Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
63.87 MB
2010-02-16 20:38:25
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
2072
7170
Rövid leírás | Teljes leírás (1.61 MB)

Zalai Közlöny 1935. 222-248. szám október

Zalai Közlöny
Politikai napilap
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
75. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

7fi. évfolyam 222. uám
m-m,
NagykaaliM, 1935. oklóbtr 1. kedd
Art 12 miíf
ZALAI KÖZLÖNY

POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
BIQHzetéfi áti: bt hóra I ml *• S«jkoit6«éJl í. kUddhlraUÍ ttSfooi 1
Európa nagy napjai
Mln<kn Jel arra mutat, hogy most döl cl Európa sortul, Hts\'orl:ii Jelen, tőségü problémák zajlásét koll ta-pasztulmmk az egész világon, amikor nem lesz érdektelen a nagyvilág életében somiéiul a kis magyar ék-tet.
Minden Jel arra vall, hogy elkerülhetetlen az abesszin-olasz háború. A nemzeti érzésben megerősödött olasz nép, beleszorítva egy szükrrszabott földrajzi határvonal keretébe, nem tudja szapora népét imgtelela életkörülmények közé Juttatni. Nem a vérengző háború hó. dlló terve, hanem egy kulturábon nagyraaiótt ország müveit népessé-gének élete és egy rabszolgasorsban sínylődő, az afrikai élet alacsony erkölcsi fokán élő nép fel-szaliadllása, a kultura f lé való Irányítása Itt a föprobléma. Szóval: egy erkölcsősebb és kulturáltabb s gazdaságilag életerősebb Jövő érdekében fanmár nyilvánvaló, hogy elkerülhetetlen az afrikai háború.
Minket ez a kérdés annyiban érdekel, hogy az az állam keveredett bele ebbe a háborúsnak látszó konfliktusba, amely a trianoni béke-szerződés megkötése után elsőnek állott nvllénk. A baráti Olaszország mindui életniegnyllvánulisa közelről érdekel bennünket és Így érdekel az abesszin viszály is. A mai Idők nagy politikai megnyilatkozásainak ez a legjelentősebb pontja. Ezzel az*mbiui összefüggnek más súlyos proliiémák ls. A Földközi tenger vizein páncélkolosszusok szörnyű ágyulestei úsznak s Gibraltár roegcrősl.ett, harcrakész bástya lett, a szuezi csatomán egymás után úsznak ezsr és ezer lelket szállító hajók, kialakulatlan az egyes euró. pal államok felfogása az adott hely-zetbsn s itt van, megoldásra várva a nugy dunai kérdés, amely közelről éi int bennünket, a minket környező államokat, de érinti Francia országot, Németországot, Olaszországot, Angliát S kivétel nélkül minden európai államot. Bátrun használ-hatjuk a már elcsépeltnek lászó hasonlatot, mert valóban találó: -vajúdnak a hegyek s nem tudjuk, nogy a szörnyű világiv ngésből ml fog születni. Egyet azonban szomo ruan tapasztalnunk kell. A vl\'ág-nislorla e tengerrengéséhen n maii" nemzet kis sajkáját belpolitikaiig nem engedik nyugodt vlzek-rc Juttatni. Korántsem azok a nagy """zgató erők, amelyek a tenger-"ngést előidézték, hanem belülről Igyekeznek felkorbácsolni oktalan
céltalan módim olyan ellenzéki P™Mlkozások, amelyek vagy aszük látókör kicsinyes h«.rizont|ába es * \'Rle, vagy a tudatlan elvakultig homályosítja el tlsztaláláSukat.
Szinte komikusnak tűnne a magyar ellenzék e siük horizontú ok-™|a, ha mm lá\'nánk meg b-\'nne a lehangolóan szomorú valóságot.
Amikor a nép széles rétegeUe tá-ja^szkodó, ki\'resztény és nemzeti "anyu kormányzat tarlja fezébe az
Berlin után Rómába repül Gömbös miniszterelnök?
Párls attól fél, hogy Magyar- és Lengyelország is követi Olaszországot, ha kilép a Népszövetségből
) v Berlin, szeptember 80 Gömbös Gyula miniszterelnök berlini látogatása során Göring meg. hivására vasárnap es\'.e résztvett az opera előadásán, amely után a közönség melegen ünnepelte a magyar minlszterebiököt.
Berlin, szeptember 80 Gömbös Gyula miniszterelnök hétfőn délben Hess Rudolfnál, Hitler helyettesénél tett látogatást Jelen volt Ribbentropp nagykövet is, aki. nél a .miniszterelnök délután folyamáén szintén látogatást tesz. A látogatósok hétfőn délután befejeződnek és Gömbös (tyilla Göring meghívására a közeli Sorslheldenbe utazik vadászatra. Sorstheiden Göring sa-
ját vadászterülete. A magyar miniszterelnök kedd délig marad Göring vendége, akkor repülőgépre ül és kedden délután visszaérkezik a magyar fővárosba.
A Reuter iroda jelentése szerint Gömbös miniszterelnököt berlini tartózkodása alatt felkereste az osztrák és az olasz nagykövet is. Mindakcttm azzal a benyomással távoztak, hogy Gömbös látogatása során semmi olyan nem történik, ami a két ország érdekét sértené.
páris, szeptember 30
A francia lapok igen élénken foglalkoznak Gömbös miniszterelnök berlini látogatásával. A párisi sajtó ugy
tudja, liogy Gömbös rövidcsen Rómába ls ellátogat. A Paris ,Solr azt bja, l«ogy már az időben is megállapodtak, c-sak még a napot nem tudják, amikor a ;nagyar miniszterelnök Rómába utazik.
A párisi lapok szerint Olaszország Ígéretet kapott Magyarországtól, sőt állítólag Lengyelországtól is, hogy abban az esetten, ha Olaszország otthagyja a Népszövetséget, ugy a két állam is követi őt. Olaszország - Írják a lapok - hasonló értelemben Ausztriára is erős nyomást gyakorol.
„Az erősxak uralma ellen csak a krisztusi sseretettel lehet védekezni\'*
Budapest, szeptember 30
Budapest vasárnapja a XXVI. or szágos ka\'.oükus nagygyűlés jegyében zajlott le. Már a kora reggeli órákban hatalmas tömegek áiadlak a Városliget felé, ahol az Iparcsarnok előtt hatalmas dtozoltár volt felállítva. Tiz óra előtt megérkeztek az Aclio Catholica vezetői, lnn tz?r dr. bécsi hercegprímás, dr. Anggto Rótta pápai nunclus, a magyar püspöki kar, Józnf föhcrcCg, a felsőház és az országgyűlés számos tagja.
A 8zcntmís3 után megkezdődött az Országos Katolikus Nagygyűlés ünnepi megnyitója. Scr&/1 hercegprímás, a nagygyűlés elnöke beszé-délK\'n elmondotta, hogy a XXVI. országos katolikus nagygyűlés
a gyermek jegyében
történik, hisz n Krisztus is gyermek képében jött le hozzánk és Krisztus is szeret^ a gyermekeket. A hercegprímás megnyitó beszéde után Angelo Rojta üdvözölte latin nyelven a nagygyűlést és tolmácsolta a pápa áldását. Ezután Józs;f főherceg vázolta azokat a kötelességeket,
amelyeket a katolikus egyháznak és
M- nemzetnek a gyermek érdekéién ■ljeslíeni kell, majd P. Bűfigha Béla > o. J. tartott szónoklatot.
Az Iparcsarnok előtt lezajlott meg-nyitó ünnepségen százezer ember volt jelen. A hatalmas tömeg egyházi zászlók alatt a Bazilika felé vonult, ahonnan délután 8 órakor elindult a körmenet, melyen hozzáértők becslése szerint
kétszázezer hivő vett részt.
Hat órára érkezett az Oltáriszentség az Országház-térre, ahol Glutt frkler Gyula csanádl megyíspüspök tartott szentbeszédet.
- Háború veszedelme készül -mondotta. — Kockán forog az emberiség reménysége. Az erősxak még sohasem tombolt igy a világon, mint ma. Az erőszak uralmát éljük, amely nem válogat eszközökben. A kíméletlen hódi tóvágy és az erőszak uralma ellen csak Krisztus szivéből fakadó szeretettel lehet védekezni.
Krisztus nélkül a gyermek a kalandorok uralmának eszközévé válik
ország kormányrudját és minden szempont azt parancsolja, hogy némuljanak el a kisded pártpolitikai játékok okvetetlenkedő viharai, szomorúan kell tapasztalni, hogy egye sek részéről a hatalomra törés, a személyes ambíciók kielégítésének lun.-kadatlan Igyekezete, a nyugodtabb időkben sem szankcionálható intrikák, alattomos támadások és magyar a magyarral való szembeállítása tapasztalható. Ezek bizony nem stílusos közék\'ti tünetek olyan időkben, amikor a világ sarkainak ki-
és a jövőt is elboritással fenyegeti a szennyes kor piszkos hulláma.
Glattfelder püspök beszéde után Serédí hercegprímás az oltári szentséggel áldást adott, majd egyházi énekeket énekelve a hatalmas tömeg 7 óra után eloszlott.
Megsemmisítették a Budapest-déli kergllet mandátumait
A váI«,.U.l alnSkSt ét két blitolt három évre mvffoastották politikai jogaiktól
Budapest, szeptember 30 A közigazgatási birtság hétfőn délben hirdetett ítéletet a Budapest-déli kerületi választás ellen beadott petíció ügyében. A bíróság a petíciónak helyt adott és a déli kerület választását érvénytelennek je!eniette ki. Kötelezte egyben a Nemzeti Egység Párl választási védőit 5600 P, a Kereszténypártot pedig 3600 P költség megfizetésére. Verebély Jenő választasi elnököt, továbbá Zsellér Imre és Jeszenszky Jenő választási biztosokat aktiv és passzív választó, joguktól 8 évre felfüggesztette.
gyulladásától lehet tartani.
Egyetlen zokszót sem ejtenénk azért, ha a magyar politika hatalmas szárnyalása az élet mozgó eie. jét mutatná s porondon látnánk mindenkit, aki hasznot\' tud nyújtani a közre nézve. Sóvárognánk az olyan megnyilatkozások után, amelyek a világ nagy problémáival foglalkozva, a kis magyar életet szolgálnák a világ nagy vajúdó bajában, de sajnos, kicsiny politikai epigonok hirdetnek nagy hangon kis mondanivalókat s dobbantanak
nagyokat a népgyűlések hordótetején s a közönség vájjon mit hall kicsendülni szavukból ? A hatalomra való vágyakozás csökönyös hangját, nem gondolván arra, hogy a mai magyar életben a hatalom gyakorlása bizony több álmatlan, gondterhes éjszakát nyújt a nem;et vezető köreinek és férfiúnak, mint nyugalmat és megelégedett boldog perceket. íme, igy fest itthon a nagy világ harcában a kis pártemberek elvakult harca.
ZALAI KÖZLÖNY
I300. UMUUCT i.
Szőrme Szövet Bársony
nöl- és férfi bel- és külföldi kOIAnlegesaégek, legfinomabb minőségtől a legolcsóbbig, legszebb választékban, olcsó árakon a
FILLÉRES OIVATÜZLETBEN
Duvetin
Kérjük kirakatainkat msgteklntenll
Kedden vagy szerdán less eredmény ■ Memel-vidékrfil
Berlin, szeptember 80 A Memcl-vldékl vlUisz\'ások vasár nap kezdődtek meg. A német lapok kifogásolják, hogy a litván kormány aknndályoknt g«rdlt:\'tt a választások sima lefolyása elé és n lakosságnak még csak 60 százaléka sznvazott lc. A végleges eredményt, mintán a népszavazás ide|ét meghi«szal>ltot-ták, kedden vagy szerdán hirdetik ki. I
Miniatűr háború Indiában
Slmla, szeptember |30 Az indiai Simlálxm tftrbecsaliik egy angol csapatot. Két angol liszt meghalt, kettő súlyosan megselie-süli. A támadásnál 12Í angol katona eaett el.
A cseh-lengyel frontról
Varsó, sz\'ptemlwr 80 Több lengyel vánisban nagy tüntetés volt a csehországi lengyel kisebbségek elnyomása minit.
A marselllel ügy
Párta, szeptember 30 A marsi Ulel ügy fó|árgynl&át iKiveml>er 15 éne tűzték kl és az előreláthatólag két hétig eltart.
Étvágytalanságnál, gyomorhurut-nál, gasxtrlkus láznál, bélrekedé«nél, cotésilésl renyheségnél, anyagcsete-zavaroknál, csalánklü\'ésníl «• Mr-vlszkelésnél • lerméazeles „Ftrenc József keserűvíz rendbehozza a gyomor és a belek mokodáiét ■ meg-szabadllja a lestel a felgyülemlett rothaló anyagoktól. Az orvostudomány számos ultOróje megá\'lapitotti, bugy a Ferenc József vli abszolút negblihaló huhi|tó a ezért az eméázlóuervek megbetegedéseinek kezelésinél állandóan alkalmazható.
- Ktlill.rtil.clík rtuéri rendkívül elfinyO* ImlorvJaArMil Alkalon. láodorn bertuderfsek, takílcle, Jé UvlltUxu. hornu lejáratú léutelre. «ít karaal nenteten I. k«|>h.tók KajmMb bulo,-irabiiino, Horthy UilM.nl i
Hafiyar ünnep a zalai hatdrszílen
A bajcsal országzászló ós hősi emlékmű ^ felszentelése
Bajcsa, szeptember 80 (Kiküldőit munkatársiaktól) Mintegy 7 kilométernyire Nagykanizsától fekszik a kis Bajcsa község. ÍH5 ház és 680 lakos: cz Bajcsa. Népe mind hortvát ajkú, de szive nemesen és megingathatatlonul magyar. Maga a kis község példásan tiszta és k"dves, a lakosság szegény, ségében is törődik magával, házatájával. Szorgalmas, becsületes nép, nagy<n ritka, ha bajosaival télálló zunk a »törWnyben.« Csendesen élnek itt az emberek, termékeiket igyekeznek a nagykanizsai piacon aprópénzre felváltani. A jó Isién békéje terül el a kis község felett. Istentiszteletre Szcpetnekre, Kis. kanizsára, Nagykanizsára vagy más templomba mennek vasárnaponként. Közigazgatásilag a község a szepet-neki körjegyzöséghe/tartozik.
A főtéren a kőkereszt tövében tá Ixírioltár áll, nem messzi szótyjd emelvény és tőle jobbra az Oit zág-zászló, nmely hősi emlékmű \'a egyben. Az utakon mindenütt feketéllik a sok ember. Közjük, ahová csuk nézünk, csupa kanizsai arcok, leventék, a zenekar, kisknjilzsal leventék, frontharcosok, vitézek, p< s:ások. A bajcsal tűzoltóság, leventék, a szomszéd községek testüle:ei, kül. döttségel, stb. A járási hatóságot dr.
Lonlciy Alán főszolgabíró képviseli, a hercegi uradalmat Borthos Gyula crdömes\'.er, a Muraközi Szövetséget dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos, a?Mura—Dráva vidéki terület bizottságot Boda Kár<Jy képviseli. A leventék sorfala fogadja tisztel-géss \'l vitéz Rátvay Rezső ny. tábornokot, aki az Ercklyés Országzászló Nagybizottság elnökségének nevében avatja fel a határvidéki Országzász. lót és hősi emlékművet.
Az ünnepi ssentmisít Gazdag Ferenc püspöki tanácsos celebrálja, mialatt a klskanizsai ifjúsági énekkar Letiz Gyula karnagy vezényletével, a leventezenekar Schil. l:r János zeneiskolai tímár vezénylete alatt egyházi énekoket adtak elő. A nap melegen^ Ulzött, a fákról madárdal hangzott és szállt az ima magyar nyelven, magyar szívből a horvát ajkú magyar földről az ég felé. ;
Mise után a püspöki tanácsos megáldotta a szép magyar zászlót, majd a hősök emlékmüvét szentelte meg lelkes magyarságtól Izzó be széd kíséretében.
A nagykanizsai Levente»enekar ez után síri csendben rázendített a Ma. gyár Hiszekegyre. Dr. Lukdcs János körjegyző megnyitó l>eszéc\'e utáa vitéz Rátixiu tábornok avató beszéde
Legszebb szövetek, bársonyok, selymek, szőrmék, dus választékban
Kész kabátok legújabb
divat szerint
s
INGER DIVATÁRUHÁZ
Alapítás: 1860.
következett. ,
Visszapillantott a saerajevól tragédiára, ami után virágos vonatok vitték ki a harctérre a magyar katonát, de 680.000 bajtársaink visszatérését hiába várták...
Itt fel-felcsuklik a zokogás az el. esett hősök hozzátartozóinak sorában. ösz apák arcán könnypatak folyik, édesanyák kendőikbe temetik arcukat.
Majd felhangzik a magyar nemzeti imádság (.s a tábornok intésére lehull a lepel a hősi emlékműről. Nemesen egyszerű az .vemlékmü, csőrében kardot tartó tyrulmhiiár, hátterében az árbóc, amelyre fölhúzzák a magyar lobogót. Alatta ragyog u 16 bajosai hCs n\'Jve arany-betűkbe vésve... És a tábornok folytatta beszédét A gyújtó hatású te. széd után a magyarság s»ent tüze izzott minden arcon...
MiWárlte János, Bajcsa község derék magyar bírája néhány közvetlen szóval átvette a község nevében az emlékmüvet. Majd a dalárda Lancz Gyula vezetése alatt alkalmi Irredenta éneket adott elő szivhez-szólóan. Schl se Gyula BarburUs Lajosnak alkalmi költeményét adta elő, előadás módjában, hanghordozásában bravúrosan, lélekbemarkoló, színes drámalassággal.
Boda Károly a Mura-Dráva vidéki területbizottság nevében mondotta el ezután a márciusi ifjak lelkesedésével telitett beszédét. Kétszáz Or-szágzászló van már felállítva az országban, - mondotta. — A vidéki országzászló-mozgalom itt született Zrínyi-földjén, Nagykanizsa városéban, ahol a Zrínyiek kardja kirándult a hüvelyéből a magyar becsületért, a magyar szabadságért, a magyar hazáért, ahol minden porszem a dicsőséges múltról beszél, ahol mindenünnen azt kiáltja fe-felénk a magyar múlt: A magyar zászló ha el is bukott, mindannyiszor fel is támadt a magyar.
Boda Károly szárnyaló szavú beszéde után a Szepetneki Daloskör kuruc-dalokat adott elő dr. Btilá. zsovk* Gyula kántortanító vezénylete alatt, bizonyságul annak, milyen nemes magyar kulturmunka folyik itt a végeken. , ,
Dr. Szabó Zsigmond, a melegszívű irredenta élharcos,-a Muraközi Szövet->ég nevében mondott a lelkek mélyén szántó beszédet. Rámutatott «z elrab-tott Muraközi©, alwji elszakitott magvar testvéreink laknak, akik vetünk együtt kúzdöUek, velünk egy ült sacumllek. 1818-ban Légráduál ezek verték vissza jcilaslch szereZsánjait. Ez a nép udm Gosparlch Márkot, a franciskánus vértanút. Ez az Országzászló megcsonki-tottságunk szimbóluma. I)e, miut Horthy kormányzó mondotta: nem kell csüggedni, mert vannak még ma-
\\
Legújabb öszi és téli divatáruk megérkeztek
NŐI pongyolák és svájci alsónemöek
Boykabátok gyermekrnhák
Esőköpenyek esőgallérok
Szomolányi áruházéban
G. F. B. harisnyák
Del-Ka cipők
1935. oUtdber 2
gyanok.
Majd az emlékmű megkoszorúzása következett. Az első koszorút Untthyány-Straitm«nn László herceg képviítfleióbcn Barllws Gyula tmlő-niesicr tette le. Majd sori« követkoz-tek: « nagykanizsai fnontluxroos főcsoport nevében Kalmár Háta, Q Zala vármegyei Vitézi Szék nevében vitéz Tát-ray főtaaitó, a Kiskanizsoi Le\\Cntc-egycsülct koszwrujiU Szabó\' \'János íc-sCnKoktaté (a kiskfliiizsaluk kerékpáros fcventc osztag is megérkezett, a im^y-kanizsai Kalli. Legényegylet nevében Horváth (iéza, majd vitéz Magyar György, Bajcsa község nevében Mliua-rics János községbiró, a bajosai tftz-oltóság nevében Szlávik l\'eronc, ax Iskolaszék nevében Lörincz Gyula, a SzCpCtneki Dalkör nevében I\'orgáes János, stb.
Viléz Itátvay lálxjniok ezután oz Iii«klyés Zász\'óbizotlság jelvényét tüztu fel érdemes hazafias munkásságukért a kővetkezőknek: I)r. I.nkács Jáuos^ körjegyző, a szobor bizottság elnöke, vitJz Tátray Kálmán tanító, a bizottság h. elnöke, Habjanecz I-crenc alelnök, Schw^ilzer (lyőrgy tanitó, a bizoltság jegyzője, Szlávecz Ferenc pénztáios, Mlinarics János községbiró, viléz Galambos István, vitéz Magyar György é> Gazdag I-\'Crcfcxc püspöki lanái sos.
Majd diszelvonulás következett.
CJiben el>éd vo\'t, amelyen az első felköszöntőt dr. Lontay Áfán Járási Töszolgabiró mondta a kormányzóra, akit indítványára hódoló táviratban köszöntőitek. Viléz Táttay Hátvay tábornokot köszöntötte fel. Hátvay tábornok pohúrkösiöulöjében rámutatott arru, liogy a krisztusi erkölcsökben nylik a magyar nemzet ereje, (iaztlag I-\'erenc az akció két lelkére, vitéz Tátray és Sch\\v«Üzer György tanítókra ürítette poharát. Dr. Szabó Zsigmond a magyar feltámadást köszöntötte. I)r. Balúzso-vich Gyula a magyar sajtót,. Dr. Lukács János és lóbben mondtak még
felköszöntőt.
Délután istentisztelet volt,. majd után* megkezdődött a Ijeventc Egyesület szüreli ünnepélye, amely pompás hangulatban a késő ón\'ikig tartott.
Magyar ünnep, .szép, szívből jövő magyar ünnep zajlott le a kis Bajosán. A zalai liorvát ajkú nép gyönyörű hitvallása volt a magyarság mellett.
(B. R.)
I0<3
Nem változik!
Prognóilj; DélnyugHI, nyu-p*\'1 »"\'. nyugulon és éliakon ■elhosödés, északon esetlen i*-P»;. <JJel kOdképzfldéi, a hí "X\'séklet alig villózik.
6
—_—i Ugytkaéto! Ba-w>r*rjinlut .*oyege»en leszállított ára-0 fittjük. Hosizu lejáratú hitelre kwnatmentMea. Roprtoán bútorára. ^ "oHhy láikléwit 4. uám.
ZALAI KÖZLÖNY S
Még mindig 192 tanteremre
való gyermeknek nincsen helye a zalai iskolákban
Bacsa-beszélgetds a távozó vitéz Barnabás tanfel ügyelővel a zalai iskola viszonyokról, az állástalan fiatal tanítókról és a nyolcosztályos elemiról
A közoktatásügyi miniszter Zalaegerszegről az uj közoktatási kerületbe, Pécsre helyezte dr. vitéz Barnabás István kir. tanfelügyelőt, aki 1927. novemberéten került Zalamegyébe, ugyancsak Pécsről.
Dr. vitéz Barnabás István nem csak a magyar népoktatás feje volt Zalában. Sokkal több ennél, •Zala tanítóságának családfője, a nemzeti g<uidolat lelkes harcosa, aki egész magyar szivét vitte l>ele hivatalos működésébe. |
Zalai működésének 8 és fél éve alatt
a megye 404 községében 178
tanterem s 92 tanítói lakás \' épült.
Hogy mii jelent ez az azelőtt cte-kintetben elhanyagolt Zalamegyé-ben, főleg Göcsejben, azt zalai embernek nem kell magyarázni. Uj lendületet, friss vérkeringést kapott a zalai tanügy vitéz dr. Barnabás tanfelügyelő működésének ideje alatt. 1927 óta
78 uj tanítói állást sikerült szervezni a vármegyében.
- De hogy elfogadható áll sípotokat lehessen teremteni - mondja a tanfelügyelő - szükség lenne még 192 tanterem épi\'.ésére és 124 tanítói állás szervezésére.
Jelenleg ugyanis Zalamegyébcn 842 tanteremben történik az elemi iskolai oktatás. Ebből 774 tanteremben egész napi oktatás van (délelőtti, délutáni), mig 78 tanteremben váltakozó oktatás. Még mindig
124 túlzsúfolt Iskola van.
- A tantermek elégtelenségének korántsem a kormány gondcskodá-sának hiánya az oka, - mondja a tanfelügyelő - hiszen a kormány nagy segélyeket adott Zalának, hanem Zalavármegye lakosságának örvendetes szaporodása. És itt a számok beszélnek, mert
1927 óta a 6-12 éves tanköteles gyermekek száma több mint 12.000 létekkel \'.szaporodott.
1927-ben 32.460 volt a létszám Za lamegyében, az idén a tanév befejeztével már 44.780 iskolást száin-láliunk <§ssze. Vagyis 240 tanteremre való á gyermekszuporulut.
- Zalávármegye vezetőinek az iskolafejlesztést és tanitói állások szervezését tovább kell folytatniuk, mert ilyen népszaporodást aligha tud más vármegye felmutatni.
Véleményét kérdezzük az állástalan fiatal zalai tanítóság kérdésében.
- Ami ezt a kérdést illeti, -, mondotta nagyon komolyan Barnabás tanfelügyelő - bizony a tanítói ál-lástalanságon nem lehet segi\'.eni. Bődy alispán úrral mégis igyekeztünk egy lehetőséget teremteni: — az iskolánkivüli népművelést kapcsoltuk össze az állástalanság problémájával. |
Sikerült is 17 állástalan tanítót a téli, hónapokban alkalmazni,
Taicfwi,
fittdveMiq
iíSsm. rnJfynyuytató\' dl
ii/dbi ■ytfptÚfáaMyaya,
IMIIIH
VkH^í nmAuwtt -rí.
HUt\'SVt J VI. JJKAI *f L *
100 °lo-i« liaaal gyéHményl
Kapható t Épületfa-, épitésianyag-08 festékkereskedésben
akik délelőtt a tanköteleseket oktatták, délután pedig a felnőttekkel foglalkoztak a népműveléssel kapcsolatban. Mintegy három éy-^óta folyik ez a kísérletezés és a/iered-mény örvendetes. A magyar/ falvak népe megszereti a meki semmibe sem kerülő Iskolát, maguk jönnek egyre, másra, hogy állüsunk fel jieklk is ilyen iskolát. Irsapusztán a nép maira egy tantermet adott és rendezett be oktatás céljaira. A lispei községbiró a saját szobáját bocsátotta rendelkezésre, mig ö maga n családjával a konyhában húzódott meg. Az idén Apátpusztán, Lendvadedesben, Keményfán állítanak fel ilyen téli iskolákat. Sárban, fagyban egyre jönnek az embenek az előadásokra. Több község maga teremti elő a tanitó ellátását. A miniszter ur
-kabát fogalom,
mert szabása kltOnó
minősége mindig elsőrendű ára mágis a legolcsóbb 1
, minőségért mindig szavatol !
jTjyuiJiriAAJVtrLivvviftrrt ^
Miltényi cipőáruház szenzációs cipőkkel várja Önt.
Ha minőségre súlyt helyez, viseljen Mlltényl-clpőt I Iskolai 6s cserköszclpök nagy választékban
Nllltényl Sándor óa Fia cipfiáruhéza, Fő-ut 2. sz. Városházpalota,
ZALAt KOZI.öMV
1935. október 1
SZŐRMÉK SZÖVETEK
a divat vezető újdonságai, legnagyobb választékban kaphatók
Kirschner Mór Máruhtízábnii.
őexcellenciája is felfigyelt n zalaiaknak erre a munkájára és ha más, gazdagabb megyék is ezt az utat követnék, amit az egyik legszegényebb vármegye, Zala indi ott meg, akkor soksok taiútót lehet njajd elhelyezni, ha mindjárt egyelőre csak havi 80 pengő flzetísssl is. Ezek a téli tanfolyamok nagy magyar missziót teljesítenek. A legszegényebb, a legnyomorúságosabb nép közé viszik az ismeretek, fl kuliura fáklyáját.
- Zalában nem kísérel ék meg
a 8 osztályos uj elemi típus
hővezetését ? kérd ziük tovább.
- Nagykanizsául volt a vá\'asz • megkezdtük ugyan a VII. osztAly-lyal, de az is msgsziint. Keszthelyen van. A nagyérdemű Iwsi s Gyula igazgató ott ugy oldotta nvg a kérdést, hogy a Kereskedelmi Kör és Iparos Kör révén a lanonctartókat annak ki/\'lenlésére késztetne, hogy <\'z?n\'.ul csak olyan tanoncokat s er-ződU\'tnek, akik legalább az e>mi VIII. osztályát elvégezték. Az c!s} évl>en már 59 tanuld bhe\'ett elkönyvelni. Most a második évfolya-mo. lolylatják. Nagyfonlosságunak tartom a nyolcosztály megvalósítását a népoklaiásban. K\'szlhely Zalában ezen a téren kisér\'eli állomás, de már is megállapítható, hogy bevált.
Végül bucsuzunk. Bucsuzóul azt mondja vi éz dr. Barnabás István:
- És l(t köszönetet kell nv nda-nom a zalai hatóságoknak, a tanítóságnak, akik itteni működöm olajt megértéssel támogattak. És különösen köszönetet kell mondanom
» Zalai Közlöny fzerkosztő-ségónek,
om ly a m.gyar közoktatás ügyét mindenkor nagy megértéssel ma-gáévá tette, tö.ekvéselnket minkor támogatta és a mngyar tanítóság ügyét őszint • bensőséggel felkiroltu.
- Sosem fogom elfelej\'.eni azt az időt, amit a szép Zalamegyében töltöttem...
Elfogódottság vesz rajta erőt. Mintha egész Zaluvármegye közön: ségét maga előtt látná és a Zalai Közlönyön keresztül búcsúzna tőle nyolc és fél évi, becsületes, nemzeti építőmunka után...
(a.tt)
— I)l\\a\'os fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Singer Divatáruházba.
A sármelléki plébánost felmentették, a keszthelyi nyomdászt elitélték
a Melzler-választós egyik verses röpirata miatt
A képviselőválasztások utóhullá- I mai csak nem akarnak elcsendesedni. Különösen a megpetlcionált keszthelyi választókerü!e\'.b51 gya. koriak a vendégek n nagykanizsai törvényszék n. Legutóbb Melzler Károly vezetésével 17 vádlott vonult fel a nagykanizsai törvényszéken. Akkor, mint megírtuk, kilencet Ítél. tek el választási vétség miatt, köztük M- izler Ferencet, a képviselőjelölt bátyját is. Az akkori mons\'.Főtárgyaláson Hegedűs Ferenc sármelléki plébános nem jelent meg betegsége miatt. Ugyancsak nem jelent meg a tárgyaláson Nádnl Ferenc nyomdatulajdonos sjm. Az\'JŐ ügyükej tehát különválaszottták (n most tárgyalták le.
A választási kor! sidö alatt ugyan is a k sz\'helyi Nádai-nyomdábnn két vérsbeszedett röpcédulát nyomattuk a Mcizler párt vezetőeml)enei és azt a »Zalamegyei Ujság« c. egerszegi napilapba téve továbbították. így
került az ügybe a sártnelléki plébános is, akinek elmére szintén érkeztet ilyen röpiratos újság. Hegedűs Ferencet tehát terjesztésért, Nádai Ferencet pedig a tiltott röplapok előállításáért állították a bíróság elé. A röpcédulán ugyanis - szintén törvényellenesen - nem volt feltüntetve, hogy hol készült, de a csend-őrség kinyomozta és a tanuk bizony! \'.ották, hogy Nádainál nyomták, aki egyébként maga is beismerte.
A főtárgyalás folyamán a törvényiszék megállapította, hogy a plébános nem Terjesztette az újságokat, Illetve elolvasás nélkül adta tovább, ugy hogy nem is tudta, hogy ,nzok-ban röplap is van. A bíróság nem Is találta bűnösnek és a vád és következményei alól felmentette. Nádai Ferenc nyomdatulujtfonost azonban bűnösnek mondotta ki <s 20 pengő pénzbüntetésre itél\'e, de az ítélet végrehajtását próbaidőre felfüggesztette.
Amikor a gyújtogató rosszul számítja ki a szélirányt
Az apja pincéjét akarta felgyújtani és a szomszéd háza égett le
A zalai gyújtogatások egyik fiatal tettese állt a nagykanizsai törvényszék Makáry-tanácsa előtt. Ifj Schwarcz János 22 éves eszeiejnyvi legény szeretett korcsmázni, dV pénze nem volt hozzá. Apja pénzét vejte tehát segítségül, de ugy, hogy »az apja nem vette észre * Két izben is elemelt apjától pár pengőt és azt elitta. Amikor apja emiatt kérdőre vonta és megfenyegette, elhatározta, hogy bosszút áll apján. Apja pincéjét akarta felgyújtani, de nehogy kiderüljön bűnössége, a szomszéd isiállóját gyújtotta fel, gondolta, attól úgyis tüzet fog az apja pincéje Is. A legény azonban tévedett, mert apja pincéje nem gyulladt ki, ellenben a szomszéd szepetnekl gazda Istállója ée pincéje leégett. A csendőrség a legényt elfogta, mert rábizo. nyosodott a gyújtogatás.
Apja, id. Schwarcz János npm kívánja fia megbüntetését, hisz csak
pár pengőt lopott tőle. A lopás elmén emelt vádat tehát elejtik, de a gyújtogatás miatt felelnie kell a törvény előtt.
A tanács hosszasan mérlegelte az enyhítő és súlyosbító körülményeket, mig kimondotta az ítéletet, a melynek alapján a gyújtogató ifj. Schwarcz Jánost egy évi és hat hónapi börtönre ítélte gyújtogatás miatt. A legény az Ítéletben megnyugodott és az jogerőssé vált. ,
N.ptir: Október 1. kedd. Rom. kat Remlg. Protestáns Malvin. — Izraelita Ttarl hó 4.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó napban a .Fekete sas. gyógyszertár Fő-ut 6. és a klslamlzsfli gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva röggel 6 órától estr fl óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egésx nap nőknek).
IhHtapwt I.
17.30 Állástalan Zenészek Szimfonikus Zenekara. — 18 A rádió tárgy-íorsjáték húzása. — 19 Cigányzene _ 20 Kis Színpad. Rendező Kiszely Gyula. 1. «ltukl«rvála-ztás.. Falusi vígjáték 1 felvonásban. Irta Sala Domokos. 2. A primadonna., jelenet. Irta Tiszay Márton. — 21 Hírek. - 21.30 Schmid-hai.cr Ijajos orgonaszámai. - 22.05 Idöjárásje.entés. — 22.10 Hanglemezek. -- 23.10 Kertész Miklós jazz-zcnckurá-nak mfinora. — 0.05 Hi.ck.
Bmtaperf II.
18.10—18.55 Állástalan Zenészek Szimfonikus Zenekara. — 19.10 -19.40 Sorsunk tfikic; nyelvűnk. (Bóka I.áyló,
- 20.05-20.30 Závodszky Zoltán é.ie-kc|. — 20.35-21.15 A hegedű és a gordonka mesterei.
Illet.
17.-10 Filmlemezek. — 20 Tarka da-los és népzene est Klagenfurtból. — Marx: I)a!ok baritonra é; zenekarra, előadja Duha bariton, n bécsi sjjim-fonikuvokkkal. — 22.10. Rádiózenekar.
- 23.45-1 Jazz.
Kedd
IludftpMt I.
0.45 Tonw. — Utána hanglemezek.
- 10 Iliink. - 10.20 A haza bölcse Vörösmarty árváiért. I)«ák Ferenc leveleiből. — 10.45 Kesztyű, cipő, táska. Divatcsevegés. — 12.05 Cigányzene. -12.30 Hírek. - Í3.20 Időjelzés, idö-járásjé\'.entés. — J3.30 Hanglemezek. -14.10 Hiiek, árok. — 16.10 Asszonyok tanácsadója. (Arányi Mária.) — 10.45 Időjelzés, hirek. — 17 Az ádual csato.
17.30 LCsenczi-SchweiUfcr Oszkár sza\'onzenekara. — 18 A rádió tárgy-forsjáték húzása. — 19 Vig György saxofonozik. — 19.30 Az Operaház előadásának közvetítése. .Farsangi lakodalom.. Vigopera 3 felvonásban. Szövgét Irta Vajda Fmő. Zenéjét szerezte Poldlni Ede. — Az I. felv. után kb. 20.35 Hirek. - A II. felv. után kb. 21.50 Hirek, időjárásjetentés. - A III. felv. után kb. 22.35 Cigányzene. - Közben 23.10 Victor Ilugo ct la Hongrle. (Dr. Eckhardt Sándor.) - 0.05 Hírek.
BadapMt IL
17.25 Mezőgazdasági félóra. — 18.05 —18.50 I.osonczi-Schw«itzcr Oszkár szaloii&Circkarft. — 18.55 Csángó sorsok,
csángó képek. (Lakó Gábor.) — 1905 ókori és újkori sportszavak. (Kallós Ed«.) _ 20.10-2105 Hangiemezek. -21.10 Ilirck.
M*.
12 Könnyű Jfine. — 14 Schumann: IV. szimfónia lemezeken. — 15.20 Régi német népdalok « munkáról. — 16.05 Tlnoll népzene lemezeken.
Magyar perxsa-sszönyegele.
Torontáli ügyelők, áiveíöU Bouclée ebédlő és futós&önyegek
Kirschner Mór Divatáruházában.
1936. oMfotr 1
A
zalai közlöny
Kabátszövetek, szőrmék, férfi szövetek, szőnyegek ^^mmm
legolcsóbb bevásárlási forrás
Crolenszky Ferenc
h
A Zrínyi győzött Szekszárdon
A ^nagykanizsai sportnak mozgalmas napja volt a vasárnap. A Zrínyi Torna Egylet bajnoki mérkőzést játszott Szekszárdon és a meccset
8:1 (1:1) eredménnyel megnyerte. Helyszűke miatt erről a nagyjelentőségű győzelemről részletes tudósítást holnap közlünk.
Az NTE fölényes győzelmet aratott a Nagymányoki Sport Egylet fölött
Kitűnő idöljCn, nagyszáma közönség elölt az idei bajnoki kampány \'eg-sycbb mérkőzését vivta meg az NTli az NSl\'-\\«l. Az NTE végig fölényesen jiUsxolt ellenfelével, a nagj-mányoki csapat jó liimcvéhcz nem bizonyult méltónak, mert «z egész mérkőzés alatt csak néiia-néha mutatott ®gy-egy for. más támadást.
Amint az eredmény is mutatja, ismét az N^TE caaU.isqrfl t«tt ki nia-gáért."Kzannát is ón«ndelcsebb, mert a csajainak mindig «z wlt a legsebezhetőbb Jora. Mull vasárnap 4, most jii\'dig 5 ^óliul terhelte meg M/- ellenfél bálóját. A luilfíor minden tagja feladata magaslatán állt, ugyanígy a Jtöz-\\etlcn vé(k\'lem i» és igy ezalkalomni.il volt igazán öröme Nagykanizsa sport-közön>égi\'-nek az NTE csapatában.
A kél csapat a kóveikezö felállítás-ban játszott:
NTE: Oondor — Csáki, Farkas — Szollár, Hllter, Kudich — Engelleitcr, Jakul>ecz, Hofímann, Sz-.ndröi, Jelinek.
NSE: I.jmbacher — Bcrg, Grad-vohl - Heimli, Csordás, Tóth — Sárközi, Iglódi, Orosz I., l^-opold, Leicht.
Állandó NTE ostrommal kezdődik a játék, A i). percben EngeUciter l>e-adáífl jelinektöl Hoffmannhoz kerül, akinek l>alláljas lövése védbetcleu. lígy |>crc nun\'á Jakul>ecz szökteti Jeli-nekei, akinek liaialmas beadásszerü lövését a kapus a gólvonalon (jelül fogja, de a biró távol áU é> nem ítél gólt. Kél gyönyörű Jakubecz korner! Jelinek íölélóvésscl fejez be.
A 17. percben a ciatáiror szép összjátékából Hoffmann kerül jó heyrctl*, de lö\\*és ljolyctt a még jobb helyzetijén álló Engcllcitcrhez j>asszol, kinek lapos lövése védhetetlen. A nagymányoki csa|>at ritkán jut szóhoz, d<? akkor megláthatjuk, Iwgy védelmünk jól áll a lábán. A 30. percben nagy kavarodás az NTE kapu előtt, de Oondor lisztázaa a \\eszélyes helyzetet. Feltűnő, hogy csatársorunk milym Kvönyörücn kombinál é$ a levések c«é>z sorozatát zúdítja az NSE kapu A 38. percben Csáki szabadrúgásával Kngelleiter mesésen szíiUul a szó-l0", ideális beadásából Szendrői o meccs legszebb gó\'ját fejeli. Gyönyörű "k\'ió volt méltó befejezéssel. Az első félidő közepén megsérül I>eicht, az
NSE balszélsője, majd gólja után Szendrői is erre a sorsra jut, felreped a homlokán a bőr é< kiáll. Befejezésül az NSE teremt meleg helyzetet fi/. NTE kapu elölt, do az üres kapu mellé löVi Orosz a labdát.
A má>odlk félidőre mindkét sérült játékos visszatér a pályái". Szendrői erőien bekötött fejjel. Az első perc már gólt hoz. Az NSE balszélső Csáki mellett elhúz, Cnondor .rojöizul szalud ki, beadása Orosz I. lábáról védhetcl-tcnöl jut a hálóba. Ezután m NTE védelem megzavarodik és az NSE néhány \\c>zéiyes helyzetet teremt. Az f>. i>ercl»en Kngelleiter ideális beadásánál lloffinannak af»k a fejét kell odatenni éi máris a sarokban a labda (1:1). Kredményteleii NSE korner után Ehgeileiter lóvéseui vé<!elein lábáról kapura pattan. AU27. percben Hoffmann előtt az NSE/bckkJe. kapus módié kézzel fog meg egy magas labdát, viiathaiatlan 11-es, melyet Csáki értéke.sit. Ezután ellaposodik a játék, igy már emlité^re méltó esemény nem történik.
Az NTE közvetlen védelmében Oon-doniak nem volt komoly dolga. Csáki -Farkas bekkpár egymást multák felül, bár egy-két kihagyásuk is vqII. Szol\'ár, Hitler, Kudich egyté^es \' jó half ornak bizonyult. J.egiin y.ibb meg-l€|,e;ó< \\oU Szollár nagyszerű hoíf-játéka. Az első félidőben teljesen meg-Wni olia az ellenfél bolsiárnyát. A csatár. or legértékesebb embere Iloffinann volt. Kitűnő érzékkel irányította végig a mérkőzést és most már nemcsak
kapufát, hanem( 2 gójt is lőlt. A csatársor megie|)ctésc EngeUeiter szélső játéka. Bár néha-néha kitűnik, hogy még nem igazi szélső játékos, de mégis >ok szép dolgot láttunk tőle. Három gól az ö elökészitéséböll esett, egy gólt é> égy szép kapufát lőtt. Jakubecz nagy kedvvel játszolt, hátul sokat se-gitetl éi életet vilt a csatársorba. Szendrői sérülése miatt nem tudta kifej leni igazi tudását, fejes gólja renu-k volt. Jelinek *ok helyzetet elidegeskc-dett, de voltak értéke,s szép momentumai is.
Az NSE-ből a két hátvéd, Sárközi és Orosz érdemel dicséretet. A .válo-gaiotl ccnterhalf Csordás Bittér mellett teljesen eltűnt. \\
Woir biró mindkét csaj>at teljes megcló^odéséje vesctU a mérkőzést.
__(Ofl)
Az NTE II. csapata vereséget szenvedett Barcson
BIOK-NTE II. 4:1 (2:1)
Az NTE II. elszenvedte első vereségét a H. oszt. bajnokságban. Az első té.idö egyenrangú ellenfe-ek küzdelmét liozza. a barcsi pandúr 1 l-esből, majd ugyanő nagy leváltásból 2 :0-as \\«zeléihez juttatja a lioni csapatot. EzuUin az NTE II. erősen ostromol és Baranyai szépit az eredményen, majd Wilheim -szabadrúgását u kapus csak kapura tudja nehezen védeni. Szünet után az első támadásnál I\'an-dur, az NTE II. kapusa biztos gólhelyzetet imsnt be le vetődéssel, gól nem lesz belőle, de Pandúr keze fején súlyosan megsérül és 10 |>crcrc kiáll, majd utána balszélen végig statisztálja a meccset. Kiss áll a kapuba, aki az ismét igazságtalanul megítélt 1 l-est nem tudla védeni. Majd befejezésül Sándor a 4. .gólt lövi.
Az NTE legjobb embere Arany, a mezőny legrosszabbja pedig Erontich biró volt.
Városi Moxgí.
Rendkívüli ■Ifiadási
A Vasutas kikapott Marcaliban
A Nagykanizsai Vasutas Sport Egylet Marcaliban játszott barátságos mérkőzést és 6 :0 arányú vereséget szenvedett. ,
Hétfőn, kedden, szerdán.
Budapesttel •gyldftbsn I
Harry Baur legújabb filmje, Tourjanszky rendezésében:
FEKETE SZEMPÁR L^A
TéraáJ«: a mai lányok problémáji, története minden szDIót érdekel. Főszereplők Hirry Baur, Simoné Simon, Jean May.
Naponta három előadás: 5, 7 és 9 órakor. JU S órai •Ittadéaok fllltra* halyérakkal I
Kerületi eredmények
i. oanair
KTSE—PVSK 1 :0 (2:0). A Turul jó formáját itfiuolja értíkM O\'OMIme • PVSK ellen. SBTC-VOGE 5:1 (4:1). PEAC-KIIAC. 5:0 (1:0). DVAC—PI1TC 4:1 (1:1). A 2. liClj<I«tl PVSK ói 3. lwlycwit PBTC íCroíjírel az NTE óz SBTC titán a 2. helyre k.\'niU.
II. ouuUy
KRAC II.—KTSE II. 2:0 (2:0). DVOGE II.—SzAK 2:1 (0:1).
Profi eredményeit
Hungária—Ferencváros 3 :2 (2:1). Szeged-Bocskai 1:0 (0:0). Kispest—Budai 3:1 (1:0). UJpejt-Budafok 4:1 (3:1).
Phöbui—Törekvés 3:2 (1:0). .
Alllla—SBTC 0:0. Soroksár—III. ker. 2:0 (1:0).
Ifjúsági bajnoki mérkőzések
Keresk. Iskola—13 FC 2:1 (2:0). Sáska I.eventc—Rákóczi 7:0 (1:0). 77<s cserkészek—NVTE 6:2 (4:0).
Ma, hétfőn aata
disznótoros vacsora
a Rózsa vendéglőben.
Tintalettel Hordős Aladár, vendéglős
Iilltuliuillttl liltbmi Vállalat MENETRENDJE
érvényes 1935- május 15-töl.
Eraaéb.l-Ur-VawrtéU
VasutáUomásM
V

5»» 730 9 26
11 06
12 « 1J30 U10 1600 17« ||10 1|t0 81 M 22«
Latanyai manatrand
_ .jkttu. m M.tű
»H)ti.lnfc4l M. 14W t.lw^fct. IMI
Október elsején, vásár napján, olcsón árusítjuk cipőinket
„IDEÁL" oipAiruhás, FA-ut IS. ■
Vegyen ön Is nálunk, me(-Cyoződlk, hogy Jót kap olcsón I
N6I-. fárfl- éc gyermekcipók minden kivitelben és árban I
o
o
, ZALAI KúELÖNY
1936. október 1.
— (A Ml««7kWiá«) kápolnájában ma délután 0 órakor kezdődnek meg az októlA\'ri rózsafüzér litániák.
— (A p<ozű||yl biíotlNátf) technikai okokból kedden délután 0 órám lialasz-tottn e| a város költségvetésének tárgyalását.
— I.etfajabb bel- és külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vé-teikényszer nélkül Slnger Divatáruhár.
— Sportmháia alkalmas 140 cm. aréles gyapjú férflMövet métore peugő 3.50 Schütiaél.
— NŐI és férfi télikabát különlegességeink olcsó ái«i meglc|)ctést keltenek. Filléres Divatüzlet.
— <UJ ty(y«Ml rmil ■ k*nlt-ai patikákban) A nagykanizsai gyógyszeré-szek a polgármester utján kérték uz alispánt az éjsÜukai inspekció kénlésé-nek ujobb rendezésére. Ennek alapján az alispán ugy rendelkezett, liogy ezután nem havonként, hanem két-helenként felváltva irtanak a kanizsai gyógyszertárak éjszakai ügyeletet. Az uj iend már október 1-én megkezdődik, amikor is pktóber 15-ig u Fekete Sas gyógyszertár az éjszakai ügyeletes.
— OitézMl és IskolMeipőlMt MUtényi dpőáruházban veszünk.
— Itúr.\'ony, duveiin, ÍHutel, sima szinek és divatminták legolcsóbb, legszebb u Filléres Divatüzletben.
— Tornacipő* legolcsóbban az «Ideál» cipőúruházbau F6-ut 12. *
— (Filléres K^or* K*il»úról Mórra) A Móri bornap október 13-án lesz. Nagy kiállítás, szüreti felvonulás, gyöngyósbokréia, népies tánook. A rendező; ég közlése szerint többek között Nagykanizsáról is filléres gyors indul a Móri Uomapra. ,
— Sehüti kabát fogalom, mert szabása divatos, anyaga kiváló, ára pedig olcsó.
— Torontáli, kézzel csomózott magyar perzsák stb. szőnyegek, függönyök, bútor kelmék Sing»r Divatiru-házban.
— Scőtaycg, paplan a lcyolcsóbb a Filléi«s Divaiüzletbcn.
— (Naponta kétszer lódul a Idényéi ■utóbusz) Mától kezdve a letenycl autóbusz kétszer indul Nagykanizsáról. A délelőtti járat 10 órakor indul és fél 1-kor indul vissza Le lényéről. A délutáni járat változatlanul fél 3-kor indul Nagykanizsáról. Az járatot próbaképpen állították be és csak megfelelő utas-forgalom cselében fogják rendszeresíteni. ,
— (Bélyeggyűjtők találkozója) szerdán délután 6-tól 8-lg a Pannónia háUó kistermében.
— (A me«6itfidőrl klhúgá»*k) cimü vasárnapi cikkünkkel kapcsolatban Kiss József Bajcsai-ut 55. szám alatti lakos annak megállapítását kéri, hogy őt » bíróság nem lopásban mondották ki bűnösnek, bánem azért, mert junius-ban kocsijával áthajtott Szokol József földjén, l»gy saját földjéhez vezető utat megrövidít*. Tehát pem lopásért, hanem mezőrendőri kihágásért Ítélték el 10 jicngöre.
— Bútorszövet éa butorMslvem maradékok nagy választékban kaphatók lendkWU ok-só úron SchüUnél.
Takarékos háziasszonyok
a
Fürst Divatcsarnokban
vásárolnak, mert a legszebbet, a legjobbat
fillérekért
árusítják. Mielőtt őszi szükségletét beszerzi, saját érdekében jöjjön el hozzánk!
Férfi ós női fehórnemQeki
Meleg női nadrágok . . Gyermek melegnadrágok
selyemben.....
Téli zoknik.....
Férfi zokni, zsakárd \' . . Férd zokni, strapa . . . Férfi harisnya .... Férfi harisnya . . . P NŐI harisnya, bordás P -Női harisnya, meleg, finom Női harisnya, flór, pamut Gyermek harisnyák . . Selyemharisnya .... Selyemharisnya .... Selyemharisnya .... Selyemharisnya ....
P P P P P P P P P P P P P P P P
Minden párért felelünk.
Melltartók
Babaréklik ......
I drb mosdószappan . . 1 drb stoppolópamut P Cipőfűző, prima ....
Sokszáz méter csipke, métere
06
2-50 1-38 -•86 —-B0 —•58 —•38 -•96 I 96 -•80 1.50 —"80 -■30-tól 1-28 1-68 1-90 2.50
-•50-től -•58 -•10 -•04 —10 —06
O
Retlkülök, pénztárcák óriási választékban Filléres ár
Kötött kabátok, mellények pulloverek
P 3.80-tól Női és férfi börkeztyük a legolcsóbban Nadrágtartók, zoknitartók. Filléres árak
1 levél varrótű, 25 drb csak 5 fillér . 1 rézgyüszü......5 fillér
Vihareldali, MftverU, lehulló vakolatú falait egyszer tatarozza „BIBBR,P" teljesen szagtalan fehór habarcsszige-tolflvel! Sok pénzt takarít mog, mert töhbó önnek tnturozásra nem lesz szüksége I
— Illatszer áruk, háztartási cikkek legolcsóbban Herczfeid Mlmlné (Horthy Mlklós-ut I.)
— A meghűlő e* betejjségek megélőié e. irta dr. Müller Vilmos kir. tanácsos, főorvos. Az épen most megjelent könyv tartalom jegyzékéből: Hogyan védekezzünk a meghűlés elleni Hogyan védjük meg csecsemőinket és kisgyermekeinket a meghűlés ellen? Mi Is történik testűnkben, ha meghűlünk? És ha mégis meghűlünk, mit csináljunk? A meghűléses betegségek elleni óvintézkedések az aggkorban stb. stb. stb. Különösen értékesek a csecsemőkor és gyermekkorra vonatkozó különleges óvóintézkedések. Nem sokkal kisebb jelentőségű azonban ai ajfgkorban betartandó megelőző és óvóimézkedé-sekre unatkozó fejezet, különösen, ha meggondoljuk, hogy a meghűléses beteg;égek következményei p korban különösen veszélyesek. A szép kiállítás s Nóvák Hudolf és Társa tudományos könyvkiadóvállalat (Budapest, vili., Baios-u. 21.) Ízlését dicséri. Ara csak
P 1.20.
— Szih*luianatlék©k igen olcsón u Filléres Divatüzletben.
— ltopáuak, mamának és az egész családnak MUtényi cipőt veszünk.
— Férfi 6s Hu dlvatolpW ee«r-készeipök legolcsóbban az i Ideál* cipőáruházban Fő-ut 12. szám.
v _ A Nyugit októberi siúmibín Kosztolányi I)ezső, Kassák Lajos, Nagy Lujos, Fodor József, (Eltéri A. Endre, Illyés (iyula és Hörög Hona irtak novellát éi verset. A szépirodalmi közlemények mellett kiemeljük Illyés Gyula cikkét (Írók a nép között), Turóozi-TrostR\'r József esszéjét (Babits és az európai irodalom története). Kóuyv, színházi és képzőművészeti kritikák, külföldi lapszemlék gazdagítják még a számot. A Nyugat és a Nyugatkönyvek együttes előfizetési ára negyedévre íü pengő. Kiadóhivatal: Budapest, V., Vilmos cs.-ut 34.
JFéltandljas angol és német nyelvtanfolyamok a Zalai Közlöny előfizetői részére
A nyelvek tanulása évről évre jobban tért hódit Nagykanizsán ls csak ugy, mint az egész müveit világon.-főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon.
A Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni előfizetöinkek a nyelv* tanulást és ezért megállapodott egy elismerten kitűnő nagykanizsai nyelvtanámövel, aki két nyelvet 60 százalékos kedvezménnyel tanit a Zalai Közlöny előfizetőinek.
Az angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, hetenként két órával hat hónapig tart, havi tundij a Zalai Közlöny eiafte-tőinek 5 pengő, (nem előfíastőknek 10 pengő). Pallos Erzsébet a londoni egyetemen szerezte meg az angol nyelvtanári diplomát. A ..tökéletes kiejtést biztositjfák mr. Walter Ripman-nak, a londoni egyebem fonetika tanárának eredeti grammá. fon lemezei. Jelentkenü bármikor lehet a nyelv tanárnőnél (Erzsébet-tér 18. II. cm.)
Minden tanfolyamra való féltan-díjas beiratkozáshoz fel kell mu« tatni a Zalai Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtáját, . vagy a Zulai Közlöny szerkesztőségének igafeolá-
»At- . . • . , i I
1935. oUtdber 2
ZALAI KÖZLÖNY S
--
MODERN
LAKBERENDEZÉS
otthonos, Ízléses és nem drága, kedvező feltételekkel is kapható
Kérjen árajánlatot!
butoráruháfcban
Nagykanizsa.
f\\ ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
— Te tehát megígéred nekem becsületszavadra, hogy szülői beleegyezési ehhez a házassághoz nem irsz alá? -kérdezte az ezredes.
— Készséggel, ezredes ur! -- felelt Török habozás nélkül.
— És most még egyelt Azt hihetnéd rólam, «zért kéi«m ezt tőled, mert örökölni Szeretnék a bátyám után. Kijelentem neked, ha történne vele
valami... Amit toCm kivánok se neki, magamnak, mert akármilyen sze-lencféllen természetű ember * is, ő a testvérem. Szerelem, féltem, mély részvéttel vagyok iránta és szeretném radikálisan kigyógyítani abból « szerencsétlen mániából, liogy nem álal akármilyen eszközökhöz nyúlni, ha valamiben oélt akar érni. Sióval én abban
«ueil>en Mgy fo^ok az ö vagyonával rendelkezni, hogy az mindenkit meggyőzhet az én önzetlenségemről. Tehát bitóm az Ígéretedet? i
— Minden körülmények között! — ■erősítette meg Török még egyszer.
Kezet szorítottak és a kapitány nyc-i«gbes«áUt, ho<y kimenjen százada után a gyakorié térte. A segédtiszt je-
lentkezett nála .s kutató tekintettel fürkészte, de nem tudóit rajta nyugalmas derűnél egyeljél felfedezni.
— Köszönöm, pajtás, a lieljcltesitést. Siess vissza, az öreg olyan hangulatban van, hogy madarat fogathatsz \\o:c! — bizlaua kedélyesen.
A .segédtiszt elvágia;olt. Nem szeretett legénységgel bajlódni.
Bevonulás után Bodor gyorsan ebédelt és sictolt I.óránthoz látogatóba. Nagyon örült neki, amikor azt újságolta, hogy már tudja mozgatni az ujjait, bár ezek a kísérletek pokoli fájdalmat okoznak neki. Kérte, hogy küldje l>e hozzá az .czrcd\'elkészt, szeretne vele l>eszélgelni. A hadnagy ezt szi\\esen igérte meg. Bövid idő múlva beszólt egy fiatal orvos:
— Főjegyző ur Zander!
— Szervusz pajtás, mennem kell a klnzókamrába a sintéiekl.ez! n ondta féltréfávan.
Bodor lement a folyópartra. Az ár sárguló leveleket ragadott magával s
a fűzfák, mint megmerevedett siratóasszonyok hajollak a rohanó folyó fölé. Mögötte, a s/áraz avaron könnyű léptek neszeztek. Megfordult, lígy polgári iskolai tanárnőt pil\'antolt nvcg, nkit egyszer véletlenül látott Törökkel beszélgetni alkonyatkor a j:«rk-ban. A tanárnő elment mellet le, most az arcát is meglátta. Szelidarni, világosszürke szemű, barna nő volt s amint apácásan tartozkodó lépésekkel és testtartással l»aladt tova, a hadnagynak ugy tűnt, mintha a testet öltött ősz m«nt volna el mellette minden szelid, szomorú költészetével. Ellen-
kező irányba indult a város felé. A park kijáratánál Törökkel találkozott.
— Lórántnál vollál? — kérdezte a kapitány kissé zavartan. — Nekem is meg kell valakit látogatnom a szanatóriumion. Sietek, szervusz! — Könnyű léptekkel sietett tova, abba az irányba, amerre a tanárnő eltűnt. A hadnagy mosolyogva folytatta útját, ö maga sem tudta miért, de örömet érzett. Az asszony fiatal, szép, formás és olyan végtelenül szelíd, hogy bizo-zonyára szerette Törököt. Rolla js örülne, ha tudná, gondolta, de érezte, hogy erről nem szabad senkinek említést tennie. Majd eszébe jutott, hogy Holla most egyedül van ós megállított egy Üresen baktató kocsit.
Bemcto már ott volt. I-\'anyar mosollyal üdvözölték egymást, de RollA meleg kézszorítása és íclmgyogó tekintete kárpótolta mindenért.
— P«rszc, ""őst elkezditek n muzsikálást? — kérdezte boszusan Remete.\'
Rolla szeme rávillant Bodorra és a Bujazzo címlapját mulatta Remeto háta mögül.
Remete legszívesebben egy kézigránáttal volna el a zongorát. Undorodott a klasszikus zenétől. Rolla jól tudta ezt, de nem törődött vele. fis egymásután vették elő Bachot, Hacn-deli, majd Beethoveni, végül Mozartot és ez az utóbbi, csipkeszerü finomságaival és változatos melódiáival eb kezdte Bemetét érdekelni, amit nem is késett megjegyezni. l£z elég ok v$lt arra, liogy rettenetesen leszólják és l>eickczdjcnek Beethoven kilencedik
szimfóniájába. Bemcto hősiesen állta a sarat. Mindent inkább el tudott viselni, mint azt a gondolatot, hogy tnaguiffa hagyja őket. pedig azt remélték, hogy egyszer csak megcsömörlik, felugrik ós elszalad. Remetében Is volt humor és hogy boszanlsa őket, elkezdte dicsérni a. zenét.
— Kezdem lassacskán\' megérteni, vagyis inkább megérezni ezfcket a Rigókat, Mégis csak szép a klasszikus zene. Végül is zeneértő leszek.
Rolla boszuságában elővette Debussyt ós versenyeztek egymással abban, ki tud fülsértőbb futamokat improvizálni ós a hegedű, vagy a Zongora-e a legelvisclheletlenebb hangszer. Mnjd macskazenét csináltak, mŐcöJÉbCn komoly arccal lajxjzták a hangjegyeket. Rolla nem birta tovább és kirobbant belőle a kacagás.
Remeto dühös volt, do azért Is mosolyogva nézte őket.
Török érkezésé mtótette m<ng u már végsőkig feszült helyzelet.
— Mi volt Cz a reitencies macskazene? Már a sarkon futkározott a hármon a hideg.
Azután Remete savanyu arcára esett a tekintete és elmosolyodott, mert rögtön tisztában volt a helyzettel.
— De apus! — kiáltott fel Bolla színlelt megbotránkozással — ftek a modern zene igazgyöngyeiI
fis* újra kirobbant belőle a kacagás.
— Azt nevelem, hogy Bodor eltévesztette és olyan rettenetesei, hamisan fogta, hogy csak no!
(Folyl köT.) <s
Erzsébet királyné szálló
Budapest, IV., Eayatam-utoa B.
(A ■•l.áraa U>twl|lta.)
100 modern kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi fűtés. Az étterem és kávéházban minden este szalonzene, kz Erxaébat-pinoéban agypinoér-randazar I ManO ■ I pangA 60 fillér.
ZALAI KÖZLÖNY
1935. október 10.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
18,246/1935.
i polgármester felhívása a város közönségéhez!
A Vaspör zálamegyei községben pusztított borzalmas tűzvész következtében 25 család vált teljesen hajléktalanná s a kár hozzávetőleges becslés szerint meghaladja a 40.000 pengőt. Szerencsétlen polgártársaink kétségbeejtő osrsán enyhítendő, az alispán ur elrendelte, hogy az egész vármegye területén haladéktala nul megindítandó a gyűjtés. Ugy az alispán ur, mint a magam nevében felkérem tehát a város lakosságát, hogy ki ki tehetségéhez képest legyen szíves adományával a tüzkáro-sultak segítségére sietni.
A pénzbeli adományokat a városházán dr. Pottyondy aljegyzőnél (I. em., 20. ajtó) felfektetett gytljtőiven lehet befizetni, a természetbeni adományokat pedig a Szociális Misszió Társulat Rozgonyi-utcai székházában kérem leadni. -•
Nagykanizsa, 1935. szept. 25. Dr. Krítky István s. k.
ma polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől
19.876/1935^
IMiiii biÉIÉny.
A pásztorházak tatarozásával kapcsolatos földműves és egyéb munkálatokra nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel f. évi október hó 10-én déli 12 óráig a polgármesteri hivatal iktató jába kell benyújtani vagy postán beküldeni.
A részletes versenytárgyalási hirdetmény és a kiirási művelet hétköznapokon d. e. 10 12 óra között a v. mérnöki hivatalban megtekinthető és beszerezhető.
Nagykanizsa, 1935. szept. 25. m, Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
18.984/1935.
Árverési hirdetmény.
A Kölcsey-utca 9. számú, házban f. évi november hó I-én megüresedő 1 szoba-konyhás lakást f. évi október hó 3-án d. e. 10 órakor a városi gazdasági hivatalban tartandó árverésen bérbeadom. Nagykanizsa, 1935. szept. 24.
Polgármester.
MOZGÓSÍTÁS! AbeMszinla ctászára az olasz hlrily
——hoz fordult bikáért
l ; Genf, szeptember 30
Az abesszin császár távirati bejelentése, hogy elrendelte az Atta-lilnos mozgósítást, nem változtatja meg az eddig lett intézkedéseket és rendelkezéseket. A 13-as blzutts.ig csütörtökön ül ősszi- és valószínűleg klkfildlk Abesszlniába a megfigyelő bizottságot.
Páris szeptember 30 A Reuter-iroda jelentése szerint francia körök Anglia u| nyilatkozatára vonatkozóan a kővetkezőket mondták: ;
- Az angol jegyzéket a legnagyobb megelégedettséggel vettük tudomásul. A válasz tökéletesen ki. elégitö arra a francia kérdésre, a mely a biztonságra vonatkozott. Róma a mozgósítás lázában
Róma, szeptember 30 Az olasz rádiót is beállították a mozgósítás szolgálatába. A vidéki városokban Is a nagyobb tereken hatalmas hangszórókat állítottak fel, amelyen át az ule:t népének is
egyszeri* tudják tudtára adni az ál-talános mozgósítási paraicsot.
A négus levele iz olasz királyhoz
London, szeptember 30 Lapjelentés szerint az al*sszln császár sajátkezű bizalmas ieve\'et Irt Viktor Emánuel ol»z királynak, amilien drámai módon kéri az olasz királyt, hogy akadályozza meg két keresztény nép háborúba keveredését és öldöklését. A császár kijelenti, hogy az abesszin nép nem táplál ellenséges érzelmeket az olaszokkal szemben, s5t azokat igen nagyra becsüli. A négus levelét egyik fran-cla blzalm-\'isa fogja az ol\' sí királyhoz eljuttatni.
Brüsszel, szep\'.ember 30 Abesszlnlát nem fenyegeti fegyver és lCflzerhlány, mert egyedül Amszterdamból 60 millió töltényt és 200 gépfegyvert szállítottak Abesz-szlnlába. A fegyvereket zongoraládákban, a löszereket pedig konzerv, gyümölcs és fözeiékes dolio-zokba csomagolták. így játszották kl a vámot, inert Belgium tudvalevően megílltotta a fegyver és lö-szerklvltelt.
APRÓHIRDETÉSEK
a»t»«llutl éi •lllull uabily-iierö upkák minden számban nagy vá-Uizták Beleznalnál, Sugár-ul 53. 3338
Sírbolt ipltbtt olcsón vál\'aloik. ■ 4.1 |*tállésaal. Kovács, Király u. 33. 2788
Modern comblnált szobs rekamlennal, alkalmi vétel, ugyanott modern ebédlő • Imit. Stern VUmosné, Erzsébet-tér 15.
3540
Katonai is anssriháutl cikkek iMnssyobb válsszlék és legolcsóbb beszerzőt forrás Belesnstnál, Sugái-ut 53. 3339
Tananoal lalvauak Fö-ut 8, Bazár. Löbl Béla, szBcsmester. 3130
Jóssáru harlMjált falaltssss mas
özv. Cstamsdla Lajosnénál, Rózsa-u 21. *
KétsKobáa emeleti, uccsl, lUrdő\'zo-bás Iskáa azonnslra vagy nov. 1 re kiad*, Horthy Mlklís-ot 3. 1
Különléle bútorok, egy sltdeulsch ebédlő, kél rézágy, egy Ithér bátóuoba alariék, Horthy Miklósul 3. •
BVaHsIréa lellgére levél vsa a kl adéban. 3584
Megbízható, magányos nő a|án]koslk ks|áráH0Hsk, hoBSiu bizonyítvánnyá1.
Eötvös-tér 7., II. ajtó. 358J
Csinosan bútorozott utcsl szoba elő-uobával, lOrdóizobával 1, esetleg 2 ne mélyre kla«é, Msgyar-u. 21.__3581
Csányl László u 2i slstt agyliobás, Teleky ut 24. slstt pedig 1 vsgy 2 izobái Iskás kiadd. Bővebbet Teleky-ul 24 3Í79
Azonnsll belépéire keresek egy saolld ■nladanaalaáayt. OlUnleld Mlksáné, Klfltzsy-u. 5. sz 3578
KQIflabaJdrata bulorozolt szobát (Drdószoba használattal keres bsnktlsat. viseli. Címet s ktsdíba 3577
TsrméívtÓJids
Irányzat : bardhtlgoi, forgalom i ÍUnktbb.
Bilis llszav. 77-es 1590—1615. 78-ss 1605 1630 79-es 16 20-16 45 80-as 1635-1655 duránt T7-es 1540-1555. 78-as 1555-1570 79-es 1570 -1585. 80-" 1580-1595 — Rozs pestvidéki 14 10 14 20 más 14 15 -14 30 Zsb uj közép 16\'50 \\ U160 Ten>-eel nsaáiilull közép ab bpesl 1560 -1575
Kiadja a laptutsldonns Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda él Délznlal Lapkiadó Vállalata Nagykanlzián. Pslelős kiadó i Zalai Károly.
ZSEBLAMPA
la elemmel, komplett
pengő
Szabó Antal sportüzletben
ÉÉM
Az 1924. évi IX. és az 1929. X. lörvényclkknek a bortörvény fon\'osabb rendelkezéseit tartalmazó és feltűnő helyen kifüggesztésre rendelt kivonala ujből beszerezhető
a Zalai Közlöny kialiialalao
Ara darabonként, kemény kartonlapra húzva I psngft.
eeoiOAM-SNe ,o mhO vii^asoi
r.yyiii^ta.jSnillláVIllI\'l
porpAcoiAssai
0»IÖ»MÍNT»«»í O Tt*Mlltí»»U»
iisiAxuion kno- muwiimi&i
ÜL
II «<IAJ>N>* iá iAa> o
Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
mag műtrágya, növényvédelmi gyerek >tb. keteskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bírósági palota mellett Telefon 130.
Mi
HlMUIIciH » tájénlajrtwvd Klkgaidsaátl KT. UciUnkera Nyomda és Bélaalal UaHC VálUUU ktnyvnyomdájáUn, Natytoamc,
OST VEGYEN KALAPOT! O
FÉRFIKALAPVÁSÁB
Gyapjukalapok
3.- P-ért
Nyulszörkalapok
10.- P-ért
Keménykalapok
9.50 P-ért
o
BRÓNYAI DIVATHÁZ
HORTHY MIKLÓS-ÚT 1.
(VArosházpalota)
i. (Telelés IzKtvesető Zalai Károlv.)
75. évfolyam\'223. szám
NagyUaliM, 1935. október 2. izerda
Ara 12 miét
ZALAI KÖZLÖNY
rasai
Felelő* szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára: egy hóm « p«»f* 4S MMr. Sierkeszt6ségi é* kiadóhivatal! teUfoni m w.
Krisztus és a gyermek
(bl) »Adázabban folyik ma a harc a gyermekért, mint valaha, - mondta Bangha páter a Katolikus Nagygyűlésen. - Ég és pokol, hit ;és hitetlenség, erény és bün vetélkedik a gyér-mek birtokáért. A hátoru, Trianon mindent elvehetett tőlünk, egy kincset azonban meghagyott nekünk, a legdrágábbat, a legígéretesebbet, v melyet semmi körülmények közt nem szabad elveszíteni, ez - a gyermek.*
Az egész világ lelkiismeretébe kellene folyton égő betűkkel bevésni a Katolikus Nagygyűlésnek ezt a tani-tását. A családi otthonoktól a genfi zöldasztalokig, mindenütt, ahol emberek küzdelme folyik az életért, ott kellene állnia örök mementóként ezeknek a szavaknak. Mert a gyermek az élet. A gyermek az emberi ség rendeltetése. A gyermek a holnap és a gyermek a sivár mában az erőt adó, tartalmat jelentő valóság. A gyermek az öröm, a tocsoly a földi vándorlás szomorú ösvényein A gyermek a csoda, amely a Teremtő végtelenségének részesévé teszi a porból való embert. A gyermek a misztérium, amely a földi lét céltalanságának szakadék-partján visszarántja Adémot az élet felé. A gyermek - minden, amiért ezt a siralomvölgyét érdemes és kell végi? járni. A gyermek kárpótol mindenért. A gyermek az Isten lelke, akarata, álma a mindenségben. A gyér-mek családok sorsa, nemzetek jövője, népek történelme.
Kriszlus követőinek nagy magyar seregszemléje a gyermek gondolatkörében zajlott le Budapesten. A gondolat, mint mágneses áramkörök ezernyi hullámgyürüje, végig szaladt a csonka magyar hazán. A gondolatot, mint szent áldozatot, ereje utolsó, nagy fellobbanásával emelle két fáradt, csüggedt tenyerére ez a nemzet, fel... fel az ég felé, hogy onnét az életet adó nap világosságával és melegével sugározzon vissza, minden zugába a sr o moru magyar életnek. i
A gyermekben a krisztusi eszme megtestesülését, az Isteni elhlvatást magasztosltotta fel a katolikus egy-hóz, hogy öntudatossá váljék eszmé és elhlvatás a világot fenyegető ve-szély óráiban. A gyermek Krisztusé, a gyermek a hazáé, a gyermek az emberé. Krisztusé, aki szerette, óvta, tanította a gyenrtekjet s aki ma is és örökké újra születik gyermekeink lelkében. A hazáé, amely a fajta crejét, vérét, lendületét őrzi. gazdagítja, érleli generációkban. Az emberé, aki az Ur 1985-Jk esztendejében Is öngyilkosságra készül, vérgőzös jóslatok előtt didereg és földbegyö kerezett lábbal nem tud kitérni n "•\'éje rohanó szörnyű árnyék, a pusztulás elöl.
Igen! A katolikus egyház meg. találta az egyetlent, amit szembe le net szögezni, mint csodatévő misztériumot, a világ sorsa felett kavargó szennyes árral. A gyermek ! Ember, a gyermekre gondolj ! Ember, a gyér
A13-38 bizottság eredménytelenül fejezi be mfiküdését
Párls, október 1 A köztársasági elnök kedden ven-dégül látja a hazafelé tartó welszi herceget. Az ebéden résztvesz Laval, sőt valószínűleg Eden is, aki a déli órákban érkezik Párlsba.hogy Lavajlal tárgyalásokat folytasson.
Gibraltár, október 1 Gibraltárban és környékén éjjel nappal folynak az előkészületek. A hegyi ütegek elfoglalták helyüket és a kikötőkben a rakodóparlokat is ütegekkel látták el. Valahányszor átfut a gibraltári szoroson egy olasz hajó, azonnal angol aknakutató fut ki és bejárja a tengert, hogy nem helyeztek-e el valahol aknákat.
Genf, október 1 A 13-as bizottság, amelyet az olasz-ab\'\\sszln ügy kivizsgálására küldtek kl, valószínűleg negatív
eredménnyel fejezi be működését. Az ujabb bizottság kiküldését ugyan is eredménytelennek és célszerűtlen, nek találják, mert a határ olyan hosszú, az utak járhatatlanok, a te. rep alkalmatlan, hogy megfigyelő bizottság eredménnyel tudjon működni. Légi megfigyelés sem jöhet számba, mert sehol nincs alkalmas repülőtér.
London, október 1 Az angol minisztertanács kedden nagyfon\'osságü ülést tart, amelyen a béke érdekéebn megteendő lépésekről határoznak.
(len/, október 1 Eden kedden reggel Londonit" izzott, aliol részt \\ett a minisztertanácson, majd azonnal repülőgépre s/,iHt és Párisbd átázott, itt Laval lat tárgyalt, azután még « mai nap folyamán visszautazik Genfbe.
Az endrődi halátos választási sortűz a biróság előtt
Andaházi Kasnya kihívó magatartásáról vallottak a tanuk
Gyula, október 1
A gyulai törvényszék kedden kezdte tárgyalni Andaházi Kasnya Béla,"V>ke-rü\'.et \\o\'l képviselőjelöltjének izgAtrtsi pőrét, amelynek előzménye a március 20-iki véres népgyűlés volt, amikor is 8 ember sebesült, illetve halt m£g. Andaházi Kasnya kihallgatása alkalmával kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. Mindössze 12 percet késett a gyűlés megnyitása előtt, mert öznapra még három helyen három népgyűlés \\o\'t kltűz\\«. \'ragadja, hogy izgatott volna a gyűlés feloszlatása miatt. Szerinte a csendőrség kihívó, magatartása robbantotta ki a véres eseményeket.
Bakos József tb. főszolgabíró, .aki a gyűlést feloszlatta, vallomásában azt
mondta, hogy öt is megfenyegette u képvi:ClöjelöH, amikor beszél! vele.
Jádoly Lajos gyulai ujságiró is ugy vallolt, hogy Andaházi Kasnya kihívóan viselkedett.
Parritz Károly csendőralhadnagy vallomása szerint a nép volt az események oka, mert az Izgatott hangulatban a csendőrökre támadt és az egyik csmdört féltéglával mellbedobták, ö, mint a járőr parancsnoka, nem adott parancsot fegyverhasználatra.
Cseh .József orvos elmondta, hogy Andaházy Kasnya Béla fenyegetően viselkedett, ítélet lapzártakor még nincs.
UJ TŰZFÉSZKEK
Berlin, okótber 1 Rlbbentropp nagykövetnek a belga kormánnyal folytatott megbeszélései során szóbakerült az Eupenben és Malmediben megtartandó népszavazás is. Megegyezés esetén a
a Merttel-vidéken, a cseh-lengyel határon és Indiában
belga kormány Németországtól gaz daságl engedményeket kapna.
Memel, október 1 A Memel-vidéki népszavazást már hétfőn este 6 órakor be kellett volna fejezni, de a megnehezített hely-
zet miatt este 11 óráig meghosszab-bi\'ották. Ugy hiszik, hogy a lakos* ság 93 százaléka szavazott le. A leadott szavazatok összeszámlálását még nem kezdték meg.
Varsó, október 1 A cseh- lengyel határon a helyzet Ismét nagyon kiéleződött. A Jengyel lakosság mindenütt nagy tüntetése, ket rendezett a csehországi lengyel kisebbségek érdekében, akiket a cseh hatóságok teljesen elnyomnak. A lengyelek a tessenl kerület vissza, csatolását ls követelik, ahol 200.000 lengyel szenved rabszolgaságban.
London, október 1 Az indiai északnyugati határon történt összeütközésnek hivatalos jelentés szerint öt halálos és hét súlyos sebesültje van angol részről. Miután a mohmond törzsek itt erő sebb szervezkedésre és mozgolódásra készültek, az angol hatóságok csapatokat küldtek ki. A nahakl szorosnál a törzs nagyobb ellenállást fejtett ki, az összeütközés heves volt és annak több áldozata is van
Gömbös ulban hazafelé
Berlin, október 1 Gömbös Gyula miniszterelnök kedden délután negyed 2. órakor három
motoros repülőgépen elindult Budn. pest felé. A miniszterelnököt a délutáni órákban várják Budapesten.\'
Kivégezték
Kiér Zoltán öoosét Moszkvában
Mos/.kva, október 1 Klár Zoltán főorvos testvéröc<sét, Klár Dezsőt a (;pu paiancsára Moszkvában kivégezték. ,Klá*r Dezső tavaly ment ki Mos/kváí>a, ahol élénk ellen-forradplmi/íevékenységet fejtett ki. Valószínűig ezért érte el a (iPU keze.
Megkezdték az Imperlal-ügy tárgyalását
A törvényszék kedden kezdte tárgyalni az ImpeHiíl részvénytársaság ismert ügyét. Az Impcriál ugyanis annakidején rosszabb minőségű olajat szállított a MAV-nak, mint amilyenre szerződésben kötelezte magát és ezzel kb. 7 800.000 pengő kárt okozott a MAV-nak. A törvényszék Salgó Imre, az Im|>erlál magvar vegyészeti igazga-tójávul az élen több tisztviselőt, valamint kél MAV műszaki tanácsost ls perbefogott csalás illetve megvesztegetés miatt. A tárgyalások előreláthatólag hetekig elhúzódnak.
mekben Isten akaratára emlékezz ! Ember, a gyermekben Kriszlus kér életet és könyörületet az embertől az élet számára ! Krisztus, aki az egyetlen ut, egyetlen Igazság és az örök élet. Ember, ha már a magad életét ne kiszálltad a világ fe.\'ett leselkedő rontásnak, - ébredj ! Gyér. meked van, mindnyájatoknak gyer-nrkcik vannak, az afrikai négernek csak ugy, mint a genfi nagyuraknak és a halál felé mrsirozó százezrek-
Ember, a gyermek az élet! És
Krisztus életet akar és békességet akar ezen a földön. Krisztus gyermekeket akar maga körül és nem romokat és nem hullahegyeket. ,
A katolikus egyház mcsszehungzó kiállása volt a budapesti nagygyűlés - az életért. Az emberért. A Teremtő akaratára való figyelmeztetés volt. Krisztus szava volt a háborgó tengerem. Az uj ember, a holnap sikoltása volt, aminek át kell csengenie a fegyverek rémületes za-ján és meg kell hasítani a tornyosuló viharfelhőket.
A szociális gondoskodásról, a felnőttek kenyeréről szóló pápai intelmek ulán logikus időrendben következett a katolikusság nagy meg. mozdulása a gyermekért. Kenyeret az apáknak, anyáknak, életet a gyer. meknek, holnapot az emberiség minden népének ! Ez az egyik ut. A másikon tankok és szuronyok és gáz... Az embernek választania kell. A katolikus egyház most odaállította Irányjelzőnek a gyermeket, hogy mutassa m g a világnak, merre van az Ut, az Igazság és az Élet. ,
o
...__zalai kozlonv_ .
Az NTE tisztújító közgyűlése
Nagyszabású jubiláris ünnepségekre készül az egylet
I
Huda peM I.
17.30 I.«senczl-Sch\\vciU»r Oszkár szalonzenekara. — 18 A rádió tárgy-Norsjálék húzása. 19 Vig György .suxotonozlk. — 10.30 Az Operaház előadásának közvetítése. .Farsangi lakodalom.» Vlgop*ra 3 felvonásban. Szövgét irta Vajda Kmő. Zenéjét szerezte ÍVjUUuí lide. — Az I. felv. után kb. 20.35 Ilirek. — A U. felv. után kb. 21.50 HirCk, Ulőjrtrásjelcnlés. — A III. felv, után kb. 22.35 Cigányzene. — Köz-ben 23.10 Vietor Hugó et la Ilongrie. (Dr. lückhardt Si\\ndor.) - 0.05 Hirek.
Brnéf* !»•
17.25 Mezőgazdasági félóra. — 18.05 —18.50 Ijosonczi-Schweitzer Oszkár szalonzenekara. — 18.55 Csángó sorsok1, csángó képek. (Lükó Gálwr.) - 10.05 ökorl ós újkori sportszavak. (Kallós Iíde.) — 20.10-21.05 Hanglemezek. — 21.10 Hli«k.
Bém.
17.30 llallcr Adolf zongorázik. — 20 Hádiózenekar. — 22.10 Schubert: C-dur \\onósötös. — 23.20—1 Tánczene.
— SchüU kabát fogalom, mert saa-l>ása divatos, anyaga kiváló, ára p«-dig olcsó.
Fekete szempár
Rövid idő alatt ez n harmadik film, amelyikben a francia Csörlős-, Harry Baur olyan alakítást ad, amely fiz állaglilmeken felüli nívón tuí ad értéket a filmnek. A Fekete szempár nfcm jó film, haucm több unnál: művészi film. A mese mai, nem is nagyon bonyolult, a mesében alig van annyi történés, mint a kalandorfilmek egyetlen méterében és mégis lenyűgözően érdekes és vonzó, meri a szereplök a legegyszerűbb mozdulatot is művészien játszák meg. Aho. gyan a lánya jövőjéért aggódó apa arcával Harry Baur leveli a kabát-ját, ez a mindennupi mozdulat any-nyit mond, hogy az irónuk oldulakra volna szüksége ehhez és okkor is szürke, egyhangú maradna. Harry Baur minden mozdulatában élet és erő van. ősi, szuggesztív, művészi erő. Partnerei: Simoné Simon éa Jean May, a szerelemre vágyó fiatal lány és a félszeg szerelmes zongora tanár szerepében adnak méltó Igeretet Harry Baur játékának. Tour-janszky rendezése finom, nem nagy rendezői fogásokkal, hanem művészi hatásokkal dolgozik. Méltó előző filmjéhez, a Moszkvai éjszakákhoz. A kísérő zene jó, csak a bala-lajkás hangulat egy kicsit sok. Tour-janszky ugylátszik szereti és azt n« alcímmel próbálja magyarázni. A cigány magyarnótájára alig lehet ráismerni. A film egyébként igaz művészi értékével megérdemli a sikert. i
.T*
A tagok impozáns érdeklődése m \'llett tartotta meg n Nagykanizsai
Torna Eggylct vasárnap délelőtt a városház dísztermében 69. évi tisztújító közgyűlését. Több mint 100 ta^ vett részt a közgyűlés m, melyet dr. Krátky István polgármester, el] nök magas szárnyalású beszéddel nyitott meg, hosszan foglalkozván azokkal a kötelezettségekkel, melye-ket a hatalmas mult s az 1936-os jubiláris esztendő ró az egyletre; megemlékezett tiszttársai lelkes és fáradságot nem Ismerő munkájáról is különösen kiemelvén dr. Vit Fe» renc és dr. Berke József érdemeli, akiknek vezetése alatt a torna és az uszó szakosztály élete hatalmas fel. lendülésnek indult.
Az elnök megnyi\'ó beszédét sokszor szaki otta meg a tagok helyeslése. A felesleget kimutató zárszá* madás, majd a költségvetés letárgyalása után kimondották, hogy 1936-ban méltó ünnepségekkel és versenyek sorozatával ülik meg nz egylet 70 éves jubileumát. JanűŐr 11-én nagyszabású műsoros tánc cstéllyel nyitják meg a jubiláris esztendőt, a díszközgyűlés és a versenyek előkészitéséne pedig négy tagu bizottságot küldtek ki. öröm-mii vették tudomásul, hogy a Torna és az Uszó Szövetségek máris ígéretet tettek a magyar válogatottak szerepeltetésére.
A tisztújítás során a következő tisztikart választották meg : Elnök • dr. Krátky Istvájí. Társelnökök: Kelemen Ferencfés dr. Thol\\yay Zsigmond. Alelnökök : Magas Mihály, Balog Dezső és dr. Potfyondy József. Főtitkár: dr. Vlt Ferenc. Titkár: Lampert Imre. Főpénztá-ros: Posztl Ernő. Pénztáros: Schultz Mihály, Főellenőr : dr. Mohos József. Ellenőrök: Hetesy János és Hoffer Viktor. Jegyzők : dr, Zinnemann János és Ozorai Fe^
renc. Sznkoszály ebiökök : Torna: vitéz Tnmásfalvy Jenő, futbtill : dr. Hoffmannn János, atlétika: Deák, János, tennisz: Jelllnek Miklós, birkózó: Mejzger István, uszó: Krátky György. Torna művezető : dr. Vit Ferenc. Futballintéző: Kasztl Árpád, Atlétika, torna .tonnlsz és úszószakosztályok intézői: dr. Paizs Ferenc, dr. Eichner Árpád, Lehoczky Ferenc, illetve dr. Berke József. A gazdasági és vigalmi bizottság elnöke Singer Sándor, Illetve Vécscy Barnabás. A választmány tagjai: -Babits Lajos, Bendefl Béla, dr. Berlin József, Czulek József, Dezső Jó. zsef, Fiain Antid, Gábor Ernő, dr. Hegyi Lajos, Koilnríls Géza, dr. Ku-hár Ottó, Lázár Arthur, Makoviczky Gyula, PsUcsics Ferenc, dr. Petrles József, Polgár László, Reisch Béla, Seress László, Schnitzer Géza, Ste:n Ix\'rge&^Gyula, Strasser József, Szenté János, Teutsch Gusztáv, Ti-bolt Lajos és Vecsera Antal. i
A tisztválasztás után dr. Krátky István elnök üdvözölte az uj tisztikart, majd meleg szavakkal emléke, zejt meg lapunkról. A Zalai Közlöny hasábjain, - mondta — a spori ügyo mindig támogatásra talárt, az NTE pedig tárgyilagos kritikákban részosült. A közgyűlés a Zalai Közlöny éltetésével ért véget.
A gyomorfájás, gyomornyomás, bélsárpangás, aijiasi férböség, nagyfokú erjedís, róisi \'einé«té«, fehér nyelvlepedék, kibullBág, fülzúgás, halvány src>iin, migrén, kelvetlen-tég a természetes „Ferenc József" keserűvíz hásználati állal igen tok esclb.\'n hamarosan elmu\'lk.
- . B«lor»í»4rféf nem #ond! Teljea berendezéseket rendkívül előnyös réez-lett Ize lésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. Kopitcln butoráruház, Hoctbj Ulklón-ut 4.
—_1S35. oiiób* 2
„Furcsa madár
a szerelem...« Két hóiafl Ismeretséggel ketftolk, káron kónipt fofhixial végsMlk
Fehérkalapos, zöldkabá:os, feketehajú, 20 év körüli leány érdeklődik a törvényszék teremóráuéi
- Kérem, nem ide Szól az idézésem, de azt mondják, itt lesz a tárgyalás.
- Hogy hívják ?
- Peli Franciska.
- Melyik ügyben ?
- A Szummer-űgyben.
- Maga a menyasszonya, ugye ?
- Ugyan kérem, csak az a menyasszony, akit eljegyeztek. Én nem vagyok a menyasszonya...
Majd kisvártatva hozzáteszi:
- Mondja, hol lehetne visszavonni a feljelentést ? Én tudniillik nem ki. vánom már, hogy megbüntessék. Az anyja ugyanis megfizet mindent. Meg nem is ugy lopta ki !a zálogcédulákat a retikülömből. Én adtam neki, hogy váltsa ki. ,
- Hát ez aligha segít rajt, mert hivatulból üldözendő. Meg már egyszer ült is nyote^ hónapnot lopáséri, sőt azonkívül is volt büntetve. De mindenesetre enyhíti a bűik tetést, ha maga nem kívánja a megbüntetését. Mióta ismeri Szummert ?
- Két hónapja...
- És már a menyasszonya ?
- Mondtam, hogy nem vagyok a menyasszonya 1 |
- De ő tegnap azt vallotat, hogy ha kiszabadul, összekelnek.
- Szó som lehet róla. Eaekután különösen nem. ,
A beszélgetés megszakadt, szuronyos fegyőr hozza a két nappal ez\\ előtt őrizetbe vett Szummer Gyula 24 éves nagykanizsai szabósegédet. Mint már egy rendőrségi hlrbed megírtuk, Szummer kilopta Peti Franciska retlküljéből unnak zálog* céduláit és azt eladta két pesti ügynöknek. A leány feljelentést tett s miután Szummer büntetett előéletű, a kapitányság átadta az ügyet aa ügyészségnek, ahol gyorsított eljárással azonnal a bíróság elé került. Előző nap délután már kihull-gatták Szummert, de akkor a leány nem volt jelen, ugy hogy mostanra beidézték őt Is. Szummer első kihallgatásakor bevallotta, hogy egyik augusztusi este menyasszonyával egy Erzsébet-téri padon illek, ö kezében volt a leány retikülje és ö klvett belőle 6 zálogcédulát. Ké. söbb cigaretta-vásárlás ürügye ulatt elment és a zálogcédulákat hazavitte. A leány csak a kapuban vette észre, hogy hiányzanak á zálogcédulái. Kérdezte is Szummert rögtön, az be is vallotta, de azzal, hogy most nincsenek nála a cédulák, azonban majd kiváltja az ékszereket.
Napok multával a leány édesauyJ jávai éjjel fél 12 órakor elment hozzá és kérték a zálogcédulát vagy az ékszereket. Szummer mindig csak Ígérgetett, végül bevallotta, hogy a ?álogcédulát már eladta. Erre a leány, édesanyaja unszolásáru, meg. tette a feljelentést udvarlója ellen. Most a főtárgyaláson azonban érdekes fordulat állt be.
Még a tárgyalás mekejedése előtt
Legsziebb szövetek, bársonyok, selymek, szőrmék, dus választékban
Kész kabátok legujább
divat szerint
S
INGER DIVATÁRUHÁZ
Alapítás: 1860.
Legújabb őszi és téli divatáruk megérkeztek
Női pongyolák és svájci alsónemflek
Boykabátok gyermekrnhák
Esóköpenyek esőgallérok
Szomolányi áruháziban
6. r. b. harisnyák
DelKi olpék
1935. oUtdber 2
ZALAI KÖZLÖNY
S
Így szól Szummer Makáry bíróhoz :
- Nagyságos elnök ur, megtisztelem, de még tárgyalás előtt közölni akarom elnök úrral, hogy -visszavonom az ügyemet!
A kérdő tekintetekre megmagyarázza, hogy az eddigi vallomásait akarja visszavonni. Erre azonban csak tárgyalás alatt kerül sor. Mindenekelőtt előrebocsátja, hogy most fog igazat mondani, eddig csak húzni akarta az ügyet, most már látja, hogy nincs kiút, hát bevall mindent- 1
- A zálogcédulákat nem adtam el, - kezdi uj vallomását - azokat édesanyámmal együtt kiváltottuk. Az ékszerek megvannak hiány nélkül. Pesten a nővéremnél.
A vallomás sániit, a kérdésekre akadozva felel a szerelmes szabósegéd. Nincs más hátra, mint kihallgatni a nővérét. Ez ellen Szum* nrr kézzel lábbal tiltakozik. Látszik vallomásán, hogy mindenáron sza-badlábra akar kerülni. Kéri Is az ügyészt, hogy engedje szabadon, fogadkozik, hogy két nap alatt rendbehozza az ügyet.
Ezt azonban nem lehet és a fog-házőr máris kezére csatolja a bilincset, hogy visszavezesse a fogházba Már az ajtóban áll Szummer, a mikor visszajön, hogy ö szerelné, ha Ítéletet mondanának felette. Megmagyarázzák neki, hogy nem lehet, mert a Pesten lévő nővérét kikeli hallgatni, hogy valóban; náh? vannak-e az ékszerek. Szummer ekkor kivágja :
- Hát akkor meggondol hun, méf is csak ugy igaz, ahogy először mondtam. Nincsenek meg az ékszerek, a zálogcédulákat eladtum !
Kihallgatják a leányt is. A legnagyobb meglepetésre a vádlott menyasszonyának vallja magát, sőt | kijelenti, hogy a zálogcédulákat is ő ad la a fiatalembernek. A helyzet annyira fordul, hogy az ügyész figyelmezteti a leányt, hogy kényte* len lesz bűnpártolásért ellene is dat emelni, ha igy beszél. A sérelmes szabósegéd 5 percenként módosítja vallomását. A leány mindenkor megerősíti. A fiu »a legszigorúbb eljárást* kéri, ha nvst nem mond igazat - és 5 perc {tnulvü máé mást mond.
Már ismét be akarja az elnök rekeszteni a tárgyalást, amikor a fiu, látva u szabadulás kilátástalanságát, - vall. Mostmár bevall mindent. Lopta a zálogcédulát, eladta, az ékszerek nincsenek meg. A leány nem kéri a fiu megbüntetését, mert a 110 pengő értékű ékszereket a ílu édesanyja megtéríti.
ítélet: sikkasztás miatt 3 hónapi fogház. A fiu megnyugszik, de pár siót akar váltani menyasszonyával. Az ügyész megengedi és a fiu "karonfogva menyasszonyát, vinné is kifelé, ha a fogházőr meg nem állítaná. Nehezen érti meg, hogy a beszélgetésnek a fegyőr flllehullatá-ra kell lefolyni.
Suttogás... aztán kéthómapi is nwretség után három hónapra egyedül marad a menyasszony...
BUT0RSEL9EM

ttv
szinpompís választékban

OH

s<>
rtVotv
-nél
U] vezetőséget választott a nagykanizsai Zrínyi Torna Egylet
A ZTE 13-ik évének beszámolója az évi közgyűlésen
Tizenhárom év... Ennyit élt máig a nagykanizsai Zrínyi Torna Egylet. És az idén. a Í3-ik évben halálhírét költötték. Azért lesz nagyon hossza életű. Mert a ZTE-nek esze ágában sincs meghalni. Aki olt voU az évi közgyűlésén és végighallgatta az évi beszámolót, annak az voU az érzése, hogy ebben az egyesületben a sport kultuszán túlmenően is nagy energiák feszülnek, forrunk, dolgoznak, .csak éppen hogy a szervezés és vele összc-fügjjésben az anyagi alájok kiépitésp volt hiányos. A gondolat életereje azonban, amit a ZTE képvisel, átlendítette az egyesületet a nehézségeken s most már uj lelkesedéssel, ul lenni-ukarással vértezve indul tovább.
A közgyűlés a Katolikus Legényegylet dísztermében . volt. Gazdag Ferenc püspöki tanácsos, a ZTE mull évi elnöke nyitotta meg a néjtfs közgyűlést, melyen jelen voU a honvéd-tisztikar élén- I\'aiagh .Gyula ezredessel, ott vo\'t dr. Hegyi Lajos íőjcgyzö és az egyesület többi polgári vezető-
tagjai.
Szathmáry Béla £vj jelentése több volt a jablonos beszámolónál. Emelkedett ..program volt, hittevés és a holnap célkitűzése. OdvózölU a jubiláló NTE-t, az idén porondra lépett Vasutas Sportegyletet és , meleg köszönetet mondott a Schütz-serleg adományozásáért, amelyet a 70
é\\es fennállásának emlékérv és a nemes sport-vetélkedés istápolására ala.
piloliak.
A gazdasági válság — hol nem ta-lálkozuuk és meddig találkozunk még ezzel m szóval 1 — nehéz próbák elé állította a ZTE-t is. Az ország csaknem minden városában éhezik mja a sjxjrt-egyesületek a város anyagi támogatását, ami nélkül nincs is ma intenzív s|ortélet. Némi anyagi támogatást kér tehát a ZTE Nagykanizsa várostól, aminek megadása különösen most lenne aktuális, amikor a kanizsai sportolók elért eredményeik alapján előkelő helyet foglaltak cl az ország vidéki sportegyesületei sorában és csak az anyagiak hiányoznak qhhoz, hogy kimagasló eredményeket mutathassanak fel.
A város közönsége egyes sj>ortágak-kal szemben teljes részvétlenséget mutat. A ZTE által rendezett dunántúli atlétikai versenyen annyi néző \'^m volt, hogy a belépődíjakból a nyomtatvány-költséget futották volna.
A ZTE mégsem csügged. Biztos házi-okon nyugszik és megszűnéséről szó f.em lehet, A tábor kicsiny, de mindenképpen kitart és minden eszközzel, amennyire anyagi ereje Is engedi, támogatja a. Zrínyi-gondolatot.
Az atlétikai szakosztálynak 25 atlé-it.ija van Szépudvary László tanító á vezetőjük. Rendeztek kerületi versenyt, résztvettek a megyei bajnokságban. Két első, 11 második és 9 harmadik helyezést értek el.
A labdarugó szakosztály 3 éves csa-
pata az I. osztály 4-ik helyére került, egy pont választotta ei a bajnoki csapattól. Megnyerte a Schütz-kupát. Vezetőjük örményi Zpltán és Benkő intéző. Nagyon érzi a csapat az anyagiak hiányát. Itthon nem támogatja a közönség T<el!ő mértéiben, ha meg vklékro mennek, spórolósán kell menniük, amivel vele jár, hogy fáradtan kelt klállniuk.
A tennlsz szakosztály Szathmáry Béla vezetésével nagyszerűen működik. A déli kerület 7 bajnokságából négyet a ZTE tenniszező hoztak el Pécsről. A helyi vándorserleget is megnyerték, ezidén már örök tulajdonul.
A korcsolva-szakosztály jégpályáját Szathmáry Béla szinte a semmiből teremtette elő. i
A női tornász-sZakosztály Hámory Lilly vezetésével\' első évét abszolvált", sokeredmény biztos ígéretével. A Jérfi loma-szakosztály Horváth Béla tanár vezetésével újból sok dicsőséget hozott a ZTE színeinek és bekerült a MOTESz II. osztályába.
Az ökölvívó szakosztály dr. Ilajdu György és Sípos La\'usch István Vezetésével a ievente ökölvivőkkai kar-ól Ive szorgalmasan dolgozott egész éven át.
Az uszó szakosztály Szilágyi György vezetésével egyre fokozódó érdeklődés mellett egyre jelentékenyebb tcljesltmé-nyaket ért el.
Somogyi Imre beterjesztette a nén£* tári jelentést. így kezdődött: .múltévi maradvány 5 r^prugő 6 ftttér.,.> A várostól 180, a megyétől 30 pengőt, tagdijakból 708 pengőt, a-\'tisztikar külön adományaiból 359 pengőt vett bo a ZTE az elmúlt év alatt. A kiadás 1162 pengő volt.
Az uj tisztikar megválasztása következett. Alapszabály szerint az idén a honvéd tisztikarból kellett elnököt delegálni. Az uj áHomásjjarnncsnokra B^ett a választás, aki azt el is fogadta. A ZTE tisztikara az uj választás után:
Dlsuelnök: vitéz Ránky József, elnök: Paragh Gyula ezredes, társelnökök: vitéz Bentzik Lajos, Gazdag Ferenc, dr. Hegyi Lajos, vitéz Tamás-fa] vy Jenő.
Alelnökök: Bremser GuSztáv, Horváth Olivér, dr. pajzs Elemér, Reisch Béla, Solymosi László, vitéz Somos-kéry Ernő.
Választmány: dr. Arató Antal, Bar-barits I^ajos, Baán Jenő, dr. Iinrefi László, dr. Fülöp György, Györkös Rezső, Golenszky Ferenc, dr. Horváth P. Athanáz, Horváth László, dr. JandI Jenő, Keserű István, Németh Elemér, Örményi Zoltán, Paraghy Sándor, Papp Oszkár, Simon József, Tibal Sándor, Tűt tő Jenő, Várad 1 István, dr. Varga István, dr. Zarubay leránt. Titkár: nemes Breuer Pál, jegyző: Szépudvary László, pénztáros: Somogyi Imre, ei-lenőr: Kovács Illés és vitéz Tóth Béla, ügyész: dr. Sallér István, propaganda bizottság: Lukács József és Gráf Ernő, számvizsgáló bizottság: Filó Ferenc és Serényi Sándor. A labdarugó szakosztály vezetője: Gazdag Ferenc, a többi szakosztályok vezetésében nom t\'rtént változás. , \' «
Az uj elnököt Gazdag Fnionc püspöki tanácsos köszöntőt!0, majd Paragh Gyula elfoglalta az elnöki széket és székfoglalójáén az eddigi magvar szellemben való előrehaladás mellett tett hitet lelkes óvácló közben.
Az indítványok f*>rán dr. Krátky István polgármestert dlsztag^ i választották. A tagdíjat évi 2 pengőről 3 pengőre emelték. Elhatározták a lövész-szakosztály megszervezését.
szőrmék, férfi szövetek, szőnyegek
legolcsóbb bevásárlási forrás
Crolenszky Ferenc divatüzlet
ZALAI KÖZLÖNY
1935. október 10.
SZŐRMÉK SZÖVETEK
a divat vezető újdonságai, legnagyobb választékban kaphatók
Kirsctiner Mór Máruháztibnn.
A közönség és a Virágos Nagykanizsa pályázata
Igen tisztelt Szerkesztő Ur, kérem a következő soraim közzétételét:
Mindenki a legnagyobb örömmel csatlakozott a Virágos Kanizsa akcióhoz, mindenki igyekezjeit egymásra licitálni a virágok ápolásában, ablakok felvlrágozásában. Nem csak a kitűzött jutalom ösztökélte az embereket, hanem a virágok és a város iránti szeretet is. Kellemetlenül hatott azonban, hogy amikor a bíráló bizottság végigment a város fő utvonalain és megtekintette a virágos ablakokat, hogy megtegye a jutalmazásokra vonatkozó javaslatát a polgármesternek, akkor olyan ab. lakokat is javasoltak kitüntetésre, q melyeknél sokkal szebbek is voltak, így például tudunk arról, hogy olyan is kapott virágjutalmat, aki* nek az ablakában egy ugorkás üveg volt. Tény. Viszont volt sok olyan virágos ablak, balkon, amelyet meg sem emli\'.ettek.
Nem rekrimináljuk most már a dolgot, do amikor ismét szóba kerül majd a Virágos Nagykanizsa folytatása, a bírálóbizottságnak körültekintőbbnek kell lennie. Az lenne a kanizsai közönség kívánsága, hogy a jövől>en foglaljon helyet a bírálóbizottságban a polgármester ur la és egészítsék ki a bizottságot nem hivatalos szakértőkkel.
Kérjük soraink szives közzétételét annál is inkább, mert ez nem csak a mi véleményünk, hanem sok kanizsai polgáré, akiknek nem szabad elvenni a kedvét a virágzásban való további részvételtől. Vagyok a Főszerkesztő Urnák tisztelő híve : aláírá*.
Aranyérnél é« az ezzel járó béldugulás, végbélrepedés, kelés, terhes vizelési Inger, májduzzadleág, derékfájás, mellszoru\'á*, szívdobogás és szédülés! rohamok esetén a természetes „Ferenc József" keserűvíz használata csakhamar kellemes meg könsyebbOlést eredményez.
— Spertniháru alkalma* 140 cm. széles gy»pju férfUróvet métere penuő 3.50 Schütrnél.
Egy tizenhatéves leány halála a mezei dűlőúton
Letenye, október 1 (Saját tudósítónktól) Az egyed-utal határban serényen folyik az őszi betakarulás. Künn a mezőn dolgozott Kiss János egyedutal gazdának 16 éves, Annus nevü leánya is. A leány az édesapja földecskéjén a tök-termést 6zedte össze és sze-kérre rakla. Mikor egy egész kocsi-rakományra valót felrakott, maga is felmászott a szekérre és elindult hazafelé. Útközben a göröngyös,
kerekektől kivagdalt mezei dűlőúton megzökkent a szekér és egy tök legurult az útra. Kiss Annus leugrott a szekérről, fel akarta venni a tököt, de h leány olyan szerencsétlenül esett le, hogy a kerekek alá keveredett. A kerekek keresztül mentek a testén. A szerencsétlen leány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy mire székeire telték és beértek vele az orvoshoz, meghalt.
A keszthelyi evangelikus templom tolvajának kalandos pályafutása
Hamisított ajánlólevéllel férkőzött mindenhol az evangelikus lelkészek barátságába
A törvényszéki tanács, asztalán teáscsészék, tányérak, ezüst evőeszközök. Pedig nem uzsonnára készülnek, hanem törvényszéki tárgyalásra. Lopott holmik ezek mind, amiket Szűcs Ferenc gyűjtött össze magának vándorutján. Szűcs nem ismeretlen a törvényszék előtt, de olvasóink is emlékeznek rá. ö a keszthelyi álcserkésztiszt, aki kifosztotta az evangélikus templom perselyét. De ezenkivül más lopások is terhelik lelkét.
22 éves, Jólöltözött fiatalember Szűcs. Mindent bevall. Orosházi születésű, már négyszer volt büntetve lopás és csalásért, összesen 13 hónapot ült az ország különböző fogházaiban. Elmondja, hogy tulajdonképpen kőmüvessegéd, de képekkel járja az országba Két évvel ezelőtt Kanizsán is megfordult, de saját bevallása szerint Itt jól viselte magát. A nyáron a Balaton-vidéket
iárla és ott követett el egypár esetet.
Julius 12-én Akaiiban járt az Igazságügyi Tisztviselők Üdülőházában, ahol szintén festményeket, ajánlói* megvételre. Ott ebédelt és emlékül magával vitte az alpakka evőeszközöket. Később egy ajánlólevelet hamisított, amivel az evangelikus leU készeket látogatta meg. Székesfehér; váron Iványl Kamii ev. lelkészhez állított be, aki az ajánlólevél alapján szállást adott neki az evangelb kus ház tanácsterméb:n. Szűcs emlékül innét is elvitt hat teáscsészét aljával együtt. Ezek az Evangellkuö Nőegylet tulajdonai voltak. Keszthelyen szintén az evangélikus lelkészeknél járt, de itt a eimplom perselyét fcszltetet fel és onnan vitt el 7 pengő aprópénzt. Szűcs ország-jártában egy emlékkönyvet Is fel fekletett és minden lekéss/el szives vendéglátó sorokat Íratott ba. Az az
Városi Mozgó. Okt. 1-2, kedden, >zerdán.
Rendkívüli •Ifiadási Budapesttel egyidöben I Harry Baur legújabb Hímje, Tourjansrky rendezésében:
FEKETE SZEMPÁR
Témája j a mai lányok problémája, története minden szDIÓt érdekel. Főszereplők Harry Baur, Simoné Simon, Jean May.
Naponta három előadás: 5, 7 és 9 órakor. Az 5 órai előadások fillére* helyárakkal I
emlékkönyv is ott fekszik a bíróság előtt, a vádlott 180 pengőt tartal-mazó takarékkönyvével együtt, ami azonban »tiszta« pénz.
Szűcs nagyon becsületes vádlott. Olyan lopásokat Is bevall, amikre a sértettek nem is emlékeznek és amikről nem is tudnak. Többet azonban nem vállal el. így őt gyanúsították az egyik keszthelyi abalkon át történt ékszerlopással is, de Szűcs alibit Igazol. Mégis csak jó az jaz emlékkönyv ! Elmondja még, hogy eredetileg valóban próbaidős cser. kész\'iszt volt, de megvonták tőle az Igazolványt. ítélet előtt még beszédet intéz a bírósághoz és az ügyészhez, kéri, hogy alkalmazzák az enyhítő szakaszt és ne zárják be mögöt-te a börtönajtót, mert ha kikerül, becsületes ember akar lenni.
A tanács azonban a kérést nem vette figyelembe, mert tekintettel négyszeri büntetésére, az enyhítő szakoszt alkalmazni nem lehetett. Figyelemmel az enyhítő körülményekre, a lopásért és a csalásért csak kilenc hónapi Wrtönre Ítélték az országot járó képügynököt. Szűcs az Ítéletet szépen megköszönte és kérte az ügyészt, hogy ő Is nyugodjék bele. Cslllaghy főügyész mosolyogva bó\'ogat és ezael az Ítélet jog. erőssé vált.
Bányabeomlás Dorogon
A dorogi szénbányában bányabeomlás történt. A tárnában 15 muni kás dolgozott, 18-nak sikerült még kisebb-nagyobb sérülések árán kijutni, de kettőt, Kniebeiser Antal és Horváth Ferenc munkásokat a beomló szénfal halálra zúzta.
ID<3
Hőcsökkenés!
Prognózis: Élénk nyugati szél, felhősödés néhány helyen, lóként ■ Dunántul északi részein eső, réhol esetleg zivatar. A hőmérséklet nyugatról csőkken.
N.ptir: Október 2. szerda. Rom. kat Őrzőangyal. Protestáns Petra. Izraelita Tisrl hó 5.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó
napban u .Fekete sas. gyógyszert.!\' I-\'ő-ut 0. ii a kiskanizaai gyógyKrciUr-
— Dlt*l«i feliámemó aelymek ái Jiyjsmn kelniik most érkeztet Singé\' Divatáru házba.
Magyar perszsa-sszönyegek, sr
Torontáli ágyelök, átvetök Bouclée ebédlő és futószzönyeoek
Kirschner Mór Divatáruházában.
1035. október 2
i
zalai közlöny
Részletes jelentés a Zrínyi szekszárdi győzelméről
Nagykanizsai ZTE-Tolnavármegyel SE 3:1* (1:1)
Végre örömmel jelenthetünk vala mit. Győztünk! Gy(óztek_n már clparen-tált kanizsai csaltok. A Zrinyi idegenben győzte le u merészen eLőreszö-kő TSE-t, mig az NTE Ittlion móri súlyos N-ciiGjégct a .mximlus. Mányokra.
Gyönyörű fegyvertények ezek, do szűkség is \\olt rájuk. f.ppcn az utolsó óra volt cz s kellett is, hogy magukra találjanak csapataink, m^rt különl>eii összetörte volna őket a sok balsiker.
Nó, d« liogy is volt csak?
Egyesületünk lelkes vezetőség — élén Gazdag Ferenc püspöki. tanácsossal — költséget nem kiméivé, mar szombaton elindította csapatát, hogy a döntő jelentőségű mérkőzésre pihenten állhassanak ki. A közel 350 km.-es utat két személyautón tették .meg.
Mintegy 500 főnyi közönség előtt a következőképpen állnak fel u csapatok:
TSE: Untos - Patakfalvy, Széllyes — Dolx>ly, Kovács, Link — Horváth, Gálv, Dóra, Hopp, Fekete.
NZTE: Pápai - IKke, Pőcze -Ködbaum, Babos, Wellák — Boda, Pum, Csöngey, IVíór, Flumboit.
Világos |>écsi biró sípjelére u TSE indítja el a tbtfrt mir.djárt támadást is vehetnek, de Főcze idejél>cii közbelép s nincs hiba. Rögtön utána ismét támadnak, még|je<li.{ oly erösen, hogy szinte megzavanodik a védelmünk s csupán szerencsének tudható be, hogy az .ói«g. Dóra laposan süvítő bombája kapu mellé jut. Csapuluukra nljg
__jehet ráismerni. Nincs egy egészséges
támadás, sőt még rúgás nem\'. A 6. |>erc-bcn indítjuk el az első komolyabb támadást s CsQngCy előreadott labdája Patakfalvy hátáról kornénv pattan kj. Boda i\\-eii ezt köZvot lenül a kapu elé; nem látunk semmit, csak két hosszú fütty jelzi, hogy gól. 1 :0-ra vezetünk. Hogy miként e«U ez a gól, azt talán Lantos kapus s^m tudnA megmondani, mi nem láttunk semmit, mert annyian voltak a kapu előtt, l»ogy a gólt észre sem vettük. A gólra ismét támadással felelünk do a védők ügyeik s Milónősen Szellyes ügyesen rom-
f\\ ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
A ,24)
mwAmrrv

Hodor vállat vont és mosolygott. Bánta is ő, akánnijt niond Rolla. Kis ideig még maradt, azután elment, mert Avarral és Kovácscsal megbeszélték, hogy együtt vacsoráznak.
Az étteremben olyan feltűnően nézték Bodort, hogy már unta. Mikor cK.v nagyon kifestett, középkorú hölgy feléje mutatott és mosolyogva súgott valamit társnője fülébe, akkor halkan mondta a két tisztnek:
— Bocsássatok meg, de amint befejeztem a vacsorát, mennem kell, mert liangjegyeket Ígértem Tórókéknck és ínég le kell másolnom néhány Ivet.
— Ugyan, ne bolondozz! Megígértük ©gy gyönyörű hölgynek hogy be fogunk neki mutatni* legalább várd meg, rövidesen itt kell lennie.
— Nagyon sajnálom, de nem maradhatok, — jelentette ki Bodor határo-zoitan.
~ Ugy veszem észre, liogy te is megpörkölődtél Tórökéknél, — Jegyezte meg Kovács.
— Senki sem kerüli e» sorsát! — tette hozzá Avar. — De majd átesel ^ is ezen, tni^t Yplamqapyien, Azután
bolja szét a támadásokat. A 9. percben védőink hibájából- Dóra oko .un ugrik ki s hatalmas lövés-e _ szeren Cíénkre „ k«|)ufáról p:ittan vissza, innen már Pőcze továbbítja a mezőnybe. Jobbára a TSE támad s nem egyszer Pápai ügyessége akadályozza meg, hogy nincs gól. A 17. percben e Ql a kiegyenlítő gól, mikor is Kovács magasan eloreadotl labdájára kezeit felemelve ugrik Pőcze, mire a biró sípja hangzik s U-«s lesz belőle. (Ii >orok írója közvetlenül a kapu melleit állt s nem látott hendszet.) Amint már e/. szokás, a H-es rendeltetési keiyé.e jutott s igy 1 : i-re áll már az eiedméuy. Ettől fogva egészen a mérkőzés végéig nincs számottevő esemény. A TSE szemlátomást jobb nálunk, támad, védőink jdcgCven kapkodnak, általában véve csak esapko-dást látunk, inig csatárainknak semmi sem sikerül. Mindezt tetézi az is, hogy a fanatikus szekszárdi közönség durva kifeje/é akkel illeti cso^tunk^t s biztatja játékosait; «rugd agyon!. «M(,g ken lékelni a lo|.aszt!»
A szünetben «Sörös» (Varga, bvlé-zőnk lelki tanácsokkal látja el játékosainkat s derülten jelenti ki: «Nó fiuk még két gólt, azután a többit majd elintézi a rendőrség!. Boda helyet cserél Poőrral s megindul a\' második félidő. Ami most következik, az kárpótol bennünket az első félidő
meglehetősen gyatra játékáért. Egymás után vezetjük a szebbnél-szebb támadásokat. Csak ugy t»attogna,k a lövések s nem egy esetben j.nár-már beijnt Is látjuk a liil)dát, de Lantos bravúrosan véd. Boda és Poór ogymás után adják |>e a szebbné!-vzebl> íalxlál^U s. Széllyes bal bekknek tudható be; hogy nincs gólózöu. Poór a .Négus,. mint ahogy a szekszárdiak is nevezték, mint egy vad al»e>szin száguld a i>alszélen, leráz magáról két-három embert js s lövés, szerű l>eadásai hajszálnyira kerülik (psak el a kfiput. A TSE csak itt-ott jön lel, de próbálkozásaik elukaidnak jól helyezkedő védelmünkön. Különben is a kopasz (Ködbaum) feje annyira bevilágítja a már-már besötétedő küzí-döierct, liogy védelmünk mindent észrevesz s idejében közl>clép. A 23. pereljen esik a vezető gólunk. A «Né^us» beadá>a Csöngeytöl Púmhoz jut, aki nem késlelkedik s hatahnas lövése máris a. hálóban táncol. Nagy gól volt. Ugy látszik teljesen magára talált csapatunk, mert gyönyörű támadásainkat csak durvasággal tudják megállítani. Mégis gólt szerzünk. Ismét a «Négus» rohamoz. Hosszú beadása Csöngey elé esik, aki hatalmas lövést ereszt meg, mely Patakfalvy vállán Irányt változtatva a bal saruk helyett a jobb sarokba pCrdúl. 3 : l-re vezetünk.
A gól felrázza kissé a TSE-t s két Ízben is feljönnek, de védelmünk most már holtbiztos. Dóra próbálkozik méjj egyszer, lő is egy nagyol, do •szerencsénkre nincsen szerencséje.> M^jd Horváth lő szépen, de Pápai gyönyörűen védi. Már-már egészen besötétedik, mikor Világos biró a mérkőzés végét jelzi.
•Sörös. intézőnk tanácsára a mérkőzés végén háromszoros éljent kiáltottunk a játékosait durvaságra biz-
Cok pénzt lakarit meg, ha sorsjegyét III ^ nem idegenből, hanem Hslybsn vásárolja Ili
IHILHOFFER KÁLMÁN
fóáruaMnál, Cengery-ul 5., ahol a nyereményeit el asonnal kifizetik.
Főnyeremény axerencaé* esetben IN^I P ti még aUmos nagy nyeremény
Sorsjegyek: nyolcad 3, negyed 6, lil 12, egéiz 24 pengő. Húzta október M. ém 91-én.
megérkeztek
és nagy vMaaztékban kaphatók
MlnJeo uilara vallót úllUlenul megtanítok a l«íJlr«tf>Mb(i fazonú pulloverek éa koaztflmOk kő-léiére és horgoltUrs.
ELITE Milmoiki maion
3371 Sehwiltitr Kálmánná.
tutó szekszárdi közönségnek, ami nagyon meglepte őket.
A csapat s egyben a mezőny legjobbja Kopasz .(Kődl>auni) vpll, «kl higgadt hi okos játékával — külónösCn az első félidőben — főerössege volt csapatunknak. Pápai .jól végezte feladatát. PöczC—Beke iJekkpár >»z első félidőt kivéve, elfogadhatót nyujtwtU\'k, mlg halfforunkban Babos teljesen eltűnt, osupán a mérkőzés vége felé láttuk a régiünk. Weliák mint liulf bevált s láiuadó játékával ojfyn egy veszélyes helyzetet teremtett csatáraink részére. A csatársornak a «N\'égu.s» (Poór) volt IcgJgiUsíibb enyhére, aki ugy száguldott n balszélen, mintha sohasem akarna megállni. Szép be* adásai nagyon sok dolgot szereztek a szcksziirdi védelemnek. í»um a második lélidőben Jött csak bele. Mintagóljí dicséretére válik. Csöngey forjnán alul játszott, látszik, hogy nincs tréningje. Boda és Fluiubort a, tőlük megszokott formában látták el tisztségüket.
A TSE-ből az őieg Dóra okosan Irányította csapatát s a legtöbb veszélyt ő csinálta. A védelemben Széllyes volt az, aki a nagyobb számú \\erewéget megakadályozta. A többiek jobbáru durvaságukkal tűntek kl, különösen o második félidőben, mikor már látták, hogy minden hiába.
Világos biró meglehetősen «sötéten, vezette a mindvégig izgalmas mérkőzést.
A győzelmet a csapat külön meg-táviralozta s egylyen köszöntötte vj szakosztályvezetőjét, Gazdag Ferenc püspöki tanácsost.
Este 8 órakor, eltelve a jövőbe vetett bizalommal, jó szekszárdi ürmös tel és bikavénei s megtöltött üvegekkel, hazaindult a, dolgát jólyégzett csflpat.
Mwre*
széj^en férjliez megy ahhoz • bolondul gazdag |»cakosl»oz és akkor már nem is lesz érdekes.
J.\'odor odaintette a pincért, fizetett és elbúcsúzott bajtársaitól. Volt odahaza egy némahcgcdüje, melynek kellemes tiszta, végtelenül halk hangját nagyon szerette. Amikor hazaéri, uzt vette a kezébe és elkezdett Játszani. Ilyenkor azt húzta, amit a hangulata diktált. Improviftáll. Tréfált, sirt, panaszkodott, fuvolázott, trombitált, tá-rogatózoll, dobolt a hegedűn éi megközelítette uzokat az érzése*, amelyeket részben nem voít kinek elmondania, részben nem i» tudóit volna szavakkal megközelíteni. Ugy érezte, hogy csuk egy szerelem lángolt fel ezen a bolygón, mióta a nap süt és az az övé. Az ablaknál állt, a csillagokat nézte és Bolla ragyogó szemére gondolt... Még egyszer felbúgott ha\'" kan, melegen két Jiur együttes dala, ugy mintha a szivén húzta volna a vonót, azután keresztelte karját és megfordult.
Két ismeretlen tiszt állt oz aljéban. Alaoony, szőke hadnagy és tagbaszakadt, magas, zuávképü főhadnagy. Bemutatkoztak. Báró Bács és a baiagaj herceg, az ezred garabonciásai voltuk.
— Szervusz, pajtás! Azért jöttünk, hogy megismerjünk! — szólt az ójlás Bács és magához ölelte a hadnagyot, azután felemelte és az arcába nézett. — Olyan vagy, mint egy .bakfis! Ki hinné, hogy hajnali mulatság után vivóbajnokokat reggelizel? Hoztunk magunkkal egy kis társaságot. A taliga lent áU, elgurulunk pádíedelcs vis-
kónkba, oszt\' megízlelünk egy kis kar-cost, hu ugyan nem derogál egy ilyerf hősnek velünk komázni?
Bodor már sokat hallott a j^éí tisztről és örült, liogy megismerte őket, Sokut kószáltak külföjdön, nagyon gazdagok voltak, szórták a pénzt. Min-(H\'nklhcz szívélyesek, udvariasak Vol lak, de mugánmulatságalkba csak kivételeseket vettek lie. S mig Bodor örömében kissé zavarodottan nézte őket, Bács fejébe nyomta sapkáját, markába udta kardját, azután nevetve mondta;
— Na, gyere, buba!
Beszálltak u nyolc hengeres versenykocsit és néhány p«rc múlva i»ark-kal körülvett márváuyvlskó előtt állt kueg a kocsi. Míg felmentek, térdharis-nyás lukájok álltak sorfaluj. a teremig, uielynek óriási ublakai alatt sebes todru folyó örvénylett.
Dlv.es asztalfőn klasszikus arcú altábornagy ült, mellette az elbájolóan szép altáboruagyné.
— Jél Én azt hittem, hogy paga valami ifjú góüát! - kiáltott fel a ke-gyelmesasszony csodálkozva.
A kegyelmes ur szívélyesen nyújtotta neki kézét. Majd Karvaly államtitkárnak mutatták b«. Az államtitkárit, egy vézna, betegesnek látszó Msz-szony kicsinylő mosollyal nézett rajta végig és csak ujja hegyét nyújtotta feléje. Dc leánya, a cigányosan barna, lobogószemü ZsuZsa nem volt egy véleményen anyjával és maga mellé ültette. Igaz, liogy a szép lányt a férfiak ki nem állhatták gúnyolódó modoráét és u*wt óswjcsugtak, boy A v*vó-
.bajnokkal könnyű voU a hadnagyiak, de Zsuzsa majd kikészíti.
— No, ifjú spadassln, most mutassa meg, liogy nem ijed meg oz ár-nyjékátííl! — szólt hozzá Zsuzsa kihívóan. I
— Most nem vagyok olyan hangulatban, — felelt a flu . nyugodtan.
— Vagyis az én személyem nem érdekli magát. Nagyszerű 1. Remélhetem talán, hogy szellemi tulajdonságaim lesznek némi hatással magára? Remél-lietck egyáltalán? — gúnyolódott Zsuzsa.
— A reményről soha nem szabad lemondania annak, aki valamely célt kitűzött maga elé, - válaszolt Bodor minden zavar nélkül.
— Ugy látom, maga. filozófus kedély. Mondja, nagyon elkényeztetik a hölgyek, mióta• az a nevezető íáárbaju lezajlott? — próbálta Zsuzsa mindenképen zavarbahozni. /
— Kizárólag tiszti hölgyek társaságában fordulok meg, akik nem nagy fontosságot tulajdonítanak a lezajlott ügynek. Hogy érdekes vagyok-e, Ojt most módjában van megítélni.
— Látom, hogy maga hűvös gondolkodó, — gúnyolódott Zsuzsa és sze. >n© a hercegen pihent meg. — Kérdezek magától valamit? Mit gondol, ha én meg akanok hódítani egy lóriit, elkerülheti az a sorsát?
A hadnagy figyelmesen njéztc Zsuzsát és nagyon szépnek Ítélte, da Roliára gondolt s ahhoz kép«st j* lentéktelennek látta. . jJ
_JJa • WJt líáÁ LU
o
ZALAI KÖZLÖNY
1935. október 10.
— (Roll püspök te W®h®r kanonok K«fflhr!>«i) A Keszthelyi Kotolikus Ilet nfljiy ünnepre készül. Ok-tóliCr 6-án avatja Tol uj székházát, amelynek felépítését a város egész társadalmának szeretete tette lehetővé. A régi épületre a nyár folyamán egy emeletet húztak és i>z \\ij Imjwzáns székház most készült el. A felszentelést Hott Nándor dr. veszprémi ine-gyéspOspAk végzi, az ünnepi beszédet jve<llK Weber Pál kanonok, a legényegyletek egyházmegyei elnöke momlj.i.
— (Az uj k-pá>konlMl köc)rgyc5-hel.v*(t«s) Dr. Orley György nagykanizsai kir. közjegyző kedden lejelentette a klr. törvényszéken, hogy a pécsi klr. közjegyzői kamara által feljogosított helyettese dr. Dricsz Frigyes.
— (A Klskwnlaul Olvasókör) gyász-ünn»pély« október 0-án este 7 órakor kezdődik, amelyen az üiuiepi emlék-beszédet dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos, a Murakőzi Szövetség ügyvezető elnöke mondja.
— (IpBitía az or«z.ígos vásáron) A lendőríég a keddi országos vásár a|. kalmábó> razziát tartott, amelyen 28 cigányt kifért be a kapitányság udvarára, ahol igazoltatták őket. Annyiban is érdemes munkát Végzett ezzel a rendőrség, mert jdemclte Őket a vásárból és megakadályozta a vásári clgánylolvajlásokat.
_ (Va«utM-b«lá!) Tragikus szíren-csétlenség történt a kaposvári állomáson. Horváth Ferenc 6-1 évos lámpa-kezelőt, amikor rendes munkája közben az egyik sínpáron álló tehervagonok mögül előlépett, az éppen lefutó fonyódi vicinális elütötte. A mozdony 8—10 méternyire hurcolta magával Horváth Ferencet, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Kórházba ^szállitot-ták, de segíteni nem lehetett rajta, pár óra múlva belehalt sérülésébe. A szerencsétlenséget saját vigyázatlansága okozta.
— (Sort* kerülnek hurokra a \'Rala-tou nyári lohajil) A nyári balatoni fürdőtolvajok egymásután kerülnek csendőrkézre. Most a balaionmáriai csendőrség fogott el egy betörőt Kocsis Mihály géplakaios-jegéd személyében, aki Balatonraárián beiört Danasi Károly ny. postafelflgjtslő villájába és onnan több ruhaneműt ellopott. Kaposvárott most tárgyalták Fischer Tibor buda|>esti fiatalember ügyét, aki Siófokon és Balatonfüreden követeit el ékszertolvajlásokat. A törvényszék a |i«sli betörőt jogerősen négy hópapi fogházra ítélte.
— (ü»s*dült egy hatméteres épltö-áltvány/ Zalaegerszegen egy épülő ház állványa hétfőn délután, amikor az állványon már csak három ember dolgozott, nagy robajjal összedűlt. A bárom kőmüves9egéd közül szerencsére csak Juhász János 59 éves egerszegi lakos szenvedett súlyos sérüléseket, a másik kettőt jaem keltett kórházba szállítani.
— Torontáli, kézről csomózott magyar párnák stb. szőnyegek, függönyök, butorkelmék Slnger Dlvatáru-háiban.
kíyoflutod a Updűajdoooc KosgazdMágl
— (Nappal* kót<«*r Indul a letenyel autóbusz) Mától kezelve a letenyel autóbusz kétseer indul Nagykanizsáról. A délelőtti járat 10 órakor Indul és fél 1-kor indul vissza 1/uenyéről. A délutáni járat változatlanul fél 3-kor indul Nagykanizsáról. Az i|j járatot próbaképpen állították l>e és csak megfelelő utas-forgalom esetében fogják rendszeresíteni.
— I.egnjalib bel- és külföldi nöi és férfi szöveteit készséggel bemutatja vételkényszer né\'küi S inger Divatáruház.
— KflzIUzlvUelök ré»*M rendkívül előnyöa butorvásáriáil alkalom. Modern berendezések, tökéletes jó kivitelben, hosaru lejáratú réulctro, aőt kamat-meutesen la kaphatók Kopateln bútoráruházban. Horthy Miklós-ut 4.
— Bútorszövet éa butomal.vem maradékok nagy választékban kaphatók rendkívül olcsó áron Stfiülznél.
nagykanizsai országosvásáron emelkedtek a marhaárak
Az október 1-i nagykanizsai orszá-gos vásár elég gyenge volt. Felhajtottak, mintegyI7OO szarvasmarhát és 000 io vat. A ajó őszi idő megjavitjotta a sarjút, a kukoricát, ami érezhető volt a marháknál, főleg a növendékállaiok-nál. Kereslet jobbára növxsndékmarhák Iránt volt. Mintegy három vagon marhát vittek el a kanizsai vásárról. W árak emelkedő tendenciát mutattak. Mintegy 330 állat cserélt összesen z-dát. Iigy«bekben az «országos» vásár semmilien sem mutatóit más kéi>et, mint egy gyenge hetivásár. Még az idegen cukorkaárusok sátr«i is üresek voltak.
Tarwénytöxudft
Irányzat: barátságos, forgalom: kOzepes.
Btua llaxav. 77-ea 16 10-1635 78-m 1620 16-50, 79-ea 1640 -1665. 80-as 16-55 -16 75 dun»nl T7-ei 1560 -1575. 73-at 15 75-1590 79-ea 1590-1605, 90-m 16 00-1615. — Ro»a pritvldékl 14 10-14 20. mái 14 15-14 30 Zab u| közép 16-50 1560. T\'.narrl llniántnü köiép ab bpest 15 20 - 15 50
Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági Rt. Qatanberg Nyomda és Détzatal Lapkiadó Váltatata Nagykanizsán. Palelös kiadót Zalai Károly. Interurbán teleion: Nagykanizsa 78. asini
Boletta Tánon lolMta rnd Boletta iilaor Llnolenm Ylaizoi Tánon Lábtörlők
Kárpitos kellékek Afrik tisztított Zsineg-félék
HIRSCH ÉS SZEGŐ
■itru Táixon
Szőnyegek
Szönjegiédö
HjogágTTánoi
fiaboiauák
Szalmazsák
áPEÓHIBDETÉSEK
■•<•aatli.ll él altlutl ezabály-nerQ lapkák minden námhan n.gy viliit*. tf.laznalnál, Sugár-ut 53. 3338
Rövid Moporil éa előszobaazekréayt vennék. Szabó Anti! apoilllzlct.
tlraaelékat márványból én gránitból cuk Kovácanál. Király u. 33., kapbal ol. caón éa Jót 2788
üaMtejilt kényelmiaet legolcsóbban Kaulm.nn Manónál iendel|en. Tclelonállo máa 122. 3221
(•!•••■ éa •g>»>rah4ull \'Ikkek legnagyobb válasslék éa kgoleaóbb beazer léal forrás Bekínálnál. Sugallt 93. 3339
Hauntlt ruhái veaiek éa eladok, hí-váara hiihoz megyek. Máikua, Király nlca 31. 3200
Modern comblnált szoba rekamknnal. alkatai vétel, ugyanott modern ebédlő •l.dé. Slern vrimoané, Erzaébet-lér 13.
3540
TaiMnaat falvaMak Fö-nt 8, Bazár. LObl Béla, aiBcameater. 3530
Jó állapotban leró klaebb akéáH kol-lózkodé. miatt lulányoaan elidó. Clm: Józael löberceg-ul 104 . 3614
Kflaf.aiakráH) könyvekkel, magas löri.Q, szépen lejlelt flkutz, elköltözés ml.lt eladó. Clm a Hadában. 3615
2 utcai azntHi. elószoba éa melléktielyl-rég alkBItézáa miatt november I-re átadd. Bővebbet Piacher, Eriaibet-lér 11.
3590
Egytzobás udvari Ukás fcladó Klnlziv-utca 11. alatt. 3599
K 4802/1935.
Arwarési hirdetmény.
Közhírré leszem, hogy kOztarto-záaokban Rlizardlnl Olovanni fagy-laliosnál I\' foglalt márvinyaazlalok, székek, fagvIallkÍBzIIÖ gép, kávífftzO, BOniésaszlat a!b. r. évi október hó 2-án d. e. 9 órakor Sugár-ul 2 ar. a. a btciérlék »/t részén alul la a leglöbbat Ígérőnek dadáinak.
Nagykanizsa, 1935. ok óber 1.
Kengyel Oyul« a. k.
3616 V. végrrhajló.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
19849/1935.
Hirdetmény.
Egy darab 1 esetleg 2 kettes pénzszekrényt szerzek be.
Ajánlatok a városi gazdasági hivatalhoz adandók be.
Nagykanizsa, 1935. szeptember 24-én.
zsao Polgármester.
ZSEBLAMPA
la elemmel, komplett
pengő
Szabó Antal sportüzletben
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
18.246/1935.
& polgármester felhívása a város kíiönsógéher!
A Vaspör zalamegyei községben pusztított borzalmas tűzvész következtében 25 család vált teljesen hajléktalanná s a kár hozzávetőleges becslés szerint meghaladja a 40.000 pengőt. Szerencsétlen polgártársaink kétségbeejtő osrsán enyhítendő, az alispán ur el-/ rendelte, hogy az egész vármegye területén haladéktala nul megindítandó a gyűjtés. Ugy az alispán ur, mint a magam nevében felkérem tehát a város lakosságát, hogy ki ki tehetségéhez képest legyen szíves adományával a tüzkáro-sultak segítségére sietni.
A pénzbeli adományokat a városházán dr. Pottyondy aljegyzőnél (I. em, 20. ajtó) fellektetett gylljtőiven lehet befizetni, a természetbeni adományokat pedig a Szociális Misszió Társulat Rozgonyi utcai székházában kérem leadni.
Nagykanizsa, 1935. szept. 25. Dr. Krttky látván s. k.
polgármester.
I
rr^^ jífi/Ti B i i\'früiffil
POBPÁCOIÁSSAL iittAiutoit Ajicm M»i«a*t" ~
UH HtlVillt»"\'HHÖ J*1 OOBOI«*» v»l£x»l
Beszerezhető: ORSZÁG JÓZSEF
mag műtrágya, növényvédelmi S\'arek atb. kete.kedeaében
Nagykanizsa, Erzaébel tér 10. K bírósági palota mellett Teletop 130.
K.T. QtiMabargt Nyomda éa Máulal Uaaatt Vttalala kOoyvoyoandtlábaa, Nig:
(Felt 14a azletveuló Zalai Kirohr.)
75. évfolyam 224. szám
Nagykanizsa, 1935. október 3. csütörtök
Ara 12 miér

Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos
l\'.i l\'l I!. . U II -,IA......I .
Előfizette! áll: egy hór. t pengé 40 lllUr. S«rkesttí»(jl í« kítdóM»atall teWin: 71 II
Naflykanizsa város pénzügyi bizottsága keserű kifakadások közben foglalt állást „az 5& százaiákra emelt pótadó ellen
■■.m lahat snagán-mtézetté alakitani a városi zeneiskolát — A vá ya 47, ■ miniszter 50 százalékban állapította mag Nagyi kjét - Uj Javaslat készül a „i,. ás osaVnadlJaMíszSll
a mag
pátiadé
város 43, kanizsa Itására
Érdemes-e dolgosotok « pénzflgyl bizottság taglalnak ?
Kedden délután 6 órakor ült Gssrv Nagykanizsa város képviseld, testületének pénzügyi bizottsága Babochay György elnökiévé alatt.
H-mrnrt Károly főszámvevő be terjesztette a miniszter rendeletét a vAb» 1936. évi költségvetéséről (amint azt u Zalai Közlöny már ismertette.)
ROTHSCHILD:
„fíliíztnlsalöknnk Is keh áldozatot hozniuk /" Hosszabb vlla támadt a városi tisztviselők arcképes .igazolványul, nak térítési dijánál, arait a képviselőtestület törölt, de « .vármegye visszaállított. RothachlUl Béla dr hangsúlyozta, hogy a tisztviselőknek Is keli áldozatot hozniuk és ezt , a ..költséget maguknak kell yjselniük. Illába takarékoskodunk, - mondta dr. Rothschild - nem tudunk zöldágra vergődni, ha a miniszter terheket ró reánk. Ezeket a-sérelmeket a Városok Egyesülése elé kellene vinni. (
POBROVITS,
„Mndtn munka kárba ... veszett..." Dohravíf Milán kijekatette, hogy valóban gondolkodóba kell esnij ha végig tekint a pénzügyi bizottság nagy takarékossági munkáján és azt IwU l\'Wa, Jwgy mindeae munkája kí«» vesas,t:. .Behatóan latárgyiű-n«k mindent és sikerült ís elérni a pótadónak 13 Százalékra való leszo. rtiását,^ ad^zó | iP^lgíuTíág. meg is .*üt Wégedve aajieípdinénnye1- A Várnai ZeaeiakoUnakznagántatézetté való átalakításával- is foglalkoztak. MoJt mégis árt [4t(a, hogy, semmi «edroényt jmi« tudfaj^ elétől, (nerl • Mullspéa « MáMMtfAOMDtoMz^r meg 60 százalékra emelte fel.u vv4ros Pótadókulcsát. Egyáltalán semmibe ws.(k a pénz(igyl bizottság ko. °»ly íti Wy.iaercin . Kár tehát tárgyalni most a várös\' jövő 4vi MlltségelótrányzatáC Legjobb aa egyenesen a közgyiUés dé Vnnl és a képviselőtestület tegyen vele legjobb belátása szerint. Ez
nem mehet igy, a város polgársága bennünket fog okolni a meddő munkáért.
peszéde végért Dobrovis Milán mcginterpeilálta a polgármestert a városi zeneiskola kérdésében.
KRÁTKY;
„Hét százalék pótadó miatt nem tehet a zeneiskolát beszüntetni r
Dr. Krátku István polgármester nyomban válaszolt. A Városi Zeneiskola kérdésében tárgyalásokat folytatott a képviselőtestület állfil adotlt ér leiemben. Az a gondolat merült fel, hogy a zeneiskolát magánjellegűvé alakitsák át, egyesületi alapon. Azonban az iskola tanári kara ragaszkodik szerzett\'- jogaihoz, nyug. díjigényéhez ós kifejezésre juttatta, Aogy egy ilyen átalakításba semmi k^rülmény-ek között nem mehet beje. Tehát csak az intézet megszüntetéséről lehetne • beszélni. Esetleges két százalékos pótadó miatt mégsem lehet egy olyan intézményt beszüntetni, mint amilyen a mi vá-roíjitjceneipkoliínk, - mondta a polgármester. Majd rámutatott arra, hogy a miniszter sohasem emeli a költségvetési tételeket, ha arramnes szükség. A miniszter az ország minden városának köl\'ségvetését felülvizsgálja ís módosítja, nemcsak Nagykanizsáét. |
DobrCulis: Ne áltassuk magúik kat ! Az 50 százalékra felemelt pót* adó a valóságban összesen 63 százalék. i
POBROVITS:
, „Mindenki megvonja ma-.y«.) gétól a whit, a legszükségesebbet, hogy adót fizessen,.." Krátku polgármester íolytatjn beszédét : „Ne kesék azt ugy venni* hogy »nem érdemes dolgozni.* -Igenis érdemes tárgyalni és lefaragni az előirányzaton, mert enélkül még többet emelnének.
Dt>brOt\'Us: Emelnének,., mert/nálunk minden ember megvonja má-" gától a ruhát, a legelemibb szük-ségletet, de még a kenyeret is. csak hogy ; adót finessünk és azt mondják aztán, hogy .Nagykanizsa jól fisét adót* és erre a megye emelje fel a város pótadóját.
. fíApqCHAY :
„A múltban igen gavallérok voltunk\'r J Jüabochpy György : A imában igen
gavallérok voltunk. De a bévétel
Dob/O jUs: A polgármester lássa be, hogy Nagykanizsa polgársága, nem bir további terheket.
Krátku ■ Azért kell letárgyalni a" költségvetést, hogy sikerüljön talán még lefaragásokat eszközölni rajta!
//■mm^r/1 Károly közbeve i, hogy va«nak városok, községek, ahol sok-\' kai nagyobb pótadót fizetnek.
POBROVITS :
zfora és Dob.ojiio: Amikor még jómódú volt Nagykanizsa, akkor a számvevőségen 2-8 tisztviselő volt, ma : egy egész minisztérium. Lássa be a polgármester ur, hogy igy ez nem mehet tovább. Itt valamit tenni kell. Nem tünlk fel a felettes hatóságnak, hogy, 24.000 pengő van beállítva U folyó évi költségvetésbe »vlrágozás. ra« és h\'a mi a polgárságon segíteni akarunk, akkor emelik a pótadót... Ha a csatornamű költségvetését bo lehetne vinni az általános háztartás) költségvetésbe, akkor a pótadó lehetne 50 százalék, de igy...
ROTHSCHILP:
„Ilyen luxus még sem í J engedhető megr
Dr.,. KplhachUd Bélq felszólalt u pótadónak a vármegye által történt felemelése ellen, felveti $ Jíérdésf, helytállóak-e az eme|fs okaj ? Nem tartja , megengedhetőnek azt, hogy magas megyei,,funkcionárius, aki Keszthelyre utazott, Zalaegerszegről autón ment Balatonszentgyörgyre. , Ilyen luxus még sem engedető meg, — mondja.
KRÁTKY:
„Megkísérlem leszállítását\'
Krátku polgármester rámutatott arra, hogy a jövedelmek csökkené-nése és a kiadások emelkedése tette szükségessé az emelést. I
Több felszólalás után dr. Barttoi István szóvá tette a beállított keréi se ti adó tételét.
Dobrovits Milán kérte a polgár mestert a város polgársága nevében, hogy tanulmányozza át behatóan költségvetést arra vonatkozólag,\' hogy miképpen lehetne a pötadót és a csatornadíjat csökk nteni.. , ,(.,..v Krátku polgármester\'Ígéretet tett) hogy megkísérli a csatornadíj és vlzdij kulcsának leszállítását a közönség, főleg a háztulajdon tehermentesítésére, miért is megfelelj ja. vaslattal fog jönni a legközelebbi ülésen. A bizottság tudomásul vette a polgármestfir^válaszát.
Pr. BARTHA:
„ízlést az utcák díszítésénél/"
Dr. Btirthd István arra kérte a polgármestert, hogy a* utcák díszítésénél az ízléstelenség mellőztessék. ^fybochau György. Is bizonyos tul-U^sel^t lett szóvá, tráiky polg«r. mester megnyugtató választ adott és megfelelő intézkedést Ígért.
Este 9 óra volt, amikor a pénzügyi bizottság idáig ért és ülését ün Iw&We. d^Ht^i 6 ójátft halasztotta.
a csatorna- és vizdij
Szerdán délután az 1US6. évi költ? ségvetés és a főszámvevő előterjesz. tése kerül sorra. ,
őszi püspöki kpnfprencla
BudajiCst, október 2 A magyar jnlspöki kar Serédi Jusz-Uiíián bllxiros hercegpriinás elnókleté-srerjjáu délelőtt kezdte inog őszi püspöki kpnt|erenciáját.
Radnai c. ^eV siflyo^ beteg
BiidajiCsl^ oktúbvr 2 Ratbial l\'arkas c. érsek, volt besztercebányai megyéspüspök, aki a csjjfi száműzetés óla Süinegen él, a Ka-lolikus Nagygyűlés alatt mcgijftcgodett. Az idős röj>ui, állajjotá aggasztó, bár a szanatóriumija sziilljtás uidn szerdán leggclix; állai>olábí»n Javulás áüt bo.
. Hindenburg második temetést
Hohensieln, október 2 . , A k«letjx>ro,szo.rszágl váiysk® a Hindenburg ünnepiének jeg>\'ében áll. Iter-llnbői kölónvonűt érkezett az előkelőségekkel, köztük Hitler kancellárral és MAckení.eanel, akik mind ró^ztveszuek ^^de^byrjj máí^lik vitcin€tí&én. Tiz-i»jepő tőo^g szorong a tanneu-bergi emlékmű körűi, a|)0l ideiglenes Upronyb^l délelőtt tiz óidkor emelték ki Hindenburg leoporsójijt. Vinig-ágyra fektették, ínajd Thow tábori püspök be szemelte.
ZALA! KÖ2L0NV
IMS. oVtóber 3
Az IPOK közgyűlése nlán
Az orszáj iparossága évtizedek nehéz szélmaloniharca után végre meggyőződhetett arról, hogy Gömbös Gyula kormányának programja nem csupán választási Ígéret, nem az elégedetlenséget levezető biztatás, hanem komoly és élő valóság. Bornemisza Géza iparügyi miniszter az IPOK közgyűlésén elmondott beszédében megtalálta azt a tónust, amely a magyar iparosság szivét megnyitotta számára. Kijelentette, hogy a magyar iparügyi miniszter ajtaja mindemkor nyitva áll a magyar ipa> rosság számára, hogy minden panaszt, minden sérelmet, minden kívánságot juttassanak közvetlenül hozzá, hogy nyomban kivizsgálhassa és segíthessen. Soha még mfalisztet igy nem beszélt a magyar iparossághoz, amelynek épp az volt a tragikuma évtizedeken keresztül, hogy nem tudott tovább jutni, csak az előszobáig. A kereskedelmi minisztérium legbensőbb szobája tabu volt számára. A magyar lpar<*ságot jobbára csak vájlveregetésekkel traktálták. Ez volt az úgynevezett iparpolitika. Tanú kvá az ország millió iparosa, kézművese. Ha iparpárlo-lásról szó esett, ez csak a nagyiparnak, a nagyvállalkozásnak szólt, a kisember, a kézműves, a kisiparos csak kevésbbé fontos tétel volt számukra. És mert nem volt senki, aki hóna alá nyúlt volna a magyar ipa-rostábOi-nak, megette a gyári moJ loch, amely elproletorizálta. Ma is ott találjuk a magyar nemzetnek ezt az értékes ós megbízható rétegét az inségakcióban havat lapátolni, erdőt-irtani, vagy pedig, mint utolsó állomását, egy \' hosszú élet becsületes munkájának : a városi szegényházban. I ; ;
ilyen körülmények között az egész ország iparossága felfigyelt Bornemisza miniszter uj hangjára. A magyar iparostábor felfigyelt az »uj 8lilusra,« ami felébresztete az évtizedes letharglából. Bornemisza miniszter nemcsak megmutatta nekik a mózesi kígyót, amely életet jelent a mindenkitől elhugyott iparosszámára, hunem egy uj élet beköszöntését jelentették szavai, amelyek egy jobb és emberségesebb, iparosbo csülő korszaknak az előfutárai
Uj állomásjelző Bornemisza be. Széde, amelyre a határokon kivül is kell, hogy felfigyeljenek, mert az íparoskérdések megoldás&iak olyan gazdag orvosszereit sorakoztatta fel, az Iparoskivánságok megvalósításának annyi készségét és legkomolyabb igyekezetét mutatta be, a segiteni-akarás annyiféle készülő intézkedé-eeit vonultatta fel, hogy példát mutatott mindama ipari államoknak, ahol még szintén sok kívánni való van o térni. Bornemisza a modem magyar reformerek tüzes magyar lelkével és éles szemével meglátta mindazt, amire szüksége van a magyar iparosságnakj-te erélyes kézzel, nagy-nagy ügyszeretettel, egész hozzáértéssel hozzáfogott mindama kérdések sürgős megvalósításához, a melyeket eddig a magyar iparosság már szinte utópiának vélt, hiszen évtizedek során feladta már azt a gondolatot, hogy vele is fogmak még
törődni a piros bársonyszékekben.
Az IPOK közgyűlésén elhangzott miniszteri beszéd ébresztő az egész magyar iparosság számára, kivezető jel az elhagyatottság pusztájából, a hosszú, kemény magyar böjtből való felszabadítás, egy uj, jobb és boldogabb időnek a meg:ilapozása volt. )
Azt mondta Bornemisza, hogy ezentúl minden közszállitásban ott lesz jj magyar kisiparos, a magyar kézműves. Inségmunkával nem szabad konkurmiciát csinálni a rettenetes harcát vivó kisiparosnak, aki filléreivel hozzájárul az inségakció fenntartásához. Sor kerül rövidesen a magyar iparosság nyugdijkérdésé-nek megoldására. AA tajionckérdés-ben Is teljesen azt az elvet vallja, mint az iparosság. Az ipari törvény 4-ik és 47-ik szakaszainak módosítását magáévá tette, amikor kijelentette, hogy az ipart vissza kell adni az iparosnak és ebéli kívánságai tel. jesen jogosak. A kontárkérdés gyökeres megoldása mellett nyilatkozott. Minden tanoncnak ki kell töltenie a tanoncldejét. A közeli időkben megnyílnak a vidéki központok* ban az IOKSz hitelintézeti fiókjai, hogy ne csak Budap€6,en, hanem a vidéken is hóna alá nyúljanak a vergődő magyaíir iparosnak. Nem volt egy sérelem, egy kívánság, amit
a magyar iparosság vagy az IPOK az utóbbi időben felterjesztett,hogy az ipari miniszter magáévá ne tette volna. i
Ez az az »uj stilus,« cz a »reform.« Ez nem kell azoknak, okik azt szeretnék, hogy a lavina tovább gördítse pusztulása felé a nemzet egyik fontos rétegét, a magyar Iparos százezreket. Mert ezt jelentené továbbra is csak a vájlveregetés, az Ígéretek, a poros fiók politikája.
A magyar iparostábor az IPOK évi közgyűlésén láthatta, mi a szándéka a nemzeti kormánynak. A Gömböskormány az ipari minisztériumi felállításával az Ipari élet egész u) épületének modern fundamentumát r^kta le. A magyar iparosságot többé semmiféle szirén-hangok nem tudják eltántorítani a Gömbös-kormánytól, a Nemzeti Egységtől, amely számára uj életet teremtett, a megélhetést megkönnyítette és módot adott neki arra, hogy a magyar iparos, a magyar kézműves, a magyar kisegzlsz-tencia is emberi életet élhessen ebben a hazában.
A magyar iparosság tudja, melyik a zászlaja, a magyar iparosság tudja, hová kell sorakoznia. Bornemisza Géza miniszter biszéde az IPOK kfltz. gyűlésén egy ország figyelme közepette jelölte kl az utat számára.
B\'.netlok Rezső
Letenyén Is a]ra munkába állt a Nemzeti Egység
Letenye, október 2 (Saját tudósítónktól) A Nemzeti Egység letenyei községi szervezete több száz főnyi közönség jelenlétében tartotta meg közgyűlését. A nemzeti Hiszekegy elhangzása után dr. CSi-mpesz Dénes Jdr. közjegyző, letenyei választókerületi elnök, rf hatóság képviseletében megjelent dr. Vlda Ferenc tb. főszolgabíró és a nagy számban megjelent közönség
üdvözlése után átadta vitéz Tobódtf Tibor főispán, vármegyei elnök üd. vözlctét és bejelentette a közgyűlés, nek, hogy a Vezér a letenyei szervezet elnökéül Sal János gyógyszerészt, vezető titkárává pedig dr. PV. Irr Arthur letenyei ügyvédet bizta meg. \'
Sal János elnök székfoglalója után dr. Pillér Arthur vezető titkár méltatta nagyhatású beszédében a Nem
Legszebb szövetek, bársonyok, selymek, szőrmék, dus választékban
Kés* kabátok legújabb
divat szerint
S
INGER DIVATÁRUHÁZ
Alapítás: 1860.
rcti Egység célkitűzéséit éa munkás, ságónak irányelveit.
Ezután a választmány megvál mi. lására kerUlt a sor, amelynek soré-ban látjuk Oátpir Fenepc ndóhlva. tali főnőköt, Lil.ner ödön tégla flyárost, Ko Sándor kö>ségi fj. p\'gyzöt és Itléjfalvy György igazgi. töt. A közgyűlés a Himnusszal zrt-rödoit be.
Nagykanizsa hölgyei!
Október 6-An néma felvonulás
a Nm mfl
agy magyar ország
előtt
-emlék-
A Keresztény Jótékony Nöegylci kezdeményezésére október 6-án az öxz. szes kunlzsai női egyesületek némi tüntetésben vonulnak fel a Nagyina-gyanország emlékmű elé és aiuiak la. lap»ntán cllielyezik a nöegyesületeknek közösen beszerzett koszorúját, amelyet az elmaradt leleplezési ünnepség alkalmával nem tehettek le az emlékmű tövébe. i ,
A felvonulás déli harangszókor lesz, közvetlenül az Irodalmi és Művészeti Kör hazafias ünnepélye után. Gyülekezés az országzászlónái.
Nagykanizsa hölgylársadatma meg akarja és meg fogja mutatni, hogy ebben a városbon nem hiába áll a nagy magyar haza kő-memeatója. Ili-vatalos szobor leleplezést, átvételt nc& rendezhetett mindmáig Nagykanizsa, -a város hölgyei megmutatják, hogy az ő magyar 6Zlvük dobogását nCm iei»ei megállítani külpolitikai aggodalmakkal. í Nagykanizsa hőlgy«il
Mindenki legyen olt * felvonulásban!
IDŐ
Eső. zivatar I
Prognózis: Sok helyen e»ó, néhány helyen zivatar. Élénk szél, főként a Dunántúl nyugati részein. A hőmérséklet nyugit felfii tovább csfikken.
NapUn Október 8. catltírtök. Kom. kai Teréz. Protestáns Helga. IzrullU Ttsri hó 6.
Gyógyszertári éjjeli szolgaim e bí napban a .pejcete sas. gyógyaiertii Fö-ut 6. és a kiskanizaai gyógyszer.
GóxfOrdö nyitva napi 0 órától Mti I óráig (hétló, aaarda, ptatak dátuláa kedden egén nap nőknek).
Szívbetegeknek <t érelmém sedéiben szenvedőknek reggel éhgyomorra egy léi pohár termés"-les .Ferenc József keserűvíz - " legkisebb erőlködés nélkül - lg« könnyű amiést biztosit, < lyoroa és a belek működését elősegíti ssi emésztés renyheségét csakhamar megszünteti. Klinikai tapasztalatok Igazolják, hogy a rendkívül enyhén ható Ferenc József víz elsőaorbsn igJ-vérzésre és gutiOtésre ba|lamoi idősebb embereknek tesz nigylonW-ságu szolgilstot.
Legújabb őszi és téli divatáruk megérkeztek
Női
svijoi
ós
alsónemflek
Boykabátok gyermekruhák
Esóköpenyek esógallérok
Szomolényi áruhásában
e. f. b.
harisnyák
Bei-Ka cipők
1936. ofclőber 3.
ZALAI KÖZLÖNY
Újból szőnyegen a vásár-ügy
Az Ipartestület a kisgyűlés határozata ellen foglalt állást
Nagykanizsa város képviselőtestülete kimondotta folyó évi junius 12-én hozott határozatában, hogy az országos kirakodó és állatvásárok át. szervezése tárgyában hozott 1934. évi november 23-1 határozatát olyképpen módosítja, hogy nem mind a tíz országos és kirakodó vásárjáról mond le, hanem csak az április, május, szeptember, ojctóber, november és december hónapok első keddjén tartott országos kirakodó és állatvásárokról és annak engedélyezését kéri, hogy ezen napokon csupán havi állatvásárt tarth»\'S9on, ellenien február, március, junius ós augusztus hónapok első keddién továbbra Is országos kirakodó és állatvásárt kíván tartani.
A vármegye törvényhatósági k!s gyűlése Nagykanizsa város képviselőtestületének ezt a fellebbezéssel meg nem táraiadott határozatát felülvizsgálta é« azt kormányhatósági jóváhagyás véget* felterjesztette a kereskedelmi miniszterhez, egyben azonban felhívta a város képvia>lő-testületét, hogy határozatát flegye újból megfontolás tárgyává: fleiii volna-e indokolt az összes vásári napokon az országos és kirakodó vásári jelleget fenntartani.
Dr. Krátky István polgármester a kisgyűlés határozatát Írásban megküldte az OMKE-ebiökségének é« az Ipartestületnek. Az utóbbi elnöksége hétfő estére üléei hivott össze eb* ben a kérdésben.
Somi Lajos elnök részletesen ismertette a nagykanizsai vásárrend. tartás tengeri kígyóvá dagadt ügyét, de nem tett semmiféle elnöki javaslatot.
Zwrty Imre a régebbi határozat mellett foglalt állást.
Molnár Gyula szakosztályi elnök ezzel szemben kifogásolta, fiogy a négy vásár, amikor megengedik Idegeneknek Is a nagykanizsai vá* sárokon való kirakodást, a legrosz-szabb hónapokra vaö megállapítva. Az országos vásárok Zalaegerszegért teljesen elveszi\'ették Jelentőeégüket, mióta idegen vásározók számára so rompót állítottak fel. A régi tradicionális hat országos vásár mellett foglal állást.
Hoffmaitn Henrik szerint egyes kisebb iparokat teljesen tönkretett a a kirakodás. A vidéki kádárok az itteni piacon olcsóbban adják a portékát, mint amibe a nagykanizsai kádármcs tereknek csak ar anyagbeszerzés kerül A nagykanizsai kádárok azért már ki sem mennek a piacra, mert úgysem tudnak eladni. A vásárok száma tulsok.
Vitéz Orbán rámutat, hogy áznia egersiegi Iparosok ma már mind a vásárrendtartás módosítása mellett ✓ foglalnak állást. Ha Zalaegerszeg Is Nagykanizsa példáját követné az idegen vásározók eltiltásával, akkor koldusbotra jutnának az összes nagy kanizsai vásározó iparosok. A régi hat vásár mellett foglal állást.
Zwrlg Imre közbevető javaslatot tesz : a hat országos vásár legyen olyan, melyekre idegen kirakodók Is bejöhetnek, mig a többi négy havi vásár legyen.
S<imii elnök utal arra, hogy több vidéki Ipartestület a nagykanizsaihoz hasonló határozatot hozott, eltiltotta az idegen vásározóknak a saját piacán való árusítást.
Hoflnuiitn Henrik : Az idegen gyolcsosok évi tízezreket visznek el a kanizsai piacról.
Az értekezlet végül Is hosszú vita után kimondotta, hogy ellene van a kisgyűlés által jóváhagyott korábbi képviselőtestületi határozatnak és , a régi hat országos vásár mellett fog. lal állást, amíg pedig ez jogérvényesen életbe lép, addig megmaradnak a most érvényben lévő vásárrend mellett. _
— Ikiforflzövc* fm butorr»lyeni maradékok nagy választékban kaphatók rendkívül olcsó árou SchüUaiél.
\\ ^ 00°V
55 százalék pótadó mellett 500.000 pengő építkezési kölcsönt vett fel Szombathely
Szombathelyen ugy látszik, optimistább emberek ülnek a város képviselőtestületében, mint Nagykanlf-zsán. Ott nem festik mindig a sötétebb képet a terhek alatt összeroskadó polgárságról.
Minden különösebb vita nélkül tudomásul vette a szombathelyi pénzügyi bizottság, hogy a gáz és légvédelmi kiadásokra beállott 4600 pengő miatt, a 8200 pengővel felJ emelt rendőrségi hozzájárulás natatt, a 4500 pengővel csökken\'ett Borfogyasztási, a 3000 pengővel csökkentett husfogyasztási stb. tételek miatt, - a miniszter Szombathelynek 50 százalékban megállapított pótadóját 66 százalékra emelte.
Sőt: - ugyanennek a pénzügyi bizottsági ülésnek tárgysorozatán megszavazták az OTI-tól vágóhíd, építésre felveendő 600.000 pengő
kölcsönt, annak ellenére, hogy a mi. nlszter leiratban figyelmeztette a várost, hogy a kölcsön felvétele után 4-5 százalékos ujabb pótadá-emelés válik szükségessé. A szombathelyi pénzügyi bizottságot nem riasztotta vissza ez a figyelmeztetés, hanem kiszámította, hogy mit jövedelmez majd a vágóhíd és hol mit lehet még figyelembe venni az egyenleg megvonásánál, — summa summárum : megszavazta a kölcsönt.
Nyilván az elgondolás vezeti a szombathelyi városatyákat, hogy a terhektől való folytonos félelem sem állithatja meg a vállalkozás és előbbrejutás bátorságát. Mert ha megáll az élet, akkor megáll velo minden a városban és a terhek akkor lesznek csak Igazán elviselhetetlenek.

