Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
60.69 MB
2010-02-16 20:35:46
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
2517
8687
Rövid leírás | Teljes leírás (1.54 MB)

Zalai Közlöny 1935. 197-221. szám szeptember

Zalai Közlöny
Politikai napilap
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
75. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

Ma 3 oldalas Képes melléklet! f \'UÁAA■\'\' 1 f/7\'i
76. évfolyam 197. szám Nagykanizsa, 1935. szeptember 1. vasárnap Ara 12 H"*\'
ZALAI KÖZLÖNY
-a3*2
H U^aMnUli FM 5. uiim.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlt* Lajos
EIÖIUeté»l án: egy bör» t pengő i Sicrkesitöíégi ti kfuMhlnUU teleíoe
Lesz-e olasz-abesszln háború?
Irta: dr. Szabó Zsigmond
Az abesszin-olasz viszály már régi keletű és a mult század 80-as éveitől fogva egyre tart. Az abesszin kormány megbízhatatlan, kétszínű és az olaszok iránt kimondottan ellenséges érzelmű. 1886-ban az akkori négus, aki Menelik császárnak nevezte magát, tőrbe csalta az olasz * gyarmati csapatokat és az adual ütközet 18.000 olasz életébe került. Az adual siker túlságosan megnő, vélte az etiópok önbizalmát, amely már annyira fajult, hogy az olaszok-kai kötött szerződéseket soha 1* nem tartották, a határszélen egyre, másra véres összeütközések fordul-tak elő, amelyek a nemzetközi jog alapján soha scnT nyerlek kielégítő elintézést, j
Amióta Anglia és Franciaország a népszövetség tagjai közé iktatták Abcsszlniát, a feketebőrü étlópoka két világhatalom kegyeltjének tekintették magukat és bár külsőségekben igyekez\'ek majmolni az európai kutturát, alapjában megtartották az afrikai bennszülött népek civilizálatlan erkölcseit. Abesszínia ünnepélyes Ígérete és kötelezettsége dacára sem törölte el a rabszolga-ságot, amely a civilizált világ szégyenére még most is fennáll a négus birodalmában.
A vllághál>oru befejezése után a győztes hatalmak Ígérete ellenére Olaszország nem kapott Afrikában ujabb gyarmatokat. A keletafrlkal német gyarmatok angol kézi* kerültek és bár Olaszországnak az 1884-ben kötött angol francia egyezmény alapján jogában állt volna Szomália gyarmatának határait Abesszínia felé kiterjeszteni, ez a» angolok ellenállásán meghiusu\'t.
Mussolini a fasclsta uralom kezdetétől fogva sürgette az alesszln kérdés megoldását. A folyton sza. porodó olasz népesedés sürgős szükséggé tette az emlerfölöslegel. helyezését annál is inkái b, mert aa Egyesült Államok a legszükel b határok közé mérsékelte a l>evándor. lást. Másrészt a kivándorlásra kény. szerült lakosság amúgy is elveszett az olaszság számára (s ennek megakadályozására a fascista nemzeti érzés sürgősen követelte az ujabb gyarmatok létesítését. Ez az ujabb gyarmati zóna pedig csak a két meglévő olasz gyarmat, Erythrea és Szomália között volt megvalósít* ható, annál is inkább, mert azj;>lusz államnak már 80 év előtt az volt a terve, hogy a két gyarmat közötti 1000 kilométer távolságot vasútvonallal köti össze, i
Olaszország a közelmúltban szoros szerződést kötött Franciaország. gfll és a két hatalom között meg egyezés történt az olaszok kelet-afrikai gyarmati igényeire nézve Is Mussolini tehát ezldén alkalmasnak látta, hogy nagyszabású
gyarmatosítás! politikáját a franciák segítségével keresztülvigye. Sürgd\'s sé tette elhatározását azon körül mény Is, hogy Al>csszinia mindinkább kihívóbban és vakmerőbben viselkedett az olasz kormány ellem amely az év elején egy véres határ, menti összeütközésl en válságos helyzetet teremtett. Bár az olasz gyarmatokat Alesszinián összekötő vasútvonal kiépítéséhez annak Idején a négus kormánya elvileg hoz. zájárult, a mlndlnkál b kiélesedett politikai ellentétek miatt most már a végleges hozzájárulást olyan feltételekhez kötötte, amelyek az olasz
tekintélyt sértették.
A. fasclsta kormány világhatalmi állóira tudatában, fegyveres erejére támaszkodva, elérkezettnek látta az időt, hogy a túlságosan öntelt étiópokkal végre egyszer már leszámoljon. Mussolini ugy vélte, hogy ezzel nemcsak az olasz félsziget túlzsúfolt lakosságának ad kenyeret és megélhetést, de egyúttal őseiknek, a régi rómalaknak hagyományait követi, amidőn latin kulturát- és európai civilizációt visz be a félvad étlópok közé. Mindez-Ideig tehát ez az ügy mindössze Olaszország afrikai gyarmatügye volt, amely eset\'eg csak az al>esszi. nek fegyveres ellenállása esetén fajult volna el háborús összeütközéssé. Ugy látszott azonban, hogy a francia diplomáciának sikerülni
Zsákutcában a párisi diplomácia
■emzetfcSzi bonyodalom az athiopiai olajforrások miatt — Fraaoiaország nem hisz a kisantant zsaroló szándékaiban
Páris, augusztus 31 A. párisi diplomácia \'zsákutcába-jutott és most minden igyekezete arra irányul, hogy valahogyan ki. jusson l>előle. Ha Mussolini hajlandó tiszteletlen tartani a népszövetségi alapokmányt és megvárja az ellenségeskedés megkezdéséig elő. Irt három hónapot, akkor jogosan visel hálrorut és akkor szó sam lehet a megtorló intézkedésekről, mert akkor azok. tárgytulanná válnak. 1
A Matln szerint valótlan, hogy a kisantant és a balkáni szövetség egyes tagjai i^omást akarnak gyakorolni Francisországra szorult helyzetéin, hogy igy előnyöket szerezhessenek maguknak. A lap szerint olyan események vannak ké.
szülőben, amelyeknek hatását Fran* ciaország máris ézl.
Csak királyi engedéllyel...
London, augusztus 31 Az angol kormány felhivta állam, polgárai figyelmét arra, hogy a ki rály engedélye nélkül senki sem áll hat Idegen állam hadseregének szol. gálalába.
Az olasz vezérkar főparancsnoka Párlsban
Páris, augusztus 31 IJadoglio tábornok, az olasz ve. zérkar főparancsnoka Párlsba érkezett. A magasrangu olasz tiszt résztvesz a francia nagy hadgyakorlatokon. v
Csak három napra van megfelelő lőszer-készlete a négus hadseregének
Páris, augusztus 31 Az abesszin fővárosban nagy nyugtalanságot k-lt a lőszer hiánya. Az abesszin hatóságok nem is titkolják, hogy hálwru esetén mind. össze három napra van megfelelő lőszerük.
Párlsban Igen aggódnak a francia fennhatóság alatt lévő egyetlen vasútvonalért is, mert tudják, hogy Mussolini csak akkor tartja tiszteletijén a vasút sérthetetlenségét. ha azon a négus nem szállíttat lő-sz.\'rt vagy katonát.
London, augusztus 81 A& alx\'sszln császár az olajmező. ket egy angol amerikai társaságnak kötötte le. A négusnak ez a lépése
nagy nemzetközi bonyodalmukra adhat okot.
A Lloyd blz:osltó társaságtól a i al.-esszln császár felvilágosítást kér;, hogy\'mllyen fcl\'éte\'ek mellett vo\'na hajlandó a társaság biztosítani va-gyonát. A négus l>evallása szerint vagyonát 82 millió fontra l>ecsüli. A Lloyd társaság még nem adott n kérdésre választ.
Egy cáfolat
i Róma, augusztus 81
A külföldi lapok arról adnak hirt, hogy az aliesszinek a Szomáli-föld felett egy repülőgépet lelőttek. Ezt a hírt most hivatalosan cáfolják és kijelentik, hogy az minden alapot nélkülöz.
fog az olasz- abesszin érdekek békés összeegyez\'etése, amidőn várat, lanul Anglia lépett fel az olasz követelések ellen Abesszínia védelmére. \\
Ismert dolog volt már régebben Olaszországban, hogy Anglia tu!sá.» gos befolyást nyert Abesszlnlábar* az olasz érdekek el\'enére, de a britt birodalom fellépése mégis meglepetést keltett a fasclsta kormánynál, de egyl>en Franciaországban is; Ahogy az olasz kormány meggyőződést szerzett arról, hogy Altfsszlnla fegyveres erővel óhajt védekezni azt olasz terjeszkedés el\'en, ugyancsak megerősi\'.ette gyarmati csapatait, sőt a négus kihívó magatartása miatt nagyarányú csapatösszevoná. sokat végzett keletafrlkal gyarmataiban. Anglia kezdetben a közvetítő szerepét játszotta és igy^féiett Olaszország jogos követeléseit é lehető legkisebb mértékre leszálll-tani. Amidőn pedig Olaszország a számára ki nem elégítő feltételeket nem fogadta el, Anglia arra az álláspontra állt, hx)gy a népszövetségi alapokmány rendelkezései alapján egyik tagál\'am a másik ellen csak akkor viselhetne hál orut, ha a népszövetségi tanács előtti egyeztetés nem sikerült. Az angolok felfogása szerint ugyanis, ha egy tagállam önkényesen, egyoldalúlag hál orut indít, ez nemcsak a Népszövetség fennállását és hivatását, de a tag államok biztonságát Is veszélyezteti. Az ojasz- al>esszin v\'srály tehát mindén körülmények között a Népszövetség előtt tárgyalandó.
Hosszas és tegyük hozzá, eredménytelen konferenciák után ma végre ott tartunk, hogy, Olaszország hajlandó részt venni a szeptember 4-iki népszövetségi ülésen, de csak mint vádló az abesszin kormány ellen, hozzáfűzve azon fenntartását, hogy eddigi követeléseiről nem mond le és ha a tanács nem ismerné cl vádjainak jogosságát, akkof fegyverek erejével Intézi el az olasa - al>esszln viszályt.
Franciaország teljesen egyetért az olasz felfogással ís most már La-valnak, az éleseszü ügyvédnek feladata, hogy az angol felfogást közelebb hozza az o»aszoké>>z. Hfl Anglia biztosítékokat kap, hogy ér. dekel a Tana tó körül meg lesznek óvva, ha abesszin kereskedelmi relációi kárt nem szenvednek és Olaszország gyarmati terjeszkedése az angolok afrikai supremáelóját nent érln 1. akk< r csupán csak egy meg. felelő formulát kell tarélni, hogy Olaszország és Anglia kl legyenek elégítve, Abesszínia névleges csá. szársága fennmaradjon és a Népszö-vétség presztízse se szenvedjen.
Laval éleseszü ember és ezt a formulát meg is fogja \'találni.
És akkor nem lesz olasz -alessrtn hál«ru és Mussolini rendíthetetlen kitartása és zsenialitása győzni fog hálxiru nélkül.
-J
ZALAI KÖZLONT
1935 mpltm\'nr 1.
Hasznos tudni!
ilt-ifúBní reiiMuu, iW iaMI;«<«, ÉtréfraMt ItUokoiu. lnn lMnM rikolwm, -
Ennsa-irs*
Okol ember, kl e rliet hassnilja!
Hipochonder, \'árdtlelkt emberek! Bjomrolokra (ölel jól ügyeljetek! .IHÁRDI\'-tIi a beleket meghajtja, (tymorbajoi rom kedveteket elhajtja I
„IQlÁlfDI" a mailolssta, Kl a gyomrot tgasltjal
Akluk ritkán kell, ■ vakot kU ű*»ia#i
\' ForráilalíjdonM <
SCHMIDTHAUER LAJOS, Komárom.
Prognózis: A Dunántúlon és a fővárosban trég élénk szél, felhősödés, helyenként eső. A hőmérséklet, különösen keleten, éjjel csökken, nappal fokozódik.
Elmarad washingtoni
Ai ok: fyorMokporalUlo
Newyork, augusztus 31.
A Magyar Cserkész Szövetség köldöltsége most érkezel! Araeriká ba, hogy rész\'Vigyen a washingtoni viligUborozison. A küldöttség csak akko értesült a tábor elmaradásáról, amikor Washingtonba ér\'. Olt ugyinii gyermekparallzis lépett fel és ezért a világtáborozást nem tart-ják meg. A magyar cserkészek, most nehogy uljule hiábava ó legyen, végigjárják az amerikai cserkésztáborokat. _
Hercegi osakhoaaló
Párlt, augusztus 31.
Párisban szombilon letartóztatták Swllly herceget, a spanyol király közvetlen rokonát; aki egy fedrzel-l«n ostkket bocsájtoH ki.
Gömbös Bécsbe utazik
Bécs, OuguwtuN 21 A l\'ntgcr Tugbliitt azt írja, tW)íy Gömböt (lytila raánluteralnök jövfl Héten Uécsbe utazik, hogy a (kuifbcn laausilandó magatartása vonatkozóim t4rgy«lá!ok«t folytasson. IlfcJ j<\'lentfs írerinl tlómbas tiécsi útjára .vonalko-zöan a két kormány közölt még nem Jött létre Végleges megálla|»(jás_
A belga királyné ravatalon
Brüsszel, augusztus 31 AszUid királyné fáklya- és gyertya. Knyes rtvotala elölt sokezer fCnyl tömeg sir állandóan. Mély meghatódd látszik a néj*n, amtly teljes részvétével a \\igasztalha|at\'an király mellé állt. A nép hosszú soriján vonul el a ravatal előtt, amelyen a szerencsétlenül járt fiatal királyné nyugszik fe-bérpcilyes Illa selyemruhájában. A
ftvászoló tömeg néma áliltaltal néz u királyi paloiu felé, alwva százval érkeznek a lészvétlávímlok & levoiek. A hatóságok mindent elkövettek már, iwgy a keddi lemelés fényes pamdé-\' vul történjék. A király o\'jisz liercegl rokonai szombaton, a svéd királyi család iiedig hétfőn érkezik Brüsszelbe. A nagy gj ászmenethen clőrelátlnilólag több mint 100.000 ember i-osz részt.
Az eleki ajánlások
Elek, augusztus 31 A megüresedett eleki kerületben szombakm járt le az ajánlások l>c. njuJUsának határideje. ItuMiiek Ist-vún Nép képviselőjelölt 8711, |ta|l«i Mihály eleki plébános pedig 2000 oji„. lást nyújtott be.
Meglesz a nagykanizsai igazságügyi palota
A polgármester sikeres tárgyalásai a minisztériumban
Ai egész város feszült figylemmel klsér\'.c azokat a tárgyalásokat, ami* kot a polgármester az Igazságügy, minisztériumban folytatott a nagykanizsai Igazságügyi palota felépítése érdekéién. Jelentettük, hogy bizonyos nehézségek támadtak, a melyek kétségessé tették a tárgyalások eredményét.
Dr. Krátky István polgármester m<»stani budapesti tartózkodása alatt Ismételten tárgyalt az igazságügy-minisztériumban az igazságügyi
palota kérdésében és sikerült olyail kedvező légkört teremtenie, melyek után a felderült nehézségeket sike. rül eliminálni és az igazságügyi palota kérdése rövJ$ időn l>elül valósággá válik. I
Egyrészt az OTI-székház 150.000 pengős építkezése, másrészt az iaazJ ságügyi palo/n felépítése, két olyan közmunka, amit az egész város köz. gazdasági élete jótékonyan fog érezni.
Minden utján
r hiven szolgálja a
Del-Ka cipő!
Kaptató: SZ0M0LÍNT1 ÁRUHÁZBAN.
— Gyom biztos a közlekedés Brflndl Sándor 6s Flu cégnél vásárolt kerékpáron. K«rékpárgnmmik P 5.90-töb
— Gyermekének intézeti kelengyéje csak ugy teljes, ha azt SchútzAknél szép mintás, meleg paplannal, flanel 1 takaróval kiegészül.
Hétfőn változik az fizletek zárórája
A nagykanizsai üzletek nyitvatar. tását szabályozó kormányrendelet az évet egy négyhónapos nyári évszakra s egy nyolchónapos ősz-tél-tavaszi szakra l>ontják fel. Augusztus 31-ével megszűnt a nyári szak és életlelép a téli zárórarend. Hétfőtől kezdve egészen április 30-ig tehát a következő Intézkedések érvényesek: Üzletnyitás a szatócsoknál reggel 6, a fűszereseknél reggel 7, a többi üzleteknél pedig kivétel nélkül reg. gel fél 8 órakor van.
Az esti záróra hétköznapokon általában (Ideértve a fűszereseket és szatócsokat is) este 7 óra. A vasüz letek, rövidárusok, kötött-ssöv$tt-| divat-, rőfös- és kalapüzletek azonban már 6 órakor zárnak. Szombat esténként csupán a vaskeres\'tedések és rövidáru nagykereskedők tartóz, nak 6 órakor lezárni, a többi üzlet azonban 7 óráig tarthat nyitva
A kiskanizsai szatócsüzletek zár. órája azonban csak októb r elsején fordul át a téli rendié, amikortól kezdve február végéig reggel 0 órától este 8 óráig lesznek nyitvfr Szeptemlerben még a nyári rend szerint reggel fél 5 órától este !) óráig tarthatnak nyitva a klskanl-zsai szatócsok.
Selymek
rnha ts kahátszövet ojionságok megérkeztek.
. r Divati
A rendőrség kijelölte a kanizsai utcák átkelési szakaszait
Nagykanizsa közönsége megértés, sel fogadta a rendőrkapitányság rendelkezését, amellyel a gyalogol közönség forgalmát az úttestről eltiltotta. A közönség megértette, hogy ezek az Intézkedések a forgalom za. varlalan 1 \'bonyolítása és saját testi épségének biztosítása érdekében történtek. Hisszük, hogy pár nap múlva a közönség teljesen niegszok. ja a csak gyalogjárón való közle-kedést, ugy hogy az úttest kizárólag a jármüvek részére marad fenn.
Pénteken reggel a kapitányság vezetője kiadta rendelkezéseit az átkelési szakaszokra nézve, hogy főútvonalon hol kelhet át a közönség az utca egyik feléről a spásikra.
Ezek szerint péntek reggeltől kezdve a főútvonalai on a Horthy Mlklós-ut folytatásaként a Centrál felé, Kauffmann Manó üzletétől a hősi szobormű felé, a Petrlcs hentes, üzlettől a zöldséges piac felé, az Unger és Tóth üzlettől a kfsi emlékmű felé, a Korona szállodától a Bazár-udvarig, a Musszel és Frie« denthal cégtől a Fischer és Baeder üzletig és vissza.
Ezen a főútvonalon tehát csakis ezeken az átkelési szakaszokon lehet az utcán átmenni. Derékszögben.
Figyelmezteti a kapitányság ve. zetöje a közönséget, hogy rendelkezéseit pontosan tartsa l>e és az úttesten való közlekedéstől és a kijelölt szakaszok helyett másutt való átkeléstfl jartózkodjék. Az őrszemek ebben a tekintetben szigorú utasi-tást kaptak. Minden > ellenkező esetl>en a rendőr felirja az illetőt és kihágás miftt megteszi ellene a feljelentést. Renltencla esetén a rendőr köteles az Illetőt nvomban előállítani^
- Bútorvásárt** nem gond! Teljes berendezéseket t«ndkivül elfinyös résr-lettlzetésre, sőt kamatmentesen is sxál-Utunk. Kopstelo butorárjbáz, Horthy Mlklós-ut 4.
1935. szeptember 1.
MAOVAH oyAiitmanv. Oyó8W*mrtarmkbmn kaphatói
Szombat
IlmUipoítl I.
17 £> Kilós ",íl idézek. (I)r- Bánóczy Ijc-zsá.) — 17-40 Alvári Lőrinc énekel. __ is iá A magyar nép láncai. (Dr. Szilek Zollán.) - 1813 Cigányzene. _ jOkJ iA liirós város.» (Szitnyay Zol-Uiu.j — 2010 A «Cigánybáró\' 3 Jel-vonásos oi-eidt közvctilóse a székesíő-városi Aliai- ós Növénykertből, a Iiu iiai,e»ti Szimíónikus /.enckar e.őadásá-I>UU. Irta Jókai Mór és Sclinitzer Ignác. Zenéjét szerezte Slruuss János. Henüezó dr. üainoky Viktor. — Az 1 (elvonás után kb. 21.20 llirek. — A 11. leivonás után kb. 22.25 ldőjárásjelen-lés versenyeredmények. — Az előadás után kb. 22.40 Hangverseny. — 23.15 l\'ataky Vilmos jazz-zenekarának nui sora. - 0.05 Hírek.
lluiinp«M»i 11.
17.05 V. lírausz Ilonka 4S Pártos ötloii zongora-hegedű szonátákat adnaK ciö. -• 18 Mezőgazdasági Kilóra. — 18.35—1Ü.30 A Szükesiővánosi Zenekar hangversenye. — 1Ü.35 A Dobogókő (l)r. Strömpi Gábor.) — 20.15 Hírek.
- 20.15-21.40 Cigányzene.
I ..i J ^
l? lánciemezek. — 1U.15 Beethoven: 1-iaeiio, kétieiv. oi>era a salzburgi ünnepi játékházból. — 22.05 A 2. gyalogezred zenekara. — 23.15 -1 iegaapi és mai divatos jazzmüvek.
Vasárnap
Umtapeat L
U.15 ltirek. - 10 10.55 Ueiormálus istentisztelet. — 11 12.15 bgyiiázi ének és .szentbeszéd. A szent\'ocszuU\'t mise kózbeu dr. 1-epod Antai e.w.toi-gomi kanonok ínoiiüja. 1í:.2J Időjelzés, időjárásjeicnies. — 12.3U Az operaházi zenekar. - 13.10 Rudiókró-mka. (1-app Jenő.; ,— 11 lluiig>cmczck.
151. A iie.yes szüretelés és uz ujnor keze.ésc. (l\'ádnkás üyuia.) 2. Szukség-takarmányok. (Fieyiug ijé.a.) — 1550 Cigányzene. — 1U.30 Jveringő a\' kék Auruiu. (l.eidenírost (iyula előadása.;
— 17 l*Uhő lmréné énekel. — 17.30 Kózveiités Hódmezővásárhelyről az Országos Uszóhét megnyitásáról. Ise-szé.ü l\'luhár István. — 18.15 A lteisz -Ángyai jazz-zenekar uiQ&örU. — 18.55 dluzuieié.. Kosztolányi l)ezsóné elbeszélése. _ iy,25 !• enyves Lóránd lirviu hegedül. - 20.15 ljajbukát Ilona és bársony István előadóestje. — 21.05 ügáuyzene. - 22 Hírek. - 22.30 Uu-aa|A*!>ii Hangverseny Zenekar. — 0.05 llu«k.
Uudupeat II,
11.10-12.10 Hanglemezek. - 12.35
13.30 Cigáuyzene. _ 15—15.45 Hang-emezek. - 10.55 látóra a ieányszo-buuuu, (Ujjúé Miko.a llonu.; -17 25
17.55 zlsei^k \\imia és Hohuiaini bária-keltőse. - 18-lü.l5.ig nwtliu iMvjiu j.za^.jic^turu. — 10.30 jwwach liruu régi uiagyur költők ver-«d c-ld. _ 20.10—20.45 Crvgor X|S» ^kel. _ ao.50 Hírek. - 21.20 -UM Hanglemezek. (
IIÍT8.
jj?;!\'\' |stculisztelet a salzburgi Szent JJJ r al>álságból. - 10 Könnyű leme-^ Szimfonikusok ülluer \'^nj^ruinUvészhövei. - 13.10-.,1\' Kou,0\'« béesi zene. -- 15.40 A "">«"< -.ukusok vonósnégyese. - 17.20 ,1Ull"\'"\'^r-uógyes és a rádiózenekar r " 22.25 Autori 1-ernau-
ha,, US daU ** áriaestje. - 23.05 ^\'K-emcvkabaró. - 24-1 Cigányzene
"udupesii UuuapaloUbóL
zalai közlöny
Háborút jósol a látóhegyi csillagvizsgáló
hgyizben már megomtékCElem a látóhcgji csillagvizsgálóról és unnak agj is tudósáról, aki bonyolult számítások után l«i fedezte uz Achilles csil\'agot és a csillagok állásából megjövendölte az idei év kilátásai!, amelyek bemomlá a sz<M U r.cm valami biztatók \\oli:«k, Azóia, hogy utoljára néztem bele a messze.átóba, az Achilles csillag valószínűleg nagyot fordult sarka körül, mert uj csodák megtekintésére elfogadtam a meghívást egy ujabb kutató betekintésre a \\iáj,eg\\ciem bonyolult esi la^re.id-s^crébe.
Kgyik esté, amikor a/, égbolt liszlán ragyogtatta c Magjainak milliárdjait, mentem ki tudósomhoz egy kis jövendflinoudásért és ujabb csodák megszemléidére.
A messzelátó magasabbra helyezett lábakon, l<?hát közelebb "az é^hez, készenlétben fogadott, lim-berünk egy kídőd latórzsre fektetett deszkán végezte számításait és barábáy). köszönésemie az első dolga volt, hogy lepisszegett.
— Csöndesebben uraiig most vagyok a .egm>gyobb munkában, de hamarosan sikerülni fog mind.11. Mit szól O11 Ixu/á, ha heiveakettő-bői harmincat levonunk, mennyi marad?
— Negyvenkettő — kockáztattam meg bátortalanul, inert itt a messze áló tövében, a csillagok közelében magam sem voltam efleiől teljes bizonyí-ágban.
— Hát lássa cz uz. fvn be fogom bizonyítani, hogy csak huszonnyolc marad.
Kétkedő tekintetemre odavon-szo.t a csiliagvizsgá ó készülékhez.
— Most nézzen be.e, de rögtón és mondja meg, hogy mit lát?
ijc.enéztcni a hosszú távcsőbe.
— Na mit lát? — sürgetett em-bciem.
— Ha jól látom és nem csalódom a Vénus csillagot látom, de azt akkorának, mint egy hévízi fürdökalap karimája.
Tudósunk arca szé.es mosolyra nyi otl és ahogy az e.-,ií sötétben láttam, melegen csillogtak a szemei.
— fiat lássa kérem mtgvnn. A Vénus csillag minus négy fok alatt hajlik az Achílleshez, amit On nem fáthal, csak ifakor, ba megmagyarázom, ltl a differencia.
K«zdtem sajnálni, liogy furkós-Ix)tol nem hoztam magammal, de ebbeli szándékomat óvatosan \'igyekeztem leplezni és ugy \\íttcm, mint aki nagyon érti a dolgokat. Megpróbáltam másfelé forgatui a
csövet, hátha én is fciredczek valamit, de csillagvizsgáló barátom könyörtelenül vlsszadirigálta az Ciedeli iiányba a messzelátót, miközben jegyzeteit tartva orrom elé elkezdte számításai alapján íövet-kezicini a mindenki számára sorsdöntő jövendőt.
— 11a csak minus két fok volnu az eltérés, amint azi többre korábbi számításaim alapjiüi r«melni sem mertem vo\'.na, sokkal egyszerűbben állana uz emberiség helyzete. csak -figyelje barátom, — hizlalóit lelkesedéssel — micsoda eltérési mutat az Achilles a Satur-nus tavalyi állásához. Egyenesen kétségbeejtő. Meg egy fokot engedélyezek, dü ha azt lulluiladju, tfüuyte.en vagyok kimondani u kel-jemetlea vaiói. Az embcíiség nagy megprómi.taiá^ok elölt áll. Az öngyilkos ágok júrványszerüek lesznek, a vijek e.«padnUK és a Mars csillag mai állásából a háború réme fenyeget.
— Oiyan fontos csillag ez az Achilles? — kockáztattam nu-g félénken a kérdést. - Csodálom, liogy Öu a/ e.sö, <aki ezt a világ számára felfedezte.
Most fe. ragyogott emberüuk arca és szinte magából kikelve kezdte magyarázni.
— Tudja uram, egy jeentékle\'.cn csillag. Köru.belül tizedrésze a mi földünk nagyságának, de fontossága rendkivűi nagy-, mert ez a csillagrendszer gói-jiontja, vagy úgyis mondhatnám a .sarka, üzen csillag körül lordul mindéi). Azért is neveztem ei AcheUisnek. Ugy*\' jó név?
Megnyugtattam, hogy jobb nevei még a lexikonban sem talált volná soha. Nekem ís nagyon létszák. 1
— Jövő évben olyan lényekkel döntöxn meg a csi.lugászok eddigi számitásaii, — fo ytatta tovább magyarázatai, amelyek Newton, Keppler stb. \\ó;. iga/.ságaít egymásután haiomri döntik. Mert hol van az megírva, liogy huszonötből levonva UzCnhe el |X)iit nyolcnak kell maradui a„,kor, amikor én be-bizonyitom, ho,^- három, sőt még annyi sem marad. Minden csak
elmélet, amelyet önök, laikusok el lo„aiinak anjfi kül, hogy goudo.kod-uának leletté.
ügy kicsit hátráltam az uf feitf \'és jobb kzcicticm volna, íja ezt a második meghívást egy barátságosabb időre halasztottam volna, leszem fel akkorra, amikor legalábbis holdvilág van, de fiába, a tényeken változtatni nem lelic-
ílísm. ■
iijáoi MyíOU&aMyay a,
eiCIRF
Vní^t hümá! fi.
flu«í"£rr vi. jókh Tfps.
IOO Ojo-rlfl hasal gyártmány!
Kapható t
Épületfa-, épitésianyag-és festékkereskedésbea
tett. Itt voltam és hallgattam tovább az elmélkedést.
— Jövő évben, ha befejeztem a kutatást, a Tejút rengetegét fo» gom beálliiaui és biztos vagyok a dologion, hogy ott fel fogom fedezni l\'atroklos, Agamemnon, Hektor, sil>. csíiiag.ikat.
— Szó\\al az egt-sz Iliászt és Odis:.eát — toldottam m\'eg bízony-lu.unul. I
Mmbercm adós maradt a válasszal.
Kezdett hűvösre fordulni az e tc Miközben mégegyszer bepi lantást uyerie.n a messze á.óba, jóváhagyva tudósom számilásait, engedélyt kértem a távozásra.
— Mikor jön ki újra? — kérdezte a legnagyobb határozottsággal.
— Valószínűleg uj meglepetésekkel fogok szolgálni. Csak jöjjön bizalommal, ha érdekek a csodák.
Mindent nicgigérlcm és már alig vártam, hogy odaliaza Jegyek.
— Még csak azt akarom mondani, — harsogta utánam, — liogy az ősszel k!"dom észleleteímet könyvalakljan is.
— Köszönöm, tudomásul veszflm
— viszonoztam hasonlón kiabálva ötv«u méler tásx>lságból és lépéseimet szajiorábbra fogva, tetve uj tapasztalatokkal és fontos ismertekkel futottam a hegyből kifelé.
Felettem a tiszta igbolton az eddig fel nem fedezett Hektor és jurwn kozöU itindöKöu* ragyogott az Acliilies.
Lóriit Oddn
Intézeti kelengyét
Sötétkék stvloUt szövetek,
txlntartó gallérvásznak, blousanyagok
nálunk
a legolcsóbbak I
nálunk vásároljon!
Gyermek
matróz habátok, trench-coatoh minden nagyságban.
Piké takarók, paplanok, flanell takarók hatalmas választékban.
vászon minden kelengye diszet
4 _ZALAI KOZIOnY _1935 íreptembcr 1
Férfi ruha . Női kabát Á Női ruha
iskola ruha 9 gyermek kabát § gyermek ruha
szövetek szövetek szövetek
»bbb a FILLÉRES DlVATÜZLETBEN
Hozzászólás AZ EST-nek a nagykanizsai gimnáziumról közölt statisztikájához
Revolvert kapnak a kanizsai borellenőrök
Ujabb borcsempész közelharc a vágóhíd környékén
A közönség egy része még mindig nem akarja tudni, hogy a város, nak szüksége van jövedelemre, kiadásai fedezésére, költségvetésnek t\'gyensulyl>a tartásáru és hogy ak< kivonja magát a közteherviselés alól, az magyar állampolgárhoz mól* tatlan dolgot követ el. A közönség egy része még mindig nincs tisztában azzal, hogy a jövedéki ellenőr, ahol megjelenik, kötelességét telje, sili, a hatóság eml>ere, akivel nem szabad szembeszállni, akit a törvény véd. |
Legtöbb panasz a zugfcorkimérők és Lorcsempészek ellen történik, akik a rendelkezéseket agyafúrt módon, sőt erőszakkal is ki akarják játszani.
Most ismét egy ujabb esetről kell beszámolnunk. *
A borfogyasztási ellenőröknek tu. domásárá juiott, hogy a vágóhíd felől csempészett bort hoznak. Megszállták tehát a vágóhíd környékét. Egyszer csak megjelent a szekér, kocsisát már Ismerik az ellenőrök. A szekeret azonnal közrefogták és átkutatták. Hercaeg Magyar-utcai fuvaros erre a lovuk közé csördi.ett. A /légy ellenőr utána eredt a me. nekülö szekérnek, amely a Magyar, utcának tartott. Mikor utolérték, az egyik megfogta a lovak kantárszárát, a többi a szekérre ugrott, az egyik átnyaláLolta a kocsist, hogy mozdulni sem tudott.
A fuvaros nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel fogadta uz ellenőröket, a zajra csakhamar ott termett az utca népe, amely nagy gaudiummal nézte az ellenőrök ne. héz munkáját és ahelyett, hogy a hatósági közegeknek segített volna, a ravasz kocsis pártjára állt.
Fenyegető volt a helyzet, de az ellenőröknek mégis sikerült beterel, nl a szekeret a vágóhídra és ott folyj tatták az eljárást.
Természetesen az ellenszegülőnek drága tandíjat kell fizetnie, mert feljelentik a rendörségen és az ügy az ügyészségre kerül.
Tanulja meg végre a közönség, hogy fogyasztási adót kell fizetni) Állampolgári kötelesség. Az ellen, örök pedig hivatalos közegek,..akik" nek mindenki szótfogadni tartozik. Aki ellenszegül, azt a törvény su. lyosan megbünteti. Az őszi törvényszéki cikluson a hatóság elleni erőszak esetek egész sorozatú kerül tárgyalásra. Mindegyiknek fogház a vége. i
A jövedéki ellenőrök, ugy tudjuk, rövidesen fegyvert kapnak, tekin. tettel a legutóbbi esetekre, amikor életük veszélyl>en forgott. Ezentúl tehát nemcsak a főeilenörnek, do minden ellenőrnek revolvere lesz szolgálata közben.
Kaptuk a következő levelet: T. Szerkesztőség I Engedjék meg, hogy a b. lapjukban megjelent »A nagykanizsai piarista gimnázium és uz Est\' be. számolóját cimü cikkhez néhány szóval hozzászóljak.
A nagykanizsai piarista gimná-ziumot Magyarország legjobb közép iskolájának taríom. Az életre nevel. Aki itt végzi tanulmányait, az az élctlxm valóban megállja a helyét* Ezt annak köszönheti, hogy csak olyannak állit ki érettségi bizonyih ványt, aki valól>an érett s akiről bá.ran állithatja, hogy az élet küz. delmciLen megállja a helyét. EbLcii a tekintetben a nagykanizsai piarista gimnázium a legelső helyen rtll az országban.
Alig hihető, mint a mult iskolai évlxm megtörtént, hogy a kőszegi évl>en történt, hogy a kőszegi gim-kott meg. Nem én, hanem1 a sok ta.
pasztalat kimondhatja, hogy az előbb cmli ett intézet tanulói közül a ka. nizsai gimnáziumban jónéhányan megbuktak volna.
Nem szal>ad olyannak érettségi bizonyítványt a kezébe adni, akik azt nem érdemlik meg. Számoson akadnak olyanok az érettségizeti cml«rek közül, akik nem tudnak helyesen Írni és mégis érettnek nyilváníttattak. Sem az országnak, sem a társadalomnak nincs javára az olyan egyén, aki diplomáját néhány oszlály ismétlésével, avagy az egyetem 8 évi látogatása árán sze rezte meg.
Ugy a szülőnek, mint a tanárnak azon kell lenniök, hogy a gyermek tehetségének megfelelő szakmát válasszon. Nem szükséges, , hogy mindenki diplomás legyen. Aki nem tud diplomát szerezni, az még kiváló iparod lőhet. Többet ér ma egy jó ipari pálya bármely diplo*
mánál. Az országnak nemcsak or. vosra, ügyvédre, tanárra van szük. sége, hanem sokkal inkább jó Ipa. rosra. Sajnos, a szülők ezt ritkán látják be s bár tudják, hogy gyer mekük nincs megáldva tehetséggel, mégis tanulni kényszeritik, egyete. met végzett embert akarnak az ország és a társadalom nagy kárára.
Tisztelettel
<°gy honlzsal Iparoamesicr •
^ézivesen adlunk helyet a fenti l>c-Wildött soroknak, mert józan logikával mutat rá arra a tévedésre, amivel Az Est a rideg számokat felsorakoztatta, hogy belőlük téves konklúzióra ad;on alkalmat. Akinek gyermeke van s abbil embert akan nevelni az élet számba, az csak ugy gondolkodhatlk, ahogyan a név. telenségl^ visszahúzódó levéliró. A nagykanizsai piaristák a gyakorlati életre, küzdésre, köte\'ességre ne. veinek. Nem gáncs jár ezérl, hanem elismerés és hála. (A szerk.)
Utazási kedvezményt biztosító vásárigazolványok
a Budapesten augusztus 28-tól azep-teml)er 13-ig tartó Lakberendezési Vásár és Kiállításra 2 pengő 20 fillérért lícszerezbetők lapunk kiadóhivatalában. Az Igazolvány 33 százalékos kedvezményes tour-retour utazásra jogosítja a vásár látogatóit.
Naptár: Szeptember I, vasárnap. Rom kat. Egyed. Protestáns Egyed. Izraelita Elul hó 3. — Szeptember 2. hétfő. Rom. kat. István. Protestáns Rebeka. Izrael. Elul hó 4.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó napban a «Mári"» gyógyszertár Király-utca 40. és a kiskanizsai gyógy-szertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától es|« 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
Nöi kabát Női ruha Köpeny Costume Férfi kabát Öltöny
a legkiválóbb hasal és külföld) anyagok raktárra érkeztek és legnagyobb választékban kaphatók
KIRSCHNER MÓR
divatáruhAzában
Intézeti és Iskolai kalangyák, paplanok, vásznak stb. stb. m I n d a n árban és minőségben
az Összes Iskolák részéte legjobban kaphatók
FISCHEL
könyvkereskedésben
NAGYKANIZSÁN Horthy Mlklós-ut I. Sugár ut 2,
- (Mély»morit|li>k találka 14Ja) ucr
d&n déluláu 6-tól 8-lg a l\'ttnuonin tlálad MitCnníMo.
1835. Mtptambg 1
hAlók,
ebédlOk, urlsiobák,
kombinált berendezések
BQQAFESTI BDTOISZALOIBAl
Budapest, VIII. Baroas-u. 21. ■maUnatnu
Katfvaii r4wl«lllntéar>l
Az obu kadsttok ünnepélyes buoausta-Uia ■ nagykanizsai állomAaon
Pintek délután 2 órakor futott be a feldíszített nagykanizsai állomásra a budnpesj vonat, mely az olasj katonanövendékeknek ama szaka, szlit hozta, akik Balalonfcllén üdül. tek, mint a magyar kormány vendég 1 és akik most rövid magyar-országi tartózkodás után Nagykanizsán. Szombathelyen és Szentgott. hárdon át elhagyták az g^zágot, hogy visszatérjenek hazájukba. Fo. gadásukra megjelentek a hivatalin tényezők, Nagykanizsa város részéről dr. Krátky István polgániu-s. ter, a Magyar-oluszbardtok Köre részéről dr. Saabó Zsigmond egész-ségügyl tanácsos, stb.
Az olasz tisztlnövendékek szaka, sza PInto főhadnagy vezetésével ér.l kőzett, kíséretükben volt a magyar kormány megbízásából Bacho alez. rcdes. aki a határig kísérte ökeU
Az olasz katona-lfjak vidámon, frissen ugráltak kl a kocsiszakaszok, hói, majd a perronon felsorakoztak zárt sörökbe, amikor a közönség, éljenzése közben dr. Krátky István polgármester olasz nyelven üdvözölte őket.
- Olasz bajtársak ! Két nemzetet csak akkor tölthet el az egymás iránti kölcsönös bccslllís és őjzinta barátság, ha közös oszményekérí való küzdelmek, történelmi kapcsolatok a két nép kikének mélyébe (.\'resztették le az érzések soha ci nem téphető gyökérszálait, A szabadság, az igazság, a nemzeti füg-gctlenség, a jjép széles rétegeinek boldogsága és a nemzeti élet teljessége azok az eszmények, ame. lyekért a nagy (Jász nemzet, kiváló vezérével az élén, eredményesen harcol és ezek az eszmények, ame. lyekért ez a szenvedő magyar nem. zvt ma még hiába küzd. De amint az olasz nemzet nagy hazaszeretete meg fogja teremteni az olasz nagy. ság és fejlődés minden előfeltételét és leküzd minden akadályt, a mely annak útjában áll, ugy eljön az az Idöj amikor olasz barátaink »\'gIUégé«el a magyar igazság napja b felragyog. Ezt a hajnalba, sadást késjrttl elS az olasz magjtr barátság és ennek pionírjai, hld. építői az olasz és a magyar ifjúság, az olssx és a magyar katonai erények. Ennek az olasz Ifjúságnak, a lövő nagy és bátor katonáinak ezt a kis csoportját testvéri szeretetlel köszöntjük a határszéli magyar vá. fosban és kérjük, vigyék el szere-tetőnket és testvéri köszöntésünket « oagy olasz nemzet minden derék IIának azzal a kívánsággal, hogy logos nemzeti törekvéseiket sok siker koronázza. Éljen a Duoe ! Él-len Olaszország l Éljen az olasz-"tsgyar barátság 1
ZALAI KÖZLÖNY
Háromszoros éljenzés hangzott el «utá« a magyar közönség részéről. PInto főhadnagy keresetlen szavak^ lian köszönte meg a polgármester meleg szavalt, a katonanövendékek háromszoros E|a !-val válaszoltak n magyarok éljenzésére. Wallgurszkji Klárika líceumi növendék virágcsokorral kedveskedett Pinto főhad, nagynak, akit olasz nyelven köszön, tött.
Majd a knlonanövendélaak ft foga dásukra megjelent kanizsaiakkal be
vonultak a pályaudvari étterembe^ ahol a város vendégül látta őket Az olasz ka(onaif)ak láthatólag jól érezték magukat, mlg elérkezet az indulás Ideje. Meleg búcsúzás közben a vonat menetrendszerű pon tossággal hagyta el a kanizsai állo mást.
MÉG MA LEHET JELENTKEZNI A ZALAI KÖZLÖNY KÉTNAPOS BÉCSI KIRÁNDULÁSÁRA
A bécsi vásár vonzereje és a Zalai Közlöny állal rendezett autóki-ránJulás olcsísája és kényelme mindenkit csábit két kellemes napnak Bécsben való eltöltésére. Autóbuszunk Iránt az étdeklödés olyan nagy. h°gy máris megh«ladla • létszámot, helyet azonban1 még nem biztositoit magának mindenki, így tehát ma, szombaton a jelentkezések sorrendjében még tudunk néhány részlvevü részére helyet biztosítani.
A részvételi dij 22 pengő, »mely összegben a beutazási engedély díjjá Is benlfcglaitatlk, ugy, hogy a résztvevőknek külön u levél nem kell. Indulás 7-én, szombaton reggel, Bécsbe érkezés délelőtt 11 óra
tájban. Visszaindulás vasárnap este. Sürgős Jelentkezést kérünk, mert a jelentkezéseket szombaton este le zárjuk. Jelen kezni lehet a menet-jegyirodában és a Zalai Közlöny szerkesztőségében.
— (Károsan**!*! ayalrksr Műt a hívül auUliuaz) A Nagykanizsai Autó-binzvátlatat minden vasár- is ünnepnap Hévízre induló járatai egyre nagyobb látogatottságiak örvendenek. As autóbusz az uta-ok kéréséi* most még korábban, háromnegyed nyolc órakor Indul a Ceotlál elől. A kényelmes hévízi útra, — amely oda-vUsza mindössze csak 3,50 pengőbe kerül — Jelentkezni már lehet az autóbusz vezetőjénél .
Megnyílt az
Excelsior Harisnyaház
Exoelslor Harisnyagyár L-T. lerakala
Olcsó propaganda árusítás!
Uri, nfii divatoikkek, urioipAk, kötOttAruk nagy válaaztékban
oJüoutC—
MindwtGN technikai c4tw«rüí4». Az 555-ös Orion fódiónöl a Konovonolo*f«lépll4i adja a vég. htgcMaikiolakulf rddiój«llog«»
cophatö
Hogy is van csak...
Nézzük az érem másik oldalát I
A folyó" hó 29-ikl számbon megjeleni • Hogy is volt csak ...» elmü cikk n Játékosok szempontjából bírálja a közönség viselkedését. Tekintsünk .csak vissza a mérkőzésre a közönség szemszögéből is.
A kanizsai labdarugó mérkőzések közönségére még rosszindulattal sem lehel azt mondani, hogy nem viselkedik sportszerűen, mert még a drukkerek is saját csapatuk ellen fordultak, ucm csak azért, inert látták kedvenceik tehetetlenségét, dc jogosan 1 háborodtak (öl olyan sportszerűtlenségek láttán, mikor egyes játékosok érezve, . \'íogy tudásukkal legkevésbé sem boldogulhatnak, az ellenfél hálbaverésóvel én hasonlókkal akartak azzal a bizonyos .icguagjobb igyekezettel* játszani. Ha a szekszárdi «sportközönség, ilyen cselekben még miudig buzdítja és lelkesili csapatát, akkor nagyon távol áll u sporttól és nem «sporlközónség,» hanem csak fanatikus helyi drukkerek tömege.
Korántsem akarjuk ezzel azt mondani, hogy egyetértünk azokkal, akik sértő, sőt trágár szavakat kiáltoztak a játékosok í«lé, mert az ilyeneket minden jóizlésü ember a legsúlyosabban elítéli, d<e az « tény, boqy a közönség a sportot értékelve képes volt még á helyi csapat ellen is fordulni, fényes bizonyíték, hogy igenis S|>ortsze-rüen gondolkozik és toronymagasságban Ali a helyi sovinizmusát még levetkőzni nem tudó szekszárdiak fölött.
Nemcsak a labdarúgásnál, hanem más sportágban is nagyon dívik itt Kanizsáu a primadonna-nevelés. Az a játékos, aki egyszer szerepelt a Levcato B válogatottban, vagy egy tenniszver-seny ifjúsági számában, vagy megnyerte a 33 m-es gyermekuszást, az itt már sportnagyságnak képzeli magát és ebben nagy része van azoknak, akik ugy akarnak kedvet teremteni a sporthoz, hogy agyon dicsérik a győztest és mindig találnak mentséget a Jq-győzótt számára. Ezek határtalan jóindulatukban megfeledkeznek arról, hogy sokkal több sportolót nevel • helyes vezetés és a sportszerű, minden
ISKOLA-CIPŐKET
ez évben Is legolcsóbban vehet u
„IDEÁL" oipöOzlatbc
Ft-ri I*. uAn.
ZALAI KÖZLÖNY
1935. raptembcr 1.
őszidivatuidonsáQok nöi és férfi szövetekben!
Vásznak, szőnyegek, paplanok, intézeti felszerelések!
Legújabbat legolcsóbban I
Golenszky Ferenc divatüzlet
fanatizmustól mentes kritika, nrfnt hasábokat kitöltő dicséretek és mentege tések. i i
Ha ezt tartjuk Wm előtt, akkor o közönség önmagától is rá fog Jönni, hogy <|Bz a játékos is csak ember és hibázhat,. de a közönség kritikájából a játékos is ráeszmél, hogy sokkol többet kell nyújtania, ha nyilvánosan akar szerepelni. Akkor majd lesz közönség, mely egyszer-egyszer még a magasabb helyárakat sem veszi zokon.
, _ S*. Gy.
A holnapi nagy reváns előtt
Egy-egy váratlanul elszenvedett ve reség vagy a számítottnál súlyosabb kikopás mérge, ha láthatatlanul is, ott ég a sportember lelkében és alig várja a napot, amikor kiköszörülheti a csorbát. Ez tulajdonképpen a sport éltető eleme. Most, a vasárnapi Zrínyi TE -DVAC mérkőzés élőtt arra fordul az érdeklődés, hogy vájjon sikerül-e a reváns. Megtalálja-e a cs*i«l a teljes és fontos összhangot, a nyugodtságot u mérkőzés s-ulyáiUk tudatában és legz-c elég telki ereje, hogy végig küldje a számukra talán legneliezcbb mérkőzést. Ugyanis a Zrinyi csapata a tavasz folyamán -1:0 arányú súlyos vereséget szenvedett a DMAC lelkes csapatától. A mérkőzés a második félidő 35. percéljen még 1 :0 volt és az utolsó 10 percben a Zrinyi összeroppant. Ott a DVAC csapatát hevítette a reváns vágya és teljes mértékben sikerült is neki. Ugyanezt szeretné most a Zrinyi.
Nehéz és nagy teljesítmény lesz. A DVAC csapata az egyetlen a pécsi csapatok közt, amelyik egyenrangú ellenfél tudott lenni a kanizsai egyesületeknek. Négy mérkőzés közül kettőt megnyert, az NTE ellen itt és a Zrinyi ellen ott és egy döntetlen az NTE-vel Pécsett, ez összesen 5 pont. Véreséget csak Kanizsán tavaly a Zrínyitől szenvedett. Szeretnénk látni a Zrínyitől a tavalyi bravúr megismétlését, amivel nyitva tenne előtte a sima ut a bajnok-«ág felé. ( .
Végleges csapat-összeállitásl nom közölhetünk, mert a csatársor jobb oldalát csak a pályán állilj" össze ez intéző. A csapat a tehető legjobb ösz-szeállitásban veszi fel a küzdelmet és a vezetőség az NTE elten legutoljára szerepelt csapatot\' inditja. Változás a kitiltott Kárpát helyén lesz, akit Beke helyettesit, mig az ő helyét a csatársorból hátra. hozott Veilák tölti be.
Vasárnap délután negyed 4 órakor BIOK-Vasutas
A Horthy Miklós-ull uj vasutas sportpályán vasárnap délután tesz először bajnoki mérkőzés. A Vasutas TE a Barcsi IOK-kal kerül össze a bajnokj sorsolás folytán. Mérkőzés vezető a kanizsai Izsák tesz. Reméljük, hogy a Vasutas kijátsza majd a Zrinyi és az NTE ellen mutatott formáját és győzelemmel fogja a szépszámú vasutas sporttársadalmat megörvendeztetni. A csapatban minden képesség megvan ehhez. Tippünk 2 gólos vasutas győzetem.
(A Le*Kpte Labdarugó Szakosztály)
értesiti mindazon egyesületeket, melyek az 1935/30. évi labdarugó bajnokságban részt óhajtanak venni, nevezésüket Fenyves és Báráuy céghez legkésőbb 1835. szeptember 5-én déli 12 óráig Írásban adják be, mert a legközelebbi ülésen hiegejtlk a mérkőzések sorsolását és az első mérkőzéseket már szeptember 8-ra kiírjuk. Igazoló la|»k Fenyves és Báráuy cégnél kaphatók darabonként 50 fillérért.
(A* Országos UstóhéWi) való részvételt eddig 80 lielység jelentette bc. Úgyszólván valamennyi uszodával bíró helység részt fog venni a magyar uszó-Sportpak ezen a nagy ünnepségén annál is inkább, mert az egyes lielysé-gekben dolgozó helyi megbízottak ezzel akarják igazolni munkájuk eredményét. A legtöbb résztvevőt eddig a fentleken kivül Miskolc (1000), Kunszentmiklós, Tatatóváros, Kisvárda jelentette.
risztárak teljes kipVakuIástff, a IfczláraR <rn«nuo&n ingHooznas, ha azonnan nagyobb mérvű áiemeikedés mutatkozna, akkor ők is kénytelenek leimének ennek egy-egy hányadát a közönségre átháritanl áiemelkedés alakjában. Azt azonban a nagykanizsai pékek nem tíszik, liogy a még ki nem alakult árak mellett a sütemény és kenyér árait felemeljék. Fél év óta ncin emelték Kanizsán az árakat, me.t tekintettel \\oltak a fogyasztóközön é.:j súlyos helyzetére. Jc\'enleg mé^ a Mvfllyl árak vannak érvényben Nagykanizsán.
Szi\\esen közöltük a kanizsai sütőszakosztály elnökének kijc\'cntését. A nagykanizsai sütők mindig u\'olsók voltak \'áremelés \'teklntet&en és csak a <egvégső esetben nyúllak az áremeíés kényszerítő eszközéhez.
őszi
nagytakarításnál használja kl olcsó áraimat:
1 drb. seprő 2 v. P —.56 1 drb. lószflrseprö
tiszta lószfir 0 . P 1.40 ldrb. surolókefeOO P —.14 1 drb. parkettkefe II soros . . P 1.40 kg. parkettpaszta P —.64 kg. parkettpaszta Crystall . . . P .88 1 drb. parkett
kocka \'A . . P—. 18 I I. den. szesz. . P —.90 1 kg. buzakeményitő P —.68 1 kg. mosószóda . P —. 18 1 iv dörzsvászon P—.16 1 Uv. kályhaezüst
hőálló 50 gr. . P —.88 1 kg. padlólakk . P 1.84 I dkg. kölnivíz l«
minden illatú . P -.16 1 dkg. tejkréni . P —.04
Fenti áruk visszavonásig érvényesek I „„
IZSÁK JÓZSEF RT
Magyarország legnagyobb festékkereskedelml vállalatának lerakata:
Deutsch Sándor
Fó-ulL Telefon 1-37.
ÜZLETHEGNYITAS
Tisztelettel értesítjük a nagyérdemű url- és höIgyközOn-......- yfodrász-üzletünket
z épületében megnyitottuk.
Tisztelettel
Tisztelettel értesítjük a nagyérdemű url- és höIgvkOzOn-Bégel, hogy url- é> h8l»yfodrám*-ü*le»ünket Fő-ut 2. sz. alatt a városház épületében megnyitottuk. Szíves pártfogást kérünk. Tisztelettel
HORVÁTH JÓZSEF ÉS NEJE
Teltion MS (Malteradorter)
A magyar kivitel nem érzi még az abesszin hadi készülődést
A murakereszturl határállomás forgalma
Murakeiesztur, augusztus 31
(Saját tudósítónktól) Az utóbbi időben a magyar Kivitel és behozatal egyik legfontosabb kapujánál, nulyndk ulja a tengerentúli államokba Is vy-zet, a klvliel tovább lanyhult, a lx-ho-zatal is a minimumra redukálódott.
Hetenként néhány vagon repce kerül kivitelié, amely rendszerint tr.in-sitó-áru. Hetenként G-8 vagou *öld_ borsó vetőmag hagyja el az országot Trieszt felé, tengerentúli rendeltetéssel. Lassan megindult a buzakivitel Ausztriába, heti 4—0 vagonnal. Erősen fellendült a baromfiexpori, miután a MÁV is sokkal kedvezőbbnek találja a Murakercsztunon, mint a barcsi vonaton való kivitelt. Ez ugyanis egyenes vonat Postumiáig, átrakódás -nélkül. Hetenként 8—10 vagon magyar ba-lomfi hagyja el az országot Oia zország felé. Ezt tavaly Gyékényesen szállították ki, az idén jobbára Murakeiesztur határállomáson. Heti 3—5 vagon tojás megy ki Itália piacaira. Az állat-export erősen megcsappant, aminek az a magyarázata, hogy a belföldön jobb ára van a marhának, mint Olaszországban. Biztos tudomásunk van arról, hogy Olaszország hadszínterére nem vásárol magyar állatokat, hanem olasz kezekben /levő délamerikai konzervgyárak szállírják vagon és hajórakományok-kai a konzervhust az abesszin had-szintért«. Magyanország tehát nem számithat fokozott állatexportra ezrei kapcsolatban. I)e egyébként sem mutatkozik semmiféle exportlehetőség részünkről az abesszin hadszintérre. Olaszországi bujaexportra október előtt alig van kilátás. Balatonszent-
györgy és Sármellék vidékéről hetenként 5 vagon nyers sás hagyja el az országot ugyancsak olasz állomásra. Egy o\'.asz kereskedő veszi a magyar nyers sá ot üvegfonadék készítésére.
A magyar export terén erös a fay^fic szállítás, fő.eg egészségügyi berendezéseket szállítunk a tengerentúlra, Egvp-lomba, az oltani építkezésekhez. Ennek fejében 500 tonna egyptoml narancsot hozunk be. Egy nagy magyar gépgyár egy palesztinai nagy gyár teljes berendezését szállította mostanában. Elektromotorok, vasúti sínek, stb. Diósgyőr-hői mennek tengerentúli QMamokba,
A behozatal nagyon megcsappant. Néhány vagon épüietfa Jugoszláviából vagy Ausztriából, ólom feldolgozásra Szerbiából, réz Olaszországból bydu-pesti rendeltetéssel. Het nkéut mintegy 15 vagon pamut, Julta érkezik mű-gyár földié, feldolgozás céljaira, budapesti nagy gyáraknak.
Nagykanizsán nem emelik a kenyér árát
Fél iv óta nem volt árviltoxáa Kaatuán
A zalaegerszegi sütőmesterek a mull napokban felemelték a kenyér és a temény árát. (Ugyanekkor "a sütemény súlyát egy dekával felemelték.) Más felől is kapjuk az értesítésekéi a pékek ujabb áremeléséről, ezért megkérdeztük a nagykanizsai sütők szakosztályának einókt, Márkus Károlyt, mi a nagykanizsai helyzet?
Márkus Kánoly kijelentette, hogy a nagykftnfcsax sütők nem Ittják még a
Miltényi cipőáruház szenzációs cipőkkel várja önt.
Ha minőségre súlyt helye*, viseljen Mlltényl-clpőtl Intézeti és iskolacipők naKy választékban
IHiltónyi Sándor és Fia cipőéruháza, Fő ut 2. sz. Városház palota.
1935? iieplemb.r I
5
MAOVAH 0YARTMAMY. Oyó(jy»*«rt*r»kb«n fcaphatCV
_ (Repaiő^\'pqa Uaiwérkezell a (ö-Ijpáli) Megírtuk, hogy viléz Tabódy Tibor főispán párnapi larlózkodúsra pesirc utazóit. Miután a főispánnak
több fonlos dolga volt ós a Göcseji Hét megnyitásán is jelen akart lenni, pétiteken déiulán repülőgépen utazóit vissza Zalaegerszegre. A kétüléses kis sportgépet Bánlűdy Antal, a kitűnő pilóta vezeite. A főispán fogad tatásán íokan megjelentek a csácsi réten. Bánhidy gépével még pénteken délulán visszarepült Peslrc.
Diewock Joli* németnyelvű Qyermek-Játezó-otthonban a beiratások szeptember 12., 13., 14. lesznek. Iskolás gyermekek tanítását ls vállalom.
- Sxülők gondján segít szövetek olcsó árusításával a Filléres Divatüzlet.
- (I)róidy Győző (h XéitMhy VlJ-nw>* kópvjkíílük az Ipaios-fuigyíö\'üíé. sVasárnap reggel 8 óra 10 perckoí indul a nagykanizsai i|>aro:stábor nagyszámú coi\'-ortja, köztük a hivatalos Ipartestületi kiküldöttek Zalaegerszegre a megyei ipartesiü\'.ctek nagygyűlésére, a zalai kőművesek ós a zalai sfltők szakgyülósére. Minden zalai Ipartestüket bejelentette (te.ogáitjuil a nagy-kanizsai vezetőségnél, azonkívül részt vesznek a szoml>athelyi, nyíregyházi, kaposvári ,stb. Ipartestületek kiküldöttei. Bejelentették részvételüket Drózdy Győző és dr. Némethy Vilmos országgyüéu képviselők is. Az 1POK részéről I\'app József országos elnök jelenik meg és Lippay István igazgató
- N«i u UAnykabAtok nagy választókban 81nger Divatáruház.
- (llüll Cil kirí) németre járt la-valyi és újonnan jelentkező tanllvá-nyait, hogy órabeosztás céljából a délutáni órákban lakásán, Horthy Miklós-ut 2., emelet jobbra, jelent-kezűi szíveskedjenek.
- fcitórtü és Iskolacipőkel Millényi cipőáruházban veszünk.
ZALAI KÖZLÖNY
— (I.«Hz \\%jy nem le<z szjrójk a í\'Ipí\'Si: knél?) Pénteken este összejöt-l«k a vásározó ci|.ó<zmesteiek és segédeik, hogy folytassák a tárgyalásokat a bérkövetelések ügyében. A lárgya-lá;ok odáig jutottak, hogy most jjiár csak páronként 20 fillér differencia van h Ijiunká\'ok ós a mesterek között. Vasárnap utolszor jönnek össz-1 és hu a mesterek akkor is vonakodnak a 20 fillér különbözetet megadni, akkor a munkásság hétfőn sztrájkba lép.
— Jól é. olccón öltözködhet, ha most a Filléres Dlvatüzletben szövetet vásárol.
— H-Uütütte a mozdony) Könnyen végzéssé válható szerencsétlenség törtónt a kanizsai vasúti állomáson, Tolulás közlőn Kovács Jenő vasúti altisztet a tolató mozdony elütötte. Olyan sérüléseket szenvedeti, hogy kórházba kellett szállítani. .
— Nem ml, ax érdekeltek, hanem a m. klr. Józsel Műegyetem, a m. klr. Technológiai és Anyagvizsgáló inlézet állapította meg hivatalosan, hogy a fo-hér teljesen szagtalan „BIBER-F" még az állandó nagy vlznyomásnak Is tökéletesen ellenáll 1
— „Stühmer" cukorka, bonbon, továbbá 5 féle különleges kávékeverék, ennél több teafajta, olcsón és állandóan frissen kapható a „Fiumei" lerakatában Sugár ut 2.
— 8 fillér nem nagy pénz, de már ennyiért ls kap egy csomag „Villám" tisztító s/appanport. Elismert minőség, Haldekker-gyártmány!
— KOzlUztyUelök rénzér« rendkívül előnyös bulorvásárlási alkalom. Modern berendezések, tökéletes Jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen ls kaphatók Kopsteln bútoráruházban, Horthy Miklós-ut 4.
ÍMISGÍ
Oyengélkedés Idején, különösen ha a rosszullétet szorulás vagy ke-vesztfájás fokozz% a*.enyhe és Igen kel emes természetes Ferenc József
keserűvíz mindig puha, könnyű szék-(IrQKst és kielégítő emésztést szerez. Híres nöorvosok a Ingnagyobb elismerés hangján írnak a valódi Ferenc József vlzröl, mert ez a kritikus életkorban is hosszabb idón ál a\'kalmazható anélkül, hogy szer fc\'e t kedvező ha\'ása csökkenne.
— (Az elröpült kB!npá(« lxile>cte| okozott) Ilonénwald Tóbiás közel 80 éves öregurat, aki a Zrinyi^íilcában lakik, baleset érte. Udvarukon autót javiloltak. likőzben a szerelő kezében levő kalapácsnak eltört a nyele ós a kalapács nagy lendülettel ,a munkát néző Honenwa\'.d fejére esett. Az idős ur sérülés olyan, l>ogy nyomban be kellett vinni a kórházba.
— Papának, mamának ós az egész családnak Miltónyi cipőt veszünk.
-^--
Vend ég lő megnyitás
Van szerencsém igen lisztéit vendégeim és a 1. közönség s7ives tudomására hozni, hogy a Horthy Miklós ut 29. sz. alatti volt
Kissörház vendéglőt átvettem
is neplimbtr hó 1-én megnyitom.
Szíves pártfogását kérve vagyok teljes tisztelettel
Kosztolltz Géza vendéglős
Városi Moifló
Aug. 31.—szept. 1. Szombat-vasárnap
*« éw 2 legnagyobb filmje egy mOaorban. QRETA GARBÓ éa GAL FRANCI I
\' Krisztina királynő
A világtörténelem egyik legnevezetesebb és legérdekesebb szerelme. A szórakozás csúcsa !
II.
A magyar lárgyu Nádas-vígjáték — „Nagy cipőben kis flu" filmváltozata. Csupa humor és szellemesség.
Figyelem! A műsor hosszúsága miatt az előadások szombaton 5 és fél 9-kor, vasárnap 3, 6, 9-kor. A szombat B órai előadás filléres I
- miaut mlnlUnU Biövetmaradékolt
lakolás Ryermekok részire, |ó méretekben nagyon olcsón kaphatók Schütinél.
az összes iskolákbal
Rajzfelszerelések Körzők, vonalzók Iskolai fűzetek Táskák,böröndők legjobb beszerzési helye
Ifj. Wdjdlls utóda
erM
Deák-tér 1. Telefon 182.
— Ai Áramvonalas forma a technika,
de még a mindennapi élet területén 1b tekintélye* módon hódit Az autóknak .levegőbe fúródó" kiképzése után egyre több technikai produktum veszi fel az Idők szellemének megfelelő u] formákat A rádiótechnikában ls megjelentek az uj vonalak s az ul forma; az ötosöves 556-ös Orion rádió hangvonalas formája, cé\'szerü és modern kiképzése valóban kiemeli e készülék rádiójellegót. Az 556-ös Orion haDgvo-nalas super már minden Orion ridló-kereskedönél kapható.
Nép Hoigó.
Augusztus 31-én és szept. 1-én. Szombat-vasárnap Uj film I HARQLD LLOYD ezévi nagy filmje
Nagyszabású vígjáték.
A diktátor
Harold Lloyd partnerei : Una Markel éa Allan Dinohard.
Legújabb Hiradók
Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. 20, 40, 60 filléres helyárak.
o
ZALAI KÖZLÖNY
1935 szeptember I.
Augusztus 38-tól szeptember 13-ig tartó budapesti
LAKBERENDEZÉSI VÁSÁR ES KIÁLLÍTÁSBA.
vásárigaxolváüyok P 2.20-ért a Zalai Köxlöoy kiadóhivatalában beszerezhetők.
Az Igazolvány 330/o-os kedvezményes tour-rctour utazást biztosit a vásár látogatóinak.
— NŐI cipő ujdenaágok gyönyörű kivitelben, legolcsóbb árban az «Ideál* cipőáru bárban, Fő-ut 12. szám.
— Férfiruha .lövetolnk olcsóságáról és ló mlaőeégéről az egész város bőszéi, Filléres Divatüzlet
— (Ita.met a szőlőhegye) Súlyos ba.pset történt a liomokkoináromi szőlőhegyen. Bognár Kálmán gelsei gazda bort szállított haza a homokkumáromj hegyről. Egy zökkenőnél a jjazdu le-feselt a szekérről és a kerekek keresztül mentek a mellén. Három bordája törött c| és súlyos belső sérüléseket »»en>-edetl. A kanizsai mentők beszállították a nagykanizsai kórházba.
— Syínyegok, butorhuzatok, damast-gradllk legnagyobb válesztékbao, legolcsóbban a filléres Dlvatüzletben.
Olcsóbb lett a
UILLÁItfl tisztító
VILLHm SiAPPAHPOB
8, 22 és 44 filléres csomagolásban mindenütt kapható! Ezzel tisztit mindenki I
— Féifliuha é« kabátuSvat újdonságok, valódi angol szövetek, óriási választék SIngernéL
— Stauffer Chester sajtot követelje l
— IatiMti kelengyék, paplanok, zsebkendők, legjobb minőség, legolcsóbban a Filléres DlvatUzIetben.
Rózsák, fonyők, díszfák, díszcserjék, gyümölcsfák, bogyóe-gyümölcsUek, gyümölcs vadcsemeték, szegély- és futó-növények, gyökeres és sima szőlőveez-szók, lomb- és tűlevelűek magcsemetéi. KOLALCH faiskola Swg«d. Árjegyzék Ingyen.
— Sí övet maradi kok, gyermekruha
méretek fillérekért a Filléres Divat-üzletben.
— (IJSttlt a pAurioty • permik Keiében) M-atta Mihály 15 éves miháldi fiu otllum pisztollyal játswdozntt. A rtvolver eközben elsült éi a jgulyó a fiu baloombjába fúródott. Sérülése súlyos. Beszállították a nagykanizsai kórházba.
— Cord U valourbárionyok, pyjama és ruha-flanellok legnagyobb választékban Singor Dlvatáruház.
— MegérkP/»lt a világhírű I\'faff varrógép-gyár legújabb s/-abó varrógépe, mely a rendes varrást munkálatokon kívül gomblyukat varr, pikiroz, gombokat felvarrja, endüz, fércei 2 és 3 tűvel e^zerre dlsxöltéseket magasítva Is végez és ínég sok más munkára alkalmas! Megtekinthető Brandl Sándor és Fia oég varró gép raktárában.
I-
I mindenki a helyi kereskedőknél 6e Iparosoknál tuereue bol
Ttn»í«TtJu4»
Irányzat-. fi•ytnellen, forgalom: ctektly.
Mis IIiibv. TT-es 15 30-1510 78-«t 1540-15 85. 70-ea 1555-1580, BO-il 1570-1590 durUnl. 77-01 1465-1180 7H-1S 1480-1495 . 79-69 1495-15-10 80-aa 1510-15-20. — Rira ptatviJéki 1390 1400. mit 14-05—1425. Zab u| ktníp 1610-1620. Tengrrl tl*«í n!ul köpíp ■b bpaat 1460 1475.
Kiadja a laptula|dono. KflJliaidaiiül XI. Outanherg Nyomda él Uélialal Lapkiad\' Vállalata Nagykanlzián. Felclfta kiadd! Zalai Károly. Inlvruiban lelalon: Naavkaniraa 78.
- KAulkaliiMtoltak Hlyeimébe! Un
torúrjinkat .ényegesen toszjtllitott éra-kon árusítjuk. Hosszú icjáratu hitelre Is, kamatmentesen. Kopíteln butoráru-bái, Horthy Mikltis-ut 4. uám
A quarnerói Riviérán
LAURANA
napfényes tengeri strandján az
EXCEL5IDR
nagyszállót a legjobb társaság szine-Java keresi fel gyógyulás, üdülés,
nivós szórakozás végett. A pompás nagyszálló közvetlen a tengerparton épült; loggiás szobáiból, tengerparti lerraszos étterméből gyönyörű kilátás nyílik a kék Adriára és a köze i szigetekre. — Elegánsan berendezett társalgók, női szalon, dohányzóterem, Iró- és olvasószoba állanak a vendégek rendelkezésére. A hotel konyhája elismerten a legkitűnőbb ; kívánatra diétás étkezés. A legtökéletesebb komfort mellett is az
árak Igen mérsékeltek I
Mindennemű felvilágosítás, szobarenddé!, pengőbellzctes az .Uj Magyarság" utazási irodájánál (Budapest, VlT, Rákóczy-ut 30 Teleion 464 - 20.)
17.167/1935.
Árverési hirdetmény.
Folyó évi szeptember hó 3-án tartandó országosvásáron d. e. 10 órakor a vásártéri mérlegház mellett tartandó árverésen 1 drb 9 éves herélt pej lovat eladok.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1935. aug. 14. „B Polgármester.
Hofherr—Schrantz-Clayton— ShutUeworth gyártmányú
EKÉK
tOkBrpénoél kormánylemez-zel, pormentes csapágyai kai, meghosszabbított kerék-agyakka1, ez uj llpusok Bnmfl-kfldö ziiroióvai.
BORONÁK
2 Isgu és 3 iagu, könnyű és nehlz kivitelben.
VETŐGÉPEK
k;naiar- és lolörendsíerben. Darálók. a»«o»avál4k.
S.OIS.u.ók, S.ailpráaaW, ltép»ás«k. Kultiaátorok.
Kaphatók öz megtekinthetők nagykanizsai lerakatában:
Ország József
■Mg, műtrágya, növényvédelmluerak, ■tb k«re.k«dé»4ben
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A birósáu mellett) Telelőn 130.
Amit Ut Merattak, martíU-
N«m akarok ma06»x0lni I
Csalhatatlan szer az egészséges, természetes hajszin visszanyerésére s az őszülés ellen való védekezésre. Ez a híres rég bevált hajviz nem fe.tö.xer és semmi féle festőanyagot nem tartalmaz. A haj magába szívja ezt a hajvizet, az őszülő hajszálak rövid idő múlva egészséges, természetes szint és megfelelő sűrűséget nyernek. Ez a hajviz megszünteti a hal-hu lást, a fejbőr korpásodását és az őszülést a legmagasabb korig megakadályozza — Kapható:
Herk János hőlgyfodrásznál,
M-ut 3. (külön nöl torom)
SS
és gyermekingek
NfiHehérnemüek
Kötött-és divatáruk
Jó minőségű női Jiarisitya P1 —
Férfi sapkák 80 U
őszi nöl
kalapujdonságok Iskola táskák
BRONYAI
D I VATAR uház b a n HORTHY M.-ÚT 1.
KBigudiiágt Részvénytársaság
Gutenberg Nyomda te DU Lapkiadó Uűllalata
Nagykanizsa
Könyvnyomda, könyvkötészet, vonatozó Intézet, üzleti könyvek é« dobozok fyára ■ „Zalai KBzIBny" politikai napilap axarkaaxtfiaégo és kiadóhivatala
| TELEFON:^!
Kéazitflnki
mindenféle kereskedelmi, Ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelenléseket, névjegyet, falragaszokat, körlevelekel, röplapokat és mindenféle ^^^Ir^éíeskláiJilásiwiyümUtvAnyokat.
Gyártunk!
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptárlömböket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt
I93B. lírplcmbtr I.
ZALAI KÖZLÖNY
| Modern gyermekkocsik
modern nagy választékban!
Lakberendezés
otthonos, Ízléses és nem drága, kedvező feltételekkel is kapható
Kérjen árajánlatot!
bútoráruházban
•4
Nagykanizsa.

BÉRLETRENDSZER A MOZIBAN! A Városi Mozgó igazgatósága elhatározta, hogy — elsősorban a közönség kulturális igényeinek a lehető legjobb kielégithetése céljából, másodsorban pedig a mozilátogatás olcsóbbá-tétele miatt — folyó évi október I-tői kezdődőleg HAVI BÉRLETRENDSZERT vezet be. Tekintettel arra, hogy a bérletrendszerrel kapcsolatos müsorbeszerzési kiadások aránytalanul megnövekednek, ezt a bérletrendszert csak abban az esetben állandósíthatjuk, ha azt a közönség a megérdemelt pártfogásban részesiti, illetőleg, ha a bérlők száma arányban fog állani a kizárólag slágerekből álló műsorok kölcsöndijainak emelkedésével. A közönség olcsó pénzért válogatott műsorokat fog élvezni. A bérlet feltételei a következők: Kibocsátunk 10 szelvénnyel ellátott bérletjegyeket; e jegyek minden egyes szelvénye jogosítja a bí-rlőt egy műsor egyszeri megtekintésére. Havonta bemutatunk 8—10 sláger-műsort. Az egyesszelvények számozva leszneks minden műsornál sorrendben esedékessé válik egy szelvény beváltása. A be nem váltott szelvény érvénytelenné válik. A szelvényt a mozi pénztára vágja le. A bérletszelvény másra át nem ruházható. A bérlő minden műsornál csupán egy szelvényt válthat be. ■Mivel a vasárnapon és ünnepen bemutatandó műsorok hétköznapokon is bemutatásra kerülnek, a szelvények vasárnapon és ünnepen nem érvényesek. A HAVI BÉRLETJEGYEK ÁRA ■ 5 PENGŐ. A bérlő a szelvényt tetszése szerint páholyra vagy zsöllyére válthatja be. A bérletrendszert csak akkor vezethetjük be, ha kellő számú bérlő jelentkezik. Ismételjük, hogy műsoraink válogatottak lesznek s jelentékeny számban mutatunk be magyar filmeket is. A bérletrendszer\' a mozilátogató közönségnek nagy megtakarítást jelent, mert tiz film bemutatása esetén egy páholy vagy zöllye az 1 pengős naplár helyett csak 50 fillérbe kerül. Bérletek a Városi Mozgó irodájában vagy Csillag Jenő urnái előjegyezhetők. Városi Mozgó igazgatósága.
10
ZALAI KÖZLÖNY
1935. szeptember 1.

Diákat ■ |övö iskolaévre tanulmányi telüÁytlcIte], eaaiádi bánásmóddal, n.inden lakotthoz költi etó, caendea házban, teltéé ellátásra elfop\'-Sk: Rozgonyl-utca 19.
_Az óezi aiezon legsiebb divatlapjai láthatók Draaala Izabella nöl dlvaitermé-ben Dcák-lér 2. alatt. - Ugyanott tanuld-leányok lelvétetnek. 3175
Kalaaatlaatl és altlaxll izabály-szerB lankák minden számban nagy vá-Uizték Beleznalnál, Sugár-ut 53. 3120
Kényehaea táraa. a.M-kíréiedaláa
Hévízre vasárnap reggel 7 éa délután 1 órakor Blójegyzéa Raulmann Manónál,
órakor. Blól telelonállomaa 2 22.
r-nt 19. Nyitva yukazemvágáa.
Keifvezményea |egvek al IpartealOletben. Omkeban, Kaoe-nél. 81
Margit teril, Ciengery-ul nigel 6 tói eate 7-lg. Tyul Kedvezményes |egvek al Ipar
fllr.iaték.t márványból és gránitból csak Kovácsnál, Király u. 33., kapbal olcsón és |6L 2788
Sugár ut 38/a. aaámu házban háromazo-ás OMzkomloitoa lakás verandával no-
báa---------- -----
vember elaejére kiadó.
281)0
OyOzódlön meg ascmélyeien Drursln Izabella olcaó árairól Deák-tár 2. alatt. -Tanuldlaányok lel.étetnek. 3176
Egykét diákot ielveatek leljes elli-táara. Olmnázlum közelében lakom. Kengyel Rákóczy-utca 23. 3163
Szoba konyháa lakás kiadó Király-utca 49. az. 3153
Saiái termésű kerecsenyl asztali édeskés lebér uj kar lilerenként P —\'66 ért kapható Caengery-ut 19. 82
Ogyes, Italai gyakornok leivélellk Danneberg J. és Welaz czégnél, 8179
Iskolai füzetek és írószerek legolcsóbban kaphatók Vágó Endre Illatszer- és Játék üzle tében, Fö-ut.
Naponta Iriss sartáahaa —-96, 1 pengd. elsórendU marhahús 60 - 80 Iliiéiért Eraaábet-térl buicsarnokomban a piacon állandóan kapbaló. Deutach Dánlel, méará-ros. 3178
Balataaaaárlán, a közismert elsórendU ídtllóhelyen, kedvező lellételek mellett váslrolhat aaóióvcl bdilletelt, vagy brea villa talkat* Fetvilágoeltáa : Nasry-kanlisán, Zrínyi Miklós u. 2. ss. s. 2438
Vlllanynélktlll tarlós hallása, mely nem ráz, nem éget, a halat nem töri, 100°/o-oa azavatoaság. Merk János hölgy-lodrásznál, Fó-ut 3. 1
Egyszobás lakáa ötszes mellékhelyiséggel november l-re esetleg előbbre is kiadó Kolcsey-utca 17. 6
Kataaal éa anaaraháaatl rikkek legnasyobb választék és legolcsóbb beszer. tm forrás Belexnálnál, Sugár-ut 59. 3121
Cilnos 1 szoba-konyha, előszobás lakáa azonnal kiadó Sugár-ut 53. 3122
Ujaáaáraaak esti és nappali árust* ásra felvétetnek a Horvith uliáffboltba.
Különbéjiralu bútorozott uoba kiadó Petőfi-ut 36/a. 3112
Sertés-tenyésztés ben, hlitaUiban és egyéb gaaáaBégl munkában járta*, Újvidékről menekült 45 évea magyar mező-gaidaaágt munkáa, 14 éves blionyltvánnyal, gazdaságban, vagy hizlaldánál Alkalmazást keres október l-re. Clm: Szabó János\'-Nagykanizsa, Barak, 11. 3111
Trsflsosst keresünk megvételre. 16 állapotban legyen. Váioil Mozgó. 3137
Antik szépirodalmi müveket és egyéb szórakoztató olvasmányokat fillérekért vásárolhat Horváth ujiágdzletben. 3I4ö
Llbaxslr, garantált tiszta, eladó Petófl-ut 86. Telefon 56. 3162
KUlÖnbeiáratu csinosan bútorozott utcai axoba fUrdósaoba használattal, a város belterületén azonnal kiadó. Bővebbet a kiadóhivatalban. 3159
Finom, tiszta háalkoaat kapható Resg-né Klnlzayutca 37. 31P4
LACKENBACHER EDE szállító és DEUTSCH ALFRÉD állatblzományos
Irodahelyiségüket Városház-épül tébfll Sugár-ut I. az. alá (Blankenberg-házba) helyazték A». mis
99
Saiát érdeke, hogy házát valódi
Sempernová" val
vakoltassa, mert az vihar és vízálló, legnagyobb hidegben sem repedezik, pórózus, terméskő jellegével bir, tehát örökös, soha semmiféle festést vagy mázolást nem igényel, mosható és kefélhető, a színskála összes színeiben kapható.
Gyártja: Alsódunántull Első Magyar „SEMPERNOVÁ" Nemesvakolatgyár, Kiskorpád.
Megérkeztek a Standard
Orion Telefunken Philips
rádióujdonságok
Bemutatás:
Szabó Antal
** riHIA. Ác /-Bilidr-
ől. ürtoxata
rádió- és cslllár-Uzletében.
Fiu- és leány Iskolarulia, matróz-kabát, felöltő, gyermekruha különlegességek
minden nagyságban a legolcsóbb áron
LIDITH
gyermekpuha üzletében
m Horthy Mlklós-ut I. (Városházpalota).
Ponyva
készítés — |avllás, kölcsönzés
Hlrsch és Szegő
zsák- és ponyva-varrodában.
Nagykanizsaiak találkozóhelye az
István király Szálloda
Budapaat, VI., Podmanlozky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árit mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fiiiés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
Egyazobáa udvari lakáa aionnalra, érv pedig novemberre kiadó. Koeaulhtér 3
_ 3151
Nfl.aaddkakal ai (vadra leljes ellátásra elfogadok, zongora haaználaltal. — Érdeklődni lehel OOrSR-lralIk 3177
SyarmakfftrdAkéd álványot, csapói
kifogástalan karban P 25.- eladd. Hacker Erraíbei-tér II 3IS0
Egyaaakda lakáa u|onan leetve Csánvl Láailó utca 22. ía egyazobáa Teleki ut 24 alatt kiadó. 3182
Egyaaabda konyhái udvari lakás azeptembcr 15 re kiadó Klnitsy-utea 11.
3185
Jól iSvarialiasaaő Uilet átvételéhez 2—3000 pengővel társat keresek. Alánlatokat .Vidéki Uzlel- lellgére i kiadóba
0,»n)0>ü máltai Thíia éa Pllé ágyterl-riiök aladdk fillérei Ozaonnizóbao, Er-
Kálaaabáa, száraz, napos lakást ke-rea vízvezetékkel gyermektelen háxaaoár. Clm a kiadóban. 3190
Eladd a saentmtklósl ut mentén egy drb 1 holdas éa egy drb 2 holdaa elaí-rendu aiánlMóld, valamint a bagotal hegyen egy drb 2 holdas szOlóblrtok, rs|te cserepes pln ével. hordókkal, ugyaiintéu a város beltetilleién lobb kisebb-nagyobb bér- éa magánház, bóvebbet Aczál Ingat-lanforgaloi Irodája, Horthy M.-ul 2. 3199
■Shsasaé allarasasáájákaa, Zárda-utca 8.. legújabb, legaiebb mintákat lillé-reklrl elóra|aol. 3196
UlSakaJárala 2 bulorozott ntaal azoba kiadó. eaetie« egyenké t la, Kiráiv-utca 14., emelet. 3197
FS ui 17., Szilvi

17.986/1935.
Faárverésl hirdetmény.
A felsönyiresi, májkói és cigányberki legelökön tövönszá-radt 102 drb fát f. é. szept. hó hó 5-én, tehát csütörtökön délelőtt 9 órakor a felsönyiresi katonai céllövőnél megkezdődő nyilvános szóbeli árverés utján el fogom adni.
Nagykanizsa, 1935. aug. 29. sm Polgármester.
17.885/1935.
Hirdetmény.
Közhirré teszem, hogy a 7600/1935. M. E. számú ren delet, valamint az ennek végrehajtásaként megjelent 49.100/ 1935. F. M. és 49.200/1935. F. M. sz. rendeletek egyrészt az ország területén szállításra kerülő burgonya legkisebb termelői árának megállapítása iránt intézkednek, másrészt a burgonyának vasúton (hajón) való szállítását vásárlási, illetve eladási igazoló lapok kiállításához, a községi elöljáróság (polgármester) láttamozásához és a vasútnak (hajóvállalatnak) való átadásához kötik. Az a gazda, aki a burgonyájá\'nak eladási idejében érvényben volt legkisebb termelői árnál kisebb árat kapott burgonyájáért, az érvényes legkisebb termelői ár és a tényleg kapott ár közötti különbözet megfizetése iránt a vételár átvételétől számított 3 éven belül utólag perelheti.
Polgármester.
nyomatott a taptula|dono. Közgazdasági g.-T. Gutenberg Nyomda éa Dtaalal UoUKU Vállalata könyvnyomdádban, Nagvkanlzaáo. (relelO. tUlotmaU Zalai Kirolv.)
78. évfolyam 198. szám
Nagykanizsa, 1935. szeptember 3 kedd
Ara 12 mi*
ZALAI KÖZLÖNY
•-2325
H ItaUMi PM 5.
r ° I- I T I KAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Elíliielitl án: ejnr b<Sf» * peotf « tuu Szerkmtöiégt «■ mdóhlyatall teMoo: 78. ■
Egységet, munkát és a magánadósságok rendezését sürgette a zalai iparosparlament
oambös miniszterelnököt és Bornemisza Iparügyi minisztert táviratban üdvözölte ■ ziNI Ipartestületek nagy gyűlése — A kormány Is képviseltette magát az Iparos-gyülésen — Az Iparosok aggkori biztosítását is sürgették a gyűlés szónokai
Ai lpirflgTi mlHiszlérímn panasz-napja volt az egerszegi Iparos nagy-gyülés
Zalaegerszeg, szeptember 2
(Kiküldött tudósítónktól) Vasárnap délután ölt össze u zalai iparosparla-meut a megyeháza diszlermében. Zala minden Ipartesiü\'.ete képviseltette jna-gát. Soha még annyi előkelőséget n«iu láttonk ipanoskongresszuKon, mint vasárnap. OU volt a kormány képviseltében báró Kruchina Károly minisztert lanác-sos, vitéz Tal>ódy Tibor főispán, Bíró (iyörgy, I>rózdy Győző, Ném«thy Vilmos, dr. örffy Imre országgyűlési képviselőik, Papp JóZsef, az 1P0K országos elnöke, Uppuy Ist-ván dr. igazgató, Székely (^w, « soproni kamara elnöloe, Horváth alelnök, Brigié vics volt főispán, dr. lliás kamarai lllkár. Olt volt dr. Krátky István polgármester, dr. Hegyi Ujos főjegyző, Czobor Mátyás |x>lgármesler, dr. Mikula Szigíried főjegyző, vitéz Tamás dr. j-.olgármesterhelycltes, Brund Sándor vármegyei főjegyző, Thomka dr. vm. másodfőjegyző, dr. Fülöp városi tanácsnok, lőbi> budapesti érdekképviselet kiküldötte és nagyszámú közönség.
Ünnepi volt a hangulat, aminthogy komoly és |>ar|amentáris volt a tónus az egész nagygyűlés lefolyása alatt.
A magyar Hiszekegy után magyar-ruliás egerszegi leánykák báró Kruchl-nának és Papp országos elnöknek ró-z»cnokorral kedveskedtek. Horválh István zalaegerszegi ipartestületi elnök üdvözölte a megjelenleket ós indítványára a nagygyűlés
üdvözlő táviratot
kflldötl (iőmbös Gyula miniszterelnökiek, Bornemisza (tájfi Iparügyi miniszternek és Petneházy Államtitkárnak.
Samu Lajoe
nyitotta meg a nagygyűlést. Ismerete a néhány év előtt Nagykanizsán megalakult Zalamegyei Ipnr-tcstületek Szövetségének működését. A Szövetség állandóan foglalkozott a kontárkérdéssel, egyhan-plag az IPOK mellett foglalt ál-i az egyetemes iparosérdekekért mindenkor síkra szállott. Majd foglalkozott az általános ip.iroskérdé-soHkel. A magyar iparosság nem jutott volna a mai súlyos helyzetid - mondotta - hogy ha a közterhek súlyossága nem juttatta vol-^ és t»m segítette volna elő a vég1\' folyamatot. Bírálja az elmúlt év mulasztásait, amely csak Ígéretekkel tartotta az iparosság száz-ffell örömmel álhapltotta m0g, hogy
• *nal kormányzat felfigyelt
"Mparoaaftg bajaira és fgyek-kívánságait teljesíteni. A
kisipari hitel, az OTI kamatok leszállítása és mind, amit eddig láttunk, a kormány megértését és azt az igyekezetét mutatja, hogy igenis a lehetőségéhez képest komolyan segíteni akar az iparosságon. A mai kormány egy terhes örökséget vett át, amit rövid Idő alatt helyJ rehoznl nem lehet. A mai kormányzat mindenkor ott fogja találni a magyar Iparosságot maga mellett.
Báró Krachina Károly miniszteri tanácsos
beszédében hangsúlyozta, hpgy a fogyaszlóképességet kell mindenekelőtt növelni. A kormány etéren igyekszik is mindent megtenni. Itt van a kisipari hitel, adóhátralék
törlése, stb. De ez csak a kezdet. Az uj Ipari minisztérium lázas te-« vékenységgel dolgozik az iparosság
érdekelért. ;
Vitáz Tabódy Tibor főispán
beszédében örömének adott kifejezést, hogy székhelyén jött össze a» iparosság parlamentje. Ázt mondják, hogy Magyarország agrárország, - folytatta - éz igaz, de aki a búzát termeli, annak szüksége van ruhára. Iparcikkekre és éppen ezért szükséges, hogy a kézművesipar helyzete ne legyen közömbös a kormányzat előtt. A kormány szivén viseli az Iparosság sorsát, ezért küldölte le képviselőjét erre az iparos-nagygyülésrc, ezért állította fel a külön ipari minisztériumot. Nagy jövő vár még a magyar Iparra.
Ores ellenzékieskedés helyeit eg^$ég... Munka és hitel
Papp József, az IPOK elnöke
kliejlelte, hogy ígéretet kaptak a kormánytól, hogy tJCglíeni fog az iparosságon. Mindenekelőtt való, amit ezen a téten lenni kell: munkaalkalmak teremtése. Ez a legnagyobb probléma. Minden panasz elmúlik, ha munka van. Különös figyelmébe ajánlja az i|>aros. \' Ságnak a közszállitásl szabályzatot, a m«ly a közszáUitávokban való részvételél lehetővé teszi. Az
inségmunkák megszüntetését, a kézműves iparosság részére közmunkákat és minden szakma részére a minimális munkabér megállapítását
kéri, mert az meg fogja szüntetni az árrombolást. IUrálja az lOKSz-ol, mint amely nem felel meg teljesen az i]>a-rosság érdekeinek. Megfelelő
hitelszerv felállítását kéri a nagyobb vidéki góopontokon.
Beszélt az iparosok aggkori biztosításáról. Évente 17 millió pengőt rónak ki az ipari munkások aggkori biztosítására, ezt 50 százalékban a munkások iés 50 százalékban Az iparosok között kellene megosztani. Tervbe vette a miniszter az OTMörvény reformját. Ennél az iparosságot Js .önállósítani, kell Kevés áldozattal meg lehet csinálni
az ijianosok aggkori biztosilását. Dr. örffy Imre országgy. képv.
arról beszélt, hogy az Iparosság nélkül ma már nem lehet politikát csinálni. Komoly, nemzeti és konstruktív po-lilikál nem lehet folytatni az ijwrosság kikape o\'ásával — hangoztatja. I)e üres gyomrokkal sem lehet politikát cslr uáIni. Majd l»eszólt azokról, akik
ürss ellenzékieskedésekkel feosérlik el az Időt.
A kisiparosság még a saját szervezetéül szemben is eUciizékieskedotl. Hatalmas (parosegyaágci sürget a nemzeti egység pereiében.
Dr. ItHás Gyula kamarai titkár
foglalkozott a jogosulatlan iparűzés kérdésével. Ez a kérdés soha nem volt oly égető, mint manapság, amikor a közterhek túlhaladták az iparosság te-herblróképességét. Szociálip, gazdasági és egyéb szem|>ontokból is szükség van a jogosulatlan iparűzés hatályosabb üldözésére. Az életbeléptetett szankciók soronkivül való alkalmazására van szükség. Olyan
jogszabályok kívánatosak, amelyek nem osak a kontárt, hanem a tudva, nála dolgoztatót is megbüntetik.
A gazdák után az iparosokoak is rendezni kell a magántartozásait
Linoav István dr. igazgató lyamatot. Nagy baj, hogy az Iparos-
~ --—— ^^ j3,ner[ eléggé azokat az
OTI rendelkezésekel, amelyek enyhítenek a sorsán.
hangsúlyozta, hogy a magyar iparosság már kezd elprolelárizáiódni. Meg kell állítani ezt a végzetes fo-
Az adótartozások törlését, a kózmüiparosság magántartozásának rendezését
kéri. Ha a gazdáknál szükség volt erre a rendelkezésre, akkor a kisiparosságnál is rendezni kell. A kormány tegye lehetővé az ingyenes és gyors magánegyezségi tárgyalást, az OHE kebelében, mint a gazdáknál. A nagyfontosságú Ipari továbbképzést sürgeti. Alapos
kalkuláoióra kell oktatni a magyar Iparosságot, sajnos ezen a téren nagy gyengeségek mutatkoznak. Az iparosságnak egy ujabb korszaka fog következni, - fe;ezi be beszédét Lippay. I i Székely Géza kamarai elnök
rámutatott arra, hogy a soproni Kamara az ipartömvény 4. és 47. §-ájiak a módosi\'ása mellett fogkílt ismételten állást.
Dávid Ferenc, >n cipészek országos szervezetének elnöke
vázolta a szakma szomorú helyzetét. Budapest iparosságának 60-70 százaléka ma meleg levesből él. -mondotta. - Mindenki ánllhat cipőt) csak az Iparos nem. files bírálnia során hevességében a személyeske> dés terére lépett, ugy hogy Samu elnök kénytelen volt leinteni.
Ax indítványok
során Balatonfüred javaslata, hogy az adókivetést vegyék revizifS alá, a visszatartási jognál (adóleszállltás) az örsz-\'-get szállítsák le. Zalaegerszeg az iparosok nyugdij tervezetének előkészítését javaso ta. ZalaszCulgrót: a kisiparosság is részesüljön az őrlési dij elengedéseién. Tapolca: a szegény községeknek a kormány engedje el a kislj»ari Iliiéihez való hozzájárulást. Ixinli és vidéke: segédet csak Iparigazolvánnyal bíró iparos jelenthessen be.
Kruchlim báró lendületes szavakban válaszolt az elhangjsottakríj ós kitartásra buzdította a zalai iparosságot.

Serédy hercegprímás
a miniszterelnöknél
Budapest, szeptember 2
Gömbös (iyula miniszterelnök hétfőn réggel visszaérkezett a fővárosba és délben fogadta Serédy Jusztiniáii bíboros hercegprímást, akivel időszerű egyházj»JiUkai és vagyonjogi kérdéseket tárgyalt meg. i
Bethlen megérttetett Angliába
Budapest, szeptember 2 Gróf Bethlen István volt miniszterelnök, Nagykanizsa országgyűlési képviselője kétheti angliai útjáról visszaérkezett a fővárosba. Bethlen még hétfőn leutazott vidéki birtokára, de még a hét folyamán visszamegy Budapestre.
ZALAI KÖZLÖNY
1938 tieplember 3
Nagyszerű kanizsai eredmények a tarka, szép Göcseji Hét megnyitója keretében tartott dalosversenyen
Országraszóló érdeklődés középpontjában áll Zala székhelye — Urmánczy Nándor avatta fel a gyönyörű göcseji országzászlót —■ Megnyílt az egerszegi kiállítások gazdag sorozata — A XIV. daloskerOlet válogató versenye
Pár óra az ünneplő Göcsej szivében
Zalaegerszeg, szeptember, 2
(Kiküldőit munkiUóreutxhUl) Zala fővárosának, Zalaegerszegnek, a kies jelzőt ma már méltán megérdemlő »göcsejl metropolisznak nevétől hangos az ország. A Czolor Mátyás polgármester lelkes ideájából és emberfeletti munkájából hatalmas, tarka valóságba pattant Göcseji Hét országszerte megmozgatta az érdeklődést. Az .-újságok, vissz-hangzanak Göcsej és Zalaegerszeg nevétől. Tiz nqpra, amíg az ünnepi hét szakadatlan programokkal tart^ az ősi Zala szivében buzog a magyar életerő. Láthatatlan delejes körök középpontja lett a várossá alakulásának félszázados évfordulóját ünneplő város. Az egész ország ráébredt a zalai föld, főként az edddg legtöbbször csak tréfásan emlegetett Göcsej mérhetetlen, tősgyökeres magyar kincsére.
Zalaegerszeg ezzel a szinte merészen nagyméretű, rendezéssel megmutatta, hogy a lx>rs Göcsejben is kicsi, de - annál erősebb.
A megnyitó ünnepségek szombaton voltak. Vasárnap volt az idegenforgalom első nagy napja. Gyönyörű idő volt hozzá. 1600 idegent hoztak a filléres gyorsok vasárnap délelőtt* A kanizsai dalos\'vonat 200 utassal indult el dr. Krátky István polgármester, dr. Hegyi Lajos főjegyző, dr. Tholway Zsigmond postahivatali Igazgató, duloskerületi vezetőkkel az élen. Minden irányból vonatok, autóbuszok, teherautók ontották az idegeneket Zalaegerszegre. «
A.méreteiben is hatalmas, nívójában pedig fővárosi göcssji kiállítás a zárda három emeletének termel-\' ben rekord-forgalmat bonyolított le a megnyitáson. Göcseji képkiállítás, fotókiállítás, csodálatosan szép göcseji háziipari, kézimunka, szőnyeg-kiállítás, Pataky Andor, neves göcseji szobrász nagy művészi értéket jelentő tárlata, minta faiskola, pompás kertészeti kiállítás, érdekes néprajzi gyűjtemény, mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi, gyümölcs kiállítás sorakoztak egymás után szakavatott, gondos elrendezésben, bámulatos gazdagságban.
Igen... ez Zala földjének, lelkének ereje I Ez Göcsej, a sokszor le-mosolygott »sötét« Göcsej nagy magyar kincsesbányája... Ezt érezte mindek!, aki végigjárta a kiállítás díszes termeit.
A göcseji országzászló az eger szegi rózsaligetben
A dalos egyesületek e\'ső szereplése az egerszegi országzászló tövében volt. Ott sorakozott fel a kerületi válogató versenyre megérkezet* 13 skilal dalárda zászlaja az ava/• tandó országzászló alatt és az egerszegi leányok ott koszorúzták meg a lobogóka/.
Az uj országzászló...
Rózsaliget közepén áll. A virágos tér tavaly még szemétlerakódó hely volt. Az Idén gyönyörűen sarjadó rózsakert. A hatalmas zászlórúd négy kopjafa között hasit uj felkiál-
tójelet az Ég felé. Minden faragott tölgyfa. Csupa göcseji magyar motívum, csupa göcseji magyar színek. Nagyon szép, stílusos és .egyetlen ilyen az országban. Művészi tervek alapján a városi bognár faragta. Az egész 600! pengőjében van a városnak. És szebb, mint a sokezer pengős országzászló-sablonok. (Hát még a göcseji stllusu roixretol harang. lo:ony milyen szép lesz ! Annak is a göcseji hét keretében lesz a fel-
got Boda Károly képviselte az uj
országzászló avatásán. i
A nyilas különítmény
Ott sorakoztak a tömeg szélén az egerszegi nyilasok Is. Zöld ingben valamennyi. A Pestről befutó filléres gyors is hozott egy zöldinges, átvetö-szijjas különítményt. Két nyilas-unifohnisba bujt nő Is volt köztük. Ez ls göcsei specialitás. A sok értéket felszínbe hozott göcseji
Minden utján
hiven szolgálja a
Del-Ka cipő!

Kapható: SZ0M0LÁNYÍ ÁRUHÁZBAN.
avatása. Lassan akárhova lép az ember, minden szögletben lesz mit mutogatni az Egerszegre érkezőknek. És minden utcában építkezés... építkezés... Csupa kertes villák, modern házak. Boldog Zalaegerszeg...)
Czoltor Mátyás beszéde után Ur. mánczy Nándor, a revíziós gondolat nagynevű vezére avatta fel az uj magyar országzászlót.
A kanizsai országzászló-biozttsá-
napokban csak ez a zöld színfolt emlékeztetett arra, hogy Göcsejt a »sötét« jelzővel is szokták emlegetni...
A dalosverseny
D.élután 4 órakor volt a dalosverseny. Dr. Tholway Zsigmond nyitotta meg, a dnloskerüíet ü. v. elnöke. A Katolikus Ház díszterme zsúfolva \\olt érdeklődő közönséggel. Az országos dalos központ dr,
Selymek
riM kabátszövet ujlonságok megérkeztek.
....................
Boldís Dezsőt, Kiss Károlyt és Or. száyli Tivadart küldte le Ítélkezni a dalárdák teljesítménye felett. A verseny keretében dr. Krátky István polgármester, mint a daloskerület elnöke, átnyújtotta Czobor Mátyás polgármesternek az Országos Magyar Dalosszövetség elnöki arany díszjelvényét. Krátky polgármester beszédéből a magyar dalon, a közös kultur-törekvéseken alapuló zala. testvériség és egység hangjai csen dűltek kl.
Qtt volt a verseny közönségének drukker-táborában Szakáll Gyula, a nagykanizsai Irodalmi Kör Vegyeskarának elnöke, ott volt dr. Mlknla Szlgfried, az egerszegi Iparos Dalkör elnöke, dr. H^qyl Lajos, a nagy kanizsai Ipartestületi Dalárda elnöke, Drózdy Győző országgyűlési képviselő, aki a klskomárom lakért drukkolt, Lllllk Béla vármegyei nép művelési titkár, Varga István, a ke. rületi vezetőség tagja, P. Mlh- Jcsck Miklós, a klskanlzsai" fiatal dalasok vezetője.
A három kanizsai dalárda szereplése
Először a kanizsai dalárdákról !
Az egerszegi dalárdák udvariasan, mint házigazdák, versenyen kívül Indultak, őket is pontozták, emlékserleget is kaptak, de versenyen kívüli külön csoportban (ugyanitt indultak a kiskomáromiak ls), hogy a többi csoportokban a vendég-dalár-dáknak ne legyenek helyi ellenfeleik.
A verseny szenzációja volt a nagykanizsai Irodalmi és Művészeti Kör Vegyeskarának szereplíse. Az elérhető legnagyobb pontszám 126. Ezt a pontszámot kétszer érte el a Vegyeskar. Először a legnehezebb csoportban, a nehézvegyes-, azután a népdalban. A három zsűritag mindegyike teljesen egyöntetűen mindenegyes kérdőpontra maximális pontszámmal, kitűnően osztályozott. Sőt: az egész versenyen egyetlen alkalommal : - a zsürl tapsolt. »Tökéletes... gyönyörü...« és has >nló megjegyzéseket hallottuk a zsűri asztala felöl. Krátky polgármesternek és Tholway elnöknek az elragadtatás hangján gratuláltak »az ország legjobb vidéki vegyeskarához* és a kitűnő karnagyhoz, Kct. tlng Ferenchez.
\\ másik kanizsai diadalt az Ipartestületi Dalárda szerezte. A vármegye két legerősebb és legrégibb férfikara, a keszthelyi és a kanizsai Iparosdalárdák álltak szemben egymással. A keszthelyinek Endro Gyula, a kanizsainak Krltbig Ferenc a karnagya. Mindakét dalárda egyenlő pontszámmal (121) végezte a versenyt, megkülönböztetésül még ls a Nagykanizsai Ipartestületi Dalárda került első helyre a holtversenyben végzett két dalárda között. Még kitűnőbb teljesítményt ért el a Nagykanizsai Ipartestületi Dalárda a népdal-versenyben, ahol 6 versenyző közül ugy lett a legelső, hogy 123 pontot ért el és az utána következő már csak 104-et.
Kellemes meglepetést hozott a versenyen résztvevő legfiatalabb\' dalárda, az idén alakult Klskanlzsai Kath. Ifjúsági Dalkör, amely Lencz Gyula kántor vezetésével mindjárt első versenyén a nehéz népdal csof portba nevezett be, 97 ponttal flgyo lemreméltó eredményt ért el és ez* zel megszerezte a jogosultságot ad országos versenyen való részvételre. Egyéves dalárda büszke lehet
ifaS. szeptember 1
erre a teljesítményre és Kiskanizsa büszke lehet dalárdájára !
Részletes eredmények:
K\'zdök csoportjában csak egy versenyző volt, a Badacsonyi Bányá szok Dalköre, 92 pont. (Deutsch Hirmann dija )
A könnyű népdal csoportbanegye dül volt a B-\'Csehelyi Szent Imro -Dalkör. 7!> pont. (Kiss Lajos dij;i.)
N:\'hé2 népdal csoportban 1. Sár> m;\'Hék 116 pont (Badacsonyi Bazalt-bánya dija). 2. Zalabaksa 115 pont (zalaegerszegi Ipnríestület dija), 3. Szopelnek 102 pont (Kovács Ernő dija). 4. Kiskanizsa 97 pont (Pál ís Indra dija).
Könnyll műdal csoportban Nagykanizsai Ipartestületi Dalárda 421 pont (dr. Krátky István dija), Készt helyi Iparosok Dalköre 121 pont (Zalavármegye dija). Holtverseny.
A könnyll usgyeskarl csoportban egyedül volt a Zalaegerszsgi Dal kör, 109 pont (a helyőrség tiszti karának dija).
A nhéz vegyeskorl csoportban egyedül volt a Nagykanizsai íro dalmi és Művészeti Kör Vegyeskara. 126 maximális pont (Tabódy föis pán dija), i
A v.wnycn kl< üli csoportban 1. Zalaegerszegi Iparos Dalkör, 10:i pont (Tóth Gyula elnök dija), 2 Zalaegerszegi építőmunkások E)alár dája, 87 pont (Zalaegerszegi Torna Egylet dija), 3. KIskomáromi Dal kör 84 pont (a Schütz-cég dija).
A népdal.o?racpy két csoportban zajlott le, ebben a versenyben dijak nem voltak. A vegyeskari csoport ban egyedül volt és megint maxi mális 126 pontszámot ért el a Nagy kanizsai Irodalmi és Művészeti Kör Vegyeskara. A férfikari csoportbar 1. Nagykanizsai Ipartestületi Dnlár da 123 pont, 2. Zalabaksa 104 pont, 3. Kiskanizsa 94 pont, 4. Sz \'petnek 90 pont, 5. Badacsony 84 pon\', 6 Becsehely 77 pont.
Czobor polgármester serlegét a Kuslánszegl bokréta kapta, amely - mlg a dalosverseny zsűrije visszavonult a nagy Ítéletre - Paullny Béla rendezésében egyórás mi\'sor keretében színes, szép göcseji vi lággá varázsolta a diszterem szin padát.
(M)
tudja mAr ?
-Jiogy a mpoklnm vgy 28 tagú hollandus csoport érk-zett Balaton, lür-dre, akik pár napig Ut élvezik
a Magyar Tmgcr szépségét ? •
"Ju>gy Erdödy Kálmánnal ■■gyütt Késmárky Kálmán is próMl már a
Király Szlnházlwi Hudapslen? *
uJingi, az Északi i ngeren most l<>gt<ik gtí két és fél tonna sulyu cáPát, <im lynek gyomrában öt má. **> hrringet és egyéb halat talál. taft ? a cápa 24 láb hossza és a halászok 9 óráig vesződtek velff, "ufJ ix\'rtra tudták huznl. Az Északt l"nyeren ilyen nagy cápái még, te ni
mnk : a mája fél tonna volt. •
>Ji >gy Kenya angol gyarmPll fö-oárvsban mmt jclefít nwg (U vtiKitr{ipi amely négerek szántára készült ? a civilizáció tehát tért l\'xlU és a né gr dáma ezentúl ,"\'ni l"9l\'i, hogy hogyan öltözköd. y" " törzsfő LUuillgatására és ml-\'Un szinu fügefalevelet kössön az n<* gorden-partira.
-^iri^t.
ÍALAlKÖZLÓNt
Vannak még becsületes emberek!
N.plhlr . Ouiöbjn egy b.nkp«n.U,o.
megörült Kmaladt u utcán *» °»»logalnl ktidlt > nagy. íilékű bankjegytktt. A .nemidéi nyer4k< hliny nélkül vlMiavilUk i pínil « bankba
Mikor az újságban eiwszett tárgyukról olvasok, mindig összeszo-rul a szivem. Ilyenkor arra goiulo-K\'k, hogy valaki szegényei/,, lett l.chct, hogy n»gyobi) összeggel! leltet, hogy csak egy emlékkel . Mindegy. A/, emlék néha Jobbun fáj, mint az érték.
• Kérem a becsületes megt. találót.... — olvassuk -sokszor és ilyenkor egy pillanatra bennem is megdöbben a félelem: vájjon vissza viszik-e? A nagy enyém* li°d harcában kinek a kezébe került az elveszett tárgy? Becsületes, julajdonl-tiszteiö egyén lesz-e az TH^tő?
s|a;iszlikák uzt mutatják, hogy a talált tárgyak nagyon kis százalékban találnak vissía gazdájukéhoz. Ennek jx-\'dig aligha az elveszett tárgyak az okai. Az emberek, a mai könyökkeh haladó világban nehezen szeretnek megvá\'ni attól, amit egyszer megszereztek. Mindegy, hoxy lwgyan. Megdolgoztak-e érte, ta állák-e. Magukénak valót. Iák — ha csak egy pillanatra is --és ez elég arra, hogy megtanuljanak nem lemondani róla.
I)c mint a fenti hir mutatja, vannak még becsületes emberek. Vannak még, akik nyugodtan mennek az utcán, amikor hirtelen, mint derűs égből u villám, markukba nyomnak egy köteg pénzt... és akik ekkor, lia talán meg is szállta őket a csábilás ördöge,
nem hallgatlak rá, hanem hiány nélkül vissza vitték a bankjegyekot a bankba. Minden felszólítás nélkül. Önszántukból, saját becsületességüktől vezérelve. Pedig bizonyosan volt töblmék ajkalma meglépni a hirtelen kapóit ajándékkal. Egyik-másiknak talán elég is lett volna ahhoz, hogy helyrebillentse már-már leiborulni készülő pénz. ügyi egyensúlyát. Rs mégsem telték.
<A híradás azt mondja; az örült pénztáros utcahosszal rohant, villamoson, autóbuszon osztogatta a sokszáz bankjegyei és mégis: — egyetlen bankjegy sem hiányzóit. Talán kelleti is volna a nénz egyik-másik szerencséd megtaláló, nak, la án nem is jöttek volna rá, ha feltűnés nélkül zsebreleszi, talán ébredő lelkiismeretét is elaltathatta volna azzal, liogy: hiszen én kaptam I — és mégsem tették...
Nem tudjuk, hogy ha nálunk osztogaina bankjegyeket az utcán egy őrült (feltéten annak kellene lenni!), hány darab tűnne el belőle, mégis jóleső érzés, hogy ma, amikor a sikkasztások napiienden vannak, ma, amikor százan nyúlnak idegen értékhez, legyen az pénz, áru, emlék vagy más, ma, amikor szobrot kap nz önzés és az enyém-iniádata, ma, amikor a biza\'om kihalóban van, ma, amikor már alig hiszel embertársadnak, — ma: lakadnak emberek, akik ezt a megtisztelő jelzőt méltán viselik: — becsüleles embert

Zalából indul ki a jegyzők jóléti alapjának megteremtésére irányuló országos mozgalom
Életrevaló javaslattal lépeti a zala-megyei jegyzők közgyűlése elé Balázs lüszló dr. egyesületi főjegyző. A javaslat a községi tisztviselők részére jóléli alap létesítéséről szól. Á jegyzők életében ugyanis az utoí-só évtized nagy nehézségeket támasztott. A falu egyik vezetőembere, a jegyző, fizetési státuszba osztott tisztviselő-gépember lett, anélkül, hogy a többi tisztviselő társai által éhezett előnyö-ketniegszerezhelte volna. Sőt, amikor a többi tisztviselők a jóléti intézmények terén előnyöket szereztek, a jegyzőket megfosztották eddigi mellékjövedelmüktől is, amit eddig bizonyos ok-
mányok kiállítása után kaptak.
A tisztviselők jóléti intézménye számtalan, a javaslat azonban csak a postásokét említi és.felveti a kérdést, liogy ennek alapján nem volna-e jó a jegyzői és a községi tisztviselők részére ha«on:ó jóléti intézményt léie-siteni. A javaslat mindjárt megoldással is szolgál éspedig a tagok befizetett összegén kívül állami, megyei illetve községi támogatásból kívánja a jóléti alap bevételeit megszerezni.
A községi tisztviselők jóléti alapja igényjogosult tagjainak a. következő támogatásokat nyújtaná:
A tagok és családtagjai részére or-
miAMMq
ttfom. rniUjMuytütö\' & tiJitbi ótiylMő-OMfay a.
üimim
ThJ?,M- Trwjutk fx.
huiiai\'IST V/ JÓKAI \'CB
100 °|o-fg Hasal gyártmány!
Kapható i
Épületfa-, épitésianyag-étt festékkereskedésben
vosi- és gyógyszerellátási, műtéti-, gyermekágyi- és kórházi ápolási segélyt, temetési segélyt, továbbá üdülőházakat és internálusokat létesítene, mellyel a gyógyfürdő és nyaraltatás kérdése, valamint a gyermekek isko- ., láz tatása nyerne megoldást.
A falu körülményei annyira különbözők, hogy nem oldható meg például a községi tisztviselők orvosi ellátásának kérdés*: az OTBA intézményébe bekapcsolódással, ha erre hajlandó volna is a kormány, mert a» OTBA orvos fe.kore-sése oly fuvarkölt-séget jelenthetne, mely a magánorvossal való gyógy ke ze.telés költségeit is messze felülhaladná. Ezért cásaerü-uek látszik, liogy a szabad orvosválasztás meghagyásával előzetesen megállapított díjszabásnak megfelelő támogaiás nyujtassék, írtig a gyógyszerköltségek egy Mxonyos (egyharmad) részéi az igényjogosult térítené meg, a többit az alap viselné.
Napjaink egyik legégetőbb kérdése nz egyke ftUenl küzdelem. Ebben is a j>élda a leghathatósabb propaganda. Hogy gondolhat azonban egy kisflre-téses, az iskolától távol fekvő faluban lakó községi tisztviselő nagy család alapítására, amikor maga is csak idényeinek a legalacsonyabbra íefokózá-sával tud megélni. Ezen körülmények nemzeti szempontból is parancsolólag követelik a megnyugtató megoldást.
A halál «ok községi alkalmazottnak hosszú időn át nehezen előteremthető kiadásokat okoz, egész családok jövőjét az anyagi gondokkal teszi bizony-
Intézeti kelengyét
SSUMh atviotít szövetek,
azinlartó galMrvátznak, blousanyagok
núlank
a legolcaóbbah!
nálunk vásároljon l
Gyertfiek
matróz kabátok, trench-coatok minden nagyságban.
Piké takarók, paplanok, flanelt takarók hatalmas választékban.
vászon minden kelengye disze!


ZALAI KÖZLÖNY
1635. tiepicmber 3
talonná; a családfői megfosztja munkakedvétől. F jen ii helyzeten is csak a jóUri alap megteremtése segíthet.
u\\ fentebb vázolt jóléti intézmény kérdését a zalai jegyzők közgyűlésükön megszavazzák és álirnak az ösz-szes megyék jegyzői egyesületeihez, hogy hozzanak has.inló határozati ja vaslatot, mert csak igy van mód arra, hogy a kérdésül az országos közgyűlés is foglalkozzék és a javaslat mj-el őbb- meg valósul ha sson.
17.30 Göcsej. (Pogány Kázmér.) -18 (iutienberg György Jazz-zenekarának műsora. - 19 Kálvin 100 éves institúciója. (I)r. Hévész Imre.) _ iu.30 L try Anna magyar nótákat énekel, kiséri cigányzene. - 20.35 Kél költő: Hadnóli Miklós és Vass István őrseikből olvasnak fel. — 21.10 Huugiemezok. — f22 Hírek. 22.30 líerend Kndre jazz-zenekarának műsora. — 23 Waldbauer
— K<Tpe\'.y vonósnégyes. — 0.05 Hirok
Budapest H,
18.15 A műtárgyak hamisítása. (Balázs-Piri László.) - 18.50-11)2.\') Bau. mann Gyula hegedül. — 19.35 A varsói bohémek. (Schumm«r Jenő.) 20 :M) -t21.(aJ Hanglemezek. - 21.15 Hirek.
UéO.
17.30 Filraiemezek. - 19.10 Arató-ünnep Biedl>en. - 20.10 Könnyű lemezek. — 21 Szimfónlkusok. - 2210 Rádiózenekar.
Kedd
tludapwt L
G.-15 Torna. — Utána hanglemezek . — 10 Hirek. - 10.20 Az eishauseni rejtély. (Fazekas István.) — 10.45 Az őszi kosztüm. — 12.05 Tuli III gondonkázik.
- 12.30 Hirek. - 12.45 Koncz Jolán énekel. - i;{.20 Időjelzés, időjárás-jelentés. — 13.30 Al.ástulan Zenészek Sziinfónikus Zenekara. — 11.10 Hirek, árak. — 10.10 Assaonyok la.iácsadój\'i (Arányi Mária.) _ 10.45 Időjelzés, hirek. — 17 Hanglemezek.
18 Hogyan bánjék a kereskedő, a vevővel 1 (Orel Géza.) — 18.30 Weldin-.ger Ede szalonzenekara. — 18.50 A gyalogosok és az utca lármája. (Szöl-lősy Alfréd.) — 20 Salnl-Saens emlék-hangverseny. Ismertetőt mond Papp Viktor. - 21.30 llliek. - 21.50 Cigányzene. — 22.45 Havi Szemle francia nyelven. — 23 Erőss István szalon-és jazz-zene karának műsora. — 0.05\' Hirek.
Budapeet II.
18.55 Mezőgazdasági félóra. - 1925 —20 Laczó István énekel. - 20.10 Ma-gyárosán. (Kertész Manó.) — 20.45-21.50 Cigányzene. _ 21.55 Hírek. -22.20-23.20 Hanglemezek.
Bécs.
12 Könnyű bécsi zene. — 14 Tauber Richárd lemezei. — 15.20 Az ősz a zenében (zongora.)
17.30 Fieiqpier bariion énekel. — 20.10 Mindent te érted. Bádiózenekar a Bohénie-négyessel. — 22.10 Schütz Ferenc Bach-müvekel orgonál. — 22.50 —23.30 Opera lemezek. 1
HÁLÓK, ebédlők, uriixobék,
kombinált berendezések
ÜMI BOTOISZALORBA«
Budapest, VIII. Baross-u. 21.
*a|i választék. IHnN réealetlUelé.ra I
A gyakori tüzesetek miatt nem vállalnak biztosítást egy kis zalai faluban,
ahol három év óta most pusztított a 29 ik tüzeset
Alig hagyta cl pénteki számunk a nyomdát, amelyben a nagy vaspöri tűzről, számoltunk be, amikor ujabb tüzesetet jelentetlek Csonkahegyhátról. A kis zalai község neve épp a tüzesetekkel kapcsolatban lett nevezetes. \'Nincs egy hete, hogy az utolsó csonkahegyháti tűzről irtunk és megemlítettük, hogy három év óta ez volt ott a 28. tüz. Ma már a 29-ikrői is leszámolhatunk. *
Gyenese Pál jómódú csonkahegy-háli gazda cselédsége épp vacsoránál ült, amikor a szérűskert felől nagy világosságra lettek figyelmesek. Kiszaladtak az udvarra és látták, hogy a gazda pajtája ég. Észrevették a felcsapódó lángok fényé, nél, hogy egy alak menekül a tűztől. Azonnal látták, hogy gyújtogatás történt fellármázták a házat, félreverték a harangot és a tüz oltásához láttak. A pajtában ugyanis 600 k-reszt gabona kicsépelt sz.iloiá-ja volt felhalmozva, közel a szomszéd épület végéhez, amerre a szél a szikrákat vitte. Szerencsére a tüz. oltóság a házat meg tudta menteni, a szalma és a pajta azonban teljesen elégett. A kár 1500 pengő, a biztosításból alig térül meg valami.
Az ország egyetlen falujábnn nincs annyi tüz, mint ebben a kis zalai faluban. A csendőrség erélyesen nyomoz, de eredménytelenül. Egerszegi laptársunk közlése s&erint most az elkeseredett lakosság körében az a gyanú nverült fel, hogy
nem a biztosítótársaságok tulbuzgó megbízottal gyújtogatnak c, hogy ezáltal üzlethez jussanak. A mostani tüzeset után több biztosító csonkabegyháti megbízottja értesítette az intézetet, hogy sajnálattal bár, de lemondják a hel>l képviseletet, mert nagyon kellemetlen rájuk nézve a feléjük irányuló gyanú, aminek pedig ezideig semmi komoly alapja nincs. Bekövetkezett tehát, hogy egy biztosító ügynök sem vállal biztosítást Csonkahegyháton, a gyakori gyújtogatások miatt.
Érdekes, hogy egy évvel ezelőtt is felgyújtották Gyenese egész évi termését, amikor is leégett az épület egy része, elpusztultak a gazdasági eszközök, ugy hogy a kár akkor 5000 pengö volt.
Csonkahegyhát lakói. között igen nagy az elkeseredés és mindenkivel szeml>en ellenségesen viselkednek, miután mjndenkll.en gyujtogatól sejtenek.
— (Háromnegyed nyoKkor Indul a hévl4 autóbusz) A Nagykanizsai Autó-buszvállalut minden vasár- és ünnepnap Hévízre induló járatai egyre na. gyobb látogatottságnak örvendenek. Az autóbusz az utasok kéréséie most még korábban, háromnegyed nyolc órakor indul a centrál elől. A kényelmes hé. vízi útra, — amely oda-vissza mindössze csak 3.50 pengőbe kerül — jelentkezni már lehet az autóbusz vezetőjénél.
AZ Ősz SZÖVETUIDONSAGAl
i>
Női kabát Női ruha Köpeny Costuma Férfi kabát Öltöny
■ legkiválóbb hazai is kQKMdl anyagok raktárra érkeztek 4a legnagyobb választékban kaphatók
KIRSCHNER MÓR
DIVATÁRUHÁZÁBAN
Intézeti éa lekolal kelengyék, paplanok, vásznak atb. stb. m Indán árban éa mlnóségben
az összes iskolákba!
Rajzfelszerelések Körzők, vonalzók Iskolai füzetek Táskák, böröndOk legjobb beszerzési helye
Uj. Wajdlts utóda
Deák-tér 1. Telefon 182.
Dj regényt kezd a Zalai Közlöny
Olvasóink köréiül érkiezett sok kívánságra mindennapi helyet adtunk a Zalai Közlöny hasábjain az irodalmi olvasmánynak is. Első regényünk, a »Bünhődnl kclU széles körl>cn kellett nagy érdeklődést s ez arra fhdltott bennünket, hogy mihamarabb uj regény folyúisásos közlésének megkezdésével kedveskedjünk olvasóinknak.
A Zalai Közlöny uj regényének Írója Ismerős a kanizsaiak előtt. Balázs József, »A ferde lovag* ki. tünő tollú irója, a\'békeball katonaélet alapos ismerőjének »Sarkajatyu« elmü regényét szereztük meg. Egy békebeli huszár-gamlzon életében kibomlott fiatal szerelem ütközik meg ebben a regényben egy öre* g.-dő békebeli megyei dzsentri sötét, árnyéku, mohó szerelmével.
A *Sarkantyu« irója történelmi regényének siker© (már több nyelvre lefordították >A f$de lovag* ot, most fordítják dánra és megvették a filmesités jogát is), - most bj avatott kézzel és tollal nyul témájához, érdekesen, egyszerűen és emberien rajzolja meg a 30 év előtti Idők levegőjét, problémáit és plakjait.
A rejgény közlését a napokban megkezdjük.
IDŐ
Meleg maradi
■\'Prognózis: Mérsékelt déli, délnyugati szél, • nappali hómir-séklet síig változik, u éjjeli IsM-lés kissé osökken. Nyugaton f.ihí-sSdés, ssetlsg néhány helyen eső.
Naptár! Szeptember 3. kedd. Rom. kst Maouréd. Proteetána HUda. Isisei. Elul hó 5.
Gyógyszertári éjjeli saotgilal e hó
napban a .Mária. gyógyszertár KI-rály-uloa 40. ós a kiskanizsal gyógyszertár.
Cflttürdfl nyitva renget 8 órálól este 9 órMg (hétre, szerda, péntek délután, tedden egész nap nőlmckj.
— Gyermekének Intézeti kelengyéje csak ugy teljes, lm azt SchútzéliBél szép mintás, meleg papUtunal, flaswll takaróval kiegészitj, .jj
1935. gtefrcmter 3
2ALA1 KÖZLÖNY
_ i,uc9usi}!yirá<r".ói laráudoklat)
\\ szokásos nagykanizsai zarándoklat Hucsusífnltósrtóra szeptember K-á.i in. ,lul Az olc*i j«gy*\'k már kuphaiók uz Cü\\iuUkórsé.< iro iájában, a ickreslyó-l£n « Szociális Misszió főnőknöjénél és Szabó Antal íöuli s]:orlAzl<.\'téi>csi. Tekintetei a nagyszámú érdeklődésre, jfiA-ckről ajánlatos minél előbb gondoskodni. Itt közöljük, hogy a szc;>-U\'mlx\'r 8-iki zarándoklat miptl •< Credo szokásos gyiVése elmarad <5; azt szép-lembcr 15-én délelőtt 11 ómkor tartják meg a fehérteicmben.
- (Az OlWMtf 1\'olj.irl lk»ul Tj-itfiegymilM) Z«lomegyei Köre szeptember 8-án (vasárnap; dé előtt 10 óra. kor Zalaegerszeg (áll. polg. leányisk, W\'lassics-u.) évi rendes közgyűlést tart. Tárgysorozat: i. a zalaegerszegi állami polgári liu- é< leányiskola — Göcseji Hét-l«l kapcsolatos — rajz- és kézi-munkakiállitásáwik megnyitása. 2. El-nóki megnyitó. 3. Iván József l>alalon-fűiedl állami i*>!tfári iskolai igazgató előadása; A Balaton kid túsza. IH\'ák István nagykanizsai állami jxdgári iskolai tanár: A magyar nyelv tanítása u cselekvöiskola szellemében. — Hozzászólások. 5. Szadey Gém nagykanizsai állami jwlgári iskolai tanár: A munkaiskola és a természetrajzi ok-ia:ás. — Hozzászólások. 0. Tisztviselői jelentések. 7. Indilványok. 8. Tisztújítás. A közgyűlés után körsélu n váios-jlAn. 1 órakor tátwn^\'oé;! a vasúti vendéglőién.
- Vlhnroldftll, elverte, lehulló vakolatú falalt egyszer tatarozza „BIBER-F" teljesen szagtalan fehér habarcsszlge-telövel I Sok pénzt takarít mog, mert többé önntk tatarozásrá nem lesz szüksége I
- (B*tf£<oY fa vittek • tfímpú-zinmbiin) llbtnap, kedden kezdődnek (détflőtt 8 óratyar a jüvitó vizsgálatok a nagykanizsai kegyosrendi reálgimnáziumban. A magán- és különbözeti vizsgák Írásbeli része kedden és szerdán reggel 8 órakor, a szöIk\'Ií csü-tőrlókón regjei 8 órakor kezdődik, t\'gyanakkor (csütörtök !e .ziH-\'k a kú-lönbózeii vizsgák. A beiraiá-ok j>6:i-leken és szombaton 9 órától 12-ig lesz. m\'k. Beiraiási dij 35 pengő. Az ignz-
- Féiflrnht éa kabát»*övot újdonságok, valódi angol szövetek, óriási választék Singeméi.
- (IIQll (3U) isko\'ásgyermekek, kezdők és haladók német oktatását szept. ll-én megkezdi. Ukása: Horthy Miklós ul 2., eme:ct jobbra.
- Nöl é. Uánykabátok nagy választékban Slnger Dlvatáruház.
Utazási kedvezményt biztosító vásárigazolványok
a Budapesten augusztus 28-tól szeptember 18-ig tartó Lakberendezési Vásár ée Kiállításra 2 pengő 20 fillérért beszerezhetők lapunk kiadóhivatalában. Az igazolvány 33 Százalékos kedvezményes tour-rctour utazásra jogosítja a vásár látogatóit. ,
A Nemzeti Egység és a Treoga Del
A békének azoktól kell jönni, akik a békét mindenáron meg akarják zavarni
Ikrczeg Ferenc a Pesti Hírlap vasárnapi számálwm azt Írja a küszöbön álló dunai konferenciával kapcsolatban. hogy a migyar poUikiH sok tartsanak Tr uga Dóit. E politikai békét a Nemzeti Egység ve< zetőségének kezdeményezésétől várja. Ezzel kapcsolatban a Nemzeti Egység vezetőségének álláspontja a következő :
Politikai Treuga Dei kezdeménye* zéséfo a nemzeti egységnek nincs szüksége, mert nem tehet róla, hogy
egyes ellenzéki körök és közte ilyen az álláspont, ezért a politikai békéért ő nem felelős. Treuga Deiröl k\'het szó. de az csakis azoknak aktuális, akik éppen az utóbbi he-teklien egész viselkedésükkel a poli-ti ai béke megzavarásán fáradoztak. Ha az ország sorsáj szivükön viselő egyének a Treuga Deit kivánják< kérjék azt azoktól az ellenzéki kö röktől, amelyek minden igyekezetükké a politikai élet felborltásán fáradoznak.
A négus petróleum-bravurja
magánüggyé tette és esetleg kivonja az abesszin-ügyet Genf hatásköréből
Páris, szepteml»er 2 A párisi lapok nagyon kedvetlenül imák a legutóbbi napok abesz-szlniai eseményeiről. Nem helyes lik, hogy Abesszínia császára kijátszotta az utolsó ütőkártyáját és egy angol amerikai magántőke ke\' zére játszotta az olajterületeket A négust az a szándék vezette, hogy ezzel megnyeri maga mellé az angoL és az amerikai kormányokat Olasz ország ellen. ;
Anglia a szerződés jóváhagyásinak elhalasztását kéri a négustól
London, szeptember 2 Az abesszíniai angol követ ma adja át az angol tiltakozó j.gyzéket az al/esszin kormáiwnak. Az angol jegyzék Igen éles gangon elitéli a sz rzödésl mert az^ szerinte -anyagi érdek gyanújával árnyékol ja be Angliát. Az angol kormány kéri, hogy a négus pár hétig ne erő-
si se meg az angol amerikai társu lattal kötött szerződését.
Kicsúszik az olasz abesszin flgy a Népszövetség kezéből?
Párisban ugy vélik, hogy a helyzet az olajsz.-rződések óta még jobban öász.\'l*>nyolódott. Sokkal nagyobb jelentőségű ez az ügy, mint ahogyan azt gondolnák. Súlyos baj az, hogy igy a terület magánérdekeltségek közébe jutott és nem tartják meg engedhetönek magánérdekek miatt a Népszövetség igénytevételét. A lapok azt irják. hogy Anglia nem teheti meg, hogy a nagybankoknak kaparja ki a gesztenyét.
Az abesszin kormány szerződéi és a társaságnuk adott engedraé nyek igen súlyosan érintik a francia érdekeltségeket is. A társaság ugyanis az olajforrásokhoz egy vasutvonalat akar kiépíteni, ami teljesen elvenné a francia felügyelet és érdekkör alá tartozó egyetlen Addis Abeba Dzsibuti-i vasútvonal forgalmát.
Teljes a hadiállapot és a pánik Addis Abeba-ban
» Addis Abeba, szeptember 2
Az abesszin kormány 8 napra lefoglalta az összes vxsuti kocsikat. Az általános mozgósítás már megtörtént. A négus kiadta a parancsot, hogy minden abesszin alattvaló jelentkezzék a törzsfőnököknél hadi-szolgálatra. A fővárosban nagyon izgatott a hangulat, a várost csak az osszonyok és a gyermekek hagyhatják el a négus rendelete értelmében.
Az Amerikai Nemzeii Rádió meg állapodást kötött a négussal, hogy a háború kitörése esetén a rádiótár saság kiküldött riporterei és szpike rei rövidhullámú helyszíni közveti. téseket adhassanak az egyes ütközetekről és hadműveletekről.
Az addis abebai olasz követség még visszamaradt férfitagjai valamennyien felszólítást kaptak és
Trencséntepllc
fürdő a nemzetközi rheuma elleni küzdelem élén halad. Olcsó pauaál-kurát minden betog számára lehetővé teszik a thermálla Klrdíkurát; rheuma. kftizvény, iaohiiaz, nauralglák ellen és vlszérgyulladáa uláöi állapotoknál. informáolók a Ftlrdőlgaz-galóság utján.
Agy- és MlvéralmesusMlériMa szenvedőknek megbcciflihctettai szolgálatol leiz at enyhe termfeze-tes .Ferenc József keterűiflz szállal, hogy • tápcsatorna tartalmát kíméletesen levezeti t« U Mnésttö-rendtzer mukődéiél biztosan elősegíti. Klinikai tapasztalatok alapján kétségtelenné vált, hogy • Penínc József víz féloldali hOdéibeii- fekvő betegeknél is általiban mindig meglesz! a kellő hatást • igy nagy megkönnyebbülést szerez.
már ol ls hagylók az abesszin fővárost. Velük az utolsó olaszok is eltávoztak a négus országából.
A pápa békítő tárgyalásai
Ptfris ugy tudja, hogy a pápu hajlandó egy oiynn közeledési tátno gatnl. amelyik az ol tsz-abaaszln ügyel békés uton intézné el. Hlr sz-.\'rint a pópa a napokban egy jezsuita pátert, Mussolini belsó bizalmas barátját fogja megbízni a békilö tárgyalások felvételére.
Véres tOntetések Cslkagóban
Csikágó, szcptemlier 2
Cslkágóban véres komtnun\'a a és néger tüntetések voltak az olnszok ellen, a rendőrség ve ett végot a tüntetésnek, 850 emlxrt letartóztat tak.
— (A Madyar Astaonyok ,Nem»U Siö>*,ln»\'(téiwk) /alae^rtzegi Csoportja szeptember 5-G-án országos vándor-ftyülést («Q()ez a következő prognuii-tnol: SiCjiteoibcr Wii Vendégek foga. dása. ICste Isw-\'rkrdési-csl a vasúti ét. teremben. Szeplember Ó-én: Dói 1 óra. kor kőzós ebéd az Anlny BArritiy élter-méhlen. Délután 1 órakor: Országos vándorgyűlés és anyák Jutalmaaása a városháza nagytennében. A gyűlésen felszólalnak: özv. bartltelnies Valleroé, d-. C.slkv Jánosiié (Budapast), Cra-manllk Margit (klscbbséjl bénlésrtll), dl. Mlkuln Szigfriedné, P. Sz-derkényl Anna (anyák védelmei, dr. SkuWlcs ftdónné.ltiloek Margit (Dud»píst) rtb. tiyülés után: .Magyar Játék- az Kdl-son-uiozlbaii. Kendezi és bemutalja: llúky HéU festőművész. Este 7 órakor: Tea-estély a Mojisz sz,\'.illáiban.
— I fillér nem nagy pénz, de mér ennyiért is kap egy csomag „VUlá»" tisztító srappanport. Elismert minősé ti, BaMakkaf-gyártwány I
— PapAuak, mamának és az egéu családnak Mtltényl cipőt veszank.
. KlztUztvlMUk r*»«ért mxIUTál előnyós butdrváaárUsi alkalom. Modern berendezéseit, tőkéitíM Jó kiTm«W. hosszú lejárain rfsaletre, sőt kanat-■ ea lesen is kaphatók tl)«ll| baklr áruházban, Horthy Uiklós-at é.
— KttBaé mlabéfl szttvatmaradékek Iskolás gyermekek részén, |ó nératek-ben nagyon olcsón kaphatók SebBtanél.
— (lta á\'»» g)ermeksSf-raJ«éHaaaéi)
törtéül Alsóbagnd községben. Uvnráth 1-X\'rene gaztlálkodó felesége moslékot Részlteit a, sertéseknek. A. forró moslékot levette n tűzről és a Wdro tette hűlni. Otl Játszadozott azonban Uor-váthék két és fólév«s Mária nfvij. kislánya, aki játék közben belfxsall. » kittit moslékba, a saciencséilcit. ^ycr-ni< k borzalmasan összeégett és .bér szülei azonnal kocsira tették és kór/ házija szállítóitok, az orvosok már, Dtm tudlak raji segíteni, a kWány belehalt égési sérüléseibe. A csendőrség megindította a nyomozást.
fczí divatul óságok nöi és férfi szövetekbevi!
Vásznak, szőnyegek, paplanok, intézeti felszerelések!
Legújabbat legolcsóbban I
Crolenszky Ferenc divatüzlet
ZALAI KÖZLÖNY
izeptember 1
Olcsóbb lett a
uili ám tisztító
VILLHin 8ZÍPPANP0B
8, 22 és 44 filléres csomagolásban mindenütt kaphatói Ezzel iiaztift mindenki I
A nagykanizsai vásározó cipészek munkásai sztrájkba léptek
Miután szombaton nem sikerüli a megegyezés a vásározó cipész-nu\'sterek és munkásaik között, a munkások vasárnap nem is mentek el a további tárgyalásokra, hímem bejelentették a cipészipari szakosztály elnökénél, hogy hétfőtől be szüntetik a munkát. Ugyanezt be jelentették a rendőrkapitányságon is. Mpst majd a hatóság veszi ke zébe a tárgyalásokat és igyekszik a bérkérdés ügyét megoldani.
A vásározó cipészek több mint 100 munkás tehát sztrájkol. A több? cipészmestereknél, akik nem vásár, ra dolgoznak, a munka tovább ío lylk. .
— (Bélyeggyűjtők találkozója) szerdán délután 0-tól 8-ig a Pannónia hátsó, kistermében.
— Cord 4a velourbirtonyok, pyjama
és ruha-flanellok legnagyobb választékban Slnger DlvatáruhAz.
— Az UJ Idők legújabb siánM ismerteti Herczeg Ferenc ünnepi beszédét és beszámol az irodalmi eseményt jelentő 20 kötetes ajándék-lexikonról. A lap érdekes és tanulságos cikket közöl az Uj Idők országos érdeklődést keltő kézimunkflklállitásárói. Hevesi Sándor cikke Ix>pe de VcgaréJ, a spanyol főnixről, ritka irodalmi csemege. Zsigray Julianna uj lígnye, a Marci, lükteiően mai meséjével, mély humorával, meleg színeivel tmgikus és izgalmas figuráival a népszerű írónő \'eg-nagyobb regényének Ígérkezik.
— tatézaü és iskolacipőket Miltényi cipőáruházban veszünk.
— Megérk&jetl a világhirü Pfaff var-ró gép-gyár legújabb szabóvarrógépe, mely a rendes varrásl munkálatokon kivül gomblyukat varr, plkiroz, gombokat felvarrja, endliz, fércei 2 és 3 tűvel egyszerre dlszőltéseket magasítva is végez és még sok más munkára alkalmas! Megtekinthető Brandl Sándor és Fia cég varrógépraktárában.
Elleneven perces Idegölő küzdelem ntán eldöntetlent végződött a DVAC—Zrinyi mérkőzés
A vasárnapi mérkőzés méltán érdemelt volna nagyobb érdeklődést, mi^t amekkorát a nagykanizsai közönség tft-nusitott. Nagykanizsán ritkán látható érdekes és izgalmas mérkőzésben volt része annak a futball szurkolónak, aki nem sajnálta a fáradtságot és u 30 fokos melegben kirándult a Zrinyi pá-lyára. A mérkőzés az első percektől kezdve magán viselte az úgynevezett derbik jellegét. Pillanatfelvételszerűen változott a kép. A labda hol az egyik kapunál, hol a piásik kapunál pattogott |>iilauatszerüeii. Szinte nem akartuk eliiinnl, hogy vége a félidőnek. A DVAC Nagykanizsán az amatőröktől talán még soha nem látóit elegáns, élvezetes csatárjátéka sziklaszilárd védelmével szemben a Zrinyi liosszu gyors passzokra épiteit lendületes .támadásit! és önfeláldozó védekezései pillanatok a.ntt változtatták a helyze-tekét. Méltán leszögezhetjük, hogy a \\asárnapi mérkőzés ha a kanizsai színeknek nem is lvozotl 100 százalékos sikert, a futballnak számos uj hívet szerzett, mert aki a vasárnapi kilencven percet végig drukkolta, az nagyon sokáig emlékezni fog a mérkőzésre, mert a szolgálali elfoglaltsága miatt legnagyobbrészt fáradt játékosokból álló Zrinyi ernyedetlen és végsőkig (okozott küzdelme hozta meg a ki-egyeulitésl. Nein a csapat játékereje, hanem a lankadatlan szive szerezte meg a csapatnak az eldöntetlent és e- nagyobb fegyvertény, mintha egy kevésbé erős csa|>at ellen gólokkal győzött volna.
A mérkőzés negyedórájában az izgalmas Jelenetek vál ogatják egymást, látszik, hogy a Zrínyi tartalékos és felforgatott csapatában nincs meg az összhang és a DVAC egységesebb, l.a-sauklnt fel Is nyoimd a pécsi csapat
és kegyetlen ostromot indít a kanosai kapu ellen, de a Zrinyi védelme Jól áll a lábán, eredményt csak védelmi hibákból ér el kétszer is egymás után. Eltekintve a mezőny játékosok hibáitól, melyben Kódbaum és Yellák volt a ludas, Helyeinek mind a két gólt védeni kellett volna. Az elsőnél a kapuban ragadt, a másodikkal p»\'dig becsapódott. Egy olyan képességű ku-pussai, mint Helyei, ennek nem sza-l>ad előfordulni. A gólok utá,n a Zrínyi még nagyobb erővel fekszik u játékba, de eredményt a sziklaszilárd pécsi védelem ellen e érni nein tud. Pór kapufa lövése is kiijatlpn a kapus hátáról, még a szerencsével is hadilábon áll u .Zrínyi, de ezt a íors kiengeszteléséül meghálálja, amikor kapu mellé kerül a DVAC tizenegyese.
A második félidőben megfordul a helyzet. A Zrinyi kerekedik felül nagyobb lendületével és látható, ha a szív nem ernyed, megtudja fordítani a vesztésre álló mérkőzési és ez sikerül is 1 lábos tizenegyese rendeltetés helyér* jut. A gól ulán még nagyobb erővel támad a Zrínyi átcsoportosított csalánom ás Pór koraerét Babos véd-hetetlenül rúgja a hálóba. Kzután hihetetlenül nagy Iramban folyik u küzdelem a győztes gólért. A Zrinyi van inkább frontban, de a DVAC védelem igen biztos. A második félklő 32. per-
cében ugy látszik, hogy beteljesedik a Zrinyi végzete, amikor Krivitz bomba szabadrúgása a hálóba jut. A Zrinyi azonban még tud erősi;eni és teljesen leszorítja ellenfe\'ét és a 41. pereljen csóngel, Pum, Boda összjáték ulán Csönget kiegyenlít. Zrinyi támadás közben ér véget a mérkőzés.
A mezőny legjobbja Krivitz DVAC
centcrlialf, jók Loosz, Csirke.
A Zrínyiből külön senkit sem lehet megdicsérni. Legjobb formáját nem játszotta ki. \'Falán Pőcae játéka keltett feltűnést, de a küzdő szelleméért az egész csapat elismerést érdemel.
Stunn bíró kifogástalanul vezette a mérkőzést, a tizenegyes megadásánál tulszigoru volt.
Az NTE vereséget szenvedett Pécsett a Vasutastól
PVSK-NTE 4:2 (1:1)
Az. őszi szezon második meccsén Is vereséget szenvedett az NTE a Pécsi Vasutastól. A csapat a követi k<;ző felállításban játszott: Csondor - Csáki, Farkas - Radics, Ritter, Kudlch - Csász, Jakubecz, Wllhelm, Szendrői, Jelinek.
Az első félidőben az NTE van fölényben, a csapat szépen játszik, de gólok csak4l-esből esnek. A 12; percben Sándor 1 l-esből megszerzi a vezetést PVSK-naMete NTE ugyan csak 1 l-esből egyenUt Csáki révén. Az első félidő 26. percétől végig erősen ostromol, a PVSK csak vergődik, gólt azonban nem • sikerUl elérni a tehetetlen NTE csatársornak.
Szünet után mintegy 6 percig az NTE támad, mégis a PVSK rug
| gólt Puszpán révén. Az NTE egyenlíthetne ezutfin, de a nagyszerű\' helyzetben levő Csász 6 méterről a kapusba lövi n labdát. Rögtön utána Puszpán lövi a 3. gólt, majd a 25. percben Bendekovics négyre szapo rltja a gólok számát. Ezután hegyet cserél Ritter Wilheimmel, Ritter visz egy kis életet a csatársorba. A 88. percbon Jelinek beadásából Ritter a 16 osról remek dugót lő a sarokba.
A PVSK-ból a kapus, Sánta, Puszpán és Bmdekovics volt jó.
A? NTE b5l Csondor, Farkas, Kti/ dích és Ritter csatárjátéka érdemel dicséretet.
Fenyő biró jól vezette a mérkőzést.
Az NTE II. döntetlenül játszott a Dombóvári Voge II. ellen
NTE 11,-ÖVOét II. 1 s 1 (0:1)
Az NTE II. második bajnoki meccsén döntetlen eredményt ért el a Dombóvári VOGE II. ellen. A cstn pat p következő felállításban Ját-szop, : Pandúr Pollák, Arany -Vr.rga, Szollár, Zöldvári, - Baranyai. Petresics, Joó, Horváth II., Kardos II.
Változatos játék után az első fél
idő gólját Fajcai szerzi meg. 1 \\ A második félidőben az NTE van fölényben, de a góllövés a fiataloknak sem megy. A 26. -percben Joó révén egyenlít az NTE II. és az eredmény már a továbbiakban nem változik.
A mérkőzést Könlg bíró vezette.
Kerületi eredmények
I. osztály.
KRAC-SBTC 2:2 (2:1). TSE-NSF. 2:1 (2:0).
Nemzeti liga eredmények
Újpest -Ferencváros 3:2 (0:2). Szeged FC Budai .11. 1:0 (0:0). Törekvés-Bocskai 3:2 (0:2). Budafok -III. kcr. FC 1:1 (1:0). SBTC—Soroksár 4 :3 (1:2).
- Közalkalmazottak (Igeiméből Bu-
lorárolnkut .ényegesen leszállított árakon árusítjuk. Hosszú icjáratu hitelre Is, kamatmentesen. Kopsteln bútoráruház, Horthy Miklósait 4. szám.
LACKENBACHER EDE szállító és DEUrsCH ALFRÉD illalblzományos
irodahelyiségüket Városház-épül tébfll lugár-ut I. alá (Biankenberg-házba) haly.xték át. xu
KÖZGAZDASÁG
Sertépestis a kanizsai járásban
A nagykanizsai járás S községéin, Homokkomárombian, Rigyácon, Újudvaron, Korpaváron és Szepet-ni\'ken sertéspestis lépett fel. Az állategészségügyi hatóságok minden intézkedést megtettek a betegség izolálására.
T.raéiTtSiiái
Irányzat: gytngibb, forgalom: mérséktlt.
Bnu »•<•«. 77-e. 1530—16S0. 78-u 1540—15\'85, 79-ea 15 55-1580, 80-aa 1570—1590, dunínt. 77-« 1460-1475 78-u 1475—1490. 79^. 1490-1505. 80-u 1505-1515. - Ro» peítvldtkl 1380 1390. más 13 95-14 15. Zab uj kbiíp 1600 -1620. Tenperl tlaiánlall kOlép ab bpeat 1460-1475.
Kiadja ■ laptulajdonos KOigaidaaáfil Rt. Oulenbtra Nyomd. «■ Détzalal L.pfcladö Vállalata Na(ykanlzein. Peleifia kiadd: z.lal Károly, tatolurban telelőn: Naavkanlau 78. uAm
Iskolacipők
legjobb minőség g - 7 30 8 80 10 30 1180 olcsóbb minőség B30 s-IO 7-BO 7\'SO a-SO
Miltényi Sándor és Fia cip6áruháza, Fö-ut 2. sz. Városház palota.
IM5. ueplembtr 3.
ZALAI KÖZLÖNY
»
Modern gyermekkocsik
JVIODERlSí nagy választékban!
lakHrendezés
otthonos, Ízléses és nem drága, kedvező feltételekkel is kapható
1
Kérjen árajánlatot!
bútoráruházban
Nagykanizsa.
Közgazdasági Részvénytársaság
NAGYKANIZSA
KBnyvnyomda, könyvkötészet, vonatozó Intézet, üzleti könyvek és dobozok gyára a „Zalai Közlöny" politikai napilap szerkesztősége és kiadóhivatala
Készítünk i
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle ízléses kiállítású nyomtatványokat.
TELEFON:
78.
Gyártunk i
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat,
jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat, dobosokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt. *
ZALAI KÖZLÖNY
1935 Kcplcmbcr 3.
» u4l« « ntMr. ml.In IvrtMI M* I WU».
Blákat • 1ÍWŐ ükolaévre tanulmányt Mtlgyeletttl. családi bánáimóddal, minden lakoUtioi közel eiő, csendes házbsn, telin ellátáara elfogadok: Rozgonyi-utca 19.
£trbolt építésit ólain vállalom. ■ *»l |4tálláaaal. Kovács, Klrily u. 53. 2788
Vlllanynélktlll tartó a hulláin, mely ■■a réz, nem éget, a halat nem töri, lOOTo-oa szavatoaiág. Merk Jánoa hOlgy ladrlsznál, FO-ut 3. 1
Egyszobás lakáa összes mellékhelyT-aéggei november l-re esetleg előbbre is Sóé Kakny-ulca 17.___6
Rakott lüihetj 2 sfitSvet, vOrOaréz vlz-tatlcgltórei almáé. Vlda kalapüilel. •
Cavaxabáa lakáa u|onan testve Caányi László utca 2t és egyszobás Talekl-ut 24.
*tt kiadó. 3182
I az évadra télies ellá-tiera eltagadok, zongora használattal. — udeklódnl lehet OOrOf-trallk. 3177
takalal lüzeták és Irtáierek legolcsóbban kaphatók Végi •Endre lllatiw 4* Játék fl«le tébcn, M-at.
UyümOril máltai Théta-4« FM ájyterl-rkők aladók Pillérét OzaonnázóDaa, Er-zséixt-iér. •
Máaasaatai- éa kajáráaft felvitetik Saéchenyi-tér 4 3214
iVláklIat vagy leányi url család elvál-lat. Ugyanott kllUnő kázlkoszt kapható. (Kv. Beck Béliné, Erzsébet tér 1. 3213
«átaaakáa utcai lakáa november 1 re Hadó. Qyir-u. 3. 3215
Elméi azalongarnltura, l—á lg FA ut 22.
mesteklnthfi 3216
Oaányl Uaaló-n. 28 alatt egy Istálló pa|lá»af azonnal kiadd. 3236
Egytől máafél hektó űrtartalmú haaznált kápaaatáaharddt, Jólurrban, vennék. Sogár-ut 64. •
Nagyon |ó állapotban levő, használt kOayvek a laéaylioaasa első OMtályá-ból, aladók. CrzaéMI tir 16. Htiaal Év. •
____r, kiváló eredménnyel Ualt némáiéi éa Iraaciát. Magysr-u. X. •
___. kátazobás elósaobáa nagyobb
udvari lakáa otellikhelyiaégekkei november l-r«, EatvW-lir 30. •
Mddern al kUMbu.
késlift bútort vennék. Clm a
Pttirl-u. 20. azimu káa arabadkizből sMi. Bővebbet ugyanott. 3233
Odges ataid éa 1ml4laéar«k
feMfelnck Bettlbelm Ilus női ruhavarro-Cstngery-ut 27/a. 3231
___ . kiadd Magyar-utca
10.\'*. alatt •
Hans akarok ssianftaxOlnl 1
Csalhatatlan szer az egészséges, termé-tzatea hajszín visszanyerésére saz őszülés, ellen való védekezésre. Ez a híres léd bevált ha|viz aaaa fnUanr éa semmi léié festőanyagot nem tartalmaz. A hal magába szívja ezl a hajvizet, az őszutó bajszálak rövid kló múlva egészséges, természetes azini éa mígfclelíTslIrtlséget nyernek. Ez a hajvlz megs/.Unteti a haj-ku\'lást, a lejbőr korpásodasát és az ósztl-téat a legmagasabb korig megakadályozza. — Kapható:
Éterkfános MtgyfodriszDál,
fftrat *. <kOMn nél tarám)
Auguaitua 28-IAI szeptember/- 13-ig tartó budapesti
LAKBERENDEZÉSI VÁSÁR ÉS IDÁLUTÁSB&
Tiiárlfuolváiytk P, a.ao-ért a Zalai göalöay klaióhlvalalában beiiereihetók
Az Igazolvány 330/o-os kedvozménycfl tour-rctour utazást biztosit a vásár látogatóinak.
L
a lALAI közlöny
barátai
. zalai közlöny
htrdetSéntl
vásárolnak I
napfényes tengeri strandján az
EXCELSIDR
nagyszállót a legjobb társaság szine-java keresi fel gyógyulás, Üdülés,
nivós szórakozás vígéit. A pompás nagyszálló közvetlen a tengerparton épült; loggiás szobáiból, tengerparti terraszos étterméből gyönyörű kilátás nyilik a kék Adriára ís a köze i szigetekre. — Elegánsan berendezett társalgók, nöi szalon, dohányzóterem, Iró- és olvasószoba állanak a vendégek rendelkezésére. A hotel konyhája elismerten a legkitűnőbb ; kívánatra diétás étkezés. A legtökéletesebb komfort mellett is az
árak igen mérsékeltek!
Mindennemű felvilágosítás, szobarendelés, pengóbefizetés az „Uj Magyarság\' utazási Irodáiénál i Budapest, VII., Rátróczy-ut 30 Telefon 464 - 20.)
Megérkeztek a Standard
Orion Telefunken Philips
rádióujdonságok
Bemutatás:
Zatyr Szabó Antal
f^ rirtirS. i-alllár.
tej. $<rtozaZa
rádió- és csillár-üzletében.
A Zalai Közlöny minden előfizetője
az utolsó havi előfizetési nyugta felmutatása mellett
napi 2 fillérért
tag|a lehel a többezer köteles nagykanizst i Horváth-We ujfágüzlel kötcsönkönyvtárá-
nak. Vagyis havi 60 fillérért a .Zalai Közlöny\' minden előfizetője
annyi könyvei vihei ki havonta a kötceön-könyvtárbóL ahányat csak el tud olvaenL
Az előfizetési nyugta felmutatói Hitelenként 8 filléres kedvezményes kőlc8öndi|ért kapnak könyveket a Horválh-kölcsönkönyvtérban akkor Is, ha a havi kedvezményt nem óhajtják igénybevenni.
Férfi-
és gyermekingek
Nűnehérnemüek
Kötött-és divatáruk
Jó minőségű nöltarlsnya Pl.—
Férfi sapkák 80 f«
őszi női
kalapuidonságok Iskola táskák
legolcsóbban
BRONYAI
□ ivatAruház ban
horthy m.-út 1.
Hofherr—Schrantz—Clayton — Shuttleworth gyártmányú
ekék
tOkdrpénoil kormánylemezzel, pormantaa csapágyai kai, meghosszabbított kerék-agyakka1, az uj lipuaok ftnmü-kfidö ztlro óval.
boronAk
2 Iígués3iagu, könnyű és nehét kivitelben. vetőgépek
k.nalss- és tolórendszerben.
DarAlék. Szaeakavégdk.
BaftMaaadk. a>ftW*rda«V. Rfp.adgdk. Kalllvátarok. Kaphatók éameglokintiiotók
nagykanizsai ierakatában:
Ország József
mag, műtrágya, nKvéayvédelmUzorek,
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A biróaág mellett.) Telelőn 130..
|-
I mindenki a helyi kereskedóknól 6a Iparosoknál nererxe bel
Crziétret Idrülyné szálló
100 modern kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi fűtés. Az étterem és kávéházban minden este szalonzene.
Budapaat, III., Egy.tem-uto. 3. fl* F-™«6»»>«-PÍn°ében egjrpinoér-rendaMr I
(A Bal.áraa kftayaatlában) Menfl ■ I pengfi BO fillér.
mnaOoN a laptnlajdonoa Kozgazdasáfi R..T. Ontaalxrg Nyomda át Déizaiai LaotoadO Vállalata kOnynyomiUlábaii, Nagykaalasáo. (FekiOi üzletvezető Zalai Károlyi
"»g, évfolyam 199. szám
Nagykanliw, 1935. szeptember 4 szerda
Ara 12 lUér
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI N
IPIUI

tt UJKIÓWT^ÜI FM 5. i
Felelős szerkeszti: BarbarlU Lajos
ElAllzelésI ái>: egy Hóra I 40 fiMr.
SierkMzlötégl és kudóhivaUtl telelőn: 78. U.
Tiszalök
a csendes kis falu, valószínűleg ao-sem gondolt arra, „hogy országos politikai pódium lesz, ahonnnn a kormány ellen intézett támadások repülnek szerte az oszágban. Tiszu lök lett tehát a legújabb Angolpnrk, ghol az ellenzéki mutatványosok felállították bódéjukat, a vasárnap délutáni jámbor közönség szórakoztatására. Tiszalök népe Ingyen löt-halott és hallhatott egy részletetíab ból az ellenzéki bábszínházból, b mit rendesen vasárnaponként hurcolnak falurólfnlura, néhunapján városra, hogy az öszi politikai kampány megkezdése előtt feledtesse a sztlk látókörű néppel mind azt, amit az elözö kormány Gömböséknek a flókjálwn visszahagyott. Mindenesetre hálás és szép feladat lenne, az országot bejárni és a magyar népet ingyen vasárnapi elő adásokkal szórakoztatni. Hisz: n nem tudunk eléggé hálásak lenni azok nak, akik bentlnket néhanapján, hu csak egy plllanutra ls, megnevettetnek.
De az mégsem lehet mindegy, hogy valaki rni-gsérlse a jólzlés határalt olyan szerepekben, amelyek nem neki valók és olyan darabokkal akarja az egyszerű népet szórakoz tatnl, amit az meg nem ért, amely, lyel éppen az ellenkezőjét éri el : - nem szórakoztatja a közönséget, hanem visszatetszés vált kl, taps helyett, ujrázás helyeit legjobb esetben Is csak a megdöbbenés csendjében, vagy a bosszankodás pisszegéseién lesz része.
Mert ez történt Tiszalök nemes községében. Az ellenzéki színtársulat sovány együttesének egy töredéke vasárnap mindenáron szerepelni akart Ismét, noha csak néhány nap előtt Mezőesáton az egész ország színe előtt alapi a leckét kapott arra vonatkozólag, hogy nem való a politikai arénába.
A tiszalöki szereplés után ne várja az ellenzék vérszegény társu lata, hogy komolyan számbavehető hallgatósága legyen, hogy tapsra verődjenek a kidolgozott, \' kérges magyar tenyerek, mert a falusi nép nek szánt mutatvány akaratlanul tragikomédiába fulladt.
Mert az, ami Tiszalök piacán el hangzott, hogy válasz legyen Bornemissza miniszter és Antal állam-Ulkár kemény leckéjére, olyan tónus, amit politikusnak használni nem illik, ha csak nem akar|a a tul-<« egyéni amblciójf bélyegét inasan viselni. Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy a szónok beszédének lendületében néha elragadtatja masat és olyat mond, amit későbben ™ga is szívesen kiradírozna (pél Jaul ama bizonyos fiók I), de olyan kijelentések, amilyenek Ttszatökön elhangzottak, még i) polillknllag kevésbbé Iskolázott polgárt Is gon "nkodásra késztetik az ellenzéki P°\'litka felöl.
Az elszólás, hogy .megbuktatjuk a kormányt és átvesszük a hittel-"•\'.« rávilágít arra, mit akar az el-
Németország támadásba megy át,
mondta Görl.ig és készenlétre hívta fel a népet minden politikai eshetőségre
Berlin, szeptember S Görlng német birodalmi miniszter nagy beszédet mondott, amelyben bejelentette, hogy a német biroda-kim újjáépítésének első korszaka befejeződött a hadsereg átszervezé-
sével és uj kiépítésével. Most már k-térünk a védelmi álláspontról, -mondotta n miniszter - és támndái. ba fogunk átmenni. Felszólította hallgatóit, hogy készüljenek el minden politikai eshetőségre
........*....................—i-i-i-ri-i-rririrriaripfij-fij jijuijij
Francia-olasz megegyezés
jött létre a dunai egyezmény főbb pontjaiban
előbb elküldték Magyarországnak, Németországnak, Lengyelországnak, a kisantant államoknak és Ausztriának. A tárgyalások még sokáig elhúzódnak.
Párls, szeptember 3 A lapok szerint Franciaország és Olaszország u dunai egyezmény főbtí pontjaiban megegyezett egymással. Az egyezménytervezetet egy héttel
Olaszországra kedvező a vizsgálóbizottság ötödik döntö birájáviak jelentése
A tömeg megtámadta az addis-abebai olasz követség épületét, egy követségi tisztviselőt börtönbe vetettek
Dzsibuti, szeptember 3 Rlckett, az abesszin olaj területeket megvevő társaság megbízottjának kijelentése szerint a társaság amerikai és a területet 76 évre kapta meg a négus ól. Rlckett szerint a társaság ezért nem fizetett semmit. Ezzel szemben Newyorkban a társaság egyik tisztviselője kijelentelte, hogy az olajterületekért három hó-
nap alatt 1 millió dollárt kötelesek fizetni a négusnak.
► Páris, szeptember
Politisz. az olasz-abesszin ügy kivizsgálására kiküldött bizottság ötödik döntöbirájának jelentése határincidcnsekről nagyon \'kedvező adatokat tartalmaz Olaszországra nézve.
Megtámadta a tömeg az olasz követséget Addis Abeba-ban
London, szeptember 3
I
Az, addis abebai olasz követség épületét a tömeg megtámadta és ablakait kővel tedobálta. Az egyik hivatal tisztviselője revolverrel a tömegre lőtt, a császár parancsára
börtönbe vetették. A tömeg még két tisztviselő lakását is megtámadta. Uj béke nyilatkozatot várnak
Mussolinitól
Ixjndon, szeptember 3 Eden és i.aval párisban hétfőn hosz-
lenzék, mik a céljai, mi fütl, mi in spirálja a nagy handabandában. A kormányt megbuktatni,, a, hatalmat átvenni. Magyarán mondva a hatalom helyére ülni, hogy folytassák a* ország szisztematikus elszegényité sét ott, ahol akkor abban hagyták, amikor azt a bizonyos fiókpt a ben ne felgyűlt adósságokkal Gömbisék nek visszahagyták.
Hogy kezdődjék megint a bo\'.etta, i temetési szalonkabátok, az állam .láztartás költségvetésében az a ret tenetes tánc. amit a Gönibíis kor-lánynak kellett helyrehozni.
Azonban rossz játékkal nem lehet közönséget szerezni, a régi filmeket
unja a közönség, a tiszalöki film pedig oly gyenge, tendenciája olyan átlátszó, hogy még ingyenes elő adásokon sem tud már messzehang zó tapsokat szerezni.
Az ország népe tudja, mit köszön het a Gömbös kormánynak, az or szág népe ismeri már az előző re zsim »fiókját.« Ezért azt üzeni az el lenzéknek. hogy elég volt a vasár napi előadásokból, unja már az át látszó játékot és arra kéri őket, hogy más filmsorozattal keressék fel a magyar falvak népét. Mert a tisza löki film bizony megbukott.
f**)
sza>an tanácskoztak. A párisi lapok ujabb békenyilatkozatot várnak Mussolinitól. Franciaország t#inmi esetre sem akar háborút, — hangoztatják, " végén ivedig"\'megjegyzik: • Szégyel-jük, hogy Abesszínia tagja a Népszövetségnek. >
Róma, szeptember 3 A népszövetségi ülésszak előtt angol, francia és olasz megbeszélések lesznek még Laval, A!ojsi és Eden között.
Róma, szeptember 3 Mussolini kedden délelőtt kihallgatáson fogadia a múlt héten titokzatos megbízatással Párisban járt lMbo tábornokot. (
A mohamedánok nem csatlakoznak a négus hadseregéhez
Addis Ab®ba, szeptember 3 A német kövelségen gránát és gázbiztos pincékéi épitenek, hogy a láma-dá>\'ok esetén legyen liova menekülni. A katonai kiképzési egész Al>essziniá-ban megkezdték. A klképíéScket l>clga tisztek vezetik. A mohamedán törzsek elhatározták, hogy az ellenséges támadástól megvédik minden erejükkel saját területüket, de a négus hadseregéhez nem csatlakoznak.
Addis Abebál>an cáfolják azt a hirt, mintha olasz katonaság betört volna az abesszin határon.
Temellk a belgák iiatal királynőjüket
Brüsszel, szeptember 3 Asztrid királynét nagy gyászpompával kisérték utolsó útjára. Pont* ban negyed 11 órakor ágyuszó dördült el megszólaltak az összes ha rangok, feltárult a palota kapuja és megindult a gyászmenet. A koporsót nyolc fekete Jepeliel letakart fekete mén húzta. A koporsó a belga lobogóval volt letakarva. Indulás riött a halottat a biboros beszentelte az összes főpapok segédletével. A koporsót, amelynek oldalán csak egy kis tábl£ van ezzel a felirással: •Arisztid belga királyné 1!K)5 15135. - gránátos altisztek vették vállaikra és azok vitték a halottas kocsiig. Közvetlen a halottas kocsi után ment a király tábornoki egyenruhában. Arca sápadt, megindultságát alig tudta visszatartani és zsebkendőjét gyakran emelte szeméhez, hogy könnyeit letörölje-
Mára a j>alot« «lölti téren hatalmas tömeg várta a gyászmenetet. Az embc-i«k szeme a királyra szegeződik, mindenki hódolattal hajt térdet a fájdalmában megtört király előtt. A katonák fegyverrel tisztelegnek a gyászoló királynak és meghajtják zászlóikat a halott királyné előtt.
A menetben, — amely még t\'irt — nagyon sok külföldi ls résztvt\'sz, az ökszCs követségek és kolóniák nagy számban képviseltetik magukat.
Budapest, szeptember 3 A koronázó főtemplomban is nagy gyászistentisztelet volt az elhunyt bcl-tfii királyné lelkiüdvéért, amelyet An-gelo Rótta pápai nuncitis celebrált, A gyászmisón a kormányzó ós a kormány képviselete is részt veitek.
a
ZALAI KÖZLÖNY
1938 iicplembtr 4
Adó-panaszokkal
taglalfcoMtt a zalai aMök gyOléaB
Zalaegerszeg, szeptember 8
A zalaegerszegi iparos nagygyűlés előtt a zalai sütőiparosok tartatták megyei gyűlésüket, amelyen minden szakosztály és ipartestület képviselve volt. Ott volt Papp József IPOK elnök is.
Grünbaum (Zalaegerszeg) megnyitója után Papp József a központ nevében köszöntötte a megyei gyűlést.
Kromnvr Dezső (Balatonfüred) hosszabb előadásában az ^dókulcs leszállítását követelte Foglalkozott a szakma általános sérelmeivel. Szívesen adózunk, de nem ilyen igazságtalan jogalapon, mondotta. -Ez ellen tiltakozni kell, mert már a létfönntartást veszélyezteti. Határozati javaslatot ferjesztett elő, mely szerint megkeresik a pénzűgvlgaz-gatóságot, hogy a kivetett adót helyezze hatályon kivül, mert a feldolgozott Hsztmennyiségnek 80 százalékát álapllották meg és azért uj adókivetést kér. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
Horrőth István zalaegerszegi ipartestületi elnök Zalaegerszeg nevéb?n üdvözölte a megye nagygyűlést.
Graco országos közpon\'l kikül dött hosszabb előadásában kimutatta. hogy a többi városokban mit adóznak.
Mórbis Károly (Nagykanizsa) foglalkozott a sütök sérelmeivel és óvást ^melt az adóemelés ellen. Javasolta, hogy a Hsztb^zerzésl könyv alapján 4 százalékos adókulcs szerint kalkulálják az adót. Sehol\'nincs olyan magas adóztatás, mint Nagykanizsán. \'
Kiss Vince (Nagykanizsa) java solta. hogy az illetékes szervek utján kérjék a minisztertől az igazságtalanul kivetett adók rendezését és uj adókivetést rendeljen el.
Nayy Béla (Nagykanizsa) élet szavakkal bírálta az egyesekkel szemben folytatott eljárást.
Többek hozzászólása után megalakították a sütőiparosok zalame gyei körzetét, melynek elnöke Kram mer Dezső (Balatonfüred), alelnö kök : Márkus Károly (Nagykanizsa), Grünbaum (Zalaegerszegb), pénztá ros Kiss Vlnoc (Nagykanizsa).
A megyei szakgyülés rendkívül Izgalmas és heves tónusu volt.
Bélrenyheség é» kínzó fótájá sok, a má| és sz rpeufak bántál mai, gyomor- éa bé:huru»v aranyéi bajok és a végbél megbetegedései esetén a természetes Ferenc József keserűvíz gyorsan és biztosan ir.eg-szünteli a hasiizervek pangását. — Sok évi kórházi fapasitalat igazolja, hogy a Ferenc Józaef viz haszná-tata a bélműködést ki Unően szabályozza és erélyes elvonó hatása kö vetkeztfben soványító kúrákra is igen alkalmas.
- Pérfliahn éa kabátnBvet újdonságok, valódi angol szövetek, óriást választék Singeméi.
Agyonlőtte magát Keszthelyen a lesencetomaji körjegyző
A hivatal-átadás napján követte el az öngyilkosságot
Keszthely, szeptember 3 (Saj<\\l tudósi!ónk\', ól) Megdöbbentő öngyilkosság tartotta izgalomban hétfőn a keszthelyi Hungária szállót. Pratzek Lajos lesenoetomaji körjegyző vasárnap Zalaegerszegen járt, ahonnét Keszthelyre utazott. A Hungáriában szállt meg, bezárkózott a 9. számú szobájába. Reggel fél 7 óra tájban a személyzet revolverlövésre (iett figyelmes s amikor a szobába berohantak, látták, hogy a vasárnap érkezett vendég követett el öngyilkosságot. Revolverrel szájálja lőtt. Azonnal elszalad\'ak dr. Barlos István orvosért, aki azonban a sz"rencsétlen életunt jegyzőn már
nem tudott segíteni. Pratzek Lajos fél óra múlva meghalt.
A lesenoetomaji jegyző már régeb kérte nyugdíjazását. Felettesel ugy határoztak, hogy állását hétfőn reg gel kell átadni. A vármegyétől a bizottság kl is szállt, hogy az átadást fogonatositsa, a jegyző azon ban ugyanekkor mogvált nz élitől.
Senki sem gondolt arra, hogy a jegyző ilyen tragikus lépést forgat a fejében. Képzett jegyző volt és sok munka fűződik nevéhez. Az ön gyilkosság oka még ismeretlen, azt majd csak a feleségéhez intézett le pecsételt bucsu^Me fogja .felderíteni.
Minden utján
hiven szolgálja a
Del-Ka cipő! r
^mmmmmmmmmmmmm
Kapható: SZOMOLÍHYI ÁRUHÁZBAN.
Pozdorjává tört egy öt utassal robogó autót a vonat a keszthelyi Halász-csárdánál
Keszthely, szeptember 8 (Su\\ól tudósítónktól) A híres keszthelyi Halász csárda mellett köz tudomás szerint igen veszélyes az átjárás. Alig egy évvel ezelőtt történt ott egy autógázolás, amikor a vonat Farkas Mihály autóját pozdorjává tört ", a szerencsétlenségnek
egy halálos és két súlyos sebesültje volt. I
Most vasárnap ismét elgázolt a vonat egy autót a Halász-csárda mellett. amit most fnár sokan Halál-csácdának is neveznek. Vasárnap délután Hoffmann bérautós egy öttagú társaságot vitt erre autójával}

Selymek
ruha és kabátszövet újdonságok megérkeztek.
Felsőruha varrást, szabást, rajzolási
tanitok. Tandij 15 pengÖ.
Párisi modellek után a legszebb angol- és francia ruhák olcsón készülnek.
Báron-szalon
8113 Horthy Mlklós-ut 11.
amikor az átjárónál n vonat elkapta az autót és daralK)kra törte. Különös isteni gondviselésnek köszönhető, hogy az öt utasnak semmi baja nem esett. Kirepültek az autóból, d« sérülés alig történt, mig az autót a vonat darabokra történt.
Már a tavalyi halálos szerencsét ínségnél azt kivánta a közönség ér. deke, hogy a veszedelmes áljáróhoa sorompót helyezzenek. Ott ufmmin oly szerencsétlenül fekszik a Ter< p» hogy az autósok a közeledő vonatol nem láthatják, a közeli csárda zajában pedig a vonat zaja is elveszik, így a_ soffőrök legnagyobb óvatossága meglett Is súlyos szerencsétlenségek fordulhatnak elő. Egyedüli megoldás Itt csak a sprompó lenne. Reméljük, hogy a mostani szerencsétlenség elég intő jel lesz és a keszthelyi átjáró nem kíván több ál dozatot.
Keresztény Iparosok IVemzetkffzi Kongresz-sauSa Budapesten
Azok a mélyreható változások, a melyek az európai országok gazdaságpolitikájában és törvényhozásában az utóbbi években észlelhetők, nagy jrlentőségüek az iparosság jö vőjére is. Az iparosság szervezkedő se csak akkor eredményes, ha kl épül az Iparostársadalom nemzet közi gazdasági együttműködése a kartársi szolidaritás és béke szel lemében.
Ebben a szellemben minden év-b\'n összeül a keresztény iparosok nemzetközi kongresszusa. Ezévben ezt a kongresszust Budapesten rendezik meg, szeptember 26. és 80. között. A kongresszust a magyarországi keresztény iparosok országos szövetsége rendezi és azon részt vesznek az összes európai államok kézművesei A részletes program a következő : Szeptember 26-án fogadtatások, elszállásolás stb. 27-én, pénteken 0 órakör Vent Sancte a Szent István bazilikában, 10 órakor a kongresszus megnyitása az uj városházán. Megnyitó tanácskozások, előadások után délben az Ismeretlen Katona emlékművének megkoszoru zása. Délután 8-kor a főváros nevezetességeinek megtekintése autó cáron, kirándulás Budafokra, este pedig sétahajózás a Dunán. A többi napokon délelőtt a kongresszus ülései, délután pedig kiállítások, ne vezetességek megtekintése, kirándulások stb. Vasárnap, 29 én nagy céh-felvonulás a Katholikus Nagygyűlés. s?l kapcsolatban, hétfőn, szeptem-b r 30-án pedig egésznapos kirándulás Egerbe. Ezenkivül kirándulások lesznek Debrecenbe, Mezőkövesdre, Hortobágyra, Szegedre és természetesen a Balatonra. AzJ> napos kongresszus részvételi dija 100, a háromnaposé 64 pengő, amely ösz-szegben minden bennfoglaltatlk : szálló, étkezés, kirándulás, borkóstoló, lK>rravalók, stb. 50 százulékos vasúti kedvezmény.
1035. Mcplcmbe; 4
ZALAI KÖZLÖNY
Férfi ruha iskola ruha
szövetek
Női kabát gyermek kabát $
szövetek
Női ruha gyermek ruhá
szövetek
\'^SoSma FILLÉRES DIVATÜZLETBEN K&TflSÍK:
kat vétel-megtekinteni
Megrázó erejű beszélgetés
az erdélyi Arany János Társaság elnökével arról a magyar ifjúságról, amely nem látta még a hazáját...
Temesvár, augusztus hó
Sok-sok lizezernyi magvar igéről cl azon a liagy darab földön, amelyet Trianon elrabolt tőlünk. Nem igen bc-bzéitünk arról a liatalságról, amelynek nCin adatolt meg, hogy magyarnak lássa a falut, vagy várost, ahol meglátta elsőnek I ten szép vi ágát. Amikor mi kicsinyek voltunk, nekünk Hamupipőkéről és a vaiáz-sszőnyc^e,! repülő hétfejű sárkányról mesélt az anyánk, ük: zsenge ifjü>águkban az anyjuk karján fázlak a pékűzieteknél, ahol kenyérjegyükkel reszketőn kezükben kígyóztak a hadbavonullak feleségei, a mi anyáink Heniczkiné Bajza Le ke legényeit olvasta, az ő anyáiknak olvasmánya volt a Hóíer jelentés és a
vcsztcséglisiu.
Amikor ők iskolába járlak: idegen nyelven szólott már a tanító hozzájuk. Másként beszéltek otthon és jnásként az órákat követő lizpOreek aluit..
Sok-sok tízezer ifjú: magyarok..
A jelenük kietlen, szomorú és sivár, a jövőjükről nein tudnak semmit.
Erdélyben járván, erről a problémáról beszélgettem el nz Arany János Irodalmi Társaság elnökével, Pogány Lászlóval. Az e.nök ur maga is fiatal Cinl»er, mindössze 31,éves. l-ia I>ogány Mihálynak, a (iyőri Hírlap egykori főszerkesztőjének, a Temesvári Hírlap megalapítójának. Tizenegy éve, hogy hirtelen elhunyt, lia közvetlenül halála után vette át a lap szerkesztését. A magyarságért való harcban aeélozódolt meg. A Temesvári Hírlap ma Erdély egvik legelterjedtebb és iegszámolte-vőbb újságja, Po„ány László tevékeny észt veit a bánsági Magyar Párt megszervezésében, ott dolgozott azok sorában, akik leépítették a temesvári Magyar Házat — a megszállott területek egyetlen Ilyen intézménye — öt évig ta-ya volt Temes-Torontál megye tanácsának és Erdélyben ö volt »z első, aki itt magyarul szólalt fel...
Ahol az iskola nem otthon többé ...
— Az ifjúság nevelésének ós oktatásának kérdése ma a legnagyobb probléma LrdclylA\'n — kezdte érdekes iiyiiatkozaiát Pogány László. — ti léién a he.yzet sajnos nagyon súlyos. A célunk a/., hogy a magyar iijuság magyarunk niUiudjou meg. A/, e.dé.yi s/uió a magyarság testében :<ka,ja látni a liái e-s ezért mind °n áldoz.\'ti a ké|<es. Az iskoláztatási viszonyok nálunk olyanok, hogy umig a román tannyelvű iskolába minden felekezetű gyermeket leívcsznek, uddig magyar luiuiyeivü iskolába zsidó szulök gyermekeinek, vugy oiyun gyermekeknek, akikuen nevük idegenül hangzik, bejutni egyáltalában nem, vugy csak igen nagy nehézségek árún ichet.
— Az iskoia hiányát pótolni óhajtjuk más intézményeinknél. A Bánsági Magyar Házban olihont adtunk a magyar ifjúságnak és u magyur ifjúság minden intézményének. Közéleti íór-íiak, írók, tanárok, j>a]>ok tartanak itt előadásokat, in működött u magyur cserkészcsoiwrt, Umeiynek puitincs-uoka uz a DudAuyi György egykori négyes huszártöhudnagy vod, akinek étéről Biró Lajos megírta .Hotel Im-periáL cimü darabját, Ezt a cserkészcsapatot nemrég leioszlatták...
— A Magyar Házban műkedvelő előadásokat tartunk, itt működik a Magyur Leányegy.et, ez analfabéta tanioiyauiokai tart és elnöke Kubiesek leréz mindent elkövet a íiutulság érdekében. Társadalmi akciókkai szerzi «»eg szegény gyermekek középiskolai
Egyetemi lunulmányainak sokszor jelentős költségeit és büszkén mondhatom c|, iWgy u kiinyaru viszonyok KÓZÖU élő magyar társadalom mindig Kinyitja erszényét, ha egy magyar le-lietség boldogulásáról, vugy továbbtanulásáról van szó Il( va„ az 0ivasö-könyvtára a magyur ifjak 8J*M"ilelénck, umely eredményes kul-"^""dásokat szokott tartani kint » "^gi falvakban is.
Az uj generáció
~ Van utánpótlás? <
— A bánsági Magyar Pártiján rendszeres gondoskodással vonják be *z utánpótlást u közélet irányításába.
pcrszc az ulánj>óllás a dolog természeténél fogva sokkal serényebb, mint lenne akkor, ha mi Is olyan hatalmas rezcrvoiírrul rendelkeznénk, mint Ma-gyaiors/á,\'. De nié0\' ennél a szerénységnél is napról-napra kiütközik az a zse. nlalitás, amely a magyar fajt nhnyira jellemzi. Napról-napra születnek meg ujabb tehetségek u művészetnek úgyszólván minden ágiin. Az erdélyi lapok szerkesztőségei lele vannak fiatal tehetséges Írókkal és újságírókkal. Ugyanez áll uz irodalomra. Nem egy költőnk eiső kötetét nyomtultuk ki ingyen. Az eszközeink szerények, de egyre fedezik fel uz uj írókat és Magyarország irodalma is gazdag erdélyi munkákban.
— Visszaesés talán egyedül a jjtinó-
szctnél van. Az erdélyi magyar színészet nin .súlyos válságát é;i.
A jövő — nem reménytelen..
— A jövő? A Vajda-féle numerus valachikus mozgatom a csa.ádapák ezreit leszi ki máról-liolnaprn, a ke-nyérkeiesö i»ziciókl>öl. A különféle nyelvvizsgák folylán egyik . napról a másikra biztos exíslenciák kerülnek nyugdij 1 é.kül B-listáru. A ^magyarság számára nem jelent többé kenyeret a közhivatal. Ennek a mozgalomnak természé szerű következménye az, hogy a fiatalság oly^n ó.etpályán kíván ol-helyezkedni, ahol teljesen a maga ere-jéie és tehetségéie van utalva. A fiatalság olt keresi u boldogulást, ahol magyar tud maradni. A mi fiataljaink — a tömegek — a mezőgazdasági, kisi|>ari, ke.cskcdclmi pályára tódulnak, ha csak nincsen l>onnük különös tehetség vaiamely művészi pálya iránt.
Szabadsághoz csak szabadság utján juthatunk
Érdekes beszélgetésünkéi fejezte be Pogány László:
— Az erdélyi magyarság j»liliM pártja az én megítélésem szerint a legérdekesebb |:olitikai alakulat az egész világon. Bélegeződés nélkül foglalja magában az erdélyi, magyarságot: inteiiektue \'eket, dolgozókat, pa-rasztokat, mimká okut, fiatalságot, egyszóval mindazokat, akik Erdély magyar kisebbségi nemzetét alkotják. Ez igazi demokráciát jeleni és uz erdélyi magyar fiatalság a-demokráciát jó helyen tanulja meg. Mh\'oől u fiu|alságb<jl nem tud zsákmányolni sem a jobboldali, sem a baoilali szélsőség. Mert ez az ifjúság azt is jól tudju, hogy vannak a szabadágnak, a demokráciának lelketlen üzérei, akik előidézői annak, hogy Európáién ma negyvenmillió ember kisebbségi .^prsbon él. Mégis ugy vé i ez uz ifjúság, hogy kisebbségi sorsábun szabadsághoz csuk szabadság utján julhal és soraiban nincsen keresni valójuk azoknak, akik a demokráciát összetévesztik az üm-bicionizmussul és az üzlettel. Ez az ifjúság fájdalmuk árán, de önmaga szeieklál...
— Ez a fiatalság megmarad ma. gyarnak! P*\'1 Jób
TUDJA flAR ?
..Jwgij Antul Béla, a FodoMót\\. sukil ktel szezon jálxm Kanizsát szerepelt rendező és szi/xész -színigazgató tett Nagykátán ?
..hogy holland urtovasok érk:ziek Pápám ? A \'28 tagból álló urtovaq csoport közül, akik a magyar vldé. k?t járják, 15 férlf és 13 n&. Meg.
fordullak a Balaton-mentén Is. •
..Jxogy Röehltáx Károly pédpi "ggeieml tanár nagysikerű előadást tartott a b-rllnl anatómiai kongresz. szánon, amelynek elnökévé mosl elsőlzben választalak magyar tu. dóst Huznlla Tivadar dr. személyér brn ?
..Jxogy három magyar rajzmtlvész (Halász János, Kassor Uz Félix és a pár év •:lőttl nyári müvészteleppftl Kanizsán Is járt Macskássy Gyula) egy llhnoperat őrrel amerikai rpnd. sz-Tü színi s, hangos rekIámrajzfH± nt°k készítésére rendezkedtek be i B-hozták az első színes felvevőgép pH és a Mjfii egér és társai magyar mtlvészvk keze alól honi talajon be.
állnak a reklám szolgálatába. •
.Jxogy a f-gnapl JOMO />óngő» nyereményt egy egész s<rsfeggi/el négyen ka:>Jzaalak nyerték meg.
ID<5
CsökkeD&meleg!
Mérsékelt déli, néhány helyen,
Prognózis; délnyugati szól,
különösen nyugaton, esö vagy zivatar. A hőmérséklet keleten nem változik, nyugaton nappal kissé osökken, éjjel enyhül.
Intézeti kelengyét
SStMik seviofie szövetek,
színtartó íatUrvánznah, bloosanyagok
nótánk
a legolcsóbbak I
nálunk vásároljon! Gyermek
matróz kabátok, trench-coatok minden nagyságban.
Piké takarók, paplanok, flanelt takarók hatalmas választékban.
vászon minden kelengye diszel
ZALAI KÖZLÖNY
1935. sréfttenibcr 4
ISKOLA-CIPŐKET
ez évben is leg- „IDEÁL" cipfiüzletben
olcsóbban vehet az Fö-ut 12. uim.
A zalai jegyzők gyűlése
A földművelésügyi miniszter a jegyzők hivatásáról
Zalaegerszeg, szeptember 3
A Göcseji Hét keretében hétfőn tartották a zalai jegyzők közgyűlésüket Zalaegerszegen. A.,Zulumé-gy<i Jegyzők Egyesületének közgyü. lésén jelen volt dr. Darányi Kálmán földmüvelésügyi miniszter, vitéz Tabődy Tibor főispán, Bődy Zolíán alispán, Czobor Mátyás polgármester, dr. Huszovszky Lajos képviselő, az összes zalai jegyzők és nagyon sokan mások.
Vajda Akos elnök megnyitója után dr. Darányi Kálmán miniszter emelkedett szólásra. Hangoztatta, hogy mint a falu minisztere vesz r^szt a jegyzők gyűlésén, mert figyelemmel kell kisérnie a falu jegyzőinek köz-ségfejlesztő munkáját. Meggyőzödé se szerint a jegyzőknek ma az a legfőbb kötelességük, hogy tartsák a lelket a faluban és a népben. Kívánatosnak tartja, hogy az adóügyeket válasszák el a jegyzők személyétől.
A lelkes tapssal fogadott beszéd után Takács Mihály a balatoni idegenforgalomról tartott előadást, a melynek során elhatározták, hogy felírnak a megyéhez, kérve pz ytépi-lési akció folytatását. Bődy alispán azonnal lejelentette, hogy a tervek készen vannak, csak pénzhiány miatt kelleti a munka folytatását elhalasztani. Kért-e egyúttal Darányi minisztert, hogy járjon közbe az államnál, hogy a megye útépítési támogatást kapjon, amit a miniszter meg is ígért.
A város ncvéb:n Czobor polgár mester üdvözölte a jegyzőket, majd letárgyalták ,a községi jegyzők jóléti intézményéről szóló javaslatot és ezügyban - mint azt a Ztdai Közlöny már ismertette - feliratot in téztek a kormányhoz.
Tury György központi kiküldött különböző aktuális kérdés kre vüá gitott rá, majd a közgyűlést követő dlszebéden vitéz Tabódy főispán mondott felköszöntőt Horthy Mik lós kormányzóra. Bődy alispán üdvözölte Darányi minisztert, felhívta figyelmét Zalamegye jobb sorsra érdemes népére.
Darányi miniszter megköszönte az üdvözlést, örömét fejezte ki afelett, hogy a megye vezetői felkarolják a gazdatársadalom ügyeit és nemcsak az állam segítségét várják, hanem a megye erejéből is cselekszenek. Több felszólalás és üdvözlés után Mur-gács Kálmán hangversenyével ért véget a jegyződ szépen sikerült íin nepélye.
— (Háromnegyed nyolckor indul o hévl4 autóbusz) A Nagykanizsai Autó-buszvállalat minden vasár- és ünnepnap Hévízre induló járatai egyre na-gyobb Látogatottságnak örvendenek. Az autóbusz az utítsok kéréséie most még korábban, liánom negyed nyolc órakor indul a Centrál elől. A kényelmes hévízi útra, — amely oda-vissza mindössze osak 3.50 j>engőbc kerül — jc-lcntkezni már lehet az autóbusz veze-tőjénél.
— Gyor« és biztos a közlekedés BrOndl Sándor és Fia cégnél vásárolt kerékpáron. Kerékpárgummlk P 5 00-U)L
Hogyan jártak a 3000 pengővel a keszthelyi nyomravezetők?
Nincs meg a „bírói letétbe helyezett" jutalom, de a keszthelyi igénylőket máris perli érte egy debreceni „nyomravezető"
C
Keszthely, szeptember 3 Nem mindennapi érdekességü ék-szenrablás volj, amikor Bolla József ez év májusában kifosztotta Schr^t-ter János debreceni ékszerészt. A kár közel 80.000 pengő volt. Az ékszerész a hosszú hónapokig bujkáló betörő nyomravezetőjének 3000 P jutalmat tűzött ki. Bollát Keszthe lyen fogták el és ettől fogva Keszthelyen mindenki izgatottan várta, hogy ki kapja meg a 3000 pengőt Keszthelyen ugyanis ketten: Schweiger Miklós, egy ékszerészüz-let alkalmazottja és Dolezsár Ede vendéglős tartanak igényt külön-külön a jutalomra. A debreceni rendőrkapitányságon pedig egy csurgói szállodás és két debreceni egyén jelentette be igényét a nyomravezé-tőnek kitűzött jutalomra. A rendőrségi jegyzőkönyv szerint a debre ceni ékszerész a 3000 pengő jutalmat birói letétbe helyezte, Jgy tehát ó keszthelyi igénylők a debreceni já-
rásbírósághoz fodultak, ahonnan most legnagyobb meglepetésükre azt a választ kapták,\' hogy a pénz nincs letétben.
A nagyobb meglepetés azonban ezután érte a keszthelyi igénylőket, kct. A meg nem kapott jutalmat máris vissza perli tőlük Polgár Jst-vánné debreceni lakos, mert - mini állítja - egyedül ő jogosult a 3000 pengőre. Polgárné állítólag a káró sult debreceni ékszerész alkalma zottja. A per, amelyet a debreceni ékszerész alkalmazottja indüoit azok ellen, akik még egy fillért sem láttak a jutalomból, természetesen meg lepetést kellett és még sok meglepetést tartogat. Sphretier a visszakapott ékszereket nyugodtan árulja, Bolla a cellában várja sorsát, csak a nyomravezetők harcolnak, izgul nak és pereskednek a 3000 pengőért, amiről nem is tudják, hogy hol van...
AZ ősz szövetujdonsÁghi
Női kabát Nöl ruha Köpeny Costume Férfi kabát Öltöny
a legkiválóbb hazai é> külföldi anyagok raktárra érkaztak és legnagyobb választékban kaphatók
KIRSCHNER MÓR
DIVATÁRU HÁZÁBAN
Intézeti és iskolai kalangyák, paplanok, vásznak stb. stb. m Indán árban és minőségben
Hufepest
tek. — 17 Hanglemezek.
18 Hogyan bánjék a kereskedő a vevővel? (Orcl üéza.) — 18.30 Weidin-ger Ede szalonzenekara. — 18.50 A gyalogosok ós az utoa lármája. (Szól-lősy Alfréd.) — 20 Saint-SaCns emlék-hangverseny. Ismertetőt mond Papp Viktor. — 21.90 Hli«k. - 21.50 Cigányzene. — 22.45 Havi Szemle francia nyelven. — 23 Erőss István szaion-és- jazz-zenckarának műsora. — 0.05 Hir«k.
Budapest II.
18.55 Mezőgazdasági félóra. — 1925 -20 Uczó István énekel. — 20.10 Ma. gyárosán. (Kertész Manó.) — 20.45-21.50 Cigányzene. — 21.55 Hírek. -22.20-23.20 Hanglemezek.
Bécs.
17.30 Fleisclier l>ariton énekel., — 20.10 Mindent le érted. Bádlóaenfkar a Boliéme-négyessel. — 22.10 Schütz Ferenc Bach-müveket orgonál. — 22.50 —23.30 Opera:emezek.
Szerda
llu<lape«t I.
0.45 Torna. — Utána hanglemezek
— 10 Hirek. — 10.20 Hojíy kapta az nntant és a kií|anípnt a nevét? (Kallós Ede dr.) — 10.45 Freisingenl Oltó egykorú leírása a XII. századi magyarokról. (Dr. Pálíy Ilona.) - 12.05 Hanglemezek. - 12.30 Hirek. - 13.20 Időjelzés, időjárásjcleütés. — 13.30 Kalmár —Balázs szalonötöse. — 14.40 Hirek, árak. — 16.10 Diákfélóra. .A görög hőskor asszonya.» (Kárpáthyné Nagy Itózsa.) — 10.45 Időjelzés, hirek. -17 Egy magyarbarát anyol diplomata. (Kovács Kálmán.)
17.30 Cigányzene. — 18.30 Budait az ország gyomra. (Báró Meicoines Albert.) - 10 Fehér Pál énekel. — 19.35 A balatoni sporthét. (Tormay Géza.) — 19.50 Vidám óra. Rendezi Salamon Béla. — 21 Thiband Jaques Mozart Esz-dur hegedűversenyét játsza zenekari kiséieticl. - 21.25 Hirek. — 21.45 Az 1. lionvédgyalogezred zenekara. — Szünidőién időjárásjclcntés. - 23.10 Hanglemezek. — 0.05 Hírek.
Budapest |i.
17.55 Tesseclik Sámuel. (Dr. Horváth Károly.) - 18.35-19.35 Hanglemezek.
— 19.40-20.20 Keleti Lili zongorázik
— 20.25 Hii«k. - 20.50-22 Cigányzene.
Bécs.
12 Könnyű zene. — 14 Beethoven: Kreutzer-szonáta. — 16.05 Könnyű klasszikus lemezek. — 17 Jflckel Bobért liánom dala.
19.30 A 2./gyalogezred zenekara -20.30 Szkrjabin: III. szimfónia (szim-fónikusok Raupenstrauch zongoraművésszel). _ 22.10-23.30 Jazz dalokkal.
Utazási kedvezményt biztosító vásárigazolványok
a Budapesten augusztus 28-tól »zep-teml>er 18-ig tartó Lakberendezési Vásár és Kiállításra 2 pengő 20 fillérért beszerezhetők lapunk kiadóhivatalában. Az igazolvány 33 százalékos kedvezményes tour-rotour utazásra jogosítja a vásár látogatóit......
IÍ35. sttp\'ember 4
IBI
laz összes Iskolákba 1
Rajzíelszerelések
Körzők, vonalzók Iskolai füzetek Táskák, böröndök legjobb beszerzési helye
Iij. Wajdlis utóda
il könyvkén
Deák-tér 1. Telefon 182.
IAUU KOZLONT
Vasárnap avatja fel uj székházát a nagykanizsai Katholikus Legényegylet
A péksütemény utcai árusítása
A mai postával kaptuk az alábbi sorokat : >
Mélyen tisztelt Főszerkesztő Uram !
Csak nemrégen vita volt arról b lapjában, hogy a tifuszmegtetcge-(lések Idején a süteményeket tovább árusították nyi\'.ott kosarakban, amil azulán hivatalos helyről megcáíol lak. Most azután megint dacára a fennálló tiltó rendelkezéseknek-a helyzet az, hogy ismét szabidon árusítják a süteményeket nyilt ko sarakban a városban, .pedig ugy tudom, hogy az eltiltás még mindig érvényben van, hiszen azt nem vonták még vissza.
Kérésem arra irányul, méltóztis sék b. lapja rév^p a figyelmet erre felhívni és a rendelkezések végrehajtásét az egész vonalon szorgalmazni.
De egyébként is ne csak akkor legyen érvény ben ez az óvltézkedés, amikor megbetegedések vannak a városban, hanem egész éven át, mert ezzel a preventív intézkedéssel sok bajnak lehet elejét venni.
Legyen már vége egyszer a péksüteményeknek az utcákon nyitott kosarakban való árusítása, összefogdosása, amint hogy erre külön pol Karmesteri intézkedés van.
Soraim közlését előre ls köszö nöm és vagyok i
teljes tisztelettel aláírás.
, A nagykanizsai Katolikus Legényegylet uj nagytermén már az utolsó simításokat végzik. A -fáradságos munka meghozta gyümölcsét. A katolikus ifjak olyan otthonhoz jutottak, milyennel kevés vidéki egyesület rendelkezik. Az ujonan átépült székház felavatási ünnepsége vasárnap, szeptember 8-;\\n iesz.
Az ünnepségek már szombaton este kezdődnek, amikor is dr. Holt Nándor megyéspüspöknek Fő-ut 3. szám alatti szállása előtt "z Ipartestületi Dalárda és a I^ventezenekar fáklyás sze-renádot ad este 8 órai kezdettel.
Vasárnap fél 10 órakor lesz az ünnepi szentmise a Jelsőlemplombaji, a melyet a megyéspüspök celebrál. 11 órakor lesz a díszközgyűlés az uj nagyteremben. Az uj otthont dr. Rótt Nándor megyéspüspök szenteli fel. Utána Gazdag Ferenc egyházi elnök mond megnyitói. Az ünnepi beszédet Pintér József országgyűlési képviselő, a Köz-1 >onll Katolikus Legényegylet elnöke mondja. Utána kerül sor Gazdag Ferenc püspöki tanácsos, egyházi elnök
A Reggel ban olvastuk az alábbi érdekes hírt:
Néhány nappal ezelőtt Balatonendre mailett egy ismeretien férfi holttestét vetette partra a Balaton Mikor a holttestet el akarták temet ni, csodálkozással vették észre, hogy arany fogsorát ellopták. A nyomozás rövidesen klderi ette. hogy a lopást a községi elöljáróság három alkal-
és dr. Mutschenbacher Edvin nyűg. törvényszéki tanácselnök, világi elnök arcképleiep\'.ezésére, amelyet tagavatás követ.
Egy órakor társasebéd lesz a. Koronában a megyéspüspök tiszteletére.
Este díszelőadás lesz flz uj nagyteremben, amely egyúttal szinpadavatás is iesz. Ekkor dr. MutschenbacherEd-vin világi einök mond megnyitót, majd Kerekes Irén zeneiskolai tanárnő zongoraszámai következnek. Ezuián Borbarits Lajos ezalkalomra irl Kapunyitás cimü költeményét mondja el Schless Gyula. A műsor zenei részében I", Garai Margit gondonkaszámai következnek, majd egy Magyar Ábrándok cimü táncjelenet, amelyben Szabó István is szólót -táncol. A táncje\'.enct alatt Babits Ferenc magyar népdalokat énekel. A díszelőadás befejező része egy egyfelvonásos énekes vígjáték, amelyben a Legényegylet legjobb műkedvelői lépnek poronna.
Az esti előadás jegyei máris kap-liaiók Bittér András, Schless Testvérek, Fenyvesi és Bárány cégeknél.
mazottja követte el. A három elől járósági alkalmazott azzal védeke izk, hogy mivel az ő birtokukon ve tette a holttestet partja a Balaüön, nekik kellett volna a törvény értei mében a temetésről gondoskodni • alább részben megtérüljenek a te azért vették ki az arany fogsort, mert azt akarták, hogy ezzel leg metési költségek...
t
Trencséntepllo
fürdő kénes hőforrásai évi 2 milliárd liter gyógyvizet szolgáltatnak. A kémlat hatóanyagoknak ez a kolosesá-11h bősége magyarázza csodái gyógy-
eredmónyelt:
i heumánál, ktt*zvén#nél, ítohiésznél, neuralglék-
nál és vlszérgyulladás utáni Állapotoknál. Információk a Fürdőlgaz-gató8ág utján.
— (A SíAuatórtum EgyesüW) nagykanizsai tüdőbeieggotidozó intézetében az egyhónapi nyári szünet után már ismét teljes üzemmel folyik a munka az emberéletek megmentéséért. Július és augusztus hónapokban összesen 120 beteget kczeltok az intézet orvosai, uj beteg a nyári hónapokban csak 27 Jelentkezett. Az év elejétől fogva 050 a kezelések száma. Röntgen-vizsgálat a két nyári hónapban 5 volt, laboratóriumi vizsgálat 12. Segélyben részesült ezidő alatt 80 beteg, akik 2400 liter tejet kaptak.
— Orvosi hir. Dr. Miklós Imre szabadságáról megérkezeti 6s rendeléseit újból megkezdte.
— Bútorvásárlás »«n «oad! Teljes berendezéseket i«ndkivül előnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. Kopstein butoráruház, Horthy tllklós-nt 4.
— (Pét burások. a felsőkereskedelmi UboUlNMi) Az 1935-36. iskolai évre a pótbeirásokat szeptember hó 6. és 7-én délelőtt 0 órai kezdettel tartjuk meg. A nm. Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Urnák 44.400/1935. sz. rendelete értelmében a felsőkereskedelmi iskola I. évfolyamába a szeptemberi pótbeirások alkalmával a*61u ttjmulók ls felvehetők, Wk a közép- vagy polgári iskola iy. osztályát csak ismétlés-ál vagy javító vizsgálattal végették cl Az l. évfolyamon való felvételhez szuki^gés okmányok: 1. a gimnázium-, ieál-^vagy polgári iskola IV osztályának sikerrel való elvégzését igazoló bi-zonvitváViy, 2. születési anyakönyvi kivonat és annak, aki az 1934—35. tanévben nem járt nyilvános iskolába erkölcsi bizonyítvány is. Felsőbb évfolyamba való felvételhez az előző alacsonyabb évfolyam elvégzését igazoló bizonyítvány szükséges. A felvételi dij 30 p*ngő. Ebben az összegben a beirási dijon kivül az előirt összeg mellékdijak ls bentroglaitatnak. A felvételi dij a beíráskor fizetendő és en-faei^ a fizjctése alól senki.sem menthető fel. Az évi tandíj 200 pengő. A* első negyedévi tandíjat, azaz 50 pengőt siin-
Flu- és leány Iskolaruha, matrúz-kabát, felöltő, gyermekruha különlegességek
minden nagyságban a legolcsóbb áron
LIDITH
Byarmakruha Ozlatéban
Horthy Mlklós-ut 1. (VároaMtpiMi).
ÜZLETMEGNYITÁS
Tizteleltel értesítjük a nagyérdemű uri- és hOlgykOzOn-séget, hogy url ím hölgyfodrász-QzlatOnkct Fő-ut 2. sz. alatl a városház épületében megnyitottuk. Szíves párifogást kérünk. Tisztelettel
HORVÁTH JÓZSEF ÉS NEJE
3186 Telefon 503 (Mattersdorfer)
Mire jó, ha aranyfogai vannak a Balaton öngyilkosának?
jjszidivatujdonságok nöi és férfi szövetekben!
Vásznak, szőnyegek, paplanok, intézeti felszerelések!
Legújabbat legolcsóbbsn I
Golenszky Ferenc divatüzlet
2ALAI KÖZLÖNY
19&S. szeptember 4.
t&i a bcir&s alkalmával kell megfizetni. Kivételes cselekben a tandij havi részletekben is is fizethető. Az Igazgatóság.
— (A bMwMsafptli-iKlói zarándoklat) A szokásos nagykanizsai zarándoklat Uucsusz«ntlászlóia szeptember 8-án in. dul. Az olcsó jegyek már kaphatók az egyházközség irodájában, a sekrestyében, a Szociális Misszió főnőknőjénél ós Szabó Antal főúti sportüzletében. Tekinioitol a nagyszámú érdeklődésre, jegyekről ajánlatos minél előbb gondoskodni. Itl közöljük, hogy a szeptember 8-lki zarándoklat miatt a Credo szokásos gyűlése elmarad ós azt szeptember 15-én délelőtt 11 órakor tartják meg a fchórtercmben.
— 8 fillér nem nagy pénz, d<Mnár ennyiért Is kap egy csomag „villám" tisztító szappanport. Elismert minőség, miiUkkcr-gyártmány!
— (Neui iudul a Zalai Közlöny bécsi társas autóbusza) A Zaiui Közlöny kéüiajtos olcsó társasutazására haláleset ós egyéb okok miatt az utolsó pillanatban többen vissz" mondták részvételüket. Az idő rövidségére való tekintettel helyettük\' ujabb utasokat már nem leheteti szerezni, igy uz autóbuszt megfelelő létszám hiányában nem indíthatjuk.
— Kitüno minőségű szövetmaradékok Iskolás gyermekek részére, jó méretekben nagyon olcsón kapüutok Sehütznél.
— (li*l(*l»*ok a polgári füu- ós leáuykkolúbaaJ szeptember 7-ón reggel 8—12 órakor turiatnuk. Szeptember 5-ón lesznek u tantervkülönbözeti vlzsT gáUwok, 0-án lAUg javító vizsgálatok. A tunév megnyitása szeptember ö-óa lesz. Igazgatóságok.
— Cord éa velourbársonyok, pyjama és rulm-ílanellok legnagyobb választékban Slnger DWatáruhaz.
— (Aujaköiiyvl hírek) Nagykanizsán az elmúlt bóieu 5 gyermek született, 2 fiu ós 3 leány: Koszi ne k István napszámos és Szluveez Teréziának rk. leánya, Smodics Imre háziszolga ós Dük Rozáliának rk. fia, llurez Lajos kocsi-lónyczö-segéd ós (iáspár Katalinnak rk, fia, Igri József földműves és Sneff Katalinnak rk .leánya, llázusságon kj-vül született 1 leány. - Halálozás 8 történt: Bogár Erzsébet napszámos rk.
20 éves, Vigh Bozáiia háztartásbeli rk.
21 éves (SzejMítnek), Varga József rk. 2 hónapos, Sternberger Ignác ki-rcskcdö izr. 70 éves (Tótszerduhcly), Sándor lmie városi szegény rk. -10 éves, Smo-dics József rk. 2 nu|josf Kunics Kata-Uu rk. 10 hóua|)os, Török Uijosné Mályás Anna rk. 42 éves. — Házasságkötés 1 volt: I>eil Józseí földműves rk. ós Száll Anna rk.
Nőiéi férfi cl|>öujdtwi*águk gyönyörű kivitelben, legolcsóbb árban az .Ideál cipöárubázban, l\'ö-ut 12. szám,
— (M«gliall uz elásott gcL<*l Bognár Károly geisei gazda a homlok komáromi szőlőhegyen leeseti InmtökK* kai teli szekeréről. A kerekek keresztül-mentek rajta és súlyos sérülést szenvedett. Kedden reggel a kanizsai kórházban meghalt. Az ügyel áttették n kir. ügyészséghez.
- M«géffc*rt»tt a világhírű Pfaff varrógép-gyár legújabb azal>óvarró;;épc, mely a rendes varrási munkálatokon kitül gomblyukat varr, plklroz, gombokat felvarrja, cndllz, féroel 2 és 3 tűvel egyszerre dlszöltéseket magasítva Is végez és még sok más munkára al-kulmasl Megtekinthető lirandl Sándor di Fia cég varrógépralctárában.
izám. i Lsel tfizrii)
LACKENBACHER EDE szállító és DEUTSCH ALFHÉD állatbizományos
irodahelyiségükéi Városhái-ípül.léből Sugár-ut I. ez. alá (Blankenberg-házba) helyezték át. m
h
Győzelemmel kezdett a Nagykanizsai VasnlasosapEt
NVTE-BIOK 3:1 (1:0)
Izsák bíráskodása mellett győzelemmel kezdte el bajnoki rajtját a szbu-patikus kanizsai vasutas csapat. Mindjárt a rajtnál csoportjának egyik legerősebbjével került szembe és hogy megérdemelten gjözelmel aratott felette, azt bizonyítja, hogy jól fogott u csapat szervezési munkájához, az uj egyesület vezetősége. Az a l guagyobb érték a csaliban, hogy fiatal, fejlő-dóskópcs játékosok alkotják u csap.it gerincét, ami jogos reményt biztosit arra, Irogy továbbra is, megedződve a bajuoki küzdelmekben, szereplőiével ineglrozza a vasutas sporttáreudalon?-nak a csaliba icktclett anyagi ós er-\' kólcsi fáradozását.
Az első fólid,őbon Alkonyi góljával
1:0 vezetéshez jut a vasutas csapat. A második félidőben Alkonyi további ósj\'óth góljára c,sak Németh góljával Hfu válaszolni Barcs, igy megérdemelten 3:1 arányú győzelemmel a kanizsai vasutas csapat k«rül Jd a bajnoki küzdelemből.
A vasutas csapat közvetlen védelme feladata magaslatán állott, a fedezet sornak. még csiszolódnia kell, hogy teljes értékű rószc legyen a csa^tnak. Ugyanez áil a csatánorm is, ahol Alkonyi nagy érték és igéret. A barcsi csapatból Huber, Gujzer, Egorváry ós Németh játékosok emelkedtek Jd.
Izsák blrö mind a két fél megelégedésére vezette lei* mérkőzést.
II.
Vasárnap úszónap lesz Nagykanizsán
Mint már közöltük, a Magyar tjszó Szövetsóg )t. és 8. között országos uszó-hetet rendem. Az előjelekből Ítélve, az uszóhéten mintegy 10—13.000 fiu és leány vesz részt. Nagykanizsán szeptember 8-án, vasárnap lesz megtartva az úszónap ós pedig délelőtt 10 órakor leányok, fél U-kor fiuk részére. Minden rósztvevö, aki egy általa választott úszásnemben 50 métert úszik (fejes ugrás nem kötelezői), egy -szép kivitelű jelvényt kAp a Magyar l!szó Szövetségtől. Az uszóna]ion szereplök nem fognak egymással versenyezni, ennélfogva eredményhirdetés sem lesz, csupán az 50 méter távolságot kii leúszni karosztályok szerint (külön csoport lesz 13, 15 és 17 éven aluli fiuk^ illetve
leányok részére). Az uszónapra jelentkezni lehet pénteken, szeptember 0-án délután 0 óráig a Városi strandfürdőben. Jelentkezhetnek közé|>iskolui ta-tanulók (fiuk ós leányok külön úsznak), függetlenül attól, hogy mikor ós hol tanultuk meg úszni, azonfelül S|>oriegycsülcli lúgok. Leventék az illetékes leventelöoktaiónál vagy levente felügyelőségnél jelentkezzenek.
Függetlenül az aszó naptól, a bélen lesznek megtartva Kanizsa város senior és középiskolai bajnokságai is. És pedig szerdán délután -1.30 órai kezdettel a 100 iné le r mellúszás és az 1500 méteres gyorsúszás, szombaton délután t.30-kor a 00 m. mellúszás, 200 m. gyorsúszás, 00 m. hátúszás és 00 in. gyorsúszás, vasárnap délelőtt U órakor (az yszónup befejezése ulán) pedig a többi számok.
Városi Mozgó
Szeptember 4—5. Szerda—csütörtök
Két filmpremier egy műsorban. Hans Fallada viléghirU regénye
\' Ni lesz veled emberke?
Főszerepben: MargaretSullavan, DouglasMonlgomery
" Rejtélyes merénylet
(Megzavart nászút) Főszereplők:
Olga Hardt és Jullus Falkensteln.
Figyelem! A műsor hosszúsága miatt az előadások
5 és fél 9 órakor kezdődnek. At B ára. Mméáwk ÍMér— helyárafcfcaI I
Érdekes sportesemények a balatoni nemzetközi sport héten
Vilorlús Európa-bajnokság, nem-(zctközi motorcsónak verseny, nem-ízetközi autócsillagiura, nemzetközi \'repülő csiliagtura, nemzetközi vgu-lamblövő verseny, országos (lövas-imérkőzésck, nemzetek közötti ,ten-iniszmérkőzés szerepelnek a »Nsm-\'zctközi Sporthét a Balatonon* pro Igramján. A „fóversenyew ,kivül lesz automobil szépség és ügyc-ssógi verseny, valamint naponta vitorlásver. senyék. Estélyek, piknikek, búlok^ \'kirándulások teszik változatossá az ■első balatoni nemzetközi sporthót gazdag programját. A versenyiroda ós báliroda Vörösmarty-tér 8. (Gerbeaud palota, telefon 883-81.) szúm alatt működik. A sporthét ellátásos jegyfüzetei: luxus helyen kétnapos teljes ellátással és belépöjegyekkeKaz összes versenyekre P 22, polgári elhelyezéssel ugyanaz P 17, kizárólag sportifjuság (szerényebb elhelyezés) jészére 12 P. A MAV. hivatalos Menetjegy-irodában 50 százalékos sporthétro érvényes vasúti utazási kedvezmények 1 pengős áron kaphatók. Szeptember 6-án reggel 7 órakor Siófokra külön sportvonatot indítanak. Ezen a vonaton a Budapestről Siófokra és vissza szóló II. osztályú vasúti jegy ára 7.86 P, a III. osztályú jegy ára 6.84 P lesz. A jiportvo^ nat jegyei 0.40-1 pengő ráfizetéssel szeptember D én déli 12 óráig minden vonatra érvényesitlietök. Jegyek IBUSz-nál, Vigadó-tér 2. sz. Szobafoglalások a siófoki sporthét kirendeltségénél.
— (U*li«U» ofc az lparoMa»to<ncteko. Iában) Az ipuros fiu- és leánytanonc-iskoiábun a rendes beiratások szeptember 0. és 7-én lesznek a ltozgouyi. utcai elemi iskolához csatolt régi gimnázium épületében délelőtt 8-tól fél 12-ig és délután 2—7-ig. Minden U-nonciarló mester, kereskedő a tanoncát (akár egész évi, akár téli tunrolyum-l>eli legyen is, az) korára ós iskolai képzettségére való tekintet nélkül az iskolai beiratásokra lentebb megállapított időben beíratni ós szeptember hó 0-től az iskolába járatni köteles. A tanév kezdete ulán felfogadott tanoncot n tényleges alkalmazásba vételének napjától számított három napon belül szintén beíratni és negyedik naptól kezdve a próbaidő tartama alatt is az iskolába járabil köteles. Akik a behatási kötelezettségnek eleget nem tesznek, uzok ellen u törvénybe ütköző kihágás miatt büntető elján\\st indit a hatóság. Minden lanonc után a bírálás alkalmával tanszcrdlj címén egy tanévre 5.50 pengőt köteles a munkaadó, illetve a szülő fizetni, mely ősz-szegből az iskola a kötetozőon megállapított tankönyvvel, Író- ós rajzesz. közökkel látja cl u tanuló*. A tauoncok tanszereiről még nz e<*$t>cti Is a munkaadó köteles gondoskodni, ha a tan-szerzödésben a szülő e kötelezettséget kifejezetten magára vállalta; ilyenkor azonban a munkaadó követelheti a , szülőtől és ez a követelés peres uton i érvéuyeaithető.
1985. »iep\'embcr <
Olcsóbb lett a
ull i ám tísztitó
VILLHITI 8ZAPPAHP0B
8, 22 és 44 filléres
csomagolásban mindenütt kaphatói Ezrei tltxtit mindenki!
A vér felfrissítése céljából — kiváltkép középkorú férfiaknak és nőknek — ajánlatos néhány napon át korán regffef egy poh\'r természe-les „Ferenc József keeerüvrael Inni.
_ Ax loekíröl közöl kedves képet és versel Az fai Ujságoin uj száma. Ego és Kos\'Aiyné Réz Lola kedves ifjúsági rc^ényoin kivül Csiky Mária, Ujjné Mikola Ilona, Pálföldi Margit és mások történeteit, elbeszéléseit találjuk az elevenHgycrmeklup-bon.
— Női és UínykabAtoU nagy választékban Stnger Divat&niház.
— MJ\'y*n szép a mHfcd... a fiatal leányok természetesen nagy érdeklődéssel- nézik egymás ruháját\' és ötletes mcgjegyzéseiklíöl tokát lehet tanulni. Ilyen, az ötleiből ellesett pár.\'jeszédet olvashatunk a Magyar Irányok, uj számában. Mutatványszámot szívesen küld a Idodóhivatal: Budapest, VI., Andrássy-ut 10. Elöfizeiésl ára negyedévié 4 pengő.
— Gyermekének intézeti kelengyéje csak ugy teljes, ha azt Schützéknél szép mintás, meleg paplannal, fl"nell takaróval kiegészíti.
Naptir: Szeptember 4. szerda. Rom. kat Róza. Protestáns Rozália. Iirael Elul hó 6.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat o hó napban a .Máriai gyógyszertár Király-utca 40. és a kiskanlzsai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva röggel 6 órától este 8 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
mim
T»nrió07l6nil«
Hánytat i gytngin tartott, forgalom : iltnk.
»«u t1u«», 77-ei 15 25-IB.\'0. 78-u 1535-1565, T9h» 1550 -1580, 80-n 1560-1590. dunínl. Tl-m 1460-1470 ra-M U75—1490. 79-ti 1490—1505. »■« 1505-1515, - Rojt ptitvldtkl 1370-1380.mii 13 95-14 15. ?ab uj kOrfp 16 15-16 25. Tcnscrl tisilnli.il köi4p bptit 1460-1475.
!S,*dl" • l«plul«Jdono. KfiíK«id»»ág! Rt. OOraban Nyomd. «■ Uíliml.l l.pkltdó VMI.i.t. Nmykanlnia. FdtlOa kUdö i Zmlsl Károly. InUruibi® laMoa: N-nkanliM 7a uán-
Köszönetnyilvánítás. Mindazon jóbarátainknak ét ismetőielnkrok, a poata tiszti és •tisztikarnak, kik tele| hektr ™ drága |ó halollunk
Gazdag Kálmáné [emetéaín megjelenésükkel vagy Mrml mái mádon mélységei "jualmunkban oaztoznl saive-voltak, fogadják ezúton li hálás köszönetünk kifejezését. . Qazdag család.
zalaikozlOnv

