma oki. tanitónő volt a helyettese. — Pathy Nagy Júlia, a III. körzeti tanítótestület tagja, 1909. október 20-án betegség címén elhagyta állását. Ettől a naptól kezdve osztályát a kir. tanfelügyelőség sürgős intézkedésére Haba Róza oki. tanitónő vezette az iskolai év végéig. — A családjokban föllépett ragályos betegség miatt az iskolába járástól eltiltott tanítóknak, valamint a maguk betegsége miatt rövidebb vagy hosszabb ideig visszatartottaknak Ats Erzsébet, Boncz M. Edith, Boncz René, Gogl Mária oki. tanítónők és Plander Boldizsár tanítójelölt voltak helyettesei, kiknek szívességéért ezen az uton is köszö-netöket fejezik ki a tanitótestületek.
Beiskolázás. A városi hatóság erélyes eljárásának feltűnő nagy eredménye volt ebben az iskolai évben, mert a tankötelesek közöl csak nagyon kevesen nem iratkoztak be. A III. igazgatói körzetben azonban — bár a városi hatóság ott is szigorúan jár el a be nem iratkozott vagy igazolatlanul mulasztó tanulók szülőivel szemben — még mindig sok a kivánnivaló. Mindennapi iskolaköteles ugyanis beiratkozott szept. 15-ig 408, — szept. 30-ig 507, — okt. 15-ig 526, —
6
okt. 31-ig 610; — a többi 34 tanuló szórványosan egész február 28-ig jelentkezett. Ez a rendetlen beiratkozás zavarólag hat a tanitás menetére ; nagyon megnehezíti a tanitó munkáját; hátráltatja az egész osztályt a haladásban. — Az ismétlőiskolai tanulók beiratkozása még rendetlenebb volt.
Személyi változás. Az I. igazg. körzetben szervezett párh. V. leányosztályhoz a vallás és közokt. miniszter ur 44032—1901. számú rendeletével állandó helyettesül Szalay Ida oki. tanítónőt nevezte ki. A Venczel Rezső I. körzeti igazgató-tanitó nyugdíjazásával megüresedett tanitói állásra a miniszter ur Dávidovics György csongrádmintszenti áll. el. iskolai tanitót helyezte át. Ezeknek mindegyikét a kir. tanfelügyelő ur a régi joggyakorlat alapján a III. igazgatói körzetbe osztotta be ; a III. igazg. körzetből pedig Barthos Irén tanítónőt az I. igazg. körzetbe, Nagy Lajos tanitót a II. igazg. körzetbe helyezte át, mint a III. igazg. körzetben legrégebben működött tanerőket. Az I. körzetnél megüresedett igazgatói állásra a miniszter ur Szalay Sándor II. körzeti igazgatót helyezte át; ennek helyére pedig Poredus Antal tanitót nevezte ki. — Venczel Rezső igazgató-tanítótól, ki 40 évig működött a tanitói pályán, a kartársi tisztelet megható megnyilatkozásával búcsúztak el a körzeti tanitótestületek külön-külön is, meg a közös értekezlet keretében is. A közös értekezlet bucsuiratát Szabó István, Poredus Antal és Szalay Sándor igazgató-tanitók személyesen nyújtották át nyugalomba vonult, nagyon érdemes igazgató társuknak, ki mély meghatottsággal, igaz bensőséggel köszönte meg a tanitótestületek őszinte, meleg elismerését.
A nyugalomba vonult s a tanitói pályán példás buzgalommal és kiváló szép sikerrel működött igazgatótársunk életrajzát a következőkben adjuk :
Venczel Rezső 1844-ben született Lembergben, hol édesatyja az akkor ott állomásozott 34. gyalogezred zenekarának karmestere volt. Az 1848—49-iki szabadságharc lezajlása után édesatyja visszajött szülő-
7
földjére Szederkény, b aranya vármegyei helyiségbe, hol azután meg is halt, mielőtt fiát kitaníttathatta volna. A maga erejére maradt fiu azonban nagyon erélyes lélekkel indult neki az életnek. Néhány évi tanitógyakor-nokoskodás után elvégezte Pécsett a reáliskola alsó osztályait, majd a tanítóképző intézet évfolyamait és 1868-ban tanitói oklevelet szerzett a saját erejéből. Két évig Jánosiban és Nasicán nevelősködött. 1870-ben Bója Gergely zalavármegyei kir. tanfelügyelő ajánlatára megválasztották Kiskanizsára tanítónak. Itt nagy buzgalommal működött nemcsak az iskolában, hanem a társadalmi életben is. A Polgári Olvasókörnek jegyzője volt. Mint kiskanizsai tanitó, a nagyszünetek alatt végezte a keszthelyi tanítóképző póttanfolyamot és a nagykanizsai tornatanitói tanfolyamot is ; s az utóbbinak befejeződése után tornatanitói oklevelet kapott. A szorgalma és nemes ambiciója révén feltűnt fiatal tanitót a közeli Nagykanizsa város iskolaszéke 1873-ban behivta tanitóul. Itt már nagyobb tér nyilott az ő nagy ügybuzgalma számára. A Zalamegyei Ált. Tanítótestület megválasztotta központi pénztárosául. A nagykanizsai járás tanitói körének sok éven át volt választmányi tagja. 1876-ban meghívták a nagykanizsai főgimnázium zeneiskolájának és zenekarának vezetésére. Ezeket 24 éven át vezette dicséretes sikerrel és az ifjúsági hangversenyek rendezése alkalmával mindig nagy elismerést vivott ki ugy a maga, mint tanítványai részére. 1886-ban az akkor alakult Irodalom- és Művészet-pártoló Egyesület zenei szakosztályának vezetőjéül választották meg, illetve kérték föl, mely tisztét szintén nagy, dicséretes buzgalommal töltötte be, mig a nevezett egyesület fennállott. — 1887-ben a tanitótestület az iskolaszékbe képviselőjéül választotta meg. — 1897-ben a Nagykanizsa r. t. város képviselőtestületéből alakitott ipariskolai felügyelő-bizottság őt választotta meg az alsófoku iparostanonciskola igazgatójául, mely tisztségében igen nagy eréllyel és ügyszeretettel rendezte az ipariskolának zilált fegyelmi és beiskolázási viszonyait. — 1899. szept. havában a nagykanizsai közs. iskolaszék h. igazgatóvá választotta meg, majd 1900. január
8
1-én az államositott iskolák I. körzetéhez a miniszter ur igazgató-tanítóvá nevezte ki. Ezt a pozícióját is példás kötelességtudással töltötte be, míg 1909. aug. havában látóképességének meggyöngülése miatt nyugalomba térve, elbúcsúzott szép pályájától, melyért mindvégig nemesen lelkesedett s amelyen testi és lelki erőinek teljes odaadásával, bámulatos munkabírással működött egész az utolsó pillanatokig.
r .
Ertekezletek. Dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanácsos, tanfelügyelő ur elnöklete alatt megtartott igazgatói értekezleteken kívül megtartották a tanítótestületek a szokásos közös-értekezleteket is. Ezeknek keretében behatóan megtárgyalták a félnapos tanítási rendszer kérdését, mely tárgyalások végső eredményéül elhatározták, hogy 1 évi kisérletül a félnapos tanítási rendszernek engedélyezése iránt kérvényt intéznek a kir. tanfelügyelőséghez. A kérvényt fel is terjesztették, melyre vonatkozóan dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanfelügyelő ur a junius havában tartott igazgatói értekezlet keretében kijelentette, hogy a félnapos tanítási rendszer tárgyában a tankerület többi nagyobb iskolái tanítótestületének meghallgatása után fog csak határozni. — Ugyancsak a közös értekezlet keretéből kérvényt intéztek a tanítótestületek a kir. tanfelügyelőséghez, a miniszter úrhoz oly értelmű fölterjesztés tétele tárgyában, hogy a beiskolázás érdekében a beírások mindenkor az előző iskolai év végén történjenek. Dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanf. ur ily értelemben meg is tette a fölterjesztést, melyre a miniszter ur azt válaszolta, hogy ezzel a kérdéssel az egyöntetűség szempontjából majd a polgári iskolák uj rendtartásának megállapítása keretében fog érdemlegesen foglalkozni. — Ebben az iskolai évben járt le az együttes értekezletek tisztikarának 3 évi működése is. Az uj választás során elnök lett: Szalay Sándor, társelnök:, Poredus Antal, jegyzők: Szalay Dénes és Litvay Endre. — A 3 igazg. körzet tanítótestületei a maguk külön testületi értekezleteit a szokott módon szintén megtartották.
9
Jótékonyság. A szegény tanulók felruházására a Nagykanizsai Takarékpénztár Részvénytársaság ebben az iskolai évben is 140 koronát, a Délzalai Takarékpénztár Rt. 50 koronát, a Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár Rt. (Nagykanizsa) 40 koronát volt szives adni. Az iskolai gondnokság határozata alapján ezekhez az összegekhez csatoltattak az igazolatlanul mulasztók megbirságolásából időnkint befolyt összegeket is.
Karácsonykor Nagykanizsa város hatósága, a Keresztény Jót. Nőegylet és az Asztaltársaság ruházott föl nagyon sok, teljesen szegény tanulót.
A népkonyhában a téli hónapokon át közel 500 állami elemi iskolai tanuló kapott riáponkint ingyen ebédet.
A nemeslelkü jótevők fogadják a tanitótestületek hálás köszönetét.
Iskolai ünnepségek. A szokásos iskolai ünnepségek az I. és II. körzetben az egyes osztályhelyiségekben voltak külön-külön ; mert olyan nagyobb terem, mely az összes tanulókat magába fogadhatná, nincs.— A III. igazg. körzetben az együttesen megtartott ünnepségek alkalmával okt. 6-án: Litvay Endre, nóv. 19-én: Váry Jolán, márc. 15-én : Dávidovics György, május 3-án (a madarak és fák napján) Szalay Ida tartott a tanulóknak az egyes napok jelentőségét méltató beszédet, s mindegyik alkalommal a tanulók ének- és szavalati előadása egészítette ki az ünnepséget.
Gondnokság:
Elnök : Dr. Bentzik Ferencz. Jegyző : Szabó István igazgató. Gondnok: Poredus Antal igazgató.
Rendes tagok:
a) kinevezettek : Eperjesy Gábor Faics Lajos
Dr. Hajdú Gyula Hertelendy Béla Horváth György Hütter Lajos Kádár Lajos Kránitz József Sebestény Lajos Dr. Szekeres József
b) választottak: Elek Lipót
Ifj. Fesselhofer József Halvax Frigyes Mihálecz József Dr. Píllitz Samu
Dr. Rothschild Jakab Szedlmayer László Unger Ullmann Elek Ujváry Géza Weisz Tivadar
c) hivatalból: Börzsey Tivadar Erdősi Bálint Dr. Goda Lipót Mantuano Mária Dr. Neumann Ede Dr. Rátz Kálmán Szalay Sándor igazg. Váry József Vécsey Zsigmond Waligurszky Antal p. i. igazgató.
11
Hitoktatók.
1. Róm. kath. hitoktatók : Benedek Paskál, Dallos Bertalan, Jámbor András, Kurucz Kapisztrán, Zsiska Centilis szent-ferencrendi áldozópapok.
2. Izr. hitoktató : Hirschfeld Rezső izr. isk. tanító.
3. Ag. ev. hitoktató : Hütter Lajos ág. ev. lelkész,
4. Ref. hitoktató: Kádár Lajos ref. lelkész.
Kézimunka-tanítónő.
Özv. Horváthné Kuncz Rozália.
Iskola-mindenesek«
Németh József I. igazg. körzeti; Bozday Ferencz a II. igazg. kör. Teleky-uti ; Takács Rozália a II igazg. kör. Roz-gonyi-utcai; Heffer Mihály a II. igazg. kör. Arany János-utcai ; Schröder Károly II. igazg. kör. Külső-Teleky-uti; Tóth Imre Eötvös-téri; Hornáth (Faics) János a III. (kiskanizsaí) igazg. kör. középponti; özv. Bencze Józsefné a III. igazg.kör. Rác-utcai.