— Az orvosko*mellluiH tanácsai.
Dr. Griinbaum Ernő orvos, bőrgyógyász, a kiváló budajjCsti kozmetikus ónos most Indította meg Í«eii nagy érdeklődésnek örvendő «Az orvoskoz-fívciikus tanácsai* dmü könyvsorozatát, melynek első kötele n legkellemetlenebb és leggyakoribb szépséghibával, — a szőrösödével foglalkozik. A mü szép kiállítása, tanulságos illusztrációi a kiadó, Nóvák Rudolf és Társa Tudományos Könyvkiadóválla!at (Ihida-pCst, VIII., Baross-u. 2t.) áldozatkész, ségét dicsérik. Beszerezhető minden könyvkereskedésben. Ara csak P 1.80.
— KOnükalmaróttak f^yelmíbel Ha toráruinkat ^nyegesen leszállított árakon árusítjuk. Hosszú lejáratú hitelre U, kamatmentesen. Koprtein bútorára-ház, Horthy Mikló»-ut 4. asám. I
Szerda
17 Cigányzene. — 18 Az állatvilág művészei (Dr. Méhes Gyula.) — 18.30 Kyss-en Irén énekel. — 19 Ki tesz a nyertes? Vidám hangkép a magyar rádió tárgysorsjáték főnyereményeinek hutása alkalmából. — 20.45 A Budapesti Hangverseny Zenekar hangversenyének közvetítése a Zeneművészei! Főiskolából. — 21.30 Hii«k. — 22.30 Időjárás jelentés. — Majd hanglemezek. — 23 Pityó Józ.ver jazz-zenekarát).\'k műsora, Weygand Tibor énekszámaiul - 0.06 Hírek.
_____ IL
19.10 G. K. Chesterton. (Thurzó Gábor.) — 19.50-20.25 Gy. Márkus Lili zongorázik. - 20.30 HWk. - 21-21 50 Cigányzene, Kalmár Pát énekel.
17 Wlckenliauser Bleliárd szerzeményei — 18.30 Eszperantó. - 20.05 Szlu/ónikusok Sack Erna közreműködésével. — 21.50 Rádiózenekar. — 23.45 —1 Tánclcmezek.
Csütörtök
+J++Wá i.
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hírek. — 10.20 Évezredes babonák: A csillagjóslás. — 10.15 A nátha.
— 12.05—13.30 Virány László szalonzenekara. — 12.30 Hírek. — 13.20 Időjelrés, időjárás jelentés. — 13.45-14.15 Molnár Atma hárfázik. — 14.40 Hirek, árak. — 16.10 Harsányl Gizi mesél.
— 16.45 Időjelzés, hírek. — 17 Hogyau előzhetjük meg az elraktározásra kerülő burgonya romlását? (Dr. Csorba Zoltán.)
17.30 A távol Kelet muzsikája. — 17.55 Föld, ember, egészség. (Péja Géza.) -r-718.30 Kabos Ilonka zougo-rázlk. ^ 19.10 Márkus Emili* csevegés®. — 19.40 Népének ós népdal. \'(Volly István.) — 20.15 Külügyi ne-gyedóra. — 20.30 Budapesti Hangverseny Zenekar. - 21,50 Hirek. - 22.15 Cigányzene. -1^23.10 Hanglemezek. — 0.05 Hirek. BuMpMl IL
18.35 Asszonyok Burraábun. (Supka Ferenc.) — 19.15—20.i:> Nyitányok. — 20.20—20.55 Thonán Mária hegedül
— 21 Hirek. Blca.
12 Szórakoztató lemezek. — 14 I^uermann csellómüvész lemezei, — 16.05 Gounod: Faust-lemezek.
17.40 Kux H«dda szoprán énekel — 19.30 Rádlóreneknr Dachs Oszkár zongoraművésszel. — 22.10 Bárzene. — 23.15 Tánczene.
- L*#u)abb bel- és külföldi női és férfi itöveteit készséggel bemutatja vételkényszar nélkül Singer Dlvatáruháu.
Kabátszövetek,
szőnyegek imM
ékt férfi szövetek,
legolcsóbb bevásárlási forrás
Crolenszky Ferenc divatüzlet
4
ZALAI KÖZLÖNY
Mk Qkm*3
Néhány szó a tennisfapoctról
Evek óta klóért a kérdós, hogy miért ts olyan gyenge a magvar fennisz utánpótlása. Közismert dolog, hagy a ma. gj-ar sport nemwtkóJi visaouylatban messze elmaradt az átlagtól ós amíg más sportágban olbnpial babérokat szerzünk, addig a tennisaban nem tudunk a többi sportághoz viszouyltva kellő és megfelelő eredményeket felmutatni. Nem v.Uós/.imi, hogy a magyar fuj, melynek sportra termeltségét az összes többi sportágak Igazolják, tennlsztehetségekkel nem rendelkezik. Sokkal valószínűbb, hogy Igenis vannak tehetségek ebben a sportágban de ezeket vagy nem találják meg, vagy nem adatik meg nekik az az előfólté-tel, mely a kifejlődéshez szüksége*.
Mig a többi sportágak tennésaetüknél fogva sokkal könnyebben elsajátíthatók, kevesebb ideg és lelki adottságot Igényelnek, addig a fehér sportban göröngyös nehéz ut vezet a világhírig. Sok tanulás, sok türelem, sok kitartás és egészséges sportszellem kell • kitünéshez. Az pedig régi igazság hogy gyermekkorában tanul az cinben legkönnyebben. Miért oen taníttatják tehát. a. Síülök a gyermekeket tenni-
szenait
Magyar saülök hozzátok, fordulunk, mert a, li ife«»[«kbctt van u UJAgyar tennlszsport jövője letéve. HÓgy a Hport a helyes nevelés egyik clőfertéti-le »r már kőatud«tb«n ven. Most csak arra szeietaóm felhívni a figyelme! a 9Bülökn«k, hegy a te unka a legfőbb, a legegészségesebb sport és saórukoaás már a legfiatalabb korban is. Mig a külföld hatalmas, lépésekben halad élőre a gyermek-tennisz kultiválásában
— az eredményt mindnyájan tudjuk,
— addig nálunk az a tévhit gyökeredig meg, hogy a tennlsat e«ak 14—15 év«s korban tehet elkezdeni. Tennhzt már 7—9 ére* fe&rban lehet és kell •tkeadeal. Amerikában, Angliába, f"Wm;atországban már 8 év«s gyermekek résééi* versenyt imak ki.
A tennisz- egyesíti a torna minden •lényét, erősitt a tüdőt, szivet, Ismokat, rugékohityá, mozgékonnyá .éi gondolkozóvá t«üzl önbénfekniU » a gyermekekot. önállóságra tanítja a gyermeke-
(V. Z/U/U KÖZLÖNY REQftttYC
A »
Zsuzsa szeretett volna Wkacagii, amikor ezt a komolyan értékelj tekintetei látta, mert iueg vo.lt győződve e|lenállhatatlaoságáró>l s e? tuiad c^ak ugratás vqU.
— 11® az. illető. uc nem szerelmes másba, akkor nagyon valószhvünek tartom — mondta végül Bodo*.
— Maga bölcs, vagy síCrcluiQS, _ csapott le rá Zsuzsa^
— Ha. tisztes. koetynat tfkittlV okkor bizonyára csak. bölcsnek. tarthat, — {éltei. Uodor olyan komoly ábrásától, hogy Zsuzsának kaoagnla kellett.
— Mondja, ki M - An*M
leplezetlen kíváncsisággal__Különben
uj,va«t<u» topiUMB. A htfK^* «*ke rWéiwk akiét taÉPs^lnltA «. baj-nokot. Láttam az arcképét. Kiég csinos, de magához egy kicsit... hogy is mondjam, hogy ne provokáljon ...
y^to^knaá\'a
nem illik ilyen illusztris férfiúhoz.
— Például kit tartana hozzám illő-Pfk? - 4^-kl.kloVI Uodor.
— etoonerew,
ket ék ez az előnye felbecsülhetetlen. Ne féltsük a gyermekeket az önállóságtól I
A "belveteu vezetett gyermek-tennisz már a legifjabb korban egészséges sportszel lemet ébreszt fel a gyermekben. Hagyjuk tehát a gyermekeket tennlsaaaal és ne féltsük, hogy megerőltetik magukat. A gyermek karját nem tudja túlerőltetni, inert nála a tennisz játék és ha elfárad, leteszi az ütőt és pár hét alatt a leggyengébb kar ls löOgsrokja az ütőt és fáradság nélkül játszik hosszabb ideig is.
Szakítsunk tehát az előítélettel és igaz örömömre szolgálna, ha a jövőre a Nagykanizsai Torna Egylet, fenn-
.....70 éves évfordulóján az első
gyermek teniszversenyt meg-itné.
Dr. EfcWoer Árpid
az NTE tennisz intézője
Kegyeleti kerékpárverseny
A Nagykanizsa váns testnevelési vezetősége által október hó 6-án rendezendő »nóvle,en hősök kegyeleti stafétájával* kapcsolatban a ke. rékpárosok kegyeleti kerékpárver. senyt rendeznek.
A verseny két csoportban történik.
I. csoport : táv : Nagykanizsa Erzsébet-tér és Magyar-nica sarok (Szeszgyár) KlUuán (% vissza, 40 km.
II. csoport: Nagykanizsa Erzsébet-tér és Magyar-utca saroktól (Szeszgyár) Gelsasziget és vissaa, 26 km.
Cél a kiindulási h«ly. Indulás délelőtt » órabor. Mindkét csop<wt-haa iu eteö három hefyeaett érein-diíazást kap. Minden verseriyzö au. iát Welöíwégére indul, benevezhet iwtadon Uorasztály. Benevezni tehet Fenyvesi ós Bárány ékszerész cégnél, lk*tby Miklósit 3.
— TfciocUH, kézijei osoo*ózott ma-penuák aih. smOiiyt&k, függönyök, butwkeüaék. Sing* Dlvatáru-
Mól Mg m Pannónia
é
nak szerelmesnek lennlí Nézze, a ke-gyeimesasszony fia ls épen annyi Idős, mint maga. Nagyon jó pajtása egy társaságiul! urlasszonynak, akinek az ura aehézkes egy kissó uz evezőstu-rákrn, hát együtt mennek. Maga is megtehetné. Van egy nagyon kedves barátnőm, fiatal elvált asszony. No, négy-öt évvel idősebb mint maga, de nem látszik meg rajta. Látta is magát a képviselőházban ... rts milyen szép, aranyos, vlgkedélyü. Az arcképe is itt van iuUí\'iu, möjd később megmutatom.
üodoc ruir szédült Zsuzsa szfljwra beszédétől és örült, hogy az a bizonyos bölgg Ui\'a. Isteiuwk úgyis a fővárosban van,
— Megmondom apának, íolytaito Zsuzsa, — hogy helyezz* át maigál a főváx*4sbtt.
— Csak. azt nai - kiállóit (el Bodor
— UJj(4! VJh nMgáértl - állapította uieg Z*uzsa uraYi eUiutoeitva. — Ugy-látszlk fülig benne vo« a szinésui/5-ben.
_ VA IfcrtiÉA ifchii ■■ A ■■ - X r., . ■■ \' -
awiw»nt»ivi meg sob® éleiímUín nem beszéltem, csak o. saiapaéwj láttam. \\ t»tré«siniaá«»n» al9nm öahatyni, — véíWaeaMt elszántan Podor.
— Ugyan! Ma játtá őket először és ezekkel gyakrabban találkozhat a tő-YÚKoabm, mint itt. Áthelyeztetem és pbnt! — fejezte be Zsuzsa a diskurzust és a mellette ülő Üácshoz fordult, Pki a kegyelmeaassronnyal Xoglalkozolt.
Nem unatkozott? — kérdezte tá«s. pggyoui túvái^siau.
— igazán n*n. A ffe vaKM^os c«o-
- (A vúiU+09 nyugtUjl>lr#Usi|(a)
szombaton délelőtt tartja ülését Iíger-szegen az alispáni hivatalban. A bizottság ü kisgj\'ülés és a tőrvényhatósági bizottság elé kerülő nyugdíjügyeket készíti elő. Foglalkozik többek . között dr. Szabó Zsigmond egészségügyi ta-nácios, nagykaidzsai járási tisztifőonos nyugtlijazási kéi«lmóvel is.
- (A« lrotahni ém MQvA»t*41 Kör) október 6-lki hazafias ünnepélye va-sárnup délelőtt 10 órakor a templomokban istentiszteletekkel kezdődik. 11 órakor a városháza dlsatermében lesz a műsoros ünnepély, melynek szónoka dr. Mészáros Uéla Uittanár. Énekel Kelting Ferenc N-ezénylétével a Kör Vegyeskara. Szaval Ba\'ogh János. Az ünnepségre a vános egész hazafias tái«adalmát várja az Irodalmi és Művészeti Kör vezetősége.
- Orilnhát Elemér oki. *1aktremérnöhvtIIamo8 -8<tgt és rádió ssaküslete Deák-t&r *b. a. megnyílt.
— (M tagu fro/utltarpos kül-é*m(>t ula.tk RtHfe^Hbe)
Nagy napja lesz október hó IWn a magj-ar íioutharcosok-nak. Akkor tartják m«g az ország fővárosában 6—7-ik országos ta. lálkozásukat. NagylftUtzsáról zászlú ulatl az itteni főetoportuak 40 tagu küldöttsége induf Budapestre HÜd József >-ezetőtiszt vezetőével, i
— (A r<«dőr»ígo|l) A nggykanizsal rendőröftxCniélyzet legéuyiélp jwrancs-ivoka, Várady István rCndÖrfelügyeiö-l*clyeltcs 38 évi saol^iiat. után í^ug-ál\'ományI>a vonult. VártuTy István a líatárrendörségnél Fiúméban, teljesített hossza időn át szolgálatot, majd államrendőrség srorgátetába került és 1915) ót« a nagykanizsai kanitányságnál teljesített szolgálatot, ahol nendórfcl-ügyelőhelyettesé léptették elő. Mint ily«u, feletteseinek legtelJeseWb elismerését vívta ki. Típusa \\olt a pjcgbiz-
l»aió, becsületes magyar rendőrnek. Több kitüntetés és dicsérő elismerés birtokában van. Solymosl László rend-őrtanácfos meleg szavakban búcsúzott Váradytól, kős-zön«fet mondván neki a szolgálat nevébet> ezért a tevékenységért, amit 3S évi iimnkásaága olnit kifejteti. Várady Istvánt °t őrszemélyzet únuepi ke*etl>en fogja buesiutjitjii.
— Izzólámpák; Orünhut mérnöknél, Deák-tér 3.
— (Az Erektyés Orst.igzáazlé) jelvényével az országos közjwnt n bajcsal ünnep kenetében kitüntette Schk\'ss Gyula nagykanizsai könyvkereskedőt is.
— SeMts kahúl Ibgafem, m«rt s»-bása divatos, anyaga kiváló, ára pedig olcsé.
— (A Ctwte »>m»téiy) A nagykanitsal Credo egyesület vasárnap esie 7 órakor tartja a Credo-esalád egyuzongondolkodó elvbarátaüvak a testvériség ápolására saolgáló nagysz.»-búsu szüreti ünnepélyéi. A teljesen családi jellegű ünnepély münan^ a következő: P. Czirfusz Viklorbi egyházi elnök üdvözli a megjelent vendégeket. Schfcss Gyula költeményt a<» clö. Az Oltáregyfet műkedvelői gámlája két felvonásos vigjátétaít ad elö. Tamás Ilona n^igyar nótákat ad elő Tültö Jenő mü-
Városi MOX0Ö. Qktábtr 2-áikÁn, tzerdin.
(MdUtlW alMétr BiuUputt.1 eayidAban l Harry Baur legújabb fllmjts Toiw{«a»liy rtafezMhm:
FEKETE SZEMPÁR
Timi Ja: a mai liayok probléntája, Miééiwto mtadea sxMK* érdekel. Köizereplók Hatry Bsur, Sitnone Simon, Jean May.
Naponta három előadás: 5, 7 és 9 órakor.
Az 5 órai nfBadésok fillér mm. hmlyármhhmAl
dabogár. Filozófus és titokban talán
\\«rsekct is ir. Nem kivánkozlk a fővárosit és szép hölgyek társaságát 9Pm keresi. Igazán nem tucatember. Nagj-on sajnálom, hogy n«m találkozhatom vele gyakmbl>an. Tudja, Cira-nóra emlékeztet, oki Chiistlán orrát viseli.
Mindenki bámulta Zsuzsát, aki áltatában két perc alatt szokott egy ural feltörni, kiszedni belő\'o a kócot, mint mondani szokta és eldobni.
— Nagyon helyeslem, hogy nem ugrott be, — \'sugtaMíodomak « kegyel-mesasszony. Zsuzsa mindenkiből karikatúrát csinál.
— Haltja, maga é|)«n olyan unalmas fajankó, mint a legújabb barátja I — kiállóit Zsuzsa Bácsra fclssé haragosan, azután felugnait s a kegyelmes ur mellé ült ós a fülébe sugCkisott.
Hz altábornagy mosolyogva hallgatta és csalc a fejét rázta, végül kedvetlenül mondt*:
— Csak abban az esetbou, lia a fiu maga kéri, mert egyszer már megjártam a , maga kéré^ivH és az a ftu kátaégbeesetlen jött lekönyöíögnl «z éülttyeaés*
Síuzsa magái, és ott hagy tai
a kegyelmes urat a faképnél.
Bodor Idegesen figyelte ZspzsáL\' 41c-tében most ijedt meg először. Szé» tudta >okna mnnaolai az ujjai kőiötT fzt a fekete kigyót, de türtőztette magát, majd átment az altábornagy hoz és kissé zavartan kérte: »
lfiagyelmes uram, én nagyon sze-i nftnék itt maradni ebbeqt a váriban \' » barátaim között. »
— Pompául — ki ál toll fel az altábornagy, mii<\' az egéiZ társaság felfigyelt.
— A hadnagy ur, akiről azt hittük, hotfy nem fél semmitől, ugy látszik megijedt Zsmsátót... Attól W>, hogy átluelyezem a tővámsfa*.
Zsuzsa, vállat vout, az anyja n«*g lw-ragosan nézett Bodorifl. Uács gúnyoson mosolygott Zsuzsára, a kegyeluiesasz-szony i>edig balkán mondta Bodornak:
— Maga nemcsak bátor, de okos Mu is én 1h» valamire szüksége* lesz, csak keressen fel engem, én menteiben segilségéce lesaek.
üodo* háláaan gondolt Boltéra, mert szluW bizonyos. voH ok*#n, hogy ha őt n£m Ismerné, szivetMu ittbagyt3 volna állomáshelyét. i
Éjfél után kikísérték a v^ndégQkct a vonathoz, öm,elynfik távolodó ablakából még ylsszavlllant a kegjelmes-asraony fehér galambként tobogó *seb-krtnléje és a kegyeknek ur fehérkesz-tyis kezei, aeutáa mér csak a mozdony kürtjéMU síAloelA szikraeső viUgitolt a tá\\oll sötétségbőt...
— Pokolian JÓ Ttjftt - nevetett - Te lwsai«( adtM a fő«ár»i
tÉMcAg umeprtt k»álfn41ó«tkl aMért 4*Üaig a. aatngrifJiMiK!
— Hol van ez attól, ami nekejm te Iszik I — legyintetL liodtoí kUyJaiyliki.
— Negrazetft Wlt - |p»e»k oi a
h«cag e»é;e. fefern. - Wfehufto\'kod-
hatnál hozzánk^ mert még seaki. nem illett igy közénk, mint te! Holtt»p mfljd
elküldesz a holmidért. El se eresztlek többéi lüfizeued » démont..-níem adójú
(fbbe hév.)
1ÖSS. október A
2ALA1 KÖZLÖNY
Rcd\\«lö zenekarának kíséretével. Szabó Gyula, a Nemzeti Színház volt szo-valómüvésze tréfás szavalatokkal szórakoztatja a közönséget, a bevétel a szegény gyermekek téli felruházását szolgálja. Előadás közben ozsonna. MOformegváltás 50 fillér. Tekintettel, liogy a szervezet, katolikusság kedves családi ünnepélyéről van szó, a rendezőség felkéri Nagykanizsa kaiollkus-ságát, liogy azon minél nagyobb számban részt venni szíveskedjék. Aki süteménnyel, szőlővel, musttal liozzájá-rulni kíván az ünnep sikeréhez, szíveskedjék azt «z egyházközségi irodáién Gozdán titkárnál leadni.
Rádiók: Qrünhut mérnöknél, Beák-tér 2.
— (.inynkftiiyvl hírek) Nagykanizsán a múlt héten 7 gyednek született, 1 fin és 6 leány: Bojtár Kálmán gépész és Po\'.ecz Ilonának rk. leánya, 1*0ter József baromfikereskedő és Horváth Erzsébetnek \'sk^Jgánya, r.zet-lioffer József kőműves és Si\'gola Annának rk .leánya, Szenté János szabómester és Pálszó Ilonának rk. leánya, Gödinek György cscrc|>csmcsier és Körmendi Máriának rk. fia, Horváth Ferenc kőmüvessegéi és Kálovics Katalinnak rk. leánya. Házasságon kívül szülelelt 1 leánygyermek. — Halálozás 7 volt: Rózsás Hózsa hölgyfodrász rk. 21 éves, Várnai Gyula pályamunkán rk. 27 éves, Cser Katalin mindenes rk. 25 éves, Kompó .Mária városi szegény rk. 85 éves, Petrekovics József földműves rk. 37 éves (Spmogy-szenlmiklós). özv. Pap Zakariásnó Go-lobics Katuíin városi szegény rtt. 00 é\\-cs Branke Paula háztartásbeli rk. 40 é*«s. — Házasságkötés 2 történt: Szamek Móric Móaes ügynők izr. ós H«rczog Regina izr. (Lenti), Lukács György szabói^géd rk. és Kovács Katalin rk.
— Db*ta< felkérnemü telymck és pyjama kelmék most érkeztek Singer Divatáruházba.
Villamos cikkek: Qrünhut mérnöknél, Deáktér 2.
— N©in lehel eléggé h**H\'oztiiUi|,
mily foutos intézmény a m. kir. osztálysorsjáték. Tudni kellene minden-kinek, mily sokan nyertek .óriási nye-leményeken kivül tekintélyes összegeket és m« gondtalanul élhetnek. A 111. kir. osztálysorsjáték húzásainál az állam gyakorolja az ellenőrzést, ott nincs protekció, nbics kiváltság, se rang, se kor, se idő, sem érdem, se kéjtfsség, se telietség, se vagyon, hanem teljesen a .véletlen szerencse dönti el, melyik sorsjogy nyer.. Senkii* mulassza el most a .gyors meggazdagodás lehetőségét és a kiváló alkalmat. Október 10-én kezdődik az uj sorsjáték, rendeljen egy sorsjegyet még ma akármelyik főárusitóná\'. Nlno* jobb házi barát az „Igmándl* víznél, Azért Itgyan minden háztartásban kéznél.
— Sportruhára alkalmas 140 cm. széle* gyapjú férfiszövet métere p«ngő 3.50 Sehütznél.
Szolidság, Baaksaeril-Bég: Crünhut mérnöknél, Beák-tér 2.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
19741/1935.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a vármegyei 1936. évi közúti költségvetés a zalaegerszegi m. kir. államépitészeti hivatal helyiségében 15 napra közszemlére tétetett ki.
Nagykanizsa, 1935. szeptember 25-én.
mm Polgármester.
Erőteljes export Indult Olaszország felé
Murakeresztur, október 2 (S«jái tudósítónktól) Az utóbbi két hét a murakereszturi határáilo* máson érdekeB jelenségeket mutat. Erőteljesen megnidult a magyar kit vitel Olaszországba és ezek a szál* litások valószínűleg az afrikai csapat-élelmezést szolgálják. Aránylag rövid idő alatt mintegy 4-500 vagon buza futott ki az országból Mura* kereszturon át, ugyancsak nagymennyiségű liszt, étkezési célokra való bab 100 vagon, repcéből 150 vagon. Most indul meg a burgonyakivitel is, ami a jelek után jtélve szokatlanul erős lesz. ,
A magyar kiviteli áru legnagyobb része olasz kikötőkbe van irányítva.
Jelentés a szüretről
A nagykanizsai m. kir. szőlészeti és borászati kerületi felügyelőség most ké-sziieuc el jelentését az elmúlt hónapról. Az alispánhoz felterjeszted jelentés szerint Zala, Somogy és Veszprém megyékben az idén a liosszu ideig tartó szárazság után bekövetkezett csaj)Udékos idő u korai és középérésű vékonyabb héjú szőlőfajtáknál zöld-rothadást idézett elő. Ennek tudható b«, hogy az tólőszüret tnár sok helyen szeptember 20-ika körül megkezdődött. A íőszüi«t október elején kezdődik.
Azpkon a Ínyeken, ahpl a fagy és a jég kárt tett, időközi szüretre van szükség, m^rt a szőlő csak részietekben érthetett meg, éppen az elemi károk miatt. Az etöszúieti mustok a Balaton-melléken 17—lü cukorfokosak. A no-hu-mustok iránt általános kereslet indult cukorfokonként 0.7 fllléics árban.
A felügyelőség Jelentése szerint a mostani időjárás sokat javít a szőlőkön. SzéjjCn megindult — mondja u jelentés — a szőlő külföldre vwló szállítása is. Legnagyobb mennyiségben Ausztriába rf&ilitoltak, Zalaszentgról-ról 24-32 filléres árban.
X jelenlegi borának a jelentés szerint a következők: A balaioavidékiek mi-fldség és szesztartalom szerint 40—50 fill&r, a zalai-somogyi borvidékeken 30-10 fillér. A je:en«s szerint az idei Bortermés kielégítő íSsz, a borfteszietcft Jelentéktelenek. A \'kereslet *»nyha, a fiinál" t tartózkodó.
TtmáiitŐMii
Irányzat: barátságos, forgalom: élénk,.
Buta ttMlf. 77-ea 16 20-1645 1620-1650, 79-ea 16 40-1665, 80-aa 1635-1660. dnnánt. 77-es 1570-1590, 7S-M 1585-1605. 79-« 1600-1620. 80-M 1610—1630. — Ro*s pestvidéki 14 15 14 25. mé« 1420-1435. Zab uj közép 1650 -15 60. Tengeri tlaiántulí köiép ab bpest 1530-15 50.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qutenbcrg Nyomda éa Délialal Lapkiadó VáUalata Nagykanizsán, felelős kiadó i Zalai Károly. Ifltcruibsn teleion: Nagykanizsa 78. wám
Hánysorsjegyszámmal van érdekelve az uj osztálysorsjátékon ?..
Aki csak tohell, Igyekszik több sorsjegyet venni, I mert Igy sokkal nagyobb a NYERÉSI ESÉLYE, BIZALMAT U REMÉNYSÉGET szerez, aki vesz egy oeztály-
sorsjegyet - Számos kis nyereményen kívül 10.000, 15.000, 20.000,25.000, 30.000, 40.000. 50 000,100.000, 200.000, 300.000 pengőt, sőt szerencsés osetboa 500.000 pengőt ls nyerhet egyetlenegy sorsjeggyel. — Rendeljea MÉG MA egy sorsjegyet bármelyik főárusitónál, fizetni ráér legkésőbb az október 19 én kezdődő húzás előtt. Mindenkinek és minden egyes sorsjegynek egyenlő a nyerési esélye.
Olasz csapatok etióp területre vonultak be
Az angol minisztertanács nagyfontosságú döntése előtt
Az egész világ figyelme Mussolini szerda esti rádióbeszéde felé fordul
Páris, október 2
A közvéleményt élénken foglalkoa tatja a francia és az angol kormány között történt jegyzékváltás, amely a Földközi-tengeri segélynyújtás kérdése körül forog. »
Franciaország az angol kérdésre egyik legutóbbi jegyzékében kjje-fcntette, hogy támogatja Angliát, ha az angol kormány reményt nyújt arra nézve, hogy Anglia ls Európa soglségére siet, ha a megtorló intézkedések bármilyen katonai bonyodalmat okoznak Európában.
Az angol kormány legújabb kérdése Franciaországhoz az, hogy Franciaország csak semleges marad-e, vagy pedig segítséget nyujt-e az esetben, ha az olasz és angol hadihajók összeütközésére kerül a sor?
Anglia ugyanis azt kívánja, hogy Franciaország Toulon és Marseilles kikötőjét bocsássa az angol hajóhad rendelkezésére és a francia hadfw hajók csatlakozzanak az angol flottához. \'
A francia válasz
A francia kormány szerdán a déli órákban közölte válaszát az angol nagykövettel. Eszerint abban az eset-
ben, ha Olaszország minden indok nélkül megtámadja a Földközi tengeri angol flottát, a tmjrselllei hadikikötő az angol flotja rendelkezésére áll és a francia hadi lés légiflotta támogatni fogja a megtámadott Angliát. [
Genfi kérdés Németországhoz éa Amerikához
Genf, október 2 Olaszország, mint kijelentette, nem akar háborús összetűzést a Földközi, tengeren Angliával. A megtorló int tézkedések Genf szerint - Németország és Amerika magatartásától függnek. A Népszövetség éppen ezért ezügyben kérdést intéz a két államhoz.
Uj terv: „C-gyarmat" Abesszínia egy részéből
Páris, október 2 Parisban elkerülhetetlennek látják keletafrikai viszály kitörését. Ennek ellenére a diplomáciai eszmecsere tovább folyik egy esetleges közvetitő javaslat érdekében. Laval keddi tanácskozása során megvitatta azt a javaslatot, amey szerint az alacsonyabban fekvő abesszin tartományokat a Népszövetség hatáskörén be-
IO.IS.25 DEKALUMENES ,

lül a lehető legmesszebbmenő en> gedményü, úgynevezett »C-gyar-raat»\'-tá minősítsék. Olasz részről áDütőlag- a javaslat t hajlandók el. fogadni, angol részről azonban őrösén ellenzik.
Róma, október 2 A fasclsta mozgósítást szombaton
ZALAI KÖZLÖNY
1935, ok tőbe w 3
rendelik cl. A kc\'ctafrikal hadműveletek megkezdést i>c<li { 0 jövő hét közepére várják.
Addls Abeba, októt>er 2
Szerdán reggel 100 jap^h tiszt érkezett angol Szomáliföklie, akik azonnal folytatták uljukai Abesszínia felé, ahol a négus szolgálatába állnak.
Milyen megtorló Inézkedésekről lehet szó?
London, októl>er 2
A szerdal angol minisztertanács n következő kérdésekkel foglalkozik:
1. A fegyverkivitel! tila\'oin megszüntetése abban a pillanatban, amikor a Népszövetség megállapította, hogy „melyik a támadó fél.
2. Gazdasági megtorló intézkedések.
Egyelőre a következő gazdasági meg-.
torló rendszabályokról lehet szó: mindennemű kereskedelmi és pénzügyi összeköttetés megszüntetése és eltiltási angol ós a támadó államok alattvalói között.
London, október 2 .\'Az angol király a szerdai miniszter* tánác\'ío\'n magánkihallgatáson fogadta a külügyminisztert, a hadügyminisztert •és\'Eden népszövetségi minisztert.
Olasz csapatok etlop területen
, Addls Abeba, október 2
Az abesszin kormány megerősi-tette azt a hirt, hogy uz olasz csapatok etióp területre vonultak be.
Ezzel szemben a Reuter.Iroda kiküldött hninkatársánnk jelentése saerint az olaszok olyan területre \' hatoltak be, amelynek hovatartozön-dó\'sága nincs eldöntve.
Genf, október 2
Az al/esszin kiküldött (Jeniben i>a-naszt t«tt a Népszövetségnél az olaszok határátlépése miatt és kérje a Népszö-\'
; olaszok
Aet>éget, ho.\'iy állapítsa meg t terhére ezt a határsértést.
Addls Ábelja, október 2 Az o\'.asz csapatok mozgolódása arra;i késztette a császárt, hogy az általáyp^ t mozgósítást vé/rehajtsa. A császár parancsát nagy falra^iszpk közli,k a n£p-v 1*1.
MttsszoHn! ragy rádióbeszéde
Róma, október\' Mussolini miniszterelnök szeidáVi este hat ór« 20 perckor nagy rádióbeszédet tart, amelyre az egész világ felfigyel.
Készenlétben az indiai csapatok\'
Timla, október 2 Az angol-indiai csapatok parancsot kaptak, hogy álljanak készenlétben a minden pillanatban kitörhető ola.-z— abesszin viszály esetére.
Róma, október 2 A szerdai angol minisztertanács határozatát olasz körökben is igen nagy--érdeklődéssel várják. Itt dől el ugyanis hogy Anglia hajlandó-e tárgyalni Olaszországgal at olasz—abesszin viszály ügyében.
London, október 2 Az angol munkáspárt Igen nagy1-\' többséggel a megtorló intézkedések mellett \'döntött.
\' ^Nagy összeesküvést lepleztek le * Bulgáriában
A kormány kihirdette at ostromállapotot
elkövetni, amelyhez a tavaly májusi forradalom szitói is tartoztak.
Az összeesküvés végrehajtására \' a csütörtöki bolgár független ünnepel szemelték ki, de két nappal előbb letartóztatták az összes cinkosokat. A letartóztatottak közölt van Velcscv Damjan tartalékos ezredes is, aki a mozgalom egyik vezéremberc voU.
ÍJzófia, október 2 A bolgár kormány a lakosság érdekeinek megvédése\' érdekében kihlr-
"jMte-\'dz \'bst lomállapotot.
Ett\'^fc Wtézkedést az váltotta kl, \' hógy *?y nagyarányú összeesküvésnek jöttek -nyomára. Az összeesküvés vezé-zéreit letartóztatták. A rend az egész országban mindenütt a jegteljesebb. Az összeesküvést ugyanaz a csoport akarta
ZSEBLÁMPA
I* elemmel, komplett
Tüz a varsói egyetemen
Varsó, október 2 A varsói egyetemen az éjjel nagy ^üZ
keletkezett. Az egyetem élettani nju-zCmna, amelyben igen napyértékü ^ letek is vollak, .teljesen a lángok martaléka len. Részben az .egyetem épületei is beomlottak, elpusztullak.
APRÓHIRDETÉSEK
wr^.giVTTiií fsrtfiss
M.Mltull én elllaatl .isbály-titrll sipkák minden számban nagy fi Hitték Bfleznalnál, Sugár-ul 53. 3338
Sírbolt épltélít olcsón vállalom, t 4wJ JtMIláaaal. Kovács, Király u. 16. 2788
Modern comblnllt srobs reklmlenrill, alkalmi vitel, ugyanott modem ebédlő alaidé. Stern Vllmoaní, Erllíbet-tér 15.
3540
■alkaal él anearaliáaatl cikkek legnagyobb tálHStCIl és legolcaóbb beszerzési lorrás gslezaalaál, Sugár-ut 5a 3339
»ISal)eJér*ns bútorozott ssobál lurdóssoba használ.Hal keres benktlsil vlielő. Clmel a kiadóba. 3625
2 utcai szoba, előíróba és mellékbelyt lég alhBltflaéa mlatl november l-re átadó. Bővebbet Plscher, Emébet-tír 11.
3631
22. alatt egyszobás, pedig 1 vagy 2 szobás Iskás\'klaM. Bővebbet Telekyut 24 3632
Ctányl László u. Teleky ut 24. alstt 1
A zildé templomban vagy a Fő úton egy pár drapp női kaaztyO alaeaaeft.
Kéretik a megtaláld, szíveskedjék azt Vallca és Deutaeh-cégnál leadni. 3629
Roigonyl u. 6. alatt egy udvari egy-szoba-konyhás lakás nov. l-re híméi.
■ Használt tralHtrM ládák olcsón eladók. Ország msgkereskedésa, Erzsébetiéi 10. 3627
főzni tadó. Itiszlességes, megbízható snladaaaalaáay felvétetik azonnali belépésre. Clm a kiadóban. 3?J6
OaasesageaaltA 8-10 kilós dobozok-bsn. megrendelhető 30 Ilit kllónkénll ás-bsn Qross Ferencnél, Horthy nt 3624
Veszek lókarban levő hssznált karikaért. Csengery-ut 19. *
Hssznált kaoalaaavvát vennék. AJán-latokat kérek Plelfer, Petólt-ut 44. •
Rgy |ó bajáréaft a|ánlkozlk. Jól tő-sők. Magysr-u. 25. Sorsié. 3634
pengő
Szabó Antal sportüzletben
porpAcoiAssal
OaiöOMENTtHOáO HRMlHÍI
iluAwiOn Xnon MlKdllxatA

Beszerezhető:
orszAq józsef
mag, MAtrágyi, növényvédelmi szazak stb. koreikedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bírósági palota mollott. Teletop 130
a laptalajdoooa KUzgazdasigi K. T. Ontsaksol Nyoasda é.
s—* mmm i
I mindenki a helyi kereskedőknél I i és iparosoknál szerezze beji I
Fájdalomtól megtört szívvel jelentjük, hogy forrón szeretett édesanyánk, oreganyánk, dédanyánk, testvérem, illetve rokonunk
őzt. ModroYich Máoffonié
■J. őzül. Ktmisz Ágnes >
áldásos életének 84 Ik esztendejében, a halotti szentségek ájtatos fefoéte\'e után, visszaadta Jóságos lelkét Teremtőjének,
Drága halottunk földi\'maradványait október hó 8-án, d. u. 4 órakor fogjuk a róm. kath. temetőben örök nyugalomra helyezni. Az engesztelő szentmise-áldozatot o\' tóber 3 án d. e. 9 órakor a plébániatemplomban fogjuk a Mindenhatónak bemutatni.
Nagykanizsa, 1035. október í-én. ■ Véflteleit szeretetünkbíir maradsz I
Nyufl.dJál békében I Modrovlch Háláéi neje Matb Mária. Lenke fér). Vlbar lmr«, Nándor, Ilonka Sík Szol-
lár-litvánná, Irma gjeimtkeL Klanix Lenke Bxr. Nlmbigern Vltfcoiná
\' teilvért. i
Vihar Lenke lérj. Tibor Vihar
Vllnin férj KUrornay Antal, ViharWroBka (ár). Kflveaa* Fer*nc, Vlbar .Hajnalka férj Lacikó Sándor, Vlbar Imre, Ida a Levente, Siottár litván h Unió, Modro»lcb Bála
Mariit unokái. > ^ Bandtka, Antalka, Ferike, Ziuxilka, Éviké dédunokái éi ix Ömti rokoniéi,
ÉBETTSEG1 MWMt
Neve: Metropole ; Lakhelye: Budapest,
/.... .. lékéllrlt 68.
Szállodája: modern Télikertje: világvárosi Kávéháza: ragyogó SörSzöje: remek Konyhája: hires Pincéje; neves Árai; olcsók Közönsége: kitUnö 97
Pk 78Í5 7876/1935. sz
1935 vghlól 368 369. sz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Valéz Leó bpe.ll Ügyvéd állal kép vUelt M.g,ar Jég te Viszont Biztosító lalézet bpesll bel. cég UvAta 325 pengő 48 fillér tőke él tőbb kővelelés jézulékal cejéla » nmykanlzHlldr. Jái)á.bljóaág 1935 évi 7876 7876 az. vég lésével alrendéi! kielégítési végrehajtás lolytán végreha|Ust szenvedőtől 193Sjévi JallashóSI in lefoglalt, 6650 pengőre bacaáUt. iMóaágokra a nagykanliaal klr. Jézásblióeág lenti sz végzésével az átverés elrendeltetvén, annsk az 1908. évi XLL IC. 20. §4 alapján a fent megneveactt a a foglalási jegyzőkönyvből lel nem tűnő mis foglal-latók tavára U az árverés megUrtáiál elrendelem, de csak arra as esetre, ha klelégltéal |oguk ma U fennáll éa ha el-
lenük halasztó hatályú Igénvkereaet fotya-mntta nincs, végr. ssenv. Ilkáién,
Mor-
lásypnszUn leendő meglailáiár. hstárldőül 1939. évi október hó 5 napjának d. u. 9 órája IQzetlk kl. imlkor s blrólllg lefog-
lalt bútorok, cséplögépgsntlfurs, hátas-lovak, nyeregtelszereusck, hintók, tehenek s egyéb lagóságokat a llgtőbbet ígérőnek késipénHzetésmcllett, esetleg becsáron alul ls, de s kikiáltási ár ké harmadánál a\'a-csonysbbsn csak a végrebajtáit iienvedő beleegyíaéíével, el fogom adni. Azon Ingóságokra, smelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül ven, az 5810 -931. M. a uáaiu rendelet értelmében c»k azok árverezhetnek, akik a klklálláil ár égyUzedrémét bknilpénltll leteszik Nagykanizsa, 1935 évi aa«. hó 28
BKk László I. k.
klr. Ml. véitehejtó, K2S mint blrőaáTklkllldőtt.
umwit vmmia ktoyyuraaláláhan, NagftaOzsIa. (TaWőa tzlctnulő Zalai Károly.)
70. évfolyam 225. Mám
Nagykanizsa, 1935. október 4 péntek
Ara 12 fltlér
ZALAI KÖZLÖNY

H tbdőUnWi KM 5. «zW
POLITIKAI NAPILAP
Felelót szerkesztő: Barbarlts Lajos
Elíllzelé.1 ín: egy hóra a peni« « Szcrkentóaéíi (» kíadóbl.aUtl teíafooi M. aa*
Senkivel és senki ellen
Gömbös Gyula miniszterelnök ber. ltni utazása és részvétele a kelet-poroszorszgl vadszatokon, Igazi nagy esményévé lett a világsajtó érdek; lődésének. Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az erről szóló tudósítások szinte az érdeklődés középpontJába állították 9 magyar miniszterelnök személyét s ezen ke. resztül az egísz magyar külpolitikát is.
Már maga az a tény, hogy a francia sajtó is szokatlan élénkséggel kísérte a berlini látogatás minden egyes mozzanatát s hogy a leg. előkelőbb francia lapok Is szívesen szlvtsen nyitották meg hasábjalkat a magynr miniszterelnök nyilatko. zala elölt: mindezek önmagukban is eléggé Jelzik azt a nagy haladást\', amit a magyar külpolitika az utóbbi időben a nemz/elközl érdeklődés te. rén megtett, örömmel és elfogulat. lannul állapíthatjuk meg a valósá. got, hogy ma már nem olyan megítélésben részesülünk, mint rövid időn\' k előtte is. Főként azok a kö rőkben, melyek szívesen támogatták a kisantant törekvéseit abból a cél. bói, hogy »sulytalan« tényezővé váljunk a Dunamedencében s hogy tu. lajdon sorsunkba se legyen be\'cszó. 1 ásunk, kényszerülvén, hygy »rólunk. de nélkülünk* döntsenek sorsunk felől, j ,
Hála Istennek, mindennek mamán vége. Még mai csonk "Ságunkban Is értéknek blzonyulti/nk. Nagy népek és nemzetek becsütnek meg és keresik barátságunkat. És ez felemelő gondolat. \\
Bár az olasz- abvsszin viszály min den más eseményt háttérbe szőri\' tott és szorít még ma is az európai sajtóban, de azért Gömbös Gyula berlini látogatásának mindig jutott megfelelő és megtisztelő érdeklődés, Emiitettük a francia sujtót. No Igen, mert a párisi érdeklődés legjobban Jelzi az idők és a viszonyok változó, sál. Hrnszu ideig ez a sújtó alig tudta magát mentesíteni n BenesJk is Titulíseuék hatásától s mind. annyiszor, valahányszor ntugyar kérdésről volt szó, megismétlődött a Jákob és «z fizsau története. Ha el hang előzékeny és a gull szellemhez méltón udvarias is volt, de az Ézsuu keze mindig csak, előbukkant, felez, ve, hogy a francia álláspont mindig cgy és ugyanaz a kisantant állás, pánijával.
Talán 0 magyar miniszterelnöknek mostani berlini ut]a az első alkalom, amikor nem ismétlődik meg oz is meri káftyakeverés ellenünk s a francia sajtó tárgylinguirjn adta le Gömbös Gyula nyilutkozuluit. Sőt azl a nyilatkozatot is, melyet egye. pestül a [randa Kaj 1,0 számára adott
a magyar miniszterelnök, Wzo. nyos főlényes humorral niegeáfolva a*t a beállítást, mintha közös lég. védelmi lanácéktKásokról lett vo\'na »ó BcrlinbüB, mikor az egyetlen tampont, hogy .repülőgépet hasz. nállam berlini utazásomhoz.. Dc még ennél, is tovább ment a
A háború első napja
sok emberáldozatot követelt Adudban és Ogaden vidékén, ahol az olasz csapatok szabályos ütközetben állnak az abesszin törzsek csapataival
■nssollnl: „Nem Íriszem, hogy Anglia romba akarja dönteni Európái!"
Berlin, október 8 A Völkischer Beobachier jelenti londoni keltezéssel, hogy az abesszin-válság kiéleződése nagy izgalmat váltott ki egész Angliában. Nem kételkedik senki, hogy
a feszült helyzet összetűzésre ad alkalmat Anglia és Olasz-orpzág közöt\'.
Anglia a végsőkig is elmegy. Eden csütörtökön visszautazott Genfbe, ahol Lavallal tárgyal az alkajínzujn-dó rendszabályok tekintetében, me. lyek először gazdasági jellegűek lesznek, de ezek katonai beavutko. zásra fognak vezetni, i A Berliner LoCalun/eiger jelentése
Szerint a helyzet nagyon komoly.
A népszövetségi szabályok szerint szankciók csak akkor alkalmozhatóh, ha a vétkes állam támakólag lép fel.
György angol király
megdöbbenésének adott kifejezést az események felett és hangoztatta, hogy •mindí\'nt el kell követni az olaszokkal való összetűzés elkerülé. sére. György király unokatestvéri viszonyban van Vik\'or Emunuellel.
Nem kétséges, hogy az olaszok Erltrea déli részén fognak támadni.
Addis Abebában nagy Izgalmat keltett a hir, hogy az olasz csupatok átlépték az abesszin határt.
Olasz repfllők bombázzák Aduát
London, október 3 A Daily Express szerint rfiár csa. tározások folynak az ol sz-ok és az egyik törzs harcosai között. Az abesszinek Bot Ma körül fogják az első ellenállást kifejtcnl.n
Genf, október 8 A négus csütörtökön dél lőtt be.
jelentette táviratban a Népszövetségiek, hogy abesszbi terület felett olasz hadirepülőgépek jelen\'ek meg. Az olasz repülök bombázzák Aduát. A felrobbant bombák töl)b emberéletet Is követeltek.
Hivatalos: ,,/J háború október 3-án reggel megkezdődött"
Genf., október 3 ^ Az olasz kormány csütörtökön jegyzéket küldött a Népszöv«:ség titkárságához (s bejelentette? hogy tekintettel az ate?szin mozgósítás ra, amelyet az olasz kormány ellett irányuló kihívásnak tekint, kényte. len volt bizonyos katonai rendsza* bályokat alkalmazni, i. „
Addis Abeba, október 3 Az általános mozgósítást kihirdették, végrehajtása folyamatban van.
Szabályszerű csata Ogadennél
Genf, október 3 Hiva!alosan m egál lapított ák, hogy a katonai hadm fiveleteket október 3-án, csütörtökön reggel kezdték
meg. Az olaszok bombáz,ák Aduát és több más helységet. A j*>lgárL lakosság közül igen sokan é\'.etükel vesztették. Ogadon mellett szabály. sz<,\'rü csata fejlödött ki. ■
Addis Abeba, október 3 A négus Jegyzéket intézett a Népszövetséghez. Abl>un tiltakozik a bombázás ellen, amely igen nagy kárt tett emberéletben és anyaginkban.
Róma, október 3 Az olasz kormány hivatalosan Is bejelentette, liogy nw-ftkezdto Kdetafrl-kában a hadműveleteket.
Szombaton összeül a Népszövetség tanácsa
Genf, október 3 Hivatalosan közlik, liogy a Népszövetség tanácsa szombaton délelőtt 11 órakor ülést tart.
Mussolini: „Nem akarunk európai bonyodalmat \\u
Mussolini szerdán este Rómában, a Piazza Venezláp, a háborús láz lelkesedésében tomboló, hatalmas tömeg előtt rádióbeszédet mondott.
A sors kereke - mondta hói najx>k óta a mi nyugodt elhatározá-zásunk hatása alatt halad célja felé. Éz"kben az utolsó órákban az ütem gyorsabb k\'ft és most már megál\'it. hatatlan. Nemcsak a hadsereg az, amely céljji felé halad, hanem 44 millió olasznak! ezzel a hadsereggel együtt teljes együttérzéssel ha. íad előre n«ok ellen, akik megindították az igazságtalanság áradatát, hogy elvegyék helyüket a nap alatt.
- Amikor 1915-ben Olaszország összekötötte Sorsát szövetségeseivel, mennyi ígéretet tettek nekünk ! Do
francia sajtó, mikor annak a nyilat, kozatnak is helvt adott, amelyet a Gömbös Gyula kíséretében lévő egyik személyiség tett, Ismertetve a miniszterebi nők külpolitikai felfogás sát a szövetségek kötéséről.
- Tizenöt év óta ~ úgymond -Magyarországnak az az alapelve, hogy senkivel és senki ellen nem köt szövetséget. Semmi okunk, hogy exen az állásponton változtassunk.
1 RöVId és érthető oM kijWéntés.
S mintha nemcsak kifelé szólna, .hanem Hksnen politikai
gyűléseken a pártpolitika olyafl Atvtpaft használja fegyverül a vádat, hogy a magyar korpiány egyoldalii külpolitikát folytat, amely
végzetes lehet az országra. Sőt ép. pen legújabban hangzott el egy igen tekintélyes ellenzéki politikus ajká. ról a nyilatkozat, amely »eggodal. maanak* mondja a kormány egyoldalú* kíilpo\'Jtlkáját. A tárgyilagos, űág s a politikai »fa|r play,« azaz a tiszta játék arra késztet bennünket, hogy a nyilatkozatot jóhisz\'münek tartsuk s megszívlelendőnek is, fő. k éppen aaokat a szavait, melyek szerint:
- A magyarságnak, rhtflt k\'s nemzőinek, vigyáznia kejl, mert nem kötheti sursát egyik nagyhat alomhoz sem, meri akkor ezrei áll, vagy ez. zel bukik. Meg kell tehát őriznünk külpolitikailag is szabad kezünket
és cselekvési szabadságunkat, arra törekedvén, hogy mfnél több barátot szerezzünk magunknak.
Mintha csak erre váleszobia a Berlinben elhangzott s a franciák, nak szóló nyilatkozat. A franciák elfogadták s Megértették* ezt a nyl. latkorafot s <*Zt a kormányfelfogást.
Nincs is semmi ok, hogy ne fogadják el, hiszen ezt a nemzet józan érdeke Írja elő számunkra.
De vájjon elfogadja e ezt hasonlóképpen irtágyarázatni a* ellenzéki politika is, amely ped/\'g olyan azi-vesén keresi a kákán a csomót, noha jól tudja, hogy azt nem igen lehet ott megtalálni.
Zalai KöZlóNV
1936, október 4
a közös győzelem után, amelyért Olaszország hozta a legnagyobb ál. dozatot, 670.000 hősi halottid, 400 ezer rokkanttal és egymillió sebe. sülttel, amikor leültünk a békeasz. tálhoz, nekünk csuk morzsák jutót, tak mások gyarmati zsákmányából.
- Tizenhárom éven át türelmesen vártunk, mig körülöttünk egyre szo. rosabbá fonták uzt a gyiirüt, amely meg akarta fojtuni törhetetlen élet. erőnket. Abessziniával szemben 40 évig voltunk türelemmel, de mosi múr elég I » »
- Mindezzel szemben a Népszö> vetségben nem ismerik el Olaszorv szág igazságos jogúit és szankciók, ról mernek beszélni! Amig be nem bizonyítják az ellenkezőjét, nem hiszem el, hogy az igazi francia inép csatlakozhassák Olaszország elleni szankciókhoz ! Amig be nem bizonyítják az ellenkezőjét, nem hiszem el, hogy Anglia népe vérét ukurja ontani és Európát romlásba ukurja dönteni azért, hogy megvédjen olyan aírikai népet, amelyet az egész világ barbárnak és méltatlannak bé-lyegzett a müveit népekkel vaió közösségre. (
— Gazdasági szankciókra fegyelme-
zeitsiégiinkkel, komolyságunkkal és áldozatkészségünkkel fogunk . válaszolni, katonai rendszabályokra katonai rendszabály lesz a válaszunk, a háboluiu lA\'dig háborúval lelclüuk. Senk? sc számítson arra, liygy meghajUthutja Olaszország akaratát.
— Egyszersmüidcnkorru szeut kötelezettséget vabank .ebben a pi-lanatoan minden olasz előtt, aki engem most hailgat, ho^y meg fogunk tenni műiden lehetőt arra, lkogy ez a gyarmuti konfliktus pe váljék európai bonyodalommá. Vegyék ezt tudomásul azok, akik katasztrófán fesztül akarják visszaállítani ledöntött oltáraikatI
Jubiláris minisztertanács
Budapest, október 8 Csütörtökön van u harmadik év-fordulója unnak, hogy Gömbös Gyula letette a miniszterelnökségi es küt. A mai minisztertanács ünnepé, lyes keretek között kezdődött. A mi. niszterelnök Íróasztalát feldiszitet. ték, majd a miniszterek nevében Kánya Kálmán külügyminiszter kö.\' •zöntötte a jubiláló mj^uterelnököt Gömbös megható hangon mondott köszönetet és visszapillantásában elmondta, hogy hu eredményt ért el, azt elsősorban munkatársainak kö. szönheti. Utána a minisztertanácsot németországi útjáról tájékoztatta.
11 órakor jelentkezett nála Sztra. nyavszky Sándor vezetésével a Ház elnöke és alelnöke, miközben a tü. körteremben a Népképviselők gyülekeztek. A képviselők nevében Bár. czay Ferenc köszöntötte a minisz. terelnököt. ( J
Sikerült 46 százalékra csökkenteni a városi pótadót
A pénzügyi bizottság egyetlen ülésen letárgyalta és elfogadta az átdol-gozott költségvetést — A viz- és csatornadijakat Is sikerült leszállítani A városi zeneiskola kérdése a közgyűlés elé kerül
Szerdán délután folytatta a város képviselőtestületének pénzügyi\' bizottsága ülését Babochay György elnök-le le alatt. Miutin kedden a pénzügyi bizottság arra kérte a jxjlgánncsteit és a főszámvevőt, liogy mégegyszer nézzék át az 1930. évi költségwőiráuy-zaiot ós keressenek módot a jHitadónak, a viz és csatornamű dijainak íeszál lilására, szerdán délelőtt dr. Krátky István polgármester Hemmert Károly főszámvevővel az egész Jvöll->ég\\etést mégegyszer revízió alá vette -és ajjol lehetett, lefaragtak egyes tételekből é-J az igy csökkentett tételeket külön állították össze és terjesztettek a pénzügyi bizottság elé.
Miután a |>énzügyi bizottság kimon-dolta, liogy tudomásul veszi a belügy-
miniszter icndelelét és <eirtat.it a f^lyó évi városi költségvetésre vonatkozólag, áttértek az 1936. évi háztartási költségvetés-előirányzat tárgyalására. Hcm. mert Károly főszámvevő beterjesztette a könnyen áttekintl»ető speciális előirányzatot a következőkben: személyi járandóságok 567.303 P, dologi kiadá-jok 102.627 P, üzemi és gazdasági kiadások 165.156 P, közcélú más kiadások 298.711 P, hitelügyi kiadások 349.171 P, rendkivüll kiadások 37.773 P. összesen tehát 1,521.011 pengő szükséglet, ezzel szemben a fedt^ot 1 millió 3gl.328 pengő, vagyis a hiány 194.713 pengő, ami 100.000 oengős pötalapra százalékos pötadókulcsot jelent.
19
Hogyan lett a 49 százalékból 46 százalék ?
Hemmert Károly főszámvevő «zzm fejezte be előadását, liogy ez ijem jo-lenti azt, liogy <nem lehet még lejebb menni." I)e nem szabadi Nem oppor-
Hemmert főszámvevő l>eterjcszictu> ezután a délelőtt eszközölt csökkentések jegyzékét, mely szerint sikerült összesen 20.620 j>cngöt még lefaragni. Nevezetesen a vasúti arckéjjcs igazolványok térítését, ami 912 P, állatorvosi hivatal irógé|)C 400, Kclcjtczteiésnél p00, o temetőnél 2000, a lioeum felszerelésénél 1000, a Stiflndfürdő dologi kiadásainál 1350, a sétányok dologi kiadásainál 6000, a leépi.ett .erdőmesteri fogat 861 (kertészeti kocsisi állás), két ló tartási költsége 1200, a tőketartozásnál az Annuth-féle házvétel törlesztésének fele 5300, összesen tehát 20.626 lengőt töröltek a szükségletekből. Fz-zel szemben a költ ségvelés átalakítása, folytán emelni keltett a szükségleteknél a líceumi loniatcrem helyreállítására 1000, üiíégszükségleteknél 3000, a,;útcl-ügyi kamatoknál 180 jyengő (kevesebb törlesztés miatti), vagyis a* emelés 4180 pengő. Ehhez jön még a bevételi csökkenés (fog»tttír|ási téritmény) 3000 pengő, ugy liogy végeredményben a költségvetés összege 13.146 pengővel lett kevesebb az cTöirányzoltnál, pmi 3 százalékos pötadónak felel meg.
tunusl Majd bejelentette, liogy a lefn. ragások folytán a költségvetés pöl«iló-kulcsa az előirányzott 49 százalékról 46 százalékra csökkent.
Kisebb lesz a viz- és csatornadíjak terhe
Dobrovits Milán tijból a csatorna-dijak leszállítását kérte.
Király Sándor tanácsnok beterjesztette a lefaragott vízvezetéki és csator-namü költségvetés tételeit-, (beruházási törlésekI), amelyek összesen 30.760 pengőié rúgnak és ennek .folytán sikerült elérni, hogy a helyiség vizdij 6 pengőről 5 pengőre, a csatorna alapdij 2 százalékról 1.75 százalékra, a Jiaszná-lati dlj 3 százalékról 2, százalékra csökkent, ami a csatornadíjaknál .ösz-sze^en 3.75 százalékos csökkentést je-
lent
Ujabb vita a zeneiskola körül
A zeneiskola kérdésénél a polgármester megállapította, l»ogy a 46 százalékos pótadóval n zeneiskola fenntartása biztosítva van.
L)r. llotschlld Béla a zeneiskolai tandíj kedvezmények megszigorítását tartja célss^rünek.\'\' \'\' 1
A zeneiskola kérdése liosszabb vitát vont maga után. A bizottság jelenlevő tagjainak az volt a felfogása, hogy á hozott áldozat nem áll arányban azzal, amit anyagilag behoz. A deficit még mindig erős. Felvetették megint a Jpér-dést, nem lehetne-e oly módon ezt a kérdést megoldani, hogy a zeneiskolát magánintézménnyé tegyék és akkor u város megfelelöleg szubvencionálná. Iisetleg egyesületi alapon lelietne az intézményt fenntartani. Krátky polgármester hosszabb be-
Legszebb szövetek, bársonyok, selymek, szőrmék,
dus választókban

Kész kabátok legújabb
divat szerint
$
INGER DIVATARUHAZ
Alapítás: 1860.
szédben kifejtetle, mit jelent a város iskolai ós kulturális életében a városi zeneiskola, amelynek épen az ad erőstéget, hogy városi JeÚegü. Meleg elismerő szavakkal méltatta az iskola liét évi munkásságát és a lanári kar nyugdíjjogosultságát ismertette. Mentsük meg legalább — mondta •— a meglevő intézményeinket, az ^vesztett értékek helyében levő uj értékeinket, mert ha miuden életet elveszítünk eliten a városban, akkor még súlyosabbá válik a helyzet. Rámutatott az iskola elért eredményeire és országos viszonylatban való hírnevére, melynek köszönhető, hogy ma már messze vidékről küldik a szülők gyermekeiket a nagykanizsai zeneiskolába. Neui hisz!i hogy akadjon képviselő, aki 7000 p-n-gős differenciáért egy hót éves hitézot megszüntetésének ódiumát viselje.
Dr. Hegyi Lajos főjegyző utalt arra, hogy a zeneiskola deficitje évről-évre csökkenőben van, a növendékek létszáma évről-évre emelkedik. Elismerés, sel emlékezett meg arró(l a nagy munkáról, amit a városi zeneiskola kifejt. Államsegély kieszkózlését tartattá kívánatosnak.
Minden bizottsági tag.hozzá szólt « kérdésbe*.
Végül is felkérték a polgármestert, hogy a zeneiskola kérdését készítse elő a közgyűlésre, miután a bizottság most még nem foglalt állást a kérdé»-
Egy Illés alatt...
Este 8 ór® volt, amikor a,bizottság a költségvetést elfogadta.
Csütörtökön a pénzügyi bizottság ismét összeül, ahol egyéb, a Jtfzgyülés elé kerülő tárgypontok kerülnek tárgyalásra.
Amire eddig még nem volt péUW a bizottság egyetlen ülés alatt végzett a költségvetéssel, ami « délelőtti "J ós bravúrosan gyors átdoljgozásnak köszönhető. A bizottság olyan munkát végzett, ami a polpirság teljes elismerésével kell, hogy találkozzék. Sikerüli
!

Legújabb őszi és téli divatáruk megérkeztek
Hói pongyolák i svájci alsónemflek
Boykabátok gyeruekrnhák
EsókOpenyek esógallérok
6. F. B. harisnyák
Del-Ka olpék
Szomolónyi áruházában
1938. oUóhar 4
ZALAI KQZLQNV
• közterheket lefaragni, a pótadókul-csoi csökkenteid, a viz élt csatornadíjat leszállítani, n nélkül, liogy a csökken-lesért abból, ami megvan, bármit f\' i keltett vo\'nfl áldozni.
CsOlflrIOk
Hu laput
17.30 A tiÍTO) Kelet muzsikája. — 17.55 Föld; ember, (Féja
Géza.) - - 18.30 Köbös Ilonka zongorázik. — 19.10 Márkus Emília elégése. — lü.40 Né|tének 6.4 népdal. (Volly István.) — 20.15 Külügyi negyedóra, — 20.30 Budaj>estl Hangverseny Zenekor. - 21.50 IUrck. - 22.15 Cigányzene. — 23.10 Hanglemezek. — 0.05 Ilirelt.
Bulapeet II.
18 35 Asszosyok Burmában. (Sirpka I*reue.) - 19.15-20.15 Nyitányok. -20.20-20.55 Thonán Mária hegedül.
— 21 Hlr*k.
Béea.
17.40 Kux iledda szoprán értekei. — 10.30 Rádlósonekar Dacba Oszkár zongoraművésszel. — 22.10 Bárzene. — 23.15 Tánczene.
Péntek
ItuOaptet I.
0.15 Torna. — utána hanglemezek
— 10 Hiiek. — 10.20 Időszerű apró-silgok. — 10.15 Hiúsági közlemények
— 12,0*1—12.30 iimki\'i Margit nragyar nótákat zongorázik. — 12.36 Ilitek.
— 13—14.20 Országos Postászcriekar.
— Közbea 13.20 Időjelzés, idüjárásjc-lentés. _ 11.10 Ilink, árak. - 111.10 Dlákfélóra. .Itobol és társai.. (Nádal Pál.) - 10.15 Időjelzés, hirek - 17 Fejlődés-e a modern művészeit (Kör-mendt András.)
17.30 Hilller Pál gordonkázlk. - 18 Sporikózlemények, — 18.10 Hangleme-iek. — 18.55 A Dltnii-korszak. Ilitrói Mór és Heltai Náudor párbeszéde. — 111.30 Az 0|»eraliáz előadása. .Hegyek alján.. Zenedráma egy clőjálékbon és kél felemásban. — 21.05 Hlrrk — 22.10 Időjárás jelentés. - 22.15 Cigányzene, — 23.10 A Bachmann sza\'onötős inviMora. — 0.05 Hli«k
Hiu»p«M II.
18.50—111.25 zeitinger Jenü xonuurá* zik. - lDja A hódmezővásárhelyi gö-lúacsér művészet. - 20-21.20 Unda-tiesti Koncert Szalonzenekar. — 2155 Ilitek. — 21.15 - 22.30 Hanglemezek.
MM.
12 Könnyű zene. — II P»lzak tenorista lemezei. — 15.20 Zeneélet a korát középkorban.
17.30 r>e firegorto szoprán és Hlrken-feld zongorttmöN-énz hangversenye. — 111.25 Itouchietlt GV»s>nda, 4 felvonásos opera. — 23.05 Állástalanok zenekara, _ 24—1 cigányzene Budepediől.
Elrontott gyomor é« az ezzel ötarefoggö tílzavirok, felfuvödts, kcRemellen azéjiz, émtlygés, hom-loklijla, láz, hányás, lusmenés vagy ufkrzorirtát eleiéiben már egy po hír ttrméMetes .Ferenc József" keaerüvlt Is Igen gyorsan, bli\'oian h mindig kelfetneeen hat.
- KéztUztvtielék italért rendkívül előnyős bútorvásárlás! alkalom. Modern berendezések, tökéletes jó kivitelben, bosszú lejáratú részletre, aőt kamat. Hentesen la kaphatók tspaélto botor 4ruhásban, Horthy llltlés-ut 4.
— Spartnihéte alkalmas 140 cm. széles gyapjú férflaxövet métere pengő 3.50 Schütmél.
BUT0RSEL9EH

Ítv\'
színpompás ucilaszléKban

ot»


nél
Bonyodalmak egy megadott és visszavont hnllaszállitási engedély körül
Érdekes esel forog körszájon Nagykanizsán.
Petrekovlcs Jó/sef somogyszent. mlklósi gazdaember h;silmgymáz. ban megbetegedett és hozzátartozói beszállították a nagykanizsai kór. ba. Petrekovlcs állapota egyre rcsz. sz^bbodott, nem lehetett rajta segl. teni. Meghalt.
A család ottani földben akarta el. temettetni az elhunytat, azért hul\'a. szállítási engedélyért folyamodtak. Dr. Fodor Aladár városi tisztiorvos minthogy a minjnszteri rendelkezés, benn a haslhagymáz nincs ama fer. tűző betegségek között, amelyek halottai a szállítástól el vannak tilt. va, javasolta a hullaszálHtásl enge-dély m -gadását és a vármegye alis. pánja ehhez hozzá is járult. Kiadták tehát a hulhtszállitási engedélyt.
Az engedély birtokában Petteko. vicsék ravgblzták Hlld Józs.f temet
kezésl vállalkozót a hulla elszállításával. Ahogy az ilyenkor szokás, három koporsóba tették a halottat és már minden intézkedés megtör, tént a holttest elszállítására és So. mogyszentmiklóson is előkészültek a temetésre. Ekkor azonban megérke. zett a megyétől a telefonrendelke-zés, amely az adott hullaszállilásl engedélyt visszavonta.
Az eset kincs meglepetést keltett. Ez-\'kulán nem lett semmi a somogy. szentmiklósi temetésből. Pelrckovi. csot csendesen elhantolták a nagj kanizsai temetőben. Azonban hozzátartozói, mint értesülünk, nem hagyják annyiban a dolgot, hanem a felmerült kiadásaikért perlik a vármegyét, amely elöször megadta az engedélyt, amelynek alapján meg. tették a temetési előkészületeket, a* után visszavonta azt. i , .
Meghalt a tllaji biró, mert nem fogott kezet egy kocsissal
A legényt, aki agyonszúrta, felmentették
Zalaegerszeg, ok;óber 8 Druskéozy József szőlöspusztal kocsis fobruár 22-én kiment Takács István tilajl lakos szőlőjébe, hogy beteg feleségének bort vigyen haza. Takáccsal együtt mentek később hu. zafelé és útközben betértek H.sszu János pincéjébe, ahol ott volt Varga illés 36 év<s tilajl községblró Is. Druskóczy mind\'-tnkit szívélyesen üdvözölt, dc amikor a bírónak kezet
nyújtott, az sértő módon hátratet^é a kezét. Amikor kérdezték, hogy miért, Így felelt: ,
- Én, mint községbiró, nem íog. hatok kezet minden .sehonnai csc> léddei (
A sértő válaszra Druskóczy mind. járt meg Is mondta a véleményét, amire a biró karót kapott feí és azzal támadt a kocsisra. Az ütés nem talált, de a nagyerejü biró rátámadt
Druskóczyra. Az öreg házigazda k| akarta békíteni őket, de Druskóczyt a nála jóval erősebb és testesebb bíró földreteperte és fojtogatni kezdte. Druskóczy látva, hogy élethalál küzdelemről van szó, előkapta zsebkését és combonszurta a birót, aki azonban még Így is tovább ve. rekedett. Később a vérveszteségtől elgyöngült és elengedte áldozatát. Külön-külön indultak hiuu, de a biró útközben összeesett és másnap holtan találták meg. A bicska a fő. ütőerét vágta ét és halálát okozta.
Druskóczyt a csendörök letnrtóz. tatták, de a most megtartott; főttár. gyaláson a zalaegerszegi törvény, szék felmentette, mert bebizonyoso. dottnak látta, hogy tettét önvédő* lemből követte el. A felmentés miatt az ügyész fellebbezett. [
Október 6.
Az aradi 18 gyász.évfordulóját Nagykanizsa hazafias társadalma ez. idén is méltó keretek közt ünnepit meg.
Vasárnap délelőtt 10 órakor istentiszteletek
lesznek a kanizsai templomokban u nemzeti gyász.ünneppel J^pcsolat-ban. Utána 11 órakor j
az Irodalmi Kor műsoros ünnepélye lesz a városháza dísztermében, a már közölt műsor, ral. Ennek befejeztével Nagykunl-z3a l
hölgytársadalma
helyezi el néma felvonulás keretében a nöegyesületek közös koszorúját a Nagymagyarország-emlékmü talapzatán. Minden kanizsai jó ma. gyar asszonynak, leánynak 0|t kell lenni a felvonulásban ! Gyülekezés az országzászlónál háromnegyed 12 órakor.
A kegyeleti staféta
délelőtt 11 órakor indul a már közölt útvonalon. Indulás és befutás a 20-as hősök szobránál, ahova a társadalmi, hivatalos és egyesületi élet vezetőit ezúton hívja meg a városi testnevelési vezetőség.
IDC?
fjiel Ifiíi, lappal felmefeoedÉi I
Prognózis: A Dunintulon déli szél, ai esőzés keleten la megszűnik. Éjjel köd 4a a lehűlés fokozódAaa, pénteken a délelőtti felmelegedés is erősödik. Távolabbi kilátás: Az Idó javulása nem leaz tartós.
Naptáz: Október 4. péntek. — Rom. kat A. Fereoo. Protestáns Pereno- Izr, Tlsri hé 7.
Gyógyszertári éjjeli ssolgálal e hó napban a .Fekete sas. gyógysaertár Fő-ut 6. és e kiskstn izeei gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva raagol 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, pintek délután, kedden sgées nap nőknek).
- Teraaitáll, kézjel csomózott magyar perzsák stb. szőnyegek, függönyök, butorkelmék Singer Divatáru-
Hölgyeim!
Gyönyörű nölclpö-ujdonságok érkeztek olcsó árban az „IDEÁL" clpöásuházba. F6-u» »12. szám.
4
ZALAI KÖZLÖNY
1935. október 4
Néhány kocka egy szomorú kanizsai
filmből, amelyben éhező gyermekek, kenyérhéj, utca és nyomorúság játszák a főszerepet
Most, hogy megkezdődött az is kola, egyik.másik tanitő felkeresi otthon is a gyermekeket, hogy lássa/ milyen talajból nő ki az ország reménysége. | l
Kísérjünk végig egy tanítót Ilyen körútján, tekintsünk be néhány szü-löi házba az egyik iskola első osztályának növendékeinél...
Az apa részeges Jancsiék...
Kilencen laknak egy földes szobában. Alacsony, nyomorúságos proletárfészek. Szinte összeomlással fenyeget. Csupa szegénység, nyo. moruság minden. Az anya mos a konyhában. Nagyanya, nagyapa is együtt lakik a családdal. A csalácfr fő részeges, nem törődik családjával, az asszony két keze munkájából él 0 ember.
3 csalid egy szobában Gyuszlék...
A 8x3 méteres szobában három család lakik. Az egyik ágyban aiszik a nagymama az unokájával, a másikban a vő 8 gyermekkel, a harmadik ágyban a férj (aki első fele-ségét elhagyta) a törvénytelen fele. ségével\'és annak gyermekével. Az »apa« napszámra. Hogy miből élnek ? Csak a jó Isten tudná igazán megmondani. Élnek...
Ebéd: kenyérhéj A Jóska-gyerek... I Az Iskolában csupu idegesség. A hiányos táplálkozás ott <van kicsi sápadt arcoeskáján. Az »édesapju« otthagyta a mamát öt gyermekkel, akik közül a legidősebb V-lk rsztály-ba jár, a legkisebb két éves. Az asszony a várostól kap havi 30 pen. gőt, mert ott dolgozik, ebből 10 pengőt lakbérre fizet, a megmaradt 20 pengőből pedig egy hónapon át »élni\'k.« A szegény asszony hosz-szabb ideig beteg volt és nehogy »állását« veszítse, kényte\'en volt betegsége alatt más valakit beálll. tani, akinek oda kellett adni a havi 30 pengő »fizetését. Cnnepszámba megy, ha néha friss kenyér jut a •házhoz.* Kenyérhéjból, itt ott ka. p<>tt kenyérdarabkákból >élnek.« A szomszédok adnak nekik olykor egy. egy rongydarabot, hogy kicsi, fá. nyadt testüket betakarhassák. i\\ családfő Időközben Budapesten ka. pott munkát, de »megfeledkezeit« a családjáról...
Ahol az utca nevel
Ferkóéknál...
Anyja munkásnö, édesapja nap. számos, kőműveseknél dolgozik az év ama szakában, amikor a kömü vésnek is akad munka. Az udvar, az utca, a terek »nevélik* a gyermekei I
Minden szögletből a nyomorúság m-gdöbbentő képe tárul elénk...
Van egy nő rokon...
Ferencnél...
A szülők törvénytelen viszonyban éln°k. Az apa elmondja, hogy a fia nem jó gyerek, mert van nekik egy nő rokonuk, aki rendőregészségi Igazolvánnyal keresi kenyerét és ez sok rosszra oktatta a gyermeket. Munkanélküli iparos az apa. Abból élnek, hogy az apa munkát jár keresni naponta. Csak a nagymama jár süteményt kihordani egy pék-üzletnek és ebből a »ke:x*mény«-ből élnek. Sőt, még a dédmamát is •tartják*...
Visszasírt cseléd-sor
Gyuszi...
Somogyból jöttek be Nagykanizsára. A férfi ott egy uradalomban volt cs léd, de megunta és a váios. ba kívánkozott, Nagykanizsára, ahonnan való. Hónapokig munka, nélkül volt. Ma napi 1.20 pengőért kubikol reggeltől estig egy kanizsai téglagyárban. Az anya bejárónő, aki havi hét pengőt »keres.« A Gyuszi az I. osztályba jár, a klsob-bik a Szociális Misszió vendégsze-retétét élvezi. Az asszony sirva gon: dol vissza arra a boldog Időre, amikor még »cselédek« voltak taz ura. dalomban.
Koplalás zeneszóra
Rákóczi-utca...
Gorkij Maxim prolctártanyája valóságos üdülőház ehhez képest, a. gánygyerek. A »fíSzban« sok sqM szegény lakó. I|t két gyermek ván. A nagyszülőknél élnek. Az anyH »faluzik,« a férfi muzsikál, — de sosem keres. Betevő falatjuk sincsen.
Menhely! .nevelés"
Zoltán... / j
Apja állástalan molnár. Gyermekit a menhely helyezte el, mert az édesanya gyermekágyban fekszik. A menhely kiadta a gyermekeket az egyik iparoscsaládhoz, akiknek nin. csenek gyermekeik, három men helyi gyermeket »nevelnek« és akik ugy látszik, a mcnhelyl gyennekek
•neveléséből* élnek. A gyermek fej. letten, sápadt, leromlott... i
Van munkai
Pista.,.
Itt az apának beláthatatlan idő óta nem volt munkája. Apránként mindent eladott, ami mozgatható volt. A szobában a falak ie néhány bevert szög az összes bútor. Ez n szülői *>tthona« u gyermeknek. Az édesanya uj életet vár megint a szive alatt. Az úgynevezett szoba is olyan kicsi, hogy nem igen lehei benne nagyobb embernek kinyujtóz. kodnl. A földön egérrágott szalma-zsákok. Az apa most kapott munkát. De meddig, medig?... j
Zsákfoltozás
Gyula...
ö is menhelyes. Egy bajtársával, egy másik menhelyl gyermekkel együtt »lakik.« Ez a két fiúcska fedezi az őket nevelő proletárasz. szony lakbérét. A háziasszony bei mondása szerint a nevelőanya kitűnően tartja a két apróságot, mert van egy nyugdíjas vrsutastestvére, aki kifizeti a havi lisztszámláját, Így legalább ennivalójuk van. Maga a neyfloanya zsákfol ozásból él.
A zugkorcsmftban
Gyurka...
Az anya elhagyta az apát és ősz-szeállt egy napszámossal. Faluzjni járnak, abból élnek. Közben bezár-ják a lakást, de a gyermekek kényelmesen járhatnak ki-be a lakás ba a törött ablakon át. A »szoba« 2.5x8 m nagyságú, alig lehet meg. mozdulni benne. Minden piszkos, rongyos. És ebben a kis fogdában még borkimérés is van. Már t. 1. zugborftlmérés. ^
A tbc
Őszi íonélnjdonságalm megérkeztek
éa nagy választékban kaphatók
Minden nálam vásárlót díjtalanul megtanítok a legdivatosabb fazonú pulloverek és kosztümök kőtélére éa horgolátára.
ELITE kézimunka szalon
3371 8ehw«ltx«r Kálmánná.
gyermekkel élnek egy szobában. Na. pókon át nincs tüz a tűzhelyen. Az apa néhanapján kosarat fon, amikor egészségi állapota megengedi. A gyermeknek se ruhája, se inge. Ar. cán már ott van kitörölhetetlen be. tűkkel a három borzalmas betű: TBC.
Hajas krumpli
Zugszoba...
Jancsika a harmadik törvénytelen gyermek. Az anya 8 pengőt kap súrolásért havonta. Ebből a 8 pengőből lO.et fizet lakbérre. Hajas krumpli a családi eledelük. Reggel, délbon, este: hajas krumpli. És megint hajas krumpli. És milyen
boldogok, ha van jjajas krumpli.. •
És igy ment ez végig mindenütt, ahol csak megfordultunk... Ebben a körzetben, az I. osztályú gyennekek szülei között egyetlen egy család van, ahol azt mondhatni, hogy jómódú szülök. Hogy úgynevezett »url« szülök. A többi mind a sre. génység, a nyomorúság gyökeréből sarjadt.
Hol van a segi ség a nyomor sok áldozatának ? És mi lesz a magyar holnap, ahol száz és ezer ilyen »ott. honban* tlz. és százezer magyar életnek ez a sorsa ?

Tibi...
Apja csonttuberkulózisban szen. ved. Anyja napszámba jár. Négy
A világhírű „Homeros" énekkar nagykanizsai hangversenye
Minden rádióhallgató és újságol, vasó, de az egész világ előtt is ismert és elismert a vakok budapesti Homeros énekkara, mely a nemzet, közi kritika szerint is páratlan mű. vészi teljesítményével a világ leg. első énekkarai közé tartozik. Ez a yak dalkör f. hó 21-én Nagy kani.
Városi Mozgó.
Csak egy nap I —
Október 3-án, csütörtökön - Csuk egy napi
fiotlfried Keller szenzációs regénye Hímen I
f^i f— ^^ I m f Lulse Ulrlch, Adolt fK E" \\jm I |\\| t" a Wohlbröck, - Olga " " ^^ ■ ■ ^ mmm Tschcchowa, Ekke
hard Arendt, Hans Junkermann, Eduárd Wlntersteln és H. Adalbert Schlettow főszereplésével
Előadás 5, 7 és 9 órakor. Az első előadás filléres!
zsán hangversenyt ad. A rendezés már előrehaladt stádiumban van. Szombaton a jegyárusítás is meg kezdődik.
Nagykanizsai hangvcjsinye előtt Szombathelyen, utána pedig Kapós-várót1 énekel ez a rendkívüli egy üt, tos. Még mindenütt, ahol csak do. bogóra lépett a világtalanok világot járt kórusa, rendkívüli érdeklődést váltott ki. A kulturájára büszke Nagykanizsa sem maradhat el azon városok mögött, amelyek rokon, szenvükkel és nagyfokú támogatá. sukkal jutulmaztúk azt a szinte em. berfeletti munkát, melyet karnagy és a vak dalcsok egyaránt végez, nek. .
Műsoruk a magyar és a világlro. dalom legnagyobb és legnehezebb müveit öleli fel, de könnyed szá-mokban is bővelkedik, mert a Homeros kórus tagjainak a munka: életszükséglet.
SZŐRMÉK SZÖVETEK
a divat vezető újdonságai, legnagyobb választékban kaphatók
KIrschner Mór diuotáruházábon.
IttS. október 4
_ (Kedden ktogyíllé*. csütörtökön megyegyűlési Zalavármegyc kisgyrtlo.se és közigazgatási bizottsága kedden, október 8-án ülést tart. Csütörtökön, 10-én pedig törvényhatósági bizottsági közgyűlés lesz. A közgyűlés tárgyalja dr. l\'arányi peKnc indítványát is n közgyűlésekre vonatkozó .szabályre.idc-letek módosításáról. Ezenkívül módosításra kerül a kisgvrtlési szabályrendelet is.
— (A líktóbíKU^joiidoiö intése!)
szeptemberben 80 beteget kezelt, ezek közül 25 volt az első Ízben jelentkező. Év elejétől fogva 103Ü a kezelések száma. A mult hónapban 10 Röntgenvizsgálat volt és 18 laboratóriumi vizsgálat. Természetbeni segélyt (1200 )itcr tej) 40 beteg kapott szeptemberben
— (A Cret\'p szüreti üflpepélye) a legnagyobb szüreti ünnepély lesz, mert azok találkoznak olt, aki,k a nagykanizsai katolikus közösséghez tartozónak érzik magukat. P. Czirfusz Viktória plébános személye garancia arra, hogy nem mindennapi szórakoztató ürrnep-fégbea lesz részük a jelenlevőknek. Aki süteménnyel, szőlővel vagy egyebekkel ltozzá akar járulni a műsoros ünnü-l>ély sikeréhez, Juttassa küldeményét az egyházközségi irodába Gozdán Ernő titkárihoz.
— (Turkt* lilr) A Magyar Turista Egyesület Nagykanizsái Osztálya folyó Ikí 6-án, vasárnap a következő túrit rendezi: Zsigáixli erdő, Homokkomá-rom, Mántal hegy, Kecske-völgy, Hála Isten hegy, Aligvári hegy. Találkozás reggel 7 órakor a kir. törvényszék előtti pflrkl>an. Vezető dr. Szűcs László.
— (Forró vízbe «welt, meg|»lt) Halálos szerencsétlenség történt Igalpusz-tán. Kovács László hároméves ígai-puszlfti kisfiú játék közben beleesett egy forró vízzel telt lavórba. \\ szeren-eíétlen kisgyermek olyan súlyos égési sebeket szenvedett, lwgy párnapi szenvedés után meghalt.
— (KlgánattAk a saját loval) Szepet-neken a Templom-utcában lakó Peln-stinger József gazda 15 éves íia a szekerük körül foglalatoskodott, amikor a lovak valamitől megijedtek, megrántották a szekeret, amely elütötte a fiatal peinstingert ugy, hogy « szekér
zalai közlöny
keresztül ment mjin. A 15.éves leaény súlyos sérülésekkel terült el a foídóil Altatta folyton rosszabbodott, ugy Iwgy este i) órakor beszáUitollák a nagykanizsai kórházba. Állapota nagyon komoly. Attól taginak, iw^y su. lyos törések mellett belső sérülések^ is szenvedett.
— A* exü.t tlwtltátáho* megveszi ön a legfinomabb tisztító pasztát. Igaza .V.an;..i0Ry a Wnomabb és a legjobb tisztítószert veszi, hogy az ezüst tiszta én ragyogó logyen, de legkisebb karcolás se maradjon rajta. Az ezüst értékes, de még értékesebbek a fogak. Ezek is ragyogjanak csodálatos zománcukkal mint a legszebb elefántcsont. Fogai számára Is válassza a legalkalmasabb fogpépet; azt, amely alaposan tisztit, anél-»ü|. h«gv megtámadná a fog zománcát. Az ODOL fogpép a legfinomabb por pép alakban. Csak az ilyen fogpép foíel meg azoknak a követelményeknek, amelyet egy Ideális fogtiszti ó szőrtől megk vetélhetünk. Az ODOL fogpép azonkívül ÜdiiŐeu ós élénkitoen hat.
— Sz\'oveaszkól magyar íré\'x és költők elbeszéléseit, költeményeit, arcképeit közli októberi szirmában a legszebb képes folyóirat: a Tükör. Mécs László és Sebcsi Frnő költeményei, Jankovlcs Marcell (a Toldy-Kör el. nöke) útirajza, S/ombathy Viktor novellája, Kassai Zoltán, a hírneves kassai amatőrfénykéi^zö művészi felvétele adják meg ennek a gazdag tartalma számnak jelegét. A sz\'ovenszkói magyar irodalomról külön cikk tájékoztatja az olvasót, a Tátráról és a magyar pusztáról, Algírról és az Esz-terházy-kaslélyról, az amerikai rádióról és a Nemzeti Színház újjávarázsolt palotájáról nagyszerű riportok számolnak be. Zádor Anna az ősz művészettörténeti vonatkozásairól ir.
— I.eg t)Ri>b bel- és külföldi nöi és férfi szöveteit készséggel bemutatja vételkényszer nélkül Singcr Divaláruház.
vesz másodrendű sütőport ós vanlllln-cukrot, mikor a világhírű
DrOETKER gyártmányt
minden lüszotüzlotbon mefkaphatji Negyedik klidáiu fényképes recept-könyvet Ingyen és bérmentve küld: |
Dr.MUKEI 1 Mpglt, llll., [Hll-ItU 25.
— Sehütz kabát fogatom, mert bása divatos, anyaga kiváló, ára pedig olcsó.
Á szenvedő, beteg nőket reggel
éhgyomorra egy kis pohár természetes .Ferenc József" keserűvíz 2—3 óra alatt könnyű, lágy bélkiOrülés-hez segíti és ezáltal igen sok esetben rendkívül jótékony hatással van a beteg szervekre.
Sok pénzt takarít meg, ha sprsjogyét III nem idegenből, hanem helyben vásárolja 111
MILHOFFER KÁLMÁN
főárusltónál, Csengery-ut 5., ahol a nyereményeket azonnal kifizetik. Főnyeremény szerencsés esetben 500.000 P és még számos nagy nyeremény Sorsjegyárak: nyolcad 3, negyed 6, fél 12, egész 24 pengő. mm~ Húzás október 19. és 82-én.
Kaposvár lg OTI kölcsönből épít vágóhidat
Szombathely, mint tegnap megír, tuk, elhatározta, hogy 500.000 pengő kölcsönt vesz fel az OTI-tól vágóhíd és egyéb építkezésre. Mint most értesülünk, Kaptflv^ry György dr. kormányfőtanácáos, kaposvári polgármester tárgyalt Pesten Jártá-ban az 071 vezetőembereivel egy nagyobb OTI-kölcsön ügyében, amelyet Kaposvár szintén vágóhíd épité. sére fordítana. A pénzügyminisztérium sem ellenzi elvben az OTI-kolcsön felvételét és annak ügyét, a k:ipott információk alapján, a kaposvári polgármester rövidesen a képviselőtestület elé viszi.
- A Katolikus Szftnfe pktóberi száma \\fezcUi helven közli Egyed István egyetemi tanár nagy tanulmányát azokról a feladatokról, amelyek a család- és erkölcsvédelcm fokozottabb
r\\ ZALAI KÖZLÖNY regénye
A (26)
— Veszedelmes? — kérdezte Hodor csodálkozva.
A két tiszt felelni sem tudott és "inte fuldoklottak a kacagástól még °kkor is, amikor a palota előtt Idlép-H\'k a kocsiból. Mindig ujabb és uj"bb nevető noham fogta el őket. Még megittak egy erős feketekávét, utána po-hárka oordial medoeot, bcvczelték Bo-(lort a vendégszobák egyikébe és a lelkére kötötték, liogy számolja meg meg a menyeaet gerendáit, mert akkor valóra válik «z áhna és Jó éjt kiván-,ak neki. A folyosón megáflajxxltak °bl>an, hogy megfizethetetlen volt nz « mulatság, amit a ftu Zsuzsával izéről nekik és a heroeg Jó éjszakát kívánt Üácsnak. •
— Rn Is csak lefekszem, csak ...
— Még egy levelet kell megírnom, — fejezte be a herceg a megkezdett mondatot, „
Bács vlsszaniftat az ebédlőbe, leült « kegyelmes asszony elhagyott székére, borúsan nézte a gazdátlan székeket és arm gondolt, hogy az ő élete is Hyen üres szék, amelybe hiába
várta azt az egyetlent... Húsz esztendeje ismerte a kegyelmes asszonyt... Akkor kis kadét volt... Táncolt és korcsolyázott v«le és egyszer, egy forró báli éjszaka hajnali luuigulatá-ban meg is csókolta őt «z ünnepelt szépség tréfás, adakozó kedvében. Ez a csók, amely páratlan maradt, örök rajongóvá avatta a sűrűvérű, szenvedélyes fiut... Végigsimította szögletes homlokát és fájdalmas mosoly üUc meg kemény vonásalt. Hogy megszeli-ditetie azóta a fájdalom. Néha-néha még be\'.evadult egy-egy bolondosul Italos éjszakába de ez már csak árnyéka volt a régi, veszeti tivornyákn«»k. Felnézett. Antal állt előtte. Szótlanul tette le az írószert, levélpapíros dobozt, elővette a hóna alól a cordiAl medocos üveget, kihúzta belőle a dugót és töltött.
— No, vén róka, hogy tetszik neked a ml kis pajtásunk? — kérdezte tréíá-san, de kíváncsian várta a választ, mert Antalt biztos itéielü emberismerő-^ nek tudta.
— Száz százalékos férfi, de egy kissé vakmerő, — felelt a galambősz komornyik határozottan.
— Hát benned hány százalék a férri? — évödfitt vele BácB.
— Az évek szajorodÖsával arányban csökken az a bizonyos százalék, méltóságos uram s mire az ember eljut Idáig, ahol aiost én tartok, már azt sem tudja, l»gy fiu-e, vagy lány, — felelt az öreg szomorkás mosollyal.
— Amíg íly«n finoman meg tudod az emberrel érlelni magadat, addig
nincsen baj öregem. Menj aludni, majd én töltögetek magamnak.
Barátságosan intett a szótlanul meghajló öreg lakájnak, felhajtott egy pohár italt, bemártotta a toLat és megkezdte számtalan leveleinek egyikét, amelyeket mind a kegyelmes asszonyhoz irt kadétkora óta, de soha el nem küldött a cimzettnek, hanem lezárva, megcímezve, gondosan íróasztala titkos fiókjába tette, hogy soha ember kezébe ne kerüljön ...
Bács és a her»eg másnap, amikor a gyakorlótérről bevonultak, megjelentek a tisztiétkezdében.
— Ai... Megérkezett az alibhol-ülegek vezérkari főnöke és a szokaya-liadosztnly vezértábornagyai — üdvözölte őket az ezredes vidáman. — Ml szél liozott benneteket?
— Bégen nem láttuk, ezredes ur! Eeélbó\' \'már felkeltünk hajnal előtt hat héttel. Hogy szolgál az egészséged? A külsődről Ítélve, szinte ostoba u kérdés! — udvariaskodott a, herceg.
- — Köszönöm, a régi vagyok. Épen azért arra kérlek l>cnnelcket, hogy " hadnagyomat hagyjátok kl a bolondságaitokból. Annak a kardja mindene, ősei ós elődei becsülettel szolgáltak, nem engedem, hogy majmot csináljatok belőle. Bemélem, megértettétek?
— emelte fel kissé hangját az ezredes.
Igenis, ezredes jirl De megnyugtatlak, majmot «em ^ hagy magából csinálni. Az éjszaka Kürvaly Zsuzsi át akarta helyeztetni a fővárosba és a mi kis j>ajtásunk nem kért belőlé. Ez pedig, azt hiszem, először törtéül
meg tegnap őméltóságával azóta, amióta a rizsporról megtudta, hogy mire való.
— No, ez neln rosszl De alkalomadtán visszakaphatja tőle a fricskát, mert az ilyeneket nem szokták őméltő-ságáék elfelejteni, vagy megbocsátani, — mondta az ezredes kissé kedvetlenül.
— Nagy baj nem lehet, mert a kegyelmes asszony rögtőn megígérte a fiúnak, hogy ha valami ügye van, készséggel áll rendelkezésére. Már pétiig a kegyelmes asszony, mint tudjuk, ugy mellékesen, a hadügyminiszter maga, — nyugtatta u»eg az ezredest a herceg.
Az őrnagy dülledt szemekkel, ijedten néz le ; hadnagyot ős hálát adott az Istennek, hogy még nem szidta 1c eddig, pedig már néhányszor nagy kedve lett volna hozzá, csak éjjen elfogadható okot nem talált.
— Jól van! I)e figyelmeztetlek benneteket, ha valami helyrehozhatatlan kalandba viszitek bele a gyereket, elő. veszem a vadászpuskámat és ledur-rantlak beimeteket, mint a nyulakat. Mert ha már dedósoknak is kardot és kardbojtot kötnek az oldalára, hát akkor tetszik, v«gy nem tetszik, de felelős vagyok értükl — dohogott ezredes de i^em tudta megállni mosoly nélkül, mert arra gondolt, hogy talán ebben a «dédós»-ban ran a teg, több bátorság. <
(folyt HrJ
i ja
ZALAI KÖZLÖNY
1836. «Hób»4
Kis Budába*
umMm és . • tárnap
disznótoros vacsora
van. - Egy ada* N WÍír. Salát készítményem mindért. Ettö endfl kiszól gt[*it. Jó borokkal rendelkezem. Szíves lálofalárt kér
TMk Péter
3640 Klnlzsy atca 21.
kiépítése céljából a törvényhozásra várnak. Nagy feltűnést\' kelthet Lepold Antal dotapzata az Esztergomban fel tárt műemlékek figurális ábrázoásainak jelentéséről. Az itt előkerült ké]>anyag ugyanis eddig ismeretlen témakörben bizonyítja a magyarság enyüttéTését a középkori gondolatvilágba. Rády Elemér a felvidéki magyar katolikusok helyzetéről, Murányi Győző azokról « szempontokról Ir, amelyeket az érdekképviseleti reform során érvényre kell juttatni a_ munkaviszony rendezésében. Egész sereg, csupa aktualitással foglalkozó kisebb és nagyobb cikk gazdagítja még a Szent István „Társulat kiadásában és MiJjelics Yid szerkesztésében m€gjcienö kitűnő folyóirat uj számát.
— Uralmi Férficipők szavatolt minőségben, különleges kivitelben érkeztek W .Ideál, cipőáruházba Fö-ut 12.
— nivtt** fohérneaiü selymek és pvjStoW ,v«lm4k most érkeztek Singer DtviUntháiJ*.
— A Dr. Oetkter cégei az egész országban Ismerik, mert a receptek, n melyéket á cég a fényképes recept-könyvéiben forgaloinl>a hoz, a legolcsóbbak és legjobbak. A Dr. Oetker cég som péaizt, sem fáradságot nem kiméi és már októljCrben reoeptköny-vének IV. kiadását a háziasszonyok rendelkezésére bocsátja. Kérje ön Is ezt a IV. kiadású fényké|»es recept-kőnyvet, mely az eIsőA második és harmadik kiadá;>tól teljesen eltérő recepteket tartalmaz. Ingjen és bérment
küldi: Dr. Oetker A. Budapest, VTft., Oontl-utca 25.
tförhei FC—Félkövér SE
ifirtliiM,., KliluaJuia
Minden bizonnyal nagy érdeklő, déarc tarthat számút az a futball mérkőzés, amelyet Klskanlzsa két bajnokaspiránsa, a 13 FC és a Sáska Levente viv egymáasal vasárnap, október 6.án délután. E mcéca jelenlíaége azonban incsszo a* előmérközés nagyf<n:osságu ősz. szepsapása mögött marad. Ekkor ke rfll szembe ugyanis először a kél örök rivális csapat, amely a Ferenc, vár** Hungária mvccsek Izgalmas pCToelnél ls többet ígér. A Görhcs FC wazl fel a küzdelmet a Félkövér SE.Vfl, amely Klskanlzsa termet ben két végletü ifjúságát (elképezi. A mérkőzés barátságos, dc csont, zörgésről a Görheaek, hájszuszogás. ról pedig a Félkövérek gondoskodnak A loagyjolentőségü mérkőzés vasárnap riéhiátn 2 órakor kezdődik a kfskanizsal Levente-pályán, a kő Vélkeső felállítással:
Görh\'s FC: Tóth - Fülöp, Vargti II. t- Horváth (Horog), Dani, Imre, I. + Varga I„ Paar, K. Nagy, Gödi. nek, Juhász. Tartalékok : Nagy, An tel, Sojtt, dr. Herjaveez.
F\'élkőVér SE : Hoffer - Spongár, Polal - Imrei II., DáVidövics, Sárdi - Ötvös, Bolf, Böjti, Splgll, Dolmá-nyos. Tartalékok : dr. Anek, Baa
Kegyeleti kerékpárverseny
A Nagykanizsa vár<a testnevelési vezetősége által októler hó 6-án rendezendő >névte,cn hősök kegyeld! stafétájával, kapcsolatban a ke. rékpárosok kegyeleti kerékpárver. senyt rendeznek.
A verseny két csoportban történik.
I. csoport : táv : Nagykanizsa Er-zsé&et-tér éa Magyor-utca sarok (Szeszgyár) Klllmán ía vissza, 40 km.
II. csoport : Nagykanizsa Erzsébet-tér és Magyar-utca saroktól (Szeszgyár) Gelseszlget és vissza, 26 km.
Cél a kiindulási hely. Indulás délelőtt 9 órakor. Mindkét csoportban az első hártim helyezett érem-díjazási kap. Minden versenyző saját relelősségére indul. Benevezhet mlftőeat korr&ztály. Benevezni lehel Fenyvesi és Bárány ékszerész cég nél, Horthy Miklós-ut 8.
(Allétik figyelmébe) Felkérem a Zrínyi Torna Kgylct atléláit, hogy pinteken délután a szokáwis tréningre [eltéllcn jelenjenek meg. Szépudvary László alt. szakosztály v«aető.
Celluloid-gyár Kaposvárott
Moghono.ltJAk a rizstermelést Sontrfybm ?
Érdekes ajánlatot kapott minap Kaposvár a budapesti Robour Ter-mclö, Munkaértékesitő és AftiszÖ-vetkezettől. A szövetkezet Kapós váron egy celluloid gyárat szeteme létesitenl és ehhez kéri a város támogatását. A levél szerint ilyen gyár Magyarországon nincs, pe. dlg a papírgyártáshoz rengeteg oel. luloid kell. E gyár létesítéséhez Kaposvár volna a legalkalmasabb, ibert a környékéin a nyersanyag fel. lelhető. A szövetkezet ezenkívül meg szeretné honosítani Somogyban a rizstermelést ls. A\' rizs szalmáját használná fel ugyanis a gyár a celluloid gyárlásához, amelyhez $ülön-bon a szalma ís kukoricaszár ls ak kalmas. Kapcsvár vezető körei a különös ajánlat ügyében még nem dörttöttok.
T«riaAByt6u4o
Irányzat: szilárd, forgatom : éltnk,. Buia tlaxav. 77-éí 16 40-16 65 78-as 1655-1680. 79-cs 1670-1695, 80-is 1665-1705 dunínt. 77-es 16Ó5 1630, 78-as 1620 -1645. 79-es 1635-1660. 10-M 16 <5 -1670. - Ro/s pestvidéki 1450-14 60. mis 14 50—14 60. Zab uj közép 16-70-1680. Tengeri Ussántnll köiép ab bpest 15 80-1610
Kiadja á iMpiutaJrfono* KöifcOTdasáfc! Rt. Oulenhorg; Nyomdn éiDélzatit iSápkUd/ Vállalata Nagykarilzfeáb. felelős kiadói Zalai Károly. Iiíterurljin teWofr Nagvksrrfxsa 78. nsám