-^SUgTEK! *«KERESZTES-GYORSSAL#|
olikus^gygycjYésre
Ponyva
készítés — javítás, kölcsönzés
Hirsch és Szegő
zaák- és ponyva-varrodában.
Mielőtt kerékpárt venne,
nézze meg dúsan leiszereit raktárunkat
férfi-, női- és gyermek kerékpárokban
Brandl Sándor és Fia
Deák-tér 2. ez., a falefttemplomnál
Kedvező részleifizetési feltélelek.
A legkiválóbb minőségű kerék|iárgummik és alkatrészek nagy raktára. Puch és Steyr Waffenrad dobfékes márkás kerékpárok.
Megérkeztek a Standard
Orion Telefunken Philips
rádióujdonságuk Bemutatás:
Szabó Antal
u^. \'ürtuxodba.
rádió- és oslllár-Uzletébon.
Ruguiztua 28-tól szaptam-bar 13-ig tárté bvdapaati
LAKBERENDEZÉSITÁSÁB ÉS KIÁLLÍTÁSBA
vístrlgasolTáayok P 2.20-ért ■ Zalai KöiMny kladöhhalalában beszerezhetők.
Az íRszolváoy 330,\'o-os kedvezményes tour-retour utazást biztosit a vásár látogatóinak.
Férfi-
és gyermekingek Női[fefiérnemüek Kötött-és divatáruk
e
Jó minőségű nőijiarisnya Pí—
Férfi sapkák 80 f
őszi női
kalapuidonségok Iskola táskák
LKQ OLCSÓBBAN
BRONYAI
DIVATARUHAZ BAN
HORTHY M.-ÚT 1.
KBzflazdasáfll Réazvénytársaeép
Qutenbers Nyomda és Dílzalal Lapkiadó Vállalata
Nagykanizsa
KSayvayoaMU, kU/vkSMazet veaalsaé latéxet, Illeti könyvek és dobozok gyára a „Zalai KSzIBny" politikai upUap szerkeaztfiaége és kiadóhivatala
KéazíftOnki
TELEFON: 78.
mindenféle kereskedelmi, Ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket. mOveket, meghívókat, eljegyzési és esketésl értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyártunk:
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeleki\'t és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártomböket, fattnaptárakai, dobozokat sttx elsőrangú kivitelben ét a legolcsóbb árakon.
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-riit 5. szám alatt.
ZALAI KÖZLÖNY
Köszönetnyilvánítás
Mindazon |óbarátalnknak és Ismerőseinknek, különösen a nagykanizsai Notre Dame leány-líceumnak, kik felejthetetlen
MarflHkánk elhunytával kapcsolatban kimondhatatlan fájdalmunkat jól-esó részvétük bármilyen leiével enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetet
Papp Péter 4a családja.
Diákat > |ővő Iskoláéra tanulmányi felügyelettel. családi bánlamóddtl, minden lakotthoz kOial esó, eaendes házban, tel-|ea ellátáara elfofadok : Rozgonyl-utca 19
■hUM márványból éa gráaltból csak Kovácsnál, Klrály-u. 33, kaphat olcsón éa lót. 2788
______ .. Arién, a köziemet! elaő-
rendű adalóbelyen. kedvező leltételek melleit vásirolhat aaóióve I beültetett, vagy ttres •Illataikat. Felvilágosítás : Nsrv-
" \' , Zrínyi Miklósa. 2. ta. a. 2438
Kényelmet társas aatá-klrásdaláa Hévízre vasárnap reggel 7 éa délután 1 órakor. Elójegvrét Kaulmann Manónál, itxloaálloinla 2 22.
I Egyazobáa lakáa Oaazes mellékhelyiséggel november l-re eaetleg előbbre la kiadó Kölcsey-utca 17. 8
llaiá Honvéd-utca 43. azámu moder ■01 épflll ház. Bővebbet ugyanott. 2008
Antik atéplrodelml müvekel és agyéb szórakoztató alasaasásrskat ttllíiek-ért vásárolhat Horváth ujtágüzlelbeo. 3148
Inaaabáa lakáa n|onan teatve Caánvl László-utca 22. és Cfyssobás Teleki ut 24. alatt kiadó. 3182
Ogycs, Dalai avakaraak telvétettk Danneberg J. és Weltz czégnél. 3179
kiadó. Oytr-u. 3.
utcát lakás november 1 re 3215
Balstsaaaárla FOrddn 200 U-oiea balal onparti lelkek 2 P 50 llllérea egyaég-tr mellett 1 évi hitelre kamatmenfeaen eladók. Közelebbi Metykó Jóuei Csengery nt 70. tudható meg. 3103
Urlaaaka garnitúra eladó. Megtekint, belő Székely kárpitosnál Caengery-.M4
Babvátogatáthoz sesaakáaaákat iel-veaaOnk. Hlrsch éa Szegő. 3242
■HkM vagy leányi art cselád"elvll-
Sl. Ugyanott EftOnó báztkoazl kapható, zv. Beck Bétáné, Erzsébet-tér 1. 3213
Haatnáll karoakardák eladók Caen-gezy-rzt 19. alatt. 3240
Egy aaai_________
naUbelépéare Magyar
tayt keretek azon--ufea 7. 3245
Saácbenyl-tár 4.
éa kajáráa* felvétetik
Hofherr—Schrantz—Clayton— Shuttleworth gyártmányú
ekék
MkSrpénoél kormánylemezzel, pormantai csapágyakkal, meghosszabbított kerékagyakkal, az uj llpusok Bnmfl kUt zsiroióval.
< boronák
2 tagués3 lagu, könnyO és nehéz kivitelben.
VETŐGÉPEK
k nalas- és lolórendtzerben. DarSlék. Saaoakaaáaák. ScII5aa.dk. Saáláprdaak. Ráp.wdgók. Kioltl.áterak.
Kaphatók ós megtekinthetők nagykanizsai lerakatában:
Ország József
rag, műtrágya, •SvéayvMiIalazw.k, atb k.reak«léa4b«a
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett.) Telelőn 130.
m. kir. Államvasutak
menetrendje
Érvónyesi 1935. évi május hó IB-«ftl kezdve.
NagrkanlzBa állomásra érkező és as onnan Induló vonatokról.
Nagykanizsa—Budapest déli p. u.
1&5. treptember 4.
Vwl A vonal Klnini.XMIlh.lj- Bogi. Bpeatrr Voo.i |IA vonat BaMirtl! BofI. Z.nlh.i).\' kwlrrl.
neme ról ind. r. kV ki. érkezik "l". ! neme U.l ; M. | -ól Indul | rs kk.
1207 Oyv. 610 705 9-55 l220!|Szem. v. 72.01 — 300 4 3^
2217 Sinaul. 6-22 8.54 SW. árt 9-11 1712.Motor — — 6-22 7 49
1213 Szem. v. 9-45 11-05 — 1545 I20anyv. 7-30 — 1010 11-18
2233 Motor 13 3>\' 15-55 1528 — l212|Szem. v. 630 — 11 10 17 56
1211 Szem. v 1430 1555 — 20-35 12l4lSzem. V. 14-15 — 18 35 20 04
2243 Motor 16 10 1730 18-05 — 22401Motor — 18 45 19-40 2058
1231 Motor 17 501 19-37 « — 22IS:Sinaul. — 21-10 2045 22 40
1201 Oyv. IK\'30 1937 — 22-17 120^0vv. 1915 — 22-05 73 06
1219 /Szem. v 23\'40 113 ! — 6-25 2238 Motor — 22-10 22-05 2400
Kőzvatlan kocsik forgalma i
Az 1201/1202. sz. gyorsvonatokkal:
egy 3. o. étkező kocsi Pragerekoig. egy 1„ 2., 3, o. kocsi Trieste, Venezia, Milano, Genova, ventlmiglia,
egy )., 2., 3. o. kocsi Trieste, Venezia, Mestre, Bologna, Firenze, Róma. Az 1208/1207. sz. gyorsvonatokkal:
egy 3. o. kocsi Venezia,
egy 1,2.. o. kocsi Trieste, Venezia, Bologna, Firenze. Rónia egy hálókocsi Venezia,
egy 2., 3. o. kocsi Abbazia-Fiume, de csak V. 15. IX. 15-ig, oda kedd, csütörtök, szombat, vissza hétfő, csütörtök és szombat. Az 123la/1232. sz. vonatok közvetlen vonatok Keszthelyre A 2217. sz 2218. sz. vonatok VI. 23. -IX. 8-ig naponta közlekednek. A 2233. és 2238. sz. vonatok vasár- é$ ünnepnapokon VI. 23.-IX. 8-ig közlek. A 2243. és 2246. sz. vonatok csak szombat és ünnep előtti napokon VI, 22.— IX. 7-lg közlekednek.
Az 1220. és 1219. sz. vonatokkal egy 2. és 3 osztályú közvetlen kocsi fut Zalaegerszeg—Budapest-déli között.
Nagykanizsa—Szombathely—Ágfalva
Kinlut mű. T treabit-Myrskki kk. Sopron-tloakli-bál kt.ll hoiyrti Ind. Indvl Kaniz.á rí kk.
1411 Sz. v. 5-20 658 7-27 1 9-10 aiii Motor _ _ 5-55 7-36
irat Motor 8 11 9-44 1034 1503 un Motor 5-40 730 8 10 936
I4M Sz. v. 13-50 1514 1605 — MIS Sz. v. 10 03 1123 12-02 13 22
MIS Sz. v. 1622 17-44 18-27 2001 1413 Sz. V. 1145 15-39 16 19 1741
U2S Motor 20-16 22-14 2235 — 1411 Sz. v. 19-23 20 45 2102 \'253
Az 1412/1411. sz. vonatokkal egy 2. és 3. o. közvetlen kocsi fut Zalaegerszeg— Budapest-déli pu. között.
Az 1415. és 1416. sz. vonatokkal egy 2. és 3. o. kocsi fut Wien—Pécs. Wlen-Osiek között.
Nagykanizsa—Barcs—Pécst vonal
Niukul- | Buci\'i Fkir. | 1 | Pici\'SI l| BlíCiríl 1 NlgjVinl
i.áréi Ml M. f^ J I ká. l 1*1 J tik. kk
m Sz V 5(iS 654 M 49 1 1 247- 3 Sz. V. 700
2114 Sz. v. 13 53 16-05 17-57 2413 Sz. V. 1230 14-20 1606
2128 Végy. 1811 21-38 23-271 | 2421 ! Vegy. 16 55 19 20 21 45
A 2414. és 2413. sí. vonatokkal közvtfen kocsik futnak Wien-Osiek és Wien-Pécs között.
A 2420 és 2421. sz vonatoknál közvetlen kocsik Pécs—Budapest déli pu. között. Nagykanizsa—Gyékényes—Kaposvár—Budapest Keleti pu.
; Kanizsáról indul ír Bpealre érk. I || Wlíft4-
2408J Oy. v. 1 2316 51-fi 23-48 "fl-55 | 2«7:! Sí. >r| 22 25_r7:27 8-03 | 2409|| Oy v. | - | 4 33 !| 5<X5
A 2408/2409. sz. gyorsvonatokkal közvetlen kocsik futnak Budapest déli pu. Piume és Susák között.
Nagykanizsa—Murakeresztur—Kotor tba
|( Nagykani " ____Józsiról Indul I]
tv. szemJ 7-15 1202 Gyors j 11-40 1208 J Gyors | 2339 Az 1208/1207.
1292
Hova?
IM.-Keresztu( Vwtlmlglii, Róma Fiume, Róma
________ 1201/1202. sz. vonatoknál
a Nagykanizsa-Budapest viszonylat alattiak.
1292/1297. sz. vonatokkal csak 3. osztályú kocsi fut Murakereszturig. Azoknak az utasoknak, akik Jugoszláviába Murakereszturon át személyvonattal óhajtanak utazni, Murakereszturon át kell szállni a magyar vonatokról.
A magyar vonatok közül a személyvonatok közül Murakereszturon csak a 2414. és 2420. sz. vonatoknak van azonnal csat\'akozásuk.
120n Oyors II Röm«, v«*«li 1297,tv.szem.|| M.-Keresztui 120ljj Oyors j(Trieste,Rom!
közvetlen kocsik ugyanazok, mint
W\'l 1158 1810
■•grkaniiulak találkozóhely* az
István király Szálloda
Budapaat, VI., Podmaniozky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi filtéa, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Téljei komlort A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
4414/1935. tkvsz
tail mitMy kivonat
I Béta Néptakarékpénztár rt. végre-nsk Haba Józsel Károly végreha|láat dő ellen Indított végreha|tisi Ogyé-
Haba I hajtatónsk I szenvedő ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében aa 1881. t.-c. 144. és 147. § al értelmében elrendeli a végrehaltásl árvetést 782 P s 10600 P tőkekövetelés és (áraiéiul éa az árveréal kérvényért ezúttal Haba Béla Javára 38 P-ben, a Néptakarékpénztár rt. |avára 380 P megállapított költség, valamint a caatla-kozottnak kimondott ózv. Oroszvári Oyu láné 4200 P, Orbán Julla 652 P, Flsehl OvOrgy 600 P éa 43 P. dr. Haba AnUl 131 P 80 lill., Orsaág Józaet 260 P, dr. Örley QyOrgy 302 P. Haba Józsel 200 P, dr. Málék L<s>ló 450 P. Nagykanlzaal Ta-karékpéntlár 250 P. Ország Józsel 9 P. dr KOnlg Józsel 56 P. Krémer János 103 P, vitéz Vlgh Dávid 737 P 49 <11., Orácz Béla is nele 201 P 44 lill. tőkekövetelés éa lárulékai beha|tása végett, a nagykanlzaal klr. iárásblróaág területén levő, nagykanlzaal 4311 sz\'jkvbelt 353H/a. hraz. azánlóra 220 P, 353J/b. hrsa. asántóla 220 P, a 4677. tikvbell 6124. hraz. rélre 200 P, az 5929. aztlkvbell 6680. hrsz. szánlóra 120 P, 6699. hm. szántóra 130 P, >z 5950 aztlkvbell 6879/1. hriz. szántóra 240 P. sz 1606. sztlkvbell 3986. hrsa. rélre 400 P. az 1666. aztlkvbell 6358. hraz. rétre 2Ö0 P. a 2943 sztlkvbell 6188. hrsz. azántóra 320 P, a 3390. aztlkvbell 6782/b. hrsz. szántóra éa rétre 600 P kikiáltást árban elrendeli.
A legkisebb eladási ár Oroszvárt Oyu. láné |avára a kikiáltást ár >/s a. Flachl Oyőrgy javára a klkiálláal ár 150%-án, Orbán Juliska |avára a kikiáltási ár 260\'ío-án, Néptakarékpénztár rt. lávára a klkiálláal ár 287°/o-tn, Haba Józsel javára a kl-kllrláltásl ár 330o/o-irr. Flachl György Javára a kikiáltási ár 335\' o án, Haba Béla |av«ra a klkiálláal ár 706° o án. Orazág Jó-, nel lavára a klkiálláal ár 7587o án. dr. örley Oyőrgy lavára a kikiáltást ár 767»/o-án. Haba Józief |svára a klkiálláal ár 7730/0 án. dr. Málék Láazló lavára a kikiáltási ár 78l°/o-án, a Nagykanizsai Takarékpénztár lavára a kikiáltási ár SOlo/o-án, dr. Könlg Józsel |svára a kikiáltási ár 8140/d án, Krémer János |avára s klkiálláal ár 817%\'án. v. Vlgh Dávid lavára a kikiáltási ár 8Z5°/o án éa Orácz Béla és ne|e lavára a klkiálláal ár 857°/o-án alul eladni nem lehet.
A tőbbl ingatlanokra nézve a megtelelő helyea tartalom adó- és értékbizonyítvány beérkezte után fog a ikvi hatóaág u|abb árveréat tűzni.
Az árveréa aa ózv. Haba Anialné javára bekebelezel! haszonélvezeti azolgalml lógót nem érlnU.
A telekkönyvi hatóaág aa árverésnek megtartására 1935. évi szeptember hó 23. napjának d. e. 9 óráját tüzl ki és ar árveréal leltételeket az 1881: LX. le. 150. §-a alapltn a következőkben állapltja meg:
Az átverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár IO°/o-át készpénzben vagy óvadékképea érlékpapiroa-bsn a kiküldöttnél tetenul.
Az, aki az Ingallanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tetl. ha többet ígérni senki sem sksr. kötetes nyomban a klkiálláal ár azázaléka szerint megállapított bánatpénzt az állnia Ígéri ár ugyanannyi alá-zalékálg kiegészíteni.
Nagykanizsa, 1935. május hó 17-én. Dr. Wéber s. k. klr. |biió.
A kiadmány hiteiéül:
5885/1935. tkvsz.
Végzéa.
A telekkönyvi hatóaág Néptakarékpénz-lár rl. éa Haba Béla végrehallalóktuk -Haba Józsel Károly végrehajtást aienvedó elleni árverési ügyében a 4477/tk. 1935. azámu árverési hirdetmény kiadmányaiba
becsúszott leírási hibákat kilgazit|a a meg-áll\'plt|a, hogy aa árveréal hlrd. azáma nem 4477/lk. IMS. hanem 4414/lk. 1935. azám.
Klmondla, hogy a lenti azámu hirdetmény nyel elrendelt árverést a hivatalos helyiségben, Igazságügy] palota, földszint, II-ajló alatt lógják megtartani.
A nagykanlzaal 1606 sztjkvben leivel! ingatlan hrazáma nem 3986., hanem 5985. Ittasán.
Elrendeli továbbá a NépUkarékpénztár rt végreha|lató részére árverési hirdetmény-kivonat kézbealtéaét. A kézvényéri köttaé-get nem állapit meg, mert lelráal hibák miatt végrehajtáat azenvedó »|abb költsé-gekkel nem terhethelö.
Nagykanizsa, 1935. Jullua hó U-én. Dr. Bentzlk a. k. kir. ibiró.
A kiadmány hiteiéül: Kiss a. k.
Nyomatott a laptalaldonoa Közgazdasági R.-T. OnMskarg Nyotada ta OátaaU LlouadO Vállalata Uoyvnyimiliitkan, Nagykaalasáa. (FtMóa iiletvaató Zaki Károlv.)
Ara 12 ffllfr
78. évfolyam 200. mim NaKykanli„, 1936. .Mpfcmber 5. csütörtök
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPI
-KSÖf
ét ktadókhilali FU 5. azáa.
Félelós szerkesztő: Barbarit* Lajos
Előfizetési Ars: egy hőrs « pengd 40 HM Szerkesztőségi és íladóhlvaUll teMoai 71 s
A treuga dei
Az egyik fővárosi lap hasábjain egy kiváló íérílu cikket Irt, amely-bit az ország mai helyzetében uzt tanácsolja, hogy békéljenek meg u pártok egymással, inert n napjainkban tapasztalható világpolitikai helyzet sürgősen szükségessé teazi, hogy a magyar nemzet nc a pártokra szakadás csete-patélban élje kl energiáját, hanem összefogva küzdjön nagy céljaiért.
Treuga deit hangoztat és kiván az említett cikk s az avatott tollú férfiú valóban jól érzi és helyesen látja az eliból fakadó mérhetetlen előnyöket. A Nemzell-Egység Pártja kezdettől fogva ezt a célt tűzte maga elé. Mindenki által érthető mó. don hlvla fel a figyelmei az összetartás és a lelkek megbékélés\'nek múlhatatlan szükségességére, mégis nyár végével azt kell tapasztalnunk. hogy ellenzéki oldalról szinte folyamatosan visszatérő hangulal befolyásolási lolyamat indult meg, amely népszerüllenlteni törekszik a jelenlegi kormányzatot, maga felé édesgetni a nemzet rétegéből olyan elemekei, amelyeket nemrégiben még súlyosan lámadott, szélesitenl akarja az ellenzék lámadó frontját a kormányzattal szemben azzal a nyíltan bevallott céllal, hogy a ha latomba ö üljön be.
Treuga del hirdetése nagyon he lyt\'s. de ha azt valamilyen politikai oldal felé adresszálják, az csak aa ellenzék lehet, amely fc\'elős azért, hogy az eddig fennállott politikai nyugalmat megbontani törekszik.
Bár egyáltalában nem tulajdonltunk tul nagy jelentőséget annak a politikai mozgolódásnak, amelyik most az ellenzék oldaláról megtn dúlni látszik, mégis emlékeztetünk azokra az Időkre, amikor Magyar ország az ő nyugalmi közhongula \'óval s békés belpolitikai helyzeté vei szinte irigyelt oázis volt Európa puskaporral telitett talaján. Mlköz b"n a szomszédos államokban egymásáén következtek ba kemény megrázkódtatások, Magyarország még a nehéz gazdasági viszonyok következtében előállott problémák miatt álélt gondterhes napja\'bnn |s meg tudta őrizni higgadt mérsék letét. Most akarják hál ezt a békés nyugalmat felborítani egyes po\'itl Kai vezérférfiak, amikor ugy a kül politikai helyzet, mint a belföldi Vonalon tapasztalható nagy alkotásf program |s fokozoit önuralmat és mérsékletet kíván? Igen tneuga d\' lre van szüksége Trianon magyar Svának, békére, ugy belföldi, mini JQIsó viszonylatban. Lehatet\'en, "\'>gy nc lássák be mégalegelvakul. \'"\'■o Ellenzéki férfiak Is annak szük Ségél, hogy dolgozni nyugodtan csak Ugy lehel, ha neraoaak az egyik «éz forgatja a munka eszközét, ha nem ha szükség van rá. a másik |s rendelkezésre áll ahelyett, hogy az a védekező, avagy támadó fegyvert \'"[galná. Mindenesetre szép a tö-rekvés és időben hangzott el n fi-KyelnKzletö szó, hogy törekedjünk
Szerb határörök agyonlőttek egy magyar
A 35 éve®, családos segédjegyzőbe öt golyót röpített a szerb granlcsár Kegydlja miatt igyekezett az áldozat Zákányból Berzencére és pár lépés miatt kellett meghalnia — A holttestet a vizsgálat után kiadták a családnak
Berzence, szeptcml>er 4
Kedden ismét véres incidens játszódott le a magyar szerb határon. A Berzencével haláros Góla község közelében, amelynek állomása magyar területen van, szerb határőrök agyonlőtték Berzence volt segéd jegyzőjét, a 35 éves Simon Istvánt.
Simon István 10 évig teljesített szolgálatot Berzencén. A közelmúlt-abn végelbánás alá vonták és vég-kielégítették. Miután Simon "családos ember, átköltözött Berzencéről Zákányba, nővéréhez, Simon Annához, aki ott postamesternő. Onnan kérvényt intézett a megyéhez, hogy változtassák meg végelbánását és adjanak neki kegydijat. Az értesítést Berzencére várta és ezért gyalog indult Zákányból Berzencére.
Éppen-delet harangoztak, amikor Simon elhagyta Gólát és a 9. számú őrházhoz köWedett. A volt Jegyző ugylátszik nowon gondolataiba mélyedt, mert a határmenti gyalogút-ról letért 10-15 méterre - a jugoszláv terület felé. Észrevette ezt eg>« szerb határőr, aki rákiáltott Simonra. Az aljegyző ugylátszik azt hitte,
hogy figyelmeztetni akarják, nyugodtan megfordult és visszaindult az útra. Ebben a pillanatban azon. ban a szerb granlcsár vállához emelte fegyverét és egymásután 5 lövést adott le. Mind az 6 talált és Simon holtan rogyott össze. A közelben dolgozó magyarok segi\'ségé re akartak sietni, de nem mertek átmenni hozzá, hanem a magyar határőrséget értesítették, amely lo-vább adta a jelentést a jegyző feleségének és Simon Anna postamesternőnek.
Simon felesége kérte azonnal a szerb határőrök parancsnokát, hogy engedje áthozni a holttestet, de kérését nem teljesl\'ették. Amikor az ügyről értesültek a hatóságok, kö zös bizottság szállt ki a helyszínre. Magyar részről Haám Lajos csurgói Járásbiró. a határőrség parancs noka és a csurgói járásbíróság vizsgálóbírója szállt ki. Jugoszláv részről a kaproncai szolgabíró, a groni-csárok vezetője és természe\'escn a gyilkosságot elkövető határőr volt jelen.
A bizottság megállapította, hogy
Simon pár lépésnyire tért le az utt ról és a granicsár figyelmeztetésére nem futott, hanem vissza akart jönnnl magyar területre. A blzott-J ság kiszállásakor a meggyilkolt nővére, Simon Anna postamesternő ismét kérte a holttest kiadását, amit a jugoszláv hatóságok kisebb meg is engedtek. A .holttestet igy méfl kedden át is hozlák magyar területre és a csurgói járásbíróság indítványára szerdőn Gyékényesen fel-boncolják.
Az esettel kapcsolatban Stepnnlcs Pál somogyi alispán a következőket mondotta:
- Ma reggel kaptam jelentést az esetről, azonnal intézkedtem, hogy vizsgálják ki az ügy<*t. Rés/letesse lenlést mindezidelg nem kaptam, igy bővebb felvilágosítást nem tudok adni.
A környékijei! községek likól iz gatottan várják a berzentei aljegyzői halálának - amit közönséges gyilkosságnak minősítenek — következményeit. !
■rVUWUVTjVWlAnniVWV^^
Visszaszívták a nagy abesszíniai olaj-üzletet
Laval és Edcn kOlön nyújtanak be javaslatot Genfben — A tanács a közgyűlésre halasztja a döntést ? — Uj tanácskozás Mussolini, Baldvln és Ltval közt
A négus mezítlábas hadserege megkezdte m felvonulást
ban ebben az esetben sem változtatja meg álláspontját.
A Valikán nem közvetít
Páris, szeptember 4 A francia sajtó nem .előlegez a népszövetségi tanács mai ülésének nagy fontosságot, inkább a döntőbíróságnak a határincidensek ügyé ben beadandó jelentését várja. Hlr szerint a bizottság 0 hónapi munka után még mindig nem tisztázta hogy tulajdonképp ki is felelős u határincidensért.
Nem lesz közös angol-francia javaslat
\\ Páris, szeptember 4
Edcn az előze:es taná skozások
során arra akar/a rávenni Lavalt, hogy a genfi tanácsülésen az olasz -abesszin ügyre vonatkozó köz"s javoslattal lépjenek elő. Laval azonban ebbe nem egyezett bele, elutasította az együttes javaslat tervéft Így tehát Franciaország külön fog lal állást az olasz-ub sszln ügyben.
I Róma, szeptember 4
Rómában ugy tudják, hogy o genfi népszövetségi tanács a döntést a népszövetség! közgyűlésre fogja hárítani. Olaszország azon-
treuga deire. de amikor ezt hangoztatjuk. tekintetünk az ellenzék magatartása felé Irányul, amely egy általán nem akarja megszívlelni a nemzcii összefogásból s az egységes nemzeti akarat megnyilvánulásából fakadó előnyök súlyát- KPny-nyü dolog a szavak játékával, az ígéretek hangzatos szólamaival, de kritika tenorjával is a paniszos rétegben elégedetlensége* lámasz tani, tekintélyeket lejáratni, de nem
gondolják-e meg ezen az olda\'on azt, hogy ma lerombolni valamit sokkal nagyobb felelősséggel jár, mint bármely időben. Különösen veszélyes játék ez akkor, amikor a nemzet túlnyomó többsége hittel és szeretette/ veszi körül a Gömbös Gyula miniszterelnök személyén ke resztül megnyilatkozó politikai tö rekvést, amely ha belé Is ütközik az élet által támasztott akadá\'lyokba, azokon van ereje keresztül törni.
Párlsban ugy tudják, hogy a Vat|. kán megcáfolta azt a hirt, mintha a pápa közvetítő szerepre vállalkozott volna.
Genf, szepfeürifber 4 Laval kijelentette, hogy elképzelhetetlennek tartja, hogy a Népszövetség, amely a béke érdekében létesült, háborút szüljön.
A Vacuum Olt eláll a szerződ/,s végrehajtásától
London, szeptember 4 A Vacuum 011 Compagny a külügyi hivatal felszólítására eláll az al)esszin bérleti egyezmény végrehajtásától.
Washington, szeptember 4 Az a társaság, amely a négustól engedélyt kapott uz olajterü\'elek feltárására, a külügyi hlvatul előtt azzul indokolta a megállapodástól való visszalépését. hogy az üzlet-nemcsak az amerikai, hanem! más1
o
% tALAl KOZLONT lMg teptortwfR
Férfi ruha A Női kabát A Női ruha.
iskola ruha • gyermek kabát $ gyermek ruha
szövetek szövetek szövetek
legújabb színek, legújabb szövések, ieg- a ClllÉnCC 111IIATÜ 71 PTRFU KérJök raktárunkat vétel. naWobb választékban, reklám árakon Q lILLCKkJ IIIVH I U L L11 D L N kényszer nélkül megtekinteni
államok kormányát is súlyos zavarba hozta. Kijelentették továbbá\' azt is, hogy az üzlettől való vissza, lépésüket haladéktalanul közlik a négussal. , , , i Páris, szeptember 4
Genfben ~ mint Pálban tudni vélik - lelvetetiék eszmetj hogy Mussolini, Laval és Baldvin jöjje-, neK össze tanácskozásru egy olasz határmenti városban. üjgydure még nem tycbu, mit szólnak az eszméhez az érdekeltek.
Megindult a határra a négus mezítlábas hadserege
London, szeptember 4 Addis Abebábói érkező jeienlés szeimt a keletairjkui esős idő 27 nap múlva végetér. Az ubi^sziuek crne az időre várják az olusz támadások megkezdteét. Azoltsz nők és gyermekek már mind\' elutazlak a fovúrofiból, ma uz olasz lisztvise-lok is mind elhagyják Addis Abd-bát. | | A csapatszáiiitások megkezdődtek. A mezítlábas hadseregei, tehervagonokban szállítják a halárra. A harcosok teljes csendben érkeznek a fővárosba. Fegyverzetük csak görbe kés, lándzsa és oroszlánbor pajzs. Pörkölt búzát tartalmazó kecske-bor tarisznya és viztömlő tartozik még felszerelésükhöz. Sok harcos fegyverét a gyermeke viszi utánu, mig az. asszonyok csak távolról sirva követik őket. Naponta 1600 katonát kUld a négus a határra.
A szerda délellUiQeaíben
Genf, szeptember 4\' A szerda délelőtt egyetlen genfi eseménye Laval és Eüen tunácsko-sása volt. tídea e tanácskozáson tájékoztatta Lavalt elutazása előtt Baldvin miniszterelnökkel folytuioit tárgyalásairól. Később bevonták a tanácskozásokba Aloysi bárótjs és igy hármasban folytutták a megbeszéléseket, amely lapzártakor még tart. I
Ma délután
kakilják >*f P«M»ylJ.U«téiél Golbei
Genf, szeptember 4 A Népszövetség pénzügyi bizottsága ma kezdte meg «/ Magyarország pénzügyi helyzetének tárgyalását. Fabinyl pénzügyminiszter jelentését valószínűleg szerdu délután hallgatja mog a bizottság.
Bécs, szeptember 4 Kánya Kálmán külügyminiszter fél \'1 órakor Bécsbe érkezett, ahonnét este fél 8 órakor folytatja útját Genf felé.
Erős, vérbő, kövér emberek igyanak naponként, reggel éhgyomorra egy kis pohár természetei .Ferenc József keserüvlzet, meri ex rendes gyomor- és bélműködést biztosit, számottevően előmozdítja az emésztést és kitűnően szabályozza a vérkeringést Számos szakorvosi nyilatkozat tanúsítja, hogy a Ferenc József viz sziv- és idegbajosoknak vese- és cukorbetegeknek, valamint köszvényben és ciuzban szenvedőknek is nagyon jót lm,
Abol húsz fillér miatt megállt az élet...
A nagykanizsai vásározó clpészmuakások^sztrájktanyóján
A nagykanizsai vásározó jcipészmuu-kások serege hétfőn reggel sztrájkba lé|>eit, mert nem sikerült a munkaadókkal a megegyezés. Már csak 20 fillér vo.t a dilierencla, amit egyes mesterek nem akartak megadni. A sztrájkoló munkások á volt «Badacsony.-ban levő Munkásotthonban gyűltek össze és olt várják ügyüü elintézését ...
Egyik részük némán . maga eié merül, az élet terhének minden láthatatlan súlyával a vállán, a fiatalabbak a kis házibilliárdol állják körül és nézik a játékot.
Aki meg akarja tudni, liogy milyen primitív é.e.el élnek " még\' ma is dúsan termő aranykalász országában, az vegyen- magának annyi fáradságot és nézze meg -a magjar munkásságot, a melyik itt összegyúlt és JiallgassU jneg l>anaszaikat. Nem hisszük, hogy akadjon ember, akiben a humanizmus ,eg-l>arányihu szikrája él, liogy meg nu induljon és iei\\«sso magában a kérdést: — hát igy is élnek az emberek ? Így is él a jó Isten teremtése, a teremtés koronája, az Ember?,..
Körénk csoportosulnak, aiulkor meg-haiiják, liogy azért jöttünk hozzájuk, liogy egyengessük a békés kibonlako< zás útját ós felhívjuk az ibelékes tényezők Ügyeimét a nyilvánosság elé tárt panaszokra. Tizen, húszan is be-szélnek egyszerre, mindenki a maga sérelmét igyekszik előadni.
Amit a sztrájkoló munkások, mondanak
...Napi 15—16 órai munkaidő mellett ailg keresünk 8 pengőt hetenként — mondják. A hossxu és peliéz muu-kaidö alatt aLig marad időnk ebédelni. Csak ugy eszünk dálbeu, liogy oda-tesszük a lepertőt vagy a száiaz kenyeret a <banklira> ás egyik kézben a csirizzel, a másikban a keuyér obé-delünk, hogy még ez a néhány perc »e hiányozzék a kemény napi robotból. Mert csak igy tudunk megkeresni heti 8 pengőt. És hányszor van, liogy a mester vasárnap is dolgoztai bennünket ás ha mi hivatkozunk u ya. sárnapi munkaszünetié, akkor az| mondják, hogy ha akarunk vusárnap ebédelni, akkor dolgozzunk is vasárnap. Eddig valahogyan türtük ezt az •életei,» de most már nem bírjuk. Heti nyolc pengőből iram tudunk megélni. Van 4-0 főből álló család, a melyik heti 8—10 pengőből kénytelen •megélni.*
— Ez a mi «é\'.etünk,> — mondják sok fájdalommal hangjukban. I>e miért akarnak a mesterek mindig csak a munkásaikon cIe>rófobi|» nifcid ait- Ha
megdrágul a bőr, lia magasaUb az
adó, ha bármi előadódik: nyomban a munkabért, szállítják le. Mi vagyunk mindig, akik .mindennek u levét meg-Isszuk, ahelyett, liogy uzt a néhány fiilémyi differenciát a vásárlóra hárítanák, akiknek igazán mindegy, hogy néhány fillérjei többet fizet egy pár cipőért. Mert csak fillóiekről lehelne szó egy-egy pár cipőnél. ^
— Mi robbantolta ki a mostani bérharcot? — kérdezzük őkei. a
— A mesterek azt niondták,^nogy •ha-nem tartunk ki,, akkor még kevesebbet kapunk. Karácsonyra. még kevesebb lesz. a munMbótünk, mert a cipő és bakancs ára addigra uiéf ke-\\e.%>bb lesz,.. v
Jönnek illátok. A munkaadóik azzal fenyegették meg őket, hogy a sztrájkból kilőlyöhig ellxK^ájtják őket. Az egyik mester már ki is adta egyiknek a munkakönyvét emiatt.
— Mi neui akurunk semmi mást, mint munkál és ieguLább annyi-bért, liogy é.ul ludjuuk lis ki fogunk tartani a végsőkig," mindaddig, uijiig nem. leijesitik, követelésünket és. garanciát, nem kapunk arról, liogy senkinek báu-lódástv nem esik u sztrájk miatt. Mert neköiik van kitartásunk, hu egy félévig kell is sztrájkpali...
Kózb«n nyílik a* ajtó. Egyre-másra\' hozzák a kenyeret, cipót, más étel-nemüt, amit mynkában levő más szakmabeli, p.unkástársaik küldenek a sztrájkolókuak. v
Mit mond a munkás felesége?
Felkerestük emuién az egyik sztrájkoló munkás íeieségét nyomorúságos kis .otthonában,» vackai között. Négy gyermek kapaszkodott a szoknyájába, amikor be.éptünk. Szegénység, nyomorúság ...
— Hát igen kérem, igy «élüuk> jnl itten — mondja. Nem i" tudnánk
megélni, ha nem mennék mosni, vagy néhanapjáij takarítani, mert a/, uram heti 7—y pengő keresetéből kenyérié is alig teli. Ped^ a.jifgy gyermek melleti is volna $lég munka... (Mig az anya dolgozik, moss vagy napszámba jár, addig a gyermekek az utcára vannak hagyva, az a gondozójuk, a,nevelőjük... Ooda-e, ha az igy «n«velt. gyermekeket későbbeu a törvényszéki tárgyalótermekben látjuk viszont, mint vádlottukut vagy terhelteket?) ( :
Az asszony fiatal még, de arcán otl van a (nélkülözés. A gyermekek rongyokban, inuszatosan, koravénen... Ez tenne hál a teremtés koronája? Isten képmása? Ilyenre nevelje a magyar édesanyja gyermekét? Ezért adjon ue-
Minden utján
hiven szolgálja a
Del-Ka cipő!
Kapható: SZOMOUNYl ÁRUHÁZBAN.
kik életet?
Megdöbbenéssel hagyjuk Ott a pro-letáriakási és nem csodáikózunk, mikor ott látjuk u Népszavát az egyik asztalnak elnevezett cukoriádán,..
A mesterek eintfcének nyilat
Az audiatur ad altéra pars elve alap-jáu íeikerestük a vásározó lábbeüke-Siitök szakosztályának elnökét, Molnár Gyuiát, aki.épen az országos .vásáron loguilatoskodolt és egy félórán,át be-szé\'geieit egy laiusi menyecskével, inig uz otthagyta ná A 2 i<eiv§őpéri u elpelője javilását. Az é.énk országos vásárban egy fé.óra alatt ez a menyecske volt az egyetlen vásárló.
— Nagy hátiere van ennek a dolognak\' — mondja. Molnár liyula me»« ter. — A sulyos> közterhek, u gazda-sági helyzet, amely lecsökkentette a
forgalmunkat... t
— Miért pftax sikeiüll " munká okkal a. megegyezés? — kérdeztük
— llát kéi«ui... a mesterek meg nem értése a munkásokkal szemben (Sokkal erősebb kitéielt hasznán.) Volt kéi«m oiyan ijjaros ls, aki azt akarta, liogy a munkás 1 pengőért\' csináljon neki egy pár cipőt, li pengő a iegaia-csonyabb ár. L>e voltak, akik 1.3U, 1.40 pengőt flaeitek. Most . igériüuk egy^lJáf cipőéit 1.00 pengőt. A munkások nem logudlák el. lj}u pengőt akartak. Én — folytatja Molnár szakosztályi elnök — u békés megegyezés meitett vo.tam és azt ajánlottam, Jiogy a munkások e«égedjeiVeti meg .egyeloru az U60 pengővel, később buiél• fölemeljük a m unna bért. l>e nem fogadták el. \'Aesséki ideaézni, mióta szerkesztő ur Ut van, árultam** ez idő £iau csak egy fillérnyit? Ez a pár javilás, flml 2 pengő és amiből nekem 30 fillérein van,az az egész országos vásár ma délelőtt 11 óiÜlg. És igy van ez a többi vásározónál is. Nincs vevő, uincs vásárló, mert nincs pénz és igy meg lehet érteni a mesterek álláspontját\'la. Miből Űzessenek, , miből? Ma például lefoglalták az egyik.mester sáftrát, egész készíetél. Lepecsételték ••.,» Ne tessék csodálkozni a mesterek merev álláspontján!
— Mindaddig, amíg le nem ülnek dolgozni, ttmig újból fel nem veszik a munkát, addig több bért, mint a mennyit Ígértünk, nem adhatunk — fejezi be » beszélgetést.
Soljtmesi ncnddrtanácsosnál ..
Teljes munkát akarván végezni, fel-kerestftk végül Solymosi László állam-rendőrségi U»náci*)st, aki a legnagyobb JóindulaiUil kvzell a,munkások ügyét^ Alkalmunk ,volt erről. szavaiból meggyőződni. Kezébe veszi az egész kérdést,, moudia és rcm&i, liogy sikerül összeegyez le Uü a két felfogást. Magához kérette papp Oszkárt, az Ipartestület alelnökét, a cipészipari szakosztály ;elnökét, aki eddig is nagy megértéssel elnökölt az egyeztető tárgyalásokon és aki nemcsak szaktársainak, án a munkásságnak ls valóban megértő Jóakarója. Felkérte V^pp Oszkárt, bogy ke-ies.se meg a, szomszéd xárosok iparosait, liogy .milyenek olt a munkabérek, a viszonyok, az eladási árak, stb., hogy tisztán lássa az egész kérdést és akkor összehívja az értekezletet. Solymosi tanácsos nagy megértéssel van munkások súlyos helyzetével ssemben, «e tekintettel van a munkaadók helyzetére is.Vagyis - teljesen tárgyilagos és minden érdek\' fölött álló, ugy, bony a legjobb kezekbe van letéwe a kibou-takozás fonala,...
llisnen mindössze 20 fillér dUfereu-iciáról van szó. 20 fdlér a béke áia...
mn jsé L" *
la®.
iSUtM: I I li» m.
öwü dlnafrbtetttö
Bizony, már elmúlt a nyár éa mi Ismét uj fogaimat emlegetünk: est a lKFPOngöe, n| HJítettetwt jelentő öazt. Léptttl-nyoman halljuk, amint a nyaralásból hazatért barátnők érdeklödnek egymástól: Te már esi. „Altattál .elemit őszre t Ige ! Ezt meg ast! Mire az htmyat-
bomlok rohan a férjéhez éa óránként egy evölanáltal beadja, hogy nekt Is lUrgfttn szüksége van erre, meg arra. Szegény férjek, szavamra, sajnáltak benneteket t..
Már egyáltalában nem érdekelnek bennünket az alig másfél hónoppul eselött vásárok nyári beírnák, már égünk a kíváncsiságtól, hogy ml V lesz az uj divat és már gondolatban látjuk magunkat vadonatúj fekete bársony coctail toilettünkbcn. Mert hölgyeim, tessék tudomásul venni, hogy bársony less írén « < tél favorltfa. Tavaly aéitíeinoean beszivárgott honink. Imii fcssan terjedt is Íme, az Idill már itt von közöttünk, teljes, diadallal.
Afcogy már eédtg Is valamit meg. Uidtaak a két lakat alatt SaMU pé risl divatbemutatókról, az idén a legnagyobb divatházak fa\\orizálják ezt a puha, mindenkinek előnyösen áltó bársonyt. Nagy és kis ruhák* nak, böhátu köpenyeknek, kosztümöknek, fehér, vagy ecru tüllbluz-zal egyformán divatosak. A kis bársony lok kalap, tollal, esetleg ezüst róitn pelerinnel, vagy ssak egy darab rókával az ktri őszi divat non phia ullrájit jelentik.
Azt is hallottuk Itt ott sutfogni, hogy a rövid bundák teljesen eltűntek a horizontról, ellenien a hsíruronegyedes, b\'hátu. teljesen, angolos bundák egészen beérkaz\'ek. Az a néhány hölgy, aki e sorok olvasásakor kétségbe esik, férje pedig saját dugájába dűl, hogy na most mi lesz, hiába adtain ki két ive a drága pénzt érte a röeklkére, amit zokogva kértél, hogy a Kisené és a Kovácsné mér csak ilyenben járnak és Neked még mindi* nlnceen, ugye, kár volt ugy sMni í... Ezeket a hölgyehet Is urakat sietünk megnyugtatni. hogy egy praktikus asz-izony mindent célszerűen felhasznál, különösen ezt a rövid bundáit ha a k. férjuram * vételkor nem Kínálta a pénzt és felcsé^atk w-raes szőrmét vásárolt. Ugyanknagy-ziertea M lehet hassélai ezekat "öwköpeey és a^ot kosztttoi prémeséséhee. Mkldftettö nagyon <8vatos lesz az Mén. A köpenyek ugyancsak M háttal, DO ujakkal, •ok-sok prémmel kéazfllnek is nap-j»ii viseletre pedig nem tudunk el képzelni kedvesebb, bájosabb vhtt-leiet, mint egy angol kosztümöt uörme nyakkal, Ids tokkal, muffal. (Mert ez ksez ea kW. üvaí.) , ■lgoí tajeatOuiök, különösen henia, zffltf éa bordó ntnbm urald ogják az idényt és esek. mdn*gyi-k\'hez az otthon kötött, a kosztümmel harmoHzáló adntt puBover el-\'"tedhetítten kellék (Jó lesz böl Ky<im méz uuat nekilátni a horga Iáinak, vagy kötésnek, hogy novem b« Mezen legyen, ea a biuz) . a béraooyazöwewk k divatosak késznek, Mnktünbn a más szállal behúzott gyíkjuk, egéazen
zalai közlöny
Ptóa «g«l szövetek ),, ugy.
simulnak a testhez, mint a trikók. Igaz viszont, hogy az áraik nem simulnak ennyire a> ember péns-
tárcájához, de Istenem, divat őfensége dtktél, mi pedig, szegén, ,ah„
szolgál, kénylelenek vagyunk behódolni akaratának. Az angolos divat az idén teljesen átvette a ve
aetö szerepet és ctak* ceti ruhákat
látunk majd franciás fazonnal. Divat leaz a matt selyem la és a.: De most egysaerre elég leaz
ennyi. Félek, ha még többet tálalnék tel az »laelltöból,< megártana és a férjek elliitanák asszonyaikat egyszersmlndenkorra még a divatcikkek olvasásától is...
beszéljünk magyarül ?
Könnyű «zt mondani, hogy beszéljünk magyarul, de nehéz magyarul beszélni és — ugy látszik
— még nehezebb magyarul ind. Még annak is neliéz, aki öklömnyi betűkkel írja elkke a elmet: BESZÉLJÜNK MiAdYARUL!
A Nemzeti Figyelő minapi vezércikke fölött áll vastag, fekete betűkkel ez a cim: Beszéljünk magyarul I /Aztán ha elolvassuk a cikket, tele vön idegen szavakkal
és magyartalanságokkal
A magyar é\'.eterőt például magyar .vüalitas.-nak nevezi a Be-széljünk magyarul cimü cikk Írója, A sátoriaké és vándorló ösmagya-rokról pedig azt iija, hogy «no-madlrálók. \\x>ltak. E«eken kívül l& \'épten-nyiomon *frappáns,» «nta. visztikus,» .exponens. stb. szavakkal beszél .magyaruU a cikkíró.
De ahol magyarul beszél, ott is serról sorra megborzong a magyar dobhártya. Szemrebbenés nélkül lxja )e például ezt: .nálunknál kulturáltabb nemzetek.> Nem tehetünk róla, de .nekünknek. sehogyan sem megy a fejünkbe, hogy miért kell • naál, -nél ragot elől is hátul is hoziáragasstani a személyes névmáshoz?
• X. Y. cikkének - olvassuk odébb — az a megállapítás képezi alappillérét.. .f Hotett a magyar nyelv képez íűuévből Igét, igéből melléknevet, de nem ké-plez pilléreket. Mennyivel egyszerűbb és sz«bb volna ez n mondat így: iX. Y. cikkének atappilére az a megállapítás...»
Más: .Képesek Molhmk kiépíteni...» «vnK képes magyarrá tenni...» Amikor pedig válogatni lehet a szép és teljes értékű, magyaros kifejezési módok köeött:
— <kl tudtuk építeni, vagy «ki bírtuk építeni..
Es mi az az .áHékony. alkot-
mányt A nyelvújítás elég Ilyen és hasonló nyakatekert szóalkotással .ajándékozta, meg a magyar nyelvet, legalább ma már ne gyártsunk ujakat a polgárjogot nyert régi rosszak mintájára!
fis. ml az at .alkotmánymisztérium f» Ha már «gy Idegen szó használatát n«m tudjuk kikerülni, akkor legalább ne csináljunk belő-1« sroroc sióöaszietételt magyar stó mellé! Olyan ez igy, mintha szudáni négert akarnánk összeházasítani eszkimó összonnyal.
.Ezért alkolta meg rugalmassá.... Nyilván azt nkarta mondani a cikkíró, hogy ««zért alkott" rugalmasnak.»
• Nem mulasztják el figyelmeztetni a magyarságot...» Mire Jó mx ily«n nyakatekert és latino6 körülírást Nem sokkal egyszerűbb magyarán éa röviden azt mondani, hogy .figyelmeztetik a magyarságot. T
Az ellenkező hibába esik a cikkíró, \'amikor a magyar szórend! törvényeknek fittyet hányva Igy tömörít egy mondatot: .aki ert az Igazságot kétségbevonni s annak helyére mást tenni akama ...» Kár Itt takarékoskodni az .akar. szóval, Beszéljünk csak nyugodtan magyarul, nem baj, ha egy szóval többe kerül, fis akkor ez a mondat igy hangzanék: \'.aki ezt az Iqazzáeot Mtsé^ al*má wonnl és mást akarna tenni a helyébe....
Az akta-nveivböl való szórend kirívó példája: ....mintha feltételezni lehetne.. Magyarul ez igy hangzik: ....mintha fel lehetne tételezni..
Hát igent Beszéljünk magyarul! De aki ezt tanácsolja, az járjon elől Jó példával és próbáljon meg magyarul Imi.
rnj
Selymek
riki- is Mml vjliuáHk megérkeztek.
A kailual n| Átkelési-rend „ftlnsl" prenier]én
Rég nem volt Kanizsán annyi vidéki, mint k*dden. A kötnyAliell falvak csak ugy öntötték a faluslakat a szepteml>erl országos vásárra. Már a kora reggeli órákban olyan tarka volt a kanizsai utcák képe, mint a cigányasszonyok fejkendője. A «ok srines szoknya, kendő, pruszlik ezernyi színfoltja ugy kavargott, mintha ünnepre készülne a korzó. Pedig csak vásárolni »gyüttek« a vidék barnárasült magyarjai.
A szeptemberi vásár mindig népesebb. Aratás után van egy kis pénz, meg jön az iskola... A szeptemberi nap nyárközepet megszé-gyoBltő hevességgel küldi <*6kj«it. A népes, zajos utca mindig derűs, vidám kép, különösen ma, amikor az uj átkelési rend premierjét üli a faluslak között.
Kétszeres rendőri készültség győzködik velük. Kerekszoknyáju menyecskék vágnak át az uton.
- Hé, álljanak meg! Arra iem lehat átmenni 1
Ezt a rendőr mondja. De őfccpak mennek elszántan, - ott egy autó közeledik, itt kocsik mennek, innen biciklista kerekez feléjük - veretnének már a túlsó gyalogjáró emberszigete között megpihenni. Már az úttest háromnegyed részén szerencsésen át is Jutottak, amikor utplérl őket a rendőr karja. (A hangja mőr régen utolérte őket!)
- Hát maguknak hláfen beszél az ember ? - rival rájuk.
A falusiak megtorpannak, az autó kereke csúszik, a fék csikorog, — nincs s^mmi baj. Még Idejében leállt az autó. A rendőr és a soffőr dühöng, a faluslak pedig lehúzzák a fejüket. Látszik rajtuk, hogy meg vannak Ijedve.
- Kérem... ml igazán... csak^át..
De a rendőr leinti őket, hogy ott
a vonal, vakok magul:, meg nerrt tudnak vlqyáznl, ha ő nincs, kész a baleset, stb. Az nsszonynép már mukkani sem mer. Hiába hatósági közeg - hatósági közeg. A rendőr pedig karonragadja őket, a háromnegyed útról visszaviszi őket a tilos területen a túlsó oldalra és két-három méterrel odébb átvezelf Öhet. Végre partot értek. Az autó Is tovább méhet, a faüsak is megnyugodtak, a rendőr is törölgeti izzadt homlokát... Azaz csak törölgetné... mert máris ujabb dolga akad... Percenként... félperoanként vezeti át karonfogva a falusakat, kiabál, utasít, hadonász... i
Ugyanez a helyzet mindenütt. A rendőr valóságos akrobotarautatvá-nyokat végez, a közönség pedig nem tudja, bünös-e, amikor átmegy az úttesten, vagy sem... A , kanizsaiak már csak mosolyogva élvezik a helyzetet, a vidékiek pedig egymásnak magyarázzák nagy fontoskodva a fehér vonal jelentőségét, de hiába, nem értik. Nem tudták felfogni miért kell annak az embernek, aki a Sípostól a Oentrállg akar menni, feltörtetni a Schützlg, onnan átmenni a hősi szoborhoz és csak ugy a Oe^trálhoz. 1
Nem csoda. Ezt még a kanizsaiak sem értik, nemhogy a faluslak...

rendkívül
előnyé* bútorvásárlást alkalom. Modem bcieadeaések, tökéletes Jó klTÍt«U»u. hona* l«lár«tu téuletre. aőt kaaat-menteaeo U kaphatók KifHla m*or ifoháahau, Horthy Mlktdo-ut «.
ZALAI KÖZLÖNY
A qusraeról Rlrierán **
LAURANA
napfényes tengeri sti-ndján az
EXCEL5I0R
nagyszállót a legjobb társaság szine-java keresi lel gyógyulás, üdülés,
nívós szórakozás végett. A pompás nagyszálló közvetlen a tengerparton épült; loggiás szobáiból, tengerparti terraszos étterméből gyönyörű kilátás nyílik a kéli Adriára ét a köze 1 szigetekre. Elegánsan berendezett társalgók, nöl szalon, dohányzóterem, rA- és otrasószoba állanak a rendetek rendelkezésére. A hotel konyhája eliimeiten • legkittlnóbb ; kívánatra diélii étkezés. A legtökéletesebb komlort melle!! U az
árak Igen mérsékeltek!
Minden nem ü felvilágosítás, szobaren
delíi, pengöbetlxetés iz .Uj Magyarság- utazási Irodájánál Budapest, VII., Rákóczy-ut 30 Teleion 464-20)
IDCÍ
Prognózis: Mérsékelt nyu gall, délnyugati szél, sok helyen elő, zivatar, * hőmérséklet kivált nyugaton, (Hlyed.
—r-Jr: Szeptember 6. caOIOrtók. Rom kst I-örtnc. Protestáns Viktor. Izrael Elül hó 7.
(lyógyszerlárl éjjeli saolgálal e hó napban a ,Márta, gyógyszertár Király-utca 40. «a a kiskanizsa! gyógyszertár.
GAzMnló nyitva reggel 8 órától eile 8 óráig (hétia, szerda, pénlek délután, kedden egéss nap nóknck).
- Gyernrtéw* Intézeti kelengyéje csak ugy telj.,, ha azt Schútzéknél szdp mintás, meleg paplannal, flanelt takaróval kiegészíti.
Életunt nővére kezéből kicsavarta a kést, if maga solyos sebekkel kórházba kerfllt
Két asszony elkeseredett küzdelme az életért egy VörÖ8mirty-utcal házban
Hétfőn délelőtt izgalmas küzde lem színhelye volt Nagykanizsán a Vörösmarty utca 49. sz. ház egyik lakása, amelyben Sümegi Gyula fiatal asztalos lakik feleségével, Var. csander Zsófiával. A 22 éves asz-szonynak van egy nővére, Tánczos Józ9efné, aki az utóbbi időben búskomor és életunt letf. Tánczosné tegnap nővére, Sümegi Gyuláné lakásán öngyilkos akart lenni, felfc;w pott egy hatalmas konyhakést, hogy azzal végei magával. Sümeglné ész-
revette, odaugrott nővéréhez és megfogta kezét, hogy kárt ne tehes* sen magában. Elkeseredett küzdelem fejlődött ki a két fiatalasszony között ós eközben Süraeginé csuklóját és tenyerét annyira összevagdalta a kés, hogy kórházba kellet* száfi\'anl. Sümeginé saját sebesülése árán megakadályozta nővérét ab1 ban, hogy megölje magát. Hogy mi indította az életuntat elhatározására, nem sikerült megállapítani.
Féltandifas angol és német nyelvtanfolyamok a Zalai Közlöny előfizetői részére
A nyelvek tanulása évről évre jobban tért hódit Nagykanizsán is csak ugy, mint az egész müveit világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon.
A Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni előfizetöinkek a nyelv* tanulást és ezért megállapodott egy elismerten kftttnő nagykanizsai nyelvtanárnővelt aki két nyelvet 50 százalékos kedvezménnyel tanit a Zalai Közlöny előfizetőinek.
Az angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, hetenként két órával hat hónapig tart, havi tnndlj a Zalai Közlöny előfize-
tőinek 5 pengő, (nem előfizetődnek 10 p-ngő). Pallos Erzsébet a Ion doni egyetemen szerezte meg az angol nyelvtanári diplomát. A^töké
letet kiejtést biztoeitjfák mr. Waltér Ripman-nak, a.Jondonl \'-gyeiéin fo nellka tanárának eredeti granVmo. fon lomeziei. Jelentkezni bármikor lehet a nyelvtanárnőnél (Erzsébettér 18. II. em )
Minden tanfolyamra való féltan-dijas beiratkozáshoz fel kell mu< tatnl a Zalai Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtáját, vagy a Zulai Közlöny szerkesztés igének Igazolását.
LACKENBACHER EDE szállité és DEUTSCH ALFRÉD állatblzományos
Irodahelyiségüket Városház-épllli léből Sugér-ut I. az. ali (Blankenberg-bázba) halyazlék ót.
fl ZALAI KÖZLÖNY REQÉNYE

A hadnagy elfoglalta helyit az első-oszlályu szakaszban az ablak melletl. örült. Egyedül fog uiaznl. így könnyű lesz megtartania őrnagy bátyjának telt ígéretét, hogy nem fog a vonatou ismerkedni. A vonatkísérő kürtje meg-\'harsant s a köv«lkicző pillanatban egy démoniau szép hölgy jelent meg a szakasz ajtajában, majd a hordár rakta tele tüneményes gyorsasággal a hálókat bőröndökéi s a vonat laysan megindult.
— Szabad? — kérdezte a hőígy válaszra .vem várva és mosolyogva ült
le a hadnaggyal szemben.\' Majd elővette tárcáját és áttörölte arcát rizsporral, utána nagyol fujt, bizalmasan mosolygott a fiatal tisztre és megkönnyebbüld mondte:
— Majdnem lekéstem! Nagy grim-busz |e|U volna, mert estére nekem kell énekelnem a jótékonycélu előadáson egy fontos szerepel... Bocsánat csak hangosan gondolkoztam... A hadnagy ur hova utazik?
— Sáradni, - feiell a haduagy némi ieikiismeretfurda ássál L-omiolva bátyjának tett ígéretére.
— Nagyszerül Bizonyosan ott
az előadáson. Talán már vön jegye is?
—\'Még >ohas«m voltam Sáradon és nem is tudiam, hogy ma valami előadás lesz, — váltotta bc amaz zavartan.
— Különös. Hiszen a sáradi huszárok egyenruháját és hajtókáját viseli? Nem tudok arról, liogy más ezredek is viselnének havojilót? Vagy talán áthelyezték a hadnagy urat?
— Igen, — felelt mosl már kurtábban, mert restelte bevallani, hogy első állomáshelye felé robog és most került ki a katonai reveidéből. Bosszantotta kissé a .komédlásné. kíváncsi-"ága. Az\' imént még arra gondolt, hogy be kellene mutatkoznia de most már azt sem tartotta szükségesnek, hiszen nem valószínű, lwgy találkoznak még valaha. v
— Érdekes, liogy magát áthelyezték. Miért helyezték át? Maga olyan pogá-tayul barn|a\' s a szeme olyan talárosán villog, hogy bizonyosan yalami érdekes történet lappang az eset mögött. Vallja be, hogy Udvaroít valakinek — faggatta a szép uütársnő.
— Még soha nem udvaroltam senkinek — védekezett a tiszt.
— No, ilyent ugy sem hiszek el. Ma-
fí szépen elbeszél nekem egy érdekes Istóriát, közben észre sem vesszük, hogy megérkezünk és holnapig mind-akctten elfelejtjük az egészet, de attól még nagyon Jó barátok lehetünk.
— Nagyon sajnálom, nincs semmi mondanivalóm — jelentette ki a fiatal férfi olyan határozottan, hogy útitársnője más módon próbálta mcifkő-
*ell*ni.
— llát akkor beszéljünk másról.
Például, liogy tetszem én magának?
Az imént még zavarba hozta volna a fiút ez a kérdés, do az elmúlt néhány perc amiyl bosszúságot okozo\'.t neki, hogy felülkerekedett benne a nagyon ifjú emberek daoos kegyetlenségé, amit különösen az váll ki, lia ugy érzik, hogy a koruk miatt nein veszik őket olyan komolyan, amint azt egy férfi elvárhalná.
— Erről nem óhajtók nyilatkozni — mondta szárazon.
— Ebből csak arra következtethetek, liogy nem felelek meg az Ízlésének. Nagyrabecsülöm az őszinteségét, dc ez azzal a kötelezettséggel jár, hogy megindokolja, miért nem tetszem magának? • I.
— Ahányszor még színházban voltam, mindig az volt az érzésem, ami a különféle kiállításokon, ahol táblácskák figyelmeztetik az embert, hogy a kiállítóit tárgyakhoz nyúlni tilos. Sok szomorú történetet hallottam már kiváló és értékes férfiakról, akiket az veszített el. hogy megfeledkeztek erről. £n tehát ebben « pillanatban nagyságodban csak a művésznőt látóm, aki természetszerűleg szép, elegáns, észbontó és csodálatos, de az én számomra ugyanazt jelenti, mini például a szivárvány, a Jupiter, a hold, vagy akár a nap. Egy másik bolygón élünk mindketten.
— Aranyost — kiáltott fel az asz-szony. — Ugy veszem észre, hogy a magasabb diplomáciában is jártas Olyan érdekesen tud florombáskodnij hogy szinte hízeleg vele. Magái nagyon okos asszonyok nevelhették. Terrflé-
lesen uriuök, akiknek ugyancsak
njjk Mipt—ber a
- (Bfflttan (*»#n tfróf Lírafftr-w-
megy) Betlcn Jstván gróf volt miniszterelnök ezen a héten három heti üdülésié lillafüredié utazik. Csak október első felében érkezik Nagykanizsára.
_ (K«x)egyiéi ktoveafe) Az igazság-ügyminiszter dr. Kl-ss Elemér nagykanizsai kír. közjegyzőhelyetlest pécsvá-radi közjegyzővé nevezte kL
- (A Jótékony Néegylei) hétfőn délután 5 órakor a városháza tanácstermében választmányi ülést tart. Tárgysorozaton szerepel egyebek közt a még szeptemberben meglát tandó évi közgyűlés előkészítése.
- (A leápnyllceum II.-VU/. és ■ Ktimygjramázkim I. o««ály<albap) a leiratkozás szeptember 6. és 7. napján pénteken és szombaton délelőtt ft-től 12 óráig lesz öz intézet épületében.
- Cord és velourbárurnyok, pyjama és ruha-flaneUok legaagyobb választékban Singer DWatáruház.
- (A bue«is**it?i<tfól mrAwWkbf)
A szokásos nagykanizsai zarándoklat Bücsuszentlászlóra szeptember 8-án in. dul. Az olcsó jegyek már kaphatók az egyházközség Irodájában, á sekrestyében, a Szociális Misszió főnöknőjénél és Szabó Antal fŐuti sportütletében Tekintettel a nagyszámú érdeklődésre, jegyekről ajánlatos mipél e\\őbb gondoskodni. Itt közöljük, hogy a szép-tember 8-iki zarándoklat mlptt a Credo szokásos gyűlése elmarad és azt szeptember 15-én délelőtt 11 ómkor tartják meg a fchértenemben.
- (Virági\'k » ortfoím) KiskanizsAn, az egyik Sziget-utcai háznál egy orgonabokor teljes tavaszi virágdíszbe öltözött, Sőt több virág nyílik rajt, mint a tavasszal az első virágzáskor. Sokan számítottak őszi - másodvlrág-zásra, de ezt la lavaszi fagy miatt meddőn maradt akácráktól várták. Az érdekes tünetnek nagyon sok szcmlé-lőj« van.
megvolt a véleményük a magamfajin szegény színésznőről. I)e ne felejtso el hogy majdnem Százszor annyi színésznő van, akikről soha nCrn beszéllek semmit é-s higyje el, hogy ezek között is vannak igazi yrinők, családanyák, jó asszonyok.
-- I^liet, de azért mégis azon a másik bolygón élnek, ahova- én nem rándulhatok ki, mert nincs ott semmi keresnivalóm — mondta a hadnagy nagy komolysággal és elővette cigarettatárcáját. - Szabad rágyújtanom? — kérdezte.
— Sőt magam Is megteszem, ha nem botrádkozlatja meg. Ugy tudom, hogy vannak urinők is, akik dohányoznak, bár nem helyeslem azt H" már valaki olyan kegyeltje a sorsnak és megadatott neki, hogy úrinő lehessen, szenvedjen meg érte —. gúnyolódott az utitársnő. •
— Odahaza a hölgyek rágynjtanak egy-egy cigarettára, íz igazán i>em Je. lent semmli, — jegyezte had-t*gy-
— Szóval állapodjunk meg abban, ha én, teszem fel, nem kTO}ék arinész-
nő. hanem mondjuk X. uzásadosné, akkor remélhetném, hogy megnyerem magas teiszésél Vagy akkor sem?
— Bocsásson meg, de esen a téren nem Vagyok hajlandó a nagyságos asz-szónyt követni, mert én csak katonal doV\'kból készültem, társadalomtudományból nem.
— Hát azt elhiszem, mert ha társadalomtudós lenne, akkor oem helyezték volna át ily«o ifjan.
(Folyt kör,) , ;
IBtó. ctpMmfcer 5
Trencséoteplic
Kyógytürdő két évszázados múltra tekinthet vüwza:
rheuma, kfltnény. iaohíész, neur.lgiék
és vlezérgyulladáB utáni fájdalmak gyógyításánál. v— Vllágazerto ismert Kvógyerodményelt a századok során kialakult speciális gyógymódja magyarázza. ínformációk a Fllrdőigaz-gatóság utján.
— (Kírelem) A Missziósház főnök nője ezúton kéri a Missziósház jótevőit, l»gy egy szerzetbe lé|>ő szegény fiatalembernek a szükséges kelengyéhez előirt fehérneművel, vagy esetleg pénzzel hozzájárulni szíveskedjenek Minden adományt az újságban nyugtázunk. v
— KitÜaő minfeéfil Bzövetmaradékok iskolás gyermekek részáre, jó méretekben nagyon olcsón kaphatók SohUtznél.
— Nyári szabadságomról visszatérd .szeretettel üdvözlöm kedves lunitvá-nyuimat. Óráimat ismét megkezdem, hol uj tanítványokat is szeieteltel vá-tok. I\'einót.ek részére még külön tanfolyamot is ijyitok. Szives pártfogást kér Spányk Eily.
— (A rendőr lakáíáru nyílott be n pisil taőtjct-háAiló) Érdekes eset Játszódott le a iitigykanizsai országos vásár napján. VacziiüeJJ György budapesti j szövci-kereskcdő Nagykanizsán liázalva próbálkozott áruján túladni. A sors iróniája, Iwgy útjában betért Suliján lendörfőtőrzsörim\'sier iakásáia is. Sabján éppen otthon volt, amikor Yaezinics bekopogott a lakásba, áin amikor a lendőrt meglátta, a következő pillanatban fogta a kilincset éi elillant. A rendőr utána és sikerült is eirognl é»- a kapitányságra előállítani a tiltott házaláson ért szövet-úgy. nököt. A tendörségen megmagyarázták neki, hogy Nagykanizsán városi szabályrendelet tiltja a Jiázalást és jól-teszi, lia a legközelebbi vonattal elhagyja a várost. Vacziuics Györgyöt átkísérték a városházára, ahol Szönyi r«ndörbiró előtt felmutatta a Budapest 111. kerület állal kjállitott ipar-igazolványát. . Azzal vétkezett, ivogy sátorban akart árusítani, de ne in volt pénze sátort bérelni és hogy ehhez « pénzt megkeresse, házalni ment, de az első háznál a rendőr karjaü>a Ju tolt. Szőnyi biró, tekintettel arra, hogy rendes i]>arigazolványa volt és c«"k kísérletet követelt el, 5 |>engőre ítélte, és az áni elkobzását mellőzte.
— (lttromuagyod nyolckor latiul » hévízi autóbusz) A Nagykanizsai Autó-buaerállakt minden vasár- és ünnepnap Uévizie induló járatai egyre nagyobb látogatottságnak örvendenek. A* autóbusz az utatok, kérésére most még korábban, háromnegyed nyolc órakor indul a CentrAl elől. A kényelmes hévízi útra, — amely oda-vissza mindé ösu» oaak SJüO pengőbe kerül - je-lenUeezui már lőhet az autóbusz vezo-tójfaéL
Ami twmémtw, abban lahat blinl, Ki .IflmámUt" használ, nem fog o»alat-
koznl.
tAUl KOZLONT
Harmadszor is megnyerte a Zrínyi a helyi tennisz-hegemónia serlegét
ZTE-NTE 11:0
Hétfőn és kedden rendezte meg az NTE tenniszcsapata pályáján a szokásos évi NTE ZTE s-rlegmér kőzést, mely ismét a Zrinyi ten-niszcsapatának fölényes és m3gér demalt győzelmével végződött. Ez zel a győzelmével a Zrinyi három szor egymásután nyerle meg a serleget és Így az most már a végleges birtokába került.
Részletes eredmények a következők : , ,
Eérfi egyes : dr. Haiszer -Leitncr 6:1, 6:1. Haiszer dr. fölényes győzelme teljesen megérdemelt az igyekvő és tehetséges Leitnerrel szemben.
Bittera Adám 6 :1, 6 :3. Bitóra még közel sem érte el két év előtti nagy formáját, de még mérsékelt tudása is elég volt ahhoz, hogy Ádámot, kinek forhend ütése gyilkos, bizlos fölénnyel intézze el. Bittera csak a hálónál mutatott régi játékából valamit.
Varga-dr. Eichner 6:8, 6:2. Varga az idén szorgalmasan tréningezett, melynek eredménye az a nagy javulás, melyet a pályán mutatott. Minden ütést tud, mosij már csak a biztonságra kell törekednie.
Hoffmann Kárpáli dr. 6:1, 6:3. Hoffmann tormáján kivül játszott a szintén nem sokat mututó Kárpáti ellen.
Női egyes: dr. Makóné-Hirsch-ler 6:1, 6:3- Makóné mélyen alatta játszott tudásának, de Hlrschler a várinál többet mutatott.
Bán-Palkovics 6 :0, 6 :0. A Zrínyi Ifi versenyzője szinte hiba nélkül oldotta meg feladatát az igyekvő, de teljesen gyenge Palkovács ellen..
Férfi páros: Varga, Bittera-dr. Eichner, Leilner 6,: 2, 6:2. Az összeszokott Zrlnyi-pár nagyobb feladatokra is képes. Mindketten a hálónál voltak nagyon jók;
Dr. Halszer, Hoffmtam-dr. Kárpáti, Adám 6:1, 6:2. Szép, élvezetes mérkőzés, melyet csak Kárpáll gyengébb játéka tesz néha akadó, zottá. Kimagasló két tagja a párosnak dr. Haiszer és Adám, de különösen az utóbbi, kinek forhendje nagyon jó. De illene neki már bek-hendet és szervizt is megtanulnia.
Nöi páros : dr. Makóné, Bán-dr Eicherné, Hirscler 6:1, 6:2. A Zrl-nyi-pár nagy taktikai és technikai fölényben volt.
Vegyes páros: Bán, Varga-Hlrschler, dr. Kárpáti 6 :2, 6 :3. Az erősebb pár ellen játszó Zrinyi-pár szép játékot mutatott, melyben Bán hátsó és Varga hálójátéka emelkedett ki
Dr. Makóné, Hoffmann- Palkó* vlcs, Adám 6:0, 6:1. Makóné itt mulatta meg tudását, hiba nélkül látta el feladatát a neki jobban meg felelő páros játékban. Adéfm ebben a párosban érthetetlenül gyengén játszott.
Végeredményben tehát a Zrihyl csapata 11:0 arányban, megszakh tás nélküli háromszori győzelmével a serleg végleges birtokosa lett
Vórosi

Mozgó
Szeptember 4 -6. Szerda—csütörtök
Két filmpremiar agy mBiorbin. Ha na Fallada vilAghirU ragénya
m lesz veled emberke?
Főszerepben: MargarelSullavan, DouglasMontgomery
" Rejtélyes merénylet
(Maguvart náaxut) Főszereplők:
Olga Hardl és Jullui Falkensteln.
rflavritml lA mflssr koíszusága midi az előadások
5 és fél 9 órakor kezdődnek. MmB ónfci aMMWsok filléraa halyárakkal I
Rajzfelszerelések Körzők, vonafzők Iskolai fűzetek
Táskák, böréadök -legjobb betzefzísT tlllye
Hj. Wájdlts slMt
nlniiLnrli rUnmbsniLUs
üliMBIBlfMMro
Deák-téi\' 1. TélMöil 1«B
A Dombóvári VOÖEteaa az NTE vendége vas&nnp
A mult «vt 11. osztdíyu baffiOk Dombóvári VOUE csapata k\'-rOlt be a kaposvári alosztályból az olsA osztályba. Uy wisáinrip már az NTE-vet kerül össw a Uijnokl pontokért való küzdelemben.
\' A VOGE\' már a imittMn1 éveMg látszott a Kaposvári AUzflvetsí| első osztályában és ratttt Ilyen, na gyon sokszor került tiasze az NTE-vt\'l Mindig emlékezetes, szép mécs. cseket eredményezett a két csapat találkozása. Domlnvár^n az NTE nek döntetlen volt a HÍgfobtMi\'ed mény, amit cl tudott éttl, H^íöbb ször azonban versségfal tfifbi&tt. A nagykanizsai spenWWIi»!r"W vúnesian várja a domlxívárl csa pat nagykanizsai b^rfmtftfltosífisát.
Az NTE csapatában valószínűleg szólmz jut rgy, esetleg\' két, fiatal játékos ls, akik *alósttnüleg az I: osztály légkörében ls megáll)flr helyüket.
Központi szerzffade
évi rénWUzeUm. m adom. Tótsaudllulr.
eladd több leg bérbt la
DtaMsl kedvézményt biztosító váririgazolváayok
a Budapesten augusztus 28-tól swp-tember 13-ig tartó Lakberendezési Vásár és Kiállításra. 2 pengó 30 fillérért beswr««l»tak\' lapunk ki-adóhlvttalában. Az Igazolvány 33 százalékos kcdvaiményes tour. rciour utazásra jogosítja visár látogatóit. .
gok, valódi angol aUnluk, MU H-
ÖszI diwatyjdonságok nQÍ éS férfi SZOVet^beill
Vásznak, szőnyegek, paplanok, intézeti felszeretéseid
Legújabbat legolcsóbban I
Crolenszky Perenc divatüzlet
ZALA! KÖZLÖNY
1986. tzrptembcr 8
- (Jtoilvfl *mb*f*k) figyelmét felhívtuk egy nyomorult ftssíony óriási gondját*, «kl 15 gyermeket hozott * világra, m« \'/ ól kóaOlQk, hu ugyan éli*ló, tengődő életüket életnek lehel nevezni Az egyik, tl éves gyermeket felvették agy gyógypedagóglul intésébe, ^hol az 1. elemit kitűnően elvégezte. Most a 11. osztályba Is felvették, de elszakadt a kis fehérneműje, ruhája és nincs útiköltsége. Erre gyűjt a X"U»1 Közlöny. A Keresztény Jótékony Nőegylet ecélra 3, Szabó Győző ny. Járásblró<ági elnök 2 pengét küldött a Szerkesztőségbe.
- Níl 4. Uáaykabátak nagy választékban Slnger Dlvstáruháa.
- Ragyogó csillagok. Newyork körülrajongott, ünnepit szépsége megunta az .előkelő társaság, léha életét és komoly célt keres, amely értékessé tehetné egyhangú, szürke életét. Izgalmakra, kalandokra vágyik és elmegy bátyja után. Késő éjszakán érkezik meg a fiatal leány El C«jon vütutálomálsárn s ettől fogva, mint a mozifilm váltakozó kéjééi, egymást kergetik az Izgalmas és poétikus, a hátborzongató ós romantikus epizódok. Zone Grey — a végvidék tolandó* Irodalmának ez a boszorkánymestere — párolton művészetének remekét ntya ebben a nagyszerű kötetben, amelynek mesterien bonyolított meseszóvését csodálatos keretbe foglalja a gyönyörű vidék és a tarka környezet. Ehhez fogható sfcép regényt nem sokat Irt Zane f.ifty 8 « kevesek közt Is talán éppen ez az, melyben legtisztább formában és maradéktalanul érvényesül a meseszövés töretlen vonalvezetése, mely minden Zane Grey-regénvnek legértékesebb kvalitása. A Pengős Regények sorozatában megjelent regényt Fekete Oszkár dr. fortlitotla.
Szerda
17^0 Cigányzene. - 18 30 Budapest az ofsiág gyomra. (Báró Meicomes Albert.) — 10 Fehér Pál énekel. - 19.35 A balatoni sporlhét. (Tomiay Géza.) — 10.50 Vidám óra. Rendezi Salamon Béla, — 21 Thibnnd Jaques Mozart Esz-dur hegedűversenyét jálsza zenekari kísérettel. - 21.25 Hírek. - 21.45 Az 1. honvédgyulogezred zenekara. — Szünidőben Mőjárásjelentés. — 23.10 Hanglemezek. - 0.05 Hírek. thidapM* II.
17.55 Tessedlk Sámuel. (I)r. Horváth Károlv.J - 18.35 -10.35 Hanglemezek.
— 19.40-20.20 Keleti Lili zongorázik
— 20.25 Hitek. - 20.50-22 Cigányzene.
19.30 A 2. gyalogezred zenekara ~ 30.30 Szkrjahin: III. szimfónia (szim-fönikusok Raupenstraueh songoramü-véuzel). - 22.10-23.30 Jazz dalokkal.
Csütörtök
it L
6.15 Torna. — Utána hanglemezek. — 10 Hírek. lífto Barangolás Havai szigetén. — 10.45 A meghűlésről. (Dr. Szentlőrinczi Ltebennana Tódor.) — 12.05-12.35 «Trlumph» egyfltíes. 12.40 Hírek. - 13 14 30 Kendőmnek, kar. — 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. - 14.40 Hírek, árak. - 18.10 Péter Hózsa meséL (Verbőczl Józaa.) -16.45 IdAJtlsé*, hírek. - 17 Közvetítés a mezőkövesdi egészségvédelmi mintajárásból. Szent István község egészségházából. A kóK\\«tl\'ést \\ezeti Budtasaky Sándor é* Turchányi lstván.
Kiadja a laptalajdono* KOzgastfasáfl Rt. Oataaberg Nyomda is Dálzalal I.apklad6 Vállalata Nagykanizsán. PaieWW kiadó i Zalai Károly. Interurbán telefon: Naffvkanlcaa 7a aaám
Az USA és a valutapiac
Newyork, szeptember 4 Az amerikai kincstár pénzügyi főembere Európába utazott, hogy a nemzetközi valutapiac megszilárdítására vonatkozó kilátások körül tájékozódjék.
70 katona meghalt a floridai viharban
Florida, szeptember 4 A nagy vihar óriási pusztltásU vitt végbe az amerikai paradicsomban. A viharnak több hálák* áldó zata is van. Az egyik légió táborában a hírek szerint a vihar kiyet-kezlében 70 katona vesz ette életét.
Kizárhatják a külföldieket az osztrák egyetemekről
Bécs, szeptember 4 Az osztrák kormány rendeletet adott ki, amelynek érteiméljen a külföldi egyetemi hallgatóké nem kivána\'os elemmé való minősítéssel az egyelem rektorul bármikor kizárhatják az egyetemekről.
mim
A takarmányhiány éreztette hatását a nagykanizsai országos vásáron
A nagykanizsai országos vásáron\' élénk vollaforga\'om. Hónapok ótar nem volt Ilyen mozgalmas országos vásár. Az olasz kereskedők teljesen elmaradtak, ami export piegy, azt a helyi kereskedőink bonyolítják le. Felhajtottak mintegy 1200 darab szarvasnvahát, lő is volt nagyobb számmal. Az erős kínálattal nem állott arányban a_keres!et. Belföldre 4 vagon marhát, 2 vagou barjut szálH\'ottak el, mig Olaszországba mindössze 1 vagon szarvas, marha ment.
Sajnos, a vásár élénksége nem Jelenti a gazdasági helyzet javulását, hanem valószínűleg uzt, hogy a takarmányhiány miatt az állattenyésztő Igyekszik állatain túladni, mo,rt nem bírja a magas takarmányárakat. Az állatoktól való szabadulni akarás meglátszott az állatok árainál is.
Petroleumot keres egy angol-amerikai vállalat a Dunántulon
Néhány héttel ezelőtt nagy feltűnést keltett, hogy a sopronmegyei Mihályi községijen az Eurognace an gol amerikai/vállalat földo\'lajat talált. Az Eurogasce most be6zün tette a mlhályi petróleumfurást és csak későbben térnek vissza Mihá. lylba a petróleum kltárására. A tár saságot ugyanis a magyar kormány nyal kötött szerződése arra köielezl, hogy a Dunántulon három helyen végezzen próbafúrásokat. A társa ság magyar mérnök* I és az amcrl. kai furómesterek tehát most átköl töztek a Nagyatád mslVeltl Görgeteg községb*, ahol megkezdik a próba fúrást.
Tsraéaytftisir
Irányzat: Javuló, forgalom: mérsékelt
Buta tltxar. 77-e« 15 25-15 Í0. 78-a» 1535-1585, 79-aa 1553-1580. 80-as 1565-1590 dunánt. Tl-et 14 60-1180 78-as 14 75-1495 79-es 1 14 90-1510 80-as 1505 -1520. — Ro*s pestvidéki 1375-1385 más 1305-14 15. Zab uj közép 1625 16 35 Tengeri tlssintall közép ab bpest 14 70-14 90.
Hof herr—Schrantz—Clayton— Shuttleworth gyártmányú
EKÉK
iakAppéniOél kormánylemezzel, porméntos csapágyai kai, magh^auabblloM kerék-agyakk;.1, xz uj típusok inmfl-kftdö ikiro óva\'.
BORONÁK
2 I; gu és3 lagu, könnyű és nehéz kivitelben.
VETŐGÉPEK
k nalag- és tolórendszerben.
DarélAk. SiMSks«áfl4k. BmSISauaók. •■•ISpréaok. N^pnyéséh. Kultlwétor«k.
Kaphatók éa megtekinthetők nagykanizsai lerakatában:
Ország József
M|| Mftrágya, ^YknHilMl^iwt, dk ImitilliHii
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A blrdaiu mellett.) Telefon 13a
Megérkeztek a
iotoxata
Standard
Orion Telefunken Philips
rádióujdonságok Bemutatás:
Szabó Antal
rádió- és oslllár-Uzletéban. -
18.246/1935.
A polgármester felhívása a város közönségéhez!
A Vaspör zalamegyei községben pusztítóit borzalmas tűzvész következtében 25 család vált teljesen hajléktalanná s a kár hozzávetőleges becslés szerint meghaladja a 40.000 pengőt. Szerencsétlen polgártársaink kétségbeejtő sorsán enyhítendő, az alispán ur elrendelte, hogy az egész vármegye területén haladéktalanul megindítandó a gyűjtés. Ugy az alispán ur, mint a magam nevében felkérem tehát a város lakosságát, hogy kl kl tehetségéhez képest legyen szíves adományával a ttlzkárosul-tak segítségére sietni.
A pénzbeli adományokat a városházán dr. Pottyondi aljegyzőnél (I. em, 20. ajtó) felfektetett gyüjtőlven lehet befizetni, a természetbeni adományokat pedig a Szociális Mlsz-szió Társulat Rozgonyi-utcai székházában kérem leadni.
Nagykanizsa, 1935. szept. 3.
Dr. Krátky István s. k.
polgármester,
APRÓHIRDETÉSEK
mr rjr ssrjf rsn^j
Ml u*. m eate, MM m I UM.
DUkwt a |0vd lekolaévre tanulmányi lelllgyeleltel, caaládl bánáamdddal, minden lakoTához közel ead, caendea házban, teltei ellétáara elfogadok: Rozgonyt-utca 19
EI.mi.H vaagraap egy Szűzmáriás iftay medallon. Kérem a megtalálót, ad]a le e lep kiadóhivataléban, hol Ilid Jutalom*
EM polgárlata kl.,e.k eladok Erzaí bet lér II. Ida. Kukeei Ibolyka. •
________Idrdó
aioba haaználattal, utcai, elliliual vagy anélkül, azonnal kiadd. Roxgonyt utca 19
(UlaHaatylada kiadd Magyal utca 10 a Kim alatt •
DláhlaAnyt vagy llut teljea elllláaaal vállalnék Sö-utca é. aa.
Alkalma, héa hénteanek, pékaégnek. blilaldénak olcadn kiadd. Teleky-at 65. •
Egy J\'karban levd lománcoiolt fQrdd-
>*3 eladd r
I Batthyány utca 22.
Sxciénylgényfl, Unteaaégea ailaá.H..-téaeyt kereMk azonnali belépéate. Roi-gonyl utca IQi
Iskolai füzetek ég írószerek legolcaóbtMin kaphatók Vágó Endre Illatszer- és játék azTe tében, Fő-ut.
Baktor, kMId eredménnyel
mettl éa fnudit Magyar-u. 30.
Sirboll épllérft olcadn vállalóén. • dal IdtdtléMMl. Kováca, Király n. 13. 2788
Haaaaáll
gery-nt 18 alalt
Nagyon Jd állapotban levd, halinál! kdnyvek a lláa|tlo.aw elad outályá-bdl, eladók. Eraaébet tb Id Halul Én. •
Kátaaafcáa utcai lakáa november 1 le kiadd Oyár u. 3. 3219
Jeleaen tanuld |lem«Aai«tai Ham mellé lar. lakótársat kereaek InalruáUaaal, téllel ellátáaaal. Ugyanolt Jd állapotbal lévd III. és V. oazt gimnáziumi kdnyvek eladók. Széchenyi lér 4 u. alalt.
Kingáért a"* Oslsrta^, Nyomda is Dtoalal Lancadd Vállalata UeiyvnyoodáJátaui, Nagykaalaaéa. (FaW6a Islatmaád ZaU Kirotv.)
75. érfoly»«.aOI. «xto Nagy kantai, 1935. «ept«mb«r 6 péntek
Ara 12 flllir
ZALAI KÖZLÖNY
politikai H IMUP
Felelői szerkeszti: BarbarHs Lajos
Klóllzeléil <n: w hóra 1 pengi « tlMr. Sierkeut6sé(t it ktadóhlvaUll telefon, K. n.
Az elmutt hónap
Augusz\'us. A nemzetközi helyzet az egész hónap sorin az olasz abesszin háborús készülődéshez fűződő t. Itthon, vége a politika nyári szüDC\'ének. Nagyon hamar. Egyelőre ugyan még csak elöcsatározáaok [olynak, de erekből azt láthatni, hogy a purlament, legalább kezdetben, igen élénk lesz.
A hónap története a belpollliká-ban Bornemissza Géza kereskedelemügyi miniszter iparügyi miniszterré vaió kinevezésével kezdődött. (Mmucl fogadták nemcsak politl-lat, hanem Ipari szakkörökben Is. KMparl, nagyipart régiókban egy-aránt. A kormányzó mcgblita régi tárcája ügyeinek továbbvllelével ls,
Auguszttw első napjalltan adta ót dr. Antal Isván óllamlltkár, a miniszterelnökségi sajtóosztály főnöke meleg ünnepség kjete ében Zimmer Ferenc kormányfótanácsosnak, a félhivalak* Magyar Távirati Iroda főszerkesztőjének a II. taztályu magyar érdemkeresztet. Zintmer Ferenc meghatottan köszönle nteg a kitüntetést, hangoztatva; hogy a jő vőben ls a magyar hlrszolgóla! fej-K-sztésére fordltja minden erejét.
Talán a legkiemelkedőbb eseménye volt az elmúlt hónapnak a bakonyi minisztertanács. A kormány tagjai mint a tnult .évben is -egy hétre a kincstár bakonyi erdői fél*- vonultak vissza, hogy zavartanul- Isnácaozbasstmakk az orszá-got, az ország népét llk-tő nagy problémákról. Megvi\'atták a kü\'ső, belső polIMkai és a mezőgazdasági helyzetet is. Az egyes ret rmok <s szükséges intézkedések irányelveit a gazdaadósságok ügyét és az ezzel kapcsolatos pénzügyi és hltelUgyl kérdéseket, a sajtóreformot ts ví-gíl a mtir Wsz, vagy hatnanoan cl-készülő törvényjavaslatokat. Ez- k kőzött első helyen szerepel a családi hl blaományról és a hitbizományi Hibtrtokról szőlő tórvényjavas\'at, i^cn fontos és élctlievágó a birtok poliMkal és telepítési lőrvényjavaa-»t, elkészült a liorrólésaszöligaz-dálkodáaról szóló tőrvényjav; a lat ls.
A Nemsetl Egység Pártja értekez. tartott, a párt törvényhozó tagjai !g*n nagy számban gyűltek ŐWR-, a mindvégig feszillt figyelemmel hallgatták Gömbös Gytila miniszterelnök mélyenjáró fcjtegeté-Foglalkozott erekben a miniszterelnök a bakonyi minisztertanács munkásságával, kifejtette azokat az Irányelvekéi, amelyek a kormányt 0 törvényjavaslatoknál irányi o;Uk, részletesen Ismertette a hltbiaomii
reformot és földbirtokpoiltikátik végső céljául _ általános élénk he-[yeslés közepette - a harmonikus földhlrtok^loszlást Jelölte meg.
Eckhardt Tibor a Független Kisgazdapárt választmányának nyilvá nos ülésén mondott b\'szédében éle-sen támadta a kormányt és 4»\'l\'l-«é|4t és kijelentette, hogy párt|a, ■ecnls, tudatosan hatalomra törekszik és hogy már most végérvénye-
Enyhült a feszültség a csendes genfi összecsapás utón
A* ülést az abesszin kormánynak az olasz vádakra adandó válaszáig — valószínűleg péntekig — elnapolták
, Uojsl felvetette a nagy kérdést: Olaszország vagy AbesszHa?
Genf, szeptember 6.
A szerda délelőtt kölcsönös tanácskozások utón izgatott hangulat ban ült össze délután 4 órakor a Népszövetség tanácsa. Alig negyed, órás zárt ülés után a nyilvánosság száméra ls megnyitotta a soros argentin elnök az ülést. Zsúfolásig megtelt teremben kezdte meg az elsó szónok, Éden, beszédét. Han goztatta, hogy Olaszország és Nugy brllánia között uz olasz-etiop kír-déss<*l kapcsolatban semmiféle gazdasági vagy politikai kérdés nem játszik szerepet, ök (jupán a .békés elintézésért küzdenek. Ismertette a páiisi háromhatalmi értekezlet kudarcát és azt a közös javaslatot, melyet Olaszország elutasi\'oít. Majd szavait igy fejezte be :
- A világ szeme rajtunk pihenj felelősség terhel valamennyiünket, a Népszövetségnek tehát meg kell felelnie feladatának.
Utána Laval szólalt fel. Ismertette a francia javaslatot, amely rugaszkodik, hogy az ügyet a Népszövetség keretén belül intézzék el, ahogyan már a Saar ügyben ós a magyar-jugoszláv konfliktusban ls elhárította a háború veszélyét.
Alojsi báró olasz megbízott ráírni. tátott arra, hogy miért nem fogadta
el Olaszország a párisi ajánlatot és részletes emlékiratot nyújtott l>e, amely panaszt emel Abesszínia ellen. Rámulat arra, hogy Etiópia ősi ellensége Olaszországnak, amelynek nincs semmi bizalma már az etióp kormánnyal szemben, miután meggyőződött arról, hogy az rosszhi szemű. Olaszország megvon minden bizalmat Abesszlnlától, inert uz olasz kormány nem adhat hitelt semmiféle abesszin kö\'elességváUalásnak. Alwsszlnia nem méltó a Népszövetségi tagságra és u jogegyenlőségre* Alojsi ezután szerződésszegéssel vá* d< 1 a a barbár, rabszolgatartó Atesz sziniát.
Jeze tanár, Abesszínia megbízott-* ja be/elen\'ette, hogy az abesszin kormány válaszolni akar az olasz memorandumra.
Emiitt uz elnök az ülést bizonytalan időre elnapoltatia.
Alojsi az ülés után éhshangu sajtónyilatkozatot tett, amely szerint Olaszország nem tárgyal többé Abessdnlával, a Népszövetségnek pedig választania kell Olaszország és AU\'sszlnh között.
Ha Abessziniát választják, akkor Olaszország tudja, mit kell tennie, - mondotta Alojsi báró.
Páris fellélegzett a néma genfi összecsapás után
Páris, szeptember 5.
A francia sajtó megemlékezik az olasz vádirat éles hangjáról. Elis meri, hogy az olasz-abesszin helyzet nagyon súlyos, de megelégedés sel állapítja meg, bogy a Népszövetség elsó tanácsülésén semmi sajnálatos Incidens nem történt, ami elsősorban Eden érdeme.
Laval sz\'-rdán es\'.e Qenfbcn a kö> vetkezőket mondotta :
Mindenki igen viharos ülésre számi ott, de az nem következett be. A békitőmunkálatok még nem fejeződtek be. Az olasz panaszokat a tanács alapos vizsgálat alá veszi.
Laval egész magatartásán meglát* szőtt, hogy bizakodó hangulatban
sen felmondja a barátságot a kormányelnöknek s valamelyes hívogató hangot hJllato:t a Nemzeti Egy ség Pártjának fiatalabb tagjai felé. A fiatalság részéről pedig Martse-kényi Imre képviselő mezőkeresztest beszámolóján kapta meg a választ. Martsekényi, mint a reformnemzedék tagja, kereken visszauta ft\'otta azt a feltevést, mintha a pártnak egyetlen tagja is hűtlen lehetne vezéréhez, Gömbös Gyulához. A te számoló alkalmával Bornemissza Géza iparügyi és kereskelemügyi miniszter a reformpolitika céljairól és az iparügyi minisztérium fel adatairól mondott beszédet, An\'al István államtitkár pedig magv. s és mindvégig érdekfeszítő fejtegetései b?i»- egyetek közt a valódi nemzeti egységről, a világnézeti politikáról,
az alkotmányvédelem helyes értelmezéséről és a Yrtodorn gazdtsígi és szociális politika feladatairól szó lott. Megállapította, hogy a mostani gyűlés is országra szóló cáfo\'ata un nak a beál\'i ásnak, mintha a föld népe, a barázdákból élő földműves nép nem állana milliós tömegeiben a Nemzeti Egység vesére : az ország miniszterelnöke mögött, aki nem osztály politikát csinál, amely az ag-ráriársadalmat szembeái i;\'a a többi társadalmi réteggel, hanem a Nemzeti Egység eszméjének helyes értelmezésével azt hirdeti, bogy a magyar nép az elmúlt e^r év során közös történelmi végzet útmutatásul szerint haladt ei"re és jövö s >rsa ls csak ugy 1 sz biztosítva, ha minden tagját áthatja a sors közösségének érzése.
van. Párlsban megkönnyebülten Nettók tudomásul, hogy a Népszövetség ülésén semmi össsekocanás nem vo\'-t Párisban valószínűnek tartják, hogy a Népszövetségi Tanács egy vizsgálóbizottságot nevez ki, amely részi Mesén áttanulmányozza az olasz emlékiratot.
A genfi próbakő
London, szeptember B. Az angol sajtó a logóvatosabbart kerül minden barátságtalan hangot Olaszországgal szemben.
Genfben különösen a kisantant (& a skandináv államok megbízottul között nagy az izgulom. Eden csütörtökön fog tárgyalni a cseh, dán, lengyel és török megbízottakkal. \' A kisantant államok megbízottal szerint az olasz ab sszln ügy a há-Iwru utáni elrendezettség próbaköve k-sz.
Baldvin miniszterelnök szerdán Londonba érkezett. MacDonaldj Chamberlain iffár szintén a fővárosba érkeztek, ugy, hogy csütörtök délután megkezdik a tanáicskozáso. kat.
Legközelebbi Ölés pénteken
G«nf, szepteralicr 5 A Népszövetség csütörtökön nem tart ölést. Ha uz etióp kormány e|ké-szfll az olasz jCgyxékre adandó válnwp. »zal, ugy pént«ken délután lesz u legközelebbi ütés.
lloarc vasárnap ut"zik (renfbe. A magánbeszélgetések nz egyes megbízottak között egész nap folynak. Általáivá népszövetségi körökben ugy vélik, liogy Csütörtökön már enyhült u fesz ültvég.
Szétrobbantották a pesti Ifju-vörös szervezetet
Budapest, szeptember 5. Csütörtökön ismét egy nagyobb kommunista összeesküvést leplezett le a rendőrség. Elfogták a kommunista ifjúmunkások magyarországi szervezetének vezetőit és 13 tagot. A szervezkedés irányítója és vezetője Süss Ernő textilrajzoló és Tóth-Ferenc szabósegéd volt. Valameny-nyit letartóztatták.
—-—— <\\ Cseh-lengyel határ-Incidens
Varsó, nept S A c eh—lengyel határún a viszály ismét kiéíezödötl. A ha\'áron lengy lek betörték egy c eh iskola ablakai. A csendőrségnek kellelt beavatkozni, hogy a kiéleződött ös ze-c<*pást e\'kerüljék. A csehek megtiltották, hogy lengyel újságokat kézbesítsenek.
zalai kozlQnt
1935 szeptember 6.
Fizetéserelés
Brüsszel, szept. & A kormány elhatározta, hogy tekintettel a drágaságra, a tisztviselők fizetését 5 százalékkal felemeli.
700 halottja van a floridai viharnak
Miami, szept. 5 A nagy vihar, amely a környéken dühöng, nemcsak a kis, de a nagyobb házakat is pehelyként roppantja Össze. Eddig a viharnak 700 halottja van.
17.45 Magyar Gábor gordéakázik. — 18.15 A nő hivatása a háztartásban, (bánáti Baum Máriu.) — 18.45 ügy óra északon. (Báuóczy I)czsö haiigie-mez-revüje.) — 19.45 Kosztolányi Dezső b«szél Arany «A nagyldai cigányoki c. müvéről. — 20.05 Budapesti Hangverseny Zenekar. 21.40 Hirek
— 22 Cigányzene, Kalmár Pál énekel,
— 23.15 Kertész Miklós juzz-zenekará-\' nak műsora. — 0.05 Hirek.
BuiW»p«U II.
18.20-18.45 Dostaly Ignác tárogató-zik. — 18.50 A mese története. (Hontí János.) — 20- 20.35 Schumann d-moll zongurahármusiU adja (ulö Coitot Alfréd zongorán. — 20.40 Meglepő kémkedési esetek. (Nylry László.) - 21.10 llirek. — 21.30-22.05 l-enyves Ati\'co bégedül,
17.30 Szterényi Malvin s^prán és Jolin Elemér bariton hangversenye. — 19.10 Rádiózenekar. — 22.10 Knap bariton vidám dalestje. — 22.55—23.30 Csajkovszkij-lemezek.
Péntek
UuOapMt I.
6.45 Torna. — Utána hanglemezek
— 10 Hírek. —\' 10.20 Időszerű apróságok. — 10.45 Ifjúsági közlemények
— 12.05 Németh Anua zongorázik. — 12J0 Hitek. - 13.20 Idője zó>, m1ő>.ás-jelentés. - 13.30 Cigányzene. — 14.40 Hirek, árak. — 16.10 Diákfélóra. .Tori-celll.» (Sztrókay Kálmán.) — 16.45 időjelzés, lilrek. -- 17 Bertind Endre jazz-ren^karáuak műsora.
18 Apróságok (iyulay Pálról. (Ru-binyi Mózes.) — 18.30 Sportközlenié-nyek. — 18.45 A Magyarországi Muu-kásdulegyLctck képviseletében a Muu-kásdalosszóv^tség kombinált énekkarának és _ u Magyarországi Könyvkötő Munkások Szakegy.ete vegyeskaránuk műsora. — 10.45 Bókgyüjteményem-böl. (Kabdebó Irma.) - 20.15 Feren-czy lrmu énekel. — 20.50 Külügyi negyedóra. — íh.10 Hanglemezek. — 22 Hirek. - 22.20 Pataky Vilftios jazz-z«nckarának .műsora. — 23 Cigányzene.
— 0.05 Hirek.
Buda pert n.
18.05-19 Hanglemezek. - 19.05 Benedek Marcell beszél Kisfaludy Károly «A kérők. c. vígjátékáról. - 19.20 • Műemlék-védelem Budapesten.! (Dr. Lehner ödón.) — 10.50-20.15 Uray Margit uvagyar nótákat zongorázik — 20.30 Hirek. - 2050-22.10 Budapesti Koncert Szalonzenekar..
Béea.
12 Könnyű aftje. - 14 Hflsch tenor lemezei. — 16.05 Schubert: A szép mobiárlány, dallemezek.
17 Stransky Jozefin szoprán osztrák sz»rzök dalalt énekli. — 18.25 Wagner: Walkür, 3 feiv. opera. Közvetítés az állami oj»eraházból. - 23.15-23.30 Lemezek.
A zalai tanítóság nagy-gyűlése és búcsúja vitéz Barnabás tanfelügyelőtől
Zalaegerszeg, szeptember 6
A Göcseji Hét keretében tartotta a zalai tanítóság nagygyűlését Zalaegerszegen. A Zalamegyel Altalános Tanítótestület nagygyűlése, a megye legjelentősebb kulturhadseregének seregszemléje méltóságte\'jes keretek között zajlott le.
A Hiszekegy elmondása ylán Iwaüs Gyula keszthelyi igazg. tanító, elnök mondott megnyitót, a meíyban üdvözölte a megjelent vitéz Tabódy főispánt, Bődy alispánt, vitéz Barnabás tanügyi tanácsost, a pesti országos elnököket ée kikül dötUket, Berkényi Károlyt, Galla Endrét, Morva Ferencet és n jelcn-
pedig a nemzet elpusztulna. Isten áldását kéri a tanítók munkájára, őrizzék meg az egységei, szolgálják a nemzeti gondolatot, akkor eljön a feltámadás, amelyben nagy része lesz a tanítóságnak. t
Utána Bödy Zoltán alispán mondott beszédet. A tanitót igy látja: Viharral küzdő, a gyermekekkel tele bárkán kopott, sápadt férfj, egyik kezében kereszt, a másikban kormánykerék. A falusi tani\'ó, pap és jegyző összefogását kérte a jobb jövőért.
Iwsits elnök megköszönte a beszédeket, majd a távozó vitéz dr. Barnabtía Islván tanügyi tanácsost
Minden utján
hiven szolgálja a
Del-Ka cipő!
Kapható: SZOMOLÁNYI ÁRUHÁZBAN.
levőket. Rámutatott a tunitóság nyomorúságos helyzetére, arra a tanítóságéra, amely nem hangos szóval követeli a btjok orvoslását és jogai elismerését, hanem tiszteletteljes lélekkel, türelemmel és munkával. A 8 osztályú elemi népiskola és a főiskolai tanítóképzés bevezetését sürgette.
A nagy tapssal jutalmazott beszéd után vitéz Tabódy Tibor főispán emelkedett szólásra. Becsüli és szereti a tanítót, - mondta - nagy melegséget érez szivében a pedagógusok iránt, mert ők oltják az uj generációba a nemaetl gondolatot és a valláserkölcsöt. E kettő nélkül
köszöntötte, akit a zalai tanitók meleg ünneplésben részesítettek és szes retetük és hálájuk jeléül hatalmas ezüstkoszorut nyújtottak át neki. Barnabás István meghatottan köszönte meg az ünneplést és az emléket. i .
B rkényl Károly, az Orsz.. Tanító testület elnöke felszólalásában a főiskolai tanítóképzést sürgette. Rákoa Isiván kir. tanácsos az Eötvös-alapra hivta fel a hallgatóság figyelmét. A kölcsönös üdvözlések é§ az évi Jelentés után Ntmelhy Miklós sárhidai igazgató tartott érdekes előadást Göcsej kultúrájáról és népművészetéről.
Selymek
rabi- is kahálszivet liliisink
megérkeztek.
Ezután Z8l(/mond József nagykanizsai ál), elemi iskolai igazgató beszélt a tanügyi közigazgatás vérható hatásáról az iskolákra és a tanítókra. Előadásában az uj törvény fóly-tán beálló változásokról beszéli, szemléltető grafik<ook segítségével A legnagyobb változás, hogy az is kofák közvetlen ellenőrzését a kör zetl iskolalátogatók végzik, akiket a Uz éve már működő tunltók sorá ból jelöl ki a miniszter. A tanitók és a polgári iskolai tanárok közül a fogalmazási szakba is nevezhetők ki tisztviselők, de csak a létszám 16 százalékáig. A miniszter 46 ilyen tanárt és tanitót már ki is nevezett. A gondnokságok és iskolaszékek továbbra is megmaradnak.
Az iskola a családvédelem szolgálatában cimü pályázat diját, 50 pengőt, a hét pályázó közül a leg. jobbnak, Londl Ferenc pacsal Igazgatónak adták át.
A tanitók nagygyűlése díszebéd-del ért véget. |
Ml lesz veled emberke ?
Az é:et sarában megrugdosott, küzdő, do.gozni akaró ifjuejnber zokogja el egy kapott istállószagu padlásszobában ezt a nagy kérdést: Mi lesz veled emberke? — uil lesz veled fiam, aki itt ieks»el gögicselvc anyád karjui-iMu? k |
D° feleletet sem ő, sem a film nem ad rá. L)e nem is adhat, minfcahogy uem adhut erre feleletet senki, aki ma ezt a kérdést felteszi, akár fiúra, ukái saját \'magám, akár az egész világra vonatkoztatva. És éppen ^bbeu van a limi magával ragadó ereje, mert többé kevésbé mindenkinek egy kicsit a saját sorsa elevenedik meg a vásznon. Mi l«sz ,v«lünk? — a kérdés
— kérdés mamd és a film mégii élményt j«jent. llans FaRada világhírű regényének olvasói talán kicsit csalódnak a filmben, de a film, mint film nemcsak, hogy .megállja a belyét, d« meghódítja a nézők szivét. A film után szinte szabadulni sem tud az ember a feltörő gondolatoktól. Szép problématlkus küzdelmekkel teli film
— maga az ,éi«t. Az egymást szerelő emberpár küzdelme az élettel — é« önmagukkal. Borzage erélyes kezű r«ndező, jól összefogja a cselekményt és beie tudja szőni a ma problémáit, az állásáért, feleségéért Jtüzdő ifjú harcát — minden mai fiatalember problémáját, - akiknek a viharzó éket fk>-bálodzó hullámaiban, csapkodó sorscsapásaiban egyetlen biztos pont, kormánykerék és kapaszkodás! lehetőség
— a kis feleség mindent odaadó szerelme ós hűsége.
A film minden alakja az életből elkésett figura. A fiatal feleség sokszor eszményien szép, még fizikai értelemben is, mint fiatalasszony j>edig tökéletes. Rokonszenves alakítása szorosan összefügg komoly szinósju tudásával. Margajet SullavOn megnyerte a £özón-sóget, akárcsak fiatal férje, Dougias Montgomery. Ahhoz u férfRipushoZ tartozik, akit mind szívesebben látunk viszont az amerikai filmeken. Fess, csinos, fiatal — és tehetséges. Alakítása kifogástalan. A film aok értéket rejt magában, megérdemli a sz^> sikert.
A kisérőfilm egy könnyű fajsúlyú bűnügyi film, amely rejtélyessé^ mellett könnyed, kedves, — alkabnat ad arra Julies Faikenstelnnek, hogy kedélyes nyomozásával szórakoztasson, az operatőrnek, hogy szép alpesi felvételekkel gyönyörködtessen ós pngels-nek, hogy ügyes rendezői tudásával egy szórakoztató őtnegyedórát «ze-

neptetnbcr 6
ZALAI KOZLOHT
s ss6 legmuorutlb órtnlmébun vett
rgyégyflittló, meéy
I rltaama, *8»«»*»r, laobléaz, nauralgUk
és vlazérgyulladás uiáni Fájdalmak nllen specializálta magát. Vadregé-;„Mn ssép kárpáti fekvése állal egyúttal a IwMeállaakb UdOló éa nyaraló helyet leletül. Informáoiók a Ftlrdőlgazgatóaág utjáu.
A kongrasazuz táviratban üdvözötte a miniszterelnököt ás a Nemzeti Egyság. országoa elnökét
Zalnegerswg, szeptember 5.
Az Orazágoa Szállodás, Vendéglős és Korcsmáros kongresszust kedden- tartották n>Jg Zalaegerszegen a Göcseji Hét keretében. Ialcntlsztc let után a vármegyeház nagyterme teljesen megtelt a nagyszámban \\t dékről Is odnözMött résztvevőkkel.
Elsőnek Eszéki Kálmán egersiegl majd Sztlc* Mihály országps elnök üdvözölte a megjelenteket, nkik kö zött ott volt vitéz Taböd// Tibor főispán, Králky István polgármester, továbbá Nagykanizsáról olt volt Krlész Béla lpartestüleli alelnök ía Kusztdlcz Géza szakosztályelnök.
Az országos elnök a vendéglátó Ipar egy táborba való tömörülését és az egy uton váló huladást hangoztatta. Elmek jegyében a kongresszus Gömbös niinlszlerelnöknek. és Stranyovszky országos NEP elnökök üdvözlö irtvlratot küldött,
Ezulán Tnln)dy főispán köszönt-m g az üdvözlést, rámutatott ő Is az egység fon:os*iinárn, kérte a ven-(tégláié Ipar odaadását és eddig la paszlölt áldozatkészségét továbbra is, hugy a magyar vendógsaere:et világszerte Ismeri nagy- renoméját növeljék és aa országnak még több barátot szerezzenek, mert mini monJ dotla, uz Idegenforgalomnak, Buda-pesl és az onuág szépségein kívül, a magyar vendéglátó ipar |ó és pontos kiszolgálása, vendégszeretete Is nagy lámuaza ée részese.
Az ezután kővetkező üdvözlések közben érkezett meg Arkay Sándor miniszteri tanácson a kereskedelmi miniszter képviseletében. Ezulán a kongresszus több határozatot hozott. Szőlősy Ferenc országos tb. tárt ehlök előadása után elfogadták Javaslatát, amely a vendéglátó ipar wazágos szervezkedéséről szól; továbbá W mondja, hegy legnlábbmln den megyében egy-egy azaklpartea-lülel feláliilását engedjék *meg.
Sbislyén Gyula, a Balatoni Ide g\'nforgalml Iroda vezetőiének Ja-vaaUtát la elfogadták, amalynek ér telmében a kongresszus megalakít-la a vendéglátó ipar idegenforgalmi szakosztályát. A javallatokhoz napon sokan szólaltak tel ée ennek keretében Czobor Mátyás polgár-n^ster Is tartott egy előadázt a ven díglaió Iparról a városok Idegan mrgalma szempontjából. A termelői kimérések ügyéről Hornyák Ialván (Ulpeat) tartott előadást, aM az Ide. vonatkozó rendetet hartálytalaniláaát, \' borral mJö fahizáz éa borcaem-Pözéa e|len kért lntfekedéet. Javas-latát elfogadták. Ezután igazi ven déglától közvetlenséggel félóráa sör ff™\'t következett, amelynek kereken a nagykuniaal Ipartestület megbízottja meghívta a kongresszus "slait jövőre Nagykanizsára az
Ipartestület 60 éves jubileumára Hasonló kírést terj.szteit elő Krú\'ky Polgármester .Is,
Ezután K-stey Vincze az ilalmé-rési illetékekről beszélt, Utyer Jó-zaef a korlátolt iuilmérésl engedé-iyekkel QzOll visszaélések ügyétreil szólalt fel, Szőlöay Ferenc u fcocs mároslparl kép"sl!ésh.z kívánja köt nl, Haijy Sándor (Cegléd) az egyesületek és társaskörök kocsmáros Ipar gynknrláaának korlá\'ozása ügyéb a trr,eszet| elő javaalatot.
Dr. P rslún Vlk\'or (Magyaróvár)
a záróra ós táneengedélyekről le szélt. Dr. Slá/rr Béla a zeneszerzői jogdíjak ügyéb n szólal! fel, dr. Cslzmarüa Imre az adöpanwo ka! sorolla fel, Szűcs Mihály pedig a sörpanaszokat adta elő. Az előadók egyúttal javaslatokat Is terjesz tetlek a kongresszus elé, amelyeke! löbb kevesebb hozzászólással e ío gadlak. Végül Czobor polgármestert diszlaggá választották és a kongr sz-szus a Himnusszal véget ért.
ÓSZI KÖSZÖNTÓ
Ussan szinte észrevétlenül búcsúzott el a nyár, hogy lielyél átadja az ősznek. A nap még forró csókokkal borítja el a földel, de a szeilö már nem simogatja végig lágyan a kertek virágait Kgy-egy erősebb szélroham után összebor-/onganak a fák és pár gyengébb falevél, melyek ncin kapaszkodtak elég erősen az anyai karokban, leszakad és u szét játékszereivé rá\'.lk. Az egy darabig játszik velük, m«jd ineguuva ledobja őket. A levél imbolyogva száll egy darabig, gondolkozik, hova, mcne \\-eg\\« utjál, aztán csendesen nu-g-pihén valahol a fa kózelélx-n.
A virájjofr, a nyár szülöttei, hamar észreveszik, hogy a nap csókja mintha hidegebb lenne. Busun leiiajtják fejecskéjüket s az ezer színben pompázó tarka rét lassú hervadásituk indul. A nap szerelmesei annak hidegülő csókjai elől a halálba menekülnek.
•Az ég csicsergő vándorai nem várják meg az ősz deiét, amely inegfagyasxtja szárnyukul. Ok is buc-suznak már a nyártól, liogy uj ha/át keressenek. Ok elmennek a hidegülő nap után ...
\'A Hala Ion is nagyol nyújtóikor dik é-s pihenni lér. A >©k lármás y> városi néptől n®m wlt egé*z »yá-) ron nyugta. De mintha n \'in nagyon örülne a nyugatomnak, haragos zi\'iUl szinb« takarózik
Általános haldok\'ás. A virágok a halálba menekülnek, a madu-rak uj hazát kiesnek. A vidám pillangók, melyek a nyári nnp szikrázó fényében sok larku táncot lejtettek, most dbujnak « le
\\<!ekct |«rgelő szél elől, beKul>óz-nak és csak bábok lesznek t>eló-lük. A nap is tokkal hamarabb tárad el és esténként bitiorvörösen bukik le a táthatáron, hogy helyét átadja a sötétség birodalmának.
Az ős* érzi. hogy jöttét nem fogadják mindenütt szívesen, ép ezért nem jön üres kézzel. Ajándékokkal halmoz el hogy meg-szervtesse magát velőnk. Az estéink fölé cxodáia\'os csillagtnkn-rót Iwrlt. Soha sincs annyi csiHug az égen, mint Ilyenkor. A hervadó virágok helyett a kertekből már integet fe\'énk az ősz első hírnöke, a fehér, ha.tványli\'a, égővörös őszirózsa jé8 az ősz királynéju; n gőgős krizantém.
Ked\\«s nyárimádó testvérem, ne csak a sárguló levelek haláltáncát lásd meg az őszi széllien, mikor búcsúzik a nyártól. Fogadd szívesen az őszt, ki olyan bőkezűen szórja felénk kincseit és szépségeit, mig parancsszóra neki is távoznia kell.
Születünk és meghalunk, ez a
*orsa minden teremtménynek. A természet születése, viráKteljes élete, majd lajisu lutUlokJásu síelnünk előtt játsződik le. De a szemünk előtt lámád fel, amikor a fagvos, havas rögből e|ödtigja fejecskéjét a hóvirág, hirdetvén, hogy nincs őrök halál, a tavaszra nyár jón, könnyre mosoly fakad, vihart a napfény váltja föl, a halált pedig az é\'ei.. uz örök élet!

ID<3
Prognózis: Mérsékelt nyu gatl szél, sok helyen még eső vagy zivatar, különösen nyuga-.......ion é« északon. A hőmérséklet
Esö lehetséges! m* változik.
az összes iskolákbal
Rajzfelizerelések Körzők, vonalzók Iskolai füzetek Táskák, börSndOk legjobb beszerzési helye
Uj. Wajdits utóda
MM könyvkereskedés
Deák-tér I. Telefon 182.
Utazási kedvezményt biztosító vásárlgazolványok
a Budapesten augusztus 28-tól a^p-temlier 13-lg tartó Laklrenendezéal Vásár és Kiállításra 2 pengő 20 fillérért lieszerezhetök lapunk kl-adóMvatalálran. Az tgaznlvány 33 százalékos kedvezményes tour-retour utazásra jogosltja a vásár látogatóit.
(Háwrmtym nynlrkor kaiul a hevia autókwZ) A Nugvkanlz-ati Antó-buazvállalal minden vasár- és ünnepnap Hévízre Induló járatai egyre na-gvotilr látogatoltaógnak ón^adenek. Aa aulólinaz az utd\'ok kérésére mnet nii^g koráblran, hrtmma«g>erl nyolc órakor Indul a centfát elől. A kényelmes hévízi írtra, - amely ortfl-vlaszrr mind-óasze csak 3.V) |»engrtt>e kerül — Je-lentiaazril már lehel az autóbusz vezetőjénél.
Áldott álapotban levő, nők llju anyák é« többgyermekes asszonyok az enyhe terméazetea .Ferenc Jőzael" keaerflvlznek már mérsékelt adagokban vató használata\'állal la könnyű ét hlg ilrnlétl. ugyizintén rendes gyomor- és hélmüködétl érnek el. A modern nőgyógváaztl fő-képvlselől a Ferenc József vitet Igen tok eaelben kipróbálták éa azt Elvétel nélkül gyorsan, megbízhatóan ét fájdalom nélkül halónak találták.
Intézeti kelengyét
SStühék stvlollt
szövetek,
színtartó galUrvátznak, bloasanyagoh
nálunk
a legolcsóbbak I
nálunk vásároljon !
Gyermek
matróz habátok, trench-coatok minden nagyságban.
Píké takarók, paplanok, flanelt takarók hatalmas választékban.
vászon minden kelengye diszel
ZALAI KÖZLÖNY
Hogyan lett hatalmas szerb vagyon
az egerszegi szódáskocsis megtakarított magyar pénzecskéjéből ?
Az egykori szerb hadifogoly a vagyonát, boldog ládi életét most kÖMiöni meg a volt xalai gazdi
_____ c$a-
gazdáinak
Amig a Mura-parton egy agyonlőtt magyar családapát temetnek. ..
Tegnap szerb halárőrök golyója kioltotta egy 35 éves, családos magyar jegyző életéi, mert a gondterhelt ember pár lépésnyire letévedt az útról.
Ma levelet hozott a posta; — egy volt szerb hadifogoly a za\'ai gazdáinak ir 17 év ulán és m^kószóni nekik a magyar földön, hadifogság alatt megalapított boldog, gazdag, szép ó*tét.
Tegnap kétségbeesett özvegy és apró árvák zokogása hasitott rémületes felkiáltójelet magyar földről az ég felé
— a szerb határon.
Ma Belgrádból gyermekeinek és négy nevető arcú unokájának fényképét kühite a bála forró szavaival egy volt szerb hadifogoly — magyar földre.
Vojlszlav nem felejtette el igéretét
Ugy történt, hogy az egykori szerb hadifogolynak most, 17 év után, eszébe jutott egy Ígérete. Azl Ígérte a magyar gazdájának, hogy
- »roeglátja, ha vége lesz a háború-nak és én hazamehetek, én adom férjhez a maga leányét odahizo, Belgrádban...*
Akkor mosolyogtak jrajt. - Elfelejted te azt, Vojlszlav, hu egyszer haza kerülhetsz I Meg aztán az én leányom úgyse menne idegenbe férjhez..
A. leány ma már asszony Nagykanizsán, licista kislánya van. De Vojlszlav nem fetej lette e! az igéretét. Csak kkslt késjn jelentkezett...
Ml mindene van Vojlszlavnak a megtakarított magyar pénzből?
Vojlszlav Cjonlc szerb hadifogoly 1917-ben került ide Zalába. A fogolytábortól kiadták munkára. Mint kocsis kapott alkalmazást Fürst Henrik zalaegerszegi szódagyáros aál\'. Szorgalmas, Jódolgos ember volt Vojlszlav, ugy hogy megmaradhatott a helyén egészen az összeomlásig. Sót: olyan Jól érezte magát a gazdáinál, hogy a forradalomkor indult csak vissza hazája felé, utolsónak a zalai szerb foglyok közül.
Azóta nem irt. Most, 17 év után érkezett tőle az első levél. De a voIf gazda helyett már csak a fia, a »Lajos ur« olvashatta. Füret Henrik már csak Odaát találkozhatik majd Vojiszlawal, aki ezt irja egyebek közt: l
»...aaon a pénzen, amát önöknél 4000 koronát megspóroltam, azon kezdtem a jövőmet és ez a kis pénzem mára felnőtt 400.000 di nárra...«
Aztán azt irta, hogy jelenleg fuvarozó Belgrádban, ahol háza ls van, az Oblakovszka utca 43. szám alatt, a Száva parton van egy strandfürdője és vendéglője, az is saját há zában, a váróiban van egy" nyomdája és papirkereskedése.
»Nös fiam és férjbei ment lányom lakik a házamban - irja tovább -az unokáimmal. Négy darab van unokám...« El is küldte mindezeknek a fény-
képét. A .strand a zimonyi hld tövében van. Nagy homok-plage, tornaszerek, divatos, vidám fürdő élet kavarog a jparton és a vízben. A vendéglő farácsos kertjében fehér asztaloknál barnára sült fürdőzők néznek-azembe a lencsével. A kaszánál1 (kereszttel megie\'ölve) maga a gazda, Vojiszláv mosolyog. i
„Lajos ur, én írok!"
«... Sohasem fogom jo\'felejteni a hoz/-zátn való jóságukat... Nagy nehézségeken mentem én is keresztül, mig Zöld ágra vergődtem...»
A levelet nem maga irta, mert ő csak keveset tanult meg magyarul. Ugy diktálta valakinek, aki elég jól tud magyarul és Vojlszlav csak a büs»-ko-plros cégbélyegzőjét ütötte rá, hogy azt is megmutassa a. volt gazdáinak és remegős betűkkel ennyit irt rá sajátkezűig és magyarul:
• Lajos ur, én ltok, knyi Vojlszlavnak!.
Lajos ur, aki maga is sokáig ette a hadifogság keserves kenyerét (11)18-ban jötl meg orosz fogságból), |>ersze ltogy sietett válaszolni a sok év ulán
érkezett levélre. Ná\'a jobban csak Vojlszlav sietett a következő levéllel és ujabb fényképekkel. Az ujabb levélben ezt irja az egykori szerb szódáskocsis a ,volt magyar gazdájáról: «. ..hlgyje el, az életben kevés cm-berro akadtam, aki annyira nemes-R\'lkü lett vo\'na, mint az ón édesapja, plán* ivelem, u szegény hadifogollyal szemben.»
Amíg Vojlszlav eljutott odáig
Leírja aztán, hogy amikor hazament a magyar fogságból. 9 hónapig katona volt, majd leszerelés ulán két szóda-gyárban dolgozott, aztán egy bank fogadta fel éjjeliőrnek, később egy sörgyáriján dolgozott, végül j>edig 3 évig állami szolgálatban állt «gy vizvezeték-üiemnél. Mikor innét kilépett, bérelt egy motorcsónakot ó< azzal fuvarozott a Száván át. Egy óv múlva, 1920-beu nyitotta meg a strandfürdőjét. Most már fe\'osztju a vagyonát ós az üzlelejt a fia ós a leánya kőzött és falun vesz egy kisbirtokot, ahol ő nyugodtan elgazdálkodik a hátralévő idejére.
Belgrád m^egyszer akkora, mint a háború előtt
Azt irja Vojlszlav : - elhiszi, hogy Zalaegerszeg megszépült azó\'a, mert Belgrád is mégegyszer olyan nagy lett, mint volt a háború előtt. Akkor - irja - falu volt Belgrád a maihoz képest, ma Belgrád »egy ori\'nt-főváros.«
Névszrint emlékszik még Vojlszlav uz egerszegi és felsőbagodi ismo rős ii\\í, a bagodl bíróra, Jóskákra, Rozikra és Terákra és mindenkinek üdvözletet küld, »aki még emlékszik a Vojlszlávra.* „^-7
AZ OSZ S ZÖVETU J OONSAGAi
N6I kabát Nöl ruha Köpeny Costuma Férfi kabát Öltöny
■ legkiválóbb hazai éa kQlfóldl anyagok raktárra érkeztek éa legnagyobb választékban kaphatók
KIRSCHNER MÓR
divatAruhAzAban
/
Inftézatl éa lakolal kalangyák, paplanok, vásznak stb. stb. minden árban és minőségben
1938. iTcplcmbcr 6
¥Én akartam a kedves nővérét férjhez adni Belgrádba és elkéstem, de hála Istennek, Így is Jó!« És ugy üdvözli a Lajos ur (most már Lajos doktor ur) "\'kedves gyermekeit, meg a kanizsai sógoráét is, mintha csak az én unokáim volná nak.c
Aztán igy fejezi be a levelét i •Hlgyje el, Lajos ur, három .napig tudnék ülni és imi maguknak, olyan hálás emlékekkel gondolok vissza magukra... Könnyek jönnek a sze. membe...«
Igy bántak e#y szerb hadifogollyal a világháború szomorú emlékű éveiben a zalai magyar földön.
És ma, a .béke. tizenhetedik évében, talán éppen pzon a napon, amikor Vojlszlav levelével robogott át a vonat a Mura-Iild hatalmas Ivei között* — Szerb golyók oltották ki az ó\'ctét egy ártatlan magyar embernek és az árván niardt kis család zokogása az igazságos Isteni hívja bírónak a kenyérkereső édesapa fláta\'on eltiport életéért...
(ty
HALLOTTA tlAR ?
... hogy Bethlen Mária grófnő Ba. latonbogláron b fejezte legújabb re. gényét? Nagykanizsa képvfretöfé. nrk felesége mit megírtuk - agy. két na/>ra Balatonboglárra utazó t. Az egy két napból - tizennégy nap leit. A grófnő r?gtel korán fürdött azután délig, majd « délutal elmet-radhaHUUm paszhnsz után kést es tlg gépi it A 14 nap alatt elkészült az uj rngény. Távozáskor a vendég, könyvbe a következőket Irta: »Re-mél-m, a köz\'ll viszontlátásra egy éppen Uyr/i kcl\'emes néhány napra. Gróf Bi-thlcn IstvAnné.«
*
... hogy egyík kanizsai pénzintézet főnökéh -z nemrég egy fiatal franci* vendég érkezett vendégségbe ~sz.it. tén "gy két napra. A napok sz/áma UJ Is m>egnöveke<íett 14-re, mert a franela még mindig Itt ixrn és F gnlenklnt bő nadrágjával vtft^n ln< dal reggdl előltl sétára a városban^ am\'ly nagyon megnyerte a fetszé: sét.

... hogy Clark Gable a nálunk Is népsz-\'rü fVmsztár, aki teffujabb filmjében, »A makrancos dániaiban így újságírót alakit, - szep.
fmber havában Budapestre jön ?
*
... hogy Koncz Jolán, a pécs kanizsai színház ów kc$ nalvája, aki az •ímult szezonban már Kanizsán ls vendégszerepelt, kedden délben a rádióban nagy slkrrrci énekeli?
Akinek a szívműködése rendet len, úgyszintén az, akinél a vérnyomás emelkedésének tflnetel rauia\'-koznak, ugy érhet el erölködéi nélkül megfelelő könnyfl székelést, ha reggel éhgyomorra egy kii pohár természetes .FerencJóztef keserű-vizet iszik.
- Kitart ■l.hél| szövetmaradékok Iskolás gyermekok részére, jó méretekben nagyon olosón kaphatók 8ehüUnél.
- Könükalmai*ttak tlftelmébal Ba-torárulnkat -ényegewm leszállított árakon árusítjuk. Hoswu icjáratu hitelre la, kamatmentesen. Kopstdn bútoráruház, Horthy Mlklót-ut 4. uám
ISKOLA-CIPŐKET
ez évben is legolcsóbban vehet áz
„IDEÁL" cipfiOxIetben
Fönt 18. uám.
1ÓS5. ttcpiciübcf 6
tflSciflWI* ■
HOMOKÓRA
Az éjszakát százszor kérdezem, do soha-aohs nlnes rá felelet Csak néz - néz, mlntba kinevetne. I assan permetez rám a caendje. Fívszer csak egészen betemet és én összeroskadok alatta. Sok éhség, sok láz, sok tegnapi csók hosszan huz a csenden át... ÉKÖ vitorlával repülő hajók hasítják l*y a fekete éjszakát Á kormánynál mogorván Ul a BUn, mártírok plrosvirágu áiom vétke. ...Hajnalra eltűnnek a tüz-hajók g másnapra hidegen, üszkösre égve partot megint hiába keresek. Halvány, fekete calkla néha rárajzolódik a végtelen égre, de már újra itt az éjszaka, a csend, a láz, száz más Utok, amire nem lesz soha felelet...
Csak eggyel megint több a tegnap ■ a holnap eggyel megint kevesebb...
Barbarlts Lajos
- (A bucsi tlá«lói Jarándokhl)
részletes programja: vasárnap reggel 7 órakor szentmise, szentséges áldás, utána körmeneiiieg kivonulás az állomásra. A vonat fodul fél 9 ó^kor. Bu-csuszcntlászlóra érkezik fél 10 órakor He von ulás a kegytemplomhoz, 10 óra-kor ünnepélyes szentmise szeutbeszéd-del. Délután 3 órukfcr a Kálvárián ke-r^sztutjárás, szentbeszéd. Fél 6 órakor szentséges litánia, utána körmene-liieg kivonulás az állomásra. A vonat indul negyed 7 órakor, Nagykanizsám érkezik negyed 8 órakor. Bevonulás; gj«rtyás kórmenet a Leventezenekar kíséretével Horthy M.-ut, Szemere. utcáu át a Csengeri-utcába, Fő.uton fe, a Horthy Monton át a Cintóriunu l>a. A templomban befejező beszéd, szentsége* áldás, Te Deum. Jegyek 1.00 pengős árban kaphatók az egyházközségi irodában (pénteken és szombaton reggel 8—12-lg, délután 2-a-ig), a .sekrestyében, a Szoc. Misz. szió főnöknőjénél, Szabó Antal sport-üzletében.
- (Swmélyi hW) Lovag Stemád Isi-ván kir. konnányfőtanáosös, a Magyar Ékt és Járadék Biztosító Intézet vezérigazgatója pénteken este Nagykanl-
, A ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
Wm
- Nem is helyezlek Atl - bökte ki a hadnagy meggondolatlanul.
- Hiszen akkor maga a «növendék!» Az uj hadnagyi RemekI Magát a mult hé.en avatták? .Nahát, ez aranyosi
- lly«n tájékozott az ezred ügyeiben? — csodálkozott a hadnagy.
- Hát «z azért van, mert a tisztek általában nem olyan szigorunk u színésznőket illetőleg, mint maga. Igaz, hogy azokat már Jó néhány esztendeje avatták... llemé\'cm, Idővel maga is meg fog változni.
- Alig hiszem. Én... én nz iskolá-is mindig egyforma maradtam.
- No, jó öreg vaskalU|»s lesz m«-8ából, mire főhadnagy* H»sz, ha csak w c nem szédül valami Jóvágású url-nöbe, oki egy kicsit helyrebillenti. llo«.v fognak magán a fiuk mulatni?!
Majd meglátjuk, - vélte a hadnagy és morcosan nézett ki az ablakon. j
Az utilársnő titokzatosan mosolyát, azután szinte megváltozott han-8on, komolyan és anyáson mondta:
~ Azért megígérem, liogy mindig JObarátja maradok és talán eljön az
tALAl KQ2L0NY
érkezik, hogy egyrészt meglátó-«as«, „ Wybeü vezérképviseletei,K,nSv
vének kslep.ezésén Zalaegerszegen személyesen részt vegyen.
- (KaküvÖ) Kttskés Eszter vZalu-©gerszeg) és vSzeless Béla, a nagykanizsai városi zeneiskola tanára szeptember 4-éu a kőbányai plébániatemplomban házasságot kötöttek.
- (A scwtórwJ a plébániatemplom ban ma nem 7-8-ig, hunem ü-7-iíi lesz. K
- (L\'J ÓJiefcta.^ft 4 nagykanizsai zeneiskolában) A iwlgármcster u városi zeneiskolához Jirdőssy közsi oki zcnetanáruőt az énekszókra kinevezni tanárnőnek.
- F^ifi ub« 4, k«báuxSv«t újdonságok, valódi angol szövetek, óriási választék Singeméi
- (Iteiratá oU a városi zf tagiskolában) A nagykanizsai városi zeneiskolában a beiratások szeptember 0-án és 7-én délelőtt 10—12 óráig, délután 4-0 óráig .lesznek, a javitó, magán ós pótvizsgák szeptember 9-én, órabeosz-títe szeptember 9-én délután, mjg a t«ndes tanilás lOén kezdődik.
Női és férfi clpttujdofiuáguk gyönyörű kivitelben, legolcsóbb árban az «Ideál > clpőáruhézban, Fő-ut 12. szám.
— (A rtitefWfwzf0 48-as emlékmű
fefertUása) Nagy érdeklődés nyilvánul meg a zalaegerszegi 48-«s emlékmű szeptember 8-iki felawilása iránt, oly annyira, hogy 0 Göcseji Hét egyik legkimagaslóbb o eményének ígérkezik. A vármegye minden részéből tömegesen \\«sZnek ré.zt u zúnnepségen az ezred \\olt lisztjei és katonái, de a budapesti és bécsi 48-usok is rendkivúl nagv számban Jelentkeztek, liogy dicső ezredük és elesett bajtársaik iránt érzeti kegyeletüknek áldozzanak. Nagykanizsáról a frontharcosok szakosza formaruhában és zászlóval vesz részt az ünnepségen a 48-«sok nagyobb táborával egyetemben s ezek magukkal viszik uz utódzászlóaljnál őrzött díszes ezüst koszorút, hogy nz emlékmű-\\«t a felavatás napján azzal ékesítsék.
— Gyermekinek intézed kelengyéje csak ugy teljes, ha azt Schützéknél szép mintás, meleg paplannal, fianell takaróval kiegészíti.
— (Ue*ip|**V • II. körsNI áll. el Iskolában) Az 1935-30. tanévre a pót-beiratások a itozgonyi-utoai álL el. Iskola tornatermében a mindennapi és az Ismétlő iskolai tanulók részére szeptember 0-án ,és 7-én délelőtt 8-tól fél 12-lg és délután 2-4 óráig tesznek.
Négy napig mulatott az eljegyzésen, aztán hazament és agyonlőtte magát
Kaposvár, szeptember 5.
Berta Ferenc jómódú göllei gazda leánya, Murika, most tur.otta kézi fogóját Biró István odavaló legény: nyel. Az eljegyzési lakoma négy álló napig tartott és azon a vendégek 400 sertéshúst, 1 üs*őt, 200 pár cslr-két, 100 kugk)fot, 150 tepsi íétest, l mázsa kenyeret és 18 hektó bort fogyasztottak. Kivette a mulatozás-
ban a részét Kovács István 38 éves göllei gazda is, aki a négynapi mulatozás után haza ment a lányos-háztól, fakasztotta vadászfegyverét és szájába lőtt. Azonnal meghalt, A vendégek, a falu és a rokonság teljesen érthetetlenül állanak az öm gyilkosság előtt és fogalmuk sincs, miért ment a halálba négynapi mulatozás után a jómódú gazda. ,
LACKENBACHER EDE saállHé éa DEUT8CH ALFRÉD állalblzományos
irodahelyiségüket Városház-épületéből Sugár-ut I. »*. alá (Blankenberg -házba) hslfazték át. ma
Ideje, amikor ez jól fog esni magának. Azt ls megígérem, hogy soha nem mondom e| senkinek, miről beszéltünk az utón. Most még mosolyoghat ezen, de talán nem mindig fogja olyan nevetségesnek lulá\'ni.
A hadnagy elkomolyodott. Ugy félfüllel hallott már furcsa történeteket hölgyekről, akiknek nagy befolyásuk volt politikusokra, de tudta, hogy a katona — az más. A szolgálatija asz-szony nem szólhat bele. És amikor erre gondolt, megnyugodott.
A gyorsvonat megállt egy nagy állomáson, az utilársnő leeresztette «* ablakot és kihajolt, valakinek intett. A vonat megállt és az ajtóban fiutal ezredorvos jelent meg. Az asszony eléjelendült, összcölelkezick, majd bementek a szakaszba.
— Bemutatom neked útitársamat és az ezred legújabb és legfiatalabb tisztjét, aki nagyszerűen mulattatott Nagyon eredeti fiút
A hadnagy szabályszerűen bemutatkozott.
- Köszönöm, hogy szórakoztattad a feleségemet. Nem tartozik a könnyű feladatok k<>/£ s ez nagyon Jó ajánlás számodra, vagy...
— Tudja, az uram valahogy azt szeretné virágnyelven megmondani, hogy vagy magával, vagy magán mulattam. Hát megnyugtathatlak, - fordult a férjéliez - a hadnagy ur Inkább érdekes, mint mulatságos fiatalember.
- Gratulálok, pajtásl - kiáltott fel az ezredorvos és gyanakodva nézett
a kerekurcu, lobogószemű fiatal tisztre.
— No, nem lehetett könnyű dolgod — dörmögte tűnődve.
— O, uz ilyen uraimus férjeknek minden nehéz. Ugy-e hadnagy ur nem fáradt bele a szórakoztatásomba?
— Nem, - felelt a fiakai tiszt kissé bizonytalanul.
Az ezredorvos nevetett, mert észrevette hangjában av bizonytalanságot, azután elkezdte magyarázni az asz-szonynak:
— Rettentő izgalom volt. Fogadásokat kötöttek, hogy le fogsz késni a vonatról és már készenlétben tartottak egy színésznőt, aki helyettesíteni fog, ha nem érkezel meg.
— To is fogadtál? - kérdezte a* asszony fojtott izgalommal.
— Keltett tartanom a fogadásokat Azzal érveltek, hu nem érkezel meg, legalább az általam fizetendő ősszeg lesz a bánatpénz. v
— Szóval nyertél. Ezt köszönd meg a hadnagy urnuk. Azért nyertél, mert ő udvarolt nekem. ;
— No, próbált volna nem udvarolnit
— kiáltott M az ezredorvos nevetve.
— Alig hiszem, hogy épségből érkezett volna meg.
— Akár hiszed, akár nem, nem akart a kis haszonla\'an. I)e uzért egykét burkolt bókot mégis kicsikartam belőle. Nem ls hiniíéd, hogy ennek az ifjoncnak elvei vannakI Mióta élek, nem mulattam ilyen jól. Azt hittem, beugratom, ha azt hiszi, hogy színésznő vagyok. Erre kiderült, hogy őkegyelmessége nem tartja rangjához
— (A vfaémsé elpártoltok) majdnem teljes számban összejöttek á* Ipartestületben, liogy Papp Oszkár elnöklete alatt letárgyalják az ismeretes
bérmozgalom ügyét. Több mint négy órás és éjiéiig tartó tárgyalás után sikerült teljes egyezségre Jönni és egységes irányárakban megállapodni Az irányárak megállapítása maga után vonja a munkásokkal való rövid időn belüli megegyezést. Az irányárakba be van kalkulálva az a munkabér, amit a munkások most munkaadóiktól kérnek. Ugyancsak irányárakat állapítottak meg a clpőfelsőrészkészitők, melyeknek munkásai szintén béremelési kértek.
— Cerd ím veloarbÁttoayak, pyjanta
és ruha-tlanellok legnagyobb választékban S inger Divatáraház.
— (A **gé?>y nyonwrék gyenattf-mek,) akit tizedmagával, munkaképtelen férjével a szerencsétlen édesanya nem tud elutaztatni a gyógypedagógiai Iskolába, — Székács Púlné 2 pengőt Csutak EK>k 1 pengőt küldött be a Zalai Közlöny szerkesztőségébe.
— Ml 4a Uéay kakátok nagy választékban Slnger DivatáruM*.
— (tar** hir) A Magyar Tarirta
Egyesület Nagykanizsai Osztálya folyó hó. 8-án. vasárnap egész napos túrát vezet Bucsuszentlászlóra. Találkozás •éggel Mgyed 9 órekpr a vo»utállömá» son. A vonat Indul léi 9 órakor. Útiköltség oda-visszu 1 pengő 00 fillér, amit a je.entkezéskor fizetni kell. Jelentkezni leltet dr. Szűcs Lászlónál--, péntek déU 1 óráig (Városház 1. eá»., 13. ajtó). Je.entk|ezés kötelező, megfelelő számú jegy biztosithatása végett, mert a búcsúsok vonatával utazunk. Visszaérkezés fél 8 órakor. — Bucsuszentlászlón megtekintjük a ^búcsút, valamint a kegytemplomot és utána u következő gyalogtúrát tcssxüít meg; Nemes Sándorháza, Erdő hát (310 m.), Bucsai szőlőhegy.
— (Bezártak egy tejöw-m«l) Vargu: János Klskanizsánj \'a Flórián-téren a nyár folyamán tejüzemet nyitott és ott közfogyasztásra vajat is készített. Feljelentés folytán u hutósájj megállapította, hogy sem engedélye, sem a szükséges kéjx\'sitésu nincs meg, • Ezért a polgármester elrendelte us üzem bezárását. Varga fellebbezett, de másodfokon az alispán. is eireudelte — fellebbezés re való tekintet nélkül — az üzem lezárását, ami most nKjg is történt
méltónak, hu a színésznőt emberszámba veszi Hidd el, ez uz ut megérte a hajszát, ugy mulattam.
Az ezredorvos szeme ojra végigsiklott a jóformáju, .karcsú, Umos fiún és titokzatosan mosolygott Míg néste arra gondolt, hogy a hadnagy valamelyik podgyász névjegytartóját olvashatta és tudta, hogy kivel beszéli tervHWrüen megtréfálta u feleségét. A szeme huncutul villant, keskeny-rajzos szája mintha irónikus mosolyra rándult volna. A magas homlok Intelligenciára vallott. Az eiredorvos is bevallotta magának, hogy « fiu érdekes. De óvakodott attól, hogy ezt elárulja. Elhatározta, hogy szemmel fogja tartani. Az ezredes amugyis- tőle szokta megkérdezni, hogy mi a véleménye egyik-másik fiatal tisztről, ráfogta, hogy ért a «splb«lógiához,» amint u lélektant gúnyosan nevezte.
— Doliányaol? — kérdezte az ezredorvos amint elhelyezkedtek a . kocsiban és eléje tartotta cigarettatárcáját.
— Köszönöm, Igen, «— feleim a hadnagy és tüzet adott.
— És a tarokkhoz ls oda merts ülni negyedikuek?
— Odahaza is az volt a j^telesa*. gem, ha nem volt más. f
— No, akkor a bort is te töltötted, hiszen aligha volt fiatalabb a társaságotokban?
— Bs közben magam sem maradtam szonfjan, — tette hozzá a hadnagy mosolyogva.
— És sokat tudsz Inni?
(FMyt kén)
Jj
ZALAI KÖZLÖNY
m
HÍ wi
mám
Irányzat: barálulga, forgalom: /link «ata«a... 71* 15 35—1560 78-.. 1446-1874, It-a 1541—1690. 80-n 1175—1000, (hnfcrt. 77-« 1475-löíO T±m . 1490-IS 15. 1»«s ! 1605—Í530 tO-u I»S0-"I840. — Ro»a peltvkHkl 1385-13-95 mla 1405-1425. ZabuiWlép
IBÍO-16«0.»\'T»«wnt «"•>\'»« M\'ÍP
ab bpeat IÍT0M490
4 latlatafcUaoa KQzi.aáaaígl m. I My«aa4a 4. D4taaU La»kU4í 1 \' Niokuluán.
CartJOaHaMi Zalai Károly. htaruikH WHi ii llsaikaan\' 78. >!•
lUpUr: Szeptember 5. pántok. Rom. kit lila. PntMlátu Zkkirtál. Iirael EW.bíS.
GutóvnerUrl ájjeil asolgálal e hó napban • .Mária. gyó|tyar«rtír KI-rt)ly-atca 40. 44 a UilMtzsai gyógy-tktrtár.
(iózfánlfi - nyitva regei 6 órától MM i áriig (h4M», aserda, p4olsk dílután, kedden égte nap nőknek).
APBÓHIHDETÉSEI
r | ,1 n i,^ jikH^^ aii^^a M ^ta
ű/> , .7 i - ■ - — f. - r
WMl |M bkoMm Isaolináajt WSBKMU. culiát blnimóátU^ aáaáen KKttUsel eaó, caeadea hiiban, Ul-Jea eöátáaía albgadok: Rozgosyi-ulca 19.
Msyclaaa Ilma aatMIririilái HMire miinap reggel T ta díluiin l 4tako>. HMa»z4a Rlutmaan Msstail, teMsaáHoaaat 22.
___________I cikkekben kuwyobb a rllltitWi Kautnaan károly eJfjL 3284
hsssaált salgótarjáni kttaknái, tol,-aatyh ■ fstiayossa eladó EBIiBi
uta basuUlatlal, MM, elkHáaaal
a, elallml van
Koagoayt-etca 19.

■III W> lat.laiM 4a (rtaltMI oaaki Kavácaail, Királya. J3., kaphat o(-eaéa 4a Hl 2788
SxfacotWflyiii tmumges ltoyt xeteack azonosít tx |ia))4kf 19.
bcMptet. Roc-
raadü Mattbaiyo. kedveid- telMMek aMl. lett aisMbet aaáióval beUtelelt, na trea •IUa*alk«t- Felvilágosítás i Naay-kaalaaia, Zdayl Mlklóa-a. 2. aa. a. 2438
kiadó. Ojál-n-J.
t noveaikcr 1 m 3215
iirOTÍwjtban1
ala*á lapunk
Wtalka..........................MUOatajáiatta!
azonsaira klad4. Bl.eMti Kalalady-.
9. aa. £05
JobbUiból való Hatalember 200 parti a*a44W*[ MlSst keres. Clai a kiadó-
3280
KSttlaitvteetG* f4as4r* reudkWöl eióujrós tratonráailláal alkaloai. llod«rn bi.aalaséiat, tóUiele. jó klvIHlMs, boaaxn lejáratú ráaxletre, aöt kaaaat-bcdteaeu la kapkatók tapsiila buto,-4mhiab*n. Horthy Htklós-iit 4.

GRÓF BETHLEN ISTVÁN
nyilatkozata az aktuális kül-és belpolitikai kérdésekről
Budapest, szeptember B. (MTI) Bethlen István gróf Budapesten nyilatkozott az újságírók előtt 6s többek között a kővetkezőket mondotta :
- Magyarországnak is érdeke, hogy az olasz-abcsszin ügyből kifolyólag nagyobb konfliktus ne keletkezzék. Magyarország maga tar Iá sának és politikai irányának mcg» változtatására szerintem nincs szükv ség. A dunfci konferencia kérdése egyenlőre háttérbe szorul az olasz-abcsszin ügy miatt. Ennek eldőlése határozza majd meg, hogy Magyar ország a dunai értekezleten milyen helyét foglalhat el, milyen kilátásai lesznek és milyen érdekcsoporttal kerül szembe. Az olasz-abesszin ügy elintézéséig a dunai konferencia kérdésében is csak a sö\'ótben tapogatódzunk.
•A lestaurációra vonatkozó felfogása nem változott, nem teszi semmi azt
most különösen időszerűvé.
■A TrCuga Dei-re vonatkozóan azt mondotta, hogy teljesen a kormánytól függ, hogy akar-e normális yiszoityl fenntartani az ellenzékkel. Nem hiszi, hogy akadna egyetlen ellenzéki vezér is, aki nem lenne hajlandó ilyen tekinteten a kormánnyal tárgyalni.
— Hogy mik ennek az előfeltételeit — folytatta. — Kanizsai beszédemben rámutattam és kifejtettem, hogy mit kifogásolok, azóta nem változott ebbeli álláspontom 4*111.
A kormány javaslataira vonatkozóan kijelentette, hogy azok teoretikus szempontból nem kifogásolhatók, d« mig a gazdasági és pénzügyi helyzet nem változik, addig a gyakorlatban a javaslatoknak ycmml haszna nem lesz
Beszélt az ellenzék együttműködéséről, amelyet különösen a titkos választójog frontján tart eredményesnek A becsületes és lltkos választójog kérdését nem tartja összeegyeztethetetlennek a kormány kenyérkérdéssel foglalkozó javaslataival.
Megérkeztek a Standard
" Orion Tetofunken Philips
rádióujdonságok 4 Bemutatás:
Szabó Untai
^ v" ri^lA. Am nelllár.
urtoxala.
rádió- és oslllár-Uzletében.
Holherr—Schranli—Claytor. Shuttleworth gyártmányú
EKÉK
kormánylemez-i csapágyakkal, meghosszabbított kertk-agyakka\', az o| típusok Snma-zílro/óvsl.
BORONÁK
2 Isgu és3 Isgu, kOnnya él nehíz kivitelben.
VETŐOÉPEK
kanalai- és lolótetldtlcrbcn. Darélék. Iaaaaka«á|ék. Ia4llaaa4k. Ia4llplaak. K4p»ágák. KHtlIvAtBroh.
Kaphatók ét mcgteklnlhetók nagykaalzsal lerakatában:
Ország József
a.itráfya, >ivtayv4áala.launk, alb iMfkidiMtm
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A blróaág mellett) Telelőn 130.
Wfl BtZDiYITYÁiY
Neve: Metropole Lakhelye: Budapest,
lákó«t-il 58.
Szállodája: modern Télikertje: világvárosi Kávéháza: ragyogó Sörözője: remek Konyhája: híres Pincéje: neves Árai: olcsók Közönsége: kitünö 97
Ponyva
kíszitéü — javítás, kOlcsOnzés
fllrsch és Szegd
zsák- ét ponyva-varrodában.
Auguazius S8-IÓI azaptam. bar 13-lg tartó bualape.ti
LAKBEBERDEZÉ8IVÁSÁR ÉS KIÁLLITÁSRi
Tásirlguoltáiyok P a.SO-Art i Zalai KttltiT UiiiUnUlábaa beiureibetSk.
Az IgasolvAoy 33a/e-oa kedvezménye* tour-retour utazást biztosit a véwítr látogatóinak.
18,246/1935.
á polgármester felhhrása a város közönségéhez I
A Vaspör lalamegyei községben pusztított borzalmas tűzvész következtében 25 család vált teljosen hajléktalanná s a kár hozzávetőleges becslés szerint meghaladja a 40.000 pengőt. Szerencsétlen polgártársaink kétségbeejtő sorsán enyhítendő, az alispán ur elrendelte, hogy az egész vármegye területén haladéktalanul megindítandó a gyűjtés. Ugy az alispán ur, mint a magam nevében felkérem tehát a város lakosságát, hogy ki ki tehetségéhez képest legyen szíves adományával a tOzkárosnl-tak segítségére sietni,
A pénzbeli adományokat a városházán dr. Pottyondi aljegyzőnél (I, em., 20. ajtó) felfektetett gyfljtőlven lehet befizetni, a természetbeni adományokat pedig a Szociális Misz-szió Társulat Rozgonyi-utcai székházában kérem leadni.
Nagykanizsa, 1935. szept. 3.
Dr. Kritky litván s. k.
ni polgármester,
Férfi-
és gyermekingek
RfiJehérnemM
Kötött-és divatáruk
Jó minűségű női harisnya P l—
Férfi sapkák 80 U
őszlnfii kalapuidonságok
iskola táskák
BRONYAI
DIVATÁRU HÁZBAN
HOWTHY M.-ÚT 1.
Nmaak* a laptt
> KlUniitaítd K..T. Oatsabsig Nyaaaáa 4a Débaisl 1 aaaiartó Vállalna k*yniyoei*á|ákaa, NaobaalaaU. (Talslós tzWrazsló Zalai Károly.)
75. évfolyam 202. azám
Nagykaalzga, 1935. szeptember 7 szombat
Ara 12 lUér
ZALAI KÖZLÖNY

IklWnWi KM 5 mim.
** 0 »■ ■ T IUI atriii
Felelős szerkesztő: Barbarlta
ajos
Etétllctéai ára: egy hóra 1 penaö 40 flIU Smkc.itóaísi éa HadókWaUU tddoai 71. a
Hatalmi éhség
A nemzet higgadton gondolkozó közvéleménye dörzsölgeti siemét, rncrt nem tudja, tisztán lát-e e nyárvégi Időben, amikor az ellenzék oldaláról olyan pattogó, heves harci felvonulások történnek, amelyeknek hiába keresi okát, megtalálni képtelen.
Mint ahogy a pöfeteg iiomba szinte órák alatt ttinik ki a földbal, ugy támadt eló ez a harci viadal Ls. Nem is rossz ez a hasonlat, mert miként a pöteteg gomba ls egy kis pukka-nás után könnyen semmivé válik, ugy válnak semmivé azok a frázisok Is, amelyek nz ellenzék oldaláról a politikai élet pihenésének heteiben oly gyakorta puffogtak az ország különböző városaiban.
E támadási akciónak nyíltan s leplezetlenül bevallott cél|a van. Kicsavarni a hatalmat a nemzeti és keresztény irányú kormány kezéből. Megpróbálni éket verni Gömbös Gyula és a Nemzett Egység PártJJ közé, elkedvetleníteni a kormányzat vezető tényezölt, kígyót, békái kiabálni és seimplttevéssel vádolni az Intéző, felelőa tényezőket, népsrerüt-Icnltcnl mindazt, amit a kormányzat cselekszik a felelőssé lenni mindenért, még a szárazaágért Is, hogy mindezek után abban a reményben ringathassa magát egy kisebbségi pártcsoportosulás, hogy egy egységes ellenzéki attak nyomásának kö vetkezményeként a hatalomba ő 01 bet be.
A hatalom utáni sóvárgás oly mohó éhségével állunk Itt szemben, ■mely a magyar politikai életben szinte példátlanul áll. Ok ak írják az országot vezetni, a lvitalmot gyfa korolnl, miközben el\'lkkadtan szom lehozzák a dicsőséget, aminek el érésére minden eszköz jó számukra. Fülűnkbe cseng még a magyar politikai élet egyik letűnt vezéregyéniségének egyik frappáns meg állapítása, amit róluk telt : .Újra és újra kinyújtják mohó kezüket a to vaslkló hatalom felé,. Most is ezt cselekszik. Ennek érdekéién szirénhangokat zengenek, még a lisztviselő társadalom felé Is, amelynek nemcsak a legutóbbi választások alkalmával, de a közéleli harc nyomán azt megelőzőleg la, szomorúan kel-leit tapasztalnia, hogy milyen céltáblául állította őket ez a hangossá vált politikai Irányzat a nép előtt. Most, amikor a demagógiának legszélesebb skáláját is felhasználták » nép körében a tisztviselők elleni •glláclóhon, - most szükségük volna ■ tisztviselőtáborra is, hogy az ő hátukon keresztül a hatalomba ugor. hassanak. Tökéletesen Irányt vészit w Imbolyog ez az el\'enzékl megoldás a magyar politikai élet terüle-\'«>• Kapkod, sándlt Ide, sandít oda nem találja helyét s nem (ér a bőré J>en. Siük neki az a politikai terület, amelyet a válosztások eredmény a halalom vonalán neki juttatón. Nagyot szeretne akarni, de nincs hozzá ereje, nem tud repülni, mert gyengék a szárnyal. De még c
Sorsdöntő órák Genfben
Pénteken már valamivel nyugodtabban Ítélik meg az olasz delegáció kivonulásával előállott helyzetet — Megindultak a tárgyalások a szuezi csatorna lezárásáról
Ha Anglia kimarad az StBs bizottságból, Franciaország is hajland6
kimaradni bslftla
A genfi optimizmus mögött becsapta az ajtót a népszövetségi tanácsnak csütörtök esti, nem várt ülése, amelyen Jezc tanár, Abesszi nla francia jogi tanácsadója olyan éles támadást intézett Olaszország ellen, hogy Alolsl báró és Rocco olasz delegátus kivonultak az ülís teremből. Római magyarázut szerint ez nem jelenti Olaszország kilépését a Népszövetségből, csak annak do kumentálása, hogy Olaszország nem hajlandó tovább egy asztalnál tárgyalni Abesszínia képviselőjével. Genfben a hangulat drámai feszült-
séggé izzott ezen az esti ülésen Lltvlnov orosz delegátus műiden olasz-barátság mellett ls erös tiltakozását fejezte ki a háborús veszedelem felidézése ellen. A Népszö vétség tanácsa mo6t olyan megoldás létrehozásán fáradozik, hogy egy öttagú bizottságot (francia, angol, dán, török és orosz tagokból) küldjenek ki a viszály elintézésére.
Párisban híre jár, hogy az olasz megbízottak mindaddig nem vesznek részt a Népszövetség tanácsülésén, amíg Abesszlnlát Jezc francia volt egyetemi tanár képviseli.
A hangulat nagyon aggasztó .
London
A Times igen súlyosnak Ítéli meg a genfi helyzetet. A hangulat na gyon komoly. A , békitöbizottságok munkáját igen megnehezíti az a tény, hogy Olaszország ellen?! Franciaország és Angija megblzottalnak részvételét. V
Angliában nagy aggodalommal látják, hogy Genfben a;hangulat túllépte a megengedett -határt. Csütörtök óta ugy látszik, hogy a Népszövetségnek túlságosan súlyos az ügy, mert Genfben a hangulat pa-gyon aggasztó.
Hoare külügyminiszter, bár súlyos Izületi gyulladása miatt nem tud járni, a súlyos helyzetre való tekintettel repülőgépen Genfbe uta* zott. A Népszövetség ülésein nem
vesz részt, csupán politikai magán-l>oszélgetéseket folytat az egyes ál lamok képviselőivel. I
Párh
A párisi lapok igen kedvezőtlennek látják a genfi hangulatot, kedvetlenséggel irnak a tegnapi eseményekről és nagy aggokalommal látják, hogy Abesszínia képviselője Igen bántó, sőt sértő módon felelt Olaszországnak a vádakra. Súlyos a helyzet, Írják a lapok és az össlecsapás minde n pillanatban kitörhet. A francia politikának igen félelmetes üggyel kell megbirkóznia.
A francia postaügyi miniszter ál Utólag utasította a postahivatalokat, hogy a háború ellen liltakoz^táv iratokat ne továbbítsák.
Az egyptorai kormány le akarja záratni a szuezi csatornát
London, szeptember 0
Af abesszin császár elhatározta, hogy ősei példáját követve, maga áll a hadsereg élére és a legveszedelmesebb csatákban Js maga vételi seregét. Már el is készítették a karavánt, ai.iely száraz időben 50 nagy tehergépkocsiból, esís idöban pedig 1000 tevéből áll, Indulásra készen. A császárra 40.000 teatőr és 100.000 válogatott önkéntes vigyáz.
A csatákban a négus csaknem valamennyi minisztere is résztvesz.
Addis Abebába a napokban nagy fegyverszállilmányt várnak Csehországból.
London, szeptember 6
Kairóból érkező hlr szerint Szuezban ugy számítanak, hogy a hadmüveletek 20 a körül kezdődnek meg.
A* egyptomi kormány jogászokat
kéretett Kairól>a, akikkel a szuezi csatorna lezárásáról akar tárgyalni.
Péntek dél: — még semmi eredmény
Genf, szeptember 0 A népszövetségi tanács pénteken délután 5 órára ül össze. Napirendjén csak az olasz-abcttszin ügy szerepel. Zárt ülés lesz előbb, majd bi zonyos megbeszélések után nyilvá* nos ülés.
A tárgyalások ma déklött álladóan folytak. Avenoí, a Népszövet* ség főtitkára délelőtt 11 óríra mu« gához kérette Lavalt, Edent, Beck lengyel, továbbá az orosz és spanyol megbízottakat, akikkel hosszasan tárgyalt. Laval 12 órakor távozott és Így nyilatkozott:
- A tanácskozásmik még smimi pozitív eredménye nincs.
Általában azt hiszik, hogy a megbeszélések nem kecsegtetnek sok eredménnyel, mert a pár perccel Laval után távozó Eden ls hunson* lóképp nyilatkozott. i
Enyhül az izgalom
Genf, szeptember 6 Aloisi pénteken hivatalosan is közölte, hogy nem hajlandó többé Abesszínia képviselőjével együtt tárgyalásra leütni a tanács-isztalhoz.
A helyzetet pénteken délelőtt már n\'-m Ítélték meg\'olyan súlyosan, mint azt csütörtök este látták. Alolsl váratlan távozását is már nyugod tabban tárgyalják.
\\ Genf, szeptember 0
A délVlőtU tanácskozáson, amely Avenolnál folyt le, a résztvevők azon igyekeztek, hogy semleges államok képviselőiből tudjanak egy bizottságot alakítani.
Icával kijelentette, hogy amennyiben Anglia nem vesz részt a bizottságban, ugy Franciaország is eláll attól. A hangulat még mindig az, hogy nem várnak sok eredményt bizottságtól.
gyenge szárnyakat is mázsányi sulyok húzzák lefelé, azok o hangzatos Ígéretek, meg nem gondolt s keresz-tyívlhetőnek maguk által sem tartott célkitűzések, amelyek e politikai irányzat ive/ését mélyen a szint alá meriük.
Nem mülik el olyan gyülésük, amelyen Ismét és Ismét szóba ne hoznák a választójog kérdését. Itt aztán bő terepet vélnek találni u leg súlyosabb vádaskodásokra. De ma guk is j$l tudják, hogy e súlyos időkben, a nagy célkitűzések napjaiban, amelyek összeesnek a nemzet széles néprétegeinek szociális éa
gazdasági gondjaival, először a betevő falatot, a kenyeret kell biztosítani. Mert hiába járul titkos szavazati joggal az urna elé a lerongyolódott és kikoplalt választópolgár, ha a maga és családja kenyeréről nem tud gondoskodri.
A másik sokat hangoztatott aggodalmuk az alkotmán) osság kérdése. A vádak özönét szórják etekintetben Gömbös Gyula ellen, féltve az országot attól a diktatúrától, amelyet a miniszterelnök vállalni egyáltalán nem hajlandó. De egyébként is nagyon jó) tudják ők, hogy ha a miniszterelnök valóban diktatúrára tö-
rekednék, akkor nem lett volna első Intézkedése a hatalom átvételekor a statárium megszüntetése, a gyűlés tilalom feloldása, az ellenzék akciószabadságának biztosítása s ugyan miért hívott volna össze ujabb parlamentet a nemzet választópolgársá-gának megkérdezésével ? Minderre mi szükség volna, ha Gömbös Gyula valóban diktatúrára törekednék ? Bátran szembenézünk ezzel az el-k\'nzékl perpatvarral. Tulkomolyan nem vesszük, mert ismerjük súlyát s látjuk, hogy hova tendálnak a dolgok.
tMáá mmúm»
KlÉflVflKték
tagykanizsai Nemzői! Egység uj tisztikarát
S**ó Gyözö elnök, dr. Stabó*Z8lgai<*id támlnök, Kalmár Zoltta vezet* titkár
— Legközelebb nagy választmányi ülés letz Nagykanizsán a főispán és központi pártkékfildöttek részvétetével
Hogy a Nemzeti Egység Pártjának szervezkedése az egész országban milyen erős lendülettel és milyen átütő eredménnyel folyik, azt ml sem bizonyltja jobban, mint az a nekidühödt bevességv amivel az ellenzék igyekszik ostromolni az utóbbi hetekben a kormánypárt hadál* lásalt. Az akció sikerét biztosain lehet megítélni a reakció mértékéből, abból a fejvesztett kapkodásból, amivel már odáig jutott nz ellenzék, hogy nem csinál többé titkot belőle : - harca a hatalomért való harc csupán, az eszközökben való válogatás nélkül.
Ez a harcmodor és a harcnak ez a nyíltan elszólt indító oku kinyitotta a magyar nép szemét országszerte. Az ellenzéki mohó hatalomvágy és a tiszalöki taktika csak a Nemzeti Egység szervezőinek dolgát könnyítette meg. ,
Az utolsó országgyűlési választások alatt és előtt iramot diktáló tényező volt a városi és megyei közélet minden vonalán a nagykanizsai Nertizeti Egység. Nagykanizsán nem lévén választási harc, a párt-mozgalom azóta csendesebb mederben folyt, hogy annál erőteljesebb lendülettel induljon meg moet, amikor a központi vezetőség tervelnek megfelelően országszerte megindul a politikai szervezkedés. Nagykanizsára kűlönós gonddal figyel a kormány pártja, mert azt akarja, hogy itt a déli végen a nemzeti érzésnek és a nemzett egység gondolatának szilárd bázisa épüljön. Ezt u célt szolgálják a nagykanizsai Nc\'mzeti Egység vezetőségi tisztségeire történt ujabb kinevezések is,, melyek most érkeztek meg Budapestről. A Nemzeti Egység nagykanizsai tisztikara eszerint a következő :, elnök: Szabó Gyéxó ny. kir. já-
rt \'ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE (3)
ikUMj
— Még soha>*m voltam becsípve és valószinüKg nem is leszek. Jól esik a bor ize, de nem szerelem nyelni, csak szürcsölni Szeielem, amikor végig fut a gégémen. Talán azért mondják azt is, hogy a zsiráf a legostobább állat a világon, mert ő élvezhetné legtovább, inig a bor végigcsurog a gégéjén és mégs«m iszik.
Az eztedorvosné még akkor is neve-lett, amikor a hadnagy a laktanyánál leszállt a kocsiról. Délelőtt tizenegy óra volt és azonnal jelentkeznie kellett a parancsnokságon. Az ezredes megnézte, megmondta neki, hova osztotta b«, kijelölte a lakását", majd közölte vele, liogy \'este jótékonycélu előadás lesz a színházban, a zegész tisztikar jelen lesz és neki is ott kell lennie. A jegyek már elkeltek, de az étkezdében majd kiderül, l»gy melyik pá-holyban lehet helyet szorítani. Azután közölte vele, hogy az uraknak bemutatkozhat az étkezdében, a hölgyeknek\' pedig holnap délután, mert ma nagyon el vannak foglalva az estélyro való készülődéssel.
Aí ezredes tizenkét órára jelezt í(z
rásblrósági elnök,
társelnök: dr. Szabó Zsigmond m. klr. egészségügyi tanácsos,
vezető titkár : Kalmár Zoltán mérnök, épilési vállalkosó,
I.pfcer. elnök : San* Lajos/ • az Ipartestület elnöke,
I. kor. titkár : vitéz Tóth Béla kereskedő,
II. kcr. elnökt Miklós János, a II. sz: posta főnöke,
II. ker. titkár : dr. balázs Zsig. mond ügyvéd, tb. szolgabíró,
III. kcr. elnök : Anek György, a Polgári Olvasókör elnöke,
III. ker. titkár: Kovács Illés áll. elemi iskolai igazgató.
Épnek a lisztikarnak összetétele az egyéni munkakészség és az együtt működés szempontjából Is teljes biztosítékot nyújt arra, hogy a szer. vezkedés második fázisa hatalmas lendülettel és a vállvetett munka, céltudatos cgycélrátörés ercével Indul nagy és elhatározó eredmények elé Nagykanizsán.
Legközelebb nagyválasztmány!
ülést hív össze a nagykanizsai Nem* Egység, amelyre megérkezik vitéz Tal>ódy Tibor főispán és az orerégtos központ kiküldöttei is.
A Nemzeti. Egység tehát újra a porondra lépNagykanizsán és átveszi azt a szerepet a közélet irányításában, amelyre a Venne rejlő gos* dolatnál fogva elhivatott
Az i
I Ölés
elsft vezetőségi
Csütörtök ^délután .6 lórakom at Ipartestület tanácstermében össze, jöttek a Nemzeti Egység nagykanizsai szervezetéinek uj vezetőségi tagjai, hogy átvegyék a megbfeásról szóló okmányokat. Miután minden jelenvolt vezetőségi tag vállalta a megbízást, a vezetőség mindjárt hosszaM> érteketletet tartott, ame* lyrn elhatározták, högy ujult erővel folytatják a Nftnteti Egység szer-vezését, a választmány kiegéseitését és a körzv\'tek tisztviselőinek jelölését. y.
Elhatározta a vezéföíég, hogy
Minden utján
hiten szolgálja\' a\'
DeMfaci
KapluM: SíOSOliim iBSBÍZSUT.
ebédet, a hadnagy tehát elhatároztA, hogy addig jár egyet a városban. Egy sportkereskedö kirakata előtt állott meg s elmerülve nézeget tt egy angol vadászfegyvert, amikor megrándult a kardja s mögötte dallamos hang csen\' dűlt meg:
— Ne mozduljon kérem, a kendőm a kardjába akadt!
A hadnagy ügyes mozdulattal leoldotta kardját és ugy fordult meg ós rácsodálkozott a napfényben ragyogó aranysaké hajtömegre, a sima, fehér homlokától ragyogó, azúrkék szemekre ^ a nemes hajlású, linóm kis orr aluit mosolyra nyilt ajkak közül kivillanó apró fehér fogak sövényére.
— A liadnagy ur, ugy látszik, még nincs l*wzás*okva a hosszú kiírd hoz l No. idővel majd megszokja. Viszontlátásra! A szép leány kicsinylőn mosolygott a tisztié és tovalebbent.
A hadnagy összeütötte sarkantyúját és zavartan nézett utána. Mikor eltűnt az utca hajlatában, elszomorodott. Ma kezdődőit a férfiélete és nü történt? Az első szabad percében bolondot csinált belőle egy assaony, azután leszólta egy szép lány. Hiszen lia férfiúk lettek volna, majd megmutatta volna n«kik, liogy már nem gyermeki De mit csinálhat asszonyokkal egy férjit Elhatározta, liogy távoltartja magát minden asszonyfélétől, . kerülni fogja őket, tartózkodó lesz. Valahogy ugy érezte, liogy nincs j^azi föld a lába alatt. Szégyeite magának bevallartl, de most már elhitte egyik tanárának, liogy még sokssor vissza . fog vágyódni az intézetbe. Kardiát ,óvatosan, u hóna
alá szorította és kissé szorongva indult a laktanya f«lé, ügyelve arra, lwgy tizenkét óra előtt ót perccel ott legyen
Időben érkezeti, hogy beinuUtUoz-\' hassék a fiatalabb tiszteknek 8 a később érkező idősebbeknek! Mtkor a déli harangszó megkondult, belépeti az ezredes. Egy szene pendültek össze a sarkantyúk,- azuiáu leültok a leveshez. Avar hadnagy udvariasau mutatóit lielyet a magáé mellett álló üres széken. Az étkezés meghitt közösségo egy kissé mégvigasztalta a hadnagyot A feketekávénál megszólalt a* ezredes:
— Te; Avart Hányan «ttök az\'erkélypáholyban?
— Ketten; ezredes ur.
— Hárman lógtok ülni, mert bodor hadnagynak is ott kell lennie.
Ezzel el is volt intézve az uj hadnagy estéje. Ebéd után felment a szobájába, elrakta i a dolgait, azután lefeküdt egy kicsit, mert reggel nagyon korán kelt fel. Már hét óra volt, amikor felébredt, fihes és szomjas volt. Gyorsan felöltözött, útközben Jetért egy vendéglőbe, megevett két aonkás-zsemlyét és hirtelen megivott egy -korsó barna sört. Az utcán c.sodálkézva állapította meg, hogy kissá fejébe szállt az ital, de mosolygott rajta,..ez■ ptost egész kelvines volt. Az előadás már niegkezdfidötl. Sietve futott fel a lépcsőn és beléped a páholyba, ahova a páliolynyitogatónő vezette el inert Avar igy intézkedett. Amikor belépett, megzendültek a sarkantyúi. At egyszerű kotlátlal elválasztott1 szomszéd páholyból Ingerült morgá* <és éles pit»-szouiés hallatszott.
pénteken déléig tisztei* Krátky István dr. polgármesternél, vasár nap délelőtt fél 12 órakor ypzető ségl ülést taft, héttta este « órakor pedig az össx* körzeti tisztviselők részvértelével ülést tart.
10 6
H&Tösebb lesz!
ProtnótUb Éltek nyugati, északnyugati aa«. nteter he lyrn mág nli^a zlMllar, a hé. mtratklat méfklcat* ml*cdi
Naptá.: Szeptember-7. szombat. IUwu. Itnt KhmhI vt Protestáns Iteglna Izrael
Elul hó.tí. V
UyógyanrtU ilitU\' szolgálat « hó. napban) a .Márta. KyógyMUr KI.
rály-tatcaéa a klzkaaizaat:.,gyógy.
untán
líöztónlö nyitva raagtl 6 órától MA • óráig (bétfét-zaastia, |>énMk -délután,
UlasáiUkaámaoéayt\' biztosító vé«*rlg»iol\\Mi»yok
• Budapwm>aa«uMÉMi2MAl aaep.
tembar 13-% tartt l.iiMfai.iU iM VM <•» KlilMtáar«\' 2 i*»igd 10 fillérért* besKMzfclrtAk- lapuik U> adóhivatalában.-Az igazulván y 31 •zázalékaa k»dw«áéej*» toi». refouit utaláata (ogojil^ a váoár látogatóit.
ÉtvigytlUUáfnK gyoraorhurut-nil, caűfiikíu láiníl, Mfrekrtéirrét, tmtul&r renytlMÍpVíl, atiyaecaere-uvatokiil, culuBattetr ti b«r-vlizk eléénél • termémtei .Ferenc Jóuef* keztrdvlr, rendtxhazia a gyp.nor-éa, a balak mOWdéíél é« DKfUabadUJa. a lettet A tclgítJlím-lelt. rothadd uyagxktdL
Hodoraak fejíW ütllt a vér*, l\'írfl raorHoll. Odafordult é> halk, él«i h"n-Hon j*Ayeztc nieg:
— l\'gylétsrik, valami komondor ül odaát.
Fojtolt, értMMten. ntof«á> <¥>lt « fcNtot. aimly clwsn\'H a Maekarbúl t"M»Mrii»i üUcWuk lobaiibaa...
1 elront utáu a uoiaMád péjiótylvin sótélarcu Óriás eioelkcdatl fel óa dór-gó tian^on kérdezte:
— Ki télt mégjegytést az urrt kózüll
A kitett ózénló tönwg egy ré«w botrányt trtinalolvu n»<\'gtoí|»aiH. Mlndan teklalct dóbbenton n«roíca jihoíj IWé.
— fial- - cWo*ül» -Bodor hadnagy hangfa .atlntc kadélyéa balykcséggal.
— Aaoiuial kéajén booainatoll -reccsent az órl&i haogja Rekedten.
liodor csodálkozva néKtt rá,. majd BiiU^iosan Wnevetett.
A nagy ember szederjes aéíeal rohant kl a péhotybél\'.- Avar a páholy mélyéra huata llodoal, hogy le^Ul* a tóklazjntról- ne lánák éa bOMaa"" •ogta.netáé
— No, Olt luagoiniliad! Osazctazlál a vániHCg,^ Iqililrhedtebh vwkodójí-v«l. Tudod, .hugy. «z pbbszórós vívó-Itujnokí neggel lévág, ín Int egy csirkéi és ezzel csúffá teszi a huszárokat. Még akkor Jámz legjobbra, h» kétfelé vág. Amit meghagy botSb-d, azt ugyjs az ezR<lta da«dJot]« 1 \'-\'1, mert szé-gjant ihoatál- aj ezredéra.
— Hlawtyv ezt valalwgy ináskéid kellett volna csinálnod, .— Jegyezte m«g a másik hadnagy uundbaburülizo.
(Folyt kW.) J.
IB36. mplcmbtr 7
Keszthely 120 öt előtt,
ahogyan egy •nR°l globetrotter látta
Érdekes könyvecske jelent meg Keszthelyen dr. Szerecz Imrének, az ottani premontrei gimnázium tudós tanárának fordításában.
Richárd Brlght angol orvos 1815 ben Magyarországon járt, pár napot Keszthelyen Is eltöltött és e:r.M az útjáról 1818-ban könyvet adotl kl. Ebből az angol könyvböl a Keszthelyre vonatkozó részeket ásta kl és örökítette meg dr. Szerecz Imie. A fordítás munkáján átlzzlk a fordító lelkes Balaton-szeretete, széleskörű képzetsége, a tanár alapossága és a magyar szó kincsévcl való avatott bánni-tudás.
SzInle szemléltető elevenséggel viszi végig a leints az olvrsót a 120 év előtti Keszthelyen, a betyár-járta környék döccenős útjaitól a Festetics-palotának már akkor 15.000 kőt\' tes könyvtáráig. Több ol dalt szentelt az angol utazó a gazdasági tanintézetnek, a mai akadémia ősén-k, a tanitásl anyagnak, a geor-glkonl gazdaság-vezetésnek. Kiterjed az angol utazó figyelme az akkori magyar közállapotok cgyné* \\nely érdekességére, a földesúr pallosjogára Is. megnézte a Fcs\'eticsck börtönét, söt le is rajzolta azt Is, meg egyebet is, ami megnyerte a tetszését és a keszthelyi fordítás ereket a képeket is felölelte anyagába. Szeretettel és érdeklődéssel Időzik el mister Brlght a balatoni élet, halászat, közlekedés, majd Hévíz színpompás leírásánál, végül a Balaton-vidéken tett kicándulások szépségeit írja le.
Olyan ez a könyv, mint a Balaton, szeretetnek egy régi, nagyon távoli Időkből fennmaradt szívdobbanása. Jólesik olvasni minden sorát annak, aki rajongva tud csüggeni az isten*, áldotta tó ezernyi szépségén, kin eset jelentő kulturális (8 gazdaság) értékein. \\ ,
Olyan ez a könyv, mint egy mész. sziröl, a glóbusznak egy égés? más világából jött simogatás a. magyar föld, Isten kalapjának gyönyörűséges bokrétája felé.
Olyan ez a könyv, mint évszázadok távolából jött ílz \'net: szeres, sétek, becsüljétek meg, ápoljátok és gazdagítsátok a magyar kultura keszthelyi ös-televényét is szeressétek a Balatont, amelynek áldott part jaln messze Idegen ország Idetévedt vándora is annyi lelket nyugtató, tatét üdítő szépet talált.
Hála jár a fordítónak, aki az ismeretlenség és Idő szürke avarjából kibányászta a magyar föld kincs .\'s. házának ezt a kedves, szép, régi-régi, szivböl-fakadt dicsérctét.
(-*)
ZALAI KÖZLÖNY
Családi dráma a Balaton-mentén két halottal
Egy pesti mérnök agyonlőtte az anyósát és önmagát, a feleségét súlyosan megsebesítette
Balatonfüred, szeptember 6 Véres családi dráma játszódott le szerdán este Balatonfüred mellett egyik fürdőhelyen, Csopakon. Itt nyaralt Róvó Aladár műegyetemi tanársegéd, nyugalmazott MAV főmérnök felsége, leányával, Lengyel Sándornóval, egy budapesti mérnök feleségével. A mérnök felesége látogatására Csopakra érk zett, a házastársak valamin összevesztett és a családi viszálykodás h-véb.m a mérnök revolvert. rántott és feleségére lőtt. Róvó Aladárné nvegak irla véd-ni leányát és a revolverrel hadonászó mérnők elé állt, aki erre a 1 *ánya védelmére siető anyára Is rá-sü\'ött-í a revolvert. ,
A golyó szíven találta az Idős urji asszonyt és azonnal meghalt. A mérnök ekkor önmaga ellen fordi otta a f-\'gyvert, föbelötte magát és azonnal m ghalt. A véres családi dráma szín-
helyére érkező vármegyei nientők-n k már csak a megscl^i\'ett Lengyel Sándornéval volt dolguk. Súlyos állapotban szállították a veszprémi kórházba.
Róvó Aladár főmérnök, aki Pesten tartózkodl, távirat utján értesült a szerencsétlenségről Semmit sem tud mondani arról, hogy ml okozhatta a tragédiát. A történtekről csak egy szűkszavú táviratban értesült. Kétségbe esve várja, hogy világosság derüljön a Iragédia részleteire. A \' családi dráma életbenmaradt áldó- i zatát, Lengyel Sándornét azonnal j megvizsgálták a veszprémi kórház j Iwn és ríicgállapltották, hogy az j asszonyt két lövés érte. Az egyik íe, j arcába hatolt és a nyakán távozott, ! másik golyó vállába fúródott és ezt I még aznap műtét utján távolították el. A szerencsétlen úriasszonyt mind ezidelg nem hallgathatták ki.
ÍM
az összes iskolákbal
Rajzielszerelések Körzők, vonalzók Iskolai füzetek Táskák, böröndOk legjobb beszerzési helye
Ifj. Wajdlts ntóda
mm
Deák-tér 1. Telefon 182,
Szlvensznrta magái egy 13 éves gyermek
Amíg faluról-falura szaladtak telefonálni, addig a gyermek elvérzett
Zalaegerszeg, szeptember 6 Halálos kimenetelű szeremsétlen ség történt Baktüttös községben.
Sipos Zoltán, jómódú biktüttősi gazdálkodó 13 éves fia a délutáni órákban az udvar végében tököt ap ritott az állatoknak. Közlx-n elmentek hazulról szülei és Ixí/ár.\'ák n k< nyhába vezető csapóajtót. A gyermek a csapóajtón ugy szokott be menni, hogy öklével benyomta azt. Most is valamiért be akart szaladni
a konyhába és nyitott zsebkésével nekirohant az ajtónak abban a hl-szemben, hogy az nyitva van. A bezárt ajtó azonban n-m engedett és a lendülettől a fia a késbe eseti, ugy hogy az markolatig bal mellébe hatolt.
Pár perc múlva érkeztek haza szül. I, akik rémülve látták, hogy fiuk ott fekszik a konyhaajtóban vérző mellel. A szomszédok azonnal a közeli vasútállomásra szaladtak,
Elhijasodásnál, köszvénynél és cukorbetegségnél, oxsluria és phos-pnaturia képződésénél, hugyiavas «ök lerakódásánál a természeti a .Ferenc József" kcrfrüvlz lavi\'ja a gyomor és a befek működéül 8 far • \'ósan elömozdl\'js az eméizléit.
- Cord én valourbáreoayok, pyjama JJ ruha-flanellok legnagyobb választékban 8Inger Dlvatáruház.
Selymek
ruha és kakituint Djdonsáiflk megérkeztek.
kjuuuiririnjYiVivn".......*.....*.........*.........
hogy telefonon az egerszegi mentőket hívják, onnan azonban /-nem kaptak összeköttetést az egűrszegl állomással, ugy hogy a szomszédos Tófej községbe kellett szaladni telefonálni. Ez természetesen időbe került és mire a mentők a helyszin. re érkeztek, a szerencsétlen „ íiuri már nem lehetett segiteni, elvérzett.
Vaddisznó lesen az obornakl erdőben
Egy liosszu prtrasztszekér megrukva bunkós atyafiakkal, hátul a saroglyába kapaszkodó, visítozó gyerekekkel, a kocsis felpakkolva eleniózslás tarisznyáké, ebből állt n vaddisznó lesre induló társaság. Én a kocsi mélyén húztam meg magam, akkorákat döccenve az ut egyes ugratóin, hogy a jókedvű lovak majdnem kocsistól elszaladtak alólam.
A lovak okos kis állatok voltak, mert minden korcsma előtt biztatás nélkül megálltak, pedig u korcsmák legtöbbje még zárva volt, mlg egyik másikban épen akkor dugta ki fejőt az álmos véjulégtős. így reggeli sziv-erősltől jiem sokat szedtünk be, de a/ért igv is megérkeztünk az erdőhöz.
Az erdőn kívül már hajnalodott. Az obornaki erdő susogva köszöntötte a jórCgj;cU és a madarak füttykoncertje •Údta lio/.zá a muzsikál. Egy apró tisztáson megálltak a lovak és kezdtünk lc-kapaszkodni a kocsiról.
— Itt van a vaddisznók hazája, — súgta oda jeiehtős^íeljcscn a főieső és bunkós botjával nagyot vágott ®gy kidöntött fatörzsie.
(Kezdett Izgatottságom n torkom felé s/orulnl, miközben a faágakat lestem, hogy hlrteíeh majd melyik lesz a legjobb, ha esetleg menekülnünk kell.
Az egyik gyerek vadászláztól luijtva máris röfögve nekUndult a sflrübb bozótnak, követte a most már hangosan röfögő társaság.
— Ez kicsalja a disznót a bozótból, — mondta oda szemhunyorgatva egyik mellettem álló.
(Közben kivilágosodott.
Valamelyik hajnali vonat távoli éles sípja vágott bele az erdő- csendjébe és a fák visszhangozva dobálták egymásnak a siphaugot.
Már jóideje mentünk bozóton, tüskén keresztül a" röfögök után, amikor egyik előre küldött gyerek magából
Iskolacipők
31-33
34 36 37-39
legjobb minőség g_ 730 8 80 10 30 11*80 ___________olcsóbb mlnösóg B-30 6-10 7B0 7-SO SSO
Nliltónyl Sándor "és Fia cipfiáruháza, Fő ut 2. sz. Városházpalota\'
amu Kozuűm
im aagfta &
kikelve s^lAdl vissza.
— Jóanek a disznéfc. ..
— TmUm 4* a k>vab« vigyázok, -•iéUmimtl ««y* be*krbaí«aau, hagyva a a* f égést, <t» ti áüalá»o« te tujftá pilbtttáKk** taoáeaoíaájbunk tartotta ajéiilufcU hati0>tó>a#>saa vlsz-azavonnl.
Most lair óvatosabb és ct£adescl>b voJt aa táj*Ság, t»m tad«a,
hogy mikor tesz szakség a lurkós-botra.
Már a puszta bejelentésre, hogy Jönnek a disznók, wgM»U tett a« egéu társaság. Egymásra néztünk.
A társaság jobbnak látta csendesen egy helyben lae^álloi, bbaan úgyis Jönnek a vadak, niiuek e\'ébük menni. |gy sokkat kényelmesebb, meg talán biztosabb is. Egyik kipirult arcú ki-•érőai suttogó hanjjon éjien szaksáért magyarázatba kezdett, liogy egyálta-ttn ii£i» k«U fálaá, 4u bánUMi sem kell a <««mó*it, Hagyjak őket
■lelleitünk elszaladni. Et a legcélszc-
A vasárnapi úszónap és az eddigi eredmények
ugyan megsónent a -Jwzót. A Jetentő gy^ak most >;uár nagyobb izgalommal femételte meg leadott értesitését:
— Ott jönnek a djtmék
Feszült figyelem. A nap már ezüs-U«a oilwMtt • Mé at szövés* pókbálákat a« fái kócót^ amilor egyik eltévedi napsugár acőacn megcsillanj. valami tóuyes valamin.
— Mi ka legyek, — sut\'ogja a mellettem áltó, - ha ez nem valami puska csöve.
lAlig vott időm Igazat adni neki, mert a puskacsőböe kibontakozott egy fej, a lejbe. agy érnék. KátságkUa, hogy valaki jön, sőt kelten is jönnek és veszedelmesen közelednek.
Nem \'okáig nézhettük agymáO, mert mint a vérngm vilt&JWftapif* vágott be:e a puskás vadőr fenyegetése:
— Hé, 1 nem kiráodutóbely, sem nem pnomenádl
A többi fenyegetést uiár nem h»Ulot-tuk, at*ft bármily naégyeatettei » a . viMaavouulAs, a«aa tellett bek egy pere, az agész (árxtság a .koréin ült ófc kocsid jának tó Hu ostorával a
teükj>é(fe« biztatást min ál
1 k**>ü>au «lővwttük a szalonná* é» magigáctak agymáMtak, bagy egy zavartalanabb és alkalmasabb időben uj* kijövünk. IM-\' Iwlül azsal az el-huáaazás«i rázattuk aiagankftt luua-ítfá, bagy még a ligsaabb auyadlnzuó saiö. fogja inegáruá, hogy mógKgysxer neki vágjuak az ebortiaki ardÖoek.
Így láUa*a én va**MAÓt, auiig a társaság egyik tagja a ráoás keservei
kuzótt ki irfnt koüyaataita:
— HbUPn uz obornaki erdőben nin-oteitek ii> vaddisznók.
Léráari
gok, valódi angot aattaatek, óiééai vá-
Nagy érdeklődés nyilvánul u*eg mindenfelől a vasárnapi úszónap iránt. Eddig a leventéken kívül több mint 150 kanizsai uszó jelentkezett. Pestről leküMI képviwlöjtf a MUSz és a KI.SOK K A MtTSz uszójnlvényei már megérkeztek Nagykantesára dr. Berke JÓ2*ef bexeibac.
Az ufizóuap vasárnap dé\'.e|őtt 10 órakor kezdődik a leányok úszásával és folytatódik fél 11 órakor a fiuk úszásával. Az úszónap elnökségére többek kőzött a következőket kérték fel:
Dr. Krátky István polgármester, dr. Tholway Zsigmond postahivatali igazgató, ér. I.ontay Alán fő&zolgabkó, dr. Pr*ck Istváu vi»s| tanácsnok Magas Mtfiáiy gimnáziumi i*aagató, Brem-ser (kisjtUv teh*atv«!ési tauácsnak, Batog Dezső feUőluMWskadebni iskalai igazgató, Kráiky üyöcgy vezértlikár, Postl Emő vezértlikár, Gazdag Ferenc püspöki tanácsos, dr. Kerkay lózseí leányllreximl l«azg«tó, IVjlónyi György polgári leányiskolái, Bitiem Béla polgári fiúiskolái igazgatók, stb.
A jclvéuyekcl mindenki BMgkapja az 50 méteres táv leúszása után. Az úszás nem versenyszerű lesz, csupán a megjelölt távot kdl végigúszni korosztályok szerint.
Mivel az Orszáffes Uszóhétnek uz egész országban nagy sikere van, való-wjuü, l>ogy Nagykanizsa is kitesz magáért és magmutatja, mit tud. A je\'eut-kezé^ket szombat délután 5 óráig meg-liosszabljitolták és azon mindenki je-lentkezhelik, aki 50 métert tud úszni, vagy fejest ugc«ni.
Vasárnap délelőtt az ussónappal egy-bcka|x;solva megtartják az idei szezon-záíó uszóverNeuyt Is, amelyen a diákbajnokságok kerülnek lebonyolításra.
Egyébkánt a verseny már szerdán megkezdődött és ajonak .eddigi eredménye ^ következő:
66 méteres mellúszás: 1. Gaát András (rgban.) b73 (bátyi wkani). 2. Bittel László (rglmn.) 59.4. 3. Weiser József (rgimn.^ 62.2. (Hét induló.)
66 méteres gyorsúszás: 1. Krása JiK, nos (fkeresk.) 45 mpw (helyi rekonty\' 2. Kelemen László (igknn.) 47.2 (ez is helyi rekordon l>eMII). 8. Halász lóasef (fkeresk.). (Hat imhiiá.) - 200 méteres gyorauacás: 4. Krása János (fkeresk.-! 2.51J na^ (bolyi wkoai) 2. Kelemen László (rghnn.) 2 5R.6 m\\). 8. f.rulek József (rglmn.) 301. (Hét Induló.)
A szombati úszóverseny programja a következő: 100 m. mellúszás, 66 m. hátúszás,
Városi Hoigó
Sjipteiw T-B. Szombat—vasárnap
limÉiih —úaart Kél nagy alágerl
\' Titokzatos asszony
Nagyon tegsWrms Wmdiáma Főszereplőit r ■ gyfliiyOril II obisztár Mnaa Barle és * daliás b>< la toqa*.
" Szárnyas titánok
Főszereplők: Warner Baxter és Conchlta Montenegro.
Figjelem! X m(k«r faosumátfa miail az elAadAaok K«Ntba4«n 5 és Ml 9, »a«ártiap 3, 6 és 9 órakor kezdődőek.
A szombati 0 órai elAadás filléroa I
400 m. gyorsúszás.
A verseny délután fél 5 órakor kezdődik, rossz időjárás esetén is. Az aszónapot kedvezőtlen idő esetén másnap tartják meg, de az uszóver-•íejfcVt iuUadók részéte minden körűimé\' nyek kőzött utegturgák.
Győzőimet
vár ai NTE-töl kftaöns^ge
a vasárnapi Dombóvári Voge elleni bajnoki mérkőzésen. Noha az elbizakodottságra semmi ok sincsen — hisz emlékszünk még rá, mily rok kellemetlen percet szerzett már a múltban a Voge az NTE-nek — mé(ás hisszük, hogy n>«gsz«lletik végre az NTE első őszi gyöaeüne. Jít. NTE jóké|>ességü csapat, egyénileg jó jáléko^kbt\'il áll, lehetetlen, hogy az a bulszerejic-e, me\'y eddigi mérkőzésein a empatot és játékosokat Miérté, állandósuljon. Rs lehetetlen az Is, hogy az a nagy akarat és ambició, mellyel a csapat erre a meccsre készült, meg nc hozza gyümölcsét.
A mérkőzés 4 órakor kezdődik — előtte ifjúsági csapatok szerepelnek, mert az NTE II. Marcaliba ka|>olt meghívást — é-s az NTE gondoskodott arról, hogy a meccs végén kezdődő Fereucvános-Sparta köEépetiró-pai kupameccsol a közönség a sportpályán hallgathassa, melyre külön is felhivjuk a sj-ortkőzömég figyelmél.
Remélhetőleg az NTE (é« a fradi is) megfelel az előle^z tt Wzalomnak és igy vasámup nemcsak győ^hnet láthat, banem egyultöl győzelmet hall-fwU i» a győzelemre már nugyon kiélie-zett publikum.
— (Hánanaiag>ad nyelekor butal a hérM HtólMtfO A Nagykanizsui Autó-buszválialat minden vasár- és ünnepnap Hévízié Induló járatai egyre nagyobb látogatottságnak örvendenek. As autóbusz az utasok kérésére most még korábban, hánomaa^-ed nyolc ómkor Indul a Centrál elöt A kényelmes hé-*izi útra, — amely #da.vlssia mind-gasaa aaak 3J50 pa^őt>e kerül - Je-ár letet az autóbus* veze-
I tfoadt Telje*
II előnyős rész-tetftoetésre, sőt kamatmentesen la szállítunk. Kopstein butorámház, Horthy táiUóa-nl 4
bor nüig tartó Mapn«
LáKBEBERDEZÍSI VÁSÁR ÉS KIÁLUTASBA
táahrlewlfiay* P l^O-órt a Zalai KöiMay IdaMUrataláHi tesiembetök.
Az Igazolvány 330/o-aa kedvezményei toujr-retour uiazáat biztosit a vásár látogatóinak.
A Kalh. Lcgéayegytet ünnepe
olé nagy várnkozássul tekint Nagy kanizsa. Szoral>a\'.on este 8 órakor a püspöki biztosság előtt Szerénáddal k\' zdödik az ünnepség. Vasárnap fél 10-kor mise lesz a felsöteuipiom-ban, tl órakor díszközgyűlés, az uj egyesületi helyiség fe\'szenteléso, az egyesület elnökeinek arcképlelople-zése. Egy órakor társasobéd a j£o imában. Este fél 9 kor a felavatott helyiségben diszelőadás .a ,már kö zölt műsorral. Az ünnepségre érkező magas egyházi vendégek fo gadtatása szombaton délben lesz a pályaudvaron.
Frontharcosok!
Imm^r alig három hét vá laszt el berniünket őszi nagy találkozónktól, melyet a imiít évben rajtunk kívülálló okokból megtartani nem engedélyeztek.
Minthogy megszűntek azok az okok, melyek miatt az 1ÍI84. évi ta lálkozónkat megtartani módunkban nem állott, ml sem természetesebb, hogy az ick\'lnek külsőségeiben is sokkal nagyobbnak, fényrsebbnek kell lennie, mint az eddig megbír tottak voltak.
Készültek tehát, Frontharcos testvéreink, hogy minél száinonnb ban k\'hessünk jelen Budapes\'en, hogy minél nagyobb tömegű meg mozdulásunkkal is tk\'niOBS\'rálhasunk azon mngaszlos és szép eszmék va lóra váltásának sikere érdekébm, i nKiyekért szövetségbe tömörültünk
Az Igazi frontharcos a nagy találkozónkról cl nora maradhat!
Bővebb tudnivalókat néhány nap raulva e lap jiasábjain fogunk közölni. V\'Ktőtéy.
szővetmaradékok iskolás gyermekek részére, jó méretekben nagyon olcaón kaphatók Schütznél.
Nóp Mozgó.
■aaptaaabar 7-8.
Szombat-vasárnap
Bagy Slúlor I
\' Trópusi szerelem
(H lármrntl syllko«i».
F5sicieplő írmrta Itat «6 diám I nlniuc Paul Munl. la Dav
II
Partnntl: BaHa Davis é» Mar (arat LJndaay.
A zene királynői ,H- Az Amazon állatvilága \'" Magyar Híradó_
Előadások szombaton 5, T, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. 80, 40, BO filléres helyárak.
ZALAI KÖZLÖNY
- (A buMisi^iiléuM! airéMioVjUl)
rész.eies ..programja: va.sámap regjei 7 óiakor szt-iítinUc, sz«utséges áldás, nlán» kóoneneueg kivonulás «u állomásra. A vonat indul fél l) ómkor. Bu-csusz«nt:ászlóni érkezik fél 10 órakor levonulás a kegytemploinlx>z, 10 órakor ünnepélyes szentmise szentbeszéd-d«l. Délután 3 óraklor a Kálvárián ke-resrtutjárás, szentbeszéd. Fél ü óra-kor szentvéges Jilánia, utána kömune-ll.eg kivouulás a/ Állomásra. A vonat indul negyed ^ órakor, Nagykanizsáin érkezik nedved 8 órakor. Bevonulás: g\\«rtyás körmenet a I.evente*nckar kísértével Horlhy M.-ut, Szemere. utcán át a C>*ngeri-utcába, Fő-uton Je, a Horthy M.-ulon át u CuHóriunu ba. A templomban befejező beszéd, szentséges áldás, Te I>euin. Jegyek 1.150 pengős árl>an kaphatók az egyházközségi irodában (pénteken és szomiXMon reggel 8-1\'2-ig, délután
2-#-ig), a -sekrestyében, a Szoc. Misz-szló főntiknőjénél, Szabó Antal sport-üzletében.
— Orvosi blr. l)r. Kreiner Zsigmond közkórházi belgyógyász főorvos ren-de.ését újból megkezdte. Hendel Sugári ut 12. sz. alatt, Városi Színházzal Szemben, délelőtt 1112 és délután
3—1> Tefcfon 555.
- (M*le»r Jakab írntfallj A nagy.
kanizsai kereskedötársadalomuak gyásza van. Egyik legrégibb tagja, Mcl-ezer Jakab úvegnagykercskedő éledtének 75. évében a* éjjel hirtelenül szivhudés következtében e\'.lávoBolt élftk sorál>ól. Még a nap folyamán jól éiezte magát és csak esto, váratlanul lett rossaut. A halál csakhamar végzett vele. Melczer Jakab megalapítója volt a cégnek, melynek neve egész Dunántúl ismeretes. Melczer Jakab a régi, jómódú, tekintélyes .kanizsai kereskedelemnek egyik kiváló re. piCzenlánsa voll. Városi képviselőtes-lü\'.eii tag volt, sokat dolgoantt a város érdekéién és liozzájárult munkásságával és gazdasági tevékenységével Nagykanizsa naggyáléieléhez. ftrdemes munkássága kórb«csültlé tette városszerte. Vasárnap délelőtt fél 11 értdtor tüntetik az izr. temető szertartási, ter-méből.
— (Ha etilek imnka .közben) Súlyos balosét, történt (iyótapu#zt4n. A csép lési munkáknál dolgozott Burzai József 50. éves mezőőr, aki egy asztagról olyan szerencsétlenül esett le, hogy mindkét lál>át törte. A mentők szálli-lolták l>« « nagykanizsai kórházba.. — Svestics István 15 éves bánfapusziai gazdasági munkás a körfűrésznél dol-
LAC KE NBA CHER EDE svállité és DEUT8CH* ALFRÉD áHatbfeomAiiyos
irodahelyiségüket Városhiz-épUl téböl Sugár-ut |n u. alá (Blankenberg-házba) h*ly«zték *,«• .
t QBK\'jmi^grt* t er-7
Mese a Vfcsrudról1
A Vflsnul * h®lyén ál!f, mint gondolt családapa, «kl eiUMitjn a családját. A Vasrúd u cégtáblát tartotta, mert o» volt * rendeltetése. Kgyébbel nem igeo törődött. I^itf törődhetett volna, do „em volt szive Iwzzá. Nem engedi* mafláhoa a nnpfónyty a integet, a jjcietolel.
Igaz. lestél eső vcrlc, vihar tépte, rozsda marta igy n®n» is csodu, hogy nem nagy érzéke volt a nemesebb érzelmek iránt, bár a közhit azt lartja, hogy éppon a szenvedések váltják kl az emlíerből a jobb érzésre \\«ló hajlamot.
A Vasrudat is fólketesték szenvedéseiben a «izép indulatok.. így például a Nnpfény néha erősen udvarolt neki. (iyakran me\'.eg lett a szive tű le. d« nem nagyon bízott henne. Mihelyt belx>ruH az ég, beborult «az ö kedélye is. Fr&ven tartotta a cégtáblái dé inkább mcinnkóliárti hajlott. Fifo-gadta a szomorúságot, ahelyett, hogy n napsugárért küzdött volna.
Kgészen berozsdásodott, mint az olyan ember, aki csak a mindennapi szükségesekért él és nein veszi észre ás., éiet • má" axéyaégaUy adományát, autelyekliez nem keli vagyon, c*uk lél«k, látás és megérzés.
így élt a Vasrúd is. Már teíjCBcn elveszettnek látszott, amikor as ég mégegyszer megkönyörült rajta.
Kiküldte, ltozzá a Reménységei.
A IKitkéuység a macisból érkezett villámlás és mennydörgés fcócapette,
A Beménység az fcmeieti virágcse-fépből szállt »e. Zöld volt és Folyondár né\\«n élt, talán. <5ppep. egy szép tis.lány ablakában.
l)c a vihar Je lép le,, odavágta a Vas-
rudhoa és csodák-csodája, a folyondár oda akadt a Vasrúd réwei U/V>, Ott lilrabálódrott kecsesen, lankán. A nagy zuhanás a második emeletről valószín iieg elszédítette
A Vasrúd és*r«vette.
D® neki nem kellett. Csak rázta magát dühőaen. Csikorgott mérgében.
Szegény kis Folyondár alig fjirta magát lartaui, egyik karja már ernyedten lógott ajá. I>e tartotta magát, hogy Igazolja; a reménységet nein- szabad elvetni magunktól, ha felkeres.
Am hiába suttogoU szépeket A Vasrúd csak rázta a beléje kapasz* kodót ós amikór látta, hogy «gy<düj nem blr vele, segítségül hívta az Oi* kánt. Az actán >*git«t*.1 I.etépte sze» gény Folyondárt Pillanat «>»U a fóf-dön lte\\«rt,
I>e azért ott inamdi a Vasrúd kötelében, nem akarta elhagyni, ha már « Sors odarendelte.
Am jöttek arra keménykérgü emberek és ráliportak a sregéuy meggyötört kis Folyondárra.
Mert az ember n$lia maga veti el, néha mások tiporják le reményeit
A Vasrúd i-p*di£ tovább tozstükodik BMH^CflP1
- (ü^á^r* KNmám ^l-^lÉáwia.)
Alsóörs község képviselőtestülete egyhangú határocatával diaapolgárává vá-lasztotta Darányi Kálmán fö^müveléH-■ÖK>\'i miniszteri. A díszoklevelet ünue-keretek kázött adták át a miniszternek a képvlselőlcstület minapi
\'•Iszkfttgy ülésén.
- (A kárhésfcéU Dr. Takács Zoltán kóriiázi^tgjtlé és dr. Ki«iner Zsigmond i •^tályfőorvos szabadságukról bevonultak és álvették osztályaik xwtését.
- Oyeiwifchuai. intése* kel*»gyé>e ) csak ugy teljes, ha azt Schüttéknél i **P mkitás, meleg paplaaoaV flflaell ^karóval kieg^tj.
Halott az autóban
Nagy tömeg vett körül pénteken délkíjban egy különös autót a Korona előtt. A zárt uutón látszott, hogy messze útról jött. Az utaan egy,, koporsó volt. A külömeges berendezésű koporsószálliló-aűtó német jelzést viselt éa Jugoszláviából jött. Akit hozott, Erfurt lakója volt, mig élt. A halál Jugoszláviában,egy fürdőhelyen, hirtelen ^rte utol és most a százkilométcres sebességgel robogó szentmihálylova viszi haza, Németországba, koporsóba zárva.
— (Mis xló-i hlr) Mu délután 0 órakor van ismét az első|>énieki ájtatosság a Missziós, kápolnában, melyre piln-denkit ezúton hiv meg a Missxiósház főnöknője. t •
_ int mának é* az egész
családnak MUláByi cipőt. v«azünk.
— N&1 U Uánykabátok nagy választékban Slnger Divatáruház.
gozotl. A hasábról egj- dai«b fa le-l>a|tanl és olyan erővel vágódott a fiu arcálva, ltogy azt Veljeaen óssxeruzta. Homloka l>et(\'»föAt, arcosontja össi«-zuzódotl. At. urada\'om a meniökért telefonált, akik a válságos állapotban levő fiatal munkást beszállították a kórházba.
- (JVéaSt óteésrepttl® Zaiaetfsrsa* gfln) Neves ventiégei vt)Uak csütörtökön délután Zalaegerszegnek. Vitéz lalMkly Tilxjr főispán meghívására a délutáni órákban lepúlőgépi\'ikea Kgerszegre érkeztek Cronatt báró, a hires néinel óceánrepülő és fele>ége, valantint Lizl Hoffmann, a neves német mürc|)ülőnő, Zichy Nándor gróf és Blslts Tivadar légügyi felügyelő. A német vendégek megtekintették a Göcseji Hét kiállításait, majd könnyű gépükre szállvj, pár kör leirása után továbbutaztak Zágráb felé.
— (lluU* a 1 talárl>apt< Felsőscgesd halárában csütörtökön reggel a mun-káttok egy erősen, oszláaiik induló lérfilioltiesLet találtak. Azo»»al értesítenék a csendőrséget, akik megállapították, hogy az eltorzult arcú, félig meztelen hulla I»anovlcs József 85 éves
a
KMMgcvII lakol, Oki Ii»Hi41 n«p||
eltűnt lnkA>íiról. Az otv.isi vIugÁM m.\'tíállO|»ito:ta, lwg>\' n hulla kb. ejjy hetes. 1 Tején ^rűlísek voltak, de. azt mát nem lehetett megállapítani/ l*my bűntény v«f)\' l^^ncséttmaég álHo-/At.i tett-e az öre« ^z<la. A csendőrség megkezdte a nyomozást. 1 - a megimolt uj hatido:
kai út meg ez a kftnyv a Féliwitgöl Iiegéoyek nagysztírii koncertjélíeo, egé-Sit\'n Uj Írdeklödfr.1, mcadőbheiJtfl izgalmakat váll kl belfilftnk a kfilt\'niú, tór:énet, melyiK-k jogtfll adfoatnók azi a clmM: <A htli*ii hőség iiitujnuza , t.efojlolt izgalmak, lótét titkok nyo-tnaizló hvigula:" ül az olvasó agi\'án és tartja lázas (eszúltségbSn, ">IM a vihar elflttl széleseiül tzió lew^flje. A végső katasztróíát |>éUl!ltUn 6i:eleisé«-gel zúdítja az ártatlan nör,\' az.iró fan: táziája s a Ujrzulmfl\\ végzeiét maga 9z asszony ütteti raiiiaszltkvs. hutug látfáLvftl-
- MM>k.éa.lslKi»cl»ttet.MU(éiWi
dpAiruhácMu.. veiunk.
— A iii\'^IwímH u|iihm elsO moll. kritikáját Írja a S/mháli f.lek «J «zá-
inúban Ilátvány Lili. F.rdNkoü Ui^Wkcn elevenedik meg a SíujIiíU\' EleUjen a Nemzeti Színháznak az a tánwlall ülése, a.nelyea Németh Antal dr. ingató leolvasta értjekcs beszámoló pro-grainjál és alnl eiOszér találkoztak a Nemzeti Színház «J ás régi tagjai. Móricz /siginoiat a mcgliliK^leik Synt l\'éter esemytljérül ir. :
MtrU gjjlkot i ti*bom
Pária sasp»mke> < >
A íranda nngyjfyakoriatokoíi eiü. törtökön ösaKütközött két bomba-vető repülőgép. Mindkettő lezuhant, a iHntttM déléi veaaletto.
Katonaság a cuh-lengytk határon
Varső, sít pitin!*! 6 A cseh uralom nlatt levő Szilélii. ban l.-belítkn helyzetük vao a len-ggycl Idseltbségl lakofioknnk. A falvak vaiöuigoa..börtönéi. kjé.vtUtazttik számukra.
Prága, sjoptembtr < A cseh uralom alatt lev* Tewwaá területen, a lengyel határon oljun fcszdlt a helyzet, hogy a hattságak 800 katonát küldtek ■ határra.
BinHprl L
181 Apróaá#i>ki Gyulay.. PáUALi (ltlf lilnyi MázM.j - 18.U0 Spartkóllemá-nj<k. — UU5 A Magyaiorviági Mufr káldalcgyMM kápviaelaláWo. a Muu-káida\'osuüv^lség koraltináU énekkarának. é» a Milgyarotuági. Kíny vkatö Munkálok Szakegylete vegyeskarának müiora. - III45 Bók^yújtátnényem-ből. (Kabdebó Inna.) - JM5 I ewn-czy Irma .éifk«. - Mi0 Külügyi m-gyadói*\' - JiilO HiogleoHo^i. - M
Hírek. - aa.») pawky .vitaqí |w-
zeMkarának mt»r% - 2J O»iu>»M. - O.OS.,mnki
Badapot*...
Hangfniciiak. — 19® Ba nedek MartwH bauél. KWalud» Károly .A kérák. a. vlg|MákáaáL - 1B.H1 .M««miék v> Ibi.ii BuiapMlza.. (1H. L»hn«r OdóB.) - l»*(l.i».15 U»y Margit mawwjrtlAk»l,,zoi|»)<-ázik,.-awa..lli(Sk. - aOJO-ZWÜ.Budapwü Koncert Sztkuuvnckv..
t! W«u.
1? Sttaniky Joreftn szoprán-iimáii i«w.ik. dalall teakik - 18JB .Wáfner: i» Hl. oi«u«, Hőnwtl*. a»
] Megérkeztek a Standard
I Orion TeMtinkem Philips
rádióujdQnságol«< Bemutatás:
Szabó Antal
fP rádió- és oilllár-U^, WtOZatU Üzletében. -
ZALA! KÖZLÖNY
1085. nepjcmber 7.
állami operaházból. - 23.15-23.30 Le-mc»ck.
Szombat
6.45 Torna. — Utána hanglemezek
— 10 Ilitek. - 10.20 Sztnl Gyula elbeszéléseiből. — 10.45 Mit nézzünk meg vasárnap? A Szépművészeti Múzeum metszelgyüjteményét Ismerteti dr. Balázs-Piri I.ászló. - 12.05 Szmlmov Szer gej l>alalajkazicne.kara. - 12.30 llirek
— 13.20 Időjelzés, időjárásjclentés. -13.30 Hanglemezek. - 14.40 llirek, árak. - 16.10 Harsányt Gizi mesél. — 16.45 Időjelzés, hirek. — 17 Mit üzen a rádió. »
17.30 I-oSonczi-Schwelttcr Oszkár szalonzenekara. — 18.30 Bucsu Bes-nyőn. A közvetítést vezeti dr. Koudeia Géza. — 19.15 Cigányzene. - 20 Plan-tus-vlgjálék bemutató Rómában. «A kísértet., A darabot fordította, a t>eve-ketési és a kisérősSőveget irta dr. Bévay József. A kísérőzenét összeállította Polgár Tibor. Rendező Németh Antal. — 21.50 Hitek. - 22.10 Országoos Postás-zenekar. — 23.30 Hellig Jósé jazz-zenekarának műsora. — 0.05 Hirek.
Budapeal II.
18.25-19.10 Hanglemezek. - 19.20 Mezőgazdasági félóra. - 19.55-20.30 Ney Dávid énekel. — 20.40 Hirek. -21-21.55 Cigányzene.
12 Kónnyü zene. — 14 Haydn: Ka-tonaszim rónia. — 15.20 Citera négyes. — 16.40 Tánclemezek. t8 Kétezer népláncossal Ixmdonban.
— 19.10 Az osztrák rádió negyedik népdalversenye. — 21 Schwarz Vera szop-rátl és a rádiózenekar hangversenye.
— 23.30 Csóka jazz-zenekar.
|| MM ÜL
Mezőgazdasági Vegykisérletl Állomások és a gazdák
Külföldön a mezőgazdasági vegykisérletl és egyéb mezőgazdasági kísérleti állomásoknak a gazdasági gyakorlatban rendkívül nagy és mindinkább emelkedő szerep jut. A gazdálkodás sok nehéz kérdésében gazdák ott ugy ismerik őket, mint« legfoniosabb támogatójukat és ta nácsadójuknt és a legszorosabb ösz-sswkövetésben állanak velük. Ná lünk sajnos még mindig nem ez a helyiét. p«dlg a ml mezőgazdasági klsértetügyl Intézményeink minden tekintetben állanak olyan sglnvona Ion, mint a külföldiek. Egyikük-másikuk világhírű és külföldön nem csak tudományos, de gazdakörökben is Ismertebb, mint itthon, nálunk.
Bármilyen mostohák ls az állanrt financiális viszonyok, mégis az utóbbi esztendőkben még további Jelentős fejlődésük és kiépítésük ls előrehaladt. Igy pl. a vidéki mezőgazdasági vegykisérletl állomások egy részét nemrégiben tanlaboratóriumokkal is felszerelték, amelyeknek vezetői kiválóan képzett tala-vegyészek. Ezek a talajlaboratóriumok szakszerűen vett talajminták vizsgálatai alapján a talajtani tudomány mai állása mellett nagyon értékes tanáccsal szolgálhatnak a gazdaközönségnek minden talajjavítást, trágyázás! vagy műtrágyázás! kérdésben, sőt a termelendő növények, nek a talaj szerint való helyes megválasztása tekintetében ls. A vizsgálati dijak ugy vannak megszabva, hogy azt még a mai rossz viszonyok között is a legtöbb gazda meg tudja fizetni.
Ilyen talaj laboratóriumok a követ kező mezőgazdasági vegykisérletl ál
loniásOkon működnek:
Budapest: 1. Orsz. M. Klr Ché-miai Intézet talajtani osztálya. 2. M. Klr. Szőlő és Borgazdasági KI sérl. Állomás talajtan! osztálya. 3. M. Kir. Földtani Intézet Agro geológiai osztálya.
Szeged : Talajtani és Agrochémlai Kíséri. Állomás.
Békéscsaba : M. Klr. Mezőg. Végy kíséri. Állomás.
Debrecen : M. Kir. Mezőg. Vegy-kíséri. Állomás.
Magyaróvár ; M. K|r. Orsz. Nő vénytermelési Kísérleti Állomás talajtani laboratóriuma. „
Miskolc : M. Klr. Mezőg. Vegy kísérleti Állomás talajtani laboratóriuma.
Kalocsa: M. Klr. Mezőg. Vegykisérletl és Paprikakisérleti Állomás talajtani laboratóriuma.
Pécs : M. Kir. Mezög. Vegykisérletl Állomás talajtani laboratóriuma.
Ezen állami laboratóriumokon kl* vül gyakorlati Irányú talajvizsgálat tokát végez még : a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mezőg. Chémiii Intézete, Budapest.
Kecskemét: A Puna-Tiszaközl Mezőgazdasági Kamara Talajtani Intézete.
Debrecen : A M. Klr. Gazd. Akadémia Vegytani tanszéke.
Tanácsos volna, ha a gazdák talajaik gyakorlatilag fontos tulajdonságai megismerése érdekében minél szélesebb körben végeztetnének ez Intézetekben talajvizsgálatokat. Mindem intézet érdeklődésre .pontos utasításokat ad, hogyan kell szaak-szerüen talajmintákat felvenni és ml a vizsgálatok dija. A vizsgálati\' dijakból, melyek különben is, mint említettük, nagyon alacsonyan van-
nak megállapítva, a vegykisérletl állomások nagyobb számú vagy közérdekű vizsgálatok esetén 50 százaléktól egészen 76 százalékig menő díjkedvezményeket ls adhatnak.
(Vége kőv.)
Tsraéiytéxsée
Irányzat: szilárd, forgalom: Igen élénk Bau ttoav. 77-ea 15 45-15 75. 78-a* 15 55-1590, 79-as 15 70- 6 05. 80-aa 1585-1615. dunánt. 771495-1615 78-as 1510-15 30. 79-«s 15 25-1545 80*» 1540 -1555. - Rom peaMdékI 1395 1405. más 1410-14 30. Zab uj kOzép 1660-1680. Tengeri,\' ttfl.ánlull köiép ab bpeat 14 70-14 90.
Kiadja a laptuUjdonot KOzgazdatigl Rt. Qutenberg Nyomda é» Délzalal Lapkiadó Vállalata Nj^kanlzián. Palelös kiadó r Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagvkanlua 78. uám
- (Bélyeggyűjtők találkozója) szerdán délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében.
a Zalai közlöny
barétfd^ V
. zalai közlöny
hháMMl
«..... vásárolnak /
özv. Melczer Jakabné született Weisz Janka, valamint gyermekei Margit, Jenő, Jolán, mélységes fájdalommal tudatják, hogy szeretett jó férjem, jó f atyánk, nagyapánk
\\
Melczer Jakab
életének 75-ik, boldog házasságának 47-ik évében, rflvld szenvedés után csendesen elhunyt.
Drága halottunk földi maradványait szeptember hó 8-án d. e. 7,11 órakor helyezzük örök pihenőre a nagykanizsai Izr. temető halottasházából.
Nagykanizsa, 1935. szept. 6.
Nyugodjál békében!
Emlékedet örOkké szeretetlel őrizzük!
Welsi Lajos sógora Varfa Márton
Welaz Lajosné sógornője ve|e
Melcier Jenőné szül. Stern Erzsébet menye
Schwarcz Endre Varga Oyffrgy Melczer Klára Schwarcz Péter Melczer Éva
• lann
Hotherr—Schrantz—Clayton— Shuttleworth gyártmínyu
EKÉK takSs-Miaoél kormánylemez zel, pormentes csapágyakkal, inog hosszabbított keték-agyakka\', sz u| típusok BssmO-kUt zslroióval.
BORONÁK
2 tflgu és3lagu, könnyű és nehéz kivitelben.
VETÖOÉPEK
k nalsi- is lolóiendiierb:n BerSISk. •••••ka>*aeb.
■sillaaaék. t.tll,rá..t. RépavAgAk. Haaltl.Alerak.
Kaphatók megleklnthetók nsgy kanizsai lerakatAban:
Ország József
mftrágy., ilil.iilMelii«ik, •tk i»ii>i<U..
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A blróaátt mellett.) Teleion IXt
apróhirdetések
■MM a Jövó Iskolaévre tanulmányi lelQgyelcItd, családi bánlimóddal, mlodn lakotthoz közel eaó, caendee házban, Itl-]ca elláláara elfogadok: Rozgooyl-utca 19
PrieélkWealat lóulvou.lon ltvő íi léke. hézia iM helyen v«ló bekebelezés set keresek. Ajánlatot .9000 P- |elzésatl a kiadóhivatalba kérek. •
Hali I Halói Figyelem I KaeAr leuAU lltéa I I kg. tt.til príma zalioe maiha-hui csak 60 éa 80 Iliiéi. I kg. Mrtéahua I P és I 20 P. - Simon latvan henlea éa méaséroaa. a piacon és Klskanlxaén. 3273
Alig haaináll salgót«|áal kítaknáa. loly-looéijo kél,ha Jutányosán eladó EOtvöa-tél 28. las. 3257
Sírbolt építést olcsón vállalom, 1 ávl JAUIUkaaal. Kovács, Kliély u. 13. 2788
Calnosan bataraxall axaka, 10idű-
szoba haaználattal, ulcal, elláláaul van anélkül, azonnal kiadd. Rozgonyl utca 19.
Szsfénylgéayfl, ttaztceségea wlaéaaa.. ia.|t kareaek azonnali belépésre. Roz-goayl-ulca 19.
lobolal füzetek éa írószerek legolcsóbban kaphatók VégA Endre Illatszer- éa játék Dzle tében, Fó ul.
KUlönbeláralu kéluakAa lakás butoi zattal kiadód KIrály-etca 14. \'
Haaználl bera.herdék eladók Caca (ezy-at 19. alatt. \'
DlAklaAajt vagy Hal lelje. .Háláiul vállalnék Só-Utca 4. az.
Ügyea. dalai s,akereek lelvélttlk Panneberg J. és Wítaz cégnél. 3179
Urlaaaka garnltui. eladó. Megtaklnl-h«tó Székely Orplloenál Cssniery-uMé.
TamalAleAayekat ielvees „Modern Divatszalon- Ttleky ut 19. az. \'
Alkalmi váW I Egy áztéke. aól beinz
■ • - - X
aakunka
utca 32
Idó, Zrínyi Miklós
3275
Nagy kaavaalaoa, valamint száraz i-aktarkatylaAg kiadó C ---
I Csengeir^.\'
Egy aaalweMkCr olcsón eladó KI-nlzal-ulca 27.
Egy tiszta, rendazeteló kalárAa* egén napia aaoenalra vagy lSrs tehréle\'ie. Szemerc-u S száaa. 3270
lekaláaleAay nríháznál líljca elllHal szerbet CJm megtudható Havuoál. Deák;
*>4p keesklM nagy bontókkal Ma; gyai-u 29. u. a. kiadó
K.-T. (Menteni Nyoaala és Délzalal I a»i«Vi VállalsU kboyvnyoaiaUlábau, Natykaatasáa. (FsW&s tslalvssaló Zalai Kirolv.l
Ara 12 ftUér
Ha 8 oldalas képes melléfcle/\'
7P. évfolyam 203. «xám Nagykar, 193S. „epterob.r 8 tatArnap_
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI N
A l» I L A P
•sgtt
Felelős szerkeszti: Barbarlta Lajoa
Klótlietési Ara: egr hóri a pcnií 40 tUUr. SMtkMitö^ci <• kbdödlnull tefitooi 7«. aa.
Gróf Bethlen István
nyilatkozatot felt közzé a mlnapá-ban melynek néhány passzusa Igen tanulságos megállapításokat tartal mai Mindenekelőtt örömmel konstatáljuk, hogy ez a kiváló politikus, aki hosszú, nehéz esztendőkön át Ijezéb-\'n tartotta az ország kor-mányézásét, s Így egyike azoknak, akik legjobban Ismerik a magyar külső és bels5 poll:!kal kérdéseket, - teljes mértékben helyesli a Gömbös kormány külpolitikai irányveze; tését. Azok a baráti kapcsolatok, amelyek az ö kormányzása llején létrejöttek, a Gömbös rezsim alutt nemhogy enyhültek volna, de erősbödtek. De ezen túlmenően sikerült a ji lenlegi kormánynak olyan külpolitikai kapcsolatokat teremtenie, amejyek kiegészítik azt a külpolitikai elgondolást, amelyik legfőbb céljául tűzte a minél nagyobb számú baritok biztosítását. Magábanvéve ennek a törekvésnek a gyakorlati megvalósítása már Igen nagy eredményt jelent, de ha hozzávesszük még azt a körülményt ls, hogy exek-bői a bará\'i nexusokból önként következett be országunk poUllkal és gazdasági súlyának emelkedése, őszinte örömünkre szolgál, ha esen a téren olyan éleslátó politikusok, mint Bethlen István, . e,Ismeréssel kísérik a Gömbös-kormány nehéz munkáját.
Ennek annál Inkább örülünk, mert miként Bethlen István legutóbb! nyilatkozatának egyéb pasz-szusalból Is kitűnik, átesett mér azokon a lelki depressziókon, nme lyck néhány hónappal ezelőtt ói olyan nyilatkozatok megtételére és beszédek elmondására késztették, hogy azok joggal kellettek egyszer meglepetést, máskor megdöbbenést. Jól esett észlelnünk, hogy gróf Bethlen István hosszú Idő után, most Ismét megtalálta azt a hangot, amely egyrészt őhozzá méltó, másrészt la nuljágos és a köz szempontjából értékkel blr. Mert nlncse nagyobb súlya annak, ha gróf Bethlen István állapltja meg, hogy a magyar külpolitika vonalvezetése helyes, mintha egyszerűen ey szürke hétköznapi politikus tesz erre vonatkozólag megjegyzéseket ? ,
"yen szempontból tesszük szóvá nyilatkozatának másik részét ia, a mely az ellenzéki együttműködésre vonatkozik. Qrót Bethlen nyíltan megmondja, hogy az ilyenféle vállalkozásokat teljesen reményteleneknek tartja Neki bizonyára nem csak a jelenlegi alkalomszerűség és annak körülményei nyújtják erre Vonatkozólag az eredménynejutás "nyagát, hanem hosszú évtizedekre visszanyúló politikai múltjában is számtalanszor tapasztalhatta, hogy ?z Ilyen ellenzéki próbálkozások V hétnek egyesek törekvései, de az ellenzéki front akciói már egészen másként festenek, mint ahogyan azokat uz egyes rezértérfiak az ő pártheiyiségelkben elgondolják. Ez-
XI. Pius pápa: i Ugy láiazik a látóhatár 8zélén [assan
feltűnik a szivárvány"
Genfben sikerült összehozni az Stös bizottságot, amely szombaton megkezdte a munkát — Abesszínia hajlandó ujabb engedményekre N -
Mégis meglesz a háromhatalmi értekezlet Olaszországban
_ ! I Páris, szeptember 7 A párisi lapok megelégedéssel ál-lapüják meg, hogy a genfi helyzet már nem annyira feszült, bár még semmi ok nincs arra, hogy a tárgyalásoki kimenetéihez vérmes reményt fűzzenek- Legfeljebb fegyverszünetről lehet szó, - írja a párisi sajtó - mert három hét múlva véget ér Abessziniában az esős Időszak és ez az Idő könnyen háborút hozhat. |
| Róma, szeptember 7
A Cörriera della Sera azt Írja, hogy a Népszövetség nem pártatlan bíróság, hanem a diplomácia köre, amelyben a mérték : bizonyos államok érdeke. A Népszövetség most az elnyomás eszköze. (j, UJ béke terv
London, szeptember 7 Laval egy ujabb tervezetet dolgo-zott ki az olasz-abcsszln ügy békés elintézésére. A,terv szerint a Nép szövetségnek nemzetközi rendőri csapatokat kellene küldeni Abesszl niába.
A Times nem sok reményt füz az ötös bizottság munkálataihoz. Ez csak ujabb huza-vonát jelent, Írja a lap. - Abesszínia állítólag hajlandó engedményeket adni, azonban csak abban az esetben, ha nemzeti öntudatát nem sértik meg.
London, szeptember 7 Róma állítólag hajlandó Eden ja vaslatát elfogadni, de kiköti Mussolini, hogy a keletafrlkai olasz hadsereg közvetlen felügye\'etot gyakoroljon pz abesszin hadsereg és rendőrség felett. Anglia viszont népszövetségi semleges haderő kiküldését kéri, mint annak Idején a Saar-vidékpn történt. A két érdek
közös nevezőre hozása az ötös bizottság feladata lesz.
A négus cáfolja a mozgósítás hírét
Addis Abeba, szeptember 7 Abesszínia cáfolja azt a hírt, mint ha a négus már elrendel\'e volna az általános mozgósítást.
Abesszin körökben a hadmüve lej tek megkezdését szeptember 45. és 20-a között várják. A nagyszállitók éa vállalkozók küldöttsége felkereste a négust és hadiszállltmányozásra félmillió öszvért és 100.000 tevét ajánlott fel.
A pápa reményteljes szózata
Róma, szeptember 7 fi világ minden részéről 10.000
frontharcos kereste fel Rómát, hogy a pápa, a király és Mussolini előtt tisztelegjen. Szombaton reggel a pápa ünnepélyes szentmisét celebrált a frontharcosok részvételemel. lett, akiknek áldását adta.
Róma, szeptember 7 XI. Pius pápa az összegyűlt 14 nemzet frontharcosainak nagy beszédet mondott és az olasz- abesszin viszályra célozva, ezeket mondotta : - Ugy látszik, a látóhatár szélén lassan feltűnik a szivárvány. Hisz-1 szük, hogy ennek a nagy és jóhi-» szemű népnek, az olasz népnek törekvéseit megértik, elismerik és kii elégítik.
Az ötös bizottság szombat délelőtti ülése
Genf, szeptember
Szoml>aton dé\'.eiőtt a népszövetségi fnnács alig félórás illést tartotl, umc-lyen lényegtelen apró ügyeket tárgyaltak meg. Ugyancsak ó\'ést tartott szombaton dé\'előtt az olasz—abesszin ügy kivizsgálására kiküldött ótós bizottság ls. Eden ós lkával ezen részletesen ismertették a párisi tárgyalások eredményét és anyagát. Eden javasolta, hogy a kidolgozandó javaslat a\'apjául az ő — már Párisben is előterjesztett — javaslatét vegyék. Az ülésről táviratban teltek jelentést Rómának és Addis iAl>cbának, kérve mindkét kormányi, hogy a bizottság munkájának befejezéséig tartózkodjanak minden olyan cselekménytől, amely a bizottság munkáját megnehezl ené vagy lehetetlenné tenné.
Páris, szeptember 7 Párlsban ug$ tudják, hogy már Ró-
mában ls besgggnek róla és Így komolyan szó van az Északolaszországba a összeülő háromhatalmi értekezletről. Hétfő: közgyűlés — Elnök: Benes Genf, szeptember 7 A népszövetségi közgyűlés hétfőn ül összie. Elnök minden valószínűség szerint Benes lesz.
Agyonlőtte magát az USA abesszíniai követe
Newyork, szeptember 7 Az Egyesült Államok volt addis abebai követe, Hansen, útközben a hajón agyonlőtte magát. A jövetet nemrég hívták vissza Addis Abebá-ból és most utazott haza. Amikor a visszahívást megkapta, I kjgössze* roppanást kapott. Levelet nem hagyott hátra. Azt hiszik, hogy politikai okok rejlenek öngyilkossága mögött.
zel kapcsolatban gróf Bethlen István a független kisgazdapárt vezérével való nexusáról is említést tett. Az utóbbi hetekben kezdett elterjedni a közvélemény körében az a hir, hogy Bethlen látván és Eckhardt Tibor közős ellenzéki fronton működve, együtt dolgoznak a kormány ellen. Bethlen látván legutóbbi nyilatkozatával azonban ez az állítás semmiképpen sem érésiIbető meg, sőt nyíltan hangoztatja, hogy a köz te és Eckhardt Tibor között lefolyt levélváltás eredménye csak a közöttük fennállt személyi ellentéteket küszöbölte kl. Egyébként gróf Bethlen Istvánnak esze ágában sincs a
személyének tulajdonított együttműködésben résztvenni. így fest tehát a valóságban az ellenzéki front vo-jnala s cz lett az eredménye annak a negédes udvarlásnak, amelyet Eckhardt Ubor folytatott Bethlen István körül az ő megnyeréséért.
Vannak Bethlen István nyl\'atkoza-tának rész 1, amelyek ."lkaimat szol-gál\'atnának arra, hogy vilába szálljunk azokkal, de eitfket nem tartjuk annyira kijegeoesedett elvi megálla-pitágqknak, hogy ne tételeznénk fel azt, hogy maga Bethlen István is érleli magában az akutálls nagy magyar problémákat. Lényegileg azon-i ban itt sincs súlyos zökkenő, mierl
bár kicsendül gróf Bethlen nyilatkozatából az, mintha perhorreszkálná a kormány nagyarányú reformtevékenységét, de ha a nyilatkozat lényegébe tekintünk, azt látjuk, hogy elvileg maga Bethlen István ls helyesli a reformokat, őszintén örü* lünk, hogy a politikai élet raég-indulásának előcsatározásaként gróf Bethlen István il>en tanulságos megállapításokra alkalmas nyilatkozattal állott a magyar közvélemény elé, mert ezzel azt tapasztaljuk, hogy gróf Bethlen István megtalálta magát s alkalmazni tudja azt a régi hangját, amelyet az ország benne megismert.