Rövidítések magyarázata.
Altalános osztályzatnál: kit. = kitűnő, jel. = jeles, elégs. = elégséges, elégt. = elégtelen.
Használt rövidítések: bt. = beteg, kl. = kilépett, elk. = elköltözött, mh. = meghalt, id. = idősebb, ifj. = ifjabb, ism-= ismétlő.


I. igazgatói körzet. Igazgatója: Szalay Sándor.
I. körz. tanítótestület:
1. Banekovichné Nyakas Viktória, az Va- leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 12, összesen 12.
2. Barthos Irén, az Vb—VI. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma : 9.
3. Erdősiné Nóvák Lujza, a III. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 27, összesen 27.
4. Erdősi Bálint, a IV*- fiúosztály tanítója, a Zalam. Alt. Tanitótest. nagykanizsai jk. vál. tagja és a tanítótestületnek választott gondnoksági . és városi közegészségügyi bizottsági képviselője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 27, összesen 28.
5. Farkas Vilma, a IV. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 23, összesen 23.
6. Kottlerné Pataki Vilma, az 1. leányosztály tanítónője. Működési idejének száma Nagykanizsán 22, összesen 24.
7. Kováts Miklós, a III. fiúosztály tanítója, a Zalam. Ált. Tanitótest. II. jegyzője s a nagykanizsai jk. vál. tagja. Működési éveinek száma Nagykanizsán 24, összesen 25.
8. Orbán István, az I. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 25, összesen 20.
9. Poredusné Szakonyi Irma, a II. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 21, összesen 21.
10. Szalay Sándor, a Ila- fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma: 34.
11. Tibolt Boldizsár, a Ilb- fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 11, összesen 15.
12. Vlasits József, a IVb- fiúosztály tanítója, az I. körzeti tanítótestület jegyzője, az I. és II. körz. tanítói könyvtár őre és az I. körz. ifjúsági könyvtár kezelője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 15, összesen 16.
15
Á tanulók névsora és általános osztályzata. I. leányosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, beszéd- és értelemgyakorlatj olvasás, irás, számtan, rajz és ének.
A tanuló neve általános 1 osztályz. J A tanuló neve 01 J O N a >? -ta 5 N o
Balázsi Ilona jel 35 Kudich Ilona elégt
Blazsur Mari elégt Kurucz Erzsébet jó
Banekovich Lujza- kit Lányi Ilona jel
Czetl Lujza kit Lieb Ida
5 Csányi Mari elégt Maitz Erzsi jel
Domingó Teréz elk 40 Megyesi Matild jó
Etényi Róza kit Moszhammer Erzséb. jó
Farkas Erzsi kit Nagy Róza elk
Farkas Erzsi jó Pacsics Mariska elégt
10 Figer Anna jó Pásztor Margit elk
Futó Mariska jel jó 45 Péter Karolin jel
Fekete Magda Popovics Margit elégs
Feigl Anna jó Prucser Mariska jel jó
Flumbort Erzsi kit Sifter Ilona
15 Fridlánder Lili elégs Seitz Erzsébet elégt
Fesselhoffer Valéria jel 50 Skorjanecz Erzsébet jel
Fettich Erzsi jó Spirk Mari
Gáspár Juliska elégt Steinitz Margit jel
Gergál Anna elégt Strasser Margit jel
20 Gréczi Erzsébet jel Schwarz Róza elégt
Göllesz Mari elégs 55 Szabó Irma jel
Harangozó Margit jel Szöts Teréz kit
Hirlander Stefánia jó Topler Margit jó
Horváth Anna jel Tóth Ilona elégs
25 Höfler Margit elégt Varga Ilona jó
Jancsi Mariska jel 60 Varga Ilona elégs
Jámbor Ilona elégt Vidi Katalin jel
Jámbor Margit jel Venczel Ilona elégt
Kemény Lujza kit Vilhelm Mari jel
30 Karlovits Erzsébet jel Weinacht Gizella elégs
Kenéz Margit elk 65 Zugó Irén elk
Kiss Klára jel Zsidi Erzsébet elégt
Krisch Anna jel Zsigmond Erzsébet jel
Kovács Jolán jel
16
II. leányosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, olvasás, irás, nyelvtan, számtan, beszéd- és értelemgyakorlat, rajz, női kézimunka és ének.
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve általános osztályz.
Anger Anna jó Oszvald Anna jó
Antalits Mária jó Paár Margit jel
Banekovits Viktória kit Peczena Margit jel
Buvári Margit elégs 35 Plihál Éva kit
5 Farkas Gizella jel Purger Katalin , elégt
Fábián Márián kit Pusofszky Klára . elégs
Fehér Mária elégs Rákos Anna jó
Fekete Mária jel Raspotnik Erzsébet kit
Fesselhoffer Eleonóra kit 40 Remete Ilona kit
10 Furmen Erzsébet elégt Rieder Anna elégs
Gaszman Olga jel Ritter Irma elégs
Groszek Ilona Jó Rusz Irén jel
Heneman Ilma elégt Salamon Róza jel
Junker Anna elégs 45 Sió Teréz jel
15 Junker Ilona kit Stokker Erzsébet, elégs
Jureczky Viola kit Seffer Terézia elégs
Kern Viktória jel Szabó Mária elégt
Klein Erzsébet jó Szautsek Stefánia kit
Klein Mária jel 50 Szendrei Ilona kit
20 Kovács Anna jó Szittár Ida jó
Kovács Irma kit Szolina Ilona jel
Kőrősy Gizella elégs Szommer Margit jel
Kudik Margit elégt Tornán Czeczilia jó
Kunszt Károlin elégs 55 Valtl Irén kit
25 Miletics Ilona jel Vass Teréz jel
id. Molnár Júlia jó Vaskó Jolán jó
ifj. Molnár Júlia jó Vincze Mária jel
Moshammer Stefánia kit Vucsák Margit jó
Németh Ilona kit 60 Zafota Mária jel
30 Nemsitz Margit elégs Zalaváry Ilona kit
Orbán Margit jó Zsidi Mária elégs
17
III. leányosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, olvasás, nyelvtan, számtan, földrajz, női kézimunka, rajz és ének.
A tanuló neve 1 áltaiános osztályz. A tanuló neve ! általános 1 osztályz.
Ácsmann Róza elégs 35 Molnár Ilona jó
Bajzik Mari jó Molnár Kamilla jó
Benczek Róza elégs Nagy Emma kit
Bindinger Teréz jó Nagy Mariska jó
5 Bognár Mari ;elégs Németh Irma elégs
Borsfai Mari • elégs 40 Nyull Erzsike jó
Csánk Anna elk Papp Róza elégs
Császár Mari \'elégs Patanicza Irén elk
Dénes Irma je! Patanicza Margit elk
10 Ferenczy Margit kit Pál Róza jó-
Frev Mari 45 Péter Irma jó
Gergály Irma elégs Petőfy Gizella elégs
Giesmann Mari elégs Pinke Magda jel
Gönczöl Katalin jó Plánder Magda elégs
15 Gyümölcs Margit jó Pollák Anna elégs
ifj. Horváth Anna jó 50 Papp Ilona élégs
id. Horváth Anna jó Prack Ida kit
Horváth Apolónia jó Rádi Róza elégs
Horváth Irma jó Ruzsics Margit jel
20 Horváth Lujza jó Sándor Ella kit
Horváth Margit kit 55 Sanveber Magda kit
Harangozó Gizella jó Sprung Gizella jel
Herceg Mari elégs Szabó Margit jel
Hepp Józsa elégs Schramm Mari elk
25 Henne Róza jó Szegheő Izabella jel
Jureczky Klára kit 60 Szitár Teréz jel
Kálovits Júlia jó Zsigmond Júlia jel
Krizsán Jolán kit Tarsoly Erzsi jó
Kövesi Mari elégs Tánczos Anna jó
30 Laipcig Alice kit Viosz Györgyike jel
Lapuzsánszky Hilda kit 65 Vimmer Anna elégs
Lick Etelká jó Vimmer Mari elégs
Lendvay Vilma jó Vidi Anna elégs
Milhoffer Róza elégt Vucsák Erzse elégs
2
18
IV. leányosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, olvasás, irás, nyelvtan, számtan, földrajz, rajzolás, éneklés és kézimunka.
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve általános osztályz.
Angler Anna jó Mohi Gizella kit
Ándri Mari elégs Nagy Anna elégt
Bakos Róza elégs 45 Nagy Margit elégs
Berger Erzsi kit Németh Erzsi kit
5 Czetl Ilona kit Németh Mari elégs
Dlask Erzsi elégs Németh Verona elégt
Dénes Erzsi kit Nóvák Jolán elk
Etényi Erzsi jel 50 Orbán Júlia jó
Ficzkó Ella elégs jó Palkó Gábriella kit
10 Furmen Etel Papp Anna jó
Futó Anna elégs Perger Gizella jó
Francsics Mari jel Piszár Júlia kit
Fridrichkeit Olga bt 55 Plander Katalin elégt
Gáspár Mari jó Plander Róza elégs
15 Gergály Erzsi elégs Pliemitscher Mari jó
Giesmann Anna elégs Pokorny Ella jel
Gráff Magda kit Simoncsics Kata elégs
Grosinger Róza jó 60 Simonics Erzsi jel
Haba Gizella jel Sió Erzsi kit
20 Harangozó Erzsi jó Süle Mária jel
Heine Irma elégt Schiller Ilona jel
Horváth Anna jel Schwartz Erzsi jó
Horváth Júlia elégs 65 Spitzer Margit jel
Horváth Károlin jó Strasser Erzsi kit
25 Horváth Mari elégs Szautsek Anna jel
Horváth Vilma ¡el Szobolics Mária jó
Joszifovits Mária kit Takács Mária jó
Junker Berta jel 70 Talafausz Krisztina jó
Kantz Mária kit Tóth Erzsébet kit
30 Kohári Mari kit Tóth Ilona jel
Kovács Margit jó Tóth Mária elégt
Kovács Teréz jó Topler Gizella elégs
Körber Emilia elégt 75 Török Anna jó
Körmendi Mária jel Varga Emma jó
35 Lányi Etelka jel Varga Júlia jó
Lörincz Mária kit Varga Margit elégt
Löwenfeld Izabella jó Volf Albina jó
Major Mária elégs 80 Weinacht Ilona jó
Mágics Mária kit Winkler Teréz jó
40 Mathea Mária kit Wunderlich Margit jel
Matuschek Kata elégs Zavilla Valéria jel
Miglesz Mária jó
19
Va- leányosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, magyar nyelv, számtan és mértan, földrajz, történet, polgári jogok, természetrajz, rajzolás, ének, gazdaságtan, kézimunka és testgyakorlás*
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve n * o ü a J2r> 3 -a X n -M O
Anda Ilona jel Pákker Teréz jó
Ádámek Teréz elégs 35 Peti Anna jel
Bedenek Teréz elégs Petőfi Mari elégt
Benczek Mari elégt Pusztai Anna <j bt
5 Beke Teréz jó Rabinek Jolán \'üllő elégs
Borbás Emma elégs Rothgans Aranka vio jó
Both Anna jel 40 Sidó Ilona ní elégt
Czvetko Erzse jó Sipos Ilona elégt
Csizmadia Anna jó Schlesinger Ilona elégs
10 Devecseri Ilona elégs Suhel Gizella jó
Frischmann Karolin elégs Singer Aranka elégs
Gábor Teréz jel 45 Singer Józsa jó
Gerócs Teréz elégt Stepanek Ilona elégs
Grünfeld Sarolta bt Szabó Mari elégs
15 Gyurkovich Mari jó Szekrény Mari elégs
Horváth Anna elégs Szommer Olga jel
ifj. Horváth Mari kl 50 Takács Rozália elégt
id. Horváth Mari jel Tokorcs Mari jó
Kálcsics Mária elégt Tóth Erzse elégs
20 Keszei Mari elégt Tóth Mari elégt
Kincses Ilona elégs Varga Margit jó
Kohn Ilona elégs 55 Vaskó Aranka kl
Koronci Irma elégt Varga Anna elégt
Komarch Anna elégs Vehovcsics Mari elégs
25 Kósa Anna elégs Vellis Erzse jel
Kreznár Anna jel Veszter Anna elégt
Lajki Anna elégs 60 Veisz Rózsi jó
Maitz Krisztina jó Vilcsek Teréz elégt
Meskó Ilona jó Vidovics Juli jel
30 Miletics Vilma jó Vidovics Rozi jó
Nagy Margit elégs Völner Irén jó
Nemesics Margit kl Zolner Ilona jel
öri Rozália elégt
11. leányosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, magyar nyelv, számtan és mértan, földrajz, történet, polgári jogok, természetrajz, rajzolás, ének, gazdaságtan, kézimunka és testgyakorlás.
