* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
17.65 MB | |
2015-06-08 15:43:21 | |
Nyilvános 1255 | 3351 | Rövid leírás | Teljes leírás (303.74 KB) | Zalai Közlöny 1911. 036-043. szám május Politikai lap. Megjelenik hétfőn és csütörtökön. Felelős szerkesztő: Kertész József Kiadja: a szerkesztőség A következő szöveg az újságból készült, automata szövegfelismertető segítségével. NAGYKANIZSA, ign MÁJUS 4 50-IK ÉVFOLYAM 36. SZÁM CSÜTÖRTÖK ZALAI KÖZLÖNY Politikai lap. MeBjilinlk hétlön ét csütörtökön. E OHiatéil Arak: évre 10 korona, félévre 6 koron», Negyedévre 2 korona 60 011. - fegyaa tiAm Ara 10 flll. Az aradi tizenhárom. — Naciuuallsmus internacionalisinua. — Az aradi tizenhárom mindig keserű könnyeket osal ti magyar hazafi szemébe. Do letörülvén könnyeit büszkén emeli fejét, mert akik ott meghűltük, azok a nemzeti egységért ontották ki verőket. Most ujabb tizenhárom aradiról adhatunk liirt, de nem vértanúról, hanem Justh Gyula 13 képviselő kísérőjéről, akik vezérükkel elmentek a vörös május reggelén Aradra, hogy öleiké/,/.e nek azokkal, akik előtt a haza, a magyar tradíció már régen meghaladott álláspont Ez a tizenhárom sem deríti kedvre a magyar állKineszméért küzdők táborát és büszkeség se tölti el azokat a politikusokat, akik még nem felejtették el egészen a magyar liisló-ríát Akik még tudják, hogy a magyar faj szerezte és a magyar faj tartotta fenn ezt az országot a mai napig. Ezek ina is olyan politikát követnek, hogy a magyarság sup-reináoiója veszendőbe ne menjen. Valamikor a 48-as függetlenségi párt soraiban gondolta a nemzet ezt a törekvést legjobban kidomborodóuak. Mintha a hazafiúi szellem ott lüktetne legtisztábban, legősibb erővel. Ezt a hitet végleg megdöntötte a Justh-párt aradi gyűlése, melyen a na-cíonalismus legszélsőbb hívei hivatásukról megfeledkezve az iuteruacionálísuius és a nemzeti törekvések bajnokaival szövetkeztek az általános litkos választói jog érdekében. A fórumon megjelentek a nomzeti do-magógia és a nemzetközi demagógia. Az egyik társadalmi eszközökkel akarja siettetni a nemzeti haladás törvényszerű fejlődését, és elvakult buzgalmában lerontja a legbeososebb kereteket is? ifiért a/.t képzeli, hogy útjában allanak. A másik forradalmi eszközökkel akarja siettetni a társadalmi és gazdasági haladás természetes menetét és hasonló buzgalommal rombol. Es ez az egymással merőben ellentétes fanatismus most kényszer-szövetségre lép egymással és azt képzeli, hogy ha a kétféle rombolást egyesití, alkotás és érvényesülés lehet belőle Mert csak a rombolást egyesíthetik, az eszmék a jövőben is, minden szótöbbség dacára, a régi távolságban maradnak egymástól. A Justh-pártnak hívei a jövőben is éppen oly kevéssé fogják a nemzetköziséget dicsérni, mint ahogy egyetlen szakszervezeti tag som vallja majd magát magyar hazalinak. mert hiszen a hazafi e körökben gúnynév. Mit jelent tehát a/, uj koalíció? A nemzeti eszme és a radikalizmus egyesülését? Kgy uj világnézetet, magyar radikalizmust vagy radikális nacionalizmust? Ónom. A két szélsőség tovább is külön marad, csak közös munkával szeretnék tönkretenni l-e lelő» sieikcs&tó . Kcrtóni JÚKN(*r, Ki•><1.1 ii : Szarkotztóség éi kiadóhivatal Biák-tér 1. I.l.fon: 112. — HlrdaUxk dljoabá« •lérlnl. azt, ami kettőjük között áll. Azt mondottuk, hogy a politikai pártok történetében hasonló kompromisszumokat nem találunk. De találunk példákat, amelyek igazolják, hogy a fennálló rend megdöntésére mindenféle szélsőség szívesen szövetkezik egymással. — Szocialistáinknak és radikálisainknak a jelenlegi francia állapotok e téren igen tanulságos példát adhatnának Franciaországban tudvalevőleg radikális és szocialista köztársaság uralkodik. A munkások egy része, az úgynevezett sindikalísták azonban nagy mértékben osztják azt a nézetet, amolynek a legutolsó budapesti kongresszuson Rothen-steín elvtárs is hangot adott, hogy tudniillik a politizáló szocializmus mit sem ér és ezért teljes elkeseredéssel próbálják a köz társaságot felborítani. Szövetségeseik es fegyverbarátaik pedig a caiuelots du roi, a royalista szervezetek tagjai, akik hasonlóképpen bár lényegesen más okokból tönkre akarják lenni a köztársaságot. A francia szocialista sajtó a legnagyobb erkölcstelenség gyanánt szokta odaállítani azt a tényt, hogy forradalmi szocialisták ós konzervatív royalisták együtt csinálnak utcai zavargásokat. Vájjon mit tartanak majd azokról az utcai zavargásokról, amelyeket a magyar nemzetközi elvtársak kongresszusi határo/.at formájában ígértek meg az állítólag intrau-zigens nacionalizmus támogatására ? Magyar Figyelő. melyből az apostolok ajkáról a szabadulás utón szóló ima tört ki: .Unni, szabadíts inog minket, mert elveszünk— Ha mint ott a legfőbb hatalom parancsszava következtében elnlt a felkorbácsolt vihar, ugv a társadalomban felajzott szenvedélyek viliarjilt is csak xkkor követi a béke szelesembe, ha a tudomány ha s művészetbe, a törvényhozásba és végrehajtó hatalomba is heh-viszik a vallásosság szellemét. Az agg egyházfejedelom megnyitójából még számos szép részt közölhetnénk, melyek az értekezlet szónokainak feladatait már előre könnyűvé tették a nemes eszmék hatása alatt álló telkekkel szemben. — Kornlbelüi kilencven pap vett részt ai értekezleten. Mintha egy kis zsinati teremmé változott volna a ferencesek hatalmas retckiórinma. A leromben Krá-nitz püspök jóságos arcával külön asztalnál tll « vele szemben egy se re« lelki vezér, mely az élettapasz-lalat bölcseségébeu jött össze erósödni, hogy ez erősö-dés következtében a rája bízott hlkokct in erősekké tudja tenni az élet zivataraival »zeniben A püspök jobb oldalán állnak meg hz előadók Tartalmas azó-nokiatok hangzanak ajkaikról, melyeket tudományos elók sziliét Mlllt s előállásukban a meggyőződés hovo kísér Kgyutás után jönnek Pr. llauauer í)r. Tauber, Pr Mihályfly s Kanler prelátus s diadalmasan hagyják el az előadó helyei, melyen nz ékesszólás ereje csaknem négy óra hosszal uralkodott. Szavuk forrása nem a szenvedély, hanem a megerősítés lejke, hou-nau gondolatuk s minden állításuk f.ikad s moly átmegy e gondolatközlés nyomán a hallgatóság lelki-kincsévé Szavuk senkit nem sért érvelésük nem erőszakos, történeti állításaik összevágnak a mull valóságával, — szóval a vallás igazsága beszél minden szavukban llauauer a tiuziíóságról beszél. Tauber kánonjogi tanulmánya X l\'ius egy decretumát (De quotidiana SS Kucharistian sumptionei - ismerteti, mely az Istennel egyesülni törekvő lelkek aranybullája, Míhályffy szavaival egész világol jár be s egy élettapasztalat gazdagságát hozta össze a vallásosság szellemének erősítésére s utána Kauter lelke mélyéből meríti minden szavát, melyet a lelkesedés hevével ad elő, mikor a jelenlevők figyelmét az tJr szegény házai felé fordítja s az oltáretfyletbe való sorakozásia int. A szavak olykor könnyekig indítják meg a jelenlevőket s ezek a könnyek az értekezlet sikerének gyöngyei. Szime feledni látszanak a beszédek hatá-a alatt — ii földet, az é\'fltet s csak az eszmények lelkének lüktetését érzik, melyből uj élet árad. Délután három órakor Kráintz püspök buszéi a hívek Kokodalma olőtl s be.-zédje szép egy\'Jttesbe olvad l>r. Sziliek délelőtti beszéltjével. Azután har»i.g-kongás jelzi az ünnepi nap végső aktusának közeled, tét. Körmenetre gyűl e^fbe a hivők sok ezre Rend és rang mintha leolvadna néhány percre a azo-roiiüti sokaságban az egybegyűltekről 8 nincs ott más ino I csak egy csomó ember. Miudenkí egyformán hódolni jött annak, kit csak az nem ismer, ki nem ismeri a nagy mindenség szavát, melyből egy örök dicséret hangzik a legnagyobbnak, a leghaUl-iii isabbnak A körmenet meg is indult. Kuek s ima hangja folyt egybe. Itt elhal az ének, amott elemen-t irísabh erővel tön fel ezrek ajkán, ezer nyelven. Az épületes látványt az eső szakította félbe. A papság hosszú sora alig jött ki a templomból, máris visszafordult a szakadó zápor mi itt. A templomban ezután l\'dcsnndüll a Te Dium s ennek végső akkordjai jelezlek az eucharisztikus értekezlet befejezését. Az eucharisztikus értekezlet. Lukács J. Mindazon vallástalan előadásokkal szemben, molyok városunkban is divatba jöttek ujabban 8 minden pozitív hit megsemiiiisitésére törekszenek. — ölömmel lehet üdvözölni az olyan értekezletet, mely-uek célja a rombolás li -Ivett az építés, a lelki fosz Ingatás helyett annak nemesebb tulajdonokkal való felékit.\'se. I\'ízen szempontból víz-gálva a napokban tartott eucharisztikus értekezletet, annak városunkban való tartásáért miiideu vallásos embernek felekezeti klllömbség nélkül elismeréssel kell adózni a rendező faktorok iránt Kz az értekezlet egy nagy célt szolgált. S ez nem volt más, — intenzívebbé tenni a vallást az erő ebb hit által, a vallás coiitru-milioz való szorosabb ragaszkodás kövelke/iében s megtauítiiuí az emberek egy részéi az önzotleii szeretet örök példaképének imádása révén az onnan áradó altruizmus tiszteletére Ezen cél megvalósítására való önzetlen törekvést, bárhonnan jöjjön is az emberiség érdekében, tíszteh\'ttel lehet üdvözölni. Az értekezlet magában véve teljesen egyházi jellegű, de kihat tea a vallásos élet perifériáin is túlterjed, élteti s erősiti magát az emberi társadalmat. — Nemes eszmék szálltak el az értekezlet vezetőinek ajkairól Krániiz püspök megnyitó szavai az eucharisztikus értekezletben a vallásos élet felkeltésének s az elhalványult hit megerősítésének legbiztosabb eszközét ismerik el A társadalmat a lialilcai tenger háborgó hullámain hiyózó apostolok csónakéhoz hasonlítja, 2 ZALAI KÖZLÖNY MÁJUS 4. Ai Uttörű iskola előadása, Vasárnap tarlotla az Uttörft kámzsái iskolája második előadását. Konstatáljuk, hogy ológ szép szánni és nagy réBit i-\'.ellígens közönség hallgatta végig A tudomány harcát a vallás ellen. Sót azt is megállapítjuk, hogy Kaber Oszkár lendületes előadásának, történelmi ólkalaiidozásának frappansan megnyilatkozott tapsokkal adózott a közönség. Hithű és neiu hithű urak és urnók, tanítók, tanárok és feltudósok nyilvánították tetszésüket, mikor az eddig uagyuak ismert világtörténelmi alakokon végig vágott és az eddig szeutnek tartott Írásokat lepocs-kondíázta. Klószór Mózest mosdatta meg. Vele ugy bánt Kaber. mint egy egyOgyt) diákkal, aki Írásbeli dolgozatában csupa hülyeségeket irt. Mózesi könyvbeli lefektetett erkölcsi, társadalmi, humanista és szegényügyi törvények ugylátszik ismeretlenek elólle. Csak a teremtés tényét bírálta aminek igazán seiumí köze sincs a mai társadalmi lerdeségekhez. Kzek még akkor is inog volnának, ha a Kant Laplace és Darviu elméletét iruók bele a Üeuesie könyvének elsó fejezetébe. A .Ne lop|" és „Ne ölj" erkölcsi sark-tételeiiról azt mondta, hogy ezt akkor készítette Mózes, mikor már a zsidóké volt Kánaán. Nem ludjuk miféle adatokból, forrásokból, merítette ezt, , «■> mert ami erre nézve egyedüli forrásmunka, a Mózes könyve, ugy mondja, hogy a Siuai hegyen történt a kinyilatkoztatás a 40 éves pusztai vándorlás harmadik hóuapjában. De elvégre ez mellékes. Igaz az, amit unm Kabertól hallottunk elóször, hogy a gaz dasági élet rugója az emberi tevékenységnek, leliál a „ti* parancsolatunk" ismert törvények eme része feltétlenül a gazdasági étdekttk megvédésére készültek k A keresztes háborúk bizony uom lelkesítenek bennUnket se, már azért sem, mert eredménytelenül omlott annyi százezer ember vére majdnem 2 iO esztendőn keresztül Magának a háborúnak sem vagyunk barátja. De azt állítani, hogy a keresztes háborúkból, illetve aunak megindításából hiányzik a vallásos alap, merész, célzatos mellőzése az igazságnak. A régi törtéuolmi kutatások az askezist nemcsak a zárdák falai között, de a népnél, sót a fejedelmi udvarokban is fellelik. Sót se politikai, se közgazdasági alapokon meg se indulhatott volua kivált az akkori primitív közlekedési eszközök korában oly távoli országba való hadjárat, ha uom támaszkodhatott volna a fejedelmeknek és a népnek vallásos érzületére. Hiszen a hűbériség csak egyévi hadiköle-lezettséget rótt egyfolytában a vazallusra, tehát a bübérilég alapjáu is kivihetetlen volt a keresztes háború, melynek fejedelmei, vezérei leheltek, sót voltak is öntók — Ilimen 02I Kaber Oszkár se hibáztatja — de feltétlenül a vallásos érzület csődítette Kurópát e kalandos hadjáratba, mely abban az erjedési korban a fe|lódésnek éppen olyan lokozatát jelenti, mint teszem tel Kaber előadásainak sorozata Hogy politikai, közgazdasági érdekek is áltak az intézők előtt, az nem hibáztatható, hanem dicsérendő. Luther Mártonon is végig vág az előadás. Vak eszközévé lesz nála Luther Bölcs\' Krigyes választófejedelem törekvéseiuek. Hogy gazdasági érdekek belejátszotlak a germán nép gyorsátérésébe az bizonyos, mert a földes urak, akik eddig csak kegyurai voftak az elidegeníthetetlen papi birtokoknak, áttérve a protestántisiuusra sajátjukká tették a papi birtokokat. Rz csak a gyors terjedésnek volt oka. De maga a reformáció vallásos alapou indul meg. Történelmi tény, hogy Luthernek nem volt szándékában uj vallást alapítani, csak a régi egyház tisztaságát és a papi élet purilauismusát visszaálltaid. Csak a pápai kíátkozá« után szakadt el az auyaegyháztól é* vele mindazok, akik az uj vallástól bármiféle előnyöket remélhettek. Téves tehát, mintha Luther és Melauchtou reformációnak gazdasági okokból lettek volna harcosai. A felolvasás többi részét, fejtegetéseit ismeri mindenki, aki újságot olvas, csak a gondolatoknak telszetós összekapcsolása volt Kaber műve. Kgy szép képpel fejezte be előadását. A krisztusi feltámadással, ami a ráliengeritett hatalmas kóuek és az odaállított éber őrszemek dacára ía láthatatlanul megtörtént. Mi is egy képpel feiezzUk be közlésQuket. Ismeretes a bűvésznek az a mutatványa, mikor egy embert özszo vissza vagdalva beledob valami edénybe, az után nagy bámulatára a közönségnek újra épou és elevenen kerül onnan elő. Igy járt Mózes meg Luther Kaber közei között. Összevagdalta őket és bele akarta gyömöszölni az ismeretlenség, a lenézés a darab áruk edényébe, de elevenen, feltámadva körítitek onnan ki, az igaz, hogy nem Kaber jóvoltából. Lesz idő, talán a Madách megjósolta falanszter világban, mikor az iuternacionalismus, a communís-mus és a jövőnek hasonló jelszavai szerint fog a társadalom berendezkedni. Mózes és Luther babéraí akkor is zöldek lesznek még. Nézze meg BRÓNYAI L Kazinczy-u. 6 hu alattinői kalapüzletének kirakatalt ós dúsan felszerelt raktárát s meg lesz győzödv* hogy a legfrissebb újdonságok PÁRISI ÉS BÉCSI 11Í1 IMbai a legdúsabb választókban, méltányos árakon ^ir^z csakis rrrr=z Brónyai L. női-kalapüz- letóben Nagykanizsa Kazinczy-u. 6., szerezhetők be. _ Munkában a gyermeknapért. Milyen könnyű is bevárni a közönségnek a május 7-ét. A megrendelt szép napsugaras időben, vasárnapi hangulatban kitódul az utcára és urnáról urnára menve leadja az olóre elkészített fényes koronákat. Útközben ahelyett, hogy a trafikba menne, eléje viszik szebbnél szebb hölgyek a finom szivarokat és szinte kérni se kell megkínálják vele; nem is kell kérdezni, mi az ára csak fizetni kell ; minél többet, annál jobb SzivarszUkségletét mindenki vasárnap szerezze be a gyermeknapi tőzsde áruiból, hol tőzsdei áron kaphatnak válogatott szivarokat. Tit óraira nem a Koronába, nem a Szarvasba fogunk vasárnap menni, hanem a buffet sátrakba, a hol mesés olcsón Ínycsiklandozó különlegességeket kaphatunk, h,ipy megemlékozzOnk a gyermeknapra még 90 éves korunkban is. Rste elmegy a közönség és zsúfolásig megtölti a Polgári Kgy let nagytermét, hol két felvonásos színdarabot fognak apró tüudérek eljátszani, a Steiner Manci híressé lett táncművészetéhez most a kis Iiemele babuska tánca csatlakozik. Szóval a közönség már előre örülhet a vasárnapi gyermeknapnak Igen, de Vidor Samutié, Hoér Uusztávué, Szekeres Józsefué, i\'liltál Viktorné slb stb. (bocsánatot kéilluk, hogy a többieket majd utólag említjük meg) uniók tnár egy hét óla gyűléseznek, tanácskoznak, tervezgetuek és — rengeteg sokat iruak, mind a gyermeknap öidokében, hogy miudenki meglegyen elégedve, még maga a gyermeknap rendelő bizottsága is. Iiondkivül helyes és dicséretre méltó, a gyermeknap rendezóségéimk ama határozata, hogy a befolyó tiszta jövedelem túlnyomó része helyi cél! szolgáljon A határozat azeriut a jövedelem 40%\'* a Nagykanizsai Népkonyháé, öO\'/.-a a Nagykanizsai i\'alrotiage KgyeBületé és 10"/«-» " Országos Gyermekvédő Ligáé Mind a három inlézméur humánus, szociális eélja a legmesszebbmenő támogatást érdemli, ■mi a mutatkozó nagy érdeklődésből Ítélve még az előző évek nagy sikerét is meghaladja majd. Vederemo. HÍREK. Senki fiai. [A gyermeknapra ) Döiög-villan a meuuy — Kobog a vihar .,-7 . Zuhog a zápor — Messzi a határban, torló vizbe-sárbau Kis árva lány sír-ri. nem keresi senki — Szegényke ott veszhet : .— Mentsük meg óh I . . . Mentsük e gyermekei Halál-kesely síkit Késő éjszakán . . . Zord, sötét magiu) — Kastély kapujában, szakadott rongyában Koldus fiu borzong, ugy eped, kesereg . . Kár volt, hogy — született : — Mniitsük meg óh ! . . Mentsük e gyermeket Kihagyott utféleu Romok aljában. Kendő pólyában Szégyen -kisded hervad, arcáu szoderjkék fagy. Barna hangyák lepik, föveuy-bolyba rejlik — Nem késó, még lehet — Mentsük meg óh I , Mentsük ii gyermeket Tálossy J. — Bérmálás Kránitz Kálmán, felszentelt püspök I. hó 14-én és 16-én bérmauton lesz. Még pedig 14 élt a gelseí plébániához tartozó (ielse, Qelaeaziget, Újudvar, Kilímán éa Alsórajk, valamint a zalaszeutbalázsi plébániához tartozó [Pölöskefó és Kacorlak községbelíek bérmálása lesz Uelsén. Május 16-én pedig a zaiaszentbalázsi plébániához [tartozó Szt.-Balázs Magyarszerdahel), IJjuép, ltocska, Börzönce és a hahoti plébániához tartozó Alsó és Felső Haltól-beliek bérmálása lesz ugyancsak Uelsén. — Eljegyzés. Bertalan Albert városuuk szülötte, császári és királyi kapitáuy Miskolcon eljegyezte Cermaun Karola urleányt Budafokról — Iskolai felügyelet Dr. Záray Károly, a pécsi keresk és iparkamara titkára, az orsz. ipari és keresk. oktatasi tanács tagja, mint a vallás és közokt miniszter állal kiküldött iskolalátogató f. hó \'2-áu és 3-án meglátogatta a helybeli telsó keresk. iskolát és a női keresk ta folyamot; az összes osztályokban a lauiláson többször jelen volt és a látogatás befejeité-vel a tanári karral tartott értekezleten a tapasztalt tanulmányi eredmény és jó fegyelem fölötti meleg elismetését nyilvánította Békey Innác a fiumei polgári iskolaigazgató^, mint a közoktatásügyi minisztériumból kiküldött iskolalátogató f. hó \'l. és 3-án a helybeli polgári fiu és leányiskola tanulmányi ügyeit vizsgálta meg. A szaklátogatás befejeztével a két iskola testületeivel közös konferenciát tartott, melyen teljes megelégedésének adott kifejezést. -— Gáspár Ferenc halála. Nagykanizsának egy köztiszteletben állott patriarchája hunyta le őrökre szemeit. Idősb Uáspár Kereuc, egyike volt azoknak a régi polgároknak, aki a mull idők munkásságával, takarékos, egyszerű életmódjával, becsű- MÁJU8 4. ZALAI KÖZLÖNY 3 letességévol |ómódra és közbecsülésre telt Muri. A 91 évet belöltölt aggastyán még nemrég utl volt a Délzalai Takarékpénztár igazgatósági Illésen Ennek a virágzó iutézetnek alapítása óta igazgatósági tagja volt. A város képviselőtestületének virilts tagia volt. Mint nagy szakértelmű gazda a liakóuaki hegyen olyan szólót létesilett, melyben csupa finom fajszóló-ket Illtetett és mintaszerQ kezelését messze vidékről odament gazdák megcsodálták. — A Delzalai Takarékpénztár alapitó tagjának elvesztéséről a következő gyászjelentést adta ki: .,A Délzalai takarékpénztár részvénytársaság igazgatósága, felügyolóbizottságii és tisztikara megilletődéssel jelenti, hogy Uáspár Ferenc ur, ki az intézetnek megalapítása óta volt llgybuzgó igazgatósági tagja, folyó hó \'2-án délután fí ólakor fog a helybeli róm. kath. temetőben örök nyugalomra helyeztetni. Nagykanizsa, 1911. május l-én. Emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni 1 — Ingyenes munkaközvetítés Nagykanizsán Az Országos Patronage Szövetség Buda-pesten IV. Papnövelde utca fi n. alatt l\'alronage Munkaközvetítőt állított fel. A nagykanizsai H^ye-slllet, mint a Szövetség la.üja vasárnapi gylllésén Vécsey Zsigmond elnöklésével kimondotta. hogy az egész ország területére központilag szervezeti munkaközvetítői támogatja A nagykanizsai patrouage egyesület díjmentesen «líntéz minden munkaköz vetítésre vonatkozó mogkeresésl A munkaadók, kereskedelmi és ipart testületek bizonyára szívesen fog|ák igénybe venni akár a központ, akár a helyi egyesület működéséi, melynek nagy jelentőségű hu mánus célja nagy dicséretet érdomel. — Tanitógyülós A „Zalavármegyei Általános Tanítótestület" Nagykanizsai .lárásköre t évi május hó l>í-áu d e. 9 órától kezdódéleg Nagykanizsán az állami elemi népiskola központi helyiségében tartja évi rendes közgyűlését. Tárgysorozat ; I. Elnöki megnyitó \'2. A mull gyűlés ¡könyvének felolvasása és hitelesitéso. 3. A tanítók anyagi helyzete. Nagy La|os nagykanizsai r. tagtól 4 Tanítótestületek reforiuia, szolgálati pragmatika. Előadó : Németh Jeuó r. tag Zala-Szt.-Mihályról, fi. Az ismétlő iskolák reformja. Az alapszabályt)« módosítása. A központi tisztuiitás ügye, slh. Elnöki előtörlesztések fi. A számvizsgálók jelentése. 7. Indítványok. — Munkások jutalmazása A soproni kerületi keroskodolitii és iparkamara f hó 21 én kel tezett felhívó leiratot intézett a területén működő valamennyi gyár-, közép- és kisiparos munkaadóhoz, hogy a kereskedelmi nt. kir. minisztérium elhutáro-zására az idén is, az ipari munkások kiváló szorxal-inának, buzgalmáuak és jó magaviseletének jutalmazására luit, egyenkint egyszáz koronás jutalomdíjat fog kiosztani. A felhívás egyébb fellétel-poutiaí a következők: A |utaluiazott munkások mindegyike a julalotudijou kívül a jutalmazás indokait tartalmazó elismerő okmányt kap. Felhívjuk a kamarakerüle-tünk területén működő gyárosokat, közép és kis iparosokat legkésőbb ez év május hó 3 l-ig közöljék a kamarával ama munkásaik névsorát, a rájuk vonatkozó és jutalomra való érdemességei bizonyító adalok kíséretében, kiket a szóban levő jutalmakra érdemesnek tartanak. A jutalomra való igény elő feltételoi a következők : I. magyar állampolgárság , 2. tényleges ipari munkában való alkalmaztatás; 3. legalább Ifi évi mogxzakitásnélkűli működés, az ipari munka körében ; 4. a rendes munkabér vagy muukakereset évi össngo a bejelentés évében \'20110 koronát meg nem haladhat. Mindezen feltételek tel jesitése hiteles okiratokkal, esetleg a munkakönyvvel vagy annak hiteles másolatával bizonyitaudok. Ugyan azon munkás a szóban levő jutalomban csak egyszer részesülhet. — Munkásházak ópitóse Három esztendő óla, mióta a magyar munkások sorsát gondjává igyekszik tenni az állam, különösen a munkásházak építésénél látható ez a jóakarat Azóta ugyanis 1 \'2,000 gazdasági munkásházal építettek lel elosztva az ország több megyéjében, melvek köiloégeihez az állam részben segítséggel járult Mint értesülünk most a folyó évben is háromezer mtinkásház épül, s az épitési munkálatok már több megyében meg 1 is kezdődtek. — így a szomszédos Veszprém és Vasmogyébeu is folynak a munkálatok, hol szintén sok, minden tekintetben nyugalmas és egészséges kis hajlékot fognak az ősszel, az emberi boldogságra igazán méltó gazdasági munkások tula|douába bocsátani Nem-e csodálatos, hogy Zalamegyében eddig elfeledtek gondolni arra, hogy ilt is volna ám e tekintetben igen sok tenni való. — Kiknek keres az amerikai kivándorló ? Azok a szerencsétlenek, kik boldogabb lövő reményében tömegesen hagyják el szülólöld-jüket, nem is képzelik. hogy itthon elprédált vagyonkájukat pénzsóvár vállalatok zsebébe tömik, mig ó nekik maguknak legtöbbször a terhes erkölcsi és anyagi töukremenés le>z osztályrészük. — Sajnos igen sokan vaunak az országban is, kik ismerik a „Cunard" hajóstársaságol, amely Fiúméból szállítja kivándorló magyar testvéreinket Amerikába; hál most látszik meg atinak a hajós társaságnak a mult évi zárómérlegéből, hogy az 1910. évben 23.8tiO.67tl korona tiszta nyereséget vágou zsebre. Mennyi köny szárad a nyereséghez, mennyi szerencsédéi! fedél-közi utas haláiutját mulatja ua|itiál világosabban ez a nagy haszon — Mire jó a régi gimnázium. Nemsokára Itaugosabb lesz a város. Sziukopotl, numerajeles külsejű telt kofferok terhe alatt «örnyedezó póttartalékosok vonulnak bu 13 napi légy vei fogásra. Számszeriut külön-külön 4fi0 behívott 4H-as közös baka. Egyik csoport mám» H-tól \'20-ig, a másik május lói junius 3-ig fogja leróni az izgalmas három és tízszer huszonnégy órát. Es a komor, bus régi Kimnázítim falai újra örömhaiigra mordulnak, mert látni fogják, hogy niucsenek még tel|usen elfeledve: bus magyar katonák tanyájává tették. — Az iskolák ós a korcsmák. Közismert, hogy i,epünk kit Ionosén egyes vidékeken, a műveltség leréi, nagyon hátra van maradva. Nem lesz érdektelen, ha egybevetjük az iskolák szárnál a korcsmák számával. Hazánkban \'262 lélekre esik egy italmérés. míg I00S lakósra egy iskola. itlOH. évben t>6200 helyen mérték a legtöbbször erkölcsi és anyagi romlást okozó pálinkát, tehát aránylag több mint négyszer akkora az italmérések száma Peddíg ebben a számban még nincs igen-igen sok zugkorcsma, hol engedély nélkül mérik az italt. Mindenesetre épületes kis statisztika. — Bűnös gyerme<ek Még élénk emlékezetében lehet olvasóinknak az a bűnszövetkezet, melynek tagja a Wositz testvérek. Mérni, Vince, Hakos stb 15 éven aluli gyermekek voltak, kik 27 rendbeli lojiás vétségében lettek bűnösöknek kimondva Végre a rendőrség javaslatára a kir. járásbíróság őket javító nevelésre utalta. Minthogy a javítóintézetek mind he nem fogadhatták, az igazsegügy-minísztei ugy rendelkezett, hogy egy a székesfehérvári javító intézetbe, .1 pedig a kath. l\'alrouage I egyesület Julianum nevű telepére Püspök-Nádusdra Utaltatott be. Ezeket szerdán szállították el. U|abban 3 10 II éves liit ellen folyik az eljárás, kik közül egyik betörést is követett el. — Betörés Osurgón Tegnap éjjol a csurgói, főszolgabírói hivatalban betörők jártak és 12 darab ket-, tős. egy darab egycsövű fegyvert és egy forgópisztoly t1 magukkal vittek. Ma a kanizsai rendőrség erról átiratot kapott, hogy a tetteseket nyomozza ki és a* esel-leges eredményről a csurgói hatóságokat értesi tso Csakis Pilseni sört igyunk a „Szarvas szálloda" éttermében, a sörök királya; szénsav nélküli kezelés, a gyomornak kitűnő. Szerkesztői üzenet. Petáncy Ismeretlen kezektől, álnév alatt beküldött munkák olvasatlanul jutnak a papírkosárba Vannak fájdalmai? Hanauáljou Fellar-fél* Elatfluidot 4a Feller-fóU Elaaptlulákat, melyek egyedüli kéaal-toje Feltár V. Jeuö udvari gyógy»»«*«». Stubloa, Oantral* 195 (a. (Zifribiasgyi). A Keller-félc KIsaRuid »ját tapasztalatunk szerint fájdalomcsillapító, gyógyító, gyengeséget megsiun-letó halassal bír, gyorsan ís biztosan gyógyít csúzi, kozvényt, ideggyengeséget, oldalssurást, \' szaggatást, influenzát, fej-, fog- ét derékfájást, zsáhál, bénulást szemfájást, migrlnt, sok Itt meg nem említett betegségtől megszabadítja az embert. A Kcller-fclc Klsailuidut, r»kedlsegt(| nátha, melles turokfájás es légvonal vagy huléatól «redő bajok ellen is páratlan gyógystketrel használják. Valódi csak ugy, ha minden üveg a .Kellet* nevel viseli 12 kis vagy ti dupla vagy 2 speciális üveg bérmentve 5 korona. II. Továbbá tudomására óhajtjuk lioztni. hogy a emberek oirei gyomorbajok, gorca, rtvágytalanág, veseégés, hányást inger, rotszulll, felbűfoges, puffadtság, dugulás, aranyere* bántamak es különbőz,\', oméssté&i zavarok ellen kitunó és biztos sikerrel kasznátják a l\'cllcr-féle hashajtó Itebarhara-Klsapilulákat 6 doboz bérmentve 4 korona. Óvakodjunk aionhan vitánsatoktnl és clme&aünk minden rendel j gondosan Filltr V. Jena (jyógytziríiznik, 8tublc», Caatral* 12b u. (Zá|rihBi|yi.) ---------—— z.-*- Üdvözlet Grázból! Mielőtt szükségletét fedezi, kérje tőlem gazdag tartalmú m í u t ag y 0 j le m é n y e m e t, a log|obb stíriai férfi- és női lodenról vadász-, erdész-, turista-, rodel és aki-sport és mindazok részére, akik a kűlöuféle időjárásoknak kitéve valinak, de különösen az valódi styriai női loden-ról gyönyörű miu<ákkal, utazási- és séta-kosztümöknek, valamint összes divat szövetjeimről, lérfi- és gyermek-ruhák, felöltők, ulster a legolcsóhbtól a legfinomabb minőségben az általánosan elismert lelkiismeretes első és leguagyobb loden-kivíteli cégtől VINZENZ OBLACK es. és kir. udvari pontó-siállitó Graz, Murgaase 0. szám. Mintakönyvek szabómesterek és szabónók részéra kívánatra rendelkezésükre állanak. Hogy mersz nekem más egyebet hozni, mint a kipróbált „OTTOMAN" cigarettapapírt vagy hüvelyt! tt&NtTrtómiur 4 7, A I. A I KÖZLÖNY MAJÜ8 4 Hogyan v(;(ljük mn>>unkal GYOMORBAJ ELLEN? Hogy mindazon bajokat, melyek az emberiséget a jelenkorban megtámadták, eredmenyeset) megelőzzük n azokkal erélyesen szembeszálljunk, ajánlaloi a Dr. ENGEL-féle Nectár jókor! használata. — Meri egy erős gyomor és jó emésztés képezik agy egétiaége* lest alapját. Aki léhát egységét tegkésébbi eletkoráig meg akarja tartam, használja a kitunó hatása folytán etónyosen ismert Dr. ENGEL-féle Nectárt. Eten Nectár, mely kitűnően bevált gyökérned-vekbdl és jó borból van kcszitve, hatásos és gondos összetételei folytán $t emésztésié kulonostn jótékonyan hat; hasonlóan, mint egy Jó gyomorlikőr vagy gyomorbor és éppenséggel nincsenek káros következményei. Tahál Nectart egésasegcs cs beteg, kártékony halit* nélkül egyarant ihat. Nectár mértékletes használatnál előnyösen hat az emésztésre és elősegíti a nedvképződést. liiért ajánlatos a I)r. ENGEL-féle Nectár mindazoknak, akik jó gyomrot akaritsk. Nactar elejét ve*zi a gyomorhurut, gyomorfájdalom, neház eméaztéa. vagy elnyálkásodásnak. Epenugy mcgMka* dályozza Nectár a székrekedést, szorítást, bélgörcsfájdalmakat, szívdobogást, nyugodt alvást és étvágyat idéz elö és így meg ment az álmatlanságtól, kedélybetegségtől fejfájástól cs ideges ellankadsstól. A népek széles rétegeiben becsülik a Naclárt, mert vidámságot és életkedvet ad. Nectár üvegekben 3 és 4 K-ért kapható Magyarország ossses gyógyszettáraiban. — Direct vásárolhatjuk Nagykanizsa. Kiskanizsa, Mecsehely. Tótszentmárton, Ne mesded, Nemesvid, Csákány, Kis-komárom, B-szentgyorgv, Szentlászló, Tótfalu, Kerka-»xcnlmiklós, Muraszerdahely, Csáktornya, l.etenye, Kotor, l\'erlak, Vidovec, Alsódomboru, l.cgrád, Bukkósd, Muiakciesztui, Ihárosberény, Uohonyc, Tapsony, Szakácsi, .Marcali, Sámson, Kéthely, Vors, Halatonszent-gyorgy, Apáti Keszthely stb. gyógyszertáraiban, úgyszintén Magyaioiszág minden nagyobb cs kisebb helyilégében lévő gyógysRcitaibsn. Óvakodjunk utániatoktól I Kérjünk határozottan Dr. fcNGEL-féle Nectárt. Nectár Ncin titkos szer, alkatrészei: Samos bor 300.0 borszeau 150.0. málna lé, 100 0 berkenyéié cse-resinyele 200.0, cskoró virág 30.0, borokabogyó 30.0 urmos 30.00, ánizs, örvény gyökér, encsngyókcr, kai-musgyokér, pipitér 10 00 — Ezen részek vegyitendők. Mnlatván¡jxzrim ingyenJ Vö vajrás a legkedvesebb képes gyermeklap. TAVASZI KIÜLTcTESRE AJÁNLOK Gyümölcsfákat: sliua, körte. kajszi és francia barack; díszfákat, díszcserjéket, funjfllákat. Rózsafákat: magastörzsU, búkor és futórózsákat — Készlet circa 41)00 liarah. Virágpalántákat: u. m. : PeUrgoníum, Salvia Kuohsia, Vanilia 1/ohclia, Szónyegvirágok stb. — Virágpaláutákból készlet mintegy 100.000 darab. Magvakat: Mindenféle vetemény és virágmagot, takarmányrépa és a legfinomabb pázsit fUmagkeverékot. Petermann József r«-utNagykanizsán 23. „A köztudatba ment át", hogy csakis KÁLLAI LAJOS motorgyára Budapest, VI., Gyár-u. 28. szállítja teljes jótállás mellett a leghíresebb motorcséplö-kószleteket. Eb Valódi KÁLLAI LAJOS motor¿«»letek ax ellewert legkitűnőbbek ai oreifcfbu. 0W Kérjen diszföárlaj-okatl W rigyelmeitetéet KÁLLAI LAJOS hírneve, motorgyára nem téveaztbelő ---• össze máa Kállai navü __ ciígekkel.-- FRANK UN-TAR SULAT Eltfliilnt trhrt « lraáthlMtalton 1 mimUn Hn,l•kismitdHU*. *MuUitvámjsx<íi): inmjcn! - Fizessen elö a Vasárnapi Újságra I VASARNAPI ÚJSÁG a legrégibb, legkedveltebb illusztrált hetilap. ÖTVENNYOLCZADIK ÉVFOLYAM Szerkeszti HOITSY PÁL. előfizetési ára: egész évre 20 korona, félévre 10 korona, negyedévre 6 korona. Mutatványszám ingyen. Előfizetéseket elfogad .i „Vasárnapi Újság" kiadóhivatala (FRANKLIN-TÁRSULAT) Budapest, IV., Egyctem-utcza 4. ti Szőlő - oltványok Huszonöt legjobb bor- és osetnegefajbau iné« negyvenezer ti a ra b. Csabagyöngye! oltvány at neme« ilmavaaszök. Kuiópábaii a legkorábban éró l\'aiszóló, ilrágán fizetett piaci újdonság. Minden kisebb házikertben is termellietó, lúgosnak is kittluA faj. P/ROS DELAWAfíE Negyven hektoltt"r terem holdanként, melyért írásban jótállok Klgyökeruztetvu minden szál simavesszA tneglakad, erre nézve utasítás mellékeltetik minden küldeményhez. Május végén is llllelhetó. — Hövebb lairást, (•zilies képeket és árjegyzéket ingyen kOld: Nagy Gábor, Kóly r^r^EÍ H/ROESSEM A „ZALAI KÖZLÖNY"-BEN Szabó Ferencz Központi fahérnamü tisztító is fányvaiao I n t e i a t a. Üzlet-áthely ezós. Van szerencsém a n. ó. közönséggel tudatni, hogy Fehérnem ü Tisztító Intézetemet, Február hó l-én Kazincy-utca 6. dr. Szabó-féle házba helyeztem át h azt ujgépakkai lalazaralvs hoztam Uzamba Legszebben tisztítom a fehérnemüeket ós függönyöket s azonkívül a tisztítás ugyanaz, mint a házi mosás, amennyiben a fehérnemű legnagyobb kiinéltítbon részesül. Tiszteletiül SZABÓ FERENC fehérnemű U»*tHó. Nyomatott a lapttilajdonoH Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán. 50 IK ÉVFOLYAM 37. .SZÁM HÉTFÓ ZALAI KÖZLÖNY Politikai lap. iaililinlk hatfon át caütírtíkbn. EiOfU.Ual Irak: Kg«.i év 1« 10 korona, lélévie 6 korona, Nagyctlévia 2 korona 60 flll. — Egyaa ai*m ára 10 flll. Felelni ftxetkcsfttn : Kfrlra» .Ió».hi-I. Klmljn : ■a »*erke»*t<>*éi. Szarkaa/toasy at kiadóhivatal Daák-tir 1 I elefon : 182. — Hli rlnl. Borzalmas számok. mert a benszfllött amerikai a halál biztos pitvarába nem megy kenyeret keresni. Ez a kenyér igen alkalmas az idegennek, akit az amerikai az állal tart egyenrangúnak. Nincs nap, melyen borzalmas szerencsétlenség ne történnék, s nem vehetünk kezünkbe amerikai lapot, amelyben ilyen szerencsétlenségről ne lenne hír. Ks ami a legelszomorítóbb, nincsen rá eset, hogy magyar munkás, mikor amerikai pariot ér és hetek meg hónapok számára munkát keres, mást, mint szénbánya munkál kapjon. Mert aki csak valahogy betovó falatot másképpen kereshet, az nem bolond életét kockáztatni V Ezért marad idehaza annyi asszony özvegyen; ezért hull annyi könny : s ezert emlegeti sok ajak átkozva Amerikát. De azért még mindig vau ember akiket el lehet kápráztatni Amerikával. Hasonlók az éjjeli bogárhoz, akik nekirepülnek a tűznek s szárnyaszegetten esnek bele s pusztulnak el. Kgy azonban bizonyos, a kivándorlás Amerikába alább hagyott. Nem olyan zsúfoltak már a vérünket vivő hajók. Kllen-ben haza mind többen jönnek, sokan csalódtak az Amerikái átokkal emlegető megtértek. Nekik igen nagy érdemük van abban, hogy igazság szerint, oly sötét képet feste- Az amerikai Szabadság hivatalos adatok alapján a következőket írja ; Pennsylvániában 231 millió 966 ezer ós 70 tonna szenet bányásztak a mult esztendőben. Ennek az óriási szénmennyiség-nok a kiaknázása 1125 mond ezerszázhuszonöt ember életébe került. Az állami j bányahivatal most közzétett hivatalos jelentése szerint ennyien pusztultak el az elmúlt évben a pennsylvániai bányákban. A kimutatás szerint puha szénből 148 millió 696 ezer 776 tonna került felszínre, összesen 187,711 ember aknázta ezt a nagymennyiségű szenet, a melynek bányászása közben 527 ember pusztult el. Keményszenet 83.690.294 tonnát termeltek a pennsylvániai bányák. 