ZALAI KÖZLÖN-Y
1935.
Flk^wnit a vádirat Kenyeres-Ka ufmp nn ellen
Budapest, Mnplemher As ügyéwséff elkészítette a véd.
iratot Kenyeres, Kaufman Miklós ellen. Esxerlnt 12 rendbe\'l magán-okirathamisltás éa 2 r- ndbli osülás miatt helyezték vád alá a képviselőt. Az ügyész szerint Kenyeres Kaufman nem Jjgrgsz\'elkcc\'ett meg és nevét nem is magynrosi\'otta.
Wejffnt a IHntwIra!
A budapes\'i törvényszék és a tábla által halálraítélt Watorbágyl rém, Malusha Szilveszter bünperé-n; k- lmlal most kerültek a Kurtához Törcky Géza tanácselnökhöz. Az előadó már megkezdte a mázsányi iratok tanulmányozását ós azoknak áttanulmányozásától függ, hogy mi. korra tűzik ki a főtárgyaiéit, amely véglegesen dönt Matusku Szilveszter sorsáról.
Szombat
UudajH*t L
17.30 Ixjsoncrl-Schweitr\'r Oszkár ■wi\'ouzciieltara. — 18.30 Buesu lJes-nyőn. A. kózteiKést vezeti dr. Koudeia (Mza. - 19.15 Cigányzene. - 20 Pian-tus-vlgjáték-bemutató\'Rómában. «A ki-sért*t.» A darabot fontitettn, a b«ve-«.«té -l és a kisérőfZóveget Irta dr. Révay József. A khérőrenét ósszcáUitotta 1V>1-gár Tibor. Itondező Németh Antal. — 21.00 HtKík. — 22.10 Országoos l\'ostás-jonekar. — 23i30 Hellig Jósé jazz-zOnekarának műsora. — 0.05\'Hírek.
UudapMl II.
18.25-19.10 Hanglemezek. — 10.20 Mezőgazdasági félóra. - 19.55—20.30 N\'ey Dávid énekel. - 20.40 Hirek. -21—>21.35 Cigányzene.
Vasár niip
lhid«pe«t |.
9.15 Hírek. - 10.11.10 Egyházi ének. A Ht^ntbeszétlel dr. Mentes Mihály mondja. — 11.15-12 15 C.örógkato\'ikus istentisztelet. — 1230 Időjelzés, idöjá-rásje entés. — 12:30 Az operaházi zenekar. - 13.45 Vi\'ághhmM. (Dr. Máthé Elek.) — 14 Hanglemezek. — 15 Gazdasági gyümölcstermesztés. (Horn János.) - 15.45 Kondor Leó-Polgár Tibor kétsongorás jazz-mitóora. — 10.30 Végváraink hősei. (Bodor Aladár.) -17 HudajAJsti Koncert Sza\'oiirenekar.
— 17.30 A I-erenevános—Spartu labdarugómérkőzés má\'ötlik félidejének köz-veüése. Be>zé\'ő Plubár István. 18.30 Cigányzene. - 19.30 A k«bát. (Hu-nywly Sándor csevegése.) — 20 Ope-ieitiész etek. Közreműködik u Budapesti Hangverseny Zenekar, Szilvássy Murgit és Uurisin I„ajos (ének). — 2180 \'Hírek, versenyeredmények. — 22,10 CiflftnysKne. - 23.10 Pityó József jazz-zenekarának műsora, W\'ey. gand Tibor énekszámaival. — 00.05 Hírek- I
BuSapMt II.
12-35—13.50. Bachmann sza\'onötös. — 15 -15-45. Hanglemezek. — 1735 Könyvekről, olvasásról. (Drescher Pál dr. előadása.) — 18.05-18 30 Budapesti Koncert Sza\'onrenekar. — 18.35 Kosnth I-ajoS a börtönén (Hegyaljai Kjss (léa-a.) - W.10 20.10 WH^ier-baugver-seny. — 20.15 Hir«k.,- 20.45-21.10 Dr. I.ang«;©.d Gézáué nagyar uótákut zoagotázik.
gém.
10 Szórakoztató lemezek. — 11.45 Szimfóniku.rok Krotschak téxdhe^edü-inűTéssxel. — .12.55 Szói okozta tó ztne
— l7/>0 Tarka seuedélutáu da\'okkal.\'
— 19,10 lenézek. — 2235 Is.«rits üyu-la zongorázik. — 23.20 Zichier: A rc-zervlsta álma (lemezek).
Papa TANREND Mama
•Órák Vtaaénwp «M«6 | Knld | Surda | Csütörtök | Pántok | Siombat
7—8 Kalapok ^ í tf ^ J* ~9 < £ J? o s $ $ * * 4 $ A?
8—8 • ÖIMnytt
9—10 Fehérnemúek
10-tíf Clpűk
11—12 KötóttArak
12-1 Harisnyák
t 2—3 Bőráruk <
3-4 lllaUxerak
t -4—5 :S>ltt|H<k
5—6 EsBköpanyak
Október 6-án repülőnap lesz Nagykanizsán
A Műegyetemi Sportrepülők öt gépe — köztük a Gerle érkezik a repfllönapra
Egy éve vetődött fel az a gondó lat, hogy Nagykanizsa közönségével egy repülőnap keretében meg kellene ismertetni a reptilőspor\'ot. Dr. Krátky István polgármester, aki mindm haladásnak lelkes pártfogója, mindjárt magáévá tette ezt a gont\'oiö\'ot. Azóta közbejött nkndá-lyok folytonosan kés\'eltették ennek magvalósítását, mig végre rwst való sággá válik. <
A Mü"gye\'eiri Sportrepülők Egyesülete ígéretet tett, hogy kb. öt saját építésű gépével, köztük a már világhíressé vált >Grrlé€-\\el, meglátogatja Kanizsát és bomu\'nfa a közönség n\'k a repülőgépet, a mürepülés minden változatát és utána a nagyközönséggel ls t sz körrepülést a város félett - egészen minimális összegért - személyenként 5 P ért.
A napokban itt völt a Műegyetemi Soor\'repülök elnöke és személyesen állapodott meg a várossal a repülőnap pon\'os Idejét és helyét illetőleg. Ezen mQgállapodáíok szerint a
M. Sr. E. pilótái október 6 án dél\' után tartják meg a kanizsai rspülö-nepot, nvly i-ánt az egész vármegyében nagy az érdeklődés.
\'Műsoron fog szerepelni: looplng, rolling, dugóhuzó, háton repülj, raj repülés, léggömbvndásznt\' /s ejtőernyő mutatványok. Utána a gépek bsmu\'atása és a közönség kör-repülése. Ez utóbbira a jelentkezés rendezési okokból kizárólag csák előre íehe\'séges, amelyet egy Héttel a repülés előtt lezárunk. Egyelőre .csak 100 személy rep\'etéwe van tervbe véve.
A belépőjegyek árát a rendezőség 1.50 P (ülAtrly) és 50 fi\'lér (ál\'ó-ht\'ly) állapította meg. A jegyek elővétele, valamint a körrepülésre való jelentkezés Vékásy Károly órásüzle tében lehetséges a jövö héttől
Nagykonizsának ezzel a repülőnappal olyon élményben lesz része, amllyrn vidéki magyar városban nagyon ri\'kán jut a közönségnek osztályrészül.
IDŐ
Éjjeli ItMlés!
! Pragnözl*: A nyűg.ti szél VMiriup gyengül. Néhol — inkább iuakon *t ii Alföldön — zápor M«k lehetsógeaek, A nappali h« nem változik, az 44|eli lehalta az H^l ortzáfl területén, fokozódik.

kosztüm-, köpeny- és ruhaszövetek dús választékban. Intézeti kelengye minden minőségben legolcsóbban.
Őszi, téli női- és gyermek-kábátok állandóan érkeznek.
.......*...............•i-i-i-ri-i-ivi-i-i-r>i-iAimaaafimiviilP^
Ifeftár í Szeptember 8. vasárnap. Rom. kat. Kla B. A Protestáns Mária. Izrael. TStul hó 10. — Szeptember 9 héttő. Honi. Hat Kláv.\'Péter. Protestálta Ádám. Izr. Klul hó 11.
Oyógysiertárl é]Jell stolgálat e hó napbau a ,Márta, gyógyszertár KI-rály-utoa 40. és a ki,kanizsai gyógy, szertár.
UAiftVdó nyitva röggel 6 órától eKlt 6 óláig (lióUö, saerda, i^utek délután, Iwddro agáaz aep nikuok).
30 munkistal megkezdte Szemét a konzervgyár Nagykanizsán
Nagykanizsa eltVRdefledett gnz dasrtgt ék-léb-\'n szinte s-oktltlnnul hangzik n hlr, hogy a varosban rgy u) viimiot If\'zóelt é\'eiet.
A Sz-more utcítban, n Pranck-(ÍF- ketegyilr helylségi\'lljen „tthonl nyrt a Délznlátzin első 1\'yr.emíl gyárvállalkozás, n konzcnigyánáj. Egy nagyknnlzs il és egy Imdapra I vállalkozóból álló társnság ogyszo rflbb, de aimál intenzivebb és nltg modernebb módsrtr szerint dolgozó konz Tv-gyárat Iétesllelt, nrreíy <■! sósorlnn fír\'lék, nzonkivtll gyíl m«lcs konzerválásával foglnlkoiH sperlálls szári\'isl metódussal.
Az Ul vállalkozás elsíeorban a honi ptaera r-ndezkedett be, főleg a Dunámul kiszolgálására. Az idén nagyon fs rásaoruKa háztartás effé lékre sz uszály következtében, tehát sz-renesós tdöpon\'ban lör\'ént az uf to-m felál\'t ása, amely mintegy 30 munkást foglalkoztat már kezdet-b-n, anl az Özem erósböttésével ter mészetszerüen kikoiódlk.
- FéiM Ou, .. Uliul,.l ujdoiuí
gok, valódi angol azövetek, órU.1 vá-luztAk SÍnit.ru,I.
- Hiill.il.belW rá*aéte reDdktTÓl elóoyóe l,nlor>A.írláti aUalon. Uo*»» betMidezések, Uk.\'l«le» }ó klvlMbea. koiuu lejár.tu részletre, sót kamat, meuteaee la kaphatók KopaCcta bútor irahákbau, Horthy UttUrut i.
1935. szeptember 8
Tapasztalatok odaátról
(Derűs és szomorú fürdőiévé!)
Varazsd, szeptember hó
Jöttem, láliani és nem győztem c-o dálkozni, hogy az emberek hogy tudnak lódítani és egymást ijesztgetni.
Remegve ültem-a vonatra, mert cjy kanizsai hölgy, aki nemrég járt Jugo szlávill>an, réinitő dolgokat mesélt, hogv kombinéra vetkőztetik a nöutast /j,0gj. a férti-\'kat mit«, azt nem mondta) és a cipőjüket is lehúzzak, hogy a .Hrand*ohl» alatt nem lapulnak-e százfősök! fis hogy elrejtet valutáért 5 évr< becsukják a/, utast, hisz „cnirég Horn Camllla mozicsillagot is 2 évre ítélték rejtett valuta miatt.
Teremtő Atyám I Igaz, ho^r a helybeli Nemzeti liank nem utalt ki szá momra még egy fél dinárt sem és a pesti Nemzeti is visszaküldte az utle-\\elemet azzal a megokolással, hogy csakis betegség cselére kaphatok idegen valutát. Hát hol vegyek én most sebtiljen egy 40 fokos lázat, vagy egy másmilyen betegséget?
Hát bizony útnak kellelt indulni 20 (ird és mond, husz) pengő forinttal és 30 dinárral, amit szívességből kaptam, mert a szerb hordár ugy lesi a dinárt, mint az él»es fenevad.
A mi udvarias magyarjaink meg se nézték az ullkosarat, cMflt azt kérdezték, mennyi a j»engö és az idegen valuta. Erre aklwrát sóhajtottam, ln>gy majdnem elfújtam a kérdezőt
Megérkezem a határral Ugy morfondíroztam magamban, ha a mi strandunkon hölgyeink fülig mezitláb vannak (pardon egy leeresztett vállpánt is van rajtuk), akkor vejem is az é|et-L«u egyszer mejtör^gbet, hogy kom-binéra vetkőztessenek, pláne kéi^e-rúségből. Kis lámpa.úzt éreztem. Aztán kiderült, liogy Jiem is volt é.demes.
Bejött egy si tes sapkáju, a másik az összes magyar lapokat összeszedte, már egy fé, mázsát cipelt; cjy zö.d s|»rtlapra legyintett ós azt mondU uáj bo!
Na, most jön a nagy piliauut!
Egy harapófogó-képü elkezd tir. kálni a kosaramban. Felnyitja az er-nyőt és kihull be.ő\'e kedves harkányi parasztköltőm, Sértő Feri verseskönyve dediká.t ajánlással. Rámnéz és szerbül kérdezi: i
— Miért rejtette el az esernyőjébe *zl a magyar könyvet?
— Azon egyszerű okból, — fele.lem, — mert fé tem, hogy elkobozzák! Ne dobja el, nincs benne politika!
Ledobta és kiállított egy lapot, hogy mennyi a pénz, miből élek 30 nap náluk és még néhány szamárságot, amit majd a visozautazáskor kitöltve keil íeánutaini. i
Szalutált és kimenti Kár volt izgulni a cipőié ve lés miatt.
Különben itt elég csendes minden; éa Is cNCnded undorral néaxin őket, mióta magyar lestvéreinket kiüldöztek, tgyik «ste nővéremmel magyarul beégetve séiáltunk. ligy nyitott ablakból rádióhau^fcat Itfilottunk. Megálltunk. ligjszeno rázendült: - Hullámzó Balaton tetején és utána egy bus andalgó. Könnyezve borultunk össze; I i
— l-álod testvér, sxeretik a magyar nótát, rajongaiwk a cigányzenéért, de szegény ártatlan magyar UMvéreiukit télvíz idején kiüldözték I
Nem luiiok lová^ irai> f^kog lA\'anein a Uán»H, u keserűség.
Somogyi Detstaé
Akinek a szívműködése rendet «">» úgyszintén ex, akinél a vémyo Cá« fmtUudésének tflndd moial-
koznak, ugy <rhet el eröíködéi nél kül megfelelő könnyű székelési, ha [eWel Éhgyomorra egy kis pohár \'ermészeles .Ferenc Jórsef" keserű-vizet iszik. Szivslakotvosok már ré-Ren megállapító ták, hogy a Ferenc Jözsel viz síivbilientyfchibáknál és ••veasiroiüdiaaál is- enyhén, biz-«Naa ás ksH.tmsseu hal.
. Zalai Közlöny
A szerb határon rálőttek a babot szedegető asszonyokra
Megindult a vizsgálat, hogy a szerb határőr vagy nadáiwok lóttek-e a békés emberekae
Gyékény; ^ szap\'ember 7
Még alig temették el u sze.b golyótól m ghalt bjrzenoel segédjegy zöt, amikor ujabb hir érkezik arról, hogy a sz rb grnnicsárok ismét át\' lőttek a határon.
Ezúttal Gyékényes közelében sü-vilett át a szerb golyó, ainely szerencsére senkit sem talált. Közvetlen a határ mellett van a* egyik gyé. kényesi gazda földje, amelyen bab és kukorica tirem. Négyen - húro n asszony és egy gyermek szede^-et-ték a babot a földön, amikor fegyverdörrenésre lettek figyelmesek. A következő pillanatban már el 19 süvöltött mellettük a golyó. Azonnal kiugrállak a \'kukoricásból a megijedt asszonyok, hogy tájékozódja
nak a helyzetről. A közelben ázom ban senki sem állt, csupán egy szí rb kalonna a határon. \'
Azonnal jelentést tettek u tyitár\' őrségen, ahonnét egy kerékpáros magyar határőr m nt a helyszínre. Barátságosan megkérdezte a szerb granl,sár;ól, hogy miért lött ót. Az tagadta, hogy az ö Kolyója lott voli na. Szerine valami közelben vaJá-szó polgári egyén polyója repülhe* tett át magyar területre.
Ilyen időszakban a vadászok Gyékényes környékén azonban csak söréttel lőnek, a közelben pedig rem ls^volt vadász, Igy kétségUl.n, hogy a sz rb határőr lőtt át.
A vizsgálat a határőrség jlenlése alapján megindult. ,
A csehek elsikkasztják a magyarokat a brüsszeli világkiállításon
A kiállításnak egy kanizsai látogatója tiltakozott a cseh hazugság-propaganda ellen
...Ami szépet, nagyszerűt elkép zelnl lehet, amil u modern technika felmulatni képes, azt a nemzetek mind összehordták Brüsszelben, hogy bemu.ássák és egymásra licitáljanak. Minden nemzetnek megvan a maga külön pavillonja, országának gazdaságához mérten. Ott van Magyarország külön pavi\'. ónja Is. Ízlés, külső csín, jól rendezettség és kiállított anyagával emelt fővel állhat u többi kulturnemzetek sorá ban. Látogatják is sokan a magyar pavlllont és gyönyörködnek a ma* gyar kiálU.ásban. Nagyon okos gondolat mindenütt részt venni, mindé--nütt megmutatni a kulturnivót, mindenütt rámutatni: Íme, igy fest trianoni Mugyarország a maga valóságában.
Érdekes, hogy mi,* a leg.öbb nem-zet elismeri a magyarság fejlődésit, kulturális nagyságát, addig a blgu tartózkodó a magyurokkU szemben. Mintha a francia hatás mutatkozna rajiuk még a háborúból kiX)!yólug.
Az olasz paviLon: nagyszerd kívülről, belülről. Olaszország itt is nagyhatalmi vottáti juttatja ininden-b\'n kilejeezésre. Csupa photomon-tagc. Alkirály, a Duoe, a fekete in. gének, a katonaság és magint a i\'t-kete ingesek és megint a katonaság...
Ezzel szemben érdekes Anglia pavillonja : sehol egy katona, sehol egy puska vagy valami más harci eszköz, amely a világot arra figyel\' mczletné, hogy vigyázz, mi nagyhatalom vagyunk I Csupa kuliura, ha. ladás, fejlődés, könyv. Iguzi nagy, ság.
A magyarság esocNButot érdemlő lovagiássággal ezt a kedvező alkalmat sem használta fel arra, hogy rámutasson trianoni helyzetére, hogy ®«ág-»ilág előtt bemutassa, mivé tette Tíiaaon és felhívja a. világ figyelmét a vi ág legnagyobb igazságtalanságára.
Ugyanekkor a csehek ezt a kiállt tást Is a rágalom-hadjárat, a hazugság propagandájára használták f4, hogy itt is elsikkasszák a magyar •kisebbségeket,* hogy itt is fel-hívják a világ figyelmét .a szlovák állam jrinxcti ösajrtételáM.
Maga a pavillon cseh színekben van tartva, a terem közepén hatal mas Massaryk szobor. Az egyik ol dalon a kisantant nagy térképe mostani határokkal, alatta a felírások :
»A kisantant a béke biztosítéka !«
>A kisantant a nyugalom, a kuliura, a szabadság t.r)c.sztöje Kelet-<*urópábnn !« stb. h
A snmben levő falon óriási tér kép, amelyen u csehszlovák állam lakosságának réívgződését mutatja bc százalékos al .|.on. Majd a nemzetiségi összetéWL. Minden nemzetnek megvan a magú szi.ie. Igy a szláv lakossái,o. kék, a németet pi ros, a magyuri zöld színnel jelzi. Hogy milyen tendenciája van a kb mutatásnak, mi sem bizonyltja job> ban, mint az, hogy a magyar lakosságot 2.6 százalékban (!) tünteti fel. Epnyire elsikkasztották a csehek a magyar népet, a Fehiiék bennszülött lakosságát.
Megdöbbenve állanak meg a ma gyferok, imrikor a cseheknek ezt a legújabb perüdiúját látják, aroely. lyul teljesen eltörölni Igyekeznek a magyarokat.
Sokan néziák a. cs -hekr.ek ezt a térképét. Köztük ^voltak magyarok, akikben íelformtt a vér. Volt kösöt* lük egy nagykanizsai is, aki psrfek-tül értette az ország nyelvét és fel-bálK>rodásában francia ny Íven oda kiállóit^ közönséghez :
— Ez, uraim, a legnagyobb hazugság. Aípit a csehek el akarnak önökkel hüetni térképükön, nem más, mint a félrovezetésoek egy ujabb felhábori:ó példája, aroely-lyel el akarják sikkasztani a nem-ze:I kisebbségeik ténylegts százalékát, nehogy kiderüljön, hogy a trianoni utódállamok nilJ/en gyenge agyaglábokon 41 nak.
Szent fclbáfcirodás ödtet.ajkára a mi niftgyumnknuk mindazt a keserűséget, ami benne és minden ott megfordult niagyasban összogyülem-lett. Valóságos K2l\\ilágosi,ó előadást tartott ott azonnal<a fr\'rem látogatói előtt.
Éfi ekkor közb: szólt egy előkelő hullasd!: I
— igttn, i^azu .ven az urnák 1 fin
aúófdtMteM Atvr&mu CL
Mlpimf
BÍJXpi&Mx a.
FEHÉ9SZACIALAM
a&áJttcundá -nouyj mbjayar-iméülfnjaM i^ioAUiíUétt\'^tíktt

«®8 1»-tfl H«i»l>
Kapható t ÉpOletiir. épltéslanyug-ta kstéklientitodÉcbca
Lsm- rem < mogyar kérdí«t. Hntug síig, amit a raohck 111 MkUnk bemutatnak, aminthogy eddig Is csuk i\'tmt.itták a világot...
fta megfordult a hnngulat. Sötét h\'klntolek meredtek a hamgfcíg tír> képiire és a kCvetketó pillanatban mlntk\'nkl elhagyta a haiugaág pa-vl kínját.
frs az u néhi\'tny magyar, aki künn fgynuisra talált mess«e itíegon or szágban, )ók-«ö épzíiwiíl tupaaztal. halta, mit tesz az, ha néhány ttntu dalos mugyar szó alkalnns ldób.\'n bátor magyar ajakról clhangíik. i Jcian esetben kanizsai ajakról Igy moséile el nekünk az egyik zelai magyar, aki a szép jeleneten a brüsszeli vi.ágklállltás pavilloo\' Jrtban ott volt és hallotta a magyar Mlvaihls büszke, öntudat.* sza-
valt...
\' ét&vWtX\'
m
növelik oz érzikenyséflet is a izalektivitás* a
a^bon
IMn Orhn >■>>«
A lenti készDKkeket készséggel bemutatja EUhlrott Rádlóteclinl-luti ii VUUIKMSUL ■*"" I^HrkaüzMo.
4
ZALAI KöZLŐNV
IS3S. sreptcmbcr 8
Az NTE—Dombovári VOOE I. oszt. bajnoki mérkőzés
érdekessége a II. oszt. tavalyi bajnokának Nagykanizsán való bemutatkozása. Korábbról már előnyösen ismerjük a dombóváriakat, kik az NTE m\'k mindenkor a legnehezebb ellenfelei voltak. Az Öszl fordulóban csak egy mérkőzést játszottak Nagy-mányokon, hol két tizenegyessel 4 :2-rc kikaptak, de Nagymányok a következő héten a KPAC csapata íe lett 4 : l-es könnyű győzelmet aratott. Ezek szerint a Dombovári VOGE-t komolyan kell venni és ellenük elbizakodottan kiállani egyáltalán nem lehet. Az NTE vezetősége tudatában van ennek és ezért az adott viszonyoknak wgfelelöen a következő legjobb csapatot szerepelteti : Csondor - Czlgler, Farkas, Csáki, Horváth, Kudlch - Baranyai, Ritter, Szendröl, Jakubecz, Csász; Tartalék Radics és Pcrsovits.
Előtte fél 8-kor az Iparostanonciskola- 77. cserkészek levente csapatainak bemutatkozó mérkőzése lesz, utána fél 4-kor a bajnoki mérkőzés, melyet Sturm kaposvári bíró vezet, nüg a meccs végén a Ferencváros Spárla meccs rádióközveti-tését élvezheti a publikum a sportpályán.
Az NTE" II. csapata, mint már jeleztük, Marculibin játszik burátsá gys mérkőzést. i
A vasárnapi úszónap
350 Jelvényt küldött a MVSs Kuksira
4 vasárnap dél\' lőtt 10 órakor kezdődő úszónap minden tekintetben nagysikerűnek Ígérkezik. A Mugyai4 Uszó Szövetség már korábban 9fl darab Jvlvényt küldött dr. Berke Jó zsefnek, de ez elégtelennek bizo nyúlt, s a mai postával ujabb 2611 darab jelvény érkezett Kanizsára. Ezek szerint nem kell félni attól, hogy a jelentkezők hiába úsznak. A MUSz és a KISOK miniszteri biztos sága egyébként hivataloson is kép1 viselteti magát a kanizsai uszónapon Tihanyi Vilmos testnevefcsl tanár által. Az úszónap rendezősége ezúton is figyelmeztet mindenkit, hogy az uszónapon mindenki saját korosztályában úszik, tetszés szerinti úszásnemben (íej<S ugrás nem kőtelező). Verseny úszásról tehát szó sincs, mindenki, aki az 60 métert leussza, elnyeri a MUSz jelvényét. Az uszónappal egyidejűleg lesznek megrendezve Kanizsa középiskolai bajnokságnak (szombaton 66 in hát-, úszás, 100 m mellúszás) utolsó számai : 100 m és 400 m gyorsúszás, 200 m mellúszás ée 100 m hátúszás, utána vízipóló a R. Gimnázium és F. Kereskedelmi Iskola csapatai kö zött. Fiatal úszóink nagy formáját tekintve, minden távon uj helyi rekord várható. 1 ,
Intézeti kelengyét
Sötétkék aeviotte ai övetek,
azlnlartó gallérváaznak, blouaanyagok
nálunk
a legolcaóbbah l
nálunk vásároljon l
Gyermek
matróz kabátok, trench-coatok minden nagyságban.
Piké takarók, paplanok, flanell takarók hatalmas választékban.
vászon minden kelengye diszel
SÍRFELIRAT
r
a hJtpengfis hólabda-ltveUzét kimúlása alkalmából
Még a forró nyár idején volt annak a vagyont Ígérő hólabda levélnek pre-miérje, amelyet naponta .aokszáz példányban kézbesített a posta szerte az egész országban.
<Kedves Barátom» — megszólítással kezdődőit legtöbbszór a levél, amely felszólította t. cim<-1, hogy «vegyen részt a modem kor legszenzációsabb nyereményjátékában.* A játékszabályokból kiderült, hogy 1 (ejjy) pengő beküldése és a levél öt kézbe való továbbadása e.etén néhány héten belül 3125 pengőt kap minden résztvevő. A csábító ajánlatnak nagyért sokan beugrottak. Üzembeléptek az irógépcs másolóirodák, a közvetítők küldözgették a lengőket... — mqnt a hólabda magáiéi.
Amikor az első hólabda levél. felütő Ite a fejét Kanizsán — nem törődtünk vele, — aki utána számit rájön, hogy egy monstre-szélhániosság, aki nem: — sírjon a jjengöje után. ~ A hiszékeny áldoputok ezrével vannak, de olyan, aki az igért összeget csak megközelítőleg is megkapta yolna, — egy sincs! Most mégis újból Itt a Ja. vina — két pengős alapon. Itt van, él, áldozatokai szed, uralkodik. Rlporért
napjában legalább tízszer akarja hálójába csalni előfutáraival, akik szépasszonyok, komoly üzletemberek, bnkllok, sőt lisztes urak személyében jelentkeznek. Sajnos, hiába fáradoztak
— |»edlg mondhatjuk: a legcsábítóbb ajánlatokkal látták el RiportertI
— Soha nem lesz alkalma annyi pénzt keresni, — (ugylálszik megtudták, hogy Riporter hajlamos erre!).
— .I.ássa\' X ur, aki Kanizsán az első volt, 1 pengős alapon már <$0 (nyolcszáz!) p«ogöt kupottl»/i ^--y .
Ezt egy szépasszony mondta Riporternek, akit azonban istenáldotta opti-, "íílzmusa cserbehagyott és — nem hitte el. Másnap ujabb támadást intéztek ellene azzal, liogy: «Y ur, lám csak egy hete £111\'be a Jóléti Clubiba a két pengőjével és máris 186 pengőt kapott.. — P.8 i<jy tovább.
A sok csábitásnak\' a Donban mégis lett eredménye. Riporter elhatározta, liogy utánajár a dolognak, az újságírói szem górcsöve alatt megvizsgálja az ügyet és a szereplő b^klérium-szemé. lyeken át megtudja a tömegjárvány kórokozóját.
Riporter elment tehát X úrhoz és megkérdezte, liogy is van az a nyolc-
Vendéglő megnyitás
Tisztelettel van szerencsém az Igen tisz\'elt közönség szíves tudomására hozni, hogy az újonnan átalakított
Ui sörházvendéglöt
ma vasárnap megnyitom.
Ez alkalommal elsőrendű
disznótoros vacsora
és dús étlap, kilünö fajbjrok állanak a t közönség rendelkezésére. A kedélyek jöhangulatban tartásáról Tóifalusi Horváth Jancsi és zenekara gondoskodik. Amikor biztosom a t. közönséget, hogy fölörekvésem épp ugy mint a múltban: t. vendégeim teljes megelégedésének kiérdemelése, szíves pártfogást kérve, vagyok i teljes tisztelettel Kosztolttz Géza vendéglős
száz pengős história?
X ur nem lepődött meg a kérdésen és Riporternek megsúgta, hogy a 800 pengő egyszerűen nincsI Mindössze 42 pengőt kapott, — de megsúgta azt is, hogy nem egy, hanem nyolc ivet kül-dötl szét, — azaz, hogy nyolcszor ötöl. Szélküldött tehát 8 pengőt és a 40 levélre bélyeg az szintén 8 pengő — maradék a fáradságon postautalvány, jeladás! dij, jwpir ós boriték költségen kívül 26 pengő, — dc ő volt Kanizsán az elsőt Mindazonáltal X ur híve a rendszernek és ha Kanizsán tudna 3125 embert összehozni akkor helyi alapon mog tudná oldani a kérdést.
Riporter erre ceruzát vesz elő és számolni kezd. Az ötödik fordulóban 3125 kerekedik ki és X ur már Örül, .na lássa, ugye, hogy annyi.» Riporter azonban tovább számol és bebizonyítja, liogy a tizenkettedik fordulóban 500 ml.lió emberre volna szükség, u 15. forduló után p«dlg nincs ember a földön — beleszámítva a négereket, hottentottákat és busmanokat, — sőt a négust Is, — aki ne kapott volna — Ivet. Pengőt azouban nem kaphat, mert
1. az emberiség Igen nagy százalék" nem tud Írni-olvasni, i
2. e^k közül igen kfe százalék «dül be,.
:3. a résztvevők 00 százaléka .für alle fálie. tovább küldi az ivet, de pengőt nem küld be,
4. az ivek 80 százaléka papírkosárba kerül,
5. vannak, akik 2000 nyomtatványra elsőnek Írják a nevüket,
6. vannak, akiknek listája ez: ő, felesége, mamája, Jla, lánya és a rokonság fel- és leíelé,
7. csak az jón kl jól, aki első, »U».
X. az üzleten csak a posta keres.
A járvány oka tehát az emberek naiv hiszékenysége. Azoké az embereké, akik elhiszik, hogy:
1. X ur 800 pengőt kapott,
2. Y Air 186 pengőt kapott (RlportCr hozzá is elment és Y ur kijelentette, hogy ezt csak hitelezői terjesztik róla. Alávaló rága\'om, mert egyet\'en fillért sem kapott még),
3. liogy minden ember tovább küldi
őszi divatul donságok Rq| és férfi szövetekben!
Vásznak, szőnyegek, paplanok, intézeti felszerelések!
Legújabbat legolcsóbban I f
Golenszky Ferenc divatüzlet
1935. iMp\'.tntw 8
zalai közlöny
9
iskola-cipőket o^r
A kanizsai fogházban öl a keszthelyi református templom tolvaja
Hűvösre került a Balaton veszedelmes szélhámosa
az íveket,
4 minden ember be is küldi nz 1 p^ngÖt,
5 liogy minden ember 1 pengőjéért 3125-öt kap (miből f), •
6 hogy az ®isész egy Jó üzlet és
1. nz üzleten pont ő fog meggazda-indnl.
Riporter X és Y unon kívül beszélt többekkel, vad fanatikus .eszmei, t»-o)kka\' pénzt még egji\'c sem kap .tt, legfeljebb visszakapta uz 1-2 pengőjét. Kár tehát a postabélyegért. Annál ls inkább, mert a belügyminiszter rendeletben u.asltotta a hatóságokat, hogy a tömegjárványt minden eszközzel irtsák ki.
Puff. X ur — és ve.e Fok százan — máris sirathatják odaveszett kétpeu-
grtjüket.
vf
HALÓK, •bédlAk,
uriizobik, n
kombinált berendezések
BUDAPESTI BUFOmALQIBAR
Budapest, VIII. Baross-u. 21.
■•V9 wélmmmték. ladml páMUtflMtáara!
Utazási kedvezményt biztosító vátirigazolvanyok
a Budapesten augusztus 28-tól szeptember 18-ig tartó Lakberendezési Vásár és Kiállításra 2 pengő 20 fillérért licszerezhetök lapunk kl-
adóhivata\'í&ban. At\' fgd» lvány 83 százalékos kedvezményes tour-retour utazásra jogosítja a vásár látogatóit.
18.246/1935.
A polgármester felhívása a város közönségéhez!
A Vaspör zalamegyei községben pusztított borzalmas tűzvész következtében 25 család vált teljesen hajléktalanná s a kár hozzávetőleges becslés szerint meghaladja a 40.000 pengőt. Szerencsétlen polgártársaink kétségbeejtő sorsán enyhítendő, az alispán ur elrendelte, hogy az egész vármegye területén haladéktalanul megindítandó a gyűjtés. Ugy az alispán ur, mint a magam nevében felkérem tehát a város lakosságát, hogy ki ki tehetségéhez képest legyen szíves adományával a tüzkárosul-tak segítségére sietni.
A pénzbeli adományokat a városházán dr. Pottyondi aljegyzőnél (I. em., 20. ajtó) felfektetett gyüjtőiven lehet befizetni, a természetbeni adományokat pedig a Szociális Misz-szió Társulat Rozgonyi-utcai székházában kérem leadni.
Nagykanizsa, 1935. szept. 3.
Dr. Krátky István s. k.
»» polgármester,
Minap elfogták Orosházán a Balaton vidék egyik legveszedelme. sebb szélhámosát és tolvaját, Szűcs Forancet. A lapok bőven foglalkoz-lak kalandos bünlistájával. A nevezetes »vendég« ma csendőrfedeaet-tel Nagykanizsára érkezett, ahol az ügyészségi fogházban >szállt m g.V A vizsgálóbíró azonnal kihallgatta.
Szűcs Ferenc 22 éves, orosházi szülctésü kőmüvessegéd. A csend őri nyomozás szerint alaposan gyanúsítható azzal, hogy ez év julius 21-én éjszaka Keizt helyen a nyílott ablakon át bemászott egy Jókai utca 111 számú házban nyaraló bécsi ass-szony, Recha Lilienné szobájába és miilatt az aludt, a tükröszekrényről ellopta a fürdővendég retiküljét, pénztárcáját és egyéb holmiját. Gyanusi\'.ják ászul\'is, hogy a keszthelyi református templomban feltörte a perselyeket, Akaiiban nz igazságügyi :isztvis lik üdül.házába is betört és igy tovább.
Gyulai tudósítás szerint Szűcs Fefene azzal kezdle pályafutását, hogy különböző 1 ve eket hámi i ott, amelyekben mint cserkész tiszt (ami sohasem volt) református és evangélikus lelkészek figyelmébe cs bizalmába ajánlotta önmagát. Először Keszthelyen kezdte meg munkáját,
ahol beférkőzött a református lel-
{
kész bizalmába, majd kifosztotta a templom perselyeit. Az e\'egáns fiatalemberre senki sem gyanakodott, m?rt a legjobb társaságban forgott és komolyan .udvarolt egy úrilány-nak. Keszthelyről a Dunántúl még több városába ment, hol hasonló mó don operált és több ezer pengőt csalt ki. A minap hazaérkezett Orosházára és nagy mulatozást csapott. A csendőrségnek feltűnt, hogy Szűcs Ferenc, aki rfjy szegény földműves fia, milyen bőkezűen dobálju a pénzt és a lakásán Igazoltatták, kezdetben tugadott, majd beismer, te a szélhámoskodást és a templom fosztást. Közb n szivarral kínálta meg a csendőröket abból az értékes tárcából, amelyet egy katonatiszttől lopott Keszthelyen. Eddig 38 lopást, csalást és számos templomfosztást Ismert be. \\
Dr. Imrefi László vizsgálóbíró-helyettes kihallgatása után letartóztatásba helyezte.
— (Bélyeggyűjtők találkozója) szerdán délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében.
N«és férfi elpftujdofci- ágok gyönyörű kivitelben, legolcsóbt) árbau az «Ideál» cipőáruházban, Fő-ut 12. szám.
— (S,Hbad8á»Jo|n) Dr. Tlwlway Zsigmond postahivatali igazgató szeptember végéig terjedő szabadságát" megkezdte, azt Budapesten és Gödöllőn tölti e[. A hlvatalvezetést távolléte tur-tumára helyettesének, Hutler Géza főfelügyelőnek adta át.
— (Ax OMKE-k< rülel) testületileg vesz részt Melczer Jakab tagtárs temetésén. A vezetőség kéri a kerület tagjait, hogy vasárnap délelőtt 10 órára szíveskedjenek az egyesületi helyiségben gyülekezni, honnan együtt vonulnak ki fx temetőbe.
— (Ka 1 salak pt egeruwgi mémöfc-gyQlésm) Hétfőn nagyszabású vándorgyűlést tartanak " magyar mérnökök Zalaegerszegen a Göcseji Hét keretében. Nagykanizsáról Vócsey Barna városi műszaki tanácsnok, Waligurszky líé.a városi mérnök, Puskás Sándor, a m. kir. folyammérnöki hivatal vezetője, Kolozs. MAV főmérnök és több kanizsai magánmémök és vállalkotó vesz részt a vándorgyűlésen.
— (A tatoévnyitó tatest! zittot) az izr. tanulók részéie hétfőn reggel 8 órakor lesz.
— Orvosi hlr. Dr. Krcinerfíslgmond közkórházi belgyógyász főorvos rendelését újból megkezdte. Rendel Sugárul 12. sz. alatt, Városi Színházzal szemben, délelőtt 11—12 és délután 3—4. Telefon 555.
— (Nia&kxiiwai előadó a rádióban) Szeptember 13-án iiagykanizsai előadó van a magyar rádió délután .5 órai műsorán. Mschel Ferenc tanár, aki leejtő -Ferenc .néven több magyar irodalmi folyóiratnak is munkatársa, Owe\'n Róbertről, uz első szociálpolitikusról tart előadást. A Délibáb és több más lap rádió-rovutu fényképet és intervjut közöl ezalkalomból u kanizsai előadótól.
— Stauffer Chester sajtot követelje!
— (A Kiskonijároinl Dalkör) vasárnap, szeptember 8-án saját helyiségé, ben, könyvtár alapja jayáta szüreti mu. lutságot rendez. Hegybiróné Szilvay Gyuláné, hegybíró Rath Gyula. A délutáni nagy szüreti felvonulás színes, szép látványosságnak ígérkezik. A mulatság este 8 órakor kezdődik.
— Welnbergerné Muth Newv angliai tanulmányútjáról visszatérve újból megkezdi az angol, tranola éa német nyelvoktatást.
_ (liezártak egy kbtfctolxai iejűtemet) cimü híradásunkkal kapcsolatban Varga János kiskanizsui lakos annak megállapítását kéri, hogy a szükségt a képesítése- a vajüzemhez igenis megvan, (llz évig volt üzemvezető vajmester Nagykanizsán nz OMTK-nál) — «>a alispán csak az Iparengedély hiánya mlfltt rendelte el- az üzem bezárását. Ennek az engedélynek megszerzése azouban már folyamatban van.
— Gyermekének intézeti kelengyéje csak ugy teljes, ha azt Schútséknél szép mintás, meleg paplannal, flftMll takaróval kiegtoztll.
— (Tatait tárgy) A jwstahivatal felvételi csarnokában folyó hó O-án e^to 19—20 óra kőzött egy női esőernyő találtatott Átvehető a főnöki irodában.
— Megjelent a Milliók Könyve legújabb száma, ára 20 fillér, kapható mindenütt. Nagy őszi lettvényoUm-piász. Megjelenik minden héten, előfizetés negyed évre 13 regény 2.40 pengő. Kiadóhivatal: Budapest, VI. ker., Andrássy-ut 10. t
— Nöl éa laánykabitok nagy VálSSS* tékban Singer Divatáruház,
Női kabát Női ruha Köpeny Costume Férfi kabát Öltöny
a legkiválóbb hazai ás külföldi anyagok raktárra árkeztok é> legnagyobb választékban kaphatók
kirschner mór
divatAruházában
Intézeti ás Iskolai kalangyák, paplanok, vásznak stb. stb. minden árban ás mlnfiségban
ZALAI KÖZLÖNY
1965. »:
tfptembei
ír*;
B0R08H0RDÓK
\' 1» tttlay fából kéiillve, u)»k llle<«nk«ot , haunáltak literenként 7 fillér. óiliat rakiá. mini elad: (Urtntr Simon ém Pia
— Ciue*t*ljMtnfay érhető el legnehezebb talajvíz, falnedvcsség szigeteléseknél Is „BIBEfi F" teljesen szagtalan habarcsszigetelővelI Hazai gyártmányi Csak ezt használja I
— (M®g\\Tf«zPlt egy eb KUkaulzsAji) Csütörtökön a ké^ö délutáni órákban Kiskanizsán, «gyik Orszúg-uti házban megveszett egy kutya, majd kiszökött az utcám olt óriási riadalmat keltett. Az asszonyok sikoltozására eső/ dület támadt « csinin szerencsének köszönhető, hogy a veszett kutya nem mart meg senkit. Ugyanis ekkor jött arra kerékpáion Kiss László erdőőr-gyakomok, aki azojmal észievetle a veszélyt és agyonlőtte a kutyát. A veszett állatot Günsbergcr Lipót áll«t-orvoshoz _ szállították, hogy megejtse rajta a Jiivata\'os vizsgálatot.
Mfllruhét, UhérmmOt, férfilaget szabni, varrni
legmodernebb szisztémákkal tanulhat
Dlewock Jfuíla németnyelvű Oyormek-Játszó-otti\'.onCan a belratások szeptember 12., 13., 14. lesznek. Iskolás gyermekek tanítását ls vállalom.
— Kitűnő winö»égü szövetmaradékok Iskolás gyermekek részére, jó méretekben nagyon olcsón kaphatók SchUtznél.
— A feherJff fia. A .Félvér Kölyök, cimü regény szerzője ismét olyan könyvvel gazdagllolU a «l>aladis» 1-él-l»engös Regényeinek iorozaiát, mely At emberi érzések legzengőbb húrjait hozza rezgésl/e az olvasó szivében. Igazi, mexikói kalandregény ez a könyv, de egyszersmind maradandó órtek, mint művészi alkotás is, mert a történéseknek vértől és gyűlölettől izzó levegőjében acélos keménységgel bontakoznak ki szemeink elölt a legtisztább jellemek. A szenvedélyek féktelen feszültségében, az emberi ösztönök legvadabb hajtásai mellett, mindjárt az első pillanatban a lélek legmélyéről feltörő érzések csodás szépsége bilincseli le az olvasót.
is álszövetkezetek megszüntetését és olcsóbb telefont Ígér az nj kereskedelemügyi miniszter
Budajiest, szeptember 7 Winchkier István kereskedelmi miniszter a sajtó képviselőinek hosszabb nyilatkozatot adott progiamjáról:
A minisztérium a vám és kcreskc-dclmi politika tekintetében szorosan együtt működik a/, ipari minisztériummal. A kereskedelmi szabadságot blzo* nyos mértékben korlátozni kívánja A kereskedelem ó< a szóvetkezetek közli
ellentétet megoldhatónak találja. Az ideális célokért küzdő szövetkezeteket támogaijn, d« az álszövetkezetek életlehetőségét megvonja.
A külkereskedelem tekintetében a mezőgazdasági piac kiépítését vette tervbj és szükségesnek látja az ipar nagyobb önellátását. Bőszéit mégnr idegenforgalomról, jó közlekedést és olcsóbb telefont igért.
— (I-eiprtóztnio// házUsark«) Novai Imre dr. vánosi tanácsnoknál mini háztartási alkalmazóit működött Gál Erzsébet 28 éves leány. Alig melegeden meg a leány a tanácsnok házában, csakhamar eltűnt egy pár nöi cipő, máskor námák, paplan, stb. Dr. Novai fcljeolntést tett a rendőrségen. (»ál Erzsébetet a kapitányság átkUéitelte «z ügyészségre. Letartóztatásba helyeztek.
— Bútorvásárlás nem fond! Telje* berendeléseket lendklvül előnyös rész-letfizotésro, sőt kamatmentesen la szállítunk. Kopstgln butoráruház, Horthy Ulklón-nt 4.
TárméBytÖwtfs
Irányzat: gyengén tartott, forgalom: élénk
Mau H*t«r. 77-OS 1540—1570. 78H» 1550-1585. 79-ee 15 65—1800, 80-ss 1580-16 10 dunínt. 77-«i 1495-1515 7\'8-ts 1510-15-30. 79-es 1525-1545. 80-™ 1540 -1555. - Hon pwtvldékl 1300 >400. mis 1410-14 30. Zab ujkötép 16 60 -16 80. Tewrl tlsxintull fcöiép ab bpest 1550-1560
Kiadja a taptuUJdonos KötBa*d«ságt Rt. Qtttenberg Nyomda éa DélMlat Lapkladt Vállalata Nagykanizsán. Pelelör*i*dó i Zalai f Károly.
Városi Mozgó
Szept. 9 -10—11.
Hüllő—kedd—szerda
BolvAry Qéaa nagy filmjei
Bucsukeringö
Chopin, a nagy zeneszerző és a lengyel kislány szerelme. A (Hm tje van finomságokkal és elbájoló muzsikával.
Főszereplők: a gyönyörű .S bllle Schmetz és a daliás Hans Llebenelner, valamint Liszt Ferenc megszemélyesítője : Hans Schlenk.
Gyönyörű kisérő Kűsor!
Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor.
*z alsft előadások filléren halárakkal I
az összes Ijkotókba!
Rajzleiszerelések Körzők, vonalzóik Iskolai füzetek Táskák, börOndök legjobb beszerzési helye
UJ. Wijdlts utóda
Deák-tér 1. Telefon 182.
Ny 11 Mér.*)
Fiunkért, ujnépl dr. Elek Pálért aemlniféle anyagi felelősséget nem vállalunk és adósságait nemi fizetjük kl.
Ujnéppuszta, 1986. «zept< 4.
Elek Óéra és neje.
Alullroll ki|elentem, hogy Horváth László becsehelyl körjegyző ur e len a m. klr. belügyminiszter urnái 1934.
I szeptember hó 12 Ik nspján beterjeszteti panaszomat téves felvilágosítás folytán tettem\' meg, ezért nevezett ki.riegyzö úrtól ünnepélyesen bocsánatot kélek.
Kelt Budapesten, 1936.-augusztus 26-án.
__Király Járma.
*) E roval alalt kellőitekért lem a utr kcutMg, Km a kiadóhivatal nem .állal felcMaságct
- Cord i. ..U.rUmardl, Iljan
éa raha-tlaoellok legaagyobb válasz, tékban Singer Dlvatáruhás.
fl ZflLfll KÖZLÖNY REGÉNYE


— Igazatok van. Például nagyban emelte volna a tisztikar tekintélyéi, ha bocsánatot kérek! — vágott vissza l\'odor gnnyosan.
— A legnagyobb baj, hogy az ezredes ur nem volt llt. ö mindig megveszi a jegyét, de soha nem jön el, mert mindenbe bele szeretne lőni, ami nem magyar és a muzsikában is csak a magyar nótái szereti. De azt azután bolondul! -s- magyarázta Avar.
A függöny felgördült. P.desen selymes mezzo-zopraii\' csendült meg, mindi szé.escbben szárnyalva a/, oboák, lágy bugása felett. Bodor hallgatást, intett o két lisztnek, rákönyökölt a páholy karfájára és mindenről megfeledkezve hallgatta az ezredorvosné csodálatos hangját.
A lel vonás vége felé Török\' kapitáuy nyitóit be a páholyba és intett Bodornak, majd odakint bemutatta egy iin|»záns megje\'.eié<ü, idősebb urnák:
— fin és Remete méltóságos ur, az ezredes ur bátyja leszünk a ^segédeid. Bújjon belétek az ördög, nem tudtatok rá vigyázni! — fedte a kilépő kél lisztet Török.. — Maholnap a dedósok
oldalára ls kardot leölnek!.— dönnö-göll haragosan.
— Nem tarthatom a sz&jáii a tpnye- j temet, — védekezett Avar.
— M«njetek vissza! — parancsolt*-a kapitány s a gazdasági főtanácsos" snl együtt fogadta a páltoly felé siető két ural. A megyei lőjegyzö segédei voltak.
Mikor a felvonás végetért, Bodor "körülnézett a nézőtéien és egy földszinti páholyban felfedezte az aranyszőke Ismeretlen!, aki félreérthetetlenül haragosan nézett rá és tüntetően fordltolta e; tejét. Ugyanakkor belépett a pábolynyltogalónö:
— Bodor hadnagy urat kéreti uz ezredorvosné nagyságosusszony az öltözőjébe. Tessék ve.em jönni I
Bodor még egy pillantást vetett- a szép lány feté, azután c indult. Az w. redorvos szótlanul nyújtott neki kezet, az asszony a tükör e.őtt ült és íestetlo magát.
— Maga szép dolgokat csinál, mondhatom I Tud legalább jól vlvnl?
— Nem lesz rá szükség, nagyságos asszonyom. Már minden el van intézve, — nyugiaita meg a hadnagy.
— Olió, publkáml Kincstári asszonynak próbál maga ilyeneket ,me-sénl? Hát ez már igazán sok I\' Civil hölgyek elhisznek ilyesmit, de ml, ukik jobban ismerjük a szolgálati szabályzati, mint az ifjabb tisztek... Az e.sö napon ilyent cslná-nl! Mondja, mi lesz magából?
— Hiszen nem történt semmi! Kicsi: neve t k, — védekezett a hadnagy.
— ljjen, az e^ész város __ nevetett
azon az uron, akitől mindenki retteg, liz magának semmi? Rá fo^ jönni, hogy ez nem olyan ember, akit nevetségessé lehel tenni! Azt hiszem, a fejét fogja kétfelé hasítani. Aránylag ez lenne a legszerencsésebb eset, mert akkor nemesebb szervei nem sérülnének meg. Elrontotta az egész estémet. Alig hiszem, Iío^ rendesen fogok tudni énekelni.
— Pedig, ha már ilyen komoly uz ügy, akkor arra kérem a nugyságos-assronyl, hogy széj^n énekeljen, leg-a\'ább gyönyörködhessem életem u\'o\'só estéjén, — kérte a hadnagy moo-lyogva.
— Ha a kardot Is ugy forgatja, mirft a nyelvét, akkor meg leszek magával e léged v«. Most menjen, nem akarom látni azt az ártatlan csacsi képét, m®rt nem ludja, ml vár magánt. Mars vissza a helyére és ne csináljon szomorú aroot, nem keli a civileknek látni, hogy fél.
— Olyan a tekinteted, mintha soh" sem vesztenéd cl a lélekjelenlétcdet, — jegyezte meg az ezredorvos, amikor kezet fogott vele. — Fői a fejjel flul A vágást nem érzi ftz ember, én pedig ugy összedrótozlak, ha baj lesz, l»ogy nyoma sem mUrad egy fél esztendő múlva.
— Há\'ásan köszönöm, ezredorvos ur, ugyanezt a kegyel kérem atouban ellenfelem számára is; mert ha Isten akarja, a kapanyél is elsül!
— Magát még megóvhatja a gyermekek vélszentjc, — szólt utána az asszony haragosan.
Bodor visszakullogott a póliolyba. Az
asszony megjegyzése bántotta.
A kapitány ós Remete már várták.
— ReggeL hétkor a lovardában, nehéz kurdokkal, bandázs és szúrás nélkül, — mondta Remeié loomoran. — Hz vo\'-t minden, amit el tudtunk é.ni.
— Flőadá-s után hazainégy és lefekszel, liogy pilienteu állj ki, — vette $t a sz<\'4 a kapitány, t
— Vacsora nélkül? — csodálkozott a hadnagy. i
— Majd velünk vacsorázol, hogy időben hazaküldhessünk. Az .Oroszlán. különszo bájában teríttetünk. Nem koll senkinek hallani, hogy miről beszélünk. Előadás után menj át a fiukkal és vezettessétek- piagntokut a különszobába, majd ml ls odam«-gyünk, — \\ete.te oda a kapitány, azután kimentek. Bodor viSizaült a helyére és csodálkozva látta, hogy Remete és a kapitány a szőke szépség páholyában üln*k k>.
— Ki az, akivel u kapitány és a méltóságos kV ülnek? — kérdezte Avartól.
— Török Rolia, a kapitány lánya.
— Csodálatosan stépl — mondK> elragadtatva Bodor.
— Csak az van még hátra, hogy l/íltwzcrcss és udvarolj neki, — jegyezte meg Avar. — A* öreg halálo-aan szerelmes .beléje, ftóoségül ak»rja vcniü. Képzeld el: ** ewedporanesnok bátyja, vo\'-l képviselő, a hadügyi államtitkár kebelbarátja\' év tehementes ötezer In\'.d ura.
(Fol^i kör.j
otthonos, ialéses és nem drága, kedvező feltételekkel ls kapható
_*l«8. «M»t«mhtr 8--_____ ZALAI \'KÖZLÖNY
í
Modern gyermekkocsik
modern nagy választékban!
LAKBERENDEZÉS
Kérjen árajánlatot 1
bútoráruházban
Nagykanizsa.
Mezőgazdasági Vegykisérletl Állomások és a gazdák
Nemcsak a talajvizsgálatok fontosak a mezőgazdaság szántára, Ita-m\'m termények, termékek és a mfl-tógazdasági tizeniUn h:isználat<a számos anyag vizsgálata ls. Igy pl. a műtrágyák hatóanyagait, egyéb, mezőgazdaságban használatos anyagok, pl. üzemanyagok, olajok, mesterséges és természetes takarmányuk minőségét és értekét; a t> rni4 nyék, pl. a buta és liszt mlnísígét; s vetőmagvak tisztaságát és csírázó képességét megvizsgáltatni soksror rendkívül fontos érdeke a gazdá-sak. Az előző cikkünkben már felsorolt intéz tekén kivül ilyen Irányú vizsgálatokat ugyancsak a nyotu/sz-tó gazdasági viszonyokhoz simuló slaosony díjszabás mellett a külön-Mző ssakmák szerint a következő Intézetek végeznek :
Gabona éa Lisztklsérictl Állomás nudspest,
Állatélettani és Takarmányozási Állomás Budapest,
ErK\'déstanl Intézet Budapes\'éh, K"ly a konzerv iparok ellenőrzése •JDett ujabban különösen a sörárpa minőségi kérdéseivel, par.idlcs.im, mindennemű más főzelék, valamint gyümölcsök termesztési és konzer-válási kérdéseivel foglalkozik.
M Klr. Gyógynövénykisérh"! Altatás Budapest
Buda|lerinelek
Eltettfrző Állomása ^■lömagvlzsgáló Állomás Buda-
M. Klr. Növényvédelmi Kulató Intézet és a M. Klr, Földmüvelésügyi Minisztérium növényvédelmi irodája keretében működő Növényvédelmi gyakorlati szakszolgálat, Budapest, ,
Orsz. Gyapjuminősll$ Intézet Bu dapest, /
Haléktlaoi és ?z:nnyvUllszlltó Kisérl. Al\'omás Budapnj\',
Országos Állategészségügyi In tézet,
Szegedi AltöldI Mezögazdasánl Intézet k3re!é\'l>en működő klsírletl állomások között a Kender, Len és Növényi olaj klsérk\'ll Állomás,
Mezőgazd. Vegykisérletl és Pap-rlkakisérletl Állomás Szegeden és Kalocsán,
Mezőgazd. Vegyklsérl. és Tejki-sérl. Állomás Magyaróvár, Gépklsérlcti Állomás Magyaróvár, Dohánytermelési Kíséri. Al\'omás Debrecen,
Orsz. Selyemtenyésztési Felügyelőség Pelevizsgáló Állomása Szekszárd.
A már felsorolt talajtani laboratóriummal rendelkező kísérleti álló másokon kívül még általános mzó. gazdi\'sági Anyagvizsgálat k.it végeznek : a Mezőg. Vegyklsírl. Allo más Újpest, törvényhatósági: Győrött, Kecskeméten, Sopronban, Székesfehérváron, Szombathelyen, továbbá Budapest Székesfövárrs Vegyészeti és Élelmiszervizsgáló In lézete.
Különleges gabona és lisztvl\'-ssá-latokra bo vannak még renkezked ve a bdapesll Gabona és UszlIOsér-lelt Al\'omáson kívül a békés: satyii, debreceni és péesi Mezőg. Vegykl sérlelt Állomások és a szegedi Nö vénytermelési Kísérleti Allomís Gs. bona és Lisztvbsgáló Laborulórlu ma.
(Véaa.)
LaCKENBACHER EDE azéllité éa DEUT8CH ALFRÉD állatMzományos
irodahelyiségüket Városház^pülitéból Sugár-ut I. sz. alá (Blankenberg-házba) hslysstók ét.
Városi Moxaö
Szeptember 7-8. Szombat—vasárnap
Szanséoiós műsor 1 Két nagy sláger I
\' Titokzatos asszony
Nagyon izgalmas kémdráma. Főszereplők: a gyönyörű filmsztár Mona Barle és a daliás Rod la Roque.
" Szárnyas titánok
Főszereplők: Warner Baxter és Cotichlta Monteiugro.
Figyelem I A műsor hosszúsága miatt az előadások szombaton 5 és fél 9, vasárnap 3, 6 és 9 órakor kezdődnek.
A szombati 5 órai sMsdás filtérss I
Ponyva
Mszltés — lavltás, kölcsönzés
Hlrsch ós Szegő
zsák- ét ponyva-varrodában.
-J
ZALAI KÖZLÖNY
1938.
apróhirdetések
Diák** ■ Wvő Iskolaévre tanulmányi leKtgyeleltel. csalid! bénlimóddsl, minden IskoUhoí közel esd, caendes hiiban, tel-|ca ellátásra elfogadok: Roigonyl-ulca 19
A> l«r. rnmttmtwHm értesíti ai ár-deklódóket, hogy a belrstisok mii meg-keidódtek (naponta délelótl 9-12). Ovódsl foglalkozás I. hó 9-én, héllóa délelótl 9 ólakor kezdódlk. 3280
HalóI Halói FigyelemI MaaAr lasaál-IHéal I kg. Halai príma ssljpe maiha-
hua caak 60 és 80 Iliiéi. I kg. eertéehus 1 P éa I 20 P. — Simon István hentes és méezárosm. a piacon éa Klakanluáa. 3273
■anaamaiBiaarB SOVányle), mvó
éa egyéb meUékleimék kaphaló Wert-
mmmm sa)t»ái-kaa Erzsébet-tér 17. (Armnth-báz). 3290
aíaiá lapunk
nyomdáiéban
I márványból éa gránitból aak Kovácaail, Király a. 33., kaphat olcsóé és |lt. 2788
Margtl MrN, Cseagery-nt 19. Nyitva ragttet ótól este 7-lg. Tyuksienvágás. Kedveiményrs legyek ai Ipaiteslülelben. Ónké ban, Kaoe-aA. 81
Kényeisaas tlrsae aaaló-ktréaaalalA* Hévtsre yaaámap reggel 7 és délután 1 órakor. Blólegvtée Kaafmana Manónál, telelonállomle 2 22.
Salalaaeaaásjáa, a kótlsmert clsó-rendO ndslóhelyen. kedveró teltételek mel-lett rástiolhat ssóUlyel beültetett, vsgy iies etttalelket. PeMUeosltás : Nauv-
\' la, Zrinyl Miklós o. 2. aa a. 2438
Sa|át termést! kerecaenyl assisii édeskés kbér n| ker literenként P - 66 ért kap. ható Caengeiy-ut 19. 82
UrialH
leaflaaewaekh gaaa-
»e|. Qyáilja Woit-
i|t- és vs]syii. Naponts titssen kapható ssakfliletttniDen és naldnsmmln. dsn lOater- éa caemegelliletben. 3291
I Honvéd-utca 41 atáma noder alti épQlt hál. Bóvebbet ngyanolL 2908
■•halai (Özetek és írószerek legolcsóbban kaphatók Vágó Endre lllatuer- éa játék OzTe lében, Fő-ut.
Alig beazaátt salgitai|lnl kétaknás, loly-lonégö kálfha lulányoeaa eladó EOtvóa-tér 28. lai. 3297
Alkalmi vétel I Egy értékes nól barna sakunk. kaa*a eladó. Zrinyl Miklós utca 32 . 327b
Maazasált rahát veasek és eUdok, hívásra hiil.ee megyek. Márkus, Kliilv
ntcs II. 2437
Ae«a>- és aáasat-nyelvórálmat u|bót megkezdtem Jatányoa óradíjak. Bergei Qtielta, oyelvtanirnó, Király-utca 34. 3274
UmraaMakaa lártss, géptral tudó aó felvétetik. Fó-ut 4, Iroda. 3281
Svárl rakláas ár 1 SrakmlelOnkben. Erzsébet-tér 14. alám slalt I kg. traa-alata aa|<at kerákaátalaál hfo Kártaáaak. Woilmaaa aaltgyái. 3292
Antalt, kgrja 2 P, eUdó Olibnénál. Klatsat a. 45 3282
BeláráaC
tér 4.
felvétetik Száchenyl-
3983
Siabadhegyea 1700 □ 01 birtok 1200 P-éit ajoeinal ataéi. Tula|doaoe Tóth " "ar, Ktatzay-a. 23. 3285
Csveaakáa utcai lakás aovembei l-ére kiadó. Szemere-utca 11. 3286
Nép Motgó.
Szeptember 7 8.
Szombat-vasárnap
■agy mfi»orl
\' Trópusi szerelem
(H ilármentl gyilkosság).
FősieieptO Amir ki lege\'16 drámai siln\'szr: Paul Munl. Partnerei: Bette Davis és Margaret Llndsay.
" A zene királynői
As Amazon állatvilága ,v Magyar Hfradő
Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. 80, 40, 80 filléres helyárak.
Fiu- és leány Iskolaruh^ matréz-kabát, felöltő, gyermekruha különlegességek
minden nagyságban a legolcsóbb áron
LIDITH
gyarmokruha Ozlatábon
m Horthy Mlklól-ut I. (Városháspalota).
Nagykanizsaiak találkozóhely. \'W
István király Szálloda
Budapaat. VI., r?bdmanlozky-utoa 8.
Nyugati pályaudva- mellett. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árit mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fillés, folyó hideg-meleg víz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és tmerlcan bar
PSHPrt! t.
n ^/Meau -rsii l ffu
n I l«&YKAri|ZS4* -B-ÖUT&:
Jó átlapotbsa levó IV. Ilceamlsta taa-kSajvaa azonnal eladók. Csányl u. 30
_ _3287
Használt katari vessek ás eladok
Ksrdoa Antal, Ersaébeltér 20. Ugyanő t nsgyoo nép aezloaok olcsón beaxerer. hetik. 3288
Naponta lilsa aarMakaa 96 L-l p. nórendék marhafeas 60-80 fillérért ksp-ható firseébet téri buscsaraokombas. a piacon. Deatsch Dániel. 3289
Kétaaekée utcai Iskás mell\'khelylié.
gekkei. séitástartáseaL konyhakertiéi k|. tf lóherceg ut 79
adó. József
jtmtí Ut saensOak, marod-
Férfi-
és gyermeklngek
e
Női fehérnemtíek
Kötött- és divatáruk
Jó minőségű, nőlharisnya Pl—
Férfi sapkák 80 f-«
Őszi női
kalapuidonságok Iskola táskák
BRÓNYAI
divatAruhAzban horthy m.-ÚT 1.
Holherr—Schrantz - Clayton— Shuttleworth gyártmányú
ekék
tQkArpáaokl kormánylemezzel, pormentes csapágyakkal, mag hosszabbított kerék agyakká\', sz uj lipusok SnmQ ködft zslrotóval.
boronák
2 Itgués3lsgu, könnyű és nehéi kivitelben.
vetőoépek
ktnslai- és lolóreitdizerben.
Darálék. Ss«skasá|ék. Ssillsesék. IsMeréeek. R4ptvá§éka KMltltfÉtflmks
Kaphatók é$ megtekinthetők nagykanizsai lerakatában:
Ország József
mag, mátrágya, Uvéeiiéáslmtsssrek. alb kiraakiál.lki.
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett.) Telefon 13a
Erzsébet királyné szálló
100 modern kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi filtés. Az étterem és kávéházban minden este szalonzene.
Budapest, IV., Egyatem-utoa B. Erzsébet-pincében egypinoér-randeaer I
(A Beleáraa Uaaaatjákaal MenO I I pengő 80 fillér.
Micasánál a laptalaldoooa WspsétJ R.-T. Oulenben Nygnada ás DáksW Lanoadó Vállalata UsiyvnyosniUJábaii, Naokaaéaaáa. CTeleBe Saletveuéó Zalai Károtv.l
75. évfolyam 204. szám
Nagykar.!™, 1935. szeptember 10 kedd
Ara 12
POLITIKAI N A P I L J
Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajoa
Elöllietésl ári; tgy hór» 1 pentí 40 OMr. S.c«ke,i»»éf( H kfiiólih.ulí leüfnmi n u.
Mit hozhat a dunai konferencia?
Irta: dr. Sxsbó Zsigmond
A dunai értekezlet, vagy diplomáciai nyelven- kifejezve, a Duname* denoe--államok agymás közli vlszo nyának rendezése már megint elmaradt és bizonytalan határidőre lett (elnapolva. A Dunamedence államai közé tartozik Magyarország, Ausztria, Jugoszlávia, Románia, Bulgária és végül a Wilson-M; ssaryk fék\' hypotbesisen megszerkeszlett Csehszlovákia, amelynek határait a trianoni gyűlölködő gonoszság a történőim! és az önrendelkezési jogok megcsúfolásával a Dunáig tolta ki. így jutott Pozsony,\' az Ősi magyar koronázó város és Komárom vára a csehek kezébe, t
A dunai értekezlet programpontjait Franciaország és Olaszország egyOtfesefrfellapilották\'meg és meg Is Mildték av érdekelt államoknak. A világsajtó behatóan ismertette már ezeket a javaslatokat. A1 javaslat súlypontja tulajdonképpen Ausztria állami függetlenségének biztosítása, vagyis nyíltabban kifejezte az Anschluss megakadályozása.
A Dtmamedenoe államai közül a kisantant a győzők, Magyarország, Ausztria és Bulgária a legyőzöttek csoportját képviselik. A .legyőzöttek a Pflris körüli békedlk\'átumok által reájuk kényszerilett - másodrendű államiság megszüntetését, tehát a többi államokkal való teljes egyenjogúságot és a fegyverkezési jogot követelik, Magyarország pedig még ezenfelül a magyar kliebbségek védelmét és a- revízió kérdésének a\' Népszövetség kelteiben való tárgyalási lehetőségét is követeli.
A KlsantnWtfcak megalökuMsa" óta egyetlen jkflttlkai célkitűzése \\-olt és van, a tritnxml bék^ sérthetetlensége és a jelenlegi futtátok Integritása. Nyilvánvaló tthátf, hogy a két állsm-caoporf köfeött friuMPó, mélyreható elteltét\' folytán a\' Dünamedence\' ól lömok egymáSWte\'l visecmyártak r.-rrdezése nem éppeiv könnyű dolox és vilijük meg • őszintén,\' hogy nem flttk. kUÁiimú kecsegtet.
Franciaországnak elsőrangú érdeke- Ausztria függetlenségének és fcrületi integritásának biztosítása. A francia securitó, a francia biztonság •arukköve ez. Ha Hitlernek sikerül, nc Ausztriát Németországhoz <s.v tolni és erre a reményig Ausztriában még mindig elég erőswiemzetl •zocialista irányzat fel is Jogosítja, •kkor ii»sniRi bfcrtttuági rendszer tsödöt niUBd a szovjet szövetséggel és az olataúfranda paktummal egyetembe tü«fcfcrt ha «#6met határ a Brennerly^Urjed, akkor Olassor* •zágnak a ttját blztonaáfcávul helí törődni? és hagy erre aS\'Wkcttség-r1 komolyan gondol* mutatja** o\'as» hadsereg legutMhii próbafiátoruj i, amelynél nagyobb Szabást hadgyakorlatot még neiiKáttott a világ.
A francia diplomácia tehát azon fáradozik, hogy OInseországot -*s Olaszország szoros «7öve;séípWeIt ^MflgyaroraiAgot ós Ausztriát és Cseh
Szlovákián, keresztül Szovjetoroszor-szágot németellenes szövetségi csoportjában megtartsa. Minden jel arra mutat, hogy Franciaország nem bízik már vakon a kisantant szövetségben és ezen hitére feljogo oltja- a legutóbbi Blédben megtartott kisantant konferencia lefolyása.
Bármennyire\' hangoz\'assu is1 a kis-antant minden tekintetben törhetlen egységét,1 a valóság az, hogy a kisantant három állama mindegyikének különböző külpolitikai célkitűzés^ van, amelyek nem mindeniken fedik a< francia érdekeket és a kisantant ma osak Magyarország ellenes magatartásában és a trianoni szerződés
revíziója ellen való küzdelembe, egységes.
A kisantant egyik esze, Benes Eduárd ma mór nagyon jól tudja, hogy egy osztrák Anschluss esetén a szudeti németség otthagyja Csehszlováklát, másrészről a sziléziai lengyelek sem maradnak meg a demokrá\'ia hazájában, a rutének autonómiája pedig megteremti a magyar- l ngyel közös határt. Tehát minc^n más legyen Inkább, csak osztrák Anschluss ne. Inkább Habsburg restauráció, csak Anschluss no !\' Csehszlovákia tehát a dunakonfvrencián a francia, olasz, orosz irányzódásbsn mamdj még akkor is, ha a kisantant egyik állama másfelé irányzódnék.
Ez a másik állam pedig Jugoszlávia. El kel/ Ismerni, hogy a
Csendes genfi közgyűlés és Abesszínia ujabb engedményei
voUak a világ-béke nagy harcának hétfői eseményei
Pária,. Brapteinber 9 A vasárnapi nyugodt gtyifi nap után a párisi sajtó nagyi figyelemmel fordul a hétfői közgyűlés felé. A lapok szerint nehéz lesz* elkerftlni, hogy •> közgyü\'éson szóba ne kerüljön az o\'aw —abesszin viszály ügye.
I.ondon, szeptember 9 IIoar« külügyminiszter, aki ropülő-gé|>en vasárnap este Genfbe érkezeit, tanácskozott Edennel és közölte vele,
hogy az "angol kormány teljes egészében helyesli Eden álláspontját az olasz? — abesszin ügyben.
A külügyminiszter repülőgépére nyagágyat tettek, mert botra támaszkodva is csak. nehezen tud menni Hoare részt vesz u Népszövetség hétfői közgyűlésén és amennyiben ott szól>akerül az olasz—abesszin ügy, akikor ő is felszólal.
Abesszínia ujabb engedményeket biztosit Olaszország javára
jogi\' tanácsait elutasíthassa. A négus minden olyan engedményre, amely uCin sérti Abesszínia érdekeit, készséggel hajlandó. Hajlandó például Olaszországnak engedményeket adni és [Alig: Olaszország utal építhet (íon-darig, kikötőt létesíthet stb. Abesszi.íia ezekkel az engedményekkel békés szándékát akarja kifejezésre juttatni.
Add is Abeba, szeptember 9 Az államtanács t\'gé.z éjjel ülést -tartott, amelynek eredményeképp kijelentenék, hogy Abesszínia ujabb engedményeket is hajlandó adni Hajlandó a béke fentarlása érdekében enyhíteni a helyzeten alckinlctben, hogy ujabb külföldi tanácsadó kiküldését elfogadja, de a fiégus fenlarlja magának a jogot, lwgy a kiküldendő tanácsadók
Sima volt a hétfő délelőtti közgyűlés Qenfben
alakulnak és ülésre jönnek össze. A
Genf, szeptember 9 Hétfőn dél lőtt 11 ómkor nyitották- meg a Népszövetség közgyűlését FJsób n az elaákválusztáet t irtották meg, majd Beáss elfoglalta, az elnöki széket. Utána Javaslatot terjesztett elő, hogy * közgyűlés két tárgyposUját legfcösslebb tárgyilják és ne «nft A javaslatot a közgyűlés elfogadta. Elfogadták Benesnek a megalakítandó bizottságokról tett Javaslatát te. A megalakulandó. bl .ottságok -a kővetkezők : 1- alkotmány és jog, .2. technika, 3. nans alakul meg, 4. költségvetés. l*\'IW ügyek, 5. szociális é« 6. a politikai kérdésekkel foglalkozó bizottság. E bizottságok a délután folyamán meg-
blzottságok elnökei a közgyűlés el-hökségéb\'n is helyet kapnak. Benes ezután a közgyűlés bezárta éai délután fél 6 órára ujabb ülésre hivta \'.össze.
A délutáni ülés -tárgypontja : Az Időközben megalakult bizottságok jelentése, a közgyűlés alelnökének, a bizottságok elnökének és a köz-\' gyűlés elnökségének megválasz\'ásu.
Támadás készü ?
Addls Abeba, szeptember 9 A kormány hétfőn a kővetkező hivatalos j< Ion test adta ki: Északon (Folytatás a 4. oldal 4. hasábján)
kisantant államai közül Szerbia küzdött legki\'artóbban és legna-nagyobb véráldozattal az antant oldalán, nem kö.ött békét a központi hatalmakkal, mint, Románia és nem kézfeltartással fejezte ki hősiességét, mint Csehország, tehát méltóvá tette magát Franciaország hálájára. Bár Jugoszlávia Clemanceunuk köszönheti létét és nagyságát, bár a franciák meglömték pénzzel és f$gy< vérrel, mégis Idők multán megingott a szerb-franc la mély barátság. A francia-szovjet szövetség nem rokonszenves Szerbiában, ahol a szovjetet még most sem ismer lék el é-i ahol tudni sem akarnak egy szerbszovjet ka\'.onal szövetségről. Belgrád még most is tele van menekült cári orosz.lisztekkel, akiknek ma is nagy politikai befolyásuk van és köztudomásu, hogy Zsifkovics had--ugyminlszter Is a régi orosz cárizmus embere. A francii-iol >sz fegy-verbárátság. pedig határozottan tel\' lemet len Szerbiánnk az olaszok adriai poll\'lkájn m att. A harmadik német birodalom diplomáciája jól kihasználta mindezt és Görlng, aki sokszor megfordult Belgrádban, nem csak gazdasági előnyöket blztosl\'ott Jugoszláviának, de Ígéreteket is tett a szerb terjeszkedési aspirációk meg válóíi\'.ására is. Az eljövendő \'Duna* konferennclán tehát Szerbia nem fog az Anschluss ellen á\'lást foglalni, nrm fog garanciákat nyújtani Ausztria függetlenségéért, sőt kész fegyveres beavatkozásra is egy Habsburg-restauráció esetén.
Románia viszont Beszaráblát félti az oroszoktól, és bár elismerte a szovjetet, szövetségre csak akkor lépne vele, ha Franciaország és Oroszország garanciát vállalnának Besznrábiának román uralom- alatt való megmaradásáért. Ezt a garan. qlát azonban a szovjet nem hajlandó vállalni.
A Bledben tartott kisantant konferencia tehát korántsem volt egységes és Laval az olasz abesszin viszállyal való elfoglaltsága miatt ezért hivatta Párisba Sztojadinovlcs mlnlszt -relnököt.
A magyar álláspontot Gömbös Gyula miniszterelnök már körvonalazta és ez ma már vi\'ágsze^te Ismeretes. A. magyar kormány előtt tisztán áll az 13, hogy Magyarország külpolitikai céljait csakis az Olaszországhoz való s?ilárd kapcsolattal érh \'ti el, mert ez számára egyúttal a franciák Jóindulatát Is biztosítja Reánk nézve életbevágóan fontos( hogy a most folyó olasz abesszin viszály az olasz érdekűk teljes honorálásával végződjék és hogy Mussolini okartrta, Olaszország Jogos koloniálls terjeszkedése az egész vonalon érvényesüljön. Magyer ér-dvk az, hogy Mussolini tekintélye és befolyása még jobban megnövekedjék, mert nekünk \'sohasem szabad elfelejtenünk, hogy a Duce volt nz aki felelősségtelJee helyről, mint Olaszország miniszterelnöke e\'ső Iz-b^n jelen\'ette ki hogy a békeszerződések nem örökéletüek -és a revízióra szükség van.
2ALA1 KöZLöNV
1935. izeptcrnbg 10
„Közéleti vezetőbet kell nevelni a Kathollkns Legényegylet tagjaiból"
Felavatta uj székházát a nagykanizsai Katholikus Legényegylet
A nagykuinzsai kegyesiendi atyák vezetésével 1902-ben alakult „meg Nagykanizsán a Colping-szollem ott\' hona, a Katholikus Legényegylet. Az egyesület 1909-ben már házat vett. A mai házét. Maradt rá egy kis adósság is, de a világháború alatt sikerült kifizetni. Addigra azonban az otthon már kicsi volt a legény-egyletl fiatalságnak. Volt a ház ud>-varán egy borbély-müholy. Megtol dották vele az egyesületi helyiségeket. Belekerült 6000 pengőbe. Azt hitték : - no, most 20 évig elegendő lesz és majd akkor épitenek egy kétemeletes székházat az utcafrontra. De nem lett elég 20 esztendeig. Az építkezés gondolatától viszont — a viszonyok változtával -» visszatorpant a fiatalság. Gazdag Ferenc püspöki tanácsos, egyházi elnök felrázta az ifjúságot az ijedt tétlenségből és kö\'vetkezett az uj épitkezés, a AÍagy-terem éphése, a mely a korsztrü, újból megnöveke-dett igényeknek megfelelően most kapta meg a végleges, impozáns formáját. Ezt a gyönyörű, ízléses, pompásan felszerelt és berendezett dísztermet és az egész átalakított ottbont adta át hivatásának a vasárnapi házavatás.
Kemény munka volt. Gazdag Ferenc erős hiie és az ifjúságért rajongó lelke kellett hozzá, hogy amikor az egyesületi élet országszerte válságban vergődik, - ez az egye sülét évről-évre gazdagabban, bát. rabb lendülettel fészkelje magát a kanizsai életbe.
A mostani teljes átalakítás
27.000 pengőbe került.
Nehéz dolog volt összehozni ma ekkora összeget. A jráros jött segilaé-gül 2000 pengővel, a megyéspüspök 200 pengővel. A többit az egyesület teremtette elő ugy, hogy ma már csak 10.000 pengő adósság van reá, de évi 2000 pengő törlesztés erre is már biztosítva van.
A friss magyar életerő háza ez. A bizakodás, a magyar holnap ott« hona. Asylum, ahova a katolikus le-gény-sereg isten és haza nevével a pajzsokon vonul vissza, hogy a falak közt mindig uj erőt kapjon az élet próbáira. !
Az uj otthon arculata minden szögletében megváltozott. Barátságos, derűs, világos és tágas és a célnak mindenben megfelelő. A díszterem majdnem akkora, mint az Ipartestület nagyterme. Hossza 20, szélessége 9 méter. A szinpad mélysége 6 méter. A zenekar a helye süllyeszthető. Modern villanyok, ujjáfestett, csinos diszlelek. Még 100 darab uj széket is szereztek be a megnagyobbodott teremhez. j
Megfestették azo&tivül
■ két elnök arcképét
Gazdag Ferenc egyházi elnök képét volt kanizsai tanítványa, a tehetséges festőművész : Kozák Géza festette meg. Az egyesület világi elnökének és müvész-lelkü kulturális vezetőjének, dr. Mutschenbacher Ed-vin ny. törvényszéki tanácselnöknek pedig életnagyságú szines arcképét leplezték le ugyanekkor. Megható az a szeretet és ragaszkodás, amely-lyel a fiatalság két elnökét a hála és megbecsülés százféle jelével körülveszi. Ez ti harmónia a titka a
Legényegylet buzgó életerejének és ebből épülnek évről évre uj, nagy eredmények állomásai az egyesület életében. (Már megint egy ilyen ujabb állomás van készülőben. Megalakítják a Katholikus Legényegylet kebelében annak testvér egyesületét,
a Napsugár-lányok
csoportját, amely most van szervezés alatt.)
t A h.ázavatóra megérkezett a me-
gyéspüspök képviseletében Csóthl Géza pápai prelátus, murakereszt-url apát és Pintér József kanonok, országgyűlési képviselő, ft Katholi-Legényegyletek Országos Szövetségének elnöke. A vidéki társ egyesü. letek közül a marcali Legényegylet képviseltette magát küldöttséggel.
Ott volt az avatáson a kanizsai Legényegylet doyen-je,
a 96 éves Mező József. Valamikor ott volt az alapítók kö zöít. Akkor még háza, vagyona volt. Aztán Jött a hadlkölcsön... Mező Józsefnek nem maradt semmije. Ma a szegényház lakója. De az öreg ferenejózsef megvan m^g, Mező bácsi felvette, kisimogatta la eltipegett a fényes, szép otthonba, amit az uj legények építettek, j (
„Elég volt az alakoskodó közéleti katolicizmusból!"
Ott volt az ünnepségen a polgármester, főjegyző, a honvédség, a kegyesrendi atyák, nz,izr. hitközségi és papság, a rendőrség, a felső* kereskedelmi iskola, a tanitóság; mindkét posta, a városi tisztviselői kar, a kereskedők, iparosok, a keresztény és az izraelita nőegyletek, a Tisztviselőnők Egyesülete^ a vitézek, az Aliiszti Kör képviselői.
A felszentelést
Csóthl Gé?a pápai prelátus végezte. Utána Gazdag Ferenc püspöki tanácsos mondott lxszédet. Párhuzamba ájliíotta a két kortárs : |.
Colping és Marx szellemét és annak harcát a fiatalság lelkéért.
- Egyik - mondta — az erkölcs vitézeit neveli az életnek, a másik az erkölcstelenség rokkantjait a pusztulásnak.
- Mi kell először: - tette fel a kérdést - vallás, vagy munka és kenyér? Először vallás kell, mert ha az áthatja a társadalom szivét, akkor nem tudja elnézni, hogy az egyik nyomorog, a másik pedig bőségben dőzsöl. A vál ás türelmet ad a szegénynek és szociális megértést a gazdagnak.
Pintér József hatalmas, érdekes,-szemeket és sziveket nyitogató, bátor, egyéni hangú beszéde következett. A veleje az volt a beszédnek,
t*>gy
a legényegyletl eszme nem tömeg mozgalom, hsnem vezető embereket kell nevelnie
a Quadragesimo elve alapján. Olyan vezetőket, akik elsősorban önmagukat Judják vezetni. Ehhez ismeretekre és akaraterőre kell nevelni a fiatalságot. . (
-7 Meg kell tanítani a fiatalságot
- mondta - Krisztussal masiroznL Masírozni, frissen, dogobó léptekkel, ütemesen. Mert a tötyögő-lötyögö katolicizmusból, az alakoskodó köz* éleii kereszténységből elég volt I (Helyeslés.) 1 ,
- A család jó vezetőit kell kinevelni a fiatalságból. Ezért meg kell tanítani munkám, a szakmában való tökéletességre, pénzszerzésre.
- 24 órán bolül - mondta — minden fiatalembert el lehet helyezni, - ezt állítom - aki tökéleie* sen tudja a szakmájét. (
- És végül a közélet számára is kell vezetőket nevelni. | _
- A mai társadalmi rend istentelen és embertelen
- mondta - lábbal tapossa az evangéliumot. Tiz millió embert állatmódra vittek a vágóhidra a világháborúban. Ez a krisztusi szociális királyság ? Az abesszin marakodás, a népszövetségi Bóhivatal, (zajos taps) - ez a krisztusi szociális kit rályság ? Valakinek be kell vinni Krisztust a közéletbe. Éz ezeket a valakiket kell kitermelnie a Katolikus Legényegyleteknek.
A dörgő tapssal fogadott beszéd után Boda Károly jogszigorló beszéde keretében megtörtént a két elnök arcképének leleplezése. Az ifjúság hálájából fakadt, szeretet melegével színezett beszéd méltattu a két elnök érdemeit, beleállitva azo* a gazdasági és lelki válságok harcába, a luciferi és krisztusi szellem összecsapásénak kor festő miliőjébe, amelyben a harmonikus egy ütt-müködés virágzott ki a Katholikus Legényegylet munkájának eredményeiben.
A házavatás a Himnusszal fejeződött bc. , t \' „ A Koronában ezután .j . társasebéd
következett. Az első felköszöntöt dr. Kráíky István polgármester mondta.
- Amjjror a gépek korszaka, — mondta - a lelki. decivillzáció ki* pusztította a fiatalság idealizmusát, a lelkekből az örömöt, - különösen fonios az ifjúság ,valláserkölcsi nevelése. A gazdasági válság belső eredője az erkölcsi válság. Különösen az ifjúság lelke van veszétyben. Krisztusban ujjá kell alakítani a lelkek világát és elsősorban a fiatalságot k<\'ll erre az útra rávezetni. > A polgármester a megyéspüspökre, Csóthl prelátusra és Pintér kanonokra ürítette poharát.
Csóthl Géza 0 polgármestert, dr. Szabó Zsigmond a város, a honvédség, a piarista atyák, a /elsőkereskedelmi iskola, az elemi iskolák, az OMKE képviselőit köszöntötte. Pln. tér József kanonok a katolikus fia talságnak a városi közéletben kért szerepet pohárköszöntőjében. Ifj. dr. Tamás János a két székházépitő elnököt, Aradi Antal az ifjúságot és vezetőiket köszöntötte.
Este díszelőadás volt az uj otthonban. Erről legközelebb számolunk bc.
ID<5
Éjjeli lehűlés!
Pr.j.á.t.. Duiat.1 ááll, >r>>.« rámáa darfilt, • >«U u_á.»t[ut .-.lk«ilk, éJJJi UUb* . -<>,.bb W
ll-V." «»tl.f Uk|«.U U„ U Uk.t-___
Naptár: Szeptember 10. kedd. Rom. kai Miklós. ProtoitdM Erik. Izraelita Elul hó 12.
Gyógyszertárt éjjeli ssolgálat e hó nápban a .Mária, gyógyszertár Király-utca 40. é. a kislamiz*! gyógyszertár.
Székelési zavarok, vaatagbélhu-rut, puffadt.ág, félelemérzés, bódultság, migrén ét állalinoi roszzullét esetén a rendkívül enyhén ható ler-méaxetea .Ferenc József" kezet 11-vlz a gyomor é< a bélcsatorna tartalmit gyorsan klürill, a bélmlrigyek működését élénkül, a vérkeri \' \' előmozdítja a tarlói meakönnyi lést uerez. Qyomor- ésDélspeclallz-lák a Ferenc JózmI vizet, ugy férfiaknál mint nőknél éa gyermekeknél leijei eredménnyel alkalmazzák.
Pa r| » TANREND «$» Mama
Órák Vasárnap Hé«« | Kedd | Szarda |c»ütórtók| Pánlak | Szombat
7—8 Kalapok / £ •/ £ £ * * £ $ $ £ J? fi § § §
8—9 ÓltAnyAk
9—10 Fahérnamüak
10—11 CIpAk
11—12 Kítóítáruk
12-1 Harisnyák
2—3 Bőráruk
3-4 ti latszarok
4-5 SzAnyagek
5—6 EsAkApanyek
tm *ao*mtXT
10
az ftsues Ukolákbal
KajzlelMcreléseW
KíriSk, »onaliók Irtotel füzetek Táskák, böröndök
legjobb be»ier»ésl helye
Iíj. Wajdils utóda
1
])ciV-lér Telefon 182.
■Indmmntokr* ké«M laaa a bakénak!
vértanuk síremléke
A MOVE nagykanizsai lőoaoport-la már régebben gyűjtést indított, hogy a bakónttki vértanok megfelelő síremlékei kapjanak. A gyűjtés eddigi eredménye 412 pengő. Most arról értesülünk. hogy a Magyar 6Jet és Jiínadék Biztosító nagy-kaaíjinl vezérlitkársága az (00 pen góhöz hiányzó öaszeget, 88 pengőt felajánlott a célra, hogy a síremlék Mindenszentekre készen legyen és hirdesse a nemzeti gondűlut vértanúinak áldozatos magyarságét. A síremlék az ősszegnek megfelelő egyszerű, de annál nemesebb * Hmm lesz, kóbsl készül.
Megkezdődnek a oagjrkaal-«al útburkolási munkálatok
Az állattá értUrvégybaUnágiuMk Javításának ügyével íoglaikojutt a városi közgyűlés Is. NagykuAizsít ugyanis a kérdés nnyagi hozzájárulás t(^Intelében Is.érdekli. Az ügy most már olyan stádiumba jutott, hogy rövid Időn belül megkezdődik a munka, amely köztél száz munkás, aak «*y időre kenyerot hteloelt.
Felületi topeka beaclfe alá .kerül a Magyaritlea a Báthury-ulea, kerae* twésétől végig, a Petójiutca a háztól ktzslve mintagy W0
mtleres szabusaon és « Zá)Í4t)yi-«t. A Város hozzájárulása 6000 pe0gő.
Az átlamépitészeti hivatal a napokban dönt a munkák odaítélésért), azután megkezdőtök * mwka.
- ........................................Ba.
-áayegMen iauáWMt áfája" áradjak. Hoiwi «jár>tu bltotrc 2 k««naalaMB..«opa<to bútorán lUkünt ». mim ?«0idS nyitva « őrátót Mit
(héttő, M«da. páalak dálnlán, ojé,, mp nőknek).
~ (Wlj«tty0jl«k ktálluxáMi szét
^mm^ür:
ZALAI KÖZLÖNY
VENI SANCTE
Újra hangosak az utcák az ifjú magyarság friss életerejétől, vi-dám, fiatal gyermekhan-októl, u gondtalan ma derűjétől, amely nem tudja még m»t jelent a komor, Idogremonö Holnap.
Mintha az ifi 11 "magyarság felvonulásával más lenne az utcák kéj>e ls. Mintha minden ö magyar Holnapot hirdetné, a szehb, a jobb, a boldogabb Magyarországot, amelynek hizlaló Ígérete <ez a hangos, kacagó magyar ifjúság. Mint-l»a fölengedne az Ja komoly feszültség, ami ránehezedik mindenkire, aki Trianon osztályosa. Mintha gyöngéd, puha kéz végigsimítana a meggyötört lelkeken. Mintha nagy szomorúság után ismét felragyogna a bciwrult égbolton Isten jele: a szivárvány. \'Mintha kacagua az é*L Mintha virágok nyílnának és nagy ünnepe lenne a városnak:
Veni Sancte ...
A nyári szünet *után Ismét megnyíltak az iskolák, az intézetek kapui és a Szorgos móhtbj, a lu-.,dás, a műveltség, a magyar kul-tura szomjas méhel ismét berepültek a magyarság kaptárába, hogy felkészüljenek nagy feladatukra, amlte az Élei őket kiszemelte a Gondviselés .nagy tervében.
P.s felhangzott a templomokban a Veni Sancte Spirllus, hogy a jó Isten segítségét, vezető kezét esdjék kl az ,új iskolai évre, hogy
mellettük legyen, hogy vigyázzon reájuk, akiknek bölcsője mellett ott vigyorgott « trianoni palota réme, amely végig fogja kisémi őket éleiükön. t-s elvonultak az Országzászló előtt, hogy emlékezzenek: — mit jelent a jfélárbócra -húzott magyar trikolór, a szárnyait szétfeszítő magyar madár és mindaz, amit az Országzászló llt a végen kifejez.
Veni Sancte! Isten és Hazat Vallásosság és hazaszeretet. Ezt fejezi ki a mai nap, amikor Imádságos .lélekkel felhangzott a fohász az egek Urához: Veni Sancte Splri-tust Ezl jelképezte az Országzászló, ezt szimbolizálta a hősök emlékműve, ezt visszhangozta mln-
,den. i \'
Magyar nevelés, magyar pedagógia, amely ezt a két pillért állítja fel a magyar lfjuságnevelés főmotivumának: Isten és Haza. Ezt cé\'ozta a kultuszkormánynak a rendelete is, t amely először n temp\'omba, utána az Ország«ászló e\'é vonultatta fel az uj munkaév kezdetén a fiatalságot. 1
Megragadó, színpompás kép, amint az ifjú piagyarság felvonul zárt borokban, végig a városon és Istennek megadja, Ami Istené és a Hazának, ajmi a magyar Hazáé.
Veni Sancte...
Memtni
oítéfdáMM fantom, a,
MklRJŐZSlF MŰEGYETEM
áMafMoGa. imtg, h ^ay a,
FEHÉBSIAGIÁiAM
\\H
flft)
Az idén először volt tanév-megnyitás az országzászló tövében
Héttőn reggel a Veni Sancte után összegyűlt az Orsiágzászló elölt a nagykanizsai középiskolák Ifjúsága, hogy kultusiminlszlerl rendelet ér-leimében az Isten háza ulin az DfszigzáwkS eött ttazaliaajterelben Is megtörténjék az iskolai* k pu-
városl felsőkereskedelmi Iskola, a Notre Dante leáttyllceum, a polgárt fiu- és leányiskolák Ifjúsága igazgatóik és a tanári kar vezetésével tömör sorokban vonultak fel. A polgári Iskolák vegyeskara a Hiszak-
*M
LEGÚJABB
kosztűm-, köpeny- és ruhaszövetek dús választékban. Intézeti kelengye minden minőségben legolcsóbban.
Őszi, téli női- és gyermek-kábátok állandóan érkeznek.
a/i aJuanour naau
ftiifVt ■münrtK *t
too °|o-Ib hazai nyértmányt ■MtfKapható 1"1 IgJl\'l1 J ÉpOletla-, épltéalanyag-és feitékkeretkcdésben
egyet énekeUe, majd Szakáll Qyula kegyesrendi tanár mondotta el nagyhatású beszédét a kereszt diadalmas ultöréséről és a nemzeti zászló jelentőségéről. A kereszt és a nemzeti trikolór tiszteletére buzdította a magyar Hjuságot. Ma(d Harsány! Miklós felsőkereskedelmi l\'knlal tanuló Barbarits La|08 hazafias versét szavalta. Az flnnrpély a vegyeskar Himnusz-ávat ért véget, amit Ket-ting Ferenc tanár vezényelt. Utána felvonultak az elemisták százai Igazgatóik és tanítóik vezetésével. Itt Is ének és szavalat keretében áldoztak a nemzeti érzésnek. Filó Ferenc igazgató méltatta az Országzászló jelentőségét és hazaszeretetre buzdította az Hiúságot.
Az lakolák hazafias kapunyitási ünnepélye több mint egy órán tartott nagyszámú közönség tészvétele melleit.
Halottjai vannak
. ..Um.pt l..n.l .átoxáMkuk
Varsó, szeptember tí Vasárnap voltak a lengyel képviselőválasztások, melyek során két vidéki városban nz ellenzéki tömeg megtámadta ft sznvazóhelyiségeket, azokat valósággal szétnombolta.ugy hogy a csendörségnek kellett közbo léool. Á karhatalom kénytelen volt fegyverét használni. A tömeg közé lőttek. Két ember meghalt.
A cseh-lengyel határon...
Prága, szeptember 9 A cseh-lengyel határon a helyzet súlyosbodott. A Jpngyetek tovább folytatták a cseh-ellenes tüntetéseket. Több iskola ablakalt bezúzták.
.ijijui.ii-1 ini irriVi..............
Miltéi^i cipőáruház szenzációs cipőkkel várja Önt.
"•"iNwfcségre súlyt hályog, viseljen Nlltényl-clpőt I Iskolai és cserkészclpflk nagy választékban
"Hlftényi Sándor és Fia clpöáruháza, Fő ut 2. sz. Városházpalota
4
zalai közlöny
1935 uepUmbtr 10
Egy pillantás az angol életbe
Most, amikor az abesszin—olasz viszály porondján (Angliának is szerep jutóit, amely szerep minémüségét előre tudni nem lehel, talán nem lesz érdektelen, ha az angol lélekről, gondolko zásmódról beszélek el egyet-mást.
Kórel három hónapot töltöttem ott, amely Idő alatt nemcsak vendéglátóim gondolkodásmódját ismerhettem meg, de betekintést nyertem nagyon sok angol otthonba, tajjasztalatokat szerezve a háztartás, 1 gyermeknevelés, sport és üzlet, sőt bennünket, asszonyokat érdeklő divat és kozmetika terén. ; |. | ! |
Oood save the Klngl
Legjobban meglepett a hideg, zárkózott angolok lelkesedbe királyuk és hazájuk Iránt. Minden nemzet fia szereti hazáját és uralkodóját, de éppen az angoloktól frneglepő az a laps-vihar, mellyel o mozi híradójában szereplő királyt, vagy királyi hcrce^ekel fogadja. Az előadás végén nem tolakszik senki a kijáratokhoz, hanem néma áhítattal hallgatja végig a himnuszt, amely minden előadás befejező része. «A királyért és hazáért, felirís látható azokon a hatalmas emlékműveken, melyek — minden városban több üs — hősi ha\'ottafc emlékére állanak.
Amikor az angol királynak katona kell
Az angol katona (tulajdonképpen nem Is tudla, nujórt harcol a nagy háborúban. (Náluk világháborút nem mondanak.) Az ango\'okat nem támadta meg ellenség, ők sem bántottak más nemzetet, csak királyuk adott szava, a becsület az, aminek hívó szavára "ifjú és családapa önként csatlakozott o harcolókhoz. A becsület, ae Igazság-szeretet és a sportszellem sorakoztatta őket a király zászlója alá. Nem évjáratok szerint való sorozás, hanem "Z újságokban és falragaszokon közzé tett felhívás: «A királynak katonára yan szüksége, és a kellő számú ujonook együtt voltak. Vendéglátó házigazdám, aki tüzértiszt volt, számos hadikitüntetés tulajdonosa, kinek könyvtárában a nagy háborúról szóló történelmi könyvek és folyóiratok megtalálhatók, beszélte el, l»ogy a Lusitania elsülyesx-tését követő napon százezer önként Jelentkező lépett a hadseregbe és ennél is több, amikor az angol ápolónőt kém-gyanu miatt a németek kivégezték. Londonban a St. Martin** Piacén áll Edlth Cavell gyönyörű fehér grá-nlt szobra, melyre kegyeletes kezek mindennap rózsacsokrokat helyeznek el. ;
Sport éa fogadás
A sportszellem, amely teljesen áthatja az angol ifjúságot, a háborúban is szerepet játszott. Két ütközet kózótl íutball-meccset játszottak, az ütközet lezajlása után az esetleges hiányát a csapatnak uj játékosokkal pótolva. Amit mi az angolok fogadási szenvedélyéről hallottunk, az annyira igaz, hogy házigazdám szavahihető közlése szerint a lövészárokban arra kbtóttek fogadást, kit lőnek le először & németek a bajtársak közül. És fájó szívvel rakták zsebre a nyert összeget, ha legjobb barátjuk volt az első halálosan eltalált célpont. A. közismert hl-degvérüségüket bizonyltja a következő kis eset: Budán a kftrályi palolában az őrségváltásnál találkozik Mr. Simpson egy másik anyol látogató csoport közepette régi jó háborús bajtársával, akit azóta sem látott. A felismerés egy hideg mosolya, felemelt kézzel intenek egymásnak és ment az egyik jobbra, a másik balra. Milyen máskép játszódott volna te ez a találkozás két tűzkeresztségben megacé\'ozódott barát-ságu magyar között. Nem mentek volna el hidegen egymás mellett, hanem átölelve, derekasan kezét rázva egymásnak, mesélnék cl a háború utáni élet-
történetüket, —mondom angol barátunknak. \' 1
Ml a bátorság?
Az angol nem szentimentális — mondja ő — sem harcban, sem .politikában, sem üzletben. Es valóban az angol világbirodalom hatalmát annak köszönheti, hogy soha semmiben nem érzelmek, hanem \'hideg ész, megfontoltság vezeti. Érdekes; nézeteik vannak a bátorság fogalmáról. Szóba került egyszer a japánok világhatalmi törekvése kapcsán az a .halálmegvető bátorság, mellyel az orosz—japán háború alatt és azóta a japánok kémkednek. Szeilntük a japán nem bá\'or, mert vallásuk törvényei alapján a hazáért meghalt lelke a paradicsomba kerül, üdvözül, a tulvl\'ágban boldogságban él. Bátor az, aki fél, tf>ltcg a haláltól, szereti az életét, övéi mellett akar maradni és élni szeretne, de a becsfrlel hívó szavára halálfé\'elemmel a szivében megy és néz szembe a halállal.
Ezt a felfogást nevelik be\'e a gyermekekbe az Iskolákban, ahol nem fektéinek olyan nagy súlyt az elvont tudományokra, Idegen nyelvek tanulásra, erre az angolnak nincs Is szükiégc, hanem a sport mellett bizonyos időnkint neves emberek fe\'olvasásokat tartanak a tanuló Ifjúságnak, amely jellemüket fejleszti. Katonai gyakorlatokat ls tartanak, az Iskolát végzett Ifjak pedig egy Ifjúsági Liga nevű alakulatba tömörülnek, melynek vezére n waleszl herceg és amely fokototlabl>an üzl sportszerű katonai gyakorlatait
A rekord
Ennek a háború befejezte után létesített alakulatnak köszönhető a nagyszerű sportteljesítmények és az a szellem, amely minden más nemzet rekordját le akarja veml. AH ez külö-hö^en a/repü\'és *erén, nem nyugosznak bele, fogy egy amerikai rekordot állit fel magassági vagy távrepülés terén, rögtön akad egy <pár angol repülő, aki
„KÁRPÁTJA" étterem söröxJ
Bndipest, Fereitoiek-tere 7.
MEONYILIK szeptember hó kflgepén.
Tulajdonosok: Károlyi László és Tauszlg Ferenc a Belváros kávéház és a Hangli kioszk volt főpincére!. 32M
felszáll, hogy a rekordot hazájának szerezze meg.
Rengeteg falragasz hívja az angol Ifjúságot a szárazföldi, tengeri és légi haderőhöz való belépésre. Jó munka, jó élet és jó fizetés — mondja a ícl-hivás, mit habozol, lépj be Te isi A békében készülnek a háborúra és a volt hadianyaggyárak, melyek mosl iparcikkeket gyártanak, egy nap alatt újra muníció-gyárrá változhatnak át. Blrkenhead mellett nagy várost alkot a Roya Air Force repülőtere, mely melleit repülőgépgyár van, a hangárok és gyártelep melleit az oktatók, pilóták, munkások gyönyörű lakásai, orvosok, Iskolák óriási területet foglalnak el.
Nem dicsekszünk flottánk, hadseregünk, hndigépeink nagyságával, nem lámadó szándékkal fegyverkezünk, do aki jogainkat csorbítani akarná, az akkora felkészültséggel találja magát szemben, amely összemorzsolja azt, aki Anglia ellen tör.
Valószínűleg ezt a nézetet osztja Abesszínia négusa is, laki midőn Anglia protektorátusa alá akarja helyezni országit Uifíja, hogy ökinek Anglia ba-rálja, "annak Isién a barátja és ha Isten vele, kl ellene. Erősebb, hatalmasabb védőt Nagybrilánnlánál nem találhat.
Welnbergerné
(Folytatás a* J. oldalról) a határvidéklen az olasz csapat^ mozgása Igen megnövekedett, a^j közeli támadás előkészítését engedj következtetni. I >
Szombaton várják Mussolini parancsát az etónyomulásra
Genf, szeptember 9 Genfben ugy tudják, hogy Mussolini a szeptember 14-iki miniszterta. nácson adja ki a parancsot a légiók eiőnyomulására.
Páris, szGpteinber 0 Az abesszin császár ujabb három hadosztályt indított a határ felé. A h*, rom hadosztály fegyvertelenül meni, amiből arra következtetnek, hogy a négus fegyverraktámi a határ közelében vannak.
Addis Abebü, szeptember 9 Az olasz követ\'ég felszólította a vl-déken élő olasz lakosságot, hogy sürgősen költözzék Addis Abebába, mert a helyaét súlyos.
A császár menedéklevelet adolt «z olasz követség tagjainak, akik már hurcolkodnak.
A belügyminiszter három olaszok el-)en Izgató lapol betiltott, szerkesztő-jüket és kiadójukat letartóztatta.
Páris, szeptember 9 A francia hatóságok nagyon izgulnak az egyetlen "abesszíniai vasulvonalért. I>aval azt a javaslatot terjesztette elő, liogy a vonalat nyilvánítsák nemzetközi vonallá. Az olasz külügyminiszter azonban kijelentette, hogy ®z a kérdés az olasz vezérkarra tartozik.
75 évig érvényen RIck.tt engedélye
Kairó, szeptember 9 Rickett kijelentette, hogy az olajlí-akuázási engedély még a kezében van és érvényes, sőt 75 évre szól. Bízik benne, hogy azt még a liágai nemzetközi bíróság pem mondja kl érvénytelennek. A
Két barátságos jelenség Olaszország leié
Iondon, szeptember 9 Az angol lapok Landsbury munkásvezér lemondásával kapcsolatban azt Írják, hogy az kedvezően befolyásolj" a munkáspártot, amely Olaszország élűén a megtorló intézkedéseket követelte. Ettől eltekintve Aaji^en a munkáspárti vezér lemondását helytelenítik.
Berlin, szeptember 9 Hitler fogadta az uj berlini oUm követett, aki most fadta át mcgbixó-leveléL Az olasz követ beszédére Hitler feltűnő kedves haugu beszéddel válaszolt és kijelentette, hogy szerinte Németország és Olaszország kózós iw Utlkája nagy jelentőségű lesz a jövő politikájának fejlődésére.
NŐI kabát N6I ruha Köpeny Costume Férfi kabát Öltöny
a legkiválóbb hazai és külföldi anyagok Hiktárra érkeztek éa legnagyobb választékban kaphatók
KIRSCHNER MÓR
divatAruhAzAban
Intézeti ée lekolal kelengyék, paplanok, vásznak stb. stb. minden árban ée mlnóségben
Zalai
közlöny
barátai
. zalai közlöny
V ii
1935. mplembcr 10
_ (A Hévízi llspl OMioía Fgytt*-
k|) csólhi Géza pápai prelátus elnök-lésós-ei kedden délelőtt tartja évi közgyűlését Hévben. A közgyűlés dr. Holt Nándor megyéspüspök megnyitó beszédével kezdődik. Az elnök jelentéso után igazgató-választmányi tagokat ás
számvizsgálókat választanak.
_ (K.skanlz -a tij liito iktaiú ja) A megyéspüspök Muzslay I-ászló káplánt kiskanizsaj hitoktatóvá nevezte ki, aki ezentúl a hitoktatói teendőket végzi Klskanizsán.
_ (t\'J ta 1)1,1 Nagyfcu(Ql«6a) A nagy. kanizsai Izraelita hitközség segédlet készt választott a főrabbi mellé. I)r. l-ászló István vallástnnárra esett a választás. A fiatal rabbi Nagyatádról került Kanizsám, oltani ügyvéd, László Vilmos dr. fia,
- Cord és valourbáraonyofc,, pyjama és ruha-Ilanellok legnagyobb választékban Slnger Divatáruház.
- (Meghalt l-\'ub.k Tivadar) A régi Nagykanizsa tipikus alakja dőlt ki uz élők sorából. Fabik Tivadar nyugalmazott városi főkertész Budapesten, életének 85-ik évében eihalá.\'ozoit. Szombaton déliUán temették, Fabik Tivadarnak sok érdeme vftn a \'régi Nagykanizsa szépítése körül. A Tripommer-liget, nz Egylet kert kcrtesUé®, a város utcáinak fásítása mind az ő nevéhez és 40 éves kanizsai működéséhez fűződik. Régi vágású, .sokoldalú műkén
| tész volt, akinek személye egy típust képviselt, a régi jó idők munkás, szorgalmas, szolid jiolgár-tipusát.
- GyernKfctoek intézeti kelengyéje c&ak ugy teljes, ha azt Schützéknél •zip mintás, meleg paplannal, fl«odl takaróval kiegészíti.
- Talajvlx, falaedvesaég, Salétrom, gomba ellen megbízható éa blztoa szigetelő anyag a toljesen szagtalan, fehér, „BIBER F*. Már hazai gyártmányi Csak eredeti plombált dobozokban fogadja el I
- Péifi uka éa kahétax*v«t újdonságok, valódi angol Bzővetek, óriási választék SlngernéL
^ZflLMI KÖZLÖNY REGÉNYE

- fis c2 a (jvínyőnl fiatal lány tozzá megy fecnit - csodálkozoll • hadnagy megbotránkozva.
- Eg}«iOi» nc,,, nagyon siet, dc azl Mxeni, l»gy idővel kénytelen len.
- M.értí _ kérdezte llodor kíváncsian.
Szereiéit, kodv.s Já kapltányun-"I általában kör- & váltólovasMk * az a kincs ami nincs, a "W»laliMs<Uilj ur eam a kis piszkos "Bon. Héke„ ezredes lenne, ha nem "\'torna. 1H- nehogy beszélj errtl va-»U« , mert akkor megtol valami boll *zerael nngudnak.
- Ugyani _ >alu„ „tg Kovára hadnag,- _ M, w BJt Ws»di
mi kii bajtársunknak ln4g |eSIOek
ftt." - ö >•■
ml\'Bke«iMóll az elSadás. Ho-
tor], ^ ^
L\',3 " félhomályon ál ..
\'"ke hj minden mozdulatát,
i,*» kirai\'»>l\'WA "nőm profilt éa "S «Jlke«lt a ,„„ko. no,mié.
i aki Holla inAg&tl ült. mintha nem lak „ÜL* vM»>»- S amikor felgyúl-™ mé(( maidig at nézte a
Zalai közlöny
BneJímíí JT\'"«íB"*"\'lokl«l.
M , . , f0™1 r?m6«,\'k ™»l«l-KH« "\'i , igazi
A i 1 Vasárnap kw,
7 érakor MgJ-mlK a plél,á„|, tornhnn, utána egyházi Itel6k I\'. Czirfusz Viklorú, plébános, l>. tirsi, A «Jos í, p. Miholcsck Miklfe v«c alatt megindult a hatalmas „«.„,., m. na-dalokat énekelve a pályaudvarra ahol niíir lengeteg nokasíg vírla akcl
. íf ]?," w\'(l|«!ok"W. A 30 kor»|.
bél li|l„ killónszerclvény
jeldiMltve, a vezérkar kocsija é, Wbb kocsi végig virágokkal, tüzérekkel ékestül. Az orszilg ,hi kegy helyére Szent l-aszió magyar kirilv szenté.yél* a Magyarok Nagyasszonyának otthojidha
indult a teji,-s kainzsai sereg. Az J lo. másokon mlndeniltl lelkes sereg Ülte-getell a zarándokvonat ulasal f,.té. Testvérsrlvek üsswdol>l»anása volt ez llucsuszent iszlón .\',riá»i Umeglien za-lándokok, búcsúsok vártilk a nagykanizsaiak raitatál. Ott volt a srcntlászlói házfőnök, P. tic.lért, n nagjkanlzsaiak régi ismerfce. Papságával, egyházi díszlren fogadta a kanlzsa akal, akikkel kArmciietben wnullak a kig\\-
LACKENBACHER EDE sxállitó és DEUrSGH ALFRÉD Allatblzományos
irodahelyiségüket Városház-épüU téböl SrflAr-u« I. m*. alá (Blankenberg-házba) helyezték ét,
helyre. A szenté|yl>en nz enyliázszónok-latot és szentmisét I\'. Mrőss Alajos igazgató végez;e, utána a templom előtti téren gyűlt össze u sokuság és dr. Almássy Gyula ítugykunízsui kir. törvényszéki bíró hatalmas beszédben fejtegette az időszerű katolikus problémákat, buzdítván uz egybegyűlteket, liogy mindenkor tegyenek bátor hitvallást kalo icitásuk, Krisztus mellett. Majd megtekintették a Ifalut, u rendliá-zat és a környéket. Délután az egyház-szónoklatot P. Miholc-sek . Miklós lelkész mondta, nüg az Istentiszteletet P Czirfuaz Viktorin végezte. Mikor n za. rándokok este megérkeztek a kanizsai állomásra, már sötétségbe borult a város. A pCrron, a külső pályaudvar, nz utvonalak tömve emberekkel, akik
Városi Moigé
Szept. 9 10—11.
Hélfő—kedd—szerda
Bolváry Géza nagy filmjei
Bucsukeringö
Chopin, a nagy zeneszerző és a lengyel Kislány szerelme. A film t le van finomságokkal és elbájoló muzsikával.
Főszereplök: a gyönyörű Sibllle Schmetz és a daliás Hans Ltebenelner, valamint Liszt Ferenc megszemélyesítője : Hang Schlenk.
Gyönyörű kísérő műsor 1
Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. Az elmb elttedáeok filléréé helyérekkel I
páholy karfájára könyökölve és elfelejtett tapsolni, míg Kovács oldulba nem lökte.
— Tapsolj pajtás, mert az ezred-orvos ugy néz ide, mintha le akarna döfni, — figyelmeztette suttogva.
Bodor elkezdett tapsolni, dc nem uézett a rivalda előtt haj ongó ezred-orvosné felé, csak u páholyra meredt, mint egy á\'omjáró.
A pálwlyban ülők is é.zrevetlék már a dolgot és Kovács hadnagy is, aki odaszólt neki:
— Cseréj velem helyet pajiás, most már eleget ülléi az első sorban és Itt legalább nem látják, ha elfelejtesz tapsolni.
Helyet cseréltek és Bodor most mái nem sokat törődött az előadással, csak a lányt nézte. <
Előadás után a tisztek azt indítványozták, hogy sétáljanak e^r negye^ órát. A néptelen j»rkl>a mentek Bodorral és ott Avar kezdett beszélni:
— Nézd j>njtás, erelőtt két esztendővel kerültem uz ezredhez és én ls beleszerettem Tőrök Rollába. Mzeu minden uj tiszt átesik, de eddig nem volt semmi baj. Te azonban olyan furcsán vi elkedsz, liogy féltelek. Nagy buj nem lehet, de Bemeié megcsinálja azt u tréfál, hogy áthelyeztet, jK\'dig nem vet jó fényt egy ílatul tisztre, ha áthelyezéssel kezdi meg pályáját. Senki sem fog azon csodálkozni, liogy u lány teiszik neked, de légy óvatos és ne vidd túlzásba a nlolgot. Hidd el, hogy csak n jóakarat szól belőlem, fin ls csináltam néhány hibát unnak idején és mindenki, még uzok is, akik tu^ud-ják. Igaz, liogy neked egészen rend-
kívüli csapdákat álUt a sors, de semmi rossz nem történik uz emberrel, aminek jó oldala ne lenne. Nem harag, szol?
— Nem, sőt köszönöm a jóindulatotokat és kérlek benneteket, hogyha észreveszitek, hogy készülök valamibe beleesni, figyelmeztessetek.
— Természetes. Hiszen ugy csendben az ezredes ur is elvár tőlünk eny-nyit. Megindultak az étterem felé.
A méltóságos ur, a kapitány és Rollá már asztalnál ültek. BodJr bemutatkozott a lánynak.
— A nap hőse várat magárai — jegyezte meg az irónikusan.
— Bocsánatot kéiek, de mi voltunk uz okai a (késedelemnek, — sictelt Avar megjegyezni, mert láita, lvogy Bodor zavurbun vun. Azután megkezdődön uz étkezés. Remete néha idegesen né-^ett u hadnagy felé, aki nem birt magán uralkodni és folyton Rollát pézlc A hangulat meglehetősen nyomott volt Mikor a vacsorán áiestek, a kuyitdny komolyan mondta:
— Megisszuk ezt a kis bort és hazamegyünk.
— Rátérünk éjfélkor, — jegyezte meg Remete. — Ilyen esetben nem szabad sokat aludni, mert nagyon ellustul uz ember. ^
Közben kopogtak az ajtón és c^y jó megjelenésű magas, sá]>adt fiatalember léjiett be, üdvözölte a jelenlevőket és Remete előtt állt meg:
— Maga természetesen már mindent tud mi? Őnagysága jelenléte no zu-varju. Kincstári hölgy és nem nyul-szlvü.
— Tehát nehéz kardok bandázs nél- ,
hozzátartozóikat várták. A zarándokok kezélyen égő gyertya, ajkukon Magyarország Nagyasszonyát dicsőítő énejc A I.eventezenckar pompás iK\'tanUlt-sággal egyházi énekeket játszott.\' Gyönyörű kép volt a . Szemere-utcán,\' Csengery-uton, Fő-uton, Horthy M.-uton át. Hazaérve bes-onultak a templomid, ahonnét áldás után a zarándokok szétoszlottak.
B O W 0 S H O II D Ó K
l*«ar»«abb tölavfábil kéiiltvt, uj.k llt«rtnk*nt 10 HlIér, bMialfuk lll«r«nk<nt 7 fillér. őrlá*l ml.u aUd: OSH«ér \' ~
. Iroda : Vlacgridl-ulca 21. 7 Raktir: noblny.utca 77.
— (A nyomorék gyermek) iskolába íratásához és a g>ógy|)Cdagógiai intézeti* való felutazásának költségeihez Horváth Béta tanár 1 pengőt küldött a Zalai Közlöny gyűjtőivére.
— Papénak, mamának és az egów családnak Miltényi cipőt veszünk.
— (KlfepzUrUák a sióíoUI templom perselyeit) Minap éjjel ismeretlen tettesek betörtek a siófoki^katolikus templomid és az ott talárható összeg perselyeket feltörték és d j>énzt magukkal vitték. Szerencsére az arany templomi felszereléshez nem tudtak liozzárémi. A betörők kéziekerilésére a csendőrség megindította a nyomozást.
- Kitűnő mlnSaégfi azövetmaradókok lskoláa gyermekek részére, jó méretekben nagyon olcsón kaphatók 8chQtznél.
- totéwtl és lskolaclpőket Miltényi cil>őáruliázban veszünk.
- Köztisztviselők réufce rendkívül előnyős butorvásárlási alkalom. Modern berendezések, tökéletes jó kivitelben, bosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen ls kaphatók Kepsteta butop áruházban, Horthy Miklós-ut 4.
Amit Itt aserxBalg marad-
kül, [eixjnyo\'itás reggel hét órakor a lovardában. Csak arra akarom kérni méltóságodat, mondjon el valamit az eset okáról, mert nem szeretnék valami olyant irui, ami az uraknak kellemetlen.
— Például mit ima, ha uem tájékoztatnám? — kérdezte Remete moso-lyogva és várakozón nézett rá.
— A hadnagy ur sarkantyupengé>scl zavarta a belépőjét éneklő, amugyis második szerepet játszó primadonnát, akinek a főjegyző ur malomkeréknyi csokrokat küld. >
— Nagyon helyeslem. A hc\'yreiga-zilást azután majd megkapja Írásban, ha ugyan >\'.ddig meg nem gondolja a dolgot. Mert ki van téve annak, ha a riport megjelenik, Lóránt főjegyző ur magái is kardélre hányja, — próbálta megrémíteni a Tékonypénzü újságírót. .
— Megtörténhet, de azért m$girom, mert érdekes. Félni azután is ráérek. Egyébként az én csontjaimon úgyis kicsorbul a kard és uz a kis bőr, ami közbeesik, szót sem érdemel, — tréfálkozott az újságíró.
— Az a gyanúm, hogy maga katona volt, — szólal| meg Török kapitány.
— Természetesen! Tartalékos gya-logos tiszt, — jegyezte meg Remete.
— Katona, aki <k«\'ona, a^ár gyalogos, akár lovas| A ló nem ad rangot senkinek — jegyezte meg a kapitány. — Kocintson velünk, szerkesztő ur!
Köszönöm, nem tehetem. Tüdő vérzésem volt néhány nap előtt, még nem szabad egyebet innom, csak tejet _ és elbúcsúzott
(Folyt köv^ .jJ
ZAEAI\'KOZLOMV
1998. IQ,
műm mtáM
1220 flu éis léány vett részt a vasárnapi uszónapon
Tudvalévő, hogy a Magyar Uszó Szövütség szeptember i. és 8 a között az ország minden uszodával rendelkező varosában uszónapot rendezett. AiMUSz az országos us/ó héten mintegy 10.000 magyar fiu és leány részvételére számított és ehelyett több, mtnt 27.000-en úsztak a MUSz Jelvényéért. A kanizsai uszó-napot tcgnop, vasárnap délelőtt 10 órakor tartották nteg a Városi Strandfürdőben, dr. Fadgyns Miklós, a Magyar Uszó Szövetség központi vidék* titkárának Henlétében, aki a MUSz-on kívül a KISOKot és az Országos Állami Úszómestert Vizsgáztató Bizottságot is képviselte. Dr. Krátky István polgármestert és az NTE-et Kelemen Ferenc bankigazgntó, az NTE társelnöke, Bremser Gusrtáv testnevelési tanácsnokot és a Zrinyi TE-t Szilágyi György- testnevelési vezető képviselte.
Kelemen Ferenc bankigazgató mes nyitó beszéde utrtn, aki a tőle megszokott elenganciával méltatta a nap Jelentőségét, egymásután 8-10es csoportokban az Iskolák részéről 40 leány, 100 fiu és 130 kanizsai és vidéki levente szállt virbe, hogy a MUSz Jelvényéért megússza a meg* kívánt 50 méteres távot. A kijelölt távot (egy fhi kivételével) valamennyi résztvevő végiguszta és igy elnyerte a MUSz Jelvényét. Nag^ kár, hogy a borult, esős idő igen sokat a mór lejelentkezettek közül visszatartott a részvételtől. Aa úszónap, a 270 résztvevőt tekintve Így ls sikerültnek tekinthető.
Az< uszónappai egyidejűleg fejez-
ték be Kanizsa középlskolii bajnokságait ls (csupán az 1500 méteres gyorsúszást halasztották el), amelynek eredményeit itt adjuk :
Szombaton : 66 m hátúszás : 1. Kovács István Reálgimn. 59.8 mp, 2. Begidsán Andor Reálgimn. 62.2 mp, 3. Hnhm László F. Kereskedelmi 69.6 mp, 4. Orosz A^ráí Reálgimn. 1 p 11.2. - 100 m mellúszás : 1. Gaál Andris Reálgimn, 1 p 36.2 (helyi rekord), 2. Weiser József Reálgimtn. 1 p 41, 3. Weisz I. NTE v. k. - 3-szor 66 m vegyesstaféta (mell, hát, sprint) : 1. F. Ke. reskedelmi (Reinitz, Koppányi, Hrásn), 2. Reálgimn. (Gaál, jíovács, Kelemen).
Vasárnap : 100 ra .gyorsúszás : II Krása János F. Ker. 1 p 12.4 (!), 2.\' Kelemen László Reálgimn. 1 p 17, 3, Czulek József Reálgimn. 1 p 19.6. 4. Reinitz László F. Ker. 1 p 19.8. -A 200 m mellúszás : 1. Bittera László Reálgimn. 3 p 31.8, 2. Gaál András Reálgimn. 3 p 33.8- - 100 m. hátúszás : 1. Kovács István Reálgimn. 1 p W.2, 2. Begidsán Andor Reál. gtmln. , 8. Hahm László F. Ker. -8«zor 33 m gyorsvsróstafétn : 1 F. Ker. (Halász, Koppányi. Reinitz), 2. Reálgimn. (Neumann, Begidsán, Gaál).
Vizlpólóban a Reálgimnázium csapata (Bittera, Kelejnen. Kovács, Gaál, Neumann, Bogidsán, Czulek) barátságos tnérkőzés keretében 4:2-rc győzött a F. Kereskedelmi iskola (Hahn, Tihanyi (ZTE), Koppányi, Lieb, Reinitz, Krása, Halász) csapata ellen. A mérkőzést dr. Fad-gyas Miklós (Budapes\') vezette.
NTE—Dombovári VOGE (0:0) 2:0
Első osztályú bajnoki mérkózós, ttr-lyen az NTE a, következő felállt-Mában szerééit: Csondor - Czig-ler,\' Farkas - Csáki, Horváth, Ku-dich - Baranyai, Rittcr, Jakubecz, ascndröi, Csász.
* vendégek késése folytán csak fél-6-kor kezdődött a mérkőzés, mcjynek elején nagy meglepetésre a VOGE lépett fel támadóként és csak az NTE végig jól működő közvetlen védelmének köszönhető, hogy eredményt <K\'ín tudtak elérni. De csak negyedóráig tartott n dics(s*g, az NTE átveszi a |4ték irányítását és a mérkőzés végéig - VOGE lero-hanásoktói eltekintve - föiénylien is marad. Hogy ez a fölény a második félidő közepéig meddő maradt, annak több oka is van. Az első és leg. fon\'osabb thlán az, hogy a Dombovári VOGE mumus volla teljesen megzavarta a Jdték<%okat. A múlt-ban már sok kellemetlenséget csinált a i VOOE az NTE-nek és ez még nmet utólag ls fátumként neheze-dett a játékosokra. Olyan idejjes, bátortalan és félénk volt a csatár-játék, mintha ez a meccs \' kiesésre, vagy a Nemzeti Bajnokságba való feljutásra ment volna, holott ha nyugodtan játszottak és főként lőttek volna, most nagy gólarányu győzelemről számolhatnánk l>e. A másik baj, hogy n belsők lolylon maguli játszottak és az egyébként jól mfl. ködö Horváth fa a bejSÓ |átékot NronsatoK a taptalajdosna Közgazdasági
őröltette. Szösük csak elvétve kap. tak lnbdát, enéikill pedig nem lehet a mezőnyt széthúzni és ezért volt az, hogy a IkJ&ö csatárok nyakán állandóan rajt voltak a VOGE védőjátékosai, kik Jgy az amúgy is agyonkomWnáit helyzeteiket nem ludták lövéssel vngy Jó lövéssel befejezni.
A második félidő két gólját Jakubecz (Horváth fejeséből) és Szendről (Baranyai beadásából) szt\'rezle meg éa ezrei az NTE elérle első győzelmét.
Az NTE csapatában a közvetlen védelem mindhárom tagja jól szerepelt, kellemes meglepetés volt Czigler játéka. A hulfsor általában jó volt - Csáki Itt Is megfelelt -mig a csatársorról már elmondtuk ki ti lkunkat. Baranyai - ha egy kis rutint szerez és önállóbba játszik -megoldja az NTE jobbszélső prr blémájál, már első meccsén 1a megmulatta tehetséges voltát.
A VOGE csapata a vasútról jött a pályára és még igy ls kemény ellenfél volt, kik az utolsó pillanatig küzdöttek. Szépen, stílusosan játszottak - és nom ők tehetnek róla, hogy ideális szé^őszöktetésetkból nt\'m tudtak gólt elérni. Reálisabb körülmények közölt veszílyesebb ellenfél lett volna a VOGE.
Az NTE közönségének nincs oka a sötétbsnJátásru, mert a csapat jó, csak a csatársort keli kissé átalakí-
tani és Mkileg megerősíteni, mert ha a játékon kivül tón! Is fognak a csatárok, ugy a most nehezen Izér. zett győzelmet a jövőben sukkal könnyebben tudják biztosítani.
Sturm kifogás talmiul bíráskodott, __
A Zrinyl kikapott Nagy-tnányokon
A Zrinyl TE futballcsapata Nagy-mányokon inérkőzölet vasárnap, :iz ottani bányászok csapatóval. A bajnoki mérkőzés félideje 1 :0 volt a ZTE javára. Végeredmény S : 1 Nagymányok Jnvárn. A második félidő két gólját 11-esbU kapta a Zri. nyi. A játékosok fáradtsága voltoka a vereségnek. A Zrinyi két tartalék-kai állt fel fi mérkőzésre.
(Részletes tudósítást lapzártáig nem kaptunk).
TsnásrUisás
Irányzat-, gytngébb, forgalom: élénk.
Bum IIh.iv. 77-ea 1540-1565. 78-as 1550-15-80, 79-es 1565-16-05. 80-ee 1580-1605. durtnl. 77-es 1495-1510 W-M 15 10-1525 79 es 15 25-15 40 90-e« 1540-15 50 - Rore pestvidéki 1380 13 90 mis 14 00-14 20. Zab uj lóztp 1650-1660. Tenvrrl itaiintull kOiép tb bpest 15-30-15 40
Kiadja s laptulejdonos Közgazdasági Rt. Outaaberg Nyomd, és nélialal L.pltladí Vállalata Nagykanizsáé. PaMŐSUadót ZaktiKAroty.
Holherr— Schrániz—Claytorf^ Shuitleworth gyártmányú
ekék
IflkArgánoál kotntánykmez-zel, pormantas csapágyai kai msgbMWubbltott kerék-agyakka1, az uj lipusok finmD-köd& zeiroióval.
boronák
2 Ipgués3 tagu, konnyd és nehíi kiv.telben.
vetőgépek
kanalas- és tolórendszerben.
Darálók. (leeakaeágák. 8.SIS...éh. SsttlgráMk. Bépsvágók. Kulll.Atorok.
Kaphatók éa mogteklnt&istök nagykanizsai lerakatábaa:
Ország József
mag, mfltrágya, a«váayv4Mi»lsie»k, stb tar^albhs
Nagykanizsa, Erzsébet-tér Itt
(A bíróság mellett) Telefon 130.
APRÚHIHDETÉSEK
10 .wltg Mm*,, tata*. iffrtSM mttűtu*
Diákat a jovó iskolaévre taaulmámt letttgyektteV\'cítMdl\' Wnátmóddsl,-mlnS Iskolához közel esó, csendes házban, teí les ellátásra elfogadok: Rozgonyl-ulca 19
: Sírbolt építését olcsón vállalón, te,,
JáUlláaaal. Kovács, Király u. 33. Z788
PHsátkSIsellet lóutvonalon levó ét-tékcs házra első helyen vsló bekebelezte, sel keresek. Ajlalatot .5000 P\' jelzéssel • kladdhivstalba kérek.
Tisztességes mlntsessltsit krre«k szonaall belépésre. Rozgoayl-utcs 19.
■ssdliaáat, rollaizást, sudltrál elrtttn
Huszttné, Klnlzay-u. 10.
Iráaaatkl etoaén ataál lapunk nyomdájtbsa
Jtc«ol. és Máissat-nyelrórálmst . w meg kérdtem Jutányos óradíjak. BerM Glzells, nyetvUnárnÓ, Ktrály-u\'cs 34.
Tsn.lá\'eá.,sk.t tehresz .Modem Divatszalon" Tsleky nt 19. sz.
egy e\'ataatnksr olcsón eladó Klai-zsy-utca 27.
Félti tasssalasssAláa sz etsó serokbu bérbeadó. Clm a kladóbrn
Nyolchónapostih\'slásból aalceuleee kaphMÓ Teleky ul 23. és Brzsébel-tM ».. villonbsn Marton beateméi
V.»«4k liaaanált Atlaissaaámellel. tatsl tankönyveket. Clm kiadóban és Hz gyar-utcs 5I/á.
Komolyabb ügyes leányt mlteimsmie MiM.n.1 f.l.Mi.k. Neumann lénj-kápász.
Petóft-ut 15. sz. alatt\' takarMéX lel vételik.
Okleveles taaltáal msgánlanntó, Iskolába Járó növendék tanitáját váltatja. Bővebbet Ktalisy u. 31.
■ereeberáAk használt klUlnó álla-potbaa eladók. Magysi-utra 64
\' Bakait Uakelr elsdó. Bóvebbet Vtdi kalapttzletben.
Ügyes, üzletben Jlrtss jó megJeleeM klaaalaálálaáaiyt telvesaek. - Kis. sülóde. 3290
Kétszei kátaaekáa és mellékbelylst-:kból álló Iskások novrntbei l-re kliM Pál-utca 19 S3«
gekból Királyi
Magyst n. ÍVa msgásU. smVmI-kézbóTeiadó.
Tdjesen ul lekete férfi létlkaMtek K ruhák aladák. Szemere u. 3.
Gyertyán hasáb éa dorong -MaHa hii-hoa szatltvs kspható. Szjllinger Bótrtr lér.
— Ml áe leánykebátek nagy válaaz
tékban Singer Dlvatámháa.
Megérkeztek a
u^. sotcxaxta
Standard Orion
Telefunken Philips
rádióujdonságok Bemutatás:
Szabó Antal
rádlti- és oslllár-Dílátébsn. -—
R-T. Goleobera Nyomda ás Dálsalat Lapkiadó Vállalata Mn»vnvnmu|áh... N^kSSá r^t.1 ÜIŐM
75a ívfolyam 205. szám
Nagykanlzaa, 1935. szeptember 11. szerda
Ara 12 flUér
ZALAI KÖZLÖNY
Ti522
é» UakWnbll FM 5. .ti..
* O L I T I K A I NAPILAP
Felelős szerkeszti: Barbarlts Lajos
Elöllxetéti ári: egy Dér. 1 pengi « tilU Szcrkcmtőséfi í> ktadUHTiUll 71 •
A Nemzeti Egység
uj életre ébredt Nagykanizsán, hogy tovább folytassa art a munkát, amivel be akar kapcsolódni a nemzeti munka nagy épitótervébe. A Nemzeti Egység u) megmozdulása friss vérkeringést, uj erőt ytsz bele a nagykanizsai szervezetbe, ujult erővel lendül neki a nagy nemzeti célokéri folytatolt küzdelemnek. A Nemzeti Egység nagykanizsai tábo\' rának minden tagját az a magasabb célkitűzés vezérli munkájában, amit a Vt\'zér iefek\'etett, amikor zászióJJ alá sorakozásra hívta a magyar nemzet minden fiát. Ez a szellem a csend hónapjaiban is élt Nagykanizsán, ez a szellem lobogtatja továbbra ls Gömbös Gyula zászlaját a végváros falai között.
Erős <s öntudatos tábora van a Nemzeti Egységivek Nagykanizsán. Benne mindenki átérzi a Vezér intencióját, az ország érdekéljen foly. tátott munkájának sorsfordító fontosságát. Ezért sorakozik táborába osztály, rang éa valláskülönbség^ való tekintet nélkül a város polgársága, mert tudja, hogy ezzel szolgálja legjobban hazáját, fajtáját. .
A Nemzett Egység nagykanizsai bajójának vitorláit duzzasztta a tetterő, a munkakedv, n cselekvési Vágy, hogy ez a város is részesévé váljék annak az egységes munkának, melynek célkitűzése egy Jobb, boldogabb, nagyobb darab kenyeret nyújtó és a régi határokon felépülő Magyarország, amelyért ma mindért magyar Imádságos lélekkel fohászkodik az egek Urához.
A Nemzell Egység nagykanhsai szervezetére nagy és komoly munka vár. Nemcsak bekapcsolódni az or, szág egyetemes érdekeiért folyó nagy munkába, nemcsak részt venni minden megmozdulásban, amikor a Vezér hallatja hívó szavát, hanem kl kell vennie részét Nagykanizsa belső életéből, a városért folyó munkából fa. Riszt kell vennie a város további fejlesztésében, mindama erőforrások megszerzésében, amelyek ezt a célt elösegiiik.
A Nemzeti Egység részt kíván venni a várospolitika életében, a törvényhatóságban és élen Jár mln> denütt, ahoi a szervezettség erejével, a város és hazaszeretet melegével hazáját, városát szolgálni lesz módjában, mert ugy látja, hogy sok, nagyon sok még a tennivuló éj az ut hosszú, tövises.
A Nemzell Egység friss erővel kíván nekilátni a munkának, n tábor fejlesztésének, a hadállások kiépl-tésének, a legszélesebb rétegek meg. szervezésének. A Nemzell Egység, amely eddig ls dominám szerepet töltött be a város politikai életé\' "J, most ujult akarattal hozzálát a "°gy program végrehajtásához és ezért mindenkit zászlaja alá szólít, aki még onnan hiányzik. Soha még nem volt annyira szüksége a nemzetnek az egységes frontra, teslvérl kézfogásra, egy táborban való tömörülésre, egy nagy és szenl eszme által fűtött\'egységes előtörésre,
Kenyeres-Kaufman román állampolgár és nem a bóldl rabbi fia
Budapest, szeptember 10 A nagyváradi föszolgabiróság a magyar belügyminiszter kérésére kivizsgálta a Kenyeres Kaufman ügyet és most küldte meg jelentését Ebből ki\'ünlk, hogy Kenyerest Kaufman Mózes néven 1924-ben a népszámlálás alkalmával felvették a
román állampolgárok listájára és az onnan való törlést eddig még senki sem kérte.
Érdekes Kaufman Náthán béli rabbi nyilatkozata, amely szerint Kenyeres nem az ö fia, hanem két éves korában került hozzá és ö ne» vélte fel. Ugy emlékszik, hogy apja
keresztény volt és hogy tényleg Kenyeresnek hivták. Ezt, ugy „ ludja, 1919-ben meg ls mondta fiának, aki akkor igy válaszolt: l
Akkor nekem nincs itt semmi keresnivalóm, átmegyek Magyarországra.
Útban a német-olasz megegyezés
A francia-angol fronttal szemben épül a német-olasz-lengyel arcvonal — Anglia engedékenységre hajlik — Népszövetségi mandátummal kísérlik meg a békés kibontakozást?
A helyzet tele van veszélyekkel..,
Párts, szeptember 10 Genfben ál\'alános vélemény, hogy a helyzet az angol külügyminiszter szerdal beszéde után alakul ki. Olaszország is csak ezután foglal állást, - Írják a lapok.
Genf, szeptember 10 Alolsl báró az egyik újságírónak
nyilatkozatot adott és a kérdést Így foglalta össze : (
-r A helyzet tele van veszélyek-kel. Vagy sikerül a Népszövetségnek az elébetárt kérdéseket megoldani, vagy felborul a Népszövetségre épl\'ett egész nemzetközi rend. szer 1
épszövetségl mandátum Abesszínia felett
London, szeptember 10 A Times azt írja, hogy az abesszin kérdés békés kialakulásának lehetősége egyre jobban ki.ilakul- Az angol küldöttség állítólag egy ujabb javaslatot dolgozott ki, amely szerint a Népszövetség kapna mandátumot Abesszínia egész területére. Az angol magatartás tehát megváltozott, mert eddig Olaszom tággal szemben hajthatatlan maradt. A négus viszont semmiféle mandátumról nem akar hallani.
Madrid, szeptember 10 Az abesszin viszály ügyével élénken foglalkoznak a spanyol körök és lapok ls. Azt tartják, hogy az egész ügynek Némelország gyarmatainak helytelen elosztása az oka.
Olasz-német megegyezés
Róma, szeptember 10 Az angol- olasz megbékélés most
mint ma, amikor kívülről ordasok csattogtatják fogalkat a megtépett magyar testre, belül pedig a félrevezetett testvérek tüzcsóvával tán-oolják körül a po\'itlka puskaporos hordóit.
Soha Jobb Időben nem folytathatta munkáját a Nemzeti Egység nagyka. nlzsal szervezele, mint most, amikor uton-utfélen a béketontás, a testvér, viszály az egyéni érdekek csóvál röpködnek a béke vára felett ti torz harcldalok Igyekeznek megzavarni n nagy áldozatokkal felépített békevárat.
A Nemzeti Egység nagykanizsai |
már teljesen reménytelennek látszik. Az angol munkáspárt és a francig szocialisták olasz-ellenes viselkedése nagy feltűnést keltett. Rómában azt hiszik, hogy egy olasz-ellenes francia angol arcvonal van kialakulóban. Olaszország tehát Franciaországra <s Angliára már n\'rn számíthat, ezért minden erejével Németország felé fordul. Ezzel magyarázható az a sslvélys hang is, amit Hitler használt az uj olnsí kö vettel szemben.
Genfben Is ugy vélik, hogy német - lengyel mintára egy olasz-német megegyezés van kilátásban.
Olaszország moat már semllyen megállapodással nem elégszik mtg
London, szeptember 10 Olasz kormánykörök egyik be-folyásos és hivatalos emberétől nz
szervezele hadsorokba állt. Epületén ott lobog Ismét a zászló, amely jelzi, hogy a félbemaradt munka tovább folyik és komoly törekvéssel akar mindenki a nemzetért folyó eszményi munkában részt venni. Nagykanizsa közönsége tudja, mit cselekedjen. Nagykanizsa lakossága hallotta a Vezér hivó szavát. Nagykanizsa népe tudja, hol a helye. Nagykanizsa már annyiszor csalódott idegen istenekben és faragott képmásaiban, hogy most végre meg kell találnia helyét a magyar nap alatt. I
(B. flj
egyik angol lap munkutársa a kővetkező nyilatkozatot kaptii, amely igy megfelel a hivatak>s olasz álláspontnak : \\
- Olaszország csapatai a határon kész n ájlnak a hadmüveielek megkezdésére. A háborús készülődések hirc tehát nem alaptalan, a? olasz csapatok csak az esős idő végét várják. Olaszország most már se-milyen megállapodással sem elégszik meg, mert semmiféle hitelt Abesszínia szavának nem ad.
Abesszínia nem védekezik.
Páris, szeptember 10 Abesszin kormánykörökben Adua ellen\' várják az olasz támadások megkezdését. Az abesszin hadsereg azonban nem védekezik, hanem megvárja az olaszok előrenyomulását, mert az abesszinek az ország belső területeelre, a hadműveletekre alkalmatlan vidékekre akarják az olasz haderőket becsalni.
Ujabb görög forradalom előtt
Athén, szeptember 10 A hétfő esil minisztertanács után a tisztek összeverekedtek. A komoly verekedésnek halálos á!dózatu is van, egy tiszt életét vesztette. A hadügyminiszter ls súlyosan megselwsölt. Általában egész Athénben forradalmi Hangulat uralkodik. <
Long szenátor meghalt
Newyork, szeptember 10 I^ong szenátort, aki ellen revolvert* m«iés»yletet követtek el, az éjjel többszőr megoperálták. Kedd reggelig négyszer végeztek vérátömlesztést rajt. Az ötödiket a szenátor gyengesége miatt abba kellett hagyni Nemsokára rá a szenátor belehalt sérülésébe.
o
ZALAI KÖZLÖNY
1935.
11.
Anglia tandíjat fizet! \' vAa aagol lapck rton elélik a Szovjet Mulatt magatartását Most legulébb Is ^ó pénaen termieket ad <1 avkülföUü áU imoknak, ugyanakkor \'jn\'dlg fieltá\'/ilja a hujómum kásokat, hogy a berakódást ne vé« gezzék el.
Bucsukerlngő
Schubert fllm emjékesetes nagy *lfc«re inegimrtaWa, hogy « n«gy zeneszerzők életét filmre vinni — sikert jelent. Ezt csak a hanposfiltn termel-l»et:<f ki. mert\'a siker tUka elsősorban a — muzsika. Az Író és a r«nd2ző a muzsika adta előnyöket kihasználva ritka értékű, komoly szép filmet készíthet.
A Schubert film ulán most Chopin éltének <jgy kedves saakiuutál láttuk fthn^n, —\' .^gyvetyan.filmen, ame\'yben a muzsika meljett a renderő aratta \'le a pálmát. A oagy lengyel zonesaerző első sscrcbnáuek ós iitó hazaszeretetének történetét «lev«aiU X»\'t uz u tüui, de olyan művészi rendezésben, amely a lxájosan finom Chopin-melódiákat örőkie a szivekbe oltja és a filmet — külónőJ^n annak egyes jeleneteit — bokáig ^emlékezetessé kai. A lengyd szabadságharc han^pkba iöntótt fájdalmának ós Liszt Ferenccel való találkozásának jelenete minden tekintetben álméityt jelent. A klaviatúra és a hercm«ző szerencsés összekopiro-zása egyike az eddig látott technikai megoldások legjobbjának. Igazi Bol-váry film. A .nagy iCudeaő biztos és tökéletes kez» .meglátszott a filmen: könnyed és inégls.művészi.
A Slezák fiiiulien bemutatkozott Hans Liebeneiner nagyon jó volt, teljes Hluatót tudott kelteni Chopin szegében. Játéka kiforrott, maga megnyerő, kedves és szimpatikus cjjyéni-8ég. Hans Sch®nk, Liszt megszemélyesítője a íitimiek megfelelően a lehető legjobb wlt. A két művésznek méltó partnerei voltak a varsói kislány- ,a nagy* irónő, Sttnd és a z«ne-touár. I)o az össees mellékalakok igen sikerültok voltak Kalkbrenner kritikustól a hangversenyterembe bevonuló francia nagyságokig. E szép és valóban sok finomságot és művészi töké.eiességet tartalmazó filmet sokan fogják — a bemutató teljes sikere után ilélve — Jöbbsxör ls megnézni. Kár ágiiban, a filcet szünettel ketté-o-sztani. Az ilyen komoly és művészi filmet legszebb jeleneteinél nem subád a közönségei ól percig slágerokkal (ne értsék fólr«: tízeseiben ü bosszantani. Wjeseu -kizökkentik a .nézőt a hun-gulatból. A kibérümüsor szép és élvezetes.
Papa fj* TANREND Mama
Órák Vasárnap Hétfő | Kadd | Szerda C.átörtök | Pántak | Szoaikat
7-8 Kalapok f £ £ & ® 1 •v £ x £ * S i * £ $ £ # V S W if tc
8-9 Öltönyök
9—10 Fahérnaműek
10—11 Cipók
11—12 Kötöttáruk
12-1 Harisnyák
2—3 Bőráruk
3-4 lllatasarak
4-5 Szőnyegek
6-6 ■aóköpMyak
„Ha a férfiak meg rs nye^c a háborút, az asszonyok csak veszíthetnek!"
A MANSz vándorgyűlése Zalaegerszegen
Zalaegerszeg, saeplember 10
A Magyur Asszonyok NomaeUSzö vétsége a Göcseji Hét keretében ván dorgyülést tartóit Zalaegerszgen. A zalai csoporton kivül nrgjelen\'ek a pes.i és.a szombaihelyi kiküldetlek ls. flzv. Barth Irms Walterné megnyílója után dr. Calky Jánosoé központi kiküldött Tormoy Cecil üdvöz-letét tolmácsolta, majd rámutatott, hogy ma, amikor a háború sz le érinti a világot, az ussaonyoknak keli összefogni a béke, a munka étf\'a nyugalom érdekében. Felhívást, iatéz a magyar asszonyokhoz, hogy a külföldiekkel együtt fogjanak öss*?, mert ha a férfiik ntóg. is nyerik n háborút, az asszonyok csak veszítenek.
Utána Czolor Mátyás polgármester üdvözölte a kongresszust.
Dr. Mikiin SzigfrKdné jelen\'ése után Gramailk Margit tanárnő, köz-ponli kiküldött tarlóit előadást az erdélyi magyar kisebbségekről. Rámutatott arra, hogy 2800 magyar is-
kolát vettek el tőlünk és évenként 62.000 magyar gyermeket nevelnek az oláhok. A székely falvakból könyörgő leveleket kapnak magyar abc-s könyvekért, mert a gyermekek elfelejtenek magyarul. A születési arányszám megdöbbentően az oláhok javára billenti & .méreget, meg kell tehát indulni annak a nagyarányú aritemi hadjáratnak, amely \'a magyar öntudatot van hivatva ápolni az elszaki ott területeken.
Síock Margit a gyermekneveléssel kapcsolatos dolgokról, Mi Ny István-főtitkár pedig a háziiparról tartott előadást, majd a sokgyermekes anyák megjutalmazására került a sor, 15 anyát tüntettek ki pénzjutalommal.
A vándorgyűlés táviratban üdvö» zölte Tormay Cecil orsz. elnököt. Este jólsikerült teaestély zárta bű a Magyar Asszonyoknak a béke érdé-kében történt nagyarányú megmozdulását.

Aki1-Mm
Hm ti efésnéges akar • «l .akar[a kardal, hogy Jeffes luékt, eatéeztéae
mg tegyen, unum. tulyjon fAijan a iej« 4» bfire Ide lágyan mlndón-f)le pattanásul, az jgyék hetenként efyazet-kttaier reggelűéi eMtt egy pirtiirttrintiidei .Ferenc Józie!" keteiflvlzet.
LEGÚJABB
kosztüm-, köpeny- és ruhaszövetek dús választékban. . Intézeti kelengye minden minőségben legolcsóbban.
öszi, téli. női- és gyermek-kábátok állandóan érkeznek.
HALLOTTA tlAfí ?
..Jfigy a //érmegyel^ Ctdltbe. rény ktizségtMnaiar temetőre buk. kmtak ? A község kötelék n lévó ilomlvn ÍJ 30 aim strt tolóitok, r> m jyckat még az ősz ^ igamán a azéksfehéruúrl Múzeum Egyesüld tMárat.
■•Jtfigy Halté Sz kuzlé ní-gv* rot knna fiatuon pléMnoz ? Mmtlik eKlszár - az -\'lázA méipie - megtolni. Kira az DSO-rz Ml«>nik u/rln Ma. gyamrzzágról sok Iparos vándorolt kt Ab nttlnMha. A kliitmtorlók ko. zOtt volt Gál János paksi asztalns. mnster Is, akt Adrtls Abebába keríti1 és (t ik/taimir tyfárat^s lett a esá-szár pnlntálóha. A f tatai mafff/ar ctz Mmr-stcr és Menellk emtsrár kt/í. s-bb U/irr*f<: ktlzt esakhanuir szrrc. hm telt/klóit kl, amely házastágg(d oéi/zMátt. Kisfia Is szulrtetl\' a hézasságböl, akti M\'ncllk naqyna nv\'gszeretett és uMdlául jelölt kl. M ariik 1913 ban meghalt és halé Iával b\'ls6 viszály tért kl Abrsszl nlában, am-lgmk torán Halé Sz tasszlé eltüatto a paksi asztalos fiát az al>"ftszfít tróntét. A négas csalM/ába k\'ralt (Ml János öccsr, a »i)iat<ln"m császár,* nagybáty/u P\'álg - Pakson cspiresplébános .
~Jl\'.gU a zalai Dlskal Jia\'l -dr. Dlskal Inf kanizsai OTI oriw fivére - Atmrlka leynépsrertlbti magyar api raénekasc ? A htdUMeh b-n ohvissrik Karucs János b\'tzámo lófát az am\'.\'rlkal magyar művész! él\'.\'lríl. amelyben a nagy milnl op-ruénekesrrl, Dlskal Józse\'r\'l el. mondja, hogy egyedüli tnatpar mű. vész, aki magyar szfíwggel énehl! a szép magyar nótákat és akit a rádió, állomások tg<n yyaknm SSffiSpelt\'t. nrk műsorukban. J
.
..Jvigy a »n(-(il herceg 10 napi tartózkodásra szerdán Budapestre érk-zlk f | >
.
..hogn az ösziI dlixit szinti a cékla-vOrös és a spnólzáld lesznek? Mind a két szint nr\'részen egészítik kl más tzInMcl, Igy a várisi bar náoal - ul sslnhtilás! - a zöld i porszlnnel és fekeléi>el.
................---•■ I^I-I*!-! Yvri*irWWWVWXAMAl
UalMiMM nasrcMk.1 K»
tortrjlnknt .énytgM.n loiillHotl »»• kou éritltjuk. Hoiizu .ejáratu hitelre ll, kamatmeatUM. Kupiéin butu/ir i hli, Hüfthj Mlklöi-ut 4. uám
1935. szeptember 11
A Katb. Legényegylet díszelőadása
A Kath. Legényegylet vasárnapi házavató Ünnepsége díszelőadással végíödött az uj díszteremben. A ra. gyogó fényekbe öltözött teremben cstipa derüt sugárzó arc és a kapunyitás érdeklődő, melegítő Izgalma körös-körül\'.
A műsor dr. MúltA.nbach.r Ed-vln világi elnök menyitó beszédével kezdődőit. A Legényegyletek létjogosultságát fejtette ki, közvetlen, könnyed előadásban, ismertette az eszméket, melyeknek a Legényegylet szolgálatában áll és eme eszmék érvényesülésének szükségességét bcleál l.otta a mai időkbe.
K-.\'rckes Irén, a Városi Zeneiskola tanára zongoraszámokat adót? elő. A dörgő taps nem akarta le« ereszteni a színpadról. Játékának nemes, elmélyedő finomsága ezúttal is művészi élménnyé avatta fel\'épé-sét.
BorlxirUs L\'ijos Kapunyitás cimü alkalmi költeményét a Legényegylet kedvenc szavalója, Schhsa Gyula szavalta bőven színeiéit, hatásos előadásban.
F. Gurul Margit, a Városi Zene-Iskola tanárának gordonka szánu.l is kiemelkedő művészi értéket je\'entet-tek a műsoron. Sirt és neve te t, éli kezében a hangszerszám és a közöm ség elragadtatással tapsolt minden szám ulán. Különösen nagy sikere volt Vonnay János Tristia c. szer zeményének.
A magyar ábrándok táncjelenete kedves, szines, szép látvány volt. Tőke Györgyike, Bernát Viktorka, Horváth Ilus és párja Jártak magyar táncokat. Meglepően kifejezi erejű, finoman poént Irozott volt Szabó István magyar ábrándja, amit ő maga költött és maga is táncolt.
Babits Ferenc, a pompás h ingu. jókedélyü, sokoldalú tenorista (ritkaság a gyönyörű tenorja I) népdalukat énekelt közben. A zongorák! séretet az egész-műsoron özv. Quld achmh-d Károlyné látta el\'rutinosan.
Következett a Klárika c. egyfelvonásos énekes vígjáték (már a Bánky-társulat színpadán is láttuk Dőreség címmel, melyet dr. Mut. schwbacher Edvln fordított és dolgozott át, egyben rendezte is sok fáradsággal és lelkes ügyszeretettel. A szereplők mind derekasan kivették részüket a sikerből és vidám hangulatot teremtettek a nézőtéren, ahol kacagás tacagfct ért. Pratscher Marlka ennivalóan helyes szobalány volt, Hegedűs Lajos a »cukl pofa« szerepében a humor kitűnő nagymesterének bizonyult. Babits Ferene ezúttal is a siker középpont-lábsn állt. Helyes volt a címszerep-ben Varga lüke. Az apa^zerepben nagyon jó volt Radics János. Sok derültség jutalmazta Ozorai Károly alakítását. Horváth Uub és Sajni László is méltó részt könyvelhettek <\'1 maguknak az előadást követő tapsokból. A deoens táncok betűni-
\'káért Szabó Istvánt illeti dicséret. •
A házalás ünnepségeiről szóló Wszámoló nein lenne teljes, ha nem \'mlékezuénlo meg a kiváló tervezőről, \\iescy Barna műszaki tanácsnokról, 52 átalakítás Krvelt készítette és \'w Jenő legényegylet! főtitkárról, líT!* ai ,ialK>s ünnepség ren-
uezesl munkáiból jutott oroszlánrész.
Hl említjük meg hogy szombaton . X Ipartestületi Dsiátrfn éi a Le
Zenekar jólslkerült szemiádot •Jwt f.sóthi i,ér» mui«leeie»turí apát \'wk, aki ezért meleg szavakkal mon *>U kös^Btet.
zalai közlöny
Leleplezték a 48-asok
zalaegerszegi emlékmüvét.
A veterán 48-as.h seregszemléje a megyeszékhelyen
Zalaegerszeg, szeptember 10
A zalaegerszegi Göcseji t Hétbe illeszkedő ünnepségek között egyik legszebb (s legimpozánsabb volt a 48 ások vasárnapi s regszemléje és emlékmű l.dep\'ezése. Ismét összehozta ez a szép ünnep a régi bajtársakat, megjöttek az osztrákok is, az ezredparancsnokság és a legénység. i
Már a szombatsll zászló-fogadv tatás szép és megható jelenetekben bővelkedett. »Ne sir ja.ok egerszegi lányok, visszajöttünk már hozzátok*. Ez a Mi ás volt a t szliküldöttséget Ihozó koesin, amelyből Pcicor József iny. altábornaggyal az élén nem fla> tal legénykék szálltuk ki, de a/ eger saeglek most is olyan szerettei várták őket, mint akkor... Amikor az eznedzászló feltűnt, fe\'harsant az ezredhivó és a Himnusz. A régi, di-csíséges zászlóra MikJa Szigfridné kötött csokrot, majd Czobor polgármester mondott üdvözlőt, amelyre Pacor altábornagy válaszolt meg* hatódva.
Vasárnap 11 órakor táliorl m\'s; volt, amelyet Haáaz István tábori püspök <xl;brált. A püspök nagy beszédet mondott a 48 ások múltjáról és az őket fütő bilső lángokról, a hazaszeretet, Becsület, hűség és remény tüziiről.
A veterán regiment mise után a 48-as. >k emlékműve elé vonult, ahol már sokszor főnyi tömeg szorongott. Elsőnek Finlo Jó2sef áldozott ne< mesveretü l>eszéd keretében a hős 48-ások emlékének. Vérben és könnyben csírázik az élet fája, - mondotta beszédében - éppen ezért az ezeréves magyar tölgy ismét fel fogja ■melni büszke koronáját az ég felé*
Haász István tábori püspök szentelte fel ezután a szép emlékművet, amely Kisfalmly Stróbl Zsigmond alkotása. \\
Árvát falui/ Nagy István képviselő szólalt fel a szentelés után és nagy beszédet mondott. Kettes emléket állított Zalaegerszeg a hazaszeretetnek, - mondotta többek között. -Az egyik a revíziós harangtoronyt\' •anwjly a jövőbe néz és minden magyart a feltámadás gondolatának szolgálatába állit, a mÍBik a 48-as
hősi emlék, amely a múltba néz s emlékeztet az ezeréves ország dicsőség s korszakára, derék fiainak véráldozatára.
A beszédek után valóságos koszo ruerdővel bni ották el a szép em lékmüvet. A miniszterelnöktől kezd ve az öíszes alakulatok és egyesülő Uk koszorút helyeztek az emlékmű elé, igy Nagykanizsa város; a nagykanizsai frontharcosok és a határ* őrség képvis lől is. Az ünnepélyt b záró díszmenet egyike volt a l£g-meghatóbb jeleneleknek. Sántán, félszemmel, mellükön csillogó érmekkel és szivükben az egykori di-csőségérzéssel vonul ak el az öreg 48-asok az emlékmű előtt, utánuk a ma hadserege, némán, mint amelyik a régk\'k nyomában akar járni.
A nagyszerű ünnepet díszebéd zárta be, amelyen számtalan pohár, köszöntő hangzott el.
IDŐ
[Melegebb lesz!
Prognózis: Mérsékelt szél, néhol még eső, a hőmérséklet kissé emelkedik.
Naptár: Szeptember 11. szerda. Rom kat. Protáz. Protestáns Teodóra, hu. Elul hó 13.
Gyógyszertári éjjeli srolgálat e hó napben a «Máriu, gyógyszertár Király-utca 40. és a kiskaaizsei gyógyszertár.
GőzfürdS nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
- KSzlUstvUelSk résiér* rendkívfil
előnyét bútorvásárlás! alkalo*. Modern be rendesének, tökéletes jó kivitelben, bosszú lejárata részletre, sőt\' Iu.nO-menteeen ls kepheték BlpXtli bútor truhAcbee, Horthy Miklósul i.
Apróságok attzanyftkflafc*
MUv.. hogyan?
TipétAt ugy tisztítunk, . hogy először keiével eltávoUliuk a port, azutAa. a falat felülről lefelé — 48 órán át szárított — kenyérbéllel dörzsöljük, j Amint- a kenyérbél fekete lesz, cserél^ jük lel ujjal. Műidig csak feléiről le* lété és íohasem körbe, ,v»gy keresetbe dörzsöljük.

A megázott íi«dv«*» J-ztfruHfcJtflárt,
1 vagy mufíot nem • szabod n kályha ! mellett megszárítani, mert a bőr meg-!k«mény«7ik és a szőr letörik róla. A* j megázott szőrmét kefével meg kell.kefélni és hűvös helyre akasztani. Ha mcgszáiadt, vékony pálcával meg .kell ■ veregetni, majd szőrmentén, azután szőr ellenében megfésülni, miáltal könnyű ós peíyhes lesz/ mbit azelőtt. j volt.
*
Fe hírre miióU ajtók U»ri|/Aw.
Gj-epJurongyot meteg vizbe kell mártani, azután porrátöit iszapolt krétát ráhinteni, ezzel jól megdörzsölni fe-hérmázAs ajtói, azután tiszta vizzel lemosnit A kréiapor majdnem ugy habzik, mint a szappan és jól tisztit A máz szép, fényes lesz és nem kopik tőle.
Ra torápolás. A bútort ép Ugy kell ápolni, mint az emberi lesiet. A háziasszony örül a szép butoruak, de idő előtt tönkiemegy a bútor, ha jdőn-ként nem tisztítjuk. A fényesíti bu-lorfál enyhe szappauos vizzelj kell lemosni és tiszta puha ruhával\'szárazra törölni. Ha egyrészt olaj és egyrész denaturált szesszel kevert masszát egyenleteseu rákenünk egy ,|»sztó vagy f\'aneil darabbal fényes és szép lesz a bútorunk kevés dörzsölés (után
Kézvörfts-éKei eltüntethetünk, ha fehér lisztes burgonyát főzünk, összezúzzuk, felhígítjuk kevés tejjel és rózsavízzel. Bedörzsöljük vele a kezet, azután langyos, alkoholos vízzel leöblítjük. \'

A ellrerahéj lehámozva, nyitóit ik>-bozban bármeddig eláll: lMsznátatkar
rövid időre sütőbe .tesszük, hogy mea» száradjon. Igy törl»ető lesz és csaknem \'-olyan, nü,nt a friss.

SKtfőeltaitás. Az elveendő szőlőfürtöket ala|x>san megvizsgáljuk és min-, ifcn penészes, rothadt és nyomón szemet leszedünk. Ha ez megtörtént, minden-fürtöt erős szálra kötv*, egy pll-ifthaflg forró vizbe mártunk, **utin lécekre ugy fügBesztíinlP fel, hegy egyik fürt se érintse a másikat. A fürtöket hűvös, de fagytól mentes kamrában vagy világos j^acében tesz-
Férfi- és női szövet
osztályunk a legszebb, legdivatosabb Őszi is ttli újdonságokat! aján/j* önnek!
Személyesen győződjék meg legolcsóbb árainkról, hatalmas választékunkat vételkényszer nélkül szlveserr bemutatjuk.
Áruház.
4
ZALAI KÖZLÖNY
1935 srep\'ewiber II
Tlsaielt Uraim!
Szíves tudomásukra hozom, hogy FS-út 8. szám alatt (Barta Alfréd divatáru üzlete) férfi fehérnemű konfekttó-üzemet nyitottam.
Béosl tanulmányutamon világon a leghíresebb „bécsi* fehérnemű szabászatot sajátítottam el. Legkényesebb Igényeket kielégíti munkát végzek. - Vállalom: Ingek, sportingek, hálóingek, alsónadrágok, pl fámák készítését saját és hozott anyagból.
Raktáron tartok legújabb divatú sport Ing - anyagokat, angol popll-nokat, zeflreket gyónyórű klmlntá-zásban.
Mlntafaoónokat bárkinek kötelezettség nélkül készséggel bemutatok.
Barta Sándor
férflfoOérnemU Uxem FO-at s.
Hamis próféták azok. akik a bajok gyógyszeréül a gyűlöletet hirdetik"
szük «1 és a kbmi$t n szőlő fe\'.akasz-tása után kikénezzük. Hogy a levegő c:ég nedves legyen és a szőlő össze ne száradjon, vizzel telt edényeket kell a kamrában elhelyezni. Kétszer heten ként megvizsgáljuk a ifcőlől, a rothadt szemeket eltávolítjuk é< ismét kén-gözrcl megtisztítjuk a levegőt. Ahol állandóan évről-évre akarnak szőlőt a téli hónapokra félie.cnni, olt nagyon célszerű a következő berendezés: Az é\'.éskamra padmaiyához erő it«ink egy enlő -arasznyi közökben vastag távirdadrólot az egész padmQlyon vé-/ gig. Ilyen drótot vaskereskedésljen lehet kapni. A szőlőfürtök felfüggesztésére ,s> alakú kampókat készítünk Vékonyabb drótból, ezekkel igen gyorsan akasztliatjuk a fürtöket a szárral lefelé, a sgö\'.ö pedig nem nyomódik ugy össze, mint a kötöz0elésnél. A tél folyamán . a fürtöket egyszerűen leemeljük róla és a kampókat eltesszük a jövő őszre. Sokkal "kevesebb munkába kerül, mint a zsineggel való kötözés.
*
A mézet üvegben fagy mázas fazékban leliet eltartani. Tóén megjegecese-dik, melegebb klőben ismét szép át-látszós folyékony lesz és ha kellő óvatossággal gondozzák, nem romlik el. Ha azonban valami idegen anyag, főleg konyéj-iiwrzsa vagy tésztadnrabocs-ka jut bele. megsavanyodik és erjedésnek Indul. Ezért csak tisztán megmosott és megtörölgetett kanállal szabad belenyúlni, a kivett mézel pedig nem kell újra az üvegbe tölteni, hanem elhasználni. t
Kelemen Ferenc elő-adó-kőruftja a magyar vidéken
A TEBE országos vezetősége felkérte Kelemen Ferencet, a Nagykanizsai Takarékpénztár igazgatóját, hogy tartson a magyar vidéki városokban egy előadás sorozatot. Az előadások célja : - az alapos szaktudományi felkészültség felvilágo-siló erejével felvenni a harcot a ürötz-gazdasági kérdésekben országszerle több-kevesebb hozzáértéssel, újságok hasábjain, népgyűléseken, pódiumokon terjesztett gazdasági tévhitek ellen. Ma, amikor a közgazdasági kérdések aktualitása minden ember éleiében elsőrangú szerepet tölt be, nagyon fontos az a misszió, amivel a" TÉBE megbízta Kelemen Férem oct, kinek szaktekintélye és széles^ körű tudása a szakirodalomban és az ország közgazd; sági él tébenmár régóta közismert és megbecsült.
Kelemen Ferenc az elöadás-soro zatot szeptember 1-én Törökszentmiklóson és utána Szolnokon kezdte meg.
az összes iskolákbal
Rajzfelszerelések Körzők, vonalzók Iskolai füzetek Táskák, börOndOk legjobb beszerzési helye
IQ. Wajdlts utóda
Deák-tér 1. Telefon 182.
Herczeg Ferenc felavatta az
Zalaegerszeg, azept 10
Vasárnap délelölt megkapó Ünnepség keretében szentelték lel a müvé.zi kivitelű egerszegi Revíziós, Harangtornyot a benne elhelyerefl Hösök Harangjával egyUlt. A nagyszámú ömeg körmenetben vonult a göcseji stilusu haranglábhoz, ahol Hadsz István dr, tábori püspök megszentelie a harangot, Tabödy Tiborné haranganya pedig virágot hinted reá. Rövid ünnepség voll azalatt, mig a harangot a toronyba szerelték, majd megilletődve hallgatta a tömeg a Hősi harang elsó szavát. Utána Hiicug Ferenc tartotta meg avatóbeszédéi. Többek között a kővetkezőket mondotta:
— A heraldikában a torony az erő jelképe. Ez a torony a magyar néples építkezést hirdeti, tehát a Revíziós torony a magyar népies erő leiképe. A ml fajtánkban megvan az erős népek jótulajdonsága, de Időnkint csődöt mond, éppen olyankor, amikor e nemzetnek legjobban volna rá szüksége. A történelem azt blzonyitja, hogy a magyarság néha beleun sorsába, ulra vágyik és ha ilyenkor hamis próféták kerülnek az élre, romlás következik utánuk. Hamis próféták azok, akik a bajok gyógyszeréül a gyűlöletet hlrde lk magyar és magyar között Aki jót akar, az a szeretetet hirdeti.
Ml, magyarok, a csapás ulán most kezdünk éledezni. Hogy Cson-
egerszegi revíziós harangot
kaországból ismét Nagymagyarország legyen, az csak rajlu k fordul meg. Célt éiünk, ha a nagy nemzeti kérdésekben egvségesek éi állhatatosak lesz\'tnk. A ma.yar igazság napja feljön, külföldön It ked vezőbben Ítélik meg ügyeinket, ugy, hogy ellenségeink állandó pánikban élnek.
— A loldön a legnagyobb hit az erő és az akardl. E ket.öt hirdesse az egerszegi Revíziós torony : Nagymagyarországba vetett hitünket és Nagymagyarország megteremtésére irányuló törhetetlen akaratunkat.
Ciobor polgármester kösz önte meg a váios nevében a szép szavakai, átvette a Revíziós tornyot, majd az ünnepély a Himnusszal befejeződött.
Székelési zavarok, vastagbélhu-rul, puffadt,ág, félelemérzés, bódultság, migrén és általános rosszullét esetén a rendkívül enyhén haló természetes .Ferenc József\' keserűvíz a gyomor és a bélcsatorna tartalmát gyorsan kiüríti, a bélmlrigyek működését élénkíti, a vérkeringést előmozdítja s tartós megkönnyebbülést szerez.
- Oynmet lr«ch cwri bMtok minden méretben a l«golcióbb árban Sctiütmíl .
i Balaton könyvel
Tízegynéhány éve fogant meg a gondolat a Balatoni Társaság életre-keltésére és azóta érlelődik a BalaJ tonról szóló könyv-sorozat megjelentetésének terve. is. Azóta a Balatoni Társaság, mint az erő és termékenység százkaru hindu istene, százféle száz ügyért verekedett, dolgozott, harcolt. Nem csak a Balaton irodalmi, művészei! és tudományos vonatkozásaiban, amelyek elsCsor-ban tartoznak a Társaság célkitűzési 1 közé, hanem a gyakorlati Balaton-kultusz sokfelé ágazó, százféle* nagy és kisebb ügyeiben. Hogy ma a Balaton nemzetközi divatba jött, ebben nem kis része van a Balatoni Társaság fáradatlan munkájának. Báró Wlassics Tibor, a poéta, majd annak halála után dr. vitéz József Ferenc ldr. herceg, ugyancsak poéta, a munka-szeretet és Balaton-rajon, gás szmélyvS példájával gyűjtötték maguk köré a fővárosban és a vidéken a magyar tenger szerelmeseit, írókat, művészeket, tudósokat, gyakorlati szakembereket és a társada* lom és a hivatalos fórumok közönyéből k\'emelték a Balaton ügyét. Kiemelték ugy, hogy a Balaton ma már nem csak jelszavakban, nem csak szónoklatokban és papíron, hanem az élet valóságában is lüktető, élő, mindig felszínen lévő magyar nemzeti ügy lett.
A Balatonnak ebben a reneszánszában megindult végre a Balatoni Társaság könyvtára. Ezldén 3 kötet jelent me^ és 8-4 kötet fogja kö* vetni évenként.
Az első kötet Tihany cimmel jelent meg. József Ferenc ldr. herceg Irt hozzá előszót és dr. Cholnoky Jenő, dr. Visky Károly, dr. Erdélyi László irták a Tihany földrajza, Tihany népe és Tihany történeta cimil fejezeteket. Tudományos, de nem unalmas alapossággal találták el azt a hangot és azt a terjedelmet) amely az idegent leköti, amikor balatoni nyaralásra ki.álasztott vidékéről tudni akar valamit.
A második kötet Balatonfüredé. Eötvös Károly : Utazás a Balaton körül cimü müvének első kötetéből van összeállítva. Előszót Sebestyén Gyula, a Balatoni Társaság társ-\' elnöke irt hozzá, aki élő tanuja voltf; Eötvös Balatonról szóló könyve si-i korének. j
A harmadik kötetet Mosolygó 1x1*] latoni emlékek elmen Sebestyén Gyula, az országos hirü tudós irta. A tudományos munkásságban Irodalmilag Is gazdag életű Balatonrajongó aranyos derű szárnyán röpíti végig olvasóját az ezerszínű viz gyönyörű tájain. Mindenhonnét tud egy kedves, tarka történetet, anek-dótát, vidám mesét. A Balaton minden szögletéből van egy mosolya és ebből a sok apróságból, mint n százlátó tükör csodálatos rétje, eli-bénk tárul a Balaton egész lelke, minden levegője, millió napsugara. Csak olyan elmélyedt, nagy tudós-lélek, mint Sebestyén Gyuláé, sugározhat annyi meleget, csak az szállhat le olyan bájos mesélő közvetlenséggel a történeti valóságok tanulságos mesgyéjére utmenti virágokat gyűjteni és belekötni abba a csokorba a Balaton-szjeretet minden ragyogását. Ezen a könyvön, a Balatonnak ezen az elpihentető mosolyán, Sebestyén Gyula rajongó lelkén keresztül meg lehet szeretni a Balatont.
1935. oap\'tmtcr 11
zalai közlöny
I
Érdekes hírek a színtársulatról
Síékelyhldy Adrién is Bende László ujr» » társulatnál
A Pécs kanizsai színtársulat Igaz. gatóju, Fodor Oszkár, hossz.is tárgyalások után véglegesen megszervezte Jövö Évi társulatát. A hiteles társulati névsor most futott be hoz-zánk és «bböl megállapítottuk, hogy hogy sok tehetséges, fiatal erűvel gazdagodott a színtársulat. A társulat tagjai között régt és kedves ismerősként üdvözölhetjük Székely-hidy Adrlint, aki a Pestre távozott Mezei Mária helyét tölti be. Isme. rös az uj drámai hös Is : Bende László, aki boldogun tér vissza a társulathoz, amely annyi sok szép sikert hozott a múltban számára.
Kívülük leszerzöd.ette Fodor Oszkár a már Kunizsán vendégszere-peit Koncz Jolánt és a kanizsai Bakó tiözsit is. Még egy énekes prímádon, nával gazdagodott a társulat Lr-mössy Magda személyében.
A társulati névsor egyébként a kővetkező: F. harezos irén (szub-rettprlinadunna), Urmössy Magda <a Koncz Jolán (énekesprlmadonna), Bakó Bözsi és Daruváry Mária (szubrett), Egry Berta és Tlhunyi Piri (komlka), Székelylildy Adr^n (drámai hősnő), Majtményi Uabi (drámai szende), Vasa irma (tra-gika), JAnossy Nusl (segédénekesnő), Báiky Teri és Kovács Mid (tánoos-nók), Lorinczy Ica, Surúnyi Anni, Király Irén.
A férllak ; Énekes bonvlvánt : Tunyoghy Péter. Drámai hós : Bende László. Operettbuífó : Szabó Ernő. Ji llemszinész : Fodor Oszkár, Danis Jenő, Oroszlán György. Drámai szi-, a ész: Koltay Gyula. Llral szerel* 1 mes: Rátkay István. Táncoskomikus 1 Mlhajlovits Ferenc és Iványl Bda i balettmester. Segédénckes : Ozoruy 1 István, Oaál Béla. Táncot: Máruy I Ede, Hajmássy Lajos. Segédszlnész : ISárváry Aladár, Berky Káoly, Har-f inati Józset. Karnagy : Endre Emil.
Nagyszerűnek Ígérkezik az operett együttes Is, de különösen a prózai együttes erői, amely eszerint a vidék legértékesebb együttese. A társulat már a bajai Nemzeti Színház-ban próbái, abol o héten nyit az Gn ós a kisöcsém nugysikerü operettel. |
A színtársulat Pécsett több fi be mulatót tart, Így pl. Itt kerül szín-re először a nagysikerű Liszt Fe-"•nc darab, a .Szerelmi álmok,, a miből Ilim is készült. Ezenkívül Kllib külföldi és magyar darab pre. mMe is Pécsett lesz, megelőzve a Pesti színházakat. Józs-f főherceg újonnan átdolgozott színmüvének, a l\'«k>mbusnak Is uj bemutatója lesz Pécsett. |
- Í4.H .ka ím kiUtot.ri ujdonsá-«°k. valódi angol Követek, óriási v« Imzték SlngeroéL
- (luir^gyojtu klátke<4)>) uer-dio délután 6-től 8-ig » Pannónia
Wl»« kl*rm4b<w.
h
Hogyan szenvedett vereséget a Zrínyi Nagymányokon
A két csa|>at a következő felállítás-han lépett a pályára;
NZTE: Pápai - Beké, Pőcze -Wilcsck, Habos, Ködbaum — Flum-bort, Boda, Csöngei, Pum, l\\>ór I.
NSE: Glőckner — Bcrg, Grandvohl — I.eopold, Csordás, Tóth - Sárközi, Iglódi, Beimli, Orosz 1., Lelcht.
Iíelyvá\'aszlávhál Nagymányoku.ik kedvez a .szerencse, igy a Zrínyi kezd erősen tűző nap^l szembe. Csóngci, Pum, Poór a falnia utja. Poórt szeieük s máris Pápainak keli védeni. Utána formás Zrinyi támadásik vannak soron, de Glóckner kapus mindent tisztáz, mig Pum haialmas lövése a vinkli mciletl sávit cl. A C. percben Poór beadás szerű lövését a kapus becjlenó, de Berg a kapuba tarló labdái kézzel védi. A biró habozás nélkül itél ll-e*t. Babos rúgja, a kapus az erős labdát kiejti, amit Babos most már végérvé-uyc.scn jutlat a hálóba 0 :1. A közön-vég érthetetlenül szidja a bírót, füttykoncertéi rendez, sértegeti ugy a bírót, mint a Zrínyi játékosokat. A játék eldurvul, kiméietU-nül lámadnak uz NSE játékosok, minek következtében egymás után sérülnek meg a Zrínyi játékosai. Pum, Ködbaum és Csön-gel kerülnek a sérültek listájára. Két
utóbbi erősen vérzik, cl is hagyják a pályát, de orvosi kezeiéi után újból visszajönnek. Most a Zrínyi feljön, egymás után lő kapura Csöngei, Pum majd Boda, de az NSE kapusa bihe-teticn szerencsével mindent ment. Poór kornert harcol ki, amit ő ivei szé|>en kapu elé. I.<opoid fejeli mezőnybe a lalxlál, Babos elcsípi, a biró érthetetlenül lefújja az akciót s igy Babos lövése hiába talál a hálóba, a gól érvénytelen. A bíró már egészen meg van zavarodva, Csöngei, majd Babos buktatásáért is a Zrínyi ellen itél szabadrúgást. Csőngeinck lenne még alkalma gólt lőni, de kelten is nyomják s igy a lövés nem sikerül.
A második félidőben nagyon meglátszik a Zrínyin a tréning hiány, a fárasztó ut nyoma is kiütközik a csa|>a-ton, igy az NSE erős fölényt tud kiharcolni, de eredményt csak a 10. percben tud elérni. Egy kapu előtti ka\\/arodásl>ól Iglódi megszerzi egycnlilő gólt 1 :1. Aj NSE most még \'\'jobban bclcfckszik a játékl>a, látszik, hogy mindenáron győzni akar. Nem riadnak vissza « játékosok a legfeltűnőbb durvaságoktól s«m, mert a biró ükkor is javukni ítélkezik, amikor Babost Beimli csúnyán faultolja, sőt
AZ OSZ iZÖVETUJDONSAGAI
Női kabát NŐI ruhn Köpeny Costums Férfi kabát Öltöny
a legkiválóbb huzal éa külföldi anyagok raktárra érkeztek éa legnagyobb választékban kaphatók
KIRSCHNER MÓR
DIVATÁRUHÁZÁBAN
Intézeti és Iskolai kalangyák, paplanok, vás*-nak stb. stb. minden árban és mlnőségban
utána még bele is rug. A 36. pereben egy ártatlannak látszó támadásból Pápai hibájából Iglódi mc^sacrtl NSE-nek a vezetést 2:1.\' A 38. percben megpecsételődik a Zrínyi aorea. Pőcze hendszet vét a íftos vonalon belül, a ll-est Berg juttatja a hálóba. A 40. percl>en PŐcze és Iglódi egyszerre rúgnak a labdába. Iglódi e\'icNjk s a biró érthetetlenül 1 l-est diktál ji Zrinyi eb len, amit Pápai jó érzékkel tói ki kor-nerra. A korner rúgást viszont a hátra húzódott Pum viszi ki a mezőnybe. A Zrinyi nem adja fel a harcot küzd tovább, de nincs szerencséje ma a csatároknak. Hiába játszák magukat hánnan is tisztám, csak a kapus van már a három csatár előtt, Poór mégis csak a vetődő kapusba tud taTálni 3 méterről. Igy az eredmény nem változik.
A tartalékos Zrinyi csak az első félidőben mutaiott yaiamit, a második félidőben csuk Beke, Pőcze és Pápai mutattak elfogadható Játékot.
Dómján biró a lehető legrosszabbul vezette le a mérkőzést.
_ KöD.
Felhívás az NTE tornászaihoz
firicsitcm az NTE tomászhölgycit és férfiait, hogy a iCndsjjercs tornást-munka megindul. Kérem a hölgyeket, hogy c8ütörlökön délután 0 órakor n reálgimnázium tornatermében jelenjenek meg. A férfiak tornája ugyancsak csütörtökön, d« Tél 8 órakor veszi kezdetét. Egyúttal kérem azokat a hölgyeket ós férfiakat, akik tornászni szeretnének, de még nem tagjai az egyesületnek, hogy csütörtökön szintén jelenjenek meg a reálgimnázium tornatermében, abol belépésre jelentkezhetnek.
Dr. Vlt E«wnc
szakoszt. elnök
— Gyermek boy kalitok minden nagyságban \'legolcsóbb árban kaphalók Schütznél.
- Bulerváaáriá* nem (fondt Tel]e« be rendezése Vet Kndklvül előnyős rén-letiizetésrc, sőt kamutmeuteseu U uál-Utunk. Kopstein butoráruház, Horthy Miklósul 4. V
üiüknlmiMtt! Iitíta Wlilit
MENETRENDJE
érvényes !»». ■»>!■\' IHOI.
Ernéktl-Mr Kuntlllnit
441
S50 7-W
9 28 ||M
12 41 1110 1410 1(00 17 >0 1110 1«" 21M 2240
Latanyai menetrend
M.,MIU. IU IUo4»tofc.fc».M; ü^t-lufcfcUá. 14-10 IS44
0
o
zalai közlöny
1935. H\'p cmbcr H,
LACKENBACHER EDE szállító és DEUTSCH ALFRÉD Allatbizominyos
irodahelyiségüket Városház-épül. téből Sugár-ut I. m alá (Blankenberg-házbaV hfvIyaMartéf*-é*.
— (A N«m«U Lgyafg vezelöségt ülé*«) A Nemzeti Egység nagykanizsai szervezetének vezetősége szerdán este fél í) órakor larlju ülését. A vezetőségi tayok |K>ntos megjelenését kérik.
— (A felsőkereskedelmi Isko\'a fel-iHOelőblw.tuá^) saeptember 10-én dél. után 5 órakor ülési tart a városháza kis tanácsterméén. Az ülés ejjyellcn tárgypontja a tandíjkedvezmények ügye.
— (»®7<árták a Járv.\'.nykérhfitut) Dr
Fodor Aladár városi tiszlifőorvos javaslatára a polgármesie£_kiüritcttc és bezáratta a járványkórházat. A benno levő pár betegei a kózkórház fertőző osztályára vitték.
— (A Nyukosz nagykanlz el főcsoportja) ezulon értesíti tagjait, hogy a főcsoport titkárságát HoltzCr Sámuel ny. álL százados l>ajtárs (lakik Nagykanizsa, Bajza-utca 1. sz.) vette át A főcsoport tagjainak minden ügyuen» készségül áll rendelkezésére. Egyúttal közli a bajtársakkal, liogy a Jj\'icíoiwrt működési területe is kibővült, mert az Országos Központ Keszthely városát is Nagykanizsához csatolta.
— Herczfeld Mimi Illatszertár* szeptember 16 án, hétfőn nyIHk meg Horthy Miklós ut 2 alatt.
— (Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán az elmúlt hélen í) gyermek született. 5 fin és 4 leány: Károly Márton zenész és Baranyai Gizellának rk. fia, Pápai Ferenc cipész-mester és Varga Irénnek rk. fia, Szabó István postatiszt és Bindingcr Teréziának rk. leánya, Lutár József napszámos <s Németh Júliának rk. leánya, Andri Gábor Máv fékező és (iyura Máriának rk. leánya, Németh Gálx>r cipész-segéd és llalws Ilonának rk. fia, Horváth Ferenc kőműves-segéd és Kálovlcs Jflá-riának rk. fia. Házasságon kivül született 1 fi|u és 1 leánygyermek. — Ha-
1,1 \'Mi\' \' ----- \' sas
a ZflLfll KÖZLÖNY REGÉNYE
(OIuuaíÍQJP
WA.V )
— Szegény fiu, — sajnálkozott Avar. -- Beuiazta Saaovjcloroszországot, irl róla egy nagyszerű könyvet, otl szerzett tüdő vészt és el kellett jönnie vidékre újságírónak, liogy éhen ne vesz-szen. A könyv még nem jelent meg, csak gépirásban olvastam. A, kaszinó gazdája a<Ua ide, mert tudja, hogy sokat olvasok és kíváncsi volt a véleményemre. Majd ha megltjd, nagy üz-leiel csiuál vele valamelyik kiadó.
II.
C.ábor, az ezredes öreg legénye rá-plslantolt az órára. 01 perc hiányzott a tizenegyhez. Méj^gyszer végigsimított" jól szabott egyenruháját a vizes-kefével, letöröl le fényes csizmájáról az esetleg odaiévedt jjorszemet, megsodorta dugóhuzóformára kifent óriási bajuszát, felhúzta hófehér s/.arvusbőr-kes/.tyiUt és tempósan lépkedell az eloszold ajtóig. Amikor kezél a kilincsre tette, odabenn megkondult az óiu, a íolyosöról saikant.v u|>«ngés hallatszolt, iiájbof JNtária a* ajtót az iircdes
lálozás 12 történt: Gazdag Kálmánné Simon Mária rk. 55 év€s; őzv. Dolntó Vilmosné Berta Anna rk. 50 éves, Pjip Margil Mária tanuló fk, 13 éves, Bognár Kálmán földműves rk. 35 éves (Cielse), Németh Lajos pincér rk. 50 éves, Kellner Jánosné Zsitlny Juliánná rk. 87 év«s (Bécs), patalicS Mária rk. 4 hónai»s, Pápai Ferenc József rk.
1 na|x>s, özv. tierócs\' Józsefné Kálo-vics Terézia rk. 05 éves, Melczer Jakab kereskedő izr. 75 éves, Gyurka Ferenc napszámos rk. 68 éves, Horváth I-Xrenc rk. 1 naj»s. — Házasságkötés
2 volt: Olt Lajos János kertész ág. h. ev. ós Gerócs Margit ág. h. ev., Vincze Imre jpapszámos rk. és Dormáu Erzsébet rk.
— (A nyomorék gyermeknek) gyógy-liedagógiai iskolába való elutazásához: özv. Koltay Lajosné 1 pengőt küldött a Zalai Közlöny szerkesztőségébe.
— Cord ás v«lourMr*o»y«k, pyjaina és ruha-llanellok legnagyobb választókban Slnger Divatáruház. A
— IJerte* M IJereupertex férf^ szövetek egyedárusitása Schütz Áruháziéi.
be:éj.etl. Gábor városszerte ismert nagytaraju sarkanlvui össrccsörrentek.
— Ezredes urnák alássan Jelentem, .eset. van!
— Tudom, — felelte kurtán, kedvetlenül az ezredes. — Le engedte segíteni könnyét, kardját és bement az eLédlőbc.
Az öreg legény kóvetto, meggyújtotta a szamovár alatt a borszeszlángot, fidibuszt tartott a megtömött csibuk fölé és vigyázzállásban várt, ami^aa gazdája kényelmesen elhelyezkedett. Mikor azután rávillant a kérdő tekintet, megszólalt:
— AVuat\'ai kérem, hogy a Tőrök kapitány ur századában szolgáló Varga András huszárgyereket méltóztassék aa-altiszti iskoláin* vezényelni.
— Mivel veti meg? — kérdezte az azredes szigorúan.
— Avval, jelenlem n\'ázatos tisztelettel, hogy az ő édesanyját ls az én kedves jó anyám szülte, akárcsak magamat.
— Hát ezt az utóbbi cselekedetét elengedtem volna u jóasszonynak.
— Nem utóbb, meri engem előbb szült je;enlem a\'ássan.
— írd fel annak a gyereknek a ne-\\ét és ha arravuló, akkor meglesz. l>e ha még egyszer igy cifrázod a mondó-kádat, hát mégis csak bevonultatlak a századodhoz! Ennyi idő alatt már megtanulhattad, hogy a magyar katona nem falusi vénasszony. Olyan esa\\arintolt az e>osed, mint az a dugó-hmóíoruiáju kóc «z orrod alatt. Husat
— Az fin l\'jHi\'iííom díjtalan mutatványszámát szívesen küldi meg a kiadóhivatal; Budapest, VI., Andnássy-ut 10. Előfiztflés negyedévre 2 j>cugő.
— N«l é. leányk.bátok nagy választókban Singor Divatáraház.
— A Magyar Lányok minden száma sok örömöt hoz a magyar leányifju-ságnak, az Qtllionunk gyönyörű kézimunkáival együtt. Mutatványszámot küld a kiadóhivatal: Budapest, VI., Andrássy-ut 16. Előfizetés negyedévre 4 i>engő.
— A magyar >»enizoli és népi művé-
szét csodálatos alkotásait, felbecsül-heiellen kincseit futatta be e héten az Uj Idők országos kézimunka kiállítása, amely a külföldiek messzemenő
esztendő előtt is ilyen voltál, amikor elkövettem azt a végzetes baklövést, hogy inagamlwz vettelek. De unom már nagyon és azt mondom neked, > hogy vigyáz* a bőrödrel
— Igenis, ezredes ur! — felelt Gábor huncut szemvillanással és kiment. Nagyon jól tudta, liogy az ezredes meg se tudna né\'.küle leírni, mini ahogy ő se tudna már mást szolgálni ebben az é\'.etben.
Az ezredes megitta teáját,"belenézett a lapokba, majd fellapozott egy könyvet, de nem érdekelte most a gázhá-boru sem, a pipa sem Ízlett. Becsengette Gábort.
— Meg tudnád mondani, hol van most az uj hadnagy?
— Parancsára, igenUt Az <Oroszlán* különszobájál>an vacsorázik. Ott van a- Holla nagyságos kisasszony, a méltói ságos ur, a kapitány ur, Kovács és Avar hadnagy urak. Pezsgőt bontanak (6s a cigány húzza.
— A kardomat, könnyemet! Az őr-dög! ... Hát már mindenkinek elment az eszefl — kiállolt haragosan és be sem gombolva köpenyét, elsietett.
Gál>or kihúzta csizmájából a sarkantyút, zsebretette és fajtalan lépésekkel követte gazdáját Mindig az ez-des mellett termett, amikor szükség voll rá.
Az ezredes komoran nyitott be a különszobába s olyan . pillantással mérte végig a cigányt, ii^cg a pincért, liogy azok ész nélkül rohantak ki. A cigány ugy .megijedt, liogy a hegedűjét
\' érdeklődését is felkeltette. A kézimun-kakiállilás legérdekesebb csoportjainak képét közli az Uj Idők eheti száma, melynek változatlanul gazdag a szépirodalmi része. Mutatványszámot bárkinek díjtalanul köld a kiadóhivatal: Budapest, VI., Andrássy-ut 10. Elő-fizetési ára negyedévre■ 6-pengő 40 fillér, egyes szám ára 50 fillér..
— Divat fíame« és parget
anyagok a legszsbb választékban kaphatók Sch ülenél.
Érdekes m&vész- vendég Nagykanizsán
érdekes festőművész vendége van Nagyktiplzsának. Molnár M. Imne, a jónovü portré-specialista, Olaszországból visszaérkezve, pár hetet Nagykuniasán tölt, hogy. azután kis családjával.Spanyolországba folytassa útját.
Molnár M. Imre kedvelt és elismert arckép-festője az olasz- nagy városok mübarát-köivinek. Első nagyobb sikereit itthon aratta. A kormányzó sógorának, Purgly Emilnek családját, Mik** püspököt, Erdélyi Lóránt pestmegyei alispánt festotte legutóbbi itthonlóteloor.
A szó szoros értelmében specialistája a portrénak. Budapesten járt a Képzőművészen főiskolára. Előbb mint utcafestő tünt fel, de csakhamar kizárólag a portré kötötte le érdeklődését és azt olyan művészi szenvedéllyel csinálja, hogy ma már alig érdekli más festői probléma. Kanizsai tartózkodása alatt bizonyára lesz alkalmunk művészetét közelebbről is megismerni: j ■........i ■ 1 1 ■■!■■!
Is lecsapta a lálalóasztalra és ugy rohant ki. A lisztek felálltak.
— Mi történik\'ittt - kérdezte at ez-iedcs szigorúan.
— Semmi az ég viláfxm( édes öcsém, — fe\'.elt Kernele mosolyogva.
— Az urakat kérdem, nem téged, hahár neked is lehetne már egy kis eszed I
— N«m töriénik itt1 olyan, ami ellenkezik a. szolgálati szabályzattal, vagy az á titlános társadalmi szokásokkal, -vá\'asiolt Tőrök kajjltány;
— Igaz! Vannak azonban dolgok, .amelyek abl>an az Íratlan szabályzatban léteznek, amit a józan ész és jóérzés diktál: Tőled\', öreg\' katonától pedig kétszeresen is olvártam volna, liogy aszerint-cselckódjl Öljetek le és ljozassatok poharai, nem kioll to civileknek megsejteni,\' hogy^ itt klhall#»tá« j volt.
A kapitány mognyomta a csengőt, (Gábor lépett be összecsőrrentve rettentő taraju sarkantytilt,1 melyeket a* | ajtó előtt tett vissza holyükro: j — Patvnos, ejredes url?
— Hát te hogy korülsz Ide? — rivall jtá az eziedes.
— A\'ássan jc\'.cntem, gyalog!
— Ugy? Kinek a parnty:sár<»?
_ Ugy fjondoliam, nem kell a pincérnek semmit meghaUnni abból, amit jitf ma a titttdrak beszélnek.
(Folyt k4t.) j
Városi Hoigó
Szept. 9-10—II. Héllö—ke<W—szerda
Bolwáry Géza nagy filmjei
Bucsukeringö
Chopin, a nagy zeneszerző és a lengyel kislány szerelme. A film kV. van [inomságokkal és elbájoló muzsikával.
Főszereplők: a gyönyörű Sibllle Schmetz és "S daliás Hans Uébenelner, valamint Liszt Ferenc megszemélyesítője : I1aas Schlenk.
Gyönyörű kísérd műsor 1
Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor.
«I elat •Ittadéaok fllléras halyArakkail I
>938.
ti brr 11
ZALAI KÖZLÖNY

Modern gyermekkocsik
MODERN "agy választékban!
otthonos, Ízléses és nem drága, kedvező feltételekkel is kapható
Kérjen árajánlatot!
butöráru házban
Nagykanizsa.
17.30 Orezágh Tlv«tlnr hegedűi. -18.30 Pénzsztiartiással nem Icliot íj>l-l«ui. (l>r. NuvpjUI Akna.) — 10 Hanglemezek. - 20.30 A magyar rádió lllirópa.liiiilHverteilye a Liszl-év akal. mából. - 11.35 Cigányzene - 22.30 II írek. - 22:55 Kola József Jazz-ezne. karának mú*>ra. — 0.05 Miiek.
11.
18 A dolgozó Uü. (l\'arlakv l.ajus.) — 18.35—10 liauda üde etiiibaUuosIk. -1».I0 Mczilnazdasigi félóra. - 10.15 M.Uk MiMly liO-zél Flaubertról. — 20ir, 20.10 Arauy Misef énekel. -20.45 A XVII. század elsft kísérletezői. (Sztrékay Káliuán.) 21.20 Hírek.
Bt™.
17.30 CsollúSliraiok. — 21.35 lUküó-*\'wkur.
Szerda
«.45 Hanglemezek. — 10 llirok. —
10.211 A liz zenlai csata. — 10.15 Ma-mulvadliszat hajdan ós most. _ 12.05 -12.10 laarlsin Miklós zongorázik. -Ilitek. — 1320 Időjelzés, idfljá-™«l«k-nlAs. _ 13.30 Az 1. bonvédgya-tonezrtxl lenekara. — 11,10 lllrek, árak. - 16.10 DlákMIóm. .A világ leggyor-»bb vonata., (Csürós Zoltán.) - 10.15 1\'lojelzés, hírek. - ÍJ Z-áinboki Miklós Soidoakázik.
i .i\'7\'^\'1 A cselekvő gyermek. (Homokos J-MMáaé.) _ in.05 peren Lili éne-- 18.40 llogyau vélekednek a fatlumé^kröl a primitív népek. (Dr. "•itucz l.ajos.i _ 19.10 Cigányzene.
20.15 Szlninüclőadás a Sludióban. •A s^rkuii műdal*,., Síiiiinil 3 Mv. ™ dr. l-rd&s László, Kendező Oilry v a, , ~ 2,10 lUrels. - 22.30 Ur.
Mékelyhkly lic,,^ ^jui _ Jű.10
Paiaky Vilmos jazs-zenekanluak mü. rora. 0.05 llliek.
Budapest II.
10 Üstökös a látlialAioa. (Dr. Cn-vallon! Ferenc.) — 10.10 Miniatűrök (Révész Béla.) — 20.20—21 Fehér Ilonka hegedúl. - 21.05 Hirek. — 21.30 -22.30 Cigányzene.
12 Kön ny 0 zene. 14 Ponseilo szoprán lemezei. — 10.05 Szórakoztató lemezek.
17.05 llochsteiier: Két intermezzo
zongorára. — 10 MassCiR\'t: M....... 4
(elv. ojiera az Operaházból. --- 22,10 Állástalanok zenekara.
I
ALAI KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
hirdMMt métér obiak!
Lengyelország csak a magyar fegyverkezési egyenjogúság elismerése
esetén vesz részt a dunai értekezleten
Genf, szeptemlrer 19 I landó résztvenni a dunai értokez-Kánya Kálmán külügyminiszter [ leien, ha az feltétlen elismeri Ma-Géniben BCck lengyel küldgymliUz- I gyarország igényelt, killOnösan a»-terrel tárgyalt, aki kimentette, kat a kívánságokat, amelyek a hogy Lengyelország csak akkor haj- | felfegyverkezésre vemattoznok.
Ponyva
készítés — javítás, kölcsOnzéa
Hlrsch és Szegő
zsák- <i ponyva-varrodában.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Férfi-
és gyermekingek
NŐMehérnemiiek
Kötött-és divatáruk
Jé minőségű női harisnya P1 —
Férfi sapkák 80 f >«>
őszi női kalapujdonságok
Iskola táskák
BRONYAI
divatAruhAzban
horthy m.-út 1.
Eamsepp , -—:
•nkl a helyi kerwkodflknól I párosoknál sxorezze bel
zalai közlöny
APRÓHIRDETÉSEK
Sbimmh* laaár Tarén azabsdsígá-
ról megéikezve fámét a nagyérdemű kö-lönség salvea rendelketétére áll Mloaav HtM II. Flilualan. 3312
aaidingeHl kályha mérsékelt irhán
eladó. Singet Dívatáruhti. 3303
Prlvátkaloaffist főútvonalon tevő ér-téltea hálta elió helyen vató bekebelezésed kertiek. Ajanlatot .5000 P" Jelzésiét
■ kiadóhivatalba kélek.___•
aiisdaneat (esettel bejírónőt) asoa-nalt belépésre kertiek. Koasutb-tér 14 I 4 3304
ItaU ebédtóbutor, u| varrógép, |J he-gedtl. Havas Csengery-ut 12. 3305
Kényelmei társas aatá-klránduláa
Hévízre vasárnap reggel 7 éa délután 1 énkor. BWjegvzés Kanltna telelonállomaa 2 22.
Canltnann Manónál,
•lr«Ml4k«t márványból éa gránitból csak Kovácsnál, Klrályn. 33, kaphat olcsón éa |ót. 2788
Magyar-u. 58/a. magáaháa szabiikéiból eladó. 3301
Kétszer káiiaMbéa és mellékhelylaé-eekból álló lakások november l-re ktsdík Királyi Pál-utea 19. 3360
Iráaaxtat aloaáss aladá lapunk
nyomdáiéban.
Ttazteaaégea, ögyes kaJáréaSt keresek. Fö-ut 20. azám. *
Egy férfi templom Nláa az elaá Borokban kiadó. Clm a kiadóban. 3306
Fözat twM kaJái-áaSt lel vetlek. — Ham, Deák-tér 15. 3308
Diákot Idei tanévre tanulmányi lei-ügyelettel, német tanítással, tongora-haaa-nafattat éa teljes ellátással urt csalid elfogad, ugyanott különálló udvari aioba ellátásait kiadó: Klnlraj-u. 34/s. 3307
Divat- éa rHvIdáraa aagédat, minden tekintetben megblshatót, lehetőleg október etaela elóttl belépésre alkalmatok. Caak írásbeli a|ánlatol „Bagkt.haW" jallgérc kiadóhivatalba kérek. A azakmá-ban teljesen jártas elámsllónó ti lehet. 3314
Tssrsal-bátvagafbiasnafc, cserelflae-tak, ragasatók kaphatók. Katalógus nálam
..... Schteslnger, Erzsébet-
3313
megrendelhető, tér 18.
HALAK,
ebédifik, up itzobák,
kombinált berendezések
BDDIPESTI BDTOKZáLOIUl
Budapest, VIII. Baross-u. 21.
Nagy válaaaták. KadaaaS ráaalatflsatáara 1
EBETTSEGf igjl
Neve: Metropole Lakhelye: Budapest,
Mkécl-it 58.
Szállodája: modern Télikertje: világvárosi Kávéháza: ragyogó Sörözője: remek Konyhája: hires Pincéje: neves Árai: olcsók Közönsége: kitUntí 97
Féltandijas angol és német nyelvtanfolyamok a Zalai Közlöny előfizetői részére
A nyelvek tanulása évről évre jobban tért hódit Nagykanizsán Is csak ugy, mint az egész müveit világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon.
A Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni eiőflzetőinkek a nyelv, tanulást és ezért megállapodott egy elismerten kitűnő nagykanizsai nyclvtanámövel, aki két nyelvet 50 százalékos kedvezménnyel tuntt tt Zalai Közlöny előfizetőinek.
Az angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, heten ként két órával hat hónapig tarl, havi tandíj a Zalai Közlöny előfize-
tőinek 8 pengő, (nem előfizetőknek 10 pengő). Pallos Erzsébet a londoni egyetemen szerezte meg az angol nyelvtanári diplomát. A^töké ietes kiejtést blzlosltjfák ror. Walter Rlpman-nak, a londoni egyetem fo nellka tanárának eredeti grnmmo. fon lemezei. Jelentkezni bármikor lehet a nyelvtanámőnél (Erzsébettér 18. II, em.)
Minden tanfolyamra való féltandijas beiratkozáshoz fel kell mu» tatnl a Zalai Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtáját, vagy a Zalai Közlöny szerkesztfségének igazolását-
Megérkeztek a Standard
Orion Telefunken Philips
rádióujdonságok Bemutatás:
Szabó Antal
raaia. A. ...ináéul artoouxta
rádió- és oslllár-Uzletéban.
1935. sieptcmber li
UQBDDnti
TsroénflöíiJ"
Irányzat i lanyha, Joreatom ■ tltnk Huta lls.sv. 77-es 15 25-15 50 78-as 15-35 -1565, 70^ 1550-IS80. 80-.i 15 65-I5\'90. dunánt. 77-ea 1475 14 90 78-as 14P0 —1505, 79-et 1505-1520 80-as 1520-1530 Roia pestvidéki 1370 1380 mát 1390-1400. Zab u| kíiép 1635-16 40. Tanperl llstántull kCiép tb bpest 1515-1525
Kiadja a laptulajdonol Közgazdasági Bt, Outanbarf Nyomda éa Délialal Upkladl Vállalata Nagykanlzaán, Ptletfls kiadó! Zalai Károly. Interurbán ttlelon: Nagykanizsa 78. etán
Holherr—Schrantz—Clayton— Shultleworth gyirlmányu
EKÉK tükBppénoél kormánylemezzel, pormentss csapágyakkal, magliosuabbltott kerék-agyakka1, íz uj lipusok 5nmfl-kSdó zsiro óval.
BORONÁK
2 tsgü és3 lagu, kfinnyü és nehéi 3 kivitelben. VETÓOÉPEK
kanalac- és toiórend-izerbcn
Darálák. Saacakaaágék. SailSaaaák. SatKpráaak. Répavágák. katll.átarok
Kaphatók ée megtekinthetők nagykanizsai lerakatában:
Ország József
aaaf, atStrifya, aSvinvvMalmlatarik, atb karetkadáeébaa
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett.) Telefon 130.
0j JETEK! a"KERESZTES
GYORSSAL*
\' A xxvt-omzXooa IS OLIKUSNAGYGYOlÉSRE^
> Uzgazdaiágl Réizsénftirsaaég 9
dutenberfi Nyomda és Délzalal Lapkiadó ViOlalata
Nagykaniita
Könyvnyomda, könyvkötészet, vn—1—ó tatéwt, tzletl könyvek és dobozok fyárm
iirkMiMatga éa kiadóhivatala
■ „Zalai KBzISay" politikai napilap «
~~|TKLEF01:
KésziftOnki
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és eskelésl értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat
Gyártunki
(Ízleli könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, mlnla-zacskókat, zsákcédulákat, naptárlömbóket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. a
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
Nyomatott a laptalajdooo. KOigzzdatágJ g.-T. üutanbarg Nyomta ás Dálsalat Uramtt vállalala kh.vmyeautájih.. n.,y<__i.,^. Ztúl KáronT
75. Molyim 206. giám_Nagylumlm, 1936. .zepteraber 12 cstllörtök
Ara 12 miér
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI N
A r I L A l»
-S33S2
éi Uadówmal! rw 5 (Oa.
Felelős szerkesztő: Barbarltm Lajos
Eldllirlétl ára: egy hón t pcnjó «• Süt Sietkoitóaégl él ktadóhl»«l»ll tddoa. 7S. <
Sebek
Irta: vitéz Lwl-öwy Árpád országgyűlési képviselő
Mint a vidéknek, a falunak a képviselője, aki itt figyelem a betegségek szimptomáit, elsősorban a vidék, a falu sebiit látom, szóban-irás-ban ezeknek a gyógyítását sürgetem.
Talán a munkanélküliség égető sebe az, amely a legsürgősebb beavatkozásra vár. Nagyon szomorú állapot az, amikor egy erős ember, családapa dolgozni akar és nem kap munkát. Ránéz éhező gyerekeire és kicsordul a könnye, mert a legjobb akarat mellett sem képes őket a mindennapi kenyérrel ellátni. Ennek természetes következménye azután az anyagi és az erkölcsi züllés, mert hiszen az anyagi lezüllés leglöbb esetben az erköl.sl romlást és züllést is maga után vonja. A gyermekek nem járhatnak iskolába a ruhátlanság miatt b ezért elmarad-nak az ismeretekben. Már pedig, ha ml a jövő generációtól várjuk a nemzet feltámasztását, akkor meg is kell adnunk a nemzedéknek mindazt, ami szükséges, ne csak az anya. glakat, de a kulturális Javakat is
Ha betegség üt ki ilyen sziegény családban, akkor kélségbeesik min. denki, mert ha az orvos talán le is megy hozzájuk, gyógyszerre nincs pénz. Itt különösen rá kell mutatnom a legszegényebb, az újonnan alakult rétegre, az úgynevezett újtelepekre. Ezek a nagyobb helyeken 4 6 kilométerre vannak a központtól és amikor sürgős segítségre lenne szükség, amig az a szegény beteg orvost, vagy szülésznőt kap, ad* dig bizony sokszor bekövetkezik a tragédia. Gondoskodni kellene arról, hogy ezek az uj telepek ellátassanak, ha mással nem, községi segédorvosokkal, hiszen a munka, nélküli diplomások, igy a munka-Célküli orvosok száma is rengeteg, s az ilyen orvosok, ha a megélhetéshez szükséges létminimumot megkapnák, bizonyosan szívesen mennének ezekre a helyekre, magasztos hivatásukat teljesíteni. Gondoskodni Mlene arról is, hogy ezek a központoktól távol eső uj telepek, amelyeken rendszerint a legszegényebb emberek laknak, szülésznőkkel, artézi kutakkal láttassanak e], mert J-zek a telepek a kulturigényeknek a legelemibb részeit to nélkülözik.
Mondják, hogy a munkanélküliség kérdését a telepítés révén lőhet leginkább m-goldani. Egyetértek ezekkel abban a tekintetben, hogy ahol ÖMz" vannak zsúfolva a munkások, aH?4" csakugyan szükséges lenne Okét olyan más vidékre áttelepíteni) JJJ mammutbirtokok vannak és igy jobb munka akad. De a terményárak kiemelése is lehetővé tenné azt, ™gy a munkások magosabb munka-*rt kapjanak, s ne dolgozzanak \'e- 18 órát naponta, hanem inkább VMtabMv. dolgozzanak, a nyári jdőben reggel 8 órától délig, ami-
egy válthatná fel
„A világ nem megváltozhatatlan, de csak békés és törvényes uton..."
mondta az angol külügyminiszter nagyjelentőségű szerdal beszédében a genfi közgyűlés előtt
Általános vélemény: — az afrikai háború elkerülhetetlen
■Genf, szeptember 11 Bones elnök szerdán 11 órakor nyitotta meg a Népszövetség közgyűlésének harmadik ülésszakát. Mi lőtt a főtitkár egész évi Jelentését vita alá bocsátaná, több bejeién-tést és javaslatot tett. A bejelentéseket és javaslatokat a közgyűlés -tudomásul vette. Ezek közül leglényegesebb az, hogy Benes helyet kér az elnökségben a Szovjet számára, annak ellenére, hogy az elnökség létszáma ötben van megállapítva.
A főtitkári jelenté^ütán viharos taps fogadta Hoare külügyminisztert, aki azután halálos csendben tartotta meg beszédét. r
- A Népszövetség fennállása óta még nem fordult elő talán olyan döntő pillanat, mint a mostani, — kezdte beszédét az angol külügymi-nlszter. - Könnyen kicsúszhat most az ember száján olyan szó, amely a helyzetet csak elmérgesüené és azt súlyosbítaná. Mégis ugy érzem, a Népszövetség hiveinek nyiltan és bátra/i szint kell vallaniuk, hogy együttes elhatározással megálljuk helyünket és okosan tudjunk cselekedni abban a fontos kérdésben, a
melynek célja a „szőnyegen forgó ügy igazságcs elintézése. .Nyugodt légkörre, szenvedélymentes megfontolásra van szükség, amit nem háborgat a háború lehetősége vagy annak nyomasztó hatása nem nehezedik a lelkekre.
Hoare ezután kifejtette, liogy ő mit éri a Népszövetség fogalma a|att.
— A Népszövetség olyan, amilyenné a benne helyei foKlnló tagállamok telték - mondotta tóbl>ek között. Küzd a háború ellen, amelynek szelleme már sok európai államban felütötte a fejét. A világ nem mcgváltozlathatai. Ion, sót változásra idődként szükség is van. A Népszövetség ezt tudja és az alapokmány módot is ad erre. Azonban a megváltoztatás csak akkor van megengedve, ha arra szükség van és ha azt béké-s eszközökkel és törvényes uton cl lehel érni, nem pedig akkor, amikor azt csak az erőszak ulján lehelne megszerezni.
— A Népszövetségnek mindent cl kell követnie a béke érdekében és közös eljárást kell indítani a fegyveres támadással szemben. Az angol kormány már többször kimutatta, hogy ez a felfogás nála nem változó érzelem hanem a nemzetközi magatartás-nak olyan elve, amelyhez bőségesen és következetesen ragaszkodik.
A hangulat a béke élet-halál harcának fővárosaiban
London: „a helyzet sötét. ."
London, szeptember 11 Az angol sajtó a genfi helyzetet igen sötétnek látja- A lapok szerint az ötös bizottság holtpontra jutott. A francia kormány azt kívánja, hogy erre való tekintettel halassza el a bizottság a jelentés beadását, hogy ezzel is cle$egi!se az esetleges békés megegyezés lehetőséget. Laval ujabb engedményeket helyezett kilátásba. ,
Hoare külügyminiszter szerdai beszéde a lapok szerint békülékeny lesz, de igen határozott tartalmú. Azt hiszik, hogy Hoaru után Lav:4 ls fel fog szólalni.
Pária: „a helyzet veszélyes..."
Páris, szeptember 11 A francia sajtó a genfLhelyzetet veszélyesnek mondja. Béké§ megoldás kilátásai n -m kecsegtetnek. Az angol francia szoros együttműködés azzal magyarázható, hogy a helyzet
igen válságos.
Páris szerint a keletafrikai háború most már elkerülhetetlenül megindul. A .Népszövetségnek már tehát nem arra kell törekednie, hogy a hálx>rut megakadályozza, ez mán ugyls csaknem lehetetlen hanem minden igyekezetével azon kell dolgoznia, hogy Olaszország és u Népszövetség között ne következzék bo szakítás a hadműveletek megindulása után.
Róma: a hangulat lelkes/
Róma, szeptember 11 A nagy fascista seregszemlén 10 millió ember vett részt. Ebből 4 milliónak van katonai kiképzése. Az olasz lakosság mozgósi\'ását qrra a napra várják, amikor Kcletafrlkában megindulnak a hadmüveletek.
Az Qlasz sújtó határtalan lelkesedéssel ir a fascista csoportok seregszemléjéről. A Popolo di Itália döntő jelentőségű állomásnak tartja ezt a seregszemlét Olaszország fej* lődésének útjában. Olaszország elhatározta, hogy Abessziniát le-fegyverzi és azt végre is hajtja, más megoldás nincs I Olaszország kiharcolja a maga igazát.
Addia Abeba: kevés a fegyvert
Addis Abeba, szeptember 11 Abessziniában még szeptember vége előtt várják a háború kitörését és az olasz csapatok elörenyomulá. sál. Az al^sszinek uz olasz csapatok vízellátását akarják elzárni.
Az első fegyver és lőszerszállit-mány most érkezett meg Aliesszi-nlába, de ez még mindig elégtelen. Az angol kormány biztosította az abesszin kormányt, hogy abfrin az esetijén, amint az ötös bizottság ja-
őket és, igy feltétlenül több lehetne a munka. Ez azonban csak ugy volna lehetséges, ha a földbirtokosok, nagy birtokosok nagyobb munkabért fizetnének. Viszont ez megint esik akkor lehetséges, ha a terményárak és az állatárak is felemelkednének.
Jórészb n a rokkantak is a munkanélküliek közé számíthatók. Legt ujabban a rokkantak gyakran élnek azzal a panasszal, hogy rokkan\'sági fokukat, leszállítják azzal, hogy a rokkantság náluk már nem hadi törődöttségnek, hanem a korral járó törődöttségnek tudható be s együtt jár az öregséggel. Ezeket a rokkantakat nem szabad elpusztulni enged* nünk. Ugyarilyen helyzetben vannak a hadiözvegyek és a hadiárvák, akikről szintén gondoskodnunk k-\'H sürgősen, a szükségnek megfelelően.
Nézzük most azokat a munkáso-
kat, akik kapnak ugyan munkát, de a bér nem elegendő. Itt van nálam egy munkásnak a heti költségvetése, aki olyan szerencsés helyzetbe jutott, hogy munkát kapott: fgy hétre 30 kiló búzaára, a sütéshez fűtőanyag, sóra, élesztőre, tűzifára főzéshez, félkiló zsírra. B kiló burgonyára, 2 kiló babra, eoetre, 3 deka paprikára, 2 deka lx>rsra, gyufára, 1 liter petróleuma, 1 kiló szappanra, cérnára foltozáshoz és foltra, ennek az összege 11-12 pengő. Ezzel szemben 1 P-t keres naponta, ha mindennap kerül munkája. Ez 6 pengő összesen abban a szerencsé* esetben, ha 6 napon keresztül dol gozhatik. Ilyen körülmények között bizony az a munkás nem gyűjthet télrevalót, hanem a nyári munkaidőben is nyomorog.
Az is szomorú látvány, amikor
öreg munkás kezéből, talán félszázados munka ulán, kiesik a szerszám, nem tud dolgozni és érzi, hogy terhére van axsaládnak. Egyik erdélyi Írónak, NftPőaek a könyvében, az elbeszélésében olvasiam, hogy amikor az öíjíg székely munkanélkülivé válik, halotti tort rendeznek neki, elsiratják a gyermekek, az unokák, azután bevonui a kénes barlangba, ott meghal, másnap érte megnek, kihozzák és eltemetik. Sok öregember, hogy terhére ne legyen az éhező családnak, elmegy az útból, hogy a többinek több juthas* son. Ilyeneket nálunk is látni!
Feltétlenül szükséges, hogy em-lx-rséges munkabérek állapíttassanak meg és hogy az elaggott munkásokról valamily n formában gondoskodás történjék.
o
ZALAI KÖZLÖNY
IS3S. szeptember )£■
vaslatát Olaszország nem fogadja el, Anglia felfüggeszti a fegyver-kiviteli tilalmat.
Newyork >\' sem/eges maradni I
Newyork, szeptember 11 Az Egyesült Államok kormánya nem hiszi, hogy a háborút meg lehessen akadályozni. Az USA azonban nem vesz részt a háborúban, semleges marad és igyekszik nem belekeveredni. »
A kisgyűlés elutasította CsétI építészmérnök fellebbezését
a kanizsai ravatalozó-épités árajánlata ügyében
Az idén 300 gyenntket filtöztet fel a Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyra
A karáosonyi vásár november 30-án és deoember 1-én lesz
A nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet Rubint» Károlyné elnöklésével választmányi ülést tartott.
A kocslkorzó F<*kas Vilma ügyvezető alelnök bejelentette, hogy a Nőegylet a pünkösdi Zrinyi-napok alkalmával nagysikerű kocsikorzót rendezett. Ellenkező hírekkel szemben a Nőegylet--nek ezen a rendezésén az ablakok kiadásából és virágok árusításából 160 pengő liszta bevétele maradt, amiből közkulturális és hazafias célokra teljesített adományozásokat.
A vásár
A Nőegylet az idei karácsonyi vásárát november 30-án és december 1-én tartja meg. A munka-mühelyek már a közeli belekben megkezdik az előkészületeket.
Közgyűlés Az évi közgyűlés szeptember 30-án délután 6 órakor lesz.
A kiosztás A karácsonyi kiosztás november Í9-én les$ Erzsébet napján. A ta. valyl 260 gyermekkel szemben az idén 300 gyermek kap cipőt és ruhát. összesen 170 pár cipő és 130 öltözet ruha - valamennyi vadonatúj - kerül kiosztásra.
A népkonyha A népkonyha vezetésére a polgármester az idén is a Keresztény Jótékony Nőegylet jól bevált apparátusát kérte fel. A Nőegylet kérni fogja, hogy az idén a "tavalyinál korábban nyissák meg a városi népkonyhát.
A trj tizórai akció Az iskolai tej tízórai akció október elején kezdődik, a Nőegylet ez-idén is mindegyik körzetben bekapcsolódik az akcióba.
Csak egy ebédel! A szegény iskolásgyermekeknek családoknál való ebédeltetése Iránt a társa(kílom érdeklődése m^gcsup-pant. A Nőegylet fokozott erővel lát neki, hogy minél több éhező gyermek kapjon egy-egy ebédet jószívű családok asztalainál. \\
Házi trák A társasélet őszi szezonjának meg. indultával a Nőegylet ezldén újból meg akarja rendezni a valamikor általa kezdeményezett s később minden egyesület által átvett házi teák sorozatát.
Egy néma tüntetés
Október 6-án a nöegyletek közös koszorúját a nagykanizsai . hölgy világ néma felvonulás keretében le fogják helyezni a mindmáig fel nem avatott Nagymagyarország emlékmű talapzatára.
Zalaegerszeg, szeptember 11 A zalai törvényhatósági kisgyűlés kedden délelőtt tartotta ülését vitéz Tal>ódy Tibor főispán elnöklete alatt. A Hiszekegy után a főispán megnyitójában a legnagyobb elismerés hangján emlékezett meg Zalaegerszeg jubileumi hetéről. Hangoztatta, hogy • Göcseji Hét sokkal többet produkált, mint amit vártak, amiért ls javasolta, hogy a kisgyűlés nyilvánítsa elismerését Czobor Má* tyás polgármesternek és munkatársainak a szépen sikerült hét meg* rendezéséért. A főispán javaslatát egyhangúlag elfogadták.
A kisgyűlés tudomásul vette, hogy Nagykanizsa város a Nagykanizsa-* pacsai és a Nagykanizsa zákényi törvényhatósági ut átépítésért 6000 pengőt fizet a megyének.
Nagykanizsa város tévedésből 844 pengővel többet utalt ki Juhász József budapesti diszletmesternek
a kanizsai szinházi díszletekért, a mely összeget most, miután nem le» betett utólag behajtani, törölték behajthatatlanság cimén. A kisyyíilés ezt tudomásul vette. Jóváhagyta rf kisgyűlés a Hirschkr Testvérek üz» lethátralékának törlését is. A kanizsai strandfürdő átalakítási munká-
lataira megszavazott 2000 pengő póthitelt is jóváhagyta a kisgyűlés.
Nagykanizsa a Központi Szeszfőzde vasbeton-tartályainak és a köztemetői halottasháznak megépítésére versenytárgyalást hirdetett és a munkát már oda is Ítélte. Ez ellen Cséti István ,építészmérnök fellebbezéssel élt, mert szerint* az ő ajánlata volt a legolcsóbb. A,zalaeger* szegi államépitészeti hivatal a mérnök javaslatát felülvizsgálta és azt semmivel sem találta kedve zőbbnek a többinél. Erre való tekintettel a kisgyűlés elutasította Cséti fellebbezését. Ezután a többi községek javaslatait tárgyalta a kisgyüUa, amelyek között elfo»-gadták Szépetnek község határoza* tát, amely szerint a község 1000 pem gővel járul hozzá a község hősi em. lékmüvének költségeihez.
A póttárgysurozatban még két kanizsai ügy szerepelt. Jóváhagyták Nagykanizsa képviselőtestületének a műszaki tanácsnoki állás betöltése és mérnökgyakornoki állás szervezése tárgyában hoaott határozatát. Jóváhagyta a kisgyűlés Nagykanizsa ama határozatát is, amely szerint a Petőll-ut 3. szám alatt 45.400 pengő költséggel ele* /v fel iskolát építenek.
A Balaton nemzetközi utvonalainak és a körutakhoz bekötő utaknak építését
sürgette a Balatoni Szövetség közgyűlése
Balatonföldvár, szeptember 11 A Balatoni Szövetség Balatonföldváron tartotta közgyűlését Maim tinszky Ferenc felsőházi tag elnöklése mellett. Az elnök megemlékezett a mult évben tartott jubiláris közgyűlésről és ennek kapcsán megelégedését fejezte ki a mult eredményeire nézve. Behatóan \'foglalkozott a jelennel, amely
örvendetes forgalmi fejlődést mutat és szép kilátásokkal nézhetünk a jövő elé, mert a kormány és az összes hivatalos tényezők segítségé-
vel a további fejlődést tudjuk biztosítani.
Megemlékezett Batthyány Lajos gróf, évtizedeken át volt vezetőelnök és jelenlegi tiszteletbeli elnök tevékenységéről, majd dr. óvári Fe. renc felsőházi tag, kezdettől fogva ügyvezető elnök működéséről abból az ulkalomból is, hogy az idén tartotta aranyiakodahnát. Hivatkozott arra, hogy a Szövetség ezévi fölévé-kenységét a veszprémi ünnepélyek-kel kapcsolatos események megrendezése képezte, amellyel kapcsolatosan különösen a turista-szempon-
tok mutatnak nagy haladást. Az almádiak által létesített Horthy, kilátó leleplezésénél a Szövetséget Iklódy-Szabó János alelnök képvi-selte, aki a Veszprém-Bakony-Ba. laton ünnepségei nagy bizottságának ls elnöke. K^Mthrly város is kivett© részét a Balaton-kultusz támogatásából. Állandósította a nyári pécsi egyetem intézményt. A Szövetség állal szorgalmazott Kisfaludy ut vá-ratlanul nagy forgalmat bonyolít le. A közgyűlés köszönetet mond Habi-nyl Tihamér pénzügyminiszternek, hogy mint volt kereskedelemügyi miniszter ezt a Szövetség által régen kért utvonalat megvalósitotta., A1 Darányi Ignác szobor megvalósítás sával a Szövetség által állított ba* latonl emlék szaporodik. A Szent István napján gyújtott Reménylüzek nagyon szép és mogható cselekedete volt a Balaton partjának. Ki. vánja, hogy özek a Reménytüzek nemsokára örömtüzekké váljanak és ezeket a tüzeket ne csak a Balaton pariján, hanem,az ország régi magaslatain gyújthassuk meg.
A közgyűlés fő eseménye volt Sámy Sándor ny. miniszteri tanácsos előadása Úthálózatunk és a Balaton cimmel. Az előadó vezette éveken át a balatoni körút építkezéseit és nagy szeretettei foglalkozok azokkal a megoldásokkal, amelyek célja a Balatont a nemzetközá útügyi forgalom egyik központi cél-helyévé kifejleszteni. A nemzetközi útügyi térkép vonalaira hivatkozva mutatta ki annak a fontosságát, hogy milyen nagy jelentőségű lenne, ha
OlaszwuáK feffti. topább*
ftécA Jepp> Baiatofj
legközelebb) utj
lást py< *
py érhetnének.
A gazdag idegen -csak akkor látogat cl hoezánk, ha kellő gondozott, pormentes utak állanak rendelkazé-sére. A szakszerű és nagy érdek* lödésscl hallgatott előadás belévé lágitott azokba a megoldásokba, a melyekkel a magyar idegenforgalom uj utjai megteremthetők. Ma a Balaton iránt a világ minden tájékáról érdeklödnek >és ha nem törekszünk arra, hogy a főirányokból a Balatonhoz hiányzó utak elkészüljenek vagy megjavíttassanak, nem remélhetjük azt a forgalmat, ami biztosan b következik, ha elégséges jó ut áll rendelkezésünkre.
Az előadáshoz Malatltzky Ferenc tárnsclnök, majd Re»ch\\ Imre váJ rosblró,, Faragó Ferenc kereskedő, H°rteiondy Miklós orsz. képviselő, Gonda Henrik miniszteri taqácsos és
P^ TANREND cl* Mama \\
Órák
7-8
10—11
11—12
12-1
2-3
3-4 i:4-5 1. 5—6
Vasárnap
Kalapok
Öltönyök
FahérnamQak
Cipők
Kötöttáruk
Harisnyák
Bőráruk
Illata varak
Srőnyagak
>aákápaay»k
Hétfő
Kadd
ani\'f íBTrnnw j ff wiicgsLTtil
£ / o* /#

*
im twpWmber 18.
mások szólottak- lpizzá és egyhangúlag elhatárolnék, hogy kérni fog-Iák Bécs és Grácból induló müulak aak mMöbb való megvalósítását, továbbá azt, bogy ■ balatoni körutakhoz kan csolódó bekötő utak épül Jenek.
hogy a mögöttes községek lakói a fejlődő fürdőfelepek é\'elmlszcr-elliilását könnyebben és jobban szol gitlhassák. A közgyűlés az érdekes és nagysikerű előadásért köszönetét nyilvánította. ■ V
A kösgyülésl jelentés kiterjeszkedett mindazokra a szempontokra, a melyek a Szövetséget a legutóbbi hónapok nlaft cs 1\'kvésétien irányi-tolták, fökölt azokban a gynkorlall irányokban, amelyek révén a Bal i-ton látogatísa megkönnyíthető és m \'gjobhltható. A közgyűlés tisztelet b 11 Ingókká választotta Kóni/ii Kálmán külügyminisztert, vitéz Korma Miklós belügyminisztert éa »r. n"m/wzO Géza Iparügyi minisztert, akiit n Balaton .fejlesztése érdekeiért lg\'n számos esetben hathatósan kózmunkáik\' d\'att. Táryjyel á\'( még több fürdtX-gyesület javaslatát kű-lönböző balntonl kérdésekben <s el-határozták, hogy a itövclkező évben
* somogyi flnnepl heteket
fogja a Szövetség a Nirdőldény alatt megrendezni, felkérve segttö tár-sakul az érdekelt fUrdöegy*sülc*eket és azokat a ®mogyvármegycl gnz-daságl Intézményeket, amelyek uz Idegenforgalommal kapcso\'ahs ünnepségek megteremtésénél hathatósan közrfmunkálkodhalnak.
Naptár; Szeptember 12. csütörtök. Rom. kat. Mária a. Frotealáas Oaldo. Izrael. Klul hó 14. ,
Ityójyszertárl éjjWI s«ol|<ál«t e hó napban a .Márín. gyógyszertár KI rály-utoa 40. és a kUkoaizsai gyógy-szartár.
Gösfordö nyitva rogget « órától estr » óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kwldce «KéM nap oöknoki.
ZALAI K0ZL0NV
Politikai vita a Nemzeti Egység szervezkedéséről a közigazgatási bizottságban
Zalaegerszeg, szeptember 11
A vármegye közigazgatási bizottsága k\'\'dden a kisgyűlés ulán tar-totta ülését vitéz TabMy Tltor fő-Ispán elnökletével. A főispán meg-nyl ójábin megemlítette, hogy 0z egerszegl kiállítás in Bödy alispán 32 tenyészállatot vett a zaial kőzsé. g k részére, ami Igen örvende\'es a zalai állattenyésztés szempontjából.
Bnmd Sándor )- lentette bc ezulán, hogy
FarkssTibortól írásbeli Interpelláció érkezeit,
amely kérdi: - vane az alispánnak tudomása arról, hogy a jegyzők a
Nemzeti Egység szervezésében résít vsznek, nyomtatványokat <S leve-1 zésekel kezelnek. Megengedhetetlennek lartja, hogy önkormányzati tiiztvts lók pártpollllkai munkát vé* gezzenek. BCdy Zoltán alispán vá-laszáb.tn ki; l.ntette, hogy Ilyenről nincs ludomása, de uz őszi hivatal-vizsgálatok alkalmával utánanéz.
TabMy főispán szólalt fel ezután. Abbin a formában, uhogy Farkas Tibor előadja, nincs tudomása a dologról. A Nemzeti Egység a törvényes keretek között folytatja a sze rvezést és azt folytatni ls fogja A Nemz \'tt Egység nem párt, hin-jnl egy nagy felkészülés, összef ,gás a
LEGÚJABB
kosztüm-, köpeny- és ruhaszövetek dús választékban. Intézeti kelengye minden minőségben -legolcsóbban.
Őszi,
téli női- és gyermek-kábátok állandóan érkeznek.

n ZflUM KÖZLÖNY REGÉNYE

— Persze ölt a kíváncsiság? Te akartad haluui, l»gy mi vau itt ? Majd «rről még csevegünk hazafelé! Hozz egy iwharat! Megisszuk, ami az úszta-Ion van, azután megyünk! A hadnagy-nak reggel pihenten kell kiá lania, czért ml vagy mik felelősek. Persze, ha én nem jövök ide erre senki sem
gondolt
— Téved ezredos ur, én azért jöttem el, i»ogy Idejében végét vessem
* vacsorának és h»zatereljem a tár-^sáfiot, — nyugtatta meg Holla.
— Köszönöm. Sajnos, magát nem dicsérhetem meg napiparancsbau. Ne-k«d meg csak annyit mondok, ha holnap megvágatod magad azzal a vademberrel, akkor átlwlyezlek az élei-m«zési raktárba. OH azután sarkantyúzhatod a szék lábát ót«ted végéig és szolgálatod századik évfordulóján lalán még kapitány is lehet belőled. (.sa|>atsaolgála|rö nem használhatunk olyan Usnet, aki liordágyon kerül ki
* vívóteremből.
— Látom már, ezredes ur, hogy mindraképno nagy vcsxedekui környé-
kez, hát nekem már ugy is mindegyI Ha már a sira\'omházbau ülök, lenne egy utolsó kívánságom, — mondta tréfásan a hadnagy. — Elhuzoiu egy-két kedvenc nótámat, azután elmegyek aludni.
\' Halké ;:é!>e vet\'e a hcgciWU s n jobbal magasra eme\'te poharát.
— I.eveickcl irj inkább kölyök! — mordult rá az ezredes, de azért oda-kocintotta ix)harát a Jiadnagyéhoz.
— Minek az? A rossz hir nem késik «1, a jó hir későn se kellemetlen!
— Ugy forog a pyelved, mintha olajoznák.
A poharak visszakerültek az asztalra, a hegedű felsírt a hadnagy karcsú ujjal a!att s bársonyosan meleg férfihangon zengett a bujdosó kurucok fájdalmas dala. jjji.< * >;lálatos nóta észrevétlenül z>ongitotli l>elc a társából abba az édes iieintórödöin-ségbe, amely a magyar lélek nirvá-nájává teszi a nótás, ita\'os éjszakát... Ilyenkor oldódnak muzsikává a íjagy tervek, nagy akará ok. És minden, ami fenyegető és sötét a jövőlien, elveszén jc\'.entékteleuné ködösódik a magyar nóta misztikus varázsában; szinte kó-ze.ebb érzi magához a nagy mindcl-séget az, akit a nóta megejtett.
Egyik nóta a másikat kövctic .. Az ezredesben felágaskodott még e,«y-szcr a lelkiismeret, de a hadnagy Rákóczi kesergöjére zendített és a tárogatót utánozva búgott a szárazfa az ezteties rü!él>e. fis benne volt a hadnagy csodálatos jálékábau « doiwk i>örgése a paripák fiáinak dobaja s c dacos léleknek szabadság utáu való
sóvárgása. Elbűvölve hallgatták, csak Remete nézte sötét arccal Ilol\'át, aki lázasan csillogó szemmel figyelte a hadnagy karcsú, aié\'os ujjait, amelyek boszorkányos iramban láncoltak a hegedű nyakán. Mindenről megfeledkeztek, csak a főtanácsos arcára ült ki lassan sátánian kárörvendő mosoly.
Már opá\'osodotl az ég a különszoba magasan í«(kvő \'blaka mögött, majd szélesen ömlött l>e az első napsugár aranyos fényével vöröses pislogássá s/égyenitve a villanyfényt. Az ezredes riadtan dobbant talpra: — Őrültség! Reggel vanl Gyerünkf L\'odor letelte a hegedűt, hóna alá kapta a kardját * kissé félrebillentve tején a sapkát, halkan dúdolt, sarkantyúival verve a taktust, miközben a kesztyűiét huzogalt\'a. Jó kedve volt.
P.o\'la álmodozva, fátyo\'os Szemekkel Mé:te s\'arra gondolt, hogy Ocskai huszárai lehettek ilyenek, akik letették táncosnőjüket s <Jak>lva lendültek rohamra, ahonnan bizony nem mind kerültek vissza... A torka összeszorult s ugy érezte, soha többé nem fogja hallani ezt a bársonyos hangot, nem fogja látni ezt u hetyke, mogabizó mosolyt. Mint az alvajáró ment kl a tisztek előtt « amikjor a hadnagy, kezébe kapva sapkáját, mélyen meghajolt a kocsi hágcsója mellett, önfeledten sb mitolta végig a flu homlokára gön-döródő hullámos bama hajfürtöt. Azután pirulva dőlt hátra az ülésben és szégyenkezve gondolt »*rra, hogy miért is teitc ezt, hiszen életében ma látta először a hadnagyot. \'
Remete dühösen csikorgatta össze
a reformok keresztülvi\'elérc. Ha hl-bák történnek a szervezés körül, a vezetőket a legjobb szándék vezeti, ők az ország egyetemes érdekét nézik és sohasem ,a magukét. Ezt -mondotta - Farkns Tibornak is éreznie kell és el keli fogadnia.
Farkos Til)or nem elégedett meg a válasszal, hanem felszólalt. Helytelenítette az elnöki székből \' való politikai fejtegetést. A megye kövesse Deák Ferencet és alkalmazkodjék a törvényekhez, - mondotta - amely a pártpolitikai munkát a közigazgatási tisztviselőknek nem engedi mej. Szerinte összefogásra csak a hálxiruban van szükség, ma ennek veszélyét nem látja, szerinte az a helyes, ha az emberek kritikával élnek egymással szemben. Holott mi**- mondta — diktatúrára hajtó szellemet kapunk.
Tarónyi Ferenc szólalt fel a főispán nv\'llett és az alispán válaszát kielégítőnek talál|n. A tengeri ki\' gyónak indult politikai vitának a főispán vetett véget. Megköszönte a felszólalásokat és kijelentette, hogy
a közigazgatási bizottságnak más feladatai vannak, semhogy politikai vitákkal töltse Idejét
Tiltakozllf az ellen azonban, mintha felszólíalá&ából a diktatúra szándéka csillogja ki. A jószándék vezette, megértéssel akar dolgozni. Az alispán válaszát ezután a bizottság egyhangúan tudomásul vette.
A főjegyző eseményjelentése szerint augusztusban 12 tüzeset volt Zalábon.
MaUiiinszkf/ Ferenc terjesztett elő ezután Javaslatot az Idegenforgalom érdekében. Kívánta, hogy n keres* kedelmi minisztertől kérjék a Bécs Sopron keszthelyi és a Graz — Egerszeg keszthelyi ut kiépítését, ö balatoni körút zalai részének javltá-sát. Kívánta, hogy a Balaton zalai oldalára Is vigyenek eseményeket (sport* hét stb)
és hogy a megye támogassa Keszthely szállodaépítési tervét, valaminl
remekbe készült hamis fogsorát, meg-emelic kalapját, összehunyorított szemmel nézett a hadnagyra és arca torz mosolyra rándult. Megfogadta magában, hogy a hudnagyot hamarosan átlíelyeztcii, mert ugy látszik ez a kamasz tetszik RoUának.
— Mi lesz veled kójyök? - kérdezle az ezredes gondterhelten.
— Elvisszük a fürdőbe és hideg zuhanyt huzunk rá. Eleget húzta nekünk, most egy kicsit mi huzzuk neki, — tréfált Remete. Közben arra gondolt, hogy a hideg ulán a melegbe küldi a fiút, ott majd elálmosodik és legyöngül, azután — mehet ve ed«i.
— Hát csak menjeiok, - evezett bele az ezredes. Kis ideig a rutornyos léptekkel haladó hadnagy utáu nézett, azután kis^é fáradtan indult iWfelé. Ilyenkor jókedvű ugratásokat szokott kieszelni Gábor számára, de most mogorván mordult a mögötte haladó legényre;
— Id<*- jöjjön kend, beszédem van . kenddel! Tudja-e kend, hogy tűzre-való véh pcmahaider kend? Miért nem cipelt haza? Miért nem jelentette, hogy mennyi ojb idő? M\'.órt nem du«ta Idgbe ágyba azt a kólyket?... Most azután kendet huzatom karóba, ha valami baj leszi... Kend vén szamár, csak azt tudja, liogy igenis kéremalás-san, de a kommandót nem tudja átvenni, amikor az lenne a kötelessége!... No most beszéljen kend, ha tud!? — szidta haragosan a kissé mámoros ezredes az öreg legényt. — Persze a reggeli fürdőm se kész?
(Ftolyt Wér.)
ZALAI KÖZLÖNY
1935. srcptembtr 12
A nemzetközi filmverseny legnagyobb sikere a
Gaál Franci filmje, a KISMAMA $±5?
Az előjegyzett jegyek mindennap délig átveendők, különben eladatnak.
a bekötőutak építését sürgősen folytassák.
Farkos Tibor felszólalásában rá« mutatott az idegenforgalom fontos* ságára és ennek előmozdítójára, a tiszta, modern szállodákra és a reális (Ízlett vállalkozásokra.
A felhozottakat BMy alispán, majd Tabódy főispán is pártolták, az alispán minden szükséges intézkedést megtesz, a főispán pedig az uj kereskedelmi mlnlsz\'ert hivjameg Zalába, - elsőnek - hogy személyesen győződjön meg a szükségle\'.ek-ről. Ezután a különböző jelentéseket hallgatták meg. Az OTI hátralékok elengedése ügyében választandó bizottságba a közigazgatási bizottság részéről Nagykanizsára dr. PUhái Viktort, Egerszegre pedig dr. Tfkusy Kristófot választották meg. A pénzügy-igazgató jelentése szerint
a tényleges adóhátralék 5,735.340 P (122 százalék). Az egyes jelentéseket és a felszólalásokat a bizottság tudomásul vette.
ID<5
Szép Idő!
Prognózis; Oyenge lígáram-lái, néhol zápor, felhősödét. Halmiban köd. A nappali hó emelkedik, az éjjeli lehűlés gyengül. A szép Idő napokig eltarthat.
HALLOTTA MAR ?
..Jiogy Gábor La/os, Kanizsa k-d. vrne tánctanárja, visszaérkezett nagy nyárt tanulmányutjáM és rá, ukl\'Sen megkezdi az Cszl kurzusul kai ?
- Ul lánc nincs a láthatáron, -mondta, d" egypár ul, egészen mo. drn, stnia, egyszerű "és szép figurát
márts láttunk tele.