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve általáuos osztályz.
Bajzik Ilona jó 10 Nagy Magda kit
Berger Erzse jó Noll Mariska elégs
Bergstein Gizella JO Paar Irén jel
Göllesz Margit elégs Simonics Mariska kit
5 Horváth Mari kit Singer Sarolta jó
Hári Mari elégt 15 Töke Erzse jel
Hullmann Anna elk Völker Paula jel
Helfert Katalin kit Vas Erzse elégt
Metz Katalin elégs
21
VI« leásnyosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, magyar nyelv, számtan és
mértan, földrajz, polgári jogok, történet, természetrajz, természettan és vegytan, rajzolás, ének, gazdaságtan, kézimunka és
testgyakorlat.
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve általános osztályz.
Adlovics Teréz kit Kránicz Mari jó
Baumgartner Karolin kit Kerger Teréz elk
Benedek Katalin kit Ladeczky Erzse jó
Beck Jolán kit Marvalits Irma jel
5 Cserép Margit elégs 20 Mekovetz Rozália jel
Filipovits Gizella elégs Németh Margit kit
Gál Erzsébet kit Németh Teréz
Häuser Kamilla kl Papp Erzse it
Haasz Francziska elégs Pichler Mariska jel
10 Hajgató Anna jel 25 Szabó Mari kl
Ispaics Margit kit Szekeres Gizella jó
Jászai Emma elégs Szőllősy Margit jel
Kovács Anna kl Siller Anna jó
Kovács Gizella elégs Tizedes Gizella elégs
15 Kománovics Gizella , jel
22
I. fiúosztály.
T antárgyak: hit- és erkölcstan, olvasás, irás, számtan, beszéd- és értelemgyakorlat, rajz, torna és ének.
A tanuló neve .3 g általános osztályz. A tanuló neve általános ! | osztályz.
Anger Mihály elégs Marencsics Lajos elégs
Angler Károly elégs Nagy József elégs
Áts Andor jó 30 Nagy Lajos elégs
Baumgarten Zoltán elégs Németh János elk
5 Bárány István jó Patarica Béla elk
Bicsák Ferenc jó Pinke Ignác jel
Bindinger Rezső elégs Pisztel Ferenc jel
Csillag Károly jó 35 Pammer Jenő jel
Domingó István elégs Pöttyondy Lajos kit
10 Fábián Gyula kit Ritecz Ferenc jel
Fendler János kit Rözge Andor ki
Gángler Gyula jó Sall Jenő jel
Gőllesz Dezső jó 40 Sötét Ferenc elégs
Hepp Gusztáv elégt Stumpf Elemér jó
15 Horváth Ferenc jel Schweinczger Béla elk
Horváth István ^Jóéifovic K&hél i3bQ elégt Schwetzer István elk
jel Szegheő László jel
Jámbor József elégs 45 bziszka István jel
Kolonics István elk Szőcs János kl
20 Král József jó Tanczenberger Béla elégs
Kudich István jó Tibolt Zoltán kit
Kummer Ferenc elégs Ifj. Tóth Géza elégs
Lányi László kit 50 Id. Tóth Géza jel
Légrády József elégt Vidi János jó

25 Líck Adolf elégs Vlasits János jó
Lódner Nándor kit Zalaváry József jó
Lopusánszky Béla jel
-
23
íla- fiúosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, beszéd és ért. gyakorlat, olvasás, irás, nyelvtan, számtan, rajzolás, éneklés, testgyakorlás.
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve általános osztályz.
Abbasz János jel 25 Nagy Rezső jó
Andri György elégs Nemsitz Gyula jó
Béry Károly elégs Nóvák Béla elk
Buday Lajos jó Oszvald Gyula jó
5 Burián István elk Oszvald János jó
Devecsery Lajos jó 30 Pap Lajos elk
Dénes István kit Papp László jel
Felde Lajos jel Pál Károly jel
Fincza Endre, jel Radics Emil kit
10 Haffner János jel Rapp Károly elégs
Herczeg György jó 35 Rein András jó
Hoffer József jó Rigó Géza jó
Hiczelberger Alfréd jó Rott István elégs
Kály József jó Sugár Zoltán jel
15 Kerekes József jel Süle Kálmán jó
Kincses István kit 40 Szakállas László elégs
Kis Lajos jó Szisz József elégs
Kiss József elégs Szűcs István elégs
Kostyák László kit Tóth Imre jel
20 Kovács Lajos kit Tőke Róbert jel
Lick József jó 45 Varga Ferenc jó
Marék József jó Vlasits László kit
Mikó János jó Vojnovics Mihály jó
Nagy Imre elégs Zubrinic István jel


24
üb\' fiúosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, olvasás és írás, beszéd- és értelemgyakorlat, nyelvtan, számtan, rajzolás, ének és testgyakorlat.
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve " általános osztályz.
Benedek János elégs Kunszt Jenő elégs
Bohár István elk Lederer Miklós kit
Bokán György elégs 30 Lieb Oszkár kit
Bolla Gyula elk Lukács László elégs
5 Burkovics Gyula kit Marovics Sándor elégs
Deák Gedeon kit Matisz Ferencz elégs
Ferenczy Gyula kit Németh József jó
Frey József jel 35 Németh László jó
Futó Ferencz jó Osskó Emil jel
10 Gerencsér Ferencz elégs Pavella József elégs
Grünfeld Antal jó Pfeiffer Antal kl
Halász Károly elégs Plander Ferencz elégs
Harangozó Géza elégs 40 Plander József jó
ifj. Horváth Ernő elégt Plander Károly elégs
15 id. Horváth Ernő jel Plosszer Lajos kit
Horváth János jó Puchmeister Károly jel
ifj. Horváth József elégs Soli Ferencz elk
id. Horváth József elégs 45 Sebők Imre elégt
Horváth Károly elégs Spitzer Antal jel
20 Kamper Gyula jel Stróber Ferencz elégs
Karácsonyi Ferencz elégs Stumpf Kálmán jó
Karaffiát Péter elégs Szabó Károly jó
Kisa József jó 50 Székács Sándor jel
Klein Ferencz jó Venczel Gyula elégt
25 Kőbán Kálmán jó Zabb István jó
Kócz József elégs Zábó János kl
Kovács Kálmán elk Závár József jó
III. fiúosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, olvasás és irás, számtan, nyelvtan, földrajz, rajz, ének és testgyakorlat.
A. tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve általános osztályz.
Baumgarten Viktor jel Marton Pál jel
Belső Mihály elégs Mathea Károly kit
Bradács István elégs 35 Marvalits Kálmán jó
Bognár Adolf jel Mohi Béla jel
5 Borszuk Gyula jó Nagy Adám jó
Buvári Dezső elégt Nemecz Ferencz jó
Buzek Tibor elégt Németh István jel
Dattler Lajos jó 40 Németh József jó
Feigel Jenő jó Noll József jó
10 Fodor Vilmos elégs Noll Károly jel
Gászmann Vilmos jel Pliemitscher Antal elégt
Göllesz Antal elégs Prisztauschek Gottlib jel
Göllesz József elégs 45 Raspotnik László elégs
Grünfeld Dénes elégs Raspotnik Viktor elégs
15 Háfner László jó Ritter Dezső jó
Harangozó István elégs Ritter Frigyes elégs
Helfert József kit Rusz Sándor jó
Hiczelberger Jenő elégs 50 Sági György kl
Hordós Gyula jó Sió István jó
20 Horváth Árpád jó Scholcz Ferencz jó
Horváth Lajos elégt Scholcz Frigyes jel
Hubenay József elégs Schnell Alfréd kit
Imrey Antal jel 65 Spitzer Károly jó
Kahofer Antal elk Schweinzger János kl
25 Kahofer Konrád elk Szabó István jó
Kohn István jel Szeles Pál kit
Kolarits Károly elégs Szigethy Aladár kit
ifj. Kováts Dezső jó 60 Szilvay József jel
id. Kováts Dezső kit Tóth László elégt
30 Kováts Zoltán jó Vojkovits József elégs
Légrádi Pál elégt Zuggó Géza kl
Mantuánó József jó
26
IVa* fiúosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, számtan, nyelvtan, földrajz, olvasás és irás, rajz, ének és testgyakorlat.
A tanuló neve általános j osztályz. A tanuló neve \' általános osztályz.
Benedek Zsigmond jel Molnár László jó
Biba Károly jel Muzikár Gyula jel
Bindinger Gyula jó Németh Pál jó
Bóri Ottó kit Nesznera István kl
5 Doma Imre elégs 35 Oláh Ferenc jó
Domiján István elégt Orbán Aladár jel
Farkas György jel Oszvald Lajos jó
Fasching Gyula elégt Parti Antal elégt
Fekete István elégt Polednak Jenő jel
10 Garai Gyula elégs 40 Potucsek Ferenc elégt
Geiszl István jel Pliemitser János elégs
Genetcheim Lajos elégs Rathmann József jel
Giesmann Mihály ism elégt Radics József kit
Grünfeld Sándor jó Rein Lajos elégs
15 Hege Károly jó 45 Sáfrán Károly elégs
Herczeg Károly kl Sneff Ferencz elégs
Hencsey Miklós elégs Szabó János elégs
Hemár János kit Szabó Károly jó
Hilcz József elégt Szánthó József jó
20 Horváth József elégs 50 Sziszka Gyula elégt
Horváth Károly jó Szalai György jó
Huchthauser Lajos kit Szőllősi József jel
Jergler Ferenc kl Takács László jó
jjuretics József elégs Talafausz István elégs
25 Keszei Imre kl 55 Tollár Lajos elégs
Lemmer Ferenc elégt Vargha Lajos elégs jó
íiltenkei jétólA vdls-g: ■ r <v Vojkovics Ferencz
Markotán Gyula icjók"; Vohlráb József elégt
joM^nkovics Jáiios iL elégs iiZiegleroAntál «_ elégs
30 Mikó JáhöSoí síxvojIí< 3 Vei 60\'Zsigmond István atfivcJdt ^
íil BxbD Ö-O-gllX i-gála IbS ibin-gaJ
ö[ ónBuírifiM
Ifi
27
3
— ÍJ
IVb- fiúosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, számtan, nyelvtan, földrajz, olvasás, fogalmazás, írás, rajz, ének és testg^ .¡korlat.