I ailndonkl a helyi keréakedSkaál I éa Iparosoknál szoruZzo bei
■wf«H*H«att éi .ntaatt mbély-aaerO sspkák minden szánban nagy vá-Isszték Bekznalnál, Sugir-ut 53. 3338
nnmütét mlfrttybél <• gráattból csak KéVlbnál, Király u. 33., kaphat ölesén ér |4t.__£788
JlutétaMtt kényelmeset legolcsóbban Kanfminn Manón.] rendel|en. Telefonállomás 2 22. 3223
■atoiaal éa anraamhéiaU rlkkek lefnaiyobb vilaszték éa legolcsóbb beszerzési forrás Beleznalnál, Sugár-ul 53.
Modern combinál! szoba reksmle inal. alkalmi vétel, ugyanott modem ebédlő •Imié. Stern Vllmosné, Erzsébet-tér 15 3540
Kftnyvsaakrány könyvekkel, magas tOrasD, szépen fellelt flíurz, elköltözés miatt elsdó. Clm • kiadóban. 3615
Halló I Halié I Figyelem I H».árt..^ai-litéa. 1 kgr prlms, flstal, jé m.rh.hu. caak 60 éa 80 lltlér, 1 kgr. sertéshús 1 P és 1*20. Simon István hentes és métséro. a piacon és Kllksnlzsin, Varosodl-ut 3 3641
ElkDIlőZés miatt kDISnféle bútorok ssMk Plsdier Árminnál, Erzsébet tér II 3631
ls*«ee»*.k«,a^tiii
ia, poslstlök) diszkrétéi,
Dunántuli első
Iroda (Nuykanlzaa, ____________
(\'].g\'n biztosan közvetít és ismeretségeket lélreboz. 3644
Jóksrbsn leví, hssznilt tábtH k>-.ftosHaksIyst (vsnUIUIorral) azonnali megvílelre keresünk. Biutr éa Társs. Zilds utca 9. 3638
Kiadó asonnilra bútorozott szoba tn.-gÁnyos urnák. Batthyiny-u. 2á1m. 3636
Vennék kBkyvaapvtoal vagy cgy lehetéleg fehér szekrényt. Mllhoffer sors-jrgylroda. 3639
A nagykanizsai klr. törvényszék.
1226/1935. szám.
HIRDETMÉIY.
A nagykanizsai klr. törvényszék közhírré teszi, hogy dr. D iesz Frigyes nagy-loini—\' \' - Pf-
közl
hali „ ....... _______,
György naeykanízsái klr. közjegyzőt helyettesítse, illetőleg annak távolléte vagy betegsége esetén helyette az összes köz-Jegyzői teendőket elvégezze, aki hivatalos működését 1935: szeptember 26-án megkezdette.
Nagykanizsa, 1935. évi szept. hó 28-án.
Dr. Czoboly Oyula s. k.
klr. lörvínyuíkl UnicitlnOk.
A kiadmány hiteléül: Zalai fro<uu«(i.
kanizsai közjegyzőhelyettest a pécsi klr. \'" ílegyzöl. kamaru 43Q/1935. kjk. számú lározalávál feTlogÖsItOtti, hogy dr. örley
porpácoiAssal
0»lö»M«NT«»BtO hbmíhímhi
ititAuitorr áaom •••noijHitft
9.
Beszerezhető:
ORSZÁO JÓZSEF
msg, nrttrigys, nővénTVédelmt s.\'crek stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet lér 10. A bírósági palota mellett. Telelőn 130
Ili!
Az 1924. évi IX. és az 1929. XMörvénycIkkri\'ek á bOrtd/vény fon\'osabb rendelkezéseit tartalmazó és fellűcö helyen klfdg-gí 4z ésré rendéit klvdnata üjból beszerezhető
aZslaiMUIiiMlaD
Fá-ut 5.
Ara darabonként, kemény kar tonlapra húzva I
Boletta Tátin lolttti rod Boletio ulaor Un Itt no Tluioi válioa LábtörlOk Kárpitos kallékek Afrik liaatitott Zsineg-félék ■itno viliin Síéijegek Siijnyogvédö iminriiioi (iktuutt SulmuUk
HIR8CH ÉS SZEGŐ
K. T. OaManK Nyonda éa IMbalal Lanoadó vállalata Uaynyosadájátiaa, Magi
ZSEBLÁMPA
la elemmel, komplett
1*30
Szabó Antal sporlözkfben
(Pelelóa Uletveutó Zalai Károly.)
75. évfolyam 226. szám
Nagykanliu, 1936. október » izombit
Ara 12 mitf
• UattWntalt HM 5 uim. ■Ua Mlmp
Feleli, szerkesztő: Barbarit. LaJo. BMíMMirV1!
Véres vereséget szenvedtek az abesszinek Adua közelében
Addis Ababában szombatra várják Adua elfoglalását — Bombavetők védelme- alatt nyomul előre az olasz sereg Agamé kórQl — Az abesszin követ elhagyta Olaszországot — A Népszövetség felszólítja a harcbanálló felekert, hogy vonják vissza csapatalkat
Páris és London egységes a szankciók tekintetében, a francia kormányt ugyanezért válság fenyegeti
Róma, október 4 A Stcfani-iroda jelentése szerint az olasfc kormány keleiufrlkal főbiztosa utján kiáltványt intézett a néphez. A főbiztos kiáltványa fel-sorosa az abesszinek határsértéseit és az abesszin kihívásokat, amelye-ker SzomáHWld és Erltree békés népével szemben a vad törzsek elkövettek.
- Feketeinges testvéneink -n* wdja a kiáltvány - most eljöttek hozzánk, hogy megvédjenek bennünket. a barbár támadások elleti.
Az olaar csapatok átkeltek a Ma-reb folyón. Ezzel-azt akarják elérni, hogy olasz, alattvalók földjén a háború ne (tegyen kárt.
Légi távadás Addis, Abeba ellen
Addis Abeba, október 4 Az abesszin külügyminiszter íjiost küldte meg a Népszövetségnek a részletes jelentést Adua bombázásáról. Eszerint először négy, majd újból két olasz repülő jelent meg Adua,lelet* & -összesen 75 bombát dobtak K\'. A kár. emberben és anyagiakban nagy. Az olaszok - állítólag - Addis Abeba ellen akartak légi támadást intézni, ebben azonban a rossz, időjárás megakadályozta őket. .
Az abear/in mozgósítás -alkalmából kb. 1,000i000 harcos lép fegyverbe. Akik vonakodnak a császár parancsát követni, azokat agyonlövik. Egyptom kötszert és egészségügyi eszközöket szállit Atessziniának.
Az abesszin fővárosban arra szá-mittaak, bogy a meghiusult támadási után az olaszok rövidesen \'légi tAmMést-intéznek Addis Abeba ellen és a vasutvonalat 24 óra alatt lerombolják.
A feliagatott tömeg fegyveres ha-donászása közbén több abesszin wgaérüH honfitársai fegyverétől.
Az olaszok 30 klfófnefierrel előbbre vonullak
Róma, október 4 A legújabb tjelentések szerint aa nlasz gjapiKaii 40 kUoniéterrel előbb- >
vonultak. Jelenleg a Tórő-takla magaslatán vannak. Inn-n már csak 20 kilométer Adua:
Róma, október 4 A róm^i abesszin követ elhagyta Olaszország területét. A követség
épülete már hónapok óta zárva van és az olnsz hatóságok nem tudják, hogy az abesszin követség folytatja-e működését vagy sem.
Ki lesz a támadó fél ?
Genf, október 4 A Népszöve\'ség tanácsa szombati ülésén határozatot akar hozni, amely
szerint felhívást intéz a két harcban-Alló államhoz - Olaszországhoz és Abesszínlához — hogy csapataikat vonják vissza a határokról és vessék alá magukat a Népszövetség ha tározatának. Amelyik vonakodik csa-patait visszavonni, azt támadó félnek tekintik.
Páris válaszúton .
Bttlyos összeütktizifa a szankciók miatt
a kormányban
London, október 4
Párisi jelentés szerint Laval és Edén között történj táiyyalásokigen aggodalmassá tették a hangulatot. Sem a kormány, sem a közvélemény ríPm egységes. A vélemények Iger. megoszlanak a követendő eljárás tekintetében. Páris igen nehéz helyzet elé került. Franciaországnak most választani kell a két baráti ál. lam, Olaszország é* Anglia között.
Nemcsak a fftHÍcia fővárosban hanem az egész yilág közvéleménye szorongó érzésekkel várja a jpéníek délutáni francia államtanács döntését. Súlyosbítja a helyzetet, hogy u miniszterek között is nézeteltérés mutatkozik. Laval például csak azt hajlandó megengedni, hogy az angol hadibaj ők francia kikötőkbe- fussanak, de azt, hog azok ott lőszer-
felvételt eszközöljenek, merőben ellenzi.
Herriot és a baloldali miniszterek a büntető szankciók alkalmazása mellett foglalnak állást és hangoztatják, hogy ellenkező esetben lemondanak.
Francia politikai körökben n ugy értesülnek, hogy Laval és Eden né?ete a gazdasági és büntető rendelkezések tekintetében egyezik. A két politikus szerint a szankciókat ugy időben, mint anyagban fokozatosan kell alkalmazni. A támadó államtól a hitel megvonása volna nz első lépés, ugyanakkor pedig a megtámadott államnak szabad fegyverkivitel! lehetőség nyújtása.
A kisantant síigoman megőrzi aemhgttségét
Prága, október 4 A kisantant államok egységes állásfoglalása a keletafrikai incidens ügyéban a következő három pontban foglalható össze í
1. Feltétlen ragaszkodás a Népszövetség alapszabályaihoz.
2. Az olasz érdekek tfezteletben-tartása.
3. A lehető legszigorúbb ssmle-gesség.
Pénteken délután még tart az agaméi csata
Addis Abeba, október 4 A pénteki harcokra vonatkozólag közlik, hogy véres összeütközés nem volt, mert az olasz csapatok ellenállás nélkül vonulhattak be ethiop területre. Ezen a vidéken ugyanis abesszin csapatok nem tartózkodtak. Az olasz csapatok, összetételét még nem tudják. (
A Reuter iroda jelentése szerint Adua közelében az abesszin csapatok véres vereséget szenvedtek.
Róma, október 4 Péatek. reggel Óta/* olau csa-
pniuk folytatják az előrenyomulást. A megjelent 7 bombavető gépet az abesszin csapatok puska és ágyutiiz-z \'l fogadták. A repülők erre bombát szórtak az ellenséges csapatok^ miközben az olaszok előrenyomulási tartott. Agaméi mellett tüzöqt óssz-i a két csapat, a harc > még folylfe. (
Róma, okióber 4 Az olasz kormány cáfolja a hírt, mintha az olaszok Aduát elfoglalták volna. ,
(Folytaién a 6*Jk oldalon)
Az etmult hónáp
Szeptember. Bár, a parlamenti ülésszak még messze van, a politika bJrlfci; élénk vitatkozás, meg.meg-ujuló harci zaja veri fel. Hírlapi cikkek, népgyűlési agitációs nyilat, kozat, int rju, képviselői beszámoló beszéd, egyik a másik után.
A hónap elején történt meg WinckKr István kerekedelemügyi és közlekedésügyi miniszterré való ki. neveztetése. Winckler István a diplomáciában kezdte közszolgálati pályafutását, innen került a Külke. reskedelmi Hivatal élére, majd a kereskedelemügyi mlnisz!erium áL lamtitkári tisziségébe és most a miniszteri székbe. Működése elé bizalommal tekintenek kormányzati és parlanvnli körök, épp ugy, mint a gazdasági élet fórumai.
A hónap l közepén jelent meg a •Kék könyv« Gömbös Gyula kormá-nyának hároméves ténykedéséről. Részlettsen, de nem terjengősen, el. K\'nben mindvégig érdekesen ismer, iteti a könyv a belső és a külső po. lltika eseményeit, az ezekben elért kormányzati eredményeket, az álla. ml kiadások és a költségvetési hiány csökkenését, bemutatja, mi. ként í-molkedtek • az elmúlt három év alatt a beruházásokra és közmunkákra fordi ott össz\'gek, a me. zőgazdaság kamatterhének enyhltó-sét, a termelés javulását, a gabona árak emelkedését, az agrárolló szü-külését és vázolja a jövő munkapro-gramját is. Nagyon megérdemli ea a kis könyv, hogy mindenki elolvassa, megszívlelje, aki a mai Magyar, ország helyzetével sorsával csak valamelyest ls törődik.
Igen számottevő politikai in ózza. nat volt szeptember folyamán a kőszegi népgyűlés. Németh Imre kő. sz gi képviselő tartott beszámolót s fyls/ólalt dr. Antal István államtitkár, miniszterelnökségi sajtófőnök és vitéz MsrUoi Béla, u Nemzeti Egység Pártjának országos főtitkára is. Különösen Antal István beszéde kellett az ellenzéki oldalon nagy mozgolódást. Hangoztatta An-tal államtitkár, hogy a kormánypárt tagjait világnézeti és pditlkai hlt\\ hallás fűzi össze. Éckhardt Tibornak különféle megnyilatkozásain válaszolva pedig felszólította Eckhardtot, hogy forduljon vissza arról az útról, amelyre tévedt, mert ez az ut a forradalmi felforgatáshoz vezet. Szembeszállt Antal államtitkár a felekezeti ellentétek szitásával és kl. fejtette, hogy a királypárt mostani propagandája nem s/olgálju az-or-szág érdekűt, a trón betóltééét tha s<nki sem tartja ídőstórűnek. /
Az ellenzéken főleg Eckhardt Tl-bor hadakozott. Néha egyaznap\' három helyen is sürgette, hogy a kormány mrndjon le, a válisztóközön-ség fogjon (tize a titkos választójog megalkotása érdekéten.
A walesi herceg másodszor látogatott el hozzánk szemptemberbén. Amivel kétségtelen tanújelét adta annak, hogy milyen jól ére/te rua^át nálunk első látogatása alkalmául.
Zalai KOZlőNV
1336. október 6
(Hát még ha egyes riporterek valamivel kevésbbé érdeklődtek volna minden lépése iránt!) Ugyanakkor tartózkodtak Budapesten azok a francia képviselők is, akik Xavier Valhit képviselő vezetésével orazá. gunk tanulmányozására jöttek.
Két kongresszus volt az elmull hónapban : uz útügyi kongr esszus és a dermatológusok kongresszusa. Egészen bizonyos, hogy a kongresz-szusok külföldi tagjainak nagy része ugy távozott Budapestről, mint hűséges barátja a magyaroknak.
A budapesti Pázmány Péter tudományegyetem alapittatásánnk három századik évfordulóját ünneplik. A* egész világ tudományos intézetei megjelentek - küldöttségeik révén — a jubileumon, mélységes tisztelet-tel köszöntve a magyar egyetemet, a melyre a pápa is áldását küldötte. A jubileumi diszülést Horthy Miklós kormányzó nyitotta meg.
A politikai események közül két. ségtelenül a legjelentősebb Gömbös Gyula miniszterelnök németországi utja. A kormányelnök németországi útját a külföldi sajtó némely résza a legfantasztikusabb feltevéeekkel kísérte. Különösen a kisantant lapjai buzgólkodtak hamis hírek gyártásában és konkojyhintésében - ugy-látszik Titulescu román külügyminiszter utmutatásui szerint - de nagyfokú, sőt teljes sikertelenséggel.
A hónap utolsó napjaiban volt az országos katolikus nagygyűlés. A huszonhatodik. Ragyogó pompával, sok-sok ezer katolikus hívőnek üji. népi áhítatéval, amely különösen az Oltáriszentséggel a Szent István ba-zilikából az Országházhoz vehetett körmenet nagyszerűségében csúcsosodott ki. A nagygyűlés vezérszó* noka, Serédi Jusztinián hercegprímás megnyitó beszédében Így váj zolta az idei nagygyűlés rendeltet tését: »Krtsztus egyháza isteni ula-pitójától nyert missziójának megfelelően arra törekszik, hogy a gyer, mek mindig a kegyelem áltapotáibon maradjon és Krisztussal együtt jajt mond aaokra, akik a gyermeket, mint a húzusság egyik célját és gyümölcsét bűnös módon lehetetlenné teszik, akik nem Krisztus szel. lemében ;ue vélik a gyermeket otthon vagy uz iskolában, az elemitől kezdve a középiskolán keresztül, egészen az egyetemig.*
A külpolitikai helyzet előterében változatlanul az abesszin-olaqz kérdés áll. Egyre közelebb a végső megoldás, a fegyveres kirobbanás íelé. ,
Gyomor- ét bélbántalmak, hu-üregbell vérpangás, illékonyság, migrén, kimerültség, szédülés, síivszo-rulás, rémes álmok, ijedösség, általános rosszullét, a munkaképesség caökkenése sok esetben rövidesen megszűnnek, ha a beteg néhány napon át reggel éhgyomorra egy pohár természetes .Ferenc József" keserű vizel isiik.
- TaranUk, k4z*u csomózott magyar p*rs«ák «tb. szőnyegek, függönyök, butorkelmék Singer Div«tAru-
Kisebb Ogyek a város pénzügyi bizottsága előtt
A jövő héten kerül a költségvetés a közgyűlés elé
A város költségvetésének letár-gyalusa után csütörtök délután 6 órakor már csak a legközelebbi közgyűlés elé kerülő kisebb tárgypontok kerültek tárgyalásra a Batochay György elnöklete alatt összeült pénzügyi bizottságban. Több\'k között dr. Hegyi Lajos főjegyző bejelentette, hogy a pénzügyminiszter 40 ezer pengő forgalmiadó részesedési ado(t a városnak. A tisztiorvos által végzendő m igánmunk-ilotnkit illetőleg külön szabályrendeletet állapították meg az eddigi gyakorlat alapján .(igazolt szegénység esetén természetesen ezek is díjtalanok). A vásártéri felügyelőnek évi fajjfcríin-dóságot állapítottak meg. Cailek László kórházgondnok előlépett a X. fizetési osztályba.
Magas Mihály kegyesrendi gimnáziumi igazgató kérelmet nyujott be, amelyben segélyt kér, mert nz uj piarista-templom berendezésére még mindig némi adósság van. Dr. Krútklu István polgái-mester meleg elismerő szavakban rámutatott arra, hogy Magas igazgatónak köszönhető, hogy úgyszólván a semmiből állitott fel egy templomot, miért a legnagyobb hála és elismerés jár számára. Melegen pártolta kénelmét
Dr. Hatph, n Jenő ugyancsak melegen pártolta a segélykétjelmet. Dr. Gaerlner Antal a tartozás teljes
| összegének, 1400 pengő segély meg-; adását javasolta. A bizottság Ilyen \' értelemben határozott.
Oz>ral (Ofenbeck) Ferenc részére családi pótlékot állapítottak \' meg. Ugyancsak MUh\'l István számára.
Ert&t Rezső erdőmérnök a kertészet dologi kiadásaira 1000 pengős póthitel megszavazását kérte. Javasolták.
Watlgurszky Béla mérnök a vég zendő útépítési munkalatokat ismertette (a nagykanizsai-pacsai tör. vényhatósági ut városi átkelési szakaszának burkolása). I
/b\'mmcrl Károly főszámvevő 4181 pengő behajthatatlan fogyasztási adó leírását javasolta, amit a bizottság is elfogadott. [
Magyar János moziigazgatónak bér leti szerződése alapján a házbér és vigalmiadó összegét a folyó évre is évi 7400 pengőben állapították meg. Armuth Náthán itt rámutatott; arra, hogy Győr és több város saját kezelésbe vette a mozit. A polgármes. ter ezzel Szemben utalt a jnofri íteilet kockázatára és arra, hogy a jelenlegi állapot sokkal kedvezőbb anyagi szempontból a városra nézve.
Majd több kisebb Ugy került szőnyegre.
A polgármester valószínűleg keddre vagy szerdára hivja össze a kép-vl»lőt<stületet közgyűlésre.
Szeretnénk önt megörvendeztetni!
a folyó hó 19-én meginduló m. kir. osztálysorsjáték 35. ciklusában egy nagyobb nyereménnyel.
--
Az elmúlt húzások alkalmával szerencsés vevőink néhány igen ériékes nyereményhez jutottak. Tekintettel a nagy keresletre, szíveskedjék sorsjegyéi mielőbb beszerezni.
Minden ut hoziink veist I
■ m. klr. doMssyiiagyárudéba, Horthy Mlklóa-ut 8.
Chnrt ieuék ügyelni!
Zalaegerszegen 53 százalék a városi pótadó
A vármegye 63 százalékos javaslatát a miniszter 10 százalékkal leszállította
Ugy antikkor, amikor u nagytant zsai pénzügyi bizottságnak sikerüli a váwisi pótadót 46 százalékra csök. Icentenl, megérkezett a szomszéd város, Zalaegerszeg költségvetésére \\0. natknzó miniszteri leirat, amely Za. laegerszeg folyó évi pótudóját 53 százalékban Állapítja meg.
Az alispán Egerezeg háztartási alapjának 11135. évi költségvetésé! 665.100 pengő szükségletlel (záró? Jelben ideikiatjuk Nagykanizsáét f 1,521.041), 440.S\'J9 pengő fedezettel (Kanizsán : 1,321.328) M 116.220 p hiánnyal (Kanizsán: 104.713) álla-pitotta meg. i
A belügyminiszter a költségveté-
sen több változtatást eszközölt és eszerint a szükséglet 684.080 pengő, a fedezel 488.280 pengő, a hiány pedig 06.700 pengő. A hiány fedezésére a miniszter 183.000 pengővel számított adóalap után 53 százalékos pőtadő kivetését engedélyezte. Az általán.0 koreseti adó kulcsa maradt 5 százalék. A költségvetés érdekesebb tételei között szerepel a Göcseji Hét rendezésére beállított 6000 pengő, a polgári légvédelemre 4400 pengőt áintott be a miniszter, az 10SS. évi zárszámadási hiány részben való fedezéséne pedig 20.000 pengőt vettek előirányzatba.
Péntek
17.30 Háttér I\'ál sordonkázlk. - 18 Sjiorlkózlcményck. — 18.10 Hanglemezek. - 18.55 A tlltrói-konMk Ditrfl Mór és licitál Nándor jiárbeszédc. 19.30 Az Operaház előadása, .Hegyek alján,> zenedráma egy előjátékban és kél fcUiouásban. — 21.06 Hirck. — 22.10 ldöjárásjelenléa. — 22.15 Cigány, zene. — 23.10 A Bachtnaim szalonötös mámra. — 0.05 illr«k.
■ü«fMl II.
18.50—19.25 Zeltingcr Jenő zongorázik. 19.55 A hódmezővásárhelyi gölöncsér innvészeL — 20-21.20 Bada-|iCsU Koncert Szalonzenekar. — 21.a Hitek. — 21.45-2230 Hanglemezek.
Ma.
17.30 IK üiegorio szoprán és Uirkcn-l«ld zongoraművész hangversenye. — 19.25 Houchlelli Olooonda, 4 felvonásod 0|»cra. - 23.05 Állástalanok zene-mk. — 24-1 cigányzene Budapestről.
Szombat
6.45 Torna. Utána hanglemezek.
10 llirck. — 10.20 Batthyány éjizi-kája. (Ilaláczy Iindrc.) — 10.45 Mit nézzünk meg-f A SzépmOyéBiell Mu-zcum középkori plasztikai gyűjteményét ismerteti dr. Balás-Piri l.ászió. — 12,05—13.30 Szer^ánszky sza onzeueksr.
— 12.30 lltrek. - 13.15 Időjelzés, idő-j ti rásje leütés. - 13.40-14.15 Luk József énekei. — 14.40 Hiiek, áruk -15—15.30 Magyarország- l.euuyclorsZág
lógatott kézilabda csaptainak mérkőzése az -jKTC. pályán. Beszélő l\'lu-liár IsSyén. — 10.10 Veronka kalandjai. Csengery Ilonka meséje. — 1645 Időjelzés, hitek. — 17 FUmci«v«gés.
17.30 László Sándor zongorázik. -18 Mit oacn a rádiói — 18.40 cigányzene. - 19.30 Apák és fiuk. Párbeszéd
— 20.05 A Király Színházból. .Hámul a kislány.. Daljáték 3 Kannásban. Fordítod* llarsányi Zsolt Rendező Tihanyi VUmos. — 21.10 Hliek -22.20 Időjárás jelentés. - 23 Tiucte-mezek. - 0.05 Hírek.
Budspeel 1L
17-17.30 Farkas Edit: Missziós üzenetek. — 18—18.20 Cigányzene. — 19.15 Mezőgazdasági félóra. — 19,15-19.35 Hanglemezek. — 19.45 Csernassj Ferenc és (ierley Jenő mandollnze-nekaro. - 20.30 Hitek. B«oa.
12 Lemezek. — 13.10 Lemezek. — 14 (írieg: c-moll hegedű- és songot*, szonáta, leniezek. — 16.20 Mandolin zene. — ÍOJO Tánctemezek.
18.35 Buxbeum Frigyes csellózik. -19.20 Kálmán: A hollandi menyecske.
— 22.10 Achsel Wauda szoprán énekel. - 23.05 Kónnyü fuiíJszene. -0.30-1 Tánclemezek.
ID<3
iMIjítö, BÖl
Prognózis: Élénk déli, délnyugati szél, felhősödés, ISbb helyen esft, Dunántulon éjjel kőd, a nappali hfimériéklet csökken.
Legújabb öszi és tél Női pongyolák és Boykabátok svájci alsónemflek gyermekrnhák Szomolán i divatári Esóköpenyek esőgallérok yi áruházá ik megér e. r. b. harisnyák ban keztek Del-Ka cipók
ZALAI KOZLONV
A genfi békekonferencián született
Hacsek és Sajó Vadnal László mesél világhíres figuráinak származásáról és sikeréről
Októtw
1931. októtxr 8
Bubin! Károlynét vitatottá elnökévé
a Kcr. Jótékony Nőegylet
Elnök válaaztó évi közgyűlését tar
tott a Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet. anKlytx* elnöki széke régóta betöltetlen volt. Eppeji cz a személytelenség a jel\'emzője a Keresztény Jótékony NCegyletnck. Ijt senki sem elmekért, senki sem a név hiúságáért dolgozik. hiszen Inc : - évek során ét elnök nélkül, cisz- íb társelnökök galériája nél-
Idll Is egyre gyarapodó munkaterülete® ért el évről évre nagyobb eredményeket « társadilail cárit s szol gálatában. Végre tavaly betöltötték az ügyvezető alelnöki tisztséget Ferkns Vilmával, az Idén pedig az elnöki széket Rubint Károlynéval.
Farkas Vilma ügyvezető alelnök ségé»\'k e)ső évtVel u| bizonyságát adta annak a töretlen ügyszeretet sokoldalú gondosságnak, kari. tatfv közéleti rátermettségnek, a mely tula|donok emelték öt egy év előtt egyhangú bizalommal abba a vezető tisztségbe, amit tulajdonkép pon addig Is beiöltötl.
Az <1nök-választás a dezignált el nökassnav. RuMnl Károtyné iránt érie(t áitalán* becsülésnek és sze ntetoek megnyilvánulása volt külsőségiben Is Olyan dlazes és népes közgyűlés" évek ö\'a nem volt a Nő. egy lelnek, mint a mostani. Az elnő köt egyhangú, lelkes közfelkiáltással választották meg, aki pár köcvetles szófcui mrgköw.ftnte a bizalmat és kérte a Nőegylet minden tagjának tfanogatáaát muskájához. Rutint Károlyné nem u| munkakört vesz át, eddig Is élenjárója volt a Nfl-cgyletnek, akitől nem várt programot s"tfti. hiswn egész eddigi mü ködése a Jótékonyság szolgá\'alábtui közismert a nőegylet! élet minden vonatkozásában. Jóságos lélek, em-borsseretet í« buzgó odaadás a munkábasi: - esek voltuk eddig megismert tulajdonai éis ezek fognak gyümölcsözni továbbra Is a Nőegy. let minden munka-terén.
SarMrlH Lajos, a Nőegylet tltká ra fe kJ vast a a lezárt évről szóló jrlentést, ltj. Knnrti\'r György pénz táros a számadásokat.
A választmányi tagok egy részé nek mandátuma lejárt, e;ek helyett részben ujakat, részben a kilépőkéi ufra megválasztották : Ezek : Hem mert Károlvné, Jöger Istvánná, Kaan Irma, Kádár Lajosné, Kelemen Fe-rencné, Kened] Aura, jd. Knortzer Oyörgyné, ilj. Knortzer Qyörgyné, Köbkr JNina. dr. Könlgl Józsefné, dr. Krátky Istvánná, Id. Krátky Józsefné, Lábay Józsefné, dr. Len* tay Aláftné, Malr Grcte, Makovlczky GyuliVné, MwfiiiCüCvks ltwéiié, Mér-kus Károlyné, dr. Merkly JÓTa^fné, Mcrsl*s Terka, Miklós Jánosné, dr. Mirtschenbacher Edvinné, vitéz Ná-daay Józsefné, Németh Mihályné, Of<\\ubeofc Vllmnsné, Pintér Nándor né, Porodns A»talné, Prtifcek Ferenc-né, Solymozá LánMsié, HJ- Somogy! Gyuláné.
A számvizsgáló bizottság tagjaiul dr. Bogdán Áladért, Orbán Jánost és Véesey Barnát, póttagul dr. Merkly
Belus Lajost választották meg.
A gyűlés végén dr. Krátky István polgármester meleg szdvnkban mon. dott köszönetet a Nőegylet munká-iánsk, mt\'ilyel a városnak a szegény ügy sok gondja-bajában segítségéi* van. i , i
Budapest, szeptember (Copyright)
Hacsek és Sajó ötletes beszélgetéséről eddig nem készült lilvatalo® statisztika, de azért 611 mégis elárulhatom, hogy: Vadnál Lászlónak ez a két mulatságos figurája 216 cikkben, 87 kflborétréfában, ö egyMvoiiá*>s filmdarabban és egy három felvonásos filmben jelent meg eddig. A képük ott vigyorog egy csomó könyv címoldalán.
Népszerűek Oslóban és llelsjngfors-ban, a Fokfőidőn éi Sanghail>an.
Bécsben ugy hívják őket: Hatsehek és Síinek.
Ottó Wallburg és Félj* Bre.ssart beutazzák egész Európát a Hacsek—Sajó mókákkal, Bécsben Kari Farkas és Fritz Grünbaum ér el velftk már évek óta napról-napra hatalmas sikert.
Valamikor Sanyaró Vendet és Sei- \' fcnstelner Salamon, Mokány Berci és*1 Cőre Gábor biró ur voltak a sztárok, 1 de hol vqn az ő megkopott népszerű- . ségük a Hacsek és Sajó népszerűsége mellett... 1
Mire Jó a telefonkönyv
Megkértem Vadnal Lászlót, a Hacsek és Sajó viccek népszerű jróját, meséljen valamit a figuráiról. Hogyan születtek meg ők és miként kerültek kl az életbe.
— Magam fe tudom, hány éve \\(fln annak, — kezdi elbeszélését Vadnal László, — amikor a genfi békekonferenciáról akartam egy kobarétréfát
Imi. A mondanivalómat egy dialógba szorítottam és a két tipikus kávéházi ólaknak nevet kerestem. Hogyan? Egyszerűen felütöttem a telefonkönyvet és az első név, amit ott megláttam: Hacsek és Farkas optikus cége volt. A Hacsek név megtetszett nekem. Most kellett a másik. Eszembe Jutott, hogy egy rokonomnak a Dorottya-utcában van egy papirüzlete, olt dolgozik egy segéd, Sajó urnák lüvják. 0 nyaggatott már évek óta: szerepeltessem a nevét valamelyik darabomban. Rágondoltam és őt tettem meg a Hacsek barátjának.
Az el$ö bukás és az első siker
— A daraljot elvittem az Andrássy-utl színházba, ahol magam olvastam fel az Igazgatóságnak, fis — megbuktam Itt v«le. A színház nem merte sziuiehoznl. Akkor már házi szerztye voltam az Andrássy-utl színháznak, vagy kileno\\én egyfehonásosom ment
ott és ez volt az első darabom, amit visszaadtak. Elmentem vele a Teréz -körúti szmpadra, olt az ón felelősségemre adták csak elő. Az volt a elme: A békekonferencia. Olyan sikere votlj hogy négy hónapig nem került íe a színpadról. Utána következett eav második, ennek elme volt: Gandhi elindul, a harmadiké pedig: Hungária kikajjott. Csak a negyedik kapta áztán azt a oimet: Hacsek és Sajó, azóta aztán már minden olyan darabom, amelyben ez a két figura veszekszik egymással, ezt a dmet viseli. Közel négy év óta Jelenik meg mlndou . hé-len a figurájuk. Gondolni sem lehet arra, liogy beszüntessük a rovatot. Muszáj csinálni. Egyszer súlyos beteg voltam, beszállítottak a szanatóriumba, lefektetlek az operációs asztalra, de addig nem lehetett megkezdeni az oj>e-ráclót, amig én harminckilenc és fél fokos lázban meg nem Írtam a heti Hacsek ós Sajót
— Rengeteg levelet kaptam már Hacsek nevű emberektől, Győrből Irt nekem egv Hacsek nevü .kereskedő, aki hálálkodva köszönte meg, liogy — felvirágoztattam az üzletét. Az emberek bemennek hozzá hétfőn és gratulálnak ahhoz, amit <vasárnap a cikkben* elmondott. Mókáznak VCle ós — vásárolnak nála.
Vezércikk contra Hicsek
— Nekem nem volt életcélom a siker, amit a Hacsek ós Sajóval elértem. Nem életcé\'om ma sem. Támadt\'k érte jobbról és balról, akadt lap, a melyik vezércikket irt ellenük, de én mindezzel nem törődöm. Bizonyos, liogy a Hacsek és Sajó cikkek között akad Jobb ós gyengébb, ha azonban nekem sikerül az, hogy minden héten csak egy percig tartó derűt tudok elérni v«lük ebben a vadj agyon hajszol l világban, házbér és adógondok közepette, abban a pillanatbán elértem a cé\'omat és a munkára ebl>en a pillanatban már művészetté válik.
— Rengetegei összeírtam - már. Kétszáznál több egyfelvoriásosom ós tlz három felvonásos darabom ment. Rengeteg filmen. A Vígszínház most készül A családban marad című darabom bemutatósára. Filmjeim/ tekinte-lólyon lehetőleg a külföldre nézők. Most kezdik el Párisban egy filmemet forgatni. A filmemet kénytelen voltam ötszörös áron Párisnak eladni, mert Idehaza azt mondták rá: nem elég szentimentális. Nem tetszett az embereknek, hogy a darab végén a yezér-
fll
szájáP"1^
Szájvizébe: MM síslmzeu, fogkelíjért: DMM fookrém.
A« oImó «■ tükélolca izájipoláal
Hogy ozt lulodouklnek bebUonyith»«uk,
kizárólag október 31-i|
mlnüon vovfl, bármely (Ulctbta
ha egyOtt veszi
* uáJUpoló Ikrekoti
1 unvy tabu* IMIIHtm UIANA k|kré»*i
wr próhopnluok ei-UII«rM DIANA %<>*■
himtul, t.UO T helyett
lm pengőt tizen
........V..........................................
igazgató nem veszi el a gőpirókisasz.
szunyt. Nekem mindig jó kabala, ha valamit visszaadnak... ■
Jó „hülyeség" és unalmas „Irodalom"
— Szeretnék azonban egy kicsit megkomolyodni A leghálátlanabb dolog megnevettetni az embereket. Képzeld el: a közönség beül a színházig három órán kejesztül egyonkneagja magát, elfelejti, liogy holnap hozzák a gázszámlát, nincs együtt gyerek tandija, elfelejtik a négust és Abo&ud-niát, de elfelejtik uzt is, Iwgy kinek köszönhetik ezt a mulatságos három érát. Amikor mennek kifelé u színházból, ilyeneket mondanak:
«De tokai röhögtem ezen a hülyeségen ...»
— Meg se hiézl a >zlnlaj)on a szerző nOvlét. Milyen más a helyzet, ha íhárom óra liosszat ül a színházban ós végig néz olyan daro]x)t, amit nPin ,ért meg. Három órát Aiégigunatkozik. ^Rosszul mulattam ugyan — mondja — de ez egy értékes damblt Szégyenít bevallani, hogy unatkozott és arra, «mi hülyeség, ráfogja, hogy: \'rodalom. A közönségnek dráma keli. Csak azt becsüli, amit nem ért meg. Különösen azt, amiből aztán egy szót se ért. Ez a számára a legtisztább Irodalom. Itt aztán megnézi a szerző n^t és hálás neki. Azért, mert — nem mulatott...
És mit szól hozzá Hacsek?
Megkérdeztem tőle:
— És a Hacsek ós Farkas optikus cég tudja, Ikogy nekik köszönheted a figurád nWvjétt
— Miért tudná. Mi kö*e hozzá?
— Bs Sajó ur a Dorottya-utcából?
— Az talán tudja. I)e érdekes, liogy a Sajó ur pontosan az ellentéte annak a Sajónak, aki a darabombun játszik. Egy vékony, nyeszlett emberke, semmit öc jeliem el tőle, csak a nevét firdekes azonban, hogy külföldön a Haosekot mindenütt áttették, a Sajót jtfhol... Se a színpadon, se a filmen. A Sajót ők nem órtlk meg...
— fis folytatod őket?
— Muszáj. A filmen és a srlnpBdon befejezték már életpályájukat, le jalább Is egyelőre, de az újságban minden héten, akár nyár s»n, akár tél, akár darabot Írok, akár az északi sarkon ,csa-
Legszebb szövetek, bársonyok, selymek, szőrmék, dus választikban
Kész kabátok legújabb
divat szerint
S
INGER DIVATARUHAZ
Alapítás: 1860.
ZALAI KÖZLÖNY
Borzalmas szerencsétlenség a vasúti átjárónál
A két halott kflxül az egyik a kanizsai kereskedelmi tavaly érettségizett növendéke
Az éjszaka lámpa nélkül haladó vásárosszekér halálos szerencsétlen, séget okozott Barcs közeléten. ... Egyik vásárról hazaigyekvő kocsit Barcs előtt a 11. számú őrháznál aa éppen befutó somogyszobi vonat eli ütötte, egy halott, két súlyos és egy könnyebben sérült maradt a helyszínen.
A szerencsétlenség ugy történt, hogy a vásározó kocsin nem volt lámpa, illetve fáklya, ami éjjeli ut alkalmával kötelező. A vásárról haza, Babocsára döcögő kocáin a vásőrozók valószínűleg elszundikáltak és nem vették észre a közelgő vonalot. A sötétben a mozdonyvezető sem láthatta a kl nem világított kocsit. A kocsin ülők közül Káplár József babócsal fuvaros azonnal szörnyethalt, Kohn József kereskedő és Armuth Sándor szabó súlyosan^ Kalsecz István pedig könnyebben sérült meg. Kalsecznek az volt a szerencséje, hogy a karambol következtében a mozdonyra esett, ahol megkapaszkodott. A súlyos sérültek
közül csütörtökön Kohn József kereskedő sérüléseibe belehalt. Kohn Józsefet Nagykanizsán is jól Ismer* ték, tavaly érettségizett a nagykanizsai kereskedelmiben, majd apja> Kohn Béla babócsal kereskedő üzletében tanulta kl apja mesterségét. A fiatal 22 éves kereskedő most akart Barcson fióküzletet nyitni, ezt azonban a sors megakadályozta.
A szerencsétlenség körülményei egyébként még tisztázatlanok, a vizsgálat folyik.
Asztma és szívbetegség, mellét tüdőbaj, görvély- és angolkór, a bör megbetegedései és furunkulóiis eseteiben a mindig kellemes hatású természetes „Ferenc József" keserűvíz az emésztöcsa\'ornát alaposan kilisztilja 8 a gyomor és belek mO-ködéfét kitűnően sisbályozzs.
- Bul«rvá*árU« nem goadt Teljéi beieodezéseket rendkívül előnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen 1» szállítunk. Kopstciu butoráruház, Horthy MJklrto-ut 4.
Szombaton «• vasárnap este
TÁNC a Contrálban
a hangulatos
Nemesszeghy-jazz
zenekara mellett. Belépődíj nlncel
MiU foglalkozok
Az 1924. évi IX. és az 1929. X. törvénycikknek a bortörvény fon\'osabb rendelkezéseit tartalmazó és feltűnő helyen kifüggesztésre rendelt klvonala újból beszerezhető
Fő-ut 6.
Ára darabonként, kemény kartonlapra húzva I pengő.
4
\\Argok, meg koll írnom a Hacsek és Sajó cikket. Néha az utolsó percben kerül a nyomdába, néha egyenesen " szedögépbe rohanok \\<ele, de a közönség köyeteli. Ez a két figura hihetetlen mértékben meghódította az emberkét. El sc tudom már képzelni, hogy tengeiateitjárók suhannak át tilosban a Szuezi csatornán, anélkül, hogy Hacsek és Sajó meg nc tárgyalnák a kérdést. I)e aztán: hát nem akad minden héten legalább egy probléma, amiről pz a két drága pcsU figura nc mondja pl a maga véleményét...
Psál Jéb
Frontharcos Bajtársak!
Értesítjük frontharcos bojtár sainkat, hogy a f. évi október hó 6-án Budapes;cn megtartandó nagy találkozónkra a kedvezményes jegy vál ására Jogo süó Igazolványok megérkeztek 8 azokat főcsoport! altisztünk utján fogjuk az arra illetékeseknek kikéz. besittetni. Egyben pedig felhívjuk a bajtársakat, - minthogy kivonulásunk zászló alatt törélnik meg -hogy szombaton, azaz 5-én es\'e fél 11 órakor gyülekező helyünkön (Pannónia szállóban levő hivatalos helyiségünkben) pontosan meg jelen, ni szíveskedjenek, honnan indulás a pályaudvarra háromnegyed 11 óra» kor. Felkérjük továbbá mindazon bajtársakat, akiknek idejük engedi, hogy zászlónkat minél nagyobb számban kikísérni szíveskedjenek.
A velünk jövőket még felhívjuk, hogy mindenkinek kötelessége front-, haroosl arcképes Igazolványát magával hozni.
A vezetőség
Naptár: Október 5. szombat. Rom. kat Piacid. Proteaténs Aurél. Izraelita TUrl hó 8.
Gyógyszertári éjjeli seolgáUt e hó napban a «F«kete sas. gyógyszertár Fő-ut 6. és a kis kanizsai gyógysrertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától e«tc 0 óráig (hátfö, iserda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
■ ■■ * \' ■ t
A ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
A w
(ájAEUAtlTh>
— Ügyelni fogunk rá, — Ígérte a herceg. — Egyébként méltóztass bennünket bármikor ellenőrizni, mindig a >egnagyiobb őrömmel látunk.
— El lehettek rá készülve éjjelnappal, hogy egyszer csak betoppanok.
A felszolgáló legény mögött, aki a levesestálat hozta, Bodor tűnt fel.
— Megpuhult a leves, gyerünk, rágjuk meg! — vezényelt tréfásan az ezredes, majd rá szólt Bodorra; — TC| Ha egy héten belül legalább egyszer le nem késet valamit, hát én nem tudom, mit csinálok veled! Hiszen mindenkit meg kellene büntetnem miattad, mert egy tiszt se ilyen kinosan pontosI
— Ezredes ur kegyes engedelmével majd egyszerre késem le az e^ész különbséget, — jelentette bp a hadnagy.
— Bánom is én, de nekem ne légy különb, mint-- a többi, mert leváglak, mint a rézkígyót! — és harciasan merítette kanalát « levesbe.
Ebéd után elszéledtek. Bodor Hullához szeretett volna menni, de még korán volt!
Gyere haza, "pólyás, kapsz egy csodálatos japán selyem pizsamát,
meg egy selymes puha, hófehér jegesmedvebőrt, hogy azt hiszed majd, bárányfelhőn röpülsz a menyország felé. S a vizipipánk füstje olyan cdes, Illatos, mint u mcnybeli angyalok csókja, _ csábi tolta a hadnagyot Bács.
— Akkor sem vesznél éhen, tó cigányputriban születtél vo\'na. Ugy tudod dicsérni a portékádat, mint egy levantel dohánykupec, — jegyezte meg az ezredes már távozóban. fis amíg elgondolkozva ment a kaszinó felé. ráeszmélt, hogy a hadnagynak\' sokkal jobb, ha a két «csavargóival kószát, mintha harminc és negyven között levő hölgyekkel bujkálna a folyóparton, mijpl a többi fiatal tiszt, sőt egyik-másik időítfbb is. Elnevette magát, hogy mindig zsörtölődnie kell hivatal-ból. Mát. szinte megszokta, pedig tetszettek\'\' neki a fiatalok bolondságai s magában jókat mulatott rajtuk. Mindenki rettegett tőle, csak ez a kis szemtelen Bodor Ismerte fel a természetét és elhatározta, hogy egyszer mégis csak ráijeszt.
Alkonyodott, amikor a herceg és Bodor felébredtek. .V harmadik medvebőr, amelyikre Bács heveredett le, Arejjcn fehérlett és Antal jelentette, hogy a báró ur a íővárosba ment a nagy versenykocsival.
— A kegyelmes asszonyhoz ment kávézni. fijfél után itt lesz. Egyszer majd kitöri a nyakát, m«rt o\'yan rettenetes-irammal vezeti s> koc.it, liogy egy órával meg tudja előzni a gyorsvonatot, — mondta hangos aggodalommal
a herceg. — Nekem a postámat kell elintéznem, te meg vitesd magad sétálni a Unciával. Kilenc 6&> lájl>aii gyepe haza, ükkor vacsorázunk.
Fodor gyorsan elkészült, elhajtatott Törökékhez, azonban nem talált otthon senkit. Onnan a "korzóra vitette magát es tekintete kutatón siklott végig tömegen. Végül megpillantott a főtanácsost Botfával.
— A színháznál várjon rám, — szófl óda a sotfőmek és kilépett a járna mellett lassan guru© kocsiból.
Holla édes mosollyal üdvózólie. Remete főúri barátai után kérdezősködött. A leány pedig komolyan intette, hogy ne tivornyázzon.
Bodor aggódva állapította meg, hogy Holla sá|>adt, megviselt és elhatározta, bánni történjék is, beszélnie kell vele tanuk nélkül. A kapunál elváltak.
— Hova indulsz? — kérdezte Remete.
— A herceg vár, — vetette oda Bodor.
— Hát csak vigyázz, ne igyál sokat! — Intette, bízva abban, liogy a fiatalemberek mindig azért l,s az ellenkezőjét teszik annak, amit az öregek tanácsolnak. Azután megállított egy kocsit és elrobogott. Utkőzbeu mosolyogva gondolt arra, ljogy a hadnagy kutyagolhat a sárban, ameddig kiér az elvarázsolt kastélyba.
Bodor utánanézett, mig a kocsi el nem fordult a sai&o.u, azután visszasietett és l>ecscngetett Törökékhez. Nem jelentkezett senki. Nem tudta I elképzelni, hova mehetett a leány. |
1935. október 6
Október 27-én lesz m keszthelyi rablógyilkos bOnflgyónek kúriai
tárgyalása
. Hónapok óta ül a nagykanizsai törvényszék fogházában Mindszenti János keszthelyi kőművesmester, akit a törvényszék és a pécsi tábla halál* ra ítélt, mert megölte és kirabolta özv. Berecz Gyuláné tanfelügyelő özvegyét. Védője, dr. Kovács László kérte védenoe elmebeli állapotának megfigyelését, ami mfeg Is történt, azonban az orvosi megfigyelés és vizsgálat nem állapított meg olyan jelenségeket, amelyek folytán Mlndt szenti büntetőjogilag nem Jpnne felelősségre vonható.
Mindszenti és védője a másodfokú halálos ítélet ellen semmiségi panasszal élt. A klr. Kúria Finkey-tanácsa október 27-én tárgyalja végső fokon Mindszenti János bün. ügyéi, amikor eldől, hogy még az ősz folyamán akasztófát ácsolnak-e a nagykanizsai törvényszék udvarán, vagy pedig örökrabságra Kőhidára szállítják a keszthelyi rablógyilkost.
Mujd eszébe jutott, hogy talán átment a szomszédba, az CzredorvosnéhoJü, aklv«l nagyon szerették egymást és aki sokszor segítette jó tanáccsal é> gyakran vigasztalta, lm el volt keseredve. I)e oda nem meltelelt utína. Szomorúan Indult u színház jelé, liogy liu-zavitesse magát.
A licrcegnck nem volt postája, hanem Tőröknek üzent, liogy jöjjön kl és nem akarta a hadnagyot beavatni a kapitány ügyeibe."
— Kicsit elkéstünk, — mentegetőzött, amikor Tőrök megérkezett. — Természetesen vállaljuk mlnduzokut u költségeket, amelyeket a késedelem okozott.
— Nincs weinrai zavar — szólt Török. — Ideiglenesen Remete irt. ,*lá. Most a?t a váltót kicserélem, mert kissé kényelmetlen helyzetben vagyok vele szemben. Képzeld el hercegem, az öreg Bollát kerülgeti.
iA herceg elmoolyodott:
— Az öreg azt hljtzi, liogy pénzért mindent ínég Jehct vásárolni. I)e nem jelent semmit, mert kettőn áll a vásár! — jegyezte meg a herceg nevelve.
— Magam Is igy gondoltam, mégis kényelmetlen nekem, liogy tést-vérbályja az eziedesenuiek, — aggódott Török. <
— N\'em szégyeled magad öreg? Az ezredes katona," férfi és ur, aki sok mindent meg tud bocsátani másoknak, de önmagával szemben kérlelhetetlenül szigorú! — figyelmeztette 0 lierceg.
(Folyt Ut.)
1036. október 6
_ (Kitüntetés) iA" kormányzó a földművelésügyi miniszter előterjesztőére vitéz Csicsery-Hónoy István zalai Mid. birtokost, országgyűlési képviselői, Soinogyvármegyc vitézi székkapitányát\' a m. kir. gazdasági főtanácsosi címmel tüntette ki.
— (A KütliolikiiH IZ^\'wegylet h un-Ilus gyá8*ilpw»ep«é|{él) október 6-án, va. sámap este Jél U ómkor tartja saját helyiségében, melyre tagjait, valamint az egyesület barátalt tisztelettel meghívja a v«zetőség. Onncpi beszéd, szavalat keretében kívánja leróni kegye Jetét a 13 aradi vértanúval szemben a Kailiplikus Legényegylet ifjúsága, liogy ezáltal is dokumentálja hazafias kötelességének teljesítését, melyet mindenkor első feladatinak tekintene szépen fejlődő egyesület.
— (A megyén** adjik ál az eger-HW\'gi kórházat) Zalaegerszeg képviselőtestülete szerdán tartott ülésén megszavazta az egerszegi kórháznak a megye részére való átadását. Egerszeg város ingyen adjp át a megyének a telket és a felszerelést — az adósságokkal együtt. A megye ugyanis ennek ellenében elvállalta a váromak a kórház-alapnál levő 162.000 pengő adósságát. A javaslat előterjesztése után élénk vita következett, de végül is megszavazták a kórház átadását.
— Legújabb bel- 4s külföldi női és férfi Követeit készséggel bemutatja vételkényszer nélkül Sláger Divatáru hát.
— (Ginmázteták kln.uUtl Süulfgre) A nagykanizsai piarista gimnázium mintegy 40 növendéke Grujber és Végeié tanárok vezetése alatt kedden reggel autókon Sümegre tanulmányaira indul. Megtekintik u sümegi muzeu-hiol, a többi nevezetességeket és a környéket és délután visszatérnek.
— (A Credo vüáitaapl siüreil mulatságát) elhalasztották, helyette október 20-án műsoros t«a-estet rendez a Ciedo a plébánia lehértennében.
— (A |nkgykt*iAaal Önkéntes Tűzoltó \'IVstüUM) október 16-án este 8 órakor a laktanyában tartja évi rendes közgyűlését, amely a Oií-ik fennállása óla. üzen a közgyűlésen kerül kiosztásra a Magyar Országos Tűzoltószövetség állal adományozott 29 darab uolgálaü étem és az egyik türoltún ik a miniszteri dicsérő elismerés. Kérik B tagokat és azok hozzátartozóit, a tűzoltóság barátait, hogy u közgyűlésen minél nagyobb számban jelenjenek mcg. Határozatképtelenség esetén a közgyűlést 18-án tartják meg.
— lupának, mamának és az efé« Coládnak Miltényl dpőt *«srüok.
2ALAI KÖZLÖNY
Faragó Márton kiállítása
Faragó Mártounak, a kitűnő nagykanizsai festőművésznek őszi kiállítása vasárnap, október hó 6-án reggel" nyílik meg az Ipartestület székházának földszintjén. A művész kiállítóit anyaga nagy érdeklődésre tarthat számot. Uj képelnek Jelentős része a Balaton mentén készült, dJ sok ismerős kanizsai és környéki táj is megelevenedett a nyár folyamán az ecsetje alatt. A kiállítás látogatása díjtalan.
— (Az Iparonkttr szombat esti leája)
A nagykanizsai Ipanoskór szombat este 0 órai kezdettel nyitja meg idei szórakoztató estéinek sorozaUMfiTelső táncteával. Szerencsés gondolat volt az Iparosság és hozzátartozóinak szorosabb eggyóforrasztására, minél gyakoribb társas estéket bevezetni, melyek meghittjüknél fogva nagyon al-alkalmasak arra, l»gy a nagy iparoscsaládot még jobban összetartsák. A rendezőség gondoskodott arról, hogy a szombati táncteán mindenki jól éiezze magát .
— Spertruhára alkalmas 140 cm. széles gyapjú férfiszövet métere pengő 3.50 Schütmél.
— (A .Rlff Kabyl. lrm*«U én Jó-ték<*iy aatuHlrsaság) értesíti tagjait és azok barátalt, lwgy október havi jendes összejövetelét 5-én, szombaton délután. fél 7 órakor a Deáky-féle, úgynevezett Vaskapu vendéglőben tartja, liova és mikorra szeretettel meghívja és tömegesebb megjelenést kér a Vezetőség.
Valery púder a hozzávaló krémmel és rúzzsal felülmúlhatatlan hatású. Egyedárus i tás Heroz-feld Miminél (Horthy Miklós-ut 1.)
— (A i«Vil kéményseprők gyűlése)
ZalavármCgye kéményseprő Iparosai és segédei oklól>er 13-án, vasárnap dél. előtt 10 órakor megyei nagygyűlést tartanak a nagykanizsai Ipartestület termében. A gyűlésen részt vesznek a szomszéd vármegyék és az országos központ kiküldöttei is. Értesülésünk szerint a nagygyűlés hivatalos szónoka Tóbler János országgyűlési képviselő lesz, a magyar keresztényszocialista mozgalom vezérharoosa. Miután több fontos szakkérdés kéjül tárgyalásra (a kerületek beosztásának kérdése is), előreláthatólag mozgalmas gyűlésre lehet számítani.
— I)hmu» fehérnemű selymek és pyjama k«lmik most érkaztak Singar Divatáruhásba.
A Zrínyi Torna Egylet felavatta a Schütz-serleget
Meleg, családias ünnepe volt csütörtökön este a nagykanizsai Zrinyi Torna Egyglctnek, melynek vezetőségi tagjai és játékosai, több kanizsai sportbaráttal egyetemben a Pannnoniában jöttek össze trófea, avatásra.
A Schütz-cég, Zala két nagyvárosának, Zalaegerszegnek és Nagykanl zsírnak hatalmas üzlete, a cég 70 éves fennállásának jubáleuma alkalmából a két város futballsportji* részére vándorserleget alapított A gyönyörű serleget először a nagykanizsai ZTE nyerte meg. Ennek avatása volt csütörtökön.
A felsorakozott csapat előtt a cég tulajdonosa, Schütz Frigyes nevébe^ dr. Hoffmann János adta át a serleget és a csapat tagjainak az érmeket, beszédében sport-ki artásra buzdilva az idei győzteseket.
Gazdag Ferenc püspöki tanácsos, a ZTE társelnöke, mint a futballszakosztály vezetője, átvette a serleget- i
- Szép volt megnyerni, - mondta — és dicső lesz megtartani.
Köszönetet mondott az alapító
cégnek, amely a sport felkarolásának szép tanújelét adta és magyar szivre, magyaruélekre valló módon alk.il.nat adottja magyar élniakarús és cselekvőképességnek, az izmokat acélozó küzdelem lendületének fej lesztésére. "
A kis ünnepség után a cég megvendégelte a fehér asztaloknál az összes jelenvol;akat. A cég alkalmazottai buzgólkodtak figyelmes körültekintéssel az asztalok körül.
Dr. VU Ferenc az NTE nevében köszöntötte a Zrínyi Torna Egyletet, a nemes" és méltó ellenfelet, köszöntötte a Schütz-céget, amely az egyesület és városok közti sportve. télkedésre áldozatkész sportszeretővel uj tápot adott, i
Gazdag Ferenc a ZTE nevében megköszönte az NTE üdvözletét és a két egyesület közötti nemes ver. sengísre és sportbarátságra emelte poharát. ■ ,
Dr. Hoffmann János a vendége kel köszöntötte.
A sport-családi együttes sokáig maradt még együtt a legkellemesebb hangulatban, i
Városi Mozgó. Péntek, szombat, vasárnap
Budapesttől egyidBbM I Emil Jannlags játékával ■
\'Alt * É Jannings hatalmasabb szerepet
km ifíralv mé«s°ha8emJát8zo<t\' E*y kor
egy letűnt világfelfogás elever.e-dik meg minden mozdulatában. — A .Két király- paxar kiállítású, nagyszabású történet hü miilője és Emil Jannlags _ _csodálatos alakítása
Előadások hétköznap 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor.
II hétköznapi elsA előadás filléreal
— (A keittkeéeksl afetlmazollak)
nagyszabásúnak Ígérkező t&naestélye október 12-én, szombaton este fél 9 órai kezdettel a Korona éttermében lesz. Már csak egy hét választ el a sikeresnek ígérkező estétölj amikor is módjában lesz a vigalmi gárdának gondoskodni arról, hogy a közönség jó hangulatit blzlositsa és fenntartsa a további sorozatos estélyekre.
— (A leomló fal agjvnütött agy fiatalembert) A somogyinegyei Gyu-gyon a Nlczky-fél© majorban bontják az Istállót Az egyik fal leomlott és maga alá temette Németh Frigyes 20 éves legényt. Mire á munkások sp-gittgéie siettek, már halott volt.
— Bútorszövet és bulormlyera maradékok nagy választékban kaphatók rendkívül olcsó áron Schülznéi.
— (Temploaü perselyeket foszlottak kl BalalorabogUroin) A íjalatonbogiári plébánia temp\'omba eddig ismeretlen tettesek minap éjjel behatoltak .és az ott található összes jjerselyeket fölfeszítették és azok tartalmát, kb. 05— 70 pengőt elvittek. A csendőrség erélyesen nyomoz a tempiomfosztogaték után.
— G*rg*lyffy Gábor MarglIszltfeU kaland. A rádióból is közismert, országos nevű Írónak és dalköltőnek, C«ergelyffy Gábornak Margitszigeti kaland elmü kuleai«génye most érte el — rövid három hónap alatt — a második kiadást. A kirobbanó sikerű regény i«ndkivül érdekes és Izgalmas cselekményekben tárja föl a nöi és férfi lélek legrejtettebb titkait. A könyvnek Budapesten igen nagy sikere van, mely egy ma is élő kitűnő művésznek életét tartalmazza. Ara 2 jjengő. Kapható helyben is könyvkereskedőnél.
Nép Mozgó. 0M. 5-6., szombat-vasárnap. 1. Charlle Chin, ■ lerdeiiemfl meaterdetektlv lllmje, ■
fiÁDfil nonnr a vilighlra detektív minden SfUIUH UnUUU lépését titokzatos árnyak követik, mig végre sikerül neki megfejteni a nagy rejtélyt. 2. BILL él BULL, ■ két vidám tenferéu vígjátéka
Caékoa tengerészek ZToX
Figyelem: A hosszú műsor miatt az előadások szombaton 5 és Vi9 órakor, vasárnap 3, 6 és 9-kor kezdődnek SO, 40, BŐ fillér** halyérak._
o
ZALAIKOZtQNY.
1935. október 6
HM
A tejrárak megállapítása
Az Országos Tejijazdaságl Blrottsig az április havi vajárjegyzést időszaktól kezdődően a tejtermelők érdekében váitozIMfcukai eszközölt a \\«iárjeg.vzés módja tekintetében és ebből kifolyólag szflk.véges-nek mutatkozik annak ismerteiévé; hogy az Országos Tejgazdasági Bizottság vaj árjegyzése alapján, a jiár-kárott vaj ■ gyártására eladott tejért a tejipari vállalatok milyen árat tartoznak a termelőnek fizetni. A márkázott minőségű val gyártására jogosított vállalatok kötelesek, a fogyasztási tej törsskeréttel nem bíró termelők által budapesti vagy. vidéki ülepeikre beszállítóit és ott átvett tejszínben vagy tejben talált t kg. vajnak megfelelő minden 86.5 százalék zsiregvséget « mindenkori OTB vajárjegyaés alapján megfizetni, illetve ezen vajárjegyzéshől legfeljebb 40 fillér vonható le vajkilo-grammonként a termelőktől. Az át-vevö vállalat akkor ls a 40 filléres teldolgoiási költséggel csökkentett vaj-ár-alapon tartozik a tejet, illetve a tejszint megfizetni, l»a a termelővel a múltból származó olyan tejátvételi megállapodása volna, amely ennél rosszabb tejárat biztosított a termelő-nek.
Az OTB vajárjegyzéséből tehát a 40 filléres feldolgozási k^\'t^Hen kívül más cimeö, mint az alább Ismertetett okokl>ól kifolyóan- további ievonátok nem eszközölhetők.
Ugyanígy fizetendő a tórzakeretes tennelők kívánságára vidéki telepekre szállított l|>ari tej, illetve tejszín is, a vállalatok azonban nem követelhetik, hogv a budapesti fopyasztási tórzske-rettel naodrikező termelő az ioari tejét vidéki Vlepre szállítsa. Az ilyen termelő által Budapestre szállított ipari tej feldolgozása Budapesten továbbra ls 25 fillér vajki\'ogrammonként.
A lefölözött tej átvételi ára a Jel-dolgozó telepen soványtej-literenként legalább 1.5 fillér, 100 liter teljes tejnek lefölözése után 85 liter tej felet meg. Ha tehát a tejtermelő teljes tejet szállít, akkor vagy vissza kell kapnia 85 liter sovány tejet, vagy ennek fentlekben megállapított ellenértékét.
A beszállított tejnek, tejszínnek márkázott vaj gyártására megfelelő minőségűnek kell lenni és az átvevő vállalatnak minőségi kifogás elmen csak abban az esetben lehel megfelelő levonást eszközölnie, ha u minőségi kifogást a termelővel evetenként közölte •zonnal é» a termelő a közlést tudomásul vette.
(Hu a vCvő vállalat végzi a lej összegyűjtését és kezelését, a vajgyártó telepig való szállítást, Jogosítva v»n ezeket a költségeket a <prmelővcl szemben felszámítani, de köteles a vállalat az ezekre vonatkozó bizonylatokat megőrizni és az Országos Tejgazdasági Bizottság kívánságára ellenőrzés céljából felmutatni.
A fentlek szerinti vajárban a vaj vasúti fuvarköltsége a vidéki feldolgozási telepről Budapestig nem foglaltatik l**in.
Addig, mig ez a fuvarköltség a kötél Jövőben az Országos Tejgazdasági Bizottság vajárjegyzésénél figyelembe fogi■ vétetni, • ya.suti fuvarköltség cbnén vajkilogrammonként 5 fillért, hozhat levonásba a termelőkkel széniben. Feb-téve, liogy ez a vasúti fuvarköltség tényleg felmerült, aminek Igazolását Ugy a termelő, uilnt az Országos Tej-ga*da*ávi Bizottság kívánhatja és ellenőrizheti.
A tejárak fizetésére vonatkozó minden panasz\' az Omágos Tejgazdasági Bi/ottságbozy Budapest, V., Bálvány-utcu.iM. s»áw alá intfcftndft.
— Srhálta kabát (og"k>m, m«rt szabása divatos, anyaga kiváló, ára padig olcsó.
(Folytatás az .1 aö oldslnM)
I.ondon, október 4 Az agaméi csata még mindig tart. Az abesszin csapatok már hátrálnak és portyázó kisebb csoportokba tömörülnek, hogv megkezdjék a guorilla harcokat. Az olasz csapatok előrenyomulását a repülőgépek, tankok és harcikocsik nagyszerűen támogatják.
Addis Aljéba, október 4 A csata előrehaladásából azt látják, hogy az olasz csapatok holnapra elfoglalják Aduát.
Táviratok és cáfolatok
Genf, október 4 A Népszövetség titkárságához Su-vich a kővetkező táviratot intézte |iénteken délben: «V\'an szerencsém hivatkozni az abesszin kormány október 2-án kelt táviratára, amely szerint olasz csai>aU)krAiussa környékén átlépték volna ai abesszin határt. Kitekintve attól, hogy a megnevezett területen nincs megállapítsa a határ, ezen a vidéken olasz katonai mozdulatok nem történtek.
Addls Abeba, október 1 Az ethtop külügyminiszter táviratot
intézett a Népszövetséghez, amelyben bejelenti, liogy tudomásul veszi azt, hogy Olaszország elismeri a felelősségei az abesszin területre történt betörésért, a gyermekek és asszonyok életének kioltásáért és egy kórház elpusztításáért
Párls és London egyetért
Párls, október 4 Párlsban crCsen hangoztatják, hogy Franciaország és Anglia köpött nincs véleményeltérés a Genfben kö vetendő magatartás tekintetében.
GfimbBi miniszterelnök a kormányzónál
Budapest, október 4 Horthy Miklós kormányzó péinte. k.n délben kihallgatáson fogadta\' Gömbös Gyula miniszterelnököt, a kinek szerencseklvánatait fejezte ki kormányralépésének harmadik év. fordulója alkalmából. A másfél óráig tartó klha]lgntáson.a kormány elnök a kül- és belpoUMBtl kérdése, ket is megtárgyalta ak államfővel.
Féltandifas angol és német nyelvtanfolyamok a Zálai Közlöny előfizetői részére
A nyelvek tanulása évről évre jobban tért hódit Nagykanizsán is csak ug$, mint az egész müveit világon, feként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon.
A Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni előfizjetőinkek a nyelvtanulást ée ezért megállapodott egy . elismerten kitűnő nagykanizsai nyelvtanárodvei,,aki. két nyelvet 80 százalékos kedvezménnyel tanít a Zalai Közlöny előfizetőinek.
Az angol és német nyelvtanfolyamunk. voaetöje Paltos Erzsébet. A tanfolyam; nem csoportos, betonként két órával hat hónapig talfty havi tandíj a Zalai Köadöny előfizetőinek. | pengő, (nem előfizetőknek 10 pengő);.\' Pallos Erzsébet a ion-doni egyetemen szerezte meg az
angol nyelvtanári diplomát. A ,töké-letes kiejtést blztositjfák mr. Walter Rlpman-nak, a londoni egyetem fonetika tanárának eredeti gr aminő, fon lemezei. Jelentkezni bármikor lehet a nyelvtanárnőnél (Erzsébettér 1B. II. em.)
Minden tanfolyamra való féltandijas beiratkozáshoz fel kell mu-tatai a ZateL Küalöfltf legutóbbi előfizetési nyugtáját, vagy a Zalai Köald*/ sz^Rkesztíaégének igazolását.
Kiadja a laptulajdonoe Közgazdasági Rt. Qutanberg Nyomda.ás Dél zalai Lapkiadó Vállalata Nagykanlzaán. Felelős kiadói Zalai Káreiy. Interurbán telelőn: Nagykanlsaa 78. saéiu.
kókusz LftBTORLO ......
HIRSOH és SZEGÚ cégnél.
ZSSBLAMPA
la elemmel, komplett
pangó
Szabó Antal sportüzletben
Twménlíudí
Irányiat; txtldrd, forgalomé éUalc,. ■ B.u lilMT. 77-tss 1660-1685. 78-aa ,675 1700,\' 19-m 1690-17-15, 80-is 17 05 1735 dtinánl, 77-ea 163,0-16:50, 78-a» 1645,-l6\'6S..79-«. 1Ö60-I680, 80 as 16 70-16 90. — Rizs pestvidéki 1450 1460, más 1450—1460.\'Zab uj köz(,> 16-90-1700. Tentfrl llaaéntull köaép ab bpeal 1580-16 10
APRÓHIRDETÉSEK
Kataaeatlaatl. é« allla.U azahily. aaerlt eepkák minden szimbsn nagy vá-
laizték Márnáinál, 8ugár-«t t
3338
Halló I Halló I Figyelem I Haaérlaaa*!. IlUa. 1 kpr príma, halat, (ó marhahús ceak 60 éa 80 iillér, 1 kgr, strtéebua 1 P és 1 \'20. Simon István hentaa és mésaároa a piacon éa Klakanlssán, Vaiaiadl-ut 3.
_ 3641
■Iraaealéfcal márványból éa gránitból caak Kovácsnál, Király u. 33., kaphat ol-csón és |ót. Z788
Moder. comblriUt szoba rekamknnal, alkalmi vétel, ugyanott modern ebédlő alatt Stern VÜmojné, Ensébel-tér 15.
_3540
Katoaal éa ag.oaruhtaatl dlrkek legnagyobb választék éa. legolcsóbb baazer-léal torráa Belszaslnál, Sugár-ut 53. 3339
V
Ssemere-o. 3. és Rékócal-u. 29. saántu láaeak eladók. •
■ lad* MtKOtlás, elóaiobéa, nagyobb udvart lakás mellélrlielylaégekkel november l-re. Eötvös-tér 30. \'
Butoroaott szoba, eselk* teljes ellátás-sal, kiad*. Teleky-at 2. Vlndné. . •
Bükk, gyertyán haaáb és dorong Ualfa kapható Szállngernél, Eötvös tér 31. •
FI.1..n.]bh harminc, éve lanaüló fűszer vegyeskereakedéa, Itslméréssel, be-\' \' miatt azonnal eladó. Clm a kl
3SSL*
pánt tudó, Itlsatauéges, megblaható aalatlaaaalaéay lelvétetlk azonnali be
lépésié, da a kiadóban. 3626
UrMIgy asépen butwoaott aaobát kaphat novemberre, Eölvöi-tér 8. löldazlnl. *
Egyazobia laké. azonnal kiadó, Te-leky-ut 8 *
Uiaaar*. könnyű akvUldós munkához (nem rádlóefadáa!) agilis urakat (elvtszek. Ortlnhnt mérnök, M l« 3, 3660
Zélagoértallt, aranyat ét ezOztöt a legmagasabb aapl áron vesillak. Fenyvesi és Bárány, ékszerész, Horthy Mlklós-ut 8.
3663
B.J.rónö felvételik. Széchenyi-tér 4
3W52
PORPÁC Ol ÁSSÁL 0..&.n.H.i..zo ■ \'LlU\'tM
laaiMMiiin
Beazeresliető:
orszAq József
M.g, aim.^gy., HÖviuyvád.lm, sieraí stb, kot.ökndésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. * A bírósági palota mellett. Teleton
UmmMkH a ls1*.ts|doao. kB.,.^1.^ u .T nul^h^y, Nrmad. á. tUl.al.1 ÜmimM VÜUIat. köi.y^ynmalll^ .\'md„fc [rjlilll lillltisnlíl TlTnl ■"--•-\'
Ha & oMalaa képes melléklel!
76. évlo)y>m M7. Mám ^ Nagykantaa, 1S35. oMóber 6 vasárnap
dBO.
Ara 12 IWtt

\'OLITImi NA P I L A K\'
i ; jir^ fc i wa n -Lám.
Felelőt szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElGllzetfel ára: cgv bór. 1 peut 4M Hl 3»«rt«itWtl í. CUdihlT.uJ tefitau 1*. n
í:Mo|v., It i\'i. r I
Bitófák árnyékában
Boruí, komor őszi nap volt okló. ber 6-ika. Az aradi Vár kazamatáira hiivös fátyolt terített az ő«zl reggel. A nap hosszú küzd\'.\'lmet vívott a fi lhíkiírpl|tal, mig előtörhetett, hogy mégcgyszer bucsut intsen az arudl tiwáhárom és a NeugebSudé rabj* lelt. Gyász ült a magyar henizet felejt, a szomorú ország népe zokog, va t\'khlíetl az aradi vár sáncai felé, ahol utolsó elíkíKzüleielkct tettéit Haynau bakói. Mélysége, bá-nat ülte meg a levegőt, gyászolt a K\'rmészzet és temetői képet nyújtott minden, ahová a iliágyur szeme csak tekintett. A magyar szabadság, harc titán diadalmi mámorbiin kéjei-gett a kflmúHlWt ét szabad préda volt mindenki Haynau poroszlói eló|l, akinek szemébe ott Izzott a szfnl szabadság tiiie, Kálviírlás volt tekkor is a magyar sors. Bilincs csűr-Mii,\' megnyíltak a börtönök ajtajll, akasztófák kOpácseláSától volt han. gos a börtönök épülete, vad hajrá, ban száguldott az osztrák kopók fatkáju és Juj volt annak, aki Igaz magyarnak találtatott. Fogoly és vad volt a magyar a. saját hazájában. idegen döiyf és nemtelen bosz-szu suhogtatta korbácsát a lcgjob bak fí-Iett; elborult a magyar lélek és t»dve tekintett messlást-Váróan a magyar éjgbolt felé.
Október S I... Az utolsó reggel hasadása ogy egész nemzet bucsu-csókját vetítette a vár börtönabla-kán a földi étet\'öl búcsúzó tizenhármak felé. És akik nagyok voltak a harcban, oroszlánok a csatamezőn, akik epíeit fővel álltüíTa hóhérok ítéletét, akiket a szeretteikre való vIsszagoridoíás nem tudott jneg ingatni a magyar dacban, glóriával övezett homlokkal várták a bakót. Nagyok volt halálukból) ls. Csodálatos erő járta át őket, amit csak az igaz ügy. egy nemzet szabadságvágyában megacélosodott lélek tud "K\'gadni.
Október «!... Megperdültek a do és megindult a szomorú meaiet a vesztőhely felé. Egyik a másika "tán, nyilt tekintettel mérte végig a Nlófát, amit az elnyomók vak gyűlölete állított, hogy a tizenhárom térfhin keresztül halálos setét ejt-Kn az egész magyar nemzeten. " számokra a halál nem |elentetl "múlást, hanem örök életet ís meg "Icsülfsi. Magyar Istentisztelet, szent "Idozal zajlott le az aradi vár sáncaiban. mtynek füstje fe\'szátlott n magyarok Istenének trónja felé.en-g\' szletíien. könyörögve, bizva : -Megbűnhődte már e nép...
■ Kiss Ernő, Schu*ldel József, Lá-»r Vilmos, Dc-ssewffy Arlsziid, Pőltenberg Ertiő, Török Ignác, Lahner Oyörgy, Knezics Károly, "agy-Sándor József, gróf Lelnln 8™ Weslerburg Károly, Aulich La-1W. Damjanich János, gróf Véc®"y Ki"oly... mindegyik homlpka köré
Miió véres harcok HÜ elesett
Az olasz csapatok további térhódítása és győzelmes előnyomulása Az abesszinek óriási veszteséget szenvedtek az eddigi ütközetekben
Olaszország Angliával és Franciaországgal akar együttműködni az európai béke érdekében
Róma, októbes 6 A keletafrlkal harcok során el esett olasz és abesszin harcosok é» sebesültek listája még pincs megállapítva. Az abesszinek veszteség1 listájánál - mint előre látható -igen sok polgári egyén ls lesz. Ennek az az oka, hogy az abesszin harcosokat családtagjaik ls elkísérik a harcba.
Addis Abeba, október 6 Deszje körül az abesszinek Igen nagy csapatöíiszev<másokat eszközöltek.
Az olasz követség tagjai - akiket tudvalevően tegnap letartóztattak -ma állítólag elhagyhatják Abessziniát. A külföldi diplomaták és a keresztény misszionáriusok abesszin fővárosban maradtak.
Az olaszok nagy lendülettel nyomulnak előre
A legújabb jelentések szerint az olasz csapatok a Dar-Taklitól fen-sikon vannak, amely közvetlen Adua előtt húzódik. Szombaton az északi fronton az oU\'szok kb. 20 kilométert haladtak előre.
Addis abt\'bal jelentések szerint az abesszin csapatok megkezdték o hadászati visszavonulást.
A franci" Szomáll-fÖld közelében lévő határszélen, ugyancsak az északi fronton, a Mussza Ali hegynél (2063 m m#gas !) véres harcok folynak. Mintegy 60.000 főnyi abesz-szln sereg igyekszik feltartóztatnia
vasytvonal felé Igyekvő olasz csapatokat. Az ellenállás igen heves, sőt itt az abesszinek ellentámadásba mentek át. (
Szejum herceg csapatai szenvedték el az első vereséget
Addls Abeba. október 5 bt északi fronton Szejum herceg csapatainak nagy része még nem ütközött meg az olaszokkal, mind. össze csík egy hadosztály áll harcban az olaszokkal.
Szejum heroeg a határszéli Tigré tartomány kormányzója és főpa rancsuioku. Az ő csapatai kerültek
a mártiromség dicsfénye fonódott. És a NMgebfiude-ben a felelős ml. nlszterelnök: Batthyány Lajos...
£s mialatt a tragédia utolsó fel. vonása ls U\'pergett, a bécsi kama-rilla tombolt mámorában és még jobban ráfeküdt az országra és a tllincsbevert nemzetre. Szomorú volt a magyar, sírok között járt és a temető szele dermesztette. Kuvik-madarak huhogása borzongatom^ a hazafit és vért*\' fojtottak mindent. ami nekünk szent volt és magyar. Kufstein, Spielterg börtöneinek penésze volt a magyar sorsa.
...Október 6 V Nafcy történelmi dátum. Szomorú visszaemlékezés. A magyar tragédia, a magyar sors
először szembe Adua közelében az előnyomuló olasz csapatokkal, ahol vereséget is szenvedtek. Az abesszinek a hegyek között akarnak döntő ütközetbe bo csátkoznl Az abesszin hadsereg egyik főembere kijelentette, hogy az előre kidolgozott tervek szerint az abesz-szinek nem akarnak nagy ellenállást kifejteni az Adua-adlgratl fronton. A döntő küzdelem sokkal délebbre, a hegyek között lesz.
Adua elesett!
Addis Abeba, október 5 Hivatalosan közlik, hogy Adua szombaton elesett.
Róma. október 5 Az olasz kormány szombaton dél\' ben a következő jelentést adta kl: Október 4-én az olasz csapatok folytatták tovább utjukat a kitűzőit cél felé. Az I. olasz hadosztály megütközött az abesszinek egyik csapatával Adjgrat előtt és rövidéi később megszállta azt. A Jakossáe a városban fehér kendőjét lobogtatva várta a bevonuló olasz csapatokat. A várost az olasz kormány védelme alá helyezték.
Jobbra a II, olasz hadosztály iej>ü-löraja legyőzte a Taio. közelében összegyűlt abesszin csapatot és tovább folytatja útját dél felé, majd a lu-gycn tnl ismét l»arc\\onülba fejlődött íel.
A keleti fronton a repülök Aussza vidékén feloszlatták \'Peru szultán fegyveres csapatait. Az olasz repülők tovább bombázzák Amba helységet, a melyet Bura fegyveres katonái tartanak megszállva.
I)e Bono tábornoktól érkező jelentések szerint a zolaaz csajotok mindegyike bebizonyította ellcháHóképe<sé-gét a hőmérsékleti és terepviszonyokkal szemben.
A harcok a késő éjjeli órákig folytak, majd reggel ót órakor Ismét fellángollak. Az olasz haderő folytatta az előrenyomulást a sfomáli fronton. Bövide>en elfoglalták IXo\'ot és a környező kisebb helységeket, (\'.errahei fo- \' leit hat repülőgéj) jelent meg és bombázni kezdett a hadállá>okia.
• Róma, október 5 As ol»"* nyomás az adual—adtgrall vonalon mindjobban fokozódik.
A négust a főváros elhagyására akarják rábírni
A\'<Jdl8 Abeba, október 5 A? abesszin császárt rá akarják Veanl, hogy hagyja el ,a fővárost. A négus azonban raguszkodik palotájához, jelenleg ls ott tartózkodik és rendesen végzi napi munkáját.
A lakosság uz utcákon csak a sfürkCjlet beállta ut^n, éjszaka mer muJatkoznl, annyira fél a repülök bírmbázásától. Nappal cs ik katonai csajotokat látni Aisjis Ab\'ba utcáin
Mussolini üzenete
Páris, októbei S Grandi nagykövet Mussolini üzenetét tolmácsolta Lava\'nak. Ez a* üzenet egyezik az Edennek küldött
üwíncftei.1 v"6\' \' 1
megdöbbentő visszfénye vetíti sugarait felénk, akik még mindig nem jutottunk odáig, — hogy megértsük, csak egy barátunk van : a magyar. Hogy senkire sem számíthatunk : csak magunkra. Hogy senki másra nem támaszkodhatunk : mint a mu-gunk erajére. Hogy most is ordasok csattogtatják fogaikat felénk, hogy széttépjenek, hogy a gyűlölet sáncaiban ujabb bitófákat állítsanak a magyar nemzetnek, hogy sírjára emeljék a bosszú és gyűlölet örömujjongásai közepette a FŰIT sir. kövét.
Októbejf 6!... A nemzet nagy gyászának, szomorú visszaemlékezéseknek komor őszí napja. Porladozó
vértanuk, akik életetekkel tettek ja. nuságot a magyar igazság ügye mel-lott, akiknek neve egy egy oltár minden magyar szivében : — tanítsátok meg a magyart magyarnak Unni, Igaznak lenni, fajtáját szeretni és legfőképpen egységesnek lenni. Egy legyen érzésben, egy honszc-r\'tetben, egy áldozathozatalban, egy akarásban. Égy nagy, hatalmas és szent közösség érzése kapcsoljon össze minden magyart, amely, mint jó áldozat füstje szálljon fel az aradi bitófák felé, amely üzeni, - hogy az aradi bitófák árnyéka mindaddig ott fog ülni a magyar sziveken, amíg csak egy magyar él magyar földön...
(B. R.)
ZALAI KÖZLÖNY
Vissza a természethez!
.ÍTTSSIED
igyófyerő rejlik,
.■[lllirTUTl.l.h., ö*gy«iyei Mesterséget pótlás Nem slkerOlt eddig.
Akinek rendes széke nincs, Mit annak minden töldl kincs Igyál „lOMÁNDI\'-t és hidd el, Nem cserélsz te Vanderbllttel I
Íól emésztek, jókedvem van, lem Irigylem senki Hát: .IOMÁNDI\' nak kSszSnöm • Testi lelki harmóniát I
Vígan dudál a Portugál, Ha ,10MÁNDI"-val operál I
Akinek ritkán kell - vehet kis üveggel r«tí.i»T.Uo.o.: SrtilílllllT Ilit!, Illtin
A kormányzói első dij éa a nagy aranyérem tulajdonosa a vakok Homeros énekkara
Aki csak némileg Is foglalkozott már dalosügyekkel, tisztában van azzal, hogy mindéi kórus álmainak netovábbját a legmagasabb \\erseny-dijak elnyerése jelenti A Homeros énekkar még nem sok országos da. losverejnyen vehetett riszt, hisz nyilvánosság elé lépés? óla mind. össze két Ilyen verseny volt. Első Ízben tőrtént verseny-szereplésüket a vegyeskaroknál elérlie\'ő legmagasabb dij : a nagy aranyérem jutalmazta. inig második szereplésük alkalmával az akkor ulapl\'ott és mlnd\'n énekkar részérói elérhető kormányzói dij volt teljesítményük ellsmeríse. A Homeros énekkar a legelsők közö(t volt ama nagyon kevesek között, akik ezt a dijat ed-
dlg egyáltalán elnyerték. E .két dl| Is azt bizonyltja, hogy a kórus teljesítményével fi zeniten a legniaga. sabb Igények támesztása ls teljesen jogosult-
E pompás kórus egész eslét betöltő kinizsiit hangversenyének hely-árai 60 fillértől 2 pengfiis-terjednek és Így a helyárak s?nki»%m tarthatnak vissza attól, hogy résztvegyen a Várral Színházban október hó 21-én lezajló nagyszerű <s min denképpen feledhetetlennek igér. kezö esten.
Az elővétel a mai nappal meg. kezdődött, jegyek a Vágó Illatszer, tárban kaphatók. A rendezőség a jótékony célra való tekintettel felül fizetéseket köszönettel fogad.
Élénk munka folyik az újjáéledt nagykanizsai Vörös Keresztben
Mussolini kijelentette e/ek pzerint, hogy Olaszország teljesen együtt akar működni az angol és francia kormányokkal az európai béke megóvása érdekében. Ha a dolgok az én számításaim szerint mennek, -mopdja Mussolini - akkor az afrikai háború cl van szigetelve és nem k\'ll félni, hogy az Európára ls átterjed.
Vllágérdeklődés a népszövetségi tanács határozata Iránt
Páris, okióbcr 5 Az egész világ közvéleménye nagy érdeklődéssel várja a szombatra összehívott népszövetségi tanács határozatát, bár megvannak győződ-ve, hogy a tanács a szoml\\atl ülé sen nem hoz határozatot a szánk elók ügyében. Ebben a kérdésben kedden, vagy szerdán ül össze ismét a tanács. Eden a hatályosan fennálló megállapodásokhoz kiván ragaszkodni. J » »•
Megoldás a további háborúság megszüntetésére ?
Genf, október 5 A tlzenhármas bizottság a késő éjszakai órákig ülésezett pénteken, hogy a jelentését megszövegezze- Az ülést szombaton folytatjuk. miután a pénteki tanácskozások nem vezetlek eredményre. Az ajánlások kérdise még nem került szóba.
Genf, október 5 A 13-as blzojtság szombaton dél. után titkos ülést tart, amelyen az eljárási kérdésekről dönt. A tanács felszólítja a két hadbanálló\' felet, hogy hagyják abba\'az ellenségeskedést. A szankciók ügyéről csak a válasz visszaérkezése után, kedden vagy szerdán dönt. f Genf, október 5
Suvlch olasz külügyi államtitkár táviratot inétzett a Népszövetség főtitkárához, amelyben az olaszok tiltakozását jelentette be arra az etk>p táviratra vonatkozóan, amely szerint olasz repülők lakott területeket bombáznának és polgári lakosság halálát okoznák. ;
A szenvedő, beteg nőket reggel éhgyomorra egy lds pohár természetes .Ferenc József keserűvíz 2—3 óra alatt könnyű, lágy bélkldrOlé*. hez segili és ezáltal igen sok esetben rendkívül jótékony hatással van a beteg szervekre. A nöl betegségekre vonatkozó tudományos irodalom több nagynevű a\'apvetője irja müveiben, hogy a Ferenc József vízzel elért Idtünő eredményekről saját kísérletei u\'jta ls alkalma volt meggyőződést sznrezni.
Nem sokat haji az ember a Nagykanizsán is újraalakult Vörös Kereszt Egyesületről. Annál in\'.enzi. vebb munka folyik mégis ebbe-in a csendben munkálkodó, érdemes egyesületben. A társadalom nem sokat törődik vele, de a Vörös Kereszt nem veszítette kedvét és - a tegnapi évi közgyűléseim csodálkoz-
m ,d<*
m T Eojle Mi. etil
Prognózis: Élénk déli, délnyugati szél, több helyen eső, Illetve zivatar, az éjjel enyhe lesz, a nappali hő nem változik lényegesen.
va4 .hallottuk, \'mennyi eredmény és mennyf terv (nem papír-lervek !) ke rültek a közgyűlés asztalára.
A közgyűlésen volt is, nem is pár ember. Dr. Králku István polgármester, a Vörös Kereszt helyi szervezetének ügyvezető alelnöke mag-nyitójában kifejtette, hogy sokáig szünetelt az egyesület, de most uj
1935. október 10.
életet kell belevinni. Eddig -mondta - ifj. K\\iortz-:r György titkár személye és munkája egymaga\'\' jelentette az életet a kanizsai Vörös Keresztben.
És ez az egyesületi élet mégis tele van tartalommal, ftell-e ennél szebb dicséret Ifj. Knortzer György neve mellé ?
1038. decemberében alakult újra a világháború idején legendás lendülettel dolgozó, azután elpihent kanizsai Vörös Kereszt. Első tevékenysége egy év múlva, 1934. decemberében következett, amikór a központ egy zsák kávét küldött (a tengerbe szórt brazíliai termésből) a szegények közt való szétosztás végett.
1995. tavaszán a három elemi iskolai körzetben megalakultak a külön-külön ifjúsági Vörts Kereszt csoportok. Kis-elnök, kis-ttfkár és hasonló tisztségek vannak a csoportokban. Tagdíj helyett minden gyerek az évi iskolai kézimunkájából ad oda valami! a Vörös Keresztnek és a tantestületek Igyekeznek azt az évvég! Isk >la| kiállításokon értékesíteni. \'
Mosl októberben kerül sor a középiskolai csoportok megalakítására.
Felállított a kanizsai Vörös Ke reszt egy ors/águti segélyhelyet Ba latonnvjgyarodon és most rendez be egy másikat Galambokon, amely célra október 18-án és december b*n Farkba Vilma választmányi tag szervezésében egy-egy utcai gyűjtés tesz, a cserkészek pedig házi gyűjtés} végeznek.
A leventéket és cserkészeket dr. Godo Lipót ny. városi tisztiorvos külön tanfolyamokon képezi kl az elsíssgély nyújtásra és házi betegápolásra A Mtf vörösWrésifeS ÍWer. készek már az utóbbi kanizsai tömeg-ünnepségeknél is nagyszerűen beváltak.
Tervben vw az országul! utkapn-róknak egészségügyi táskával viló ellátási, elsősegélyre való kiképzése és ápolónőképző tanfolyam.
A közel jövőben egy diszgyülésl rendez a nagykanizsai Vörös Ke reszt, amikor fs az országos kö(Z pont kiküldöttel tartanak előadá sokat.
A Vörös Kereszt a mai naptól gyűjtői vekkel keresi fel a közönséget adományok, hozzájárulások gyűjtésére.
— Dh*f»< fehérnemű selymek és pyjam* kelmék most érkeztek Singcr Divatáru házb«.
Pullover, keztyü
Afl más pamuto», fonalak, Marnia axAayoBfonalak, gobelinek, »xfiny»aalapok
éa egyéb kézimuDkaolkkek nagy választékbaD, jutányos árban beszerezhetők:
ELITÉ ttllUOÉIl
Horthy Mildós-ut I. (VárosházpaloU).
Ugyanott elsőrendű tu*tlttt«, ruhafestés ós tisztítás I Etőnyomda ! S37I
Legújabb öszi és tél Női pongyolák és Boykabálok svájci alsónetnOek gyermekrnbák Siomolán i divatári Esóköpenyek esőgallérok yi áruházé ik megér 6. r. b. harisnyák ban keztek Del-Ka cipők
Legszebb szövetek, bársonyok, selymek, szőrmók, dus választókban
Kész kabátok legújabb ♦ divat szerint
SlNGER DIVATÁRUHÁZ
Alapítás: 1860.
1935. október G
Él a szerencse
A 300.M pengfia jutalmat 1934. szép-teniber. 26-án, 3 200.000 pengői főnyereményt 1932. szeptember 19-én, ismét a 200.000 pengős főnyereményt 1929. szeptember 3-án sok egyéb nyeremény mellett a
BELVÁB08I VÁLTÓÜZLET B. T.
Budapest, VI., Terézkörut 37. (Telefon 22-3-29.) ügyfelei nyerték
Mindenkinek saját érdeke, hogy direkt rendeljen sorejegyet, meri így titoktartásról blitosltra van és a nyereményt a leggyor-Mbban azonnal megkapja. j-.6*
talitás, a hitleri beállítás. A testi
Két király
Az utóbbi Idők egyik legérdekesebb történelmi filmjét láttuk teg. nap a Városi Moziban. A Két király szembeállítja az apát a fiúval, I. Frigyes Vilnvst, az első jorosz királyt utódjával és fiával, a későbbi Nagy Frigy t-ssel.
A film bírálatát külön kell választani a szereplők játékának kritikájától. A középpontban mindkettő szempontjából Frigyts Vilmos áll; illetve ennek megszemélyesítője, Emil Jannings. Maga Emil Jannings alakítása páratlan értékűvé Kszi a filmet. Ember és király - királyi ember. A haza mindenekelőtt jelszóval, fiának aievelését ls. vasmarokkal végzi és az apa nem jgyer-két látja fiában, hanem utódját, -Poroszország királyát. A filmben azonban túlságosan soít -4 \'galább is a ml szentünkben - német men->

ismeri ezl
rW\'TiOTw
tekintse meo asszonyom!
WMkre .<*»*fttf i
HEILIG
kájft bariany*. ▼al még minden vevőm meg volt
harisnyahaza
Fontos!
Ha ezt a hirdetést kivágja, ugy cégünk 5 pengőn felüli vásárlásnál 1 pengő értékben készpénzként elfogadja.
I < röt, a katonai hatalmat, a rendező I Su inhoff, aki egyébként igen szép és érlék\'s jeleneteket adott a film során, túlságosan föléje helyezi n szellemnek. A fi m a német hutai* mat„ a kardot és a to\'.ot /öbbro értékeli, mint a francia szellemet, a könyv és a toll erejét. Pedig a törté-miiemben mégis a fiu kapta a »Nagy« előnevet, ez pedig nemcsak apja nevelésének, - mint azt a film kidomborítja - hanem a könyvnek és a tudománynak, a szellemnek is köszönhető, amely nélkül Nagy Frigyes bizvást nem tudott volna oly bölcs Intézkedéseket hozni és nagyobbá tenni országát.
De nem akarunk vitába szállni a filmmel, amely természetes, hogy magán viseli német bélyegét, miután elsősorban a németek számára készült, fs talán nem is tévedünk akkor, amikor, azt állitjuk, hogy kissé propagandikus célzattal.
Emil Jannings alakítása mellett kissé háttérbe szorul ugyan a jó Hinc alakítása a trónörökös szere-pében. Kívülük Leopoldine Konstantin és Katte hadnagy tűnnek ki a kitűnő együttesből.
A Két király, mint film, értékes és szép alkotás, Korda Sándor filmjeire emlékeztet. Emil Jannings alakítása sokáig emlékezetes marad.
ZALAI K6Í.LÖNV
Október 8.
Az aradi 13 gyász-évfordulóját Nagykanizsa hazafias társadalma ez-idén is méltó k retek közt ünnepli meg. . |
Vasárnap délelőtt 10 órakor istentiszteletek lesznek a kanizsai templomokban a nemze.i gyász-ünneppel kapcsolatban. Utána 11 órakor . ,
az Irodalmi Kör műsoros ünnepélye lesz a városháza dísztermében, a már közölt műsorral. Ennek befejeztével Nagykanizsa [ ; I l l
hölgytársad.alma helyezi el néma felvonulás keretében a íiCegyesületek közös koszorú, ját a Nigymagynrország-^mlékmü talapzatán. Minden kanizsai jó magyar asszonynak, leánynak ott kell lenni a felvonulásban ! Gyülekezés az országzá^zlónál háromnegyed 12 órakor. i
A kegyeleti staféta 10 óra 45 perckor indul a már közölt útvonalon. Indulás és befutás a 20-as hősök szobránál, ahova a társadalmi, hivatalos és egyesületi
Sok pénzt takarit meg, ha sorsjegyéi III nem idegenből, hanem helyben vásarolja 121
NIILHOFFER KÁLMÁN
főárusiiónál, Csengery-ut 5., 4
ahol a nyereményeket azonriö! kifizetik. Föhyeremény szerencsés esetben 500.000 p és még számos nagy nyeremény Sorsjegyárak: nyolcad 3, negyed 6, fél 12, egész 24 pengő. ■V Hu Mám október 19. és 22-én.
JÓ TUDNI..
Modem nő, feltéve, ha jó fába van,, sdyemharásnyáját megfordítva veszi fel, mert tudott dofog, hogy " fordítva (elvett selyem harisnya . sokkal vékonyabban hat és u jobbon elötftntí vurrás jobban kimutatja a láb formáit. Természetesen ez nem vonatkozik ke-vésbbé jó, vastagabb, vagy pláne spori-harisnyára.
Jó tudkii, hogy a friss vajat ugy lehet megismerni, hogyha késsel megkaparjuk « ielilletét. 11a az alsó réteg nem ugyanolyan szint mutat, mint a felsö, ükkor a vaj nem friss, hanem állott.

Ugy k«H meleg süteményt, tortát, kenyeret szépen felszeletelni, ha meleg vlzbo mártjuk a kést, egy kicsit le-sprlccdjük róla a vizet és ezáltal egyenletes, szép darabokat tudunk vele vágni.

Záptojástól irtózik minden háziasz-szony. Ezért legjobb, ha tojást veszünk, a tojásokat vízzel telt edénybe tenni. Ha a tojás fi viz alá merül, akkor friss, ha pedig a felszínen marad, akkor már régi a tojás.
! i | > i ■ > I
Gyakrfei előfordul, hogy a vásárolt zőldségmennyiséget nem tudjuk elhasználni, a megmaradóit pedig elfonnyad. Ezért a zöldséget ,állitsuk bolo ecetes vízbe, akkor frissen fog megmaradni.
— Bútorszövet és butorflelyem maiadékok nagy választékban kaphatók r«ndklvflt olcsó áron Schütznél.
— (Bélyeggyűjtők t«lélk«*éjft) aser-dia délután 6-tól 8-jg ~
faáUÓ ki*»rméb«n.
élet vezetőit ezúton hívja meg o városi testnevelési vezetőség. |
A nagykanizsai városi felsőkereskedelmi Iskola
ifjúsága október hó 6-án délelőtt Ü órakor tartja ünnepélyét. ,
A Kath. Legényegylet
ünnepélye es\'.e 8 órakor kezdődik az egyesületi székház dísztermében.
Kiskanízsán
a Kiskanizsai Olvasókör és a Kis-kanizsai Kath. Ifjúsági Egyesület vasárnap este 1 órai kezdettel tartja az október 6-iki kegyeleti ünnepélyét az Olvasókör nagytermébe®.
♦ ŐrT
ládiéja
REGÖS
NAVIMEMBRAN-ORSZA&SKALA
KÉRJE BEmUTATÁSÁT.
A zamárdii országút titokzatos holttsstn
ügyében befejeződött ■ bflnOgyl vizsgálat
Ez év jullusábsn történt, - mint azt u Zalai Közlöny megírta — hogy a zumárdil országút mellett az erdő-b.-n egy meggyilkolt ember hulláját találták. A csendőrség . megixi-dUotta a nyomozást, de az eredi mény .sokáig váratott magára. A nyomozás során megállapították, hogy a meggyilkolt ember Kehér István kaposvári napszámos, a tettes nyomára azonban nom tudtak rá-akadni. \\
A gyanú a nyomozás során Ffchér vándorlótársára, az öreg, 12 éves Pacsmár Ferencre terelődött, uklt a csendőrök hamarosan el is fogtak. Az öreg vándor - bár a gyonuokok illene szóltak — tagudta bUnőssé. gét a csendőrség elölt, de u vizsgálóbíró előtt is. A vlzsgálóbló ennek ellenere előzetes letartóztatásba, majd vizsgálati fogságba helyezte. I . . ( Pacsmár kabátját felkUdték u vegyvizsgáló intézethez is, miután azun vérfoltokat vettek észre. Ott azonban csupán (azt tudták megállapítani, hogy á kubálon talált vA ember vér, de hogy az a nicsgyUtölt áldozat vére-e, nem sikerült meg állapítani, l ;
A vizsgálati fogság most letelt és az ügyészség bizonyítékok hiányában kénytelen volt a tagadó Pacs-

olyan (okon egyesítse magában a kiváló lényerő,, gazdaságosság ás m.gbízholáság •lányéit, mini o
zala! közlöny
1935 október 6
sMrr.TU
Rovatvezető: Dr. Dívainé, F.rdí. BS.kr
A díélufáni ruhákról
A kabát és kosktüm-ptablémák után legelsők a ruha^ondolc, ami viszont abban vetekedik a kabát beszerzés súlyosságával, mert ebből tpbb kelt. I-cltéllenQl szükséges, hogy az ember minden szezonban nifííány uj ruhát beszerezzen, nemcsak azért, Juggy di-vutos legyen, hanem azért is, hogy no strapálja le annyira a már meglévőket. Akinek több a ruhája, annak kevesebb ujat keli .csináltatnia. Kzt átalakítja, azt megfesteli, emezt kifordítja, szóval mindig wlev^hct kevés pénzírt valami újdonságot és nem koll az anyagért drága pénzt adni,
lAtónbari ez a cikkem nem az .alakítók. részérc íródott, hanem azoknak, akik ujakat akarnak csináltatni. A óéloih áz, hogy tájékoztassam Onökej egy kicsit az uj ruhák divatjáról.
Altalánosságban tálán ugy jél-emez-betnők az idei divatot, hogy sok a puflos ujj, a csavart, törökös szoknya, « zsinór óv, a\' sirass és az arany díszítés, néhol szines virágbimzé.s u ruhákon. Rengeteg a bárány « nagy délutáni ruhák részéie, sok a satui, de legtöbb a faháncsszerü, e\'oúé anyag.
A nagy délutáni ruháknak — hisz bevett dolog — az fraber a legtöbb hasznát veheti. Nem fiatal, bálozó leányokról beszélek, hanem asszonyikról,\' akik inkább táraságba Járnak, koncertia^ kávéháziéi nem annyit táncolni. Az idén a bemutatókon 80 százalékban mutáltak nagy délutáni, u. n. doctnil ruhát.
Nem lehet elfelejteni azt a bársony ruhát, aminek saqknyája csavart vonalú volt, a derékon arany zsinór óv, elől megkötve, a nyak oroszos. ós- a két váltan hárym-liárom arany gomb tartja n rövid .szúk ujjakat. IK m<5g ragvogóbb volt,"/, a toak\'it\', amil fekete c\'oáébői mutattak,\'hatalmas bő ujakkal, hátul kissé hosszabb szoknyával, magas, kapucnis nyakkal és egy arany öy.veJ, pmit ugyancsak elöl hosszan lelógva kötött.
A kiebb ruhák legnagyobbrészt csak feketék, meri ez az a szíiju amit bárhová, bármikor \'(eltudunk vei,ni és mindig elegánsan hat. <A fekete sző-vetruha ma már olyan divatos, mint a selyem, sőt \'sirass gombokkal díszítik,\' s^bzUs megoldás ul, bubi gallérral, mansettával.- Sok a zsi\'b ezeken a kis ruhákon, 4K) n»eg a befűzés* zsi-. nóiozás, sulvtás. A s|xjrt, illeiv.\'. előtti ruhák\'fö rzin - a* zöld és a ba.na volt d lehető legegyszerűbb, zsebcs Ja. zonban.
Az uj színnek, a bíbornak külön fejezetet kellene szánnunk. Előre 1k>-csájlom, hogy n«kejn nem .tetszik,. tehát nem fogqk . tudni róla sokat és szerctetlel l>eszólni (olyan vagyok, mint egy jó barátnő), de van, akiknek jól áll, ezeknek ajánlom. (Szőkék előnyben.) Sőt a püspöklila is .dominál. Ezt visíont a szőkéken kivül az ősz hölgyeknek is ajánlom. A lila, mint rultadisx is gyakran szerepelt. "A .zsinóros ruhák ugyancsak kedvesek, szép völt egy sulylásos fekete J/irsony ruha, négyszögletes kivágással, amely körül félvér csipke rüss volt. A csipke, mint disz-isidét előlépett.
Szóval hölgyeim, minden divat lesZ. A tavalyi rüliák kiválóan alkalmasak az idén alakításra és iniiftlenki megtalálhatja ebben a nagy fazon és anyag-dsungelbeu a neki legjobban megfelelőt.
Divatposta
Szőke «iszony. Barna ruháját sesz-lis megoldással csináltassa, a nyak körül ocolot utánzatu bubigallért tegyen lés a sroknyán pedig kél előálló zsebet alkalmaztasson.\' Üdvözlet.
Barátnők. lökete kabátjukra legszebb a \'perzsaláb gal\'ér, va^y ha töb-l)Ci akarnak költeni rá, csináltassanak ezüst róka j>elerinl rá, amit \\avasszal is Viselhetnek majd « kosztümhöz. Üdvözlet. 1 !
Klárika. A beküldött szövet nagyon szép lesz egy háromnegyedes kabát megcsinál tatásához. Legszebb lesz hoizá egy barna fngombos pullover, vagy angóra hosszú ujjas bluz, barna kalap, tollal, üdvözlet.
Szabásban elsőrangú
pjf .1 l»rj\'.l ,
minőségben
I • isyyi \' \'
utolérhetetlen árban mégis olcsó a
BoL rt CL-fehérnemű.
Hogyan járt a hahóti közbirtokosság az irni-olvasni nem tudó elnökével?
Még 1931-ben történt, hogy Alsó-hahóion a közbirtokosság elnökválasztásra készülődött. Meg is választották annak rendje és módja szerint Dervallcs János hahóti gazdát; pedig eleget tiltakozott u választás ellen, mondván, hogy sem Írni, sem olvasni, sem számolni ném tud. N közbirtokosság azonban jó garanciát látott a 22 holdas, jómódú gazdában és mégis őt választották meg elnöknek, mondván : - elég, ha csak a nevét tudja leírni. Mert ennél többet Dervallcs János nem tanult meg a katonáéknál.
A megválasztott elnök teljesítette kötelességét, beszedte az adót, kifizette a költségeket, n pénztárköny-vet és az egyéb Írnivalót azonban unokaöccse, Dervalkb Zoltán ve. vette. Ment mtnden a maga rendje
szerint...
Azaz mégsem. Mert mint m<sl négy év után kiderült, az 1031- 32. évi pénztárkönyvi adatok m\'m egyeznek a jegyző számításaival. Történt ugyanis, hogy 193l-ben a pénztár, könyvet lezárták. Voltak azonban sokan a közbirtokosság tagjai közül, akik adójukat csak 1032-ben fi-zejték be, amikor uz előző évipénjz-tári számadást már lezárták. Der. valicsék azonban nem értettek o kettős könyvvitelhez, csak az eke-szarvához ís gondolván, hogy az adó 1931-rc szól, oda is kell be Írni. A ijem tizetök neve mellett ijre-sen maradt rovatba be is írták az utólag kifizetett adókat. A végösszeget agjpban nem javították kl. Most, amikor a könyvet átnézték és az egyes összegeket újból össze-
Szombaton és vasárnap este
rrn .Itttoaí* W-9\'i ■
T A N C a
a hangulatos
Nemesszeghy-jazz
Belépődíj nincs!
zenekara mellett.
! adták, természetesen különbség ál-; k>tt be. 1031-ben és 32-ben fez a kü-í lönbség 552 pengő körül van és a közbirtokosság beperelte volt\' elnökét sikkasztásért. ,
Egy régebbi utánaszámolás alkalmával 378 pengő különbség adódott, s miután a közbirtokosság el. nöke magán jogilag is felelős a hiányért, fezt az összeget Dervallcs - bár nem ismerte el, hogy egy fillért is elvett volna - letétbe helyezte és a főtárgyalás alkalmával kifizette.
Dervallcs János védekezésében elmondotta, hogy öt erőszakkal választották meg« elnöknek, annak ellenére, hogy nem tud írni. Jómódú gazda, a közbirtokosság pénzéni
fim volt szüksége, ha jöttek kövelésért, ö mindig kifizette, dehogy könyvekben hogyan lett el könyvivé, azt nem tudja. Szerinte lehét, hogy a később befolyt adóösszegeket nem Is ő, tyanem utódjai pzedték be. Az egyik utód valóban el is Vállalt 120 pengőt, umit kl Is fizetett. A* 1033, és 1034. évi elnökök rokonságban vannak Dcrvállccsal és azok nem akarnak vallani az ügyben. Tisztázni pedig a könyvekből azl, hogy ki szedte\' be azokat o<z összegeket, nem lehet.
Román János jegyző és a mostani elnökök azt vallják, hogy évekig elmaradni adóban nem lehel, mert aki egy évben nem fizet, az a következő évben nem kapja meg; a közbirtokosságtól a fnjárandóságát, Hiába Dervallcs védekezése, a törvény törvény, a közbirtokosság, nak pedig még 75 p£hgö hiánya ván, n törvényszék tehát, Dervalics Jánost bűnösnek mondja ki sikkasztás vétségében és kéthónipi fogházra. valamint 50 pengő pénzbüntetésre itéll. Kötelezi egyben a köz. birtokosság 75 pengő kárának és a bűnügyi köllségek megfizetésére.
Dervallcs fejcsóválva fellebbez, majd szomorúan igy távozik :
- Az volt a baj, kérem, hogy én ebben a dologban nem vagyok tudós ! . \' \' H i
mim
A Móri Bornap
Az ország egyik legeredetibb zamatu borvidékének, Mórnak nagyszabású ünnepe lesz október 13-án. Akkor nyi-lik meg a hires második Móri Bor-nap az egész ország gazdasági tényezőinek érdeklődése mellett. Zalamegyéből is sokan utaznak a Móri Bor-napra.
T»nBénytőu4?
Irányzati tartott,, \'forgalom: közepes.
Buti «•*•». 77-es 1660—1085, 78-M 1675 1700, 79-es 1690-1715. 80-a« 1705 -17 26 dunínt. 77-e» 163 0-1650. 78-as 1645,—16\'65 79*a 1660-1680, 80-aa 1670-1690. - Rom putrtfekl 1465-44 70 más 14 60-14 70. Zab uj közép 1700-1710. T*n,.rrl imiánluH kö«ép ab bpeat 15 80-1600.
Magyar perxsa-s&tíinyegéK, HÜÜ^\'
,o >e\\nu^ügg.ti 6 n6 Ilii c^l ídj q-q! n, \'/lr. _ <i:-||!Ji • v^ >űv> 1 I 1
Toroniáíi ágy€?ÍöK átveMU öoiiclée Gpédlö és fut#^pnyege*c
Kiivscliner Mór Divat4ruházáí)m
1935. okidba 6

ZALAI KÖZLÖNY
KISASSZONY!
ön könnyebben kap illést, ha gyorsírás próbájánál r
TITÁN ceruát hajinál
Eszel lobban ás gyorsabban dolgoslk.
Qyártla: 8CHULIR JÓZSEF B-T.
Nagykanizsa hölgyei!
Vasárnap déli 12 órakor az országzászló elölt találkozó
Az összes nagykanizsai nöegye-sük-\'tek a Keresztény Jótékony Nőegylet kezdeményezésére, mint meg; Irtuk, vasárnap, október 6 án néma tüntetésben vonulnak fel a Nagy-magyarország-cmlékmühöz, ahol elhelyezik a nőegyesüle\'ek közös ko. szorujál. ;
A gyllkkczés az országzászló előli lesz, indulás déli harangszókor. A némi demonstráció mindössze csak <\'gy negyedórát \\esz Igényb.\', tehá» mindenki ott legyen és mutassa meg Nagykanizsa hölgylársudalmj, hogy az egységes és oszthalatlnn Magyarország kö-emléke nem hiába áll Kanizsán.
Nagykanizsa hölgyei, a néma tüntetésnél mindenki ott legyen 1
A Kaposvár—Nagykanizsa-! gépkocsljárat uj menetrendje
Októl«r 0-tól uj menetrendje van 11 Ka|»svilr- nagykanizsai gépkocsijáéinak. Az autóbusz vasárnaptól kezdje ■ Cfnlrálhoz érkezik és onnan ln-dul. Újítás, liogy czcnlnl menettérti JvKy<k illatunk ki a Nagykanizsa és Itóhónye közölt! áliomá:jnkra, amelyek 21 óráig, viszont a Nagykanizsa ka-IwsvSri menettérti Jegyek úráliz {■ r-vénye.sek.
K«|»svarról Indul 11.05 ómkor és Nagykanizsára érkezik 10.45 órakor Nagykanizsáról indul 7 órakor és Kaposvárra érkezik MO órakor.
F\\ SZERELEM SZÜLETÉSE
A Szerelem születésekor elborult a Hatalmas homloka. Az élet titkain átlátó szeme elölt nyitva állt a inullv jelen és jövő. Ezért húzta össze most szemét.
Tulajdonkénen 1 csak jöra k\'U hivatva a szerelem. A Haialmas szeme most mégis a jövőln: nézett s látia azt a .sok vért, könnyet, szenvedést, gyötrelmet, amelyek mind, mind a Szerelem müvei lesznek. Már éppen vissza akarta küldeni oda, ahonnan életre keltette, a megsemmisülést*, de mégis lapozgatott az élet titkaiban s most mást is látott. Látta azt .» sok boldog mosolyt, szi\\et, lelket nemesítő erőt, ami szintén mind a Szerelem müve lesz. Most először történt, hogy pillanatnyilag a Hatalmas magu jjcm tudta, mi tévő legyen? Végre kiadta a parancsot, hogy zárják be a Szerelmet, állandóan erős őrsége legyen, hogy ki ne tudjon szabadulni. E parancs után kissé megnyugodott.
fis multak az évek. Szerelem a lMirtönében nőtt, növekedett, erősödött. Kapott egy kis játszótársat: a csók örömét, akit Ámornak nevezett és azzal játszadozott börtönében.
Ijent a íöldön az embe»ek pedig dolgoztak, igyekeztek felhasználni a Hatalmastól kaj o.t javakat. N\'em voltak se nagyon boldogok, se boldogtalanok. Leikükön nem viharoztak át •szenvedélyek, amelyek vagy a meny boldogságával ajándékozták volna meg őket, vagy a ]x)kol kínjaival. Máskülönben olyanok voltak, mini ma, jók é> gonoszak vegyesen.
l\'gyik alkotással löUölie napjait, mert lelke vágyolt a jó, a ijpme*, a szép után. Á másik viszont abban lelte örömét, h » a többi raun-I káját tönkre tehette. A ió és gonosz harca kezdettől állt.
A Hatalmas egyszer, hosszú idő npiltán letekintett a földre, hogy lássa, mit csinálnak k\'gkedvcscbb teremtményei, az emberek? MLát-tukra büszkeséggel telt el s l»lqeg volt, liogv legremekebb alkoliisi megállja helyét a földön. IX\' látta


e
Y
o*
tti
szinpompís ucUasztéKban

o*

s o
-nél
azokat Is, kik a gonosz szolgálatába szegődlek. Szerette vobia visszaparancsolni eltévedt embereit a jó útra, de ncin lehette, hiszen szabad akarattal áldotta meg őket. Ok is tudják, mi a jó és helyes, egyformán felvilágosította őket, hogy a jóknak jutalom, a gonoszoknak büntetés jár osztályrészül. Igaz, hogy annak az ideje sokszor messze van. A Hatalmas pedig az emberek földi életében is szereiéit volna jutalmat és büntetést osztani. ; Hátha ez észrotériti u rosszakat is? lizért magához hivatta az Igazságot s leküldte a földre, hogy jutalmat és büntetést osszon.
Igazság levitte magával Szerelmet in és a jóknak, gonoszoknak egyaránt szivébe csepegtette. így leit a Szerelem sorsa a* egyik ember életében jutalom, a másikéban büntetés. \'
Forlfcy Ze\'m*


Szombat
Uud«p<»t L
17.30 László Sándor zongorázik. — 18 Mit üaea a rádió? — 18.40 Cigányzene. — 10^30 Apák ós fiúk. Párbeszéd.
— 20.05 A Király Színházból. .Három a kislány.\' Daljáték 3 levonásban. Fordította Harsányi Zsolt, liendczö Tihanyi Vilmos. — 21.10 Hirek. — 22.20 Idöjárásjelentés. — 23 Táncle-mezek. — 0.05 Hírek.
Budapest II.
17—17.30 Farkas Edit: Missziós üzenetek. — 18-18.20 Cigányzene. — 10.45 Mezőgazdasági félóra. — 19.15-19.35 Hanglemezek. — 19.45 Cseriiiissj Ferenc ós (lerley Jenő mando\'iuze-nekaru. — 20.30 Hírek.
Iléc®.
18.35 Buxbaum Frigyes csellózik. — 19.20 Kálmán: A hollandi menyecske.
— 22.10 Achsel Wanda szoprán éneke). — 23.05 Könnyű fuv*iszene. -0.30-1 Tánclemezck.
Vasárnap itudapMt L ?
9.15 Hiiek. — 10-10.55 Református \'istentisztelet. — 11—12.15 Egyházi ének és szentbeszéd. A szentbeszédet mis* közben dr. Kühár Flóris bencés házfőnök mondja. — 12.20 Időjelzés, idöjárásjelentés. — 12.30 Az operaházi zenekar. — Szünetben kb. 13 Egészségügyi kalendárium. — 13.50 Hanglemezek. — 14.50 Termeljünk csemegeszőlőt. (Gerö Zoltán.) — 15.30 Az Európa kupáért folyó magyur—osztrák labdarugó mérkőzés második félidejének közvetítése a wieni Stadionból. Beszélő Pluhár István. — 10.25 Szedő Miklós dr. énekel. — 17.05 Cigányzene.
— 18 Rákóczi nemzetsége. (Asztalos Miklós.) — 18.30 Weidínger Ede szalonzenekara. — 19.15 A fekete ünnep. (Sárközi György.) — 20 Népszin-müelőadás a Stúdióban. ««A csikós.. Szigligeti Kde 3 felvonásos népszínműve. Rendezi, Kiss Ferenc. — 21-45 Hirek, sporteredmények. — 22.15 A szabadság emléke. Az 1. houvédgyalog-ezred műsora. — 23.15 Cigányzene.
— 0.05 Hirek.
H«i*|N« IL
15 Mit üzen a rádió? — 15.25 Szijj Dénes tárogatózik. - 15.50-10.20 Hanglemezek. — 18.05—18.20 Weidin-ger Ede szalonzenekara. — 18.40—19.10 Szibéria. (Németh József.) - ÍIX10-21Csihy Józser (zongora), Országli Tivadar (hegedű) és Palotai Vilmos (gordonka) hármasa. — 21.05 Hpek.
9.45 Istentisztelet. — 11 Szüreti dalok lemezeken. — 11.45 A szlmfóniku-sok Saiut-Saens hangversenye, Eben.
__________mi
oJt étd&llaSM. tejnmu a,
MklRJÖZS|K VETÉSI
rmiq Ou
FEHERSIAGTAIAM
ii
__. aJL aMcundó
mdAna/iiA
vi. ; n
100 °|o-Iq hazai gyártmány l
Kapható i
Épflletfa-, épltéslanyag-és festékkereskedésben
Steirt zongorainá vésszel. — 12.55 Szórakoztató zene. — 17.10 Itndelil lüntŐ-z*neksf. — 17.30 Olasz szüret közvetítése a Itóma melletti Marinobót. — ltt.10 KépdSlveraeqy a tiroli Itallcn-bel-gből. - 22.20 Rádlórtnékar. -
2:M0-1 Jazz.
Naptár: Október 0. vaatrnap. Rom. kat. llr..no, Protestáns Bruao. Izraelita Tlsrl hó 9. — Október 7. héttő. Rom kai. Olv. B. A. Protestáns Amália. Izr. Tlsil hó 10.
(lyógyazertári éJJ«U asotgálat e hó napban n .lökete aas. gyógyszerül Fő-ut 6. éi • kis kanizsai gyógyssertár.
Gőzfürdő nyitva röggel 8 órától sala\' 9 óráig (hétfő, szerda, péatek délután, kedden egész nap nőknek).
— Torontáli, laézaeJ osooióiott ma. gyár jisrssák stb. a^ciy««ak, fúafö-nyők, l»utork»lmák Slni«r Divatáru-
báabaa.
Bemutstjs Sxabi Antal rádló-Ozlete Ffi-ut 5. szám.
A lenti készülékeket kés: bemutatja EUktron Rádlötech
kai <i Villamossági -----
Nagykanizsán,
o
ZALAI KÖZLÖNY
1935. október 10.
szőnyegek _
legolcsóbb bevásárlási forrás
GolenszJky Ferenc
9 szőrmék, férfi szövetek,
már ellen az eljárást megszüntetni Pacsmár azonban igy sem került szabadlábra, mert — mint megírtuk — nem magyar állampolgár. A kaposvári ügyészségről most átkísérték a rendőrségre, ahol további sorsa felett döntenek. \'
Mindhárom futballcsapatunk vasárnap ida-gsnbsn játszik
Az NTE Péosstt a DVAC-al, a ZTE ét Vasutas Kaposvárott játszik a KRAC, Illetve KRAC ll-vol
A furcsa sorsolás folytán a legjobb őszi /utballnapon nem lesz Nagykanizsán bajnoki futballmér-kőzés. ,
Mindhároín csapatunk idegenben küzd a bajnokságért, jrtég hozzá nagyon nehéz mérkőzést.
Az NTE 0 szög ön játszik a DVAC ellen. A DVAC csapata az öszi szezon első meccsét itthon játszotta a Zrinyi ellen, amikor 8 :3-xus döntetlen eredmény után, gyönyörű játékávai magával ragadta a kanizsai sportközönséget. Nehéz küzdelemben lesz tehát része az NTE-nek és bár jelenleg a csapat jó formában van, mégsem hisszük, hogy sikerül pontot hoznia haza. A csapat felállítása a kővetkező :
Csondor - Csáki, Farkas - Szol-lár, Ritter, Kudich - Engellelter, Jakubccz, Hoffmanu, Szendrői, Je. linek.
A Zrinyi Kaposvárott délelőtt játszik a KRAC ellen. Bár a szezon kezdete nem jól ütött be sem a Zrínyinek, sem a KRAC-nak, mégis izgalmas, szép mérkőzésre vés dön. tétlen eredményre van kilátás.
A Vasutus s/intén Kaposvárott méri össze erejét a KRAC II. csapatával.
Mivel a Somogy délután a Nemzetivel derbi mérkőzést játszik, valószínű, hogy ez a meccs is délelőtt kerül lejátszásra.
- KOitlMtvlMKk réMM rendkívül előnyös butotTá»á*lási alkaton. Modern beiaadezéosk, tökdUtas Jó UtíHUmi. bosszú lejáratú réssWtra. sőt menUseo U kaphatók KsfsUla I ármhArban, Hurtky Miklósát 4.
— (F*bi<fieniploinl hír) A vasárnapi háromnegyed 12 órai mise tekintettel a 12 órai néma Myomilásra a Na^y-mOgyanország emlékműhöz, 10 perc-ccl előbb kezdődik.
— (Kedden délután városi közgyűlés) A vános képviselőtestülete kedden délután 3 órakor rendes közgyűlései tartja, amelynek legfőbb tárgypontju Nagykanizsa 1936. évi költségvetése. /Miután a pénzügyi bi/oltság a legmesz-szcbbmenőleg már lefurogta, ami még lefaragható volt, yülószinű, hogy a Ipiz-gyülés egy nap alatt végez a költségvetéssel.
— (A Leány klub mütoros lei)*) A
Szociális Missziótársulat Szent Ilona Ijeányklubja is ujrt munkába állt. Eddig sem pihent, csak a társadalmi működése szünetelt a nyár alatt. Most október 23lán, vasárnap este ,7 óra. kor lendcgik első műsoros teájukat a Missziósház nagytermében.
— (Smbady Lőrinc H*ná<»elnök bu-cHuztauiwi) I)r. Szubady Lőrinc törvényszéki tanácselnököt nyugalomba vonulása alkuhnáWl szombaton este 8 órakor búcsúztatják a kir. bíróság és ügyvédi kur tagjai a Korona éttermében.
— Izzólámpák, rádiók, villamos cikkek: Oriln-hut mérnöknél, Deák-tér 2. Telefon: 380.
— Va-úraip délelőtt a zalai kémftny seprők nagygyűlése) Vasárnap délelőtt 10 órakor a zalamegyei kéményseprők az Ipartestületen luggyei gyűlést tartanak, amelyen répt vesznek a szomszéd városok szakkörei is. A megyei gyűlés fontos határozatokat hoz.
— Ciucíteljeiitmény érhető ol legnehezebb talajvíz, fal nedvesség szigeteléseknél ls .BIBER-F" teljosen szagtalan habardlszlgetelővel I Hazai gyártmány! Ceak ezt használja!
Szolidság, szakszerűség: Orilnhut mérnöknél, Beák-tér2. Telefon 380
— Sparlruhúra alkalma* 140 cm. széleg gy«pju férfinövet métere pengő 3.50 Schütznél.
i {
Szeretnénk önt megörvendeztetni!
a folyó hó 19-én meginduló m. kir. osztálysorsjáték 35. ciklusában egy nagyobb nyereménnyel.
Az elmúlt húzások alkalmával szerencséi vevőink nébány igen értékes nyereményhez jutottak. Tekintettel a nagy keresletre, szíveskedjék sorsjegyét mielőbb beszerezni.
Minden ut hozzánk vszst I
m. kir. dokényaagyáruiMba, Horthy Mlklóa-ut 9.
Címre tették űíyulnl!
\\ ►
í
— (Si*t*il«áűBii> Dr. Fodor Al.idAi vánosi tiszti főorvos niC|(l(Czdte s/a badságát. TAvotUte l\'litlt dr. (Joda Lipót itytiK. vtirosl tiszti (fiorvot helyettesíti és sezoti a tisztitiiorvosi btva.
talt.
— Orilnhut Elemér oki. elektromérnök villamosadat éa rddló szaküzlete Dedk-tér 2. »a. a. megnyílt. Telefon : 380.
— (Ik. W<*ii Latos mcvíd,l akt
a tavasszal tért vissza amerikai Htjáról, az lzr. Jótékony Nőegylet íelkt!-réséi« október i:t-ón, vasitrnu|) délután fél 0 ómkor a Cscngcri-utcai kistemplomban elóaditst tart .Amerikai élményeim, elmen. A nagyon érdekes elftaiMsra, mely irálít városszerte nagy érdeklódö^imiliitkozlk, be-léprtdlj nincs. I t
Városi Mozgó. Szombaton és vasárnap.
BudapaaHal agyldSbm I Emit Jannlnoa j*ték*«al ■
Jannlngt hatalmasabb szerepel ntíg sohasem játszott Egy kor egy letűnt világielfogás elevenedik meg minden mozdulatában. — A .Két klrílv" pazar kiállítású, nagyszabású tDrténet hű miilője és Emil Jannlngs csodálatos alakltáaa._
Előadások hétköznap 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. A hétkSzaapi alaA elSadáa fllléraal
Két király
- (Emberi** álteikferis) Schlosz-szer László Rózsa-u. 0. sz. fuvanozási vállalkozó kocsisa, Uujtor Kálmán az olsónyiiesi $rdőből fát fuvaiozott u III. körzeti elemi iskola részére. A kocsis Schlesszer parancsára egy ö« fát rakott jel a kocsira, amit a lovak a rossz ..uton csak nehezen, a .kiskanl-zsai templom előtt pedig sehogy sem birtak felhúzni az emelkedőn. Durva káromkodás közt irgulmatlun ütlegelés következeit u kocsis részéről, ugy hogy a környékből összegyűlt nép megbotránkozásában lendörtMiivott. A tendörség megindította uz eljárási u kocsis ellen. ; ;
Hamvas, Ode arcbőr titka a jól megválasztott krém, rúzs és pu der. A legfinomabb márkás piperecikkek Herczfeld Miminél.
— (Halról Inyell egy klsljay meg-lialt) A Gárdony községhez tartozó Csiribiri pusztán Jankovies István 3 é\\e.s Mária .\'oánya játék közben véletlenül lenyelt egy babszemet. A babszem a kislány gégéjében megszorult, ugy hogy körházl>a kellett szállítani, o kislány azonban útközben meghalt.
- Legújabb bel- ás külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vételkényszer nélkül Slnger Divatáruház.
F. hó 6-án, vasárnap
Kiskanizsán nagyszabású
Szüreti mulatság lesz
a Kanizsai-féle vendéglőben. Jó ételekről és italokról a vendéglős gondoskodik. Rendező: DeieiJóxiei főkertész. ;__Kuliul JLánlél
3689 vendéglős. |
— (A ,ta*iU állomúsop zaebtolvajia-»«n t«ttqn éltek egy aseb/olvaj/) Szombaton délelőtt « vOsuÜ állomáson tetten értek egy fiatalembert, amint uz egyik katonának a zsebében ikotorászott.\' Csakhamar lendőrkézre adták, akli bekísérlek a kapitányságra. Kiderült, lwgy uz illető Horváth (lyula budapesti születésü kaposvári borbélysegéd, aki l>e is ismerte u zsebtolvajlást. Dr. Várhidy Árpád rendőrkapitány,
A rendőrség igyekszik megállapítani, nem-e terheli még más is Horváth lelkiismeretét, uddig őrizetben marad.
- Me«|ek»t a Milliók Könyve legújabb száma, ára 20 fillér, kapható mindenütt. Minden száml»z keresztrejtvény, őszi rcjtvényolimplász pályázat, amely egészen újszerű. Megjeleuik mlnd«n héten, előfizetési ára jxegyed-évie 13 regény, 2.40 pengő. Kiadóhivatal: Budapest, VI., Andrássy-ut 10.
I Délelőtti, délutáni és estélyi ruhákban ■ lsiaáap«ati
VÉKEY SZALON
vezet Isdspsst, IW.,
3448 Petötl Sándor-utca 14.
- Schöt* kabát I
bása divatos, anyaga" klváíó, ára pedig olcsó.
~ Mls-U Sol«n$i!» ■ Sxtoházl Éleiben. Incze Sándor hetilapjiUiak uj számában megelevenedik minden pompá-jábun és áhítatában a Nemzeti Színház ünnepi előadása. Hursányi Zsolt ismerteti a .Mlssa Solenuiist és a oileket gyönyörű jAngelo képek díszítik. Az Interurbán jovat e héten nagykanizsai érdekességeket kőzöl, a jiejlvény-lovutban pt\'dig nagykanizsai nyertesek is szerepelnek. •
Nép Mozgó. 6> szombat-vasárnap.
1. Charlle Chan; a ferdeszemQ mesterdetektlv filmjét »
QÁRISA nnnnc A világhírű detektív minden 9HV1UH UnUUll |épé8ét mokzatos ámyak követik, mig végre sikerül neki megfejteni a nagy rejtélyt. 2. BILL és BULL, a két vidám tengerész vígjátéka
Csékoa tengerészek ftS
Figyelem: A hosszú mllsor miatt az előadások szombaton 5 és \'/i9 órakor, vasárnap 3, 6 és 9-kor kezdődnek ao, 40, 80 fillér** halyárak.
1836 oktflbw 6.
ZALAI KÖZLÖNY
MODERN
LAKBERENDEZÉS
otthonos, Ízléses és nem drága,
kapható
mm |1 uiiuuiiua, lutsca co iiciu ui
f|\'# - 1 kedvező feltételekkel is kap
Kopstein
Kérjen árajánlatot!
bútoráruházban
Nagykanizsa.
ff zfllfíl kOzlOny regénye
— Igaz. Egy pillanatig s«iu szaba-doll volna másként gondolkoznom, ism«rtc el Török. — De hidd cl, az embemek már annyi szomorú tapasztalata volt, hogy ...
— N«m szabad klshitünek lenni! — intette a herceg szigorúan.
— Igazad van. Köszönöm, szervusz!
Török sietett a kaszinóba, hogy beszélhessen az Igazgatóval. A rádiöte-i«mben találta, ahol az klőjárásjolcn-tést hallgatta nagy figyelemmel, mert utazni készült.
— Kihoztam a cstfrcvállót, igazgató ur. I^sz szíves reggel elküldeni hozzám azt a váltót, amelyet a méltóságos ur zslrált számomra — mondta neki Tőrök vidáman.
— Hogyan? A kapitány ur nem tudja, liogy a méltóságos ur kifizette a váltót? Érdekes! \'— csodálkozott az igazgató. — Mindenesetre kellemesebb hitelező lesz, mint a bank és az a néhány ezer i>engő igazán nem számit >u\'ila. a kapitány ur jó cserét csinált.
— Annak a megítélését, hogy ki a kellemesebb hitető, talán mégis én
tudom legjobban megítélni, — felelt Török szárazon és háiatforditva uz Igazgatónak, elindult. Sehogysem tetszett neki, liogy az öreg épen ezt a zavarosan keletkezett váltót szerezte meg. Ijcrelé haladt a lé|»esön. Heinele jött vele szembe. Hallotta róla, hogy mostanában nagy összegekben játszik, de ez nem érdekelte. Barátságosan üdvözölték egymást.
— Éppen most értesültem arról, liogy kifizetted a váltómat, — szólt Török könnyedén, mintha ennek nem ls tulajdonitana fontosságot.
— Ja, igen! — dünyögte Remete, mintha már megfeledkezett volna erről. — Tudod, el .voltunk akkor ázva mind a ketten. Kíváncsi Voltam, hogy néz ki a váltó. Kicsit rendetlennek találtam ... Jónak láttam Szó nélkül beváltani. Halandók vagyunk lés ha közben gusztust kapott Volna rám az ördög, még valami •kellemetlenséged lehetett volna. El is szaggattam rö^túu apró daraliokra. \'
— Nagyon kedves Vagy, de jobb szerettem volna magam megsemmisíteni. No, mindegy. Ezentúl tehát neked fizetem a törlesztést.
— Amint akarod! Bár nem fontos. Természetesen váltót nem kell adnod. Fizetsz, amint tudsz. Ugy is szükséged lesz a |>ónzre, mert Bolla maholnap férjhez megy, hiszen már íiusz esztendős, — fordított a szón Remete.
Ugyan kihez? - kérdezte Törők és rettegve \'gondolt arra, hogy <»z öreg, amilyen őrült, képes itt a lépcsőházban megkérni a leánya Jcezét.
— A kis hadnagy nagyon kerülgeti,
— mondta Bemeié, hogy megtudja, mint vélekedik Tőrök lerről a dologról.
— Ugyan! Pajtáskodnak. Egyidősök és a fiúnak nincsen semmije, nekem meg csak adósságom. Tréfának is rossz! - mondta Török megkönnyebbült nevetéssel. \'— Azt hiszem, hogy Bolla még sokáig lesz velem és nem is bánom, ntert igazán nincs terhemre. Jobb Így, mint iia valami rossz házasságot kötne.
— Hát ebben tökéletesen igazad van. Azonban furcsa hlr^k keringnek a városban. A gyerekek egy kicsit sokat vannak együtt.
— Nem jelent semmit. legutóbb is azon vitatkoztak, hogy egy Bach-szonáta mit akar érzékeltetni. Másfél őrA^g beszéltek erről. Nincs élhetet-íenebb népség a ívilágon, mint a muzsikus. Azt hiszem, ha lakatlan szigetre vetődnének, először ivalaml hangszert mesterkednének össze, azután azután megtanulnának rajta muzsikálni, valamikéin hangjegyeket faragnának fatáblákra és mhe megtalálnák őket megöregedve, valami rertd-kivüli eredeti* hangszeren játsziinának nagy művészettel, de egyéb semmi sem történne velflk. Az is lehet, hogy naponta összevesznének és gyűlölködve kerülnék egymást s mindegyek a sziget másik végén muzsikálna a saját felfogása szerint,
— Furcsák ezek a mai fiatalok,
— mondta Remete felvidulva a jjflpl-tány meséjétől és kezet nyújtott neki.
— Benézek egy kicsit a kártyaszobá-
ba. Mostanában nyereséglxm vagyok néhány ezerrel, - és tovább kapaszkodott fölleli.
Tőrök elkeseredetten bandukolt haza. Megszabadult ugyan egy sjilyos kötelezettségtől, de tele volt aggodalommal. Nem tetszett neki ennek a számító embernek látszólagos önzetlensége. Az volt az érzése, hogy emögött lappang valami rejtett szándék.
Körülbelül ebl>en az időben ült asztalhoz a herdeg a hadnaggyal és azonnal észrevette, hogy a flu nyomott hangida tban van.
— Ml bajod, pólyás? - kérdezte tréfásan, Igaz részvéttel.
— Nagyon szeretnék valakivel be-, szólni és nem tudok, — vallotta be a flu.
— Csacsi! Tőrőkéknek van telefonjuk. Menj be az Irószobába és hívd
feli
Bodor észre sem vette, líógy a herceg nem kérdezte kivel szer tne beszélni, hanem felugrott és sietett be a dolgozószobába. Felhívta RoHát ós megnyúlt a képe, amikor a tisztiszolga hangját ismerte fel. De a következő pillanatban már Holla hangja csendült a telefonba;
— Éppen most jöttem haza, az ez-redorvoséknál voltam. Máskor jőjjő\'i utánam! Ott nagyon s^retik magát és legalább együtt lehetünk anélkül, hogy Remete ránk törhetne, mert I.ia kl nem állhatja és mindig távol tartotta.
(Folyt, kör.)
Erzsébet királyné szállá
100 modern kényelmes szobi. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi fatés, Az étterem és kávéházban minden este szalonzene.
_ . . llf . ____, . Erasébvt-plaoébaia agypinoér-randasar I
Budapaat, Itf., Egyatam-utoa B. _ _ , „,.,
(* m.i.ár.. nt.P..tiék..) ManO ■ I pa*g6 tO fillér.
ZALAI KQELPNV
1936. október 6
hAlók,
ebédlők, uriszobék,
Kombinált b-rendezések
mm\\\\ BDT01SZALBIBAI
%idapeat, VIII. Barosa-u. 21.
■•gr (iliuUk. SSII KeriwaaO rtwla1ll»U>ral
Xatoxatlaall és (Wutl subálv-infi sspkik minden számban nagy vá-la.zték Bclezoalnál, Sugár-ut 53. 3338
tHr45, Cseugery-ut 19. Nyílva túl eate 7-ig. Tyuluzemvágás. KeHHzményes legyek az Ipartestületben. 0«U ban, Kaoe-nél. 81
[ed aim
AatAtaalt kényelmeiet legolcióbban Kaafmann Manónál fendeljen. Teielonállo mái 5 22. 3223
sírbolt építését olcsón vál lloo, I 4.1 JAlAllAaaal. Kovács, Klilly u. 33. 2788
Saltt teimesU kerecaenyl saitalt édeskés tehér bor llleienként P «(il kap. ható Cwngery-ul 19. 82
Hataa.1 és ag*a*nskAaatl cikkek
legnagyobb választék és legolcsóbb beszerzési forrás Beleznslnál, Sugár ul 33. 3339
HeaanAlt ruhái vesisk és.eladok, hi-sásra háshoz megyek. Márkus, Király
•Ica II. 3200
KBnnyfl
i leheti
Budapesten kittlnS eredménnyel dolgozó vá\'lalat tökével rendelkezi agilis urakat keres Nagykanizsa és kornyéke részére kiiűkrólagossággal. Ajánlatokat: fiE-Sá Áruforgalmi Vállalat. Budapest, V., Vadász-utca 15.
Modern rori^lűlll szoba zekamlennal. alkalmi vétel, ueyr\\noll modern ebédlő ala«A. Stein Vltniosné, EtzsibsMér 15.
___ 3540
Dnnántutl eisö ll«
iroda (Nagykanizsa, poilsllók Sí) diszkréten, olcsón, blztossn közvetít és Ismeretségeket létrehoz. Válsszbélyeg 50 tlll. mellék-lendó. 3644
ZálaBo«d«lál, aranyat és ezüstöt s legmagasabb nap] áron vesiUnV. Fenyvesi él Bárány, \'ékszerész, Horthy Mlklós-ut ». __3«63
Főzni tudó. [tisztességes, megbízható mlariaaaalaAny felvétetik azonnali belépésre. üra a kiadóban. 3626
Ba|érón6 UlvéteUk. Sráchuyt-láf 4
____3W2
Szemere-u. 3. sz mag*tthAjc és Rá kóczln. 29 sz. |ókarbsn levő bérház
•"Sdd-J............... 3641
Viseli cipőket állandóan vissak. KI vánslrs házhoz megyek. Hlrschné, Magyarutca 10. 3664
Elegánsai, bútorozott uk.il szoba far. d(a«o>4>al egy-két személynek novemberre kiadó. Szemere-.n. 2. 366)
Mindenes aiakáasnH keresek"október 15-re. Akey alezredes, Eölvos-tér 30
3677
. "••«<•\'. szállást olcsó. adok. Petőd-
" ____3678
. .^í""*"*!?4* í"or«.!niu Üzletembe Intetllgenr, .glUs, 35 -45 év kőrOk kereskedőt, Cim a kiadóban. 3668
Kfllönléle bútorok, egy ellóeutsch ebEJlí kél rézigy, egy tehér hálószobi •ladóh, Horlhy Mlktós-ut 3. \'
Használt katari .eszek és el.dok. Kardoa Antal, Elz^bet téz 20. 3670
Egy lókatban levő o..t>é.kál«h.
megvételre kerestetik. Clm . kiadóban. 3693
Klráhr-u 49. al.lt e«».zobs-konyhás lakás kla<t>. Bővebbel Zwela. Erss/h.1-
Elarié József tőheiceg-ul 39/s. számú magánház szép telekkel. 3686
Addmentaa, háromizobás, komlorlos ház eledG. Bagolal sor 7. Ettle kéilmunka-llzlet. 3681
Egy kQIÓ>l*.Járalul cstnoian bútorozott azobs, lürdószob.-használattal, kl adó, Ktnlzsy-u. 5 . 3683
KétaaobAa emeleti, uccal, lürdőszo-bás lakás atonnalra vagy nov. 1 re klartA, Horlhy Mlklís-ut 3
■rannbargl szán állandóan kapható vagontételben és klcilnyben házhoz-szállltv. a brennbergt szénbánya klzáróla-
fos körzeti képviseleténél: Flaohar at.án tüzelőanyag-kereskedőnél, Eötvös tér 8. sz. Teleion : 2 12 3691
Eli
caó sezlon, Zrlnyt
lobb kényelme, fotel-ülőke. ol-Miklóa-u. 22 . 3682
Claisbalom- ArAkat sd Ktrilylalvy Magyar-u. 30 368)
2 ezobás utcai lakAa lürdőszobávsl és vízvezetékkel, november 1 re klsdó, Edlvös-tér 15. Bővebbet . házmesternél. 3680
Három 20 év körüli flstalember meg-limerkedne három fiatalabb urlleánny.l szórakozás cil|ából. Fényképes választ kérünk „VldAas arltlak" jeligére a kiadóba. 3679
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől
20.637/1935.
Tárgy: A Nagykanizsai Zálogkölcsön Intézet felszámolása.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a Csengery-ut 8. szám alatli
Nagykanizsai Zálogkölcsön Intézet felszámolás alatt áll s működését f. hó 22-én végleg beszünteti.
Ennélfogva tehát az ott zálogbahelyezett zálogtárgyak elzálogosítás! ideje fenti határidőn túlra már nem hosszabbítható meg s kl nem váltá suk esetén a zálogjegyen feltüntetett lejárati Időt követő 30 nap elteltével elárvereztetnek.
Nagykanizsa. 1935. okt. 3.
Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
20.677/1935.
Árverési hirdetmény.
A „Hangya" telken levő pajtát f. é. október hó 7 én d. e. 10 órakor a városi gazdasági hivatalban tartandó árverésen bérbeadom.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1935. szept. 27. ^ Polgármester.
Flu- és leánv Iskolaruha, matróz-kabát felöltő, gyermekruha különlegességek
minden nagyságban a legolcsóbb áron
LIDITH
gyarmekruha Üzletében
m Horthy Mlklós-ut l.JVároBházpaloU).
kókusz LÁBTÖRLŐ „„.
HIRSCH óm SZEQÖ cégnél.
ZSEBLAMPA
la elemmel, komplett
l

Szabó Antal sportiizletben
lairtiiliwMUI litlkm Hlliltl MENETRENDJE
érvényes IMI május 15-től.
Craaékat-tAr—VaaaSAIIoaiAa
k alanyai manatrand
L.i^j.fíl M. 6 45 Ma«yvs^z.&r. M. TtJ
Kil/kMlz^rtl kl 1180 UlarjV.M. \'tW
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
20.103/1935.
Szénaeladási hlrdetmiiÜy
F. hó 8-án, azaz kedden d. e. 9 órakor a város, erdőhivatalában 120 q erdei szénát eladok.
Nagykanizsa, 1935. okt. 1. „„ Polgármester.
K 1104/1935,
Árverési hirdetmény.
KOz\'artozások fejében Tóth József nagykanizsai lakosnál lefoglalt különféle játékáruk, gyermekcipők, Ha-risnyák, utazó- és kenyérkosarak, iskolatáskák, külOnléte képkeretek, Ozleli berendezés 1935. évi október hó 7-én d. e. 9 órakor Fó-ut 8. ti. alatt (Bazár-udvar) a becsérték «/, részén alul l« el fognak árverez-tetnl.
Nagykanizsa, 1935. október I.
Lehoczky Lajos s. k.
3676 v. vég ehajló.
\' pűBpAcoiAssai
hiáinwnad. tM«*.r,..ii*
.-f-."—- uo. mu...imts ^uzla
91
orszAg józbef
m.g, műtrágya, növényvédelmi .zerek stb. k.i.fkedés.b.. .
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A biróutgl palota mellett Telelőn 130
RT. amuUrrt NyawH és Mlsattf Uwusűó VÍIUUU kOcyreyomdáiában, Nigylaaksla. (FsWa SzletvezaU Zalai Károlv.)
15. évfolyam 328. szám
Nagykanlzu, IS35. október 8. kedd
Ara 19 fiüér
ZALAI KÖZLÖNY
-a33
t* kndóteratal: Fó* 5. kém.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési Ara: egy hóra a pcugö 40 ÜUéf. Szerkesztősei és kUdóhiratall telefon: 7& u.
A háború
és Magyarország
A világháború lezáródása után nem is husz esztendővel senkteem örülhet annak, hogy a világ egyik sarkában megint a fegyverek beszélnek- Annál kevésbbé őrülhetünk ennek, mert hiszen ma már megvan a Népszövetség, amelyet éppen abból a célból alapítottak, hogy az egyes államok között felmerülő vitás kérdéseket ne a fegyverek erejo intézzen el, hanem a tanácskozó asztaloknál történő békés megegye, zés. A& olasz abesszin viszály elintézésének Is meg lett volna a~Bó-kés mó$a, ha a Népszövetséget valóban az a szellem töltené el, jámely nek megvalósítására és erejének ki-sugároztatására alapi\'ották. A Nép. szövetség azonban már eleve nem abbun a szellemben dolgozott, mint amilyen szellemben kellett volna dolgoznia. Elméletben a Népszövetség minden állama egyenrangú áL lam volt, gyakorlatban azotnban megmaradt a győztes és legyőzőt* államok kategorizálása s minden foníosabb kérdést aszerint bírálta\'* el, amint ez a néhány vezető nagyhatalom érdekeinek megfelelt, illetve ama kisebb országok érdekeinek, amelyek ezeknek a nagyhatalmaknak a védőszárnyai alatt csoportosultak. Hogy csak a magunk ügyesbajos dolgait emlitsük": egyetlen egyszer sem tudták elérni például a magyar kisebbségek, hogy jogos panaszaik meghallgatásra, még kevésbbé, h<>gy orvoslásra találjanak.
Visszatérve Olaszország ügyére, Olaszország már hosszú hónapokkal ezelőtt jegyzékben közölte az illetékes nagyhatalmakkal, elsősorban pe-, dig Angliával, hogy afrikai gyarmat birodalmának kiterjesztésére feltétlenül szükség van. Szüksége van pedig nem azért, mintha az olasz fasclzmust valami örjöngő Imperialista törekv.és töltené el, hanem egyszerűen azért, mert az ország tul népesedése következtében egyensúlyi zavar állott elő az ország adta gazdasági lehetőségek és az egyre növekedő népesség éle\'igényel között. Az olasz népfölösleget valahová el kell helyezni s ez az elhelyezés csak olyan területen történhetnék meg, amely nem áll csupa sivatagból, mint az eddig Olaszország részérc engedélyezett gyarma-mátok. Erre, ezekre a sivatagokra célzott Mussolini bizonyos keserűsül egyik legutóbbi kijelentésében, amikor azt mondta,. hogy talán a vüág azt gondolja, hogy Olaszország "valami különös passzlóból sivatagokat akar gyűjteni?
Olaszország tehát az érdekelt nagyhatalmaktól nem tudott semmi Me olyan választ kapni.\' amiből sejthette volna, hogy kérése milyen elbírálásra talál. Vlswnt az olasz fascizmus által megujult birodalom sokkal jobban érezte és érzi a saját 0rejét, semhogy a könyörgő koldus szerepében alamizsnákért esengjen
Vad kegyetlenséggel folynak a harcok Adua körül
A Népszövetség Olaszországot mondotta ki felelősnek a háborúért
Az angol kormány Mussolini ajánlatát nem találja alkalmasnak a tengeri biztonsági rendszabályok megszüntetésére
Genfben döntés előtt a szankciók kérdése
Róma, október 7
Hivatalos Jelentés szerint az olasz csapatok vasárnap délelőtt 10 óra 80 perckor elfoglalták Aduát. A város teljes birtokbavétele azonban később történt, mert az abesszinek Igen heves ellenállást, sőt több helyen ellentámadást fejtettek t ki.
A d^li fronton, Ogaden vonalán az olaszok megkezdték a .*epülőtá«f madások-U.
Londonban ugy tudják, hogy Mussolini rövidesen Aduába repül, hogy ojt felavassa az 18ÍH$-ban elesett olasz hősök emlékmüvét, amelyei tegnap, nem sokkal a város visszafoglalása után, az olasz hadállások mögül a városba vittek és feláMi-tottak. Ezt az emléket már előrtó elkészítették és a bevonuló katonán első cselekedetei közé tartozott az emlékmű felállítása.
Addis Abeba, október 7 ■v Az Adua-akszumi vonalon az abesszinek igen erős olasz támadást várnak. Az olaszok ugy;uiis itt összevonták a csapatokat és u^y látszik, mintha nagyobb támadásra készülnének. Az olasz repülőgépek állandóan bombázzák a környező kisebb helységeket és falvakat.
Az első újságíró halott az afrikai fronton
Néhány angol és amerikai újság-
író vállalatától felszólítást kapott, hogy készüljenek el, hogy bármely pillanatban Egyptómba utazhassanak. Nem valószínűtlen, hogy e hir összefüggésben van az abesszin háború első újságíró halottjával. Curmey Barbsr, a Chicago Tribüné tudósítója trópusi maláriát kapott és vasárnap rövid szenvedés után Addis Abebában meghalt- A különböző nemzetiségű újságírók és külföldi haditudósítók körében a csikágói kolléga tragikus . halála
nagy részvétet kellett. <
A négus trónját a harctérre viszik
Harrar vidékén az abesszinek 200 ezer harcost vontak Össze.
A császár parancsot adott, hogy hordozható trónszékét és bíborbársony harci sátrát szállítsák oda, ahonnét repülőgépen meglátogat-halja mindhárom hadszínteret.
Olasz repülőgépek Tlgre turtomítny felett röpcédulákat szórtak le. A röp-eédulák — állítólag — arra buzdítják a lakosságot, hogy kiáltsák ki János császár utódait királynak.
Anglia nem hajlandó leszerelni a Földközi tengeren
Iondon, október 7 Az angol munkáspárt tanácsa kiáltványt intézett a néphez, amelyben felszólítja Anglia népét, hogy sodorja Angliát háborúba.
London, október 7 A lapok élénken foglalkoznak Mussolini ajánlatával és az angol külügyminiszter vá]aszáviiT~ amely most került nyilvánosságra. Az angol kormSny eszerint méltányolja Mussolini javaslatát, de nem tartja alkalmasnak arra, hogy megszüntető a Földközi tengeren alkalmazott biztonsági icmlszabályokat.
Genf, október 7 A népszövetségi tanács "az alapokmány 16. szakasza értelmében hétfőn délután dönt a támadó fél ellen te-
endő megtorló Intézkedések ügyében.
Páris, október 7
A baloldali topok nagy jelentőséget tulajdonítanak az amerikai kormány fegyverkivitel! tilalmának és a kérdéssel élénken foglalkoznak.
Adua körül véres harcok dúlnak
A keletíífrlkai hadszíntéren Adua körül .1 helyzet igen bizonylaton. A Reu-tef iroda azt jelenti, hogy pillanatnyilag még sem az olaszok, sem az ellopok nem birtokolják a várost.
Addis AbebábW\\\\erősen hangoztatják, liogy az abesszinek visszafoglul-
(Folytatáa a tHk oldalon)
olyan kapuk előtt, amelyek számára nem akartak megnyílni. Mussolini tehát cselekedett s ennek a cselekvésnek a következménye, hogy Európa ma Ismét egy háború felett aggódik, amely egyelőre gyarmati háború. \'
géméin! és hinni akarjuk, hogy nem ls lesz európai háborúvá, meri erre semmi szükség nincsen. Egyszerűen csak az k$ll, hogy az érdekelt hatalmak végre legyenek őszin ték Olaszországhoz s mondják meg • ennyit adunk, ez az állásfoglalásunk s kérjük erre az ajánlatra Olaszország válaszát. De ennek az ajánlatnak nem szabad azok kőzöti a keretek között maradni, amelyek köW eddig mozgott, hiszen éppen ezeknek az ajánlatokhak komolytalansága kényszeritette Olaszországot arra, hogy a szavak és ér,vek helyett a haditechnika eszközeihez
nyúljon.
Hogy fogadja a magyar közvélemény az olasz—abesszin konfliktust ? Minden esetre azzal az érzéssel, hogy Olaszországnak gyors és Igazságos sikert kjván. Olaszország mindig barátunk volt s reméljük, barátunk marad. De nemcsak ezért van a közvélemény rokonszenve az olaszok oldalán, hanem tjzért is, mert látja, hogy MussoUnivel csúnya játékot űznek s egyes (hatalmak meg akarnak fojtani egy ifjúi lendülettel felfelé törekvő komoly és értékes államot. Mi tehát, amikor a legnagyobb figyelemmel kisérjük az európai események alakulását, egyben a legnagyobb nyugalmat is tanúsítjuk. Országunkban rend, béke és nyugalom van, hála egy erőskezű, de igazságcs kormányzásnak. Az ország állapotának ilyennek kell maradni akkor is, ha az esemé-
nyek kiszámíthatatlan hömpölygése következtében Európa egén sötétebb felhők gyülekeznek. Annál is inkább meg kell maradnunk nyugalmunkban. mert ezek a felhők Magyarország egét el fogják kerülni. Ml nem akarunk résztvenni konfliktusokban, a ml részvételünk az eseményekben legfeljebb arra fog szorítkozni, hogy egyik vagy másik barátunk sikereinek örülni fogunk s nem fogunk bánatkönyeket hullatni azon, ha viszont egyik vagy másik hatalom, amely sohasem értette meg a magyar letiportság fájdalmát és a magyar reviziós törekvések mélységes Jogosságát, meggyengül. Mi várunk és figyelünk. A,ml szemeink elsősorban nem Abessziniára, nem ls Olaszországra, vagy akármelyik más államra, hanem Nagymagyarországra vannak irányozva.
ZALAI KOZLO\'NY
1935. október 8
17.30 G«re Lola énekel. - 18.10 Néniét nyelvoktatás. (Dr. Szentgyörgyi Ede.)
18.10 .Holló, tánczciiekar. 10.15 A Rákóczi-induló. (I)r. Haraszti Emil.) — 19.-19 Bertha István szalonzenekarának műsora. -- 21 Aacher Oszkár sza-vaiókórusa. - 21.40 Hit«k. — 2205 Szentgyörgyi l.ászló hegedül. — 22.50 Cigányzene, Kalmár Pál énekel. — 0.05
Hitek. <
BuüapoM IL
18.45-10.10 Három jubiláló , kófiő: Horatius, llugo, Carducci. (Gellért Endre.) — 10.20—1U40 «liailó> tánczenc-kar. — 10.50—2UJ&) A 300 éves franci" Akadémia. (Dr. Hevesi András... — 20.30 Hírek. - 20.55-21.45 Cigányzene. , V B4<*
17.15 Filmlcmezek. — 21 Szimfónl-kusok hangversenye. — 22.10 Rádió-zenekar. — 23.05 Kóimyü bécsi zene. —23.45—1 Gaudriot-jazz.
Kedd
ti.4b Torna. — lltána hanglemezek.
— 10 Hírek. — 10.20 Mesék nagyoknak. — 10.45 Divatc.sevegös. — 12.05 -13.30 Cigányzene. — 12.30 Hirek. — 13,15 Időjelzés, időjánisjeientés. — 13.40-14.10 Várj\' Ella suxofonozik. — 14.40 Hll*k, áruk. — 10.10 Asszonyok tanácsadója. (Arányi Mária.) .— tii.45 Időjelzés, hink. — 17 Kosztolányi D®zső beszél Kazinczy .Pályám ciü-lékejete» c. müvéről.
17.20 A .Zongora előkészítő tanfolyam.. (Schwalb Miklós.) - 17.50 Francia nyelvoktatás. (Dr. Garzó Miklós.) — 18.15 Budapesti Koncert Szalonzenekar. — 18.55 Széchenyi mérnöke. (Dr. Horváth Károly.) — 10.25 Az Operaház előadás*. .Higolello.» IDpluVü 3 íclvonásb***, 4 képben. Szóvegét irta Piave. Zenéjét szerezte Verdi.
— 20.45 Ilitek. — 21.40 ldőjárásjelen-tés. — 22.35 Cigányzene. - 23.15 Kertész Miklós jazz-zenekarának műsora, Stentiványi Zoltán énekszámaival. — 046 liirek.
IL
17.45-18.05 Budapesti Koncert Szalonzenekar. — 18.20—18.50 Mezőgazdasági íélóra. — 10—10.25 Sz. Molnár Alit* hegedúC — 10J5 Honfoglalás fegyver nélkül*. (Csiíáry Béláné.) — 20.10-21.10 Hanglemezek. - 2120 Hp Kk.
■tea.
12 Könnyű a^ue. — 14 Korjus ko-loraturszoprán lemezeL — 111.25 Opera-lenjÉtek.
17.10 Schütz Henrik hangversenye.
— 20.10 Zenei képeskönyv. — 22.10 Beethoven: A-xnoU vonósnégyes. — 22.55 A jövőévi bécsi eszperantó kongresszus. — 23.25 Szórakoztató lemezek. — 24—1 Tánclemezek.
- KtsdkakxaMttak f*yslMéb«l Un
tofárxiakut .éayctfeMu iMZálIitott ára-kM ájuljuk. li«»uu *Jámtu hitelre U, Ir—Mtnmnt—mi Koprteáu butorára-báa, llortby UikUWut 4. uáw.
— T«noaláll, )*imt>i oaotnéDott magyar firmák •#>. mfcyfk, függönyök, bútorkon* Div*lÉ*u-
Az aradi 13 emlókezole Nagykanizsán
Az idei október 6. megünneplése különös bensőséggel történt Nagykanizsán. A reggeli órákban n hazafias ünnepségek sorát
az iskolák
kezdték meg. Minden., iskola meg rendezte a maga házi ünnepét, melyeknek műsorán mindenütt hangot kapott a magyar fájdalom és az uj magyar nemzedék Ígérete. Délelőtt 10 órakor
gyász-Istentisztelet volt minden felekezet templomában, imjyekben az imádság és az elhangzott szentbeszédek árnyain szállt éjjelé a magyarság áhítata, hite éa a i holnap reménysége.
Déielöft 11 órakor indult a kegyeleli staféta a 20-as hősök szobrától. A szép őszi vasárnapon nagy közönsége volt az" indításnak ós végig az útvonalnak. A stafétát a testnevelési vezetőség rendezte, Bremser Gusztáv tanácsnokkal az élőn. Rendezés és teljesít, mény méltó dicséretére válik a városi testnevelésinek és hazafias szellemben nevelt llatulságunkpak. Az indítás ünnepélyes volt. Schiller János zeneiskolai tanár vezetésével u L \'oente Zo>ncknr u Hiszekegyet játszotta. A start-lövésre 1) csapat indult, hogy beérkezve eisőnel^ ko-szoruzza meg u hősök s^tobrál. Eredmény : | .
1. Piarista reálgimnázium (Szilágyi) 6.86 mp. p; ,
2). Városi felsőkereskedelmi iskola (Gyarmati) 6.46 mp.
3. Nagykanizsai Levente Egyee\'j-let A csoporvtja.
4. Nagykanizsai Levente Egyesület B csoportja.
6. Polgári fiuiskou* (C-csoporl győzelme).
6. Szent László 77. sz. cserkészcsapat. ( \\
7. Nagykanizsai Levente Egyesület (C-csoport). ,
8.. és 9. KiskanLzsai Levente Egyesület. | | i
A Kerékpár Egyesület két csoportban vett részt a távkerékpározásban Szépuduaru László tanitó ve. zetése alatt. Az első csoport távju 45 kilométer, a második csoporté 26 kilométer. Eiső csoportban 1. lett Dávidovics Ferenc 1.23 óra alatt, 2. Czigány Sándor, 3. Dávido-
vics József. Második csoportban 1. lejt Farkas József 56 p 20 mp, 2. Mező Ferenc, 3. Sneff József.
D?rék kerékpárosaink is koszorút helyeztek el a hősök emlékmüvénél.
Beérkezés után dr. Krátku István polgármester lendületes beszéd keretében a verseny, a küzdés jelentőségét méltatta, majd kiosztott^ az érmeket a győzteseknek.
Az Irodalmi és Művészeti Kör
hazafias ünnepélyére teljesen meg. telt a városháza dísztermié. A kanizsai magyarság diszes és beszédes keresztmetszete volt a terem közön-ségc. Ott volt a honvéd-tisztikar népes küldöttsége is, élén az állomás-parancsnokkal. Az ünnepi bcBzédet dr. Mészáros Béla, a bátorszavu, k\'lkfcs, fiatal hittanár mondta. A hazafias ünnepek megszokott mon-danivalóin^ftessze túlemelkedő, uj hang volt, amelyet - mint maga mondta - »meredekebb történeti
nézés* diktált az átalakuló, uj történelem margójára. jKitüntttt célját : •magasabb történeti látóflikm emelni* a hallgatóság lelkét, - elérte. A jnultba csak annyit nézett, hogy a holnap tanulságait leszűrhesse belök). A legfontosabb tanulság;: -az aradi ld, bár szármuzás, vallás, nyelv tekintetében különbözük vol. tak, de a közös sors viselésében egyek voltak. Megmutatták, hogy anyakönyvi adatok, társadalmi és társasági elhelyezkedés nem fordít* hat egymással szembe magyarokat. Lelkiség és theocentrikus érziés kell az életünkben, mint a tizenhároméban volt." Az egyéni életben és a közéletben is. Áldozat nélkül, ösz-szemunkálás nélkül, egyéni érdek-ről való lemondás nélkül nincs megoldás a ma problémáira.
Baloyh János szuvalatával nagy, sikert aratott. Lelkesen, szépen, el-mélyedten adta elő Barlxirits Lajos hazafias költeményét. Az Irodalmi és Művészeti Kör Vegyeskara Ket. tiR(j Ferenc vezénylésével linóm, gondos felkészültséggel állt ki ezúttal is a porondra alkalmi ének-számokkal. ^tX\'TT nr?7T: ~.t;v
Első ünnep a Nagymagyarország-szobornál
Meghatóan szép volt a nagykanizsai hölgyek néma felvonulása a Nagymagyarország-szoborhoz, mely. nek tövében ez volt az első nyilvá* nos ünnep. A jiőegyletek a Keresztény Jótékony Nőegylet hívására valamennyien elküldték küldöttségeiket, ugy hogy hosszan kígyózó hármas sorokban valóban, \\elkeket megragadó látvány \'VolK/i kanizsai magyar nők néma tüntetése, amikor déli harangszó után, nagy tömegtöi kisérv^ az országzásalótól elindul, tak a Nagymagyarország-szoborhoz. Ott felsorakoztak a szobor körül és Rubint Károlyné, a Keresztény Jótékony Nőegylet elnöke, néma csend, ben elhelyezte a nöegyletek közös, hatalmas, gyönyörű virág-párnáját a lépcsőzeten. A virág-költeményen egész Nagymagyarország térképe van kirakva és ez a mondat: >Igy volt, igy lesz !« ,\'
BiirbarUs JLajos, a Keresztény Jó. tékony Nőegylet titkára, felolvasta Schlcss Istvánnak, a monumentális szobormű adományozójának a délelőtt folyamán a németországi Frei. burgból érkezett táviralát, amely igy szól: i \' H ! .
»Mély \'tiszteknél és hálával adó. zqm e napon az aradi vértanuk em. lékének. Bár a mártírjaink vérével áztatott magyar földön testvéreink
Városi Mozgó. HétMn, eh »o> n.p i
JEAN HARLOW, i legmodernebb nií világhíres Upusa, a plalína-siöke démon megbabonáz mindenkit a
Nem vagyok eladó
STf\\N és PAN, a világ legragyogóbb bohózati együttesének remek
^g|Atéka: Minek a munka énnekem
Előadások 5, 7 és 9 órakor. Az 5 órai előadás filléres.
Trianon rabjai lettek, de történelmünk igazolja, hogy a magyart sohasem lehetett büntetlenül bántani, ősi jogaitól megfosztani. A. megalkuvást nem ismerő kanizsai asszonyoknak kérem hódolatteljes e.ismerésemet és tiszteletemét tolmácsolni. Türelem és kitartás 1 Már virrad nyugat felől! Schless István.* ,
Mig a néma csqndben a távirat szavai hangzottak, mig a Szent Hona Leányklub énekkara , Rúcf> Alajos kántor vezetésével a Hiazek. efíyet énekelte, sok-sok könnyet lát-tuhk csillogni a szobor körül álló nagy tömegben nem c*ak asszonyok, lányok, hanem férfiak szemében is. Pár pillanatig némán állt a tömeg, aztán ugyanolyan csendesen szét-oszlott. , .Ili.\'
A Katolikus Legényegylet
este székháza dísztermében tartott lelkes hangulatú október 6-iki Unne. pélyc. Dr. MóüMÚros Béla hitoktató lelkesen szárnyaló szavakkal, gyújtó erejű beszédet intézett a JlataJság-hoz. Két cserkész szavalata és Himnusz adtak méltó keretet a Legényegylet ünnepségének, j « 1
KUkanlzsáa
a Polgári Olvasókör és a Kath. Ifjúsági Egyesület vasárnap este 7 órai kezdettel tartotta az aradi 13 emlékének szentelt ünnepélyéit. Tenk Annuska szavalatával megnyerte a közönség tetszését. Utána dr. Szabó Zsigmond ünnepi beszéde követ ke-zctt. Lelkes Szavaival magával ra gadta és megnyerte a kis kanizsai közönség tetszését, akik feszült figyelemmel hallgatták minden szavát EIrcttentö példának állította a hallgatóság elé az aradi 13 vértanú esetét, az osztrák kamariila kegyetlenkedését, akik ugy bántak a magyar hősökkel, mint utonállókkaí és rablógyilkosokkal. Egységes tömörü
Legújabb őszi és téli divatáruk megérkeztek
Ről pongyolák i SvAjol alsónemüek
Boykabátok gyermekrnliák
Esóköpenyek esógallérok
G. F. B. harisnyák
DelKa cipók
Szomolányi áruházában

__ZALAI KÖZLÖNY___
A kegyeleti staféta alatt meghalt egy 17 éves kerékpáros
1935. október 8_
lésre szólította fel n közönséget, mert szerinte csak önmagunkban bízhatunk. Nagy László Barbár,ti •. Tizenhárom bitó cimü versét adtu elő nagy tetszéssel. Az ünnepély a Himnusszal éri véget.
Dr. Szabady Lőrinc tBrvényszéki tanácselnök buosu-bnnkettj«
Az igazságügyminiszter dr- Ssta-fruly Lőrinc törvényszéki tanácselnököt, a singykanlzsui törvényszék elnökhelyetlesét, saját kérelmére több mint 40 évi igazságügyi szol gálata után nemrégen nyugállo. mányba helyezte. Az érdemes férfiut nyugalomba vonulása alkalmából szombat este a Korona éttermében a nagykanizsai kir. bíróságok, a kir. ügyészség, az ügyvédi kar és ií város hivatalos és közéletének képviselői melegen búcsúztatták. \\
Az első felköszöntőt dr. fltmtf) Alfréd törvényszéki elnök mondta. Magasm szárnyaló beszédében utalt arra, hogy ha az embar fizikai élete véget ls ér az elmúlással, de azzal, hogy belekapcsolódik az en* bori táteadnlombn, tul éli. Ha az emberiséget egy épülethez hasonlítaná, akkor azt mondaná, hogy minden embernek az élete megvan örökítve abban az épületben. Dr. Szabady Lőrinc u törvényszéken olyan működést fejtett ki, nmely emlékét meg fogja örökíteni. Ra* gyogó szavakban fejtette ki a biról működés jelentőségét. Dr. Szabudy Lőrinc sem munkát, sem fáradságot neiji ismert, amikor az igazság ke. rcséséröl volt szó. De eleget tett a társadalmi kötelezettségeinek és a hazafiul kötelességének is.
Dr. Qarrtncr Antal a nagykanizsai ügyvédi kar nevében búcsúztatta meleg szavakban- dr. SzabadyI. A biról hivatás — mondta - n leg-szebb, de a legnehezebb hivatás ls, amely egész embert igényel. Embernek kell lennie a bírónak, n\'kl érté kelni tudja a folyton fejlődő életet. A jó birónak benne kell élnie öz emberi forgatagban anélkül, hogy az élet hullámai hozzá férkőznének. A többi emberek fölé kell emelkednie. A bírónak jó embernek ís kell lennie. Akinek szive nem tud könyörülni a vétkeseken, a megbotlottakon, az nem is tud azok fölé emelkedni. A jó magyar bírónak jó hazafias embernek is kell lenni. A haza üdve, kell hogy u legfőbb törvény legyen száméra. A nagykannlzsal ügyvédek mondják kl most dr. Szabady Lőrinc felett az Ítéletet: - Szabady Lőrinc jó magyar biró volt, aki minden tény, kedésében igaz magyar ember, Igazi hazufi volt, igazi magyar biró. A nagykanizsai ügyvédeknek ezen iték\'te ellen semmiféle felebbezéa nek helye nincsen.
Dr. Muj8chi nbachcr Edvin nyug. törvényszéki tanácselnök köszöntötte ezután dr. Szabadyt, méltatta érdemeit, munkásságát, biról tevé. kenységét a nyugdíjasok nevében
Dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos, járási tisztlfőorvos a Magyar Revíziós Liga nevében köszön lőtte dr. Szabadyt, aki mindig lelkesen, nagy áldozatkészséggel tevé kenykedett a nagy magyar cél szol. gálatábnn.
Dr. Szabady Lőrinc meghatva mondott köszönetet a meleg ünne-peltetésért. Melegen emlékezett meg biró társairól, az ügyvédi karról és mindenkiről, akivel együtt dolgozott-
Megdöbbentő tragédia történt október 6-án Nagykanizsán. Az utcák telve voltak közönséggel, amikor a 20-as hősök szobrától elindult a kegyeleti staféta. A Kerékpár Egylet is két csoportban indult, hogy meg koszorúzza a hősi emlékművet. A kerékpárosokat mint lelkes drukkét követhette egy fiatalember. Mikor a kerékpáros staféta a Magyar-utca vége felé ért, az Ismeretlen fiatalember hirtelen rosszul lett, leszáll! a gépéről, a következő pillanatban szivéhez kapott és elvágódott a föl dön Az. u\'cáról sok?n odafutottak, hogy felsegi\'sék, azonban az Illető nem mozdult többé. Bevitték ni egyik házba, mig a mentőkért telefonáltak és a rendőrkapitányságra. Csakhamar megjelent a helyszínen dr. Goda Lipót ny. városi tisztifőorvos és Czégényi Károly ügyeletes rendőrliszt, azonban már csak a be-
A kegyeleti kerékpár-verseny alatt még két baleset történt. Palinon tul az egyik versenyző nekiszaladt az országut-menti korlátnak, onnét visszaesett és összeütközött aZutána robogó kerékpárossal. A nagy erővel történt karambol során egyik kerékpáros megsérült. Az ottani leventék a tanító segítségével tekö. tözték. majd f bérautóra tették és ugy szállították be Nagykanizsára. (A nagykanizsai mentők a Magyar-utcában, dr. Schmldt Imre orvos lakásán tartottak ügy letet, telefon-jelentésre azonnal kiindultok Palin-ba, de a teherautó addigra uton volt a sebesülttel.) | • i
állott halált konstatálhatták. A fiatalembert senki sem ismerte, nem tudták ki lehet, csak találgatták. A rendőrségnek sikerült csakhamar megállapítani, hogy a tragikusan véget ért lelkes sportbarát Zsiga János 17 éves sütőtanonc, aki n Tejeky-ut 16 szám alatt levő Lelcht-féle sütődében volt alkalmazva. Zsiga János édesapja, mig élt, a Tra»s-danubiának volt alkalmazottja- Zsiga János jóravaló fiatalember volt, rendkivül szerette a sportot, p kerékpározást és annak ls lett áldozata. Megállapították, hogy erősen fel volt hevülve, szivhüdést kapott-Klskanizsán lakó édesanyjának sejtelme sem volt, mi történt a fiával, aki\', délben hazavártak. A rendőrség adta kellő tapintattal tudtára, hogy Zsiga Jánost a hullaszállító kocsi kivitte a temető halottas házába.
A másik bakset is Palin körül tőrtént. Az egyik versenyző lezuhant a géfjről és csuklóbon olyan sérülést szenvedett, hogy a kanizsai mentőknek kellett hazahozni.
Ezek a balesetek élénken bizonyít-ják, hogy a nagykanizsai Vörös Keresztnek az országúti segélyhe-lyek létesítésére ^natkozó mozgal. mát szükségesség Indította. A ha-tóságok és társadalom mindffl ere-lét Igénybe kell yennl, hogy a Nagykanizsán átvonuló, nemzetközi irányban is j-lentős forgalom fő utvonalain minél sűrűbben létesülje-nek első segélyt nyújtó Vörös Kereszt állomások.