167,927 alkalmazottal, akik közül munka közben 598 ember vesztette életét. Pensylváuiában nagy az elpusztult bányászok száma, de a statisztika azt bizonyítja, hogy aránylag a többi amerikai államokban még nagyobb emberáldozattal jár a szénbányászás. Megjegyezzük, hogy az elpusztultak legtöbbje magyarországi tót és olasz. Amerikai nincs tíz se az ezren felül levők között, nek az amerikai magyarság helyzetéről, hogy aki Amerikába akarna menni, — annak is alaposan elmegy a kedve tőle. Nemzetünknek teszünk nagy szolgálatot, ha a népet felvilágosítjuk s az ügynökök gonosz munkáját sikertelenné tesszük. Mi a sajtóban e tekintetben bőven kivesszük munkarészünket, de ezt várjuk azoktól is, akik a népre hatással vannak. Az iglói hős halála Aki legelnének tUzte ki lobogóját a veszedelemnek indult magyarság megvédésében, aki megdönthetetlen számadatokkal, d szakpolitika éles látásával mutatta ki Iglón a ! kualició gazdálkodását az : Hieronymi Károly kereske-; delmi miniszter, i. hó 4-én elhunyt. A nemzet megtörve a vesztességlól állta körUl a nagy ember ravatalát. A tróntól kezdve minden hazafi lelkéu sebet Ütött euiink a puritán férfiúnak a halála, mutatva inily értékes élet szüntetett meg. A rén\'ét. mely országszerte ineguyilatkozoll nem lelt kisebb azzal, hogy a képviselőházban a Justh.pártiak nem csatlakoztak a leállásban a többi párthoz, mikor az elnök a páriáméul becsületes harcban ártott a Justh-okuak, azt a halottnak sem tudták megbocsátani. .,Tiszteletünk, csodálatunk és mindenek felelt szeretetünk elkísér téged a siron lul is. Isteu veledI Híven inog fogjuk őrizni emlékedet." Kz volt Tisza István bucsnztatóiáuak a vége, mikor ti-án d. u. az ország színe előtt utolsó útjára iodult a nagy halott. Házasságról. 1. Te pedig csak azt nézd, hogy házasságba uo meuj csak : ép testtel és ép lélekkel, Es ugyauolyat válasz Akár légy te férfi, akár, asszon yember. Mert mi szükség korcsokra, idétlenekre, hibbantakraV Hadit vesszen a rossz mag önmagában. 2. Mert a rossz test megrontja a jó testet is és a rossz lélek vészeitől lilére és örök gyötrődésére lesz a jónak is. 3. Vagy a ki romlott így és romlott ugy, az vegyen hasonlót, hogy egymásban meglássák azt és megbotránkozva megjavuljanak. 4. Es szövetségetek önmagáért való legyen 5. Hogy ne mondja az egyik ; Keresem az éu párom. G. Es nem a másik: uem ó az. 7. És szövetségetek teljes legyen. 8. Mert van (férfi), aki azt mondja: Mindent megadok az áu hitvesemnek, tiszteletel, gyöngédséget, anyagi javakat és egyébként nem tart vele közösséget 9. Hizouy nem igaz az ő szövetségük. 10. Ismét más azt mondja: Nem fogy ki az éu a|kam a csókokból és uem merül ki az én karom az ölelésben az éu hitvestársammal és özek után hagyja az ó lelkét egyedül bolyongani és uein tart vele közösséget. 11. Bizony azoknak som igaz az ószövetségük. 12. Hanem a kik testet, lelket értelmet és akaratot összeegyeztetnek, — niinlha egy ember lennének — azoknak igaz az ó szövetségük. 13. Vigyázz, te asszony, hogy a te szerelmed soha se legyeu löikiuált. Hanem légy te Hódító, a kiuek örömest hódolnak. I I. És te, férfi, ne légy tsaruok, akii muszáj szerétül, liauetn légy te a Hóditó, a kinek nem lehet ! ellenállni. 15. Es hódításokat ineg-megujuló legyeu. Soha ae mondjátok: ez már megvan. 16. Mert a nyugodt biztosságában leghamarabb elveszhetik az 17. Es azerelkezéstek ne legyen émelygős, ugy értve, hogy túlzott. 18 Unalmas, ugy értve, hogy kelletlen. 19. Megszokott, ugy értve, hogy érdektelen. \'20. De legyen mindig lelkes. Ugyanannak a két testnek lelke egybe forrjon. U l. Hogy minden mástól megkülönböztetett legyen az. 22. És ha a férfi házasságra szövotkezott, uem mondja unos-utilalau : nekem ezt nem szabad, nekem azt uem szabad (amit maga enged meg magáuak a szövetség ellenere), mivel hogy én lérfi vagyok s mivel, hogy az más, mint az asszony. Hanem tartsa magái, mint szövetséges társ. A másik jóvoltáért, a saját jóvoltáért, a szövetség |óvoltaért. 23. És az asszony is ne mondja : én szép vagyok és sok külömbuek tetszem, mint te és engem körülrajotigaiiak és te éried meg azt Hanem tartsa magát, mint szövetséges társ. A másik jóvoltáért, a s,i|át jóvoltáért, a szövetség jóvoltáért. 24. És egymásnak legyenek a legjobbak éa \' legszebbek. J5. Mindez pedig legyeu az ó igyekezetük. 20. Mert nem minden vau ugy bennünk, ahogy jó lenne leuui. 27. Hátiéin ugy is van, hogy saját magunknak kell ellenünk harcolni. 28. S aki jól vezeti a harcot, győz az a ha mégis legyózetuék, ugy az már fölöttünk való hatalomtól vau. k\'nlcsiit-Hí MUller Irma. 2 ZALAI KÖZLÖNY MÁJU8 8. A gyermeknap. Az abnormis esőzés miatt a tegnapra hirdetett gyermeknapot az intézőség a következő vasárnapra halasztotta — feltéve, hogy akkor kedvező időjárás lesz A főilton már elkészült tőzsde- és biiffetsátrak egy hétig einlékezletőUl fognak szolgálni a gyermeknapi a fentarlandó emberbaráti kötelességeinkre Azonban az estéro hirdetett gyermek kabarét megtartotta az intézöség. Minthogy a közönség nem volt erről tájékozva, kevesebb voltba közönség, mint máskülönben lett volna. Megnyugtatásul közölhetjük, hogy a jövő héten vasárnapeste valószínűleg mérsékelt belyá-rakkal megismétlik az előadást mely tegnap átinti gyönyörűséget okozott ugy a közönségnek, mint azoknak, akik a közönség jótékonyságát művészi előadással akarják meghálálni. Nem kisérjük végig az előadást, mert akkor minden szereplő neve mellé a dicséreteknek különböző skáláját kellene oda iktatnunk Általánosságban csak annyit mondunk, hogy a rábízott szerepet mindenki közmegelégedésre töltötte be. A Slei-ner Manezika spanyol tánca volt a piéce de resis-lance Persze a Manezika jól ismert művészetétől sokat vártak. Meg is felelt a várakozásnak fényesen. Meg kell emlékeznünk Karkas Vilma tanárnőről, ki a. színdarabot a növendékekkel betanította Fáradságos, de nagy sikert elért munkája elismerést érdemel A táncokat Szabó István tánctanító gyakorolta bo a kis művészekkel. A programút és annak sze replói ezek voltak : 1 Kettős iáne : előadta Moslltim-tner Steftke és Kernele lltiska. 2 Magyar nótákat játszdTt hegedült Kendter Karcsi. 3 Kettős lánc előadta Jurecky Violka és tteuiele lluska -t. Asszony gazdaság 2 felvonásban ; előadták (irütlfold Maigil, Kesselhofer Nóra, Moshamtner Stefi, llarsay liizíke, Szánvéber Magda, Halta Hózsí, Nagy Irén, lliuly Aranka Lackenbacher Irma. Kohlt Ilona, I\'rtlger Mariska ő Kellős lánc: előadta Jurecky Klára és Moshauuuer Ste/íke. ri. Kuplék énekelte Kesselhofer Nóra, aki feltűnő tehetségével, b.ijos mozdulataival az egész közönséget elragadta. 7 Spanyoltánc : lej-teltn Sloiner Mancika. HÍREK. Nem a legérdemesebb kapja mindig a többséget. Az érdéin elbírálására a tömegnek sem hivatott-sága, sem elég nagy elbiráloképessége nincs A fecsegő agitátor és a szónokló államférfiú között a munkában meggörnyedi kisember különbséget alig tud Nála a szempont határoz, melyből «jelölt beszél, az erőszak íi.tenzításs, melyet a jelöli a cél elérésében kilátásba helyez. Ila ezeket a szándékokat ügyesen tudja mulugaluí, biz sok Itivul szerezhet magának. Az iskolázatlan, a gondolkodásban és következtetésben legyelmetleii választó észjárása alakítható Jártasság a választási tecuikában, a komolyságig leereszkedő bizalmaskodása a (előlinek, a haszon ígérése nem elhanyagolható tényezői a megválasztás sikerének. Ebez |árul még a válaszlóközönség többségével való liitfelekezet egyformasága is. A városi képviselők megválasztásában és lia-talmi körzetük kijelölésében nagy rész* vau a takarékpénztáraknak. — A takarékpénztárak kölcsönnel segítík, a kisipart, a kisgazdát és a kereskedelmei. Nem önzetlenül cselekszik ezt, hanoin jó kamatért és alkuszdíjéri l)o ez még nem a határvonal, amelynél megálltainak. A takarékpénztáraknak bármely városban olyan egyllltérző, együtt működő munka társakra vau szükségük kik segítik őket együtt uralkodni, együtt munkálkodni Alkalmazkodás és fegyelem e pártban azok a kvalitások, mellyel a |e!öltiiek bírnia kell A merev tiyakszirllel bíró emberek erre nem alkalmasak, ók, lehat abból a szükséges többségből ki tannak zárva. Innen vau aztán, hogy takarékpénztári igazgatókra bízzák otyau indítványuk megtételét, mely a választásokkal van kapcsolatban, vagy bizottsági férfiak kijelölésével, tagy egyéb üzleti Iransakcióval. De az az alku minden uralmon levő pártnak intézménynek, testületitek, hogy sajál történetük döntő pillanataiban nélkülözik a belátási és emiatt sa|át maguk okozzák bukásukat. Elektra — Zalavármegye\'ujJföügyéBze Az elhalálozás folytán megüresedett megyei főügyészi állást ma töltötte bo a tőrvényhatósági bizottság köz-gyűlése. Két |clölt volt Dr. Köves Emil fővárosi ügyvéd és Dr Csák Károly. Loadatott 329 szavazat, ezekből dr. Csák kapott 241-ot, dr Köves pedig HR-at. E szerint dr, Csák Károly 153 szótöbbséggel Zalamegye tiszti főügyészének megválasztatott — Érettségi biztos A vallás- és közoktatásügyi miniszter a nagykanizsai felső kereskedelmi iskolának 1911. évi érettségi vizsgálataihoz Neterda Mózes miniszteri titkárt küldte ki miniszteri biztosul. — A Zalai Közlöny Boszniában. Egyik mull számunkban Eürst Ödön tollából meleg hangú, színes tárcát közöltünk a uioslári magyar kulturegye-sűlefről, melynek tagjai vendégszerető barátsággal lögadiák a nagykanizsai felső kereskedelmi iskola növendékeit, kik íRnulmányutjukban olt megfordul tak Az egyesületnek egyik lagja Kriedmann most a kötetkozó levelet intézte Kürst Ödönhöz: A Zalai Közlöny megjeleni közleménye az itteni, .magyarság körében rendkívül örömet okozott és a tagokni ntég több luuoliságra sarkalja Több tag azon óhaját fejezte kí, hogy a Zalai Közlöny vonatkozó példányát az Önök kedves emlékének fonlartására megőrizni szeretnék. 11« nem oközuak Öltnek fáradságot e lapszám körülbelül 25 példáménak megszerzése, szíveskedjék azt az Egyesületnek megküldeni. Mostár, lllll május U. Szívélyesen üdvözli mielőbbi viszontlátás reményében Kriediuanu. — Áthelyezés. A földmivetésügyí miniszter Mayer Oltó zalaegerszegi fóállalot vosl Budapestre, » zalaegerszegi törvényhatósági in. kir. állatorvosi állásra pedig Augtiszliiig Gyula főállatorvost Liptó-szoutmiklósról áthelyezte. — A III. osztályú keresetadó tárgyalása Mérő Uéza pénzügyi titkár, a III. osztályú koresetadó tárgyalásra kirendeli kincstári előadó itta téggel Nagykanizsára érkezett. A keresetado tárgyalását a bizottság 9 ón reggel S) órakor kezdi meg a városháza gyüléstermében. A nagykanizsai kir. adóhivatal kei eletéhez tartozó községekkel a tárgyalások I\'. hó 19-éig fognak tarlaui. A nagykanizsai adólizelókkel a tárgyalások május 20-áu kezdődnek ók körülbelül juuius végéig tartatnak. Miudeuuap pontosan reggel y-órálól kezdve, míg az arra a napra kijelölt tételek le uem tárgyahattak; Szükséges, hogy a telek pontosan és lehetólug személyesen megieleujenek, hogy érdekeik megóvassanak. A javaslatok kiadásáról az érdekellek azonnal értesítést kapnak és a közszemlére való kitétel a helyi sajtó utján is közöltetik. A 111. oszlátyu koresoladó most csak az 1UII. és IUi2. étekre állapiunk meg, minthogy az tt| adótörvények, nevezetesen az l\'.tOl. 7. és 8. t. cikkek melyek az általános kereset és | jővödohui adóról szólnak, tul3. év január 1-étt lógnak élelbiglépui. Keltére, hogy politikai okok azt nem késleltetik. Az adókivető bizottság elnöke Utigot Ulltitau Elek; tagjai : Fábián Zsigmond dr. Miltéuyi Sándor, Weísz Tivadar és Ebeuspauger Leo. Bizalmi férfiak iparosok részéről Viola József, a kereskedők részéről Sclierz Richárd. A városi adóhivatalt Horváth István adóellenőr képviseli; a bizottság jegyzője pedig Vojkovich Jáuos városi adóliszt lesz. — Választmányi üléa. Az Első nagykanizsai asztaltársaság, melynek jólékouysága már közismert a szegény uépréteg körében, csütörtökön, 11-étt este 8 órakor választmányi ülést tart a Vaskapu vendéglőben leVŐ külön helyiségében. A gyűlés a többek közt több jelentkező tagnak a löketeiével foglalkozik. — Városi tisztviselők óröme. Nagy örömmel keltett a városi tisztviselők közölt Vecsoy Zsigmond polgármesternek az a nyilatkozata, hogy a város házán az cg) huzamos muukaidót honosítja meg. Választási taktika. Választásoknál többséget az a jelölt kap. akiben később legjobban csalatkozik a választó közönség. A jelöltet azért választják, mivel személyéhez, tehetségéhez túlfeszített remények fűződnek, később ezek a remények tteiii teljesednek, széjjelfoszlanak és kész a csalódás. A tömeg reményekből, csalódásokból él ; ezekből az elemekből épité lel jövó|ét ; a szürke jelen, a valóság komor és kietlen és ki uem elégítő. A löbbség hasonérzolmüok, hasongondolkodá-vitiik. hanonérdeküek szövetsége egy bizonyos, rendszerint múlékony célra. A jelöli tehát az az érdektárs legyeu, aki a választók érdekeit egységbe foglalja össze és a válaszlóit képviseli. A képviselőnek (akár városi, akár más képviselő) azonban egyéni érdekei is vannak, nemcsak pártérdekei. Mujd özeket, majd amazokat szolgálja. Bármelyikkel befolyást és hatat inat szerezhet magának Ila sikerül a befolyás megszerzése, választóinak kedtebeti járhat, ha nem a csalódás a választók részéről tel|es lesz. A lílkos és nyílt óhajok és kívánságok teljesilhetettensége csakhamar meggyőzik a választóközönséget, hogy jelöltje személyében vagy elveiben tévedett Következik a kijózanodás, a |eloll és elveiuek bukása és a rendszerváltozás Nézze BRÓNYAI L Kazinczy-u 0 ez alattinöi kalap-üzletének kirakatait ós duaan felszerelt raktárát s meg lesz győződve hogy a legfrissebb újdonságok párisi és bécsi női kalanoKíian a legduöabb választék-bun, méltányos árakon csakis Brónyai L. női kalapüzletében Nagykanizsa Kazinczy-u. 6., szerezhetők be MÁJUS 8 ZALAI KÖZLÖNY 3 Hogy eddig késeli ez a modern, célszer!) emberséges újítás, unnak semmi más oka nem voll. ininl mint az a körültekintés, mely ilyen nagyfontosságú inlézkedés meglétele előtt szükséges. A szerzeit tapasztalatok azonban ainmafllott szólnak, hogy ugy miut sok más városban bevált ez U|ilás, ugy Nagykanizsáit sem válik hátrányára a közigazgatásnak, inig másrészt a tisztviselők mindennap kipinent moz gékonysággal fognak terhe* munkáinkhoz. Sokszor elmondtuk már azokat a .......pulitokat, melyek ez ujitás mellett szólnak, csak ismételésekbe esnénk, ha Izokat felujitanók. Hogy a hivatalos óiák 8—2 ig, vagy 7—l-ig lesznek e, az még nincs eldöntve. ValósziuU, hogy a nyári évszakban a 7 — 1 való hivatalos idő mellett történik a döntés. Akárhogyan legyeu is, a városházi tisztviselők ezzel az intézkedés-ael vissza lesznek adva a családjuknak, az életnek, az egészsegnek ; Kötelességeiket pedig csak ugy teljesítik, mint eddig, vagy bizonyára jobban. — Taudijelengedéseit Mi« a népiskolai ingyenes népoktatás az általános népművelésre nézve óriási fontosságú, addig a középiskolai ingyenes oktatás kétségtelenül a proletariátus óriási megnövekedésére vezetne. Azért a kellő humanizmus mellett mt..dett testület azon vau. hogy a középiskolai oktatásból a tehetségtelen nem odavaló elemek lemaradóinak Ennek egyik iKzköze a landiitizetésre való kOlelezolUeg. A pénteki tanácsülés foglalkozott a főgimnáziumi tandi|ele|lgedési kérvényekkel. A tolva módok közül 72 tanulónak egész evi taudija elcnged-telwtt (3()iiti) korona, 38-uak félévi tandiia (050 K.): míg -II tanuló kellő logcitn és egyeli okok ui\'all ehitasiltatott. A féllandijasok és elutasítottak tallóznak a tamliiat f. é. június I-én lefizetni. Ellenkező esetben a tanulók » . \'-"Iából hazaküldetnek éa a tandíjat végrehajtás n\' «w . ti be. Így határozott a tanács tégebbi szál Miri> et alapján. Igv cselekszenek a lóvárosba\' is, atn nt legutóbb olvashattuk De a tandij bolír \'.<\'. á\'.ak az a módja, hogy a növendékek az iskoh I ... xuldosenek, sehol se tatai helyeslésre. Nem peu,0 zérl mert fölösleges a tanuló megszégyenítése annyival is inkább, inert vau mód a landi|követeléauek érvényt szerezni részint azzal, hogy végrehajtást eszközöltetnek e célból, résziül az évvégi bizonyítvány viasza tartásával. Ideje volna, hogy a városi képviselőtestület régebbi azabály-reudeletét megváltoztassa. — Bizottságok megalakulása A közegészségügyi városi bizottság ma hétfőn d. u fi órakor latija alakuló gyűlését. I! órakor pedig az ipariskolai felügyelő bizottság. Kedden d. u. 5 órakor a villamos ellenÓrzőbízottság, \'/»<>-kor a jogügyi, 6-kor pedig a szegényügyi bizottság. Szerdán délután fi órakor a kisdednevolő ügyre felügyelő bizottság, ti órakor nedíg a főgimnáziumi bizottság fog alakuló gyűlést tartani. — Zalavármegyo uópoasége. Arvay La jos alispán most terjeszti elő f. é. január t. és to-ike között végrelmitott népszámlálás eredtnéuyét. ami járásonkiut és városonkint a következő. A zárópdbe telt szám az l\'JOO iki népszámlálás óta történt szaporodást mutálj». Alsóleiidvu lárás néjiessége 50.549 (lütill), balatonfüredi járás 12.278 ( 1217), tapoleai járásban 37.328 (3217), Csáktornyái lárásban 45.967 (3550), keszthelyi járásban 30305 (1340). letenyei járásban 32Glti (4l>44), nagykanizsai lárásban 3U077 (31), novai járásban 23849 (25571, pacsai járásban 29601 (24«), perlaki járásban 43!l0:l (11142), sümegi járásban 28142 (1222), zalaegerszegi járásban 3ÖU34 (2088), zalaszeutgróti járásban 2IISI il 37), Nagykanizsa r. t. v. 25758 (2497), Zalaegerszeg r t v. 10569 (994). Az egész vármegye népességi 4\'i(iO\'i3. a szaporodás a legutolsó népszámlálás óla 30810, ami 10\'38 százalék szaporodásnak felel meg Legtöbb népessége van tehát az alsólendvai járásnak, legkevesebb a balatonfüredinek Legnagyobb százaléka van a szaporodásnak a letenyei járásban (1(5-6 "/„), legkisebb ai. alsólendvai lárásban (3\'3U°/u) — Drágább lesz az önkéntesség A in. kir honvédelmi miniszter értesítette Zalavárntegye alispániát, hogy a saját költségükön szolgáló egy éves önkéntesek által fizetett átalány ugy a közös hadseregnél, valamint a honvédségnél felemeltetik Meg pedig a gyalogságnál 348 korona helyeit 4.\'iti kor, mihez egy kölcsönvett kincstári hátas lóért, beleértve a lólariást. patkolá.-t és gyógydijat <">;>7 korona fizetendő. A ló télies felszereléseért a lovasságnál jár 3 2 K., a tábori és a hegyi tüzérségnél 2!) korona Ez a rendelet már I. é. f*br 1-én életbelépett. — Céllövés A nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred I. hó 10. és H éti Kiskanizsa, Bajcsa. szépeineki mn|or és Principális csatorna állal határol. lőtéren harcszerű (éleslölléssel) lövészetet fog Urtanit A gyakoilal reggeli II órától il u tí óráig tart. Az említett napokon kijelölt halálokon belül való tartózkodás életveszélyes. — Qöztiirdő a varosé. A legutóbbi városi közgyűlés nagy szótöbbséggel elfogadta a tanácsunk a Gőzfürdő megvételére irányúié lavaslatát Minthogy a törvényes idő leteltével lellebbozés e végliatározat elten be nem adatott, az |ogeróssé váll Most fultor-jesztetik az alis|iáuhoi, honnan lia lóváhagyótag visszaérkezik — amihez kétség sem tér — akkor az adásvételi szerződés az eladó Délzalai és Nagykanizsai takarékpénztárakkal megköttetik — Cipőipari munkások sztrájkja A nagykanizsai cipőipari munkások bériliozgalmat indítottak 15—25 százalékos béremelési követelnek — Minden évben a tavaszi időben, mikor a leglöbb munka vau a szaktnábar. Kissebb-nagyobb követe-teiés\'ikkel leptek fel. Az idéu a munkások követeléseiknek annyira harcias színezetet adtak, hogy a munkaadóknak nagy higgadtságra lesz szükségük ha az ellentéteket békésen akariák kiegyenlíteni. Szombaton eslve a munkabérek kifizetésekor a két legnagyobb műhelyben Millétiyi Sándor és Keller Mátyás műtielyébeu memorandumot adtak át, mely ben követeléseik kielégítését hétfő reggelre kérik. A cípómuukások a mai árszabás szerint heleukint 25— 30 kor-ál keresnek Tehát helyzetük nein mostoha, ha idejüket munkára és nein egyébre fordit|ák. Minda-nlelletl némi béremelésben lesz rés/.ok és azért bár i egy órával később, de munkába léptek ina reggel,1 mert köztük az egyezség létrejött. — Mindenkit érdekel, hogy a tavasz beálltával ruháit, függönyeit, vagy háztartásában szükséges holmiját hol tisztítiassa, vagy festesse. Legcélszerűbb azokat Hcrketz István utóda (cégtulajdonos: Kovács Endre) kelmefestő- és vegylisztitó-gyárába küldeni Kudapcstre (IX.. Kinízsy-utca 14 ), ahol azok szakszert) kezelésben részesülnek, a legnagyobb pontossággal és a legjitláuyosabb árak mellett Magyarország ezen legrégibb és legnagyobb forgalmú kelme-, selyemfestó- és vegj lisztitógyára a legmo lerncbb technikai eszközökkel vau felszerelve; munkái bármely világváros készítményeivel kiállják a versenyt és a legkényesebb igényeket is kielégítik. Árjegyzéket kívánatra ingyen küld. Vidéki megbízóinak csomagolásért dijat nem számit, postadobozait csak saját árban számítja. 477/1911. végrli. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. c. 102. §•» értelmében Jizennel közhirré teszi, hogy nagykanizsai kir. láráwtiróságnak 1910. évi V. lot4/l számú végzése következtében Dr. Gyarmati Viktor budapesti ügyvéd által képviselt Mauthuer \' Ódon budapesti cég jávára (¡5 korona 10 fill. s a |ár erejéig Itlll. évi február hó ll-én foganatosítót! kielégítési végrehailás ut|áu lefoglalt éa 3000 kor. becsüli I gőztnozdony és 1 cséplóból álló ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykanizsai kir. járásbíróság 1910. évi V. lOtl/2 számit végzése folytán 05 kor. 10 fill. tőkekövetelés ennek lUKlévi szeptember hó 1. napjától járó 6"/0 kamatai, \'/,% váltó di| és eddig összeseu 23 kor, bíróilag már megállapított költségek erejéig Kiskanizsán (Rác-utca 5 szám) leendő eszközlésére 1911 évi május hó 13 napjának délelőtti 8 órája határidőül kilüzetik és althoz a venni szándé-, kozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az Is8l.évi LX. törvénycikk 107. és 108. § a értelmében készpénz llzetés melleit, a legtöbbet Ígérőnek becsárott alul is el fognak adatni. A mennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le-és felül-foglaltatták és azokra kielégítést jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881 : LX. l.-c. 120. §-a és a vh. u. 2o ¡¡-a értelmébe ezek javára ¡8 elrendeltetik. Kelt Nagykanizsán, 1911. évi április hó 27-én. Maxi m o vitt 8 y 6 r y y kir. klriiátl ié|rikt|lé. TAVASZI KIÜLTETÉSRE AJÁNLOK Gyümölcsfákat: alma, körte, kajszi és francia barack; díszfákat, díszcserjéket, f,•nyulakat Rózsafákat: magaslörzsU. bokor es futó-rózsákat — Készlet circa 4000 darab. Virágpalántákat: u. ni.: l\'olargoiiium, Salvia Ktiehsia, Vanília Lobelia, Szónyogvirágok stb. — Virágpalántákból készlet mintegy loo.ooo darab. Magvakat: Mindenfele vetemény éa virágmagot, takarmányrépa és a legfinomabb pázsit fümagkeveréket. Petermann József pH?l\'^L. Nagykanizsán. 22. Ar. orvom kiír Altul alánlva. Sirolin ÍC „ Roche kftphaM mlncUn ryógyMwr-tárbtn. Ar» ftvagankont < koron*. Gümőkór (tUdőbajok), légzőszervi bántalmak, szamárköhögés, influenzánál. 1. A kl hnaaau IdAn karaaatni kMtA(«a bantalmftibftn aa«nvod. W. UituUr.ok, kik fc««*hurotbftn •■•nr««l-nok, Hirolin ,Koche* *U»i rövid idAn balfll m»Kirj">ryulii«k. tt AaatmAbfti) aa«nvadAk inárrflvid haaa- Kl hasxnAljon SirolintT n«Ut utAo Unjr»ir»« kAnnjr«».\' 014«» Aresnok. 4. KkrofuUa, rolHcyddMftdáao*. •••ia- 4a orrhurutoa gyarmakaknak randkl»<U (ontoa aaar a Rirolln. A táplálkosáat nagyban alAaagltL Csak« uretUU ogowagoliuu SIKOLIN „Koche".t kérjünk éa póUzarokat hatiroaot-tao uU«iU>unk vigma. F. HOFFMANN-LA ROCHE & Co., Basel (Svájcz). - Grenzach (Baden). 7, A I, A I K Ö 7,1, 0 N V MAJIJ8 8 WOLF Un» 19001 aranyérem; legnagyobb httüntetée MRGDEBURG-BÜCKRCJ Boros firtur oki. jépéjzmérnak, BUDAPEST, VI., Taréi• kdrút 2». Járkerekes és helyhez kötött telitett és szabadalmazott túlhevített gőzzel működő lokomobilok WOI.F eredeti szerkezete 10-800 létről*. Az Ipar 4a mezőgazdaság leggazdaságosabb. lógta,lósabb 4a legmegbízhatóbb Ozsmgápst 0»»Hyárlá« 700 000 lócfgn ftlül Öszi trágyázás! Órakoájunk I kaaliltáiaktél I 4100 Valódi r ^ Óiakadjuitli a kaalaltáiaktél! védjegyű. a világ legjobb fe\'Hitísztífószére ^r Védjegy: „Horgonyt\' A Linimenl. Capsici comp., a Horgony-Pain-Expeller pótléka »KT n<Kjón*li bijonyult liázinzor, moly mir -ok ir óta legjobb Udörisöléanok biionyult kriwvenynel. catunál <w sisfbliléitksél. Figyelmeztetés. Silány hamisítványok miatt bevásárláskor óvatosait lágyunk ós csal olyan eredeti üvogot lohadjunk ol. mely a,\',Horgony\' védjegygysl m a Richter oégjugyctesel ellátott dobozba van .soms-goTva. Ara üvegekben K -.80, K 1 40 óa K 2. óé tigvatúlrán minden gyógyazor-tárban kapható — Kóraktár: Törlik liutf gyógyaioréaznól, Badapeat. IK Rlcller\'irójwertlri«i „Arim orts/iiiW", Prágában, Klisabethalms»« í> neu. Thomassalak a lapjobb ét leyolcidbb fttzfiraavai\' műtrágya I «aalaltáalél ailgaraaa tarléikaájaak. Kalmár \\i KIS aiadaa iáik tarlalaajal-télial tao allália a rkoaatpkaipkitiabrikia larlla, laiarkaptlialala MI» MIT, II . lalraaa meghívó. A „Nagykanizsai VI—llll. ker. templomtéri keresztény fogy. szőwetkezet" f. évi május hó 14-éu d u. 2 órakor a .Polgári olvasókör\'\' helyiségében Hősétől felvesz a kiadóhivatal, és tart, melyre a részvényeseket tisztelettel az meghívja IGAZGATÓSÁG. (Ills T á r g y : 1. Klnoki megnyitó Az Qzlet felszámolásának kimondása 3. Indítványok. Deák tér és niiudt\'u bel- éa külföld birdetéai iroda. üdvözlet Grázból! Mielőtt szükségletét fedezi, kérje tőlem gazdag tarlnliuii in i o-t ag y U j te m é ny e m e t, a legjobb stíriai férfi- és női lodenról vadász-, erdész-, lurisla-, roilel és ski-sport és mindazok részére, akik n különféle időjárások -nak kitéve vaunak, de különösen az én valódi slyriai női loden-ról gyönyörű mintákkal, utazási- és séta-kosztümöknek valamint összes divat-szővetieiiiiröl. lérfi- és gyermek-ruhák, felöltők, ulstor a Ugolcsóbblól a legfinomabb minőségben az áltaUuoaan elismeri lelkiismeretes első és legnagyobb loden-kivileli cégtől VINZENZ OBLACK ca. cs kir. udvari posztó-szállitó Graz, Murgasse 9. izim. Mintakönyvök szabómesterek és szabónók részére kívánatra rendelkezésükre állanak. anyai 41. am- Ktilönöaen a Jelenlegi rendkívüli oloaó árakra n«yeliue*tetjttk a vásárlókat. Képviselő és raktár Melis éa Pintér Szombathely. ■SSSIIISHSMHHHHSBi HIRDESSEN A „ZALAI KÖZLÖNY "mBEN Szőlő - oltványok Huszonöt legjobb bor- és csemegefajban még negyvenezer d a ra b. Csabagyöngye! olhany át nemes 11 ra a»i s i z o k. Kurópában a legkorábbau érő fN|ftiAIA\\^drágáu fiielett piaci újdonság. Minden kisebb házikertben i-. termelhető, lúgosnak i-, kittluó faj. PIROS DELAWARE Negyven hektolitr terem holdanként, melyért Írásban jótállok Klgyökereztetve minden szál simavessző inegfakad, erre nézve ntasitá mellékeltelik miudun küldeményhez. Máiui végén Is Oltetheló. — Bővebb leirást, színes képekel ós ár|egy/,ékel ingyen küld: lltiharm t pohta, távírda \') ""\'J és telefon állomás Nagy Gábor, Kóly Egy erősítő szer gyengegyomruaknak éa azoknak, kik meghűlés, vagy a gyomor túlterhelése, hí/nyos, nehezen emészthető, nagyon meleg vagy tul-bideg ételek élvezése folytán Gyomorgyengélkedést, mint Gyomor hurut. Gyomorgörcs, Gyomorfájások, Felfujódós stb betegségoket kaptak, minden körülmények kózóll a Dr. ENGEL-fóle- használják. Baldrlanuzn a legtökéletesebb hatású gyógy-bornak bizonyult a gyomoigyengeségeknél, különösen ha ezek még kezdetlegesek, mert megakadályozza azok következményeit, mini nz ldegeaaág, álmatlanság, ss4dttl4sl rohamok, sxorulás stb • Osszetctelcnél lógva latuoabor, Baldrlan oaöpökot, málnaayrup 4a ossrtsanyslsvst tartalmaz. A Baldrlaaam igen jó hálással van ssák-rekedóanál cs lialározotlan erósitóleg hat az sr4sx emberi sasrvssstr*. A dr. Engsl féle Baldrla num nem tartalmaz ssmmlfál* káros sxsrskst cs igy gyengék él gyermekek I* még hoMZahb ideig is ihatják. Leghatásosabb, ha azl reggel éhgyomorra és este lefekvés előtt szedjük egy likőrös pohárig. Gyengo egyének és gyermekek részére a Baldrlannm meleg vizzcl hígítandó és egy kevés cukorral édesítendő. A dr. En^sl f41s Baldrianum üvegben 3 és 4 koronáért kapható Magyarszág összes gyógyszertáraiban Direckt vásárolhatjuk: Nagykanizsa, Kiskanizsa, liocsehely, Tótczemmárlon, .Nemesded, Néinesvid, Csákány, Kiskomárom, Bánokszentgyörgy, Szentláaató, Tótfalu, Kerkasícntnnklós, Muraszerdahely, Csáktornya, l.etenye, Kotor, l\'erlak, Vldovec, Alsódomboru, l.égrád, HükkOsd, Murake esztur, Ihárosbereny, Bóhonye, Tap-sony, Szakácsi, Marcali, Sámson, Kétholy, Vórs, llala-tonszenlgyórgy, Apáli, Keszthely stb. gyógyszertáraiban, úgyszintén Magyaror.zág, minden nagyobb cs kisebb helységében levó gyórgyszertárban, illetve fü-sserüsteteiben, Dr. Baldrlanamot a nagyka- nizsai gyógyszertárak 3 és tóbb üveg megrendelésénél az eredeti árai melleit Magyarország bármely helyl-,égébe szállítják. Óvakodjunk utánzatoktól! Kérjünk határozottan drianumot. Dr. Enc*l-f41sSBat- Nyomatott a laptulajdonos llj. Wajdita József könyvnyomdájában Nagykanizsai!. NAGYKANIZSA, ign MÁJUS n. 50-IK ÉVFOLYAM. 38. SZÁM CSÜTÖRTÖK ZALAI KÖZLÖNY Politikai lap. ■iljilMlk hétfőn ii csütörtökön. EiofU«U«l árak: ÜKtii é»rc 10 korona, fílívic 6 korona, No(yaili«ia 2 korona 60 Ali. — Egyaa aiám ira 10 Ali. Kelelda »xeikesitA : Knrténm Jöi.i-f. Kiadj* : Szirkiizlötig ét kiadóhivatal Oúk-Ur 1. Talafon: III. — HlrdaUaak dljaiabáa aiarlnl. A községi adó. (V. L.) A belügyi költségvetésnél valóban nagy szolgálatot tett az a felszóllalás, mely egy érthetetlen abuzus megszüntetése érdekében tört lándzsát: értjük azt a nagy kedvezményt, melyet az önálló puszták a községi adózás körül élveznek. Valóban uevetni való, hogy mig a közterhek viselésében még a verebek in a progresszivitást csiripelik ; van terület, a hol a nagy adózó törvényes rendelkezéssel felo annyit fizet, mint a kisember. Mi lehetett ennek a nagy igazságtalanságnak, aránytalanságnak magyarázata? Hogyan tudtak ilyen törvényt hozni? Az elv bizonnyal az volt, hogy a puszták kevésbé veszik igénybe a közigazgatási szervvel és a községi élet kényelmét nem élvezik. Pedig éppen ellenkezőleg, a nagybirtokos a falubeliek rovására elóbb és figyelmesebben élvezi a közigazgatásnak velük szemben serény funkoiókat. Ha a gróf ur, vagy tiszttartója járlatol akar, el tudjuk-e képzelni, hogy ne soron kivül kapja? Ha a puszta mosszo van, a községi kézbesítőnek egy napja is elvesz, e miatt a községnek több kózbesitóre van szüksége, — de a nagyúr ügyo nem szenvedhet hátrányt, — ha az urasági koosi a községi orvosért bejön, a bricska nem vár, az orvos siet a pusztára s ha idehaza komoly dologban orvosi segítségre van szűkség, ez az illetőnek különös pechje, miért éppen akkor beteg, mikor az orvos ur az uradalomban van elfoglalva. A miket elmondottunk, azok beszédes példák és osak kiszakított esetek annak illusztrálására, hogy a féladóval a községi igazgatáshoz járuló ónálló puszta, jobb helyzetben van, mint a belsó lakó, a ki kétszer-annyival adózik. De még az aránylag jó eset, mikor az önálló puszták a községi adó felét fizetik. Mert ismerünk nem egy helyzetet, ahol a községi adót az uradalum átalányban fizeti 10 éves kiegyezés alspján. Itt van aztán rettenetes helyzet. Vannak községek, a melyekben a községi adó 148*/.