A tanuló neve általános j osztályz. 1 A tanuló neve általános 1 osztályz. i
Aszalay Kálmán elégs Major István elégs
Bankus György elégs Meggyesi József kit
Bedenek Antal elégt Mérei István jó
Bedenek László jó Mikó István kit
5 Benedek József elégs 40 Mutschenbacher Istv. jel
Beierl Gyula jó Mutschenbacher Imre jel
Bencze István jó Németh István elégs
Bilisics Károly kl Németh József jó
Bognár János kl Nyulasy István kit
10 Büki Lajos jó 45 Pap Lajos elégs
Buzek Nándor elégs Péterfi Pál jó
Czigány József elégt Pintér László jó
Czvetkó Ferenc jó Polgár József jó
Csertők József elégs Potuschek Lipót elégt
15 Fitzkó József elégs 50 Porogi József jó
Fischer Elemér jel Ritter Frigyes jó
Göllesz Sándor elégs Rozsovics János jó
Hajós László kit Schilhán János kit
Horváth Ferenc elégs Sinkó Károly elégs
20 Horváth József elégs 55 Spirk János elégs
Jáberics Kálmán jó Sabján László jó
Kálmán István elégs Schlezinger Frigyes jel
Kercsmár Lajos jó Somogyi Péter elégs
ifj. Kis Ferenc elégs Schweitzer László jel
25 id. Kis Ferenc kl 60 Szummer Kálmán jel
Knortzer György jel Tőke Jenő jó
Konold Dezső jel Tóth József jó
Kóbor Lajos jó Tóth Imre kl
Koronczi István jó Torma Károly elégs
30 Kovács István elégs 65 Vehofsics Nándor jó
Kripácz Lajos jó Vojnovics Géza elégs
Kulcsár Sándor kl Vincze Gyula elégs
Letzter József jó Vayland Lajos elégs
Marencsics Gyula kl Virth Ede elégs
35 Marton Ferenc jó

11, igazgatói körzet. . , Igazgatója Poredus ÁntáLjJ^-Á
v
II. körz. tanítótestület.
1. Almásiné Mantuano Janka, a Teleky-uti I. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 17, összesen: 17.
2. Almás! János, a Teleky-uti II. fiúosztály tanitója. A Zalam. Tanitótestület nagykanizsai járási körének választmányi tagja. Mí\'ködési éveinek száma Nagykanizsán 13, összesen : 14.
3. Ács József, az Eötvös-téri IV. fiuoszt. tanitója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 6, összesen: 18.
4. Banekovich János, az Eötvös-téri IV. fiuoszt. tanitója, a Zalam. Ált. Tanitótestület pénztárosa, a Zalam. Tanitótestület nagykanizsai járáskörének jegyzője, az ifjúsági könyvtár kezelője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 17, összesen : 18.
5. Gergye Sándor, a VI. fiúosztály tanitója, a II. körz. tanitótestület jegyzője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 14, összesen : 15.
6. Harsayné Mantuano Gizella, a Teleky-uti II. leányosztály tanítónője. Működési éveinek sz. Nkanizsán 14, össz: 19.
7. Jutasiné Reiner Mária, a Teleky-uti I. fiúosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 14, össz.: 19.
8. Kaan Irma, a Rozgonyi-utczai III. leányosztály tanítónője, a Zalam. Tanitótestület nagykanizsai járási körének pénztárosa. Működési éveinek száma Nagykanizsán 30, összesen: 30.
9. Kovátsné Csillag Ilona, a Rozgonyi-u. I. leányoszt. tanitónője. Működési éveinek száma Nkanizsán 29, összesen: 29.
10. Kun Reené, a Teleky-uti III. leányosztály tanitónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 1, összesen: 3.
11. Nagy Lajos, az Eötvös-téri Illb. fiúosztály tanitója, a Zalam. Ált. Tanitótest. nkanizsai járás körének választmányi tagja. Működési éveinek száma Nagykanizsán 4, öszszesen: 19.
12. Poredus Antal, a II. körzet és az áll. segélyezett közs. iparostanonciskola igazgatója, a Rozgonyi-utcai II. fiosztály tanitója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 21, össz.: 22.
13. Remeténé Mágot Józsa, a Teleky-uti IV. leányosztály tanitónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 13, össz. 13.
14. Szabó István, az Eötvös-téri III. fiosztály tanitója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 8, összesen: 29.
15. Szalay Dénesné szül. Juk Etelka, a Rozgonyi-u. II. leányoszt. tanitónője. Működési éveinek sz. Nkanizsán 14, össz.: 15.
16. Szalay Dénes, a közösértekezletek jegyzője a Zalam. Ált. Tanitótestület nagykanizsai járási körének választmányi tagja, az Eötvös-téri I. fiuoszt. tanitója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 14, összesen : 15.
17. Váryné Szakonyi Józsa, az Arany János-utczai I. leányoszt. tanitónője. Működési éveinek sz. Nkanizsán 32, össz.: 32.
18. Váry József, az Arany János-u. I. fiuoszt. tanitója, a Zalam. Ált. Tanitót. alelnöke, az áll. isk. gondnoksági és v. közeg. biz. tag. Működési éveinek sz. Nkanizsán 36, össz: 36.
31
Arany János-utcai I. leányosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, olvasás és irás, beszéd- és értelemgyakorlat, számtan, rajz, ének és testgyakorlás.
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve általános osztályz.
Baksa Erzsébet jel Németh Mária jó
Berecz Margit jó Németh Katalin elégt
Csongár Terézia elégt Németh Zsófia elégt
Eppinger Margit jel Oberleith Margit jel
2 Faics Katalin elégs 30 Orbán Rozália jó
Fitzkó Antónia elégs Öveges Etelka jó
Fritz Anna jó Peti Erzsébet jó
Gáspár Juliánná jó Pum Erzsébet jel
Halász Margit elégs Radmanics Mária elégs
10 Horváth Ilona jó 35 Ruha Rozália elégt
Horváth Terézia elégt Simon Gabriella elk
Jóna Margit jó Soós Terézia jó
Karafiát Mária elégt Stefanies Mária elégs
Kamper Rozália bt Stróber Anna jó
15 Kováts Mária jó 40 Szabó Mária jó
Kulcsár Mária elégs Szekeres Mária elégs
Lázár Mária jó Szemann Mária jel
Maries Viktoria elégt Szüts Margit elégt
Meilinger Mária jó Tollár Anna elégs
20 Mikó Anna jó 45 Tóth Gizella jó
Molnár Klára jel Vancsura Aranka jó
Nagy Katalin elégs Varga Mária elégs
id. Németh Anna jó Vavrik Gizella jó
ífj. Németh Anna jó Vellák Terézia jó
24 Németh Izabella jó 50 Vida Juliánná elégt
- 32
Rozgonyi-utcai I. leányosztály.
( an tárgyak: hit- és erkölcstan, olvasás, irás, beszéd- és
értélemgyakorlat, számolás, rajz, ének és testgyakorlat.
A tanuló neve | általános osztály/.. A tanuló neve általános osztályz.
Andri Teréz elégt Mitli Gizella elégt
Bakonyi Margit elégs 30 Molnár Katalin elégs
Belícza Ilona jel Ifj. Molnár Rozália jó
Benedek, Erzsébet elégs Id. Molnár Rozália jel
5 Benczekovics Katalin kl Németh Anna jó
Ifj. Bedenek Mari elégt Németh Júlia elégt
íd, Bedenek Maii elégs. 35 Németh Margit jó
Bedenek Rozália elégs Nikicser Mari jó
Betlehem Rozália jel Ofenbe^k Ilona jel
10 Bogdán Karolin jó Poszovecz Erzsébet elégt
Csillagh Erzsébet kit Pető Anna jel
Csonták Erzsébet jel 40 Salamon Anna kit
Deli Rozáiia Íó Sárközi Erzsébet kl
Gábor Rozália jel Saághi Mari kl
15 Gozdán Mari kit Simon Mari elégs
Golenkő Mari kit Sniaár Katalin elégs
Halász Ilona jó Soós Mari kl
Hajg-ató Mari jel Stepánek Mari jó
Ifj. Horváth Anna jó Strobel Mari j°
20 Id. Horváth Anna jel. Süle Rozália kl
Horváth Mari elégs Szabó Ilona elégt
Klauz Mari jó 50 Táncsics Mari elégs
Kálcsics Rozália, elégs Tiszai Júlia elégs
Kondor Ilona jel Tóth Erzsébet kl
25 Könczöl Katalin jó Vadász Rozália jel
Kulcsár Mari elégs Varga Ilona jó
Lengyel Anna jó Viszhofer Irén elégt
Markek Erzsébet elégs
33
Teleky-uti I. leányosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, beszéd- és értelemgyakorlat, olvasás, irás, számtan, rajz és ének.
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve ! általános 1 1 osztályz. |
Andri Magdolna jó Nagy Gizella jó
Árok Mária elégs Németh Borbála jel
Bali Erzse elk Németh Erzsébet bt
Bedics Anna jó Németh Júlia jel
5 Bellák Katalin elk 40 Németh Lujza elégt
Bogdán Margit jó Németh Mária jó
Csöndes Etelka elégs Novácky Margit jó jó
Dómján Anna kl Nyakas Erzse
Farkas Erzsébet jel Pacsics Mária elk
10 Farkas Mária jó 45 Parragi Mária jó
Fatér Margit kit Párta Anna elégs
Fekete Aranka jel Péntek Mária elk
Gábor Anna jó Polczer Margit elégs
Gerócs Erzse jó Rathmann Mária jó
15 Gmoser Fánni elk 50 Rehn Margit elégt
Gmoser Ilona , elk Siffer Anna elégs
Guzsvenic Mária jel jó Snidár Mária jó
Hermann Erzsébet Schei Erzsébet elégs
Héher Anna jó Szabó Erzsébet elégs
20 Hollender Mária elégs 55 Szabó Mária elk
Kalamász Rozália jó Szabó Rozália elk
Kalmár Katalin elégs Szabó Teréz jó
Kardos Júlia bt Szekrény Margit elégs
Katzenbach Blanka jel Szélig Margit elégs
25 Kiss Etelka jel 60 Szobodics Mária elégs
Kiss Ilona elégs Tar Mária elégt
Kolongya Anna jó Tomasovics Mária elégs
Kosek Katalin jó Tóth Margit jel
Kovács Ágnes jó Vadász Júlia jó|
30 Kovács Margit elégt 65 Vadász Teréz elégt
Kránitz Júlia bt Varga Mária elégt
Kremesz Gizella elégs Vámosi Mária jel
Krizsovan Mária kl Vugrács Júlia elégs
Major Anna elégs Wolf Ilona elégs
35 Nagy Anna elégs
34
Rozgonyi-utczai 11. leányosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, olvasás, irás, számtan, nyelvtan, beszéd- és értelemgyakorlat, rajz, ének és női kézimunka.
A tanuló neve 14 J2 -jS CŰ N -H fi O A tanuló neve" általános j | osztályz. í
Andri Katalin elégs Mikó Róza jó
Balta Erzsébet jel 30 Mitró Antónia jó
Baranyai Anna jó Molnár Karolin jel
Benczek Anna elégs Németh Mari elégs
5 Benedek Anna elégs Németh Teréz jó
Bogdán Mari jó Nováczky Gizella jel
Boros Mari jó 35 Ozián Emma elk
Czeiner Mari jel Sárközi Anna elk
Cziboly Ilona jó Somogyi Margit jó
10 Czuppon Mari jel Soos Anna elégs
Doma Júlia jel Schlézinger Irén jó
Dóczi Ilona jel 40 Szabó Szidónia jó
Gerócs Teréz jó Szekeres Mari elégs
Gönczöl Vilma jel Szentgyörgyi Róza elégs
15 Gregál Erzsébet elégs . Szűcs Anna bt
Halász Erzsébet jó Tompos Anna jel
Hetyei Júlia jó 45 Torma Anna elégs
Karácsonyi Irma jó Tóth Katalin jel
Kenesey Róza jel Valdínger Francziska elégs
20 Kercza Margit jo Valdinger Ilona elégs
Kiss Etelka jó Varga Margit jel
Korpics Erzsébet elk 50 Var^a Mari jel
Ifj. Kovács Mari elégs Vincze Gizella jó
Id. Kovács Mari jó Vincze Róza elégs
25 Lájki Róza jó Virág Anna jó
Lingl Anna jó Zabb Gizella jó
Mayer Irén jel 55 Zsiska Erzsébet jó
Markotány Mari jel
35
Teleky-isti III. leányosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, olvasás, irás, nyelvtan, számtan, beszéd- és értelemgyakorlat, rajz, ének és női kézimunka.
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve általános osztályz.