1$ ,D<5
ÜT HkMI
Prognozis: Mértékei! dili, délnyugat! izél, kevesebb lelhózet, nébány helyen még záporesők, éjjel a völgyekben kOd, a meleg lassan csökken.
N.ptár: Okióbor 8. kedd. Rom. kat. Magy. N. A. Proteatána Etolka. Izrael. Ttarl hó 11.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat 0 hó napban a .Frfceto Mtó. gyógyszertár Fő ut 6. • kisknattanai gyógyszertár.
Gőattnie nyitva r.«gol 6 órától M. ■ óráig (h*tlő, .zárda, péntek délután, kedden egéu nap nőknek).
Megnyílt Faragó Márton kiállítása
iKtesI, szerény kiállítást nyitott meg Farogó Mürton nagykanizsai festőművész, az Ipartestület székházának földszintjén. A képek száma kevés, do őszintén tárják a néző elé pu?gó mft-vészlelkének érdeklődési területeit, a Balatont, a napsütése falusi házat, a virágok finom, színes világ,It. Utóbbi területről néhány nagyon értékes, szép vászon van a kiállításon. A kanizsai művész megérdemli a legteljesebb érdeklődést. A tárlat pár napon át egész nap nyitva van és dijtalanuC megtekinthető.
Elrontott gyomor és az ezzel Oitzefüggö bélzavarok, felhivődis, kellemetlen tzi|lz, émelygés, hom-lokfá|áa, láz, hányás, hasmenés vagy szíkizoralát cseleiben már egy po-1,;- természetes .Ferenc Józsel" keserűvíz it Igen gyorsan, bizloian ét mindig kellemesen hat. A gyakorlati orvostudomány már rígen megállapította, hogy a Ferenc Józteí víz használata a tulaok evét ét Ivát káros következményeinél Igazi jótétemény.
— (Mjangyiintt áaláltierajai aaw-dán diluUta «-tól s-ig a Panziót* bátaó kMSrinálMa.
niiitiiliuruttl litilDi Vállalat
MENETRENDJE
érvényes 1835. májai 19-tól.
lmáMt%- VaauUlloiMáe
Vasutállomáerá Erzsébet-térre
446 M
BH |
7-10
926 o |
11 OS
12« ■ 3
tJW « *
Hto - X
non
17» C *
1110
lt» ^ - Sí
21" IN
22« >
Latoa^l a Lt-yMIW. 6 46 Nitfkwlnira M. 748
16 tl .1700
18 6C Uláájifi 4rk. 18 00
. >< <• . HM
A vasárnap délutáni vihar letépte az országzászlót
A szombat-vasárnapi s/okutlaii nyári nr-\'leg mind a két napon vad erejű viharban nyert levezetést. Vii. sárnap délb\'n 31 fok meleg volt, gyönyörű napsütéses idő. Az enyhe szél azonban csakhamar (tomor fe-k\':te felhőket hozott Letenye felől. Pillanatok nlalt vad szél tört kl, amely a fákat alaposan megtép-
deste. A .vihar a belvárosban is hatalmas erővel dühöngött, letépte az országzAszlót, a föutl cimtábliknt megtizedelte és igen nagy kárt tett az ablakokban. A lezuhanó víztömeg székq patakokban folyt az utcán, utána pedig valóságos sárszigeteket alkotolt. A mentőknek szerencsére nem volt munkájuk.
Legszebb szövetek, bársonyok, selymek, szőrmék, dus választékban
Kész kabátok legújabb
divat szerint
$
INGER DIVATARUHAZ
Alapítás: 1860.
Két baleset a ptllnl ornzáguton
ZALAI KÖZLÖNY
1935. ohttbw 6
At NTE szenzációs győzelmet aratott Pécsett
NTE—Pécti DVAC 4:0 (2:0)
(Kiküldött sport rovatvezetőnk jelentés*) Kánikulai hőségben fél 3 órai kezdettel került lejátszásra az NTE egyik legnehezebb vidéki mérkőzése Pécsett az iüszögi gödörben.. Aki Nagykanizsán látta a I)VAC csapatát a Zrínyi ellen játszani, az nem sok re-\' ménvt fűzött az NTE sikeres szerepléséhez. És ml történt? Az utóbbi évek legszebb vidéki futball eredményéi érte el at NTE u kerület egyik légjobb csapatával, U Vét ewef ezelőtti délnyugati bajnokkal szemben. Évek óta nem tőrtént meg, hogy az NTE 4 :0-ra tudott volna győzni vidéken, annál kevósbbé vezető csapattal szemben. Mit tesz a sziv és lelkesedés. Ez a mérkőzés iskolapéldája volt anuak, hogy a tudás mellett niit jelent a szívvel-lélekkel való játék.
A nagy k»6I és hőség miatt nem tudott kialakulni- szép játék, de az NTE annylta ambicionálta a Játékot, hogy bizony a nagyhírű DVAC egy percig sem tudott komoly ellenfele lenni. Oroszlán része van ebben a halfio-runk szenzációs Játékának. Az NTE rtllndhúront halfja, de különösen Ku-dlch, aki a mezőny legjobbja, volt, végig ■ tényékül játszott, a DVAC minden támadása elakadt rajtuk, de ha átjutott i«jtuk a DVAC támadása, akkor Csáki—Farkas védőgátra akadt, ahol már nem volt keresnivalójuk. Volt öröm a csapattal átrándult 10 NTE szurkolónak, akiknek biztatása mellé szegődött a fanatikus üszögi közönség ls, mert bizony 4 :0 után olyan hatalmas .Tempó NTE. buzdítással küldik támadásra az NTE-t, hogy di-CBéretére vált volna az NTE kanlzkai sportköeönségéniek is.
A két csapat a következő felállításban játszott:
NTE: Csondor — Csáki, Farkas — Szol\'ár, Ritter, Kudlch - Engelleller. Jakubecz, Hófmann, Szendrői, Jelinek,
DVAC: Gnordlcs — Brajda, Loosz Krlvltz, Reinhold, Kajtor -r- Führer.
« ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
A
— Nagyon kedves lesz. Először mindig ott keresem ós csak azután jövök le. Jó?
— Jó. I)e ha nem vagyok ott, akkor mindjárt jöjjön, mert nem akarok azzal a kiálhatatlan emberrel egyedül lenni egy percig sem. Érti?
— ÉrteinI — felelt a riu boldogan.
— Hát akkor várom. Pá!
— A kezét is csókolom!
— Is? Ne haszonra la n kod jék, mert rögtön visszavonom a meghívást! — fenyegette meg a leány szigorú hangon, de ha a hadnagy látta volna édes mosolyát, nagyon meg lett volna elégedve.
— I)e mo4 még ncm vonja vissza?
— Most az egyszer még nem. Viszontlátásra holnap ebéd után.
— Kezét- is csókolom.
— Pá, maga kis haszontalan! — búcsúzott Holla nevetve és letelte a kagylót.
Bodor derűsen ment vissza az Asztalhoz és jó étvággyal evett.
Cíodálatortalálmány e* a telefon, A legjobb orvosság kedélyInstcgséf- és élvágytulanság ellen, — jegyezte meg a lierceg komolyságot erőltetve magára.
Mikula, Csirke, VÜkovitz, Keszllor II.
Gyenge iramban kezdődik a Játék. Mindkét csapat a nagy meleg hatása alatt _ álmosan játszik. Az elején nagyon ingadozó az NTE védelem, Csondor rosszul sriTlnd kl és cs&k Farkas menti az üies kaput a iáitól. Mintegy húsz percig nagyon ícihagy a védelem, de ezt csinálja a csatársor ls, mert a legjobb helyzetek ^em kerülnek kihasználásra. A 24. percben Ilofmann Szendrői elé játszik, aki két DVAC védőn átjátsza magát és közelről éles szögből védhetetlen gólt lő £1:0). Ezután Hoímann, majd Jakubec gólját lesállás miatt nem adja meg a bíró. A 30. percben. Kesztler II. beadását Farkas rosszul találja el, a labda tart a kapura, de Csondor az utolsó pillanatban m°nt.\' Rögtön utána Csirke kiugrik az NTE védők között, blzlos gólhelyzet, Csondor kiszalad és Csirke bombájáig dobja magát és menü kapuját a biztos góltól. A DVAC sikertelensége erőt ad az NTE-tiek, erősen támad, a szél ls erősödik, ami az NTE-l segíti és a 42. pcrcl>cn Kudich keresztlabdáját Jakubecz a hálóba fejeli (2:0).
A második félidőre hatalmas fel-hők tornyosulnak, a s£8f egész viharrá aő. Az NTE óriási sz8S ellen szbhoz á«ra jut és bizony van dolga a védelemnek. Csondor jóf áll a Tábán, de a DVAC-nak nincs sjtfrencséje, inert Kajtor 20 méteres rúgását a kapufa menti. A .13. percben iegy eső nélküli por viharfelhő vonuf át a pálfán, nem látni a .játékosokat, a biró lefújja a meccset, majd 2 perc mtilva _ bár a szélvihar tovább tart - tovább vezeti a meccset. Azt mondják, hogy a szerencse forgandó. így volt "az NTE a Széllet fs. örömmel Tstjuk, hogy a nagy szél megfordul; majd hofjobbra, hol balra fuj, így egyik csapat sem veszi használ, legfeljebb a szép játék rovására megy. A 15. percben Enrföl-Mter komeiét Jakubecz fejeli kapu-
ra, már bennt látjuk, de Loosz a kapu sarkából fejeli Id a biztos gólnak iái-szó labdát. A 21. i*\'rcbén végleg üldől a meccs sorsa. Kudich 30 méieres kCreszlszal>adrúgását Engclleitcr mintaszerűen fejeli a sarokba (3:0). A m\'eccs legszebb gófja voA. *Az N*tfE minden játékosa küzd » végletekig. Élmény nézni Farkas bekkjátékát, aki mellett szóhoz sem jut a DVAC csatársor. További NTE támadások során a 36. percben Kudich Hofmannak ad, akt Szendrői elé Játszik a 16-oson, Szendrői két védőt ls kieseié* és bombája védhetetlen. Ezután Jelinek néhány szép lerohanása teremt meleg helyzetet, de gól ncm lesz belőle. Befejezésül Csondor biztos gólhelyzetben csak kiütni tud egy falsos labdát, a labda gólba jutott volna, de Farkasnak rflncs sjflve beengedni a DVAC becsü-letgófját sem.
•Az NTE csapata fczuttal nem csít-fjgtatta tuíását és nem mutatott valami szép Játékot, de eredményesen játszott. A védelem, különösen a half-sor szíonzáclós volt, a csatársor pedig
kombinációk helyett \'lőtt, — tfctt ka-púra és hz eredmény nem maradt el. A Szollár- IUtter-Kudich halísor «z utóbbi évek legszebb játékát játszotta. Talán csak Kudich emelkedett ki legjobban a sorból, aki a mezőny legjobbja volt. Csondor—Csáki—Farkas védelmi trió az első negyedórában Ingadozó volt, de azután minden dicsé-létet megérdemelnek. Farkas ál törhetetlen védőgátként állt ellenszél ellen és a DVAC támadásoknak, de Csáki is igen tudott. Csondom«k minden kifutása sikeriilt. A csatársorban Engelleller képviselte a lendületet, Jakubecz értékes támogatást adott a half-sornak. Szendrői góljáért érdemol dicséretet. Ilofmann ós Jelinek megíelelt.
A DVAC nem tudta a jó NTE védelem mellett még saját otthonában sem kifejteni tudását. Minden csapatrésze afu> nmrodt az NTE-nek. A váfogatott naíTsor és Tx>osz váfogatott balhékk síTioI sem voH.
Sturm kaposvári bíró Jól vezette a iflérkőzést.
(Ofl)
A Zrinyi vereséget szenvedeti Kaposvárott
KPAC—Zrinyi 4:2 (4:1)
A Zrínyi csapata a mérkőzés elején Flumbort révén 1 :0-ra vezetett, majd vissza-sett. A KRAC 4 góllal válaszolt. Szünet után a Zrínyi erő-
sen oslromol, szóhoz sem jutott el. lenfele, de csak Boda révén szépíteni tud az eredményen, egyenlíteni ncm sikerül.
A Vasutas is kikapott Kaposvárott
KPAC Il-VoMttfaM 2:0 (0:0)
A Vasulas Mihalocz centerhalf lemaradása folytán 10 emberrel állt kl. Az első félidőben Így is egyenrangú ellenfele a KRAC II-nek. Szünet után az 5. percben n Vasulas ellen 11-es, Stróbl protestál az Ítélet
ellen, a 11-est Mlkovics belövi, Slróblt pedig kiállítja a biró, igy. végig 9 emberrel is nagyszerűen vé. dekezik a Vasutas, de nem tudja megakadályozni a 40. percben Lövi második gólját, j
Magyarország—Ausztria 4:4 (4:2)
A magyar válogatott Bécsben 40 ezer néző előtt győze\'emmel felérő döntetlent ért el. A magyar gólokat Toldi, Sárosl és Vince (2) lőtték.
Bodor kacagott. Kicsit elbeszélgettek, közben Utak egy pohár aszút, amitől a hadnagy ugy elálmosodott, liogy alig birt levetkőzni és amint a fejét letette, mélyen elaludt. A herceg épen ezt akarta. 0 maga leült rajzasztalához és valami fantasztikus rajzba kezdett, aminek avatott mestere volt. így várta mcg Bácsot, aki éjfél előtt néhány perccel robogott be.
— Tiz perctel hiegjavitottam a rekordomat! _ kiáltott n^r az ajtóból.
— Az semmi! De az lesz nagyszerű, amikor innen a földről egy másodé perc alatt jutsz gépeddel együtt a pokolba, ha igy hajtaszs. Mondd, mit késtél volna le, ha egy órával később érkezel? _ kérdezte a heroeg borzasán.
/ — Akkor törném csak kl hamar á nyakamat! Csigamódra mászó kocsin egész bizonyosan elaludnék és vagy nekimennék valaminek, vagy belefordulnék az árokba, — védekezett Bács.
— Elmebajnok! De nem azért vártalak meg, hogy liókokkal halmozzalak el. Szeretnem, ha eUcüIdenők a hangszereinket TŐrókékhcz. Holnap zenedél-utánt rendezünk nagy és lehetőleg unalmas klasszikusokkal, közben te hevesen udvarolsz a kislánynak és ugy ugratod Bemetét, ahogy csak bírod. Ki keli \'őt füstölnünk Rolla mellől, m«rt a kisfiúval odavannak egymásért.
— Benne vagyok! Egész jó tréfa és nagyszerű mulatság lesz! Sőt a vacsorát ls odavitetjük és Antal majd kiszolgál bennünket. Nem kellene be-avatni? ■— indítványozta Bács.
— Antalt beavatni? — a Ijerceg jó-
ízűen nevetett. — Hát el tudott képzelni azt, hogy Antal az első negyed-
Keröleti eredmények
SBTC-TSE 6 :2 (5 :1) PVSK--PEAC 3:1 (2:1) DVOGE BTC 1:1 (1:1) KTSE-NSE 8 :2 (1 :1)
A. Vtíéiy:
CsTK— BIOK 6:1 (3:1)
tudott és nem is akart tőlem meglu-gadnl semmit. Nem panaszkodott so-
( tfrában ne Jegyen tisztában a helyzet- ha,- nem Intett takarékosságra, "tél? Hiszen ptt legény Is van és az ls J A szeme könybclábadt... Elővclte
tud egyel-mást. Pazarul fogunk írni-latnll
Másnap délután Remete legnagyobb meglepetésére egész zenekart talált Törökéknél. Bács gordonkázott, a.herceg hárfázott, a hadnagy hegedült, Rofla zongorán kísérte őket. És egyik kla^z-szlkus a másikat követte.
Igy ment ez őt napig s ugy látszott, hogy soha»cm fog végetérnl. A hatodik napon Remete délelőtt lepte meg Roi-lát. A fogadószobában megállt a lány előtt s izgalomtól fojtott hangon mondta:
— Rolla, legyen a feleségem! Ne siessen a válasszal! Előbb hallgasson meg.
— Ne ls folytassa! — szakitolta félbe Rolla. — Alig hiszem, hogy létezik olyan érv, amellyel meg tudna győzni arról, liogy boldoggá fog tenni.
— Az lehet! I)c meggyőzhetem arrólj hogy ha erre nem hajlandó, akkor még boldogtalanabb lenne, — mondta jelentősen Remete.
— Ez annyira lehetetlen, hogy kíváncsivá tesz. Halljuk! — piondta a lány most már gúnyosan.
— Feltételezem, liogy jól ismeri az édesapja Írását? — és Rolla szeme elé tartotta azt a váltót, amelyre részeg állapotban az ő nevét irta Tőrök.
Rolla elsápadt és megsemmisülten rogvotl a karosszékbe. Később halkan, megtörten mondta;
— Én vagyok az oka mindennek, mert az én drága, jó, öreg apám nem
a zsebkordőjét, ázután a szarvasbőrt és már nem sírt. Arca \'oWan lelt, mint a kő és odaállt á főtanácsos elé:
— Mit kiván érte?
— Megmondtam. A feleségem lesz! — mondta mosolyogva Remete.
Bolla agyán s^lste percek alatt pergett véjjig egész eddigi élek, «ini azokkal szokott megtörténni, akik valami rettenetes magasságból hullanak alá, vagy vízben fuldoklanak. Apja a leg-előkelőb Intézetben neveltette, drága hangversenyzongorát vett neki, sohasem saenvodett hiányt semmiben & pz érte csinált adósságok akasztották meg pályáján, |jCdlg a .hadsereg agyik legkiválóbb tisztje volt. Tudta, ha ez a váltóügy nyilvánosságra jut, apja megöli magát. Rolla $gy érezte, meg kell halnia a kintól, de nem volt más választása. Meg kellett mentenie az apját.
Adja, Ide és tekintsen » menyasszonyának! - mondta tompán és a váltérután nyúlt,
A főtanácsos gúnyosan mosolygott, gondosan tárcájába tette a váltót és szinte tréfásan mondta: -
— Majd csak az esküvő után.
— Nem hisz nekem? — kérdezte Bolla felháborodva. — Nein gondolja, hogy a bizalmatlansága mélyen sért? Hihetetlen! Maga hazugnak tart- .és mégis feleségül venne? Nem értem magát!
(Folyt hév.)
1«5. október 8
ZALAI KÖZLÖNY
f
— (Roll püspök iH\'jai bérmaul)a)
Holt Nándor dr. megyéspüspök pénteken indult zalai bénnautjára. F.lsö ulju Balatongyörökre vezetett, ahov\';V-eléje utazóit Tabódy Tibor főispán, Rűdy alispán és mások. A megyéspüspök nagy örömmel • vette a -fogadtatást, a sok gondot és nélkülözést jelentő tél előtt jónak látta •— mint mondotta — Ili veit a Szentlélek kegyelmével meg-erősíteni. Nagy örömére szolgált, liogy a ürügyei hatóságok ebben az útjában is támogatják. A püspök szombaton Balatongyörökön, vasárnap és hétfőn pedig Keszthelyen bérmált. A keszthelyi ünnepségek körmenettel "kezdődtek, majd püspöki mise volt. Mise után saentljeszéd, bérmálás és áldás, majd körmenetben a főpásztor vissza-kisérése. Kedden a püspök Alsópáho-kon bérmál.
— (Városi közgyűlés) Nagykanizsa város képviselőtestülete szerdán dél-Mán 3 órakor tartja közgyűlését, melynek 30 pontból álló tárgysorozatán a költségvetés is szerepel.
— (Halálozás) Leitner Ödön, Zala-vármegye törvényhalósági bizottságának és Nagykanizsa város képviselőtestületének tagja, éves korában, hétfőn meghalt. Köztiszteletnek örvendő^ közismert, munkás é.elü jKjlgára volt Nagykanizsának. I-él századon át itt volt vendéglős, a Fekete Sas, majd a már megszűnt Badacsony venuégiő volt az övé. Kiterjedt rokonság gyászolja. rea*né*) kedden dérután 5 órakor lesz a gyászházból.\' i
— (A keszthelyi Legénye^lei siek-házs«ftteié«t>) A keszthelyi K«thoÜkus legényegylet a püspök bérmautjávai kapcsolatiján okióber ö-án, vasárnap uvatta i«l uj emeletes székluizát. A fö-(pásxtort a székliázi (kapujában Gárdonyi 1-ajos h. városbíró köszöntötte meleg szívvel, mig u bevonulás alatt az énekkar uz Fccjo Saoerdost énekelte. A szép nagyteremben Kósa Géza szavalta Barl>arits Lajos: Kapunyitását. Az egyesületi himnusz ufón Boti püspök mondott lelkesítő beszédet, majd megtartotta a házszentelést. A szertartás után megható kép wolt, amint a tagok égő gyertyákkal kezükben a Jézus Szivének ajánlották fel az uj székházat. A szép ünnepség a Szózattal ért véget.
— Sohütz kabát fogalom, mert szabása divatos, anyaga kiváló, áru pedig olosó.
— (Életunt üiej) Kozma Ferenc 71 éves alsózíidl lakos kegyelemkenyéren
> élt a községben, flíland&an kóbor jlt, \'iie most ugyAtszik megunta ezt a kóborló éfctet is. Utoljára. még eOnéut a VAlasziüitói búcsúra, majd oduhazu szobájának gerendájára felakasztotta magit. Mire r\'átuhUtak, az fletunt \\5reg már halott voft
— (SzIráJU it keszthelyi ejpé»zlp.ir-bap) A nagykanizsai és zalaegerszegi sztrájk után « keszthelyi cipészek tették le most a saerszámot. Körülbelül (10 segéd és 30 kisiparos liagyia uhba a munkát. A segédek 40 százalékos béremelést követelnek. A tárgyalások már napok óta folynak, eredményre azonban mindmáig \'nem vezettek, ugy liogy az ügyet most a főszolgablrósúg vette kezébe, mint elsőfokú iparhatóság. Azt hiszik, liogy a főszolgabírói beteavatkozás hamarosan meghozza u kivánt eredményt.
— (KUflnt ítaLuofileWii • hoIUnd lőkonsul fi*) Van Roy«n Lajos holland Tiikonzul csafádjával még mindig Bala-tonlellén üdül. A fökonzul most bejelentett© a cseiftlőrségcn, bogy Tla eltűnt « ponsióból. Az ertünt íiu Ismertető j«le, liogy bafkeze béna. A csendőrség megindította a nyonwzaVit « fiu kézre-^ritéséie. ^
— (Lezuhant a |íesn«nyetárél) Csatlós Ferenc vasutas Ortorony-uteai lakos szombaton délután « homokkomá-roml szőlőhegyen lévő gyümölcsöséin foglalatoskodott. Kimászott az egyik leghatalmasabb gosztenyefára, ahol «z egyik vékony ágon megcsúszott és lp-zuhant. Az egyik lába eltört és kisebb Itflső zuzödásokat szenvedett. A mentők beszállították a kanizsai kórházba.
— Dl\\«!e\' feiiéroemü -selymek és pyj«m« kelmék most érkeztek Slngcr Dlv«táruh6zb«.
— Egy uj hangszóró készülik. Eddig még soha nem tapasztalt termé-szethü hangol nyújt «z uj Telcrunkcn készülék. A szenzációs hang a Navime-moránnak köszönhető.
Spertruhám alkalmaa 140 cm. azél«s gyapjú férflsSővet métere pengő 3.50 Schütznél.
— A ntai ember háztartásában kevés olyan finom szerkezetű használati lárgy akad, mint a* izzólámpa. A Tungsram-Duplaspiráliámpa szá-mos komplikált ellenőrzésen megy keresztül, ni lg elhagyja a gySrat. Ez az aprólékos vizsgálat e^yik oka a Tungsram minőségnek, melyet az egész világon egyaránt elismernek.
— Bútorszövet és buloraelyem maradékok nagy választékban kaphatók rendkívül olcsó áron Schútznél.
— A technokrácia elméletét a mi korunk szülte — az eímétet fazonban ma hiár jelentéktelen kuriózummá zsugorodott. Egy vitatni mégis megmaradt belőle; céltudatos munka elgondolás^. Ilyen céltudatos munkával hozta \'étre az Orion rádiógyár az öt csöves 555-ös hangvonala^ super rádiójájb
— I,«#ii)Bl)b b«l- és külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vételkényszer nélMl Skifer Divattfehás.
— KéztUztvUelflk részére rendkívül előuyöi butorvisárUal alkalom. Modem berendezések, tökéletes jó kivitelben, bosszú lejáratú részletr^K sőt kamatmentesen ls kaphatók Köpetein bútor Áruházban. Horthy Mlkléa-ut é.
Megkezdték a keszthelyi petíció tárgyalását
Budapest, október 7 A közigazgatási bíróság hétfőn kezdte tárgyalni a keszthelyi választás ellen beadott petíció ügyét. Mint ismeretes, 116 szótöbbséggel a k"szthelyi kerületben Oetl-Pálffy Dé n \'s lett a képviselő. A választás el. len a Meizler-párt petícióval élt, a melyet, alaki hibái nem .lévén, a bi-róság azonnal érdemben kezdett
tárgyalni.
M lzl* előadta, hogy párthívei kö zül sok nem tudott leszavazni, mlg a másik részen olyanokat is leszavaztattak, akiket nem lehetett volna leszavaztatni. Kérte a \' bíróságot, hogy mondják ki öt a választás győz. tesének. ha ezt nem lehet, akkor semmisítsék meg a választást.
A tárgyalás lapzártakor még tart.
A gazdaadósságok rendezése a minisztertanács előtt
Budapest, októl>or 7 Fabütyl miniszter ma terjesztette a Gömbös miniszterelnök elnökletével összeült minisztertanács elé a, gazda-adósságok rendezéséről szóló rendelet-te rveze let.
A tervezet szerint alapvető intézkedés: az 1000 holdon aluli gázdák ndós-ság-i«ndczése, bár rendeleti uton rcn-
I dezik az 1000 holdon felüli gazdák ügyét ls. 1000 holdon felül magán-egyezkedésl lehetőségeket kiván nyújtani a i«iidclet, mlg 1000 holdon aIut, lm a tartozási összeg moghaladja a kataszteri jövedelem 45 százalékát, egyszerűen eltörlik az adósságot és az adósságösszeg erejéig kötvényeket kap a gazda.
Németország békét akar
Berlin, október 7 Hitler kancellár részt vett a bluke-•burgl aratóünnepen és na#y beszédet mondott. Kijelentette, liogy Németország kenyeret fog adni minden lakosának és megvédi hazáját minden támadás ellen. Németország békét akar, nem kíván más érdekeit megsérteni, de nem Ls tür semmiféle sértést.
I-
I mindönki a helyi kereskedőknél | és Iparosoknál szerezze bel
Féltandija8 angol és német nyelvtanfolyamok a Zalai Közlöny előfizetői részére
A nyelvek tanulása évrÓl évre jobban tért hódit Nugykanizsán is csak ugy, mint az egész müveit világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon.
A Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni előfütftöinkek a nyelvtanulást és ezért megállapodott egy elismerten kitűnő nagykanizsai nyelvtanérnővel, aki két nyelvet 50 százalékos kedvezménnyel tanít a Zalai Közlöny előfizetőinek.
Az angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, hetenként két órával hat hónapig tart, havi tandíj a Zalai Közlöny előfize-
tőinek 6 pengő, (nem előfizetőknek 10 pengő). Pallos Erzsébet a londoni egyetemen szerezte meg az angol nyelvtanári diplomát. A „tökéletes kiejtést biztositjfák mr. Walter Ripman-nak, a londoni egyelem fonetika tanárának eredeti grammo. fon lemezei. Jelentkezni bármikor lehet a nyelvtanárnönél (Erzsébettér 18. II. cm.)
Minden tanfolyamra való féltan-dijas beiratkozáshoz fel kell mu< tatni a Zalai Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtáját, vagy a Zalai Közlöny szerkesztőségének igazolását •
Véres tüntetést
rendeztek a franola kommunisták
Páris, október 7 Az egyik Páris-kőmyéki városban 500 kommunista megtámadta a TOzTiercszt szervezet felvonulását. Az összetűzésnek 20 súlyos sebesültje yan. Több tüntetőt őrizetbe vettek.
Kiadja a taptnlajdonoa Közgazdasági Rt. QaUnberi Nyomda éa Détzatal Laffctadé Vállalata Nagykanizsán. Felelőt kiadó i Zalai Károly. Interurbán telefon? Naaykanhtsa 78. isin
Pullover, keztyü
és más pamuté*, (aaalak,
pabalinak, uílnyagalaa*K
és egyéb kézimunkacikkek nagy választékban, jutányoe árban beszerezhetők:
ELITE kWIMlailÉÉi
Horthy Mlklós-ut I. (VárotháipaloU).
Ugyanott elsőronda aallér-tl..tlt«-, ruhafestés «• tisztítási ElMfamí. I —Bi
Mindenki
(Szeretnénk önt megörvendeztetni! b
a folyó hó 19-én meginduló m. kir. osztálysors-
i t
játék 35. ciklusában egy nagyobb nyereménnyel.
Az elmúlt húzások alkalmával szerencsés vevőink néhány Igen értékes nyereményhez jutottak. Tekintettel a nagy keresletre, szíveskedjék sorsjegyét mielőbb beszerezni.
Minden ut hozzánk vezet I
m. kir. dohányfiagyárudAba, Horthy Mlklós-ut B.
Címre ttuéh ügyelni!
> í
ZALAI ÉLS!lf-i
olvas
Hírszolgálata gyors, pontos, megbízható
•hun
ZALAI KÖZLÖNY
1935. október 10.
APEÓHIBDETÉSEK
Katoaatlaxti és altlaati szsbály-IZSrtt sapkák minden számban nagy vá luzték Belainalnál, Sugál-nt 53. 3338
■Iraaildkat márványból ía gránitból csak Kovácsnál, Király u. 33., k.ph.1 olcsón ál |«t. 2788
KAtaaakAa lakás vízvezetékkel novern berre olcsdn kiadó Horthy Mlklói ul 2 Ponyónál. 3700
Doktar, kiváló eredménnyel tanít németet és franciát. Magyar-u. 30. *
Ssemere-u. 3. és Rákócsl-n 29. siámu < eladók. •
■caldakajtratu udvari szoba kiadó Király-utca 34. (Kilmán-hái) •
üsBsátalrs kereaek 1—2 szobás balatoni villát sári veranda éa mellékhelyiségekkel. Áls Jóssel Nagykanlzs, Csányl L-utce 14 •
■agaárak <lg*alméka I Kórls és égerta rOnkók, bognáriának kiválóan alkalmsa, eladók. Bővebbel Strém Károlynál Sugár-nt 20. •
Egy nagy kétasárnyas kapu eladd Csányl LÍtsilo utca 14.
üatoaal és aavaarakAaatl cikkek legnagyobb vál.Mlék és legolrsóbb besier-zéil torrás Belesnsinál, Sugár ul 53. 3339
Modern comblnált szoba rckantlennal, alkalmi vétel, ugyanott modern ebédlő aladd. Steril Vlimoué, Erzsébetiéi 15.
3540
KAtaaakAa emeleti, nccal, ISrdőszo-báa lskáa aionnalra vagy nov. 1 re kiadd.
Horthy Mlktó.-ut 3.
KDlőnléle bútorok, egy alldeulsch ebédlő, kél rézágy, egy tehér hálószoba aladdk, Horlhy Mlklós-ut 3.
■raaakaral aa«n áttándósn kapható vagontételben éa kicsinyben házhoz-szállltva a brennbergl azénbánya kizárólagos körzeti képviseleténél: Fiaakar lataAa lílzelősnyag-kerukedőnél, Eőtvfla-lér 8. sz. Telelőn: 212 3891
Klrály-u 49. alatt egyazoba- konyhás akáa kladfc. Bővebbet Zwelg, Erzsébetté 1. 3691
I ruhái veszek és eladok, hívásra háshoz megyek. Márkus. Király-utca II. 3200
Használt katari veszek és Kardoa Antal, Erzsébet lét 20.
eladok. 3670
Fél tüzelővel, 1 kályhával 2 szobát IU leni csak Mrlal-taattarral lehet. -Kapható Schörlel vas- és lesték-Ozlelében. Schutz mellett. ]
Kis udvart bntorozotl szoba 8 pengőért Arpád-utca 25/a. 3709
Megvételre keresek 100-200 llleres boroshordót Szabó Antal sportQzlete. 3711
Egy tutó ló és kél lóazerizám aladó
Pó-uf 4.____3710
■ yakkandA loedlIAa, javítás! rnllslop-polás, üveg- és porcelláii-ragasztás Klnl-zsy-ulca 19. *
ISIadd kétszobás előszobás nagyobb udvari lakás mellékhelyiségekkel november e\'selére. Eóivös-tér 30. .
Komplett gyermek vsságy otoaAn eladó Csengery-ut 34. •
Tanuló begedU
Cto s kiadó-
L
a i<ALAI KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
hirdetőinél véidroktak !
(Folytatás a* 1-ső oldalról) jták a várost, bár az is igaz, hogy vasárnap folyamán a város több ízben gazdát cserélt.
Római jelentés szerint Adna az olaszok kezében van még mindig. Az egyes hírszolgálati Irodák jelentését Olaszországban előző helyzetjelentésnek tekintik, amikor még valóban váltakozott a várös felelii urdlom az olaszok ós abesszinek közölt.
Ujabb Addis abebai távirat szerint
a helyzet az, liogy az olasrok vasárnap elfoglalták ugyan Aduát, d^ a -déluUn folyamán az abesszinek visszafoglalták azt. A közelharc egész nap csaknem szakadatlanul To\'íyt, a veszteség mindkét részen igen nagy. Később oz oTH-szok ismét hatalmukig kerítették u várost, de ez a birtoklás még nem végleges, mert hétfőn uz abesszinek ujabb heves támadást intéztek a város visszaszerzéséért. Adigrot sorsa s.\'m végleges, a harcok még dúlnak.
Lapzártakor érkozett i
Olaszország felelős a háborúért! mondotta kl a bizottság
Genf, október 7 A 18 bizottság hétfőn délben ülést tartott és azon minden hozzászólás nélkül elfogadták a kiküldött h >tos bizottság jelentését. A jelentés hétfőn délután 2 órakor került nyilvánosságra. A jelentés Így szól:
- A bizottság a megállapított tény állás alapján megállapítja, hogy az olasz kormány 0 Népszövetségben vállalt kötelezettségeivel ellentét.
ben háborút kezdett.
A bizottság tehát Olaszországot mondja ki a háború kezdemény/ő-jének. A bizottság, amely a háborúban való felelősséget megállapította, további jelentésében kimond, ja, hogy u Népszövetség 16. cikkelyét Olaszország megszegte, mert az is háborúnak számit, ha u támadó fél formailag nem üzen háborút.

ZSEBLAMPA
la elemmel, komplett
--f
Szabó Antal sportüzletben
Ragykanixaalak talAlkoaóhalyo az
István király Szálloda
Kualapaat, VI., Podmantoxky.utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202-43, 294-34. - Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos, szobák. Teljes komfort. A szAtlodában étterem, kávéház és anverican bar
A Zalai Közlöny minden előfizetője
az u!olsó havi előfizetési nyugta felmutatása mellett
napi 2 fillérért
tsg|a lehet a többtxtr MMn nagykanizsai Horvdth-NIe ulságüzlel Mlctönkönyvtdrd-nah. Vagyis havi 60 fillérért a .Zalai Közlöny" minden elöflzelő|e
annyi könyvit vlhtt kl havonta a kelet ön könyvtárból, ahányat c$ak tl tud olvatnl.
Az előfizetési nyugta felmutatói kötetenként 8 filléres kedvezményes kölcsöndijért kapnak könyveket a Horváth-kOlcsOnkönyvtárban akkor is, ha a havi kedvezményt nem óha|t|ák igénybevenni.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől
20,637/1935.
Tárgy: A Nagykanizsai Zálogkölcsön Intézet felszámolása.
Hirdetmény.
Közhirré teszem, hogy a Csengery-ut 8. szám alatti Nagykanizsai Zálogkölcsön Intézet felszámolás alatt áll s működését f. hó 22-én végleg beszünteti, ennélfogva az ott elhelyezett zálogtárgyak elzálo-gositási ideje fenti határidőn túlra már nem hosszabbítható meg.
A zálogbaadás lejártakor ki nem váltott zálogtárgyak elárverezése iránt a zálogjegyen feltüntetett lejárati időt kővető 30 nap után külön fogok intézkedni.
Nagykanizsa. 1935. okt. 3.
Polgármester.
Nagykanizsa m. város polgármesterétől,
A városi közvágóhíd tataro-zási munkálataira nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel f. évi október hó 14-én déli 12 óráig a polgármesteri hivatal iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni.
A kiirási művelet hétköznapokon d. e. 10—12 óra között a v. mérnöki hivatal iktatójában megtekinthető és beszerezhető.
Nagykanizsa, 1935. október 5-én.
m, Polgármester.
AR70PAC • P0R701 • TIllANlIN
pobpAcoiAssal
0*id*M«MT«aa*a ii«»á»tí»iin
uuiluttotl AMOU MUUllmtii
litXn
VáMÓwl
caaw «<KM\'i fMnM illáot oo*oi«*s« «**6otl
Beszerezhető:
orszAg József
oaag, műtrágya, növényvédelmi szerek stb. kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bírósági palota mellett. Telelőn 130
nyomatott a laptalajdouoa Közgazdasági K..T, OutonUraC Nyomda ás Bél.alal Lsstudú Vállalata Uuyvnyoaadálábaa, 1
. (TiMőa üzletvezető Zalai Károlv.)
76a évfolyam 229. szám
Nagykanizsa, 1936. október 9. szerda
Ara 12 "Hír
ZALAI KÖZLÖNY
lariadtatg bkbdMhaW: FU 5.
1 námia, kHköuu,
Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos
EJÖIIzettoi ár«: egy hóra « pengi 40 BIU Smkc.zt0.tgl ís jdadóhlvatali telaons 78. a
Ki felelős?
(bi) ömlik a vér, arat a halál, riadtan kavarognak az események az emberiség felett. Az európai kullura minden fölénye gyilkolni in. dult az afrikai kősivatagok félmeztelen népe ellen. Ebben a Szembeállításban az érzelmi alapokon Ítélkező közvélemény könnyen hajlandó kegyetlenséggel, az erőszak önzésével vádolni Mussolinit, akinek szava cA a háborút elindította. Különösen lábrakapott ez a megítélés most, amikor Genf megállapította1 hogy a támadó fél - Olaszország.
Tagadhatatlan, hogy a háború nem válogatós az eszközökben, sem a rpódokbnn. Szörnyű arra gondolni, hogy baromi sorban élő, fekete ász-szonyok, gyermekek mit érezhetnek, amikor soha nem látott repülő szöry nyetegek jelennek meg a kis trópusi falvak fölött és bombát, tüzet, gázt, halált hajigálnak a sárkunyhók tömkelegébe. Szörnyű arra gondolni, hogy a művelt ember a civilizáció minden raffinériájávnl öl és rombol ojt, ahol a primitív ősember állati ösztöne, az önvédelem fanatizmusa a legfőbb harci erény és az oroszlán sörény a legfőbb harci disz. Szörnyű arra gondolni, hogy a XX. század minden tudományos felkészültségé vei gyilkoló szerszámok védtelen, fekete purdék meztelen testét tépik darabokra. Szörnyű arra gondolni, hogy az asszonyait, kölykeit védő, vad abesszin törzsek lándzsával és pajzzsal állnak a tank-száfüadok sodra előtt.
•Kiábrándultam Mussoliniból,« -halljuk azóta lépten-nyomon. Eszébe jutott, - mondják - hogy elfoglaljon egy kincsekben gazdag országot s most barbár kegyetlenséggel pusz Htja annak védtelen, civilizálatlan, modern harcászati értelemben fegyvertelen lakóit;
És vájjon csakugyan Mussolini felelős ezért a háborúért ?
Nem !
Tessék megnézni Európa népsü< rüségl térképét. Ijesztően szűk már az olasz népnek az appenlnl csizma Sehol Európában nem olyan túlzsúfolt a népesség, mint Olaszország ban. Régesrégóta igy van ez, ugy hogy matematikai pontossággal ki lehetett számítani, mikor következik el az Idő, hogy az olasz nép nem fér el többé a határai között. Pontosan tudták ezt már a világháború utáni békekötéskor is. Amikor ujri rajzolták a világ térképét és gyarmati berendezkedését, miért nem gondoltak Olaszországra is ? Az akkor rendezetlen Olaszország nem ludta érvényesíteni akaratit. A nép P*\'<Hg szaporodott tovább és ma már robbanásig tölti rtreg az ol-sz határokat. Az olasz népnek hely kell, föld kell, ahol élhessen. Még ha ötven évre meddőségre Ítélnék az olasz anyákat (gondolatnak is rettenetes !), akkor sem férne el az olasz a mai területén. így, egyszerűen, szó szerint : - nem férnek el.
Az abesszin halál-légió elfoglalt egy eritreai olasz várost
Olaszország tiltakozott a támadókónt való megjelölés miatt — Elmaradt a tanács kedd délutáni Ölése — Az ogadenl fronton vízhiány hátráltatja az olaszok előnyomulását — Az északi fronton folyik az elfoglalt területek megerősítése — Tlgre tartomány az olaszok kezén ?
Szerdán délben dönt Genf a megtorlások felett
« London, október 8 A Reuter iroda kiküldött munka, társának jelentése szerint Az olaszok elfoglalták Akszum városát
Rómából ezt a hírt még nem erősítették meg.
.Akszum az abesszinek szent városa, itt történik meg a császárok koronázása. A .város egy 2000 méter magas fensik<n fekszik.
Páris, október 8 Az olasz-abesszin frontról érkező hadijelentések szerbit az olaszok hitalmukba kerítettek egy 3000 méter magas hegyet, amely uz aduul vidék kulcsának tekinthető. Az északi sereg balszárnya alig tud valamit is előrehaladni mert ezen a részen
az abesszin sereg Igen heves f IIellenállást fejt kl.
A déli fronton, az ogadenl vonalon | , megkezdődtek a gerilla-harcok. A vízellátás erősen gátolja az olaszokat az előrehaladásban.
Abesszinek több helyen csapatösz-szevonásokat rendeztek. Az ogadenl hosszú vonalon több helyen igerf heves csaták folynak.
A négus kedden reggel aláirta a> döntést, amely a mérges gázok használatát eltiltja.
London, október 8 Az. abesszin halál-légió betört Eritreába. A lapok tudósítóinak je-« lentése szerint a vad csapat behatolt olasz földre és * eiloglalta az egészen a front mögött levő Adl Calen olasz várost.
amely 60 kilométernyire van Asz-
marától és jó mélyen, kb. 50 kilo-
méternyire benn olasz Erltreában. A tudósítók jelentése szerint a ben» szülött lakosság átpártolt az abcsz-
szinejfhez.
Addls Abeba, október 8 A város kormányzója rendeletet adott ki, amely felszólítja a lakosságot, hogy barátságosan bánjon az idegenekkel. Aki ezt nem teszi, azt súlyos büntetéssel sújtják. A városban már egyetlen olasz sincs.
A császár karavánja készen ál! és előreláthatólag 12-én viszi a né-gust a hadszintérre.
Uj fejezet kezdődött a Népszövetség történetében
Páris, október 8 Bárisban a lapok megállapítják, hogy Genfnek hétfőn történelmi napja volt. Most már - Írják a lapok - el kell némulniuk azoknak n gúnyolódásoknak, amelyek eddig a Népszövetséget állandóan kifigurázták, mert a büntető és megtorló intézkedések alkalmazásával egy
uj korszak, egy uj fejezet kezdődik a Népszöveiség életében.
Páris, október 8 Párisi olaszbarát francia körök a Népszövetség hétfői határozatával kapcsolatban neheztelnek a Nép. szövetségre, amely igen szigorú ha-
(Folytatás a 8-lk oldalon)
Hely kell nekik a földön. Minthogy pedig Afrika keleti csücskében von már két kis ol?sz gyarmat (Eritn\'a és Szomáli), amelyeket Abesszínia választ el egymástól, ml sem természetesebb, mint hogy Olaszország a két maglévő darab földje között ke. res egy sávot magának.
Igen ám, de az a más földje, az abesszineké. - mondják, akik azt hiszik, hogy a világtörténelmi erőket érzelmi tényezők is mozgathatják.
Igaz, az a föld Abesszínia földje De az egymillió négyze\'kilométer területen (a mai Magyarország 03.000 négyzetkilométer) mindössze 10-12 millió ember él. ahol tehát bőven volna hely még jó pár millió embernek. Annyival is inkább, mert Abesszínia földjének nagy része természeti kincsekkel bőven meg áldott terület, sok tehát a munka lehetősége Is. Abesszínia természeti kincsei úgyszólván parlagon hever, nek. Érdeke volna a négus földjé. nek és lakóinak csuk ugy. mint az egész müveit emberiségnek, hogy azokat a kincseket valaki kimdnkál
I ja abból a földből és belekapcsolja a világ gazdasági javaínak körfor. gásába- Miért ne Olaszország, a nagy kulturáju és hatalmas életerejü ország tehesse *ezt, amelyik meg. fullad vagy szétrobbanlk szük hatá. rai közt, ha nem nyitnak .meg szá. mára uj területet ? A rabszolgatartó állati sorban élő fekete törzsek csak nyerhetnének, emberibb élethez, kulturához juthatnának, ha az európai civilizáció és élet bevonul, hatna oda. És mit vesztenének Af. rika teke tél ? Egyérzelmi tényezőt, a független államiságukat? Az a független államiság fikció csupán. Miféle államiság az, ahol rabszolgák vannak, ahol nincsenek megáll api. tott határok, ahol a törzsek egymás, sal is örökké harcolnak, ahol nincs vasút, nincs közbiztonság, nincs kultura, nincs ágpühil, - csak függetlenség ? Az a sok riadt szemű fekete asszony, gyerek, aki felett most bombavetők keringenek, mind emberibb, nyugodtabb, rendezettebb életkeretek közé jutott volna. És a végső cél mégis csak sokk;ü előbb : - emberhez méltó élet a i
föld lakólnak, olaszoknak és abesz-szlneknek egyformán., mint az afrikai kősivatag »államl szuverénitá-sának« megőrzése ?
Ha Anglia nem ellenkezik és nem szítja az ellenkezést, akkor mindoz háború nélkül, vagy csak jelentéktelen véráldozattal megtörténj*tett volna. Anglia azonban, amely szigetország létére éppen ugy érzi a népsűrűség expanzív erejét, mint az olasz csizma, a saját gyarmati érdekeit a »népszövetségi gondolathoz való hüség« jelszovába takarta és ezzel - még egy véres világháború kísértő rémének árnyékától sem riadva vissza — meg akarja akadályozni Olaszországot gyar. matl tervei kivitelében. Anglia gyur. matl érd°lreit, hatalmi túlsúlyát félti és ez a félelem felelős az egész zajlásért. amibe a világ ma bele-került. Ennek a félelemnek áldozatai azok a kis fekete gyerekek, azok a fekete anyák, azok a félvad harco. ( sok. akiket a gyilkolás európai tudománya halomra gyilkol most a sötét Afrikában.
Anglia tele van gyarmatokkal,
ZALAI KÖZLÖNY
1935. október 10.
népfeleslege és nemzeti erői hasznosíthatók a világ minden táján. Angliát nem akadályozta meg ebben senki. Angliának i«m volt fontos a »népszövtvségi elvhez való hűség,* amikor a Távolkeleten ugyan • \'„/ dörögtek az ágyuk, csak ott nem fekete, hanem sárga anyák és gyermekek élete felett gyulladt kl a pusztító tüz. Mc\'rt ott angol érdekek nem kapcsolódtak sárga százezrek életéhe?:, vagy halálához.
Akárhová fejlődik a világ felett bontakozó vihar, annyit már most meg lehet állapítani, hogy amikor Anglia duzzadásig élvezi a gyarmati világhatalom előnyeit, akkor Olaszországnak is jóga van élni és életet kenesni olyan területen, amely az emberiség számára mindeddig kiaknázatlan. Ahogvan az angol do mintumokat be tudták rendezni az államisőguk látszatának megőrzésével. ugy Olaszország Is meg tudta volna Abesszínia egy részét szer. veznlolymódon, hogyannak hasznát lá»ta volna Abesszínia is, Olas/or szág is és egész Európa is. Olaszország ezt nyíltan, becsületesen akarta Így és be is jelentette régen Angliának, nem lejíet tehát azzal vádolni, hofijy »megrohant« egy védtelen országot. Csak Anglia akkor-hagyományaihoz hivm - nem foglalt ha tározott állást. Hagyta a dolgokat kifejlődni, hogy lássa, hogyan lesz jobb - Angliának. A nemzetközi vi s/onylatok alakulása folytán a Föld közi-tenger feletti százszázalékos hejremóiáböl veszítene a brit sziget-világ, ha Olaszország tervel sikerül nének. Hát inkább boruljon lángbn a világ, de ne sikerüljenek !
Kl f\'ielős tehát ?
Utolsó simítások a gazdaadósságokról szóló rendeleten
Budapest, október 8 A gazdaadósságokról szóló rendeleten most végzik az utolsó simításokat. A lapokban megjelent tervezetek csak kombinációk, a rendelet szombaton jelenik meg a Hivatalos Lapban. Félhivatalos jelentés szerint a rendelet három oldal-dalról kiván áldozatot: a gazdáktól, az államtól és leginkább a hitelezőktől, természetesen a hitelélet rendszerének megsértése nélkül. A rendelet legjobban a 20 holdon aluli gazdákon akar segiteni.
Gyopior- és bélbántalmak, hasüregből vérpangás, Izgékonyság, migrén, kimerültség, szédülés, szivszo-rulás, rémes álmok, ijedósség, általános rosszullét, a munkaképesség csökkenéie sok esetben rövidesen megszűnnek, ba a beteg néhány napon át reggel éhgyomorra egy pobár természetes .Ferenc József keeerü vizet is ik.
Zalaegerszeg átveszi a nagykanizsai zeneiskolát
^Czobor polgármester ez ügyben Nagykanizsán tárgyalt
Egyelőre elhinni sem akarjuk, hogy a mondat, amit e cikk fölé címnek irtunk, valóság lehet. Nem lehet valóság, hogy Nagykanizsa, ez az intézményekben egyre szegényebb város megint elveszítsen egy intézményt és azt önként adja át Zalaegerszegnek. Országra szóló és nem kellemes visszhangot verne a dolog, még sokkal inkább, mint amikor a fémipari szakiskolát engedtük elvinni a városból. A jfine-iskola lenne a második iskola, amire Nagykanizsa kijelentené, hogy nem kell Nagykanizsának ? Mint valamikor a zárda-Iskolával tör. tént ? És mint ahogyan nem kellett a vasút egyik-másik helyen, nehogy olcsó legyen a csizma ?
Tény, hogy Czobor Mátyás polgár-mester régóta szeretne zeneiskolát létesíteni Zalaegerszegen és sokszor adott kifejezést annak, hogy váro6a lelkes szeretetében »irigyii« a kitűnő zeneiskolát Nagykanizsától. Most arról értesülünk, hogy Czobor polgármester, olvasván a zene. Iskola leépítésére vonatkozó terve-kot, Nagykanizsán járt és tárgyalt annak lehetősége felől, hogy átvl-gye a városi zeneiskolát Nagykanizsáról Zalaegerszegre. í
Nem tudjuk, milyen stádiumban vannak a tárgyalások, tény azonban, hogy a hír a nagykanizsai szülők és zenebarátok körében általános megdöbbenést kel\'ett.
Féliandijas angol is német nyelvtanfolyamok a Zalai Közlöny előfizetői részére
A nyelvek tanulása évről évre jobban tért hódit Nagykanizsán is csak ugy, mint az egész müveit világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon.
A Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni előfizjetőinkek a nyelvtanulást és ezért megállapodott egy elismerten kitűnő nagykanizsai nyelvtanámővel, aki két nyelvet 60 százalékos kedvezménnyel tanít a Zalai Közlöny előfizetőinek.
Az angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, hetenként két órával hat hónapig tart, havi tandij.a Zalui Közlöny előfize-
tőinek 5 pengő, (nem előfizetőknek 10 pengő). Pallos Erzsébet a Ion doni egyetemen szerezte meg az angol nyelvtanári diplomát. A ^tökéletes kiejtést biztositjfák mr. Walter Ripman-nak, a londoni egyelem fonetika tanárának eredeti grammo. fon lemezei. Jelentkezni bármikor lehet a nyelvtanárnőnél (Erzsébettér 18. II. em.)
Minden tanfolyamra való féltan-dijas beiratkozáshoz fel kell mutatni a Zalai Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtájőt, vagy a Zalai Közlöny szerkesztőségének igazolását.
Legszebb szövetek, bársonyok, (y selymek, szőrmék, dus választékban
Kész kabátok legújabb
divat szerint
$
INGER DIVATÁRUHÁZ
Alapítás: 1860.
A Homeroi énekkar
hangversenyének Jegyei már kaphatók
Aminl az előjelek mutatják, az október \'21-iki hangverseny, mely a Homeros énekkarnak Nagykanizsán még krém hallott, teljes estet betöltő koncertje lesz, nemcsak a város, hanem a környék társadalmi és művészi eseményének Ígérkezik. Hogy mindenki kívánságának njejg-felelő jegyhez juthasson, a jegy-árusitás már megkezdődött és azt Vágó Endre illatszertára bonyolítja le. A legmagasabb helyár 2 pengő, a legalacsonyabb pedig 60 fillér, ez utóbbi állóhely.
Hogy a kórus eddigi teljesítménye minenütt milyen kritikát váltott ki, azok jellemzéséül álljon itt Hubay Jenő dr., aki igen szigorú kritikus hírében áll, alábbi nyilatkozata:
*Nemcs9k meglepett az énekkar tisztasága, ritpilkája, precizitása, egyszóval gyönyörű előadása, ha. nem nagy művészi élvezetet is szerzett nekem. Magyarországon úgyszólván páratlanul á!l és c-akis az olasz sixtinai k t\'gyosület\'e\' hason Htható össze.*
Gyfljt a Vörös Kereszt
Az a kis csapat, amely Nagykanizsán a Vörös Kereszt neve alatt működik, visszavonultan bár, de kemény munkát végez. A legutóbbi közgyűlés meglepő\' eredményeket és még szebb terveket hozott. A legközelebbi terv már megvalósulás felé közeledik, a m\'elóbbi befejezés, zéshez azonban még a közönség megértésére és támogatására van szükség.
Az országúti szerencsétlenségek tették szükségessé a \'segélyállomások felállítását. Az első ilyen állomást nemrég állította fel a nagykanizsai Vörös Kereszt Balatonmagyaródon. mig a második, a galamboki most van folyamatban.
A? október hatodiki kerékpáros staféta alkalmával, mint megirtuk, két szerencsétlenség történt.. Ez is világosan mutatja, hogy az országúti segélyállomásokra Igenis szűk. ség van. Minden egyes alkalomkor egy,egy magyar életet, sokszor munkáskezü családapát tud visz-szaadnl az idejében alkalmazott segély. Pedig-most minden dolgozó magyar kézre szükség van. Amikor tehát a Vörös Kereszt felkérésére cserkészek kopogtatnak be a jószívű emberek ajtaján, gondoljunk arra, hogy filléreinkkel talán egy emberéletet mentettünk meg. Ne gondolkodjunk ugy, hogy sokat nem adhatunk. keveset pedig nem merünk adni. A szívesen adott fillérek sokasága is gyümölcsöt hoz, a Vörös Kereszt pedig szívesen fogad minden fillért, amelyet Nagykanizsa ái-dozatosl.lkü lakói juttatnak hozzá.
Legyünk tehát azon, hogy a bekopogó cserkészek egy ajtót se hagyjanak el üres kézzel.
Legújabb őszi és téli divatáruk megérkeztek
Ról pongyolák és svájci alsónemflek
Boykabátok gyermekrnháb
Esőköpenyek
esőgallérok
Szomolónyi áruházéban
G. F. B. harisnyák
Del-Ka cipők
]
1938, október 9.
\' 4.
Zalai közlöny

Magyar perzsa-szőnyegek
gyönyörű mintákban, elsflrendri kivitelben P 40 négyzetméterenként
Zalai Kendő és Kötőipar
3717 Erzsébet-tér 13.
A tábla bűnösnek találta a tanítót,
aki testi fenyítéket alkalmazott renitens növendékével szemben — Az utolsó szót ezügyben a Kúria mondja kl
Itudftpe* i.
17.20 A .Zongora elökészitő tanfolyam.. (Schwalb Miklós.) — 17.50 Francia nyelvoktatás. (Dr. üárzó Miklós.) — 18.15 Budapesti Koncert Szalonzenekar. — 18.55 Széchenyi mérnöke. (Dr. Horváth Károly.) — 10.25 Az Operaház előadása. .HlgoieUo.. Dalmű 3 ielvonásl*VJ> 4 képben. Szövegét irta Piave. Zenéjét szerezte Verdi.
— 20.45 lliiek. — 21.10 Idöjárásjelentés. — 22.35 Cigányzene. -- 23.15 Kertész Miklós jazz-zenekarának műsora, Szentiványi Zoltán énekszámaival. — 0.05 Hírek.
lkidape^ II.
17.45 -18.05 Budapesti Koncert Szalonzenekar. — 18.20-18.50 Mezőgaz-daságl félóra. — 19—10.25 Sz. Molnár Alke hegcdüC — 19.35 Honfoglalás fegyver nélkül (Csiíáry Béláné.) —
20.10-21.10 Hanglemezek. - 21.20 Hitek.
17.10 Schütz Henrik hangversenye.
— 20nO~Zenei képeskönyv. — 22.10 Beethoveh: A-moll vonósnégyes. — 22.55 A jővőévi bécsi eszperantó kongresszus. — 23.25 Szórakoztató lemezek. — 24—1 Tánclemezek.
Szerda
Budapest L
0.45 Torna. — utána hanglemezek.
— 10 Hirek. - 10.20 Megtanulok eszkimó módjára élni. Stefanson sarkvidéki utazása. — 10.45 Hogyan lesz balatoni keszegből hamisgyöngy. — 12.05—13.30 Szervánszky szalonzenekar. — 12.30 Hiiek. — 13.15 Időjelzés, idöjárásjelentés. 13.40-1120 Herg LHi zongorázik. — 14.10 Hírek, árak. — 10.10 Dlákíélóra. «A Teleki-codex. (Dr. Tiraár Magda.) — 10.45 Időjelzés, hírek. — 17 Az atomok világa. (Dr. Komjáthy Aladár.)
17.30 Betend Kndre jazz-zenekaránnk műsora. _ 18 Vígjáték bemutató Rómában. «A kisértet.. Irta, dr. Rcv«»y József. A zenét szerezte Polgár Tibor. Rendező dr. Németh Antal. — 19.45 Reile Gabriella énekel. — 20.15 A megvádolt magyarság. (Dr. Szílády Zoltán.) — 20.15 Az .operaházi zenekar.
— 22 Hitek. - 22.20 Hanglemezek. -23.30 Cigányzene. - 0.05 Hitek.
BmUperf II.
18.05—18.25 Berend Fndre jazz-zene-karának műsora. — 18.35 Apjwnyi és a magyar rcne. (Dr. Tóth Dénes.) — 19.05-20.05 Hanglemezek. — 20.10 Hírek. — 20.35-21.35 Cigányzene.
Bét*.
12 Szórakoztató lemezek. — 14 pctrl Egon zongoraművész lemezei.
18.35 Eszperantó. 19.30 Szimfonikus zenekar. — 21.50 Strauss János: Beuatzky: Casanova című revü-ope rétijének bemutatójáról. — 22.15 Könnyű fuvószene. — 24—1 Schram-nreizeno dalokkal. ,
- KfztiflzlffUelök ié»»ét* rendkívül előnyős butorvásárlási alkalom. Modern heiendezóaek, tökéletes Jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamat-mentein la kaphatók Kaprteta bator ámházUn, Horthy Miklóa-ut 1
£rd\'*kes ügyben hozott Ítéletet ml-nap a győri tábla. Mint ismeretes, Haid Henrik 33 éves szen\'.erzsébet-hegyi tanitó a mult iskolaévben tiszteletlen viselkedésért megpofozta Gróf József növendékét. A gyermek szülei feljelentették a tanítót, akit a zalaegerszegi törvényszék fel-mentett, mert fcebizonyitottnak vette hogy a liu kihívó magatartása miatt alkalmazta a tanitó a testi fenyítéket. Fellebbezés folytán került az ügy a győri táblához.
A zalai tanitó elmondotta védekezésébon. hogy a fiu kihjvó maga. tartásán kívül további sértési is kö vetett el. Miután látta, hogy otthon bort itatnak vele, rászólt, amikor rendetlenül viselkedett: Ugyláiszik.
Íészeg vagy ! ? A fiu errs igy fedi vissza : Maga a részeg ! Ilyen fiúval szemben nem lehet irtfs nevelési eszközhöz folyamodni, - mon-
Egyik legutóbbi miniszteri rendelet, mint Ismeretes, lehetővé tette, hogy az OTI tartalékalapjaiból az Idegenforgalmi szempontból fontos szállodaépl.k\'zésekhez a tulajdonosok kölcsönt kapjanak. Ez a rendelet a balatoni szállodatulajdanasokat valósággal lázba hozta.
A kölcsönigénylések máris erősen megindullak. Siófokon_p\'éldául négy szálloda akarja kibővifenl épületét 12, 26, 40, illetve 60 ázobával. Balatonfüreden egy 60 szobás uj szálloda építéséhez kértek kölcsönt. Földváron a fürdőtulajdonosok sze-
dotta a tanító, majd az utolsó szó jogán igy szólalt fel:
- Én a hazának akarok embereket nevelni és ha a gyereket megütöttem, csík nzért sajnálom, meri emiatt esetleg nem tudok cipőt, ruhát venni hat gyermekemnek.
A tábla megváltoztatta a törvényszék i .életét, bűnösnek mondotta ki a tanítót és 20 p \'ngö pénzbüntetésre Ítélte hivatali hatalommal való visszaélés miatt, de az Ítéletet három évr? felfüggesztette.
Az Ítéletben az ügyész .megnyugodott, az elitélt és ügyvédje azonban semmiségi panaszt jelentett bc a bűnösség kimondása miatt. Eb-b"n az ügyben (ehát, amely azt vitatja, bűnös-e n tanitó, aki testi fe. nyltéket nlkalmiz r nitens növendékével szemben, a Kuri i mondja ki a végítéletet.
retnének OTI-kölcsönből egy 80-100 szobás panziót építeni. Lellén két szálloda anar bővülni 12, illetve 25 szobával, azonkívül egy uj 30 szobás szálloda építéséhez Is kértek kölcsönt. Fonyód-Bélatelepröl szín. tén szállodabövüéshez kértek kölcsönt. Keszthely, mint már meg-ír luk. 300.000 p ngö OTI-kölcsönnel nagy, modern szálloda építését vette tervbe, de ezen kívül a Hungária-szálló Is kért kölcsönt szállodabővítésre. A balatoni idegenforgalom előkészítése tehát a szállodák részéről a legjobb mederben halad.
Szépségápolás ősszel
Az ösz az az évafcak, amely italán a legtöbb gondot okozza az asszonyoknak. Ilyenkor van a háztartás körül a legtöbb teendő, befőzések, az éléskamra télre való megtöltése, a téli fűtőanyag beszerzése, a gyermekek iskolához való előkészítése, valamint az öszi és téli divatgqn-dok, nem beszélve arról a számtataliin apró-cseprő egyéb dologról, ami legnagyobbrészt mostanra gyűlik össze és vár elintézésre. , >
Mindezek mellett marad még egy, igen fontos gondunk, az egészség és szépség ápolása, illetőleg megőrzése. Nem elég a gyümölcsök és főzelékek és egyéb ételnemüek konzerválása, legalább is hasonló gondot kell fordítanunk a bőrünk ép^ ségben tartására is, hogy az J,dő múlása ne hagyjon rajta maradán-dó és szembetűnő nyomot. Ilyenkor ugyanis szépen előtünnnek egyrészt azok a szépséghibák, amiket nyáron át jótékonyan leplezett a lesülés okozta barna szin, illetőleg amiket maga a lesülés okozott, jnásrészt azok, amelyek ősszel szoktak megjelenni, a hideg évszakok speciális szépséghibái. Az első csoportba tartoznak a festékfoltok, szeplők, bar. nás szemölcsféleségek, a másikba pedig az orr és kézvörősség, stb. Hogy az előbbiektől a tavaszra megszabadulhassunk, arra már Ilyenkor kí\'ll gondolnunk. Egyrészt időnk is jobban lesz majd rá, miután ezeknek a végleges eltávolítása elég időt is igényel, másrészt már februárban nem az eltüntetésükre kell gondolnunk. hanem arra, hogy a kisütő tavaszi nap no hozza azokat újra elő, vagy ne képezzen uj foltokat, szeplökit. Ugyanis ezeket a nap úgynevezett Ibolyántúli sugarainak köszönhetjük, amely sugarak az arra hajlamosoknál rövid idő alatt a szeplők seregét hozzák létre. Afc

-kabát fogalom,
mert szabása kitűnő
minősége mindig alsörsndQ ára mégis a legolcsóbb I
, minőségért mindig szavatol!

Mindenfelé szálloda-építkezésre készülnek a Balaton körül
Keszthely 300.000 pengő OTI-kölcsönt kér szállodaépítésre
2ALAjí KtóLONV
1935 október d
őszi és téli hónapok alatt tehát ed zeni kell a bőrt, a foltokat és szép löket hántíaSztóssal, reszeléssel, égetése?!, különböző módszerek segit. ségével (amelyek egyénenként változnak) el kell halványítani, vagy végleg tüntetni, tavasszal pedig fényvédő krémekkel és púderekkel k-\'ll a bőrt védeni az ultraviolett sugarak hatása ejlen és akkor szeplő és foltmentes lesz bőrünk. Igen kel. lemetlen szépséghiba az orr és kéz-vörösség, a előbbi inkább a 30 éven felüli hölgyeknél, az utóbbi pedig nagyobbára a fiatal, vérszegény lá nyoknál fordul elő. Létrejöttükten belső okok, vérkeringési, emésztési zavarok, rossz kozm-Ukai szerek használata, szük kesztyű viselése, stb. játszik szerepet. Minél előrehaladottabb a baj. annál nehezebben hozható r-ndbe. ebből köveiké zik. hogy minél korábban kezdünk véd\'kezni ellene, annál több eredményt érünk el. Házi kezelésül \'eg-jobban ajánlható a hideg és m:leg-vizes borogatások gyors egymás utánban történő váltogatása, jó krémek használata és bő kesztyűk viselés?. A feles\'eges szőrszálak el távolítását "8 ily nkor tanácsos megkezdeni. Itt az egyetlen módszer, amely végl?t»es eredményt biztosit, | a dlatbrmiás kezelés, ehhez azonban ugvnncsak a szálak mennyisé géhez képes\', több-kevesebb Idő szükséges.
Dr. lleneillgné Mb#Iíi
Elkészül vénre a kórház befejezetlen pavillonja
$vllzedes szépséghibája Nagykanizsának a kórházbövités során fél. bemaradt szemészeti puvilk>n épülete, amelyet az elmaradt vármegyei segély miatt nem s került máig sem befejezni. Hogy a vakolatlanul álló épületet a vár»>s műszaki hivatala a pusztulástól megóvja és valamiként mégis közelebb juttassa a befejezéshez, iihat megcsinálják a vlz és csatorna bevezetést és megépítik a járdáit, a tavasszal pedig a homlokzatot. A polgármester ugy tervezi, hogy az épületet a jövő év folyamán teljesen elkészítve átadják rendeltetésének.
Kedd-szerda-csfltOrtOkOn !
Városi Mozgó.
Egész világ szenzációja, Budapesttel egyidöben
A szépség és szeretet himnusza
Főszereplő Jean Parker, a legfiatalabb, de legbátrabb fllmcsll\'ai Délelőtt és délután Ifjúsági előadások I Délután 5, 7 és 9 érakor rendes elftadások I Naponta az S éral előadások filléresek.
Lopott pénzből misét szolgáltatott egy fiatal leány
Ahol hiányzik a családi otlhon melege
Naptár: Októbor 0. szerda. Rom. kat. Dénes. Protoetána Dénee. Izrael. Tiarl hó 12.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó napban a «Fekete sas. gyógysBertái Fö-ut 0. és a ktskanlzsai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva rqggel 6 órától este 0 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egéu nap nőknek).
— torontáli, kézzel csomózott magyar p®rzsák stb. szőnyegek, függönyök, bulorkelmék Sing*\' Divatáru-házban.
Grdckes ügyet tárgyalt Cetldcn délelőtt dr. Cséry Gyula nagykanizsai já-rásbiró. A nuilt napokban a kanizsai közkórházban egy fi itat nagykanizsai leányt ápollak. Agysz.nnszédja volt egy Antal I-X\'rcncné nevü idő. ehb zatanic-lenj-ei asszony, "ki október 5-én távozott a körházl>ól. A leány nagyon szolgálatkésznek bizonyait az idősebb asz-szonnyal szemlten és ajálkozott, hogy kocsit hoz neki. Antal I\'erenené, a gyanútlan vidéki asszony, szívesen fogadta a leány szolgálatkészségét ós odaadott neki egy |>apirtekcrcset, hogy tartsa magánál, a mii ö kimegy elbúcsúzni valakitől. A #a pirosba b? volt csavarva az idős asszony 150 pengője. A leány megnézhette, ml van a te-kercsljcn, mert amikor «z asszony asszony visszajött, nagy sleiiéggel tuszkolta az időköziién megérkezett kocsiba. Ugylátszik azt akarta, liogy elfelejtesse vele a megőrzés végett átadott papirost, amibe a pénz volt csomagolva. At asszony valóban bCjzálU a kocsilM és dr. Hajdú Gyula ügyvédi irodájáig hajtott, ahol dolga volt. Akkor vette észre, hogy nincs meg a pénze, amikor ki akarta fizetni a fiakert. Szólt az ügyvédnek, a dolog \'gyanús volt. Mikor azután a gyanu alap Ján egy rendőr kiment a kórházija, a fiatal leánynál megtalálta az egyik ágyba rejtve a 150 pengőt, csak 10 pengő hiányzott Irtlőle. A tiz pengőért misét szolgáltatott a leány Időközben
(ami jellemző erkölcsi felfogására, mintha számára érne valamit a lojytl pénzen mondatott mise), persze a leány tagadta, hogy lopni akart, mentette magát, de a körülmények és & egyben talált pénz elég tárgyi bizonyíték volt arra, hogy a leányt előállitiák, majd átadják a kir. járásbíróságnak.
A tárgyaláson a szerencsétlen te remtés sírva védekezett. Tény, hogy jobb szülök gyermeke, azonban nehéz a helyzete a szülői házban, ugy hogy azonkívül kell keresnie kenyerét. A szerencsétlen teremtés, aki nélkülözi a szülői szeretet melegét és az otthon védelmét, megtévedt az első kísértésre és bíróság elé került Dr. Cséry járásbiró komolyan in tette, ho{^ vigyázzon magára és ne ongedje^magát elzülScnj. A siró teremtés megfogadta, hogy soha többé nem fog lopni. A, járásbíróság figyelemmel a nyomatékos enyhítő körülményekre. 5 napi fogházra Ítélte.
— Bútorvásárlás nem tfoadl Teljes berendezésekel rendkívül előnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen ls szállítunk. Kopstelo bútoráruház, Horthy UiklÓR-ut 4.
- (Bélyeggyűjtők találkozója) szer dán délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében.
Szeretnénk önt megörvendeztetni!
a folyó hó 19-én meginduló m. kir. osztálysorsjáték 35. ciklusában egy nagyobb nyereménnyel.
Az elmúlt huzá&ok alkalmával szerencsés vevőink néhány Igen ériékes nyereményhez |ulotlak. Tekintettel a nagy keresletre, szíveskedjék sorsjegyéi mielőbb beszerezni.
Minden ut hozzánk vozet I
■ m. kir. dohá>|iw|,ÍFiiUba, Horthy Miklós-ut 2. Címrrí Uttih ügy tini l
Rekord-számok ■ keszthelyi idei idegenforgalomban
Keszthely, október 8
Október elsejével végetért a nyári Idegenforgalmi szezon, az Idegenforgalmi Iroda lezárta a nyilván tar tást és és a forgalomról most készítette el statisztikáját.
Keszthely az elmúlt szezonban rekordot állított fel, Idegenforgalma 5(1 százalékkal növekedett, megérdemli tehát, hogy egy kicsit bő-vebben foglalkozzunk vele. Az Idegenforgalmi Iroda kimutatása sze-rlnt legalább hái-omnapOt töltött Keszthelyen 4273 nyaralóvendég a tavalyi 2856 al szemben. A nyári fürdővendégek közül 2431) voll belföldi (tavaly 1687) és 1834 külföldi (tavaly 1269). Az emelkedés tehát külföldi viszonylatban 48, belföldi vlszonylalbtm 56 százalék.
Érdekes adat pl., hogy Budapestről 1308 vendég érkezett. A külföldiek Igy oszlanak meg: — í)64 osztrák, 168 cseh, 107 olasz, 104 német, 87 angol, 72 francia, 68 belga, 67 román, 60 spanyol, 46 jugoszláv, 39 svejzl, 36 holland, 29 lengyel. 4 svéd és 1 finn. A tengeren tul ls képviselve volt 3 japán, 7 egyptomi 9 amerikai és 3 ausztráliaival. Ezekben a számokban ter-mészettsen csak a három napnál több + Keszthelyen töltöttek vannak, az 1-2 napos és az átutazó veaidé-gek száma 13.469 volt, amiből 11.8111 a belföldi és 1678 a külföldi. Az 1-2 napos vendégek között legtöbb volt az angol : 670, akiket o Wi \'sbaden-I autóbuszvállalat hozott minden héten Keszthelyre.
Az Idegenforgalommal természetesen a fürdők forgalma is emelkedett, a községi fürdő bevétele 18.332 pengő volt, ami 22 százalékos emelkedésnek felel meg a tavalyi bevétellel szemben. A Jegyek közül feltűnő sok tömbjegy fogyott el, ami azt bizonyltja, hogy a vendégek nagy része hosszabb ideig tartózkodott a Bttiaton mellett. Reméljük, hogy az idegenforgalom örvendetes fejlődése a további eszten. dőkl/\'n még fokozottabb mértékben, több külföldi vendéget vonz a Bula. ton partjára és ismertet meg a magyar táj szépségével.
- L«*i>bb 1*1- tí külföldi női éa ttrti szóv-Helt késsséggcl bemutatja v6-tclkényszar nélkül Slftgor Divatáruból.
— Batorartv* és butonelyrn, maradékok nagy választékban kaphatók i«ndklvül olcsó áron Schütznél.
SZŐRMÉK
SZÖVETEK
a divat vezető újdonságai, legnagyobb választékban kaphatók
Kirschner Húr divatúruhúzűbnn.
1936. október 9
ZALAI KOfcLÖNY
Ifjúsági bajnoki mérkőzések
Sáska-Levente—13 FC 4:0 (1:0).
A többi mérkőzés a rossz idő és a polyák hasznáHíiilaIla11sága nfiatt elmaradt.
Barátságos mérkőzések
Cserkészek—Ipariskola 11 ;1 (7:0).
Görhes FC—Félkövér SE 2:2 (1:2).
Görhes FC —Félkövér SE 2:2 (1:2)
Góllövők: Böjti, Polai, K. Nagy, Var-gall.
Hatalmas zápor után ragyogó Tihp-súléslien játszott a Sáska-levente és u 13 FC az ifjúsági bajnokságért, amit végeredményben a sáskák nyerlek -t :0 arányban. Hitkán látható nagyszámú közönség gyűlt össze erre a mérkőzésre, de különösen az utána sorra kerülő Görhes FC—Félkövér SK barátságos mérkőzésre, A sorsolásnál a gör-heseknek kedvezett « szerencse éi igy a bíró sípjára Böjti, a kövérek centere inditjn el a játékot. Paur a görhes összekötő szerel és máris lendül í\'örc a görhes támadás. Kritikus |K.\'rcck fcö-étkeznek a kövérek kapuja előtt. He-vc.sebbnél-hevesebb támadásokat csak • lábbar-kézzel, (u rossz bíró miatt) tudják visszaverni a kövérek. Az első félidő ő-ik percében Böjti kiszökik és tiszta helyzetben rohan a görhesek kapuja felé, de itt ront. Tóth, a görhesek kapusa elcsipi a labdát £s utána gyermekkori labdajátszás művészetét gyakorolva ütögeti a lalxlát a kapu előtt. Megirigyeli ezt Varga JI., a görhes bal hátvéd és ő is segít neki. ll-es. Gól. Utána állandó heves görhes támadások, sorozatos sarokrúgások. A 15.i. píreben Polai, akővérek jobbhátvédje felszabadltja a kaput és csatárként nohan a görhes kapu felé. A görh«s védelem sehol. Sőt csak most >«tte észre a közönség és a játékosak, hogy a görhes kapuban nincs senki. Ugyanis Tóth megunva a sok várakozást, hazament átöltözködni és hogy a Nép-mozgó (Bíg-Bul) műsorában gyönyörködjék, bejött Kanizsára. Polai természetes bevitte u labdát az üres kapubu. 2:0. Utána újra görhes támadások. A 20. percben K. Nagy, a Körítsek centere szökteti Paurt, aki jobbszélre játszik. Varga I. máris centerez, K. Nagy a hatos táján gólt lőne a kövéreknek, de I\'olai közvetKn a kapuból kézzel üti ki a labd it. ll-«s, amit K. Nagy gólra értékesít.
A második félidő ujru erős "rohammal indul a görhesek részéről. A 25. percben nagy tumultus a kövérek kapuja előtt. K. Nagy lövését Hoffer csak kézzel tudja kiöklözni, de újra a görhes centeré a labda, aki hátra játszik Varga Il.-nek, az elrohan a védelem mellett és a jobbsarokba helyezi « bőrt. A további játék eseménytelen. A végeredmény 2:2. Korner arány H: 1 a görhesek javára. A mezőny legjobbja pour volt. Polai csupán a durvaságaival vonta magáru a figyelőt. K. Nagy a futballban Várositól V csak a szerénységet vette át, de tudás nélkül. Jók voltak még Varga 1., Juhász, Gödinek, illetve Böjti, Sojti, Fülöp. Pőkecz biró rossz bíráskodására nincs jelző a magyar nyelvben.
NylÜtkoiMokj
Horváth László^ a Sáska-Levente" in. tézője; Szép meccs volt. Az eredmény
r«áll8. |
Vfertfa, a Zrinyi balhátvédje: Az eredmény nem reális, a itórheseknek győzni kellett volna. t
Pökecz, a biró: Umim nem nyilatkozom. (Jobb isi) ( •
A közönség és a játékosok nincsenek megelégedve a döntetlen eredménnyel, ezért a Görhes FC-Félkövér SE barátságos meccset vasárnap, október J3-áu megismétlik a ktskjapizsai pályán.
Sok pénzt takarít meg, ha sorajagyét III nem idegenből, hanem helyban vásarolja ! I S
MILHOFFER KÁLMÁN
főárusltónál, Csengery-ut 5., ahol a nyereményeket azonnal kifizetik.
Főnyeremény szerencsés esetben 600.000 P és még számos nagy nyeremény
Sorsjegyárak: nyolcad 3, negyed 6, fél 12, egész 24 pengő. Húzás október 19. és 22-én.
Az NTE a bajnokság második helyezettje
Az NTE vasárnapi pécsi nagy gólarányu győzelme a város sporlköreibsn őszinte örömet keltett A professzionizmus óta az NTE vidéken még sohasem ért el Ilyen szép eredményt. Az NTE a gyenge szezonkezdés után végre magára ta-Iáit és szebbnél szebb eredményeket ért el, ugy hogy jelenleg a Simon -tornyai BTC után a bajnokság 2. helyén áll. B^r hátralévő meccsel között a legnehezebbek szerepel* nek, mégis hisszük, hogy a továbbiakban is sikerrel állja meg a helyét. Hátrelévő mérkőzései: október 20. SBTC Simontornyán, majd utána háromszor egymásután PEAC, Zrínyi és KPAC mérkőzések Nagykanizsán. A sportközönség kíváncsian várja uz NTE további szereplését.
1. SBTC
2. NTE ö. PVBK
4. PBTC
5. PEAC
6. KRAC
7. KTSE
8. ZTE
9. DVAC
10. N8E
11. TSE
12. DVOGE
8 11
11 9 6 8
12 7
A Zrínyi Torna Egylet labda rugószakosztályánakgyülése
A Zrínyi Torna Egy\'.et la|>darugó szakosztálya folyó hó 0-én est - fél 9 órakor a K^thollkus Legényegylet külön termében tartja ez évi alakulő gyűlését, melyro a tagok u és a futbaíl-sport őszinte barátait ezúton hívja meg és mennél nagyobb számban való megjelenést kér az Elnökség.
— SchüU kabát fogalom, mert szabása divatos, anyaga kiváló, ára pedig olcsó.
IDŐ
leo változik I
Prognózis: Egyenlőre gyen gc, szerdán élénk szél, több felhő, néhány helyen zápor, éjjel köd, a hőmérséklet alig változik.
Az uj menetrend,
amí\'ly október GYin lépett éleibe, a MAV nagykanizsai állomásfönöksé-gém-k előzékenysége folylán beál-lilott uj idő-adatokkal a Zalai Kőz-löny mai számőpuk 6-ik oldalán ta lálható. ;
Megölte a must-gáz
Tapolca, október 8 Sötét Gáspár zalahalápl gazda nemrég szűreiéit. Kedden reggel kl. ment a szőlőjébe, .hogy ott dolgozzon. Az erjedő bor o[t forrt a pincében, Sötét valószínűleg sokáig tartózkodott a pincében, elkábult; Összi\'sett és az erjedő must gáza mr\'gölte. i
Asztma és szívbetegség, melléi tüdőbaj, gör.ély- és angolkór, a bőr megbetegedései és furunkulózii eleidben a mindig kellemes hatású természetei .Ferenc Józiel* keit-rtlvlz az emésztöcsa:ornát alapoian Klllizlllja 8 a gyomor él belet mtl-kődéiét kitűnően izabilyozzi.
Rádiót Gramofont
Villanyégő!
Olcsón, kedvező részletre vehet
SZABÓ ANTAL
n .i 8. üzletében. T.iilti.
Ulasy Gizi tánolskolit nyit Nagykanizsán
Szenzáció erőjével hat a hir, hogy Utasy Gizi, a budapesti színházak nagynevű táncmesternője, akinek nevével naponta találkozunk a fővárosi sajtó hasábjain, a legnagyobb daral|-sikerek elismerő kritikáiban: — Nagykanizsára érkezik és itt tánctanfolyamot nyit. Értesülésünk szerint Utasy Gizi figyelme ugy terelődött Nagykanizsára, hogy legkedvencebb és legtehetségesebb növendéke kanizsai: — llahn Alice, aki nagy feltűnést keltett szakkörökben, amikor a/. Utasy-isko-lába I^esten beiratkozott és csakhamar a bájos kis kanizsai lány lett a sztárja az iskolának. Most áll Utasy Gizi kanizsai iskolája szcrvezé.s alatt, ö maga Is megérkezik, az iskola vezetését pedig egy táncmesternője és Haha Allce asszisztenciájával végzi. Ugy hallatszik, hogy "krobatikát és külön művészi táncoktatást is rendszeresítenek. A tánciskola, mint megtudtuk, november 3-áu nyílik és máris többen jelentkeztek felvételre özv. Huhn Barnai>ásnó kozmetikai szalonjában. ,
(-)
Pullaver, keztyü
i8 más iiaaiHtok, fonalaik, Manua utmagtonalak, paballaak, uAnycgalapnki
ós egyéb kézi munkacikkek nagy választékban, jutányos árban beszerezhetők:
ELITE hőzímunkaizalQQliaa
Horthy Miklós-ut 1. (Városháxpalota). Ugyanott elsőrendű aaliér-tiastltás, ruhafestés és tisztítás ! Elflnyomda I 8371
A keszthelyi petició
Budapest, október 8 A közigazgatási biróság kedden folytatta a keszthelyi választás ellen beadott petíció tárggyulását Meizler Károly befejezte a panaszok Indokolását és utána a védőügyvéd szólalt fel. Kérte a pU\\c\\6 elsimítását és az ellen petícióban íoglaltaic valódiság-bizonyítását. A biróság a tárgyalást szerdán reggel folytatja.
Az angol választások
London, október 8 A lapok ugy vélik, hogy az általános angol képviselőválasztás november hó 28-án |eSr.
ÍÍIÉM !llü
Az 1924. évi IX. és az 1929. X. törvénycikknek a bortörvény fonioiabb rendelkezéseit tartalmazó és feltűnő helyen kifüggesztésre rendelt kivonata ujböl beszerezhető
F6-ut 6.
Ára darabonként, kemény kartonlapra húzva I
— (Halálozás) Vadkerti Poor Endre alezredes, akii nemrégen helyezlek át Nagykanizsáról Budapestre, szombaton, 40 éves korában, agyszélhüdés következtében meghalt. Szerdán lemetik Budapesten a farkasréti temetöbep.
— (Csftkkfwéa az utlevéffitadásbM) Most, hogy már vége a nyári utazásoknak, megkérdeztük a nagykanizsai kapitányság utlcvéiosztályát, hogy a tavalyihoz mérten nem nagyobbodo^t-e az utlevélforgalom. Ugyanis a mait évben a nagykanizsai kapitányságnál december 31-ig 393 Útlevelet kértek. A mult évben október l-ig összesen 341-et adtak ki, mig a folyó évben 317-et, vagyis némi csökkenés mutatkozik.
— (A I,egénye><ylel szűrell mulatság) A Katholikus legényegylet október \'13-iki szüreti ünnepélye méltón fog beilleszkedni az idei szezon jobb mulatságai közé. Az elnökség \'elkérését® a hegybirónéi tisztséget Parragh Gyuláné, mig a hegybírói tiisztséget vitéz dr. Tabódy Tibor főispán vállalta, ez állal is bizonyítva a magyar ifjúság iránti szeretetüket, mely egyben példaadás is.
— (Kikel ítéltek e* mezei kihágásért?) Alig van nap, lwjgy a város rendőri büntelöbiró ne tárgyalna néhány mezei kihágást, lopást, kártevést, stb. Ezen a héten a következő Ítéleteket hozta: Gödinek Ferenc Jakabkuli utca 98. szám alatti lakos 15 pengő pénzbüntetés és 15 jx\'ngő kártérítés, Tófej János Jakabkuli-u. 55. sz alatti lakos 15 pengő pénzbüntetés és 2 pengő kártérítés, pete Hmőné Sárecz Erzsébet Sziget-utca 1/b alatti Utkos 10 pengő pénzbüntetés és 00 fillér kártérítés, Polai Józs-efné Kiss Mária Qrszág-ut 62. sz. alatti lakos 10 pengő pénzbüntetés és 2 pengő kártérítés, Bölnn József és Kutasl Gyórgyné 1 peugö kártérítés, Németh György P«tőfi-u. 76. sz. alatti lakos 10 pengő pénzbüntetés és 3.35 P kártérilés, -IP\'rezeg György Magyar-u. 123. sz. alatti lakos 10 pengő pénzbüntetés és 1 pengő kártérítés, T®nk János Ország-ut 85. sz. matti laoks 10 pengő pénzbüntetés és 3 pengő kártérítés.
— Spartmhám alkalmas 140 cm. széles gyapjú férfiszó vet métere pengő 3.50 Schütznél.
— Saját műhelyeinkben készült kézzel csomózott tiszta gyapjú selyemfényű magyar perzsa szőnyeg nagykanizsai árusítását Erzsébet-tér 13. sz. alatt megkezdtük. Propaganda ár: 10 pengő négyzetméterenként. — Kedvező fizetési feltételek. — Zalai Kendő és Kötőipar áll. ellenőrzött háziipari lalaL 1
— Az Én Újságom megjelenik műiden szombaton, előfizetési ára negyedévre 2 pengő. Mutatványszámot díjtalanul küld a kiadóhivatal: Budapest, VI., Andrássy-ut 16. \'
— KOnftabnaiotUk figyelmébe! Ba-toráruiukat .ényegeseu leszállított árakon árusítjuk. Hosszú lejáratú hitelre la, kamatmentesen. Kopsteln bútoráruház, Horthy Iflklós-ut 4. szára.
mmaraO-
- Székely Tibor, a fiatat elbeizélő-gárda egyik legtehetségesebb, tagj.i. Több regénye jelent meg, valamennyi a mai fiatalság problémáival foglalkozik. Uj, nagy regénye Karácsonykor kerül a könyvpiacra. Az Uj Idők mai száma drámai erejű és az emberi létek legmélyére világító elbeszélését közli. A kiadóhivatal (Budapest, VI. ker., Andrássy-ut 16.) bárkinek szívesen küld díjtalan mutatványszámot. . Előfizetés negyedévre 6 pengő 40 fillér.
— Ki éa mit tudsz ró\'a? Ez voU P cim« P Magyar Lányok, Tutsek Anna népszerű ifjúsági lapja egyik legutóbbi pályakérdésének. Széchényi Istvánnét ábrázolta a kép, mely aláírás nélkül jelent m«£ s az eredmény sok-sok szép
A
pályamunka voU. A Magyar Lányok megjelenik minden szombaton, elő(l-zetés negyedévre 4 pengő. Mutatványszámot díjtalanul küld a kiadólüva\'.al: Budapest, VI., Andrássy-ut 16.
— Divatos fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Singer Divatáruházba.
Termónytőssdu
Irányzat: tartott,, forgatom: közepes.
Haza tlaxnv. 77-ea 16 80-17 05. 78-aa 1695-1720, 79-ea 17 10-1735, 80-aa 17 25-1745 dun*nt. 77-ea 16 55-10 75, 78-aa 1670-1690 79-ea 16 85-17 05, 80-*8 1695—1705. - Roxa jxatvldékl 1470-14 80. máa 14 75-14*85. Zab nj közép 1710-17 25. Te^trrrl UatAntull közép ab bp«at 1580-1600
1935. október 0,
Szóiésznapok Pécsett
A hegyközségi és a bortörvény-javaslat-tervezet a szőlősgazdák parlamentje előtt
Több mint 250 szőlősgazda vonult fel a folyó hó 5—7-ig az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamarának a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesületével karöltve rendezett pécsi szülész napjaira. 5-én délután a kamara szak-osztálya tarfolt népes gyűlést.
A nugygyűlés októl>er 6-án voU a vármegyeháza nagytermét zsúfolásig megtöltő közönség előtt. Báró Wald-bott Kelemen elnöki megnyitója ;iián dr. Barcza Emő államtitkár kiemelte, hogy a \'földművelésügyi kormányzat műiden törekvése az, bog)1 a y>agyar szőlő és borgazdaság érdekeit a kül-állainokkal való kereskedelmi tárgyalásainál is érvényre juttassa. Bámulatot! arra, hogy a szőlőgazdaság a búzatermő területek egy heted részének megtelelő területén kétszer annyi munkanapot jelent. Höviden ismertette a földművelésügyi kormány azon Intencióit, amelyek a közeljövőben megnyíló országgyűlés elé terjesztendő hegyközségi és borlőrvényjavaslaiok előkészítésénél vezették.
Teleki Sándor u szőlősgazdák kiváu-ságait három fő csoportra osztva — adóügyi, értékesítési és általános gazdasági természetű Jm\'ánságok, — terjesztette elő. Ezek kőzött van változatlanul: a borfogyasztási adó eltörlése, a szőlők kataszteri tiszta jövedelmének leszállítása, az elemi csapások folytán előirt adóelengedósi eljárás revíziója, a gyümölcs-szesz adójának 50 százalékos mérséklése, a termelői kimérések akadálytalan és gyors engedélyezése és azoknak ujabb megterhelésektől .való mentesítése, a l>ore.\\port megkönnyítése, illetőleg lehetővé télok\', a szüreti árletörés megakadályozása, termelési hitel nyújtása a fagykár sújtotta gazdáknak, a kötelező állami jégbiztosítás bevezetése, szőlő felújítási hitel Nyújtása, a szeszkérdésnek a szőlősgazdák érdekét szolgáló megoldása.
I)r. Baross Endre országgyűlési képviselő a beterjesztendő hegyközségi törvényjavaslat tervezetet vette bonckés
alá.
Dr. Polgár Lujos terjesztette elő ezután határozati javaslatát 5 pontban összefoglalva és pedig: elsősorban az értékesítési válság megoldása, ezen szervezetben a közigazgatásnak csak tanácsadói Joga legyen, a meglévő szőlők állagának csorbítatlan fenntartása, Uj telepítéseknél a jelenlegi jogállapot fenntartása, a szeszkérdés megoldásáig a korai diiekticrmelő szőlők átoltása. ^
Dr. Beizinann Zoltán a gazdaadósságok icndezésének kénlését világította meg a szőlősgazdák szempontjából és benyújtott határozati javaslatában az elemi, csapásoktól sújtott szőlősgazdákra ls kérte a védettség kiterjesztését és pedig a tartozások keletkezésének időbeli elhatárolása nélkül, a kisebb szőlőbirtokosok védelmét a gazda-adósi minőség megállapításánál, ««z elemi kárt szenvedett szőlősgazdák fizetési kötelezettségénél könnyítések adását.
Dr. Szabó-Jliek Jenő, a Külkereskedelmi Hivatal képviselője áltóntllag ellenőrzött pinceszövetkezetek .alakítását sürgette, amelyek a kivitelben döntő szerephez juthatnának. 5
Teleki Andor kormányfőtanácsoa a szőlő- és borexport igaíi elősegilőjc-ként u külföld Ízlésének megfelelő minőségű anyag előállításában jelölte meg. <
A nagygyűlés résztvevői délután a Pécs környéki szőlőtelcpokct tekintették meg, majd a Katholikus Kör helyi-ségciben borkóstolóra gyűltek össze.
Hétfőn r«ggel szépszámú tanulmányi társaság Indult Villányba a Teleki-féle szőlőtéJepek ipegtekintésérc,
m. kir. Államvasutak
menetrendje
Érvénfssi 1935. évi októbtr hó 6-tól kezdve. Hagykanixsa állomásra érkező él u onnan Induló voltatokról.
Nagykanizsa—Budapest déli p. u.
VM.I A vonal KMitWy. Upestre V.Mt A vonat BpwUI KMriMj. KaMnl.
utal neme ,11 u. r. kk. érkezik t»l»« neme M.l ríl I...I r. *rt.
1207 Oyv. 610 705 9-55 1220 Szem. v. 12305 3-30 4-49
1213 Szem. v. 9-45 11-05 15-40 1232 Motor _ 6-22 7-49
1211 Szem.v. 14-30 15-55 20-30 1202 Oyv. 7-30 1010 11-15
1201 Orv. 18-30 19-23 2217 1212 Szem. v. 6-30 11 22 1256
1231 Motor 17-50 19 23 — 1214 Szem. v. 14-10 18-35 20 00
1219 Szem. v. 23-50 1 15 6-16 1206 Oyv. 20-00 2315 23 45
Közvetlen kocsik forgalmai
Az 1202/1201. az. gyorsvonatokkal:
egy étkező kocsi Pragerakoig.
egy 1, 2., 3, 0. kocsi Trieate-Venezia, Milano, Qenova, Ventimlglla,
egy l., 2., 3. 0. kocái Trieate, Venezla-Meatre, Bologna,
Firenze, Róma. egy hálókocsi Cannes. Közlekedik XII./16.-1ÓI 1936. V./6.-ig hétfőn, 8zerdán és pénteken. Az 1208/1207. az. gyorsvonatokkal:
egy 3. 0. kocsi Venezia, egy hálókocsi Venezia, egy 1,2.0. kocsi Venezia-Trieste, Róma. Az 1231/1232. az. motorvonatok közvetlen vonatok Keszthelyre Az 1220/1219. az. vonatokkal egy 2. éa3. osztályú kocsi fut Zalaegerszeg Budapest között, valamint Budapest és Pécs között.
Nagykanizsa—Szombathely—Ágfalva
K.nll.i r«U. Cpnz. SlOnblt- Irt, iofo\'-Wf U. Inatet- MjrátM. E(*fu. U.I T-tol. r. írt.
1413 Sz. v. 520 aiw 7-27 9-10 MITi Motor . 5-55 7-36
tua Motor Hl 1 9-44 1034 1503 1427 Motor 5-40 7-30 810 936
1434 Sz. v. 13-50 I.V14 1605 — MIS Sr, v 10 03 1123 12-02 13 22
1411 Sz. v. 1620 17-44 18-27 2001 1413 Sz, V. 1345 16-29 16191 1741
143a Motor 20-16 21-47 2235 — 1411 Sav. 19-44 -•21-23 21-48 2334
Az 1412/1411. az. vonatokkal egy-egy 2. éa 3. 0. kocal fut Zalaegerazeg—Buda-peat-déli pu. között.
Az 1415 1418. az. vonatokkal egy 2. éa 3. 0. kocsi fut Wien-Oalek között.
__Nagykanizsa—Barcs—Pécs
m 5«.,
2414 \' 2428
I Piciril Bíróiról II Nagykinl-.....j] ulr* írk.
H»|yk»nl- II Bircira || Phtrt M<föl lódul II irk. II írk.
e _ m I éW B-flf f 245) | Sz!\' U Sz. V. 13 53 16 05 17 57 I 2413 | Ss. r. || 12*25 H Vegy. II 1811 1 21*38 | 23 271 | 2421 || Vegy. | 10 55 ... * 2Í1K&.2413- 81 von«tokkal közvetlen kocái fut Oalek-WIen között" dx M vonatokkal egy 2. és 3. 0. közvetlen kocal fut Budapeat déli
pu.- Pécs között. r
715"
14 20 | 16 08 19 20 | 21-40
Nagykanizsa—Oyikinyes—Ujdombovdr—Budapest Keleti pu
„.. * í"8\'\'2"7-. vonatokkal egy 3. é> egy 2 o. korai lul Nagykanízaa-Bud.-pe.t kileli pu. között
Nagykanizsa—Murakeresztar—Kolarlba
Nagy kani zaárol
Indul
7*15 II "40
0-10
Hova?
U M.-Kcie.itu\' I V.nllmlgll. I Kóma
Gyors Vegyen Oyofí
Honnan?
Hagy lc.nl-xaira érk.
Venezia | 5-40 M.-Kereaztuif 1158 Roma | 1810
Ai 1206/1207 1201/1202. II. vonaloknál a kOzvellen koraik ugyanazok, mint a Nagykanizsa—Budapest viszonylat alattlak. \'
1292/1297. az. vonalokkal csak 3. osztályú korai lul Murakereazturig .. „ Azoknak az utaaoknak, akik Jugoszláviába Murakereszturon át azemélyvonatttl óhajlaoak utazni, Murakereszluron ál kell azállnl a magyar vonalokról az. vonatokneke8Z,Ur0n köIvetltn "emélyvonati raat\'akozáaa csak a 2420. éa 2414.
1935. olritbtf 9
ZALAI KÖZLÖNY
" I-"
MODERN
LAKBERENDEZÉS
otthonos, Ízléses és nem drága, kedvező feltételekkel is kapható
Kérjen árajánlatot!
bútoráruházban
Nagykanizsa.
ft ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
— Ezek csak szavak. Én múr aunyit tapasztaltam életemben, hogy nem vú-gyok hajlandó semmit kockáztatni. Maga Ugy is a feleségem lesz és csuk természetes, hogy uz ember az upösát nem állítja pellengérre, mert hisz likkor már tagja a családjának és ezzel önmagát is lealacsonyítaná.
— Szóval nem adja ki kezéből a vételért, mig az árut \'meg nem kapt.»? Rendes, pedáns uzsorás, aki nem kockáztatja a zsákmányt, — Vágta a sze-m\'ébe Rolla maró gunnyur.
— Azért vagyok ilyen kíméletlen, mert semmiképpen sem akarom elveszíteni. Nem tudok maga nélkül é\'ni, pedig szeretnék még e#y kicsit élni, hiszen nem is vagyok még olyan öreg.
— Élni?! — kiáltott fel Rolla kétségbeesetten. — Hát én nem szeretnék élni? Maga már éU sokat! I>e én ínég fiatal vagyok, én még nem él lem s nekem több jogom van az élethez, mint magának! Maga az életemet kéri, mint egy útonálló! Tetszem, tehát meg akar vásárolni, mint ahogy mindent megvásárolt eddig, omit megkí-
vánt I Azt hiszi, nem tudom? Egy kis fejtörésébe került, mig megtalálta azt az eszközt, amelyért engem Is meg tud vásárolni! Milyen megindító, hogy icgféUctcbb kincsét, a pénzéi is hajlandó elszórni értem. No nem mind, csak egy keveset és semmivel sem többet, mint amennyit okvetlenül kell!
— Sajnos, az ifjúságommal és szép ségcmmel sem tud Win .magát meghódítani. A vagyonom sem volt inasára hatással. Más utat kellett tehát találnom, hogy... — próbált védekezni Remete.
— Hogy mélységesen undorodjam magától! Miért ncm próbálkozott « férfi legszebb erényével, a lovagias áldozatkészséggel? Szegény gazdag ember!... Lehet, hogy a felesége leszek, de utálni, gyűlölni fogom és... jól vigyázzon rám, mert én majd megízlel-tetem magával a poklot! — fenyegette meg Rolla.
— Ne legyen igazságtalan! Gondoljon arra, milyen gyötrelmeken kellett át-vergődnöm, amíg erre a rettenetei dologra el tudtam magam határozni. Őrülten szeretem magát és egy világ omlott bennem össze, amikor ezt megteltein, mert én a mai napig ur voltam, — mondta alázattal.
— Szavak! De az embert nem a szavai, hanem a cselekedetei jellemzik. Igazi ur meg tud halni szó nélkül, összeszorított fogakkal! IX- maga még csak nem is férfi! önző állat, aki nem törődik tizzal, hogy utálom, gyűlölöm és nfcgvetem! \'Mit törődik •maga azzal, hogy én boldogtalan te-szek, hogy én éppen Így vágyódom valaki után, aki szép és fiatat; un\'nt
m\'aga én utánam! — vágta a szCnro közé kíméletlenül Rolla.
— Persze, a Bodor hadnagy un — veftKe otta nemete gyuíőtettei.
-pílived, nem Bodor, hanem üácfil
— \'Kiáltotta Rolla diadalmasan és ebben a pillanatban még mosolyogni is tudott. Bodort féltette a gonosz öregtől, de Bácsot hatalmasnak, erősnek, hozzáférhetetlenek tudta és ha nem ugy volt, azzal sem sokat törődött. Ezt az egész borzalmas és undorító világot fel tudta volna most áldozni a hadnagyért. Azt is remélte, hogy a szilaj Bács neve megriasztja az öreg szerelmest,
— Jó ízlése van! Kiváló ember a főhadnagy ur! Ital, kártya, asszony!...
— Ugyanaz, mint maga, csak fiatalabb kiadásban. Pénze pedig sokkal több van! fis talán az sem fontosl Szeretem ugy, amilyen! Megveszem magától ezt a váltót tízszeres áront I.egyen esze vén uzsorás, csinálja meg vc\'.em ezt a kis üzletet és jó barátok maradunk, mert ha feleségül vesz, hát meg fog mellettem halni hamarosan,
— fenyegette meg Rolla és kék jzoiné-ből hideg gyűlölet villant.
A főtanácsos kajánul mosolygott és cinikusan mondta;
— A főhadnagy ur elmulatta a drága időt! Szóval megállapodtunk. Négy hét múlva megesküszünk!
— Nekem nem olyan sürgős! fin ezen a télen még szórakozni akarok és csak farsang után, vagy bőit után vagyok hajlandó! — felelt Roíla Kétségbeesett elszántsággal.
— Sajnálom, nem várhatok! — jelentette ki a főtanácsos fenyegető han-
gon.
— Ne várjon! — yetette oda Rolla elszántan.
Sokáig hallgattak. Rolla orra gondolt, hogy hu az \'öreg ófyan rettentően odavan érte, akkor rhtfgis csak várni fog, mert nem az a célja, liogy az apját elpusztítsa, hanem az, hogy őt házasságra kényszerítse.
Remete tudta, hogy a váltóügy egy \'Kissé homályos, d« ei volt szánva mindenre. Azzal tisztában volt, hogy t» leány soha nem fogja apjának megmondani, mi indította arra az elhatározásra, hogy a házasságihi belocgyez-zék, mert attól fél, liogy az inkább öngyilkos Jertne, minthogy leányát feláldozza. A többlek pedig azt fogják Bínnl, hogy Rolla gazdag asszony akar lenni és W akarjá fizetni apja adósságait. Bács kissé aggasztotta, de számított arra, ha az előkelő, gazdag tiszt megtudja, hogy a leány hajlandó ^ az ő felesége lenni, csak ürra gon-dolliat, hogy a vagyoniért teszi tTs ra s«hi néz töDbé.
— F.z a Bács-dolog azért n®m tebc. telt olyan komoly. Mi akadályozta volna Bácsot, hogy elvegye magát?
— kérdezte .Remete fölényt színlelve.
— Attól tartottam, hogy azl fogja hinni, a pénzéért akarom mCglogní,
— felért a feány haragosan. Látta, hogy Bács gondot okoz Remetének és ennek örült.
— rerszei — mohdia Remete megkönnyebbülten. — No, nekem az Ilyen dolog nem okoz gondot. Csak sze-iesso a pénzemet, azzal is beérem. Egy
hét múlva megtartjuk az eljegyzést,
(Folyt kir,)
Erzsébet királyné szálló
100 modern kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi fűtés. Az étterem és kávéházban minden este izalonzene.
_ Az Erzaébat-pinoéban agypinoér-randazar I
Budapaat, Itf., Eayetam-utoa S. „__„. , „ . ,.„,
I* hMm k*.»..tj<k..) « ■ pangó BO fillér.
ZALAI KÖZLÖNY
1935. október 10.
Nyomatott • laslula|doooa KOagaulaaági K.T, Uutaot*™. NyW. éa MáaalaJ Laoaiadí, vállalata tOoyynyoaaUlában. Na(fbttafti. (Talalóa UMaU Zalai Károly.)
Ö2V.
KeuDiark lltoi
szül. Hlrschler Anna
életének 78-ik évében váratlanul elhunyt.
Temetése szerdán délután \'/25 órakor lesz az izr. temető halottasházából.
Nagykanizsa, 1935. évi október hó 8-án. tno
(Folytatás az 1-ső oldalról)
tározatot holott Olaszországgal szemben.
Róma, október 8 Az olasz lapok érlhető élénkséggel
foglalkoznak a Népszövetség határozatával és ezzel kapcsolatban he. vesén támadják Edent, mint mind. ennek az okozóját. 1
Ellentétes hírek Tlgre tartomány és a elfoglalásáról
.szent város"
Róma, október 8 Megbízható helyről érkezett birok szerint az olasz csapatok állítólag elfoglalták Tigie tartományt. Hivatalosan erröl míg semmit sem tudnak. Szejum herceg, Tlgre tartomány kormányzója ugyané híradás jfterint elmenekült. Jelciftés "érkezett arról "Ts, liogy az északi fronton a három .előrenyomuló olasz sCreg között az összeköttetés teljes méttékben létrejött.
u TWli hírrel szemben a íuva\'.afos Jblentés csak annyit mond, hogy az ofasz csapatok1 a hétfői nap folyamán az Adu\'án tul íCvő, már tf?o«\'íalt tc-Vü letek megcrösltésévef fogölkoztak. Enenhtmadás Történt az abesszinek részéről", azt azon&an visszaverted. Az
olasz csapatok eddig többszáz hadifoglyot és valamelyes muníciót is birtokukig vettek. Tekintettel arra, hogy az olaszok hadigépekkel dolgoznak, a veszteség nagyon kicsi. Az alMjsszin veszteségekről kimutatás nincs, de azs veszteségekről kimutatás nincs, de as láthatólag igen nagy. Az olasz csapatok hangulata kitűnő.
Róma, október 8 Akszum elfoglalásáról eddig semmiféle hiteles jelentés nem érkezett, tehát nem valószínű, hogy az olaszok birtokukba vették volna a szentvárost. ,
APRÓHIRDETÉSEK
I.l.ullull éa altiszti azabálv-aaarS aapkák minden arámban nisy yi-laeiták Rclein.lnál, Sugár-ut 53. 3338
< SlrtK.ll ápitéaM olcada vállalom. I 4.1 JtUIU.aal. Kovlcj. Király u. 33. 2788
A.UI.al( kényelmeiét lesolctóbb.n Kautmann Manónál rendeljen. Telelonállo-máa 2 22. 3223
Katonai éa aQfaaraháxatl tlkkek lefnaiyobb válaaiték éa legokaóbb beaier-léal lorrái Beleiniltiál, Sugár-ut 33. 3339
Dunántúli elsfl ktaaaaéakSaaatlM
Iroda(Naoykanliaa, poatalldk 34) dlaikréten, olcadn, biatoaan köiveUt ti íameretaátte-ket létrehoa. Válaaibélyeg 90 Ilii. mellik-lendd. 3644
Aloisl levele miatt elmarad a genfi tanácsülés
Modern comblnált szoba rekainiennal, alkalmi vétel, ugyanott modern ebédlő mlmáé. Stern Vilmosáé, Erzsébet-tér 15.
3540
■rennbergl Mén állandóan kapható vsgontételben és kicsinyben bázhox-sxállltva a brennbergl szénbánya klxáróla-boi kflrxetl képviseleténél: Fiaohar István tüzelőanyag-kereskedőnél, Eötvfls-tér 8. sx. Teleion : 2-12 3691
s«taa, háromszobás, komlortos háx eladó. Bagolal sor 7. Ellte kéxlmunka-üxlet. 3688
2 szobás ulcat lakás fürdőszobával és vízvezetékkel, november l-re kiadó, Eötvöstér 15. Bővebbet a háimesternél. 3680
Jókarban levő, nagy aaarépkélykét
\' Oyenes és Vlda kalapüdct. 3719
Fél tttxelAval, I kályhával, B aaakát fűteni csak Söríel Szetténél lehet — Kapható Sflrfal vlas- és festék-üzletében, SchUtz mellett. 1
ElkflltAxéa miatt különléle szoba- és konyhabútor jutányos árban eladó, Eresé bet tér 11., Físchernél. 3721
Magbiahaté, ügyes mlndcnesnőt keresek azonnalra. Hunyady-u. 22. 371b
Gonf, október 8 Aloisl báró kedden délben levelet adott át a Népszövetség titkárának, amelyben tiltakozik a tanács döntése elWn a támadó fél megállapítását illetőleg, mert a döntést anélkül hozták, hogy az olasz meg. bízott erre vonatkozó álláspontját részlettsen kifejthette volna. A le vélnek eredménye van, mert emiatt
a kedd délután 5 órára összehívott tanácsülés elmaradt és a feszült vá-rakozás most már a szerda déli közgyűlésre irányul, amikor ls minden államnak állást kell foglalnia az olasz-abc\'sszin kérdésben. Genfi politikusok a keddi napot megbeszélésekkel töltötték, melyek különöseid .a/megtorló intézkedésekről folytak.
A kapurtalal maharadzsa
a kormányzó vadáax-vendige
Gödöllő, október 8 Horthy Miklós kormányzó Gödöllő környékén kedden nagy vadászatot rendezett, amelyre meghívta a Budapesten tartózkodó kapurtalal maharadzsát is. A vadászaton résztvetlek Gömbös Gyula miniszterelnök és a politika vezető emberei.
Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági Rt. dutanberg Nyomda 4sDélzalal Lapkladí Vállalata Nagykanizsán. Peletös kiadó; Zalai Károly. Interurbán teleion: Nagytranlsaa 78. aaáni
— A \'ír. Oetker cégei az egész országban ismerik, mert a receptek, a melyeket a oóg a fényképes reccpt-Rönyveiben forgalomba hoz, a legolcsóbbak és legjobbak. A Dr. Oetker cég sem pénzt, sem fáradságot ncm kiméi és már októberben recept könyvének IV. kiadását a háziasszonyok rendelkezésére bocsátja. Kérje ön ls ezt a IV. kiadású fényképes recept-könyvet, mely az clsőx második és harmadik kiadástól teljesen eltérő recepteket tartalmaz. Ingyen és bérment ve küldi: Dr. Oetker A. Budapest, VIII., Conll-utca 25.
ERŐS
KÓKUSZ fliu„
HIRSCH éa SZEGÚ cégnél.
LABTORLO
*
HéatarUal alkalmaaatt, aki be
caülelea éa eladrendtl munkaerő, Jd halvet talál Zrínyi Mlktda-u 2. aj. a. 3722
.1
ALAI KÖZLÖNY
karától
. ZALAI KÖZLÖNY
hirdMMl váadrolnah I
I alanyai inaaalranj
ffliti\'1 \'J a 11 I^vhij
porpAcoiással
OllflSHIhTIilia TMHÍStíSSiST
lUlAuffOn Aoo« ««»1»»«IWTÍ\' —
Í) $
ION A HCVM-HÁMM N»M »»IV1TH».1HIT0 CtulllMlt lll**\' 00«OI»*>4\'MaÓO«l
Beszerezhető:
orszAq józsef
mag, műtrágya, növényvédelmi szerek Btb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
A bírósági palota mellett Telefon 130
Mindenki
ZALAI Mi
olvas
Hírszolgálata gyora, pontos, megbízható
HMtUnlt sí tim m»tf •hun
Nagykanizsaiak talAlkoxóhalya aax
István király Szálloda
Budapaat, VI., Podmaniozcky-iaftoa 8.
Nytrgall pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTELIST.
Szobáink árál mérsékeltük.
E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. KOzponti lUlés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komlort. A szállodában étterem, kávéház és american bar
Tg
m évfolyam 230. szám
Nagykanizsa, 1935. október 10 csQtOrtök
Ara 12
nu£
ZALAI KÖZLÖNY
fe.ttHttMiils PM Bilou
wfadea htti&aup
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: egy hóra 2 pengő *0 fillér. Szerkesztőségi éa kiadóhivatalt telefon: 78. sz.
Következik - a zeneiskola
(bt) Sajátságos város oz a Nagykanizsa. Egyik felől az élet lendülete feszül benne (s formálódik, fejlődik a Trianon utáni súlyosabb évtizedekben is. Akik jönnek, nézik : - csodálják. Másfelől pedig a leépítések örökös réme kisért a város felett, de ugy, hogy a város maga sietteti egyes intézményeinek megszüntetését.
Késő most már arról beszélni, hogy sorra szűntek meg a nagy vállalataink, gyáraink. De hogy most ezekéi az Iskoláink kövessék a sor-ban, arról igazán beszélni kell.
Amikor dr. Krátky István polgármester megválasztása után a szék foglalóját mondta, de meg azután is több esetben, azt mondta, hogy a változott Idők változott gazdasági lehetőségei közepette Nagykanizsának is á/ kell állítania magát, törekvéseiben, célkitűzéseiben. A gazdasági J l.ntíségét elveszített vá-ros számára uj célkitűzést adott a polgármester : - iskolavárossá kell fejleszteni\' Nagykanizsát I 1
A polgármesterben meg is volt és meg. is van minden erre irányuló Igyekezett. Sajnos, ivemf fnöridhat-juk el ugyanezt a városi képviselő, testületnek egy — még pedig pon-derans részéről. Ez aztán a polgármester munkáját Is roppant meg< nehezíti, ha ugyan - előbb vagy utóbb - nem teszi egészen lehetet lenné.
A cél, ami a képviselőtestület említett részét vezeti, - jól tudjuk -város szeretetből, a város anyagi sorsa felett való aggódásból táplál-kőzik. Kérdés azonban, hogy az ag\' godalom nem túlzott ós nem tu\'sá-gosan egyirunyu-es? Kérdéq, hogy jobb élet lesz e/Nagykanizsán ak. kor, ha megszüntetünk mindent, ami pénzbe kefül ? Kérdés, hogy nem lesz e több a pótadó, ha Intézményekben, vállalatokban még jobban elnéptelenedik ez a város ? És főként kérdi®, hogy egy városi közület kormánykerekénél lehet-e szinte önmagáért való cél a takarékosság ?
Egy állami igkolát már sikerült elvitetni Nagykanizsáról. A fém-Ipari szakiskolát. Pillanatnyilag nem sokat vesztett vele Nagykanizsa, de tlz.husz év távlatában nem lehet tudni, mit Jelű Kit, hogy e?zel ftz iskolával már kevesebb van a repiénybdi Iskolavárosban.
Aztán jött a felsőkereskedelmi iskola. Hosszú Id\'lg évi 10.000 pengővel segített* a város, mig végül is átverte egészen és ma 6 7000 pengőbe kerül a városna^. Itt - okosan és helyesen - nem is volt ellene szava senkinek.
Hanem aztán következett a zeneiskola ! Most azon van a sor. Ennek awnban a létét fenyegeti az akció, ami ej lene megindult a városi képviselőtestület berkeiben. Az elgondolás : - magániskolává váltó* t«d.H. A polgármester kijelentette,
Igy ez a terv egyet jelent az iskola
Az olaszok véres harcok után visszaverték az Adigrat ellen irányuló abesszin
Megállt az olasz előnyomulás lendülete Abessziniában — Róma tiltakozott Genfben az addis abebal konzul kiutasítása miatt — Attól tartanak, hogy a Genf által hozandó határozat lehetetlenné teszi N Olaszország számára a Népszövetségben való bentmaradást
Anglia a gazdasági rendszabályokat általános gazdasági zárlatig
akarja fokozni
Genf, október 9 j Olaszország szerdán táviratot in tézett a Népszövetséghez, amelyben liltakozását j lentette be az abesszin bejelentés ellen, amelynek értelmében az addis abebai ok sz konzult kiutasították- Az ölsz jegyzék a leghatározottabb in tiltakozik és vissza* utasítja az abesszin kormány ki. utasitó jegyzékét.
Az abesszinek visszavették zárták
London, október 9 Abesszlniából érkező jelentések szerint a háborús front igen érdekesen alakult. Az abesszinek egy nagyobb ejlen"ámadásra kiszülnek", amelyben a lelkesedéssel és a tömeggel akarják ellensúlyozni az olasz hads reg katonai felkészültsé-gét és felszerelését. Állítólag 600 ezer abesszin haroost vonnak össze döntő harcra. A^ éjszaka érkezett
Addis Abeba, október 9 A császár kijelentette, hogy azza^ hogy a Népszövetség Olaszországot jelentette ki támadó félnek, Abesz-szlnla erkölcsi elégtételt kapott, annál Is Inkább, nrrt Abesszinig soha nem akart háborút, mindössze csak területeinek megvédésére szorítkozott.
Adigrat várost és körül-Aduát
hirek szerint mintegy 150.000 atesz-szln haroost vontak össze, okik visszafoglalták Adigratot. Az abesz-szhv.\'k az éj leple alatt rajtaütésszerűén vették vissza a várost,
teljesen mezítelenül harooltsk ■z abesszin katonák,
ugy hogy a ruhanélküli harcosokat az olaszok nem láthatták. Később körülfogták Aduát b, ahol mind-
össze csak három olasz zád.\'lóalj tartózkodik. Adigrat visszafoglalásakor (
az abesszinek 10 könnyű haroi gépkocsit is zsákmányoltak
az olaszoktól. A R\'uter iroda tudósítója ezt a hírt nem erősiti meg, sőt cáfolni igyekszik.
Páris, október 9 Laval telefonon felhivta Rómát és meggyőződött arról, hogy Mussolini nlnos megelégedve az olaszok eddigi sikereivel.
Addis Abeba, október 9 Abesszin hadvezetőségi körökben nem tudnak arról, hogy az olaszok elfoglalták volna Ak-
szumot, a szent várost. Addis Ab\'bában nyugodt a hangulat, nem látszik meg, h<»gy az ország háborút visel. Valótlan az a hír, hogy a lakosság a hegyékbe
(Folytatás a 6-lk oldalon)
megszüntetésével. Minthogy a város, atyák a magas pótadó miatt akartak pont a zeneiskolát megszüntetni, a városi magisztrátus átdol-goztatta a költségvetést és lefaragta a pótadót 50 százalékról 46 száza lékra. Noiab°ne : - az egész zeneiskola csak 2 százalékos pótadó-terhet jelent, mint azt A polgármes tor a pénzügyi bizottság előtt le szögezte,
Azt hittük, hogy amikor nem n zeneiskolának megfe\'elő 2 százalékot, hanem mégegyszerannyit csök. k<ntettek a város pótadó-terhein, akkor elül végre a mozgalom a ze. nőiskola ellen. (A mozgalom ugyan is tisztára anyagi természetű, mert hiszen az iskola működése ellen soha senki sem emelt kifogást.) E helyett a mozgalom tovább folyik. Uj torvek forrnak a várospolitika kohó|ábin. Ugy hogy már arra kell gondolni, hátha nem is az a 2 százalék pótadó volt a -fonNís (nmit alvégre máshol is meg lehetett - uti figura . doeet takarítani), hanem? más ellenszenvek vagy szempontok hozódnak meg a népszerű támadási felület ellen indított akció mögött.
1934-ben 13.000 pengő körül volt
a fiatal városi zeneiskola deficitje. Az 1935 évi költségvetés már csak 7000, az idei 6000 pengő körüli deficitet irányoz elő. Az iskola tehát anyagi tekintetben Is évről évre jobban megfelel a várakozásnak. Keresni egy iskolán sem lehet. Hiszen csgk az óvodák 16.000 pengő. Jében vannak a városnak, az iparostanonciskola is 10-11.000 p ngőbe kerül évenként. Ugyanígy a többi iskola. Nem csak Nagykanizsán, hanem más városokban is. A zeneiskoláért hozott áldozat torén pedig - tekintve az^Ukola fiatalságát még további csökkenésre van kilátás
Miért kell tehát megbolygatni a hivalását kiválóan betöltő zeneiskolát ? Miért kell utat engedni olyan tör kvéseknek, hogy Zalaegerszeg vigye el a zeneiskolát az iskolaváros Nagykanizsáról? Miért kell feláldozni egy intézetet, amely országos vis/onylartban is nevet szer-zett Nagykanizsának? Miér,t Ikell a Bzervezís első nehéz esztendei ós nehéz áldozatai utáni, amikor már hivatalosan az ország első zeneiskolái közt . egyre gyakrabban emlegetik a nagykanizsait, - most át-
adni a tűzből kikapart gesztenyét akár valamely egyesü!e!i»ek, akár magánkezeknek, akár Zalaegerszeg, nek?
Lehetetlen, hogy Nagykanizsa képviselőtestülete tulajdon .ulrirntával újra megfossza a várost egy intézményétől, anvely még életet, kultu-rát, mozgást jelent. Lehetetlen, hogy megint becsukja kapuit eg, kanizsai kultur-vállalkozás. Lehetetlen, hogy most meg a zeneiskola következzék... |
Ez a város annyit veszített már, hogy többet nem szabad veszítenie. Ez a város már annyi kaput becsukott, hogy nincs több, amit itt meg lehessen szűntetni.
Hova jutunk, ha minden évben magunk is becsukunk vulamit, amikor a mostoha idők járása amúgy is minden évben megfoszt bennünket valamitől, ami érték volt ennek a városnak ?
Nagykanizsa mindent, amije van, a maga erejéből szerzett. De itt a tizenkettedik óra, amikor rá keH Jönni végre, hogy Nagykanizsának immár semmije sincs, amit a maga akaratával eldobhat magától.
ZALAI K02LÓNY
1936. október tó.
Főispáni értekezlet a miniszterelnökségen
Budapest, október A miniszterelnökségen szefdán .délelőtt főispáni értekeztél volt. Az ország főispánjai az általános helyzetről, a téli inségakcióról és a törvényhatóságok egyéb kérdéseiről tárgyaltak » miniszterelnökkel.
Kozma Miklós belügyminiszter szerdán Gömbös miniszterelnöknél jelent meg és az időszerű kérdéseket tárgyalta m/cg a miniszterelnökkel.
A Nemzeti Egység gazdasági csoportjának tagjai pabinyi pénzügyminiszterrel tárgyaltak, akiket a miniszter a gazdaadósságok rendezéséről szóló rendeletről tájékoztatott.
27. és 28-án választ Debreczen
Budapest, október 9 A közigazgatási bíróság tanácsa a megsemmisített debreceni választás miatt uj válíisztást rendelt el és annak Idejét október Zl-tSAba* állapította meg. i
Marlana hercegnőnek fia született
Ijondon, október D A kenti herceg felesége, Marina hercegnő szerdára virradó éjszaka egészséges fiúgyermeknek adott életet A kenti lierccg fia nagy őrömmel tői ti cl egész Angliát.
Kivégzik a Llndberg-bébi gyilkosát
Newyork, október 0 A New Yersey-l legfelsőbb bíróság véglegesen letárgyalta a Llndberg bébi elrablásával vádolt üauptmann Bruno ügyét. A felső bíróság az alstö bíróság halálos Ítéletét helybenhagyta és a kivégzés időpontját legkorábbau kettő, legkésőbb hat hétben állapította meg.
m
ID<3
Exf. zivatar I
Prognózis: Mérsékelt szél, néhány helyen, kivált nyugaton, eső, vagy zivatar. A nappali hö csökken, az éjjeli kissé emelkedik.
— Teratáli, kézaei cwmóeott m«-gy«r pMMlk atb. lényegek, függönyök , butorkelmók stnger Divatáru-háiban.
— KöilUrfvUciök léMfce rendkívül rlőoyöi talorrUirUii alkalon. Modern berendezések, tSMtete. jó UrtMbeo, houcu tejántu rbiletn, aőt kuMI-mraUMm la kaphatók Tipmia biito,-anUttan, Horthy Idktóe-ut 4.
Vita a kisgyülésen Nagykanizsa útépítési sérelmei felett
Az ulOgyl költségvetésben módosításokat eszközölnek Nagykanizsa javára
Zalaeggerszeg, október 9
Zalavármegye kisgyülése vitéz Tabódy Tibor főispán elnökletével m^st tartott üUsén nagy vita volt a megyei útépítésekről.
Egyebek közt a törvényhatósági tagok vasúti nvnetdijkedvezniényc ügyét tárgyalták, amelyet a miniszter elutasított. A kisgyűlés újból Mir. hogy legalább 4 közgyűlésre engedélyezzenek vaaull kedvezményt
Mennyi lesz a megyei pótadó?
4 vármegyei háztartást alap 1936. évi költségvetésének tárgyalására került ezután sor. A, költségvetés nyugdíj tétele emelkedett, mert az Í934. évi 43.000 pmgö hiányt biztosítani kell. A pótudó a háztartási alupnál 11.3 százalék, a nyugdíjalapnál a városok részéről 2.7 százalék. a községek részéről 20.8 százalék, összesen 84.86 száfcalék a tavalyi 33.8 százalékkul szemben. A kisgyűlés az előterjesztést elfogadta,
13 százalék lesz az uladé-kulcs
A nKgyel közúti alap 1036. évi költségvetését terjesztette elő ezután Brcclky Vilmos, az államépltészetl hivatal főnöke. A megye utállomá-nya 26.6 kilométerrel gyurapodott, ezidőszerint a kiépített utak hossza 1007 km, a kiépítetleneké 620 kin. A költségvetést 13 százalék utudó. kulccsal állították össze. A költségvetés 1,723.690 pengő kiadással számol. i
Somogyi Gyula ű költségvetést nem fogadta el. Kérte, hogy az útügyi bizottságok kezdjék meg járásonként újból a működésűket és ugy határozzanak. ElWizl, hogy a már elhatározott 260.000 pengős felveendő kölcsönt a Grác-keszthe-
lyi uj útnál használják fel. Nemsür-gös a jelenlegi ulnál 10 kilométer, rel rövidebb drága ut kiépítése. A nwigye nem vehet a nyakába 8-4 milliós költséget. Hangoztatta, hogy Nagykanizsa város és a járás érdekeit sérelem érte a költségvetéssel, mert adózásának arányától messze áll utjai kiépítésének mértéke.
Dr. Balázs Zsigmond nzt hangoz-tattá, hogy a 900.000 pengős munkából Nagykanizsának csuk 20.000 P jut. 0 is kéri az előirányzatot meg. változtatni. |
.Most Göcsejen a tor.."
BMy Zoltán alispán kijelenti, hogy az építések 12 év óta folynak s az elsők között Kanizsa volt. Nem lehet ugy beállítani a dolgot, bogy Kanizsát sérelem érte. Most Göcsejen a sor. Kanizsa épp oly kedves a megye vezetőségének, múlt a többi helység. Hangoztatja a Grác-keszthelyl ut nagy fontosságát és szükségesnek tartja, hogy a megye kérjen az államtól ennek az útnak a megépítéséhez .segítséget. Ez less a legrövidebb ut Grác felől a Bala. Ionhoz. A .250.000 pengős kölcsön ezzel a tervezett uj úttal nincs Oez sz.függésben.
Még 200 község vár bekfltó utak építésére
B-reciky műszaki tanácsos ki jelentette, hogy a Kanizsára vonat-kozóan elmondott adatok nem helytállók, me/t a múltban is jelentős útépítéseket kápnitt 8 a most tárgyalt költségvetésben is tekintélyesszám-ma! szerepel Koniz&a. Figyelembe kell azt is venni, hogy n knnlzsakör-nyékl homokutak sokkal járhatóbbak kiépítés nélkül is, mint a göcseji
Legszebb szövetek, bársonyok, selymek, szőrmék, dus választókban
Kósz kabátok legújabb
divat szerint
S
INGER DIVATÁRUHÁZ
Alapítás: 1860.
agyagutuk. Még 200 község bekötőútja kiépítetlen, a megyére váró fel. adat elég tekintélyes. ,
P\'hm József apátplébánoa szólt a kérdéshez ezután. Igazuk van — mondta - a kanizsaiaknak, hogy az útügyi bizottságok semmiféle funkciót nem kaptak. A szepetnekl ut kiépítését nemzdti érdekből nagyot) fontosnak tartja. Javasolja, hogy fogadják el a javaslatot, de kérjen a kisgyűlés megnyugtató kijelentést, hogy a kanizsakörnyéki utak is tervbe jönnek.
Somogyi Gyula újból állást foglalt az uj ut ellen. Dr. flnMzs ?slg. mond is támogatta. P"hm József és Berectky Vilmos ujabb bozzáBÍzóió. sal után végül kimondta a kisgyűlés, bogy a .költségvetést elfogadás ra ajánlja a közgyűlésnek, de a közgyűlésig az éllsméplté-azatl hivatal főnöke némi módosításokat eszközöl a kanizsakörnyéki utak javéra, az alispán pedig fedezetet keres a tótszentmártoml úthoz. A gazda éa gazdasági otalé-dak közötti viszony szóló szabályrendelet értelmében a szerződési idő ezentúl március 31. lesz. Somogyi Gyula a szabályrendelethez hozzászólva kérte, szűnjék meg az az anomália, hogy a cselédek terményjárandóságát mérőben adják ki. Törvény Írja elö, hogy suly mértékkel kell mérni, a törvényt mindenki tartsa tiszteleiben. ,
Figura György gazdasági fel-ügyelő ismertette ( , az állattenyésztési szabályrendelet
módosítását. Eszerint minden gazda, aki tehenet tenyészcélni tart, két éven felüli tehene és üszője után éwnte egyszer, egyenként 40 fillért tartozik fizetni. Az eladott tenyészbikák árának 1 százaléka ugyancsak befizetendő az állatte. nyésztés céljait szolgáló alapba. Igy mintegy 80-32 eztfr pengő jön ösz-sze, amelyből a megye tenyéazál-lományt fogják feljarvltanl. A,.kisgyűlés a tervezetet elfogadta, i Tarányl Ferenc dr. javaslatára újból vlsazaéllltjék a februári, májusi, szeptemberi éa deoem-bari közgyűléseket, , és pedig mindig a hó második csütörtökjére, ha pedig ez ünnepre esik, akkor a kiagyűléa utáni első köznapra.
Ha fáj ■ leje ét izédül, ha telt-•éget, bélizgalmat, gyomorégést, »éf-tóduláit, izorongáit vagy silvdobo-gésl érez, Igyék mind előbb valódi .Ferenc JózmI* kwertlvlzet, meri ez a gyomor ét a belek moködéiét etömozditjs, az epeklválauUat lakozza, az anyigcierét megélénkíti és a vérkeringést felfrissíti- Gyomorét bélbajok nakorvotal igazolják, hogy a Ferenc József viz remek terménetalko.ta balhajló, mely mél-tln megérdemli a legmelegebb ajánlást.
- (B«moBjU> Málk*«») saer-
din délután Mól 8lg a Pannoni, hátsó IdMerméMo.
Legújabb őszi és téli divatáruk megérkeztek
HŐI
STáJÖi
pougy >1 alsó
Íolák és sőnemflek
Boykabátok gyermekrnhák
Esőköpenyek esőgallérok
Szomolányi áruházában
B. F. B. harisnyák
Del-Ka cipők
1938. október 10.
ZALAI KÖZLÖNY
Érdekes számok Nagykanizsa részese-
A nagykanizsai OMKE választmányának ülése
A nagy*nnlzsal OMKE-korület vá lasztmáhya kedden <ste rendkívül látogatott ulést tartot,tb melynek tárgysorán fontos közérdekű problémák ls szerepellek.
Nagykanizsa a megye útépítési programjában
Rajkl István ügyv. elnök felhívta a megyebizottság kereskedő-tagjainak figyelmét arra, hogy a csütörtöki megyeblzottsági ülís tár> gyalja a megyei útépítési programot, melynek Nagykanizsára sérelmes összeállítása ellen minden kanizsai megyeblzottsági tagnak köte-loasége küzdeni. Az útépítés kereskedelmi érdek lévén, súlyos mulasztást követnek el azok, kiknek módjuft lenne a város javát előmozdítani s mégsem mennek át Egerszegre az ügy tárgyalására. Nagykanizsa, mely nemrég még csak mintegy 16 százalék erejéig járult hozzá a megyei költségvetéshez, ma már 18 százakát viseli az útadónak. S annak\' ellenére, hogy Nagykanizsa lakossága 8 százalék emelkedést mutat, Zala-» egerszegé pedig 1.5 százalék csökkenést, a megyei útépítési program Kanizsának elenyésző hányadot jut. tat, míg Zalaegerszeg érdekében óriási befektetéseket Irányoz elő. 157.000 pengőt költ a megye csupán a Grac-Egersaseg-Kesztbely uj ut megépítésére, mely pejjj ls sürgős, azonban Egerszegnek azt az előnyt jelenti, hogy keszthelyi utja 10 km-rel megrövidül. Az uj utakból 222.000 pengőnyi épül Zalaegersze gen és mindössze 20.000 pengőnyi Kanizsán. Traktor-utgyaluVal történő útjavításokból semmi nem jut Nagykanizsára. 11 kilométeres kát-rányos ós olajos portalanításból Zalaegerszegen 8 és fél, Nagykanizsán 1 kilométer van előirányozva. Kanizsának sürgős kívánságai vannak az utak terén. Kívánjuk, hogy a Ma-
rt ZALAI KÖZLÖNY REQÉNYE
r\\ <3,>
— Korainak Ítélem. F.lő kell készi-t«ncm apámat, azonkívül egyéb előkészületek ls szükségesek. Huba ls kell. Három-négy hétre van szükségem, — mondta u leány határozottan és ugy érezte, hogy felül \'tud kerekedni, inert valami ismeretlen okból nem tudja őt R€inetc határidőre szorítani.
— Igent Aki időt nyer, az mniUcnt ny®r, gondolja maga? Majd meglátjuk, hogy meddig győzöm türelemmef? Azonban szerelném, ha megmondaná barátainak, hogy kissé ritkábban látogassanak Ide, — mondta parancsolón.
— fin? Apám tluttársainak? Az lehetetlent Do maga nyugodtan szóUiat u®kik. Bács, Bodor és a herceg is o\'yan jámbor, kedves emberek, akik nem egyhamar sértődnek meg és cl s«m mernek ide jótmi többé, ha,maga egyszer szól nekik, — gúnyolódott Rolla. -
Az öreg ember ajkába harapott. Most kezdte látni, hogy milyen nagy fába vágta a fejszéjét, do makacs volt és erőszakos.
Rolla felállt:
gyar-utca végén történő utburkolás ne aszfaltzuzalékkal, hanem kiskockával végeztessék. A Szepetnckre vezető vicinális utat javitsák ki és építsék ki Petriventén át Tótszjent-mártonlg. Épitsék ki a Homokkomá-rom-HossjJuvöIgy- Magyarszentmik lós utat, valamint a nekünk annyira fontos Letenye-Lenti útszakaszt. Hogy Kanizsának ezen jogos kívánságaiból taennyl valósulhat meg, az tiszten azon múlik, hogy a kanizsai megyeblzottsági tagok milyen számban mennek át a megyegyülésre. Ha a 64 kanizsai tag átutaznék Zalaegerszegre a gyűlésekre, akkor -mint arra már volt példa - sok minden másként történnék a megyegyűlésen. J
Az örök vásárkérdés
A polgármester véleménylkérő át. irata\'folytán újra kellett az ülésnek foglalkoznia a vásárnfndezési re. form kérdésével. A választmány, miután a kérdésben elfoglalt eddigi álláspontja jól megindokolt érveken nyugsrik. változatlanul kitart köz érdekű kívánsága mellett és arra kéri a polgármestert, hogy a junlus 12-én hozott s a kisgyűlés által jó váhagyott városi határozat kormányhatósági jóváhagyását szorgnl mazza. Egyhangúan elfogadta az ülés az elnökség által elkészített felterjesztés szövegezését. (A polgár, mesterhez intézett beadvány olyan alaposan foglalja össze a vásári rend reformjához fűződő közérdekeket, hogy a közvélemények a kérdésbep való tájékozódása érdekében vissza fogunk térni annak ismertetésére. A sz\'-rk.)
Az ipartörvény reformja
Napiienden szerC)>eH az ijjarlörvény 4. és 17. Sóinak küszöbönálló meg. változtatása. Elhatározta az ülés, hogy illetékes fórumoknál újból lépéseket
— Dolgom van. Isten vele! — azzal megfordult, besietett a hálószobába, magára zárta az ajtót és zokogva borult az ágyra... Később felszántotta könnyeit és megnézte az órát. Dél volt. Felhívta a laktanyát és Bácsot kértfe a lelefononhoz.
— Valamit akarok magától kérni, — szólt, amikor Bács jelentkezett.
— Parancsoljon velem!
— Remete megkérte a kezemet. Ne kérdezze, hogy miért, de bele kellett egyeznem. Azzal próbáltam elriasztani, hogy maga udvarol nekem és feleségül akar venni. Megtenné nekem azt a szívességet, hogy mcgjálsz^ná körülöttem az udvurlót, aki vinsza akar hódltuni és nem mond le ilolsó percig? r .
— Tudja, hogy sohasem tagadtam meg magától semmit és u vén krampusznak szívesen szerzek kellemetlen perceket. De nem fog ez nagyon fájni valaki másnak? >— aggódott Bács.
— Nekem és Bodornuk. Én nem ls tudom n«kl megmondani. Vállalja maya «zt ls. — könyörgött Rolla.
— Miért nem akaszt az öreg nyakába egy díszes kosarat? Ez volna a legegyszerűbb, — tanácsolta Bács.
— Ha olyan egyszerű lenne, megtettem volna. De ne is beszéljünk erről, olyan fájdalmas, hogy mindjárt elsirom magamat itt • telefonnál, pedig maga tudja, hogy én nem egyhamar sírok. Azért \'még nem mondtam le semmiről. Küzdeni fogunk! Jöjjenek ide Bodorral rögtön ebéd után.
— Ott leszünk, ne veszítse el a bátorságátl Aki meg v«n ijedve, azt
gljljjj^i- K„ tubu, P.—.70.
Órláa tubus P 1.—
tesz a jelenlegi állapotok fenntartása
érdekében.
féle üzleti záróra
A kereskedelmi és Iparkamara egy leirata aktuálissá telte, hogy az ülés foglalkozzék azzal az anomáliával, hogy Nagykanizsán hétköznap 14 féle záróra lép egy évbeu életbe. Fólóren-kint hét különböző nyitvatartási idő van a különböző szakmákra előirva. Knnck következtében az egyik üzletnek már 0 órakor be kpll zárnia, amikor más szakmabeli üzlet, mely azonban a korábban záró^üzlet cikkeit ls tartja, 7 óráig tarthat nyitva. Dicséretére legyen mondva a kunizsai kereskedők kollégialitásának, hogy az áldatlan l&lyzet nem vezet tömeges feljelentgetésekre, de közmegnyugYás végolt s a vásárló közönség miheztartásához Js kívánatos lenne, hogy az óv azonos szakában" miíidcn szakma (az élelmiszerüzletek kivételével) azonos időpontban zárjon. A választmány a kamara által ajánlott ezen álláspontot I húgáévá telte s\'utasította az elnökséget, hogy a záróra egységesítése érdekében lépjen az egyes szakmákkal, valamint az alkalmazottak képviselőivel érintkezésbe.
már le is győzték, — biztatta Bács, hogy lelket öntsön bele.
— Ne|iéz dolog lesz. Az az egyetlen reményem, hogy időközben történik nemeiével valami csoda.
— Majd zongorázunk néhány csinos rapszódiát — az idegein, — igérto Bács harciasan, mert kezdett ucki nagyon tetszeni a dolog. — Mindenesetre az a legfontosabb, hogy ralaél több Időt nyerjünk!
— Az esküvő határidejét már el-tollam tavaszra, az eljegyzés meg nem számit. És mit tudom én, talán még jobban ls kihúzom* a dolgot.
— Bőségesen elég lesz ez az Idő arra, liogy az az ur megunja az éleiét, - Igyekezett Bács vigasztalni RoHát.
— Köszönöm, tudk*m, hogy maga nem fog cserbenliAgynl. Vigyázzanak ltodorra, n«hogy valami bolondot csináljon I — kérte aggódva és amikor Bács megnyugtatta, hogy erre már gondolt mielőtt szólt róla, kissé megnyugodva búcsúzott. Amikor apja ha-zaérkeaetl, már enni is tudott. Csak ebéd után szólt:
— A méltóságos ur megkérte a kezemet.
— őrültség! — tőrt ki a kapitányból a felháborodás.
— Miért? Gazdag ember... Egyszerié megszabadulnánk minden gondtól és nem gyötrődnénk, izgulnánk krajcáros számlák és váUólejáratok miatt. Te törzstiszt lenné\' hamarosan és meg is nősülhetné/, hiszen fiatalabb vagy^ mint Remete.
— N©m ismerek rád, hiszen to so-ha*n voltál *aj«giiul - csodálkozott
Az OTI-tartoiások elengedése
A magyar kormány gondoskodott arról, hogy mindazok a munkaadók, akik Igazolják, hogy üzemük tőlük függetlenül olyan veszteséget szenvedett, hogy talpraállásuk csak az OTI-tartozásaik egy részének elengedésével biztositható, az 1985. Junlus 80 án fennálló tartozásaiknak kamatait egészben vagy. részben, töketartozásukat pedig legfeljebb felerészben el lehet engodni. Az elengedés iránti kérvényt folyó hó 81-ig az OTI kerületi pénztáré, hoz kell jól felszerelve és minden állítást.igazolva beadni. Ebben az Ipartestület állandóan rendelkezésérc áll tagjainak.
- BaUrvásáiiás nem ftoudl Teljes
beiendezésaket rendkívül előnyős részletfizetésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. Kopstein butoráruház, Horthy Miklósit 4.
— SefaÜts kabát foga lom, mert szabása divatos, anyaga kiváló, ára pedig olosó.
a kapitány.
— \'Hát Istenem... megváltoJÍtam. Szeretnék nagy ruhákat, pazar ókize-reket, autót,- tengeri fürdőket. Télen Nizzát, Siclliát, vagy tturól... mindent,szép, jó mulatságos ós pénzért meg lehet szerezni"... Szóvaf beleegyeztem a házasságba. Három, *vagy négy hét múlva nflJgtesz uz eljegyzés és tavasszal megesküszünk, — mondta könnyedén.
— Igen? Nagyon érdekes lesz. Csak nem tudomf, hogyan fogjátok ezt ipeg-cslnálni, mert én egyszerűen nem egyezek bele ebbe a disznóságba. Taláu előbb megkérdeztél volna eugem1 ls? Vagy én már egyáltalán nem ls számltok a kisasszonynak? Az én véleményem nem érdekli? Mi történt veled?
— Te mindig azt mondtad, apus, hogy én ahhoz mehetek feleségül, akihez akarok, csak úriember legyen. JRemete tekintélyes, befolyásos, efö-ftelő, gazdag, igazi úriember, — vitatkozott Rolla, bár apja haragja végtelenül jólesett neki. l
— Tévedsz! Előkelő úriember sohasem használná fei tfgy fiataf Taáay tapasztalatlanságát ilyen módon I — kiáltotta Törők keserű haraggal.
— Jobb szeretnéd apus, ha piegszök-ném v«le? Mert ha kiutasítod, akkor azt fogom tenni. De ha türelmes leszel, akkor talán idővel belátom, hogy neked van igazad és szép simán kiadom az útját. No. apuskám, ne sajnáld tőlem ezt u kis mulatságot. — És hízelegve simogatta meg apja borostás arcát
(PWjt kirO . .
ZALAI KÖZLÖNY
1935. október 10.
SEQUOIA
A Metró Goldwin Meyer ismét egy olyan filmet produkált, amely mindazoknak, akik m«gnézik, élményt jelent. A film különleges varázsa és szépsége meg is érdemli, hogy ezt a filmet sokan nézzék meg.
A film különleges varázsának oka, az az egészen uj, semmiféle műfajhoz nem hasonlítható esemény komplexum, amit a film ad. Főszereplője tulajdonképp nem is Jean Parker, hanem a természet maga, illetve egy szarvas és egy puma. Maribu és Gato, a kél természetes ellenség különös barátsága olyan kedves és megható, olyan inély és igaz érzéseket vált kl a nézőből, amilyenre csak a legnagyobb jeüem-szinészek képesek. Ebben a filmben az állatok természetes ösztöne minden színészi pózt fclümul éppen természetességénél fogva. A kölykét kisérő és érte aggódó szarvasbika .alakítása,. épp ugy, mint a film nyls sok jelenete könnyekig megható. Maribu és Gató különös barátsága ad keidet a film kedves meséjének, amiben Ican Parker fiatalos bája és természetes derűje ad üde, friss tiszta foltot. A kLs kínai kölyök jelenete külön emlltéd érdemel.
Chester Franklin, a rendező értékes és szép filmet készített, dc méginkább dicséiet illeti a szép és művészi felvitelekért az operatőrt.
« különleges tárgyú és értékű flínict szép kisérőmüsor egészíti kl.
ír
A nagykanizsai hiz-tulajdonosok
örömmel vették a nagykanizsai önkéntes munkaszázud akcióját, amely a munkanélküli fiatalságot belekapcsolja a köztisztasági munkába Is. A tél folyamán meg akarja kimélnl a munkaszázad a háztulajdonosokat a hótakurltás gondjaitól, miért is mindazok a háztulajdonosoknak, a kik házuk járdáját állandóan rendben akarják tartani, minimális dlj fejében, szivesen rendelkezésérc áll. Máris számos háztulajdonos jelentkezett, akik Igénybe vették a téli időre házuk és járdájuk rendszeres tisztántartására a munkaszázad szol-gálatait. Akik a munkaszázad műn-ká|át igénybee akarják venni, jelenti sék be elmüket telefonon 267-nek.
K.»lár: október 10 oaQtörtők. Rom. kat. B.\'Farsoo. Proteatáoa Gedeon. Izr. Ttari há 13.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e há napban a .Fekete sas. gyógyszertár Fő-ut 6. ós a kiskanlzaai gyógyszertár.
Góztúntö nyitva raggal 6 órától ette 9 óráig (hétfő, szerda, péotak délután, kedden egéaz nap Dóknak).
Valóban bűnös a tanító ?
„Quem dli odere, paedagogum fccere.. .*
Bünós a tanító, mert pofomért egy gyermeket, aki szemtelenül goromba volt a tanitóval szemben.
Távol áll tőlünk, hogy bíráljuk a győri tábla döntését, amelyben a tanító bűnösségét megállapította. Nem ismerjük az itélet indokolását, tehát a tanító és tanítvány közt történtek részleteit sem, igy csupán elvi alapon óhajtunk hoz-zászóUU a tanító .bűnösségének, kérdéséhez, függetlenül az idézett Ítélettől, amelyből csupán a hozzászólás aktualitását merítettük.
Természetes dolog, hogy a verés, mint nevelési eszköz, nem lehet általánosságban elfogadott. Bármennyire igaz a klasszikus mondás, hogy akit az istenek gyűlölnek, azt pedagógussá teszik, — V bármennyire idegölő és hálátlan mesterség a .tanítás, a nevelés, ha a tanító azt egész szívvel csinálja, — mégis a nevelő, tanító munkát végzőnek kell elsősorban uralkodni tudni az Idegein és az ultim* ratio-t valóban csak utoiső esel-öen alkalmazni. VeréSscf tanítani nem lehet, de nevelfd néha keff vele. Kell! Tessék elképzelni azt a tanítót, aki tudva, hogy a gyér-mek otthon pálinkát kap rcggeliM, a rendetlenkedő bikficrc rászól, hogy .talán részeg vagy?. — és erie a kölyök visszavág a tanítónak: <Hész£g maga ü Van-e emberi türelem, amely ebbtyi a helyzetben oda ne vágjon a gyereknek arra a felire, ahol nem fészkel az agyi Van-e még pedagógiai esi-köz, amivel az igy viselkedő gyereket jobb belátásra lehet téríteni?
Amelyik gyerekből a tanító iránt való tisajielct annyira hiányzik, ott nem is a gyéreknél kellene kezdeni a verést. Hanem a szülőkön kellene leolvasni jó huszonötöt. Mert ez a durvaság a tanítóval szemben másként el nem képzellMHő egy 7—8 éves lurkó részéről, csak ugy, ha otthon hullja tiszteletlenül emlegetni a ta-tanitóját és ez önti bele a fenekedő virtust. Ha már nem ls a tanitó tekintélye miatt, ha nem is a felnőtt ember szolidaritásából, de pusztán a gyermek érdekében kellene minden szülőnek százszor megfontolni, hogy a gyermek előtt hogyan beszél az iskoláról, a tanárról, a tanítóról. Az első ránehezedő külső tekintély, amivel a
- L**i|»bb bel- és külföldi női é« férti szöveteit készséggel bemutatja vételkényszer nélkül Singer Dlvatáruház.
gyerek az életében találkozik, a tanítóé. Ha Wzt a tekintélyt a szülő teszi terhessé a gyermek számára, akkor ne csodálkozzék, ha majd pár év múlva fellázad az a gyermek a szülői tekintély ellen és később is lázadó és elégedetlen lesz az élet minden frontján, ahol az akarata mások akaratával ütközik. Ezekből lesznek a világrend ellenségei vagy a keserű száj-izü, törött lelkű emberek, ezekből lesznek a .niindenvcrtlgkjcits-gefühl. szomorú áldozatai is.
Ne legyünk olyan nagyra azzal >em, hogy «én még soha nem ütöttem meg a gyerekemet.. Nem is keli a bibliáig menni idézetért, Spárta nevelési rendszerét sem kell emlegetni annak belátásához, hogy a nevelójfctez néha erélyesebb esz-közókr<£is szükség v®n. A gyermeket szeretni, mindenekfelett, szeretni kell. De nem ugy, mint egy kismacskát, hanem mint egy leendő embert, akinek majd az élet ezer göröngye felelt is tudnia kell tegyenesen járni. Ennek h célnak érdekében pedig, ahol már semmi egyéb nem használ, rá szabad és rá kell huznl néha a gyerek törhetetlen felére. Nem azért, hogy fájjon, nem azért, írtért a szülő vagy tanító véletlenül ideges és türelmetlen. Hanem azért, mert azt a gyereket, ha kell, a legszigorúbb eszközzel ls rendé? emberré keTl nevelni. Ez az igazi, -aí /előrelátó, felelősséget érző szülői szeretet.
Természetesen olyan gyermeknél, , aki t«stl fennyltés nélkül ls hajlik \' a szóra, nem szabad bottal argumentálni. I>e oki a tanítójának azt vágja oda, hooy .maga részeg,, annál a gyereknél a birkatürelem és a majomszereiét sem vonhatja kétségbe a legradikálisabb fenyítés azonnali alkalmazásának pedagógiai szükségszerűségét.
A törvény paragrafusai a jog szemüvegén át nézik az esetet és jogi szempontból bizonyára igazuk is van. A nevelési . széfiíponlok azonban felmentést szavaznak a tanítónak. Először is a tanító nem köteles türnf senKineft, íegKevésbbé egy neveletlen kölyöknek gorombo-Rágalt. Másodszor pedig a tanító köteles abból a faragatlan suhanc-ból a magyar haza számára olyan polgárt nevelni, oki az Iskola palijaiból viszi magával uz életbe a tekintélyek tiszteletének a társadalmi ifidet fenntartó elvét.
(U)
V/J
Rádiót \' Gramofont Csillárt Villanyégő!
Olcsón, kedvezfi részletre vehet
SZABÓ ANTAL
EtJj »■ üzletében. T" ■ »\'•
Mei moinnin
Neve: Metropole Lakhelye: Budapest,
lákóol-it 58.
Szállodája: modern Télikertje: világvárosi Kávéháza: ragyogá Sörözője: remek Konyhája: hires Pincéje: neves Arai: olcsók Közönsége: kitünö „
•Szerda
17,30 Bcrend Endre jazz-zenekurának műsora. — 18 Vígjáték bemutató Hóniában. .A kísértei.. Irta dr. Révay József. A zenét szerezte Polgár Tibor, itendezó dr. Németh Aulai. — 10.45 Relle Gabriella énekel. — 20.15 A megvádolt magyarság. (Dr. Szilády Zoltán.) — 20.45 Az operaházi zenekar. — 22 II Írek. — 22.20 Hanglemezek. -23.30 Cigányzene. — 005 Hírek, feidapart II.
18.06—18.25 Beiend Iliidre jazz-zene-karának niüwra. — 18.35 Apponyl és a magyar zene. (Dr. Tóth Dénes.) — 10.05 -20.05 Ilungfc\'niCzek. — 20.10 Ilitek. - 20.35 -2135 Cigányzene. Bíca. | , I | -1
18.35 Eszperantó. — 1930 Szlrntó nlkus zenekar. — 21.50 Stmuss János: Ilenatzky: Casanova cimo revú-
operetljének bemutatójáról. — 22.15 Kónnyú fuvószeue. — 34—1 Schram-melzcnc dalokkal.
C.OtSrtSk
0.45 Torna. — utána hanglemezek
— 10 Ilitek. — 10.20 Az Ezeregyéjszaka meséiből. — 10.45 Miért nem eszik a gjermekt — 12.06-13.30 Hanglemezek. — 12.30 llirek. — 13.15 Idő-Jelzéa, Időjárásjelentés. — 13.40-14.20 Kolter Alfréd hegedül. — 14.40 llirek, árak. - 16.10 Háztartás. (Stíezelláry Gyórgyné.) — 16.45 Időjelzés, hírek.
— 17 A méhek lelcllcléso. (Valló A.) 17.30 Gálánffy-Hoór Erzsébet éne.
kel. - 18 A haláraiéul! Baja város küzdelmei és sikerei. (Itévész Béla.)
— 18.30 Magyar szakmótós. — 1040 Mátyás király kónyvtára. (Dr. Hoff maiin Edll.) - 20.10 Hámori Imié magyar nótákat énekel, kíséri cigányzene. — 21.20 Külügyi negyedóra. — 21.35 Országos Postáaienekar. — 22.10 Hirek. — 23 Pityó Józsof Jazt-zeneku. rának müioni Weygand Tibor énekszámaival. — 0.06 Hliek.
HuJapaal II.
17.05-17.25 é» 1805—18 25 ítélsz Pál
Pál és Angyal Árpád szalonólósémk münjta. — 10.30-20:10 Hanglemezek.
— 20.55 Hirek. - 21-22 Cigányzene.
12 Kónnyü lemezek. — 13.10 Operett-)einczck. — 14 lengyel müzeuc lemezeken.
17.10 Diazdik Emma zongorázik. — 10.20 Hádlózenekar Miehalsky szopránnal. — 22.10 Bécs környéke dalokban, — 23.20-1 Tánczene.
téas. ofctdbw 10
2ALAI KÖZLÖNY
t
Városi Mozgó. Szerdán és csfltörtOkön 1 Egész világ szenzációja, Budapesttel egyidöben
A szépség éa tzaraM himnusza
Főszereplő Jean Parker, a legfiatalabb, de legbátrabb filmcsillag Délelőtt és délliftén Ifjúsági elösdésok I Déluftén B, 7 és 0 érakor rendes alAadások I Naponta az 5 órai alftadáaok filléresek.
_ (i\'lébános-beikhrt&t) A megüresedett balotonklÜtí-i plébániai javadn. lomra dr. Rótt Nándor megyéspüspök Huchtlmusen I^jos nagykanizsai szüle-tésü\'róm. katli. lelkészt iktatta i>o.
— (A r*f. egyházközség) ünnepélyesen fogadta kedden délután « Nagykanizsán átutazó Balogh jenő dr. nyűg. igazságügyminisztert, u ref. egyházkerület főgondnokát és Medgyaszay Vince püspököt, akik Csurgóról Jöttek, ahol ^megtekintették jz átalakított ief. gimnáziumot. A pályaudvaron a kanizsai presbiterek élén Kádár Ujos lelkész, a Rcr. Nőegylet nevében Kádár I-ajosné elnök üdvözölték a vendégeket.
— (Nyugdíjazás) A város nyugdíj választmánya szerdán délben ülést tartott, amelyen foglalkoztak Demény Já nosné városi számvevő nyugdíjba helyezési kérelmével, amelyet 20 évi szol gálát után elfogadta. ,
— (A Leányklub tagjának figyelmébe) A Szent Ilona Leányklub .pinteken délután 5 órakor az . egerszegi ut miatt fontos ülést tart, az elnökség kért a tagok teljes számban való pontos megjelenését.
— (Zsiga János levitte temetése) A kegyeleti staféta alkalmából tragikusan elhnnyt Zsiga János 17 éves teveutót kedden délután lemették olyan pompával, amilyennel csak katonákat szoktak temetni. Kivonult a levente, zenekar, egy le ventedliZ század, a szerencsétlen flu bajtársai, az összes levente, testnevelési és sportaLakulntok kiküldöttei, akik méltó módon adtak kíséretet a fiatalon és tragikusun «jl-hunyt magyar leventének utoféó ■útja alkalmával. Az osztatlan részvét sokaknak szemébe csalt könnyet.
— Dlv«t»i fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Singer DivaUroházba.
— (A Katbulikon Legényegylet) okt. 13-án (vasárnap) tartandó szüreti mu. latságára az előkészületek a biztos si-ker jegyében folynak. Impozáns képet fog nyújtani a 8 párból álló magyar palotás, valamint a szüreti táncjáték, melyet Szabó Is)ván ipesterien dolgozott ki. A tánc betanításához a zon-gorakiséietet özv. Goldschmidt Ká-rolyné a tőle megszokott ügyességgel látja el. A műsorban szerepel még « szokásos mókás hegybírói köszöntés. A felköszöntést Ozorai Károly végzi. A hegybirónét, parragh Gyu\'8 ezredes nejét Horváth Uuska köszönti. A rendezőbizottság azon van, hogy felejthetetlen és kellemes. élményt nyújtson vendégelnek. A meghívókat nagyobb részt szétküldték. A rendezőség kéri mindazokat, akik még meghívót nem kaptak és igényt tartanak rá, jelentsék be a KathoUkus Legényegylet altisztjénél. Jegyek elővételben Hitter András, Fenyvesi és Bárány oé-
•geknél kaphatók.
— Bútorszövet és butorselyem maradékok nagy választékban kaphatók rendkívül olcsó áron Sehütznél.
— KlufttkUNttlk flgyelMébol Ba-toránlnkat .ényegeaen lasiáUltott árm-koa árasitjuk. Hotsxu icjáratu hitelre is, kuMtmentera. KopsMn butoiára-fcte, Hojthj Hlklós-ot 4, náa
Bárczay Ferencet 30 képviselő kíséri csurgói beszámolójára
Érdekes és mozgalmas napja lesz ebben a hónapban Csurgónak. Ok--,tóber 20-án, vasánnap délután Bárczay Ferenc cs. kir. kamarás, a csurgói kerület- országgyűlési képviselője politikai beszámolót tart Csurgón a volt tanítóképző intézet kerthelyiségében. 30 Nemzeti Egység párti képviselő kíséri le kerületébe a népszerű Bárczayt, aki most elsőizben mond kerületében beszámolót. A képviselők között sok országos nevü politikus van, akik a beszámolón ugyancsak beszélni fognak és ismertetik az általános hely. zetet.
— (A kiskknitsal levíyitezenefcar) A
klskanizsai leventék, mint már jelen-teltük, zenekart szerveznek. A ^lesé-rétes terv a megvalósulás stádiumába lépett. A hangszerek megérkeztek és megindul a munka Weckl Gábor, a 6-osok volt Czreddcbosa vezetése alatt.
— (An«rés fcz ügyés/aéjjen) A ryigy-kanizsaí kir. ügyészségen október hó 14-én délután fél 4 órakor különíéle elkobzott bűnjelekéi nyilvános árverésen eladnak.*
— Sportruhára alkalmas 140 cm. széles gyapjú férllszövet métere pengő 3.50 Schütmél.
— (Féláru utaznál kedvfzmépy Ituda-pestre) A -Budapesten rendezendő Országos Magyar Egészség Hétre a &Mv 50 százalékos menetdíj kedvezményi ad. A féláru kedvezmény október 17-től 31-ig érvényes és a menetjegyirodában váltandó Igazolvány etenében szobái-látják ki. Az igazolvány ára 2 p«ngÖ 30 fillér. ,
— (Halálra gázolW « fctekér) Ozv. Bagoly Imréné kővágóórsi 84 éves asszony nemrég nagyobb örökséghez jutott. Hétfőn éppen az örökség miatt Igyekezett a szomszéd falu jegyzőjéhez, amikor útközben Ábrahámhegy közelében egy szombathelyi vendéglős kocsija elgázolta. A gázoló kocsi továbbrobogott. Az asszonyra csak később találtak rá, súlyos sérülésével kórházba vitték, de a nagy vérvesz-
teség következtében csakhamar meghalt. A gázoló kocsi tulajdonosa ellen megindult az eljárás. A tulsok evésnél, vagy túlzott Ivásnál. „Igmándl" gyógyvízből már (él pohár [használ I
— (Szíalmncsutakkal megfojtotta « gyermekét) M. Eleonóra cselédlápyt, aki a zalabesnyői korcsmáros szolgálatáén állott, a csendőrség letartóztatta és a zcgerszcgi kórházba szállította. A leány ugyanis a napokban egy fiúgyermeknek adott élcfcJj s hogy szégyenét eltusolja, szalmacsulakot tömött az újszülött szájába, majd a -jzal-makazal alá rejtette. A megtalált gyermeket felboncolták és kétségtelenül megállapították, hogy a halálát fulladás okozta. A osecscmö^yilkos leányanya .AI,apota is súlyos, sorsa felől az ügyészség felgyógyulása után dönt.
Nincsenek az emberek életében
olyan nehézségek, •melyeket a „remény" jegyével, a „remény" erejével ne lehetne legyőzni!
A* emberek élete összekapcsolódik a határtalan vágyódással, egy jobb és szebb jövő Iránt. Minden alkalmat fel kell használni, amivel magunkon segíthetünk. Ilyen alkalom most a m. kir. osztály-sorsjáték, mely október 10 én kezdődik. Önmagunk és családunk érdekében cselekszünk, ha a rossz viszonyok dacára veszünk egy sorsjegyet, akármelyik !ő-árusltónál, mert ezáltal megszerezzük a „reménytéger, hogy má-ról-holnapra vagyonosak ée boldogok lehetünk. A sorsjegyek ára: \'/• - 8. »/« - 6, »/i — 12, >/i => 24 pengő. U37
T«rméort6iide
Irányzat; barátságos, forgalomi élénk.
Bum lia/.av. 77-es 16 95 -17 20 78-as 17 10-17 35. 79-es 17 20-17 50, 80-as 17 40-1760. dunánt. 77-e« J675-1690, 78-as 1690-1705. 79 es 1705-17 20, 80-»s ¥715-17 30. Ro*b pestvidéki 1510-1520. más 1510-15-20. Zab uj közép 17 25-17 35. Ten\'erl tisiántnli közép ab bpest 1580-1600
r®*
Az uj földreform munkaterve
(■atolcay Mátyá- kBnyvs)
A földkérdés talán legrégibb állandó problémája az emberiségnek; s különösen erős hangsúlyt kapott a világháború után, annyira, hogy ma már szinte háttérbe szorul a kérdés gazdasági oldala s mindinkább politikai téma lesz belőle. M» gyarországon különösen aktuális a földreform kérdése s a vele összefüggő többi kapcsolatok: nagybirtok, földosztás, telepítés, kertgazda, ság. Matolcsy Mátyás, a fiatal magyar tudós-generáció egyik legkép. zettebb közgazdásza, uj könyvében a gyakorlati eredményekből iáidul ki: a különféle európul. országok már megvalósult, vagy most folyó földreformjaiból. Rövidesen megismerjük Németország hatalmas erőfeszítéseit, a balti államok, Lengyelország és az utódállamok földkérdés megoldását. Megállapítja, hogy ezekből a példákból mijaltö-vetendő és mi a kerülendő és/ennek alapján dolgozza ki Matolcsy »uj munkatervét.* (
Azonban, mint minden országnak, Magyarországnak is megvannak a maga sajátos egyéni vojiásal, természeti adottságai, történelmi fejlődésének következményei, amelyeket éppenugy tekintetbe kell ven nünk, mint a külföldi ismereteket. Matolcsy könyve okos, tisztaszemü kalauz ennek a szerteágazó kérdés, tömegnek útvesztőjében. Megállapítja, ami van, a meglevő helyzetet, utána pedig azt, hogy pri a feladat ; amit pedig a kivitelben programit, útmutatóként jelöl meg, az a legjelentősebb lépés, amit az utóbbi évek során a magyar földkérdés megoldása felé tettünk. ,
A könyv a Révai kiadásban, a Világkönyvtár uj sorozatában jelent meg, ára egész vászonkölésben 3 pengő- __I \'
Kedvezményes vasúti szállítás a szálas és abraktakarmányokra
A m. kir. földművelésügyi minisz> terium a f. évi kedvezőtlen takar-í.sánytermelés miatt a teageri vasúti szállítását f. évi november Jió 15-tői december hó l-ig megfwsszab. bitotta az égés* ország területére szólóan. Folyó évi december hó 1-től kezdődöleg a további rendelkezésig az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamaru körzetéhez tartozó várme-gyék közül Somogy- és Tolnavárme-gyét Ínséges területnek nyilvánította, igy ezen vármegyék területére a tengeri kedvezményes vasúti szálli. tása december hó 1-től. a további intézkedésig biztosítva van.
Korpa, valamint olajpogácsa kcd. vezményes vasúti szállítása az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara körzetét képező mind a négy vármegye területén (Baranyá, Somogy, Tolna és Zaluvármegyékben) biztosítva van a további rendelkezésig. Szálastakarmány , kedvezményes vasúti szállítása Somogy és Zalavár. megyék területére van biztosítva. ,
A kedvezményes vasúti szállítás igény jogosultsága, valamint a szállítási igazolványok kiállítása miatt az énekelt gazdaközönség forduljon az illetékes vármegyei m. kff. gazdasági felügyelőséghez. Ili,
(Szeretnénk Önt megörvendeztetni! b
a folyó hő 19-én megindulő m. kir. osztálysors-• játék 35. ciklusában egy nagyobb nyereménnyel. •
4] Az elmúlt húzások alkalmával szerencsét vevőink néhány Rá Igen értéke, nyereményhez jutottak. Tekintettel a nagy y 1 keresletre, szlve«ked|ék sorsjegyéi mielőbb beszerezni. f
9Á Minden ut hozzánk vezet I l
A mm. kir. dohénynaflytrHdába, Horthy MlklAs-at a. A
JÁ Cimra ltuék tHyMt_r
ZALAI KÖZLÖNY
1935. október 10.
Kr\'oaatlaati él attlutl ulblly-LMrt Mpkák minden náiiban nagy vl-l Bcteznaliál, Sugár-ut 53. 3338
■MkM nlrvlnybít ét grtnilMI cuk Kovácsnál, Király u. 33., kipbat ol-taón él |et 2788
FAI UUalfxl, I kélyhá.al, t
__________i Siettend
lehet - Kaphitó Mrlal >u- és leitik-Oitetében, SchOU ■Kitett. I
Katonai él •afaarahézatl cikkek legnagyobb válmték é» legolcsóbb beixei léit loirái Beleinalnál. Sugár ul 53. 3339
láliiafaái Ukái vUveietékVel novemberre olcsón kiadó Horthy Mlkló. ul 2 Fonyódi\'. 3700
A nagykanizsai Zálogkölcsön Intézet értesiti ügyfeleit, hogy folyó hó 19-én árverés lesz.
1935. okt. 10.
, kiváló eredménnyel tanít németet és franciát. Magyar-u. 30. 4
Intalligena lérettséglzett) fiatalemberek, ebelleg hölgyek, könnyű munkával szép kerevetre tehetnek szert Ajánlatok : „Részesedés és llxutn" jeligére kiadóba küldendők. 3739
Elvaasatt egy fehér-fekete folloi löksz-terrier kutya. Aki tud róla, jelentie Magyar-u 59-61. alatt. •
Eladó festett szekrény, adtatok, függönyt/irtó stb. Vörö»raarty-a. 20. Ugyanott utcai bútorozott szoba kiadó, különbt járattal. *
Árverésen
megvett összes háztartási cikkek, gyer mekjátékok minden elloeadható áron kiánuittatsak a volt Tóth-bazárban
Lilerea és félliteres flvaaahat legma-gasahb áron vesx Teutfch drogéria. •
Kétszobás, szép lakásomat aloaarót-ném egyszobás vagy kétszobás, Ussta lakással novemberre vagy előbbre is Címeket a kiadóba kérek. 3730
el azonnali belépésre felve-
szek négy középiskolát végzett Hut — Lichtschelndl vaskereskedés. 3712
Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán, t\'oleiös kiadó: Zalai Károly. Irttcrurbsn telelőn: Nagykanizsa 78. saim
1 litibuz Vállalat MENETRENDJE
érvényes 1986a október 6-tól.
Eraaóbat-tép-rVaaistólloMéa
Vasútállomásra
4-4S 560 7-80 920
11 08 1*4«
13 »
1410 1000 17M 1810 19 ®o 21* 2240
Erzsébet-tórre
Letenyai menetrend
Láltnyiríl US. 141 i NujkMbtár. fcfc. 741 •il • . Hl® . .17M Nágyituluiröl M. 1150 Lsta^ánM. 1800 . » a , »N
(Folytatás az 1-ső oldalról)
menekült. Az olasz katonai attasé kedden egyedül sétált az utcán, sőt araikor előtte egy gépkocsi balesel
történt, személyesen segitett a szerencsétlenül járt abesszinnek az utca népével együtt. A közönség n,em tüntetett az olasz attasé el\'eu. •
Cseh és belga fegyver özönlik Abesszinlába
London, október !9 Megbízható forrásból érkező hi. rek szerint nagy belga fegyverszál-litmáiiyok érkeztek Addls Abebába-
Angol szomáli földön keresztül pedig mo$t szállítanak igen nagymennyiségű cseh fegyvert, ugyan* csak az ob\'esszinek részére.
Nyugtalanság a megtorlások körül
Páris, október 0
A lapok jelentése szerint Páris-ban igen nyugtalanok a megtorló intézkedések miatt. Előálihat például az a helyzet, hogy Németország vesk petróleumot vagy olajat RománlA* tői és azt eladja Olaszországnak, amit megtehet, miután Németország nem tagja a Népszövetségnek. Nem Ismeretes ez ügyben Aug/trla magatartása sem. Jugoszlávia kivitelének 20 százaléka Oloszorsfcág felé irányul, ha most Jugoszláviát arra köteleznék, hogy a gazdasági ösz-szeköttetését Olaszországgal meg-szakítsa, ez igen súlyos károkat okozna neki.
Páris, október 9 Párlsban ugy tudják, hogy egy angol tervezet szerint szükség esetén egyes államok a diplomáciai összeköttetést is megszakítják Olaszországgal. Ezt a javaslatot - Páris szerint - a Népszövetség feltétle. nül leszavazza, mert ezt a niag/itar-tást Olaszország nyilt ellenségeskedésnek vehetné és ez háborúra adna okot, már pedig éppen a háborúi akarják mindennél jobban megakadályozni.
Egymásba repfllt két olasz bombavető
Addls Abeba, október 0 Ogaden vidékén két olasz repülő gép bombázás közben egymásnak repült, mindkettő lezuhant. A szerencsétlenségről köielebbi je\'entéssk hiányoznak.
Kémek Málta szigetén
( London, október^
Málta szigetén 3 olasz és 1 angol állampolgárt állítólagos kémkedés miatt letartóztattak. Ama hajóvál-Jalatok helyiségeiben, amelyek ösz-szeköttetésben vannak olasz vállalatokkal, szintén házkutatásokat tai*. tottak.
Törökország háborúra készfll
1-ondon, október 9 Törökország ijCn erősen készül a háborúra. Istambulból érkező hir szerint az olaszok megerősítették a Do-dekanézos szigeteket, ahol erős repülő támpontot létesítenek. A törökök nagy* gyakorlatot tartanak, a hajóhadat ősz-szevonták, a lakosságot pedig gázvédelmi oktatásban részesitik.
Olasz hivatalos jelentés
>.om*, október 9 Az olasz sajtó és propaganda mi-
nisztérium szerdán a következő hivatalos jelentést adta ki:
Kedden az egész fronton a legteljesebb csend és nyugalom volt, kivéve az abesszinek kisebb támadásait az egyes csapatok ellen, amelyeket visszavertek. A repülőgépek felderítő előrenyomulásuk alkalmával megállapították, hogy az ellenség részéről nagyobb arányú csapa tő ssze vonás nincs folyamatban. Azokban a harcokban, amelyek Adua bevétele előltí éjjelen folytak, — mondja a jelentés — az abcsz-szinek igen súlyos veszteségeket szenvedtek, több törzsfőnök is életét vesztette.
Az egyik olasz lap szerint uz egyik abesszin csapat parancsot ka|>ott, hogy törjön be liritreába és ott áttörve ax olasz vonalon támadjon meg több olasz támpontot.
Az abesszinek visszavonultak állásaikba
Egy másik lap szerint az abesz-szlnek Adígrat visszafoglalásáért ellentámadásba mentek át. A , harcok igen véresek voltak, az abesz-szinektől a támadás igen sok vér-áldoza\'.ot követelt. Az olaszok visz-szaverték az abesszineket, akik visz. szavonultak állásaikba.
Az olasz csapatok felett megje* lent szerdán az első abesszin repülőgép is, de igen magasan r«pült, ugy hogy lőni nem tudtak rá.
Róma, október 9
A római abesszin követ szerdán parancsot kapott kormányától, hogy azonnal hagyja el Olaszországot. Afc olasz hutóságok az abesszin követ útlevelét kiadták, aki az első hajó. val elutazott Afrika felé.
Rómában pesszimisztikus a hangulat
Róma, október 9
Az olasz közvélemény, de pOÜ:l. kai körök is igen pesszimisztikusan Ítélik meg a genfi helyzetet. Olaszországban el vannak készülve, hogy a Népszövetség a szerda délutáni közgyűlésen olyan határozatot hoz, amely lehetetlenné teszi Olaszország nak a Népszövetségben való megmaradását.
Anglia és Franciaország között a fokozottabb megtorló rendszabályok kérdésében vau még némi ellentét. Anglia álláspontja nz, liogy a gazdasági rendszabályokat gazdasági zárlatig, sőt általános zárlatig kell fokozni. Ezt az álláspontot azonban a franciák igen messzemenőnek tartják.
Nagykanizsaiak találkozóhely* mm
István király Szálloda
Budapasi, VI., Podmaniozky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon : (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTELIST. | Szobáink árát mérsékeltük.
E lapra hivatkozók 20Vo engedményt kapnak. Központi (Illés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komlort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar
liliilkortiM
Az 1924. évi IX. és az 1929. X törvénycikknek a bortörvény fonlosabb rendelkezéseit tartalmazó és feltűnő helyen kifüggesztésre rendelt kivonata újból beszerezhető
Ara darahonként, kemény kartonlapra húzva I pengft.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
20.561/1935.
Hirdetmény^
Nagykanizsán a kórház előtti téren f. évi október hó 16-án délelőtt^lO órakor magánmén-vizsgáiat fog tartatni. Aki ménjét Köztenyésztésre engedélyeztetni akarja, ezen szándékát a városi állatorvosi hivatalban legkésőbb f. hó 12.-ig jelentse be, azután ménjét a kitűzött helyen és időben állítsa a bizottság elé.
Nagykanizsa, 1935. október 7-én.
„b Polgármester.
Árverési hirdetmény.
A surdi legeltetési társulat tulajdonát képező korcsma a hozzátartozó üzlethelyiségekkel ét mellékhelyiségekkel I. hó 13-án délután 3 órakor tartandó nyilvános árverésen a leglöbbigérónek a községházán bérbe lesz adva.
Bánatpénz: 50 P.
Kikiáltási ár: 250 P.
Bérlet tartama: 3 év, kezdődik 1936 Január l-én.
Egyéb feltételek a társulati elnöknél bármikor megtudhatók. m
mmmmm
porpAcolAssal
0«*ö»M*Mi«B»áo r«MM(te»0*ai«T
tMlAuirort A*o« •€»!«•« I*«t 6\'
VWKuiom * NIVIH\'MAMU H«M Mn-rtrr«»ir HTY4
IMUAMI
1 Kfrgiirtartfl R.-1. Ont—b«ié Nyomda és Déisalai Lapkiadó Vállalata Uny nyomdájában,
Beszerezhető:
orszAg József
mag, műtrágya, növényvédelmi arerek
stb. kételkedésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A bírósági palota mellett. Telefon 1
Műi bMmatt Zalai *ázoJTT
7B. évfolyam 231. szám Nagykanlzta, 1935. október 11. péntek
Ara 12 mif
ZALAI KÖZLÖNY
""S5S35
és bjklótoMUI: PM 5. dám.
POLITIKAI N A I* I L A I
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajoa
Elfiflietéai áfa: egy hóra • pensó I Sierkuilóaiíi ts kiadóhivatal! tefooa
Aduától Aduálg
Negyven esztendő telt el azóta, hogy az afrikai olasz gyarmatosítás katasztrófája betetőződött az ak-kori aduai vereséggel. Varalieri tá. bornok halálmegvetéssel harcoló kis serege — .mint tudjuk áldozatul eset1 oz étk»p lándzsáknak. Az erltreal kolonizáció megakadt, Me. nelik császár, aki olasz segítséggel szerez e meg a Négus.Negesti elmet, diadalmaskodptt s a fölényes kultu: ráju fehér fajtának el kel\'ett szen. vednie még azt a megaláztatást is, hogy hadifogságba esett fiait pénz. zel vállsa ki fekete uraik rabszolga, ságából. Itáliát, - amelyet pedig folylon szaporodó népfölöslege kény szerüett már akkor is uj területek keresésére, nem pedig a védtelen szines fajták kizsákmányolásának profitéhsége - évtizedekre kizárták maguk-közül a gyarmatosító nagy nemzetek, mint nem egyenlőértékü felet, aki nem volt képes egy félvad, haditechnikában inferioris ellenfelet sem legyűrni.
De az 1896. márciusában az aduai vérfürdővel gyászos véget ért afrikai kísérlet nemcsak súlyos pr: sz\'izsveszteséget jelentett az olasz állam részére, hanem hosszú időre megakasztotta az olesz nemzetnek egészséges fejlődésót is. Az Appen, ninl.félszigeten már megélni nem tudó népfölösleg nem telepedhetett meg egységesen az anyaország fenn. hatósága alatt álló uj hazában, ha. nem százezenízámra szóródott szét hontalan kivándorlóként az egész nagy amerikai kontinensen.
Az olasz katona négy évtizeddel ezelőtt is dicsekedhetett mindazok, kai a vitézi erényekkel, amelyeknek ez a legnemesebb latin nép. Róma megalapítása óta az Unita Italia kl-vívásáig számláihatatlan ragyogó tanúbizonyságát adta. A nemzeti lélek telve volt még egy alig a kö zelmultban kivivott dicsőséges felszabadító harc büszk\'\' emlékeivel. Végre elfoglalta helyét a nap alatt, amint azt a viharos évszázadok m<«tt meg nem tört friss és egészséges energiáival méltán megkövetelhette. A: szűkké vált régi hazában száz és százezernyi olasz férfikar feszült egy uj honfoglalásra s az első kísérlet mégis megtorpant akkor egy elszánt barbár ország prl mülv fegyverei előtt.
Ebb?n a kudarcban nem az olasz lélek nagysága, az olasz nemzet erkölcsi ereje szenvedett vereséget, hanem bűnös előidézője az a fék telén és szűklátókörű belpolitikai vlszályk^ás vblt, amely a legkhsz-szlkusabb föld lakóit egymással gyű. lölködően szembenálló pártokra tépte. Olaszország a radikális, liberalizmus végső vonaglásainak beteg lázában gyötrődött s az egymás ellen ádázul hadakozó polgári pártok elvadult testvérharcai közben a félrevezetett szociáldemokrata mun kásság vörös zászlós zavargásai és az anarchista bombák i-obbanása je, tezték egész Európa előtt oz ál-
A megtorlások vitáia Genfben
Ausztrián és Magyarországon kívül senki sem ellenezte a tanács javaslatát — Oroszország hajlandó a megtorlásokra — Alolsi: .A Népszövetség kétféle mértékkel mértu
Ola
Róma, október 10 Hivatalos jelentés szerint Olasz\' ország tovább folytatja a keletafrikai hadmüveleteket és pedig annál élénkebb tempóban, minél jobban Abesszínia felé hajlik a Népszövetség magatartása. \\
Az olaszok repülőtámadás™ készülnek Addis Abeba ellen. Ezt bizonyltja az Is, hogy az olasz kormány kérte az abesszíniai külföldi konzulokat és követségeket,, hogy épületeiket feltűnő módon jelekkel lássák el, mert ezeket (g épületeket meg akarják- kimélni a bombázástól. |
Az olasz csapatok elszánt ellenállásba ütköznek
Eritreából érkező jelentések sze-
rlnt két olasz hadosztály bekerítette Akszum városát. A legsúlyosabb feladat azonban még csak ezután következik hadászati szempontból is, mert az abesszinek a környező hegyeket és fensikokat megszállva tarjják és az olesz hadosztály jobbszárnyának előrenyomulását lehetet-\'lénné teszik. Ez a vidék az előrenyomulás hadászati kulcsa.
Qék\'n a gorobal szakasz ellen Irányult támadás, ahol elszánt ellenállásra találtak a csapatok.
Az olaszok nem tudnak arról, hogy az aszkori csapatok átpártoltak volna az abesszinekhez.
A magyar és az osztrák álláspont hatása a megtorlások ügyére
>
Genf:
A Népszövetség szerda esti közgyűlésén megkezdte » szankciók kérdéséin a vitát. Kenős olnök javaslata után Pflüfil báró, Ausztria megbízottja szólalt fel, iiki kifejtette, liogy Ausztria nincs abl>an « helyzctl>en, hogy csal-lakozhassék a büntető rendelkezésikhez, országa kitart nagy szomszédja és megbízható lmrálju mellett.
Velics László magyiir főmegbizott terjesztette elő a magyar álláspontot, kifejtve, hogy a hiagyat kormány nem csutlakozhalik a\'szankeiós politikához. A mindvégig finom és méltóságteljes l>c.széd után a közgyűlést csütörtökig elnapolták.
Pária:
Az Olaszországgal szemben alkalmazandó megtorló intézkedések ügye Páris szerint a szerdai népszövetségi közgyűlésen az osztrák és a magyar állásponttal kifejezésre jutott. A párisi la|>ok megértéssel viseltetnek az osztrák 6s a magyar állásponttal szemben, a fentálló szerződések és a gazdasági egymásrautaltság — Írják a lajjok — érthetővé tették ezt a maga tartást.
A francia lapok elismeréssel és dicsérettel atióznak a felszólalóknak. K két kis állam - Írják — erkölcsi bátorságról és határozott hősiességről tolt tanúságot. Rést ütöttek «z Olaszország elten felsorakozó nemzetközi arcvonalon. (icufben e két ország kaput nyi-
tott a becsület, a hűség és a józan ész számára.
Róma:
Az olasz sajtó igen részletesen foglalkozik az osztrák és a magyar állásfoglalással, amelyet a hűséges barátság megiK\'csétetésének tart. A genfi nagy szóáradatban — Írja az egyik lap — végre hallani lehetett az igazság szavát: Magyarország képviselője figyelmeztette a Népszövetséget, hogy\' feladata elsősorban a béke fenntartása. A genfi magatartásban Olaszomig a két állam jóhiszemű bátorságát íátja.
London:
Az angol sajtó meglc|>eléssel vette a piagyar álláspontot. N\'Cm gondolták volna, hogy az az állam, amely annyi jóindulat és barátságot élvezett Angliától, ilyen magatartást tanúsítson. Az állásfoglalást erős olasz nyomásunk tulajdonítják.
London, október 10 Az angol alsóház nagyobb képviselfl-csoportja szembeszállt a megtorló intézkedések alkalmazásával, amely szerintük kétségtelen, hogy előbb-utóbb háborúba sodorná Európát.
Hága:
A-holland királyné máris bejelentette, hogy csatlakozik az angol állásponthoz és fenntartás nélkül alá-
veti magát, mint népszövetségi tag, a reája eső kötelezettségeknek. Mán is eltiltotta az olasz áruk behozatalát és mindenféle hitelnyújtást OImz-ország felé.
A csütörtöki ülésen nem esett több szó a megtorlások ellen
Genf, október 10
A Népszövetség közgyűlése csütörtökön délelőtt folytatta a meg-rendszabályozás vitáját. Elsőnek Alolsi báró szólalt fel és bírálta a Népszövetség eljárását. Hibáztatta, hogy a Népszövetség az olasz emlékiratot nem vette figyelembe. A Nép; szövetség kétféle mértékkel mér, — mondta Alolsi. - Olaszország bő anyagot szolgáltatott <6 a Népszö» vétség mégsem alkalmazta az alapokmány megfelelő szakaszát, amely szerint a Népszövetségnek kl kellett volna mondania Abesszínia kizárását.
B\'-nes elnök megállapította, hogy a megtorló intézkedések általános vitájában több szónok iKm jelent, kőzett. A közgyűlés egyhangúan tudomásul vette a 14 tanácstag határozatát. kivéve Ausztriát és Magyar-országot. [
Laval a Népszövetséghez való hűségét hangoztatta, de az olasz banit-ságröl- is beszélt. A kővetkező szónok Edén volt. Szerinte a Népszövetség legf^bl^ célja a béke fenntársa, a Népszövetséget aszerint ítélik meg, mennyire tud eunek a célnak megfelelni.
Az orosz kiküldött bejelentette, liogy Oroszország teljesiti a népszövetségi tagságból reá eső kötelezettségeket.
Haiti képviselőjo tiltakozott az olyan, beállítás ellen, mintha az olasz—abesz-szln háború egy olyan gyarmati háború volna, amely más országot nem érint.
Mexikó kiküldötte "bejelentette országának a Népszövetséghez való ragaszkodását.
A délelőtti ülés ezzel végetért, dél--utáa «U 5 órakor folytatják.
lami és társadalmi berendezkedés bomlását. A gyarmatosítás kérdé-désél, amely égetően aktuális szociális és közgazdasági problémája volt már akkor Is Itáliának, a személyeskedés és a pártféltókenykedés szemszögéből nézték az egymással tülekedő politikusok s az audal sziklaszorosban kiomlott olasz vér csak arra volt jó, hogy a szembenálló pártvezérek egymást bélyegez, zék meg vele.
Mussolininek kellett jönnie, hogy á fascizmus önfeláldozó szabadság-
harcával legázolja a már-már Itália elpusztulását felidéző vörös veszedelmet, egyben pedig leszámoljon a pártoskodás áldatlan szellemével. Az ő hatalmas államférfiúi koncepciója mellett eltörpültek, majd meg. semmisültek az egymással hatalmi pozíciókon, üres jelszavakon és el-vakult theórlákon torzsalkodó pártfrakciók. A fnscista Itália megértette a világtörténelmi idők teljes komolyságát és jelentőségét s sorsá. nak intézői közül elsöpörte azokat, akik arasznyi perspektívával, törpe
elvakultsággal próbálták folytatni azt a tragikomikus politikai játékot, amely már a boldog békeidőkben is egy szégyenteljes katasztrófába sok dorta az országot.
A nemzet erőinek világhlstoriai távlatokba való beállítása, minden hűséges hazafinak egyetértő ösz-szefogása. személytelen önfeláldozás az összesség szent érdekelért: csak ezen az utotn lehetett eljutni Adua tragikus csonthalmaitól a Uiadalmas Aduálg.
ZALAt KOZLÖNV
1336. OMóbtr l I.
A polgármester költségvetési javaslata takarékosság és as élet ütközőpontjában
A képviselőtestület kimondta, hogy nem hajlandó ttiegszflntetal a városi zeneiskolát — Nem csak előnyei, hanem hátrányai Is vannak a pótadó leszállításának — Városi beruházás nem lesz 1936-ban, de lesznek egyéb középitkezések
— Nagykanizsáról indul ki egy uj városi érdekképviselet megalakítása
— Áldozatok árán Is fenn kell tartani a város meglévő intézményeit
Feszült hangulatban vitatta meg a közgyűlés a város költségvetését
Szerdán délután fél 4 órakor j)yi. totta meg dr. Králky István polgár, mester Nagyktmusa város képviselőtestületének budget-közgyűlését. A városatyákat nem túlságosan érdekelte a költségvetés, mert a megnyitáskor mindössze tizenketten mondták a polgármester után a Magyar Hiszekegyet. Csak lassan szivárgott be még egy-két képviselő, főként városi tisztviselők.
A közgyűlés szó nélkül tudomásul vette," hogy a város 40.000 pengő forgalmiadórészesedési államsegélyt kapott. ,
A belügyminiszternek az 1985 évi költségvetés jóváhagyásáról szóló rendeiélet dr. Hegyi Lajos főjegyző ismertette. Az érdeklődés nem nagy volt iránta. Elvégre tul vagyunk már az 1985. év nyarán. Ugy látszott,
nem is szól hozzá senki. V^gül még Is felállt AriulI Antal és - hozzá* szólt. Hibáztatta, hogy nem elég komolyan foglalkozikképviselőtestület a költségvetéssé!. Oka ennek nz is, hogy a költségvetési közgyűlés tárgysorozatán annyi mindem van, hogy a képviselő nem tudja áttanulmányozni. Időt kér ahhoz, hogy mindenki foglalkozhassék a budgel kérdéseivel. A kifogásokra a polgár, mester azonnal válaszolt és sorra cáfolta azokat.
Következett a költségvetés. Rész-léteit és a pénzügyi bizottság módosításait a Zalai Közlöny már részié, lesen közölte. Dr. H?gul Lajos fö jegyző referátuma után a polgármester expozéjával - az ötödikkel polgármesterség? óta - kezdődött a vita. f!
A polgármester: .Az éremnek két oldala van...
A beruházások ideje — mondta dr. Krátky polgármester — pontosan ükkor megszűnt, amikor átvette a polgármesteri széket. Azóta a súlyos örökség továbbvitele volt a feladata.
A belügyminiszter elismeri, hogy Nagykanizsa költségvetésében uralKodö gondolat a takarékosság. A bevételek csökkenését nem csak a teherbíró képesség kimerülése (okozta, hanem egyes kormányintézkedések is, igy 4 fázis-rendszerre való áttéréssel és a borfogyasztási adóval kapcsolatban. A borfogyasztási adóból évi átlagban 150.000 P volt a város bevétele, ma 52.000 P. A forgalmiadó-részesedés át. lage 190.000 P volt, ma 35.000 P. A kereseti adó bevétel 200.000 P-n felül volt, ma 100.000 P. Emellett 1930-ig u kölcsön terhek csak emelkedtek, tőketörlesztés nem volt, a mostani költségvetésbe pedig már 72.000 I> tőketörlesztés is fel vun véve. Rendőrség, iskolák stb. olyan állami terheket rónak a városra, amelyeknek szabályozása hatáskörünkön kivül esik. Mindezt figyelembe kell vanni a költségvetés kritikájánál. A bruttó kólUéfvetéfl sí ItM évi Tl&H.W) P-rőI 1,521.Mi P-r« szállítottuk le. Ktfp ■ határop alul már u étot ----i kOiatkuik.
Olyan csekély csökkentés kedvéért, amüiek hatását az egyes adózó szinte m«g sem érzi, nem szabad városi intézmények megszűnését kockáztatni. Ha a város kezdi\' « leépítést, annak hatásai sokkal károsabbak lehetnek, mint pár százalék pótadó-többlet ter. hei. Mig a munka lehetőségei vissza nem adják gyárainkat, vállalatainkat, addig
elsősorban kulturális és katonai Intézményeinket kell í«Jlc»zl«ni, ha keU, áldott árápi is.
Az iskolák terhe, omit a város jobb időkben vállalt, kétségtelenül nagy, éppen azért azt 100 százalékig nem
viselheti a város, hanem igvekezni keli az államtól is kieszközölni támogatást.
A küzködés, tengődés ideje a mai. Nem lehet snlyosabb feladat, mint a polgárság terheinek csökkentése. De törekvéseinknek vétót kiált az élet és a ránk szakadt szociális feladatok súlya. A kiadások végnélküli lefaragása megakasztja a ^zdasági vérkeringést, existenciák megélhetését, csökkenti Pz adózóképességet ,ncm szolgálja tehát a város jól felfogott érdekét. E két szempont közt őrlődve nagyon nehéz feladat a város háztartását vezetni. A nagy magyar sorsközösség átérzé^ével
lehet csak a helyes mértéket megtalálni, hogy a mindenekfeletti cél: -a magyar jövő csorbítatlanul .kerüljön ki az ellentétes erők .harcából.
Országos átlagon alul vannak a kanizsai háztulajdon terhel
A háztulajdonosok keserű kifakadására az a polgármesteri expozé megjegyzése, hogy megyei és áljjífhi terhek is terhelik a bázbirtokiU, a ház városi terhei Nagykanizsán alatta vannak az országos átlagnak. A terhek viseléséhez álfemsegéiyt podig nem kaphat a város az M szándék alá leszorított péladé rrtfUNI, mert csak természetes, hogy az áU«m segély elbírálásánál elsősorban a pót-adót nézik és a még nehezebb helyzetben lévő városon segilenek.
Ml minden épQI 1936-ban Nagykanizsán ?
A takarékossági éremnek van másik; oldala is. A viz- és csatornadijakat leszállítottuk. Igy azonban a jövő évtől nem lesznek a költségvetés keretén belüi \'elvégezhető beruházások.
Vár»sl beruházás m.\\r az kién te kevés volt, Jivőre amnyl sem t*««.
Igyekezni fog. teliát a polgármester olyan közmunkákat klharcoIAí, amelyek fedezetéről nem a városnak kell gondoskodnia. A MsmAI kezdik épa*U az OTI-■lékházal, a pclőíHitcal Iskolát.
Reméli, hogy sikerül dűlőre Juttatni a méntelep ügyét, a tüzérlaktanya folytatását és — némi városi áldozattal — az igazságügyi palota terve is közeledik a megvalósuláshoz. Uteanyi-tások segítségével a jpagántőkét is igyekszik bekapcsolni a .vállalkozásba. Igiiz, sok a régi ház és y«lük a gond, de | \\
köHHwHégünk modeip kkásolut és ezzel egyben munkaalkalmakat Ut
Az erdőgazdaság
jövedelmezősége 100 százalékig beváltotta a reményeket, ami jelentékeny segítség a városi háztartásnak és köszönetet mond érte Erőss Rezső er-dőmesiemck.
A helypénzek
ügyében szokatlan módnak tartja Drózdy Győzőnek nyilatkozatában adott üzenetét és annak hangját. Bizonyos mértékig igazuk van a vidéki gazdáknak, de a város milliós költséggel vásárteret, utakat épített, amiért más városok külön sorompó vámot is szednek. Most, mikor a gazdák kezdenek kicsit jobb helyzetbe jönni, Nagykanizsa nem vállalhat á helypénz-le-száliltással 4-6 százalék .nótádénak megtelelő terhet. A város kellő formák Bózi mégis hajlandó tárgyalni a kérdésről, hátha a forgalom megnövekedése ellensúlyozná a leszállítással Járó .eszteséget.
A kultúra, a háztulajdon és ami azon klvOl van
Dr. Bíitáz8 Zsigmond ügyvéd, tb. főszolgabíró volt a vita első szónoka Rámutatott arra, hogy Nagykanizsa a magu erejéből a kultúrintézmények szokatlanul nagy számát tartja fenn. Volt ez a város a nagy Magyar, ország szélén az iparnak, kereskedelemnek, a gazdasági forgalomnak
Legszebb szövetek, bársonyok, selymek, szőrmék, dus választékban
Kész kabátok legújabb
divat szerint
S
l
INGER DIVATARUHAZ
Alapítás: 1860.
prominens képviselője, inost pedig a kte ország hutárán a kultura őri-zó/\'y amely u magyar kultura íák-lyijával átvilágít a határon tul élő testvéreink sötét útjaira és kényszerül őket, bogy Innen várják sorsuk éjszakájában a megváltást. Elszegényedésünk ellenére minden áldozatot meg kell hozni kulturális Intézményeinkért, még gondolni sem szabad arra, hogy ezek terén kezdjük meg a leépítést. Elismeréssel emlékezeti \'"eg " város kulturális tényezői sorában az Irodalmi és MUvészettf Kfir, az fckolák vezetőinek. a dalárdáknak működéséről. Amit a zeneiskola a zejiekultura te. röi alkotott - mondta - példaadó minden más vájt* számára. Meg kell alakítani - mondta -■ tára. kulturjpMzméniyftu.k kt-sM, IráoyiBuMló uWmeM. Ennek feladatába vágna a várost költségvetés keretében Is dotálható egyetemes
kulku pstoU tétiehoiim Elismeri a háztulajdon súlyos megterhelését, de a házadó minél kisebbé, lételére más ható tényezőket kell- keresni, nem kultúrintézmény leépítését. Sokkal tontosabb volna
• WamftérUktatlc. méltánjo.
nrfUllknll^ll.
nFjsWptlWU,
mint a pótudó-leszáilltás. A pénzügyi hatóságok visszaélnek bizonyos