..Jiogy az osztrák kincstár éul 120JXX1 schillinget takarít megazon, hogy klsibbre szabta a levélbélge. geket ? |

..Jiogy Mltanói-an a Via Vltlor Plzanl "gyík házában leoő utazási Iroda kirakatába a káie.\'kezö htrde. lést akasztották kl: iTuristák ! 1936. bon rendkívüli utazást szervezünk PuUniann autóbuszon Mtl< nóM Adtjlsz Ab\'bába! VlsszwitazáeErlt. r.-án és Lybtán át. Látogatás a né. gus volt birodalmában!*
Márts?!
— r.yero** hoy kátétok ntinden nagyságban legolcsóbb árban kaphatók Schútraél.
— Corá v.lourUr*onyok, pyjaroa és ruhft-tlaoe\'lok leKaagyobb választékban Slnger Dt.atárulntz.
— (B*ly*|tíjli|t«k találkozó)*) skt-dán délután 6-tól 8-iíf u Pannónia hátsó kistermébe^
Körséta a nagykanizsai Iskolákban
A szegénység és egyke Jegyében kezdődött az 1935/36-lk iskolai tanév
Megkc/dödött az 1935/36. iskolai év. Nagykanizsa Isko\'áiban általában a tavalyinál (öbb a növendékek száma, főleg az I. osztályokban (kivéve a gimnáziumot és az izr. elemi iskolát, ahol némi csökkenés mutatkozik). Az igazgatók megállapítása szerint is: --az idei tanév a nagy szegénység jegyében indult, amely mint Yőrös fonál húzódik majd v^gig az egész éven. Meg kell itt em\'ékeznünk a nagykanizsai leányliceum most befejezett renoválásáról. Az épü\'etnck immár virágos, csinos küldje, elsőrendű berendezése ma Délzala első ilynemű inté-k.ctévé emelte. A Notre Dame apácák kanizsai líceuma illetve gimnáziuma évről évié jobban a modern leánynevelés nagyszerű centrumává válik Nagykanizsán.
A piarista gimnáziumban
Magas Mihály igazgató kijelenti, hogy az I, osztályban kisebb lelt a létszám, a többi osztályokban a növendékek száma a megszokott. Tavaly két párhuzamos első osztály volt 39 és 37 növendékkel, az idén egy osztály van 52 tanulóval. Ezzel s/emben a IV. osztály párhuzamos. Tavaly ilyenkor 42ti tanuló iratkozott be, az idén 410, ez azonban mg nem végleges létszám. «KCvés a gyerek, nagy a szegénysége — mondja Magos direktor és ezt a mondatot majdnem minden Iskola Igazgatója hangsúlyozta kőrútunk alkalmával.
A gimnáziumban a nyuga\'omba vonult Koz-s tanár örökébe dr. Poharcsik Pál lépefl, Onovón László tanár helyébe még egy tanár beosztását várják.
A Városi Felsőkereskedelmi Iskolában
Ha\'og Dezső ljazgató készíti épen a polgármesterhez Ix\'terjcsztondő jelentését. Az idén 124 növendék iratkozott be. Az I. évfolyamba 38, a 11. évfolyamba 45, a II;I-1)0,30 és a IV.he n Vallás szerint: röTn. kath. növe.idék 00, izraelita 18, evangélikus 6 és református 1. A létszámemelkedés tavuly-lioz képest 5. A l>eiraá»ok eredménye kedvezőnek mondható a Jövő szcni-jwntjából, mert a IV. évfolyam lét-
száma csak 11, a jövő iskolaévben tehát jelentékeny emelkedés . várható.
Nagyon sj^rencsés gondolat volt ezt az országos hírű, nagymultu intézetet a váiosnak átmenteni.
iA tanári karban semmi változás.
A Notre Dame leányllceumban,
Illetve mosl már az uj tanévtől kezdve leánygimnáziumban dr. Kerkay József igazgató vezet végig a teljesen modernizált, gyönyörű intézetben. N\'a</y-nagy ifjúság-szeretet csillan kl minden szög. Kiéből, mert csak ifjúság-szeretet produkálhatja azt, amit alkalmunk vo\'t végigszemlélni. Tantermek, tanári szo-l>a, könyvtár (Kerkay igazgató saját teljes könyvtártnak ideajándélozott szebbnél-sz^\'bb példányai-). A fo\'yösók üvegezettek, zártak. Az udvar gyönyörűen parkírozott, tennlszpálya készülőben, tornaierem alakítás előtt. Az internátus a legmodernebb berendezésű (a mult évben 6, az idén 14 növendéke van).
A tavalyival szemben (184) azVldén 185 növendék iratkozott be. Az I. osz tá\'yba 28 (Üt csökkenés 7 fö).
l!j tanárklsasszonyok: Pollich Már.a (francia—német), (\'.esmay Irma (magvar—latin), Ivancsics Mária (gyors-Írás).
Miközben jövünk lefelé az emeletről, hatalmas rádió szólal meg a szépen l>arklnozott udvar szaletiijéből. Hádiú-ja ls van az iskolának a növendékek szórakoztalására.
A Városi Zeneiskolában
nagy a sürgés-forgás. Mlg ott vagyunk is folyton Jönnek jelentkezni. Egy Ismerős\' nagykanizsai úriasszony az Akadémiára készül, itt akarja magát tovább ké|»ezielni. Vidékről egy fiatal úriasszony iratkozik be. Egyik a máslkának adja h kilincset. Valólian évről évié jobban fejlődik Nagykanizsának ez a jeles intézménye. Vann »y János igazgató alig győzi O\'itik munkál. A mult évl»en 101 volt a növendékek száma, az idén már eddig ls 25 százalékkal több. Különö^n erős a zongora és énektanszak. A zeneszerzésen tavaly 1 növendék volt, az idín már 3 van. Egész éven át folynak a
Városi Mozgó
Szeptember 12 -15. MAGYAR DIADAL!
Csütörtöktől—vasárnapig
A velencei nemzetközi
filmversenyen legnagyobb sikert aratott film I
KISMAMA
Gaál Franoi világsikert] szerepe
Szerepelnek a filmben: Verebes Ernő, Huszár Pufi, Ottó Wallburg, Annié ttosar és a világ legkisebb gyermeksztárja : Bébi Bandi.
FÉNYES KÍSÉRŐ MŰSOR.
Előadások hétköznap 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. A hétköznapi 5 órai előadások filléresek I
belraláflok, igy teljes kéjjel csak az év végén lehet kapni. Azt már most is meg lehet ál\'apltani, ho^v az idén a legtöbb uj növendéket a Városi Zeneiskola könyvelheti el. Messze vidékről Jönnek beiratkozni, olyan hírneve van a nagykanizsai zeneiskolának.
A polgári leányiskolában
Polónyl György Igazgató megelégedett mosollyal fogad. Itt örvendetes szaporodásról ad számot a dii«ktor. Az I. osztályból 3 osztályt kell fel-á li\'.ani. A többi osztály is párhuzamos. A mult évben 321 voFt a tanulók száma, az idén .350. Itt is csak az évről évre való fejlőtlést állapithalunk meg. Személyi változás nincs.
A polgári fiúiskolában
Bitiem Eé\'a igazgatót egész sereg szülő v«szi körül, mindenkinek van valami kéréso, kérdése. Az idén 47 növendékkel többen iratkoztak ösz-sze.ven 411-en, <ic ez a szám még emel. kedlk legalább tízzel. Kilenc osztály felállítását kérelmezte. Et két uj tanárnak a beállítását Ls szükségessé teszi. Itt már az intézet is szűknek bizonyul, uj tantermekre, uj épületre lenne szükség, hogy mindenben megfejeljen a modern .követelményeknek
A Rozgonyl utcai elemi Isko\'ában
Filó Ferenc igazgató több fiatal tanító-kisnsszonnyal (akik évek óta várják elhelyezkedésüket) a beiratkozás statisztikáját állítja össze, i Aktahegyek tornyosulnak az asztalokon. A mult évljez viszonyítva né|)C.sebbek az osztályok. 403 leány és 371 fiu iratkozott be eddig. Sajnos, mondja az Igazgató, igen nagy a szegénység. Sok szülő a tanköny\\«Jket sem tudja beszerezni. Aki eddig sohasem kért segélykönyvet, az idén már az ls kéri. A Jószívű Filó Igazgató azon van, hogy minél több szegény gyermeknek Jusson a segély-
könyvekből.
A Vécsey utcai Iskolában
Zsigmond Józsrff igazgató kijelenti, hogy az idén több gyermek iratkozott be, mint tavaly, azonban a szülők nagyon iiKlolensek a beiratkozás dolgában, mert olyanok is vunnak nem kis számlán, akiknek gy rmekciket hatósági kényszer ,utján kell majd beíratni. Eddig 730 g>«rmek iratkozott bc (tavaly 710). De ehhez a számhoz lehet még 50-et -számi.ani, akik még beírat, koznak rövid időn belül. Az ismétlő iskolába 80 leány iratkozott be a tavalyi 120 növeiKlékkel szemben, a fiuk pedig 50-«n, a mult évi 106-tal szemben.
Az Izr. elemiben
I.ázár Artúr igazgató a tanulók számúnak csökkenéséről beszél. Az idén mindössze iMi tanuló iratkozott be, ez a szám talán 100-ra keiekedik ki. A négy osztály vegyes. A kereskedőtársa-da\'om nagy elszegényedését látjuk — mondja — a mi iskolánkban, az egykét, ami a súlyos gazduvági válságban leli magyarázatát. Olyan az iskola, mint egy fogyatkozó kaptár, melyből apránként kiszállnak a méhecskék..
A kiskanlzial elemi iskolában
Kovács ülés igazgató egy könyvhalom fölé görnyedve adja össze a pótbeim-tás eredményét. Az idén u beiratkozottak száma 834 (tavaly 870 volt). Azonban Kiskaniz-án is csuk az a helyzet, Jiogy a szülők nem tartják be a beira-tás |»n!os terminusát. Itt is még min-i dig jönnek, jönnek a gyermekekkel. | Kiskanizsán 33t ismétlős iratkozott l»e \' eddig. Személyi változás nincsen. (H*-I ba Mária hitoktató helyett, aki 11 évig
1935, tteplefflber 12.,
EMIMllUll
Neve: Mqtropple Lakl\\elye; Budapest,
Kákócl-at 58.
Szállodája: modern Télikertje: világvárosi Kávéháza: ragyogó Söröjője: remek Konyhája: híres Pincéje nevw Árai: olcsók Közönsége: kitUnö 97
ZALAI KÖZLOHY
dicséretreméltó buzgóságot tanította a kisykanizsai gyerekeket a kath. hittanra, a pflsipftk hitoktató lelkészt küldött ki. Az igazgató Haba Máriának példán működésért legteljesebb elismerését és köszönetét fejezte ki és a testület jegyzőkönyvben örőkiteitc meg.)
Az IparostanoncUkolában
Ortutay Gyula igazgató áll(<Ja össze a beiratkozásokról szóló jelentést, Eszerint a mull évben 84 leány és 22? fiu volt a létszám, mig a folyó Iskolai évadbon 236. ffu és 81 leány iratkozott l>e. Az ij>ari pályán való slagnáció látszik még mindig a statisztikában.
Fontos volna a kanizsai iparosság régi kívánságát teljesíteni: az önálló, uj, modem ijjarostanonciskola épí-tés^t. . \'

Nagy-nagy a szegénység, kevés > gyermek, pusziit, az egyke... halljuk és szorongva fog meg az érzés:
- Lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága?...
Jég égető pusztítja Alsó-dunánlul szőlőtermését
Az elmúlt napokban az AUódu-
.....ni hlrea borvidékén — mint ■
miretcj - hatuimus jégeső pusztított. Most érkezett jelentés szerint a katasztrófa a somogyi és a bala-tunmentl szőlőket pusztította leg-labbun. A jégkárt követő esőzések miatt a megmaradt filrUJk pedig rothadásnak Indultak.
Aki Iritt és egétz*4ges ftkar
lenni éi el >kar|akerSlnl, hogy kemény legyen a széke, emésztése meg lenen marva, folyton fájjon * feje tx bőre tele kgyen ralndaa-Ito pattanással, az Igyék hetenként egyszer-kétszer reggelizés előtt eg] pohár természetes „Fecsnc József\' keserűvizei — KOzkórhizakban vég «tl orvosi megfigyelések izerlnt I Ferenc József víz gyorsan, blzlo tan ét Igen enyhén hat s ezért U-víllkép a gyomor-, bél-, vese-, mál-™s\'Peliólyag-betegek használják szl-
- Kíztl.rtrUelá* rendklvftl
MSnyös bútorvásárlás! alkalom. Modern berendezések. tökéletes jó HritelW Houru lejáratú rtszlatre. aOt mtaUcaa u kaphatók KafMÉala I * WthWlau, Horthy Miklóa-ut 4.
— (A fillapáp Itiulapc-ten) vitéz Tabódy Tibor főispán hivatalos ügy-tón pár napra Budapestre utazott Kzl az alkalmat felhasználja arra, hogy az uj kereskedelmi minisztert jjolitika-mcnies zalai lálogatására hívja meg.
— (Szabadságról) Dr. Hegyi Lajos Városi főjegyző nyári szabadságáról bevonult és csütörtökön veszi ál hivatala vezetését.
— (A nagy k »alz,^ j^<kp fl^opdaokság)
dr. Hajdú .(tytilaty. vn}. üszli föij^yé-z tinöklésévé.l Qlóst tartott a városházán, A* ülésen megjelent dr. KráUty Islyá\\i polgármester ls. A tárgysorozaton az Iskolaév megnyílásával " kapcsolatos lolyó-ügyek szere|>eltek. : — (A nagykanizsai 0TI-kerü\'4i híjéi) Az OTI országos központja dr. I\'ábiáa László ellenőrt Miskolcról, fzonkivül Pataky Béla kezelőt és Sibrek József dijnokot a nagykanizsai OTl-kerüleihez helyezte át .jtzolgá\'a\'. léieiie.
— (Credó gyűlte) A bucsuszeni-lászlói zarándoklat miatt elmarod* Credo gyűlés vasárnap, fo|^ó tyó lő-é\'i délelőtt 11 órakor n nagypji$e után a plébánia fehértermóben lesz.
— (Kanizsai hang a rádtóbap) felein Iiezsö, n kitűnő ^nagykanizsai énekesj, vasárnap délután ónálló hangversenyt ad Budapest H. műsorában.
— (A Nyukosz nogyluulz-al lö^ao-porija^ Ciuu^t értesitj tanait,, ho(^ a főcsoflflrl titkárságát Holtf^r Sámuel ny. áll. százados bajtárs (lakik Nagy-kanitfa, Bajza-utca 1. sz^, yé|,te át A főótoport tagjainak minden ügyben készséget áll rendelkezésére. Egyúttal közli a bajtársakkal, hogy a főcsoport működési területe is kibővült, mert nz Országos Központ Keszthely városát is Nagykanizsához csatolta.
— (A kormányzó 72 telket adom" nyoiott a vitézeknek) Horthy Miklós kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére a Vilézi Széknek hetvenkét vitézi lelket osztott szét a vitézi rynd tagjai részéie. Az uj vitézi telkek --amelyből zalai vitézek is kajmak — kilenctől hatvan kot. hold között vá\'-l akoznak.
— DMU mlnUf \'*neH és parget anyagok a legszebb választékban kap hatók Schülznél.
— (Mos honvédek budape-tl ezred-
napja) Az uzs^ki báró vitéz Szunnoy Sándor nevét viselő volt nagykanizsai 20. ltonvéd tábori és népfólkeiő ezni dek tűzkeresztségüknek emlékére Budapesten szeptember 15-én délelőtt J0 órakor a Szent Rókus plébánia templomban (VIII., Gyulay Pál-utca, Hókns kórháznál) s»ent uü^p vesznek részt. Sajeat misét mond dr. Krizs Árpád pb\'s-báuos, az ezred volt tábori lelkésze. Szent mise után a közeli plébánia tanácstermében (VIII., Stáhly-u. 7.) \'z ezred ütközelelröl felolvasást tartamk Dömós Gyula és Győry Sándor századosok. Az ezied volt Usztjeit és legénységét megldvja a rendezőség.
— EKfleií é* Elerwpertex férfi
ve|ek Aruhú*-
bap. x v .
- (I)r. Pálffy Ki t a nagyka^»«»l kórház gyermekorvosa) Dr. Pálffy Elli, néhai Pálffy Alajos hercegi erdötaná-csos leánya Dudapesten végezte tanulmányait, majd az országos hirü Bók*V kllnikára került, ahol csakhamar tl>. tanársegédé nevezték ki. Ilyen minőségben később a szombathelyi vármegyei kórházhoz került alorvosnak, majd n debreceni kórház tbc. osztályán folytatta tanulmányait, ahonnan rövidesen az állam o tihanyi biológiai intézetbe küldte szövettani tanulmányénak folytatására. Dr. Krátky
István polgármester a kiváló fclkfy^ült-ségü és a bakteológiai vizsgálat módszereiben gyakorlatot szerzett orvoü-pöt a nagykanizsai Horthy Miklós k<Jr.-kórház gyermekosztályára mini kezelőorvost megnyerte, ugy, hogy dr. Pálffy Ella még ebben az évben elfoglalja állását a közkórházná)".
— Női éa leánjkabátok nagy választékban Slnger Divatáruház.
— (A, L^nyk\'jtb) énekkarának holnap, csütörtökön délután G órakor próbája lesz a Missziósházban.
— Herczfeld Mimi illatszertára szeptember 16 án, héttőn nyílik meg Horthy Miklós-ut 2. alatt.
— (Vadászoknak) A földművelésügyi miniszter rentjclele a szarvastcjién lövését szeptember 9-től fogvu megengedte. _ U. U. E.
iin
laz ftsszes Iskolákból

BOROSHORDÓK
t «l«d: GWrtn.r Slmoi
ls : Vlsegrádl-utc* Zi. Tel
íUlötl; 0IS-M.
— (Meghos^abbitol.ak a GAcmJt IIH klállttásaii) A nagy érdeklődésre való l<-kin lettel a Göcseji Hét kiállításait n rendezőbizottság három nappal meghosszabbította. A Göcseji Hét tehát szombaton este zárul. Tévedések elkerülése végett a meghosszabbítás csak o kiállításokra vonatkozik, a kedvezményes utazás jegyei csütörtökön lejárnak.
Ha majd ön la rájön, mit tud az „Igmándl\' Alkalomadtán oaak azt fogja használni I
— (Dup\'a orgona nyílik a Hiuiyadl-utcában) Nagykanizsán, a Hunyadi-utca 18. szám alatt, lakik I\'app Lajos városi alkalmazott, akinek udvarában dupla orgonák nyílnak teljes ^avasíi szépségben. Más utcákból ls jelentenek őszi orgonanyitást.
— Gyermek |r«<\'h itw< k.iWt«k minden méretben a legolcsóbb árban Schütznél. ► \\
Rajzfelszerelések KÓrzÖk, vonalzók Iskolai füzetek Táskák, böröndök
legjobb beszerzési, helye
lij, WaJdlU
oicdH ki „
I Deák-tér I. Telefon 182.
aok aztráíjíTA Klbb\'mS\',lgr^*l"
és elég vásározó el^éizipari Wr-
inuznalom végei ért.^ A imgeio\'ezés nein sikerült ugy al« »an a luunlsáiok szeietlék vo\'na. A 20 flllélfcs dlífézeii-eia miatt na|»kjon Al luíialMdő t>r-jya^lsok eiedméíiyeként a niunkaadúk me^adiúk a cipőnként megkívánt 1.H0 pengő munkabért, de a zsJjos bakkan-esők után a kért 1.00 pengő helyeit csak 1.50 pengőt fizetnek.
— Aktív Uotikua oriíánaim a J(o-rm)k Szav«, gróf Széclienyi György havonként kélszer niegjctenő foiyőinita. MindOn száina a kouwiy és mély katolikus világszemlélet reflektorával világit bele a körülöltünk zajló világ százféle jirobU\'máJiiba. Előliáléfll irt évi 8 i»engö. Muiatvinyszátnol a 7.a;al Közlönyt« való hlUtkozáSsal dijtala-nul küld a kiadóhivatal: liudaj*st, IV., Iteáitanoda-u. 8.
_ Megjelent az ,1111*1*. lemiabb száma. Az id«geulorií»lom \'éí .a tfazui Vániiorforgskun szolgálatába^ álló \'remek illusztrációju újság * .Ká|n« ls gazdag és szórakoztató. IdegepnyeUü oldalak, dr. Kováesbázy Vilinós kös-ériMtft nyllStkóWW to SífllWssy pt1 renc -Hogyan szerezhet a jnag>\'«r yi. dék komoly é» állandó ldegenfor®l-malt. c. tanulmánya éles gyakorlati szemte és tisztult látókórw vtllana^í. lizeic mellett \' kedves, hangulntoí Írásokkal találkozunk, Kösgazdaság, rejtvények, brldge, Szerkesztői üzenetek és fényképpálvázat zárjak be a nr[S-\' donben szép, előkelő újságot. Az .Uti-társ. szerkesztője: lovag dr. Lekll Henrik. Megrendelést buda^st, Vi, Eöt-vös-u- 37. címre kell küldeni. Egy«s szám ára 50 flUér.
IIPIUI I ,I„HI,BU-\'«"IIIIIIMI
Megérkeztek a
Stand ar<J
Orion Te|#fMiikül Philips
rádió újdonságok Bemutatás:
Szabó ftnW
\\xy artoxaZa ozi«téb«n.-
o
ZALAI KÖZLÖNY
1935. neptember 12.
Lezuhanta román Szibéria-Tokió repülőgép^
Bukarest, szeptember 11 Kedden startolt Popioteaml kapitány és Papflna hadnagy, akik repü* lógépen Szibérián keresztül Tókióbd akartak repülni. A .gép azonban az indulás után három kilométernyire, eddig ismeretlen okból, lezuhant. Szerencsére a két pilótának sikerült ejtőernyővel kiugrania a zuhanó gépből. _
Véres német-gyülés Késmárkon
Késmárk, szeptember 11 A szudéta németség nagygyűlést tartott, a kommunisták azonban megtámadták a gyülésezőket és mindent elkövettek, hogy azt ne lehessen megtartani. Véres verekedés keletkezett, ugy hogy a csendőrség* nck a gyűlést fel kellett osz\'atni.
A welsl herceg útban Budapestre
Genf, szeptember 11 A welsl herceg Budapest felé tartó útjában pár órát Genfben töltött, ahol egy szótárt vásárolt, amit magyarországi tartózkodása alatt akar használni.
Görögország restaurál
Páris, szeptember 11 A görög követ kijelentette, hogy pár hét múlva trónraültetik II. György görög királyt. A népszavazást októberben tartják meg és annak eredménye biztos.

h
Még lehet úszni a MUSz-jelvényekért
Az esís idő ellenére is nagyon jól sikerült az országos úszónap. A vasárnap eredménnyel úszott lányok és fiuk büszkén viselik a megérdemelten szerzett uszójelvényt. Nagyon sokan vannak azonban, akik az esís és hűvös idő miatt nem mer. tek a jelvényért vizbeszállnl és o miatt reklamációk is érkeztek, hogy lehetne-e utólag a jelvényekért usznl. A strandfürdő vezetőségu most elhatározta, hogy pótlólag két napon, csütörtökön délután fél 4 órakor és vasárnap délelőtt 11 órakor a jelentkező és a kívánt távot leúszó diákok között kiosztja ai uszójelvényeket. Igy mód van még arra, hogy mindenki megszerezze a* Úszószövetség szép jelvényét.
Felhívás az NTE tornászaihoz
Rrtesiteai az NTE lomászhölgyeit és férflait, hogy n *>ndsz©rcs tornász munku megindul. Kérem a hölgyeket, hogy csütörtökön délután 6 óiékor n reálgimnázium tornatermében jelenjenek meg. A férfiak tornája ugyancsak csütörtökön, d© fél 8 órakor veszi kezdetét. Egyúttal kérem azokat a Völgyeket és férfiaknt, akik tornászni szeretnének, de még nem tagjai az egyesületnek, hogy csütörtökön szintén jelenjenek meg a reálgimnázium tornatermében, ahol beló|>ésrc íclentkezhot-nek.
Dr. Vlt Fertmc
szakoszt. *lnók

iSUETEKI a\'KERESZTES-~ GYORSSAL"


XXVI.ORSiX<iO>
KATOLIKUS-NAGYGYŰLÉSRE
Szerda
Hudapeat L
17.35 A \'cselekvő gyermek. (Domokos Látztóné.) - 18.06 Perez! 1,111 énekel. -- 18.10 Hogyan vélekednek a kultumépekről a primitív népek. (I)r. Ilarlucz l.ajos.) — IÜ.10 Cigányzene. - 20.15 Szlnmftelőariás fl Stúdióban. .A sárkuti zendűlAs.. Szinmü 3 fi\'lv. Irta dr. Erdős I.ászló. Kendező Odry Árpád. - 22.10 HlrCk. 22.30 Dr. Székelyhldy l-\'emic énekel. — 23.10 pataky Vilmos jazx-zenekaránok tmí. sora. - 0.05 Hírek. BuiHpMl II.
19 Oslökös a láthatáron. (Dr. Ca-vallont Ferenc.) — 10.40 Miniatűrök
(llóvész Hí la.) _ 20.20-21 I-ehér Ilonka hegedül. - 21.05 Hírek. — 21.30-22.30 Cigányzene.
17.05 HochBtelter: Két Intermezzo zongorára. — 10 Mtuaeiiet: Manón, I felv. o|»erü az Operaházból. — 1210 Állástalanok zenekara.
— Pá.fluha 4. kabát..Sv.t újdonságok, valódi angol szővetok, óriási vá-Isssték Singemé).
TarniBTMiila
Irányzatt Jóltartott, forgatom: cuktly Buta tfssa*. 77-ea 1525-1550. 78*. 15-35- 15-05. 79-«t I550-UH0. 80-«i I56S-15-90, dunánt. 77-et 1475 -1490 78-aa 1490-1505, 19-tt 1505-1520. 80-aa 1520-15-30. - Kmi pestvidéki 1370 1380 más 1390-14 00. Zlb u| kOzép 1625-1635. Te-U\'.rl tlatánlali kfliép ab bpett 1495-1510.
Kisdia a Isptulajdono. Közgazdasági Rt, Outsnberg Nyomda és Dilzslsl Lapkltdf. Vállalata Nagykanizsán. Pelelös kiadói Zalai Kázoly. lntszurbsn telefon: Naavkanlzaa 78. aaán<
Hofherr—SchrantzClayton— Shuttleworth gyártmányú
EKÉK
tflhSrpénoél kotmánylemez-zel, popmanlaa csapágyakkal, maghoaazabbltott kerék-agyakkal, az u| llpusok ftnmQ-kSdA zatrozóval. BOflONÁK 2 lagu és3 lagu, könnyű él nehéz kivitelben.
VETÖGÉPEK
kanalai- (a lolórendszerbcn.
Iisssksfáaé k. IsdisaaM. IslllKásak. Répavágék. KaMsMMarak.
Kaphatók éa megtekinthetek nagykanizsai lerakatában:
Ország József
mag, műtrágya, n8v4nyvédelmitxerek, atb kerc»W«dé«ében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon 130.
M.
OST VEGYEN KALAPOT!
O >
FÉBFIKALAPVÁSÁR
Gyapjukalapok
3.- P-ért
Nyulszörkalapok
10.- P-ért
Keménykalapok
9.50 P-ért
ŐRÓNYAI DIVATHÁZ
HORTHY MIKLÓS-ÚT I. (Városházpalota)
L
A lALAI közlöny
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
htráMMl wétárolnakl
- Kisa&akmsat1ak\'*fl(yelaaéb«l Ha
lorárjlnknt -ényegesen leszállított ára-kon ár.isltjuk. Hosszú .ejáratu hitelre Is, kamatinentaseo. Köpetein bútoráruház, Horthy >Uklós-ut 4. ssám
AP3ÓHIHDETÉSEK
HZ ztsrj; jtbtum
, « attt -i-á- mÍSmi mKT
ií\'mi
■atunatlaatl és alllaatl tzabály-arertl ttpkák minden azáaban nigy választék Bcleznalnál, Sugár-ut 53. 3120
Egy 3 éves fehér, stmsszőrü, (ekeit peltyri íznks, hoiszulsrku (oxlkntya, bal-pofs tekete, e hé 8-án s homokkomáromi bucsun .I.....IL Kérem s tisztességes megtalálót, Ilié |utelom ellenében lelenlie a Tótsierdshelyl körjegyzőnél. Teleion nappal Tótszerdsbcly I., este 5. szám.
Sírbolt építéséi olcsón vállalom, I a.l jétélléaaat. Kovács, Király n. 33. 2788
Haaanélt ruhát veszek és eladok, hl-vátrt házhoz megyek. Márkus, Király ulcs 31. 3200
Ea4lixéal. rollnlsást, madlérát elválltl Husztiné, Kinlzsy-u. 70. *
■araaherdák használt, kltínó állapotban eladék. Magyar-utca 04 *
Rakott Iflahaly eladd. Bdvebbet Vlda kalapQzIetben. *
gateaal és sfysaralláBatl tikkelt legnagyobb válaszlék és legolcsóbb beszerzési torzát Bcleznslnál. Sugár ut 53. 3121
Qyertyán hasáb éa dorong tlalla házhoz siillltvs kapható. Szilllnger Eötvös
Divat- és rlvtriAr** sagA.at, minden tcklntstben megbízhatót, lehelő eg október elsele elóltl belépétre alkalmazol. Csak írásbeli alánlatot „■•fklakata" jellgéra kiadóhivatalba Itérek. A azakmá ban teljesen |ártsi elárusítóit Is lehet. 3314
TssraUkélyegalbaasevfc, cser.luit tak, ragautók kaphatók. Katalógus nálam megrendelhető. — SchJcslngar, Erisébet-lér IS. S313
Qyár-ulcs 37. sz háromszobás háx Jutányosán alarié. Érdeklődni Deák-tér 10 a|tó 1. \'
Szemere-u. 3. tt kóczl u. 29. eladó.
Iráaaatal
nyomdáiéban.
laaaéatiés ét Rá-
lókarEsi kvő bérbiz
^_ 3081
latié lapunk
Egy aialaaMklr olcsón elsdó Klnl-isy-utca 27. \'
Egy tzép egyszobás-konyhát lakéi kiadó Zrínyi-u. 16. alatl. \'
Ügyet ..rráalkal nagyobb munkált azonnal felveszek. Rá z Mariska, Báthory-ulcs. 3341
UlSakalérata szobát llirdószoba-hatználattal keresünk szonnslrs. Clm a
3340
N agy kanizr salak találkoxóhaly* ax
István király Szálloda
Budapa.t, VI., Podmanlexky-utoa S.
Nyugati pályaudvar mellett. Teleion : (Interurbán) 202-43, 294—34. - Sürgönyeim: HOTELIST. Szobáink irát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi IIllés, folyú hideg-meleg viz, lift, teleionos izobák. Teljei komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
kiontatott a laKalaldonoa KOagasdaaád K.-T. Oulsabarg Nyomda éa DéUalai Lanataúű VáUaUU kOoyrayoaidáláhan, Nagykaahsás. (Falalőa •alstvazatő Zalai Károlv).
75. évfolyam 207. szám
Nagykanizsa, 1936. szeptember 13 péntek
Ara 12 HUfc
ZALAI KÖZLÖNY
T522
te Uadétiniatl PM 3. uám. «*da VMuv
p O I- I T I K A I NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajoa
Elöllzi-lési ári: egy hóra * pengő 40 (illír. Szerkesztőségi t» kiadóhivatal] telefon: 78. u.
Nincs elég tanító ?
(W) Elkezdődött az Iskolaév, benépesültek az utcák, az iskolák környékén a fakadó élet friss za;a Ilik. let. Elkezdődtek a gondok is. A szülőnek csak ugy, mint a tanító testületeknek.
A nagykanizsai elemi Iskolák liá rum körzetben és még több épület. b.n szétszórva 1932-ben még 54 tu nlló és 3 igazgató vezetése alatt működtek. Ma ugyanazt a feladatot 61 taniió és 3 igazgató végzi cl.
Nem beszélünk nicat arról, hogy mennyire antiszociális és pedagógiai szempontból Is helytelen az az elv, hogy addig nem adnak az iskolák, hoz uj tanerőket, amig oz osztályok átlagos létszáma cl nem éri n 50 at. Miből legyenek annak a tanítónak az idegei, akinek hatvanas elemi cai. tályokat kell a tanterv mai követelményei szerint tanítania? Okosé és helyes e éppen ott takarékoskodni a tanerőkkel, ahol a nemzet kulturá-Iának a legszélesebb alapjait keli kiépíteni ? Lehet e addig igazi kullur fölény ebben az országban, amig a nagy tömegek Iskolájában nem Jut Idő és nem jut energia a gyermekekkel való beható foglalkozásra ? mába épültek iwgysz abáau tudományos intézeteink, h iáin vannak a büszke egyetemeink, hiába vannak fényűző külföldi magyar koilégiu mok, ha a nagy tömegek oktatása a megrövidített Iskolaévek, az év ről évre nagyobb tantervi előírások mellett évről évre kevesebb tanlló. val történik. A tanterv felépítménye lehet a legeszményibb, - mit s-m ér akkor, ha a tanítóság n rn kapja meg a fizikai lehetőséget annak alapos keresztülviteléhez.
A tanítóság (legalább is Napfka nlzsán) zokszó nélkül, a nogy nem zeii erőfeszítésbe való áldozatos bekapcsolódással végzi Idegölő munkáját. fis nem in tanító-embernek, hanem tantestületen kívül álló ta. goknak jutott eszébe a nagykanizsai Iskolagondnokság ülésén nz a javas hogy kérni kell az 64 tagu tantestülethez legalább két helyettes tanító kinevezését. A gondnokság egy. hangú helyesléssel fogadta a javaslatot. Belátta, hogy (4 ember közül mindig lehet beteg, vagy bármi okból akadályozott a szolgálattételben. Mi történik Ilyenkor ? A pár napra, sokszor azonban .pár hétre gazdátlanul maradt osztályt szét kell oszlani más osztilyokba. Nem kell pedagógusnak lenni ahhoz, hogy ez a szétosztáa olyan zökkenőket okoz a lanitás menetében, amiket a gyermekek szellemi fejlődésének tervszerű munkájában újból helyrehozni alig, vagy csuk roppant nehezen és bizonytalan eredményekkel lehet. III nem lehet Itndelellleg leszögezett 60 as vagy bármilyen azímok. hoz ragaszkodni. Itt csak az élet dik-tálhtft számokat !» a célkitűzés, ami viszont a magyar kultúra magvetése. Lehet az a vetögép még oty fényesre lakkozott, nevezhetjük Imtur-fölénynek, népnevelési rendszernek,
Ha Mussolini nem enged, életbelépnek a megtorló intézkedések
Franciaország csak akkor áll Olaszország mellé, ha Lsvalnak sikerül „béke-gesztust" kicsikarni Mussolinitól — Olaszország készen várja a büntető szankciókat — Anglia megerősítette a máltai helyőrséget
Az angol külügyminiszter beszéde ntán nincs remény a békés megoldásra
London, szeptember 12 Az angol sajtó Hoare külügyminiszter beszédének első részéi örömmel üdvözli, a második részt azonban — amelyben a világ nyersanyag, felosztásáról szólt nagy meg\'epe-tésscl veszik. Az egész angol sajtó feszülten várja Laval francia miniszterelnök válaszát. A Daily Mail meglehetősen bírálja
Hoare külügyminiszter beszédét. A lap szerint európai katasztrófára vezethet az ügy. A lap kiemeli vHoarc beszédének a revízióra vonatkozó részét, amelynek alkalmazását az angol külügyminiszter óvatosan ajánlotta. A lap ezt írja : »Genfbe bevonult a revízió véres elmélete.*
A csütörtök déli ülés Genfben
Genf, szeptember 12 Csütörtök délben nyitotta meg Benes a Népszövetség ötödik teljes ülését. A titkári jelentés előterjesztésé után megkezdődött az általános vi\'a. Argentlnla képviselője beszámolt a buenos ayr<6l tárgyalások eredményéről. Hollandia külügyml-nisztere hangsúlyozta, hogy Hoare beszéde remélni engedi, hogy a jo gos igények kielégítéséin találkoz. nl fognak. A svéd külügyminiszter különösnek találta, hogy a Népszövetség csak most foglalkozik az olasz abesszin viszály ügyével. A halogatás ez alkalommal nem bizo-
nyult üdvösnek. A Népszövetség minden egyes tagjának éreznie kell a reá háramló felelősséget. A viszályt csak a jog és az Igazság alapján szabad megoldani.
Az utolsó -szónok, Van /eiand belga miniszterelnök kifcj\'.cllc, hogy mindenkinek keresni kell a megoldást. Ilel-gium ragaszkodik a Népszövetséghez és az egyezségi okmányban lefektetett elvekhez.
F.zután az elnök lejelentette, hogy az ötös bizottság szombaton folytatja ülését és valószínűleg akkor be ls fele,,
Csütörtökön délután összeáll a Népszövetség ötös bizottsága.
Laval telefonon béke-gesztust kért Mussolinitól
Párls, szeptember 12 Laval csütörtökön telefonon felhívta Mussolini olasz miniszterelnököt és »békegcsztust« kért tőle a helyzet megoldására, mert csak ez esetben hajlandók Olaszország mellé állni.
Politikai körökben ezt nyilt fe> nyegetésnek veszik, amely szerint ellenkező esetlen - ha a Duce nem áll el szándékától - életbeléptetik a megtorló intézkedéseket és a vl-
| lágnak első Ízben lesz alkalma tapasztalni a szankciók alkalmazását. Az angol Álláspont és esetleges támadás Ausztria ellen
Párls, szeptemljer 12 A francia kormány az angol külügyi hivatal utján kérdést Intézett az angol kormányhoz, hogy Anglia mindig magáévá tesz-e a Hoare ál. tal szerdán Genfben kifejezésre juttatott álláspontot, akkor is, ha Európában Ausztria ellen Irányul támadás ? t
London, szeptember 12 A Daily Mail egyik munkatársa beszélgetést folytatott Schuschnigg osztrák kancelláral. Szerinte a büntető intézkedések alkalmazása súlyos helyzetet teremthet. Nem érti a Népszövetséget, amely Japán, Qo-livla és Paraguai-val szemben nem alkíúmazta a büntető szankciókat,^ miért akarja éppen Olaszországgal) szemben lenni ?
Hoare beszéde sarokba ssori-totta a Népszövetséget
Páris, szeptember 12 A francia sajtó szerint Hoarer genfi beszéde nem váltotta be d hozzáfűzött reményeket. Ugyanígy vélekedik az olasz sajtó ls. Olaszország és a Népszövetség között ugy látszik nem kerül még szakításra a sor, bár Olaszország elkészült arra, hogy a büntető Intézkedéseket fogadja.
Páris szerint Hoaix; beszéde egyáltalában nem javi\'.ott sempiit a helyzeten ég., a békés megoldás kilátásai semmivel sem kedvezőbbek. A -lapok felvetik a kérdést, vájjon Anglia nem számltottu-e el magát és magatartásával nem lesze részese a háború előidézésének, amely egyetemes bonyodalommá nőheti kl magát. Hoare beszéde Olaszországot és a Népszövetséget is sarokba szőri\'otta - írják a lapok. Franciaország a megiorló Intézkedések terén nem követi Angliát.
A négus serege visszavonul a határról
Addis Abeba, szeptember 12 Felsőbb ~ parancsra a határ első vonaláról 18.000 harcos vonult hátrább.
Londonból jelentik, hoiry a hadügyminiszter elrendelte a máltai helyőrség létszámának felemelését.
szépen hangzó kultur-programnak, akárminek, - az aratásban nem s >k öröm lesz, ha a vetőgép magszóró csövei közül bol Itt, hol ott dugul el valamelyik.
Az elv az, hogy a megüresedő állásokat nem töltik be az Is\'to áknál mindaddig, amig az osztályok a hatvanas lészám-átlagot el nem érik. Az ötvenet már Kanizsán is elérték. Ennek az elvnek szigorú alkalmazása esetén Nagykanizsán még jó pár évig egyre kevesebb lesz a tanító, nz Idöközb.n esedékes nyugdíjba vo nulások miatt. A gyermekek száma azonban nem csökken ennek meg-felelőleg, az osztályok felduzzadnak, a tanítók Idegrendszere, tel-
jesítőképessége a /okozott Igénybevétel folytán "leromlik és — ugyanekkor évről évre több a falat kenyérre kétségbeesetten váró fiatal tanítók száma.
Helyes, hogy a kemény munka évtizedeiben kifáradt tanítók, amikor a nyugdij korhatárát elérték, kezdjék meg életüknek b5ven megérdemelt pihenő korszakát. De ugyanekkor követnie kell ezt a kicserélődést a fiatalok fokozatos, elhelyezésének. Az a .fiatal ugyls kevés pénzért áll a nemzetépítő munkába a pálya kezdetén, meg lehet tehát óvni a takarékossági elvet is. De hely kell a fiatalságnak, munka és kenyér kell a fiatalságnak.
Hiába minden szóharc az egyke ellen, ha a fiatal erőknek morzsa sem jut a nemzeti munka kenyéradó asztalánál.
A nagykanizsai iskolagondnokság javaslata ennek a kettís : - pedagógiai és szociális szükségszerűségnek elve alapján született meg. Szerény kívánság, hiszen a száz kanizsai állástalan tanító közül mlndösazd kettőnek kér falat kenyeret, kéttö-nek, aki előtt ezzel megnyílna a holnap. Kettőnek, aki ezzel bekapcsolódhatna a nagy sorsközösségbe, a nemzetépítő munka közösségébe, a keserves, könnyes, áldott magyar kenyér közösségébe.
Zalai ftozLQNV-
Serédi hercegprímás
f«Wnatélt« • dowasldei n4k >Mgykáiat
LonOftn, szeptember 12 S«rédl Jusztin ián dr., Magyarország hcr^^primása, a katolikus egyház legnagyobb és legfényc-ebb szertartásai szerint felszentelte Anglia első székesegyházát. A nyugaii .katolikus világ még soha nem látott ilyen fényes egyházi pompát, mint amilyen a downsi-dei székesegyház felszentelése vo\'t.
A weltii herceg
látofatáu nyomán Budapeit tele TU idegenekkel
Ijondon, szeptember 12 A lajiok élénken foglalkoznak a wel-szi h«rceg budapesti tartózkodásával A megérkezéssel kapcsolatban rámutatnak arra, liogy Erzsébet királyné óta angol királyi vendéget nem fogadtak Vpiyan kitüntető szivélyességgel,
inint Chesicr grófját. Megemlítek a lapok azt is, liogy a welszi herceg egy egész csomó idegent vonzolt a inugy.tr fővárosba, u szállodákban nincs szabad liely és a város tele van idegenekkel.
Budapest, szeptember 12 A walesi herceg csütörtökön 9 órakor megreggelizelmajd átnéz, te póstáját. Háromnegyed 10-kor fogadta az angol követet, akivel 10 percig elbeszélgetett. Utána a már reá várakozó autójába szállt ts kíséretével együtt a svábhegyi golfpályára hajtatott. A walesi herceg valószínűleg a délutáni órákig a Svábhegyen marad.
A megyei tflzolléverseny részletes eredménye
Zaluegerszeg, szeptember 12 A Zalaegerszegen megtartott vármegyei tuzoltóverseny részletes eredménye a következő : ,
9-es kocsifecskendö iskola éa gyors-szerelése : 1. Kisszentgrót 11 hibapont (heroeg Festetics ezüst serlege és 19 aranyérem), 2. Pórszombat 18 pont (a Nasici serlege), 3. üelse 17 pont (oklevél, 10 m tömlö), 4. Karmacs 17 pont, 5. Galambok 19 pont, 8. Szepetk 21 pont, 7. Dab-ronc 22 pont, 8. Tűrje 23 pont, 9. Zalaistvánd 23 pont, 10. Zalalövó 24 pont, 11. Csáförd 26 pont, 12. Z^a-beiényö 26 pont, 13. Zaluudvarnok 29 pont, 14. Pozva 42 pont, 16. Csácn bozsok 46 pont.
Mozdonyfecskendö 9-es iskola ós gyors-szerelése : 1> Keszthely 7 hibái pont (Zalavármegye serlege C& 1J0 aranyérem), 2. Zalaszentgrót 7 pont (Horváth Lajos Felsöörs serlege), 8. Gelse 9 pont (10 m tömíti.
Kocsifecskendő 6-ös iskola és gyors-szerelése : 1. Petöhenye |4 hibapont (Nagykanizsai önként<jtj, Tűzoltók serlege és 6 aranyérem), 2. Kehida 6 pont (Bubics Tivadar dija), 3. Karmacs 6 pont (10 m tömlő), 4. Tűrje 8 pont, 6. Csáca. bozsok 12 pont, 6. Csáford 13 pont, 7. Pozva 16 pont, 8. Zal&údvaraok 16 pont, 9. Zalaistvánd 16 pont, 10. Gelse 16 pont, 11. Zalabesenyő 17, pont, 12. Zalalövó 19 pont, 13. Kisszentgrót 20 pont, 14. Pórszjombat 27 pont.
Mozdonyfecskendő 5-Ö6 iskola és gyors-szerelése : 1. Keszthely 1 hiba pont (Mátrai Antal dija, 6 ezüst érem), 2. Zalaszentgrót \'2 pont (Seltenhofer dija), 3. Gelse 11 pont (10 m tömlö, Schütz-dij).
A petöhenyei kistüzoltó csapat 3 dijat kapott 0"ürje község, Kauzli, Pál és Indra cég).
A versenyen Nagykanizsáról Ve-\' csera Antal hivatásos tüzoltótiszt\' yojt Jelen. ,
Teljes erővel megindult a szervezkedés a nagykanizsai NEP-fronton
Szerdán este volt az első vezetőségi ülés
Szerdán este 9 órakor a régi Ipar. testület tanácstermében összejöttek a nagykanizsai Nemzeti Egység ve-zetőségi tagjai, a körzetek vezetői, az Ipartestület, az OMKE, a gazdatársadalom ;képviselői. A Jiungulat-ból látszott, hogy mindenki nagy lelkesedéssel fog hozzá a Nemzeii Egység további munkájához. A távoj levő elnök, Szabó Győző kir. járásbíróság! elnök helyett dr. Szabó Zsigmond egészségügyi .tanácsos társelnök elnökölt, aki ismertette az ülés célját és rámutatott az újból meginduló munka célkitűzéseire, örömének adott kifejezést, hogy a nagykanizsai Nemzeti Egység oly lendülettel és egyöntetűséggel lát hozzá a nagykanizsai tábor további kiépítéséhez.
A vezetőségi ülés hosszabban foglalkozott a szervezés és kiépítés to:
vábbl teendőivel és egyben megvá-. lasztotta a 11 körzet alelnökeit és Uikúrait, akiknek névsorát legközelebb közölni fogjuk.
Szombaton Kanizsára érkezik vitéz dr. Biró Ignác, a NEP vármegyei főtitkára.
A nagykanizsai\' Nemzeti HEgysSg, hogy a közönségnek mindenkor és minden ügyben rendelkezésére tud-. Jon állni, a régi Ipartestület helyiségének emeletén tovább Ls fenntartja régi irodáját és állandó per-manenoiában van. Itt a vezetőség tagjai felváltva teljesítenek szolgálatot.
A vezetőségi ülés a késő órákig tárgyalta mindazokat a tennivalókat, amelyek az egységes nemzeti, front további kiépítése érdekében szükségesek és amelyben mindenki megkapta a maga beosztását
Megint napirendre kerQl a nagykanizsai vágóhid-épitkezés
Gazdasági, közegészségügyi és egyéb szempontok egyne jobban sürgetik a nagykanizsai sertésvágóhíd felállítását. A husiparosok legtöbbje ojthon, saját műhelyében, vagy más ftusiparos telepén öl sertést es nem egyszer orvosi vizsgálat nélkül kerül a leölt serté6 feldolgozásra. Nem is emlitve az egyéb közegészségügyi szempontból elbírálandó fogyatékosságokat és jogos kifogásokat.
A város vezetősége el is készítette a terveket, amikor egy bacon-fel-dolgozó telep felállításáról volt szó. időközben azonban válíozott az elgondolás. A hűtővel, iparvágánynyal, orvosi lakással egybekötött modem sertésvágóhíd helyett most annak egyszerűsített formáját szán-
dékoznak felépíteni. Modern sertés-szurótelep lenne ez a mostani vágóhídon átalakításokkal, berendezésekkel cs hűtővel ellátva, amely a leölt állapotban való sertésexportot is jelentékenyen előmozdítani Egy ilyen sertésszuró felállítása a költségelőirányzat \' szerint kb. 170-200.000 pengőbe kerülne, amit részint kölcsönből, részint állami hozzájárulásból kellene fedezni.
A tcrVeket felterjesziették a földmüvelésügyi minisztérium műszaki osztályához, onnét most leküldték az államépitészctl hivatalhoz Zalaegerszegre, megfelelő elbírálás és jóváhagyás végett. Csak ezután kerül a városi képviselőtestület elé.
A Dráva összekötözött holttestének
titka A fiatat férfit megfojtották és agy dobták a folyó vizébe
Nemrég nagy megdöbbenést keltett az a híradás, hogy Szigetvár molett a magyar határőrök egy összekötözött és zsákba varrt Jiolt-testet fogtak ki a Drávából. A nyo-\'
mozás és a birói boncolás eredménye most került nyilvánosságra. E szerint a part közelében talált hulla kezel jugoszláv fegyverislnórral voltak összekötve és ugyuncsak
1035. mptémber 1$
jugoszláv kalonal fegyverzslnórral volt a feje zsákbakötve Ma 81x31x16 cm. nagyságú betonkő a, derekár;* kötve. A hulla zsébeiben semmiféle iratot, vagy más tárgyat nein találtak, amiből következtetni lehetne a személyazonosságra.
A. boncolási jegyzőkönyv szerint az áldozatot napokig koplaltatták és aiután megfojtották, filctkorn 20 30 év között lehet. A Drávál»n kö rülbelül 4 6 napig lehetett már, a mikor a határőrök ráakadtak. Mcgi állapították azt is, hogy attól a helytől, ahol a hullát megtalálták, a viz folyásának Irányában felfelé kb. 2-300 méternyire a jugoszláv part ugyanolyan nagyságú és minőségű kövekkel\'van kirakva; mint amilyent azt áldozatra kötve találtak. Miután ilyen kő magyar fésíert Bíhrd nincs, - az össz^S jeleket egybevetve - arra lehet következtetni, hogy a férfit Jugoszláv terüléten <tobták a >Drávád ba; -Az ügyéáífcég a <ésc*időrl nyo-
moiátf eredményét én aHoncJegyzőkönyvet felküldte Budapestre/ ahol diplomáciai ütőn fogják a kérdést tisztázni.
IDŐ
Felmelegedés!
Prognózis: Mérsékelt déli
légáram ás kevés ieltiósattel, * Métytbb leKvésD1 helyekért reggeli köd, a nappali Iifl tOVlbb emelkedik, sz éjjeli léMlés gyaagOI.
-Naptár: 8ztopMmbér 13. péntek, ttom kai \' Ndtttarga: PToWftána LdtWrtka. Izraelita Kint hó IS.
Gyógyszertári éjjeli ssolgálat e hó napban a .Málta, gyógyszertár Király-utca 40.\' óa a ktskauizsai gyógy-■szertár.
Oözfardó ayttra reggel S óritól <eal< » óráig thétló, szerda, pHaMk\'Uéllltán, kedden égisz nap nókaek).
Székelési urasok, vutuMlhu-rut, puffadtság, félelemérzés, bódull-lág, migrén és ÍIUMikX roslzul ét cselén a rtndklvül enyhén haló ter-méssetes .Ferenc József kélerO-vlz a gyomor és a bélcsatorna tartalmit gyorsan kltsltl, a bélmUnek mOködísél élénkül, a vérkeringési előmozdítja s \'tartós megkOnnyébbll-lést szerez.
*
Papa TAN REN D ^ Mama
Órák Vaairnap
7-8 Kalapok
8-9 Öltönyök
9-10 FahérnemQak
10—11 Clpök
11—12 Kötöttáruk
12-1 Harisnyák
2—3 Bőráruk
3-4 lllatsxarak
4-5 Sxőnyagak
5~-6 Esököpamyak
Hétfő
Kedd
| Saarda |c»tH*rtflk[ J»*wt«k
# J? j? ^
jg szeptember ia
zalai közlöny
logyan -készül a háborúra Mussolini Olaszországa?
Idestova * lélegzet is adó alá esik Itáliában - Drágaság és culvás-dlvat - Szőrit az olasz csizma - Minden második tmber katona — Már könnyeket is sajtol- a háború előszele ,
Beszóigetés^egy magyar foktővel, aki most érkezett a Duce országából
Nagykanizsára
Uras swrongással figy«l< ax egé« llág Olasmrutág ht\'etafrikai szándé-ai felé. A Duce kezébeu van a világ Ekéjének a ?orsa. Ila Mussolini háborút akar, akkor akarja, azt uz 3Usi nép. toMkh* CM* taiwlm eaö-tailérf, a világ minden rémülele Bibivaló: - ágyuk «l ionnak dör-lülni Kritikában. Vájjon Mussolini adja-e, hogy a sötét abesszin földön Mngöló tütiUkmhol le" azután « itgülása? Vájjon a Dúcé vaskeze rfít szorult-e olyan merev ökölbe, i«rt tudja, hogy az abesszin-ügy n* úg\\-«, amiből nem-lehet uj világit Vagy leszámolt-e a világ-kata-jjima lehetőségével is, meri ö már ílji, hogy • világ mai zűrzavarából ídcs más kivezető u«, csak u teljes iKomlás és utána egy uj építkezés?
- Nagy kérdőjelek., nap méhében érik.
A fe\'.e\'et a hol-
Hogy ml van, hogy van Abcsszi-nlában, arról sokat olvasunk az újságokban. De hogy Olaszország min-dennapi élete hogyan reagál a háborús készülődésre, azt n:m tudjuk.
Most Nagykanizsára érkezett harmadfél hónapi olaszországi tartóz kodás után Molnár M. Imre magyar festőművész. Nyitott szemmel nézstt és látott mindent a Duce országában. Élőkdő olasz uri családoknál festett portrékat, kóborolt tenger-parlokon és témákat gyűjtött ols; kisvánsok sikátoraiban. Járt mindenfelé, látott mindent. A sok mindenről vek folytatott beszélgetésből való mindaz, ami itt következik.
Adó a számolócéduián és * butorozott-szoba hirdetésen
Magyarországon divat panasakod-a magas adók miatti: Az összes agyar pénzügyminiszterek tehet-gtelen kezdők ahhoz az adóprés-íképest, ami 01;szországban meg dult. És az olaszok mégsem elé-"detlenkednek. ök> tudják, hogy indcnekfelett a nemzetnek keli élr fi s amikor a nemzetnek nagy .cél-tűzéseket el kell érnie, akkor ah-i pénz kotf. •.
Egy skatulya gyufára 16 contesimi adó. Ha valaki kitesz .egy oédu-az ablakba, hogy "bútorozott sw>-> kiadó,* - a oédulára-60 cen!e-mi bélyeget kell ragasztani. A ven* iglöb n a sjámolócédulán .20 simi adóbélyeg van. Ha vabkl kit llegy bon.t, arra bélyeg .kell, kii, nben érvénytelen. Az utcai pinkákra állami adóbélyeget ragaszta-J. A mpzi reklám-fényképei is lbtíyegezv« kerüljek kl a khaka-*ba. A világon mindenre ndóbé-•g kell Olaszországban. Es a prés junius óta egyre azo-Mbban dolgozik.
80.000 lírába kerül egy hajónak csak az átk- lése a Szuezi-csatornán.
Drágaság és spekuláció
A drágaság napról-napra emelkedik. A liábonis spekulációt még Musso-lininek is nehéz fékentartanla. A gyárak körlevolekben közük üzletre kikkel, hogv nem tudnak árul szállítani, várni kell...
Egy másodi«ndü görzi polgári vendéglő számolócédulájátti egy ebéd-sWirtla két személypo:
Leves 1 líra, valami makaróni előétel 1.10 Ura, csirke 8 Ura, körítés 2 Ura, két kenyér 00 centesimi, gyümölcs 3.10 Ura, két pohár sör 3 lira, borravaló 10 százalék, összesen 21 Ura és 20 centesimi. Magyarul: — 7 pengőn felül. Olyanfajta helyen, mint egy pesti körúti élterem, 8-10 pengőbe kerül egy szerény egyszemélyes ebéd. Az egészen harmadrendű ostériákban is 4-5 Ura egy ebéd. (A gulyás rendkívül felkapott éteUOlaszországban. A paprikát ugyan pailkál>an kell venni, a l>aradicsom, amivel a gulyást pirosítják, konzerv, de azért — a neve gulyás és divatos é\'.ei mindenfelé.)
Miért olcsó a fehérnemű?
Az Iparcikkek árai Is sokkal magasabbak, mint nálunk. Kivétel a fehér-nemü-fe\'.e. Az olcsó. Nagy olasz döm-pirtg-vállalkozások dönlik a piacra az créíét. Titka; - heti 8 lirás munkabérek, melyek mellett is temérdek mtin-kásnő jelentkezik ezeknél fi vállalatoknál felvételre. Ennek UJka pedig: — Olaszországban is hatalmas munkanélküli tömegek vannak. Az ember sok, a föld kicsiny.
És ezzel már el is érkeztünk az olasz —abesszin ügy s vele talán világ-prob. lémák egyre sürgetőbb lényegéhez.
lilába foglalkozta! n fascista kormány állandóan hatalmas munkanélküli tömegeket a szüntelen folyó ut, különösen autó-ul, alagút, stb. épit-kezéseknél, mocsártól elővarázsolt városok munka-tömkelegében, mégis akkora az ember-fc\'esleg, hogv az olasz cslziua már szőrit, — terjeszkednie Ml.
Ahol az anyák a háborúra nevelik gyermekeiket
Az olasz abesszin hátoru meg-
1 sz. Ez msggyőzödés mindenfelé Olaszországban. Azt azonban nem hiszik, hogy európai háború lehessen belőle. Csak Északokiszország ban, a pesszimizmus hazájában, otí féin k bonyodalmaktól, Németország miatt. (Az utóbbi napok olasz-némOt barátkozása ezt az aggodalt mat nagy mértékben enyhítheti.)
Általában azt hiszik a Ducc országában, hogy Ab sszinját gyorsan
I elintézi az olasz katonai erő. És I Anglia ellen nagy az elkeseredés.
A mi\'i\'arizálódás bámulatos Olaszországban. Az öregek, akik már átélték a háborút, nem lelkesednek ugyan a háborúért, de annál inkább az anyatejjel szívták magukba a há. l>orus szellemet a fiatalok. Csodálatos : — az anyák nevelik már apró gyermekeikbe a háborúért való lelkesedést. így aztán az aggodalmas öregek véleménye nem is »jkat
:érfh és női szövet
osztályunk a legszebb, Jagéivato&abb o < .« Őszi és téli újdonságokat njénlja\' önnek I 1
Személyesen.győződjék, meg legolcsóbb árainkról, hatalmas választékunkat vételkényszer nélkül szívesen bemutatjuk.
számit a fiatakik diktatúrájának államában. i
30.000 lakosú városban 30.000 katona
A mai Olaszországion minden második ember katona. Még a |>olgúri vonatokon is fegyveres katona teljesít szolgálatot minden kalauz mellett. A világháború alatt utolsó házig rommá lött, de ma pompásan újraépült Gőrz-nek mintegy 30.000 lakosa van és — 30.000 főnyi katonasága.
A városok utcáin állandó a katoiák vonulása. Egész nap szól a katonazene mindenfelé. Az állomásokon lázas a katonavonatok forgalma. A r«pülőgép-Itfrregés hozzátartozik már az olasz utcák megszokott lármájához. A gyárak, vállalatok munkásai, tisztviselői, hivatalok személyzete testületileg jelentkezik az a!>esszin frontra. A nők ezrével kérik l>oo*ztásukai a vöröskereszthez Afrikába. Egész ezredek — nem a tisztek parancsára, hanem önként a legénység — kérik, hogy vigyék őket AbessziniáU. Leírhatatlan a lelkesedés és a háború feszült akarása. Az olasz temj>eramentum egetverő lel-kendezésével indulnak a kaiouavona-ilok, hajók nöp-nap után.
A háború elsó könnyel
Csak most, nz utolsó hetekben, amikor már egészen közelinek látszik a fegyverek eldördülése, most lehet már itt-ott emberi megtorpa násokkal találkozni. Most már látni siró asszonyokat is a pályaudvarom kon, a katonavonatok búcsúztatásánál. Most már látni gondbaborult családokat, akik visszavonultak az éW zajlásától és fogukhoz vernek minden centeslmot, mert a kenyérkereső, kl tudja, mikor jön meg, - ha megjön.
Most már, hogy komolyra fordult és minden pillanatban vérbe kerülhet a háború ügye, most már az egyes eml>erck lelke összerezzent, a harsány cvvivából zokogás lett, a vlrágesőböl szorongó aggodalom.
De az egész, az most isfanatikusf tűzzel egységes a Duce akarata mellett. Az egész most is töretlenül egységes. Az egész olasz nép most is lelkes áldozatkészséggel ad szabad utat az egy célra törő nemzeti aka-* rat érvényesülésének. Az egyén nem számit. Csak a nagy nemzeti egyetemesség, aminek az egyén alárendeli magát. Nem kényszerből, hanem - és itt van az olesz nagyság litka és átütő ereje : -^meggyőződésből.
Ebből meri\'l Mussolini nzt, a vasenergiát, amivel ssembe mér szállni az olasz nemzet ügyének védelmében fél Európával, Genffel, az afrikai pokol minden rémével...
Mert mögötte Mussolini Olasz, országának egységes, elhatározott akarata dübörög...
(M)
Epe- 11 mAjbetegségeknél, eliG sorban i tpehólyigkalarrus, epcltö-k\'pzöiléa él lárgaiig eleteiben a mindig enyhe ha\'áiu természetes .Ferenc József keserűvíz ■ hasi szervek funkciói! élénkebb tevékenységre serkenti.
- GJemx* b.j kabátok uUKden nagyságban legolcsóbb árban kaphatók Schíltmál.
- Herczteld Mimi lll«ta<ertára szeptember 16-án, héttön nyílik meg Horthy Mlklős ut 2 alatt.
- Butaniaáriás nm *>nd! Taljea bei«o<l«aé9aket rtndkirQI alrtnyös ráu-leUlzaUaio, sót ksmatmantMni U aait-tltuuk. Kopstelu butorámbtU, Horthj ItUdÓMt 4. .. . .
«
ZALAI KÖZLÖNY
1933 reptembtf 13
Megint kézrekerült egy balatoni betörő-kompánia
Két elegáns nő volt a betörők cinkostársa
I. flolnár Imre portrékat (est Nagykanizsán
Megkezdte munkáját Nagykanizsán M. Molnár linr« festőművész, a magyar portréíesiésnek külföldön is ismert és elismert nevü művésze. Spanyolországi utja elölt két hetet tölt Nagykanizsán ahova közel háromhónapi olaszországi tartózkodás után érkéz tt. A fiatal festő hosszú évek óla elszakadt a túlzó modern irányoktól s bár művészeié megmaradt frissnek, mainak, de ment maradt mindentől, ami az általánosságban veti <modern» képein problémák elé állítja a piktúra barátainak ízlését és érdeklődését.
M. Molnár Iinic halkszavu, szimpatikus egyénisége mögött erőteljes, lelkes, szinte szenvedélyes művész iakik, akinek hosszú speciális portré-gyakor. lat után is piinden egyes arc, amit ecsetje alá vesz, komoly művészi feladatot — és elsősorban ezt — jelent. Ezért van az is, hogy hihetetlenül gyorsan és hihetetlenül olcsón dolgozik. Egy-két ülésre készen van egy. egy portréval. .Amig dolgozik, se lát, se hali mást, csak a témáját, amit minden arcban megtalál. Nem «csecsei képeket pingál M. Molnár Imre, hanem az embert festi meg minden arc-tón. Karakter-érzéke kifejező ereje bá. mulatós. Színei lágyak, frissek, őszinték, harmonikusak.
Bizonyára Nagykanizsán is (mint eddig mindenütt, ahol megfordult) sok munkája lesz. Ez annyival is valószínűbb, mert 50—60 m. nagyságú olaj-portréi már 25 pengőért készülnek.
Aki komoly művészi értékű port-rét akar önmagáról vagy családtagjairól, nem fogja ezt a rilka alkalmat elszalasztani. Érdeklődőknek felvilágosítással szívesen szolgál a Zalai Közlöny Szerkesztősége.
TUDJA MAR ?
..Jtogy Erdődy Kálmán, a volt kedvenc kanizsai táncoskomtfr.is, pénteken est* mutatkozik be Retten a Király Színház premierjén a Vlk. lórlában ? Az Ábrahám operett uj változatban kerül bemutatásra és csapa «/, uktékröl f>lkerült színész mutatkozik be. azon. Címszereplő <1 volt kiijxysvárl primadonna : Hont Erzsi, szubMt: Pataki Juci és Kom. lós Juci. Erdődyvcl együtt vata. mennyi uj - és pénteken vatamo/xy. nyl a p-stl közönség kegyelért játszik.
*
"•hogy a régi kanizsai ismerős, Pág^r Antal most eli\'ször kapott énekes szerepet Pesten a Beioárosl Színház megnyitó darabjában, »Az ssernyCs királya c. Benatzky operett.
b?n ? ,

..Jtogy ugyancsak »Az vsernyős király*-l*in akarja a pesti közömé, g\'t meghódítani Mezei Mária, aki, bár drámai színésznő, most operett-szerepében énekel és táncol, még
hozzá - kánkánt?
*
..Jiogy az egerszegi Göcsejt Hét kiállításait 28400 ember látogatta meg?

..Jtogy a harmadik pesti színház, a Bethlentéri Színház ls szolgál ka. nlzsal sikerrel? A színház nagy si. kérnek ígérkező évadnyitójának, Varga Sándor: »Apróhirdetés* c. komédiájának gyönyörű díszleteit a kanizsai Ütő Endre tervezte.
- KOuIkalntfHoltak tlfyelmébe! Bu
toráralnkat .ényegesen leszállított Ara-kon árusítjuk. Hosszú lejáratú hitelre la, kamatmentesen. Kopstein butoráru-hás, Horthy Mlklós-ut 4. uám
A balatoni villafoszlogatásnak tettesei közül ismét csendőrkézre kerüli néhány. A balatonföldvári csendőrőrs minap egy négytagú bűnszövetkezetet füleit le, akiknek tagjai: Szerccz Mária, Klein Imre, Zinger Menyhért és Pelő Erzséget. A tolvajok valamennyien budapestiek, onnan rándultak le egy kis túrára, amikor a csendőrség elcsípte őket. Csomagjaik . kőzött \'2000 pengő készpénzt, egy 150 centiméter hosszú aranyláncot és igen sok kisebb nagyobb ékszert találtak. A csendőrség megállapította, hogy a négytagú banda a nyár,.folyamán Földváron, Siófokon,
Szárszón, Szemesen, Allgán és Keszthelyen telt lálogatást, aminek mindig eredménye is volt. A .balatonföldvári csendőrség a két tolvajpárt a kaposvári ügyészségié kísérte, ahol előzetes letartóztatásba helyezték őkpt. Teljes bünlajstromuk összeállítása most vau folyamatban. A lopásokat Klein és Zinger követték el Szerccz Máila és Pelő Erzsébet segítségével. A két elegáns nő a legelőkelőbb helyeken lakott, társaiknak könnyen előkészítették a [a-lajt, akik a nyaralók ékszereit igy könnyen megszerezhették.
országúton. Egy aita haladó kalona talált rá, akinek már haldokolva elmondta, hogy Pujszier Ferenc .szúrta meg őt. A kalona futólépésben a in-polcai csendőrőrsre szaladt, Nagy Lajos pedig ott az országúton kiszenvedett.
A csendőrségnek sikerült még Szigligeten elfogni a szurkáló!
Pujszter Ferenc a jcsend őrségen azzal védekezett, hogy Nagy állította meg az országúton, odaá\'lt a Tcocsi elé és leszállásra kényszcritelte, majd egy karóval akart rá\'.ámadni. 0 errc önvédelemből használta zsebkését. A csendőrség a nyomozást tovább folytatja.
Tánciskola.
Érllesltem a nagyérdemű közönséget, hogy folyó HA 16-én, az IparoskAr nagytermében tánciskolámat
megnyitom. Vasárnap nagyszabású Assztánc Beiratkozásokegész nap. ua GÁBOR, tánctanár.
Agyonverte a nászasz-szonyát egy falusi gazda
A somogyi Gölle községben a napokban véres gyilkosság tőrtént. A falu egyik gazdája, id. Deres László agyonütötte nászasszonyát, Puska Józsefnét, született Bodó Annát, fii 67 éves asszony Deres László házá. ban a konyhai munkát végezte, do nem volt sohasem valami jóvlszony köztük. Minap délután is az osz-szony a konyhában foglalatoskodott, amikor belépett násza, Deres László. Szóváltás keletkezett köztük, Deivs dühbe jött, felkapott egy kocslküllőnek elkészített fahusángot, amivel háromszor ugy fejbevágta az öregasszonyt, hogy az elterült a földön. Mint később megállapították, már az első ütés halálos volt és a fejet teljesen szétroncaol\'.a.
Estefelé jöttek haza a mezőről a7-asszony lánya és két unokája, akik megdöbbenve látták holtan, vérben fekvő anyjukat, illetve nagyanyjukat. Ekkrora azonban már a csendőrség fa tudozá8t vett az esetről, mert a véres tett elkövetése után Id. Deres László a csendörségre ment és bejelentette, hogy »meg verte* nászasszonyát. A gyilkos gazdát őrizetbe vették.
Férflhnllát sodort kl a Balaton afenyvesl parton
A nyomozás bűntényre gyanakszik
Szerdán a Balaton tenyvest sza* kaszán csónakézmtt ifjú Sipoe Dezs5, Fenyvesen nyaraló fatnlember, amikor a viz egy hullát sodort feléje: Sípos nyomban kievezett a partra és jelentést tett az elöljáróságnak. Csakhamar partra húzták a hullát. A 26- 30 év körüli, jólöltözött Hatni férfi ruházata után Itélvo a jobb osztályhoz tartozott. ZsebHben nem találtak semmi írást. Csakhamar meg |elent a hatósági orvos, aki megvlzs, gálta a holttestet éf rajta ktllsérelmi nyomokat talált, amelyek külső erőszakra engednek következtetni. Miután alapos a gyanú, hogy az Ismeretlen flatalemher, akit a vtz a Balaton túlsó partjáról sodorhatott Balatonfenyves partja felé, bűntény áldozata lett, jelentést tettek az esetről az ügyészségnek.
Megöltek egy fiatál kpcsist a tapolcai országufon
A csendőrség órák alatt kézrekeritette a gyilkost
A ta|)olcai országúton minap éjjel halálos kimenetelű összeszólalkozás játszódott le. Az éjszaka tiötétjében Tapolca és Gyulakeszi között az országúton zsebkéssel álvágták Handlery Gusztáv lajolcai mészgyáros fiatal kocsisának, a 20 éves Nagy Lajosnak nyakütőerél, azután otthagylak az országúton elvérezni.
Gyulakeszi köz-égben bucsu volt, ahova kiment Nagy Lajos is Tarkáról. A búcsúban estefelé összetalálkozott Pujszter I-ierenc vásározóval, akivel valami miatt összeszólalkozott. Már késő éjszaka volt, uinikór Pujszter sajál kocsijával hazafelé indult. A kocsin rajta kívül felesége és 10
é\\es kisfia foglalt helyet. AJig hagyták £1 a községlet, a sötét országúton Nagy l^ijossal találkoztak, aki gyalog volt és aki már előbb indult hazafelé. Ismét szóváltás keletkezett keltőjük között, Pujszter le is szállt a kocsiról, liogy a maga igazát nyomatékosabban ls alátámassza. Ölre mentek. Pujszter ekkor előkapta zsebkését és elleníelét nyakon szúrta. Amikor lálta, hogy az elterül, kocsira űH és mintha mi „sem történt volna elhajtott. Reggel -felé az egyik szigligeti korc-smában szállt meg és ott még «1 is dicsekedett, liogy útközből az éjjel valakinek alaposan ellátva a baját.
Nagy Lajos ekkor már haldoklott az
Női kabát NŐI ruha Köpeny Costume Férfi kabát Öltöny
a legkiválóbb hasal éa külföldi anyagok raktárra érkaztak éa lagnagyobb választékban kaphatók
KIRSCHNER MÓR
□ivatáruházAban
Intézatl éa Iskolai kalangyák, paplanok, vásznak atb. stb. mlndln árban éa mlnAségban
193& mptcmber 13
Szeptemberi strófák
Behunyt szemekkel oly Jó Ilyenkor Bus szeptemborbÓI mesa/ire nézni, Hulló levelet Uző szél elöl Halkan kitérni,
Behunyt szemekkel bíboros rózsák Kertjében Járni tUnő nyár ölén S gondolatszárnyon keresztül törni Könny fátylak ködén...
Behunyt szemekkel nem látni semmit, Csak ml tegnapról itt maradt ösz hegedűjén nem hallani sírást, Fájó őszi dalt...
Behunyt szemekkel csak menni, menni Halott avaron, köd-tavakon át 8 őszi mezőkön szorto-wét szórni A tegnapi álmok hímporát...
Szomorúak már a rózsák A kertemben tegnap óta... Levelüket sok kósza pók ökfirnyállal tele fonta...
Bársony keblük megdidereg Gonoszkodó, hideg fezéire... 6 hajtott fejjel virrasztanak Holdvilágot őszi éjbe...
Ködfátylait tnlg szét tépi A hüs szeptemberi reggol, Tele van a sok pókháló Csillogó kis könnycseppekkel...
Brtuiny! Qyu/a
— (A iiait>k4HfB».il klr. adóhivatal főnöke átvette hivatal*/) Dénes Jenő állampénztárt főtanácsos nyugalomba vonulása folytán a (.énzügymbüszler Höő János pénzügyi titkárt, a bakatoníüiedl klr. adóhivatal főnókét nevezte ki a nagykanizsai m.\'kif. odőhivátal főnökévé Koő Jánostól a füredi társadalom meleg ünneplés keretében búcsúzott Az uj nagykanizsai klr. adóhivatali főnök csütörtök délelőtt vette át Schrő-der, a witaegersaegi jyétizflgyigpzgaló^g számvevőségi főnökének JeHnlétében hivatalát. A kir. adóhivatal uj főnöke Nagykanizsa-^zülótie. Itt járt iskolába is. Azok kőié az állami tisztviselők közé tartozik, akiknek elve4 hogy a
A ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
A (8)
~ Igenis kész. Időben hazaugroltam, ""K «z eziedes ur ievclkósik, ineguyi-|<"» " balokat. az szent igaz, hogy Igy Voltez jö, ointat vult. Ha megvágják a hadnagy urtt, hát nem
•\'huszár »P»a tMiem a bor.
Azegész ,aro, tndnt tonjá) hogv reg-fflig mulatott, a másik meg pihenten állott kl. IftstárasiMMr « "kánai eblan a^jofethe* t W«(yzii ar
húzta a rövidebből, ha megváltja is
* hadnagy urat, — okoskodott Gábor. Persze nem a te bőrödről »an liát könnyen beszélsz!
— Katonadolog! — vltgta rá az ői«g \'"tsiár keményen.
— Rettentő; "hogy milyen furfangos . Szcrencséjc aE emberiségnek,
»o«.« aem lettét llskálifl Ainig Untom, Dönts rwi egy doboz olajos halat csu-w\'l .rá citromot.
Később felöltözött és a laktanyába ment. Lezárulta a lovardával szemben "vO emeled fblyosól, mert onnan be aiietelt látni a nagy abtakokon, vé-I" odaállt a Szúnyoghálóval (edelt Nőkhöz, elöbuxott a zsebéből «#y
ZALAIKÖZLÖNY
köztisztviselő van a közönségén a kőit MolRá J«, a tnogyar né,, figyelnek ke-zelője, őrszeme a magyaVlágnak A Pénzügyminiszter otyan férltal állilott " klr. ailöhivatal élé.e,
aki elödemek nyomdokain huladva á kincstár érdekeit és az adözó kősón-Ség kívánságait mindenkor össz • ladla egyeztetni,
- (SvalMiWftyi) Dr. Híres László « nagykanizsai OTI-kerátet (IgywzotlSjí nyárt szabadságát lölil Szegeden.
- (ttrntó gyltlía) A buesuszen;-lászlóí zarándoklat miatt clmarodH Ciedo gyü\'és vasárnap, folyó hó tü-éi déteiőtl II órakor a nagymlso alá\') « plébánia fehértennóben lesz.
- <N*pnitl\\»Iésl ettlrlóképzd tan. folyam lU\'utonliireilra) A. kulluszud-niszter megbízásából a üajamegj-ei Is-klvüll Népművelési Ilizollság október 2. és 3 án Balatonfüreden elítodill tun. folyamot rendez. A kétnapos tanfolyamon a legkiválóbb etőadók ismertetik a Italaton lájkulturáját, különös tekintenél a népművelési szempontokra. Jelentkezni lelrel szeptember 15-ig a nép. inüsetésl bizottságinál. A részvételi dij 0 |>engö, amiéri a résztvevők teljes ellátást, lakást és étkezést kapnak ■
I Herozfeld Mimi \' )
(illatszertára
szeptember 16-án hétfőn nyílik meg Horthy INiklóa-iit 2. sz. alsH.
t
— (Turista hír) A Magyar Turista Kgyesü\'.et Nagykanizsai Osz.álya folyó hó 15-én, vasárnap a következő égési naj os túrát tendezl: tJjnéppuszta, Korülő hegy (312 ra.), Kőszikla, Pupl hegy, Lánc völgy, Arany l»egy, Adony hegy, Száraz (\'.esztenyés hegy, Gelse. Útiköltség: (ieiséig tur-teiour jeggyel 1 pengő 20 fi\'.lér. A vonat indul reggel 8 óra 11 perckor. Ta\'álkozás 8 óra. ,kor a vasútállomáson. Gyaloglás 5 óra. Vls<zaérkezés Nagykanizsára délután 6 órakor, \'\\agy este >10 óra 50 perckor. Nagykanizsa környékének egyik gyönyörű lészét ö\'.eü fel ez a túra.
-<- Divat mintás flanelt és pargot anyagok a legszebb választékban kaphatók Scliütznél.
— (Ugy kis glimiazl ta,) aki szegény >orban, de szorgalommal és rátermettséggel tanulni szeretne, jószivil émbc-
Városi Mozgó
Szeptember 12—15.
MAGYAR DIADAL! -
filmversenyen legnagyobb
CsOtOrtöktfil—vasárnapig,,
- A velencei nemzetközi " sikert aratott film I —
Gaál Franci viligvikerfl tzerepa
Szerepelnek a filmben: Verebei Ernő, Huszár Pufi, í Ottó Wallburg, Annle Kosár és a világ legkisebb 1 gyermeksztárja v Bibi Baridi.
FÉNYES KÍSÉRŐ MŰSOR. >
■ i
Előadások hétköznap 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor.« A hétköznapi Bórái altariAsok f.lMraaak I
kis szinliázi látcsövet és benézett a lovardába ugy, hogy őt senki sem látta.
Hét óra előtt két perccel frissen, fürgén jött Bodor mögötte fáradtan ballagott |tét segédje és kissé álmosan az ezredorvos, inüszeres börAndJével. Egy perccel később Lóránt kocsija robogott l*e, amelyből komoran, nehézkesen lépett kl segédeivel ós a szanatórium sebészfőorvosával, aki I.óránJ áldozattiinak varrásánál é< kötözésénél szokott segédkezni. Amikor az orvos a fiatal tisztet meglátta, kemény, megrovó pillantást vetett Lóránlra, aki pedig régi meghitt barátja volt, do ezt a viadalt szégyenteljesen egyenlőtlennek Hé te.
iAz ellenfelek felálltak. A barnára sült izomember s a karcsú hadnagy kétségU-ejtő látványt nyújtottak. A segédek jelentősen néztek össze és ebben a pillanatban valamennyien egyel gondoltak. Az eredmény egy pillanatig .vem látszott kétségesnek.
A fegyverek keresztezték egymást. Lóránt káprázatos kaitljátékot kezdett, amely belemelegitettc Hodort, aki az intézetben sokstor c«irtálta ezt a vlvómesterrel. A segédek aggódva figyelték, hogy mikor talál rést Lóránt, de olyan szép, lendületes és biztos volt mind a.két fél mozgása, hogy szinte gyönyörködtek benne. A hadnagy e -lenfelének egy nehezen védhető o dal-vágását könnyedén elhárítva, elmosolyodott, mert ezt a védelmi módot hosszabb ideig tanulta a bátyjától oki kokat vivőtt ve^e. Lóránt kicsinylésnek
vette a mosolyt és bosszúsan harapott ajkába. Ez a gyermeki mosoly emlékeztette arra a borzalmas derültségre, ami kiűzte a színházból s ami mlait hajnalig vergődött az éjszaka ágyában. Összeszorította fogait, arca lilásra vált, áHka|>csa kissé előre ugrott és felgerjedt dühében irtózatos rohammal vo-tette magát a hadnagyra.
Kodor nem hátrált. A mellük majdnem összeért, leránt forró lehelete a hadnagy arcát pCrz>to\'dU s a kardok magasan a fejük felett csengtek. Lóránt tért akart nyerni az ujabb támadáshoz és hátrált, de a hadnagy követte és most már gúnyosan mosolygott rá.
A segédek is elmosolyodtak, csak lt«mete arcfc Jprzult eb Lóránt már szinte szédült a tchcietlen dühtől. Azután különös, szinte megmagyarázhatatlan dolog történt. Bodor ugy húzta lo kardját a magasból, mintha hegc-
düvonö lett volna és leránt kardja csöröm|>őlve hul\'ott a földre ni|g jobb karja erőtlenül hanyatlott alá, vérsugarat lövcivc a föld felé.
— Az érszoritótt — kiáltott az ezred-orvos.
Az orvosok gyorsdn, szótlanul dolgoztak. Amikor elkészültek és fel akarták kötni leránt karját, nem engedte, hanem leeresztette, összeszorította fogait, mert rettentő fájdalmat érzett és balkézzel kapva fel a kardot, rokedtep mondta:
— Eolytathatjuk, ndn történt semmit
Az ezredorvos végighúzta a szubll-
mátos vattát a kardokon, a segédek
rek scgitiégét kéri a Zalai Közlöny utján. Már minden pnobiéniáját el tudta intézni, csak még lakása nincs. Aki lel tudna neki hajlékot ajánlani, szi-\\cskedjék ezt jelenteni p püspöki biztosságon.
—\' F.lertex éa Hemipertex férll szövetek egycdárusltása Schütz Áruházban.
— (I^é^tt liánom fa "kis t pirta) Az
idén már kilencedszer ütötte fel a fejét a vörös kakas Soinogysánlon. Minap reggel csaknem az egész falu a mezőn dolgozott, amikor a rélrekon-gátolt harang tüzet jelentett. A lüz ha-mar tovaierjedí és elpusztította Péterfai Adám portáját 250 kepérc való szalmát és az egész évi tukurmányt, majd átcsapva Mák Józ*f és Gerencsér János portájára, elhamvasztott mindent. A három «azda teljesen leégett, ház, pajta, istálló és a takarmány mind odaveszett. A kárt még hozzávetőleg sem tudták megállapítani.
— Gyermek treau-h coat kabátok minden méretben a Jeyolcsóbb árban Scliütznél. ►
Ynifiónytöxita
Irányzat: barátságos, forgalom; ilink.
Buta ttaxiiv. 77-e» 15 86-15^0. 78-»s 1543 1575 TV-tt I560-1590, 80-as 15 75 1600 dunínt. Tbf 1480^14 95 78-as 14 95-1515. 79-es 18 10-^1530 80-as 15 25-15 40. - Ro»« • peaMIdékl 1380 13 90. más 1390— Ui0; íab uj Wzép 1630 -1640. Irnweri »4ÍMá«««U H*ép ab bpest 15 00-15 20.
Kla4Ja a taptulajdosos Közgazd«»ágl Rt. Qtrtnbere Nyomda és Délztftal LapkUdö Vállalata NaKykantzsán. Fel elöl kiadó 3 Zalái-Károly, latwttfbaa teialonr Naovtumtua 78. aaám
kérdőn néztek egymásra, de Remete mái vezényelt és a kardok összecsendültek.
IxSránt ba kévzej is fé elmeteken vivőit de a hadnagy nyugodtan és biztosan védekezett. leránt ősapául lajwan erőtlenebbek lettek. Uodórnak többszőr lett volna módja őt megsel>ezni, azonban n<-ín telte. Végre IxSránt arca fájdalmas nio*olyra vonag\'ott és leeresztene kardját, inajd bágyadtan nyújtatta balkezét a fin felé:
— Ember vagy, pajtás!
— Bocsáss meg! — kérte Bodor.
— Nem tesz semmit, rég rászolgáltam, — nyugtatta \'meg Lóránt lovagiasan. A következő pillanatban megtántorodott.
Ik>dor és az czre<lorvos támogatták a kocsihoz.
Az ezredes elgondolkozva ment le a tisztiétkezdébe. Izgalmasan szép.és megmagyarázhatatlan volt a viadal A hadnagy nyugalma, léekjelenléte - és ötleiességc bámulatba ejtette. 8s lovagias is volt, mert nem vágta peg balkézzel is veszedelmesen tártadó ellenfelét. Tökéletes férfi és mindósaze busz esztendős, gondolta, de azután felvillant a szeme és megállapította, hogy katona gyermeke. Az ő apj» is katona \\x>ll s erre most még büszkéidben gondolt, mint eddig. Már oMk attól félt, lkogy a . szolgálatban is .túlságosan ónálló lesz. Nem szereteti volna hibát találni benne.
(Fűlj* \'Hr^

ZAL.AI KÖZLÖNY
1935. Htpjcmber 13.
Az ügyvéd-reform
aSgStt ninct politika
Budapest, ^rtp\'.ember 12 • Lázár Andor igazságügyi miniszter az ügyvédi reformmal kapcsolatban kijelentette, hogy az ügyvédi kamarák által felterjesztett javaslatokat át fogja tanulmányozni és csak azulán nyilatkozik a reformokat illetőleg. Tévééinek azok, akik azt hiszik, hogy a reformok mögött politika húzódik mCg.
Lövöldözés a mexikói parlamentben
Mexikó, szeptember 12 A mexikói képviselőházban tegnap a költségvetést tárgyalták, melynek során a képviselők között vad lövöldözés támadt. Három képviselő súlyosan megsebesült, egy meg is hall. A parlamentijén valóságos közelharc keletkezeti, az izgatom átcsapott az utcára és egész forradalmi hangulat tiralko-Uik a fővárosban. A parlament épületét a rendőrség fogta körül.
Szakadékba zuhant egy autóbusz
Szófia, szeptember 12 D/agovár köZ \'lébín egy autóbusz 15Ó méter mélybe zuhant. Az utasok közül 6 meghalt, 6 súlyosan megsebesült. _
Földrengés
Budapest, szeptember 12 A földrengéstani intézet szerda délután 3 órakor 8800 kilométer távolból heves földlökéseket jelzett
h
A Pécsi Bőrgyári TC lesz az NTE vasárnapi ellenfele
A PBTC a pécsi kerület II. oszt. bajnokságát tavaly nagy fölénnyel nyerte és igy került vissza az első osztályba, ahol a múltban már komoly szerepet játszott. A PBTC nagyon erős ellenfél, mult vasárnap Kaposvárott 2 :2-re végzett a Turullal. Az NTE is eríson készülődik erre a mérkőzésre és a Dombóvári VOGE elleni 2:0 arányú győzelme
Qabona osávázóezereki
Porpácok: Nedvespácok:
Arzópáo Bigriol Porzol Hffjozán
Tillantin Tfllantln
eredeti gyári árban és csomagolásban. Mütr*qyékl
PÁtf-mó
Asv. uuparfoazfát 40%-os kállsó Thomaaaalak
kg.-ként, zaák-számra és waggon-tételekben.
FUTORi
vegytiszta szénsavas takarmánymész.
PEKKi
„D" vitamin készítmény. Beszerezhetők:
ORSZÁG JÚZ9EF
Mf, műtrágya, növényvédőimi.xerek •tb. kMMkMUÜU.
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10 (A bíróság mellolt.) Telefon 130.
alkalmas volt arra, hogy visszaadja a játékosok önbizalmát. Ez és az a körülmény, hogy vasárnap a csatársor megváltozott összeál\'i\'ásban fog jáiszanl, remélni engedi, hogy az NTE ezen a mérkőzésen is sikerrel fog szerepelni.
Csütörtök
ItufepMt I.
17.30 Hanglemezek. 4— 18 A rádió tárgyit)rsjá\'ék húzása. — 19.05 Maluska Miklós énekel. — 19.40 A székely népballadák. (Dr. Ortutay Gyu\'a.) — 20.10 Az operaházi zenekar. — 21.30 Hírek
— 21.50 Cigányzene. 23.05 Sándor György zongorázik. — 23.10 Gutten-berg György jazz-zenckarának műsora, Sebő Miklós énekszámaival. — 0.05 Hírek.
Budap«at II.
17.35 Házi akvárium. (Szabó Irén.)
— 18.05—19 Hanglemezek. — 19.10 Képek Dánia ételéből. (Takaróné Gaál Beatrix.) — 19.45 Szervánszky-szalon. zenekar. - 20.20 Hirek. - 21.40-22.15 Guttenberg György jazz-zenekarának müFora, Sebő Miklós énekszámaival.
B4<*.
17.25 Pach Walter Bach-müveket or. gonázlk. — 19.20 Balaiajkaszóló. — 22.20 Rádiózenekar.
Péntek
Uoctapert I.
0.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 IIlr«k. - 10.20 Időszerű aprósápok. - 10.45 Ifjúsági közlemények. -12.05 Kauferné filiás Ilona énekel, Bi-hariné Kádár Klánt hegedül. — 12.30 Hirek. — 13.20 Rendőr-fúvószenekar.
— 14.40 Hirek, árak. - 10.10 Diákféf-óra. <IIollandia legnagyobb tengerészo.» (Kalmár Gusztáv.) — 16.45 Időjelzés, hirek. — I7 Ovven Róbert, az első szociálpolitikus. (Fejtő Ferenc előadása.) ,\' . ,
17.30 Cigányzene. — A rádió tárgyforsjáték húzása. — 19.03 Budaj Dalárda. — 19.50 Sportközlemények.
— 20 Kis színpad. «Igy volt ez valaha régen., Hangjáték két részben. Mikszáth Kálmán "Különös házasság, c. regényének egyes részleteiből hangjáték ká irta Szőcs László. Rendező Csn-nády György. — 21.05 Hanglemezek
— „21.20 Külügyi negyedóra. - 2210 Hirek. — 22.30 Usonczl-Schweilzer Oszkár sza\'onzcnekara. — 23.30 Cigányzene. — 0.05 Hirek.
Budapest II,
18.05-18.50 Cigányzene. — 19 Irodalmi nemzedékváltás hajdan. (Wald-apfel József.) — 19.40-21 Beszkárt-zenekar. — 21.05 Hírek. — 21.30— 22.25 Kertész Miklós jazz-zenekarának mü-\'ora SzCnliványi Zoltán énekszámaival. 1 Béc#.
12 Könnyű zene. — 16.05 Beethoven-, Schubert-, Wolf., Strauss R.- és Marx-daliemezek.
19.30 A régi DCutsohmeister-fuvós. zenekar. — 20.30 Szimfonikusok Bartók zongoraművésszel. — 21.10 Bár-zene
— 23.05-23.50 Táncteniezck.
- KflztUrtyUelők ré\'rtre rendkívül előnyős bntorvásárláfi alkalom. Modem bciendezések, tökéletes jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen ls kaphatók Kopatoln bútoráruházban, Horthy Miklós-ut 4.
Szilségleteit —
I—
I mindenki a helyi kereskedőknél jj és Iparosoknál szerezze bel
Árverési hirdetmény.
Alulírott cég közhírré teszi, hogy a részérő kézizálogul lekötött és vTi. Valkó Ágoston tula|donát képező 15 drb 1656—1660.,4201—4210. számú Nagykanizsai Takarékpénztár rész-vénylársasági részvény, valamint 30 drb. 315—344. számú Dunántuli Gazdasági Szeszgyárosok Szeszfi-nomltó részvénytársasági részvény a folyó évi szelvényekkel együtt a kereskedelmi törvény 306. § a értelmében 1935. évi szeptember hó 16 án délután négy órakor a Nagykanizsai Bankegyesület és Dél-zalaiTakarékpénzfát Részvénytársaság Nagykanizsán, Fő ut 8. szám alatti flzlell helyiségében klr. köz|egyző közb:njöttével nyilvánosan eladatik.
Külön, de együttesen fog eladatni 15 drb Nagykanizsai Takarékpénztár részvénytársasági részvény és külön, de együttesen a 30 drb. Dunántuli Gazdasági Szeszgyárosok Szeszlinomltó rt. részvény.
A legtöbbet Igéró a megvett értékpapírokat készpénzben nyomban kifizetni és a vételáron felül a vételi illetékei viselni tartozik.
Kelt Nagykanizsán, 1935. szeptember ll-en.
Iinkuluil Bankeneilltt s»> él Délialal Takarékpéntár It
Iróa.atal elaetss alad* lapunk
nyomdájában.
DUkat Idei Mntvre tanulmányt lel-Ugyeleltel, német tanítással, zongora hasi-nilattal (a teljes ellá áaut url csalid elfogad, ugyanott keiönilló udvari szoba ellátással atadó : Ktntzsy-u. 34/.. 3307
Ogyea ..rrSalkat nagyobb munkára azonnal lelveszek. Rá\'z Mariska, Bílhory-u\'ca. 3341
Katanal éi q,..r.háa.tl (tkkek legnagyobb választék ét legolcsóbb beszerzést forrás Beleznalnál, Sugár ut 53. 3339
APRÓfflBDETÍ8H
■alaaattaatt és altlutl szabályszerű sipkák minden számban nagy választék Beleznalnál, Sugái-ut 53 3338
llr.alák.1 márványból és gránitból csak Kovácsiul, Király u. 33, kapbat olcsón éa Jól. 2788
Autótaxi! kényelmeset legolcsóbban Kautmann Manónál rendeljen. Telslonátlo-máa 2 22. 3223
Divat- éa rS.llér.. aagórtat, minden tekintetben megbtshalót, lehetőleg október elsele előtti belépésre alkalmasok. Caak írásbeli a|áalalot .,t>a«klxhaté" jeligére kiadóhivatalba kérek. A szakmá-ban teljesen járta, elárusítónő le lehet. 3314
Kifutó felvétetik. Vlda laezemzlet.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
17771/1935.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a csurgói járás főszoigabirája a Somogyszentmiklós község határához tartozó Somogyszent-györgyvári hegy szőlővel beültetett részéi a szőlőérés idejére : 1935. szeptember 1-től október 31-ig zárt területté nyilvánította, miért is a hegyközség ezen területén közlekedni, vagy tartózkodni idegeneknek csak a hegyközség elöljáróságának engedélyével lehet.
Nagykanizsa, 1935. szept. 9.
Polgármester.
a Zalai KÖZLÖNY
barátai
.zalai KÖZLÖNY
hirdtttinét
vásárolnak 1
Ponyva
készítés — |avltás, kölcsönzés
Hirsch és Szegő
isik- <i ponyva-varrodában.
Megérkeztek a Standard
Orion Telefunken Philips
rádióujdonságok Bemutatás:
Szabó Antal
^ rádió- és cslllár-
u^. urtoxata
rádió- és osillár-Uzietében.
nyomatott . Upto^dooo. Kőz^a^ R.-T. üutatmg Nyosada é. Délzal.l UM*H válttal. Ulny .nyomdájába, (Ttlda. Zalai KárolvT
Ara 12
75., évfolyam. ÍQ8. Nagyl,anlm, ,935. wpl,mbtf ,4 8Iombat_
ZALAI KÖZLÖNY
UtadMl *» UadóMwaUit \\\'(m He&teJk mk*iea bttkfeatp
* o U I T I K A. I NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos S^ilJfiMI^ \'
Beszélő tények, beszédes számok
A halalomratöréstcl, ^s lázoskoiv múnybuklató szenvedélyektől, fűtött pártpolitika rendszerint a kenyéren és a isebeken kérésziül szokott szó, nokoini, a tömegekhez. CatUlnp óta mlndftn szélsőséges polilikai iskola nagyratörő növendéke a néRhódltás-nak és-jiópbódl\'ásnak.czt.a régi mód szőrét szereli alkalmazni. Ma is ezt láthatjuk. A népgyűléseken, éa párt. gyűléseken, amelyeken ez az ellen-zéki. politika- lehetőleg hangosan kitombolja magát, hetek óta egyebet sím hall ainép, legesősorban pedig a legnagyobb, tömeg, a. föld népe, hogy a kormány elhanyagol,\'a annak a nemzettársadalmi rétegnek érdemit, amely rétegen az ország egész gazdasági léte felépült.
Most jelent, nieg a könyvpiato) az a könyv, anv\'ly a Gömbös-kor mány három csztendts munkájáról, ennek, a munkánuk eredményeiről beszámol. Nem kell ebben a kö\'et» ben sokáig búvárkodni. Elég, ha a jóhiszemű ember figyelmesen átlapozza, mert beszélő tények is be< szélő számokkal la\'álkwlk, amulyek egyrészt azt bkonyüják, hogy Görn.-bős Gyu|« kormányának gazdaság-pojl\'lkája vnlóboniés következetesen agríirszellemü, másrészt pedig, hogy, ez az alkotó agrárpolitika komoly eredményekkel dicsokedheiik. Eredmények,, anyagi és erköksl jólét felé törekvő céltudatos leálpoüti-ka jellemzik a kormány három esztendős; munkásságát. És ezek az eredmények pozdorjává zúzzák, meg semmisítik a népgyűlési vádb:szé-dejí minden mondvacsinált érvel.\'s^t.
A becsületes, komoly, népies és szociális gazdaságpolitika jótékony szegemé }*»zél hozzánk ebből a könyvből. Nem hangosan, nem fe-lelőtlen népgyűlési stílusban, de annál érthetőbbon, meggyőzőbben. Ki derül ebből a tárgyi adatokat a teU jesjíett köieksségszülte szerény öntudat hangján felsorakoztató b.számolóból az, hogy mindazok a problémák, amelyeken a népgyűlési krl-lilcusok még mindig csak rágódnak, a kormány programjában intézmé nyesen, szakszerűen és a megoldás "tjáq előremozgó kérdésekként se repelnek. Kiderül, hogy a hatalomra löTő ellenzéki politika alapjában vé ve, főleg gazdaság téren, siralmas <*s«mcszegénységben\'szenvedi Kö\\e. teléscivel, amelyekkel; IjWsznt aaerint Jcpket <t*ti*moI, vadában sántán kullog az események uján, mert a kormány programja mindent fel-ö«l azokból a^rdésekbői; amelyek a nemzet boldogulása szempontjá1 »>ól komoly mérlegelést éndsme\'nck.
Legyen elég kormány, három •"sztendfs munkatdjesitinényémk a<V-\'gi és erkölcst. mérlegéből csak Egynéhány adatot kiWgadnl.
Kezdjük az agráwjtfóvai. A. leg ujsl)b időknek ezt a. veszedelmes szerszámát ugy csatogtattják apártv Politikától elvakult kritikusok,mint n«ka Párkák szeredét játszanák és
Franciaország csatlakozott az angol állásponthoz
Lavah „Nem félünk a háborútól, de gyfllöljük azl" — „Franciaország nem fog meghátrálni a népszövetségi kötelezettségek, teljesítése elől"
Az ötös bizottság héttőn terjeszti be jelentését
Genf, szeptember 13 A helyzet Genfl>en pénteken mintha már bizakodóbb lenne. Az olasz küldöttség ugy \\l»lkedlk, mintha Olaszország hajlandó lenne bizonyos cnyedményekne. Genfi körökben kedvező légkört várnak.
A7. ö!ös bizottság tárgyalás \'itcsak a hét végén fejezi be ós a jelentest hétfőre- késziti el. Igy Lavnl a hét végén nem mehet Párlsba.
A helyzet nem fulyosbodott
London, szeptember 13 Az angol rádió közvetítette csütörtökön Genfből Hoare külügyminiszter ujabb v beszédét.
Sajnos, m-m számolhatok l>e arról, mondotta Hoare — hogy b.\'szédom nyomán a békés kilátások tekintetéin a helyzet javult volna, azonban azt állíthatom, hogy a hely. zct nem sulyrsl.odott.. Anglia törekedni fog, hojjy Abesszlniának meg. adja a maga igazát, de egyúttal hrra is, hog/a veje el\'enséges vistoonyba k \'rült Olaszországgal is fenntartsa a baráli jóviszonyt. Az angol kor-
mány tiszteiéiben kívánja tartani Olaszország jogúit és terjeszkedési kívánságait.
Amerika meggondolásra Inti Európát
Washington, szeptember 13 Az am-rikai külügyi államtitkár érdekes jelentéseket tett.
- A >világ bárnvly részén kl\'örő fegyveres viszály mondotta aggasztó h\'-lyzetet teremthet a többi államokban is. Az amerikai kormány nyomatékosan. figyelmezteti azokat az állarpok\'it, amelyek feikésziil\'ek a fegyveres támadásra és amelyek az ellenségeskedés megkezdi só\' eh határozták, hogy gondolják nvg a dolgot és a párisi egyezményen előirt összes követelményeket tartsák bc. \' Elrejteiték a négus ékszereit
Addis Abeha, szepemte- 13 A n£gus ékszereit biztonságba be-lyezte. Az ériékes éksrereket egy betonfedezék alatt rejtették el. Az ékszerek helyét a legnagyobb \'iok. ban tartják.
Laval béke beszédet mondott Genfben
Genf, szeptember 13 A népszöve\'ségi közgyűlés pén\'e-k>n délelőtt 10 óra 40 perckor ült össz". B.\'nes elnök fclszó\'alásában bejelentette : Anglia kéri, hagy :i politikai ügykkel foglalkozó főbl zottság napirendjére vegyék fel a rabszolgaság kérdését is.
Ezután Laval tnrfottn nv\'g várt b\'szédét. A súlyos időkben mondotta Laval - vállalnunk kell a kö telezettségeket. Franciaország vállalja ezt, nem hátrál meg és nem is
mulasztja el a kötelezettségek te\'je sitését. Ha a Népszövcts\'g csorbát szenved, mi magunk is csorbát szenvedünk !
I.a\\«l ezután az angol külügyminiszter beszédével fojjla\'koz )tt, Hindivel kapr.vo\'ntban kijelentette, hogy a liéke érdekélH-n kifejteit álláspontjához Franciaország is csatlakozik.
• Nem félünk a háborútól — mondotta; de tfvülóljük azt, mert a l>ékc tölt o| bennünket!
Január 7-én Mussolini és én a fennálló ellentéteket megbeszéltük és
elintéztük. Utána Strezában már a brit kiküldött jejenlétél»en együttesen •zol-Káltuk a hóké ügyét. Rn teljesítettem a kötelességemet, mint a Népszövetség tagállamának képviselője. Franciaország és Anglia között nincs eltérés ntekiulelbcn, hogy « békét fent kell tartani. A népszövetségi alapokmány mindnyájunkat köt, de Franciaország nem fog meghátrálni és nem vonja ki magát alóla.
A közgyűlés l.avnl l>eszédél nagv tetszéssel és tapssal jutalmazta, Utána de NVater felszólalását Mussolinihez intézte és felszólilotta a Ducet, hogv most a 11. <irál>an álljon el mtö) a szándékától. Tokv fegyveres beavatkozásul intézi e| -a kérdést.
A legközelebbi köziryülésl ül<s szakot szombalon díl lctt 11 ór ikor tartják.
A Népszövetség tanácsát pénteken délután 5 órára összehívták, a tanácsülés elöször zárt ülést tart. Hogy milyen kérdésekkel foglalkozik a tanács még nem lehet tudni, mert a tárgysorozatot még nem áf i ották össze.
Htilcr a váratlanul összehívott birodalmi gyU/és elOtt le-szöaezl fiémetorsrAa külpolitikai álláspontját
Párisban nagy me^le|)Clósl kelteit a német birodalmi gvülés váratlan ö,sz-szehlvása. A franci" fővárosban azt hiszik, hogy Hitler /lí5}>yfoot isságn külpolitikai kije\'»yíiés<>kct akar tenni és éjinek akar \'""méltó kórclet adni. Fg\\és lapok tudni vélik, hogy a kül-lo\'ilikai kijelen léseke n kivül — ami tiszlázni fótfja - Németország álláspontját szóbAkerül a newyorki Hrémen elleni tünlem .és az iiblíól folvó bűnügyi táríO-alrt^jVl®^\' is, aminek alátámasztására Hil.ér vissza fogja hivni a washingtoni iMSm«t követet.
ezzel akarnák elvágni a kormány életének fonalát. És kiderül, hogy a kormány három esztendő alatt a a piacnihozatul és a forg ilom sza bályozásával kb. 30százalékkal szü. kiiette az agrárolló nyílását. Szűkítette pedig a mezőgazdasági terményárak emelésével és uz Ipart indexszámok mérséklésével.
Hatvan, száz százalékkal szökt ttc fol a kormány gasdoságpolüikéja a b lső bu»aárakat a világparitás fölé. Megszüntette a veszteséges termelést, ninos többé nyolc pmgösbuza. A tejrcníKíkttel pénet vitt l>e a faluba. Ott, ahol -gy két. évvel ezelőtt nem lehe\'ett tlz pengőst felváltani, ma a Tejszövetkezet minden hónapban tekintélyes összegeket fizet ki a gazdáknak. Több, mint 20 millió, p. ngőt fordl\'ott ez a konraány vízügyi munkákra, utakat épitelt, kö zclcbb hozta a várost a faluhoz, a gazdát a pi.ichoz és a termelőhöz.
Harmincöt millió pengőt biztosított telepítés céljaira. 40 esztendő mulasztását pótolva, uj mezőgazdasági s alisztikát lét s tett. megmen. tette a gazdasági cselédeket a téli költözködés nyomoruságailól, volt rá gondja és pénz^, hogy tenyészállatok beszerzéséül emelje snarv: s marhatenyésztésiinket és fenntarlsa lóállományunkát azon a színvonalon, amely világviszonylatban els mvrt. Rendet teremtett a gyapjú-értékesítés terén, lehetővé tette o legkisebb embernek is, hogy juhtenyésztéssel jövedelmezt\'en foglalkozzék. In\'ézményeson megsz.\'rvez-t\' az exportot ugy, hogy például a budafoki őszibarack, vagy a k -cs k \'métl cseresznye Londoln is eljut. Keresztülvitte azt, hogy 2.800.000 hold buzavetésünkből ma már két millió hold minőségi buza, nősítette a tengerit, szabályozta a bur-gOnyaértékesitést és fellendítette a
takarmány termelést.
Tovább folytathatnók ! De t Ián elég végezetül a gazd ivéc\'e\'ernre utalnunk, arn lyet a kamatláb !e-szálU\'ása tovább fog fejleszteni. P\'.>. dig ezen a téren az eredmény márb mind n kritikát k;éll ! A g ízdák millió pengő kamatot fjzet;ek három évv:*l ezelőtt adósságaik után, ma ez az összeg 00 millióra esett. A védett birtokosok száma 77.852 volf 11)34 október 31-én. Ebből csak 2.9 százalék 100 holdon Hü\'l 071 százalék kisgazda. Ez >k közül Is 53.676 tlz holdon aluli, akiknek adósságát részben átvállalva, ugy rendezte a kormány, hogy a kataszteri tjszta jövedelem negyvenszeresén tul egy sincs már elidósodva.
Ez\'ket a beszélő tényeket és be szélő számokat az öntudat lyages-latára tárhatja a k rmány azok elé, akik a föld népének gondozásáról szónokolnak.
ZALAI KOZLÖNV
I&5. sicplembcr 14
Férfiszövet maradékok ■» Mimm\\
5ocm!:B,éi.. valódi gyapjúszövetek. Férfiruha és gyermekruha méretek.
FelKinő olcsó áron.
Árusítás holnap, szombaton reggel kezdődik.
megkezdik a temetőben a ravatolozó építését
A vármegye elégtételt adott a polgármesternek — A rágalmazást per tovább folyik Cséti ellen
A vármegye, klsgyülése elégtételt szolgáltatott dr. Krótky István polgármesternek, amikor verbói Cséti István Nagykanizsán letelepedett épl.ész fellebbezését a nagykanizsai ravatalozó-építés munkálatainak odaítélése ügyében elutasította, hangsúlyozván, hogy Cséti ajánlata nem volt kedvezőbb a többi pályá- I zóknál. Ezt egyébként a zalaeger- j szegi államépitészati hivatal felül- j vizsgálata is megál apitotta
Igy állván a dolgok, most időszerűvé vált a kérdcs, megvárja-e a város esetleg a harmadik fórum | - a miniszter - döntését ebben az ügyben és csak akkor lát hozzá a Cséti fellebboezése miatt hosszú idő. re megakadt temetői építkezés megkezdéséhez, vagy elkezdi-e azt a vármegyei határozat után, tekintet nélkül a polgármester által ugyanezzel az üggyel kapcsolatban Cséti ellen inditott rágalmazási perre, melynek aktái a budapesti kin ügyészségen vannak.
Kérdést intéztünk ebben az ügyben dr. Krátky István polgármesterhez, aki kijelentette, hogy a vármegyei határozat után semmi akadálya az épités megkezdésének és valószínű is, hogy a munkálatok legközelebb megkezdődnek. Az építkezési költség több, mint 20.000 P.
A vakok 70 tagn vegyeskara Kanizsán
IDŐ
Köd, zápor, meleg!
Prognózis: Mérzékell szél, némi felhősödés, a mélyebb helyeken reggel köd. Egyes helyeken szombaton zápor, a hőmérséklet emelkedik.
Rendkívül értékes, de nem ke-vésbbé érdekes kulturesemény áll előkészítés alatt Nagykanizsán. Hetven vak magyar dalos, férfiak és nők, - a külföldön is nagyhírű budapesti Homeros-énekkar ad ok tób r második felében jnagyszabású hangversenyt a Városi Szinházb:in.
A Homeros-énekkar egyi< baszké-spge is egyben nevezetessége a ma. gyar dalkulturának. Nagykanizsa ugy jutott ehhez a ritka kulturese* ményhez, hogy a vakok kórus;i ugyanakkor hangversenyt ad Szom. baihelyen és Kaposvárott, közbon tehát át kell utaznia Nagykanizsán is. A város z -nel és kultúréletének vezetői, élükön dr. Krátky István polgármesterrel, dr. Hegyi Lajos fő» jegyzővel, Vannay János zeneiskolai igazgatóval és K\'t\'Hig Ferenc karnaggyal, megragadták az alkalmat,
hogy a Nagykanizsán átutazó énekkart a kanizsaiak Is meghallgathassák és - láthassák. Mert a vakok szomorú kórusát látni is élmény lesz. Ki tudja például elképzielnty hogy egy látó karmester hogyan dirigál 70 vak énekesi ?
A műsor első része klasszikuá lesz: Bach, Palestrina, Liszt, Ko< dály. A második rész magyar egyveleg és tréfás kar. Velük jön Járni r Lajos is, a vak zongoraművész, aki ugyancsak néhány számmal fogja gazdagabbá tenni a vakok hangverseny -ertjének élményét.
Nem csak az esemény kimagasló és ri ka kulturális jelentősége, hanem a vakok iránti emberi szánalom is azt kívánja, hogy Nagykanizsa kö< zönsége m:leg sz>erc!ettel és érdeklődéssel várja az örök sötétség szo-moru vándorainak kórusát.
Vízvezeték-munkások átfúrták a 10.000 voltos feszültségi) villany-kábelt a Kinizsi-utcában
Miért maradt sötétben a város csütörtökön este ?
Naptár: Szeptember 14. szombat. Ilom. kat. f felni. Protestáns Szerénko. Izr. Elul hó 16
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó napban a .Mária, gyógyszertár Király-utca 40. és a kiskanizsai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva rqggcl 6 órától este Ö óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek),
A has gyakori teltsége, a rekesz
erösebb (eltolódása, májtajeki fájdalmak, emésztési nehézségek, gyomor-béihurut és sárgaság a természetes „Ferenc József keserűvíz használata által megszünteihetök és az agy, a szem, lüdö vagy szív felé irányuló vértóduláiok ellensulyozhalók.
— Bútorvásárlás nem gomlt Teljes berendezéseket rendkívül előnyős r*»x-ictfizetésre, sőt kamatmentesen U szállítunk. Kopstein bútoráruház, Horthy Mikló»-ut 4,
Csütörtökön délután egész Nagy- | kanizsán érezhető zavarok voltak a villanyvilágítás körül. Különcsen is városnak a Fö-uttól északra eső része és Kiskanizsa volt kénytelen órák hosszat gyenge, fél világítással beérni.
Sokan a városban a Drávavölgyl áramszolgáltatását okozták emiatt, holott komoly és könnyen végzetessé válható baleset okozta a világítási zavart, i
A Kinizsi-utcában az úttest alatt elhúzódó városi vízvezetéki hálózatba most kötik be az egyes házakat. A munkaiátokat a városi vízmüvek megbízásából végző vizvezetéksz-e. relő munkások csütörtökön délután, a Kinizsi-utcu 31. számú házbtakarták a bekötést megcsinálni. Ezt ugy végzik, hogy nem ássák kl egészen a csöveket, hanem csak oldalról befúrnak és igy csinálják meg a be*
kötést. Valamilyen okból a furó eltért az eredeti iránytól és a földbe helyezett 10.000 voltos földkábelt fúrta meg éppen a közepén. A fúrót kezelő munkást azonnal megütötte a nagyfeszültségű áram. Hogy végzetes szerencsétlenség nem törtét)-csak annak köszönhető, hogy a furó a nedves földijén levezette a magas, feszültségű áramot. A munkások azonnal abbahagyták a munkát és Jelentették a bajt a právavölgyi üzemnek, mert a.fúróhoz többet nem mertek nyúlni. A furó a kábel\' ben több kábeleret szétvágott, ugy hogy azt teljesen szét kellett vágni. A kábel egyés szálainak összekötése több órát vett igénybe, ugy hogy csak 9 óra után tudtak ismét teljes erősségű áramot adni. Addig a vá* ros egy része csak gyenge fényt ka. pott, Kiskanizsa. a .Vágóhíd és a külső részek teljes sötétségben
voltak. í
A város félig megvilágított részév be esett a Városi Mozi is, ahol éppen a Kismama film bemutatója ment. Természetesen a filmvetítés is csak fél fényerősséggel történhetett, a hangadás pedig teljesen lehetetlenné vált. Ebbe a részbe esett a Zalai Közlöny nyomdája is, ahol a gépek a megfelelő feszültség hiányában szintén leálltak.
Felhívtuk ezügyben a Drávavölgyl Villamossági rt.-t is, ahol, a követ
k ző felvilágosi ást adták :
- A világi:ási zavart az a síjná-latos, de szerencsére súlyosabb következményekkel nem járt szerencsén nség okozta, amelyet a Kinizsi-utcában dolgozó vlzvezetékszcnelő munkások okoztak. A fijró teljesem tönkretette a kál*lt és a villanytcle-pen is nagy zavart okozott. A tele» pen nagy és állandó földzárlat keletkezett, amit a készülékek azonnal jeleztek, ugy hogy a telepen s t\\t irodában már akkor tudták, hogy valahol baj van, amikor a vizveze\' tékszerelők azt még nem Is jelentették. Szerencsére a nedves föld és a kábel ól >mburkolata levezették az áramot, ugy hogy a munkás csak kisebb villanyütést kapott, holott a magasfeszültségű áram súlyosabb következményeket is okozhatott vol* na. A Drávavölgyit semmiféle felelősség nem terheli, mert a munkát nem jelentették neki. A kábelössze. kö\'.ést a legnagyobb munkával b csak 9 óra után tudtuk befejezni* amikor is már teljes feszíiltségü árammal tudtuk ellátni a belvárost
Angol-franoia megegyezés a dunai értekezlet flgyében
Laval és Benos csütörtökön liossza-sabl*ui tanácskoztak a dunai értekezletre vonatkoz<) kérdésekről. Laval és Hoar* szintén targyaltak ebben az ügyben. Megegyeztek abban, hogy Anglia és Franciaország megkezdik a dunai értekezletre vonatkozó megbeszéléseket, valamint a loearnói egyezmény szerinti légvédelmi egyezmény ügyének megvitatását. Ezekre természetesen csak a kcleWfrikal kérdés elintézése utáu kerülhet sor.
Papa

Mama
Órák Vasárnap
9-AO
10—11 11—12 12-1
2—3
3-4
4-5
5—6
Kalapok Öltönyök Fehérnemüek Cipők Kötöttáruk Harisnyák
Bőráruk Illatszerek Szőnyegek Esőkőpenyek
TANREND
| Szerda [c»0<örtök | Pántek | Szombat

3?
c .£»
r / ^ *
9
s
tifffíi £1 Í
H38. wtptambei H.
dmt.
Itovatvexető: B*. Dévalaé, ErdSu Bfekc
Őszi dlvatkelmék
Még most is káprázik a szemem, ha elgondolom, hogy a pazarabbnál pazarahb és szebbnél szebb ruhaanyagok mint halmozódtak fi 1 előttem, hogy megnézhessem, vájjon a párlsiak mit szántuk az idén nekünk, szegény divathölgyeknek.
Meg kell állapítanom, hogy Pá-rbban, ahonnan a divat kiindul, év. ról étre javulnak a visaonjok, meri az anyagok nemhogy kegysaerüsfld-tek volna, hanem pompájában és árban jóval felülmúlják a tavalyi anyagokat.
Nehéz probléma osztályozni a látott és a kereskedő és divatszalon tulajdonosok által immár elfogadott divatfcelméket. Ha általános honsz. kópot akarnók felál itani, talán a leghelyesebb volna kimondani, hogy divatos Hsz minden, arai — finom éa - drága.
Ami legaktuálisabb: az íszi kö penyek legnagyobb része puha, bár-soayos felületű anyagokból készülnek, sok kabátnál pedig roppant érdekes az alapszínnél sö\'.é\'.ebb boly-hokkal ellátott anyag.
Sok a szőrszálns, angoraszerü kelme is, ami ugy simul a testhez, mint a trkkfr.
A téli és átmeneti kosztümök az kién elérték uralkodásuk zenitjét. Ennek okát talán abban is kereshetjük, hogy a legtöbb hölgynek bundára nem igen telik és igy meg keli elégednie a mindig elegáns, nagyi szőrme revenes kosztümmel. Azonban ne higyjék, hölgyeim, hogy et, olyan nagyon olcsó mulatság! A jót hisz ezt mindnyájan tupnszia latból tudjuk - mindig meg kell fizetni. Ezek a kosztümök gyakran tweedböl készülnek, bolyhos szö\\e^ tekből, de láttunk sok egyszínű, sima, schettlint is, amely egy szo» lld ízlésű hölgynek feltétlen szükséges.
Ilyenkor, szezon kezde\'.én mindig megjósolják, hogy mi l.sz a favorl-záft divatszin. Pedig ez reszkirt do I\'*. ugyanis a hölgyek legtöbbje mégis csak azt a szint fogja viselni, ami a legjobban ált az areá hoz. Igy mindjárt én is felcsapok jövendőmondónak és niegjéaoinm, hogy az Idei uj szin : a borvörös egy lilás árnyalata nem lesz maradandó. Nem íeaz még pedig azért, mert ez a szín legfeljebb csak az őszes hölgyeknek \' és a Jcnn Har-Imoknak áll |óL
Ék\' hogy mégse maradion ez a pont se homályrsan, Pérlsbnn a legtöbbet a feketét hangsúlyozták minden elképzelhető (ormában, mellette a barnának és a sötétzíldnek jutojt nagy sz~rep.
Ai őszi délutáni ruhaanyagokban azután valóbon tobzódhatunk. Any-nyl léle, olyan gyönyörű u választék, hogy szinte lehe\'ellen leírni. A szövetruhák, amelyek az idén nem hiányozhatnak senkinél « rr, egészen puhán öl lik körül az alakot. Na
ZALAI KÖZLÖNY
gyon szépek a kordszövésii, bordás\', nr uirozotl szövetek, egészen düflin. szerliek, a tavalyi ungorüvEl valami tavon rokon.
A müselyemniel készült anyagok a szezon favoritjai. Sok a ehan-geant taft, a noppék. idegen besző vésd anyagok, a fahácssz rü. összs rámolt selymek, satlnhátu. puha k.\'lmek, no és persze a bársonyok, nm lyct minden elképzeli e\'ő toalett ra használnak. Hölgyeim, tehát az idén valóban s lyemben, bársonyban fognak járni 1
- (Ctedó gytUía) A bucsuszenl-Iászlól zarándoklat miatt elmarad* Cie.lo gyü\'és sa-ámap, folyó lió tő-én dCeiótt 11 órakor a Mgynii" után a plébánia fehérleraiiben lesj.
— l^piiak, inalnának ós az egéi* családnak Miltónyi cipót v«szúnk.
Már a gyermekeknek is ODOL fogpéppel kell fogaikat ápolni. Az ODOL fogpép megőrzi a fogak szépségét és egószsfegét.
Kis tubus p - 70. Óriás tubus P t—
TANC-flDÓ,
amiből bombavető repülőgépek lesz-
nek a cseresznyevirág hazájában
A kinai nagy fal mefett na^y a slrás-rivás. 1-t\'rdcszemű te:.lvé-reink Sixunoruan nézik az örök védőbástyának liilt nagy fa\'ai, amely évszázadokon k«iesztül épült és 2ö00 ki\'ométer Iwsszan és G méter szé e.en veszi körül Kinát. E mou-sirum építményben több tég\'a van, mint Magyarország összes épületében együttvéve. Ez a hires fal évszázadokon keresztül védte Kinát a Leha\'o\'-ó nomád törzsek támadásaitól, .sőt a kultur-> behatolási ei\'.en Is jó óvszernek bizonyult. I)e nem a repülőgépek korszakában épült s ma már semmi oltalmai nem nyújt, hiába imádkoznak szegény kinaíak oly áhítatosan védszcnljükhöz, a sárkány-hoz, az .sem tudja népét megoltalmazni a japán táiuadá-\'ok ellen
Copfos testvéreik addig-addig énekelték, hogy \'Oll tol a rácson egy más világ van,» umig erős vágyai érezlek, l.ogy egész közelről megtekintsék a rác onluli világot. Aztán Kinát meglátni és megsze-i«tni pillanat müve volt. Csak egy csalódás érié őket, hojíy a híres kinai udvariasság csődót mondóit. Mert bizony a szi\\es fogadtatás elmaradt. •
Csakis ilyen sajmtim előzményei lehettek a legutóbbi kinai államtanácsnak, amelyen elhatí-
rozlák, hogy modern hadifelszereléssel látják el "Kinát, hogy a hazájukba beio\'.akodó kellemetlen vendégeket illően fogadhassák. A ion se estek kétségig, hogy az államkincslár kamrájában éne nincsen fedezel. Egyszerűen .hoztak egv icndc\'4lct, amely szeriül a hivaiá\'os lánoosuöknek jövedelmük egy bizonyos százalékát le kell adniuk .repülőgépek céljaira. A kis kinai táncosnők körülbelül egy í\'ollár óial>ért kapnak s ebből 5 ceniel le kell adniuk légügyi cé-íokra. Az már inlndCneseUfi) a kiivi .\'é;ek rejtelmeire vall, hogy miért épen e kis gé.-ák láiuos lábacskáit lutszná\'ják fel a ír.odern harcászati felszerelés céljaira.
I)e az ötlet kétségtelenül eredeti s valószínű hamarosan több állam követi példáját.
Mindenesetre érdekes lesz, ha a táncon szerzeit repülőgépek hábo-ruba indulnak. A kinai gé|»ek szerelmi dalokat fognak a holdsugár fülelte Inigni, a brit repülök angol valcer dallamára keringenek majd a levegőben, a félelmes francia gépek i< elvesztik ha ásukat, ha ínui-cia nég>«s ütemére próbálnak téit, iUet\\e űrt hódítani maguknak a levegő végtelenében ...
Itt az ősz: — a tolvajok szezonja
Még mindig keresik a közelmúlt nagyobb kanizsai betöréseinek tetteseit Egyre több a mezei és házi lopás
Itt az ősz.. Jönnek egyre-másra a pimaszok : sok a lopás, különösen a mezőkön. A rendörbiró asz. tala tele van mezörendőri büntető-aktákkal. A földek gazdái t?le van-nak panasszal, gonddal. Az időjárás mostohasága alig hagyott valamit, /nőst azt is kélsz r s igyekezettel lopkodják a mezők, kertek tolvajai-
De magánházuknál is egyre több a lopás. Nem nagy értékeket dézs máinak, csak fáskamrákat, éléskamrákat, tyúkólakat. De ezeket
minden nap. A téli nyomorúság \'•lőrevetett árnyéka ez.
A sok - alapjában vé\\e jelenlék\' leien »ügy« temérdek dolgot ad a hatóságoknak, a városi büntetőbbé-nök-és a rendőrségnek. Sok időt, sok munkaerőt elvesznek ezek a »csirke-perek.*
Természetesen komoly esetekben sincs hiány. Nagyobb betörések ugyan nem történtek az utóbti he-tekb?n Nagykanizsán, de éppen elég dolgot ad a r ndőrségnek a régi letörések tettes Inek még mindig
folyamatban lévő nyomozása. Még tavasz volt, amikor a Schlisinger-vaskereskedést kiral>olták. Nem sokkal utána özv. Stremné irodájában jártak betörök. Most nemrégen a VIda-üzlet kaiszáját dézsmálták meg fényes délben. Ezeknek a fcelö. réseknek tettesei még nm is az ismeretlenség ködében reíjtőzrek s talán az első sikereken /felbuzdulva, már szövik a terveket ujabb zsákmány után.
A jelenség különben nem kanizsai specialitás. A Balaton környéknek is rengeíeg betöréses lopási esste volt az idén Keszthelytől Siófokig mindenfelé. Igaz, hogy ezek a nyári »nehéz íiuk« egymás után kézre la kerüllek már.
A tolvajok hada most már a télre készül. Fát lopkodnak az erdőkben, felszedik a m;\'s krumpliföldjén u termést, klvagaossák a káposztát és belemarkolnak a télire megrakott éléskamrákba.
A hatóságok ébren vigyáznak éa akit elcsípnek, szigorú bűnhődés a sorsuk. E hó közepén ejjész sereg mezei tolvaj kerül a várősi büntető-bíró elé. .
Vihorláli szél fuj
(KoaiAioml János könyvo)
Turgonyi András és Béry Zsuzsa sze-lelml törlénete ez a liegény. A nagy háború olötll boldog na|>ok gyermeksze-rclme ott szökken szárba a mélabús Ondava mentén; ismeretlenül Is ismerős mindenkinek az u szolid magyar lájék, amely Komáromi szinte minden írásának háttcic.
A nagy háború szakítja siét durva kézzel a szerelmesek mcseszálát: András a fi|out*i kéjül, a harcok legköze-|!él>o. Néha-néhö haza tud jutni, d« ennek a rövid örömnek is vége szakad: András fogságba esik. l-\'él világon kérésziül. ismeretlen úttalan vidékeken, kcgycilcn kalandok közt veri vissza magát SzU>ériát>ól, hogy újra magához ölelhesse az elárvult Zsuzsikát. EbL«n az érdekes keretben az érzések és hangulatok gazdag sorát vonultatja föl Komáromi János szülőföldjének és a mugj-ar kaionasorsnak legjobb megelovcnitője. Egy elmúlt kor iemléke ez a kön^v s í:enne v)in e kornak minden mult öröme- és szomorú szépsége.
Révai-kiadás. Ara fü^ve 3.40 pengő.
VfrfV/Tr/*/ f Szombaton és vasát nap csak az mtnjen a NÉP MOZGÓBA, IgyaZai . afljnef! erjs idegzete ven, aki nem fél a rossz álmoktól és
\' szereti az izgal- Tithcik hÚZCt" borzalmakkal teli Grand guignol film.
1 11 HU ti Erös .Jegxeta gyerekeh is jöhetnek.
makat. Mert a
ZALAI KÖZLÖNY
Péntek
Uiidapc*t I.
17.30 Cigányzene. — A rádió tárgy.\'orsjáték húzása. — 19.06 Budai Dalárda. — 111.50 S|JOrtközl*mények.
- 20 Kis* színpad. «Jgy vo\'.t ez yalalw\' régen.* Hangjáték két részben. Mik-í száth Kálmán .Különös házasság, c. regényének egyes részleteiből hangjátékká* irta Szőcs László. Rendező Csa-nádv György. — 21.03 Hanglemezek
- 21.20 Külügyi negyedóra. - 2210 Hírek. — 22.30 I-osonczl-Schwcilzer Oszkár sza onzenekara. — 23.30 Cigáuy-zene. — 0.05 Hirck.
Buda pert II.
18.05-18.50 Cigányzene. - 10 Irodalmi nemzedékváltás hajdan. (Wald-apfel József.) — 19.40-21 Bcszkárt-zenekar. - 21.05 Hírek. - 21.30-22.25 Kertész Miklós jazz-zenckarának mü\'ora SzCnliváuyi Zoltán énekszámaival. i Bée*.
19.30 A ré^i Deutschmeister-íuvós. zenekar. — 20.30 Szimfónikusok liartók zongoraművésszel. — 21.10 llár-zoiic,
- 23.05-23.50 Tánc\'.dnezek.
Szombat
Buúapeat I.
0.45 Toma. — Ulána hanglemezek.
- 10 Hírek. - 10.20 Sas Ede clbcszé-léseiből. — 10.15 Mit nézzünk inog vasárnap? Az Krz\'ébet-Muzeumol is. inerteli Mesterházy Jenő dr. 12.05 Mándits-szaonzenekar. — 12.30 Hírek.
- 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. 13.40-14.20 Morik Irén zongorázik. -14.10 Hin\'k, áiak. — 10.10 Cserkész-élei, vig élet. (Bába Ixó.) — 10.45 Időjelzés, hírek. — 17 Milyen zavarszűrökkel védekezhetünk az egyes erősáramú rádiózavarok ellen? (Otves Béla )
17.30 Bért ha István sza\'onzcnekaia.
- 18 A rádió tárgy-sorsjáték húzása. — 19.05 Hanglemezek..— 19.45 .Személyes megtámadialás. dinién .-..» István cse\\egésc.) — 20.15 .Vo\'t egyszer egy muzsikus.* Zenei képsorozat operettekből. Közreműködik a Buda|»esti Ilang\\Crseny Zenekar, Orosz Juüa, dr. Szedő Miklós (ének és Tongrácz I-ászló (iongora). — 21.50 Hliek. — 22.10 Cigányzene. — 23 A üaehmann-szalon-ötós mű ora - 0.05 Hir«k
Btidaperf II.
17.35 .A kis kanász.. Kiss Lajos néprajzi előadása. — 18.05-18.50 Berlha István sza\'onzenekarfl. — 19.10 —19.10 Mezőgazdasági félóra. — 19.50 —20.15 Ihar I-eienc tánogatózik. — 20.20 M«kkon> volt Rákóczi vagyona? (Dr. welimonn Imre.) — 21 Hírek.
12 Könnyű zene. — 14 ^inemeier szoprán lemezei. — 15.15 Cileranégyes. harmoniká\\al. — 10.45 TánclCmezek.
19.15 Strau&s János: Cagliostro Bécsben, 3 felv. o|»cretl. — 22.10 Gorda bariton ária- és dalestje. — 22.55—23 30 IlnnglemCzkalHiré.
Elhízott egyéneknél a már régóta szívesen alkalmazóit természetes „Ferenc József" keserüvlzkura a bélmüködé t erőteljesen előmordilj?, az anyagcserét leUmesen é\'énkitl, a zsfrmennyiséget megfelelően lecsökkenti é6 a (estet könnyeddé leszi.
Tisstieli Uraim!
Szíves tudomásukra hozom, hogy FS-út 8. szám alatt (Barta Alfréd divatáru üzlete) férfi fehérnemű konfektló-üzemet nyitottam.
Béosl tanulmány utamon világon a leghíresebb „béosl" fehérnemű szabá-szatot sajátítottam el. Legkényesebb Igényeket kielégítő munkát végzek. - Vállalom: Ingek, sportingek, hálóingek, alsónadrágok, pljamák készítését saját és hozott anyagból.
Raktáron tartok legújabb divatú sporting - anyagokat, angol popll-nokat, zeflreket gyönyörű kimintá-zásban.
Mintafaoonokat bárkinek kötelezettség nélkül készséggel bemutatok.
\'Barta Sándor
férflIeOémemtí Uxcm Fö-út 8.
A balatoni kisebb szállodáknak kevés reményük lebet OTI-kölcsönre
Legtöbb esélye van az egymillió pengővel épülő siófoki luxus-szállodának
Az OTI és a MABI szállodakö\'-csönök folyósításával kapcsolatban n"m inenr.ek a dulgok olyan simán, ahogy remélni lehetett. Nem az l{ ! li\'tékesek jóakaratában és segítési készségéb\'n van a hiba, mint inkább a hivatalos ut lassúságában. Nevezetesen még nem adták kl az» a végrehajtási uUisitást, amely megjelöli azokat a fürdőhelyeket, amelyek idegenforgalmi szempontból elsőrangú fontossággal bírnak és rendezik a kölcsönök fedezetének kérdését ls.
Ezzel kapcsolatban most kedvező fordulat történt, mert az OTI és MAFJI 3 és fél millió pengőjének kamatterheihez a kereskedelemügyi minisztérium ls hajlandónak mutat, kozott hozzájárulni. A kerkedelem-ügl minisztérium idegenforgalmi alapja 50.000 p?ngö kamatterhet vállal magára, hogy ezel is elősegítse a maga részéről az uj szállodaépítéseket és meglévők tatarozását.
Értesülésünk szarlnt rengeteg kérvény érkezett az OTI-hoz és a
MABI-hoz, amelyekben mind uj szállodák építésére és régiek tataro. zására kérnek kölcsönt.
A legtöbb esélye a siófoki fürdőt bérlő részvénytársaságnak van, a mely több mint egymillió pengő költségg 1 300 szobás luxusszá\'IoJa építésére kér kölcsönt.
Azután következik sorrendien egy Dolx>gókőn építendő modern nagyszálloda és ezzel a kölcsön nagyobbik fele már ki is volna merítve.
Egy budapesii ügyvéd megszervezte a balatoni kisebb szállodáso-kat, panziósokat is garmadával nyújtja be a kölcsönkérelmeket az OTI-hoz.
A kis szállodáknak nagyon kevés esélyük van, mert ugy az OTI, mint a MABI vezetősége ugy gondolkozik, hogy nagyobb tételekben adja ki a kölcsönöket.
Mlndenesetie jó volna, ha a végrehajtási utasítás mielőbb elkészül-n", hogy az OTI és MABI vezető1 sége minőbb meghozhassa döntését a kölcsönök folyósítása ügyében.
1935. wptcrobcf 14.
Az NTE itthon, a Zrinyi Pécsett, a Vasutas Sziget-várott játszik vasárnap
Vasárnap már teljes bajnoki forduló kerül Délnyugaton lebonyolításra. Az alszövctség minden csapata játszik a bajnokságért és egész sereg komoly bajnoki mérkőzés lesz. Az Cszi szezont a Szekszárdi TSE, a Nagymányokl SE és a Pécsi Bőrgyár csapata kezdte a legsike* resebben. Ilyen sorrendben ls áll a bajnoki tabella. Ugy látszik, az idén a favoritok lemaradnak és jönnek a meglepetések csapatai. A TSE és NSE még nem adott le pontot, a mult évi II. oszt. bajnok, Pécsi Bőrgyári TC csapata pedig első meccsén 4 :l-re győzött a KPAC ellen és 2:2es döntetlent ért el Kaposvárott a Turul ellen, igy je-lrnleg a tabella 8. helyén £11.
Sorsolás szerint vasárnap a Pécsi Bőrgyár csapatát látja vendégül az NTE bajnoki mérkőzésre. Az NTE vasárnapi győzelmével visszanyerte önbizalmát, de mivel a csatársor-játéka sok kívánni valót hagyott hátra, igy ezen a mérkőzésen is megváltozik a csatársor összeállítása.
A Pécsi Bőrgyár csapatával már az elmúlt években sokszor került össze az NTE és majdnem minden találkozás igazi, szép sportot és nagy küzdelmet eredményezett. A sportközönség nagy érdeklődésiéi tekint a vasárnapi mérkőzés elé. •
A nfcccs délután fél 4 órakor kezdődik. Bíró v. Adorján.
A Zrínyinek Ismét nehéz el\'enfél jutott. A Pécíl Egyetemistákkal. Játszik. Bár az egyetemi csapat még nincs felkészülve és vasárnap is vereséget szenvedett Simontornyán 4 :1 arányban, mégis nehéz dolga lesz a Zrínyinek Pécsett.
A Nagykanizsai Vasutas TE első vidéki kirándulása a Szigetvári AK ellen, nagy feladat elé állítja a derék fiatal vasutas csapatot.
Kaposvárott a KPAC-Turul derbi, Nagymányokon Simontornya, Szekszárdon a PVSK, Dombóváron a DVAC meccsek kerülnek lejá\'szásrn. Mindenhol nagy meglepetések lehetnek.
Vadászati Jog
azonnal bérbeadó
Báza és Borsfa községek határában eltei ülö 320 kat. hcldas birtokomon. — Érdeklődni lehet: Níp-takarékpénztárnál Nagykanizsán, Csengery-ut 4.
— GyNnM* trwirh roat kabaiok
mindéit méretben a legolcsóbb árban Schötznél. .
_ IkitéMU ós tskolaclpőket MUlényl dpöáruházban veszünk.
SZŐRMÉK
SZÖVETEK
a divat vezető újdonságai, legnagyobb választékban kaphatók
Kirschner Hír dluatűruhúzában.
J935. szeptember 14_____2ALA1 KÖZLÖNY___í_
Miltényi cipőáruház szenzációs cipőkkel várja Önt.
Ha minőségre eulyt helyez, viseljen Nlltényl-clpőt I Iskolai és cserkészclpök nagy válaftztékban-
Miltényi Sándor és Fia clpőáriihAza, Fő-ut 2. sz. Városházpalota.
mozgószinház
Kismama
A piemler-elóadás .közönségének nem \\o\'t szerencséje, mert sajnos, csak félig élvezhet le Gaál Franci filmjét. Kz Qnonbnn n film és n mozi igazgatóságinak hibáján kivül történt, mint azt lapunk más helyén a város egy részét é intő esti villany-hibával kapciVatban megírtuk. A film igy nem tudott teljes illúziót kelteni, mégis meg kell állapítanunk, liogy a Kismama i^azi gaálfrojui-film. Ezzel körüliéiül krlti-kát is mondottunk felette, mert hiszen minden eddigi Gaál Franci film átülő erejű siker volt. A vls malőr folytán kedvezőtlen kanizsai premier kétségtelenül l>efolyásolta a közönséget, de n film másutt is nagy sikert aratóit, resten most is állandóan nyolc mozi játsza, nmi e\'óg garancia ahiioz, liogy a (ilm sikert jelentsen. Ezt n véleményt a tegiwpl harmadik előadás, amikorra a villany-zavarokat megszán, tették, már teljes mértékben igazolta is
A mese igazi operctlmese, kedves, fordulatos, szórakoztató. Gaál Franci talán n Oibiben .sem volt olyan .kedves é< szimpatikus, bilnt a Kismama sjerepében. És még valami... A legkisebb magyar filmsztár, a kis Bébi Bandi, aki ennivalóan aranyos, okos és kedves tekintetével és .játékával, valósággal bearanyozza az egész filmet (menlielyl társaival együttI). Ez a film — amely a velencei nemzetközi film-versenyen is osztatlan sikert aratott — alkalmas arra, l»gy az emberek szivébe belopja a gyermekszeretetet. Mellettük a kitűnő Ottó W\'aUburg remekel a filmben, a gazdag és lágyszívű apa szerepében. Csak epizódszerepet kapott a kél magyar művész, Verebes Ernő és Huszár Pufi, akik igy is tökéleteset nyújtanak. A film slágerei máris közismertek, igy naokról a \'kritikát már a közönség régen elmondotta. A kisérő nnVor jó, hisszük, liogy a Kismama megérdemelten leljes sikert amt Nagykanizsán. I
A ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
A . (»
Amikor a 14,sasig belépeti, a szo-tfjblccenésael fogadta okéi s újra újságjába merült, amelyei akkor )< a kezébe, mikor lépéseiket meg-
"°l\'a k,",Kiadni a loiyisdn.
- tiyőztünk! Csontig haló vágás a Jehli Msőkanonl Ilyent sem csináltak még vívóbajnokkal I - Jelcntcllo diadalmasan az ezredorvos.
- Minek kezd katonával! — vetette Ma a, ezredes egykedvűen újságja "\'"Iá • látszólag olvasásba merült. <> feláí"85\' "WU*
- Aludni míszt — kérdezto az ez-redorvos barátságoson.
. ~ x*m vagyok álmos. Kimegyek " ««lály után a gyakorlótérre. „.-N\'IWa helyeslem I Elsó a szpl-511 SzervuszI _ mondta az .ízre-" * Vidáman ás szeretettel nézett utana, mCr, a m>|j0 elpusztíthatatlan, I\'\'eltekre hivatott, bálványozott \'"Jlájtaak szimbólumát lálta benne.
,lck4 " * zóldfülút - lel-kesedetl az ezrwfcrvos. . - Ugyani Szerencséje volt, eonyi
- (A tjrvónyszékríl) Makárv Vilmos nagykanizsai törvényszéki l.iná-selnök pénteken visszaérkezel! szabadságiról ós álvelle hivatalát.
- (Kaios Ary (iyjrgy p,I,f4,„,,,(„ - korminylöianá rws) Szoniszédniro-sunk. Kaiosvár népszerű polgánncs-tere, dr. Ka,osváry György kltúnl.té-ben lószesíilt, m. kir. kormányföu-nác o >sá nevezték ki. Az uj komi íny-fötanácros II éve áll Kaposvár város é én, közéleti munkássága már nem egy magas elsmcré,t és kilünleléi.t sze.zctt számára, igy iegutól/b n pápa Osz-nt-ségélöl a Nagy Sient IK\'rgely Kend lovagi keresztjei kapta.
— (Ved saarte a M\'Xzlóban) A
nagykanizsai Szoclá\'is Misszió szerve-zen hölgyeinek ós a Szent Ilona l.eány-kluh tagjainak részére szeptember hó 15-én, vasárnap délelőtt fél 10 órakor űniicj^lyes Veni Sanele lesz a Misz-szlósház káj-o\'nájábait. A Misszióshál főnöknője.
— (JBvő hftrti k\'alOd.k a JOr.íiiv-S-Ók Stsl clkhual Tóbl) mint két lit\'j-najos nyári szünet ulán a jóvö bélen megkezdődik a nagykanizsai törvényszéken a büntetőbíróság ftszi ciklusa. A főlárgya\'ásl elnök már töbti nagyobb liiliiűg)l/eu kitűzte a főtárgyalás). Az e;sö főtárgyalás csúlörtökönYiz. r.rtlc-kes, liogy az utóblrf Avckben a nugy. kanizsai törvényszék területélt a bűnügyek örvendetesen megcsappantak, f.vek óla olyan kevés bűncselekmény nem \\10ll, mint a folyó óvlien.
Városi Mozgó
Szeptember 12 15. Cstltörtöktfil—vasárnapig
MAGYAR DIADALI — A velencei nemzetközi filmversenyen legnagyobb sikert aratott film I —
KISMAMA
Gaál Franci világaikéra szerepe
Szerepelnek a filmben: Verebes Ernő, Huszár Pufi, Ottó Wallburg, Annle Rosar és a világ legkisebb gyermeksztárja: Bébi Bandi.
FÉNYES^KISÉKÖ MŰSOR.
Előadások hétköznap 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. A hétköznapi 8 órai elfiadáaok filléresek I
— (Mgy kH ghmazliUJ aki szegény
forl>an, de ssurgalotntnal ós rálermett-tóg^el tanulni szeretne, jószivü \'emlie-n\'k segit-ó^ét kórt a zalai Közlöny utján. Már minden problémájút el tudta intézni csak még lakása nincs. Aki fel tudna neki hajlékot ajánlani, szíveskedjék ezt jelenteid a püspókí biztosságon.
FIGYELEM! A világhírű Gaudriot Jazz-zenekar zongoristája szombat estétől a CENTRÁLBAN^ hangrersenyez.
(Műkedvelők ftánW|a aWuiI Nagy.
i) A nyári hónapokban Indult meg Nagykanizsán u mozgalom, mely céljául tüzie ki, hogv állandó műkedvelő gánlát állit fel, amely a téli hó. nnpokban szinelőadásokkai pótolja némileg a színészet hiányát. Másrészt minden liazafias, jótékony yagy kulturális mozgalomhoz meglenne igy a megfelelően kiképzett, mindenkor rendelkezésre álló, állandó műkedvelő-gárda. Az első felhívásra érkeztek is jelentkezések dr. Mutschcnbacher lid-vin nyug. törvényszéki tanácselnökhöz, a tervezett műkedvelői gárda művészi vezetőjéhez. Tekintettel arra, liogy a gárda megalakulása küszöbön van, szíveskedjenek mindazok egy levelezőlapon jelentkezni dr. Mutschcnbacher Ed vin tanácselnöknél (Sugár-ut), akik az állandó műkedvelői gárdában részi akarnak venni. •
— (Megnyílik • hölgyrodrjSuzok suk-
tanfolyama) Nagykanizsán az Ipartestület tanácstermében ma «sjtc 8 órakor liánom hónapos szaktanfolyam nyílik meg hó Igy fodrászok részére, a nagykanizsai fodrászipari szakosztály rendezésében. A tanfolyam vezetője Merk János nagykanizsai fodrászmcster.
az egész, — próbálta az eseményekcl lekicsinyelni Remete, akit rettenetesen bántott a hadnagy «ikerc. — Clsak ne csináljatok belőle nemzeti liöst!
— Nem értesz te ehhez, édes bátyám, — inteite le az ezredes, azután letelte az újságot és felállt: — Na, gyerünk az irodáim. .Nem is tjidom, minek a kard az o\'dalamon, amikor rohasem dolgozom vele. .
— Szimbólum, — jegyezte meg «z ezredorvos. ,
— Hát szlmbólista vagyok én? Nálad még érthető, mert te néha mégis csak belenyisszantasz valakibe nz operációs késeddel. De én marc-ona liarcost mímelek és febiőtlek oktatását adminisztrá\'om. I-ónint békés polgár és harcot, veszélyeket teremt magának; hősi, romantikus életet éL Hidd el, ha egyszer megharagszom, pennát és kalu\'márist kötök az oldalamra kard helyett. — Es döngő léptekkel ment ki.
III.
Török kapitány a bankba sietett. Az igazgató nagy előzékenységgel fo gadia, szivarral, konyakkal kinálta.
— Miben lehetek szolgálatára, kapitány ur? — kérdezte, de magáién tudta hogy bizonyára nem tudja megfizetni az esedékes összeget. Már régen elhatározta, hogy nem ad halasztást. Ezl egyébként is megbeszélte az ezredes bátyjával, akinek nagy betétje volt a, bankban.
— M« jár le a váltóm, igazgató ur. Elhoztam a törlesztést, de az uj váltót
nem tudom átadni, mert a kezeseim ebben a pillanatban külföldön időznek. Amint megérkeznek, hozom az uj vát-tól, — mondta Török és érzett a hangján, liogy nem szeret szívességei kérni.
— A Jegnagyobb zavarban vagyok, kapitány ur, — mentegetőzött az igaz-! gató. — A helyzel ugyanis alaposan j megváltozott. Megszigorították az ellenőrzést és én köteles vagyok a kapitá.iy ur váltóját a többivel együtt forduló | jxislával beküldeni fővárosi főintéze-i lünkbe áttekintés céljából, ahonnan azonnal visszaküldik. Ez az bitézkedés éppen azért történt, mert a legutóbbi revízió alkalmával rájöttek, hogy téliem egy-két hasonló szívességet. A kapitány ur eselében jxsdig azért is kell erie vigyáznom, mert kezeseinek az é\'.eic egy pillanatig sincs biztonságban. Versenyautóval száguldoznak kérésziül a félvilágon, nem ellenségei az alkoholnak sem s n Ipvqgius ügyek egész egész tömegéi zúdítják magukra; szóval kalandos ó\'etct élnek. Nagyon sajnálom, kapitány -ur, de ezultal plyau a helyzet, hogy ha délig nem kajiom meg az -uj váltói, vagy ki kelt fizetni az egész összeget, vagy óvatol-nunk kell.
— Hát akkor adjon tanácsot, liogy mit lehelne tenni? — kérdezte Török hűvösen.
Az igazgató, aki a .mellőzött civi!» sérlődöttségével már ré^en leseit erre az alkalomra, elgondolkodva nézett maga elé egy ideig, azután ravaszul mondta; \\ . | , •
— Egészen egyszerű n dolog. írassa filá kapitány íur a váltót két Jó kezessel és minden rendben lesz.
— persze... de már tiz óra! — mondta Török keserűen nevelve. — Ugyan n<hn monduná meg, hol találok én ilyen Ülteién olynn előzékeny, vagyonos urieihbereket, akiknek az aláírását ön el meri fogadni igazgatósági Jóváhagyás nélkül?
— Azt hiszem, az egyik az ezrodes ur leljetne, a másik pedig a bátyja őméltósága. Sőt! A inéltósátfos ur aláírása magában is elegendő és majdnem bizonyos vagyok abban, hogy ő nem tagadja meg ezl a szívességet a kapitány úrtól. Az imént beszéltem velo telefonon, tehát véletlenül tudom, hogy éppen otthon is van.
— Nem bánom ... J)e amjnt a fiuk megérkeznek, kicseréljük a váltót, mert a főtanácsos urnák Jiem akarok adósa lenni.
— Amint parancsolja, kapitány ürl
— hajlongott az igazgató kezeit dörzsölve éi apró fekele szemeiben titkos öröm fénye ragyogott. ;
Török viszás értelmek között indult e). Alig tette be maga mögött a párnázott ajtót, az igazgató felhívta Remetét.
— Méltóságos urum, Török kapitány ur elindult, liogy egy aláírást kérjen a váltóra. Ugy-e megmondtam, liogy előbb-utóbb kényszeríteni fogom erre?
— dicsekedett boldogan. <
(Fol^ Híj jJ
ZALAI, KftglvöNY
193& nqrtwqber 14
-r |«B0czfeld Mli*l UUHeíértár* siteTttihöef 16 in, héttőn nyílik m^ W^hy M1H1Ü8 ut 2 a|attf
— (Orrfotr.anyTfe *z*n»* átfról) I-rde-kes j^^^utuk v»n sgk néző)* ilr. IfcHHfá" WNiykuniMl ügyvéd Bajza-utcai udvarán. Az ósz-»zos" ór^>hál><)kmK\' ptmpásnn kinyit* ti*, sőf ná\' ogtik telje?en kUzáiadl ágról ls bly ^utdatfon hajtott ki h virágáé orgona, hogy az egéSz szomszédság oda Jár osodü»táia.
— (A hlntáKó! a kórt»**l») Péll Erzsiig, a, koiuárvárosl pálydniester 8 é\\ft> kisleánya «zárdán este udvarukon hlnlárott. Oly magasra hajtotta .fel a hintál, hogy leesett ós karját tórle. Beszállították a kajüz-ai kórházba.
— (Motorlfcrékpér M»«lifférMitf>
Néraethy Károly, »i Magyar Nemzeti Bank ka|osvári fiókjának llsrtvl&<f6j»
!olo-motorkerék|>Mrjúva| résztvctl a ba.
latonl csipaglurán és hazafelé haladt Ai ut;Ságváiou halad kercwtül, ahol a községben egy derékszögű kanyar v«n. Halál kpnyarnak «e\\«/lk, mert már több szerencsétlenség színhelye volt. Némcthy teljes .sel>es»égs,«l nekiszaladt a kanyar utolsó kerékvetőjének, ugy, hogy a\' motorkerékpár első kereke. és villája., teljesen összetörött, n fiatalember pedig az arcán súlyos sé-rüléseket szenvedelt. A fiatalembert » jegy tőségen vették ápolás alá, majd kórházba szállították.
— (Bulesetek) Szóresók József 17 éves búkkósdl legény l>e akart fosni. Közben a \'ovak megindultak, a legény a szekér alá került és a kerekek miud-kél lábát eltörték. A kanizsai mentők szállították be a kórházija. — Id. Haj. du István, a nagykanizsai kertászlelcp lakója, egy aiénásaBckéröl tetejéről olyan szerencsétlenül bukóit le, hogy súlyos sérülésekkel a mentők vitték kórházba.
— A budipíWI sztohAaikban megkezdődött a szeaon és Fedák Sári első fellépéséről Lengyel Menyhért irt szép és megható cikkel a Színházi Elet uj számában. Hatvani I.iU bárónő színházi •levelében nz Andrássy-utl Színház premierjével és a heti mozi-eseményekkel foglalkozik. Egyed Zoltán Bárdos Arthur jubileumáról írt cikket.
— A Milliók Kflnywe minden száma 20 fillér, kapható mindenütt. Nagy őszi rejtvénvolimpiász és egészen újszerű kém pályásat leszi népszerűvé a Milr Ilók Könyve közkedvelt számait.
Schuscholgg nem találkozott Suvich-csal
Bécs, szeptember 13 Eg>e» külföldi lapokban olyan híradás jeleut meg, hoify Scluischnlgg kancellár az egvlk észako\'aszországi fürdöiíelyen találkozóit Suvlch külügyi államtitkárral, akivel tárgyalásokat folytatott. Ez a hk nem felel meg a valóságnak. ^^^^
1100 ház lángokban
Tokió, szeptember 13 Vligata tartományiam nagy tűz keletkezeit. Eddig 1100 ház lolt n lángok martaléka. A lűzkatasztrófábau 50 «m-. ber súlyosan megsebesült, ezek közül? igen soknak életveszélyes az állatta;\'
Ttraéavtöude
frányttrti gyengébb, forgalom: közepes. Bum tfcxtv. TTtt 1520-1550. 78-m IS\'aö—79-ea 15 80-1580. 80-as 1565 1590, dun*nt. 77-«t U75-1400 7»«4 1400-1506, TO-es 1505-1520 8(U 1530-15 30. - Ro*s pe.tvldékl 13 70 13 80. más 1390-1400. Zab uj közép 1630 1645. Ten<H>Tl ttaiintull közép ab bpcst 1490-1510.
Ktadf* a Qmfc \'
-ŐSÉT
Idaaoi KSaiuduáf 1 Rl.
~ \' IMhuiUl Lapkiadó
. Nairtsslsián. felelői kodéi Zalai Károly. Isleiuiban (etetőn: KinMaa 70. aaán,
Nép Noxgó.
c
Szombat—vaaárnap Bai\'ilanal
Szaptambar 14-16.
lagalmasl
TITKOK HÁZA
Erötwn Qtand Rulgnol film, Fősietcpiö: Borisa Karloff és Charles Langhton.
Fata Morgana E4vr,M
FőizereplO: Lukács Pál, a hires ame.lkal m;g,ar Umninész és Constanze Curnmlngs.
Magyar Híradó
Előadások szombaton 5, ,7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. 80, 4Q, ee fillárea halyáralz.
II.
ÁPHÓHIBDGTÉSEI
Éalsaaálaatl és altlsatl aiabály-
iieru upkák minden számban nagy vá. Isuték Bekínálnál, Sugál-ut 93. 3338
Sírbolt építését oicaón vállalom, > 4.1
JátSIIéaaal. Kovács. Király u. 33. 2788
Ügyes varrásőkat nagyobb munkára azonnal felveszek. Rátz Mariska, Bálhory-ulca. 3341
Ipdaaatal steaál aladá lapunk
nyomdájában.
■atoaal és anaaraháaal! cikkek legnagyobb választék és legolcsóbb beszerzési forráa Beleznalnál, Sugár ut 93. 3339
ÉRTESÍTÉS.
Ezúton értesítjük a m. t. hölgyköxon-séget, hogy az Aaal éa léll ma-aalljalak bemutatását a mai nappal
negkezdtsk. — Url leányokat variált tsnulol (clveaiUnk.
Vu|S. a«tter Dtvataxalan
3JW Sugárút U.
Kiadó november l-re egyizobáa udvari lakás villany- éa vizvezatáklicl, Uaiea mellékhelyiségekkel Roigonyl-ulca 6. az. alatt. Magi Inos óavegynek nagyon megteleld 3311
Adómentea háromszobás, komfortos aaa-aásUa eladd. Bóvebbel Btlte itéalmunka-üzletben. 3393
Használt literei Bvagat minden nitny-nyiaégben veai Teutach diogérla. *
■fátaal
iietuilctb
iBIoalédák eladók Qyenes ID.
33S8
Bmiobás. eidiiobáa lahéa azonnalia kiadó. Csengery-nt 46. *
Fekete férfi tMikakdá tel|wa uj állapotban eladó Klniuy-utca 4 *
Bútorozott lakás konyhával kiadd a belvárosban. Bővebbet Magyar-utca 20. \'
Modern u| hálók, abUllk, rekaalek, sezlonok, konyhabútorok legolcsóbban be-azereihetók Kukicméiái Erzsébet-tér ti. *
Legprecízebb drajavltiaak Zlotdoa óiáamesteinéi ktszülnek Pó-ui 8. Koronával aiemben. •
_______ kflwobár. elfíssobAs, nagyobb
udvari lakás ntélléVbalyUásekkel, novem-bei eiaeléle. EOtvOa-tíi 30. •
Gépírást tudó kezdd Irodlata-Unl azosnalra letvátetlk. Ajántstokat (jti-na poiialiókba kérünk. 3361
MUafc.lárala bntoroaott kllrbb udvari noba olctón kiadó Cscsgery-ul31. \'
A nagykanizMl Ur. Járásblró^g, mint telekkönyvi hatóságtól.
6382/ikv. 1939. ss.
Árverési hirdetmény kivonat.
Dr. Wetn Latos végrehajtónak Buczkó Lijoiní Horváth Migda éa Horváth 16-íscfné Horváth Róza végrehajtáat sien-vedók ellen Indított vég,eha|táal ügyében a telekkönyvi hatóság s WgiahstUtó ké telnie következtében az 1S8I : LX. L-e. 176. §« élteimében eliendell az ujabb áiveréit 360 P tökeköveteléa s liruléksl és s leien kérvényélt 10 P eruttal mcgál-
lapított költség, valamint a ciatlakozottnak kimondott Sonkoly Anna Orv. Horváth lé-zaelné 13 P, Perencz Jóisel 67 P töke-
Megérkeztek a Standard
^ Orion Telefunken Philips
rádióujdonságok Bemutatás:
Szabó Antal
^ rAWIA. Ám A.IIU.
u^. Wfoiota
rádió- és oilllAr-Uzlstében.
I. hahe.II 2323. ail|kvben 13ll/6.a 7 I3l4«.a.8, 1314/9.17,, 1314 9, 18. hiu\' alatt foglal! erdó a Nagyerdei dülóben In.
II. hahóit 2942. azllkvbtn 1314/9.2 1814/9.6, 1314/9 10., 1814/9. III. 1314.5 15 é> 1314/6. a. 2. tusi alatt foglalt eidó ugyan, olt Horváth gőzt Horvátit Jóuefné nerín álló Ingatlanokra eeytltleMn ICOO P..
III. a hahóll 2943. art|kvben 1314/9.3 1314/5.7.. 1314/5,12,1314/9 13., 1314/6.1.4\' 1314/6 a. 6 hrsz. alatt log|«lt eidó ugyan, ott Hoiváth Mígda Buczkó UJosnT ne vén álló ingattsnokia egylHteien 1900 1\' kikiáltási árban
éa pidtg \'314/6. a. 7\', I4146.a8. 1314/6a.4. ói 1814/6 1.6 hres. Ingatta, nokra 618/lk. 1920. SS. végaéssel bekebe.
lesett úthasználati szolgalmi lógnak.
és. a hirdetmény L pontjában teliorolt ingatlannak Horváth Róza Hoiváth Józaetná nevén álló Vs réazére és s II. pontban felsorolt Ingatlanokra 2IS6/lk. 1931. az. végzésiéi Bsksa Jóiscf lavára bekeblezrit kikötménvi lógnak fenntartásával,
de aa Ingatlanok. Sonkoly Anna Hoiváth Jóaaeiné kövelelésél, lllelösu 700 P. P« rencz JózhI kövsitiásét Illetően 890 P megállapított legkUsbb, vételáron alul ti nem adhitók
A telekkönyvi hatóság as árverésnek Hahói köuégháiánál magUrtáiára 1033 évi azspt.hó 29. napjának d. e. II árá tál tüll kl és az árverési leltételeket n 1881 : LX. t e. 190. 9 a értelmében a ks. velkccökben átlapttja meg:
1. Ae árverés alá esó Ingallsnokai a kikiáltási ár ké.harmsdánál, illetve a mig-állapttott legkisebb vételárnál ilacsonyst* áron eladni nem lehel (1908.-XLI tx. 21.6) Az árverelal szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár lV/o-át készpénz-ben, vagy sz 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meg-határozott árfolyammal számított óvadék-képes értékpapirosban a UktildöHnél le tenni, vagy a bánatpénznek előleges bitói leiéibe hetyeiésélól kiállított letéti elli-mervényl s klklIdöUsek áásdai és sz ár-vetési feltételeket aláírni. (1881 r LX. t.^.
ur., 150, no.gáTiSö^ux.te. n.§.)
Az, aki ss lugátisnérl a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, hs többet tglroi senki sem sksr, köteles nyomban a kikiáltást ár szássléks szerint megállapított bánatpénzt az általa Igává ár ugysnanayl ssásslákálg kiegészltsnr(IW8:XU.tc,29.U Nagykasiiia, 1929. Jutlua hó 23. nai.|án. Dr. Bénázik s k. Mi. Ibim).
A kiadmány hiteléül: Hl ki s. k. lipSa-tAtl.il.
- (Bélyeggyűjtők találkozója! sJKt-<tán délután 6-tól 8-ig s Pannónia hátsó klbtőimében.
Allatok nevelésinél és hlzlalásánáll nétkai6,h«áeU«n. A valéál Fiatoar csak •r«detl»ást «o-
magotésban korüi forgslonb*. Mltéi klaM NM-I mW « Míh il I
2 kg.-os csomag ára ... 54 ttljér 6 kg.-os csórna? ára ... 110 II Mr 50 kg.-os zsák ára (zsákkal) 650 lUlér
VluonltUtlMiaih IHI k( -D. liMI Beszerozhotó :
orbzAg józscf
mag mátrágya, n»vénvvédetal aierrt •N>. keieakadésében
Nagykanizsa, Erzsíbel tér 10. K bUó^á<4 palsáa sssllaa Tslakw
kyousloa a tsptnlslikmos Köigaiitaságl K.-T. Uutaubeug Nyosma éa Dálsalal Lapaisdó vállalsU kOoyvnyonulálábui,
IPetolöa tuietvszstö Zalai Károly).
Ara 12 tmtr
Ma 8 oldalas képes mellAici^i»
75. évfolyam 209. »*>,„ Nagyk.,,,.., 1935. ,„ptcn)b„ 15 v>t,rnap_
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPI

Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési Ara: egy hóra 8 pengő 40 fillér. Szerkesztődi é. küulóh iratai! telefoni 7S. u.
A Gömbös-kormány három évének mérlege:
— válasz az ellenzéki támadásokra
Az egész ország közvéleményének érdeklődése fogadja a sajtóban Ismeretlenül ls oly sokszor pertraktált >Kék könyvet,« amely »7932-55. A Gömbös kormány hároméul mun. késsága* címmel jelentmeg. A könyv rendkívül értékes dokumentuma an. nak a történelmi jelentőségű nemzetépítő munkának, amelyet a vitéz Gömbös Gyula vezetése alatt álló kormány 1932 óta a legnehezebb körülmények között teljes eredményességgel végzett el, egyben pedig frappáns válasz azokra az ellenzéki támadásokra, amelyek a tényekno való tekintet nélkül, egyéni célokat és hatalmi törekvéseket szolgálva,
igaztalan kritikával illetik három esztendő nagyszabású munkateljesítményeit.
Igy kezdődött...
A Kék Könyv bevezetésében vázolja a világkrizis kulininálása folytán a (íömbös-kormáuy uralomraj utásakor Magyarországra nehezedő álla|>ol»kal, gazdasági elszigeteltségünket, küliio\'i-tikai izoláltságunkat, a mezőgazdasági termelés válságát, pénzügyi bajainkat, amit súlyosbított a jövőbe veteti bizalom teljes hiánya is. A Gömbös-kor. mány első feladata ennek a bizalomnak helyreállítása volt, p legsürgősebb gazdasági, pénzügyi és szociális problémák azonnali megoldásával, vala-Inint a 95 jronlbn foglalt Nemzeti Munkaterv megállapításával, amely célkitűzéseket, programot adott az elcsüggedt nemzetnek egy átgondolt és nagy-szabásai ieformpolitika jegyében.
A rádió-szózattól az utolsó választásig
A három esztendei be!ső politikai munka, amely vitéz Gömbös Gyula históriai jelentőségű rádlószózatá-val a Nemzeti Egység és nemzeti öncélúság szellemében indult meg» biztosította az országban a rendi nyugalom és biztonság uralmát, n mikor egész Európát pártharcok, söt polgárháborúk dúlták fel. Állam, háztartásunk rendbejött s fokozato-san halad a telj<s kiegyensúlyozás felé. A pengő vásárlóereje csorbüat-lan maradt. A gazdasági élet vérkeringése nagyméretű közmunkák, kedvező külkereskedelmi kap<sola-t«k és a helyes devizagazdálkodás következtében újból megindult. A védettséggel a gazda tartozások súlyos terhei alól szabadult fel az agrárius termelöréteg, amelynek a római szerződés az exportfelesleg világpiaci árakon felül való elhelyezésével megfelelő gabonaárakat biztosított. A gömbös-kormány há romévi belpolitikai működése nemcsak nemzetmentés volt, de hatalmas teljesítmények egész sorozata, amelyeket a világnézetiig egyazo-*** alapon álló parlamenti többség
megválasztásával honorált az ország közvéleménye.
Ut építés a revízió felé
A Kék Könyvnek a külpolitikára vonatkozó része különösen kiemeli a Gömbös-kormány legnagyobb ered ményét, amely nemcsak csmkaor-szágunk, de az egyetemes magyar-ság legszentebb törekvését emelte többé el nem mellőzhető nemze\'közi kérdéssé : a rcvizió gondolatnak határozott hangoztatását. Ezt a célt szolgálta vitéz Gömbös Gyula a régi barátságok megerősítésével: olasz» országi, ausztriai, németországi, lengyelországi és bulgáriai tárgyaié, saival, amelyek által sikerült külpolitikai elszigeteltségünket meg-szüntetni. A három esztendő külügyi vonalvezetésének következtében ma már senki sem vonja kétségbe Magyarország egyenjogúságát a fegy. verkezési egyenlőség kérdésében, nélkülözhetetlenségét a dunai pro-bléma megoldásában, ahű u\'at nyit a revíziónak békés eszközökkel való előmozdítására.
115 millió pengővel kevesebb a közteher
Részletesen foglalkozik a könyv a gazdaságpolitika három esztendei cred-wnyehel, külön tárgyalva a kormány J*"*»Kvi politikai, agrárpolitikai, fce-uTi/ lP®ri politikai intéz-
k®dé*it. Kétségtelen a ieözölt hivatalos . , &*«rint, hogy a kormány az ál-«mhAzUrtá»b«n i«ndet teremtett, a K0itséH><.lésben QKgvai^jioiUi a rea-ku!\'/ deficitet évről-évre csökken-■ k a lRy biz,os íépésektol halad wu » \' e©önsúlyának helyreállítása 4 , «*z<laságt élet egészségle\'en kor-JMotása nélkül a konnánVza,i ellen-orzes és felügyelet 115 Millió pengővel a.!, ,te a takosa4g közterheit s * eélmv-ezetö tukarékosság witett biztosította az igazságos és
arányos adóztatás olvét, nem feledkezvén meg a többgyermekes családok, hadirokkantak, általában pedig n kis-emberekkel szembon a szociális jellegű kedvezményekről,
Pénz ... pénz... pénz...
A teljesen befagyott hitelélet me-
iev«ége felengedett k a hitelellátás fokról-fokra ismét megindult. Lényegesen csökkentette a kpnnány a kamatterheket s célszerű intézkedései következtéién u transzferálásban gyümölcsözd-lenül hevert |>énz ismét visszaáramlott gazdasági vérkeringésünkbe. A külföldi pénzügyi összeomlások idején hitel-szem-zetünk szilárdan megállóit s a
helyes devizapolitika eredményeképpen sikerült a pengő belső vásárló erejét megőrizni ugy liogy külföldi értékelése emelkedett.
Mit kapott a gazda, a kereskedő, az iparos ?
Legfőbb gondja volt a kormánynak a magyar gazdatársadalom nehéz helyzetének orvoslása. Nagy lé% pésekkel haladt előre mezőgazda^ ságunk á szervezése a piacképes minőségi termelés irányában. Sike. rült a kormány értékesítési tpoliti< kájának az agrártermények arszin-vonalát újból felemelni. Ezen a té> ren valósággal nemzetmentő je\'en-tösége volt vitéZ4 Gömbös Gyula ró* mai megegyezésének, amely blziosi. totta a magyar gabonafölösl gekel. helyezését és az áraknak világpari-» táson felül való állandósítását.
A gazdavédelem nyugalmi állapotot teremtett a gazdaadósok javára) ugy hogy elérkezett az idő és a le* hetőség a kérdés végleges rendezéí sére. A kormány céltudatos tevékenysége következtéién ma már az ország közvéleménye is elismeri az agrárpolitikai szempontok elsöbbsé* gét és jogosnak tartja a mezőgazda, ság nagymérvű állami támogatását)
Tízszeres export többlet
A kormány kereskedelempoll\' lkai ak\'ivitásának eredménye mutatkozik abban, hogy kereskedelmi mérlegünk ismét kedvezően alakul. Mig három év előtt csak 6 millió pengő volt a kiviteli többlet, 1938-ban már 78.7, 1934-ben pedig 60.6 millió. Da növekedett külforgalmunk volumen. Je ls 1932 óta közel 100 millió peni
gővel. Mezőgazdasági exportunkkal együtt fejlődött ipari kivitelűnk is és mindez nagyban hozzájárult a nehéz devizahelyzetben lévő orszáJ gunk nyersanyagellátásának biztosításához.
Fejlődés... javulás ...
Közlekedési politikáját a kormány teljesen a gazdasági élet szolgálatiba állitotia. Örvendetesen fellendült ide-genforgalmunk, erőteljesen fejlődőit gvári|>arunk, amit az iparban foglalkoztatottak számának 20—25 százalékos emelkedése bizonyít. A l>első nyers-anyagszükséglet 75 százalékát hazai anyagokkal látjuk el, megindult a kis-és középipar helyzetének intézménves javítása s az ipflri UumkáVflVg, szociális felemelkedése az állam gondoskodásának tárgya lett. \'
A nemzeti művelődés
A kormány hároméves tanügyi politikája a nemzeti művelődés és az iskolai nevelés egységének alapelvéből indult ki, a királyi főigazgatóságok felállításával megteremtette a közoktatásügyi igazgatás egyszerűsítését, a nemzetismereti oktatás .szellemében uj ala-l»okra fektette az egységes középiskolai oktatást. Az uj tanterv különös gondot fordít a <cstneve!ésre, fontosságát megillető helyre állítja a mezőgazdasági szakoktatást. Számos intézkedés történt a felső oktatás és a művészeti politika terén is s mindezeket az hitéz-Áfidéseket öntudatos fajszeretet és meleg szociális érzés hatja át. Ennek " szellemnek egyik legszebb megnyilatkozása a közoktatásügyi tárca ismeretes ADOB. akciója voU, amely több mint 11MX) állásné\'^üli diplomás ifjul juttatóit kenyérhez.
Az igazságügyi minisztérium hároméves reformmunkájának a főfelügyelet! jogkörből eredő, valamint a jogszabályalkotás terén végzett sokoldalú eredményeit ismertetve, igen érdekes számszerű összefoglalásokat közöl a Kék Könyv a három esztendei kormányzás teljesítményeiről.
180 milliós deficittől az 59 millióig
Három év alatt az állami kiadások 1388 millió pengőről 1176 millió p-ngőre csökkentek. A deficit 1931-32-ben 179.7 millió pengő volt, 1984 -35-ben a kormány gondos takarékossága következtében mór csak 68.8 millió. 176.9 millió pengőt fordított a kormányzat állami beruházásokra és közmunkákra, mig az államvasút! beruházások összfcge 49 millió pengőre rúgott. 59 millió pengővel 280 kilométer modern köz-, ut és 1735 kilométer bekötőút épült. A folyó költségvetési évben a beruházások összjcge meghaladja a 80 millió pengőt, az autonómiák háztartásában pedig sikerült 100 millió pengős megtakarítást elérni. Az általános hitelkamat az 1932. évi 12-\' 14 százalékról 8 százalékra, a 11 százalékos birói kamatmnximum ugyancsak 8 százalékra, az általános gazdnkamat 8 és fél százalékról 5 és fél százalékra, a védett gazdái* kamata 4 százalékra csökkent. Exáltab
a mezőgazdaság összes évi kamatterhe 224 millió helyett leszállott 95 millió pengőre. t
65 millióval kevesebb adósság, 144 millióval több betét
A gazdasági helyzet javulását jel, lemzi, hogy a magángazdaság 1932 óta 60 millió pengő külföldi adósságot törlesztett, a betétál\'o-mány viszont 1932 októberétől 1935 jullusálg 144.4 millió pengővel emel* kedett. A buza árjavúlása az 1933 decemberi 7 26 pengőről 16 pengő* hasonló, s5t fokozottabb mérvű ja* vulás mutatkozik a többi gabonatermékek áraiban is. A mezőgazda-sági árindex 8.3 ponttal javult, "a gyári eladási árak indexszáma 1929 óla 26 százalékkal, az ipari árindex 7 6 ponttal csökkent. Ilyenformán
ZALAI KÖZLÖNY
1935. szeptember IS.
az agrárolló 15.9 ponttal, Miát körülbelül 50 százalékkal szükült.
Mindezek ós a Kék Könyvben közölt többi ada\'ok cáfolhatatlanul bizonyítják, hogy « három évi kormányzati\' tevékenység a kaiasztrófáüsUn nehéz viszonyok közöli is olyan eredményeket produkáU, amelyek a legszélesebb néprétegek megélheti terheinek köny-nyilésél, nagyobb kulturáját és szocíP lls hejyzetének .javulását segitették élő s megteremtették az a\'a|ot arra, hogy a Gömbös-kormánynak a revízióért megindított külpolitikai tevékenységét é-s a belső újjáépítésre irányuló re-. formmunkáját az egész nemzet lelkes odaadásul, bizalommal ós cgyüttmun-kálkodássai támogassa.