Ács Erzsébet jel Munkácsi Erzsébet elégs
Bedenek Rozália elégs Munkácsi Mari elégt
Benkő Anna jó 40 Nagy Ilona elégs
Bogdán Lujza elégs Németh Mari jó
5 Bojt Ilona elégs Németh Katalin kl
Bontz Katalin jel Németh Rozália jel
Boros Gizella elégs id. Németh Rozália elégs
Csizmadia Anna kl 45 ifj. Németh Rozália elégs
Dormann Margit elégt Pálfi Ilona elégs
10 Frühvirt Mari jó Papp Katalin jel
Gábor Júlia jó Papp Mari jó
Gáspár Mari jó Péter Mária jó
Gertner Ilona jó 50 Polczer Irma elégs
Gergál Rozália elégs Polgár Ilona jó
15 Harmat Erzsébet elk Raffai Elza jó
Harrer Rozália elégt Ritter Erzsébet jel
Hodics Fánni elégs Szabó Mari elégs
Horváth Erzsébet kit 55 Szalay Mari elégt
Horváth Lujza jó Szalay Rozália elégs
20 Horváth Mari elégs Schei Zsuzsánna elégs
Jóos Anna jó Schlesinger Erzsébet jel
Kalamász Teréz elégt Sebestyén Katalin jó
Kollár Ágnes kl 60 Szerdahelyi Anna elégs
Kolmanovics Mari kl Takács Rozália elégt
25 Kondakker Mari elégs Tara Anna kl
Kornis Margit elégs Tarsoly Rozália jel
Kovács Anna kit Tita Mari elégt
Kovács Katalin jó 65 Tollár Anna elégs
Kovács Teréz jó Tillinger Katalin jó
30 Leidl Margit elégs Tóth Anna elégs
Lengyel Erzsébet jó Török Anna jel
Magyar Ilona jó Valenti Mari jó
Magyar Jolán elégs 70 Vass Katalin elégs
Magyar Rozália jel Vastag Anna kl
35 Márton Vilma kl Vidovits Anna jó
Metz Júlia elégs Virgulecz Vilma elégs
Moor Amália jó Vörös Erzsébet elégs
36
Rozgonyi-utczai III. leányosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, olvasás, írás, számtan, nyelvtan, földrajz, rajz, ének, és női kézimunka.
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve általános osztályz.
Ádlovics Margit elégs Mudricza Mária jel
Bárány Anna elk Munkácsi Lujza elégt
Bátori Róza jel Németh Anna jó
Beke Mária elégt 30 Németh Erzsébet elégjt jó\'
5 Benedek Anna elégs Papp Anna
Buday Magdolna jó Papp Ilona elégs
Dávid Mária jó Peti Mária elégs
Dolmányos Anna elégs Plander Verona elégs
Döme Teréz elégs 35 Pliha Anna kl
10 Grosz Ilona kit Rideg Terézia kit
Hermann Margit jó Skergula Ilona jel
Id. Horváth Anna jel Soós Mária elk
Köz. Horváth Anna mh Szabó Júlia kl
Ifj. Horváth Anna jó 40 Szakony Gizella jó
15 Ispaics Gizella jel Szekeres Ottilia jó
Jászai Mária jó Székely Margit jel
Kannár Mária jó Szmodits Eva kit
Karácsonyi Karolin jel Szobocsán Mária elégs
Kárpáti Erzsébet kit 45 Szűcs Katalin jó
20 Kárpáti Jolán jel Schaffer Katalin elégs
Kenesey Margit kit Tibolt Jolán kit
Keész Terézia jel Tóth Mária elégs
Kiss Gizella jó Vellák Júlia elégs
Kis Sarolta jel 50 Wirth Margit jel
25 Koch Rozália elégs Zelkó Etelka jel
Mersits Erzsébet elégs Zsitvay Margit kit
37
Teleky-isti III. leányosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, olvasás, irás, számtan, nyelvtan, földrajz, rajz, ének és női kézimunka.
A tanuló neve általános; osztályz. A tanuló neve * általános osztályz.
Andri Margit jel Lehoczky Mária kit
rtrok Katalin jel 35 Mátyás Ágnes elégs
Benkő Anna elégs Modrovics Mária elégt
id. Benkő Mária elégs Molnár Magdolna jó
5 ifj. Benkő Mária elégt Nagy Ilona elégs
Cziráki Anna jó Ötvös Margit elégs
Csondor Mária elégs 40 Pákai Ilona jó
Farkas Erzsébet jó Plánder Teréz kit
Fei Margit jel Polczer Ilona elégs
10 Frühvirt Lujza jel Sabján Mária jó
Glavák Mária elégs Sárkány Margit elégt
Gregál Mária elégs 45 Sohár Krisztina elk
Harsay Gizella kit Somogyi Mária elégs
Halvax Karolin elégs Steiner Irén jó
15 Hermán Mária kl Stróbl Anna jó
Horváth Mária kit Stóbl Erzsébet jó
Horváth Verona jó 50 Stróbl Katalin jó
Jakabfi Róza jó Szabó Júlia kit
Jurman Róza elégs Szabó Sarolta jel
20 Kassai Ilona jó Szobodics Karolin kit
Koch Stefánia elégs Takács Katalin elégs
Katholnig Erzsébet jel 55 Tálosi Erzsébet elégs
Kálmán Rózsa kit Tomasics Teréz jó
Kálovics Mária jó Tóth Irén elégt
25 Kelemen Erzsébet jel Varga Karolin elégt
Kiss Katalin jel Veren Mária jó
Kolder Margit jó 60 Véber Matild jó
Kolongya Anna jó Vincze Anna jó
Kománovics Margit jó Vincze Mária jel
30 Ködbaum Ilona jó Vuser Margit elégs
Kovács Róza jó Zöchling Margit elk
Krámszki Gizella elégs 65 Zsupanovics Ilona elégt
Lehoczky Emilia kit
38
Teleky-uti IV. leányosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, olvasás, irás, nyelvtan, számtan, földrajz, női kézimunka, rajz, ének és torna.
A tanuló neve * általános osztályz. A tanuló neve általános osztályz.
Angler Margit elk Nagy Mária jel
Ágoston Mária jó 40 Id. Németh Anna jó
Balázs Teréz elégs Ifj. Németh Anna jel
Benkő Júlia jó Nikicser Aranka jó
5 Berger Erzsébet jó Pap Anna bt
Betlehem Mária elégs Pap Ilona elégs
Blumenschein Róza kl 45 Pap Katalin elk
Bodzái Ilona jó Perger Etelka elégs
Csonták Margit elégs Pint Mária jel
10 Cziboly Júlia jó Pintér Mária jel
Czinder Piroska jel Poszovecz Katalin jó
Deli Anna jó 50 Puer Erzsébet jel
Dóczi Margit jel Rafai Margit elégs
Dukász Mária jel Rathmann Mária jel
15 Farkas Rozália jó Reizner Mária elégs
Fazsul Mária elégs Schermann Rozália jó
Fürdős Júlia elégt 55 Simon Rozália jó
Grósz Stefánia kit Skrivalics Anna jó
Hakler Ilona jó Süle Anna elégs
20 Hencsics Erzsébet jó Szakálos Paula elégs
Id. Horváth Mária kit Szalay Anna kit
Ifj. Horváth Mária kit 60 Szalóki Erzsébet elégs
Kaschmitter Mária jó Szele Erzsébet elégs
Kelemen Katalin jó Szucharda Ilona jó
25 Kneizel Lujza elégs Szikora Amália elk
Kollár Anna elk Takács Rozália elégs
Koller Mária jó 65 Taródi Rozália jó
Kománovics Mária jel Tivolt Mária elk
Komáromi Katalin jel Topolics Margit jó
30 Kopár Teréz jó Tóth Anna elégs
Id. Kovács Mária elégs Totola Gizella kit
Ifj. Kovács Mária jó 70 Vellák Mária kl
Kovács Rozália jó Vimmer Mária jó
Krénusz Mária elégs Virág Mária elégs
35 Magyar Rozália Mátyás Rozália elégs Vitális Valéria Vojkovics Mária jó elégs
elégs
Mercz Rozália jó 75 Zőchling Anna elk
Nagy Erzsébet elégs Zőchling Emma elk
39
Arany János-utca! I. fiúosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, irás és olvasás, számtan, beszéd- és értelemgyakorlat, rajz, ének és testgyakorlat.
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve általános | osztályz. 1
Bajor Béla jó Leveli János elégt
Bauer János jel Lendvay Lajos jel
Baján József jel 35 Ludvig Frigyes kit
Bálint József jó Naracsek Lipót elégs
5 Bóna János elégt Markotán István elégs
Benezinger Imre jó Milhofer Sándor elégs
Bokán Antal elégt Mozsolics István elégs
Burka János elk 40 Molnár György elégs
Czindrics Ferenc jó Nagy József elégt
10 Göndöcs József elk Németh József jó
Lőrincz György jel Németh Rezső jó
Cseke József elégt Niklecz Ferenc elégt
Csiszár István elégt 45 Nóvák Géza elk
Dér Lajos elégt Pintér Gyula elégt
15 Doma János jó Puchmeiszter János elégs
Farkas József elégs Ruha György elk
Fincza Károly jó Skergula László jel
Földi György elégs 50 Szabó János jel
Garzó János jó Szakony Péter elégt
20 Heffer József jel Szerecz József elégs
Hede János jó Szobocsán József elégt
Herjavecz Ferenc elk Tézer Antal elégs
Horváth József jó 55 Tóth József elégs
Horváth Ferenc elégt Totola Károly jó
25 Hoffer Sándor elégs Ugor Antal jel
Jakab István jó Varga József elégt
Kerék József elégt Vágner Károly elégt
Keszey Károly elégt 60 Vellák József elégs
Kránitz János elégt Vincze Lajos elégs
30 Kováts István elégs Vörös Antal jó
Kováts János elégs Vojtek László jó
Kulcsár Lajos jó Wimmer József elégs
40
Eötvös-téri 1. fiúosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, beszéd- és értelemgyakorlat, olvasás és irás, számtan, ének rajz és testgyakorlat.
A tanuló neve általános osztályz. ¡A tanuló neve általános osztályz.
Almásy Lajos kit 35 Metz János elégt
Babnick Lajos jó Metz Lajos elégt
Bedenek József beteg Molnár György elk
Bedenek Ferencz jel Németh István jó
5 Bedenek Sándor jó Németh Lajos jó
Bedő György jó 40 Nyerki Lajos jel
Cziráki István elégs Paocsa József beteg
Csondor Ferencz elégt Pintér Sándor elégs
Dezsényi János jó Plánder Ferencz elégt
10 Gerócs Boldizsár elégt Raffai Géza elégt
Godina János jó 45 Reich Antal jó
Guzsvinecz József elégt Salamon József elégt
Hackler Kálmán jó Sebesi József jel
Háhn Géza jó Sinkovics Ferencz jó
15 Hári István elégs Simon Ferencz jó
ifj. Horváth István jó 50 Sípos Ferencz jó
id. Horváth István jó Sipos Káro.y jel
ifj. Horváth József elégt Skerlák Gyula jó
id. Horváth József jó Sörlei Jenő elégs
20 Horváth Károly jó Stróber István elégt
Jancsecz Imre jó 55 Szemlics Károly elk
Juhász Lajos elégs Takács Ferencz jó
Kállai László jó ifj. Takács István elégt
Keller Gyula elégs id. Takács István elégt
25 Kohári József jó Takács Lajos jó
Kovács János elégs 60 Tamás Ferencz elégs
Kovács Sándor jel Tollár Boldizsár elégs
Kumánovics László jel Tóth Vincze jó
Kránitz János elk Vas István jó
30 Kücsön Lajos elk Vágner János jó
Küplen Lajos jó 65 Veszter László elégt
Magyar György jó Viola István elégt
Máté István jel Wolf Lajos elégs
Málék József elégt
41
Teleky-uti 1. fiúosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, számtan, beszéd és ért. gyakorlat, olvasás, irás, rajzolás, éneklés, testgyakorlás.
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve általános osztályz.
