Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
896.99 KB
2008-07-03 11:31:52
 Sopron, Petőfi tér 03. 1.kép.jpg
 

image/jpeg
Nyilvános Nyilvános
102
398
Sopron, Petőfi tér 3.

A Petőfi tér és a Liszt Ferenc utca sarkán álló eklektikus stílusú egyemeletes épület ma a Kozmutza Flóra nevét viselő általános iskola otthona.
Története 1789-ig nyúlik vissza, eredeti formájában ekkor építtette Ringer József tervei alapján városi kaszinó céljára gróf Pejachevich Károly.
1820. októberében (a pontos nap nem ismert) valószínűleg itt adta első nyilvános hangversenyét a kilenc esztendős Liszt Ferenc. Az 1820. októberi koncert emlékét márványtáblán örökítették meg a mostani épület Liszt Ferenc utcai oldalán. A zongorázó Liszt domborművű portréja Szakál Ernő alkotása.
A Kaszinó épülete 1834-ben leégett. Újjáépítésének terveit Franz Lössl bécsi építész készítette, aki lényegében Ringel József eredeti homlokzatát állította helyre, csak Ringer korábbi elgondolását az épületbelső korszerűbb kialakításával egészítette ki.
Itt adta Liszt Ferenc 1840-ben azt a hangversenyt, amelyen ott volt a Sopronban katonáskodó Petőfi Sándor. Liszt 1846-ban is játszott itt.
Az iskola előtt a járdába ágyazva kis tábla jelzi, hogy az épület a soproni Liszt Ferenc sétaút harmadik állomása. A közelmúltban egy virtuális útvonalat kialakítva ugyanilyen módon elhelyezett bronztáblákkal jelölték meg azokat a legfontosabb épületeket, ahol élete során Liszt megfordult, illetve ahol ma emlékét ápolják (a sétaút további állomásai: Fő tér 8., Templom utca 6., Széchenyi tér 15., Szent György utca 12.).

A kép 2008 júniusában készült.

Felh. irod.:

Czellár Katalin: Sopron. 3. jav. kiad. Bp. Panoráma, 2000
Winkler Gábor: Sopron építészete a 19. században. Bp. Akadémiai Kiadó, 1988
Csatkai Endre: Liszt Ferenc és Sopron. = Liszt a miénk ! Bp. Liszt Növendékek Emlékbizottsága, 1936