- Ehhoz vegyünk ármentesitési, egyházi adót, csoda, hogy még az ősi föld kibirja ezeket a terheket. Érzi mindenki ezt a lehetetlenséget. Hiszen a községi adóba is a progresszív rendszert kellene behozni s mi jóformán félszázad óta nem tudunk megszüuletni egy általánosan érzett visszásságot, melyet a méltányosság gondolata teremtett, mely azonban a valóságban a legnagyobb méltánytalanság. S mivel ennek tökéiotes átérzése az egész vonalon szükséges, a közérdeket szolgáljuk, a midón megszüntetését minél gyorsabban kívánjuk. Kívánjuk annál inkább, mert a községi igazgatás költségei egyre nagyobbak s az állam a községi közigazgatás ellátására, vagy legalább az állami feladatok teljesitéseért nyújtott kárpótlásra nem gondol. S ezzel szemben a hogy a Törvénytár magához öleli az ujabb törvényhozási munkát, a községi elöljáróságokra egyre több feladat hárul; uj terheket jelent ez, nem is szólva arról, hogy a kulturális haladás érdekében úgyszólván napról-napra uj feladatok megoldása elótt találjuk magunkat. Tehát nemcsak a puszták önálló jellegét kell megszüntetni, hanem a fokozott jövedelemmel arányban az adókivetés kulcsát emelve alkalmazni. Ez a modern haladás, — az elóbbi pedig valami itt feledett feudális emlék. Csakis Pilaeni sört igyunk a „Szarvas szálloda" éttermében, a sörök királya; szénsav nélkttli kezelés, a gyomornak kitűnő. ii olasz kiállítások inouifitása előtt. — Római levél. — Irt* vum LÁSZLÓ. Róma, április végén Aki azt hiszi, hogy Itáliában a félszázados ünneppel Dante és Machiavelli édes álma: az Unita Itália valami tüzes nemzeti felbuzdulásra vezettek, az erőseu téved. Hizouy Kóma éppon olyan a kiállítási Qnuepek előtt, mint mindig. Turulban uétni kis mozgalom van. De a szárd királyság ósi szép városa sohase volt hangos én nagy nemzeti ünnepek szempontjául egészben alkalmatlan. Mi az oka az olast látszólagos közönynek ? Talán az időhatár kicsi euuek a nagjiuultu nemzetnek; talán az olasz egység inkább a politikai azezon müve, melyet talán állandóvá kovácsolhat a szavo|ai királyi ház nópszerQsége, de ma még a szíveket nem melegíti. A szív érzése és lelkesedése nélkül pedig csak e féle hivatalos Ünnep loudezhetó, aiuilyem.uk csöndes látója vagyok. Mi akármelyik év tOárcíua 15-én lendületesebb, melegebb nemzeti Uuuepet tartunk Ila Rómábau annyi ós oly fényes szálló uem volua, még olasz lobogót is csak elvétve láluánk és ennek ellentéteül évszázados mohával borított zordonan fönséges négyszáz templom komor fala, miutha vétót kíállaua s tudj\' Isten váljon az egyházi uralmat látó féuyét éivezó mai Rómát a még elhomályosodni nein tudó emlékek aranyos azálai fűznék ina ia a félszázad elótü idóköz? Hozzá tehetnénk még, hogy taláu az olasz nép szegéuysége is egyik oka közönyének ? De nem. tiuuek ellentmond a lüktető röiuai élet, az örök város tolytonosan modernné válása és terjeszkedése. Augusztus alatt, mikor a római uemesség mind Rómába özönlött, tűikor oly elmék, mint Oiceró, Ovidius érezték a lesújtott, a célt tévesztett életet — Róma nélkül, — uem volt az örök vúrosuak olyan nagy beépített területe, mint ma. 8okat árt az Unita Itália most tetőző ünnepeinek a decentralizáció. Turiu éa Róma kőzött való távolság. Tiberiutól a Hóig egy ogész más világ vau, így aztáu megoszlik az ünnep léuyét adó közönség s az érdeklődés is felaprózódik. Rómában iniudeu napra esik üuuop. Kezdődött a hónap eleiei kapítoliumi ünneppel, mely olyau forma hideg hivatalos szertartás volt, i&int uáluuk április tl. A negyven ueiuzet mind tnás napon nyitotta meg kiállítását. A magyarok és a franciák kiállítását! magam is jelen voltam. Mi magyarok ugyancsak kitettünk magunkért. Nemcsak elsők voltunk azok közölt, akik terminusra készek lettünk, a megnyitást Miklós Ödöu jóvoltából Ünnepivé tettük A daliás Miklós dtszmagyarbau olyau takaros olasz beszédet moudott, hogy az olasz lapok el voltak ragadtatva Az jUUgarese" iránt való nemzeti szeretet altban ia megnyilatkozott, hogy igen sokan és Róma legelőkelőbb társadalma, vett részt, éléu a kistermetű olasz királlyal és fejedelmi megjeleuésü szép feleségével, Hiénával. figészeu más volt a franciák kiállítása. Alig volt hatvan euiber a teremben Magyar létemre tnajd leestem a csodálkozástól, látva egy tnindeu üunepies szertartás uélkül való királyi fogadtatást és megnyitásnak moudott o féle bevezető beszédei: Erre lartsou fölséged I" Kimondotta ezt a fraucia nagykövet, aki a szép fiiénál vezette karon, inig udvariasan a kistermetű Vittoró, a nagykövet nejének nyújtotta karját. A fogadtatás gyöngéd fejbic-j centes volt éa semmi több ; a logadó beszéd pedig olyau egy pár szó, amivel a döbroközí korcsmáros is kedveskedik vendégének. Hogy mif lehet most Rómában, ahol a rózsa áprilisbau javában nyílik, \'virágból tetszetősét a szem elé varázsolni, meghatva és elfogódva szemléltem a vesztibülbeu. Maga a kiállítás nem képviseli Krauciaorszig ötven éves pikluráját Mintha a nagyjaikat BajuálUk volua elküldeni. Az egyik terein a Iraucia akademiata foslóké, a többi hét a színpompás sinibohsta éa ultra-simbolistáké s hogy micsoda groteszkségre képes a párisi ecset, azt több kép inutatia. Kicelláluak a fraucia festők az anyaság magasztalásábau. De az ia igaz, hogy erre lelkesíteni kell a Iraucia asszouyokat. Altalábau a frauciák uem kötöttek valami uagy becsvágyat ehhez a nemzetközi versenyhez. Régebbről alig adlak; a maiból is nagyjaikat nélkülözzük A ki innét kivánua tájékozódni a franciák tnivéazi nagyságáról, azok rossz helyre jöuuéuek tanulni. Egész inásként feslüuk mi. Mi odavittűnk apait, nnyait. Miklós Ödöu kormánybiztos fáradhatatlan agilitása és Karlovsztty művészi keze csináltak itt csodát. Közel ötazáz kép és műtárgyunk van s a tizenkét teremből egy egészen Muukicsyé. A Consumatum est előli láttam taliau papit imád- 1 » ZALAI KÖZLÖNY MÁJU8 M. A selyemtenyósztós. Elismerés és tisztelet illeti meg mindama törekvést és figyelmet, melynek önzetlen, odaad» nemes célja, hogy a szegény emberoak támogatást, se-gitséget és megfelelő alLahnát nyújtson a tisztes megélhetésre. — Mióta a kuliura és humanizmus alkotó szol\':.,ie uj csapákat és hiztosahh irányokat váltott, melyen az izom és a> ész munkája az emberi önérzet jogát kiváltotta a lárailó milliók számára is) azóta javulni kezd ismét a szorgalom és a munka értéke A szorgalom és a munka : ez a két i ösztön a legbecsesebb tulajdonság az emberben A szorgalmas és a munkás ember fel tudja használni a kínálkozó mellék-alkalmakat és eszközöket arra, hogy magának és családjának kényelmes, nyugodt otthont alapítson és lile rléklctes, rendes jó életet biztosítson. Kzck a mellék-munka alkalmak, azaz mellékkeresetek, különösen a szegénysorsu néposztályra nézve rendkívül fontos jelentőségűek. A jelenben már az állam kötelességszerűen gondoskodik arról, hogy a szokott napi teendői mellett, dolgos polgára, még művelhessen olyan megfelelő könnyebb mellékfoglalkozást is, melynek Űzéséből jelentékeny keresethez juthat Kgyik ilyen szépen jövedelmező mellékkereseti lortás, a selyeintenyésztéssel való házi kezelés. A selyemtenyésztés utáni keresetnek fontosságát különböző körülmények eut«lik. Kgyik az, ItojiV a jövedelemhez népünk legszegényebb része éppen aratás előtt és minden belckletés nélkül 4—5 heti idó alatt jut. A mánk pedig az, hegy a selyemtermelé-uél a tenyésztő nagyrészt oly munkaerőt használ fel, mely egyéb nehezebb tnunkiira és keresetre nem alkalmas Az állam mindent elkövet arra nézve, hogy a selyem tenyésztéssel járó munkát minél könnyebbé tegye. Gondoskodik arról, hogy a kellő szakismereteket megtanulják a tenyésztők és hogy kevés faradsággal és közvetlen közelben elegendő szederfalevelet találjon a hernyók felnevelésehez. { A tjolyeiiilenyésztésiiok egyik fökelléke a sze-derfalotnb bősége Minél nagyobb mennyiségben áll rendelkezésre a szederfalevél, annál jobban terjedhet a selyeintenyészlés. Ha nincs elegendő szederfalevél, neiu táplálkozhatik kellően a selyemhernyó s így gyenge, silány selymet fon A tenyésztők legnagyobb része pedig oly szegény, hogy tulajdon földterülettel nem rendelkezik. Kzek tehát csak ugy foglalkozhatnak a Helyemtenyésztéssel, ha a szederfák oly területeken állatuk, a hova mindenki mehet levelet szedni. K célból miiuleuck- koztti s százakat megilletődve szemlélni es a művészet föuségébe emelkedni. Ilyen nemzetközi szemlében tüuik ki Munkácsyuak világraszóló volta, mely pedig egyre uó, ahogy térben és időben tőlünk távozik, Szinyeí Mérge Pál kollectiója kelt aztán uagy csodálatot és váltja ki tnár ts az őszinte elismerés szavát. Ahol pedig mindezt táljuk a Pincsió délkoleti völgyében az Kxpediziouén bizony sivár Itely és féligkész állapotban vall. Eszünkbe pit mikor a Kavicsokon bukdácsoltunk, hogy a mint hajdan Macaeuas .bőkezűsége a szemétdomb dögletes táján varázsolt szép kerteket és a matlária fészkét, Kóma legegészségesebb helyevé varázsolta: most a képzőművészet lép fel ilyen inecenásnl: mert bizony a készülő nemzetközi kiállításból remélt jövedelme, terhére valami négy millió lir.il költ az olasz kormány területrendezés építkezésre, igy lesz az elhagyatott helyből —római kiránduló és a popölé pub-licsi megnagyobbítása írjuk ineg, hogy az sem idegesítette az olasz királyt, hogy egy hónap alatt majd minden nap ki kellett mennie eféle megnyitókra. Talán etzébe jutott cári apósának, az orog Nikítának, aki mellesleg költő, éppen feleségéhez Elenáltoz, ennek uyolc eves korában hozzáirott verse, melynek ez a refrénje: „ Hogy a trón nem nyugovóhely Kicsi iátiyom hidd el hidd el -De uem ám, sóhailja Viltoró. kivált ha az olasz .üzleti érdek a nemzeti érdek a nemzeti ütme-peketNgy reparciálja. Az olasz király a napokban többet utazik, mint a legmozgóbb - kereskedelmi képviselő. És még igy is ezt kiváltja a fiatal királyság, ha a koticencioliálís fényképező masinája elé állítják, mindig tud még csinálui egy kis barátságos — képet előtt az állami, megyei, és községi utakat, valamint a községekben levő és másra fel nem használható területeket kell beültetni vszcderfával. Sajnos, hogy Zalavármegyében is még mindig sok olyan község vau a honnét a tenyésztők több kilométer távolságra, más halárba kénytelenek láradui a szükséges szederfalevél beszerzése végett Az egyedüli komolyabb munka a selyeiutenyész-tésnél a szederfalomb beszerzése. A tenyésztés annál könnyebb, minél közelebbről szerezhető be a levél — es annál nehezebb, sót költségesebb ia Iliinél távolabbról kell hozui a lombot. Idegen helyre nem igen szeret senki lárttí a levélért. Nem annyira a távolság, mint inkább a kellemetlen súrlódások miatt, melyek ilyen alkalommal a más kozségtieli tenyésztőkkel elkerülhetetlenek. Zalavártnegyébeli, a nagy smlerfa hiány miatt az utóbbi években sokan kényszerülve voltak lemondani a selyeiuleuyésztes altul nyújtott keresetről. A kiültetett szederfák őU-60 % a tönkre ment a szabálytalan ültetés, valamint a hiányos gondozás folytán, sót az utvonalak mentén a szántóföldek szélén a már megerősödött fákat is rosszakaratból el-pusztitiák, kiiiöutik A közigazgatásnak tehát sokkal erélyesebb és hathatósabb támogatást kell nyújtania a szederfa-tenyésztés és szederfaállomány szaporitá-a érdekében, hogy megyénkben a hanyatlás veszélyeiül még idejeben megmentse a selyemteuyéaztést, mely oly jótékonyan enyhített számtalan szegény munkáscsalád nyomorgó helyzetén A mull, l\'Jltl évben a szekszárdi selyemte-nyésztési felügyelőségtől kiadott. Zuluim-gyére vonatkozó jelentésből kitűnik, hogy UHU ben megyénk területén Ion községben 5t!J család foglalkozott a tenyésztéssel. Termeltek pedig t* 156-60 kj. selyetn-gubót, melyért a bováhásnál kifizettek összesen 18,6»y korona -II fillért, ebből egy tenyésztőre átlag esik ,\').\') korona 27 fillér. Nagykanizsára tiiiuil-össze csak 47 korona |ulott. HÍREK. Szánjátok az állukat! Fák tiápia, madarak napjH, gyermekek napja! Szép intézmény I Tauílstik ineg a vauilál hajlamú ifjúságot, hogy kíméljék az Ültetvényeket, uo guinnii-pttskázzák az éneklő madarakat, uu vegyék Vi » fiókokat a fészekből. Ültetvények közt Odül az erab«. riség, a madarak dala, a szerelemre való csábítás hívó hangja, kellemesen érinti fülünket. Do miért nem törődünk a többi állattal, különösen lovakkal, szarvasmarhával és juhokkal 1 Az állatvilág iránti szánakozást a moziban lelieluo tanítani szemléltetni. Legyünk nagylelkűek és igazságosak az állatok iránt l)o a mozi ellenkezőleg megbarátkoztatja a tömeget az állatok szenvedéseivel. Hikaviudalok és minden lele vadászat szórakoztatja a közönségül Elefántok, bikák, szarvasok és egyéb állatok megölése váltják fel egymást a lohér vásznon, Ezeken a példákon aztán kocsisok és marhahajcsárok védtelen állalokon loltik ki harag -lukat és kínozzák a gondozásukra bizolt állatokat.\' Az emberi felsőbbségnek felhasználása ily fajtáin visszaélésre azonban nagy gyávaság ; gyávaság az állatkínzás és csak akkor menthető, ha vele az emberiségnek szolgálatot lehelünk, mint pl. az állatkísérleteknél De állatol csak azért kínozni, hogy a durva iicp szádiszlikiiit hajlamainak elegei tegyen, gyávaság. A népiskola ezeket a perverz hajlamokat is irthatja. Lesz olvasmány elég, melyeket eszmekel. lésre fel leltet használni Persze csak az kelleti eszméket, akinek vau. Elektra. Használjon roller-féle Eleafluldot éa Feller-fále rtsapllolákat, molyak egyedüli készítője Feller V. Jcuö udvari gyógy* zeróax. Stubloa, Centrale 126 u. (Zkgrábinegye). A Keller-félű Klsafluid saját tapasztalatunk szerint fájdalomcsillapító, gyógyító, gyengeséget megszúrt-tető tintással bír, gyorsan és biztosan gyógyít csuzt, kozvényt, nleggyoiigeséget, nldalszurást, szaggatást, influenzát, faj-, fog- ¿9 derékfájást, zsábát, bénulást szemfájúst, migránl, <ok itt meg nem említeti hetcgiégtől megszabadítja az embert. A h\'cller-íéle Elaalluidot, ríkcdtségl,\' nátha, melles torokíájá» és légvonal vagy hűtéstől aredö bajok elten Is páratlan gyogysikerrel használják. Valódi csuk ugy, hu minden oveg a , Keiler" nevet viseli. 12 kis vagy 0 dupla vagy 2 speciális üveg berrnenlvo .\'> korona, tl. Továbbá tudomására óhajtjuk hoztoi hogv a emberek ezrei gyomorbajok, görcs, étvágylalanág, vcscegés, háilyási inger, rotszulll, felbofogés, puffadtság, dugulás, arunyeres bántarnnk és kúlon-hoz.\', emésztési zavarok ellen kitűnő és bizloa sikerrel kasznalják a Reller-féle hashajtó Kebarbara-Bltapilulákel ti doboz bérmentve -t koron*. Óvakodjunk azonban utánzatuktól es címezzünk minden rendel gondosan Fallar V. Jenő i;yógys/arésznsk. Stublca, _ Cnlnli 12b iz. (U|ritai|ji.) — Katonai szomle. Nádasi Teraztyauszky Károly cs. és kir. vezérőrnagy a es. és kir. 14. gyalogdtndár parancsnoka f. hó 17-éu este tl óra 4J perckor Nagykanizsára érkezik és a Koroiiá-bau száll meg. Másnap szemlét tart a 48. gyalogezred 2 zászlóalja felett. — Tanárképeaités Klek Mór nagykanizsai folsö kereskedelmi iskola lauára, a budapesti tudomány egyetemen jó eredménnyel tett tanári képesilő vizsgálatot — Egyhuzamu munkaidő a városházáu. Vécsey Zsigmond polgármester, amint már megírtuk, a városi tisztviselők kérelméhez elvileg már régebben hozzájárult. Most azonban a városi szabályrendeletben gyökerező jugáuál fogva elhatározta az egyhuzainii munkaidő elrendelését. A módozatokai egy szűkebb körű értekezleten állapitolta meg. Ezek szerint május l-lól okt. 31-ig reggel 7 órától d. u. I óráig; nov. Mól ápr. Stt-áíg pedig reggel 8 órától tl. u. 2 óráig teried a hivatalos munkaidő. Az előadók a feleknek mindenkor 10 — 12-ig állanak rendelkezéste, inig az öoszes hivatalok !l—lJ-ig érintkezhetnek a közönséggel, ugy szintén az iktató is U— 12-ig fogad el beadványokat. Vasárnap és Ünnepnapokon !)— lt-ig lesz hivatalos idó. A rendőrségen, az eddigi folytonos iuspokciózás ezootul is meglesz. Gondoskodás történik az iránt, hogy a hivatalban a tisztviselők pontosan jelenjenek meg. Az erre vonatkozó felügyele\'te! a hivatalok főnökei bízatnak ineg, akiknek kötelessége a tisztviselők buzgalmáról való jelentéstétel. Ha pedig a hivatalos kötelességek, e rendszer azeriut az eddigi arányban lobonyolithatók nem volnának, akkor az egyhuzatuu munkaidő inug-zűiitolésével a régi rendszer lép újra élelbo. A tiszivíseló óhaja, tnoly mín-deukép jogos és méltányos volt, mely családi egészségi stb okokból helyes teljesedésbe inenl. Az ó kezükbe vau letéve, hogy ez a kivául helyzet állandó maradjon — Kópviselőválasztók névjegyzéke Az lii 12 évre érvényes országgyűlési képviselői választók ideiglenes névjegyzéke elkészült A városházi irodában Orbán József v. levéltárosnál közszemlére MÁJUS 11. ZALAI KÖZLÖNY 3 vin kitéve, hol megtekinthető a hivatalos órákban és az arra vonatkor.ó észrevételek az iktatónál f. hó 15-éig beadhatók. Mig az észrevételekre való íeUzó-lalások f hó \'¿fi éig fogadtatnak el — Ankét Nagykanizsa olcsóbb élelme zése ügyében Gutenberg Pál fóvérosi szakember levelet irt Vécsey Zsigmond polgármesterhez, hogy a város élelmezésének olcsóbbá tétele érdekében összehivolt ankéton elóadást óhajt tartani. A földttli-velé.si miuisztor ugyanis kiküldte ót Hollandiába, Németország és Anuliába e kérdés tanulmányozására. K tapasztalataival akar most használni azokban a városokban, melyeknek polgármesterei e fontos közgazdasági kérdést telkükön viselik. Vécsey Zsigmond polgármester Uutenberghez irt válaszában kiielenti, hogy btiveseu fogadja az elóadást és az értekezletet f hó i9-ére d. u. ra tűzi ki. Erre meghívatnak : Nagykanizsa képviselőtestülete, a városi tanács, az egyitázak képviselői, a gazdakör és tanítók. Szívesen látjuk Uutenberg igazgató előadását, annál i.s inkább, inert levelében kifejti, hogy export érintetlen hagyásával óhajt elviselhetetlen drágaság tnizeriá|áu segítendő módozatokról beszéluí. — Öröm a Klsfaludi Sándor-utcában. Kz a porförgetages uIch kétség kívül Nagykanizsának egyik legszebb, legkellemesebb és mondjuk hozzá legporoaibb és sáros;tbb csatornázatlan és kövezetlen utcája Vécsey Zsigmond polgármester itt vett a Blau telekből házhelyet, melyen egy modern urila-kot l\'og építeni. Nemcsak a közliszteletü és közkedveltség!) szomszédot Üdvözlik a polgármesterben az utca háztulajdonosai, hanoin reményük vau, hogy a város elózékeuysége nem fogja megtörni, hogy polgármestere a feuti jelzőkkel ékeskedő utcában lakjék, hanem röv\'desen rákerül a sor unnék meg a Zrínyi Miklós-utcának az európaísitása. Vécsey polgármester u^y látszik erre nem is gondolt, mert mint ball|iik egy privát hydraust akar beszerezni. Ilugy háza előtt a kellő iilcaöntözésról gondoskodliassék, A cipőipari munkások sztrájkja A következő levetet kaptuk, melyet a másik fél meghallgatásának elvénél fonva közroadtttik : Tisztelt 8zerke»ztó url A „Zalai Közlöny" május 8. számában, a Cipőipari munkások sztrádával volt szíves foglatkozui, amire vonatkozólag kérjük b. szerkesztése alatt álló lapjában pár sorainknak helyt adni szíveskedjek. Csupán arra szorítkozunk, hogy követelésünk a nagy közönség előtt tisztázódjék Ugyanis, aki a t. Szerkesztő urat informálta, csak szemlélője lehet mozgalmunknak vagy illetékes egyén és akkor tudva valótlant áhtott. Akkor, amikor azzal akarja a nagy közönséget traktálni, ellenünk hangulatot csinálni hogy mi minden tavasszal követeléssel állunk elő Ez ugyan legkevésbé állta meg helyét s nagyon sok műhelyben nincs is árszabály és ha van is egy-két műhelyben, az olyan. Itogy a mostani drágasági viszonyok között leh itetlen megélni. De ami még egyáltalán nincs, a tisztességes bánásmód, amiért ma a \'20-lk században kell harcolni a munkásoknak, hogy ezt kierőszakolták Hogy mi •26—30 K keresnénk, az jó mesének, de a valóságtól még mérföldes csizmákkal háltul kullogunk Nagyon sokan vagyunk akik átlag 1Ü —18 legfeljebb 20 koronát keresünk és ebből családostul megélni ina lehetetlenség Tehát helyzetülik elég mostoha, tűrhetetlen. Egyezség nem jött létre s most az igen t munkáltató uraknak nem a higgadtságukra, hanem lelkiismeretükre appeláltiuk. Harcot nem akarunk, azoubau jogos követelésünk mellett kitartunk. Az elsó tárgyalás csütörtökön este lesz igy még az egyezség nem jöhetett létre Bunyil az igazság kedvéért. Szerkesztő ttr szívességét megköszöuve vagyunk tisztelettel Nagykanizsán, tgll. máj. 10-én A nagykanizsai cipésztnunkások szervezőbizottsága — Vasúti altisztek ós szolgák nagygyűlése. A cs. kir. Déli vasút allisztjei, szolgái és munkásainak fizetését a I) V. igazgatósága 1907 ben rendezte. Minthogy e rendezés az illetők igényeit nem elégítette ki, 1910 évi október üO-án ujabb memorandumot nyújtottak be, kérve helyzetük sür- gős javítását. E beadványuk a mai napig sem intéz-\' teteit el, azért f. hó 14-én d. u. 3 órakor Nagykanizsán a Polgári Egylet helyiségében nagygyűlést tartanak, melyen elégedetlenségüknek fognak kellő módon kifeiezést adui. — Nagyatádi küldöttség a kultuszminiszternél Nagyatádról, az ottani polgári fiúiskola államosítása érdekéiéit nagyobb küldöttség utazott Budapestre, amely Mákfatvay (iéza főispán vezetésével 9-én délelőtt tl»ztclgett Zichy dános gróf kultuszminiszternél A küldöttségnek a miniszter biztató igérotet tett. — „A gróf ur" mint utazó. Egy sorsüldözött arisztokrata; kit nem közönséges kivitelű címeres vizitkártyáia: Gróf (¡rótta József hilbizo-mány tulajdonos uéven cinmái, tegnapelőtt délután benyitott az alsótemplomi plebánlff hivatalba és kér dezósködött, hogy mikor beszélhetne csak személyesül) a házfónökkel. A csak személyesen szavakat ismételten, észrevehető hang-ulylyal ejtette ki és titkolódzó mély tekintetével oly uiegnyugtalaiiitó benyomást tett a zárda lakóira, hogy a rendőrséghez fordultak az ismeretion előkelőség iránt érdeklődni. .Minthogy ott se tudtak meg eddig semmit az idegen kilétéről, azért Varga Vendel polgári rendőrt küldték ki hogy keresse fel az illetőt. Este felé, a gróf ur újból megjelent a zárdában és akkor személyesen értekezett Ziska (icntilis húzfónökkel, ki csak kevéssel előbb tért haza Ott gyakorlott hóbe-szédŐséggel előadta, hogy ó a .Modern magyar könyvtár" önkéntes ügynöke, s csak azért csinál üzleteket, mert a bevételből részesedik a szegény egyetemi ifjak Diák otthona. Onnan aztán a Korona -/.állóba ment, hol szobát bérelt. Itt Varga detekti» felkereste és annak rendje.módja szerint bemutatkozva megkérdezte, hogy kihez volna szerencséje, l\'erszo erre az utazó haragra gerjedt és Vargával a rendőrségre sietett, hogy micsoda eljárás az, ö titánná kíváncsiskodni a barátoknak. Tegnap reggel aztán boszujábau — mert olt üzletet se sikerült csinálnia — berontott a zárdába és éktelen perpatvart csapott. Erre újból a rendőrséghez fordultak, hol most eljárás van folyamaiban a méltóságos utazó ur I ellen becsületsértés és magáulak megsértés miatt Az elutazott grófi vigéc Kiskomáromból táviratol küldolt ti nagykanizsai rendőrséghez, hogy ó meg viszonvá-dal emel a papok ellen „rágalmazás, becsületsértés és tettleges bántalmazás" címén. — A nagykanizsai sütőmunkások mozgalma Már húsvét előtt több értekezletet tartottak a helybeli süHipiri segédok, mikoron a m-gboszélés tárgyát főleg az képezte, hogy most a tavasz folyamán helyzetük javítása érdeké\'ien mozgalmat fognak iilditiní. Követ-léseiket Összeállítva, erről ma este egy terjedelmes memorandumot nyújtanak át a munkaadó mestereknek azzal, hogylni az abban foglalt feltétoleikel f Itó lri-ig meg nem adnák, akkor s/.LrájkIm fogn.tk állani. Igényiratuk fonlosabh kérdéses pontjai a következők: Heti 15 korona fizetés és lakás Ukaritással együtt Tulóránkint 80 fillér külön bér. Hétköznapon > korona és vasárnap pedig 3 korona koszipénz Naponta I kiló kenyér Ej?y évi helytállás után \'J koronával való emelése a heti bérnek A mesterek aligha fogják teljesíthetni a munkások eme óhajait, mert az uckik személyenként 40 i korona kiadási többletet tesz ki; az ó jövedelmük pedig ezzel arányosan nem emelkedik fel. így valószínű, hogy a kitűzött határnapon a sütősegédek abba hagyják a munkát és sztrájkba lépnek. — Blau-telek a külső Osengerl-uton. Annak idején ismertettük a képviselőtestületnek a Ulau teleken való uj városrészre vonatkozó határoza-lát. Most arról értesülünk, hogy az uj városrész nem fog kiépülni. Nem mintha a telektulajdonos nem fogadta volna el a közgyűlési határozatnak azt a rés\'.ét mely a csatornázásra ós utcarendezésre való kötelezettséget mondta ki, hanem mert ennek költségei nagyon magasaknak bizonyultak. Ugyanis maga a telek feltöltési munkálatai messze meghaladják az előirányzott BüoO korona költséget. így az olt ter- vezett 3 utca meghiúsult és a Osengeri-utca nézó fronl kerül beépítés alá KÖZGAZDASÁG. Magyar^ kereskedők Ausztriában való megadóztatása terén visszás állapot volt eddig, hogy a Lajtán lul azokat a magyar kereskedőket is adó alá vonták, akik odaát csak a vásárokat látogatták, do külön üzlettelepet olt nem tartottak fenn. A soproni kereskedelmi és iparkamara ismételt fólszólalásaira most adta meg a választ Lukács pénzügyminiszter, kinek leirata szerint az osztrák cs. kir. pénzügyminisztérium a kettős adóztatás elkerülésére kötött egyezményhez fűzött és a vásárlátogatók megadóztatására vonatkozó nyilatkozat értelmezése és gyakorlati alkalmazása tekintetében azt az elvet fogadta ol követendőnek, hogy az osztrák vásárokat látogató magyar marhakereskedók ottani időkötclezcttségének elbírálásánál a vásári berendezéseknek (eladá^hely, istálló, vágóhíd stti.) rendszeres használata egjfcagában tartós használatnak még nem tekinthető, hanem a tartós használat csak akkor következik be, ha a vásárláto-gató valamely meghatározott vásári berendezést nemcsak a konkrét esetben vesz használatba, htnein a használatot a jövőbeli vásárlálogatásra is, tollát tartósan bizto>ítja magának A tartós használat meghatározásának, mint az adókötelos üzlettelep lényeges ismertető jelének fogalmához elegendő azonban az is, hogy az üzlettelep, illetve vásári berendezés (eladási hely, istálló, vágóhíd stb.) az illető vásár-látogató részére hosszabb időre, pl. egy fél évre akképpen tarlatik fenn, hogy az számára, ha nem is jogilag, de tényleg mindannyiszor rendelkezésre áil, valahányszor a vásárra jön. Ami különben az illető vásárlátogató cégtáblájának a fentartott helyen való kifüggesztésével \' rendszerint külsőleg is kifejezésre jut Az eddig föl -merült és tárgyalás alatt álló panaszok ez elvi álláspont alapján ujabb felülvizsgálat alá fognak vétetni A magyar pénzügyminiszter e sikeres intervenciója tollát elejét veszi az oly esetek megismétlődésének, amelyekben a magyar kereskedő Bécsbe küldött áruját ott adó fejében lefoglalták, vagy ázott inegjoleut magyar kereskedőt — ha a jogtalanul kirótt adót vonakodott megfizetni — megmotozták és értéktárgyait elszedték. Érdekes, hogy az osztrák pénzűgymiuiszteriuiur\' uj állásfoglalása ellentétes az osztrák cs kir. közigazgatási bíróság ítéletéről, melylyel ez a bíróság egy soproni kereskedő panasza ügyében kimondta, bogy a bécsi központi marhavA-iárcsariiok akkor is űzlettelepuek tekintendő, ha a panaszló számára kijelölt eladási hely és istálló esetenként változik is A mérvadó a jövóben perszo az osztrák pénzügy kormány álláspontja lesz FÜRDÓ Hogy mersz nekem más egyebet hozni, mint a kipróbált „OTTOMAN" cigarettapapírt vagy hüvelyt! 4 ZALAI KÖZLÖNY MÁJUS 11. Székrekedés f£dT Gyomor betegeknek. Mindazoknak, kik o gyomor ineglilitéto, »agy tulicrheléie, tostz. nohoicn emétillietö, nagyon meleg, vagy hideg ételek élveiele Illat, vagy rendellen életmód következtében gyomorbetegségei, mini Gyomorhurut, gyomorgörcs gyomorfájdalom, nehéz emésztés vagy nyálkásodást kaptak, ajánlunk egy kitűnő háziszert melynek kllllnö hatása inár évek óla kl van próbálva. Kr a Hubert Ullrich-féle növénybor. Ezsn növánybor klIúnO. gyógyhatásúnak talált luvekbol, Jó bcrrsl van kászltve és eröaill, életre kelti az smbsr emésztő szsrvazetát. — A növényből- megakadályozza az emászlási - zavarokat é» elómozdilja az egáazaágea vár ujjáképzódásét. A nővénybort Idejekorán használva, gyomorbotegiigek még a csirájukban eirojtatnak. — Symploiiiák mint; Kő fáját, felböfógét, gyomorégét, felfúvódás. rottzullél hányással. melyek chionlkus időt gyomorbetegségeknél oly gyakran előfordulnak, elinalnak néhányszori ivás után. és énünk kellemetlen kő velkezményei, mint szorulás, kölika, szívdobogás, álmatlanság, valamint vérlolulát a májban, epében és a nagy /»Iger-érbcn (Arany ér bántalmak) a növéuybur álul gyoitan nicgtzllntelnek. A niivénybor uiegsztliltell az einéttthetlcn.égct éi könnyít székelés által eltávolíttatnak a gyomorból és belekből alkalmatlan rétiek. Sovány, halovány kinézés, vérszegénység, elerőtlenedés, legtöbbször a rotsz emésztés következményei, hiányos verkepzildés ét a máj beteges állapoláé. tvágy-liiányuál, Ideges bágyadtság ét rottz kedélyiiangulat, további főfájások, álmatlan éjjelek következtében Ily egyének lassan egétzen elpuniulnak. «V N\'övcnybor ai elgyöngüli eleteidnek iij lükteté»! ad. N\'övétiybor fokona az étvágyat, ai emétztést é. laplalkozá.l elomo/all ja, előteglli ar anyagoserét gyorsilja a vérképződéül, meguyuglaija a feldúlt idegeket és életkedvet szerez. Számtalan elismerés es \'iáUnyilvánilás igazoljak ezt. Novenybor kapható ;i és 4 koronáén a Nagykanizsai, Kisksnizssi, Hecsehelyi, Ujudvnri, Kis-Komiroinl, Csákányi, Nemcávidi, Tapsonyi, Bóhonyoi, Nagy-Hajomi, Kelíő-Segosdi Csurgói, Iterzenoei, Gólsi, l.égradi, Alvó-Domborui, Kotorli, Muracsiínyi Kolkai, i\'odlureni, Szelnie«!, Alsőlsndvai, l\'sksi, liaksai, Novai, Hakö, l\'oloskci, l\'acsai, Also-Hajki, Kagy-Kadai, Kelhelyi, Mar-czabi, Kaposvári, NsgysUdi, Tarányi, Csáktornyái l\'erlnki, Varaszdi stb. gyogytáiakban es fuszer-uzletekben es Magyarország legtöbb gyógytárában. A kanitssi gyógyszertárak 3 és tobb üveg novénybw rendeletinél eredeti nrak niellelt küldik siet mindenüvé a monarchiában. Utánzásoktól óvatik, Kérjen csakis Hubert Ullrich-féle növénybort ölejcmenberK Stájerország, Idény: május 15-től szeptember 30-ig. A légzőszervek összes megbetegedéseinél feliilmuhatatlan értékű. világhírű gyógyforrások. Felvilágosítások és prospektusok a fürdrtigazgatóság által Gleichenberg. Üdvözlet Grázból! Mielótt szükségletét fedezi, kérje tóiéin gazdag lartalinu in i n t ag y l) j te m é ny e 111 o l, a legiobb stíriai férfi- és női lodenról vadász-, erdész-, lurislu-, rodel és ski-sport es mindazok részére, akik a különféle időjárásoknak kitéve vannak, de különösen az én valódi slyriai női loden-ról győnyóril mintákkal, utazási- és séta-kosztümöknek. valamint összh« divat szóvelieimrók lérfi- és gyermek-ruliák, felöltök, ulster a tegolesóbbtól a legfinomabb minóségbou az általáuosau elismert bdkiisine-retes elsó és legnagyobb lodeu-kiviteli céglól VINZENZ OBLACK es. és kir. udvari posttóvszálliló Graz, Murgasse 9. szám. Mintakönyvek szabómesterek és szab inók restére kívánatra rendelkezésükre állanak. A Zalai Közlöny S irke«zto(8B> » kiadóhivatala Deák-tér 1. sz. alatt van „A köztudatba ment át", hogy csakis KÁLLAI LAJOS motorgyára Budapest, VI., Gyér-u. 28. átállítja teljes Jótállás mellett a leghíresebb motorcsépi ö-készleteket. Valódi KÁLLAI LAJOS motorkósslstsk ax ellamert lsgklttinöbbsk a> orsaágban. \'JF Kórjen diazfőárlapokatl Fi^yslrnsststésl KÁLLAI LAJOS hlrnsvss motorgyára nem távsazthstó Ossza más Kállsl nsvQ czágskksl. _i Öszi trágyázás! Óiakidjssk i hinliiláieklDl /lark« •t i oo Valódi Óraksljsak a kiialtllatiklill védjegyű. Tho mass alak a legjobb is Itgolcsóbb (otzfonavas műtrágyái (■állításiéi izlisrsii tarléiksájiik aiios zsák UrUltaJil-zésul iss •Hátra. a Tksaaspksspkstfabrltisa Iirlls, iiiértOflitUji lUOtPEIT, II.. liirliiHltl mw Kttlttnössn a Jslsnlaffi rondklvttll olosó árakra fl«y«lme*teyttk a vásárlókat. Képviselő éa raktár Melle és Pintér Szombathely. 1$ Mtóstol Felvesz a kiadóhivatal, és Waidits kii Deák tér :—^ és minden bel- és külföld hirdetési iroda. Riulbei^oid legjobb fedöanyag bármily hajlású tetőzetre k átr án y- és aszfaltmentes Blhelyezes, fentarlási hé szüUöitöta minta és prospektus ingyen Avenarius Müvek, Ligetfalu (Pozsony). Nyomatott a laptulajdonos lfj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán. NAGYKANIZSA, 1911 MÁJUS 15. 50-IK ÉVFOLYAM 39. SZÁM HÉTFÓ ZALAI KÖZLÖNY Politikai lap. MilJilmlk hétfőn ít ciütírtókín. EtoniaUal árak: K^áu ívre 10 korona, l«Ie»ro 6 korona, Negyedtvr« 2 korona BO Ali. — Egyaa (iám ára 10 mi. felelői ssei kei»Irt : Kertén Jé*.