Ágoston Ferencz jel Koplár István jó
Belső Géza jó 30 Kotnyek Dezső jó
Boncz Sándor jel Kovács József jel
Boros Ferencz elégs Máté Ferencz elk
5 Bohár Lajos elégs Márkus János jó
Czvetkó Lajos jó Modrovics György jó
Dékán György jó 35 Mór Pál elégt
Farkas György elégt Ifj. Németh István elégs
Francsics Kálmán jó Id. Németh István jó
10 Frank József jó Plánder Károly jó
Galambos József elégt Polgár Jenő jel
Gönczöl Ferencz elégs 40 Popesnyák György jó
Gudovics János jó Pór József jó
Hajdú Gyula elégs Sándor Ferencz jó
15 Harsay László kit Sárvári József jó
Hol Ferencz elk Sipos József jó
Hetesi Lajos jó 45 Somogyi Ferencz jó
Holecz Károly jó Szakács József jó
Horváth Ferencz elégs Szalai Károly elégs
20 Horváth Károly jó Szélig Ferencz jel
Istiván József jó Szúnyog István jel
Jáksics János jó 50 Taródy Ferencz jel
Jámbor József jó Tarsoly József jó
Jugh István jó Vált Ángeló jó
25 Juhász József jó Verhár Gyula elégs
Kelemen János jó Vinczek Tamás elégt
Kábán Gyula jó 55 Viola Ferencz jó
Kumánovics Sándor kit
42
Rozgonyi-utcai II. fiúosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, beszéd- és értelemgyakorlat, olvasás, nyelvtan, számtan, szépirás, rajz, ének és testgyakorlat.
A tanuló neve általános osztályz. 1 A tanuló neve általános osztályz.
Bárány Zsigmond elk Kovács József elégt
Bedenek Ferenc elégs László Jenő elégs
Benkő István elégs 25 Letzter Lipót elégs
Benkő József jó Mátyás József jó
5 Bohár István jó Mátyás Friskó Lajos jó
Czvetkó József mh Mudricza Márton jel
Csongor Imre elégs 30 Németh Csongor elégs
Csönge József elk Pankász Károly jel
Dezsényi Antal bt Pichler István jó
10 Dömölki István elégs Pintér István elégs
Egyed Gyula elégs Piritiki János jel
Fendler Károly kit Schall Mátyás jel
Férhezli Károly jó 35 Schermann Jenő elégs
Fürdős György jel Sauermann Ferenc kit
15 Gazdag János elégs Szalay Dénes kit
Holl József jó Takács Imre jel
Horváth Ferenc elégs Tüskés László jó
Horváth György jó 40 Vargha Lajos jel
Kapai Ernő jel Vágner János elégt
20 Kern Rezső elégs Vellák Mihály kit
Kopár Antal elégs Wokoun Ferenc elégs
Kovács Géza elégs Wieshofer István jel
43
Teleky-uti 11. fiúosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, olvasás, irás, beszéd- és értelemgyakorlat, nyelvtan, számtan, rajzolás, ének és testgyakorlat.
A tanuló neve • általános osztályz. A tanuló neve általános osztályz.
Balázs István elégs Kovács Kálmán jó
Bedenek Ferencz elégs 35 Madarász Gyula jó
Bojt János jó Metz János jó
Bojtor Ferenc elk Molnár János jel
5 Bödör János elégs Molnár József jel
Czvetkó Mátyás jó Nagy Sándor jel
Csondor József elégs 40 Németh József elk
Dekán István elégs Pecsics István elégt
Dekán Lajos elégt Peti József jó
10 Dervalics György elégs Pető József elk
Feiler Lajos jó Péntek István jó
Fekete István elégs 45 Saági Mihály elk
Gaál Géza jó Simon József jel
Galambos Ferenc elégs Soós József elégs
15 Garai Péter jó . Státeler József elégs
Gábor György elk Stróbl László jó
Gáspár Lajos jó 50 Schlosser András elégs
Gerócs István elégs ifj. Szabó József elégs
Gregál József elégs id. Szabó József jó
20 Halvaksz Károly jel Szakács Vilmos elégs
Hanke Mihály jó Szélig Antal jel
Horváth János jó 55 Szélig János elégt
Jámbor István jó Szélig Jenő elégs
Jugh József elégs Tamás György jó
25 Katholnik Márton elégs Tarsoly István jó
Kiss Elemér jó ifj. Tóth István elégt
Kiss József elégt 60 id. Tóth István elégs
Kolongya János elégt Töke János elégs
ifj. Kovács György elégs Tüttő Pál elégs
30 id. Kovács György jó Varga István jó
Kovács Gyula jó Varga József elégs
Kovács István jó 65 Vimmer Ferenc elégs
Kovács József elégt Zsohár Imre elégs
44
Eötvös-téri IIIa- fiúosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, olvasás és irás, számtan, nyelvtan, földrajz, rajz, ének és test gyakorlat.
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve általános osztályz.
Anhoffer Lajos kit Molnár József elégt
Baczkó István elégs Nagy István elégs
Bojtor István elk 35 Nagy János elk
Boros István elégs Németh László elégs
5 Csöndes András elégs Ori Gyula elégs
Deli István elégs Pörcz József jó
Dormán Árpád elégs Petrics János jó
Farkas János jó 40 Subics Lajos kit
Fleischer Sándor jó Szabó József jó
10 Garzó István elégs Szakács István jel
Gerócs József elégt Schlehta Kálmán jó
Gábor György elégs Schlesz Gyula jel
Gábor József elégs 45 Szélig Ferenc elégs
Hege István elégs Takács István elégs
15 Hegedűs János elk Takács Péter elégs
Hegedűs József elégs Tiszai József elégs
Hetési János jel Tomasics László elégs
Horváth Antal jó 50 Tóth Ferenc elégt
Horváth György elégs Tóth Gábor elégs
20 Horváth István elégs Tóth József mh
Horváth János elégs Vadász Boldizsár jó
Karafiát Lajos elégt Vagner József elégt
Kiss Péter elégs 55 Vass János elégs
ifj. Kovács József elégs Vellák Boldizsár elégt
25 id. Kovács József elégs Vékásy János elégs
Krug Károly elégs Vidovics Ferenc elégs
Kücsön József elk Viola Mihály elégs
Lengyel János jel 60 Vörös József elégs
Légrádi Pál elégs Vugrács János elégs
30 Magyar József jel Wolráb Lajos elégs
Metzger László jel Horváth Ferenc elégs
Modrovics István elégt
ÁS
Eötvös-téri lllb- fiúosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, olvasás és irás, számtan, nyelvtan, földrajz, rajz, ének és testgyakorlat.
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve általános osztályz.
Apáti Árpád jó Id. Németh Ferencz jó
Baranyai Lajos jó Ifj. Németh Ferencz jó
Beke József elégs legifj. Németh Fer. kl
Boda Lajos elégs 35 Német István elégt
5 Büki Lajos jel Niklesz János elégs
Devecseri Ferencz jó Orbán Károly elégs
Döme Gyula jó Pávelkovics Sándor jel
Döme Kálmán jel Pető István elégs
Dóczi Károly kit 40 Polgár József elégs
10 Farkas József elégs Pap István kl
Futó József jó Popovics János elégs
Fritz József kl Skerlák János elégs
Fürdős János elégt Sós Sándor elégt
Golenczky Ferencz jó 45 Süle István elégt
15 Göndöcs Lajos k jó Stéger János elégt
Hoffer Géza kl Szabó János elégs
Hoffer Gyula elégs Szakonyi Ferencz jel
Horváth József jó Szántó Lajos elégt
Horváth Lajos elégs 50 Szécsenyi István jel
20 Hrabovszky Oszkár kit Szupper Ferencz jel
Huszár Adolf kl Takáts János elégt
Janovszky Károly jó Takács Antal elégs
Kirnbauer Gyula jó Tarsoly Mihály jel
Krénusz György elégs 65 Tóth Ferencz elégs
25 Kulcsár János elégs Tőke József elégs
Máté József elégt Vida János elégs
Metz Ferencz elégt Vindis Zsigmond jel
Mertz Boldizsár elégs Vicla Sándor elégs
Mészáros József jel 60 Virág János elégs
30 Mitró József jó Weisz Zoltán jel
Nagy László jó Zsidi Lajos elégs
46
Eötvös-téri ÍV. fiúosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, olvasás és irás, számtan, nyelvtan, földrajz, rajz, ének és testgyakorlat.
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve általános osztályz.
Andri József jó Medgyesi Lajos kl
Ács János jó Mere István jel jó
Bedenek Ferenc elégt Metz István
Benkő Ferenc ism. jel Molnár György kl
5 Bódog György jó 40 Munkácsi Ferenc elégs
Bukovecz György Csányi László jó Nyakas Gyula jel
jó Pálfy Gyula jel
Dávid István jó Polecz Ferenc jel
Dervalics István ism. elégs Popesnyák József ism. jó
10 Feiler Ferenc elégs 45 Pörcz János jó
Férherli József ism. elégs Regi Rezső elégs
Galambos Imre elégt Reich János jó
Gábor Imre elégs Selaf János kl
Gerócs Ferenc ism. elégs Sinkovics Károly elégt
15 Hajgató Jenő elégs 50 Sipos István elégs
Halász Géza elégt Sipos László ism. jó
Hermán Károly jel Sifter Ferenc elégs
Horni Ferenc elégt Somogyi Ferenc elégt
Horváth Boldizsár jó Szabó Gyula jel
20 id. Horváth György elégs 55 Szabó Sándor elégt
ifj. Horváth György elégt Szemlics János elk
Horváth Imre kl Szekrényes Géza elégs
Horváth István jel Tamás Mihály elégs
Horváth József elégt Tálosi Ferenc ism. kl
25 Károlyi Mátyás ism. elégs 60 Táncsics Ignác jó
Keszthelyi József elégs Tillinger János jó
Kollarics István elégt Tollár Boldizsár elégt
Koller Lajos elégt Tollár Ferenc elégt
Kománovics Mihály elégs Tollár János ism. elégs
30 Komár József elégt 65 Varga József jó
Kornis Mihály elégs Varga Sándor jó
Kovács József ism. jó Veinnausz Ferenc jel
Krug Mihály ism. elégs Vellák József ism. jó
Laky János elégt Veren János elégs
35 Madarász Károly jó
47
Eötvös-téri Va- fiúosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, magyar nyelvtan, olvasás, fogalmazás, számtan, mértan, földrajz, történelem, alkotmánytan, természetrajz, szépírás, rajz, ének, testgyakorlat.
A tanuló neve általános 1 osztályz. 1 A tanuló neve általános osztályz.
Bahics Imre jó Offenbeck Imre jó
Bencek Ferenc elégs Pammer Mihály jó
Beck Ferenc elk Pavelkovics Ferenc jel jó
Boros László jel 35 Petrics Lajos
5 Böhm Árpád elégs Piriti Lajos jó
Böhm Pál elégs Poszovec István elégs
Burian Ferenc kl Pum Sándor jó
Devecseri József elégs Rehn József elégs
Farkas József jó 40 Reiner Károly jó
10 Fekete Imre elégs Rítter Sándor jó
Felde Ferenc elégs Simon János elégs
Furmen Imre kl Somogyi, Ferenc elégs
Gál János jó Steiner Árpád elégs
Gáspár László elégs 45 Steiner Jenő elégs
15 Gergál Sándor kl Stern Mátyás elégs
Gerócs Ferenc jó Szekeres Ernő jó
Halász Ernő jel Szobolics István jó
Halász József elégs Tancenberger Lajos jó
Hegedűs István jel 50 Tillinger Imre jó
20 Hencsics István jel Tita János jó
Horváth János elégs Tomasics Lajos elégs
Horváth Lajos elégs Tornán Ernő jó
Jaberics Lajos kl Tobik István elégs
Kanizsa Mór elégs 55 Tóth László elk
25 Kőbán István jó Tiittő József elégs
Laski Lajos kl Vadász József elégs
Leidl Kálmán jó Vidos Ferenc jel
Madarász Jenő jó Wojtek Béla jó
Megyesi Géza jó 60 Zlegler Lajos jó
30 Meisner Károly jel Zőhling Richárd kl
Molnár Antal jó
48
Eotvös-téri Vb—VI. fiúosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, magyar olvasás, nyelvtan, szám- és mértan, földrajz, történelem, alkotmánytan, természetrajz, természet- és vegytan, írás, rajz, ének, és testgyakorlás.
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve általáuos osztályz.