Férfi- és női szövet
Szombat
Budapest 1.
17.30 Pert ha István sza\'onzcnekarn.
— 18 A rádió tárgy orsjálék húzása. — 19.05 Hanglemezek. — lí».l"> .Személyes mcglámadiatás cimén...> (Záion ht-váu csevegése.) — 20.15 «\\o\'l egyszer egy muzsikus.. Zenei képsorozat ope-lettekből. Közreműködik a Budapesti Hangverseny Zenekar, Orosz Juüa, dr. Szedő Miklós (ének és l ongrá-z I.As/.IÓ (zongora). - 21.50 Miiek - 22.10 Cigányzene. -- 23 A Haehmann-szalon-Ötös mü ora - 005 Hírek
Budai**! II.
17.35 .A kis kanász. Kiss Lajos néprajzi előadása. - 18.0\')-18.50 Bcrtlia István sza\'onzenekara. — 10.10 —10. tO Mezőgazdasági félóra. - 10 50 --20.15 Ihar Ferenc tánogatózik. 20.20 Mekkora volt Hálióczi vagyona? (I)r. WclUnaun Imre.) — 21 Hirek. Báce.
10.15 Strauss-János: Cog\'lostro Bécsben, 3 relv. o|>eretl. - 22 10 (.orda bariton ária- és dalestje. — 22.55—23 30 llang\'.emezkal)«ré.
Vasárnap
ItndapcKt I.
0.15 Hirek. — 10 Egyházi ének és szentbeszéd. - 11.15 Evangélikus istentisztelet. — 12.20 Időjelzés, időjá-rásje leütés. — 12.30 Az opeiaházi zenekar. — 13.15 Bádiókrónika. (Papp Jenő.) M Hanglemezek. — 15 A földművelésügyi minisztérium rádiöelő-
adás\'onizata. — 15.15 Cigányzenés --10.30 Közművelődési előadá sorozd. — 17 Bertha István sza\'oiiz.nekaru. -17.20 A iádiótárgy>orsjáték hnzá a. 18.25 Ballon Hedda zongorázik. - 10.10 A Ferencváros Sparta Középcuröpui Kupadöntő labdarugómérkőzés- máo-dik félidejének közvotitése Prágából.
— 20.05 A Magyar S/inház előadásának közveti\'ésc. Pityu.\' Komédia 3 felv Irta Frank Bruno. Bendezö I-oránth Vilmos, -i Az I. felv. után sj>ortk\'">z-lemények. — Az előadás után hirek.
— 22.50 J}uda|»csti Hangverseny Zenekar. - 0.05 Hitek.
Budapest H.
12.40 Cigányzene. 11 Szikla Adolf kettős éneknégye e. - 1G.0"> Küzdelem a tenger fenekén. (Bénky Sándor. — 10.35 Cigányzene. - 1705 Télen a Lappföldön. (Dr. Vörös Márton — 17.35 Bertha István Sza\'onz-nekaia. 18.35 Lengyel mezőkön. (Temessy Győző.) — \' 19.13 FelekI Rc.ntt óneüel\' 10.55 Hanglemezek, r— 21.05 Hirek. — 21.30 A Bachmann-sza\'unölös műsora.\' \' Bécs.
8.15 Ébresztő. — 11.45 Zene. — 12.55 11.20 Zene. 15.40 Négyes. . n;.20 Spanyol városok és t íjak. 17.50 Zene. 20.05 Dalok és áriák. - 22.0". Tánczene. — 21 Cigányzene Buda-
I<estrőb I l
osztályunk a legszebb, legdivatosabb őszi és téli újdonságokat ajánlja önnek!
Személyesen győződjék meg legolcsóbb árainkról, hatalmas választékunkat vételkényszer nélkül szívesen bemutatjuk.
Áruház.
Hősi emléket és országzászlót avat a horvátajka B&jcsa község
Az uj déli országzászlónak Urmánczy Nándor lesz az első szónoka
Egészen kicsike község a zalai déli végeken Bajcsa. Párszáz lakosa nagy részb-n horvát ajkú. Es ebben a kis határőr-fészekben mélyen l zó ma« gyar hazafiság tüzei lolmgnak. Ezeknek a lángoknak most oltárt Is emellek. Schwe!tz<r György kán\'or. tanító lelkesedése vette el a gondolatot és szinto fillérenként, hoss u. fáradságos munkával ő gyűjtögetett össze 400 pengőt, amib\'l megépült a hősök emlékmüve. Bajrsi 16 h sí halottjának n"ve sorakozik a márványtáblán. Az \'rrl\'kmü turulmadarának szárnya között országzászló árl)óca mutat az égre, rajta fél-
árbócon a trikolór. Hősök emléke és országzászló egyboij, ötletes, szép megoldásban.
A f lavatás szeptember 29 én lesz. Az országzászló tövében az avatóbeszédet Urnuinczy Nándor mond\' ja. Schl\'ss Gyula Nagykanizsáról Barbari\'s Lajosnak egy hazafi \'s költeményét szavalja.
Ugyanekkor a Mura-Dráva vidéki országzászlók (S/ombath ly, Kör4 m nd, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Vízvár, Babocsn, Murnk r.sztur stb.) gyűlését is tartják Bajosán. Az ünnepségek után szüreli mulatság" lesz. i :
Egg érdekes pillantás a szomszédba
A zeneiskolái\' deficit, fizetésemelések, helypénz-bajok és egyebek Szombathelyen
Jó néha egy kicsit körülnézni a szomszédion, mi újság ott, lehet-e va. lamit tanulni, akad-e o\'yan dolog, amit Kanizsán is meglehetne lonosilani stb. Az alábbiakban egy kis .szemelvényt
adunk Szombathelyről, a városi pénz ügyi bizotlság jelentése alapján.
<A szombathelyi Városi Zeneiskola mult évi kiadása SXXX) (kilencezer) peu-
gövcl haladta meg a bevételt. A bevétel növelésére, most nem a beruházásokat csőkken\'ik, hanem a növendékek létszámát emelik a lehető legmagasabbra. Tanulságos! 3
A város a következő segélyeket osztja .szét: Szent Ferenc rend >000 P, Hevtziós Liga 80 P, Vasi Szemle 100 P, SzomlKUhelyi Futball Klub 100 P, S/épltő Egyesület 1100 P, Kultúregyesület 1800 P, Evangélikus KuHurház
1000 P. I

•A városházi gyakornokok fizetését 00—110 lengőre fc\'einelik! Az Idegenforgalmi hivatal vezetője köUségmcgté-rités cimén külön havi 20 pengőt kap.
IA városi üzemek vállalkoztak arra, hogy az előirányzott kiadásokl)ól njeg-takarüott 2500 lengőt családi j>óllék cimén az alkalmazottak közt felosztják A javaslatol elfogadták, a cwüádos városi üzemi tlszlvhelők eszerint havonta (eleség után 0, a gyermekek után 12-12 pengő pöt\'ékot kapna|c.
A régi strand mellé a szombathelyiek egy ujat ls építettek. Ez a szép modem strand az elnnill nyáron — " gyenge szezon elleuére is — többel jövedelmezett, mint amennyi az előirányzation sicrejxslt!
Papa <£ ö TANREND Mama
Órák Vasárnap Hétfő | Kedd | Szerda |Csatörtők| Péntek | Szombat
7-8 Kalapok
8—9 Öltönyök c >> c ^ •9 ^ Jf & * $ i £ I $ $ $ i? Jf $
9-10 Fehérnemüek
10—II Cipők
11—12 Kötöttáruk
12-1 Harisnyák
2—3 Bőráruk
3-4 Illatszerek
4-5 Szőnyegek
5—6 Esőköpenyek
1935. szeptember 15.
A kisfizetésű Alkalmasunk (becsüsök, sírásók, utfasOprŐk, helypénzszcdök, |K(rcllcnörók, Iskolaszolgák, stb.\' fizu-léséi átlag 00 pOiigőro emelték. Igaz, - mondja a jelentés, hogy ezzel évi -1-lOf) pengővel emelkednek a sze. mélyi-kiadások, dc - 70 pengőn aluli fizetése a különböző járulékok levonása után ezentúl egyetlen szombat-helyi váiosl alkalmazottnak nem U-sz,
még az utcaseprőnek seinl ♦
A hatásági munkakózvetilő hivatal, amely évek őta működik Szombathelyen feleslegessé vált, rövidesen leé.pi-
nk.
Az üzemi igazgatósági tagok tiszte leulijál, tekintettel a felelősségteljes munkára, felemelik. Ezentúl az üzemek tiszta jövedelmének 8 százalékát kap ják az igazgatósági tnj,*)k, ami az idén a 2400 pengő lielyctl 4400 pengőt jelent.
*
A faluslak a he|y|>ónz miatt Szom-batl.elyt is elkerülik, aminek következtéién a város hclypénzl>cvétcle évi 70 ezer pengőről 52 ezer pengőre csökkent. Az asszonyok szoknya alail «cscmi>észlk» Ix\' a portékái, a gazdák • zsebből, minta után» árulják a gnbn nát.
*
Szombathely költségvetési hiánya: 31Ü.9G9 pengő, aminek fedezésére 50 százalékos pótadót szavaztuk meg.
ZALAI KÖZLÖNY
Csere-hangversenyek a dnnánlnll városokban
A soproni Frankenburg Irodalmi Kör a dunúntuü városokban csere-alapon irodalmi estek rendezését tervezte, de a terv, sajnos, nem .ta-liilt megértésre. Nemrég a Képző művészeti Kör foglal kO-otY hasonló tervvel és azt a képzőművészet terén részben már meg is valósította. Most - mint Szombathelyről jelentik - az ottani kultúregyesület újjászervezett zenei szakosztálya dolgozott ki érdekes tervet a dunántuli városok cs\'Te-hangversenyei édeké-ben. A terv szerint egysier a szombathelyiek ének- és zenekara menne hangversenykörutra, máskor a többi varosok énektsol és zenészei lóto gatnrtnak el Szombathelyre. A csere-hangversenyt a következő városok közölt bonyolítanák le, amennyiben azok a tervet elfogadják : Szombathely, Zalaegerszeg, Nagykanhsi, Sopron, Kőszeg, Qyör és Pápa.
A csere-hangversenyck igen alkalmasak arra, hogy Dunántul zenei életének szinvonalat emeljék és kulturális téren a szorosabb együttműködést a magyar vidéki városok között lehetővé tegyék. A tárgyalások megindultak, szeretnénk hinni, hogy a városok zenei vezetői közöt! megértésre talál a terv és a csere-hangversenyek megvalósulnak.
Epe- és májbetegségeknél, eliö •orban tpehóiysgkalarrus, epekő képződés é> sárgaiág eielcibtn a mindig enyhe ha\'áiu tcrmészeles -Ferenc József keierüviz a hasi "civek funkcióit élénkebb tevékenybe seikenli. Évllzedes orvosi la-Paulaiatok Igazolják, hogy az otthoni ivókura leggyakrabban u*y vá-]|k Igrn eredményessé, ha a Ferenc József vl.et reggel éhgyomorra, kevés forró vízzel keverve isszuk.
A belügyminiszter 50 százalékra emelte Nagykanizsa pótaduját
Módosítások a város 1935. óvi költségvetésén
Hosszú hónapok multán megérkezett a vármegyétől a belügyminisztérium rende le le Nagykanizsa 1035. évi költségvetését il\'etöleg. A l>el-ügyminisztérium b ható vizsgálat után több módosítást eszközölt a város köl ségvetésén.
A megye Nagykanizsa város háztartási alapjának 1035. évi költsége vetését 1,522.428 P szükséglettel, 1,832.694 P f •dczet\'el, vagyis 189.734 P hiánnyal hagyta jóvá, a hiány fedezésére 47 százilckos pótadó kí» vetését engedélyezte, az ál .n án » kereseti adó kulcsát 5 százalékban állapította meg.
A póthitelek
A belügyminiszter hangsúlyozza; hogy a képviselőtestület által engedélyezett hiielátruházásl joggal a város esik a legkivételesebb ese\'-ben éljen és ha mégis végső esetben
póthitelt kellene igényije vennie, akkor oly idób n gondoskodjék a város a határozat meghozataláról, nogy annak felsőbb jóváhagyására ekngendö kló álljon rendelkezéste*
Megállapi ja a belügyminiszter, hogy a kiadások előirányzata a mai viszonyoknak m gfelelöen, takarékossággal történt.
Emelés... Csökkenés...
A polgári légvédelemmel kap-latban f lmerülö költségek fedezésére a tűzrendészet tételénél a mi nlszler 4400 pengőt állított be.
A polgári iskolák fenntartásához való hozzájárulás összegét 3987 pen-gővel felemelte.
Az i\'illamr.ndőrségi kiadásokhoz való hozzájárulást 4200 pengővel csökkentette és igy azt 1935. évre-46.800 pengőben állapi.otta meg.
Több borfogyasitásl, több kereseti adó és kevesebb forgalmiadó részesedés
A Ijorfogyasztásl adóbevételnél az előirányzatból törölt 6000 pengól és az általános k réseli adóból tö röli 6000 pengőt a bevételek közó visszaállította és ezenfelül az ejp* irányzat összeget a borfogyasztási adónál 4000, az általános kereseti adónál további 5000 pengővel fel-emeLe. Indokolása^Xierint a tenne-lök átalányozasa az előző évit jóval meghaladó összegekkel most van folyamatban cs igy az clöirányzoti összeget a bevétel előreláthatólag eléri.
A sz szfogasztási adópótlck elő-irányzatát az 1934. évn k megfele* löen 400 pengővel felemelte.
Az ingatlanvagwn átruházási illeték clöirángzatát 10.000 pengővel,
j az alkalmazottak kereseti adójának előirányzatát 4000 pengővel, a vég. rehajtói dijak és késedelmi kama tok előirányzatát 6000 pengővel, a forgalmiadórészesedés előirányzatát 16.000 pengővel csökkentette.
Ezek alapján a város 1935. évi költségvetését 1,626.615 P szükséglettel, 1,317.094 P fedezette!, vagyii 209.521 pengő hiánnyal hagyja jóvá a miniszter, a hiány fedezésére pe dlg a 423.000 p ngöre helyesbíteti állami adóalap után 50 százalékos pótadó ki .élését engedélyezte, aj állami k reseiiadó kulcsát meghagy ta 5 százalékben. (A kép viselő test ü< let a pótadót 47 százalékban állapi, totta meg.)
Felemelt bevételek a vlz és csatornamQveknél
A továbbiakban a miniszter rámutat arra, hogy a vizdijak további mérséklése semmi körülmények kőzött sem indokolt, mert az alig számbavehetö tartalékalappal rendelkező üzem rentabilitását vészé* lyeztetné. Kiíogósolta a miniszter, hogy figyelmeztetése ellenére a képviselőtestület a vízdíjuknál további mérséklést eszközölt.
A vízdíjaknak az átalányfogyas* tusnál köbméterenként 24 filléres, a közkutaknál 12 filléres fenntartása, a közfogyasztásra elhasznált viz önköltségi árának a háztartási költségvetésben való megtériiése, továbbá a csatornaöblitésre elhasznált viznek a csatornamű által való megtérítése mellett a vizdij bevételi előirányzatát 17.208 pengővel felemelte.
A rendkívüli kiadások közé a hálózat bővítésére 8806 pengőt veti fel és az ezután mutatkozó 8402 pengő bevételi többletet a tartalékalap növelésére állította be.
A miniszter a csatornadijak mér-
BOROSHORDÓK
leiorflaabb tBIayfából kéujtva, ülik llttrenkeoj
10 fillér, híMnllt.k literenként 7 fillér. Órliil
fiktár miatt eltd : QMrtnar Simon éa Fl« Bndapcit. Irodt: Vtectridl-utca 21. Teleion : 919-M. RakUr: DoMny«ulca 77.
séklésére vonatkozólag is a vízdíjak ügyében elfoglalt álláspontját hiúig-súlyozta. Ezen az alapon a csatorna alapdíjat 2 százalékkal, a használati dijat a lakásoknál ^ százalékban, az üzleteknél 2 százalékban ál lapliotta meg. |
A csatornamű levételi elöirány-zalát 31.830 pengővel felemelte és az igy várható többlet ferhére a kiadási oldalon a szenyvizkezelés előirányzatát 3650 pengővel emclto fel, az ezután mutatkozó felesleget, 28.180 pengőt pedig a tartalékalap növelésére Irányozott elő.
(wij
IDŐ
nyuaafon iípoil
Progn óxia: Déli, délnyugati asél, folhSaSdéa. néhol kM, nyugaton vaaárnap xápor lehetiéfea As éjjali lohflléa gyoa-gU, a nappali hó nem váltoilk.
Havazik
Brassó, szeptember 14 A brassói havasokban két nap óta állandóan havazik.
Ta£ajwt, md/ítmég
ttí&n. mtyriyuytató\' éi ii/doi Vúyltstj} wnyay a,
ÍNITO
VhStM- nruíwÁ! ti.
uuiiapíst vi. jókai tci/s.
100 °|o-lfl hazai gyártmány!
Kapható t ÉpDletfa-, épitésianyag-és festékkereskedésbeo
Leleplezték a macedón kommunista központot
Szófia, szeptember 14
A rendőrség "flgy macedón kommu-
nisla szervezetet Jcplo/jctt le. Megállapították, hogy egy Orim néven működő kommunista szervezetről van szó, amelynek központja párlsban van. Innét épül ki a bálózni bulgáriu, Görögország é< Jugoszláviába. A bolgár köz-iont Szófiáién volt é-s annak vezetőit elfogták és letartóztatták. A vezetők között van Kolaidzsiief Kristóf és Mastulkoff Sándor volt kommunista képviselők is, akiket szintén átkísértek az ügyészségre.
_ cllekvo óttomijok tt
t. kitltletilt a hínglrokvontia
lliWltt>M lem a h*ngv.»»iíftJ
Bemutatja Siabó Antal rádió üzlete Fft-ut 5. szám
A fenti készülékeket készséggel bemutatja Elektron Rádiótechnikai ta Villamossági Vállalat Nagykanizsát.
ZALA! KÖZLÖNY
1935. írepiember 15
Viövnmt f Szombaton és vasárnap csak az menjen a NÉP MOZGÓBA, —— akinek erős idegzete van, aki nem fél a rossz álmoktól és szereti az izgal- Titkok HÚZCl" borzalmakkal teli Grand guignol film. ma hat. Mert a 99 Erős idegzetű gyerekek is jöhetnek.
A mindenütt kötelező teljes vasárnapi munkaszünet
mellett foglalt állást a nagykanizsai Ipartestület — Nem kell eladni a volt iparos-székházat — A pénteki bérfizetés, az inségmunkák és a vásár-rendtartás ügye az elöljáróság elölt
Kátyúba jutott a nagykanizsai oraiágoi kiállítás Ugye
A nyári szünet után most tartotta első elöljárósági ülését a nagykanizsai Ipartestület Samu Lajos elnöklete alatt. Az ülésen jelen volt dr. H\'yyi Lajos városi főjegyző, iparbiztos is.
Az elhunyt Bárány József elöljáróság! tag helyére Csonkás Józsefet hivták be. KolUirits Imre, az asztalosok szakosztályának elnöke, lemondott tisztségéről.
Tul van az Ipartestület az anyagi válságon
A »Hangya«-telek vételárát, a 10.000 pengőt a város kifizette u testületnek. Az Ipartestület az összeget váltóadósságainak törlesztésére fordi.otta. igy az Ipartestületnek már csak 20.700 pengő tartozása van, ami igen kedvezően befolyásolja a testület költségvetését, ugy hogy a régi székház eladása sem szükség-s most már. Az Ipartestület ezzel a suly«s anyagi válságon már tul van.
SZ\'fuer József, a régi Ipartestületi székház vendéglőse öt éves.szerződést kötött a testülettel és megíe\'elő anyagi garanciát nyújtott.
A kiállítás Ügye a megleneklés utján
A nagykanizsai országos, kiállítás ügyében a polgármester értekezletet hivott össz •. A kiállítás megrendezését megfelelő támogatás esetén (a város, az iparkamara, a mlniszté* rium részéről) mindenki szükségesnek tartotta. Az Ipartestületi Iroda megkezdte ez Irányban a munkát, azonban, legnagyobb meglepődésére : - a kiállítás megrendelésgyüj-téae eredmeny eien az egísz vonalon A Kamarától is megjött a válasz : - nincs módjában a rendezendő nagykanizsai kiállítást anyagilag támogatni. Ezek után az iparkiállitás teljesen a városra lenne utalva anyaglak tekintetéljen. De nz egyes szakosztályok részéről sem mutatkozik az a lendület és lelkescdésy amit a dolog természete megkíván-* na. A nagykanizsai Iparosság ugyan szükségesnek látja a nagykanizsai országos Iparkiállitás megrendezését, de a jelenlegi viszonyokat nem
látja erre alkalmasnak.
Lukács Ferenc a kiállítás melleit foglalt állást, utalván a zalaegerszegi kiállítás sikeréree. Samu elnök válaszában rámutatott arra, hogy a zalaegerszegiek adósságokba keveredtek a kláUitás miatt, hogy most valószínűleg a városhoz kell fordulniuk.
B<usó József jegyző jelenlése szerint a mult hónapban 878 pengő bevéttell^l szemben 724 pengő kiadása volt n t stüleinek. A felügyelő bizottság mindent a legnagyobb rendben talált.
A pénteki bérfizetés
Papp Oszkár t)í< lnök az OMKE-kerület átiratát" olvasta fel, an?fcly-b n tekintet.el a nagykanizsai Vasárnapi munkaszünetre, javasolják, hogy az Ipari alkalmazott^ és mun. kások bérét ezután szo/ribat helyett pénteken űzessék ki.
Zw.\'lg Imr$ séi elmesnek tartja a vasárnapi muhki szünetet. Utalt arra, hogy mig Keszthelyen és a többi községekben az üzletek nyitva lehetnek, addig a városok kénytelenek
zárva tartani, amiből adódik, hogy a vidéki polgárság, ajfalu népe, a nK\'ly vasárnap szokott a városi üz< letekben egyetmást beszerezni, máshol szerzi be szükségleteit. Megj felelő akció megindítását sürgeti a jelenlegi állapotokon való változtatás végett. Vagy általán* s, az egész vonalon kötelező legyen a vasárnapi zárva tartás, vagy pedig árusít, hassanak a városok kereskedői és iparosai is.
Hetivásár szombaton
Samu elnök bejelentette, hogy a nagykanizsai OMKE-kcrület azt is ké^Thogy a pénteki hetlvásárokut tegyék át szombati napra.
Zwxig Imre ellenzi ezt a tervet. Szerinte a jelenlegi pénteki hetivásárok mellejt kell megmaradni. A pénteki bérfizetés rendszerét sem tartja elfogadhatónak.
Az elöljáróság helyes\'i a pénteki bérilzetést, de annak bevezetését egyedenként véli megoldhatónak.
Samu elnök hosszabban foglalkozott a vasárnapi munkaszünet kérdésével. Hely te ennek tartja, hogy a vár<isok, amelyek úgyszólván a gaz-dából tlnek : vasáwiap zárva lartsák üzleteiket. És\'ha sWr ezt érvényre-juttatták, akkor a községek üzletei is legyenek zárva vasárnap. Vagy lehessen a városokban ls vasárnap nyltvatartanl.
Az elöljáróság végül is hosszabb vita után Zweig Imre javaslata értelmében a vasárnapi munkaszü-netnek az egész vonalon való érvényesítse mellett határozott, amit felküld a soproni Kamarának, az IPOK-nak és nz összes társtestüle^ teknek, megfelelő .állásfoglalás és
A CENTRALBAN
vasárnap estétől kezdve minden este Budapest egyik legjobb
TÁNC-JAZZ ZENEKARA
NEMESSZEGHY
vezetésével játszik a volt „,
GAUDRIOT
jazz hírneves zongoraművészének közreműködésével.
az Ipari és kereskedelmi miniszter-hez való felterjesztés végett. i
Nagyobb munkát nem lehet
Inségmunkásokkal végeztetni
K-\'rtész Béla alelnök felolvasta dr. Kráiky István polgármester levelét az Ipartestülethez, az Ínségé munkák ügyében. Alpolgármester utal arra, hogy az inségmunkák igénybevételét kormányrendelet csak ut, járda-épitésl, föld és husonló munkálatokra engedélyezi, mely munkálatoknál az anyagsükségletki-sebb a munkabéreknél. Ezek aszenn pontok vezették a várost a jövő évi inségmunka-szükségletre vonatkozó kimutatás összeállításánál ls. Az iparosság állal felhozott panaszokuf illetőleg kijelenti,/"hogy a Vár-uti gyalogjárda téglával való burkolása az 1034. évi költségvetésbe volt fel. véve. A biztosított fedezet nem áll már rendelkezésre, egyéb fedezet hiányában tehát Inségmunkások igénybevételével lehetett csak végrehajtani. A szakképzett iparosmun. ka ennél a munkánál elenyésző volt.
A? elöljáróság tudomásul vette, hogy ezután nem.lehet nagyobb munkákat inségmunkásokkal végez.
tetm. ;
A vásár-háboru
S-imu Lajos ezután hosszabban ismertette a vásárrendtartás ügyét. A zalaegerszegi jjélda megmutatta, - mondta - hogy a vásárok megszorítása nem járt azzal az eredménnyel, amit vártak tőle. Söt: Lentiben nagyobb volt a forgalom, mint Zalaegerszegen I Ha valaki a vásár-kérdéshez hozzá akar szólni, -hangsúlyozta - akkor annak értenie is kell ehhez I Ne adjanak tehát olyan véleményeket, amelyek »a nyomdafestéket nem tűrik meg !« A nagykanizsai Ipartestület megmarad a régi }>evált rendszer mellett. De leghelyesebbnek találná, ha a tradicionális évi hat országos vásár mellett maradnának, melynek he-lyes gyakorlatát az utóbb* 16 észten-dö nem tudta megdönteni.
A kérdéshez számos hozzászólás történt. i
Samu be jelen (ette, hogy a vásár-rendtartás kérdését az IPOK legközelebbi közgyűlésén tárgyalja és ö a kérdés előadója.
Nagy Béla felhívta a hatóságok figyelmét arra, hogy a. tiltó rendel: kezések ellenére még mindig végig hordják a városon nyitott kosarakban a péksüteményeket. Sürgís Int tézkedést kér eteklntetben.
Majd belső ügyek, indítványok,• segélykérelmek kerüllek tárgyalásra
Az éjfélt már régen elütötte az óra, amikor az elöljárósági üUa véget ért. £B. R.)
SZŐRMÉK SZÖVETEK
a divat vezető újdonságai, legnagyobb választékban kaphatók
Kirschner Húr diuatúruházában.
1 «S, neplember 15
ZALAI KÖZLÖNY
REGÖS a ÍM5TERSUPER
A KÉT ÚJ MESTERMU N/VIMEMBRÁN-ORSZÁGSKAtA
Tánciskola.
Holnap, vasárnap esle 8 órakor az Iparoakőr nagytermében nagyszabásti
Össztáncot
rendezek. Tanítási óra hét lön este kezdődik.
GÁBOR, tánctanár.
Betörés Kanizsán, betörő-fogások vidéken
Ahol még a rendőr leleslge Is betdrőt log
A .betörő bar« Jd:| fellendülésé nvk majdnem tr.lndcn napra vannik esemínyei. Mán egy kiskanizsil tratikb-\'törés, azonkívül egy érde. k s balatoni ts ogy még árdekesebb kaposvári b.-törőíogás jutott.
Trafik-betörés Kiskanlzsán
Szombatra virradó é||i\'l Kiskuni-zsán a Var. sdi utcu 1. a. szám lötti tralikbódé lakatját Ismeretlen tettesek leverték. A trafik özv. S.irdl Lajosné tulajdona ég mint reggel megállapl:ották, u tettesek mind. össze pár pengő ára Levente cigarettát vittek el. Valószínűleg megzavarták őket. A klnyomozásra váró kanizsai betörések száma ezíel ls mét szaporodott. Megindult a nyomozás.
Németországi tolvajokat logotf a fonyódi csendőrség
A fonyódi csendőrség két német férfit, névszerlnt Seifert Rudolf és Berthmann András lipcsei lakosokat elfogta, mert a közeli Lipó pusztán a minap lopásokat követtek el. Be. kisérték őket a kaposvári ügyészség fogházéba.
Tolvajt (ogolt a rendőr felesége
Kaposváron történt, hogy Csa;ághy József rendőr-főtörzsőrmester fele-sége egy besurranó tolvajt vett észre, amint nz egyik lakásból egy óráf emelt el. Azonnal utána eredt és a kővetkező utcában elfogta, majd te-l \'fonált rendőrért, mert a kapitányságra már nem akarta bekísérni az elfogott tolvajt. A kiküldött rendőr átvette a tolvajt, akiről kiderült, hogy pécsi. k
Milyen jó lehet ott a közbiztonság, ahol még n rendőr felesége ls tolvajt fog...
önkénles árverési hirdetmény.
Nagykanizsa m. város árvaszékének 2478/1935. számú határozata falelmében nye t felhatalmazás alapján közhírré teszem, hogy néhai "zvegy Anhoffer Oyulárté hagyatékhoz tartozó Ingóságokat, úgymint: bútorok, ruhanetnüek, háztartási felszerelések, ezüstnemUeket, tűzifát slb. I évi szeptember hó 21 én délután 3 órakor Kórház-utca 9. Szánt alatt meglarlandó önkénles árverésen a legtöbbet ígérőnek el fogom adni.
Nagykanizsa, 1935. évi szeptember hó lí-én,
>» Banekovloh Qyfirgy
kirendelt gondnok

— (Dr. kúllav ribor Nagykanlui,,)
A szombat déli gyorsvonattal Nagykanizsára érkezett ,|r. Kállay Tibor, Nagykanizsa vo:t országgyűlési képvi-selöjo, rövid tartózkodásra. Az állomáson régi párthívei közül néhányan fogadták.
— (Máso Iqk bucm a <s«rfől hegyen)
Ma, SiCpicniijer 15-én, vasárnap van a cserföi hegyen a második, Mária neve-napi bucsu. Hz alkalommal 11 órakor a hegyi ká|»lnában, illetőleg a szabadban szentbeszéd és ünnepélyes nagymise lesz, litánlával. Ulána pedig a hegy terményeinek megáldása. — A bucsu miatt a kiskanizsal iemp!om-Iwn elmarad a déli miso és litánia, de K-\'gb*1 7 órakor nagymise ói 9 óiakor levente-diákmise lesz. A hegyi bu-csul P. Mi hol esek Miklós kiskanizsal leikész végzi.
— (Az l\'ra.s zogiyok Mária Koiigre-liráclój.\'uiak) tagjai felkérelnek, hogy folyó hó 10-án, hétfőn reg^l 8 órakor a közös szentmisén, délután i órakor az elöljáróság!, 5 óifíjíor pedíuj a nagygyűlésen teljes számban megjelenni szíveskedjenek. Vezetőség.
— Gyermek boy kaliátok minden nagyságban legolcsóbb árl>an kaphatók Schütznál.
— (Bélyeggyűjtők találkozója) szerdán délután 0-tól 8-ig a Pannónia hálsó kistermében.
— (Az Irodalmi és Müvés«t» Kör)
évi közgyűlése október első felében lesz. Ezen kerül sorra az esedékes teljes tisztújítás í5s a pénztári jelentés, valamint a következő munka-év program-összeállítása. A közgyűlést meg. előző választmányi ylés szeptember 17-én, kedden délután 0 órakor lesz a postapalota földszinti kistermében. Előzőleg fél 0-ra hívta össze Kelemen Ferenc, a Kór társelnöke a kandidáló bizottságot.
— Herczleld Mimi Illatszertára szeptember 16-án, hétfőn nyilik meg Horthy Miklós-ut 2 alatt.
— (A Koni|írvárosl Dalkör) szeptember 15-én, vasárnap, ha az Idő kedve, zőt\'.en tenne, akkor következő vasárnap szüreti pudalságot i«ndez. Hegy-birú-pár: Török Józser 6i neje. Fő-lendező Draskovlts Gyula. A mulatság délután 4 órakor kezdődik.
— (Il\'tfőn kezdi a UinéApt Jurl lan/e német óvodája) Diwok Juci, a kanizsaiak kedvenc Juci tantc-ja ezúton tudatja a szülőkkel, hogy németnyelvű ovodájában hétfőn, szeptember 10-án kezdi a tanilást.
Grilnhut Elemér oki. elektromérnök e hó végén nyi tjameg vi-llamos-sági és rádió szaküzletét Deák-tér 2 sz. alatt. (Felsőtemplomnál).
— (A nyopiorík gyermek) gyógypedagógiai üilézeibc utazásának költségeihez Schöffl Itudolf ny. ezredes 1 pengőt adományozott.
— Stauffer Chcster sajtot követelje !
Fő-ut 14.
Férfi és nöi pulloverek Gyöngyselyem és téli nöi fehérneraUek Speciális csípőszorítók, mell- és harisnyatartók
Selyem és belUI bolyhos téli pongyolák Kötöttruhák P 6.80, 7.80, 8.60 Svéd és bör nöi és férfi kesztyűk Pouplin ingek 5.50-töl Piyama prima flanelból P IL— pouplitiuól P 12.— Férfi fehérnemUek, zsebkendők Excelsior nyúlszőr, gyapjú ós selyem
nyakkendők Uri cipöklilönlegességek Matt nöi selyemharisnyák csekély szinhibával P I 38
Harisnyáinknál állandó ingyen szemfelszedéat végzünk.
Drózdy Győző beszámolói
Drózdy Győző, a klskomároml ke-rük\'t országgyűlési képviselője, akl csak nemrégen lépett ba hivatalosan is a Nemzeti Egység Pártjába, szeptember 15-én, vasárnnp délelőtt a gyorsvonatul kerüíítéU érkezih. Délután fél 2 órakor Gulumbokon mond b-\'számolót. Vele érkezik vitéz Bíró György, Huszo\\szky Lajos és Jenes Andn\';s, mindhárom országgyűlési képvls lő, akik valameny. nyl.n felszólalnak a gahmbokl gyűlésen.
Jövö vasárnnp Nagykanizsára érkezik Drózdy Győző több képviselőtársa kíséretében. Innét nutón mennek ki Gelsére, ahol ebíd u|án ugyancsak megtartja beszámolóját.
A kerületben lelkes örömmel készülnek Drózdy Győző fogadására. Ez az öröm a kerület lakosságának blkében gyökerező, régi, de sohsem fakuló szíre\'.etből, s?inte rajongásból fakad.
— (I)«\'o<-sfr\'.egavaiá«) A Keszthelyi Iparosok Dalköre a zalaegerszegi válogatóversenyen első díjként nyeri serlegét szeptember 15-én, vasárnap est 8 órakor avatja fel a Hullám-szállóban A XIV. da\'oskerületet Barbarits Lajos rölilkár képviseli a &erlegavató ünnepségen.
— Felejt ne el, hogy a „BIBER" flzngos
és fekete volt! Már nem az! „BIBER-F" teljesen szagta\'an fehér! Hazai gyártmány I Csak szlgoto\'ő, talaj vizolzáró hatásában a régi! Biztos!
— (UJ tánc-;«/z a Ceplrálban) Mindig nagy gonddal válogatja meg a Centrái a kávéházában alkalmazott zenekarokat, de a legszerencsésebb választást most psinálta. Egy elsőrangú tánc-jazz zenekart hozott le Budapest, ről. A zongoristája neves zongorám ü-\\ész, aki Jcüiröldl, amerikai turnéra indulóban tölt pár hetet Nagykanizsán. A Jiárom másik férfi-tag mindegyike akadémiát végzett, kitűnő iuu-zslkus. A jazz-dobos — hogy több szin és d«rü legyen az együttesben — nő. Az uj jazz vasárnaptól kezdve friss, vidám jjiangulatol, tarka, szép estéket hoz a kanizsaiaknak.
— Gyermek trcüeh caat kabfct«k mind«n méretben • legolcsóbb árban Schütznél. o
Gőzfürdő nyitva reggel 0 órától e«lc 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egéaz nap nőknek).
ZALAI KÖZLÖNY
öltSztessOk magyarosan
gyermekeinket I
A nemzeti viselet divatja szerte a világon mind nagyobb tért hódit. Lelket vidító látvány a slájer hegyek alján viritó sok „dirndli és jager", a „schottis" már régen túllépe\'t a skót hegyek szűk határain. A nemzeti viselet kifejezően hangsúlyozza a nemzeti felleget, a divatnak egyébként elmosódó nemzetközisége mellett. Az utóbbi években nálunk is polgárjogot nyernek nemzeti motívumok sok eddig elzárt területen és örvendetesen tör elö a magyaros viselet divatja — egyesületek, intézetek, iskolák, magánosok lelkes munkájának eredményeképen. Némely iskola kőtelezővé is tette a magyaros öl ö-zéket, de a nemze\'i divat útját leghatásosabban az Ízlés egyengeti, mert különösen fiatal leányokat igen jól őltöstet és amellett megfelelően alkalmazva nagyon célszerű. A Schütz áruház is céljául tűzte ki a magyaros ruházkodás népszeiüsitését és igazán szépet alkotoit avval a fiatal leányok számára tervezett télikabáttal — atillával — mely igaz örömet szerez mindazoknak, kik szivükön viselik a magyaroí öltözködés ügyét.
— (Az első klel táncmulatság) Október hó 5-én tartja a Kereskedelmi Alkalmazottak helyi csoportja az első szezonnyitó láncmulatságát, az Iparoskör összes felső termeiben. A tavalyi sikeres lánc-es\'.élyck után elhatározta, hogy minden két hétben hasonló es-lélyeket rendez és fáradtságot nem kiméivé mindent elkövet, hogy a régi jóhangulalu és nivóju mulatságok megrendezésével szórakozást nyújtson a közönségnek.
— Gyakori Jelemé* a gyermekeknél az úgynevezett zöld lepedék a fogakon, Ennek oka az, hogy a fogaknak nem kielégítő tisztítása következtében az ételmaradékok, különösen a ragadós cukoranyag erjesztő Bavakat alkotnak, amelyok a zománc réteg mészanyagát pusztítják és a fogak körül zöld fonal-gombák lerakódását okozzák. — Ezekből szükséges, hogy a gyermekek fogait Í8 alaposan és rendszeresen tisztítsák erre alkalmas fogkefével és fogpóppel. Az Odol fogpép alaposan tisztit, anélkül, hogy a fog zománcát megtámadná, fertőtlenít, kellemes, pompás izü ós tisztává teszi a leheletet.
— Divat intatás ftaueil és parget anyagok a legszebb választékban kaphatók Schütznél.
— (A kiskanizsai lelték szüreti imitalsáifa) A Kiskanizsai Leycale Egyesüld Szeptember 22-én, vasárnap csie nagyszabású szüreli mulatságot rendez a kiskanizsai Levente Oltlion-ban. A .iCndezőség változatos műsorról gondoskodik, ugy, hogy mindenki jól éiczheil magát. v
— Kkrtex é» KIcrsupertex férfi szövetek egycdárusilása Schülz Aruház-
— A teehookrác* elméletét a ml
korunk szülte — az elmélet azonban ma már jelentéktelen kuriózummá zsugorodott. Egy valami fn^ megmaradt belőle: a céltudatos munka elgondolása. Ilyen céltudatos munkával hozta léire az Qrion rádiógyár az öt-csőves 555-ös hangvonalas super rádióját. í
— KOzaOtalmazotUk ügyeimébe 1 Bu-torárainkat .ényegesen leszállított ára-kon árusítjuk. Hosszú lejáratú hitelre la, kamatmentesen. Kopsteln bútoráruház, Horthy lliklós-ut 4. uám.
— Munkaadó én alkalmazott cimmei egy közérdekű, hézagpótló mü jelont meg, mely tömör, viláyos előadásban foglalkozik a jmunkjaviszony összes kérdéseivel, ismerlell a kereskedelmi, ipari, gazdasági és magánalkalmazottak szolgálati viszonyára vonatkozó törvényes rendelkezéseket, a Iegujabb nagy-fontosságú bírói gyakorlatok, a kir. Kúria Elvi Határozatait, Jogegységi Döntvényeit. A mü, melynek szerzői
Városi Moigá
Szept. 16—17. Hélfő-kedd
Rendkívüli előadás!
Jenny Jugo és Paul Hö; blger hatalmas vígjátéka:
A világhírű Kari Boese rendezése. Vidámság I Kacagás I
Ezenkívül nagyszer0|kisór6 műsor.
Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. Az első előadások filléréé helyárekkel I
1935. szeptember*!5.
dr. Mészöly Imre ós dr. Schönfe|<| Miklós budapesti ügyvédek, a munkaviszony minden kérdésében kimerítő pontos tájékoztatást nyújt. Ara 2.80 pengő, postai bértnenlcs küldéssel 3 pengő. Kapható könyvesboltokban és a szerzőknél, dr, Mészöly Imre ügyvéd Budapest, VI., Király-u. 108.
Női és férfi clpőujdrtnságok gyönyörű kivitelben, legolcsóbb árban az .Ideál, cipőáruházban, Fő-ut 12. szám.
A Pécsi Bőrgyár csapata ellen játszik ma az NTE Nagykanizsán
Nehéz fe\'.adat vár ma az NTE fui-l>allcsapalára. A Pécsi Bőrgyári Toina Club csapatával méri össze erejét bajnoki mérkőzés kCieiébcn. A fia\'.al játékosokból álló együttes az elmúlt években már volt néhányszor az N\'l\'E eJlenfe\'e és mindenkor Igazi komoly küzdelmet eredményezelt a két együttes összecsapása. A PBTC azon csapa-tok közé tartozik, amelyik a legjobb startot veite az őszi szezonban. Amig a kerület legjobb csapatai már vereséget szenvedlek, addig a PBTC veretlenül a bajnokság 3. helyén áll. A szezon első győzelmét a KPAC ellen aratla, még hozzá -1 : l-«s ini|>onáló gólaránnyal. Ezzel szemben az NTE rosszul kezdte a szezont, de már mult vasárnap a Dombóvári VOGE ellen győzelmet aratott, mely győzelem vjsz-szahozia a csapat önbizalmát, igy re-\'mélhetőíeg ma — i>ár "komoly ellenféllel kell megküzdeni az NTE-nek, mégis a szép játék mellett értékes győzelemmel örvendezteti meg a csa-pai a nagykanizsai sporlközönséget. A mérkőzés délután fél I órakor kezdődik. Biró v. Adorján Kaposvár.
Az NTE II. csapata szabadnapos lévén, igy barátságos mérkőzést bonyolít le a Keresk. isk. válogatott futballcsapatával, délután 2 órai kezdettel.
A ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
íl0>
QjAEUArÍDTj
— Elismerem, hogy maga lángész és a bérletei, amit ígértem, megkapja, — felelt Remeié. — A váltót azután azonnal kifizeti, azaz megterheli vele a folyószámlámat és visszaküldi nekem.
— Igenis, méltóságos uram!
Az igazgató valamit még várt, de észrevette,£hogy amott már letették a kagylói. Keserűen nézett maga elé és gyűlölködve sziszegte: — akár gazda-Kok, akár szegények ezek az urak, nem veszik öt emberszámba. Miért? Tanult annyit, mint ők, tartalékos tiszt, vagyona is van, Mit lesz több, mint a leggazdagabbnak és akkor... ökölbeszorítottá mind a két\'kezét és sötét arccal kezdett fel és a\'á járni. Világrengető pénzügyi tervei voltak, meg akarta mutatni ezeknek a dölyfös gazdagoknak és gőgös koldusoknak, hogy
mennyivel hatalmasabb lesz, mint ők.
Remete Inasa furcsa zavarral fogadta Törököt és a régi cselédek bizalmaskodó modorával jegyezte meg:
— A méltóságos ur be van Pgy jq. csli... hogy Is mondjam... Tessék
rá -vigyázni, kapitány ur. Ilyenkor nem lehet vele bírni másként, csak ha oz ember mindent megtesz, amilpfiván.
Török arca olyan lett, mintha vadalmába harapott volna, de ijzért benyitott. Nem volt más választása, pedig ugy érezte, hogy nem rendes dolog váltót aláíratni pityókos emberrel. Azzal vigasztalta magát, liogy amint kezesei megérkeznek, ugyls kicseréli a váltót s most már nem volt idejo mást próbálni.
— Szervusz, pajtásI ülj lel Igyál io Is egy pohárkával | — fogadta örömmé] Remete és megölelte.
— Köszönöm! — ós az inas szavaira gondolva, ellenkezés nélkül hajtotta föl az italt. — Bocsáss meg, de nagyon kínos ügyben jöttem hozzád. Váltóié-járatom van és a kezeseim, Bács és a herceg, ki tudja merre vanuak? Tizenkét órakor ki kell cserélnem a váltót és a direktor azt mondta, hogy a te aláírásod magában is elég. Légy szíves, írd alá 1 — és eléje telte a váltót.
— Hogyne Írnám alá, édes öregem! Kész őrömmel! De kaptam egy Jen-gyei hercegtől, aki nálam vadászott mull héten, egy üveg,valódi konlu-fovkát. Azt meg kell ízlelned, mert az az ita\'ok királya! — és már töltött is a szalmafonatu üvegből.
— Olyan, mint a vitriol! — kiáltott fel Török, amikor lélegzethez jutott.
— Csak az első pohárnál, pajtás! — magyarázta Remeié nehezen i>crgő nyelvvel, akadozva. — A többi azután már olyan, mint a rózsaviz.
Török sürgette az aláírást, de a fő-
tanácsos ujabb lialt diktált bele és halogatta, végül is feltételhez kötötte:
— Amig ez az üveg kontusovka el nem fogy, addig én nem Írok nlá semmit! — jelentette ki és két kézzel fogia az üvegei, csodálatos óvatossággal töltött, hogy egy csepp se vesszen kárba.
Tőrök szomorúan állapította meg, hogy itt a csökönyös periódus. A kapitány hősi lélek volt. Arról egészen megfeledkezett, liogy reggel csak üres l«át ivott a váltólejárat izgalmában. Elszántan vetette magát az italra.
A főtanácros bőségesen reggelizell, sőt egy pohár oliva olajai is megivott, mikor az igazgató telefonált nemhogy az erős szesz hatását ellensúlyozza, mert érezte: — heki most nagyon kell tudnia, hogy tait csinál.
Török ivott és szinte eszelősen meredi a borzalmas irammal rohanó óramutatóra. Mire az tlveg üres Jett, már nem is látott mást, mint mindenütt, ahova nézett, rettentő irammal körbefutó óramulatókat. 1
— No, írd alá márl
Részeg vagyok! — felelt Remete bambán nevetve, aztán felveit a ipllai és a váltóra ejtette.
— Most mit csináljak? — tűnődött Tőrök, mintegy rögeszméhez ragaszkodva ahhoz, hogy Remete Írjon alá valamit. Hogy mit és miért, azt már nem is nagyon tudta.
— Van itt váltó üresen, egész halom, — vigasztalta Remete kihúzva egy fiókot s egész ha\'om váltóüriapol dobott az asztalra.
— No, ird alál - kérte Törők
-r- Mutasd, hogy kell, mert én már olyan részeg vagyok, hogy azt sem tudom, fagyán írjam le a nevemet.
— És a halomból eléje dol>otl egv üres váltót. — Ide ird rá a nevemet!.\', azután én majd ... lemásolom ...
— Jó! — egyezett bele Török kábán és ráírta a papírlapra a főtanácsos nevét. Azután felállt, de mindjárt belerogyott egy karosszékbe és lehunyta a szemét. Pár perc mujva felriadt, retientő erőfeszitéssel nézie az óráját.
— Háromnegyed egy, — motyogta
— A bankba kell menni Add ido hamar a váltót!
— Ugyan ne kínlódj, majd elküldöm az inasommal! — Héj Tóni! Vidd ezt a váltót a bankija ós hozd vissza a régit. Mondd meg, a direktornak, hogy tiszteltetem!
Mikor az inas visszajött, a szesztől szédelgő Tőrök tárcájába telte a régi váltót. ?azutáil befogatott és bizonytalan léptekkel az ajtó felé indult. Remete sátáni morollyal nézett utána az
ablakból. i
Rolia még sohasem Játtá Igy az apját és amint Remete emberoit megismerte, haragosan kérdezte:
— Hogyan történt |ez?
— Valami veszett erős lengyel pálinkát kapott a méltóságos Ur és ettől mindaketten igy járlak, — világosította fel az inas.
Rolia azonnal friss kávét főzött és l>e!eerőszakolt néhány csészével az apjába, aki végignyúlt a heverőn és mélyen elaludt.
(Folyt kóv.)
1036. sicplcmb;r iS
ISKOLA-CIPŐKET
ZALAt KÖZLÖNY
ez évben Is legolcsóbban vehet az
„IDEÁL" cipöUzletben
ra ul 12. Uám.
SerédI hercegprímás körutazása Angliában
London, szeptember 14 Serédl Jusztinián bíboros hercegprímás folytaijii langliai ntját. Sorra látó-gnijn a .püspökíéj^kel. Vasárnap Londonba érkezik, ahol a Westminster! érsek vendége lesz. A hercegprímás szerdán érkezik .haza és csütörtökön n Pázmány Egyetem jubileuma alkalmával ünnepi nagy misét mond az Egyetemi-templomban.
A kitüntetések miatt.
KlMbUéfi „kaltorkép" EidUybra
Brassó, szeptember U I.eiartóztalták Adler tasnádi föld birtokost, mert katonai kitüntetések< ta\'áltak nála. A letnrtóziatás indoka; .leviziós üzelmek l» Pénteken qjfo^\'.ták Brassóban Adier Jijnit Is és több bras>ói magyar kultuiegycsületben házkutatá >okat tartottak.
hAlók, • bédlők, uritzobák,
kombinált berendezések
IMI fiOTOKZALfilBAI
Budapest, VIII. Beross-u. 21. ■ a«, >«laaat4k. <■<••■1 rtealatflaatéera I
Bukik vagy nam bukik 1
Cáfolják » Mátrák k«ra.áay válság klril
Bécs, szeptember 14 Az osztrák kormány a legerélycseb-ben cáfolja azokat n híreket, amelyek az cgjos külföldi lapokban — kiH4-nősen a Jiolland ás francia lapokban — terjedlek el ós amelyek az osztrák kormány bukásáról számolnak be. lizek a hírek teljesen valótlanok ós
alaptalanok. »
Uj világrekord és 8 halolt a levegőben
Los Angeks, sreptember 14 Huges ujabb repUlő-vllógrekordo, állított (el. Megdöntötte ^ sebességi Világrekordot, mert egyfedelű gépivel 572 és 490 kilométeres óriln-kínll sebességet ért el.
London, szeptember 14 Panama közelében egy repülógép lezuhant. Nyolcan óletliket vesztették.
A welsil herceg OOdOIIAn
Budapest, szeptember 14 A wlszl herceg azombalon délután GödölKlro utazik, ahol mint a kormányzó vendége vadászaton vesz
részt.
Szombat s — a viharelőtti csend napja Genfben
A legújabb lerv szerint Olaszország majdnem gyárinál mandatumot kapna Abesszlniára - Pánikszerű értékmentés indult meg Etiópia fővárosában - Csendes ülést tartott a Népszövetség közgyűlése
Az olasz minisztertanács határozatát várja a világ
London, szeptember 14 Hoarv angol külügyminiszter pán. teken este visszautazott Londonba,\' ahol az angol miniszterelnökkel bő; vebb tárgyalásokat folytat. A külügyminiszter a jövő héten újból visz^ szautaíik Genfbe. „ { Róma, szeptember 14
Az olasz miniszterek ma tanács* kozásra gyűlnek össze Mussolini el. nökletével. Az olasz minisztertanács határozatát az egész világ kíváncsian várja. , i
Megint egy ujabb szalmaszál
Ismét ujabb javaslatot dolgozlak ki az olasz- abesszin ügy békés u\'on
Fegyverek szóltak bele az Addis Abeba-1 pénz-pánikba
való megoldására. Ez az ujabb\'megoldás széles teret biztosit Olaszországnak a terjeszkedésre. A négus birodalmának határszéli tartományait megnyitanrtk az olasz gyar* matosok részére. Ezenkívül Etió pia b?lsö területein is kapnak ad olaszok különbözö engedményeket. Ez a megoldás tulajdonképpen egyenlő, gyarmati megbízatással -mondják Párlsban és sokkal kedvezőbb az olaszok számára, mint a párisi hármasérlekezlet tervezetei.
London, szeptember 14 A Dsijy Moll aífirja, hogy rövidesen elrendeli a négus az általános mozgósiii\'ist, annak ellenére, hogy ezt hivatalos ab.sszln körök cáfolják. A Morning Post is azt irja, hogy a hivatalos tiltakozás ellenére is\'bizlos .orrásból tudja n mozgósítás elrendelését, amely tulajdonképpen nem Í3 moijtfsitás lesz, hanem
az egész etióp népet fegyverfogásra szólítja fel.
A. közeli háborús veszélyre való tekintettel Abessziniában megindult az ezüsthalmozás. A pénzeket és értékeket egymásután viszik az Addis Abeba-l bankokba, ahol pénte ken fegyveres összeütközés is volt, mert egyszerre hatnliiKB tömegben megrohadtak a bank pénztárát.
Csendes volt a 7. genfi közgyűlés szombati Ölése
Genf, szeptember 14
A Népszövetség közgyűlése szóm-1 baton délelőtt tarlotta 7. ülését. A teljes is nyilvános ülésen Benes elnök több bejelentést tett, amely után a hágai állandó nemzetközi birósátf ■gyik tagjának elhalálozásával tneg-üresedett bírói széket töltötték be. A választás Nagauka dr. japán kiküldöttre esett, aki a nemzetközi bírói tisztet vállalta. Utána a főtitkári jelentést vitatták meg, illetve folytatták a jelentés felett a már megkezdett vitát.
Elsőnek Rodriguer jx>rtugál kiküldött szólalt fel, aki kifejezte, hogy Portugállá ragaszkodik a népszövetségi alapokmányokhoz. Litvinov orosz kiküldött, külügyi népbiztos emelkedett szólásra, aki nem terjeszkedett ki az olasz—abesszin viszály ügyére, Inkább csak általános megjegyzéseket tett. Sürgette, liogy a népszövetségi alapokmányt ltozzák ^összhangba a Rellog-fée egyezménnyel. Állást foglalt amellett, hogy a Népszövetség együttes biztonsági intézkedését ragipnális meg-
állapodásokkal egészítsék ki. A délelőtt folyamán jnég Purics finn, Maxi-mov görög ,és Munterw lelt kiküldöttek szólaltak fei. A közgyűlés a vitát délután négy órakor folytatja.
Belga tisztek a négus had seregében
Brüsszel, szeptember 14 A belga hadsereg kilenc tartalékos lisztje elutazott Dzslbutiba. A kilenc belga tiszt az abesszin nagyvezérkarhoz nyer beosztást, szerzőt déslleg fogadta meg őket a négus, de a szerződés kimondja, hogy n vállalkozás teljesen önkényes, veszélyét és kockázatát maguk a vállalkozók viselik. .
- KözlI.rfvUelök r*»«ére rendkívül előnyős butorvásárlási alkalom, liodern berendezések, tökéletes Jó kivltelbta. hosszú lejáratú részletre, aőt kamatmentesen la kaphatók Koprteln butor á ruháiba u, Horthy Miklós-ut 4.
mim
Javultak a kapások
Budapest, szeptember 14 A földművelésügyi minisztériumi szombaton kiadott jelentése szerint a tengeri, cukorrépa és burgonya termés-eredményei javultuk. A szüretet néhol, különösen az Alföldön már megkezdték, másutt a hó végére várják.
Románia felmodta a kereskedelmi egyezményt
Bukarest, szeptember 14t A román kormány felmondta a magyar és osztrák kormánnyal kötött kereskedelmi egyezményt. Az qj tárgyalások kilátásban .vannak, de még nem indultak meg.
Ttraéiytöxila
Irányzat: gyengébb, forgalom: közepes. Bura tlSKRV. 77-ea 1520-15 50, 78-a« 1535-1555, 79-«« 15 50—1580, 80-as 1565-1590, dunínt. 77-ei 1475-1490 78-as 1490--1505, 79-es 1505-1520. 80*»s 1520-1530. - Rom p««tvldéU 1370 1380. inAe 1390-14 00. Zab uj közép 1630 16415. T«no#ri tisténlull köxép ab bpest 1490-15 10
Kiadja a taptelajdonoa Közgazdasági Rt. OMtenberg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán, falelöi kiadó i Zalai Károly. Intaruxban telefon: Nasvkanlzaa 78. asám
Őszi fonálnjdonsigalm megérkeztek
és nagy választékban kaphatók
Minden nálam vásárlöt díjtalanul \'*» menianltok a legdivatosabb fazonú pullov.rek ás kusztümOk kötésire ás horkolására.
ELITE kézimunka szalon
S57I Sohatlliar Kálmánná.
Naptár: Szeptember 15. vasárnap. Rom. kat Fájd. Szűz. Protestáns Nlkodém. Izraelita Elul hó 17. — Szeptember 16. hétfó. Rom. kat Kornél. Proteatána Edit. Izraelita Elul hó 18.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e^hó napban a «Márfn» gyógyszertár #1-rály-utoa 40. és a kisloanizsai gy^y-sz«rtár.
|-
I mindet
I éél\\
Mliítll.
mindenki a helyi Iparosoknál
m a | - r mm&llí 100 modern kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Köz-
Fr7fpnpr n írn lUnP SZullO P0"\'\' futés- Az é"*""1 és kávéházban minden este szalonzene. VlMCUbl llllUiyilb Jfrltliw Az Er»«bat-pinoébsn egypino6r-r«niU»r I
8
ZALAI KÖZLÖNY
1985. neplember IS
APBÓfflHDETÉSH
Katonatlexti és altlaatl azabály-
sierü lapkák minden számban nagy vá-Isszték Beleznainál, Sugár-ut 53. 3338
Margit fűrdö, Csenger^ut 19. Nyitva reggel 6 tói este 7-ig. "Tyukszemvágás. Kei Ivezményes Jegyek u Ipartestületben.
Omkí-ban, Kaoe-nél.
Autótaxi! kényelmeset legolctóbban Kaulmann Manónál rendeljen. Ttlelonállo máa 2 22. 3223
ÉRTESÍTÉS.
Ezúton értesítjük • m. t. hölayközön séget, hogy az flaal éa téli modelljeink bemutatását a mai nappal megkezdtük. — Url leányokat varrást tanulni felveszünk.
Varga—Rotter Divataaralan 31(0 Sugir-ut 14.
•Iraailókat márványból éa gránitból csak Kovácsnál, Király u. 33., kaphat olcsón ét J t. 2788
Katasial és aaf**sraháaatl rlkkek legnagyobb választék és legolcsóbb beszerzési forrás Beleznalnál, Sugir-ut 53. 3339
Iróaaxtal aloaón eladó lapunk
nyomdájában.
Saját termésű kerccsenyi asztali édeskés le hír uj bar literenként P —66 élt kapható Csengery-ut 19. &2
HuMunAlt ruhát veszek és eladok, hívásra háthoz megyek. Márkus, Királyutca 31. 3200
Kiadó november l-re egyszobás udvari lakás villany- és vízvezetékkel, Összes mellékhelyiségekkel Roigonyl-utca 6. u. alatt. Ma János özvegynek nagyon megtelelő. 3311
Diákot Idei tanévre tanulmányi felügyelettel, német tanítással, zongorahasz-nílattal és teljes ellátással uri csatád el-\' fogad, ugyanott különálló udvari szoba ellátással kiadó: Klnlxsy u. 34h. 3307
Adómentes háromszobás, komfortos ma-B*aháa eladó. Bővebbet Ellte kézimunka-Üzletben. 3353
Különbejáratu bútorozott szoba, fürdő-szoba-hastná.altal, azonnal kiadó. Sugár ut 34_ 3045
Elveaaatt egy arany nyaklánc pénteken a temetőben. Kérem a megtalálót, adja le lapunk kiadóhivatalába. 8376
Kareaak októbar l-ra 3 szobás lakást mellékhelyiségekkel, esetleg kei tea családi hátban. Cimeket Ftschel könyv kereskedésben kérem leadni. 3385
Keresek bárba Jó kerti földet, gyümölcslék nélkül. Chueket kérem a kiadóban leadni. 3387
Gyakorlott ponyva-jawitdnA kerestetik. Széchcnyi-ttr 4. 3390
Boroahordók, kitűnő állapotban. 300-500 literesek, eladók. Magyar-u. 64.
Egy oaerép-kólyha Jókaiban és egy rakolt-tUihety eladó. Szent Imre heiceg-utca 4 Vtda vendéglő mellett. 3383
Naponta friss aertóahaa 9ő I.—1 P, növendék marhahús 60 80 fillérért kapható Erzsébet téri huscsarnokomban, a piacon. Deutich Dánlel. 3386
Egyszobás lakáa kiadó. Szcmcrébrn kétlakásos hái eladó. Bővebbet a kiadóban.
3377
Jól főző mindenes bejárónő azonnal felvétetik. Je entkezés 3 és 4 óra körfltf, Sugár-ut 16/e. 1. em. 3372
•aaba-kaayliéa lakáa kiadó Királyutca 49. Bővebbet Zwclgnél, Erzsébet-tér.
3362
Kótaaobáa lakás november 1-ére kiadó Petőfi ut II. sz. Bővebbet Hunyady-utca 25 3356
Petőft-ut 32. számú hé* 2500 pei|öérl eladó, 800 pengő készpénzzel rendelhető. Bővebbet: Aczél Ingatlanforgalmi iroda, Horthy Miklós ut 2. 3397
Mlndeehet érié bejárólóay felvétetik. Fő-ut 24. 3396
Nagvförhéncl hegyen I magyar hold aaAIB u], zsindelyes pincével, teljes be-, rendeléssel, kedvező fizetési feltételek mellett eladó. Érdeklődni lehet Árpád-u. 11. alatt 3375
Jól Iftaft leányt azonnali belépésre keresek, Kaufminn Károlyné.
Haesnólt karókpárt megvételre keresek. Vtda, füszerflzler. 3374
Bohmné, Zárda-utca, legújabb kóal-munka mintákat fillérekéit elörn|tol. Gobelinek, fonalak legolcsóbban. 3378
Jókaroan levő mély avarmekkooel tladó. József löherce^-ut 9. 3381
Vadászati jog
■Bonnal bérbeadó
Báza és Borsfa községek halárában eltciUIO 320 kai. holdas birtokomon. — Érdeklődni lehet: Nép takarékpénztárnál Nagykanizsán,
Csengery-ut 4.
Mi
OST VEGYEN KALAPOT!
O
FÉBFIKALAPVÁSÁB
Gyapjukalapok
3.- P-ért
Nyulszörkalapok
10.—1 P ért
Keménykalapok
9.50 P-ért
o
BRÓNYAI DIVATHÁZ
HORTHY MIKLÓS-ÚT 1. (Vároaházpalota)
la tok pénst takarít meg, ha
nyomtatvény-asOkeégletét éa kSnyveil lapunk
nyomdájában, F6-ut B. alatt rendeli meg.
Városi Mozgó
Szeptember 12-15. CsOtörtflktíl—vasárnapig
MAGYAR DIADALI — A velencei nemzetközi filmversenyen legnagyobb sikert aratott film I —
KISMAMA
QaAI Franci világaikéra szerepe
Szerepelnek a filmben: Verebet Ernő, Huszár Pufi, Ottó Wallburg, Annle Rosar ét a világ legkisebb gyermeksztárja ; Bébi Bandi.
FÉNYtiS KÍSÉRŐ MŰSOR.
lilőadésok hétköznap 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. A hétkSxnapi B órai alőadéaok filléroaak I
Nép Mozgó.
Sz.pt.mb.r 14-1B.
Izgalma. 1
Szombat vasárnap Borzalmad I
II.
TITKOK HÁZA
Erősen G\'and nulgnol Ilim. F.lsiereplö: Borisa Karlolf és Charles Langhton.
Fata Morgana EgV£Bgír\'
Föizercp!ö: Lukács Pál, a hires ameiikai magyar f.lmfzinész és Constanze Cummlngs.
Magyar Hiradó
Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. ZO, 40, 60 fillérea helyérak.
Ponyva
készítés — |avltás, kölcsönzés
Hirsch és Szegő
zsák- (i ponyva-varrodában.
Megérkeztek a Standard
" Orion Telefunken Philips
rádióujdonságok Bemutatás:
Szabó Antal
U^. ürtoxata.
rádió- ét otillár-Uzl.téb.n,
Jg35, t^b* ,5.----ZALAI KÖZLÖNY
í
Modern gyermekkocsik ffíODEFtlSÍ nagy választékban!
Lakberendezés
otthonos, Ízléses és nem drága,
kapható
g iiji ouuouus, ízieses es nem ur
I M í kedvező feltételekkel is kap
Kopstein
Kérjen árajánlatot! bútoráruházban
Nagykanizsa.
Kfizgazdaságl Részvénytársaság
t NAGYKANIZSA
Könyvnyomda, könyvkötészet, vonatozó intézet, üzleti könyvek és dobozok gyára a „Zalai Közlöny" politikai napilap szerkesztősége ós kiadóhivatala
KószitUnk i
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körlevelekot, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
TELEFON:
78.
Gyártunk i
üzleti könyveket^ ügyvédi naplókat,
jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, raj/füzeteket és tömböket, mintazaoskókat, zsák-
cédulákat, naptártömliöket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt
10
ZALAI KÖZLÖNY
1935. nepttmbtr 15.
Qaboni
caávázóazerekt
Porpácok: Nedvespácok:
ArzApAo Bigriol Porzói Hlgozén
Tlllantln Tillantin
ereded gyári árban ía csomagolásban. Műtrágyák) PAti-aA
In. azuperfoezfAt 40%-oa kAlieA Thontasailak
kg.-ként, zsák-számra és waggon-tételekben.
FUTORi
Tegytiszta szénsavas takarmánymész.
PEKKi
„D" vitamin kész\'tmény. Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
Mai, nitrátra, ■8vfayvfal.lnil.Mrak, «tb. kaiemkadiaáinn
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A blróaág mellett.) Teleion 130.
18,246/1935.
A polgármester felhívása fi város közönségéhez!
A Vaspör zalamegyel községben pusztított borzalmas tűzvész következtében 25 család vált teljesen hajléktalanná s a kár hozzávetőleges becslés szerint meghaladja a 40.000 pengőt. Szerencsétlen polgártársaink kétségbeejtő sorsán enyhítendő, az alispán ur elrendelte, hogy az egész vármegye területén haladéktalanul megindítandó a gyűjtés. Ugy az alispán ur, mint a magam nevében felkérem tehát a város lakosságát, hogy ki-ki tehetségéhez képest legyen szíves adományával a tüzkárosul-tak segítségére sietni.
A pénzbeli adományokat a városházán dr. Pottyondi aljegyzőnél (I. em„ 20. ajtó) felfektetett gyüjtőiven lehet befizetni, a természetbeni adományokat pedig a Szociális Misz-szió Társulat Rozgonyi-utcai székházában kérem leadni.
Nagykanizsa, 1935. szept. 3.
Dr. Krátky István s. k.
8219 polgármester,
MEOHIVÓ.
A Nagykanizsai Torna Egylet I. évi ■npUmber hó 22-lkén délelőtt II ónkor a városház tanácstermében tartja az alapszabályokban előirt tárgysorozattal
69. Cvl realBi Hznnesct.
melyre/sz egyleti tagokat tisztelettel meghívjuk. — Amennyiben a közgyűlést határozatképtelenség miatt nem lehetne megtartani, az u|abb közgyűlést, amely már a megjelent tagok számára való tekintet nélklll határozatképes, szeptember 29-ikén ugyanazon helyen és időpontban tartjuk meg.
Nagykanizsa, 1935. szept. 13.
Dr. Krátky István s. k.
polgármester, elnök.
Dr. Poltjoady lóuel s. k.
Msa titkár.
1
Fiu- és leány Iskolaruha, matróz-kabát, felöltő, gyermekruha különlegességek
minden nagyságban a legolcsóbb áron
LIDITH
gyermekruha üzletiben
„, Horthy Mlklós-ut I. <v*rosházpaiou).
m. kir. Államvasutak
MENETRENDJE
ÉrwAnyea ■ IB35. Avi mAjua HA IS-t81 kezd.e. Nagykanlíaa állomásra érkeií él u oanaa találó vonalokról, s
Nagykanizsa—Budapest déli p. u.
M
Voo.l A vonal 1 Ki.ii.f-: (•WlWj-f Boi\'-I Bpestrt Voo.l A vonal
neme rüW.| .. M. | érkeiil "- neme
120\' Oyv. 610 705 955 127Í ÍSiem. v
2217 StnauL 6-22 8.54 8W.M. 9-lt 1232 Motor
171.1 Szem. V 9-45 11-05 — 1545 1202 hw
2233 Molor 13 3> 15-55 1528 1212 fezem, v
1211 Szem. v. 14-30 1555 — 20-35 1214 pzem. v.
2243 Motor I6IO1 17-30 18-05 — 2246 Motor
1231 Motor 1750 19-37 — 2211 ISInaut.
1201 Oyv. 18-31 1937 - 2217 1208 Iv».
1219 Szem. v. 23-40 115 - 6-25 2238 IMotor
m. r.II72Oll — " -
KMitMj- Kt/Oul-
rll M.l | r. M.
300 4 35
6-22 7 49
1010 lt-18
II 10 1756
1835 2004
19-40 20.58
20 45 22 40
22-05 2306
22-05 24-00
7-30 -6-30 -14-45 -
- 1118 45
- 121\'10 1915
- ||22\'I0| Közvetlen kocsik forgelma j Az 1201/1202. sz. gyorsvonatokkal:
egy 3. o. étkező kocsi Pragerskoig. egy 1H 2., 3, o. kocsi Trieste, Venezla, Milano, Oenova, ventimlglla,
egy 1., 2., 3. o. kocsi Trieste, Venezia, Mestre, Bologna, Firenze. Róma. Az 1208 1207. sz. gyorsvonatokkal:
egy 3. o. kocsi Venezla,
egy 1,2.. o. kocsi Trieste, Venezia, Bologna, Firenze. Róma egy hálókocsi Venezia,
t 2., 3. o. kocsi Abbazia—Fiume, de csak V. 15.-IX. 15-ig. oda kedd, csütörtök, szombat, vissza hétfő, csütörtök és 8zom>at. Az 123la/1232. sz. vonatok közvetlen vonatok Keszthelyre A 2217. sz 2218. sz. vonatok VI. 23. IX. 8-lg naponta közlekednek. A 2233. és 2238. sz. vonatok vasár- és ünnepnapokon VI. 23.-IX. 8-1* közlek. A 2243. és 2246. sz. vonatok csak szombat és ünnep előtti napokon. VI, 22.— IX. 7-ig közlekednek. 1
Az 1220. és 1219. sz. vonatokkal egy 2. és 3. osztályú közvetlen kocsi íut Zalaegerszeg- Budapest-déli között.
Nagykanizsa—Szombathely—Ág/alva
"ti
Kwli.á rüW. írk. S.saa.1- 4rk. Ml ki. Sio.b.1- 1 [ps. M,r4IM.l| U4.I ra ifi.
Sz. v. Motor Sz, V. Sz. v. Molor 520 811 13-50 16 22 20-16 658 944 16-14 17-44 2214 7-27 10-34 1605 18-27 2235 9-10 15 03 20 01 ut). un I4IS 1413 HU Motor Motor SL V. Sz. v. Sa. v. 5-40 10 03 13-45 19-21 - || 5-55 7 30 8-10 1123 13-01 15-79 1619 2045 [ 2102 7-36 936 13 22 17 41 2253
. közvetlen kocsi fut Zalaegerszeg-
Az 1412.1411. sz. vonatokkal egy 2. és 3. Budapest-déli pu. közölt. ,
Az 1415. é, 1416. az. vonatokkal egy 2. éa 3. 0. kocal tul Wlen-Péca, Wlen-Osiek között.
Nagykanizsa—Barcs—Pécsi vonal
lUtü Ihfcl |
«&> üi.,. m S
2414 Sz. v. || 1353
Butin |! Pic.r,
fcv I! k*.
1605 21-34
ÍT49 17 57 23 27
riwíi || auw4i |l
lUukMl
Í , nirt irt
4l3 I Tljtt 14-20 19-06 19 20 | 21-45
vonatokkal közvet en kocsik futnak W-en-Oatek éa Wlen-
2428 I] V<gy. | 1811
A 2414. éa 2413. a. Pécs közölt.
A 2420 és 2421. sz. vonstoknál közvetlen kocáik Pécs
Budapest déli pu. között.
Nagykanizsa—Oyékényes—Kaposvár—Budapest Kclrtl pu
Kanizsáról || t* II Upntre| | || || Bpesiríü m. Ijkanlzaira
Ind | * 1 érk.
Oy.v. [ 2316 [ 23-48 I - I I 24ÓÍ|| Oy | _ | 4.33 || 505
i ^\'ií*?; íi- Bevonatokkal közvetlen kocáik futnak Budapest déli nu. riume és busák között.
Nagykanizsa—Muraktrtszlur—Kolorlba

zykanl [ Sl Indul
Hova?
tv, szem . I Oyora fl Gyors
7-15 11-40
23-39
Honnan 7
Nagy, zsír.
érk.
5-41 1158 1810
I M..Ker«aslu, 120\'|jayora |jaj»., v«*il. Ivóéin fcw. 1297 tv. azem M.Kereazlui |Fiume, Röina 1J0||| Oyora Trieste,Roma V laoa/l^íT 1201/1202. sz. vonaloknál a közvetlen kocsik ugyanazok, mint a Nagykanizsa—Budapeat viszonylat atalllak.
1292/1297. az. vonalokkal csak 3. osztályú kocsi tul Murakereszlurla „ „ Azoknak az utasoknak, akik Jugoszláviába Murakereszturon át személyvonallat óhajtanak utazni, Murakereszluron át kell azállnl a magyar vonalokról . -.j! n"81"\' ,on»ok k0"ll a azemélyvonatok közül Murakereazluron csak a 2414 éa 2420. az. vonatoknak van azonnal caaPakozáauk.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
18.871/1935.
ferajiaplási hiÉMjf.
A kertészet részére 1000 drb 4 zollos 1000 drb 5 zollos 1000 drb 3\'/, zollos 500 drb 8 zollos 250 drb 10 zollos 250 drb 15 zollos virágcserépre a város iktatóhivatalába f. hó 23-ának d. e. 12 órájáig benyújtandó zárt Írásbeli ajánlatot kérek. A zárt borítékra klvtll „Ajánlat virágcserépre" Írandó fel.
Bővebb felvilágosítás a v erdőhivatalban kapható. Nagykanizsa, 1935. szept 14.
Polgármester,
18.589/1935.
Árverési hirdetmény.
A malomdülőben levő 471 □-öl szántóföldet f. évi szeptember hó 26-án d. e. 10 órakor a helyszinen tartandó árverésen 3 gazdasági évre bérbeadom.
Nagykanizsa, 1935. szept 11. ut, Polgármester.
1384/1935.
árverési hirdetmény
Iharos község tulajdonát képező korcsmáját, lakással, mészárszékkel, a hozzá tartozó 4 kat. hold szántóval együtt Iharos községházánál f. évi szeptember hó 24-én d. e. 9 órakor 3 évre nyilvános árverésen haszonbérbe adjuk. — Kikiáltási ár 400
nő. Bánatpénz 100 pengő, •verésl feltételek az Iharns-berényl körjegyzői irodában és Iharos község bírójánál megtudhatók.
Iharos, 1935. szeptember 6.
Szörcsök lóiul Trauil Ferenc
bíró. 130/ körjegyző.
NGYEN
kapja •
Zalai Közlönyt
JOvö hó elsejéig, .
ha most előfizet.
Nyomatott a laptul^dooo. K0a»aada^ K.-T. OMa| Nyoula «a OétaaU »an.i„. ------.----------■ ^ -----------
í .
76. évfolyam 210. szám
NagykanUta, 1936. szeptember 17 kedd
Ara 12 miét
ZALAI KÖZLÖNY
-23SS1
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos
Elöllutési áti: egy hón « penrf 40 ffllfc. Sxerkeszlöaégi U EUdóhWiUÜ lefaoiii 71 u
Drózdy Győző:
»Soha ügyesebben magyar külpolitikát nem csináltak!"
Kisgazdapárt-e a kisgazdapárt? — A Gömbös-kormány 87.000 magyar kisgazdát mentett meg az elárverezéstől — ti égy képviselő beszélt Drózdy Győző galamboki beszámoló gyűlésén
A politika vasárnapja a kiskomáromi kerületben
Galambok, szeptember 16
(Kiküldőit tudósítónktól) A kis komáromi választókerület több mint 12 községének kiküldöttei vettek részt vasárnap délután Galambok községben Drózdy Győző országgyűlési képviselő beszámolóján. A beszámoló azt mutatta, hogy a kis komáromi kerületben a Nemzeti Egység a válsisztópolgárság erőteb jes. hatalmr.s zömét vallhatja magáénak.
Drózdy Győző beszámolójára megérkezett vitéz Biró György (Lenti), dr. Husoitzky Lajos (Pa-csa), J"ncy András (Jákóhalma) or-szággyülési képviselő, dr. vitéz Biró Ignác megyei főtitkár, dr. Hajdú Gyula, a NEP kiskomáromi kerületének elnöke, ott volt az egész környék intelligenciája, n járás képviseletében dr. Lontay Alán főszolgabíró.
Himnusz után Szabó József köz4 ségi NEP-elnök üdvözölte a megjelenteket a helyi Nemzeti Egység nevében. 1 i
Dr. Hajdú Oyula Ib. vármegyei főügyész, kerületi elnök
megnyílójában leszögezte, hogy a választások után 1 omlottak a válaszfalak, pártkülönbség nélkül jönnek a Nemzeti Egységhez az emberek ügyes-bajos dolgaikkal. Hangsúlyozta, hogy a szélkakas-politiká-nak vége van ebben az országban. Eckhardt ál-kisgazdapártl politikájával szemben Magyarországnak mai nehéz helyzetéljen komoly politika k ii. Az a politika, amit Gömbig Gyula folytat. Egy szl\'árd ponthoz kell ragaszkodnunk. Ez a szilárd Pont: a htt. Ezt a hitet adta nekünk viífcza Gömb\'.\'8 Gyula miniszterelnök. Mi volt három év előtt az országban ? - boletta, pénzzárlat, a termények alacsony ára. És hji most visszatekintünk a lefolyt három esztendőre ? - a kamat olcsóbb m<*g nem volt, a gazdák védettek, a pengőnek megvan a vásárlóereje. Majd beszélt arról, hogy más kormány sem tud mást teremteni, mint .\'a Gömbös-Wmány. Lassan, bizto\' san, de jő uton haladunk előre. Be szélt Drózdy Győzőről, az ő szodá-\'Is politikájáról.
A közönség lelkesen éltette Dróz. dyt és dr. Hajdüfc,
vitéz Biró országgyűlési
mondotta el ezután beszédét. 171 NEP-kép viselő van a parlamentben,
- mondta - dc nem a szám\' a fontos, hanem a kvalitás. Az uj képviselők nem a bankok és kariel\'ek szolgál, mert a népbSl kerültek fel és a nép érdekei! szolgálják. A sikk ciáldemókraták nem akarták megérteni, hogy uj világ alakul, uj emberek kerül\'ek a parlamentbe és ők elbuktak. Ismertette a paktumot a kormány és n kisgazdapárt között A független kisgazdapárt, amely alulmaradt, éles támadást intézett a saját Estvére ellen. Eckhardt ^I* ment Bethlenhez, aki el\'en tlz év óta harcolt és azt mondotta neki : »most gyere velem a kormány ellen.* Ez a harc.^iimely a testvér ellen folyik, nem tisz\'ességes harc; Beszélt a bakonyi minisztertanács munkásságáról, ahol három nagy* fontosságú törvényjavaslat készült: a gazdaadósságok végleges rendezéséről, a telepítés kérdéséről és a hi\'bizomány reformjáról.
Dr. HusovszkV Lajos pacssl országgyűlési képviselő
a következő szónok. Ha gyenge a kormány, mondta - akkor gyávának mondják, ha erélyes, diktátornak bélyegzlk. Kritizálják a kor. mányt, ha a hi\'bizományl reformot akarja, bírálják, ha a gazdaadóssá-
gok végleges rendezését veszi elő. Ha mást kifogásolni nem tudnak, azt mondják : miért nem valósította meg eddig ? Pedig a Gömböskormány egész működési alatt ko> moly, céltudatos és reális politika folyik -.a magyar nép millióinak érdekében.
Jeney András, Jákóhalma képviselője következett ezután. Független Kisgazdapárti progammal lépett fel az Alföldön. Meg is kapta a kerületet. De hat havi klsgazdapártl-sága alatt arra a meggyőződésre jutott, hogy azok a független kisgazdák, akik a kisemberen segíteni akarnak, valóbann >függetlenek« — a kisgazdáktól. Kilépett u kisgazda. pártból, mert Gömbös Gyulában lát\' ta azt a férfiút, aki nagyatádi Szabó István nyomdokain halad, aki a magyar dolgozók lelkét átérzi, aki kimerte mondani annak a nagy földbirtokosnak, hogy 3000 hold földet meghagyok neked, a többit rt magyar kisembernek juttatom.
Óriási ováció fogadta Drózdy Győzőt, amikor az emelvényre lépett. Két magyarruhás leányka virágcsokrot nyújtott át a képviselőnek, akit rajongással vesz körül a kerület népe.
Megváltoztatta-e Drózdy Győző a pártállását ?
- Nagyon csalódnak, - kezdte be* szédét Drózdy - akik azt hiszik/ hogy a kormány bekebelezte Dróz-dyt. Kérdik : miért változtattam pártot? Hát én nem változtattam pártot. Én a Nemzeti Egység pro gramjával léptem fel. De akkor nem kellettem a NEP-nck. Bizalmat, lanok voltak velem szemben. Azt hitték, hogy ha bekerülök a p irla> mentbe, felforgatok ott mim\'ent. Ameddig becsületes politikát csinál, nak : ott leszek, de ha azt látom, hogy meg aknrják a népet csalni, akkor ismét hallatni fogom a szavamat. 1
- Mikor a parlamentben körülnéztem, láttam, hogy ott vannak n szocialisták, akik becsülettel dolgoznak a munkásságért. Láttam
I Eckhardot, akit Igen nagytudásu embernek tartok. De
láttam, hogy a 23 kisgazda között 19 ügyvéd van. Már pedig a fiskálist nem szeretem (derültség). Szeretném, ha olyun fiskális törvény lenne, amely nem árverezteti el a gazda házát, tehe-4 nét. Ott van a kereszténypárt, ahol grófok is vannak.
Ne mondják azt a 10- 20.000 holdas nagybirtokosok, hogy ők a kereszténypárt. Ezt a gyönyörű jelzőt nem szabad profanizálni és ftlvenni politikai célokra. Mi is gyónunk és áldozunk, nem csak ők. Mi vagyunk a kereszt ténypárt. Mi viseljük l«razán ezt a dmot, mert ugyanazt akarjuk, amit a kereszténység hirdet.
Ha háború leiz ...
Hojszabban foglalkozott az olasa -abesszin kérdéssel. Ha háború lesz, okkor Magyarország a Ie«iUly< snbb viszonyok közé kerül. Soha métf Ilyen belyzet nem volt nálunk. Ha
Olaszország megindítja a háborút, mezítlábasok és modern tankok állanak egymással szemlén, Németország nem fogja az uj háborút tét-> lenül nézni, a versaillesi szerződés
revízióját fogja szorgalmazni és akt kor mi Itt, fegyver nélkül fogunk állni egy egérfogóban. Hiszen a7x>n a napon, amelyiken meggonndolja magát, bemaslrozhut hozzánk a kis. antant. Végtelen veszély fenyegeti Magyarországot. Most kell egy ügyes politikus, hogy a történelem el ne taposson l>ennüiiket. Ha Gömj bös külpolitikáját megvizsgáljuk, azt látjuk, hogy
soha ügyesebben még magyar külpolitikát nem oslnáltak. Mi a mérleg két serpenyője között vagyunk. Olaszországgal is, Németországgal is baráti viszonyban vagyunk, És ha Németország kardot ránt aNrevízió érdekéljen, akkor eljött az alkalmas pillanat Magyarország számára Is. Magyaroszág külpolitikájának résen kell lennie. Göm. bös Gyula olyan külpoll\'lkát folytat, mint csak a legélesebbek. A mai vUáglzgnlomb m ilyen emberre van szükségünk, aki nem köt köny-nyen szerződéseket, nem köti le és nem adja el magát.
Majd foglalkozott az ország be\'sS helyzetével. Mindenkin scRi\'eni kell.\'
A Gömbös-kormány sokat tett » népért :
87.000 gazdát mentett meg az elpusztulástól, az árveréstől. Az egész világon ma a legolosóbb kamatláb Magyarországon van. Nincs megelégedve" a kormány reform-programjával. Előre figyel meztette a pártot, hogy ő azért meftt be a, Nemzeti Egységbe, mert a kovász sz ropét akarja betölteni. Foglalkozott azután gazdasági kérdésekkel. Százezer autó behozatalát vtartaná szükség-snek, ami egy kis gazdasági fellendülést jelen\'er.e. Végül beszélt
a nagykanizsai kövezetvámról és helypénzről, ami az egész országban a legmagasabb. . ,
Dr. Hajdú Gyula Indítványára a népgyűlés üdvözlö táviratot Jtttlcl^tt a miniszterelnöknek. ZárósznvaiVal és Szabó helyi elnök köszönőszavai« val az impozáns gyűlés 6 óra után véget ért.
És felhangzott a gyönyörű, napsütéses őszi napon Zala ragyogó földjéről a szent eskü, ahogyan csak trianoni magyarok mondhatják, lelkük minden idegszálával : Áldjon vagy verjen sors keze < Itt élned és halnod kell I...
(B. R.)
2ALAI KÖZLÖNY
1338. ncptwhbtr\' 17.
A balatoni népművelési elftadéképxö taftfolyam programja
A ra. kir. vallás- és közök tatás ügyi minisztérium abból a célból, bogy az évről évre fejlődést mutató bel-és külföldi balatoni idegenforgalom-nak a Balatont környező vármegyék érdekelt közvetlenül, ezzel együtt Magyarország idegen, orgalmét közvetve is előmozdító jótékony hatásót minél széksebb keretok között biztosítani lehessen, Zaiavárme-gyc Iskolán kivüli Népművelési Bizottságát balatoni előadóképzö tanfolyam rendezésével bizta meg.
Ez a tanfolyam elsősorban Somogy, Veszprém és Zalavármegyék iskolánkivüll népművelési tevékeny sége részére fog tájékoztatásokkal szolgálni a Balaton tájkulturájának népművelési szempontból legfontosabb ismereteit illetőleg. A tanfolyam Balatonfüreden, 1935. október 2. és 3-án lesz. Előadói:
dr. Tormay Géza állam titkár : A Balaton mint bel- és külföldi vendég forgalom főtényezője,
dr. Névelős Gyula miniszteri osztálytanácsos : A JJulatonnák mint táj kultúrának jelentősége népművelési szempontból, a balatoni népművelés feladatai,
dr. Fodor Ferenc egyet. rk. tanár : A Balaton és környékének gazdasági földrajza, \\
dr. Cziikó István miniszteri titkár : A balatonmenti lakosság műveltségének különleges tényezői,
Antal Dezső építészmérnök, iparm. isk. tanár : A balatonmenti faluszépités és községrendezés jelentősége,
dr. Schmldt Ferenc egyet, magántanár, egészségügyi főtanácsos: A Balaton mint gyógy tényező és általános egészségügyi vonatkozásai,
Tóth Lajos B1B titkár : A balatoni fürdőélet és fürdőtelepek, a Balaton mint sportolási és szórakofcási\' lehetőség,
dr. Genihon István egyet. m. tanár : A Balatonpart műemlékei,
dj1. Bisztray Gyula tanügyi titkár : A Balaton a magyar szépirodalom és zene világában,
LlUlk Béla népm. titkár : A balatoni téli halászat,
Tamás József népm. titkár : A Balaton mint megélhetési forrás,
Rosoczy Rezső népm. titkár: A Balaton, ,
dr. Fára József várm. föle véltáros : Göcsej.
Erre a tanfolyamra a három vár. megye 100 hallgatót küld ki a balatonmenti községekből és azok teljes ellátásáról gondoskodik. A tanfolyamra a meghívottakon kívül mások is jelentkezhetnek, részükre £ Bizottság 9 pengőért biztosított a tanfolyam Idejére teljes ellátást. A résztvenni szándékozók szept. 20-ig jelentkezhetnek Zalavúrmegye Iskolánkivüll Népművelési BizotiságánáL
Zarubay hadnagy lezuhant a motorkerékpárról és meghalt
Tragikus szerencsétlenség az orszAguti kanyarodóban
Elhízott egyéneknél a már régóta szívesen alkalmazóit természetes .Ferenc József keserüvlrkura • bélmükodéit erőteljesen elórtjoid \' az anyagcserét tetemesen é:énkil zslrmennyiiéget megfelelően lecsökkenti te ( testet könnyeddé leszi. Az orvosi szakirodalom kimutatja, hogy a Ferenc Józset vlinek a ma| és a végbél leié Irányuló vérlolulá-soknál, valamint aranyérnél és pro-statabajoknál Is valóbsn áldásos hatása van.
— UyeriM* Uwch (wtf k.Wu>k
minden inérttben » Olcsóbb árbtn SchútzmU. t
Megdöbbentő szerencsétlenség híre terjedt el vasárnap este Nagykanizsán. A hírt u héttől lap-tudósítások megerősítették.
Zarubay Andor ny. zalavármo-gyei számvevőségi fotiok hadnagy-11a, Zarubay Endre, vusámap Ká-polnyásnyék felől motorkerékpáron
haladt Székesfehérvár (elé. A Su-koró község melletti kanyarodónál eddtj ki nem derjwt okból gépével felborult. Súlyos sérülésekkel szálU-tották a székesfehérvári csupntkór-házba, uhui sem sokkal beszátli.ása után meghalt.
Ahol a munkásságnak is megvan a maga egységes nemzeti frontja
Az esseni Krupp-gyár két tisztviselője Nagykanizsán
Ugy jöttek, mint két »Wander-vogel.« Kii kéziiáska, egy-egy cserkész-kulacs az összes podgyászuk. Az utazási költség problémáját pedig ugy oldották meg, hogy felüliek egy, a saját gyárukban készült speciális motorkerékpárra, elöl^az egyik, a hátsó nyeregbe a n$sik. Igy száguldottak el u szép Rhein-landból, annak is a hiresgyárorszá-gából, Krupp világhíres birodalmából, ahol ma csodás munka és hul-latlanul pezsgő élet folyik. Ott nem ismerik a munkanélküliséget, min--den dolgozni akaró munkáskéznek jut munka és megélhetés, sőt egy kis kultura, szórakozás, egy kis embernek való élet is. Ahol még Epiber az ember és tele tüdővel szivja be a nemzet szabad levegőjét... Arcukon a gondtalanság minden karakterisztikuma, szinte kiabálja németek vagyunk, nem fé-, lünkjSénkitől é« semmitől a világon; Mindkettő igazi germán tipus, nevük is az : Hans und Wilhelm. Mintha csak a teutoburger Waldból kiléptek volna, víatalnui? szál, életerős, egészséges erttbeiek. Motorke-rékpárjuk alighanem valami katonai modell. Igazi strapa-gép, háziállat, az országút vas farkasa, amelyikkel végig lehetne száguldani az egész világon.
A Gentrál második emeleti 86 os szobájában nyertek elhelyezést. Ahol »olcsóbbak< a szobák. Mert a német itt is »német.« \\
- Wo ist\'s bilHger ? - ez az első kérdése.
Schmidt Hans az egyik, Schmldt Wilhelm a másik. Mind a kettő Es. sen an der Ruhrból jött, a Krupp-városból. Az egyik könyvelő, Q má.
sik más resszort-tisztviselő. Az egyiknek havi 300, a másiknak 250 marka fizetése van.. 27-28 évesek., Elmond-, ják, hogy gépükön .Thüringián ke-resztül jöttek, Prága, Bratislava (igy 1), Budapest, Nagykanizsa és most Jugoszlávián keresztül Olasz-szágba, Svájcba és - haza, a szép Ruhr-vidékre.
Elmondják, hogy a harmadik birodalom hogyan fejlesztettee ki Né. metországot, milyen erőB ipari élet folyik ott, negyedévről negyedévre csökken a munkanélküliség. Essen 6osem látott fejlődésben van. Öriási méretekben folyik az ipari gyártás a több, mint 42.000 munkást és tiszt-) viselőt állandóan foglalkoztató hatalmas Krupp-városban. Majdnom minden eiuber bele van kapcsolva valamilyen . módon és formában . a 600*000 lakost számláló Esscnben a Krupp-város életébe, ahol éjjel nappal folyik a, munka, ahol nem alszik ki u kohó, ahöl szüntelenül zugnak a gépek és nem pihen a munkáskéz. Ahol nem ismerik, ezt a szót, hogy »munkanélküliség-« Esi senben a munkástelepek gombamód nőnek ki. Hatalmas munkásjóléti intézményük teszik embeiségessé a munkás s,»rsát,. külön intézmények gondoskodnak továbbképzéséről, kulturális igényeiről, >a magasabb emberről.* Hitler minden szakszer, vezetet és egyéb, alakulatot eggyé-olvaszlott egy nagy nemzeti munkás frontba, mondják a Schmldtek, ott nincsenek pártok, nincsenek vllkmi gások, ott a munkásoknak is megvan u maguk egységes arcvonala, amelyben minden munkás és tiszt-viselöember beletartozik, a DAP (Deutsche Arbeiter Front). Ez az
egység adja meg az erőt a Führer számára, adja meg a Mrodatomnak hogy mindenkivel szemben ,tifd ma már fellépni, aki Németocaaég útját és cóljaát keresztezi.
pót esseni barátunk minden mon.
dalában nagyon óvatos. MHőtt egy-egy monaatot kiejtenének, lopva egymásra néznek és rövid gondob kodás után válasuolnak csak. Mintha előbb meggondolnák : nem árta-nuk-c a válasszal az országnak, a német népnek. Magyarország nini helyzetét általánosságban ismerik, de óvakodnak minden, politikai véleménynyilvánítástól.
14 napos -szabadságuk után szombaton ismét ott jelentkeznek a Krupp-város óriási hangyabolyá-nak egyik osztályvezetője előtt, hogy folytassák az egyedek kis gépi mun. káját a nagy Hitler-motonbun,<aincly az egész harmadik líirodabnat füti.

Mindenki portrét festet Nagykanizsán
Érdekes város Nagykanizsa. Sok. szer az ügyesség és relilám minden eszközó^eem elegendő ahhoz, hogy művészi dolgok iránt ftfkeltso az érdeklődést. Most meg Ide érkezett egy osende6, szerény modorú, dc annál tehetségesebb festőművész, M. Molnár Imre, a kitűnő nevű magyar portré-specialista, nklmk nlncsmás figyelmet ébresztő eszköze, csak pár halk szava és a tudáaa - és felfigyelt rá az egész város. Napnap ulán kapja a megrendeléseket. Ahol egy portréját meglátják, olt nyomban u| és uj munkája akad. Gyermek-portrékban külöáösen erM az érdeklődés. A kunlrsán teljesen szokatlan művész-siker tttka hármas. Egyik : - a megszólalásig élő, karakteres, abszolút komoly \'értékű portrékat fest. A .másik : - a mgy érdeklődés lehetővé tette, .hogy anyagi gondot sehol-ae okozaon tgy. egy portré-rendelés. (Mint haltjuk: 25 pengőért fest 60x60 gmtiagysáfu olAj portrékat.) A harmadik : - .bámulatos biztonsággal és gyorsan dolgozik. Egy arcképhez elegendí 2 órai ülés. - Ortlltnk. hefy végw van egy fest«műví»*tl esemény Nagykanizsán, ahol síierríl.«■<■*!. hatunk be. Ez az «rv«MMtw átar uáz százalékig megA<deTa«lt.
— Gy«w*k twy kabátok minden nagyságban legolcsóbk árban SokQtznál.
Papa TANREND ég*
1
i ffffriEgggaiűfi1■ iMrrw
10—11 11—12
12-1
2—3
3-4
Kalapok
ÓttSnySk Fahárnemüak Clpflk
KAtóttáruk
Harisnyák
4-5
5—-6
Bőráruk lllatazarak
Szőnyagak BafikApanyak
193& mptember 17.
Kétnapos „Keresztes Gyors" indnl Kanizsáról
Pestre az Országos Katholikus
Nagygyűlésre — Szeptember
22-íg lehet jelentkezni a me-net jegy Irodában
Az Országos Katholikus Nagygyűlés talán sahas-m volt olyan nagyarányú megmozdulás, mint az Idén l^sz. Vidékről olyan nagyarányú tömegek rándulnak fel, amilyenre még eddig nem volt példa.
A Katholikus Nagygyűlés rendezősége lehetővé akarja tenni, hogy Nagykanizsáról is olcsón feljussanak az érdeklődök Pestre. A MAV Igazgatóságával történt megállapodás szerint szepteml?er 29. és 30 án kétnapos »Kcresztes Gyors« Indul Budapestre, nz Országos Katholikus Nagygyűlésre. A gyors 29-én, vasárnap r ggel indul és 10 órakor már Pesten van, hogy a Keresztes Gyors résztvevői a délelőtti nagy körmeneten már résztvehessenek. A kétnapos vonat másnap, 30 án. hétfőn este indul vissza. A részvételi dl} 8 pengő 54 fillér, amely összegb&n a Katholikus Nagygyűlés Jelvénye is bennfóglaltatlk, amit minden utas nak meg kell váltani.
A Keresz\'.es Gyors esik 500 utas jelentkezése esetén indul. Az elmúlt évben - mint ismeretes — minden városból Indult Ilyen vonat, csak Nagykanizsáról n<*m. Az Idén annál Inkább meg kell mu\'atnl, hogy Nagykanizsa sem érzéketlen az Ilyenirányú megmozdulások Iránt.
Jelentkezni szeptember 22-éIg, vasárnapig lehet a menetjegy Irodában.
Naptár: Szeptember 17. kedd. Rom. kat. Fereno. Protestáns Ludmilla. Izr. Elul hó 19.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó napban a .Mária, gyógyszertár Király-utca 40. ás a kiskanlzsai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva rttfgel 0 órától este 0 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egéai nap nőknek).
ZALAI KÖZLÖNY
ŐSZI VIHAROK
A KANIZSAI STRAND KÖRÜL
Mire itt van ;iz ősz, a kanizsai társaság legtöbbet vitatott problémája lett _ „ strandfürdő.
Kgyszer .plrositót. öntöttek a strand vizébe, máskor lehozták a válogatott uszó-kerctet, tánelietont építettek, mindent csináltak, — mégsem tudtak annyit beszéltetni soha a kanizsai strandfürdőről, mint mosl, szeptember közepén, amikor Brassóban, meg a Muráii tul már havazik és délutánonként már gondolkodik az ember, hogy estefc\'é nem volna-c jó kicsit be. fűteni.
Ezt a ,rltka népszerűséget az iskolának köszönheti íi kanizsai strandfürdő. A be 1 in I ás tette újra időszerűvé a kérdést, hogy szabad-e, okos.e a közös strandokra engedni az iskolás leánygyermekeket? Társaságban, utcán, platón, kávéházban, amerre csak fordul az ember, mindenütt erről folyik a vita. |
Egy bizonyos; — a kértlés rop-pant nehéz. Igaza van az iskolának, amely ragaszkodik az iskolai szabályok betartásához. So& pedagógiai és erkölcsi érvet lehel felhozni a tiltó rendelkezés mellett. De van valami igfl/.a a szülőn -k ls, aki a mai komák megfelelő testnevelést, szükséges nvárl üdülést, egészséges sportot lát a stron-dolásl>an ós a tenyérnyi kanizsai strandon a szülői felügyeletet ls elegendőnek tarlja a morális aggodalmak eloszlatására.
No, de ezt a vitát döntsék cl illetékesek
Mi csak egy ötletet akarunk e helyen adni a közös fürdés meg vagy meg nem engedhetösége felett vitatkozók számára.
T. i. u kanizsai strandon már csak rendien vo\'na valahogy. Itt már erős a közös fürdést ellenzők tábora. T>e mit csináljanak azok a családok, amelyek a Ba\'atonon töltik a nynrtit?
Hogy Jövőre ez se legyen probléma se szülőnek, se iskolának, ajánlatos lenne már most lépéseket tenni Illetékes helyeken, hogy Jövő nyártól fogva öz eK>ész Balaton-parton tiltsák «l a közös fürdést.
I)e hogy valami hasznát mégis vegyük annak a tenger víznek, rendezzék In- a Balatont ugy, hogy a Somogyi oldalon csak nök, a zalai |>arton csak férfiak füröd-hessenek.
Ilogy iiedlgimL legyen a kanizsai stranddal? Ázt legjobb lesz lecsukni. Már úgyis annyi minden li\'os a kanizsai slraudon, hogy nz emljcr fejben stin tudja tartani. Ahova néz a fürdőző, mindenhol táblák adják tudtul, hogy mi tUos. (Azonkívül, amit nem látni! Ilyen például a rendőrkapitányságnak a? idei nyáron a feledés porából előbányászott rendelete.)
Ti\'os felöltözve az öltözőbe iiícn-nl. Ti\'os dohányozni. Tilos a vízbe ugrani. Ti\'os lábfürdő és zuhany nélkül a fürdést megkezdeni. Tilos hölgyeknek sapka nélkül fürödni. (Hogv a vízben úszkáló féríi bajszálak mennyivel gusztusosabbak, azt már sokan kérdezték, de még senki sem találta ki.) Ti\'os papirost, satöbbit elszórni. Tilos férfiaknak a vállpántot leereszteni. (Nőknek nem ti\'os! Azok úgyis fürödli«lnek, liogy csak a pánt van rajtuk! Hiába: -< a rendclelet férfiak csinálták!) Tilos a viz alá bukni. Tilos kiabálni. Tilos a vlz-l>Cu lalnláznl. Tilos hancúrozni.,, és... tilos. . Nem ls lehet azt mind felsorolni.
Már egy kicsit komplikált ls ez a ?ok «tilos* a kanizsai strandon. A város legalább kiirt" táblákra, liogy mi tilos, de a rendőrség nem irt ki semmit, csak kérlelhetetlen szigorral ellenőriz. (De csak Kanizsán! A Balaton-part legforgalmasabb strandjain egész nyáron senki nem érdeklődött a vállpántom iránt, hordhattam; ahol akartam és ahogy akartam.)
Erre vonatkozólag is volna javaslatunk. Tessék Jövő nyárra egyszerűsíteni a do\'got! Ft kétféleképpen történhetik. írják ki a sok • li\'os. helyeit azt, hogv mit szabad hát csinálni <a strandon? Igy cok tilos-táblát meg IchSVne takarítani, inert tttni a sok tilos után még szabad, az biztosan el-
TŐ&XÍVŰÍ,
wátmég
Mkn. tnJüfnyuyfató- ti
CIRIM
VÁÍ/M wuiwJ? rí ■
*»t.i " ; rÍKH *
t*0 •Jo^t hasal gyártmány I
Kapható t
Épületfa-, épltéslanyag-éa festékkereskedésben
férne egyetlenegy kis táblán.
A még ésszerűbb megoldás |>e-dig az lenne, hogy miután már úgyis minden ti\'os a kanizsai strandon, vegyék egy kalap alá a/ összes ti\'osükat és — ehhez is elegendő egyetlenegy tábla — Írják ki jó \'nagy betűkkel:
«A medencében 1\'vrvdni
tilos:.
(U)
10(9
Hűvösödik !
Prognózis: Élénk délnyugati, nyugati szél, egyes helyeken es8, zivatar, a hőmérséklet csökken.
ft ZflLfll kOzlOny regénye
rS <>■>
tiAíUAQBr/
Késő délután tolt, mire Tőrök felébredt. Percekig n«m tudta, ml történt \\«le és hol van. Azután felült és « tárcájába nyúlt Megnyugodva látta, liogy * csereváltó nála van. Tehát Remete wöb©n aláirt. I)e amikor meglátta a tör.esziésre szánt pénzt ls, akkor nyugtalan leit. Telefonált a bankigazgató lakására.
~ A méltóságos ur inasa Wőben eiiiozta a váltót és « pénzt, minden tfndben van, kapitány ur! — uyug-meg az Igazgató.
Ezután átment a lányához és megkérdezte, bogyón terült haza és kissé "^gnyugodotl. Vacsora után felment ■ kaszinóba, hogy Remetével találkozzék, de oh «zt mondták, liogv délután l«trt wlt és korán elment, mert Cstefclé el keiket utaznH a fővárosba.
IV.
Az ezwdcs olyan dühösen ütíflt íróasztalára ho©\' a szanaszét röpködő Mtok elboifották h padlót. M"Jd h«-"■sosau uwrdult j*gé|dtlsztjóre:
— Hagyd azt a szemetet, majd felszedi a küldönc! Keri||sd elő azonnal pzt a kölyköt! Majd adok én neki lovagias ügyet! Hogy ezt nem tudták valahova a pokolba vezényelni! Ennek olyan parancsnok kellene, aki megfő-i«tné olajba, nem én, aki csak ordítani tud!
A segédtiszt azonnal lovaskíVd\'mcőt Indított a gyakorlótérre Bodorért, azután megvárta a folyosón, liogy tájékoztassa a fiút parancsnoka hangulatáról.
— Szedd össze magad, figyelmeztette, — az «órcg» rettentő dühös. Sürgöny kapott a minisztertől. Jó lenne, ha lekefó\'tclnéd magad, mielőtt bemégy hozzá.
— Köszönöm, kapitány ur, de egy percet sem akarok késni, é-s l»e-nyi\'o\'.t az orosz\'ánbarlunglm. Sohasem Igyekezett e\'odáznl bzt, ami ^IJjCrülhe-tétlen. Feszesen állt meg az Íróasztal előtt és szabályszerűen jelentkezett.
_ ,\\a, édes\' vitézein, készülj fel! a hajnali gyorssal megyünk! a kerület kiváló képviselője elmagyarázta a honvédelmi miniszter urnák, liogv milyen Szép fiu vagy, hát kóselebbröl ls meg akar nézni. 6u kísérlek el, hogy össze ne vágj valakit útközben. Bcmélem, örülsz a kitüntetésnek? M«jd a kegyelmes ur megmagyarázza neked, hogyan kellett vo\'na viselkedned. Azután barátságosan áthelyez valalwva, ahol a tanítónő, meg a po&áskisasszouy ls mezítláb jár és a legintelligensebb úriember « esendőről* vezető. Azzal azujtán lovagiaskodhatsz, hu nem tudsz meg-
lenni cfajta szórakozás nélkül. Ugy-e tréfás dolgokat mesélek, azért mosolyogsz? No, majd c|rclcjtcsz ncvcfnll Mert ha hazajövünk, becsuka(llak és annyi ideig maradsz a szobádban, ninig megfeketedsz! Majd elvessem én a harci kedvedet! \'Ajánlom, hogy inkább kéredzkedj cl innen valahova, ahol nem ismernek. Másfelé talán még hcly-leliozhafod a dolgodat... Mond már valamit to ls, édes fiam! Legalább azt mondd meg, mit mondok a miniszternek?
— Azt ezredes ur, liogy harcos szellemben, önérzetre és nem meghunyász-kodásra neveltek bennünket.
— Köszönöm, édes fiam, hálásan köszönöm. Hát még u kegyelmes ur l-.ogy megfogja köszönni ezt a becses felvilágosítást, mert neki eddig fogalma }«m vo\'t arról, mlkép nevelnek benneteket. Milyen szerencse, hogy felavat-lak! Legalább é" i*, m£g a kegyelmes ur is tanulhatunk tőled valamit, — gúnyolódott az ezredes, azon mesterkedve, liogy zavarba hozza a hadnn-gvot. — Adhatnál esetleg még néhány jó tanácsot? folytatta szelíden. — Hallgatsz?... Na Jól... Hát csak azt mondom neked, liogy nézz a keg>cl-mcs ur szemébe é-s fog<l bc a szád, akámilt kérdez, inert ő ugy ls tudja azt, amit kérdez és egyáltalán nem kíváncsi a te véleményedre — még talán az enyémre sem! Most |>edlg készülj az mire. Tanulmányozd a szolgálati szabályzatot és ne találjak rajtad valamit, ami nem szabályszerű, mert.,.
A hadnagy szótlanul verte össze a sarkantyúit és kissé elgondolkozva ment kl, de akár liogv- törte a fejét, mindenkéiien ugy Játla, liogy ő nem követelt cl Pcmini hibát. A magasabb politikáról persze halvány .sejtelme sem volt.
Amikor az ezredes magám maradt, elégedetlen mosolygott, l\'gy vélte, liogy ahi|osan ráijesztett a fiatalemberre. Bo-csengettc a íegédtiszlet:
— Beszéltét a gyerekkel, amikor kiment? — kérdezte. — Nem Alánom hogy pletykálj, de érdekel, ltogy érez-o valami iclkiisnicrctfurdalást?
Megkérdeztem, liogy mi volt. Azt felelte, hogy az ezredes ur nem is haragudott és olyan volt, amilyen csak a legkedvesebb * feljebbvaló lehet. El volt ragadtatva és vidáman búcsúzott tőlem. Megjegyeztem még, liogy aj ezredes ur ki>sé hangosan pyájaskö-dett vele, mire. azt felelte, liogy az nem szívből Jött, csak tüdőbőL
— Pokoli ez a fickó! Persze az apja is parancsnok volt és bizonyára elmesélgelte odahaza, ha valakit lekapott, akire nem haragudott. Ahogy ezt a kölyköt megnézed, tábornokok lovagoltatták a térdükön, hát természetes, liogy nem ijcik\'zik senkinek a gallérjától^ vagy « hangjától. a ke-
gjeimes úrtól sem féltem, mert az anyatejjel szívta magába u szolgálati szabályzatot. Akármibe mernék fo-gadnl, hogj" kutya baja sem lesz. Nem lehet rá haragudni.
(Folyt Mv.)
ZALAI KÖZLÖNY
1935,fct)tanber 17.
Izgalmas szép sportot és döntetlent hozott az NTE—Pécsi Bőrgyár futballmérkőzés
Pécsi Bőrgyár TC-NTE 2:2 2:1)
Ax őszi szezon-legszebb mérkőzését vlvt" meg u kél csapat a bajnoki pontokért. Bár meccs előtt ugy a nézőtéren, mint a játékosok között nagy a lehangoltság, mert Horváth, a csa^n eenterlialfia nem érkezik meg, a II. csapat j>edig előmérkőzésl játszott, igy tartalék nem áll rendelkezésre. SzoUár, oki az előmeccsen centerhalfot játszott, még hozzá nagyszerűen, — ugrik be \' Horváth helyeit, igy mintegy 20 perc késéssel indul a mérkőzés.
Ez az el|>arcnUUt csapat mintha meg akarta volna mulatni, hogy n ni méltó az eiözjcies elparentálásra, meri minden játékos feltűnően igyekszik, a játék is niagíis nívón mozog, de a hagyományos balszerencse ezúttal is üldözte az NTE-t és bár joggal megérdemelte volna a győzelmei, dönU\'t-lenr.el kellett megelégedni. Tekintetbe véve áronban az ellenfelet, ez is szép eredmény, mert a PBTC elsőn»ngu"n játszolt, igy könnyen érthető, hogy v^rellenfil áll az "élcsoportban.
A két csa|>at a következő felállításban játszott:
PBTC: Gergely - Schlesiuger, Kn-tlcs — Harlmann, Kruskovics II., Si-jos — Bomcsics, Tóth, HorváthII., Deák, Gál.
NTE: I\'andur - Czig\'.er, Farkas — Radics, Hitler, Csáki, — Baranyai, Szol-lár, Szendröi, Kudlch, Jelinek.
NTE idegeskedéssel kezdődik a játék. Mintegy 10 j>ercig seliol sincs az NTE, a pécsiek pedig gyönyörűen játszanak, aminek a 9. percben meg is van az eredménye, mert Deák lövése a későn veiődő Pandúr melleit a „hálóba jut. Könnyen védhető gól Yp\'t. Mindenki súlyos NTE vereséget vár. A gól felrázz*! a cí*»]>atot, a játékosok már nem idegeskednek, ugy liogy gyönyörű játék alakul ki. Szendrői jvagyszierüen irányítja a csatárvort feltűnő jól mozog SzoUár is egy mécsesei a lábában. Szendrői 25 méteres hatalmas bombáját neliezen védi kor-íierm a kapus majd Szendrői a tiszta helyzetien álló Baranyaihoz passzol, «ki 3 méterről fölé durrant. A 17. percben Kudicli kiteszi Jclineket, kinek l>eadását SzoUár berejeli (1:1). Utána Baianyiii luigy ki na^y helyzetei. A 30. erőben SzoUár 10 méleres ballábas ljomháját már a hálóban Útjuk, de a nagyszerű kapus komena védi. A 41. percben 25 méleres szabadrúgás az NTE ellen, a/. NTE ugy-látszik el van bizakodva, nem áll sorfalat és Horváth II. szabadrúgása véd-Iteiellenül jut a hálól>a. Az NTE már igazán megtanulhatta volna, hogv szabadrúgásnál mit jelent a »orfal.
A II. íéüdőben ismét az NTE ostromol erősen. A 8. percben Jelinek gyönyörű konierét Szendrői lövi, a nagy tömegben emberről visszaálltán Bittér elé, aki a 10-osrói gyönyörű dutfót lő a sarokba (2:2). A 23. jA\'rcben Jeli-nek beadása tisztán találja Szvndrőit holtbiztos a göllietyzf\'t, a kupus is ki-\' szaladt, üres a kapu, Szendrői lövésébe a/onlxui a kapus beleleszi a kezét és o;ln a mjagy heiyzel. A 37. perc-b»n Deák kapufát lő, majd Jelinek, ItittOr és végül Baranyai hagy ki biz
tos gélheiyzelel.
A pécsi csapat abszolút uri együttes benyomását keltette, igy méltán kiér-demelte a közönség szimpátiáját. Egységes jó csapat, amelynek komoly jövőt jósolunk. Legjobb rész." a hairsor melynek két 1agja, Harlmann és Kruskovics válogatott. Gergelv kapus kitűnően védeti.
Az NTE legjobb része ezúttal a oatár.-or voll. Szendrői volt a csatársor lelke, ilyen ágiiban már régen láttuk
játszani. SzoUár a meccs hőse voll, aki egy meccs lejátszása után ennyit tud produkálni, annak az I. csapalban a helye. Jelinek megfelelt, líudich agi-
lis volt, de nem csatár, Baranyai sajnos ezúttal semmit sem mutatott. A lwlfi\'orból Ritier mig meg nem sérült (a II. fé\'idő 20. percéig) jó volt Radics hasznosan dolgozott, Csáki rossz volt a szokatlan balhalf poszton. A közvetlen védelem, Czigler, Farkas nagyon bizonytalan voll. Pandúr az első j;otya góltól eltekintve elég jól védett.
Mérkőzés előtt a két csapat üdvö-, zölte egymást és sciyemzász\'ót cseréltek.
Vitéz Adorjánt már láttuk sokkal joblxm bíráskodni. Az előnyszabályt egyáltalában nem alkalmazta.
(Ofl)
öt—egy arányú súlyos vereséget szenvedett a Zrinyi Pécsen *
Ugy látszik, már a Zrínyi is belekerült az úgynevezett pech-szériába és egymás után veszti cl azokat a mérkőzéseket, amelyekéi máskor könnyedén Intézelt cl, vagy amelyiken a játékidő 80 százalékában teljesen fölényben van. A vasárnapi PEAC—Zrinyi mérkőzés isko\'-apéldája ennek. A Zrinyi a mérkőzés mindkét fő idejében toralja a pályát és a halfsora irányltja a játékot. X PEAC passzív védekezésre rendezkedik be és mégis 5 gólt ,rug a Zrinyi hálójába. Itt nein a csapat nagyobb kvalitása hozla ki az eredményi, mert aki a mérkőzésnek szemtanuja volt, elismeri, hogv a Zrinyi fokkal Jobb és szebb futballt játszott, mint nagynevű ellenfele és a két félidő alatt a Zrinyi csatárok legalább ötször annyit rúglak kapura, mint a PEAC hasonló c«ipnlrésze. Simon, a ntngyar am«tőr válogatott pus legalább ötvenszer ru«ta ki kapujából a labdát és Cza\'att a Zrinyi neves csatársora nem telte próbára kéj>ességél nagyon és amig összesen egy gólt kapott, addig Pápai kilenc labda közül ötöt a hálóba engedett. A Zrínyi csatársora ugv Játszott, mintha futbiill-akadémiát tartana laikus közönségnek, aki csak a szép körömi-passzokat és ideoda-ndogatást tudja él. vcznl és elfelejti, liogy a játék gó\'okru meg)-, a tartalékokból álló Zrin.vi-véde. lem |>edig fejét vesaive kapkodott, ha nagyon ritkán —1 a PEiAC csutimk végig száguldoztak a pályán. Eltekintve attól, bogy n csatársornak a kapott öl gólra legalább nvolcat kellett volna rúgni, a mérkőzés elvesztése a közvetlen védelem lelkén szárad és főleg Pá|>aira, aki az-, utóbbi időién pedig jó Játékával votain magán a fioyehnet. Mind az ót gólban l»cnno voíl. Nem volt egv biztos momentuma a mérkőzés alatt, firthctctlen indi.sz|:onállsága átragadt kél hátvédjére, mert nem merték a kapuhoz engedni a labdát Igy
adódhalott elő, hogy Bcke a kezei közül saját knpujába rugj:i a lalxlát. Igy hiába volt a Zrinyi haifsoru ur a pályán, a mezőny legjobb csapatrésze nem tudta megnyerni a mérkőzést, pedig Babos és KödltfUim többet rúgott kapura, mint a PEiAC egész csatársora. Babos kimagaslott a mezőnyből, régi képességének és erejének birtokában élvezetes szép játékot nyújtott és ha a Zrinyi ót csatára csak egy régi Zri-nyi-csaiárt ér, az indiszponált védelem mellett is gó\'okkal kellett volna merni a mérkőzést. Ködbaum és Beke méltó tagja volt ennek a sornak. A csa-tárromak nem voll egy épkézláb tagja, csak pepecselni és labdát kavargatni tudlak. Elveszelt a régi lendület és kapura törés, még a holtbiztos he|y-zeiekcl is sikerült elrontani nekik. Most ütközőit kl, mit jelent Vellák hiánya a csatársorból. Ezen a csapat-rész"\'!! látszik legjoblwn az egyhóna|jos tré-ning-liiány. I)e hocf\\\' a nemtörődömség minek ludhaló be, azt megérteni nem lehet. Ha awa| az erőbedobással játszik a csatársor, amiível a mérkőzés utolsó negyedórájában, akkor simán nyerik a mérkőzést. A hátsó formációból talán Vilcsek igyekezete említésre méltó és igy logjobb tagja volt a védelemnek.
A PEAC csapatának kimagaslóan legjobb tagja Simon volt, aki betegségéből felépülve, tudásának teljes pompájában védte kapuját^ mellctte Ve-rebl doktor és Kiss válogatott formát játszott. A PEAC védelmi trióján kívül csak Halas vx>\'t jó. Móritz go-rombaságalval tűnt kl.
A mérkőzés nagy Zrínyi ostrommal kezdődik. Már a második percl>en a kapufán porzik Bal*>s 35 méteres boml>n szaltfdrugása, Simon teljesen teheletlen volt vele. A nagy Zrinyi-fö lénvt, aliol a legjobb helyietek maradnak kiaknázatlanul, a PEAC lerohanása! teszik néha-néha változatossá.
Városi Hoigé
Szepl. 16—17. - Hétfö-kedd
Rendkívüli előudinl
Jenny Jugo és Paul Hö blger hatalmas vígjátéka:
A világhírű Kari Boese rendezése. Viilámaágl Kacagás I
Ezenkívül nagyszerű kisérfi műsor.
Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakur.
«\' aM aiÖMláaok filléraa kaiyárakkal 1
Eunok torán Dnymyák cröliau Mvése a m«gl«pfi<lótl Pipál mtlptt á-iftléba csík. A Zrínyi tovább Uinsd át.PKAC nöscll az eredményt, amikor Pií^i.t k«ECl körül Ilclüc a labdrtl kirúgva KovAoraak KM, aklríl • lm. pulm [Turul. El múr n mAnodlk pntyii Kdl. A PEAC oaak wSJekerfk ós a 161-idii ví«creló víjdc« mcwpwséU\'Uklik u /rlnyi >örsu. I\'ficze rvvsszul tuhll labdril n liarnhttlo^ tújAu és mugavou a ka|ni ft\'-\'ó lurl. l\'újyii kl akarja úlai ós sikerül neki a hiilúba lovábbitani Sikerüli Zrinyi akció voll. Ellenríl-ji. tikos métí a tizenhatos Vówlóbcn sem ™lt.
A mA^odlk fólk^heu ugy llltszik honv a "/r.iiy 1 mCRembíreli ntfi^ii Enymlls ulitti lóvl\' Habos kajmrn s tabrlít. Majd kól ■ Szép smbadrufclsl hnponálóan véd Sitnon. A PEAC víde-lein nafO\'Srenken óll e lAbósi. A /rinyi csaüírsor |je.ll« kiliagyja u nuWkör blzlos liolyzclekel. A körönd nem akarja elbEnnl, l»Rv Cr. n csajait ncai lazüóljn cl a rnérkózóst. A csn^l las. san he\'cfdrnd nz ereclmónytelen kiizdc-lenilie és a PEL\\C nz clsfl szép lAitin-drtsót \\«rell, ntelvlröl Czlfra az elslí PF.AC támadásból kJWkeuett gólt IHv| VAlasztil a Zrinyi ctfitiirwr megniH-tntja. hoűv fi is tud és anélkül. Iwgv az ellcnfó\' hozzAérnc, viszik a labdát a knpul>a. Az utolsó percekben Kn.l-lwum e\'engísH a féliiélyAn BAnlifd t, aki elrul és PA]>ai hnsa nlűtt Is a li.V lóim talál. Poómnk von kél nagy hely. re|e még, de Verebl mindkét eselbon Kivágja. Flsfi esetben Fenvfi bírt ti. zenegvest ad, amit Babos kapufának rug, a máslkat elnézi. Fen vő klfojrls-talanul \\<«ttc a mérkőzést egy-kíl apró hibától ellekintve.
A Vasutas döntetlenül játszott Szlgetvárott
S»Ak—Kaalnar Vaaatss\'TE ÍM tilt)
A fialni vnsutns csapat Idegen pá. lyán ls napywrüon megállta helyit és értékes döntetlen eredményi ért el. Czlnólwr révén megsrerr.1 s SzAK a vezettet és Alkonyi egyenlít. Szünet után az eredmény nem változik. Bíró Kovács.
Kerületi eredmények
I. oaslály
KRAC-KTSE 2:0 {2 :0). PVSK -TSE 2:1 (2 :0). SBTC NSE S :2 (2 :1). DVOGE-DVAC 2 :2 (2 :0).
II. osnály
CsTK- DVOOE II. 8:1 (4:1). KRAC II. BIOK 8 :1 (2:0).
Profi eredmények
Spárta Ferencváros 3:0 (2:0).A Ferencváros Prágában Í6.000 nVsó elölt vereséget szenvedett, Így ■ Középeuröpal Kupát 1935. évlwn n Spárla nyerte. Újpest Borskai O\'tO. Hungária -Budai 11 .2 :1 (2:1). Budafok Törekvés 8 lO (2:0). Phöbus -Atilla 2 :1 (0 :0). SBTC-Klsprst 1:1 (0:0).
- (Bélyeiüffüjlftk talilkoiéjs) s»r-
dán tléiuláu 8-tól »-ig • Pannoni"
hátsó kisterméből.
- KlstUstvIietSk rt\'Sért rendklvíl elónyfis butorvásárlM alkalom. Modern berendezések, tökéletes Jó ktrll»IM». bosam lejárata réizlatre. söt kaiasl-
mea!assa.\'U.kapkaUk. B**aMa .bátor
Áruházban, Horthy 4UIIUMlt< 4.
ZALAI KÖZLÖNY
Minél közelebb a háború,
annál élénkebben fordul Genf figyelme a dunai értekezlet felé
A nemzetközi hclyzdben a hélvégl enyhG\'és után ujabb suljw vlluirfel-lilik tornyosulnak. Ai olasz miniszte r-tanács határozatát (bárhogyan kommentálják is pirlállás szerint lapok éB országok közvé\'eménve. cük egyként lehet érá-iii: . Olaszország nem ]mj. Iandó semmiféle kompromisszumra A helyzet léhát a mull napok remény-\' kedése után iijrtl elmérgesedett. Olasz-ornzágnak a Népszövetségből yaló kilépését küszöbön állónak tartják. London:
Az angol sajtó foglilkozlk oz fttfts Mzottság jav; slalával és srinto bizi tosra viszik, hogy az Olaszországban ohltasllásra talál. A lap<ik szerint kevés a kilátás az ügy békés UHm való megoldtisára.
a*1""
Római politikai körökben ismét felvetnék a hármasértekezlet tervé-avjk lehetősödét. Mussolini, Lavnl és Eckn vagy Hoarne gyűlnének össze tanácskozásra. A tanácskozások szin« helye Róma lenne. Nem valószínűt\' len, hogy a hármasértekezlet rövi\' dosen meglesz. \\
Párii:
A francia körök élénkm foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy Ang-
lia határozott formában vállaljon kötelezettséget a Népszövetség é3 Középi-urópa mellett, mert szerintük csak igy tudja Olaszország hl* vatásót a jövőben Anglia betölteni. Genf:
A. dunai értekezlet kérdése mindinkább előtérbe jut. Azi hiszik, hogy a dunai egyezmény ügye a népszövetségi ülések alatt is Bzóbnkerül. Az egyes résztvevők állandóan tár* gyalnuk és szó van arról, hogy az egyezmény rövidesen aláírásra is kerül. .Minél inkább reménytelennek lútják a politikusok az olnsz-abesz. szin ügy békés megoldásának hhe-tőségét és a háború elkerülhetetlen, ségét, annál inkább kezdenek a du* 1 nal egyezmény ügyével foglalkozni.
Addia Abeba:
Az abesszin kormány képviselője kijelentette, hogy ha Franciaország és Anglia közösen a Népszövetség mellé áll, akkor nem lesz háború. AlKt6.:inia, ha az olaszok most el is vesznek valamit, nem nyugszik addig, mig területeit újból vissza nem szerzi. Az abesszin népet már most is nehéz visszatartani a táraadástól.
„A béke alapjaiban rendült meg..."
1935.1 wptmbcr 17
— (A polg4rm*»ter a helüjjymJ|ol>*-
lírlunilan) l)r.,Krá!ky íslván polgármester Budapestre utazott, liogy a |>cl-ügynunUztériumban lefolytatandó ,üi-.ségank<H*n részt vegyen és benytijisu Nagykanizsa város előirányzatát a vá-iosí inségakciéról, amely az idén 106.000 pengő. A polgármester szerdán
este érkezik vissza.
_ (At OMKE gyáaaa) Gyászobogót lenget isinél a szél a nagykanizsai OMKü helyiségén. Meghalt a város kc-renkedő-társadalmának egy rójp, kipróbált tagja, Deutsch Mór, a Walics és l)Cutsch cég társfőnőke. A 70 éves úiegur már régóta szívbajban szenvedett. Néhány nap óta balálé«>e lei coliak. A balsejtelem hétfőn reggel valóra vált. Deutsch Mór tipusa volt a szakmájának élő, becsületes kanizsai kereskedőnek, aki tudásával, korieklségc-ve| mindenkor példát adott és köztiszteletet vivőit ki magának. Halálával ismét eggyel kevesebb lett azoknak a száma, akik még látták virágzó, nagy kereskedelmi centrumnak Nagykanizsát. Temotéie kedden délután 5 érakor lesz. y
— Orvosi hlr. Dr. Kahán imtc fogorvos szabadságáról hazaérkezett és újból rendel.
BOROSHORDÓK
lecer&aebb tölgyfából kéiillvt, ujtk Utoitoktrt 10 fillér, liántiiltik literenként 7 lllUr. óni.l lUlír mUll (Iád: QMrtnar Simon é* Pia
ButUpnU boda : VUtgiádl ulcí Zi. Telelőn i tfnf-M.
K*kUr: I)ob»ny«utc« 17.
- (Az Egyháxj Veg>e«k»r) szerdán
este 7 órakor próbál tart. Kérem adagok pontos megjelenéséi. Gazdag kántor.
- Nők és férfiak kozmetikai és piperecikkekben szükségletüket Herczfeld Mimi mai napon megnyílt illatszertárábaa már beszerezhetik. (Váfosház-palotf).
- (A HífZaa első tá*icuiuilatsá$i) a
Kereskedelmi Alkalmazottaké, nem október 5-én, hanem október 12-éa lesz az Iparoskór nagytermében. v
„Béfc«r-F" a világszerte Ismert teljesen szagtalan, fehér habarcMzlgeteití I l\'alajvls, üUa<xlvww6*f,!MU6U4Nü o# gomba «Ueal Mar hazai gyártmány I (Jsak
credotl plombált dobozokban fogadja el.
- (A« OMKE kerület) felkéri tagjait, kogy elhunyt Deutsch Mór kartárs te-nitiésén minél számosabban vegyenek "észt. Gyülekezés kedden délután fél >6\' órakor az egyesületi helyiségben.
- Kferlax él Kleraupertex férd nxő-wfek e^yed^rusUána ttchúlz Áruházban.
- (A S*t*fcMlü lM««kör) vasárnap
déluüiu kitűnően sikerült szüreti mulatságot rendezett a* ottani kulturtoéx-
ban.
- Aki d*¥U*hiI Hwl, még koránt-
*n» ki, valaki tudhat olvasni, azért n"5g i»ein,olvasó. Az.igazi olvasó mü-vész, éppúgy, mint Oz j#»zi.iró. Az.ol-vasók között -is vátífftk műkedvelők c~] vannak szakmabeliek. — mert a fco>!yvolvasás művészet, 4amejyre egy-Mszl siüleuü kelL de ame/yet meg is kc|l tanulni, csak vgy, mint a többi niüvésactei. Az -olvasás niQvéSMtértl irt elmés és érdekes cikket Hevesi Síin-ílp.r az IJj idők legutóbbi számában.
Genf, szeptember 16 A népszövetségi közgyűlés hétfő délelőtti ülésén De Vateru ®inisz-teretaök öuindott l>eszódet. Kijelentette,\'hogy a béke alupjuiljan rendült mog és súlyos csapás volna a Népszövretségre, ha csak egyetlen állam függetlenségét nem tudná megvédeni.
Uti§ia Beck lengyel külügyminlsz. ter szólalt fel. Utalt Litvinov legutóbbi beszédére, mejyben a szovjet delegátus jónak látta elfogult és ön. kényes lépésnek minősiieni Lengyelország külpolitikai magatartását. Fenntartással él és minden hasonló eljárás el en tiltakozik, , szerinte ilyen megjegyzéseket a közgyiilés-ben nem lehet tenni. t
Utána az osztrák kiküldött jelen • tette be, hogy Ausztria igényt tart d tanácsi tagságra, kéri, hogy a köz-
tM-egénkelitek a
xiy Sirfoxota
gyűlés tegyen lépéseket ezirányban-A népszövetségi tanács délután tart ülést.
Rothermere Oenteen
I Genf, szeptember 16
Rothermere lord váratlanul Genfbe érkezett. Utazásának célját nem ismerik. |
Biztosíték háború esetére
Kairó, szeptember 10 Az angol kormány biztosította az egyj>-tomi kormányt, hogy háború eaeién semmi olyant nem tesz, ami Kgyptotrt jogait csorbítaná é> iiitézkedéseit elő-zőleg «z egyptomi kormánnyal mindig megbeszél.
Standard
Orion Tetarfurtken Philips
rádióujdoireágok
Bemutatás:
Szabó Antal
rádió- és osillár-üzletében. -
s
A welszi herceg elutazott
i Budapest, szeptember Í16
A welszi herceg déli fél egyiior
elhagyta a Dunapalotát. Távozása elölt magához hivatta az Igazgatót, akinek kijelentette, hogy még éjiben az évben visszajön Budapestre. Utánp autóba száltt <s elrobogott Bécs felé. Kiséreie i>epülögépre ült és a Hor\'.obágyra rándult ki, este visszarepülnek Budapestre és a bécsi (8 1 gyorssal utaznak a herceg ulán.
SA autó a gyorsvonat kerekei alatt
Stuttgart, szeptember 16 Oven közelében egy átjárónfii a gyorsvonat elgázolt egy rohamosz-tagosokkal telt tehergépkocsit. A szerencsétlenségnek B halálos és 5 súlyos sebesültje van. Az autót a mozdony teljesen összetörte.
Halálra Ítéltek három albán lázadót
| Tirana, szeptember 16
A 1« guióbbl lázadás ötödik eso-portja felett most mondott Ítéletet a bíróság. A Jázadók kö:ül hármat halálra, egyet 15 évi fegyházra, a többit kisebb-nagyobb elzárásra ítélték.
- V*té*ftl araiá\'w elmen irt Z. Tábori Piroska friss, érd*kes, bonBŐ*é-gei*n mele^liangu regényt a \'Magyar Lányoknak. Az uj szám érdekes fényképfelvételt hoz az Óperencián túlról
— Divat mintás CaaeU és parget anyagok a legsuebh választékban kaphatók Schülzoél.
I
Most
VEGYEJI KALAPOT!
Gyapjukalapok
3.- P-ért
Nyulszörkalapok
10.- P-ért
Keménykalapok
9.5© P-ért
o
BRÓNYAI
HORTHY MIKLÓS-ÚT I. (VAro.háxptMé)_
w
ZALAI KÖZLÖNY
TsraésTtíisáe
Irányzat i szilárd, buza barátságos, tgytb ]űr-gaíom: tlink.
Bota Kun. T7-M 1530-1560. 78-ai 15 45—1575, 7fr«a I560-15S0, 80-»i 1575 1590. \'dunánt. 77-0.; U 80-1495 7&-I1 14 95-1510. 79-as 1510-1525 aO-M 1525 1535.( - Ro» petfvldékl 1380-13130. más 1400-1420. Zab ia| kOzép 16\'30—1645. Tengeri tlaiánlnll köiép >b bpcll 15 30 -1550.
Kiadja a taptutajdonoe K6zgaKdaaágl Hl. Ontenberg Nyomda éa Hálzalal Lapkladé Vállalata Nagykanizsán.
Faiclfti kiadó i Zalai Károly, hterurbaatelaton: Nagykanizsa 78. isán.

Vennék kézilalt Ut kSnnyí dunyhát. Alánlilot a kiadóhivatalba kitek. *
Urllánvok legrégibb líhlrnevtl UkaUJa Siabadoa Rózal dr. Karczagné dlvalazalonja. 3407
Ügyei *arrélaáB|t felveszek Krauu Józaelni Sugárul 18. __3408
Bajéren* a|ínlkoilk |ól 16a. eaelleü házvezetőnőnek Is. Magyar utca 16 . 3409
Sírbolt építését olcaón vállalom. > 4»t |4Ulláaaal. Kovács, Király 0 . 33. 2788
értesítés.
Ezúton értesilluk a m. I. hőlgyközőn-aéget. hogy ai 6..I 4a 1*11 nan-delllalnn bemutatálát a mai aappal megkezdtük. — Utl leányokat vatráat tanulni lelveiaOnk.
Varga RoHer Olvatualaa W40 Sugir-ut U.
Adómentes háromaiobáa, komlortoa mm nénhén el.dó. Bővebbel Elité kéztmunk. üzletben. 3353
Fetötl ut 32. azámu kén 2500 peng. upáazz \' Bővebbel: Acííl Ingatlanlo Horthy Mlklóa ut 2.
eladó, 800 pengő kéazpénixel rendezhető.
Acaát Ingatlanforgalmi Iroda.
KMOflbeJáratu bntoroiott azoba, Ifltdő-saoba-haaanáiallal, azonnal klaát. Sugárul 34. 3384
Kát dirab 100X200 ia nagyságú kaveaet baunált rotatt* (nem vasion) otcaón aladó Szemere-u. 4;» alatt. *
RrakkMáS loidtláa, jivllái milstop-potáa, üveg- is potcelláu-ragaiatáa Kint lay-ulca 19.____•
Jól lóaő mMmmI kcréstk etaeláre kta caaládboz. Neuleld Ciengery-ul 17. II.
3410
Iv-enantnl alaaáa ilaát
nyomdájában.
lapunk
Naponta Irlaa paaztóröaőll I.J.t rendelésre hál hoz aaállll Wo,ln.ann tejipari vállain, Eraiébet tér 17. Ugyanott mun-káilányok felvétetnek. 3412
Jő bizonyítvánnyal október l-re telve nak egy nalndennnlényt, Zrtnylu.
62. uám. 3413
lómlnóségfl uradalmi boraimat
olcaón áruiltom vendógtftiok ás magánosok réseire tl 25 Inaitól kezdve klaebb-nagyobb mennylaágben.
Fatler János
3062 Nagyrteae
1938. szeptember 17.
HITLER UJ TÖRVÉNYEI
arról, hogy mit szabad és mit nem szabad a zsidóknak és a zsidókkal
I Nürnberg, szeptember 16
A német birodalmi gyűlés elfogadta azokat a törvényeket, amelye, ket a Hitler-kormány legutóbb ho zott és amelyek most kerültek nyilvánosságra. E törvények több kérdést tisztáztak. Igy az első törvény kimondja, hogy a német birodalom szinel: a fekete-fchér-pircs. A nemzeti lobogó : a horogkeresztes zászló A jnásodik törvény a német állampolgárságot rendezi. Eszerint német állampolgár csak az, aki a német védőszövetség tagja. Német állam, polgár csak az Jehet, aki tiszta árja vérű, vagy fajrokon. A . harmadik1 törvény a vér- és becsületvédelem-röl. Tilos eszerint német állampolgárnak, vagy fajrokonnak házas\' ságra lépni zsidóval. Az ilyej£ házasságok érvénytelenek és akkor is semmisek, ha azokat küfc földön érvényesen kötötték meg.\'El-Ultja a törvény az Íróknak és a müt vészeknek a házasságon kivüll n?ml érintkezést is és kimondja, hogy a háztartási alkalmazottak csak 46 évi nél idősebbek lehelnek- A Kldóknak tilos a birodalmi ,vagy a nemzeti
Jelvények viselése, zsidó Jelvényei4 ket és színeiket azonban feltüntet-heiik. A törvény az ellene vétőket szigorúan bünteti, legtöbb esetben súlyos fegyházbüntetéssel.
A nürnbergi birodalmi gyűlésen a törvényeket Göring miniszterelnök Indokolta meg, amelyeket a tömeg lelkes éljenzéssel vette tudomásul. Hitler kijelentette, hogy ezeknek a törvényeknek igazi értékét csak évszázadok múlva fogja a világ ta* pasztalni.
i \' Berlin, szeptember 16
A lapok örömmel fogadják a tör^ vényeket, amelyek szerintük tisztázzák a zsidók és a németek közötti helyzetet és viszonyt. A zsidók Né--me,tországban mint nemzeti kisebbség lesznek. A lapok szerint a németek és a zsidók között a törvények következtében helyreáll a rendes viszony. A zsidók a kormányzati és népi ügyekbe sohasem szólhatnak bele, de a törvény szaki azei csak a száz százalékos zsidókra \\0< nalkoznak.
Báder Imre, mint a Vallps és Deutsch cég
tulajdonosa fájdalommal jeíélfíí, hogy szeretett cégtársa j
Deutsch Mór ur
folyó hó 16-án példás és munkás életének 70-lk évében elhunyt.
Temetése folyó hó 17-én délután 5 órakor lesz az izr. temető halottasházából.
Nagykanizsa, 1935. szeptember 16.
Emléke soha el nem múló szeretettel él tovább közöttünk I
«ou>AM,taHT w Wio vsTOHAao, uaaatt -,«
porrAcoiAssal

,«lAnr ooeoisAMvA^wal
Beszerezhető:
orbzAq József
Mag mfltrágya, nOványvádetml izarak Stb. ke.e.kedé.ében
Nagykanizsa. Erzsébet tér 10.
A blróaágl palota mellett Teleion 130
— ÍSsaBalmaaeMak ügyeimébe! II,. torárzlnkat .ínyegeaetz leazáUltotl ára. kon árialljuk. Hoasiu ,ejáratu hitelre Is, kamatmentesen. Köpetein butorárj-háa, Horthy MlktAa-ut 4. szám
NGYEN
kapja a
Zalai Közlönyt
Jövő hó elsejéig,
hí most előfizet
KfizgazdasAgi RéanénytéraaaAg
Gutenbers Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vdllalata
Nagykanizsa
Könyvnyomda, könyvkötészet. vonatozó Mént, teleti könyvek és dobozok gyára
a „Zalai KBzIBay" politikai napilap aaerkeaatAaéfle éa kiadóhivatala
KészitUnk i
mindenféle kereskedelmi, Ipart, tlgyvédi, gazdasági, egyházi nyomtatványokat, árjegyzékeket, m meghívókat, eljegyzési és esketésl ért ket, gyászjelentéseket, névjegyet, fairt kai, körlevelekel, röplapokat és min , ízléses kiállítású nyomtatványokat
Gyártunki
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, Jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajztüzeteket éa tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naplártömböket, tallnaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben éa a legolcsóbb árakon. •
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
Ilyonuloti a laettüajdoooa Kőagazdaaágl K.-T, Ootanberg Nyomda a Dálsalal I sansrté vállalata könyvnyomdájában. Nagikaataáa. (NeMe teHtteaelfl Zalai Károlt)-
78. évfolyam 211. Nagyk.,^, 1936. .«pteraber 18 gieida
Ara 12 nilír
">UTIK»| NAPILAP
-SS»
éa UadóWvatais HM 5. mám.
Felelős szerkesztő: Barbarltm Lajos
Előfizetési ári: egy hóra St pengő 40 B1U Sxcrkeixtóaéfi éa Uadófahratall tdefoai 71 a
A felekezeti békéért
A reformképviselök k<szegi se-regszemléje impozáns kereiet adott Antal István államtitkár hatalmas beszédének, amely tömör és mesz-szehangzó összefoglalásu a kormány, rat kül- és belpolitikai céljainak* Felöleli ez a beszéd politikai é\'otünk minden időszerű és minden fontos kérdését és amikor határozott irányt mutat, egyben előre yálasz is azokra az ellenzéki beszédekre, a foolyek a kőszegi megnyilatkozások.\' kai egyidőbin hangzottak el.
Különös figyelmet kíván Antal István dr. államtitkár beszédének az a része, amely hitet tesz arrólj hogy a reíormképviselőket a köz-\' életbe nem önző egyéni ambíciók hozták, hanem az az áldozatos és munkás törekvés, hogy az ezer csat pással sújtott rtűgyar nemzet ügyét tiszta lelkiismerettel szolgálják. És szolgálják is, kemény akarattal, legjobb tudásukkal, meg nem alkuvó bátorsággal, tántoríthatatlan hűséggel és meggyőződéssel. Szolgálják az azonos világnézet átütő erejével: Az ennek az egységnek, irányzatnak, világnézetnek megtörésére kitervelt ellenzéki összefogásból azért nem hnt semmi, mert az ellenzéki" front különböző tényezőiből hiányzik a tiseta elvi alap.
A reformképviselők politikája, a nagy magyar népi politika csak frontot ismer: baloldalt éc jobboldalt. Mindent elszürkitő középút nincs. Vagy, vagy. A baloldali és jobbofcláll elemehet nem szabad és nem is khet össze vegyíteni. Ellenben sikra kell szállnia a magyar élet, a magyar politika valameny-nyl jobboldali konzervatív és kon-strukliv tényezőjének kiváltkép most, amikor olyannyira sivár és fe. nyegető a külpolitikai láthutár.
A mai helyzetben fokozott mértékben van szükség a nemzeti erők öíezefogására és arra, hogy a sokfelől szorongatott magyarság erCit céltudatos, hivatása magaslatán álló <?rós kormányzat irányi sa. Erőt és egységet kell, hogy mutasson a nem-wt, ha azt akarjuk, hogy a Dunavölgy
r\'ndezésében szavunk legyen A külpolitikai cél udvu van. Az cl: következő nemzetközi tárgyalásikon, Mplnt azt Antal István dr. államtitkár kifejtette, négy snempoit lesl ■Mgynr részről irányadó. Hnngsu-ÍWzuk a revízióhoz vttló elvitathatatlan fogunkat, szorgalmazzuk ki. sebbségi sorsban élő, elszakított Wtvéreink intézményes védelmét, követeljük katonai egyanjoguságnn.
\' & végűi sürgetjük u fitggő ■Wnzclkőzj, gawlnsági (a .pénzügy-Pejitikai prohl imáink megoldását.
Hangsúlyozta Antal István éllam-■ l»gy amikor Ilyen aolyos és n«y feladatok előtt állunk, nem s"Md lürnl, hogy különféle időszerűtlen é„ célszerűtlen lelazavak. «el és jelenségekkel gyengithessék a nemzeti erőket. Nem azalutd első-azt megengedni, hogy vnl-, \'Ml e« felekezeti ellentétek szitás*-két táborba kerüljön a nemzet;
„Nagy belső revízióra van szükség!"
mondta vitéz Karton Béla, a Nemzeti Egység országos főtitkára Zalaegerszegen
Zalaegerszeg, szieptember 17
A Nemzeti Egység országos főtitkára, vj\'.éz Marion Béla dunántuli körútja során Zalaegerszegre érkezett, ahol ezalkalomra összehívták a választókerület nagyvál: sztmányi ülését. A Korona nagytermében tar--totlákaz ülést a terem zsúfolásig meg telt. A Himnusz elmondása után dr. Jaticsó B nedek választókerületi elnök, ipajd Arvútjaluy J^ayij István, a kerület képviselője mondott beszédet. (
Vitéz Mort\'-n Béla kifejtette a nemzeti egység gondolatát.
— Nagy belső revízióra van szükség, - mondta. —
Amíg állami és társadalmi (elfogásunk, bürokráciánk
nem alakul át, addig nem boldogulunk.
Egységre van szükség, becsüljük meg tehát azt a gondolutot, amely a nemaet székes rétegeit be akarja kapcsolni a hatalom gyakorlásába.
- Fegyelmezett élet jelenti a boldogulást Ne rösteljünk vigyázzba
állni a nagy magyar gondolat előtt. Dübörgő léptű, férfihez méltó, fegyelmezett magyar élet kell.
Beszélt az ellenzék munkájáról és kijelentette, hogy különösen az idegen eszméket hirdető, ideplántált gondolat kárbaveszett, mert pem az ezeréves magyar nemzet szokásaiból és tradícióiból fejlődött ki. Beszélt a liberalizmusról, amely helyett
magyar szemléletnek kell jönnie.
A lilx\'ralizmus az egyéni szabadságjogokkal az erösebbnek adott utat és az ertsebb, sajnos, sokszor idegen jetö volt, a magyar munkásságot beletaszította a nemzetköziség kar-jaiba. Ne rugjunk u munkásba, ha-nom hivjuk közénk. ,
Igen érdekesen föleit vitéz Marton Béla
a felekezeti kérdés
problémájára. A ^olekez>eli kérdés csak a templom tornyáig terjed, azon tul egy Isten van, u magyarok
Istene. Meg kell becsülnünk egymást. Mi, katolikus képviselők, elmentünk Esztergomba és u hercegprímás áldását adta ránk. Az egyház belekapcsolódott nz egység gom dolatába, ezt valljuk és büszke öntudattal állunk sz\' mbe mindenkivel, aki gáncsol, aki ellenünk van, mert a nemzeti egység katolikusait nem lehet másodrendű katolikusoknak tekinteni. Ki kell kapcsolni a felekezeti kérdést és meg kell érteni, hogy Isten^ szolgálatában dolgozunk a habért !
A hatalmas tapsot és éljenzés! aratott beszéd után
vitéz Tabódy Tibor főispán
kijelentette, hogy szerette volna, ha Marton Béla főtitkár b-szédét min-den községben hallották volna, hogy azok, akik az ellenzék útját járják, belássák tévedésüket. Megköszönto a beszédet, majd táviratban üdvözölték Gömbös Gyula miniszterelnököt. A gyűlés után szükebbkörü ebéd volt Tabódy főispánnál.
Mussolini:
„Ha szankciókat alkalmaznak, Európa térképe megváltozik!"
Döntés előtt az olasz-abesszln ügy
Páris, szeptember 17 A Matln kiküldött munkatársa beszélgetést folytatott Mussolini miniszterelnökkel, aki többek között a következő kijelentéseket tette :
- Mi mindig őszinte és hűséges barátai voltunk uz angol népnek és nem tudjuk megérteni, miért akarja Anglia megakadályozni azt, hogy egy félbarbár afrikul földön terüle-tet szerezzünk. Mi nem akarunk háborút, de nem is félünk tőle. Nem akarjuk senki érdekeit veszélyeztetni, de ha a miénkét bántják : há-ború lesz! Mi nyílegyenesen meJ gyünk előre kitűzött célunk felé* Ha a büntető szankciókat alkelnmni akarják, akkor Európa térképe megváltozik ! Megtudja akkor a világ, hogy mit jelent az, ha Olaszországot háttérb* akarják szoritaal, azok közé, akik más területi elosztást és
több igazságot követelnek. Egymillió ember áll fegyverben Olaszországban, de egyetlen hívó szóra 24 óra alatt tizmlllló ember ragad fegyvert. Ha a büntető rendszabályokat akarják alkalme^nl, akkor pedig még több olasz lesz, aki hazája érdekét megvédi. Olaszország az abesszin kártyára mindent feltett és a játszmát végig is játszu I
Ahogyan az ötös bizottság gondolja
London, szeptember 17 A Daily Telegraph je\'entésc szerint az ötös bizottság tárgyalásai alapján megállapította, hogy Abesz. színia képtelen teljesíteni a megegyezésekben foglalt köte\'ezet ségí-ket. A bizottság ezért külföldi tanácsadók kiküldését javasolja. A Ja-vaslat szerint Olaszország megkap-
Egyetemes, igen nagy magyar érdek a» őszinte felekezeti béke meg-tartása s mindenképpen megnyugtató volt hallani, hogy >a kormány egész erejével megakadályozza azt, hogy bárkit Is vallási, vagy pollti kai meggyőződése miatt üldözhesse-nek.« De a belső komplikációk elkerülése céljából kell, hogy megszűnjön az irreális legitimista propaganda is. A legitimista akció ma
semmiképpen sem tekinthető reálpolitikai célnak s etekintetben u kormány álláspontjával egyező az osztrák kancelláré is.
Nyugalomra, az ellentétek elsimítására és sok együttes munkára van ennek a nemzetnek szüksége s ezt a nyugalmat és munkát jelenti, adja a reformképviselők csoportja éppen ugy, mint Gömbös Gyula egész hatalmas pártja. \\
ná Alw/ssziniától Ogadun és Tanabil tartományokat, aminek fejében Franciaország és Anglia Szomáli-földből kárpótolná a négust.
I Genf, szeptember 17
Az abesszin-olasz kérdés tisztád zásának céljából .kiküldött ötös bl« zottsrtg kedden délelőtt ülést tartottt Az ülés után Laval kijelentette, hogy az öthutnlmi bizottság előkészítette a kísérleti tárgyalások alapját, fit tárgyalások azért húzódtak el ilyen sokáig, mert a török külügyminiszter túlságosan messzemenőnek látta az egyes engedményeket. Keddea délután az ötös bizottság újból ülést\' tart és megállapítja a szerdán u tanácshoz benyújtandó jelentés szövegét. A későbbi eljárást még nem tisztázták. [ i
Halál-légiót szervez a négus országa gonosztevőiből Addis Ab^ba, szeptember 17 Az abesszin négus figyclmez\'eti a Népszövetséget, hogy ne fogadjon el olyan javaslatot, amely a párisi tárgyalások eredményein tul nagyobb engedményeket ad Olaszországnak, mert az a császár koronájába (terülne. Abesszínia a gonosz^ tevőkből és a csuvargókból külön Halál-légiót szervez, mert mindent elkövet, hogy hazáját megvédje. A banditák kiképzése már folyik. i
ZALJU KÖZLÖNY
1935. wptcmbtr 18
Férfiszíjvet maradékok ■ B* ■
valódi gyapjúszövetek. Férfiruha és gyermekruha méretek. Feltűnő olcsó Aron. Árusítás szerda délelőtt szünetel, délután újból folytatjuk
Frontharcos bajtársak!
ÍA m. klr. honvédelmi és a belügyminiszter hozzájárult és engedélyezte az Országos * Frontharcos Szövetség VI.-VII. budapesti nagy találkozóját és seregszemléjét, mely ezévl október hó 5. és 6-án (szomba\'on és vasár nap) lesz.
Az idén különösen nagy gondja központi vezetőségünknek, ho.ay ez a nagy találkozónk külsőség lb:n is a fegyelmezett fronthar os b j ársi összefogást dokumentálja, már csak azért is, mert Idei találkozónkon nemzetünkkel szemben rokonérzés sel vis.Tető angol és olasz bajtársaink Is résztvesznek.
Katonás fegyelmezet\'ségünk és összefogásunk e fentebb em\'l\'ett dokumentálása azért is fontos, mert c megmozdulásunk egyszersmint vá lasz Írsz mindazoknak, akik köny-nyen érthető és átlátható tendenciával még máig sem akarják megérteni a frontharcos eszme magasztosságát.
Bajtárs, okvetlen elvárjuk, hogy Te is megjelenj e nagy találkozónkon hozzádtartozóiddal együtt. Különösen felhívjuk azoknak a bajtársainknak figyelmét, kik formaruhával rendelkeznek, mert főcsopor. tunk elhatározta, hogy e nagy sereg, szemlénkén zászló alatt fog megjelenni minél nagyobb tömegben, hogy ezen ünnepélyünk fényét lm-pozánsabbá tehessük.
Addig Is, mig ünnepségeink rész. letes programját leközölhetjük, lá. jékoztatásul csak annyit említünk, hogy a MAV-on és a budapesti villamos vasutakon 50 százalékos kedvezményt biztosl\'ottunk, de ked-vezményben részesülünk a Budapest-környéki vasutakon és egyéb dolgokban Is, mint ,pl. szállodákban, éttermekben.
Jelentkezni lehet már főcsoportunk titkárságánál a hivatalos órák alatt (vasárnap és csütörtökön), hol ^ szívesen szolgálunk bővebb tudnivalókkal.
Jelentkezhetnek a formaruhával rendelkezők és azok is, akiknek nincs.
Egyben felkérjük bajtársainkat, akiknél bevásárlási bélyegeik megfelelő számban együtt vannak, hogy pénztárunknál azokat adják 1".
A u?zctö8ég.
Dr. Almássy Gyula előadása a katolikus családvédelemről
A nagykanizsai Credo állást foglalt a polgári házasság ögyében — Helyet kapott a katolikus ifjúság a plébánián
— Bútorvásárlás nem fond! Teljos berendezéseket rendkívül előnyős rész tétfizetésre, sőt kamatmentesen is szál-Uhuik. Kopstein butoráruház, Horthv Mikiés-ut 4.
A nagykanizsai Credo egyesület népes gyűlést tartott a plébánia Fe-, hértermében. Ott láttuk a kanizsai katolikus férfivilág vezetőit. A gyűlést P. Czlrfuaz Vlktorin plébános, egyházi elnök nyitotta meg. Bejelentette, hogy a nyári szünet után uj lelkesedéssel és tervszerűséggel megindul a Credo-munka. Erények kel ékes, hie elveiért bátran síkra-szálló férfilélek nevelése a cél. Be-jelentette, hogy megalakul a Credo Ifjúsági csoportja. Helyisége a plébánia Fehérterme lesz. A régóta megolda\'lan probléma ezzel e\'inté-zést talált. Lesz helyisége az ifjúságnak, annak az ifjúságnak, amely ezidelg különböző okok miatt nem kapcsolódott bele a katolikus egyesületi, életbe.
Nagykanizsa város agilis, meleg szivü plébános idejövetele óta tanulmányozta az ifjúsági problémákat. Megismerte az okokat, amiért távolmaradtak a katolikus egyesületi élettől. Most áthidalva minden ne. hézséget, megoldotta a kérdést. A plébánia Fehérterme már a jövő héten rendelkezésérc áll az ifjúságnak. A hideg Idő beálltával pedig fűtött terem várja őket. Megtalálnak mindent, ami a szórakozáshoz szűk* ségcs. Olyan vezetőkre lesz bízva az ifjúság, akiknek személye g iran. cia arra, hogy semmiféle politikai vagy egyéb mellékes célokra nem\' használják fel őket. Igazi katolikus egység, szent demokrácia lesz a jelszó. Tagságiydljnt nem kell fizetni. A vezetőség minden követ megmozgat, minden eshetőséget megragad, hogy a katolikus Ifjúságot álláshoz juttassa.
Dr. Almássy Gyula világi elnök a katolikus családvédelemről és a polgári házasság< 1 őrlésére irányuló akcióról tartott értékes előadást. Az 1894. évi XXXI. t.-c. (az egyházi há
zasságok kötelező voltának megszü. nése) az akkori liberális kor szü\'emé-nye volt, - mondotta. - »Amit az Isten egybekötött, ember el ne válassza* egyhá7i dogmatikával ez a törvény szöges ellentétbe került. Ujabban az állam és a bíróságok mindent elkövetnek -ugyan, hogy a megkö\'ött házasságok fenntartassanak a nők és a gyermekek érdeké ben. Ez azonban nem eléR. Szükséges, hogy a polgári ház sságról szóló törvényt módcsl\'sák. A Credo-nak bele kell kapcsolódnia ebbe az akcióba. Indítványozza, hogy csatlakozzék a Credo az országos mozgalomhoz, mely a polgári házasságnak a hercegprímás javaslata, értelmében történendő megváltoztatását kéri.
A közgyűlés egyhangú lelkesedés, sel tette iriejtfáévá Almássy dr. Indítványát és határoza\'ilag kimondta, hogy csatlakozik a polgári házasság eltörlésére irányuló országos mozgalomhoz, feliratot terjeszt a her« cegprimáshoz a katolikus férfink nlá Írásával. Az ivek nláirása nyomban meg is kezdődött és ezen a héten az egyházközségi Irodában a hivata* los órák alatt aláírható.
Vlczrnfy Árpád alelnök köszönetet mondott Almássy dr. elnöknek és kérte a vezetőséget, hogy szeretettel, nemes ügybuzgósággal fogja össze a katolikus férflvllágot.
-<Mn
Gyomor- és bélhurut, az emésztés hlányossíga, erős bomláfi és erjedési folyamatok a pyomorbélhuz" inban, bélbaklérium- és gyomorsaviullengés az enyhe, természetes „Ferenc József" keserűvíz használata állal leglöbbsrör rövidesen megszűnnek.
Hogyan köszönjünk egymásnak az utcán és mindenütt?
Kaptuk, a következő levelet: Igen tisztelt Szerkesztő Ur 1 A téli Idő köz-ledtével ismét felmerült a kérdés sokak részéről. Nem lehetne-e a kalappal való köszöntést végleg a lomtárba helyezni és helyébe a már sokak részéről használt olasz köszöatésl módsz \'rt használni, a kéz felemelését, amiként. azt a frontharcosok is bevezették. Tessék elképzelni, hinyszor kell a kalapot leemelni, hányszor a hideg Időbért köszönni vagy az üdvözlést vlszo* noznl. Igy egy egyszerű kézfelemelés mindent elintéz. Szebb és impo. zánsabb is a köszöntésnek ez a módja. Miért ne sajátíthatná cl ezt az egész közönség kös/.önlési. módszerül. Nemi sík egyszerűbb, kényelmesebb, egészségesebb, de sokkal szebb és ünnepélyesebb is. Jó lenne, ha Nagykanizsa közönség ezt magáévá tenné az egész vonalod és kézfelemeléssel köszöntenék egymást. Nagyon sokak részéről hangzott el e klvánsóg, meg kell valósítani. Kérem n közönség nagy részé-nek ezt a kivánsőgát becses lapjában közzé tenni.
Tehát ezentúl köszönjünk egymásnak frontharcos módjára, férfiaknak, hölgyeknek egyaránt: kéz-felemeléssel, a jobb kezet a szem vonaláig emeljük fel.
Soraim közzétételét kérve, vagyok a Főszerk.sztő Urnák
őszinte nagyrabecsüléssel alálráa4
Papa «§» TANREND Mama
Órák Vasárnap Hétfő | K.dd | Sz.rda | Csütörtök | Pént.k | Szombat
7-8 Kalapok „c > í í J^ ^ %m -e ^ í í V N # / / JP £ £
8-9 Öltönyök
9—10 P.hérn.mű.k
10-11 Cipők
11—12 Kötöttáruk
12-1 Harisnyák
2—3 Bőráruk
3-4 lllatsz.rek
4-5 Szőny.g.k
5—6 Esőkőpeny.k
1935. szcptemberjj &
A gyermek a magyar jövendő
Irta: dr. Mxl-Horváth lóMof,
az A. C. országos titkára
Az esztendőről esztendőit; megismétlődő Katolikus Nagygyűlés im-negyedszázad óta egyik legnagyobb eseménye a magyar katolikus Egyháznak. Papság és hívek az ország legkülönbözőbb vidékeiről esz-szctaliUkoznak, egymás szeméba néznek és a maguk sok tize/.erro rugó tömegeivel végigzarándokolva a főváros utcáin, demonstrálnak a 9 évszázados keresztény Magyaron szág mellett.
A papságnak és híveknek, gazdagnak és szegénynek, városnak és falunak találkozása a katolikus ma* gyar gondolat jegyében, hódolat a kilencszázéves magyar keresztény mult mellett, rámutatás a modern keresztényellenes áramlatok pusztításaira, követelése a keresztén) ebb holnapnak, hosszú időn keresztül cz volt a Katolikus NagygyiUs.
Az utóbbi esztendőkben e/. őszi országos katolikus táborozás méreteiben megnőtt, jelentőségében egyetemes magyar üggyé szélesedett. A Vigadó nagyterme szűknek bizonyult, a megnyitó ünnepségek közönségének betogadására nincsen elég nagy terem Budapesum. Tavaly is, az idén is a szabad ég alatt zajlik le látványosságszámba menő, s^in pompás külsőségek közepette. Az eucharisztikus kői-menet pedig olyan impozáns méretűvé fejlődött, hogy a körmenet beláthatatlan emberfolyama órák hosszat hömpölyög a Bazilikától az Országház térre felál-litott oltár elé.
Mi a magyarázata ennek a csodálatos fejlődésnek ?
Egyik oka kétségtelenül a kulo.i-kus hitéletnek állandó és örvendetes fejlődése. A lelki és anyagi vál. Ságban vergődő, önmaga erejébe*! csalódott ember az istenben keres és talál szilárd talajt önmaga, csa< ládja, a társadalom és a nemzet ujjáépi.ése számára. A másik nem-kevésbé fontos körülmény pedig, hogy egy-két esztendeje a Katoli, kus Nagygyűlés egész gondolatme nete egy-egy, nemcsak katolikus, hanem általános nemzeti szempontból is életbevágó probléma körül forog. Azt tárgyalják meg a nyilvános gyűlések, arról tunácskoznak a szakosztályok és ezt a Nagygyűlésen megtárgyalt, feldolgozott problémát löki aztán széjjel az Actio Catholica központja, mint a magyar katolicizmus szive, az egész országba, hogy egész esztendő munkájú árán az ország legkisebb, legeldugottabb egyházközségében is életté váltsák a lelkipásztorok és u világi munkatárnsak a Nagygyűlés által meghirdetett programot.
4 tavalyi Katolikus Nagygyűlés a magyur család rettenetes anyagi éa erkölcsi válságára döbbentette rá * nemzetet. Az idei Nagygyűlés a tatvéri találkozás örömén és a demonstráció nagyszerűségén tul u gyermeket álütja az ország érdek lődésének homlokterébe. Három napon keresztül minden gyűlésnek a» lc«z a témája, minden szónok azt hangsúlyozza, azt példázza az ezer szereplőt .felsorakoztató, páratlanul "épnek Ígérkező szabadtéri ünnepi játék is, hogy a gyermek a magyar jövendői A Katolikus Nagygyűlés a mogu óriási erkölcsi súlyával rát mutat azokra a hiányokra, mulasztásokra, amelyek mint erkölcsi, mint anyagi téren a nemzet, a társadalom, az irodalom, a család és
2alai közlöny
valamennyiünk lelkiismeret terhe, ik a magyar gyermekkel szemlém. n •gielöli a teendőket és felhívja aa gész nemze et erre a jövvndőépitö munkára : gondoskodjunk nrról, mert ez az igazi hazafiság (a ez az Igazi irredentizmus, hogy mint szám ban, mint 1 Iki és testi erőben olyan nagyszerű gyermek-sereg induljon 1 az élet felé, amely m íjd képes sz valóra váltani minden magyarnak legszentebb álmát.
Azt hiszem, nincs az országban katolikus ember, sőt tovább megyek, nincs az országban jószándéku, másvallásu magyar ember sem, aki át ne érezné ennek a Katolikus Nagy gyűlés állal felvetett problémának sorsdöntő fontosságát. Ha pedig igy áll a helyzet, akkor szeptember 28.
október 1-é-n nemcsak h03y . az egész ország szeme csüng ezen a Katolikus Nagygyűlésen, nemcsak hogy minden magyar emlier szive együtt dobog vele, de a ténylegesen résztvevők s^áma is akkora lesa, hogy az még., a tavalyi hatalmas arányokat is túlszárnyalja.
Takarékos háziasszonyok örőrne a VIM uj olcsó ára:
NAOY DOBOZ 60 FILLÉR
Kttzáp DOBOZ 40 FILLÉR NORMÁL KARTON 20 FILLÉR
— Gyermek boy kabátok minden nagyságban legolcsóbb árban kaphatók Schütznál.
Hogyan él és dolgozik az iparosok dalárdája Keszthelyen ?
Feljegyzések a válogató verseny első serlegavatósáról
Keszthely, szeptember 1?
(Saját tudósítónktól) Nevezetes xer-.eguyatása volt a Keszthelyi l|>urosok Da.kriréuok. Nem azért,\'inert crös versenyben az egyik első dijat hozta cl (/.a,a vármegye czüsuerle^ét; a kerületi válogatóversenyről. Ez maga nem Iliig)\' újság. A Keszthelyi Iparosok Dalköre 4<j év óta annyi sikert ért el, hogy szinte már természetesnek veszi a dalos-közvélemény, Ivogy ha valahova indul, onnét elsőként érkezzék haza. Ezúttal " nagyobb jelentőséget a dalárda belső válságának elsimítása adta a serlegavató vacsorának.
Dalárda és város
Keszthely városában komoly kulturális vagyon-tárgy számba veszik a dalárdát. N«m csak szóval ós nerti csak erkölcsiekben nyilvánuló értékeléssel. Hanem anyagiakkal is. A város maga áldozatot "hoz érte. (iondozza, fenntartja, mint aliogyan igondozni és fenn kell tartíuii " váios ingatlan vagy egyéb vagyonát is. -Keszthelyen magától értetődő, liogy " dalárda |R-nzl»e kerül. Az évi költségvetésben 300, majd a versenyre még 100 |>engüt kupott
a dalárda. Nemrégen kaptak uj dalos-sapkákat. Minden da\'os ingyen |>apta. AkánnCrre fordul az ember, mindeii-|e:é látja a da\'osokkal és a dalárdával való törődést, az általa szerzett kulturális ciedmények megbecsülését.
Igen... igy lehet és igy kell magyar dalkulturát csinálni.
A második elnök-válság
Most már hónapok óta belső válság volt a dalárdában. Dr. Gárdonyi Lajos h. városbíró ,« is mondott "z elnökségről. Bognár Imre. halála után liamar rázta m«g i dalártlát a második elnök-válság. A széthullani készülő tábor felett átvette a parancsnokságot Iwsits Gyula igazgató,\' a dalárda ü^y-\\«/.ető elnöke ikerüli a válság köze-lieite ugy összetartani u csapatot, hogy győztesen jöttek haza Egerszígről. Erro az örömre következett u másik. Dr. Gárdonyi I.ajost, akit a dalosok rajongásig szeretnek, sikerült visszanyerni a dalárda éléi«. Ahol j»cdig Gárdonyi és Iwsits együtt állnak az é en, együtt, dolgoznak, ott a munka sikere is Ifit-tos.
Serlegavató öröm ünnep
Az elnökség kérdése a vasárnapi ser\'.egavatón dőlt el.
Ott volt Reischl Imre városbíró, az aranyos kedélyű, lelkes dalos-l>arát, az ünneplő dalárda disztagja. ott volt a daloskerület képviseletében Barbarils Lajos főtitkár. Ott voltak a dalárda disztagjai: Melzler Kánoly ipartestületi, Luckwig Sándor ii>anosköri elnök és Gelencsér Sánilor. Ott volt Bartos József h. főjegyző, dr. Onoszlán István jegyző, Kovács Mór előljáró. Ott volt a dalárda Hatat v«\'g\\eskara é ón Simon-né elnökasszonnyal.
A szép sereget Iwsits Gyula avatta fel. Beszédében összefogást sürgetett és meleg hálával emlékezeti meg Endie Gyula karnagy munkájáról. Amikor Gárdonyi I^ajost, mint visszatérő elnököt aposztrofálta, percekig tornf-boló taps és ünneplés zajába fulladt a serlegavató beszéd.
Reischl Imre a régi magyar daloshagyományok tiszteletét állította derűs hangú felköszön tőjében követendőül a dalosok elé. Megint hosszan dübörgött az óváció, amikor kérte a lemondott elnököt helyének elfoglalására.
Dr. Gárdonyi Lajos, aki 15 év óta a dalárda majdnem minden serlegét avatta, a felé áradó szeretet-özóiiben szellemesen válaszolt az elhangzottakra. Az elnökséget elfogadta, mert — mint mondta — .mikor mindenki átérzi és teljesíti kötelességét, akkor elnöknek lenid nem teher, hanem gyönyörűsége Vége-hossz" nem volt az /örömteljes, látszott, hogy őszinte ünneplésnek.
\' Barbarits Lajos a daloskcrület üdvözletét tolmácsolta, a mogyar nóta-
Férfi- és női szövet
osztályunk a legszebb, legdivatosabb Sszi és téli újdonságokat ajánlja önnek
Személyesen győződjék meg legolcsóbb árainkról, hatalmas választékunkat vételkényszer nélkül szívesen bemutatjuk.
Áruház.
ZALAI KÖZLÖNY
1938 greptenibci tó
kincs megtartásának nemzeti Jelentőségéről, a dalos-életben szükséges haj-, rnóniárél, a belső és a kerülettel való együttműködésről beszélt.
Otthona lesz a dalárdának
I.udwig Sándor bejelentette, hogy az Ipartestület székházul épit és benne otthona .esz a dalárdának is.
Itt álljunk csak meg c^y pillanata) A mai ipáros-házat é|)itik át nagyob-. bilják. Az egyik ipaios ott a fehér asztalnál felaján\'olt lüí>0 pengőt. A másik amit megspórolt cg)- nagyobb munkájánál, odandja, hogy tornya is legyen az épületnek. A harmadik (ezflstkoszorus mester) a dijat nyert toronydiszitését adta oda.
Boldog Keszthely, ahol a kőz érdekében indult mozgalmak az c.sö órában találnak mecénásokat...
Iieischl Imre a szónok kérésére kilátásba helyezte a város támogatását az ij>arosok székház-építéséhez. (Mini halljuk, 6000 pengő lesz.)
A serlegavató vucvora c^ész számláját (voltak vagy nyolcvanan) nCin a dalosok, hanem részben a város, részben a dalárda vezetői fizették. Volt is hangulat, nóta, tánc hajnalig
^ téli program
Köíb^n megkérdeztük az elnököl, dr. Gárdonyi Lajost, mi a legközelebbi dalos-program. Nos hát, ,—\\ a program is méltó Keszthelyhez. íme:
— A \\egycikar ké>zűl a dal népszerűsítését szolgáló estékre. Könnyű, dallamos, modem számokat tanulnak. Több ilyen zenei és dalos est lesz a télen. Egyik cél: keszthelyi szerzők szerzeményeit akarjuk előadni, keszthelyi előadókat, muzsikusokat, énekesekéi szőre illtetni. Ezeket az estéket minden anyagi haszon nélkül fogjuk rendezni, inkább 9sak azért, hflgy dalárdánk minél jobban beledolgozza m,ttgát Keszthely kulturális és társadalmi éK\'tébc. Még az ősz folyamán iesz egy bognár Imre cmlék-cstélyünk. Szilveszterkor magyaros dalos-bált jvn. dezünk. Jövőre lesz uz 5Q éves jubileumunk, Aria már most készülünk, A jubiláris évbftu — reméljük — otUion-avutásunk i> .esz,
— Lényeges belső váaltqzás — mondta dr. Gárdonyi — nCiu les* a dalárdánál. örvendetes, l*>gy mim! többen Jelentkeznek tagfelvéteíro. Megszervezzük a dalárda barátainak szövetségét is.

Igy ól, igy dolgozik az iparosok dalárdája Keszthelyen. És igy .szerelne élni, igy szeretne dolgozni minden zalai dalárda. Így is g,hetue, igy is dolgozhatna mind, ha olyan iv\'.kes, áldozatos érdeklődés és támogatás sejtené a dalos-munkát másutt is, mint Készt, helyen...
Kezdődő Otóérelmeszesedésnél reggel éhgyompjra egy, pohár t^rn.é-sietes „Ferenc k^Ufüviz
ugy az alhasi pangást, mint az emésztés renyheségéi megszünteti, a te-ketzizom emelkedését csökkenti és a magas vérnyomást mérsékli,
SZÍNFOLTOK...
Ezredes ur — civilben
Nemrég találkoztam vele. Magas, szálas alakja már messziről tűnt. Ugy mondják, hetven körül Jár az öi\'egur: — dv minden fiatal megirigyelhetné büszke járását. Gyér hajszálai - amelyeket minden reggel gondosan két percig kefél már őszbeboruliak, csak kemény bajnsz-szátal vörösbejátszók. Azokat is pont egy percig szokta kefélni.
Általában Ezredes ur mindent |)Crcnyl pontossággal végez. Télen-nyáron hatkor ktU s még a ej-pöfüzést is időre végzi. Olyan, mint egy menetrend. Nagynéha krákog és donnerwetterezik r— valamikor ezreknek dirigált, — most azonban már csak a szakácsnét egreclroztatja. Ez is csak a gyo-íjterbaja miatt van. Igaz, hogy megnevelte már 10 év alatt. Maris akár lisztiszolg.inak is ehnohetne 1*0(1 ig Ezredes ur már ré^en civil ember lett. Csak rcggelenkint né zegetl szekrényl)cn lógó mundérját. A melle csu|>a érem, kitüntetés. Csörögve löszéinek a mull emlékeiről, mikor nyiük « szekrény ajtó — és Ezrede*, ur ily.cn-kof az ezüstc>.engésü érmek összekoccanásakor mindig a jégi dicsőséges csaták zaját hallja...
Eddig sohasem tudtam, hogy Ezredes ur a jétálibon. és olvasáson kivül mivel tölti napjait Most vé.etlenül rájöttem.
Ott állt a nagy |>qpjrkCieskedés kiszolgáló aszta a melleit, elölt\'.\' csupa térkép. A csinos kiszqlgáló-kisasszonyok már az üzletben létező összes alias; ok»t, térké|>ekct eléje liordták, de ö egyre csak csóválta a fejét. Végigböngészte uz összes térképeket, hosszan, morogva — önmagával szit/Üott vitatkozni ilyenkor — éi a végén csak ennyit mondott:
— Hossz I
Ez a szó ugy hangzott, mint egy vezényszó.
C.sak mikor felnézett és szeme a kiszo\'gálóki\'Us.iZonyok ijedt, kedves tekintetével tu|áil:o?olt, ku-pott észbe, liogy nem a kaszárnyában van.
— I\'ardon. .Köszönöm, dc ez sem ieiel meg! — javított ilyenkor Ez-redes ur a lielyzctcn és kemény arcvonásai barátságossá vállak Mikor megpillantott és észresx\'tte\' hogy fi.4j-e.em, egyenes léptekkel te ém tartott és anélkül, liogy kérdeztem vo-na, beszélni kezdett.
— Tudja, nem hóbort ám ez, hogy én itt kutatok. Aááá... Tudja mit keresek?... Neiu. Ne is törje a fejét, ugy sem találja ki.
— Itt közie.ebb hajolt és szinte súgva, mintha valami nagy titkot áruina ej, fü embe mondta;
• — Abesszínia térképéi! — Rendes térképet persze, nem ilyeneket
— bökötl az ut-usz ó> térkép halmazok ie.é. Mert nála a térkép fogalma ulá csuk részA\'tes, komoly, aalonai térkép tartozott. Mint mondta, neki nem játékszernek kelL <
Ez az olasz—abesszin ügy nem egész egykelied. Hiába tanácskoznak?:. — itt lesz valami. Ezért ke.iui térkép. Tudja, ilyenkor pontosan vezetek minden hadilépést. Atxeszeiu a parancsnokságot ... IV. hadosztály ide ... olt most áttörés... ugy ... ilt kemény tűzharc iesz, ezt a voiwlat u tüzérséggel elzáraloin ... Szóról igy! Az,orosz—japén iuiboru unalmával is igy «játszottam.\' Három hétig kutattam pesten térkép után, inig vé^ie egy rendeset laiáltum. Most Abe.NSZin;u lérké|>ével vagyok igy ... Már az e.ső hadmületeket •jegyezni, akarom. Tudja, most mit olvasok? Abesszínia földrajzát! Tanulmányozni keli a. terejM, különben nem tudom jftdtíígozni a csatákat...
Megköszöni-\' u szives kiszolgálást, meghajolt külön-külön a ki. szolgálónő, a pénztároskisagszony és a tulajdonos eiötl. Ezüstvégu botját kurdnuk használva tiszteigeit, majd egyenes, keméoy léptekkel elvegyü l az utca forgatagában... r
tr
Féltandijas angol éa német nyelvtanfolyamok a Zalai Közlöny előfizetői részére
A nyelvek tanulása évről évr3 jobban tért hódit Nagykanizsán is csak ugy, mint az egész müveit világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon.
A Zalai Közlöny rwg akarja könnyiieni előfizetőinkek a nyelv, tanulást és ezért megállapodott egy elismerten kitűnő nagykanizsai nyelvtanámővel, aki két nyelvet 50 százalékos kedvezménnyel tanit a Zalai Közlöny előfizetőinek.
Az angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, hetenként két ..órával hat hónapig tart, havi tanc^j a Zalai Közlöny előfize-
tőinek 5 pengő, (nem előfizetőknek 10 pengő). Pallos Erzsébet a Ion ckmi egyetemen szerezte meg az angol nydvtanári diplomát. A tökéletes kiejtést biztosltjfák mr. Walter Ripman-nak, a londoni egyetem fo> notika tanárának eredeti grammo. fon lemezei. Jelentkezni bármikor lehet a nyelvtanárnőnél (Erzsébet-tér 18. II. em.)0
Minden tanfolyamr a való féltan-dijas beiratkozáshoz fel kell mu» tatni a Zalai Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtáját, vagy a Zalai Közlöny szerkesztőségének igazolá-sát-
Babi-tánclskola
At Igazgató arak engedélyével az
• lanti likola részére I. hú 18-An, auraan. O. u. 4 órai kezdőitől az la«Mi«kír nagyterméből) (tánctanfolyama! nyitok. Af«la4tt«Mp.rt1aniláia megkeidódött OÁBOR, tánctanár.
íd<3
Hőcsökkenés!
Projnisltt Élénk délnyugati, nyugati szél, változó felhőzet, helyonkint, így a Dunántul nyugati vidékein* is zápor. A hőmérséklet keddon még emelkedik, do szerdán már oaökk^n.
Naptár: Szeptember 18. szerda ltom. kat. K. József. Protestáns Titusz. Iw. Elul hó 20.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó napban a .Mária, gyógy*?ejtár Király-utca 40. és a klskaniztai gyógy, szertár.
Ma éjszaka várlak
Kedves, vidám német t operett, azok közül való, umelyek két órá» derűt, vidámságot és kacagást lopnak1"a nézők leikébe. Nem nagy igényű film, meséje könnyed, fordulatos. Egy htres pilóta 24 órával előbb érkezik Bécsbe, mint aliogyon hivatalosan várják és ezt az egyju»|»s inkoguitót felliuaz, nálja arra, hogy az ismeretlen és kedélyes Bécsben egy kis kaiaudol kövessen, el. Megüuuerkadik egy hunglc. mezieiárusitó kibasszon nyal, akit a% elragadóun lielyos JcimyJugó\'alakié* igy elhisseök, hogy a» egy nap elég arna, liogy a bires pilótu .örökr-\' nála felejtse szivét: Természetes a mese a hapy-*ndig ezer fordulatot és vidám jelenetei engedélyez, amelyekéi u szereplők igen jól jálstouak meg. Viszontlátjuk a pémCt o|>eretluk iüinert inasát (kitűnőt) és a. báró un sstuttpében Paul Hórbigert, jaki, raoU is ykl ám vágót ára üst inajflii körűi.. Jemiy Jugó <já* tékában-iüJriM*, üde ó» igen • szimjMiti\' ku». Kari Boe.iu-töl már láttiuik jobb rendezést ls, de a vidám o|>erettnck megfelel uz a könn>«d beállítás, a mely ugyan nem uj, dc íordulatöBsá teszi a darabot. A kinérőmüsorbon a két rajzos .trükkfilm egészíti ki. a kétórás vidám szórakozást.
MLORMEK SZÖVETEK
a divat vezető újdonságai, Iegr nagyobb választékban kaphatők
Kirsthner Már diuatfrultázában*
ZALAI KÖZLÖNY
Teherautó gázolta el
Zarubay hadnagyot
A nagy-gyakorlatról hazatérőben történt a halálos szerencsétlenség
1935 swp\'cmher 18 _
Vármegyei lövészverseny Egerszegen
Vasárnap került lebonjo\'Itásra a zaluvármegyei polgári lövészegy e lek 15)35. évi bajnoki céllövőversenye Egerszegen. A versenyen a Nagykai nlzsai MOVE Is szerepelt, de sajnos várakozáson alul. A verseny vég* eredménye a következő : Csapatbaj. nokság : 1. Zalaegerszegi MOVI3 1307 pont, 2* Nova 1259 pont, 8. Nagykanizsai MOVE 1246 ponttol. Egyéni: 1. Máttyássy (Egerszeg) 268, 2. Szabó (Nova) 285, 3. Szása dr. (Egerszeg) 263. A nyerlesek a testnevelési felügyelőség dijait nyerték.
Csík Ferenc Nagykanizsán
Vasárnap ismét nagy sportnapja lesz Nagykuni; sAnak. Vasárnap zárul az uszóévad és ebből az alkalom-ból az NTE uszószukoaztálya tárgya lásokat folytat, hogy a záróvers nyre sikerüljön lehozni Nagykanizsára Csik Ferencet és a két Lengváry fi-vért. Minden jel arra mutat, hogy a tárgyalások kedvező eiedménnyc] fejeződnek be.
- KteUarfvtselé* rMafc* .rendkívül előnyöl bútorvásárlás alkalom. Modern berendelések, tökéletes Jé kivitelben, bosmi\' lejáratú réscUilre. söt kamat mentesen is kaphatók Konrtela butor Áruházban. Horthy MJklé».ut 4.
— Kleriex éa lüertaipertex férfi szövetek egyedárusilása Schütz Áruházban.
Mindenkit megdöbbentett Kani-zsán Zarubay Ervin hadnagy tragikus molorkerékpárszeren:sét!ensége. Az első jelentések nem tudtak a szerencsétlenség okáról felvi ágoíi-tást adni. A most érkezett részletes jelentés a következőkben számol he a szerencsétlenségről:
A tragikus végrt ért 25 éves had. nagy Hajmáskér. n teljesiett szolgálatot és résztvett a honvédség ös:i nagygyakorialán. Már hazafelé me* neteliek, amikor,a szerencsétlenség történt. Zarub iy üssz kötő tiszt volt és mo.orkerékpáron az egyik menetelő páncélos szakaszt ellenőrizte. Sukoro község közelében egy mel-lékutról váratlanul parasztszekér fordult be az útra, ugyanakkor, a mikor Zarub iy mellett nagy katonai teherautó haladt el. A fiatal hadaagy gépével b.szorult a két jármű
Budapest, szeptember 17 A gazdaadósság, k r nd :zése ügyében, beavatott helyen közük, hogy csak a deviza-helyzet tisztázódása és a külföldi adósságok rendezésa után k \'rülhet sor a gazdaadósságok végleges rendezésérc. Nem lesz1
közé, a motorkerékpár megfarolt és Zarubay Ervin gépével együtt a tel tírrautó alá került. A magas teherautóról nem is vették észre a s:e-ívncsétlenséget, pedig a teherautó kerekei átmentek a szerencsétlen hadnagyon. A ügy.lmez.etö kiáliá-sokra megállt autóról társai a sebe. sülthöz si\'ttek, akit még eszméleténél találtak. A fiatal hadnagy ekkor is kötelességére gondolt és utasilotla osztagát, hogy csak meneteljen to-iVább, rövidesen -utána el is vesztette eszméletét. A s -ékesfehérvári kórházba szálli.ották, ahol megállapították, hogy lábán és karján koj>ott zuzódásokat, mellén, nho! az autó keresztülment, nein voltak zúzódások, de a nehéz jármű sjly03 belsJ vérzéseket okozott és ez okozta, hogy a kórházban rövid negyedóra után klszen védett.
általános rendezés, hanem egyenként és esetenként vizsgálják ki, a gazdák ügyét. Az 50 holdon aluli gazdák adósságait valószínül g kötvény-tartozássá nyilvánítjuk. Min-den birlokcsoporlra enyhíteni fogják a kamatterheket. (MTI) t
s
ÓszI loDálnldoDSágalm megérkeztek
és nagy választékban kapható*
Minden nálam vásárlót díjtalanul megtanítok a legdivatosabb fazonú pulloverek és kosztümök kötésére és horkolására.
ELITE kézlfflUDki szalon
mi lóimullur UJntawk
Változásolt i püspökségen
Veszprém, szeptember 17 Dr. Rot* Nándor veszprémi megyéspüspök Wcber Pál kanonokot saját kérőimére felmentette az Iroda. Igazgatóság tisztje alól és az egyházmegyei Iroda vezetésével Lang-már Lipót dr. püspöki titkárt b\'zta meg. - Kauzli Dezső pttspóki hely-aököt a megyéspüspök ugyancsak saját kérelmére felmentette a szemináriumi rektorság alól és a szeminárium ideiglenes vezetését Ur. Kiss György spirituálisra bízta.
Önkéntes árnréei hirdetmény.
Nagykanizsa m. város árvaszékének 2478/1935. számú határozata értelmében nyert felhatalmazás alapján közhírré teszem, hogy néhai özvegy Anhoffer Qyuláná hagyatékához tartozó ingóságokat, ugymiut: bulorok, ruhitnemüek, háztartási felszerelések, ezüstnemüeket, tűzifát stb. I. évi szeptember hó 21 én détiitán 3 órakor Kórház-utca 9. szám alatt megtartandó önkéntes árverésen a legtöbbet Ígérőnek el fogom adni.
Nagykanizsa, 1935. ávi szeptember hó 14-én,__
w BanokooMl Byérg,
kirendelt gondnok
BolettalTáizon Bot tta rud . Boletta\' zstnor, Linóleum Viaszos fánoil lábtörlők Kárpitos keltékek afrik tisztitoH Zsineg.félék ■atrac váuoa Szóajegek Szönyegrédö Síboaitiák Szalmazsák
HiRSCH ÉS SZEGŐ
Mi lesz a gazda-adósságokkal?
Beavatott nyilatkozat a végleges rendezésről
fl ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
A "2»
Bodor azért aggódott, sajnálta az ezredest é> szeretett vo\'na valaki olyannal, beszélni, aki ért a dolgokhoz és "ki senkinek nem mondj" el, hogy miről beszéltek. Török kapitányhoz volt a legtöbb bizalma, de Roll" miatt n«m akarta ott elárulni, liogy mégis van benne valami bizonytalanság. Amint tűnődve haladt az utcán és szórakozottan fogadta az emberek* köszönését, — amióla I^óránlot levágta, minden második ember köszönt neki — egy lelkész jött vele szembe. Erről eszébe jutott a jó öreg ezredlelkész, aki a laktanya közfiiében lakott. Kiindult hozzá. A lelkész nagyon barátságosan fogadta, leültette; megkínált" konyakkal, cigarettával.
— főtisztelendő uram bizonyára ismeri az esetemet? Ebben az ügyben liolnap ieg#8i a miniszterhez vagyok idézve az ez redős úrral együtt.
— Édes fiam, féni csak a jó Istentől keil, akinek ebben n szomorú esetijén te cwik eszköze voltál, inert általad bűnhődött az uz ember, aki punyl embertársának okozott már bajt.
Te már meggyóntad a vétkedéi és én ugy éreztem, ho.-O\' az Úristen sugala-tára o\'doztalak re\'. A kegyelmes urat a város ellenzéki képviselője támadta meg a képviselőházban, azt pedig az eziedes ur bátyja .piszkált> fel, ón véletlenül ha\'\'ottani, amikor beszélgetett ve\'e erről a do\'ogról. Véletlenség vo\'t, nem is szóltam ró"a még senkinek. Legjobb az ilyenekről hallgatni. Neked azért mondom el, inert tudom, hogy szereted a parancsnokot ós bánt, hogy kellemet\'énséget okoztál neki.
— Mégis, mit lehetne lenni, hogy az ezredes ur inkább dicséretet kapjon, mint megrovást? iAz ezredes ur nem lehet felelős azért, amit a tisztjei szolgálaton kívül cselekszenek. 1
— Nem kell Semmitől tartanod. Az egész csak azért van. liogy az ollenzék lássa, milyen komoly"" veszi a kegyelmes ur azt a dolgot, ö maga vitt-gálja kl. Azért kell neklek -felmenni,c liogy ennek az ügynek komoly szinc legyen. Te majd mondd cl a kegyel ím® urnák, hogy a főjegyző többszörös vl-vól>ajnok és tizenhárom véres párbajt vivőit, amelyben mindig «z ellenfele kapott súlyos sebet. Ez nagyon fontos... igaz, liogy a politikusok rög-tőn azt mondják, az egész csak mese és bizonyítékokat kérnek, — tette hoz-u\\ az öreg nap elkomorodva és gondolatokba mélyedve hajtotta Tejét tenyerébe.
Sokáig hallgattak, végül a pap el-
mosolyodva bökött homlokára:
— A lai«k mindig irtak róla, mert ilyenkor kapkodják az újságot. Várj
csak!
Csengelelt a legényének, azután elküldte a szerkesztőhöz, lwgy ha ráér, Jöjjön el hozzá röglön, ha nem, akkor üzenje meg, mikor jöhet, de még o inal nap folyamán.
— Nagyon szeretnék rajtad segíteni, édes fiam, mert nagybátyádnak köszönhetem, liogy az lettem, ami vagyok.
— A Káno\'y bácsinak? — kérdezte a hadnagy meglepődve.
— Alinak.
— I)e hiszen én mindig ugy tudtam, hogy Károly bácsi rossz katona vo!t és csak akkor lett őrnagy, amikor nyugdíjazták. Pedig kedves jó ember volt, öl szerettem « legjobban az egész rokonságban.
— Nem vo\'t ő rossz katona, hanem vidám ember, aki mindenkihez jó volt, szerette a bort, az asszonyokat
bizony olykor elfelejtkezett mindenről, ha valahol jól érezte magát l>e azért a magasabb katonai tudományokat még ina is az ő könyveiből tanítják. Két tankönyvét használják és azt hiszem, azok sohasem fognak elavulni. Az ő századához vonultam én l>e ezelőtt negyvenkét esztendővel újoncnak. Földműves parasztlegény voltam.
— De hiszen a főtisztelendő ur a Ueieznayak közül való, ugy tudom, — csodálkozott a hadnagy.
— Nyugodj belé, fiam, hogy szabályszerű paraszt volt nekem minden ivadékom, akármit is mondanak. Még Rákóczi idejében történt, hogy egy
sebesült Beleznayt az ősanyám ápejt. Mielőtt meghalt, feleségül vette. De nem maradt ut ina iegyéb, mbil a mentéje, meg a kunija, liát igy vagyok én Beleznay. Károly bátyádnak az volt a szokása, hogy aki újonc bevonult, azt mind megkérdezte: tud-e Írni, olvasni? Aki nem tudott, azt meg kellett taniiani valamelyik altisztnek Amikor rossz idő volt, vagy más okból nem vonultunk ki, akkor megvizsgálta, hogy mennyire haladtunk. Nekem egy káplár volt a tunitóm. Soha-sem felejtem el, liogy amikor ebéd után leültünk a szakasz fehérre suro\'-t asztalához, akkor "zt mondta; .Idehallgass, k*4yu bundás és nyisd ki a füledet, mert ha egyszeriben meg num tanulod a betűt, amit mutatok, hát leszedem és kibököm a szemedet. Mert jegyezd meg magadnak, liogy egy magyar királyi honvédkáplár nem iskolamester! Ha a butaságod miatt megbüntet a kapitány ur és a Böske kisasszony egy vasárnap hiába fogja várni a káplár ur.it, akkor kUrtl«k ebből a keserves ívilágból, amelyikben hiába szereztem magas rangot, mégis ilyen vágóhídra való ökörrel kell vesződnöm!» A lendületes bevezető beszéd után elém tolta a palatáblát, markomba nyomta a |>a!uvessxőt, ki-nyitolia az ábécéd könyvet ós bütykös ujjával rábökött i\\z i bt\'lüre. Nem akarom részletezni a dolgot, dc a harmadik héten ón már imi is, olvasni is tudtam.
(Folyt. k*r.)
zalai közlöny
— (Az ügyésziről) Vitéz Csillaghy György, u nagykanizsai kir. ügyészség elnöke szabadságának letöltése után átvette Ijivatala vezetését.
— (XngvkaulzsalBk a bírák és ügyészek koiigrevsrusán) A Kaposváron megtartott országos birói és ügyészi kongresszuson Nagykanizsáról dr. Hon-{ nig Alfréd törvényszéki elnök, Imrcfi László dr. törvényszéki biró, Bertin Gusztáv és dr. Szabady Lőrinc nyug. törvényszéki tanács lnókök vettek részt, inig Keszthelyről llaám Ernő járásbíróság! elnök és dr. Pattonay László kir. járásbiró.
— (Kelemen Ferenc előadása Zalaegerszegen) Kelemen Ferenc, a Nogy-kanizsui Takurékpénztár igazgatója, Zalaegerszegen a városháza nagytermében igen érdekes \'előadást tartott. A i Magyar mezőgazdaság ós a pénzintézetek sor.sközóssége» c. előadás helyett uzonbun, lekintotlpl, iiogy u hallgatóság között c»ak kevés számban \\oiiak mezőgazdák, u •Pénzintézetek szere|Hí a gazdasági ós a kereskedelmi életben ós kupcsoi/atu egyéb termelési ágakon* ciinind tartotta meg előadását. A nagy iiozzáértósscl és szaktudással fejépiielt előadás nagy sikert aratott, a/, <\'gerszögiek melegen ünnei>ellók a kanizsai eiöudót.
— (IskoiBgoncbioksá^ ülés) Kedden délben a nagykanizsai iskolagondnokság dr. llujdu Gyula einök.ete ulait ülést tartott, amelyen belső ügyek kerültek telárgya.ásru uz iskolaév-kezdeti tanerő szélosztássul kupcsolutbun.
— (A Niigvkaííjz-\'iil Polgári Kgylel) ezúton tudatja, Jiogy az egyesület könyvtára mcgnyiit. A tuyok vasárnap délután 2 ós 3 «j*a között már kuphut n"k könyveket.
— (Az Egyházi Ycgyeskar) szerdái este 7 órakor próbál tart. Kérem u tagok pontos megjelenését. Gazdug kán tor.
^ — (A kbíuiniz^al Irfdlk-beiörés,)
mint a rendőriégi nyomozás mcgálLupi-tolta, — vaklárma volt. A trafik kisablakát a leijcicntü este nyitvalok\'j-tette és reggel első ijedelmében u rendőrségre szuiudt s csak utóbb derült ki, Iiogy n«m is hiányzik semmi a tralikból. Ezek után^az ügyben u nyomozást beszüntették.
- (Mhrúlnjíol Ivott a /örök «ukorkn> árus felesége) Seikir Zutfikámó. született Hranke i\'aula uugykujiiz^ai török cukorkaáru*, aki férjével Enwvébet-lér 13. sz. alatt lakik, öngyilkossági szándékból marólúgot ivott. Szikimé édesanyja olasz nö volt, apja osztrák, ő maga török ember felesége. Az asz-szony és férjik között civódás támadt. Az asszony annyira elkeseredett, hogy marólúghoz nyúlt, hogy e\'.emésszc ina-gát. A marólúg a .szerencsétlen usz-szony egész belsejét összeégette. He-szállították a kórházba. AlU>|X)ta súlyos.
— (A hátgerincét tör/e) \'özv. Szmo-dics I-Vrenené 51 éves nemcspátrói nsz-szony házának udvarán felmászott u fáru diót szedni. Megcsúszott .és oly szerencsétlenül esett le a földre, hogy hátgerincét törte, fi lel veszélyes állajiot pun szállították be a kórházba.
40.000 pengő forgalmiadó részesedést kapott Nagykanizsa
Jelentettük, hogy a polgármester legutóbb hivatalos ügyben Buda pesten járt. Értesülésünk szerint dr. Krátky czalkalommal a pénzügy mi. nisztérlumban is folytatott tárgyald sokat, melyeknek eredményekép si-került ujabb 40.000 pengő forgalmi-adó részesedést kieszközölni Nagykanizsa részére. Az összeg legközelebb kerül utalványozásra.
— (Egy gj*rm»k siilyoH lia\'ecie) Kottán Mária, a nagyrécuel uradalmi kanász 6 éves leánykája a mezőre ment szekéien. Útközben leesett a szekérről, több bordatörést és súlyos belső sérülést szenvedett. Válságos államiban kórházba került.
— Qrünhut Elemér oki. elektromérnök e hó végén nyit Jameg villamossági és rádió szaküzletét Deák-tér 2.sz. alatt. (Felső templomnál).
— (Viz helyett mosószódát IvoH) Zelkó Mária 19 év«s leány, Golenszky I-creuc házturtási alkabnazottja liét-főn este vizet akart inni a konyhában. Felkapott egy poharat és annuk tartalmát felhajtotta. Későn vette észre, hogy a polu\'irban. viz helyett mosószóda volt, amely nyelőcsövét összemarta. A mentők kórházba szállították.
— Divat mtati* flaoeil ás parget •nyagok a l«gsz«bb választékban kaphatók Schütznél.
— ablakok mögött tisztaság és rend van u lakásbun. Verőfény, csapkodó esővíz, fülledt nyár, marcona tél — mindegy, az abiaktábla makulátlan, se tolt, se karcolás rajta, Csodaszere van ennek a háziasszonynak? ónnek is lesz, hu igénybe veszi a Yim-et. Vim most sokkul olcsóbb, már 20 fillérért kapható egy eredeti doboz.
— Gyermek Irmch (Xwt lubfttok
minden méretben a legolcsóbb árb«n Scliütznél. »
— (Bélyeggyűjtők találkozója) udf dán délután 6-tól 8-ig a Punnonia liátsó kistermében.
_ Tücsök lakást épít*/ két gyerek a kertben s Kiosáryné Réz Ixjla versel irt róla Az Én Újságom uj száinál>an. Ego kedves regénye: Gabi, a nyápic és egy titokzatos, meseszerű történet: A dcncvérkirály folytatását találjuk meg benne.
Gőzfürdő nyitva r<«gel 6 órától esie Ö óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
1935. szeptember ifl.
Feleki Rezsó rádiókoncertje
Téli emlékezetes nagysikerű hangversenye óla először hal.hatluk va sárnap este Feleki Rezsőnek, váro. sunk kiváló énekesének hangját a rádió közvetítésében. Hogy ilyen ritkán hallható ez a nemes hang, ez a kifinomult, magas kulturáju énekművész, bizony eléggé sajnálatos, mect, félretéve minden lokálpatrla-tizmust és elfogultságot, bátran megállapíthatjuk, hogy Feleki rádiókoncertje a legmagasabb igényeket is kielégítette. Az olasz bel-camo dallamboldogságán ál, Schubert örök dalain kérésziül V;umay ós Kálmán Imre két remekbeszabott magyar müdaláig mindin egyes műsorszámát valóságos él-ttel te.itette. Ez a művész nem lélektelen kóta-fejeket énekel: dalaiban az Élet ritmusa lüktet, érzelmességét be.ső átélés tüze füli
Melegen gratulálunk a fiatal mű vésznek és sok hasonló sikert kívánunk nejti, magunknak pedig azt, hogy minél előbb hallhassuk ismét.
(dr. S.)
Kedd
17.30 üertiiu István szalonzenekar.
— 18.05 A rádió tárgyjorsjáték húzása.
— 19 Kernács I\'ál hegedül. •- 19.50 A magyur—csehszlovák válogatott labdarugómérkőzés. (Mugyur Károly.)
— 20.10 Menjünk ki a divatból. Asz-lányl Károly, Köpeczi-Boót-z l.ojos és Polgár Tibor rádiótréfája. — 21.10 lli-i«k. — 21.30 Három olasz csillug. — 22 Idöjárásjcicntés. - 22.15 Cigányzene. — 23 Kertész Miklós jazz-zene. karának müaora, Szcutiványi Zoltán énekszámaival. - 0.05 Hirek.
Budapest II.
17.35 Az atomok világa. (Dr. Gombás
Vérosi Mozgó
Szeptember 18—19. Szerda és csütörtök
Lilian Ha rvey ezidei egyetlen grandiózus filmje
Bábszínház
A szezon kimagasló slágere. Pazar kiállítású pompás film! Szerelem, romantika, humor.
A filmprimadonna partnere: Gene Raymond.
Ezenkívül nagyszerű kisérő műsor és Magyar Hiradé.
Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor.
km elaö előadások filléres helyárakkal!
Pál.) — 18.10-19.05 Bertlia István szalonzenekara. — 19.10—19.35 A földmüvelésügyi minisztérium félórtja. — 19.10 Kosztolányi I)Czső beszól Puskin «Anyegin.-jéröl. - 20.05-20.35 Wcy. gond Tibor énekel. - 20.-10 Hirck. Bécs.
17.30 Bach: Baritonária. Loe\\ve; Nászdal. ltossini: Sevillai ária. Utáni zongoradaralKik. — 20.15 A rádiózen?-kar Fali-estje I-orini s\'zoprán ós Gutt-man tenorral. — 22.10 Walter Károly orgonázik. — 23.05. Kurz Zelma lemezei. Utána l-ig Tánclemezek.
Szerda
ttuítapc«t I.
6.45 Torna. — Utána Imng.emezek.
— 10 Hírek. - 10.20 «F«nny srerel-me.» (Részletek Kármán József müvéből.) — 10.45 A csecsemőgondozás babonái. — 12.05 Weidinger Ede szalonzenekara. - 12.30 Hirek. - J3.20 Időjelzés, időjárás jelentés. — 13.30 Endie Bé.a szólókvartettje. — 14.40 Hirek, árak. — 1G.10 Diákfélóra. «A hegyek styn élnek őrökké.» (Fazekas István.) — 1G.45 Időjelzés, hirek. —
17 A nő uz egészségügy szolgálatában. (Dr. Kc.ekeJOió Hatvány Mária.)
17.30 RCisz Pál- Angyal Árpád szalon- és jazz-zene karának jnüsora. _
18 A rádió-tárgy sorsjáték húzása. —
19 Steller Mária magyar nótákat énekel, ki-éri cigányzene. — 19.45 Lemez a nyaralásról. (Laczkó Géza csevegése.)
— 20.15 Külügyi negyedóra, -,22030 Az operaházi zenekar. — 21.40 Hirek
— 22 A Mándits-zenekur műsora, Kai. már Pál énekszámaival. — 23 Hanglemezek. -f 0.05 Ilirek.
3B halálos Ítélettel
vésődött u albán láxadók bfiap«r«
Tirana, szeptember 17 A rendkívüli biróság befejezte a lázadók utolsó csoportja felett az iiélctmondást. Kedden egyet halálra Ítéltek, többet fegyházzal büntetlek. Összesen 36 lázadót iiél.ek hu.áira. Polli lkai körökben uzt hiszik, hogy a halálraítélteket nem végzik ki, hanem büntetésüket életfogytiglani fegyházra változtatják át- , / i
öt turista megfagyott
Milano, szeptember 17 Az egyik közeli turistamenedékház közelében súlyos turjstasaerencsét-lenség történt. Egy nagyobb társaság indult a 3300 méter magas; csúcs megmászására. Visszafelé a társaságnak csak egyik része érte el a menedékházat, mig a másik fele kinnrekedt az éjszakában. Mire ke\' resósre indultak, a társaság tagjai közül ölen megfagytak.
Vallási ámokfutó borzalmas Vérengzése
London, szeptember 17 Maláji földön egy vallási összejövetelen az egyik maláji hirtelen felugrott, elkiáltotta magát, hogy Allahot látja maga elótt, aki felszólította, hogy mutasson be neki emberáldozatot. Ugyanebben a pilla-\' natban tört ragadott és mészárolni kezdett. Hamarosan hét halott feküdt körülötte. , , . \'
1935. szeptember 18
ZALAI KÖZLÖNY
T
I
Modern gyermekkocsik
nagy választékban!
LAKBERENDEZÉS
otthonos, Ízléses és nem drága,
kapható
a . UIIIIUHUO, IZIIÖVO US llblll Ul
I M I kedvező feltételekkel is kap
Kopstein
Kérjen árajánlatot!
bútoráruházban
Nagykanizsa.
Megszűnt a forint-pánik Hollandiában
Hága, szeptemljer 17
Hollandiában a forint-pánik már itK\'gszílnt, a kamatlábat 6-ről 6-ra emelték fel, a kormány pedig egy még hatásosabb takarékossági trvet dolgoz ki.
Tara«BTttis<o
irányzat I barátságos, forgalom: élénk.
Bon llnn. 77-ea 1545-15 75, 7S-.S 1560-1590, 79-ea 15 75-16 05, 90-11 1590-1615, dunánL 77-ai 14 95-1510, 7S-as 1510-1525, 79-as 1925—15-40. 80-aa 1525—1535.1 — Rótta pestvidéki 1410 1420. mis 14 10-14 20. Zab u| kOiíp 1660-1670. Tengeri llaslntall kOstp ab bpeat 1570-1590.
Kladla a laplulajdottos KOzgazda.ágl Rt. Qatenbarg Nyomda éa Délialal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán.
Pslel6a kiadót Zalai Ktroly. Interurbán tataion: Ntuykanlaaa 78. aaán,
L
A lALAI közlöny
barátai
\' ZALAI KÖZLÖNY
hirdetőinél vásárolnak t
A Zalai Közlöny minden előfizetője
az u\'.olsó havi elöNzetésI nyugta felmutatása melleit
napi 2 fillérért
tsg|a lehel a többezer kötetei nagykanizsai Horváth-Nle ujságüzlel kölcsönkönyvtárá-nak. Vagyis havi 60 fillérért a .Zalai Közlöny-minden előlizetője
annyi könyvet vihet ki havonta a külcsín-könyvtárból, ahányat csak el tud olvasni Az előfizetési nyugta felmutatói köletenkénl 8 filléres kedvezményes kölcsöndljérl kapnak könyveket a Horváth-kölcsönkönyvtárban akkor ls, ha a havi kedvezményt nem óha|l|ák igénybevenni.
\\7
Megérkeztek a
Standard
Orion Telefunken Philips
rádióujdonságok Bemutatás:
m^Ko Szabó Antal
™ fP rádió- ós ólmár-
ól sorozata.
Üzletében.
1PBÚHIB0ETÉSEK
■ dUt tuámsp ét bnaesi 10 stéta nó*n tovékM Mé 4 IWOr, Wótközna) 0 mUt, linó— UtvékM aaé I tUlé»7
Katonatlaxtl éa altlsattl szabályszerű lapkák minden számban nagy választék Beleznainál, Sugár-ut 53. 3338
Slramlékot márványból és gránitból csak Kovácsnál, Klrály-u. 33., kaphat olcsón és |dt. 2788
Urilányok legrégibb johlrncvü warrd-Iskoléja Sxiibados Rózsi dr. Karcingné divatszalonja. 3407
Katonai éi sgysnruháxstl cikkek legnagyobb választék és legolcsóbb beszerzési forrái Beleznainál, Sugár-ut 53. 3339
Hasxnélt ruhát veszek és eladok, hívásra házhoz megyek. Márkus, Klrálv-utca 31. 32%
íróasztal aloaón eladó lapunk nyomdájában.
Magyar u. 58/a. mngúnháx 2200\' pengőért eladó. 3418
Egyszobás udvari lakás november 1 re kiadó Kossuth-tér 3. 3420
Kisebb axélflbirtokot 1 holdig, közel a kanizsai hitárban, keretek megvételre. Ajánlatokat a kiadóba kérek. /
Megbízható (ózni tudó mlndonsat felveszek. Kaufmann Manóné Erzsébet-tér
1. sí. 3223
Jókarban levő Irégépot keresek megvételre. Ajánlatokat .Typua* Jeligére ki-
Klrály-utca 21. alatt kétszobás lakás és egybenyíló üzlethelyiség november 1 rr kiadó. Bővebbet Steiner, Ektvós-tér 5. 3423
HtfSSÍjMlit -—:
I—
I mindenki a kelyl ksrttksdéks* és iparosaknál smtmbo bal

o
ZALAI KÖZLÖNY
1835, szeptember lg
M
OST VEGYEN
KALAPOT! »
FÉRFIKALAPVÁSÁR
Gyapjukalapok
3#- p.ért
Nyulszörkalapok
10.- P-ért
Keménykalapok
9.50 P-ért
O
BRÓNYAI DIVATHÁZ
HORTHY MIKLÓS-ÚT 1.
(Városházpalota)
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
I9002M935.
Almaeladási hirdetmény.
A Vajda erdőben cca 40 q idei almatermést szedett állapotban f. hó 19-én d. e. 10 órakor a Vajda majorban megtartandó nyilvános szóbeli árverés utján egy tömegben eladok.
Nagykanizsa, 1935. évi szeptember hó 15-én.
Polgármester.
5.494/1935. szám.
Hirdetmény.
Közhírré tesszük, hogy Nagykanizsa m. város 1935. évi legelőbér kivetési lajstroma 1935. évi szeptember hó 16-tól október l-ig 15 napon át Nagykanizsa m. város adóhivatalánál közszemlére tétetett ki, azzal, hogy a kivetés ellen az érdekeltek a szemletétel első napjától számított 15 napon belül a városi adóhivatalnál benyújtandó és a polgármesteri hivatalhoz cimzendő fellebbezéssel élhetnek.
A közszemlére kitett lajstrom a hivatalos órák alatt a városi Adóhivatalban (Horthy Miklós-ut 1. sz. I. em. 1. ajtó alatt) megtekinthető.
Nagykanizsa, 1935. évi szeptember hó 16-án.
Városi Adóhivatal.
j^^KÍJJETEK! A«KERESZTES-j*fí GYORSSAL1 ~
" * A XXV!.OR»ZÁOO»
OLIKUSNAGYGYOLESR
Gabona csáaáiósiereki
Porpácok: Nedvespácok i
Arzópáo Bfgrioi Porarol HI|jozén
Tlllantla Tlllantin
eredeti gyári árban éa csomagolásban.
■ atrAgyá ki
Pétl-.ó
Ah. azup.rfo.zfit 40%-oa káll.6 Thomaaaalak
kg.-kénl, zsák-azámra Í3 waggon-tételekben.
FUTORi
vegytiszta szénaavas takarmAnymész.
PEKKi
„D" vitamin készítmény. Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
■ag, mfltrágya, »JS YÍ. y.»d.\'m l.i.r.k atb. kere.k.dé.ében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bírását: mellett.) Telelőn 130.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
19295/1935.
Árlejtési hirdetmény.
A közintézményekhez beszállított kb. 1600 ürm. tűzifa apritási munkálatait f. évi szeptemberhó 21-én d. e. 10 órakor a tvárosi gazdasági hivatalban tartandó nyilvános szóbeli árlejtésen vállalatba adom.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1935. évi szeptember hó 17-én.
Polgármester.
Pk 6384/1935. az. 1933. vghlól 2612. sz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Hcchrellet Komit és dr. Olrlner Antal tlgyvéftek által két>vltelt Helly Sándor tavára HO P láke é> tóbb követeiéi |á ralikat cetéig a nagykanlza.1 klr. Ilriablró-aig 1935. evl 6381. az. végaéaével elrendelt kleligitéit vésrebijtla iolylin végiehaltiat azenvectótSI 1935. évi íprilla hó 24-én lefog-
lalt 2330 pengőre becauli Ingóságokra a
Nagykanizaaiak találkozóhely* az
István klrily Szálloda
Budap.at, VI., Podmanlozky-iatoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedmény! kapnak. KSzponti fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterein, kávéház és amerlcan bar
aagykanizaai klr. láaáaMróaáí lenti sz végzésével nánreráa elrwtdelleTvin, annak az 1908. W XLI. IC. 20 §-a al.pjl,, a lent meaaavezett s • faglalial konyvbél ld nem tSaS más loilal-taiók tavára Is aa árvaréa megtarUaál elrendelem, áé caak arra aa eaatxe, ha kielégítési |ofluk ma la taoniti éa ba ellenük halasztó halilyu Igénykereaei iolya-matta nincs. végr. sienv. lakásán, Nagykanizsán, Suglr-ut 8 háraz. alatt leendó meglattáfira hallrldSSI 1939. éri (Héber hé II napjának *. e. ildrája ttzr-tlk kl. amikor a bíráltai lefoglalt Maro\'i alb • egyéb Ingóságokat aNjrtOSKt %*5-nek kéazpéntlzatéa mellett,«aetle| beesármi alul la, de a klklilláil ár kátkarmadáaálala-csonyabban csak a végr*M|táat aaaavedS beleegyezéaével, el logtaa adni. Azon Ingóságokra, amelyeknek i kikiáltási áta egyezer pengöo felül van, az M10-90I. M. E. taámu rendelet élteinkben csak azok irveresbetnek. akik a Idklanáai ir egytlzedréasét bánatpáassl leteazlk.
Nagykanlzaa, 1939 évi azept. hé 2
Itaán Gyula s. k.
Mr biz. végllkatli.
„i, mint blrósá^rklkQldötl.
III
BIZTOS
erodméayt csak ugy ér el, ba hirdetéseit a naponta többezer példányban meg-ItíeftÓ. tnetsze vMékea ts el-tarjedt ZALAI KÖZLÖNY-b«> ad la (el. Kiadóhivatal Pöut 5. (az udvarban.) Tel. 78.
• KSzgazdatáfl Részvénytársaság 0
Menberi Nyomda t, DU LapkKadí Uűllalata
Nagykanizsa
KOayvajomda, kónyvköttszet. voaalozó intéz*, üzleti könyvek és dobozok gyára ■ nUil UstHssy" politikai itapHap azarfc.aztóaégo éa kiadóhivatala
ITELEFOI: 78."
KészHOnki
mindenféle kereskedelmi, Ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és eskelési értesítéseket, gyászjelenléseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
J
Gyártunki
üiletl könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömbökéi, minta-zacskókat, ísákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat, dobozokai stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. u
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Ffi-ut 5. szóm alatt.
Nyomatott a laptnlajdoooa KOigantaságl K.-T. UulaaUrg Myoaala áa Dáizalal Laonadé VálialaU könyvnyomdájában, Natlkaakaáa. tl\'alak> lilaliaaaXl Zalai Kárott).
75* évfolyam 212. sxám
Nagykanizsa, 1935. szeptember 19 csütörtök
Ara 12 \'Hlír
ZALAI KÖZLÖNY
■ I náWf
■323
ét lUSUr^, FM 5. Báa.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarit. Lajos
Előfizetési li«: egr hór» I pcnjí «• SurkeulóMfi t. kiadói) tvataJl taMoai m ac.
Drámai hangulatban várja Genf Mussolini sorsdöntő válaszát az ötös bisottság jelentésére
A szigorú titokban tartott jelentésről kiszivárgott hírek nem adnak reményt a helyzet békés megoldására — A Népszövetségből való kilépésről dönt a még együtt ülő
olasz minisztertanács
Világtörténelmi órák izgalmában Európa..
Genf,
szeptember 18 Az ötös bizottság kedden meg. szövegezett javaslata alig tartalmaz valamivel több engedményt Olaszország felé, mint azt a párisi tárgyaláson felaján\'ptták. Politikai i körökben biztosra veszik, hogy Mus- | sollni\' mlost már meggyőződéséhez Mvcn megkezdi a hadjáratot, mert Olaszország valószínűleg ellenzi az ötös bizottság jelentését.
Anglia és Franciaország síjoros együttműködést fejt ki az európai béke megóvása érdekéten. Genfben a legbizalmasabb tárgyalások folynak a megtorló intézkedésekre néz. ve. Kiszivárgott hirek szerint csak gazdasági szankciókról
van sző. Akiisi báró olasz megbízott tanácskozott Lavallal és közölte vele, hogy v
az\'Ötös bizottság javaslatát netn tartja megfelelőnek és olyannak, amely indokoltá tenné Olascorságnak a genfi keretben való megmaradását.
Aloisi kijelentése után Genf a leg. nagyobb izgalommal varja Mussolini válaszát, amelyet a fascista nagytanács szerda délelőtti ülése után közölnek minden valószínűség sze. rlnt. Genfben valósággal félnek attól, Hogy
bekövetkezik Olaszország és a NépSzOvetség között a aza kltás
Genf, szeptember 18 Mégérkezett Mussolini válasza. Olaszország nem tartja kielégítőnek a kiküldött ötös bizottság Jelentését és javaslatát. A .Duce egyenesen nevetségesnek tartja a Népszövetség elgondolását. Genfben ugy tudják, hogy • szerda délelőtti minisztertanácson mondják ki a Népszövetségből való kilépést. A niinlszt"rt!mács töM) - a háborúra vonatkozó - rendeletet is tárgyal.
Következik az olasz-angol bonyodalom
A Ma\'in jelentése szerint Oluszor. szág Ivetette a kockát. Ige* félő, hogy az ügyet hamarosan egy olasz -angol l>onyodalom követi, amely csak tetézné a bajt. Ixmdonban mindenki rosszat sejt. Ha szabad hinni
a genfi jelentéseknek és az ottani hangulatnak, akkor a bonyodalom végzetes lehet.
Rickett fizet
London, szeptember 18 S.chertok Rickett bizalmas barátja
repülőgépen Londonba érkezett, aíiol a mai napon kifizeti Marton londoni abesszin követ kezéhez a kétmillió fontot, aminek kifizetéséhez volt kötve a szerződís elsőbbségi érvénye.
Lewellyn Jones: „nem lett nyugalom, mig a revíziót mindenütt meg nem oldják44
London, szeptember 18 Lewellyn Johnes angol magyarbarát képviselő kedden elutazo\'t Londonból Budapestre. Utazása előtt kijelentette, hogy nagy örömmel jön Magyarországra és szívesen képviseli a welsj egyetemet a budapesti Pázmány egyetem 300 éves Jubileu-
ma alkalmával* Megemlékezett a súlyos nemzetközi helyzetről és ki-jelenlétté, hogy addig nem lesz nyugalom, mig a népszövetségi alapokmány 19. szakaszában lefektetett lehetőségnek megfelelően a revízió kérdését mindenütt meg nem oldják
Feszült várakozás Genfben és az egész világon
Genf, szeptember 18
Az ötös bizottság befejezte mun-> káját és átadta az olasz és az abesz. szin megbízottaknak a végleges szöveget.
Genfben félnek...
CiOnf egész figyelme Itóina felé fordul. Izgatottan várják, liogv a még mindig tartó minisztertanács milyen álláspontot foglal e| az ötös bizottság határozatával szemben. Nagyon félnek, hogy a hivatalos válasz is az lesz, ami a Berliner Tugeblatt jelentése alapján nyilvánosságra került. \'
Nincs még hivatalos válasz Rómából
Az olasz minisztertanács még mindig ülésezik. Hivatok* választ még nem adlak, a délelőtt érkezett jelentés csak a Berliner Tagcblatt tudósilójának közlése alapján került forgalomba.
Az ötös bizottság hivatalosan megállapított javaslatának részleteit a legnagyobb titokban tartják* Annyit tudnak Genfben, hogy Etiópiának gazdasági, politikai és igazgatási segélyt akarnak nyujteni a Népszövetség ellenőrzése alatt. Ennek célja az, hogy modem álammá alakítsa át Abessziniát; Az újjá-szervezéshez egy főtanácsot neveznének ki, továbbá nemzetközi rendőrséget vezényelnének ki. Sem a
tanács, sem a tisztviselők, sem pedig a rendőrség tagjai nem lehetnének az Abessztnlával szomszédos államok polgárai, így sem angol, sem francia, sem olasz állampolgárok. Nincs szó tehát politikai, katonai ellenőrzés alá helyezésről.
Laval nem nyilatkozik
Laval az ötös bizottság jelentése után teljesen elzárkózott minden felvilágosítás elől. Mindössze csak annyit mondott, Jiogy a bizottság munkájáról majd közleményt adnak ki.
Sortűz a tüntető ellenzéki ifjúság tömegébe
Varsó, szeptember 18
cl .,
Kryzvinlában az ellenzéki párt ifjúsági csoportja, n^ntegy 300 főnyi tömeg megtámadta a rendőrség épületét, kövekkel bezúzta ablakalt, kőzáport zúdítottak a rendőrökre, ugy hogy egy rendőr súlyosan meg ls sebesült. A tömejjet a rendőrök oszlásra szóll ották fel, majd riasztó lövéseket adlak le. Miután ez sönt használt, sortüzet adtak le a tömag re. A tüntetők közül 5 súlyosan meg sebesült, 1 leány belehalt sérülé sébe.
Liszt Ferenc magyarsága
A kulturvilág, de elsősorban a magyar nemzet Liszt Ferenc emlékévet tart az idén. Egyre-másra rendezik hazánkban és külföldöt) a Liszt ünnepélyeket és emlékhangversenyekét. A magyar rádió minap este az újonnan szervezett Európa-hangversenysorozat kenetében nemzetközi Liszt emlékhangversenyt rendezett, amelyet általánosságban a Liszt emlékév megnyitásánuk lehetne nevezni.
Liszt Ferenc magyarsága már elismeri (sohasem is volt kétséges I) Minap este ls 102 rádióállomás köz. vetítette a magyar Liszt Ferenc emlékhangversenyét, mégis még mindig akadnak, akik Liszt magyarságát kétségbe akarják^onni. Ezek elsösorbaif a németeké akik szeretnék a nagy zenefejedjÜmet magukénak mondani. Bár a józanabb elein Németországban is elismeri Lisztet magyarnak, vannak, akik éppen a Liszt emlékévet használják fel arra, hogy éles és nem egészen egyenes támadást intézzenek Liszt magyarsága ellen.
A »Zeilschrlft für Musík« elmü lap közöl legutóbbi számában Ilyen éles támadást. Ez a lap Regensburjr^ ban jelenik meg, de Berlinben, Kölnben, Lipcsében, sőt Bécsben ls van szerkesztősége és igy elég tekintélyes zenei szaklap. A cikk, amely el akarja vitatni tőlünk Liszt Ferenc magyar származását, Heinrich Fren: zel tollából »Der Deutsche Franz Liszt* címen jelent meg. Frenzel tanulmánynak nevezi írását, az azon* ban nem egyéb, mint szemenszedett valótlanságok halmazata.
- Nem közömbös, hogy milyen nemzet fia Liszt Ferenc, — kezdi cikkét a német Író.
A mi álláspontunk Ls ez és éppen ezért hangsúlyozzuk Liszt magyarságát. ö azonban ezt cáfolni igyekszik. »A m-m árja, hanem finn ugor fajhoz tartozó magyarok (Madjaren) magukénak vallják Lisztet s ennek a semmikép sím helytálló állításnak állandó hangoztatásával ert\'SHi befolyásolták az idegen nemzeteket, köztük » németeket is, olyannyira, hogy a legt&bb német kézilexíkon-ban is még mindig »magyar* Liszt* tel találkozunk,. - Írja többek között Heinrich Frenzel.
A továbbiakban a Liszt magyarsága mejlett szóló adatokat hami-* soknak mondja, igy azt a levelet ls, amelyet Liszt egyik legjobb barátjához, Auguszt báróhoz intézett és amelyben azt Írja: »sziwel-lélekkel magyarnak érzem magam és az is maradok halálom órájáig.* E levél ismert szövegéről megállapítja a német iró, hogy gyalázatos németséggel íródott, halott Liszt kitűnően beszélt németül. »És ha még e kijelentés Liszttől is származna, - írja tovább Frenzel - az is csak tulzött udvariasságnak tulajdonitható.* E nevetséges kifogásra csak azt kell kérdeznünk : Lehet e Józan ésszel elgondolni, hogy valaki túlzott udvariasságból egy másik nemzet íiá-

ZALAI KÖZLÖNY _ 1935. jieptcmbg 19.
Mt divotbemutotónkon
f. hó 21-én, szombaton d. u. V25 és 6 órai
A nagykanizsai Nemzeti Egység uj körzeti tisztikara
Szeptemberben a főispán, októberben vitéz Marton Béla érkezik Nagykanizsára
nak mondja magát ?
A cikkíró ezután azt állítja, hogy egy Magyarországon élő németnyelvű ember nem lehet magyar. Lehet, hogy ezt a pángermán jelszót meggyőződésből hangoztatja, de lehet, hogy csak azért, mert igy rá tudja húzni Liszt Ferencre is ezt az elméletet. »A magyarosítás terén - ,irja Frenzel - a magyarok soha sem ismertek határt (és u németek vájjon ismernek, amikor a Balatim mellé .rajzolgatják a német határt ? A~sz:rk.) Állandóan találkozunk .azzal a magyar képzelődéssel,/ hogy minden, ami magyarországi, egyúttal magyar is, legyen az német tudomány, művészet, vagy az indiai őslakóktól származó cigányok muzsikája.*
Mennyivel inkább mi mondhatnánk ezt a németesítésre. Hisz a germán fajimádatban egyes árja tudósok legutóbb arra vetemedtek, hogy bebizonyítsák Krisztus németségét. Ez épp annyira sikerült nekik, mint Liszt németségének bebizonyítása. A vad hazugságokra nem válaszolunk, azokat az igazság erején alulinuk tartjuk, a cikkben felhalmozott pángermán agitáció és fajiinódat-tobzódás ellen pedig álljon itt minden további nélkül egy józan, illetve igazságot kedvelő angol lap dkke.
A World Rádió ez a lap, amely Angliában hárommilliós példányszámban jelenik meg. A lap a muit-heti magyar Liszt hangversennyel kapcsolatban emlékezik meg Liszt Ferencről és többek között a következőket irja :
»Noha mindenki tudja, hogy Liszt Ferenc Magyarországon született, mégis sokan német zenésznek tekintik, mert sokáig élt Weimárban, művészi és baráti kupcsulatai Wag. ner Richárddal közismertek és igy Liszt neve összeforrt a német programzene iskolájával.* ^józan zenetörténész azonban nem tagadhatja le azt a hatást és befolyást, amelyet a magyar zene Liszt Ferencre gyu-korolt. A.cikk kiemeli, hogy >Liszt Ferencet, a nugy magyar zene szerzőt és művészt számos erős kötelék fűzte a magyar fővároshoz.* Tiz évig volt a budapesti Zeneakadémia igazgatója, számos nagyobb müvét, igy a Koronázási misét is kimondottan Budupcst számáru irta és életének számos fontos ese-ménye Magyarországon Játszódott le. Behatóim ismerteti a,cikk a Budapesten őrzött gazdag és rendkívül érdekes Liszt ereklyegyüjte-ményt- A továbbiakban igy ir :s >A Magyar Nemzeti Muzeumban őrzött eredeti Liszt-levelek érdekes világot vetnek a nugy zenészre. Liszt egyik 1847-ben irt levelében, 36 éves korában, amidőn világhíre tetőpontjára ért izzó magyar hazafiúi érzésről tett tanúságot. » Életem vezető eszméje, hogy hazám büszke legyen rám« — irja. Egy másik, 26 évvel később kelt levelében ezt irja : »Magyar akarok maradni bölcsőmtől a síromig és m£g vagyok győződve, hogy magas színvonalra fogom emelhetni Magyarország zenei kulturáját.c
Ijne, igy ir Liszt Ferenc magyarságáról egy angol lap.
A tények és bizonyítékok ellen harcolni kár, alantas ás rágalmazó eszközökkel pedig, mint azt a német lap teszi ünneprontó ízléstelenségé, vei, - égyenesen nevetséges. Különösen akkor, amikor egy olyan kijelentéssel állunk szemben, amelyet maga Liszt Ferenc adott Írásban :
— Magyar vagyok és az akarok maradni bölcsőmtől a sirlg ! W.. _ . <* e.)
A Nemzeti Egység átütő erejű lendületei készül fel Nagykanizsán is a politika élet őszi megindulása elé. Mint jelentettük, a párt-vezetőség kinevezése már megtörtént s az uj vezetőség haladéktalanul megkezdte a munkát. Ennek egyik látható eredménye az is, hogy készen van már a kerületi vezetőségek után a körzeti vezetőségek listája ls. Az I. (északi) kerület, mint ismeretes, 4 körzetre oszlik, a II. (déli) kerület ugyancsak 4 körzetből áll, a III. (kiskanizsai) kerületnek 3 körzete van. A körzeti vezetők névsora a következő :
Az /. k \'rülelben : I. körzet elnóke Arató Boldizsár, titkára Czulek József, II. kfeet elnöke Vécsey Barnabás, titkára Cseh Joachlm, III. körzet elnöke Filó Ferenc, titkára Papp Oszkár, IV. körzet elnöke dr. Knausz László, titkára Takáts Ferenc.
A II. kr üt étben : V. körzet elnöke Rajki István, titkára Boda Károly, VI. körzet elnöke Barabás Kálmán, titkára Hor-váth József, VII. körzet elnöke Zsigmond József, titkára Klein Már. ton, VIII. körzet elnöke BartalBéla, titkára Balogh József.
A III. k erületben :
IX. körzet elnöke dr. Malek László, titkára Gozdán József, X. körzet elnöke. Aradi Antal, titkára Plandír János, XI. körzet elnöke Erdélyi Ja. nos, titkára Szépudvary László.
A párt-vezetőség megszervezése után nyomban következik a Nemzeti Egység táborának hatalmas arányú szervezési íjiunkája. Ennek egyik eseménye iesz még október elején az a nagyválasztmányi ülés, amelyre megérkezik vitéz Tabódy Tibor főispán is. Október 20. táján pedig vitéz Marton Béla országgyűlési képviselő, a Nemzeti Egység
országos főtitkára érkezik Nagykanizsára az Itteni szervezési munkív felülvizsgálatára éB a szükséges to vábbiak megbeszélésére.
Sztrájk-mozgalmak Zalaegerszegen
Zalaegerszeg, szeptember 18 A kanizsai sztrájk-front végetért, ugyanekkor Zalaegerszegen megkezdődött, az ottani magyarszabó, segédek sztrájkba léptek. A szabó\' segédek magasabb munkabért akartak kiharcolni, a tárgyalások folynak, de eddig eredményre nem vezettek. A .sztrájkolókhoz most az egerszegi cipészsegédek is csatlakoztak. Az egyezkedési tárgyalások itt is megindultak, de a mesterek túlzottaknak tartják a munkások bérkövetelését. Nagy a nyugtalanság a kőmüvossegédek között is és nem lehetetlen, hogy rövidesen ők ls leteszik a szerszámot, miután a jelenlegi alacsony munkabérből nem tudnak embsrségesen megélni.
_ Divat tntoU* flaneil és p*rget anyagok a legszebb választékban kaphatók Schützoél.
Papa TANREND Mama
Órák Vasárnap Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat
7-8 Kalapok e > e tf ? tf £ ^
8-9 Öltönyök
9—10 FehérnemOek
10—11 Cipók
11—12 Kötöttáruk
12-1 Harisnyák
2—3 Bőráruk
3-4 Illatszerek
4-5 Szőnyegek
5—6 Esőkipanyak
1936. uepleahtr 19
ZAlLAI KÖZLÖNY
„Ez a kormány a falusi népet tette polffikáfának tengelyévé"
VUéz Marton Béla, országgyűlési képviselő, a NEP országos főtitkárának látogatása Pacsán
Pacsa, szeepiember 18
(Saját tudósítónktól) A pacsai választók-rület NEPszervezetének tisztségvis"lői és választmányi tagjai nagy számbann jelen ek meg az Otthon-vendéglő nagytermében. Megérkezésekor vitéz Marton Béla országos főtitkárt Nagy Károly elnök, községi bíró magyaros lélekkel üdvözölte és Lacher. Baba virágcsokrot nyújtott át kedves üdvözléssel Marton Béla feleségének, aki or. szágos körútján férjét elkísérte.
A teremben hangos $ljenzés fogadta a vendégeket és Povlcs István kisgazda, a NEP vezető titkára kő szőnie szép szavakkal az országos főtitkárnak, hogy látogatásával megtisztelte ezt a szegény, elhagyott kerületet, amelynek népe ugyancsak reászorul a pártfogásra. Hangoztatta, hogy tudatában vannak, hogy a Vezér a földművelő-népet akarja elesettségéből felemelni, mert hisz ezek vállán nyugszik a magyar élet, mégis kérik a Vezért, hogy keményen, erős kézzel fékezze meg a nép kihasználóinak, vámszedőinek túlkapásait..
Utána dr. Huszovszky Lajos, a kerület országgyűlési képviselője beszélt, aki átérzi - úgymond - törvényhozói kötelességét és minden erejét az ország, illetve n kerület érdekének szolgálatába állítja.
Vitéz MarUn Béla hatalmas, léle*. emelő beszédében a Vezér nemzetépítő célkitűzéseiről beszélt, amelyek a falu gazdasági helyzetének javulását célozzák. Beszélt a hitbizományi reformról, a gazdaadósságok rendezéséről, a felekezeti békéről és általában a magyar nemzeti erők összefogásáról.
Végül vitéz Tabajdy Kálmán ny. altábornagy, hahót) NEP községi elnök lelkes, katonás, gyújtó szavakban köszönte, meg Marton fó-
rt ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
— Vasárnap levizsgáztatott a kapitány és meggyanúsított, hogy én tudtom már azelőtt is Imi, olvasni. Érré, hogy ne tartson csatónak, felajánlottam; elmondom kividről az ábécés könyv egész szövegét, mert amit én egyszer haltok, azt sohasem felejtem ®l. Kánoly bátyád már el akart kerge üli, amikor az ezredlelkész jött fel, mert őt is érdekelték ezek a dolgok. Amikor meghallotta miről van szó, intett Kánoly bátyádnak és megkérdett, katolikus vagyok-e, azután meg. parancsolta, hogy mondjam el a mise szövegéből azt, amit tudok. Elmondtam. Akkor elmondott Dantéből ola-szul vagy három oldalt; hiba nélkül mondtam utána. Akkor maga mellé vezényelte telt és néha tanítgatott. Hat hónap múlva latinul beszélgetett ve-lem. \'Mikor letelt a három évem, kis-P®P Kttem és felszentelés után kinevezek tábori lelkésznek. Most már rangom van, a legelőkelőbb ezrednél vagyok, de .sohasem fogom elfelejteni J*zt a három esztendőt, amit a magam fajtájával töltöttem el a kaszárnyában ha bármikor módom van rá, hogy
titkár fáradhatatlan munkáját és a néppel való együttérzését.
Felemelt hangon je\'.entette ki, hogy ilyen kormány még sohasem volt, mint a Gömbös-kormány, amely nehéz viszonnyok között, a legnagyobb gondot a falu megmentésére fordítja és politikájának tengelyéül a magyar falusi népet kívánja tenni. Népi öntudat és összetartás nélkül azonban késleltetjük annak javulását és qz ellenség célját szolgáljuk.
A közönség egyhangú lelkesedéssel tett fogadalmat, hogy hűen kitart Gömbös Gyula miniszterelnök mejlett. ,
A gyűlés a Himnusz eléneklésével végződött.
— Gyermek b*y kabátok minden nagyságban legolcsóbb árban kaphatók Schútznál.
Ipari mintamQhelyeket állítanak fel Nagykanizsán
Az Iparügyi minisztérium a vidéki kisiparosságért
As újonnan létesített m. kír. ipari minisztérium teljes erővel igyekszik kitűzött céljalta magyar iparfejlesztés terén megvalósítani. Igy többek között a magyar kézmüiparosság szakismereteinek bővítésére ipari továbbképző tanfolyamokat rendez és ecélra mintámühelyeket szándékozik felállítani az ország több vidéki városában, ipari gócpontjaiban.
EzzeL kapcsolatban Nagykanizsán mozgalom imhjlt meg, hogy a vidéki városok sor^oan Nagykanizsát is sorozzák azok közé az ipari városok közé, ahol a minisztérium ezeketa tanfolyamokat rendezi és az ipari mintám ühelyeket felállítja.
valami örömet szerezzek nekik, nem mulasztom el. Téged is arra kérlek, légy jó hozzájuk. Szegény, tudatlan emberek, de lelkük van, mint neked és ők is Krisztus nyájálio? tartoznak, amelyben egyenlők vagyunk ...
— Károly bácsi, drága jó öreg paj-tásom ... Ugy játszott velem a földre kuporodva, mintha Ő is gyermek lelt volna.
— Tiszta lélek volt, szent ember, akit az Isten arra teremtett, hogy általa gyakorolja jótéteményeit. Pedig azt mondták rá; korhely, könnyelmű, haszontalan! Az Úristen azzal jutalmazta meg, hogy soha nem tudott hozzáférni gond, gyötrelem, fájdalom. Mindig elégedett volt. Kortársai már ezredesek voltak, amikor ö még mindig kapitány volt s nem bántotta, hogy az alatta szolgáló egykori hadnagyok is őrnagyok lettek már. ö maradt kapitány. Ha valaki megkérdezte; nem bántja-e, vidáman nevetett. Mi. kor én is megelőztem rangban, azt kérdezte: .Jobban izlik-e neked az étel, ital, mint eddig és szebben ragyog-e a nap? A nagy mindenség áldásai mindnyájunké, akik szépségeit meg tudjuk érteni és észre tudjuk v«nnl. Vagyunk ám néhányan ezen a földón, akik a rangunkat a mellűnk-l>en hordjuk, de az felér mindennel. Én rossz fiu voltam, az igaz, de mindenért megvigasztal, hogy sohasem unatkoztam és sohasem tagadtam meg magamtól semtait, ami jólesett.. Ilyen volt. Mindenki szerette, becsülte, de senki sem mert rábízni egy Zászlóaljat, pedig a százada mindig raiul«század
A mintám üheJyekben tartandó tanfolyamok előadóit a miniszter küldi kl és személyi kiadásait a minisztérium fedezi.
Nagy jelentőségű a mintám ühe-lyek felállítása a magyar kézműipar fejlesztése szempontjából, mert olyan ismereteket nyújt, amelyeket a technika fblylonos haladása szükségessé tesz és amelyek az ipari kalkuláció szempontjából is fontosak a vidéki kisiparos számára.
Valószínű, hogy a soproni Kamara ls támogatja a kanizsaiak mozgalmát, ugy hogy rövidesen beszámolhatunk a tanfolyam terminusáról is.
volt, mert a legényei lelkesedéssel csináltak minden mozdulatot\' és aki hibát követett el, azt a többiek szidták meg. Igaz, hogy én nem értek a katonai dolgokhoz, m«rt én csak ^őz-legény voltam, azután meg pap lettem.
— Negyvenesztendős szolgálat tatán még sem lehet ilyent mondani. ( Bizony én tudom, hogy Krisztus a másik, arcát is odatartotta\', de bennünket másra neveltek és én nem Is akartam azt, umi történt, csak védekeztem, mert... Mert kevély vagyok és dacos. \\em tehetek róla és ha módom lesz rá, majd igyekszem megváltozni.
— Nincs bűnöd, nekem elhiheted és ha mjfjg meg is bántad őszintén, akkor... tessék!... Isten hozta, kedves szerkesztő ur! Azért kérettem, mert szeretnék segitoni a hadnagy uron, aki ho\'nnp a miniszterhez van idézve.
— Igen, olvastam az interpellációt. Tele van hazug ferdítéssel. Fel vagyok háborodva. Fenevadnak nevezi a hadnagy urat, aki most szabadult ki az Intézetből ós vérsnomjas tigrisként ve-tette magát a polgári társadalomra, az első napon bénául mészárolta a jámbor közigazgatási főtisztviselői. A reg-geli ellenzéki laj:ok ugyanebben a hangnemben tárgyalják a dolgot, mi már megkaptuk telefonon. Én arra gondoltam, hogy tudósítást küldök a fővárosi lapoknak, de nem közölnék, mert azt hinnék, hogy ezt személyes okoklx\'>l teszem, azaz pénzért.
— Van más mód is, — szólt u lel-kész. — A hadnagy ur reggel utazik. Ma még talán ki lehetne keresni azo kat a JappétdányoioKt, amelyekben en-
ID<5
Változatlan!
Prognózis: Élénk szél, zápor vagy zivatar, a hőmérséklet alig változik.
Naptár: Szeptember 19. csütörtök. — Rom. kat Január. Protestáns Vilhel mi mi Izraelita Elul hó 21.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó napban a .Mária, gyógyszertár rály-utoa 40. 6a a kisl«nlzs«l gyógy-•zertár.
Gőzfürdő nyitva röggel 6 órától eat« 8 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
n«k a <jámbor polgárnak, a vívóversenyeken nyert bajnokságairól adnak hirl, azután talán a véres kanlpárba-jokról irt riportok sem ártanának, ha ezekből lehetne egy-egy példányt kapnL
— Legkésőbb egy óra múlva itt lesznek a példányok és minden vonatkozó cikk meg "lesz jelölve piros ceruzával, — ígérte az újságíró. — Sietek ls, hogy minél előbb clküldhessem a lapokat. — És elbúcsúzott.
— Érdekes, hogy a főtisztelendő urnák milyen szívesen tesz mindenki szolgálatot, — csodálkozott a hadnagy
— Édes fiam, sok szegény Írástudatlan embert tanítottam én ebben a városban a 1/! tű vetés mesterségére. Ezrei fizetem meg Károly/Btttyád jóságát és ezzel köszönöm toeuf az Úristennek liozzám való kegyességét. No, de most beszéljünk a te dolgodról, mert a kegyelmes umak, röviden és érthetően kell megmondani, hogy mi a jelentősége annak a halom újságpapírnak, amit eléje raksz, különben meg .sem hallgat Hogy mennyire utálja az újságol, ürról nekod sejtelmed sem lehet. Most már to is kapsz belőle izelitőt. Pedig az újságírók, amint látod, nem rossz emberek, dc mindenkivel nem tehetnek jót. A te ügyedben is, amint látod, ki a rossz* A képviselő, aki elmondta a hazugságot. Az ujságiró, aki leirja, amit a képviselő mondott, nem lehet arról, hogy a dolog nem ugy van, mert ha megtudja, akkor azt is megírja és akkor már a képviselő haragszik rá, aki tegnap örült annak, amit az újság irt.
LU . i CfWjt . , ,JJ)
t
ZALAI KÖZLÖNY
1935. szeptember 19
Apróságok asszonyoknak
£ Itt Jó tidil a kéi körll?
Gjümölc.HÍoltot kezünkről ecet, cjt-romlé vagy borkősavval lehet lemosni, de legjobb, ha Íróval niossuk lc, utána szappanosvizzel leöblítjük, azután aján-latos krémmel bekenni.
A selymet nyers burgonya levével kimosni a legtanácsosabb. A színes anyag nem veszitl el benne a színét, azonfelül pedig a selyemnek ugyanolyan fényé lesz, mint eredetileg volt. Burgonyalevet itjy állítunk elő: a nyicns burgonyát meghámozzuk, káposzta re-szelőn megreszeljük és kinyomjuk.
Szappan nélkül mosunk ebben a lé-
*
Kalap és kaMtffallér zsirosságát eltávolíthatjuk a kö^kező oldattal: egy liter víz, egy evőkanál spiritusz, egy evőkanál szalmiákszesz. Ezt lói összerázzák, egy erős kefét belemártunk az oldatba és a zsirfoltokat bedörzsöljük.