Legújabb őszi és téli divatáruk megérkeztek
Hói pongyolák és STijoi alsónemdek
Boykabátok gyermekrnhák
Esékftpenyek esőgallérok
Szomolányi áruházában
6. F. B. harisnyák
Dal-Ka cipók
1936. olrtóbcr 11.
ZALAI KÖZLÖNY
rendelkezésekkel. Kéri a polgármestert, tegyen meg mindent ennek rendezésére. Itt a tatarozásl "kedvezmény ! A háztulajdonos tataroztat, adóelengedést kap. de a tatarozásra hivatkozva felemelik a haszonérté-két. A pénzügylgazgató igéretét birja, hogy minden ilyen panaszt megvizsgál, forduljanak tehát oda a háztulajdonosok. Azonban
a 3fM háztulajdonosom kívül még sokerfr ember éi Nagylumizaán, kiknek érdekeit ugyancsak figye H?mbc kell vennie a képviselőtestületnek. A kereseti és jövedelmi, adó kanizsai kivetése nincs aráriyban más városokéval. Nagykanizsa ipa-
rosai, kereskedői Jateinerei nagyobb összegekkel vannak terhelve, mint ugyanezek más városokban. Kéri a polgármestert, hivja fel erre Illetékes hatóságok figyelmét.
Majd egyes költségvetési tételekre tette meg észrevételeit.
Aradi Antal ny. vasúti pályamcs ler kifogásolta, hogy a szavakat nem mindig követik tetiek. Gazdaszempontból szólt hozzá egyes kér. dés \'khez. Bejelentette, hogy a pénzügyi bizottság működésével nincs megelégedve. A városi Íjgykezelé6t* köles ön-politikát bírálta. Hiányolta a felügyeletet az erdőgazdálkídás terén. Villanypanaszokat tett szóvá.
Dr. Rothschild Béla ügyvéd rámutatott az üres padsorokból u költségvetés felé ásitó közönyre. Post oqui-tem sedet atra cura. Hz a közöny oka. A sötét gond, ami elfojt minden más érdeklődést.
N«m osztozik a polgármester optimizmusában. A gazdasági fellendülés
Ísiráit a városban semmi irányban nem ltja. Intézményes adóbevételeink 0 év alatt 770.000 P-ről 360.000 P-K, pótadó-alapunk 510.000 P-rőt 100.000 P-ie csökkent, egyéb bevételeink apadúsa több, mint 30 százalékos. Itt valamit tenni kell. Valaminek végre történni \' kell. Minden teher nem tőlünk függ, de ha ki vagyunk szolgáltatva inás tényezők akaratának, akkor kétségbe kell esnünk lielyzctünk felett.
Mtodtn váró* képviselőtestületének küldötteiből meg kell alikltanl egy kormánytól fűggeUcn, közös swrV*t,
am«ly a polgárság szal>ad akarat-nyíl. váuulásávat a városok érdekelt állandóan képviselje. A |k)lgármesler haladéktalanul hívjon össze ezügyben Nagykanizsára országos értekezletet, — Indítványozta. Lehetetlen, hogy az állam adóemeléssel, segély-megvonás-val
büntessen egy ugyonlerlielt várost, mert az takarékosan kénytelen gazdálkodni. Küzdeni kell ez ellen a minisztériumban gyökeret vert szellem ellen.
Takarékossági igyekezetünk legtávolabbról sem tartott lépést bevételeinek elsorvadásával. Az élet tilalomfa elé állított bennünket. Ereztük, "hogy blzo nyos liatáron tuf nCm Uíhet a költségvetést lefaragni az élet megállítása nélkül. A meglévő értékek további romlását meg kell akadályozni. Annak a vagyon kisajátításnak, ámi ebben az országban folyik, útját kell állni, legalább abban . a vonatkozásbun, hogy a ml költségvetésünket az élet megállítása nélkül racionalizáljuk.
SOtét színek, sötét kilátások
| javasolta, hogy
M költségvetés Hzejgépyügyl tj.m pengőjét \'az Inség-bud getbe kapálják
és ennyivel tehermentesítsék a polgárság terheit, javasolta, hogy
a városi kertészeiéi adják bérbe olyannak, — tud rá vállalkozót — akj vállalja ezért az utcák virágozátát, ami ma 8-10.000 pengőbe kerül.
A zWWkota, bármily kiváló is, évi 22.000 pengőjébe kerül a városnak. Ezt nem bírjuk ki. At kell alakítani városllag segélyezett Iskolává. E három javaslattal megtakarítható 70.000 pengőt fordítsák adóa-ságtörlesztésre.
A költségé lés bevételeinek romlása fokozódni fog. Különő^n nem birja a terheket a házbirtok. A falatot kell megvonni a háztulajdonosnak, liogy a háza terheit fedezhesse. A haszonér-ték-megállapitás anomáliái ellen csak egy védekezés van: — a háztulajdonos költözzék ki a házából, adja bérbe a saját lakását is.
A másfél milliós vároai budget elviselhetetlenül nagy. Ha nein találunk eszközöket a város gazdasági életének fellendítésére, akkor itt minden igyekezet hiába van. Lesz még ideig-óráig vegetálás, de é\'et n«m lesz.
A mezőgazdasági szakiskola létesítése hat éves ígéret, amit előbb-utóbb be kell váltani. A város jövőjét egyedül abban látja, ha más városok mintájára speciális irányban kifejleszti a város mezőgazdaságát. Legsürgősebben — soha kedvezőbb piUuiat erre nem volt — Koodoakodtai keli, hegy ■ városaink, amely két m»gy« Érdekelnek Otközőp xnlján lekazlk, téaiyk^Bs közigazgatás) éa Igazságügyi hnpértumot teremts üpk.
Zajos vita a zeneiskola leépítése körül
Vitéz Tót/1 Béla kereskedő elismeréssel szólt a pénzügyi bizottság munkájáról, de hibáztatta annak állásfoglalását a zeneiskola ellen. A 32.000 lakosú városnak zeneiskolára szüksége van. Kultúrintézményt lebontani nem szabad. Mi már dobtunk el mást is és most visszasírjuk. Az iskola prosperitását ugy kell megoldani hogy szállítsák le a tandíjat, amivel emelkedni fog a növendékek száma és szüntessék meg a tulsok kedvezményt. A város kezéből az iskolát kiadni nem szabad. Miért törekedtünk a kereskedelmi Iskolát ls városi kézbe venni ? Mert mig a város segélyezte, addig évi 10.000 pengőbe került, ma 5500»ba. ;
Dr. Hajdú György ügyvéd a z*>ne. Iskola költségvetési számadatainak bonoolása után Javasolta, hogy az
iskolát igenis fenn kell tartani, de törölni, illetve korlátozni kell, szorgalmi és vagyoni helyzethez kell kötni a tandíj-kedvezményeket.
A polgármester válaszol
Pr. Krá\'ky István polgármester hosszabban, részletesen válaszolt a vita folyamán elhangzottakra. Tilta. kizoft a beállítás ellen, hogy a miniszter takarékotatyáért Wntetni akarja Nagykanizsái. A miniszter a költségvetést nézi, ha "város segélyt kér s ha mi lefaragjuk azt, persze, hogy az a város kap valamit, amelyiknek a költségvetési helyzete rosszabb a miénknél. A városok szövetségére vonatkozó javaslatot, előbbi kérdés kikapcsolásával, szívesen teszi magáévá.
Elvben helyesnek tartja a üáros közös kulturális ssfruénck létrehoz
r

BUT01SELVEH
a*
Í*v\'
szlnpompűs választékban

o*1
a**0

<nél
zására vonatkozó javaslatot a kiMurpatota terveivel kapcsolatban.
A ház-hns&iikuleM és adóztatás ügyében, ami elérhető volt, kieszközölte, előbbire a városnak nem s»k az ingerenclája. Mégis ha konkrét panasz van, kéri, forduljanak hozzá.
A k r/észet bérbeadására vonatkozó Indítványt kivihetetlennek tartja, az a helyzet félreismerésén alapul. -w
A z?nelsk<Mi a városnak nem 22.000, hanem nem ls egészen 11.000 pengőbe kerül. Ha kivánság szerint váixxsilag segélyezett magéniskolává alakítanák (ami egyértelmű lenne a megszűnéssel), akkor is 6000 P lenne az évi segély. Ezért az 34#f P különbségért n«m lehet az Iskolát megszüntetésre Ítélni. A város rizikója annál kisebb, minél kevesebbet beszélünk róla, minél előbb megszüntetjük ezt a bizonytalanságot a zeneiskola körül, mert emiatt nem elég a növendék-A nyugdíj-kérdés c>ak 15-2Í év múlva lesz aktuális. Ezért a ml tejünk ne fájjoul
Más viszonyok lesznek addigra. Meg az összes zeneiskolák úgyis azon dolgoznak s addigra bizonyára megvalósul, hogy nyugdij-ügyüket az állam segi\'ségével megoldják. Ha pedig 16-20 év múlva ls olyan viszonyok lennének, mint ma, akkor is ráér a város a nyugdíjazások kapcsán megüresedő állásokat nem be itöltenl s igy az iskolát külön terhek nélkül fokozatosan megszüntetni. A jelen helyzet megoldása: - fokozni k?ll az iskola jövedelmezőségét.
DobrOuks Milán : Tessék megszavaztatni a közönséget!
Dr. Králky : A tanárokínak nyugdíj-igény ük van és nem hajlandók ittmaradni, ha magán kézbe adjuk
az iskolát.
Dr. Rapoch Aladár: Olyan kőmy-nyü az elhelyezkedés ? Százával szaladgálnak Pesten az utcán...
Dr. Králky: Be nem csaphatjuk őket! Mikor ide hívtuk őket, azzal a feltétellel szerződtünk, hogy az iskola városi. *»*.
Aradi Antal: Miért szavazták meg az urak akkor ? | Y
Dobroults; Akkor még jobb helyzetben volt a város.
pr. Krájky: Ma már 23.000 pengő végkielégítés jár a tímároknak. Hol vegye azt a város ?
Nagy zajban hosszú páros vita kerekedik Dobroults és vitéz Tóth között.
Dobrűulls: A . pénzügyi bizottság nem kívánja az iskola megszűnte, tését. Vérző sziwel nyultunk a kérdéshez, hlsze.. görcsösen ragaszkodunk minden kanizsai intézményhez. De a megoldás módját meg kell keresni. Fel fog szaporodni a tanárok száma, a nyugdíj-igény és ezt a háztulajdon nem birja el. > Aradi: A város és a képviselőtestület presztízs kérdése ez. Majdnem a kapukat bedöntjük, ugy szaladunk, hogy adjanak nekünk intézményeket, ami meg van azt sorra eldobjuk ? Hogy várhatjuk akkor, hogy valahol komolyan vegyenek bennünket ? (
Végül is a polgármester az elfajult, zajba fult vitát bezárta. A képviselőtestület ezután a költségvetést általánosságban, majd Aradi Antal, Szmodics László, Bunatom György, B-dcnok József hozzászólásai után részleteiben is elfogadta. Este fél 8 volt ekkor.
A zeneiskola ügyébem kimondta a a képviselőtestület hogy annak megszüntetését nem ktvánja, hanem megbízza a polgárm^tfert, hogy Jö-
Hölgyeim és Uraim 1
GyónyórO nőlclpók, kűlönl««e» férficipók érk«zt*k olcsó árban az „IDEÁL" cipóáruházba, Fó-ut 12. szám.
4 ZALAI KÖZLÖNY
1935. október 27. *
vcdelmezőbbé lételére Jolgozzon kl javaslatot.
A vá\'jok közös szervének és a kanizsai kultúrintézmények bízott-siti\'ánnk wgalakitására vonatkozó indítványt a Wtagyülés elfogadta.
Ezután a kazgyülís letárgyalta az Inségakcló KTvezetét, n tavalyihoz hasonló keretben, majd .egyéb kisebb pontjait vette sorra a tárgysorozatnak.
336 zalai községre adóhátralék miatt kimondták az anyagi felelősséget
Faragó lárton i képklálütása
A nagykanizsai Ipartestület Sugár uli székházának földszintjén tartja ujabb képkiállttását a nagykanizsaiak jónevü festőművésze, Faragó Márton. Kisebb, de válogatott kollekcióval lép e?uttal a műértő közönség elé, amely előtt nem -kell bemulatnunk Faragó Márton bscsü. letes, tiszta pikturáját. Minden egyes müvén hangulat, a színek fények érdekes problémái. Faragó Márton művészetének tragikuma talftn az. hogy itt él közöttünk, velünk együtt szerelmese a honi rögnek, a nagyk\'a: nlzsfü földnek, a Balaton csodájának. Képeiből most te a magyar falu egészséges levegője árad felénk. Ké pej beszélnek a magyar élniak\'arás-ról. a magyar erőről. Egy szép ma gyar léleknek a művészi munkál, Q melyeket a legmesszebbmenők? érdemes pártolni. Hangulatos, színpompás képek a Balaton részletel, a F^lsőtemplom, részlet Bélale\'cp-ről, különös figyelmet érdemel »A Balaton pipál« felírású, amely meg. kapóan örökíti meg a ködös Bada-csonyt. Tipikus kép egy utcarészlet, a maga különös göcseji légkörével, a Balaton szeretetét tükrözi vissza a fonyódi részlet, hangulatos a Bagoly alatti útszéli feszület, több na gyein szép csendélete, de különösen kitűnik Fuxlák c. csendélete. Érdemes Farngó Márton képkiállitását meg. tekinteni, mert Igazi művészetet, lelkének egy darabját adja minden vásznán.
(B. R.)
Fej-, váll- és ágyékrheumánál, ischlasnál, Idegfájdalmaknál, szaggatásnál és ztábánál a természetes „Ferenc József" keserűvíz rendkívül hasznos háviizer, mert korán reggel e*y pohárral bevéve, az emésztőcratomál alapo\'an kifisxtitja és méregleien Itl.
NaptAr: Október 11. péntek. Rom. kat Plaoldia. Proteetáns Brigitta. Izr. Tlsrl hó 14.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó napban a .peketc sas. gyógyszertár Fő-ut 6. és a kiskanizsai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órátófc este
6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész n«p nőknek).
— Torontáli, kézzel csomózott magyar perzsák stb. szőnyegek, függönyök, butorkelmék Singer Divatáruházban.
Zalaegerszeg, október 10
A vármegye közigazgatási bízott, sága vüéz Tobódy Tibor főispán el. nökletével ülést tartott. Az eseményjelentéshez Thitssy Kristóf dr. szólt hozzá, aki kérte az alsópapság nehéz helyzetének megváltoztatását azzal, hogy a bizottság tegyen lépéseket védi\'ttbirtok-kedvezmény szerzésérc az alsópapság részérc.
Tabóűy főispán bcjelen\'ette, hogy a maga részéről nemzetnevelési szempontból is nagyon fontosnak tartja az alsópapság helyzetének megkönnyítését. Hivatkozott a miniszterelnök beszédéne és Ígéretet tett, hogy lépéseket tesz ezügyben.
A pénzügyigazgató jelentése szie. rint az esedékes adóhátralék 114 százalék. A piegye 393 községe közül 336 a folyó évre 75 százalékon tuli ősszeggel hátralékban van. Kérte ezen községek elöljáróságai ellen a felelősség kimondását. A bizottság a jelentést elfogadta és mbid a 336
község felelősségét kimondta. A gazdasági felügyelő jelentését legközelebb részletesen közöljük. A tanügyi jelentést vitéz dr. Barnabás István tanfelügyelő, tanügyi tanácsos terjesztette elő, aki egyben bucsut is vett a bizottságtól. Ez volt a 100. ülés, amelyen résztvett. A1 főispán és a tagok meleg bucsut vettek a távozó tanügyi férfiútól.
Az utépüési munkákról bcszámol-va, Malatinszku Ferenc kérte, hogy a télen az inségmunkák keretében kezdjék meg a* zalai Balaton-part villamosítását. Az alispán válaszában elmondotta, hogy a községek határozatni most vannak tárgyalás alatt. A Tröszt a folyó évl>en nem építtetett,, mert nem volt pénze, módot keres, hogy a tél folyamán a munka megkezdődjék.
Tobódy főispán bejelen\'ette, hogy meghívta Wfnchklcr kereskedelmi minisztert, aki meg is Ígérte, hogy november első napjaiban többnapos látogatást tesz Zalamegyébcn.
Hogyan történik a vakok énekkarának betanítása és vezénylése?
A HomCros énekkar október 21-ikl hangversenye Nagykanizsára hozza ezt a nagyhírű együttest, mely messze kimagasló teljesítménye révén európai hímek örvend.
E hangversenyre való tekintettet munkatársunk felkereste Schnitzl Gusztáv igazgatói, az énekkar kitűnő művész-karnagyát és felkérte, nyilatkozzék arról, hogy miként tanítja és hogyan vezeti nemlátó kórusát. Schnitzl Gusztáv e rendkívül érdekes dologról az alábbiak szerint nyilatkozott:
— Az énekkarokkal foglalkozó karmesterek tudják legjobban, hogy sokszor, mily nehéz feladat a Jege>iyszc-rübb karnak a betanítása Ls. Függ ez nemcsak a betanítandó mü felépítésétől, hanem a kar tagjainak a rátermettségétől és dispoziciójától is. A vakok énekkarának tagjai nemcsak mu-zikálisok, hanem a zenei képzésen kívül
rendszeres énrkbang-Utképzésben Is részesüfciek.
Innen van elsőrendű, tiszta hanganyaguk és biztos intonálásuk. Nagy nehézségei okoz a hanganyag kiválasztása, mert míg a látó énekkaroknál ezrekből tudja kiválogatni a karnagy a jóhangu énekest, addig nálunk bi-
zony alig 200-ból kellett kiválogatni a tagokat, mert eltekintve attól, hogy kevesebben vannak, a megélhetési lehetőségek más városok, vagy falvakhoz kötik őket" és tisztán az ének miatt nem lehet őket felvenni. így ls elég gondot ad a felvetlek Ipari foglalkoztatása és gyámolitása.
— A betanításnál rendkívül türelemmel és hihetetlenül kitartó akaraterővel
szólamonként és ütemenként hallás utón /„\'Algírrá melleit, Jóformán emlékezetükbe vési a Iringókat.
AHandó pontos számolással megtanulják a hangok időtartamát a szüneteket és szólambelépéseket. Ugyanekkor lépésről-lépésre ismerik meg a színezés fontosabb réselt is, formálisan emlékezetükbe ke" fényképezni a kottafejeket. Amikor a megtanulandó mü egy részével, vagy az egésszel az .egyes szólamok készen vannak, következik a szólamok kettesével, négyesével, hatosával vagy nyolcasával való összevonása, aszerint, hogy a mü konstrukciója mit kiván meg. Természetes, hogy itt hiábavaló minden beintés és
Sok pénzt takarit meg, ha sorsjegyét III nem Idegenből, hanem helyben vásárolja ül
MILHOFFER KÁLMÁN
főárusltónál, Csengery-ut 5., ahol a nyereményeket azonnal klflxatlk. Fönyereméoy szerencsés esetben 500 000 P és még számos nagy nyeremény Sorsjegyárak: nyolcad 3, negyed 0, fél 12, egész 24 pengó. MT Húzás október IS. éa 28-én. ~M|
■EM KELL VENNI,
de saját érdekében teklntso meg, Ijogy
„STÜHMÉR" cukorkából „FIUMEI" kivé és teából
mennyi félét lőhet oIcbó áron beszerezni (Sugár-ut 2.) 3741
hadonázás, az énekesek tisztán emlékezetükre vannak utalva és az üteme/és a próbák alatt bangóján, az előadások alatt suttogva történik
Elképzelhető tehát, mit jelent a karmester részéről a kar összetartása szempontjából, amikor 70-80 ember az egyűtléneklés alkalmával túlkiabálva kell vezetni. Ez a sisiphusi idegmunka mindaddig tart, mlg a kar minden tagja nem1 tudja pontosan intonálni szólamát. Amikor nyersen készen van a mü, akkor jön a karmester magyarázata és instrukció alapján a művészi kidolgozás. Hatalmas munka. Éneklés közben felhasznál minden pillanatnyi szünetet, hogy egy-egy crescendot, accelerandót, ritartan-dói stb. besúgjon.
A karmester m nd«i egyes szólam belépésénéi ct*mdl>en beszámolja a belépő azólanlnak »z ütemei. S mindez oly halkan, diszkréten történik, hogy a közönség a Jegnagyobb figyelem mellett sem veszi észre, mily idegfeszítő, mindenre kiterjedő alapos készültségre és munkára van szükség, mlg a karban felhangzó harmóniát oly tökéletes klasszicitással, leheletfinom kiegyensúlyozottsággal nyűgözik le « hallgaióközőnséget.
h
Kettős bajnoki mérkőzés lesz vasárnap Nagykanizsán
A Zrínyi futballcsapatának. az őszi szezon legnehezebb bajnoki mérkőzése kerül Nagykanizsán lejátszásra. A Pécsi Vasutas Sport Klub csapatát tálja vendégül. A Vasutas csapat jelenleg a bajnokság 3 helyén áll, de vésziéit pontok alapján Simontomyu után a második. Tudjuk, hogy a Zrínyi csapata mindig a legnagyobb ellenfelekkel szemben ál\'ta meg helyét sikerrel, igy volt ez tavasszal is, amikor a Zrínyi fosztotta meg a Vasutast a bajnokságtól 2:0-as értékes győzelmével. Kimondottan nagyértékü lenne a Zrínyi szempontjából a győzelem, de az NTE ls igén jól járna, mert egyik nagyon veszélyes ellenfelétől szabadulna meg. Ezen a mérkőzésen léhát Nagykanizsa sporttársadalma szurkol a Zrínyinek és buzdítja győzelemre a kéksárga színeket.
Az előmérkőzés ls rendkívül érdekesnek Ígérkezik. A II. oszt. bajnokság első helyén álló Csurgói TK ellen bajnoki mérkőzést játszik az NTE II. csapata. Az NTE első csapata szabadnapos lévén, Így a II. csapatban szóhoz jut körülbelül 5-6 NTE eisö csapatbeli játékos, ami valószínűleg a nagyszerű képességekkel reudelkező CsTK vereségét eredményezi.
SZŐRMÉK SZÖVETEK
a divat vezető újdonságai, legnagyobb választékban kaphatók
Klrschner Mór divatúruhúzűban.
1935. október 11
zalai közlöny.
A magyarok meghóditották a világot !
Béré Oroxy Emma, Biró Lajos, Korda Sándor, Korda Vínoa,
a magyar tehetség, művészet, alkotóképesség világhirességelnek reprezentációs nagy filmje, a világ legszebb asszonyának: Merle Óboron főszereplésével
A VÖRÖS PIMPERNEL
__a Városi Mozgóban péntek-szombat-vasárnap :: Csütörtökön még „Szikvója"
— (Hegé«y-foly.*iániiink) nnyagtorló. dás miatt következő számunkra maradt,
— (Főszolj^blról áthelyezések) Vitéz Tabódy Tibor főispán október 15-iki hatállyal l^hór János tb. íőszol-gabirót Kesztiielyről Pacsára, Nagy Béla dr. szolgabírót Pacsáról Zalaegerszegre helyezte át.
— (A Nagykanizsai Izraelita Jótékony Nőegylet) feJkéréaére dr. Welsz Lajos ügyvéd tavaszi amerikai útjáról október 13-án, vasárnap délután Tél Jiat órai kezdettel a Csenoeri-uti kis-templomban igen érdekes jelöadást t«rt • Amerikai élményeim, cimmel. A nagy érdeklődésre számitó cJőadás díjtalan, a Nőegylet önkéntes adományokat azonban szívesen fogad.
— (Nyugalomba vopuláu) Metz József nagykanizsai városi végrehajtó nyugalomba vonult és^még. október folyamán Zalaegerszegre költözködik.
— Sportruháia alkalmas 140 cm. széles gyapjú férfiszövet métere pengő 3.50 Schütznél.
— (A Katholikus Legényegylet) okt. 13-án (vasárnapi tartandó szüreti mu. latságáju az előkészületek a biztos siker jegyében folynak. Impozáns képet fog nyújtani a 8 párból álló magyar palotás, valamint w szüreti táncjáték, melyet Szabó István mesterien dolgozott kl. A tánc betanításához a zon-gorakiséietct özv. Goldschmidt Ká-rolyné a tőle megszokott ügyességgel látja el. A műsorban szerepel még » szokásos mókás hegybirói köszöntés. A leiköszöntést Ozorai Károly végzi. A hegybirónét, Parragh Gyuia ezredes nejét Horváth Iluska köszönti. A i«ndezőblzottság azon van, hogy felejthetetlen és kellemes élményt nyújtson vendégeinek. A moghivókat nagyobb részt szétküldték. A rendezőség kéri mindazokat, akik még meghívót nem kaptak és igényt tartanak rá, jelentsék be a Katholikus legényegylet altisztjénél. Jegyek elővételben Ritter András, Fenyvesi ós Bárány cégeknél kaphatók.
— Illatszer-árut, kozmetikai cikkeket legolcsóbban Herczfeld Miminél vásárolhat.
— (KuHureet) A nagykanizsai Katit. Legényegylet október 0-én tartotta tagi jai részére első kuUurestjét, amikor Szudey Géza polgári iskolai tanár nagy felkészültséggel igen érdekes és értékes vetitettképes előadást tartott a föld beiső .szerkezetérői, a vulkánokról és geizirckről. A nagy tetszéssel fogadott előadást Gazdag Ferenc elnök köszönte meg.
— (tj4p les* a Leányklub le«)«) Közöltük már, hogy a Szent Ilona I-eányklub a szezonban Ismét több teoestet rendez. Az első Ilyen est nem 23-án, mint azt megírtuk, hanem *7-*m lesz. \\
— EtaűkafaMMtfek Ugyekaébel Ba-toráralnkat .éoyegeaen lattállitott árakon áfjiitjuk. Hosszú lejáratú hitelre U, kamatmentesen. Köpetein Irato ráruház, Horthy lliklés-ut 4. esáro
— bel- és külföldi női éa
férfi szöveteit késteéggcl bemutatja vé-fleikénysaer nélkül Singer Divatáruház.
— (A KAOSz táncest) Nagy érdeklődés előzi meg a Kereskedelmi Alkalmazottak szezon-nyitó táncestélyét f. hó 12-én, szombaton este fél 0 órai kezdettel a Korona éttermében.
— (NyU\'k az Ibolya) A hosszú, langyos ősz egymás után nyitja ki újra a tavaszi virágokat. Ma u kanizsai közkórházból hoztak be jxnnpásaii Illatozó, dus ibolyacsokrot. A kórház kertjében nagy tömegben nyílik az ilwlya.
— Bútorszövet és butorselyem maiadékok nagy választékban kaphatók rendkívül olcsó áron Schütznél.
— (Kisiklott a kjanluttl tehervonat)
A Szombathelyről Kanizsa felé haladó gyors tehervonat egyik kocsija Vasvár állomáson kisikkítt. A kisiklott vagon még hár.im teherkocsit magával rántott, ezek Ls kiugrottak a sínekről, majd felborultak. A pályatest megrongálódott, a forgómat egy ideig átszállással bouyoiitották le.
— A botxéd érthetősége a fogak Óp8é • gétól függ. Az egészséges fogakat csak ugy tarthatjuk meg, na egy kipróbált szajápoló szert használunk. Az ODOL 40 óv óta kl van próbálva. Az ODOL fertőtlenít. Az ODOL koncentrál, néhány csepp belőle elég. Tehát az ODOL használata olcaó. — Ápolja fogait mindig ODOL-lal és fogai épek maradnak leg későbbi öregBégélg.
— (Kifosztották a szántód! /emplo-mot) A balatonkörnyéki villák után most ugylátszik a balatoni templomokon van a sor. Alig egy hete számoltunk be a fonyódi katholikus templom, azelőtt pedig a keszthelyi evangélikus templom betöréséről, amikor most ujabb jelentés érkezett, hogy a tihanyi apátság tulajdonát képező szántódi templomba hatoltak be ismeretlen tettesek. A betörők magukkal vitték a templomi kegyszerek és fel-\\ szerelések egy részét. Az apátság megtette a feljelentéit, a csendőrség megindította a nyomozást.
Nehéz székelésben szenvedők,
akiknek gyakori fejfájás, mellnyomás, szívdobogás, gyomormilködési zavarok és különösen fájdalmas végbélbajok — mint aranyér, repedés, elő-esés, polipuB, sipoly, siűkQlet — teszik az életet nehézté, igyanak reggel és este negyed pohár természetes „Ferenc József" keseiüvizet.
-r Dl\\»t#i fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Singer Divatáruházba.
— Tévedi* azt hinni, hogy a .Fiumei" pőrköltkávé és tea drága — Árban olcsóbb bármely másnál, minőségben pedig utolérhetetlen. Lerakat 8ugár-ut2.
— (KUtéKék a betörő pén*f ál-cser-készeket) A balatonfenyvesi csendőrség hetekkel ezelőtt — mint megírtuk — elfogta Seifert Rudolf lipcsei nyom-dászsegédet és Bertham Andor li) éves ugyancsak lipcsei lakátoss-egédet, akik német cserkészeknek adva kl magukat, a Balaton mellett kóboroltak és betörtek a Máv üzletvezetőség fenyvesi nyaralójába, ahonnét pokróookat és Hutuer Gyuláné budapesll lakos villájába, ahönnél ruhanemüeket loptak cl. A két német ál-cserkészt . (Németországban ugyanis a Hitler-uralom óta nincs cserkészet!) a törvényszék jogerősen egy-egy hónapi fogházra ítélte.
— I-eányka és fluelpőket legolcsóbban vehet az «Ideál» clpőáruházban Fő-ut 12. szám.
Vr- Schfltz kflbát fogalom, mert szabása divatos, anyaga kiváló, ára pedig olcsó.
__ Alin váltszik I
• : Élénk nyugati .xil, i 4JJ.1, .tette* fiatck.a. iiU>, h.ly.n ■jubb ..«, a L(a4niklH .11, váltaik.
Pénlek
thidapMi L
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
- 10 llirek. - 10.20 Időszerű apróságok. - 10.15 Iljuságl közlemények.
- 12.05-13.30 Állástalan Zenészek Szlmfónikus Zenekara. - 12.30 Hirek.
- 13.15 időjelzés, Idöjáráijelentéa. -13.40-14.20 sereghv Klemérné énekel,
— 14.40 Hírek, árak. - 10 10 nlákrél-óra. .Egy magyar vígvárból.\' fSaéd Fe«nc.) — 10.45 Időjelzés, bitek. — 17 ü*teg la\'u, bele^ váras. (Dr. Horn Józ>el.)
17 Cigányzene. — 18 OyorsiróWn-íolyam. — 18.25 Sporiközlemények. -18,10 IIJ. Iiltler István íuvolázik — 10 Több közgazdasági tndáit. (Ileller l\'arkua dr.) — 111.30 Kondor Leó és Dulgár Tibor kétzongnrás jazz-mötwra.
— 20 Szinmüelőadás a Stúdióban. .Bánk bán.. Szomorújáték 5 felvonásban. Irta Kakma József. Hádiászut-|>adra alkalmazta és rendezi Márkus I.ászió. - 21.50 Ilitek. - 2213 Hanglemezek. — 22.40 Németnyelvű elfl-adás. — 23 Cigányzene, Orbán Sáu-dor énekel. — 0.06 Hitek
Budaperf IL ~I8.05-18.I5 Cigányzene. - 1850-10.:t0 Brahms: Hegedűverseny. — 10.35 A kétezeréves slp. Dr. Fettlch Xándor és dr. Bartha Dénes párbeízéde. --20.10-21.40 A 2 ltonvi\'tlgv a !o gézied zenekaré. — Kózlren 21 Hírek. Béea.
12 Hádlózenekar. Könnyű zene. -14 Zárójelenet Verdi Trubadúrjából lemezeken.
17.3!) Ilaeh: K-dur hegedű- ós zongoraszonáta. Schubert: B-dur váltóra, tok. Wagner: Izolda szerelmi halála.
— 10.25 1-oruing: Cár és áca, 3 lelvu-násos vigopera az Opei«házből. —
Tisztelettel meghívjuk az IPAROSKÖR (volt Polgári Egylet) földszinti termeiben tartandó
SZŐNYEG- ÉS HÁZIIPARI KIÁLLÍTÁSRA
A kiállítás október 12-t6l 16-lg reggel 9 órától este 6 óráig díjmentesen
megtekinthető. m^iHHHHI
Saját műhelyeinkben elsőrendű gyapju-fonálból készült perzsa-mintájú és magyar szőnyegeink már a legmagasabb elismerést vívták kl. Propaganda áraink oly olcsók, hogy gyári szőnyeg áráért vásárolhat örökös értékű, gyönyörű mintájú csomózott szőnyeget.
A kiállítás tartama alatt csomózott szőnyegeink ára négyzetméterenként Pengő 40—55.
Keűvexö tlxetésl feltételek:!
Szíves látogatását várva, vagyunk kiváló tisztelettel
ZALAI SZŐNYEG- ÉS HÁZIIPARI VÁLLALAT
4 ZALAI KÖZLÖNY
1935. október 27. *
ff
PuHaver, keztyü
te más pamutok, fonalak, ■mui uiniagftMlakp ■lln«k, •>0ny«a«lapak
egyéb kézimunkacikkek nagy választókban, jutányos árban boszorezhotők:
ELITE kii
Horthy Mlldós-ut 1. (Városházpalota). Ugyanott elsörendfl aallér-tlMllt*«, ruhafestés éa tisztítás I Ettinyomda ! 8371
APRÓHIRDETÉSEK
Fél Hullni, I kályhával, 2 ■util ftttaMl csak SOfíci Seelterrel lehel. - Kapható MrUI vas- é> leslék üzletében, Schüte mallell. I
Sírbolt épltéíét olcsón vállalom, t 4.1 ...... al. Ko.lca, Klrály-u. 53. 2788
kényelmeset legolcsóbban Kaslmann Manónál rendeljen. Teletooállo-más 2 22. 3223
UklIMaSa miatt klIISnléle aiobs- és konyhabútor fatányoa árban eladó, Ereié-bet-tér II. Flschemél. 3721
® ÁRVERÉSEN
Literes éa lélltterea Bi.aik.1 legmagasabb áron veaa Teutsch drogéria. 3733
Lábakra, llbabóf éa tatalma kapható Klnlsay-a. 15. Ugyanott llhamá|at legmagasabb tupl áron yeaz Welssné. 3747
Katonarét, Bagolal sor 21. ai. u| bál, adómeutea, sisbadkéeböl aladé. Bővebbel ugyanott. 3724
Kéaap libahús éa má| legolcaóbban kapható Singeméi, ptad méuámék. 3749
600/1935. Ikt szám.
]wmm mm.
A nagykanizsai Horthy Miklós városi idikórház nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet:
I, 3500 méier lenváizonnemtt, 700 méter pamutvászonnemll és 100 drb gyapjútakaró (pokróc) szállítására.
II. 400 kg fonott lóször szállítására.
III. Egy drb erősítőcsöves elektro-kardlograph hordozható kivitelben éa egy drb árnyékmentes mfltóterml reflector szállítására.
IV. Az 1936. év folyamán szükséges a) kötszer, b) gyógysier, c) seb- és Injtctlos lük, calgut, selyem stb. szállítására.
V. Az 1936. év folyamán szükséges röngtgenfllmek, papírok, előhívó szállítására.
VI. Az 1936. év folyamán szükséges kb. 400 drb. villanyégő szállítására.
Az ajánlatokat 1935. november II-én déli 12 óráig kell a közkórházitól beküldeni. Ezen határidőn tul érkezett ajánlatok nem vétetnek figyelembe. — Az ajánlati összeg 2%-ának megfeleld bánatpénzt kell leiétbe helyezni. Ajánlatot minden csoportra külön kell tenni. Szállítási feltételek a kórháznál megtekinthetők, Illetve beszerezhetők.
Nagykanizsa, I93S. október 5 éa
Horlky Miklós Tártul köikórház sns lagykaalua.
Kiadja • laptalajdonos Kesgaidaaágl Rt. Oatanb.ru Nyomda 4a Dálialal Lapkiadó Vállalata Nagykanlxaán. PalelSa kiadó i Zalai Kátolv.
mm
fllnden talpalatnyi zalai földet gyümölcstermesztésre kellene felhasználni
ígéret a kanizsai helypénzek 40 százalékos leszállítására
A járási mezőgazdasági bizottság ftszl kffsgyOláss
gazdának a Gömbös-korinány: a gazdaadósságok rendezését, a tej legkisebb árának megállapítását, stb. Beszélt az önsegítésről: egységes búzatermés (Bánkutl típus gyümölcs term< sztés (csemegeszc\'l j és alma !) A csemegeszőlőt az Idén nagy tételekben vitték kl Zolából külföldre, a csemegeszőlő a szállítást igen jól birja. Beszélt a manga-licatenyésztés fokozásáról.
Somogyi Gyula elnök örömmel je. lentette, hogy
A nagykani?sal járás mezfgazdasági bizottsága a városháza tanácstermében, a tagok élénk részvétele mellett, SomOgyl Gyula pulin! fö\'d-Wtokos elnöklete alatt tartotta íszi közgyűlését. Megjelent a közgyűlésen dr. Lrin\'ay Alán járási főszolgabíró, a kaposvári Mezőgazduságl Kamara képviseletéten dr. Cs mu János kamarai titkár, KOudct Miklós járási gazdasági felügyelő, stb.
Somogyi Gyula elnöklflnegnyltójá-ban ráimutatott a gazdasági érdekképviselet fontosságára, majd Ismertette, hogy a legutóbbi gyűlés határozataiból eddig mit sikerült megvalósítani. Többek között
küldöttség ment a nagykanizsai polgármesterhez a helypénz leszál-llt\'i\'H érdekében.
A polgármester meg is igérte, ho^y 40 százalékig mérsékelni fogja a helypénzt.
Kovácé Miklós gazd.asági fel ügyelő részletesen foglalkozott a já. rás mezőgazdasági helyzetével. Kitért a fagy- és aszálykárokra. A Bánkutl-buza terniílési eredményeit Ismertette. A -Bánkuti-buza sokkal slkérdusabb, a külföld keresi, biztos piacot jelent. Egyes helyeken olyan kitűnő minőségben termett, hogy
n ItáMuiti-tyiizának 85 kg. felül \\m>II a fajsúlya.
A Bánkutl búzának elsőrendű tulajdonságai vannak, de ezeket csak ak-k<>r adja jneg, ha megfelelő talai-munkát kap, jó trágyaerőt, időben való elvetést, elegendő vetőmagot, ezenkívül nem szereti a nyirkos tulajt. Hosszabban ismertette, hogy milyen segítséget nyújtott a magyar
Zala vármegye felemiéi I • ^yílmök»-t«rmesztésre fordítót/ segély összegét le.Mt pengőre.
Nekünk, Zalamegyeieknek külínö-sen fon\'os a gyümölcstermesztés, -nvndta mert a zalai földet erre a természet is predesztinálta. Zula-megye nemcsak u Magyar, hanem oz európai piacot is uralhatná minőségi gyümölcsével. Minden talpalatnyi földet gyümölcstermesztésre keíléna itt felhasználni. Bejelentette, híjgy 470 egyhokftw telket fog a megy® megfelelő támoRiativss il mUitatíyü-mőlcsőssé való átalakításra alkal-nSssá tciipil.
Dr. Cslma kamarai titkár ismer tette a kaposvári Mezőgazdasági Kamarálluk a földmüvelésügyi mi-nlszieffíez felterjesztett memorandumát, amely a mezőgazdasági bizottságok határozata alapján készült. A 22 pontban összefoglalt emlékirat a mezőgazdaság minden bajával és sérelmével f<)glalkozlk, azoknak gyökeres orvoslási módjával együtt...Ismertette mindazokat az intézkedéseket, amiket a Gömbös-kor mány már eddig ls megvalósított, rámulatott ugyanakkor arra is, hogy
9 SS
9*
kókusz LÁBTÖRLŐ ......
HIR8CH és SZEGŐ cégnél.
Rádiót Gramofont Csillárt Villanyégő!
Olcsón, kedvező részletre vehet
SZABÓ ANTAL
üzletében.
mire van még szükség éa ezzel kapesolntton felhívta a gazdák fi-
gyeimét arrfl, hogy tíz érdekképviseleteikben kövessenek el mindnt, a bizottságok munkáját t-\'gyók élón-kebbé, mert a mezőgazdasági bízott, ság csak ugy tud eredményt felmu lalnl, hu unnak mincto, tflgjn lelje, siti hivatását. Beszámolt u Kunntra mult évi eredinényea
pulyka*** portjáról,
amikor kg-ként í-10 fillérrel kaptuk több.\'t a gazdák. Most is lesz export, ha 400 durubot összehoznak, ugy-szintén baromftexportot is folytat, nak, hu 1200 baromfit tudnuk ösz-sze hozni.
Az egyes kérdésekhez hozzászóltak többek között Jakabffy Ferenc (Palin), Kollorlta Ferenc, Horváth Islván (Eazti\'regiiye), Pirbus Mihály (CK\'lsesziget), Cslnát Jánoa (Nagy. récse) stb. _
Irányzat: barátságot, forgalom: íl/nk.
Huta tta.av 77-ea 17 25-1750 78-aa 1740-1765 7fl-ea 17-55-17 80 80-aa 1770-17 90 dunárt. 77-«a 1695-17-10, 7f-as 1710-1725 19-n 1725-1740, 80-aa 1735-1750 — Bosa pestvidéki 1520 1530 \'rváa 1520-15 30 Zab u| kóiép 1735-1745 Temr-rl tissánluli kóiép ab bpest 15 80-16 00
69—935. szám.
Pályázati hirdetmény
Csörnyeföld község iskolaszéke pályázatot hirdet katonai szolgalatra való bevonu\'ás tartamára helyettesi minőségben alkalmazandó lanilói állásra. Pályázati határidő a megjelenéstől számítolt 4 nap. A kellően felszerelt kérvények válaszbélyeggel elláfya iskblaszék elmére küldendők Az álfás azonnal elfoglalandó.
20.534/1935.
Hirdetmény.
A Nagykanizsai Zálogkölcsön-intézetnél (Csengery-ut 8.) zálogbahelyezett és lejáratig, illetve árverésig ki nem váltott, vagy nem rendezett zálogtárgyak 1935. évi október hó 19-én d. u. fél 4 órai kezdettel az intézet Csengery-ut 8. sz. a. helyiségében elárvereztetnek.
Nagykanizsán, 1935. évi október hó 4-én.
mi <f Polgármester.
WO.OAW.eW \'O .1,0 Vt\'QM.aO, ,.■».,? MSa
/ »ftm f^ i t.i
POBPÁCOIÁSSAL 0»*fl»M«HT»«.llo r.UHillfltil*\'
t«»i<UiiiOv* ÁJIOM HiiimiMtt\' _
MWUOwl
Beszerezhető:
orbzAq józsef
mag, műtrágya, növényvédelmi arerek atb. kateakedéaében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A bírósági palota mellett. Teletop 130
Wyoaealott a IsplalaKtonos Kósgssitssá«l K.-T. Utiianbaig. Nyenda áa Délsalai Lapaiadó VállalaU Uoynvomdálátaa, Nagytanáéi CPaWóa tulatrautó Zalai Károly )
70. évfolyam 232. szám
Nagykanizsa, 1935. október 12 szombat
Ara 12 flllér 1 ■
POLITIKAI NAPILAP
fctrteutta* és kivUUratali HM 5 I ..... \' l MiUkuaap
Feleifis szerkesztő: Barbarita Lajos
Elöllielési ám: egy hóra < pengi 40 BlUr. \' Sxcrkesitfiaégi il kiadóhivatal) telelőn T. «■
A minisztertanács letárgyalta a gazdavédelmi rendeletet
Tíz holdon alul jóváírás, tíz holdon felül hosszúlejáratúvá alakított adósságok
Budapest, október 11 A-kormány tagjai pénteken délelőtt Gömbös Gyula miniszterelnök elnökletével minisztertanácsot tar. tottak, amelyen i-az egyes tárcák ügyét tárgyalták A gazdaadósságokról szóló rondeíet, amelyben a tanácskozások hosszú hónapok óta
folynak a pénzügyminisztériumban, elkészült. A rendelet a tiz holdon aluli gazdák adósságainak teljes és végleges rendezését jelenti. A tiz holdon aluli védftt birtokok kataszteri tiszta jövedelmének 40szeres szorzatán tul eső tartozások általában könyvjóváirással oldatnukmeg.
A tiz holdon felüliek rövidlejáratú kölcsöneit pedig hosszúlejáratúvá alakítják. A védett birtokká nyilvá. nilás két évv?l hosszabbodott, a inejn védett birtokos gazdák pedig kamatcsökkentésben részesülnek. A rendé, let értelmében a védett birtokok visszaállítása is lehetséges.
Véres harcok indultak meg a déli abesszin fronton is
Elkeseredett éjszakai harcokról Jönnek hírek ós cáfolatok Adua felől — Tlgre tartomány nagyobbik fele csatlakozott az olaszokhoz — Albánia Is elutasította a megtorlásokban való részvételt
Anglia életbeléptette az etső megtorló intézkedést
Róma, október 11
^z olasz lelkesedés még mindig tart Mugyarország és Ausztria genfi magatartása felett. Ajnagyar és osztrák követségek egész csomó gratuláló levelet kaptak az olaszok: tói. A lapok megemlítik, hogy Magyarországot a genfi állásfoglalás miatt támadás is érte, ez is mutatja, hogy a magyarok önzetlenül jártak\'el.
A helyzet kulcsa Berlin kezében van
Páris, október 11 Piirisban remélik, hogy .az Olusz. ország ellen irányuló megtorló in. tézkedések igen lassan lépnek é\'.et. be. A helyzet kulcsát Német<irszág tartja kezében,- lehet, hogy Német: ország hónapokig meg tud hiusitani minden komolyabb büntető intézke. dést. •
Az első angol megtorlás
London, október 11 Anglia már alkalmazta csütörtökön este az első büntető rendszabályt Olaszországgal sz-emben. Az angol posta igazgatósága ugyanis nem közvetítette Aloisi báró bcszé. ■ dét, amelyet a *ádiób\'in tartott és anyelyet további tani kellett vohvi Amerikának. Ezen\'.ul az angol rádió nem továbbit olyan beszédet, ame: lyet Aloisi vagy más olasz mond. A genfi közvetítésekből ezeketa beszédeket kihagyják.
Albánia sem csatlakozott
a megtorlásokhoz
Genf, október 11 \\ A Népszövetség péntek délelőtti ülésén Albánia kiküldötte bejelentette, hogy országa nem járul hozzá
a megtorló intézkedésekhez.
A vi\'a befejezése után Benes elnök kifejezésre juttatta, hogy a Nép. szövetség szervei becsületlel fára-
doznak a béke helyreállításán. Az elnöki székből felszólítja a harcban álló feleket, hogy állítsák vissza la békés állapotot.
Véres szuronyharcok, eltűnt különítmények, küzdelem a vízért
Asmara, október 11 Az olasz csapatok megszállták az Adua körül elterülő hegyeket és völgyeket. Az abesszin sereg az egyik hegy mögött áll. Az előőrsi csatározások csaknem egész nap folynak. A Setit folyó környékén az abesszin csapatok ujabb meg ujabb támadást Intéznek a be\'nszülött olasz csapatok ellen. Több különít, mény eltűnt. Délen
Ofexdqwiél ujabb véres támadások feldúllak m«g.
Gorohalnál az abesszin állásokat csali kemény és véres szuronyharc után tudta az olasz csapat bevenni. Itt
egy klép\'tett lövészárokvoualut sikerült u/. oluszokkiak birtoktikba v«ml.
Az abesszineknek sok géppuskájuk van és ez nagyon megnehezítette az olaszok előrenyomulását. ^
Szejum herceg és csapata Adjiától 15 kilométernyire az egyik völgyben tanyázik. Az olasz csapatok megszállták a Rais-hegy egyik 2735 méteres magaslatát. Gendosztánál az olaszok igen erís ellenállásra ta. láltak. Az abesszin csapatok a kara-vánutakat és az átkelőhelyeket mind megszállva tartják, bár MBkale Irányában bz otasíolt már megtörték a* abesszinek ellenállását.
Most a 2486 méter magns Hahallei hegyet akarják elfoglalni és kényszeríteni- akarják Sapejum Jierqoget,
hogy adja át anzati állásait. Ekkor ugyanis az olaszoknak nrgnyilnaaz Atarini felé vezető ut.
Azjolasz csapatok az ál\'áspontok végleges megszilárdításán fáradozu nak, hogy azután mind erösebben megkezdhessék harapofogósaerü nyo másukat Abessziniára. A három-* oldalról induló támadás egyesek szerint Harrar, mások szerint Addis Abeba ellen irányul. Az olasz psa-patok főparancsnoka valés/inüleg még pénteken ünnepélyesen bevonul Aduába.
A déli front pénteki harcairól m<>3t érkeznek kissé bővebb jelen, lések. A déli front golohal vonalon 50.000 főnyi f\'gyveres erővel álllak szemben a csapatok. Egész reggel és délelőtt folytak az
Igon véres és kemény csaták. Az olaszok tüzérségi tűzzel puhították az állásokat, majd szuronyro-hammal vették be a már hátráló abesszinektől a vonalat. A géppuskatűz mindkét részen veszteségeket okozott. Az abesszinek láthatóan a forrásokat és a vízellátási lehetőséi geket védik.
A vlztetan vidéken az olasz csapatukul szomjúságra akarják ítélni, mert azt tartják, hogy a szomjúság a legjobb szövetséges. A kiépített lövészárokvonalnt az olaszok végeredményben bevették, de a vlzellá. tási helyeket az abesszinek birják.
Ilire járt Abesszinában, hogy aa (tfoly tatán a 6-ik oldalon)
Kanizsai gimnázisták Sümegen
Ragyogó szemmel várja 40 glnuiá-zista az indulást. Arcuk mosolyog, műit az a szép derült őszi napfény, m«ly az Indulás reggelén beragyogta a keleti szemhatárt.
— Sorakozó, autókba szállást — hangzik a vezetőtanár szava.
A vidám ifjúság elhelyezkedik, lehetőleg kiki a jópajlása mellé. Csupa kíváncsiság s a látnivalók után való lelkesedés ül az arcokon. Majd felbúg az autók jelzőkürtje és Récse, Keszthely, Tátika, Sümeg irányában elrobog az autó és az autóbusz, hogy elvigye azokra a helypkoe a tudomány-szomjas ifjúságot, aliol egybegyűjtve láthatja és tanulmányozhatja azokat a csodálatos eszközöket, melyeket 5000 évvel ezelőtt és 5000 év óta alkotolt az ember kőből, rézből, bronzból, vasból, aranyból és ezüstből, agyagból és üvegből a Balaton melleit.
Vígan robognak autóink az őszi verőfényben. Messze elgyönyörködik az ifjúság szeme a neki szokatlan látványon, falvak határain. Utolsó kincseit szedi most a gazda a földből: a répát és a tököt. A hegyekben szüretelnek, a völgyekben búzát, rozsot \\einek. Sok helyi ki is kelt már és üde smaragd zöld színével élénkiti a határt.
Feltűnik a fiuknak Ralalonmagyaród község tisztasága, rendes és csinos házai. Sármellék községnek viszont a hosszúsága. 1 km. hosszú! Itt éppen diadalkaput állítanak. Díszben az egész falu, püs|>őkét várja a bérmálásra. Elrobogunk ml Ls a kész diadal kapu alatt Keszthely felé, hogy megláthassuk e régi, kedves és szép Balaton-menti városka fíkő.tőjét és parkját. Betekintünk a premontreiek csúcsíves templomába, majd a karmeliták uj templomába, mely kla«. szlkus példája a régi, kedvelt román stílusnak.
Héviz-Szeniandrás iszapfürdőit iá körüljárjuk. Vége a szezonnak, se fürdőző, se fürdői élet. Pedig a vlz 33 G. fokú és még 15 C. fagy idején ls 27 C. fokú a melegsége — mondja a még mindig ott tartózkodó pénztáros.
Innét tovább rolx>gunk Rezi vára romjai alatt Tátika hegy aljába. A lelkes ifjúság természetesen mind a két várromhoz fel /M<ar mászni. A két vezető tanár alig birja megmagyarázni nekik, hogy páratlanul értékesebb lesz Sümeg várába fölkapaszkodni.
A Tátika-vár romjai aljában egy fis. forrás pompás vize mellett van uz ebéd és a pihenő.
Majd újra fel a végcélra, Sümegre! Már íelfünik messziről a hatalmas vár, a síkság közepén kiáltó hegykup tetején, Igazán sziklára épitve. Uralja a tájat messze Töldőn. De első a mn-J#um, a világhírű Darnay-muzeuní. Ott vár a kapuban a lelkes,\' kedves, Ízig-vérig magyar ur, Darnay Kálmán, uki maga vezet és magyarázza a páratlan ősi leleteket, melyeket mind ő maga gyűjtött egyjje egy hossZu eml>er-életen át, saját vagyona rááldozásávai. Szemeink elő tárul e múzeumban 5000 év története. A legelső szekrényben * kőbaltás ember koponyája mellett sorakoznak mindazon néi^k képviselőinek koponyái, akik csak valaha\' hazánk területén dominállak: árja, indogermán, illír, kelta, rómaj, vizigót, hun.
Zalai közlöny
1335, október <2,
longobard, avar, honfoglaló magyar,, tatár, török és kuukoponyák. A többi szekrényekben mindezen népek ösi eszközei, pénzei, pénzverője, hadifelszerelései, házi eszközei, bögréi, táljai, férfi és női ékességei sorba sorakoznak és jAlig történeti fejlődés szerint, hogy uz ifjúság az élet 5000 év fokozatos fejlődését maga előtt lássa. Feszült figyelemmel kisérik az igazgató és a vezető tanárok felvilágosító magyarázatait. A tárgyak sokasága és változatossága lenyűgöző. A múzeum egyik unicuin tárgyát: a kelta pénzverőt, minden áron meg akarták venni és lxindonba vinni az angolok. I>e Dar-nay fjcmmiféle óriási árért sc adj > ki hazánkból e páratlan hazai leletet. A szalacskai római női szív arany nyakéket minden nő megcsodálja ina is, oly pompás műremek.
A kis diákoknak roppant tetszettek a gerezdes buzogányok, a láudzsük, régi kardok és egy török dob, melyet iNagykanizsa basájától, Hasszántól vett pl u sümegi várkatonaság. A nagyobb fiukat pedig « néprajzi és iparmüvé-szetl ós irodalmi régiségek, fi-pénz-gyrtjtemények és a pompás festmény -tárlók kötik le.
N\'ajjokat, heteket szerettünk voln\'i tölteni e muzeumbun a ftyájas házigazda és nagytudós Darnay Kálmán magyarázgatásai mellett. De a kiszulx.tt Idő arra sürgetett, hogy bucsul véve uz intézel igazgatójától és páratlan értékű múzeumától, u hires sümegi várna induljunk.
30 perces, szerpentin ut #ezet ezen Árpád-kori világhírű magyar vár. ba, mely szikiára épült és bevehetetlen vár volt az ő korában, éppúgy, mint Ös-Komárom vára. A kuruckorszak elmúlása után a mi saját királyunk, III. Károly rontatta le Sümeg várát Tállka, itezi és a JöbbilBaiatou-mCnli kuruc várakkal együtt. 3 De jó* n\\eg-maradiak az őrtornyai, körfalai, vízvezetéke és elővára. A veszprémi püspökök e várból védték a török dlen Süm«g vidékét. Ma is az övék a várrom. Kattognak a gépek, sok felvételt vesznek diákjaink ez ősi várról, mely már egy 1210-ből való oklevél szerint is a templomosrend erős vára volt.
Megfelelő előleges magyarázatokkal gondosan előkészítettük diákjainkat a látui és tudni valók kellő befogadására, Ezzel előre is bitztositottuk a kirándulás sikerét, mely akkor lett volna teljes, ha intézetünk egész ifjúsága élvezhette volna. i V
Grujb?r Jóiael
IDŐ
lltlUt!
Prognózis: Délnyugati,déli légáramlás, az északi határvidéken még 1—2 helyen eső, a hőmérséklet nem változik lényegesen.
— Székrekedésnél, gyomorron-t&anál, emésztési zavaroknál, gyomorégéinél, májduzzanatnál, vér-tödulásnál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél Igyunk reggel éhgyomorra egy pohár természetes .Ferenc József keserü-vizet.
Farkas Tiborral és Károlyi gróffal
szemben nagy többséggel a főispán javaslatait fogadta el a vármegye költségvetési közgyűlése
Zalaegerszeg, október 11
Zalavármegye törvényhatósági bizottsága élénk érdeklődés mellett tartotta ülését vitéz Tabódy Tibor főispán elnöklésével.
Az alispáni jelentés után a felszólalások hosszú sora nyilt meg. Károlyi Imre gróf elfogadta a jelentést, bizalommal viseltetik a mi-niszterelnök iránt, de nem a kormány pénzügyi politikája iránt. T< r. jedelmes javaslatot terjesztett elő a gazdák bajainak orvoslására és kérte, hogy azt sürgönyileg terjesszék a kormány elé.
A Klsbalaton ügye
Som&slch Antal gróf a Klsbalaton vizlecsapolásával foglalkozott. Ha. talmas területet csapoltuk le, de a* igy nyert területet nem tudjiík kihasználni s az emiatt Kiskomáromra hárult költséget sokaija. Sürgős or. -voslást kér.
Adó-panaszok
Bosnyák Andor a nehéz gazdasági helyzettel foglalkozott, adóvégre, hajtási sérelmet hozott fel, kérte a visszaélések megszüntetését.
Kranim r Dezsó az OTI-terhekröl, L\'Hiniczhy Lajos az inségakcióról és a szőlőtermelők helyzetéről beszélt, majd leventék lemplombajárásárói tett panaszt.
Púifly László a nemzeti szinek helyes sorrendjének gondos betar. tásmés a megyei színek végleges megállapításit kérte. Az egerszegi és a kaniáai (!) országzászlónál is többszőr olasz színeket liVíott.
Aroay István végrehajtási panaszt adott elő, bojtor Lajor/(Lenti) rámu-
tatott a megye útfejlesztésére, előadta, hogy Lentihegynek nincs ivóvize ép az iskolásgyerekek noha bori Isznak. Sürgős intézkedést kér.
BMu Zoltán alispán válaszolt a felszólalásokra, minden panaszra or. voslást igért. {
Közigazgatási bizottsági tagok választása
Ezután a közigazgatási bizottság tagjaiul Csóti Gézát, Farkas Tibort, Gyömörey Sándort, Malatinszky Fe. renoet és dr. Tarányi Fenenoet újból megválasztották.
Az utQgyi vita
A közúti költségvetés tárgyalása következett. Farkas Tibor az útügyi bizottságok előkészítését javasolja, mert szerinte milliós kiadásokat nem lehet itt percek alatt eldöntnl.
- Az alispán válaszában kijelentette, hogy az útügyi bizottságok összehívásának nincs akadálya és kérle, hogy engedjék meg neki, hogy &z útépítési tempót ő diktálja. Hivatko. zott arra, hogy etéren 1000 év óta nem tettek annyit, mint most 10 év alatt. Zajos taps után a költségvetést egyhangúan elfogadták. { A megye háztartási költségvetésénél ismét Farkas Tibor szólalt fel és kijelentette, hogy 40.000 pengőt könnyen le lehetne faragni, na a megye egy kicsit szerényebb volna.
Áz alispánVválaszolt és kijelentette, hőár"a\'minisztérium vélemé. nye szerint is a megye költségvetése a legszerényebb. ,
Az útügyi és a háztartási költség, vetést két szavazat ellenében a többség megszavazta. [
Tabódy főispán a gazdavédelemről
Ezután Debrecen gazdnvédelml javaslatát együtt tárgyalták Károlyi gróf javaslatával. Farkú* Tibor ma. gyarázta a kérdés nagy horderejét, nemcsak az eladósodott, hanem min. den gazda megsegítését kérte javast íatában.
Tabódy Tibor főispán válasza kö. vetkezett.
- Félek az Inflációtól, - mondta - ennek keserves hatásait ismerjük. Teljesen igaz, hogy a gazdakérdés
nem egyszerű dolog. De az a cél, hogy a gazdákat lehetőleg meg. mentsük és a termelést biztosítsuk, ezt a célt pedig a jrendelet, mely szombaton kerül nyilvánosságra, el fogja érni. Nem helyes, ha ^nyilat-kozalot teszek, ele Károlyi gróf be. szédére kénytelen vagyok megnyug. tatólag kijelenteni, hogy 4
a rendelet ötvenezer gazda fej-;
fülül ve«zl le a Dámok!?* kardot.
Es>r holdig mtadNt védett fudi
játék 35. ciklusában egy ^flgyobb nyereménnyel.
A Szeretnénk Önt megörvendeztetni! h
a folyó hó 19-én meginduló m. kir. osztálysors-
" ................ I
>
i
^ Min
A a m. kir.
Az elmúlt húzások alkalmával szerencsés vevőink néhány igen értékes nyereményhez jutottak. Tekintettel a nagy keresletre, szíveskedjék sorsjegyét mielőbb beszerezni.
Minden ut hozzánk vezet I
dohánynagyárudábs, Horthy Mlklós-iit 2.
Címre tessék üjtyelnil v h
m«g lesz fteglhe. A bankoknak erre a céli* egyszerre ISI milliói
keli kadfcil.
Ne vegye rossz néven Károlyi gróf: nem lehet érzelmi szempontból beállítani ezt a kérdést, nem lehet ugy megítélni, hogy szerelme-e valaki u NEP-be, vagy nem, ezt , loem lehet elintézni frázisokkal, ez akkora dolog, amilyen! Gömbő* Gyük előtt egy kormány sem mert é« tudott n»g/«*ipl.
Javaslom : mindkét javaslatot vegye le a közgyűlés a napirendről és várja meg a szombati rendeletet, egy ben kérje meg Gyömörsy Sándort, hogy a 83-as bizottságban adjon hangot az itt elhangzott javaslatok, nak.
A közgyűlés nagy szótöbbséggel elfogadta a főispán javaslalát.
A tárgysorozat többi pontját a közgyűlés hamar letárgyalta. Elfő-gadiu a megyegyülés dr. Szabó Zsigmond nyugdijbavonulási kérelmét. Csótl apát javaslatára a közgyűlés a nyugalombavonulóknuk az elért érdemekre való tekintettel hathónapi szabadságolást adóit, a nyugdíjazás tehát 1936. április 30-ávai történik. I
.
V
Sikere volt a nagykanizsai utllgyi megmozdulásnak
A nagyklajiizsalak h20katlanul nagy szambán vetlek részt a liiegye. gyűlésen. A nagykunlzsní város-vozelöség agilitása és uz GMK!:!, kerületnek a Zalai Közlönyben köz. zétett felhívása eredménnyel Járt. Nagykanizsa uliigyi kivanságait sikerült az útügyi költségvetés kereté, ben biztositaxii. Ennek részteleiről legközelebb számiunk be.
Kath. néptitkdrságot állit lel a nagykanizsai Credo
A nagykanizsai közönség bizonyára örömmel látja a napról-napra ismosodó és mind löbb tagot számláló Credo hllbuzgalmi egyesülelet, amely a katolikus íérlitábort töaiö. rlti. A Credo vasárnap délelőtt lt órakor ismét gyűlést tart. P. Czlr-fusz Viktor in elnöklete alatt a plébánia Fehértermében. Ezen a gyűlésen alukiiják meg a Credo kebelében a katolikus náptltkámágM, a melynek irodája műiden Credo-lag részére rendelkezésre áll teljesen ingyen. A titkárság ügyes-bajos dolgokban lanáccsul, útbaigazítással szolgál. Ha vulakinek közbenjárásra lesz szüksége, itt Ingyen megkapja. Ha állásbelöltésröl, munkakeresés, röl van szó, a Credo titkársága mindenkor segít, szociális ügyekben el. Jár és a hatóságokkal karöltve igyc. kezik tagjainak mindenben segíteni. Vagyis a Credo nemesük hltbuzgel. ml alapon működik, hanem egyben tagjainak a legmesszebbmenő vé. delmet, támogatást, segitést kívánja nyújtani.
Legújabb öszi és téli divatáruk megérkeztek
Ml pongyolák és svájol alsónemOek
Boykabólok gyermekrnbák
EsAköpenyek esőgallérok
6. F. B. harisnyák
Szomolányi áruhóxában
Del-Ka olpók