«r. Klndjn : n rorrlits.iaiőx\'if. Szirkisziósig is kladéhlvatal Oiák-tir 1. Talafon : 112. — Hlrdalá.ak dljaiabáa aiarlnl. Háromezer munkásház. Most, hogy elórkezott a szép tavasz, újra néhány ezer gazdasági muukásház építéséhez fognak az ország sok helyén. Valamennyit földmiveló munkások fogják, mint a sajátukat elfoglalni, mert a munkásházakról szóló törvény szerint mindazokon a helyeken, ahol legalább tíz munkás kéri a községi képviselő testületet, hogy határozza el munkásházak építését és ha a képviselőtestület a munkások iránti jóakarattal elhatározza, hogy szavatol az építésre felveendő kölcsönért. ott ezzel a határozattal, mely a vár-megyo közgyűlése elé kerül, jóformán már dűlőre is jutott a munkásházak építésének ügye. Mert hiszen az eddig szerzőit tapasztalatok szerint ilyenformán könnyű szerrel lehet ötven esztendőre kölcsönt kapni, vagyis egy 1200 koronába kerülő raunkásház óvi törlesztéso mintegy 75 korona, melynek ogy-harmad részét, ugyancsak a munkásházakról szóló törvény szerint a földmivelésügyi tárca vállalja el. Könnyű bolátni, hogy ilyen helyes eligazítással és beosztással a munkásokra, a házaoskák tulajdon gazdáira kevesebb fizetni való esik évenkínt, mintha bérlakásban sokadmagával laknék. Nem volt tehát az idén a saját házukba beköltözkódó munkásoknak, valamint annak a tízezernek sem, akik eddig saját házukhoz jutottak, az épitésro egy krajcárjuk sem. De azért boldogan mehettek a maguk házába, saját hajlékukba azzal a tudattal, hogy ámbár a maguk házát törleszgetik, apródonkint nem (izeinek egy fillérrel seui többet óven át, mint amennyit eddig bérlakásokban, sokad magukkal összekuoorogva, sokszor nem is embernek való bolyén fizettek. Pedig nagy kényelem és boldogság azon a helyen álomra hajtani a fejet, amelyről tudom, hogy az enyitn, hogy azzal szabadon rendelkezem ós a magam ura vagyok. És a hogy tízezret meghaladó azoknak a száma, akik az állam segítségével saját hajlékukat megszerezhették, mód van nyújtva arra, hogy a gazdasági munkások valamennyi«, ha móg eddig híre nincs, a törvény kedvelését élvezhesse. Mi kell hozzá? ? Nem kell hozzá egyéb, mint az, hogy legalább tíz munkás folyamodjék a községi képviselő testülethez és hogy a képviselőtestület tagjai előtt legyen a munkásoknak annyi becsületük és hozzájuk való bizodalmuk, hogy az anyagi felelősséget, munkásházakra felveendő kölcsönért vállalják. De hol van annyi becsületük a munkásoknak ? Emberi természetünk magyarázza, hogy csak olt, ahol a munkások és a gazdák közölt (akikből áll a képviselőtestület) békesség ós egyotértés van. Ahol a gazdák és munkások egyet akarnak, ahol egymás iránt teljes méltányossággal vannak. De azt nem is lehet feltételezni, hogy ott, ahol a munkások a gazdákkal ujjat húznak, egyetlon-kednek, békétlenkednek, ott a gazdák valami nagy kedvvel szavaznák meg munkásokért az anyagi felelősséget. Sem remélni, sem ezt elvárni neiu lehet. Munkásház eddig is csak ott épült és ezután is csak ott fog épülni, ahol a gazdák és a munkások között meg van a jó egyet-lértés ós méltányosság. Ahol a gazdák is átérzik azt, hogy jó munkást csak ugy kaphatnak állandóan, ahol ók is méltányosak ; viszont a munkások is átérzik azt, hogy nekik is csak akkor lesz boldogulásuk, ha a munkaadókkal békében, egyetértésben élnek. Nagykanizsa legyen vlrágváros. Nem találkozott még eddig egy se a világhírű mathematikiisok között olyan, ki kiszámította volna nekünk azt, hogy tulajdonképpen mekkorát tenne ki az az összog, melyet joggal kövotelhetne a nagy természet az emberiségtől: — ha egyszer t csak va huni „szép napon" arra ébrednénk, hogy Ovégtolou-ségo elöállaua a monstre számlával és azt bömbölné, hogy: Adós fizess! vagy rögtön kllldöni Belzebub tűzmestert, ki pereputyostiil viszi az egész társaságot túlra, a központi sötét tolonctanyára! Bizony sokkal, elképzelhetetlen nagy summával tartozuuk a mi bókozu, szerény ős-anyánknak. — Hagyja felhasogatni testét, hogy sobeibe magot vethessünk ; mély, karikós gödröt enged magába beleásni, hogy színtelen vérével égető szomjunkat olthassuk; kebelében hatalmas üreget vájhatunk, hogy legyen nekünk tüzro való és ne kelljen sótalan falatot rágnunk; magától szaladó fémkocsín utazhassunk ós még számtalan egyéb urí kényelemnek ó általa vagyunk részesoi. Heggel egy vakító körlemezt hajít át fölöttünk, hogy tudjuk mikor vau nappal Este egy másik kopottabb használtat, hogy sötétben is lássunk világosságot. Mindezeken kívül nagyszerű tűzijátékot reudez, hangversenyt tart, locsol, olykor elringat, legyez és még ki tuduá hamarjában elszámlálni, hogy mi módon nem kedveskedik uekűnk Szóval, hogy ezután szorosan a tárgynál ma- radjunk ; hát még a sok nemvad és szabad állatot és növéuyt, — a lábatlan és száruyallantól fölfele a bonyolult alkolásuakig, miud-tuiud birtokunkba adta. Re koll ismernünk, hogy mi nom a saját ládánkból gazdálkodunk. A nagy természetnek, mintha legélósdibb lényei volnánk. Mi csak sarcoljuk ót a végtelen védtelent avagy helyesebben mondva a védtelen végtelent és nem gondolunk arra, hogy uekűuk a híres kanizsai illetőségű leszármazottaknak is ideje volna már megszívlelni a dolgot és a nem érdemelt sok jó elpazarlásáért valami visszajáró nemes kárpótlást tenni ; valami olyat alkotni, melyből meglátszana a hála, a Hzeretet, az erény, a szorgalom és az általános testvéri-boldogság felé való törekvés. Igen! — Nyugaton, a kultur államok civilizált lakóiuál, a nagy orosz próféta: Tolsztoj, örökkévaló szelleme mintha mogszállaná az emberek titkon fel-érző lelkiségét: barátkozni kezdenek egyre bensőbben a természettel; visszafordulnak hozzá, meghódolnak lassanként hatalmas fönsége előtt csodálattal ; igazán megbecsülni tudják tiszta egyszerűségét, megható valóságát, enyészetlen, hiba nélkül való szépségét. Mondom! — Nyugateurópa nemzetei megmutatták, hogy nemcsak terhére akarnak lenni a ter-mészelauyáitkuak ; nemcsak leszaggatni tudják űditó tápgyümölcseit; összeharácsolni terméskincsét; le-nyesni, eltiporni ártatlau virágszálait, hanem sietnek lelkesülni érto; meghajolni tartozandó hálaszeretetük jeléül : Ott. a messze tájakon már megkezdték apránként a felemelő visszatérést a legjobb, a legigazabb, a legőszintébb és mindenekben leggazdagabb egyetlen óm dajkánkhoz. Ott. a mi szemhatárunkon kívül fekvő helyeken, az emberek megkezdték a monstre adósság kamatosodon kamatos kamatjának törlesztgetését; pótolgatni azt, amit elvettek. — Hozzányúlnak a löldhöz, egy-két maroknyit belemorzsolnak kis alacsony vedrekbe, magot rejtenek a barna rögöcakék közé és gondosan elhelyezik hailékaikhan. Színpompás miniatűr-kertek nőnek ki e mó-velct-k után Ablakok erkélyek, kirakatok, párkány-szegélyes keritésfalsk, os»lopszélrószek beburkolótlz-nak tark.ihimes reményszittbe; virágpalástokba. Micsoda gyönyörűség, milyen káprázatos díszlet, bájló frisseség az: tele élénk virágözönuel a házak, at utcák. A szürke, k\'Miior városok rideg, fásult hangulatát űnnepiessé varázsolják át azok az apró, szende cserép-virágok. A kedvetlen, haragos, irigy városi emberek sötét, gyűrött arca kisimul, földerül, ha tekintetükbe lekacsíntauak azok az aranyoszöld csoportok, a szép, kecses feslő bimbók, nyíló virágok. — Tőlünk nyugntra, a békés, hatalmas szociális előrehaladás nyomán jótékony, testvérieaitő szabad intézményeket, szokásokat épít a társadalom, A teljes uj-szeretet elismeri, vallja; az ember, állat, növény és ásvány közös küzdelmét, egyetemleges alapját. Annak az uj, megváltó munkának élő ereje ide hatott keletfelé; megérintett bennünket is. Valami értékes erkölcsi tettekre serkeutó érzés kezd muzsikálni a mi lelkűnkben is. Mi is szívvel-lélekkel cselekedni vágyunk egymásért, mindenkiért és mindenért. — Itt urináluuk Magyarországban is az árvákat, szomorúakat, elhagyottakat megbecsülve vigasztalni tudjuk; — nem engedjük bántalmazni az állatokat se és meghódolunk a természet nagyságának : •J ZALAI KÖZLÖNY MÁJUS 18. hirdetjük, ápoljuk miut a külföldön — a .virág-kultuszt" A fővárosban moit alakult meg .Virágos Huda-pest" jelszóval egy Bok elókeló tagot számláló bizottság, mely az Idén, a Urasz folyamin versenyt rendez. Akinek a legszebb, a legízlésesobb virágos ablaka, erkélye vagy kirakata lesz, azt jutalomdíjban fop-ía részesíteni, vagy éremmel kitüntetni. Több száz, ötven, harminc és huszkoronás dij kerül kiosztásra; azonkívül arany-, ezüst- és bronz-érmek Ennek a ritka, esztotikai ktillur-akoiónak llirére számos vidéki városokban mozgalmat indított az intelligencia; a társadalom szépkedvoló vezetői kiadták a jelszót: Virágozzuk fel a házakat, az utcákat, a várost! — És kezdódik a szorgos munka, — hangsúlyozom : más városban. — Virágba borulnak azok a helyek. — A mi városunkban, Nagykanizsán is látni valamit, hogy meg van az akarat; de késik, nom halad; hanem elakadt — valamiért Itt is egy-két ház virágos, de bizony sajnálattal koll konstatálni, hogy a többi maradi-házak még mindig ellenszegül-ten a vadon homályban pusziin maradva akadékoskodnak, mintha megbontani szándékoznák a kanizsai virág kultusz lelkes hiveiuek üdvös munkáját. De továbbra nem maradhat odújában itt se a csökönyösség. Társadalmunk ismert agilis szépitó reformátorai ostromot fognak kezdeni az ostromlan-dók ellen. S a győzelmük biztos, határozott Nein hagynak ki egyetlen házat se a sorból Kivétel, mentség nincs. Nem lehet kitérni senkinek som a virágok megbizottainak kogyea kérelme elől. Azért nem szabad várnunk tovább. Kezdjük meg előre a munkát, a még be nem kopogtatnak hozzánk a csábító hadüzenettel: Nagykanizsa legyen .virágváros" I A gyermeknap. — Május 14. — Kirándulása volt a városnak. Az utcára rándult ki, mintha egy kedvesen összetartozó család lett volttá A gyermeknapot már azért is érdemes megtartani, hogy az osztály választófalak egy napra leomoljanak. Mert ilyenkor csak kérelmezők és ada közök vaunak; és akik kérnek, azok is adakoznak és akik adnak, azok is kérnek a szent ügy nevében. Plobejusi zűrzavarrá változik a város képe, melyből csak a fényes toilettek az ujabbnál-ujabb női kalapok mutatják, hogy a fényes terim-k lakói vonultak az olárusitó sátrakba és a szociális szinnel dekorált urnák inellé. Vidor Samuné uruó, a jótékonyság géniusza, komoly arccal vizitel naphosszat a sátrakban és az urnáknál. Csak akkor olvad fel komolysága, ha valakivel beszél; akkor kedvessége mosollyá változik. Boér Gusztávné ezredesné, a tózsdesátor gonorálisa, zseniális üzlet főnöknek bizonyult A buffet sátrak kedve sobburnóroucm találhatnának, míntdr.SzokeresJózsefné úrnőre. És azok a készséges urnók, leányok, kik a háztartás minden gondját átengedték e napra a ház fizetett zsarnokainak, hogy az utcán kérjenek, könyörögjenek, kedveskedjenek fenyegessenek, minden dicséreten felül állanak Es az urna telik; a szivarok, gyufák, virágok, fogynak A Korona előtti huffel sátorban amint mondjuk Szekeres dr.né a patroua. Az ő intésére figyelnek Müller Héláné, Csizmadia Vilma, Urbanokné, Kaau Irma, Mayer nővérek, Mágics uövérek, Lajp-zig Lola, Unger Gizike, Betlizik Gizella, Bogen-riedor Lujzika. .Zsiga bácsi! én tőlem is vegyen ; Zsiga bácsi, tőlem is; tólem is Zsiga bácsi." Ez a jó Zsiga bácsi, akinek a gomblyukában ott díszeleg a megváltási jegy, mindönkitől vesz valamit. Az az, hogy csak a pénzt adja oda; sót finom cukorkákkal \'kínálja a kedves húgait. A Zsiga bácsi t. i. nem más, mint Vécsey Zsistnond polgármester, aki uruá tói-urnához jár, hogy mindenütt adakozzék és lelke sitsen másokat hasonlóra. I\'ersze ez utóbbi nem sikerül mindenkor, pedig egy városatyánál egy ko-¡rónával akar hozzájárulni; ha vesz egy passe-par tout I)o hát igaz is ezek a jótékonysági tündérek nem respektálják azt. A Central előtt egyszerre hatalmas csoportosulás támad kisebb nagyobb leányok közrefogják Oszterhuber László kir. ítélőtáblai bírót, a közszeretetben álló nagyságos urat. Nem eresztik ki a kórból — az igaz, hogy nem is törekszik ki belőle — mig mindi-gyik Csipogó pacsirtának a ke-zébo nom adja az obulusokal „Ilyen a sorsa az agglegénynek", mondja a kárörvendő Illan Ottó és egyre biztatja hozzá a kis leányokat. Hát nem is olyan rossz, mondjuk mi A lózsdesátorban állandó a forgalom Hzalay Sándorné, Ötvös Emilué, Kémet« (Jézáné, Geízl Viktorné, Poredus Anlalué, Kardos Józsefné, Schnell Alfrédné, Seide Rezsőné, Pongor Henrikué (főkönyvelő a sátorban), Kemény Jánosné, Jureeky Iváuné és Csígaltázy Autalné urnók alig tudták lebonyolítani a forgalmat. A posta előtti urnánál Sauer Ignácné uruó helyezkedik cl A Keik }>atika előtt Stern Sándorné és Neufeld Ödönné urnók vannak segédletül beosztva Kertész Gizella és Steril Ilonka iirlnáiiyok. A városházpalota előtti urnánál Blumenscheín Vil-mosné és Fried Ödönné urnók, a Sugár-ut sarkán dr. Rothschild Jakabné és dr. Berecky Viktorné és dr. Grosz Dezsóné urnók vannak, a felső templomi urnához Reicheufeld Kdéné és Ötvös Emilué uruók, a Hunyady-utca sarkán felállított urnánál Kévész La-josué, Kertész Józsefné és Himfy Iduska kéregettek a könyörüld szent nevében. Azt a temérdek kisebb nagyobb urleáuyt, fiukat, kik pörsölyöztek, árusitgattak, lehetetlen felsorolni. Csak az eredmény mutatja, hogy mindegyik buzgalommal teljesítette a reábízott munkál i Estvo megismételték a gyermekolóadást, melyről már a múltkor elmondtuk dicsérő véleményünket. A programul annyiban változott, bogy Jureeky Klárika és Ollop Géza szép gavotte-láncukkal ragadták el a publikumul. Az anyagi eredményt még nem tudjuk mort csak ma d u 3 ómkor gyűltek össze a pénztárosok és a polgármester Vidor Samuné uruó lakásánál, hogy a bovételekot számba vegyék. De hozzávetőleg mondhatjuk, hogy a jövftdelem elegendő arra, Hogy a jövőre uézvo biztatóan szolgáljon. Vasutasok gyűlése. Ezer vasutas. Ezernél több vasutas gyűlt össze teguap Nagykanizsán, hogy sérelmek orvoslásáról tanácskozzanak. Nom tulajdonítunk ennek a gyűlésnek semmi nagyobb fontosságot, mint annyi sok másnak, melyeket a nagyfokú drágaság miatt tartanak a különböző foglalkozási ágak. Hogy bizonyos igényük a nyugdíj-évekre és egyébbre nézve |ogos, az elbirálhalatlan, és azért szimpátiával kísérjük mozgalmaikat. De viszont igaza rau egyik szónokuknak Veigl Kudolf osztrák-vasutasnak — aki azt mondta, ha a vasúti igazgatóság teljesítené is kiváltságukat a fizetésemelést illetőleg, nem nyernének sokat vele, mert a háziurak a lakbért az élelmiszerkereskedók pedig az ¡élelmiszer árát emelik azouual. Harcolni kell azért az élelmiszer uzsora ellen és ha máiként nem, lehetetlenné kell lenni az élelmisierek bővítőiét. Ezen gondolkozuak az osztrák vasutasok, ezt ajánlja magyar collegáínak. A gyűlésre a Déli Vasút Vonyafka Károly tő-ellenőrt küldte ki képviseletében. A különböző szolgálati főnökségeket Szurovy Géza felügyelő, Kayser József mérnök, Perger Róbert s székesfehérvári múhely főnöke és liaasz Lajos ellenőr képviselték. BAr Székely igazságügymiuiszter, mint Szombathely képviselője és más országgyűlési képviselők is megígérték megjeleuésökel, de valamennyi távol maradt. Üdvözlő táviratot küldött Haller István orst. gy. képviselő, a uagyorizai személyzet, az istvátilelki főműhely munkásai és s sziszekí személyzet. Vasutasokhoz illó pontossággal nyitotta meg az ülést a Polgári Egylet kertjében d. u. 3 órakor Sütő Kerenc elnök (Székesfehérvár) és miután a társelnököket és jegyzőket megválasztották, Kiss Miklós titkár ismertette ai 1910. évben benyújtott memorandumhoz benyújtandó pótinemorsndumot, — melyben a fütóbázi irodánál beosztott tisztviselők kérelme s kinevezett elófüttők, pálysőrök, gépkezelők, koesíreudezók, podgyászhordárok állomásfelvigyázók stb. kérelme foglaltatott. Felolvass! a határozd javaslstotot : „Megbízza a gyűlés ai elnökséget, hogy az elfogsdott pótemlékirstot szolgálati uton terjessze fel sz üzletigazgatóságnak Kimondja a gyűlés, hogy az összes B. kategóriákból 21 tsgu bizottságot válsszt oly megbízással, hogy a személyzet kérelme it illetékes helyen élő szóval is tolmácsolja az emlékirat sürgős elintézését." Ha az üzleti igazgatóság-uál nem jutnak eredményre, felhatalmazzák, hogy a kereskedelmi miniszterhez, mint s vasutasok legfelsőbb hstófágálioz forduljanak A 21 tagú bizottságba Nagykanizsáról bevá-Issztalott: Tőke József, Tóth György, Piriti Sáudor, Tóth Péter, és Varga Kálmán. Az előterjesztéseket ugyan egyhangúlag elfogadták, de azért elég szép számú hozzászólás volt. Elsőnek Veigl (Kudolf osztrák elvtárs beszélt uétne-tűl, aki 60 ezer osztrák vasutasuak üdvözletét adta ál. Jóízű wieui dialektussl beszélt és prsktikus felfogású előadása uagy tetszést aratóit. Cservenks, Miklós ismertette msgyatul sz elhsogzolt beszédet, de a maga gondolatait éles dialektikával sdta elő, Szólt még Turkovics István Zágrábból a horvát vonalak vasutasainak uevében. Lander Jenő dr. budapesti ügyvéd a déli vasutasok jogtanácsosa azt mondja-hogy a vasutasok Ugye tetteket kíván, nem szót; de taktikájukat nem bízzák másra, nem árulják el. Vajda Manó dr. Szombathelyről és Buváry József szlutéu apró sérelmeket sorolnak fel. Végezetül Kis Miklós a Vasutasok Lapjának szerkesztője tömörülést e és a lap támogatására szólítja fel a tagokat, mire elnök a gyűlést bezárta A rendőrhatóságot Füredi János rendőrtiszt képvisélte, de a higgadt menetű gyűlésen dolga uetu akadt. A székesfehérváriak uagy tömege az 5 órai gyorsssl visszautazott. Gümőkór, köhögés, szamárköhögés, influenza •setelbso ai orrotok csak SIROLIN „Roche"-t ruftlMk, lik vannak a S/rolin Jocfie"-ra utalva? 1. A kik hoista Idfln kerriztal köhögés báat»J-msiban szenvednek. B. Mlndssok, kik adtllt gigsharatbiui sisnvodnek. 6. Asztmában szenvedők lényeges köonyebblllés» éreznek már rfirld hsssnilst után. 4. Hkrofolis, mirígrduzzsdáaos, izem- és orrknUr----------L-t-isk tontos ezer* m Hlrollu ruios gysrm »ltoons". A. táplálkozást uagybazi •töeegtU. Csakis eredeti oeomago-lásu Strolln RoohoM kérjen, minden utén-satoi r»gy pötkészlt-roényt kérünk » l«Rha-tároiotUbban rliszs-utaeltanl. P. Hoffrnann-La Roche a Co^ Basel (Svájci), Orsnxach lUaden). MÁJUS 16. Z A L/A I K ö Z T ö N y 3 HÍREK. — Személyi hir. Gutmsnn Vilmos báró tegnap ősivé Nagykanizsára érkoioll, hogy resztve-gyen a Sörgyár éa a Uyáriparosok szövetségének igazgatósági gyűlésén. — Gazdasági előadás A .Kézi munkára nevelő országos egyesület" igazgatója üultenberg Pál ur f. évi május hő lü-éu d. u. fél 3 ólától keidódóleg a városháza dísztermében gazdasági ismeret előadást fog tartani. Midőn erről a „Zalai Közlöny" t. azerkesztőségét értesítem, van szerencsém ez»., előadásra teljes tisztelettel meghívni. — Vécsey s. k. polgármester. — Személyt változások a vármegyén. Dr Oaák Károly árvaszéki ölnök helyébe — akit a inuit buli közgyűlés megyei főügyésszé választott — dr. iiriglevics Károly választatott meg egyhangúlag, ennek helyébe 1L. osztályú árvaszéki jegyzőnek 8 szótöbbséggel Polgár Ferencet, ennek helyébe 111. osztályú legyzóuek Hódy Lehelt választották meg egyhangúlag. — Búcsúzó lapszerkesztő. A „Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap" tegnap megjeleut szátuábau a fenti cím alatt búcsúzik olvasóközönségétől dr. Csák Károly a lap egyik tulajdonosa, ki eddig lapjának felelős szerkesztőié is volt. A közügy uek a t/rsadalomuak és a vármegye érdekeinek ápolásáéit küzdő tnuukás hírlapírói tollát most leteszi ; megválik a felelős szerke8ztó8\'lg\'ól. A uiult héten megválasztották ót Zalamegye ti"11\' főügyészi állására ós érdemes pályájának euie kim««1"\'10 fordulata szóllit|a el rnoat a sajtó mellől. Helyette Udvardy Ignác a lap másik tulajdonosa fog intézkedni a méltó felelős szerkesztői szerep választásb»". ki » hirlapirás terén való évtizedes munkásságával sol< érdemeket szerzett köztiszteletben álló egyéniségének. — Az egyhuzamu munkaidő Nagykanizsa városházáu a mai nappal megkezdődött. — Bettlheim-féle munkástelep. A városi tanácsnak f. hó lz-én tarlóit ülésén uunek a sokak tói várva váll munkástelepnek megvalósulása egy hatauias lépéssel előbbte haladt Tukiutetlel arra, hogy a pénzügyi bizotlság véleményében foglalt követőiének és a Betilheim-féle beadvány ajánlata közöli bizonyos ellórós van, n tanács megbízta babján Uyula dr. főjegyzőt hogy ez eltérésekel az ajánlattevő céggel egyoulitse ki, azután legyen a tanácsnak előterjesztési. — A lóavatóbizottság. Vécsey Zsigmond polgármester uláujárásának sikerüli keresztüivinui, hogy a ióavaló bizottság továbbra is Nagykauizaáu marad. Az elhelyezést illető bizottság Zerkovitz Lajos nagykereskedő ajáulalát fogadu el, a szerződési vele megkötötte. A városra nézve természetesen az volt lenyegesebb kérdés, hogy itt marad-e vagy uem. Hogy a város vagy magántulajdonos elhelyezését fogadja-e el a bizottság, az aláreudelt kérdés. — Tartalékosok bevonulása. Azok a tartalékos bonvédek, kik a közös hadseregből helyeztettek át, f. hó 16-éu napi gyakorlatra a Józsel Főherceg laktanyáim bevouuluak. A 48. cs. és kir. gyalogezred tartalékosai pedig 13 uapi gyakorlatra f. hó éu voualuak be és a régi gituuáziumi épületben lesznek elhelyezve. — A Kossuth Lajos tér csatornázása. Nemi ég a Zalai Köílöuybeu egy Kossuth Lajos-lert háztulajdonos szóvá telte azt a pocsolyát, mely a szepeti parkoatlotl ter hazui előli Uüzltk a sétatérré járó publikum gyouyórüsegere. Most jol esik jelenteni, hogy a tauács a Satlóri Oszkár cemeutgyáres céget blzla meg a jelzett téren löldfelulli belou csatornázás elkészítésével. A inuukáUtokuak ü héten belül kell belejezve louuiök. — Cigánytelep Arad törvényhatósági bizottsága elhatározta, hogy a ségai munkástelepek mellett levő területen olcsó árban földet enged át kőtépités céljár» a cigányoknak. A területek uégyzetölét 30 fillérben állapitolták meg, A közgyűlés határozatát a belügyminiszter jóváhagyta s igy a cigánytelep házait nemsokára épiteui kezdik. — Utóállitás. A junius hónapi reudes kato nai utóállítás a pünkösdi Onnep miatt nem junius 5-én, hanem C-án Iobz. Sas Ferenc a Müvészbáeban. Legutolsó kanizsai képkiállitása alkalmával már a közönség is kezdell megbarátkozni Sas Ferenc festőművész képeivel. Hogy ez uem megy oly hamar annak az egyéuí csapás az oka, melyen Sas művészete halad. A budapesti Múvészház felhívására képeit kiállította ott ia és jói esik olvasnunk, hogv a műkrilikusok milyen elismeréssel nyilatkoztuk a műveiről. Az Újság c. lap igy ir : „Sas Ferencet már tavalyról ismerjük. Akkor is mint komoly törekvésű, egyéni utou haladó művészt ismertük meg Ujabb képoi megerősítenek régebbi nézelűntbeu. A Szeptemberi délután, Tűdóvészea koldus. Munka nélkül című inűvei dekoratív foitkeresésükkel. előkelő színharmóniájukkal kellemesen, a mai lázas kapkodás idejéu már szinte leizürten hatnak Kredeti megoldásukkal érdekelnek az Olvasás közbeu, Feleségem és Kis lányom cimü képei is". — Kanadai hus Magyarországon. A kanadai magyarság érdekes tervvel foglalkozik Arról szól a hir, hogy konzervált marba- éa sertéshúst szállítsanak Kanadából Magyarországba. Kauadában a marhahús ára átlag 40 fillér kilónként s ideazál-litva nem kerülne löbbe 149—159 Üllérnél. Az érdekes tervet a kanadai magyar-osztrák konzulátus vetette fel. — A hűtlenség miatt. Ma kora reggelen borzalmas pörháhoru zaja verte lel Báthori-ulca nesztelen, síri békéjét. Kalmár József kómivossegéd rögtönözte a rémítő ébresztő zeuét, ki felesége ablakait verte be öklével, mert a mull hét péntekjéu eltávozott oldata mellől Magára hagyta ót busongaui Kötvös-téri lakásában. Kalmaruak a bezúzott üveg táblák oly súlyon sebet ejtettek a kezén, hogy a meutókocsin kellett elszállitaui a közkórházba. — Korytnicai ásványvíz. Amini értesülünk, ezen kiváló gyógyviz a napokban friss töltésben került a piacra. Nem akarjuk elmulasztani, hogy lisztéit olvasójuknak figyelmét ezeu kitűnő, moudbalui hazáukba páratlan gyógyvízre fel nem hívjuk. A korytnicai ásványvíz különösen jó eredménnyel tlkal-maztatik: idült gyomor és bélhurut, gyomor és bélgörcs, máj- és lépdaganatok, arauyeres bántalmak és idült székrekedésnél, valamint sárgaság, cukorbetegség és hugysavas diathesis ellen. Kgyuttal a tegbiz-lossabb szer a vakbélgyulladások megakadályozására. sége csak ugy érvéjoyesül igazán A köuyvet a Lampel R. (Wodianer F. és fiai) cég adta ki; ára 90 fillér. * Gujatun Aleiij Okulov, a fiatal oroaz irodalom egyik legkiválóbb tehetsége, a kit most kezdenek értéke szerint megbecsülni külföldön, most legkitűuóbb novelláinak egyikévol szerepel a Magyar Könyvtárban A pompás novella, melyet Munkácsy Mihály fordított magyarra, a szibériai félvad vadászok életéből vau véve és egy csodálatosan bfjos fiuom szerelmi történetei moud el Qujatumól, a szép fiatal leánykáról, a fiatal Báláról éa az öreg Zgyinról. A füzetet a Lampel R. (Wodianer F. és fiai) cég adla ki : ára 30 fillér. Nagykanizsán kapható : Ifj. Wajdits József kőuykereskedésében. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. * Találkozások. Klisabeth Heykíug ma egyike a legolvasottabb és legtekintélyesebb német regóuyiróknak. — Legszebb novellái közül kettőt „Találkozások" címmel most magyarra fordított Benedek Marcel. Mind a két uovelta eiotikus színiéren játszik, szereplői Indiában és Mexikóban élő európaiak. A uémet írónő ezt az életkört és ezt az emberfajt kitünőeu ismeri; maga is sokáig élt, mint német diplomata felesége erotikus vidékeken. Radó Antal kitűuó vállalatában, a Magyar Köuyvtár-ban jelentek meg a l.ampel R. (Wodianer F. és fiaij cég kiadásában A füzet ára 30 fillér * Sire. Heyri Lavelau öt felvonásos drámája, mely a napokban a Nemzeti Sztuház színpadán nagy irodalmi sikert aratott, Szász Zoltán kitűnő fordításában most jelent meg a Magyar Könyvtár kiadásában A köuyvbeu ez a színmű uagyou érdekes olvas-máuy, dialógusának eluiéssége, a milieu-rajz eleveu- Gabouaüzletröl. Nagykanizsa IBII. máj. 16 1\' i a c i áruk: Búz» , Rozs Zab . Tengeri 23. -16.60 20.— 14.- Phosphor-pép legjobb irtószer mezei egerek részére. Kapható: Drogéria a Vörös Kereszhez. Nagykanizsán, váro«hái-paiota. Ószi trágyázás! éukidfiik • kialiltinktil I 4100 Valódi l Ster!^^ éiakiá|uk a kialillánktéll arka _ vadjegyti Thomas salak a legjobb él ligolctóbb íoizforiam mitrágya! Csak llyan olonuír Ki.liltáitíl tirlizkidjiik. Kalmár Vilmos llilu ziák UrtaliBjil-zéutl •Itália. • TkianpkiipkitlikritM •irtla. I II DlP E mirképiliiliU I T, II . Iilrn síj-it 41. mm• Különösen a JalanUfft randklTtlll oloaó árakra flffy.lm.xUtJtlk a váairlókat. Képviselő ós raktár Melis Szombathely. és Pintér ■ Csak . AULKA SUCHARD JBL- ___. . kulönlegesse-j. \\ * 7, A I, A I KÖZLÖNY MAJD8 IS. MEGHÍVÓ. A nagykanizsai fürdő rószvénytársulat felszámolás alatt 1911. évi május hó 20-án d. e. 11 órakor a Délzaliii takarékpénztár helyiségében tart, melyre a t. részvényeseket ezennel meghívja a felszámoló bizottság. TÁRGYSOROZAT: 1. A felszámoló bizottság jelentén« 2. A felügyelő-bizottság jelentése 3. A számadások előterjesztése, a felszámolók diiainak tása és a felmeutvény megsdáss iránti határozat. Nagykanizsa, 1011 má|us 12-éu. nn-gállapi- iXXXXXiSQKX XXMXKXMXK2 Árverési hirdetmény. A Niiitataritiiizllf Részvénytársaság Nagykanizsán zálogosztálya 1911. május hó 20-án nyilvános árverést tart, amelyen az 1011. április 20 ig lejárt és ki nem váltott vagy meg nem hosszabbított zálogtárgyak kerülnek iparhalósági biztos jelenlétében árverésre. Árverés kezdete délután 2 órakor. TAVASZI KIÜLTETÉSRE AJÁNLOK Gyümölcsfákat: sima, körte, kajszi és francia barack; "díszfákat, díszcserjéket, feuyúlákal. Rózsafákat: magas törzsit, bokor és futórózsákat — Készlet rirea 4000 darab. Virágpalántákat: u. m.: l\'elargouium, Salvia Kuohsia. Vanília Lobelís, Szónyegvirágnk stb. — Virágpalántákbél készlet mintegy 100.000 darab. Magvakat: Mindeufele vetemény és tirágmagot, takarmányrépa és a legfinomabb pázsit fümagkeveréket. Petermann József Fö-nt 1. Hám. N agykanizsán. Báthory-n. aa. 1 rluunst. IHIIUI, anyatcearaaavarak»!. CUhol^UIMI.t, b»)oi,„. ty.rfl»)«- I károluu cJcntMráMiK *• lti*4mlJiyoft*s 1 Idény egészévwttl "^¡g. i^, Képjen Polo Bádog palackok csak a törv.védert-csepp mcgtdkaritási berendezéssel A Liniment. Capsici comp., a Horgony-Pain-Expeller pótléka in rvgjónsk bizonyult bázinzor, mely már ok óv ota legjobb bedórenölésnok bizonyult köuványnel, csiunál <* meghllléseksél. Ngyelmeslelé*. Silány hamistlványok miatt bevásárláskor óvstosak legyünk és csak olyan eredeti üveget fogadjunk »1, moly »„HsrsonyvMjegygyel ea s Rlohtsr oégjogyzéssel ellátott dobóiba vsn oaoms-jolva. Ars üvegekben K -.80, K 1.40 én K 2.- éa úgyszólván minden gyógyszer-tárlón kapható. — Kóraktir: Törik Jázaef gyógyezorésxnél, Bséspsst D[ Richter iriirutrliri u Mm enwliilor, l\'ráirábau, KliaabethstrsM* fi neu. > m hirdessen a „zalai közlönye-ben Hogyan védjük nm#uiikat GYOMORBAJ ELLEN? Hogy mindazon bajokat, melyek az emberiséget a jelenkorban megtámadták, eredményesen megelőzzük á> azokkal erélyesen szembeszálljunk, ajánlatoz a Dr. KNGEL-féle Nectár jókori használata. — Mert egy erős gyomor és jó emésztés képezik egy egészséges tefl alapját. Aki tehát egészségéi legkésőbbi eletkorálg meg akarja tartani, hasz-nálja a kitűnő halas» folytán előnyösen ismert Dr. ENGEL-féle Nectárt. Ezen Neelár, mely kilünóan beváll gyokerned-vskb.il és Jó borból van készítve, hatásos és gondos Összetételei folytán az emésztésre különösen jótékonyan hat; hasonlóan, mini egy Jó gyomorllkőr vagy gyomor-bor és éppenséggel nincsenek káros következményei. Tehát Nectárt egészséges és beteg, kártékony hálás nélkül egyaránt ihat. Nectár mértékletes használatnál elónyóaen hat az emésztésre és elősegíti a nedvképzódést. Kjei l ajánlatos a Dr. KNGEL-féle Nectár mindazoknak, akik jó gyomrot akarnak. Nsctár elejét veazi a gyomorhurut, gyomor-fajdalom, neház emáeztá». vagy sloyáJkaaodaanak. bpenugy megakadályozza Nectár a székrokedáel. azorltáat, bélgOrcs-fájdalmakal, szívdobogást, nyugodt alvást ás étvágyat Idéz eló és igy meg meni as álmatlanságtól, ke-délybetegségtől fejfájástól és ideges ellankadástól. A népek szeles rétegeiben becsülik a Nectárt, meri vidámságot és életkedvei ad Nectár üvegekben 3 és 4 K-ért kapható Magyarország összes gyógyszeráraiban. — Plrect vásárolhatjuk Nagykanizsa, Kinkanlzsa, Secaehely, Tólszentinárlon, Ne mssdéd, Neinesvid, Csákány, Kis-komárom, B-szenlgyorgy, Szentlászló, Tótfalu, Kerka-azentmlklós, Muraszerdahely. Csáktornya, I.etenye, Kotor, l\'erlak, Vldovec, Alsódomboru, l.égrád, Bükkösd, Murakereszlur, lhárosherény, ltohonyo, Tapsony, Szakácsi, Marcali, Sámson, Kéthely, Vors, Balalonazenl-gyorgy, Apáti Keszthely stb. gyógyazerlársiban, úgyszintén Magyarország minden nagyobb és kisebb helyiségében lévó gyógyisertárban. Óvakodjunk utánaatoktil I Kérjünk fiatározotlan I)r. ENGEL-féle Nectárt. Nsctár Nein lllkos szer, alkatrészei: Samos bor 300.0 borszesz I&0.0. málna lé, 100 0 berkenyelé cse-icsínyeié 200.0, cskoró virág 30.0, borokabogyó 30.0 urmos 30.00, ánizs, örvény gyökér, encangyókér, kal-musgyokér, pipitér 10 00 — Esen réazek vegyitendók. *r A Zalai S/irkisztiiéM és klatféhiutala Deák-tér i. sz. alatt van. Nyomatott a laptulajdonos Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán. NAGYKANIZSA, ign MÁJUS r8 50-IK ÉVFOLYAM 40. SZÁM CSÜTÖRTÖK ZALAI KÖZLÖNY Politikai lap. Naijalanlk hétfon it cafitirtSkön. eief\\i«U«l árak: Kgí.i f,,o IO korona, lílí»ro & korona, N.gy«ci4»ie 3 korona 60 HU. — Egyaa aiám ára 10 Ali. Iparlendites. Kétség som fór ahhoz. ho^y hazánk iparának fellendítése szoros összefüggésben van azokkal az intézkedésekkel, melyeket az állam, a társadalom és maga az iparososz-tály hz iparosnemzedék neveléso és kiképzése érdekében létesítelek. Tagadhatatlan, hogy az iparostanulók iskolája már lényegesen hozzájárult Magyarország iparának emeléséhez, de még mindig csak kevéssé szolgálják ezek a leendó iparosok nevelését és szakoklalását. Nem szolgálhatják pedig intenziven azért, mert a napnak csak kis részében áll módjukban, hogy némi értelmi és erkölcsi hatással legyen az iskola az iparos tanulókra. Az a rövid idó is akkor áll rendelkezésökre a tanítóknak, mikor az ifjú iparosok már testileg, szellemileg kimerülve, az esti órákban jutnak az. iskolába. Érzik, tudják ezt a szakemberek ós dicsérettel legyen felemlítve, hogy buzgalommal igyekeznek a hiányt pótolni. Az állani maga is felfogva az iparosnevelés nemzetgazdasági fontosságát államsegéllyel és egyéb intézkedéssel akar segítségére sietni e fontos ügynek. A Tanonc-otthon-1 mondják a szakemberek elsórangu fontosságúnak, melyeknek egyes emporiumokban való felállítása Magyarországon nemcsak a leendó iparnak kérdése, hanem erkölcsi sót nemzeti fontosságú. Tény az, hogy mig az ipariskola némi kedvezó hatással van az iparos tanuló lelki világára, addig az ip&rososalád, melynek körében szakját megtanulja csak kevéssé járul hozzá, hogy a leendó iparos gondol-kozá8inódja elónyösen fejlődjék. A felnőttek környezete, molybon inaséveit eltölti semmi tekintottel sincs az iparostanuló fejletlenebb, naivabb lelkivilágára, hanem a leggyakrabban durva kezekkel tépi szét azokat az ide álokat, melyek az ifjú lélekben szunnyadoznak. A felszabadult iparos tanuló pedig az addigi gyámságból egyszerre olyan szabadságba jut, mellyol élni nincs kellő érettsége; nincs tapasztalata. Romboló munkát végeznek lelkében azok a hatások, melyeket az érettebb, züllött, muukástársak életmódja reá gyakorol Ezelőtt mintegy két esztendővel szűkebb körben tanácskoztak erről a fontos ügyről lelkes férfiak ; Mártonffy Márton kir. főigazgató, Vécsey Zsigmond polgármester, ujnépi Elok Lipót, a néhai főjegyző. Poredus Antal az ipariskola igazgatója." Szép, nagy tervet forgattak agyukban. Egy iparos kultúrházról esett szó, melyben az iparostanulók iskolája, otthona, iparossegédek és mesterek továbbképző iskolája, állandó ipar- KelelAi llaiketKtö: Kerten* JÓKucf. Kintija : H H>crkrailőai>i(. Szirkitzlitii ét kladéhlvatal Oaák-tér 1 Tataion: 112 — Hln kiállítás, iparmuzeum volna elhelyezhető, sót az alsótoku kereskedelmi iskola is. Kivánva se lehelne célszerűbb épületet találni ehhez, mint a mostani ideiglenes gimnáziumi épületét, mely kellő átalakítással minden célnak megfelelne. Nem a mi gondolatunk ez, hanem a tárgyaló szakomberek felvetett kívánságát tolmácsoljuk Ez természetesen az uj főgimnázium mielőbbi felépítésével függ szorosan össze, aminek késlekedése már kezd átcsapni a humor világába és kezd borzasztó lenni azok számára, akik az uj főgimnáziumot szükségesnek tartják és nem érik be a tervezéssel való hívalko-1 dással. A kormány értesítette a törvényhatóságokat és városokat, köztük Nagykanizsát1 is, hogy a tanoncotthonok létesítése érdekében tett költségekhez, tekintélyesebb ösz-szegekkel járulna hozzá. Ebben az ügyben járt szombaton Poredus Antal igazgató a városházán és előterjesztéséi-ól Skbján Gyula dr. főjegyző jegyzőkönyvet vett fel, mely legközelebb a tanács elé fog kerülni. Annál is inkább hiszünk aTanoncotthon megvalósításában, mert a inult évben az ipartestület elóljárősági ülésén Rosenfeld Miksa vetette fel, hogy az Ipartestület fennállásának 25 éves jubileumának egy tanoncotthon létesítésével állítson maradandó emléket. Ha tehát az állam, a város és az iparosok óhaja ez, biztosra vesszük, hogy létesülni is fog. Sütőmunkások mozgalma. Minthogy a munkaadók s segédek kérelmét f hó 16-áig nem teljesítették, ezért a munkások abban hagyták a munkát és sztrájkba léptek. A békéitelő eljárás 17-én d. u. 3 órakor at ipartestületben a muukások részéről kiküldőit 5 bizalmi férfiúval megtartatott. Mely alkalommal az egyezkedést vezető Haltai Frigyes iparbiztos előterjesztette, hogy a segédek által átuyujtott beadványban felsorolt követeléseiket általánosságban vagy részleteibeu feutartják-e. Nem voluátiake hajlandók kívánságukat redukálni, hogy az egyezkedés ez ala-pou megindulhasson. A bizalmi férfiak erre uézve jegyzőkönyvi uyilatkozatbau kijelentették, hogy atneny-uyiben a munkaadók hajlandóságot mutatnak a kérdések tárgyalásába bocsátkozni, ez esetben nem zárkózuak el attól, hogy iniudeti érdek figyelembevételével az Dgy békés utou megoldassek. A munkaadókkal ezutáu közölték a munkások bizalmi képviselői által a tárgyaláson felveit jegyzőkönyvi nyilatkozat tartalmát, melyre azonban a mesterek azt a határozatot hozták, hogy ók egyáltalán uem tárgyalnak a munkásokkal, ha azok eugedné-uek is feltételeikből — és ha 110 áu reggel f> óráig a régi reudszer és fizetés mellett munkába uem állnak, akkor kizárják őket ; egybeu a városi tanácshoz. miut első fokú iparhatósághoz fordultak, hogy a Sas veudéglóbeu levő szlrájktauyát oszlassa fel. A további eljárás végett pedig Halvax Frigyes ipar-biztos az iratokat a v. tanácshoz terjesztette be. A memorandum, melyben a munkások követelései fel vannak sorolva, a következő : Kölcsönösségi szerződés. Moly egyrészről a uagykauizsai sdtómesterek, másrészről a uagykauizsai »Utó munkások megbízott jai között az alábbi pontok kötelező betartása mellett az alulírott napon a következőkép köttetett : I. Munkaidő 1. A napi inuukaidó 14 órás keretben 10 óra. A 4 órás keret legfeljebb egyszer szakitható meg. Hétfőn a munka reggel l> órától déli 12 óráig tarthat. A munkaidő, Ir. bármely esetben tovább tartaua, vagy a keret bóvUlue, azok a munkaórák kulőu di-jazaudók. 2. Munkaidő egyik napról a másikra át ueui számolható. 11. ¡leli bérek és a túlórák dija. I Kemence és összmunkásoknak 15 K, dagasz-tókuak 13 K, fekete tlagaszlókuak 11 K, aufchitler és niellékinuiikáKokuak 9 K. Azon inuukás, aki a jelen megállapított fizetési skála szerint fizetéseiuelésbeu nem részesül, auuak fizetésére tartozik a munkaidő hetenkint egy koronát ráfizetui. 3. A muukaadóuál való kosztolás eltörleudó és miuduu munkásnak 2 K, vrsár- és Ünnepnapon 3 K élelmezési pénz adandó. 4. Túlórák óráukiut 80 fillérrel dijazaudók. TulóráJatni naponként legfeljebb 2 órát szabad. III. Vegyes határozatok. I. A hálószoba tiszta, szellős és világos, fUthetó és olyau legyen, hogy abban miuden munkás, illetve személy részére kQlön ágy álljon rendelkezésre. Az ágyak heteukiut álhuzaudók. A hálószoba világításáról a muukaadó tartozik gondoskodni. A hol a háló szoba meg uem felelő, vagy kQlön ágy nem volna a munkásoknak, ott 2 kor. lakáspénz adandó és két tiszla törülköző minden mttukásuak. 2. Megbetegedés esetén a munkás a munkaadóval szemben csak a napokra eső fizetésének részével felelős; esetleg ráfizetések a munkást uem terhelhetik. 3. Két segéd után csak 1, hálom •wsgéd után pedig legfeljebb 3 tanonc tartható. 