V. osztály: 30 Horváth Gyula jó
Brumser József kit Karny Antal Kopár István Kovács János Kovács Lajos kit kit
Deutsch Albert kl kit
Friedenthál László jel jel ió
Fischl Lajos jó 35 Kóbor Elek
5 Fischer József jó Kránic István J kl
Gyümölcs Jenő kit Lelner Ferenc kl
Hanke József jó Metz Ferenc elégs ió
Horváth Lajos jó Modrovics János Nagy György Nagy János Nemes György Nesznera Béla
Kámsár József 10 Koprivnyák József kit jó 40 j elégs kit
Kovács István Kürschner Lajos jó V? jó elk ió
Lackenbacher Imre kl Németh Ferenc
Riebner Rezső 15 Szabó Ferenc jó jel 45 Németh Lajos Rauch Lajos Ring Imre Ritter György j jel kl
Szabó Gyula kl kit
Szobocsán György elégt kl
Spiegel Sándor Waldinger József jó jó 50 J o J Seláf József Scháffer Lajos elégt jel kl
20 Weiland János jel Schey József
VI. osztály: Schőffler József Szakállas István kl jel
Anhoffer József kit Szélig István elégt
Árok József elégs 55 Takács József jel
Aszalay Lajos kit Tornán Géza kit
Betlehem János jó Tóth József kit
25 Buváry Ferenc jel Zábó János jel
Fekete István elégs Hőfler Lipót kit
Furmen Jenő jó 60 Veren József kl
Goldschmied Kálmán jó Hege Miklós kl
Grünwald László kl
III. igazgatói körzet.
Igazgatója: Szabó István.
Tanítótestület.
1. Szabó István, a III. kör. igazgatója, ,az isk. gondnokság jegyzője, a II. fiúosztály tanítója, a Zalam. Alt. Tanítótestület I. aljegyzője. Működési éveinek száma Nkaniszán 23, össz: 24.
2. Ábrahám Katalin, az I. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 9, összesen 9.
3. Dávidovics György V—VI. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nkanizsán 1, összesen: 20.
4. Kesselbauer Olga, a központi III. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 6, összesen 6.
5. Litvay Endre, az I. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 3, összesen 7.
6. Mantuano Mariska, a közp. IV. leányosztály tanítónője, polgári iskolákra képesített tanítónő, a III. kör. tanítótestület jegyzője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 6, össz: 6.
7. Nagy Lajosné, szül. Stetter Boris, a Rác-utcai I. vegyesosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 4, összesen 20.
8. Pathy Nagy Júlia, a IV. fiosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 3, összesen 16.
9. Németh Sándor, a III. fiúosztály tanitója, az ifjúsági könyvtár kezelője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 2, összesen : 24.
10. Szalay Ida II. leányosztály tanitója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 1. összesen: 1.
11. Váry Jolán, a V—VI. leányosztály tanitónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 2 összesen 4.
\\ ¿
l/l
51
Rácz-utcai vegyes L osztály.
antárgyak: hit-és erkölcstan, olvasás, irás, számtan, beszéd-és értelemg\'yakorlat, ének.
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve általános osztályz.
Fiuk: Bagonyai Ferencz Berke Lajos elégs jó Varga György 45 Zadravecz József elégt elégs
Bedenek József elégs Leányok :
Bolf Antal elégt Anda Borbála elégs
5 Bolf Ferencz elégt Bagonyai Katalin jó
Dolmányos József jó Balassa Margit elégt
Dolmányos György jel Buncom Anna jó
Farkas Lajos elégt 50 Bander Teréz elégt
Farkas Sándor jel Biró Katalin jó
10 Furdán György elégs Flumbort Julis elégt
Furdán József elégt Gödinek Katalin elégs
Feleki Rezső jel Gozdán Julis jel
Flumbort József elégt 55 Jugovics Anna jel
Gödinek Lajos elégt Kálovics Teréz jó
15 Gudlin János jó Kuzsner Erzsi elégs
Gerencsér János elégt Kálovics Erzsi jó
Gunyhó József elégs Id. Mihalecz Mária jó
Gödinek László jó 60 Miilei Katalin jó
Igri József jel Mihalecz Anna jó
20 Jámbor Károly jó Marton Róza elégs
Koszegnár György jó Ifj. Mihalecz Mária elégt
Id. Kálovics József elégt Németh Teréz jó
Kálovics Ferencz elégs 65 Nincsics Katalin jel
Kuzsner Ferencz jó Plánder Mária elégt
25 Knausz József jel Plánder Julis elégt
Ifj. Kálovics József jel Pacsics Mária kl
Kapai Vendel jel Rodek Róza jel
Kele György elégt 70 Sneff Róza jó
Mujzer Ferencz jel Szabó Julis elégs
30 Magyar László elégt Szabó Anna elégt
Miilei József elégs Tiszai Anna elégt
Miilei Ferencz elégt 75 Tiszai Mária elégt
Mátés László elégt Törő Katalin jó
Nóvák Jstván elégs Tislér Róza jel
35 Pati László elégt Vajda Mária elégt
Poszovecz György elégs Vajda Róza jó
Szmodics György jó Vajda Katalin elégt
Szollár Ferencz elégt 80 Varga Mária jó
Szollár György elégs Varga Anna jó
40 Tiszai József elégt Vancsura Aranka kl
Tislér József jó Vugrinecz Mária kl
Vajda János jel Wéber Júlia elégs
Varga József elégt 25 Zákonyi Erzsi jó
52
1. leányosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, irva-olvasás, beszéd- és értelemgyakorlat, számtan, ének és testgyakorlat.
A tanuló neve általános ¡j osztályz. 1 A tanuló neve általános | osztályz.
Anek Katalin jel Kunics Mária elégt
Balog Rozália jó Kunics Erzsébet jó
Bagonyai Katalin jel 30 Kvicsák Anna jel
Bali Anna bt Lervencz Júlia jó
5 Behák Apollonia bt Liplin Anna jó
Benczik Katalin elégs Mihálecz Júlia jel
Csóka Anna jel Mihálecz Mária elégs
Dávidovics Rozália elégs 35 Mészáros Katalin elégt
Dávidovics Mari jel Mód Anna elégt
10 Dávidovics Anna jó Mikó Mária jó
Dávidovics Julia bt Németh Anna jó
Farkas Rozália jó Németh Rozália jó
Fekete Katalin jó 40 Peti Anna jó
Gaal Anna elégs Sásvári Rozália elégt
15 Gyergyák Katalin jó Simon Teréz elégt
ifj. Horváth Julia jó Snef Júlia elégs
id. Horváth Julia elégs Strukla Anna jel
Horváth Mária jel 45 Varga Katalin jó
Horváth Katalin jó ifj. Varga Anna jel
20 Horváth Rozália jel id. Varga Anna jó
Hoffer Anna jó Varga Júlia jó
Imrei Anna jel Vajda Katalin elégs
Imrei Mari jó 50 Vajda Mária jel
Kálovics Mari jó Vajda Rozália jel
25 Kellermann Rozália elégt Vinczek Mari jel
Kele Julia elégs Ziegler Éva jó
Knausz Mária jel Törő Rozália elégs
11. leányosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, olvasás, irás, nyelvtan, számtan, beszéd- és értelemgyak., rajz ének és női kézimunka.
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve általános osztályz.
Anek Róza jó Magyar Júlia jó
Bay Anna jel Magyar Katalin jel
Balázs Anna elégs Martinecz Anna jó
Barlol Anna jel Martínecz Erzsébet jel
5 Biliege Mária elégs 40 Martinecz Ilona jel jó
Bagár Katalin jó Markovics Anna
Bottyán Lva elégs Mészáros Lujza elk
Bolf Anna elégs Míhálecz Katalin jó
Ifj. Bolf Mária elégs Mikó Anna elégs
10 Id. Bolf Mária elégt 45 Molnár Anna jel
Büki Júlia elégt Németh Anna jó
Ifj. Dani Júlia jel Nóvák Mária jel
Id. Dani Júlia jel jó Orbán Piroska jó
Dávid Júlia Ország Mária kit
15 Dolmányos Erzsébet kit 50 Pásztor Erzsébet jó
Farkas Erzsébet kit Pincinger Erzsébet jel
Fülöp Júlia jel Polgár Klára elégs
Fülöp Katalin jó Reiszner Mária jó
Gudlin Anna elégs Steszlin Mária jó
20 Harmal Erzsébet elégs 55 Slokker Katalin elégs
Imrei Apollónia jó Szabó Anna jó
Imrei Katalin jó Szabó Mária jó
Jakopanecz Júlia elégs Szecsődy Gizella kit
Kálavics Júlia elégs Szekeres Mária elégs
25 Kele Jujza kit 60 Szmodics Júlia elégs
Kellerman Katalin elégs Szokol Róza jó
Knausz Róza elk Tislér Róza elégs
Kovács Katalin elégs Varga Anna elégs
Ifj. Kovács Róza elégs Varga Ilona jó
30 ld. Kovács Róza jó 65 Varga Júlia kit
Kók Anna elégs Legifj. Varga Mária elégs
KrefK Katalin elégs Ifj. Varga Mária jó
Kummer Katalin elégs Id. Varga Mária kit
Kuzsner Anna jó Véber Anna elégs
35 Léránt Mária jó 70 Vugrincsics Anna elégs

■.\'\'■>\'■ •.....
54

111. leányosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, olvasás, irás, számtan, nyelvtan, földrajz, rajz, ének, és női kézimunka.
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve általáuos osztályz.
Anek Júlia elégs Kummer Mari elégs
Baj Rózsa . jó Lengyel Katalin jó
Balagh Anna elégs 35 Marton Júlia jó
ifj. Dani Katalin jó Marton Katalin jó
5 id. Dani Katalin jó Mihalec Júlia elégs
ifj. Dávidovics K. jó Mihalec Mari elégt
id. Dávidovics K. elégt Mihalec Rózsa jó
Dávidovics Margit jel 40 Milei Anna jó
Dávidovics Róza jó Molnár Júlia elégt
10 Dávidovics Teréz elégs Neimajer Katalin jó
Dolmányos Anna jó Németh Júlia kit
Dolmányos Katalin jó Németh Róza elégs
Faics Júlia elégs 45 Németh Teréz elégs
Flumbort Anna jó Orbán Júlia jel
15 Gödinek Katalin jó Patalics Róza elégs
Gudlin Katalin elégs Pásztor Anna mh
Hajdú Ilona jó Petőfi Róza elégs
Hegedűs Mari jó 50 Radics Teréz jó
Herjavec Katalin kl Rozsomics Júlia jó
20 Hokman Anna jó Schneff Erzsébet elégs
Horváth Erzsi elégs Schneff Júlia jel
Horváth Katalin elégt Szabó Róza elégs
Horváth Mari elégs 55 Szerdahelyi Júlia elégs
Jakab Etel kit Szmodics Katalin jó
25 Jámbor A4ari elégs Szmodics Mari elégs
Kantó Róza jó Szokol Júlia kit
Kálovics Katalin jel Szokol Róza elégs
Kele Erzsi kit 60 Szollár Erzsébet elégs
Kele Katalin jó Tislerics Katalin elégs
30 Kocsis Katalin elégs Tislér Mari jó
Koszegnár Anna jó Zigler Róza jó
Krisztián Mari jel Zlatorics Katalin kit
55
111. leányosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, nyelvtan, olvasás és irás, földrajz, számtan, rajz, ének és női kézimunka.
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve általános osztályz.