1936. oMöber 12
zalai közlöny
Vigyázz! Méreg!
Igdi tisztelt Szerkesztő Ur! Kérem, adjon h«lyet b. topjában alábbi soraimnak:
Az utóbbi időben mind több aabknak a szerencsétlenségeknek a száma, melyek kellő elővigyázat hiányában esnek, életig tartó szenvedést vagy a korai halált okozva. Valaki megszomjazik, hirtelenében fölkap egy poharat pbban a tudhtban, hogy viz van benne és későn Jön tudatára annak, hogy viz helyett lúgot vagy más mérget hajtolt t«l.
Nagyon fontos, hogy a háztartásokban mindenki a legnagyobb elővigyázattal legyen hozzátartozói életévei szemljen. Soha ne tegyenek marólúgot, szódát vagy egyéb mérges folyadékokat olyan edényekbe^ amelyek könnyen hozzáférhetők, vagy amelyekből inni szoktak.
A törvény mbvden ilyen gondatlanságot súlyosan büntet és gondatlanságból okozott emberölésnek miuődti, amelyért fogház <és börtön jár.
Marólúgot, mosásra "használt Cy<yéb mérges anyagot, Vajjy patkányirtásra vásárolt arzént, szódát, stb. sose legyük mindenki által elérhető helyre, hanem tegyük félre, zárjuk el és jelöljük meg
külsőleg is, hogy méreg van benne. s— __ ür
Köszönés kézfelemeléssel
A Zalai Közlönyben legutóbb megjelentek cikkek annak a gondola üiak megvttlósitása érdekében, hogy a kalap leemelés helyett kézPclemelésscl üdvözöljék egymást. Az emiitett közlcmé-nyek a kézfelemeléssel való üdvözlés célszerűségét és helyességét eléggé megvilágították, érdemes lenne talán azokkal az okokkal foglalkozni, amelyek u megvalósítást akadályozzák.
bizonyára nagy akadálya e köszönési mód elterjedésének a szokatlanság. Minden, ami uj, egy bizonyos idegenkedést vált ki az emberben, de ez az idegenkedés mihamar megszűnik a gyakorlat által. Annál gyorsabban megszokássá válik az uj gondolat, minél célszerűbbnek, vagy észszerűbbnek látszik az. Már pedig, aki csak \' az üdvözlés megnyilvánulását látja a kéz-feicmelésbon, nem k res mögötte más hátierei, az bizonyára célszerűnek ís látja embertársainak kézfelemeléssel való üdvözlését. Nem szabad, hogy csupán a réginek megszokotlsága, akadálya legyen az ,ujabbnak meghonosodásában, amikor ez ujabbnak a gl\\e| szemben sok előnye .van.
Akadálya az ujabb köszöntéi mód elterjedésének bizonyára az Is, hogy sokan azt talán eléggé udvariasnak nem találják. Fennáll ez az akadály különösen férfbiek nővel szemben, vagy alantasnak feljebbvalójával szemben való üdvözlése alkalmával. Szerény véleményem szerbit, ha a kézfeleme-lést egy udvarias «jó reggelt kivánok,» vagy .kezét csókolom• üdvözlés Is kiséri, elfogadhatónak kell találuiuk a nőknek is. Hogy pedig az alantas feljebbvalóját üdvözöl heti-e a fentemli-l«tt módon, errenézve kikérhető a f 1-jebbvalónak a véleménye. Például ipeg-kérdezhetnők errenézve városunk első polgárát, a polgármester urat, elfogadhatónak találja-e a fentemlitett kö«ö. nési módot? Ha pedig a feljebbvaló a beosztottjától, « főnök a* alkalmazottjától, a pök a férfiaktól az ily-módon való üdvözlést elfogadhatónak találják, ugy igazán nincsen sQmmi komoly akadálya annak, hogy l«y köszöntsük egymást. N« keressünk tehát ucmrni más hátterei, vagy utógondolatot a kézfelemeléssel kapcsolatban, hanem fogadjuk azt el, mint a réginél egy jobb üdvözlési módot. (Aláírás)
Czobor polgármester nyilatkozata a kanizsai zeneiskolával kapcsolatos terveiről
•Zalaegerszeg átveszi a nagyfcani. zsai zeneiskolát* elmü cikkünket az Egerszegen megjelenő »Zalal Napló* szószerint közli, majd a következő kommentárt, illetve polgármesteri nyilatkozatot fűzi hozzá :
»A cikk nyomán érintkezésbe léptünk a szabadságos levő Czobor Mátyás polgármesterrel s megkér, deztük, menayit kell komolyan ven. nünk a kanizsai hirekből. Azt ugyan is, hogy Zalaegerszegnek kell egy zeneiskola, magunk is régen leszögeztük. Most már csak arról van szó, hogy a kitűnő kanizsai iskola telepedjék e Zalaegerszegre, vagy
magunk szervezzünk uj Iskolát.
Czobor Mátyás polgáraíester a kővetkezőket mondotta: í
- Tény, hogy ott jártam, a kis unokámat vittem le az iskolába. Az is tény, hogy szóbakerült a kanizsai Iskola mostoha helyzete és felvetődött az ötlet, nem lehetne-e áthozni a megyeszékhelyre. De semmiféle konkrét eredményt nem hozott a megbeszélés, hiszen inkább privát, beszélgetést folytattunk. Nem tilko. lom, hogy szeretném áthozni az is. kólát, ha Kanizsán nem akarnák fenntartani s komolyan foglalkozom a megoldás lehetőségeivel.*
Az OMKE állásfoglalása a nagykanizsai vásárok ügyében
Az OMKE nagykanizsai kerülete a tengeriklgyóvá dagadt nagykanizsai vásártartási ügyében a következő felterjesztést intézte a polgármester, hez:
Nagyságos Polgármester Ur!
17.453/11185. számú nagybecsű felhívására van szerencsénk tisztelet, tel jelenteni, hogy a kerületünkbe tömörült nagykanizsai kereskedők megítélése szerint Nagykanizsa M. Város fkintetes Képviselőtestületé, nek 1935. junlus hó 12.-én az orszá. gos vásárok átszervezésé tárgyában hozott határozata a közérdekeknek és a különböző foglalkozási ágak jo. gos érdekeinek wegfelel s annak mielőbbi kormányhatósági jóváhagyását felette kívánatosnak tart. juk.
G<mdosan megvizsgáltuk mind. azon érveket, melyek az átszervezés eik>n eddig e>hangzottak és meg kell ál lapp ununk, hogy ezek az érvek séta a közérdektel, sem a kereskedelem jogos érdekeivel nem számolnak maradéktalanul, de egymással sincsenek összhangban.
Mindenki sérelmesnek találja, hogy a mai vásári rend mellett évente tfc hónap első napjaiban az idegenből Jött árusok hatalmas fór-galmat kapcsolnak le a vásárok al. kalmával a Jitfyi kereskedelem ro-
vására. Ennek azonban semmiképpen sem lehet az az orvossága, hogy a vásárpk számát egyszerűen hatra redukálva, négy vásárt törjünk s Így négy alkalommal megkL méljtík magunkat a kellemetlen ver. senytől, de ugyanakkor lemondunk a sajátmagunk üzleti forgalmáról is. Ha éz lenne az orvosság, akkor radikális segítségként minden vásárról le kellene mondanunk.
Mi valljuk, hogy ugy Nagykanizsa közgazdasági életének, mint a környék gazdálkodó lakosságának szűk. sége van arra, hogy minél több vá. sár tartassék, de tagadjuk azt, hogy ezen érdekek szolgálatában arra is szüksét? lenne, hogy a vásár alkal mával a piacon kirakodó árusok zöme a Selejtes »vásári áruval* hi-vatásosan foglalkozó felelőtlen ván. dorkereskedökből kerüljön ki.
Anélkül, hogy a jogosságát elismertük volna, figyelembevettük azt az aggodalmat, hogy az Jdegenek kizárása a vásárainkról esiileg rep-resszáliákra adna okot, amiknek kö. vetkezjnényeit helyi vásározóknak kellene viselniük. Éppen ezért kom. promisszumot kötve eredeti kiván. ságaink ellenzőivel, ojánloftuk nagy. ságos Polgármester Urnák a junlus 12-én elfogadott javaslat m glé\'elét Ez a határozat a nagykanizsai országos kirakodó vásárok számát
Legszebb szövetek, bársonyok, selymek, szőrmék, dus választókban
Kész kabátok legújabb
divat szerint
$
INGER DIVATARUHAZ
Alapítás: 1860.
Öltőbe*
szájápolúf
IkreK\'h®"*
Szájvizébe: DIANA sísimzm, bt keféiére: DIANA ItgkrúL
ii oteaó 6a tökéletoa uájápoláat Ho«y rat mindenkinek beblwnyithaaeuk.
kizárólag október 31-ta
minden v«vfi, bármely U*letben
ha egyOtt veszi
• uájípoló Ikrekatt a nagy tubui 7t-Illl«r«a DIANA totfkrémet U tgy próba palack flá-HUérea DIANA s4*>
, l.ae helyett
LM pengőt llzet!
négyre csökkentette le s ezenkívül hat országos állatvásárt intézménye, sitett. Ez a rend a különböző érdekek összehangolásának szempontján ból ideálisnak tekinthető. A jelen-legi tiz vásárt tartalmazó vásári naptárunk biztosított terminusul se. gltségével abban a szerencsés hely. zetben vagyunk, hogy a fentiekben ideálisnak minősített yj rendet min. den külső befolyás kizárásával meg. valósithatjuk oly rövid idő alatt, amint azt az ügykezelés rendje egy. általán megengedi.
§ulyos és kétszeres kockázatot látnánk abban, ha vásári rendsze-rünkbí*n más módon igyekeznének változásokat teremteni, j
Egyfelől annak volnánk . kitéve, hogy a beleszólással biró községek akaratából elesnénk a nékünk megfelelő terminusoktól. Másfelől vL szont, még az érdekelt községek keL lemes állásfoglalása esetén Is, sokáig tartana az elintézés seZzel együtt a mai sérelmes vásári rend provizóriuma Is. |
Amikor az intézmények leépítése folytán a falunak rjiin d kevesebb oka ven arra, hogy felkeresse a várost s itt eszközöljön bevásárlásokat, a mikor a kétféle mértékkel mért va. sárnapi munkaszünet a falusi szatócsok boltjába terelte át a városi üzletek vasárnapi forgalmát, amikjor e szatócsok áruszükségletét az ország távoli részeiből kocsin házaló nagykereskedők látják el a helyi nagykereskedelem helyett, apükor a nagykanizsai kereskedelem helyi fogyasztóit az év kétharmad részén át féláron viszik zsúfolt vonatok a 40* városi áruházakba, - védelmet kell az ellen keresnünk, hogy hónapról. hónapra<Nia fővárosi vásározók használják kl a vevőközönségnek a vásárok állal felfokozott vásárlási hajlandóságát. Nem mi állítottuk fel a becslést, hanem kívánságunk el. letizői, hogy minden vásár alkalmá. vaj 60-60 000 pengőre becsülhető az
zalai közlöny
1935. okfafrer 12
az összeg, amit igy idegenbe visznek el , (
Tiszteltei rámutatunk azon tapasztalatunkra, hogy a főváros nehéz megélhetési viszonyai követkéz, tében mindjobban szaporodik a pesti vásározók számla s hogy vásár, ról-vilsárra bővül azon cikkek aora, melyeket vásári sátorban árusítanak. Igy a legutóbbi vásárainkon már budapesti optikusok és női» kabát kereskedők is réaztvettek. Nem helytálló az a vélelem, hogy az idegenből jött árusok szabályozó-lag hatnak az áralakulásra. Megálló, pitottuk, hogy az emlitett sátrakbon többe kerültek az áruk, mint keres. kedőWcnél és iparosainknál. Azon. ban a vásári ágálás szuggesztív erejével vitték el a forgialmat az op. tikusok és szabénők műhelyei elöl. Rövád klő kérdése lehet már, bogy az a nagyon kisszámú sz\'akma, melynek eddig nem jelentek meg versenytársai a kanizsai vásárokon, mikor fog itt szakmabeli vásározókereskedővel összetalálkozni. Egy kézen össze lehet számolni azok a f a szakmákat, melyek egyelőre meg vannak Idmélve a fővárosi vásározók vereenyétöl s Igy saját érdekeikkel más értelemben lévén a kérdés, sí i összekapcsolva, elzárkóznak ér. düheink elismerése elöl.
Vizsgálódásaink eredményeként arra kérjük nagyságos Polgámester Urat, hogy a tekintetes Képvis?lő. testületnek a kérdés kisgyűlés állal előirt ujabb letárgyalása alkalmával méltóztassék a f. évi junius 12-1 ha. tározat változatlan fenntartását javaslatba hozni.
Fényes nappal kifosztották a Fő-uton az Ideál cipőáruház pénztárát
Pontowa ugyanolyan betörés, mint ■ Vida-özletben volt
Kellemetlen meglepető} frü- a nagykanizsai Ideál eipöáruház tulajdonosát, amikor csütörtök&n délután ebédjéről visszaérkezett üz. telébe. A lezárt üzletajtót nyitva találta, az egyik asztal fiókjából ki veit véve a feszítő, amit Ipari célok, ra szokott használni, azzal ismeretien tettes felfeszítette a pénztár, fiókot és a délelőtti bevétel teljes összegét elvitte. A feszítés nyomai láthatók voltak a fiókon, a zár meL lett. "A készpénzen kivül a tettes
semmi múst nem vitt rcfegával.
A tulajdonos azonnal a rendőrségre szaladt és bejelentette az esetet, ahonnan detektív ment kl a hely. színre a nyomozás lefolytatására.
A jelek szerint az Ideál cipő-áruházban is poalosaa a Vida-üzk\'tben elkövetett betörés mintá. jára dolgozott a tettes.
A rendőrség a legerélyesebb nyo. mozást indította meg a vakmerő betörő kézre kerítésére. Több gyanús emberi előállítottak.
- BékwqrhMtf éa kínzó 16-fáJátok, ■ »áj ét az rpeutak bán-talmi, gyonux- ét béllnmit, aranyeret bajok ét a Tétbél megbetege-déit esetén a természetet .Ferenc József" keserűvíz gyorsan él biz-toian megszünteti * haflszervek panftaát.
— Tseonták, tízseÁ csomósolt m«-gy«r (*nnák rtb. szőnyegek, függönyök, butorkelméV Slnger DMtára-
Tízezer Ínségnapszámot Irányoztak elő a kanizsai ásatásokra
Az laaégakdó Idei kBltaégvetése és mankaprogramji
A varosok inségokclójának. költ. ségvelésl éve a belügyminiszter rendelete értelmében október 1-én kezdődik ás szeptember 30-áigtert. Az Idón Nagykanizsa város Ínség-akciójának költségvetését szeptem-b"r l ére már elkészüették (s ez Ugyb"n Krátky polgármester szeptember 16-án tárgyalt a belügyminiszterrel.
A tavalyi tényleges eredmények alapján a belügyminiszter Nagyka. nl\'se mségakclójának költségvetését ÍOMOO p"ngő szükséglettel, 80.000\' pengő fedezettel és 20.000 pengő hiánnyal hagyta jóvá. A .20 000 P hiányt államsegélyből pótol|ák. Az államsegély ezévben Is ugy in tnnyi mint tavaly : 20.000 pengő.
A bevételi tétetek Igy oszlanak m"g : Multévi maradék 4000 pengő. Gyűjtésből 10.000 pengő. Insfg|áru. lékból 47.000 pengő. Városi hozzá, járulás 10.000 pengő. Államsegély
fl ZALAI KÖZLÖNY REQÉMYE
A w
— £n azt hiszem, te meg vagy őrülve, vagy ugratni akarsz valakit. N\'em bánom, csinálj amit akarsz, de azt jegyezd meg magadnak, hogy néhány esztendeig az utolsó szó még az enyém ebben az ügyben I — figyelmeztette most már harag nélkül, dc nagyon komolyan.
Autótülök harsant fel az ablak alatt.
— A herceg kocsijai — kiáltott, fe* Rolla örömmel. f
Máfr\' berregett is az előszoba csengője és bevonult A triumvirátus.
— Ugyaucsak rosszkor jöttetek fiuk. Harapós hangulatban vagyok! Képzeljétek \'GyaauUanut jövök haza és a leányom őnagysága aszal az örönr-hinei fogad, hogy az öregapja meg-kértc kezét ás a ,|ó Isten tudja, miért, t-< a szende kis ártatlanság 0em tudta tőle megtagadni ezt a csekélységet. Sejtitek, liogy fogalma sincs szegénykének, mif cselekszik? Pénzt kell szereznem valuhorman, liogv bedugjam egy, szanatóriumba, meri ha, ez nem Örült, akkor mi vagyunk bolondok va-laineunytt*! Mag keü r*jKWoluc»,
mert lm egy nőnek ebl>cn a korban Kenete őméltósága az ideálja, hát annak nagyon komoly bajának kell lennie!
A kapitány felborzolta sürü őszbe-\\«gyült haját, ugy kezdUrfól » alá járni a szobában.
— Ugyan, öregem, nem érted o tré-fátl — csillapította Bács. - Erre innunk kell, még pedty a nagy nyilvánosság előtt. Gyönyörű idő van, kiülünk az <0roszlán> terra szára és mulatimk egy bolondul napyotl No, kjs menyasszony, gyerünk 1 — próbálta Bács valahogyan eloszlatni a keserűen gyászos, idegtépő hangulatot.
— I)C megyünk ám! Hanem előbb felöltözöm, de ugy, hogy ha uz öreg meglát, menten kirázza u hideg! — fogadkozott Rolla.
— Hát engem már sohasem .kérdez senki, Ivogy tebaik-c vagy nem? Hátha nekem nincs kedvem menni? — háborgott Török.
— Hát akkor — itthon maradsz apuskám! — vetette oda a lány hetykén.
— Es ha megtiltom neked, hogy elmenj? — kérdezte Törők szigorúan.
— Mindegy már nekem műiden, apuskám! — felelt Rolla elkomorodva.
— Fiuk, én nem tudom ml történt fízel « lánnyal? — rémüldözött Tőrök.
— Jobb, ha nem tudod apuskám! I)« ne ellenkezz velem, mert én... — és könny csillant meg u szemében.
— Csinálj, amit akarsz, csak pe sirj, mert tudod, hogy azt nem bírom! Menj öltözni!
20.000 pengő.
Jóváhagyta a belügyminiszter vál-tozatlanul az inségakció munka, programját is. A munkaprogramban főképp földmunkák szerepelnek. Nagyobb tételek : 10.000 napszám a régi kanizsai vár ásatásaira és ugyan csak 10.000 napszám a golyófogó építésének folytatására. Ezt a mun. kát ugyanis tavaly már elkezdték és az előirányzott 20.000 napszámból 10.000-et már tavaly ledolgoztak az Ínségesek. Szerepelnek a munkaprogramban a mezei utak és a Katonarét útjainak domborítása, árkainak rendezése, az állatvásártéri utak és vízvezeték elkészítése, a marhaállások feltöltése. Rendbehozzák az inséges?k a Nagyrác-utcai iskola környékét, ronrjezik az egész terepet és vizlevczetéssel látják el. A városi erdőből kivágott 200 holdas legelőn Is sok még a munka. A tuskók kivágása, tövis és bokorlrtás
— Szokja meg az öreg, hogy mulatós asszony leszek és ha nem tetszik neki, hát még nem késő, segíthet ma-gánl — szólt vissza az ajtóból. .
— Hát miért nem beszélsz értelmesen? Ha Így gondolod, akkor szívesen megyek! Meglátom, hogy tudsz mulatni? — szólt utána az apja kissé felvidulva s már kezdte hinni, hogy a lánya valami nagy tréfába kezdett s ő nem volt elrontója a tréfának.
— No, mit szóltok ehhez a fruskához? — kérdezte töprengve a kapitány.
Bodor sápadtan, összeszorított fo-gokknl á»t a oerépkályhához támaszkodva. fcgő szemekkel nézett az ajtóra, amely mögött Rolla eltűnt. Bács Tőrök mellett állt és félszemmel a hadnagyot figyelte. A herceg elgondolkodva mondta:
— öregem, a nő és a gyermek örök és megfejthetetlen titok, de azt is mondhatnám, hogy az eniber általában. Vagy nem tettél te még életedben soha olyant, aminek nem tudtad sehogy okát adni? Csak annyit mondok nektek, valami nagyon komoly oka van lennek a dolognak és akkor megbirkózunk vele, vagy csak farsangi tréfa és akkor nagy mulatság lesz belök. Tehát ne lógassátok az orrotokat- A t« se ott a kályhánál kis bolond, mert nagy kacagás leSz ennek a vége, meu-láaadtokl
— Vagy eltemetünk valakit hamarosan! — szólalt meg Bodor sötéten.
Rolla erősen kivágott estélyi ruhában tért vissza. Szép akart lenni és
szintéin az inségakoió keretében ke. rül lebonyolításra. A parkokban földforgatás, a szeméttelep pendbe-hozása, fásítások és rendezé^k te. s/lk még a nagyobb tételeket az in. ségakció munkaprogramjában, "já rntfy természetesen sok kisebb mun. kát ls magába ölel.
A hatalmas, sok gondot és munkát adó akció referense dr. Poty-tyondy József aljegyző, aki ezt a munkakört rátermett szervező képességgel, körültekintéssel s ahol az szükséges, kellő eréllyel látja eL
17 Cigányzene. — 18 (\'.yorsirótan-folyam. — 18.25 Sportköztcméuyek. -18.40 Ifj. Eitter István füvoIázik. — 19 Több közgazdasági tudást. (IPIfcr Farkas dr.) — 10.30 Koudor L«ó és Polgár Tibor kétzongorás jazz^müsora.
— 20 Szinmüelőadás a Stúdióban. • Bánk bán.. Szomorújáték 5 felvonásban. Irta Katona Józsof. RAdiószLn-pndta}4 alkalmazta és rendezi Márkus Lászíó. — 21.50 Hitek. — 22.15 Hanglemezek\'. — 22.40 Németnyelvű előadás. — 23 Cigányzene, Orbán Sándor énekel. — 0.05 Hitek.
BudaIL
18.06—18.45 Cigányzene. — 18.50-19.30 Brahms: Hegedűverseny. — 19.35 A kétezerévcs slp. Dr. Feltich Nándor és dr. Bartha Dénes párbeszéde. — 20.10—21.40 A 2. honvédgyalogezred zenekara. — Közben 21 Hírek.
Béea.
17.30 Bach: E-dur hegedű- és zongoraszonáta. Schubert: B-dur váltóra, tok. Wagner: Izolda szerelmi halála.
— 19.25 Lortzing: Cár ós ács, 3 felvonásos vigopera az Operaházból. — 22.35 Tánczene. — 23.15 Tánczene. — 0.10—1 Osztrák zene lemezeken.
- Srtiflti kabát fo**om, mert szabása divatos, anyaga kiváló, ára pedig olcsó.
ez könnyen sikerült neki. Széles pe-rCmü, fekete kalapja alól aranyosan ragyogott a haja. Szépen l\\elő nyaka és formás karjai hófehéren villantak ki a fekete ruhából, amely feszesen simult hibátlan termetére. Szőke szemöldökét kissé megsötétítette, még egyszer megnézte magát az állótükörnen és rámosolygott a kis társaságra.
- Démoni! - kiáltott fel Bács.
Bodor szomorúan hajtotta le a
fejét
— Ugy van, démon leszek és a* Isten legyen kegyelmes annak a vénembernek!
Bodor felkapta a fejét. Volt a jfeány hangjában valami biztató dac, ami oktalan reménnyel töltötte el.
Török bámulva nézte a lányát, mintha sohasem látta volna még eddig és keserűség fojtogatta, hogy a saját gyermekét nem érti. Talán azért, mert leány. Bezzeg ha fln volnál — gondolta keserűen.
Mikor a kocsi megállt az .Oroszlán» előtt, az utca népe szájtátva bámulták a tisztek között « gyönyörű leányt. A színésznő is olt ült a száUó terraszán és elsápadt a festék aUtt az irigységtől, mikor ezt a tündéri szépsége* nappali világításban meglátta. Ennek nem kellett festék ^z arcára és rúzs a szája szélére. Fehér volt, műit a hó és piros, mint a fakadó rózsa.
(Folyt kör.) , I\'
1936. október 12
ZALAI KÖZLÖNY
- (Megjelent a < Plébániánk hjt éKte» uj szám") Most hagyta ol a Zalai Közlöny nyomdáját a uugykam zsai < Plébániánk hitéiele. oKtóbcri szám". Az uj szám «Ezéri a gyermekért valaki ielelös» cimü vezérciKkel kezdődik. 1\'. Czirfusz Yiktorin plébános a reiiiiaiaj)itó Szent Feienc emlékének áldoz kú\'ón eikkben. Majd « /Nagy-kiuiizs0\' <.alolikus Jérlitábor. cimü cikk a nagykanizsai katodkus férliakhoz szól. Következik a katolikus ünnepek ismertetése, ami hézagpótló Erőss Alajos tollából. Hosszabb cikk foglalkozik a LAinyklub gyermekvédelmi munkájáról, amit Mágics Mária elnöknö ismertet. .Őrtüzek. alatt a hillori állapotokat teszi szóvá é»es tollal. A hir rovatban benne .van, amil minden katolikusnak tudnia kell. Majd 1\'. Miklós a kiskrtnizsai hitéleti mozgalmakkal foglalkozik. A «Plébániánk hitélete, már annyira megszokott banitja a kanizsai katolikus családoknak, hogy ahová bekopogtál, «ok ezer példányszámával, mint meghitt jóismeröst lo-gadja mindenki, akit mindenhol szeretet vár és fogad.
- (Credo-gyülés) Folyó hó 13-án délelőtt 11 órakor a Credo féri légy esü-ici rendes havi gyűlése a fehértóremr ben.
- (AjnyBktknyvl hírek) Nagykanizsán az elmuU héten lü gyermek született, 7 fiu, 3 leány: Szakácsíts Károly szo-baiestösegédnek és Virág Annának rk. fia, Flórián János cipész és Oláh Franciskának rk. fia, Halak Antal kádársegéd és Dolenecz Annának rk. fia, Bokros I^renc uyug. tűzmester és Béies Máriának rk. fia, ltohs G6za Máv. segédtiszt és Sáinóczi Terézián«k ág. h. ev. fia, Puskás Sándor bank-aiiiszt és l)aniss Juliannának rk. leánya, Farkas István lakalosscgéd és Joó Máriának rk. fia. Házasságon kivid született 2 leány és 1 fiúgyermek. — Halálozás 8 történt: Simon Károly csordás rk. ül éves, Bokros Ferenc József rk. 1 napos, Özv. Ilépásl Imréné Pope.snyák Terézia rk. G7 éves, özv. Modrovlch Nándorné Klausz AgnCs rk. 85 éves, Németh Györgyné Németh Mária rk. 37 év«s (Kerettye), Szabo-lics József rk. 4 éves (Szépeinek), Vajda Pál gazdasági cseléd ág. h. »;v. 45 éves (I"etrivente;. — Házasságkötés 3 volt: l\'oszovecz György földműves rk. és Gödinek Eva rky Cserjés Károly városi alkalmazott rk. és Mik\'tics Vilma rk., Hofman Kálmán magántisztviselő rk. és Molnár anna rk.
- (Pesti ügynök a kanlzt*! bíróság előtt) (irnufeld Sámuel budaj>csii iu-kos, 58 éves ügynök végigcsalta már az országot. Nagy előszeretettel jelent meg a vidéki trafikokban, olt rendeléseket vett fel, m«jd pénzt is vett át a rendelésekre. Aztán persze a rendeléseket nem szálUtolta. Végül ls elfogták és átadták a kalocsai törvényszéknek, amely két évi és nyolc havi börtönre Ítélte. Grünfeld Sámuel Zalában is követett el csalásokat, azért külön kell .felelnie. Értesülésünk szerűit Grünfeld büntetésének kitöltése után Nagykanizsára kerül, ahol az Itteni cselekményeiért vonja felelősségre a bíróság. i
Kisiklott a mozdony, két és negyedérát késett a pesti személyvonat
Nagykanizsán csütörtökön este 8 órakor hiába várta u közönség a budapesti lapokat. A személyvonat, amely az újságokat is hozza, nem érkezett meg. Az emberek izgatottan beszéltek nagy szerencsétlenség, röl, összeütközésről, mig végre negyed 11 órakor befutott a buda-pesli személyvonat.
A késés oka Balatonszentgyörgyön történt kisiklás volt. Egy tola. tómozdony az állomáson tolatott és eközbon kisiklott és teljesen elzárta a közlekedést. Mivel nagyobb mun. káscsoportot igényelt a pálya szabaddátétele, telefonáltak a nagyka. zsai vasúti állomásra, ahonnan azon.
nal egy segélymozdony futott ki Koloss főmérnök és Arató mérnök vezetésével, munkásokkal és a szük. séges emelő felszerelésekkel, hogy a balatonszentgyörgyi állomáson sza. baddá tegyék a pályát.
Mikor a nagykanizsai személyvonat a kisiklás helyére ért, mindad. dig vesztegelnie kellett, amíg a pá, lyát több mint két órai munka után sikerült szabaddá tenni és a budapesti vonat folytathatta utjábNagy. kanizsára.
Balatonszentgyörgyre bhot.aAg szállott kl, hogy megállapítsa a kl. siklás okát. ,
Zrínyi—PVSK és NTE II.—Csurgói TK kellős bajnoki folbaUmérkizés lesz vasárnap Kanizsán
Nem mindennapi sporteseményűen lesz vasárnap résxo a nagykanizsai sporiközönségiiek. A Délnyugati ulsző-v«tség hosszú éveken át volt bajnoka lesz a Zrinyl ellenfele. Mindep\'úagy. kanizsai sportember előtt ismeretesek a Pécsi Vasutas Sporl Klub képességei. A kerület^llaudó legjobb és leg-megbizliatóbb formában lévő együttese, de a nagykanizsai csapatokkal Nagykanizsán nagyon ritkán szeiCj>el szerencsével. Mint emlékezetes, tav-asz-szal az NTE 4 :0-as győzelme után a Zrínyi 2:0-ra győzte le ,gyönyörű, izgalmas mérkőzés keretében a Vasutast, mely ví*cség a bajnokságába kerüli a pécsieknek. Az idei bajnoki kampányban á Vasutasok jó startot vetlek és Igy vesztett pontok alapján Simontornya után a 2. helyeu állnak.
A Zriuyi csapata váltakozó szerencsével játszotta le eddigi mérkőzéseit az őszi Wzouban. Vesztett pontok aiapján cVk 2 pouttal ypn lemaradva az NTE-tölT^lgen nagyot lenditene helyezésén a Vasutasok elleni győzelem, mely egyúttal az NTE-nck Ls jói jönne, mert egyik nagyon komoly riválisától szabadulna meg.
Az NTE közönség karöltve a Zrínyi táborral szurkol tehát vasárnap a Zriuyi sikeréért.
A II. osztályú bajnokság legizgalmasabb mérkőzése lesz a Zrínyi—PVSK mérkőzés előtt a Zrinyi pályán délután fél 2 órai kezdettel. A II. o«L bajnokság első helyen álló Csurgói TK lesz az NTE II. csapatának ellenfele.
Városi Mozgó. Péntek-szombat vasárnap 1
Ismét Budapestiéi egyidAben I
A magyar alkotó erő világraszóló diadala. Orczy Emma oáróno regénye Ilimen. Rendező: Korda Sándor
Vörös Pimpernel
A. francia foriadalom izgalom és szenvedély teli jeleneteiben látjuk brillláns alakítását Marle Oberonnak, a világ legszebb asszonyának Előadások hétköznap 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. A hétköznapi ela6 elftadéa filléres.
A csurgói csapat 2 pontot ve^ztejt eddigi mérkőzései során, rnig az NTE III. 4 pontot adott le, igy NTE győzelem esetén beérhetné a jelenleg listavezető CsTK-t,
Az NTE I. csapata szabadnapos lévén, az első csapat 8 bejelentett standard tagján kivül a többi első csapat-lyeil játékosok is játszhatnak. Igy a II. csapat Csondor, Czigler, Szollár, jelinek, Szendrői és Hoífmannai megerősödve áll kj, igy biztosnak íátszik az NTE győzelme, bár elbizakodottságra nincs ok, mert Csurgó jelenleg kitűnő formában van.
II. oszt. bajnokság állása:
1. CsTK 4 3 - l 21 : 7
2. KRSC 4 3 - I 7:3
3. BIOK b A - 3 16: 14 6
4. NTEjdi. 4 12 17:94
5. SzAK 3 1 1 1-6:5 8 tí. NVTE 3 1114:43
7. KT8E 3—12 6 : 18 ^ t
8. DVOGE 8 — 1 2 2 : 12 1 0. SzCFH - — - - - -
Naptár : Október 12. szombat Rom. kai Miksa. Protestáns Miksa. Izraelita Tlsrl hó 15.
Gyógyszertári éjjel\' szolgálat e bó napban a «pekete sas. gyógyszertár Fő-ut 6. és a kis kanizsai gyógyszertár, Gőzfürdő nyitva röggel 6 órától e«l«
6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
- L*gujftbb bel- és külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vé-teikénysser nélkül Srnger Divaláruháx.
— A KAOSt első sMioopyKé Umc-
ftitélye ma, szombaton este fél 9 ór«l kezdettel a Korona éttermében tesz megtartva. Az agilis vigalmi bizottság mindent elkövet az estély sikere érdekében, liogy azt felejthetetlenné tegye a n. é. közönség előtl és ezzel a további sorozatos estélyek sikeres megrendezését biztosítsa. Kitűnő tánczené-ről Tigris Jancsi zenekara gondoskodik.
— Dlv*t.s fehérnemű selymek és pyjayia kelmék inost érkeztek Singer Divatáruházba.
— (Ipari címtár) Most jelent meg dr. Koffler Károly, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége titkárának összeállításában a magyarországi iparvállalatok címtárának uj kiadása közei 000 oldalas kötetben. A kötet mintegy 4000 gyári vállalat és speciális üzem eimét és jellegzetes adatait (munkáslétszám, üzemi erő stb.) tartalmazza, külön fejezetben helységek szerint is csoportosítva, A betűrendes árulajstrom közel 200 oldalon, mintegy 0000 iparcikket sorol fel mindegyiknél feltüntetve, hogy az Illető iparcikket mely vállalatok állítják elö. Újítása a Cimtár most megjelent kiadásának a német és francia nyelvű árulajstrom, amely a külföldiek számára is lehetővé teszi a Cimtár használatát. A Cimtár szerkesztési munkálataiban ezúttal is segitségére voliak a szerkesztőségnek a. GyOSz irodája és az ipari szakegyesüldek. Az Ipari Cimtár kiadását a Vállalkozók Lapja (Budapest, VI., Teréz-kórut 56.) vál-lalia, ugyanott rendelhető meg. A kötet ára 10 pengő.
— Bútorszövet éa buloraelyeai maradékok nagy választékban kaphatók rendkívül olcsó áron SchüUnél.
— (A* ablukop át mqi»UAU a férje elől) l\'oszovecz János szepetneki gazda valami pletykát haJJott, ami annyira feldühösiteUe, liogy a mezőről hyzA-futott. Ugy ahogy volt, kaszával a kezében, behatolt a különélő félesége lakására. Az asszony \'borzasztóan megijedt és futva menekült előle. A férje utána. I"oszovccznó íiirtelen magára csukta a szoba ajtaját, de a férje rátört, ugy, liogy az asszonynak az ablakon át kellelt kiugrania a dühöngő elől. Poszoveczct magánlaksértés ml»lt feljelentették és igy került a nagykanizsai törvényszék elé, amely az indulatos férjet két hónapi fogházra Ítélte, fje a bünietés végrehajtását felfüggesztette.
— Sperlruháftt alkalmas 140 cm. széles gyapjú férfiszövet métere pengő 3.50 SehüUnél.
— MlmHvikUK^ Ikreket! A legjobb
kívánság, anüt kívánhatunk. Családosoknak és családnélküUeknekl Mindenütt kellenek a Diana szájápoló ikrek. 1 tubus nagy Diana-fogkrém és szájvíznek 1 palack l)iana-sósborszesz együtt csak 1.10 peugő. Kizárólag októberben.
— Ktstliitflselök rétiért rendkívül előnyös bútorvásárlás! alkalom. Modem berendezések, tökéletes Jé kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen ls kaphatók K«p*Ma bútoráruházban, Horthy Mlkió^ut 4.
Nép Mozgó.
Okt. 12—13. szombat-vasárnap Két nagy aléger egy műsorban I
\' Az alagút glgáazal Sr
2. Az Idd évad leguellemescbb vígjátéka:
Kisorsolt vőloflény
Figyelem: A hosszú műsor miatt az előadások szombaton 5 és 9 órakor, vasárnap 3, 6 és 9-kor kezdődnek tO, 40, 80 filléres halyárak.
-J
ZALAI KOZLpNY
1938. október 12
vimm
Jelentés Zalavármegye mezőgazdasági állapotairól
Zalaegerszeg, október 11 Zalavármogye gazdasági fel ügyelősége a vármegye mezőgazda sági állapotáról a következő jelentést adta ki:
Az időjárás szeptember hó folyamán általában elég kedvező volt. Előfordultak ugyan kisebb-nagyobb hőmérsékleti ingadozások, de talaj. m?nli fagyokra még nem került sor. A csapadék eloszlása kedvező volt és osak a mennyiségben maradt hátra kiváimi való.
A gabonanemüek cséplése befe jvződött. A kapásnövények betakart tása megkezdődött és megállapítható, hogy
burgonyából némileg Jobb termés lesz, mtat amtonnyire eddig számítani tehetett,
azonban még igy sem éri el a burgonyatermés mennyisége a közepes át|agot. I
Az lde| burgonyában nagyon sok a másodkötésü apró but\'gonya, ezért
■ tmrftmy* léU efcMMáaáJi va-lóastoit«n nem Wi Jcedrez*.
A tengeritermés Változatlanul I gyenge^ lassan érett be és a csövek között Igen nagy százalékban található hiányos Utnőttségü. A I
Ktotfertozár termése némtte* khf-Rltl • ffídíMt a ffny*tfel« tjk.r-mányhlfciyból,
miután a tengeriszár vékony és éret. lensége folytán meglehetősen zölden .terül vágásra és igy nagyobb ,tápanyagtartalmu takarmányt nyújt a telelő Jószágnak.
Az őszi vetések folynak. A bekövetkezett gyakori esők lehetővé tették, hogy az őszi vetések részére kedvező mag-ágyat lehessen készi-teni. Az ismétlődő csapadékok ked. . vezően halottak az elvetett gabonák kikelésére.
A répafélék betakarítását még csak Igen kevés helyen kezdték tneg, a gazdák ki akarják használnnl a kedve?ő időjárást.
A téli takarmányozási kilátások nem javultak, egy hosszú ősz azon. ban. amely lehetővé teszi a legeltetést, sokat segíthet. A földművelésügyi kormányzat az abrak-takar-, mányhlányon óhajtván segiteni. a vármegye részére ujabb 12 vajjoö vámmentes tengeri khitulázát engedélyezte.
Az állatállomány egészségi álla-pota kielégítő. Az állatárak változat, lanul lanyhák.
A vármegye területén a szüretelés folyamatban van, egyes vidékeken , nagyon szép sikereket értek el a / *u>dék • komi csemeiteszőlők értékesítésért
A csemegeszőlők értékesítése nagy. rrészt a külkereskedelmi hivatal köz. ben Jöttével történt s igen teklnté. lyes mennyiség talált a külföldi piacokon elhelyezést. A borszőlő jól érik és általában olég egészségei. I
A várható bertermfe mmntiyieégt-K* * minősé*** kuglit 4 gazdákat.
A mezőgázdasági munkásság hely1-i zete annak dacára, hogy a mező\'
(Folytatás az l-ső oldalról) olaszok Harrnr tllen terveznek légi. támadást, ami igen nagy pánikot keltett a városban. Kiutasították az olasz követet Addis Abebából Addis Abebp, október 11 Az abesszin külügyminiszter pén.
tekén délben Jegyzéket adott át az olasz követnek, melyben megvonja tőle tartózkodási engedélyét. Az olasz köv*\'t tartózkodási engedélye szombaton délelőtt 11 órakor jár le, addig el kell hagynia az Abesszin fővárost.
Hir és cáfolat Adua éjszakai elfoglalásáról
Róma, október 11 Hivatak)s jelentés cáfolja Adua elfoglalásáról (s az olasz csapatok veszteségeiről szóló hireket.
A Reuter Iroda addis flbebai tu dósitója szerint ugyanis Szejum her. ceg csapatai csütörtökön éjszaka bs. kerítették Aduát és az ott\' tai-flózko. dó 2500 olaszt lemészárolták. Elke. seredet közelharc folyt a városért és az olasz hadsereg jobbszárnya sietett segítségre és tudta visszaszo. ritani az abesszineket. Az Adua elleni ellentámadás csütörtökön $ste
gazdasági munkák fogynak, még mindig kielégítő, mert az őszi munkák kapcsán kapnak napszámefrat. Miután pedig a télire való kenyerű, ket az aratás Idején megszerezték, Igy a megélhetésük biztcsltva van.
8 órakor kezdődött és éjjel folyt le.
Tlgre az olaszokhoz pártolt
A hivatalos cáfolat közli, hogy Tigre tartomány nagyobbik felének ura megjelent az olasz csapatok parancsnoka előtt és többezer főnyi csapatával fela\'ánlotta szolgálatit az olaszoknak. Kassa vezér szintén csatlakozását Jekntette be. Ezekből a hírekből Rómában azt következtetik, hogy Ahsszmiában a távolabbi vidékek lakói nem "hajlandók Olasz ország ejlen harcolni.
(—) Vásári blr. A legközelebbi pacsal vásár október 17-én, csütörtökön lesz.
AR70PAC
[íiíaammna
poppAcoiássai
0«tö»M«NT«»BÍÍ> HBMÍtrítim
mnAiuioM XMOK Mtna«iH«TÖ\'
Beazerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
nag, műtrágya, növényvédelmi szerek
stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A bírósági palota meUett Telefon 130
t
T«n»éijt6md»
Irányzat: szlílrd, forgalom közepes.
Hm. Ili.av T7-CI 1765 -1790 78II 1780-18 05 79-ea 17-95-1820. 80-n 18 10-183(1 dunínt 77-t. 1735 -1750. 78-11 1790 17 65 79-e« 17 65-1780, 80-.. 1775-1790. - Róza pc.tvldíkl 1565 1575 mái 1565-15 75. Zab u| k6zép 1755—1765. T.no-tl llizánlall kö.ép ab bpcit 1580-1600
HilTkiBluaTliétl Játékon HIIHil MENETRENDJE
érvényei 1935. "klóber 6-tól.
Er*.*!.,!-!*—VaaaUIIoaaáa
Va.utállomáwa
441
5»o 7-30 (211 II M 12« I3« Uio IBM
17 30 ||10 19 so 2138
2JM
Erziébet-térie M
I
fi i\'
if N *
II
II >
1 «ta»y«l manatrand
L*t*njW4l w. 6 45 Nuj.hIuI.. lik. 7 45 . . H10 .1700
HiakMlnfrU Ud. 13-60 UtMyfca irt. IfrOQ
■ . »m . noa
Hordozható Portable írógép
Használt írógépek
JenlogtoD Írógép 285—peagatöl SZABÓ ANTAL sportüzletében.
rái ii»<>..i, ■ uiHih.1, | aaakél Mteal cuk Sorlel Szelltntl lehel — Kapható Mrlal vaa- éa feiték. Hitelében, Schtltz mellen.
■ IraaaMkat márványból él giánllból caak Kovádnál, Király 11. 33., kaphat 0|. cjón él |ót. 2)88
Komplelt gyermek vaiágy Iliiéi tl-adó Ciengery-ut 34.
1 laí<8tajdooo« Kozgularirf R.-T. Otdaabnrt Nnwli ta~Mh>lal Lnaano Vállalata ktayvnyon
ÁRVERÉSEN
, ett óiizei háztartási cikkek, gvtr :]átékok minden elfogadható áron
megvi mekjá kliru.ltt.Uuk • volt
Férfi HiMtik, bírlonyok, lUgellek, szónyeg- éi váuonáruk legolcsóbban (W knuky Olvitaxletben.
Lllerei él félllterei Qv.|.k.t legm. giiabb áron ven Tetitsch drogéria. 3733
Baraaplaaa kiadd. HaraabaraM
eladí.k Száraz i>akUrh.t|t.é| kl \'
Csengery-ut 22.
Egy teljei hálóazoba botor, cgy ebWIÓ. kredenc, a.ztrü szikekkel azonnit aUdá. Clm • kiadóban. 37M
Nfil kabát é. ruh.iii6vet-ti|doniáfot, uörme-iruk legoldóblan Ootem.ky Dl-
Epy udvirl likáa mellékhelyHég.kkil kUdó, Kouuth-tér 3.
Apró, tinta B..a.k.t minden meoy-nyltégbea veixek. Sternberger üyuli. *
Culádoi, Itakképxett aaalaár állált kerei, I\'ftíll-ut 4 n.
Slárae éi világol nagy plao. axon-nlln kiadd, Magyar-U 27.
EI.....H 1 darab lekete nöl antilop dpi. Becakletes megtaláló kéretik, hogy azt a kiadóhivatalban ad|a le. •
Állandóan blai kaMaJasla é. <■! kalakak k.ph.tó WarUaaaa M|iaaH vállalat ixakuxletében, Eiziébal-tér 14.
Alti kaainált, t.lle.en aj háló, IU longarnltura él konybibator elköltrtif. miatt eladó. Bóvebbel a kiadóhivatalban.
Kiadta a laphilajdono. K6zgaida,*gl Rt Oatenbarg Nyomda éa Dél zalai Upktadl Vállalata NagyklnlzUo. felelóa kiadó t Zalai Károly, lalarorban teleion: Nuykantzsa 78, aaii.
20.534/1935.
"Hirdetmény.
A Nagykanizsai Zálogkölcsön-intézetnél (Csengery-ut 8.) zálogbahelyezett és lejáratig, illetve árverésig ki nem váltott, vagy nem rendezett zálogtárgyak 1935. évi október hó 19-én d. u. fél 4 órai kezdettel a: intézet Csengery-ut 8. sz. a. helyiségében elárvereztetnek.
Nagykanizsán, 1935. évi október hó 4-én. „v Polgármester,
20459/1935.
Árverési hirdetmény,
A városi közvágóhídon f. évi október hó l.-töl 1936. évi március hó 31.-lg összegyülemlö trágyát f. évi október hó 15-én d. e. 10 órakor a helyszínen tartandó árverésen^ladoni.
Böv«tob .tolvUáflusHást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1935. október hó 8-án. KKt Polgármester. I
i. Naote
Károly)
■r
Ha 8 oldalas képes melléletei 1
7B> évfolyam 233. szAm
Nagykanizsa, 1936. október 13 vasárnap
Ars 12 HU*
ZALAI KÖZLÖNY
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
EJöllicU*i ára: egy bóra 1 peagő AO UUr. Sxerkesxtóeégi te űadóhhratall takfoai 71.
Kapunyitás előtt
IrU: 4r. Antal István államtitkár
Qktóberben hosszú, de az eszmék kl .termelésére s az idegek kipihenteté-sére bizonyára jótékony nyári szünet után, megnyílnak a törvényhozás házának kupui. Az ország atyái felfrissült lélekkel és a felelősség tudatában megedzett tettkészséggel fognak hozzá a törvényhozás munkájához. Nagyon nehéz külpolitikai helyzetben, igen súlyosan alakult nemzetközi vLsz<aiyok között kezdi meg a magyar parlament mostani öszl ülésszakát. Egész Európa fölött komor, feszültséggel telített fellegektől sötét a látóhatár. A tenge. rentul, Afrikában, komoly háború folyik. Halottak és sebesültek törne, géről, s az öldöklö harc minden rémségéről számolnak be a tudósítások és a távoli frontom Magyarország egyik legőszintébb barátja, a nemes olasz nemzet küzd jogos és méltányos törekvéseinek elismeréséért. Mintha fellobbanását látnók a zsarátnoknak, amelyet 1918-ban csak hamu alá temették, de teljesen el nem fojtottak, sőt sok helyen egyenesen továbbszitottak a békeszerződések.
Súlyos igazságot mondott a minap Gömbös Gyula miniszterelnök, amikor megállapította, hogy a külpolitika mai eseményei nagy esélyeket, de egyúttal nagy veszélyeket is rejtenek magukban Magyarország szempontjából is. Tudja és a jelekből láthatja mindönki, hogy Európa államainak legfőbb gondja és törekvése arra irányul, hogy a kitört véres, háborút a tengerentúlra, Abesz-szlniára lokalizálják. AZ óvóintéz-kedések egész sorozatáról hallunk, amelyekről Genfben tárgyalnak a hatalmak és amelyekkel meg akarják védelmezni Európát egy ujabb háború borzalmaitól.
Kritikus napjait éli a Népszövetség is. Nem lehet tudni, hogy az események l>ová, milyen Irányba fejlődnek, nem lehet tudni, hogy az eldobott kő hol áll meg? Nem le-h°t tudni, vájjon Olaszország benn marad.e a Népszövetség kötelékében, vagy az események hatása alatt arra kényszorül, hogy kilépjen abból. Azt sem lehet tudni, hogy ha ez az utóbbi eset következik be, Olaszország csak egyedül lép kk vagy követik.e mások is? Termét sz-tes, hogy az események llyon Irányú fejlődése magát a népszövetségi gondolatot ls komolyan fenyegeti és ml történhetik a Népszövetségnek, mint Intézménynek megszűnte után ? Csakis olyan ujabb t\'gyensulylalanság az államok egy-másközöttl viszonyában és az egész nemzetközi életben, amelynek háti rányos következményeit az összes európai népek és nemzetek megslny-lenék.
Nekünk, magyaroknak arról sem szabod megfeledkeznünk, hogy a
Anglia nagyarányú katonai előkészületeket foganatosít Afrikában
Tlgre tartomány nagy részének kiürítése megtörtént — Az abesszin törzsek egymásután hódolnak meg az olaszok előtt — A keleti fronton ls megindult az abesszin ellentámadás
Róma, október 12 Újból erősen cáfolják azokat a híreket, amelyek a legkisebb meghódított jerület visszafoglalásáról számolnak bt;. Az olasz csapatok tp. vább is tartják míjgukat, sőt előre", nyomulásra készülnek. A ^táborokban rendes élet folyik azellentánra. dások sehol sem járlak sikerrel.
Addis Abcba, október 12 Rass Kassa, Rass Szejum és Rass Russe hercegek csapatai egyesültek. A mintegy 100.000 főnyi egyesített
sereg ellentámadásra készül. Az a beess zl nek be akarják keríteni Aduát. Azt hiszik, hogy a döntő üt-közwt a Mareb folyó mellett fog lefolyni. ,
A keleti fronton is nagyobb abesz. szin elletámadás Indul. Az olasz re. pülők az összes frontokon élénk tevékenységet fejtenek ki. i
Az abesszin császár egyelőre a főu városban marad, a főparancsnokságot azonban uz abesszinek. Tessebc helyezték át. , i
Elindult az abesszinek női hadserege
A lenti Jelentés és az olaszok által adott jelentés között eltérés ímx. tatkozik, mert az olaszok azt .jelentik, hogy Rass Kassa heroeg csapatával együtt átpár\'olt hozzájuk. Egy különös hir js elterjedt jaz olasz táborban. Ez a hir először megdöbbenést, majd később mosolyt keltett az olasz katonák között. A.-hlr ugyanis arról számol be, hogy Atjjdis Abebából utnaktndult az első amazon sereg. Az abesszin nök
két fiatal, íjlig 20 éves abesszin magasra pgu* leány vezetésével indultak útnak a vasútvonal mentén. Céljuk az A<J4is Abeba Dslbutl-í vasútvonal megvédése. Számuk kb. 10.000. A két fiatal abesszin leány igen bátor és kitűnő nevelést kapott.
Az olaszok az elmúlt csatákban több abesszint ejtettek fogíyul. A foglyokat a harcvonal mögött útépítési munkálatokhoz osztották b£.
Két abesszin törzsfőnök díszben vonult be az olasz táborba
Páris, október 12 Párisba érkező jelentések szerint az olasz csapa\'ok folytatják a hadállások megerősítését. Az útépítési munkák nagy tempóban folynak és ennek köszönhetö, hogy a csapatok vízellátása most már kielégítő. Az abesszinek Tlgre tartomány nagy részét kiürítették.
London, október 12 Két abesszin törzsfő seregével együtt átpártolt az olaszokhoz. Ezért az olaszok előtt Makaleig megnyílt az ut. Tigre tartomány keleti fele is teljesen szabad.
Rabsza tábornokon - a n£gus ve. jén - kivül Tossacs Macs-Horaja, egy másik hatalmas törzsfő ls átpár.
nyár folyamán az orosz szovjet á cseh egyezmény révén veszedelmesen közel jutott hozzánk. Nemzetközi kapcsolataival itt van immár a Duna fölött és azt sem nundhatjulí, hogy ennek ellensúlyozásaiként a kisantant most már barátságosabb érzelmeket táplál irányunkban.
Ezek azok a külpolitikai kereteit, amelyek között a magyar képvise-^ lőház munkája megindul. Minden hazájáért aggódó magyar embernek éreznie keil, hogy ezekben a nehéa időkben a legteljesebb diplomáciai készségen kívül nagy hidegvérrel, megfontoltsággal, energiával és el. lenállóképességgel, főként azonban felelősségérzettel kell felvértezve lennie mindenkinek, aki a nemzeti munkában résztvesz. Az egyszer^ polgárnak is, de különösen annak, akit polgártársai bizalma törvényhozói tisztséggel ruházott fel. A1 vl. lág sötét képének kell lmpresszio-nálnla a magyar országgyűlést ko. moly, lelkiismeretes alkotómunkára^
Nemcsak a külpolitikai, hanem a nemzet belső helyzete is komoly
munkát követel. Nagy kérdések megoldása előtt áll ugyanis 4 bel. politika ls. Amint Gömbös Gyula mondotta a főispánokhoz : »a nemzet gazdasági, szociális és kulturális struktúrájában végre kell hajtani mindazokat a változásokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a nemzet becsülettel tudjon megfelelni az előtte álló nagy történelmi feladat-nak.« Az eljövendő jobb mogyar élet követelményeinek megfelelően kell szabályozni a földnek és népé. nek egymáshoz való viszonyát. A gazdaadósságok rendezése, a telepfc tés és a hitbizományi reform szolgálják ezt a nagy célt, amely nem más, mint megszilárdítása az ezeréves ország pilléreinek. Talán soha sem volt erre olyan szükség, mint ma, amikor a csend, nyugalom és jogrend apró magyar szigete körül tajtékzik az ár és egész Európa helyzete ingadozóvá vált.
Nagy kérdés-\'k, nemzetek életének és fejlődésének sorsdöntő kérdései és egész Európa Jövője forog kockán. Minden kicsinyeskedés, minden
tolt az olaszokhoz. A lörzsfők a császár ellen panaszkodnak. A császár seregei - mondják - az olaszok láttára megfutamodtak,- ugy hogy ők egyedül maradtak. A két abesszin meghódolt törzs a törzsfő vezetésével teljes ünnepi diszben vonult be az olaszok táborába. A1 cpa. pat parancsnoka barátságot Ígért az abesszineknek, i ,
De Vinci gróf megvárja az erőszakot Addls A be bábán
Adjlls Abcba, október 12 De Vinci gróf addls abebul olasz követnek szombat reggel kellett volna a részére fenntartott külön, vonattal elhagyni Abessziniát. A követ azonban még mindig £ fővárosban marad, meg akarja várni, mig erőszakkal távolitják el. Azért kell visszamaradnia, mert -Jfrét alkal-\' mazojtját várja.
De Vinci olasz követet, miután nem hagyta el a kitüzfttt időig a fö. várost, fogolynak tekintik. De Vinci eltorlaszolta a követség épületét.
Abesszin trónkövetelő az olaszok táborában
Róma, október 12 Guksa, Tlgi«> tartomány keleti felének kormányzója szombaton felkereste I)e Bono olasz főparancsnokot és megadta magát. Európai tábornoki egyenruhában, állig felfegyverkezve jelent meg az olasz hadiszálláson és az újságíró kérdésére elmondta, hogy az olasz csapatok kötelékében akar harcolni. Mindig barátja volt az olaszoknak és
gáncsoskodás kiküszöbölendő ma a nemzeti életből, mert ez bün volna a nemzet ellen. Minden erőnkkel és tehetségünkkel a rendet és nyugalmai kell szolgálnunk. Olyanok vagyunk. mint az egetverő sziklák közt, gyalogösvényen haladó turis. ták : egy rossz, £gy könnyelmű lépés és belezuhanunk a szédítő mély. ségbe, ahol örökre eltemet a lavina, amelyet sokszor egyetlen könnyelműen megmozdított kövecske is el-Indíthat pusztító útjára.
Figyeljen fel tehát a nemzeti lelkiismeret a miniszterelnök Intek mére. »Nagy esélyeket, de nagy veszedelmeket* ls rejtenek számunkra a körülöttünk tomboló események. Kötelességünk tehát, hogy ilyen nehéz körülmények között s<* ját sorsunk szekerét okosan, céltu* datosnn Irányítsuk. Főként pedig aa^ hogy egységesen, tömören és teljes áldozatkészséggel álljunk azok háta mögött, akiknek vállalni a Gondviselés akaratából e sorsdöntő na. pókban a nemzet vezetésének terhe és felelőssége nehezedik.
zalai kozlonv
1938. októfrf 13
reméli, hogy az olasz sereg segítségével sikerül elterjeszteni Abcssziniá-ban az európai műveltséget. A kormányzó át.jártolását Addis Abebáböi ls rttegerüsitik. Guksa trónkövetelő és már átpártolása előtt ls többször tárgyalt az olaszokkal. Egyenes leszármazott^ János császárnak, akit át abcsz-szinek ma is nemzeti hősként tisztelnek. .Igényt tart az abesszin trónra, miután János császárnak törvényes le-származottja.
Közös front ■ megtorlást ellenző angol és francia képviselők közt
j , London, október ;12 Azaz 50 főnyi konzervatív képviselő, aki pénteken ál\'ást foglalt a megtorló intézkedések ellen, szom. batón érintkezésbe lépett az ugyan ilyen felfogású francia képviselők egyik nagyobb csoportjával.
Katonai készülődés az afrikai angol területeken
London, október 12 A yceletafrikai angol terüle\'eken 70.000 fegyveres katona és 2000 ka. tonai repülőgép áll készenlétben, minden eshetőségre. Ha az olasz— abesszin viszály angol területi, vagy más érdekeltségeket sértene, Angliát nem érheti meglepetés. A csa. patszál\'i\'ások még folynak. Eddig Egyptomban 1200 katonai repülő gyűlt össze. A1 liblai sivatagban a repülőterek nap nap után nőnek ki a földből. Alexandriában az angol katonaság nagy fegyveres felvonu. lást rendezett, arelyben 20.000 főnyi fegyveres vett részt. Ez a felvonulás figyelmeztetés akar lenni Olaszország felé.
Mozgásmflvészetl tanfolyam
Sjindor Lenke ájl. képesi ett moz. gásmüvésznő okt. 15-től kezdődőleg a Kaszinó alsó termében mozgás, művészeti tanfolyamot tart felnőtteknek és gyermekeknek. Tandíj (heti két óra) havi 6 pengő.
Általános tcstképzés, ritmikus torna, fogyasztó torna, speciális női . testkultura, gyógytorna.
Magánórák és csoporloktatás. Ér. deklődni és jelentkezni Vágó illat, szertárban. ,
- Hogyan kétoSM • Jó lámpiT Má* ni«rf> a legfontosabb alkatrész, az izzószál elkészltés?r\\l8 komplikál! müveletek hossru ^Sorozatából áll. Ezt a szálat, m«iy csak 0.01 mm. vastag, tehát etnberhájszálnál ls vékonyabb, rudvastagsága wolframfémből nyerik. Precíziós gépek sora alakítja ezt a fémet olyan szállá, melynek 1000 métere csupán 1.5 gr. sulyu, 1 kg.-ja tehát ?00 km. hosszú. Amíg «z az értékes izzó-pzál a lámpa burájába kerül sok komplikált eljáráson kell keresztülmennie, m«lyek tartósságát biztosítják és ellenőrzik. Az iz/^szál tökéletesítése révén jött léli« a duptasplrállámpa, mely Európa egyik legmodernebb és legnagyobb Izzólámpa gyárában, a magyar Tungsram müvedben készül s ugy fényének erejénél, mint áramfogyasztásának gazdaságosságánál fogva relül-mulhatatlan.

A megye teljesíti Nagykanizsa útügyi kívánságait
A zákányi utat már építik, a Magyar-utcát kiskockakövekkel burkolják, a Szépeinek—szentmártonl utat Is felvették a programba
Amikor Zalavárnicgye összcálll. tolta az 11136. évi útügyi költségveté. sét, Nagykanizsa a ri\'á eső összeggel nem volt megelégedve. A kisgyülé-sen az (szrevélelek el is hangzottak és elhangzott a kérés, hogy Nagy. kanlzsa és környéke sürgős útépítési Igényelt Igyekezzék a vármegye a reá előirányzott összegnél Jelentékenyebb mérlékbe;i kielégíteni. A kérést a kisgyűlés hosszú vita után magáévá tette, elhatározták a Szépeinek-Tótszentmárton útvonal ki-építését. |
A polgármester és az OMKE meg. mozdl\'ották a nagykanizsai megye-bizottsági tagokat, akik Imponáló tömegben utaztak át Zalaegerszegre a törvényhatósági bizotlság öszi köz. gyűlésére. Bár a közgyüké megsza. vazta a f\'Titl módosítással a vitatott utUgyl költségvetést, az eredmény mégsem ftiaradt el Nagykanizsa szá. mára. Előzői\'g ugyanis sikerült kl-eszközölnie dr. Krátky István polgármesternek, hogy az alispán\' jó. lndulatu és megértő támogatásával Nagykanizsa kívánságait az uttlgyl program kivitelénél tekintetbe vegyék. Eszerint az 1(87 -38. évi útügyi programba felvették Nagykanizsa pacsal ut Magyar-utcai sza-kaszának ktekőkocítával való burko. lását is. Ez két részl-tbín történik. Még az Idén vagy a tavasszal elvégzik a Magyar-utcának aszfalt réteggel való beborltiísát és 10S7-38-ban efölé (ön majd n kiskocka-burkolás.
A zákányi ut m-gépltése tn 6t van folyamatban, igy Nagykanizsa megyei útjainak ügye rendben vol. na, minthogy több megyei ut nem vonul át Nagykanizsán.
Mindezt pedig sikerült ügy keresztülvinni. hogy bárki másnak az érdekel séreltret szenvedtek volna és anélkül, hogy az alispán jól átgondolt ut-programjánuk kivitelét akadályozná, i
Egyben tanulságul is szolgált Nagykanizsa számára ennek az ügynek siker®. Tanulság arra, bogy az együttes fellépés mindig meghozza eredményét. Tanulság a jövőre, hogy törödnl kell a páros ügyeivel. Törődniük kell elsfsorbisn azoknak, akik a törvényhatósági bizottsági tagságban nem csak dekórumot kap-lak a köztöl, hanem kötelezettségi. ket ls.\' I ;
Prognózis: bélnyugati légár.m-láa, a Dunántúlon éa az északi mégyék-b.n déli t.lhQaödéa, néhány hélyén kl-aabb aiö, az éjjall hő oaOkkén, a nappali m.l.g délén alig változik.
Nehéz székelésben szenvedők\'
akiknek gyakori fejfájás, mellnyomá*, szívdobogás, gyomormüködésl zavi rok és különösen fájdalmas végbélbajok — mint aranyér, repedés, elö-erés, polipul, lipöly, szűkület — teszik az életet nehézzé, Igyanak réggel és ette negyed pohár természete, .Ferenc József kese üvlzet. — Klinikai vezeiőotvosok Igazolják, hogy a Ferenc József víz müte\'ek előtti és ulinl időszakokban !■ Igen kedveit, nagyértékü hashsj\'ó.
Legszebb szövetek, bársonyok, selymek, szőrmék, dus választékban
Kész kabátok legújabb
divat szerint
S
INGER DIVATÁRUHÁZ
Alapítás : 1860.
Expressó
feketekávé
kapható Állandóan FllipOvitS cukrászdában.
3fH
Háziipari és szónyegklállltás
Megnéztük %az Iparoskör Sugár-uli házában ma mcgnyilt háziipari és szőnyegklíUlitást. Kellemesen lepett meg, hogy a zalai dolgos Jce-zek rövid idő alatt milyen jszép eredményt tudtak felmutatni. A1,.kézimunka, a háziipar fontosságáról csak az tud képet alkotni magának, aki ezt a kiállítást megtekinti. Az ember el sem hinné, hogy saz a sok pullower, kesztyű, kendő, sál, kosz. tűm mind kézzé/ készült.
Legjobban tetszettek a kézzel csomózott magyar mintájú szőnyegek,a melyeket lakatos Artúr iparművész tanár tervezett. Megkapott az eredetiség, magyaros motivum és a szőnycgszerűség összhangja, meny nylvel szebbek és ért^cesebbek. ezek, mint a részünkre teljesen értelmetlen perzsa és török szőnyegek lélektelen utánzatai. Bármily töké. letes legyen egy perzsa utánzat, ériéke ifel nem ér a vérteli művész állal tervezett magyar szőnyeggel. Hasonlattal élve : Benczúr által készített Rembrandt utánzatnak nincs különösebb értéke, de a valódi Benczur-kép világmárka. Ezt felismerte és elismei-te az állam is és most folynak a tárgyalások özeknek a szőnyegeknek exportja ügyében.
A budapesti bemutatkozás e hó végén, vagy jövő hónapban lesz, de már eddig is közéletünk és szellemi életünk prominensei a cég rendelői, Al£r?cht főherceg őfensége, vitéz Gömbös Gyula yiinlszterelnök, Darányi földművelésügyi , mtn\'Szter, vitéz Tabódv Tibor főispán, Bödy Zoltán alispán, Herczeg Ferenc iró, Szablya János, az Iparmüvész»ti társulat alelnöke, Schoter bankigazgató dr. Jákly egyetemi tanár. Lewio Glinther, a Corvin áruház igazgatója, Bodnár jószágkormányzó, Gön czy Ferenc tanár, stb., stb.
Hímzések és szőttesek is magas ízlésről tesmek tanúságot. olcsó áraiknál fogva érthető, hogy a legnagyobb pesti áruházak és üzletek a cég vevői, |
Minél többet Időzünk itt, annál több érdekes és szebbnél szebbet látunk. Kívánatos, hogy a kiállítás sikere minél nagyobb legyen, hisz a cég 600 dolgos kéznek (köztük 200 nagykanizsainak) ad téli időben munkát, olyanoknak, akik arra bizony nagyon rászorulnak.
KftitUiUUelak ré\'Mtr* rendkívül előnyői biriotvásárlásl alkalom. Modern berendezések, tökéletes Jó kivitelben, howzu lejáratú részletre, «őt kamatmentesen is kaphatók Kapateia buto,-ínjhízban. Horthv Wklóa-ut 4.
Legújabb öszi és téli divatáruk megérkeztek
Boykabálok Esőköpenyek 6. F. B. gyermekrnhák esőgallérok harisnyák
Szomolányl árulóiéban
Ml pongyolák és svájci álsónemflek
Del-Ka cipők
1S38. október 13
2ala1 közlöny
Mi van a gazdaadósságok rendezéséről szóló uj kormányrendeletben?
A kormánynak a gazdaadósságok rendezése tárgyában kelt uj rendelete a véglegM rendezést a következő főbb alapelvekre épiti fel:
A védettség hatályát általában két évv«l meghosszabbítja, azonban ngy, hogy a véd«ltséggel járó szolgáltatások mértékél leszállítja. Leszállítja pedig a kedvezményt igénybevevő védetlek kamatszolgál tatását I százalékról 3 és fél százalékra, továbbá mentesíti őket animk a kataszteri tiszla jövedelem miuden koronája után járó 10 fillérnek fizetése alól, amelyre eddig kötelezve voltak. Leszállítja ezen kívül a nem védett gazdáknak a régi tartozások után járó kamatfizetési kötelezettségét az eddigi 5 és féi százalékról 5 százalékra.
Valamennyi védett birtoknak a kataszteri tiszta iővedelcin negyvenszeies szorzatán felüli tartozása könyvjóvá-irással nyer kiegyenlítést. A kincstár és a kónyvadósság összeget a többi negyven szeresen felüli terhek törlése után telckadósságként kebelezi be a* ingatlanra, ez után *> gazdu három évig nem fizet, három év múlva a fizetés mértékét évről-évre, a minden, kori gazdasági helyzethez mérten a kormány állapítja meg. Az átvállalásnál a 10 és 60 szoros szorzat közli terhek száz százaléka, a (50-100 szoros szorzat közti terhek busz százaléka, a 100 és 200 szorzat közli terhek 10 százaléka az átvállalt ősszeg, amivel azonban a követelések teljes Kiegyenlítést nyernek. Husz holdon aluli birtoknál a 60-100 szo/os szorzat közti terhek 40 százalékát, a 100-200 szoros szorzat közti terheknek pedig 20 százalékát vállalja a kincstár könyvkövetelésként végleges kiegyenlítésül.
A ti? holdnál nem nagyobb, vagy tea-korona kataszteri tiszta jövedelmen aluli birtok kataszteri tiszta jövedelmének 40-szcrcs szorzatán bclülesö rövidlejáratú tartozások hosszúlejáratú, 80\' 6v«n át óvl 5 százalék fizetésével törlesztendő tartozásokká alakulnak át.
A husz holdnál nem nagyobb birtokokra kiterjeszti a rendelet azokat a kedvezményeket, amelyeket az állam készpénztörlesztéssel és kónyvjóváirás-sal a régi rendelet szerint eddig csak
a tiz holdon aluli védett birtokoknak nyújtott.
Nincs átvállalásnak helye, ha a teher a katjjszteri tiszta jövedelem kétszázszoros szorzatát meghaladja. Az ilyen túlterhelt birtok védettsége 1930. októl)Cr 31-én megszűnik. Még egy évre meghosszabbítható a védcitség, esetleg könyvadósság átvállalásának is helye lehet, na az adós kimutatja, bogi- hozzátartozóinak egyedüli megélhetési alapja a föld. libben az ssel-J>en a 200 szoros szorznton felüH terhek megszűnnek.
További lényeges intézkedései az uj lendeletnek a teherhatárok helyexiri-tésére a védettség megszűnte lésére éá a keze.ek és adóstársak Jogviszonyára vonatkoznak.
A tizenöt koronánál nagyobb hol-dankéntl kataszteri tiszta jövedelmű ingatlan tulajdonosa már 30 szoro* terhelés esetén kérheti azokat a kedvezményeket, amelyeket pz alaprendelet 40 szeres terhelés esetére"" Ir elő, ha kimutatja, hogy a negyvenszeres szorzat az ingatlan értékét és hozadékát tekintve nem megfelelő alap. Fordított p .etben a helyesbítést a hitelező is ki\'-r-heil. Elrendi^Híétö a helyesbítés, ha ezzel a kataszteri tiszta jövedelem legalább 20 százalékkal emelkedik, vagy 15 százalékkal csökken.
Több irányion korlátozna a rendelet a védettség telekkönyvi feljegyzésének törlését és ha elemi csapás elmén a törlési eljárást a biróság már felfüggesztette, ez a felfüggesztés 11)36. októ-l»er 31-ig meghosszabbodik, vagyU ^ felfüggesztés még egy évig érvénybon marad. UJ törlési kérelmeknél a biróság a következő gazdasági év végéig függesztheti fel az eljárást és résjlot-fizetési kedvezményt adhat a* adósnak. .
A gazdaadós érdekében még a megszüntetett védettség visszaállítására is ihódott ad a rendelet. Az 1000 holdon vagy 200 szoros megterhelés! határon aluli volt védett gazdaadósok vís*za-nyerhciik a védettséget, ha legalább egy évi elmaradt ^gálmtást utólag teljesitcnek, a hátrafrk lefizetésére pe dlg a biróság hat hpvi határidőt ad
BUTORSELÜEH
é*
ni\'
színpompás udlasztéKban

o*


-nél

^KAL0D0NT
faptmátkw z&átw&fya,
A KALODONT rendszeres használata a veszedelmes fogkövet eltünteti és megakadályozza. újraképződését.
KALODONT
F 0 G K 0 ELLEN
hat 6s részletfizetéseket állapíthat meg.
Végül orvosolja a rendelet azokat a panaszokat, amelyek eddig a kezesek és adóstársak részéről felmerültek. Hu a főadós, vagyis aki a hitelt gazdasági értelemben igénybevette, védett gazda, a blrósá_g a kezesnek, vagy adóstársnak részletfizetési kedvezményt adhat. Ha pedig a gazdaadós bejelentette a védettségből folyó fizetési kötelezettségét, a hitelező ezen felüli kamatot, vagy teljesítést a kezestől, vagy adóstárstól s«m követelhet
Ha |>edig a kezes, vagy adóstárs maga is 50 kataszteri holdon alull gazda, akkor a tőkekövetelés behajtásának korlátozása a követelés hosszúlejáratú tartozássá való átalakítása, illetőleg a könyvadósságválbüá8 megszüntető hatálya az ő kötelezettségére is kiterjed.
A rendeletben foglalt kedvezméi\\yek megilletik a védett ingatlanhoz tartozó házas bcltelkeket is, tehát ilyen bei-teleknek tekintendő a házadó alá eső beépített ingatlan.
Több vevő pályázik Jankapusztára
Egy győrmegyei vevő a legkomolyabb ajánlattevő
A szomorú nevezetességre szert tett Jankapuszta, amelyet az ellenséges sajtó rá ga lomhád járata tett vllágnevezetességgé, rövidesen gardát cserél. Nemrégen a birtok tula^. donosa, a Szájbély-örökösök nvgr lizták dr. Hajdú Gyula nagykanizsai ügyvédet a birtok eladásávök A történtek után ugyanis Igyekeznek túladni rajta, mert elment á kiedvük a birtok megtartásától. A1 birtok és a szeszgyár nagykanizsai bérlői nem akarják otthagyni a bérleteT akkor sem, ha a birtok gazdát cse-rél. A bérleti szerződés még öt esztendőre szól ugyan, azonbnn a szerződésnek van egy kitétele, amely ugy intézkedik, hogy eladás esetén a szerződés megszűnik. Valószínű azonban, hogy olyan valaki veszi tmeg a birtokot, aki benne hagyná továbbra is őket a bérletben.
Maga n birtok 248 katasztrális hold termőből áll, ezenkivül 10 hold erdő, halastó, épületek, műhelyek, cselédlakások,, istállók, pajták, gazdasági felszerelés. Ai vé-telára a szeszgyárral együtt 89.000 pengő, szeszgyár nélkül 66 000 pengő azonban ulig lehet szó arról, hogy a birtok szeszgyár nélkül cseréljen gazdát, mert szoros egységben van a gazdálkodással. \'
Az ajánlattévők között a Jtét fcg. komolyabb pályázó egy siklósi ügy. Véd, aki gazdálkodás céljából akar-ja megvenni, meg egy, a győrnVe-gyel Héderváron lakó előkelőség, aki fia számára akárja ugyancsak
gazdálkodás céljaim megvásárolni.
Rövidesen tehát uj gazda vonul be Jankapusztára. És megszűnik végkg a rágalomhadjárat szőtte kü, lönféle misztikum, képzelődés Jan-kapusztáról, ahol »eleven céltáblá-kon próbálják kl jpestérségüket a merénylők* \'és »kutyatiussal typl&l. ják halálraítélt foglyaikat.* Janka-puszta végleg letűnik a kisantant műsoráról. | ,
ífcicfeis
^ m M *s
JM MátHplfárátMnMim
Dilete F4-ut 5. Mám.
4
-J
zalai röülönv
ti3S. Október 13
Szo mliat Vasárnap
VÖRÖS PIMPERNEL
Vörös pimperncl
Az Orczy család a szabadságharc olau emigrált Angliába. Az angliai magyar bárócsalád nagy irósarja, Orczy Emma bárónő .angolul kezdett irni é> egyik leghíresebb regényt a Vörös I\'iinpCriK\'l szintén emigránsokról szól. Talán ezzel a regénnyel akarta háláját leróni az angol nemzet Iránt, az egykor őket ls befogadta, mint regtViyélwn a francia emigránsokat.
Orczy Kmma bárónő mindenütt ismert legényének nagy sikerét is felülmúlja azonban a íUm sik«re. Korda Sándor, Bité Lajos, Korda Vince és a szereplőgárda segítségével a regényt ngy elevenítette meg, hogy szebben és jobbon 07. irói elmo sem tadta volna elképzelni.
Az angol arisztokrácia egyik szellemes, bátor és deli tagja, halál (megvető bátorsággal és hihetetlen ravaszsággal megmenti a francia nemességet a gi-lotlntöl. Korda Sándor mesteri keze végigvonul a Tibiién. Az egyes képek művészien szép« és mégis egy kerek egészet alkotnak. A gilotin feletti kék, derűs párisi égbolt, a ködös angol vizeken sikló vitorlások, a vclszl herceg palotája, a francia forradalom vé-ie.scn szomorú piactéri-jelenetel, a menekülőkkel száguldó kocsik és a sorsukat váró francia arisztokraták börtöne mindmegannyi művészi beállítás, kép. A Ilimet mintha nem is színészek játszanák, a szereplők alakjai olyan igazak, finomak még vadságukban is, — tökéletes művészek. A Vörös I\'lmper-nei alakitója Lestle Howard tipikus angol típus. Magas, szőke, elegáns, finom, boldogtalan, bátor, szellemes, nem szép és mégis vonzó. Amit csinál az fölényes, biztos, egy cseppet sem érzelgős — igazi művészet minden mozdulata. Melléje Marle Oberon tündöklö szépsége, szenvedése, vergődése és boldogsága von koszorút. De a film minden alakja i#az és művészi, mint ahogyan az egész film az. örülünk, hogy ez a film, amely az angolok reprezentatív filmje, magyar ember munkája. A kísérő Walt Disney trükkfilm Igen élvezetes, az egész előadás dléséretct érdemel.
r s Október 13. vasárnap. Rom. kai Ede. Protestáns Kálmán. Izraelita Tlsrl hé 16. Október 14. hétfő. Rom. kat Kai liszt. Protestáns Hetéa. Izraelita TUrl hé 17.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó napban a «peketc sas» gyógyszertát Fö-ut 6. és a klskanlx&al gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva rqggel ö/órától este 0 éráig (hétfő, szerda, péatek délután kedden egész nap nőknek).
Volt-e horogkereszt Olga Csehova nyakán ?
Bonyodalmak a német filmek körül Nagykanizsán
Nagykanizsán egy idő ótu idejfes idegenkedéssel fogadja a közönség egy része a német filmeket. Mfcnap például városszerte beszéd tárgya volt, hogy az egyik német filmben Olga Csoehova nyakláncán horogkereszt volt. A mozi igazgatósága, amikor a kifogást m-ghullotta, azonnal kivetett a film kérdéses jelenetéből egy kockát, azt megnagyit-tatta. Eredmény : - Olga Csehova nyakán egyszerű kereszt volt, ugyan olyan, mint aminőt a "kanizsai keresztény hölgyek is viselnek.^
Ez a fantáziáknak tág teret gyújtó idegesség fokozottan nyilvánult meg a »Két király* c. Ilimnél. Ekkor már arról hallottunk, hogy Nagykanizsán bojkottot szerveznek a mozi német film jel ellen. Valami lehetett is a dologban, mert azokon a napokon, amikor ez a német film pergett a kanizsai moziban, napokon át Mtünöen üres volt a nézőtér. Megkérdeztük ezért Magyar János mozi igazgatót, aki közismert körültekintéssel és anyagi áldozatok árán ls mindig igyekszik a közönség kívánságaira tekintettel lenni, hogy ml a helyzet a német filmek kanizsai szereplése körül, A következő választ kaptuk:
- Sajnos, van Nagykanizsán egy\' szórványos hangulat a német filmek ellen. így volt a Regina-val is, ahol horogkeresztet láttak Olga Csehova nyakán, holott a Regina nem is német, hanem osztrák film volt,. Bécsben készült.
- Legerősebben nyilatkozott meg ez a hangulat a Két király c. filmnél, amelyben pedig a jeglávolabbl nyoma se in volt semmiféle Hitler, propagandának. Nem ls leheiett, mert Nagy Frigyes életéből való történőim! film a Két király, amit 60 évvel ezelőtt, vagy 50 év\\el ezután sem lehetne másként csinálni. Csak idegesség és félreértés mugya. rázhatott a történelmi filmbe mai vonatkozásokat.
- A tévedés sokszor onnét szár-
mazik, hogy a laikus közönség minden filmet, amelyen németül beszél, nek, német filmnek gondol és ezzel az előítélettel nézi. Németországban ma nehezebb dolga van a filmgyártásnak. mint bárhol s ezért a nagy német íilm-embenek kivándoroltak és más országokban készítik filmjeiket Európa-szerte. Ezeknek a filmeknek a német beszéden kivül senVmi közük a mai Németországhoz, legkevésbbé annak politikájához és világszemléletéhez. Budapesten is dolgoznak német filmesek, de a leg. több Bécsben és Prágában gyártja filmjeit.
- Különbséget kell tehát tenni a német és a németül beszélő film között !
- Viszont a német, filmgyártás termékeitől sem kell félni és nem szabad bennük propaganda-célzatot keresni. A magyar fllmkölcsönzők, akiktől minden mozi, Így a kanizsai is, filmj \'lket kapják, saját üzleti ér. dekükben ls a végletekig vigyáznak, hogy olyan német filmeket ne hozzanak forgalomba, amelyek bárki nek érzékenységét sérthetik. Ufeyánérne a filmccnzura is nagyon szorgosan vigyáz.
- Ennyi szűrőn mennek át a filmek mlg Kanizsára érnek. De átmentek a kanizsai filmek a milliós Budapest n-.ozl-közönségének szűrőjén is és ha ojt nem találnak a filmeken horogkeresztes propagandát, akkor nyilvánvalóan nincs ls Ilyen azokban a filmekben. , ,
AJpennylre Igaza volna a közönség hangulatának, ha Olga Csehova nyai kán csakugyan horogkereszt lett volna, vagy ha egy német film csakugyan horogkeresztes propa. gandút akarna csinálni Nagykanizsán, - annyira helytelen pillanat, nyl téves Impressziók alapján Ítélni egy film felett, amejy független minden világnézeti harctól: - művészet, tanúság, szórakozás és nem utolsó sorban sok, sok embernek, családnak a kenyere.
TÁNC.
a Centrálban!
Ma szombaton és holnap vasárnap este
a hangulatos
Nemesszeghy-jazz
zenekara mellett.
A vasárnapi szüreti ünnep,
amelyet a nagykanizsai Katolikus Legényegylet rendez saját házának gyönyörű, uj dísztermében, messze tul emelkedik az egyesü!e!ek őszi rendezéseinek kere\'eln és valóság, gal társadalmi eseménnyé nőtte kl magát. Az ünnepély f. hó 18-án, vasárnap este fél 9 órakor a hegy. tiróné : Parragh Gyula ezredes neje és a hegybíró : vitéz Tabódy Tibor főispán bevonulásával kezdő, dik, kiket a műsor szórioka, Gazdag Ferenc püspöki tanácsos, az egye-sülét egyházi elnöke köszönt. Utána tréfás, magyaros szüreti műsor majd a PasqualetU-jazz zenéjére táncmulatság következik.
KISASSZONY!
ön könnyebben kap illáit hl fyonlráapróbájánál
TITÁN oeniiát karnál.
Eszel Jobban él gyoriabban dolgozik.
Gyártja: SOHULfcR JÓZSEF S-T.
A vármegye 1000 pengéi adott a piarista templomra
Magas Mihály gimnáziumi Igazgató, a nagykanizsai piarista templom lelkes, fáradatlan épitöje, kérlo a vármegyét, hogy járuljon hozzá az uj istenháza felépítéséinek költségeihez. A vármegye a minapi törvényhatósági közgyűlésen 1000 pengőt szavazott mag erne a célra. - Nagykanizsa város szerdal köz, gyűlésén is tárgysorozaton volt a piarista templom ügye, ahol ls a képviselőtestület 1400 pengőt szava, zott meg az építkezésből fennmaradt tartozás törlesztésére, i
örömtpcel regisztráljuk a vár megye részvételét abban az áldozattan, amivel a piarista rejid és a vá. rx« közönsége uj hajlékot emelt itt a végen az Ég felé !törö Áhítatnak.
A gyűjtés, a munka tovább folyik, Magas Mihály Igazgató tovább buz. gólkodik és fárad, mert a díszes, szép hajlék má? megvon, de még nincsenek mellékoltárok, nincs or-gona, nincs... Sok minden nincs még... Ezért folyik az akció tovább és a lendület, amely a templomot tető alá hozta, bízvást ugyanolyan aránylag rövid Idő alatt eljut a nagy munka teljes befejezéséhez.
SZŐRMÉK SZÖVETEK
a divat vezető újdonságai, legnagyobb választékban kaphatók
Kirschner Húr dluatúruházában.
1936. oklóber 13
zalai közlöny
cwt/áfa
A fenti késifllékeket készséggel bemutatja Elthlron Rádlóteclinl-kal és Villamossági Vállalat, Nagykanizsán.
Ttfafc/tCMi*
Irányzat: szilárd, Jorgalom: tttnk.
Huu llftnv 77-es 17 90 18 15 n-u 1809-18 30 79-ei 18 20-18 45, 80-n 1835—18 55 durínt, 77-e» 17 60-1775, 78-aa 17 75-17 90 79-m 17 90- 1805, 80-M 1800—1815 — Rom pcitvUMkl 1590 16-00. mis 1590-1600 Zsb u| kOiíp 1780 -17-90. Tcngari lltiialsll körtp ■b bp»t 15-95-16-I5
A világhíres
■ mm)\' r.
Heher kalytia ■És tűzhely
dísze a lakásnak!!
Az idei szezon 3 slágere:
I MMHia i Zephlr-kályha
Külseje művészien tetszetős, fafogyasztása minimális, melegszolgáltatása a legegészségesebb, tartja a meleget, gyorsan ftlt Ára 70 P-től.
1 aknás Hekord-kályha.
Vegyes tüzelésre ideális. A kályha külseje ízléses, begyuj-\' tás után ontja a meleget, tüzelőanyagot alig fogyaszt.
Ara 40 P-töl.
Elité tflzhely.
Elsőrangú kivitel. Elegáns forma. Nehéz kivitelű príma zománcból készült. — Fára, szénre egyaránt alkalmas. Pompásan süt, főz s a konyhát tökéletesen átfűti. — Ára 50 P-től.
HiieNiáetlggjnklIíalHIirllilili-Ijii, Budapest. II, Ilim- ainít-al 39.
Helyi fOelárusitó:
mmn\\ vismhiéu
„Szegény nagykanizsai zeneiskola..."
Szzel a címmel számol be egerszegi laptársunk, a Zalai Napló a nagykani s íi városi képvis löttstület szerda délutáni közgyűléséről. A be. számoló a zeneiskola körüli nagy vi\'át is hü sziwkbsn közli, majd u cikk végérce a következő megjegyzést fűzi szószcrint:
»Az a benyomásunk, hogy a mcs tohán kezelt zeneiskolát Nagykanl-zsa mélyen tisztelt képvlselőtestülc. ténok egy része luxusintézménynek tekinti. Hiszsn igy is lehet a dolgot nézni. De mi mégis azt ajánljuk laptársunknak, a Zalai Közlönynek : az í\'lhangzott közbeszólásra hivat, kozva, szavaztassa meg Nagykanizsa város lakosságát. Mi mindig ugy tudtuk, hogy Kanizsa - kultur-város.«
örömmel ve^ük egerszeyi laptársunk megjegyzését, amelyből Ogt lát-juk, hogy felülemelkedve a város, közi vetélkedésen, az egyetemes za. lal kulturáért küzd. A közönség megszvaztatására, hála Isten, nem került sor, mart kevesek kivételével mindenki érzi, hogy a zeneiskola nem luxustntézmény és hogy arra szükség van.
Szomorú csak az. hogy a szomszéd várasok ugy vék\'kednek ezek. után Nagykanizsa kult\'urájáról, ttho-, gyan azt világosan mutntja a Zalai Napló megjegyzése.
— (A* Ixmfir.a Jótékony Nőegylet)
lendezésében dr. Wcisz Lajos ügyvéd óklóber 13-án, va.tán>ap délután n<m félhat, hanem (i óraj kezdottel tartja eltolását a (Isengcri-utcai kistcmplom-liíin \'Amerikai élményeim* címmel. Dr. W\'eisz I.ajos érd-kes megfigyelő és szórakoztató előadóképcssége elegendő biztosíték arra, hogy az előadás hallgatói, akik biztosan megtöltik a helyiséget, élvezetes előadásban részesülnek. Belépődíj nincs.
— (Az Actk) Calhollca köszönete a /atal Kőzlnnyiitík) Kuptuk a következő levelet: .Mélyen tisztelt Főszerkesztő fr! A XXVI. Országos Katolikas Nagygyűlés mindenben igazolva a hoz záfüZőtt reményeket, a legnagyobb sikerrel véget ért. A nagvgyülé.; eredményekben gazdag munkájának befejezése után engedje meg Főszerkesztő Ur, liogy az Actlo Catholie« Országos Elnöksége nevében hálás köszönetünket nyilvánítsuk azért a .támogatásért, amelyet bölcs vezetése alatt álló lapja, a Katolikus Nagygyűlés érdekében kifejtett. Fogadja Főszerkesztő Ur kiváló Uszteletünk nyilvánítását; Budapest, 11)35. október 7. Zsembery István, az Acllo (\'^tbollt« országos szervezési szakosztályának ügyvezető alelnöke, Mihalovics Zsigmond tb. kanonok, az Actlo (UUhollca orszájjos igazgatója..
_ (Vaiámap dé>Itíll Credo-gyöl.\'*) Vasárnap délelőtt 11 órüko* a plébánia fehéricrmében torija október h«vl gyfi-(ését a nagykanizsai Credo. Tekintettel az előforduló tárgyak fontosságára, az elnökség kéri a tagokat, hogy minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. Nem tagokat is szívesen lát a Cr«do elnöksége.
— (Holnap >«tn ■ kéményseprők megyei tfyülé»e) Zalamegye kéményseprőinek október 13-án, vasárnap délelőtt 10 órakor van az Ipartestület helyiségélyen a megyei nagygyűlése, amelyre líuda[)estről lejönnek az országos központ kiküldöttel.
— Torontáli, kézeftl csomózott magyar parzsák atb. szőnyegek, függönyök, butorkelmék Sluger Dlv«táru-




— (Nyugdíjazás) SCrCss László, a nagykanizsai rendőrkapitánysághoz beosztott detektív november 1-től nyugalomba vonult. A nyugalmazott detektív a vidéki főkapitányság engedélye alapján megnyitotta Nagykanizsán az első magán nyomozó irodát, amely Árgus inoda néven ultörő vállalkozás ebben a városban.
— (A nagykwlwml l\'ü*oltó Te»-tütet) szerdán este 8 órakor tartja lendes évi közgyűlését, amelyen a kitüntetett tűzoltóknak kiosztják a Szövetség által adott érrm\'ketés kitüntetéseket.
wri | hogy önt ls érje szeren-■tC.fc.Lj ege, ha osztálysorejegyet vesz vagy rendel
GÁRDONYI BAHKHÁZ-
uál Dudapest, VI., Teréz-kőrut 41. az. Telefon: 27 0-91. Sürgönyeim
Előzékeny, diszkrét kiszolgálás.
— (A >a«úrf»apl Itrm*>) A határ-őr/.enekar vasárnap fél 12 órai kezdettel a Korona szálló előtt az alábbi műsorral térzenét ad: 1. Biscoup: Előrj iníluló. 2. Climent: Almok vágya keringő. 3. Suppé: Költő és j>ór cimü oi><\'reite nyitánya, 4. Meyerbeer: Ábránd a líugenotlák c. operából. 5. Pécsi: Magyar dalok egyveleg. 6. Se-iegl: Magyarország induló. Vezényel Hering Vilmos ezreddobos.
— Villanyfelszerelés, javitás legszblidabban : Orünhut mérnöknél, Deák tér 2. Telefon: 380.
— Arcbőrünk ápolásához csSk abszolút finom anyagokat ^használjunk. A legtökéletesebb kozmetikai készítményeket olcsó áron nagy választékban Herczfeld Miminél vásárolhatja.
— f.rtékáHó é«i taxási\'utak legszebb dísze lesz, lia a kiállításon csomózott szőnyeget vesz. \'
— (I.eieaye két Uttzkuta* kap) A belügyminiszter most értesítette az alispánt, liogy Letenye községben két ásott, zárt közkút létesítését határozta e|. Erre a célra í»z államsegélyt az országos közegészségügyi intézetnek utalták ál, amely a juiját hatáskörén belül rövidesen elvégezteti a kulásásokat.
- (Folytatólagos b*iialkotások a ztoeiskoliba) A nagykanizsai városi.zeV neiskölának az idén szeptemberben 25 százalékkal több volt a beirl létszáma, mint tavaly. A beiratkozások lendü-
lete azonban megtorpant, amikor nyü-
kerültek a u építését célzó mozgalmak. Most, ami-
vánosságra
zeneiskola lc-
íor a város vezetőségének és képviselőtestületének sikerült olyan megoldást találni, amely a zeneiskola eddigi szervezetét nem érintve biztosltja annak fenntartását, a beiratkozások újra megindultak. Minél többen Iratkoznak be, unnál valószinübb, hogy a tandijakat mérsékebii tudják, hogy a fokozott látogatottsággal mozdítsák elő az iskola rentabilitását. A beiratkozni szándékozók tehát saját érdekükben minél előbb jelentkezzenek a zeneiskola igazgatójánál.
— (Mezőrendörl klhiif.\'mért) ujabban a városi rendőri büntetöbiró a fcövet-kezőket itélto c": Pölai Józsefnét 10 pengő pénzbüntetésre és 2 pengő kártérítésre, Gödinek Ferenc és Tófej Jánost fejedként 15—15 pengő pénzbüntetésre és 17 pengő kártérítésre.
— Budapest II. vételére 4 P-t Cl dtalakitom rádióját : Orünhut mérnök, Deák-tér 2. Telefon: 380.
— Az , abesszint! háború minden egyes mozzanatát feszült figyelemmel kíséri a . világ. A harctéri jelentések csaknem óránként hoznak meglepetéseket és mindenki érdeklődéssel várja a bábom fejleményeit. Ezekről ax eseményekről leghamarabb azok értesülnek, akiknek jó rádiójuk van. A 31-1-es reflex kapcsolású Orion rádió rövid-, közép- és hosszúhullámokon, minden számottevő adóállomást szelek-li\\Cn, fadingmente.«n liozza hallgatójának. Szakszerű bemutatással és mindennemű felvilágosítással szolgál bármely Orion rádiókereskedő.
Budapest divatéletének szenzációja minden esztendőben az a divatj tevü, amelyet a Vékey .szalön rendez Budaj>e.st szivében, IV., Petőn Sándor utca 14. szám alatti sz»lónjában. Az őszi divatbemutatón megjelent Buda-pest szülelésl és |>énzarisztokrácláJa és mliMienki, akinek buda|>cstl művészi éleiében neve van. A divatbemutató két napra volt tervezve, de — még ma sem ért véget.

4 zalai közlöny
1935. október 27. *
PVSK-Zrínyi derbymérkőzés lesz vasárnap
Igazi futbuilcsemege Ígérkezik vasárnap délutánra Nagykanizsa sportközönségének, amikor is az alosztály egyik legstílusosabb együttesét látja vendégül a Zrinyi TE. Már a múltból ismerjük a PVSK képességeit s bár a kanizsai csapatok jjyöz. tesen kerültek ki a tavaszi össze, csapásokból, mégis egyike azon csapatoknak, akik ellen a legnagyobb felkészültséggel és lelkese-déssel álltak ki csapataink. (
Kettőzött erővel és győzniakarás sal kell belevágni a küzdelembe, mert dupla tétről van szó. Ha győz a Zrinyi, ugy esetleg beleszólhat majd a bajnokságba, másrészt a Nagykanizsai TE előkelő helyezését szilárdítja meg győzelem „esetén.
A Zrínyi a következő felállításban áll starthoz : Hetyei - Pőcze, Beko - Ködbaum, Babos, Vellák Boda, Pum, Csöngey, Poór, Flumbort.
A PVSK a PEAC elleni győztes csapatát álUtja sorompóba, mely csapat megmutatta a mult vasárnap oroszlánkörmeit. A . Zrinyi lelkes együttesének is minden erejét össze kell szednie, ha győztesen al^ar kikerülni a küzdelemből. Bizunk benne, hogy megállják helyüket s taéiL tók lesznek a beléjük vetett bizalomra.
A mérkőzés pontosan fél 4 órakor kezdődik. Biró : Fenyő Kaposvár.
Felhívjuk a rendezőket és ellenőröket, hogy már az előinérközésen jelenjenek meg. i
Azok a tagok, akik a klubjegyet igénybe akarják venni, nyugtpszel-vényeiket szombat este 7 óráig Tüttő fényképésznél és vasárnap a pálya pénztáránál átvehetik.
Az NTE II ma a CsTK val játszik a Zrínyipályán elő-mérkőzést
Az Őszi bajnoki futballszeion H. osztályú bajnokságának kiemelkedő eseménye a tabella élén álló Csurgó TK-NTE 11. bajnoki mérkőzés. A mai Zrinyi—PVSK meccs előmérkőzése |csz a Irinyi pályán fél 2 órai kezdettel. A csurgói csapat jelenleg nagyjzérA formában van, amit igazol a vasáruapj BIOK ellen aratott 6:1 arányú fényes győzelme. Egész szezon folyamán ínég csak 2 pontoUadott le és formája alapján legjogosabb aspiráns a II. osztályú bajnokságnak.
Rendkívül nagy érdeklődési! mérkő zés lesz tehát a mai előmérkőzés, mert NTE II. győzelem esetén beérné a csurgói csai>atot és holtversenyben állnának elől a bajnoki tabellán. Az NTE I. csapata szabadnapos lévén, a II. csapatban helyet kap Csondor, Czlgler, WiHieim, SzoUár, Jelinek, SzendrŐl és Hofmann, lg}\' egy nagy-szeri! csapattal áll ki az NTE a listavezető II. oszt. nagy «mumus» CsTK ellen. Biró Izsák.
hAlók,
abédlAk, urlszobák,
kombinált berendezések
IHTIBDTORSZALBIIAI
Budapest. VIII. Baross-u. 21. ■•a* .iiiuUk. xn
■ ariva.fi r4Ml.Hli.Wsr* I
A Vasutas Dombovárott játszik
A nagykanizsai Vasutas TE Dombóváron játszik a II. osztályú bajnok-sásért a VOGE II. elten. Döntetlen eredmény várható.
Birótanfolyam
A Nagykanizsai Levente Labdarugó szakosztály Blrótestülete blrótan-folyamoi tart. Jelentkezni lehet Írás-ban Frnyvesl és Bárány cégnél folyó hó 20-lg. _ |
(Blróklildéa) Zrínyi pálya lét 12-kor Kereskedelmi—.77» Cserkészek biró: Szirtes. - Vasutas pálya negyed l-kor Ipariskola-Vasutas II. biró: Ktuger. — Teleki-uli pály. 2-kor Rákóezl-13 FC biró: Czveikó.
Szombat
Ihukpnl L
17.40 A Magyarországi Építőmunkások Dalániája és a Mayar ltuggyu.it.i-árugyári Dalkör müsom. — 18.45 Milyen zavarszűrőkkel védekezlielőnk erősáramú rádiózavarok elleni (Otvos Béla.) - 10.15 VIrány László szalonzenekara. — 10.55 .Innen-onnan.. — Újdonságok, Időszerűségek haugtcvftje. -- 21.50 Kgy górbe este 2.) évvel ezelőtt. Összeállította és rendezi Bánóczy Dezső. - 22.30 Hirek. - 22.50 Cigányzene. — 0.05 Hirek.
Budáim) II.
18.50—19.10 Vlrány László szalonzenekara. — 10.20—10.50 Mezőgazdasági félóm. — 20.35 llüek. - 21-22.15 Hanglemezek.
Sok pénzt takarít meg, ha sorajagyét III nem idegenből, hanem halylxn vásárolja III
MILHOFFER KÁLMÁN
főárusltónál, Csengery-ut 5., ahol a nyereményeket azonnal kifizetik. Főnyeremény szerencsés esetben 600.000 P és még számos nagy nyeremény Sorsjeg\'yárak: nyolcad 3, negyed 6, fél 12, egész 24 pengő. WtT Hasás október 10. éa 22-én.
Bíc*.
19 Weingartcn Pál Liszt-müveket zongorázik. — 19.30 Humor a dalban paródiák. — 20.10 Klasszikus és modem est. — 22.10 Zlka Zdenka szoprán dal- és áriaestje. — 23.05 Könnyű lemezek. — 21—1 Cigányzene Budapestről.
Vasárnap
RuAaprat I.
9.15 llirek. — 1Q—11.10 Egyházi ének és szentbeszéd. A szentbeszédet dr. Kosztcrszilz József mondja. — 11.15 —12.15 Evangélikus istentisztelet. — 12.20 Időjelzés, időjárásjelentés. 12.30 Az operaházi zenekar. — 13.10 Bádiókrónika. — 14 Hanglemezek. -15 Növénytermelésünk mai helyzete. (Vitéz K. Takách Gyula.) — 15.50 Cigányzene. — 16.15 A magyar—lengyel válogatott atlétikai mérkőzés közvetítése n Bcszkárl-sporttelepről. Beszélő Pluhár István. — 17 Dömötör Lajos •fuvolázik. - 17.35 Mire való-a vér. (ür. Hankó" Béla.) — 18.05 Vlrágcw-kor. Bertha István szalonzenekarának műsora. — 19.10 Szép Emő csevegése. _ 19.40 Opercttelőadás a Stúdióban. .Luxemburg grófja.. Operett 3 felvonásban. Irta Wtfner A. M. és Bodanszky Róbert. Zenéjéi szerezte Lehár I\'ercnc. Rendező Kiss Ferenc. — 22 Ilitek, versenyeredmények. -22.30 Cigányzene. — 23.20 Pityó Jó-
Nép Mozgó. Qkt« 12—13. szombat-vasárnap Két nagy alégei* agy mflaorban I
Az alagút glgáazaí SSHET14
fl. Az Idei évad legszellemesebb vígjátéka:
Kisorsolt vőlegény
Figyelem: A hosszú műsor miatt az előadások szombaton 5 és 9 órakor, vasárnap 3, 6 és 9-kor kezdődnek SO, 40, 60 filléres halyárak.
zsef jazz-zenekarának műsora, Wey. gand Tibor énekszámaival. — 0.05 Hl-rek.
Budapert II.
12.35-13.50 Kola József jazz-zene-kara. — 15 Cigányzene. — 10.20-16.50 Venczel Béla énekel. - 17.30 -19 A boroszlói SchlCsischer-Sftngerbund hangversenyének közvetítése n zeneművészeti Főiskolából. - 20-20.20 III* ick, sporteredmények.
Béoa.
11.45 Szlmrónikusok Lorenzi baritonnal. - 12.55-14.15 Szilieii Onncp a Radkershurg melletti Köchlből. — 15.10 A Prix vonósnéfO-es Heger Esz-dur négyesét játsza. — 17.45 Hegyen-völgyön át, a rádiózenekar osztrák nép és müzcnchangverscnye ének- és cite-raszólóvai. —\'22.20 Jcrger bariton dal-és ballada estje. — 23.15—1 Tánczene.
— Schülz kabát fogatom, n>ert sza-bása divatos, anyaga kiváló, ára pedig oIó&.
Pullover, keztyü
és más pamutok, fonalak, Manua •xfinyfegfonalak, Qobalinak, utiiyiHlapak
és ogyéb kézimunkacikkek .. nagy választékban, jutányos árban beszerezhetők:
EiffEltóunDtodfalilt""
Horthy Mlklós-ut 1. (Városhizpalota). Ugyanott elsőrenda o.l l.r-ll.itlt.., ruhafestés éa tiszti
táal ElOnyomd. I a
- l-efcijahb bel- és külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vé-telkénysrer nélkül Singer Dlvaláruhás.
— Spwtnihára alkalmas 140 cm. széles gyapjú férflszővet métere pengő 3.50 SchúUnél
Tisztelettel meghívjuk az IPAROSKÖR (volt Polgári Egylet) földszinti termeiben tartandó
SZŐNYEG- ÉS HÁZIIPARI KIÁLLÍTÁSRA
A kiállítás október 12-től 16-lg raggal 9 órától este 6 óráig díjmentesen ^■■■BBHBHHl megtekinthető, ■■■BHHBBBHH^^HI
Saját műhelyeinkben elsőrendű gyapju-fonálból készült perzsa-mintáju és magyar szőnyegeink már a legmagasabb elismerést vivták ki. Propaganda áraink oly olcsók, hogy gyári szőnyeg áráért vásárolhat örökös értékű, gyönyőrQ mintájú csomózott szőnyeget.
A kiállítás tartama alatt csomózott szőnyegeink ára négyzetméterenként Pangó 40—86.
KeűvexO tlxeténi fettételeid
Szives látogatását várva, vagyunk kiváló tisztelettel
ZALAI SZŐNYEG- ÉS HÁZIIPARI VÁLLALAT
1936. olrtóbcr 13.
zalai közlöny
MODERN
LAKBERENDEZÉS
otthonos, Ízléses és nem drága,
kapható
s II viuiiMius, üicscs ca ucni ui
I M I kedvező feltételekkel Is kap
Kopstein
Kérjen árajánlatot!
bútoráruházban
Nagykanizsa.
n ZflLfll KÖZLÖNY REGÉNYE
O ^
Rolla az asztalrőre üli. Bod. egyik, Bács a másik oldalán foglal. helyei. Ezek voltak a testőrei. Bodor mellé a herceg, Bács inelló Tőrök OH. Holla fagylaltot kért, áz urak feketekávét. Még csak ól óra felé járt ós a nap is sütött. A sétáló kisvárosi "ép meredt szemekkel nézte a tLsztoK asztalát és a leányt, akit az egész város ismert. Nem tudták, mi történhetett vele, liogy ilyen csodálatosan szép.
öt óra után megérkezett uz öreg udvarlö. Meghökkenve állt meg az asztal előtt, azután megkérdezte:
— N^m szorítanátok nekem ott helyet Rolla mellett?
Amikor látta, hogy ugy tesznek, mintha nem is hallották volna, leüli üies oldalra, háttal az utcának, ahol egy árva nádkarosszók állt és nézte Bollát, de nem tudta egy piltón tásál sem elfogni, mert a szomszédai foglalták le. Tőrökből sikerült néha eg>\'-két szót kicsikarai.
Amikor bealkonyodott, akkor Holla elkérte az étlapot, de kedvetlenül <lol»H el. Nem volt hajlandó mást enni, mint
rákot. Rákkal akart jóllakni, |>edig tudla, hogy szeptemberben már uin-csen rák. Végre beérte rajnai lazaccal, de sok ikrát kéri hozzá ós .»szut. A herceg felhívatta a szakácsot és olyan ételeket rendeli nála, hogy annak zsíros arca majd szét|>atunl a gyönyörűségtől. Boldog volt, hogy végre egyszer olyan vendégei vannak, akiknek nem a paprikáscsirke és foghagy-más uborkasaláta a legszebb álmuk.
Este a cigány is előkerült, akkor már pezsgőt ittak. Bolla odaintette u cigányt, aki ugy illegette magát előtte, mintha, dróton ráncigálták volna.
— Nem a füstős képedre vagyok kíváncsi! — szólt rá keményen. --A hátam mögött huzd!
És vacsora után, Bács felé hajolva, félhangon énekelni kezdett, majd Bodor vállára tette párját és odaszólt neki:
— Húzassa el a nótánkat... azt a keserveset!
Remete őméltósága kékftll, zöldült. A fél város ott sétált a ^ávéliáz előtt, a korzón. A terrasz tele volt vendégekkel.
Rolla mereven, gúnyos mosallyal nézett Remetére. Mikor véget ért a dal, hogy ne kelljen az öreggel koclnt\'-11 la, «véletlenül, a Tőidre ejtette poharát.
A phicér azonnal másik poharat tett eléje és töltött.,
— Ma már ném koclnlok senkivel, mert uj pohárral nem\' Illik, — mondta nevelve és rákacsintott Bodorra, aki rögtön megértette, hogy miért ejtette el a poharat és éttől átmelegedett a melle.
— Telefonálhattak volna nekem a kaszinóba! Nem találtam senkit otthon é-s uem tudtam hova tűntek el, — szólal| meg Remete haragosan.
( — Aki szeret, az megérzi hol va. Kyok! — vetette oda a leány kacéran, azután felhajtotta a gyöngyöző itali és legszívesebben Remete kopasz fején törte volna össze a poharát, de türtőztette magát. Azytán mint egy karcsú fehér lepke lendült magasba a keze és bizalmasan hajolva Bács felé, uj nótát kezdett dudorászni.
Remete szeretett volna felugrani és elrohanni, de Rolla diadalmas szépsége úgv lenyűgözte, hogy mozdulni sem tudott, csak nézte elnyllt szájjal, meredt szerbiekkel és már cjak arra tudott gondolni, liogy «z a csodálatos szépség mégis az övé lesz, bármi történjék.
Rjfélr« Járt. RoUának kicsit már a fejébe szállt a pezsgő és nem törődötl semmixel.
— No öreg, hogy tetszem? — szólt rá kötődve, "de választ serj várva foly-talta: — Ezentúl Így lesz, mig éleitI Mindennap cigány, pezsgő és huszárok! Igy is kellek?
— Mindenképpen! — felelt Remete alázatosan. — De jó lenne bemenni, mert Itt kezd hűvös lenni.
— Pincér! Egy jó meleg dunnát az öregúrnak! Ugy-e fiuk, nem engedjük megfázni az öregurat? — kiáltott Rolla gúnyolódva.
Remete kissé bosszusan gombolta össze könnyű szövetruháját. Nagyon szeretett volna Rolla mellé jutni," de érezte, ha kísérletet tenne, csak ujabb megaláztatás émé. Kegyetlenül fywn-
vedeii, de mindenért kárpótolta Rolla jelenléte és az a tudai, hogy a leány elkerülhetetlenül az övé lesz.
— pezsgőt! — kiáltott Rolla, lesöpörve üres poharát az asztalról.
— A francia jiezsgő elfogyott már,
— jelentette a pincér.
— Igyál fiam feketekávét! — kérlelte Törők. __
— Nem kelll — makacskodott Rolla.
— Konyakkal! - beszélte rá az apja.
Rolla lassan megitta a feketekávét,
utána mégegyet, most már konyak nélkül és vele is megesett az, arai nagvon gyakran történik meg elkeseredett emberekkel: — a íckete után kijózanodott. De nem árulta 01 magát, hanem elhatározta, hogy még jobban megkinozza Remetét. Előrehajolt, ránézett mereven és rámutatott az ujjával:
— Maga kicsoda? — kérdezte csodálkozva.
Remete kinosan mosolygott.
— Magát ki hívta id«?... Itt a férjem! — Bácsrn matatott. — Ez a kisfiam. — Magához ölelte Bodort
— Ott az apám! — Rámosolygott Törökre. — Ez a király. — A hereejjre mutatott. — Maga a\'lighanem az udvari bolond, vagy a Sátán! ör«gapőm-nak szólítom, hogy szerenosés le-gyenl Hát öregapám, menjen haza a pokolba és ml is .^megyünk aludni!
— Felállt, belekapaszkodott Bács és Bodor karjába. — Ml hárman egymás m*Hé ülünk, apám és a király szembe, a sátán \'meg a bakra!
(Folyt. hőT.)
Hirdetmény.
Közhirré teszem, hogy a vámmentes tengeri megérkezett. Felhívom az érdekelteket, hogy a tengeri átvétele végett
hétfőn, 14-én délelőtt 10 órára zsákokkal felszerelve jelenjenek meg a vasúti állomáson. Nagykanizsa, 1935. okt 12.
Polgármester.
kókusz LABTORLO
flll*r
HIR8CH és SZEGÚ oógnól.

zalai közlöny.
1995. október 13.
APRÓHIRDETÉSEK
MMIuMhIII (tiizlvlielőnöt) kezdő llzetéssel (elveszünk. Jelentkezni lehet I. hí 14 én, héttőn délelőtt 8—12 óráig. Msgyar Élet és Jársdék Blzlo sttó Intései nagykanizsai vesértlgynökség. Hoithy Mlklós-ut 4. ss. I. emelet. 3767
Jő megjelenést!, iegsláhb 4 középiskolát vészeli tsasaaat lelveaz Brónysi Dlvathiz.
Fái «ulM, I káMánl, I aaabál Htaal csak Sörlel Szettenel lehet - Kapható Mrlal vas éa leiták-(lzlctében, SchOtz mellett. 1
Sírbolt ápttisét olcaóa vállalom. I lAtAIIAaaal. Kovács. Király u. 33. 2788
Aatátaall kényelmeset legolcsóbban Ksnlmsnn Manónál rendeljen. Telelonállo
más 2 22. 3223
Margit faraié, Csengery-ut 19. Nyitva ggsi 6 lói este 7-lg. Tyukszemvágás.
\' zi Iparleatllletben.
81
reggel 6161 eate 7-Keovezményea jegyek Omke-ben, Kaoe-nJl.
a lakás vliveztlékkel novemberre olcsón klsdó Horthy Miklós ut 2 Fonyóflál. 3700
■asaaáll nihét veszek áa eladok, hl-vázra bálhoz megyek. Márkus, Király, ■les II. 3690
Szemere-u 3. as. »S|laház és Rákóczi u. 29. ss. jókarban levó bérház •ladó. 3766
itas. háromszobás, komlorlos ház eladó. Bagolal sor 7. Ellte kézlmnnka-Bzlet 3681
2 uoUs utcai lak*a lllidóuobávil éa vízvezetékkel, november 1 re klsdó, Eötvöslét 15. Bővebbet s házmsslernél. 3680
Taaiaonl azonnali belépésre felveszek négy középiskolát végsell llut — Llchtschdndt vaskercakcdés. 3712
Katonarét, Bagolal aor 21. sz. n| ház. adómentes, szabadkézből alatf*. Bővebbet ugyanott. 3724
>a|ál termien keracsenyl asztali édeskés lehér kar literenként P —-66 ért kapható Csengery-ut 19. h
"" ÁRVERÉSEN
megvett összes háztartási cikkek, gyér mekjátékok minden elfogadható Trón kláraeittataak a volt Tólh-bazárban

udvari lakáa mellékhelyiségekkel Kossnth-tér a •
Literes és léllllerea bHakat legma-gaaabb áron vesz Teutsch drogéria. 3733
Egy teljes hálószoba bútor, egy ebédlő-\' *-\' .....azonnal ala44.
kredenc, aaztal székekkel
Clm a kiadóban.
— Dhalas fohémemú selymek és pyjama k«lt,iék most érkeztek Sto«or IM**tini házba.
Mázlartáal alkataiaaaH, aki be
csflletes és elsöresdü munkseró, ló belvet tslál Zrínyi Mlklós-n. 2. sz. a. 3722
Legulsbb, lettszebb mintákat (lilétekért al«rajaat Böhmné. Zérda-ntci. üobell-nek, fonalak legolcsóbbak. 3789
Egy farkaakaija eladó, Szepelneki utca I. szám. --
3788
at hoMm bl-
Főiéihez értó aala*< _________
zonyitvánnyal I hó lőre keretek. Bazár. II. em, 14. Délután 5-ig. 3786
Kátssahás utcsl tskás azonnal kiadó LlchUchelndl, Kllllludy-u. 3Ws. 3780
Mlaalaaaat (esetleg be|árónöt) azonnalié keieaek. Kosanth-fér 14, 1., 4. 3783
KálfkAk eladók Sugárul 41. ssám •Isit. 3775
Ép 4a kaaaaAll oamutlapakat
megvételre keres dsrsbszám és ár közié zével: Plébánls, Hshöl, Zslsmegye. 3765
Oyár-ntca 53 sz. kái áladé. Bővebbet ugyanolt. 3743
_______> Bsllhyány ulcsl lakliomat
— vízvezeték bent — elcserélném azonnal azép, Huta, egylzobái avagy kétszobás lakással. Clm a kiadóban. 3778
,_____________ a vároz szivében, 4 szobás, fnrdózzobáz és sz öszzes mellékhelyiségek, as ndvarban egy téglából épített gsrdaságl épület IsTóbáznzk
Ílslskllhstó — Kislsludl-u. 10. szám alatt, ídeklódók fordullanak özv dr. VasaZol-tánné, Budspest, U., Bimbó u. 3. sz. alá.
__3132
— Bnlorszővet én buUjraelycul maradékok nH(0\' vólaszlókbari kaphatók rendkívül olcsó úron Scllülznél.
20.534/1935.
Hirdetmény.
A Nagykanizsai Zálogkölcsönintézetnél (Csengery-ut 8.) zálogbahelyezett és lejáratig, illetve árverésig ki nem váltott, vagy nem rendezett zálogtárgyak 1935. évi október hó 19-én d. u. fél 4 órai kezdettel az intézet Csengery-ut 8. sz. helyiségében elárvereztetnek. <*/ Nagykanizsán, 1935. évi október hó 4-én.
Polgármester.
jn
Sertéshizlalók figyelmébe!
vitamin készítmény
Az állatok fejlődését elősegíti. Fertőzd betegségekkel szemben az illatok ellenállóképességét fokozza. MagoaBkfltt állató kat erőteljes fejlődésre Indítja.
EXPRESS hizlalásnál PEKK adagolásával a mangalica sertés egyéves korában már
170-190 kg. súlyra felhizlalható
Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
Mag, Hígtrágya, ngvéayvédejmleaarek,
Mák, gép k.ro.k. dé.íl,.,,
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bírósági palola melleit. Telelőn 190.
^Szeretnénk önt megörvendeztetni! h
! a folyó hó 19-én meginduló m. kir. osztálysors-
i f
folyó hó 19-én meginduló m. kir. osztálysorsjáték 35. ciklusában egy nagyobb nyereménnyel.
Az elmúlt húzások alkalmával szerencsés vevőink néhány igen értékes nyereményhez jutottak. Tekintettel a nagy keresletre, szíveskedjék sorsjegyét mielőbb beszerezni.
Mindet* ut hozzánk vezet 1
klr. doMnynagyárudába, Horthy Mlklói
Ctmre letséh ügyelni I
"I
a-ut 2. "A
Fiu- és leány iskolaruha, matróz-kabát, felöltő, gyermekruha különlegességek
minden nagyságban a legolcsóbb áron
UDITH
gyarmskruha lallubaa
a, Horthy Mlklól-ut 1. JVároiházpalola).
OUSÖD.
kedvező i to-liaiíire.
Kerékpár alkatrészek
mm
Kerékpár kulsöonmmi 5*95 pengétől
SZABÓ ANTAL
sporLflzletében.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől
20.637/1935.
Tárgy: A Nagykanizsai Zálogkölcsön Intézet felszámolása.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a Csencery-ut 8. szám alatti Nagykanizsai Zálogkölcsön Intézet felszámolás alatt áll s működését f. hó 22-én végleg beszünteti, ennélfogva az ott elhelyezett zálogtárgyak elzálo-gositási ideje fenti határidőn túlra már nem hosszabbítható meg.
A zálogbaadás lejártakor ki nem váltott zálogtárgyak elárverezése iránt a zálogjegyen feltüntetett lejárati Időt követő 30 nap után külön fogok Intézkedni.
Nagykanizsa. 1935. okt. 3. m Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
20 204/1935.
Tárgy: Pályázall hirdttmény hclypénzszedSi állás betöltésére.
Pályázati hirdetmény.
Nagykanizsa megyei városnál betöltésre kerülő egy helypénzszedői állásra pályázatot hlfdelek.
Az alkalmazás szerződéses jellegű és 15 napi kölcsönös felmondássil bármikor megszüntethető. Javadalmazása : havi 58 P 50 fitl.
Pályázhalnak maRyar honos, leg-slább 6 elemit végzetl, 18. életévüket betöltött férfiak.
A szabályszerűen kiállítandó s a pályá ó által sajitkezűteg írandó kérvényhez eredéiben vsgy hitelesített máso atban a következő okmányok csato\'andók:
1. pályázó szlllelésl anyakönyvi kivonata s családi állapotát igazoló anyakönyvi „Családi értesítő",
2. hatósági erkölcsi bizonyítvány, mely a po llikai megbízhatóságot és a forradalom s kommunizmus ideje alstt tanúsított magatar ást is Igazolja,
3 illetőségi bizonyítvány,
4. iskolai végzeltségct Igazoló bizonyítván) ok,
5. eddigi szolgálalo\', foglalkozási illetve általában előéletet igazoló okmányok.
A pályázall kérvények hozzám címezve s a városi iktatóhivatalba nyújtandók be.
A pályázat határideje 15 nap. ason naplói számítva, mely napon a pályázati hirdetmény a Zalai Közlönyben először megjelenik.
Erén állás betöltésénél az állásra alkalmas hadirokkantakat kizárólagos elsőbbség illeti.
Az állás csak az esetben tesz nem hadirokkanttal betöltve, ha Ilyen alkalmas pályázó nem akadna.
Nagykanizsa, 1935. október 1.
Dr. Krátky s. k
3770 polgármester.
Kisdia a laptalaldonos Közgazda.ágl tt. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanlsaiu. Felelős klsdó i Zalsl Károly. lalasazbaa leialoa: Nsiykanlzas 7a. aaám
I Közgáz
K. T. Clulanbaigfl NyoaaU éa IMIaalal I itaiartő vállalata könyvnyomdájában. Ilmksiliila (Patalós üzletvezető Zalai Károly.)
75- 4vfoIy«m 234. szám
Nagykanizsa, 1935. október 15. kedd
Ara 12 miér
ZALAI KÖZLÖNY
•"S3S2
í» ktadóhhatal: FU i ■
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EI6llzetéal ára: eii» hóra « pengő 40 WH Sierkeiztöaégl ís kíadóhir.Uli telefoni 78. a
Alkotás és krltlzálás
Gömbös Gyula miniszterelnök legutóbbi beszéde komoly órákban hangzott el. Afrikában háború folyik leghűbb barátunk és szövetsé-slink : Olaszország és Abesszínia között. A Népszövetség, amely már eleve nem volt hajlandó elismerni az olasz terjeszkedési k ivánságok jogosultságát, szankciókat készül alkalmazni Olaszország ellen. Ha 4 helyzet nem mondható remény* telennek, bizony sok örvendezésre sem ad jogot s ebben ja légkörben Magyarországnak is résen kell lennie, hogy biztosithassu azoknak a vitális érdekeknek a védelmét, amelyek biztosítása nélkül nincs tovább, haladás, nincs jobb magyar jövendő.
Érthető tehát, ha Gömbös Gyula miniszterelnök a nemzeti összefogás szükségességét hangsúlyozta s élesen szembeállította a hasznos, épitő munkát azokkal az ellenzéki kritikákkal, amelyek semmivel sem viszik előbbre a nemzet sorsát, hanem csak arra céloznak, hogy az egységes nemzeti táborban visszavonási szítsanak s ezzel meggyöngítsék a nemzet belső ellenállását. Szinte sqrsszerüen hangzottak a miniszter, elnök szavai, amikor rámutatott ar. ra, hogy már számtalan nemzet el-pusztult attól, ha nehéz órákban fegyelmezetlenül viselkedett. Alig pár esztendővel vagyunk a trianoni szerencsétlenségek után, alig állott talpra országunk a borzalmcs katasztrófából, márts uj felhők, uj nehézségek tornyosulnak az európai politika láthatárán. Megengedhetik magának az ország miniszterelnöke ilyen időkben, hogy régi stilusu, meddő szócsatákba bocsát, kőzzék, alantas gyűlölködésekre vá. 1 aszol jón, kicsinyes személyeskedő, sekre ? Gömbös Gyula miniszterei nötepek sokkal nagyobb feladatokat kell elvégezni, sokkal hatalmasabb küldetés ereje tölti cl őt, semhogy belebocsátkozhatnék a régi politikai stílusnak ébbe az Ingoványába, amelyből soha alkotás, pozitiv munka nein származott. ,Széthúzás helyett összefogás ma a nemzet első kötelessége s ezért kell, hogy a test. vérpárt, amely ugyanazon a keresz. tény és nemfiseti alapon áll, hilnt a Nemzeti Egység Pártja, élénkebben vegyen részt a közös munkában, hiszen az uj magyar világ hirdetése és annak megvalósítása épp olyan kedves kell hogy legyen a testvér, pártnak, mint a Nemzeti Egység Pártjának.
Atnikor Genfben Olaszország ellen szankciókat határoztak el éa ezeknek a szankcióknak a megszavazásától Magyarország Ausztriával együtt tartózkodott, természet(e6, hogy az ország miniszterelnöke átfogó beszédében részletesen meg. emlékezett a külpolitikáról Is.
Beszéde Idevonatkozó részének alapja volt az Olaszország mellett való rendithetetlen kitartás és a Németország irányában hangoztatott meleg barátság kiemelése. Olaszország Mellett vagyunk a magyar hü-
A déli fronton megindult a nagy olasz offenzíva
A megtorló rendszabályok Qgye nehezen halad előre — A törzsfőnökök csapatostul pártolnak át az olaszokhoz — Olasz bombavetők megsemmisítettek több abesszin községet — Az olaszok Guksa herceget kívánják az abesszin trónra — Tltulescu magyar-gyQlöletében Intézkedést kért Magyarországgal szemben
Az olaszok az angol fegyverszállítást akarják elzárni
Róma, október 14 Aloisi báró kijelentette,, hogy me. lyek a békés tárgyaláshoz szükséges feltételek. Olaszország követeli, hogy a Népszöveiség hagyjon fel a két mértékkel való méréssel, továbbá hozzák összhangba a népszövetségi alapszabályokat az idők váltó, sával. •
Genf, október 14 öenfben elismerik, hogy a megtorló rendszabályok ügye nehezen
halad előre annak ellenére, hogy | egyes államok hajlandók messzemenő áldoza\'okat hozni és a diplomáciai viszonyt is megszakítani. 1
Róma, október 14 Garibaldi tábornok rövidesen Londonba utazik, hogy ott kipuhatolja Anglia véleményét a békés tárgyalásokra vonatkozóan. Gari baldl tábornok ismertetni fogja Londonban Olaszország álláspontját.
Anglia az olasz diplomáciai viszony megszakításának gondolatával foglalkozik
Genf, október il4 Az angol kormány láthatólag foglalkozik azzal a gondolattal, hogy Olaszországgal a diplomáciai vi. szonyt is megszakítsa. Ez erős ellenállásra talál más államok egész soránál.
Nehézségek a szankciók kÖrDI
London, október 14 A megtorlások ügye lassan, de biztosan egész:n lemorzsolódik. Az a rés, amit Magyarország, Ausztria és Alb/nia ütött, egyre tágabb ksz. Svájc bizonyos fenntartással, Romá. nia és Oroszország pedig kárpótlást követel. A megtorló intézkedések terve nyüzsög a nehézségektől, — mondják Genfben. TÜulescu természetesen ezt az alkalmat ls fel^asz. nálja a magyar-gyűlöletének klmu-\' tatására. Sürgős intézkedéseket kér
Ausztriával és Magyarországgal szemben, mint az egység megbontó! ellen.
Megkezdődtek a nagy harcok
Addis Abeba, október 14 Ogaden tájékán megkezdődtek a nagy harcok.
Ouksa herceg kerül
Asmara, okjóber 14 Az olaszok nagy jelentőséget tulajdonítanak Guksa herceg átpártolásának. A heroeg kijelen\'ctte, hogy Tigre tartomány nagy része ég a vágytól, hogy megszabaduljon az amhara törzsek igája alól. A törzsfők csak azt várják, hogy az olasz csapatok biztosítsák őket Szejum heroeg bosszujáiól s akkor átpártolnak ők is az olaszokhoz. A heroeg
Az olasz csapa\'.ok különösen a keleti részen, az angol szömálí föld határvonalán- akarnak mihamarabb előrenyomulni. Olaszország ugyanis az angol határt figyelemmel akarja kisérni, (mert az egyptomi és angol fegyver/ és lőszerszállító karavánok erre hadnak át. Ezt akiarja Olaszország mielőbb elzárni.
Addis Abebában feszült a hangulat.
Eritreában is halad az olasz előne\' törés. Az olaszoknak sikerült egyes abesszin gerillacsoportot kivetni állásaikból. Addis Abeba utcáit ujabb csapatok lepték el. Az abesszin fővárosban a hangulat elég feszültj Minden fehér emberben ellenséget látnak. Vasárnap 2 újságírót és 3 fényképészt megtámadtak és megvertek. A négus sajnálatát fejezte iki a történtek felett.
az abesszin trónra
seregével együtt 13.000 modern fegyvert vitt át az olaszokhoz és kijelentette, hogy a törzsfők átpárto. lásával ujabb 20.000 harcos, csaknem ennyi fegyver és 800 géppuskát kapnak az olaszok. Guksa herceget vérbosszú is füti, mert felesége gyermekágyi lázban halt meg. A
(Folytatás a 6-lk oldalon)
ség nevében, annak az etikai parancsnak az alapján, amely a barátság szent fogalmának tiszteletbentar. tását rendeli el. De nemcsak ezért vagyunk Olaszországs mellett, hanem azért is, mert a 1)éke őszinte akarói vagyunk. Mély meglátása volt a miniszterelnöknek az, mikor azt mondotta, hogy a szankciók alkalmazásában tnem a béke szolgálatát, hanem a háborús konfliktu. sok előkészítését látja a magyar nép. Mi semmiféle háború előkészítéséhez hozzájárulni n«m akarunk, ezért foglaltuk cl azt az álláspontot, hogy maradjon az olasz-abesszin viszály a két nép ügy- s a Népszövetség ne alkalmazzon meg óriást az olasz nép ellen- I
A Németországgal való barátságot éppen ugy determinálja Magyarország jól megfontolt érdeke, mint
az a rokonszenv, amelvet a magyar nép a német nép hatalmas, orszájí-épitő erőfeszítései iránt érez. A mi. niszterelnök legutóbbi berlini utjá. val kapcsolatban sok mindent beszéltek ugy Itthon, mint a külföldön. Ezeket a híreszteléseket, amelyeknek fantasztikus volta a legékesebb cáfolatuk, a minisztereink maga is a legerélycsebben vi-sszautasitotat. Kijelentette, hogy teljesen szükségte. len ezt az utazást ugy értelmezni, mintha politikai szövetséget óhajtott volna ezzel létrehozni, vagy pláne katonai jellegű szövetkezést. Katonai kérdésekről már csak átértsem tárgyalhatott Magyarország, mert azokat teljesen idíszerütle,neknek tartja s ipert az ilyen tárgyalás éles ellentétben állna azzal a békekész. séggcl, amelyet Magyarország mindig hangoztatott s ebben a beszéd-
ben ís felelős miniszterelnöki klje-lentései alapján újból megerősített.
A beszéd vége a gyávákhoz és csüggedőkhöz, illetőleg a ross^indu. latu intrlkusokhoz szólott. A ^ .mai nehéz időkben, amikor e nehézségek ellenére is uj Magyarországot kelf felépítenünk, nincs szükségünk de. fetista sajtókommentárokra s le. vitézlett politikai nagyságok mester, kedéseire. A nemzeti öncélusággal személyi öncélúságot szembeállítani nemcsak reménytelen vállalkozás, hanem olyan vállalkozás is, amelyből a nemzetnek, a magyar jövendőnek haszna nem lehet. Uj, egészségesebb közszellem, e közszellem ereje álatl megerősödött Magyaror. szág, ez az, amiért a íninisóterelnöh dolgozik s amihez az egész magyar nemzet odaadja erejétj kitartását és bizalmát. 1 , ,
Zalai közlöny
» 1&3S, október 15.
Badnai érsek meghall
Süirteg, október 14 Rajnai Farkas címzetes érsek, besztercebányai megyéspüspök, akit a csehek kiutasítottak, mint ismére, u-s, az elmúlt héten megbetegedett. Minap visszautazott a veszprémi püspök sümegi kastélyába, ahol éle. tének 86-ik évében hétfőn délelőtt háromnegyed 10 órakor meghal ti Temetéséről még nem történt intéz-kedés.
Radnai Farkas a magyar püspöki kar egyik kiváló tagju volt, aki a megszállott Felvidéken tániorithatat-lan magyarságával megbecsülhetet. len szolgálatot tett. Mindenkor fel. emelte tiltakozó szavát az elnyomók ellen, bátorította, védte a magyarsá. got, mig végül a csehek kiutasították és Radnai püspök ott kellett, hogy hagyja rezidenciáját. Dr.. Rott Nándor megyéspüspök felajánlotta részére a sümegi püspöki kastélyt, amelyben évek óta csendes vissza-vonultságban élt. A pápa c. ^rsekké nevezte ki. ,
A magyar kutolikusság mélyen megrendülve áll Radnai Farkas, Besztercebánya nagynevű, hiividió magyar püspökének lavatolu mellett.
Megkezdődött a Ház oszi ülésszaka
Budapest, október 14 A képviselőház hétfőn délután megkezdte őszi ülésszakát. A hétfői ülés csak formális ülés. Az elnöki bejefcu-tés után a keddi napirendet állapították nieg ós ezzel a hétfői ülés véget is ért. Kedden a bírák és ügyészek íegyelmi felelősségéről szóló törvényjavaslatot tárgyalják. A hitbizományi törvényjavaslat a hét végén kerú\' k lláz eié. A szerdai első interpelláció? ülésre eddig mindössze csak lm rom képviselő iratkozott fel. legérdekesebbnek Ígérkezik Esxterházy Móric gróf kérdése a külügyminiszterhez "z ország külügyi helyzetére vonatkozólag. Kánya Kálmán külügyminiszter azonnal válaszol.
Budapest, október 14 Október 12-én Budapestén a kül-ügyminiszKTiumbaű aláírták a ma. gyar-török kereskedelmi egyez, ményt-
— (C^todétol Rlgyácon) Vasárnap hajnalban lügyácon Varga István gazda átment szomszédjához, aki unokaöccse és egy csekélység miatt összevertek egymással. Oly annyira, hogy Varga unokaöccse vasvillát fogott és azzal fejen sújtotta Vargát, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a mentőket hivták ki ltozzája, akit ar első segélynyújtás után beszállítottak a nagykanizsai közkórbázba.
A polgármester megkezdte a Városok Szövetsége megalakításának előkészületeit
A szerdal városi közgyűlésen a képviselőetstület dr. RolSchild Béli indítványára megbízta a polgármes-tert, hogy a Városok Szövetségének megalakítása céljából lépjen érint, kezésbe a magyar városokkal.
Kérdést intéztünk ebben az ügyben dr. Krúthu István polgármesterhez, aki kijelentette, hogy a szö> vétség megalakításához szükség van a városok képviselőtestületeinek meg felelő határozatára. Azért mjndenok előtt megkenesi a városok képvislő.
testületeit, hogy szükségesnek tart. ják.e a javaslatba .hozott uj szerv megalakítását. Amenniiben a váro. sok képviselőtestületeiihatározatilag kimondják készségüket a szövetség megalakítására, sammi nkadálya, hogy mielőbb összehívják Nagykanizsára a magyar városokat egy ér. tekezletre, anndy kimondaná a Városok Szövetségének megalukulását. A megkeresések hamarosan elmennek az egyes városok képviselőtestületeihez.
Husz szólamban is énekel a vakok kórosa
A Homeros énekkar kanizsai hangversenyének műsorából
Az állandóan megnyilatkozó érdek, lődésie a vakok nagyhírű Homeros-kórusának nagykanizsai hangve.seny-műsoráról a következőket közölhetjük. Az együttes
né|(y s/óamló\' husz szóbunlg oszlik fel az egyes müvek előadád előírásai szerint és így u iegcsodásabb polifóniát, mint a kórustcljcsitmény egyik legnagyobb követelményét is alkalmunk lesz hallani. Bach liarmadik inotette-jéből hallunk majd Jiatalmai részleteket, melyet a kórus őtszólamoan fog előadni.. A hétszólamuságot Liizt I-"erenc Páter Nostere fogja képviselni, a szerző leghatalmasabb müvéből: Krisztus cimü oratóriumából. A busz szólamu szerkezet KLszely Gyula Negro spiritual-jában csendül majd fel. Az együttes igen jó
Dől kara
két hatszólamu müvet énekei; fcgyet Schumanntól, egyet pedig Molnár Antaltól. Nagyon hatásosnak Ígérkezik Bánáti-Buchuer: Az anyai sziv.ről rzóIó magánhangra irt mü\\e, melyet nőikar kísér. A könnyű muzsikát egyenek mellett Strauss János Tavaszi hangok cimü keringője is képviseli. Ennek zongorakisé rétét
Járm®r Lajos vak zjogoramüvésT" látja ei, akinek szólószájrlái érdekeien teszik majd változatossá a rendkívül nívós és tartalmas műsort, amelyben Kodály: Jézus ós a kufárok ós \\aniiay: Dina e. munkái is szcrejjelnek. Az
olyan együttes, amely ennyi nagyigényű és igen fejlett teclmikát kívánó komjjozicióval léphet doljogóra, minden várakozást kielégít és igy teljesen indokolt az a széleskörű érdeklődés, amelyet a kórus hangversenyének hitel eddig •örvendetesen kiváltottak.
A jegyek vétele már serényen folyik és azt Vágó Endre illatszertár bonyolítja le.
Naptár: Október 15. kodd. Rom. kat. Teréz. Protestáns Teréz. Izraelita Tlsri hé 18.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó napban a «Fekete sasi gyógyszerbír Fő-ut 6. és a kiskanizsai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva rqggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
— Székrekedésnél, gyomorron-táenál, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, májduzzanatnál, vér-tódulásnil, fejfájásnál, álmatlanságnál, ál\'alános rosszullétnél igyunk reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József keserű-vizet. A beloivosi klinikákon szerzett tapasztalatok szerint a Ferenc József viz az ideális hashajtó minden jellemző tulajdonságát egyesili magában s igy állandó használatra — különösen jól Uplálí, kövér férfiaknak és nőknek — feltétlenül alkalmas.
i i
Szeretnénk önt megörvendeztetni!
a folyó hó 19-én meginduló m. klr. osztálysorsjáték 35. ciklusában egy nagyobb nyereménnyel.
Az elmúlt húzások alkalmával szerencsés vevőink néhány Igen értékes nyereményhez jutottak. Tekintettel a nagy keresletre, szíveskedjék sorsjegyét mielőbb beszerezni.
Minden ut hozzánk vezet I
• m. klr. dohánynagyárudába, Horthy Miklóa-nt 8.
Címre leitik ügyelni!
A Credo taggyűlése
A jpind jobban izmosodó nagykanizsai katolikus férfttábor, a Credo ifjú egyesülése vasárnap délelőtt tartotta októberi taggyűlését a ple. bánia Fehértermében, amely ezalka-loiííból zsúfolásig megtelt. P. Czir-fusz Viktorin egyházi elnök nyitotta (meg a gyűlést, aki a katolikus férfi útjáról beszélt, majd beszámolt a Katolikus Nagygyűlés alkalmával megtartott Ciedo nagygyűlésről, a hol dicsérőleg emlékeztek meg a nagykanizsai szervezet munkájáról. Majd beszélt az imádkozó katolikus férilröl és az ima erejéről.
Gozdán Ernő titkár ismertette ez. után a napi kérdéseket, melynek kapcsán a gyűlés határozatílag kimondotta, hogy felállítja gebeiében a katolikus néptltkárságot, amely tagjainak az élet minden vonatkozásaiban teljesen ingyen utmutatás. sal, tanáccsal, segítséggel tendáltak zésére áll. Megszervezésével a választmány bízatott mog. Kimondotta a gyűlés, hogy sürgősen közbelép a vasárnapi munkaszünetnek Nagykanizsán minden vonalon való keresztülvitele érdekében. Hogy minden közhivatalban szigorúan tart sák be a vasárnapi szünetet és min den alkalmazott járulhasson isten tiszteletre. Kimondotta, hogy « Credo kiépítésére teröteljes akclójá még Intenzivebben folytatja. P. Czlr fusz Viktorin ezután felhívta a ta gok figyelmét a folyó hó 20-án, va sárnap <ste a Fehérteremben ren dezendő szüreti ünnepélyre, amelyen minden Credo-tag családjával és hozzátartozóival megjelenik. ,
A Kat. Legényegylet szüreti ünnepélye
Az őszt szezon nagykanizsai ünnepségei közt íjuír hosszú évek óta egyedül álló helyet fogtál el a Nagy kanizsai Katolikus Legényegylet szü. rcli ünnepélye. Ez évben talán még színesebb és ünnepélyesebb volt ez az ünnepély, miután ezalkulommal rendezte először saját uj helyiségében. A szép szüreti ünnepélynek különös fényt adott, hogy vitéz Tabódy Tibor főispán vállalta a hegybírói tisztet, mig a hegybíró, néét Parragh Gyuláné.
A gyönyörűm feldíszített terem teljesen megtelt, amikor vitéz Tas bódy Tibor Zalamegye főispánjának oldalán bevonult Parragh Gyuláné és az egész hegyközség, akik között Kráfky István polgármesterrel a* élen ott láttuk a város társadalmi, nak vezető tényezőit. I .
A színpompás bevonulás után Gazdag Ferenc püspöki tanácsos, egyházi elnök mondott megnyitót. Rámutatott arra, hogy a Legényegyi létnek gondja van az erkölcsi mve-lés mellett a szórakozásra is. Meleg szavakban köszöntötte a főispánt, a hegybirónét és a megjelent vendégeket.
Horváth Ilus köszöntötte kedve, sen Parragh Gyulánét, egy hatalmas virágcsokrot nyújtva át neki. Osorai Károly, a bakter köszöntötte
Legújabb öszi és téli divatáruk megérkeztek
HÓI
svájci alsónemflek
Boykabátok gyermekrnbák
Esőköpenyek esőgallérok
Szomolényi áruházában
8. F. B. harisnyák
DeMa cipók
1935. oMMur 16
ZALAI KOZLONV