4. A .műhelyekben dolgozó munkások csak szervezettek lehetuek és a bizalmi lérfirendszer elismerendő A bizalmiférfi egyúttal a jeleu poutok betartására feldgyel ér sztlkség esetén a mulasztásokról a szerzódóstkölő bizottságnak jelentést tesz. 5. Miuden női inuukásuak az Üzemből való távozás esetén naponkint 1 kgr., nőtlennek fél kgr. friss keuyér adandó. 6. Csakis szakmunkás alkalmazható szakmunkára. 7. A dolgozó munkások tisztességes bánásmód-bau részesitondók. 8. Május elseje munkásUnnep ; a munka ugy szünetel, mint vasárnapról hétfőre. 9. A munkaközvetítés ugy állaudó, miut kisegítő inuukáia az Élelmezési Ipari Munkások Országos szövetsége nagykanizsai csoportiából történhet. A közvetített munkás tartozik muukába lépésekor 2 ZALAI KÖZLÖNY MAJÜ8 lft. a csoport közvetítő szelvényét felmutatni. Szükség esetén nem tag is közvetítheti, de tartozik K napon belül a csoportba belépni. Ha megfelelő munkás nincs, a közvetítés más városból is eszközólheló. 10. HuseU, pünkösd, karácsony ünnepek alkalmával teljes 24 órás munkaszünet adandó minden -itinkásnak. 11. Ezen egyezség minden műhelyben kifüggesztendő 12. A mozgalomból kifolyólag hat hónapig egy munkás setn bocsájtható el. 13. A vasárnapi munkaszünet törvénye, vala mini az ipartőrvényuuk a tanoncokra vonatkozó részei a legszigorúbban betartaudók. Szükség esetén a szerződést védő bizottságnak joga van a vasárnapi munkaszünet ellenőrzését gyakorolni. 14. A jelen szerződés 2 évre köttetik és pedig : 1911. május hótól 1!II3. évi május lió-ig. A szer zódés másodig évében minden munkás heti bére 2 koronával emelkedik függetlenségiek zászlaját. Csalódtak azok is, akik a \' néppárt ellen játszották ki kártyájukat, mert amint most kitudódott, a néppártnak támasza oszlopa éppen a Justb-párt töredéke. A szociáldemokraták is csalódva .látják, hogy mivé zsugorodik fegyverbarátaik kezében a reménységök. Marad hát a személv; ebben nem csalódlak Hogyan parcelláznak ? .\'I sur:öth:slvéilö Hzollsáj;. 1. A szerződés betartására munkaadók és milil kásokból álló Itat lagu szerzódéslvédó bizottság felügyel A bizottság elnöke munkaadó, alelnöke munkás, akik az üléseken felváltva elnökölnek és szavazati joggal mindig az elnöklő bir ; Illései határozatképesek. ha legalább egyenlő számban, 4 tagja vau jelen. Az üléseken az Élelmezési Munkások Szövetség Központi Szervezele Is részt vehet, de csak tanácskozási joggal bir. 2. A panaszok mindenik lel érdek-képviselő, lénél teendők ineg, a kik tartoznak a panasz tuetí-tételétől számítva 8 napon belül, a szerződést védő bizottságot egybehívni. A bizottság tagjait mindenik fél maga hiv|a egybe A panaszt tevő munkás, mert panaszt tett el uem bocsátható, sem a munkások a munkál be neii\'. szüntethetik a panasz megtételétől számított 8 napon belül, akkor is csak abban az esetben, ha a bizottság nem volna hajlandó panaszukat tárgyalni Azon munkaadóknál, kik a szerződési védőbizottság határozatait be uem lart|ák. ott a intiuká soknak jogiu van a szerzódé»tvédó-bizotts;\'.g határozata nélkül a munkát boszüntelui. Minden rög megmozdul ebben sz Országban, mert mindoutltt hihetetlen uagy a földéhesség Ks amellett, hogy oly nagy lármával folyik a parcellázás szerteszét az egész országban, a főldmiveló nép |ó része mégis kivándorol. Az állami parcellázásokról nem szólunk. Kiég, ha rámutatunk az oltári parcellázásra, a mikor a Fes-leticli grófok birtokait a löldmiveló nép helyeit Szily Kálmán kapta Ismeretes, hogy a papi és közalapítványi és hitbizományi birtokok bérlői, az !rendások milyen megfizethetetlen bért kövelelnek a földhöz ragadt paraszttól. Itt egy példa rá. Herceg Halthyányinak 200) holdas hatalmas birtoka fekszik Körmend mellett. A földbirtok kisbérlói között mozgalom indult meg, hogy a földbirtokot maguk béleljék ki, itlerl igy legatább nem a bérlőnek dolgoznak, hanem saját magliknak Az erodálom egyideig tár 1 gyalt a kisgazdákkal, inig egyszerre ismét bérbe adta az egész földbirtokéi. Mint a villámcsapás, ugy érte e<. a hir a szegény földhöz ragadt parasztokat Kohautak a bérlőhöz és kétszere.i, háromszoros árt Ígértek azért kiszáradt földért A bérlő azonban csak uem is tárgyalt velük. Zeablyán egy uégyezerholdas földbirtokot parcelláznak. A parcellázásra már hosszú idó óta várnak a környékbeli csaikások, akik a földbitlok eddigi kisbérlói voltak. Kimondták azonban, hogy szerb ember p.rcellát nem kap. Ks igy hiába minden, az ősszel, vagy tán már az aratás után kénytelenek kivándorolni gyerekek nyelvén nevezve: a csujzliból. fígetui való kis fegyver ez. Ha ügyesen tudja kezelni imposztor gazdá|a, szörnyű cselekedeteket leszen. Kitka madár menekül meg előle, ha célba veszi vele egy pusztító, gonosz fiú. A gumipuskázó gyerek sok kárt okoz azzal, hogy a madarakat utin útfélen zavarja, üldözi és „lelrefálja". Igaz ugyan, hogy ez a szórakozás tilalmasnak vau minősítve, mégis szabadon garázdálkodhatnak a bántatlan kis elnézett orvvadászok. Pedig ezt az elzülleszló állapotot ki kellene irtani Kunek pedig igen egyszeri) a módja, l\'gyauís csak egy rendőri intézkedéssel kell eltiltani azokat a helyeket, hol a gyerek a gumipuskához szükséges gumit vásárolja, hogy ezután 15 évnél fiatalabbnak ne szabadjon eladni Ilyenformán a pajkos gyermek nem juthat hozzá, a 16 éven felüli .pedig nem guini-puskázik, ha vesz is gumit, szülői vagy más felnőtt megbízásából teszi ezt, kik azt más használati célra fordítják. Bérmálás ZalaBzeutbalázsou. Folyó hó 16-én uagy ünnep volt Zalaszeutbalázsou. Meg is látszol! az egész községen. Ő Méltósága, a püspök ur vonulási útját diadalkapuk ékesítették, a házat elejéi zöld lumbok, virágfüzérek borították IDzor meg ezer uép hullámzón az utcákon, májusi napfény ragyogott az utcákon — szivekben. Ö Méltóságát, Kráuílz Kálmán püspök urat a Szetilbalázshoz tartozó községi elöljárók élén Szotidy László, zalaszentbalázsi körjegyző fogadta a falu határában a bérmálás reggelén. A püspök ur kísérőiében voltak Viosz Ferenc főbíró, Adám István veszprémi apátkauanok és dr. Lutlur Ferenc veszprémi karkápláu. Harang-zúgás kőzött érkeztek meg a szeulbalázsi plébániára. Itt Ú Méltósága átöltözve, ünuepieseu vonult fel a papsággal a szentmiséhez. A szentmisét a bit tulajdonságairól meggyózó erővel, apostoli buzgósággal és lelkesedéssel tartott szép prédikáció követte Prédikáció illán 1272 léleknek szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. Fárasztó funkciója után ismét a plébániára vonultak üiiuepiesen ; itt a kerületi tanítóság és s helybeli elöljáróság tisztelgését fogadta Már 2 óra felé járt az idó, amikor Vizlendvay Sándor nagybirtokos duzsttaki kastélyába vonullak Ö Méltósága kísérete és a bérmálásuál segítők Az a magyaros szíves fogadtatás, a kitűnő ebéd ezt kövotó vidámság volt e kiválóbb, nehéz volua eldönteni. () Méltósága apostoli munkájáért Kiss István\' helybeli ; plébáuo« moudott az, ebéd folyamán köszönetet. 0 Méltonága a kedves házigazdát, Víosz Ferenc 0 Méltóságát, dr. Luttor Ferenc a hölgyeket üdvözölte szellemesen. Bbéil végoztével d. u. 6 órakor egy szép ap kedves emlékével távozott 0 Méltósága, hogy apostoli ut|át tovább folytassa. fölötte való nap, vagyis má|us 14-éu vasárnap tielsén volt a bérmálás, Innét díszes lovas bandérium vonult ki a határba a kora reggel érkező Kráuitz püspök ulé. A falu végéu a fogadtatásra kivouult uép ólén voltak Viosz Ferenc járási főszolgabíró, Kroutzor Dezső plébános, számos környékbeli pap és ez oltani intelligencia. Az Uunepies menőiben érkezett főpapot Viosz Fereuc lőbiró üdvözölte emelkedett. szép szavakkal, ezután a pléaáuia lakba vonullak. A fényes ünnepségre nagy számban összejöttek Uelsén a szomszédos falvak ünneplő lakosai, mely alkalommal mintegy ezer lélek részesült a bérmálás szentségében. Egy úrinő halála Ueltlheim Síegirledné uruő (¡rácban, hova betegségében gyógyítási keresni ment, tegnap elhunyt. Az élete delén álló úrinő egyike volt azoknak, a kik a családi korbeli gyermekeinek nevelésében talál\'a legszentebb feladatait A gyászoló család iránt őszinte részvét uzilvánult meg. Sajnálattal kell konstatálni, hogy a munkaadók elzárkózotlsága miatt a békéltető tárgyalás uem hozta meg a btzlató kilátási sem a megegyezésre. A munkások engedni akarnak, kibékülni hajlandók, de nem lehet, mert a másik fél nem akaria a békét. Ha a követelések minden egyes pontját nincs is módjában a munkaadóknak tel|esiteni, de végkeppen elfordulni a segédek igényei elől uem méltányos, mort a ml a lakás és a túlmunkaidő viszonyokai illetik, e tekintetben emberségesebb állapotokat érdemelnek ók is. HÍREK. Kinézett orvvadás/kák. „.-1 csujzli." - Csalódások. Az ember sohase tudja, mit vesz. Lám a nagykanizsai választó polgárok a néppárt, vagy a Juslli-párt portékái között válogathatlak. Fel lett szervírozva az általános titkos választói jog, az önálló bankkal garnírozva, a másik oldalon a néppárt népszerűtlen cikkei A személyekre, akik e különböző árukat kínálgatták uem voltak tekintettel, mert akkor a választás nagyon könyü lelt volua a 14 évi kedvező tapasztalai illán. Denique a Jüfeth-párt áruihoz uyttlt Nagykanizsa. És most kitüut, hogy azok az áruk humisilottak voltak. A Jusih-párt, mint kisajátított hazafíságn párt minden szocialista szeretkezés mellett is hátborzougva gondol az általános titkosra. A vasárnapi Katii. Népszövetség gyűlésén pedig Polónyi mester oldala mellett a Justh-párl töredéke hangoztatott leguéppárlibb kiftikadásokal. Igaz, hogy ez Kanizsát! már nem metil meglepelés-szániba, mert a luegyebizotlsági tagválaszlások meg a városi képviselő választások is a fiók-juslhok antiszemita törekvései közölt lolytak le, ami a I I évi néppárti résziül alatt nem történi I«y tehát csalódások érték azokat, akik bizonyos elvek .miatt csatlakoztak vámsunkban a Justh-párlhoz: Csalódtak azok kik a közőshankuak a hívei voltak ugyan, de az áltatáuos titkos választót jog kedvééri támogatták a Mikor a gyermekek : a teremtés koronájának drága bimbajaí, a csúszómászó csigabiga-sorból kinőve a járó-kelők csopoitjába avanzsálnak, kezdot-Icg hadilábon állva a lépésekkel közbe-közbe csütörtököt csinálnak a — tova kelésben. — Már, mint olyan nagyra törekvő kicsiségek, eleven kiuzó-eszkőz-ként kezdenek szerepelni szándék nélkül való, bosszautó produkcióikkal Utóbb, túlhaladva a gólyagomba iiiagnsságnt, a büszke reménnyel vérmell .minta példányok" uem akarnak megférni a héjukban.: izgalmat rögtönöznek a mama és a papa boldog együttlétének számlájára. Pláne, amikor a pajtáskodás napjai elérkeznek, likkor a gyermek élve a kedvező alkalommal, elülnik az őrködő szemek elől és a házon kívül öpetál, túlszárnyalván lopott szabadságát Az aggodalomban hagyott fzilló sokszor azt sem tudja, hol |ár és mit is müvei az ó ártatlan gyönyörűsége, migliem egyszer csak beállít az udvarba egy barátságtalan arcú ismeretlen nénike és valami ablakok hemelszelésél követeli melyeket a nem tudom micsoda becu-uevecskére hallgató ivadék telt tünkre. Nem az orrával, se bottal, se Csókolni való lalalka öklucsk. |ével, hanem a néni előmutatja — egy mo-gyoróuiigyságu kavicsszemmel. Az a bajt csináló kis golyóbis pedig egy furcsa alkatú látékszerhól került ki: az úgynevezett gumípuskából, vagy a MÁJUS 18. Z A L A I K ö Z I, ö N Y 3 — Pénztárvizsgálat Vidócy Pál ra. kir. állami számvizsgáló f lió 16-áu megvizsgálta a nagykanizsai rendőrkapitányság kihágási pénzbüntetései-nek pénzkezelését Konstatálta, hogy a nyilvántartás és pénzkezelés teljesen a belügyminiszternek idevonatkozó rendelete értelmében tdrtéuik. Az 11) 10. évról elintézotleu kiliágási esetet nem talált. Tegnap e hó 17-én pedig a városi közkórház pénzkezelését vizsgálta meg. A kifogástalan ügyvitel felett megelégedésének adott kifejezést. — Tanitói közgyűlés A zalavármegyei általános tanítótestület „Nagykanizsai járásköre" ma 18-án tartotta évi rondes közgyűlését Bauekovích János eluöklRte alatt. Megnyitójában a tanítókat kitartó munkára ösztönzi, hogy a mai megszégyeuitó fizetés helyett kövelelje munkájának és állásának megfelelő honorálását. Üdvözölte Ruzsícska kir tanlelügyelót, aki válaszában kifejti, hogy ma is kötelességből és szeretetből jött a tanitók közé. A gyűlésnek egyik főérdekessége volt Jurecky Iván dr. kir. ügyésznek előadása, melyben a lialalkoru bűnösökről arról a kötelességről szólt mely a gyermekvédelmi tekintetében a tanitók iskolai és iskolán kivttl való működésére vár. Célszerű volt a tanítóknak figyelmét ráirányítani, mert csak ,akkor leltet eredményes munkát e tekintetben végezni, ha a tauitó, aki legjobban ismeti a gyermek lelkületéi, életkörülményeit; sorompóba lép a gyermekek megmentése érdekében. A világos, tanulságos nagy fontosságú előadást feszüli figyelemmel hallgatta a népes-gyülés és a humánus lelkéről ismeri ügyészt lelkesén megtapsolta. Nagy Lajos a tanitók anyagi helyzetéről, Németh Jeuó pedig a Tantestületek reformjáról értekezett. A tárgysorozat ulán Mallos Béla kollátszegi tanító, saját tanulmányu elmés szerkezetű számológépet mutatói! be, melyet a hozzáfűzött iiiiutalauilással együtt uagy tetszéssel fogadlak A gyűlés elején, mint vendég jeleu volt Kóvesdi Boér (lusztánié ezredesué és Miklós Desző dr, ügyvéd. — A városház portáléi Régen vajúdó ügy került ismét szőnyegre a városházán. Még mikor a város bérlöiuek lakbéremelése volt folyamatban, akkor vetette fel egyik másik kereskedő az űztetek portáléinak eszméjét Voltak olyanok és vauuak ma is, akik a sajál szempontjukból fölöslegesnek tartják és az abból reájuk háruló költségekhez nem akarnak és iniuthogy az egyöntetű eljárás, a város szépészeti érdeke megkívánja és a saját érdekök sem ált ezzel ellentétben, ezek sem fognak uehézségeket gördíteni ai elé, hogy a városházpalola bolt helyisége1 modem ízlésű porlálékkal legyen ellátva. Egyelőre csak a Fó-uti és Kazincy-uti első üzlet kirakataitól volua szó, mely ti portáléra körülbelül 3ti08t> K t elóiráEyoz a költségvetés. Ebből 33%-et a város tizet, még U70/0-uak 5% os annuitásait 20 évig az üzlettulajdonosok fizetik. A város azért járul \'/, részben a költségekhez, tnvrl a bolt-béremeléskor uj ajtókat ígért bérlőinek, ainit eddig uem kaplak meg. Az Ugy legközelebb a pénzügyi bizottsághoz kerül, melynek véleménye alapján tanácsi lavaslat viszi a képviselő testület elé. Atnenuyi-beu ez a terv nem valósulna meg, az üzlettulajdonosok vasfüggönyöket kérnek, aminek költségei is teto-mesek. A portálék azonban szebek, praktikusabbak és a város ebbeli kiadásai később teljesen megtérülitek a boltbérekból. — Nagykanizsai marhavásár. Városunknak országos és hetivásárai már több mint fél esztendeje, hogy marbafelhajtás nélkül esuek meg Enuek oka a környékünkön fellépett ragadós marba betegségek voltak. Hogy micsoda csapást inért ez az egész város lorgalmára, kereskedőre, iparosra egyaránt, azt uem kell bővebben magyaráznunk. Városunkban csak nagyolt csekély mértékben inutat- Csakis Pilseni sört igyunk a „Szarvas szálloda\'\' éttermében, a ■örök királya; szénsav nélkttli kezelés, a gyomornak kittinö. Képviselők (hrtlgyck isi minden háztartásban könnyen eladható cikkekhez egy már 25 év óta fen-álló cég által magas jutalékkal vidéki városokban kerestetnek. — Ajánlatok az előbbi tevékenység megjelölésével és referenciák feladásával P R 3595 an Rudolf Mosse Prag Graben 6. küldendők. Egyszerűbb használt bútorok és egy kö?ép hosszú jó-karban ló^ő zongora költözködés miatt eladók. Bővebbet Ifj. WajditS JÓZSef könyvkereskedésében. kozott a ragadós száj és körömfájás; az is mér régen megszűnt, ugy hogy ezt a közgazdasági csapást a kornyék miatt kolielt a városnak elszenvednie. Most azonban már ujabb megbetegedések a szomszédos községekben sem fordultak elő, az állatállomány majdnem teljesen meggyógyult, ugy, hogy csak a kellő gondos deiuficiálása vau hátra Nagykanizsa város állami állatorvosa azért előterjeszt tesz a polgármesterhez, hogy a hasított körmű állatok felhajtásának engedélyezését a Belügyminisztertől őzen az alapon kérelmezze Az előterjesztéshez a mérnöki hivatallal ugy térképvázlatot készíttetett, melyen a községek fekvése és távolsága Nagykanizsától lesz feltüntetve. Igy tehát alapos a reménységünk, hogy a május 29-éu megtartandó vásáron már szarvasmarha felhajtás is lesz — Jóváhagyás. A hivatalos lap legutóbbi száma hozza, hogy a kereskedelmi minisztérium a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara inult hő 18-iki közgyűlésén eilogadott választásokat — Halvái Frigyes ipari alelnökké való választását is — megerősíti. — A Sikátor-utca rendezése. A váiosi rendőr tarthatatlan állapotokról tett jelentést ami 8ikátor-utcában tapasztalható Enuek az utcának a I József Főherceg-utig Való kinyílása, kiszélesítése és rendezése már elodázhatatlan. A város meg is tett miudoir lóle lehetőt, hogy ott ......let teremtsen, de I egyes makrancos telektulajdonosok még nem tudtak arra az értelmi tokra emelkedni, hogy utcanjitáskor a telek árát a város közönségének összessége teszi értékesebbé, ugy hát méltányos, hogy az utcához való területrészeket a tulajdonosok vagy teljesen ingyen, vagy nagyon mérsékelt áron bocsássák a város rendelkezésére. A legtöbb meg is tette ezt, csak kellő akadékoskodott Most már ezzel a kellővel is elintéztetett az ügy, amennyiben ezeknek 92 és 1 , négyzetölnyi területűket a város 8 koronájával megveszi és az utcarendezést mielőbb elintézi Helyes óra Köztudomású Nagykanizsán j — Iiízouyára máshol ts — hogy a toronyóra ugy jár, ahogy a szél fújja. Pedig gondoskodva van városilag arról, hogy a Felsólemplooi órája mindig a pontos középeurópai időt mutassa. A helybeli I. számú postahivatal villamos összeköttetés utján naponkint közti a Weiser gyárral a Budapestről jelzett pontos delet. A városi óra ígazitójáuak — aki ezért a munkáért tudtunkkal évi 200 K-t kap — tehát nincs egyéb dolga, mint a toronyórái a Weiser gyár déli kürtölése szerint naponkint megiiíazítaui. Tudomásunk szerint a város 200 korona díjazással gondoskodott arról, hogy a toronyóra mutatja pontoa idót mulasson. Kivárjuk tehát, hogy ez az intézkedés eredményes is legyen Igaz, hogy sok ember az aranyórája szerint végzi dolgait, de azért sok, sok ember csak a toronyóra szerint megy ki a vasútra. Ezeknek az érdeke, hogy a toronyórái ne a tzél igazítsa. A— Rendkívül életrevaló, kipróbált, modern intézményt aiánluuk tisztelt olvasótok szíves figyelmébe a Budapesten VIII Főherceg Sándor-ulca 3o-ik száma alul\' fennálló Magyar Otthon peuzióban. Evek óta általánosul kedvelt, pompásan bevált, család szálló ez, ahol mérsékelt napi áron, (mindössze három koronáért is és fokozatosan feljebb) toljes ellátáshoz és lakáshoz, szépen bútorozott külön bejáratú szobákhoz lehet julni. Vidékinek kik rövidebb-hosszabb időt kiváltnak a fővárosban tölteni, szórakozás, vagy üzleti ügyek intézése végett, a Magyar Otthon baratságos hajlékaiban nyugalmasan berendezkedhetnek. Csoportos Jelentkezőknek, utazóknak, turistáknak, hivalatuokoknak és más hivatásuak-uak ínég kivótelesebb kedvezmény jár ki. Iskolák vakációs, tanulmányi kirándulásai számára egyenesen megbecsülhetetlen a Magyar Otthon I Villamos világítás 1 Tükrös szekrények! Egy erősítő szert gyengegyomruaknak é» azoknak, kik meghúlé», vagy a gyomor túlterhelése, hiányos, nehecen emészthető, nagyon meleg vagy tul-httlflg «tHck elvetette folytan Gyomorgyengélkedcst, mint Gyomorhurut. Gyomorgörcs, Gyomorfájások. Felfujódás stb betegségeket kaptak, minden körülmények között a Dr. ENGEL-fóle •j használjak. Baldrlanum a legtökéletesebb hatású gyógv-bornak bizonyult a gyomorgyengeségeknet, különösen ha ezek meg kezdetlegesek, mert megakadályozza azok következményen, mint az tdegeaség, álmatlanság, ixédülésl rohamok, Korulia stb .Összetételénél fogva Ssmosbor, Baldrian osöpttkot, málnaayrup 4a oitmuytlavit tartalmaz. A Baldrlanum igen Jó halassal van aaék-rekedósnél es határozottan erósítóleg hnt az egésa emberi siiorvosotro. A dr. Elinal féls Baldrla. nam nem tartalmaz semmiféle káros »«rákét <■» igy gyöngék éa gyermekek il még houiabb ideig ia Ihatják. Leghatásosabb, ha azt i aggét éhgyomorra és este lefekvés eltilt szedjük egy hkórós pohárig. ClyengJ egyének es gyermekek részére a Baldrlanum meleg vízzel hígítandó es egy kevés cukorral édesítendő. A dr. Engél fél* Baldrlanum üvegben 9 és 4 koronáért kapható Magyarszág összes gyógyszertáraiban Diieckl vásárolhatjuk: Nagykanizsa, Kiskanizsa, Hecsehely, Tótstentmárlon, Nemesded, Némesvid, Csákány, Kiskomárom, Hánokszentgyöigy, Szentlászló, Tótfalu, Kerkaszentmiklós, Muraszerdahely, Csáktornya, l.clenye. Kotor, Perlak, VtdoveC, Alsódomboru, l.cgrád, Uukkosd, Murake esztur, lliárosberény, ltohonye. Tap-•ony, Szakácsi, Marcali, Sámson, Kélhely, Vors, Balatonszentgyörgy, Apáti, Keszthely stb. gyógyszertárai -ban, úgyszintén Magyarország, minden nagyobb és kisebb helységében levá gyórgysterlárban, Illetve fú-szei üzleteiben, Dr. Engel-fél* Baldrianamot a nagykanizsai gyógyszertárak 3 és tobb üveg megrendelésénél az eredeti árak mellett Magyarország bármely helyiségébe szállítják. Óvakodjunk utánzatoktól! határozottan Dr Engal-félé Bal Kérjünk drlanumot. Hogy mersz nekem más egyebet fj^j JT-S? hozni, mint a kipróbált „OTTONIAN" cigarettapapírt vagy hüvelyt! Z A I- A ! KÖZLÖNY MAJIJS 18. HIRDESSEM A,,ZALkl KÖZLÖNY "-BEN Szőlő - oltványok Huszonöt legjobb bor- és cseracgefsjban még negyvenezer darab. Csabagyöngye oltvány él ninu «I m a v • i«zo k. Kurépában a IcgkorAbban éré fs|sziló, drágán fizelett piaci újdonság. Minden kisebb liázi-kertben is termelheti, lúgosnak is kitünó faj. PIROS DELAWARE Negyven hektoliter terem holdanként, melyért Írásban jótállok Klgyflkereztntve minden szál simsvesszó megfakad, erre nézve ulasitás mellékeltelik minden küldeményhez. Május végén is nllelheló. — Hóvebb leirást, szines képeket és ár|egyzéket ingyen kflld: (Bibarm.) po<,ts, távirds és telefon állomás. Nagy Gábor, Kóly liV^í ■ Védjegy: „Horgonyt\' • A Liniment. Capsici comp., a Horgony-Pain-Expeller pótléka *a régjónsk biionyult háziazer, mely mái sok ít ót* logjobb bedóriaolésnek bizonyult kDsrvásysSl, csszsál m stsghfilásakail. Klgyelmeilclós. Silány hamisítványok miatt bevásárláskor óvstossk legyónk és csak olyan eredeti ttvogst logsdjunk el, mely s „Hsrsssy-rédjogygyel ás a Rlohter oágjegytássel ellátott dobozba van osoms-«oTva. Ára üvegekbsn K -.80, K 1.40 ás I 2.- áa úgyszólván mindsn gyógyszertárban kapható. — K rak tár; Törik Jámf gyógyszereinél, Bsdapeet. OL mater iróirsitftin u „Aniy wöWiIh", Prágában, Klissbethstraase 5 nou. A Zalai Közlöny Sirkisztoiagi 11 kiadóhivatala Deák-tér i. sz. alatt van Phosphor-pép legjobb irtószer mezei egerek részére. Kapható: Drogéria a Vörös Kareszhez. Nagykanizsán, viroaház-paiot«. ELSŐRANGÚ GVOGYFURDO M I ALKALIKUS, SÓS , JÓ00S VIZEK fl/.OQ.I w Rsdloautlv forr6sok W#farroK I Öszi trágyázás! ÓtsksSjssk • hssslsltassklál I 4100 Valódi Stern, Marka OrskoSJunk • kialiltáuktél I védjegyű. Tho mass alak a ligjobb és leyolciobb foizfonavat műtrágya 1 ■Izén zsák tirtiliajil-rénil na illáin. i Tksasipkiipkittskrlkis Iirlli, iKÍrkipiliilili ItIDtrEIT. II. Iiáriuy II 41. wm- Kttlönóaen a Jelenlegi rendkívüli olosó árakra rig yelmeztotjük a vásárlókat. Niüliltiitll iillirm tsrtiiksájssk. Kalmár Vilmos Képviselő és raktár Melis Szombathely uunaMH és Piutér TAVASZI KIÜLTETÉSRE AJÁNLOK Gyümölcsfákat: alma, körte, kajszi és fraucia barack; diszfákat, díszcserjéket, feuyű\'ákat. Rózsafákat: magastorzsll, bokor es (utó íózsákat — Készlet circa 4000 darab. Virágpalántákat: u. m.: Pelargouium, Salvia KVhsia, Vanília Lobelia, Szónyogvirágok stb. — Virágpalántákból készlet mintegy 100.000 darab. Magvakat: Mindenféle veteméuy és tirágmsgot, takarmányrépa és a legfinomabb pázsit fümagkeveréket. Fetermann József Fö\'uti\'.\'izám. N agykanizsán. Bátiory-u.\'aa. 50 korona hetibért vagy 60 10% provislót kap bárki, ki azon vi\'ág-liírll alamiuium cégéreim és áruim eladását átveszi. Melyek kózt sok ar. újdonság és verseuynélkUli tömegcikk Kredeti megrendelésekkel bebizonyítom. hogy sokan képviselőim koztll ahol árui már bevezették többet kerestek napi 80 koronánál b\'elvilágositás ingyen Képviseletek mini ló és mellékfoglalkozás átadatnék Kérdczósködé-seknel elég egy levelezőlap Anton Hruby Műglitz (Mfthraa). Iminél liailil. BUDAPESTEN AKAR VÁSÁROLNI, saját órdekóbon oselokszik, Iih vásárlás előtt megtekinti a .BUDAPESTI ASZTALOS IPARTESTÜLET" védnöksége alatt álló BÚTORCSARNOK ES HITELSZÖVETKEZET árucsarnokait, molyok a következő helyeken vannak: VIII. József körút 2H. sz. (Bérkoosia-utcza sarkán) IV., Ferenciek-tere 1. sz (a királyi bérbalotában.) tizen szóvetkezet az .Országot Központi Hitelszövetkezet" tsgjs s enuek felügyelete alatt áll. Vásárlási kényszer teljesen kizárva Stilszerü modern lakberendezések. Julira irat! Szavatossag, in uiMsé»!. W" Az árucsamokba kizárólag elsőrangú budape-ti asztalosok és kárpitosok dolgoznak. Nyomaton a la|)tulajdonos ltj. vVajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán. NAGYKANIZSA, igu MÁJUS 22. 50-IK ÉVFOLYAM. 41. SZÁM HÉTFÓ ZALAI KÖZLÖNY Politikai lap. Mi|]ilinlk hétfőn it ciülöi lökön. Eianial«*! árak; Kgáu 10 koron«. (élt,,o 6 koron«, Nősedé«« 2 koron. 60 Ml. - Egí.. .,«„, 4r. |0 Ml. KoteliS« aaeikcsitö Kerté»» Jiiiarf. KU.IJH : n a(ri\'kiMi>lőiéK. Szarkaiztöiág ii kiadóhivatal Oaak-tír I Tataion : III — Hlrdaláaak dllazabáa •«•rlnl. Vármegyei vasutpolitika. Egy nagyarányú mattan, k vármagya elfogadta Valahányszor az országgyűlésen a honatyák a saját kerületük bajait, nyomorúságait tárják fel, a segítő akciónak egyik eminens eszközül a létesítendő vasutat ajánlják. Ez nagyon természetes is. A vasút belekapcsolja a népességet a nagy forgalomba, a vidéket megnyitja az emberi műveltség elótt és megadja neki a módot az anyagi és szellemi haladásra, a gazdagodásra. Azért, bár ujabban a vicinálisok tervezési ügyét meglehetős bizalmatlanul fogudja a közönség is, kormány is. mert gyakran nem a vidéknek. hanem az alapítóknak a fóérdeke kívánja a vasútvonalat. Azonban természetes, hogy ezt általánosítani bün volna és a megépített vasút végeredményében mégis közgazdasági ós kulturcélokat szolgál Magyarországon a vicinálisok túltengés-ben vannak ; aránytalanul több a fővonalaknál és némely vidéken már versenyvona-lak is vannak, ami bizony nem kívánatos fejlődése a forgalmi irányoknak. De tagadhatatlan. hogy hazánk áldott vidékei között még nagy torületek vannak, melyeknek kulturális és gazdasági elmaradottságán csal? a létesítendő vicinálisok vannak hivatva sVgi-teni. Ilyen vidéke Zalamegyének az. melyen a legutóbbi vármegyei közgyűlési határozat, egy vicinális hálózattal akar segíteni. Zalavármegyének f. hó 9-ón megtartott közgyűlésén ugyanis Keresztury József dr. két megyobizottsági tagtársával a vármegye egyetemes érdekeinek szemmeltartásával egy vármegyei vasultervet nyújtott be, melyet a közgyűlés 8179/911 sz. a. el is fogadott. A tervezet a következő részekből áll: I • Egy közös vonalrószből Zala-Nova és Nagykapornak közt, Zalaegerszegen át körülbelül 40 km. hosszúságban. • 2. Egy keleti elágazásból és pedig .\' a) Nagykapornak — Zalaszentgrót - Tapolca közt körölbelül B2 km. hosszúságban. \'0 Nagy kapornak—Pacsa—Keszthely kö zött körülbelül 31 km. hosszúságban. 3. Egy nyugati elágazásból és pedig: a. Nova —Lendvavásárhely —Bellatinc — Lultenberg közt körülbelül 61 km hosszu-ságban. b. Nova — Letenye — Perl ak —Kapronca közt körülbelül 60 km. hosszúságban E szerint az egész hálózat hossza körülbelül 224 km., amelyből tisztán Zalavár-megyc torületére esik körülbelül 194 km., az egésznek több mind •/, része; Stoyeror-szágra 4 km., Belovárkórös vármegyére1 26 km. Tagadhatatlan, hogy Zalamogyének azt a vidékét szelnék ál a tervezett vasutvonalak egyike másika, melyek nagyon is rászolgálnak arra, hogy belekapcsoltassanak végre a forgalmi vonalakba, mert máskép még továbbra is a kultúrának azon az alacsony fokán állanának. mely nagyon alkalmas arra, hogy érdekessége legyen a haladó világnak. Igaz, hogy a tervezett vasutvonalak nem dicsekedhetnek fontos, népes végállomásokkal, de a termények különbözősége, a fürdőhelyek mindenesetre igazolják értékességét De meg ismeretes a vasutaknak az az átalakító ereje, hogy maga is tereint városokat, empoiitimo-kat vonalaínak mentében és végpontjaiban E hálózat előnyei és az általa elérhető célok a következők : 1. 40. km. hosszú közös vonalon — tehát felette gazdaságos módon közvetlen kapcsolat/ a. Luttenberg (a steyeri vasutak végállomása) és Tapolca (a balatonparti vasul végállomása) között, b. Luttenberg — és Keszthely (a zalai Balatonpart legjelentősebb fürdőhelye) közölt, c. Kapronca (a Budapest -Fiumei fóvo ital egy jelentős állomása) és Tapolca között, d. Kapronca ós Keszthely között. 2. Közvetlen kapcsolat Zalaegerszeg vármegyei központ és Tapolca, Zalaszentgróth, Keszthely, Pacsa, Nova, Perlak, Letenye járási székhelyek között, amelyeknek ez idó szerint vagy sommiféle, vagy nagyon mise-rabílis vasúti összeköttetésük van a vármegye központjával. 8. Előnyös csatlakozás: a. a már létező Zalavölgyi vasúttal Zalaszentgróth és Zalaapátiban, b. a Celldömölk —Csáktornyái vasúttal Zalaegerszeg, és Osömódéren c. a Nagykanizsa —Prágerhoft vasúttal Murakirálynál anélkül, hogy ezeknek forgalmát bármily mértékben csökkentené. 4, A Zalai Balatonpartnak, mint fürdőhelynek könnyű ós közvetlen megközelítése egyrészt a Triest—Wien — vasúti fővonal által uralt nyugati, — másrészt a Budapest -Fiumei fővonal által urait déli tartományokból. 5. A Spielfeld—Radkersburg — Lutten-burg közt elvonuló Steyer vasutak által uralt steyerországi Muravölgynek egyenes és állandó hozzácsatolása a balatonmelléki borvi dékhez, amelynek ez a vidék emberemlékezet óta egyik legfontosabb borpiaca. A vasúti tervezetet, amint mondtuk, Zalavármegye, törvényhatósága elfogadta, sót kimondta, hogy annak mielőbbi kiépítését szük8Ógesnek tartja, s azt ugy erkölcsileg, mint anyagilag támogatni hajlandó. Szivesen látjuk, ha a vármegyei köz t gyűlés nem merül ki aprólékos adminisztrációs, fellebbezési, meg egyéb sablonos Ügyekben. Ritkán nyílik a vármegyének alkalma, hogy vitáhsabb ügyekkel foglalkozzék, mert a politizálás, mely a vármegyét gyakran vezeti, csak elvétve érdeke a közjónak. Azért szívesen látjuk Keresztury dr. tervét felkarolta és megvalósítását a vármegye szeiup onljábó üdvösnek tartjuk. A tervezet gondosan kerül minden olyan kapcsolatot, mely magának a vármegyének, vagy a vármegyére egyetemes érdekkel bíró, más helyeknek forgalmát a vármegye területének elkerülésével más leié terelhetni, másrészről megadja a lehetőséget, hogy alkalmas vonalakkal (pl. Zalaegerszeg — Zalalövó. — Nagykanizsa — Letenye-Alsó-lendva—Zalaszentgrót — Sümeg — Deveoser, Tapolca—Sáska-Nyirád —Deveoser stb.) ki-bóvithetó és forgalmában idegen vasutak révén még inkább emelhető lesz. A hálózat egyelőre rendes nyomtávolságú vicinális vasútnak van tervezve, de hogy az egészben, vagy jelentékenyebb részeiben II r. fővonal gyanánt építtessék ki, csak az érdekeltség hozzájárulásán fordul meg. Zalavármogye törvényhatósági bizottsága a tervezet elfogadásával egyidejűleg kimondotta, hogy annak mielőbbi kiépítését szükségesnek tartja, s azt ugy erkölcsileg, mint anyagilag támogatni hajlandó. A tervezetben azonban megvan az az érdekesség, hogy Nagykanizsa kimarad ebből az uj hálózatból. Azonban ez nem szándékos mellőzése Nagykanizsának a tervezők részéről, hanem egy meglevő helyzetnek kötelességszerű figyelembevétele. T. i. a Nagykanizsa Letenye Alsólendvai vonal kiépítése már másoktól le van foglalva. Ez az irány pedig most még fontosabbá válik Nagykanizsára nézve, mint eddig. Mert, ha e tervezett megyei vasutvonalak kiépülnek, akkor ezzel kapcsolódunk bele a megye északkeleti vidékeibe. Tekintve pedig, hogy városunk ! helyzeténél, nagyságánál, fővonalainál fo^va is vonzóerővel bir, míg egy részről a fent előadott vasuttervek csak javára szolgálnak, addig evidens érdeke városunknak, hogy régóhajtott Nagykanizsa — Letenye—Alsólendvai vonal kiépítéséről ineg ne feledkezzék Kamarai közgyűlés V hó 30-Au a soproui kereskedelmi és iparkamara közgyűlést tart. Ezt megelózóleg f. hó 26-éu il. u 1 órakor ipari szakosztályi gyűlés lesz. melyen tárgyalás alá kerülnek : I Zalamegye társas kocsi ipari szabályrendelete. \'2. Iparosok tanulmányi ösztöndíja. Miniszteri leiratok. 4. Tauoucotthouok Qgye. í> Ipari szakiskolára fordítandó 40 ezer K. ti. Vámügyi központ létesítése. 7. Ipari munkásházak 8. A kamata képviselete a turini kiállít/sou. !). Segély iránti kérvények. K gyűlésen Halvai Erigyes kamarai szakeluök fog elnökölni. 2 Z A I, A I KÖZLÖNY MAJOS 22. Iparpártolás A gyermeknap eredménye. * Tekintetes Szcrieszté ut folyó hó ÍH-Ai megjelent „Iparlendítés" cimQ nagyra becsült cikkére kegyes engedelmével legyen szabH a következőkben válaszolnom. Tény az hogy egy létesítendő tanonc otthon és ezzel kapcsolatosai) az íparossegédek és mesterek továbbképző iskolája úgyszólván bölcsője az iparfejlesztésének ; hisz uagyon természetes, hogy manapság amidőn az iparfejlesztést intenzivebbé akarjuk tenni, amidón minden irányban az igényeknek sok oldalu-ságát, Ízlését, az ujabb és ii|abb alkotásokat keressük és megtalálni akarjuk, uagyou természetes, hogy ezeknek megállapításához nemcsak gyakoilati. de elméleti ismeretek is szükségesek s ez márként nem képzelhető. Azonban aki azt hiszi, hogy az ipar fejlesztése körtll ez el teljesen és sikerrel végezte munkáiát. az nagyon csalódik éa pedig azért, mert iparfártolás nélkül muukáia meddő marad. Addig tniií ípartörvényeiuk módosítást nem nyernek, amíg az idevonatkozó helyes iránvt meg nem jelölik, addig minden Tanonc-otthon létesítése legjobb eselben cs k egyoldalii célt fog szolgálhatni Magát az iparfejlesztés illetőleg minden irányban és tekintetben csak ez eselben bizlositbatiuk. ha törvényeink módosítása mellett még egész társadalmunk is magáévá teszi és uem idegenkedik a magyar gyártmánytól De követeli és minden alkalommal, minden irányban, akkor kereskedőink is kénytelenek lesznek magyar gyártmányt beszerezni és forgalomba hozni, mert ezek mellőzésével a magyar ipar nem fejlődhetik soha. Mert téves felfogás az, hogy nem bírunk eleget termelni, vagy hogy készítményeink siláuyab bak volnának az osztrákénál Kz nem áll; hisz az utolsó \'.Tl év alatt minden nevesebb kiállításon bebizonyítottuk, hogy a magyar ipart érdemes pártolni De legnagyobb sajnálatunkra azt tapasztaljuk, iiint\'s érzék a magyar i|>ar iránt; kevés a jó barát. Ismétlem, hogy tudunk dolgozni nem csak jól, de ízléssel is. Tehát tietii is annyira az iparfejlesztésére, mint inkább az ipar és pedig a magyar ipar pártolására tan égetően szükség és nemcsak jelszavakkal mint a tulipán korszakában, Itauein leitek kellenek ahhoz és lóskarat, mindazok részéről, kiknek ez inódiukbau áll, mert addig míg mi tuagyar-ipatosok magyar testvéreinktől kellő támogatásban nem részesülünk, minden továbbképző ipariskola csak fél munkát (ok végezhetni De ha látja, ha la|iahztalja, hogy készítményei! értékesíteni tudja, még a kezdő tauoncbau is fölkelti a szorgalmat, a tunllivágyást éa ezáltal nem csak fejlődik, do I ellendíti iparunk ; minthogy az ipai fejlesztése az ipar támogatásában gyökeredzik, a kettő különben is egy fogalom. Amidőn tehát városunkban a tanonc-otthon létesítése érdekébeu az első lépés megindul, magam is minden erőmből támogatni legfőbb kötelességemnek tartom. A Tok. Szerkesztő urnák kiváló tiaztelettel Nagykanizsán, l\'Jll. május 10-éu. HALVAX FRIGYES kalapos-mester. 