Frt» gyömölcsfoltot abroszból vagy más fehérneműből ugy távolítunk el, hogy tejbe mártjuk a foltos részt, utána citrommal megdörzsöljük, vir-ben kiöblítjük és megszárítjuk. Ezt többszöri nedvesítéssel napon kiszárítjuk és a folt eltűnik.
*
Ikrvadó vlráffok szárát forrö vizl»e állítjuk és mikorra a viz kihűl, felélednek a virágok. A szártik uzon részét, mely a forró vizbe ért, le kell vágni és a virüflot friss vizbe kell állítani,

GyertykpOCTéíea szőnyeg, szőnyegből gyertya pecséteket csakis Itatóspaplr segítségével vehetünk ki, melyre könnyedén tüJ*s vasalöt teszünk. Az eljárts csupán nagy türelmet és elövlgyázatot Igényel és legyen bár nagy értékű per-tsaszönyeg, teljesen rendbe jön, ha a tüzes vasalöt csakis gyen^Sden, a folton lévő itatóspapirm érintjük, amint azon előtűnik a zsirfolt, újítjuk a papírt mindaddig, mig csak a zsír-folt mutatkozik rajta. Igy nem lapui-fiiak le a magas szálak és utoljára szal-miák szesszel, melybe kevés vizet önlünk, tiszta ruha segítségével a folt helyét megdörzsöljük és az esetleg összekuszált szálakat rendbehozva, a teljes megszáradásig lábnyomoktót ór-Juk. l)e csakis igy ajánlatos, mert ha pl. nel»éz vasalóval Jól lenyomtatjuk a szőnyeget, azon a helyen a szálak örökie fekve maradnak.
Bőr reszté. Igen jó ragasztószer a következő, mellyel nemcsak bőrt, de kéregpapirost és egyebet is lel»et mgasztanl: Négy rész finom asztalos enyvet, 15 rész hideg vízben megáztatunk és addig hevítjük, amíg «z oldat teljesen tiszta. Akkor G5 rész forró vizet, folytonos keverés közben apródonként hozzá töltünk. Másik edényben 30 rész keményítőt, 20 rész hideg vízben simára elkeverünk, hogy ne legyen benne semmi csomó. A keményítős folyadékhoz lassan hozzátölt-jük a forró enyvet és még néhány percig főzzük. Kihűlés után pár csepp karbolsav«t adunk hozzá, hogy meg ne penészedjék és Jól bodugaszolt palackokba töltjük.
A hu gyakori teltsége, a rekesz erösebb feltolódása, májtájeki fájdalmak, emésztési nehéiségek, gyomorbélhurut és sárgaság a természetes „Ferenc József" keserűvíz haaxná-lata által megszünlelhetök és az agy, a szem, tüdő vagy sziv felé Irányuló vérlóduláiok ellensuiyozhatók. — Nagynevű orvosok Igazolják, hogy a Ferenc Józsel vizzcl — kiváltkép az Olö életmód következtében jelent kezö bajoknál és a kritikus kor be tegségelnél — fellQnöen jó eredményeket lehet elérni.
Uj szekta: — az osztályfőnök-imádók
Van egy kis folyóirat. Vérszegény apró-jószág a magyar folyóirat-tömkelegben. A címe ... hem fontos! Amint ő maga Írja magáról: «zenepedagógiai művészeti lap.» Az uj szám megemlékezik arról, hogy vitéz dr. Haász Aladár miniszteri tanácsost a kultuszminisztérium művészeti psztályfőnö-kévé nevezték ki. A cikk természetesen az uj osztályfőnök arcképével kezdődik. És végződik szórólszóra imigyen: \\
«.. .és vitéz dr. Haász Aladárt ml Is tiszta szivből imádjuk mindnyájan.»
Aláírás: .a felelős szerkesztő."
Nos, hát, kedves felelős szerkesztő ur, — a dolog azzal az «lmádjuk»-kal nem egészen igy áll. Azt ugyanis nem akarjuk fel-tételezni, hogy a .mindnyájan, közül bárki is szerelmes lenne az osztályfőnök urba. ön Is, a • mindnyájan, is egy tisztes férfitáborhoz tartóinak ...
A szerelemnek az emberi lélek legmagasztosabb érzésének szótártban még csak hagyján... H« szerelmes ajkáról szíikíad le a szó, akkor az Isten Is kedvtelve néz le a teremtményeinek tavaszi virágpompába borult szivére. Hiszen ezeknek az érzelmeknek az útját ő szabth meg olyan párhuzamban az ég felé törő áhítatéval. Azért szabta meg igy, mert erre az érzésre bizta a teremtésből a legnagyobb csodát: — az életet.
De a minisztériumi osztályfőnököt «Imádni,, felelős szerkesztő ur, — csak a földön csúszó gerinctel lehet. Annak az irányvonala pedig messze, nagvon ytcssZo van az emberbe oltott IMenl akaratnak ég felé Lvclö pályájától.
Elhisszük, hogy az uj osztályfőnök minden rajongó tiszteletet ós szeretetet megérdemel. Elhlsz-szük, liogy a Injxicskának érdeke is, hogy ezt a tiszteletet és szeretetet minél hangosabban észrevétesse az osztályfőnök úrral. Megszoktuk az egetverő vivátozást a magyar közéletben mindenütt, különösképpen pedig ott, ahol az ünneplők annak valami hasznát is várják. Megszoktuk, hogy közéletünk f«k ágában minden ambi-ció és minden tetterő abban merül kl, hogy kl tud szebben és lelkesebben dithirambust zengeni a másik hervadhatatlan érdemeiről. t
De bocsánatot kérünk, felelős szerkesztő url — imádni talán mégse tessék az osztályfőnők urnti Hátha az osztályfőnök ur. mint — mi is, akik olvastuk — émelygést kap a gyomrába?! Hátha az osz-tálvMnök ur — mint minden jó-éri&sü és jóizlésü ember — felháborodik ezen a szirupos, ragadós öinlengé-sen?! Hátha meg is veti magában ezt a férfiatlan, mohó hozsannát, ami mögé csuk gyanakodva lehet tekinteni. Hátha az osztályfőnök ur nem hajlandó aranyborjú-szerepre vállalkozni, írtért ő Is aflcrti a véleményen van, hogy imádás csak egynek jár kl és az — a felettünk lévő Isteni
Felelős szerkesztő ur, akkor ön ezt a játszmát elveszítette és uz osztályfőnök-imádók szektáj" csendes utálkozásl>n fullad, mielőtt még «az Imádott ljfay» kegyeinek sugarai és nfttajáu/morzsái lehullottak volna az ön lapjára ...
(JU)
Van-e összefüggés Forgó Oszkár öngyilkossága és a Transdanubia sorsa között?
Befejezéshez közeledik a Transdanubia teljes likvidálása
A fővárosi sajtó napok óta foglalkozik Forgó Oszkár tragédiájával. Forgó Oszkár, a Malomképviselők Országos Egyesületének volt elnöke, a Lipót-körűt 2. szám alatt levő harmadik emele.i irodahelyiségének ablakából leugrott és holtan .terült el a földön. A dúsgazdagnak hitt igazgatóról csakhamar kiderült, hogy anyagi gondok miatt követte el végzetes tettét és halálával négy vidéki malmot s-jlyos anyagi helyzet
elé állított. Budapesti , jelentések szerint ezek között szerepelt volna a nagykanizsai Transdanubia gőzmalom is. Erre vonatkozólag Nagy. kanlzsán Is különféle hirek terjedtek el, ugy hogy szükségesnek láttuk ebben a kérdésben a Transdanubiá-hoz közel álló köröknél informálódni.
- Tény, - mondotta informátorunk - hogy a Transdanubia a vil-lanykoncesszió elveszítése folytán
Városi Hc»g6
Szeptember 18—19. Szerda és csütörtök
Lilian Harvey ezldei egyetlen grandiózus filmje
Bábszínház
A szezon kimagasló slágere. Pazar kiállítású pompás filmi Szerelem, romantika, humor.
A filmprimadonna partnere: Gene Raymond.
Ezenkívül nagytiepD kiséró műsor és Magyar Hiradé.
Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor.
Jlx elaft előadások fillére* helyárakkal I
rövidesen kénytelen volt leállni. A központi igazgatóság, hogy a nagy» kanizsai és környéki llsztpiaoot kielégíthesse, egy Ideig fenntartotta raktárát, noha egyebekben üzemét teljesen megszüntette és a Ixxny-hídi telepről hozott lisztkészletekkel látta el a kanizsai piacot. Azonban a vállalat ezt a lisztraktárát is megszüntette és nagykanizsai telepét végleg likvidálta. Hónapok óta nincsien már raktára sem Nagy. kanlzsán a Transdanubiának,egyetlen tisztviselője végzi a likvidálási mukálatokat.
- Ami a Forgó Oszkárral való üz-leti kapcsolatot illeti, tudomásom szerint nem áll az, hogy az ő tönkre, menetele magával rántotta volna a Transdanubiát is, hiszen hol volt még akkor a Forgó-Ügy, amikor a központ kénytelen volt elhatározni a malomüzemének leállítását, majd a lisztraktár teljes beszünntetését. A\' Transdanubia tehát nem szenvedő alanya Forgó anyagi összeomlásának. i
V
A plébánián is Ishst
jelentkezni
a kétnapos Keresztes Oyors-ra, amely 29-30 án Indul az Országos Katholikus Nagygyűlésre
Az idei XXVI. katolikus Nagy, gyűlés programjánál é6 célkitűzésénél fogva is impozáns és nagy* arányú megmozdulásnak Ígérkezik. >Krlsztus és a gyermek* jelszó alatt tartják meg az Idei gyűlést és azon olyan problémák kerülnek megvitatásra, amelyek ma mindenkit érdekelnek.
A nagykanizsaiaknak szintén lehetőség nyilik, hogy az ünnepségeken résztvegyenek, miután a 600 utas jelentkezése esetén úgynevezett »Keresztes Gyors«ot álli tott programba. A Keresztes Gyors szeptember 29. és 30-án indul, az utazók két napot tölthetnek Pesten, ahol a megrendezendő nagy ünnepségek közül csak a Gyermek Utja cimü nagyszabású szabadtéri misztériumot emiitjük meg, amely többezer gyermekszereplőjével felejthetetlen látványt nyújt. A Nempeti Színházban a Missa Solemnis bemutatója, valamint a nagygyűlések és körmenetek egészítik ki a kétnapos programot. A kereskedők, nek is különösen alkalmas ez a gyors, mert vasárnap reggel indul (fél 10 körül lesz Pesten) és csak másnap, hétfőn este jön vissza. Igy a vasárnap szórakozásra, a hétfő pedig az üzleti ügyek elintézésére is felette alkalmas.
Jelentkezni 22-éig lehet a menet jegyirodában és a plébániai hiva talban is. Részvételi dij az Országot Katolikus Nagygyűlés jelvényével együtt, aminek megváltása kölelező, 8 pengő 54 fillér. Miután a Keresz-tes Gyors csak 500 utas Jelentkezése <setén indul, ajánlatos minél előbb jelemkezni.
— KOm&abittMttak fl*yelm«bel Bn-
torárdnkat .éoyegeseti taszálütott árakon árusítjuk. Hosszú lejáratú hitelre Is, kamatmentesen. Kopsteln bútoráruház. Horthy Mlklófi-ut 4. Mám.
— Etortox é» lilersupwUx férfi szövetek egyedárusitása Schütz Áruházban.
— (B*lye«crü)t0k találkozol sser-dán délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében.
zalai közlöny
1935. szeplember 19
_ (Szabadságról) Dr. Révffy Andor kir. törvényszéki birö nyári szabadságáról hazaérkezett és megkezdte működését. v
_ (A Zrjiyl Iio to\'ml ós Művészed Kör) kedden este Kelemen I-\'erenc társ-elnök eliiöklésévcl elnöki tanácsülést, majd igazgató-választmányi ülést tar-tott. Elhatározták, hogy a tisztújító közgyűlést október első felében , tartják meg. A jelölő bizottság előterjesztette erre vonatkozó javaslatát, a mely lényeges változást az eddigi tisztikarhoz és választmányhoz képest nem tartalmaz. Kimondta a választmány, liogy a üceálte . előadás-sorozat no. vember 3-án kezdi meg és március végén zárju be. A részletes program összeállítása folyamatban van. Az október 0-iki gyász-ünnep műsora már készen van. Dr. Winkler Ernő biditvá-nyára módol k«r*:s a Kör urni, liogy kisebb, meghi\\t)lt közönségnek sorozatos, tervszerű szak-előadásokat ren. dezzen |>árhuznmowi az irodaiomtór-történt\'t, természettudomány, nyelvismeret stb. tárgykörökben.
— (A városháziról) HCmmert Károly várovi főszámvevő egy heti szabadságia utajk>lL
— Herczfeld Mimi illatszertára már megnyílt.
— (Ku»e»ezuk a ittv,*«lie.yl akadémia két uj tápárát) A földművelésügyi miniszter a kesztlielyi gazdasági aku-dénúa kémiai tanszékére dr. kővágó-őrsi Kutliy Sándor vegyészménlök és bölcseleli doktort nevezte ki akadémiai rendes tanárrá. Kuthy eddig a debreceni tudományegyetem kémiai intézeténél volt tanárbiegéd. — Az állatle-nyésztési tanszékre dr. Berke Péter oki. gazda, állatorvost nevezte ki a miniszter akadémiai rendes tanárnuk. Dr. Berke volt kesztlielyi gazdász és asszisztens, kinevezése eiőtt a magyaróvári akadémia állattenyésztési tanszakon működött, mint lendkivüU tanár.
— (Hünliipltás) A tiszti orvosok vasárnap délután jt óidkor a Hozgonyi-utoai iskolában azokat a gyermekeket oltják be himlő ellen, akik a jná-jusi oltásból kimaradtak. KiskAnizsán ugyancsak vasárnap délután "z óvodában történik az oltás.
— (Mértéki|u**») A mértékhitelesítő bivataJ közegei a rendőrség közronnij-ködésével uz egész városban, üzletekben és elárusítóknál mértékrozzlát tartanak. Meg nem felelő mértéket, a mely nincs hitelesítve, vagy nem felel meg az előirt követelményeknek, elkobozzák.
— Herczfeld Mimi illatszertárában csaknem valamennyi márkás oíkk kapható.
— (Vidéki «*taés*et ivere-alapop) Az
uj oikreitek bemutatói eddig mindig 1 "esten voltak és a vidéki társulatok a sikeres darabokat csak akkor játszhatták, mikor azokat I\'esten már leélték a. mű-sorról. Kasén akartak segíteni a vidéki színigazgatók és most érdekes megegyezés jött létre a négy k\'gnagyobb vidéki színtársulat között. Fodor Oszkár Pécs—nagykanizsai, Tol-nay Andor kaposvári, Sziklai jeuő szegedi és Sebestyén Üéza miskolci színigazgatók megállapodtak, liogy a fővárosi opexettbemutatóktól függetlenül óvenkint több eredeti operettbemulatót tartanak. A négy igazgató ugy tervezi, liogy csuk egy díszletet csi-náltatnak, azokat kicserélik egymással, zenekari anyaggal, primadonnával és esetleg több társulati taggal együtt
— Gyermek tnueh cmrf ka»b*»k
minden méretben a legolcsóbb árb«B SchüUuél. t
A nagykanizsai MOVE főcsoport újjászervezése
Az ország egyik legcsendesebb, de annál tevékenyebben müködö MOVE-főcsoportja a nagykanizsai.\' Lövész-szakosztályának \'nagyszerű eredményeiről Ismételten volt alkalmunk beszámolni. A\' kanizsai MOVE minden hazafias mozgalomnak egyik legerősebb támaszpontja és sokszor kiinduló pontja volt. A nagykanizsai MOVE főcsoport rövid ideig való stagnálás után most ujult erővel ki-< vánja megkezdeni működését. Né. m \'lh Mihály ny. polgári iskolai igazgató, elnök teljesen újjászervezi a főcsoportot és hozzálát a nemes célú, hazafias egyesület kiépítéséhez. Ezen a héten választmányi ülés lesz, amelyen az újjászervezés és őszi program végrehajtását beszélik meg. Ugyanakkor szóba kerül a ba-\' kónakl vértanuk . exhumálásánuk és az emlékmű felsienielésénck programja is. A .MOVE elnökségének érdeme, hogy a Magyar Élet és Járadék Biztosító nagyon hathatós segítségével Mindenszentek ünnepén végre emlékmű kerül a nemzetj gondolat és hü hazafiság vértanúinak sírja fölé a hősök teflfttőjének előterében. És ezentúl a magyar nemzeti gondolat és törhetetlen magyar hűség zarándokhelye lesz a-MOVE jóvoltából a három bakónaki vértanú sírja.
BOROSHORDÓK
lM*r4««bli tölgyfából kínllvt, ujak lllttcnktnl 10 IIIIér, hasinál,ak liltrtnk«nt 7 fillér. Orláal
rakUr miatt «tad: Ottrtnar Simon éa Dudapta\'. Iroda : Vlaagridl ulca íi. Tclcloo : 9IÍ-W.
RakUr: Dofiíny.ulca 77.
— (Az Iparo kör e\'.ső lánrtejja) A
nagykanizsai i])arostársadalom egyik legkedvesebb szórakozása volt az elmúlt szezonl>an az Iparoskór által rendezett táncteák sorozata. A tavalyt nagysikerű estélyek után a rendezőség az idén is módot akar adni az ij>aros-ság o\'csó és házias szórakozásának, ezért kéthetenként családias •táneesté-ket tart. Az első ilyen teaest október 5-én ie.,z az iparoskör helyiségében.
Herozfeld Mimi illatszertárában háztartási tisztítószerek nagyon olcsón beszerezhetők.
— ItutorvéUrlái nem fond! Teljéi berendezéseket rendkívül előnyös részletfizetésre, sót kamatmentesen ia szállítunk. Kopttein butoráruház, Horthy Iflklót-ut 4.
— (Vailás/oknak) A \\<kl értékesítés \'gen gyengén indul. A hűtőházak még tavalyi nyul és fácánokkal vannak tel-. A németek csak októl>er 15-től decemberig hajlandók lötl vadat át-vennl. A többi országba sincs száml>a-\\eiictö export. A lőtt vad ám az idén nagyion alacsony lesz. — U. U, E.
— (A esizmfi immka-dijait) A cl-
pészipari sztrájk alkalmával közöltök a clpőiPari munkások munkadiját -o vásározó cipészeknél. Kivilnságra most közöljük a megállapított csizma-munkadíjakat. Ezek szerint a munkaadók fizetnek egy női boxcsizma után 2 70, férfi box- és zsiros-csiztiia után 3 .és fejelés után 2.00 pengőt. A munkaadók a legutóbbi bérleszámolás alkalmával már az uj bérmegállapítás szerint fizették ki munkásaikat.
— (Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán az elmúlt héten ti gyermek született, (nitkd a ü jej\'uiy volt: Godin-\'k György földműves ós Szmodlcs Juliánnak rk. leánya, Kovács Kálmán géplakatos és Yaldinger Ilonának rk .leánya, Sebestyén István cij>ész-segéd és Csányi Ilo. nj\'uiak rk. leánya, l\'éti Ferenc Máv. munkás és Magyar Juliannának rk. leánya, \\\'ass István napszámos ós Horváth Annának rk. leánya. Házasságon idvül születeti egy leánygyermek. — Halálozás 8 Esetben történt: Vajda Jó-zser napszámos rk. tiö éves, Daui Jó-zsefné Marton kiftaiin rk. 57 éves, lluza Pál asztalos mester rk. til éves, Schapringor Pauta izr. 30 éves (Kerc-cseny), Fekete József földműves ag. h. ev. 21 éves (Porrogszenlkirály), SUigl Mária Magdoaia rk., NOuliercz Lajos nyug. Máv. főkalauz rk. 75 éves, Bognár Anna takarítónő rk. 22 éves. — Házasságkötés 7 volt: Pint János üveges-mester *rk. (Budapest,) és Major Anna rk., Manko\\i,cs István Kál-intfn építési vállalkozó rk. és Haár likella Mária rk., Kovács Jenő napszámos rk. és parti Katalin rk., Bolf Jáuos földműves rk. és Borovlts Katalin rk., Örkényi János jogszigorló rk. (Butfe»i*.st) és Péteri Gizella xk (Csurgó), Simon György asztalos-^géd rk. és Koiougya Mária rk., Andó Feienc villanyszerelő rk. és Kőbán Gizella rk.
— (Ilalá\'o* «séi a nztaá*-s»\'kérrö[) Ilaláios kimenetem szerencsétlenség történt Egerszegen. Sclmabel János 80 éves j>éksegéd felkereste Nagy János fuvarost, hogy szerezzen neki valami munkál. A fu\\aios azonnal megfogadta az öreg embert ós elmentek szénát rqkni. Sclmabel a kocsi tetejéu .állt,
i Nagy P\'-\'dig alulról adogatta a szénát. Már csaknem befejezték a munkát, alig pár villarakás hiányzott, amikor Stlniabei leszédült a szénás-szekérről és vérző szájjal, mozdulatlanul elterült a kocsi mellett. Azonnal mentőkéi hívtak, de már csuk a Jialált tudták konstatálni. A szerencsétlen öreg embej-feje te tejére esett, elharapta nyelvéi és ny a kc-sigo lya tó rés t szenvedett. ,
és
Hitel foglalkozók ügyeli!!
Az 1924. évi IX. és az 1929. X. törvénycikknek a bortörvény lontosabb rendelkezéseit tartalmazó és feltűnő helyen kifüggesztésre rendelt kivonata újból beszerezhető
aZala! Közlöiy kiadúbivataidbao
Fó-ut 6.
Ára darabonként, kemény kartonlapra húzva I pengő.
— Talált kutya. Fiatal vizsla (uj nyakravelóval) találtatott, igazolt tulajdonosa átveheti Ungcr UUmann állatvédő elnöknél.
— A dolgozó nő mnya ájíát fejtegeti Horváth Irén a Dolgozó Asszonyok Lapja legújabb számá&b. Háztartási rovat, divat, könyvesház, "kertészet, képek egészítik ki a színes és .tartalmas számot. Szerkesztőség és kiadóhivatal; Budapest, I. I\'erry Oszkár-u. 78. Mutat, ványsxám kapható.
Az NTE mindkét futballcsapata vasárnap Kaposvárott játszik
Az NTE első csapata vasárnap a Kaposvári Turul ellen jálszik, a második csapat pedig a Turul második csapatával játsza le ugyancsak bajnoki mérkőzését. Mindkét mérkőzés a Somogy Csepel profibajnoki küzdelem elömérkőzése lesz.
Az NTE autóbuszon megy Kapós várra reggel 8 órakor. Autóbuszköltség 3.50 P. Jelentkezni lehet az összeg egyidejű lefizetése • mellett Dezső Józsefnél, a városházán.
VltorléTó repülés Nagykanizsán
Erőteljes mozgalom indult pteg oly irányban, liogy az október 6-án meg. rendezendő repülőnapon Nagykanizsán vitorlarCpülőgép is szerepeljen a programban. A vitorlarepülőgép sportjának meghonosításán! a kanizsai sportkörök akcióba léptek.
NTE közgyűlés és tea
Vasárnap tartja ^az NTE évi rendes közgyűlését, amelyen beszámol szép munkájáról ez a minden támogatást megérdemlő és dicsőséges múlttal bíró sportegyesület.
Ebből az alkalomból délután ax NTE úszószakosztálya nagyszabású teát rendez, amelyen a sport minden igaz és meleg szivü barátja részt vess
Megérkeztek a Standard
Orion Teleffunken Philips
rádióujdonságok
u^. "»<rtxrzaicL
Bemutatás:
Szabó Antal
ridló- és oslllár-Uzletéb«n. -
ZALAI KÖZLÖNY
20.000 pengős lopás i Weiiz Manfréd gyárban
Csepel, szeptember 18 Megállapították a Welsz Manfréd gyárban, hogy a legutóbbi időben mintegy 20.000 pengó értékű kerék páralkatrész tünt el a gyárból. Mun kásoknak öltözött detektívek lepték el a gyárat és csakhamar rájöttél;, hogy négy munkás a testére kötve, nadrágszíjra aggatva, a kabát alatt csempészték ki az árukat. A tolvaj munkásokat azonnal elfogták Á& letartóztatták.
Szerda\'.
17.30 Reisz Pál—Angyal Árpád szalon- ós jazz.zenekarának műsora. —
18 A rádió-tárgy sorsjáték húzása. -
19 Stcllcr Mária magyar nótákat énekel, kiséri cigányzene. — 19.45 Lemez a nyaralásról. (Lflczkó Géza csevegése.)
20.15 Külügyi negyedóra. - 2030 Az operaházi zenekar. — 21.10 Ilinek — 22 A Mándits-zouekar műsora, Kai.\' már Pál énekszámaival. — 23 IJang-letneaek. — 0.05 Ilirek. Bodhpwt (t
17.35 A hírverés lélektana. (Antalffy Vilmos.) - 18.05-18.35 IWsz Pál-Angyal Árpád szalon- és jazz.zenekarának műsora. — 18.40—18.55 Cigányzene. — 19.05 Veszélyben van-e Európát (Dr. Moravek Endre.) — 19.35-20.05 Hanglemezek. — 20.40 Ilirek.
17 Ast zeneszerző négy dala. — 19.30 Jazz. — 20.20 Tarka tlzpOrc. — 20.30 Szimfonikusok Od|K>iMJZOv hegedű- és Doktor brácsaművésszel. — 22.10 Állástalanok zenekara. — 23.05 Könnyű zene. — 21—1 Vidám zenés est a régi Bécsből. |
Csütörtök
6.45 Torna. — Utána hanglemezek
- 10 Hitek. - 10.20 .Kossuth,. (Két elbeszélés.) Irta Móra László. (Felolvasás.) — 10.45 Történelem a költészetijén. — 12.05 Cigányzene. — 12.30 Hírek. - 13.20 Időjelzés, időjárásje-lenlés. — 13.30 Széndy Ilona és Kc-rénvl György énekel. — 14.40 Ilirek, árak. — 16.10 «Dclitündér - Délibáb.. (Boromisza Tibor.) — 16.45 Időjelzés, hitek. — 17 Halak és halászat. (Fischer Frigyes.)
17.30 Adtcr Tibor és Fejér György kétzongorás jazz-müsora. — 18.10 Á rádió-tárgy>orsjláték húzása. — 19.15 Zenés részletek a .pajkos hercegnő, ciraü filmből. — 19.45 Félreismert állatok. (Dr. Gaál István.) — 20.15 Hanglemezek. — 21.20 Hinck. — 21.40 Kamarazene. - 22.10 Időjárásjclentés. -22.40 Dr. Ottlik György angolnyelvö előadása. - 23 Cigányzene. - 005 HiKk. v
Tto^vmt a
17.35 YTogyan len magyar ember Portugália királya? (Rerekésházy Kerekes Jözsef.) - 18.10—1850 Részletek Wagner operáiból. - 19 Munkásfélóra. -19.35 20.10 Dr. Kárpáthy Sándor gor-donkázik. - 20.20 Hiiek. 20.45-22.15 Az 1. honvéd gyalogezred zenekara.
Béc*
12 ZPne. — 14 Spani szoprán lemezei. — 16.10 Ws^ner-lemezek.
17.30 Red ing Margit szoprán rdgl francia dulokat énekel. _. 10.20 Hádió-zeiiekdr." -- 20.45 Humoros negyedóra
- 22.10 Melódia-ötös, dalok. - A 19.20 kor lejátszott zenes&imok eléneklése
- 23,06-1 Tánczene.
mm
A buza áremelkedése
London, szeptember 18
Közgazdasági elet szenzációja n buza árának drámai felszökése. Azt hiszik, hogy ez az áremelkedés rövidesen a többi pWoukon s érezhettt lesz. Amerikában máris elére a buza az egydolláros emelkedési, amiben a jólét visszatérésének l.\'gblztosabb jelét látják. < a
TsraíntWiils
Irányzat: szlldrd, forgalom; íltnk.
Bon lla.av. 77-es 1565-1595, 78-.B 1580-1610, 79-es 1595-1625. 80-.I 1610-1635 dunint. 77-es I5-1S—1S30. 78-u 1530 -1550. 79-es 1S45 —1565 80-aa 1560-1575. - R">e pestvidéki 1.10 1420. más 14 10-14 30. Zab «] közép 1660 1670. Tengeri tlaiinlull közép ab bpeat 15 85-16 00
Kiadja a laplulajdonoe Közgazda.tgl Rt. Qatenberg Nyomda éa Délzalal Lapkladr Vállalata Nagykantzaán. felelős kladé t Zalai Károly. Interurbán teleion: Nasvkanlzaa 78. aaii,-
APBÓHIBDET&EK
tiSSsWBKMB
Katonatlextl éa altlaatl szabály szertl sapkák minden azimban nagy vi laizték Beleznainál, Sugáx-ut 53. 3338
Megbízható takarltóleányt keresek azonnali belépésre. Csengery ut 23. ♦
Sírbolt építését olcsón vállalom, 2 évi jötálláeeal. Kovács, Klráty-u. 33; 2788
(lúdtalpbetétet) gipsz minta szerint is kéazltek. Papp Oszkár cipészmester. *
Katonai és egyenruhásat! rlkkek legnagyobb választék és legolcsóbb beszerzési forrás Beleznainál, Sugár ut 53. 3339
Kisebb •■Alfibirtokot 1 holdig, közel a kanizsai határban, kereiek megvételre Ajánlatokat a kiadóba kérek. .....
Két darab 100X200-as nagyságú keveset hasinált rofatta (nem vászon) olcsón eladó Szemere-n. 4/a. alatt. ♦
B6rkabátok, bundák, férfi, flu és gyermekruhák, átmeneti kabátok a legolcsóbb árban Zweig Imrénél kaphatók. •
A Hargita" sütödében van a legjobb killi, zsemlye. Akarja, hogy Jót egyen ? Kenyeret Is ott vegyen 1 •
Állást keres szakképzett molnár. Pe-tóti-ut 4. «
Iréaextal oloeón eladó lapunk nyomdájában.
Efraxobáa udvari lakás november l-re kiadó Kossuth-tér 3. 3420
Magyar-u. 58/a. magánház 2200 pen tóért eladó. 3418
Gyár-utca 53. sz. háx eladó. Bővebbet ugyanott 3435
Rlkkanoaok felvétetpek iiksz fizetéssel Hofthy Miklós-ut 4. sz. alatt. *
Oldalkocsi* motorkerékpár két
hengeres, 750*, majdnem teljesen uj állapotban, betegség miatt minden elfogadható árban eladó. Cím a kiadóban. §434
K«vháxasa*got kötne titoktartó u>i-émber. .Ausztráliába mennék* jeligére
Tlaxteeeéaes, megbízható asszony bejárónőnek ajánlkozik; Cfm: Merslts fü-izertlzletben, Er«»ébet-tér.
ERETTSEGI MgB
Neve: Metropole Lakhelye: Budapest,
Bákócl-al 58.
Szállodája: modern Télikertje: világvárosi Kávéháza: ragyogó Sörözője: remek Konyhája: hires Pincéje: neves Árai: olcsók Közönsége: kitlinö 07
NGYEN
kapja a
Zalai Közlönyt
jövö hó elsejéig,
ha most előfizet.
M.
OST VEGYEN KALAPOT! O
FÉRFIKALAPVÁSÁR
Gyapjukalapok
3.- P-ért
Nyulszörkalapok
10.- P-ért
Keménykalapok
9.50 P-ért
II
BRÓNYAI DIVATHÁZ
HORTHY MIKLÓS-ÚT 1. (Városházpalota)
1935> mpltmbcf 16.
Az állatok fejlődépét elősegíti, az angolkór. lesántulás, bőrgyulladás, nyala-kodás. gvupiurágáfi, loszoRodás, toll-rágás kifejlődését megakadályozza, lm pedig ezek már kifejlődtek, ereket íreísztlntetf b a csökött állatokat erőteljes fejlődésnek Indítja. Málacok folfalását, klmnrást, fark- én ftllrágást n v. lyuk és Jászlak rágását olhárltja-Fortőző betegségek ellen az állatok ellenállóképcsségét fokozza.
Expreu hlilaiáaaál nélkOlBihetetlen I Eredeti gyári árban kapható:
omzAa József
mag műtrágya, növényvédelmi azarek atb. keteskedéaében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bírósági palota mellett. Telefon 130.
amit Itt ssenOak,
A nagykanizsai klr. jiriablróaág. mtnt telekkönyvi hatóság.
6501/lkv. 1935. az.
Árverési hirdetmény és árverési feltétélek.
Szíva Amtal hahóit lakos végreha|tatáa.k, Harkány Imre (nőa Kaicaár Máriával) galamboki lakoa végrehall.st sienvedők ellen Indított végrehsjtssl ügyében a telekkönyvi halóaág a végrehaitatá kérelme következtében az 1908: XVI. l e. 27. }-a érlelmé ben elrendeli az ujabb árverést 150 pengő tőkekövetelés a Járulékai, valamint a caat-lakoiollitak kimondott Kugler György 88 pengő éa Hegyi Józiei 250 pengő töke-vetetéae éa lirulékai behajlá.a végett a galamboki 1523. aztjkben 2561/b. hrsr. azötfi és kaaziló a lelsöhegVén Ingatlannak végrehajtást szenvedő nevéa állá negyed-rásréra és az u. o. telskkönyben 2561/4 brszámu szélé ás kaszáló a felséhegyen Ingatlannak végreh.jláat szenvedő nevén állá negyed részére 504 pengő klklálttil árban. A 2S61. hrazámu Ingatlanra nézve 5S4\'tk. 1902. SZ. végzéssel Marton Peiéne né az. Talt.n Juli javára bekeblezett ha-azonélvezetl aaolgalml jognak fenntartásával.
A telekkönyvi hatálig az árveréanek Galambok koztégháaáná! megtartáaára 1935 évi október hó 4. napjának d. a. B árá ját Itlil ki és az árrerésl feltételeket az 1881 : LX. t.-c. 150. S-l alapján a kivetkezőkben állapítja meg:
1. Az árveréa at. eaö Ingatlanok a 369 P 60 I. legalacsonyabb .fon alul el nem adhatók. (1906 :XU.t.c.26.4)
2 Az utáaj.nlat akkor is köieiezö, ha az ajánlaltavo az árverésen meg nem jelenik.
3. Ha aa árverésen az ufóajánlatflil nagyobb ígéretet nem tesznek, as Ingatlant aa ajánlattevő által magvettaek kell lekin leni.
4. Az ujabb árveréa kölliégell a veVS as ígért vételáron (elül Is köteles flselál.
Az árverefni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár I0°fo-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-o. 42. §-ában meghatározott árfolyammal azámltott óvadék-képes értékpapírosbrrn s kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek elölegea bírói letétbe helyezéséről kiállított letilt elismervényt a kiküldöttnek átadni éa az érvérééi feltételeket aláírni. (ISSfiLX. t.-c. 147., 150, 170.§§.; 1900: LX. t-c. 21. §)
Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál nragaaabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senlrl sem akar, kőtelea nyomimr a kl-klálláal ár százaléka azerint megállapított bánatpénzt az általa ígéri ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908: XU.te.2S.$.)
Nagykanizaa, 1935. aug. hő 13 naftán. Dr. Wéber.a. k. klr. Ibiró.
A kiadmány hiteléül: Mlfcó s. k. IrodeáMUL
1"0"to° \' 1*P,°kJd000• *"T- O***"* ^ " 1-aPSiado Vállalata könyvnyomdájában. ffSS Sxidv^ zj Károi,).\'
76a ívfolyim 213. szám
Nagykanizsa, 1936. izepterabcr 20 péntek
Ara 12 (Mér
ZALAI KÖZLÖNY

é» kittlúWnüah Fófll 5.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Eiólizetési ári: egy hór. a pengi 4a Hűir. Szerkuitökégi ti kUdóbivaUJl teldofli T*. ml
Kék könyv — zOld kritika
(bt) Nagy neklgyürkőzésscl Igye-kőzett egyik-másik újság a politikai kritika boncasztalára teríteni a Kék könyv-et. Egyik sem tette ezt olyan magáról megfeledkezett dühhel, mint a kormány ellen való vlselke. dés terén még egészen kezdő déli lap. Annak ls »Argus« nevű toll-forgatója, aki a leeresztett sisak-rostély felelőtlen bátorságával az Idézetek meghamisítását sem tartót-ta ildomtalan eszköznek, amikor a »mondj akármit, hogy megcáfolhassam* elve alapján szembeszállt a Kék könyv teljesen világos és őszinte számadataival.
Először csak nevetni kell ! Vagy lehet-e másként fogadni az Árgus nevű kritikusnak olyanforma megjegyzését, hogy - mit henceg a Gömbös-kormány, hiszen a Kék könyvben felsorolt hároméves eredmények legnagyobb része a három évből arra a két és fél évre esik, amikor még nem a mostani, hanem »a csáklyáspnrlament* ült az ország-házban.
Vagyis eszerint amit a Gömbös* kormány kormányzásának három évéből a* első két és fél év alutt el-ért, azt nem ő, hímem a mai ellen zék csinálta ! ? Hát ha ez az ellenzék annyira ugyanazt akarta és ugyanazt csinálta, amit Gömbös Gyula és kormánya, - akkor tulaj donképpen miért is ellenzék ? Miért akarják most a »csáklyások« (bocsá-nat — ők maguk nevezik igy magukat a szőnyegen fekvő újságcikkben !) saját maguk részére érdemül kisajátítani azt a két és fél éves munkát, ami ellen annyira küzdöttek a két és fél év alatt, hogy végül ls kénytelenek voltak ellenzékbe vonulni ? Miért érdem az ő részükre a részvétel a két és fél esztendő eredményeiben, ha a kormány csak szidást érdemel még három év után is ? A cikkíró szerint a Kék könyv nem a Gömbös-kormányt, hanem az ellenzéket igazolja. Azt az ellenzéket, amely szerint a Gömbös kor mány nem csinált semmit és a Kék könyv nem egyéb (szószerin\'.l Idézettel élve) »nagy szavakkal való handabandázás«-nál. De ha ez igy van, akkor miért siet annyira osztozni a »csáklyások hada* a Gömbös-kormány három évéből Jettő és - félnek érdemében ?
Határozottabb elismerés nem érhette a kormányt a Kék könyv megjelenését\'kisérő kritikák tömegében mint az a tény, hogy maga az ellenzék siet részét kivenni a könyv lap. jairól elősorakozó kormányzati mér1, kg tartozlk-rovatából. Sok ilyen kritikát a Kék könyvnek és a kormány elmúlt három esztendejének 1 (Meg1 kell azonban bocsátani ezt a kis logikai bakugrást a nemrégen még legharsonásnbb kormánytémo-gató újságnak, hisz minden ideg szálával a GemMskormányt Is sokáig támogatni és hát kezdetben. ■X\'m csak a szilva zöld...)
Felrója a cikkíró a GömbSskor- j
Olaszország megvárja a négus válaszát a genfi javaslatokra
A genfi diplomácia aggódik, hogy Mussolini olyan lépést tesz, ami maga után vonja a megtorló Intézkedéseket
Genf, szeptember 19 Az olasz kormány a szerdal minisztertanácson, mint ismere:es, nem tárgyalta nz ötös bizottság javaslatát, azt majd szombaton vitatják meg, amikor pár napon belül a választ is < lkészitlk. Abesszin körök ez zol szemben hosszabb időt kérnek, mert alaposan át akarják tanulmő-nyozni a javaslatot. f
Mussolini megint nyilatkozik
London, szeptember 19 Mussolini a Daily Mail munkatár. sa előtt Ismét nyilntkoM>tt .és kijelentette, hogy az ötös bizottság ajánlatát nemcsak, hogy elfogadha tatlannak, de egyenesen nevetségesnek tartja. A^lzottság, ugy látszik, azt hiszi, hogy Olaszország sivatagof gyűjt és sótelepeket. A felajánlót!
területek ugyanis mind sópusztasá-gok és sivatagok. Olaszországnak a nemzetközi csendőrség felállltásá-Iran nem szánlak szerepet. Mit gon« dol a bizottság, hogy a Keletafrikéba szállított 200.000 katonát most egyszerűen megint hazavezényeljük és az egészet azzal Indokoljuk meg, hogy egy kirándulás volt ? Nem, ez nem fog megtörténni! - mondotta Mussolini.
Két olaszt letartóztattak Abessziniában
Addis Abeba, szeptember 19 Akadl tartományban, a hatáion letartóztattak két olaszt, akik el akar. ták hagyni Abessziniát. Az nbesz-szln katonák több olasz műhelybe minden utasítás nélkül behatoltak és megszállták azokat.
Párisi „Olaszország most már c»ak a saját erejére számíthat!"
, Páris, szeptember 19 Páris sz\'-rfe Anglia már elkészüli a hálwrurn. Olaszország most már nem számíthat másrn, csak a S3já< erejére. Franciaország legfeljebb némi passzivitással támogatja o büntető szankciók alkalmazása te klntetében. Hogy Abesszínia nem marad egyedül Olaszországgal szem bon, annak oka elsősortan az, hogj
Anglia nem akarja elveszíteni ax afrikai biztos talajt.
A kisantant fél, hogy az ötös bizottság precedens lesz
Párls, szeptember 19 A kisantant attól tart, hogy az ötös bizottság jelentését a jövőben Irány, adó tényezőül fogadja el n Népszövetség az egyes panaszolt, kivizs-
gálásánál. A kisantant ezért Eden pecsétőrt megkérte, hogy az ötös bizottság munkáját ne tekintsék irányadónak majd akkor, ha az albán, litván és egyéb ügyek tárgyalásra kerülnek. 1
Ezz^l szemben népszövetségi körökben ugy látják, hogy az ötös.bizottságban megtalálták azt a formát, ami mellett a 19. szakaszt alkalmazni lehet, illetve a 19. szakasz esetleges alkalmazása esetén az ötös bi zottságot veszik Igénybe.
Anglia, a szankciók és a középeurópai béke
I.ondon, szeptember 19 Az angol kormány nem hajlandó halálozott Tonnában jótállást vállalni KózéiiCurópa békéje érdekében.
Az ir kékinge>x;k az olaszok mellett tüntetnek és szolgálatúikat fel ls ajánlották.
Genf, szeptember 10 Genfben nem hiszik, liogy Anglia csak akkor foglal állást a büntető szankciók mellett, ha az[ a többi tag-áliam is kivánja. Genfbon ugy hiszik, hogv ha Anglia a büntető intézkedéseket megteszi és elzárja az utvonalai, akkor Olaszország nem tudja csapatait utánpótlással megerősíteni és igy az afrikai halálokat megvédeni.
Addis Abcba, szeptember 11) Az abesszin kormány állítólag Ígéretet kapott, de legalábbis Abessziniá-
mánynak, hogy a takarékossági program jegyében a megszüntetett népjóléti minisztérium helyére i/ar ügyi minisztériumot állított fel. Azt, ugy látszik, elfelejti. hogy az ipari minisztérium felállítása csak egy meglévő minisztérium megísztás* volt, ami nem terhelíe meg különö sebben az ország büdzséjét, fis el felejll azt ls, hogy a népjólét mnm-mut-minlsztorluma a legszomorúbb neveze\'ességü zavaros pénzügyek dus lelőhelye volt nkkor, amikor még a csáklya volt az uralkodó plánéta, ellenben az ipari minisz terium a kisemberek ezreinek ke nyere, élete, tűzhelye felett őrködik, akikre eddig nem jutott gond, meri a népjólét iK\'lefulladt az építkezések és vásárlások sokágú zavarosába
Felrója a krülkus a kormánynak, hogy államtitkári állásokat kreál, szaporítja a nyugdlj-terheket ^s a? állami autók számát.
Érdekes... Annak Idején a csák-lyás-kormányt ugyanezekért püfölte az ellenzék. És az akkori kormány milyen meggyőződéssel védekezett és milyen meggyőződéssel Irta ugyanaz a déli lap ls, hogy annak ugy kell lenni, kell az államtitkár kell az autó és a nyugdíjasokat nem lehet elküldeni a vadkörtefák alá.
ebédelni.
Ami pedig az autókat illeti... ál taculss s ! Amikor gróf Karolyi C^vu-la átvette a kormány vezetését, első dolga volt kiseperni nz állami autó> dzsungelt ! Hol van a mai állami autó-park ahhoz képest !?
Merész játékot követ el a kritikus, amikor a Kék könyv l>eruházások-ról szóló fejezetének bírálata közben elfeledkezik arról, hogy a kritika olvasója esetleg a Kék könyvet ls el találja olvasni és első tekintettel rá> jön arra, hogy — tudatos ferdítés történt azokkal a számokkal, amelyeket éppen a kritikus minfs\'t bü* vészmutatványoknak.
Van a Kék könyvnek egy külön fejezete a beruházásokról. Ott részletesen és félreérthetetlenül kimutatja a Kék könyv, hogy a három év alatt a Gömbös-kormány 176 millió pengő értékű beruházást könyvelhet el eredményseámlája javára. Olyan eredmény ez, amivel a mai pénz* ügyi viszonyok közt zsonglőrködni teljesen felesleges. Itt különben a déli lap is újból kénytelen elismerést szavazni a kormánynak, mert kegyesen elismeri, hogy a 176 millió is >olég tisztelelreméHtó* összeg. De. mindjárt neki is mnt a Kék könyvön keresztül a kormánynak éfl
nagyhangon megvádolja, hogy szán\' dékösan 864 milliónak akarja ezt az összeget feltün\'etni. A vádat arra alapítja a kritikus, hogy hátraforgatott a Kék könyv uiolsó lapjaira s ott egy nyilvánvalóan össze nem függő, részletező felsorolásnak kl\' ragadott számait önkénycs:n és ötletszerűen összeadta. Ámde ezen az alapon azt ls meg lehet cáfoln^ hogy tlz osztva öttel az kettő. Mert: ha a tizet meg az ötöt összeadom, bizony más jön ki. Ez márjiözel jár a hamisításhoz. Különösképpen akkor, amikor a könyv belsejéén külön részletes fejezet szól a beruházásokról és ott világoson áll, részletezve és egyösszegben is a 176 millió pengő.
Jogos tehát a kérdés : — ki bűvészkedett a számokkal ?
Viszont van egy kimutatás a Kék könyvben. Arról szól, hogy 1930 \' 31-ben, a Bethlen-kormány alatt 229.5 millió pengő volt az állami költségvetés deficitje. A Károlyi* kormány alatt 1982 ,38-bm 100.3 millió pengő. Most pedig, a Gömbös kormány alatt 67 8 millió pengő. «
Ehhez nincs megjegyzése a^.déll lap kritikusának...
Ehhez nem is kell megjegyzés.
o
ZALAI KÖZLÖNY
100.000 pengő Nagykanizsa inség-akciójának költségvetése
Az állam 20.000 pengő segélyt ad — A kanizsai vár feltárása is szerepel az inségakció programjában
Szerdán este érkezett vissza dr. Krátky István polgármester budapesti útjáról, ahol a belügyminiszter riumban belerjesztette Nagykanizsa 1Ü3B-36. évi inségakciójának költségelőirányzatát.
A mult évi inségakció költségvetésében 99.000 pengő wükséglet volt és 72.000 pengő bevétel. A hiányzó 20.000 pengőt a ^belügyminiszter államsegélyként adta.
Aíj, idei inségakció költségvetésé-ben számítani kellett uz ellátatlanok számának emelkedésére, főként Kiskanizsán, ahol a törpebirtokosok nemcsak az aszály miatt szenvedtek) tek, hanem a tifuszmegbetegedések idején a termény és gyümölcs felhő., zalai szünetelése miatt is érzékeny kárt szenvedtek.
Ezeknek a betudásával a véres 106.000 pengős köl.ségelöirányzatot terjesztett be, 80.000 pengő Jedezot-tel, ugy hogy a hiányzó 20.000 pengőt államsegéllyel kell ezidén is fedezni. A belügyminiszter a szükségletet 100.000\' pengőben fixirozta
és a hiányzó 20.000 pengőt Ismét segélyképpen adja a városnak.
Az idei inségakcióba 812 munka* képes családfő és 408 munkaképtelen családfő van felvéve. Ehhez jönnek a megfelelő számú családtagok.
Az előirányzott inség aajiszám\' 70.000, kifizetendő munkabérek ösz-szege több mint . 68.000 pengő.
Az idei munkaprogramban szerepel a nagykanizsai vár feliárási mun kálata 10.000 napszámmal, a Teleki-|uti, a Cserfői, a Cseresznyés!, S/jent-gyögyvári mezei közös utak dombo. ritása, árokásása, katonaréti utren-dezés, az állatvásártér utjának rendezése, a marhaúllások rendezése a kiskanizsai utak rendbehozatala, az Uk legelő irtási munkálatai, a partTOkban földforgatás, a kiskani. zsffi temető tereprendezése, vagyis csupa földmunkák.
Aid dolgozni akar, annak az idei télen sem kell éheznie Nagykanizsán Munka ellenében segítés: ez a vezérelv az idén is az inségakcióval kapcsolatban, i
_» __
ban \\igy tudják, hogy a Népszövetség utolsó szavának elhangzása után az angol kormány felfüggeszti, illetve visz-sza vonja a fcgyverkiviteli tilalmat.
Genfben kezdenek kétségbeesni...
Genf, szeptember Aloisi olasz delegátus nem utazott Rómába, mert Mussolinitól csütörtök délig semmiféle utasitást nem kapott. Ujabb re/idelkezésig« Genfben marad, bár népszövetségi körökben arra akarják rávenni, hogy utazzék Rómába, tárja fel Musi solini előtt a genfi helyzetet és ösz. tökélje őt békülékenységre. Politikai körökben ugy látják, hogy Mussolini nem lép a kibékülés útjára, bár-milyen következményekkel járna is ez a magatartása. Bár az olasz kor. mány válasza nem érkezett meg, biztosra veszik, hogy az dlttsz kormány elutasitja u javaslatokat* ha azok az ötös bizottság jelentése" alapján készülnek.
Genfben kezdenek kétségbeesni, hogy Olaszország olyan táuiauást k«/d, a mely maga után vonja uz angol kormány büntető intézkedéseit. Most kezdenek ráeszmélni annak beláthulutian következményeire. A diplomácia máris munkához látott, hogy az abesszíniai háború, amely immár- clkerillheletku-nek látszik, ne gyakoroljon komoly \\*szélyt Európára.
Kóma, szeptember 19 Az olasz konnáuy, ha «l is készül az ötös bizottság jc.entésének áttanulmányozásával, azt csak a négus válasza után közli. \\ t
53 halálos Ítélettel
vivődött 539 albán táladé bünp«ro
Belgrád, szeptember 19 Az albán katonai felkelés bűnperét Fieriben befejezték. 539 zendülő felett mondtak Ítéletet, ezek közül 68-at halába, 39^t életfogytiglani fegyházra Ítéltek.
A Nemzeti Egység hírei
\\ Budapest, szeptember 19 A Nemzeti Egység országos pártot alakit, amelynek tagjui a budapesti és a vidéki közjiontok, illetve szenézetek vezetői lesznek.
A Nemzeti Egység Budapesten október 10-én u ljovurxlában nagy púrt-gyülést tart, amelyen felszólal Gömbös Gyula miniszterelnök is.
A párt képviselő tagjui n Gömbös-kormány harmadik évfordulóju alkalmából, október 2-án nagyobb ünnep, üéget akarnak rendezni.
A Vásárpénztár-Ügy
Budapest, szeptember 19 Az ügyészség a VásárpénztáK Ügyében Bokor Ernő vezérigazgató helyettest hűtlen kezelés, Fekete Lajos és Almásl Jenőt sikkasztás és Xöbb huis tisztviselőt vád alá helyezett.
Gyakran visszatérő székszorulás, rossz emésztés, vastagbélhurut, felfúvódás, oldalfájás, légzési zavar, szívdobogás, fejnyomás, fdlzugás, szédülés és lehangoltság esetén a természetes „Ferenc József" kese-vlz gyorsan megélénkíti a gyomor és a belek működését, az emésztést rendbehozza, megsiabadllja az embert a kellemetlen érzésektől s tiszta (e)et és nyugodt alvást teremt.
Bábszínház
Iilipn Harvuy, a rég nemlátnít filni-sztár idei filmje a UábszinJ\'&z, elsősorban újszerűségével fogj/, meg a nézőt. Távol minden -sa)-ionos témától, megoldástól és olcsó fogástól, egészen uj, különleges ez a film, A revü- I filmek színpompás varázsát megtaláljuk benne, de avval együtt pem vette át a revük cseiekménytelen unalmas meséjét. Ilt a mese él, sőt u történet mélyebb léleki lurtulommal is telítve van, bár színes fátyollal van ügyesen burkolva. A kiállítás olyan 8zin|x>mpás és olyan megka|>óan szép, amilyeneket csuk a nagy amerikai ievü filmeknél láttunk. A báb-revük talán még meg. ka|>óbbak, mint a csodás szinpadi-revük, de mbulcncsetre újszerűek és filmen még soha nem látottak. Megoldásuk reudczésileg is tökéletes.
A mese nugyszerüségc, a kiállitás pon/pás, a rendezés tökéletessége mel- 1 lett kifogástalan szereplögárdu oldja >neg a feladatokat, tehát minden kellék megvan ahhoz, hogy egy igazán jó
filmet lássunk. A Bábszínház pedig igazán az. I.ilian llar\\Cy táncai le-nyügözőek. Játéka, megjelenése elragadó. Méltó j>arlneic ebben Gene Bay-mond, aki férfias szépségében hódiló. A |»inpás révüket; és a nagyszerű játékot igen sikerült stílusos zene festi alá. A szép filmet különlegességénél fogva ls érdemes megnézni. A kisérő-íilmben a Pimpi-ruj»s trükklllnwíor.). zailiau is már rég nem láttunk olyan sikerültet, mint u mostani kettő. A Magyar Hiradó is különösen szép és élvezetes. Egy minden tekintetben kifogástalan mozielőadás volt.
IT-
2U.U00 pengő Államsegély két zalai Iskola építésére
A közokatáaügyi miniszter q lenti-i rém. kath. iskola építésére 16.000 pengi!, a imnnorl róm. knth. Iskola felépítéséhez 4000 pengő államsegélyt utalványozott. Az iskola fenntartására Lentiben a politikai község vette át, az iskola jellegének teljes épségben tartása mellett
_1938. mptember 80
Egy farosa poéta tarosa könyvéről
.Szeretném, ha « nevem lassan-lassan forgalomig kerülne» — irja a könyvéhez mellékelt körlevélben Varga István, a legújabb vidéki hajtás a magyar poéta-tc\'.evényen. Igy, ilyen ma. gátólértetődő egyszerűséggel. Érdekes uz első nekilendülésnek ez a furcsa, egyéni izű bátorságú. A ]>esti kritikusok e:efántcsonttornya előtt is kihúzott derékkal áll meg és felkiáltja nekik: «ne sajnálják a íáradságot és küldjék ei bírálatukat nekem npindjárt a megjelenés után.* A kórlovél «utó-irat»-ában kedves közellenséggel fordul az olvasóhoz, hogy küldje cl a könyv árát, a 2 pengőt lehetőleg már szeptember elején. Meg is indokolja: t... liogy a nyomdaszámlát klfiaeUies->em. Köszönöm!* .
Vannak egyéb különösségei is a 61 oldalas könyvecskének, melyben a 37 é\\Cs szerző 2ö versét és 6 versfordítását gyűjtötte öss»c. Különös a ebne: •Tettek emléke nélkül.* Eurcsn, ua-gsotakaró cim. Mint egy elpukkadt sziues luftbai\'on.
A s*Jrző levele után a szerző ajánlása, majd a szerző előszava következik. Aranyos naivitásai, valami mell-döngető szerénységgel mondju «1 ebijen a könyv* születését. Mindössae 22ö példány készült, abból 160-nak akadt gazdája, de szerző számit «uz esetleges későbbi érdeklődésre,, mert, mint uz előszóban irja; «nem elégszik meg azzal, hogy csupán százhatvanan Ismerkedjenek meg vele.* Kéri az olvasót, liogy mentől többet kölcsönözik a könyvéi másoknak és «h« valakinél a könyv a íok olvasástól elrongyolódnék, a szerző bálából örömmel küldene helyette «j példányt.*
Hát nem aranyos?
Aztán jön az életrajz. Kereskedelmi érettségi, két hét Olaszországion, 10 nap Wienben (nem BécsbenI Wien-benl), állás Ka|*>svárott, félév Pesten, egy év katonaság, utána Almásfüzitő, ahol most is kónyv«l<i egy vállalatnál. Ezek életének az állomásai
Bájos, ahogyan beígéri aa előszóban a második könyvét, ami 1937-ben jelenik meg. Többnyire újságokban mát megjelent cikkei lesznek majd benne. Igy .beszámoló* is Az Ember Tragédiája szegedi szabadtéri előadásáról.. (Ami tudvalevőleg az idén nyáron volt!)
ík könyvecske végén egy egész oldalon .sorolja fel n szerző,hogy versei hol jelentek meg nyomtatásiján. Legtöbb a Tata-Tóvá iwi Hirfkló-ban. ^ többi bem sokkal előkelőbb helyen, k szerző <«gyél> nyom tatásban megjelent Írásai* cim alau egy somogyi színikritika és a Vacuum Oll-*ól egy komáromi újságban Irt cikke viszi a főszerepet Még a tartalomjegyzék Is egyéni. Minden versnek ott van a születési helye és ideje. Pontos szám é» helyrajzi adatok. Van pór olyan ven
Papa TANREND Mama
Órák | Vasárnap Hétfő | Kadd | Szarda |Csütörtöki Péntek 1 Szambát
7—t Kalapok „C > Jt * ■£ £ £ $ £ v £ $ £ z
8-9 Öltönyök
9—10 FahárnamOak
10—11 Clpűk
11—12 Kötöttáruk
12-1 Harisnyák
2—3 Bőráruk
3-4 lllatsxarek
4-5 Szőnyegek
5—6 Esököpsnyak
ím ueptembcr 20.
ZALAI KÖZLÖNY

" Is, ímWyík néni "égy" városban íródott. A-sHnnazásl jegyzék ptt így\'tünteti fel az anyakönyvi adatokat: -Keszthely-Kaposvár, 1925.»
Külön tabellája van a sajtóhibáknak, «szCrrő a szöveg kijavítását kéri. megjegyzéssel. A külsőségekhez tartozik még. annak lejelentése, hogy a 225 példányból 10 famentes |>apiron készült, 50 pedig a pzerző -kézjegyé-%el» számozva. Egy jótonácsról sem feledkezik cl n szerző: — a könyveket be kell köttetni, ha meg akarjuk irtani őket.

E^ket a külsőségeket el kelíett mondani a könyvről, ncmct-ak mert raokatlanul érdekesek, buncm azért js, mert nyilvánvalóan hozzátartoznak a szerző egyéniségéhez s Igy a kritikai megismeréshez is.
A külsőség tagadhatatlanul *>k és néliol kissé nagyhangú, néhol kissé naiv. De elitélni nem szabad érte. A civil életében a könyvelti-puft rubrikái főlóU görnyedő inai fiatal ez a Varga István. A becsvágy® és u szépeket álmodó lelke azonban szűknek találja az almásfüzitői .Magánhivatalnok szürke élet-kereteit. Többet é« nágyob. bat akar. Mert többet és nagyobbat éiez magában. És van bátorsága hozzá, hogy nekivágjon két ököllel a vidékre, boruló álmos közönynek, amiből ki akar Jutni az Olimpus napsütésébe. Ez a bátorság, ^z a magabizó hit imponál. Eb magú }s megljecsülendő érték. Igaz, hogy nem költői érték, csak emberi, de hiszen a ma fiatalságából éppen az ember nevelődik nehezen. (Költővé mindenesetre könnyebben les* n mai fiatal, mint emberré.) Sok Uyen Varga István kellene, aki neki mer Indulni az útnak ós nem sajnálja a fáradságot, az ösvény gondos kitiprását okkor sém, ha bármilyen bizonytalan a cél, ami felé az ut vezet. A céltudatos akaiot építőmestere sokkal Inkább Varga István, mint poéta.
I)e poéta is valamennyire. A gördülékeny, sokszor muzsikásán szép nyelvezete, színes fantáziája, finom hangulatai, szubjektív élményeinek erőteljessége költői tulajdonságok. A mondanivalója nem sok és kevés területről szedegeti. Főként szeretem, aláfestve a húszévesek türelmetlen, do finoman szavakba öntött, forró vágyui-val. Ritmus-érzéke hibátlan. Rímei nincsenek, csak néhol néliány, az is rendszertelenül. Eleven, szépen lüktető prózákat is olvasunk a versei között. Ezeket nem csak a formájuk, hanem a tartalmuk miatt is prózának kell tartani. Szép és kellemes és érdekes prózának, ami talán szerelmeslevél volt valamikor és Varga István végtelen hosszú sorokba tagolta. Ettől azonban nem lett vers belőlük. Néha l»eleuéz az élet mélyeibe is okosan és kitáruló lélekkel néz szemközt a végtelennel, — de közvetlenségét mégis legjobban olyankor őrzi meg, amikor (és legtöbbször ezt teszi) a feltörő, de leláncolt fiatalság, az \'.én» kérdőjelei felett elmélkedik. Szépek a csendes, halk borongásai, a velük kajrcsolatos metaforái. Lágyan rengő, édes szentimentalizmus ömlik el Heged úszónál" C-moll cimü verséu, amely egyik legköltőibb lapja a kónyvecskéuek. Klasszikus szépségek felé hajló lehiggadtság teszi értékessé az -Ovidius sirja felett cimü versét. A form*-keit\\sós lázában a prózai kötésű soroktól eljutott a szonettig is és bizonyságát adta, hogy forma-érzéke is van.
V«rga István a kialakulatlanság ál-topolában forrongó, kereső lélek. Sok külső pózt és sok belső nyugtulan-sá»ot kell még lievetnie s akkor talán találkozunk még a nevével.
(M)
- K«>Uu*rtMUk rintrt rendkívül tUlnyí. batorrilárUl! ^liaUira. Modern bcrtmdcsiMk, uw,ta. ]<J U.IHIMn, tamil lejárata ituWn. M kuMt-neolMm U k.ph«tók K«|tfM> fcutor iruliiibeo, Rnrtkj M|kl6l-ut 4.
KUTYAHARAPÁST A SZŐRIVEL...
Az alkohoLellenes liga kötelezővé akarja tenni a borivánt
Jön a szüret... hangot lesz a hegyvidék. A színpompás ősz ajándékainak "lőre örül mfnden-kl. Különös n " plncézők. Az őszt poharazgatás következtében szük isz hazafelé az ut. /gaZ, hogy manapság, amikor már fi kanizsai utca is hosszúsági és szélességi vonalakkal min ^kirajzolva, nehezebb hazatrlál-ni, a csendrendelet sem ad le-he tőséget az ön hizlalásra, -mégis az alkoholellenes ligába tartozó hitvestársak keserítik meg leginkább a hegyetjáró emberek őszi napjaU. Nagy azonban a reménység, hogy — ugül* másképp lesz nemsokára.
A flzlológusok gramban szokták megállapítani az cl fogy osztható alkoholniennylséget. Már t. I. a következmények nélkül elfogyasztható mennyiséget. A szabály ólaiéban az: ahány kiló a fagyasztó, annyi grant alkohol lehet a napi fejadag. A franciák általában betartják a szabályt és fejenként naponta a legtöbb francia férji és nő megissza a ntfíga fél-fél lU"r borocs. káját. Egy félliter francia bor ugtninls kb. 70 gram alkoholt képvls°l. Állatában külfödön már az ontlalkohollsta társaságok k°zdlk kikapcsolni a bort oz
üldözendő Halok sorából. Sőt, nagyon életre való javaslatot Is dolgozott kl egyik-másik alkohol ellenes egyesület. A javaslat szerint nemhogy káros lenne a bor, hanem egyenesen hasznos és azt fel is kell karolni, mint az alkoholizmus elleni küzdelem egyik segédeszközéi.
A javaslat igen egyszerű elmé. méletbfít Indul kl. A világ borkészletét megisszák. Ez ellen nem lehel termi. Legfeljebb rgylk ember nem Iszik semmtt, a másik pedig nem grammok, ban, hanem plptcssei veszi kl a maga részéi... Ez ellen pedig Igen egyszerű a védekezés, -mondják az újfajta alkoholizmus elleni liga tagjai. Kötelezővé kell tenni a borlvást! A íwpl fejadagot mindenkinek el kell fnqyasztantd és akkor wm le-t-het senki alkoholista, azon egyszerű oknál fogva, mert nem jutna senkinek több bor, mint a fejadag.
Tehát rajta! Mindenki Igyék kilóinak megfelelően!
Kérdés azonban, ntlt szólnak a kötelező blrlváshoz - a bor-Ivók?
Gyermekét elkapta az autó elől, maga a kerekek alá került
Könnyen végzetessé válható s?e rencsétlenség történt az uiudvnri országúton, Újudvar és Kámáncs között. Az országúton szerdán este Nagy László 29 éves ujudvari dgánv gyermeke játszadozott, amikor teljes sebességgel arra huladt egy autó. A gy-\'rek át akart szaladni az autó előtt. Az apja észrevette és utána futott, hogy elkapja a gyermeket az autó elől. Ez sikerült is, n gyerek megmenekült, de a gépkocsi
elkapta Nagyot, aki többrendbeli sé. rülést szenvedett. Az autó aoffőrje felvette a cigányt és behozta a kór. házba. Az esetet jelentették a rend. őrkapltányságnak.
— Divat rotatáa flauetl és parget
anyagok * legszebb választékban kaphatók Schűtmél.
- (Mlyeftyajtők ftdéfte\'é*) ner-dán délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátaó ki-^ermélxw.
A köszönés reformja a kanizsai utcákon
örömmel olvastam a Zalai Köz-löny tegnapi számában ismeretlen olvasótársam érdekes levelét, amely ben azt indítványozza, hogy a kalappal való köszöntés helyett ezentúl a kézfclemeléssel való köszöntést vezessük be minden vonalon. Az eszme nem új keletű, hiszen a fővárosi sajtó és a Zalai Közlöny is foglalkozott már őzzel a kérdéssel. Nem fascista-niódra, kinyújtott karral és nem Hiller-inódra, előre len ditett karral, hanem csuk egyszerű kézfelemeléssel. Külföldön, müveit országokban ez már nagyon gyakori. Miért ne lehetne nálunk is be. vezetni ? Tessék elképzelni, hogy haf ember egy félórát csak végigmegy a korzón, vagy vasárnap kijön d templomból, mennyit kell kalapot emelni! Egészségtelen, idegesítő, fá* rasztó, főleg télen. Ezt egy csa-pásra mind kiküszöbölné a kézfelemeléssel való köszöntés. A kézfélemelésben legalább annyira benne van minden, amit az utcai köszöntéssel kifejezni és mondani akarunk, mint a kalap teemelésélien. Tisztelet, üdvözlet, köszöntés, Jókl-vánat, a barátság kifejezése és emellett komolyság, rövidség, Időmegtakarítás, méltóság. Ajánlom, hogy Nagykanlzsáh kezdjük meg. Máris vannak sokan, akik rendszeresen igy köszöntenek ! v ■ pé.
A gyászlobogókról
Igen tisztelt Szerkesztő Ur ! t Szeretném a Zalai Közlöny nyilvánossága utján a közönség figyelmét egy jelenségre felhívni. Trianoni határvárosunkban olyan deprimáló látvány, hogy a főbb utcákon majdnem mindennap szemünkbe öt. lik egy-egy fekete zászló, a halál
Zenéi tfiuatbemutatúnKon
f. hó 21-én, szombaton d. u. \'/25 és 6 órai kezdettel áruházunk nagytermében.
-Aru&áx.
ZALAI KÖZLÖNY
ia3a,.n^«mhffi20
hlmékc, wntlf míg tahangoltabbé K\'sai w amu^y te\' inlntírtuiek, ca.i n<m rőzs\'iszinü.iek nwnilható állí-lártoá-hanglúatot. Biz a kélségt-leh tiszteletreméltó Intenciót mindenki i-Bsmert, * te»aík elképMlni,\'* alighogy egy .\'lépést teszünk, zászlók, Mte4e zászlók, a haléi zfczlól lo-bognak szamilnkbe. Ott vim az Ipai. testület: gyászzászló leng ormán. Mi-gytták toMibbi »z OMKK eMtt ott van a fekete zísdó. Ha feljebb nézünk, a Polgári Egylet ablakiból ugyMVakw haláldóbtx-netea képét látom «M*">ánló alaklibnn. Ném kfeatite* ezt- a szokást ai egyesük-lékül likefdálnl » Fóként aj 1000 körüli togl«sz<hmi egyesületeknél, nvlycknek tettnészeteteen; ■ gyakran vanrtafc halóit)** a tag** nagy szá-ménii>fdffva. Tátin elég tenne csak veinö azemüylséutk halála alkat-máwil kitllznt a f»k«tc zásdóknt. Nt tegyük mig gyászosabbá est a s>o nww «rctr, halk saavu várwt Hl-sj<m ugyk\'ott\' ül \'mlndefetkl arain a Mtete k>bogó J a gyáxa hírnöke, a depritMtllaág- klvlkniadára, ne te. gylklmégisatrmorulibd, még gvéazo. snbbá a mindennapi \'fekete zás\'lók özönével.
Nagykanizsa a feltámadás városa akar 1 nnt. Nltgyknnlzsa utcái ar étó. tet lilrtteasélr.- Hagyjuk a most már naponta ksifiedezö fekete zászlókat a padlásunkon. Ne kiké [elekkel, htm\'ni a szivünk mélyén gyászoljuk ign kegyelet lel sz«n«teWírt.i
Gyásarfselók helyett\'Inkább rend-s» r* sl\'enl keíioite a testületi gyász. istWitisiteieket, a ■ tudottakért való Imádkozás*:
S<«trttn kttzéték\'IMrt Kiadja Sfc rkesztö\' Ur hálás k«s/.«netemet.
/tMW*.
Silvb(tege*ntlt U érelmeaze-sédéiben uenvedSHHek reggel élt\' gyomorra egy -tél pohár természetet „Fettacjizáát" keserűvíz.— a legkisebb \' erANMéf nMM \' — Igen könnyO * tuülést bhlosM, a gyomot éi a belek mnkídését elAugJU • aa efflWítél roly Wségtfcukliamar meg iifltlletl:
A ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
— Szóval az újságíró az n swrwii cíétlen és jósrándéku emberfajta,-aldre v^gül mindenki haragszik. No, de már újra elkalandoztam. Tehát figyelj rim. Az ezredes umak nem szólsz ax újságokról. úgysem hinné el, hojff a ká gyelmes ar kíváncsi a vidéki újságokra. A kegyelmes uniak elsá alkáli\' mas pillanatban azt íogod mondani, Iwgy leránt többszörös vivóbajtiok; tartalékos tüzérföhadnagy és véies kard párbajok höj*. Az erre vonalkiaá bironyitékokat magaddal hoztad éa akkor klpakkolsz az aktatáskából
— Nagyszerű! MiH-en Jó, hogy id* Jöttem!
— Nem jó, hanem helyes, Iki min*, denki o papfo* menne akkor, amikor nem tadja, mit tegytu. kevesekb s» i^noaétíen ember lom a világon;\' M«W pedig etmagytnk\'^s megMtoaaf Jvik\'.a beteget
— Én l. oáa u kattan, meiwl <H c»k. délután, mert ajt hiszem dflK etdtt nem tehet bttegel.it iátoMtnl a -.zanatdmimban. \\
Nekem ásnia - Miel, _ fdcltaa\'
öregúr és tejére lett; sapkáját.
Lórántot megviselte u sebliil, fáj-
Mán a* szomszédban ii* fótyiK a pángermán agitáció
Agyon takarták verni a fahi magyar taaitóját
\\ Somogyvárnicgyét az ©nzágegyik legmagyarabb \'vármegyéjének tartják\' és mta Somogynxvgye belső területén\' Is. bísz pángermán agitáció fuiyik.t Legtttóbb BdBzénfán robbant kW-véixs vereleedéöben a páagermán agi\'ácló, amely .csaknem egy fiatal magyar tanító életébe került
IA község germán érzésű orvosa, dr.-Cíumpft Jakab minap este maga ^tftré gyűjtötte a korcsmában a bö-szénfai svábokat és mulatni kezdett velük. Később betévedt -a korcsmába a község sváb származású, de érmésében magyar tanitója, Fereacffy Sántlor is a község plébánosával, •Arany Imrével. A svábok sértő szavakkal illették a.tanítót és a plé. bánost. Állítólag . Ilyeneket. mondtak :
- Mit akarnak ezek.Itt? Agyon kell verni Őket 1
Már a választások alatt is többször összetűzésre került a sor. Egy alkalommal a tanító és a magyar legények hazafelé Czumpft Jakab ablaka alatt kuruc gúnydalokat énekeltek, amiért az orvos fel is jefemtette a magyar tanttót és tár-saitt
;A plébános és társasága \' látva most is a bortól felhevült svábok nwffjrargyülöletét, fizettek és kivo-
nultak a .korcsmából.
Később Ferenczffy Sándor tanító egyedül ballagott hazafelé. Útközben megállt beszélgetni az éjjeli őrrel, aki tűset kért töte. Ekkor tünt fel a láthatáron az orvos. Mikor meg pillantotta a magyar tanitét, visszasietett: a korcsmába és az egésa társaságot kivezényelte. A sválwk léocket, rudakrtt ragadtak és csak-hámar utoléfték a tanitót, akit szó-szoros értelemben félholtra vertek. Czumpft Sándor asztaloS, az orvos apja, aki az egyik legvadabb sváb, a földön vérében fekvő tpni?ó melléhez szögezett egy revolvert és agyon akarta lőni. A rozsdás fegyver azon. ban kétszer is csütörtököt mondott. Közben megérkezett a csendőrség, akik még az éjszaka folyamán ösz-szefogdosták a menekülő svábokat, a lefoglalt karó és lécdarabokat is eltették, a verekedő svábokat pedig a kaposvári ügyészségre kisérik.
Ez történt minap éjjel egy somogyi községlwn, ahol bün és szégyen az, ha valaki magyarnak vallja magát... _
— Étert ex ém Elerwpertex férlt »ző-tegyedácusltátw SchüU Áruház^
V«ndégjö-megnyitás.
Vsn szerencsém. Nagykanizsa város, és vidéke nagyérdemű kOzOitiértrtekktidomMlfe hottrl; btgy irégi, jóHrü ,JP*ROS" vendéglőt (Deák-tér 14. szám alatt) átveltem, azt átalakítva atomtoUon, izip. ittmlm- Zt én ■•«* \'ünnepélyeseit megnyílom. - ElsOrenda konyháról és kltünó ita-lokfól gondoskodva, a nagyérdemű közönség izivet pálifogásiba ajinlv. magam,vagyok ^ ^^
dlgMótóros vacsorával
• Korona ét Köipont lUvéhizak hottiu éveken át volt (dplncére.
dal mas műtéten Is át k«llctt esnie, d« azért örömmel fogadta elleníclél, hiszien már á vívóteremen kezet szo-.rltott vele. ( \'
— Nem kérdezem, hogy vagy, mert ugy Is látom, bo^y szűnv«ds«. Azért jötteni höza\'tdj n«rt a hadn»Ryn»k ba)n van. nriattod, - vüáflositotta NI a leikész és elmondj a delffot
— Mi, hogy én védte\'.en, ártatlan, lemészárolt civil vagyokt Nahát, ezt |ig«2án> nem." tűröm! Csak gyógyuljak m«gl Le tagom vágnlm képvií«lő urat, \'mhit\'cgy birkát!\' Azom*«t Írógépet \'ho-! nttok ide éi nyHatkorotot dikt.tlok, aláíratom az alispánnal és a polgáhnes-fcrrel két példányban, ugy is itt lesznek nálam délután. Az egyik |>éldányt fclkűldöm a miniszterelnökségi sajtó-inodálía, a másikat pedig átküldőm a laktanyába neked! — mondta felháborodva.
— Nem, nemi; A másikat\'csak küldd-el énhozzám. A hadnagy egész fel-
szerelése nálam készül el. Este\' azután majd elküldöm neki a legényemmel, Szeretném, ha az egész dologról nem tudda addig «*rtki, mig nyilatlc©. zalod nem korűl a kegyelmes ur kezébe.
— Nagyon\' okos, m«rt a poütlkában
a meglepetések a legfontosabbak. Majd az uraknak is szólok, hogy hallgassanak huszonnégy óráig, gépelni pedig az én hivatali kisasszonyom\' fog,- aki teljesen . megbtaható.
í-llmc^nztnk n háborgó Lóránttól és sietjek a tisztlétkerdébe, mert már elharangozták a delet. <At ezredes köszöntötte a lelkészt, özután tréfásan túlzott tisztelettel a hadnagyot:
— Hálásan kó»zönjük a vitéz hadnagy urnák, ml közönséges halandök, hogy kegj-eskedik hozzánk Jecreszked-ni, lia kissé eiké«ve ík, Ugy nér.BeK\'k erre az úrra, hogy őt meghívta a hadügyminiszter tanácskozásra és én lesaek a «egédtlp*tje! Holnap a kepyol-mes ur megkeresztelit £n fogom tartani a keresztelőmedencét! Hogy izllk a leves édes vitézem? — kérdezte végül
— Sokkal jobban,- mint máskor, — telelt I\'odor mosolyogva és nyugodtun kanalazta tovább a levest, pedig tudta, hogy amikor az ezredes nem kiabál, akkor Igazán haragszik. I)e annyim meg volt elégedve délelőtti utainj* eredményével, hogy komolyan Ízlett az ebédje.
— Ne bontassak pezsgőt a tiszteletedre? — folytatta az ezredes a gúnyolódást. KlégOdetteu állapította meg bőg)- az e^-ész tüztikar merev arccal hajol tányérja fölé és mindenki m<* van botránkozva o hadnagy vakmerőségén.
— Hát nem .ártana ezt a gyászos hangulatot egy kis pezsgővel fcíüdt-tonlj — vélte a pajjy és hátraszólt a felszolgáló legénynek: — Pezsgőt! Dfc gyorsan!
— Ugyan min«k őrülsz annyira, pá-terkám? — kérdezte az ezredes meglepetten.
— Holnap ciköretkezik az igazak győzelme s ma megalázkodott egy kevély. Az Umak tetszetős esemó-lny«k ezek és én azt akarom, hogy örvendezzetek az ő "szerény szolgájával, - mondta a pa|> túlzott keneb teljességgel, hogy az ezredes is elmo. solyoddtf. — Csak arra akarlak kérni,
Nappali felmelegedés!
Prognózis: élénk délnyugati, nyugati\' szél, nyugaton ujabb t*6, csütörtökön éjjel ujabb lehfltés, pétiteken a csü törtökihez hasonló nappali felmelegedés. ,2
Naptár: Szeptember 20. péntek. — Rom. kat Eusuták. Protertáns Friderika. Izraelita Ehtl hó 22.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat •■■hó napban a «Mári»» gyógysr^tár Kl-rály-utca 40. és a kUkanlzaai gyógy-szertárv
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától\'este 8 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
— Qrilnhut Elemér oki. elektromérnök e hő végén ny t tja meg v i UamoB-aági éa rádió szaküxle-tét Deák-tér2 8*. alatt. (Föl Bő templomnál).
I»gy a kegyelmes -úrral szemben is légy kegyes ugyanezt a . hangot használni, mikor a levesre kerül a sor.-. — Milyen \'levesre? — csodálkozott az-, ezredes.
— Hát a feketelevesre, — tréfált a pap. « \'
Mindenki szívből nevetett, még az ezredes is. Most már szabadott.
— Bizony, nem vagytok ti olyan emberek, akik Istejmel .járnak, hiába tanítlak benneteket. Aki az igazak útját járja, n«m kell annak félni semmi-.től ós senkitől, — rótt-* meg az ezre-felest a te (kész.
— Hát\' mi\' a véleményed u politikáról. óiogem? Azt is i^izuk járják? — kéwlezte uz ezredes l)©«:uaan.\'
\' — Igazik is járják, majd meg fogod látni talán már l»l»ap az igazak örömét s a hazugok haragvó meghu-nyászloodását, — felelt a ipap titokzatosan.
/ A jjezsgö már ott gyöngyözött ; a
poharakban, az ezrede* szóliii akart, de o |>apimagasra emelK- ppbarát: , - Szerénáé* utat kívánok nak«d, kedves pars*ncsnokiwn, akit ,<ugy fogod átvmni e»en. a b«kjo«) a-mi kis pajtásunkat, mint aagy Kristóf a Gyermekat a vizén.
A poljarak összecsendültek ós megürültek. Akkor az ezredes akart pezsgőt hozatni, de a pap nem engedte, m«rt mint megjegyezte: ci iKW tivornya, hanem áldomás. A papot azután karonfogta az eznedes és elindultak a kaszinó felé, ahol már várta őket a mindetmajjos tanokk. Török meg IkKlort fogta karon:
(Folyt b*v.)
1935 jMptemter 20 WW
zalai közlöny
SZŐRMÉK SZÖVETEK
a divat vezető újdonságai, legnagyobb választékban kaphatók
Kirschner Húr díuatúruhűzában.
— (II Ir n plébániáról) Herceg Böithyány-Straltmiinn László és herceg WindischgrAtz Antoinette .Marie-Loul-senal a folyó hó 21-én törtínö házas, ságkötése alkalmával folyó hó 21-én reggel 8 órakor ünnci élyes islentUxto-lei lesz a ferenoes plébánia-t^mp\'om. ban, melyre tisztelettel meghívom o hatóságpkat és testületeket. Plébános.
— (UJ ret. Ie.\'tész Nagykanizsán) Meggyaszuy Vince dunántuli református |>Qspók Antal Sándor ief. lelkészi Nagykanizsára nevezte kl ref. segéd-lelkésznek. Az uj segédlelkész, aki már elfoglalta állását, főleg n hitoktatás le-rén fog működni
— (A VOGjE kftfgyüWrt Nfcifykaü. zsán) A nagykanizsai vasutas bíbor nagy napra készül. Az országos központ kiküldötteinek jelenlétében J VOGE nagyszabású propaganda gyűlést tart vasárnap délután fél -1 ómkor a KatboUkus Legényegylet nagytermében. Lejön többek közölt PlUicli Nándor országos főtitkár, a VOGfc kipróbált szervezője és vezetője, aki a propaganda gyűlés vezérszónoka Jesz. Kívüle többen beszélnek nagykanizsai vasutasok is. A. v**elöség felkéri a nagykanizsai vftsnlasságot, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg, azok is, akik még eddig nem tagjai a vasutasok nagy gazdasági szervezetének.
— (Esküvé) Szendről (Mancsek) Erzsébet és llódis József (Ujvárfalva) folyó hó 21-én, szombaton fól 1 éra. kor tartják esküvőjüket a ferencrendj plébánia-templomban.
— (Az adó-felszólumüásl blrolisíg)
mandátuma lejárt. Elnökévé a pénzügyminiszter újból dr. örley György kir. kórjegyzőt nevezte ki. A bizottság szeptember 23-án ül össze. Az adóhivatal körzetéből összesen 281 felleb. bezés érkezett be. Nagyjában annyi, mint tavaly. j
— (A nagykanizsai I«r. Leányegylet) ®lsők között jelentkezik, liogy megkezdje a társasélet berkeiben is a munkái, melynek eredményeként sok nyomorúság könnyét, baját kell a xél folyamán eltüntetnie. Az egyesület tagjai egy feketére jönnek össze első alkalommal a Centrálban.
— Gyermek boy kabátok minden Agyágban legoiosól* árban kaphatók Schütznál.
~ (Nagykufcüzsal tűzoltó kltüp/e/ése) A beiügymbiiszter Freischmklt Ferenc nagykanizsai hivatásos tüzoltóőrpa-íOncs-noknak n tjftaoltás és a mentőszolgálat terén 25 éven át kifejtett buigé munkásságának elismeréséül a diszér-met adományozta. A miniszteri Vitün-^lést ünnepélyes keretben adják át.
Mezei kihágások tömege a városi rendőrbiró előtt
Talán még soha nem volt oly erős forgalom a városi rendőri büntetőbíróságon, mint az idén, nemcsak a jogosulatlan iparüzők, hímem az ál. lategészségügyi és főként a mező-rendőri kihágások szaporodtak fel nagy mértékben, azonkívül az iskolaköteles gyermekek belratásának elmulasztása.
Különösen nagy mértékben szerepelnek a mezörendöri kihágások. Nemcsak uz elemi csapások, a jég, az aszály tizedelte a kisgazda termését, hanem lelkiismeret.cn emberek rongálják és lopkodják meg azt a keveset is, ami egy egész év fáradságos és kemény munkájának eredményeként megmaradt.
Szönyi Sándor városi rendőri büntetőblró ujabban ismét sok büntetést szabott ki mezőrendőri kihá-gás miatt.
Igy többek között TlsJér József Csengery-ut 89. számú lakost most. először 8 pewgö büntetésre Ítélte, Porkoláb József Petőfi-utca 75. sz. lakost 10 pengő büntetésre és 2 P kár megfizetésére, Magyar József Petőfi-utca 53. számú lakost dorgá lásra és az Okozott 4 pengő kár megtérítésére, Sárfcz István Rá< kóczi-utca 81). számú lnk<st ugyan csak dorgálásrn és az okozott kár megfizetésérep/CoLKÍcí Imréné szül. Marion Rozáliát 10 pengő pénzbüntetésre és 3.50 pengő kártérítésre Ítélte. Második esetben a büntetés már súlyosabb és .nagyobb esetben elzárással is büntetik.
Hogy mennyi munkája vun a városi rendőri büntetőbíróságnak, mutatja az akták száma : — az iktatószám már ma meghaludla a mult évvégi iktatószámot.
— Gyermek t remii coat lubau>k
minden méretben a legolcsóbb árban Schütznél. »
— (Sváko^ztályköil ü\'é» nz Ipartestülettel) Az l|>artcstütetben az összes szakosztályok vezetői összejöttek Samu Lajos elnöklete alatt, amelyen tárgyalták a mintamühelyek kérdését. Elhatározták, hogy megkeresik u kamara utján az ipari minisztériumot, hogy Nagykanizsán aszta\'os, ci| ész ós szabó-Ipari\' mintamühelyeket állítson fel.
Őszi fonálnldonságalm megérkeztek
és nagy választékban kaphatók
Minden nilam vásárlót díjtalanul 1,1 megtanítok a legdlvitosabb fazonú pulloverak é> kosittmOk kö-téiírr él horgoláiára.
EL1TE kézimunka szalon
337) Boh«ralU«r Kálmánná.
Starhemberg herceg parancs-őrtisztje Nagykanizsán
Érdekes vendége volt Nagykanizsának. Autóján érkezett ide Star-hcrrílJerg herceg, oszlrák miniszter parancsőrtisztje és hadsegéde, Bert. hold von Curant, két bécsi állam-rendőrségi tisztviselővel, akik magyarországi utján kisérték. Berthoid von Curant a Centrálban szállt meg és innen ment ki naponta autón Fclsésegesdre, ahol herceg Eszter-házy nagy vadászatain vett ré6zt. A mqgasrangu oszlrák kalonaliszt, bfr zalmasa Starhemberg herpe^nek, nagykanizsai tartózkodása alatt tel* jes inkognitóban maradt, csak a r;mdőrség tudott ittlétéről. A vadászatok befejeztével Berthoid von Curant tegnap elutazott Tatatóyá-rosra.
Városi Mozgó
Szeptember 20 -22. Péntektől—vasárnapig
Az idei évad legnagyobb filmszenzáciöja I
HJMRY BJIUR és AIIUELL*
a franciák büszkeségének lélekbemarkoló alakításával a
MOSZKVAI
ÉJSZAKÁK
FÉNYES KISÉRÓ MŰSOK.
Előadások hétköznap 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor.
— (A KI kttih*il KgJMÍ-
»l) szeptember Z2-éo, sosimap erte 7 árakor « Hunyadi-béri L/e\\«n1e-ott-
lioii termeiben nagyszabású szüreti mulatságot icndez. Hegybiróné Sjnkö PCrencné, hegybíró dr. Szabó István 1K\' <5|HlfHJ <0 fiitér, S személyei család-Jjegy 1 jjtii^ö. A pompás és szorgalmas kiskanizsni levente-gárda megérdemli a város közönségének minél szélesebb körű érdeklődését.
.Igmándl\'-ból nlm kall pohárizámrl Inni, Negyed <agy léi pohtr elég Izokott linnl.
— (Mélyturá>u tmt Baluletalnryip-sen) BalatonfCnyveMín a közegészségügyi Intézel mélyfúrású kutat létesll, mely célra a minUzlérifanl a szükséges szerszámokat Ingyen bocsátja a fürdő-egvesülctnek a ,szükséges szakemberrel együtt rendelkezésre. A 25 méteres pró-bakutat a templom melletti Bem fa R>z«rayl-utcák sarkán késziilk el.
-latJ ayAlkakártváiaak megbetegedése a tanyai ná|ípotái köivitlen következményi. Caakl. agy taíih ltjuk a szállt ée a nyálkahártyákat Igazán tlaztán, védhetjük meg a baktéflutBok-tól éa tehi-IJÜk ártalmatlanná az Ntae-gylllt ételmiradékokat, ha otyan nál-vízet liaaználunk. amely behatol a Má|-
Ureg legelrejtettebb zugatbi él tertót-iltö hatása. A blztoun hité, 40 év
"" \' tzájvl .......
lálvll __________
elég. Al Odol Háj-
lenit, _______
óta klpréhált Odol izálvtz lertétlentt és Udlt. Az Odol szájvíz koncentrál!,
néhány csepp beléle _ _ ,
víz nagyon gazdaságoa a traaználaiban, tehát aa Odol izájvh oleaó.
(-) Mibe k Tül a gyürnal™ teleplttae
ii karbmtarlá-a, «m\' a kéltlésre ad íclviliigosiljist a Növényvédelem és Kertészet legújabb száina. Cikkeket közöl még u hasznos rovarok gyártásáról, a gyümölcsös te\'.epité«éről, a szölöültetés helyes idejéről és .módjáról, az Alma és körte szedéséről, a szüreti munkákról, w kaliforniai jjalzs-tetü őszi irtásáról stb. A dúsan illusztrált két szaklapból, égy alkalommal a Zulai Közlönyre való hivatkozással a Növényvédelem kiadóhivatala (Budapest, V., Kossuth UJos-tér ll,, Föld. müvclésügyl Minisztérium) díjtalanul küld mutatványszámot.
Ttraemlftult
Irányzat t tartott, forgalom: tíink. V
Sas. Irtai*. 77-ea 1505-1695. 78-11 1680-1910, »ca 1595-1825, >0-11 1610—1835. dunínt. TI-* 18*18—1830, 7á-aa 18 30-18 M, 16 45-1868.
áO-M 1860 — 1875. - Don pestvidéki 1410-14*20, mii 1418-14 30. 2at> aj k8tép 1660-1670. Tanlerl llulnlali kOsép ab bpest 15*60-15 80
Kiadja a laplllajdonos KSztazdaságl Rt, •alanbarg Nyonli él DéiuUl Lapklaáe Vállalata Nagykaalzaái. PHetöi kiadói Zalai Károly. lilaurWa taWaai Higlmlm Tf, uá*
ZALAI KÖZLÖNY.
• ___
Nyolo halottja
vas ti "•rb-honrát ÖMi«fllk8»<»nek
1 Zágráb, szeptember 19
A jugoszláv hatóságok és n horvá-tok között az utóbbi Időben mind gyakoribb az összetűzés. Legutóbb ismét komoly összeütközésre került a sor a jugoszláv csendőrök és a helyzetükkel elégedetlen parasztok között. A szomorú eredmény : - hét horvát zavargó és egy szerb csend, őr életét vesztette, három horvát paraszt súlyosan megsebesült.
Tizennégy munkás a színház beomlott fala alatt
Roston, szeptember 19 Az egyik nagy színházat lebontják Bostonban. A munkálatok során az egyik fal beomlott ós 14 munkást maga aló temetett.
November 3: — görög népszavazás
Athén, szeptember 19 A szerdai minisztertanács elhatározta, hogy a királykérdésben megtartandó népzavazást november 3-án tartják meg.
ttifcpnt L
17.30 Ad\'.er Tibor és Fejér György kétzongorás jazz-müsora. — 18.10 A rádió-tárgy forsjáték húzása. — 19.15 Zenés részletek a .pajkos hercegnőt cimú filmből — 10.45 Féli«lsmeit állatok. (Dr. (iaál István.) - 20.15 Hanglemezek. — 21.20 Hirek. - 21.40 Kamarazene. _ 22.10 Időjárásjelcntés. — 22.40 Dr, Ottlik György anjjolnyelvü előadása. — 23 Cigányzene. — 005 Hírek. t.
•a*,** u.
17.35 Hogyan lett magyar ember Portugália királya? (Reiekesházy Kerekes József.) - 18.10 -18 50 Részletek \\V*g-ner operáiból. — 19 Munkásfélóra. — 19.35- 20.10 Dr. Kárpáthy Sándor gor-donkázlk. - 20.20 Hirek. - 20.45-22.15 Az 1. honvédgyalo^ezred zenekara. Bfaa.
17.30 Reding Margit szoprán régi francia da\'okat énekel. — 19.20 Rádiő-zenokar. — 20.45 Humoros negyedóra.
- 22.10 Me\'odia-ötös, dalok. - A 1920 kor lejátszott zeneszámok eléneklése.
— 23.05-1 Tánczene.
Péntek
Bufepwt I.
6.45 Toma. — Utána hanglemezek.
- 10 Hiiek. 10.20 Időszerű apróságok. 1045 Ifjúsági közlemények. -12.05 13. Zala l.iU zongorázik, Sz. Kovács Boriska hegedül. — 12 30 Hirek.
— 13.20 Időjelzés, Idöjárásjeientés. — 13.30 Hanglemezek. — 14.10 Hirck, árak. 1610 Hogyan tanuljunk isko-lásgyennekelnkkel. (Aczél Adámné.) --10.45 Időjelzés, hitek. - 17 Schöpflin
Aladár beszél Cholnoky Jen muz» elmü müvéről.
17.20 Türr István fuvolázik. - 17.40 Sportközlemények. — 18 A rádló-tárgv-forsjáték húzása. — 19.05 Cigányzene.
— 19.20 A béc-1 rádióállomás mflsorá-nak kőz\\-etlté>c. Előadásra kerül a Rcliini-tentennárium alkalmából: «A puritánok.. Opera 3 felvonásban. Zenéjét szerezte Belllni Vicenro. Közreműködik a bécsi állami opera énekkara, a bécsi szimfonikusok. Szünetben kb. 20.45 Ismertetés («lr. Farkas Jenő),
— 22 Hirek. - 22 20 Az F.rőss-Stí^ vinszkv sza\'on- és jazz-zenekar mrt-íora. — 0.05 Hiiek.
BuifcpMt II.
18.05 — 18.55 Cigányzene. _ 19 Hazánk kialudt vulkánjai. (Strömpl Gábor.) — 19.35 Esze Tamás a határon. (Komáromi János.) - 20.10-21.20 Magyar sza\'onötós. — 2125 Hiiek. Bé«*.
12 Szórakoztató zene. — 13 Lemezek.
— 15.20 Schmitl zeneszerző müvei zongorán.
17.35 Kitchin Alfréd zongorázik. — 18.25 A bécsi o|iera rénykoráböl. -19.30 0|iera a Stúdióból (Budapest)
— 22.20 Szórakoztató zene. — 23.45-1 Bécs dalban és táncban (lemezek).
éa
IíbM foglalkozók figyelmébe!
Az 1924. évi IX.- és az 1929. X. törvénycikknek a bortörvény fonlosabb rendelkezéseit tartalmazó és feltant helyen kifüggesztésre rendelt kivonata ajból beszerezhető
a2ÉiMilMIÉi]
Fő-ut 5.
Ára darabonként, kemény kartonlapra húzva I pengő.
Kataaatlaatl és altlaatl szabály-nem sipkák minden számban nagy vá Imiik Beleznainál, Sugár-ut 53. 3338
Klaebb ■xfliabirtokot I holdig, közel a kanlzul hatálban, kecelek megvételre Alánlatokat a kiadóba kfiek.
tiranaiakat márványMI is gránitból caak Kovácsnál, Király u. 33., kaphat ol-eaOn és lat. 2788
Katóval él agfanruháKati (Ikkek legnagyobb választék is legolcsóhh beszerzést torrái Belesnalnál. Sugái-ut 53. 3339
Megbízható tőznt tudó mlná.n.it felveszek. Kanfmanii Maníné Erzsébet-tíz I. II. 3223
Király-utca 21. alatt kataaokja lakás
éB egybenyitó üzlethelyiség november 1 -re kiadó Bővebbet Stelner, EktvOs-léf 5. 3423
Megbízható SakarlMlaéait kereaek
.zonmll ;><lí|)é»re Csengery ut 23. 3433
Szorgalmas, szakmáját irtó molnár oogád azonnal kivétetik. Jelentkezéa Tóth tómotnárnál, Bánokssentgyörgy. Ftzetís megegyezés szerint. 3441
Kétszer kéilszobás utcát lakáa nov. l-re kiadó Királyt Pál-utca 19 3443
Két darab 100X200 as nagyságú keveset hasinál! rololta (nem vászon) olcsón eladó Szemcre-u. 4/a. alatt. *
19.435/1935.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a városi strandfüidőt f. évi szeptember \'hó 23-án véglegesen lezárom.
Felkérem a fürdőzőket, hogy akiknek a strandfürdőn megőrzés végett ruhája vagy egyéb tárgyai vannak, azokat a fenti időpontig vegyék át.
Nagykanizsa. 1935. évi szeptember hó 19-én. M„ Polgármester.
1935. wptember 20.
1384/1935. x
Árverési hirdetmény
Iharos község tulajdonát képező korcsmáját, lakással, mészárszékkel, a hozzá tartozó 4 kat. hold szántóval egyUtt Iharos községházánál I. évi szeptember hó 24-én d. e. 9 órakor 3 évre nyilvános árverésen haszonbérbe adjuk. — Kikiáltási ár 400 pengő. Bánatpénz 100 pengő. Az árverési feltételek az iharos-berényi körjegyzői irodában és Iharos község bírójánál megtudhatók.
Iharos, 1935. szeptember 6. Siörciík Jóuef Temtssi Ferenc !
btró. szír körjegyző.
Qabona osávázószerek■
Porpácok: Nedvespácok:
ArzApáo BíqpIoI PopzoI Higozén
Tillsssitin Tillantln
eredeti gyári árbsn és csomagolásban.
Matrágyáki
Pétl-sö
Abv. azuparfoazfét 40 /o-oa kállaó Thomaaaalak
kg.-ként, zsák-számra és wsggon-tételekbcn.
FUTORi
vegytiszta szénsavas takarmánymész. PEKKi
.D" vitamin készítmény.
Beszerezhetők:
ORSZÁG JÓZSEF
■If, mttrágya, »5váf.y*Maln»las*fak, alb.
[ Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10 ! (A blrósáx mellett.) Telelőn 130.
Holetta vászon loletti rad Holetta zsinór linóleum Ylanoi válton LábtSrlők Kárpitos kellékek Afrik tisztitott Zsineg-félék latrac vászon Szőnyegek Siöajegyédil HyuRágyvászon Babonauák Szalmazsák
HIRSCH ÉS SZEGŐ

Megérkeztek a
Standard
Orion Telefunken Philips
rádióujdonsógok Bemutatás:
Szabó Antal
* rádió- és cslllár-
u^. uyfoxota.
rádió- és csillár-Üzletében.
M
OST VEGYEN KALAPOT!
FÉRFIKALAPVÁSÁB
Gyapjukalapok
3.—■ P-ért
Nyulszörkaiapok
10.- P-ért
Keménykalapok
9.50 P-ért
«
BRÓNYAI DIVATHÁZ
HORTHY MIKLÓS-ÚT 1. (Vérosházpalote)
Nyomatott . UptaUJdooo. Ktajaidisátt R.-T. Uulanberg. Nyouda é> Miialal UotiMO VálUlaU UttyvnyurtáláUn. Nsiikaakda. IFaMfia Isletvasatő UM, lUrott).
75. évfolyam. 214. szám
Nagykanlua, 1935. izeptember 21 izombat
Ara 19 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
tiotenlWc te UadóMnlaU PM 3.
POLITIKAI NAPILAP
Peleifis szerkeszti: Barbarlts Lajos
KlólliMtel ára: egy hó™ t txagO *» HM SrerkuiUSaifi te ktatUiiIrtblLlalcIoa. 7ti
Bárom év agrárpolitikája
A Gömbös-kormány háiom eszten. dős munkásságát ismertető >Kék könyvet* a. politikai élet és a magyar közvélemény túlnyomó része azzal a tárgyilagossággal és komoly, sággal fogadta, amelyet ez a munka teljes szakszerűségénél, pontosságánál és hitelességénél fogva feltét e-nül megérdemel. Ez a könyv nem politikai vitairat, hanem célja csuN pán az, hogy a magyar közvéleményt a tények és adutok összeállításával és felsorakoztatáséval tájékoztassa arról, mit tett a Gömbös-kormüny háiom éves munkássága folyamán, a kül- és bolpo ilika, a gazdasági és pénzügyi politika, a kultúrpolitika, egyszóval a magyar nemzet életének egész lerülelén. Is menve azonbun a polktlkal életünk-ben szereplő egyes ellenzéki vezérférfiakat s azoknak a nyilvánosság felé irányított szócsöveit, igazán nem csodálkozhatunk azon, hogy, mégis akadtak egyes ötletes politikusok és még szellemesebb lapok, amelyek — miután a »Kék könyvben* felsorakoztatott számszerű eredményeket és adatokat eltagadni mégsem leh«t - görcsös erőfeszKés-sel arra törekszenek, hogy a háiom esztendő alatt meglett fejlődést ne a Gömbös-kormány érdemének, ha hem a javuló világgazdasági é* politikai viszonyok természetes és ön ként adódó következményének tűn tessék fel.
Egészen bizonyos azonban, hogy ez & jeilegaetcüen ellenzéki és még jellegze.esebben elfogult beállítás nem találhat hitelre a józunul és higgadtan gondolkozó- magyar köz-vél\'ményben. Mert mindenki beláthatja, hogy hiába javultak \\olnu odakint, a határokon tul a világgazdasági és politikai viszonyok, ha országunk, élén nem bölcs, éber és jószándóku komnány állott volna, a mely minden lehetőséget a magyar nemzet javára használ kl és az országhatárokon belül is o\'y irányban vezette a nemzet életét, hogy azt könnyebbé, nyugodtabbá tegye. Az okvetetlenkedő ellenzéki bírálat «ürheti-csavarhatja a dolgokat, magyarázhat, ferdíthet, de a számok beszélnek, azokat eltagadni nem k\'lwt.
Hogy csak egy részletet ragadjunk W a »Kék könyv* hatalmas adattömegéből : milyent nagysaafcésu és nagyvonalú kormányzati ofjrérpoll-Utika bontakozik kf aaokból az intéz, kedésekből* amelyeket u Gömbös-kormány 1WI2. októbere óta a ma-gyar mezőgazdaság te^esztése, u gazda társa cfakw* támogatása, raegf-Kgl\'ése és térteinek könnyítése te-tett ? Talán mégsem, liftet eltn-gadnl, hogy a Qömbös-kotmánynak é* az általa képviselt népfcs Sieile-mü reformpoll\' lkának van valami . része abban, hogy 1992. ót:* a jjnz* dotársadalom egyik légnagyfító* te-krrtétele: «z általános hitelkamat "-14 százalékról 7 és fél százalék, m, az általános gazdakamat 8 ésfé* sázalékról 5 és fél ajánlókra, a
Genfben kedvező jeleket Itítnak...
A szombati francia és olasz minisztertanácson dől al a háború vagy béka kérdése — Mussolini Párisban és Londonban tapogatózik a végső döntés kimondása el6tt
Beszüntetik az olasz csapatszállltást, ha Anglia eláll a katonai szankcióktól ?
, Párls, szeptember 20 A nemzetközi helyzet nagyon súlyos, - irják a francia lapok - de nem kell félni, hogy 3 hálx>ru hamarosan kitör. A helyzet ugyanis olyan, hogy minden lépés könnyen okozhat általános felfordulást, attól pedkf mindenki fél és ennek kockázatát senki sem akarja vállalni. A Pclit Journal ^eméli, hogy az
angol kormány nem gondol katonai megtorló intézkedésekre. Ez ugyan ls írja a lup - egyenlő volna a hálwruval, már pedig akkor nem tudható, hogy melyik pillanatban tör ki egész Európában. Az általán< s. Ixmyodalmat könnyen felhasználhatna Ném\'lország is az Anschluss végrehaj tusára.
Anglia felveti Európa térképének és a gyarmatok ügyének rtvirlóját
Genf, szeptember 20 | Aloisi LavuUul folytatott megbeszélése során kifejtette ^a francia kormányelnöknek. hogy milyen fon. tos az, hogy Amglin ne. foglaljon állást a büntet^ szankciók mellett, mu&t ez l>ir,los európai háborút jelent. Laval kiielen\'ette, ho<ry nem Ígérhet semmit, véleményét mindenesetre közölni fogja Edennel.
London, szeptember 20 A Oaily Mail azt Irja, hogy hiba voit Angliától, hogy ugy feldühítette magát és a Népszövetséget. Pedig irja a lap - belátható Időn belül
Anglia sokkal nagyobb és merészebb lépésr" gondol : az európai térkép revíziójára és a gyarmati kérdés megoldására, illetve uj iendezésére
Amerika kísérletet tesz a béke megmentésére
Ncwyerk, szeptember 29
Az amerikai kormány külügyminisztere kijelentette, hogy Amerika a világbéke fönntartása érdekében figyelemmel kíséri az európai eseményeket és szükség ese\'én klsérle-tet próbál meg a béke fenntartására.
A Merael-kérdést nem viszik a Népszövetséf? elé
Genf, szeptember 20/ Eden és Laval tanácskozásaikba b-levonták a lett és litván kiküldőt t«\'ket is, akikkel a Memel-vidék sorsát tárgyalták meg. Megegvezt -k abban, hogy nz ügyet nem viszik a Népszövetség elé, hanem a kérdést diplomáciai u\'on oldják meg.
Genf, szép lem ber 20 Genfi körökben ugy hiszik, hogy a
Népszövetség még sokáig együtt marad, mert a háborús veszély állandóan kísért.
Olaszország hosszú háborúra számit
Róma, szopteml)er 20 Az olasz kormány rövidesen ujabb 150 200.000 katonát szólit fegyverbe, amiről arra következtetnek, hogy
az olasa kormány hosszabb háborúra számit.
Az olasz kormány a. 21 legfonto> sább élelmiszer árát rendeletileg maximálta. Elrendelte továbbá a hálx>ruban résztvenni óhajtó egyetemi hallgatók rendkiv^l vizsgálnak megtartását. .
Addis Abeba, szeptember 20 Az abesszin császár tovább folytatja a hái>orus készülődést. Csün törtökön kétezer fegyvert oszlottak szét. A harcosok, amint megkapták a fegyvert, térdrelxjrultak a négus, előtt és megfogadták, hogy vérüket ontják érte.
Qörflgország ls, Hollandia Is háborúra készül
Athén, szeptember 20 Athénben az a hir tejedt el, hogy Gö-ögország is tevékeny részt vesz a jövő háborúban. Ez a hir máris érezhető volt a tőzsdén, ahol az árfolyamok mind estek.
Amszterdam, szeptember 20 A holland kormány a súlyos nemzetközi helyzet*® való tekintettel elhatározta, hogy sürgősen modemü-.
zálja és újjászervezi a holland hadsereget.
Mussolini Londonban és Párisban biztosítékot keres
Genf, szeptember 20 A Havas iroda geníi külön tudó*-silójának jelentése szerint az oLsz küldöttség tagjai között kedvező hangulat észlelhető. Az ohsz küldöttség megelégedéssel veszi tudomásul, bogy tu Ö\'/« btoottság tervezete korlát07.ná a négus főhatóságát,
védett gazdák kamatterhe pedig évi 4 százalékra csökkent. Ennek a ka-matkszálU\'ásnak jelentőségét akkor méltányolhatjuk, ha tudjuk azt, hogy a Gömbös-kormány rendelke zésel folytán a magyar mezőgazdaság egész évi kamatterhe 1932. óta 224 millióról 90 millió pengőre csökkent
Ugyancsak a kormány hely:a irá-nyu agtátpoll lkai elgondolását igazolják azok az intézkedések, amelyeket a mezőgazdaság* termelés foj-lesztése és átszervezése érdekében tett. Ennek nyomán ina az ország 2.8 millió holdnyi b izatoriiletébM 2 millió holdon már gységts és első. rendű minőségű buza tcveui és részben e mlnőségbejl javulásnak, részben pedig a kormány céltudatos
külkereskedelmi politikájának kö-szönlj^tő, hegy a magyar buza ára 7.25 pengör 1 15 pengő\'e javul1. Ha. sonló a javulás a többi fontosabb mezőgazdasági terményeklen : a rozsban, árpában, tengeriben, zabban stb. Igen jellemző, hogy ugyanezen idő alatt a tengerentúli búzák ára 20» 30 százalékkal csökkent. Ha még tekintetbe vesszük azt ls, hogy a kormány évente mintegy 50 millió pengő támogatást juttat a mezSgnz-df.sápi ahn révén az agrárí \'rmelés. nek, továbbá azt, hogy az utolsó 8 esztendő alatt lényegesen kisebbe, dett a mezőgazdasági és ipari árak különbözete s a Gömbös-kormány által intézményesített gazdavéde en» 77 852 gazdnadós blr okát helyezte védelem alá, akiknek 97.1 százaléka
kisbirtokos, akkor b"láthatjuk, hogy ha\'ahnas adíg elfogultság és rosszhiszeműség kell ahhoz, hogy bárki ezeknek az eredményeknek jelentőségét, vagy a kormány működésének helyes Irányát tagadásba vegye.
A Gömbös-kormány három év óia minden intézkedésével és megpyib vánulősával bizonyságot tett arról, hogy különl ges fon osságot tulajdo. nit a magyar mezőgazdaságnak, egy részt azért, mivel minden ipa*i fejlő.* désünk ellenére mégis ez a termelési ápf a magyar gazdasági élet ignzi alapja, másrévszt azonban azért is, mivel a rwzdákat sujtot\'a legjobban a világválság s ezért rajtuk kellett t» kormánynak a leghatékonyabb esz-közökkel segítenie-
ZALAI KÖZLÖNY
viszont elfogadhatatlannak tartja azt hogy a nemzetközi megbízottak sorából Olaszországot kizárják.
Genfben jó jeb«k tartják azt, hogy Mussolini nem siet a válasszal, mert ebből azt látják, hogy békülékeny lesz. Az olasz kormány fontos felvilágosításokat és biztosítékokat akar álli\'.öiag kapni Anglia és Franciaországtól és genfi körökben ezért látják fontosnak AloisLnak Edennel és Lavajlal való tárgyalását.
( London, szeptember 20
Az Eeho de Paris londoni tudósítója szerint Mussolini tapogatózó lépéseket tett Londonban. Felajánlotta, hogy Olaszország b •szünteti a csapatszállításokat abban az esetben, ha Anglia nem foglalkozik katonai megtorló intézkedésekkel. Nem lehetetlen, teszi hozzá a tudósító, hogy az angol kormány ezt az aján-latot elfogadja. Ugyancsak a tudósító jelenti, hogy a brit tengernagyi hivatal vezető személyisége nyilatkozatot adott, amely szerint Anglia fel van készülve, hogy minden pilla, natban elzárja az olasz köolaj-szál litmányok útját.
Párisbau és Londonban összeült h döntö minisztertanács
Páris, szeptember 20 lufival pénteken Párisba utazik, ahol szombaton elnököl « minisztertaná-csou. A világ szeme éppen ugy fontosnak tartja a párisi, mint az ugyancsak szombatra összehívott római minisztertanácsot, mert mindkét helyen a háború sorsáról döntenek. A párisi minisztertanács is súlyos helyzetben van, mert állást kell foglalnia Olaszország vagy Anglia meiiett.
London, szeptember 20 Állítólag küszöbön áll az angol kormány válasza arra a kérdési^\', amelyet u francia kormány intézett hozzá és amely azt kérdezi, hogy Anglia milyen álláspontot foglal el Ausztria ellen irányuló támadás esetében.
UJ Biatorbágy keleten
33 halottja van a banditák merénylaténak
Sanghay, szeptember 20 A Mukden és Moreji között közlekedő vonatot " banditák «z éjszaka kisiklatták. A >x>u«t utasai közül 23 halálát lelte, igen tokán megsebesültek. lA rablók a halpttAkiat é> a sebesülteket kifosztották, majd hét utast tuszul magukkal vittek.
Egy anya öt gyermeke
egy éjszaka kait meg gambamárgeséaben
Sashalom, szeptember 20 Ilagora Mária munkásnő és 5 gyermeke még keddeu gombamérgezé-sben megbetegedett. Kórházba &zúilitatlák őket, ahol péntekre virradóra mind az 5 gyermek megíiait, az asszony állapota is é.eiveszélycs. Vadházastársa, Zaskó József kőműves nem evett a gombából, igy az megmenekült.
Számos női bajnál reggel éhgyomorra lé pohárnyi természetes „Ferenc József keserűvíz végtelen nagy megkönnyebbülést szerez azáltal, hogy a belek tartalmát felhígítja és akadálytalanul kiüríti, azonkívül az emészlöszervek működését lényegesen előmozdítja.
— KkTtex Í9 Elersupertex férfi sző-v®tek egyedirusilása Schütz Aruliáz-
25 kemény tűzoltó-esztendő Izgalmairól és egyetlen kívánságáról
beszél a miniszteri kitüntetést kapott nagykanizsai tűzoltó
A belügyminiszter Freischmidt Ferencet, a nagykanizsai hivatásos tűzoltóság őrparancsnokát sok évi becsületes és önfeláldozó tűzoltó és mentői szolgálatáért a 25 évi szolgálati diszéremmel tüntette ki...
NéhánysoKxs, szerény hir húzódott-meg tegnap a Zalai Közlöny hirro< vatáb:in. Egy tűzoltó 26 évének, fáradságos és önfeláldozó életének jelentette mégis sok kemény ál omá. sát. 4
A tüzoltólaktanyu udvarán találjuk, ahol társaival éppen azzal van elfoglalva, hogy hordókat je.ez. A kanizsai tűzoltók soRolduluak. Legtöbbjük iparosember lévén, szakmájukban is dolgoznak, maguk készítik a szerelvényeikhez szükséges részeket, maguk végzik a laktanyában előforduló munkákat, mindent, ami előadódik. Ezenfelül a hordójelző-hivatal munkáját is ellátják. Mos< is a hordók hosszú sora fekszik előttük glédába sorakozva. Néhány szabad tűzoltó a 16 ágyas legénységi szobában pihen. Már amennyire pihenésnek lehet mondani ezt a laktanya szobát, a 16 rongyos pokróccal, ami lakarónak kevés a télire és sürgős kicserélésre szorul.
Amíg egy tQzoltó eljut a havi 132 pengőig
Freischmidt Ferenc őrparancsnok 50 éve ellenére ruganyos, u tűzoltó, tréningben frissen maradt ember, akinek vasmarka alatt csak ugy repül a munka.
Eleinte nem akar beszélni. Aztán mégis elmondja a nehéz munkál végző emberek vonlatottságával életének történetét.
1909 december 7-én, 25 éves ko rában lépett a nagykanizsai hivatá-sos tűzoltók kötelékébe, mikor még id. Knortzer György volt a kanizsai főparancsnok. 1916-ben bevonult, 20-as honvéd volt, 42 hónapot töl tött a fronton, aztán orosz fogságba került. A tulai kormányzóságba vitték, ott élt nehéz hadifogoly életet, mig két és fél évi fogság után hazakerült és folytatta tűzoltói életét ott, ahol a világháború előtt ubbahagyta. Fellebbvalói hamar figyelmessé lettek reá és csakhamar őrparancsnok-ftá nevezték ki, mely minőségben a mai napig működik. Fizetése havi 132 pengő. Ebben benne van a hadi-pótlék, lakbér, családi pótlék és
minden.
25 éy... Hosszú idő minnden ember életében. Kérjük, mondjon el valamit tűzoltó-múltjából.
Időbe kerül, mig a szerény embert rá tudjuk birni, hogy elmondjon valamit 25 éves emlékeiből.
Verejtékes emlékezések
- Sok tűzvésszel birkóztam meg 25 év alatt - mondja. - A tűzoltó mindig ugy vonul ki a laktanyából, hogy egyik szemével búcsúzik töle, hiszen nem tudja, viszontlátja-e élve... .
Elmondja egyik esetét. Amikor a Transdanubia malom egyik traktusa kigyulladt és a lángok őrült iramban nyaldosták és ehiyeiéssel fenyegették a sziíálóhelyiséget. Ha a lángok odaérnek, menthetetlenül elpusztul az égés? malómépület. Frei-schmidtnek sikerült legényeivel a tovaterjedő tűznek gátat vetni és a malmot a teljes pusztulástól megmenteni.
Mintha újra átélné az izgalmas harcot a vésszel, letöröli homlokáról az izzadságcseppeket...
Ájult ember a gyárkémény tetején
- Az se volt kis dolog, amikor Stern Gyula téglagyáros kis kocsijával idesietett ís jelentette, hogy egyik gépésze a több mint 85 méter magasságú gyárkéményen eszméle. tét vesztette és félő, hogy beleszédül a kéménybe, ami egyenlő a halállal. Odasiettünk a Petőfi-utca végére, ahol a gyár gépésze az elszakadt viliámháritóvezetéket akarta összekötni és a kéményből fejlődő gázoktól rosszul lett. Eszméletlenül dűlt a kéményre, ugy hogy felsőtestével b \'leszédült, mig lábai künn voltuk. Percekről volt szó, mert félni kellett, hogy beleesik. Én felmásztam a ké-ményre, - mondja Freischmidt -hogy egy öttagú család kenyérkere. sőjét megmentsem. Számban nedves szivacs, kezemben egy pótmentő-kötél. Lentről nagy közönség nézte... Izgalmas percek voltak... A jjópész már teljesen elvesztette eszméletét, mikor odaértem. Sikerült a mentő-kötelet rácsavarnom és a kötélen a kémény belsejébe leeresztenem. Nem mertem a lenn várakozó sokaság miatt kívül leereszteni. Féltem, hogy a tömeg miatt az izgalom raj. tam is erőt kap. Azonb;m a kötél
1935. szeptember 21.
nem ért le egészen, azért lenn az egyik társam várt már több mint négy méter magos létrán, átvette tőlem az elalélt embert, akit aztán felélesztettünk és hazaszállítottuk a lakására. Sosem felejtem azt az örö met, amit afölött éreztem, hogy sikerült egy apát visszaadni a családjának. A család örömében\' sírt, ma. gam is alig bírtam visszatartani az elérzékenyülésemet... \\
A legnagyobb kívánság
- Nem is tudom hamarjában, mi mindenen mentem keresztül a 26 év alatt, melyik volt irgalmasabb eset a másikánál. Hiszen 26 év sok idő... De annyit mondhatok, hogy mindig szerettem hivatásomat, mindenkor becsülettel igyekeztem kö:elességem nek eleget tenni.
- No és most, - kérdeztük — szol. gálatának 25 ik évfordulóján, van-e valami kívánsága ?
- Hát... igen... lenne egy kivánsá. gom, amit a jó Istentől kérek, hogy engedje meglátnom még ebben az életban... Szeretném, ha én, aki nagykanizsai fiu vagyok, itt szülét-tem, i\'t a szüleim, ismét láthatnám a megszállott Muraközt magyarnak ós végig roboghatnék nagy szerkocsimmal a perlaki országúton és sehol ne kellene találkoznom többé szerb szuronnyal....
Könny szökik a derék tűzoltó sze-méb?, amikor ezt mondja és szemével dél felé, a Mura tájára tekint, ahol fiatalrkorában, a magyar impé. rlum alatt annyiszor megfordult...
M

ID<3
Lehűlés!
Prognózis: Élénk északi él északnyugati szél, változó felhőzet néhány helyen zápor, • hőmérséklet sülyed.
Naptár: Szeptember 21. szombat. — Kom. kat. Máté Protestáns Máté. Isr. Elul hó 28.
Gyógyszertári éjjelt szolgálat e hé napban a .Mária. gyógyszertár Király-utca ál), éa a klskanlzsal gyógy-szertár.
Göztilrdő nyttrft rqggel 0 órától eata S óráig (héttő, azerda, péntek délután, kedden egéaz nap nóknek).
Papa

Órák Vasárnap
7-8 Kalapok
8—9 öltAnyAk
9—10 FehérnemOek
10—11 Cipők
11—12 Kötöttáruk
12-1 Harisnyák
2-3 Bőráruk
3-4 Illatszerek
4-5 Szőnyegek
5—6 EaőkApenyek
TANREND
Hátfő | Kedd | S..rd« | CsqtArtAk [ Péntek | gzombát
Mama
fc £ ^ tJ*
^ x ^ J?
# / ^ jf £ jg í ? Ö 5 í í
& nff ff P < sr •

ZALAI KÖZLÖNY
JL
HALLÚ
Rádió Budapest
!!!
ül SÍIÉI 1 II. t illl
Jlrig a [mail isii dimt lesz"
legtepóen njszerfl difatktafetités
OkveHeiU fogja Bnáapwt I-et.
Ujabb 8 havi börtönre Ítélték a somogy-szentmiklósi plébános és orvos tolvaját
BulVp.K L
17.20 Türr István fuvolázlk. — 17.40 8portkótl«mén>«k. — 18 A rádió-tárgy-sorsjáték húzása. — 19.05 Cigányzene.
- 19/20 A bécsi rádióállomás műsorának közvetítése. Előadásra kerül a Bellini-centennárium alkalmából: *A puritánok.» Opem 3 felvonásban. Zenéjét szerezte Bellini Vicenzo. Közreműködik a bécsi állami ope*» énekkara, a bécsi szimfónikusok. — Szünetben kb. \'20.45 Ismertetés (dr. Farkas Jenő).
- 22 Hiiek. - 22.20 Az Erő«s-So vinsiky Bzalon- és jazz-zexjekar műsora. — 0.05 Iliiek.
IL
18/K-18.55 Cigányzene. _ 19 Hazánk kialudt vulkánjai. (Stxómpl Gábor.) — 19.35 E6ze Tamás a batáron. (Komáromi János.) — 20.10—21.20 Magyar szalonötös. — 21.25 Hírek. Mi
17.35 Kitchin Alfréd zongorázik. — 18.25 A bécsi opera fénykorából. -19.30 Opera a Stúdióból (Budapest)
- 22.20 Szórakoztató z*>ne. - 23.45-1 Bécs dalban és táncben (lemezek).
Szombat
»"*»»\'« L
6.45 Torna. — Utána hsnglemez«k.
- 10 Hirck. — 10.20 Egy nagy nn»ol természettudós élete. — 10.45 Mit uéz-zúnk meg? Az Akadémia pa.\'otáját ismerteti dr. Gergely l>ál. — 12.05 Hanglemezek. — 12 30 Hirek. - 1.120 Időjelzés, időjárásjelentós. — 13.30 Szer-váuszky-sza!onzenekar. — 14.40 Hirek, árak. - 16 i\\inig a fonalból őszi divat lesz. Közvetítés, vezeti Bi*linszky Sáu-dor. - i7 Időjelzés, hírek.
17.20 Cigányzene. — 18 A rádió-tárgy sorsjáték húzása. — 19.05 K«rtész Miklós ja/.jf-jjenekara. — 19.40 .Szóló szőlő, mosolygó alma, eöentfő b»r«ck * nagykörös! gyümölcs-piacon.» Móricz. ZsíriuoskI felolvasása. — 20.10 Első Kanadai l^ény^ár, Vidám szatirikus tfdiófilm bét hangképbeu. Irta KUián Zoltán. neiKlorő Gyarmathy Sándor
- 22.10 Hírek. - 22.35 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 0.05 Ilitek.
****** n.
17.25 Mit ú»en a rádió* — 18.05-|8*0 Cigányzene. — 18.45-19 Kertész Miklós jazz-zeneidara. — 19.10 -19.40 Mezőgazdasági félóra. — 19.45-20.25 Ketter Emő zongorázik. - 2030 Hirek. Btm.
12 Szórakoztató lemezek. — 15.15 A iendőr sportegyesület fúvószenekar.
- 16.45 Kelier Gréta dallemezel. 17.15 Tánczene, lemezeken. — 20.lf)
Tarka^st - 22.10 Uokyta szoprán ós Mer bariton uj osztrák "dalokat ad elő.
- 23.05-1 Jazz.
A nagykanizsai törvényszéken a nagy nyári szünet után Ismét megkezdődtek- a tárgyalások. Az első napon mindjárt ismert vendége volt a bíráknak. A 22 éves Horváth Lajos állt a vádlottak padjánál, aki annakidején a somogyszentmiklósl plébánoshoz tört b\\ Horváthot emiatt ju-lius 18-án ítélte cl a törvényszék 6 hónapi börtönre. Most is büntetését tölti, amint Itt áll sápadtan, megtörve.
ötrendbeH lopás bűntettével van vádolva Horváth, aki nem ls tagadja, hogy a lopásokat elkövette. Sorban bcvalljo, hogy a MAV üz-letvezetőség kanizsai raktárábóLpok-rócot, szerszámokat, a Schell kőolaj r.-t. raktárából több k urna olajat, Szentendrey Edgár dr. somogy. szentmlklósi orvos lakásából kb. 15-20 drb. könyvet, befőtteket, stb., Strcm Bernát Irodájából pár pengő, nyl schillinget, magánosoktól télikabátot, ételt, ruhaneműt, stb. lopott el.
Makáry biró eléje tárja összes bün\'it, amelyeklet még a somogyszentmiklósl plébánoshoz való betörése előtt és után követett el. A
fiatal, 22 éves vádlott, könnyes szemmel Ígéri meg, hogy soha többet n-m nyul más. holmijához. A vádlottak padja előtt ott van a sok lopott holmi: Anatol Frnnoe regényeitől 10 filléres ponyváig mindenféle könyv, befőttől a zsir< sbögrélg mindenféle ennivaló, pokróc, télikabát, stb. Horváth szinte bocsánatkérő •zemmél néz a károsultakra, amikor azok átveszik jogos tulajdonukat.
Horváth már fiatal korábnn volt büntetve lopásért, a somogyszen^ miklósl eset miatt kapott büntetése
- amikor Bognár János plébános íróasztalából 112 pengőt lopott kl
- pedig ez év deoembcr 27-ón jár. na le. Horváth azonban nem hagyhatja ol akkor a fogházat, mert a törvényszék most ls bűnösnek találta ötrendbsli lopásban és ezért őt összbün tetősül ujabb 8 hónapi börtönre, 3 évi hivatalvesztésre és jogainak felfüggesztésére ítélte.
Az Ítéletet- Horváth Lajos megnyugodva vette tudomásul, hasonlóképp az ügyész is, Így azt jogerősnek mondotta kl a bíróság.
Rovatveeető: Dr. Dévaiai, KrdS. NMw
Kabát kosztQmdlvat 1936.
ösz. Nyaralásból hazatérés. Viszontlátás örönvi. Kal;»d-elinesélés. Barátnők pukkudása... és divatbemutató. Az ösz hivatulosan, naptár szerint szept. 21-én kezdődik, de a valóságban akkor, amikor az első divatbemutatót megtartottják. Ettől, kezdve a hölgyek alig várják mán a rossz időt, hogy a nyáron lehori dott ruháikat szekrénybe zárhassák és az uj toiletteket megrendelhess-sék.
Hát igy történt az idén ls. A divatszalonok - mint mindig - az Idén ls zsúfolásig megteltek és mindenki szorongva les te, hogy mit hoz az 1936 divatja.
A legaktuálisabb és egyúttal anyagilag a legsúlyosabb probléma a kabát, illetve a kosztüm megrendelése. Mert egy ruha, hu nem Jó, -mondmár-a kabát alatt cl lehet viselni, de egy köpeny a tél fö ruhadarabja.
Hát bizony gyönyörű dolgokat láttunk. Ahhoz ugyan hozzá vagyunk szokva, hogy minden divatbemutató után azt mondjuk, hogy ilyent még soha életünkben nem láttunk, (a nők szeretik a nagy szavakat), de az idén valóban olyan noch nlcht dagewesen. volt.
Általánosságban alig beszélhetünk az idei dlvotról, mert minden divat, ami szép. Tolán csak azt mondhatjuk, hogy közös vonása a ruháknak és a kabátoknak a hangsúlyos váll, illetve ujjak, amik alul elkeskenyednek.
Láttunk egy gyönyörű barna háromnegyedes kosztümöt, puha, bolyhos anyagból, a kabáton öv és kapucni, amit a fejre lehet sapka gyanánt húzni. Nagyon jól mutat. Ezt is felsorolhatjuk talán, mint általánosságot, sok ruhánál látjuk majd később visszatérni. Egy sötétkék háromnegyedes kosztüm felső része sötétkék karakül felsőrésszel
Féltandijas angol éa német nyelvtanfolyamok a Zalai közlöny előfizetői részére
tőinek 5 pengő, (nem előfizetőknek 10 pengő). Fallos Erzsébet a londoni egyetemen szerezte meg az angol nyelvtanári diplomát. A >tökéletes kiejtést biztositjfák mr. Walter Ripman-nak, a londoni egyetem fonetika tanárának eredeti grammá, fon lemezei. Jelentkezni bármikor lehet a nyelvtanárnőnél (Erzsél>et-tér 18. II. em.)
Minden tanfolyamra való féltandijas beiratkozáshoz fel kell mu<» tatnl a Zalai Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtáját,. vagy a Zalai Közlöny szerkesztőségének Igazolását-
A nyelvek tanulása évről évre Jobban tért hódit Nagykanizsán is csak ugy, mint az egész müveit világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon,
A Zalai Közlöny imcg akarja-könnyíteni előfizetőinket^ a nyelv.
tanulást és ezért megállapodott egy elismerten kitűnő nagykanizsai nyelvtanárnővel, aki két nyelvet 50 százalékos kedvezménnyel tanit a Zalai Közlöny előfizetőinek.
Az angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos. hetenként két órával hat hónapig tart, havi taadij a Zalai Közlöny előflae-
ZALAI KÖZLÖNY
készült. Nagyon tetszett az uj szőr-iwszjn. Elegáns volt nagyon egy középszürke háromnegyedes kosz-tüm, nyitott kabátját elől végig szürke perzsa szegélyezte tenyérnyi szélességben, fenn bubi gallérral. Nagyon praklikusak ezek a háromnegyedes kosztümök. Bárhova M vehetők, mig a rövid kosztüm kimondott angolos, délelőtti viselet. Meg azután, ha olyan szint csináltatunk, amit fel lehet más ruhához is venni, már is megtakarítunk vele egy kabátot.
Egyetlen rövid kosztümnek volt nagy sikere : fekete bársony, erősen sveifolt kabát, fekete nagy róka gallérral. A szoknyához mutatott fehér, fémipel átszőtt selyem bluz, nagy fekete masnival, egyenesen ennivaló volf.
A fekete téli köpenyek ismét ural. kodnak. Elegánsan nézett kl egy egyenesvonalu kabát egészen bő, tiszta bucno ujakkal. De nem volt megvetendő az a köpeny sem, aminek nagy, puffos ujjait hátrafelé menő tendenciával, ezüst róka díszített. Sok kabátot láttunk, amik mindegyike a praktikusságot céloz-lozták. Ugyanis maga a kabát egyenesvonalu, átmeneti köpeny, amely alatt másszinü, vele harmonizáló szőrmemellény volt, aminek gallérja kihajlott a kabátra és az ujjak is kedvesen kandikáltak ki a kabát bővebb ujjai alól. Tehát kettőt egy csapásra.
Tehát, Hölgyeim, lehet választani I j Ha összegezni akarnók az Idei kabát divatot, háromféle kategóriát kell megkülönböztetnünk. 1. Vagy esi* náltatunk egy háromnegyedes kő6z-tümöt, aminek kabátja pótol egy kabátot, pláne ha bársony, akkor esti köpenyt is. 2. Vagy egy rövid kosztümöt, ami kimondott angolos viselet. 8. Végül pedig, ha a köpenynél döntenénk, akkor legcélszerűbb feketét venni, ami bármikor hordható és nagyon elegáns. De még -pardon tévedtem 1 - van egy 4-ik kategória is, ha a fenn leirt mellényes megoldást választjuk. Akkor veszünk egy átmeneti kabátot egysoros vateünnel és télen aem fogunk
A ZALAI KÖZLÖNY REQÉNYE
r\\ <»>
— Ma szólt Rolla, hogy hozzalak el fékeiére. Mióta eljöttél hazulról, bizonyosan nem ittál jó feketekávét, mert ezek itt, azt hiszem, régi csizma-szárakból főzik.
Rolla nagyon ked\\-esen fogadta Bo-dort, de nagyon aggódott a legmagasabb kihallgatás miau és nem tudott e\'.cget csodálkozni Bodor főlényes nyugalmán, am«llyel az egész dolgot felfogta.
— fis ha mégis elhelyezik valami lehetetlen helyre? — kérdezte aggódva.
— Nem megyek. Kitépek a hadseregből, elmegyek akár cigány prímásnak, vagyont srerzek, azután eljóvök magáért és megszöktetem I
— Tréfás fiu maga. Azt hisz«m, mióta él, nem volt komoly gondo lata.
— Ez az első komoly gondolatom, amiért érdemes volt megszületni, — felelt Bodor elszántan.
— Ez azután huszáros! Mit szólsz hozzá, papu?
— Még szóljak ls? kérdezi • Török felriadva, mert phogy megitta a feketéi,
fázni, ha a szőrmemellény alatta, van, amit viszont bármihez fel tudunk venni.
Dlvatposla
TMiác-talMi. Piros satin ruháját for ditsa ki a matt felére, divatos u fényes pontokkal. A vállrészes megoldás az idén nem divatos, ezért vegyen még Iiozzá, ha kap, anyagot és csináltasson két nagy, könyökig érő bő ujjakat és egy vastag atftny zsinórövet, amit elől megkötve, egész a Jjokájáig érve kössön meg. Nagyon elegáns lesz és a legszebb disz ehhez a színhez az arany. 2. A georgette nem divat. A crepp satin blúzhoz veic harmonizáló, egyszínű maroccin szoknya kell. IX\' használhat bársonyt is. Ha fehér a bluz, legszebb hozzá a fekete bársony szok-
rm
1935. neptcmber 21.
nya. Üdvözlet.
f.frtt«6glt*tt. Legjobban ajánlanék egy caokoládébama háromnegyedes kosztümöt, nagy i^verekkel és pcclot díszítéssel. A szoknya teljesen sima, nem • 8lic<elt, csak gombos. Hozzá kössön magának egv zöld pul\'overt, zöld vadászkalappal |kis bírnia tollal, nagyon elegánsan fog kinézni. Üdvözlet Felhők között. Nagyon kedves levelére csak most tudok válaszolni Fekete ruháját csináltassa aj«ny gombokkal és arany bőrövvel. Roppant divatos lesz. Üdvözlet.
Kérjük olvasóinkat, hogy. leveleiket mind«nkor rovatvezetőnk ci. mére: Budapest, Teréz-körut 35. s* küldjék.
Beszédes számok a statisztikai hivatal igazgatójának könyvébőlaz életbiztosításról
Rövid Ideje több, mint ezerszáz oldalas uj »regény* jelent meg. Különös regény ez. Csupa szám, csupa százalék és mégis milyen beszédesen érdekes ! Szerzője Illyefalvi I. Lajos dr., a székesfővárosi statisztikai hivatal igazgatója, aki hossza évekig tartó munka után megírta a főváros polgári népességének a számok nyelvén beszélő csodálatos regényét.
Kéli, hogy a vidéki közönséget érdekelje ez a könyv. Különösen pe-dig a nagyszerű munkának a bizto-
sítás ügyöv 1 kapcsolatos részletei, hiszen a vidéken e szempontból még sokkal rosszabb, kedvezőtlenebb a helyzet, mint a fővárosban b éppé* ezért számunkra nagy tanulságokat rejtenek Illyefalvi adatai.
Egyenesen megdöbbentő, hogy a főváros legjobb polgári köreiben mekkora »fehér foltok* tálálhatók a biztosítási piacon. Kiderül, hogy az ügyvédek 70, az orvosok 75, a mér. nökök 73, a magántisztviselők 90, a köztisztviselők 89, a tanitók és taná^ rok 91 és a birák 92 százalékának
Telefon 149.
J
Telefon 149.
Lőtt vadat
minden mennyiségben és bármely időben a legmagasabb fron vásárol és azonnal fizeti
Rothler Gyula
a Magyar Vadkiritell Vállalat Rt szombathelyi megbízottjának n«oykaal«»ttl talap*.
Telep és iroda: Nagykanizsa, Korona-szálloda.
Telefon 149
Telefon 149.
mindig elszunnyadt a karosszékben. A következő pillanatban újra lehunyta, a siómét.
— Jöjjön, hagyjuk a |»apát egy kicsit szundikálni, majd a szalonban beszélgetünk. De ne bolondozzon, ha-nem legyen konvoly, amint az egy huszárhadnagyhoz illik! Mondja el szépen, hogy élt eddig?
— Szabályszerűen, amint azt egy katona intézeti növendéktől mindenki elvárja.
— Ne mókázzon velem! Odahaza liogy élt, a családjánál?
— Otthon?... Tulajdonképen nincs is otthonom ... Szüleim már nem élnek, a bátyám nős, hát az lenne az olthon, amelyről jobb nem beszélni. A nővéí,cm ls olt van, drága Jó lélek. A sógorasszony elviselhetetlenül szeszélyes rabszolgatartó. Ha a nővérem nem lett volna náluk, szabadságra sem mentem volna haza. A bátyám nagyon jó fiu, de tehetetlen báb a sógornőm kezében. Itt szabadnak érzem magam és mióta magát megláttam, boldog vagyok.
— Ejnye kis haszontalan, már ujr« kezdi? Hiszen maga még gyerek, legfeljebb husz éves!
-- Igen, husz é\\es vagyok és még soha senkinek sem mondtam ilyeneket, de ne gondolja, hogy nem tudom, mit beszélek, fin magát feleségül fogom venni, ha megvárja, mig nagykorú leszek. Ha nem akarja megvárni, elmegyek civilnek és akkor nem kell vámunk, — okoskodott Bodor.
— Maga kezd elviselhetetlen lenni,
kisfiú. Nézze, ha maga ezt a dolgot megússza szárazon, akkor egész szép Jövő előtt áll, mert az ilyen fajta fiukat szeretik katonáéknál. Ha fő-hadnagy lesz, el is vehet feleségül valami vagyonos kisasszonyt. Mi te|e vagyunk gonddal, bajjal, * adóssággal és ugy tudom, magának\' sincs vagyona — mondta nagyon komolyan Rolla.
— Bizony, ha pénzem lenne, odaadnám a nőítrremnek. Egy kapitány szeretné elvenni feleségül és neki sem kell más, de hát az a zsugor! sógornőm nem ad kauciót. Sokszor gondolok arra, hogy itthagyok mindent, elmegyek valami jó polgári pályára és akkor a nővéremen ls tudok segíteni. fis magamon is... Mert én vagy feleségül veszem magát, vagy meghalok I
Hol la Ijedten nézett n nagy dióbarna szemekbe és lehajtotta a fejét, majd halkan mondta:
— Maga talán nem tudja, hogy én ugy fé i aneddig menyasszonya vagyok az ezredes ur bátyjának, a Remete méltóságosnak?
— Hallottam. Figyelmeztettek rá. hogy milyen veszedelmes magába beleszeretni, de már késő volt. Azt a vén salabaktert egyszerűen levágom és minden rendben lesz!
Rolla elnevette magát, azutin elkomolyodva mondta:
— Rendijén van. Tudomásul veszem, liogy maga szeret és elárulom, hogy nekem is tetszik egy kicsit, de ha ne«n fogad szélt, akkor őrök haragl
egyáltalán nincs életbiztosítása. E foglalkozási ágak művelőinek csupán átlag a negyed része biztosította lakását tüz éa betörés ellen.
önként merül fel ezek után a kér. dés : vájjon mi lehet az oka annak, hogy a fővárosi lakosságnak ezek az u. n. legértékesebb és legértelmesebb rétegei ennyire távoltartják magukat az élet-, batörés- és tűzbiztosítástól ?
Az u. n. békevilágban majdnem minden valamirevaló polgár kötött élet-, batörés- és tűzbiztosítást. Amikor tehát a biztositások számának nyomasztó csökkenését vizsgál juk, meg kell állapítani, hogy tévednek azok, akik ezt a csökkenést csupán a rossz gazdasági viszonyokkal magyarázzák. Szakemberek szerint ugyanis a biztosítási piac nagy »fehér foltjai* egyrészt a biztosító intézetek maradi üzletpolitikájával, magas tarifájával magyarázhatók, másrészt pedig azzal, hogy a békeidőben befizetett sok-sok millió aranykorona — egész generációk véres verejtékkel megkeresett vagyona - majdnem teljesen elolvadt a sze» rencsétlen valorizálás révén. Az 5 százalékos valorizálással a biztosító Intézeteken kívül kivül mindenki elégedetlen, nem csodálható tehát, ha az a nemzedék, amely a valorizáció kapcsán már .megégette magát, ha módjában áll takarékoskodni, akkor inkább bankban helyezi el a pénzét.
Szerelemről beszélni pedig ezentúl tilos és Remetével szemben a legudvariasabban kell viselkednie, öt bizza csak rám, én Jobban e| tudom intézni egy szóval, mint ha levágja a fejét, maga kis vadállat! — Csillogó szemekkel, gyönyörködve nézte a fiút — Ha nem akarja, hogy elhelyezték innen, akkor vigyázzon, hogy az öreg ne fogjon gyanút — tanácsolta végül.
— Kénytelen leszek, mert igazán nem szeretnék innen elmenni, — ígérte Bodor.
— Még akkor sem, ha a fővárosba helyeznék át? — kérdezte a lány.
— Még ükkor sem, ha a paradicsomba akarnának áthelyezni!
— Bolondos fiu maga. Még ilyent nem ls láttam! örülök, hogy apa századában van. mert ő nagyon jó ember. fin tudom csak, hogy milyen jó, szegény. .. Nehéz élete van miattam és még soha nem hallottam panaszkodni. Higyje el, hogy az én drága jó apám szent ember, fis én is magános vagyok, mert Remete miatt senki sem mer a közelembe jönni. Mindenki fél a befolyásától. Pedig végeredménybon rettenetesen unom, de hát szükségünk van rá. Apát már rég szétszedték volna a hitelezők, h» nem remélnék, hogy én £»zdag asz-szony leszek és akkor megkapják u pénzüket. Csak árért mondom el ezeket magának, hogy térjen észhez Idejében. «
(Folyt kőv.)
1935. szeptember 21
ZALAI KÖZLÖNY
jrmtttrv
— (Kl-* Isivátt esperes uteg\\e Iszuza-do> plébétoosl jiib\'toimis) A nagykanizsai esperes! kerület popjai az őszi korona kcielél)cn ünnc|>e!ték Zala szont-balázron Kiss István tanfelügyelő cserest, oki 25 éve plébánosa Zoia-mc^-c egyik legnagyobb plébániájának. Az ünnepség szentmisével kezdődött, amelyen Kreutzer Dezső kanonok esperes mondott ünnepi szentbeszédet, majd a templomtéren a plébánia és leányegyházak híveinek ünnepe következeit. A politikai község és .egyházközség elöljárói vezetésévé! megjelent hívek százai hálás szenteltél üdvözölték lelkipásztorukat, aki a legnehezebb időkben ls papi szeretettel vezette híveit nemcsak a lelkiekben, hanem közügyekben is. Az ünnepség legbájosabb ós legkedvesebb része volt a kis iskolások szereplése, akik a felnőttek szemeiből is kicsalták a hála könnyeit ártatlan é< önzetlen ragaszkodásuknak természetes kifejezésével. Csólhi Géza prelátus apát mondóit ezután beszédet, amelyben a plébános hivatásával kapcsolatban komolyan kérte a híveket a buzgó katolikus életre. A kedvesen sikerült ünnepély után a kerület papsága az időszerű egyházi kérdéseket tárgyalta, majd az egyházmegyéből megjelent j>apságot vendégelte meg a jubiláns cseres.
— Hízásig Varga Gréci és Horváth I.ajos folyó hó 22-én, vasárnap délután
■5 órakor tartják esküvőjükül a plébánia-templomban. (Minden külön érte. silés helyett.) (
— (A bakóinak! vórluauk,) mint jelentettük, a nagykanizsai MOVE gondoskodásából végre síremlékei kapnak. A siiemlék mauzoleum-szerü lesz, a terveket most késziti Vécsey Barnabás városi műszaki tanácsnok.
— (A FrohthPreoe Szövetség)
nagykanizsai főcsonorlja vasárnap délelőtt 11 órakor he-
f
W lyiségében taggyűlést tart, a ~ melyre a gyűlés fontosságára való tekintettel minden nagykanizsai bajtárs pontos megjelenéséi kéri.
- Gyermek boy kabátok minden nagyságban legolcsóbb árban kaphatók Schútmál.
— (A hetovágy n*>st kerjjet haza orosz hadifoglyot) Még a világháború alatt, 1910-ban került Magyar, országra Sziszkov János orosz hadifogoly. Az okkor 20 éves orosz katona a fogolytáborból hamarosan kikerült munkára, megszerette a magyar földet és amikor a háborúnak vége lelt, a belügyminisztertől engedélyt kért, hogy itt letelepedhessen. Az engedélyt meg is kapta, azt minden évben meghosz-szobbitották és Sziszkov János már 20 é\\e igal polgára. Am nemrég elfogta a honvágj\' ós az immár negyven éves volt orosz hadifogoly ellenálha-tatlan vágyat érzett, hogy ismét láthassa hazáját. A személyazonossági igazolványának mcglrosszabbitását kérte, de annak kikézbesítését már nem várta be, hanem utmkelt. Miutín 0 külföldi állomj»lgárnaJ{ Ismert helyen kell tartózkodni é> Sziszkov már 11a-l»kkal czelőlt eltűnt, az igali főszolgabíró kórőzé l a."ott ki e!;enc. Egyelőre fjcnki sem tudja, Ivol tartózkodik a 20 év után honvágyat kO]x)tt orosz hadifogoly.
— Illat szer-áruk, ház tartási cikkekHerczfe d Miminél, Horthy M.-ut 1
— (Turl la, liir) A Mogyor Turista Egyesület Nagykanizsai Osztálya folyó hó 28-án és 29-é 1 kél na. o ; túrát v-zei Kőszegre és onnan Dtmántul legnagyobb hegyéré, az ismert Irottkőrc (883 m.). Indulás 2R-án reggel 5 óru 20 lőrekor, érkezés 251-én 22 óm 53 perc. kor. Találkozás 28-án reggel 5 órakor a vasútállomáson. Útiköltség turista Igazolvánnyal oda-vissza 0 j^ngő 10 fillér (50 százalék kedvezmény). Vezető Fábián Ferenc. A túrát csak kellő számú jelentkezés cselén tartjuk meg. jelentkezni lehet dr. Szűcs Lászlónál (Városház I. em., 12. ajtó) folyó 1í<5 26-ika déli 12 óráig. A jelentkezés kő. leiező. A szép fekvésű Kőszeg és a természeti szépségekl>en gazdag hegyvidékét nemcsak Dunántut turistái ismerik, hanem nagy számban keresik lel a rövárosból és a külföldről is. Kőszeg ir.e^kájHiah kedves, tiszta, rendezett város kópét mutatja. Túránk 0 Jurisich-vár érintésével az Óház és Siejerházak fc\'é vezet s a llennnnn forrásnál magasba vezető fcnyvcsnyi-ladékoknál az Irottkőre. E nyiladék képezi a határvonalat liazánk és Ausztria között Trianon óta. Az írott-kőről pompás kilátás nyílik az. osztrák Alikra. Túránk folytatásként 0 Hétforrás, vagy Velem község érintésével térünk vissza Kőszegre. Éjjeli szállás a Stejerházakban ingyencsen. A résztvevők meleg takarót hozzanak magukkal, tekintcitel a hűvösebb hegyi klímára.
— ButorvásárUii nem gond I Teljes berendezéseket rendkívül előnyös rész tétfizetésre, sőt kamatmentesen Is szállítunk. Kopstelo butoráruház, Horthy Mtklós-ut 4.
Városi Mo«g6
Szeptember 20 - 22. Péntektől—vasárnapig
Az idei évad legnagyobb filmszenzácinja I
HARRV aaua és ANNABELLA
a franciák büszkeségének lélekbemarkoló alakításával a
MOSZKVAI ÉJSZAKÁK
fónyks kísérő műsor.
Előadások hétköznap 5, 7, », vasárnap 3, 5, 7, 9-kor.
Emésztési gyengeség, vluzé-génysíg, lesoványodáa, 8ápadtrág, mi igybeiegségek, ekcáraák, futun-kuu-.ok eseteiben a természetes .Ferenc József" keierflvlz gyorsan szabályozza a belek annyira fontos " üHOdését és a véri biztosan fel> ír ssitl.
Még lehet jelentkezni a Keresztes Gyorsra
IsmCreies, liogy az idei Itogyszabásu Országos Katlwlikus Nagygyülésie Nagykanizsáról is indul Keresztes Gyors, abban az esetben, ha legalább 500 utas Jelentkezik. A Keresztes Gyors kétnapos, 29-én reggel indul Nagykani. zsáról és 30-án este jön vissza Buda. pestről, ára pedig 8 pengő SÍ fillér, jelvénnyel együtt. A Keresztes Gyorsra még 22-élg lehet Jelentkezni a menet-jegyirodában és a plébánián az egyházközség irodájában.
— (Regire leszü elélték egy szőlősgazda egész termést*) Itt a .^őlőérés ideje, megkezdődik nemsokára a szüret. A duzzadó szőlőszemek azonban ugylálszik nemcsak a darazsakat, hanem a szölőtolvajokot is magukhoz vonzák, akik szomorú meglepetéseket okoznak a szölöbiztokosoknak. Az ulóbbi időben gyakoriak a, szőUHopá-sok és egyre-másra érkeznek a feljelcn. lések. A kirándulók dézsmálásai még csak hagyján, tncrl az egy-két fürt, nem okoz nagyobb kárt, ám akadnak nagyobb tolvajiások is. Igy történt minap éjjel Egerszeghegyen, amikor ismeretlen tolvajok csaknem teljesen leszüretelték az egyik gazda szőlőjét, aki éppen azon az éjjel nem tartózkodott kint. A károsult feljelentésére a csendőrség megindította a nyomozást és sikerült is kéziekcrilcni az éjszakai szüreielöket négy zalaegerszegi napszámos személyében, ukik ilyen nagyobb-arányu szőiő.\'opásokra szövetkeztek. A tolvajokat át ki érték az ügyészségre, ahol a vizsgálóbíró dönt további sorsukról.
— (Sztrájk hir«k Zal egersze^I)
Már negyedik napja, liogy az egerszegi cipészi^gódek letetlek a szerszámot, de megegyezés még mindig nem jött létre. A békéltetési tárgyalások sorún csütörtökön nagyobb értekezlet volt, a melyen résztveit BudajjcUről a cipész-iparosok országos szakszervezetének központi titkára is, a felajánlott munkabért azonban w segédek nem fogadták el és i^ry a sztrájk még mindig tart. — A kőmüvessegédek közt még idejében megindullak a tárgyalások és ott megegyezés jött léire, még mielőtt komolyan veszélyeztetett volna a sztrájk. (
— (Gy» lun gyermPkhalál) Keszthelyről jelentik: Cserszegtomaj községien Kovács Honn 22 éves oltani leánynak gyermeke született. A gyermeket rövidesen születése után megtalálták halva. Miután a körülményék gyanúsak voltak, jelentést teltek a keszthelyi klr. járásbíróságnak! A nagykanizsai kir. ügyészség a ho\'tiest felboncolását indítványozta. Mikor a csendőrség ki-haUgatta Kovács Hónát, az azzal védekezett, hogy a csecsemő halva születelt. Dr. Dely Károly kir. törvényszéki orvos és dr. Ország I^jos kórorvos pénteken délelőtt kiszállott Cscrszeg-tomajl>a, ahol a boncolást megejtették. A boncolás fogja megállapítani, hogy bűntény forog-e fenn, vagy pedig u csecsemő halva született.
_ Gyermek treneh ooat lwb**ak minden méretben a legolcsóbb árban Schütxnél. »
AS**
Lengvóryék vasárnap Nagykanizsára érkeznek
örömmel jelenthetjük, hogy sikerült a tárgyalás Cslk-Lengváry fivérek n»gykaniz;ai lejövctelét illelöleg. Mind-akeitö megígérte, hogy részt (vesznek a vasárnapi úszóversenyen a jiAgykíuii-zsui strandfürdőben. Az NTE űszészak-osztályának vezetősége mindent elkövet, Irogy isméi egy kimagasló uszó-ó.ményt szerezzen a város sjxírtkedvelő közönségének. A verseny 3 órakor kezdődik.
Zrinyi és Dombovári VOOE mérkőzés
Nagy napja lesz vasárnap ismét a Nagykíinizsai Zrínyi Torcv\' Egyletnek, amely a Dombóvári VOGE-val méri össze -erejét. A nagykanizsai sportkó-zönség már ismeri ezt a kitűnő felkészültségű csaptot, amellyel annak idején az NTE is mérkőzött és kla&z-szik\'vt? szép játéka dacára, izgalmas küzdelem közben sikerült legyűrnie. A vasárnapi mérkőzésen a Zrínyi Torna Egylet legjobb csatárait állítja a VOGE-val szembe és igy a si»rtközö*i. ségnek egy nem mindoiu»api és izgalmas mérkőzésben lesz része. • A mérkőzés a Zrinyi pályán 4 órokjor veszi kezdetét. , x
A Zrinyi Torna Egylet
szeptember 25-én este hat ómkor tartja közgyué él a Kutholikus Legényegylet helyiségében. t,.
Nép Mo»g6.
SzapUmbar 21-22. «iombi(-v»»írnip Az Universal óriási sikert aratott szenzációs kaiandorfilmje - ■
Rádió szörnyeteg
(Mr. Stanfield árnyéka)
Lélekzetfojtóan Izgalmas kalandordráma.
Remek kisórö műsor.
Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. 20, 40, BO filléres helyárak.
ZALAI KÖZLÖNY-
A borpiac és borMvtief helyzete
Budapest, szeptember 18
A Magyar Export Kurír je\'enti:- Az elmúltja utolsó meleg napjai kedvezően halottak a szőlők fejlődésére,\' Kár csak azokon a helyeken fordult előy ahol a korábbi esős idő következtében/ a bogjók felrepedtek ós rotha-dfisnak Indultak, Ezeken a helyeken a korai fájják, valamint a rothadásnak indult szőlők kényszerszúretclóse megkezdődött. Minőségileg ff szfircti kilátótok jónak mondhatók, véglegesen azonban még mindig nCm lehet megítélni a helyzetet, mert a kilósokat nagyban be.olyá>x>lja a következő napok időjárása. *A várható Knnés meny-nviíégét illetően sznkköfök továbbra is\' kb. 2 miWŐ hektoliteres termésre szómiianak. A bor áralakulására vo-hotkozólag a heiyZct az, hogy a szüretj áM* még n«rm aWrafcBk ki vétf ebesen. Az eddig beérkezett jelentések szerint csak kisebb mennyiségű must cserélt gazdát, culwwfokonkijit 1.4-1.6 filléres árakon. Ez az ár azonban nem tekinthető kialakultnak, mert letfóbb-sröt csak korai vagy kénystCrszüre-t»!és következtéién nyert mustok kerültek eladásra, öborbon az üzleti for-0»\'om n«wi szán»oltevő, <A borkereskedelem topábbra is tartózk<xló állásponton van és várja a végleges szüreti árak kialakulását. \'Az ó-komm«rcborok áw> iwaligánfokonkint 3-3.2 fillér között moeog. Az óborkészletek • kistermelőknél egészen minimálisak, de az uradalmaknál >.«m található nagyobb m«naylség ugy, hogy az uj idényre csak kisebb óbortételek kendnek átvitelre.
A májusi fagy után előál\'ott áremelkedés következtéién a belföldi borárak a világpiaci lwrámk fölé kerültek és igy a borkivitelben bizonyos visszaesés állott be. Az utolsó két hónap akut Svájc felé alig vittünk ki néhány va-ííon bort. Számottevő i>ormcnnyiséget sikerült viszont elhelyezni Németországit, mig Ausztria felé a normális keietek között bonyolódott le a borexport Hasonló volt a helyzet cseh és lengyel viszonylatban is. Az Észak-amerikai Egyesült Államok felé a tokaji borok kivitelét a jövőben uj szervezet végzi. Ennek az uj szervezetnek főcélja az, hogy a tengerentúli piacon a magyar borokat az árletörés ellen megvédelmezze.
Az elmúlt és az idei esztendő augusztus havi forgalmát szembeállítva a borkivitel helyzete a kővetkező volt:
1034. augusztusában: Ausztriába 158, Csehsz\'ovákiába 397, Németország. )>a 0281, Svájcba 3654, I.engye\'országba 802, egyéb államokba 9 q., összesen 14.301 q.
1035. augusztusában: Ausztriába 511, r.íehsz\'ovákiába 674, Németországba 7655, Svájcba 526, Lengye\'országba" S02, egyéb államokba I7I q., összesen 10.062 q.
t«raé9tt6i«4e
f; iránytűi: sillárd, forgalom: Igen élénk.
Bau tlsxiv. 77res 15 85-16 15. 7&-aa H-00-16 30, 79-Üs 1615-16 45. 80-M If30-t555, dtt»i*iH. 77««« I5 33-15M, 7Í-u 15-0-1570, 19-m 15« 15®. »-m 1580-1595. - *»g pe.tvtdMI 14-10^1430. más 14 10-14 30. Zab uj közép 1165-1675. Tenwl tlsiintoli köiép it bpest 15 50-15 60
Anglia é*agöcög restauráció
Londbn, szeptember 20 angol korm-ány támogatja Oyörgy görög, király megválasztását. Angikénak ugyanis érdeke, hogy a Földközi-tenger közelében egy angolbarát férfiút tudjon a görög trónon.
Keleten is háborúra készülnek
^ Tokio, szeptember 20
A japáfl kormány háborúra való készülődése és nagy fegyverkezése komoly pénzügyi veszélyt rejteget magában. A kormánynak sürgés intézkedésekre van s/.üksége, hogy veszélybe ne sodorja országát emiatt.
A hold halottja
Temesvár, szeptember 20 Jan^seu Radn, a temesvári felefon-\' központ Igazgatójának fia fclakasz-! totta magát és meghalt. A 6zeren> \' csétl n fiatalember é\\ekcn át egy \' találmányon dolgozott, amivel a holdba akart repülni. A találmány nem sikerült és ezért dobta . el életét i
elOANKÍMT lO KIlO VtlOMAftOl lAKABlt Mt#
M^EMcniama
PORPÁCOLÁSSAL 0»»Ö»M«NTI1J6ÍO \'ÍO«««l8l
tUlAlUTOII AftO" Ml!t*ai»fl6>

ll lA*t.OO»31AAH VA^Xuj
Bemerezhető:
orszAg iózsef
»"I mitrágye, növényvédelmi l.eret alb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A bírósági palota mellett. Telelőn 13?.
Ma«|a a laptuleldo.oa KUzgazdaaágl Rt. Cfctenberg Nyomd, é, Diliatal Lapkiadó Vállalata. Nagykanlzaán. PclaWi Idadót Zalai Károly. Interurbán telefon: Nanvkanltaa 78. aaám
- nt>»l ftarml parget
anyagok a lap»bb vUuaWban k«p-h»tók Schfllznál.
1935. szepUmbw 2).
APRÓHIRDETÉSEK
Katomatla«tt éa altteatl azabály-■tertl >apkák minden azámbaa nagy vá-laazték Beleinalail, Sogár-ut 53. 3308
Kisebb axBta birtokot I bőidig, közel a kanizsai halálban, keteiek megvételre. Alánlatokat a kiadóba kérek.
Strbolt épltéaét olcaán vállalom. * 4»l JÓUlMaaal. Kovica. Király u. 43. 2796
Alláit keraa aiakképiell molnár. Pe
tóll-ut 4. \'
Irdaaatal alaaón aloda tolunk nyomdájában.
Bokatémaaatót (lúdtalpbetétei) glprz-mlnla szerint la kéazltek. Papp Oszkár clpóaimeater.
Nrlakáht, bundák, térti, 110 éa gyezmektubák, átmenatl kabátok a tagol caúbb árban Zwelg Imrénél kaphatók. *
Megbízható takarlMlataayt keteiek aaonaall belépéare. Catngery-ut 23. 3433
Kataaal éa a«Marakáaatl cikkek
legnagyobb válaazték éa legolcaóbb beaif r-aial lortáa Beleinatnál. Sugár ul 53. 3330
Kétezer kéllzobás ulrat 1 re kiadó Királyi Pál-ulea 19
2-300 pengő kéaapáaa-óaadék.
kai pénzbeazedól vagy haaonló bizalmi állást vállalna volt Ozlelvezeló. Clm a kiadóhivatalban. 3450
Calnoaan bútorozott kllltMbejáralu|ul aaoba kiadó. Király-utca 14., emelal
lutcal
llikkanoaok lelvétetn ek tlkaa llzetéa-sel Horthy Mlklóa-ut 4. az. alatt. •
Használt tlika gr.
Caengery-u. 26.
is sok pénzt takarít mag, ha
nyomtatvány-•xOkséglstét éa kSnyvait lapunk
nyomdájában, F6-ut 5. alatt rendeli meg.
Megérkeztek a
Standard
Orion Telefunkan Philips
rádióujdonságok
Bemutatás:
Szabó Antal
u^. ivtozata
rádió- és oslllír-üzlelébon.
Ai 1924.. évi IX. éa ai 1929. X törvénycikknek a bortörvény fontoBabb rendelkezéseit tartalmazó és feltflnS helyen HfOg-gtöziésre rentfclt kivonata u)ból beszerezhető
iZalaiWWlDYtti
Fó-ut 6.
Ara darabonként, kemény kartonlapra húzva I panflft.
M(
OST VEGYEN KALAPOT!
FÉRFIKALAPViSÁR
Gyapjukalapok
3.- P-órt
Nyulszörkalapok
10.- P-órt
Keménykalapok
9.50 P-ért
o
BRÓNYAI DIVATHÁZ
HORTHY MIKLÓS-ÚT t. (Városházpalota)
«6i mmwrn
Neve: Metropole Lakhelye: Budapest,
likM-ll 58.
Szállodája: modern Télikertje: világvárosi Kávéháza: ragyogó Sörözője: remek Konyhája: hires Pincéje: neves Árai: olcsók Közönsége: kitünö 97
m a Koigazdnágl «..T, ^ ^etv^ Za* Káro,,.)
Ha » oldalas Képes melléletei!
2B» évfoly«m 215. Mám Nagykanizsa, 1935. szeptember 22 vasárnap
Ara 12 flUét
P O L ITIHai <N A P I L A P
■•sSSSSKl
IÉ<iOMiKiUPfc< 5. nám.
\' Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára: egy hórs 8 mmó 40tUlér. Szerkesztőségi és kudóhtrstaü toldom TL m.
Szélmakmtharc
■óvaiint Zictoyl János imostközrC\' dédtti. jlyltatítozatban minden olyan intézkedéstől,<wmely\' a cflatrális tö-íekTéSebetritámogatja. .Meg kell védeni avnem^t minden Jogát, -motoctja Zichy dános -t igy^z állampolgárok--jogegyenlőségét is. VaHon mire gondol a keresztényi párt>ver zére.eamibornilyen\'aggodalmas és figyelmeztető nyilatlpaatokat tesz ? Kl akarja elvenni a nemzet jogát és az állampolgárok egyenlőségét ?
Nagyon fól\' tudjuk, hogy"merrefelé irányítja Zichy János az ö figyelmeztető seaVait; Persze, hogy a kormány volna az, amely az állampolgárok jogegyenlősége és a nemzet joga ellen \'tör. A régi Világ poll-tikusa*\' hallattar Zichy Jám s . nyilat-kozatábari\' hangját, ara régi világ támádt-itü fclt.wgy- Jélegaetvétolre, amely ráért strea/nhogy alkotmány-Jogi ssömálhasogatésokbin él jo tiki magában-rerőtartiűétótj.Ma, arnihor keresetény-ési. nemzeti \'irányú kormány álliaz ország élén, amely a^ne, formaikotások p<5itikai -rendjében aW «rnép -kenyeréről én gazdasági,- ■ Valamint\'iszociális jobblétéről akar-gondoskodni s minden támadás elkttért .kitart emellett az álláspontja maiktt(» a közvéleményt közelről érdekli, vájjon mlérti.harcolnak a régi világ emberei még mindig -alkotmányjogi rémekkel szemben .■ f miért Jár máziák tele a magyar poli-likai életet olyan aggodalmakkal, amelyekre okot a*.kormány „soha nom szolgáltatott ? A- nemzet jogait nem attól a.kormánytól kell, félteni* amely arra, itörekwdk, hogy minél szélesebb néprétegeket vonjon bt az alkotmányos élet .sáncaiba si ezen belül nem kevesek Jólétére, hanem minél általánosabb és nagyobb szociális gondoskodásra .törekszik, őszintén szólva, nem is kellene sok szót vesztegetnünk már az Ilyen régi divatú .támadásokra, de Zichy János, mint a keresztény párt vezér, egyénisége,.markáns tagja a magyar politikai életnek és. Így nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy ő, aki egész politikai útját az aulikus világ levegőjében élte át, most hirtelen előáll a kossuthi eszmékkel s azok végét félti, ami eltemetése volna a magyar, nagy államférfiak emlékének.
A kiegyezés utáni időkben, amikor a magyar függetlenségi eszme lankadatlan harcot vivott a bécsi po-lltlka ellen, egyhuru hangszerelést; volt. a.politika otebestrumánik. No .frlejUék.el e.kor köztünk élő politikai nagyságai s méltóságai, hogy j*2óta a magyar nemzet jogát szinte hálálosan .megtépázták s a megmaradt maroknyi wrizág ezen, *3btöl vérezve kénytelen saját népe érde-j1***0" figyelni a világ körülötte kibontakozó eszmehullámzását. Ma kü-TOsen kettözött figyelmet kiván á politikai helyzet, mert amikor azt \'áljuk, hogy mindenfelé nemzeti tö-rattrülések mutatkoznak és egységes
.Róma < elutasította, a négus elfogadta azötös bizottság Javaslatát
A szombat déli olasz minisztertanács határozata szerint tárgyalás alapnak sem elegend&az ötös bizottság tervezete
London, szeptember 21 j \' Az angol lapok bőven fogalkoznak a szotnbati római és párisi minisztertanáccsal, amelyeknek igen nagy fontosságot tulajdonítanak. Kétség telén, hogy a helyzetben változás állt be, de attól még kedvező fordulatot várni nem lehet.
(Milano, szeptember 21 A \'Gazetta del Popolo azt irja, hogy az angol kormány túllépett a délon. Az angol flottának a Földközi tengeren való összevonásuk nagyon rossz hatást tett és ha Olaszország el is fogadta volna az Ötös bizottság Jelentését a további tárgyalások •lapjául, ezekután erről szó sem lehet.
CsOkkeatek « békés rae*okiás
kilátásai
Róma, szeptember 21 A római francia nagykövet pén-lekenú este hosszason tárgyalt Mus. Solinl miniszterelnökkel. A tanácskozások után a békés megoldás kilátásai csökkentek. Francia részről a végső erőfeszítéseket tették a béke étiekében. Most már mindenki a két minisztertanács határozatát lesi. A római francia követ a tanácskozá-
sokrólumég a minisztertanács össze, ülése előtt jelentést tett Párisban.
A négus harcias
Add is Aboba, szeptember 21 A négus ismét harcias nyilatkozatot tett. A határokat sérthetetlennek mondja és kljelem\'i, hogy ha a Népszövetség és Angiii nem tud elérni semmit, akkor utolsó csepp vérükig védelmezik hazájukat. A harcokban maga a négus fog elől menni-
Tüntetés a londoni olasz követség előtt
London, szeptember 21 A képviselők egy része nyugtalan, kodik a Földközi-tengeren fogana tosifott angol kormányintézkedések miatt. A képviselők tudni akarják, hogy a kormány meddig akar el menni Abesszínia érdekéten kifejtett útjában és a képviselőház mi-olőbbi összehívását sürgetik.
Londonban a kommunisták gyűlést tartottak, majd kivonultak az utcára és az olasz nagykövetség épülete elé akartak vonulni nagyarányú tüntetésre, a rendőrség azonban elzárta a tüntetők útját, akikkel valóságos kézi tusát vívtak, mlg szét tudták verni őket. A tüntetők közül négy férfit és egy nőt letartóztuttak.
I Róma és a négus válasza az ötös bizottság Javaslatára
Róma, &z*pt«mber 21 Ax olasz .minisztertanács szombaton déWőtt tujból illést tartött, liogy megvitassa az általános külpolitikai helyzetet. A, minisztertanácson Mussolbii részletes jelentést tett a katonai, polgári ós egyes intézkedésekről, melyek az eseményekkel összefüggenek. Utána ft minisztertanács meghallatta ötös bizottság jelentését é sazt tudomásul vem- és részleteiben meg is vitattu. . Tudomásul veszik és uie^rtik az.ótős I
bizottság fáradozásait, d« megállapítják, hogy a bizottság jelentése telje-■«en< elfogadhatatlan, mert J|em nyújt minimális ak»|)ot egy olyan megoldásra, amely Olaszország életfontosságú jogait valóban tekintotbe venné. A minisztertanács .fél 1 ómkor ért véget. — Szeptember 24-én az olasz minisztertanács újból ülést tart, hogy figy*leinmct kísérje az eseményeket és az ennek következtében előálló adminisztrációs , kérdéseket megvitassa.
vezetés szüksége ismertetik el a népek széks rétegeiben, ugyan joga van-Q\' panaszkodni a régi világ-po litikusának azért, mert a magyar rwmzet-is kezdi felismerni jövőjének legfontosabb;.zálogát: uz egységbe való • tömörülést. Avagy centralizációt jelentenee az, ha a nemzeti kormány a krisztusi eszmék keresz,. óí^njrirányzatáiUik bázisárt ailvHiíhü--ségessit kitart az ezeresztendős alkotmány mejlett s ennek időszerű alkalmazásával viszi .tovább a magyar nemzetet fejlődési utján?
»A központi omnipotencia«, - ami szinténtvqggodalnv a .ldtéiele/ ZMhy János niyMatkozatón-ik; Mlelhető-ea
mai kormányzati politikában, amikor azt tapasztaljuk, hogy régóta nem hangzott el annyi ellenzéki pfopagnndabcszéd, nyilatkozat, támadás és kri ikn, mint mostanában Ha a kormány valóban diktatórikus törekvésekkel volna vádolható s azzal, hogy centralista irányban vezetné aziorazág ügyéig sőt omnlpoten-cla nyilvánubvi meg benne, vájjon el k«ilene-e tűrnie azt, hogy nz ellen zék minden ok nélkül céltáblát lásson abban a reformpolitikában, a mely nem azért következett be, mert a kakas kukorékolt, hanem azért* mert" az uj .idők hajnala felhasadt egünk peremén.
lonclon, szeptember 21 Az Intransigeant genfi tudósítója szerint Abesszínia már megküldte válaszát az ötös bizottság jelentésére. A négus bizonyos módosításokkal és részletes felvilágosítással plvben elfogadja a javaslatot. ígéretet kér azonban, hogy Abesszínia gazdasági áUzor-vezé >éből egyetlen kormányt sem zárnak ki. Tovább biztosítékot kér afelől, hogy a kinevezett tanácsadókkal szem-l»en, ha azok nek Inem megfelelőek, tittflíkozási joga legyen.
A minieaterelltSk du-rtéhtuli kSrutján meglátogatta Rott pQspBkBt
Budapest, szeptember 21 Gömbös Gyula miniszterelnök napok óta vidéken turtózkodik. A kormányelnök Dunántult látogatja és útjában elérkezett Sümegre, ahol dr. dr. Rott Nándor veszprémi megyés püspöknél tett látogatást. Utána Ajkára ment Hirnsee Pál képviselő meglátogatására. A miniszterelnök fogadtu Sr-ntgál község küldöttségét, majd Urkwtra ment.\' Meglito-eatta gróf Zivhy Béla üzeml>őhelve. zés alatt lévő bányáját. A miniszterelnök tovább folytatja dunéntull látogatásait, mert személyesen akur meggyőződni a gazdasági helyzetről. Előreláthatólag csak a jövő hét végén tér vissza a fővárosba.
29*000 pengőt kapott
három tSskároralt salai kősséf
Budapest, szeptember 21 A Magyar Nemzeti Bank és a budapesti pénzintézetek között fenn. álló bi»myos differenciákat - mint Ismeretes T ugy oldották meg, hogy a kérdéses összeget a kormány rendelkezésére bocsátották a tüzkáro-sultak megsegítésére. Az igy, segély, re átutalt 75.000 pengőt most osztották fel és abból Tapolca 20.000, Kisapáti 6000 és Vaspör 8000 pengőt kap, amelyet a tüzkárosultak között osztanuk fel.
Selyem — csalánból
» London, szeptember 21
Wllde ezredes nagyszabású előadást tartott, amelybsn bejelentette, hogy az Egyesült Államokban uj szöveteket gyártanak - csalánból. A sima, fényes és puha anyag még a szakértőket is megtévesztette, mert azt hitték, hogy Selyem Van kezükben és nem akarták hinni, hogy csalánból készül.
- Ez lesz a világ legátkozottabb találmánya, - mondta az ezredes — mert mérhetetlen gyapotültetvényeket tesz tönkre é6 pusztulásba vi»zi az egész selyem és műselyem ipart.
ZALAI KÖZLÖNY
Érdekes harc a város és a rendőrség
között egy miniszteri rendelet ellentétei értelmezése körül — Meddig szabad árusitani vasárnap reggel a kanizsai piacon ?
Amióta megjelent a vasárnapi munkaszünet kiterjesztéséről szóló miniszteri rendelet, érdekes hatósági pár harc folyik vasárnap reggelen ként a kanizsai piacon.
A városházi piac-rendészete ugy értelmezi a rendeletet, hogy vasárnap a piacon is csak reggel 6 órától 8 ig szabad árusítani a rendeletben felsorolt élelmi eik ke kei (tej, tejtermék, leölt baromfi és hasonlók) és minden egyéb árusításnak - igy mondja a rendelet - szünetelnie kejl. A város piacrenddszeti köze geirtehát minden vasárnap reggel 8 órakor >zárórát« csinálnak a piacon, nem kis ijedelmére a vásárolni szán. dékozó háziasszonyoknak.
A rendörkaciiányság azonban pa. rancsba adta a rendőr Bzemélyzet. nek, hogy az árusítás a piacon 10 óráig szibad, mert a rendelet csuk nyilt árusítási üzletekre, nem pedig a piacra vonatkozik, tehát a rendőröknek tilos a váiosl piacrendészeti közeg 8 órai zárórájához karhatalmi segédletet adniuk.
Ilyenformán a legnagyobb fejet-
lenség van vasárnaponként a kanizsai piacon. A városi közegek távozásra szólítják fel a piaci árusokut 8 órakor, majd segi séget kérnek a felosztáshoz a rendőröktől. Ezt a se. gi séget nem kapják meg, ellenben a piaci árusok a rendőrt ostromolják, hogy tegyen igazságot és uz, parancsához hiven, megengedi 10-ig az árusi\'.ást.
A városházán is, a rendőrségen is jelentést tettek a lehetetlesn helyzetről, de mindkét fórum megmaradt a saját álláspontja mellett a rendelet értelmezése tekintetében. A két hatóság között a szóbeli megbeszélések nem vezettek eredményre.
Most végrv a polgármester szotn. baton délelőtt tanácskozott a szakreferenssel é^rmegállapodtak ubban, hogy figyelemmel a közönség zavartalan élelmiszer-ellátására, ugyan csak a 10 óráig való árusítás rend. szere mellett foglalnuk állást. A polgármester azonnal megfelelően intézkedett, ugy hogy a holnapi vasárnapon már zavartalanul 10 óráig árusíthatnak a kanizsai .plaoon.
Legszebb szövetek, bársonyok, selymek, szőrmék, dus választékban
Kósz kabátok legújabb
divat szerint
1
INGER DIVATARUHAZ
Alapítás: 1860.
Egy farsangi görbe éjszaka utolsó fejezete
A pesti postás esete a kanizsai mészárossal szombaton estétől vasárnap délig §
_»__
Bethlen István gróf fellép Debrecenben
Kanizsai politikai ltfrkekben arról beszélnek, hogy Bethlen István gróf, Nagykanizsa orezággyülési képviS". lője, abban az esetben, ha a közigazgatási bíróság megsemmisítené a megtámadott debreceni mandátumot és uj választásra korülne sor, fellép a debreceni kerü\'etben. Bethlen az el\'enzéki lista vezetője lesz, melyen Vásáry István volt deb •vceni polgármester második helyen fog szerepelni. Bethlen István megválasztása esetén azonnal lemond, ugy hogy Vásáry István kerül be a parlamentbe.
A hir valódiságát az elkövetkezendő események vannak hivatva alátámasztani. t
Útban m nagykanizsai kántor-kérdés végleges rendezése
A polgármester és a plébános tárgyalásai eredménnyel biztatnak
Az annak idején viharos port fel vert nagykanizsai kántor-kérdés a* akkori ideiglenes megoldás után most a végk\'gís rendezés felé közeledik. Ifjú Rácz János megbízatása ugyanis, ni int ismeretes, egy csz\'en-dőre szól és ez az esztendő idestova a végére Jár. P. Czirfusz Viktorin plébános megkereste ez ügyben dr. Krátky István polgármestert és felhívta figyelmét a végleges rendezés szükségességére. A polgármesiernek ebben a kérdésben az az állás pontja, hogy a kántor-ügyhöz a város vezetőségének is a legmcsz-szebb menő jóindulattal kell hozzá nyúlnia és minthogy a kedvező légkör a korábbi gordiusi csomó megoldásához most már megvan, nincs semmi ellenvetése a dolog végleges rendezése ellen. Egy feltétele van csak : a város közönségét ujabb megterhelésnek nem szabad érni a kántor-ügy rendezésével kapcsolatban.
A plébános és a polgármester különbéi felvették már a személyes tárgyalások fonalát és valószínű, hogy az egyházközség és a város szempontjainak kölcsönös figyelembevételével a kérdés már a jövő hónap folyamán megoldásra kerül, olyan megoldásra, amely egyben végleges megnyugvást is Jelent.
Gyomor- és bélhurut, az emésztés hiányossága, erős bomlási és erjedési folyamatok a gyomorbélhuzamban, bélbaktérium- és gyomorsav-ullengéa az «nyhe, természetest „Ferenc József" keserűvíz haszná-lata állal legtöbbször rövidesen megszűnnek. A forró égöv országaiban éízlelt orvosi tapasztalatok igazolják a Ferenc József víz rendkívül értékes hatását vírhasnál és olyan gyomorbetegség, k eselén, melyek váltólázzal együtt lépnek fel.
Egy farsíingi görbe éjszaka utolsó fejezete játszódott le minap a nagykanizsai törvényszéken. Február 2-án történt, hogy Horváth György 20 éves budapesti postaaltiszt a moz gópostával Nagykanizsára jött. Miután szojgálata cs ik másnap délben szólította vissza a vasútra, este elment kiesit szórakozni. Első utja a Magyar Királyba vezetett, ahol kár-tyáznl kezdett, először csak a fő-pincérrel, majd az bemutatta egy törzsvendégnek, aki nem volt más,
mint Hircz József nagykanizsai hen-tes és mészáros. A 26 éves, tagbaszakadt mészáros és a postaaltiszt snapszliznl kezdtek, először csak fröccsökben, majd pénzben. Záróra után a Pannóniába mentek, ahol fe. ketéztek és kártyáztak. Itt Horváth Györgynek elfogyott a pénze, ugy hogy a »cekket« - mint ő mondja - Hircz József fizette. Itt is záróráig voltak, majd egy magánházba mentek, ahol lwrkimérés volt és ahol természetesen tovább ittak. Ezután a
\'•1 p^i^blo % n^l
_1938. mptembtr 22
Centrál következjett feketével és kártyával, majd reggel egy füsaeres bolt 8-3 kupiea snapsszal. Horváth ekkor hazament éa egyik kollégájától pénzt kért kölcsön, majd a Vida-vendéglőben folytatták az ivást és a kártyázást. Ezt csinálták szombat este 10,órától, másnap délig. Hogy mely^ük nyert, az nem derült ki a főtárgyaláson, mert mindegyik azt állítja, hogy ő nyert. Ez volt a baj akkor is, mert azon a vasárnapon is pont délben összeverekedtek és a hóius a szószoros értelemben leharapta a postaaltiszt bal hüvelyk ujját. Ezért áll most Itt a törvényszék előtt.
Hircz József hangos beszédű ember. Egészen »egyénien« mondja el a történetet. Szerinte Horváth György támadt rá, amikor ő a hamutartó alatti kasszából kl akarta venni a megnyert két pengőjét, ö a falhoz volt szorítva, Horváth feléje csapott és a hüvelykujja a szájába csúszott. Erre ő felkelt, dulakodni kezdtek, elestek :
- És esés közben, én nem tudom hogyan, - Horváth ujja lemaradt ! - fejezi be vallomását Hlrcv
A bírónak gyanús cz a •lemaradás* is figyelmezteti, hogy majd Horváth elmondja nz iguzságot és kiderül, hogy Hircz harapta le az ujját. :
- Én szemközt is köpöm, ha azt meri mondani I - csattan fel Hircz hevesen, mire a biró figyelmezteti, hogy nem korcsmában van.
Horváth György valóban másképp mondja el az eseményeket. Szerinte ő nyert és ö nyúlt a pénz után, atnft-kor Hircz rátámadt, ö hátrált, igy estek a földre, ahol Hircz fojtogatni kezdte, majd ujját a szájába kapta és leharapta.
Horváth vallomása valószínűbb és azt erősiti meg a főpincér vallomása is, aki csak annyit látott a verekedésből, hogy még állva dulakodtak, majd az asztal alá kerültek, ahonnét Horváth jajjkiáltását hallotta.
A pesti p<«taaltiszf súlyos sérülé. seket is szenvedett. Bal hüvelykujját a hentes csontig leharapta, fojtogatni kezdte, aminek következtében a gégefőt összezúzta és hangszálsorvadást idézett elő, valamint a postás mejlén, ahol térdelt, súlyos zuzódásokat okozott. Horváth hét hélig feküdt kezelés alatt, három hónapi? nem utazhatott, SOO pengő a kára, azonkívül fegyelmit is kapott.
A törvényszék végül is a harapós és a tárgyaláson is izgága hangon beszélő Hircz József hentes és mészárost hat heti fogházra Ítélte súlyos testisértés miatt. Ezzel azonban nincs vége az ügynek, mert Hircz a bűnösség kimondása miatt, az ügyész pedig súlyosbításért fellebbezett.
- KttztlsstvIseU* rfeiáce rendkívül előnyös bútorvásárlás! alkalom. Modern berendezések, tökéletes Jó kivtt*U>en. bosszú lejáratú résxleUe, sőt kamatmentesen ls kaphatók Kepatola bútoráruházban. Horthy Mlklóa-ut 4.
— (BályettyajtMi találkozója) saer-dán délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében.
í
Legújabb őszi és téli divatáruk megérkeztek
Dói pongyolák és svájci alsónemflek
Boykabálok gyermekrnhák
Esőköpenyek esőgallérok
G. r. B. harisnyák
Del-Ka cipók
Szomolányí áruházában
szeptember 22
Moszkvai éjszakák
A francia filmek kőzöl csak a java termés jut cl liozíáök. A Liliom és a Nyomorultak után egy azokhoz teljesen méltó filmet láttunk pénteken, a Moszkvai éjszakákat. Ez a rilui " háborús, kérni és a szerelmi filmek miliőjét e^esiti magában, anélkül, hogy túlzsúfolt lenne. A sebesült. hadnagy 6$ a betegápolást végző ezredeslány sérelmi történetében a meseszóvés üresen ad szerej>et u gőgös, gazdag kereskedő vőlegénynek, a nagystílű kéui szervezetnek, amelyet a film inkább csak sejtet, Ehhez jobb hátteret, mjpt a cári Moszkvát nem is lehetett >olna találnL Talán a francia-orosz barátságnak köszönhető, hogy a fjlm tökéletes orosz levegőt tudott adni. A film minden egyes alakja emberi és gondosan megjátszott. Miiulenki a helyén^ semmi felesleges: igazi komoly szép filmi
A szereplőkről külön tanulmányt le* hetne imi. Hány Baur, az opoíz Kereskedő gőgös, nagyhangú büszkesége, öntelt pófPeszkedése melleit is finom, figyelmes vőlegény .szenvedő férfi tudott lenni Arca és hangja percenkült változott. Arcára kiiV a gőg, a kapzsiság épp ugy, mint a szeretet és u mély fájdalom. Ez már nem is egyszerű filmjátszás, ez már a tegmugasabb rendű színművészet. A Nyomorultak alakitója inost is remekelt. Annabella kedves szépsége és finom játéka szerelmiében, fájdalmában egyaránt tökéletes illúziót keltett. A hadnagy alaki-tója Pierre Richárd Wilm nemcsak szép férfi, d« jó szülész is. Igazán megérdemelt dicséret illeti a film rendezőjét, Alexunder Granowskyt, aki komoly, élettel és levegővel telített, irodalmi értékű, ínógis csu|>a izgalommal tele filmet alkotott.
itt:
.... Szeptember 22. vasárnap. — Rom. kat. Móric Proteatána Móric. Izr. Elul hó 24. — Szeptember 23. héttő. Rom. kat Tekla. Protestáns Tekla. Izr. Elul hó 23.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó napban a .Mária. gyógyszertár Klr rály-utoa 40. és a kiskanixsai gyógy-•sertár.
Gőzfürdő nyitva rqggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
zalai közlöny
Érnek-e még valamit a folytonos iparos-kongresszusok ?
Az IPOK szeptemberi közgyűlésén a nagykanizsai Ipartestület a teljes vasárnapi munkaszünet végrehajtását követeli
Lezajlóit a nyíregyházi iparos-kongresszus is. Azon sem láttunk semmi különösebbet, mint évek óta a többi hasonló kongresszusokon. Éppen csak más városban hangzottak el a panaszok és a határozatok. Nagykanizsán ezzel kapcsolatban az iparosságnak az a felfogása, hogy semmi különösebb jelentősége nincsen már ezeknek a kongresz-szusoknak, amelyek évről-évre megismétlődnek, de semmi ujat nem hoznak.
Kérdést intéztünk Samu Lajos ipartestületi elnökhöz is, aki kijelentette, hogy az iparoskérdések, a kongresszuson elhangzott sérelmek és határozati javaslatok érdemben az IPOK közgyűlésen kerülnek tár-gyalásra. A kongresszusoknak az a céljuk, hogy, a gondobitokat kitermeljék, de ezeknek kidolgozása és formába öntése, a miniszterhez való juttatása az IPOK dolga. Nem végez
S/ombat
ItodapcM I.
17.20 Cigányzene. — 18 A rádió-tárgywrsjáték húzása. — 19.05 Kertész Miklós jazz zenekara. — 19.40 .Szóló szőlő, mosolygó alma, cfengő barack a nagykőrösi gyümölcs-pla<on.» Móricz Zsigmond felolvasása. — 20.10 Első Kanadai Regénygyár. Vidám szatirikus rádiófilm hét hangképben. Irta Kilián Zoltán. Kendező Gyarmathy Sándor — 22.10 Hirek. - 22.35 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 0.05 Hirek.
Budapeal II.
17.25 Mit üzon a rádiói — 18.05-18.10 Cigányzene. — 18.45—19 Kertész Miklós Jazz-zenekara. — 19.10-19.40 Mezőgazdasági félóra. — 19.45- 20.25 Ketter Emő zongorázik. - 2030 Hirek.
Bécs.
17.15 Tánczene, lemezeken. — 20.15
ZORMET
tehát felesleges munkát az Iparos-kongrejszus, mert az ország iparosságának szava hallatszik ott. A másik feladata ezeknek a kongresszusoknak, hogy lendületet vigyen az IPOK munkájába.
Mindazok a kérdések, amelyek a mostani nyíregyházi kongresszuson felvetődtek, az IPOK szeptember 29 iki közgyűlése elé kerülnek. Ezen a nagykanizsai kiküldöttek is részt vesznek Samu Lajos elnök és Papp Oszkár al lnök személyében. Ezen a 29-iki közgyűlésen a nagykanizsai iparosság követeli a vasárnapi mun-kaszünetnek az egész vonalon való bevezetését és annak teljes végrehajtását, nemcsak részleges intézkedést, mint a jelenlegi helyzet. Követeli Nagykanizsa iparossága az OTI járulékok sürgés leszállítását, az ipar:örvény 4. és 47. szakaszalnak módosítását.
Tarka-est. — 22.10 Rokyta szoprán és Mer bariton uj osztrák dalokut ad eLŐ.
— 23.05—1 Jazz.
Vasárnap
ItuOapwt i.
9.15 Hirek. — lO-lfl.55 Református Istentisztelet. — 11—1215 Egyházi ének és szentbeszéd. A szentbeszédet mise után P. Vld József mondja. — 12J20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 12 30 Az operahá/i zenekar. — 13.45 Népszerű olasz áriák. — 14.45 Egészségügyi kalendárium. — 15 A földmű ve>ésügyi qlinisztórium rádióelőadásaonozatn. -15.15 Losonczi-Schw-eítzer Oszkár sza. lonz«nekaru. — Iti. 10 A világháború okai. (Rácz Kálmán.; — 17 A magyar— c-sehszlovák váloga.ott labdarugó mérkőzés második télidejéuek közvetítése. Beszjélő Pluhár István. — 18 Zenei paródiák. — 18.30 A rádió-tárgy>orsjá-ték húzása. — 19.35 Lakatos Árpád tárogatózik. — 20 Elment. (Szitnyay Zoltán.) — 20.30 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 22 Hirek, sportered-mények. — 2230 A Mándits jazz-zene-kar műsora Kalmár Pál énekszámaival.
— 23.15 Cigányzene. — 0.05 Hirek.
Bu<»p«t 1L
12.40-13.40 Cigányzene. - 15-15.40 Dr. Dolmány! Ernő zongorázik. — 15.45 Magyar híradó. (Dr. Máthé Elek.) — 10.15-16.35 Losoficzl-Scliweitzer Osz. kár szalonzenekara. — 10.40 Szerb Antal beszél Itabelals .Gargantua»-já. ról. — 18.35—19.30 üejend Endre szalonzenekara. — 19.40 Európa az emberiség ólén. (Joó Tibor.) — 20.06-21.15
Ellni részletek. — 21.20 Hírek.
Bées.
8.45 Istentisztelet. — 10.15 Klasszikus lemezek. — 12.30 Könnyű zene. — 15.40 Reger: D-moll vonósnégyes. — 17.55 Ilcurigervost — 22.25 Haumbowa Éva sömrán énekel. — 23.05 Ealti-nó-gyes; bécsi zene. — 24—1 Cigányzene Budapestről.
ID<3
Nem változik I
Prognózis: Élénk légáramlás, északon felhősödés, hőmérséklet alig változik.
Akm _
cJtAtdiMM Aamamsa.
MMRJÖMF MŰEGYETEM
á£íapiíóttamJlg hoyyaj
FEHÉff.SZAGIÁLAtt
M. áSiamdcr nagy HtiAmyr-imi/maMbtötiMiUfotUtnilt
%iUt miirtM rt.
BuOAeefi* vl JÓK Át rn>
100 °|o-lo hasal gyártmány l
Kapható t Épületfa-, épltésianyag-és festékkereskedésben
Vadász-baleset a Hldegkutl-dülőben
Csütörtökön, a késő délutáni órákban, egy kisebb vadásztársaság vadászott a Hidegkúti dülöbant A társaság egyik tagja, dr. HajdiyGyörgy egy csoport fogolyra akadt Dolmányos György kiskanlzsai földműves szántóföldjén. A magfB kukoricaszár között óvatosan ment előre s mikor észrevette a foglyokat, lövésne kész fegyverén elrántotta a ravaszt. A lövés után éles sikoltás verte fel a csendet. Senki sem látta ugyanis, hogy a gazda fiatal felesége, Dolmányos Györgyné a kukoricásban tartózkodott és mélyen lehajolva, káposztafejeket metszett. Szerencsé, re Dolmányosnénak nem történt nagyobb baja, mint a nyakán egy sörét kivágta a bőrt, a fején pedig súrolta. A rendőrség megindította a nyomó, zást, iKigy ez ügyben kit terhel a felelősség. ,
A rövidhullám addig o rádió gourmandiainoket*-megéja volt — az Orion 222-v«l a kétlómpás hollgotó mindennapi szórakozása Uiz.
Mindtn Orion ródiók.r.lk.dónál kapíwtó
Bemutat]! Szabi Antal rádió-Qzlete Fö-ut S. szám.
A lenti készülékeket készséggel bemutatja Elektron Rádiótechnikai is Villamossági Vállalat
is Villamossági Nagykanlzfán.
ZALAI RÖZLÖNY
1935.
SZŐRMÉK SZÖVETEK
a divat vezető újdonságai^ legnagyobb választékban! kaphatók
Kirschnec Mór diuatúFuliűzúlmn.
A kananei asszony
(A Kriiztas-lexendákUl)
... Már esté:« hajolt az idő. A pálmák lombja között megült a rekkenő mc\'.eg. Tirusz és Szic\'on környékére igyekezett a hosszan kanyargó uton egy emberc-\'oport. Idegenek volUk, mert fürkészve kémlelték a vidéket és amikor Tirusz falai kibontakoztak a délutáni napsütés aranyporából, megnyugodva pillantottak a fehér falak te é. A menet középpontjában egy kék köntösű, szakállas téni ballagott. Nyílt, férfias arcán szelíd mélabú ömlött el, azonban arca komoly, méltóságteljes vonalain felismerhető volt a jóság. Meleg pillantású szemei gyönyörködve pihentek fl\' karcsú pálmákion, a szelíden hajló dóftibokon és az arany ve-rőfényben uszó tágas mezőkön A saruikra verődő por hosszabb utról beszélt, melyet idáig megtettek, dc a kék köntösű férfi nem látszott fáradtnak, daliás alakja rugalmasan mérte a távolságokat, mégis mikor elérték a helység falait, azzal fordult kisé-letéhez, liogy ne engedjenek hozzá senkit, inert pihenni fog.
Ekkorra már a helység utcáin ósz-szeverődő kisebb-nagyobb tömegek ajkán végig futott a hír: A názárethl szent\' Rabbinus van itt!
Kgvik hajlék ajtajából gonddal teljes arccal nézte a sokadalmat egy fáradt plllanWsu asszony. A közelében eltrappoló egyik suhanc gyerektől mégis megkérdezte, miért gyűltek egybe a/ok az emberek? A gyerek futva kiáltotta oda neki, liogy megjött egy szent rabbi. Átutazó emberektől hallott már valamit beszélni egy zsidó prófétáról. Arról is hal\'ott valamit, hogy\'talán már nem is zsidó... És hogy ,sok embert meggyógyított... Odament a nagyobb tömeghez éi kérdezősködni kezdett az idegenek felől. Mikor jAlig megtudta, hogy valóban a názárethi van itt, visszasietett a hajlékába, köntöst váltott és az egyik ágyon gyötrelmes betegségben szenvedő leányához menve, annak meggyötört szenvedő arcát kezébe fogva, mondá neki:
— Lányom, itt van a zsidók szent Rabbinusa, elmegyek liozzá éj kérui fogom, gyógyítson meg...
A beteg leányzó bágyadtan nyitotta fel lecsukott szempilláit és tekintete közömbösen simította végig az anyja feléje hajló arcát...
Kl tudhatja őt meggyógyítani?...
A pogány eredetű, de erős lelkű asz-szony, akinek szir-fenickd eredete még a könnyeken keresztül is kicsillogott a szeméből, átkarolta a tisztátalan lélekkel megszállott és már csaknem agyongyötört gyönge leánytestet és könnyeiben megfűrö-sztve, lanatikusan súgta a liliomfehér, sá]>adt íülekbe:
— Elmegyek gyermekein, mert ugy érzem, segíteni f<$?...
fis elmén a házhoz, melybe mikor belépett volná Krisztus, meghagyta a tanítványainak, ott s#nki se zavarja, tartsák ott létét titokban. Az asszony mégis hozzá méné és elébe borulva, mondá neki:
— Könyörülj rajtam, Uram, akit Dávid fiának mondanak, hogy szen-
vedő leányom ne gyötörtessék tovább az. ördögtől...
Krisztus azonban rá sem tekintet az asszonyra--és mit sem felelt neki.
Az ajtóban olt álltak azonban tanítványai és e| akarták az asszonyt távolítani, annak kétségbeesése azonban megingatá őket é; ők is kárlók a Mestert, hallgatná meg ;iz asszonyi, mert ha nem bocsátja útjára, annak két-.ségljeesése : okáig elkíséri őket.
És Krisztus ekkor szinte türelmetlenül mondá a tanítványoknak:
— Nem küldettem másokhoz, hanem csak Izrael házának elveszett juhaihoz.
Mivelhogy a segítségért könyörgő asszony pogány ■ volt____
■Az asszony hallván a Rabbinus- szavait, újra elébe borult és köntösét csókolva kúszott fel hozzá könyörgő szava;
— Uram, csak te segíthetsz nyomorult gyermekemen...
fis Jézus ekkor leátekhitvc az asz-\' Szonvra, (eleié neki:
— Nem jó elvenni a fiak kenyerét é; az ebeknek vetni...
fis az asszony hallván, iwgy addig, mig fölény é-i hitelen nem részesülhet kegyelemben, a kétségbeesés szavaival felelt vissza a Mesternek:
•—...Ugy van Uram, csakhogy a kölykök is esznek a morzsalékokból, melyek lehullanak uraiki asztaláról)..»
fis Jézus lálván az anyai-szív kétsóg-lA\'esclt vergődését, hogyha már mint. ebkölyök nem is méltó a fiak ;isztálánál ülni és annak kegyelméből részesülni, legalább az asztalról lehulló morzsalékból lehessen része, hogyha-olyan, is, mint az eb, még sem;teljesen\' idegen — megszánva öl, felemcié meg-alázoUságából é; mondá neki;
— «öh, asszony, nagy a Te hited I... I.egyen neked, amint kívánod...*
A kétségbeesés,, a remény, pogány lelkének fanati\'rus ereje még elvezették a Mester lába elébe az Asszonyt, .de
azután elhagyta ereje és a tanítványok segítették ki a már alkonyodó utcára és megpihenni leültették egy kőfejre az útszélen, ahonnan azonban csakhamar újra felugnolt az asszony és hangos szóval szaladt az uton a háza fejé, ahonnan már mosolygó, derűs arccal közeledett felé a sok idő óta ágyban fekvő, agyongyötört kis leánya, fis a viharzó anyaszivet, amikor meggyógyult gyermekét keblére zártu, újra elhagyta az ereje ói e nap csodáitól csurranó szlvü fcsszlonyt a leánya támogatta be házának\' immár besötétedett-tornácára v..
... Az érzések milyen gazdagságával bírhatnak azok,, akiknek megadatott, hogy, ezeken a vidékeken, járfliatnak, libol a Mester járt az ő tanítványaival, aliol a napfénytől barna pálmafák az esték hűse után. sóvárogva, suttogva mesélhetik arokat a kétezeréves emlékeket, melyeknek csodálatos szereplője Krisztus volt...
Bras-sácyl Gyula
Hármas ikrek születtek Polán
Segltiéget kér a sxegény éde««»y«
Szomorúan érdkes eseménye van a polai anyakönyvnek. A falu egyik leánya, Kósa Juli, hámv a Ikreknek adott életet. Az újszülöttek közül kot tő íiu és egy leány. Mind a három él, aránylag az anya i* jól érzi magát. Szomorú azonban, hogy a böségís áldás; a legnugyobb szegénységben érte a három apróság édesanyját* akire ezúton hívjuk fel a gyermekgondozó és jótékony egyesületek\' Ügyeimét;
— Gyermek b#y kabátok minden nagyságban legolcsóbb árban kaphatók Schútznéi.
VérosTMoigö
Vasárnap 3, 5, 7, 9-kor rendes helyárakk&l
Moszkvai éjszakák.
Szeptember 23—24. Ilétffió-kedd.
A pikantéria nagymesterének, Mauppasant-nak, a me-részhangu regények-és novellák írójának legnagyobb sikere
AZ OROONÁNC
Egy asszony, aki egy. ölelésért az életével fizet. Főszereplő a francia színpadok csillaga : Marcelle Chanttl Ezenkívül nagyszopülkisépfi műsor
Előadások kezdéte: 5; 7 és 9 órakor. hm elaö >al6a<U*«fc.filléres halyérakkal I
AzinségadA és inségakció\'
ellenére ls i vigaa folyik
a koldulás Nagykanizsán
Amjkor kivetették a kötelező «€s sulycs inségjárulékokat, akkor Nagy. kaiüzsán is azzal vigasztalták magukét ennek az adónak szenvedő ali-. nyal, hogy - no most legalább meg-,, szűnik az az állandó koldus.-invázió (ami maga is majdn:an annyiba.ikör. kl, főként a nyilt üzlettel bíró kereskedőknek, mint az inaégadó összí\'ge. A hatósági is -azzal nyugtatták meg az uj adóteher miatt érthetően ki-klfakadó közönséget, hogy, [- ezzel szemben erélyesen és végleg megszüntetik az. .utcai házaló koldulásb
| Nos, - most már évek\'óta f illetjük jaz inségadót, fenntartunk belő^egy kiK-rjedt, Jól bevált inségakclót, de a koldulás is vigon folyik tovább. Koldulnak az utcán, a sarkokon, a templom környékén, a. temetőkapu-. ban,i:.járnalf;házj;ólházra mindttnnav pos és vándorló koldusait éa -járnak, főként; > és ; legszorgalmasabban\' > az üzleti koldusok: Etek végig nyitogatják az összes boltajtókat,\' mire végeznek a körúttal, kezdik újra: Dfe minthogy ilyen koldus egyre több . van, nincs félóra, hogy az üzlc\'tek-b n ne .-jelentkezzék egy-egy kéregető. Né\'m is beszélve arról, hogy egy II. sz. inségadóval is felér a havonta igy elosztogatott össaeg, kellemetlen ez a íoly\'.onos koldulás. fezért is,\'.mert a vevőnek, .akár bev megy egy boltba, akár kijön, onnét^.. mindig egy-egy koldushoz . kell. az ájtó mellett dörgölőznie s ez minóam. humanizmus.mellett sem valami\'fel» pmelő érzés. De meg az a kereskedő 1 sem-tarthat egy külön.alkalmazottat, aki egész nap ia sorban- jelentkező•• koldusokkal legyen elfbglálva. Igy aztán a vevővel foglalkozó személyzetnek naponta sokszor kell" abba-, hagynia a munkát, bocsánatot kérni t a vevőtől a várakoztatásért és -veo* dv-lkezésére ál I ni. <i-»ké rege tőnek, uld . addig nem nio«hlI\'iaz ajtóból, mdg > el nem intéilkk A kfcegettfk jól számit*: mert tudjty.hogjrcsak olyankor.• kell\'banyi hnia wbóltba;-amikor vevők vannak. Akkor biztosan kap valamit, mert a kereskedőnek kellemetlen lenne a vevői előtt elza-várni egy koldust, bárha teljes joggal hivatkozhatna arra is, hogy súlyos inségadót fizet éppen azért, hogy a koldulástól mentes maradion-
Nagykanizsán >átkelési szakaszokat* mesMllek\'az utcákra, amit nagy világvárosokban is csak a legforgalmasabb)-, helyeken csinálnak. Ha . ezt a majdnemu teljesen felesleges dolgot (mikor történt Kanizsán a Fő-utcán komoly közlekedési bal.
Miltényi cipőáruház szenzációs- cipőkkel várja Önt.
Ha mlneaégra súlyt helyez, viseljen MlltinyJ-clpOtHI Iskolai «s cserkészclpök nagy választékban
Hliltónyi Sándor és Fia cipőáruitéza^ Pfcut\' 2. sz, Városházpatetar
szeptember 2Í
Ószl fonólnjdonságaim megérkeztek
éa nagy választékban kaphatók
Minden nálanv.váaárlát díjtalan* megtanítok ■ legdivatosabb lazonu pulloverek és kosztümök kötésére és horgoláaára.
ELITE kézimoDka szalon
t31l SolmrttltMr KálMánné.
eset?) le tudtuk köpi ózni Budapea;. és Bécs utcáiról, miért nejn tudjuk lekopiroznl azt a sokkal sT,ükség«r s<\'bb koldus-védelmet, ami nagyvá. rosokban már régen eredményre vezetett ? A hatóság kto táblácskákat ad ki, amelyen igazolja, hogy X. Y." inségadót, vagy ahol ez nbics, ott valamely karilatlv egyesü\'elnél bizonyom összegű megváltást fizetett és ahol ily.enilábla van az ajtó mel-mellett, ott a koldulás szigorúim tilos.
Azt mondják erre, hogy Kanizsán is tiks. De ha tilos, akkor a hatóságok dolga, hogy ennek a tilalomnak érvényt szerezzenek. Már 5--60Q0 lakosú nagyközségekben sem szabad manapság koldulni és meg.isszünt a koldulás. A pe,sti :körut-kéreszte zésekhez mért forgalmi rendszabályok . helyett inkább ezektől a kis-városkáktól tanulnánk meg, hogy hogyan kell és hogyan lehet a koldulásról leszoktatni azokat, akikről a társadalom kötele6sóg»z«rü, ember-szeretettel már amúgy, is.igondosko-dott.
Ebben a munkában a közönségnek ls segi ségül kell jönnie a hatósági-akarathoz. Hiába « hatóság minden szigora, ha a közönyig mégis -ad a koldusoknak. Ahol a koldul kap, oda visszamegy és oda bakopoglat még vagy tiz-Jiusz kéregatő egymás után- _
— Torootill, kézzel csomózott ma-g}flr [i^rzsák stb. szőnyegek, függönyök, , butorkelmék\' Sijiger Divatáru-, házban.
zalai közlöny
Szenzációs uszóbemutató a strandon a Csik (Lengváry) fivérek vendégszereplésével
Már hirt adtunk arról, hogy. a városi strandfürdőt szeptember 23-án, hétfőn iegge| bezárják s liogy ebből az alkalomból a strandon vasárnap délután 3 órakor bemutató úszás le*z az országos hirü keszthelyi úszók: Csik (I.engváry) Ferenc európalxijnok, valamint két te-tvéie, Lengváry1 C.yőrgy és Akos részvételével. Csik Ferenc részvétele ugyan >még bizonytalan, inert a yilághirü úszó már korábban Kimszctm ár Ionba igérkezcit s még egyelőié kóles, lio^y a MUSz és Kun-szQaünárlon vánosa felmenti öt, kó-teiezctbége alól. De. ha nem is jöhetne Csik, Kanizsa úszást kedvelő közönségének akkor is páratlan szenzációban lesz része. Ugyanis a diákok \'és leventék részéie tartandó bemutató keretén beiül néhány komoly uszó szám .is
lesz. 100 méteres gyorsusZásl>an Leng-, váry György, a Csik-dinasztia legifjabb, de igen nagytehetségű tagja méri össze erejét a kanizsai Krása Jánossal és esetleg a keszthelyi Ivaniccsal egy clőnyversenyben. Hatalmast küzdelem l«.sz a loo méteres hátúszásban . is. Itt a 15 éves keszthelyi Farkas Károly veszi fel a kúsdftimet I.engváry Györcy-j gjei, harmatuknak a kanizsai Kovács indul. A 100 métejes meUuszó előny-versenyben a Csik-család legidősebb \'tagja, I.engváry Akos ad előnyt Hittcra Lászlónak, a 20 méteres mellúszásban pedig Stampf Zsigmondnak i
Az uszóbémutatót filléres helyárakkal lehet megtekinteni. A napi jegyet váltó közönségtől nem szed a pénztár felárat.
Az NTE I. és II csapata vasárnap Kaposvárott játszik
j Az NTE mindkét csapata ma Kaposvárott szerepel. A Turul I. csapatával játszik az NTE I." csapata, jmig a kót egyesület második csa. Ipatai a II. osztályú bajnokságért Ijátszanak. Az I. csapat mérkőzését\' jPauncz pécsi biró, a II* csapatét öturm kaposvári biró vezeti.
Tavaszra halasztották a kanizsai repülőnapot
Jelentettük, hogy október 6-án nagy repülőnapot akartak rendezni Nagykanizsán. -Időközben azonban -f technikai okokból - a rendezőség kénytelen.yolt a repülőnapot tavaszra halasztani. Akik jegyeiket elővételben biztosították, annak árát a Vékósy órásüzlotbsn\'visszakapják.
Vendéglő-megnyitás.
Van szerencsém Nagykanizsa város és vidéke, nagyérdemű közönségének tudomásá\'a hozni, hogy a régi, jóhirű „IPAROS" vendéglőt (Deák-tér 14. szám alalt) átvettem, azt átalakítva
ír\'zTin\'S!?; disznótoros vacsorával
ünnepélyesen megnyílom — Elsőrendű konyháról és kitűnő Italokról gondoskodva, a nagyérdemű közönség szíves pártfogásába a|ánlva m.g.m,vagyok ^ ^^ hH,r
a Korona él Köipont kévéhézak homu éveken él volt főpincér*.
RECröS\'éú ÍT1ESTERSUPE1*
A KÉt ÚJ HE5TERMU* WWIMEMBRM-ORSZÁ&SKALIt
Elmarad a vasutas-meccs .
Az -NVTE étlesi i JátélMBSlt, akik. vasárnap a barcsi mérközéaio - kk voltak, iclölw, hogy Burea Jqmondtu a mérkőzést, nmely Így elmarad-
(-) Yá\'árl hlr<* IMMt az. oUt.\'d>ee
3-lkt vásárát október 2-án, — Leteaye az október 7-lki vásárát október 8-án lailjö mfg..
TtnttíiiTMirts
IrdnysaÁi jil Icvtotl. forgómcsendu Bwta tla.av. 77-ea 1595W-16J5, 78*s. 1610-1830. 7»<a t625-rt&45, St»-a». 1640—1653. duránt T7-ea 1545 -1555, 7&U 1560-1570 7»»a- 15W-I5Í8,-stkaa 1585 -1595 - Ki,a paatlHHMi 14:10-14 20 más 14 10-1440. Zab ») kOaép, 1060 1670. Tciwcrl naaáalaU közém ata tífest 1570 -15*80
n zalai ,k0zl0my reoéhye. £ "
—Eszembe sincs! Én.nom fé\'ck semmitől 1 és nem bártom, akármi , lesz. Ett addig, amig maga szívesen lát, c| fogok jönni mindig, amikor lehet, - fogadkozott Bodor/
— N«m fél semmitől? — csodáik*. «>a Holla.\'
— Benne vftni a minősítésemben, 1-ogy a félelem érzóse^ ismeretlen előttem. .
— Hát ezt honnan tudják? — kér, d«tte Holla hit<ft-«nQl.
— Egyszer é\'.es töltényekkel gyftkormoztunk ós egy kiskutya Jutott bo a. lőtéri e. Helyes ki»« fowlkölyók volt. 1-gy szakasz tüze alntt futottam be frt€ és kihoztam. Egyikünknek sem Wtt baja, azaz ón kaptam harminc Mp. laktanyafogságot.
— Azt-bisrem, maga szabályos őrült ó* szerencséje is van. Sértetlen maradt e«y szakasz tüeében- és-most levágta a spadflssint. Cfoda!
— aa . utóbbi . időben mégis megtanultam.! fólrtL — vallottte oe. Bodor.
^ - Na? - kiáltott fel a lány kíván-
csian.
Az áthelyezéstől. Mert itt jó .. nagyon jó... Különösen itt maguknál, igy magával... Ha tudná, mennyit gondoltam erre, amikor még azt sem tudtam kic-\'oda.
Nagy dióbarna szemeiben a rajongás meleg fénye izott és nem a meg-klvánásé.
Bullát nagyon meghatotta a tekintet tisztasága. Hallgattak. A szeptemberi :délután csöndjét semmi sem zavarta mflg. A húszesztendős érett lány gver-ImWknek érezte u vele egyko.ii fiút jéiiszcrette \\x>!na megsimogatni, inlut* \'hajaz anyja, vagy a te.-tvére lenno.
Bodor i>e<lig ellxiniltan gondolt reménytelen fiatalságára és mélységes fájda\'ommal arra, hogy a lány talán roha, soha nem lehet az övé...
Holla megfeledkezett az apjáról é> mindenről, ami valóság \\x>t körülötte, álmatagon\' imbolygott >a zongorához, ós ujjpi alól régi, bus magjar.nóta-gyön-gyözótt halkan, még inkább elmélyítve a . föléjük lx>ruló metanoholiát.. .
V.
Bodor ha<lnagy, hóna alatt az aktatáskával ló|>eu be a vasúti étterembe. Alezredest már reggelinél találta.
— Hát az micíwla ■ poksamóta a hónod alatt? Ugy. festesz vele, mini valami pénzbeszedő! — mordult rá nz e»?des. haragosan,. amikor az asztaI-hoi té|>ett.
— A potlgyásaom i van. beiinéj ezre-dM ur.
\' — persze tistta törülközőt N\'agj-on
helyeslőm, mert arra alighanem nagy szükséged leszi Bizonyos, hogy n kegyelmes ur uLaposan megmoz^dat.
Regyeli után ellKslyezkedtok\'a vonaton. Felssállt velük • egy n»g)on jól öltözött ur is, akinól n«m \\x>lt semmi\' podgyász é< szakadatlanul a fülkéjük előtt sétálgatott a folyosón. Az ezredes a sarokba dőlt, kinyitotta újságját, de alig mdult meg a vonat, csakhamar elejtette é; elaludt. Bodor felvette a földrecsuszott lapot s egy novellát kezdett olvasni. De amikor «a csillagos ég alatt egészen a föld. felett húztak b«nne a vadludak,* eklor efment tőle a kedve. Mert tudta, hogy csak borús ég alatt szátbiak alacsonyan a vadr ludak és akkor «em a főid feletti mint a fecske. Azután versre lapot zott, amelybőt szót sem értett, végül megállapította,: liogy ez nem n^ki való szórakozás. Az ab|«kl»oz nfJD állhatottj mert az ezredes ,kjnyujlplü! lába. el? zárta az útját ós- nőm akaiVu megzavarni. Kiment a folyosóra, az abt lakhoz állt és RoUárn gondolt, aki olyan kedves és jó volt hozzá. Csodált kozott, hogy- miért fogta el u lány közelében olyan mélységes szomorúság, mikor -inkább örülnie kellett i volna, hogy vele lehet.
A vonat megállt é* a pályaudvart i hangos rikkancsok lepték el:
— A \\-ói«s kard párbaj hőse ma je. lenik meg : a , honvédelmi. mm^tefi előtt! A sul\\t>san megsebesült megyei j főjegyső.. állapota válüágosra fordultl ; Szigorú vizsgálat! A tiszteknek,el fogT.-Ják Ultani • pártxjtt - harsogták
a \'rikkano^k futkározva.
Ezepi az ut^\'bbi alciiuen .a hadnagy is .eimoKoiyodott, majd . kiliajolt abaikon él; ven egy ujsájpl\' Beáiéi, zéü é» eUie\\-ettc magát. A Rt oíyAsta, l.Qgy felüvöltött a ^önyünuógt/51, auur kot^ellenfele karjából vastag sugárban szökkent mag>u>r»i a vér. összegyűrte és kidobta az újságot az ablakon;-
— A hadnagy urnák bizonyosan ném tetszik, amit a lap u párbajról ir, — szólt hozzá könnyedén- az ele-, gáns civil.
— Szemtelen hazugság az egészl Hogy mernek ilyesmiket irni?! Lc fogom vágni az egész bandát! — tört, ki belőle a felháborodás.
— Parancsoljon -velem, hadnagy -ur, / éu sjivesen inom..meg az ^gajatv Eay gem ugj-auis u kormány íólbiveUMo^.
\'lapja küldött ki, hogy beszéljek a-hadnagy uri«lr ha csak mód jót tudom-ejteni,.. Érért • ■utaztam..ide ac éjfzaka.í ós vártam ínég ezt a vonatot,-anneUywl. önöknek utazniok kellett. Nekünk áz-a feladatunk, liogy megírjuk aaokat a körülményeket, amelyek : kedvezőbb., színben tüntetik Jel a dolgotv. mert ,««.t elleuziéki..sajtó.,lebotőleg mindfint. ugy-; ir meg, liogy minél koUemeUen^bb r legy«n:,a. konnúnynak. Egyébként Őrh-l»«ly vagyok,, a ,L)éU Hilfcp swritm*-. tője^ — mutatkoaott bo uz ,ujeágiró.«
— Déli Hírlap? Azt járatjuk mi is •» tisztiétkezdében. Nem értem, bogy: micsoda enyhitő könHmóo^-ekr^ tgog^ dol, szerke««tó <ur? •
i I ^ .jJ\'líLJ
zalai Közlöny
1635. szeptember 32.
— (Batthyátty Slnat.n»an heréé* esküvője) Srombalon délelőtt fé-nyes esküvő volt az alsóausztrial kirch-dorfl templomban. Kónneud várura, Batthyány-Straltmann László herceg \\ezeite oltárlioz Windischgr&tz Autoi-neite hercegnőt. Nagykanizsán ebből aí alkalomból a plébána-templomban istentisztelet volt, amelyen dr. Krátky István polgármester is megjelent a város részéről. Nagykanizsa város vezetősége Körmend iíju várurának esküvője alkalmával távúmban fejezte ki sze-lencseklvánatait.
— (VasátBRp <Ickut^a térame lesz) A hauirörzenekar mely legutóbb városon kívüli nagysikerű teljesítményével a Puiuntul egyik legjobb menetzene-knrinak bizonyult, vasárnap ismét térzenét ad. A térzfctto 4 órukor kezdődik és közéhajnak engedve a sétakertben lesz. A térzenét, mely alkonyatig tart, Hering Vilmos ezreddobos vezényli. A müHjr élénk tanúbizonyság lesz annak, liogy derék zenészeink lankadatlan szorgalommal állandó fejlődés utján vannak.
— (Kljetfyzés) Gerley Steíániát, yitéz Gerley Albert ny. alezredes leányát eljegyezte iíj. dr. forintosházi Forintos Géza vm. fogalmazó, tb. szolgabiró. (Minden külön értesités helyett.)
— (Elmarad ■« NTE táUoeMély) A* NTE mára tervezett táncestélyc közbejött akadályok miatt elmarad.
— (Ai s/trújk-fronton) a hely re t még mindig komoly. A cipész és a magyarszabó-sc^édek még mindig nera dolgoznak, a tárgyalások pedig megakadtak. A mesterek abban bíznak, hogy sikerül kiélieztetni a segédeket. A helyzet komolyságára való tekintettel most már a hatóságok is beleuvst-koznak az ügybe és maga Tabódy főispán telefonon érintkezésbe lépett az iparügyi minisztériummal a magyar-szabó és cli>ész-segédek érdekében, Iwgy sürgősen küldjenek ki egy bér-egyeztető bizottságot Egerszegre.
Délelőtti, délutáni éa estélyi ruhákban a buSapaatl
VÉKEY SZALON
vezet Budapaat, IV.,
SM8 Pttflfl Sándor-utca 14.
— (Egy barna nöi ernyőt) valaki véletlenül elcserélt kedden délután, «>x Irodalmi Kör gyűlésén. A helyette otthagyott szürke emyőt tulajdonosa átveheti. Cím a kiadóhivatalban
— (A e.*r*wgl®majl bopeejás ered-nWsiye) Dr. I)ely Károly nagykanizsai törvényszéki orvos és dr. Ország I Jijos kőrorvos pénteken felboncolták Cser-szegtornajon Kovács Hona újszülöttét és megállapították, liogy a gyermek halva jött a világra és igy bűntény nem történt, mindazonáltal a nyomozás tovább folyik bizonyos körülmények tisztázására.
— Qrünhut Elemér oki. elektromérnök e hó végén nyit jamegvillamossági ós rádió szaküzletét Deák-tér 2 sz. alatt. (Felsőtemplomnál).
— A magyar l©\\tlllpar fejlődése minden téren meglepő. Bútorszöveteket, brokátokat például korábban csak az osztrák és francia gyárak készítőitek megfelelő minőségben, csuk az utolsó idők vívmánya, hogy a honi ipar e versenyt a világpiacon is. A Sehűtz Áruháznak sikerült nagy tétel bufcor-öSlyem maradékot — káprázatos színben ■— olcsón vásárolni és jövő héten bqpsájtja e csodaszép árut megfelelő darabokban nagyon mérsékelt áron vevői rendelkezésére.
— (Agyammásolts ■ lé) Lempel jó-*j#f 4 éves sruloki kisfiú az udvaron játszolt szülei házában, amikor az Istállóból kieresztett lovak közül az egyik elgázolta. A szerencsétlen gyermek rövidesen belehalt sérülésébe. A csendőri nyomozás megindult.
— I)l\\n\'o< fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Singer Divatáru házba.
őszi rádió és osillár-újdonságok megérkeztek. Lakásán készséggel bemutatjuk. Keressen fel vásárlás előtt okvetlen bennünket. ELEKTRON.
— (A kocslrudnak szaladt meghalt) Horváth Mihály vándorköszörűs kislánya játék közben egy kocsirudn \'k szaladt, amely a gyomrába hatolt. A ma/calli kórházban anélkül, hogy magához tért volna, meghalt.
— „Stühmer" cukorka, csokoládé, sokféle gyógycukorka, to vábbá „Fiumei" kávé- és teakO-lö nlegességek Sugár ut 2.
(GvenneksmrítiesétltnNégek) Ar-
nóczl Mária 3 é\\«s leányka a liarakk 19. sz. alatti otthonában a kályha körül játszadozott, amikor a nagy kályha ráesett és a 3 éves apróság olvan súlyos sérülést szenvedett, hogy a mentők beszállították o kórházba. — Csiga Rózsi halkóti 8 éves leányka a közvégi futballpálya lioinokgödrél>e zuhant, sérülésével behozták a kanizsai kórházba.
— Herczfeld M\'ml Illatszert* rában nemcsak piperecikkek, de háztartási tisztítószerek is leg-olcsóbbsn beszerezhetők. (Horthy MIklós-ut 1.)
Telefon 149.
Telefon 149.
Lőtt vadát
minden mennyiségben és bármely időben a legmagasabb áron vásárol és azonnal fizeti
Rothler Gyula
a Magyar Vadklrltell Vállalat Rt •zombsthelyl megbízottjának nagykanlarsal talapa.
Telep és iroda: Nagykanizsa, Korona-szálloda.
Teleton 149
Telefon 149.
— Egy rókáról két bőrt... A fogalommá vált szókép nem mindig helytálló. A reflex-kapcsolásnál- a rádiócső kétszeresen van kihasználva. A
3 plus 2 csöve* 3t4-es Orion rádió, mely reflex-s-uper rendszerű teljesítményben, hangminőségben egyedül álló.
— Stauffer Chester sajtot követelje I
— IhWrttl és Iskolacipőket Mlltényi cipőáruházban veszünk.
— „BIBER-F" teljesen szagtalan fehér habsrcsszlgetelő: Árban alatta, minőségben, biztos hatásában egy vonalon Ali s sokkal drágább svájci, angol és egyéb külföldi hasonló gyártmányokkal. Ezt hatósági hivatali s vizsgálat állapi totta meg! Hssxnálja tehát nyugodtan a megbízható hazat „BIBER-P\'-t
— Legufftbb bel- és külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vételkényszer nélkül Singer Divatáruház.
— ltopfcuik, mamának és az egéac családnak Mlltényi cipőt veszünk.
— Divat mktfás flaoeil és parget anyagok • l«gtz«bb választékban kaphatók Schütmél.
Ny 11 Mér.*)
köztudomásra hozom, hogy volt feleségemet, Csonták Margitot a nagykanizsai kir. törvényszék nevem viselésétől jogerősen eltiltotta.
Kelt Budapesten, 1935. aug. 22.
Frelfogl Ferenc.
*) e rovat alatt kOzlöttekért »em a tsex-keutöség, Min a kiadóhivatal nera vállal lelelóaaéget.
BOROIHORDÓK
raktér raltlt elad : OSrinar Simon éa Fia BudipnL Iroda : VUarrédl ulca %%. Teleion : 0I«-M. Kakién Dohíny.utca 77.
Kiadja a laptulajdonos Közgaxdaaágl Rt. Qutenbcrg Nyomda és Délzalal Lapkiadd Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Iuterurban teleion: Natrvkanlw* 78. aaáro
Nép Mozgó.
Szaptambar 21-22.
Szombat—vaaárnap
A* Univeraal óriási sikart aratott azenzAoióa kalandorfilmje - a
Rádió szörnyeteg
(Mr. Staafiald árnyéka)
Lélekzetfojtóan izgalmas kalandordráma.
Remek kisórö mOsor.
Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. 20, 40, 60 fillére* halyárak.
HALÓK, •bédlók, uriazobák,
kombinált berendezések
BDD4PESTI IDfOKZlLIIUI
Budapest, VIII. Baross-u. 21.
■agy .álauMh. Kcdw.itt C.Kl.lflx.U.r. 1
MEGHÍVÓ.
A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet 1035. évi azeptamber hó 30-án, hétfőn d. u. 8 órakor a városháza tanácstermében tartja
évi randea közgyűlését,
melyre az egyesület taglalt tisztelettel meghívja.
Barbarlts Ltjai Farkas Vilma
litkár. flgyv. alelnOk.
Tárgysorozat: "
1 Elnöki megnyitó.
2. Titkári Jelentés.
3. Zárószámadások előterjesztése.
4. Elnök-választás.
5. Az alapszabályok értelmében a sorrend szerint kilépő választmányi tagok helyett mások, vagy ezek újból való megválasztása 3 évre.
6. Háromtagú számvizsgáló bizottság megválasztása 1 évre.
7. Esetleges indítványok.
A Zrinyl Torna Egylet közgy ülése,
amelyet szeptember 26-re tűitek ki, két nappal később, szeptember 27-én délután 6 órakor lesz n Katolikus Legényegylet dísztermében. ___
Érdekea leloplozéa
arról, hogy hogyan születtek a világháború békeszerződései
! Páris, szeptember 21
A Revü de Paris részleteket közöl Herold Ntkolsen könyvéből, aki érdekesen világit rá a békeszerződések keletkezésére. A politikus elmondja, hogy Q sok tárgyalásba belefáradtak és minél előbb végezni akartak. Rámutatott a megdöbbentő tájékozatlanságra, amely uralkodott. •Ugy ültük körül a térképet, mint egy telszeletelésre váró tortát,. -Írja Nlkolsen. Egy érdekes epizódot is mond cl többek között: az olaszok Scola Novát is követelték, de Lloyd George igy telelt;
- Azt nem lehet, ott csupa görög lakik. \\
Másik két helyet kértek tehát ez olaszok :
- Azt lehet, - telelte Lloyd George - mert ott csak kevés görög lakik. I
Ekkor kaptam észtje, - Írja Ntkolsen - hogy Lloyd George összetévesztette a térképet a néprajzi térképpel és azt hitte, hogy a völgyeket Ji\'lzö röld szin a görögöket, a hegyeket Jelző barni szin pedig a másik népfajt jelzi.
Banditák kezére került egy hajó SOO utassal
A Sárga Folyón Ponfong gőzőe a tengeri rablók kezébe kertllt. A banditák, mint utasok lopóztak a hajóra és amikor a nyílt tmgerre ért, elfoglalták azt. A hajón 500 utas van. A hajó dél!.lé ment, azóta semmi hírt nem kaptak róla. ^ |
1935. szeptember 22
ZALAI KÖZLÖNY
MODERN
LAKBERENDEZÉS
otthonos, Ízléses és nem drága,
kapható
_ | onnonos, izieses es nem ai
III M II kedvező feltételekkel is kap
Kopstein
Kérjen árajánlatot!
bútoráruházban
Nagykanizsa.
Fajalmát ESSE téte"kbM
Elland Lipót, Szombathely.
Telelőn: 178.
Gabona oiáviióiicraki
Porpácok: Nedvespácok:
•riópáo Bigrlol Porzol Hlgozán
Tlllantln Tlllantln
eredeti gyári árban ée csomagolásban.
Műtrágyák i
Íétl-sA
•*. azuparfoazfát 40%-oa kéllaó Thomaaaalak
kg -kénl, zsák-számra éa waggon-tételekben.
FUTORi
vegytiszta szénsavas takarmánymész.
PEKKi
.D" vitamin készítmény. Beszerezhetők:
orszAq József
»aa, attrágfa* al*n»il.liiink, etk keeasksálslksi
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A blráeág mellett.) Telelőn 130.
Napfkanlzaalak tatAlkozóhalye «z
István király Szálloda
Budapest, VI., Podmanlozky-utea 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Teleion: (Interurbán) 202—43, 294—34. — StirgSnycim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi ítllés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljea komlort. A szállodában étterem, kávéház és amerlczn bar
Fiu- és leány Iskolaruha, matróz-kabát, felöltő, gyermekruha különlegességek
minden nagyságban e -legolcsóbb áron
LIDITH
gyermekruha Ozletéban
M Horthy Miklós-ut 1. (Városh&zpaiou).
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Parcellázás. Lajosmlzse-Bii-
dapest ny. p. u. vasúti vonal mentor Klsnvir állomás mellett 93 kat. holrl jelenleg nagyobbrészt tölgyei erdóaült. Kecskemét th. város tulajdonát képező terület cca 1 kat.\'holdas parcellákban eladásra kerül Az egyes parcellák erdővel. vagy anélkül vásárolhatók. Az eladás nyilvános szóbeli árverés utján lörtínik. A parcellák a helyszínen megtekinthetők. Az állomás melletti erd5-alllsztl laknál lelvilágosllással éa Hibaigazítással szolgálnak. Az állomáson posta éa telefon. Részletes felvilágosítást, tájékoztatást, térképet (esetleg levélben 40 lill. postabélyeg beküldése mellett) a városi erdfthlvatal Kecskemét (Városháza) ad.
19.435/Í935
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a városi strandfüidőt f. évi szeptember hó 23-án véglegesen lezárom.
Felkérem a fürdözőket, hogy akiknek a strandfürdőn megőrzés végett ruhája vagy egyéb tárgyai vannak, azokat a fenti időpontig vegyéjk át.
Nagykanizsa. 1935. évi szeptember hó 19-én. 34,4 Polgármester.
Erzsébet királyné szállá
Budapest, IV., Egyatam-utoa S.
(» Belvárea Ha,sal|áfcai)
100 modern kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi ftltés, Az étterem és kávéházban minden este izalonzene. A* Erzsébet-pinoébsn egypincár-rendszer I Henfl ■ I pengő 60 fillér.
"Y.
ZALAI KÖZLÖNY
•IPBfiDBBRlBH
■ Kataaallaatl éa altlaatl azabály-«MrO npkák minden azámt»n nagy v* lasztik Beleznalnál, Sugál-ut 53. 3338
K Kisebb »«AI»hirtok.t 1 holdig. kö-Itl • kanizsai hiUibin, keretek megvételre. Ajánlatokat • kiadóba kitek.
*Alr«ml4kat márványból éa gránitból (lik Kovádnál, Király u. 33., kapbal ollón éa )it. 2788
\' Margit Mrd A, Ciengerj-ut la. Nyitva atggel 6 lói eaíe 7-lg. Tyukszemvágát Kedvezményes Jegek u lpartearaiatl>.n
Otnke
i IpaiteatOlftban.
81
AAaMtanált kényelmeset\' legolctóbban Naulmanri Manónál icudeljan. Telelonállo Ma 2 22. 3223
Csajét terméaO ktrecatajrliaztall édeakét
Nbér uj kar llleienként P -\'66 élt kap-Utó Caengety-ul 19.___82
• Katari éa a|»»i aWt.áál cikkek ftguagyóbb válaazték éa legolcsóbb beazer-Séel lorráa Belezoatnát, Sngér-ut 93. 3339
__ruhát\'veazek éa eladok, hl-
Maooi megyek. Márkua, Király-
l 31. 32Í)
■Király-utca 21 M egybenyíló UtlelInlHaég november I-n Hadi. Bővebbet SteBííöfcöWét 3423
Gyár-utca 53 u\'tái VÉU. <«veb-bet ugyanott. •\' 3439
2-300 pengő mllfaa tlMák.
Kai pénzbeazedől mtj» haaonló\' bizalmi Máat vállalna volt ^életvezető. Cin, a kiadóhivatalban. 3450
•é»aa •lllaa>a«aralSk éa kerék
pAroa kllutótlu vagy taaaao alkalmaztat nyerhetnek. Orünhot Elemér oki. elektromérnök, Deák-tér 2. iVaairtup 9—11 vaay Vsl-2). 3473
-Naponta Iriaa, llittmr raMMMaStt
Srnogrendelbel—<t Hl— llálpirl
HalataAI Erisébet tér 14. "
DtuukiaUnyok felvétetnek.
Ugyanolt 3186
KlllOnléle aaAat étkeióeiakóiók, Itt HlllHfar/llauj\'rtWBlMca;\' valódi Zaolnal. Itle majolika \'leáa-aiwli aMá, Kii ftludy-trlca\'29 3478
-iHirotnltóa\' aaMtréayak olcaón elJ adók Klnltay-ir. 2.|Hompő aaitllolnál. 3474
_ _________éri ■ Plnorn traa-
awu "altHi U\'ékTitelnél aá> p t-so-től kapható W«laea». sa|t- és vajityár saáMileMtxr), Erzaébet-lét 14. 3(86
Naponta Mac MMMa 98 1.-1 P, fflartlal.ua \' 80=-80 Iliiéiért kaphktó Eresé-bel téri hUMaamokomban, a piacon. Deotiú ttáfltel. 3475
OMett, Irodai teendók végzésére •nag-MMMM, lehetőleg géplrísbzn la Jártai Maaaaxaayt keresek. Bemutatkozáa kélte! írott téazletee alénlattal vaiárnap
vagy héttőn d. e. 9-11-lg. Ortlnhul Elemér oki. elektromérnök, Dráktér 2 1. 3473
WftMml
isseT !
Az \' 1924. évi IX. ée az 1929. 1 X. törvénycikknek a bortörvény fontosabb\' rendelkezéseit tartal-"mazó é»\' feltűnő1 helyen kifüggesztésre rendek kivonata u|MJ beszerezhető
a Zalai Kfiziöer kiadúbifalaiaíiaa
F6-ut 6.
Ara darabonként, kemény kar.-ttontaprA húzva I pangó. \'
ZSEBLAMPA
la- elemmel, komplett
Szabó Antal sportüzletben
Bgy Italai varvélaAny (elvétetik. Zrinyi
Mlklóa-u. 56. 3467
riaalaAt bélbe utca 12.
kereaek. Balthyár^
Fóanl tudó kaUriall felvettek Havas,
Eötvöa-tér 8. 3479
Azonnali belépéare lakarltékA leivé-teUk. Hálhory-u. 3 Sdtrelber. 3480
Jobb aslaAaaiataAaayt, lótéshez ér-
tót, lehrMMk. Jelentkezéa d. e. 9-10 kö-rttt .Magyar-u 21. 3481
Megbírható mlaAaaaalaAnjt, eaet-Icg bejárónői, aaonnal lelveaaek. Oron. Horthy-ut 11. 3460
Ma édea, rövidesen ctfpőa, príma naaa-hotAljr aaaat kapható Balthyány-u. 17 az. alatt Simodlrf Viktor. 3497
0 Oaakí éwaMMrApaa aUrtaaltónő lel-vételik. Cím a kiadóban. 3476
CavaaabAa udvari lakia azonnal kiadó. Zrínyi Mlklóa-u. 20. 3477
Hófehér mtttal-\' eetvtfnpfnc.i kAlykak eladók. Klnfzty-u. 81.
„ÉlatvaJ" a laallaaaaafck aau-ISrSzlH oaamafawaj. — Gyártja ■artaeaaa aa)t- Aa«a|«rAr. Naponta Irlaaen kapható azaktlzletllnkben éx majdnem minden ttlaaer- éa caemegeke retkedéiben. 3486
^Néjuttobia lakéa Széchenyi tér 12.
2000 pengővel közreműködő téraat kereaek. „Blzloa megélheléi" lellgére a kiadóba. 3483
Petőll-u. 87 tzámu Jké« azabadkézból atonnal eladó Bővebbet ugyanott. 3466
\' Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
18.953/1935. ~
Hirdetmény.
A Nagykanizsai Zálogkölcsön Intézetnél zálogbahelye-Mtt és a lejáratig, illetve az árverésig ki nem váltott vagy nem rendezett zálogtárgyak az totézet Csengery ut 8. .szám alatti helyiségében 1935. évi Weptember hó 26-án dél-uMn fél 4 rtral kezdettel elárvereztetnek.
Nagykanizsa, 1935. évi szeptember 11-én.
Mtt £ Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
16.007/1885
taMMi m.
A Uslió htrceí-uicai volt szemé-szeli épület részbeni befejező mun-kátataivil kapciolatos: kömives, bá dogot-ltkatot-és csslomázitl munkákra, a\'KO»zállilási Szabályit! 14. §-4nak megfelelő lerűlelilrg korlátozott nyilvános Írásbeli versenytér-gyalást hirdetek.
Az ajanlatokat a feltélelekben megadott clmrémei 1. évi október hé 1 én déli 12 óráig a polgárm-s\'erl hivatal Iktatójába kelt ;benyu|\'ani, vagy postín beküldeni.
A tészleles verstnytárgyaiási hlr detmény és kürá\'i mOvelet hétköznapokon délelőtt 10—12 óra koron a V. mérnöki hivatalban megtekinthető és beszerezhető. -íNagykasfesi, 1935í-évl srept. 16. i»i Polgármester.
K. 3955/1936.
Arvarési hirdatmény.
Köztartozások tejében Sáfrán Jó ztef volt nagykanizsai lakosnál lefoglal! különféle bolti cikkek és bolti berendezés, szobabu\'orok és boroshordók 1935 évi szeptember 23-án d. u. 3 órakor Magyar~ulca 74. sz. ala t el fognak árvereitetnl.
Nagykanizsa, 1935. szept. 12. ;
Lehocfty Lajos s. k. 3469 v. végrehajtó.
K. 4802/1935.
Árverési iiMMaity.
Közhírré teszem, hogy közlarlo. zátok tejében Rlziardinl Oiovannl hálralékotnái lefoglalt márványasz. latok, székek, fagylaltkéazitőgép, kávéfőző, poharak stb. ingóságok 1935. szeptember hó 24-én d. e. 9 órakor, illetve 1935. október hó 2 án d.ge. 9 órakor Nagytu-nizaa, Sugár-ul 2. sz. a. a legtöbbet Ígérőnek elárvereztetnek. Nagykanizsa, 1935. szept. 17.
Kengyel Gyula s. t
3465 v. végrehajtó.
lOlMtl TálIOB
Ioléttr:rtid
Bolelta.zsiaor
Linóleum
VlAMOf SállOD
Lábttrldk
Kárpitos kelláksk Aft-ik tisztított Zsineg-félék
HlRSCH ÉS SZEGŐ
■atrac váiioi
Mijtlik
M*TAffMB
■íJfátyáiMA
lihuulk
1935. szeptember\'.22
Nagykanizsa megyei város rb. birájától.
ad. kzg. 157/1935.
Tárgy : 1 drb talált tehén.
Hirdetmény.
IvKözhirré tteszim, hogy f. hó Iftáma\' felsönylwsi legelön 1 drb. 6 < émnekí-látszó vörös-szírtl tehén találtatott
Igazolt tulajdonosa 8 nap alatt hivatalomnál .jelentkezzék, éllehkezö i-esetben. a tehénnek árverés1 li^án való értékesitését fogom elrendelni.
Nagykanizsa, 1935. szepL21. wa Tiroli leodtrl Bttntetűblró.
M<
OST
KftLirami »
FÍRFIKALAPVÁSÁR
Gyapjukalapok
- P-ért
Nyulszörkalapok
10.- P\'ért
Keménykalapok
9.50\'P-ért
«
BRÓNYAI DIVATHÁZ
HORTHY MIKLÓS.ÚT. I. (Vtrosháa palota)
Zalai Közlönyt
jövő hói et«e(éig,
tia moste,
lliniaatott a Uphtlajdoooa Ko^azcU^ K..T. omNrood. éa BéUalal LawadA Vthlala ktanw«.AáKUn. NtffUaba^ CPaWőa hkM
Zalai Károly.)
75. évfolyam 216. szim
Nagy kan Izu, 1938. szeptember 24 kedd
Ara 12 flUfr
ZALAI KÖZLÖNY
-ssai
ta UadMiratali W 1 uia
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Bieiliclésl ára: egy höra t pengO 40 Bllir. S.crbetilóaégl <a kfadóhliatall lefeloar 71 aa.
1 Kék könyv és a széna
(bl) Nagyon kimerülhetett nz ellenzéki fegyvertár a nyárutó bslpoíi-tlkai harcaiban. Erre enged követ keztetnl a* ls, hogy most, amikor a kormány nyílt sisakrostéllyal kiállt ország-világ elé és a nyomtatott be türc ls rá merte bízni, hogy : ide nézzetek, euinyit tudtam csinálni, ezt megtettem és többet nem, -most az ellenzéki fegyvertárakból Igen gyenge petárdák puffognak már csak a Kék könyv körül.
A tulolda\'on ugy látszik erre az ólomkatonákkal indított stratégiai müveiéire nem számítottak s most zavartan kapkodnak fűhöz fához.
Fűhöz... a szó szoros értelmében, mert még az idei rossz szénalermést ls a kormány rovására Írják. Csak a lehetetlen düh köpködhet olyan vádakat a Kék-könyv cáfolhatatlanul sorakozó szám-hadoszlopai felé, mint amit egyik-másik túloldali uj-ság hasábjain olvasunk.
Az egyik ilyen támadás például Vasvármegye alispánjának szokásos évnegyedes jelentéséből indul ki és azt irja a Kék könyv kritikájában hogy »a valóság semmiképpen sem akar ugy glédába állni, ahogy azt a vezértitkári akarat szeretné... M«st Vasvármegye alispánjának jelentésében... olvassuk, hogy a mezőgazdasági helyzet lényegesen rosszabbodott... az állatállomány kiteleltetése nincs biztosítva.... a hitelviszonyok nagyon rosszak... a téli Ínségmunkákat most sera lehet mellőzni... a gazdasági helyzet idényszerű javulása nem következett be.c
Ez a helyzet, - mondja az el en zékl kritikus - nem pedig az, amit a Kék könyvben festenek elibénk.
Tehát a kormány az oka annak, hogy az Idén nem termett elég széna. A kormány az oka annak, hogy a szárazság a mezőgazdasági helyzet lényeges rosszabbodását vonta maga után. Viszont nem a kormány érdeme - szerintük - az, hogy a magyar búzának van ma legjobb ára a világpiacon. Ez nem a kormány által kiverekedett kereskedelmi szerződések érdeme, hanem a nemzetközi piaci relációké. De a szárazság, az igen, — uz a kormány bűne volt I
íme, az ellenzéki relativitás !
A hitelviszonyok terén ugyanez a helyzet. Hitel-válsággal küzd az rgész világ. Ezer csodaszerrel próbálkoztak már ellene a gazdasági tudományok doktorai. Hiába. A nemzetközi töke-politika világháborúja m-m fejeződött be 1918-bon. Sőt ellenkezőleg, akkor kezdődött igazában. És azót.1 mlndig-mlndig hol Ide, hol oda menekül az arany, mert hol ltt, hol ott féltik a gyenge alapokra épített >béke-müvet« a be omlástól. Csak nz életet adó munka és vállalkozás bátor, friss, biztos Iramú vérkeringését nem találja meg a tőke. Tessék csak körülnézni a aiai világban ! A fegyvergyártőson kívül hol találhat a tőke biztonságos elhelyezkedést csak egy hónapra is ? Tud ezen változtatni a magyar
HÉTFŐ DÉLUTÁN:
olasz javaslat nincs, csak az elutasítás indokolása — A közvetítő tárgyalások kilátástalanok
Az angol nagykövet megnyugtató nyilatkozatot tett Rómában
Páris, szeptember 28 A párisi sajtó genfi jelentés alapján közli, hogy Aloizi olasz megbízott közölte az ötös bizottsággal a legújabb olasz követe léseket. Olasz, ország tehát kilépett zárkózottságából és hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni, amit Igen jó jelnek vesznek.
■ft-
London, szeptember 23 Az olasz javíislat szerint a jelenleg abesszin fennhatóság alatt lévő területből csak kettőt hagynának meg a császár uralma alatt, még pedig a két anhari tartományt, mig a többit olasz ellenőrzés alá kívánják helyeztetni. L<uidönban azt hi-
szik, hogy ezt az olt\'iz javaslatot császár nem fogadja el. *
Igen nagy eltérések!
Páris, szeptember 23 Ál«,isi ujabb lépését politikai körökben is enyhülésnek veszik, amely természetesen különösebb remények re nem jogosít. A Matin például azt Írja, hogy az ötös blzot.ság lejelentése és az olasz javaslat között Igen nagy az eltérés, Róma elgondolása és London felfogása között igen nagy ür tátong. Az olasz javas, latot természetesen mindenütt elfogadhatatlannak tarlják.
Az angol kormány n.\'m azért védi a Népszövetséget, hogy megmerevítse a jelenlegi helyzetet, bár tudják, hogy ebben nem egyezik in-iga tartásuk a francia felfogással.
Már megvan a genfi ellenjavaslat
Genf, szeptemljer 23 Genfi jelentós szerint az ötös bizottság az olasz javaslatra ellenjavaslalot terjeszt Hému elé. Rz az ellenjavaslat a kővetkezőket tartalmazza:
Olaszországnak megengedné, hogy a két afrikai olasz tartomány, Eritrca és olasz Szomáli Főid közöli vasutvonalat épithesM\'n. Abesszínia . hadseregét nemzetközi ellenőrzés mellett lefegyvereznék és Abesszínia uibóli fel-fegy\\erke;é ét Olaszországra bíznák.
Ezzel szemben az A\'ojsi által az ötös bizottsághoz benyújtott javaslat a következőket mondja;
Olaszország a felajánlott területi engedményeket nem tartja elegendőnek. Abesszínia ne angol, hanem olasz Szomáli Földön kapjon tengeri kikötőt. Olaszország biztosítékot kér Abesszínia lefegyverzésére és ezzel bízzák meg Olaszországot. Olaszország olyan tCrü-leicl kér, amely összeköti afrikai gynr-
mnwit, tehát olasz Szomáli Földit ■ Eritieát.
Nincs olasz-ellenes éle az angol flotta-felvonulásnak
Róma, szeptember A római angol nagykövet köíöUe Suvich külügyi államtitkárral, liojiy az angol kormánynak a Földközi tenderen tett intézkedései nem Olaszország ellen irányulnak. Suvich ezt tudomásul vette.
A négus megtorló Intézkedéseket sürget
Addis Abeba, szeptember 23 A császár kijelentette, hogy a háborút csak a megtorló rendszabályok életbeléptetésével lehet megakadályozni.
kormány ?
A téli éhezőkkel pedig mit csináljon a kormány ? Hagyja őket éhezni ? Hát az is bűn, ha a szociális gondoskodás kiterjedt a nyomorgókra, a világ gazdasági krízisének legszerencsétlenebbjeire ? Az ellenzéki kritikusok maguk elismerték, hogy az összeg, amit a kormány beruházásokra fordított (három év alatt 180 millió pengő) tekintélyes összeg ecélra a mai lehetőségek mellett. Ebből a 180 millióból mind munka k\'tt, mind kenyér lett. De mi ez az egész világ gazdasági életének mindén pártját nyaldosó, puszlitó árral szemben ? Az ellenzék vájjon hova tenné a munkanélkülieket ? Mit csinálna velük ? A magyar kormány legalább hasznos munkába álliíja
őket az inségakcló keretében és egy falat kenyeret tör a számukra a sorsközösség asztaláról. Avagy indítson a magyar kormány is gyarmatosító háborút a munka nélkül maradt népfelesleg elhelyezésére ?
Fáradt petárdák ezek a baloldal f\'lől a Kék könyv ólom-hadrendjei felé. Mert azt még a legkurucabb ellenzéki fantázia sem tudja elhitetni senkivel az ilyen alaptikon gyártptt krl\'lka olvasóival, hogy ha a kormány átadná a helyét az ellenzéknek, akkor az 1935. évi szörnyű szárazság után is elegendő széna teremne a réteken és a bankok utcai automatákon keresztül bocsátanánuk hilelt az arra szorulók rendelkezésére. <
Elhidegült a román-lengyel
viszony
Páris, szeptember 23 A lengyel-román kapcso\'atok igen meglazultak. Románia ugyanis megnemtámadási szerződést kötött Olaszországgal és emiatt n lengyel -román bará\'ság teljesen elhidegült.
A közvetítő tárgyalások kilátástalanok
Genf, szepiember 23 Laval hétfőn délelőtt beszélgetést folytatott Alolsl olasz megbízottal, majd az ötös bizottság ülésére ment. Az ülés délelőtt 11 órakor kezdődött. Az ötös bizottság ülésén Ma-deriaga elnök bejelcn\'ette Aloislval folytatott tárgyalásait. A jelentés szerint Olaszország nem terjesztett elő javaslatot, csupán megüidokolta az ötös bizottság jelentésének elutasítását. Az ötös bizottság Jelentését Olaszország olyképpen értelmezi, hogy az összeharácsolt területek és az eredetileg abesszin te--i-ület politikai és katonai ellenőrzését kéri, E jelentés szerint a kőzve-Ütő tárgyalások kilátástalanok.
Genf, szeptember 23 Az ötös bizottság kedden fóly-taíjá ülését és megszövegezi azt a jelentést, amelyet a bizottság a népszövetségi tanács elé terjeszt a békítő tárgyalások sikertelenségéről.
Hétfő délután: — érdektelen ügyek a napirenden
Genf, szeptember 23 A népszövetségi tanács hétfőn délután 4 órakor ülést tart. Zárt ülésen a napiiendet vitatják meg, majd nvtf^ vános ülévCn a külkereskedelmi lisztika összehasonlítása, három dan-y zigi kérdés és az albán kisebbségi iskolák kérdése szerepel.
Törökország lelkészül
Istambul, szeptember 23 Rcmál pasa katonai államtanácsot tartott, tekintettel a Földközi tengeren tapasztalható olasz-angol ellentétek kiéleződésére. A tanácson nem csak az összes miniszterek, hanem a katonai főparancsnokok is mind részt vettek.
Kellog lemondott döntöblról tisztéről
Genf, szeptember 23 Kellog kapitány, az Egyesült Államok külügyminisztere a nemzetközi állandó biróság elnökéhez levelet intézett, amelyben bejelenti, liogy lemond bírói tisztéről.
-J
ZALAI KÖZLÖNY
1936.
A reklám-kisgazdákról és az igazi gazda-védelemről
beszéltek a politikusok Drózdy gelset beszámolóján
Vasárnap délután Drózdy Győző, a kiskomároml országgyűlési kerület képviselője folytatta beszámolóját kerületében. Százan és sziámi jöttek össze (jclvén, hogy luillják a né|>ss6erű képviselő és kíséretének beszédeit. Erre .iz alkalomra a kerületbe érkezett Tóth Pál dr. békéscsabai é.s Jenes András jákóhalmai képviselő is. Gelsesziget, Bocska, Magyarszerdahely, Magyar-szcntmiklós, Zalaszentbalázs és a többi községek né|>e mind nagy számban vett részt a valóban impozáns gyűlésen. Magyarruliás leányok virágcsokrokkal és a kerület népe a rega szkod ás minden jelével halmozták él Drózdy Győzőt, akinek valóságos diadalútja volt. A hatóságot dr. Lontay Alán főszolgabíró képviselte.
Dr. Hajdú Gyula kerületi elnök délután 2 ómkor nyitotta meg a népgyűlést, rámutatva arra, hogy mit eredményezett az összetartás, ime: — ebben a kerületben is sikerült győzelemre vinui a N*mzéti Egység zászlaját. Ennek az egységnek a győzelmét jelenti Drózdy Győző megválasztása, ennek eredménye Drózdy Győzőnek a pártba való belépés. Rámutatott azok szere pére, akik ezt az egységet megbontani szeretnék. Konck\\*jk ezek, politikai nureg-kcverőU
és békebontók. Rámutatott a Nemzell kgy.vég hódító útjára és _ a kormány eredményes munkájára, összetartásra buzdította a jxdgárságot a ;nai súlyos viszonyok közértté.
Dr. Tóth Pál hosszabb beszédében rámutatott Drózdy Győző nagy szociális érzékére, népi politikájára, n mellyel mindenkor a magyar nép ügyeit szolgálta és mindig igyekezett a hozzáfordulókon teljes erejével segi-teni. Figyelmébe ajánlotta a |>olgárság-n«k azt a íórliut, akinek minden cselekedete és tevékenysége csak a magyar népért történik. Majd foglalkozott a Gömbös-kormány három évi munkájával, az ország megmentése érdekében lolytatolt politikájával, amely minden vonalon érezteti hatását. Kgyetkü kormáíny pem tudoU vol-ua többet U^.iul a xiui súlyos kü-rulm^uvc* közölt, ,
uiint amit a Gömbös-kormány t«lt. A Nemzeti Egység zászlaja alá sorakozás-ra hívta a kerület minden hűségei magyarját. (
Jenes András, a jákóhalmi kerület országgyűlési képviselője beszédében é.CNun biráUa az úgynevezett független kisgazdapártot, amely nagyban hirdeii a falvakban kisgazda voltát, azonbaji amikor hat hónapi párttagsága alatt kisgazda védelmi javaslatokkal jóit, éppen ez a kisgardapárt nem táino-gutta azokat a parlamentben.
A ffltfgetk*! kisgazdapárt cw(u a falvakban kisgazda, a parlament-Riofaban nem
és ez volt az oka annak, hogy kilépett a ,kisgazdapárt.-ból. Majd rámutatott azokra a .stoeiAlis alkotásokra, amiket három év alatt a kormány hlkotott. Meíeg szavukban méltatta Drózdy népsreretetút és szociális munkáját a partementben "é|S a kerületének nép*5 értfekében.
Amikor Drózdy Győző szólásru emelkedett, a közönség percekig éljenezte és ünnepelte. Drózdy foglalkozott a kormány munkásságával, umcly mindenütt igyekszik a népen, a kisgazdá-
kon segíteni. A Gömbös-kormány po-litikája igazi népi és gazdapolitika, amely I
a gazdákon való svgitqnl akarást pem reklám: ak ha-zn iíj i, luaaem inhidrjn jjazda érezheti, hogy ©\'l-dlg m,t tnl a kormá/iy u W^ft.zda, földműves Wj> érdekébep.
A kamatok leszállítása, a gazdaadós ságok rendezése, a helyes birtokpolitika, a hitbizományi reform, az ipari minisztérium felállitása: mind a kor-
mány népies politikájú bizonyítják. Kitért a nép kívánságaira, a terhek könnyítését és minden társadalmi osz-tálynAjk a feifjegitősére. A Nemzeti Egy->ég* zászlójához való hűségre buzdította hallgatóságát, amely több izben tetszésnyilvánításával számítolta íélb« Drózdy beszédéi.
Majd dr. Hajdú Gyula záról>eszédc (litán a gyűlés a magyar nemzeti imádsággal én véget.
, Utána az országgyűlési képviselők Sé)lj«y Teréz nagyasszonynál tisztelegtek, aki valóságos jóleső angyala n vidékének és mindenütt segit a szegények könnyeit letörölni.
Későbben szüreti mulatság volt, jwmpás felvonulással, igazi magyaros jókedvvel, amelyen Séllycy Teréz és a budapesti politikusok is részt vettek.
n
A magyar vasutasság segélykiáltása Nagykanizsáról
A panasz-özönben ls kitart a vasutasság a keresztény nemzeti gondolat mellett
A liberalizmus teljesen géppé ala-csonyl.otta nz embert, a keresztény erkölcsi felfogás kiesett a XX. század emberének életéből. Pedig nincs más kivezető ut ebből a rettenetes kataklizmából," mint a keresztény erkölcs, a keiesztény felfogás és világnézet, amit a marxista világnézet ki akar Iriani a társadalomból. Majd beszélt a vasutasok panaszairól, igy a »különszerződés« kérdéséről, melynél az alkalmazottnak a vasút bármikor felmondhat és igy teljesen kl vannuk téve a sötét bizonytalanságnak. A nyugbér kérdéá* is reformra szorul. A szolgáhíti teljes Időt kevés vasúti alkalmazott éri el.
Vasárnap délután fél 4 órakor tartotta gyűlését Nagykanizsa vasutas-sága u Kuth. Legényegylet nagytermében a vasuti.sok szokatlan nagyszámbiui való részvétele mellett. Budapestről megérkezett Pllll^ Viktor, a VOGE országos főtitkára, Vattváry Lajos titkár és Csinos László országos jegyző.
Muróthy Oszkár intéző elnöki meg nyi\'ója után a Nagykanizsáról távozó Schultheisz Antal és Németh Pál helyi VOGE-jegyzók helyére Mayasházl Károlyt és Tüskés Istvánt választották meg. Majd baterjesztet-ték a költségvetést és a helyi Ilók évi működéséről szóló jelenést.
A keresztény és a marxista gondolat harca
Csinos László központi szónok a*, országos központ teljes elismerését fejezte ki a nagykanizsai főcsoportnak lelkes munkásaágáért. A VOGE. ben tömörült közel 25.000 főnyi magyar vasulasság - mondja — keresztényszociális alapon áll. Beszélt a tömegek nagy nyomoráról és szén-védéséről, amely nagy lázító eszköz a marxisták kezében. A reformok szükségesek, de az embereket át kell hatni a keresztényszoclálls gondolat, nak. Rámutatott arra, bárhova tekint is az ember, nem lát sehol szabadságot, csak zsarnokságot. A munkanélküliség kérdése ma már egész Európát foglalkoztatja. A .nemzetek a nagy nyomorúságban mos; arra törekszenek, hogy egymást puszti\'.sák
"J-8 tagu család hogyan éljen meg 18 filléres órabérből?
Vasuáry Lajos a következő szónok. A vasutas társadalom kérdezi vezetőitől: vájjon a szociális kérdések megoldása milyen uton és milyen eszközökkel érvényesül ? Egy uj világ kontúrjai bontakoznak ki a magyar égboltozaton, - mondotta. Vájjon mi íog következni ? Elpusztul-e a fehér ember kulturája és kö veikezik e annak a moloch-államnak a lipusa, amely most Oroszországot rázza ? A VOGE ebben a világ-kaoszban a magyar nemzeti és keresztény gondolat tántoríthatatlan haroosa. Magyarországon a vasutas. lság helyzete óráról órára súlyosbodik. De nem lehet még azt sem mondani, hogy a vasuta6ság nyomorúságának mélypontjához jutott- Vázoltu
Teleion 149.
T
Telefon 149.
Lőtt vadat
minden mennyiségben és bármely időben a legmagasabb áron vásárol és azonnal fizeti
Rothler Gyula
a^Magyar Vadklyltell Vállalat Rt azombathelyl megbízottjának v na|ykanliMÍ talap*.
Telep és iroda: Nagykanizsa, Korona-szálloda.
Teleion 149
| Telelőn 149.
24
a vasutasság küzdelmét a munkabércsökkentés ellen. Az a helyzet, hogy a pályafenntartási munkások 18 filléres órabért, u fütöházlak havi 50 60 pengőt kapnak, a műhelymunkások bérét csökkentették. A szociálpolitika - mondta - csak kortesbeszéd lett, de messze van a megvalósulástól. A VOGE mindezeket a szociális kérdéseket a keresztény világnézet alapján akarja meg-oldani, a .Quadragesimo Anno és a Rerum novarum encyklikn alapján. A munkásban a munkában az emberi méltóságot kell megbecsülni. 6-8 tagu család hogyan ájen meg 18 filléres órabérből? És akkor egyke ellen és seinmike ellen beszélnek ! Az államhatalomnak er. kölosi kötelessége, - .mondta - hogy ezeken a lehetetlen állapotokon segítsen a létminimum megállapításával. Soha nem volt még keresztényibb és magyarabb a inagyar vasutasság, mint a mai súlyos hely. zetben. Azért a nagygyűlésből üzeni: állapitsók meg végre a vasúti munkásság létminimumát I t
TIz százalékos fizetésemelést követel a VOQE
PÜllch Viktor országos * főtitkár beszédében hangoztatta, hogy a vasulasság kenyere ma nemcsak kicsi, hanem bizonytulun is. Utalt a szegedi Kamara ama megállapítására, hogy most már elég volt a 11-zctés-csökkentéaekből, mert ebbe belepusztul a vusutusság, de belepusztul az ipur, a kereskedelem, a vállalkozás és a többi kategóriák is, amelyek a vasutasságból élnek. A VOGE tiz százalékos ílzotéseme-lést követel a vusutusság részére. Beszélt azután arról, .hogy sshQl sem lehet elhelyezni a vusutusság gyermekeit. A vasútnál is igazolványos altisztek szorítják ki a vasutasgyer-mekeket. Az autonómia visszuáltitá-sát követeli, hogy megszűnjön a protekció.
A vagutas&ág követeli.. •
A nagygyűlés határozatban kimondta, hogy követeli a csökken-tett munkabér visszaállítását, tiltakozását jelenti be minden tervezett bérk\'gzáliLás ellen, a különszerződés megszüntetését követeli, kéri, hogy a vasutasok gyermekei előnyben részesüljenek a vusutnál állások betöltésénél, kéri végül a családi pótlék rendezését és annak a munkásokra való kiterjesztését.
Maróthy Oszkár elnök zárószavai után vasutosgyülés u magyar nemzeti imádsággal ért véget.
A vasárnapi vusutoanagygyülés a magyar vasutasság ncmacetl érzésének, kipróbált megbízhatóságának tanújele volt és bizonyság, hogy ez a derék és széles osztály megérdemli, hogy az illetékes tényezők komolyan foglalkozzanak panaszaikkal és segítsenek azokon.