„Árgus"
iigiiiüiozd iroda
bizalmas ügyekben nyomoz, megfigyel, Informál. m
Horthy Miklós ut 57. sz.
ezután sok derültség és vígság kö-zceptte közszeretetben álló főispá. nunkat, vitéz Tabódy Tibort, aki közvetlen, igaz magyar uri modorával már régen Kanizsa közönségének szivébe lopódzott. Ez az ujabb főispáni látogatás nagyon jók-sstt Kanizsának és már a bevonulás al kalmával is kifejezésre juttatta ezt meleg, szivböl jövő ovációiban.
Bonedek Margit, Garzó Katus, Gerencsér Gizi, Heim Rózsi, Mez-rlczky Margit és Varga Jolán adtak elő ezután egy szüreti táncjátékot. Szép táncukból a fiatalos báj és a tavasz lehelete áradt ki. A\' pompás, graclózus taozdulalokban gazdag táncot a közönség viharos tapsa közölt ismételték meg. Utána Borbély Magdi Bakonyi Ernő, Bakonyi Mlcl -Simon János, Horváth Ilus -Doml-na Zsigmond, Némcih Bözsi Harangozó Sándor, Helfert Nusi -Kutschéber Lajos, Molnár Katus-Ujvárl Géza, Gálira Ella-Wo\'f Antal és Puska Juliska Fekete József párok adtak elő egy magyar palo tást, a közönség meg-megujuló tap sal közepette. Az igazi, pompás ma. gyár palotás szemnek és szívnek egy aránt jól esett és annak sikerét mi s«m mutatja jobbon, mint az, hogy kétszer kellett eljárni a szép ma. gyarruhás pároknak.
A közönség meleg tapsviharral, n legényegyletisták pedig hatalmas virágcsokrokkal kedveskedtek a táncosoknak. Mindkét táncot Szabó István tanította be és ezzel -tulajdonképpen kritikát is mondottunk fe lejte. Nemes táncművészeiét adta át az Ifjúságnak, akik derekasan állták meg helyüket a parketten.
A szünetekben igen sok derüt szerzett a bakter : Ozorai Károly és a kisbíró: Tóth Ferenc csevegése, akik rögtönzéseikkel arattak nagy sikert. Megédemelten, mert mind kejtő eredeti alak volt.
Időközben természetesen már meg kezdődtek a szőlőtolvaj 1 ások, de az éberszemü őrök is vigyáztak és igy büntetés nélkül alig usztu meg valaki. A tánc és a vigadalom a kitűnő Pas<iualctti-tánczenekar muzsikája mellett a legjobb hangulatban folyt reggelig. A Katolikus Legényegylet szüreti mulatsága ez évben is kitűnően sikerült.
ID<3
Eső!
Prognózis: Gyenge légáramlás, néhány helyen ujabb esők, éjjel sok helyen kód. A hőmérséklet nem változik lényegesen.
~ (Bélyeggyűjtők fclélkozé*)
dán délután 6-tól 8-ig a Pannónia háUÓ kistermében.
A zalamegyei kéményseprőmesterek nagygyűlése Nagykanizsán
A kémény seprőiparosok sérelmei, kívánságai — Zalamegyében a nehezen fizető községekben a mester maga szedhesse be a dijakat — A keresztényszocialista kéményseprőmunkások nagygyűlése
A kormány rendelkezéseivel biztosította a kéményseprfilparosok Jobb megélhetését
lilénk érdeklődés mellett tartották meg vasárnap délelőtt a nagykanizsai Ipartcsületbcn a zalamegyei kéményseprők nagygyűlésüket Bauer Viktor (Zalaszentgrót) elnöklete alatt. Ar. on száfjos központot vitéz Domonkos Kálmán (Csákvár) országos elnök és Ber-lász Jenő főtitkár (Budapest) képviselték. , v
Viléz Domonkos elnök mindenekelőtt a kéményseprők általános helyzetét Ismertette. Utalt az uj kódexre, mely egészen uj alapokra fektette a kéményseprő Ipart és voltaképenl célja, hogy a kéményseprőipar megélhetését biztosítsa. Sem a - községcsitést íient lehetőit keresztül vinni, sem az államosítás nem tudott volna kedvezőbb állapotot teremteni. A kódexben a legigazságosabb megoldás jutott kifejezésre, Az uj kódex ncjjiCsak az i(>aros megélhetését kívánja biztosítani, hanem a munkás becsületes bérét is. Majd beszélt az együttesen kezelt adókkáf ljCszedett kéményseprési dijak beszedésének nehézségeiről. Szóvá telte a munkanélküliek elhelyezkedésének kérdését, amit paritásos alapon kellene megoldani. "A kerületek szaporítását mindaddig lehetetlennek tartja, mlg a kerületek arányosítását ncm ejtik meg. Zalarnegyébcn alig történhetik itvpi? kerületszaporitás a kémények számá miatt. Az arányosítás után rennmaradó kerületekből alkotnák meg az uj kerületeket Az az álláspontja, hogy továbbra is az együttesen kezelt adókkal szedessék be a kéményseprési dij, de ott, ahol ezt a körülmények ugy kívánják, ott engedtessek mfega mesternek, liogy maga szed-
Bazsó József ||>artestületi vezetőjegyző a nagykanizsai Ipartestület nevében üdvözölte ezután a Zalamegye
minden részéből összejött iparosokat éfi az országos központ vezetőit.
B«rlász Jenő prszágos főtitkár beszédében rámutatott arra, hogy a kódex uj helyzetet teremtett a kéményseprő iparban. A kéményseprő ipar volt az első, melyben a miniszter a munkabér minimumát állapította meg. Utal a dijak beszedésének nehézségeire, mert a polgárság nem1 tud adót fizetni, tehát a kéményseprő sem kapja meg a dijakat, ugy, hogy munkásait nem tudja fizetni. Fontosnak tartja, hogy az ebből adódó munkaadó és munkás közti feszült helyzet cnyhitéae végett a kéményseprési dijaknak az együttesen kezelt adók beszedéséből kivegyék. Zalamegyében speciális helyzet. Itt az lenne kívánatos, hogy azokat a községeket, akik tűrhetően fizetik a <Ujakjat, bevenné a lajstromba az együttesen kezelt adókkal való beszedésre, ott azonban, ainíl nejíizen fizetik: ott a mester maga s^dhesse be a dijakat. Kéri, hogy a kéményseprőkre csak a tényleges jövedelme után vessék kl az adót, amjt összegszerűen kimutatott, hogy tényleg befolyt, az adóhátralékot j>edig az állami a küno-Jevőségekből hajtsa be magának. ElemJ károk Cselén a kéményseprési dijak ne törölte seotok. A munkásokat arra kéri, ne lássanak a munkaadóban egy kizsákmányoló!, hanem az jj>ar kapitányát, akinek mindenért kell hetyt állani. !
Vitéz Domonkos a kéményseprési dij kulcsának megállapítását japtja szükségesnek. A fakultatív alapon való dijazás mellett fogjál állást
Az egyes kérdésekhez számosan szólaltak fel a megye minden részéből.
Utána a keresztény.szociális kémény-seprőmuukások tartották meg gyűlésüket, amelyen Kustos aagykanizsai
Legszebb szövetek, bársonyok, \' selymek, szőrmék, dus választékban
Kész kabátok legújabb
divat szerint
J
INGER DIVATARUHAZ
Alapítás: 1880.
Veszek vadat
minden mennyiségben a legmagasabb napi áron.
Sípos Andor
Nagykanizsa. mi
cso|»nrtelnnk elnökölt. Itt dr. Illesz országos főtitkár, Horváth András elnök és Molnár JenQ, a kéményseprő-munkások gazdasági egyletének elnöke fejtegették > munkások kívánságai!, sérelmeit és mikénti orvoslását.
Ugy a mesterek, mint a munkálok megyei nagygyűlése hazariaa szellemtől átitatott tónusban folyt le.
17.40 Szántó Jenő hegedül. - 18.10 A Máira. (I)r. Fodor Ferenc.) - 18.40 Az 1. honvédgyalogezred zenekara. — 111.10 A Járómüvezetők és a csendrendelet. (Szőllősy Alfréd.) — 111.50 Tinódi és kortársai a magyar zenében. (Dr. Szabolcsi Ben«.) — 20.30 Orgonától a Xilophonig. Hanglemezek. — 21.20 Hirek. 21.40 Waldbauer-Kerpely vonósnégyes. - 22.15 IdőJArisjelentés.
— 22.45 Dr. Oltlik György francia-nyelvű előadása. — 23 Cigányzene. — 0.05 Illrek. I
Budapeal IL
19,55 —20.25 Táncletnezek. - 30.35 -21 Báróczy Sándor varázslükre. (Dr. Szathmáry I-ászlö.) Béea.
17.25 Filmlemezek. - 20 Stájer tarka est Grácból. - 21 Wajptfr-est, szim. fónikusok Merker szoprán és Graarud tenor közreműködésével. — 22.20 Rá-diózenekar. — 23.45-1 Goudrlot-Jazz.
Kedd
Budapeet L
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hírek. — 10.20 Thália papjai vándorúton. — 10.45 Délutáni ruhák.
— 12.05 -13.30 liendőr-ruvöszenekar.— Közben 12.30 Hirek. - 13.15 Időjelzés, Időjárásjelenlét. - 13.40-14.20 Tho-ma József zongorázik. — 14.40 Illrek, árak. — 141.10 Asszonyok tanácsadója. (Arányi Mária.) _ 16.45 Időjelzés, hírek. — 17 lltban a négus fővárosába. (Glass Iwre.)
17.30 Orosz v«gyeskórus. - 18.15 llogyan tápláljuk n kisdedeken (Dr. Pécslné Mann Hona.) — 18.45 Relsí Pál- Angsai Árpád szalonötösének műsora. — 19.25 Poreszt ilteimzabálvok. (l.uby Margit.) - 19.55 Dr. Kárpáthy F.mS gitározik. — 20.20 Ripolthy Anna és Titnár József előadóestje. - 21.05 Htrek. - 21.25 Cigányzene, Kalmár Pál éneket. - 22.30 Időjárísjelentés -22.35 I.«icht Hars németnyelvű előadása. - 23 Hanglemezek. - 0.05 Hl-. ; y
■ndiMat n
1Í.05-18J5 R®isz Pál-Angyal Árpid szalonölősének műsora. — 1833-19.08 Mezőgazdasági félóra. - JÜJB-JI 2S Szerviinszkv szalonzenekar. — 21.30— 21.50 Hírek.
Mos.
12 Könnyű zene. - 14 Schmldt József lemezei. — 15.20 Gyermekkar. — 16.05 Német operák k\'niezei.
17.25 Casta calliope szoprán éa Sántha János basszus énekel. - 18.55 Wagner: Tannháuser, opere 3 felvonásban az Opoiaházból, — 23.15-1 TánczOne.
«
o zalai közlöny
1935. október 16
Dr. Welss Lajos előadása
Zsúfolásig megtelt vasárnap dél után a nagykanizsai izraelita kis templom, ahol az Izraelita Jótékony Nőegylet felkéréséne dr. Weisz Lajos ügyvéd tartott előadást. ,
Qr. Wcisz Lajos, mint ismeretes, a telet kinn töltötte Amerikában. De nem is ez volt az ielső utja. Már há. romszor Járt kinn az UJvilágbam Nyitott szemekkel járt mindig min. denfelé, lelkét kitárta az ezernyi uj benyomás előtt b mindent, amit látott, tapasztalt, mélyen emlékezetébe véste. Bt a három ut adta meg előadásának " tárgyát, amelyet •Amerikai élményeim* cimnnel tartott Éleslátása, megfigyelőképessé, ge egész előadása alatt megnyllvá.1 nult. Ismert kitűnő stílusában és előadási kézségével yégigvezettc nagyszámú hallgatóit amerikai utján. Élénk színekkel festette New. yorkoí, annak nagyforgalmu, nyilzs. gő kikötőéletét, majd a mindennél érdekesebb témát, az amerikaiak életét festette le természetes szlnok-ben, közvetlen meleg szavakkal. Elénktárult az amerikai család élete, pompás képet kaptunk az amerikai nőről, amely mindinkább fel\'ör ön állóságával a férfi mellé. Megismertük az amerikai gyermek útját és helyzetét is a különleges amerikai, számunkra sokszor furcsa társadal mi elosztódottságban.
A mindvégig élvezetes előadást a hallgatóság nagy figyelemmel halt gatta végig és az előadót me)eg tapssal jutalmazta. Weisz Lajos meg is érdemelte azt, mert előadási felül állt a megszokott előadásokon és mindenki számára egy élvezetes órát szerzett
— KSrilszl viselők rMftM rendkívül előnyös butorvásárlási alkalom. Modern berendezések, tökéletes Jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók Kopatela bútoráruházban, Horthy Mlklós-ut 4.
Törvénykezési kuriózum: — a kaposvári törvényszék Nagykanizsán
A Zalai Közlöny hasábjain hosszú esztendők óta sokszor emeltünk szót a Nagykanizsa-vidék lehetetlen Igazságügyi beosztása ellen. Ha a Nagykanizsától gyalog-sétánylra fekvő Somogyszentmiklóson vagy Liszón történik valami, akkor nem a szomszéd Nagykanizsáról száll ki a vlzs. gálóbiró és a hatóság, hanem Csűr góról, Kaposvárról kell intézkedni feleket idézni, stb. Ali ez Végig a Somc^gy-széli községekre is, ame. lyeknek lakossága piacával, életével Ide van kötve Nagykanizsához, ide hozza terményeit, ide jön vásárolni, ide jár orvoshoz, ügyvédhez. Ez a fonák helyzet néha egészen különös helyzeteket teremt.
Ijíy fífíinffc) egy határper folyt ia szomszéd Bagolán, a polgári bíróságnak kl kellett szállnia a helyszínre. Bagóin 4 kilométernyire fek.
szik Kanizsától és - a 76 kilométer, re fekvő kaposvári törvényszékhez tartozik. Kiszállott tehát a kaposvári törvényszék birája, jegyzője ügyvédje, stb. és Nagykanizsán át kirm^itek Bagolára helyszíni szemlére. Hogy mit jelent ez pénzben, időben és fáradságban, az elintézés hosszadalmasságában, a kbicstárra és a félre nézve is, azt fölösleges bővebben kifejteni.
Itt az idő. hogy illetékesek és érdekeltek körében most már a leg. komolyabb és legerőteljesebb moz. galom induljon ennek a gyakorlat, ban teljesen képtelen állapotnak megszüntetésére. Amikor általános racionalizálásról, minél kevesebb kiadásról; egyszerűsítésről szere, tünk beszélni, akkor lássük meg azt ls, hogy lehetetlen és logikátlan ezl az állapotot tovább fenntartani.
■2=
ZSEBLAMPA
I*\' elemmel, komplett
pengő
Szabó Antal sportüzletben
Szfllól értekezlet a Bozgonyi-oloal Iskolában
Az első körzetben megkez dődött a tejakció
Vasárnap délután tartotta ezldel első szülői értekezletét az I. köi*zetl tantestület a Rozgonyi-utcal iskola tornatermében, amely ezolkalomból zsúfolásig megtelt szülőkkel és a tanügy Igaz barátaival.
Filó Fereno Igazgató megnyltójá. ban rámutatott a szülői értekezlet fontosságára, amely az Iskola és a szülő között a kapcsolatot szorosabbá van hivatva füzail a gyermek érdekében.
Béres János állánii tanító kezdte meg ezután meleg pedagógiai érzéssel állítatott előadását a gyermek helyes irányban való neveléséről, főleg a gyermek hazudozásával fog lalkozojt, rámutatván okaira és egy ben orvoslására. A régi, kipróbál oktató és nevelő biztos, bevált mód szereit ajánlotta. Béres János elő adása minden Jelenlévő szülő hálá ját váltotta kl.
F^ló Ferenc Igazgató ezután az iskola beléletére téi^t. Ismertette az ifjúsági vöröskereszt mozgalmat, amely minden támogatást megérde. mel, beszélt a cserkészet nevelő hatásáról, óva figyelmeztette a szülőket attól, hogy gyermekeiket az utcán csatangolni hagyják, a gyér-mejtek legnagyobb ellensége az utca. Bejelentette, hogy hétfőtől kezdődik az L. körzetben ismét a tejakció, összesen 105 ^gyermek kap naponta tej.tizórait, ebből 3B sze gény és arra rászoruló gyermek tel jesen ingyen. | 1
Majd beszélt arról, hogy mire fordítják a beiratási dijakat. Szám. szerüleg kimutatta, hogy a beiratási díjból mennyi szegény gyermek kap tankönyveket, irkákat, tanszereket, amely nélkül nem tudna iskola, könyvekhez és felszereléshez jubii.
A statisztikai adatok olyan beszélő számok, mejyek legfényesebben do. kumentálják azt a tanitól és Bzoclá-
fl ZALAI KÖZLÖNY REQÉNYE
A (M)
fis nem engedte be Remetét a kocsiba. Azután Bodor vállára hajtotta a fejét, ugy liogy aranyszőke haja elborította a fin arcát.
Remete visszanézett a soffőr ntcllőx és ökölbeszorítottá kezét, liogy a kör-mel megfájdultak, ö ínég soha nem érinthette Rollát„ csak u kezét csókolhatta meg nélia azelőtt, de mióta megkérte, azt sem engedte.
Hazaértek. Tőrőkék eltűntek a boltíves kapuban.
— Vigyetek haza, hagyon iázom I
— kérte a herceget Remete.
— Hova gondolsz? Előbb éjjeli nét keli adnunkI — világosította fel Rács n«v«tve. — Hozd el a cigányokat!
— szólt a soffőmek.
A miqden izében vacogó öregomber kihúzta magát és hőslesen állt meg a szép leány ablaka alatt, ahelyett, hogy gyors léptekkel sietett volna\' haza. Attól lettegett, hogy RoUa még be hívja a tisztcilet és ő nem lesz olt.
A kocsi megérkezett, a cigányok halkan húzták.
— Nyisd ki már az ablakot, még megbetegszik a* örtjg! — szólt rá a*
apja haragosan.
— Vigye el az ördög! — felelt Rolla rándítva egyet u vállán és elállta apja útját, amikor kl akarta nyitni az ablakot. Csak akkor engedett, amikor Bodor énekelni kezdett. Azután az abUk szélére állította u poharakat még egyszer kocintottak. Rolla akkor is elkerülte Remete poharát, mintha véletlenül történt volna.
Hazafelé Bács üU a kormánykerékhez és nagy kerülővel vitte haza Remetét, aki már az uton ls nagyokat tüsszentett. Mikor magukra maradtak, a herceg csodálkozva jegyezte meg;
— Mlly«n pokolian gonosz tud lenni ahhoz a nő, akit nem szeret... Azt hls]£m, az öreg nem éri meg a húsvétot, ha nem "mond le Rollárói.
— Ez pedig nem mond le az utolsó leheletéig, - vélte Bács.
— Akkor majd megsürgetem, hogy minél előbb Íveljen utolsót, — szólalt meg Bodor yftratlanuí.
Szavait komor ctfopd követte...
Ebéd után Remete jelent meg elsőnek Törökéknél, «mln maga is csodálkozott. Törők díszben volt
— Ne haragudj, kérlek, nekem cl kell mennem szolgálati ügyben.
— Es RoUa? _ kérdezte Remet®.
— Rolla már egy ói« előtt elment.
— Hova? — kérdezte meglepetten Remete.
— Igazán nem szoktam tőle megkérdezni, hlssen olyan kicsi a város, hogy könnyű megtudni, hol van\' valaki, — yciettc oda Török csak iyjy félválrói.
— Furcsán bánik velem őnagysága,
— békétlenkedett az öreg ur.
— Hát mit tegyen, ha te minden áron nőül akarod venni?
— Pedig azt nem kerüli e!| — mondta most már mosolyogva Remete.
-V Hát akkor ne panaszkodj. Én nem örülök ennek a ^házasságnak és ha rajtam múlik, sohasem lesz belőle semmi! — jelentette ki határozotiau Török, megtagadvu az alkalmat, liogy ezt a kérdést u maga részéről tisztázza.
— Csakhogy nem rajtad mullk, hanem rajtam! — vágott vissza élesen Remete. - ■
— Nem tiszta dolog ez, az bizonyos,
— Jegyezte meg Török gyanakodva.
— Miért «e lenne tiszia dolog? Olyan világos, mint a nap. Annyi szép leány szédül a pénzein után, hogy vllogathatnék bennük. De nekem a te leányod tetszik és neki is megér ftnnyit a pénzem, mint a többinek.
— Nem igaz! Áz én leányom n^m olyan és nekem ne is mondj ilyeneket,: mert ha elhagy a türelmem, \\hAt akkor... \\J
Tőrök szeme vészesen villant.
— Bocsáss meg, őnagysága halálosan szerelmes belém, csak restell nektek bevallani és azért csinálja ezeket a mókákat velem. Aki mást mer gondolni, azt a pisztolyom csöve elé állítom! — gúnyolódott Remete.
— Unom a szellemességeidet! Szerelmetes menyasszonyod elbujt »<ö>ed valahova, eredj és keresd meg. Isten
veled! i
— Isten veled, kedves apósomi Ve-
lem nem fogsz összekapni, mert uz sehogy sem iuik a terveimbe. Szervusz!
Remete kíné Jobb hangulatban ment el, mert jól esett neki, hogy Törököt feldühösRetto.
Tőrök telefonált Bácsnak 0. csukott ♦kocsiért, azután felment ftöüáért az ezredorvosnéhoz. Csak aktoor mentek le, amikor a kapu előtt felharsant az autótülök.
A kastélyban azután a herceg elkezdte gyóntatni Rollát, hogy miért kell feleségül mennie Remetéhez?
Rolla mereven megtagadott minden magyarázatot, ö már régen átgondolta a dolgot. Bele tudta magát képzelni apja helyzetébe és nem látott más megoldást, mint az Öngyilkosságot. Meg volt róla győződve, ha elmondaná, miért egyezik bele ebbe a házasságba, akkor elkerülhetetlenül gieg-ölné apját. Ezt elkerülendő, minden áldozatra kész volt, még arra ls; hogy ő inagu haljon meg. A hiábavaló vallatásban Törők végkép elvesztette * tüieiijiét és elszántan jelentette kl:
—* Illába határoztál él akármit, az apád én vagyok és a törvény értelmében huszounégy esztendős korodig az én engedélyem nélkül asszony nem lehetsz! Ebben az esetben pedig az én engedélyemet nem kapod tnegl Azután, ha ugy tetszik, férjhez mehetsz az ördögök öregapjához ls, a felelősség a tied lesz! Remetének pedig meg fogom mondani, hogy szüntesse bc látogatásait!
(Folyt kör.)
zalai közlöny
1936. olrtóbcr 15.
lis munkát, amit Nagykanizsán a tanítótestület, nz Igazgatóság kifejtenek és amiről külön fejezetet kellene Írni az évvégi értesítőkben
A kanizsai Dór Jóska esetei a kaposvári törvényszék előtt
Dér József közismert nagykaaii-zsai péksegéd ujabb csinjei kerüllek minap a kaposvári törvényszék elé.
Dér Józsefet a kaposvári csend, őrség 1934-ben elfogla, mert Orci-ban Vurga Sándor földművestől 150 pengőt ellopott. Dér a kaposvári rendőrség fogházából megszökött, hiába körözték, üldözték kerékpáron autókon. Dér kifogott rajtuk, söt Olajhegyen betört Tóth József házába, ahol álruhákkal szerelte fel magát. ,
Ekkor kezdődött a kanizsai hajsza. A rendőrséget nem egyszer itt is kijátszotta, söt betörést és ujabb bűnöket követett el. Végre Budapesten elfogták. Kanizsai bűneiért már a nyáron felelt a nagykanizsai törvényszék előtt, amikor két és fa évi fegyházra Ítélték. Közbon Bala-sagyarmatra szállüották, mert otl is felelnie kellett bűneiért. Mos| pedig Kaposvárra vitték, hogy az Orciban és Olajhegyen elkövetett betörésekért vonják felelősségre.
Dér József bűnperét pénteken tárgyalta a kaposvári törvényszék. Dért szurányos fegyőr álliotta a biróság elé. Kihallgatása során tagadta( hogy Orciban és az Olajhegyen lopásokat követett volna el. A biró. ság több tanút hallgatott ki. A tanuk annak idején látták Dért aa Olajhegyen és Orciban és Dérhez hasonló személy leírást adtak le. Most nem ismerték fel Dért.
A vád- és védóbeszédek után a bíróság blzonyiláskicgészités végett elnapol la a tárgyalást.
KerQletl eredmények
Az NTE I. szabadnapos volt, mégis szerzett két pontot, mert n listavezető SUTC Kaposvárott \\«ieséget szenvedett a Turultól. Ítészletes eredmények: TSÜ-KRAC 2:0 4(1:0). KTSE—SBTC 2:0 (1:0). PBTC-NSE 3:1 (2:0). l\'EAC—DVOGE 2:0 (0:0).
A Vasutas döntetlenül játszott Dombovárott
Értékes döntetlen eredményt ért e» 0 Nagykanizsai Vasutas Dombováron. lirös Iramú izgalmas mérkőzés volt, ""Kyszerü védelmekkel és tehetetlen csutársorral. Biró Eürkt.
Profi eredmények
l^rencváros-Kispest 4:1 (2:0). újpest—Törekvés (1:1 (3:0). Budai 11—Atilla 5:1 (2:1). Budafok—Szeged 2:2 (2:1). Bocskai—Soroksár 3 :1 (2:0). Phóbus-SBTC 2:1 (1:1). Hungária—III. ker. 6:0 (3:0).
A Zrínyi tutballvólasztmányi ülése
Kedden este fél 9 ómkor a Zrioyi
Torna Egylet futballszakosztályának
választmánya gyűlést tart. Kérem a választmányi tagokat, hogy minél nagyobb számmal jelenjenek meg.
A tagdijakat Tüttő fénykép unél *°l\' fizetni, ugyanott a qyugt*szclvé-Di"°k is átvebmök. Titkár.
— (A nUjokmlzKBj Hp >rt*8fményfk-riil) anyagtorlódás miatt lapunk legközelebbi számunkon részletesen fogl-d-kozunk.
— (A f rcucesek templomi hatig-rer>*<aye) A nagykanizsai plébánia vezetőjének agilitását bizonyltja az a nagyarányú rendezés, amit munkatársaival egy november 3-ára tervezett templomi hangverseny érdekében előkészít. A hangverseny anyagi célja: a szegényeken való segités. A műsornak kimagasló pontja lesz a szombathelyi «IIaladás» dalárda szereplése.
— Sportruhára alkalmas 140 cm. széles gyapjú férllszövet métere pengő 3.50 Schűtznél.
— (A G«orgikoh évnyitó ülése) A keszthelyi m. kir. Gazdasági Akadé-n)la CiCorgikon (iazdasági Kőre október 7-én tartotta évnyitó ülését a Ikicskai vendéglő nngyicriiíél>cn. A Magyar Hiszekegy után Pókos József köri elnök III. é\\«s hallgató mondott gondolatokban gazdag beszédet, mellyel az é\\et megnyitotta. Második számként Fabrichis János III. év«s hallgató A l>aprika termesztése és Jelentősége el-mű dolgozatát olvasta föl. I)őry Lajos akad. asszisztens, az Alsódunántuii Zöldmező Egyesület ügyvezető igazgatója ismCrlettc ezután a zöld mező mozgalom jelentőségét és annak mai állását. perczel Bertalan 111. éves hallgató bevezetője nyomán liosszabb vita indult meg arról, hogy a mai mostoha viszonyok mellett a külterjes, vagy belterjes gazdálkodás észszerűbb-e? A ieloivíisáshoz Kolbai Károly akad. rendes tanár és Náray Andor védnök tanár szólt hozzá. A vitakérdéshez a hallgatók után Kulin Sándor akad. tanársegéd, majd Stotp Odőn akad. igazgató szólt liozzá megvilágítva az üzemszer-\\ezésnck ezt a legbonyoluiiabb kérdését. Ezután Náray Andor védnök tanár búcsúzott a Kör nevében dr. Jájz-óváry János "nyűg. guzd. ukad. igazgatótól, aki Kassán a megszállás alatt levő magyarság lelkesítője, itt pedig az Ifjúság valláserkölcsi nevelője volt.
— Az e|>ml: a píitt, n Jökónyv már középiskola, de a kereskedő számára az egyetemet a reklám szaktudás jelenti. A lleklámélet minden száma 1>Ő-séges anyaggal, rengeteg tiplit, ötlettel, jó tanáccsal járul hozzá ahhoz, liogy az olvasó üzletének forgalmát fellendítse. Előfizetés egy évre 12 pengő. Kiadóhivatal; Budapest, V., Ll-pót-körut 9.
— I.egnjabb bel- és külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vételkényszer nélkül Singer Dlvatáruház.
- (K®i«*<*dők és twirtMök figyelmébe) A nagykanizsai helyőrségi köt-élkezési bizottság folyó évi november hó 20-án tartja szükségleteinek bizto. sltására vonatkozó versenytárgyalását. Az érdeklődők figyelmét felhívjuk a helybeli lioiivéd laktanyák Mpuira, valamint a város hirdető táblájára kifüggesztett hirdetményre.
Mit lehet kapni 2 pengőért ?
Jakupecz Antalné klskanizsai asz-szony házában albérletben lakott egy szabó segéd. Még a nyár folyamán egy |e.<ie a házbellek mozil>a akartak menni, de mivel az albérlő éppen réizegci jölt haza, megkérték az ugyanabban a házban lakó Miháczi Istvánnét, hogy vigyázzon a részeg emberre, aki a* ágyban cigarettázik, nehogy felbujtsa u házat. A 32 éves Mihácziné az udvaron tartózkodott és a nyitott ablakon át ellenőrizhette volna a részeg t, ö azonban túlbuzgóságában, amikor a házbeliek elmentek, bemászott a már alvó szabó sflobájába és annak zsebéből kilopott 2 pengőt. A lopást a kijózanodott albérlő másnap észrevette és Miháczi Istvánné a nagykanizsai törvényszék elé került. Már kétszer volt büntetve lopásért, a törvényszék azonban arra való tekintettel, hogy négy leánya v«n és a pénzt visszaadta, csak 10 napi fogházra Ítélte. Az Ítélet jogerős. C
— Schütz kabát fogalom, mert szabása divatos, anyaga kivíló, óra pedig olcsó.
— (Adományok a Ml<silósháx céljaira) Készpénzadomány: Száva Nán-{lorné 5 P, N. N. 5 P. Természetbeni adomány: Czirfusz Viktorin plébános úrtól 90 kg. uborka, 70 kg. paprika, 150 kg. paradicsom, 150 kg. tök. Kovács Sebestyén Miklósné egy pegyed mázsa paradicsom, Mair Gréti 30 kg. l»aradicsom, Barabás Kálmánné 00 kg. l>aradic.som, Varga N.-né egy kis kosár |>aradic.som, Székács Pálné 4 kg. kenyér, Száva Nándorné 1 kalács, Bo-gátl Józsefné 1 nyul, gróf Batthyány Pálné 1 kocsi ra. Ezúton is köszönetet mond a nemeslelkü adakozóknak. A jó Isten fizesse meg. A Misszióshoz főnöknője.
— Torontáli, kézzel csomózott magyar perzsák stb. szőnyegek, függönyök, butorkelmék Singer Divatáru-házban.
— Köurikabnazottak liftjeimébe! Ba-
torárolnkat .ényegcseu leszállított Arakon árusítjuk. Hosszú >ejáratu hitelre it, kamatmentesen. Kopsteln bútoráruház. Horthy liiklós-ut 4. wám.
— Bútorszövet é« butoraelyem maradékok nagy választékban kaphatók rendkívül olcsó áron Schűtznél.
•4"
_L
A Magyar Királyi
0sztitlysors]űt6k
föárusitAl kérik,
liogy mindazok. akik a poatán klll-dült sorsjegyek árát még nem egyenlítették kl. szlvatkedjenck a wj-Mg imtfil atoonal ■wgflaatal. mert a ggS^Sftfeg SBffi bli(0«libaló ha a sor»|egyek ára « hlv. megállapított 80 Bllér kMtatg-általáonyal egylltt a taaáa <Ha kl .ty.jllttet.tt.
Aki azonban bármaiy oknál fogva a sorsjegyeket nem akarja megtartani, gd^hjj* jgwgrt xaeSk á—I aa illetékes helyre, mart aa Ul.JUr.. kl —m llaMI aawjefyk M—1 )wt mtm U»tWt.»ak, a M-árusltóknak .w.^.. kárt ikwMt, ha azokat mum karfát
I tói már üiitílitr 19-li kezdOűtk.
Klskanizsai csendélet a biróság előtt P
Még május 5-én történt Klskaniisán, hogy Neumeyer István 21 éves kUka-nizsai legény megverte szomszédjukat, Tiszai Ferenc 08 éves földművest. Az öreg ember a verés illetve rugdosás következtében bal lábát törte, még ma Is mankóval jár, mert lába megrövidült s nem tudja küiyujtani. >
Neumeyer István a kérdéses napon ugyanis borközi állapotban jött haza a hegyről és hazaérve meghallotta, liogy a szomszéd leánya, Bognár Istvánné pletykázott róla. Hamarosan átszaladt a Tisza i-liázba, hogy a férjnél lévő Tiszai-lányi kérdőre vonja. Látva «zt a jeány apja, Tiszai István, a legény elé sietett, liogy megvédje leányát az esetleges tettlegességtől. A legény előtt hadonászott, békíteni akarta, de az jobban megdühödött \'és bizony földhöz teremtette az öreg szomszédot s meg Is rugdosta. Az ügy a nagykanizsai tőrvényszék «lé került, ahol most tárgyalták le. A tanuk hosszú sora vonult fel. A legény olt állt a vádlottak padja előtt lehajtott fejjel. Jóképű, barna legény, nem emlékszik semmire, annyira részeg volt. legalább Is így mor.űta, A bíróság azonban ennek ellenére bűnösnek mondta kJ ós sui^os , tesllsértésért hét hónapi börtönre Ítélte a verekedő legényt. Az iíélet nem )og-Prős, a vádlott enyhítésért fellebbezett.
— Kísértei a hajón. Az Als*tia-n kísértet van, kísértei, amely gyilkol\'és pusziit. A kiváló német Iró izgalmas fejezetekben írja le a kalandos heteket Megjelent a Milliók Könyve jegujabb számában, ára $0 fillér.
—\' Dh«l»4 fehérnemű selymek éa pyjama kelmék mo«t érkeztek Sitafar Divatáru házba.
— A MMgyar Lányok minden közleménye ugy van összeváktfUva, hogy tiszta gyönyörűséget szerezaen •* olvasótábornak, az Otthonunk kézimunkáival, háztartási cikkeivel együtt Mutatványszámot küld a kiadóhivaU*: Budapest, VI., Andrásaymt Ifi. , f j w
■•gykanbcM lak találkozóhely* u
István király Szálloda
Budapasi, VI., Padraaalozky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Teleion: (Interurbán) 202—M, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink irát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fülét, folyó hideg-meleg viz, lilt, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház éa americao bar

4 zalai közlöny
1935. október 27. *
(Folytatás az 1-uő oldalról) hatóságok ugyanis nem engedtek beteg feleségéhez európai orvost.
Az olaszok Abesszínia elfoglalása után <5» akarják császárként abesszin trónra illtetni.
A törzsek megtagadják az Addls Abebából érkező parancsokat
A déli fronton megkezdődtek a nagy csatározások. Az ogadcni tartományban több abesszin törzs megtagadta az Addis Abebából érkező parancs teljesítését. Az abesszin ha. tóságok azon a elmén, hogy az ola-szókkal rokonszenveznek, igen soka. kat kivégeztek.
fia olasz repülők hétfőn reggel Gerlogubit kezdték bombázni. Az egyik bomba egy fedezéket robbantott fel, amelyben éppen abesszin katonák voltak. 36 abesszin harcos lelte halálát a romok alatt- Tagurei és Tegebukó helységeket a bombák felgyújtották és teljesen rombadön. tatték. Az abesszinek hét törzsfőt is legyilkoltak.
Legújabb jelentések i
London, október 14 Aduai htr szerint mintegy ujabb 1000 abesszin pártolt át az olaszokhoz teljes fegyverzetben. Nasibu tá. bornok, Harrar tartomány kormányzója kijelentette, hogy az olaszok az ogadeni vonalon olyan ördöngös masinákkal dolgoznak, ami ellen az egyéni bátorság és hősiesség semmit sem ér.
Genf, október 14 A 18-as albizx>t1ság hétfőn illést tartott és elfogadta a káüldött szak-értők jelentését a pénzügyi megtorló intézkedésekről.
De Vinci gróf az abesszinek foglya
Addis Abeba, október 14 Da Vinci gróf olasz követet nem látogathatják meg a diplomáciai testület tagjai sem, mert a cfróf az olasz katonai attaséval együtt az étiop kormány foglya. Kt, olasz követséget erős katonai szervezet veszi körül. Az élelmezést a görög szállodások vállalták, dc az ételt a foglyokhoz abesszin katonák viszik. V >
Diplomáciai körökben sok szó esik mindenütt arról a helyzetről, amelybe az olasz követ sodródott. .
Hollandia is...
Hága, október 14 A holland kormány megtiltotta az Olaszország részére történő fegyver, szállítást.
Tsnaéaytöxide
Irányzat: szilárd, forgalom: mérsékelt.
Buxa tlsxav. 77-es 18 30-18 55. 78-m 1845-1870. 79-es 1860-1*85. 80-as 18 75-1895. dunánt. 77-es 17 90-1815, 78-ss 1805-18 30. 79-w I8 20-18 45, 80-m 18 30—1855. — Rom pestvidéki 16 30 1640, máj 1630-1640. Zab uj közép 1640-18 50. T«nt»eri tlsaántull kőiép ab bpest 16120 -1650
. . i a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Ontsnbarg Nyomda és Délialal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pslelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Naevkanlna 78. aaáro
m. kir. Államvasutak
menetrendje
Érvénytti 1985. évi október hé 6-«él kndw.
llagykanliia állomásra érkeaő él az onnan indnló vonatokról.
Nagykanizsa—Budapest déli p. u.
Vo.il ni-. A vonat Kanlni- KMIL.\'/- Bpeslre Vo.nl A voaat epHt\'íi KMIIM;- Kuili.i-
neme f6! rvj i. írt. érkezik neme i. Irt.
1207 Oyv. 610 7D3 9-55 1220 Szem. v. 23 05 3-30 4-49
1213 9-45 11-05 1540 1232 Motol — 6-22 7-49
1211 14-30 lb« 20-30 1202 Oyv. 7-30 1010 11-15
1201 Oyv. 18-30 19-23 2217 1212 Szem. v. 630 11 22 1256
1231 Motor 1750 19 23 — 1214 Szem. v. 1410 18-35 20 00
1219 Szem. v. 23-50 1 15 6-16 l\'2(J8 Oyv. 2000 2315 2345
KAsvstlsn kocsik forgalma;
Az 1202/1201. »z. gyorsvonatokkal:
egy étkező kocsi Pragerskolg.
egy U 2., 3, o. kocsi Trieste-Venezla, Milano, Qenova,
v«.....

VentlmigUa,
egy I.. 2., 3. o. kocsi Trieste, Vcnezia-Mcslre, Bologna. Firen/e, Róma.
hálókocsi Cannes. Közlekedik XILJ16.-UI 1936. V./8., fg héllóa, szerdán és pénteken. Az 1208\'I207. sz gyorsvonatokkal:
egy 3. o. kocsi Venezla, egy hálókocsi Venezia, egy 1 ,2. o. kocsi Venezla-Trieste, Hóm. Az 1231 /1232. sz. motorvonatok közvetlen vonatok Keszthelyre Az 1220/1219. sz. vonatokkal egy 2. és 3. osztályú kocsi lut Zalaegerszeg-Buda. pest közölt, valamint Budapest és Pécs között.
Nagykanizsa—Szombathely—Ágfalva
Kului i4IM. ■üss: Wji.fcv irt. kfit^ M U4. MjrlJM. 1 íg.iu, | KMIIIÍ-| U.I | l. írt.
1411 |Ss. V. 5-20 n.w J-27 »to Ulti Molor _ _ 5-55 7-36
mm Motor 811 9-44 10-34 15-03 HÍJ Motor 5-40 7-30 810 936
:«u Sz. v. 13-50 1514 1805 __ MIS Sz. v. 10-03 1123 12-021 1322
1411 Sz. V. 16 20 17-44 18-27 20 01 HI3 Sz. v. 13 45 15-29 16 191 1741
I4ZS 1 Motor 20-16 21-47 2235 — 1411 Sz. v. 19-44 21-23 21-48 23-34
Az 1412/1411. sz. vonalokkal egy-egy 2. éa 3. 0. kocsi tul Zalaegerszeg—Budapest-déli pu. közölt.
Az 14151416. sz. vonatokkal egy 2. és 3. o. kocsi fut Wien-Osiek közölt.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
mr
Plc.rll B.rc.ííl ; hiK)Un|.
U. | M uirt Irt.
(NmrliMl- i BUCII. || fkifl
i.irtl M.l I irt. Irt. ._„
5to I 6M ft46f |\' m || 8». V. i\'i - I Í43 1 m
13 53 16 05 17*57 I I 2413 Sz. V. 12 25 I 14 20 I 16 06 ISII || 21-38 | 23-271 | 2421 || Vegv. II 16 55 I 1(120 | 2140 A 2414. és 2413. sz. vonalokkal közvilen kocsi fut Oslek-WIen közölt. A 2420/2421. sz. vonalokkal egy 2. és 3. o. közvetlen kocsi fut Budapest déli pu.- Pécs közölt,
Nagykanizsa— Qyékényes—U/dombovdr— Budapest Keleti pu.
2447J| Sz.\' v. | 2 o.
Nagykanizsa—Murakeresztur—Kotorlba
A 2448/2447. sz. vonatokkal egy 3. és egy 2 o. kocsi fut Nagykanizsa—Budapest keleti pu. között.
Az 1208/1207.. 1201/1202. sz. vonatoknál a közvetlen kocsik ugyanazok, mint a Nagykanizsa—Budapest viszonylat alattiak.
1292/1297. sz. vonatokkal csak 3. osztályú kocsi fut Murakereszturig. Azoknak az utasoknak, akik Jugoszláviába Murakereszturon át személyvonattal óhajtanak utazni, Murakereszturon át kell szállni i magyar vonalokról.
Murakereszturon át közvetlen személyvonali csatlakozása csak a 2420. és 2414. sz. vonatoknak van.
Féltandijas angol és német nyelvtanfolyamok a Zalai Közlöny előfizetői részére
A nyelvek tanulása évről évre jobban tért hódit Nngykunizsán is csak ugy, mint az ^gé^z müveit világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon.
A Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni előflzetőinkek a nyelvtanulást és ezért megállapodott egy elismerten kitűnő nagykanizsai nyclvtanámővel, aki két nyelvet 50 százalékos kedvezménnyel tanít n Zalai Közlöny előfizetőinek.
Az angol némot nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, hetenként két órával hat hónapig tart,
havi tandll a Zalai Közlöny előfizetőinek 5 pengő, (nem előfizetőknek 10 p-ngő). Pallos Erzsébet a londoni egyetemen szerezte meg az angol nyelvtanári diplomát. A tökéletes kiejtést blztoeltjfák mr. Wslter Ripman-nak, a londoni egyetem lo-nctika tanárának eredeti grammo. fon lemezei. Jelentkezni bármikor lehet a nyelvtanámőnél (Erzzébet-tér 18. 11. em.)
Minden tanfolyamra való féltan-dijas beiratkozáshoz fel kell mu< tatnl a Znlal Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtáját, vi«y a Znlal Közlöny szerkesztőségének jguxolá. sát.
APRÓHIRDETÉSEK
H fillér, m 10 uMfl 40 MMc. mkmÁm Ut mi S
Fél tOaslOvsl, I kályhával, a sssbát ffltsal csak Sörlei Szetteriel lehet - Kapható Sftrlsl vas- és festéküzletében, Schutz mellett. i
Slramlákst márványból és gránitból csak Kovácsnál. Király u. 33., kaphat ol-
csőn és lát. ____2788
Literes és félliteres Ovsgskst legmagasabb áron vesz Teutsch drogéria. 3733
Ismeretség hiányában ez uton keresem feltétlen úriember barótsá-
Llbahus, zsír, állandóan friss vágás, kapható; májat legjobban megveszem. Páhnné, Zárda-u. 2. és Erzsébet tér 15.
3777
Rágl bútorait modernizáljuk, díványból, ágyból recamiett csinálunk a legszebb kivitelben. Javítások a legolcsóbban. Krsusz kárpitos, Sxmodics asztalos, Erzsébet-tér 20.. az udvarban. 3799
KOIOabaJárata bútorozott szoba azonnal kiadó, Honyady-u 23. 2800
Tisztességes, Ügyes bejárónfit felve-siek, Pő nt szám._ •
Egy szoba-konyha, mellékhelyiségekből álló lakás kiadó. Bővebbet Fischer péknél, Csengeiy-ut 28.
Urasági Inast azonnali belépésre keresek. Jelentkezni lehet Sípos Andor üzletében.
Oslaosaa bútorozott utcai sibba nov. l-re kiadó, Eötvös-tír 8.
Bokatáaiaaatát (lúdtalpbetétet) gipsz-minta szerint is készítek. Papp Oiikár.
clpészmefter._____*
6 drb szép uj lószőrmatrac, 1 nagyon szép uj rekamier, egy modern ebédlő olcsón eladó Kukecznénál. Erzsébet-tér II. Ugyanott uj, modern telehálók és komplelt konyhák olcsón beszerezhetők.
Egy Irodai Ovsgfalat és egy aucalslf
postát megvételre keresünk. Polltzet h Leltner, Klrály-u. 6.
Nyakkendő fordítás, javítás, müstop\' polás, üveg- és porcellán-ragasitás Kinl-zsy-utca 19.__*
Teljesen kUlönbe|áratu, bútorozott utcai szoba azonnal klaáé, PetöH-ut 1., balra. \'
Egy csinosan butoro.ott kUlönbejá-ratu szoba (a Centrál szállóval szemben) kiadó. Ugyanott kitűnő házlkoszt. ön. Beck Béláné Erzsébet-tér 1. 3802
4000 psasgS óvadékkal pénzbesxetf vagy biialml állást keresek. Levelet „bli-tos jövő" a kiadóhivatalba kérek.
Vsassák egy használt gyalupadot él esztergagépet. Vegele Károly, Zrínyi WJj
Sertéshizlalók figyelmébe!
Kézihajtásu daráló
(dupla acéltárcsás. kan.,a |ér*M,
egy ember óránként 15—30 kgr. «ze inet könnyen ledarál vele.)
Ara P 42-00.
Nagyobb kézlhajtásu daráló Ara P 140-00
(Óránkénti teljesítménye 50- 70 kgr.)
Kukorioa morzsoló
Ara P 70-00
RÉPAVÁOÚ Ara P 42-80
Tekintse meg vételkényszer nélkül Hofherr—Schrantz CHyton-Shuttlevorth r. I. lerakalábin
ORSZÁG JÓZSEF
«sg, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsíbet-téi 1(1 (A bíróság mellett.) Telefon: 1»
lbon.lt* • IwtebJdooM Köigasrlasi^ R..T. OUmdmu "xmúi és Mbalai Uputt vállalata Unyrayoaxiálábmi, Nwtutas*. (FMÖs tiMTtutt ZaUd MroW
75. évfolyam 235. szám
Nagykanizsa, 1935. október 16 szerda
Ara 12 miéf
_ —. _ * •• _ , ••
ZALAI KÖZLÖNY
h
é* U^ÓUraWi FM 9. ■
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Elóllieltel ii.: egy hír. • palló *0 SIM>. SuikeultWgl a kudóhlnlall tdefo.i 71. n.
Az asszonynélküliség keserűsége hatálba kergetett két szepetneki
fArllll Egész dé,utín együtt mulattak a korcsmában, aztán öngyilkosok lettek Wl — Az egyik a lakásán, a másik az édesanyja sírján lőtte magát tőbe
— Egy halott és egy haldokló a kanizsai kórházban
Szomorú falusi tragédia a felbomlott család miatt
Nem mindennapi eset foglalkoztatja a nagykanizsai bűnügyi hatósá. gükat. >
Hétfőn délután megszólalt a nagyknrrtzsal mentők telefonja. A szepetneki körjegyző kérte, hogy a mentőautó sürgősen menjen ki a községbe, két 6ulyosan sebesült embert kell kórházba szállítani.
A^Tfleníők pereek alatt ott voltak a községben. Mikor odaértek, egy embert láttak a temető hullaháza mellől kivánszorogni, akinek fejéből folyt a vér. Bekötözték éa hord ágra téve, a mentőautón helyezték el. Az Illető állítólag Török János hentessegéü-volt. A jegyzőség érte. sitése alapján bméf a Kakonyai-utcába mentek, ahol az egyik ház. bőn az ágyon egy másik súlyosan sérült embert taiáltak, Fülöp Ist. várit, akinek ugyancsak lőtt seb volt a fején. A golyó ugylátszik keresz. tülhatólt a fején és kiment rajta. Miután a memtők mindkettőt éllátták, beszámították őket a nagykanizsai kórházba, ahol azonnal a műtőasztalra kerültek. A szepetnekiek pedig értesítették a nagykanizsai bttnügyi hatóságokat, úgyszintén a mura. keresztúri csendőrséget, amely nyom ban kiszállt a községbe és megkezdte nyomozását a titokzatos ket. tős-dráma ügyében. | .
A nagykanizsai bűnügyi hatósgok* hoz csak rövid jelentés érkezett, amely szerint Fülöp József szepetneki gazda rálőtt a fivérére, Fülöp Istvánra és azután önmagára. A ha. lóságok ezen jelentés alapján tették raeg intézkedésüket. Dr. Almássy Gyula, a nagykanizsai klr. törvény, szék vizsgálóbírója kiszállt a kór-bázba. Éppen akkor ért oda, amikor a szerencsétlen embereket a műtőasztalon operálták, ugy hogy egyiket sem tudta kihallgatni. Közben már a kórház ls értesítette a rendőrka. pilányságot, ahonnan az ügyeletes rendőrtisztviselő, dr. Berta József azonnal kiszállt a kórházba, de ő ®em tudta a két súlyos sebesül bel kihallgatni.
Alig távozott a rendőrtiszt, rövidcsen reá meghalt az egyik sz»e-P*tttekl ember, Fülöp József.
Mialatt a nagykanizsai hatóaágoh igyekeztek megállapítani a szereplő személyeket, a murakeneszturi csendőrség kihallgatta a község lakossá
Török Józseef 40 éves hentes és mészárossegéd (valamikor keres, kedö volt, de tönkre ment) sógorá-nál, Molnár István szepetneki mészáros mesternél volt alkalmazásban-Ugylátszik, hogy Fülöp és Török jó barátok lehettek. Török ál itólag el-vált ember. Meglehet, hogy a közös családi S\'irs fűzte őket ejrymáshoz. Hétfőn déMőtt is látták a kettőt együtt mulatni. Az utóbbi napokban egyáltalán - ahogy a községben beszélik - a két ember nagyon elkeseredettnek látszott és a borban keresett vigasztalást. Hogy hogyan történt a kettős dráma, hogy egy összefüggő szomorú tragédia, vagy egy teljesen különálló öngyUk ssáfc mind a kettő, azt a nyomozás fogja megállapítani.
Tény, hogy a nagykanizsai ,ható Ságoknak hivatalosan ugy jelentet, ték az esetet, hogy Fülöp József fejbelőtte testvérét, Fülöp Istvánt, azután önmagát lőtte fejbevés mindkettőt beszállították a kórházba, ahol Fülöp József meghalt. A hi-
vatalos jelentés nem is tud egy Török nevű emberről. Ezzel szemben a nagykanizsai mentők jelentése akként szól, hogy az egyik szerepl«5 Török János, a másik Fülöp István.
Miután a két hir ellentétes, megkérdeztük UzsoRi György szepetneki segédjegyzőt. Szerinte is az egyik áldozat Fülöp, a másik Török. A jegyző többek között kijelentette, hogy a községben a kettős tragédiát ugy tudják, mint két egymással ösz. szefüggő öngyilkosságot. A jegyző szerint nem áll fenn az a feltevés, mintha az egyik lelőtte volna a másikat és azután lett öngyilkos, ha. nem mind a kettőt" családi boldogtalansága fűtötte és ezért közösen elhatározták, hogy végeznek maguk, kai. Előbb azonban mind a k^-ttő italban keresett vigasztalást. Uzsoki segédjegyző szerint Fülöp István délután a korcsmából hazament és akkor ,fél 4 órákkor lőtte főbe magát. A felesége is a lakásában tartózkodott, de nem mert bemenni a különlakó férje szobájába, félt. A
döri-enésre az egyik szomszéd, Bea-kovics Jó7»ef ment be Fülöphöz, aki öl megkérdezte :
- Mit csinálsz, Pista ?
- Semmit, fejte lőttem magamat! - válaszolta az, mialatt fejéből patakzott a vér.
Mig Fülöp végzett magával, ezalatt a másik áldozat, Tőrök János kiment a község temetőjébe, ahol édesanyja sir ja van és ott hosszabb ideig imádkozott. Nagy lelki tusát vívhatott, mert látták, amint izgnflpti. tan sétált a temetőben. Későbben arra felé járó asszonyok a temető hullaháza mellett átlőtt fejjel talál ták, nagy vértócsa közepén feküdt.
Uzsoki segédjegyzö is megerősíti azt, amit a faluban beszélnek, hogy a két áldozat az utóbbi Időben sokat mulatott, ivott, valószinüleeg elkei seredésükben és valószinü, hogy közösen megbeszélhették az öngyilkosságot.
Vannak azonban - mint emlitet. tűk hatósági Jelentések, amelyek a szomorú drámát egyelőre más beállításban tudják.
Lapzártakor igy áll a szepetneki titokzatos kettős dráma esete.
A kórház értesítette a meghall hozzátartozóit, hogy jöjjenek be és intézkedjenek a hakitt eltemettetéséről. Horváth Géza temetkezési vál. lalata fogja elszállítani Szépet, nekre az első áldozatot. Mikor e sorokat Írjuk, a másik áldozat, Török János is utolsó óráit éli. Alin pota rendkívül súlyos. Hozzátartozói színién útban vannak.
(B. R.)
Tiz nap: - oz utolsó béke-kísérlet
Franciaország Is a szigorú megtorlás frontjához csatlakozik, ha Laval utolsó klsórlsts sem jár eredménnyel
Sikerült megállapítani, hogy « WJtélyes dráma egyik szereplője Fülöp István 45 éves gazdaember, •ki egy házbon lakik ugyan p fele-•égével, de az asszony férjétől tel Jraen külön él.
Puaxiiíó repülö-Jtdmadósohi az abessxÉn fronton
i ■ Genf,. október 15
Laval kívánságára az angol kormány hozzájárult ahhoz a kéréshez, hogy 10 napon belül ne alkalmazzanak Olaszországgal szemben sem-ml olyan megtorló intézkedést, a mely komolyabb kellemetlenséget okozna Olaszországnak. Laval ugyan is nagyon meleg felhívást intézett Aloisi báróhoz.ós most várják Mussolini feltételeit. Remélik, hogy ok. tóber 21.e előtt megérkezik még Mussolini válasza az olasz feltété-lekről, i Párisban nem titkolják, hogy ez
Laval utolsó kísérlete és amennyiben ez a kísérlet is kudarccal jár, ugy Franciaország is csatlakozik azokhoz az államokhoz, amelyek az alapokmány legszigorúbb alkalma-zását követelik.
A béke érdekében álHtólag a Szentszék is meg fogja tenni a szükséges intézkedéseket és lépéseket.
De Vinci beteg Addis Abeba, október 15 Da Vinci gróf olasz követ megbetegedett. A gróf egészségi állapota igen nyugtulanitja az abesszin hatóságokat. ,
A kopt papok befcódolása sietteti Abesszínia bomlását
Harrar, október 16
Qgaden tájékán és általában £z qjész déli fronton az ol*z seregek folytatják az előrenyomulást. Kenya környékén folynak az előrenyomu-lások. de főképp Gerlogubi környékén. Az olasz légiflotta folytatja a felderítő járatokat.
Északon elfoglalták az olahok
Akszumot, az abessziniaiak Mekká. ját. A bevonuláskor behódoltak a kopt papok tó, aminek igen <fcagy politikai következménye tehet. Abesz szlnlában ugyanis az igazi uralkodók a papok, a nép jobban hallgat rájuk, mint a császárra. A kopt papok behódolásának htre futótűzként tvjed ós ujabb behódulápokat le-
het várni.
•Amikor á császár a szent város elestéről értesült, könnyekre fakadt. Később magához hivatta főpapját és megkérte, hogy indítsanak szent háborút az olaszok ellen. Toborozzanak olyan soreget, amilyen Abesszlnlának még nem volt és vonuljanak fel a szent város visszafog, lalásáért.
A négus rövidesen Tekle Hava-riatej nevezi ki az abesszin seregek főparancsnokává, akinek vezetése alatt ujabb nagyobb ellentámadásra készülnének az abesszinek. Hava-riate Abesszínia francia követe volt és a négus hárommotoros re-pülőgépet küldött érte. I
Lelőtték Mussolini fiának ..- ....l-l. repmogepei
l^uas ilini Briaoo, a Duc.\' fia repü lftgépeji felderítő szolgálatra meni, gépéi négy alMsziii pusk:igulyó megsértette, de az lf|u Muss-ilininek Sikerült még Sértetlenül gépivel földet érni.
(Folytatia a 6-lk oldaton)
4 zalai közlöny
1935. október 27. *
17.30 Orosz vegyeskórus. — 18.15 Hogyan tápláljuk « kisdedeket? (Dr. Pécsiné Maim Hona.) — 18.45 iteisz Pál—Angyal Árpád Kzalouólösénck műsora. — 1U.25 paraszt illemszabályok. (Luby Margit.) — 10.55 Dr. Kárpáthy Emő gitározik. — 2Ú.20 Rápolthy Anna és Timár József előadóestje. — 21.05 liirck. — 21.25 Cigányzene, Kalmár Pál énekel. — 22.30 ldőjárásjelenlés. — 22.35 L«icht Huns németnyelvű előadása. — 23 Hanglemezek. — 0.05 Hi-
rek.
Budapert H.
18.05-18/25 neisz Pál-Angyal Árpád szalonótósónek műsora. — 18.35—111.05 Mezőgazdasági félóra. — 20.05—21.25 Szervánszky szalonzenekar. — 21.30— 21.50 Hií«k.
17.25 Casta CaUiope szoprán , és Sántha János basszus énekel. — 18.55 Wagner: Tanaháuser, opera 3 felvonásban az Operaházból. — 23.15—1 Tánczene.
Szerda
tklUH|X*| i.
6.45 Torna. — Utána hanglemezek
— 10 Hírek. — 1U.20 Stanley és Livingstone találkozása. (Csillay Kálmán.) — 10.45 Miért nem tanácsos magassarku cipőt viselni. (Dr. Somogyi iléla.) — 12.05 Hanglemezek. — 12-30. Hii«k. — 13.20 Időjelzés, időjárásje-j len lés. - 13.30 Cigányzene. - 14.4CT llirek, áruk. - 16.10 Diákfélóra. .Elet a mély tengerben.» (Fazekas István. — 16.45 Időjelzés, hírek. — 17 Az infUieu-za. (Dr. Okolicsányi-Kuthy Dezső.)
17.30 Szerémi Gusztáv brácsázik. — 18 Olasz nyelvoktatás. — 18.30 Virány László szalonzenekara. — 19 «De Vá-lera.» (Csiszár Béla.) — 19.30 Vitéz Tibor énekel. — 20 Szinmüdöadás a Stúdióban. «A csirkefogó.. Bohózat i felvonásban. Irta Szenes Béla. Rcu-dező Odry Árpád. - 21.45 Hiiek. -22.10 Az operaházi zenekar. — 23.30 Pátria lánciemezek. — 0.05 llirek.
Budapest 11.
18.05—18.25 Virány László szalonzenekara. — 18.50-19.20 Hanglemezek.
— 19.35—19.50 Szerb Antal beszél Milton. «lilveszett j>aradicsotná»-ról. — 19.55-21.40 Országos l\'oslászenekar. —
. Közben 20.35-20^5 Hírek. - 22.15-23.10 Cigányzene.
Btea.
12 Szórakoztató zene. — 14 Braluns; Változatok egy líaydn témára lemezeken. — 16.05 Művészlemezck.
10.05 Covo Róza zongora, Filter Albert tenor, Scholz Artúr zongora, Nitsch Ottó kürt és l>enner Kürt zongora \\«rNcnye.\' — 18.35 Eszperauto. — 19.10 A zenész életpályájáról, hangszer-bemutaWsokkal és kamarazenekarral.
— 20.45 Bádióreuekar. - 22.10 SchüU Ferenc orgouázik ós zongorázik. — 22.55 Szórakoztató JfCue. — 030 Lemezek.
Gyengélkedés idején, különösen ha a rosszullétet szorulás vagy ke-icsztfájás fokozza, az enyhe és igen kellemes természetes Ferenc Józsei keserűvíz mindig puha, könnyű szék UrUlést és kielégítő emésztést szerez-
— L<*u)tbb bel- és külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vé-. tel kényszer nélkül Siuger üivatáruhé*.
Az amerikai bányák kőomlásaiból a kanizsai bútorozott szobáig
A magyar szive hazahozott egy amerikás magyart, aki beszél a dollár hazájának életérői
Könnyek peregnek arcán az 51 éves amerikás magyarnak, aki velünk szemben ül és elmondja pmerj-kai tartózkodásának küzdelmeit, nagy csalódásáb a dollárok hazájá. ban. Nagy reményekkel ment ki uj, boldogabb otthont keresni és hosszú évek utón nagy tandij árán megtanulta, hogy »Extra Hungáriám...
A Zrinyi Miklós-utca 51 szám alatt vcft ki a maga és felesége számára bútorozott lakást, mindaddig, arnig honosítási ügyét elintézi.
Levelek és a valóság
— Nem régen jöttem haza, i — mondja Mlinarics István, foglalkozására nézveui hentes és mészáros, aki évekkel ezelőtt ebben a szakmában, mint segéd, több nagykanizsai hentesmesternél dolgozott, Itt nagykanizsai leányt vett feleségül és itt esküdött a ferenciek templomában, itt szolgálta le u 48-as ezredben katona idejét és itt szőtto álmát boldogulásról, szép jövőről, mig egy nap«n levelet kapott a nagy vize® túlról, öccse, József, még lülO-ben ment ki Amerikába, egy másik öccse pedig 1912-ben. Mind-keftő csak jót irt, hogy Bzépen ke-résnek és Jól megy soruk, sőt József állandóan hivta ki Amerikába, hogy jöjjön ki ő is, Mert ott van pénz, jólét, aki dolgozni akár és aki jó munkás. Addig irogatott neki az amerikai szép napokról,\' mig egy napon levelében két hajójegyet is küldött számukra. Mlinarics és fiatal felesége 1914 elején útnak" ir. dult a nagy vizfin át... i
- Azpnban csakhamar láíüom kellett, - mondja - hogy amit öcsém olyan rózsás srlnbon irt, az valóságban egész másképpen, van. Roppant nehéz volt az elhelyezkedés, mert nem tudtam az i ország nyelvét. Előbb meg kellett tanul-
nom angolul. Nehéz idők voltak a »greener«-ség hónapjai. Szakmámban nem tudtam elhelyezkedni, kénytelen voltam bányában dolgozni. Kemény, nehéz és izzadságos munka volt. A nagykanizsai hentes itt megtanulta, mit jelent az, Magyarországon lenni és otthon dolgozati, meg a messzi idegenben a fölcj\'mélyén, állandó rettegés közben, nem szakad-e reá és nem temeti.e el a rázuduló széntömeg vagy lecsúszó kölavina. ^ A bányák mélyén
— Éppen akkor érkeztem ki, amikor a nagy bányásztrájk állt Colo-rado-ban és a milícia őrizte a bányákat, hogy a sztrájkoló. munkások fel ne>$bbbajitsák azokat. Az öcsém is eL bányában dolgozott. 0 tanított meg, hogyan kell ugy dolgozni, hogy minél kiadósabb le-gyen és minél többet lehessen ke-resni, mert a kitermelt szén meny-nyisége szerint van a fizetés. Volt nap, hogy 8, de volt olyan is, hogy 6 dollárt kerestem. ,
Életmentés, amiért nincs hála
- Velem együtt dolgozott Jöbb magyar és bukovinai munkás. Egy alkalommal hallottam amlntaszomt szédben két bukovinai munkás segit. ségért kiált. A hangjuk jníhdjobban elhalkult. Odafutottam és láttam, hogy rájuk szakadt a széntömeg. \'Üástam és nagy nehezen kirántottam őket a szén alól. Ugyanabban a pillanatban újra több tonna kő szakadt le ugyanarra a helyre. Az életmentésért még köszönetet sem kaptam. Általában a lengyel munkások nagyon ellenséges érzelműek voltak a magyarokkal szemben, de a magyarok is marták . egymást. Mindez : a kenyér miatt. Szinte nem mullott Pl hét, hogy ne \' szakadt
Legszebb szövetek, bársonyok, selymek, szőrmék, dus választókban
Kész kabátok legújabb
divat szerint
S
INGER DIVATARUHAZ
Alapítás: 1860.
volna le valamelyik munkahelyen a megtűrt föld éa nenf temetett maga alá egy .egy bópyáazt. i | !
- Egy másik alkalommal Máté István nevü erdélyi munkáéra, aki-
vei együtt dolgoztam, rászakadt egy több tonnás kötömeg, amely szinte agyonlapította. Ezt is Mlinarics megette kl, pedig ellensége volt neki és sok keserű órát . szerzett számára, i ,
A sertishwogatóban
- Egyre veszélyesebbé vált a munka a tárnában. Félni keltett, hogy bármely pillanatban reám ls leszakad a (öld. Ezért hat hónapi munka után bucsut mondtam a bányának ée másutt kezesiem munkát. Sikerült is a Svlit et Comp óriási husfeldogozógy árban munkát kapni, ahol mint eertéehojogató dolgoztam. /Naponta 2Í0 sertést fittek itt és nekem kellett ezeket szét hasogatni. Meri itt minden gyár-szeruen ment. Mindenkinek megvolt a ki jelfiit najnkája, amit pap-nap Után végezni keltett. Jó munkás lévén, naponta 8-9 órát ls dolgoz-battam, mig a többieknek nem hagytak annyit dolgozni.* A jó munkást nagyon megbecsülik Amerikában, hu el tud helyezkedni. De amíg el tud helyezkedni...
Mikor a háború kitört...
-- Mikor a háború kitört, mindem munkásnak, aki dolgozni akart, hadikölcsönkötvónyt kellett vennie. Aki vonakodott, az már inebetett Is a munkából. Én Ja vettem. Mikor azonban később otthagytam a munkát, a kötvény értékét visszafizet ték. A husárugy árban 1918-ig dul guzlam. Oolorudoból Detroitba mentem egy máalk husgyárba. Ep pen akkor íolytak a nagy higsazálli tások Franciaországnak, Olaszor. azágnak és Angliának. Ift szépen kerestem. Közel négy évig dolgoztam ebben a gyárban, mikor 1922-ben bonvágyunk támadt és haza. jöttünk, hogy itthon letelepedjünk, Itthon nem sikerült megtelelő birtokot vásárolni olyat, amllyqntsze. rettem volna, ahol célszerű gazdálkodást lehetett volna folytatni Egyébként aem sikerült elhelyezkedni. Három hónap múlva viasza, utaztunk Amerikába, Detroitba, ahol csakhamar egy másik hustélepen kaptam alkalmazást. 12 egéaz évig dolgoztam abban a gyárban, de mióta a munkások mind szakszer-vezelekbe tömörülnek éa az Idegen munkásokat kiszorítják, nekem ls megnehezült a helyzetem. Munkát elsősorban százszázalékos amerikai kap, másodsorban azok p külföldiek, akik már amerikai állampolgárok lc,tek, harmadszor pedig, U már sem benszUlött, sem ottani <1-lampolgár nem kínálkozik : a kül-földi munkások. [
Akt Itthon .nem magyar"
Ha Mltaarlcs István (elvette volna az an**lkeal állampolgárságot, to. vább dolgozhatott volna munka, helyén, de magyar voltára büszke volt éa egyetlen pillasiatra aem gondolt arra, hogy amerikai állampolgárrá váljon. Inkább haMjött. Haza. Mert mégis csak Itt, ebbes
Legújabb öszi és téli divatáruk megérkeztek
K61 pongyolák és svájci alsónemflek
Boykabátok gyeraekrnhák
EsókOpenyek esőgallérok
6. F. B. harisnyák
DelKa cipók
Szomolányi áruházában
1936, október 16.
zalai közlöny.
a szegény kis országban von otthon.
Azonban itthon hamarosan baja támadt- Amerikában magyar állampolgár maradt, az amerikai konzul is annak ismerte el, onnét kapta a magyar útlevelet, amellyel hazajött, de itthon nem ismerik el magyar állampolgárnak, mert elfelejteti Amerikában optálni. Most itt tartózkodási engedélyt kapott, mert jogszerűen, mint a megszállott terület szülötte, jugoszláv állampolgár len ne. Most megindult a honosítási eljárás. De előbb birtokot szerelne vásárolni Kanizsán vagy környékén, közel a városhoz, ahol intenzív gaz. dálkódást folytathatna," ahol tyúk-farmot létesíthetne, ahol megmutat, hatná a künn tanult amerikai tempót.
A magyar szive hozta haza MII-naries^ Istvánt, aki felvehette volna az amerikai állaniDolgárságot <:s tovább dolgozhatott volna 12 éves munkahelyén, de nem adta oda magyarságát. Inkább hazajött trianoni magyar testvéreivel együtt küzdeni, együtt szenvedni, esik ma-^ gyar maradhasson íovább...
fwO
A vakok kóruaát a kanizsai dalárdák fogadják az Állomáson
A vakok énekkara, a budapesti Homeros vegycskar fogadására nagy előkészületeket lesz Nagykanizsa. A vak dalosokat a vasúti állomáson a kanizsai dalárdák, a városi és daioskeriilell \\«zetők fogadják. A Homeros tagjai mindebből nem fognak látni semmit, de hallani fogják a dalárdák jeligéit. A világtalanokat a vonal lépcsőjétől a Rozgonyi-utcai szállásukig cserkészek kísérik.
Október 2l-ón délután lesz a diák-hang\\erscny, kizárólag az iskolás ifjúság részéie, amire máris zsúfolt ház van biztosítva. Este a nagyközönség számára adnak olyan hangversenyt, a mely élményt jelent mindenkinek, aki meghallgatja.
Jegyekről ajánlatos előre gondoskodni. Az előjegyzé-sek a polgármester által kibocsátott iveken ós a Vágó illatszcrtárbau történnek, GO fillértől 2 lengőig terjedő helyárak mellett.
IDŐ
Ken Títinlkl
Prognózis: Mérsékelt légáramlás, tSbb helyen eső, néhol kód. A hőmérséklet nem változik.
N.flií i Október 16. sierda. Hom. kat. 041. Proleatáoa 041. Izraelita Tlsrl hé 19.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat « hó napban * .peltete m> gyógyszertől Fó-ut 6. ós ■ kisloniizsal gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este « óráig (hétfő, sierda, péntek délután kedden egta nap aóknek).
Fej-, váll- és ágyékrheumánll,
isctaiáinál, idegfájdalrmknál, szag. ga<4snál és zsábánál a természeles .Ferenc József keserűvíz rendkívül hasinos hállizer, mert korán "Kel egy pohárral bevéve, az . emésztőciatornát alaposan kitisztítja és méregtelenltl.
— Spartnihám alkálin" téO cm. sróles gj*|,ju férliuó%«t métere pengó
3.50 Schútmél.
h
Már a kora délutáni órákban nagyszámú közönség van jelen, hogy szemtanúja legyen a két előkelő helyezésű II. osztályú csapat találkozásának.
Nem érdemelte meg a meccs a nagy érdeklődést, mert a .yárt ;nagy küzdelem helyett vérszegény játékot láttunk. Az NTE II. csapata 5 első-csapatbeli játékossal megerősödve állt kl, de nyugodtan leszögezhetjük, hogy az elsőcsapatbeli játékosok nem szolgálták a II. csapat javát, mert egész mérkőzés alatt alig láttunk egy egészséges támadást Hoffmann, Szendrői, Jelinek szint© egymást igyekeztek felülmúlni a tehetetlenségben. A csurgói csapat nem sokat mutatott félelmetes hir. nevéből, de mégsem érdemelte meg a vereséget. Igazságos eredmény u döntetlen lett volna. Ezen győzelmével az NTB II. csapata most holtversenyben áll e\'sőhelyen a CsTK és KRAC-cal, de az NTE Il.-jnek sokkal jobb a helyzete, mert hátralévő mindkét meccsét, a Nagykőül* zsai Vasutas és KRAC II. ellen itthon játsza le, igy remény Van arra, hogy elsőhelyen fejezi be az őszi szezont.
A két csapat a következő felállításban játszott.:
NTE II : Csondor - Pollák, Arany - Kardos, Wilhelm, Szollár - Baranyai, Szendröi, Hoffmann, Kis, Jelinek.
CsTK : Apáti - Soós, Benke -Balázs, Baranyai, Sebestyén - Hu-szícs, Kovács, Kolosi, Jandsl. KullcB.
Erős NTE csínommal kezdődik n jálék. Egyik NTE korner a másikat követi. Á 15. percben Jelinek sarokrúgásából Baranyai főjéről a hálóba jut a labda. Ugy néz ki a játék, hogy fölényes NTE győzelmet eredményez, de a sorozatos támadások nem hoznak eredményt. A CsTK veszélyesen támad és Kulics lövése a kapufái találja. Az NTE IJ. halfaora jól áll a lábán, de hiába szorítja le a csatársort, gól n;*m esik.
A második félidőben a CsTK van fölényben. Most néhány formás
Az HTE n. legyőzte a listavezető CsTK csapatát
NTE II.—Csurgői TK 1:0 (1:0)
CsTK támadás van soron, de a CsTK csatárok utánozzák az NTE-istákat és nem sikerül az egyenlítési megszerezni. A második félidő elején Kardos megsérül és balszélen statisztálja végig a meccsei Jeli. nek halfnnk megy hátra, ahol értékesebb, mint a csatársorban. Szend-rőinek van nagy helyzete, de kapu. fát lő, majd ugyancsak Szendrői 5 méterről tiszta helyzetben fölé küldi a labdát. Befejezésül Jancsi egyenlíthetne a 40. percben, de pár lépésről az eget bombázza.
Az NTE közvetlen védelmében Pollák volt a legmegbízhatóbb. Szé. pen fejlődik, ez a fiatal játékos. Arany hatalmas felszabadító rugá-saival keltett feltűnést, de néhány
Veszek vadat
minden mennyiségben a legmagasabb napi áron.
Sípos Andor
Nagykanizsa. mi
luftja megremegtette a nézők idegeit. A balfsorbon Wilhelm nagyon sokat dolgozott, Szollár Is megfelelt A csatársor egyik tagjáról sem het semmi jót mondani.
A csurgói csapatban egy játékos sem mutatott kiemelkedő formát.
Izsák bírónak rossz napja volt. Jelentéktelen MM kat vétett, de tőle Jobb bíráskodást vár a közönség.
PVSK—Zrínyi TE 2:1 (1:0)
Igazi futballklőben, verőfényes vasárnap délután köszöntötte a kanizsai S|)ortbarátokat, akik szép számmal keresték fel a futballpályát, hogy egy élvezetes futballcsemegében legyen részük. Nagy tétről volt szó, érthető is volt a nagy érdeklődés. Mindenki bízott és remélt a |»elyi csapatok győzelmében, — ami sa\'jnos csak nz egyik részről vá\'t valóra.
Az NTE II. Játszik előmérkőzést, melyen már elég szép számú közön jég gyűlt össze, hogy győzelemre biztassa f listavezető CsTK ellen kiálló NTE II. legénységét. Győzött a H,, de hogyan. Olyan unalmas és lélek nélküli játékkal, hogy szinte őrüH az ember, mikor kifutottak a nagy meccs szereplői s olyan csemegét ígért, ami — .#>ndol-tuk — kárpótolni fog mindent. Nem is csalódtunk. Szép és izgalmas mérkőzést láttunk, csupán a szerencse hagyott el bennünket 8-Így niint vesztesek elmondhatjuk, hogy megérdemelten kikaptunk. Kikaptunk még pedig azért, mert egyik játékosunk nem átalotta cserben hagyni csapatát. Megtörtént a Zrínyinél is az az eset, ami nem is olyan régen az egyik NTE meccsen, hogy az egyik játékos nem jelent meg a mérkőzésen.
Nagy izgalommal készülődnek a mérkőzésrtó a fl|uk s szorongva lesik a kaput, mert nincs WeHák. Minden hiába... nem is lesz. Az utolsó pilla-
natban áll be a kis Taródi, aki már az eiőmérkőzésen vett részt, a keres-kedelmisták ellen. Nincs mit tenni, bo
kell állnia. (
Fenyő biró sípjelére igy állnak fel a csapatok:
PVSK: Kesztyűs — Thurmann, Sánl*
— Muskát, Sándor, Wekler - parányi, Kranczák, Bérezés, Balogh, Puszpán.
Zrínyi TE: Helyei — Beirt, Pőcre
— Ködboum, Babos, Pum — Taródi, Csőngey, Poór, Boda, Flumbort
A PVSK inditja el a labdát s egymásután kétszer is veszélyesek, de Helyei szépen vőd. A támadásokra felei a Zrínyi is s Babos elindította támadást csak faulttal tudják megakasztani, Babos hatalmas szabadrúgást küld a kapura, aml a felső lécen szalad végig. Szép kombinációkat látunk most a PVSK-tól, melyeket nagyrészt a gyönyörű passzokat tisztogató Berczes fejez bo. A 15. percben e.sik a PVSK vezető gólja, mely nagy Védelmi hibából születik. Sándor hosszan előre adott labdáját Ködbauin érthetetlen lassúsággal még megfogja valajfogy, de visszarúgni már csak Bérezésig tudja, aki egy szép húzással kicselezi Pőczét a védők lábai között védhetetlen keresztgólt Tő a jobb aisó sarokba.
A .Tempó Zrínyit felrázza a csapatol, de támadásaiknak nincsen ered- . ménye. Puszpán ad ezután kétszer is
-kabát fogalom,
mert, szabása kltünö
minősége mindig elsőrendű ára mégis a legolcsóbb I
, minőségért mindig szavatol!

zalai közlöny
1935. okfafrer 16
gyönyörű labdát a belsőknek, de védelmünk élén Bekével szilárdan ellent-áll. A 26. percben Puszpán megsérül s ki is kell állnia egy klőre. A 51. percben gyönyörű támadás indul a PVSK ellen. Már a 16-oson pattog n labd", Csőngcy lőne is, de faultolják. Babos áll neki a szalMulmgásnak. Szinte remegni látszanak a védők, miközben falat csinálnak. Babos nem kapura rug, hanem a üsztán hagyott Poómak passzol,, aki hatalmas lövést küld magasan a kapu fölé. Kb. 0 méterről csinálta ezt a bravúrt.
Váltakozva folyik a játék, csatáraink -akarnak, de xigy látszik nem sikerül semmi. Csöngeyt ketten is fogják, viszont az onosziánmódra küzdő Babosnak gyengék a partnerei. Még szerencse, hogy a megsérült Puszpán keveset akadékoskodik Púmnak, aki hiába akarta feltartóztatni, mig meg nem sérült (Hiba volt az rintézőség-től,» hogy Pumot haifnak állította.) Kődbaum lő nagyot, mintegy 30 méterről, de Kesztyűs védi. Rögtön után* Csőngey küld hatalmas lövést. fl kapura. Már-már mindenki gólnak hitíe, de Kesztyűs gyönyörű robinzod.lal veti el magát s mt^kaparintja a lao-dát. Most egymásután kétszer ls veszélyes a Zrinyi, de Kesztyűs ment.
Alig indul el a tnárodik félidő, máris kiegyenlítettünk. Rabos előrc\'idott labdájáért egy kicsit harcol még Csön-Ig6y s ntáös erősen lövi, mely lövés a bekk lábáró• a hálóba vágódik. Nagy az öröm, felvidulunk s titokban arra gondolunk, hogy talán megnyerjük a mérkőzést. A Zrinyi továbbra is támad s a PVSK egy kissé lemarad, csupán Puszpán Bendekovics-Bérczos akció veszélyes, melyet az utóbbi magasan fölé lő. Majd Kranczák lő na-gyot, d« szerencsére ez is fölé megy. Csatársorunk sem marad adós. Cíöngoy ad szép labdát Taródlnak, de a "kis Gyuri lövése erőtlen, mig Balx>s bombája fölé megy. Váltakozó játék alakul ki hosszú ideig, de veszedelmesebb akció nincsen.
A 34. percben szép PVSK támadás indul el. Bérezés 20-25 méterről \'kapásból gyönyörű lövést ereszt meg, ami a kapu előtt áüó Hetyel feje fölött a hálóba vágódik. Gyönyörű lövés volt, de Hetyel védhette volna, ha a helyén áll. Még két veszélyes helyzet adódik, de csatárainknak nincsen szerencséjük. Még egy kornert rugunk s vége a mérkőzésnek.
A Zrínyinél a mezőny legjobbja Babos volt, bár a második félidő vége felé meglátszott, hogy partnereit kifáradva nem győzte erővel. Hetyel a niá-ábtflk gólban benne von, Inert ~1»a a helyén marad, a messziről\'jött lövést Védenie kellett volna. Beké voflrft védelem icger&sebb osziopb. Púin gyenge volt Puszpán ellen. A csatársorban Taródi nem tudta Wellákot pótolni, de nem ls hibáztatható, hisz előtte egy mérkőzést már végigjátszott. Csön-ffiy és Boda elég elfogadhatót nyújtottak. Csöngeyt lefogták s Így nem sokat tehetett.
A PVSK-ból Sándor, Bérezés és Kesztyűs voltak a legjobbak. No és Puszpán, kl sérüléséig nagyon sok gondot okozott Bekének.
Fenyő birót ismerjük már. Róla nem mondunk f*mmlt.
_________ K«toyeres
Nagykanizsai Vasutas TE— Dombóvári Voge II. 0:0
A kapus és balszélső helyén tar-talékot szerepeltető Vasutas fölénye mellett folyt le általában a játék, amelyben egy kis szerencsével bármelyik csapat győzhetett volna. A dombóváriak különösen veszélyes lefutásaikkal tűntek ki. A döntetlen eredményt a csatárok gólképtelensége melleit mindkét csapat védelme erőszakolta ki. — Fürst kaposvári biró jól bíráskodott.
(A* NTE) játékos értekezletet tart csütörtökön délután egynegyed 7 órakor a Korona élieram különtermében. Az összes játékosok megjelenését kéri az Intéző,
— (A Nemueil Egység választmányi Oléso) A Nemzeti Egység nagykanizsai szervezete szerdán este fél 7 órakor tartja választmányi ülését a régi Ipartestület helyiségében. A választmányi tagok pontos megjelenését kérik.
— (S\'*rdájn temetik Sümegem
uBl érsfket) Radnai Farkas c. érseket a sümegi plébánia templomban ravatalozták fel. Temetée gyászistentisztelet után szerdán délelőtt lesz. A sümegi temetőben helyezik örök nyugalomra az idős főpapot.
— (Halálozás) Kaposváron elhunyt 60 é\\«s korábah Balogh Sándor ny. középiskolai tanár, aki 10 évet töltött a tanári pályán Szegeden, Máramaros-szigeten, Veszprémben, majd évekig a nagykanizsai gimnáziumban s végül Kaposváron, ahol most nagy részvét közepette meghalt.
— (A Tűzoltó Tf»tü«et évi közgyűlése) A nagykanizsai önkéntes Tűzoltó Testület pénteken este 8 órakor tartja rendes évi közgyűlését, amelyen a kitüntetett tűzoltóknak átnyújtják az Országos Tűzoltószövetség áltat adományozott kllünteté:ekct.
— (FJttélKfc egy béraulóvt) Szeptember 4-én tőrtént az a súlyos autó. szerencsétlenség, amelynek \\ldozata Tó feji István 21 éves kerékpáros volt. Szökrónyös Ferenc bérautós ugyanis a kaszaházi Zala-liidnál kitérés közo^\'n összeszaladt a kerékpárossal, \'aki kir-ját, lábát törte. Gondatlanságból oko-zotl súlyos testlsériés miatt fetelővségre vonták az autó vezetőjét és a most megtartóit főtárgyaláson Szökrónyös Ferenc bérautóst hathónapi fogházra ítélték és két évre eltiltották a kocsi-vezetéstől. A vádlóit és oz ügyész fellebbezett.
— Villanyfelszerelés, Javításlegseolidabban: Orünhut mérnöknél. Deák tér 2. Telefon: 380.
— (Meggyulladt e.y clpészse**!) Súlyos szerencsétlenség történt minap Zalalóvőn az egyik cipészműhelyben. Stelger Zsigmond 18 éves segéd a bőr-féujesltő vasat melegítette spiritusz-lángon. A vías még Izzásban volt, amikor ujabb spirituszt akart ráönteul. A vas Iángrakapott, az üveg felrobbant ós a segéd egész felsőteste összeégett. Súlyos állapotban szállították a kórházba.
— Torontáli, kézzel csomózott m£v gyár perzsák stb. szőnyegek, függönyök, butorkelmék Sbiger Divatáru-házban.
- — (Bélyeggyűjtők találkozója) szerdán délután 6-tól 8-ig a Pannouia hátsó kistermében.
Az NTE autóbuszon megy vasárnap Slmontomyára
Az őszi szezon legnehezebb mérkőzésére - mely a bajnol ság sorsát van hiyatva eldönteni - az NTE autóbuszon megy Simon tornyára. Indulás reggel 6 órakor.
Sok pénzt takarít meg, ha sorsjegyét III nem idegenből, hanem helyben vásárolja X11
MILHOFFER KÁLMÁN
főárusltónál. Csengery-ut 5., ahol a nyereményeket azonnal kifizetik. Főnyeremény szerencaés esetben ÍSM.OOO P éa még számos nagy nyeremény Sorsjegyárak: nyolcad 3, negyed 6, fél 12, egész 24 pengő. Huzáa október 19. áa 22-én.
Akit mindig „Ártatlanul" Ítélnek el
Néha érdekes szituációk adódnak olyankor, lunikor valaki olyasmire vállalkozik, amihez nem ért. így történt Sepsei Béla esetében is. Sepsei Béla eredetileg kertskedő-s^\'géd, de nincs állása és igy min. denre vállalkozik. Weisz De/sőné Petőfi-utcai süteményárua lakásában például villanyt szerolt. A villany napokig készült, Illetve nem készült. Egy napooi azonban, arrtkor a munka már befejezéshez közdedett volna, eltűnt a villanyszerelő, de vek\' együtt eltűnt a lakástól iibrűM csésze, evőeszköz, cipő, harisnya ét egyéb hasonló ingóságok.
A nagykanizsai tőrvényszék előtt látták viszont egymást Weiszné és Sepssi. akik között élénk |elenet játszódott volna le, ha a biró ezt nem akadályozta pofimé. Sep. s?i azzal védekeeztt. hogy ő ártatlan. mert munkája fejében vitte tel a holmikat, Weiszné ugyanis nem fizetett neki. Kiderült közben, hogy Sepssi ült már lopásért. Nagy derültség közben magyarázta :
- Hja, hát igaz, hogy elitéltek, dehát én akkor is ártatlan voltam...
A törvényszék mégis bűnösnek mondta ki és hatheti fogházra ítélte S psei Bélát. Az Ítélet ji>gerfs.
TÁNCISKOLA.
Az alaml Iskolai babák részé e szardán d. u. 4 árakor tanítási óra kezdődik. Az ul tanfolyam a felnőttek részéri f. hő 23-án
kezdődik. Beiratkozások egész nap. laiz GÁBOR.
- (Gráchan fogtak el egy Letenyc-vldék" lohajt) Kóbor Gáspár Ijetenye-vidékén lopásokut követett el, azután megszökött Grácba. Kóbor ugylátszlk ott sem tagadta meg magát, mert valami bűncselekmény miatt csakhamar rendőrkézre került, amikor kiderült, liogy Kóbort a nagykanizsai törvényszék körözi. A gráci hatóságok értesítették a kanizsni hatóságokat Kóbor elfogatásáról. Most a nagykanizsai törvényszék megindította a -szokásos eljárást, hogy Ausztria kiadja Magyarországnak az ott elfogott szökevényt, akit rövlde.sen hazaszállítanak, hogy feleljen korábbi bűncselekményeiért.
Városi Mozgó. Okt. I5—16 Kedd—szerda
A legnagyobb magyar operettslkerI Csak két napig!
Zsákbamacska
Zene: Elsemann Mihály. Főszereplők: Magda SCHNEIDER, Woll Alnach Retty és Theo Llngen. Remek szövegI Brlllláns munlkal Pazar kiállítás! Előadások naponta 5, 7 áa 9 órakori A hátköznapi B órai előadás fillárea.
— Budapest II. vételére 4 P-tdl átalakítom rádióját : Orünhut mérnök, Dedk-tér 2. Telefon: 380.
— Dhstai fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Singer IM vaiáru házba.
„Árgus*4
■aoáBayonBzé iroda
bizalmas ügyekben nyomoz, megfigyel,
Informál. 5784
Horthy Miklós ut 57. *sz.
— (Budapesten tárgyalják a Bála-t.\'ha-könnyéül ékszertől, a>U bűnügyét)
Részletesen beszámoltunk arról a cfendőrrogásről, amely kézrekcriletlo Weisz Imre és Singcr Menyhért budapesti hirhedt ékszertolvajokut, vala-mlnt cinkostársnőjüket, Szerecz JAá-rlát, akik végig lopkodták a Balatoniért minden nagyobb szállodáját. Mint ismeretes, az ékszertolvajokat a kaposvári ügyészség fogházál>a kisérték, most azonban az ügyész indítványára ügyüket átlelték a pestvidéki törvény-széklrez. Szereczék ugyanis a pestkörnyéki villákban is jártak. Az ékszer-lölvajokat rövidéin felkísérik Pestre.
— Bútorszövet és butoreelyem maradékok nagy választékban kaphatók rendkívül olcsó áron Schütznél.
— A <Vig\'lta> őszt kötete ^wítje Irot. Usleuxl Szent Teréz ünnepének vlgiliájára hagyta el a sajlót az Aradi Zsolt, Ballá Borisz és I\'ossonyl László szerkesztésében megjelenő és rövid Jflö alatt hatalmas népszerűségre siert tett előkelő folyólraüiak harmadik kötete, amely a régi nívó feimtariásávul, sőt továbbfejlesztésével most gyönyörű mümellékletekkel ls kedveskedik olvasóinak. A folyóirat, melynek évi négy kötete 5 pengő, megrendelhető Budapest, Szentkirályi-utca 28. sz. alatt.
— Sehüt* kabát fogalom, mert szabása divatos, anyaga kiváló, ára pedig olcsó.
— Liszt nyomában. Hirsányl Zsolt Magyar rapszódia című regénye a karácsonyi könyvpiac szenzációja lesz. Ez az életrajz-regény lépésről-lépésre követi a nagy magyar zseni ragyogó életútját. Harsányi Zsolt évekig folytatott tanulmányokat a regény megírása előtt. Egész Európát bejárt® Liszt nyomában. Erről az érdekes útról és a ieg&y megírásának körülményeiről cikkben számol be az\' UJ Idők eheti számában. Ebben a számban közli az UJ Idők 1035. évi 30.000 pengős rejtvénymegfejtési pályázatának harmadik negyedévi fordulójáról szóló beszámolót. 100 megfojtő részesült értékes díjban. A nyeremények között villatelek, teljes szobabercudezés, értékes prémek fordullak elő.
— Butorráaáriá* nem «mél Telje* berendezéseket rendkívül előnyös ré«x-letfizetésie, sőt kamatmentesen !■ M*1\' Utunk. Kopstein butoráruhá*, Horthy Mlklós-at L
i 1*35. október 16
zalai közlöny.
MODERN
LAKBERENDEZÉS
_ — / otthonos, Ízléses és nem drága,
\\M |j kedvező feltételekkel is kapható
Kopstein
Kérjen árajánlatot!
bútoráruházban
Nagykanizsa.
n zalai kOzlOmy regénye
A <»>
Holla boldogan kacagva borult apja nyakába, örült a nem várt fordulatnak. De azután clkomorodotl. Félt, liogy apja és Remete között affér iá-
madhat
— A puskám, »e rontsd el a mulatságomat!\'Addig akarom kinozni, amíg meg nem szökik. Nagyokat fogunk rajta mulatni. Hiszen láttad tegnap is! Hát tudunk mi olyan jól mulaiui, ha ő nincs ott? — És szorongva ieste, hogy belccgyczlk-c Apja a dologba.
— Mégis csak az ezredesünk nályja, tehát egyszerűen kiutasítani ncm lehet. De majd addig ugratjuk, amíg elmarad magától, ha megunja, — kockáztatta meg a herceg, megértve Rolla
*gélyt kérő tekintetét.
— Hát csináljatok vele, amit akartok, de azt megfogadom, hogy ha anyakönyvvezető elé állsz vele, én abban a pillanatban, amikor az igent kimondod, lelövöm, — jelentette ki Török ünnepélyesen. — Ezt itt előttetek becsület szavamra fogadom!
— De csak akkor, ha az Igent kimondtam! — hangsúlyozta Rolla na-
gyon komolyan.
— Ez az ember sokáig fog élni, meglátjátok. Egyelőre Bodor, Bács és a kapitány ur igéi^ék be, hogy kiirtják. Kicsit sok a"Ytóból. Ha senki nem mondott volna jpyenl, talán már nem élne, — bölcselkedett a herceg, mint rendesen. — Most pedig próbáljuk ki az uj motorcsónakot. Olya-j, mint egy kis hajó. Bács kérlek, vidd le a fiutalokat és sétálj velük egyet.
A vizliez érve, Bács bcvczényeltc őket a csinos,\\ kényelmes utasfülkébe, maga pedig a\\hajó orrán a kormá-ntányos fülkébe «ujt.
Törők és a herfcegr\' elgondolkodva néztek egymásra. Egyikük sem tudta megérteni Rollát, de mindegyik cl volt határozva, hogy figyelni fog, mert titkot sejtettek az eset mögött. Azi.il mindketten tisztában voltak, hogy Rol\'a részéről ez népi egyszerű játék, vagy asszonyos k°cérság. A herceg odalépett a játékasztalhoz és egy játszma kaszinót .indítványozott. Mindketten jó játékosok voltak és a küzdelem hevében kissé megfeledkeztek a szomorú dolgokról, amelyek oly -»o:;-it foglalkoztatták őket. ,
Rolla és Bodor egy mást íoz simulva
ültek. i
— Kémem kell magát yalamlre, — szólt egy idő rriuiva a leány. — Soha egy pillanatig sem szabad arra gondolnia, hogy én nem szerelem magát. Soha, semilyen körülmények között. Érti?
— Nem!, de majd igyekszem megérteni, — válaszolt Bodor bizony ta- |
lanul.
— Rolla! — szólt hátra Bács — jöjjön, megtanítom vezetni!
A leány átment a kormányfülkébe, Bodor mága elé meredve egyedül ..maradt és lassan arra a meggyőződésre jutott, hogy Rolla csajt a pénz után sóvárog. Első pillanattól" kezdve hihetetlennek tartotta, hogy ez a csodálatos szépség őt szeresse. Most a legkélség-teienebb meggyőződés lelt úrrá felette. Ha pedig igy van, boncolgatta a dolgot, akkor mit vétett ellene az a másik szerencsétlen, aki épen olyan szánandó áldozata ennek a szívtelen kacér leánynak, mint ő. Nem tudott Rollára haragudni, mert bálványozásig szerette, de azért másként gondolt r^. mint né-hány órával ezelőtt. Nem birta volna elviselni azt a gondolatot, hogy nc lássa többé. És az elmúlt estére emlékezett, amikor ő maga ismerte be, hogy démon lett. talán bele kell ebbe halni, suttogta és rriélységeseu sajnálta, hogy elmultak azok a rfyi szép idők, amikor az ilyen elkeseredett katona mindig elmehetett ,valahova, aliol dult a háború és egy jó ügyért kardot ránthatott...
Rolla élvezte a gyorsaságot, a hajó orra fölött párássá\'zuzódott vlz érdekes és örökké változó kópét, a két oldalra omló, ezüstösen tarajosodé hullámokat és karcsú ujjai kemény .szorítással markolták a kormánykereket, hogy Bács utasitásai szerint fordítsa űrre, vagy amarra. Már a fordulót ls egyedül vette és ebben a szórakozásban szinte megfeledkezett minden bajáról...
Másnap délután Remete pontosan megjelent Törököknél, mintha mi sem történt volna. Törököt újra egyedül találta. . t
— Rolla újra nincs itthon? Most sem tudod, hogy hol van? — kérdezte Ingerülten.
— Báccsal, a herceggel és Bodorral mfotorcsónakkirándulásra, mentek. Kint vacsoráznak valahol és holdfénynél Jönnek vissza, — magyarázta Tórók derűsen fhosolyogva.
Illet volna, hogy legalább érteilt-sen, ha már beleegyezésemet nem kéri és nem hiv megPTe ezt helyesled? — kérdezte kotnbran.
— Én azt v«m helyeseltem, hogy neked eligérkezett. Akkor kérdő* zett meg, most sem kérdez. Egyszerűen bejelenti, hogy mit határozóit. Te jicm érdeklődtél "a véleményem iránt, ennek terinészetes következménye, hogy nem érdekelnek a fejlemények és nem óhajtok az ezrei összefüggő dolgokról beszélni, - jelentette kl Tőrök hüvós nyugalommal.
Remetében forrt a tehetetlen düh. Már azon a ponton volt, hogy odateszi Tőrök elé a váltót, de jyőzótt benne a cselszövő, nagy erőfeszítéssel leküzdötte rettentő indulatát és mosolyra torzított Prccal állt fel. — Hát akkor gyerünk a kaszinóba. Nem akarlak megfosztani egyetlen .szórakozásodtól. Egyébként *.em tulajdonltok semmi fontosságot a dolognak, de azért mégis elvárorrf, hogy máskor legalább értesítsetek. (
(Folyt hév.)
SZŐRMÉK

SZÖVETEK
a divat vezető újdonságai, legnagyobb választékban kaphatók
Klrschner Húr dlvofórufitízóbün,
ZALAI K02L6NV
1935. október 16

Kaptuk a következő sorokat:
Kedves Főszerkesztő Ur! Lapja mindenkor slkraszállt a közönség érdekeiért. Bátor vagyok tehát én k kérni, hogy pannSzomnak b. lap. jóban szíveskedjék helyet adni.
Nagykanizsát szépíteni akarják. Ugyanekkor a Kossuth-téren, a tűzoltólaktanya előtt éppen ennek az ellnkezője folyik. A városi autókat, betegszállító jármüveket, öntöző és egyéb kocsikat itt mossák naponta. A Kossuth Lajos-utca kövezetének azonban ezen a részen sehol nincs szenyvlzlc vezetője és igy a kocsimosó viz 0{t áll lefolyástalanul egyik napról a másikig. Amikorra felszáradna, újból csak bő utánpótlást kap. A,kocsikat tisztán kell tartani, de egy vízlevezetővel el lehetne érni, hogy ezzel ne szennyez. *ék be az utcát. Aí állandó viztórn nemcsak kellemetlen, de egészségtelen is. Ennek sehol, de különösen nem szabadna a kórház közvetlen közelében előfordulni.
Abbcn a reményben, hogy Főszerkesztő ur szíves jóindulatával panaszom, amely az Ittlakó közönség együttes panasza is, - mielőbb orvoslást nyer, zárom soraimat. Há. lás köszöncttel maradtam Főszer^ kesztő ur és b. lapjának tisztelője J Arnll Antal
PullovKr, keztyü
és más pamutét, fonalak, ■ anaa aainyagfoualak, ■akallaak, ulamalapk
M egyéb kézlmankaatkkek nagy választékban. jutányos árban bwmuwk:
uii.tr iw
EL1TE
Horthy MIBOa-ol I. (Vérosházpslota). Ugyanott elsőrendö g.lUr-tlaatltáa, ruhaloslés éa tlsjU-láll Mqwlal
TMrtarlOxrt.
Iránytól I lanyha, tor salam: tUnk.
Boia Bszsv. 77-ea 1710-1809 78-ss 17 05—1820, 7ftaa 1810-1835, 80-ai 1835-1845, dunánt. T7-aa 1738-17Ő6, Waa 1750-1780. 7»*e 1765-1795, Sfraa 1775-1808. - pcatvldékl
1810 1820, més 1810-1820. Zab u| közép 1815-1825. Tanserl llsrintall kö.ép ab bpcat 1600-1615.
Kiadja a laptula|doaoa Közgazdasági Rt. Qat.nh.rg Nyomda éa Délaslsf lapkladt Vtllalata Nagykaalaata. Pelelöa kiadd i Zalai KUaty
InterurUn telelőn: Nagykanizsa 78. esáu,
HIRDETMÉNY.
Aa 1876: XXXVIL t-o. 202. ( inak rendelkezései lolylán ezennel közzé tawxüt hogy a „Viktória Qöitógla-g«t> Részvénytársaság" nagylunlasal cíg aa 1I8S. évi Június hó 24-lk napién megtartott rendkívüli közgyűlésén kántondotta a felszámolását.
Bonok tolytin I UraaUgl hitelező. • ket ezennel teUilvjuk, hogy követeié-aöket a leien hirdetmény megjelenésétől számított hat hó alalt érvényesít sék. liléin a lelszámoláknál bejelentsék.
A UémtmtUk.
a esiiifoár szemeláttára tőrrel felkoncolták, a má>ik«t pedig ^lőtték.
Hlr érkezett arról is, hogy a határ-széli törzsfőknek sikerült seresükkel együtt a császár felügyelete alól ki-vomii magukat. Kzck a törzsfők Scjum herceg seregéhez csatlakoztak.
(Folytad az l-«ő oldalról) Vérea tüntetések a négut palotája körül
-Addisz Ab*l>a, október 15 A fővárosbon vér«s tüntetések voltak. A császári palota egyik szolgáját
2000 halolt a légi bombákkal elpusztított Daror romjai között
Asmflra, október 15 terepen vonuló hegyi ut kiépítése van hátra és ez akadályozza meg egyelőre az északi határon az olaj szok előrenyomulását.
A lepütőtámadásokitovább tartanak, több abesszin esapaflh szétszórtak és a bombák «gy «l>esszlu fegyverraktárt felrobbantottuk. A nyugati alíöl-dón több bennszülött törzs jelentette l>c csatlakozását "z olaszokhoz. Bo-daglio tábornok megérkezett. 13 kopt keresztény törzsfő jelentkezett az olasz csajotok parancsnokánál meghódolásra. Ugy látják, hogy Guksü herceg átpártolása Abessziniában bizonyos zendülés szerű mozgalmat kellett.
15
Az olasz hadvezetőség elfogódta Gra-tiani tábornok sivatagi hadműveleteinek tervét. Ez a terv a Szásza-fiané
környéki vízforrásokat akarja mCgsze-lezni. A harook máris megindultak; elsősorban a i«pQlögépek kéltek útra. A i«pülögópek 1250 q sulyu bombát szórtak le. Darort teljesen szétbuif-bázták, itt 2000 harcos lette halálát. Az olasz csapatok «xcn o vidéken 31 mérföldet haladtak előre. A déli fronton a harcokban 18.000 abesszin vesztette életét eddig.
Asmara, október 15 Adudig még 12 km igen nehéz
Ais anya szülés közben meghalt, a fér] leugrott a szanatórium emeletéről, a gyermek életben maradt
Budapest, október 15 Véres és megdöbbentő családi dráma játszódott le kedden reggel Budapesten. Pap Kornél, az Építőipari R.-T. igazgatójának feleségét reggel szüléssel beszállították a Park-szanatóriumba. Komplikáció
állt be, császárvágással tudták csak a kisleányt Megmenteni, aki életben marudt. Aiylkoi a kinn várakozó Pap Kornél megtudta, hogy felesége meghalt, leugrott a szanáló, rium negyedik emeletéről és szörnyethalt.
Rsndkivflli minisztertanács
Budapesti október 15 A kormány tagjui kedden délelőtt rendkívüli minisztertanácsot tartót, tak, amelyen Lázár Andor igazság, ügyi miniszter előterjesztette a hit. bizományi reformról szólni törvényjavaslatot. A minisztertanács letárgyalta a javaslatot, amely rövidesen a Ház elé kerül. A minisztertanács
foglalkozott az Alföld vízellátását célzó rendszabályokkal is, majd az Alföld fásításáról szóló törvényjavaslatot vitatta meg.
APRÓHIRDETÉSEK
srasztMr rariJusj
» »*!« « Ma. büsSm i .... í üu.
V.aaék klieob család hézst helyben. Címet a kiadóba lesd-\'l. 3808
Fél MaaUvel, I kálikéval, I aaakál fut.al csak Sörlel-Szeltenel lehet - Kapható S5rlat vas- és leaték-tlzlelébcn, Schlllz mellett. |
Sírbolt építését olcsón vél\'alom, I 4wi jótáll*.aal. Kovács, Király u. 33. 2788
AaMtazzIt kényelmeset legotcsóbbsn Ksnlmsnn Manónál rendeljen. Telelonállo-més 2 22. 3223
HaaaaAtt ruhát veszek éa eladok, hl-vázra házhoz megyek. Mérkna, Király-utca II. 3880
HAatartéal alkalmasait, aki b»
calletes és elsőrendű munkaerő, jó helyet talál Zrínyi Mlklóa-u. 2. sz. a. 3722 Lileres és rflllletes ftv.g.k.t legma. gaubb áron vesz Teutacfa drogéria. 3733
Ukakaa, llbabór éa lajalau I .
Klnlzsy-n. 15. Ugysnott llbsmá|at legma-gaiabb napt áron vesz Welszné. 3747
Gyár-utca 53 sz. há* aladé. Bővebbet ugysnoll 8748
Egy cslnossn kuturaaatt kílöabelá-ralu szoba (a Cent.ál széllóval szemben) klsdó. Ugyanott klttlnő házikosxt. Ozv. Beck Béláná Erzsébet-tér I. 3802
Kalffaba Járatú bútorozott asobs axorinsl klsdó, Hunysdy-a 23 J800
lö —20 éves ügyes klfutóflat keres SchOts Áruház 3804
Nlfaka.ával kevés Iával meleg sz " \' .ikere
bája lesz, hs Schlesingcr Oyuls vaski kcdőnél hőlokozől vesz. Ugysnoll ssztsl tűzhelyek és mindennemű kály csóbbsn ksphstók.
lélyhék levol-
ERŐS KÓKUSZ HIRSCH ó
LABTORLO
SZEGŐ cégnél.
fillér
Szeretnénk Öní megörvendeztetni!
a folyó hó 19-én meginduló m. kir. osztálysorsjáték 35. ciklusában egy nagyobb nyereménnyel.
Az elmúlt húzások alkalmával szerencsés vevőink néhány igen értékes nyereményhez (utotlak. Teklnteltel a nagy keresletre, szíveskedjék sorsjegyéi mielőbb beszerezni.
Minden ut hozzánk vezet I j
■ m. hlr. dohénynagyámdéba, Horthy MlklAa-ut a.
Clmrt teurt ÜŰyelnl I
Rádiót Gramofont
Csillárt \' Villanyégő!
Olcsón, kedvező részletre vehet
SZABÓ ANTAL
ÍÍ2LL üzletében. *«»«»>
Hwao* » Wuatdoow UmiHltk R.-T. Onáaabarg, Nyomda ás Pélsalal Uoaiadó vállalaU kOnyvnyoodáláUn. Nao».
■éta.okáa, emeleti, utcai tokái.
iördószobávsl a\'onnalra klsdó. Ugyanolt többléle bútor eladó. Horthy MlUóa-uT 3.
3810
Flfyal.aa I Bsbs és gyermekcipők, játékok, háztartáit cikkek, a volt Tóth. bazirbsn s legolcsóbb érőn zzerezhelők be.
Jó éllspótban levő modern sUdltt megyéidre keresek. Címeket a kiadóba kérek. 3805
Klsdó MrasaaaaMa, parkettái ma-
gánház. Bagolal aor 7. (A \'ki rét). Bővebbet Ellte késImunka-IUIalhen. Városháspalots. 3813
DUQHAQYMA
(őszi votósrol
HERHTÓEMYV
avOmÖLosFA-VÉDELMISZEREK
(őszi permetezésre)
M0TRAGYAK FUTORi
InéikQIOzhetetlen minden állat-tonyásztésnől ős hlzlaláanáll
PEKKi
,D" vitamin készítmény.
Beszerezhetők:
orszAg józsef
aiteégys, Uvéay»á4.lalanrak.
NaayksMlna, Erisébet-tér 10 C^ tkéa«r mallatL) Talakm m

jS
70. évfolyam 236. szám
Nagykanlzu, 1935. október 17 csütörtök
Ara 12 mi*
ZALAI KÖZLÖNY

rwt uá.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ári: egy hóra a pengő 40 ttllár. Sierkeiitóaégi éa íladélilTaUll telefoar 71 ts.
Miért támadja a gazda védelmet?
Ha ilyen leqz « műnk" (lt«Hie továbbra is, amilyen a megindulás, válóra fog vlUnl mindaz, amit a kor. mány a választások során program, jába foglalt. Már az országgyűlés első Illésén nagy)el«nt6ségtl törvény, javaslat kviült a Ház caztalára. Bzek közül az egyik, amely a gazdaadósságok végleges rendezését szolgál ja, valóban oly nagy julentőaéggel bir, hogy annak tárgyilagos értékelése háttérbe szorít mindenféle ldcslnyes pártpolitikai sasmpontot. A Gömbös-kormány müködíséjtck első napjaitól célfául tűzte a gazdatársadalom k\' Ilő megsegítését Soha oly nagy szükség nem volt a mezőgazdaság elesettjeinek felkaro. lására, mint napjainkban, mert n tönkrejutott gazdák nagy része ko ránteetp saját hibáiéból került vál, Ságon helyzetbe, hanem a bekövetkezett súlyos gazdasági viszonyok döntötték ökot romlásba. Az a nemiét, amelynek társadalmi felépítésében a mezőgazdasággal foglal-kozó vitelek jelentik a gerincet, összeroppanás veas^lyének volna ki. téve, ha az intéző közegek üdvös intézkedésekkel és a gyakorlati ék-fije átvitt tjelyes gondoskodással non buiosltanák aanek a nemaet. ienutATtó tAwHdalml < szlálynak. Winl a.)egfmt«pabb .foglalkozási ágnak az egzisztenciáját.
-Ma már -nem kell magyarázni senkinek sem országunkban, hogy •mikor a koniutny a moat jaktuál isá vált gezdnvédelmi rendalellel és nz e óéit eaolgáló törvényjavaslattal "iöállott, iia az a cél v**tle ls, hogy kifejezetten a gaidatársada.\' lom eladóéadott sarain segítsen, tu lajdonképp«aj a .nemzet erejét kívánja fokozni, mert.ugyan mit érne a uftkttó .ériékekkel feldíszített, pompás kíilaöt imitalú Üvegpalota, fca abbkain betekintve .azt kellene észrevenni. hogy korhaduk a tartó (Wen.dák.s.a mérhe\'-etlezi súly alatt esyre jobban görbllluek az elrazs fíÁsodptt vmtwwrzek.
-Azt hitte .wlna az ember, hogy az adott szomorú viszonyokat te-kintvotjetn akad senki sem, aki kritikával kisérje és elmarasztalja a koNntort ^cUwfclílnU törekvései fflteí- SaJjiqs, a,magyar pártpojltl-kai élet még mindig a maga szllk-látókörc szerint ljéll meg a dolgokat s Így most ls (^következel! az, hogy "az ellenzék egyes oldalárai támadásokban r<s#sitlk a kor. nrány erne vonatkozó intézkedéseit. Fennen sérelmezik, hogy más társadalmi oaztályok és foglalkozási 4gek terhét növeli a kormány az-
«lá nji?jLif^°eléggé|
Jfénybc véve az Ipar, a kereskede-a tlsstvis^UtfBZtáty, - amelyl
jjjtóbbinak fizetni már fppenel^g.
8»é leszállították a kormányok -.de a fogyasztók széles tábora ls meg
f^pgja slnylejil a gazdavédelem Ily
Hogyan törtónt és miért törtónt • szepetneki kettős tragócüa ?
A Zalfll Közlöny munkatársa a kettős Öngyilkosság színhelyén — Vasárnap Nagy-kflnlíJán mulatlak a halálraszánt szepetneklek — Tisztázódtak az ellentmondó ttjrek — Két felbomlott családi tűzhely szomorú vége
öltözve készültek a halálra a szepetneki lobarátok
Szjppetnek, október 16
(Kiküldői* nwkpiúrsiuihtól) Ked-íien lapzártakor még féligipeddig IJs*fetlan volt a bünjlgyi hatósá. gok íJlőtt szepetyeki drámu lefolyása. N^pi lehetett tudni, gyilkosság éti öngyilkosság, yagy pedig ket. fős öngyilkosság történt7e.
AíPikor ugy^pis Fülöp Istvánt behozták tárgávaJ a kórházba, az gjjöft fejü emt$r az orvosok előtt Szt a kijelei)t^t tétje, hogy JLclötbe fivérét, azután hazament és otthon rongál is főbe lőtte. Amikor később Kinjcflt a vizsgálóbíró, majd a kapitányság Jigyelptes tisztje, nem tud. tój< többé Fülöpöt kihallgatni, meg. muadt tehát egyedüli fonálnak Fülöpnek ez a halálos ágyon tett »vál-
|pmása-«
Akkor j^iég nem tolták, hogy a másik £ldozat, aj<jt beszállítottak a kórháfba, pejp Fülöp István test-V$re, hanep> Török János hentes, a^i sógornál, Molnár hAntesi^ester-nél yoít alkalmazásban.
Lapzártakor jpég mindig az volt a feíeltevés : gyiíkosság és öngyilkos. Ság. De fel lehet-e tételezni két emberről, a"kik közül az egyik hosszabb idő óta hangoztatja, hogy végezni fog magával és a feleségé-,vel, a másik pedig frissen borotválkozik, felveszi a vasárnapi ruháját ,és kimegy a temetőbe édesanyja .sírjához, ott virágot szakit és ut^iu találják meg átlőtt fejjel, nem mesz: ,sze a temető hullaházától, - mel. lette a fegyver és búcsúlevél - fel lehet-e tételezni, hogy\' itt gyilkos.; ság (a öngyilkosság történt ?
A halott Ftilöp István szobájában
Kimentünk tehát " helyszínre, aho« a dráma lejátszódott.
A Bojtor-gflrázs kocsiián negyedóra alatt értünk a kis községbe, melynek 2300 főnyi lakosságát érthető izmomban tartotta a kettős dráma. Kevés lelket találunk otthon, hegyen, mezőn vannak. Felkeressük a két dráma színhelyét. i ►
Fülőj>ék háza a Kakonyai-utcában van. tígyszerü kicsi ház, ugy yan minden most Is, mint <akkor> volt... Fülöp István egyszerű polgári ágyán a derékalj csupa vér. A másik szoba^ ahol a feleség a férjétől különválva élt, üiOs. Az asszony sincsen itthon. Valósapjnü, hogy már Nagykanizsán van a friss ravatalnál. A szomszéd házban lakik IÍCnkovics József gazda, aki •íLjö-nek rohant lic a dörrenésre- Fülöp Istvánhoz. Benkovics elmondotta, hogyan talált rá az rfgyban a vérző fojfl emberre, aki rövklcn csak annyit mondott neki: «I\'"ejbe lőttem m\'agamatU és akiuek a párnája alól húzóik ki a 0 ram. nagyságú Frommert.
Vérpatak az édesanya sírja tövében
Kra^her l\'crenc községi rendőr és halottkém kisér bennünket a község végén levő, csinosan gondozott leme-tÖb«, melynek hullaházánál találta Török János hentest, aki akkor még élt j és egy falubelivel átkarolva segítették |
ki a temető kapuján, mig a mentők megérkeztek Nagykanizsáról
A hullaház kapuja előtt halaimat vértócsák, egy véres zsebkendő, ími Tőröké volt. A mogyoróbokrok mentén, ahogy Tőrök odább vánszorgott, nyomán a vérpatak kiszélesedett. Vér és vér mindenütt. A rendőr megmutatja, hol találták m©g Török revolverét, egy 9 mlilméteres revolvert, a melyből csak egy golyó hiányzott.
F©| kerestük Tőrük édesanyjának egyszerű sírját, ahonnan most egy virág hiányzik, amit Törők letépett, nogy azzpl temessék el édesanyja mellé... Megtalálták Török mellett.« vérrel átáztatott búcsúlevelet is, amelyben azt Írja, hogy temessék édesanyja mellé, ♦ott lent már ugy sem fáj semmi l»
Két revolver
Megyünk a körjegyzői irodába. Llzsoki György jegyzőt találjuk ott, a tanács teremben a m u ra keresz t u rl csendőrök folytatnák kihallgatásukat. Asztalon a két revolver, mindegyikből hlapyzik egy-egy golyó. Uzsoki jegyző valóságos akta és kőnyvlabi-rjntus fölé görnyed, amikor bclépfink.
Röviden elmondjuk, hogy két feltevés van a szepetneki dráma körül a haldokló vallomása alapján. Ezt sfereinők a helyszínen tisztázni.
Két felbomlott házasság a tragédia hitterében
— Fülöp István ezt a zavar okozó I kijelentését - mondotta Uzsoki jegyző -,magánkivüli állapotban, fájdalmában tehette, akkor, amikor már nem tudta, mi van vele és mi történik körülötte. Egészen biztos, hogy miután mindaketten mulatva készültek végzetes tettükre, való. szinjileg közös összebeszélés alap. ján, liölön-külön végeztek magukkal. Itt szó sem lehet gyilkosságról és öngyilkosságról. Csalt kettős ör-gyilkosságról. Török János sógora,
Molnár hentes kijelentette, hogy Török már 11 órakor elment hazulról azzal, hogy kimegy a temetőbe, édesanyja sírjához. Ki is ment. Vol. tak, akik állítólag már 1 órakor lát-ták ott feküdni a temetőbea, de ezek Djsm mertek odamenni- 3 óra felé ipent arra egy Hitter Györgyné nevű asszony, aki látta Törököt véi rében elterülve. Ez futott át a faiskola növendékeihez, uhonnan „átjöttek és a növendékek egyike szaladt bejelenleni hozzánk az esetet.
nagyfokú kedvezményeit. Ezt hall. juk lépten-nyomon az ellenzék oldaláról, ezt hirdetik újságjaik s ezzel akarják a kormányt népszerűt, (lenné tenni azok előtt a foglalkozási ,ágak előtt, apmelyek nem részesed-I hétnek a gazdavédelmi rendelet ál-tdásos,lMrtfcaibpn.
íme, ujabb bizonyítékkal állunk itt szemben, amely kétségtelenül igazolja azt a gyakran hangoztatott észleletünket, hogy tegyen a kor-iM^y i WnpAly .,ü<tvös iptázkpdést, törekedjen bármily Jó szándékkal okos megöldásokra, nálunk a párt. politika mindig talál módot arra, felemelje tilta|qa?ó sza^t, vádaskodjon, kfitlzáljon, leklcsi-
gához és mérteihez ő fel seip érhet.
Méltatlankodjon ám a negativiz-n\\usba süllyedt, csak a tagadás álláspontján álló heves ellenzéki po-.litlto, ezpel nem törödhetünk ma, amikor valóra kell váltanunk a jő-szándékkal beígért négy éves munkatervet, amelyben legfőbb szerepet a gazdasági és szociális vonat, kozásu áUcolások viszik. Magyar glóbj^sjpn politikát ma ugy gazda-sági, ,mU>t szociális v«iatkoz4^» csak akkor folytathatunk helyes irányban, ha olyan intézkedéseket hozunk, amelv ez nem keveseknek nyújt sokat,,hanem minél szélesebb néprétegek éleiébe visz enyhülést, * boldogult- Ezért
ke^l nekürK elsősorban a mezögaz. daság felé fotditanunk tekintetünket, ezért kellett gondoskodni a gazdaadósságok végleges rendezéséről\'s ezért következnekrel ujabb és ujabb törvényes intézkedések a nagy reform betetőzésére, amihez elmaradhatatlanul szükséges meg. valósítani a hitbizományi reformot és a telepítés kérdését.
Ilyen szellemben ült össze az uj országgyűlés, ilyen cél érdekében ker(,Ut a plépum elé a ®azdfcvédelmí törvényjavaslat. Reméljük és Mza kodva hisszük, hogy az országgal lés folyó ciklusa $lu\'(t hasonló nagy jelentőségű alkqjások správal (fo gunk találkozni.

*
2ALAI KÖZLÖNY
1936. október 17.
Erre telefonáltam n nagykanizsai műtöknek, utána pedig. kifutottam a temetőbe, megnézni Törököt, aki akkor a rendőr segítségével kivájt, szorgott a temető kapujából az idő. közben odaért mentő kocsihoz. Ab. ban a pillanatban jöttek jelenteni, hogy a Kakonyai-uteában agyonlőtte magát Fülöp István. A mentők nyomban odasiettek és felvették Fülöpöt is, akinek ágypárnája alól szedték ki a revolvert. (Tehát a második revolvert!)
-. Községbeliek kijelentése sze. rint - folytatja Uzsoki jegyző -Fülöp már régebben hangoztatta, hogy végez magával, de hozzátette azt is, hogy a feleségével is végez. A kettő között ugyanis elhidegült n házastársi viszony és feleség külön költözködött az urától. ,
- Hogy Fülöp készült az öngyil. kosságra, mutatja, hogy előzőleg három tárcáját kirakta maga elé, ugyszinténn óráját, azután megve. tette ágyát, lefeküdt és igy lőtte magát fejbe. A golyó keresztül ha. tolt fején. Ajyiyi ereje még volt, hogy a revolvert párnája alá dugta, ahol meg is találták.
- A®i Törököt illeti, - folytatja Uzsoki - valamikor jóinenő üzlete volt. De ahogy a f;üubon beszélik, szeretet*-mulatni, emiatt azután öez. szetüzése volt a liatal feleségével, aki emiatt elhagyta az urát. Mulatós természete megnehezítette Török boldogulását. , ,
Vasárnap Kanizsán mulattak a szcpetnekl öngyilkosok
Megállapítást nyert, bogy Tőrök a* öngyilkosság előtt megborotválkozott, vasárnapi ruháját vette fel és igy meut fci a temetőbe.
Vasárnap mindkét áldozat Nagykanizsán volt, valószínűleg mulattak a városban, amit hétfőn a községben folytattak és utána ipindegyik külön-külön, valószínűleg együttes elhatározás alapján követték ei tettüket.
Az összes jelenségek, a kihallgatások, a körülmények, mindkét áldozat külön előkészülete a nagy útra, _ mind azt bizonyítják, hogy a szépeinek! kettős dráma semmi más, mint a két embernek, akiket az asszony talán*ág szomorú soreközössége kapcsolt össze, közösen elhatározott öngyilkossága.
Ahogy a Kakonyai-utcábau autónk végigfut, egy csendes kis ház <}lőtt szomorúan vonit egy hosszú szőrű házőrző kutya. A kanizsai kórházbau\' kiszenvedett gazdáját siratja...
A mislk áldozat állapota
Török János állapota a kórház, ban operálása után - némi javulást mutat, de változatlanul súlyos. A golyó fyeresztlilixMicsolta a két azem látóidegeit, ugy hogy íelépü. lése esetén is világtalan maradna. Állandóan apatikus állapotban van> ugy bogy szó sem lehet Jdhallga-t ásáról. |

- Ktmftabnaaaftak ri*yelmébe! Ba-
toráruiukat ^övegesen leszállított árakon árasttjuk, vown lejáratú hitelre U, kamatmentesen. Kopstein butorára-hAz, Horthy Ulklós-ut i uám
A latin, mint nemzetközi nyelv
Ahol a modern étlapon a gulyást, paprikás csirkét, bécsiszeletet és tepertős pogácsát is Horatius nyelvén irják
Trencsénteplip, október (Copyright)
Évtizeedek óta kisért a probléma : melyik legyen az a nyelv, amely kapcsolatot tartson fenn a világ különböző népei között.
Évek óla jelennek meg cikkek -
— főként tudományos lapokban -arról, hogy a latint kell a nemzetközi érintkezés nyelvévé tenni. A vitatkozás eddig csak elméleti téren mozgott. Egy prágai egyetemi tanár, Lenoch Ferenc doktor pró. bálta meg először a gyakorlatban is megvalósítani az eszmét. És a ki-sérlet bevált.
Erről a kérdésről beszélgettem hosszabban Lejooch professzor úrral
A latin nyelvújítás
- Nyolc évvel ezelőtt, - mondta
- nemzetközi balneologiai kongresz-szust rendeztek Tnencsénteplicben. Komoly gondot okozott nekünk, hogy a kongresszus külföldi tagjai számára milyen nyelven készítsük el a meghívókat. Abb:in az időbejt nagy volt az ellentét a jnémetek és a franciák között, viszont technikailag kényelmetlen volt, hogy egyszerre németül, franciául és angolul nyomassuk a meghívót. Akkor vetettem én fel az ötletet, hogy a meghívót és a programot latinul kell kinyomatni. A kísérlet bevált. Utána már tovább mentem. ,
- A latin nyelv évszázadokon ke. resztül nemcsak nemzetközi nyelve volt a müveit világnak, hanem fej. lődött is. Háromszáz évvel ezelőtt, minden idők legnagyobb pedagógusa, Gomenius, megreformálta a Iaiin nyelvet. Addig csak a klasz-szikusokat tanulták az iskolában, Sárospatakon ő Jrta meg első szem-léi tető és illusztrált knnverzációs könyvet, az Orbis Pictus.t, ö volt a latin nyelv nyelvújítója, uj ki-
fejezéseket kreált és a természet, a művészet és az emberi élet minden vonatkozásában valóban tár. salgási nyelvvé tette a latint. Utána egész sora következett a nyelvújítóknak és nem fér semmi kékség hozzá, hogy a latin nyelv a technikai fejlődés mai korában is nteg-állja helyét annál is inkább, mert hiszen a modern technika, a tudomány, a fejlődés egyedül csak a latinból tudja beszerezni a legmodernebb találmányok kifejezéseit.
Latin újságok, latin levelezés
- Egész csomó egyesület és újság propagálja azt az eszmét, hogy a latin a nemzetközi érintkezés és társalgás nyelve legyen. Rómában Alma Rómu, Budapesten Juventus, Ame/ikában Auxilium Latinum, Spa-nyolországban Palaestre Romána, Münchejiben Societas Latina elmen jelennek meg folyóiratok, amelyek a legaktuálisabb és legmodernebb kérdésekről közölnek clkUelqet. A latin nyelv ma már hozzásimult uz élethez és amikor a gyerekeket az iskolában nemcsak elvont dolgokra tanítják meg, hanem arra is, bogy a stockholmi gimnazista a neu. zelandi diáktól latin nyelven irt le. vélben kérjen bélyegeket: máris elértük a célt.
- Annak, aki ma nemzetközileg érvényesülni akar, vagy érintkezést szeretne fenntartani más országok fiaival, legalább három nyelvet kell tudnia az anyanyelvén kívül. És még igy is kétséges, hogy el: érheti.e a célt. A latinnal másként állunk. Latinul ma is sok millió ember tanul a gimnáziumban. Ha aztán a középiskolai latln-tanitás az élethez simul: máris ott vagyunk, ahova jutni szeretnénk, meg van »z a nemzetközi nyelv, amelyik a legmegfelelőbb, amelyik - hiszen ta-
Legszebb szövetek, bársonyok, selymek, szőrmék, dus választókban
Kész kabátok legújabb
divat szerint
$
INGER DIVATÁRUHÁZ
Alapítás: 1860.
nuljuk az iskolában - a Jegköny-nyebb éa amely minden nemzetközi kongresszus nyelve lehel.
- Az lDH-ikl kisérW\'t óta Trczr csénteplioen nem volt esztendő, a mikor ne szerepelt volna tárgya-Ital nyelvként a latin. Az idén: a világ mindfii részéről összesereglett diákkongresszus tagjait latinul üdvözültük, az információs irodában latinul kapták meg a diákok az információkat és ezeket mindenki megértette. Még az északi nópek gyermekei is kl tudták magukat lu. tlnul fejezni.
Étlap latinul
Mosolyogva nyújt át egy nyomtatott étlapot. A felírása : ,
Xabella Preturium Cauponae Légionig Secundae. i ,
£z idén építették meg Teplloeii a 11. Római Léglóról elnevezett nyári vtvdéglöt. Az étlapon az ételek feksoroilsa latinul Uirtéut. A magyar szalámi neve: Porlio far-cinunis Hungáriái, a tomíás virslit Par tomanclnurum cum sinapi vei armoracia-nak hívják, a kis gulyás neve pedig : Parva caro bubuia oap-sicata. A Vinum Badachomrae mellett szerepel aztán persze a Cere-visia Pilscnensis, a francia konyak neve i Sprilis vlnl Galilei, a fagylaltot Geiatumnak nevezi, akárcsak Itáliában.
- Es magam voltapi a tanuja, bogy ezeket az elnevezéseket nUit-d-n lateiner megértette, ezzel az in. tézkedéssel kiküszöbölhető volt sok. sok sértődöttség, mindenki mosolygott az ötleten, amelynek ma már sok helyen akadtak utánzói l
- Az én ötletem - mondotta be-szélgetésünk végén a tudós profesz. szór — nem uj. .Ön csak az életbe Vit>cm bele azt, amiről itosszu évek óta vitatkoztak újságokban éa egye. stíletekben az emberek. Sokat beszéltek, Sokat irtak róla, én fceveset beszéltem, keveset irlQm : de megpróbálkoztam. Es a próbálkozás fényesen bevált. Egy erősen frekventált nemzetközi fürdőhelyen a világnak pár tucatnyi népe van kép. viselve. Mindegyiknek a nyelvén nem beszélhetünk. Mi azonban -különösen a sürün rendezett kongresszusokon - szeretnénk valamennyinek a kedvében járni. Ezt a célunkat leginkább a lattanai érjük el. Latinul azzal is tudok beszélni, aki se a franciát, se a németet, an. golt, vagy magyart nepi beazéM. Latinul mindenki ért. Hiszen a ie» több müveit ember nyolc évig la* nulla az iskolában ezt a nyelvet. Nyolc év : sok idő. Annyit mindenki megtanul nyolc év alatt, hogy meg. értesse magát a klasszikusok nyel. vén. .
Paál Mb
t Október 17. c.0törtük. Rom. kat Margit. Protestáns Hedvig. Izrael. Ttari hé 30.\'
GyógyueiUri éJJeU saolgilat e hó napban a .pekete sas. gyógyszertár Fí-ut 6. fc a kisknnlBMl gyógyssertár.
GízfűrdO nyitva raggel 1 órától e.N I óráig (hétló, szerda, páatek délután, kedden agfcs nap nőknek).
Legújabb őszi ós téli divatáruk megérkeztek
Hói pongyolák és Boykabátok svájol alsónemflek gyermekrnhák
Esóköpenyek esógallérok
Ssomolányi áruházában
fl. P. B. harisnyák
Del-Ka cipók
1936. október 17.
ZALAI KÖZLÖNY.
»
Szerda
17 30 Szeréiül Gusztáv brácsázik. —
18 Olasz nyelvoktatás. - 18.30 Viriny László stflonacnckaru. - 19 .Ihj Va-|eru.. (Csiszár Béla.) - 19.30 Viléz Tjbor énekei. — 20 Szinmüelöadás a Stúdióban. «A csirkefogó.. Bohócát 4 (el\\onásban. Irt" Szenes Béla. Rendező Odry Árpád. — 21.45 llliek. — 22.10 Az opendxázl seuckar — Zi 30 pátria láncfemezek. — 0.05 Hírek.
Budapest U.
18,05—18.25 V Irány László szalonzenekara. — 18.50-10.20 Hanglemezek.
- 19.35-19.50 Szerb Antal beszól Milton .Elveszett parudicsomá.-ról. —
19 55—21.40 Országos l\'ostásWínekar. — Közben 30.35 -20.55 JUtek. - 22.15-23.10 Cigányzene.
Bt".
10.06 Covo Róza zongora, I-eller Albert tenor, Scholz Artúr zongora, Nltsch Ottó kürt ós Teuner Kürt zongoraversenye. — 18.:15 Eszperantó. — 19.10 A genész életpályájáról, hangszer-bemutatásokkal és kamarazenekarral.
- 20/15 Hádiózónekar. - 22.10 Schütz Pereuc orgonázlk ós zongorázik. — 22.55 Szórakoztató zene. — 030 [.emezek.
Csütörtök
IhxhpM I.
6.45 Torna. — utána hanglemezek.
- 10 Hírek. - 10.20 Széclienyi gondolataiból. — 10.45 Kis történetek .1 nagy Jókairól. — 12.05 Zóldesi Mária longorázlk. - 12.30 Hirek. 13.15 Időjelzés, Időjárásjelcntís. 13.20— 14.30 A. X honvédgyalogezred zenekara. — 14.40 Hitek, árak, — 10.10 Hogyan osszuk be " konyhopénzt. (Iljváry Sándor.) - 10.45 Időjelzés, hli«k. — 17 A ma,gyar fajta izarvas-maflsT tenyésztésének felkarolása. (Itatta Pál.) i
17.30 Cigányzene. — 1820 Angol nyelvoktatás. — 18.50 Hanglemezek. 10.10 Külügyi negy.\'dóra. 19.45 Kik laknak Abesszluiábun. (Dr. I-amhrecnt Kálmán.) — 20.15 Gitárost. Rendező Náday Béla. - 21.20 Hliek. - 21.40
f\\ ZflLfll KÖZLÖNY REQÉMYE
Zongora hegedű szonáták. - 22.10 Idő-Járás jelenlés. - 22.10 Vajda Sándor, Pártos jenö jazz-zenekaráiiak műsora. - 23.15 Cigányzene, Orbán Sándor énekel. _ 0.05 Hirek.
Budapest [I.
\'17.06—17.30 Budavár a középkorban (Birbauer Virgil.) - 18.25-18.45 Cigányzene. _ 19.50-20.20 Hanglemezek. - 20.25 —20.50 Mini a sün... Jltés Endre elbeszélése.
Béna.
10.05 Különböze hangszerek lemezei.
17.30 Stukart szoprán és Brünner zongoraművésznő hangversenye. \' — 18.35 Alsóausztriai népdaluk. - 19.20 Frilz .áneklö komikil." — 22.10 Rá-diózenekar. — 23.45-1 Tánczene
A kerékpáros cselédleány elgázolt egy nyugdíjast
Még a nyár folyamán tőrtént, hogy Farkas Ilona somiásl háztartás bell leány, aki kerékpáron szokott bejárni Nagyknnizsára, a Király-ulcában elgázolta Berke József nyög díjast, aki ennek következtében korját törte. Farkas Ilonát az ügyészség gondatlanságból okozott súlyos testisértés miatt vád nlá helyezte és a nagykanizsai törvényszék a most megtartott főtárgyaláson tekintettel az enyhítő körűimé, nyékre, 100 pengő pénzbüntetésre Ítélte a leányt, de az ítélet végrehajtását felfüggesztette.
p (30)
— Tőlem várhatsz! fin már megmondtam, hogy nem érdekelnek ezek » dolgok iés n«m foglalkozom ezekkel * dolgokkal, — ismételte Tőrök és felkőtötie kardját — A > leányom beszüntette, az apai tekintélyt, ónálló hölgy leit belőle. Ezt te cselekedted, most viseld a következményeit!
— Nem értem. Hát neked mindegy, hogy mit csinál a .gyermeked?
— Hát mit csinálhat, amikor h.árom kifogástalan yriember .társuságábau ű\' egy motorcsónakban? Szórakozik, éried? — magyarázta Török fenyegető hangon. — És elindultak a kaszinó f*lé. í
A motorcsónak pedig magasra emelt orral, szinte a viz felett röpült. Bács vehetett, a herceg mellette ült és a viz színjátékában, a partok mellett sodródó hullámokban tükröződő iák és bokrok színes visszfényében gyönyörködött.
Rolla és Bodor a fülkében ültek és halkan beszélgettek.
— Nem mondhatok magának s?m semmit, — Védekezett Holla megkínzottan.
— Természetes, mert én sem Jelentek
— Bélrenyheség és kínzó főfájások, a máj és az epeulak bán-ta\'imi, gyomor- és bélhurűt, aranyeres bajok és a végbél megbetegedése esetén a természétss „Ferenc József" keserűvíz g^rsari és biztosan mef\'szun\'eti a haciszervek pangását. Sok évi kórházi tapiszta-lat igazolja, hogy a Ferenc Jőzsef viz hasrnálata a bélmüködési kitűnően szabályozza és erélyes elvonó hatása következlében soványitó kúrákra is igen alkalmai.
magának többet, mint édesapja többi bajtársai és alárendeltjei.
— Ingyen esze és. ne gyötörjön még maga is| ~ kérte a leány.
— Feleljen nekem őszintén, nem akar Remete felesége lenni?
— N\'«ml — kiáltott fel a leány határozottan. \\
— Én is tudom, hogy nem, mert halottak nem nősülífctaek. fin pedig tudom, hogy Remete meg fog nalni az esküvője előtt és azt Ls tudom, hogy milyen betegségben, — mondta Bodor halk, határozott hangon. Ugy érezte, hogy meg fogja ölni Remetét.
,— ígérje\' meg nekem, hogy Jmig én le není mondok mbideu reményről, addig maga neiu csinál semmit, — kérte Rolla és hozzásimult. — Ne tagadja ezt\' meg tőlem, hiszen nekem is az a xélom, ami magának. Nem felel? Ha pedig mégis csinál valami olyant, amihez a hozzájáru\'áiomat nem kérte, akkor végérvényesen 6? mindörökre elveszít. Megígéri, hogy a beleegyezésem nélkül nem tesz semmit? M«g keji Ígérnie! — könyörgött a leány és ósszetette a kezét, mintha imádkozna.
Bodor mereven nézte az örvénylő vizet és összeszorította a fog«it Nem telelt. Ária gondolt, hogy vár ó ; amikor az anyakönyvvezető előtt kilépnek a kocsiból, kutyakorbáccsal veri eí a kaputól Remeiét, azután jöjjön, •\'minek jönni kell.
A leány végignézett j«jta, felállt, előre ment, megállt Bács mögött, kezét a vállára tette, hogy el ne essék valamelyik fordulónál és komoran nézJlt maga elé. Lelki szemei előtt Bodor hevert véresen ielterülve, golyóval a



Féltandijas angol és német nyelvtanfolyamok a Zalai Közlöny előfizetői részére
A nyelvek tanulása évről évre jobban tért hódit Nagykanizsán is csak ugy, mint az egész müveit világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon.
A Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni előflzetöinkek a nyelvtanulást és ezért megállapodott egy elismerten kitűnő nagykanizsai nyelvtanárnővel, aki két nyelvet 50 százalékos kedvezménnyel tanít a Zalai Közlöny előfizetőinek.
Az angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, hetenként két órával hat hónapig tart,
fejében és ott áUt íölötte sátáni mosollyal Remete.
Bács egy pillanatra megfordult, felnézett Rolla arcára és megállapította, hogy összevesztek.
Senki sem szólt, csak\' a motor .súgott egyhangúan, gyászosan, Rolla rettenetesen gyötrődött. Mindenképpen meg kellett akadályoznia, hogy Bodo/ összeakaszkodjék miatta Remetévéi. Hosszú tópi«ngós utáu fáradtan, elkínzottan ment vissza és megállt *
fiu előtt:
— N«m bírom további — tört kl belőle. — Mindenki engem Idnoz, mindenkiért nekem kell reszketnem, akit szeretek I Vegye tudomásul, ha Remelét párbajra kényszeríti, mire kiáltanak, megölöm magam r
— Annyira {ontos magának a vénember pénze? — kérdezte Bodor végsőkig elkomorodva.
— Annyirat — felelt Rolla kurtán. — Ebből láthatja, hogy n»nt ls érdemes magát értem megerőltetnie, mert Remete nem tehet róla, hogy éppen az ő birtokában van az a ]>éaz, amit öi m©g akarok szerezni. Beláthatja tehát, hogy ezért nem érdemes a jövőjét kockáztatni. Hiszen maginak van ogy testvére is, akit nagyon az« ret, — magyarázta Rolla rettentő Izgalommal és ugy szenvedett, hogy majd meghasadt a szive. Nyelte a könnyeit, m«rt most nent szabadott sirnia.
— Bocsásson meg! Ilyen körülmények között természetesen nincs jogom ahhoz, hogy beleártsam magom az ügyeibe, hiszen az a szerencsétlen nem tehet arról, hogy épen őt választotta ki. Mindenesetre jó lecke volt ne kom. Egy élet nem leás etóg ana,
havi tandíj a Zalai Kőcdöny előfizetőinek 5 pengő, (nem előfizetőknek 10 pengő). Pallos Erzsébet a londoni egyetemen szerezte meg az angol nyelvtanári diplomát. A töké-k-tes kiejtést blztosltjfák mr. Walter Ripman-nak, a londoni egyetem ío-netika tanárának eredeti graiinno-fon lemezei. Jelentkezni bármikor lehet a nyelvtanáradnál (Erzsébet-tér 18. II. om.)
Mindiai tanfolyamra való féltan-dijas beiratkozáshoz íel kell mu«, tatnl a Zalai Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtáját, vagy a Zalai Közlöny szerkesztőségének iguolá-»át.
hogy ezt elrelejhem, de majd én Is levelezek az Íróasztalommal, mini Báes, vagy kártyázom, hdnt a herceg, vagy Iszom, vagy... Tudom ls én mitlt... Majd... Csak azt az egyet tudom bizonyosan, hogy nőnek nem hlncm <1 tóbbé a lékkzetót sem.
Itallá kétségbeesetten roskadt le Bodor irtelló az olósie.
— Mire gondol mostt — kérdezte suttogva.
— Seimnire. Beszüntettem * gondolkodást egyszer és mindenkorral Most már nagyszerű ujoncklképző gép leszek, semmi egyéb. Talán még ez... Kihúzta az ülés alól a hegedűtokot, elővette hangszerét és az álla alá szorította. Azon elmondhatott mindent és választ sem keltett várnia sehonnan.
Bács hallotta a hegedűszót és elmosolyodott. Azt hitte, rendben van minden.
Bodor vacsora után és az uton hazafelé ls liegedült. Barátai azt hittik, hogy a boldogság énekel ujjal a Lőtt ós nem kérdeztek tőle semmit. A .parknál kikötöttek. Roltát már rárta a csukott autó.
A tisztek lefeküdlek, kivételeien Bács yem irt levelet.
Délben Remete állított be dult arccal Tórökékhez. ItolU már nem törődött vele. Nem akarta elkerülni uz összeütközést, sőt kívánta. Valami furcsa óröfivet okozott neki, ha kínozhatta.
— Tegnap újra megtette azt, amiről már megmondtam magának, hogy nem vagyok hajlandó eltűrni: — kezdi* Remete a harcot.
(Folyt kór.)
4
zalai közlöny
1935. olrtóbti 17
„Árgus"
■asáiijBBiió iroda
bizalmas ügyekben nyomoz, magfigyel, Informál.
Horthy Miklós ut 57. sz.
Valaki jön...
— Matolosy Andor regényéről —
Az «Eltenség» szerzője uj regény-nyel állt a magyar olvasóközönség elé.
A «Valaki jőn...» szerencséjén egyesíti az első regény robbanó lendületét a tudatos és bravúros regényépítő művészettel. A fiatalság minden erénye egyesül ebben a könyvben a fiataság minden hibája nélkül. Egy tönkrement öreg gróf fájdalmasan furcsa figurája körill bontakozik ki a villamos feszültségü, minden pillanatában meglepetést és tragédiát rejtegető s a végén egy megindítóan szép, színes és mély mesében feloldódó történet.
Olyan az egész, mlrtt egy modern me-e. Modem, Inert maibb történetet elképzelni sem^lehet, hisZcn alakjait élő emberekből avatta regényhő-sőkké a szerző és mese, mert olyan sztaes, bölcs és megnyugtató, mint a mesék. Éppen ez a ritka kettősség, az élet eleven ize és a mese álomuarü korlátlansága keverik kl ennek a re. génynek egészen egyéni, uj és szívbe-markoló spinéit. A szerző az císő be-tülől az utolsóig kezében tartja az olvasó szivét, \\emcsak érdeklődést ébreszt alakjai iránt, hanem* $zánaf-mat, szeretetet és gyűlöletet is.
Matolcsy mélyen, kegyetlenül ós őszintén .mai iró.» Mai (iatal Író. A problémái fájdalmasan időszerűek, tragédiái döbbenetesen mindennapiak és a hangja a mai fiatalságé: fanyar és kiábrándult. Van benne valami hányavetiség, mittörődömség, sőt cinizmus is. D» a szenvtelenséggel kérkedő hang mögött lüktet az elkeseredés, a vád, a segítségért kiáltás. Ugy adja elő a fiaiért önmagát feláldozó öreg-ur, vagy a legszörnyűbb asszonyi sorsot ért lány tragédiáját, mintha azt mondaná: nincs ebben semmi rendkívüli, ez egyszerűen és pontosan az élet, nem nagyon vidám, de nem is nagyon szomorú, — csak semmi ineg-hatódás, semmi elérzékenyülés kérem.... És evvel a férfisirást palástoló cinizmussal sokkal jobban meg-indit, felzaklat és megráz, mintha panaszkodik, sima vagy agitálna.
Nem mindennapi regény, de nem is való mindenki kezébe. Az igazi művészet sohasem lehet immorális, de a művészi alkotás olyan, mint egy fi-nofa hangsacr, nem mindenki tud «bánni» vele s az avatatlan kezében a legtökéletesebben megépített hang-szer is hamis hangokat ad.
•Valaki jóm hirdeti a regény elme, ndntha Írójára figyelmeztetne. Valaki jön tehetségtől duzzadva, felkészülten és fiatalon, hogy elfpglalja helyét az irodalomban és a közönség szivob<\'n!
Hámos György
Szomorú falusi váltó-história
ót gyermekkel három hamis aláírással és hét hónapi bortoitnel
Tóth István uradalmi mezőőr a tihanyi apátság egyik birtokán van alkalmazásban, öt gyermeke van s igy anyagiakban nem nagyon bővelkedik. Az elmúlt években állatainak takarmányt vett és hogy a gazdáknak, akik ugyancsak szorult helyzetben voltak, ne kelljen várni, Tóth István váltóra vett fel pénzt. Eddig rendben is lett volna az ügy, a hiba azonban ott történt, hogy Tóth István a váltóra Áhamfeitotta özvegy édesanyja nevét. Az első 200 pengős váltó után következett egy 196, majd a végén egy 23 pengős. Tóth ugyanis ekkor már a kamato. kat sem tudta fizetni. A bank végrehajtott és ©gy szép napon megjelentek özv. Tóthné hálánál a végre, hajtók. Az öregasszony ekkor tudta még, hogy a fia milyen baj|£oko-
zoft. Akkor sikerült az árverést el halasztani, de egy másik alkalommal bizony elárverezték az \' asszony egyik birtokrészét. Közbsn Tóth Istvánt perbsfogták magánokirathami-sitás miatt.
A nagykanizsai törvényszék Ma-káry-tanácsa előtt itt áll most fl szegény ember. Valóságos tragédia az esete. Ha megbüntetik, elveszti állását és felesége öt gyermekével ínségbe jut. Már pedig a törvény értelmében meg kell büntetni. A bírák szivo is belefájdul, amikor kimondják az Ítéletet: hét hónapi börtönre Ítélték. Ez volt a legenyhébb büntetés, amit ki lehetett rá szabni. Megnyugszik az ítéletben, de az ügyésztől halasztást kér, hogy legalább előre gondoskodhos-son egy kicsit népes családjáról.
Ifjúsági bajnoki mérkőzések
Cserkészek—Kereskedelmi iskola 3:1 (2:0).
A többi mérkőzés biró hiányába:! el-maradt. _
A Görhes FC nyerte a derbyt
Gőrhes FC~\'/élkővér SE 3:1 (2-0). Góllövő: Pau- K. Nagy, Plander, BTJjti. Nagy izgalom előzte meg a vasárnapi Görhesek és a Félkövérek játékát K|s-kariizsán. Miért is nagyszámú közSnség jelenlétében a következőképen Ali fel a két csapat;
Görhes EC: Tóth - Erdélyi, Varga II. — Horváth, Juhász, Dani — Varga 1., paur, K. Nagy, Plander, Fülöp.
Félkövér SE; Hoífer — Polai, Dolmányos — Imrei, Spingár, Kovács — Nagy II., Bartol, Böjti, Domonkos, Spiegel. ^
Sok érdekes támadás bontakozik kl, de gólt csak a 7. percben lőnek a Görhesek, amikor Fülöp kezdéséből K. Nagy veszélyes lövését Hoffer csak kapu mellé tudja öklözni. Sarokrj-gást Fülöp Irányítja, amiből paur gyönyörű gólt fejel. Utána mindkét részről heves támadások, majd a ^j.ik percben a Kövérek kapuja előtt pattog a labda, paur K. Nagynak pasz-szol, az lő, íje a Kövérek bclhatfja
kézrel üti le a labdát. A 1 l-est K. Nagy beiielyezl 2:0.
A második félidő ismét heves irammal folyik. I)e gól csak nehezen ^Sietik. A 31. percben veszélyes Üelyzel a Kövérek kapuja elölt, de K. Nagy 6 méterről mellé lő, inajd a fi. percben Juhász ad szép labdát Fülöpnek, aki máris viszi a labdát, majd a ittoson belül centerez, K. Nagy a passzot gyönyörűen fogja,- de nem lő, hanem önzetlenül a balszélső-hös játszik, aki gyönyörű gólt fejei. Most a Kövérek kezdenek lámadni, állandóan veszélyes kirohanásokkal foglalkoztatják a Görhes kapust, Tóthot, aki mindent gyönyörűen véd. A 32. percben Böjti megugrik a Görhes védelem mellett és erős lövése védhetetlen. 3 :1. Utána még egy-két KŐ-vér támadás és a biró lefújja a mérkőzést.
Mindkét csapatban sziwel és lélek-kel küzdtek^ fiuk, de mint Junász mondja a mérkőzés végén «nOm szégyen az erősebbtől klkapni.» Jók voltak a Görhcscknél Paur, K. Nagy, Tóth, Juhász, Varga I. A Varga H-őt még a mérkőzés elején lerúgták, igy a Görhe sek tlz emberrel Játszottak.
A Kövéreknél Hofíer, Böjti, Polal mutattak játékot. Zieglcr biró közmegelégedésre vezette a mérkőzést.
Városi Mozgó. OM.16— 17.szerda-cantgrt.
A legnagyobb magyar operettslkerl Csak két napig!
Zsákbamacska
Zene: Eistmann Mihály. Fóizereptők: Magda SCHNEIDER, Woll Alt-ach Retty és Thco Llngen. Remek szöveg I Brlllláns muulkat Pazar klállltáat Elftadáaok naponta 5, 7 éa 9 órakor I A hétk&znapl S órai aldadéa filléraa.
Az Iparoa kór a bálterméhez
tartozó ruhatár kezelését és Jövedelmét egy évre bérbeadja. A részletes feltélelek a KOr Irodájában megtekinthetők.
Ajánlatok október hó 19-én délig
adandók be. m
Prlnclpállsvfilgyl Lecsapoló Társulat évi közgyűlése
A Princlpálisvölgyl Lecsapoló Társulat most tartotta évi közgyűlését la viín«Mzán dr. Krátky István pol. gármcVer elnöklete alatt- A hercegség képviseletben megjelent Barthos Gyula erdőmester, t\\ gazda, közönség, az érdekelt községek kép. vlaelöl. i
Klaszán Sándor előadó évi Jelen-tése útin a táreulut Jövő évi költség, előirányzatát terjesztették elő, a mely 12.833 pengő, részben ártéri járulékokból és kivetésekből nyer fedezetet. Hátralék van összesen 8000 P, ml? kivetés 6358 P. A közgyűlés mfgállapi\'ottu a láiMitnt Jövő évi munkaprogramját. Ebtx-n szerepel a csatorna tisztítása 4 kilómét© res szakaszon, a Dencsár-pntak alsó szakaszának mintegy 4 klloniéíernyl felujilása. i
TtrataTtiuta
Irányzat: lanyha, forgalom: élénk.
Buu II...V 77-fi 17 80-1805 78-11 17 95-18 30, 79-ei 1810-1839. 80-11 1825-1815, duntnt. 77-e. 1730-17 50. 78-11 1745-17 85. 79* 1780-1780. 80-11 17-70-1790. — Rosi poMdékt 1570 1580. mii 1570—1600. Zib oj kOlép 1790-1810. Tene.il lluialoll ktUép lb bp.it 1580-1800.
— Spartnihir* alkalmas 140 cin. széles gyapjú fértlsxó>«t métere pengő 3.50 Schütznél.
Sertéshizlalók figyelmébe I
Kézihajtásu daráló
(dupla icöltárosás. kBnnyd léréu, — ember óránkéul 15—30 kar. izemet könnyen ledarál vele.)
Ara P 42\'°° Nagyobb kézihajtásu darálÚ Ára P 140-""
(Óránkénti leljoillméuya 50-70 kgr.)
Kukorioa morzsoló
Ara P 70\'°°
RÉPAVÁGÓ Ara P 42»«
Tekintse meg vételkényszer nélkal Hofherr—Schrantz - Clayton— Shuttlevorth r. t. lerakatában:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett) Telefon: 180.
1956. október 17 »\'
zalai kozlohy,
— (Iür»>y Györgywé b«k»ete) Súlyos baleset érte Harsay György ayug. kir. posta-tűvirda főfelügyelő, az 1. sz. postahivatal volt főnökének fele jégét, Montnano Gizellát. Teleky-utcal házuk lakásában oly szerencsétlenül csúszott el, hogy lábát törte. Be kellett szálUt«nl a kórházba, ahol ápolás alá vetlék.
— (A Credo Müxetl ünnepélye) A kanizsai szüreti ünnepélyek Közöl messze kimagaslik a vasárnap délután 7 órakor a plébánia fehértermélje\'i tartandó szür«ti ünnepély, amit a Cr«do rendez tagjai és hozzátartozói számára. A rendezőség mindent elkövet, bogy a Credo-nak ez az első nagyszabásúN szórakoztató estjc minél jobban és hangulatosabban sikerüljön. A szép összeállítású műsort P. Czirfusz Viktorin plébános, a Credo vezérének ünnepi beszéde vezeti be.
— (A »»epett»Híl öngyilkos len*-téat) Fülöp Istvánt, a szepetneki kettős öngyilkosságnak a nagykanizsai kórházban írJeghalt áldozatát, nem szállították k^ tegnap jelentettük, Szepetnekrc, hanem szerdán déltutin 4 Wtor a Hild temetkezési vállalat temette ei a nagykanizsai temetőben.
— T»roctál|, kézzel csomózott m»-gyar pArzsák 6tb. szőnyegek, függönyök, butorkelmék Stnger Divatáru-
— (Turista hk) A Magyar Turista Egyesület Nagykanizsai Osztálya folyó hó 20-án, vasárnap a kővetkező kirándult rendezi: Felsőrajk, AlsóMjld hegy, Dióskáll hegy, Pogányvár, János hegy, Ungjakabfa puszta, Alsórajk. Találkozás reggel 8 órakor a vasútállomáson, a vonat indul 8 óra 11 perckor. Visszaérkezés este 11 óra 34 ,perckor. Gyaloglás oda-vissza összfesen 3 óra. jelentkezni lehet dr. Sxücs Usslóoál (városház, *m. 13. ajtó) telefon 220.) folyó hó lMke, szombat déli 12 óráig. A jelentkezés kőtelező. Útiköltség tour-reiour jeggyel 1 P 00 fillér. Pogányvár a kanizsai dombsor északi részének legexponáHabb pontja. A Zala folyótól délre eső területen lévő hegyek közül Pogányvár nyújtja a /egtágabb és legszebb kilátást. Látható róla a
Mi BLZ01Y1T¥ÁBY
Neve: Metropole Lakhelye: Budapest,
ftákóel-it 68.
Szállodája: modern Télikertje: világvárosi Kávéháza: ragyogé Sörözöje: remek Konyhája: híres Pincéje: neves Arai: olcsók\' Közönsége: kitUnö 97
Balaton a tihanyi félszigetig, a Balaton za!ai oldalának hegyei: Badacsony, Gulács, Szentgyörgy l»egy stb. A Balaton somogyi oldalán láthatók a fonyódi dombok, a .somogyi dombsorozat. Dél f«lé az oroszlonyl és kére-csenyi hegyvidék, nyugat felé a Várdomb, a Gurgó hegy, a göcseji dombvidék adnak páratlan kilátást. TisztJ időben a horvát hegyek és a Dráva a gyékényesi híddal is látható.
- Bútorszövet és butomelyem maradékok nagy választékban kaphatók rendkívül olcsó áron Schütznél.
- (IMálozáa) Tóth Lajos szabó, a nagykanizsai iparostársadalom egyik régi derék tagja kedden este életének 79 éves korában elhunyt. Temetése csütörtökön délután 4 órakor tesz, gyászistentisztelet pedig csütörtökön reggel fél 9 órakor a plébánia-templomban.
- (Bélyeggyűjtők találkozója) szerdán délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében.
Egy Qvag Jgmándl" mlndlq otthon lagyan, Hogy ha szükség van rá, gyoraan aoglt-
— (Attyakttiiy >1 hírek) Nagykanizsán az elmúlt héten 12 gyermek született, 7 flu ép 5 leány: Zsohár Vendel napszámos és Hóbor Erzsébetnek rk. leánya, Mikó József postaaltiszt ős Gyu-ricz Máriának rk. fia, Im*Ü Sáudor földműves és Poiai Máriának rk. fia, Solymosi Mihály kőrhintás és Kohn, Gizellának rk. leánya, Guzsvinccz József napszámos és Bogár Máriának rk. fia, G«rócs József földműves és Kop-lár Magdolnának rk. fia, dr. Bo_gclán Aladár .gyógyszerész és Rubint Máriának rk. leánya, Vidéki Ernő cserepes-mester és Horváth Gizellának rk. fia, Horváth József kőraüv^s-«egéd és Tóth Máriának rk. .leánya, Notuágei Ferenc pincér ós Dani Máriának rk. leánya, leveli János kocsis és Varga Rozáliának rk. fia. Házasságon kivül született 1 fiúgyermek. — Halálozás 10 volt: Zsiga János sütőtanonc rk. 17 é\\«s, Láng Imf« r^. 4 hónapos, Varga János napszámos rk. 33 éves (Nagybakónak), Grudics Tamásné Kanizsai Katalin földműves rk. 37 éves (Mohács), özv. Neumark Albertné Hirschler Anna magánzó izr. 78 éves, Leitner Ödön magánzó izr. 82 éves, Marton János napszámos rk. 34 év««, Németh Istvánné Nagy Julianna rk. 55 éves (Somogyszentmiklós), Kiss Péter magánzó rk. 69 éves, S*mo4lca Ife-j^nc rk. 1 hónapos. — Házasságkötés 5 történt: Szűcs Géza földműves rk. és Dani Rozália rk., Kulcsár Pál gépész-segéd rk. és Kultsár Rozália jk., Vig Sándor Ignác kántortanító rk. (Oroszi) és Sifter Anna rk., Sebestyén János bognár-segéd rk. és Istéf Mária rk., Schusxter Gábor kádár-segéd rk. és Takács Ilona rk. "
— Divatos fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Singer Divatáruházba.
— (S*n»c«él»«*«ai járt kerékpárom) Marton János Kölcsey-utca 9. szám alatti szabómester tanonca, Baranyai Lajos ruhát vitt haza Jcerékpáron a szomszéd Hornokkomáromba. Az utón u fiatalember lezuhant a kerékpárjáról és oly szerencsétlenül esett le, hogy kezét eltörte. Most a kórházban ápolják. \\
— Schili* babát fogtam, mert szabása divatos, anyaga kiváló, ára pedig olcsó.
- (K**k lopták <4 a kerékpárját?)
A rendőrség felhívja azon károsultak figyelmét, akiknek .kerékpárjukat ellopták, hogy a rendőrkapitányság I. em. 4. sz. helyiségében jelentkezzenek a kerékpár felismerése végctl. \'
- (KHlltolfák az országból ■ K«•«/-
helynn rwnarrfó német pilótát) Kyeck Rudolf 28 éves német állampolgár már liosszabb Ideje pénz és foglalkozás nélkül Keszthely környékén csavargott. Foglalkozása pilóta és ezelőtt a csehországi Bata gyár szolgálatában állótt. A csavargó pilóta hét nyelven beszéi és állítása szerint Jugoszláviába akart menni. Miután azonban keszthelykőr-nyéki tartózkodása már gyanússá vált, a keszthelyi főszolgabiróság, mint rendőri hatóság csavargásért két napi elzárásra Ítélte és őrökre kitiltotta Magyarország területéről.
- L<*u)abb bel- és külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vé-teikénysrer nélkül Singer Divatáruhál.
Hiiykuluiillttl mm Vállalat MENETRENDJE
érvény.
el 1935. október 6-tól.