1613 korom 63 flllir jóvodilim. A gyermeknap rendező bizottság szombaton fejezte be a május tizenegyedíki nagykanizsai gyermeknap számadását és vasárnap terjesztette a pat-ronage egyesület választmánya i-lé. Az eredmény mintogj\'öOO koronával haladja felül a tavalyit, ami fényes bizonyítéka ti nagykanizsai gyermeknap és a rendező patronago egyesület népszerűségének Nagyon örvendetes, hogy a társadalom ily lelkesedéssel segíti a patrouage nagy horderejű Ügyét, melynek intézése nálunk hívatott kezekben van. A gyűlés lefolyásáról a következő tudósítást kaptuk : A Nagykanizsai l\'atronage Kgyosület vasárnap délelőtt tartott választmányi ülésén — Vécsey Zsíg inond eluökiésével megállapították a nagykanizsai gyermeknap jövedelmét, A tiszta jövedelem részleteiben igy alakul : kabaré 221 06 kor, bűlfé sátor -16 40 kor., Dr. Sze keres Józsefné gyűjtése n büffé sátornál 117 40 kor. tőzsde sátor- és szerencse kerék 382 73 kor., Ko-senberg Kicbarduó gyüilése 149 50 korona, elnökséghez érkezett adományok 21 korona, urna gyűjtés 574 54 korona Összesen 1513 korona 63 fillér A pénzadományok részletezése a következő: Háró Inkey Kálmánné 30 kor, Krauz r. t Natiy-kanizsa 25 kor., I\'esli magyar ker. bank nagykanizsai fiókja 2o kor.. Klek Ernő 20 kor, Nagykanizsai tpenztár 15 kor, Dr Szekeres Józsefné, Steril Sáudorné, Vécsey Zsigmond, ürünhut Alfréd né, Ur-Iránok Károlyné, Surgoth Miksa, l\'atria pótkávégyár, Délzalai tp , Zalamegyei gazd. tp.. Nagykanizsai liaukegyesűlet, Dunántúli Szeszfinomitó, Néptakarék pénztár, Zorkovitz Lajos 10 —10 korona, Hogenríeder Józsefné 8 korona, dr. Uolbschild Samuué 12 kor., Adria bizt. társasitg 6 kor , Szurovy flézáué, t!síz-madia Vilma, Sartory Oszkárné, Tripannner Gyula 5—5 korona; N. N 4 50 kor. llaits Vilmosné 3 k. A választmány nagy örömmel vette tudomásul a szép sikert. Vécsey Zsigm md elnök indítványára! jegyzőkönyvi köszónot -t szavazott a lelkes bölgygár-dáuak, melyet Vidorné, Hoérné és dr. Szekeresné jótékonysági iutézmóuyeiuk lelkes vezérei vezettek és mindazoknak, akik piuzbeli és tormészetbeni (Krauz r t. ingyen világítás és a bűffé sátorhoz szolgáltatott számtalan étel és ital adom in,v) hozzájárulásuk kai segítették a gyermeknap humánus e\'djiUi A befolyt 1513 korona 63 fillér jövedelemből a választmány a Nagykanizsai Népkonyhának 605-4 6 kor, az Országos Gyermekvédő Ligáink 151 36 kor. juttatott, míg a maradványt a rendező egyesület pénztárába utalta. A választmány egyhangú véleménye szerint a tavalyi sikert messze felülmúló eredmény nagyrésze annak a lelkes és önzetlen támogatásnak tu III itó be, amit a helyi lapok a gyermeknap pártolása érdekében kifejlettek. Gutenberg Pál előadása. Már másodszor volt szereucséttk Uutongerg Pálhoz a kézügyességre nevelő országos egyesület igazgatójához. A gyakorlati neveiéinek a szószólója volt akkor, most pedig a gyakorlati életuok, a köuy-uyebb megélhetésnek szentelte előadását. Tapasz-\'alatainak gazdag tárházából vett példákkal inutalla ki, hogy a magyar gazdálkodásnak négy terméke a baromfi, a tojás, a zöldség és a gyümölcs milyen barátságos fogadtatásban részesül külföldön. Kz a négyféle termék pótlója a húsnak. Seholse fogyasztanak aránylag annyi marhahúst, mint nálunk és különösen a borjúhús pusztítása oly nagyarányú ; ez ís egyik oka a marhahús drágulásának, mert a borjú felnevelése előtt kíméletlenül körül az asztalra. Csak Olaszország licitál berniünket a húsfogyasztásban. A magyarországi tojás, gyümölcs, zöldség és baromfi nagyrésze Ausztriába kerül tóiüuk es az ő közvetítésével eljut Németországba, Angliába éa egy kisebb quantiim Sweizba. A boroszlói, drezdai, nürnbergi stb. uéiuet városok kiválóan ismerik a mi piaci áruiukat és az alföldről uapoukiut 10—17 kocsi szállilja uekik a magyar élelmicikkeket, melyre oly óriási vevőkörük vau, hogy a hozzájuk érkezett szállitlmáuyok sohase clegengdők. Angliába vámmentesen mennek ez áruk, csak a dohány meg a páliuka uem. Németország. Oroszország, Szibéria is odaküldi termékeinek javát Az 11105. évben 2256 millió to|ás bevitele volt a mi hazánkból. Azóta csökkent e szám 70—80 millióval. Ktinek oka abban vau, hogy a fogyasztás itthon emelkedett és mert a termelés megcsappant, minthogy a baromfitei)yésztés uem tartott lépést a fogyasztással és a kivitellel. Ha mi itthon rendezni akarjuk az áruk értékét, uem azzal tehetjük, llogy az exportot csökkeut|ük, sót azt még fokozni is leliot, ha kellőkép gondosko. dtiuk a termelésről a tenyésztésről. K tekintetben nagy feladatok váruak azokra a tárosokra, melyekuek kellő földterülete és muukás népe mellett olyan polgármestere vau, miut Nagykanizsának, aki uem zárkózik el azok elől a feladatok elöl, molyok egy .higiénikus dusau felszerelt piac előteremtése erdekében rá várakoznak. Kzuu a nyomokon haladt nagyjában Outeuberg olóadá^a, melyet f. hó lil-éu d. u. fél 3-kor kezdő-dóleg a városháza közgyűlési termében .meglehetős szép számit\'\' közouség jelenlétében tartott. Vécsey Zsigmond polgármester Üdvözölte az elóaadút és a megjelenteket és megköszönte végül az érdekes gyakorlatias előadást is. Értesülésünk szerint (lutenberg az ősszel újra megjeleli városunkban hogy a kivitelre nézve részletes előterjesztést tegyen. Sziveseu látjuk ót akkor is és mindeuesetro érdeméül tudjuk be, hogy a nép-élelmezés nagyfontosságú kérdésének megoldásáuái, az ébresztő szerepére vállalkozott. Hisszük, hogy amint polgármosteiüuk kötelességének ismerte el a népjólét érdekóliMii sorompóba lépni, ugy a képviselőtestületben o iuunká|ábau látbalós támogatásra szauiilhat. Hotzy mi a feladata e téreu az tskolákuak, feutartjuk magunknak, hogy azt más alkalommal előadjuk. • Az itt kózólt levelet Hslvax Krigyes úrtól a Soproni Kereskedelmi es Iparkamara alelnökétől kaptuk. A levél tartalma nemcsak igazságával hat, hanem vád is a magyar fogyaszlokozönség ellen, mely iparpártotási kötelességét nem teljesíti. Nein hazafiságból, hanem jól felfogott önérdekből van erre szükség. Gümökór, köhögés, szamárköhögés, influenza eseteiben az orvosok csak SIROLIN „Roehe"-t rantlolnok. Kik vannak a Sirolin „Rocha"-ra utalva? 1. A kik hosszú Idíto keresztül kOhOgá« bioUl-uiaiban szenvednek. £. Mindazok, kik Odtllt gígehurutban szenvednek. 0. Asztmában szenvedik lényege« kBunyebbUIM ¿reznek már rövid használat után 4. Skrofuláa, mirlgvduzz»d4»o«, azem- ¿a orrkaUr-rusoa gyermekeknek lontoi ezer* a UUoltu „lioone. A táplálkozást nagyban etóaegltt. Csakis Pilseni aört igyunk a „Szarvas szálloda" éttermében, a sörök királya; szénsav nélküli kezelés, a gyomornak kitűnő. Uaakl. eredeti oeomago- láau Slrolln „Roohe\'-t kárján, minden után-zatot »«gT pótkéazlt-mónyt kdrllna a leghatározottabban visszautasítani. P. Hoffmann-La Roche <s Co., Basel (Svájci), Oreniach (Badcn). MÁJl\'8 28. ZALAI KÖZLÖNY 3 HÍREK.. Lów Lipót emlékezete. A legelső ós legnagyobb magyar zsidó rabbinak Lów Lipótnak születése 100 éves évfordulója van ma május 21-én. Már 30 éve, hogy a szegedi temetóben porlad, de uttöró szelleme és áldása lelt a magyar zsidóságnak és áldása a magyar nemzetnek, melynek az 6 szelleme szerezte meg az izraelita hitsorsosokat hű, áldozatra kész hazafiakul. A szegedi izr. hitközség jun. 4-ón fogja uagy papjának emlékét megünnepelni, mely alkalommal Lów Lipót emléktáblát fognak leleplezni. A Nagykanizsán ütegjei enó .Magyar Izrael" oimü rabbi közlöny 148 odalos ünnepi számot szentel „Lów Lipót emlékezeté"-nek. Nagykanizsát azért is érdekli közelebbről a nagy ember emléke, mert az 1841 — 1840. években városunk rabbija volt. Krról az évekről a Magyar Izraelben Villányi Henrik dr., lapunk munkatársa egy külön cikkben emlékezik meg, melyben e figyelemre méltó közgazdasági dolgot irja- „Megalapítja 1842. február lü-ón az ipari- és kézműves-egyesületet és gondoskodik az iparostanoncok szómhali és vasárnapi iskoláztatásáról is. Tárgyalásokba bocsátkozik Baok Bernát bécsi nagyiparossal, hogy Nagykanizsán szövőgyárat állítson fel. Baok az eszmét felkarolja, megígéri támogatását Lównek, gyárvezetőt akar Kanizsára küldeni, csak 2000 forintot kér 10 szövőszék és 400 forint évi szubvenciót. Azóta 10 gyárai alapítottak Kanizsán, de a közel ?0 évvel ezelőtt zsidó paptól megpendített textilgyár alapításának eszméje máig sem valósult meg" A morva származású rabbi valóságok forradalmár lett. mikor a 48-as harcíkürtók megharsantak Börtönbe került miatta és ha Soitenszky érsek közbe nem lép, Hognon hóhér bárdja az ó fejére is lecsapott volna. Mikor 1875. okt. 13-án meghall, Kossuth Lajos a nemzet vesztességének, Tisza Kálmán akkori miniszterelnök a haza egyik legnagyobb halottjának mondta. mérnöki tudományunk és az Arany János-utcai házak és pincék épségének. A Bz<iciri utóink pincéi szintén tőle vaunak vizzel Azok már nyugodtan ezivattyuztatják ik 10-20 K költséggel a vizet, mert már folyamaiban van léve ti csatornázási uljá-rás, mely éket hasonló bajoktól megóvja. Es ha oly gyorsan oldódik meg az ármontositó eljárás, mint nz Arany János-utcában, akkor uinos ok a panaszra. — Főorvosi megbízás a munkáspénz tárnál. A Nagykanizsai kcrlllcti munkásbizlositó pénztár igazgatósága szombat este Illést tartott Sclttvarz Oltó elnök vezetésével. A gytllós egyedüli tárgya a főorvosi teendőkkel való megbízatás. A tisztségre csak egy pályázat érkezett dr. Fodor Aladáré, kit az igazgatóság egyhangúlag megválasztott, illetve a főorvosi teendők ellátásával megbízott. A főorvosi megbízással az igazgatóság és különösen a biztosítottak régi óhaja ment teljesedésbe. Az uj főorvos 8 napon belül tisztségére esküt tesz az igazgatóság előtt. A Caány szobor sorsjegyeknek szabályszerű kihúzása megtörtént v hó 14-én a liozeu-krauz-kerlben A szoborbizottságot két tisztviselő képviselte, a közönséget stililéu kellő, a jegyzőn kívül, s a politikai hatóságot l\'aál rolidórbizlos. A három számot Uugor Krzsi leánygyermek húzta ki, elsőitek az r>»2-l, másodiknak 121-et s harmadiknak I0ll-el. K számok tulajdonosai e hó l-l-lói számítva 16 napon belül átvehetik a megnyeri szobrokat Zalaegerszegen a titkártól. Ellenkező esetben azok a bizottság rendelkezésére maradnak. — Gyapju-vásár. A miskolci XIX évi gyapiuvásárl beraktározásbal egybekötve folyó évi junius hó 14-éu tartják meg a Miskolci Hitelszövetkezet áru és termény raktáraiban Felhívjuk ezeu vásárra az erdekeltek figyelmét. — A várost közgyűlés Nagykanizsa r. t. város képviselőtestülete 1911. május hó" 23-án nzaz holnap d. u 3 órakor\'a városháza dísztermében rendkívüli közgyűlést tart A tárgysorozat fontosabb pontjai u következők: A „hirdetési szabályrendelet" s a vele kapcsolatos haszoubéri szerződés tervezet bemutatása tanácsi javaslattal Szénkéneg raktár építése. A Kozgony¡-utcai iskola tornatermének vasbeton és ezzel kapcsolatos, ugy ennek egyéb munkái, a Rozgonyi-utcai sétatér és tornaudvar kerítése, és ezen utca felső részének bazalttal való burkolás.t és csatornázása tárgyában tanácsi java lat Az 19 O évben szaporodásba és törlésbe hozott v. potadó kimutatások bemutatása tanácsi javaslattal Az osztrák-magyar banknál lenuálló tartozás annuitásának ftzetésekur a katouatartási alapból felvett 11),0 10 ki.ronás kölcsön bojelentése tanácsi javaslattal. A v. közkórházi pénztár |avára kölcsönv. II tiOOU korona bejelentése la nácsi javaslattal. A v házi pénztár javára u katona-tarlá-i ulupb I kölcsönvett 10,000 koronának bejelentése taincsi javaslattal A Sikátor-utca rendezéséhez szükséges ingatlanok t megvétele tiir>!yábaii tanácsi javaslat. Az 1909. évi államsegélyből néhai Lengyel Lajosra eső összegnek az örökös javára leendő kiutalása tárgyában tanácsi javaslat Fraiu Lajos és fiai gőzmalom es villamos üzem r. t. ingatlan vételi ajánlata tárgyában tanácsi javaslat A cs. kir. szab tléli vaspályatársaságtél a Kazincy-utcúbun megveendő ingatlanra vonatkozólag tanácsi javaslat. A in. kir kincstártól az uj posta palota telkéből megveendő ingatlanra vonatkozólag tanácsi javaslat és ezek után még néhány iugatluu udás-vételi és egy csot^é ille-lÓMtgí ügy kerül elintézés alá — Érettségi biztosok. A nagykanizsai (első kereskedelmi iskolához a vallás- ós közoktatásügyi miniszter Nelerda Módost miniszteri titkárt, a kereskedelmi miniszter pedig Holtai József gabotia-keilót küldte ki miniszteri biztosul a júniusban megtartandó érettségi vizsgálatohoz. — SzerkesztöválasztáB. A .Zalamegye" cimü Zalaegerszegen megjelenő politikai hetilap sze-keszlóje újra Udvardy Ignác nyugalmazott felső kereskedelmi iskolai igazgató lett, aki a lapot harminc évvel ezelőtt megalapítót«. Üdvözöljük Udvardy igazgatót, hogy régi szerelméhez, az újságíráshoz visszatért. Benue a megyei hírlapírói gárda egy hivatott, korrekt taggal lett gazdagabb. — Elhalasztott befizetósok A Délzalai Takaiékpenztárral Egyesült Önsegélyző Szövetkezet a lolyó hó 26-ére azaz csütörtökre eső befizetéseket az üuuep miatt folyó hó 26-án azaz pénteken délelőtt tartja meg. — Uj hírlap Zalamogyóbeu „balatonfüredi-cím alatt dr. Vaduay Itéla ügyvéd szerkesztésében HalatoiilUreden egy uj társadalmi és gazdasági hetilap indult meg. ./ — Insolvencia Halázsy Károlyné nagykanizsai ¿bútorkereskedő cég bejelentette fizetésképtelon- I *égét — ítélet iparkihágás miatt A rendőrkapitányság ma Levesics Márton Ki.dzsi-utcai lakos, pékmestert, ipari kihágás miatt, — meri oly segédeket alkalmazott,* kik az előbbi munkaadóikkal kötött szerződésük megszűntét nem igazolták, az iparlürvóuy 90. és Ifili. szakasza alapján líi\'i K pénzbüntetésre és H napi elzárásra ítélte. — Nincs béke A sütőmuukások mozgalma ma sem szűnt meg Tegnap délután 2—5 óráig az Ipartestület helyiségében Halvax Frigyes iparbiztos és I dr Sabján (iyula vezetésével isinet békélteti tárgyalást ! tartottak a sztrájkoló munkások bizalmi képviselői és t az ott megjelent tárgyaló munkaadók között, amely azonban most sem vezetett eredményre, habár mindkét fél hailaudóuak mutatkozott álláspontéból valamit engedni Klóroláth.tló\'ag még a közeli napokban megegyezéstn uiuos kilátás. H.tívai ipatbizlos a további eljárás végeit az ügyre vouotkozó iratokat a városi tanácshoz tette át. — Modern ármentesítés Szombaton reggel j döntették a városi mérnöki hivatalban, hegy ttz Arany Jáuos-utCi az e.ózér következtében újra viz alatt áll A pincékben, kutakban ugy szintben van a viz az utca vizével. A gyermekeket élben vittek kö-resztül a szülők a térdig érő vizeit az iskolába, meg a kisdedovóba Dicséretére légyott mondva a mérnök urtiik, azo.iual ott tenmtt két műbőrével és radiká-tisuu megoldotta az utca csa\'ornátási kérdését; akárcsak a_gyors fénykép tsz, oly htinar elintézte az ügyet, multa a parancsot, hogy a jő öreg Egzátorué kéri tusét kell átlépni, liudd lolyh.t-soti arra a viz. Hasztalan kért, kduyOrgött, riiumkodott a szegény usszouy, uem voit pardon A kiszakított kerítésen egyszerre keresztül tódult u viz es egy ptre alatt tönkre lelte uz Kjzutorné vuiouiduyes kertiéi A Jókai regényében vau ilyen gal\'juutús a Tisza áradásoknál. De lu olt az órok észre vették volna, aligha menekült volua el ep bérrel. Kíváncsiak vagyunk, hogy Szombathelyen. hol numreg csatorna tanulmányozást telt\' a mérnök ur, igy segítenek e uz árvíz locispolásau. Azt is szoreluók tudni a város muglizeti e kúrát uiimtk az asszonynak, kinek koitju áldozati lett a KÖZGAZDASÁG. Böiteilasáű \\Mm iMiillft es mtam lauiLoi® Ma A in. kir. loldmivelésügyi miniszter a kisebb lokozalu isuiéllóiskoláüuz a gazdásági lájigyak taui-tásaia hivatott nopiskolai tanítok, illetve lamtöuóit gazdasági kiképzésé céljából I. ev julluo Is-lol bezárólag auguszius le-ig az algyogyi, adat, békéscsabai, ürezuouauyat, csíkszeredai, Hódmezővásárhelyi, jaszbereuyi, kaicagt, lúgost, papai, rimaszombati uagy&zeuliuiklosi aouiogyszouliiurui, szilagyaomlyoi, szabadam es csaki ^ezelőtt Uaukovár Tomustuogye) lold-tuives iskolánál 20—20 összesen 320 ueplauiló, a kecakumuu loldmtvus iskolánál pedig 20 tauilóuó részérő mezőgazdasági tanfolyamot roudoz. A taiilulyaiuou resztvevo tanítok (tauttouókj 100 azaz. E^/aZdZ korona utalauyt elveznek, melyből 40 K ollauist díj levonása uláu 30 ü a jeloul-kezeskor, 3o K pedig a laulolyatu betejozesévol log kilizoitotui. A lantolj amott résztvevő azou néptanítók (ta-uitóuók) részere, kik a legnagyobb szorgalmat és a legjoUü elóiueuetell fogjak lanusilaui, a toldunve-lestlgyt miniszter miudeu egyes iskolánál egy-egy ioo, .>0 es 6 j K-s, osszusen három ösztöndíjat ett-gedetyezett. Ezeket az ösztöndíjakat a mitiiszter ki-auldottjo a vizsgán lo^ja az Illetőknek kiosztani. A idutolyamoíra leuyteg alkalmazasüau levő olyau ueplaiittok ^taiiuouókj vetülünk lel, kik mező-, gazdasági laulolyaiuoi meg uem vegoztek. Felvételi kérvényt a lölduiivolosügyi miuisz-terliez kell címezni es folyó ev juulUs bo ö-eig az tllelekes UulelUgyeloaegUiil benyújtani. A jelólesl a taulelügyolösug javaslatára a vallás- es közoktatásügyi miuisttor leijesiti. \\ // A I. A I K 0 Z I, 0 N Y MAJD8 2í A „Nagykanizsai fördó részvénytársulat fölszámolás alatt" f. évi május 20-án tarlott közgyűlésének határozata alapján értesíttetnek a t. részvényesek, hogy a rendelkezésre álló lis/.ta vagyonból minden egyes részvényre jutó 50 K azaz ötven korona f. hó 22-étól kezdve naponta a délutáni órákban a részvények visszaadása melleit a Délzalai Takarékpénztár helyiségében kifizettetik. Felhívatnak a t. részvényesek, hogy a részvényeikre jutó összeg felvétele végeit 1911. május 22-tól 1911. junius 30-ig annál is inkább jelentkezni szíveskedjenek, mivel a/, ezen idóbeu beváltásra be nem mutatott részvényeknek darabonként 50 koronában megállapított ellenértéke bírói letélbo fog helyeztetni. Nagykanizsán, 1911. május 20. A felszámoló bizottság. 11401/911. szám. Versenytárgyalási hirdetés. A városi képviselőtestület jóváhagyásának fentartáaával — versenytárgyalást hirdetek a Szemere-utca alsrt szakasza és a Kazincy-utca, Szemere és Kisfaludy-utcák közötti szakaszának csatornázására Az előirányzóit összeg 9829 kor. 50 fill. Az ajánlatok a kiírási múvelethez csatolt mintán teendők meg. Gsakis szabályszerilon kiállított és pecséttel lezárt sértetlen boríték bjM elhelyezett közvetlenül a tanácsi iktatóba vagy poslu utján beadott ajánlatok véte^ nek tárgyalás alá ^^ Az ajánlatok borítéka a következőleg oímzendő: A városi tanácsnak Nagykanizsán. „Ajánlat a 11401/911. számú versenytárgyalási hirdetményben kiirt csatornázási szállítások és munkálatokra". Az ajánlatok posla utján vagy közvetlenül a városi iktatóba adan dók be. Benyújtási határidő 1911. évi május hó 37-ének d e. 10 órája. Ajánlatot csak az összes munkálatok és szállításokra lehet tenni. Bánatpénz gyanánt az ajánlati végösszeg 5Y.->1 készpénzben, vagy óvadékképes értékpapír alakjában, vagy 10000 K-ig terjedó részében a „Nagykanizsai tkpt. r. t.", a „Délzalai tkpt. r. t. Nagykanizsán", a .Zalamegyei Gazdasági tkpt. r. t. Nagykanizsán", a „Néptakarékpénztár r. t. Nagykanizsán" végül a „Nagykanizsai Bankegyesület r. t." ily ősszegről szóló betétkönyveivel teendő le és az az ajánlat benyújtásával egyidejűleg a versenytárgyalási hirdetés ügyszámára való hivatkozással a városi pénztárba a tárgyalás határidejéig befizetendő vagy oda beküldendő és az erről szóló letéti nyugta vagy postai feladó vevény az ajánlathoz csatolandó. Az ajánlatok az 1911. évi május hó 27-ík napjának d. e. 10 órájakor Nagykanizsa város tanácstermében fel fognak bontatni, inely alkalommal ajánlattevők, vagy igazolt megbízottjaik jelen lebetnok. Az általános szállítási és munkafeltételek, u részletes munkafeltételek költségvetések, tervek és szerződés tervezet a városi mérnöki hivatalban megtekinthetők, ugyanitt az ajánlati minta díjtalanul kapható. Egy ajánlattevőnek sincs semmi néven nevezendő igénye arra, hogy az ajánlata elfogadtassák és Nagykanizsa város közönsége szabad rendelkezési jogát minden tekintetben fenntartja. Az ajánlat egyéb módozataira, valamint ajánlattevők egyéb kötelezettségeire nézve az ajánlati minta általános ós részletes feltételek, költségvetések és a tervek, végül a szerződés tervezet irányadók. Nagykanizsán, 1911. május hó 19-én. « Vécsey Zsigmond, polgármester. Nyomatott a laptulajdonos líj. VVajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán. 5o-ik évfolyam. 42. szám [ csütörtök ZALAI KÖZLÖNY Politikai lap. Nsgjalanlk hition ii ciütörtökön. ElOfliaUtl árak: KgZn tvce 10 korona, fíUvro 5 koron«, N«Kjred<«ra 2 koront 60 (III. — Egy«« «iám ára 10 flll. Kelelds saaikeltik : HerléM .lórnef. UIhiIJH H nKi*rk««tljíai>g. Szirkiizlitig ii kiadóhivatal Oiák-tir I T.l.fo»; III. — Hlrd«l*».k dljaiabia ««arlnl. Az elhagyott gyermekek. Hagyjak okét a szülőknél. „Szomorú az árva sorsa, örömo is ba nat* mondta valamikor Arany János; ha ugyan a mai modern felfogású világban szabad még pirulás nélkül az ósdi Aranyra hivatkozni. De hát ez az igazság tapasztalat és igy még 10 ezer év múlva is igazság lesz. Magyarországon ma az állam gondozásában 60 ezer ilyen árva van. akiknek egy-rósze igazán ugy nó fel, mint a gyenge osemete oövek nélkül. Némelyik egyenes törzszsel kapaszkodik fel a levegóbe, de a legtöbbjót a viharok görbe törzsünkké nyomorítják. Ezek a szegény menhelyi gyerekek is kimondhatatlan sok vihart, ellenséges áramlatot élnek át, míg végre megerősödve támasz nélkül is megélnek. Meg ám, de hogyan A legtöbbnek ha nem is a törzs, de a lelke ferde, görbe irányzatot vett; kimondhatatlan kárára a társadalomnak, átkára önmagának és kudaroára annak a humánus gyermekvédelmi törvényeinknek, mellyel pedig az egész művelt külföld elótt dicséretet szereztünk. A törvény most is jó, de egyes rendelkezései hiányosak, hibásak. Könnyű ezeken segíteni, ós kell is segíteni, ha csak azt nem akarjuk, hogy üres lelkű, anarchiára hajló népsöpredéket neveljünk az állam, a polgárok pénzén. Mindig belemarkolt a szivünkbe, mikor ilyen elhagyott, ágról szakadt gyerek valami panasszal a rendőrségen járt és ott az az örökös paragrafussal bajlódó rendőrtiszt végig simította annak a kis gyökértelen gyermeknek az arcát. Hisszük, hogy ujjainak delejessége édes melegét árasztott a kis zül-lönc szívébe ós boldogság lopózott egy percre a dacos lélekbe, mely a növelő anyjában és apjában csak szitkozódó, durva bánásmódu ellenségeket lát. Addig inig telepfelügyelőnó nem volt. aki kérlelhetetlen szigorúsággal sáncolta el magát a menhelyi törvények és rendeletek paragrafusai közé, arról is volt tudomásom, hogy némely ilyen gyermek, akit a szülők nyomora döntött az állam karjaiba, ott maradtak a szülőknek, kaptak segítséget és szerelettel nevelték a kis porontyokat, áldva az államot, mely az elhagyottnak, az ügyefogyottnak hona alányul, hogy el no essék az élet göröngyös utján. Nem mondjuk, hogy a paragrafusoknak erről a kegyes letéréséről a rendőrség tudomással birt. bár láttuk, hogy egyik szómét a törvény őre lehunyta; de az irgal-I másság szent nevében törtónt, ami történt. \' Vessetek rá követ, ítéljetek el, büntessétek meg. Ez mind, glóriával fogja övezni ezeknek a paragrafus-törőknek a homlokát. De a törvény, törvény; a paragrafus 1 azért van. hogy megtartsák ós csak kevés ember van, aki a hivatalos homlokok ráticba-szedésétól kevéssé fél, mint a saját szivének, jobb érzésének parancsaitól. Igy aztán az a ()0 ezer gyermek mind olyan árva. akinek sokszor meg van apja, anyja, néha csak az apja, vagy csak az anyja, de elszakítják tőle a menhelyi törvények és idegenek szeretetlen karjaiba lökik. Miért? Mert talán az apa, talán az anya nem törődik gyermekével, vagy erkölcsi életők káros hatású a gyermek fejlődésére. Helyes. Az állam okosan cselekszik ilyen esetben, ha más környezetbe adja nevelésre a jövendő polgárt. Vagy ha szegény cselédé a gyermek, aki csak további szolgálattal tartja fenn a saját életét. Az ilyen nem tarthatja gyermekét magánál. De ha a cselédnek anyja, öreg anyja vagy rokona van, akik a gyermekei hajlandók elvállalni, amiről az anya mindig gyors felvilágosítást tud adni. akkor csak ezeknél kell a gyermeket elhelyezni. De ha egy család, hol a férj meghalt, vagy beteg, s a nyomoraság miall nem tudja gyermekeit táplálni, akkor jön az állam és a paragrafusok kötelező rendelkezései szerint elveszi a szerető, bár nyomorúságos környezetéből a kis porontyokat és idegenek közé adja, hol a csekély havi összegért se kellő testi, so megfelelő lelki táplálékot nem kap a kis idegen. Csak ogyben van része: szit-kozódásban, átkozódásbau, szüleinek léalacso-nyitásábau. Szóval kiölnek ott lelkéből minden érzelmet, amit otthon söntnek tartottak. Az állam oly keveset fizet e gyermekekért, hogy a legsoványabbaii óló család is ráfizet a tartásdíjra. Igy aztán a legszegényebb osztállyalt Váradi Károly. Csakuem nyolc éve, hogy a székesfehérvári tankerület élére Állott. A kerület a negyvenhárom éves debreceni igazgatóban egy agilis tanlérfiut nyert, kit erejo és munkakedve egyaránt vezetói szerepre hívtak. 8 hivatását pontosan töltötte be, szívvel, lélekkel szolgálta azt az ügyet, melynek vezérévé tette a királyi kinevezés, a piarista rend kormánynak ajánlása folytán. Ma, már csak emléke mienk, mert Váradi Károly a mull hét szombatján örök nyugovóra tért, árván hagyott kerületének igaztóitól » tanáraitól kisérve ez utelsó útjában. A szomorú bír meglepte a lankerületet. Nem csoda. A férfikor delén, a munkakedv eleven törekvésében hullott ki kezéből a vezérhatalom pálcája, mikor talán eszméit megvalósultau, jóakaratú tanácsait a gyakorlati éleiben megtestesülten lállialta volua. A tanügy kétségtelenül nagy erót veszített benne. Kérdés, tudja-e utódja mindenben pólóim ót, ki a pedagógus embernek, a lelkiismeretes muukásuak, a tevékeny akaratnak oly igaz példáját hagyta maga ntáu a magyar pedagógia történetóbon. Mestere a lanitásbau rendjének alnpitója volt. kinek szereielél eltanulva, örök szabálykópen is alkalmazta azt egész tanügyi pályáján. Ez az érzelem vezette tanításában a szegedi tanárt, ozt fejezte ki mindenütt az eszközök ritka gazdaságával egyesítve, mint debreceni igazgató s ezzel végezte legutóbbi munkakörét is, mint székesfehérvári főigazgató. Szinte hihetetlenül hangzik, hogy az a beszédes ajak elnémult, az az atyai sziv ki- bolt. melynek annyi mondanivalója volt a tanári gyűléseken, a haza boldogságát munkáló tanügy érdekében. Már beteg volt, s csaknem utolsó perceit élte, mikor még miudig hivatalában dolgozott. Kö-telességtudása erósebb volt az élelösztönénél. Ha csak keveset kímélte volua magát, akkor még ma j is közlünk élne s nem kellene omlékét a szűkszavú nekrolog gondolataiba zárui. De éppen ez tietlelle halálát, hogy kötelességet cttyk munkakörében érzett s önmagával szemben feledte\' ezt^ Kerületének bárom nagy iutézetében a közelgő érett-i ségi vizsgákra még ina sincs elnök, mert a vezér munkájának a leglerbesebb feladatából az idén is ki akarta venni részét Tudatos, nagy gonddal mélyedt el szeropébe s ott a hajszálig menő pontosság jellomezte. Látszott minden szaván, hogy az ó lelke a tanügy világában él. 3 ebből a sa|átos életből lehel sokszor ktlíönös viselkedésének indokolását meriteui. Nem is velte tőle senki sem zokon, ha olykor a kötelességteljesítés. padaulériájával találkozott nála, mert mindenki tudta. Iiogy működésének célia a legnemesebb, — hazai tanügyünket rendeltetésének legmagasabb fokára luitalui Korai múlását sokan is fájlalják, lieiidje egyik neves tagiál vesztotte «1 benne. A gyászból azonbau inélláu az ifjúságra utlliat a legnagyobb rész, Mert Váradi egész lelkévol az ifjúságé volt. Ezért és onuek élt egyedül. Fogadalmát, tnollyel magát már if|u korában a magyar haza reményéhez fűzte, soha meg uetii sértette, egy életen át nem teletlle. Miulia I lelke ajkán leli volna, tűikor hozzá tik szólt. Csak az 1 élet fogja megtanítani arra, hogy a szigorú főigazga- tóban legjobb atyjukat veszítették el. A nevelés esz-közeíuek változatos alkalmazásában igazi mester volt, minden lélekhez volt ut|a, minden gyermeki szellemhez értelme, s mindegyikhez — szerelete. Városunkat is fűzi hozzá a bálának egy-két szála. Főgimnáziumunk vajúdó ügyét nemcsak kötelességszerű figyelemmel kísérte, hanem a helyes megoldás mikéntjéu is fáradozott Debreceni direktorsága alatt épült az ottani katli. főgimnázium palotája s onnan az alkotás gyakorlati ludását hozta magával uj állásába, melyet intézetünk érdekében az illetékes helyen érvényesített is. Kihunytával tebát városunk is vosztelt s méltán velte ki a t.anárikar fáidalmából részét a yárositanács is, mikor átiratában ennek a város polgármestere kifejezést adott. — De hallgassunk el. Miuél többet szólunk róla, auuál nagyobbnak tűnik fel veszteségünk Auuyi eréuy elhalása, annyi nemes eszme örök álma, mint amennyit sírjába vitt a megboldogult, — talán még sem any-uyira fájó, h.< nem részletezi az ember. A sok lapra csiszolt gyémánt fénye szebb, áthatóbb sugárzásit, Ita elvesztettük jobban fáilaljttk. Igy vagyunk Váradi erényeivel is. Jobb is, lu nem szólunk róla többől, csak megnyugvással a legfőbb akaratban fájlaljuk elhunytát és őrizzük emlékét. LUKÁCS JÓZSEF. N 2 ZALAI KÖZLÖNY MÁJUS ís. Kataszteri MinMl MMm. Randazték a hlrdatés ügyit, tik kaj fan az ördAgarkokkal. Uj tiraaciarnok ipll Városi klzgyllis „Ami késik, a* nem múlik" — állítja egy közmondás. 