- IX«u*bb bel- é< knltaldl n<>i é« térti stóveiílt késxs4g{gcl bcmul«tj« ré-tclk&iyszer nélkül Slnger uh*láaihiiz
Legújabb öszi és téli divatáruk megérkeztek
HÓI pongyolák és
loi
svájci alsónemflek
Boykabátok gyermekrnhák
Esőké esőgi
F. B. harisnyák
Del-Ka
cipók
Szomolányi áruházéban
Mt ascptember 24.
HALAI KÖZLÖNY
17.30 Hanglemezek. — 18 A rádió Urgysorsjóték húzása. — te Végh Sándor hegedül. — 19.40 AuH\'rikui mugya-rok. (Fülöp Hona.) — 20.10 Csóka Béa magyar nótákat énekel, kíséri cigányzene. - 21.15 Hírek. 21.10 Szerenádok Előadj" Bertha István szalonzne-IKK. - 22 Időjárásjclentés. 23 (lut-tenbeig György jazz-zenekarájvik rnu. „m. - 0.05 Hirek.
Budai** IL
18.10-18.80 Tánclemezc*. - 19.10 llogyan nézzünk képeket? (Etek Artúr.) - 19.40- 2020 Vemadi Edil zongorá-lik. — 20.25 A mQrciUég vándorlása a Földön. (Dr. Pécsi Albert.) _ 21 Hírek.
Bíea.
17.30 Filmlcmezek — 10.10 A szcj>-tember 24-i bécsi légvédelmi gyakorlat. — 20 A senebarálok társaságának idei hangversenyei. — 20.15 Hungvír-seny. - 2120 Rádiózenekar. - 23,10 KJdiórenekar. — 23.45 Jazz.
Kedd
6.45 Toma. — Utána hanglemezek.
- 10 Hirek. - 10.20 Beszélgetés egy öreg cimbalmossal. — 10.45 Kötött kosztüm készítése. 12.05 Az 1. hon-védgyalo^zied zenekam. - 12.30 Hirek. — 1320 Időjelzés, időjárásjelen-éts. — 13.40-14.20 I). Nagy Béla zongorázik. - 14.10 Hiiek, ártk. - 10.10 Asszonyok tanácsadója. (Arányi Mária )
- 18.45 Időjelzés, hirek. - J7 A husgyulladás és fogköké|>zódé4. (Dr Országh Nándor.)
Ii«|1 IL
18.06-18.40 Weldinger Kde szalonzenekara. — 18.45—10 Cigányzene. — 19.10-11)40 Mezőgazdasági félóra. -19.50—20.15 NoTOtny -Knbicsek har-monlka-kettös. — 20.35 Hirek. — 21 — 21.50 Tánc lemezek. — 21.55 Néhány szó az angol közvetítésekről. 2210 —22.40 A brit rádió társaság «lsíí anggl-ny«lvö helyszíni közvetítés ItudajKrsl-rfll.
BMa.
7.20—8 FUvósitfne lemezeken. 12 Könnyű zene. — 14 Salvali tenor lemezei. _ 15 20 Gyermekdalok. - 10.09 0|*J falemezek.
17.20 Hangverseny. — 20.10 Daloló, muzsikáló Bécs. — 22.10 Brahms: F-moH zongoraötös. — 23.10 Osztrák né[>-•» tanecehen. — 24 Tindeinozek.
Kezdődő fitteretniesxesedésnél ttffH éhgyomorra egy potiár termí-Itttu .Ferenc Jőzset* keserűvíz ugy u alhaal pingált, mint az e mésztél renyheségét megszűntei!, a re-keszizon emelkedését csökkenti és a magu vérnyomást mérsékli. A gyakorlati orvostudomány vezető személyiséget a Ferenc Jőzeel vizet azért becsülik olyan sokra, mert ez a változás éveiben t> gyorsan éa rendkívül enyhe módon szabályozza a szervezetre oly igen fontos gyomor és bélmüködést.
- BatwvéaéiWa nem fr>.dl Telje, kininiailaaknt reodkivül «Uny«a H« Wnieléare, aót kamatmenwnee la aail-Btank. Kopltdn tnrtoriruhiz, Horthy Vlklówt 4.
Megindult a küzdelem 18 városatyai mandátumért
Erős választási harcokra van kilátás
A nagykanizsai városi képviselőtestület 38 választott tagja közül 18-nak a megbízatása az idén lejár. Közeledik tehát a városi választás. A 18 ki\'sö megoszlik mind az öt községi választókerületben, igy tchát az egész várt sb.in már mosl folynak a készülődések u választásra. A harc erősnek Ígérkezik. A kiesők is tartani igyekeznek pozícióikat, az uj városatya-jelöltek számú pedig már is felettébb tekintélyes. Külön lista
összeállítását tervezi a Városháza, a
Nemzeti Egység és természetesen a városi ellenzék is. A választás időpontjáról még nem történt döntés, de novemberben vagy december első felében bizonyára megtörténik.
A mandátumok tudvalévően hatévesek, igy fokozza a mostani választások ambícióit az a tény is, hogy a most ki"gészülő uj képviselőtestület már meg fogja érni a következő polgármester-választást is.
SZÉP LEHET...
Rranyvlrégos őszi avaron
szép lehet csendesen menni... menni
és nem fordulni sohase vissza
és tudni, hogy nem hlv vissza senki.
Szép lehet repülni szembe a nappal a földi sírból, tisztén, szabadon, lenni egyszerre madér, ember, isten és nem érni állomást sehol.
Szép lehet Igy ősszel az erdőn egy messziről eltévedt sikoltás, amire sorban széz visszhang felel, de sehol, soha senki más.
Szép lehet a fjordokon a hajnal, ahol nem |6rnak tavaszi lézak, ahol a csend százéves mér tálén és elmenőt vissza sohase vérnak.
És van még — mondják — a vllégon sok éldott, messze, szép dolog... És van mindennél szebb csoda: mikor egy szív a párja fölött dobog.
...Milyen szomorú; születni, lenni és meghalni annak, aki ennyi szépről mindig csak álmodott.
BARBARITS LAJOS
Ilyen jól vagy Ilyen rossznl megy nekünk?
Rövidesen nem lesz már zálogház sem Nagykanizsán
Minden városban van egy intézet. amit a kisemberek bankjának szoktak nevezni. Röviden »zacl-«nak is hivják. Megszorult emberek apró holmijai vándorolnak oda, hogy pár. pengős lélegzethez juttassák tulajdonosaikat. A mai nyomorult világbun különösen sokan tekintik pillanatnyi anyagi forrásnak, pénzzavarban segélyhajónak a zálogházat. Nagykanizsán is évek óta működött zálogház, mig most egyre gyakrabban
hallottuk, hogy a nagykanizsai zálog ház megszűnik.
A Zalai Közlöny munkatársa érdeklődött a helyzetről és illetékes helyen a következő felvilágosítást kapta :
- A nagykanizsai zálogház megszűnésével kapcsolatos hirek nem alaptalanok, mert szó van arról, hogy a zálogházat valóban bezárják. Ennek oka azonban egészen családi jellegű. A zálogház jelenlegi tulaj-
Legszebb szövetek, bársonyok, selymek, szőrmék, dus választékban
Kész kabátok legújabb
divat szerint
$
INGER DIVATARUHAZ
Alapítás: 1860.
\' Memmi
oJt éitkkdtiií iaműma,
MklRJŐZSEF
FEHÉRSZAGTALAM
\'B^müveMrt.
100 °|o-lfl hazai gyártmány 1
Kapható t
Épületfa-, épitésUmyag-és festékkereskedesben
donnosa családi okok miatt elköltö. zik Kanizsáról <s ezért szüntetik be a zálogházat. Hogy ez mikor történik, azt még hozzávetőlegesen sem lehet tudni. Jelenleg már uj zálogtárgyakat nem vesznek be, a bennlévő tárgyakat pedig kiváltatják. A zálogház megszűnése, tehát csak az utolsó zálogcédulji lejárása után történik.
A városban olyan hirek is terjed, tek el, hogy a zálogház rosszul megy. Ezt a legerősebben cáfolja informátorunk és kijelen tette, hogy éppen az utóbbi időben lendült fel a forgalom. Kis párnapos kölcsönökröt van különösen szó, amelyeket legfőképp az iparosok vesznek igénybe. Megtudtuk azt Is, hogy a jogot a tulajdonos el akarja adni, tárgyalások voltak, vevő azonban mlndezideig nem akadt. Ugylátszik nincs senki, aki ma 40 ezer pengő tőkével rendelkezzék. Allitólag ugyanis ennyi forgótőke szükséges a záíí>gház fenntartásához. A város-nak is már hónapokkal ezelőtt felajánlották, a beadványra azonban a város mindezideig nem válaszolt.
A zálogház ajtajában véletlenül egy »pácienssel« is találkoztunk, aki éppen pár pengő kölcsönt Bzeretett volna felvenni a családi ereklyeként őrzött nagyapai hatalmas aranyórára. A fennemlitett okok miatt azonban már nem kapott rá semmit. Szomorú arccal távozik, valami levertség, vagy inkább erős gondolkozás látszik az arcán, amikor megszólítjuk. Iparosember. Családos. Nehezen lehet szólásra birnl, de aztán kiönti szive • bánatát:
- Látja, ide jutottunk. Szomorú ez, kérem. ez az egyetlen klut. Ha kapunk egy nagyobb megrendelést, ninc6 pénzünk anyagra, előleget kérni csak Igen kevesektől lehet. A bank nem ad pénzt, - kinek jó máma egy szegény iparosember ? -Így kénytelenek vagyunk pár napra Így szerezni kölcsönt, hogy az anyagot beszerezhessük. Ha leszállüottuk az árut és fizettek, - ami mindig kétséges - akkor kiváltjuk a tárgyat, ha nem... akkor marad. Lassan aztán már nem lehet semmit beadni. Hogy akkor mi lesz, nem tudom...
Miltényi cipőáruház szenzációs cipőkkel várja Önt.
Ha minőségre súlyt helyez, viseljen Mlltényl-clpót I Iskolai és cserkészclpök nagy választékban
MUtóftiyi Sándor és Fia cipöéruhAza, Fő ut 2. sz. Városházpalota.
ZALAI KÖZLÖNY
1939. •><
24.
,M\\" cipőáruház őszi MMal megérkeztek
Fő-ut 12. szám.
Női flvatclpók
P 8*0, 9-80,10*80 és feljebb
TUDJA MAR ?
.Jwgy milyen aranyos esel játszódott le az egyik ügyvéd-család. ban, ahol a família büszk-sége most lépte át az iskola küszöbét ? Az apró emberpalánták sok dorüs percekét szereznek szüleiknek, különösen Igy éve tején. Minap az egyik újonc az. zai kezdte beszámolóját az iskolai •eseményekről, hogy : »ma már ne. hnzet tanultunk ám, papa!«. A kl váncsl kérdésre « kis nebülö nagy. komolyan Igy jelelt : ^Pontokat kel. lett rajzolni /« - és nuitalpf Is a pontokkai teletűzdelt palatáblát. -Egy másik csilládban a déli b<szá. mólónál a kis nebuló megemll\'t hogy <* tanliónénl két flut kiállítóig mert rosszalkodtak. »Csak vigyázz szépen, biztatják a boldog szülök, hogy te ne kóstold meg azt a bűn. tetést.U - »Nem hiszem, - feleli egykedvűen a csöppség - már ma
Is én voltam <tz egyik!* •
-Jiogy a nagyk(mizsal Kir.ske. delml Alkalmazottak nagysikerűnek lgérk"ző szezonnyitó táncestélyüket
október 12én tartják?

..Jtogy a Márki napi vlrágözönlnn sulyosabb ajámlékok Is voltok ? Mint most kiderült, a legsúlyosabb egy zongora volt. Karikagyűrűk Is vol. tak a névnapi meglepetések közölt. A névnap örve alatt csendes titok, ban löbb Márkinak kötötték &s a fejét.
— Torontáli, kézzei csomózott magyar perzsák stb. szőnyegek, függönyök, butorkelmék Singer Divatáiu-bázban.
— (Bélyeggyűjtők találkozója) szerdán délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében.
MI egész- és bokacipők I Férfi divatcipók
P 9*80, 10-80, 12-80 és feljebb | P 9-80, 10-80,11*80 és feljebb 1
Gyermekoipfik
19-22 23-26 27-30 P «-»-4 P I-4 M P ••§0—7
Gunde Géza motorkerékpár-balesete a gelsei országúton
Egy fával megrakott szekér okozta a karambolt
Szombaton este könnyen végzetessé válható motorkerékpár és szekér karambol történt Gelse község határában. Motorkerékpárján rendes sebességgel hazafelé tartott az országúton Gunde Géza, a kanizsai urltársaság Ismert tagja. Mikor Gel-S2 határához ért, vele szembe jött Nagykanizsa felöl egy fával megrakott sz kér. Eddig még meg nem állapított módon a motorkerékpár oldalkocsija beleakadt az uton szemközt haladó szekér löc6ébe, a
mely mintegy 50 fokos szögbe fordította a motorkerékpárt, ugy hogy Gunde nagy ivben kirepült az úttestre és ott elterült. Épp akkor ér-Ékezett oda Grosz bérlő, aki látván a történteket, telefonált dr. Kajtár körorvosnak, aki autón érezett a helyszínre és első orvosi segélyben részesítette Gunde Gézát, majd be-hozta a nagykanizsai kórházba.
A kórház hétfőn dél lött értesítette az esetről a nagykanizsai kapitányságot.
Tanulságos számok a kanizsai strandfürdő életéből
Mindenütt nagy a visszaesés, csak ott nem, ahol az árakat leszállították
Bezárták a kanizsai strandfürdőt. Az első csonka év és a tavalyi szezon fellendülése után az idei nyárhoz fűzött remények nem váltak be. Hibáztatni nem lehet senkit, mert az Idén a viz igazán kifogástalan volt egész nyáron és kellemesebb városi strandot kívánni sem lehet, mint a kanizsai. A visszaesés egyedüli oka a mostoha körülményekben, elsősorban a tífusz-járvány rhiSztó hatásában rejlik.
Az Idei és a tavalyi strand-idény számadatai a következők :
1934-ben 12 filléres látogató-jegyet 6100 esetben váltottak, az idén 4341 esetben.
A 20 filléres sport-jegyből tavaly 700, az idén 205 fogyott el.
34 filléres gyermek-jegy 1934-ben 1200 darabot, az idén, amikor ezt a jegyet 24 fillérre szállították le, 1161 darabot váltottak. Az árleszállításnak köszönhető, hogy ott a csök kenés jelentéktelen.
A közös öltözőbe 44 filléres jegyet tavaly 4550 fürdőző váltott, az Idén 3742.
Az 56 filléres szekrényes öltöző-jegyből 1934-ben 3600, az idén 2272 fogyott el.
A kabin-jegyek ára is olcsóbb lett, mint tavaly s igy ezeknél sincs érezhető visszaesés. 1934-ben 80 egyszemélyes és 60 kétszemélyes kablnjcgyet adtak el, 1935-len pc dlg 82 egyszemélyeset és 51 kétszemélyeset.
A kisbérieteknél (6 jegy ötnek az áráért) nagy a visszaesés. Tavaly 880, az Idén 660 fogyott el.
Egész idény-jegyet 1034-ben egyet sem váltottak, az idén 9-et, félidényjegyet tavaly 7 darabot, az idén 9 darabot. Hogy itt emelkedés van, annak okát ugyancsak az árleszállításban lehet keresni. I
Egy-egy uszás-oktatás idejére érvényes jegyet 1934-ben 17, az Idén 7 esetben váltottak.
Amely kategóriáknál leszállították az árakat, ott kivétel nélkül - a rossz szezon ellenére Is - Iényegte-len a visszaesés, vagy csekély emelkedés mutatkozik. A számok tehát megmutatják a strand jövő tarifapolitikájának követendő útját.
A Vadember és családja
(M&ra Ferenc kín,ve)
Móru Ferenc e kötetének műfaját n«héz meghatározni. Mese, novella, történet, visszaemlékezés — qgy azonban bizonyos: felnőttnek, gyereknek személyválogatás nélkül szivéhez wlól mindegyik gyöngyszem, amit unokája, a .Vadember* köré füz ebben a könyvében az író.
Végig zeng"az egész könyvön Móra minden Írásának alaphangja: a szeretet. Ritka biztos szemmel és jóizü megfigyeléssel szemléli azt a kicsiny, de önmagában teljes világot, ami a gyermek kóré felépül; s észrevétlen művészettel hozza napvilágra a .gyermeklélek változatos kincseit, kacagtató, sokszor meg elgonikjlkoztató történetkéket.
Kitűnő pszichológus az iró s evvel időtlenné, a napi é-s személyi aktualitásokon tuti érdekességgel telivé teszi a könyvet. A <Vadember* a gyermek s veje szemben a felnőttek világú.
Az egó z könyvet beragyogja Móra aranyos, felejthetetlen humorú; ez teszi mindenki számára meleg emlékké Mórának ezen legújabb kötetét.
A könyv ára fűzve 3.to pengő. (Révai kiadás.)
A ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
/S <i7>
— Arra, hogy
talán volt az az nr katona éi mégis ért annyit a kardforgatáshoz, Iiogy nem lehet egészen védtelennek mondani?
— Hál azt sem tudják az urak, hogy az ellenfelem többszörös vivóbajnok? Érdekes! Olyan részleteket, hogy fel-üvöltöttcm a gyönyörűségtől, amikor vért láttam, tudnak, de ami igaz, azt nem tudják! — méltatlankodott a hadi-
nagy. * ~
— Ez csak ízléstelen és ostoba színezés. A hadnagy Ur tehát azl állítja, hogy Lóránt főjegyző azonos az ismert vivóbajnok kat?
— Sőt, kétségtelen bizonyítékokat viszek magammal, _ jelentette ki a hadnagy önérzetesen.
I)e az újságíró már csak fétfflllel hallgatta, feszült figyelemmel nézett ki az ablakon s amipaor1 egy kis állomáson a vonat csikorogva ült meg oda-kiáltott Bodornak:
— (Irat n Iá tok hadnagy ur! Minden jót! Azonnal telefonálok a lapnak!
és már ugrott is le a kocsiról.
Bodor bement a fülkébe. Az ezredes
motyogott valamit, a piásik oldaláru fordult és tovább aludt. 0 is végigheveredett az ülésen. Egy ideig hallgatta a kerekek ütemes kattogását. Később elbágyadt az enyhe ringástól és egyforma kattogástól, majd RoUám gondot... A kerekek kattogása mind halkabb lett, a vonat megállt. Kilépett a pályaudvarra, ahol sok-sok újságíró állt sorfalat. Mind egyformák voltak és telefonkagylót tartottak a kezükben, a szájukból betűk Ugráltat a készülék kis fekete kürtjébe. A sorfal végén a miniszter előszobájába nyitott. A díszesen faragott Íróasztalnál Tőrök ült tábornagyi egyenruhában és szokott jóságos mosolyával mondta: 1
— Hát, édes fiam, a király már meghozta az ítéletet. Nincs semmi baj, csak egy kicsikét le fognak fejezni. Hogy a kivégzés ne essen rosszul, majd Rolla -sújt a bárddal. Menj be a másik Szobába, már ott vár. Szervusz, a viszontlátásra | — Barátságosan megrázta a kezét és — mint szokta — rágyújtott elaludt rövidszivarjára.
— Köszönöm I - felelt Bodor összeütve sarkantyúját ós azzal a biztos tudattal lépett be a feketével bevont szobába, hogy Rolla ugy sem tudja őt kivégezni. A lány ott állt a "töke előtt hatalmas kétélű pal\'osra támaszkodva és édesen mosolyogva kérdezte;
— No, mi az utolsó kívánsága, hadnagy ur?
A haduagy kitárta karjait, magához öleltje u lányi. Rolfr is ál akarta ölelni, ejeresztetle súlyos pallosát, amely nagy zuhanással a *hudnagy lábához csetL
Riadtan nyitotta fői szemét. Az ezredes állt mellette.
n-r cihelődj! Megérkeztünkl - szólt rá kissé érdesen, mert bosszantotta, hogy Ilyen izgalmak előtt aludni tudott.
4 várba hallattak. A narancsőrtiszl bejelentette őket, majd feltárult a szárnyas ajtó s már olt álltak a hatalmas ur előtt, aki egyszerű, nagyméretű tölgyfa íróasztal előtt ült. Tekintete kutatón siklott rajtuk végig. Hideg kék szeme ugy ragyogott, mint a drágakő. Kemény metszésű arca sárgásba hajló .márvány színére emlékeztetett. Karcsú, öles alakja lassan felmagasodott íróasztala mögül és három határozott kemény lé|»és után megállt a két tiszt előtt. Felülről nézett le rájuk, mint «gy élő szobor. Félelmes volt.
— Ezredes ur elkerülhetetlennek tartotta az úgy fegyveres elintézését? — kérdezte halk, metsző hangon.
— Igenis, kegyelmes uram! — felelt az ezredes hatánozottan.
— Hadnagy ur, mondja el az esetet röviden ós őszintén, ne hallgasson el semmit. Amit cl kell hallgatni, azt majd én úgyis megteszem.
Bodor pontosan elmondott mindent.
— Megállapítom, hogy a civilt ön sértette meg... El kell ismerpem, hogy nem kérhetett bocsánatot... Helyesei, cselekedett!... Helytelenítem azonban, hogy feltűnően \'kinevette. Mert idősebb volt önnélI... Miért ne-nevette ki? — pattant az utolsó mondat élesen, fenyegetőn.
— Nem tehetek róla, kegyelmes
uram, de mulatságos volt az a kívánság, hogy azonnal kérjek bocsánatot a nézők százai előtt, szinte színpadias körülmények között, azon a napon, amikor arra a pályára léptem, amelyen a rettcnthetetUnjég kötelező — felelt Bodor.
— Helyes... Hmm... Öljetek le itt a társalgóban.
Bevezette őket egy kisebb terembe.
— Gyújtsatok rá!
0 maga adott tüzet, azután konyakot töltött és kocintott velük.
— Nem esik rosszul erre az ijedségre ml? — tréfálkozott. Hatalmas fűstPelhőt fujt a monvezett relé és összeráncolta a homlokát:
— TI már tul vagytok minden .bajon, — jegyezte meg.
Tekintete az ablakon át letévedt oda a napfényben ragyogó soktornyú képviselőház felé.
— J)e azok ott njfig akarnak engem enni. Igaz, hogy az asztalra üthetnék, de most nem lehet, mert a költségvetést tárgyaljuk ós kntonáktól ugy Is sajnálják a pénzt, hát még akkor, ha az ember odavág! Kellene valami, amivel el tudjam őket hallgattatni. Ha legalább egy embert megsebesített volna párbajban az az i^é... tűnődött a miniszter.
— Tizenhárom urat vágott serpenyői * és többszörös vivóbajnok, — szólalt meg nz ezredes.
A miniszter felugrott:
— lehet erre valami bizonyítékot szerezuiíl — és kérdőn ránézett a hadnagyra. (Folyt kir.)
2alai közlöny
JWfíi
— (A kórházi bJíottság ülésa) Nagykanizsa kórházi bizottsága sannbat dél-után összeült a városháza tanác:.tcr-niébdi Armuth Náthán elnöklete alatt. A tál re szükséges szállít isokkal és megrendelésekkel foglalkoztak ís több céget megbiztak szállításokkal.
— (Még leh«t JpUntkcijnl a Ketou:-tes Gyorsra) A szeptember 29—30-án tcrvcuctt Keresztes Gyorsra, amelynek ára 8 i>«ngő 54 íiWóp- még lehet Jelentkezni a menetjegy irodában é» az egyházközség irodájában a plébánián.
— (Halálozás) Rózsás János b.irbély 21 éves leánya rövid szenvedés után hétfőre virradóra meghalt. Temetése 24-én, kedden délután 4 órakor lesz.
— (Az IpAro\'&ér efcő látoe;eája) A nagykanizsai ij^iostársadaiom egyik legkedvesebb szórakozása volt az elmúlt szezonban az J pároskor ál Hl lendezett láncicák íorozatu. A tavalyi nagysikerű estélyek után a rendezőség az idén is módot akar adni az ij>aft>s-ság olcsó és házias szórakozásának, ezért kéthetenként családias lám estéket tart. Az első ilyen teaest október 5-én lesz az Iparoskör helyiségében.
— (Tankönyv adományok) A róni. kath. egyházközség 100 j>engö értékű tankönyvet, a Szent István Társulat 20 darab, (iozdán Ernő egyházközségi jegyző 10 damb tankönyvet adományozott a sizicgénysorsu iparos- és elemi iskolás növendékeknek.
— A msgyar textlllpmr fejlődése minden téren meglepő. Rulorszövete-ket, brokátokat például korábban csak az osztrák és francia gyárak készítettek megfelelő minőségben, csak Bz utolsó idők vivmánya, hogy « honi ipar e versenyt a világpiacon ás. A Schütz Áruháznak sik«rölt nagy tétel butor-»#lyem maradékot — káprázatos színben — olcsón vásárolni és jövő héten bocsájtja e csodaszép árut megfelelő darabokban nagyón mérsékelt áron v«vői rendelkezésére.
— (A ki&M»ul fc^télí szüreti rautatság.1) Vidám nótázástól voltak hangosak Klsknnizsa ,utcái vasárnap a délutáni órákban. A Kiskanizsui Levente Egyesület tartotta szüreti mulatságát a mindenkori hagyományos népszokások szerint. A falu régi jellegzetes "lakjai, kisbiró, bakter, csikósok lovakon száguldozó fiatalság, kezüidjcn fokossal, betyároknak öltözve sok mókát éi humoros jelenetet rögtönözve szórakoztatták Kiskanizsa néj>ét. A felvonulás után (melyet a leventék zenekara k^ért) a Lcxentc Otthonban reggelig tartó táncmulatság következett. A mulatságon résztvett a nagyszámú közönségen kivül dr. Krátky István I»lgármester, dr. Hegyi Lajos főjegyző és Rtemser Gusztáv testnevelési vésető is. A hegybiróné Erős I\'erencné, a hegybiró dr. Szabó István volt. A szépségverseny győztese Bánáti Bözsi. A
\' tumor összeállításáért és a rendezésért dicséretet érdemelnek a kiskanizsai leventék.
— tatéueti és Iskolacipőket Miltényi cipőáruidban veszünk.
— (Megegyezés mx egerszegi sztrájk-front(Mi) Szombaton örvendetes változás állt l>e az egerszegi sztrájk-fronton. Vitéz Tabó<ly főispán beavatkozása jó hatást tett az érdekeltekre, ugy, hogy ® megegyezés létrejött a cipész-segédek
o munkapdők kőzött. Egysé^s mun. kabér és 10 órai munkaidőben álla-jwdtak meg, megegyeztek a koszt és a lakás kérdésében is. A cipészek tehát hétfőn már munkába álltak. A magyarszabó segédek ügyében a fői* pán szintén adott tárgyalási abjpot^ bár még nincs megegyezés, de az u legjobb kilátásokkal kecsegtet. Aa «gerszegi sztrájkfronton tehát már csak a magyarszabók tartják magukat.
— Férfi fe (fai dhntrtpOk & ctw
késw-ipők legolcsóbban az .Ideál, fl^őáruházban Fő-ut 12. szám.
-(A magiKtttizMistyü áram h*l«lt)n)
A no; okban halálos szerencsétlenség történt a Toponár községhez tirtozó IésaCrlak pusztán villanvjavitás közlőn. A javításnál segédkezett Kovács János t3? éves uradalmi traktoms is, "ki felmászott u 15.000 voltos feszültségű villarfyoszlopra, bár azfmegtii-tolták neki. Véletlenül a vezetékhez ért, amitől oly erős ütést kajmtl, hogy leszédült. Eszméletlen álladóiban szál-litollák kórházba, de nem tudtak rajt segíteni, meglialt. Esés közben gerinc-töié.t szenvedett.
- Az UJ Idők hruazkőtetei lexikont • d ajándékba etfriistőtaek. Minden előfizető, továbbá mindazok, akik az 1035. óv végéig az előfizetők sorába lépnek, minden ellenszolgáltatás nélkül az Uj Idők mellékleteképpen, negyed-évenkint megkapják Az Uj Idők Lexikona egy-egy kötetét, évenkint tehát négy kötetet. Az Uj Idők Lexikonával ié>zlelesen foglalkoznak a lap eheti számában.
— Papának, mamának és az egéac családnak Miltényi cipőt veszünk.

h
Diadalmas nap]a volt vasárnap a kanizsai sportnak
A Zrinyi megverte a dombovárí VOQE t, az NTE győzött Kaposvárott
SzOrencKÓs napja volt )i kanizsai sportnak a szép őszi vasárnap. Nagykanizsán is vidéken is a kanizsai sziliek győzlek.
A Zrinyi Torna Egylet Nagykanizsán mérkőzött ú dombóvári VO(iE csapatával é< azt 2:1 (1:0) arányban megverte.
iA Nagykanizsai Torna ügylet I. csapata Kaposvárolt az ottani Turul I.
csapatával mérte össze az erejét. Itt a kanizsai csapat 4:3 (3:2) arányú győzelmet aratott
Jól szerepelt Kaposvárott az NTE II. is, amely a Turul II. csapatával 2 :2 arányban végzett.
Részletes információkkal lapzártáig egyik csapat «em szolgált, igy csak az eredmények közlése van módunkban.
ifjúsági bajnoki mérkőzések |
Sáska-Levente—Kereskedelmi iskola 2:0 (1:0).
Rákóczi FC—Ipariskolai SE 1:0 <1:0>.
A többi mérkőzés elmaradt.
Kerületi eredmények
I. autály.
SBTC-DVAC 0:0 (2:0). PEAC—NSE 1:0 (0:0).
I\'VSK KRlAG 2:0 (1:0) PBJG-TSE 5:2 (2:0).
II. osztály,
CsTK-KRAC II. 2:0 (1:0).
Magyarország-Csehszlovákia
1 :0 (0:0)
Magyarország csapata nehéz küzde-lein után győzött a csehek ellen az Európai Kupa küzdelemben.
i szezonzáró nszóversenyen Krása lános legyőzte Lengváry Györgyöt a 400 méteres gyorsnszáBban
Szépszámú közönség részvé:elével tarU»t|Ak m -g a k inizsii! s rundon vasárnnp délután az évadzáró úszóversenyt, amelyen rvBzt vettek az ismert Lengváry-livéi«k.
A verseny nem kis meglepetést hozott, amennyiben a 400 m gyors-úszásban Krása János k\'gyűzle Leng. v.iry Györgyöt.
A verseny részletes eredményei a kővetkezők:
38 egyharmad gyermek gyorsúszó-versenynél: 1. Koch Imre gimn. 24 mp, Orosz András gimn. 26 mp, 3. Kárpéti fkeresk. 27 mp.
100 m hátúszás : Előnyvers:ny : 1. Lengváry György (BEAC) 1.17, 2. Kovács István (NTE) glnvn. 1.33 (helyi rekord), 3. Begidsán Alldor (NTE) gimn. 1.37.
33 m hátuszás : gyermekeknek : 1. Orosz András gimn. 29 mp, 2. Pe. rényl László gimn., 3. Koch feladta.
100 m mellúszás : Elönyvereeny i Lengváry György (BEAC) 1.26 mp,
2. Bittera László (NTE) gimn. 1.34.6 mp\', 3. Gaál András (NTE) gimn. 1.36 mp.
66 m mellúszás fiuknak : 1. Weiser József (NTE) gimn. 61 mp, 2. Begidsán Andor (NTE) gimn. 62 mp, 3. Krása László (NTE) fki\'tesk. 66 mp.
400 m gyorsúszás: 1. Krása János (NTE) fkeresk. 6.04 mp (helyi rekord), 2. Lengváry György (BEAC) 6 13, 3. Kelemen László (NTE) gimn. 6.24.8 (egyéni rekord).
200 m mellúszás : Elönyvereeny : 1. Lengváry Akos (BEAC) 3.12, 2. Stampf Zsigmond (NTE) 3.32.8.
200 m gyorsúszás ifjúsági előny, nyel : 1. (20 mp előnnyel) Czulek József (NTE) 3.12, 2. Krása János (NTE) fkeresk. előny nélkül 2.62.2, 8. Kovács István (NTE) gimn.
A verseny értékes tiszteletdíjait Nagykanizsa város és Postl Ernő, ű Magyar Élet Biztosító R.-T. vezér-titkára voltuk szives.\'k adományozni.
Városi * 23 24. Hétfő, kedd
A pikantéria nagymesterének, Mauppasant-nak, a me-részhangu regínyek és novellák írójának legnagyobb sikere
Az ordonánc Ríttftg\'\'"*
Főszereplő a francia színpadok csillaga : Marcelle Chantal Rímek JkisérA műsor. Híradók.
Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. Az elefi előadások filléres hely árakkal 1
A felrobbant gránftt\'Usia-kltotla egy fiatalember lábát
Tapolca, szeptember 23
Megdöbbentő szerencsétlenség történt a tapolcai járás Nyírét! községében. Kocsis Gyula Hubilember a hulápi szőlőhegyre igyekezett, ahor birtokuk van. Mikor a hegyen íelíelé ment, az uton egy gránátot talált, amit magával vitt és a présházban szétszedni próbált. Kalupáccsal ráütött a gránátra, amely felrobbant és a fiatalember jobblábát tőből le. szakította. A hegyközség gazdái bekötözték, majd szekérre rakták az eszméletlen embert és hestállUoUák a tapolcai kórházba. Állapota <nagyon komoly. A csendőrség szigorú vizsgálatot indítóit.
— Ha talajvIxM • piacija, ha nedve® a lakása, raktára stb. zzlgetf Itesse egyszer „BIBER-F" teljesen szagtalan fehér babarcaszigetelővei I Sok pénst\'t&karlt meg, mert többé Ősnek nlcetrtéNre nem lesz szükségei
— Div*\'os fehérnemű selymek ixés pyjama kelmék most érkeztek Singer Divatáru házba.
Tornacipői* legolcsóbban «z .Ideál, cipőáruházban Fő-ut 12. st.
BORIINORDt.I
luirHtkk MHmfáMI Mutlw, u].k IIUrmkMt 1?fllMr, bitintfuk llt««nk*nt 1 <UI4r. ÓrU.1
Ollóval hátbatzurU a barát|át
Vasárnap délután B óra körül Kiskanlzsán egy kocsin tarUHkodott a klskanlzsai leventék szüreti mulatságán résztvevők egyik csoportja. A nagy zaj és nótázás között figyelmen kivül hagyták a fiatalabb su-hancokat, akik föl-le ugráltak a kocsiról. Göncsics József 14 éves levente ls a tulekedók között volt, Oki aztán hamarosan) összeveszett egyik barátjával, a 12 éves Lancsák Kálmánnal. A lökdösésből pofozkodás lett s végül Göncsics egy nála lévő rozsdás Ollóval teljes erővel Lonca&k hálóba szúrt. A flu nyombon összeesett. Kocsira tették és dr. Szubó István v. tisztiorvoshoz vitték, aki bekötözte. Állapota veszély«s. Gön-csicset a rendőrségre kisérték.
ID<3
1 kii i<kmi
Prog nóxls : Több fslhí, álárk délnyugati, nyugstl szil. A maisa fokozatosan olökksn (agysnlflrs
osak a Dunántúlon), több hslysn (főképp a Dunántulon ás a főváros környékén) zivatarok még !•-hatségessk.
n.plá.: Ssepteraber 24. kedd.l Rom. kst Fog. Máris. Protestáns (leltért. Ur. EIul hó 26.
GyógyuerUri ÍJJeU asolgálsl e bő napban • .Máiia. gyógywirlár gt rály-utoa 40. ét a Usloailzsal gydjy. szertár.
Gözllrdő nyitva nggsl I órától Ma 9 óráig (hétfő, aierds, pénlak délután, kedden efléu nap nőknak).
Fajalmát
EHaoal Llfaót, Szombathely.
Talefon: 178.
o
ZALAI KÖZLÖNY
Az USA pénzügyminisztere Európában
Liszafcon, s»epteml>er 23 Az Egyesült Államok pénzügyminisztere, — oki európai körútra jött át nz óvilágbo — Llszabonba érkezett.
Cseh-elienes lümetés Tessenben
TOsson, szepteml>er 23 Tfiwenben a lakosság nagy tüntetést lendezett a csehek ellen. A tüntetés buti tó oka nz volt, hogy a cseh hatóságok megtiltották az egyik nafly lengyel nemzeti ünnep megtartását
Leálltak a felsősziléziai bányák
Katowllz, stcplcmber 23 A felső sziléziai bányaüzemek igazgatósága elhatározta, ho«v az üzemekben n munkát szeptember 30-án beszüntetik. _
A motaikó uj ára
Budapest ,szeptember 23 Az árefemzfi bizottság a nyersolaj világpiaci áralakulása ntán az ásvány-olajtcrmények ámít felülvizsgálta és a motaikó árát szabályozta. A motaikó Budapesten litcrciikmt legfeljebb 43 fillér tehet. A mezőgazdasági célokra hasmáit adómentes ásványolajtermékek ára változatlan.
Közöi török-görög tengeri hadgyakorlatok
Istatnbul .szCptember 23 A tórók hajóhad az Istambulban időző görög hajómjjat cgyfiU közös hadgyakorlatot tart. A két állam tengeri nagy gyakorlatát a görög hujóraj parancsnoka vezeti. A nagygyakorlatokon repülőgépek is résztvesznek.
Csónakázás — 12 halottal
Riga, szeptember 23 A Dünna csatornán csónaksz"ren. csétlenség történt, amelynek az eddigi jelentések szerint 12 halálos ál. dozata van. Egy lett frontharcos csoport Indult kirándulásra, a csónak egy hid pillérjének szaladt és pillanutok alatt elsüllyedt. Részletes jelentések hiányoznak.
mim
Tartűéflytömtle
Irányzat i cundtt. Jorgalom; közepes. hu tan. Tt-tx 1595-1615. 78-,. 1810-16 30. 79-«a 16 25-1645, 80-1. 1640-1655. dunánt. 77-es I545-I5Í5. 78-aa 1560-1570. 79-aa 1575-1585 W-M 1585—15 95. — Ro.i pestvidéki 14 10 14 20. ml. 14 10—14 40 Zab u| kOzép 1660 -1670. Ttnuerl tlsiánluM közép ■b bpest 1560-1570
Kla4Ja ■ laptulaj itono. Kózgazdnaágl Dl. (hl.ab.rg Nyomda 4aD4laalal Lapkl.dí Vállalata N.gyk.nlzsán, FtlelSa kiadói Zalai Károly. I.Umrhan taleloar Nacvkatllaaa 78. aaám
4 — Elartax éa KSemiperlex lórii szó-
v«t«k cgyeilárusitáo ScIlúU Aruháa-


Kataaatlaatl la altlaati azabálv-saartt aapkik minden száaban nagy vá-laaitlk Beleznalnál, Sugár-ul 53. 3338
Sírbolt építését olcaón vállalom. 1 évi lAtAIIAaaal. Kováca, Király u. 33. 2788
KBlOnléle aaOat élkezóes.kózOk, aaz taldliiek, arany karkötöóra. valódi Zaolnal-lile majolika leáa-azcrvlz afadA. Kla faludy-utca 29 3478
Ka tanai éa agyanratsAaatl rlkkek legnaayobb válaazték éa legolcaóbb beazer zéal forráz Beleznalnll, Sugár-ut 53. 3339
Zománcozott 10rdAkAd eladó Batthyány utca 22. •
llalé Erzsébet-tér 14. alalt ezoba-kony-bia udvari lakla, üzlet- éa Irodahelylaéi.
3501
Blaórendll J4g állandóan leszállítóit áron kapható a Harkalaa TAglagyArban
(Magyar-utca) Teleion 84. éa 242. 3500
Karaallnk Uremflnk réazére tágaa he lylaégekel. Cint a kiadóhivatalban. 3503
Szekrény, fotelok, karnis, kónyvek és egyéb buiorok aladák. Mecteklnlheló d. u. 5-7 lg. VOrOamarty-utca 20. *
Nagy haraaalnoa kiadó, ■•rashar-dAk eladók. Száraz raktArhalylaág
kiadó Caengery ut 22. •
Egy rövid aaaaara éa egy nagy Sln-ger azabógép eladó SzéchényHér II. 3504
Az 1924. évi IX. éa az 1929. X. törvénycikknek a bortörvény fontosabb rendelkezéseit tartalmazó és lellUttö helyen kifüggesztésre rendelt kivonata újból beszerezhető
a Zalai KOzlDoy kíadúbívalaiábaa
Pő-ut ö.
Ára darabonként, kemény kartonlapra húzva I pangó.
1938. szeptember 24.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől
18.451/1935.
Hirdetmény.
A Kossuth Lajos-tér 14. sz. városi bérházban egy II. emeleti 2 szoba, konyha és mellékhelyiségekből álló lakást f. hó 26. napján d. e. 10 órakor a városi gazdasági hivatalban (II. em. 16. sz. ajtó) tartandó nyilvános árverésen 1935. évi november hó 1. napjától kezdődően bérbeadom.
Nagykanizsa, 1935. szept. 17.
Polgármester.
tt<
OST VEGYEN KALAPOT!
FÉRFIKáLAPVÁSÁB
Gyapjukalapok
3.- P-ért
Nyulszörkalapok
10.- P-ért
Keménykalapok
9.50 P-ért
o
BRÓNYAI DIVATHÁZ
HORTHY MIKLÓS-ÚT 1. (Városházpalota)
ZSEBLAMPA
la elemmel, komplett
pengő
Szabó Antal sportüzletben
Aüatok neveiéiénéi és hlzlalártnAI nélkülözhetetlen.
A valódi Fiilor csak eredeti gyári csomagolásban kerUI forgalomba. Zsákból kimért M-t ctilil h Wjti il I
2 kg.-os csomag Ara ... r>4 fillér & kg.-os csomag ára ... Hü fillér 60 l<g.-os zsák ára (zsákkal) 650 fillér
VUionUladökiuk 2 4i S kg.-oi irból eogtdm«ny. Beszerezhető:
orszAq József
mag, mfltrAgya, növényvédelmi s.erek •tb. keiebkedéaében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bírósági palota mellett. Telefon 130.
i— umm i
I mindenki a helyi kerokadókoil I éa Iparosoknál nvrvne baf
Pk 9147/1934 az 1934. vghlót 2735. sz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Schwarcz Károly agyvéd álul kép-viselt Brill Károly iavára 357 P 57 IIILISke éa tóbb követelée jáiuléial ereiéig a nagy-kanlzaal kir. járásblróaág 1934. évi 9147
az. végzéaével elrendeli klelégltiel végre-haltáa folytán végrehajtást azenvedótól 1934. évi lutlua hó 9-én leloglall, 2330 P-re becsült Ingóságokra az árveréa elrendeltetvén, annak végrehajtáal szenvedő lakásán. Nagykanlirán, Sugár-ul 8. házaz. alatt leendó megtartására halárldóul 1935. évi azeptembor hó 26. napjának d. u. 2 órája tűzetik kl. amikor a bíróilag le foglalt buiorok, kóuyvek a egyéb Ingóságokat el fogom adni.
Nagykanizsa, 1935. ávl aug. hó 14
Haán Gyula s. k. kir. blr. végrehajtó, 3.09 mint blróaágl kiküldőit.
NGYEN
kapja t
Zalai Közlönyt
jtlvó hó elsejéig,
ha most elöfizd.
a lapíulajdex, KOagaadaaáti R.-T. tMan. Nyoada éa Mbalal ........-r......., -,n„h ir,||in, .........|] r I I ni I.) \'
75, évfolyam 217. siá&l
Nagykanlzu, 1935. »zeptíraber 25 sierda
Ara 12 mifa
MklTIHtl M itRiM. A>P
-S-SI
éa IMWnHi FM 5.
Felelös swjkeMtő.: Barbarlts Lajos.
Eléllíctéal ára: egy hóra X penaí «• Már. Suukeutíséíl és kiadóhivatal! UWm 71 "
Igen vagy nem ?
^,Kétt jelentés, két ■ egyidöhw megtelwt. tegnapi. újságból
Az, ohwUW, írja.:
,VlWítUl«tu.íí«KS.a láthatáron* -.V/Jencét, NAftoW. foglék, hw». bámt f»,«HiH>.l h(«uh»j<tk,« A. gjra alatt,a,kav-ctkMÍI, jelentés
»Az angol, csatahajók: azért ál!©. minvF«WkW tengéiea, -Irja a Tiowss ma reggeli, szánta, -hogy bombáttH^érwzttvuaák,. el, Nápolyi vagy Velencét. A hajók feladata a népek békéjének megóvása és a Földközi tenger biztonságának és összeköttetésének biztosítása..
iV )fl«BU».ut4n a kővetkező kom. racarfr: C t.
»Bgy*Wje» megdöbbentő, hogy ez awaylíkWélyU angol lap Velen. cc éa Nápoly bombázásét egy léleg. i..t,aWt,emlMtii> népek békéjével. Ha az angol kormány azért küldte hajólt a Földközi teagerre, hogy ösz-szcbo!ufoázja0?i\\ awkat a vámsoM, an*iyék, évKÍU<Wi«k ót» a kullur-cmtertség, zaráMvkhelyel, akketr ez m-m ft.néfdk. bék«jét*Jt biztosítása..
Majdrvim ugyanebben az órában, jeiwt-meg a 8 Órai Újság, Bnn»k a elmei, ugyanazon jelentések felett-: »c.yróp&. rvmél- Róma is bl/lk, hogy, a Vbflru nem fog Európára át(vri«W,i. A* Esttel, azynos fentt jelenet pedig a, Mugjw Távlraji. Irodd,; [orráftfWapej/eít\'öaal igy kőill.a 8>öwi,U)ság.:
»A-Tfmes ezutáa résileteacn foglalok, a Pöldköii. tengeren álló-máay&ó angol; hajóhad nisgefCsJré-"évrt,.
A. CMMWIM, -- moBfJia.a. lap.r-/! azéit.áWomásoaínik,; a Földközi, tengsartln.. hogy,, bármely, plllwMltwii bombákkal áraazthiKsúk ol Nápolyi, vagy VeienoéW A hajék- feladata a népek békéjének megóyája éa a FőHkJzl tenger blztonslíg/inflk és
ö-t»íiiöile)«aa96k..bizi<)5ifelii8« " \') Aa . egyik újság szerint tehát, a Times.aal»H)uf hogy, as 4t»gol, hajók • borabézal. akanoaky a máalkt. újság szüiíbí a Thmsait Irja,- hogy nem Iwmbáznl akarnak. Vagy ax egyik; jelentésből maradt kl a .nem. szó, vagy a másikba csúszott be Illetéktelenül. Akár Így, akár ugy, - lelki. Ismeretlen játék az Idegekkel, száz és százezer újságolvasó ember Idegeivel.
Neip csak ez az egy jellemző eset, hanem a lapok állíüá}«Bi tapasztalhatni üzk-J-poUllkájn tenyészti- mea-t\'-rségfsen. a pánlk-hangukitot nem csak.á megleheti a niesaziröl szemlélő Magyarországon, hanepv a vUágaajté-\'ama területein. is, ahot egy-egy ujságdkk egyetlen szóval befolyásolhatja a nemzetközi Indulatot és a kibqptakozás erötejzl-tés^ l
Alikor az események lázában pattanóig feszUlpafc már-, az emberiség l(íoge|, minden kla árnyékra össze-"z^ik, mlndati.kls jelre fellélegzlk az etnber, akinek élete, Borsa, hol-naRÍf f\' lett döntenek akarata és mejjjfrdezése nélkül. Tudjuk, hogy
Véres kilakoltatás a Csengery-uton
E*y, munkanélküli leszúrta Péter nyugdíjas postaellenőrt — Ax „igy jár, aki; nem flxet" mejJ^gyzé* robbantotta ki. az összetűzést — Péter Vendelt áj«tu»«*4ly*&. állapotban, szállították kórházba
Vérp»- dráma, történt, keddéa déli előtt a Csengery-utco 72. szára alatti házl>an. Az, egyik lakót, mert nem fizetett) kilakoltatták. Ezt az esetet, pcrtraktiUték a ház lakói, Többek kö , zött. Péter Vendéi ny, postatávirdai segéílellenör, aki. családjával ugyan ebben, a, házban lakik< Péter odav ment, ahol, a, kilakoltatott bútorai voltak és állítólag azt a kijelentést tette: \'
- Hja, igy jár, aki n^ra fizet, A háziúrnak ls. fizetni kell! \\
Péter ezt minden mellékgondolat aélkül, mondotta, azonban ugylátszlk
sértette, as ugyancsak; ott álló Németh. nevü családos munkanélküli fülét, aki abból él, hogy a felesége mosni, jár. Németh valószínűleg félreértette a nyugdíjas p< stnellcnör megjegyzéséti Előbb gorombán rászólt Péterre, majd beugrott a lakásába ils onnan két hatalmas késsel tért vissza. Mklőtt bárki megakadá. lyozllatta volna, a rabbiátus Németh mellébe mártotta a nagykést Péternek,, aki egy jajkíáltásaal összeesett. Az egész ház népe összefutott és a mikor látták, ml történt, az ott lévő Tuboly hentes nyújtotta Péternek
pzelsö aegélyt, bekötözte a súlyosan sérült, embert. A- házbeliok; értesitet-ték a mentőket, akik csakhamar megérkeztek és Péter Vendelt be-szállották a kórházba, ahol azonnal megoperálták. A kórházi iioda. tele. fonón jelentést tett a rendőrkapi-i tányságnak, ahonnan azonnal kl szállt Vérhldy kapitány és kihallgat tá Pétert a dráma körülményeiről. A szerencsétlen ember állapota életveszélyt s.
Várhidy kapitány déliben Intézkedett, hogy Némethet örlzetlxj vegyék.
A négu) elrendelte a mozgósítást
Aa-angol nagykövet Mussolininak is bejelentette, hogy. országa nem táplál\' ellenséges érzelmeket- Olaszországgal szemben
EiiyhiUt:
az afrikai háború európai feszültsége
j London, szeptember 24
Az angol lapok azt Írják, hogy Genfben tei;es a feje\'lena^g, Eden és Laval ismét tárgyalásra ültek össze, amelyen kifejezésre, jutott az a "kívánság, hogy az angol éa a francia kormány mind szorosaWwn működjék- együtt.
Páris, szeptember 24 A francia sajtó az, ötös bizottság munkáját befejez*ttarck nyilvánítja. A lapok. szerint Genfben már alig hisz valaki a békés, m<;gold4& lehetőségében.
Mit Mván OHwtorazág ?
London, szeptember 24 Az abesszin kormány egyik képviselője kijelentette, hogy Olaszország területi köveiéiül teljesíthetetlenek. Olaszország Abeaazifllá legértékesebb és legvirágzóbb részét kp ve teli, azokat a területeket, ahol még a kávé is vadon nő és ahol a
hegyek tele vannak nemes szénnel. I engedni (mindössze két tnr:o-
Az-abesszinek csak az-Ogaden és a I mányt), de azt is csflk készpénz-szomszédos területeket hajlundókát- | fizetés ellenél)ea.
A négus aláirta a mozgósítási parancsot
( London, szeptember 24
Az abesszin császár aláirta az általános? mozgósításról szóló parancsot, amelyet csak az esős . időszak végével- fognak kihirdetni. Egy alícsszin szakértő orvos jelentése szerint az esős időszak vége utjai kb. még egy.hónapig nem lehet megkezdeni a háborút, mert a több hónapos eső után visszamaradó po csolyákban (a mocsarakban kok\'ra, hagymáz és más hasonló fertőző betegségek csirái szaporodnak. Nincs pénze, nlnce töveiére a négusnak Addis Abeba, szeptember 24 Virgin> az abesszin hadsereg főparancsnoka betegsége miatt elhagy-
ja Abessziniát és Európábu jön.
Az abesszin császár kimondott pénzzavarral küzd. Burl»n trrceg hadianyag és fegyverszálH\'ásra tett ajánlatot, a császár,nagyon szívesen Is fogadta, de amikor üzletre került a sor, kij<#ientette, hogy sajnos, nincs pénze..
Zárt ajtók mOgOit folyik a tanáoskozáa Genfben
« Genf, szepteml>er 24
Az ötös bizottság k-\'dden délelőtt Avenol népszövetségi főtitkár iiodá. jában zárt ajtók mögött bizalmas ülést tartott. A termet elsőnek Laval hagyta el, aki kijelentette, hogy a
(Folytatás-a 8. oldalon)
a, világháború rénwéíf?ltöl. reszket-nfk kan\'inensek. Tudjuk, hogy ha Mussolini akarja, vagy Anglia akarja, jövő ilyenkor tlz-htwi^azázmillió ember véréyel, könpyével, széthulló aiomjaival; lehet JóHakott- a föld a szélrózsa minden tája felé és ugyanannyi árván maradt, földönfutó család nézhet szembe a pusztulássá Tudjuk, hogy történelmit\' erők biakóanak kő*ülötiíkik. Tudjuk^ hogy az egyes .ember élete, vagyona, fel-.épitett háza, sorsa, kitűzött utjai, sz«.-nvedíse, elmúlása, - semmi sem fontos ebben a szörnyű harcban. Tudjuk, .hogjtyjegyén érd«keiíiek, szavánaki el kelL némulnia. «u Idők és
rcndel\'jetések végtelenében leJiU-s^ódó dráma közepén. Bele kell olvadnia a történelem sodrába és uj utak kitaposáaa közben — ha kell - emberéletek hekatombáival kell kitölteni az emj>erlség sora-szekerének kereke-előtt a zökkenőket. A teremtés sorsközössége nem egyes embarélelek szemszögéből rajzolja kl évszázadok történelmi körvonalait. Efcfoe bele keli nyugodni akkor ls, ha a földi létből az árnyékos ol-dalat is m?g kell járni minden egyesnek <!s az egeinek is.
Tudja, érzi ls a ma embere, hogy beleszületett egy ujjáabtkuló világ vajúdásának lázas évtizedeibe. De
éppen ilyenkor van legnagyobb szük. ség arra, hogy az inkább, mint bármikor Idegeivel élő tömeg közé no dobják oda a rémület gyeplőit meggondolatlan vészhír kkel. Az idegek harca ez addig, amig eldől a nagy kérdés, a civilizáció egész jövője felett döntö háború vagy béke kérdése. Ha háború lesz, a nyers erő és a pu8z!itáa tudományos felkészültsége veszi át a szót. De addig - addig vigyázni kell az Idegekre, a tömegek idegeire, nehogy a puskaporos toronyba előbb repüljön a szikra, semmint arra a végső szükség jelentkezik.
ZALAI KÖZLÖNY
Október közepén kezdődik az élet a magyar politikában
Budapest, szeptember 24 A több hónapi nyári szünet után október közepén megkezdődik a belpolitikai élet. Gömbös Gyula miniszterelnök kedden vagy szerdán érkezik a fővárosba, ahol
dunántúli >;ito«Blá^\'ról
több beszédben számol l>e, mielőtt átveszi hivatalát. A Gömbös-kormány
harmadik évford iléj\'it a Nemzeti Egyfés? Párlja ünnepélyes k<5relék között öli meg. Október 2-án a képviselők felkeresik Gömbös Gyulát a miniszterelnöki ]>alolál>an és olt a párt «gvlk közkatonája üdvözli a kormányfőt. Az Idén elmarad a szokásos évi "rádióbeszéd, de a miniszterelnök Budapesten és egy kéi vidéki vá-rosbfcn te nagyabb Iws».\'<lek?t mofnd.
A képviselőház őszi ülésszakán el-sőfTorban a hitbizományi, telepítési javaslatok és a gazdaadóssátjok rendezése szerepel, amelvek szorosan ösz-szefüggnek egymással.
A Utazdaadö-í ivókat vtaló^\'iiül\'g rfszbftt rtmdeletl uton oldja me$ • kormány.
A hitbizományi javaslat már teljesen elkészült é-s most már csak az indokoláson dolgoznak. Mój az ősszel kerül a képviselőház elé a közignz-.ntási bíróság é« a főndvamagyi bíróság ütjve ls. F.ddif! a kél bíróság a miniszterelnök, Illetve a belügyminiszter hatásköre alá tartor dt, most pétiig nz igazságügyminiszicr hatáskör- alá helyezik, mini a többi bíróságokat.
Az orvosbamirárél szóló törvényi avaslat szintén még az ősszel kerül a Ház e\'é, még pedig Keresz\'es Fischer Ferenc akkori bel. ügyminiszter terveaefe alapján, amelyet csupán átdolgoztak, ősszel kerül a Ház elé ,
á !«Jlórefonní
is, melynek előkészítése most vr>n folyamatban azon elvek alapján, melyeket a bakonyi mlnlsz\'ertanács ha\'ározott meg. Ez n törvényjavaslat tabuin rasa-t teremt e zupsijtó te. rén. Ez a kérdés egyébkent a hét végén az országos katolikus nagygyűlés keretében tartandó sajtó-ankéten is vita alá kerül, amikor Antal István államtitkár
Is fölszólal. Antnl István egyébként az egész sajtó-törvényjavaslat előkészítésében tevékeny munkát fejt ki, mert csak novemlier közepén voszl át--az igazságügyminisz-tóriumban hivatalát és nkkor adja át a miniszterelnökségi sajtóosztály vezetését.
Pusziit a tűzhányó
Tokk), szeptember 24 Sakura szigetén kitört a tűzhányó és hatalmas földlökés k klséretélxm pusziit. A szIgePnagy része eddig már teljesen elpusztult. Halottak is vannnk, közelebbi jelentések azon-l>an ozldelg nem érkezick.
„Az afrikai bábom ki fog törni"
Két érdekes és nagyon rokonszenves vendég érkezett Nagykanizsára, névszerint P. Cosnm Sorlorl, a római Atheneum és lateráni egyetem ludós professzora, úgyszintén P. Anlonlo M. VrOcs egyetemi tanár, akik mindketten Szent Ferenc bar-nnoiháját viselik és előkelő állásuk dacára megmaradtak egyszerű, alázatos ferences szerzeteseknek. A két római egyetemi tanár n budapesti Pázmány Péter tudoinényegyeiem 300 éves jubi\'euml ünnepségeire ér-kezett Magyarországra (s Budapestről Nagykanizsán keresztül Zágráb-ha utazlak tovább, ahol a rendi generális képviselőiként az ottani egyházi kongresszuson vcssnek részt és onnan folytatják utjukat vissza. Itália kék ege alá. Hétfőn a buda pesi dili gyorsvonattal érkeztek Nagykanizsára Vargha P. Theodo.ik volt nagykanizsai gvárdlán k\'s^reté-ben. Az állomáson a Saent Fenen-rendbk részéről P. CzirfüSz Viktorn plébános néhány rendtársával, dr. Krátky István polgármester és dr. Szabó Zsigmond egészségügyi fnná-cses, az olasz-barátok körén k veze. tőségl tagja fogadta őket. Majd 1)3-hajtrittak a rendházba, ahol a plébá nos lisztcletükre eledet adott.
Alkalmunk volt P. Cosmn SarlorI professzort az olasz hangulatról meginterjúvolni.
— Ami a mai olasz helyeetet Illeti, - j\' lcn\'.ette kl a római professzor — az nemcsak bizakodó, de általában nagyon 1 ikes. És ez nemcsak Rómában van igy, mint a fasclzmus centrumában, hanem az ország min. den Városában, minden falvában. Az egész olasz nép egyemberként áll Mussolini mellett, akit rajongásig nagyrabecsül és szeret. A nép és u katonaság egyfrontot alkot Mussolini mellett. Soha még egységesebben nem forrott össze az olasz nép ve-zettivel, mint most. Olaszországban nincs más akarat, mint az, amit Mussolini akar. Az olasz— abesszin kérdésien mindenki egy. Egységes frontban ott áll Musso\'ini mögött, aki valóban az olasz nép teljességének nevél>en beszél, ha beszél. Ez a tudat adja meg Mussolininak is azt az erőt, azt az öntudatot, amikor az olasz nép nevében, Oh síor-szág nevében beszél, Imézkedlk. ö és a nép : egy. ö és Olaszország :
mondotta a Rómából Nagykanizsára érkezett ferences egyetemi tanár
egy. Bámulatos egyéni vonzerő van ebben a férfiúban...
- Méltóztatik visszaemlékezni, professzor ur, arra az időre, amikor Mussolini még szociáldemokrata volt... Mikor a katolikus egyházzal is súrlódásai és nézeteltérései voltak ?
- Igaz, hogy Mussolini annak Idején szociáldemokrata volt, de akkor sem a szélső fajtából. Mussolini azóta, hogy vezére lett az olasz népnek, ebben a tekintetben nagy változásokon ment keresztül. Mussolini revideálta korábbi felfogását, mert mióta az olasz nép vezére, a katolikus egyháznak sosem volt semmi bántódástwn rész". Nincs is semmi differencia etek\'n\'elben az olasz államhatalom, ilctve Mussolini és a katolikusság között. Meglehel, hogy ebten nagy r&zc van Mussolini áldott lelkű feleségének, aki nagy hatással van az európai vonalú, nagy államférfiura
- És mondja, professzor ur, -folylatjuk az olasz- abesszin kon fliktusra visszatérve - figyelembe vette a Duoe, hogy Anglia is bele avntkozhatlk a konfliktusba ?
- Kérem, Mussolini előre látta az angol eseményeket, Ö előre tudta, hogy mi fog bekövetkezni, amint hogy mindenki számolt Olaszország, ban Anglia beavatkozásával, de amint látják, ez sem tántorította el Mussolinit, illetve Olaszországot, hogy folytassa megkezdett ulját. A Duc-e el volt készülve AngÜi 1« uvatkozására. Hisz \'n ezt a tárgyalá sainkból is kivehették. Bennünket semmi sem tántorít el a kitűzött ulunkról...
- Mit gondol, tanár ur. ki fog törni a háború az abesszin terűié len ?
SarlorI professzor minden szól hangsúlyozva mondja :
- Igen, ahogy én a dolgokat lá lom, a háború ki fog törni! És az olasz nép tűzön-viz n keresztül követni fogja vezérét: Mussolinii.
Tovább nem kérdezünk, a két római ferences tanár az órára néz, uz indulási idő közeledik. Dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tajiácsos ha-tulmas tósztban élteti az olaszmagyar barátságot, amely még soha nem volt oly mély és bens5ségtel-jes, mint mostan. P. SarlorI lendü-
Telefon 149.
Teleion 149.
Lőtt vadat
minden mennyiségben és bármely időben a legmagasabb áron vásárol és azonnal fizeti
Rathler Gyula
a Magyar Vadklvltell Vállalat Rt szombathelyi megbízottjának
n.gyLanlrr.nl talapé.
Telep és iroda: Nagykanizsa, Korona-szálloda.
Teleion 149
Teleion 149.
1938. szeptember 25.
Őszi fonáhjdonságalm megérkeztek
és nagy választékban kaphatók
Minden nálam vásáiMt díjtalanul mextanftok a legdlvatoaabb fazonú pullovtrek éa k sítflmök kö lésére ét horgoMsára.
EL1TE kézimunka szalon
3371 8ohMf«itx«r Kálmánná.
leftel válaszol és máris készülnek kis útitáskájukkal u továbbutazásra -r Az egész kontinenset bejáriam, sok népet ismertem meg, - mondja bucsuzóul Sarlori professzor - de olyan kedves, olyan lovagias és szeretetreméltó népet, mint a magyart, még nem ismertem meg...
A két római egyetemi tanár a magyarok szeretetével szivében tért vissza a Duce országába. t
Az ordonánc
Guy d« Mauppasont, a híres franciu író egyik érdekes történetét elevenitl m<!g ez a fjlm. Egy asszony élete, amely összeroppan a szerelem és a ie| lejjós nyomasztó kin ja alatt. Igazi mauppasanli téma, mauppasunti »neg-oldás. A film az pillanattól kezdve ugy leköti a néző figyelmét, hogy egyetlen percre sem tudja levenni a szemét a vászonról. Nem az az Izgalmas kalandos film és mégis valósággal Hebilinc e\'i a nézőt, mert a film állandó problémák elé áHit. A rendezés végtelenül fi rom ós érdekfeszítővé tudta tenni ezt az aránylag egyszerű pnoblé-mát. A film valósával a mese végével kezdődik. Az asszony öngyilkosságával. Igv a léndezö néni tesz mást, mint megeleveníti az asszony utolsó levelét. £s ez izgalmasabb, mint egy gyilkosság utáni nyomozás. Az iró finom, mély jellemzését a film átvette, a szereplők komoly színészi munkát végezlek. A hős alakja egészen másodrendű: a hősnőé jlll u szeiCp egyedül. Inkább az asszony lielső érzéskomplexumát, lelki vergődését eleveníti meg a film, bibit a történetet. Az asszonyon keresztül sokszor csak sejieti az élményeket. Az asszony: Marcelle Chantal ra-gvogó szépségű alakítása a<ya a film gerincét. Turjansky rendezése nagyon gondos, komoly munka. Elvezettel néztük a filmet.
\'Uflfl

Ha fáradt és Izgatott, hu a hasban fcszll\'éi ériése kínozza és gyakori fílelemérzelben szenved, akkor Igyék reggelenként éhgyomorra egy pohár természetes .Ferenc József" kesertlvizel, meri ez megszünteti az cmésitési savasok o)alt, csökkenti a mérgei béVázíeJlódést I elhárítja a vér ódulásokat.
Legújabb öszi és téli divatáruk megérkeztek
Női pongyolák és svájci alsónemfirk
Boykabálok gyermekrnbák
Euóköpenyek esőgallérok
6. r. b.
harisnyák
Szomolányi áruházában
Del-Ka cipők
I
1935. szeptember 25
Zalai közlöny
*
Rovatvezető: Dr. Dévalné, Erdői Bdike
Legújabb kalapbeszámoló
»Még nyílnak a völgyben a kerti virágok... de már filc kalafr takarja a fej tetőt...* alakítjuk át hazánk nagy költőjének versét. De mi az, hogy »már« ? Még csak nem is nyíltak, csak bimbóztak a virágok, mikor máris bársony és filc kalapokat viseltünk.
Az idei öszi és téli kalapdivat tartogat egypár kedves meglepelcst számunkra. Ugyan a divat csak most van kialakulóban, de a hölgyek, amint hazatérnek a nyaralásból, a paradicsom és uborka cl .evése után a legelső dolguk, hogy uj kalapjaikat beszerezzék.
Anyagban a bársonyos volur, a nyúlszőr és az onljlop vezet és csak átmeneti divat a bársony. A tokk a legelscs.>rban favorizált forma, amit télen a bundához is nyugodtan viselhetünk. A, te.ejük mindegyiknek egészen lapos, tü, toll, e.vétve szalag a öiszük. A slrucc a legújabb és legfelkapottabb disz, ami hátulról előre jön és oldalt kecsesen csüng a nyakba alá. A toll általában nagy divat lesz. És hogy valami megtakarításról is b.-szájck a sok kiadás között, ha libát vásárolunk, válasz-szuk.ki a szép és nagyobb fajta tol. lakat és tüzzük kalapunk mellé, vagy belé.
Az őszi kalapdivatban nagy szerepet kapott az u. n. stüsszi, vagy vadászkalap is zöld szinlxn, há.ul tollal, ami egy tiroli kosztümhöz a jó barmira lesült hölgyeknek roppant előnyösen áll. _
A kis sapkák, tokkok,\' bársonykalapok elengedhetetlen tartozékai a fekete, bordürös fátylak, amik ugyan csak nagyon előnyösen hatnak. Csak az alacsony hölgyeknek vigyázniok kell, nehogy túlméretezzék a fátylakat, mert körülbelül ugy fognak halni, mint tf fekete menyasszonyok. Láttunk egypár elegáns vacsorázó kalapot is, fekete tokkok,\' amiken semmi egyéb disz nincs, mint egy nagy darab fátyol fogja U az egészet, ami hátul egy nagy megkötött masniban végződik. (Hát Istenem, gusztos dolga, nekem pl. nem tetszett !) Sok kalapnál a fátyol csa\'.tis hátul a tarkón lengedez, az archoz semmi köze nbicsen.
Dlvatszinek ? Minden, ami jó Ali. Fekete, barna, zöld, szürke és egy bordós lila árnyalat. Sok kalapot láttunk azután, az arcból felcsapolt karimával, gyakran elütő szín" befűzött masnival. Van, akinek jól AH... A múltkor ugyan láttam egy ilyen fekete kalapos hölgyet, elől fehér, nagy masnival, de szinte Önkénytelenül kerestem rajta a fekete ruhához illő fehér kötényt, mert biz\' Isten, ugy nézett ki, mint egy szobacica.
DIvatposta
C. iirlrápyjuak. Fekete szövetruháját hagyhatja kazakkosan. Az idén is fogják viselni. Csináltasson ni fehér Unon hunzeit) gallért és mansettákat. Üdvözlet.
Zölilr.iltía. \\e festesse meg zöld ru-háját, az idén nagyon divatos lesz. barna bőrgomlwkkPl dlszitse. Cdvóx-
10(3
Változatlan
1,000.000
Prognózis: Mérsékelt légáramlás, változó felhőzet, a hó-mérséklet alig változik.
— Klerlex ós l\'Jerwipwtcx tírtt kz«-
vflfk cgyedárusilása Schftlz Áruházban.
Most oly olcsó hogy egymillió ujabb háziasszony használhatja
let.
I I
Érdekes adatok a „szomszéd városok" harcáról és fejlődéséről
összehasonlítás a Dunánlul és más országrészek városfejlődése között
A Tér és Forma legújabb számában (ir. Déznal Vlk;or tollából igen érdekes cikk jeleni mog a .Szomszéd vár. sok.-ról. A vérosudomány-nak (Ilyen tudomány Is v in !) egyik legérdekesebb fejezote, amelyik a szomszéd városokkal foglalkozik. A mindennapi élctlien, a beszédben íü újságokban egyaránt sokszor h isz-miljuk
a „szomszéd város"
fogalmat, különös*\']] amikor KíszI-h< ly, Egoreszeg, Szombathely, Kaposvárról Ikszelünk. Nem Jesz tehát felesleges, ha egy kicsit közelebbről is n>\'gísuierkedünk a .szomszéd vú. rosok.-kal, azok cgyffittsra gyako.
rolt hatásával ís talán a legérdekesebb mom-nlummsl : a fejlödétitik-kel.
Szomszéd városok mindig voltak. Athén és Spárta vetélkedése, kcsöbo Róma és Karlhagó, majd Rútra és Bizánc, vagy nz olasz város.ik, vagy napjainkban Kanizsa Eg-rszeg, ml volna"más, hn n;\'m az ö-ök kérdés : mcgélh-te e^yctér;ésl«n ogy. más rn llott a két vár.ks, vagy pedig ádáz kii/d-leml/Cn kell e legyűrni a másikat ?
A városok versengése soksz.ir ki. számithalnllan közguzdrságl, kulturális és igy egyetemes kár. sodással jár. Régvbbjn cz még talán megengedhető volt, de ma : vagyon és crőpoes6koL\'.s.
4 Keávea BöxslKéml
K6r6sednek sietek eleget tenni. Mint mindig, most is szerencsém volt, az utolsó pillanatban érkeztem Schützék szombat délután megtartott divatbemutatójára s igazán osak az Áruház elBzékeny személyzetének köszönhettem, hogy „telt ház" mellett is sikerült helyet kapnom.
Mondhatom, még nem volt részem ilyen változatos, gazdag tartalmú divatrevüben, mint most. Hamarjában nem is tudom, hol kezdjem a beszámolót, talán a szőrméknél. Legszebb változatait mutatták be kábátokon nagyon elegáns seal szőrméknek, ami ismét nagy 41-vat. Mindig elegáns valódi perzsa bürök, még sohasem voltak ilyen olcsók. Szebbnél-szebb fazonú télikabátokról csak elragadtatással irhatok. Leányka atillák bemutatása nagy sikert aratott, ezek a kabátok paszománydisz-ssel nagyon szépek, a magyaros viseletnek méltóképvlselól. Anyával elhatároztuk, hogy Mancikának is, — ki most Jár a Líceum II. osztályába — ilyen kabátot veszünk. Szívesen látják az Iskolában a gyerekek nemzeti öltözködését. Bemutattak pár nagyon elegáns bundát ls. Az árak mondhatom bámulatosan olcsók.
Kedves Édesanyádnak most külOn nem írok, légy szíves közöld vele, hogy legújabb fazonú szOvet- és selyemruhákat, valamint szép pongyolákat ls mutattak be, tehát tervbevett látogatását mlelóbb valósítsa meg, hogy a szükséges dolgokat Schützéknél megvásárolja.
Elfoglaltságom miatt osak röviden írtam le a látottakat, személyesen majd teljes részletességgel elmesélek mindent.
Sokszor szerettei csókol ÉVA.
A magyar városok elhelyezkedése szempontjából elsó, ami szembetűnik,
a városok egyenetlen elosztódáss.
A nagykulturáju, régi Dunántulra mindössze 21 város esik (városnak számi unk Itt minden 10.000 lakoson felüli helységei, legyen az nagyközség is I) E 21 város összlakosság!, csak 460.000, vagyis u csonkaország lakólnak 20 százaléka. A Duna -Tisza közéljcn 38 város van 1140.000 la. kóval, ami 3U.1 százalék és a har-mautk vidék, a Tiszántúl, 41 várossal 893.000 lakossiü, ami 37.2 százaléknak felel meg.
Dunántulon egyetlen százezres város sincs, nagyobb város is csak kettő : Pécs és Győr. A városok egymásra gyakorolt hatását
az úgynevezett vonzási kör adja meg. Minden városnak kb. akkora a vonzási köre, mint ahány ezár lakóinak száma. Így Nagykanizsa hatását kb. 26- 30 kilométerre teszik. Érdé. kes nézni azt a térképet, amely feltünteti az egyes városok vonzási körét. Az első, ami szembetűnik erről a térképről, az, hogy a dunántúli városok vonzási körei alig érintik egymást, mig az ország más vidékein a városok körei mind metszik egymást. DunAntulon csak Sopron érinti Szombathelyét, Szombathelyé Kőszegét, Győr Pápáét és Pécs Kaposvárét, Mohácsét és Szekszárdét. Érdekes azonban, hogy épp ezeknek a városoknak lakossága növekedett, tehát a szomszéd nagyobb város nem ártott nekik. A
dunéntull városok növekedése az ország más városainak fejlődéséhez kópeat osokóly.
Ez á határváltozásokkal magyarázható. Igy Dunántulon u nagyobb vá. rosok közül csak Kaposvár, Pápa és Székesfehérvár vonzásköre nem éri a trianoni határt. Kanizsánál nagyon jól látszik, hogy éppen a Muraközt veszítette el a vonzási területéből. Érdekes, hogy
a Balaton mellett csak Keszthely érte el a tízezres létszámot. Székesfehérvártól Pécsig JJa a Balatontól a Dunáig terjedő igen nagy területen (kb. 130x70 km.) se-/ milyen nagyobb hely nincs, amit a várostudomány hivei érthetetlennek is tartanak. Éppen ezért logikusan várható Keszthelynek és Siófoknak várossá fejlődése. Szinte megdöbbentő, hogy
a dunántull városok a lakotság létszámát tekintve az utolsó évtizedekben — egypártól eltekintve — alig fejlődtek.
Igy Győr csak 1, Sopron 1.8, Székesfehérvár 4.1, Szombathely és Kani zsa 8-3, Szekszárd 2.1 százalékkal növekedett. Több város lakossága fogyott: igy Kőszeg 0.6, Esztergom
o
-ZALÁI ttöiÍLfiNV
fw8, t/^aubtf 2S
3.4, Zalaegerszeg 1.1 Százalékkal. Mindössze hat város mutat fel száml»vehetó növekedést: Péts29.9, Komárom 26.5), Magyaróvár 21, Veszprém 14, Pápa 10.9 és Knpos-. vár 10.4 százalékkal leit népesebb. Frdekes megnézni a dunántull városok fejlődését kimutató grafikont Is. Hatvan évvel ezelőtt a dunántull városok ijy következtek : Győr 27.000, Pécs 26.000. Szék< sfehérvár 23.600, Sopron 22.000, Nagykanhsn 17.000, Pápa 16.0C0, Szombathely 0000 és Kap< svár 7000. Hatvan év alatt a serhnd nagyon megvállozott. A mai sorrend a következő : Pécs 62.000, Győr 61.000, Szék sfehérvár 40600, Sopron 37.000, Szombathely 36.000, Kaposvár 34.000. Nagykanizsa 31.000, Pápa 21.000.
Legszemlxstünöbb Kapo6 /ár és Szombathely feltörése. Legkcvese\'i>-b?t fejlődött a 60 év alatt Pápa, leg-többet Pécs, Szombathely, Kaposvár. Sopron a kilencszáz s évekig fejlődött, cl Is hagyta Fehérvárt, de azután vissza sett, ugy hogy Fehérvár Ismét eléje Került.
Kanizsa otak lassan halad előre
a síóms\'.éd városok fejlődéséhez képest nlhv\'s arártyban előremene-tele.
A vároStudomány kimutatásaiból tehát Így lehet megtudni a felődő és a s ugnáló városokat. Természetesen szabályt vonni nem lehet, egy csapás egy Trl inon derákba törhet fejlődő városokat, mig elmaradót.a kat fvi\'.cndü, mint ahogyan Trianon okozla Kani<sa elmaradását is.
Kedden «ste 1 megalakul
a „Nápsugár-ltíányókM szervezete
A Kflth. Legényegylet női outálya mely a katl etikus leányok fezcrvct&ét é, Colping zlsZtaja alá tömörítését tüito ki céljául és .Napsugár, osztály elnevezés \'alatt az országban más lc-flém«gy\'.etrklien H Inftkódik, a na^yk-t-■niznal Katii. Legényegyletben kedden pit« fél ü ómkor megalakul. Az alakuló üté> beszédét Lukács Józ;*r hittaaár mondja, mig a k«lh. k\'únvok táborá-nak vezetésére Honti Ilona zeneiskolai tanárnőt sikcrftlt megnyerni. A .Nap-sugár, alakuta; jobbára a dolgoz.Vkath. nők szervezését tűzte ki feladatiul és epéién sokat vár tőle a nagykanizsai katho\'lkus társadalom.
Mtptár: Hzeptomber 2S. szerda. Rom. kat. Coliért ProteeMns KleofAa, Izrael. Elui hó 27.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat o hó \'napban a .Mária, gyógyszertár Kl rály-utca 40. és a kiskauizsai gyógyszertár.
Epekő-, Vesekő- és hólyagkó betegek, valamint azok, akik hugy-savas sók tuWzaporodáséban és kösz-vényben sienvfdnek, a természetes .Ferenc József" Keserűvíz hastná-lala által á\'Iapo\'uk Javulásít érhetik el.
Legszebb szövetek, bársonyok, selymek, szőrmék, dus választékban
Kész kabátok legújabb
divat szerint
Nemcsak a betörőket, hmem 50,000
pengő értékű ékszert is megtalálták a ha latotü villübetorések nyomozása során
A balal, nl nyár villafosztogntóil egymásután fogja össze a bilaton-m n i csendőrség. Legutóbb, mint meglrluk, Klein Imié és SEnger Menyhárt budapesti állís lélkűll ékszerészek kerüllek csendőrééire, aki inek ügyében a nyomozási \'most fejezték be. A két e\'.egáns betörő női cinkostársaik s\'gitségével Föld-váron, Sió.\'okon, Almádihhn, Boglá-ron, Sz>nnesen és Keszlhelyen. tehát a legjobb helyeken »dolgozott.« Az ékszeréket rnost mind összeszedték, részben a bt törők pesti lakásán, részben már budap sti ékszerészeknél. Van köztük hét brilliáns gyürü, amelyekből kettőnek értékű meghaladja a 7- 7000 pengőt. Arany-
órák, láncok, gyűrűk egész sorát foglalták le, amelyeknek értéke m ghaladja az 60.000 pengőt. A be-törők cinkosát, Sz\'recz Máriát Váo-ra kisórték, mert ott körözték, inig\' a,Két ékszer tolvajt mostszálltotlák le\' Kaposvárra, tekintettel, hogy a betörések nagy/észe Somogyban történt. A k/.t elegáns liatafctnbert ,meghl,incs<H« kisérték, blIWéáeik mellett rilndegyiknek a kezén hatalmas brUUánsgyürü ragyogott. Az ékszereket tartalmazó bőröndjeiket Mrdát-ral VT ették\'íhtí£ük dián a fogház kopüjáig.\' Az ;«gyés^Ség rö-•vldesfen\'értesíti a káfOéulhiHat.\'akik átvehetik nagyértékü*ékszereiket.


Féltandtjas tingol\'és WéttM nyelvtanfolyamok a Zalai Közlöny vIGfitotói nfertte
A nyelvek tanulása évről évre lobban (éri \'Hódit Nagykanizsán Is csak ugy, mint ar egész müveit világon, főként • nyelvrokonok nélküli Magyarországon.
A Zalai Közlöny mog akar|a könnyi.ecl elöílzBtöinkek a nyelv, tanulást és ezért megállapodott agy ellsnttlften Mtttnö TiágyMnizsai nyeivtanáínővel, aki két"nJ*l«et\'-to százalékos kedvezménnyel tanít \'a Zalai \'Közlöny előfizetőinek.
Az angol te-német nyelvtanfolyamunk vezetője Palkrf Erzsébet. A tanfolyam nem esopdítos. heten ként két órával hat hónapig tart, \'havi l»»tlij1 a Zalap \'KvteV&iy1 el5Wze
tőinek 5 pengő, (nem \'előfizetőinek 10 pengő). Pallos Erzsébet a Ion \'dtoll\'egj\'eteriWn\'íiérézle mieg az tagol\'riyrlVtittiSri \'ÍUptoMát. A Vöké-b\'tes kiejtést\'blet06HJMklnir. Walter Ripman-nak, a londoni egyetem fonetika tanárának eredeti grammo. fón letneziei. Jelentkezni tó»mikOr •létiet a «J»lVWMl«8»él \'(Efzaébet-Mér 18. II. «n.)
•Mhtdrti 1 tanfolyamra Kalő\'-ftltan-dijas beiratkozáshoz Jel kell mu. ■tatai a Zulal Köalüiiy legutóbbi előfizetési nyugtáiét,. vagy a Zalai KOSHöhy sKrkeáztfa igének igazolj, sáf.
Frontharcos Hirek
fA nagykanizsai fronlllarcos. tábor népes taggyUlísMtartott HM József vezelöttszt elnöklésével a főcsoport helyiségé, ben. Bóyynl Ödön részletesen ismertette az okt. 6. és 6 lkl ország(« frantharcos-találkozó plDgértnlját, melyre, a frontharcosok é6 családtag jálk" BtMStpcslre "60 sBSinlékos üfazásl kWivértnaiyt, íizálfótMkban, SzrtMzban és egyéb szőfákozóhe-lydtén is kÜSarélé Bé\'dveíniéiiyekel WpA\'nk. Első ndpón iKvezető ün-hí\'[lsóg^k vannak, i£y a nagykanl zsal\'főcsólSörf a\'zászlaja áltitt valószínűleg csak 6 én Indul \'BUJapésl-rc. \'KeWnföldről tetiémutók áíállii-\'fák- a"\'!Wá»Koi6-\'si«l*!tyét«\'\'a\'\'M-•esopfirt élimö ttgIWt. \'flíepleílilKr \'2W?\'»\'het^etóitlWJil »\'ré5néré"re Aki ézutáii lép vissza, annak aTO fillér Igazolvány-dijat mér ókkor\'is ift-g kcll\'flíeinl, ba\'hen vési ría-.t az utazásban. Minthogy nagyon sok ktttföidi rmrtmaítos\'Usz\'ótt a\'talál. kozón, \'föntoSj\'bbgy a-rtWgyar-Trt,nt. Hércosok is\'rtMbél nagyobb \'lömeg-\'beh\'wnnllitrttk fel Wdékföl I* Nagy. -kafiteáhil - a \'WmltilfulHMal \'rrtiitel-k«ők \'nagy \'része már \'Jeteliltezatt, de p!lehtlte2zcnek áiok is, \'^klkifck nincs romtaruHöjuk.\'weH a tilátko. ttm \'Mlon tiVUnlíás\' Bfáiadflkdt\' álmának \'fel. Jeieiiffie\'znl Htld József ■wzeumsztnél vagy LáB8rc\'4y KSröly il\'kfltnál "Klíet •« Mv\'álaM helylSég-BCM a Wvtlt.ltoa Órák slitt. A kíe-gény ba)«Kak-r«ífr.\' aicaó, éict-T\'gift^ydll lWKbélyről és étHeífíről gölltlosltötlfcCIBHéílk.
Slng r Pál felszólalásában k&ie a főcsöfórt vezetCaé^ét : ügyeljen ar. ra, bugyrai utuási kédteenéeyt kizárólag -esak "frtmthartmbk "és ei6ládtag|»ik-begyéit IgíAjí*.
Hild József\'WíhlVia\'a\'tAjHMhk \'figyelmét, -\'lxstfy tmAél\'lőttben\' vl-Mlréifek fömiíhmál n frofilliarw* eszmének ki,elé veló dokuinenlilés i érciekélten/BefelCTtétte.\'hogy a aza-\'bók % -fSMetWttil kSHIIt •ftiogfflla-\'ptWás Wtlpjta \'4TMVÍ YéfiSK\'tre Tté-\'Sitiik él a \'formorUhát. |
Bajcsán aaáptember M én \'hősi szobor és orazágeászló \'avulás \'lesz,
■^zétiet. \'A Wt»iie« wímvja a Bttjtár-\'Aakáf.\'hogy \'minél lölib. n jelentenek tatig az ünnepségen, j
• Az Országai \'PéontHtmsoe SWWet-ség október 19\'tel S8-ig^fSi«as\'\'üta-■aásl r*h»ez\'VfóUnza, \'bWal «ftttzln-Hér^\'Aaago "fébslk, \'Róhw, Véleooe \'(in,grammal, kHulllgatással \'a pápa előtt és MtKsoUninél, htvntaios <és linrtepéiyes\'fíVgadtatrtsokkul.-TléSiVé. \'h\'ll\'tfij íí mt«g«rlMíl\'\'\'9», H. Mte. görBBBn »0-pengő. Jelentkezni a< Országos Frontharcos \'Saövetaégnél t\'het, Budapest, VIH. .Ráii«ezi\'.uH!7.
SZŐRMÉK
SZÖVETEK
a divat vezető újdonságai, legnagyobb választékban karphatók
türntaer M AutrtMzIíiian.
j?3& »tf(>\'cmter 25
ZALA! KÖZLÖNY
h
Az NTE nagyszerű csatár játékkal győzött Kaposvárott
Nagykanizsai TE—Kaposvári Tatul 4:3 (3:2)
Rég nem latotl szép játékkal értékes győzelmet aratott az NTE vasárnap a nagyszert! képességekkel rendelkező Kaposvári Turul ellen. A csa-l»at végre magám talált és ezúttal nem csak szép játékban gyönyörköd -betelt a kaj»svári közönség, hanctn izgalmas jeleneteknek ós gyönyörű góloknak volt szemtanúja. Az első félidőben az egész csaj»ai remekül játszott, az NTE csatársora amit ekkor produkált, az -nagyon ritkán látható. A második félidő első Te,ében a Turul uralta a mezőnyt, de akkor az NT 15 védelem állt feladata magaslatán, majd befejezésül jtjll a/. NTE iram; mely meg is hozta az értékes győzelmei. ,
Az NTK a következő felállításban játszott: CsonÜor — Csáki, Farkas — S/ollár, Riticr, Kudicli - EiigollclMr, Jnkul»ecz, Horniéin, Szendrői, Jelinek.
Engcileitcr, uki katonai szolgálná miatt tréning nélkül kcjftít n csatársor jobbszétére, szeblmél-szebb tániadáso-kat \\ezcl a T»nit kapujára, beadását Jakul>ecz, majd Hormann a kapufának lövi. Gyönyörű a játék. Jelinek-nck van biztos gólhelyzete, de Szcnd-rői zavarja és együttesen rontják cl
a jó helyketet. Rá Sérti lehet ismerni az NTK-re, olyan szé|>en játszik. A 8. pcrci>cn Jelinek átjátsza magát a lialfján, a hátvédei is kilriblizi és a ltiosról védhetetlen gólt ,lő (I :0). Rö. vide.cn utána Jakubccz"sarok rúgása Jelinekhez kerül, aki Engellcttelhcz l»tKszol, nagyszerűen szúrja meg a labdát é, a lövés védhetetlen (2 :0). Minta támadások gördülnek .véjig a pályán, a Turul csak védekezik. A 25. |>ercbcn 25 méterről szabadrúgás az NTE ellen, melyet Roinacsek védhetetlenül lő a sarokba. Az NTE ismét ostromol, melynek eredménye Hofmann* kapufáról visszh|>aiianó labdáját JakUWcz belövi (3:1) Eiufán Farkas kap gy0-mornigást és helyet cserél Engcllei-tcriel, ezután már nem olyan szép a játék, mert ÉngcHelter elől nagyon hiányzik. Az utolsó ^reben Molnár, a taccsvonalról szabadrúgást küld kapura é; amely Csondor fölött a hálóSa e.sik. Tipikus potyagól.
Szünet utáni kezdésnél anélkül, Iiogy NTE játékos labdához érne\'Rák-hely, a Turul nagyszerű centere a meccs legszebb gólját lövi (3:3). Ezulán erősen ostromol a Turul, d\'j Csáki és Kudicli a. védelemben min-
VAnttfti Mosgó. Szeptember 4-én, kedden
A pikantéria nagymesterének, Mauppasant-nak, a rtie- 1 részhangu regények és novellák irójának\'legnagyobb sikere <
Egy asszony, aki egy ölelésért az életével fizet. Föszeröplő a francia színpadok csillaga : Marcelle Charttal Remek kísérő műsor. Híradók.
Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. Azt B órai előadások filléres h.lyárakkal I
Az ordonánc
Tatarozzák a városházát
C»4tl Utván kapta meg a munkálatokat
A kanizsai vtftvsházu tatarozására a polgármester vei seny tárgyalást hirdetett. A munkára négy pályázó volt, kik*közül a választás Csétl Ist. ván építészre esett, mint legelőnyösebbre. A munkát azöhnnl meg is Kv-zdték a városháza -Horthy Miklós utcai frontján.
Megkezdődött a zákányi útépítés
A zákányi törvényhatósági ut 000 méteres szakaszán megkezdődtek a k^s kockákkal való megépítés munkálatai, amihez Nagykanizsa város (5000 lengővel járult hozzá. Az ál\'amépitészeti hivatal a munka kivitelezésével Meisz-terlcs Ferenc rákospalotai építészmérnök, vállalkozót bizta meg, aki hétfőn jelentkezett a várol ttiüszaki hivatalában a munkák frtegkezdésére. A munka mintegy hat lvétig tart és <z idő alatt 80—1Ö0 munkást foglalkoztat. A munkálatokat az államé,ütészefi hivatal zalacgofttégi o-.ztályfőnöksége őrzi elleu.
UiiUoiunM
MÉM HÉÉ
f®ÉÉ!
Al 1934. \'évi JX ér-az 1929. X. törvénycikknek a bortörvény fontosHbb r<hdel«né>eit Wrlal-\'titttó \'és -tellOr.6 \'helyen kifüg-gérttésre\'KMllfell kivonata u|ból béíierexHétó
afilMíjMMalllan
TC-Ut 6.
Ara darabonként, kemény kartonlapra húzva I pM*f|ft.
A ZftLfll KÖZLÖNY REGÉNYE
(18)
— Kint hagytam az irattírcámat, tttrtelybcn az összes fcrre vonaikozó okmányokat elhoztam.
A kegyelmes ur kcinéuyen megnyomta a csengőt és odaszólt a besiető parancsőrtiszinek:
— Küldd be fiam gyorsan a hailna^y Imttárcáját!
Azután magasra emelte a jxjharát kochitoti velük.
- Szervusztok! Utoljára ki fog derülni, hogy ez az egész ügy kapóra jön, nícrt jó összeteremthetem az ellenzéket, rticg a sajtójukat isi Hnllat-lan, hogy ezek mire képesek! Most »zután odamondogathatnék az egész lisztéit polgári társadalomnak, ha szónok lennék. I)e sajnos, én csak katona vngyok. Azaz hála Istennek, hogy katona vagyoklMJgyun fiam, te mit mon-üanál nekik, ha odaállhatnál a he-lyemre a * magad ügyét védelmezni? — csapott le váratlanul a hadnagyra a kegyelmes ur.
- Én...
I.íltta, hogy az ezredes kemény, UUó tekintettel néz rá, de\'níth törődött
vele. \\
— Én alighanem kénytelen lennék hallg.ihii, mert nem "értek a jolitiká-hoz. I)e Török kapitány ur, a század-parancsnokom tegnap este haragosan mondta, hogy állítólag mi vagyunk a konszolidáció és a polgárság védelmezői, de ha velük szemben merünk védekezni, aklor rögtön «fcsz\'.t«d me;{»-«\'t kiáltanak.
i -- Rizony ez igy van, fiam! Kérlek, küldd fet hozzám Török kapitányt, ha alkalmiiag a fővárosba jön. Szeretnék vele kezet szorítani szólt « kegyelmes ur az ezredeshez.
Az Irat tárcát hozták be. A miniszter szinte rávetette magát. Átfutotta a cikkek címeit, azután elolvasta Lóránt nyi.a:kozatát é; derűsen mondta, mindkél kezét nyújtva a hadnagy felé:
— Köszönöm fiu, most én is kiosztok néhány vágást! Velem jöltik, az én kocsimon a képviselőházba. Hallgassátok meg, hogy elbánok azzal a társasággal!
\\\'c|e mentek be a főkapun é; «/. államtitkár vezjöttc fel őket az idegenek karzatára.
Az ezredes arca ragyogott és megbékélten nézett az iraRárcára, amelyet most összehajtva szorított hóna alá u hadnagy. Rántotta egy kicsit, hogy Rodor nem mondott el neki semmit az előkészületekből; akkor kevésbbó izgult volna. Mert ha nem is mutatta, bizony drukkolt egy kicsit.
A képviselőház folyósója ugy zsongott, ni Int a rajzó méhkas. A képviselők csoportokru szakadva vitatkoztak és kapkodták ki egymás kezéből
a Déli Hírlapot, amelynek munkatársa a gyorsvonat folyosóján csinált interjút a hadnaggyal. Az ellenzékiek Hzt állították, hogy a cikket az Újságíró találta ki, vagy á minisztcielnök-ségi sajtóirodában készült. A hangulat feszült volt. A polgárság védelmében a kormánypárt egy része is hajlUiUió volt a minisztert feláldozni, mert nem sttkat hederített rájuk soha. Már az utódját is emlegették. v
A csengők megszólaltak, a képviselők l>etódultuk a terembe. A miniszterek mind helyükön ütlek, a kur-zaiok zsúfolva voltak, még a képviselők padjaiban is alig maradt egy-egy hely flicseu. Már mindenki helyén óit, amikor a hadügyminiszter belépett. A teieinblztos hoztu u.t\'ina tömött irattáskáját. Halálos csend volt, az elmúlás csendje, tusilkor a "saját ]>ártja sem tüntet a bajbajutott nagyember mellett. Amikor " miniszter\'leült, egy aprótenuelü, nagy orrú, eliOló fülű fiatul ügyvédképviselő \'hangju Süvitétt bele a csendbe:
— Egy kocsiderék \'.aktát gyártattak huszonnégy óra alatti Azt értik!
— Mondjon lei — vijjant egy csizmás képviselő éles tenorja.
— Ráérek még néhány esztendeig, — szólt oda a miniszter könnyedén és hátradőlt « bársonyszéken.
Ez a nyugalom hatalmas vihart idézett föl. A müiiszter mosofyfcgva ftan-^utta s ainikor az elnök csengője fel-nk«rs«nt, szőiasi* ehWlRedeU: 1
— Tisztelt ftátl Tegnap itt egy lh-teri>elláció hangzott el, amelyre Ígéretemhez híven, már ma kimerítő tá-
den támadást elakaszt. Az utolsó 29 l>ercet ismét az NTE uralja, amikor ís sikerül a győzelmet megszerezni Jakubecz labdáját Farkjas a\'16-os sai. kán oly mesésen találja cl, hogy azzal a lövéssel szemben minden kapus tehetetlen lett voln" (1:3). Áz ubols-i j/ércben még Jclineknck vAn • nagy helyzete, amikor 3—1 játékoson keresztül játszu magát, csak a kapussm áll szcmlien, de közelről sem találja meg az utat a hálóba, a kapus védi lövését.
Az NTE közvetlen védehrtében Csáki volt a legjóbb émbor. Csón\'dorn\'ák *fe<i-vés dolga akadt, a 2 gólban\'éf8«ieii benne vwlt. Farkas "hátul"éVléftfeSebb \'vxilt, mint a csatársorban, \'bár \'gólja me;és volt. A halfsor legjobbía Kudicli, aki nagy formában JiUstbtta végig a mérkőzést. Ritter, Síol\'ár \'h»sz-rtbsan (tolgriztak. A csatáriban\'Kn-geileiter jöbbszélső játCka Vtolt a\'lWp íegnajtfbbb ttieglejíetése; Beállásai, \'lövései mind kitűnőek valtak. \'Ha F«Hbs meg rtém sérül és nem kell helyet cserélni, nagyobb fív>Kíelcrtiröl hatnánk l>e. Szendrői, Hormaim, J.v kubecz lielső trió gyönyörű kombinációkkal éi sorozatos nagy lövésekkei ostromolták a Turul kaput, de Hof-ínannak a lövésekkel nem volt szerencséje. (Egymaga -1 kapufát rúgott.) Jelinek néhány nagyon "szép helyzetet csinált, de beadásai nem sikerültek.
A Turul legjobb embere Rákhely volt, azonkívül a két szélső ós a kapus érdemel dléséVetet.
paurtez pé-si biró Jól veifetie 0 hiér-
Az NTE 1|. döntetlenül játszott a TuruflI. ellen
Első \'vidéki Szereplése féTsikcrrel járt az NTE II. csapatának, örvendetes, hogy ez a fiatal játékosokból álló gárda 3 bajnoki mCcc-sél>ől még veretlen és igy a II. osztály élcsojibrijá-ban -van. A csapat a mttSodik réliilő -l-l. percéig 2 : l-re ■fezeiéit, amikor is a Turul lliesscl tudott csak döntetlent kicsikarni. Az NTE II. a.következő felállításban játsilt: pandúr petrcslcs, Arany — Varga, \'WilHéJni, Fóliák - Kunlos }., Joó, Reiihöffer, Horváth II., Kardos II. .
Az első |>crcb3». RicZó Pandúr feje fölött a hálóba \'fejeli \'lafxlát. Ez mégzavarja az NTE-t, Higy "hogy \'10 percig a Turul II. járnod. Azután \'iria-
•J 1B a g l"\'11 \'!■■ ■ * — mvmmw-
Inszt adok. A szóbanforgó esetre vo-naikbzó udatokat összegyűjtöttük \'és most ismerte;és ,céljából átadom azokat a Ház jegyzőjének.
A terembizlos felvitte a hírlapokat az elnöki eirielvényrc s a ieg\\-ző bl-kezdte az olvasást. Bár maídifthi két órát ■vett \'igénybe, a legnag^-óbb figyelemmel és érdeklődéssel hallgatták. Csak akkor indult meg a közbeszólások áradata, amikor leránt nyilatkozatát olvásta fel a jegyző.
— Mcgfé:einlitették! LekenyereztékI Megjei tlsztvLselő! fsnierJÖk már ezeket a dolgokat! Jutalmul be .xigják rendelni a minisztériumbal
A miniszter nyugodtan megvárta, mig a kedélyek lecsillapodnak, azután megszólalt: i
— Tisztelt íláz! \\agydn terirttóíc-\'lesnek találom, hogy azt>k az \'lírák, akik már bizonyosak voltak a dolgukban, most kissé bosszankodnak uzon, högy csalódtak és ez nilliik az ilyenkor szokásos lártnftban \'nyitváhul m«g. Szives 1 figyelniűkbe ajántom, högy \'ezúttal nem énrólam van szó, aki már amúgy is elég edzett vagyok, hanem a Jiadséreg egyik fiatal tisztjéről, ttki legyőzte a réttegett vfrőbfljhöfcot szbl-., \'gálatbalé[)ése \' első \'napján. \'Ennek a fiatatembemek kell ig«zsiiflot *«olgál-tatni. Ez az eset kell, hogy megnyugtassa a polgárságot aziránt, hógy iyiii-kor védeielnre rog szonilni, olyan ka-\'tonákkai rendelkezik, «kík tjflm ismernek rélelmet és nem hátrálnak aUgl
l..l ÍM* wvj M-^U
c
ZALAI KÖZLÖNY
1935. giep\'embei 2§
gáro talál az NTE II. ós mindvégig uralja a mezőnyt. A 30. percben a .szenzációsan játszó Wilhcim 30 méteres szabadrúgása védhctetlenül jut a sarokl>a.
Szünet után ismét az NTE támad, amikor Kardos 11. a 10-osról profi gólt lő az ellenkező sarokba. Már biztos győztesnek látszik az NTE II., amikor a i i. |jercben a Turul \'balszélsői petresics keresztezi, mindketten elesnek, a biró 1 l-est itél. melyből Halász kiegyenlít.
Az NTE II. csaj>atábóí Petrcsics, Arany hátvédpár volt nagyszerű. A balkor, valamint a mezőny kimagaslóiul legjobb embere NVilbeim volt. A csatársorból Reitlioffer érdemel jli-cséietet. I
A mérkőzést Slurm kajjosvári biró vezette. Meg kell még említeni, Jiogy az NTE-t mintegy 35 szurkoló kísérte Kaposvárra, akik a II. csapat tagjaival olyan lelkesen buzdították az NTE-t, liogy időnként még a Somop\'—Csépel meccsre összejött 1000 pező buzdítását is túlharsogták.
A zalai atlétikai verseny eredményei
Zalaegerszeg, szeptember 24 iA zalavárnicgycí nagy atlétikai ver-sóny bár kis érdeklődés mellett, igen szép eredményekkel folyt le Zalaegerszegen. A versenyen közel száz zalai atléta ven részt. Az eredmények a következők:
Levente számok: Indullak a zalaegerszegi (Z), nagykanizsai (N), keszthelyi (K), sümegi (S), tapolcai (T), pacsai (P) és balatonfüredi (U) leventék. 100 m. síkfutás: 1. Lauler (K) 11.8 mp. 2. Zsigmond (N) 12 3 mp. 3, Farti (N) 12.8 mp. 400 in. 1. Németh (Z) 56.4 mp. 2. Varga (N) 50.8 mp. 3. Ziegler (N) 00 mp. 800 m. 1. llegedüs (Z) 2 ]>. 10.8 mp. 2. G«iencsér (N) 2 p. 11.4 mp. 3. Iiertling (l), 2 p. 13 mp. Magas: I. Simon (K) 1ÜÓ cm. 2-Verebélyi (S; 150 cm. 3. Szukics (Z) 150 cm. Távol: 1. Tasuádi (Z) 575 cm.
2. Parti (N) 561 cm. 3. Péter (T) 559 cm. Suly: 1. Siklósi (Z) 1033 cm. 2. Kovács (S) 1032 cm. 3. Antal (P) 1021 cm. Diszkosz: 1. Siklósi (Z> 3150 cm. 2. Somogyi (N) 3241 cm. 3. Tóth (S) 2510 cm. 4x100 ni. staf.: 1. Keszthely 48.0 mp. 2. Nagykanizsa 40 mp.
3. Zalaegerszeg 50 mp. Pontversenyben: 1. Zalaegerszeg 28
p. 2. Nagykanizsa 21 p. 3. Keszthely 20 pont.
A nyílt versenyszámokban a kanizsai Zrinyi is indult, de csak kevés versenyzővel. Az induló Zrinyisták a kő\\etkező eredményeket érték el. A 400 m. síkfutásban I>óceli első lett 55.1 mp. eredménnyel, mig u 100 m. síkfutásban harmadik 12 mp.-el. Az 1500 m. síkfutásban harmadik lelt Gerencsér 4 p. 32.8 mp.-el. A többi versenyszámokon kanizsaiak nem bi-dúltak, igy a j ontvenenyben nci^.is tudlak érdemleges eredményt elérni.
— A magyar textilipar fejlődése minden téren meglepő. Bútorszöveteket, brokátokat például korábban csak a/, osztrák és francia gyárak készítettek megfelelő minőségijén, csuk Bz utolsó idők vívmánya, hogy a honi ip^r e versenyt a világpiacon is. A Schütz Áruháznak sikerült nagy tétel butor-4*lyem maradékot — káprázatos színben — olcsón vásárolni ós jövő héten bocsájlju o csodaszép árut megfelelő darabokban nagyon mérsékelt áron TVŐi rendelkezésére,
— (személyi hír) Szabó Győző ny. kir. járáMiirósági elnök, a Nemzeti Egy>ég nagykanizsai szervezetének elnöke, visszaérkezett Budapestről és átvette a Nemzeti Egység vezetését.
— (A buttap«»ll főkaplilnyhelyeltei Nagykanizsán) Nagykanizsán az állani -lendőrségi kapitányságon a rendes hi-\\atalvizsgálat folyik. Ebből az alkol miből Budapestről lejött Nagykanizsára dr. Zankó Géza főkapitányhelyettes, dV Krisztkinkovics Antal jendőrtanácsos és Dombay Jenő számvevőségi tanácsos, akik több napot töltenek Nagykanizsán.
— (Izraelita ünnepek) Izraelita polgártársaink 5606-iki újévének előesté, jén, szeptember 27-én az izr. tcinp!om. ban az istentisztelet kercléljcn Winkler Ernő dr. főrabbi finnéi-köszöntöt mond és a szokásos imát mondja. Az újév mindkét napján, szeptember 28. és 20-én istentisztelet lesz, amijt a főrabbi és Abramovics Márk főkántor végez.
— (Nyuga!ombaii«ly»>zíw) A MÁV űz-leiiguzga tósága SchuHheísz Antal nagykanizsai MÁV főmktárnokot szeptember 30-tól nyugállományba helyezte. Schultheisz Antal főraklárnok mindenkor Igazi vasutas becsületességgel és ügyszeieU\'ttel látta el működési körét. 40 hónapi háborús szolgálatra tekinthet vissza, amit a vasúti ezrednél töltölt. Abból az uikalomból, liogy szolgálati idejének teljes betöltése után nyugállományba vonul, a nagykanizsai vasutasok nagy családja meleg szeretettel búcsúzik tőle, ünne|>élycs kere. tek között.
— (Badacsonyi közvetité* a rádióban) A Balatont és a környező szép vidéket a fibn ós a rádió most kezdi felfedezni. A keszthelyi -nagysikerű küz-\\eiilés után most örömmel értesülünk, hogy a rádió októlA\'rr elejéjj^rvbe-\\en egy Badacsonytomajf&í közvetítendő szüreti leadást. A közvetítés érdekessége és élvezetessége melleit Jó pro|>aganda u magyar bornak is,
— Torontáli, kézzel csomózott magyar perzsák stb. szőnyegek, függönyök, bulorkelmék Singer Dhatáru-házban.
— (Virágzik ur or^otta) I)r. Iloch Oszkár udvarában másodszor virágzik a tehér orgona. A satfptembervégi csodának Mok lálogalója van.
— (Szüreti mulatság a Kathol.kin !,egfaj«j/yleU)«>ii) A házavató ünnepség után megkezdődött a Ratholikus I.egényejiylcll mulatságok és egyéb előadások rendezése. A hagyományos szüreti mulatság ez idén is kellemes élményt és szórakozást fog nyújtani a közönségnek. A rendezőség szorgalmas munkával olyan szüreti mulatságot készít elő, mely az uj ós szép nagy terméhez, valamint az egyesület erkölcsi nívójához méltó és indulást jeleni az egyesületi célok eléréséhez.
— Gyermak trmch coat kabátok minden méretben a legolo«óbb árban ScliüUnól. t
— (Ma xi11 nyugdíjasok és ciyngbére-«ck figyelmébe) Értesítem az összes vasúti nyugdija;okat ós nyugbéréseket, hogy igazgatóságunk döntése folytán az üzlet-zerüleg szállüo\'.t áruknak szabályszerű feladása cselén ugy a szaljad-, mint i»edig az önköltségi jegyeknek, valamiint a 30 lajos tisztviselői jegynek a használatát megengedte. Ti/os ellenben a lentemli\'.cll kedvezménynek felhasználása abban az Cselben, hu a személykocsikig bevitt kézipodgyá-szokban .szállított élelmiszerek és áruk batyuzásáról van szó. Az ily módon elkövetett visszaélést az 1034. évi 49. sz. hivatalos lapban meghatározott kizárással bünteti uz igazgatóság. Arc-kéjjes igazolvány ulupján váltott íél-jegy, vagy i»edig a féláru havibérlet-jegyuek az ily utazásokra való felhasználása awjnbíin a Magyar Vasúti Személy és Podgyászdijszabás I. rész szakasza 1—4. bekezdéseiben foglalt szabályok szigorú betartása mellett meg van engedve. Az állomásfőnök.
— „Stühmer" cukorka, csokoládé, „Fiumei" kávé- és tea, „Koe8tllnM keksz olcsón és nagy választékban Sugár-ut 2.
— Legujahb bel- ós külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vé-telkényszer nélkül Singer Divaláruház.
— Má>t szerWk — de ki az a más? Chourths-Mahler színes mesélő kedve, ulo\'.érlietctlcn jellemző-cieje régen nem teremtett ilyen élő alakokat, mint legújabb regényének szereplői. Megjelent a Milliók Könyve legújabb számában.
ZSEBLAMPA
la- elemmel, komplett
pengő
Szabó Antal sportüzletben
M(
OST VEGYEN KALAPOT I
O
FÉBFIKALAPVÁSÁR
Gyapjukalapok
3.- P-ért
Nyulszörkalapok
10.— P-ért
Keménykalapok
9.50 P-ért
o
BRÓNYAI DIVATHÁZ
HORTHY MIKLÓS-ÚT 1. (Városházpalota) ^
— (Felakasztotta magát tjy 19 éves R.mtukoHM\'jféd) Balina I^ijos 10 éves süniQgi a.szlalossegéd súlyos idegbajban szenvedett. Az utóbbi napokban búskomorságba eycn, ugy hogy hozzátartozói a legrosszabbtól tartottak. Hiába vigyáztak rá, Balina Lajos egy óvatlan pillanatban kiment a fáskam-rába ós (elukasztotia magát. Mire rátaláltak, már halott volt. Bucsuleveló-L«n azt irju, hogy nem birta tovább az idegbaja okozta szenvedéseket, azért vált meg az élettől.
— Divata* fehérnemű selymek és pyjainu kelmék most érkeztek Singer Divatáruházba.
— Már a küzőbőn tudtam.- ez rendes ós tiszta ház! f.sil\'ogó ^ilincs, ragyogó névtábla, minden szomszéd megérzi, liogy odubent is minden ragyog u tisztaságtól. Mi ennek a magyarázata? Viin I Vim most sokkal olcsóbb, már 20 fillérért kapható egy eredeti doboz.
— A 3M Alnia Mater szerepe az orvostudomány történetében hivatott méltatásra talál dr. Győry Tibor egyetemi tanár tanulmányában, amelyet u Búvár most megjelent száma közöl. A Pázmány Ióter Tudományegyetem lerir.ó izet tudományi jelentőségét a folyóirat szerkesztője, I.unibrcclit Kálmán ismerteti. A dernia:ológiai kongresszus alkulmából dr. vltó? Berde Károly bőrgyógyászati kérdésekkel foglalkozik, a szüret ideje pedig báró Malcomes Albert, dr. Vlsnya Aladár kőszegi múzeumigazgató cikkeinek ad időszerűséget. 100 eredeti kép gazdagítja a Búvár legújabb számát.
— Divat wkrtáa f.aiK>ll és parget anyagok a legaeebb választékban kaphatók Schütznál.
— Bútorvásárlás nem gondl Teljes berendezéseket rendkívül előnyős részletfizetésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. Kopitein butoráraház, Horthy Miklóst 4. . . ^
M938. trsptcmber 25.
ZALAI KÖZLÖNY
V-
MODERN
LAKBERENDEZÉS
otthonos, Ízléses és nem drága, kedvező feltételekkel ls kapható
Kérjen árajánlatot!
bútoráruházban
Nagykanizsa.
IllKtafHWl I.
17.30 Weltlingcr Ede f.za\'onzencknra\' -HA ríulló tilrgy.orsjálék liuzáso,
- 19.05 Cigányzene. — 10.45 Elkelő 1833-bati. (Szappanos Gabriella 20.30 liellinl-liangserscny Közreműködik (.Oda Gizella, Itösler Endre (ének) És a/, oiiCraltázi zenekar. — 21.15 III-r\'k. - 22.10 Operett-részletek. — 23.13 Ileisz Pál-.Angyal Árpád szalon- és jszz-MiH-karának inü.\'Ora. — 0.U5 III.
BminjhwI |I,
18.05—18.40 Wcidinger Iido szalon-zenekara. _ 18.45-10 Cigánysene. — 10.10 1040 Mezőgazdasági félén. — IDJ0-.-20.l3 N\'ovotny—Kublc.sek lt»r monlko-kCHSs. _ 20.30 Hírek. - 21-21.50 Táiiclcmezck. — 21.55 Néhány ™«ol közvetítésekről. — 22 10 -22.10 A brit rádiétársaság első annol-»J<l»a helyszíni kózvetité*.- ltada|wsl-tol,
17.20 Hangverseny. — 20.10 Daloló, niuz-sllcAlú nécs. _ 22.10 Hraltms: F-n»U zongoraótós. - 23.10 Osztrák níp-"a« lemezeken. — 24 Táncleinezck.
Szerda
Oanaput L
fl-15 Toma. _ Utána hanglemezek.
- 10 llirek, - 10.20 Csevegés a ,,ip.i. ■ - 10 4r> Védekezlitnk a meghűlés
, !*"• - 1205 Cigányzene. - 1280 13.20 Időjelzés, időjárásje.
leitto-.. ,330 a _ H40
"üek, árak. io.to Az eM> magyar
mnnkauiior. (I)r M4ricI Miklós.) -n-lo Időjéig hlix-k. - 17 A kónyv-"TA ("r- Baday György.) 17.30 Kerpely leüt gonlottkázlk. -rádió tárgy (órajáték húzása. -
19.05 Svájci néjHlalok olasz, frmiciu és német nyelven. Énekli Rcding M«ir-mierilc. ií) 11) Tőkés Anna és Hajnay Gálwir előadóestje. 20.30 Húehti Margit zongorázik. — 21.10 Hirek. -21.30—23 Bertha István szalonzenekara. — Közben 21.55 Időjárásjelentés. -- 23 Cigányzene, Orbán Sándor énekszámaival. — 0.05 Hiiek.
Bndapeat II.
18.05-10 Hanglemezek. — 19.10— 10.10 A varsói sakkolimpiász. (Dr. Ve-csey Zoltán.: ~ 20.10- 21.30 A 2. lion-védgyaioj^\'zred zenekara. — 21.35 Hiiek.
Béca.
7.20-8 Könnyű lemezek. - 12 Köny-nyn zCno. — 1| Busch Adolf hegedül, Serkin Itudolf zongorázik. — ,10.05 bécsi zene.
17.20 Klasszikus lemezek. — 19.30 A régi Dcutschmeister-zenekar. 20.30 Szimfónikuiok Steiner György hegedűművésszel., — 22.10 Hádiózenek.ir. — 23.45-1 Jazí.
— Gyerm*k b#y kabátok minden nagyságban legolcsóbb árban kaphatók Schütznél.
Gőzfürdő nyitva rqggel 6 ónUó! este 0 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nrtknok).
APBÓHIBDETÉSEK
. >ltMlt mé » UMr.
■•■•••Hull él ■lllaall siabály-aierü ..pkak minden liáab. 11 nagy vá-lei/lék Beleznalnál, Sugát-ul 33. 3338
• IraaasMkat mírvInyMI é< gránitból csak Kovádnál, Király u. 33, kaphat olcsón és lat. 2788
Aülélaxlt kényelmeit legolcsóbban Kautmann Manónál rendeljen. Tclelonállo mái 2 22. 3223
Ha.inAlt ruhát veszek és eladok, hívásra háthoz megyek. Márkua, Király-utca 31. 32U0
Katonai és agyanruhéaati ilkkek legnagyobb válaszlék és legolcsóbb beszerzési lorrás Beleznalnál, Sugárul 33. 3339
Kulonléle ..Hit étkezőesskoiOk, asz laiillszek, arany ksrkőtőórs, vslódi Zsolnst. léle majolika Icás-szervlz eladd. Kis-
fa\'udy.afca 29 3478
Egy rövid sesgsrs és egy nigy Singet szabógép etsdó Széchényi-(ér 11. 3S04
Hégi oa.r4pkélyháll a legmodernebb clrkurácl«val építem uj|á. lókéletes tüzelő anyag megtakarítást jelent siámáta. — UJkáiylu-raklár. őri Jóiseíaé.
jelent szár Tház-u. 12. Ozv. Tátit 3510
Elsőrendű Jég állandóan leszállított áron kap-iató a Harkulaa Táglagiérbaa
(Msgysr-ulca) Teleion 84. és 242. 3300
Vennék jókarban levő aaatal-taxh.-lyel, Deák-tér 10. Házmester. Ugyanott egy jól I6ző mindenes felvételik. 3309
Eternit nagylemezek értékesítése végeit kalfl agrnékflkal szonnal felve-" ik. /.len
3505
a.Onk
lentkeznl lehet naponta d. a. 2 árakor Cpplnger I. és Fia cégnél
Kérem ■ becsületes megtalálói, skl egy vssulpsrtl padon alhagyatt bsmbusz-botol megtalálts, Jutalom ellenében sd|a le a kladéhivstalban. \' 3312
Két dsrsb 100X 200 ss nagyságú keveset bsuaált a-olatta (nem vlason) olcsón eladó Szemere-u. 4/s. alatt. *
Zalai
KÖZLÖNY
barátai
. zalai közlöny
hirdetőinél vásárolnak l

(Folytatás u I. oldalról)
népszövetségi tanács elé nyújtandó jelentéssel készen vannak és arról közleményt adnak kl. Az ötös bizottság jelentését valószínűleg szerdán, de nincs kizárva, hogy még kedden este juttatják el a tanácstagokhoz.
A Népszövetség kedden délután teljes közgyükst tart. A közgyűlés naplr ndjén a különböző bizottságok jelentése szerepel.
Anglia nem ellensége Olasz országnak
Róma, szeptember 24
Suvlch államtitkár szerint nz angol nagykövet kijelentette Mussollninek, hogy az angol kormány nem táplál ellenséges érzelmeket Olaszország, gaj szemben, mindössze csak a Népszövetség tekintélyét akarja megóvni.
vsmm
A pogányvár! i szüret
Pogtínyvár hegyM)p4f TTMt tartotta gyűlését Grosz Lajos ilnöklclc HliHt, amelyen elhaULrozlók, hOfjy azjdci szüretet október 10-én kezdik
mvg- _
TsnaímjlÍM4«
Iránytűt i egyenetlen, forgalom. mtrttkelt■ Bhi tlaaav. 17-n I5K6--16 05 JS-a> 1640-16 20, 79-n 1615-16 39 80-aa 16pl—16 45, duránt. 77-ea 15 35 -15 +5, THl 13 W—1560 79*1. 1566-1575 BOaa 1575—1585. — R\'»a pzilvldíkl 14-13-14 25. mia U 20-14 40 Zab uj közép 16«0-1660. Tewr\'tl llsiánlull közép ab.bpasl 1560 15 75
KlaJfa ■ laplHl«|<l«nea KÖIgaedatágl KI, Otítapbarg Nyomda 4a D«lzalal lapkiadó Vállalata Nagykanizsán.
I\'aielöa klidó 1 Zalai Kiről,, laloaitiban telelőn: NatvVznlala 76, aaim
- Ktallaalala.uk téeafa* rendkívül elöuyóa balorráaárláal alkalom. Uodorn bcnwfezéaelt, tókíleW Jó klvilalWn, boaaxu lejáratú réulelre, aól hamat-mcuteaen i* kaphatók Koptf.ha huto(. áruháibad, Horthy Mlkióe.ut 4.
IiiiIhIuíiIM! MUü Vállalat MENETRENDJE,
Crvényea 1935. málna 13-161.
VasuUllomáara
441
í«
7** »«•
11JM 1Í« ia«*
1410
lton
1T» 1H» 1»»0 21 n 2Í-40
15 II
t«t«nyai •natMtreaad
l«.»yMIU« >U irt. 1(0 ....... 14 MLy UMyaárt. 18-44
ZAIAI KOZt-ONY
m. kir. államvasutak
menetrendje
Érvényes i 1985. évi május hó 15-töl kezdve.
Hagykanlisa állomásra érkező és ax onnan Induló voiatokról.
Nagykanizsa—Budapest déli p. u.
A vonal Ki.li.l- jXMllh*!,.
lila. neme rílW. r. fck. |
ITOÍ Oyv. 610 7-05
r?i7 Sinaut. 6-22 8,54
1713 Szem. v 9-45 11-05
2231 Motor 13.11 15-35
1711 Szem. V 14 30 1553
7741 Motor I6III 17-30
1231 Motoí 17 Ml 19-37
1701 Oyv. l«-30 1937
1219 Szem. v •23-40 i-ia
Bogi, I Bpeatn • érkezt
-|| 955 Siói. árk. 9-11 -| 15 45
22 17
6-25
/O..I IIA vonal (BpMlríl 1 neme | M<i [ Bojl. I M. KMltWy-,41 Indul Kanlz.á-ri 4r1>.
I2«l3zem. v. 122 01 3Í0 435
l232 Molot 1 - — 6-22 7 49
1202|I1TV. 7-30 — 1010 1118
l2IJ|Szem. v. 6 30 — II 10 17 56
!2l4|Szem. v. 14-45 — 18-35 2004
2246 Molor I — 18 45 19-40 20 58
2-218ISinaut 71-10 2045 22 40
I2ÖS ilvv. 11915 — 2203 23 06
2238i:Molor | - 22-10 22-05 2400
Közvetlon kocsik forgalmat
Az lá0Í/1202. íz. gyorsvonatokkal:
egy 3. o. étkező kocsi Pragerskoig. egy l„ 2., 3, o. kocsi Trieste, Venezia, Milano, Oenova, Ventlmlglia,
egy I., 2., 3. o, kocsi Trieste, Venezia, Mestre, Bologna, Firenze, Rónia. .
Az 1208 1207. sz. gyorsvonatokkal: A*
egy 3. o. kocsi Venezla, 7\' egy 1,2.. o. kocsi Trieste, Venezhi, Bologna, Firenze. Róma egy hálókocsi Venezia, l 2., 3. o. kocsi Abbazla—Fiume, de csak V. 15.-IX. 5-ig. oda kedd, csütörtök, szombat, vissza hétfő, csütörtök és 8zomlat. Az I23ta/I232. tz. vonatok közvetlen vonatok Keszthelyre A 2217. sz 2218. sz. vonatok VI. 23. IX. 8-ig naponta közlekednek. A 2233. és 2238. sz. vonalok vasár- és ünnepnapokon VI. 23.-IX. 8 le közlek. A 2243. és 2246. sz. vonalok csak szombat és ünnep előtti napokon VI, 22.— IX. 7-lg közlekednek.
Az 1220. és 1219. sz. vonatokkal egy 2. és 3. osztályú közvetlen kocsi fut Zalaegerszeg—Budapest-déll között.
Nagykanizsa—Szombathely—Ágfalva

_JL„
1412 IISZ. V.
1423 Motor
1424 Sz. V. I4l« jSr. v. 1428 j Motor
1350 10 22 20-16
,Ef«fi.|j li««bit- i,k. | h.Fyr. 4rk S^fM-ü 8,6-b.t-ból In4. Wjríl W. EíTj Kuiiiá ra ír1,
6-.18 7-27 910 IMIi Molor _ dí 736
>144 1034 1503 14Z7 i Molor 730 936
I.VI4 1605 — 1416 Sr, v 10 03 11-23 12021 13 2!
17-44 18-27 2001 1413 St v 1345 15-19 1619 1741
22-14 2235 — 141,. Sz. v. 19-23 20 45 2102 52 53
Az 1412/1411. sz. vonatokkal egy ?\'és o. közvetlen kocsi fut Zalaegerszeg-Budapest-déli pu. között.
Az 1415. é* 1416. sz. vonatokkr. egy 2. és 3. o. kocsi fut Wien-Pécs. Wlen-Osiek közölt.
Nagykanizsa—Barcs—Pécsi vonal
5455"
l Nigjfkdfll- | Ináról Indul |
I lll
Blrclr.
Nm I
NijuáMi zUraárk
TtO 1606 45
Oalek és Wlen-
„ 3i.v. I 5Í2 ! ÍM
2414 Sz. V. 1353 I 16-03 1 17 37 2(26 !i Vtgy. II 1811 || 21-36 | 23-27
A 2414. éa 2413. az. vonatokkal közvcl\'en kocáik tulnak Wien Péca közöli,
A 2420 éa 2421. sz. vonaloknál közvellni kocsik Pécs—Budap«al déli pu. között.
_Nagykanizsa-Cyikényes—Kaposvár— Budapest Kehtt pu.
1-IKmlaírfl"
I I Indul
2T®"
23 16
2fljrSz.v7 2408( 0». v-
A 2408/2409. az. Fiume és Susák között.
J* lTk"e
tanr
anizaára
3lf? Sz. V. í "22-2V jY-á? 240^1 Oy v. | - ! 4 33 [| 3 05 gyorsvomlokkal közvetlen kocsik futnak Budapest déli pu.
ÍMT
Nagykanizsa—Murükeresztur—Kotortba
12921 tv. szem. j 7 15 f M.-Kereaa\'u 12021 Oyora R 11-40 lv«»lia,l|li., Rta. 12081 Oyora | 23 39 Fiume, Rima
l\'Oj Oyora I aí«i, VmmIi mTt.Vf.ztm. M KerrnHuiI
a-JÍTrlesI ~
12 l]Oy«r« a.^rrtesle,Roma]
kauykaal-nira éik.
V4i II 38 18-10
Az I20&\'I207., 1201/1202. az. vonatoknál a közvetlen kocsik ugyanazok, mint a Nagykanizsa—Budapest viszonylat alaltlak.
1292/129?. az. vonalokkal caak 3. oszlályu kocsi fut Murakereszlurlg. Azoknak az ulasoknak, akik Jugoszláviába Murakeroszluron ál személyvonallal Óhajtanak utazni, Murakereazluron át kell szállni a magyar vonalokról.
éa 2420 k®IÜI ■ személyvonatok kOztÜ"Murakeresztúron caak a 2414.
vonatoknak van azonnal csat\'akozásuk.
loletti Tásioa Kelitta rU loletla uinor Linóleum Tluill TÍIIOO LábttrMk
Kárpitos kellékek afrik tlwtitott
Zsineg-félék
HlRSCH ÉS SZEGŐ
■alrac váuon
biiwA
SjóajegvMó
Ryagifyráiioa
Sabooauik
Hirdessen a Zalai Közlönyben
iiepleabcf 25
HOIOANKÉNT 10 Kilő VltOMAftOT IXABII
pn^p.jiWfiniiiMaiiz\'i
POflPÁCOtASSAL 0»ÍÖOM«N»«»»iO r|^MÉ»T8Ml»|
HftlAuiTOn ABOM »»H»P«IM«TÖ
ll nMUI MIH >\'H\'lll«H
Beszerezhető:
orszAq józsee
mag, műtrágya, növéwvédelmi azawk atb. k.teakedMkfn
Nagykanizsa, ErzséM téfrlOli A birósigl palota mollotl Teiatoa ISO.

I— müií.4—j
I mlmlrnkl • helyi kerwk«14Ml I
és Iparosoknál axoroue b*ii I
Pk 10.047/1933. az. 1933 vghlól 61. az.
Árverési hirdetmény.
Dr. Schleifer Pál budapeali agyvéd állal képvlaelt Landeaantawt Márk és Fial bpesti, IV, Praháaaka. OIIÓhj I. az. cég Javáia 800 P tök. éa több követelél Járu-léaal erejéig a nagykanizsai klz. láiáaUröaág 1935. évi 100047. az. végiésével elrendeli klelégiléal végrehajláa folytán végrehajtást axenvedölól 1933. évi lebruár hó 23-én lefoglalt, 1444 P-r. becaült Ingóaágokr. a nagykanizsai klr. Jáiáablióság Tenlf aaáaia végzéaével az ánreréa elraadaltelvén(jaaak végrehaltáil azenvedö UUaáo, üzlelébca. Klskomárom köaiégben, a llulelt 4aaztg levonálávil leendő meglartáaira halírldöDl 1933. évi október hó 4. napjának d. a. 4 órája luzetlk kl, amikor a blióllag lefoglalt bulorok, lovak, kocáik, azjuraáagthz éa aerlél a egyéb Ingóságokat el fogom adni.
Nagykanlza-, 1933 évi an(. hó 30
Elek. UMló.a. k.
klr. blr. végreha|ló, JM8 mint biróaágl MkQldóll.
a Uctalajdonoa KOagaidaiági K.-T. Oaatal Nyaad. éa Wizllal LaMlI VIDalab Uaytayoadljáhan, NagvkutaUa (TaWte liMmU 2U AJh )
ffij. éyfoly«ffl,2l8. gjám
Nagykanlaa, 1936. i?ententber 26 csütörtök
Ara 12 mi<r
POLITIKAI NAPILAP

é* UaOókbuáali fimi & Mim.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára: egy hóra a pengő 40 fillér. Szerkesztőségi éa kíadóhhratell teWou: 7* u.
és liberalizmus
A legutóbbi időkig két eszmeáramlat uralkodott a gazdasági és politikai életen : az egyik a kapitalizmus gazdasági és tásadalmi filozófiája, a Smith A dám által útjára bocsátott individuál-liberalizmus, a másik pedig az ennek kritikájaként jelentkező „pwírzi .^oqializipus. Készséggel qlismérhetjük, bogy az elmúlt száz esztendőben a liberalizmus je-le^ntős^ggel, blft, .mert a társadalmi és gazdaság éfet szervezeteket fllkc^tt, de hiányzott bplőle az, ami állal ezeket a szpryezeleket a nemzet élőkké," dinamikusakká, magáéivá asszimilálhatta volna, hiány zojt belőle\'az \'a központi szellem, amely átfogó lett volna az egész nemzet-társadalom részére.
Az indivlduál-liberalizmusnak nagy hibája az volt, hogy hlrtelep kirántotta az egyént a szellemi és gazdasági korlátok közül, anélkül, hogy yj ntjain vehette, irányította vcJjna és igy a \'ti^r^ad^íom ezerféle vélemény között könnyű prédájává vált mindenféle filozófiának. Ez a szejleml szétkülönülés, gyakor\'atl\' téren, a politikai pártok tömegét, országok és világrészek harcát és - ai#i nekünk tfia^uji magyaroknak a lygf<m\'josa^b\'kis orszi\\gqk; légióinak kvletkef^t jelentette.
A .liberalizmus mellet\' a műit száwl ittwlk jwető ^zuiéj/e a mar*I ez ls csak
üresjtiíie^t ielfWtett <• mbit uj pro gr^n, mJpt. osztályharc hirdetője, prolet4rdikt»tur^a és a társudalom terií)^>etcs rétegződésének lebont á-sára, tenát tulajdonképpen ugyanarra a gleichschaltolásra törekedett, amelyet á nemzeti szocializmusnál éppen á szociáldemokratapárt tesz elsősorban JdJjpgás tárgyává.
A legtöbb nemzet életében a liberalizmust a mw$$must egy kompaki formában és intézményeiben. megtestesülő naci nallzmus követte. Ez a nacionalizmus, mint reáls ál-lanti, politikai, gazdasági program, mint pozitiv államszerkezet, .mint uj emberi életforma jelentkezett. Ezt az uj ólotfa>nnát alakítja és realizálja a nemzeti egység mozgalma és ennek ,oi£z#gOf> ^ryezpte. E^^i-t ez a mozgalom több, ipint c^gy pártpolitikai szervedet, mert nemcsuk a poíi-tlkaf mécKanlzinus kialakítására, hanem az egész magyar éleinek a nagy ideálok szolgálatéban, közös nevezőre hozására töi«kszik.
A háború után alakult ki a \'közszellem,^ követi most a gazdasági rend átalaKulása ís örömmel kell ^gánaMfanŰrrit, hogy nem kell íálni a Wáülulajdonl
elven fel- -j épülő gazdasági r-n\'d összeomlásul, amely egyénig volna a világ-k^osz és a világforradalom Intézményesítésével, de igenis szükséges, í»Vgy a magántulajdoni elven felépülő gazdasági élet alkalmazkodik a nemzet egyetemes érdekeihez.
Megsemmisítették a debreceni és a nyírbátori mandátumokat
Indojcptás: törvényellenesen Járt el a választási bizottság
i BudajAit, szeptember 25 A közigazgatási biróság szerdán délben hirdetett jtélelel a nyírbátori válasz Iá\'ok ügyében. A biróság eszerint u választást megsemmisítette és Turánszky l\'ál képviselő megválasztását érvénytelennek nyilvánította, kötelezte egybeh 2000 ]>engő költség meg-
téritéséie.
Ugyancsak szerdán hirdetett Ítéletet a közigazgatási birőság a debreceni peiiciók ügyében. tA biróság « potidö-nak helyt adott ós a debreceni vá-lsaztást megsemmisítette. Lázár Andor, Györki Imre és Festetics Sándor inajulátuma tehát érvénytelen. Az itélct
indokolása azt mondja, hogy az ajánlások ói a jiöliijánlások felülvizsgálása során a választási bizottság törvényellenesen járt el ós ezzel a ^áiaszüis eredményét befolyásolta. A ljiröság a három képviíXMŐt együttesen 1000 pengő költ\'ég mCgtérilésére kötelezte.
Véres zendülés a letartóztatott horvát képviselők éhség-sztrájkja miatt
A fogházörök agyonvertek négy politikai foglyot, az utcai tüntetők egy csendőrt A megostromolt csendőrlaktanyából sortüzet adtak a tömegre
B\'lgrád, szeptember 25 A lapovári fogházban, ahol a Jeftics-kormány ál\'al letartóztatott] horvát képviselőket őrzik, a politikai foglyok közt éhség-sztrájk tört ki. A fegyőrök parancsot kuplék, hogy erőszajtkai kell a foglyokat etetni. Ennek során összetűzésre került a
J?or a fegyőrök és^n foglyok között. A fogházőrök eközben négy politikai foglyoi agyonvertek.
Amikor a lakosság ezt megtudta, zavargás k letkezett a városkában. A zavargás során egy csendőrt agyonverlek, többet súlyosan megsebzettek.
A tüntetők ezután a csendőrlaktanya elé v<multak és kőzáport zúdítottak u laktanyára. A ^beszorított csendőrség kénytelen volt fegyverét hasznábii, sortüzet adtak le a tömeg közé. A tüntetők közül 4 halott és 16 suly<s scbssült maradt a "helyszínen.

Olaszország hajlandó az afrikai konfliktust a Népszövetség plénuma elé bocsátani
Elmúlt az angol-olasz tengeri összeütközés veszélye
London, szeptember 25 A keddi olasz minisztertanácsról kiadott hivatalos jelentésiül írja a Times - semmi jószándékot sem lehet feltételezni. A sok huzavona után kicsire csökkent a bizakodó hangulat Párisban is, ahol egyre nagyobb a hajlandóság ahhoz, hogy Franciaország is csatlakozzék a büntető természetű rendszabályokhoz.
Párisban azt hiszik, hogy a népszövetségi tanács vagy tanulmányozni fogja az ajánlatokat és a megtorló Intézkedéseket, vagy elnapolja üléseit a fegyveres beavatkozás megkezdéséig. Párisban ugy tudják, hogy az
olasz kormány már hajbndó az olasz-abesszin ügyet a Népszövetség telje* ülése elé bocsátani.
Berlinnek nem tetszik a francia magatartás
Berlin, szeptember 25 Arról a szerepről, amit a világpolitikai helyzetben Franciaország pillanatnyilag l>etölt, a Berliner Zeitung a következőket Írja :
Ha Franciaország Anglia szorult helyzetét arra is ki akarja használni, hogy a kontinensen feltételek nélküli kötelezettségeket zsaroljon ki töle, akkor ez nem egyéb, mint hogy Franciaország meg akarja fizetni
És amikor gazdisági életünknek a nemzeti öncélúság irányaihoz való igazodását kívánom, akkor egész gondolatvilágommal a magántulajdon elvén épülő gazdasági rend támogatója vagyok, de ugyanakkor követelem azt is, hogy ez a magántulajdoni rend a nemzeti öncélúság követelményeihez Idomuljon. Éppen ennek következtében semmiképpen sem vagyok védelmezője <muuk a kapitalizmusnak, amely a túlzott önérdek alapján éli életét, sőt ezzel a kapilalizmuss.il, igenis, szembe állítom a nemzet erejének kol\'ektivi-tását és azt mondom, hogy csak ad-dig yjBtf kigO^llSÓgM ou neje V kap tfa-1 izmusnak, ameddig a nemzeti erők
kifejlődését nem gátolja, de mihelyt azt voszélyzeteli, a nemzetnek, igen is, ?zeml>e kell ve\'c állania.
A jogok és kötelességek harmóniája mindennek és Igy a nemzet szellemi és gazdnságl fejlődő életének is az alapja. És ez különösen vonatkozik reánk, trianoni magyarokra, akik a mult évszázadokban teljesített kötelességeinknek tudatában, igazság* s jogainkat követeljük széles e világtól. Éppen e»ért a !rw*n-zetl egység mozgalmának gondolat, világán f lépüló belső állami, gaz-dasági és társadalmi élűt alapja is csak a jogok is kötelességek h.irmó. Uiájámak móly.\'n átérzett és realizált igazsága lehet.
Angliát, hogy ne tegyen többé oldalugrásokat.
Aggodalom Középeurópa biztonsága miatt
Amióta az angol-olasz tengeri összeütközés veszélye elmúlt, azóta Párisban Középeurópa biz.onsága miatt aggódnak. Erősen nehezményezik, hogy éppen most Anglia nem nyilatkozik ezügyben.
A Matin azt írja, hogy az angol választ valőszinüleg szerdán este adja át az ang ! nagykövet a francia kormánynak.
Várattanul kisütött a nap Abessziniában
London, szeptember 25
Abesszlnlában, bár az esős Időszak csak egy hét múlva érne véget, váratlanul kisütött a nap és a felhők is mind eltűntek az égről; Az utakat természetesen még feneMetkn sár borítja és igy hasznavehetetlenek.
A londoni lapok abesszíniai külön tudósítójának az ubefcszln hadveztf-tőséghez "kösolálló köröktől kapott információja szerint ar. ab.sszinek észak felől akadálytalanul bsengp. dlk az olaszokat, 1-gfeljebb csak gerlla harcok lesznek, délen a»on-ban lg n erős ei\'enáüást fcj\'enek ki.
ZALA! KÖZLÖNY
Megalakult Nagykanizsán az elefl vidéki „■apaufcir" leányklub
A Colplng-tábor nem elégszik meg azzal, hogy a kathoMkus férfi fiatalsá-got tömörítse a keresztény világnézet ós nemzeti gondolat zászlója alá, hanem a rítt törekszik, liogy a szervezetet bővítse, erüsitse. Ezt P célt szolgálja a leány-ifjúság megszervezésével. Meg. alakítja a «Napsugár-leányok» szerve, zetél, ami a Katii, legényegylet leány-osztálya, teljesen a Legényegylet mintájára, Golping Adolf szellemében. Eddig ez az uj alakulás csak a fővárosban hóditott, most azonban Nagykanizsán megalakult az első vidéki szervezet Gazdag Ferenc püspöki tanácsos és Lukács József hiltanár egyházi vezetéke mellett. A világi vezetést llonti Ilona zeneiskolai tanárnő végzi, akit a nagyszámban megjelent leányok nagy melegséggel fogadtak.
Lukács József hittanár kifejtette a Napsugár-leányklub célját, majd kimondották a megalakulást. Meleg szavakban köszöntötte a klub elnöknőjét, llonti Ilonát, aki egyénisége egész női melegét fogja belevinni a leányok uj alakulatába. Rámutatott, milyen nagy szükség van arra, hogy a mai leányokat elkövetkezendő élethivatásukra megfelelően neveljék és képezzék a háztartás, gyermeknevelés és más női foglalkozási ágakban. A Napsugár-alakulat célul tűzte ki magának a leányt)k ismereteinek fejlesztéséi, liogy megfeleljenek mindama követ 1-ménycknek, a miket tőlük az egyház, a haza. és a társadalom, az egyéni boldogulás megkiván. A Napsugár-klub kulturális, vigalmi és minden téien igyekszik kellemessé és meghitté tenni tagjainak életét. Tanfolyamokat rendez, dalárdát alakig, szinielőadásokat rendez.
Majd megkezdődött az ismerkedés, a bemutatkozás az uj tagok között.
A Napsugár-leányklub gazdag pro. gramjában egyik legéletrevalóbb a hasznos tanfolyamok rendezése. Varró és szabászati tanfolyam, háztartási tanfblyanr, szőnyegkészitő tanfolyam, fodrász és liajápoló tanfolyam. A Nap-sugár-leányklub olyan intézmény, «mc. lyet csak üdvözölni lehet és amely hézagot pótolni van hivatva. Az első ülés impresszióiból előre megjósolhatjuk, hogy nagy és erős táborra számithal a nagykanizsai Napsugár-leány-klub. ^ ^ ^^^^
Számos nöi bajnál reggel éhgyomorra íéipohárnyi természetes „Ferenc József" keserűvíz végtelen nagy megkönnyebbülést szerez azáltal, hogy a belek tartalmát felhígítja és akadálytalanul kiüríti, azonkívül az emészlöszervek működéséi lényegesen előmozdítja. A nőgyógyászali klinikák bizpnyitványai tanúsítják, hogy az igen enyhe hatású Ferenc József vizel, különösen a szülészeti osztályon, a legjobb eredménnyel alkalmaszák.
— Divat fkmeu és parfét
anya#ok • TálMertkbon kap-
hatók SchüUtkál.
Politikáról, kisllst- ós hely-pénz-bajokról, Kók könyvről ós egyebekről
nyilatkozik Drózdy Győző, a Nemzeti Egység minta-kerületének képviselője
Hogy a Nemzeti Egység gondolata pieftnyire gyökeret vert a magyar nép lelkében, mi sem bizonyltja jobban, mint a kiskomáromi választókerület. Ez a kerület az ősi »rebellis« Zalában is a legmakacsabb ellenzéki volt. És a legutóbbi választás, az azóta ott tartott beszámolók bebizonyították, hogy a magyar egységnek hálás talaja a kiskomáromi kerület. A széthúzás esztendeinek meddő terméketlensége, az utolsó három évi kormányzati tevékenység a magyar föld népéérdekében, - elég lecke és tanulság volt országszerte.
Drózdy Győző, a \' kiskomáromi kerület képviselője, azóta hogy hivatalosan is belépett a Nemzeti Egység Pártjába, most először tartott be számolót kerületében. .
A kiskomáromi egységes minta-kertllet
— Volt-e ennek a belépésnek visszhangja a kerületben? — kérdezte munkatársunk Drózdy Győzőt mult vasárnap, amikor a környék falvainak népe örömtől és szeretettől sugárzó arcokkal sietett, liogy meghallgassa képviselőjét.
— éppen annak őrülök, — válaszolt a képviselő — liogy volt visszhangja belé|>évemnek. A választás körüli idő-ben három pártra szakadt kerületem lakossága. Most a kiskomáromi kerület mintaképül szolgálhat az egység tekintetében. A választáskor hivatalos és
nem hivatalos részreszakadt NEP ls teljesen összeforrott. A legnagyobb béke és harmónia uralkodik a kerületben. Örülök, liogy ez a béke személyem körül kristályosodott ki. Matolcsy Mátyás, aki ugyancsak nem hivatalos NEP-jelöHkénl győzőit a kerületében, a választás sikere után ezt az egységet nem tudta megteremteni s ezért váll most mandátuma a |»lltikai ellentétek hullámzásának játékszerévé. A kiskomáromi kerületben csak egy párt van, a Nemzeti Egység, czenkivül semmiféle más politikai szervezet nem létezik. i
Rendbejönnek a kerület elhanyagolt utjai
— Sikerült azóta képviselő urnák valami jelentősebb dolgot kieszközölni a kerületének? — kérdeztük.
— Legjelentősebb talán az, liogy Dudáltén sikerült megállapodnom i>* állami ulépitészeti hivatal vezetőjével, hogy a Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy fő útvonalon (kivül a kerületet érdeklő két utat hoznak rendbe. Bcr-zence már az idén kap a belső területére feltöltő kavicsot, Zalaszentjakab—galamboki útszakaszt pedig p legelsők kőzt hozzák fendbe.
— Különben — folytatta — óriási a különbfég a 4égi és a mostani képviselőségem között. Mosl . százszor annyian fordulnak hozzám (ezerféle dologgal, mint azelőtt, tvs én missziót látok abban, hogy Pzeknek a szegény, elhagyott embereknek mindenhol segítsek, ahol csak tjidok.
Zalában háromszor annyi a klsflst-büntetés, mint az ország többi megyéiben együttvéve
- Ml a leggyakoribb panasza vagy kívánsága a falusi választópolgároknak ? — kérdezte munatár-
sunk.
- A klsüst, - volt a válasz. — Igen sokan szenvednek a mi vldé-
Legszebb szövetek, bársonyok, selymek, szőrmék, dus választékban
Kész kabátok legújabb
divat szerint
S
INGER DIVATARUHÁZ
Alapítás: 1860.
1935. szeptember
künkön a kisüst-büntetések miatt. Megállapítottam, hogy Zalaniegyé-ben háromszorannyi a kisüst-bünte-tés, mint az ország összes többi vármegyéiben együttvéve.
Mosl akciót todltok Pi zalai kép.
rfcalőklM é< kózbenjár<«ik * pénr-ügy miniszternél, s ,
hogy vagy sommás amnesztiát adjanak a kisüsl miatt tulmagasan büntetett kisgazdáknak, vagy mérsékeljék a büntetéseket. Tudok 600-700 pengős büntetésekről. Földönfutó lehet az a kisgazda, ha ezt kl kell fizetnie. Igaz : - tilosat cselekedtek. De mégsem lehet a büntetés akkora, hogy az a kisember egész kis vagyonkáját elveszítse miatta. Azt mondják, azért van a legtöbb büntetés Zalában, mert itt van a legtöbb kisüst-klhágás ls. Ha igy van, akkor sem szabad pár deci pálinka miatt existenclákat tönkretenni. Máris sikerült több ilyen esetben lényeges mérséklést kieszközölnöm. Leghelyesebb lenne,
ha • Uormáoy reform-programjában • klsüat-kérdés reformja is helyet találna. , Meg kell ezt oldani, részint hogy sok érték ne menjen bitangba, részint hogy a gazda egy kis jövedelemhez jusson általa.
Ha egyszer a falvak népe bojkottálná a kanizsai piacot..
— Temérdek panasz érkezik hozzám lépten-nyomon — folytatta a képviselő - a tulmagrs nagykanizsai piaci helypénzek miatt. Az egész kerületemben nagy az elkeseredés és zúgolódás emiatt. Nem is csodálom. l
Npgykapiza várása ma kt ugyap-
M • htyp^azt napU, ni^it amikor B bú J* M pmgé voll ,
és a többi cikkek ára is ehbeiTal-kalmazkodott. Bizonyos fokig erkölcstelennek tartom, hogy Nagykanizsa ennyire megsarcolja azokat a kis községeket, amelyeknek termelésére rászorul. Meggyőződésem, hogy ha a város nem fogja a leggyorsabban mérsékelni a helypénzeket, akkor meggyűlik a baja az én kerületemmel, azaz az ő járásával, mert ( , , , ,
•tőfordolhat, hogy M legolcsóbb
pücbél hirlifon a legdráfibb Ifes,
ha egyszer mi kimondjuk, hogy Nagykanizsára nem szállítunk többet. Hiszem, hogy Nagykanizsa váras belátja, hogy jövedelmeinek egyik legfőbb forrását mégsem merítheti a várost élelmező kisparasztok tarisznyáibői. í j
A nyárutói ellenzéki párt-csatározások
— Mit (szól képviselő ur az ellenzék nyárutói kitöréseihez n vidéki besZá-moló-körutak során? kérdeztük.
— A nyárvégi párí-csatározásokat — válaszolt a képviselő — nem veszem komolyan. Az ellenzék ilyenkor műidig kibeszéli magát. Aztán itt sz ősz, jön a képviselőház, a kedélyek lo-
Legújabb őszi és téli divatáruk megérkeztek
Ról pongyolák és svájci alsónemflek
Boykabálok gyermekruhák
Esókö esóg
Szomolányi áruházában
6. F. B. harisnyák
Del Ka olpók
ZALAI KÖZLÖNY
Kis tubus P —.70 óriás tubus P 1.-
látta a Csengery uti szurkolást a „mostoha-férj4 felesége és a házbéliek ?
rázná, hogyan kell fényesre pucolni azt az ablakot, amit éppen tisztit. Meg van győződve, hogy a férjét, akit alig egy félórával előbb vittek el a detektívek, hazaengedik, mert véletlenül történt a szurkolás.
• IMfi- gggg26_
csilla padiák, mindeaki n»egayug8ilk és a parlamentben a többség érvényesül.
A Kék könyv „bámulatos számai "-róJ
— Különben meg — folytatta — akinek kétsége lehetett volna, hogy Gömbös miniszterelnök csiniUt-e va. lamit liánom év alatt, arra fényesen rácáfolt a Kék könyv, anntfk az a két lapja, amely .számoklwn mulatju be a kormányzat gazdagul eicdményeit. Bámulatos számok ezek! Kisebb a költcégvetés, kevesebb a deficit, sokkal nagyobb a ipezőgazdasági forgalom, óriási mértékben megnővekedett az ipari export, egyliarmadára csökkent az -eladósodás, csökkent a kamat, 10 holdon alul megszűnt a földadó, 87£00 kisgazdát megmentettek az árv«iéstől. Ez a pár. tétet elég ahhoz, hogy objektív ember belássa: — három év alatt nagyobb eredményt elérni -nem lehet. \' \'
K n«*y*r fcaada hálátlan krnne, ha elfelejtené, liogy ina uz e^ész! világod ■ búzáért fiítetpiek leg-i többet,
30 százalékkal többet, mint a Manitobáért. Ez a kormány érdeme, amely a külfölddel a buza-értékcsitésl szer. ződéyekct kötötte.
— A hivatalos kamatláb Magyarországon a legkisebb az egész világon. Ez»ei szemben igaz, hogy a Jxmkok talán épjen emiatt nem nagyon funkcionálnak és
oMWornw a hfyrti, mWliii rtfén* bfcifcfWmfottrünk csődölt mrtwk.lt volna. Kölcsönt a legjobb gazdák seni kapnak, ugy hogy ha ma az összes bankok bezárnának Magya^rsZ-Agm, a rt©mzet egyáltalán nem látná kárát. (?? A s«erk.) Meg kellene vizsgálni, tiev« 1wt a .péiní, nXert hfewin a tíetélek emelkedtek la t ulfcHó S év Matt hu.
Azt hisjfcm, liogy a bankok \'és a kartellek, — Tíét olyan súlyos kérdése gazdasági életűnknek, melyeknek rendezése elől a reform-politika nem térhet kL

A beszélgetés Itt befejeződött. Drózdy Győzőre már várt a kocsi és vártak a vele érkezett képviselőtársai és várt reá a kiskomáromi kerület sokszáz kérgestenyerü, nyílt tekintetű, becsületes, dolgos magyarja, akik összeforrtak képviselőjükkel a magyar rög szeretetében, áldozatos munkálásában, a veritékes napokban és a megérdemeliebb magyar sors kemény útépítésében.
A Zrínyi Torna-Egylet tisztújító közgyűlése
A nagykanizsai Zrínyi Torna Egylet évi rendes közgyűlése pén\'eken, szeptember 27-én délután 6 órakor lesz a KatoMkus Legényegylet dísztermében. A Tcözgyülés tárgysorozatán általános tisztújítás is szereli- _
- JíönfcalaMaettak ítfyelaébsl 13u lofániakat jegesen iMáUitott ára Wn árusítjuk. Hostsu lejáratú hlkilre H, kamatmentesen. Kopstein bútorán-luu. Horthy Miklóst L asán.
— DlvMart fabérnemö selymek és pyj«ma kelmék mo»t érkeztek S inger Divatimháxba.
Prognózis: Élénk délnyugati, nyugati szél, növekvö felhöaödés, nyugatról reggel felé ujabb ssö, a hőmérséklet a Dunántulon alig változik.
lfaptár í fiaeptember 26. csütörtök. Rom. kat. Clprlán. Proteeténs Jusztina. Izrael. Bul hó 28.
gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó napban a «Mária, gyógyszertár Kl-rály-utoa 40. és a kiskanizsai gyógy-szertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este fi óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
Hogyan
Csengery-ut 68. Délután B óra.
Nyoma sincs, hogy ebben a házban délelőtt egy véres szurkálás játszódott .le. Az első lakás ablakában napszámos külsejü asszony pucolja néma egykedvűséggel az üvegtáblákat. Amikor megtudja, hogy Németh Józsefnét keressük, nevelve felel:
- De jól megy máma ! Az előbb mentek el a detektívek, Aztán kérőn hozzáteszi: - Kérem, Alapszámba vagyok, nem tudom, mit szólnak...
Igy ludjuk meg, hogy ő a véres eset tejesének felesége. Megnyugtatjuk, hogy nem raboljuk el Idejét, csak dolgozzék nyugodtajm tovább, ugy is lehet mesélni. Alig, hogy beszélni kezd az asszony, a házból többen körénk seregiének, az utcáról is be-be kukkantanak kíváncsi gyerekek. Lassan mindenki közbeszúrja, amit látott és Igy képet kap. hatunk arról, hogy is játszódott le uz eset.
Egy szoba bútor az udvaron
- Tizóra felé járt az Idő, - kezdi mesélni Némethné - amikor Pé\'.er Vendel 63 éves ny. postatávirdui segédellenőr megje\'ent az udvarbun. Péter ugyanis két házzal odébb, a 72. szám alatt lakik feleségével. Szerlics Istvánt keNsle.
- őket lakoltatták ki, - mondja egy asszony. Az egyik bezárt ajtó előtt valóban egy szobára való bútor van kirakva az udvarra. Afféle s\'ze-gényes bútor, ágy, asztal, székek, mi \'gymás.
- Szeríics István cipésznek -folytatja tovább Némthné - két gyermeke van, az egyik elemista, a másik nagyobbacska, inns. De éppen nem voltak Itthon. Péter azt kérdezte, hogy ki hurcolkodik, amire férjem felelt, aki éppen a konyha-ajtóban kenyeret evett zöldpaprikával.
- Szeriicset lakoltatták kl, mert ölhónapi lakbérrel tartozik, - igy Németh István.
Az ágy deszkától a késig
. - Ezt is kl kellene lakoltatni, ezt
a sz\'-metet! - felelt erre Péter. Szó szót követett, mig végül is Péter Vendel felkapta a kilakoltatott cipész egyik ágydeszkáját és azzal fejbesujtotta Némethet. Mindez nem volt /elég, hanem szidalmak közijén még rár<m\'ott és pofon is vágta. Ekkor azonban már mindketten elestek és a kés, amivel Németh evett, esés közben szaladt Péter gyomrába.
Igy mondja el Némethné, de igy a szemtanuk mind, akik azt állítják, hogy Péter a késl>e esett, -lehet, hogy nem is akarattal szúrta meg Németh Péter Vendelt. (
Kétéves kisfia van a 65 vagy 72 éves Németh Istvánnak
Németh István sem mai gyének. A lakók 72 mondanak, de felesége pirulva javítja kl: !
- Csak 6B, hiszen kétéves kisfiunk van.
Valóban ott topog kl egy feketeszemű apróság, aki a szokatlan idegenjárástól láthatóan meg van Ijedve.
Megtudjuk azt is, hogy Németh István »mo6toha férje* az asszonynak, — mint ő mondja, azaz második ura. Első felesége meghalt. .-Három nagy gyermeke van, de azok Pesten vannak, a negyedik ez a csöppség. Az utóbbi időben munka-nélkül volt, foglalkozása ugyanis kőműves. Állítólag Úszóban van egy kis földje, azelőtt ugyanis vadőr volt és ki szokott járni a földjére. Így nagyon ritkán van otthon.
Némethné nyugodtan mondja el az eseményeket, mintha azt mugya-
A hasbaszurt Pétar saját lábán
szállt be a mentőautóba
Felkerestük Tuboly János hentest, akinek ugyanabban a házban van üzlete. A fiatal Tuboly szaladt be az udvarba és ö kötözte be Péter sérülését. Péter a sérülése után felkelt és csak akkor vette észre, hogy, vérzik. A hasi részen egy szúrt seb látszik, állítólag csak a hashártyát szúrta keresztül a kés, a gyomorfalat nem. Péter maga ment fel a mentőautóra is.
A házban nem tulajdonítanak nagy jelentőséget az esetnek. Nevetve beszélgetnek, hogy a két öreg hogy egymásnak ugrott. Távozóban Némeihné megjegyzi, hogy : »Azt hittem, estére már bennleszünk az újságban, aztán még csak most jönnek érdeklődni!« Van ebben egy kis szemrehányás is, de megnyugtatom, hogy már benne volt az ujság. bann az esőt. Erre szinte megnyugszik. Hogyne ! Benne van az újságban I
A kapuban is akadnak jóakaróink.
Nem nagy eset, ugy e, de kl kell szépen színezni,, aztán jó lesz !
Szenzációt kereső tonácsadónk tévedett. Nem színeztük ki. A véres szurkálás egyszerűen két öreg hajbakapápává csökkent, közben véletlenül vér is csordult. Lehet, hogy nem igy van, de nekünk igy mondták és mi nem teszünk hozzá semmit. Hogy valóban véletlen volt é, annak megállapítását rábízzuk a rendőrségre.
Fordulat
A C-sengery-utcai véres kilakoltatás iigyélA\'n érdekes fordulat történt. Ugyanis a kapitányság bűnügyi ősz-táljának vezetője, dr. Várhidy Árpád kapitány kedden délután őrizetbe vette Németh Józsefet. Kihallgatása során azzal védekezett, hogy az incidenst Péter Vendel idézte elő, mert a szó-vit" közben megütötte Némethet, aki csak ezután ment át védekezésében ell n-lárnadásba. Kihallgattak több házbelit,
a nyomozás során
incth védekezését, ugy, liogy dr. hidy kapitány hazaengedto Némethet.
Szerdán dólelőtl több más tanút liull-gáttak ki a bűnügyi osztályon, akiknek legnagyobb résae Németh mellett váltottak.
Dr. Várhidy kapitány szerda délután dönt Németh József további sorsa felett.
A megszúrt Péter Vendel állapotában javulás állt b®, remélik, bogy meg
akikuek vallomása teljesen fedte Né- | leiiet menteni az életnek.
) .................LLU.iiri- - -
Jtcf I" cipfiúniiiáz őszi cipfiujdonsáfial megérkeztek
Hél tHvfltdpök I Hói egész- és bokacipők I Férfi dlvatclpók I
P Ha, «-BO, 10-80 él feljebb | P 8-SO, M-80, IM« és Mjebb [ P 8-80, K>-«Op 11-80 ís feljebb | p «-•—t P I 4M p «■••-?
4
zalai közlöny
1938. ■MMjbg 26
Egész Budapest rendőrsége kutatja az eltQot Szemelő Mártont
Bűntény áldozata vagy Öngyilkos lett az eltflnt kanizsai nagytrafikos?
A nagykanizsai nngytraflk társjog. tulajdonosili Garamvölgyi Iván 100 százalékos hadirokkant, akinek mindkét lábát leszakította egy gránát és Szemelő Márton, aki 76 százalékos hadirokkant. A nagytrafikot Garam-völgyi Iván vezeti, mig Szemelő Márton inkább a csendestárs szerepét tölti be. Mióta Szemelő Márton hazakerült megrokkanton, azóta itt éli csendcs, visszavonult é\'.etét, folytonos betegeskedésetn. Főleg az idegei [váltak roncsokká. A József főherceg-utca 41. szám alatt kis kétszobás lakásban lakóit feleségével, aki nagykanizsai leány : kenesse! Kcn;ssey Rózsa. Szemelő Mártonnak sokat k llett gyógykezeltetnie magát, ezért többször Budapestre is utazott. A traíikl)ól havonta felvette a neki járó jövedelemrészesedést, de egészségi állapota nem engedje, hogy ko. molyan foglalkozzék az üzlettel, amit Garamvölgyi különben is a legpontosabban ellátott.
Igy Kitek, multak az évek és csak az hozott néhanapján egy kis sjinl és örömet Szemelő egyhangú életébe, ha a nagykanizsai frontharcosok mozgalmaiban részt ve he tett. Szivyel lélekkel szolgálta a frontharcosok ügyét. Mikor egészségi állapotú megengedte, még mint ren-
dező is; szerepelt. Idegbajától azonban sokat szenvedett. Az egyik szemére világtalan volt, a másik szeme is erCsen gyöngült. Felesége igyeke. zett szenvedésteljes életébe egy kis szint és melegséget belevinni.
Most szeptember elején Szemelő Márton szükségét érezte annak, hogy ismét felmenjen Budapestre és orvosilag megvizsgáltassa magát. Meg egyéb ügyeit is el akarta intézni. Budapesten rokonainál akart megszállni, ahol már több Ízben szívesen látták.
Mivel felesége az utóbbi Időben észrevette^ hogy férje idegessége mindjobban fokozódik, elővigyázattal akarván éljii^Btána utazóit Buda pestre. Nagy v»lt azonban meglepetése, amikor végigjárta a rokonokat és mindazokat a helyeket, ahol férje meg szokott fordulni é6 legnagyobb megdöbbenésére nem találta sehol. Napokon át folyt a ku-tatás-kercsís, de hiába. Szemelöné ekkor felment a főkapitányságra és előadta panaszát, hogy férje eltlint és fél, hogy történhetett veié valami, talán öngyilkos lett idegrohamában, vagy az is meglehet, hogy bűntény áldozata lett, mert egyik-másik ro. konánáil ott volt, de csakhamar, eltűnt, mintha a föld nyelie-voló/i el
Sok pénzV takarít meg, ha sorsjegyéi III nem idegenből, hanetn helyben vásárolja X! I
MILHOFFER KÁLMÁN
főárusitónál, Csengery-ut 5., ahol a nyereményeket azonnal kifizetik.
Főnyeremény szerencsés esetben 500.000 P és még számos nagy nyeremény.
Sorsjegyá ak: nyolcad 3, negyed 6. fél 12, egész 24 pengő. Wm~ Húzás október 19. éa 28-én.
TUDJA MAR?
..Jiogy hétfőn déhitáfi az egész város He tolt « hlrrol, hogy Göm. bös Gyula miniszterelnök, kiről a lapok m"glrták, hogy rangrejtve járja a Dunántúlt, vOítászruhában Nagykanizsán Is megfordult, de csak átutazóban, mert elhunyt fo-lesége rokonainak környékbeli btr tokára ment látogatóid. v.
.Jiogy Gunde Gézáfiak 3-4 hó napig k-ll a gelsel motorkerékpár, baleset ulán a kórházben maradnta. Egy nyílt clsólál:szár törés, váll. törés, a felső combon hatalmas hus. seb és a fején vannak sérülések. Városszerte élénken és Mszvéttel ér. d űlődnek a társaságok kedvelt tag. Iának hogyléte Iránt.
.„hogy Ladomerszky Margit, 0
kanizsai színpad után Budapesten is egyre jobban »befut.* Most Darvas LUlt helyettesíti a Vígszínház uj (la. rabjában.
..Jiogy Zöldh"lyl Airna, az egykori kanizsai primadonna japán pincsijével hét (Iső dijat és az »örökös jfyőzt st elmét nyerte a nemzetközi champlón-klálliláson.
.Jiogy az Ismert kanizsai szép. asszony házassági szerződés alapján havi 380 pengőt követel az urát él a válóper tartamára. A törvényszéken az erre vonatkozó első tárgyalás ítélethozatal nélkül végződött.
..Jiogy a Magyarországra érkezet\' német diák-vezérek a Bafato/xon (Siófok, Tihany, Balatonfüred) is hUogatás t sznek.
..Jiogy az angol és a német kö. vetek Budapestri.i lerájulultak va. dászatra Murarátkám báró Zichy Rubldo Iván vendégeiként.
..Jiogy Borsó Lajos cs> ndőr alhad. nagy, aki a véres pacsal vásárim a tüzet vezényelte, 53 éves korálwn Keszthelyen meghalt.
..Jiogy rövidesen villám-vonatok közlekednek a Balaton zalai part. jaln. A próba-járatok most folynak A vUlám-vonat 2 és fél óra aldté teszi meg a Tapolca-budapesti utat és 22 pere alatt ér TapJcáról Készt-helyre.
f\\ ZflL/U KÖZLÖNY REGÉNYE

A kormánypárt már elkezdett éljenezni s misei ők voltak többségben, a miniszter már megúszta az esetet.
— Mint már annyiszor, most is megkísérelték, liogy egy ügyből, a melynek tényállását a lelkiismeretim sajtó elferdítette, politikai tőkét kovácsoljanak — folytatta a miniszter. — Pedig ha valamiből nem szabad politikát csinálni, ugy a magyar katona tiszteletreméltó erényei és minden körülmények között megbízható és szilárd hü\'ége azok a dolgok, amelyekkel kivételt kell tenni. Önök újból ki ha Iga tás nélkül akarlak valaki felett Ítélkezni. Nem fogom eltűrni, hogy bárki részéről is igazságtalanság érje a liads -
r«g tagjait, akik fokozott éberségei és elszántsággal állanak a polgárság és a konszolidáció őreiként, mintegy megdönthetetlen védőbástyát alkotva, ök nevelik a falvak ós városok népét fegyelemre é» a közjó érdekében való áldozatkészségre. Végül a hadsereg nem politizál, tehát minden olyan politikus, aki tudatában van egyéni és történelmi felelősségének, első kötelességének tekintse, liogy minden kö-
rülmények közölt elkerülje a hadsereg elleni politikai támadásokat, nehogy a katonákat ezzel politikai állásfoglalásra, véleményre, vagy ítéletre kényszerítse. Fel kell még világosítanom igen tisztelt képviselőtársaimat arról is, miszerint a hadsereg missziója nem jelenti egyúttal azt is, hogy egyes polgári személyek egyéni támadásaival szemben ne védekezhessenek és |xxljg nem retorikailag, hanem karddal. Ha pedig ez néha megtörténik, az két ur személyes ügye és acmmlképen sem állíthatja szembe a j»lgárság összeséét a hadsereggel. Ki kell még jelentenem, hogy a tyadaeneg ói a jiolgárság egy, mert a katonák nagyobb része is polgárok gyermekeiből kerül ki ós katonák gyermekei Is működnek jwlgári pályán. Tehát a polgárság ós a hadsereg jóvlszonyáb megzavarni meddő erőlködés, akáfr tetszik ez a tiszteit ellenzéknek, alfár nemi
Feldübörgótt a taps és az ellenzék fanyar arccal vonult ki. Az elnök felfüggesztette az ülést, a képviselők ki-özönlóttek a falatozóba. Két ifjú honatya felment az Idegenek karzatára, bemutatkoztak és átadták a kegyelmes ur üzenetét, azután kalauzolták a tiszteket. A miniszter szokott sóskiflijét rágcsálta, amelyre egy hajtásra Ivott meg egy pohár sört, többet soha. Amikor a csengő újra megszólalt, megígérte az ezredesnek, hogy hacsak teheti le fog menni az őszi díjugratásokra és elbúcsúzott.
Egy í.ereg képviselő kíséretében késő délután mentek a vasúti oz. Voltak közöttük ellenzékiek is szép számmal és mosolyogva magyarázták, hogy « po-
lltlku — az «más.»
— Az ördög vigye el a politikátokat, ha kifordítanátok vele a jóravaló, becsületes katonát a mundérjábólI — vágta oda az ezredes nagy őszinteséggel. Amikor elindult vole a vonat, nagyot fujt.
— No, ezt sem hittem volnu ma reggel I Csak azt szeretném tudni, hogyan jutott eszedbe az az ujsághistó-rla?
— A páter tanácsolta, a szerkesztő kereste ki az egész paksamétát, — világosította fel Ik>d8f.
— A pap, az katona, azt nem csodálom. De ezek a fránya újságírók mindenütt ott vannak, körülveszik az embert, mint h darazsak. Nem értem őket, mert hol rosszat tesznek, hol jóL
— Egyszerű. Mindig legalább két fél áll szemben egymással és igaza csak az egyiknek lehet. Az újságíró olyan biró-féle, akinek nagyon hirtelen keli ítélnie és ezért néha téved — fűzte tovább liodor.
— lírdekes. ligy beszélsz, mintha nem Is haragudnál.
— Eleinte haragszom, talán egy kicsit hirtelen Is vagyok, de azután mindig a másik helyzetébe próbálom magamat beleélni és akkor már megnyugszom, vagy mulatok. Aki haragszik, az tulajdbnkép«n íét attól, akire neheztel.
— bolondokat beszélsz! Például amikor én Csutak Abris kózhuszárra haragszom és valahányszor a szemem elé kerül, mindig szerelném tnegkaid-lapozni, akkor én félek tőle? — kérdezte az ezredes nevetve,,
Budapest házrengetegében.
A budapesti rendőrség végigkutatta mindazokat a helyeket, amelyek a nyomozás szempontjából szóba jöhettek, de sehol nem sikerült ráakadni. Találtak több olyan helyet is, ahonnét Szemelő éppen egy órával előbb költözött el, ugy hogy szinte a detektívek orra előtt tünt cl. Volt egy szálloda, ahonnét egy nappal előbb költözött el, ugy hogy a detek\'ivek nem tudtak már rábukkanni. Valóságra hajtóvadá-szatot rendeztek a fővárosi detektívek a ti\'okzatosan eltűnt nagykanizsai Szemelő után, azonban hiába.
A detek\'ivek kihallgatták azokat az embereket, ahol Szemelő Márton megfordult. Mindegyiknek bemondása egyezik abban, hogy Szemelő Mártont az utóbbi hetekben különösen zavarosnak, idegije tegnek látták. A legképtelenebb tervekről beszélt, amelyek nyomban észrevétették megfigyelőivel, hogy Szemelőnek valami baja van. A kapitányság orvosszakértői szerint Szemelő Márton alighanem elrelejtct\'e kilétét, ezzel magyarázzák furcsa viselké*fését és azt, hogy nem utazott vissza Nagykanizsára. Feltételezhető, hogy ebben a sulycs idegállapotban kárt tehet magában, mielőtt megakadályozhatják. Most egész Budapesten keresik az eltűnési <*ztály detektív-jei és felesége aggódva lcsl, mikor kopognak be hozzá a hatóság emberei valamilyen hirrel férjét illetőleg. (
A jobb sorsra érdemes egykori frontharcos-bajtárs iránt az egész városban osztatlan részvét nyilvánult meg. Valószínű, hogy a főkapitányság megkeresi ez ügyben a kanizsai kapitányságot is a nyomozás sikere érdekében. A József főherceg-utca 41. számú ház kis két. szobás lakása zárva van, senki sem tud semmit arról, nem Is sejtik, ml történhetett Szemelő Mártonnal.
Kl tudja, milyen tragédia bontja ki fekete szárnyalt a kis lakás felett... , ,
.......m in
— Igen. Attól, hogy Csutak ügyetlen lesz a szemlén és a lovassági felügyelő valami kellemetlen megjegyzést talál tenni. Tudat alatt az indítja haragra az ezredes ui«t.
— Ahá, tudat alatti — és az ezredes jót nevetett. — Gábor, aki husz esztendő óta művelődik nálam, ugy hlvjn ezt, hogy szplbelógia. Hát a hátvágást többre becsülöm, mert mióta a világ áll, mindig az döntötte el a néjjek sorsát, nem a szplbelógia. Hát te csak szpiheiogizálj, én majd alszom egyet, mert egy kicsit lötyög a fejemben a
SJ#SZ. I \\
Az ezredes lelreyeredclt. Bodor az ablaklioz állt és felnézett a nyárvégi csillagos é^re, njely alatt a föld sötétbarna tömegéből, tapró piros szemek pislákollak elszórtan, nagy távolságra egymástól. Erős, hűséges tekintetű, barna-piros képű legényére gondolt, jnleg a f^lid tekintetű tábori lelkészre, akik. az ég aljáig terjedő szabad földekről kerültek a laktanya falai közé. Aria kellett goudolnfci. hogy a legények talán azért vétenek el valami,t, amikor odakint gyakorlatoznak, m«rt simogató szemük sagarán át a lelkük ,í,s oda-suhun egy-egy pillanatra a hullámzó \\*tés közé. Valami nagy közösséget érzett velüjv s a faellében meleg szeretet tzotl fel. A honszerzőicet képzelt ilyen barna, inas, vil\'ogószemü férfiaknak. Azután a batyukra gondolt, amiket lányok, menyecskék, anyókák cipeltek a lak tanyaudvarra. Messze, napi meg másfélnapi Járásról lwzták a csöpp szalonnát, »sett almát, körtét, nagy kerek hazai cipót, madárlátta kenyeret... (Folyt kflv.)
2alai közlöny
Egy hónapi fogház OTI-csalásért
Bejelentelte magát az apja alkalmazottjaként
A nagykanizsai törvényszék egyes lap alapján táppénzt ls Igényelt,
bírája előtt állott kedden ifjú Papp azonban csakhumar kiderült, hogy
Lajos fiatal pölöskefői kovácssegéd, Papp Lajos visszaélt és az OTI
aki bejelentette magát az OTI-nál, nagykanizsai kerülete bűnvádi fel-
mintha az apja műhelyében alkal- jelentést tett Papp ellen, akit most
mazojt K\'xuie. Majd igazx>lványiup- vont felelősségre a nagykanizsai
pal jelentkezett dr. Kajtár István törvényszék. Egy hónapi fogházra
orvosnál gyógykezelletésre. A beteg- Ítélték. Az itékt jogerős.
1935. szeptember 26
Itt a Pázmány-bélyeg
és a Pázmány-pengő
A Nemzeti Bank é< a magyar posta is méltóképpen akar beleka|>csoU\'xliii a 300 éves Pázmány Péter Tudomány-ecetem ünnepségeibe és — mint is-incictcs — a Magyar Nemzeti" Bank uj két|>engősöket, a j»sta pedig uj Pázmány bélyeg;orozatol bocsátott ki.
Az uj kétpengősőket és a bélyc<;8o-rozatot szerdán reggel indították útjára.
Az uj Pázmány kétj>cngősök ken szép és tetszetős kivitelben készültek. Egyik érdekességük nz, liogy az érmék jíCrcmc fokkal magasabb az eddigieknél, l.o^j\' oz érmék szép rajza ne kopjon le oly hamar. Az uj kétpengő-sók — bár ezüstből készültek, nem fényesek, hanem matt, kékcsezüst szj-nü. Érdekes az is, liogy az uj Pázmány két|jengősből igen keveset vertek. Kanizsára mindössze csak 500 darab érkezett és senki sem kaphat többet, mint legfeljebb bárom darabot, Ezt is csak ha jut, mert a Nemzeti Bank l>énztárát szerdán reggel már sokan keresték fel, akik mind uj kétpengősök birtokába akartak jului. Az érmék egyik éldalán két meliékalak között Pázmány áll az egyetem alapító oklevelével — .teljes főpapi diszben, körül a köv«tkezö felírással: «A 300 éves Királyi Magyar Pázmány .Péter Tudományegyetem alapításának emlékére.. A másik oldalon a magyar cimer látható • Magyar királyság 2 pengő 1U35» felírással.
Az uj Pázmány bélyegvorozat 0, 10, 10, 20, 32 és 40 flUéi«s címletekben készült E bélyegek,is csak korlátolt mennyiségben készültek kibocsátásra. Kanizsán a főpostán kaphatók és az eg\\es címletek kózüt csak a 10 és 20 filléres kapható külön, a többiek csak teljes sorozatban, ügy sorozatnál többet senki sem kaphat, ugy hogy a fila-telistáknak máris csemege az uj Páz-mány-bélycg. A 6, 10 és 20 20 filléres címleteket Pázmány Péter arcképe díszíti, mig a 10, 32 és 40 filléreseken •Pázmány aláírja az egyetem alapító fcvelét. c. kép látható.
— (itabédy tőlHpúp Ve*zpK«ibc»)
Vitéz Tabódy Tibor főispán Veszprémid utazott, hogy jelen legyen uz veszprémi főispán, vitéz Jékey Ferenc beiktatásán. Tabódy főispán veszprémi tartózkodása alatt Rótt Nándor megyéspüspök vendége lesz és onnan valószínűkig még csütörtökön visszautazik a megyeszékhely re.
— (A megyéspüspök >»lal bérnw-utja) Dr. Rótt Nándor veszprémi megyéspüspök résztvesz az uj veszprémi főispán beiktatásán, majd Pestre urazik a katholikus nagygyűlésre. Résztvesz egyben a Pázmány egyetem jubiláris díszközgyűlésén és az őszi püspökkari értekezleten. A megyéspüspök csak október elején érkezik vissza Veszprémid, amikor zalui bénnautra indul. HlöreiáUmtóiag 4-én érkezik a megyés, püspök Balatongyörökje és 5-15-ike között u keszthelyi esperesi kerületiben osztja ki a bérmálás szentségét. A bérmálát sorrendje; október 5-én llalaiongyörók. 6-7-én Keszthely, 8-án Alsópáhok, 9-én Sánnellék, 10-én Szent-gyórgyvár, tt-én Nemesbükk, 12.éu Karmacs, 13-án R«zi, Zsid, 15-én &>laszántó. (
— Torontáli, kézzei csomózott ma-perzsák stb. szőnyegek, függönyök, butorkehnék Sijiger Div«táru-házban.
— „Stühmer" cukorka, csokoládé; .Fiumei" kávé- és tea, »Koestl I n" keksz olcsón és "■gy választékban Sugár ut 2.
-Tom«clpAfc legolcsóbban «z *iueái» cj^őáruházlxyi Fő-ut 12.
— (I>percsl tanácsülés) A pacsai esperes! kerület tanácsa őszi rendes közgyűlését Z. Czigi\'uiy Gyulu esperes elnöklete alatt most tartotta meg. A 0 plébánia 22 községéből nagy számban jelentek meg a kerület i>apságán*k képviselői. Az elnöki megnyitó után a szakosztályok előadói tették meg jelentésüket. Dr. Apatics Sándor a kulturális, Karácsony Uijos a hitbuz-galmi, Tóth Imre a &ajtó, IvOndi Ferenc a szociális munkálatokat ismeretté. lilénk megvitatás után a jjyülést dr. Horváth Vilmos világi ehiök zárta be.
BOnOSHORDÓK
(•teréeebb tttlgyíéból kOiIlve, u]tk IlUrinktut 10 fillér, baaiiultik literenként 7 fillér. ÓiUil
rakttr ml.lt tltd: GIHrinar Simon és Pia BudiptiL Iroda: Vue^iádi utca 2i. T«l«lon : Ulé-M. Mktár: DolUuy.ulca 77.
— Gyermek b»y kabátok minden nagyságban l«golosób)» árban kaphatók Schűtznél.
— (\\em23etl Munkavédelmi lilrek)
A nagykanizsai Nemzeti Munkavédelmi Hivatal körzetvezelője, Jereby Gábor ny. főjegyző a lazsnukl kus-lélyl>ól visszaköltözött a városba és hivatalát Fő-ut 24. szám alatt az 1. emeleten nyitolta meg. A körzelvezctő u tagoknak 6> az intézmény iránt érdeklődőknek ezentúl itt áll bármely Időszakban, bárminemű ijcmzeti munkavédelmi ügyl>en rendelkezésre.
Illatszer- éa piperecikkek nagy választókban Herczfeld Miminél (Horthy Miklóa-ut 1.)
— (Nfcu\'-s fai**, d«. van pó\'.adó) A pac-sal képviselőtestület a.községi pótadót 50 százalékban állapította meg. Ugyanekkor az iparostanoncok lcesök-kent száma miatt a tanonctanrolyain ideiglenes bezárását kérték.
— Férfi és fki dUatelpök és csor-készcipők legolcsóbban az <Id«ál» clpőáruházbon Fő-ut 12. szám.
— Legújabb bel- és külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vételkényszer nélkül Singer Divatáruház.
— (Attjakttnyvl hli«k) Nagykanizsán az elmúlt bélen 15 gyermek született, 8 fiu Ós 7 leány: Ehmann Jakab szo-bafe.stőmester és Porubszky Gizellának rk. leánya, Nagy György téglagyári munkás és Paté Katalinnak rk. fia, Gregál I^ajos molnársegéd és Gerócs Máriának rk. fia, Horváth János laka-tossegéd és Herezcg Máriának rk. fia, Koliai Károly fogházőr ós Által Múriá-nak rk. fl^, Horváth József kőműves-segéd és Szűcs Máriának rk. fia, I»e-lerk\'t István asztalos és Csere Margitnak rk. leánya, Török János földműves és Kálovics Rozáliának rk. leánya, Imrei László földműves és Sgánctz Katalinnak rk. fia, Szuromi János napszámos és Schrciner Máriának rk. fia, Nagy Ferenc napszámos és Csekc Máriának rk. leánya, Sós József ínoda-szolg" és Lőrinc/. Margitnak rk. leánya,
Takács Géza di>ésZmester és Tokodi Juliannának rk. leánya, Kohn Pál ci-pészmester és Lidit Margitnak izr. leánya. Házasságon kivül született 1 flugjermek. — Halálozás 0 történt: Rogrrár Anna takaritónő rk. 22 éves özv. baranyai JózsCfné Berecz Etel rk. 81 éves Deutsch Mór füszemagy-kercskedő Izr. 70 éves, Török István napszámos, rk. 53 éves, Horváth József nyug. kalauz rk. 62 éves, özv. Yadlya Istvánné FUszár Lujza rk. 55 éves, Stréni Ferenc Ufauló rk. 10 éves, Birkás György rk. 1 liónapos, özv. Kirnbauer Gyórgyné Jezemiszky Ida ief. 75 éves. — Házasságkötés 3 „volt: Sintár Károly asztalossegéd rk. és Ma-rics Anna rk., Bódis József vegyeskereskedő rk. (Ujvárfalva) és Szendrői Erz-\'ébet rk., Horváth Lajos városi alkalmazott rk. és Vurga Margit rk
— Gyerrtsfc lr«cteh coa» kabátok mind«n mérttben « legolcsóbb árban SchűUnál. t
I
Kedvezményes utazás Budapestre 1a
A Keresztény Iparosok Orsi. Szövetsége által folyó évi szeptember 20-30. között Budapesten tartandó
lenzBtközí Kanpsszim
szóló 33% OS kedvezményes vasúti igazolványok P 2.70-ért beszerezhetők a Zalai Köz-löny kiadóhivatalában.
Érvényes az odautazásra 1V35. uffUmbtt n-Mk 0 érái átél ■Mptember 30-aak 12 órájáig,
a visszautazásra 1936. wept. 25-nek 12 érájától október 3-aak 24 érájáig.
ValósatinOleg mégis indul a Kerasztaa Gyors
Az Országos Katholikus Nagygyűlésre indítandó Keresztes Gyorsra csütörtök estig még lehet jelentkezni. Be-kapciolták ugyanis Egerszeget, Keszthelyt és u környező vidékei isfsőt megengedték, ikogy u vasutasok és családtagjaik is utazhassanak a Keresztes Gyorssal (rezsi-jegyekkel I). Igy remény van arra, liogy összejön az 500 utas és a kanizsaiak mégsem fognak hiányozni a nagygyűlésről.
A Keresztes Gyors indulási ós érkezési idejét ls megállapították már. Eszerint a gyors 20-én, vasárnap reggel 4.26-kor bidul és 8.12-kor már Pesten van. Vissza 30-án, hétfőn este 0 órakor Indul és éjfél ulán érkezik. Igy bő programmal 2 teljes no*) áll az utasok rendelkezésére. A méikCldij 85-1 fillér.
Jelentkezni lehet az egyházközség irodájában ós a menetjegy irodában, ahol 33 százalékos kedvezményű jegyek ls kaphatók.
Veszedelmes fényképész-kaland
Egy gyermeket betemetett * (öld lolograMlás kőiben
Hahóion történt. Az egyik tanító löbb gyermeket ke akart fényképezni és azért feláJlltotla óket. Tör-ténc-tesen egy gödör volt a gyerme. kéknek a hála mögött.
- Barátságos artol I - hangzott a mnlló vezényszava.
A flép csattant és a kővetkező pil-lanutban az egyik leányka, Zsiga Rózslka 7 éves leány alatt leszakadt a pari és a kisleányt a beomlott föld betemette a gödöioe. A tanító és az emberek segilségére siettek és kihuzlák a homoktenger alól, de su. lyos oombtörissel. Állapota olyan sulyok, hogy beszállították a nagy-kanizsai kórházba.
-Hdsstartdst cikkek legolcsóbban Hercnfeld Mimi illat szertárában.
Gyomrunkon át v.z.l u egS.z.ÖQ útja, H. néha .Iromllk, .Igmándl" javítja
- A ilixty-r WiUU|»r tejlMAw
taiiuluii léten megleptt. Bu1orc&ö*ite-kei, bro ki tolult tiéktiul korábban csak •> osztrák ts fmuia gyárak kéazit°ttek ni«0f«leiA miu^sigboo, osak az utolsó Idők vívmány*, hogy a honi ipur e ^rsenyl a világpiacon u. A Schútz Áruháznak sikerült uagy tétet butor-rtlyani niaiadékot - káprájtfitos azjn-txn - uiosóu vásárolni ta Jóvö híMu bocsájlja e oudaacép árut mfgMali
darabokban nagyon uiéRékflU tfín rtwWJw^a, .^jj., fcJJJ
Városi Mozgó. Siept. 25-26. «ztrd«, e»nt.
Botaári-fllm I — Kacagtató, béjoa <flgj*t4k ■
Őfensége inkognitóban
Főszereplők: Magda Schnelder, Woll Albach Retty, Theo Llngen, Richárd Romanowsky. — Csodaszép zenei
Remek kieérA mOsor. Híradók.
Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. AM 5 Arai alttadáaok fillérea halyérakkal I
Teleion 149. | | Telefon 149.
Lőtt vadaT
minden mennyiségben és bármely időben a legmagasabb áron vásárol és azonnal fizeti
Rothler Gyula
a Magyar Vsdklvllell Vállalat Itt szombathelyi itiegblzolljának RBg,haals.al talaja.
Telep és iroda: Nagykanizsa, Korona-szálloda. Teleion 149. |_^_| Teleion 1497
A
ZALAI KÖZLÖNY
Budapest az angol és az amerikai rádióban
I^ndon, szeptember 25 Az angol rádió kedd este kezdte meg azokat a budfl|>esti helyszíni közvetítéseket, amelyeket bárom ízben anglla összes, Söt két Ízben Amerika összes adói is kisugároznak. A kedden este .leszáll az éj Budapestre- címen közvetített adást egész Angliában nagyon Jól lehetett hallani. Az angol rádió 7 millió előfizetője 30 percen át éhezte azt a 20 pompás jelenetet, amit a kiktildött művészek összeállítottak. Az angol rádió figyelmít Buda-jiiestre a vclszi herceg hívta fel.
Szerda
üufepMt L
17.30 K«rpe)y Jenő gordonkázik. — 18 A rádió tárgytorsjáték húzása. — 19.05 SVáJr\' népdalok olasz, francia és német nyelven. Énekli Reding Mar-guCrite. - 19.40 Tőkés Anna és Kajnay Gábor előadóestje. - 20.30 Höcbti Margit zongórázik. — 21.10 Hitek. — 21.30—23 Bertha István szalonzenekara. — Közben 21.55 Időjárásjelentés. —\' 23 Cigányzene, Orbán Sándor énekszámaival; — 0.05 Hirek.
Budapc* IL
18.05-19 Hanglemezek. — 19.10— 19.40 A varsói sakkolimpiász. (Dr. Ve-csey Zoltán.) - 20.10-21.30 A 2. hon-védgyalogezred zenekara. — 21.35 Hírek.
Béea.
17.20 Klasszikus lemezek. — 19.30 A régi Dcutsclnneistcr-aenckar. — 20.30 Sziinfóniku\'ok Steincr György hegedűművésszel. — 22.10 Rádiózenek; - 23.45-1 Jazz.
Csütörtök
6.45 Torna. — utána hanglemezek. —10 Hálandó istentisztelet\' a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem alapításának 300 éves jubileuma alkalmából az Egyetemi-templom Wl. Pontifikál: dr. seiédi Juszli-nlán biboros-érsek, Magyarország her. cegprimása. — 12.05 A Királyi \'Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem jubiláris kiállítását ismerteti dr. Koudcla Géza. — 12,10 Hirek. - 13-14.30 Állástalan Zenészek Szimfonikus Zenekara. - Közben 13.20 Időjelzés, idő-járásjelentés. — 11.10 Hirek, árak. -IC. 10 A nagy ra. (Tercscsényi György.)
— 17 A szőJO, « must és a bor egészségügyi vonatkozásai. (Dioenty Dezső.)
1Í.35 Melszner János fuvolázik — 18 A rádió tárgvforsjáték burása. — 19.05 Hanglemezek. — 19.25 Az 0|>cra-ház díszelőadása a Királyi Magyar Pázmány Pétér Tudományegyetem \'ala-kKásának 300 éves \'jubileuma aikal-inából: — Közben 20.15 Külügyi negyedóra. - Közben 21.10 Hírek. — 22.45 Időjárás jelénlés. — 23.10 Kertész Miklós jazz-zenekarának műsora, Szent iványi Zoltán énekszámaival. — 005 Hirek. , ,
Bud-p^LI.
Í7 Céltudatos városi telepítést. Mün-nich Aladár és Buisz Rezső párbeszéde.
— 18.05—18.55 Cigányzene. — 10—19.30 Hamlet titka. (Kárpáti Aurél.) — 20.10 -21.25 Hanglemezek. - 21.30 Hirek\'
Béf*
7.20-8 Uj schrpmmcilcmezek. — 12, Szóiakoztató lemezek. \'— M Pcrras szopn\'m lemezül. — íö.Oö Marx Ma-. rion különböző né|>ek Uatalt énekli\' (lemezek).
17.10 Roeger József zeneszerző mü-í i v*ll>ÖI. - 10.20 Tunű\'Junk vonóshang-i szereket! — 19.30 Rádiózcncknr \' —I 22,10 TautenhnVtl-négyes. Bécsi zenc.l w 22.36—1 Tánczene. I
MyoautoÚ a Uptulajdoooa Közgazdaság
A svéd király vadász "balesete
Stockholm, szeptember 25 Gusztáv svéd király szarvasvndá-szatról hazafelé lovagolt, amikor lovával egy süppedéses területre ért. A ló belesüllyedt a földbe, felbukott és a király lezuhant. Szeren, csérc a süppedéses területen csak bal kezén szenvedett kisebb zuzó-dásokat. _
Ég a tatai téglagyár
Tatatóváros, szeptember 25 Az Eszierházy téglagyár szerdán reggel fél 7 óra tájbm kigyulladt. 10 órakor már a* "fc.sces lakások, épületek, égetőkemencék, gyári rak-tárak és az összes telepek lángokban álltak. A környéklx\'li tűzoltóság a hatalmas tűzzel szemlén tehc\'.etlen. A tüz egyszerre több helyen keletkezett, igy azt hiszik, hogy gyújtogatás történt. A kár felbecsülhetetlen.
Hét mézeshetes menyecske
egyixorre a folyóba ölte magát
Sanghay, szeptember 26 Suken kinai városban 7 újdonsült menyecske közös csatározással a megáradt folyóba vetette magát. Egyiket sem sikerült kimen\'eul. Közös búcsúlevelükben azt irják, hogy alig párhetes házasságuk boldogtalan volt és ezért mennek a halálba-
Tsraénytöude
Irányzat: gyengéntartott, forgalom ilénk Buza tlaxav. 77-es 1580—16 00. 78-an 15-95 16 15, 79-es ÍGTlO-Í630, 80-as 1625-1640. dunánt. 77-e« 15 30-15 40, 7&-aa 15 45-15 55. 79-es 15 60-15 70. 80-m 15 70-15 80. — Rozs pestvidéki 14 15 14 25. más 1420 -1435 Zab\'uj közép
1545-15 5\\ Tengeri lis ...... i köxép
ab bpest 1560-15 75
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Ontanberg Nyomda ésDélzotat Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pelelöa kiadó i Zalai Károly.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon ismerősöknek, jóbará- ] toknak és a borbély- és fodrász-Bzakosztálynak, kik felejthetetlen, drága leányunk
■ anolka elhunyta alkalmából Jó eső rész- I vétüket bármely módon kifejezni f Igyekeztek, ezúton mondunk há\'ás I -köszönetet
A gyéaxolé Rósaás-oaualAtf. J
APSÓH1RDETÉSEK
Apf<shlrd«U« «U mlran éi Ihiiim 10 nN|
Katonai!..ti él alti..11 izsbály-iilrtl Mpkák minden Iránban nigy vá-laizték Bsleznslnál, Sugár-ol 53. 3339
Cl.oaaatt egy drb. lekete hoiizuizáiu n«l börttciilvU Oylr utcától KOIcsey-ulca 16. izámlii. Kérem a beciOlelei megtalálót \'utalom ellenében ad|a le I lenll címre. •
Jó bizonyítvánnyal október l-re vagy 5 re mlnd.n.atoinf lelvéleltk B\'lia-
vi Ica 3 3517
Sírbolt építését olcsón vállalom. I éwl jéUlláaaal. Kovács, Király u. 93. 2788
Katonai és anonnahámatl cikkek
lesnagvobb válaazték és legolcsóbb beizer-rési lorráa Beleznalnál, Sugár-ut 53. 3339
Eoya.obáa udvart lakás azonnal hl*
adó. zrínyi Mlklíe-n. 20 3477
Eliörendll Jég állandóan leisállllolt áron kapható a Horkai.. Téfll.nj, "
(Magyir-utca) Telelőn 84. és 242.
Régi oaarápkálfhdll a legmodernebb cirkulációval építem u||á, tökéletes tllzeló-anyag megtakarítást jelent azámira. — Ulkályhi-raklár. örbáz-u. 12. özv. Tóth
Ulkálv Józaeln
íné.
3510
FBa.art.lalaak keretek 1 drb 3
méter honzu. 24-36 Hókkal. tusieráll-ványt. 1 drb 2 méter hoiszu tőlösillvánjl él 1 drb 3 méter hoiszu kiszolgáld pultot. Címeket Szabó Antal céghez kérem leadni. 3522
Egy drb két méter magai ksktuaz eladó. Rózaa-n. 21. •
Egyazobáa udvart lakáa november l-re kiadó. Konulh léi 3. 3519
Teleky ut 65. az. héa azonnal eladó. *
ÚrA.tanonoot lelvesz Zsoldos Gyula óráamea\'er, Ffl-ul 8., Koronával izemben. *
Azonnali belépéire keresek llizleiséges. Hull b.|*rí nflt. Jelentkezés bármikor Klein, Kllfálu\'dy-n. 16. 35Í8
Fiatal lakaUaaogéd lelvélallk, Frank mérlegüzem. 3526
K. 1104/1935.
Árverési hirdetmény.
Köztirtoráiok lejében Tóth Jó-zsifnél lefoglalt különféle |álékáruk, Ky rmckc\'pök, harisnyák, utazó és kenyér koiarak, Iskola\'álkák, klilOn-iéle képkeretek, Ozleil bertndeiéi 1935 évi szeptember 27 én d. t. 9 órakor Fö-ul 8. sz. alatl (Bazár-udvaiban) elárvereztetni fognak. Nagykanizsa, 1935 szepl. 13.
Lehoczky Lajos
3523 v. végrehajtó.
ZSEBLAMPA
la elemmel, komplett 1.
30
pengő
Szabó Antal sportüzletben
R-T. Oulrobeu Njomda ás Délulal UMriaűó vtllaliu kOoyTnyoraláJátwi,
at
1935. szeptember 26.
itel í !
Az 1924. évi IX. és az 1929. X törvénycikknek a bortörvény fonlosabb rendelkezéseit tartalmazó és fellUr.fi helyen kifüggesztésre rendelt kivonata újból beszerezhető
Fí-ut 6.
Ára darabodként, kemény kar-tonlapra húzva I panpö.
TPT
rr
mm mziiiYiTVAiY
Neve: Metropole Lakhelye: Budapest,
UUel-it 88.
Szállodája: modern Télikertje: világvárosi Kávéháza: ragyogó Sörözője: remek Konyhája: hires Pincéje: neves Árai : olcsók Közönsége: kitUnö 97
Álatok nevelőiénél és hlzlaUián*l nélUHBihsletlan.
A valódi Fiator csak eredeti gyári csomagolásban kerül forgalomba. Zsákból kimért RJÍOR-I utilil m fagadjoa »l!
2 kg.-oé csomag ára \' 54 Illlér
5 kg.-os csomag ára ... 110 fillér 50 kg.-os zsák ára Izsákkal) 650 fillér
VUzonttUdökatk 2 it 5 kg -ot árból íiiK«dmény.
Beszerezhető:
orszAg József
mag műtrágya, növényvédelmi szerek stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A. bírósági palota mellett. Telefon 130.
Nlgvtaiteán. CFsMAs ixMnalA ZM Károly.)
75. évfolyam 219. szánt
Nagykanizsa, 1935. szeptember 27 péntek
Ara 1? fillér
ZALAI KÖZLÖNY
rassas
klxIMxUl: PÖMt 5. cáia.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Klíllmtll ál>: egy hóra a pengi 40 HU Szerkeutöséfi «• ktadöhiraUli telcloo, 7» ■
Nagy Idők - klá emberek
Talán a világháború befejezése 6ta nem élt át végzetszerűbb és sorsdöntöbb órákat a müveit emberiség, mint ezekben a napokban, a mikor a világ vezető államférflal azon törik a fejüket: hogyan hárítsák el egy véres háború \\eszedelmét a világ feje felöl. Genfben, Rómában, Párisban, Londonban és a földkerekség minden egyes fon o-sabb fővárosában nagyjelentőségű tárgyalások folynak és minden ország népe lélegzet visszafojtva figyeli az clasz-alxsszin viszály várható fejleményeit és következményűt. Végzetszerű órákat élünk s könnyen lehetséges, hogy Európa 9orsa ezekben a napokba"n fog hosz. szu évtizedekre eldőlni.
Éppen ezért kell őszintén csodálkoznunk azokon, akik még ezekl>en a nagyon komoly és nagyon jelen-tőségtelejes napokban sem tudnak a válságos helyzet magaslatára emel kedni, hanem u világpolitika háborgó és kitöréssel fenyegető vulkánjá. nak tetején könnyed lelkiismerettel folytatják kisded politikai játékalkat. Csodálkozunk, habár tulajdonképpen fel kellene háborodnunk azon, hogy akadnak özekben a na pókban olyan politikusok, akiknek ma ls saját kicsinyes érdekeik, mohó halalomvágyuk a fonlosabb és nem hajlandók meglátni azokat a fekete viharfellegeket, amelyek mind sűrűbben tornyosulnak a világ égboltozatán.
Pedig igen veszedelmes játékot űznek ezek az urak. Olyan Időkben élünk, amikor a nemzeti élet és főleg a nemzet jövőjének parancsszava mindenkitől azt követeli, bogy tegye félre önző és kicsinyes törekvéseit és igyekezzék a maga erejével is az egész nemzet ellen-állóképességé\', súlyát és erejét gyarapítani. Ma igazán nincs szükség a politikai ékít örökös h; saonlesőire, intrikusalra és aknavetőire, akik előtt csak a maguk érvényesülési vágya szent s csak a saját emelkedésüket hajlandók szolgálni. Éppen ezeknek a napoknak eseményei mutatják legjobban : mennyire fontos és szükséges a nemzeti jövő szempontjából az a politikai és társadalmi egybeforradás, amelyet Gömbös Gyula tűzött ki célul a magyarság elé. Tekintsünk tul a határokon : milyen nagyszerű és megbonthatatlan egységben sorakozik a fasciz-musban újjászületett olasz nemzet Benito Mussolini vezérlő alakja mögé s inilyen erővel és tekintéllyel képes éppen az egységes olasz nemzettel háta mögött Mussolini kormá-nya képviselni az ol:Sz érdeketet a világpolitika forrongásai közepette Valóban most látszik, hogy milyen alapos (8 eredményes munkát a^tt a fttscizmus áz egykor politikailag, gazdaságilag is társadalmilag széttagolt és egymással meghasonlott olasz nemzetben. Ennek a tisztító, szervező és alkotó munkának legnagyobb eredménye az olasz nemzet egysége volt, amely .\'ebop-
Gömbös miniszterelnök Berlinbe repült
Vadászat Göring miniszterelnöknél, tisztelgés Hitler kancellárnál ós tárgyalások más vezető német politikusokkal
Gömbös Gyula magyar királyi miniszterelnök csütörtökön reggel repülőgépen Némeloszágba utazott, ahol résztvesz Goeiing miniszterelnök vadászaién. A miniszterelnök Berlinbe ls cl\'Atogat és Hit\'er elnök-kancellár előtt tisztelgő lá\'.ogatást tesz. Gömbös miniszterelnöknek valószínűleg más vezető politikusokkal is alkalma nyfik tárgyalásra.
Mátyásföld, szeptember 26
Gömbös Gyula miniszterelnök csütörtök reggel Mengele Ferenc, a külügyi sajtóosztály vezetőjének,
vitéz Székváry Emil, valamint Ernő fia kíséretében érkezett meg a mátyásföldi repülőtérre, ahol Bárczy István államtitkár, Antal István sajtófőnök és Mack<ns:n György budapesti német követ már várták. Rövid beszélgetés után a miniszterelnök géplx! szállt és 8 óra 60 perckor a gép landolt.
Indulás előtt a miniszterelnök elutazásáról a sajtó képviselőinek a következőket mondotta :
- A hivatalos közlemény után többet én sem rnondhaok németországi u;pmról. A német kormány
volf szíves és saját repülőgépét küldte értem. Hogy mikor érkez?m haza, nem tudom. Nem valószínű, hogy még o héten hazaérkezem.
A belügyminiszter is Németországban van
A miniszterelnök távollétél>en annak helyéi Kánya Kálmán külügyminiszter \\«*tÍe át. A honvédelmi és u belügyi tárca igazgatását pedig Darányi miniszter. Kozma Miklós belúgyminlsz-tcr ugyanis napok óla szintén Németországban van, Drezdában nyaral az egyik szanatóriumijai! ós csak október-bcn tér vissza Magyarországra.
A Népszövetség tanácsa letárgyalta az ötös bizottság Jelentését
Megbeszélések Genfben az osztrák függetlenség kérdésében —Két hét múlva újra összeül a Népszövetség — Párisi véjemény szerint megtartják a háromhatalmi értekezletet
Lázaaan folyik a mozgósítás és felszerelés Abessziniában
Páris, széptanber 26 A páris lapok arra számítanak, hogy a Népszövetség ülésiit s.om-baton megszakítja és csuk két hét múlva ül össze ismét.
A francia sajtó azt gondolja, hogy a háromhatalmi értekezle\'et mégis megtartják egyik északok szországi városkában.
Az osztrák kérdéslGenfben
Genf, szeptember 26 Genfben csütörtökön délelőtt báró Berger Waldenegg osztrák külügyminiszter h< sszas megl>eszélé-s\' ket folytatott Lavallal, Edenne\' és Al\' islval. A tárgyalások során ai osztrák külügyminiszter". a három nagyhatalom államférfiéival az osz-trák kérdést vitatta meg.
Páris, szeptember 26 Genfből érkező jelentés szerint ugy tudják, hogy a szovjetorcsz-
román kölcsönös segélynyújtási egyezményt a napokban aláírják.
Peregnek a dobok egész Abesz-szlnlában
Addis Abeba, szeptember 26 Az ab sszin császár elrendelte a mozgósítást. Egész Etiópiában harci dobok szólnak. 45 dobütés adja faluról falura a mozgósi.ási parancsot. "Egyedül csak a fővárosban
nem dobolnak. Hnrrar környékén erős katonai tevékenység folyik. Csütörtökön reggel 25.000 modern gázálarcot osztottak ki az újonnan beszervezett abesszin harcosok között. Az abesszin császár gárdaszázada a legmodernebb svelzi fegyverekkel van felszerelve. Az angol lapok tudósítói 200 legújabb tipusu gépfegyvert is megszámoltak a felvonulás során. \\ .
A genfi tanács csütörtök déli ülése
Genf, szep\'.ember 26
A Népszöve\'ség tanácsa csütörtökön délelőtt zárt ülést tartott, amelyen megállapították a napirendet.
Zsúfolásig megtelt a tanácsterem, amikor háromnegyed 11 órakor a nyilvánosság számára is mcgnyi\'ot-ták a tanácsülést. Az elnök b5je!en-tette, hogy az egyetlen tárgypont az olasz abesszin ügy, majd felkérte
Alrsszlnla képviselőjét, hogy íog-lalja el\\helyét a tanács asztalánál. ÁL isi távol tartotta magát a t.mács-ülésröl. Madriraga elnök az ötös, bizottság jelentéséről számolt be, a m lyet a lapok már bőven ismertettek. A jelentés után Jerze tanár, Abesszlrjia képviselője kijelen.ette, hogy az abesszin kormájiy a tanács (Folytatás a 6. oldalon)
totta a régi társadalmi és politikai válaszfalakat az oltsz nép egyes ré-tegel között s egy célban, egy akaratban egyesítette az ország egész népét.
Mennyire elszomorító volna, ha ugyanekkor a magyar jpoli\'ikal életben még most ssm lennének hajlandók elhallgatni és félreállít! az örökös blrálgatók, akik sohasem alkotnak és sohasem cselekszenek, soha egy hajszállal nem mozdítják elő a nemzet érdekelt és minden ténykedésük az akadékoskodásban, a kormányzat intézkedéseinek és tetteinek elgáncsolásában, kicsinyes bi-rálgatásában merül ki. És nem haj-
landók megérteni és felfogni a komoly idők figyelmeztető szavát a ok sem, akik a magyar politikát sportnak, vagy vadászterületnek tekin-
lik, ahol saját játékos szenvedélyeiket elégíthetik ki s Jól rejtett hadállásokból repíthetik mérgezett nyilaikat a felelős kormányférfiak felé.
Pedig igazán elérkezett az ideje annak, hogy ezek nz örökké ellen-zékieskedő, bírálgató és okvetet. lenkedő politikusok végre megértsék : ma nem alkalmasak a viszonyok arra, hogy magyar magyar el. len áskálódjék, hogy egymás színiében a szálkát keressük, hogy ellentéteket szítsunk, hogy kavarodást és
nyugtalanságot idézzünk elő. Ellenkezőleg : nyugalomro, rendre, fegyelmezettségre és - mégegyszer hangsúlyozzuk - nemzeti egységre van szüksége a magyarságnak, hogy rés^n lehessen és mcgállhassa helyét a világpolitika ma még kiszámíthatatlan fordulatai közepette. Azok, akik ezt még ma sem hajlandók tudomásul venni, nyíltan bizonyságot tesznek arról, hogy a maguk érdekeit, a maguk törekvéseit, a maguk hatalomvágyát előbbre helye, zik a nemzet érdekénél s éppsn ezért megérdemlik, hogy a magyar p< liiika lomtárába, vagy sülyesztő-jébe kerüljenek.
ÍALAI KÖZLÖNY
llnd*pe*t I.
17.35 Meiszner János fuvolázik. — 18 A rádió tárgy>orsjálék húzása. — 19.05 Hanglemezek - 19.25 Az Operaház díszelőadása a Királyi Magyar Pázmány Péier Tudományegyetem alu-kitásána\'k 300 éves jubileuma alkalmából. - Közben 20.15 KülO^Í negyedóra. — Közben 21.10 Hirek. — 22.45 Időjárásjelenlés. — 23.10 Kertész Miklós ja/z-zenekarának műsora, Szent iványi Zoltán énekszámaival. — 005 HlKk.
Ikntope* |i.
17 Céltudatos városi telepítést. Mün-nich Aladár éi Ruisz Rezső párbeszéd?. — 18.05—18.55 Cigányzene. — 19-19.30 Hamlet titka. (Kárpáti Aurél.) - 20.10 -21.25 Hanglemezek. — 21.30 Hirek.
17.10 Roeger József zeneszerző müveiből. — 19.20 Tanuljunk vonóshangszereket I — 19.30 Rádiózcnckar. — 22.10 Tautenhayn-négyes. Bécsi zene.
— 22.30-1 Tánczene.
Péntek
Buűapeat I.
6.45 Torna. — l\'tána hanglemezek.
— 10 Hirek. - 10.20 időszerű apróságok. — 11 A Királyi Magyar Pázmány Péier Tudományegyetem jubileumi ünnepségének megnyitása. Közvetítés uz Országház kupolacsarnokából. Beszélő dr. Koudcla Géza. — 12.25 —14 Országos Postászenekar. — Közben 12.45 Hirek. — 13.20 időjelzés, idöjárásjelcnlés. - 14.40 Hirek, árak.
— 16.10 Vedres István a Duna-Tisza , csatorna hő.1*. (Dr. l\'arkas László.)
— 16.45 Időjelzés, hirek. — 17 Cigányzene.
17.35 Sportközleményck. — 17.50 Hanglemezek. — 18.15 A rádió tárgyisorsjáték húzása. — 19.20 \\Va!ter Rózsi énekel. — 20 Szinmüdőadás a Stúdióban. .Külön nóta.. Szlnmü 3 felvonásban. Irta (iyallay Domokos Rendező Odry Árpád. — 21.45 Hirek.
— 22.10 A brit rádiótársaság harmadik angolnyelvü helyszini közvetítés Budapestről. - 23 Cigányzene. - 0.05 Hl-iek.
Budapest II.
17.40-18 Cigányzene. _ lg.20-19.25 Szmimov Saergej balalajkazenekara. — 19.35 Raguza hercege Magyarországon (Magyar Kázmér.) — 20.05-21.10 Bu-da|*5sti Koncert Szalunzenekar. — 21.15
Hliek.
Béoe.
7.20-8 Szalonlemezek. — 12 Szórakoztató zene. — 14 Klasszikus lemezek. — 15.20 Brahms; C-moU zongora, trió. — 10.10 Könnyű dalloniczck.
17.30 N«ut»rer: Orgonahánnas — 19.30 Opera. — &}.20 Kétzongorás verseny. — 23.15 Kamarazenekar.
Emésztési gyengeség, vérne-géiység, leso*ányodás, sápadtság, mirigybetegségek, ekcémák, furun-kulusok eseteiben a természetes „Ferenc József keserüvix gyorsan szabályozza a belek annyira fontos működését és a véri biztosan fel-frissíti.
- Baforráaiitáa dm «eaadl Teljes berendezéseket rendkívül MőnyOa réez lettiaatétre, sőt kamatmentesen le szállítunk. Köpetein butoráruháx, Horthy Mlkiéa-et t