Auer Anna elégs jó id. Kis Katalin jó
Baj Katalin ifj. Kis Katalin jel
Benedek Anna elégs 25 Keszler Janka elégs
Bolf Róza jó Kuzsner Júlia jó
5 Csatlós Anna kl Magyar Teréz kit
id. Dani Katalin jel Mazur Mariska jó
ifj. Dani Katalin jó Nagy Anna elégs
Dani Erzsi jó 30 Nóvák Erzsi jó
Farkas Júlia kit Jámbor Júlia elégs
10 Flumbort Éva elégs Juhász Júlia kit
Flumbort Anna jó Patalits Katalin elégs
Furdán Katalin jel Pásztor Júlia jó
Gaál Regina kl 35 Plánder Anna jel
Godina Anna jó Penti Mari jel
15 Gozdán Anna jel Török Erzsi jó
Gozdán Katalin elégs Tischlér Júlia elégt
Gudlin Anna elégs Szijártó Teréz jel
Gyergyák Róza elégt 40 Szokol Erzsi elégs
Horváth Juüa jó Stencsics Viki elégt
20 Horváth Róza jó Schneff Róza elégs
Herjavetz Teréz elégt Stocker Júlia elégt
Kálovits Teréz jel Vajda Júlia elégt
56
V. leányosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, irás, olvasás, számtan, nyelvtan, földrajz, történelem, alkotmánytan, természetrajz, gazdaságtan, szépírás, rajz, ének, testgyakorlat.
VI. leányosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, magyar nyelv, számtan, mértan, földrajz, alkotmánytan, történet, természetrajz, természettan. gazdaságtan, rajz, ének, kézimunka és testgyakorlat.
A tanuló neve W o ü ■és .cd 13 "B A tanuló neve M . O N e
a vi •a o .ü w \'M O
Anek Mária kit Kummer Katalin jel
Bagonyai Katalin kit Steinícz Róza kit
Bagonyai Anna kit Vajda Júlia JO
"Baj Mária jel Vugrincsics Mária kl
5 Horváth Mária kit
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve általános osztályz.
Anek Anna jel Mihálecz Katalin jel
Benczik Éva elégs Mihálecz Mária elégs
Bolf Júlia elégs 20 Nóvák Rozália jó
Brinner Ilona jó Plander Anna elégs
5 Dani Júlia elégs Plander Rozália kit
Dávidovics Rozália kl Plemmer Anna jó
Dolmányos Teréz ki Polai Rozália kl
Farkas Anna elégs 25 Pőcze Anna elégs
Gödinek Róza jel Rozsonics Erzsi kit
10 Gödinek Júlia kl Szmodics Anna mh
Hajdú Anna jó Szollár Anna kl
Horváth Anna kl Tislér Júlia kit
Horváth Mária elégs 30 Török Margit elégs
Id. Horváth Katalin kl Vajda Júlia elégs
15 Ifj. Horváth Katalin elégs Vajda Katalin elégs
Marton Rozália kl Varga Erzsi jó
Mihálecz Júlia kit Varga Rozália kit
57
I. fiosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, olvasás és irás, beszéd és értelemgyakorlat, számtan, rajzolás, ének és testgyakorlat
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve CO i se, 3 ts — w •rt o
Andri Ferenc jel Kovács István jó
Benedek László jó 25 Kovács József jel
Bencik György jel Ködmenec Károly jó
Bogdán András jel Krisztián József jó
5 Buncon Ferenc jel Kulcsár Lajos jel
Csóka István kit Lenkovics Ferenc jó
Csordás József jó 30 Mikó József jó
ifj. Dani János jó Molnár József jó
id. Dani János elégt Mucer Ferenc jel
10 Dávidovics József jel Nagy János jel
Dervalics József jel Palkó József jel
Eötvös László jó jel 35 Parti István elégs
Ferk László ifj. Plander Boldizsár jó
Fülöp László elégt id. Plander Boldizsár jó
15 Godina Károly beteg Sehneff László jó
Hokman Ferenc jel Szilajka György elégs
Horváth György jel 40 Szmodics József kl
ifj. Horváth József kit ifj. Seokol József jó
id. Horváth József kit id. Szokol József jó
20 Horváth Joh. József elégs Szollár György jel
Jámbor György elégs Takó Viktor elégt
Kiss Ferenc jó 45 Tiszai István jel
Kiss György jó
58
II. fiúosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, olvasás és irás, beszéd- és ért. gyakorlat, nyelvtan, számtan, rajz, ének és testgyakorlat.
A tanuló neve általános osztályz. A tanuló neve általános osztályz.
Andri János elégs id. Kálovics László elégs
Anek Ferenc jel köz. Kálovics László jó
Auer János jó ifj. Kálovics László jó
Bagonyai József elégt 40 Kálovics Sándor jó
5 Baj Ferenc jó Kis László jel
Baj Károly elégs Knausz József elégt
Belovics Ferenc elégs Kunics Ferenc jó
Belovits Lajos jó Kunics József jel
Bécsi József elégs 45 Kuruc József jó
10 id. Botf József elégt Magyar József jó
ifj. Bolf József jó Marton Ferenc jel
Bolf László jó Marton József elégs
Borovics Ferenc jó Mikó László jó
Buncom József elégs 50 Milei László jó
15 Buncom Sándor jel Milei Vendel elégs
Csanádi József jó Mucer Boldizsár jó
Dolmányos Ferenc jó Nagy József elégs
Dávidovics József elégs Németh György jel
Dervalics György elégs 55 Nóvák János elégs
20 Faics Ferenc jel Perkó József elégs
Faics József jel Proszonyák Lajos elégt
id. Farkas József elégs Radasics Lajos jó
ifj. Farkas József elégs Samu János jó
Farkas Sándor elégs 60 Simonka Ferenc elégs
25 Gider József jó jó Sneff Ferenc elégs
Góber Ferenc id. Sneff József jó
Godina János elégs ifj. Sneff József jó
Gozdán György elégs Sostorics Lőrinc jó
Gudlin László elégs 65 Steinicz Lajos elégs
30 Hegedűs Ferenc jó Szalay József jó
Hegedűs Károly jó Szerdahelyi György jó
Hóbor Lajos elégs Szerdahelyi József jó
Hokman László elégt Szmodics József elégs
Horényi Pál jel 70 Szmodics László jó
35 Jankovícs Ferenc elégs Szokol László jel
Juhász István elégs Varga János jó
59
III. fiúosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, olvasás és irás, nyelvtan, számtan, földrajz, ének, rajz és testgyakorlat.
A tanuló neve i általanos osztályz. 1 .1 A tanuló neve általános osztályz.
Anek József jó 30 Keszler János elégs
Auer József elégt Koszegnár József elégs
Bagonyai József jó Kovács Mátyás elégs
Balog György jó Kunics László elégs
5 Beák Boldizsár elégt Kuzsner József jó
Bedenek István elégs 35 Krisztián György kit
Bolf János jó Lenkovics István elégs
Bolf Mucer József jel Martinec László elégs
Csondor László elégs Ifj. Mihálec László jel
10 Dani Ferenc jel ld. Mihálec László elégs
Dani József elégs 40 Magyar István elégs
Furdán József jel Mikó György elégs
Fürdős József elégs Ifj. Mucer József elégs
Góber György kl ld. Mucer József elégs
15 Godina József elégt Mucer György elégs
Ifj. Godina József jó 45 Németh György Íó
ld. Godina József elégs Németh István kit
Horváth József jó Perkó József elk
Ifj. Horváth József elégs Preszonyák Vendel elégt
20 Id. Horváth József jel Rác István kit
Horváth László jó 50 Szy István kit
Horváth Lajos elégs Szokol József elégt
Ifcsics József jó Szokol Károly elégs
Igri Ferenc elégs Stocker József jó
25 Igri József elégs Tislér György elégs
Imrei József jó 55 Varga László jó
Istéf József elégs Varga József jó
Kálovics János jel Vajda Lajos elégs
Kálovics József jó Vild Károly elégt
60
IV. fiúosztály.
Tantárgyak: hit- és erkölcstan, olvasás és irás, nyelvtan, számtan, földrajz,rajz, ének és testgyakorlat.
A tanuló neve általános osztályz. í A tanuló neve általános osztályz.
Anlauf István jó 25 id. Imrei György elégs
Balog György jó Istéf Sándor jel
Baj Ferenc jel Jakopanec László jó
Baj László jó Jámbor Sándor jel
5 Bagonyai László elégt Kálovics György elégt
ifj. Bolf Ferenc elégs 30 ifj. Kálovics József elégs
id. Bolf Ferenc jó id. Kálovics József jel
Bolf István kit Kulcsár Pál kit
Dávidovics Ferenc jel Kummer György jel
10 Dávidovics József jó Kummer Lajos elégs
Dolmányos György elégs 45 Kuzsner László jel
Dolmányos József jó Kuzsner Sándor jó
Dervalics József elégs Marton József elégt
Flumbort István jó Mutzer György elégs
15 Flumbort János elégt Nagy László jó
Fülöp László jó 40 Plánder László elégs
Gödinek György elégt Simonka József jel
Gudlih János elégt Simoncsics Lajos jó
Gültner Lajos jó Szabó József elégt
20 Gyergyák György jó Szakos László jel
Hajdú Lajos jó 45 Szerec József elégs
Horváth György elégt Tislerics György elégs
Hóbor István jel Vajda Károly elégs
ifj. Imrei György jó Varga József elégs
Tankönyvek jegyzéke.
I. osztály.
Tomcsányiné Cz. Róza, a magyar gyermek első könyve —.50 Ambros, Számtan I. —.40 Értesítő-könyvecske —.12
II. osztály.
Kozma-Somogyi-Szőllősi, „Pista és Juliska" —.78 Ambros-Kopecky, Számtani példatár II. f. —.40 Kozma-Somogyi, Magyar nyelvkönyv II. —.40 R. kath. elemi katek. a biblia elemeivel —.40 *Izrael könyörgései 1.20
*Az izr. vallásoktatás elemi iskolai vezérfonala II. oszt. számára 1.20
III. osztály.
Kozma-Somogyi, Horvátfalva —.92
Ambros-Kopecky, Számtani péld. III. f. —.40 Szalay Sándor, Elemi földrajz —.40
Kozma-Somogyi, Magyar nyelvkönyv III. —.52 Juhász, Ütemirási mintalapok —.40
R. kath. kis katekizmus —.56
Gergely, Kis képes biblia III—VI. o. sz. —.80 *Izrael könyörgései 1.20
*Az izr. vallásoktatás elemi iskolai vezérfonala III. oszt. számára 1.20
IV. osztály.
Kozma-Somogyi, „A szabadsághős unokái" 1.04 Ambros-Kopecky, Számtani péld. IV. f. —.40 Asztalos-Mártonfy, Földrajz IV. oszt. sz. —.70 Kozma-Somogyi, r Magyar nyelvkönyv IV. —.54 Kozma-Körösi, Általános földrajzi atlasz —.70 Juhász, Ütemirási mintalapok —.40
Egri kis káté —.40
Roder, Közép biblia —.60
*Izrael könyörgései 1.20
*Az izr. vallásoktatás elemi iskolai vezérfonala IV. oszt. számára 1.50
64
V. osztáíy.
Kozma-Somogyi, „A Faragó család" 1.5Ó
Ambros-Kopecky, Számtani példatár V. —.40
Asztalos-Mártonfy, Földrajz az V. o. sz. —.80
Kozma-Koíösi, Altalános földrajzi atlasz 1.— Kozma-Somogyi, Magyar nyelvkönyv
V—VI. oszt. számára —.96 Baranyai-Lantos, Természetrajz 1.10 Sebestyén _ Gyula, Történet V. o. szám. —.54 Dr. Kiss Áron, Alkotmánytan —.48 *Izrael könyörgései 1.20 *Az izr. vallásoktatás elemi iskolai vezérfonala V. oszt. számára 1.80 R. kath. hittan mint IV. osztályban.
VI. osztály.
Kozma-Somogyi, „A Faragó család" 1.50
Ambros-Kopecky, Számtani péld. VI. f. —.50
Asztalos-Mártonffy, Földrajz VI. oszt. sz. —.80
Kozma-Körösi, Altalános földrajzi atlasz 1.—-Kozma-Somogyi, Magyar nyelvkönyv
V—VI. oszt. számára —.96 Baranyai-Lantos, Természetrajz 1.10 Történet VI. oszt. számára —.— Dr. Kiss Áron, Alkotmánytan —.48 Egri Tóth Kálmán, Természettan —.90 *Izrael könyörgései 1.20 *Az izr. vallásoktatás elemi iskolai vezérfonala VI. oszt. számára 1.80 R. kath. hittan mint IV. osztályban.
* Csupán izr. vallású tanulók részére.

Insert failed. Could not insert session data.