8 csakugyan olykor, mintha igazolni akarnák kulsó mellék-tények is ennek a biztató állításnak a korrekt valószínűségét. Mi kanizsaiak. higyjünk célzásának, reméljünk megnyugtató vigasztalásábau — Kz a város eddig kénytelen volt sokáig késni; a végletekig fakir-türe-leinmel lenni, míg végre — hála legyen mondva — őrvenditó, pozitív váhozások napjai következtek el; soron kívül. A reformok modern szerencse csillagját fölragyogni láljuk Nagykanizsa fölött, melynek a jövendő rejlett virániáia rávilágító reflex fényinél, számtalan nagyjelentóségll, sokérlékQ és Hatalmas terjedelmű vívmányokat lehet észrevenni, városunk anyagi, erkölcsi és kultur-szociális fölvirágzásának és érdemleges hivatásának szilárd fokozatosan emelkedő lépcsókövei gyanánt. Ugv látjuk és hisszük, hegy ez az esztendő, annak a szebb kornak, annak a hátralévő jobb idők nek az átlépő küszöbe; a szerényebb berendezést igénvló előcsarnoka Tabui ez az lytl-ik esztendő, Nagykanizsa jelen százados történetében epochét fog jelenteni Valóban ! . . örömmel konstatáljuk, hogy ennek az évnek már első (ele is, mily alapos és kiható aktív-intézményekkel gyarapította városunkat; pedig több mint egy hónap leforgása kell még. hogy teljes legyen. Tegnap délután a városi közgyűlésen Véc»ey X-igmond polgármester szintén egy mőilfölött nagyfontosságú és ritka horderejű ügyre hívta fel a városi képviselőtestület figyelmét. Ugyanis arról vau sző, hogy a Szombathelyen székelő Kataszteri felinélési Felügyelőség, — melynek munkaköre Sopron-, Vas- ós Zalamegyére terjed ki — az utóbbi időben felszaporodott, gyakori ujabb fólmérési funkciók miatt annyira túlhalmozódtak teendői, hogy azokat kellő időben és rendszeresen végezni képtelen volua Kmiatt az illetékes kormányhatalom most ugy tervezte, hogy Zala- és Somogy-vármegyét egy különálló kerületbe osztja, hogy a birtok- és ingatlantlgyi szakmunkálatok pontosan és intenzivebb módon legyenek végrehajtva. És az újonnan felállítandó Katasrtori Felügyelőség székhelyéül, kettő közül : Nagykanizsa vagy Kaposvár van kiszemelve. Már most bizonyos, hogy a mi kiskcretü szomszédunk ennek a hírnek a hal- — mert hisz ezek vállalkoznak a menhelyi gyerekek befogadására — tartatja el a maga védenceit. * Módosítani kell tehát a törvény rendelkezését oly formán, hogy azokat a gyermekeket, akik a szülőknél megmaradhatnak, s csak a végtelen nyomor készteti őket az állami segedelemre, ne legyen kényszerítve idegenekhez, hol örülnek, ha a gyermek naphosszat csavarogva kerüli a ház tájékát. Nagykanizsa hölgyei, kik a szociális jótékonyságnak vezetői, Vidor Samuné. Kó-vesdi Boér tíuszlávnó, Szekeres Józsefné úrnők, mindezt a nézetet osztják és már nem egyszer felszólaltak illetékes helyen ilyen értelemben, Aktualitást adott ennek a témának a Kassán f. é. szeptember első felében tartandó III. Országos Patronage Kongresszus iratai, melyeket a kongresszus kassai előkészítő bizottsága szerkesztett. Ebben a következő kérdés van felvéve. „Mel.v feltételek mellett hagyható a segélyre szoruló gyermek a szülő, nagyszülő vagy rokon családjában?" „Ha igen. szükséges lenne-e az állami gyermekvédelmi törvényeket, illetőleg az állami gyermekvédelmi szabályzatot e szempontból s mily irányban módosítani." Erre a kérdésre Boohkor Mihály dr., özv. Balásne Bolgár Ilona, Csiky Lajos és Mészáros Ödön, Faragó Sámuel, Ferjessy Mihály. Rajner Lajos és Spitzer Mór dr. adlak véleményt. Egybehangzóan mind azt a felfogást vallják, hogy a gyermeket a természetes környezetéből, csak bizonyos esetekben szabad kivenni. Ez esetek megvizsgálása egyik fontos feladata a telep felügyelőknek, lía a szülő romlott, iszákos, erkölcstelen, csavargó, durva és erőszakos, beteg stb., akkor van helye a másutt való elhelyezésnek. Ebben a tekintetben a tanítókra, óvónőkre is lelkiismeretes feladat vár. mert ók rendszerint közelebbi ismerői a gyermek szülői körülményeinek Van remény tehát, hogy a gyermekvédelmi törvényünk még meglevő hiányán is segítve lesz rövidesen. lalára nem tesz mást. minthogy irgalmatlan versenyre fog kelni ellenünk; megingat mindno mozdítható követ, hogy győztesként kerüljön ki a harcból. De amint a mi derék és agilis polgármesterünk tegnap a városatyáknak igen jól előadta, hogy mi sokkal inkább illetékesebbek és méltóbbak vagyunk az uj Kataszteri Felügyelőség székhelyéül kijelöltetni, mini Kaposvár, azért erről ama nagyon helyes indítványát teijesztette elő, hogy a képviselőtestület bízza meg a városi tanácsot azzal, hogy a megfelelő kérvényt ez ügyben készítse elő ós hogy mielőbb terjessze föl Budapestre, a pénzügyminisztériumhoz. A megbízás, a meglepetés öröine kapcsán egyhangúlag megtörtént, hozzáfűzve legnagyobb reményünket, hogy a siker beköszönt, mórt minden tekintetben sokkal kedvezőbb okok beszélnek mellettünk, mint a szomszédék nál Ezután kővetkoiett a napirendre való térés, melyek közül az érdekesebbek egyike a hirdetési Ugy. Hz a dolog tnár az 1902 ík év óta húzódik, s azóta számtalanszor foglalkoztak vele. Alapos, megfontolt áttanulmányozás után végre tegnap lekerült a zöld asztalról Sabján Gyula dr. városi főjegyző ismertette a terjedelmes, finom precizitással készült, célszerű „Hirdetési szabályrendelet"-et, melynek pon-tosau részelt teljessége tninden eshetőséget fed. — Ennek értelmében az I--V. kerületben elosztva 7 hirdetési oszlop és két.hirdető pavítlon lesz felállítva, ezeken kívül több függő táblát helyeznek el. A szabályrendeletet egyhangúlag elfogadták, valamint a leiolvasott hirdetési haszonbéri szerződés tervezetet is általános helyesléssel lónak találták. A tárgysorozat ötödik pontja szerint: \'a Rozgonyi-utcábau létesítendő torna terem építése, az ezzel kapcsolatos vasbeton munkálatok, s az őzen utca Hunyady-ntca felé fekvő részének bazaltkorkával való kikörezése, valamint a Városi Sétákért Rozgouyi-utcai oldalán emelendő vasbeton kerítés létesítése került tárgyalásra. Az építési költségekhez részben a kultuszminisztérium is hozzájárul s minthogy az építést ellenőrző bízott-ág a versenytárgyalás eredménye kéut beérkezett ajánlatok közül a íegkedvezóbb három ajáulkozó cég:. Takács és Darvas Hudapost, Fuclts és tirósz Sopron és a Hadscsonyi 11***1 thá nya társaság költségvetését elfogadásra megfelelőnek találta, ennélfogva a közgyűlés ahhoz absolut szótöbbséggel hozzájárulván, fölhatalmazta a városi tanácsot, hogy a vállalkozó cégekkel a szerződést kösse meg és az eselieges és utólagos felebbezés hatályon kívüli helyezésével a munkálatokat hajthassa végre Igy ínég a folyó évi iskola ér eljöttéig valószínű, hogy az uj tornacsarnok és a kapcsolatos többi dol gok készen fognak állani. Sok szó esott a napirend egy pontjának tárgyalásánál, a kanizsai «pecíális ördög irkok pokoli ve-szedőiéin tóI. Csak egy közönséges híd kibővítése került szőnyegre s már ezzel jó alkalmat láttak kínálkozni egyes, ftgyolmos és körültekintő képviselők, A mindenható kritika. Irta: H. J. Vágó Tihamér azt az emeletes bolondságot követte el, hogy egy kötetre való verset irt. Azért követelt el emeletes bolondságot, mert verselt, mikor olyan szegény volt, mint a templom egere. Sőt még szegényebb : az egérnek van biztos tanyája, neki nein volt. Több emeletlel súlyosbította a körülményt, hogy egyebvt sem csinált, csak verselt. Verselt Biivvel, lélekkel és hitelbevett ceruzával, verselt eate és éjjel, csak nappal nem. fis hogyan verselt? Eredetien, vagy modernül, ha ugy tetszik Petőfit és Aranyi uem igen ismerle, de a hitelladó pincéreket nevük szeriül. Forma és rím szeriute tradicionális maflaság volt. Ezer szerencséje volt a poétika licencia; erre építhette főelvét, hogy „a kötött beszéd a legszabadabb" szabadok is voltak az ó versei minden tekintetben: szabad volt benuők a gondolat, * fantázia, a forma, sót még a szerelem is. Ha gondolat uem is volt miudeu versében, villaná-sok ós sejláaek mindenkor voltak i, Egyszer egy fiatal kollégája, ki igaz szivvel érdeklődött az irodalom iráut, uem érlelte ineg ezt a versét. „Ember és állal, Nemzet és állam Mind üres Frázis ..." Azt tudta, hogy Tihamér verseinek speciális sajátságuk, hogy prózában is éppen ugy élvezhetők, mint versalakban. Leírta hát magának : Ember és állal, nemzet és állam miud üres frázis . . . Szórol-szóra, vonásról pontra. De csak annyira érlelte meg, mintha le sem irta volr.a Megkérdezte hál Tihamért. — Mond csak kérlek, micsoda nagy igazság van ahhau a sorban ? Vágó Tihamér a templom egere, de költő, büszkén végigmérte fiatal kollégáját és furcsa mosollyal szólt: — Itali I Akinek nincs esze, az ne olvassa az én verseimet. Csak uem írok ki világosan mindent Nem eleg, hogy azl a három pontot a végére leltem. Szóral Vágó Tihamér miden tekintet\' en modern költő volt. Arról azonban már igazáu nem lehetőit Vágó Tihamér, hogy n sors ellene esküdött. Hiába mászkált ide, hiába szaladgált oda, csak uem akadt kiadóra. — A versek készen vaunak, de a pénz nincs kézen — állapította meg egy este Tihamér a koierü téuyállást l\'ddig a péuze fogytán volt ós közelgett az a veszedelem, hogy szegényebb lesz a templom \\ egerénél Lelkiismeretes terepszemlét tartott tehát ö\'jzes zsebeiben és megállapította a megdöbbentő valót: össtes vagyona hét korona 19 fillér, az adósságról nem is szólva. Vágó Tihamér ilyen körülmények között mit tehetett egyebet, elment a kávéháziul, leült egy asztal mellé, hozatott egy pohár friss vizet és egy tucat újságot Kivételes hangulatában kritikát olvasott Szigory l\'ál dr.-nak, a kiváló és nagynevű esztétikusnak bírálatát, amelyben a moderneket csépeli és üti. Olvasása közben azt a furcsa mosolyt, amellyel liatal kollégájához szólt, egész világosan látni leheteti arcán. Egyszerre csak a mosoly eltűnt, Tihamér pedig lecsapta az újságot és elördilolta magát. — Fizetek I A pincérek csodálkozva néztek rá, sohasem hallották tőle azt, a szót, Tihamér ezúttal csakugyan fizetett, aztán kölcsön kért 6 koronát, végül kirohant a kávéházból. fis itt meg kell jegyezui, hogy Tihamérnak, ámbár érző költő volt, néha mé^is helyén volt az esze. Hazament, a kalapját a sarokba, mtgát pedig egyetlen székébe dobta, azután iruí kezdett : „Mi^ysáj.)! Urán! Véram tom\'ul és lelkesül. MÁJI\'S 26. ZALAI KÖZLÖNY 3 Imgy i\'lriasr.tóaii hú fotográfiáját mulassák be a külváros nsgyoo elszomorító ós hátramaradott állapotú- j nak Amit ók ott elmondtuk a város vezetősége és képvíseló társaik olótt, az sajnos mint megvan a valóságban is és sürgós orvoslást vár mielóhb. haladéktalanul Különösen \'s vadázsiai rendetlenségek vannak az Atilln-utca közepén elforduló s Petőfi-utcai házbirtokok kertjeit és udvarait keresztül hasító ördög árok rettenetes veszélyei m att. Borzasztó, hogy milyen szörnyűséges állapotok azok Már jónéhúny szor megjúrták ezért azok az oddig végtelenül türelmes, bár nagy sérelmeket szenvedő, pótadózó háztulajdonosok a városháza kéteineletnyi hosszú garúdiesát, de esodálatos és talán különös is, hogy ott fönt még csak so mukkanlak a jótakaró kérelmezők kétségbeesett rimánkodására De talán most, a tegnapi erélyes eló-orolások után fognak teiini valamit ebben a dologban is, mert már elérkezett a tizenkettedik óra, mikor nincs ürügy a további várakoztatásra Kzeken kívül vagy tizenkilenc tárgy pontban határozott még a közgyűlés, melynek lefolyásúról tudósításunk a következő : Klnök Vécsoy Zsigmond polgármester, előadó dr. Babján Gyula főjegyző volt Napirend előtt elnöklő polgármester ismerteti a vúrost közelről érdeklő Kataszteri Felügyelőség ügyét s az erre vonatkozó indítványát u képviselők figyelmébe ajánlja, melyre általúnosau helyeslő, egyhangú elfogadás volt a vúlas». Igy sürgősen megszerkesztik és felküldik a kérvényt a felállítandó uj Felmérési Felügyelőség idehelyezéseért Első pont elintézéséül, a jövő évi közmunka-kötelezettek összeírására bizottságokat j fognak kiküldeni. Majd a .hirdetési szabályrendelet" és a vele kapcsolatos haszonbér! szerződés tervének bemutatása következett. Klóadó főjegyző ezek felolvasása után a tanácsi javaslatot ismerteti. A szabályrendelet kerek tökéletessége, minden közvetlen javaslatot nélkülöz. Dr Sctlwarz a szöveg egy moudhatóuak helyesbítését ajánlja Hozzú szóltak még Burla Ödön és Dr l<óku Emil képviselők. A kézi kiosztúsru való rop-iral-reklámokról n szabályremielet uem intézkedik Elfogadás egyhangúlag megtörtént. Következeti az ördög árkon tevő magvai utcai híd kibővítésének kérdése, melyre nézve határozatot ts hoztak. Erro aztán inegiudiilt a szóáradat : a híd rót beleléptek az ördögárok sáncába. Első szóook dr. Miklósi Dezső volt. ki kemény hangon, markáns vonásokkal festette a külváros reudellen viz elvezetésének viszonyait. Dr. Faics és dr. Iloclt Oszkár ólvéu az alkalommal, követelik, hogy a Király-utca végéu fekvő hidat is szélesítsék kí kellőleg Feleletül inogyuyugtató választ kaptak Most dr. Lóké Emil emelkedett szólásra, ki abbin lát|a az árokrondezésí ügyek már tnegsokall késedelme/.,-sét, hogy a város mérnöki hivatalában akadnak meg a lépésük és itt-ditváuyozza hogy azt meg kell szüntetni sürgősen, inert elsőképpen fontos, hogy a város közszüksógletei mielőbb és kellő időben kielégítést nyerjenek. dolgozik Erre nézve ó néma maradt; uem tudott választ adni, emiatt a rendőrség, mmt vagyon- es közbiztonság-veszélyes egyént Nagykanizsáról egyszer-smindeukorra kitiltott — Elhalasztott befizetés A Nagykanizsai Takarékpénztárral Egyesült Önsegélyző Szövetkezet a folyó hó 26-éro azaz csütörtökre eső befizetóseke-az ünnep miatt fulyó hó 26-áu azaz péuteken délt előli tartja meg. — Tuezkai Ödön dr ez évi Alrdóorvoai gyakorlatát Marienhadhan megkezdette. — Közegészségügyi ellenőrzés A rendőrség a soros rendőrorvossal több pékműhelyben szemlél tartott és ez alkalommal Levansics Márton Kiuizsy-utcai helyiségében oly botrányos állapotokat talált, hogy ezért és élvezhetetlen élelmi cikkek forgalomba bocsátása miatt ellene eljárást indított. — Szőllőbetegségek elleni védekezés. A szóllósgazdákat a mult esztendő folyamán a peronoszpóra járvány igen súlyosan érintette. Ep ezért a vedekezós az idén is a legnagyobb óvatosságra int Az ampologiai intézet figyelmezteti a szóllósgazdákat, hogy az intézel (Budapest. II., Debrőí-ut Jó i díjmentesen küld stóllóbetegaégek elleni védekezésre vonatkozó nyomtatott utmutatást mindazoknak, akik levelezőlapon hozzá fordulnak. — A kényszer-vágott állatok husa. A foldmivelésügyí miniszter korreudelelben utasította az összes törvényhatóságokat, bogy figyelmeztessék a busvízsgálókat arra, hogy a kényszer vágóit állatok busát ezentúl ne utasítsák rendszeresen a hatósági Itusszékbo. hanem ha uz ilyen húsok uem esnek szi-goru megítélés alá, azoknak más községbe való szállítását is akadálytalanul engedjék meg — Arató katonát. A hadügyi korináuy at eddigi gyakorlathoz képest, az idén is a közös hadsereg téuyloges állományában levő legénység egy részét t. i. a földmiveléssel foglalkozókat, ameuuyi-hen a katonai szolgálat, a kiképzés és a véderő érdekei megeugedik. a gabona learatására, a takarmány lekaszálására és beborítására, a szólómAveléi munkálatainak, a szüret és kukoi icatörés, valamint a selyemhernyó tenyésztés különleges muukálataiuak elvégzéseié mogkivántaló időre, Ugföletb azonban bárom bélre szabadságolja Otthon azután a szabad-sáxolt katonákat ellenőrzik Vájjon tényleg mezőgazdasági munkálatok végzésével foglalkoznak-e. — Korytnlcai ásványvíz. Amint értesülünk, ezen kiváló gyógyvíz a napokban friss töltésben került a piacra. Nem akarjuk elmulasztani, hogy tisztelt olvasóinknak figyeUnét ezeu kitűnő, mondhatni hazánkba páratlan gyógyvízre fel nem hívjuk. A ko-rytnicai ásváuyviz különösen jó eredménnyel alkal-maztalik : idült gyomor ég bélhurut, gyomor éa bélgörcs, máj- és lépdagauatok. aranyere* bántalmak és idült székrekedésnél, valamiül sárgaság, cukorbetegség és hugysavas diathesis elleu. Egyúttal a legbiz-tossahb szer a vakbéigyulladások megakadályozására. Érvényre emelték ezután a járási gazdakör ajánlatát, hogy építtessék meg egy célszerű szén-kéuog raktár a marha vásártér niellett; ugyancsak Itasonlólag intézkedtek a Frigyes főherceg laktanya kocsiszínjének kibővítése tárgyában is. A munkálatokat az utóbbi dologban Falér Mihály építészt bízzák meg, mert az ó ajánlata volt a legkedvezőbb. A Kozgonyi-ulcábaii történő kulönlóle építkezésekre irányuló tanácsi javaslatot is egész terjedelmében a névszerinti szavazásnál a jelenvolt 73 képviselő megszavazta. Az HIIO. évben természetben lenem szolgált v. közmunkára : 147 kézi- és 2\'J igásua|>azámol ugy lógják pótoltalni, hogy az elmulasztókat a megyei szahályreudelct értelmében megbírságolják. Es pedig egy kézi napszám utáu 1 kor. 60 litlért és egy igas uapBzáin illán ti koronát vetnek ki. Elintézlek még több szükségszerűen igényelt kisebb hiánypótló koícsönUgyról szóló tanácsi javaslatot, Harminc uapi elhalasztással, néhány ingatlanra voualkozó adásvételi tárgyat t javaslattal; a Sikátor-utca rendezését, az I9UU. évi államsegélyből néhai Lengyel Lajos \'ójegyzóre e ő özvegyének az örökös tavára leendő kiutalását és többféle illetőségű ügyeket A gyűlés kevéssel 6 óra utált ért végol. HÍREK, — Igazgatók gyűlése A felső kereskedelmi iskolai igazgatók I hó 24 25 éu Budapesten igazgatói értekezletet tartanak. Nagykauizaáról Btiu Samu igazgató vés. részt a gyűlésen. — Halálozás Hamburger Irén okleveles lanitóuó hosszas szeuvedés utáu f. hó 28-án elhuuyt Temetése csütörtökön d. e. lo órakor lesz. — Meghivó Nagykanizsa város- és járási gazdakör f. évi május hó 21-én tl e. 10 órakor a városház tauácstermébeu rendes közgyűlést lart Tárgyak: I. Mult közgyűlés jegyzókönyvével ka|i-csolatos |elenlések. 2 Az 1910. évi zárszámadás s az 1911 évre voualkozó költség előterjesztése 3. Tagdíj hátralékok ügye. 4. Folyó ügyek. 6. Netáui iuditváuyok — Szerenád. Az irodalmi és mftvészelí kör öröme jeléül, bogy egyik kiváló ós tevékeny tagja: Orbán József városi levéltárnok a bymen rótsaláu caiuak boldog hónába lépeti, e daltestvérét, emlékezetes, szép szeronáddal üdvözölte. Az űuuepell uj házigazda aztán otthouábau jól megvengégelte dalos-társait. kik a késő éjjeli órákig kedélyes hangulalban elmulatlak az ifjü párral. — Leleplezett dezentor-tanya Nagykanizsán Munkanélküli ártalmas embernek ismerte a rendőrség Fürst József inttnkanélkül lézengő pékse-gétlet Sok izgágát csinált a városban, s rovott innltu alakoknak állandó dozeutor-tanyául szolgált a lakása Most végre felhívták, hogy igazolia, és mutassa ki azt, hogy miből tartja fent magát, mikor aohssem Milyen szépen irt bu, mennyire igaza vau. Az ön meggyózó szava, csudahalásit cikko aranyakat ér. Ön többet tett, miut a legnagyobb nemzeti hós. Azért én, enuek a szegény irodnliuuitkuak szerény munkása ezúton fe|ezem ki bódulatomat és tíszteletemot az ön nagysága előtt." Vágó Tihamér A borítékra ezt irta: Nagyságos Szigory Pál urnák. Es feladta, miközben ravaszul mosolygott, só1 egy öufeledt pillanatban kezeit is összedörzsölte. Aznap este Vágó Tihamér a kávéházba a mély-batalmu és éppen ezért uem egészen világos megjegyzések között ezt a velős ki|cleutést tette : — A kiitika hangulat Es azóta szorgalmasan olvasta a kritikákat és valahányszor Szigory dr. cikkével találkozott, mindannyiszor lecsapta az újságol, a „fizelek\'-et bömbölte és uem fizetett, mindannyiszor kölcsönkért 5 koiouál és nem kapott. De a levelet és borítékot megírta és elküldte Azzal a külömbséggel, hogy Szigoryl hol Hunyadival, hol Bakóéival, hol Széchenyivel állította párhuzriuba Mikor aztán már vagy öt levelet elküldött, mikor már a 7 kor. 10 fillérből csak 19 fillérje volt, hóna alá csapta verseit és bekopogott a szigorú esztétikushoz. — Szabadi Szólt ugy rideg hang belülről. Tihamér belépett és mélyen meghajolt a kinevezett Hunyadi, vagy Bákócy, vagy Széchenyi olótt. — Vágó Tihamér volnék nagyságos lírám. — Ah. áh öu az, — melegedett neki a nagy ember — akit az éu szigorú esztétika és etika alapján álló soraim elragadtak. — Igenis én. Es boldog vagyok, hogy . . . — Na na kérem semmi, semmi, ön jóérzésű ember, ez az egész. Azért fogialjou csak helyet és gyűjtsön rá. Es füstkarikák kőibeu beszéltek az irodalomról. Azaz csak Szigory beszélt elmoudta csaknem szórólszóra mind az ó cikkét Még a sorrendet sem tévesztette össze. A végén aztán Tihamér ts megszólalt, uagy szerényen előhúzta verseit. — Nagyságos uram, az ön szigorít széptaui és erkölcsi elvei alapián írtam e verseket Egész lelkemet raktam beléjük. Kérem az öu bírálatát róluk mert ez elóltom minden, de miudeu. Mikor Szigory is megígért mindent, Tihamér \' alázatosan elbúcsúzkodott. Másnap egy előkelő lap hasábján vaslag betűkkel ott állott Vágó Tihamérnak, miut a magyar költészet uj csillagának a neve, kinek mélységes szelleme áttör minden tormáu ; kinek vau bétorsága ós képessége egész lelkét feltárni; kinek ragyogó fantáziája a meglepő képeknek egész sorát Állítja elénk ; ki nem tud máskép, csak őszintéit érezni; ki anuyíra tömör, hogy megértése mély goudolkodást kiván. Igy a tradíció megvetés mélységes szellemmé, a szabadgondolkodás bátor tehetséggé, a lehetetlen fantázia művészetté, a szabadszerelein ósziuteséggé, az érthetetleiiség tömörséggé lépett elő, A cikket Szigory Pál, a nagynevű kritikus irta Vágó Tihamér még aludt másnap, mikor ogy ember az első kiadó előlegét hozta s még utegse mosdott, mikor egy másik a második, még megse fésülködött, mikor egy ismét másik embor a harmadik kiadó előlegével kopogtatott be a .nagyságos költő úrhoz " Vágó Tihamér mégse követeti el olyan nagy boloudságot, mikor b kötetre való versét megírta. 4 ZALAI KÖZLÖNY \\ MAJU8 26. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. * A .Vasárnapi Újság" május 21-iki száma gazdag és rendkívül változatos képsorozatokban "közli a régi mesterek rajzainak kiállilásál a szépművészeti múzeumban, a Nemzeti Színház Shakespeare-eiklusának főbb szerepléit, a megölt Aehiin Andrást, a jeruzsálemi ümármeeset legérde-sebb részét, a római V\'rágiinnepet, tuuisii képekból egész sorozatot, képeket a vas- és fémipari kiállítás-ról, a tolnamegyei árvizról stb Szépirodalmi olvas mányok: Kákosi Viktor regénye, Habits Mihály és Lainpérth Géza versei, Móric Pál novellája, Marcelle Tinayre franciából fordilott regénye, stb. Egyéb közlemények: Martinovics apát szobrának képe, Hlabáué és Uiliázy Kde abbaziai üdülésének képe. tárcacikk a liétról s a rendes heti rovatok : Irodalom és MA vészét, sakkjáték, stb. — A .Vasárnapi Újság" előfizetési ára negyedévre öl korona, a .Világkrónikával egytttt hat korona Megrendelheti a . Vasárnapi, Újság" kiadóhivatalában (ttudapost. IV ker, Egy/lem-utca 4. szám ) Ugyanitt megrendelhető a xJWpes Néplap", a legolcsóbb újság a magyar nép számára félévre 2 korona 40 fillér. * A Magyar Figyelő most megjelent száma tartalmának súlyával, gazdaságával és változatosságául még a Magyar Figyelő eddig megjelent száma között is feltűnik Az első cikket Hieronymi Károlyról Tisza István irta és szubjektív visszaemlékezéseket objektív kritikával összeolvasztva megható, súlyos és Hieronymihoz méltó emléket ád a közvélemény által oly mélyen gyászolt kereskedelemügyi miniszternek. Négyesy László, az Ursz Tauáregyesnlei elnöke igen beható, kimerítő cikkben világítja meg minden oldalról a tanárkérdést, ismerteti a tauSrok állásfoglalását és kívánságát s e cikkének ugy megjelenésével. mini tartalmával rácáfol azon tendenciózus állításokra, amelyek a Magyar Figyelő I és a tanárságot egymással szembe próbálták állitsni. Szte-rényí József államlitkár a boszniai kérdésről közöl tanulmányt, amely adatai és szempontjainak újszerűségével egyaránt fel fog Hinni Mariay Ödön, kinek egy uovollás kötete csak a minap keltett általános, nagy feltűnést, .Aranyszájú Zoogh" cimen hosszú elbeszélést irt, amely a debreceni kollégium millióiét frappáns sziliekkel világítja meg. Teleki László emlékének régi érdemes publicistánk, Kalmár Antal szentel egy léléktaui tanulmányt, amely pszihológia alapon magyarázza meg Teleki László gróf ismeri Iragédíájat .Magyarság zsákutcában" Szabó Jenő főrendiházi tag dolgozatának a cime, amely a görög katholikus magyarság jelenének és jövójéuek oly súlyos problémájával foglalkozik Olvasunk azonkívül a számban egy cikket a rouianiiciziniisrél és az erkölcsökről, egy .Historicus" álnév alatt iró szerző pedig történelfiloióliai tanszéknek felálliláiát sürgeti az egyetemen. A gazdag .Feljegyzések" rovatában Fereucy Zoltánnak, Láng Nándornak és másoknak kritikáját és ismeretterjesztő közleményeit találjuk. A l> ívre terjedő szám uj pdeiitós emelkedést mutat a Magyar Figyeló-uek eddig is jelentós pályá|ábau A Magyar Figyelő előfizetési ára negyedévre f> K, félévre 12 K. Kiadóhivatal Budapest, VI , Audrássy ut 10. „ Haladás Csiky Jenő és Domokos-Haraga llalázs szerkesztéséhen fél avonkiul megielenó egyetlen progosziv irányú revue második száma az eddigi programmjáhnz híven harcos tartalommal jeient meg. Novellák, versek, társadalmi problémák, esztétikai cikkek, kortörténeti jegyzetek, kritikák stb. gazdagon színezik a mozgékony és eleven folyóiratot A második számban a szerkesztőkön kivlll Vau der Welde. Molnár Ferenc, Hadváuyi Ernő, Hangár Sándor, Uolioz Imre, Szombati-Szabó István, Sydney Cárion, liyórék Józset, Emil Isac, Komlós Aladár, Hitskei i Lajos, György Oszkár és mások írtak. Előfizetési ára egész évre 10 K. félévre G K, negyedévre 3 K, egyes szám ára r>0 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal Kolosvár, Hólyai-utea ;t szám. 1/7, Kapható minden könyvkereskedésben ós dohánytőzsdében. A Zalai Közlöny S/arkaiztoiégi u kiadóhivatala Deák-tér i. sz. alatt van. Meghívó. A SZAB ARI HITELSZÖVETKEZET - 1911. évi jnnius hó 5-én délután 1 órakor <9 - a zalaszabari róm. kath. iskola helyiségében 1910 évre vonatkozó évzáró RENDES KÖZGYŰLÉST > tart, melyre a tagok az alapszabályok 27. §-a értelmében meghivatnak. TÁR0T80R0ZAT : L. Az 1910. évj üzleti eredményről szóló jelentések tárgyalása. 2. Zárszámadások megvizsgálása és a felmentvény megadása, 3. Mérleg megállapítása. 4. Felügyelő bizottsági tagok választása. 51. Hivatalos közlöny kijelölése. 6 Nctáni indítványok Az 1909 évi deczember hó 31-én a tagok száma 223 üzletrészek száma pedig 271 volt, az I9I0. év folyamán belépett 1 tag I üzletrésszel, kilépett I tag 1 üzletrésszel, így az év végén van 223 tag 271 üzletrésszel. A felügyelő bizottság által megvizsgált évi mérleg a Szövetkezet helyiségében kifüggesztetett és mindenki által megtekinthető Zalaszabar, I911. évi május hó 22-én. AZ IOAZOATÚ8Á9. TAVASZI KIÜLTETESRE AJÁNLOK Gyümölcsfákat: alma, kört«, kajszi és francia barack; diszfákat, díszcserjéket, feuyútákat. Rózsafákat: magastörzsű, bokor éa futó-rózsákat. — Készlet circa 4000 darab. Virágp^lántákat: u. in. : Pelargouium, Salria Fuohaía, Vanília Lúbelia, Szónyegvirágok stb. — Virágpaláutákból készlet mintegy MJO.OOO darab. Magvakat: Mindenféle vetoméuy és virágmagot, takarmányrépa és a legfinomabb pázsit fűmagkeveréket. p etermann József Fö-uti!\'z»*ím. Nagykanizsán.g9 ÖLEICMENBERQ Stájerország. Idény: május 15-től szeptember 30-ig. A lég öaxer-vek| összes megbetegedéseinél felQlmuhatatlan értékű. világhírű gyógyforrások. Felvilágosítások és prospektusok a fürdőigazgatóság által Gleichenberg. I F RFI IPF cigarattanapír LL ULLIÜL cigarettahüvely mindenütt kapható. Hirdetések felvétetnek e lap kiadóhivatalában MÁJUS 25. % ZALAI KÖZLÖNY 5. Öszi trágyázás! éiikiájiik kialilláiiklél I 4100 k,í" s» Valódi ^ ^ iiiliiinl ■ ar)(e kialilláitktél I védjegyű. Thomas salak a ligjohh és legolcsóbb foszfortavas lialilUilél i:l|irni Ivlétkiijaik. Iliim Ilit lirtaliajil-lénil in •llátu > Iki*u)hipkillikrltli Iirlli, .; , , vti| ■ Iki\'iipkiipkitlurikii lirlli. Kalmar Vilmos <MT Különösen a Jeleni«*! rendkívüli oloeó árakra flffyelmextetjtlk a vásárlókat. Képviselő é» raktár Melis és Pintér Szombathely „A köztudatba ment át", hogy csakis KÁLLAI LAJOS motorgyára Budapest, VI., Gyár-u. 28. szállítja teljes Jótállás mellett a leghirneveaebb motorosé p-lőkéazl eteket. Valódi KÁLLAI LAJOS motorkésxletek ax elismert legkitűnőbbek » orsxáfban. Kérjen diszföárlapokatl W Több 1000 valódi Kállai Lajos motoroa csáplőkésilet működik mi oritlg mlndan ríni. ben a legkitűnőbb alkarral. Egy erősitő szert gyengegyomruaknak és azoknak, kik meghűlés, vagy • gyomor túlterhelése, hiányos, nehezen emészthető, nagyon meleg vagy lul-hideg életek élvei黫 folytán Gyomorgyengélkedést, mint Gyomor-hurui. Gyomorgörcs, Gyomorfájások, Felfujódás stb betegségeket kaplak, minden körülmények közölt » Dr. ENGEL-fóle IfcST Gyomor betegeknek. Mindazoknak, kik a gyomor nieghUUae, «agy lulteiheléao. roaaa. neheaen eméanhetö, nagyon uieteg, vagy hlilog íiclek élvezete állal, »agy icmlellen éleim fut következtében gyomotbelegségel, mint Gyomorhurut. gyomorgörcs gyomorfájdalom, nehéz emésztés vagy nyálkasodáut kaptak, ajánlunk egy kltilnö házlezert cuetynok kltünö hatiaa már évek óta kl van próbálva. Ez a Hubert Ullrich-fóle növónybor. Ezen növánybor kltünö, gyógyhatásúnak talált füvekből, jó bcrral van készítve éa erOlttt, élein kelti ez ember eméazló szervezetét. — A nflvénybor megakadályozza a« amltillil - zavarokat 4a elómozdltje az egés/aégoa vér ujjáképiödéaél. = A nóvényliuri Idejekorán ha«<nll*a, üy oiaorboiofiétfek a calrájukban olfojtainak. — Symplomák mini: Kőfájáa. fotbafóKé», girontutégée, felfuvóiUa roiazullét hányáiaal. uiolyek chronlkua IdSa gyoin nboteg.égeknél uly gyakran előfordulnak, elmúlnak néhányaaorl Iváa után. Clrr A b-r\'Zilz\'öH 4* ""«"k kellemetlen kó volkeiuiényol, mini azoruláa, kótika, aalv- 0ZBKrnK.DU.0 0 dohogá«, álmatlanaág, valamint vértoluláa a májban, epében éa a nagy /..Iger-érben (Arany-ér bántalmak) a nöíénybur állal gyoraan inegazüntatnek. A növénybor megaaUnlml aa eaniaathetleuaéget éa könnyít «lékeléa által ellávollttalnak a gyuinurból éa belekből alkalmatlan réaaek. Sovány, halovány kinézés, vérszegénység, elerőtlenedés, legtőhbazór a roaaa einéazlé. következményei, lllányoa vérképlödé« éa a máj liclegea átlapoláé. tvágy-hiánynál, Idegos hágyadtaág ea roaaa kedélybangulet, továbbá főfájások, álmatlan éjjelek kóvetkeité-tien ily egyének lasaan egéiaen elpuaztuluak. WW Nóvénybor aa elgyöngült életerőnek Uj lilktetéat ad. VST1 Nóvénybor fokos» az étvágyat, aa emé.zléat éa táplálkozást elömozdi ja, elöaegltl ai anyagcserét gyorsítja a vérképződé»!, megnyugtatja a feldúlt idegeket és életkedvet szerez. Számtalan elismerés éa bálanyllvánitáe igazulják ezt. Novényb.ir kapható 3 es 4 koronáért a Nagykanizsai, Kiakantzsai, Beceehelyi, lljudvari, Kis-Komáromi, Csákányi, Nomes-idi, Tapsunyi, Hohónyei, Nagy-Hajoini. l-első-Segesdi Csurgói, Berzcncei, Gólai, Légrádí, AI«ó-[)omhorui, Kotorii, Muracsányi Kátkai, Podtureni, Szelnicat, cAlsólendvai, l\'ákei, llaksai, Novai, liakii, l\'ölíwkel, Pacaal, Alsó-Hajki, Negy-Ridei, Kétbelyi, Mar-zalti, Kaposvári, Nagyatádi, Tarányi, Csáktornyái l\'orlaki, Varaszdi elb. gyógytáiakban és füszer-üzlctekhen és Mogyarország logtöhb gyógytárában. A kanizsai gyógyszertáruk é» több üveg növenybor rendelésnél eredeti arak mellett küldik szét mindenüvé a monarchiában. M0T U|t ánzásoktól óvatlk. ÍM Kérjen csakis Hubert Ullrich-féle növény bort használják. Baldrlannm a legtokcletescbb hatású gyógy-bornak bizonyult a gyomorgyengeségeknél, kutonoven ha ezek még kezdetlegesek, mert megakadályozza aiok kovelkezmenyeil, mint az Idagaaség, áloiatlsniáf, ■xódaióil rohamok, axoraláa >tb .Ússzetételenél fogva lamoibor, Baldrtan oaöpöket, uiálnaeyrap óe oeereexnyelevet tartalmaz. A Baldrlanom igen jó hatáual van *l4k-rokedóenól ea halároaotlan erósitóleg hat az effóax emberi exervexetre. A dr. Encel filé Baldrla-num nem tartalmaz semmiféle kiroa exereket \'éa így gyengek é» gyeimekek is még bosaitbb ideig is vhatják. I.eghatásiitabb, ha azt reggel éhgyomorra és sic lefekvés előtt szedjük egy likőrös pohárig. Gyenga egyenek és gyermekek részére a Baldrlanum meleg vízzel higilandó éa egy kevés cukorral edeiltendő A dr. Eng;el féle Baldrianum üvegben 3 cs 4 koronáért kapható Magyarszág összes gyógyszer-larniban Ihreckt vásárolhatjuk : Nagykanizsa, Ki»k»niz»a, Becsehely, Tolsientmárlon, Nemesded, Nemesvid. Csákány. Kiskomárom, Dánokszenlgyorgy, Szentlászló, Tótfalu, Kerkaszentmiklóa, Nluraszerdahely, Csáktornya, I.előnye. Kotor, l\'ertak, Vldovec, Alsódomboru, l.egiád, Uukkosd, Muiake eaztur, Ihárosberény, llohonye, Tap sony. Szakácsi, Marcali, Sámson, Kéthaly, Vor», B»l»-tonsxcnigyorgy, Apáti, Keszthely db. gyógyszertáraiban, úgyszintén Magyarország, minden nagyobb és kisebb helységében levő gyórgystertárbatl, illetve fü-szerusleteiben, Dr. Engel-féle Baldrlaanmot a nagykanizsai gyógyszertáiak .1 ét több üveg megrendelésénél az eredeti árak mellett Magyarország bármely helyiségébe szállítják. .... Óvakodjunk utánzatoktól! Kérjünk halárototlan Dr Enff«l-fól*jBal drlanumot. Képviselők (hölgyek is) minden háztartásban könnyen \'eladható cikkekhez egy már 25 év óta fen-álló cég által magas jutalékkal vidéki városokban kercstetnt\'k. — Ajánlatok az előbbi tevékenység megjelölésével és referenciák feladásával P R 3595 an Rudolf Mosse, Prag. Graben 6. küldendők. ELSŐRANGÚ GVOGYFURDO BIZTOSAN GYÓGYÍT rhsuroál, lschlatsl, anya^caaratavarokal, cukorl<«t«^séA*t, alkati bajokat. ¿y«rn>#k• kórokat. c*cnitoréMdi*c Usadmányatoftt IlviaMr» 1 ItJérry egész éven étf Hogy mersz nekem más egyebet hozni, mint a kipróbált „OTTOMAN" cigarettapapírt vagy hüvelyt! ZALAI KÖZLÖNY MÁJÜ8 HANGSZEREKET huzöharmonikAkat I-sórendü minőséget ajánlok a következő árak mellett. 26. Szétküldés utánvéttel. — Kezeskedek arról, hogy csakis jó és az értéknek megfelelő hangszórókét szállítok, onnélfogva megengedem a kicserélést ha az 3 napon belől az átvétel után történik — Megsértett árukat nem fogaduk vissza. Az árak darabonként értendók. Hegedűk. Iakolahcgcdük: 6, 8, 10, 111. 14 kor.-érl. — Zenckarhcgedük: 18, 28. 24, 30, 40, 60 kor -ért — Hangverseny és mester-hegcdük: 70, 80 egész 200 kor.-ig. - Hegedűk: \'/» és »/, nagyságban 4, 6, 8, 10 kor.-ért. — HcgedUvonók: 1, 150, 2, 260, 3, 4 kor.-ért. HegodOvonok fernambukfából nagyon köuuyü 6, 8, 10 kor.-ért. — Hegcdütokok . H, 7 80 kor. és feljebb. — Hcgcdülábak . 4, 10, 12 K és feljebb. — Álltat tok : 1, 1 40 K és feljebb. — Hurok iniuden árban és minőségben. — Viola avagy Brácsa és alkatrészei 10%-kal drágábbak. — Cello. Iskolacello: 80, 25, 27. 28 és 30 kor. — Zenckarcello: 40.60, BO és 70 kor. — Ccllovonók : közönséges l-60-tól 3 kor.-ig — Cellovonó fernambukfából 5 kor.-tól 12 kor.-ig — Nagybőgők : r/,-es 72 kor. »/,-es 76, 80, 90 és 160 kor. — Nagybőgővonó: 4, 6, 6, 8 és 9 korona JS<> Kimerítő árjegyzéket ingyen és bérmentve szállítok Czitor ák. Fuvolák. Fekete granatilfából njezüst billentyűkkel: 6 billcutyttvcl 16 kor , 8 billentyűvel 24 kor,, 10 billentyűvel 30, 3ti, io kor. 12 billentyűvel 48, 60 kor. 13 billentyűvel 60, 60, 60 kor. — Piccolótíóták: 6-20, 6.60, 6 40 korona. Klarinettok. Fekete granatilfából, ujezüst billentyűkkel: 10 billentyűvel 36 kor. 12 billentyűvel 42 korona stb. Nagy dob réz fauhronescsal 10 csavar 66 kor. — Nagy dob rézabroncs és 10 csavar 90 kor. — Községi dob 14 kor.-tól 40 koronáig \' Czimbalmok 70 koronától feljebb. Hazóharmonikák. Kiizóliarmonika, 10 híllentyűvol, dupla hanggal, kétjáratu fúvóval, réz sarkokkal, nagyon szép alkatú, kitűnő hanggal, drbja 9. 10. II korona. Ugyanazok háromszoros hanggal 16, 16, 17 korona. Ugyanazok 2 soros, 19 billentyű dupla hangokkal Dur és Moll-baasus, dupla hanggal: 16, 2t, 28 korona, 3 soros 31 billentyűvel: 48, 68, 60 korona ( Primcitora, jávorfa, gépezet nélkül: 13, 14 kor. — Palizander-tetóvel 20 kor.-tól 30 kor.-ig. — Primcitora palizaudertető és gépezettel: 27, 30, 34, 36 kor. — Primcitora egész 64, 70, 80 kor Konccrtcitora a fent felsorolt minőségben is, azonban drbja 4 koronával drágább. — Magyar népcitorák közönséges kivitelben, egész-kótás 9 kor., jobb minőségű, fél v. 10 kor., diófa tetővel 12 kor., utánz. palisándfaból 14 korona. Rózfavóhangszerek. Minden rézfuvóhangszor la 3 cilinder géppel vaníliáivá. Trombita: 32 kor Basstrombita: 42 kor. Piston: 32 kor. Vadászkürt: 74 kor. Kuphonium: 64, 68, 60 kor. Bass: 40 kor.-tól 70 kor.-ig. TrombitakQrt 80, 64, 70 kor. — Bombárdonok F . 60, 68, 72 kor. Bombárdonok fi vagy B, 110, 120, 132 kor. — HelikoiT: 108, 110, 132, 144 korona If], WAJDITS JÓZSEF hangszerkereskedóse NAGYKANIZSÁN Deák-tér 1. szám. Nyomatott a laptulajdonos lfj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán. küi^. nagykanizsa, ign május 29. 50 ik évfolyam 43. szám hétfő ZALAI KÖZLÖNY Folitikai lap. MiiJilinlk hitfon ii csütörtökön. * EiOtli.lial ¿rak: K|ji.i <vto 10 korona, lilévie 5 korona, N.gy.dt.ro 2 korona 60 Ali. — Egy.. • >*.>, ár» 10 Hll. Elintézetlen ügyek. A mull heti városi kö/.gyülés u szokottnál nagyobb hullámokat vert. Széltében, hosszában napúkig tárgyalták azokat a tenn-dókek. melyeket a városnak a közeljövőben el kell intéznie, hogy Nagykanizsán a városi fojlódésnek bizonyos nyomai legyenek észlelhetők. Nem akarom olsó helyen a színházat említeni, aminek kérdése kulturális, sót idegenforgalmi és így gazdasági érdekünkbe is vág. Nem. Várunk ezzel addig, de esak addig, amíg Nagykanizsán elemibb kérdések ^várnak elintézésro. Mert özönével vannak ezek. Ez késztetto Lóké Enni dr.-t ama közgyűlési felszólalásra, melyet a múlt számunkban röviden ismertettünk. A polgároknak intelligensebb része, amely megfordul a szomszédos haladó városokban, boszunkodva mond le azokról a kényelmi eszközökról, melyeket más városok nyújtanak/ lakóinak. Most itt, majd amott olvassuk, hogy kisebb nagyobb városok vízvezetéket létesítenek. Nálunk ninosen műveltebb ember, aki ne óhajtaná ezt, aki áldozatra nem volna hajlandó ennek megvalósításánál. És mit látunk? Évek hosszú sora óta beszélünk, beszélünk és beszélünk róla, de lenni még nem tettünk semmit se. Természetes, hogy ilyen városi kérdés nem egy napon üthetó nyélbe. De mi már beleununk a várakozásba. Már csak gúnyosan szoktunk beszélni róla. Komoly tárgyalás alá pedig még nem is került az ügy. Vele kapcsolatban természetesen a csatornázás, mely a háztulajdonosok pincéjét, kertjét az árvíztől mentesítené. Nem is szólva az egészségügyi oldaláról, melyet minden közegészségügyi bízottsági ülésen megbolygatnak. Azután jön a jeniét kihordása, melynek megvalósítása Ifh/.