Nagykanizsa köztisztviselői uj mozgalmat indítanak a II-ik lakbérosztályba való sorozás érdekében
A KANSz nagykanizsai btervezete
évekkel ezelőtt mozgalmat indított a nagykanizsai IV. osztályba sorolt lakbérek felemelése érdekében, utalással arra, hogy más, hasonló városok már régóta magrsnl>b lakbér-oszlályba vannak sorolva, csuk Nagy kanlzsa maradt a magas lakbér\'k ellenére még mindig a IV. osztályban. A mozgalomnak akkor nem volt sik"re, légiesebb helyen elutasították a nagykanizsai kérőimet.
Most arról értesülünk, hogy nagykanizsai köz:ilkalmazo;ti körökben ujlwJl felvetették a kérdést. A lakbérviszonyok alig vál óztuk Nagykanizsán, a köztisztviselők legtöbbje alig fizet kevesellhet, mint amikor
az első flyencélu mozgalmat megindították. Itt van "Kaposvár, itt van Szombathely, amely városok hasonló körülmények mellett már
régóta a 11. lakbérosztályban vannak.
Az ujabb mozgalom vezetői fel akarják kérni gróf B\'lhhn Istvánt, hogy illetékes helyen támogassa a kérést és ha lobét, küldöttségüket vezesse a pénzügyminiszter elé, hogy szóban és iásban is á.nyújt-hassák a nagykanizsai közalkalma zojtak erre vonatkozó kérelmét. A közalkalmazottak ebben a kérdésben kérni fogják vitéz Tabódu Tifco: főispán jóakaratú támogatását a pénzügyminiszternél.
Legszebb szövetek, bársonyok, f
selymek, szőrmék, dus választékban
Kész kabátok legújabb
divat szerint
S
INGER DIVATARUHAZ
Alakítás: 1860.
Az idén sem indul Keresztes Gyors Kanizsáról
Eddig 18 városból Indul Keresztes Gyors 20.000 utassal
Heteken át csinált propagandát a | Zalai Közlöny írásban és képien a Katolikus Nagygyűlésre indítandó Keresztes Gyors-nak. A plébánia mindent elkövetett a voiiat indításának sikere érdekében. Ötszáz .utas kellett volna, Iwgy a MAV a vonatot beállítsa. Amikor már nyilvánvuló volt, hogy Nagykanizsán nem lesz 500 jelentkező, akkor sikerült be ka pcsolUUni Zalaegerszeget ós Keszthelyt, gondolván, hogy talán l;iy sikerül 500 embert ösz-szehoznl a kanizsai Keresztes Gyorsra. Azonban igy sem sikerült. Nagykanizsáról összegen 250 jelentkező voltj Keszthelyről 2, Zalaegerszegről 1.
Igy tehát a Keresztes Gyors nem Uidul Nagykanizsáról.
Tavaly az ország minden valamire való városából bulultak keresztes gyorsvonatok Budn|yestre, — csak Kanizsáról nem. Az idén ugyanez a helyzet...
Saomoru világot vet ez a 27.000 katolikust számláló Nagykanizsára akkor, amikor mult vasárnapig h> Keresztes Gyors indítását jelentették 18 magyar
városból n magyar katolikusság nagy demonstrációjára. A 18 vonat 2Ó000 vidékit visz fel a nagygyűlésre, fis (ebből a tömegből a kanizsai katolikusok az idén is hiányozni fognak. ,
ID<3
Ml INI UN
Prognózist Oyenge légáramlás, ogy-két helyen még zápor, erét éjjeli lehűlés, ■ nappali hőmérséklet nem változik lényegesen. q
laptár: Szeptember 27. péntek. — Rom. kat Kozma. Proteetáns Adalbert. Izrael. Elul hó 29.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó napban a .Mária, gyógyazertár Kl-rály-utoa 40. ée a káskaniaaai gyógyszertár.
• 1036. ftreptemher tt7
Felmentették ai andréehidai halál-kanyar matorkerák-páraeát
Zalaegerszeg, szeptember 26 -
Ez év tavaszán történt ár a halá-losvégü motorkerékpár szerencsétlen ség, amelynek Mozsgay Gyula zalaegerszegi postatiszt fiatal felesége volt az áldozata. A fiatalasszonyt Nagy Jenő egersaegi mechanikus vitte oldalkocsis motorkerékpárján. Az andráshidai kanyarban összetalálkozik Császár János kovácstanonccal, aki kerékpáron jö:t velük szembe. A kanyar miatt nem láthatták egymást, a két gép egymásnak szaladt. A szerencsétlenség következtében Mozsgayné a helyszínen meghalt, mig Nagy Jenő és Császár János súlyosan megsérül ek.
Nagy Jenőt nz ügyészség gondatlanságból okozott emberölés miatt vád alá fogta és ezügyben most tar. tották meg a büntető főtárgyalást. Nagykanizsáról a tárgyaláson résztvet1 Arató István államvasuti mérnök, mint autó és motorszakértö, aki véleményéten előadta, hogy o szerencsétlenséget véletlen körűimé nyek okozták. A törvényszék a bizonyítási eljárás lefolytatása után u nagykanizsai szakértő vél -ménye alapján a vádlottat felmentette a vád alól. A felmentés ellen az ügyész és az áldozat családjának Jogi képviselője fellebbezést je!en tett te.
őfensége inkognitóban
Igazi Bolváry film, ^Könnyű, kacagtató, bájos, ötletes meséjü vígjáték, a német filmgyártás java terméséből.
Emst Marischka zenéje mindvégig szellemes, fordulatos és sehol sem erőltetett. A seereplők valamennyien kedves régi ismerősök, a német filmgyártás kipróbált vigjáték*sziné$aej. Magda Schneider bájos kedvessége, kitűnő hangja é< aranyos játéka együtt teszik a közönség kedvencévé. Wolf Albach Retty u sí tanár szerepében . pompás. Mellettük Hans Moser, Thoo Lingen é< Rlcliard Romanowszky gondosadnak a kacagásról, amely nagyon sokszor hangzott fel a bemutntón.
l.eopoldból, a bolUszolgából egy félreértés folytán a nagyvilági téli aport-száUóban Princ I/opold őrensége lesz s miközben a csomagoló kisasszonynak férjet akarnak keresni, az (Magda ^ Schjneider) megtalálja a maga párját ! a sitanárban, «kl tulajdonktypen nem \' Is sltanár, \'hanem m<Vnók.
Ezt az alapletét liolváry mindvégig fordulatos és kacagtató. filmé Ktl«. A film csak dicsőséget hozhat u garantált nevü magyar rendezőnek.
őfensége inkognitóban »x érdekes ki-sérőfilmekkei együtt élvezetes két órát szerez mindenkinek.
- V^r-
— Dirti\'ei fehérnemű aelyinek éa pyjauta Minik most érteitek Sttger Divatáruházba.
Legújabb öszi és téli divatáruk megérttették
NŐI STáJoi
és
aTsónemflek
Boykabálok gyermekMhák
Esőköpenyek esógallérok
Sxomolányi Áruházában
e. f. b. karlsnyák
Bet-Ki cipók
1938. szeptember 27
ZALAI KÖZLÖNY

fí welszi herceg füle és a cseh sajtó
Kedvezményes utazás
GÉP®
A Kerewtény Iparosok Orsi. Szflveisíge által folyó évi szeptember 20—30. kőzött Budapes-len tartandó
Mozi Mmmi
szóló 33°/» 08 kedvezményes vasúti Igazolványok P 2.70-ért beszerezhetők a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
Érvényes az odautazásra 1935. ■Mptowber 23-n.k • érájától •Mptembw 30-.uk 12 órájáig, a visszautazásra 1935. u*«t. 15-nek 12 ófójától októW 3 »ak 24 órájáig.
A HOHSz n«ofkanizsai caoporija az országos választmányi flléien
A HONSz országos választmányi ülése Budapesten, az Iparkamara kistanácstermében tartotta ülését. Az ülést, amely igen népes volt, vitéz Arvátfalvi Nagy István országos elnök nyi otta msg, aki rámutatott mindama kérdések fontosságára, melyek még megoldásra várnak. Különösen a hadiözvegyek járulékának felemelését sürgette, amely egyike a legfontosabb problémáknak, tekintve, hogy a hadiözvegyek nevetségesen csekély járulékot élveznek. Kimentette, hogy ha a Járulékok Kiemelése a közeljövő 1 iiin.nem következik be, ugy mindent el fog követni, hogy a folyó évben, legalább a karácsonyi ünnepek előtt az arra rászorulók kisebb nagyobb összeget kaphassanak. v
Szükségesnek tartja a hadirokkantaknak a parlamentben érdekképvi seleii alapon való szereplését, a melyre máris felhívta a kormányzat figyelmét. Foglalkozott ezután az országos választmány a hadirokkantak közé furakodott álrokkantakkal. Ezekre vonatkozólag kijelentette az országos elnök, hogy ha ilyen eset az illetékes minisztérium tudomásán }ut, ugy azt minden alkalommal szigorú vizsgálat tárgyává teszik.
A kanizsai csoport részéről Viola Lajos országos választmányi tag, a helyi csoport társelnöke vett részt. Szóvátette a hadirokkanttörvény hiányosságát és felhívta az országos vezetőség figyelmét arra az elége-gedetlenségre, amely a kanizsai csoportnál emiatt mutatkozik. Kérte az országos vezetőséget, hogy a jövőb n nagyobb eréllyel kezelje a rokkantkérdés"k megoldására irá-nyúló munkáját. Ezután több helyi jelentőségű ügyet terjesztett elő, melynek gyors elintézését a központi vezetőség kilátásba helyezte.
EpekA-, vesekő- és hölyagkő betegek, valamint azok, akik hugy-Mvas sók tulizaporodásában és kösz vényben szenvednek, á természetes .Ferenc Jóstel" keserűvíz hasiná-kta által á\'lapo\'uk javulását érhetik el.
>hJ»[ Igy |k aki cigánnyal hui a fOUbt...« (Cmake Silov
Vannak emberek, akik jobban örülnek akkor, ha más bajbd jut, mintha saját magukat öröm éri. Ugyanez ált fordítva Is: ha baj éri őket, az nem fáj nekik ugy, mintha mást őröm ér.
Valahogyan igy vagyunk a prá-gui lakokkal is. Az angol világbirodalom leendő ura, várományos" az simult héten Pesten volt — ezév-ben immár má\'odszor és nem is utoljára. Mi is szivbőt örültünk, hogy itt van, hogy újból eljött, mert ez azt bizonyítja, hogy a magas vendég jól érezte magát a magyar fővárosban. Sőt többet. Az angol nemzet rokonszenvéi, jóindulatú barátságát jelentette a welszi herceg látogatása. Erezzük, hogy több ő nekünk, mint reklám, idegenfor^alrpi propaganda. . A tok idegen c-ak ugy özönlik a\'nm-gyar fővárosba ... Exollkus uralkodók, neves művészek, világhírű filmcsillagok, európanevü politikusok, képviselők, trösztök nagyvezért, vállalatok urai ejtik útba a tündérváros Budapestet... iAz itt járt külföldiek ezrei dicshimnuszokat zengnek a magyar f&vánosról... Az angol rádió napok"n át helyszíni közvetítést ad ... Pedig mi nem tettünk mást, mint csak szivünk melegével fogadtuk azokat, akik látogatásukkal megtiszteltek bennünket... Megmutatunk nekik mindent: a Duna gyönpyét, Pestet, a romantikus Budát, éjjel és nappal, megmutattuk neki a végtelen, délibábos magyar rónát, a zengő buzakalászokai, az ezüstös csillo-
gásu folyókat, « tükrös és viharzó Balatont, a .szÖfőshátu hegyoldalakat és... és megmutattuk gia-gunkat.
A cseh sajtó a magas vendég látogatását mélységes hallgatással fogadta, — de* most, amikor az angol trónörökös Bécsben gyógyi-latja fülbaját, mégsem tudja elfoj-tanl érzéseit. A cseh sajtó esak most vesz tudomást a Budajyesten eltöltött szép napokról, — de nagyon a maga módján: <.\' .hja, igy jár, aki cigánnyal huzat a fülébe.. ■ • . ■
A tehetetlen irigység 6zültc epés megjegyzé; nem talált. Sőt nagyon ls visszafelé ejtett sebet. Igy nem lehet vendéget fogni. Ha ezt a Cseszko Szk>vo idegenforgalmi propagandának szánta, jakkor elsősorban nekünk az, sőt csak nekünk. Ez az üziet\'nontás nekünk hoz hasznot... mert igen, a welszi herceg megmutatta, liogy hogyan jár az, aki cigánnyal huzat a fölélje; mindig visszavágyik ide, az édes-buvan síró s/.árazfa országába. «>A viszontlátásra. — búcsúzott és tudjuk, hogy a Iveroeg szavának áll. Lehet, hogy Chesther grófja legközelebb ellátogatott volna Prágába is, ez a cigányzenés gyanúsítás azonban aligha kelt szimpátiát, mert az angol trón várományosa Bécsben sem a tipikus wie-nérisch\' után érdeklődött, hanem mindjárt az első nap a .Három huszárhoz* cimz^tt kiskorcsmába hajtatott, ahol megint csak — ci-gáunyal húzatott " fülébe...
fizették a 26 pengőt, vagy egy rész-Jetet abból és még többen adtak fel hirdetéseket a címtárba.
Elmúlt egy év. Bodry László ele-fgánsan élte világát Nagykanizsán, de a megrendelők a cimtárl>ól nem láttak semmit. Egyre-másra jöttek az érdeklődő levelek vidékről is, keresték Bodry szerkesztő urat* a szerkesztőségben, a , hatóságoknál* Keresték a Zalai Közlönynél is, a melynek azonban semmi köze nem volt Bodry László vállalkozásához, legfeljebb annyi, hogy a címtár megjelent hirdetéseiért az ellenértéket éppen ugy nem látta mindmáig, mint a megrendelők a címtárat.
Később Bodry László hosszabb időre eltűnt szem elől. Tavaiy egy, soproni és egy pécsi fiatalember társaságában, akik átvették a címtár kiadási jogát, összes megrendeléseivel egyetemben, újra megjelent Nagykanizsán. Ekkor már nem mint kiadója a címtárnak, nem is mint •szerkesztő,* hanem mint ügynöke a vállalkozásnak. Újra nagy lendülettel megindult az előfizetők és hirdetések gyűjtése, de most már nem csak Nagykanizsán, hanem a megyében mindenfelé. |
Az idő egyre mult és — címtár mindmáiglan nincs. Bodry Lászlód nyarat Keszthelyen és Hévizén töltötte, mindenütt flott életei! folytatott. A megrendelők pedig egyre nyugtalanabbak Nagykanizsán és mindenütt a megyében.
Most aztán eljutottak a panaszok Zalavármegye alispánjához is, akinek ajánló levelével Bodry László mindenfelé jelentkezett. Bődy Zoltán alispán a napokban köriratot küldött az összes megyei hatóságoknak. Közli ebben, hogy a Bodry-féle címtár-megrendelés és előfizetés-gyűjtéssel kapcsolatban sok panasz érkezett hozzá és ezért felhívja a ha. lóságokat, hogy minden tudomásukra jutó ilyen panaszt azonnal jelentsenek az alispáni hivatalba. Tudtul adja egyben a körirat, hogy Bödy alispán a korábban Bodry Lászlónak Zalavármegye terü\'etéro adott gyűjtési engedélyt visszavonta.
Bodry László^ — ugy tudjuk — •nagykanizsai hirlapiró és szerkesztő* megjelöléssel szerepel a hivatalos iratban. A nagykanizsai uj-ságiró-rcputácló érdekében állónak tartjuk közölni, hogy Bodry László pécsi és sohasem volt kan/zsal, itt csak átmenetileg lakott, nem tagja a Magyar Újságírók Egyesületének, nem hivatásos újságíró, szerkeszteni sem szerkeszt mást, csak a címtárat, ami nincs. Sajnos, hogy nz »ujság-iró« és »szerkesztö« cimmel nálunk olyan bőven bánnak, hogy mindenki annak mondhatja magát, akinek egyéb cim foglalkozás hiányában erre van kedve.
Illatszer- éa pip*re-oikkek nagy választékban Merozfeld Miminél (Horthy Miklós-ut 1.)
— Torontáli, kézzel csomózott magyar perzsák stb. szőnyegek, függönyök, butorkeimék Sfnger Divatáruházban.
- Mtrt* 4m likolaoipőlMt Miltényi cipőárulvázban veszünk.
Az alispán megvonta az előfizetés-gyűjtési engedélyt a Bodry-féle Zalamegyei Címtártól
Két-három éve már, hogy Nagy kanizsán megjelent egy magát újságírónak nevező pécsi fiatalember, Bodry László ís nagy reklámmal, főként azonban aliipáni ujánlással
megkezdte egy Zalamegyei címtár részére az előfizetések és hirdetések gyűjtését. A címtár egy példánya »csekély« 25 pengőbe került volna, La - elkészült volna. Sokan ki is
Szőrmét
Miltényi cipőáruház szenzációs cipőkkel várja Önt
Ha minőségre aulyt helyez, viseljen Mlltény l-clpőt 1 Iskolai és cserkéssclpők nagy választékban
Nliltényi Sándor ós Fia cípöáruháza, Fő-ut 2. sz. Városházpalota.
ZALAI KÖZLÖNY
1935. tiepiembtf 27.
SZŐRMÉK SZÖVETEK
a divat vezető újdonságai, legnagyobb választékban kaphatók
Kirschner Illír diuatűcuhűzában.
Nincs többé kiméleti idö a nem-fizetés miatt kilakoltatott lakók számára
A kanizsai klr. járásbíróság megszigorítja a kitakoltatásokat
Nagykanizsán, mint mindenütt sok az olyan lakó, aki nem fizet lakbért és a házlulajdonos megindítja ellene a kilakoltatási eljá-ást. A klr. járásbíróság ilyenkor kllakol a\'j • a nemfizető lakót. Eddig Nagykanizsán az volt a szokás, hogy a biró-ság által kitűzött kllakoitntáxi tor-mlnust a *szivtelen« végrehajtók nem tartották be pontosan, Ivn^m saját felelősségükre, csupa emberiességből megtették azt, hogy fik ls felszólították a felet a lakás elhagyására, Ilyen mód< ií bizony( s kiméleti Időt juttatva számukra. Volt eset, hogy több he!et is jelentett ez a szegény lakónak, mig sor került a kllakoltatásra, ami végső eset számba ment. A bíróság ugyan, csak szociális és emberiességi szem. pontokból szemethunyt efelett. (A Cs-ngery ut 68. szám alatt kedde.i
történt véres esemény színhelyén is már régebb.n foganatosítani ^kel\'ett volna a kllakoltatást.)
Egy budapesti ügyvéd konkrét estben <elő!er;esztéssel élt a nagykanizsai klr. járásbírósághoz, melyben kérte a kilakt Itatásnak lörvény-ezerlntl végrehajtását a bíróság által megállapi\'ott terminuskor. Erre m\'g ls jelent a végrehajtó és a lakás elhagyására szólította fel a lakót, ami meg ls történt.
A klr. járásbíróság az előterjesztés után most elhatározta, hogy ezentúl nem enged többé >türelmi ldőt,« hanem minden egyes esetben Intézkedik a törvény íendelke-zéselnek pon\'os és szigorú végrehajtása érdekében, vagyis a bíróság által megállapított időben a kilakoltatott félnek el kell hagynia a lakást.
Fejszenyéllel a gyomrára ütött és meghalt egy fiatal leány
•Cser Katalin fiatal kerecsenyl leány, mint háztartási alkalmazott szolgált Nf\\gykanizsán. A helyin meg vol ak vele elégedve. Egy nap Bzonljan Cser Katalin favágás közben a hosszú nyelű baltával ugy rá. ütött a gyomrára, hogy azonnal kórházba kellett szál l ani, ahol kiderüli, hogy Cser Katalin egy fiatal élet világrahozata\'a előtt ál ott. Az orvosi tudomány már nem tudott segíteni, a leány rövidesen meghalt. Jelentették az esetet a klr. ügyész-
ségnek, mely a leány fe\'bonoolását indítványozta. Dr. Dcly Károly kir. törvényszéki orvos és dr. Ország I^jos körorvos szerdán délután végezték el a b mcolást a vizsgálóbíró jelenlétében. A . bonc;egyzőkönyvet csütörtökön délelőtt terjesztették a klr. törvényszék elé.
A boncolás megállapi\'ottu, hogy bűnös manipuláció történt. A leány fertőzést kapott és az idézte elő halálát. Hogy kit terhel a felelősség, talán örökké Utok marad.
már harmadik falta értelmezése is van a piaci záróra-rendeletnek
A felsőbb hatóságoknak kell dönteni a kanizsai piaci rendelkezés ügyében
Jelentettük, hogy Nagykanizsa város kiadta a rendelkezíst, hogy vasárnap nem \'8, hanem 10 óráig lehet árusítani a piaoon. A város piacrendészeti ügyosztálya ezt a rendelkezést ugy hajtotta végre, hogy 10 óráig csak a termelők árusíthatnak, a viszonteladóknak azonban 8 órakor távozniuk kell a piacról. Ez az eltépő értelmezése a mi. niszterl rendeletnek különös állapotokat fremt a kanizsai piacon. A rendőrség a vlszontárusltóknak is megengedi a 10 óráig való árusítást, hvrt a rendőrségi értelmezés szerint a miniszteri rendelet alapján általánosságban lehet 10 óráig árusítani termelőnek, vlszcntárusltóknak egyaránt.
Az érdekelt piaci árusítók, akik között rokkantak is vannak, nem hagyják annyiban a dolgot. Hogy végre egységes eljárás legyen a két hatóság között a miniszteri rendelet helyes élelmezése tekintetében, memorandumot terjesztenek fel a kereskedelmi miniszterhez és kérik, hogy ha a termelőknek megengedik
a 10 óráig való árusítást, akkor nekik is engedjék meg. Ha a kupüány. ság igy értelmezi és pedig helyesen értelmezi a rendeletet, mondják ők - akkor a városnak ls erre az álláspontra kell helyezkednie, meri nem lehet egy mtnlsz!eri rendeletet két hatóságnak immár "háromféleképpen magyarázni és végrehaj!ani.
Ilyenformán a felsőbb hatóságok fogják az utolsó szót kimondani a nagykanizsai piaci árusítás kérdésében.
h
Kegyeleti etaféta
Nagykanizsa vár<s tes\'nevelési kirendeltségéjiek iendezésél>en min-den évbsn megtartották eddig a Névtelen Hősök kegyeleli stafétáját. Az idén ezt a szokásos stafétát október 6-án futják le. Az összes Intézmények és egyesületek csapatai résztvesznek a versenyben. A ti^es staféta 30B0 méter távolságot fut be a városon keresztül. Indulás és cél a 20-as hősök emlékszobránál lesz. A csapatok a Fő-uton felszaladnak a Sugár-utlg, ahol a Sugár uton át a Rozgonyi utcán fel, a Hunyadi utcán kl, a Nagymagyarország emlékmű előtt el, a Te\'eki ut elejéig vezet az útvonal. Tovább a kórház előtt el a Kisfaludy-utcán le, a Horthy Miklós-utlg, majd Horthy Miklós, Zrínyi Miklós, Csnngery utcán át újból \'ki a Fő-utra és le a 20-as szőlőiig.
Városi Mozgó. Szept. 26-án, csfltőrtökOn.
Bolvápy-film I — Kacagtató, bájos vígjáték i
Őfensége inkognitóban
Főszereplők: Magda Schnelder, Wolf Albach Retty, Theo Lingen, Richárd Romanowsky. — Csodaszép zenei
Remek kieérő műsor. Híradók.
Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor.
Az 5 órai elttadáaok filléres helyárakkal I
A csapatok nemzetiszínű szalaggal feldíszített koszorút helyeznek a hősi emlékmű alá, de azt csak a célba beérkezés előtt veszik át a versenyzők, miután a stafétának verseny jellege van és a koszorú a fu-lásban akadály, z iáa vers nyzőketA verseny délelőtt 11 órakor kerül lefutásra ís utálna kis ^nncpély keretében a versenyzők \'befutás szerint dijazásl>an részesülnek. A nemes versenyh amelyben Kanizsa ifjúsága akar áldozni az elhunyt hősök emlékének, minden körülmények között - i\\>ssz idő eseténn is -megtartják október 6ikán.
Az NTE vasárnap Itthon játszik a Nagymányoki SE-vel
Vasárnapi sz<tp szereplése után uz NTE itthon Játszik ismét bajnoki )>on-lokért. Végre magára talált az NTE, amilyen nagy része van a csapat sikeres fissaeáMtásának. A Kaposvári Turul ellen játszott együttes olyan remek tormát árult el, hogy ezek után aligha k«rül sor a csapafcou való változtatásra. \'
Nagymányok csapata az Idei bajnokságban jól kezdett, amit igazolnak eddig elért eredményei, vaüimjpit a bajnokságban való előkelő helyezése.
Nem lesz könnyű (lol({0 teliát az NTI£-n«k, (le reméljük, hogy végre mór iltlion a kanizsai közönség elölt ls kifut a fonna és ériékes győzelemmel örvendezteti meg közönyégét.
TwaiiTtOufc
Irányzat; tartott, forgatom: ciendes.
Bou llmv. 77-ei 1580-1600, 78-u 15 95 1615, re-M 1610-1630, 80-.I 1625-1640, diinínl. 77-ei 1530-1540, 1545-1555. 19-M 1560-15-70, 10-M 1570-1580. — Rom pestvidéki 1410 14 20. mis 1415-1430. Zab »| kttefp 1640-1550. Tenperl tluMoll köiép ab bpcsl 1560-15-75
Magyar per&sa-sxönyegek.
Torontáli ügyelők, áíveiöK Uouclée ebédlő és fuiósszönyegeR
Kirschner Mór Divatáruházában.
1935. 8ifp*emher 27
zalai közlöny
*
P*HIM<
- Katolikus bált rendez a kanizsai egyházközség
A minden nemes célt teljes szivével pártoló nagykanizsai plébános p. Czlrfusz Viktorin nagy munkán fáradozik. Az Idén megszervezi n nagykanizsai Katolikus Bált, amely az egész környék levonásával egyike lesz az utóbbi esztendők legnívósabb (s legnagyobb báljának. A tiszta jövedelem a felebaráti szeretet magasztos céljait lesz hivatva szolgálni A rendezői ís védnöki gárdában Nagykanizsa és egész Délzala közéletének jelesei szerepel-nek. Az egyik fövédnökségre vitéz Tabódy Tilwr főispánt kérik M.
Az előkészületek már megindultak és azokba bevonnak minden katolikus szerverebet, egyesülést és a vidék egyházközségei is
— (Akik sz^mítytasrtn r0$uH:& a temeti Kikre érkező rokopoüBt) Zalaegerszeg köíelében ét egy községben anya é> leánya. <A nők tegnap meglepet ve látták, hogy a távolabbi közvégekből odajöttek a rokonaik, gyászruhába öltözve. A nokonok egyike sem derűs ar<Val állított l>e hozzájuk, .inkább óriási meglepődésükkel arcukon. Csakhamar megtudták, hogy a különböző "^községekből megérkezett gyászruhás
rokonok az ő temetésükre jöttek el, megadni anyának és leányánál a végtisztességet. Elmondták, liogy hírül hozták nekik, hogy közös elhatározással öngyilkosok lettek anya éa leánya. Nagy megdöbbenés rajfolótiott le anya ós leánya arcán, főleg mikor a rokonok kérdezték tőlük, hogy -uaiért akartak öngyilkosok lenni és ki vágta le őket a kötélről. Kiderüli, liogy anya fis leány* csúnya pletyka áldozatai lettek. Most összeálliloliák azok névsorát, akik ezeket a liiicket terjesztették és becsületsértés miatt feljelentették őket a járásbíróságon.
— Papinak, mamának és az egésc családnak Miltényl cipőt v«srtnk.
Ne kdltee el a pénzéti m~ l-én érkezünk 1 ím
Az október hó l-én megtartandó oríiágoi vásár keretén belül a
budapesti STEINER NŐI DIVATHÁZ nagy kabát-vásárt rendez. „
Egy hatalmat* raktár 6bz1 és téli nöi kabátot bocsát a nagykanizsai közönség rendelkezésére rendkívül olcsó árakOD. Saját érdekében kereeso fel a Stelner női divatház sátorát Nagykanizsán a vásártéren.
— (Munk ÍH-mruaiK.»g Lírnk^i) A I
nagykanizsai bőripari munkások szak- ! cso|»rtja vasárnap vidám szüreti mulatságot rendez Lazsnakban. A kedves kiránduló iielyen a munkások mulatsága tarka életei teremt pár órára, szórakoztatásról a rendezőség mindenki számára gondoskodott
— „Stühmer" Cukorka, csokoládé, „FI u mel" kávé- és tea, „Koestl in" keksz olcsón és nagy választékban Sugár ut 2.
— (Turista hlr) A Magyar Turista Egylet Nagykanizsai Osztálya folyó hó 2D-én, vasárnap a kőszegi túra melleit még egy Nagykanizsa környéki túrát is rendez. Útvonal: Felső városi eidö, Bagó hegy (300 m.), I-\'arkas oldal, Kerülő hegy (313 m.), Förhénc hegy Vezető Schullz Mihály. Találkozás reggel 7 órakor a kir. törvényszék előtti l>arkl>an. Utiköllsóg nincsen. Vissza, érkezés este 7 ómkor.
— Schiitz kabát fo<*ilnm, meri szabása divatos, anyaga kiváló, ára pc-dig olcsó.
Telefon 149.
J
— (Ahol v« vlUival gyó^-HJ* • léi
tOk<viy.-égel) A Rajkó házaspár Kisré-Cíéu nem a legfiatalabb házaspárok közé tartóilk. Mégis a Térj, Rajkó József, mindig féltékeny voH életpárjára, ami miatt sokszor összekülönböztek, legutóbb a luizasnár kimfcnt a liegyre, ahol csakhamar előkerült a régi téma: a féltékenység. Az assjtony nem\' hagyta m«gát, hanem mint egyenrangú fél, aki védi a mflga igazát, felkapott egy vasvillát és azzal igyekezett férjurát a gyanakvásból kigyógyítani. Olyan súlyos törést kojjott a féltékeny férj, bogy be kellett sz.il itani a kórházba.
— Háztartási cikkek legoTosóbban Herczfeld Mimi illat szertárában.
— ttutorszöwt «]« butn^elyem maradékok nagy vála zlékban kaphatók rendkívül olcsó áron Schütznél.
— (IJJ Ifjúsági Idrtap) Október l-én jelenik meg Drózdy Győző onszággyü-léü képviselő, valamint U\')bí> neves pedagógus ós ifjúsági iró szerkesztésében az első magyar ifjúsági hirlap: az
Telefon 149.
Lőtt vadat
minden mennyiségben és. bármely időben a legmagasabb áron váíáfoí és azonnal fizeti
Rothler Gyula
a Magyar Vadkiviteli Vállalat Rt szombathelyi megbízottjának nagykanlasal telepe.
Telep és iroda: Nagykanizsa, Korona-szálloda. Teleion 149. J__3tA1s - | Teleion lÜT
«IfJuság.» A lap tarlaluxuari fogja ab-ból, ami 8 nap alatt égen, földön, szárazon, Vizén és viz alatt történt, mindazt, ami az ifjúságot érdekli. Ismeretterjesztő cikkek, tudományos búvárkodások, országos és vidéki sport, rejtvények, tavaszi rügyek, regény, tárca, kópé ág, ifjúsági rppztfdmak, jcventék, cserkészek műkedvelő s*in-ház, falusi és városi ifjak és leányok s a nagy. világ ifjúsági eseményeinek ismertetése leszi gazdaggá és szüléssé, érdekessé az <Ifjuság»-ot. A lap gazdag lesz illusztrációklton, amelyek u legjobb magyar rajzolók kete alól kerüllek ki. Az .Ifjúság, rotációs gépén, százezres példányszámban készül s egyes szám ám mindössze 10 fillér, A szerkesztőség ezúton hivja fel az iskolák, ifjúsági egyletek, ájjorlkórök, levente egyesületek vezetőit, liogy le-vejezőlaion közöljék a kiadóhivatallal: bová hány példány mutatványszámot küldjenek. A lap ezúton keres vidéki sport tudósítókat is, akik szintén levélben jelentkezzenek. Cim: Budapest, V., perczel Mór-uti* 4.
- Nyugtával dWrd a aapat I Ma méff szépek és egészségesek fogai, do rövid idő múlva a félelmetes csontszu megkezdheti rotnboló munkáját. Tehát Idejében mes k*ll akadályozol, ODOL szájvíz éa ODOL fogpép naponkénU rtoa-Bzores használatával. Az ODOL sSájVis behatol a zájllrog legelrollettobb zugaiba, fertőtlenít és tisztává teszi a leheletet Az ODOL fogpép megóv a lo-rakódástól a fogakon és fényesen fehérré teszi a fogakat
Tiz napi haláltusa után meghalt a kórházban a török cukorkaáru n öngyilkos felesége
Szeptember 10-án történt, hogy Erzsébet-téri lakásán maró<Ugolt ivott elkeseredésében ZüUikár Sejkir török cukorkaárus felesége. A marólúg telje-én összeégette az asszony nyekleklő csövét, ugy, lio,íy csak a legnagyobb neiuézségcel lehetett őt táplálni. Zülfi-kámé állaj.ota — habár az orvosok mindent elkövettek megmentésére — folyton súlyosbodott. Tiz napos rettenetes haláltusa volt az élete, amig csütörtök délelőtt végzett vol(c a halál. A kórház nyomban jelentette a halálesetet a rendőrkapitányságnak, amely erről jelentést lett a kir. ügyészségnek Miután öngyilkosságról v«n szó, nem valószínű, hogy a kir. ügyészség indítványozza a holttest feibonoolását
A ZALAI KÖZLÖNY REQÉNYE
(20)
(£&UAMT)r/
^ Milyen szegények lehettek s mennyit , kcHett dolgozniok, hogy ezt a keveset is elő tudják teremteni. S ma olt üU nz arak között, tfkik e/eknek a sorsát intézik... Valami furcsa sajgás vibrált a mellélten, Ugy érezte, liogy nem j<»l van, de hogy miért, azt nem tudta magának megmagyarázni. 1
VI.
u\\z őrnagy uiko\'t ÍZ,-alommal várta vi-sza az ezredest. Azt remélte, hojy hirtelen nyugdíjazzák s akkor ő Vsz ®z ovztáiypamncsnok.
— Hát liogy mulattatok odafent? — kérdezte kajánul o hadnagyot a gyakorlótéren.
— A kegyelmes ur gratulált, megkínált szivarral és konyakkal, azután civilt bennünket a képviselőházba. Jót mulattunk a képviselő urakkal, végül kikísértek bennünket a vasúthoz. Az c«yik képviselő elmondta nekem, hogy Bz ezredes ur valami nagy kitüntetést fog kapni, ő az államtitkártól hallosa,
magyarázta el a nap eseményeit Bodor.
^ Az őrnagy meredt szemekkel bá-
mult rá, ntojd felállt \'a nyeregben és retteneteset ordított egy szerencséden közlegényre, aki legközelebb vo\'t hozzá. Dühös lett, mert azt hitte, liogy a hadnagy ugratja.
Ebéd után elment Tőrökkel és amikor feketekávé • után a l^pitány el-szunditott, elmondott mindent a lánynak.
— Nagyon örülök, — mondta Rolla, de Bodor észrevette, bog)\' valami tör-lént vele. Aggódva faggatta.
— Nem is tudom, — mondla a leány — liogy történt-e valami, csak félek. Ro\'sz előérzetem van. Remete nagyon megváltozott ... Tudja vannak családi do\'gaink, amikről nem akarok beszélni... Remete elképzelhetetlenül gazdag és nagyon érti, mint kell az embereket arra kényszeríteni, amit ő akar. Nagyon h®vesen udvarol és én nekem ebben a változatban elviselhetetlen. De nem merek vele ujjat húzni aj>a miatt. Magát is féltem. Csak most esett keresztül egy nehéz dolgon. Legjobb lenne, ha csak nagyon ritkán jönne hozzánk, mert Remete már is megjogyzé t tett. Féltékeny.
— Nem törődöm azzal az őieg krampusszal ós maga ye törődjék vele! — mondla hevesen a hadnagy.
— Rettenetes! — kiáltott fel a lány elkeseredetten. — Nincs í.Cnkjm, alánok elpanaszolhatnám a bajomat. Azt hjt tem, hogy ntoga barátom lesz, akinek elmondhatok mindent, aki meg fog vigasztalni és segítségemre lesz, ehelyett csak súlyosabbá teszi a helyzetemet. Hát mit legyek, mondja; mit legyek? Hiszen leltei, hogy az egész csak olyan öreguras tréfa és csak éu
értettem félre. Látja, ha ntoga most lány lenne, olyan jó barátnők lehelnénk ...
— Sok mindenre kéj>cs lennék magáért, de erre az egyre soha! Én férfi akarok lenni magáért, aki meg is tudja védeni, ha ke|l| — mondta a fiu nagy komolysággal.
— Pedig az arca olyan lányos, — ugratta Rolla.
— Ugyan ne mondjon ilyen lehetetlenségeket, hiszen bajuszom van! — védekezett Bodor haragosan.
— Az mégc ak árnyéka a bajusznak. Sok szépasszonynak van ilyen bajusza, — bosszantotta Rolla szándékosan.
A hadnagy duzzogva hallgatta. A lány gyönyörködve nézte bosszúságát s tudta, hogy életét adná, ha tiz esztendővel idősebb lehelne. Végül megszánta ós a zongorához ült:
— Tanítson meg flrru a kuruc kesergőre, — kérte.
Bodor monoton hangon diktálta neki a hangjegyeket. Pár perc múlva felviharzott RoUa ujjai a\'att a kesergő és megcsendült Bodor ajkán a bujdosó kurucok ke.serű reménytelensége olyan fájdalmasan, hogy a lánynak kicsordult a könnye. M**?r a dal véget ért, ölébe ejtette kezeit és nem törődött azzal, hogy a könny végigpereg az arcán.
Bodor szorosan melléje állt, felemelte az állát, hosszan nézie könnyektől fátyolos, szép szemeit, azután lassan föléje hajolt, mind közelebb, mig ajkuk össze nem ért. Egy röpke pillanatig tarlóit, azután riadtan távolodlak ei egymástól.
— Mi lesz belőlünk? — Jajdult fel a lány.
A hadnagy komolyan nézett rá és mély meggyőződéssel felelte:
— össze fogunk házasodnit
— Lehetetlen! Maga ls Uidja, hogy lehetetlent — sir^ fel Rolla. — Maga szegény, ml el vagyunk adósodva. Ezen a pályán nem teliét váratlanul pénzhez jutni.
— És mégis összeházutodunkl — Isméielte Ilodor makacsul. — Inkább levetem az uniformist lés polgári Vc-nyérkeieset után nézek\'. . de ennek meg kell lennk), mert akaromI... A-ka-rom I..
A leány szomorúan nézett fel:
— N\'e ábrándozzon, — mondta — nekünk nem szabad többé magunkra maradnunk. Nem is tudom ml történt velem. Mondja, mit csinált maga velem?!
— Amit maga velem, — válaszolt Bodor komoran.
— Si^retem magát, de egyedül akarok maradni Megért? — mondta a leány vergődve.
— Nem, mert én mindig rapga mellett szeretnék lenni. De ha ugy kívánja?...
Bodor felállt, mint aki távozni készül. A leány a karja után kapott:
— Maradjon! Jó igy együtt |fe kl tudja, lesz-e még egyszer ilyen gyönyörűség az éietembeu.
Felállott, odalépett a fiúhoz és kétségbeesetten ölelte át. Később halkan, szinte könyörögve «aondta:
— Most menjen és ezután csak Síikor jöjjön, .ha én hivom. .i^J [.j
-x-J uaL-x. wm JroJ
ZALAI KÖZLÖNY
(Folytatás a* 1. oldalról) minden Indítványát nagy figyelemben rész si 1. Az elnök javaslatához csatlakozik c\'s kéri, hogy mig az ötös bizottság működését ft tanács nem nyilvánítja ^fejezettnek, addig a békéltető kísérleteket folytassák.
Az elnök ezután indítványt tett, liogy n tanács minél előbb készítse el jelentését az alapokmány 15. szakaszának 1. bekezdése alapján. Kérte egyben, hogy a tanács ne jelentse berckesztetlnek az ülésszakot.
Eden sajnálkozását fejezte ki az ötös bizottság munkájának eredménytelen-cége felett. Kijelentette, hogy «z angol kormány a korábban kifejtett politi-káját a jövőben is követni fogja.
I.aval kijelentette, Ivogy Franciaország a legmelegebben csatlakozik minden lnditványl»z, amelynek célja a béke megmentése.
I.ltvinov ós Munsch (litván) meg-blrott hozzászólásai után elnök 12 órakor az ülé>t bezárta.
Róma mosolyog
Róma, szepteml)er 26
A közvélemény gúnyosan fogadja a genfi legújabb bizottság megalakulását. Mindenki türclemn el tekint Afrika felé, mert meg vannak győződve, hogy a megoldás úgysem Genf, hanem egyedül Afrika felől jön. A hivatalos olrsz körök állása pontja csaknem teljesen megegyezik a közvélemény felfogásával. i
___________Jj
Megalakult a spanyol kormány
Madrid, szeptember 26 A spanyol kormány végié megalakult. A megtartóit első minisztertanácson elhatározták, hogy a régi kormány nyomdokain kívánnak baladni.
Zsidó-ellenes tüntetés Párisban
Párls, szeptember 26 Az egyik párisi körúti kávéházban több zsidó ült. A kávéházat mintegy 100 főnyi tüntető tömeg támadta ipeg, akik kőzáporral betörték a kávéház összes tükörablakait, két pisztolylövés ls eldördült, szerencsére azonban senkit nem talált. Rendőrség lépett közbe fa a zsidó-ellenes tüntetők közül tizen, kettőt letartóztattak.
Kiadja a lap tutaj donoi Közgazdasági Rt. Qatenberg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanlxaáo. Felelő* kiadói Zalai Károly. Interurbán telelőn: Nagykanizsa 78. saám
őszi ionálnjdonságaim megérkeztek
és nagy választékban kaphatók
Minden nálam viliriót dljtalaaul megtanítok a legdivatosabb laxonu ptllloverek éa kciztUmOk ko télére és horgoliaára.
BLITE kézimunka szalon
>371 Sohweitiar Kálmánaé.
ZSEBLAMPA
la- elemmel, komplett
pengő
Szabó Antal sportüzletben
APRÓHIRDETÉSEK
A>róhlt<i«M« éh» rmániaf U Imiiiii 10
Sj fillír, mlnMi toréVMw4 4fítótv 10 U«tfl « ruu*. mUUm tevikM mi t BUér.
Katonatiaxtl és altlaxtl szabály sierll sipkák minden számban nagy vá laizték Beleznainál, Sugár-ut 53. 3338
■Iramlékat márványból és gránitból csak Kovácsnál, Király u. 33., kaphat ot-csón éa Jót 2788
Aatétaxlt kényelmeset legolcsóbban Kaofmann Manónál rendeljen. Tdelonállo más 2 22. 3223
legnagyobb választék és legolcsóbb beszerzési lorrá* Beleioalnál, Sugár-ut 53. 3339
— Sportruhára alkalmtts 110 cm. széles gyapjú férfiszóvet métere pengő 3.50 Schütznél.
Egyszobás udvari lakás november I-re kiadó. Kossuth tér 3. 3519
Blrkalms Is állandóan kapható Ertft.-bet tért huicsarnokomban, i placor, — Deutsch Dánlel, méaxáros. 3535
Tananoot falw«axa£< Pő-ut ő, Bazár. Löbl Béla. 3530
Teljesen különbejáratu, szód, világos sióba, bútorozva, azonnalra kUdó Kl-■lasya. B. mm. alatt. 3531
- I.eg«|»bb bel- és külföldi női éa férfi szöveteit készséggel bemutatja vé-iélkényszer nélkül Singer Divatáruház.
Két darab 100V200 as nagyságú keveset hasmált ralatta (nem vásion) olcsón eladó Szemere-u. 4/a. alalt, *
ÁRVERÉS.
Fslyó hó 28-án, szombaton regijei 9 Arakor
a városházán kifüggesztett hirdetés szerint a méntelep udvarában I drb 10 éves Nonius pej herélt nyilvános árverésen kerül eladásra.
Nagykanizsa, 1935. szept. 27. kx Méntelep parancsnokság.
A letenyel klr. jlriiblrójig. mint telekkönyvi hatóaig.
3532/tkJ. 19.5. síim.
Árverési hlrdetmény-C kivonat.
Lehnyel Takarékpénillr Rt. végrehajtatónak Rodek lalvin vígrehijttil szenvedő ellen Indított ujabb irveiéat ügyében a telekkönyvi hálósig utóa|lnl«lia az ulabb végrehallii! áiveréil 960 P lőkekOvetelía él li\'uléka behilliu végett a lelenyel Mi jiriablróalg területén tevO, Tótizentmirlon községben lekvO a a lólizentmlilonl 2H0 izljkvben felveit 73/b. hrszu hlzból Rodek Iilvin nevén illó Vl rélinyl a aa 1928 évi januir hó 20 napjin mrglarlolt érve-télen Rodek Jinos, Rodek Mirtonné, Rodek Vlncíné iiverésl vevók illal megvelt lulaléktra IB36 P klklillial árban.
A telekkönyvi hatóiig ai irveréanek Tól-aientmirlon köaiéfihlzinll megtartására 19? J. évi október hó lé. -napjlmak d. u. 4 órilit tini kl éa ai irveréil lellételeket ai 1H81 : LX. Ic 150. §a alaplin a kOvel-k.-zőkben állapítja meg :
I. Az irveréa ali eaó Ingatlanok a kl klillill Ir leltnél alacsonyabb Iron el nem adhatók még akkor sem, ha az eléri irveréil vítelir a vígreha|tató kOvele-lé.él megelózó ranghelyen klelégllendó terheket nem ledeiL
Ha Rodek linoa, Rodek Mirtonné ét Rodek Vlrcéné koribbl irveréal vevők éa nlabb irveiésl halirnipol megelőzőleg, az ujibb Irveréa elrendelése Illal okozott Olz-azei költségek megllzstésén felül, az irveréal Mléleleknek teljeaen éa ugyanazon Idóben lennek eleget, hogy a kiküldött az élveiéi mrgtirllaa elöli értesíthető, a telekkönyvi hilóalg, ha pedig ezen llzelét az irvrréa megkezdése előli, s kiküldöttnél telleallletlk. • kiküldött ai elieadell ujabb i verést lellUggetilcnl kOlelea.
Az irverelnl szándékozók kötelesek bi-nalpénzUI a kikiáltási ir lOe/e-át kész-péniben, van az 1881: LX. t.c. 42 tj Ibin meghatározott irfolyammal izámlloll óvadékképes érlékpapirosban a kiküldöttnél le lenni, vagy s binalpéninek előleges blról leiélbe helyeiéiről klillllolt letéti elta mervényl a klkllldOllnek iudnl és sz Irveréal feltételeket alilrnl. (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. §§., 1908; Í.X. t-C. II. §.)
Az, aki sa Ingatlanén a klklillial imil magasabb ígéretet teli, ha többel ígérni aenkl aem akar . köteles nyomban a klklillial ir siizsféka szerint megillapllotl binatnénzt az általa ígért ir ugyanannyi izizalékilg kiegészíteni (1908: Xll. 25. §.)
Lctenye, 1935 évi aug. hó 14 napjin. Dr. Binyal Lsjoa l. k. klr. jblró.
A kiadmány hiteléül: Balaiaa Sindor s. k. IU1 t«likkSajw*i«tS.
tolatta féizon Roletta mi lolatta itlnor Linóleum Tluioi vállon Lábtörlök
Kárpitos kellékek Afrik tisztított Zsineg-félék
HiRSCH is SZEGŐ
Bilrae rima
8i4ajag«k
8iönyegTééő
NTngagyváiiori
Saboaauák
1038. azep\'ember 27
Az 1924. évi IX. és az 1929. X. törvénycikknek a bortörvény fonlosabb rendelkezéseit tartalmazó és feltűnő helyen kifüggesztésre rendelt klvonala újból beszerezhető
a Zalai Kfizíony tiadímvalaiaban
Fí-ut 6.
Ára darabonként, kemény kartonlapra húzva I pengő.
M
OST VEGYEN KALAPOT! O
FÉRFISALAPVÁSÁB
Gyapjukalapok
3.- P-ért
Nyulszörkalapok
10.- P-ért
Keménykalapok
9.50 P-ért
BRÓNYAI DIVATHÁZ
HORTHY MIKLÓS-ÚT I. (Véroshtzpalota)
■old.hki.i io miO -■-i \' i.«a
rmmmtifh a 111 i.v rna
PORPÁCOLÁSSAL O.iö.m.nussí a TiilMítríí""
H.iAiutOM kaou m»x«u«ih«i6i
23
Beszerezhető:
orszAg József
mag. matrigya, növényvédelmi aieiek alb. keteikedéaében
Nagykantzaa, Erisébe! tér 10.
A blzóflAgl palota mellett Telelonl^-
Nyoaaloá a lwtala|doooa KOwulasifl K. T. OaMabvi Nyms és Mlaakű Lussúé vtllalala UayioyoaaUliban, N^Ss (FaWOa liMmM Zalai Kiiolv
76. évfolyam 220. szám
Nagy kan Uu, 1935. izepteraber 28 szombat
Ám 12 miíf
ZALAI KÖZLÖNY
MadM *» UadMu.alali M 5. uio. 1mdail uúk. KUiiv
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési >r.: egy hóra a rwnKÖ 40 IlJJér. Sicikculóslgi U kuiUhlvüUli telduai 7& »»
i magyar knltnra ünnepe
Nagy ünnepre készülődik a magyar tudományos Allág 6 ebb:n az ünnepben résztvesz az egész magyar nemzet is. A Pázmány Péter Tudomány Egyetem 800 éves alapi\'ásá-nak emlékezetére a magyar tudományos világ nagy ünnepségeket rendez, amelyeken részt fognak venni a \\ilág csaknem mbiden egyetemének kiküldöttei is. Ezeknek az ünnepségeknek során nemcsak a magyar szellemiség figyelmét akarják ráterelni arra, hogy mit jelent nemzetünk életében a Pázmány Péter Tu-dományegyetem működése, hajiem meg akarják mutatni a hozzánk érkezet1 idegen vendégeknek azt, hogy mi a magyar kultura, mi a magyar tudományoeság sajátos ize, milyen értékeket adott ez a kultura a magyar nemzetnek, sőt leghatalmasabb kép\\illőiben, magiinuk az emieriségnek.
A nemzeti kultura minden népr.ek legnagyobb és legsajálosubb kincse. Tulajdonképpen ezáltal határolódik cl a töbti népektől, ez ruházza fel olyan sajátságokkal és tulajdonságokkal, amelyek az egyes népeknek félreérthetetlenül és félrcfeiUBrhelet-lenül klje lő\'lk a helyét a világkultúrában. A nemzeti kultura tulajdonképpen kollekiiv emlékezet, az a tényező, amely évszázadok viszontagságain is viharain keresztül is egységesen megtartja és megőrzi a nemzeti öentudatot, amely a rövidéletű és eltűnő egyének végtelen sorozatán át felépi i a nemzeti állam lényegét, mert az idők változásán keresztül is megőriz egy egységet, éppen a nemzeti kulturát. Ha a tár. sadalmat és tágabb értelemben, a nemzetet organizmusnak tekintjük, akkor ebben az organizmusban a nemzeti kultura az a szubsztancia, amely lényegében a változásokon keresztül is megmarad és azonosnak marad meg s ezzel biztosítja a r.em-zeti lét leglényegét: a folytonossá-got.
Ha tehát a Pázmány Péter Tudo. mányegyeíem ünnepségén szívvel-lélekkel részt akarunk venni, meg kell emlékeznünk ennek az egyetem. n< k az alapitójáról, Pázmány Péterről. Alakja, munkásságának jelentősége. sokkal hatalmasabb, semhogy magyarázni kellene, ki volt ő és mit tett. Nemcsak nagy gondolkodó, korának tudását teljes szuverénltással birtokában tartó elem volt, hu&em harcos, cselekvő egyéniség Is, aki ugyanakkor, amikor a magyar nyel-vet mesterien kezelte s csodálatos ízes séggel alkalmazta Írásaiban, a gyakorlati életben is nagy tetteket, hatalmas alkotásokat hagyott hátra. Tettel közül soknak a jelentőségét meggyöngítette az örökké alakító Idő, mert csak akkor, éppen abban az időben felmerülő kérdések megoldására voltak hivatva. De vannak tettei, amelyeknek hatása még ma Is érződik s e tettei közül a legnagyobb éppen a róla ebievezett egye. tem alakítása, amelynek eredeti .székihelye Nagyszombatban volt s
Elcsendesedett légkörben folyik
a döntő Játszma a genfi zöldasztalok körül
Pénteken már összeült a 13-as bizottság — Anglia kötelezte magát az együttes fellépésre minden európai támadás esetére — Modern gázálarcokat kapott Egyptomból a négus 300.000 katonája — A genfi közgyűlés szombatig elnapolta magát
Mussolini: „Az a 200.000 ember, aki ónként ment Etiópiába, le akar ott telepedni"
Párls, szepteml)er 27 Olaszország még az eddigieknél Is tartózkodóbb Gnfbui. Aloislbáró a Népszöve.ség tanácsülésein már nem is jelent meg. Bár a tanács csütörtökön ujabb határt adott az ötös bizottságnak a békés kísérletek folytatására, Párisban nem hiszik, hogy ennek valami eredménye is lenne.
Az angol kormány válasza
London, szeptemljer 27 Átadták a londoni francia nagykövetnek az angol kormány válaszát arra a francia kérdésre, amely felveti, hogy mit tenne Anglia abban az esetben, hu íegyveres támadás törne ki Európában. Az ungól kormány a válaszlxn kijelenti, hogy kötelezi magát együt.es fellépéssel szilárdan ellená lnl minden európai támadással szemben.
Mussolini nyilatkozik
/ Róma, szeptember 27
Mussolini az angol lapok munkatársának nyilatkozatot tett, umely-ben a következőket mondotta :
Minden intézkedés előtt megfontolás tárgyává teszem azt, amit el akarok határozni, számbav<s:em az összes lehetőségeket és tényezőket. A nyíltság a legjobb politika ! Az a 200.000 ember, aki Etióplába ment, a saját kérésére ment odu, mert azok ott le akarnak telepedni.
csak Márlu Terézia ideje alatt került Budára.
Pázmány Péter a magyarországi katolicizmusnak egyik leghatalmasabb, leghurcosubb egyénisége \\olt, érthető tehát, hogy az ál tahi alapított egyelem is katolikus egyetem volt. Ez azonban tulajdonképpen nem sokat jelent, mert hiszen minden régi egyetem csakis katolikus egyetem lehet, hiszen a reformáció gondolata csak a XVI. században Indult el útjára. A Pázmány Péter egyelem alapítása ugyan 1635-ben történt, szóval a reformáció törekvés Inek Idején, de mivel Pázmány Péter éppen az ellenreformáció harcaiban foghat el kiemelkedő helyet, nem Is alapíthatott más egyetemet, mint katolikus egyetemet, hu egész élete müvéhez s meggyőződéseihez hü akart maradni-
Ezeket most ükb kézzel visszahozni nem lehe*.
A 13 as bizottság első ülése
Genf, szeptember 27 Az olasz—abesszin viszály ügyében a tanács által kiküldött bizottság, a melyben tudvalévően a tanács összes tngj«i résztvesznek kivéve az érdekelt olasz megbízottat — pénteken ülést tartott. A délelőtt fél 11 órakor kezdődő ülésről a következő hivatalos jelentést adták ki: •*
Á \'bizottság elsőnek elnökválasztást tartott és Ruiz Guincau javaslatára Madariaga eddigi ötósbizottsági elnököt választották meg. Utána a munka-icndet állapilollák meg ós elhatározták,
hogy szombaton újból ülésre jönnek össze.
A 13-as bizottság ma iülésén azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy lehetséges és célszerű lenne-e a l»elysziuére egy megfigyelő ói vizsgáló bizottságot
küldeuL
Munkában a közgyűlés
Genf, szeptember 27 A Népszövetség közgyűlése pénteken délelőtt Benes clnök\'etével ülést tartott- Az ülésen a tárgysorozat első húrom pontját minden vita nélkül elfogadták. Benes l.e\'clen?ette,l.ogy az elnökség délután fél 4 órakor tart ülést, a közgyűlést pedig holnap déklőflig elnapolják.
Özönlik a fegyver Belgiumból, Egyptomból Abessziniába
Addls Abcba, szeptember 27 A fegyverkivitel! tilalom csődöt mondott. A négusék minden pillanatban várják a nagyobb fegyver-szállítmányok érkezését és pedig Belgiumból. Eddig már 300.0C0 embert láttak el modern gázálarccal. Ezeket Egyptomból kapta a négus. Pénteken hajnalban három fegyverrel és lé szerrel megrakott repülőgép indult a fővárosból a hadszíntérre.
Addls Abebában egyébként senki sem gondol az olusz támadásra. MUi-denkl ünnepel, a szokásos ünnep-
ségeket ülik az es3s időszak végetértével. A négus előtt pénteken délután 10.000 harcos fog ujabb felvonulást tartani.
Ha háború lesz, Görögország restaurál
Athén, szeptember 27 Görögországion mind .jobban elő-térbe nyomul a királykértlés, mindenütt megbarátkoztak már a gondolattal, hogy rövidesen kikiáltják a királyságot. Görögországban az a felfogás, hogy háború esetén azonnal vissza-jönne a király. A minisztertanács egyelőre megmaradt a népszavazás terve mellett.
Ez az egyetem alapvető vonásaiban ma Is megőrizte katolikus mivoltát, mert elsősorban az erkölcs és az igazság két vezércslllagát követi működésében. Lassan-lassan azonban az egész mugyarság összes, ségének lett az egyeteme, ahol a legkülönbözőbb vallásfelekezethez tartozó Ifjak nyerték a kiképzésüket, hiszen44®"vallási különbségeken tul-menőleg összekapcsolta őket az az egység, hogy mindannyian a magyar néphez tartoztak, mindannyian a magyar nemzet történelmi sorsközösségének utján érkeztek el az egyetem kapuihoz, amely Így a leg. nemesebb és legmagasabb formában képviseli a nemzeti egységet.
Nincs helyünk arra, hogy felsorol, juk azokut a nagyjainkat, akik a Pázmány Péter Tudományegyetem falai között nyerték hosszú évszá-
zadok során a kiképzésüket. A magyar művészet, tudomány és politika legjelesebbjeinek egyénisége, lelki képe alakult ki azon a Pázmány Péter Tudományegyetmen, amely mindenkor a magyar kultúrfölény egyik leghatalmasabb záloga és biz. tositéka volt és kell, hogy az Is maradjon. Ma, amikor megcsonkított, lefegyverzett kicsi ország vagyunk, csak még nagyobbnak, hatalmesabb-nak és hatékonyabbnak kell lennünk kulturánk klsugárzésa által. A ma. gyar kultura hivatalos várlál között az első helyet foglalja el a Pázmány Péter Tudományegyetem. Jubileuma alkalmával gondoljunk léhát rá tisztelettel, büszkeséggel és szeretettel s hajoljunk meg lélekben\' nagy alapítójának, Pázmány Péternek rtf gyogó sz-\'lleme is tehetsége előtt.
ZALAI KÖZLÖNY
1935. sieptcmbcr 28
A nagy«p-«éRMl be-rMaáfl ■ Bémat sajtó tOkrében
a magyar miniszterelnök második berlini látogatása alkalmával
InsUrbu/g, szeptemter 27 (Néni t távirati Innia) Gömlrfte Gyula miniszterelnök sima lefolyású közvetlen léglut után érkezeit az Ins-terburgi repülőtérré. Bodenschatz ezredes, a porosz miniszterelnök első szárnysegédje, aki már Buda-pcesjtöl kezdve a magyur miniszterelnök társfságálnln volt, elkísérte Gömbös Gyula minfcz r.lnököt a Romlnter-pusztán levő kincstári vadászlakhoz, ahol Göring tál>ornok, porosz miniszterelnök fogadta.
A magyar miniszterelnök k.\'síre\'.e az insterburgi kszál\'ás után rövid Idő múlva repülőgépen folytatta útját Berlinbe, ahol a tempelhofl re. pülőtéf-n dr. Gritzbach mi.ilsz\'erl tanácsos, a porosz miniszterelnök személyi ügyelnek előadója, fogadta1 a magyar vendégeket.
A berlini sajtó nagyon barátságos hangon foglalkozik a magyar miniszterelnök látogatásával.
A berliner Börsenzoitung többek kft-zött a kővetkezőket Írja;
•Gömbös miniszterelnök nem Idegen nálunk. Általános nagyrabecsülésnek örvend a német nép * körében is. Odvözöljük a jól ismert államférfit tologatása alkalmából ós reméljük, hogy németországi tartózkodása a lehető legkellemesebb n telik el.»
A berliner Tageblatt igy ir: .A magyar mipiszieielnök bejelentett barátsági látogatása bizonyltja éppen ezek-ben az izgalmas napokban a luiyyomá-nvos német—magyar barátság állandó és nyugodt jellegét, Gömbös miniszterelnök németországi tartózkodása során meggyőződ hetik majd erről..
A Berliner Lokalanzeiger szintén felemiiti ezt az első látog-.itást és njeoállapitja, hogy az a birodalom és Magyarország közötti h;igyomá-nyoa barátság jogyében folyt le.
Hadihajó-karambol a tengeren, 51 halolt
Tokio, szeptember 27 A forgószél következtében a tengeren két hadihajó egymásnak szaladt, 51 tengerész az életét veszlclle. A nagy viharban másik két hadihajó ls súlyosan megrongálódott.
Vége az amerikai bányász-sztrájknak
Washington, szeptember 2? Az amerikai szénbányákban « nagyarányú bányász-sztrájk viígel írl. I>íu. b\'kcn retjei ismét IOO.ÜÜO sztrájkoló állt munkába.
Szívbetegeknek és érelmeszesedésben szenvedőknek reggel éhgyomorra eíy léi pohár termésre-les .Ferenc József" ktsnovlz - a legkisebb írtlkOdés llélkDI - Igen könnyít didiéit bi torit, a BVOmor és • belek működésé* e\'ösegltl s az
emésztés renyhe, égé! csikha mar megszünteti. "
í
Ki kezdte a Csengerg uii véres
kilakoltatásnál a verekedést?
•A Cs«ngery-utl véres szurkálás ügye még műidig nem tisztázódott. A szurkáló Németh Jórefnek a rendőrség előtt tett védekezését és a házbclick val\'omását már közöltük. Időközben dr. Almásy Gy«ln vizsgálóbíró kihallgatta a kórliázban fekvő Péter Y^ndeH is. A sértett felesége, Péter Vendel né férje val\'oinása alapján a következők közlését kértf:
r"\\ Férjem val\'oniásál>an elmondottn, hegy az e«ei nem ugy játszódott le, mint ahogyau Néjueth és a lakók állították. Férjem munkát akp:t a kilakoltatott Szertlcs Istvánnak vinni. Miután nem találta ottl»n, Némethtől érdeklődött l-.olléle iránt. Németh azt felelte, l:ogy kilakoltatták, mert öl hónapja nem fizetett lakbért. Férjem erre igy válaszolt: «Hát miért nem fizetnek
valamit, hisz a házigazdának is adót kell fizetni!. ICrre Németh beszaladt a szobába ós két nagy késsel felfegyverkezve az uramra nontolt. Férjein védekezni kezdeti és jofonvágia Né-methet, majd szorongatott helyzetében egy ágydeszkát koj ott fel, dc azt használni nem tudta, mert megcsúszott :>z egyik virágágyban ós elesett. Elesté-|,en döfie bele Németh a kést. A vesz* kedést tehát nem férjem, Péter Vendel k«zdlo, hanem Németh. Az udvaron egyébként senki sem volt, szemtanuk tehát a verekedést nem láthatták.
Az eddigi nyilatkozatokból megállapíthatjuk, hogy Németh vallomása és Péter Vendel val\'ouiása közöli lényeges eltérés mutatkozik. Kíváncsian várjuk ezután a kapitányság döntését.
Legszebb
szövetek, bársonyok, ■ selymek, szőrmék, dus választékban
K6sz kabátok legújabb
divat szerint
S
INGER DIVATARUHAZ
Alapítás: 1860.
Regényeket, régi újságokat lopott egy éhes betörö Keszthelyen
Két hónapi fogházra ítélték
Munkát ment keresni az országban Szalai József rákospalotai pék-*>géd. Nem kapott sehol. Eljött Zalába is éa megfordult Keszthelyen ls. Itt szeptemljer 23-án délelőtt meglátott egy nyitott ablakot és ezen bemászó^ SchUsinger János lakásába, ahol csakhamar összeszedett 8 kötet regényt, 50 régi újságot, 1 kefét, magivott egy pohár tejet, majd zsákmányával, ugy ahogy jött, az ablakon át távozott. Bement a szomszéd lakásba is, ahol Cserényl Katalin lakik. Létrát támasztott a padlásra, felmászott és a padlásról többfélét lopott, többek között
liízát. De rajtacsípték és átadták a csendőrségnek. Szalai azzal védek*. zett, hogy napok óta nem evett semmit és nem tudott már mit csinálni. A könyveket el akarüi adni és abból magának kenyeret venni. \\
A törvénykezés egyszerűsítéséről szóló novcl\'a alapján Szabit behozták Nagykanizsára (8 aüonnal bíróság elé áldották.
Makáry Vilmos törvényszéki tanácselnök - figyelemmel a nyomatékos enybitö körülményekre - két hónapi fogházra Ítélte. Az ítélet jog.
A frontharcosok október 6-án tisztelegnek m hormányzó előtt
Rendkívül impozánsnak ígérkezik a VI.—Vll-lk Országos Fronthar-oos Találkozó
fA világhálóra életben maradt magyar frontharcosai ez Ország< s Frontharcos Szövetség rendezésében minden ^v október első vasárnapján rendezik meg nagy találkozóikat Az idén október hó 5-én és 6-án fog lezajlani Budapesten a nagy seregszemle, amelynek előkészületeiről és rész\'et-programjáról az alábbiakban tájékozatjuk olvasóinkat.
A frontharcos találkozó megnyitása október hó 5 én ca\'e fél 9 óra-kor l\' sz Budapesten a Hősök Terén, amikor is a helybeli, pestkörnyéki frontharcosokon kivül a tpár ezen Időpontban Budapestre érkezett vi. dékk\'k is megjelennek - és pedig századokba osztva - a kandellábe-r k fényében úszó Hísök Emlékköve előtt. A megnyitó ünnepség után zenés takarodó következik.
Október hó 6-án délelőtt fél 0 és fél 10 óra között a Hősök Emlékköve előtt a frontharcosok ünnepélye, sen fogadják a Hősök Csillagturá-jának résztvevői!, amikor is közel háromszáz autós és motorkerékpáros fogja lerakni a kegyelet virágait az elesett frontharcosok emlékkövére. 3
Ennek lezajlása után 10 órakor az ország minden részéből összesereglett frontharcO£okl>ól alakított bajtársi zászlóaljak négyszöge előtt a Hősi Emlékkői\' a helyi alnkulatok elnökei lerakják a magukkal hozott koszorúkat. Rövid ünnepség után a frontharcosok az Andrásey-uton és Lánchídon keresztül a királyi Várudvarba mennek, ahol a kaionás rendben Pelál itott bajtársi osztagaikat a Kormányzó megszemléli. A sz mle után a frontharcosok a Hősök Csillagturájának résztvevőivel diszmenetben hódolnak a Szöve\'ség örökös fővédnöke, az Államfő előtt-
A nagyszabású ünnepségre, amely nek részletes programját közölni fogjuk, a frontharcosok részér;\', a MÁV féláru vasu\'ije.gyek váltására jogosító igazolványokat bocsá\'ott korlátolt számban rendelkezésre, melyet az érdekeltek a helyi alakulatok elnökségén keresztül, vagy pe-dig közvetlenül Írásban igényelhetnek 50 filléres (levélbélyegben is lehet) kiállítási (s kezelési költség egyidejű beküldése mel\'ett a Szövetség elnökségétől (Bp. Rákóczi ut 27.) Ugyancsak 50 százalékos díjkedvezményt kapnak a frontharcosok ebből az alkalomból a Magyar Folyam és Tengerhajózási Részvénytársaság gőzösein, valamint a pest-környéki h lyiérdekü vaautak (HÉV) vonalain is, melyet a frontharcasok tagsági igazolványaik felmutatása ellenéljen vehetnek igémybe.
A nagyszabású országos megmozdulás iránt igen nagy érdeklődés mutatkozik éa előreláthatólag az év egyik legkíemelkcdölib társadalmi esaménye a frontharcosok Idei országija s negszemléje lesz.
Legújabb öszi és téli divatáruk megérkeztek
SÓI pongyolák és svájci alsónemnek
Boykabátok gyermekrohák
CsókOpenyek esógallérok
Sromolényi áruházában
G. F. B. harisnyák
DelKa clpék
I
1035. szeptember 2&.
ZALAI KöZLöHY
Apróságok asszonyoknak
^ A konyha néhány titka
HejÖ*® Mfoellenak me^ » hpcnó-tol gycfiniekoliikkel? A (gyermek irtózik \\ it -íjyonótlól, pedig nemcsak jóizü, hanem erőtadó étel különösen sovány gyermekeknek. A letisztított pnrajt jól megmossuk, leszárítjuk, kevés sós hidegvízben 10 pcrelg főzzük ó; csak azután vágjuk apróra. Hózzá adunk félkamtfnyi zsemlemorzsái, egy tojássárgáját, ezt elkeverjük 2 kanál* tejfellel. újra tűzhelyre tesszük és táliil%«. előtt vájjál leöütjük.
Kitűnő k,iv>6Uréiu. Hat tojás sárgá ját 2 deci feketekávé és 20 deka porcukorral folytonos keverés közben sü-rüi« főzünk. Ne forraljuk fel. Ha kihűlt, ósszcvcgyiljük a lojások kemény habbá v«rt fehérjével és 2 deci keményre \\vert tejszinhablKil. Hidegre (esszük, j»har»kbo tálaljuk, tetejére
tejszínhabot adunk.
*
l- Jttom in irtás hkleg hallioz, bamm-filioz. Egy bögrében 2-3 kanálnyi mustárt, sőt borsol és kevés ecetet keverünk, csöppenként teszünk bele 2—3 kanál olajai, atl állandóan keverjük. Izléi szerint kevés metélt Ivagymi\'.t vagy zöld petrezselymet keverünk hozzá.

Töltött burgoiyfc. 0-8 nagy burgo nyál megfőzünk éi megreszelünk, 12 deka vajat 4 egész tojással jól cihába-runk éi ezt, valamint kis sót a reszelt bur^onyn\\al elkeverünk. Egy darab füstölthust kis vöröshagymával és zöldpeirczselyenunel egé»z upróra vágunk, a burjjonya pépből tyukat fu-runk bele, a füstölt hússal vagy inkával megtöltjük, újra bc|aj)asztjuk, azután habart tojá*l>a és zsemlyemorzsába mártva forró zsírban kirántjuk.
Valódi ui«<>l bél z*i. A bélszint műiden zsírjától, bőrétől, erektől megtisztítani, megmosni, m©gnó/-ni és fekete borssal meghinteni, lia^mát reszelni, hogy csalTVl^ érje, azzal mindenütt Jól bedörzsölni. Ezt egy órával s.\'ilés előtt eíökészitjüki Iigy l.iUsban egy nagy fakanál zsirt fctolvaszlunk és midőn cl már nagyon forró, letesszük n hust é< 10 percig egyik, 10 percig másik oldalán fedő alatt sütjük. Ha kisebb a hus, okkor 15 perc alatt is kész és azután vékonv szeletekre vágjuk, azalatt egy kanál vizei öntünk a forró zsirl>a, mi\\«l a pecsenyét le-öntjük, rizzsel, burgonyapürével, ma-karónival, tükörtojással, karfiollal stb. borítjuk. Igy elkészítve kitűnő, ha készen van, rögtón tálalni keli.
VHódl |i hal^zi* Többfélo halat veszünk: kecsegét, harisát, pon-tyot, megtisztítjuk, megmossuk és felbontjuk. llográcsba vagy lábasba tesz-szük a feidarai»lt halakat azon véresen, de telerakni nem szal>nd, a forrásra legalább két ujjnyi helyet ha-gyank. öntünk rá annyi vizet, hogy ellepje és mikor kezd habozni, sót és karikám vágott vöröshugymát szórunk a tciojére és midőn nagyobb hó-lya«okat vei, kanalanként adunk bele szegedi paprikát, közl>en folyton rázzuk, mert igen könnyen odaég. Forrás közben megízlelni és ha szükséges,
utána sózni, paprikázni.
*
I-ucifer pirulák. Egy kiló kockacukrot vizzei megfőzünk addig, amig jói mcgsűrüsödött. Ha jói felforr, belc-töltűnk Cgy tányémyl (50 00 dekn) őrölt diót és keniónyie keverjük. Mikor már leválik a lábasról, kis golyóját forrná hmk belőle, két tenyerünk között. Ha közben kilx&l a cukros dió, "Jra melegítjük; legoóiszcrülib a lábast meleg yizbe áUiiani, iiogy tartalma "I ne hűljön. Már előbb készítünk fényen Mokoládémáit, elibe bekmárt-juk u j>lruIákat, aaután nveglieuflBr-f^ljük vagdalt mandulában ós a na-j>on, vagy a langyos kemcnoélxm incg-Ige* jéltű tokáig «**t-

^-kabát fogalom,
mert szabása kitűnő
minősége mindig elsőrendű ára mégis a legolcsóbb 1
, minőségért mindig szavatol!
Kedélyképzés, mese-órák, háztartási tanfolyam
és egyéb érdekességek a zalai iskolánkivDli népmüvelés eredményekben gazdag egy esztendejéből
Zalaegerszeg, szeptember 27
A Zalavármegyei Iskolánklvüll Népművelési Bizottság most tartotta meg Bfídy Zoltán alispátin elnöklete alatt évi rendes közgyűlését. Az előterjesztett jelenlétből kitűnik: hogy az Iskolánklvüll népmüvelés az elmúlt iskolaévben eredményes munkát végzett.
LlUlk Béla vm. népművelési titkár terjesztette elő ezután jelentését az elmúlt év munkájáról, örvendetesen állapította meg, hogy a megye 410 községéből mindössze <csak 52 helyről nem jeten\'.etlek népművelési munkát (tavaly ez a sz^m még 70 volt). A megye 53 iskolátian községe közül 17-bon állástalan tanítók tartottak népművelési tanfolyamokat és előadásokat. Az elmúlt évben összesen 6318 ismeretterjesztő előadás volt. Ebből 816 volt valláserkölcsi, 423 irodalmi, 686 történelmi, 403 földrajzi, 1436 gazdasági, 470 állampolgári és jogi, 361 természettudományi, 1)58 egészségügyi, Időszerű kérdésekkel foglalkozó pedig 765 előadás.
A rendszeres népművelési munka érdekéban a bizottság rendezett előadóképző tanfolyamot, Keszthelyen karnagyképző tanfolyamot. Igen szép eredménnyel folyik az egyházi és népének karok szervezése. A bi-
zottság a Balnton zalai partjának természeti szépségeiről 120 darabból álló művészi diapozltiv sorozatot és egy 50 képliM álló levelezőlap sorozatot adott kl. A balatoni fizető-vendéglátás előmozdítására Badacsonytomajon háztartási tanfolyamot
szervez.ek.
Az elmúlt esz.cndőben 470 iniiso-rosdélutánt és v\'stélyt rendeztek. Négy analfnbé.a tanfolyam volt 254 óraszámmal, 73 hallgatóval A hallgatókat analfabéta tankönyvekkel is ellátták és azokat a tanfolyam befejezése után is náluk hagyták. A legszükségesebb elemi Ismeretek el-\' sajátitására 28 tanfolyamot rendeztek, 6716 óraszámmal és azokon összv sen 088 hallgató veit részt. Népművelési tanfolyam 11 volt, 614 óra-számmal, 581 hallgatóval.
A z nei kultura fejlesztésére ebben az évben különös gondot fordítottak. A négy művészeti és kedélyképző tanfolyamot 145 hallgató látogatta (163 óra). A gyakorlati is-, meretek fejlesztésére 11 tanfolyamot rendezlek. A 11 tanfolyam 454 óráját 375-en hallgattáik. A 10 nőnevelést tanfolyam n varráson és kézimunkán kívül népművészeti ismereteket is kapott 211 órán át a 228 hallgató. A gyermekek részére 833 mesedélutánt rendeztek. Tanulmá.
Néptakarékpénztár Részvénytársaság Nagykanizsán
a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank
Ossagary-ut 4. leányintézete C»«n»»ry-ut «.
Kölosőnőkat folyósít Ingatlan, vagy agyáb led Mattal. Betéteket folyószámlán, vagy betátkOnyvootkébofi
legelőnyösebben gyümSIosfiztst. Mindennemű bankári tevékenységre vonatkozó megbízást i"
ICXS
nmumn!
Prognózis: A szél gyengü-iéae egy-két belvía, InlUbb csak keleten zápor. Az éljell lehűlés erós marad, a a*íy<-W> ka(yt kea ta ajaintl Um tatiotaéges. A nappali hfi.kisíé emelkedik.
N*pUr: Szeptember 28. szombat. -Rom. kat. Veaaal. futtatási Veaeel. Izraelita M86. Ttarl kö I.
tiyógyzzertárl éjjeli iiolgáUl e hó napbaji • .Mád*, gyógyszertir K l-rtly^íoa <0. « • IdlkNliiaal gyógy-
nyl kirándulás 104 volt, népmllvi-IM bangv«Tftetly 102, alkulmt ünnepaég eat), nidtiWIAadás pedig 617. A huhu!) kulturhúi épltkeaéae betefe-zés<\' előtt áll öi ejiial SO-ra cmál. kv\'dlk a vírmigye e lcrület<« lévó népházak s/ájntt. A megyében cgyébkánl (87 előadói letam Ali n népművelés rendelkezéaórc. A magasabb az \'lleml szinvtmakm álló érKImlség részére a bizottság kUlón (ióadiisfiorozatot rende/att Nagyka-nlzstta, Zjii:if(íer.»e®en éa Kcazt-hilycn.
Az 11134 36. munkaév bon 17.364 volt a népmüvt\'lódásl órák szárat* az i\'lóző évi 11.726 órával szemben. Az emelkedés 6620. Eil a munkát 1620 rióadó végczle. Foglalkozás szeriat: 180 r. k. lolkéat, 21 pikt táns, 610 tanító, 114 tanltónó, «0 tanár, 1 tanárnó, 217 Jegy«ó. emberorvoa, 87 állalorvoa, 6 Ügyvád, 6 mérnök, 2 biró, 4> közig, tiaztvl-aelö, 24 földbirtokos, It gazdatiszt, 8 iparos, 1 Weskedó és 01 agyéi) foglalkozású K^szpénzlra uzöaszea kiadások 27.077 pengő és 8« fillért tesznek ki. Ebből személyi kiadások, ra 1606 pengő <1 Iliiért, Ügyviteli kiadásokra 8680 pongő «8 fillért, tlöadól tiszteletdíjakra 20J)90 pengő és 20 fillért, biazneil beszerzéseim 2860 pengő 80 fillért lódítottak.
Ulllk Bála jelentését tudomásul vc,ték és ezzel a gylllís véget is ért.
zalai kozlönv
I93Í STeptember
SZŐRMÉK
SZÖVETEK
a divat vezető újdonságai, legnagyobb választékban kaphatók
Kfrschner Hír diuatáruházában.
Borban az igazság?
Aki Összetévesztette a más pincéjét a magáéval
A bor már nem egyszer okozott sok kellemetlenséget az emtaroknek. Igy történt Csöndes Csordás József 41 éves pusztaszenllásdói földművessel is. Csöndes Csordás kiment édesanyja pusztamagyarodl szőlejébe, elszopogatott egypár lier bort és ugy lerúgott, hogy semmire sem emlékszik. Azt még tudja, hogy a szölóben egy b >rral telt üveget ka-pott, hogy vigye haza. Pedig u.közben hazafelé érdekes kalandjai is-támadt Csönd s Csordás Józsefnek. Részegségében ugylátszlk elfá-adt, latért idősebb Jandó Józ-sef pusztamagyarodl gazda pincéjébe, ott leült az asztalhoz és az ott talált szalonnál elfogyasztotta. Kenyeret is talált, bor is volt az asz\'.a\'on, nem panaszkodott, inkább evett. Evés ulán eltette a kenyérruhát, lehúzta a b\'lsö pineckuksot, azt is zsebre rakta... de akkor betoppant a piice tulajdonosa, Jandó Józs f...
Jandó József pincéjében történe tcsen már március óta háromszor 1 ictörtck. Jandó örült, hogy végre megfogta a betörőt és kérd£r<l von. ta, mi k res Csordás a pincéjeben ? Azonnal utána is nézett, hogy mi hiányzik: szalonna, k<nyér, s\'.al-k\'-ndő, pincekulcs, - találta, i letve nem találta sorba a tárgyakot Adott két polont Csordásnak, de az minderről nem tudott semmit, legalább is Igy állítja a>nagykun\'zsai törvényszék előtt, ahol most lopással dolva áll. A sértett Jundó azonban elmondja, hogy az asztalkendőt ott találta Csordás tarisznyájában. Ezt Csordás s m tagadja, szerinte mást is ráfoghatnak, mert semmire sem emlékszik, olyan részeg vo\'t. Ez a részegség azonban egy kicsit gyanús, mert amikor a pince gazdája Pál László nevű barátjával a cs nd-örségre akarták kísérni, Csordás, a holtrészeg emter, elsza\'adt. Jundó 78 éves, Pál László pedig 71, mind kettö nagyothai\'ó, mire megértették egymást, a pincetolvaj megszökött. Igy csak a csendőrségen utólag tettek feljelentést Csöndes Csordás el len, akit azzal gyanusitottak. hogy az előző pince betöréseket is <"> követ, te el, amikor zsirt, fejszét, hébért és egyéb dolgokat emellek el Jandó pincéjél>öl. Igy háromr ndbeli pln-Ccbeötréssel vádolva áll Csöndes a biró előtt. Az első kettőt tagudju, a harmadikról azt vallja, hogy nyi\'.Olt pincébe ment be, hogy ott mit csi-
szinüleg az övékével tévesztette ösz-szinüleg az övükével tövesztette ösz-sze. A két öreg azonban el\'enc vall, ezt a biróság elég bizonyt A|iíik VeJ szl és 14 napi fogházra itéll Csöndes! Csordás Józsefet.
- Szégyen lem, kérem, hogy igy volt, de holtrészeg voltam. A 14 napot mindenesetre leülöm, - mondja Csordás az i.élet után és ezzel vége is van a tárgyalásnak.
A mileji plébánost is kifosztotta a tolvaj kanizsai cselédlány
Szabó Margi 20 éves cselédleány szarkatermészete mi itt jelenleg a nagykanizsai fogházban töld négy hónapos büntetésit. Időközben azon-ban kiderült, hogy Szabó Margit a nagykanizsai lopások után másutt is követett el tolvajlásokat. A nyáron Gács El mér mileji plébánoshoz á.L beszolglatrn, ahol mindössze négy napi? szolgált. E négy nap alatt kifosztotta a plébánost és házvezetőnőjét, majd megszökött. A feltört szekrényekből igen sok ruhát, edényt, élelmiszert vitt el és csak napok mul.ával tudták Salomváron
ki ugyanis a mcst kapott egy évet is. elfogni a csendőrök, ahol szintén >clszegödö(t« az egyik gazdához. Szerencsére ott még nem volt Ideje \\lopni, mert a csendőrök elvitték. Akkor a kanizsai ügyészség körözte, el ii UÖ.ék, mint megírtuk, 4 hó-napra £ A mileji plébánosnál történt lopások miatt azonban mcst felelt az egerszegi törvénysrék előtt, ahol a visszaeső tolvaj cselédleányt jog-erősen egy évi fogházra Ítélték. Szabó Margi.ot ft tárgyalás után visszahozták Nagykanizsára, itt tölti
Sok pénzt lakarit meg, ha sorsjegyét III nem idegenből, hanem hslybsn vasarolja II!
IHILHOFFER KÁLMÁN
főárusltónál, Csengery-ul 5,\' " ahol a nyereményeket azonnali kifizetik. Főnyeremény szerencsés esetben \'40.000 P és még számos ntgy nyeremény Sorsjegyárak: nyolcad 3f negyed 6, fél 12, egész 24 pengő. mr Hujtás oktibar 19. éa aa-én.
Féltandijaa angol éa német nyelvtanfolyamok a Zalai Közlöny előfizetői részére
tőinek í pengő, (nem eMflzetőknek 10 (K\'ngö). Pallos Erzsébet a Ion ckml egyetemen szerezte meg az ang<il nyilvtanári diplomát. A töké letes kiejtést blztMitjfák mr. Walter Ripman-nak, a londoni egyetem fo neilka tanárénak eredeti grammo. ion lemezei Jelentkezni bármikor lehet a nyelvtanámőnél (Erzsébet tér 18. II. em.)
Minden tanfolyamra való féltan díjas beiratkozáshoz fel kell mu tatnl a Zulal Közlöny legutóbb előfizetési nyugtáját, vagy a Znla Közlöny rke«zt<»gének igiuolá sáf.
A nyelvek tanulása évről évre jobban tért hódit Nugyknnlzsán Is csak ugy, mint az ogész müveit világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon
A Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni elöllzetótnkek a nyelv, tanulást és ezért megállapodott egy elismerten kitűnő nagykanizsai nyelvtanárnővel, aki két nyelvet 60 százalékos kedvezménnyel ianit a Zalai Közlöny előfizetőinek.
Az angol éa néniét nyelvtanfolyamunk vezetője PalU* Erzsébet. A tanfolyam nem caoportoa. heten ként két órával hat hónAplg tart, havi tandíj a Zalai Közlöny elóflze-
Nagymányok futballcsapata vendégszerepel vasárnap Nagykanizsán
Értékes sporteseménye lesz vasár, nap a nagykanizsai futbol\'Bportnak. Nagymányok reprezentáns futball csapatával méri össze erejét az NTE bajnoki mérkőzés keretében.
Az idén is jól kezdte az NSE a bajnoki szezont. Érték.s győzelmi között sz repel a Dombovári VOGE ellen V! : 0-as és a Zrinyi el len 8:1. es győzelme. A tabellán Jc\'enleg n 6. h< lyen áll az NSK csapata, ami, ll?ye\'lembevéve a nagyon Jó mezőnyt, szép helyezésnek mondható. Jelenleg a bajnokság állási a Wivetkező : 1. SBTC, 2. PVSK, 8. PBTC, «. NTE, 5. PEAC, 9. NSE.
Az NTE mult vasárnap a Turul ellen olyan nagy formát árult cl, hogy most már bizUüra vehető, hogy a csapat visszanyerte ttnbizji-mát, végre magára talált és reméljük, hogy folytatni fogja győzelmi szériáját. A vasárnapi győztes csapaton a vezetőség mm kiván változtatást eszközölni.
A mérkőzést Wolf biró vezeti.
A Zrínyi Szekszárdon játszik
Ismét nehéz feladat vár a Zilnyl futballcsapatára. A Szekszárdi TSE ellen mbidig nehéz dió volt minden csapatnak győzni, amit láthattunk Nagykanizsán Is, meri Itthon a TSE megver,e az NTE-t.
Az NTE II. Barcson Játszik
Az NTE II. csapata a szezon legnehezebb mérkőzését Jó\'s -a Barcs in a BIOK ellen. A barcsi csapat győzelme várható. j
(iözfíirdő nyitva r«nfsl 6 órától e»l« 0 éráig (hétfő, szerds, pí.Wk délután, kedden egéu a.p nőknek).
garantúli Kési c somózdual
Magyar perzzsa-szzönyegelc.
Torontáli ügyelők, őlívgíöÚ Bouclée ebédlő és fuiósxönyegek
Kirschner Mór Divatáruházában.
193S. nep\'ember 2Í
zalai közlöny
I
Pénlck
Hudapeal I.
17.35 S|»rtkőzl«mén>*k, — 17.50 Hanglemezek. — 18.15 A rádió tárgy- i sorsjáték húzása. - la a) WallCr Hó- \',
zsl énekel. — 20 Szininüeiőadás u Stúdióban. .Külön nóta.* Szlnmü 3 felállásban. Irla Clyullay Domokos Kendező Odry Afjtóil. — 21.-15 lllrck.
- 22.10 A brit rádlótilrsaság hurmiidik angolnyelvei helyszíni közvetítés Huda-pestről. — 23 Cigányzene. — 0.05 Hl-
BuiU|n»i II.
17.40—ÍR Cigányzene. - 18.20-10,25 Szminwv Szergcj bahdajkazenekara. — 19.35 Itaguza Veri-e,,* MagyaiorsZiígon (Magyar Kázmér.) — 20.05 -21.10 Hu-dajiestl Koncert Szalonzenekar. — 21.15 lllrck.
Uíea.
17.30 NeuboJer: Orgonaliánnas — 19.30 Opcm. — 22/J0 Kétzongorás ver-seny. — 23.15 Kamarazenekar.
Szombat
UndapMt 1.
0.45 Tonia. — Utána hanglemezek.
- 10 llliok. 10.20 Bolyongás Ju-pánltan. - 11 Diszdoktowvatás a .Királyi Magyar Pázmány Péter Tudó-mányegyetemen. Heszétő dr. Koudcla Uéza. - 12 05 -13.15 Hanglemezek — Közben 12.30 llirek. - 13.20 időjelzés, Időjárásjelen lés. — 13,40—14,2.) Sallay Iván hegedül. — 14.40 Hírek, áiak. -10.10 A csodálatos kolyatejfü (Fegy-\\emeki Fronuner István.) — 10.45 Idő-jelíés, hírek. — 17 A vételviszonyok lunulmánjozá a, térerő ségméiéuek. (Zakarils János.)
17.25 Sároísy Mihály és Martinék István gitár-énekóti\'ne. — 18 A rádió tiirgysorsjáték húzása. - 19 Cigányzene. 1950 Közvetítés a Nemzeti, Színházitól. A -Mis.su SoHemnis. tar-[almának és előadásának ismertetése. Ueszélii dr. KoudeUi liéza. — 20.10 A Nemzell Színház évadnyitó disz. előadása. A Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem alapításának 300 éi«s jubileuma alkalmából előadásra kerül: .Missa Sollemnis. Liturgikus dráma. — 22.15 lllrck, - 2235 lludajiCsli Hangverseny Zenekar. — 0.05 Iliiek.
UudapMt II.
18.05-19 Patuky Vilmos Jazz-zene. karának mtwt, - 19.10-19.40 Mezőgazdasági félóra. — 19.45-20.55 Szer-vánszky szalonzenekar. — 21 Hirek — 21.25 -22 Hanglemezek. - 22,10-22.40 A brit rád iő társaság n«,Q«dik an^l-nyclvü helyszíni közvetítése Budapest-ről. t
B4ea,
1.20 8 Könnyű lemezek - 12 Kóny-n,vü lemezek. — 14 Jókén tenor leme-«l. - 10.40 Jazz dalokkal.
19.10 Jirng He lén alt énekel. — 19.45 Asscher: Huda gyöngyi\', ojieictt. — 22.10 Beethoven: B-dur zongtsra-zonáta
- 23.05-1 Tánclemezek.
Étvágytalanságnál, gyomorhurut-nil, gautilkus láznál, Mlrckedésntl, emésitésl renyheségnél, anyagcsete-"varoknál, csatánk!!! éanél «■ bör-viizkeléjníl a természetes .Ferenc József" keserűvíz rendsehozza a I yomor él a belek rallkodéiít s mtg-"abaditja a testet a felgyülemlett " Iha\'ó anyagokiól.
KSztlMtvlaeU* ré.aéea rendkívül [l«nyőt bulorvásárláil alkatom. Uoderu berendezések, tökéletes jó kWittlbao, Ihuuu lejáratú résziéire, iől kamat (ucntcMsu I. kaphatók KopaMa butor tjuházban, Horthy ||ikl6.-ut 4.
Takarékos háziasszonyok
a
Fürst Divatcsarnokban
vásárolnak, mert a legszebbet, a legjobbat
fillérekért
árusítják. Mielőtt őszi szükségletét beszerzi, saját érdekében jöjjön el hozzánk!
Férfi ós női fehórnemüeki
Meleg nöl nadrágok .... P 2-80
Gyermek melegnadrágok . . P 1-38
selyemben....... P -•98
Téli zoknik....... P -•BO
Férfi zokni, zsakárd .... P —•88
Férfi zokni, strapa . . . . . P -■38
Férfi harisnya . . . . . P —■98
Férfi harisnya . . . P 2 20 P 1 88
Női harisnya, bordás P —\'96 P -■80
Női harisnya, meleg, finom . . P f.BO
Női harisnya, flór, pamut . . P —80
Gyermek harisnyák .... P -■30-tól
Selyemharisnya...... P 1-88
Selyemharisnya...... P 1-88
Selyemharisnya...... P i-80
Selyemharisnya...... P 3.80
Minden párért felelünk.
Melltartók....... P -■80-től
Babaréklik....... P -•88
1 drb mosdószappan .... P —10
1 drb stoppolópamut P — 06 P -■04
Cipőfűző, prima ..... P —10
Sokszáz méter csipke, métere P -■08
Retikülök, pénztárcák óriási választékban Filléres ár
Kötött kabátok, mellények pulloverek
P 3.80-tól NŐI és férfi bőrkeztvük a legolcsóbban Nadrágtartók, zoknitartók. Filléres árak
1 levél varrótű, 25 drb csak 5 fillér 1 rézgyUsztl......8 fillér
KedveunÉnyei itt I
A Keresztény Iparosok Orsi. Szövetsfge által folyó évi szeptember 20—30 közölt Budapesten tartandó
imiúm Konoressznsra
szóló 33Vo 08 kedveiményes vasúti Igazolványok P 8.70-
ért beszerezhetők a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
Érvényes az odautaz&sra 1935.
■iepteab«r 71-wk 0 érálátil nt|>U>b«r 30-nak 12 érAJálf,
a visszautazásra 1935. *s*pt. 25-»V 12 órájától októb«r 3 uk 24 érájáig.
A vakok nagykaniiaai hangversenye
ügyébe sikerült megkötni a megállapodást. A Homeros énikkar 70 vak dalosa telje* 24 órát tölt Nagykanizsán. Velük jön egy vak zongoraművész is, aki ugyancsak szerepel a hangverseny miis >rán. A\' hangverseny a színházban lesz. A legolcsóbb belépődíj 60 fillér lesz, a legdrágább 2 pengő. A műsor a kórus-irodalom tükörképe lesz önmagában ls, de külön06 élménnyé fogja ava\'ni, hogy 7u teljesen világtalan ember adja azt elő. A vakok ellátásáról a kanizsai nőegyletek gondoskodnak. Nagykanizsa előtt Szombathelyen, utána Kaposvárott hang. versenyeznek. A kanizsai rendezést dr. Krátky István polgármesterrel az élen dr. Hegyi Lajos főjegyző, Vannay János zeneiskolai igazgató és Kering Ferenc karnagyból álló bizottság végzi.
A teherautó elütött egy kiskanizsal fuvarost
Tegnap délelőtt a Magyarutca 76. szám körül \\Palin felé tartott rendes sebességgel egy ámval meg. rakott Mateosz teherautó. Előtte ballagott egy kisk:inizsai szekér, a melyet Varga Bebe József kfek.ini-zsal fuvart s ha]\'.ott. A Mateosz sof-főrje előzni akart, eközben bele-akadt a szekérbe és azt fellökte. Varga Bebe József lerepült a szekér, röl és elterült az úttesten. A_>;her-autó (rendszáma ZU 016) a gázolás után tovább robogott, mintha mi sem történt\' volna. A rendőrség még abbun az órában inegáilapi otta a soffőr kilétét ís megindította elli ne az eljárást. Varga Bebe József, akinek sérülése nyele napon belüli, a Mateoszt kártérítésért perli. | i
— Torontáli, kézral csomózott m»-gy«r perzsák etb. szőnyegek, függönyök , butorkelmék Sipger Div«táru-
- (BélyeggyüJMk tolálkozé)*) mm-dán délután 6-tól 8-ig a Fum* háUÓ kistermébe . J ^jgj^j >J
{
ZALAI KÖZLÖNY
1035. «gep*entber 88.
Miltényi .cipőáruház szenzációs cipőkkel várja Önt.
Ha minőségre súlyt helyez, viseljen Miltényi-clpőt I Iskolai és cserkészcipők nagy választékban -s
Miltényi Sándor ós Fia cipfiáruháza, Fő ut 2. sz. Városházpalota.

— (személyi hlr) I)r. Vitéz Barnabás István tanfelügyelő iiéntckcn délben Nagykanizsára érkezeit. /-->
— (A vármegyei íöjtfyző Nagykanizsán) Dr. Btflnd Sándor, Zalavár-megye főjegyzője pénteken délelőtt autón Nagykanizsára érkezett és felkereste hivatalában dr. Krátky István polgármestert.
— (A kapitányságról) A nagykanizsai rendőrkapitányságon befejeződött a szokásos hivatali és ügymenet vizsgálat. Dr. Znnkó Géza főkapitányhelyettes ezután szehilét tartott a kapitányság őrszomélywtc fölött. A vizsgálat és szemle befejezése után a fő-kapitányhclyettes legteljesebb elismerését nyUvánilotta Solymosi László rend-őrtanácso!-., a kapitányság vezetője lelőtt, a példás ügymenet és adminisztráció felett. Ugyancsak teljes elismerését nyilvánította az őrszemélyzet példás fegyelme és magatartása felelt Czégény Károly őrszcmélyzetl parancsnok előtt.
— Dlvftfo* fehérnemű 6elymck és pyjama kelmék most érkeztek Singer Divatáruházba.
— (A pénzügyi bizottság hétfőn tár-gyalja a költségvetést) A város jövő évi költségvetése elkészült és még ma szétküldik a pénzügyi bizottság tagjainak áttanulmányozás végett. A képv,-ftflötcslük\'t pénzügyi bizottság" hétfőn délután 0 órakor ül össze.
Felfüggesztették az Országos Dalosszövetség önkormányzatát
Budapest, szeptember 27 Hosszú idő óla súlyos belső egyenetlenségek dúlnak az Országos Magyar Dalosszöveiségben. Az áldatlan viszonyok már régebban arra késztették Sipőcz Jenő főpolgármestert, hogy a Szövetség elnöki tisztségéről lemondjon. • i
Most azután érdekes fordulat állott be a Dalosszövetség életében. A
belügyminiszter, a hozzá érkejiett panaszok alapján, felfüggesz:ette a Szövetség autonómiáját és Nevelős Gyula kultuszminiszteriumi miniszteri tanácsost kormánybiztossá ne-vez\'.e ki. Nevelős kormánybiztosnak most az lesz a feladata, hogy rendet és békét teremtsen a valamikor nagytekintélyű és hivatását méltóan betöltő kulturális szövetségben.
— (A plébánia hírei) Szeptember hó 30-tól november hó 2-ig minden este 6 órakor rózsafüzér ájtatosság. — Október 3-án e.ste háromnegyed 6 órakor megemlékezés! ájtatosság assisi Szent Ferenc haláláról. — Október ■1-én assisi S^nt Ferenc napján dél. eiőtl 9 órakor ünnepélyes nagymise, este 6 órakor szentbeszéd és litánia. J — Október 0-átl a Credo szüreti ünnepélye a fehérteremben. — Október 13-án zarándoklat Homokkomáromba.
— (Hlvatnl-stífriei * íőJflSolgabtrósá-
^©a) A nagykanizsai főszolgabírói hivatal helyiségeinek itatanozása miatt f. hó 28-án, ^szombaton a hivatalban csak ügyeleti szolgálatot ^irtanak.
— Sportruhám alkalmas 140 cm. széles gy«pju íérfiszövet métere pengő 3.50 SchüUnéi.
— (A Keresztény Jótékony Nőegylet) évi közgyűlés® szeptember 30-án, hét. főn délután 5 ómkor lesz a városháza tanácstermében. l
Városi Mozgói Szombaton é» vasárnap:
Bzeniáoü* film I A legvidámabb operett |
Bécsi csalogány\' KS\'íür"
Sie/ák Leo és Theo Llngen főszereplésével. — Ezenkívül: remek kisérő mllsor: Varázsszőnyeg. Híradó.
Előadások kezdete: szombaton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor, a szombati 5 árai elttadáa filléres helyárakkel I
- (IJ| állomásfőnök Mut*V?r*07t
uron) Pethő István állomásfőnök, aki már l-l éve teljesit szolgálatot a határszéli Murakeic.sztunon, felettes ható-ságaitól nemrég tt -fővárosba való ál-l>ciyezé<ét kérte. Az üzletigazgatóság a kérésnek "helyt adva Pethő Istvánt a Nyugati \'pályaudvarlroz osztotta l>c szolgálattéieire. Utódját most nevezték ki Mihálka -Pál intéző személyében, aki szintén évek óta általános szereiéinek örvend Murakeresztunon.
- Itopáuak, mamának és az egész családnak Miltényi cipőt veszünk.
- (M«yt*lt dr. Zoltán) Sok kanizsainak kedves, ]ó barátja, a ka. nizsai társasági |é; kózéleinek Irpsszu időn át Jcözlyccsült és általánosan szo-teteit tagja, a pár éve Budapestre helyezett dr. Vass Zoltán gazdaság felügyelő, meghalt. Hosszú és kpvos szenvedéstől váltotta meg a halál 51 é\\es korában. Ma temették cl u budapesti farkasiéti lemetőbcn a református egyház szertartása szerint.
- »rtéi«<l és iskolacipőket MUtényi dpőáruházban veszünk.
- (Négy ház leégett Kk»*f*tgréWi) K<dden délután ismét tüz pusztított Kissitfntgrót községben. Fél ö óm tájban kigyulladt Tóth Károly hajléka. A lakosság nagy része a mezőn és a szőlöklycn dolgozott, ugy hogy mire oltáshoz láttak már négy lakóház és melléképület állott lángokban. A lakosság apraja-nagyja munkához látott az oltásnál, igy az állatokat és bútorokat sikerült megmenteni. Egyik-másik kár. vallott csak késő este tudta meg, ami kor munkájából hazaért, hogy háza leégett. A vizsgálat megindult, mert gyujlogalást sejtenek.
A ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
r\\ <2i>
WTA, TJ^-V^OS
(Kipirultán, kissé ziláltan álltak egy. mással széniben, amikor váratlanul Remete lépett be. Kisápadva állt m<^ az ajtóban:
— Mi történt? — kérdezte gyanakodva.
— összevesztünk, — felelt Bolla, nem találva hirtelen más magyarázatot. — A hadnagy ur azt állítja, hogy én hamisan játszottam a kuruc kesergőt, én pedig tagadom.
— Játsza e| újra, majd én megmondom, liogy hamis-e, bár én hölgynek sohasem mondanék ilyent — igyekezet Remete clmérgesiteni a dolgot.
— Ez azért van, mert neked halvány fogasad sincs a zenéről, — próbálta őt ingerelni Bodor, mert látta, hogy Rollát mulattatja a dolog.
— Furcsa hanujt használsz velem szemben, édes öcsém 1 - figyelmeztette Remete kissé ingerülten.
— \'Hja, ehhez hozzá kell szokni, én ilyen vagyok! — vetette oda a hadnagy.
Az öregúrban forrt ö düh, de mosolygott. ö.mcm azok közé az emberek közé tartozott, akik megtorlatlanul
hagynak valamit, de foliasCm sietett és sohasem teite ki veszélynek saját becses személyét.
— No, majd meghiggadsz to is, — mondta békülékeny hangon.
~ Ugy pondolöd, mire ugy megöregszem, mint le?
— Akkor majd azt Is meg fogod tudni, hogy «bt*iu a korban még nem öreg az ember, — védekezett Remete bosszúsan. ry
— Különös, liogy némelyik ember száz esztendős korában is szeretné elhitetni az emberekkel, hogy még fiatal.
— Nem éried te ezt! — igyekezett Remete kitérni.
Feszült csend ülte meg a társalgót és mindannyian [.megkönnyebbültek, amikor az ezredes belépett.
— Ciondoltam, hogy ilt talállak, — szólt bátyjához, majd üdvözölj Rollát ós kezetszoritolt a hadnaggyal. — Mostanában gyakran vagy itt. Na kislány, halljunk egy szép magyar nótát, te meg majd kántálsz hozzá — szólt a hadnagyhoz.
— Lestanként csakugyan kántor lesz belőle! — kapóit a szón Remete.
— Az még cw»k hagyján, — súgta oda .az ezredes, amikor Rolla ujjai végigsiklottak a billentyűkön, — de belőled szabályszerű vén bolond leit. Mit koslatsz ilt? Nem neked termett lez a kislány, - szólt rá bátyjára ha-ragosan az Czredes.
— Persze esz a ]>euész, liogy meg találok nősülni és nem te fogsz örökölni utánam? — sziszegte Remete dübö^eo.
— Fütyülök a piszkos pénzedre! Van nekem annyi, liogy annak se érek u végérc, amig élek. De rettenetesen szégyclem, liogy az én testtérbátyámon röhög az egész várps, néha még magam isi — felelt az ezredes mély megvetéssel.
— Majd oz nevethet, aki utoljára nevet, az ]>edig én leszek! — mondta száraz, gonosz nevetéssel az öreg és a zongorához ment, hogy öccsétől megszabaduljon.
Az ezredes rá se nézett többé. Hull-gaiui a zenét. Figyelni kezdte p fiatalokat. S az öreg katona, aki hosszú idö óla szinte ösztönösen figyelt min-, dent, ami körülötte <éU és mozgott,\' csendesen megállapította, liogy alaposan be:e vannak gabalyodva egymásba. Mélyen elgondolkozott. A saját Ifjúsága jutott e*tébe, umjkor parancsőr-tiszlje volt a főhercegnek ós J>cle-szédült a család egyik tagjába, akit áWandóun kisérnie kelleti, mikor kilovagolt. Leveleit még most is őrizte Egyéb nem történt, de sohasem nősült meg. Szép volt az és ez is szép. Hogy összeillenek? Csak épen pénzük nin-csep. Elmosolyodott. Arra a rengeteg pén\'zi« gondolt, ami a bódéban hever s a földjeire, amelyen bérlő gaz- , dálkodik. Mi gyönyörűsége van belőle? Alig költ többet a fizetésénél. Elhatározta, hogy amint a fiu betölti a huszonnegyedik esztendejét, összeházasítja őket, bár nem tartotta valószínűnek, hogy taégy hosszú esztendeig kitartsanak egymás toellctt. Ugy is jó lesz — gondolta.
— Valami vidámat szerelnék már
hallani! Mindig olyanokat ,huztok, mintha ki volna terítve valaki.
Azután újra u bátyjára e.sett tekintete. Megdörzsölte a fülctövét és bo-szusan állapította meg, hogy amíg a bátyja I\'o\'Li kiről lábatlankodik, addig ő tehetetlen ugyan, de borsót törhet az öreg orra ulA annyit, hogy prüszkölhet töle. Nagyszerű ötlete támadt és sarkantyuiral vidáman kezdte verni a dal ütemét.
—I)e jó kedved van! — szólt ni a bályja.
— Miért ne lenne? Fiatal vagyok és nem vagyok szerelmes! -— vetette oda vidáman az ezredes.
— Hát én talán az vagyok? — kérdezte Remete zavartan é; a földre nézett, mert nem bírta cl öccse tekintetét.
— Kémeim azt jelentették, pedig eddig soha .nem tévedtek.
— Kémeid! — vetette oda kicsinylőn. — Gábor, az a vén gyászhuszárl \'Na, mondhatcm szép hírforrásod vaui — gúnyolódott.
— Hát széjmek elég szép szál ember, jóképű is, fiatalabb is nálad és o birei teljesen megbízhatók. Még soha nem fordult elő húsz esztendő óta, liogy hire ne lett volna igaz. Ha annak iskolája lenne, legalább is kegyelmes volna, Ita te méltóságos lettél, — olyan tájékozott mindenben.
— Süsd meg azt a vén furfangos parasztot! Ha a szemem elé kerül, majd elbánok vető! — fogadkozott haragosan" Remete.
] CMj! I**.)
1936 >zcptemtxr 28
ZALAI KÖZLÖNY
Rátvay tábornok avatja fel a bajcsal hősi emlékművet és országzászlót
A bajcsoiak nagy napjáról Irt tudósításunkat most kiegészítjük a részletes programmal; Budapestről vitéz Rátvay Imi® ny. tábornok, az Üieklyés Országzászló Nagy-bizottság társelnöke érkezik a kis lorvátajku, de magyar lelkű falul>a, hogy felavassa a hősi emlékművet ós hz országzászlót. Vasárnap délelőtt 10 ómkor Gazdag Fe-ienc püspöki lanácros miséi, mond, utána kezdődik az ünnepség, amelyet dr. Lukács János főjegyző nyit meg A tábornok beszéde után Mlinarics János községi bíró veszi át az emlékműét. Beszédet mond Boda Károly jogszigorló, a Mur«-I)ráva vidéki or. szágzászlók terület-bi"o tsáfpi nevében. Sehléss Gyula szaval. finekol a Kis-kanlzsai Ifjúsági I>alárda, a SzCpetrteki Daloskör és játszik a Nagykanizsai Levente Zenekar. Utána koszorúk elhelyezése, disz-^béd, délután szüreti ünnepély. _
— (Fwithhrcos blr) A bajosai hősi emlékmű itane|>élyen részt veszünk. Gyülekezés a Pannoniánál. Indulás loo-csikon vasárnap délelőtt fél 0 ómkor. A vezelőíég.
— Legújabb l»el- és külíőldl női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vételkényszer nélkül Slnger Dlvatáruhá*.
— (Botrányos vetekedés Kl* kanlzsán) Szerdán délután nagyobb társaság gyűlt őssjje Kanizsai László kisrác-utcai \\endéglöjél>en. Nagy Gyula, Najjy János óc-skavaskeroskedök, Csabnlrsáj Ferenc, Csabnii-sár Antal, Márta Ká-roiyr^Ptískás és Deutsch nevű Jiatai. emberek borozgatás közlícn összevesztek valami leány-ügyben, majd kiug. róttak az utcárfr, s az ott levő kocsikról leakasztva a hámfákat, elkezdték egymást ütlegelni. A küzdőtér két csoportját legnagyobb munkájuk közben (őrte a nendőnőmaein, aki a közben odasiető Gozdán József kőzrendészeti altiszt segítségével szétválasztotta őkcL A >erckodőkot a rendőrség előállította.
— Schflli kabát fogalom, mert sza-bása divatos, anyaga kiváló, ára pedig olcsó.
— Butorváftártif nem flwndl Telje* beiendezéMket rendkívül előnyős részletfizetésre, sőt kamatmentesen U száU Utunk. Kopstein butoráruház. Horthy Miklósul 4.
Nl ll I
Az 1924. évi IX. éa íj 1929. X törvénycikknek a bortörvény fonlosabb rendelkezéseit lartal-m«z6 é« feltűnő helyen klMg-geszlétre rendelt kivonata ujból beszerezhető
UMlrtiMlita
Pö-ut 6.
darabonként, kemény kar lonlapra húzva t pangd.
Szombaton és vasárnap este
TÁNC a Centrálban
a hangulatos
Nemesszeghy-jazz
zenekara mellett.
Bel«p6dlj nincsI
— Biitorszövrt bwtonelvem maradékok nagy választékion kaphatók rendkívül olcsó áron Schütznél.
— (ö>si*> ftktirta \'opkodnl a <»tafi-ri:ntJot») A nyár folyamán dr. Novai Imié városi tanácsosnál több ízben é íz re vették, hogy o lakásból mindig eltűnik valami. Igy legutóbb hlány-zott -1 vánkos, 2 paplan, 1. pár cipő, ágy toll stb. A gyanú Gál Erzsébet háztartási alkalmazó!t<a irányult, aki bánom heti vizsgálati fogság után került a nagykanizsai törvényszék elé. Kiderült, hogy Gál Erzsébet három lzl>en volt már lopá\'ért büntetve. Állítólag menyasszony és a kelengyéjét igy akarta megszerezni Ezért tűntek cl Novaiéktól a vánkosok és paplanok. Ezt azonban Gál Erzsébetre rábizonyítani nem lehetett és ő váltig tagadja, hogy az eltűnt holmik sorsáról bánnit Is tudna. A cipő és az ágytól\' lopást azonban rábizonyították, -ugy hogy a bíróság lopás miatt kéthónapi fogházzal büntette. Gál Erzsébet Ítélet\' kihirdetése után Is ártatlanságéi hangoztatta, de az ítéletbe belenyugodott,
— (Kifosztottak egy^gnbohiHralitárf/ A betörések ugylátszik nemcsak Nagykanizsán \\«szik igénybe a hatósápok munkáját, hanem Zalaegerszegen is. Minap reggel dr. Löwenstein István gabonanagykereskedő észre vette, hogy Kossuth-utca 9. szám «l«tti raktárában alaposan megdézsmálták az árpa zab mennyiséget. Mirif a nyomozás norán megállapították, a t»tlesek az almiakon keresztül másztak 1*j a gabona-raktárba, az ott talált 12 Zsákot megtöltötték árpával és zabbal, majd a raktár padlásáról a zsákokat kötélen a szomszéd ház udvarára engedték, majd a szomszéd utcába vitték, ahol már kocsi várt rájuk. A nagystílű gabonadézsmálók több mint 15 q zalwt és árpái loptak el. A rendőrség nyomozását Igen megnehezíti, hogv a betörők semmi nyomot nem hagytok hátra.
& kormányzó beszélt
az egyetem díszközgyűlésén
Budapest, szeptember 27 Az országház kupolacsarnokában pénteken délelőtt nyitották meg a Pázmány Egyetem jubiláris ünnep, ségeinek sorozatát. A kormányzót Kornlss Gyula rek!or üdvözölte szép b széd keretében. Utána a kormány, zó mondta el beszédét.
Budapest, szeptember 27 Horthy Miklós kormányzó jpéntftken délelőtt a 300 éves Pázmány Péter egyetem jubileumi díszközgyűlésén nagy beszédet mondott, amelyben élénken ecsetelte, l ogy az egyetem a tudomány müvelése mellett a vallás szellemében milyen erős nemzedéket adott a revízió gondolatának.
Hóman Bálint kultuszminiszter visszapillantást adott az egyetem múltjáról. Utána átnyújtotta a rektornak azt a dlszrs kivitelű törvény, cikket, amely az egyetem érdemeit örökíti meg. Ezután a beszédek egész sora hangzott el.
Az Isten neve Is felekezeti tflntetés Csehországban
Prága, szeptember 27 A prosnlci katolikus tornász egyesület zászlót akart ajándékozni a cseh
gyalogezrednek. A .selyemzászlóra a következő szavak voltak hímezve: «A Haza védelmezőinek — az Islen nevében.» A zászlót a cseh hadsereg visszautasította azzal az Indokolással, hogy az Isten szó felírása felekezet tüntetés akar lenni. /
amit Itt mxerxtlnU. marad-
Nép Mozgó. Szept. 28 29., szomb.-vasárnap
Két aaeniAoiét film sgy mü.orb.n ■
Halálos szaralem SKSSSr
Ezenkívül Saarg O\'Brlan nngy vndnyagatl filmje:
Gyűlölöm a nőket ttSSr
Figyelem: A hosszú műsor miatt az előadások szombaton 5 és 9 órakor, vasárnap 3, 6 és 9-kor kezdődnek 20, 40, BO filléres hslyárafc._
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Uj aranymezök
London, szeptember 27 Délafrlkában angol kutatók az eddiginél Is gazdagabb arany területekre bukkantak.
Leégett két flIm-studló
Róma, szeptember 27 A Clnes íllmváltalnt két nagy stúdiója pénteken reggel kigyulladt és leégett. A kár meghaladj" a tízmillió lírát. _i
A szeghalmi petíció
Budait,, sieptembcr 27 A közigazgatási bíróság a sff-ghalmi l>et|p|ó ügyével kapcsolatban clrco-deltc a petíció érdcinbeu való tárgyalisát.
Nincs vevő Janka-pusztára
A mory Illet Ugy után sokat emlegetett Jankttpuszta elndő. Horváth Antal, az első bérlő, nyomtalan el-tünéae után a Szájbély Örökösök -a birtok tulajdonosai - a bérletet a rajta k-vö szeszgyárral éa a környe-zö pár száz hold földdel együtt, egy nagykanizsai vállalkozónak adták Irérbe. Az uj bérlő azonban, épp ugy, mint elődje, nem találta meg számításait, a Szájlrély örökösök pedig megunták a birtokkal járó Fok heroehurcát és elhatározták, hogy u birtokot a rajta levő szeszgyárral egyült 66.000 pengőért eladják. Ér. deklödö akadt, de mlndezldeig notn sikerült túladni a birtokon.
T*rai>Tttu<o
Irányul: tartott, forgalom cirndti.
hu Kun. 77-w 1580—1600 7S-«i I5M I6til. T9*t 16 10 -1630 «»•»• 1629-1640. durínt 77-«l 1530-1540, 7B-aa 1545 —1955 . 79-M 1560 1570. t»M 1570-1680. - »">• imlvWíkl 14-10-14 20 >n«> 14 19-1430 Zab u| lOiíp 16 40 -19 50. T«nt>«l tlirfalull kOlép ab bpeit WÖO-1575
Kti4ja a taptulajdoaoi K6i(az<t»>>l Rt. Oataabcrg M,o»«« 4a Déltalal Lapkta<6 vállalata Naiykaatzaa. Palatta kiadó t Zalai Károly. Intarurbaa talafea: Na«rtaal«a 7S. •■*"»
nr
BIZTOS
eredményt oak ufy *r al,
ha Uidetéutt • naponta t6bbizcr p4Mányban mea-lataiA mama vtAkent. d-terjadt ZALAI KOZI.flNY-baa adja M. Kladótiivalal Péot 5. (az udvarban.) Tal. 78.
zalai közlöny
1935, t-tplembtr 28
APRÓHIRDETÉSEK
33529393te?
■ataaatlaatl ti altlaatl szabály-sierO mii kik mlndea számban nagy választék Beleznalnál, Sugárul 53 33J8
Sírbolt Ipltéríl olcsón vil\'alom, t éwl KUlUaaal. Kovics, Király u. 33. 2788
Taaaaoat falaaaaak Hő-ul 8, Batár. LObl Bála. _ 3530
Kalaaal áa aMaarsshéaatl ilkkek legnagyobb választék áa legolcsóbb beazer sásl lorráa Belezcalaál, Sugár ut 53. 3339
Óréataaaaoat lelveas Zsoldos Gyula órásmester, Pó-ul 8., Koronával nemben. •
Ideiára harisnyáit falaltaaaa isiao
ótv. Catimadla LaJoanénil, Rózaa-u. 21. *
Ugy tlital b.|árá«» lelválellk. Jeleni keiéi hétfőn Huilll tár 7. *
KAIaaabéa emeleti, accal, lllidőíic-báa lakás aionnalia vagy nov, I re klarfé,
Horthy Mlklós-ut 3. \'
Modem combinál! siobe rakamlennal, alkatai vétel, ugyanott modern ebédlő alaM. Stern VTlmoená, Eraaébellér 15 3540
Csengety-ulon aeysaekáa konyhás lat ás mellékhelyiségekkel kiadj. Bórebbrt Placfier péknél, Cieagery ut 28. 3539
KOIŐnléle bútorok,egy eltdeutsch ebédlő, kél réiágy, egy lehir há\'ósioba ala**b, lloelhy Miklós ut 3. *
■•JArÓMit, kl lőrést la kisebb hál lartáa vezetésé! vállalla, lelvesa Brónyal Divatház. Horthy Miklós ul I.
Kél darab 100X200 aa nagyságú keveael hasinál! ralatta (nem vaaion) olcaón eladó Sremere-u. 4/a. alalt. •
•Iramlékat márványból la gránitból csak Kovácsnál, Király u. 33, kaphal ol caőn éa JJl 2788

Az állítok fojlődőeét előeegtil. u angolkór. leaAnlulis, bőrgyulladáe, oyaltc-kodáa, gyapJurágAs, loezoeodás, (oll-rágáa klfejlőelósól megakadályozza, ha pedig özek már kifejlődlek, öze-kel negazllnlell • a csökölt állnloknl erőteljes lo|lődéenek Indítja. Malacok lellnlitsái, klmsrásl, fark- éa lölrágáal n vt-lyuk ós Jászlak rágását elhárlljn-Forlőző bolftgsőgek ellen az állatok ollenállókópesaégőt fokozza.
Eapraaa lilslaláaaál nálklIISihetetle* I Eledeli gyári árban kapható:
orbzAq józbef
mag, műtrágya, növényvédelmi szerek atb. keteakedéaében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
é bírósági palota mellett. Telefon 130.
ZSEBLAMPA
la- elemmel, komplett
-r
Szabó Antal iportüzletben
M
OST VEGYEN KALAPOT!
O
FÉRFIKALAPVÁSÁR
Gyapjukalapok
3.- P-ért
Nyulszörkalapok
10.- P-ért
Keménykalapok
9.50 P-órt
o
BRÓNYAI DIVATHÁZ
HORTHY MIKLÓS-ÚT 1. (Virosházpalota)
Ernmm
mkl a helyi kereskedőknél I
Iparosoknál szerezse bel I
Közgazdasági Részvénytársaság
NAGYKANIZSA
Könyvnyomda, könyvkötészet, vonatozó Intézet, üzleti könyvek és dobozok gyára a „Zalai Közlöny" politikai napilap szerkesztősége és kiadóhivatala
KészltUnk i
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, ejwházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, kórleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
TELEFON:
78.
bbis^IIKI^M
Gyártunk s
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat,
jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, raj/füzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptértömliökot, fali-naptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt. 4
"Í3Í
a laphlaJitoncK Kőrprrlsilgl K. T. Quleabarg! Rmada áa Mlsslal Laouaúó Vállalata kOnívnyomláJában, "Utfasá. (TaWOs IzlalvuaU Zalai Kiroft.)
Mfl » oldalas leépes mellékleti
76. évfolyam 221. szám Nagykanizsa, 1936. szeptember 29 vasárnap
Ara 12 ftlléf
ZALAI KÖZLÖNY
■Tassa—s?
POLITIKAI NAPILAP
Felelői szerkesztő: Barbarlts Lajos
Eláfliettsl ára: egy hérá 1 pCTfí 4* Surketztfeifi is ktadóhlnlall tslaloai 1
A külügyi helyzet és a revízió
Irta: dr. Szabó Zsigmond
Az olasz kormány a maga rts\'.é-röl lefejezte a Népszöve\'séggel foly. tátott tárgyalásait. Miután 1 szögeztje az olasz-abewzto kérdésben határozottan körülirt álláspontját, amely, bon megokolta, hogy népfeles\'egé. nck elhelyezése céljából ke\'e afrikai gyarmati terjeszkedése életbevágóan fontos, nem lépett ki a Népszóvet. ségból, hanem ón maga vette kezébe az abesszin kérdés megoldását. A Népszövetség pedig az alapokmány 15.1k paragrafusa szerint a tanács, tagakat megbízta a \'.o. ábbi békéltető kísérletekkel, ami jó pes 1 argotbnn annyit jelent, hogy elsiLolla az egísz ügyet az idők végéig.
Most tehát, amikor a Népszövet, ségn\' k teljesi\'enie keüett volna azon célját, amelyért állítólag meg. alakult, vagyis a jövendő háborúk megakadályozását, a genfi intéz, mény újra csődöt mondott, éppen ugy, mint a japán kínai háború esetén. És ezen nincsen csodálkozni való, mert a Népszövetség francia elgondoláson épült fel, kimondottan csak azért, hogy a Pái te körüli békeparancsokat örök időre megrögzíts > és igy Franciaország biztonságát megoltalmazza. Amint az olasz abesszin viszályt a népszövetségi alapokmány paragrafuséi szerint akarták megoldani, amikor Anglia maga is ezt szorgalmazta, Laval, a kltílnő eszű ügyvéd-miniszter la csávái* került. Ez év Január havában megegyezett Mussolinivei a ke\'et afrikai gyarmati terjeszkedés ügyé. ben és ennek ellenértékéül Olasz, ország fegyverrel is megígérte Ausztria függetlenségének biztosi\'á. sát, ámde Laval Ígéretének be /áltá. sában abban a Népszövetségben bot. lott meg, amelyet póli:ikai birátal. val együtt Franciaország jelen\'egl határainak biztosításáért és a ked. veit kisantant területi épségének fenntartásáért ö maga alapított.
A mindenkori területi revíziót kizáró hi-hedt 10 lk paragrafus mag. bon otta a francia-olasz szöveisíget Németorezág oldalára álü otta Angliát is. Mert bár az angol közszellem hü maradt a Néps övetség alapgondolatához, tehát minden támadó háború kizárásához, hu jelenleg is az olasz-abesszin kérdést csakis a Népszövetség kereteiben óhajtja elintézni, mégis az angol külügyminiszter volt az, aki londoni beszédjében kijelentette, hogy Anglia hajlandó a gyarmatok igaz-sAgos elosztásához hozzájárulni, vagyis hajlandó a bSk szerződések ^víziójára.
Mussolini má több ízben kijelentette, hogy a Népszövetség alapok-Jánya korrekciói* szorul ís hogy Genf csak akkor teljesítheti vállalt kötelezettségét, ha módot tud nyújtani arra, hogy megszűnjék a kü-1 a győző és legyőzött álla-
mok kőzött és a Páris körüli békék embertelen igazságtalanságai jóvá-tétetnek. Anglia a német flotta-egyezménnyel már tényekkel elismerte Németország egyenjogúságát és Sir Sámuel Houre angol miniszternek Rómába küldött üzenete azt mutatja, hogy az angol nép jó-viszonyban ukar maradni a revíziós Olaszországgal. (
Az olasz abesszin viszály kü\'ö.iös helyzetije hozta Franci :oi-szágot ís ha Laval hü marad elődjének, Bart-hounak politikájához, vagyis a béke-szerződésík által teremtett status-
quo femitartásához, akkor a kis-antanton és a kétes értékű orosz szövetségesein kívül most már az elégedetlen Olaszországra és valószínűleg Angliára sem számithat. A francia biztonsági szövetségi rendszerből, amelynek n harmadik birodalom ellen a független Ausztria lenne a zárókő, még mindig hiányzik Anglia és ebben a kérdésben most adott válasza s\'-hogysem elé-A versalllcsl szerződés önkényes sutbadobűsa ulán újra nagyhatalom-má vált Németország, a vele szoros szövetségben levő Lengyelország ellen Franciaország számára nem elégséges az immár belsőleg sem egység s kisantant alakulit, sem a szov. jct, amelyet állandóan sakkban tart Japán. Könnyen meglehef, hogy
a franciák Ígéretében csalatkozott Olaszország újra felvesd a Némeior-szág felé való irányzódást, amely a francia biztonság helyet Franclnor-szág elszigcíelísét je\'entené. gl 1 ki Franciaország óhaját.
A francia diplomácia hagyományos ügyessége közismert és ezért biztosra vehető, hogy a franciák inkább a békeszerződések revízióját fogják választani, mint a most már úgyis terhes kisantant barátságot. A revízió tehát útban van és aki a dolgok mélyébe lát, azt is tudja, hogy a bék szerződések revíziója most már nagy léptekkel kö^\'edik és ezt többé s>m Benes, sem Titu-k\'scu mesterkedései fel nem tartóz-tathatják. ! j
A revíziótól való félelem nemzetközi események előterében
a
Pirii és Bukarest fét, hogy Olaszország közeledése Németországhoz megteremti a revíziós szövetség-csoportot
Olaszország a végtőkig kitart a Népszövetség mellett
Páris, szeptember 28
Párisi lapok nem htazlk, hogy a megfigyeld szakénak kiküldís-\' az abesszin határok vidékére, eredménnyel Járna a Népszövetség bó-kitö munkalntal számára. ig«i nagyok a közk:kedési nehézségek és óriásiak a távolságok. | "
I | [ Milano, szeptember 28 Az olasz lapok élénken foglalkoz. nak azzal a kérdéssel, hogy Olaszország kltép-c a Népszövetségből. A cikkekből széltében az az alaphang csendül kl, hogy Olaszország a türelem terén a végső halárig elmegy.
Középeurópai bizottság és revízió
Páris, szeptember 28 Ugy látszik, hogy a francia kormánynak az angol kormányhoz In-téz"tt kérdésére adott válasz Közép, ourópa biztonságát illetőleg nem kl-elégítő. Erre enged következ\'euilaz a tény, bogy t i
két nap óta nagyfontosságú eszmecserék folynak
amelyeknek célja, hogy a kél ország között as együttműködést s//iro..abb m vonják. .{
A párisi Jour éks támadást intéz Tl\'ul scu magatartása el\'en, meri a román külügyminisztert a magyar revízión karesztül aemini a világon
nem érdekli és csak attól retteg, hogy a Népszövetségnek az olasz abesszin ügybefl elfoglolt álláspont, ját később precedensnek toklnthe tik és önnek alapján más országok ls követelhetik tarthatatlan helyzetük megváltoztatását.
A párisi lapok, elsősorban a Ma\'in, aggódnak, hogy a revízió érdekében müködö erők uj csoportosulása következik és attól tartanak, hogy az angol magatartás, rrilitt cl-k«"dvetl$nedett ,
Olaszország Németországhoz fog közeledni és a revíziós csoporthoz csatlakozni.
A retorziók és éjszakai .főpróba" Gibraltárban
Madrid, szeptember 2a Az éjszaka Gibraltárban a brit hada\'reg általános riadót tartott. El-ol\'ottak mtndín fényt, csuk a hadi. hajók fényszóról működtek. Az éjszakai gyakorlatban a repülőgépek Is résztvettek. A gyakorlat alatt feltűnt egy kivilágított olasz személyszállító hajó, amely utasjkat vitt Gibraltárból. Mikor az o\'asz hajó a kikötőt elhagyta, angol hajók ki-
sérték, «mtg kiért a nyílt téngwre.
Páris, szeptember 28 A szuezi .psatoma Igazgató tailá. cs.lnak anyó! tagtól Párisba utaztuk, a csatorna elzárásának kérdését ta nulmányoznt. ^
London, sz\'ptemher 28 Ha Olaszország ellen megtorló hi-lézkcdéaeWBt lépte .nénnek életbe, ezok a következők lennének: - i
ám* fii
1. A diplomáciai viszony megszakítása, 2. fokozatosan súlyosbodó gazdasági nyomós, 8. ostromzár az olasz kikötök ellen, 4. Igyekezni fog. nak az Egyesült Al\'amökat ís Japánt, valamint Egyptomot te meg nyerni a közreműködéshez.
Jugoszlávia fegyverkezik
London, szeptember 28 A Times Jelenti: A jugoszláv kor. mány a nemrégen Angliában megrendelt nagy mennyiségű barcirepü-lőgépen kivüi ujabb Igen jelentős fegyverszálli\'ásra kötött s erződést angol, francia, cseh és német gyárakkui. Csak az angol és francia hajógyárakban 1,200.000 font sterling ériékben rendé\'/ torpedónaszá-dókat.
Az egyptoml hadügyminiszter ugy nyilatkozott, hogy az olaszok Tripo lls és Egyptom határén sok erődöt építettek és végig a határon háiom-szoros drótakadályokat húztak, hogy a beduin törzsek betörését megakadályozzák.
A szombati elssz mlalsz-tartaaáea határozata
Róma, szfeptftrabcr 28 A saombat délelőtti olasz minisztertanácson igen.na^fontosságíi |fc vagy kfdjo\'itikai jelentő; égü kérdésben hoztak határozatot. A határozat lóny«ge az, hogy az olasz kormány mindaddig n«m szándékozik elhagyni « Népwö-Xt\'éget, amíg magn a Né]>srővet»ég n«m folyamodik olyan intézkedé-sljíZ, amely Olaszország számára lehetet-
ZALAI KÖZLÖNY
1935.
26
lenné lenné a Népszövetségben való megmaradását. A minisztertanács a továbbiakban megvitatt.\' a külpolitikai helyzetet és összegezte álláspontját különös tekintettel az olasz-abesszin viszályra.
Genf, szeptember 28 A llaenhánnas, bizottság csütörtökig
elnapolta magát.
30 gyujtagatéaaal gyanúsítva, oiindőrkéire került a falu réme, egy 10 évet asszony
Zalaegerszeg, szeptember 28 Csonkahegyháton az elmúlt években 38 tüzeset történt, amelyből csaknem 30 "esetben meg lehetett állapítani a gyujlo^tást. A tettest sohaem sikerült elfogni. A Véletlen most közreadta a gyujtoaatót, óev. Pap Józ-scfné ?0 éws caoukfthegyháti asszony Wemélyében.
Pénteken es\'e a szokottnál koráb ban érkezett haza Sáfár István fiatal gazda, aki az ud?ar végélrn levő szalmakazlnknál mozgó alnkot látott Odalopódzott és tetten érte az fasszonyt, amtnt a nála Wö kannából parazsat akart a kazal aljába Biórni. Sáfár odaugrott, megakadályozta eí gyujtogatást. Az asszonyt fogva tartotta, mig a csendőrök megérkeztek, akik Pappnét őrizetbe vették. Szombathelyi járőr érkezett a helyszínre, kiknek vezetésével a környék csend, őrsége most össze próbálja állítani az asszony bünlajstromát.
összeolvadt a francia kommunista és szocialista szakszervezet
Páris, szeptember 28 A kommunista és szocialista szakszervezetek gyakorlati összeolvasztása is megtörtént. Most már csak ez az egy szakszervezet van Franciaországban.
Hitler vasárnap fogadja Gömbös miniszterelnököt
Berlin, szeptember 28 Gömbös Gyula minlsz;er2lnök nem repülőgépen érkezik a német fővárosba, mert tegnap a német kormány Insterburgbá szalonk\'ocslt küldött érto. A magyar miniszterelnök valószínűleg vasárnap a kora reggeli órákban érkezik Berlinbe és még ugyanazon a napon megtörténik fogadtatása a kancellárnál. A külügyminiszter dezsönét ad a magyar kormányfő tiszteletére. Gömbös látogatásával khpcaolutben hen-goztatják, hogy semmiféle politikai célt nem szolgál, kizárólagos célja az utazásnak : - vadászat.
mjmaainn vin...........................................
g^-kabát fogalom,
mert szabása kltUnő
minősége mindig elsőrendű ára mégis a legolcsóbb I
minőségért mindig szavatol!
1 juxuxnjvvxmmiriAnj\'j-iv^\'i-ivvv-----.. .................
Tanügyi téren különösebb esemény nem volt. Az iskolaév jó-ered-"\' ményekkel végződött, a tonitók önképzése halad, a pedagógiai szemináriumok nivóejaelkedést mutatnak. Nagy eredményeket vár a tanügy az uj közoktatásügyi törvénytől.
Az utügyekről beszámolva, megemlíti a jelentés, hogy
Az alispán jelentése Zalavármegye helyzetéről
Gondoskodás történik a középiskolát végzett állástalanok támogatásáról
Zalaegerszeg, szeptember 28
Bődy Zoltán alispán most készítette el az októberi megyegyülés e\'é terjesztendő jelentését. A balatoni fürdőink forgalmáról is megemlékezik a jelentés, amely ezévben nagyon élénk volt. Ez a balatoni kultusz céltudatos fejlesztésének köszönhető.
A megye lakoss^ámk gazdasági helyzetéről az a\'lspán azt je\'enti, hogy a legutóbbi jelentés óta nem javult lényegesen. A jelentés bőven ismerteti azokat az inétzkedéseket, amelyeket a súlyos gazdasági nehézségek leküzdése érdekében foga-natosüottak. Foglalkozik a téli in-ségakcló kérdésével is. Elrendel\'e az InSégesek újbóli összeírását, annak hangsúlyozásával, hogy csak a való. ban rászorulókat vegyék fel. Gondoskodni fog a középiskolát végzettek támogatásáról és
az Inségakoló lebonyolítására
a kormánytól nagyobb támogatást kér
A közbiztonsági állapotok ki légi-tök. A jugoszláv határszélen csempó-szés, határsértés nem fordult elő, a kettősbirtokosok határátlépése te rendben folyt.
A tűzrendészet fejlődése örvende-tősen halad előre, amire nagy szüh-ség is van, mert a tüzeselek száma Zalában igen sok.
Az adózási viszonyokról szóló je-lentésrész beszámol, hogy a megyében
az általános kereseti t adóala-
nyok száma 304-el növekedett, mlg a jövedelmi adóalanyoké 336-al ősökként.
A vármegye háztartásában a várt javulási folyamat nem állt be, mert a fagy és jég sok kárt okozott. A helyzet azonban nem rosszafcodotl. Jelenleg a megyének pótadóban 1,440.000, közmunkában és útadóban 1,800.000 pengő hátrál , k mutatkozik. A fizetések és a nyugdijak kiutalása pontosan történt.
A közegészségügyi viszonyok kielégítők. A tavasszal fellépett járványos betegségek megszűntek. Április 1-töl augusztus 31 i? a vármegyében született 8214 gyermek, meghalt lélek, a természetes szaporodás tehát U83. Apadás egyedül csak Nagykanizsán volt, ahol 35 lélekkel fogyott a lakosság száma az elmúlt 5 hónap alatt. Az állatok egészségi állapota h kielégítő volt. Az állatvásárok for galma az évelsjlhez viszonyítva <nö vekedett. A lovak ára emelkedett, a szarvasmarhák és a borjuk kilónkénti ára csökkent. A hízott sertés ára emelkedett, az anyaserlés és malacok ára csökkent.
A vármegye mezőgazdasági hely zetére vonatkozóim elmondja a je lentés, hogy az aratás és csépléssel kapcsolatos munkák a lakosság nagy részének télire kielégítő meny-nyiségben adtak kenyeret. Igen élénk munkáavándorlás volt, nagyon sokan mentek az északi vármegyékbe.
a vármegyében az útépítés eredményesen folyik.
Részleksen ismerteti a jelentés az egyes munkákat és beszámol arról, hogy az állami és törvényhatósági utakon julius 15-e ótu számolják a forgalmat, i
Prognózis: Oyenge szél, vasárnap több napsütés.
Naptár: fjzoptember 29. vasárnap — Rom. kat. Mihály. Protestáns Mihály. Izraelita Tiari hó 2. - Szeptember 30. hétfő. Rom. kat Jeromos. Protestáns Jeromos. Izraelita Tisrl hó 3.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó napban a .Mária, gyógyszertár Király-utca 40. és a kiskanizsai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva rqggel 6 érától este 0 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész naPí nőknek).
JMmli Ut azeraOak, »auraü-

Legújabb Hói pongyolák és svájci alsónemflek isii ós tél Boykabátok gyermekrnhák Szomolán i divatáruk megér EsAkflpenyek 6. F. B. eségaHérok harisnyák ifi áruházéban keztek Del Ka cipók <
1035. szeptember 20.
Gyógyszertárakban kaphatói
40 év a népnevelés szolgálatában
Pénteken délután bensőséges ünnepély volt a Vécsey-utcai elemi iíko-lál>«n. Akkor adták át a közoktatásügyi miniszter elismerő oklevelét özvegy |*olesinszky Emiiné született v Zrinyi Ilona állami tanítónőnek, néhai Po\'e sinszky Emil igazító özvegyének uh-1>ÓI az (alka\'omból, hogy 40 évi közszol gálata után nyug&\'omba vonult. A kanizsai nagy tanltócsalád minden tagja, a közélet jelesei jelentek meg, dr. Krátky István Igánnesler, az iskola-gondnokság tagjai, Jelkészek, egykori nö\\endékek7~al!tk közül soknak gyermekei már szintén iskolába járnak.
A térem virágfüzérekkcl, bokrétákkal dlszitv*, minden hangulatos, meleg, ünnepi. Az iskolai vegyeskar l>e-tezeiö éneke után, amit Németh Jenő tanító nagys^rüen vezet, dr. vitéz Iiflr-na|»ás István kir. tanfelügyelő méltatta özv. Polesinszky Emilné érdemeit, a magyar tanítónőét és a családanyáét. Majd átnyujtolta a miniszter e\'ismerő díszoklevéléi. Zsigmond Józscí igazgató méltaita ezuU& Piotesinsxkyné 40 éves munkásságát, azial a melegséggel,
«mlt csak a vele dolgozó kartárs és gyermekbarát tud igazán méltatni és átéieznL Majd átnyújtotta az ünnepeltnek a tantestület ajándékát, egy ht-
2alai közlöny
rendi porcellán Jó pásztor szobrot. Pole^lnszkyné könnyekig meghatva mondott köszönetet. Németh Magdus a \\olt növendékek nevében virágcsokrot nyújtott át. A többi egykori növendékek és tisztelők valóságos virágérdö-vei borították el a népszerű t\'n.tónöt.
Dr. Fottor Aladár tiszti főorvos, az iskolagondnokság alelnöke köszöntötte " kitfmteiett tanítónőt, majd dr. Krátky István beszédéten méltatta I\'oUsinsz-
kvné 40 esztendei tevékenységét a népnevelés szolgálatában, tolmácsolva a város egészének lisztciciét és nagyr«-becsfilését.
Illó Ferenc igazgató a II. körzet tantestülete ncvél>cn búcsúzott Pole-slnszkynétől és üdvóZf ltc őt kitüntetése alkalmával.
A szív meleg Onnej^l a Himnusz akkordjaival fejezték be.
Kanizsai bank-körök visszhangja Drózdy Győző bank-ellenes támadására
Lehet-e kisgazda-kölcsönt kapni a kanizsai bankoknál ?
Drózdy Győző, a kiskomáromi kerület országgyűlési képvlsslöjének a Zaíal Közlöny számára adott minapi nyilatkozata egyeljek közt erőteljes támadást Is tartalmazott a bankok eiUn. Nagykanizsai bankkörökben erre a visszhang a következő :
Vitéz Tamásfalvy Jenő
a Nemzeti Bank fiókjának főnöke mondja:
Tárgyilagosan m g lehet álla-pi\'ani, hogy pénzintézeteink működése egy ál alán nem »mondott csj. dött,« mint azt Drózdy képviselő ur állítja, hanem Igenis teljesitik kötelességüket, amennyire csak le-hetségcs a mai viszonyok között. A gazdáknak is rendelkezésére állnak, természetesen hitelt csak annak adnak, akinek lehet. Pers£\', aki védettséget kért, az uj kölcsönöket nem kaphat. Pénzintézeteink igenis megteszik kötelességüket és hivatásuk magaslatán ál anak.
Vitéz Bentzlk Ferenc
kormány főtanácsos, a Népinknek igazgatója mondja : V
- A képviselő ur megállapításai nem fedik a tényeket. Igenis, változatlanul folyósítunk kölcsönöket minden hitelt érdemlő gazda számára. Ha a képviselő ur nem sajnálná a fáradtságot és letekintene a telekkönyvi nyilvántartásba, megállapíthatná, hogy napról-napra ío-lyósiiunk kölcsönöket. Ha megkér, dezi a képviselő ur a kerüle c k s gazdáit, kiknek nagy része intézetem
Legszebb szövetek, bársonyok, selymek, szőrmék, dus választókban
Kész kabátok legújabb
divat szerint
Sin
ger diuatáruhaz
Alapítás: 1860.
szolgálatait veszi igényi*, meggyőződhetik, hogy Igenis kapnak hitelt.
Jellinek Miklós,
az Angol Mngyar Bank fiókjának igazgatója mondja :
— A szóbanforgó nyilatkozat legélénkebb cáfolatu, hogy állandóan adunk kölcsönöket. Ma is 2000 pengőt vett fel nálunk egy kisgazda. Természetes, hogy a gazdák hitel\' igényei, míg a gazda-adósságok végleges rendez.se pieg nem történik, csökkentek. A gazda-közör.ség fél az ujabb terhektől, nem is jön olyan arányban kölcsönért, mint azelőtt. De az intézetek intenzivebben dolgoznak, mint máskor, hiszen nem csak gazdák vannak, hanem kereskedők^ iparosok, magánéin berek is, akiknek pénz kell. Minden jogos gazda-Igényt ki légitünk, csak annyi megszorítással, hogy uz azelőtti hol-dankénti 850 pengős kontingenst le. szállítottuk 150 p ngöre. Nem azért tettük ezt, mert nincs szivünk, ha nem azért, mert be kell látni, hogy a föld jövedelmezősége annyira csökkent, hogy csak ennyi jövede. lemnek inegiele.ö kamatot bir ki. termelni. Kikötés csak egy van : csak első helyre adunk kölcsönt. Igy minden bank rendelkezésére áll u gazdáknak Is, hiszen pénzszűke nincs. Egy tekintetben van Igaza a képviselő urnák : - a 400 egynéhány vidéki intézet között van talán 200, amciyik nem tud hitelt folyósltuni, mert nbios pénze. A kanizsaluk azonban, nem tartoznak ezek közé.
Kálmán Leó
magánbnnkház.fönöke mondja :.
A nyilatkozat teljes tájékozat, lanságot árui cl. A képviselő ur, ugy látszik, nem ismeri a magyar hitelszervezetet. Nem látja tisztán, hogy Magyurországon talán ez az egyetlen, még életerős támasza a gazdasági életnek. Teljesen valótlan az az álliiás, hogy nem adunk köl csőn őket. A mezőgazdaság, kereske. delem, ipar egyaránt érzi, hogy az intézutek a legális szükségleteknek rendelkezésére állanak. A szóbun. forgó nyilatkozat nem egyéb, mint demagógia.
Kelemen Ferenc a Nagykanizsai Takarék igazgatója mondja:
— A bankok ma is minden jogos igényt kielégítenek. A gazdák ép. pen ugy juthatnak kölcsönhöz, ter.
| mészeteaen ahol kellő bankszerű fe. dezet van, mint bárki más. Ma is naponta 2-3 uj gazda-kölcsönt adunk csak a n.i intézetünknél. Számításom szerint a helyijei! pénzintézetek Mtel .munkássága mintegy 1 millió
imimk -ti.
Kl/MP" >r w? jók,I\' \'fi i.
HM) °}o-lg hasai gyártmány!
Kapható i ÉpQletfa-, épitésianyag-és festékkereskedésben
pengő, ha nem több kihelyezett köl. csönt jelent.
Klelnfeld Ignác,
a Zalamegyci Gazdasági Takarék igazgatója mondja :
Egy Nagykanizsa közvetlen szomszédságában lévő kerület kép. viselőjének módjában lett volna meggyőződnie, hogy országos viszonylatban sem, de kanizsai vi. szonylaiban különösen nem áll az, ami a képviselő ur nyilatkozatában állit. Ha vesz fáradságot és meglátogatja akármelyik kanizsai pénz. intézetet, szívesen állnak bármikor rendelkezésére, hogy meggyőződ, he-ssék a gazdák és pénzjnézetek viszonyáról. Mi például tavaly 240.000 P uj hitelt folyósítottunk, ennek 90 százalékát kisgazdáknak.
nM — moM rnti ti m*Mrt6l vahwjUk ^jy • ftvkJhulUmu MMM.
mm
MIMM. Of... itdlM.r.ih.df ntl k.»hai6.
Bemutatja Szabó Antal rádió üzlete F6-U15. azátn
A lenti készülékeket készséggel bemutatja Elektron Rádiótechnikai és Villamossági Vállalat, Nagykanizsáit,

2alai koélonv
1935. írepttinbw M
SZŐRMÉK SZÖVETEK
a divat vezető újdonságai, legnagyobb választékban kaphatók
Kirschner Mór diuotáruházában.
Az idén ez az összeg már eddig 190.000 pengő. Annak ellenére, hogy a levegőben lóg a gazdaadós. ságok ügye, mégis nap-nap u\'.án nyujtunk uj hitelt gazdáknak. Nem is képzeli a képviselő ur, hogy mi. lyen óriási szerencsétlenség volna, ha a pénzintézetek - amiról szó sem lehet - olyan helyzetbe kerülnének, hogy a kisgazdák nem tud. nák nálunk megszerezni a szükséges hll- leket. Lehet, hogy vapn :k az or. szágban pénzintézetek, ahol gazda, kölcsönöket nem honorálnak, de el). b5l nem szabad általánosítani.
Miklós Oyula,
a Bankegyesület igazgatója mendja : Ennél a kérdésnél szét kell vá-lasztanl a vidéket ís a fővár* st, mint hogy különöseim a vidéki pénzlhté. zct van közvetlen kapcsolatban a kisgazdákkal. Ebben a vonatkozás, ban lényeges betét env lked(s nincs. Mégis a vidéki pénz\'n\'ézetek ma s, szinte erejükön felül állnak rendel, kezésre a kisgazdáknak ls, termé. 82 \'t.sen nagyobb óvatossággá 1, mint eddig. A gazda, aki nem élt vi:8zn védettségével, ma is nehézs.\'g nél. kül kap kölcsönt. Másfelől ha a kereskedőnek is ipatvsnak adunk kölcsönt, közvetve annak is h: s/.nát látja a kisgazda is, terményel érté. kesik\'sénél. Terméesze!eíen viszont, hogy aniig a gazdnadósságok ügyo végleg rendezve nincs, addig min. den intézet tartózkodik hosszú le. járaiu kölcsönök kilxxyátásától. Do átmeneti kölcsönök napirenden van. nak. Ma szavaz:unk meg éppen 10.000 pengőt egy gazdának, ami persze ma csak 3-4 hónapi lejárat, tal lehetséges.
Ha (áradt és Izgatott, hi a has
ban fwzü é* ér/ése kínozza és sya-kori féklemérzetben rzenved, akkor reggelenként éhgyomorra e*y pohár természetes .Ferenc Józsel" keserövizel, meri ez megs ünlell az eméutési zavaroV o\'-at, csökken I a mérgei bé gázfejlődést s elháritji a vér óduliaokat. Az eméizlöucrv. k bánialmainak több orvostanára clir-merl, hogy olyan taneleknél, melyeket a bélben keleikfzö mérgek okoznak, a Ferenc Jóiset viz ki\'Onö-n beválik.
- KöntkalmaiolUk MiyelmilMl Hu-
torárdnknt ényegesen leszállított árakon árusítjuk. Ho*izu .ejáratu hitelre Is, kamatmentesen. Kopsteln bútoráruház, Horthy liiklós-ut 4. tsám.
Az Irodalmi és Művészeti Kör programja
Nagykanizsa október 6-ikI ünnepe
A Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör az ösz beköszöntésével újra munkába lát. Folyik már a r.Ovemí-ber 3-án kezdődő llecálls előadta, sorozat előkészitésa és dktól»er első felébflr meglesz a Kör évi rendes közgyűlése. Ezen a közgyűlésen leplezi le a Kör Szakáll Gyula disz-elnöknek és a 10 éves elnökségét ez. idén betöltött dr. Tholway Zsigmondnak arcképé\', megfelelő ünne. pélyes keretben.
Az első nyilvános megniozdu\'ása
a Kör idei programjának, mint minden évb:n, a város felkérésére rendezett október 6 ikl hazafias gy/sz-ünnepély. Ez 6 án délelőtt 10 órakor a ferenciendi, az evangélikus, (reformátusokkal közös< n) és az izrae-Illa templomban lsttnl.\'sz:e\'etckkel kezdődik. Délelőtt 11-kor lesz a műsoros ünnepély a városháza diszter. mében. Szónok dr. Mészáros Béla hittanár. BarJjétils Lajos költeményét szavaljaÜBalogh János. Énekel a Kör Vegyeskara.
Szombaton és vasárnap este TÁNC a Centrálban
a hangulatos
Nemesszeghy-jazz
zenekara mellfttt.
Belépődíj nincs I
Féltandijas angol és német nyelvtanfolyamok a Zalai Közlöny előfizetői részére
tőinek 5 pengő, (nem előfizetőknek 10 pengő). Pallos Erzsébet a Ion doni egyetemen szerezte meg az angol ny< Ív tanári diplomát. A^töké-ktos kiejtést blztoslljfák mr. Walter Ripman-nak, a londoni egyetem fo nellka tanárának eredeti grammo-fon lemezei. Jelentkezni bármikor lehet a nyelvtanárnőnél (Erzsébettér 18. II. em.)
A nyelvek tanulása évről évre jobban tért hódit Nagykanizsán is csak ugy, mint uz egész müveit világon, főként a ny< lvrokonok nélküli Magyarországon.
A Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni előilzetöinkek a nyelv* tanulást és ezért megállapodott egy elismerten kitűnő nagykanizsai nyelvtanárnövcl, aki két nyelvet 60 százalékos kedvezménnyel tanít a Zalai Közlöny előfizetőinek.
Az angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyum nem csoportos, heten ként két órával hat hónapig tart, havi tandíj a Zalai KÖzltny elöfize-
Minden tanfolyamra való féltandijas beiratkozáshoz fel kell mu< tatnl a Zalai Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtáját, vagy a Zalai Közlöny szerkesztőségének igazdá sát.
Roletta ránoi 1(1 IU ri4 Balella ulior Uioleis TUuu váixon LAklArlAk Kárpitos kellékek afrik tisztított Zsineg-félék Iitnc Tánoi Mijepk SttaiipMi ImMui UkMUilk Sularoák
HlRSCH ÉS SZEGŐ
Az Inaszakadt
\'A Krisztus legendákból)
... Mikoron pedig xeá tette volna kezét a mindenkitől utált po\'tlosra és az megtisztulva omlott volna lábai c"é a porba, Krisztus megindult Karar-naumba. Ebben a városban szeretett leginkább tartózkodni. Itt nyíltak a legszebb rózsák és a/ok a szép kerti virágok, melyeknek illata lengte körül nemes vonalú arcát, amikor zengzetes szavú prédikációiban a túlvilág liliomos, dszia kertjeit mintáZgatta...
Mikor Kafamaumba ért a Mester, hírül hozták neki, hogy e#y nagyobb házl>an rokan összegyűltek volna, ahol mind csak azoknál a csodákról beszéltek, amit « Mester cselekedett, f.s bár csodálattal beszélnek róhMÍz emberek, mégis vannak a gyülekezetben írástudók, akik kemény szivükben még kételkednek és akik ujabb bizonyságokat köv« lelnek.
Krisztus nemes metszésű ajkain a selymes szakáll fölött tiszta lélek vc-rőnyében fürdő mosoly suhant keresztül:
— Azt mondtad, atyámfia, hogy csuk az egyik kezemet nyltáttt meg a szűkölködők előtt? Ha talán mind a kettőből kiszórnám a .segités obuhi-sait, meg\\iolnátok-e vele elégedve?
A ko|»tt köntösű hírhozó a gyámoltalanok habozásával tiporta pár pillanatig Krisztus mellett iromba saruival a j»rt, majd a Mesterre emelvén szakállas arcából kimeredő szemeit, megszólalt: t
— Uram, « .\'okadalomban Igy I>e-Kzélnek az Írástudók ... Én csak annyit tudok, hogy a sokfefág félve vár reád.,. \' Hu már nem hallottalak volna szólani, ha azóta nem élne lelkemben minden szavad, nem inertem volna most elédbe Jönnj, hogy megmondjam: Uram, egyesek, akikre a tömeg hallgatni szokott, még nem?fflhznek benned... Ha próféta vagy igazában, kiolvashatod a szememből, csalni akarlak-e mpst...
És a barnára sült szakállas férfi arcából egy megszeppent gyermek félénkségével akaszkodott bele Krisztus meleg barna szemeibe a zsidó hírhozó két sóiét szeme.
— Vezess ama házhoz, ahol összegyűltek a hitetlenek ...
És a város utcáin á Járó-kelök minduntalan visszafordultak a lassan lépegető Krisztus után, akinek szálas alakján firoin vonalakban elomló egyszerű köntöséiül formásán villant elö férfias alakja. Baljával köntöse szárnyait fogta össze, mig jobbja lassú lendülettel kísérte lépése egyenletes ritmusát. Egész lényéből hiányzott a keletiek nyugtalan magatartása. Gesztusai finomak, nemesen eszményiek voltak.
A házak bejáróinál, az ablakok árny-l>avesző réseiből sötétsJfemü női fejek fordultak az elhaladó férfiak után és még akkor ls, amidőn az ytkeresztező-
Magyar perzsa-szőnyegeit, ssSSSSff\'
Torontáli ügyelők, átvetöK Uouclée ebédlő és futósszönyegeU
Kirsdiner Mór Divatáruházában.
1935. ufplemher 29
ZALAI KÖZLÖNY

M*: r-—— m\'""T
I13-3L /
/ i
/ W / / [jnsns
tjljm.nt.*.. MMI Budapest, IV.. Veres Pilié n. 8 \\
h
Nagymányok futballcsapata lesz ma az NTE ellenfele Nagykanizsán
A délnyugati alosztály izgalmas bajnoki fordulót bonyolít le a mai napon. Egész sereg úgynevezett derbi mérkőzés kerül lejátszásra. Nagyjelentőségű mérkőző "jutott Nagykanizsának is, ahol a kerület egyik nagyszerű képességű csapata, a Nagymányok! Sport Egylet méri össz" erejét az NTGE-vel a bajnoki pon okért. A tavaszi szezon legszebb mérkőzése volt Nagykanizsán az NTE NSE mérkőzés, amikor a két csapat találkozása izgalmas sportot, remek küzdelmet és 4 :4 es döntet, len eredményt hozott. Ezen a mérkőzésen az NSE olyan képességekről tett tanúságot, hogy joggal érde. m-lte ki a kanizsai sportközönség elismerését és igy érthető az \'Is, ha a mostani sz\'repítsük elé élénk várakozással tekint Nagykanizsa gport. közönség:1. |
Az NTE csapata az e heti tréningeken is igazolta, hogy jó formája nem csak pillanatnyi fellángolás. A PBTC ellen már itthon igen szép meccset láthatott a közönség, majd vasárnap Kaposvárott az erősen fel-javult Turult késztette megadásra,
mely meccsről az ottani sajtó a leg. nagyobb elismeréssel emlékezik meg. Ezzel a győzelmével az NTE a bajnokság 4. helyére került.
Az NTE a vasárnapi győztes esa-, patával a következő felállításban játszik: Csondor - Csáki, Farkas - Szollár, Ritter, Kudich - Engel-Uiíer, Jakubecz, Hoffmann, Szend-rői, Jelinek.
A mérkőzés délután fél 4 órakor kzdődik.
Biró: Wolf.
Egyéb mérkőzések
A Zrinyi Szekszárdon jászik a TSE ellen. Izga\'nvrs, nehéz mérkőzés és döntetlen eredmény várható.
Pécsett a PEAC-KRAC és DVAC -PBJC meccseken nagy küzdelmek
Kaposvárott a Turul ei:en a PVSK-nak nehéz dolga lesz.
Dombóváron a listavezető SBTC valószinü folytatja a győzelmi sorozatát.
Az NTE II. Barcson játszik a BIOK ellen. A csapat reggel három-negyed 5-kor indul Barcsra.
^^-üt&M&n, <*REGŐS-*fri
NAVIMEMBRÁN -
Ne költse el a pénztét! PT l-én érkezünk I
Az október hó l-én megtartandó országos vásár keretén belül a
budapesti STEINEB NŐI DIVATflAZ nagy kabát-vásárt rendez. !C
Egy hatalmas raktár őszi és téli női kabátot bocsát a nagykanizsai közönség rondolkezéséro rendkívül olcsó érakon. Saját érdekében koresso fel a Stolner női divatház sátorát Nagykanizsán a vásártéren.
désnél «ltönt szemük elől n Mester fejedelmi alakja, még mindig ott áldottuk •> l«|:os ie;ejü házak. pereménél, uz ablakré «k árnyékaiban.
A M«>ier, a szé(> Rabbinus. . sugdosták c,jymásuak a sötélszemü fehérnépek kezükből lelud\'ollakNi virágok a porba, ahol méj ott voltak a Mester saruinak nyomai...
A téri lak pedig félelemmel vegyes lisztednél tértek ki útjából, vagy csatlakoztak Méretéhez. «
Hémenvén i>edig a házba ahol sokan egybegyűltek volna, prédikálta nz
Igét.
Elmenvén pedig e közben azon zsidó ember, aki elébe jó ve és neki hírekkel szolgála azon házba, ahol c^y inaszakadt betegen feküvék és mondá annak: .Járulj a Mester elébe és ö meggyógyít Téged.» és felfogván négyen a beteg ágyát, elvivók « házhoz, ahol Krisztus prédikált vala. I)e nem tudván az ággyal a sokaságon keresztül juUii, fclvivék a beteget a ház tetejére és azt kibontván, a mert nyíláson bocsájták le Krisztus elé ágyastól n beteget. \\
És meglátván Krisztus ezeknek az egyszerű embereknek nagy hitét, uz inaszakadthoz fordulva, mondá neki:
- Fiam, mcgbocsájtatnak neked a
bűneid...
Yalának pedig a teremben sokan az írástudók közül is, akik szivükben igy flondolkodának:
— Miért beszél ez a jjabbi Így? Miért káromkodik, ahelyett, hogy a nyomorultat vigasztalná? Kl bocsáthatja meg a bűnöket más, mint egye-, dűl az Isten?...
És Krisztus belelátván a kételkedők szivébe, hozzájuk fordulva, mondá
nekik:
— Miért gondoljátok ezeket igy sziveitekben? Mi könnyebb, megmondani az inaszakadtnak: <MegkocsáJ tatnak neked a te bűneid,» vagy mondani: • K«IJ föl, vedd ágyadat é> Járj?. Hogy pedig megtudjátok, az ember fiának hatalma vagyon a földön a bűnök mtglocsájtásár*: lássátok...
És odafordulva az inaszakadthoz, mondá neki:
- Mondom neked: Kelj fel, vedd ágyadat és menj házadba ...
És a j>áz kibontott tején keresztül befolyó napsugarak arany glóriával N<Mték körül a Mest«r lehajtott fejét, imára kulcsolt két kezét...
A beteg ekkorra már lábal elé borult és megilletvén ajkaival Krisztus köntösét, az egészségesek rugalmasságával fogta jel ágyát és vitte kl az önkéntelenül utat nyitó íokaságon keresztül, mig szakállába sűrű harmatként hullottak az öröm könycs*ppjei...
És a csodálat e döbbenetes perceiben u megszégyenült Írástudók fölzak-latolt lélekkel néztek az inaszakadt "tán távozó Krisztus fenkólt alakja "tán...
Bi«M*«yl Gyük
— T*roatAl|, kézzel csomózott m«-perzsák stb. szőnyegek, függönyök, bútor kelmék Singer Dlv«táfu-hAxb*n.
Az NTE ma tartja 69. évi rendes kö/gyülését
Az 1866-ban alakult Nagykanizsai Torna Egylet ma, vasárnap délelőtt 11 órakor a városház dísztermében közgyűlést tart. A közgyük® a tavaszi 70 éves jubileumra való készülődés jegyében fog lefolyni.
Már a mult vasárnapra volt ösz-szehiva a közgyűlés, de akkor a nagy taglétszám miatt nem tudtak határozatképes számba, összejönni. Az alapszabályok értelmében a mai közgyűlés a megjelenő tagok számára való tekintet nélkül határozatképes.
örvendetes eseménye lesz a közgyűlésnek a pénztáros jelentése, hogy öt év óta adósságmentesen tud működni az egylet! Kevés magyar sportegylet mondhatja el ezt magáról ! Ez a körülmény s a sportegyletek életében szinte páratlanul álló hatalmas múltnak közeledő ju. bilárls megünneplése teszi érthetővé, hogy a nagykanizsai sportsze rctő közönség érdeklődébe fokozott mértékben fordult & NTE felé s abban nyilvánult meg, hogy augusztus és szeptember folyamán 177 uj tag jelentkezett felvételre.
TermAiiYtötiáe
Ünnepek miatt zárva.
Pénteki árfolysm: Irányzat: tartott, forgalom: csendes. Buu |l«x»v. 77-e» 15 80—1600 78-ju
15 °5-16 15. 79-es 16 10 6 30 *>-••
16 25-1640, dunínt. 77-«« 15 30 1540 78-as 15 45-15 55 79-es 1560 15*70 80-m 1570-1580 - Roxg pestvidéki 1410 1420 más 14 15—14 30. Zab u) közép 1640 -15 50. VT*"®«I tlsiánlull közép ab bpest 1560-15 75
Elektrocardiograt a kanizsai kórházban
A nagykanizsai városi Horthy Miklós közkórház belgyógyászati osztálya értékes és érdekes ^műszerrel gyarapodik. A Várost képviselőtestület kórházi bizottsága a kórház előt*r;esz\'.éséie megszavazta 3-4000 pengő költséggel egy egészen modern műszer, az elektrocardlogruf beszerzését. Ez a mü82jer ritka még vidéken. Zalában ez az felső. Az elektrocardlogruf annak az elektromos áramnak segi\'ségével, amit a sziv mozgása termel, pontos képet ad a sziv működéséről, zavarairól, sőt más betegségek kórjóslatára is megbízható képet ad. Rendkivüi nagyjelentőségű ennek a műszer, nek beszerzése, alkalmazása a kanizsai kórházban. A sziv és vele kapcsol it06 betegségekben szenvedők diagnostizálása és gyógyítása hatalmos lendülettel Jut e őbbre az elektrocardk)~raf segítségével.
A nagykanizsai kórház mindig igyekezett a lehetőségek egyre szűkebb kére el közt is lépést tartani a modern orvostudomány fsjlsdésével. Etéren elért eredményei me:s»3 vidéken a legjobb hirr.e e* adtak a kanizsai kórháznak, amelyre mélán büszke a város és amelynek fejlesztéséért meg kell hozni továbbra is minden áldozatot.
- qazJfifáfin
fogyasszon olyan kevés iramot és adjon annyi lényl, mini a ^
# * ZALAI KÖZLÖNY_ 1935, ileplembe\' 29.
Kabátszövetek, szőrmék, férfi szövetek, szőnyegek
legolcsóbb bevásárlási forrás
GolenszkyTerenc divatiiaslet

— (Szabadságról) Dr. Tholway Zsigmond postahivatali igazgató szabadságáról visszaérkezett és átvette hivatala \\«2*|6sét.
— (Október «. KManlwán) A Kis
kanizsai Katolikus Ifjúsági Egyesület |6s a Klskanizsai Polgári Olvasókör október 6-án hazafias ünnepélyt rendez. Ünnepi beszédet mond dr. Fülöp György. B&?b2rils Lajos hazafias költeményét S£*v&íja Nagy László. Szaval Tenk Annus és Tóth. Ferenc. Énekel a Katolikus Ifjúsági Egyesület Dalköre. Az ünnepély G-án este 7 órakor kez. dödik a Polgári Olvasókörben.
— (Guinil© önnfcgy állapot®) a gelsoi motorkeiíkpárszerencséllenség után örvendetesen javul a nagykanizsai kórházban. Lábtörésénck gyógyulása ugyan még heieket vesz Igénybe, de arc-sérülései már a legjobb gyógyulás utján vannak. Mint a vizsgálat meg. állapította, válltőiéie - ellentétben az első hírekkel — nincs.
— (Ntagykmiz a\'ak az n\'OK közgyűléséi) Samu I^jos, a nagykanizsai Ipartestület elnöke és Papp Oszkár alelnök az IPOK közgyűléséro Budapestre utaztak, ahol a nagykanizsai iparosság képviseletében több kérdés-bon előterjesztést .tesznek.
— Orünhut Elemér oki. elektromérnök villamossági és rádió szaküzlete a napokban megnyilik. Deák-tér2 Telefon: 380
— (Kutor Ferenc két uj magyar dallal) lepte meg ismét a nóiakedvelő közönséget. A kitűnő nótOszorző-tanár, akii kedves ós igazán magyaros dalaival a rádió müíorán ls gyakran sze-tepal, most kiadott mü\\ében egy remekbeszabott hallgatót és csárdást ad. A kivitelben is izléses két m*wyar nóta a szerzőnél kapható (Pécs, Szkókö jt.) 1 pengős árban.
— Férfi t*• fki dUatclp** éa caer-kfezelpők legolcsóbban az .Ideál, cipőáruházban Fő-ut 12. szám.
— KtztUitvUelők ré»iM rendldTÜl előnyős butorrásál lási alkalom. Modern beiaadezések, tökélek®. Jó kivitelben, hossru lejáratú részletre, sőt kamattá enteaeo ls kaphatók Eapatela butor éroMxban, Horthy lüklóa-ut 4.
f^A bajcsai nagy Qnnepre,
amelynek kenetében a magyar lelkű kis horvát község 16 hősi halottjának emlékét és a falucska ország-zászlóját avatják fel, - sokan mennek kl Nagykanizsáról. A kanizsai frontharcosok népes küldöttséggel vesznek részt a bajcsai ünnepségen. Az avató beszédet vitéz Rátvay ny. tábornok mondja. A műsoros ünnepség mind n száma (szónok, szavalat, ének) csupa kanizsai. Az ünnepség után díszebéd, délülán tarka, eredeti szürcil ünnepély lesz.
— (Az IpB.o kör túbet«:\'<Ja) szombaton megnyitja az őszi társasélet szórakoztató e cményeiuek sorozatát. Este 9 órakor, a Kör nagytermében kezdődik a hangulatosnak ígérkező táncos este, amely a nagy ipanos-családot is-mét ősszeiiozza pár órai gondtalan szórakozásra. Missziót teljesít ezzel a mai gondterhelt világban az lj>aroskör, egyben alkalmat ad tagjainak, liogy olcsón és családiasan töllsen-\'k el egy vidám estét saját köri otthonuk barátságos ,szép íalai között.
— Tornacipők legolcsóbban az
• Ideál, cipőáruházban Fő-ut 12. szí
— Bútorszövet és tailorselvein maradékok nagy választékban kaphalók tendkivül olcsó áron SchüUuél.
— (Térzene) Vasárnap délelőtt fél 12 órakor a Korona előtt térzenét ad a honvéd-zenekar. Műsor: 1. Dillmann: Szombathelyi frontharcos induló, 2. Strauss: Bor, asszony, dal (keringő), 3. Kehlcr: Magyar vígjáték nyitány, 4. Bizet: Carmen (ábránd), 5. Kiiment: A zászlók alatt (régi induló-egy\\elcg\\ 6. Pécsi: Piccadorok bevonulása (induló).
— (KAOSz ó.aJovltó t.\'p* télye) A
KAOSz nagykanizsai szervezete nz idei téli évadot nagyszabású táncestéivel fogja megnyitni október 12-én psté~~[) órakor a J,\\or.ma helyiségében.
— (Ollóval le<*urta a tarát J\'4) cpnü minapi híradásunkkal kapcsolatban a Le ven le Egyesület vezetősége unnak megállapítását kéri, hogy a szurkálás nem a leventék szüreti mulatságán történt, hanem egy másik utcában és (nem a mulatság ideje alatt.
— Dhtfoi fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Singer Divatáruházba.
— A« ő<«á ityai ■ Színházt fJethen.
Guthy Böske, a Színházi Élet Divat-,rovat vezetője e héten bő képes beszámolót ad arról, hogy milyen lesz az idei őszi divat. A párisi és pesti divatszalonok legragyogóbb toalettjei vonulnak fel a Színházi Élet uj számában.
— (BucMu-bamketl) Dr. Szabady Lőrinc nagykanizsai kir. törvényszéki tanácselnök nyuga\'oinba vonulása alkalmából kartársai és tisztelői tir.as-vaciora kötelében búcsúznak t\'l tőle. A bankett a Korona éttermében folyó évi október 5-én e.-.tc 8 órakor lez. Aláírási ivek a kőzhivata\'okban, a Polgári Egyletben éi a Kaszinóban vannak.
— Nem ml, ac érdekeltek, hanem a m. kir. Technológiai és Anyagvizsgáló Intézet állapította meg hivatalosan, hogy a fehér teljesen szagtalan „BIBER-F" még az állandó nagy vlznyomáanak ls tökéletesen ellenáll I
— (Szerelem é« x.logeétliila) A na-iy-kaniz.\'ai rendőrkapitányságon megjelent egy fiatal, szép leány és előadta, hogy ismerőse, Szummer Gyula szabósegéd eltulajdonította tőle a zálogcéduláit az eizá\'ogositott ékszerérői. Az előál ilott fiatalember bevallotta, hogy elvette a leánytéfl a zálogcédulákat. Tekintettel, hogy Szummer egy Ízben már bőrtönben ült, dr. Várhidy Árpád rendőrkapitány letartóztatta átkísértette a kir. ügyészségre.
• — Sp«rtruhára alkalmas 140 cm. széft/i .gjapJn fér(lsz^\\et ipjHeix^pci^ 3.50 Schütznél.
Dsztálysorsjeoyel olt vádoljon ahol a mim Ml
A 300.00 peagőa Jutalmat 1034. szeptember 26-án, a 200.000 pengő, főnye.-
remOayt 1932. szeptember tő-én, ismét a 200.000 pengőa főnyereményt 1929. szeptember 3-án sok egyéb nyeremény mellett a
BELYABOíI ▼ÁLTÓÜÍLET B. T.
Budapest, VI., Terézkőrut 37. (Telefon 22-3-20.) ügyfelei nyerték
Mindenkinek saját érdeke, hogv direkt rendellen sorsjegyet, mer. igy titoktartásról biztosítva van es a nyereményt a leggyorsabban azonnal megkapja. i;6*
- (FJita Holtik 0 ^ fi\' OH keia \\edő-sefféd penij afelvételi kérelmét) Rótli Bélát, a gyilkos kanizsai kereskedö-segédet a kaposvári törvényszék életfogytiglani fegyházra itélte, mert Schmolcz István llszói éjjeli őrt buRa-cjajíáíokkai agyonverte. Róth Béla per-ujrafeivételi kérelmet nyújtott be. A kérelemmel most foglalkozott a törvényszék és azt elutasitolta.
— Tclef«tabe:>B:i^«té9 Bu<f*pe»t Hol lywiood között mu már megoldott probléma. A rádió az egyes világrészeket még egyszerűbben kapc olja össze, az u. n. rövidhullámok segítségével. Eddig is készüllek rövidhullámok vételére alkalmas j-ádiók, de az Orion. rádiógyár az 555-ős hangvonalas super.
Telefon 149. I Telefon 149.
Lőtt vadat
minden mennyiségben és bármely időben a legmagasabb áron vásárol és azonnal fizeti
Rothler Gyula
a Magyar Vadklvltotl VAllalat Rt szombathelyi megbízottjának n.g,haiiliHl talap*.
Telep és iroda: Nagykanizsa, Korona-szálloda.
Telefon 149.
Sok pénzt takarít meg, ha aor.J.gyéi III nem idegenből, hanem h.lyb.n vasarolja 11J
MILHOFFER KÁLMÁN
fóáru.ltónál, Csengcry-ul 5, ahol a nyereményeket azonnal kifizetik.
Főnyeremény szerencsés esetben 500.000 P és míg számos nagy nyeremény
Sorsjegyárak: nyolcad 3, negyed 6, fél 12, egész 24 pengő. mm~ Huxá. oklób.r IS. éa 22-én.
Október elsején, vásár napján, olcsón árusítjuk cipőinket
„ . „IDEáL" cipőáruház, Ffl-uí 12. az.
«v6zfidn|k hJ»uIaV■ =====—- NŐI-, férfi- 6. gyermekcipők CyözOdlk, hogy Jót kap olcsón I--— m(nden klv|te|b/n és árban 1
1936 fiep\'embu I
készülékével ezen a téren egyc<lúlAlló ujltást hoaoü. E készülékben ugyanis két rövidhuUámu sáv is van, melyeknek huHámhatára 0.5-25, 10-50 méterig terjed. A 0.5 méterről kiinduló uj hullámsáv Mj területeket kapcsol l»e a mindennapi rádiózásit. Minden Orion rádiókeieskedö készséggel be-m utalja.
— lycl- és külföldi női és férfi szöv«teit készséggel bemutatja vételkényszer rtélkül Singer Divatáruház.
_ I* sapkán! az egész vllig áttér m uj dUplavp.rAllúniiia hasünélutára. A duplántekercseit izzószál révén nemcsak jobb világítást érhetünk el, de áramszámlánkat is csökkentjük. Nagy szó tehát, ha olyan lám pb áll a i»o-dem ember rendelkezésére, mely jobb fénye mellett annyira gazdaságos áramfogyasztásu, ho^y a mcgt"kuritái»-ból egy-két ugyanolyan jó további lámi>a ára kitelik. Az igazán takarékos ember ilyen gazdaságos . Tungsmnir duplaspirállámpát vásárol. ,
— (Bélyeggyűjtők találkozója) sarr-dán délután 6-tól 8-ig a Pannoni* hátsó kistermében,
— Közi jn rt at A«p»r*Mablrtták fájdalomcsillapító hatása minden meg-lnVé.es megbetegedésnél. I)e nem mindenki tudja, hogy hamisítványok Js vannak forgalomban és gyakran pótszereket is kínálnak megvételre. Hogy magunkat káros utóhatásoktól megóvjuk, ügyeljünk Aspirin-tabletták vásár, lásánál mindig az eredeti «Baycr» csomagolásra (a zöld szalaggal), mert csak ebben kertinek forgalomba az eredeti
tabletták.
— Bevásárlás nem gond! Teljes berendezéseket rendkivüi előnyös részletfizetésre, sőt kiimatmeutesen is szállítunk. Kopsteln butoráruház, Horthy Miklós-ut 4.

IEK.NT6E MEO ASSZONYOM!
HEILIG
i.
ismén ozt,
EBEB5EF j
• isn kiváló minőségű, aba*olút jé harisnyát
p 1.85 ót
propaganda *rjn árusttoa,
Itssl •
®
bssiövött »Ar« kájú harisn á. v»l még ■índen vovöb mog vol b «U|»lM.
HARISNYAHA\'1
■WMMI. vit,mM—Hit • a
FONTOS!
Ha ezt a hirdetés kivágja, ugy cégünk 5 pengőn felüli vásáriásná! 1 pengő értékben készpénzként elfogadja.
Salai közlöny
FIAT AUTOMOBILOK MAGYAR ELADÁSI R.-T.
BudapesS IV., Vácí-u. 1-3. és VI. Aréna-ut 61.
Nagy germán propaganda a Magyarországra érkező németországi levelek boríték fáin
Minap beszámoltunk arról a vad germán propagandáról,-*ítmi az egyik somogyi községben folyik. Ugylátszik a német-propaganda nem elégszik m?g it\'.enl ügynökeinek mun kájával. Az utóbbi időben már a németországi le\\elek borítékait s arra használják fel, hogy német \\oltukra figyelmez e;sék a magyarországi kis német csoportokat. IgyLtegnap egy nagykanizsai ur egy BW-ünben feladott reklámnyomtatványt kapo\'.t, teljesen magyar felragasztott cim-szalaggal (ugylátszik Itthonról szerezték b3 a magyar clmel.et vala-m ly clmirodál>ól), a to:|iékon pedig bélyegzönyomással a felirat : >Deinc Muttersprache, deutscher, halté in Ehren !« (
Aki tudja, hogy milyen germánpropaganda folyik nálunk a németnyelvű falvakban, az tudja, hogy mit akar ez a mondat: Anyanyelvedet, német, tartsd tiszteletben ! ,
Ez semmi más, mint biztatás, ellenállásra való felszólítás, felkiáltójel holnapra.
Amikor Csehországban nem kézbesítik a magyarországi leveleket, ha azokon Rákóczi bélyeg van, nem értjük, hogy a magyar posta miért kézbcsi:i ezeket a leveleket, amelyek világos és félreértheiet\'en német. Dropagandát folytainak nálunk ? Ugy tudjuk, hogy még nem történt meg az Anschluss... tehát Nagyka-nizsán korai még a germanizálás és a nagynémet propaganda. ,
Éhező emberek és tolvajok a mezőn
A nagykanizsai városi rendőri büntetőbíróságot jobbára mezőrendőri ki-liágá ok, mczőtolvajlások fo^la.já ; le. Vannak azonban olyan e etek is, ami-[oor a végső szükség hajtja ki a meztt.e a tolvajokat. Volt olyan e.vet nem egy Ízben, amikor fiatal gyciekek kimentek a mezőre és mákfejeket loplak és ezen a lopotl mákon n11!*^!!* ól Lek, mert otthon nem volt egy darab kenyerük. Másik eset. ügy család, amely napokig nem evett főtt ételt, kiment a földekre és burgonyát ásott ki, liogy csillapítsa éhségét. Ilyen esetekben a károsult gazda, aki azt megtudja, nem jelenik meg a tárgyaiá-\'on, ami maga után vonja az eljárás megszüntetését. Rettentő nyomor képe bontakozik ki a vátoíi toudőri büntetőbírósági tárgyalásokon.
Ez?en a héien mezei lopás miatt a következőket Ítélték el;
Kiss József Bajcsai-ut 55. számú la.
kost 10 pengőre, Matolics Józséf Ho-j mokkomáromi-ut 12. számú lakost dor. ! gálásrü, Sijos Joachimné Bedhs Anna ! szabadhegyi lakó t 10 pengőre, Mato-I llcs József Homokkomáromi-ut 42. sz. \' lakost 10 i>engő pénzbüntetésre és 13 j pengő kártérítésié, Billcge Ferenc Cigány-utca 7-1. sz. lakost 10 pengő pénz. büntetésre és 13 j>engő kártérítésre, Herjavecz Mária Bajcsai-ut 10. sz. lakost dorgálásra, Benczc , Györpyné Varga Kata Kisrác-u. 1. sz. lakost 10 I»engö pénzbüntetésre ós 1 |>engő kártérítésié, Mátyás Lajos Garoi-utcai la. kost 10 p«ngő pénzbüntetésre és 1 penf gő kártérítésre, Varga Győrgyné Törő Rozália Cigány-u. 59. sz. lakost 10 jjen-gő pénzbüntetésre ós 2 pengő kártérítésre, Vidovics Józsefné Kiss Mária petőfi-u. 76. sz. lakost 15 pengő pénz. büntetésre és 5 pengő kártérítésre, Sípos Sándorné Magas Ilona petőfi-u. 76. sz. lakost ugyancsak 15 pengő pénzbüntetésre és 5 p<ngő kártérilésre Ítélték.
— Magyarország JJvőKlnek alapja a gyümölcstermelés. Mindenki ültessen, fásit\'on, akinek módja van hozzá. Árjegyzéket ingyen küld és tanácsokkal szi\\e,.en szolgál XInghváry László faiskolai szaktanácsadó irodája Budapest, IV., Veres Pálné-ulca 8. Tel.: 883-31.
B OROIHONDÓK
R«klír:
— Sehíilz ka bál tagolom, mert szabása divatos, anyaga kiváló, ára pc-dig olcsó.
— Papáinak, mamának és az egész családnak Miltényi cipót veszünk.
Szeresse meg
Ön is a lehetőségét annak, hogy ne jegyen kedvetlen, kilátástalan az &t;le, hanem bizalma, reménysége legyen egy szebb élet éa boldogabb Jövő Iránti
Vegyen
oaztálysorajegyet t önmagának és családjának tesz vele szolgálatot, mert mihelyt sorsjegye van, már meg ls szerezte a jóleső reményt, hogy 10, 20, 25, 30, 40, 50, 100, 200. 300 ezer pengőt is nyerhessen I
Mindenkinek
és minden egyei sorajegynek egyenlő a nyerési esélye, de sorsjegy nélkül nem lehet nyeremény 1 Tehát szerencse feli II kizárt ik Éttta IMi ktzJttai I A sorsjegyek hivatalos ára:
Egí.i I F« I Nsgyd | Nyok*
*z összes főárusltóknál.
o
ZALAI KÖZLÖNY
HALÓK,
ebédlők, uriliobik,
kombinált berendezések
NIIPESTI BürORSZALQlBAI
Budapest, VIII. Baross-u. 21.
Naay válaaxták. KadvaiA rá»xU(flx«táani I
Leégett a comol székesegyház
; Róma, szeptember 28
A, comol székesegyház teljesen le-égett. A nagyértékü festmények és gobelinek egy részét az utolsó pillanatban sikerült megmenteni.
Sárga fajvédelem
Tokió, szeptember 28 A külügyminiszter a japán diplomáciai testület tagjainak megtiltotta, hogy külföldi nöt vegyenek feleségül.
1 111!
Budapestre ]
A Keresztény Iparosok Orsz. Szövetsége által folyó évi szeptember 20-30. közölt Budapesten tartandó
ICBZBtfcözi Kongresszusra
szóló 33Vo os kedvezményes vasúti Igazolványok P 8.70-ért beszerezhetők a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
Érvényes az odautazásra 1935.
ti.pl.mbar It-nk 0 Arájától
.MpUntbw 30 n.k 12 óí.jit,
a visszautazásra 1935. inpt, U-Mk 12 Srájátál l uk
M bájil,.
fl ZflUM KÖZLÖNY REGÉNYE
QjAfrWAtlTh:/
— Neked lesz baj! — nevetett ax,-ezredes. Mert nekem szolgál, d«t neked csak paraszt és olyan parasztul visel kod hot, ahogyan csak jólesik neki. Azt tudja, hogy hozzám hiába Jössz |>anaszra, mert civil vagy.
— Kedves, jó öreg fiu a Gábori Sokért nem adnám, hn egyszer Ilyen legényünk lenne! — szólt bele Rolla is a vitába.
— No, ha férjhezmegy, odaadom magának! — Ígérte az ezredes.
— Ga ha n«m katonához fogok férjhez menni? — kérdezte Holla.
— Akkor levágom, mint a rézkígyótI Katonalány kukmaasszonynak való és maga kutonaosszony lesz, ha a fejő, tetejére áll ls a világi Majd megmutatom ón, hogy itt az lesz, amit én-ak\'anok! — fogadkozott az ezredes tré-. fásán. De komolyan gondolta.
Remete gunyo* mosollyal nézte, öccsét, beszélhetsz Jé vitéz, gondolta magában. 0 jobban Ismerte az eszközüket, amelyekkel bizonyos emberfajtát mindeme rá lőhet venni.
Öss zelapitottak a vonat ütközői egy keszthelyi vasutast
Keszthely, szeptember 28 (A Z<ilal Közöny tudótkófri le-lutll) Megrázó szerencsétlenség történt a keszthelyi vasúti állomáson. Németh Péter MAV kalauz áth:.ladt a síneken, két szerelvény között. Az egyik szerelvény megisdult abban a pillanatban, amikor Németh odaért
és igy két kocsi ütközője közé került A sz< rencsétlenn embert az ütközők valósággal összelapították. Több bordája eltörött. Súlyos belső sérüléseket szenvedett. A mentők válságos állapotban szállították be a keszthelyi kórházba.
Szombat
Oudapait I. p-
17.25 Sárossy Mihály éa Martinok István gilár-énekőtöse. — 18 A rádió tárgysorsjáték húzása. — 19 Cigányzene. — 19.50 Közvetítés a Nemzeti Színházból. A «Missa Sollemnis» tartalmának ós előadásának ismertetése, beszélő dr. Koudela Géza. — 20.10 A Nemzeti Színház évadnyitó díszelőadása. A Királyi Magyar Pázmány l»éicr Tudományegyetem alapításának 3Qü éves jubileuma alkalmából előadásra kerül: «Missa SoHemnis» Liturgikus dráma. — 22.15 llirek. — 22 35 Budn|,esli Hangverseny Zenekar. — 0.05 llirek.
ii.
18.05-|-19 I\'ataky Vilmos jazt-zene-karúnak] mü\'oia. — 19.10—10.40 Mezőgazdaság félóra. — 19.45-20.55 Szer-vánszky szalonzenekar. — 21 Ilirok. — 21.25-22 Hanglemezek. — 22.10-22.40 A brit rádió társaság negyedik angol-, nyelvű helyszíni közvetítése Budaj>es|/ ről. I \'
19.10 Jirng Heién ntt énekel. - 19.45 Ascher: Buda gyöngye, oj>eiett. — 22.10 Beethoven: B-dur zongoraszonáta — 23.05-1 Tánclemezek.
Vasárnap
lludapc* i.
9.15 Hliek. - 10-11.10 Egyházi ének ós szentbeszéd. A szentbesézdet mise közben dr. Iíovács Sándor püspöki tanácsos mondja. — 11.15—12-15 Evan-
gélikus istentisztelet. — 12.20 Időjelzés, Időjárás jelentés. — 12.30 A Zeneművészeti Főiskola tanáiailHil aakult kamaiazencogyüttes. — 13.20 Világhír-adó. (I)r. Mát hé I-K\'k.) — i4 Hanglemezek. — 15 Időszerű . gazdasági tanácsadó. (Székács Elemér.) - 15.50 Cigányzene, — 10.30 Az éghajlat és az időjárás. (Dr. Sávoly Ferenc.) "--
17 Bertha István szalonz<nekara. --
18 A rádió tárgysorsjáték luizúsa. —
19 Lantos percite tánogatózik. 19.20 Két negyedikes gyermekA(Szép Ernfi.)
— 19.50 Nagy Margit M«kcl. - 20.25 Vers.cnvcrcdmények. —(20.40 Az oj>eri-házl zenekar. — 21.45 Hirek. - 22.S0 Az Lrőss—Sovinszki jazz-zenekar műsora. — 23.10 Cigányzene. — 00.0,") llirek.
Budapaat (I.
12.35—13.50 Beszkárt-zcnckar. 15—15.15 Odry Arjiád szaval. — 15.20
— 15.15 Cigányzene. - 17-10 Babits Mihály beszél Baudelaire: «Bomlás virágaidról. — 18.05-18.55 Hanglemezek.
— 19.55 Vándorlás az ősi Szabnárba-i. (Erdős Jenő.)
1935. szeptember 29
Őszi fonálojdonságalm megérkeztek
és nagy választékban kaphatók
Minden nálam vásátlét díjtalanul megtanítok a legdivatosabb fazonú pulloverek és kosztümök kötésére és horgolására.
EL1TE kézimunka szslon
3371 8ohw«lU«P Kálmánná.
Béc«.
8.45 Istentisztelet. — 1145 Kamara, zenekar I.ás-zlöffy Margit zongorajátékával. — 12.55 Szórakoztató zene. --15.40 Csajkovszkij: A-moll zongoratriő.
— 17.45 Villáin embereknek. A rádió-z.enekar hangversenye Elsncr énekesnő, Arnold énekes Lenz és Scheinbamr duettistákkal. Bécsi dalok. - 19.15 A bécsi zeneest folytatása. — 22.20 Morális Angelika zongorázik. — 22.50 At osztrák Olimpia legénység vizilabdajá-léka az UTE ellen. — 23.15 Tarka-e >t
— 24—1 Cigányzene Budapestről.
Ktadjs a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qut.nberg Nyomda éaDélialal \'LapktadA. Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. I iterurbsn teleion: Nagykanbtaa 78. ssám
SlílSBílítElt .«—|
lenki a balyl kamkedőknél I IfarfMoknál azerezzo bel
Vároai RRoargá. Szombaton és vasárnap.;
Sztaziolia film 1 A legvidámabb operait I
Bécsi csalogány
S ezák Leo és Theo Llngen főszereplésével. — Ezenkívül: remek kisérő műsor: VarAztuönyeg. Híradó.
Előadások kezdete: szombaton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
A szombati 5 órai elttadáa filléres helyárakkal I
— Bocsáss meg} ezredes ur, ha tudtam volna, hogy itt vagy, azonnal bejöttem volna, — mentegetőzött Török belépve. — Egy kis írásbeli munkám \\olt é-i azt lültem, kedves vendégeim nem fognak egymás társaságában unatkozni.
— Hát nem is tettük! Nincs semmi hiba; — nyugtatta me (.az ezredes. — Holnap add át a segédtisztemnek a századot, veled fontos megbeszélni-valóbn vannak.
— Valami baj van? — kérdc/.te Török kissé riadtan.
, — Semmi, csak néhány magánügyemet szeretném megbeszélni veled.
— Kérlekalá-ssan, ezredes ur, a legnagyobb készséggel állok rendelkezésedre, — mondtu u kapitány örömmel.
— Szeretnék telefonálni. Ugy tudom, u telefon avte szobádban vun.
Átment a másik szobába, majd amikor visszajött, mosolyogva jelentene be: ^
— Veletek vacsorázom I
Amikor Rolla riadt tekbiietét meglátta, elnevette magát:
— Már meg is rendeltem mindent, talán még nektek is jut belőle.
— Egy kis l>orom van, — mondta Törők leselkedve.
— Jő lesz! — hagyta n\\ az ezredes és tilokzato.san mosolygott.
Tizenegy órakor (lábor ió|>ett be: Hát téged ki hit? - rivult nl uz ezredes.
— A kötelesség! — felelt Gábor
nyugodtan.
— Szomjas vagy, disznófülü, ismerlek már. Hát csak várj! — dörgött rá a/, ezredes, de amikor kiment, elmosolyodott.
(lálíor a konyhában nevelte egy kicsit a kapitány líutal legényét, közben evett és ivott, t ,
Valamivel éjfél után elindultak. Az ezredesnek sehogysem fért a fejébe, hogy a bátyja olyan jókedvű volt. Valami rettenetes gazságot kellett elkövetnie, goudolia, mert,.csak olyankor volt vidám, ha megríj morithátott vulaklt.
Gábor eiőie .slelcit, hogy elkészítse a fürdőt, az eziedes kuionfogta Bodorl és megkérdezte a kapunál bátyját:
— Te merre mégy?
— Arra, amCrtv ti, — felelt a főtanácsos kajánul.
— Akkor magad mégy, mcrt nekünk még van egy titkos utunk ellenkező irányban.
— Bánom is én, — mordult Remete és hosszú léptekkel indult el, hogy nemsokára elvesszen a szemük <iiöl.
— Csak arra akarlak figyelmeztetni, liogy akármilyen gazságot talál a bátyám elkövetni, no köss bele, mert mániákus már gyermekkora óta. Bizd rám, én majd elbánok vele, jobban ért«m a módját és nagyon ismerem a gyönge oldalait, t
— Amint kiváltod, ezredes url — Ígérte meg a hadnagy.
Másnap reggel kivonulás előtt az ezredes ugy rendelkeaett, Uogy Török
l»eivctt a segédtiszt vonuljon kl a szá-zoddal. Nem akarta, lvogy bárki is megzavarhassa őket s azt setn, hogy a segédtiszt esetleg flrra gondolhasson, liogy Töröknek valami kellemetlen ügye van.
Az ezredes már egyedül volt, amikor Török belééit hozzá.
— Olj le szépen és maradj nyugodt, mert bolond dolgot mondok. Én -Ut hiszem, hogy a bátyám meg akarja kaparintani fele égül a lányodat, mert nagyon furcsa volt tegnap.
— P«dig abba nem vásik n foga, amíg éri élekl — jelentette ki Török elszánton.
— Én is igy szeretném. Azonban rengeteg j énze van és olyan furfangos, hogy... nem is tudom mitől óvjalak. Az embert állandóan « legnagyobb meglejyetésck érik részérői és mindig olyan oldalról, ahonnan a legkevésbé volt rá elkészülve, — magyarázta az ezredes komoran.
A pénze nem érdekel, hiszen most már csak ^ncgbirkó/om valahogy oz/al a kis adóssággal, ami- még hátra van, - jelentette kl Tőrök.
— Tudom, Iwgy té„ed nem izgat a pénz, de tatán Rollát? — Pggódptt az ezredes.
— Nem számit! Négy esztendő múlva lesz nagykorú és addig csak a* én beleegyezésemmel mehet férjhez, eu pedig ebbe akkor sem egyezem bele, ha Dárius kincseit
ls elém.
(Poiyl kővO ..I
1835. iifplerrbtr 29
ZALAI KÖZLÖNY
l " MODERN
LAKBERENDEZÉS
otthonos, Ízléses és nem drága, kedvező feltételekkel is kapható
Kérjen árajánlatot!
bútoráruházban
Nagykanizsa.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
18,246/1935.
á polgármester felhívása a város közönségéhez!
A Vaspör zalamegyei községben pusztított borzalmas tűzvész következtében 25 család vált teljesen hajléktalanná s a kár hozzávetőleges becslés szerint meghaladja a 40.000 pengőt. Szerencsétlen polgártársaink kétségbeejtő sorsán enyhítendő, az alispán ur elrendelte, hogy az egész vármegye területén haladéktala nul megindítandó a gyűjtés. Ugy az alispán ur, mint a magam nevében felkérem tehát a város lakosságát, hogy kl ki tehetségéhez képest legyen szíves adományával a tllzkáro-sultak segítségére sietni.
A pénzbeli adományokat a Városházán dr. Pottyondy aljegyzőnél (I. em., 20. ajtó) felfektetett gyüjtőiven lehet be-Mzetni, a természetbeni adományokat pedig a Szociális Misszió Társulat Rozgonyi utcai székházában kérem leadni.
Nagykanizsa, 1935. szept. 25. Dr. Krátky István s. k.
^ polgármester.
Nép Mozgó. Szept. 28 29., gzotnb. vasárnap
Két sxenzáolós film egy műsorban i
Halálos szerelem Gene Raymond.
Ezenkívül Georg O\'Brien nagy vadnyugati filmje:
Gyűlölöm a nőket
Figyelem: A hosszít mtlsor miatt az előadások szombaton 5 és 9 órakor, vasárnap 3, 6 és 9-kor kezdődnek 80, 40, BO filléres helyárak. _
ZSEBLAMPA
la elemmel, komplett
pengő
Szabó Antal sportüzletben
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Hi
OST VEGYEN KALAPOT!
O
FÉRFIKALAPVÁSÁR
Gyapjukalapok
3.- P-ért
Nyulszörkalapok
10.- P ért
Keménykalapok
9.50 P-ért
O
BRÓNYAI DIVATHÁZ
HORTHY MIKLÓS-ÚT I. (Városházpalota)
ZALAI KÖZLÖNY
1935. izepteniber 29.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon |óbarátainknak, Lme-róseinknek, továbbá a városi és városi adóhivatali tisztviselő karmi., Kik felejthetetlen szeretett drága jó édesanyánk, anyósunk és nagyanyánk
ózv. Vadlya tstvánné
FiiMir Ln|,» kir. ttlfk.ö.y.vn.16 SmirUct
elhunyta alkalmával a temetésen való megjelenésükkel mélységes fájdalmunkban osztozni szívesek voltak, ezúton ií hálás köszönetet mondunk.
A gyászoló család
APSÚfflRDETÉSEK
Kataaatlsmtl és altlaatl szabály-Mert! sapkák minden számban nagy vá-Uuték Beleznalnál, Sugár-ut 53. 3338
Slranlékat márványból és gránitból asak Kovácsnál, Király u. 3c>, Áapbat olcsón és Jit. 2788
Aatétaxit kényelmtMt legolcsóbban Kaulmann Manónál rendeljen. Tslafonállo más 2 22. 3221
Margit fartftf, C»engery-ut 19. Nyitva raggcl 6 tói este 7-lg. Tyuktzemvágái. Kadvszményes jegyek sz Ipartestületben. Omka-ban, Kaoe-nél. 81
■atoaal és agyaaraházatl cikkek legnagyobb választék és legolcsóbb beszerzési forrás Beleznslnál, Sugár-ut 53. 3339
Haaaaált ruhát veszek és eladok, hívásra bálhoz magyek. Márkus, Királyaid II. 3200
Saját termést! kerecsenyl asztali édeikés lehér bar literenként P — 66 ért kapható Csengery-ut 19. 82
Igyaisbáa udvari lakás szonnal kiadó. Zrinyi Mlklós-u. 20 3477
Kiadd Erzsébet-tér 14 alatt szoba-konyhás udvari lakás, Dzlet és Irodahelyiség. ____ 3501
Modern comblnált szoba reksmlennal, alkalmi vétel, ugyanott modern ebédlő alatfé. Stírn Vilmosáé, Erzsébet-tér 15. _____ 3540
Cseagtry-uton «oyaaabáa lakán mellékhelyiségekkel kiadó. Fischer péknél, Ciengery-ut 28.
Taaoaoat talvasacak Pó-ut 8, Bazár. Löbl Béla, síUctmester. 3530
U cai 1 izobás, eléuobá) lakáa ösz-sies mellékhelyiségekkel kiadó november l-ére. Szem ere-u 23 3568
Taraaz-a. 5/a. u. háa •\'■dó. 3565
Munkanélküli aaataloaaapdd néhány aapl mu ikárs felvétetik. Clm a kiadóban.
3547
Fa kutoaSvak eladók. Horthy Mik-lós-ot 19. 3563
Keresek 200 -250 Illetet, Jóiarban levfl baraahordét megvételre. Szabó Antal sporiQzlete. 3570
Két darab 100*200 s8 nagyságú keveset Ita (nem vásion) í;olcsón
bsssnált palatta (nem vKron) tltdó Szemere-u 4/a. slalt.
HIRDESSEN
■ »Zalal Hilhyu.bM.
, Fiu- és leány Iskolaruha, matrőz-kabát, felöltő, gyermekruha külön-| legességek
minden nagyságban a legolcsóbb áron
LIDITH
gyepmakpuha dalaiéban
Horthy Miklós-ut I. (Víro»hi«p>ioi«)
Nagykanizsaiad talélkozéhalya mm
István király Szálloda
Budapest, VI., Podmanlozky-atoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árit mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljéi komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
A Zalai Közlöny minden előfizetője
az utolsó havi elólizeiésl nyugta felmutatása mellett
napi 2 fillérért
tagja lehel a ISbbezer kötetes nagykanizsai Horváth-Ule ujaágüzlet kölciSnkSnyvtirá-
nak. Vagyis havi 60 fillérért a .Zalai Közlöny" minden elöllzetöje
annyi könyvet vihet hl havonta a kőtcMttn-hönyvtárból, ahányat ctak el tud o Ivat ni
Az elólizeiésl nyugta felmutatói kötetenként 8 fillérét kedvezményes kölcsöndljérl kapnak könyveket a Horváih kölcsönkönyvtirban akkor Is, ha a havi kedvezményi nem óhajtják igénybevenni.
OliíÉül I
elli!
Az 1924. évi IX. és az 1929, X. törvénycikknek a bortörvény fontosabb rendelkezéseit tartalmazó és feltűnő helyen -kifüggesztésre rendelt kivonata újból beszerezhető
Ára darabonként, kemény kartonlapra húzva I pangfi.
BMjz^mmffiínonKi
poopAcoiással
OilölMINYKlU ril««»tí»il»»
i«»iA+uton knoh miíMKltí1
.......f
ORSZAQ JÓZSEF
míg műtrágya, növényvédelmi szerek •tb. keie.kedeBében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A blrősAgt palota mellett. Telelőn 13\'.
KBzgazdaaégl RétninyUruaág
Outenbers nyomda ft, Délzalal Lapkiadó Vállalata
Nagykanizsa
Könyvnyomda, könyvkötészet. vonalozó Intézet, Ízlett könyvek és dobozok gyára ■ „Zalai KBzIBny" politikai napilap azarkeaztóaége és kiadóhivatala
KéazitOnki
mindenféle kereskedelmi, Ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, el|egyzés! és eskatésl értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körlevtleket, röplapokat és mindenféle , ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyáriunki
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket ét tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptártönjböiket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. a
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt
Crzsébet királyné szállá
100 modern kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi fűtés, Az étterem és kávéházban minden este szalonzene.
Budapest, IV., Egyetem-utoa 0. ** Ep"*»"*-Pin°*«»»n agypinoér-randszer I
<» «»i»*r.. u.Mri|ik») ManB ■ I pangó BO fillér.
k)f0MÉ0tt a taptnlaldoooi Kn.8».dn>si K.-T. Outotma Nyomda a~Pábalal Lanaiam Vállam. ►j.,t»..a.,»r t»TL,uu ..ií—„« 7.1.1 mmi«T"

Insert failed. Could not insert session data.