án nem kíván mást, mint jóakaratot. Addig ne beszéljünk kolera meg tífusz és más járvány elleni radikális védekezésről, míg ezeket nélkülözzük* Azután jön a hirdetési oszlopokról való intézkedés, a piaci, köztéri illemhelyek léte-i sitése, melyeket még a Szépítő Egyesület folytonos pusszirozása mellett sem tudunk megvalósítva látni. Rendszertelenség vau az utcanyitásban is. A forgalmi tengelyekbe eső utcák csekély ! l-\'olelns hxcikcaxtn . H«rt«\'»> J<U».\'f. UtixIJn : I Szsrkesztösig ál kiadóhivatal Dsák-tír I 1.1.fon: 112. — lllrd.u.ak dij.i.bi. ai.rlnl. áldozattal még mindig megnyitásra várnak. Helyettük pedig uj, egyelőre fölösleges ház-telkek nyerése kedvééit történnek utcanyitások. A gyalogjárók aszfaltozása még a Főtéren és a legelőkelőbb utcáinkon is meg-meg van szakítva a vörös, hepe-hupás gyalogjáróktól. Nem folytatjuk tovább. Amit elhagytunk. azt egészítse ki az olvasó és azok a városatyák, akiknek kezébe tette a polgárság városi ügyeinek intézését. Ha ók kelló energiával követelik a városi jellegei, akkor nem lesz akadálya se egyik, se másik hivatalban. Hivatalos IöIöés a mű állapotáról és a termtóilátásoMI o budapesti kerület (Pest-Pilis-Solt-Kiskuu vármegyének felsó része és Fehér vármegye.) A szólók i lejlődése a kedvezóbbe vált idAjárás folytán erAtel|es. Helyenként a szírnek megvakultak ott t. 1. ahol a korai fakadásfolytáu erAs levezés indult meg. Uj bor | ára lll-ként 44—50 K, óbor ára 50—(¡0 K. Szek-i szárdi kerület (Tolna és Somogy vármegye). A szóló , lejlódése lassú, tiombabetegség még nem mutatkozik, egyes szólókbeu a vincellérbogár és a cserebogár pajorjai tettek kárt. A termés most kezd kibontakozni. Mult évi borok eladattak Pécsi kerület (llaranya vármegye). A szóló általános fakadása megindult, a hajlások hossza \'2-3 cm., a lakadás általában jó. kivéve egyes helyeket, hol március végéu a meleg 1 időjárás következtében a rügyek erősebben duzzadlak és az április elején hirteleu beállolt hiueg idő a kiduzzadt rügyekel tönkre tette. Uj boiok ára .\'i8-6l k\'„ óborok ára 58-70 K Hl-ként. Tapolcai kerület (Zala vármegye). A beállott kedvező idő|árás folytán a szólók fejlődése igeu kiolégitó. Sem növényi, sem állati kártételek ezideig még nem észlelhetők. Tekiu-tettel a már előtört hajtásokra, bő termés várható. Uj bor ára 56-60 K. óbor ára 56-80 K. Ill.-ként. Készlet csekély. Pápai kerület (Veszprém, (.iyőr ós Komárom vármegye). A szólók nagyon szépen fakadnak. Egyes helyeken a kibontakozó fürtök is láthatók, gyengébb fejlődés csak olt vau, ahol a tavalyi perouospora pirvány nagyobb mértékben fellépett. Uj bor ára 64-6« K óbor ára 58-100 K. Ill-kéut. Készlet igeu kevés. Soproni kerület (Sopron és Vas vármegye). A szólók fakadása kielégítő. A tavaszi munkához az időjárás nagyon kedvező. Uj bor ára 46-70 K Ill-kéut. Ituszl és Kismarton vidékén még meglehetős borkészlet van. Veszprém vármegyeben a borkészlet nagyon csekély. Pozsonyi kerület (Pozsony és Mosón vármegye) A szőlőket eddig még semmi baj nem érte, a hajtások nagyobb részén már a fürtök is kezdenek kibontakozui s amennyiben már most a mutatkozó fürtök után ítélni lehet, közepes termés várható. Uj bor ára 50-04 K, ó bor 54-70 Hl-ként. Jtorkészlet csekély. Nyitiai kerület (Nyilrai Hars, Esztergom és Ilont vármegye). A tavaszi munkák nagy részi eu be vaunak fejezve. Fagy-kái Kszlergom és Hars vármegyében nincs, ellenben Ilont és Nyitra vármegyében a csapokon észlelhető a fagykár Jó termésre vau kilátás. Hor ára 14-80 K. Iliként Balassagyarmati kerület: | Nógrád vármegye). A szőlővessző mint a fakadás mutatja, jól telellek A tavaszi fagy nem ártott. Jő termésre \'van kilátás Obor ára 44-110 K Ili ként. Készlet kevés, a bur keresett. Kuli kerület (Heves és Jász-Nagykuu-Szoluok vál megye) A szólók fakadása a Irpos és kevéssé védelt helyeken hibás mert a februári fagyok miatt. — a ledellenül maradt rügyek egy része meglágyult Közepes termésre vau kilátás. Miskolci kerület (Borsód és Üöjpör-Kishont vái megye) A tenyészel meginduláséi április hó első leiében uralkodott Iwdeg időjárás hátrálta, de április második felében az időjárás kedvező lévén, a szőlő most már szépen hajt. Állati károsodás ez idő szerint még nincs, .ló termés várható. Bor ára 48-62 K. Hl-ként. Készlet csekély Tarcali kerület (Zemplén vármegye). A szólók |ól fejlődhetnek. Helyenként a rügyfuró orm/nyus bogarak kárlételei észlejllwlók Munkaerőben hiány vau. Beregszászi kerlllet (Horeg, Ung és Szabolcs vármegyei. A mult évben jól kezelt szőlők többé kevésbé jól lakaduak, de csak inkább az alsó szemekből, mig a mull évben rosszul kezelt szólók fakadása általában igen gyenge s ez különösen a csemege féléknél észlellieló. Közepes, helyenként közepesen alóli termésre vau kilátás. Borkészlet csekély. Szatmári kerület: (Szalinár és Ugocsa vármegye) A szólók egyenlőtlenül lakaduak, sok rügy nem hajtott ki. Bor ára 48-50 K. Ill-kéut. Borkészlet nincs. SziláKVaomlyói kerület.: (Szilágy vármegye). Április Ifjan az idő felmelegedvén, azóla a szóló |ót fejlődik. Közép termésre van kilátás. Mult évi bortermés jórésze még eladatlan. Uj bor ára 40-50 K . 6 bor ára 6 i-fiO K. Hl-ként. Bihardiószegi kerület : (Bihar és Ha|du vármegye). A nyitás és a metszés befejezést nyert. A szemek Iskadása megindult. A szemek 15-20°/.-* nem fakadt ki, vakon maradt. 0 bor ára 45-50 K., uj bor ára 42-46 K. Ili ként. Készlet uagyon csekély. Ménesi kerület (Arad vármegye). Április 15 óta he-állott meleg idő következtében a szólók szépen kez-l denek hajlam A csapok és a szálvesszók elegendő fürtöt mutatnak. Közepes termés tárhaló. Készlet csekély. Fehértomplomi kerület: (Temes és Krassó-Szörény vármegye). A szőlőkben sa|átságos jelenség mutatkozik, ugyanis a megindult zsenge hajtások összefounyaduak, vagy teljesen visszamaradnak. Ugy látszik, hogy a mull évi perouospora kárlétele csak most kezd erósebbeu mutatkozni. A szőlőtőkék 207.-»ál a tőke földalatti (amerikaij részéből tör csak hajtás elő Kevés termésre van kilátás ó bor ára 50-54 K. Hl-ként. Készlet csekély. Kecskeméti kerület : (Pest-Pilis-Solt-kiskuu vármegyének felsó része, Osougrád, Békés, és Csanád vármegye). A csapok sok helyen igeu rosszul fakadnak. Igeu váltakozó, de nagy átlagban gyenge közép termés várható. Szabadkai kerület: (Bács-Bodrog és Torontál vármegye. Az utóbbi kél hétbeu beállott kedvező melogobb időjárás folytáu a hajtások szépen megindultak. Sok helyen azonban a csapok szemei elpusztullak s a tőke fejből hajtanak és elég sürün tapasz-tsllialó, hogy a tőkék egyáltalában nem hajlanak. Bor ára 50-00 K. Ill-kéut Készlet kevés. Nagy-enyedi kerület: (Alsó-Fehér, Hunyad és 8zeben vármegye) A szóló szemei most kezdenek hajlani, vakszem kevés van Mult évi bor csak Alsó-fehér vármegyében van eladó. Dicsőazentinártoni kerület : (Kiskükülló és Nagykükllllő vármegye). A szólók most kezdenek hajtani, de nagyon egyeuetleuül. A szemek 15-85 százaléka megvakult. Közép termésie vau kilátás. Bor ára 48-60 K lll-ként. Borkészlet még sok községben található. Marosvásárhelyi kerület : (Maros-Torda, Torda-Aranyos, Kolozs Szolnok-Iloboka és Beszterce-Naszód vármegye) A tavaszi munkák befejeződlek A szőlő szépen fakad. Borkészlet csekély. Ara 00-70 koroua lll-ként. ZALAI KÖZLÖNY MAJOS 89. A„ Zalavárinegyoi Közniiive-lödési Egyesület" köréből. Dr. Kuz.sic.ska Kálnuin kir. tanfelügyelő a „Zalavármegyei közművelődési Egyesület* tavalyi közgyűlésén vetette fel az eszmét, hogy Zalavárme-gye uagy és hallhatatlan fiainak élete és hatása emlékkönyvben megirattaKsék, mely különösen a mura-kitti és vendvidéki iskolák magyar nyelven jeleskedő tanulóinak oszlatnék ki jutalmul. A királyi tanfelügyelő, mint az egyesület fótilkára, e hó 23-án Csáktornyán, Muraköz és Vendvidék érdekeltségéből szűkebb kórü értekezletet hívott egybe. At értekezlet egyhangú helyesléssel foglalt állást ily nemes példákra buzdító emlékkönyv kiadása mellett s egyben javasolja, hogy a megye minden «agy fiának méltatása utáu az ó életével és hatásúval összefüggő valláserkölcsi, — közgazdasági földrajzi, vagy egyéb természetű szivnemesitő és tanulságos olvasmány foglallassék. Az emlékköny a Muraköz és Vendvidék leg kedvesebb lörténeli vonatkozású képeivel van illusztrálva. Ez Emlékkönyv magyar, muraközi horvút-és vendnyelven joleuik meg. l\'gyuucsak a Zalavármcgyei közművelődési Egyesület céljainak keretében foglalkozott az értekezlet a vendajku nép részére kiadandó hazafias naptár ügyével is. A muraközi és vendvidéki lelkészekből, nemkülönben kiváló lanferfiakból álló gyülekezet legmelegebb érdeklődéssel foglalkozóit mindkét hazafias üggyel, melyekről az egyesület főtitkára a folyó évi közgyűlésen fog előterjesztést tenni. HÍREK. Aranylakodalom. Fél század I Még életkornak is tekintélyi»). Utána már lehajtóban van az élet delelő napja. Ilyen hosszú idót az oltárnál elhangzott igentói kezdve a hitveseknek együtt eltölteni csak keveseknek adatott. A sorsnak ily ritka kedvezésében él együtt városunk közbecsülésben álló polgára Dobriu Henó hitvesével született Laokenbaoher Antónia úrnővel. És ha igaz, aminthogy igaz Solonnak az a mondása, hogy derék gyermekektől, unokáktól körülvéve kellő jómódban élni maga a boldogság, akkor megállapíthatjuk, hogy az az 50 esztendő a boldogság hosszú láncolata volt. Egybekelésük igy lefolyt 50 esztendejének évfordulóját üunepelie f. hó 2ü-an a l>obrin-pár, amint mondani szokás szúk családi körben De in tga e/. a sztU kór egész vendégseregből álló legközelebbi osalad-tagokat foglal magában. A jubilálók gyermekei: ürünhut Alfrédno, szül. Dobriu Irén, Jacques, István, Tivadar (dr.) éa Richárd (fakosí földbirtokos) Az egesz család vetelkedve halmozta el figyelmességgel az agg szülőket. Nevükre 2U00 K-ás alapítványt tettek a nagykanizsai izr. hitközségnél, mulyujk kamatai evenkiut május 2t5-án erkölcsös életű elaggott házaspárnak, vagy szegény árva gyermekeknek, vagy szegény özvegy asszonynak segélyezésére fordittatik. A jubilálók pedig Vécsey Zsigmond polgármesterhez 200 K-át küldtek a városi szegényok közt leendő kiosztás végett. A számos gratulálok közül megemlítjük a nagykanizsai izr. hitközséget és a szent egyletet, mely átiratban üdvözölte egyik i legrégibb tagját Mintegy löt) üdvözlő távirat érkezett Nyolc országgyűlési képviselő, és a badeni polgármester, kiket baráti kötelékek fűznek a családhoz, szintén a gralulálók közt vannak. Mint nagyon érdekes és szellemes táviratot közöljük a sok közül a következőt, melyet Qerő Lajos fővárosi hírlapíró küldóil: Mai szép diadalához, a mellyel megnyerte az élet nehéz pályáján futott versenyek egyik legértékesebb diját az aranykoszorút, őszinte szívből gratulálok önnek és tiszteletreméltó élete párjának is. És most fól a gyémánlvet senyre! Kívánóin, hogy az ujabb liuszonölesztendős tréningét friss erőben. rózsás kedélyben teljes boldogságban töltse el. A legpompásabb kondícióban álljon starthoz és olyan favoritja legyen ennek a hosszú, de szép versenynek, hogy az egész világon domináló Dobriu cég odds listáján Jüiiftwdsiebzig auf tegyen legjobb kurzusa. Addig is üdv az egész derék Dobrin ménesnek és nemes tvadékaniak. GERÓ LAJOS. A magunk részérói is őszintén gratulálunk a tiszteletreméltó párnak és csatlakozunk az előttünk szóló kartárs kívánataihaz. —< Eljegyzés. l.irnsxak István b\' .tornyai körjegyző eljegyezte Ats Erzsi damása-\' tanítónőt, Ats József Nagykanizsa r t. város olóadé tanácsosának leányát. — Rabbi beiktatás. (Saját tudósítónktól.) Tegnap vasárnap nagyszabású ünnepségek keretében iktatta Im Szombathely izr. hitközségé ueinreg megválasztott Uubbijál, Horovitz József drt. A vármegye határszéli állom tsáig, Celldömölkig küldöttség ment érte. A szombathelyt palyaudvarou pedig tieist Lajos hitközség: emuk fogadta az elöljáróság éluu. Délután díszközgyűlés volt, melyen ré>zt vetlek Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Körmend, Súrvár, Uohoitií, Vasvár stb. városok hitközségeinek küldöttségei ts. Az ez utáu következett üuuupies stoniisziuloteu olt volt vasút -gye lőispánja, alispánja, Szombathely polgármestere, a touivl kulit. és ag. ev papság és u városi élet egyéb kitűnőséget. Az uz alkalomra meghívóit Neuman Etu dr. nagykanizsai főrabbi luitolt beiktató szótiuklala kólói szárny atúsaval ós fuozoflai mélységével áliultiilos fuitüu -st kelleti. Horovitz József dr. rabot székfoglaló beszed i, miut az ezüstliszlusúgti useugityüszó lutSU a jel mivoltuk le,Kére. Vallásos os etikai vonatkozású b :széde könnyekig hatolta meg a híveket. A kjráusebesi tutk elöljáróságának tagjai, kik kedves papjukat\' ui iillo uúsíiulyere kisérték, válósággal könnyeztek u nagyszabású s\'.óuoklal hatása alatt. Az. elrag.t Itatás oly allaltíuos volt, hogy egy csap.ura meghódította az uj rabbi It digat iságál. Istentisztelőt után Horovitz rabbi a hitközség nagytermében a küldöttségeket fogadta. Este pedig a Szabart szállóban t\'m/js bau-kelt volt. A beiktató üiiuepen Njgyk.tuizs u\'ol reszt veitek : Ollop. Mór dr. Löwo Adolf, Woiss Lajos dr, Singor József, Strem Vilmos és Scllwaro Ignác olól-júrósúgi tagok. — Katonai hir Ma délután liebracha Károly cs, ós kir vezérőrnagy, a 28. gyalogdandár parancsnoka Nagykanizsára érkezett, hogy itt a cs. és kir. 4« ik gyalogezred második zánzloalja földit szemlét tartson. — A polgármester Budapesten. Vécsey Zsigmond polgúrmesler szombaton Budapestre utazott és résztvett a r. t városok polgármesterei országos egyesit letétiek tanácsüléséu. A gyűlésen a városokat érintő fontos ügyek, kőztük az államsegély kerültek tárgyalás alá — Szakosztályi gyűlés a kamarán. A sorozni kereskedelmi és iparkamara kereskedelmi szakosztályának f. hó 24-éu volt gyüléae Spiegel Szigfried elnöklete alatt. Az ipari szakosztály pedig 2U-án tartotla gyűlését Halvái Frigyes elnökfcte alatt. Ilalvai Frigycsuek ez volt első szereplése az iparkamarán. Megnyitó beszédében üdvözölte a tagokai, akikuek egyikét másikát régi barátság fűzi hozzá Kérte őket és a tisztikart, hogy az iparosok és az ipar érdekében kifejtendő munkásságában támogassák. A nagy tetszéssel fogadolt beszédre Taizs Károly dr. kamarai tilkár reflektált, aki a tisztikar és a kamara részéről odaadó munkásságot helyezett kilátásba a jövőre uézve is Azután a közgyűlés ele (30j terjesztendő tárgysorozatot lárgyallák le és határoztak a szakosztály javaslatai ügyében. — Avató közgyűlés. A kővetkező inog hívót kaptuk: .A Magyar Meiuok éa Építész Egylet elnöksége 1911. evi juulus hó ll-éu vasárnap d. e. lo órakor Szombathelyen a Kultúrpalota nagytermében tartandó Avaló-kötgy ütésén a vas- és zalaiue megyei méruökök Egyesületét a Magyar Mérnök és Építesz Egylet Szombathelyi Osztályává avatja, A vas- és zalamegyei műszaki vilaguak eme öróinüuue-pere tisztelettel meghiv|uk a Zalai Közlöny lek. szerkesztőségét abbau a reviouybuu, tiogy egyesületünk iránt való iiagyrabecsült érdeklődésének becses megjelenésével kitejezést adut szíves lesz " Krenner Jenő litkár, Kussevich Tivadar elnök. Az avató közgyűlés tárgyaorotala : 1. Kussevich Tivadar ost-tályeluök eluökt megnyitója. 2. Ka)liuger Mihály egyeaületi elnök avató beszéde. 3. Itursluer Héla előadása az ujabb helyiérdekű vasulak létesítéséről.\' 4. Hodáuyi Ödöu leiolvasása Szombathely r. t. város műszaki fejlődéséről. 0. Hentes Imre előadása : A mérnök és a meruöki muuka. ti. Indítványok. 7. Osztályelnöki zárszó. Az avató közgyűlés utáu a Holláu-eintéktábla megkoszorúzása. — Ármérséklés Arról értesűlüuk, hogy a csillagvéd|ogyü Tbomassalakliszl ara a lolyó evi szállítási a uem joleutektelenUl mérsekeltelelt, ugy hogy gazdáink ezeu kitüuó műtrágyát olcsóbban szerezhetik be mid eddig. — A kereskedelmi ós iparkamara gyűlései A soproni kerületi kereskedelmi ós iparkamara 1911. évi május lio 3o-áu (keddeuj déluláu 4 órakor a kamara közgyűlést toriuebeu (Lackuer Kristóf-utca 3. atáui, 1. emelet) közős vég- illetve alakuló ülést Lait. Tárgysorozat: 1 A kereskedelemügyi m. kir. iniuiszter uruak a kamarai eiuök es ateluokök megválasztását megerósitó leirata. 2. A kamara es a tisztviselői nyugdíjalap iugó és ingatlan vagyouáuak átadasa illetve átvétele, i). Az lUOti. évi lauuár hó tű-én alakult régi kamara feloszlatása. 4. Az uj kamara voglogos megalakulása. Folytatólag d. ti. 7,6 órakor lusz a rendes közgyűlés, melynek tárgysorozata u következő: 1. Ipart munkások es kereskedelmi alkalmazónak állami jutaliui dijainak a kiosztása. 2. aj Elnöki es titkári joleutés. 3. Pénztári jelentés. 4. aj A soproni országos vasárokou szedett sátorluszualati es területdíjakról alkotott szabályreu-delet módosítása, bj ¿alatartuegyu társaskocsi-ipari szabályrendelete. 5. Az iparosok küllöldi tanulmányi öszlöudijara hirdetett pályazal erodutenyo. tl. Az ailamt gepsegelyekro vonatkozó tntuiszleri leiratok. MÁJUS 29. ZALAI KÖZLÖNY S 7. A tauouc olllioiiuk Ugye. 8. A kamara ós a kamarai nyugdijalap 1910. éri zárszámadássi és a kamara (¡5.124 K 83 f-t levő pénzkészletéből 40 000 K-i.ak iparczakiskolai alap céljaira való fordilása 9. Az ipari muukásházak ügye. 10. Vámügyi központ létesítése é- a kamara hozzájárulási költaégeiuek a megállapítása. II. A kamara bizottságainak a megalakítása 12. a) A kamarai ügyreud, bj a kainara hivatalnokai és egyéb alkalmazottai azolgálati szabályzsts módo-sllásáoak és o) kamarai levelezólagok választásának az elókészitése. 13. A kamarának a turiui kirándulásában való képviseltelése. 14. A kamara hivatal-uoki karának az űgyeí. 15. a) A kereskedelmi iskolai tsnárok soproni országos kongresszusát elókésziló bizottság, b) s szlluidoi taufolyamokbsu réaztvevó ipsroslauonciskolsi tanilók, c) a zalaegerszegi muu-kásgitnnázium segélykérvéuyei, d) s balatonfüredi ipartestület megkereséáe székházépítési rész|egyek átvétele iránt. Ifi. Esetleges sürgés elintézést kivánó ügyek. — Fővárosunk napról-napra gysrapodó közérdekű és nagyfontosságú intézményei között legujabbau a vasipari kiállítás érdemel figyelmet, melyet a uspokbau nyitott meg Józsel főherceg a városligeti iparssarnokbau. Tekintetbe véve iparunk fejlődésének feltétlenül szükséges nagy borderein voltál, érthető az a nagyarányú várakozás, mellyel ugy a közvetlenül érintőit valamint sz általánoson érdeklődő közönség «zen kiállítást figyelemmel kíséri. Napról-napra különböző módon és különböző köntösben, de szálló igénként halljuk, hogy „az iparunkat vigyük előre \' Alkslom vsu tehát meggyőződni róla, hogy s vasipar torén milyen eredményes munkát érleltek az utóbbi esztendők Kényes bizonyságot tesz erről a kiállitás terjedelmes volta, mely azonban még tiagyobbszobáou volna, ha egy-egy sa|uálatos távolmaradás nem tenné hiányossá A motorszakmának egyik legkiválóbb képviselője Kállai Latos Hudapest Qyár-ulca 28. nincs a kiállitásou képviselve még pedig nagyon is elfogadható indoklással. A cég ugyauis nagy mértékben el van foglalva a tömeges szállításokkal A telep és agyár nagyfokú munka következtében egész kis kiállilásszáin\' a megy s a vidékről felráuduló gazdaközöuség ügyeimébe ajánljuk ezen látványosság megtekintését A gazdaközöuség u«k úgyis érdekébon fekszik közolehbról megismerni az ilyen dolgokat és csakis elóuyére lehet, ha olyan llirueves bolyon szerezi tapasztalatait, iniut Kállai Lajos gyára s adandó alkalommal ott szerez be egy inotorcséplökészlolet, mert hiszen Kállai Lajos motor-cséplókéstlelei az egész országban s leglérneveseb-beknek vaunak elismerve. — Érettségi vtuagálatok A nsgykauizsai kegyesrendi főgimnáziumban J az érellségi vizsgálatokat junius 12 13. és U éu tartják Itiegl Sándor kslocsai érseki főgimnáziumi igszgató elnöklete alatl A nagykanizsai lelsó kereskedelmi iskolában a szóbeli érettségi vizsgálatok juuios 19. éa 20-án lesznek. — Főorvosi eskü étel. A nagykanizsai kerületi munkásbizlosiló pénztár igazgalósága május hó 20-án tartott ülésén dr. Fodor Aladár pénztári ko-zeló orvost Alorvossá megválasztotta, illetve a főorvosi teendőkkel megbizta l)r Fodor Aladár a hivatalos e-kül a f hó 27-én lartott igazgatósági ülésen tette le Az eskütétel előtt Kévész Lajos igazgató bejelenlelte, hogy dr. Mayer Ferenc és dr lliyós Soma pénztári orvosok lelebbezést adt.tk be a főorvosi választási eljárás ellen azért, inert a pályázat szabályszerűen publikálva nem leli. Igazgató előadta, hogy a nagykanizsai kerületi inunkásbiztosiló pénztár tiz olyan orvossal rendelkezik, kik ezen pénztárnál három évet jóval mogluladó idóu át műkődnek. Ezért az elnökség feleslegesnek tartotta a pálvázat szélesebb körű hirlapi publikálását. Mielőtt a szűkebb pályázatra nézve az intézkedéseket megtette volna, az Országos Pénztárhoz fordult, hogy a fenforgó körülmények közi a hirlapi publikálás mellőzhető e? Mintán a pénztár erre igenlő választ kapott, az illetékes 01-vosokal külön körlevélben pályázatra felhitta Ilyen előzmények után a felebbezés indokait helytállóknak nem túrija; — tekintettel még arra. hogy dr. Fodor Aladár az eskütételére jelentkez-tt, véleménye szerint az eskü kiveendő, ha dr. Fodor Aladár az igazgatóságot a választás utáni megsemmisítés esetén az anyagi felelősség alól mentesiti Az igazgató véleményét az igazgatóság egyhangúlag magáévá tette és miután dr. Fodor Aladár a kivánt kikötést elfogadta. Sehwnrz Ottó elnök az esküt tőle kivette: Az eskü tétele utáu Schwarz Ottó igazgatósági elnök, valamint László Vilmos fölügyelő bizottsági elnök személyesen üdvözölte dr. Fodor Aladárt, mint a pénztár főorvosát, ki köszönetet mondott a személye iránt megnyilvánult bizalomért — Dandárgyakorlatuk Nagykanizsán. A pécsi m. kir. 3. honvéd gyalogdandár parancsnoksága érlesitette Nagykanizsa város po\'gármeslo-rét. hogy f é. julius 5-étől Iti-áig naponkint dau-dájgyakorlatokat tart Kiskatiizsa, Sormás és Szépéinek közölt levő területen. Az esetleg okozod károkat egy vegyes bizottság (katonai es polgári) fogia megállapítani és a kártérítést ennek alapiitu fizeti ki \' a honvéd kiucstár. Mindenesetté célszerű amár akkor megérett gabonát az említett területről idejében learatni és elhordani. Két helybeli cementgyáros tett ajánlatot aSzemere-ulcacsatoruázásáia Weisz Soma 17°/,ot Sartory Oszkár I3l/i°/a\'ul Sl\' engedményül az előirányzott összegből. Most már csöndesebb az árvíz suitotta Szemere utcaiak zaklatott kedélye, mert látják, hogy végre mégistalán ívsz valami. — Berger-féle orvosi higiénikus szappanjai 1868. óta vaunak a viiágforgalombau — s tgy nem csodálható, ha s/ámtaian értéktelen utánzatai vannak. A Herger-féle szappanok, csak akkor va lódiak, ha ar ismert védjcgyen/kivűl, minden özünkén vörös irattal a cég aláírása látható: G. tlell Co. Kaphatók minden gyógytár és drogériában — Rendőrkapitány a polgármester fizetése ellen A Magyar Paíza érdekes bírt kö\'.öl Zalaegerszeg a f hó M ai rendkívüli közgyűléséről Arról volt szn, hogy a Nagykanizsán is jól ismert Tivoli János indítványa lelett szavazzanak. Tivoli ugyauis már másfél évvel ezelőlt indítványozta, hogy . Korbai Káioly dr. polgármester fizetését a VIII fizetési osztály szerint állapitsa meg a város. A közgyűlés el is fogadta, de a vármegye, tekintettel Kgerszeg rossz pénzügyi helyzetére nem hagyta helyben a határozatot. A mull szombati reudkirüli közgyüléseu. melyen Fülöp József lójegyzó elnökölt az indítványt alapos indokolással újra előterjesztették ötveu (60) aláirással ellátva és a közgyűlés egyhangúlag megszavazta a polgármester fizotésfulemelését Azaz mégse egyltaugulag, muri Mezricky Jenő rendőrkapitány, kit nemrég nevezett ki az alispán városi tanácsosi állásából U| hivatalába ülve maradt a sz»»Máskor és tüntetőleg kijalenlóUe. hogy ó ellene vau a dolognak Egerszegi laptársunk különféle kommentárt fűz ehhez az ülve maradáshoz. Azt irja, hogy Mezricky az alispánnak akar kedvezni ezzel a magár maradt szavazattal, mert a polgármesterrel, aki ót kapitányi kinevezésre uem a|áulotla, nemrég bizouyos elvi ellentétben állott az alispán. Akárhogy áll is a dolog, furcsa, hogy ugy tisztviselő abban az áramlatban, mikor az egész világ hivatalnoki kara a drágaság terhe alatt nyög, ellene szsvszzon sz adózó polgárok ama iu!eució|áuak, hogy a város első tisztviselőiét az ót megillető Ölelésbe reszesitse. Nem is szólva arról, hogy saját maga és a többi tisztviselő-társa alatt vágta el a lát, a szokás és ízlés is amuiellelt szól, hogy tisztviselői fizetés megszavazásakor a tisztviselő szavazatát se pro, se kontra ne vesBe latba — Gyárvizsgálat A nagykanizsai városi tanács, uiiut I só fokú iparhatóság mellé megválasztott iparhalósági megbízottak Matán Ödön vezetésével holnap 30-án kezdik meg a gyárvtzsgálói működésüket Figyelműket ki fogiák terjeszteni arra. hogy az üzeműéi a le-ti épségre vonatkozó intézkedései feltalálhatok-e; a tűzbiztonsági, egészségügyi követeimé lyekuek megfelelők-e; a munkások életkoruknak megfelelő munkakörben vaunak-e alkalmava; balesel alkalmára kötő és gyógyszerekkel el vannak-e ellátva, és a munkarend es gyári szabályzat ki van-e függesztve. — A oauz és köszvény rossz paitások! Aki tóink szabadulni óhajt, kérje Daruvár-ftlrdő prospektusát. K szlavóniai fürdőnek nagy gyógyerejü iszapos hőforrásai már nem egy sántikáló embert teltek egyenes járásúvá. A mór stílusban újonnan épült központi iszapfürdő a modern komfort és hygiéna minden kellékével van felszerelve, tartalmaz egy tágas, általános iszapmodencét, külön iszapkamarákat, fangó és hidegvizosztály. Daruvárnak vasas hőforrásai pedig manapság is oly kitűnő hirnévnok örvendenek, miül a régi illóktól fogva és mindezeken kivül valamennyi modern gyógymód áll a fürdőző közönség rendelkezésére. — A Divat Újság minden hónapban egyszer | pdetiik meg Előfizetési ára nagyon olcsó; negyedévre postán való szétküldéssel kél korona busz llllér Elélhetni legcélszerűbben a kiadóhivatalba intézett postautalványon lehet A Divat Újság kiadóhivatala Budapesten, Vili , Itökk Szilárd-utca 4 szánni házban van Dr. Clemens, egészségügyi kormánytanácsos Thüringiában a kővetkezőket állapította meg: Minthogy \'/, pohár természetes Ferenc Józaef-keserüviz már biztosan és erősen hashajtólag hat. A Ferenc József-víz kisebb adagokban naponkint többször használva, aranyeres bántalmak és derék fájás ellen pompás gyógyszer. Kapható gyógytárakhan és füszerkereskedésekben. A Szétküldési-íga/.galóság Budapesten. KOZGAZDASAG. Gabonaüzletröl, Nagykanizsa 1611. máj. 29. A szombaton délután megjelent hivatalos jelentés szerint a vetések az egész országban de különösei! Dunántúlban tehát Zalamgyébeu igen jól állanak Az időjárás a lehető legkedvezőbb a vetésekre. Panasz csak rozs iráut vau, az is elenyész ó crt;kély mértékbeli. A mai tóvárosi lelel\'onjeleutés szerint a hangulat igen lanyha és az árak hanyatlanak. Piaci árak: Búza .... 23 Ko/.s . . . 16.40 Zab .... 18 - Tengeri . . . 15 — Uj bttza júliusra 22.— augusztusra 21.50 Hasinttjon Fsllar-fál* Eliaflmdot ésFellsr-féle ElsapIlaUkat, mslytk • syedttlt kéasl-tője Foller V. Jsnő udvari ryógya ler ész. Btuoloa, Osntrals íaa sx. (Zíjrkbmtgy). A Kcllcí-fclo Klsafluid saját tapasztalatunk azerin\' fájdalomcsillapító, gyógyító, gyengeséget megszun ( letó hatással bír, gyorsan és biztosan gyógyi csuzt, kozvényt, iJeggyengeséget, oldalszurasl-szaggalást, influenzát, faj-, fog- ca derekfájáslt zsábát, bénulást szemfájáat, migrlnl, sok itt inog, nom említett betegségtől megazsbadlljt az embert. A Keller-féle Elsafluidut, rekedtségt,! nátha, mell-és torokfájás és légvonat vagy hüléstól «redó bajok ellen Is páratlan gyógysikerrsl használják. Valódi csak ugy, ha minden üveg a .Keller\' nevet viseli. 12 kis vagy tl dupla vagy 2 speciális üveg bérmentve 5 korona. II. Továbbá tudomására óhajtjuk hoztni, hogy a emberek ezrei gyomorbajok, görcs, étvágylalanág, veseegés, hányást inger, rosszulll, folbofógáa, puffadtság, dugulás, aranyeret bánlamak és kólón-bozó emésztési zavarok ellon kitunó és biztos sikerrel kasználják a Kel ler - fél c hashajtó Rebarbara-Klsapilulákat II doboz bérmentve 4 korona. Óvakodjunk aionban után »átoktól és címezzünk minden rendel. gondosan Fillér V. Jino gyógjtziréiziik, Stublca, Cnlrsls 1» ii- (Iá|rákai|ys.) 4 ZALAI KÖZLÖNY MÁJUS 20. „A köztudatba ment át", hogy csakis KÁLLAI LAJOS motorgyára Budapest, VI., Gyár-u. 28. szállítja teljes Jótállás mellett "VM a leghimevosebb motorcséplök: észteteket. Képviselők (hölgyek is) minden háztartásban könnyen eladható cikkekhez egy már 25 óv óta fen álló cég által magas jutalékkal vidéki városokban kerestetnek. — Ajánlatok az előbbi tevékenység megjelölésével ós referenciák feladásával P R 3595 an Rudolf Mosse. Prag. Graben 6. küldendők. i Valódi KÁLLAI LAJOS n.otoikó.ilotok as ellamert legkitűnőbbek az orsiágban. 0V Kérjen diszföárlapokatl H Több 1000 valódi K.M., l.joa motorn. cséplOkésil»! működik »I ország minden résré bon • legkitűnőbb »Ikerről. A Liniment. Capsici comp., a Horgony-Pain-Expeller pótlék» ogv n>gjón»k bizonyult hár.iszer, moly már sói óv ót» legjobb Irtslörzsoléanek bizonyul! köazvenynel. csuznal rá nteghillé»eknél, Klgjelmcxlrtés. Silány hamisítványuk mi»U bevásárláskor óvslosak legyünk ón caak oly»n orodoti üveget fogadjunk el, moly »„Horgony" védj.gvgyul va a Sichler cógjegyzósseT ollátoll dobosba von csomagolva- Ar» üvegükben K -.80, K 1.40 ó» K 2.- ós úgysroiván minden gyógyaror-tirb»n kapható. — «raktár: Tórok loisff gyógyszerésznél. Budapest OL Richter ot ogysiertári 12 „Arany trtulillH". !\'rágáb»u, Klimlwthílf> neu. ^mmmmitmr. TAVASZI KIÜLTETÉSRE AJÁNLOK Gyümölcsfákat: alma, törte, kajszi és fraucia barack; díszfákat, díszcserjéket, fenyőfákat. Rózsafákat: magastörzsü, bokor és futórózsákat — Készlel eírea 4000 daruh. -Virágpalántákat: 11. 111.: Pelargoniinii, Salvia Kuchsiu. Vauilia Lohelia, Szóuyegviriigok stb. Virágpalántákból készlet mintegy 100.000 darab. Magvakat: Mindenfele vetemény és »irágmagot, lakarmáiiyrépa éa a legfinomabb pázsit fllmagkeveréket. Petermann József Fö-ntí^liám. N agy kanizs án „«wÜ«. Ruberoid legjobb fedőanyag bármily hajlású tetőzetre kátrány- és aszfaltmentes Bltielyezés, fentarlási mfe s/lséii minta és prospektus ingyen Avenarius Müvek, Ligetfalu (Pozsony). IMIisöM rolvösz a kiadóhivatal, és Deák tér--: és minden bel- és külföld hirdetési iroda. Közlemény, „ a 80 ev óta forgalomban lawo híres B rger-íéle gyógy- és egészségi szappjuoxról. \\óh»ny nónapp»! ezelőtt égy aar»«r oevil il»l»t.. em\'ier megkiaórlelta, hogy a „Beruar-féla gyógy, axappanok éa kétrény-penpaMatumakn <t. iiivuz*» h»»zuál»ti jogét v.tuaá tojye; nogy így . m, dyártmAny»inti révéo híressé letl no»«i Inumálv», ml» Szappanokat boxioa forgalomba. Így alkalmunk voll képviselőnk, úr 3acb» La|o» >r álul Bécsban, a m*g.i> c*. tir. kereskedelmi mimazUruijaaál panaazo»-kenl föltépni; ennek kóv«tke»téb»n álUkánas tadoinám hozzuk/hogy 1968. dac* m b e r M-ta kall 1808-J. •z\'onii itAleltel kimondatott. bogy joguk ao » mi „Beraar-féla |(é|>- éa »(4aaaé|( aaappa-nainkat, m Bargar-fél« tiéli\'Énaaappaat éa Harger*fé<a gtyMriM-fcétréaysuppaaal, Bar-y i i lóin fc an kaii kiiy a■ app —I" alli aaaa kOlón címmel ellátni 6» ved|ogy0n«0n ara aaót haaanálai. Így lunM » mi JóImuwI ktllóaleg«»il«iiakal «aatéa te, nini »zelótt » fönti olx^aaol logiuk lorgaloafea Ä m Uli a w hozni ; kérulk ennélfogva »»ját bon « nagy érdemli kólómígel, kugy ( minden míe gyártmányokkal való k>-c*er>tle»no< éa téved éa be «^.amk »lapét veendő, nlinndóan &gyel)sa un, kagy » cJtouiBL-oléann lé r»H* jagyditkaak «» » nn itt |ól látható tésie gyiinttnok. 11» • csomagolá-ion » ml véd-lOüvünk é» cégjegyxésOnk oioca rajta, ujy kérjük, hogy » -zappant. mini aen a ml kire» éi in ér óta |óa*T0 gyártmányainkkal azonosat, uUailt» viaau. Iroppau ea B é c », 19 4. lakruár hó. Mell 6. és társa. Kaktáron van MayyaroraKár mlndan vároaá-vároiában. Nagybani alaaiaa a Budape»tl nagydrogertákbáu. Un. 19001 aranyérem; legaagyobb kitüntet«. WOLF MRQDEBÜRQ-BÜCK MJ K(pvlKl«J.i Boros flrtur oki. gépészmérnök, BUDAPEST, VI., Taréi-ktról 29. Járkerekes és helyhez kötött telitett és szabadalmazott túlhevített gőzzel működő lokomobílok WOLF eredeti tzerkeztt* 10-800 lóerőlf. Az ipar ¿» mezőgazdaság loggnzdaaAgoiabb, legtartósabb és tegmogbizhalóbb üzanigópal. Ot.Qiyárlé. 700 000 I6«r6n trllll llo^ynn védjük niu^uiikíit GYOMORBAJ ELLEN? Hogy mindazon bajokat, melyek az emberiségei a Jelenkorban megtámadták, eredmenyexen megelözztlk e> azokkal erélyesen »Zombeszálliunk, ajánlató» a Dr. ENGEL-féle Nectár jókotl hanználata. — Mert egy erős gyomor és jó emésztés képezik egy egészségeit lest alnpjál. Aki lehál egészségét legkésóbbi életkoráig meg akarja tartani, használja a kitűnő hatása folytán előnyösen isméit I)r. ENGEL-féle Nectárt. Kxuu N«clár, mely kitűnően bevált gyokunedvekből cs jó borból van kcsxitvc, hatáson és gondos összetételei folytán sz einésxiésie különösen jótékonyan hat; hasonlóim, mint egy jó gyomorlllcAr vngy gyomorbor és éppenséggel nincsenek kárt»» következményei. Tehát Nectárt egészségos és beteg, kártékony hutás nélkül egyaránt ihat. Nectár mértékletes használatnál előnyösön hat az emésztésre és előxegiti a nedvképzódést. Kiért ajánlatos a I)r. ENGEL-féle Nectár mindazoknak, akik jó gyomrot akarnak. Nectár elejét ve*zi a gyomorhurut, gyomorfáldalom, nahéz emésztés, vagy elnyálkásodásnak. Rpenugy megakadályozza Nectár ■ székrekedést, szorítást, bélgflrcs-fájdalmakat, szívdobogást, nyugodt alvást és étvágyat idéz elö és igy meg meni az álmatlanságtól, ko-délybetegségtől fejfájástól és ideges ellankadástóL A népek szeles rétegeiben becsülik a Nectárt, mert vU dámságot és életkedvet ad. Nectár üvegekbon 3 és 4 K-érl kapható Magyarország összes gyógysiet táraiban. — Direct vásárolhatjuk Nagykanizsa. Kiskanizsa, liecsehely, Tótsientmárton, Ne inesdéd, Nemcsvld, Csákány, Kis-kontúrom, B-s/.entgyorgy, Sacntlászló, Tótfalu, Kerka-szentmiklós, Muraszerdáhely, Csáktornya, l.etenye, Kotor, Perlak, Vídovec, Alsódomboru, Kégrád, Bükkösd, Murukeresztur, Iharosberény, Höhönye, Tapsony, Szakácsi. Marcali, Sámson, Ketheiv, Vőn, B#l*tonft«nu P.yorgy, Apáti Keszthely slb gyógyszertáraiban, ugy-Hiintén «Magyarország minden nagyobb és kisebb hely iscgchen lévő gyógyszertárban. Óvakodjunk utániatoktól I Kérjünk határozottan Dr. ENGEL-féle Nectárt. Nect.Ar Nem titkos szer, alkatrészei: Samos bor 300.0 borszesz I ,r»0.0. málna lé, 100\'ü berkenyelé cse-rcs/nyclé U00.0, cskoro virág 30.0, borókabogyó 30.0 urmos 30.00, ánizs, örvény gyökér, encangyökér, kal-musgyókér, pipitér 10 00 Kzen részek vegyitendők. Nyuiiiiitoit a laptulajdouos Ilj. vVajditó József könyvnyomdájában Nagykanizsán. |