Vasutállomáara

6 50 7-M B2S 11 06 12 « I3M I4» 1600 IT*
llio
1960
21 M
23 28
L.t.ny.l menatrand
liliqMIU KI lwU^iH.14 . . 1111 . . 17 00 tgUaUU 13 80 lik^ti 1600
. , tiii , , am
Kiadja • lapt.lajdonoa Kózgazdaaágl Rt d.t.ub.rg Nyomda és Dél zalai L.pbl.dó Vállalata Nagykanizsán.
Palelóa kiadó l Zalai Károly.
latanutMa teleion: Na|vk.njsaa 78. ..Irci
APRÓHIRDETÉSEK
Ml ta.alll.al. I kAl.kéval, ■ ■ aobál Utal caak SOrlel Szelteliel lehel - Kapható Url.1 vas- éa testék-
ttzletében, Schntz mellett 1
•Iraasldkat márványból éa gránitból caak Kovácsnál, Király a. 33, kaphat olcsón ét Jót 2788
Likakaa, isii, állandóan ftlaa vágás, kapható; májat legjobban megveszem. Páhnné, Záraa-u. 1. éa Erzaébát-téz 19.
________3777
UuUaaaaMI (lúdtalpbetétet) ghai-mlnla sierlnt la kéuliek. Papp ÓuUr, ctpészmeitcr. *
M«a«iÜ*«. waalatt. atoat Itkáa lürdószobávsl aioanalra kUdó. Ugyanott mius-ol 3.
___3810
Et.aa.aH 1 dib Oaut Párisién divatlap. Becsületes megtaláló kéretik a kiadóba leadni. •
léle bútor eladó. Horthy
•aépaa kataraaatt utcai szóba nov. l-re CólvOt tér 8. alám alatt kiadó. «
20-23 métermázsa teheiblró, nyitott éa csukott léderes kaoalk eladók. Tücheit kovács, Nagyliajüzaa._•
Egy szoba-konyha, mellékhelylséfekból álló fakaa kiadó. Bóvebbet Ptscher péknél, Citngerj-ut 28. *
Lliara és téUllezes ■aaaafcat legmagasabb áron veaz Teulach drogéria. 3733
Intelligens, Hálál leány
mak vagy gyermekek mellé eiittl, keres, esetleg bejáróadaek Is elmegy.
elheljezésl
Clm 3820
Azonnali belépést, keresek tisztességes aalalanalatait, Ktalzsy > 5. 3821
Sopronmegy. Bak községben Petreatta-léle 3 Járatú •lalmaalaas 1936. (allua 1-tól bélbe adatik. Érdeklődni lehet a helyszínen, esetleg Nagykantzaán, Bs-bochay (Jyörgy-ulca 45. sz. alatt, Pelrtalts Kálmánnál. •
1 aMabáa, verandát utcai Izkii, cMm-pés lürdószobával, Sugár-utou, nagyon olcaó bérrel, kiadó. Erdeklódni Ezcelslor Harlsayaház, Pó ul 14. 3819
Jól lóző Miw_____
Uk. Bablca, Fó-ut 10.
aioanalra tetvéte-
Pö-ut 23. álatt, oda táléin könnyen, magad; a Hargita sütödóbe, van a legtöbb kllll, zaemle. Akarod, hogy kW agyét? Kenyeret la ott vegyél 1 •
na] kiadó, Magyar.
azoba. konyhával, ir-B. 20, pékazlat.
Szép nj itc. 1/b.
lall éa tMbety alaóó, Sikátor-
Egyszobás koayhás, mellékbalytaégekböl ......kteM. Ugyanott aulái-
szép lakás
ttlzhely eladó, Teleky-ul 4f
Hordozható Portable
Remlngton Írógép 285.— pengőtől SZABÓ ANTAL sportOzleiében.
zalai umlow
Genfben nem biznak a bóké* kötés sikerében
Angol fegyver-szállítmányokat fogtak sl Abesszlnlábam — Ogadenbsn visszavonul az abesszin sereg — Bels6 nyugtalanságok, tOntetésak • négus birodalmában — Anglia csak akkor tárgyal a békéről, ha visszavonják Etiópiából az olasz csapatokat
LUvinov háborúra mszitja a hatalmakat Genfben
I. Párls, október 16
A Thrtfs cáfolatóval ellentétben a Paris Solr lovábbrn is fcimmrtja azt a jelentöt, hogy Laval 10 napi haladékot kért a békítési tárgyaié, sok utolsó kísérlete céljából. Ha Latsai nem ér el eredményt, akkor csatlakozik Edcn javaslatához.
Edén állítólag elfogadta Laval javaslatát és hajlandó megvárni Laval békítési ksérleleit.
Egy nem valószínű béke leltételel Laval javaslata a kóvetkezóket mondja: Az olasz csapatok megmaradhatnának jelenlegi hadállásaikban, de további előrenyomulást sem végezhetnek. Tlgre tartomány független hercegséggé alakítandó. Harrar és Ogaden tartományokat megkapnák flz olaszok, mig Etiópia többi részét nemzetközi felügyelet alá helyeznék, amelybwn Olnszor. szág vezető szerepet kapna. Etiópia ezeokivül kijáratot kap a tengerhez
és pedig az angol szomáli főidőn Zeila klköiőjéhez. .
Népszövetségi körökben a megegyezést nem tartják valószínűnek. A genfi megbízottak nngy része ncin fogja elfogadni ezt a javaslatot.
Mussolini feltételei
Párls, október 16
Pártiban tudni vélik már azokat a feltételeket, amelyeknek alapján Mussolini hajlandó huné tárgyaié, sokra. Mussolini Tlgre és Ogaden tartományokat olasz fennhatóság alaj! önálló királysággá akarja ala. kiinni. Etiópia többi részét pedig gazdasági monopóliumként magi nak köveleli. ,
Anglia egy feltétele
Párisban ugy tudják, hogy Anglia addig nem tárgyul, ínig Olaszország vissza nem vonja csapatait etióp földről.
Fehér zászlókkal csalják tőrbe az olasz repülőket
London, október 16 |
I
Az elmúlt 24 órában igen sok kérvény érkezett, amelyekben a vál. lalatok és gyárak Abesszintába fegy. verszállitásl engedélyt kérnek.
Az abesszin csapatok Etiópiában « déli hadszíntéren\' ellentámadásra \'készülnek. Több helyen, igy Makalo környékén is osellel dolgoznak az olasz repülök ellen. Makulctöf 66 kilométernyire az ország belS\'je felé az olasz repülök az abesseln hadiszállások felett fehér zászlót láttak. Egész alacsonyan leeresz. födlek, hogy megnézzék, ml a helyzet, amikor heves puskatüz fogadta őket. Alig volt a gépeknek annyi Idejük, hoyy Ismét a magosba emelkedhessenek. Több gép megsérült. |
A déli részen, az ogndeni fronton az abesszin seregek erős elk?nlámn-dásra készülnek. Egyes fek-ntések szerint az abesszinek itt mintegy 160.000 főnyi csapatot vonnak össze.
Munkában az s\' gol Holta
Róma, október 16 Az olasz fővárosban ugy értesültek, hogy az angol haderő a krétai vizeken ujabb nagyobb tengeri flottát von össze, i •
Genf, október 16 Abesszínia nem sokat vár a megtorló Intézkedésektől. Abesszin ve. zető körökben kijelentették, hogy két angol hajó a Szuezi csatorna előtt sokkal többet érne, mint a világ minden pénzügyi szankciója.
A négus vejét agyonlőtték egy olasz levél miatt
Addls Abebe, október 16 A császár egyik veje az < gyík táborban egy .olasz repülőgép állal ledobott levelet vett fel. A közel, ben álló egyik törzsfő azonban, mjelftt még a levelet megnézhette volna, « magasrangu abesszint agyonlőtte. A. súlyosan megsebesült abras* nemsokára belehalt sérülésébe, i
Róma, október >4 A Mentések szerint Tlgre tartó, mányiboi sz olasz csapathoz való csatlakozások még mindig folynak.
A behódolás okát abban is látják, hogy az olasz fennhatóság áőtt a benszülö\'ttek nagy része rabszolga volt, mig most a behódolással szabadságot élvezhetnek.
A jugoszláv régeu Párisban
Párls, október 16 Pál régmsheroeg szerdán Bd. grádból jövel, Párisba érkezett. Rangrejtve ment o francia főváros, ba, de, bár látogutása magánjellegű, tárgyalni fog több francia állam, férfival. ,
Anglia nem nézi ölhetett kézzel
Párts, október 16 Anglia nem nézi ölhetett kézzel, liogy az abesszin törzsek és törzsfők ingadoznak és mind gyakrabban pártolnak át az olaszokhoz. Az egyik Abessziniában lévő angol lisztnek az a feladnia, hogy az Ingadozó tőr. zsek közt béfólyá!it gyakorMJon. A tiszt állítólag egynémely törzsfőnél
már igen szép eredményt ért el.
Olasz csapatok több Abesszlnlá. ba irányított fegyverszálUBnányl fogtak el h határon. A fegyverek ang*il eredetűek és sok robbanó go. lyó is van köztük.
dés, hogy Anglia nem óhajtja Olasz-országgal a kibékülést, hanem,min. dent elkövet arra, hogy Olaszországnak útját állja jogos terjeszkedési kívánságainak teljesedése torén.
A szovjet európai háborút szeretne
Addis Abeba, október 16 A frilncla konzul szerdán engedélyt kapott, hogy meglátogassa Da Vinci
\'ff-.sS.lM-
grófot. A követ » d6U órákban tátogatott el az otas* konzulátusra, hogy megtudakolja Da Vinci egészségi állapotát
G<*f, október 16 A 18-as albizottság szerdán ülést tnr. tott és azon Eden terjesztette elő n megtartásra vonatkozó javaslatot, amelyet különösen Utvinov pártolt nagyon lelkesen.
Tüntetések , „égM*
Róma, október 16 Szerdán reggel Ogaden vidékén abesszin csapatok visszavonultak. Később a helyzetről a következőket jelenük: •
Az ellenség at északi fronton ellentámadást kísérelt meg Akszumtól a szudáni angol határig terjedő vonalon. Ujabb rendzavarások is történtok Abessziniában, ami a császárt nagyon kellerwetlen helyzetbe ho*a. A tüntetések a központi hatalom eltén Irányulta.
A bírói Javaslat a Más el0H
Budapest, oíídDcr 10
A képviselőház keddi ülésén Sltrt-nylvszky Sándor elhökíSséver a bírák és ügyészek fegyelmi felelősségérői áthelyezéséről és nyugdíjazásáról, továh-(há \'a bírósági és ügyészségi tisztviselők fegyelmi felelősségéről szóló tőrvéjjy-javaslatot tárgyalta. ^
Dulln Jenő kifejtelle, hogy a Javaslat a l,eterjcszlett szövegezésben több veszélyt rfjt magában, riílnt a áiennyl előnye lesx.
14 zár Andor igazxágőgyniini\'Zier
közbeszólt: Magúk a Wrák másfél Évtizede .átraniiwan sürgetik.
Dulln jepő a .továbbiakban azl hangoztatta, hogy a javaslat aláássa a bírói függetlenséget. A Javaslatot nem fogadta el.
Surgoth Gyula rámutatott orra, hogy a javaslat Intézkedései az élet követelményeinek mindenben megtelelnek.
,Fábián Béla a javaslatot alkalmasnak tartja arra, hogy intézkedé.
sei megiéleiBllisék a bitói kart.
Krüger Aladár azt hangoztatta, hogy a törvényjavaslat sem nem fe. Inleg&, sem nem vaizélyezleti a hlrói függetlenséget. A Javoal&tot elfogniia.
Mózes Sándor szerint a javaslatba politikum keveredhetik és ezért nem fogadta el. |
Wolff Károly nem lát politikumot a javaslatban, t --—<
Horváth Zoltán a kormány Iránt bizalommal .van és Méri a Javeitlalot elfogadja. I
A Ház a javaslat vitáját szerdán folytatja, i
Budapest, október 16 A sgerdai képviselőház 6 órajior tért át az interpellációkra, amely, ouk legérdekesebb kérdése Esztcr-házy Móric gróf a klrálykérdésb\'n a külügyminiszterhez Intézendő In. tcrpelláclója lesz.
10 napig tart ■ marseillel Ogy tárgyalása
Párls, oWtébcr 16 A m\'ira ll\'ei királygyllkoasóg ügyó ben a főtárgyalést november 18-ára tűzték kl. A tárgyalás előreláthatólag 10 napig fog tartani. I
Az enyingi gróf lemond a mandátumáról
Budapest, október 16 Az egyik pesti déli lap azt a szenzációs hírt közli, hogy Feste-llch Sándor gróf lemond azenylngl mandátumáról, amely elken tudvalevően panaszt emelick. A .köz-Igazgatási bíróság az enyingi man. dátum ügyében egyébként 18-án hirdetne itéktet-
Lemondottaz albán kormány
Tirana, október 16 Az albán kormány lomondott.
Prognózis: . _ áramlás, váltaid lelb északon kUebb eső, gel köd, • Mtt\' változik.
jetflUább
t alig
Róm, október 16 Mm„ m
^ _ Rómában állnlános a meggyózó. Ns.ifcnlM _^_Polgármester- g
Ihom&á s fefataltonos Umasdstftf R.-T. Ostanbsrg. Nycds «s Débslsl váüaiaU UoyvnyocaUllUn, fegykssMi. (TsMb IzMnzstő Z&nSriZT I
Nagyítani ma; megyei város polgármesterétől.
16.919/1935.
Árverési hiwleiméay
Bontásból kikerült és a szennyvíz átemelő telepen raktározott angol öntöttvas és:ti«íitott kőanyag csőveket adok el a városi gazdasági hivatalban folyó évi október hó 18-án d,,f.,10-óra-kor megtartandó nyilvános árverésen. íi >
Bővebb telvi^gositást.íi ví-rosl viz- és csatornamű ad.
Nagykanizsa, 1635. október 12-én,
Polgármester-
70. évfolyam 237. szám
Nagytanlua, 1935. Október 18 péntek
Ar. 12
ZALAI KÖZLÖNY

Felelős szerkeszti: Barbarlts Lajos
E)ótlietésl In: «r hóra • pengi M «U S.trkeulflaégl éa tadóli Iratai UM0.1 71 l
A kormányzóné felhívása
Mint tlz esztendőn keresztül mindig, most ls megjelent Magyarország Kgelső asszonyának, jóságos kqmáliJtífaÍKilqiak a Jelhtvása a ,magyar mrjwdulomhoz a téli .nyomor enyhítésére.
Nagyasszonyunk, aki abbém találtamig legfőbb hivatását, hogy a »z0. JtóikMOk nyppioov^gát enyhítse, a szenvedők könnyít letörülje, az éhezők éhségét csillapítsa, a ruhátlanokat Mruhizza, a most közeledő Ml kezdetén is kérő sióval fordul. a magyar társadalomhoz, hogy azok, akiknek van, adjanak azoknak, aklfk nek nincs. A jobb, az elvlr*lhetőbb él<Hkflr(llmények nem feledtethetik el .velupk, ;Jiogy sajnos, sokan van.| rwik .nagyon sokan, akiknek a legszükségesebb míníteiumpl kenyerük sincs meg, ahik nem .mebotrxik .haza kényelmes szobákba hogy fáradt-, ságukat kipihenjék, akik a rossz táplálkozás következtében JMryön. gttlt testüket alig tudják ruhával., befedni: szóval sokan vannak, akik. n(,k pern volt szeremoséjük az .^létben s piég azokat a szerény eszközöket M|p tptjják a ,niaguk számára .m*fgszete*pl, amelyek emberileg el .vlwlhetfl életet btetesttanáiwk szí. mukra. Most, amikor vüágsaerle még mindig szörnyű gazdJSágl vál. ság dul. amikor nagy éfi hatalmai országok statisztikai kimutatásai szerint dolgozók milliói vannak munkanélkül, amikor az államok >*MW> gVM|Ját képezi, Ijogy ke .WÍfWjllttWBAk azokat, nvfi. ipeg vírtKHpllk a lwnywet, ,Ma(jy<|rora?íg társadalma ,n*uwll>at .tétfenfll neki a t.l)e«ltenl,k,jll kölejeiségét.
A mi szegény, Trianonban ii»g-csoqkltott hazánk sokkal rosszabb\' tK\'xwtof1 van. .swVgy munka, nélküli segéllyel siethetne a inun. kállanok támogatására s ezért há. "I1 a .fppgyar táraadflornra az a kötelesség, twgy a ízcnvtt^Klie! enyhítse, :)(epye«t éa ruW Iwltas son szeleseiteknek a megmentsen aokjok ewr gyermeket az .éhség kínjaitól. Kormányzó Urunk felesé.! gének a felhívása egészen blzonyo san ebben az évben is megtalálja az ptat\'a njagyar társadalom szivé->"z, 9z#|jfi fzava megnyitja,az ál .d<«atk4»»4g forrísajt, l»>gy mijit tlz ^zterylőn át, m,.sl is sikerrel, tel Kslthesse Nagyasszonyunk a szere tet munkáját.
A segélyakció során pénzadomá nyokat;- ■továbbá ™)>n, Abbeli, « Wlő éa,iiy^jsWra<í.uafljWlratgytlh tenek. A pénjathanányok három uton juttathatók el a Főméltóságu .^Sszjony kezeihez : csekklapon, ttflik pűstata^afékpénztári Wámlára. prStaatalváayon iflléltóságu Asszony dinére és nyugta •(lenében szeméíyes befizetés alap. )Mn a királyi palotában.
v Reméljük, hogy a magyar társa .dalom, mint a múltban, most is fel. apnerl ennek a léll inségakclónak
Uj alap a inw»«ifaf«:
■ \'"V -TTIIT J. I.. | ÍJ. francia hajók a viaszavont angol hajóhad «gy része helyett a Földközi tengeren
Tovább folyik Abesszínia belső bomlása
Lopdon, október 17 AiReuter-iroda Jelentése szerint az angol nagykövet közölte a francia kormánnyal Anglia állásfoglalását abban a kérdésben, amelyet Laval terjesztett az angol kormány elé. A1 kérés .ugyanis ugy szól, hogy Anglia vonja vissza a Földközi tengerről hajóhadát. A válaszban most Anglia kifejti, hogy nem gondolhat a £iz. tonság érdekében a Földközi tengeri hajóhad csökkentésére, legfeljebb csak abban az esetben, ha Franciaország Vállalja a biztonsági intézkedést. . \' t.
Párisban azt hlszjk, ,hogy Lavpl elfogadja az angol lehetőséget és franoia hajóhadat állit az angol hajóhad egy részének h«|yéba, már csak azért is, .hogy ütőkártya legyen a kezében akkor, amikon Mussolinival tárgyal.
Az angol sajtó teljesen eltemeti Laval ujabb békítési kísérletét, lapok ugy látják, hogy Franciaország már , nem nagyon lelkesedik Népszövetségért. Pedig Franclaor. szágnak rövidesen választani kell az angol és az olosz barátság. között
Ha ez a kísérlet Is kudarccal jár...
Páris, október 17 Uvfll i|jabb békitéftl kísérleteit él*nk figyelemmel kísérik politikai WUríJkben. .Mindenütt np«yon télnek, hogy igep #ulyossá y^lik a helyzet akkor, ha ez a kiflérlet is kudarccal Jár, m^r pedig ajfrüátások nem YaJami kecsegtetőek.
Az,olasz .pagykövet most közölte orsz^g^pak I^gnfiairn^lisabb kiván. ^ágajt, egyben fcelvoji a kérdést, hnj.
landó.e ezt Frapciaprszág teljest ttyii. Franciaország viszont Angllá. hoz iptézett kérdést, hogy hajlandó-e csatlakozni. Ar lapok qzerint Angliát egyáltalában nem elégíti kl Francia ország késlcl\'etö magatartása.
Francia körökben szóbakerüli már a Tignc tartományban létesítendő előnyomulás megengedése olasz nyomásra. A helyzet tehát még bizonytalan és tisztázatlan.
Bomba-záporban épQlnek az abesszinek védelmi állásai
\\ Róma, október 1T
Olasz hivataks körökben igen nagy jelentőséget tulajdonítanak a Kelet, afrikéból jövő hli^knek. Nem csak katonai, hanem politikai szempontból is Igen fontosnak tartják őket. A1 behódolásról szóló hírek ugy^nta; megerősítik Olaszországnak genfi magatartását és kijelentését, hogy nem lehet beszélni abesszin császár, ságról.
Addis Abeba, október 17; Az északi, fron\'on az olesz repülők egész Amtra-alagálg behatoltak. Az abesszin hadiszállásokra mindenütt bombázást zudi\'ottak. Megállapították a földeritő járőrrepülők azt is, bogy I
az abesszinek mintegy 100.000 főnyi ujabb sereget toboroztak, amely most indult útnak.
Ujabb jelentés suerint sikerült megállapítani, bogy Szejum herceg seregei
lövészárkokat ásnak
és védelmi áll&tökat építenek. Lát hatólag erős ellenállásra vagy támadásra készülnek. A déli fronton a megfigyelő ^gé-
•wmrw*
,nm min
a rendkívüli fontosságát, amely ^fn^osak az emberi részvét, és sz«. retet megnyilvánulása, hanem egy. ben fontos bizUsitéka az ország ál. k. Is.
aiJí\'kek a.attr-

pek gerlogubl és gorohal környékéig mentek, mindenütt bombázták abesszin állásokat. ! ^
Az olMz<fl6r«nyomulás
egyenlőre szünetel,
<d« a gépek működnek. Egy nagyobb rakomány bombával u\'nak indulnak, mélyen bemepnek az ellenség fölé és ott leszórják a bombákat és újból visszarcpíúnek. i mielőtt még lőhet nők őket. , V
Lázadás Egyes jelentések szerint az Adelf törzs,\' amelynek a dsibutii vnsutvo-nal mellett van a tartománya, fellázadt,
Asmara, október 17 Az olasz repülőgépek Makalétől délre egy abesszin lőszerraktárt fel.\' robbantottak. A hadállásokat is több helyen bombázzák. Aduétól dél nyugatra több helyen fellázadtak az abesszinek és megtagadták az engedelmességet a négusnak.
London, október 17 Abessziniának komoly aggodalmai vannak Guksa herceg átpártolása trtfatt. A herceget saját kérelmére
w
[■■^11 ili n II m ■ »
gető szó elől, mindenki slessc-n részt kérni a Főméltóságu Asszony nagy munkájából az?al, hogy olyan mér. t ék ben teljesiti kötelességét, ami-lyen m^^^^ ezt az anyagi hely.
az egyik olasz hadosztályhoz osztották bc, ahol a császár seregei ellen; fog küzdeni. A négus nem titkolja, hogy fél, hogy más vezérei is köve-tik Guksa beroeg példáját. , >
/yjir csak a V^tlMn közvetítésében bíznak Olaszországban
A francia előterjesztés ós az augtii álláspont kőzött egyelőre olyan nagy az elleptót, hogy annak áthld^Iávám gondolni sem lehet./
Az abesszin tórzsfők, mint olasz Jelentés mondja, egyre \'folytatják az olaszokhoz való átpárto\'ást.
Rómában a bizakodók már e<ak azért lOménykednek a békéljen, mert a Vatikán vette kezébe a diplomáéul tárgyalásokat a béke megmentése érdekében. Olaszországban egyébként az az általános vélemény, hogy Anglia tengeri zárlatot akar foganatosítani Olaszország éllen.
á genfi magyar állás foglalás a Ház elolt
A képviselőház kevés érdeklődés mejtyt a birói és ügyészi Javaslatot targyalta és tárgyalju tf)vább. Eseménye yolt a Háziak K^nya Kálmán külügyminiszternek Eszterházy ,Móric gróf külpolitikai inb\'rpellá-ciójiíra adott" válasza. A kiilügyml-nísztvr nagy ér^lödés i^ellett in. dokolta meg, hogy miért foglalt állást Magyarország Genfben az Olaszországgal s zömben alkalmazandó megtorlások ellen. Hivatkozott az olasz nemzetközi politika többször megnyilvánult magyar-barátságára. Rendkívüli értéket Jelent egy nem-zetre, ha a nemzetközi életben baráti cselekedeteket viszonozni igyek, özik s ezzel megszerzi magának u megbízhatóság jó hirnevét. Ez nem csak gavalléros, hanem .Jó politika is volt, aminek a lövőben meglesznek a hasznos hatásai-
Nem a megtorlásokért való lelkesedés a kisnemzetek feladata, hanem arra való törekvés, hogy a büntető rendelkezétokkel egyensúlyba hozzák az alapokmány ama szakaszalt, amelyekkel békésen lehet elintézni a viszályokat. Magyarország ezírt az egyensúlyért küzd, mint a lyépszövet-ség tagja. Nem akarjuk gyengíteni a Népszövetség működését, de kerüljük az egyoldalúságot melyeknek kiküszöbölésével szeretnénk küzdeni a Népszövetség megerősödéséért.
Az interpelláló és a Ház a választ tudomásul vette és a többi ezügyben feliratkozott, képviselő elállt az inttír-
pelláctytéL "
Bethlen beszél
A képviselőház csütörtökén délután folytatja a birói javaslat vitáját, rrujd a gazdavédelml rendeletet vitatják rij|g. llir szerint az ülésen felszólal Bethlen István gróf is.
zalai közlöny
ó
■ár megint egy címtár...
Asatag adatok az ,1935. évl-Ipari Címtárban
Vaskos kötetet hozott a posta. »Ipari cimtár 1Ü35.« Magyar, néniét és francia nyelven készült. Dr. Koíf. ler Károly állította össze a Vállalkozók Lapja kiadásában.
Ösztönszerű kíváncsisággal először magunkat ktjrestük benne, a Zalai Közlöny nyomdává Hala tát. Semmiféle formában nincs benne a cimrengetegben. Sem a betűsorodban, sem a szakma-névsorban. A cimtár szerint egyetlenegy nyortida van Nagykanizsán, az Erzsébet-tér 18. sz. alatt. [
Az Erzsébet-téi* 18. az. alatt 1981 óta nincs nyomda. Ezen a nemléte-zőn kivül több kanizsai nyomdáról nem tud az 1935. évi ipari cimtár. , l A Transdanubia már ncmlétezó villanyáramfej lesz tó telepe benne van a címtárban, (amely vastag betűkkel közli, hogy a szerkesztés 1Ü36. julius l-ig tartott) de a Dráva-völgyi meglévő villanytelepe sehol elő nem fordul a elmek tömkelegé, ben. i \\ .Más... . i . | ,
Az évek óta megszűnt, elsiratott, százszor visszakívánt kanizsai ipar. vállalatok is sorra meglévőkként szerepelnek ebben a »legirissebb« címtárban. Ott van benne a szalma-hüvely-gyár, a kefegyár, a pótkávégyár, a Bazsó-ipartelep és igy tovább. De nincs benne. például a kanizsai vajgyár.
Jovább nem is böngésztünk aa országos Ipari cimtárban. Ha Kanizsát ilyen hézagosan dolgozták ícl, akkor a többi városok Ja aligha dicsekedhetnek pontosabb kiszolgálással a cimtár szerkesztősége részéről. ! ; l ! | , / Egy címtárra nem elég rányomtat, ni, hogy »1Ü86« és uj kiadást rendezni belőle. Természetes, bogy a szerkesztés és a megjelenés időközében történt változásokat nem lehet mind pontosan átvezetni egy Ilyen hatalmas munkán, de 4-5 éves megszűnésekről és hasonló korú uj alapításokról mégis csak illene tudni egy cimtár szerkesztőségének.
r: Október Itt. péntekk. Rom. knt Lukács. Protestáns Lukács. Izrael. Hsrl hé 21.
Gyógyszertári éjjeli ssolgálat e hó napban a «pekete sas. gyógyszertár Fő-ut 6. és a kiskunUsai gyógyszertár.
Gflstürdő nyitva n^jet 0 órától e»tc 0 óráig (hétfő, szerda, péatsk délután, kedden egész nap nőknek).
Erős, vérbő, kövér emberek igyanak naponaént, reggel éhgyomorra egy kis pohár természetei .Ferenc Józsel" keseiüvizet, mert ez rendet gyomor- és béimüködéit biztosit, számottevően előmozdítja az emésztést és kitűnően szabályozza
• vérkeringést.
- BatsrváaáfUs n«n gMdl Tel|es bsisaásséssket KodkivQl előnyös réax-Umss*és«e, sőt kamaUmuH—u Is ssál-Utunk. Kopstdn butoráruház, Horthj Miklósit i.
A Nemzeti Egység teljes erővel riszt vesz a nagykanizsai községi választásokon
A Nemzeti Egység nagykanizsai szervezetének nagyválasztmány! Ülése
A1 Nemzeti Egység nagykanizsai szervezetének nagyválusztmánya sz?erdán este tartotta első őszi ülé. sét. Soha még a város közéletének a helyi politikának annyi vezető tényezőjét nem láttunk együtt a Nemzeti Egység párthelyiségében, mint szerdán este. Mindkét teremben ember ember hátán tolongott. A hivatal főnök mellett ott volt az alantas, a köztisztviselő mellett az iparos, a városi notabilitás mellett az egyszerű munkás. A város polgárságának minden kategóriája képviselve volt és mind meleg szeretettel vették körül a Nemzeti Egy. ség nagykanizsai szervezetének elnökét, Szabó Győző ny. kir. járás, bírósági elnököt.
Szabó Győző megnyitván az ülést, rámutatott azokra a külső és belső tényezőkre, amelyekkel szem. ben a Nemzeti Egységnek őrt kell állania. Szent kötelességünk a kormány mögött állani, - mondotta Szabó eelnflk - ebben a küzdelem, ben és azt teljes erőnkkel támogatni. Az ember, mint Robinson, nem állhatja meg a helyét. Valamerre kell orientálódnia, valahová kell állnia, egy közület tagjává kell válnia. A pártpolitikában nem kényszerítene^ senkit sem arra, hogy valamely pártnak tagja legyen, a törvény csak arra kényszeríti az egyedet, hogy az urna előtt megjelenjék. Az ember igyekszik azért egy oly pártkeretbe belépni, amely igényelnek, egyéni, ségének leginkább megfelel. De a tagság bizonyos kötelezettségekkel is jár. A Nemzeti Egység szervezető mindenkit szivesen lát. Az anyagiakat nem nézi. Szemelőtt csak azt tartja, hogy a párt átütő erejű legyen. Mert erre a pártra szüksége van az országnak. Ezt a pártot
mindenképpen támogatni kell. Egyelőre a szervezést kell foganatosítani. Mindenkinek a magyar szivére apellál, amikor a munka egy részét a választmány tagjaira bízza. 4000 községben megvan már á Nemzeti Egység szervezete, meg is volt a zászlóbontásuk, csak Nagykanizsán nem. Most Budapesten Ígéretet ka. pojt a központtól, hogy november elején orszgos nevű vezérférfiak le. jönnek Nagykanizsára. | ,
Dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos utalt a közeledő községi választásokra. Azokat kell be: hozni a városi képviselőtestületije, - mondta - akik a .Vezér iránti hü. ség ükről eddig to tanúságot tettek. Meg kell mutatni Nagykanizsának, hogy akaratunkat keresztül tudjuk vinni. Ott akarunk lenni a városházán, a megyeházán és mindenütt a közéletben. Utalt Berezeg Ferenc minapi cikkére : Nincs különbség a magyarok között 1 Mindegyikük esz. ményképe a revízió 1 Ezt akarja elérni a Vezér I Majd rámutatott arra, hogy Gömbös szembe mert állani Genfben a Népszövetséggel, a mikor hitet tett az olaszok iránti hűség mellett. Ezt a becsületes ipa. gyar szellemet kell tyeievinni mindenüvé. Szivesen veszi a polgármester ín a város vezetőségének többi tagja is, ha ilyen erős szerve, zet áll a hátuk mögött. A\' mai nagyválasztmányi ülés látogatottsága legjobban bizonyítja, tiógy Nagykanizsán milyen hatalmas a Nemzeti Egység szervezete. ,
Dr. Mdzs Zsigmond lelkes szédében kérte a választmány, tagjait, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg a hétfői ülésen.
Miklós János postai önök a tag-gyűjtés eredményes módozatairól
Legszebb szövetek, bársonyok, selymek, szőrmék, dus választékban
Kész kabátok legújabb
divat szerint
S
INGER DIVATARUHAZ
Alapítás: 1860.

BbMBL I , ,\' ■ .
Majd a belM szervweU. ügyeket beszélték meg, az egytt kerületek üléseit ál lapltott&k mg.
Szabó Gyózö elnök záróbeszédé, ben rámutatott arra, hogy ■ Nemzeti Egység igenis részt akar venni a városj és megyei életben, hogy a Vezér eszméd ott I. tért hódítsanak.
A nagyválasztmány ülése nz elnök meleg éltetésével drl vígét, i
Soha még oljr nagyszámú, lelkes és tminkakész tábort nem játlunk, mint a Nemzeti Egység szerda esti nagyválasztmány! ülrsín. , ,
Lawrence:
A bőlcseség hit pUKre
Kevés könyv volt az utóbbi években, amit nagyobb titokzatosság és rejtelem burkolt, mint a különös Lawrence ezredednek még különösebb müvét. Maga a szerző is egyik legtöbbet emleget itt alakja a háború utáni mástél évtizednek. Az Arábiában viselt alig ismert szerep után0AI|ílnisztáiiban, Mexikóiban, a vilft minden táján, ahol ismeretien |tezek bajt kevertek, ott rebesgették Lawrenoe nevét. í> volt az angol légi haderő Shaw közlegénye — z ki tudja, hol nem látták föltűnni alakját?
Könyve a Hét Pillér, elöször nyorc példányban jelent meg ríyomlatásban. Mikor másodszor bocsátotta ki — nem tudni, tlz, száz, vagy még több |e|ent-e meg — fantasztikus árakról leheteti hallani s egy-egy példány f legdrá. gább könyvészeti ritkaságnak számított.
Most, hogy ^awr«noe halála után (igaz-e, nem*, nem tudjuk: de hálásak lehetünk az alkMioiAiuk, hogy a köuyvet kezünkbe Jultatla) elolvashatjuk a hatalmas munkát, talán furcsának tűnik föl ez az egész titokzatosság: — miért! De ezl * kérdést elsöpri *z a lenyűgöző érzés, amit olvasásán éreznünk kell: ennél jepákusabb müvet még nem teremtett korunk Irodalma.
A háború technikája megölte a lendületet és az egyéni virtus minden fajtáját. Ezért ném tudjuk pillautásünkat Lawrenoeröl levenni, mert ö talán az egjelkn a világháború történetében, akire ráillik a jelző: hős. Lawrence hős volt, az egy fel akarat, személyes bátorság éa emberfölötti erőfeszítések hőse, aki nemcMk diadalra vitte az arab ügy fegyvereit, hanem példájával, személyes varázsával egy nemzetié kovácsolta a marakodó arab törzsek mozaikját s egy hős-rege befejezése volt az, mikor csapatai élén korlátlan úrként vouiltt be a felszabadított. Damaszkuszba.
Tórr*gek harcai közül egyetlen alakként emelkedik ki Lawrence tetteinek sorozata, egy születő oép szabadságharcának növekvő fényében. De nemcsak Igy kívánkozik aimratlanui is elénk a .nagy. szó, hanem Lawrence iról művészetében is. Müve igasáo egyedülálló á-iolása nemcsak az angol, hanem a világirodalomnak ls; kritikusai szerint külön nyelvet, merőben uj angol stílust teremtett meg könyvében.
llomo vatlus Jlbrl - esetlen könyv Írója - ez mindennél jobban ráülik Lawrtioere. Magányos emlékmüvet állított magának, az egyéni teljesítmény és idealizmus fellegvárát, a llél Pillérre bizvást és Joggal mondhatjuk rá azt, ami fcgjobban megilleti: nemzedékünk . legnagyobb alkotás.. . (Révai kiadás, két kóM ára\' egéaz-vásronkötésben u.fio P.)
Legújabb öszi és téli divatáruk megérkeztek
1161 pongyolák és svájci alsónemflek
Boykabitok gyermekruMk
Esóköpenyek esőgallérok
6. F. B. harisnyák
Del-Ka olpók
Szomolányi áruházéban

ZAtaU KttZLMfiív
SttWfeKfftat trsupelnefci keWsMragMMhor
—Ultjegxjai egyazomoru kirándulásról —
Amikor sutónk u síjepelnekl göröngyös utón végigszáguldott,. még az első
ellentmondó jelentések zützq varinak határ* alatt voltunk. Szomorú utiiuka! «r ügy tisztázatlan rejtélyesbe év ti-tokzatossága tet« izgalmassá. A liatil
nyomában jártunk;\'.

A \'falu mint máskor. Ciak
as.lilvégee a cíendőrsruiouy és kakas-tolíijelzl, bogy tóIIént vulaml. A kőz-szélér u tanáosleiemben jnosl (oly-nak>,« .klhall#Uáaok.. Autónk mögött még riadt-Ijedten ősszebujaak. A tragé. dirit — ahol csak két ember összejön — azért még uiból megvitatják. KfaeréHk \'a tegfrissebb híreket. \'Néha csak ugy útközben — köszöntés helyett". ; í
A jegyzői Iroda kopott asztatán két revolver hever. Rozsdás öreg jósZáglok. As *gylk r<ir«.ipi»Uily, 9 :m».-n. A rosndától alig. látásik ez acél. A golyók gaadoian ösaiffgyüjtve, . ujaigplpirba csomagolva. MeUetlök a lrajthosu mi. Ivók, úsas friss hüvelyei. Belőlük rop. pent kl a halál. Egyformák. Mind-Wttő 9 hrtn.-es — egyforma sebet is ejtettek/ ezért. gondottálu. hogy egy
pisztolyból \'lö«ént « két lövés...
De ahogy..-itt .fekszik az .asztalon sz öcskwwiak beillő kit ^aiaaefkc-zei, — ha nem tudnánk;- el ■ sem -hinnénk, hogy, 24 órával ezelőtt két em-ber földi életéhez ezek adták a pontot.
In« lalusl nép. A ■halottkém
nrt«éll;\' Tőrök a temető halottaihlzá-nál . löt* .főbe magái. A pép ,áz első pillanattól kezdve hakittról beszélt, igy kapták,az első hírt Is. Mlg azonban a -halunkén* megérkezett, ás mentőért telefonált, a .halotti Olgához tért, feltápászkodott és a bokrok között botorkált. Ekkor már 4«Sn-halan körülállták, — de egy sem akadtj akl.tae-glWtt vobarfnkl. V黫 Jött a rendőr, aki kivezette. Addig a súlyosan sebesült,. erejének utolsó .megfeszítésével támolygó, vértslejü, érthetetlen izavs-kat motyogó ember — látvány volt a falusinak, szemében.. l.ebetv.hogy szi-vüklssi sajnálták,.,csak . raegdöbbea-teue ÖIM a friss vér szaga, — do hoz-zányulal, ,&>ra. inertek,\' .segíteni ntrni segítettek rajt — egyszerű sajnálatos
látvány volt .számukra, •
A lialoU emberről nem Wlk rosszat mondani. N®ui is akarunk, 43 az igaz-Ság kedvéért eláradjuk, mit hallottunk a faluhaa a két szomoruvígü. szepetnekl gazda életéről, tragédlájá-. ■161.
A két öngyilkosság hátterében, mint sötét fonál húzódik mag — a (Elbontott házasság. Kálón hasábokat lehetne erről Imi.
Fülöp István házába leáuya férjhez-meneteiévé1 vonali be a ctfládl vlsstéj. A két «atal bdUogsága/-, felborította a csaláUbMMLn Az assamy . ugyanis azt akarta, hogy a íia»lok velak, iák. janak, az ember ext ellenezte. A ve. srekedés ördöge megszállt\' a házastársakat, a szeretet w»» volt .Ugaráé kö tál, ahhoz. bogy; AsajWarlas a házas párti, az iáHIkflaáaaég\' imgslünfar.egyf háztsta laktak, deikalón-külöa,-mlnt. kél\'UagWt-A két szpba közti\'!•> \'
szivükben is felépölt •
Brtteua a baláfimzántak utolsó útja. Tőrük János egy elhibázott ékrt "tán - édesanyja sírjához tért - vi.sza. • "-Tmntlra lirjáirtl KUpteia. sgy vi-rágot... Temessetek édesanvárn mellé.. Odalent már f« fáj«emmi.. ■ - lrf a véasi,^llg „Ivasható J>«car*ie»al*-ben, mit ott találta* mellette,: s gyilkos
revolver alatt.
Tórgkjitkstvalaarffros. Jóhaané üzlata volt.\'.v É* hibája: túlságossá sse. r«tte a bort. Bünül ne n>W.»ék fc wkl, de megesett, hogy bejött Kanizsára vásárolói ós áru nélkül ment haza. .A p<»a utkó>tt»r>fc«<aBaoU a
torkáa.* «*adék vagyoa«*t» Ságl válság M|a< uag a k^yelsmáó-
fést. Otthagyta az asszbny ls — törvényesen — pedig, mint mondják, derék [elesége volt Azt mondják a bor miatt. Török azonban azóta még szívesebben menekült a fmrtx.x bánatában. Sort társa ls akadt Fülöpben. Hogy kettő-Jük kőzött milyen barátság fejlődött ki.a végzetes tett elhatározása clőtL — nem tudni. Kgyedül .taláhnaolK-reat lelt volna öngyilkos egyik sem... a ~
■£n lőttem agyon Törököt....
Egy haldokló *mb* rutolsó sz-va, Rejtély. Hogy miért mondta , nem tudni. De az egész /nyomozást máv irányba terelte. Es s halott- utolsó szavát a tények megdöntötték. Török klborotválkosott, ünneplőbe. öltözött, levelet Irt, kiment édesanyja sírjához és ott követte el tettét a sögor« szekrényéből kilopott revolverrel. KészrHt a rhalátra,
Fülöp olttroa az ágybsa illesztette homlokáhbs pisztolya csövét és a dör-r renésie berohanó szomMéd kirdésére egyszerű természelességgol felel: rFőbe lőttem m«^in.„r
A gyilkosság gyanúja szétfoszlott. .
A temető felső végében kétablikos fehérre meszelt kis ház áll. Alacsony kéményébe egy kovácsolt vas kettős kereszt van állítva — es a szepetnekl halottasház tornya. Az ajtó előtti kis előtér tarkában barrtáavórüa folt. Törők János véie. Anyja .sírjától idevezetett utolsó útja,. Előie lefeküdhetett, mert alig 40—50 cm. magasan kétpengő nagyságú friss leütés látszik a fehér vakolaton. A téglában akadt meg nz emberfejet • Járt \'golyó. A , falon vérts tenyérnyomok — az-éleiért küzdő ember utolsó - erőfeszítésinek nyoma. Odébb isméi rozsdavörösre szinezdöött a tü. Ahol Tőrök másodszor összees heteit. A véres zsebkotdö ls árván olt he\\er még.....
A tájon a halottak .^irodalmának szomorú crendje. A nyugati égen a Nap épp most van lebukóbarr. Fáradt blbor-sugaral-épp idevetődnek és pirosra. [estik a -íelrér falat. Mintha el akarnák tüntetni a vérfoltokat... • I ■■ ■ \' «■*•>
Áldott állapotban kvftWSk, ifjd anyák é> többgyertnHtez asszonyok az enyhe lermés>etcs F*reac Józiel keierllviznek már mérsékelt adagokban való haarnálata által It könnytl és hlg flrtléal, ugysiinlétt rendel gyomor- és bélmtMÓcMst\' érnek el.
Miért;?
re«r másodwndfl\' ■UUJjtort Ím Tanlllfh-cukrot, mikdr a világhírű
DrOEÍKfRoyártmányt
minden füszerüzletben megkaphatja. Negyedik kiadáau tényképel recept, ktayvet Ingyen ét bérmentve küld i
IrJID 1. Mpt.1l. tnlt;ita 25.
A okul csaukon beeresztett gázzal > akartak\' - elpusztítani egy családot:
FanÉaaztlkui bér-gylikosiág fDitbement lervel egy uűil faluban
Caclenkó Ferenc B0 éves gutor-földel gazda már régóta haragoa viszonyban volt testvérbátyjáv»l, Csulenkó György ny. vasúti altiszt, tel. Per is .volt.köztuk egy örökösö. désl ügybon, amit OwWnkóGyörgy nyertt mag. Azóta, még nagyobb volt a harag: Csclenkó Ferencák elha-tározták tehát, hogy végeznek Cso. lenkó Györgyékkel. Caelenkó Fe. rs\'ncné .be ,ls mént Egerszegre, hogy o[t- felbéreljen egy ;cigányt arra, hogy pusztítsa el Györgyéíoat ás azok nak 20 éves leányát. A cigány látszólag. belement az üzletbe 200 pen. Rőért, de a megegyezés után u rend-őrségre ment\' A színlelt gyilkoaaági tervet a rendőrség- helyeselte, sói a szombathelyi csendőrség egyik járőre Is beöltözött cigánynak, bogy együtt hajtsák végne a terveli El is mentek- a kérdéaea napon Caelenkó
Fefencékhez, ahonnét az aiazony el. kísérte őket. A terv az volt, bogy Csclenkó Györgyék ajtajának kulcslyukán engedikJbe a mérges gázt. Az előre érlesitett csendőrttk azon. ban, már a kapuban várták ök^t. A\' bosszúálló házaspár Igy törvény Blá került. Tagadták bdnüket, de a cigánynak öltözött csendőr eléjük tár. ta a bizonyítékokat. A törvényszék végül is Oaclenkó Ferencnét 10, férjét pedig 8 hónapi börtönre Ítélte. Az ügyész súlyosbításért, az elitéltek enyhátásért fellebbeztek. |
— Villany felszerelés, JavttáslegBBOltdabbani Onünhut mívnOknél, Deák-tér 2. Telefon: 360.
— Spastrakáia-alkalmas 140 cm. szálas gyapja férttazövel métere pengi 3.50 SchútsnéL
mert\'szabáfta kltünö
mlnteéi* mlndlg oUdretMifl
ára .mógls a lagotcsóbb I\'
^^„minoségértl mindfeszavaioH
lnwawwaái
ZALAI KÖZLÖNY
lt35. oMóbw lB
& vakok kórosának kanizsai fogadtatása
ncm csak a rendezőségnek, a helyi dalárdáknak és cserkészeknek ad munkát, hanem nagyban készülnek arra nöegyletelnk la. A 72 vak da k>sból álló vegyeskar ugyanis ok tóber 21-én a hangverseny után, Nagykanizsán fog éjszakázni és csak másnap reggel utazik Szombat helyre, ahol ugyancsak hangverseny! ad. A kanizsai hőlgy-társndulom me. leg szive sietett a rendezőség segít, ségére a vakok ellátásában. A llő-egylelek vállalták a vakok étkezteté. sének és éjszakai pihenőjének elren. dezését. Napok őta dolgozik a hői gyek szorgalmi* serege, hogy étel, ital, vánkos, takaró legyen elegendő mennyiségijén.
A vakok Homeros énekkara 21 én délután érke-dk Nagykanizsára. A vasúton, mint közöltük, ünnepélyes fogadtatásuk lesz. Délután 6 órakor lesz az iskolai előadásuk és este ü-kor a nagy hangverseny, s már közölt műsorral, a színházban.
■legyek 60 fillértől 2 pengőig ter. jedő árban a Vágó-lllatszerlárban előjegyezhetők. Mindenki Igyekezzék lde|ében a helyéi biztosítani.
A rendezőség ezúton is kéri, hogy a Kgyigénylés tárgyában hivatalok, nak és intézményeknek küldött jegyigénylő lapot a jegyek árával egyetemben legkésőbb péntek délig vagy a posla levélhordó közegeinek adják át, vngy pedig dr. Tholway Zsigmond postalgazgatóhoz juttassák el. A rendezés sima és zavartalan lebonyolítását segítjük elő, ha ezen iveket legkésőbb péntek délig rendeltetési helyére eljuttat Juli.
Zsákbamacska
Swm az operettet, leni a szereplőket nem kell bemutatnunk a iö-zönségnek. A Zsákbamacska az egyik legnagyobb magyar operettsk ker volt, h kanizsai közönség ls Jól emlékszik rá. Mint fUtn Is megérdemli a sikert. Vidám, könnyű, igazi szórakoztató film. Szilágyi szövegét természetesen átírták, de megma. radt Elsemnnn Mihály fülbemászó slágerzenéje. A .szereplőgárda "ki. tűnő. Elég, ha csak a neveket ao-roljuk fel, ezek maguktól beszélnek-: SctuK\'ider Magda, Wolf Albuch-Retty és Theo Lingen. Vágó Márv szerepében Schnelder Magda a szökött kedves. Tud együgyű falusi fruska lenni, de kitűnő, mint tüzes, kacér sporllady Is. Wolf Albach. Retty pompás partner. Theo Lingen uj szerepkörben mutatkozott be -és telesen vizsgázik. A rendezés Jó, a ülm szép tájakban acm fukar. A film mindenképpen kellemes szóra, kozást nyújt. A kísérő két Fox varázsszőnyeg, szép tájakra viszi el a nézőt, érdekes és exotikus. g»
villanyt rádlát csillárt
Városház-palota Telefont 492.
V^^^ szereltessen.
Miért nem építik az OTI-palotát a Futura-telekre ?
Negyedmillió pengős építkezés lesz azOTl kanizsai székháza
A hírt egyelőre nem lehet ellen-őrizni, de ugy tudják a városban, hogy az OTI 260.000 pengőre emelte fel azt az összeget, amelyet bele akar épileni a nagykanizsai ke. rIlleti székházba. Csempézett, köz. ponti fűtéses, liftes, teljesen modern épületnek tervezik, amelyet az OTI minta-székháznak szán a vidék számára.
Ezekkel a flinekkel kapcsolatban teljes joggal felvetődött a gondolat, hogy miért dugják el ezt az impozáns palotát a Horthy Miklós utcai Hangya-telekne ? Nyilvánvalóan ez lesz Nagykanizsa legszebb középülele. Miért kell ezt egy olyan telekre építeni, amelynek alig van utcafrontja ?
A hely egyébként alkalmas lenne, hiszen a város fejlődése valamikor csak megindul a vosut felé terjedő útvonalon és akkor az ott leihelyezett OTI-székháznak sem major-Istállók lesz a vizavija. Egy ilyen nagyarányú építkezéshez azonban a te. lek teljesen alkalmatlan, mert hl. szen az OTI-nak a szük utcafront mellett a hosszan befelé nyúló telek belső részelne kell az építkezés zömét terveznie.
Amikor a város ezt a telket ajánlotta fel, akkor még nem volt szó 280.000 pengős építkezésről. Ha azonban ezek a hirek igaznak bizo. nyúlnak, akkor Idejében kell gon. doskodni arról, hogy qz DTI a megnagyobbodott terveknek megfelelő helyet "ls kapjon az építkezésre.
Ha csakugyan negyedmilliós pa lotával gazdagodik a város, akkor beláthatatlan Időre elhibázott város-reitdezési hiba volna beszorítani az OTI-székházat a keskeny, hosszan
befelé terjedő Hangya-telekbe.
Ott van a Futura-telek 1 Egy kJ. áltó üresség a város közepén. Há rom oldalról hatalmas épületek : -a posta, a Kaszinó, a polgári Iskola épületei és a negyedik sarkon óriási üres telek, deszkakerítéssel. Ha az OTI tervei komolyak, akkor nem szabad ezt az alkalmat elszalasztani arra, hogy a Horthy Miklós ut és Zrínyi Miklós utca keresztezése végre beépüljön.
A1 Hangya-telekkel kapcsolatban az Iparos-érdekeket a város már kielégítette, Így ezen a fronton már sérelem nem származik abból, ha megváltoztatják a székház tervezett helyét. A Hangya-telek már a vá_ rosé, várhat a beépülés! alkalomra inkább, mint a Futura-telek, amely* nek méreleihez és helyéhez méltó épiikezés nem minden évben adódik ebben a városban, j
Andkor a Dlskal-féle öröklakás palota életrevaló tervei a nyilvános, ságot és a városi képviselőtestületet is foglalkoztatták, a város vezetősé. gének az volt az álláspontja, hogy ha a kérdés nz OTI-yjal kapcsolat ban megoldható és az OTI hajlandó 300.000 pengőt az építkezésre •fordítani, akkor a város odaadja ecélra a Futura-telket. Nos hát: -r a hirek szerint a 800.000 pengőhöz már pagyon közel jérunk.
Az építkezés ugyan még csak a tavasszal kezdődik, de a tervezés már munkában van. Halogatni tehát nem lehet a dolgot. Ha a hirek igaznak bizonyulnak, inkább ál\'jqn üresen akármeddig a Hongya-leíok, de épüljön meg a Futura-telek tjtfntó ürességére egy oda valóban méltó középület.
Városi Mozgó. Október 17-én, cgfltflrtflkfln
A legnagyobb magyar operettslker! Utolsó napi
Zsákbamacska
Zene: Elsemann Mihály. Főszereplők i Magda SCHNEIDER, Woll Altach Retty és Theo Lingen. Remek szöveg 1 Brlllláns muzsikai Pazar kiállítási ElBarfáaok naponta B, 7 éa 8 árakor I A héifcttatwapl S árai alSadáa fillére*.
_______CiDtCrtök
a.aapirt t
17.30 Cigányzene. — 18 20 ^ngol nyelvoktatás. — 18.00 Hanslemczek. -19.10 Külügyi negyedóra. _ 19,45 Kik laknak Abessziniálato. (Dr. iambreent Kálmán.) — 20.15 \'Oltár-est Rendező Nádsy Béla. - 21 ,\'41 Hírek, - 21,40 Zongora-hegedű szonáták. — 22.10 Id»-Járásjekntés. - 22.40 Vajda Sándor, Pártos jenö Jazz-zenekarának műsora. — 23.15 Cigányzene, Orbán Sándor énekel. - 0.06 Hírek. Budapest tt
17X6-17.30 Budavár a kózépimrMn (BirbauBr Virgil.) -r 18.25~18.45 Cigányzene. — 19.50-2020 lMnglcme zek. — 20.25-20.50 Mint a sűn... Illés Iüldre elbeszélése. Maa . » -
17.80 Stukart szoprán és Brűnaer zongoraművésznő hangversenye. \' — 18.35 Alsóausztriai népdalok. — 19.20
I-\'ritz .éneklő komikáí.. — 22.10 Há-dlózenekar. — 23.45-1 Tánczene
Pullover, keztyü
4a más J**"!"í\'
■ •kálink, uliqH*l*S"
és egyéb kézimunkacikkek nagy választékban. Jutányos árban beszerezhetők:
ELITE kézimuDkaizalOBbaB
Horthy Mlklós-ut 1. (Városházpslots). Ugyanott elsőrendű aaliar. IlMtliaa, ruhafestés ét tlszti-
tásl Etimymméml OTI
Péntek
UuApeat L
Í.45 Torna. — Után« lianglentfnok.
10 Hirek. — 10.20 Időszerű apróságok. — 10.45 Ifjúsági közlemények. — 12.05 Haász-Flsch«r Annié hegedűi, fekete Pál énekel. - 12.30 Hírek. -13.20 Időjelzés, időjárásjelenté.. — 13.30 losonczl-Schweitzer Oszkár szalonzenekara. — 14.40 Hírek, árak. -10.10 Diákfélőra. — 10-15 ld0J«tzéi, hírek. - 17 F.rdélyl sirok. (Sidnoy C)
BuüapMt II.
18.25—18.5U Ed«s anyanyelvűnk. (Halász Uyula.) - 18.55-19.20 Hanglemezek. — 10.25-19.50 Tarlmenes útszám. íDr. Joó Tibor.) - 20.05-20.55 l Állástalan Zenészek Szimlónlkus Zenekara.
Bén.
12 Könnyű zene. — 14 Chopin: E-rn.il! zongoraverweoy ieinefeken. — 10.05 lAnezek.
Pr..s4iin I
arii, váJtaa* hlU______
km Uatt as 4JJ.II IWnliU •Uz ráillik, a wll M..I,,.4I. klMé HlUm
- OivMM (eMraemű selymak ás
pyjama kelmék most érkeztek Sioger
Divatáruházbk
SZŐRMÉK SZÖVETEK
a divat vezető újdonságai, legnagyobb választékban kaphatók
Kirschner Húr dfvatúruhfizúbon.
ÍM. oMótxr t|
_ (Személyi hir) Dr. Wéber Pál salai főe*ircres, kanonok, csütörtök délben Nagykanizsára érkezett.
_ Nftmett B£rsé( II. kerfllelé. neki vezetőség és választmánya IréltJn este fél 8 ómkor ülést tart párlhelyl-ségében, anielyre a vezetőség nonlnz megjelenését kéri, a tárgypontok fontosságára való tekintettel.
_ (A. I ipartestület előljáróslgl illése) A nagykanizsai Ipartestület október hó 17-én, csütörtök este 8 órakor tartja október havi elöljáróság! ülését szík-házának kis tanácstermében Samu La-joi elnöklete alatt, \'
- (Sütőiparosok küldöttsége a vá-resházán) A nagykanizsai Ipartesliilet sütőipari szakosztálya csütörtökön kr,l di\'ittségben kereste fel dr. Hegyi Lajos polgám^sterhelyettest Márkuj Káro.y elnök vezetésével, aki hosszabb beszédben rámutatott " nagykanizsai sütőiparosok adóztatási sérelmeire. A pol-(plrmesterhelycttes kijelentette, Iwigy az Ügyet a polgármester elé fogja terjeszteni és megbeszélni az ez ügyben szükséges teendőket.
- Legújabb bel- és külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vételkényszer nélkül Singer Dlvatáruhás.
— (Turista lilr) A Majyar Turista Egyesület Nagykanizsai Osztálva folyó hó 20-án és 27-én túrát rendez a Razalpera (Ausztria), Költség, inril-málisan 20 P, amelyben Nagykanizsától és vissza az útiköltség, továbbá a menedékházban való megszállás dija, a határátlépési Igazolvány dija (útlevél nem kell]) ls bcnnroglaltaUk. Jelentkezni lehet dr. Szűcs Lászlónál rolyó hó 21-lke, hétfő déli 12 óráig (váms-háza, I. ern, 13. ajtó. Telefon 220.). Jelentkezés kötelező, mert csak megfelelő számú Jelentkező esetén indul a tuia.
— Budapest II. vételére 4 r-tai átalakítom rádióját : Orünhut mér-nOk, Deák-tér 2. Telefon: 380.
— Sebfits kabát lo|*lom, mert szabása divatos, anyaga kiváló, ára pedig olcsó.
ft ZMLfll KÖZLÖNY REQÉNYE
— pedig ezt meg kell szoknia, ftn nem hagyom magam semmibea korlátozni, — mondta a leány könnyedén ás mosolygott.
— De én nem akarom, hogy szüntelenül együtt legyen Báccsai, amikor én nem vagyok ottl — kiáltotta Remete magából kikelve.
— Ezt Jó lenne megmondania neki! — tanácsolta a leány derülten.
— N« adjon neki alkalmat! - követelte Remete.
— Már mondtam, hogy n«m hagyok maimmal rendelkezni. Meg kell asok-Pi®, hogy az történik, amit én akarón!
jelentette ki Rolla.
— Remélhetőleg ma itthon maradi kezdte meg a visszavonulást Re-
— Honnan tudhatom én azt, hogy ndie lesz kedmn délutánt — vetette oda Rolla könnyedén, szinte féiválról.
— Igen? Na jő! Eltekintve ezektői, elérkezettnek látotrt az idatét, hogy a papának n*gemlib»o a váltóügyet, -taxxndta Remete gonoszul, abban a biztos tudatban, hogy Rolla inkább m«g-J*laa, minthogy ebbe beleegyezzen.
zalai közlöny
— (Jó ember** figyelmébe!) Hat
apró gyermek éhes szája nevében fordul a /alai Közlöny jószivü emberekhez. Czethoffcr József Magyar-utcai kő. mü\\«s, 3 évi betegség után meghallj tegnap volt a temetése. Hat gyermek gondja szakadt a fillér nélkül itt maradt özvegyre. Adományokat a Zalai Közlöny elfogad és nyugtáz.
— A szépség titka, Valery púder, krém és rúzs. Egyedárusltó Herczfeld Mimi Horthy M.-ut 1.
— (A rendőr karjaiba szaladt) fir-dekes körülmények kőzött került kézre Bgy a rendőrség által keresett nagykanizsai. lakos. Az illető Somogyi nevű, a Rákóczi-utcában lakik és ^öbb fel. jelentés volt ellene csalás és egyebek, többek között házasság szédelgés miatt. Az egyik rendőrőrszem rendes körútján meglátta a keresett Somogyit. Odasétált hozzá és megkérdezte, hová m«gy. «A kapitányságra igyekszem. — válaszolt az, mintha valamit sejtett volna már. «Akkor nagyszerű, én is odamegyek, mehetünk együtt!. — mondta a rendőr, hogy a gyanúját elterelje. Mit volt tennie: Somogyi bement a rendőrrel a kapitányságra, ahová időközben megérkezett a járőr az egyik somogyi csendőrőrsről, ahol ugyancsak feljelcntéát tettek — állítólag házasságszédelgte miatt Somogyi ellen. Hiába yolt inost már minden tiltakozás, a csendőrök magukkal vitték Somogyit.\' Röviddel ezután a kapitányságra érkezett egy másik csendőrjárőr, amelyik szintén érdeklődött Somogyi iránt, dc ez már lekésett. Somogyit a helyszini nyomozás után visszahozzák Nagykanizsára.
— (Gázolt u bicikli, aztán elrobogott) Koppányi Elek Rózsa-utcai lakos este a Petőfi-utca felé menet egy ismeretlen kejékpárossal találkozott, aki Koppányit elütötte. Mellén és karjain olyan sérülésieket szenvedett, hogy a mentők szállították ba a kórházba. A gázoló kerékpárost keresik.
— A tejfo*& goudoH rrtBgéváM is
szükséges a fogak érdekében. A felnövekedő ifjúság ugy védi legjobban fogait, ha naponként ápolja ODOL szájvízzel. Az ODOL szájviz fertőtlenítő, jó izü illatos és használata után még órákig védi a fogpkat, a szájat és a mandulákat. Az ODOL koncentrál, szájpertőtlenitő, néhány csepp belőle elég. Az ODOL nagyon gazdaságos a használatban, tehát az ODOL olcsó.
— Bútorszövet és butaraelyem maradékok nagy választékban kaphatók rendkívül olcsó áron Schütznél.
— Megbokrosodtok « lovak) Varga József 47 éves somogybükkösdi vasutas szekéren ment haza. A lovak megbokrosodtak és a szekeret elragadták. Varga olyan szerencsétlenül esett ki az úttestre, hogy súlyos sérüléseket szenvedett. Beszállították a nagykanizsai kórházba.
— A Dr. Oettoer cégei az egész országban ismerik, mert a receptek, a melyeket a cég a fényképes recept-könyveiben forgalomba hoz, a legolcsóbbak és legjobbak. A Dr. Oetkcr cég sem pénzt, sem fáradságot nem kiméi és már októberben rcoeptkőny-vének IV. kiadását a háziasszonyok rendelkezésére bocsátja. Kérje On ls ezt a IV. kiadású fényképes reoept-kőnyvet, mely az elsőA második és harmadik kiadástól teljesen eltérő recepteket tartalmaz. Ingyen és bérment ve küldi: Dr. Oetker A. Budapest, VIII., Conti-utca 25.
— Torontáli, kézzel csomózott magyar perzsák stb. szőnyegek, függönyök, butorkelmék Singer Üiivatáru-házban.
— (Bélyeggyűjtők ftal41U*é)a) aaer-
dén délután 6-tól a PanooaU
hátsó kistermében.
| Lópokrócok
Nyllt-tér.*)
Mindazon jóbarátaimnak és isme rőseimnek, kiktől szóval nem volt alkalmam elbúcsúzni, ezúton mondok Isten hozzádot. _ Metz József és neje.
*) E rovat alatt költöttekért sem a szerkesztőség. sem a kiadóhivatal n«m vállal felelősséget.
Tenriftit öu«e
Irányzat i tzilárú, forgalom: étink. Bnta tlsxav. T7-es 1800-1825 78-as 1815-1840. 79-ae 1830-1855. 80-as
18 45-1885.
77-as 1750-1755.
78-as 1765-1780. 79*s 1780-1705, 80-as 1790-1805. - Ro» pestvidéki 15«)-1600 más 16 00-16 20. Zab a) közép 1790-1800. Temrerl tlsiintuli kösép ab bpest 1600-1615.
Kiadta a lap talaj doa o« Közgazdaság Rt. Oateabarg Nyomda és Dálzalal Lapkiadó
Felelöa Idadói Zalai Károly.
Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám
— Mi?!... Azt hiszi, hogy az én drága jó apám képes lenne engem eladni?!... Inkább megölné magát!
Lassan lecsillapodott és már nyugodtabban folytatta.
— Óvakodjon attól, hogy ez a váltóügy bárkinek is tudomására jtuson, m«rt apáin öngyilkos lenne. Akkor pedig nemcsak engem yeszit el, hanem önmagát is, m®rt saját kezemmel lövöm l«l — fejezte be szavait olyan vérfagyasztó nyugalommal, hogy Re-metéuek végigfutott a .hideg a gerincén. — Akkor azután majd rájön arra, hogy katona leánya nem játékszer és kevésbbé árucikk, amit meg lehet vásárolni.
— peuyeget? Még nem ismer! Ha maga uem törődik ar én rongyos életemmel, én\' sem tartom fontosnak a másét, akármilyen kedves az magának. N«m befolyásol semmi. Vagy ugy lesz, amint én akarom, vagy megmutatom n váltót az apjának, tekintet nélkül a következményekre I — mondta Remete kérlelhetetlenül.
— Tehát mi a kívánsága? - kérdezte Rolla ridegen. / ♦
— Egyelőre az, hogy Báccsai csak az én jelenlétemben találkozzékI — kötötte ki Remete.
— Meglesz! — vetette oda a leány kurtán és mélységes megvetéssel nézett rajta végig, miközben arra gondolt, bog)\' Bodorról sikerült teljeseu elterelnie a figyelmét. — Most pedig hagyjon magamra, mert ki keli pihennem udvarlásának gyönyöreit, — hiondta maró gúnnyal. \'
Remete némán megliajolt ós elmenj
Rolla végigsimította .homlokát. Ugy érezte apja feje fölül e&«%e elhárította a legnagyobb veszélyt. Már nem tudott simi. Megedződött, harcos lett. Állandóan résen volt^ minden alkalmat és minden eszközt megragadott, hogy fölül maradhasson és éjszaka, a takaró alatt is ököl beszorultak az ujjai, ugy aludt.
Délután Bács egyedül érkezett. A herceg üdvözletét tolmácsolta, aki Bolt "
dórral látogatóba ment a polgármesterhez. ]
— Hogy van a vőlegényjelölt? — érdeklődött Bács.
— Bekapta a horgot. Olyan féltékeny magára, hogy majd megőrül. Délben nagy jelenetet rendezett a tegnapi kirándulás miatt. Bizonyára mindjárt itt lett és ha meglátja magát, kirázza a hideg, — beszélt a lágy nevetve, majd aggódva kérdezte meg: — Mi van Bodorral?
— Egész t«ndes formában van. Kissé komoly ugyan, d« a dolgait kifogástalanul végzi és pzabad idejében sokat hegedül.
— Azt hiszem, hogy egy kicsit !*a-ragszik rám. Tegnap megtiltottam neki, hogy belekössön az öregbe. Azt hiszi, hogy íéltem az életéi, mert mindenképpen meg akarom szerezni a pénzét Én ráhagytam, másként nem bírtam volna vele.
— Nagyon okosan , cselekedett. Rólam, azt hiszem, mindenki tudja, hogy nem ijedek meg a magam árnyékától, a/, életbez sem ragaszkodom túlságosan, de hlgyje elL még ón sem vágyódom arra, hogy az öi«g, pisztolya elé
álljak. Igaz, hogy Bodoré elé sem, mert megdöbbentő, hogy ,az a gyerek hogy tud bánni a fegyverrel — mondta Bács szinte büszkén. — Nekünk y*aí egy kis lövöldénk az alagsorban, ott néha gyakoroljuk magunkat, hát volt alkalmam meggyőződni képességeiről.
— Igen? Tudom, hogy szeretik, hát... — szégyenlősen sütötte ,h a szemét — Nagyon kérem magukat, a mennyire csak lehet, vigyázzanak a fiúra, m®rt én nagyon félek, hogy ...
— El sem tudja képzelni, hogy mennyire vigyázunk rá. Nagyon szeretjük őt ls, mn^it is s ennek természetes következménye, hogy rpindent megteszünk magukért, «mi csak lehetséges.
Remete belépett. Báes meglátta a tükörből és ugyanazon a hangon folytatta, hdntha észre ,sera venné Jelenlétét:
— Az angol pezsgő azért is Jó, mert kellemesen fanyar, Smit igazi borivók tudnak csak értékelni.
— Nekem is a kicsit keoerayás «z esetért. Kezeit csókolom! Szervusz! — lépeu hozzájuk Remete, - gráfus, hogy . nem tudlak megelőzni! — Jegyezte mqg némi éllel
v- Az csak természetes, mert én autón járok, ütötte el a dolgot tréfával Bács.
— Veszek én ls egyet Nagyon aS»-retem a lovaimat, de ha az ember hosszabb utat akar tenni, sok Időt takarit meg. I , . 1
„ ... CFö&i "
o

m amte
A paost! petíció
Q&ítíŰff\'ÜZ
* sisvazistM.
I Budapest, október 17
A közigazgatási bíróság csütörtö. kön kezdte tárgyalni a pacsid választás ellen besdolt petíciót. Hu. sovszky Lajos Ncp-képviselö meg. választása el\'en ugyanis Bosnyák hívei pamisszal éllek. A panaszlrat elmondja, hogy Husovszky Felsórujk községnek vásárjogot ígért és a ke. rületben igen sokan nem szavas tak le.
A választást védő ehnondotla, hogy a vásárjog-igérés közérdekű dolog, azt m-m lehet panasz tárgyává tenni. Tény, hogy sokan nem szavaztak le, de azok nagyrészt nyL laskeresztesek voltak, akik, miután nekik jelöltjük nem volt, tarlózkod. tak a szavazástól, mert felfogásuk, kai ellenkezik, hogy bármilyen más párti képviselőm szavazzanak. Tob. ben azonban a Bosnyák-párttól pénz bell támogatást kaplak és a lakosság egy része erre várt, közben a szavazás ideje lejárt és ezért marad tak le a szavazásról. Ezeket egyéb, ként a benyújtott ellenpcticióban Husovszkyék bőven kifejtik. A tár. gyalás még folyik. ,
Zrínyi TJE—K»po»várl TSE
Kompletten áll kl a Zrínyi s Tarul .ellen
Alig Ültek el a PVSK elleni mér. kózés izgalmai, máris egy uj, izgid, mas meccs veti előre árnyékát, ahol nem kisebb dologról van szó, mint - esetleg - megállítani a merészen előreszökő, klttlnö Turult. Ha visz szagonóolunk a mult hetek teljo-sitményeire, le kell szögeznünk, hogy nagyon nehéz dió lesz, meri hisz olyan csapattal áll szembe a Zrinyi, amelyik nem átallottu le-hengerelni a PVSK-t s megtörte a V«teUep Simuntomyát Is. Jvggal elmondhattuk, hogy jelen pillanat-han a legjobb «gy|l|tesc az alosztálynak. Különösen a csatársoruk veszedelmes, melyet dr. , Megai (PesovHk, e régi Sabáriából, volt többszörös válogatott) dirigál.
Bizunk azonban abban, hogy a Zrinyi magára talál s most Kárpáth és Vargával megerősödve, győzebm re viszik sz egyesület színeit.,
A mérkőzés nqgyed 4 órakor kez dódik, rendes helyámkkal.
• ! _______ I K-t
Az NTE ■ bajnokság élén 4HÓ SBTC-vei játszik y*sár nap Slmontornyán
Az őszi szezon legnagyobb fontosságú mérkőzését játsza te az NTE vasárnap Shnontonoyán.
Bár az NTE Jelenleg nagyszerű formában vsn éa az SBTC pedig vasárnap szenvedte első vereségét a Turui «n>en, mégis teljesen nyílt a küzdelem. SBTC. győztem osetén nagyon megerősítené vezető pozícióját • bajnokságban, de Sz NTK-nek veresége ese. tón J*Vrt mméGyleko a helyzete, mert hátralévő mindhárom méikőzésél, .1 JWAC, Mnyi és kjiac «U«u itthon
, A zmgytoWoMádu ji>á*óz4si« az NTE autóbuszon megy Súuunlomyá ra. Indulás reggel ,0 óiakor.
^,l.lrtl kir.,/MliltWt. H°« tmkMy.1 WH*,.
Tkv. 39S0/1935, aiiin.
Amrésl hirdetméay-Jiivonat.
ytktyt Hitelszövetkezet végre bijtatdaak régnhljtáit uenvedő tik il ügyében ■ lilakkősyvl hiléeig a vétrehi|li.l árverést 420 pengő ás Uruiíkil behajtása végeit a leteayel kir. liiáiblróiig IsraJiMs lévő, SienllfukS közlésben fekvő • a ueattfuMI 33. sztllivbw Wv.il J57.krua uinttuk . Feliőmezóa a vegrehijUit uenvidík nevén illó Illetődén 71 P.
az a o. 99. szgkvbea lelntt 153 hrsz. télnek • ClOrgőrélt dolében fekvő > • végrihalllit szenvedik nevén illó lllelöiégre 71 P,
iii.0. 148. íztjkvben (elvett 93. hriz. rélatk a CWrgőríU dálőbea végrehijtilt szenvedők nevén illó lllelftségre 97 P,
az u 0. 206. ntjkvbia falvait 201. hru. szőlő és legelőnek • Legelő dülőbea végrebljtiit szenvedők aerén illő llfetőségre 38 P,
u a. 0 211. utjkvbas klv.ll 333. hru. ItgeMaek a Legelő dülíbia a vtgla-
hajtist szenvedők iM»éa illó Illetőségié 94 P,
al a. 0. 40. B. tlkvben felveit 40. hru. szántónak a Bellitekben a végreb.Jtáit •zenvédők nevén illő llleléségre 97 P.
ai a. 0. 29. izllkvbea felvett 38. hru. hiz éi udvaraik a kerttel ■ Beltelekben • vétretuitiit uenvedők aavéa illó lllelőifgre 614 P.
az a. o. ulilvbin felvált 42. hisz. kertnek a Beltelekbea a végrebljtiit ueavedők ne>4a illó lllelőségre 97 P,
az a. 0. 138. izllkvben felveti 36. hru. uáatáaik a Beltelekben a vigiahajtist izzavidók nevén állóltíltőiéjre 97 P.
az a 0.159 utlkrbes (elvett 41. hru. uiatónik a Beltelekbea . végreha|tiit ■zenvédők nevén álló illetőségre 97 P,
az a. o. 159. utjkvbea felvett 44. hru. uiatáwk 1 Bellelekben a végreha|tiit dók nevén illó illetőiéire 97 P,
az a. 0. 159 uljkvben felvett 43. hru. hiznak, udvar, kerttel a végrehajtiit szenvedők aevéa állá llletőiégre 37 P
u u. o. 192. uljkvben felvett 56. hru. uintóaak a Beltelekbea • ramhlltiH ■usvédők aavéa álló Ufetőségzi 96 P kikiáltási irbaa.
Ai árverés nem érlnil 1 uenllluMI 33.,\'321., 38.. 99, 159., 176., 14& uljkvek-ben felvett lagallaaokra 4379/1914. u. végzéi alapján őzv. Tuboly Jiaolaé az. Czlgány Rozália Uvlia bekebeluetl az u. 0. 148. >il|kvben (elveti Ingatlanra az 571/lk. 1912. «. végzéi alapján ón. Tujuiy Jinosaé u. Tuboly Aana javba bekebelezett özvegyi hiazonéhrentl jogokat.
A fedezed ebre tekintettet az átveiéi ali bocsátott ingillan illetőségek iegaia-ciouyabb ineiéal véleilra, melyen alul aiok al sasi adhitők:
A telekkön) Szentlluló
1985. évi eovvmw. uu .. i. 8 óráját lázi td «a u ái..,„, teleket u IWI.tLX. l-e. 150. S 1 alapjia a következőkbea itjaplt|a aa:
1. Az érveiéi alá elő Ingatlanok a le-dazell elv uaiiat megállapított legkliebb vételárnál aliaoayabb ároa al nem adhatók még ikkot Km, ha u alizt irveréil vételár a hiteleié kőietelélét megelőző raashelyaa kielégítendő terheket nem le-dezl {5610/1931. M. ü. u. r. 21. 6.)
Az ánrenlal uásdékoaék köteleiek bá-aitpéaml a kikUittaiár l(W»4t kéupéoz-
nuígliiHSoiott
árveréil feltétekkel aláUal (1881: LX t,-c. 147., isa, 170. H ; 1906: XL. t-c 11. (0 Az, aki as lagatlanirt a kikiáltást árnál magasabb Igérefel UH, ha többet Igtrnl
Saimí1^
útpénzt u általi igéit ár ngyznannyi izi-zalskálg Idegéuiteal. (1906: XU. 25. I I Leteaye. 1935. fcrt zug. hó 30. napjia. Dr. Bányai a. k. kit. jbU.
A kiadmány hiteléül: Balassa Undor mi UlikktapmMtl
Kerékpár küiii 5*95 w0
SZABÓ ANTAL
sporl (Illettben.
HirdessenaZalaiKöztönyben
Oróf Festetics lemondott a mandátumáról 3
Budapest, október 17 Oróf Feslctícs Sándor csütörtökön levélben bejelentette, hogy lemond «z enyingi kerület képviselőségéről,
18 falut elpusztított a föld • rengés
Moszkva, október 17 Az Afganisztánnal határos Tabi zslklsztánban ujabb nagyarányú földrengések voltak. A\' romok között eddig 112 halottat találtak. A súlyos sebesültek száma meghaladja a 400-at. A földrengés következté. ben 12 falu teljesen rombadölt.

lehet - Kapoatő NrM vas- és lutik-Ostetében, SehOtz melleit. 1
Sírbolt épttieét otcsds vilillosi. I M lélállásMl. Kováca, Király u. S3. 2788
Egy I • alalt.
lérfl i
IDzhelyek és ndsdatUKmt -\' in kaphatók.
zeij. VinMbiiTSjota.
U-
-öea, 3813
FlgysIsM 1 Baba és _ ^ ,
játékok, MitarUit cikkek, a volt Tóth-buliban a legokadbb áron uiiulietők be.
3809
Emeleten kéayelmu butoroiott szoba, ttlrdó-használattal, nagiayoa ura* kl-"h Clm a kMóhlvatalbaa. (863
Szombaton Ciurgéra aulával ______
asái. Teleion álTomái 2 22. Kaaksiv Manó.
Kátuobia emelel
novemberre olcióa kii-ul 2 , Foayőnil.
vtzvazeMkkil,
, Horthy Mik-3830
Ctlaoaaa bútorozott, kolőabejirata nlcil noha, előuobivil. IMiwMwz ■ állttal, november l-re kUdi Magvii-ntca 21.____3823
Sugár al 41. alatti hiz alMáösás,mlatt julinyoun italé. Bővebbet agyanod.
. Indulás reggel ti órakor. p »-i> StlIIUI l|VkHWtiyiP
MrisaiMl.a iWaildoiioi fn.pinf^ g. j OmitilillNyosidi is Bétulal Uaosaá ViüslaU kOoyvmfoinSáiáhsa.
Sertéshiz!al6k figyelmébe!
vHaaln „ késiHKtaT
Az állatok lejlödésál eilteetta Fert«rf betegségekkel wwbtii «z állntok elicuállóképeMégél fokozsa. Msfsslkfttt Alisto-kst erőteljes fejlfld<nre Iníig.,
PYDma^c Síf>r1n~1Ü>i»rtM PFK"
adsgoMsávsl a mkiigallca ssr< ■«*■«• k«dMHU> »
t70-tMkg,*iilyn Ulh!*|»Ul»tá
Beszerezhető:
Nagykanizsa, Eiaséhst-tár 10, A blróaágt palota sHllett. Telelsa IHt
7fi. évMjmm 288. (zára
#
Nagykanizsa, 1036. október 19 szombat
Am 12 ím*
*SgjSS£SÍ
• FfetelOs sfceHcesztfi: Barbarlts Lajos
A bíríl pulpitus
A btról függetlenségről éa az Igazságszolgáltatás jóeágáról vitázott a képviselőház és a vltu sorén (elszólalt Lázár Andor igazságügy-miniszter la. A Jrfról függetlenség h modern Jogillantok életének egyik legfontosabb alapelve. A\' biró a tar. vény katonája és őro. Az emelvény, amelyen ÓL felette kelt, hogy álljon a politikának, az emberi indulatoknak, az egyént elfogultaágnak. A bírónak taiacmie kell az életet, annak müden jelenségéi, bdc kell látnia az emberek lelkébe s mégis felül kell maradni mindenek felett, hogy a konkrét ügyben, uml eléje kerül, egyéni szempontoktól függet, lenül, a törvény és Igazságot sugalló lelkiismerete alapján hozza meg Ítéletét. A legnagyobb felelősség az, amt a bíróra egyegy ítélet meg. hozatalakor nehezedik. Súlyos anyagi érdekekről, sokssor egy etn. bér sorsáról, szabadságáról, sót éleiéről kell döntenie. Valóban, mint az Ifazságügyminlszter inegáilapi. totta, m biró nagy tataimat gyakorol, tehát nagy felelősséggel ls tartozik..
A magyar biró mindazoknak a köVéteTményfeknek, airifcet léMna.
saémponxok abpjAn e bírák kai szemben felállítani kell, aót egy. általában lehet, legteljesebb mér. tékwn megfelel. Nincs orazitg. »me. lyik annyira bdszke lehetne a btról karám, "Unt ml. A magyar biró ne. mea idealizmusa, nagyszerű képesig*! CMélBedétt Bt-kSlSI tetföfcdka.
rfék-sMSra WtiéttMge -rtVéí példa. Mj) «*as»«<maejrar halánoton Hit mtndenütt éa minden tdöktan.
Maga az igazságügyminiszter épp ugy, mini a kormány n^pden tagja, vén ezeknek legjobban tudatában s klw\'Jel&t Is *§>» á Mp*tté»háít Mrtédétettt. AZ a HliVéViyfáVnálftt.\' stnely«t a Ház a bMk fegyelmi fo Móaségéról tárgyalt, nem csökkenti, hanem emelni akarja a birák függetlenség érzetéi s togszÜbályOk bWi ls brztrtttobb stopokra helyezni a bírák önéinetét. klelrt a jó igamág-szolgáltatás nemcsak az állam mindéit fogfcWesa pOIJBrtWkk, htaétn maguknak a bíráknak la érdekük. A birák is emberek s azokon a nagy & rtWSöhthététten kert erffiyéken beltH, á IttfcgyW" blfesfl* áll, ktiétrtek saaprtnyidnn. kivételes esetben kkjebb hibák te. Eseket or. vosolnl, kiküszöbölni, adott esetben gyökeresen kioperálni a bíróság éri WKéifeti \'S StflMaSs. ftj>¥Mt annak
te t)íizl<rtt!m"»Mntlitfndk «< tlííte.
btról kar méltán élvez.
Az uj törvény, aarwly a birák Ja.
. fespedlg nem az Igazaágügyiftl . tehát ms»l politikái fórum ..i maguknak a bíráknak kezébé I a döntéa fogát. A bírák kezét* 1 oaját testük erkölcsi önkor. Jnyzatát, nekik ad lehetőséget ar-6 hogy az eddiginél ls téltélqe-
Olaszország el van készülve a Háború kiszélesedésére
MegkMd0dfttt az olasz ellen-szankciók alkalmazása — Még mindig nem ttsztáaédtak az angol-francia viszony kérdései — A szuezi csatornán át angol hajé vitt fegyvereket Abessziniának
Álló harcra rendezkedik be a* északi olasz hadsereg Afrikában
1. A b«kt frontja
javainak az angol nagykövettel folytatott tárgyalásai után nénti enyhülés állott be az angol-francia fronton.. Más híradások ezzel szentben azt mondják, hogy a helyzet Anglia éa Franciaország között a Ruhr vidék kiürítése óta még sohar sem voü Ilyen feszült, mint éppen most.
Opnt
A Lavel-kormány vonakodó magatartása komolyan felvetette az angol-francia .viszony kérdéaét. Az angol kormány tudni akarja, hogy Mussolini hajlandód béketárgyalá. sokra éa milyen feltételek mellett, továbbá azt, hogy ml lenne a tárgyalási alap. Tudni akarja az angol kormány Franciaország magatartását abban az esetben, ha Olaszország nem mutatkozik hajlandónak a béketárgyalásokra.
Laval felkérle. az angol kormányt annak kijelentésére, hogy Anglia a Földközi-tengeren lévő hajóhadát bemmi körülmények között nem használja fel Olaszország körülzá-tására-
Az általános nézet az, hogy ha a megtorló intézkedések élelbelépc\'so után ért támadás Angliát, akkor Franciaország teljesíteni fogja kötelességét Angliával szemben. A la. pok egyhangú véleménye az, hogy kalonal megtorló Intézkedésekről korai beszélni, hisz arról a Népiző. Vétség aetrt liWtyolt.
pondon
Ha az angol kormány nem kap Franttnorazágtól kielégítő vák\'Szt, ákkor Anglia elveti Locamot. Ha Franoiaország hajóhadának egy részét az angol kormány rendelkezőiére bocsátja, akkor hajlandó lesz Knglla egyes hajótesteket vissza. Vonni a Földközi tengerről.
Az angol JsOrrflftny az egyiptomi kormánnyal karöltve elhatározta, hogy ilzfSVlptönfl helyőrséget égyelőre egy dandárrul megerősíti. Ugyancsak megerősítik a légi had. erőt is. I ■ É|[ ... —....---------
Rima
Hivatalos körökben mereven el* zárkóznak attól a megoldástól, a mely szerint Anglia visszavonná hajóit a Földközi tengerről, - ha Olaazoiazág viszont gyaloghadait e|. vezényli Líbiából.
Rómában a nemzetközi helyzetet Ugy Ítélik meg, hogy a Játóhatár még mindig nagyon komor. Ajnegtorlő rendszabályok alkalmazása ezernyi veszélyt rejt magában, mondjált Rómában. Olaszországban a lakosság hangulata nyugodt, de elkészültek arra ls, hogy a háború köny. nyen kiszélesedhetni.
2. A szankciók frontja
Róma, október 18 Olaszországban a kereskedők nagy része saját felelősségükre irtegkezdték a |í>ttt»»á«l •aankelék alkaWiaát.
Az olasz nagykereskedők nagy része kijelentette, hogy nem vásárol olyol\' országlól árut, amely a megtorló Intézkedések mellett foglalt állást.
London, október 18 A* ösMfcégyeztctö bizottság
cihos, Japén-MH, N»W*ir«rt|(h«z é» mé«í ne-hloy ms népszütwrfia tagáliam-kaz,
hogy az Olaszországgal eddig fenn. tartott kereskedelmi összeköttetésű, ket egyelőre továbbra Jfl^vállozatla: nul tartsák fenn ía ne üssenek még nagyobb rést a megtorló intézkedő, sek már megtámadott frontján.
, Szuez, október 18
A genfi népszöve\'ségi hatjjrozal óta péntek reggel haladt át elöször olyan ongol hajó a szuezi cmtornán, íinf \'ly fegyvert szállít Alxsszlntának
3. A háború frontja
Adua, október 18 Az olaaz repülőgépek lázasan dol. goznak. A, felderítő járőrgépek az ogadenl részen egész Harrurlg el* mentek « mindenütt
kombii azértak K.
nyébbért őrizhessék a a Jövőre ls blztoáltsák azt á magas erkölcsi »MMztát, amit a biHM pulpitus
jelent-
Knaéjfet M 01 BSJMIW WMWlyTŐI.
Sokkal többet árthatna eimek a függetlenségnek a korlátlan szabados, aágnak az a széliemé, ami elveimé a h\'htlöséget a biról kartól, hogy - MUteer eíetén - sa)át portáján saj» tirjn intézhesse Agyiéit.
A repülő-bombázás célja az, bogyt mcg^tadályozza az abesszin csapai tok összevonását. Ez elkérnél la járt, mert legtöbbször a repülőgépek) puszta berregése ls szétugrászlju azj abesszin csapatokat \'
Adigrat, október 18 Ouksa herceget fényes ünnepségek között nevezték kl Tigrc tartomány fejedelmévé. De Bono tábor, nok először seregszemlét tartott; majd kihirdette, hogy |
THn tartomány lejedahaévé ÍMkm hw»l Mvadék kl. A katonák és n lakosság ezt a kijelentést őrömujjongva fogadta. Ezután a herceg és katonái letették a hüségesküt.
A\' herceg kinevezésének hírére az olasz clöflfsöknél egyre-nvíara Jelentkeznek a benszAlötmi behódo lásra fe közlik, hogy ellamartk fc-jedelmüknek az olaszokhoz átpártolt Ouksa herceget.
Etiópia más részéből ls Jelentik, bogy ..... , i
• b®hédk>lások tuéj egyre tiittnuk, Több helyen a lakosság fellizadt, általában nyugtalan a helyzet.
Pótna, október 18 Harrar vidékén újból
bakMzentstt •< ni. tani nagyon hátráltatja Gnazian tá. bornok előrenyomulását. Arra szá. milanak, bogy az esős Időszak még két hétig tart.
Addls Abebából az olasz lőtéri-töket, papokat és apácákat katonai fedezet mellett a szudáni határra szállították és ott áttetJUék. Vagyis: - az olasz állampolgárokat kiutasították. ,
Atldis Aboba, október 18 Az északi Harcvonalon az oluz eaapatok élénk tevékenységet fejte-nek Id. A^pl caak lehet, , l&véAzárfcokM IM, hyUák a dilMWiiljafl éa abéasllfaat
n#M>n edwt(W«». Abesszin Mvalaks helyről cáfolt* azokat a híreket, mintha Eritneáttb rendzavarás vagy lázadás volna- *

ÍALAÍ KÖZLÖNY
19S& október lö.
Kereskedelmi és iparkamarai ülés
A soproni Kereskedelmi ós Iparkamara csütörtöki ülésén a kereskedők részéről Unger Ullnjann Elek kereskedelmi tanácsos, az iparosok részéről Wvlter János mérnők volt jelen. t
A kereskedelmi és iparkamarai választások Budapesten, november 24-én, ajánlási rendszer "alapján lesznek. Ha ez a rendszer beválik, akkor történik csak a vidéki Kamarák választásáról intézkedés. Tekint, ve, hogy fj. ujánlási rendszer a képviselőválasztásoknál sem felel meg, általános volt a tiltakozás a kamarai tagok részéről annak be. vezetése ellen.
A kettéosztott kereskedelmi minisztérium beosztásánál a kereskedelmi és iparkamarák felügyeletét a kereskedelmi és közlekedésügyi minisztérium hatáskörébe osztot. ták be. t
,Weisz Tivadar elhalt kereskedelem kamarai tag helyébe j-endea tagul Teutsch Gusztávot hívták be. A Jjamarai választási Jegyzékek átdolgozás alatt vannak 9 előre látha tólag a márciusi vagy áprilisi választások előtt kerülnek kiadásra.
Az iparügyi minisztérium elhatározta az országban a mintamü-lyek felállítását, melyekben az ujabb szerszámgépek kezelésére Unfolya. mok lesznek. Ezek a mlutmühelyek számba helyiségről, fűtésről, gondozásról mindenütt az ipartestületek tartoznak gondoskodni. Legelőször Sopron városában állítanak fel Üyen műhelyt. Sopron város ad helyiségét s vállalt mintegy 15.000 P átalakítási költséget. Csak ennek a berendezése után jön Szombathely s azután - Nagykanizsa.
\' t V. U. E.
IDŐ
B ■■ ■
Szép Idő 1
Prognózis i Mérsékelt északnyugati, nyugati azét, pénteken este néhány helyen Inkább csak északon kevés eső, szombaton a felhősödés csökken, a nappali hőmérséklet esetleg kissé emelkedik
r r Október 19. szombat. Rom. kat Péter. Protestáns Luoliu. Izraelita Tisrl hé 22.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat o hó napban a .Fekete sas. gyógyszertár Fö-ul 8. és a klskanlswl gyógyszertár, Gőzfürdő nyitva rqggel 8 órától este 8 óráig (héttő, sierda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
Gyomor-, bél- éa anyagcsere-betegségeknél, vérszegénység, sá-padistg és leeoványodas eittelben reggel éhgyomorra egy pohár természetes .Ferenc József keiertlviz ai eméiztOszervek működését hathatósan előmozdítja s igz megköny-nylll a tápanyagok vérbelulásál.
Scbless István njabb tervel és tényei Nagykanizsával kapcsolatban
Alapítvány szegény gyermekek iskoláztatására — Hadirokkant és hadiárva gyermekek segélyezése találmányai jövedelméből
Még augusztus végén irta Schless István Berlinből\':
»öt hónapig tartó céltalan bo. lyongás után újra partot értem. Egy Rajna-melléki nagy iparvállalat átveszi majdnem összes találmányai, mat. E hó végén meg kell kezdenem az üzem berendezését.* i (
A nagykanizsai Nagy magyaróra szág-monumentutn adományozója tehát, miután a salzburgi Villa Hungáriából sikerült az .ungarischef Hund«-ot kiüldözni, ujifc révbe jutott és lankadatlan munkakedvvel újra kezdte építeni az életét. , Most Frciburgban él és dolgozik. Még alig hogy megvetette élete uj alapjait, még alig hogy a nagy anyagi megpróbáltatásból kilábalt, máris azon töri a fejét, hogy mit adjon újra és még többet a hazá. jának.
Először is az a terve, hogy min* den gyártásra került találmányából egy példányt vagy modellt megküldi a kanizsai múzeumnak. Hadd lássa - úgymond - az utókor, hogy Hi< tartó munkával, erős akarattal az élettelen és alaktalan anyagból is értékeket lehet kicsiholni.
Másodszor : egy nagyjelentőségű hadi-találmányát (tankelhárító) teljesen ingyen felajánlotta a magyar honvédelmi minisztériumnak. Ke. zünkben van a berlini magyar klr. követség katonai attaséjának, ezt Igazoló levele. Aimitor a .mlnlszte. rium a terveket elfogadta és erről Schless Istvánt értesítette, Schless István csak nzt kötötte ki, liogy gyártás esetén a gyártó cég köteles a mindenkori számla-összegek 6 százalékát nagykanizsai hadlrokkan. tak és hadlárvák támogatására fordítani. „
íme : - van még olyan magyar Is, aki idegenben ls, áldozatok árán |s, önzetlenül csak arra gondol, hogy hazájának, honfitársainak hasznára legyen. t
Apróságokban Is gondol Schless István Nagykanizsára. Minap megjelent egy riport a Zolid Közlönyben. Az újságíró nyomorgó családok iskolággyermekeinél tett egy körsétát. Rövidesen 20 márka érke. zett Schless Istvántól azzal u rendeltetéssel, hogy a riportban sze. rcplö legszánandóbbok közül ket. tőnek a szülei kapják meg az össze, gct. Arpí meg ls történt. (Nots-bene : Kanizsáról senki sem . küldölt egy fűiért sem a riport szerencsétlen szereplőinek.)
Van azonban Schless Istvánnak egy mindezeknél nagyobb, rég^ kedvenc álma- Hogy meg tudja-c valósítani, az attól függ, hogy trrit boz az élet még számára le. Egy tény : — Schless István nem szokott a levegőbe Ígérni, még akkor Bem, ha az igérct betartása önmagát sodorja súlyos helyzetekbe. Ezt a Nagyirtagyaivrazágjemlékmtlvel ép pen eléggé bebizonyította.
Az a terve Schless Istvánnak, hogy a Magyarországon és a Balkán-állanokban gyártásra kerülő min. dennemü szabadalmának összes be. vételeiből 15-20 éven keresztül e legszegényebb kanizsai, gyermekek Iskoláztatáséira szolgáló alapot lé-toatt, melynek kamataiból évento több tehetséges, de nagyon szegény gyermek végeztetné középiskoláit.
Érdekes, hogy a rmilj hónapban egy francia Iparvállalat érdeklődött Schless István tslálmányai iránt é« hivták, hogy menjen át Franclaor. szágba megtekinteni a gyár berni.

Legszebb szövetek, bársonyok, selymek, szőrmék, dus választékban
K6sz kabátok legújabb
divat szar Int
$
INGER DIVATÁRUHÁZ
Alapítás: 1860.
dezését és tárgyalni bizonyos talál, mányai gyártásáról. Schkas István azonban nem vette fel ezt fiz üzleti kapcsolatot. Inkább lemond a ,vár ható haszonról, de nem n)tar találmányaival olyiin államnak hasznára lenni, amely nom táplál barátságos érzéseket Magyarországgal szemben.
Németországban, ahol most Schless István él, nem tekintik őt -bár atyja német volt — német állampolgárnak, hanem csak átmeneti fokon ismerik el Relchsdeutschc Auslinder-nek, ami lehetővé teszi, hogy ott mint magyar dolgozzék és letelepedjék. |
■Higyjél Istenben «s bízzál a magad erejében !« Ez a Jelmondat ékeskedett Schless István első va. gyonának, az azóta elárvult Villa Hungaria-nak kapuja felett. Ez a Jelszava ma ts és frelburgl laboratóriumában ezzel a gondolattal dolgozik, ezzel a hitlel és ezzel a bizalommal töpreng messze hazája sorsán és ezzel gondol Bokszor, nagyon sokszor Nagykanizsára, ahol mindmalglan senki sem vette át, senki le se leplezte az általa emelt szobrot.
A franciák Elzászs szobrát Páris. ban 60 évig nem leplezték le, hanem Ott ál» fél évszázadig fekete lepellel letakarva.
Nagykónizsa mégsem takarja le gyászlepellel Nagymagyarorozág. emlékművét. Ennek a szobornak minden kanizsai lélekben megvolt a felavatása. Ez a kőbevéaett magyar felkiáltójel Így ls, s5t így még sokkal mélyebben élő része lett, né. mán beszélő büszkesége lett elmek la határvárosnak. | ,
Impozáns lesz a vakok világhírű kórusának hétfő esti hangversenye
Meleg szeretet és a legteljesebb megértés Jegyében folynak a vakiok hétfői hangversenyének elökéazüle. tej. A világhírű együttes megvendá. gelésére serényen folynak az ado. inányok. A megvendégelés technikai lebonyolítását ez összes nőegyletek él Fitó Ferenc Igazgató vállvetett munkája készítette elő éa bonyolítja le. Egyenesen megható az a szerelet és lelkesedés, amely a voltok hétfőt hangversenyével kapcsolatban vá. rosunkban megnyilvánul. Mindenki Ott lesz, aki e város életében bármi szerepet is játszik és mindenki segit, akinek szive és lelke van. , i :
A vak éneketek elszállásolása
A vak énekesek elszállásolásából felajánlott ágyneműkért szombaton délelőtt 8 órától megy a loooaL A rendezőség kéri addigra a felajánlott ágynemű elkészítését. [ f
— Temdák, kézaal eaomóaott ma-gyar perzsák stb. ssóoyegtk, függő-ayók, butortolmék Sfejar Divatán*
Legújabb őszi és téli divatáruk megérkeztek
Hói poi svájci
olákés
Bőrkabátok gyermekrnhák
Esóköpenyek eságailérok
Szomolényi áruházéban
fi. F. B. harisnyák
Bei-Ka oipók
MB& oMfccr »
ZALAI HOtLOWY
LEPKE TÁNC
Liny-kscagáaok zsoaganak körötted. Színes, drága, kényes Ida lepkék. Szivedet, az én élet-fámat előlem, d« vígan belepték. Rid gondolok. A könnyem éppen fiatal, két karomra téved ;1 jó lenne moat megkérdezni Téged, nevelésiek virágosabb lenne,
elcsitulna, mint érted az Imám, ha |ó jókedvetek tarka pillangóit a karomról most megitatnám ?
udm juiit
négynapos villa anos UálUMa ás aMadáaok ■agykanizsán
A IMlyl sikereken felbuzdulva az Idés fa irfapeMfezi " Drártvölgyi nagy-srabásu negykantzaal villamos kiállítását. KlálWásait megrendezi minden évben rendszeresen, bogy a közqnaég évről-évre láthassa, figyelemmel kiiér. hesse a vlllamoa ipar feltörő, hatalmas
fejlődését
SceaalálbeMkn bemuMják a kiállítás pereiében nSndsa>fent s céluerftcn btfwznoa, a vtlkmoaaágg.1 vonatkozásból készülékeiket, melyek mind a fogyasztó közönség egészségét védik éa kényeimét szolgálják. így vételkényszer nélkül alkalma van a fogyasztó közönségnek, bogy a legújabb vllüutios-készülékekat tae^suierheaae és meggyőződhessék ások célaMrüaégéröl. A váaoa tótónaége rénsíáe a kiáttitás kérette halat
ls tartanak. Az előadások mindegyikét országoabliű szakmérnökök tartják, mindenki álBÚ értheiő atiluaban, időszeni és érdekes kérdésekről. Egyik éndefcesaéga lmz a kilUiláaiak az 5 ím taély«* 4 fogásos
vMana. Mihelytn e*é>«>M «kéd, \\alamint a vilUniostársaság kedves figyelmessége, bogy a látogató közömig között
készülékeiét sorsol kl
a kiállítás tartania alatt. A tavalyi kl-állítás is meglepőm szép volt, de az idei még. szebb és főleg érdekesebb less mint a tavalyi az előjelekből ítélve. A kiállítás 10-én dékaléii nyílik meg és négy napig tart, minaTo aap Myto kóstolóidul. A kiállítás az Ipaioskőr nagytermében l*»J, lielépédlj nélkül.
rendkívül
előnyt), butwiaázUai aákslaa. Modern beiMlasliik. MfcJtetss Jé UrNelkn, boaase lejárata léssMre. sőt fauDSt-menteaeo Is lupbetók tapaSals bukx-énbásUn. Horthy WUés-ut «.
— Ipal.lkli. .lloalnses MO cm. >;étea_ e«|>ju férttasöre* méter, pengd
Az iparos-álláspont a vásártartás kérdésében
1937. lesz Nagykanizsa nagy jubiláris éve
Csütörtökön este ült össze a nagy. kanizsai Iparttstület október havi Ülésére Samu Lajos elnöklete alatt) melyen megletait dr. Hajdú Gyula testületi ügyész is. Az elnöki előterjesztések során az elnök bejelentette, hogy a vendéglősök országos kon. gresszusukat csak 1937-ben fogják Nagykunlzsán megtartani éa mivel Nagykanizsán akkor 011 meg több más egyesület ls Jubiláris évfordu. lóját, az Ipartestület is nem 1986. ban, hanem 1937-ben ünnepelje meg fennállásának 60-ik fordulóját. Nagykanizsa nagy Jubiláris csziendeje lenne Ilyenformán az 1937. év. Az elöljáróság az előterjesztést egy. hangulag magáévá tette. \'
Bejelentette az elnök, hogy a vásárkérdésben hozott határozatot felterjesztették a kereskedelmi miniszterhez. A polgármester engedélyt adO|t az elnökségnek, hogy tataro>
dónak tud bc. A^ anyagi helyzet annyira Javult, hogy a testületnek nem kell eladnia régi székházát.
Majd előterjesztette a polgármes. ter átiratát, amely felhívja a testű, letet, bogy a vásárkérdésben foglal. Jon határozott állást. Ennek kapcsén megjegyzi az elnök, bogy a hang, amit az OMKE ebben a kérdésben használt, nem szolgálja a békét és az együttműködést.
felolvasta ezzel kapcsolatban a polgármesterhez beterjesztett határozat szövegét, amely utal arra, hogy a megye az Ipartestület álláspontját Igazolta, amikor a hónapos vásárok rendszerének veszélyére rámutatott és csupán loyalltásból fogadta el ideiglenesen a képviselő, testület határozatát. Már maga az a tény, bogy a kisgyűlés elfogadta sz Ipartestület álláspontját, igazolja arrnak telyesséffét, - mondja. Az
nlckelezeti 7-M és ■ «•
zománcozott B\'*° pengő réiiletilietéiroli
Csillárok nagy választékban
3 + 1 csillár már IB°» pengőtől, villanyrazaAk, thwmoforofc, fAzAedányek olcsón, ksdvszA rászlstfizstásrs
szabó antal aste^ssstt
zásra megfelelő póthttelt vehessen fel. Küldöttségjárás, felterjesztések csak az IPOK, illetve az tparteslU-letl elnökség utján történhetik. A mtatamübelyek felállítását Illetőleg a Kamara értesítette a kanizsai el. nökséget, hogy azok felálUláau ván. dormütielyek formájában történik. Ahol tanfolyamok lesznek, oda szál-Utják a mtntamübelyeket Is megszemlélésre. A mlntamühelyekKk három országos törzshelye lesz: -Szombathely, Sopron és Nagykanizsa. i
Bazsó József a zárszámadásokat terjesztette elö. Az elnök őrömmel Jelentette, bogy az Ipartestület ház. tartásának költségvetésében az elö. Irányzaton tul forrnak be a tagdijak, amM s mintásáért adminlsztrá-
országos vásároknak hónapos vásárukká degradálásával gyengiljük a város idegenforgalmát és Nagykanizsa rovására a várost környező községek vásárai lesznek élénkebbek De gyengíti a megszorítás az állat vásárt is. A gazdaközönség állatait olyan vásárra hajtja jel, ahol az eL adott állat árából szükségleteit be. szerezheti. Már pedig • Tevő ott Szerzi be szükségleteit, ahol szabad, verseny alakítja kl az árakéit. Zalaegerszeg állatvásárai az átszervezés óta feltűnően gyengültek. Az ellen, vélemény azt szokta felhozni, hogy vidékről Jött vásározók setojtes áruikat vásári reklámmal, zajjal rá-kénysseiitik a vevöreésaok pénzt visznek el Kanizsáról. Mindig olyan árut kell tartani - folytatja tovább
IMIa Lajosa* Somogy-szentmlklés tlzletét átvettem. — Kérem a hitelezőket, bárom napon belül Jelentkezzenek Unger-UHmann Ci Tóth vaskerake-désében
Wodlnák László
a felierjesztés - anít a közönség megkövetel. A kínálatnak kell Iga. zodnia a kereslet követelményeihez. Ha hamisított vagy romlott áruról van szó, akkor pedig a rendőrség dolga beavatkozni. Arra a kifogásra hogy a vidéki vásározók viszik tel Nagykanizsáról a pénzt, meg kell állapítani, hogy sokkal nagyobb az az összeg, amit a helybeli vásározó iparosok, fuvarozó kisgazdák és ezeknél még nagyobb számú vásározó kereskedők egész éven át Jcét. három megyéből nap-nap után Nagy kanlzsára hoznak. Nem ezekben vaza a baj, de a vásári Jog szertelen adományozáséban. Azért a nagykanizsai Ipartestületnek az az álláspont ja, hogy vegyék revizló alá a vásár, tartási Jogot, Nagykunlzsán pedig állítsák vissza a régi hat országos vásárt, i i
AZ elöljáróság egyhangúlag elfogadta a határozatot.
Papp Oszkár alelnök belső ügyek, ről számolt be. Hosszú és éles vitái provokált a KAOSz helyiségénsk lel mondásé ügye, amihez éles hozzál szólások hangzottak el. Végül is a tárgy pontot levették a napirendről
Kantate*)
Legszebb éveimet egy Mária Terézia kombeU, újklasszikus stílusban épült nagy házban töitötWrt. pergamentkő-téaSs ódon könywk éa tózaaaűnü vad-gesztenyevtrágok közelségében. Csoda-, ha sohaamn gondotHun ,s Jelenre, ba féllábbal mindig a letűnt korok körei közt Jártam és szhora tele volt az eljövendő szépségek reményével*
Elmultam harmincháiom évet s bár gyermekkoromban néha felébredt bennem az Írás vájára, még eigyetlen versen, vagy novellám sem Jelent meg nyomtatásban. A inármarowsztg*! vármegyeháza levéltárában egyssérr© kilobbant lelkemből a hamu alatt Jap-"p«ngó parázs, egy titokzatos belaö kényszer hatása alatt megírtam £ trianoni pávát A regényt folytatásokban közölte Kiss József lapja, A Hét a ezen felbuzdulva valóságos alkotási düh \\«tt lajtam erőt
Kisvárosban éltem, csendetfai, elvonulva, rendezett, sőt bizonyos loklg fényűző anyagi körülmények között, politikai vagy társadalmi ambícióim
•) Surányt Miklós egyik legszebb regénye, a Kftntate, Másfél évtized alatt el jutóit a 12. kiadásig. Aa Iró elmondja hogyan, hol, miért Irta jtr«g ezt a kőitől és mély könyvét, milyen kapcsolat, van a könyvnek életéveit Ebből a cikkből közöljük a fonti részleteiét
Pénteken és siombaton 5,7, 9 órakor a Városi Moziban
MhiIhmh niflfvinh 82 örök n0, ör8k bön» 8rök végzet, aki hédltébb, mint a spanyol nflllEIrc miim bor, pikáns, mint a francia pezsgő, termete a Miiéi Vénuszé,
"HT Nőstény ördög
Nlapleno Dletrlch
már kát á»a i
cimfl legújabb I Marfene Dietcioh filmjében I — | i fllmoiSvészet diadalmas eslliaga.
Hóstény ArdOgMI
• láttunk I Vártassak I -
^ a. _ — • s ---fa » sas,
vRTSiinnn iii®yito*i.ua ■
4
zalai közlöny
1935. október 27. *
nem voltak, a háborúval szemben már az egész országgal egyetemben én is közönyössé tettei* sőt. attól egyenesen •menekülni akartam a saját énembe, — egyetlen célja lett ételemnek a munka és |)«dig a munka, amely egyszersmind gyönyörűség ls.
A trianoni páva hamarosan megjelent könyvalakban, az Uj Idők kiadója adta ki, de addigra elkészült második regényem, Á Szenthegy kézirata, a melynek óriási tömegű történelmi "da-t«tt négy-öt hónap alatt szedtem össze a forrásmunkákból. Az északkeleti határszélen levő kisvárosbon egyszerre érdekes emberré\' lettem (pedig ott volt Kövess tábornagy ós a pémet hadtestparancsnok főhadiszállása is). Budapesten megjelent egy könyvem, második regényem kéziratban egy szerkesztőségi fiókban várta, hogy napvilágot lásson, e* egy kissé túlságosan sok volt a dicsőségből. Nem csoda, hogy hirtelen rémületbe estem. Nem tudtam elhinni, hogy A Szenthegy is sikert arathasson, féltem a bukástól. Igy született meg bennem a Kantatc alapgondolata.
A téma az volt, hogy valaki megalkot «gy müvet, amelybe lelke egész tartalmát beleöntötte, a mü sikerűi, szerzőjének dicsőséget szerez s az emberek nagy várakozással néznek további munkálkodása elé. fis itt kezdődik a szerző tragédiája! A kispolgári étet, a kicsinyes környezet, magántermészetű és családi bajok lassan-Iaísan
tenylrbálják szárnyalt, lelkének „a™ tendülete feleúton megáll, a sjámy.fk összecsukódnak, az alkotás vágya megmarad ugyan, de elenyészik a pesség, amely meg tudná valósítani az Űluziókat.
A témához kerestem mesét, amelybe valahogyan belerajzoljam a saját életem elképzelt sötét perspektíváját is. Eszembe jutott Pécs, ahol gyennek-és ifjúságomat töltöttem a az uj regény színhelyéül ezt a gyönyörű, finom, kulturált dunántúli várost választottam. Eszembe jutott a nagy zcnekultira, amely a pécsi székesegyház körűi virágzott, a griegoriánf-ének, a slxtusi kápolna kórusához hasonló gyermekének-karial.
Ezekből a motívumokból raktam össze az uj regény anyagát A regény cinte Kanta te lett, mert ez a szó azt Je-tenti, hogy a; költő csak énekeljen, még akkor is, ha belepusztul az ő szent erőlködésébe.
Sósavat ivott egy 19 éves leány
Az Öngyilkosság oka családi természetű
Csütörtökön délután ,nagy bugás-* sal megállt a mentőautó egy hölgyfodrászüzlet előtt a Horthy Miklós utcában. A mentők egy szenvedéstől eltorzult arcú, eszméletlen leányt emeltek be a mentőkocsiba. A leány öngyilkosságot követett el. Azonnal gyomormosást kapott a kórházban, de a sósav borzalmas roncsolást vitt végbe a szervezetében, ugy hogy állapota válságos.
Neve : Bohár Rózsi. Kora : 19 év...
Tekintettel súlyos állapotára, a rendőrségről kiszállt dr. Várhidy Árpád rejidőrkJapfány és kihallgatta.
Az öngyilkosság; oka családi ter-
mészetű. 1 i I
Munkahelyén, Molnár Jánosnó hölgyfodrász-üzletében kedves, csendes, jóviseletü leánynak mondták Rózsit. Édesanyja fogorvosi rendelőben áll alkalmazásban. A leány a Klnlzsy-utca 55. sz. házban lakott, teljes ellátással, amit édesanyja fi. zetett, ráejt Bohár Rózsi, aki azelőtt a járástáróságon volt irodista, még csak január óta inaskodott, fizetése tehát nem volt a fodrászüzletben.
A leány a sósavat az üzletben rcitegette és ott is hajtott* fel. Most ■ a kórházban fekszik nagyon súlyos I állapotban.

Az NTE autóbuszon megy Simontornyára
Ai bajnoki forduló legna-
gyobb fontosságú mérkőzése lesz a Simontornyán sorra kerülő SBTC— NTE bajnoki futballmérkőzés. Az NTE győzelme esetén a !>ajnokság élére kerülne, tehát valóságos élet-halál harcot fog eredmléayezni\' ez a mérkőzés. Az NTE autóbuszon ntegy Simontornyára. Indulás reggel 6 órakor a Zrinyi sportpályáról.
A Vasutas lUJion látszik a Kaposvári turul II. csapatával
Hosszú szünet után ismét itthon játszik a Vasutas a Kaposvári Turul II. csapatával. A Nagykanizsai Vasutas TE itthon saját pályáján na^on nehéz ellenfél, igy mégis van rá a reménye, hogy győztesen kerül ki a küzdelemből, bár a Turul II. csapata is jeípek-tabilis ellenfél.
Nép Mozgói Okt.l9—20. szombat vasárnap Két nagy sláger egy műsorban I ^
Jackle Cooper, a vllágh\'rü gyermekstár elbűvölő filmje:
Halyet a gyerekeknek
Ezenkívül Btkaffy k jnfaráláaéval i
Fox tarica ast.
Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. SO, 40, 80 fillérM helyirak.
H ZALftl KOZLONY reoénve
A W
— Hosszabb utakra készülsz? — figyelt Bács.
— Igen. Azt hiszem, egy hosszaob utazást fogok tenni. Természetesen nem egyedül - és jelentősen uézett Rollára.
Vigyázz, mert abban ls megelőzlek! — ugrotta Bács.
— Már elejét vettem kedvesem, mert a fizikailag gyorsabb fiatalságnak sohasem szabadna megfeledkeznie az idősebbek jelszaváról, hogy .többet ésszel, mint erővel!. — vágott vUsw Remete fölényesen.
— Köszönöm az utbaigazIbist, meg fogom magamnak jegyezni, mert hiszen az is megesik, hogy nemcsak erő akad a fiatalemberben. No, de az majd az utolsó száz méteren derül ki, hogy sportszerűen fejezzem ki magam. A dolog kezd egészen sportszerű lenni, ami «z én Ízlésemnek nagyon megfelel. Remélem, neked sincs kifogásod ellened Egyébként ma nagy társaság test nálunk, őnagyságát-kai már meghivtam és remélem, hozzád ls le&* szerencsónk?
- Ott teszek! - felelt Remete dia-
dalmasan s azt lütte, ez a meghívás a délelőtti csata eredménye, amelyet ilyenképen teljes győzelemnek minősített.
— Most i>edig elkísérhetnek a cukrászdáig. Ma van az ezred hölgyeinek i«ndcs heti kávédélutánja. Haboskávé mellett kissé kikészítjük magukat s utána jobban tudunk aludni. Az ajtónál elválunk, mert urakat nem tűrünk. Magának pedig nem kelt értein jönnie. Apával még el kell mennünk valahova és onnan egyenesen a kastélyba kocsizunk, — magyarázta a leány Remetének.
Amikor a két ur a cukrászda előli magára maradt, szótlanul indultak a kaszinóba. Remete újra zilált és bizonytalan lett. Látta, hogy kisiklik kezéből az Irányítás, nem az történik, amit ő akar, mindig közbejón valami meglepő s ez kedvetlenné, idegjssé tette. Szerette volna magát valami nagyszabású, izgalmas dologgal elfoglalni, de nem látott semmi lehetőséget.
A kaszinóban nagy nyüzsgés volt. Választmányi ülést tartottak, amely alig néhány perccel előbb ért véget. A környék nagybirtokosai majdnem mind megjelentek, mert a fiatalokból alakult ellenzék kl akarta ragadni a vezeté.st az öregek kezéből. A kísérlet meghiúsult, az öregek elenyészően csekély többségén és összetartásán. Görcsösen ragaszkodtak a hatalomhoz. Terméssé-tes következménye lett a dolognak, hogy a kisebbségijen maradt fiatalok leültek inni és kártyázni Ha már a zölila^ztülnái «z öregek győztek, a mi-stk sóklMziaUiái Akarlak vigasztalódni
lei
Rovatvezető: Dr. Dévaisi, Eráfs Mtk«
Prétnek, bundák, kabátok
Az idei bundadivat nagyjából kétféle fazont ismer : oroszosat, vagy angolosat, de feltétlenül paletonak kell lennie. Az oroszos bundák ázsiai prémekböl: szürke, fekete, barna perzsából készülnek, de a gyengébb erszénnyel rendelkezők az Indiai szőrmét veszik, ami toajd-nem olyan szép, mint a bokorai. Aa oroszos bunda hosszúságából is el4 tér az angoltól. Mig ezek 110-115 cm-esek, addig az angolok csak 95 cm. hosszúak. Roppant jól öltöztet a bőhátu, nagy galléros, nagy toan-zsettás bunda. A kövéreknél takar, a soványoknál erősít. A mókus, ta breitschwantz, amit legújabban barna színben kezdenek viselni, nagyon divatos.
Az angolos fazonban talán a nutriót nevezhetjük a fővezérnek. Ez a selyemfényű, simulékony prém gyönyörűen néz ki. Délelőttre v*z ocelot megy, esetleg övvel, bőhát-tal, bubigallérral. Nagyon sikkes pl. egy ocelot bunda barna ruhá* val, kalappal, cipővel és kesztyűvel.
A seal, a pézsmáhazs, a I csikó minden évben, tehát az idén is divatos. A tavaly annyira \' felkapott skunks még az idén is erősen tart. ja magát, de csak mint kabátdisz, esetleg önálló pelerin. A\' pelerinek. ről jut eszembe : nagyon erősen lanszirozzák az önálló szőrmekep-peket és pelerineket. ősszel, mint első téli fecske, jól mtegy a ruha fölé, télen pedig pótol egy belépőt. A kapucnis megoldást szivesen láttuk az idei divatban. Kedvesen néz ki, amlpt a fejne húzva megvédi fejünket a téli hidegtől.
A1 szövetkabátok sok prémezéssel nagy konkurrensei a bundáknak. A nagy prémgnilérokat ugy dolgozzák
és ami nappal nem szokott megtörténni, nagy phemin-játék kerekedett.
Bács rögtön telefonált a hert-eyv.\'k a polgármesterhez, hogy o\'yfln játék van, ami már nekik ls szórakozás-számba megy. Valami különösen kellemes, könnyű izgulom ömlött el rajta és teült a játékasztalhoz. Változó szerencsével játszott, mondhatni mérsékelt tétekben várta, hogy megnőjön « bank, amely ellen arután érdemes Játszani, ez azonban se hogy sem akart bekövetkezni.
Végül Remetére került a bankadás sora. A pénz gyor&an .gyűlt halomba előtte. Bács megkockáztatott egy-két nagyobb tétet és vetett. Remete gúnyos mosollyal söpörte bp a ^zt pénzét. Bács n©m volt kapkodó játékos. Kl akarta váml, amíg Remete izeren-csés negyedórája eltelik. Egyszer csak megpillantotta barátait. Intett nekik. Felállt, leültette a helyére Bodort és a fülébe .súgta;
— Ha rád kerül a sor, tartsd a bankot, akármennyi van bennel
A hadnagy bólintott. Egyszerű szívességnek tekintette a dolgot. Végre, rákerült a sor. \\ ;
— Tartort! — mondta egykedvűen, mert tulajdonképpen nem ls érdekelte^ az egész ügy.
— Az egészet? — csodálkozott Remete.
— Igen! — felelt most már kemá-n>ebben Bodor és szeme rávillant Remetére. Ebben a pitlanatl>an olyan valamit kezdett érezni, mint amikor felállt Ivóránttal sjjeml>en.
— M^aayi van a bankban? — kér-
dezte Remete.
— Kétszáznegyvenháromezer kétszázhuszonegy pengőt — felelt a játékmester. «!
Halálos csend ktt.
— Nem mered leadni? — .kérdezte Bács gúnyosan.
Remete szeme megvillant, csak most isnterte fel a helyzetet és ez már kedvére való volt. Harc! Ezt a fajtáját a harcnak szerelte. Osztott
A hadnagy két figurát kapott és felvetve egy ászt, tehát egyetlen egysége volt Bács mögötte állt és bár teljejen reménytelen volt a helyzet, diadalmasan mosolygott Remetére, aki ugy vélte, hogy miután a hadnagy n^ui vetette fela kártyáit, amlnt az szokás, ha a Játékosnak nyolc, vagy kltenc egysége van, tehát hat, vagy hét van a kezében. Ha neki Is hatja lett volna, nem huz harmadik lapot, de csak hárma volt, arra egy ászt kapott, ami összesen négyet jelentett és négyre nem állhatott meg. Húzott még egy kártyát, a hatos volt, ss öw*sen tU ebben a Játékban a figurák %& a tlz átt jelentene, hogy semmije sincs a játékosnak.
Bodor tetette kártyáit Nyert. Ha Remete nem vett volna harmadik kártyát, ö ny«rt volna.
— Ez a baaditadőrés sikerült! -szólt oda Rácsnak erőltetett nevetésit.
- Az egyiknek sikerül mindig, de
nem mindenütt. Vagy u szcrelemtxai, vagy itt. — fis elkezdett dúdolni.
crwyl Wt.)
lfltt. október 19
zalai. kozlqhv,
rá, hogy aaojiat 4-6 féle megoldással tudják viselni. Rendszerint la. posan dolgozzák, a vállra. Páris különösen a nyitott szövetkubűtokat forszírozza szőrmemellénykével.
A rövid bundák ronelssanoejál kell Jelentenem az idén. De hogy valami változást is megemlítsünk, nehogy véletlenül, Isten örlzz, ugyan ugy feltudjuk divatosan venni tavalyi bundákat, az Ideieknek a hosz-sza 4—5 cm.-rel megnövekedett és egészen bö háttal kedvesen hntnuk. Ezeknek a kis bundáknak az az előnyük, mint nappal szék, éjjel ágynak, nappal jó angolos vis -let, este pedig nyugodtan felvehető estélyi ruhára. , . v - I \' \' i
Mottó : a nemes szőrme divatos 1 Semmi sem divatos, ami tavaly volt. Tehát? Vagy alakítani kell, vagy ujat vásárolni, de valami pénzt feltétlenül kl keli adni. Igy tehát feladtuk a leckét. Tessék megoldani, hogy vájjon lehetne egy harmadik megoldás is 1 A, válaszoltat kérjük lapunk szerkesztőségébe beküldeni, a helyes megfejtők között értékes jutalmat fogunk szétosztani.
DlvatposU
l«W sams éjsnkája. Fekete szövetruháját csak arany gombokkal és arany bőrövvel díszítse, mert a fehér díszt már unjuk. Csináltassa Jumper-fazonnal, kél oldalt gombbal. Csakis fekete lokk-kalnpot csináltasson, de ha alacsony, nem szabad lelőgó tollat vennie rá. Üdvözlet. I
Vidéki Jf, Nagyon Jő megoldás lenne, ha egy zöld szövet ruhát csináltatna és hozzá egy háromnegyedes srőrmés kabátot. Igy szövetruhája, kosztümje és kabátja is lenne. Odvöz-
let
Kérjük olvasóinkat, hogy. leveleiket mindenkor rovatvezetőnk cl. mére, Budapest, Terés-körut 35. as küldjék.
Qyengélkedii Idején, különösen ha « rosszullétet szorulás vagy ke-tesitfájái tokom, az enyhe is Igen kellemes természetes Ferenc József keserűvíz mindig puha, könnyfl szék-UrQlést és kielégítő emésztést íztrez.
T«na4»ft6s"<«
Irányzat i Jóltartott, lor/alom : iUnk.
Bou llativ. 77-es 1810 — 1845 78-as 1825—1860, 79-ss 1840-1875, 80-al 1855-1888, doníirt. 77-a. 1780-1785. 78-u 1775-1800, 7»as 1790-18-15, lOas 1800-1825. — Ross pestvidéki 1600 1810. más 16.00-1120, Zab u| kOiíp 1790—1800. Tewreri HmíuLII kösip •b bpcst 1600-1615.
dia délután 6-tól 8-ig a PanaooM hátsó kistermében.
■U>4a a Upt.ujdo.o. Kezgaidaságl Rt. OatcatniX NyoMa «■ Déli.tal Lapkladí Vállalata Naiykaaluis. Pslelős kiadói Zalai Károly. lalwiaUa Ultioat Nagykanizsa 18. szia
— (Névmagyarosítás) Bruncslcs József nagykanizsai kereskedő a belügyminiszter engedélyével Bérezi-re viltoz. talta családi nevét.
(Az Egyházi önekloir) szomha-ton, 19-én nem tart énekpróbát. Gazdag kántor.
— (A Credo vasárnapi szüreti l,n aepélye) A Credo vasárnap este 7 órakor kezdődő szűieti mulatsága iránt nagy az érdeklődés a város minden rétegében. Müsormegváltás és uzsonna együtt mindössze 50 fillér. A bevezető beszédet a Credo vezére, P. Czlrfusz Vjktorin plébános tartja, majd Schiess Gyula szaval. Az Oltáregyesülct műkedvelő gárdáta kacagtató színdarabot ad elö, Tamás Ilona magyar nótákat énekel, Tüttő Jenő műkedvelő zenekarának kísérete mellett. Horváth Erzsike vlg monológot nd elö. Szabó Gyuta, a Nemzeu Színház volt művésze tréfás szavalatokkal szórakoztatja a közönséget,
— Az elegáns nő púderje a párisi Valery. — Egyedáruittó Herczfeld Mimi Horthy M.-ut 1.
— (Nyílik a vadgrsztebye) Teljes tavaszi virágpompát öltött tegnap egy vad^sztenyefa Nagykanizsán, a Ilon-véd-uton és Pctőti-utcfl keresztezésénél. Érdekes, hogy a több vaűgeszte-nyeía közül csak az nyitott ki a késő őszi másodvirágzásro, amelyik az ottani kőkereszt közelében eresztette a földbe gyökereit. ,
E- (Vasárnaptól ciJk egy autóbuszjárat lesz Lehnyére) A Nagykanizsavi-déki Autóbusz Vállalat kózll, hogy október 20-tól, vasárnaptól kezdve a le-tényei második autóbuszjáratot bejzűn-teu.
— Divatos fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Stnger Divatáruilázba.
Képviselői beszámoló Letenyén
Letenye, október 18
A lelenyel választókerület ország, gyűlési képviselője, Nagy. István, vasárnap, október 20-án tartja beszámolóját a lctenyel r. kath. elemi Iskola tornatermében. A gyűlés után vitéz Tabódy Tibor, Zalavármegye főispánja és több országgyűlési kép. viselő részvételével a Nemzeti Egy. ség nagyszabású propaganda-gyűlése lesz, amelyre Nagykanizsáról is többen kimennek Letenyére.
- Scfaüts kabát fojtom, mert szabása divatos, anyaga kiváló, ára pedig olcsó.
- (A • g)WuM" »zwgjneU,) aki
tegnapelőtt temette el 3 éve beteg urát, Tibolt I-ajosné 3 pengőt küldött a Zalai Közlöny szerkesztőségébe.
- I,*gujd>b bel- és külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vitelkényszer nélkül Singer Dlvaláruház.
- (Kgy kerékpár loivkj rendőrkézre került) Vakmerő kerékpár tolvajt fogott a nagykanizsai rendőrség Simon József nagykanizsai fiatalember személyében. Simon több kerékpárt emelt el és értékesítette azokat. Munkát ment keiesni és igy eljutott Bajáig ls, ahol a Nemzeti Bank fiókja elölt is kprék-párt lopott. D« gyümölcsét nem élvezhette sokáig, mert a nagykanizsai rendőrség rálelte kezét és bekísérte a kapitányságra. Dr. Várhidy kapitány, a bűnügyi osztály vezetőjeí kihallgatta. Simon bevallotta, liogy Nagykanizsán kit kerékpárt lopott, valószínű azonban, liogy lelkiismeretét több eltűnt kanizsai kerékpár ls terheli. Őrizetbe vették.
- Bútorvásárlás uero gond! Teljes berendezéseket rendkívül előnyös rész lefizetésre, sőt kamatmentesen ls szállítunk. Kopsteln butoráruhiz, Horthy liiklós-ut 4.
Féltandifas angol és német nyelvtanfolyamok a Zalai Közlöny előfizetői részére
A nyelvek tanulása évről évre jobban tért hódit Nagykanizsán is csak ugy, mint uz egész müveit világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon.
A Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni előfizetőinkek a nyelv-tanulást ésezért megállapodott egy elismerten kitűnő nagykanizsai nyelvtanárnővel, aki két nyelvet 60 százalékos kedvezménnyel tanít a Zalai Közlöny előfizetőinek.
Az angol és német nyelvtanfolyamtank vezetője Palloe Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, heten-ként két órával hat hónapig tart,
havi tandíj a Zalai Közlöny előfizetőinek 5 pengő, (nem előfizetőknek 10 pengő). Palloe Erzsébet a Ion-doni egyetemen szerezte meg az angol nyelvtanári diplomát. A,töké-lctes kiejtést blztosltjfák mr. Walter Rlpman-nak, a londoni egyetem fo-ncllka tanárának eredeti gramnio. fon lemezei. Jelentkezni bármikor lehet a nyelvtonárnőnél (Erzsébet-tér 18. II. em.) t
Minden tanfolyamra való féltandijas beiratkozáshoz fel kell mulatni a Zalai Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtáját,. vagy a Zalai Közlöny szerkesztőaégének igazolását.
Sok pénzt takarít meg, ha Sorsjegyéi III nem Idegenből, hanem helyben vásárolja III
MILHOFFER KÁLMÁN
KáruelWnál, Csengery-ul 5., ahol a nyereményeket azonnal kifizetik. Főnyeremény szerencsés esetben MO.OOQ P és még számos nagy nyeremény Sorsjegyárak; nyolcad 3, negyed e, tél 12, egész 24 pengő. ». i
Kis Banlában
aaemkaten és ■eaéreap
disznótoros vacsora
vsa — Bgy adag IS flUir. Saját ké-izlltnény.m minden. Elsőrendű Úszol gálái. Jó borokkal rendelkezem. Szivei látogatást kér
TOrSk Péter 3836__Klflzsy-stcs 21.
17.30 Sándor Mária énekol. — 18 Sportkőzlemények. - 18.20 UaicZky László jazz-zenekaráuak műsora. - 19, Magyar biedermeier festők. (Farkas Zoltán.) - 19.30 AUástaiau zenészek Szimfónikus Zenekara. — 20 .Bomeo és Julia.t Shakespeare tragédiája a Fiatalok Itádiöszinpadának előadásában. Fordította Kosztolányi Dezső. Rendező dr. Németh Antal. - 21.20 Hiiek. -21.40 Cigányzene. — 2210 Időjárálje-lentés. — 22.30 Vassllova Bojana (gordonka) és Vassilova Mara (ének) bolgár hangversenye. - 23,10 A Mándits-Jazz műsora Kalmár Pál énekszámaival. — 0.05 Hirek.
Budapest II.
18,25—18.50 Édes anyanyelvűnk. (Halász Gyula.) - 18^5-19.20 Hanglemezek. — 10.25— 19J0 Tarimenes utazási. (Dr. Joó Tibor.) - 20il»-aiW6 Állástalan Zenészek Szimfónikus Zene. kara. J
Bécs.
17.10 Emerich Pál Beethoven kit ass-dur szonátáját zongorázza. — 19.30 Itádiózenekar a Gaudrkit-Jazzal. — 21.20 Dvurzsák: H-moll cselló és zenekari verseny. A szimfóoikusok 1\'jaU-gorszklj csoilómüvésszel. — 22.10 Wel-lész Egou: Az élet közepe, kantáié szopránszólóra, énekkarra és zenekarra. — 23.25 Osztrák uépzene lemezeken.
Szombat
6.45 Torna. — Utána hanglemezek. - 0.45 Hirek. - 10 Az Országol EgéiZ-ségügyl Kiállítás megnyitásának közvetítése az Iparcsamokból. Beszélő Bu-dinszky Sándor. - 12.40 Hírek. — 13-14.20 Cigányzene, — Közben 13J0 -13.45 Mit nézzünk Itfegt - 14.15 Időjelzés, idöjárásjeleotés. — 14.40 Hirek, árak. - 16.10 llarsányi Gizi mesél. -16.45 Időjelzés, hirek. — 17 Mit űarn a rádiót (
17.30 Paul Tibor klarinélozilt — 17.50 Rákóczi. (Szatbmáry István.) -18.20 Hanglemezek. - 19.25 Szinkronizálás. (Szász Ila.) t-. 19.55 Budapesti Koncert Szalonzenekar. — 21.25 As Operaház előadása. A .Farsangi lakodalom. vigopera II. felvonása. Szövegét Irta vajda Ernő. Zenéjét izerezto Poldhil Ede. - 22.25 Hírek. — 23 Kertész Miklós jazz-zenekarának műsor., Szénliványi Zoltán énekszámaival. _ 0.06 HJiek.
a
17 Hanglemezek. — 18 25 Mezőgazdasági félóra. — 19 Go«the mint természettudós. (Dr. Zechmeister László.)
- 20.10 Az Operaház előadása. A .Farsangi lakodalom. I. felvonása. — 21.30 lllrek. — 22.45 A .Farsangi lakodalom. Ili. felvonása.
■ML f | 1 —
12 Híres zenekarok operákat Játsza. nak (lemezeken). — 14 Schumann: IV. szimfónia lemeezken.
17.30 A 3. gyalogezred zenekara. —, 19.25 Slrauss János: Cagliostro Bécsben, 3 felv. operett. — IttlO faáraíavt ki Koméi Biahnrs-múveket zongorás,
— 23.10 Kaufmann.jazz,
— Butámért éa ttüaiatjiw rua-ndékok nagy választékban kaphatók
nudklvűl plcsó áron SchMaHtH
ZftLAI iwett>wv
1938. Wrtébff 16.
Ar osítfSk.1(orjMÍDy-víttozáB
I . n^nióo,..\' fieriia, október 18
jhogy az vártaié v«U és a Star-1 .WTOberg-osopr., Javára valé átto-jlédást .(cienll. Fey kiválása fteért le
Iszükséges volt, -mert e Fey^jsoport .WiUn utakau akart haladni és több. iSZÖT ikszetüzéJic ls került a . sor
fcöt+ttk és e Starhonbergtsták kö-
" \'
A Budapest déli ajánlások
Budapest, október 18 Pénteken délelőtt nyújtották be a déli kerilkt képviselőválasztási ajánlásokat. Sorrendben beérkeztek: kereszténypárt 20 ezer, nyilasok 7000, nemzeti szabadelvé párt 8800, nemzeti egység 20 ezer, független frontharcos és munkáspárt 5*0, Klár Zoltán 5800. Friedrlch-párt 8600. szociáldemokraták 8880, togltMsták 9500.
Paciat petíció: — november 5.
Budapest, október 18 A kóztyUKatási bíróság a pacsal r*-tldó tárgyalását pénteken elnapolta és folytatását november 9-ie lázié ki.
A Dréhr-Ogy a lábián
Budapest, október 18 A tábla pénteken ujbó\' inegk.udte ürélír Inre bünperfnek tárgyalását, Mini el^elátlralólsg napokig eltart
APRÓHIRDETÉSEK
rél MaelCeel, I kéltként, a
..•kát rataHl csak SOrlel Szellemei lehet. - Kapható Mrlal ra ét lesték-mimttu, Schoti mellett. I
20-29 métetaáau teherbíró, nyitott és csukott léderes kaoalk eladók. TtdMrt
kwtea. Htglalia „Ö..I rS...\'M
hu. Kéwa, a«y< át.
Levele van s kladö-
Flétasrlet vezetésére 3-400 pengi
óvadékkal .Exlatenela- Jeligére kérOnk
......
Ikealékst >4r>4ayMI ís gráallból
csáa és Ját.
Király a. 33, kaphat oi-
a.111. arak éa kaia>ek akvizíciós Bankára felvétetnek. A|ánlatok>t .Metél-■etés blztoaltva- jeligére s kiadóba. 3840
gmpil kaaaii
ovaa Károly cégnél
Ik klárualttatnsk Klsf-
laailaáat, roltnlaáat, madlérát elvállal usatloé, Klalzay- ~
r-n. 70.
sslr, illsodóan friss végáa, lat legjobban megveszem. 2. és Erzsébet-tér 19.
3111
Sartéaklalalék nspoats Irtsa burgonyahéjat kaphatnak a Konzervgyárban, l»wiM *. 3826
la, kiadd Horthy M.-ut
2
Allaaéáaa klaa k.kl.|..la és tof. aalakak kapható Imímm teHearl
szakftaletébes Erisébet-tér 14.
Jár állapottm ksó Hc> klotklii kés-sMt Maaék Magyar-u,ca 27. •
nagy váíaazték;
l Káról, cégiéi.
Kínait Há MIMát .tol literje 4
ll bátorait modernizáljuk, díványból,
(•MMlMl oalKáliudt a hauttb ki-
i. javftjaok « legolcsóbban. Knuu uaák*, Erzaéb«t-t« _ 3799
WS55bö» rinBintSj
A Ház megkezdte a gazdavédelmi JawtfhÉ tárgyalásit
Benyújtották a hitbizományi reform Javaslatot
A lcépviírtlőház csütörtöki ülésén Ozár Andor igazságügyi mintatér begyújtotta a osaládi hitbizományi és a kishltbizományi birtokokról szóló törvényjavaslatot. SztranyuvsZky elnök bemutatta «zután gróf Festetics Sándor leseiét, amelyben bejelenti az enyingi kerületről való lemondását, inajd rátérek a bírák és ügyészekről szóló javaslat részletes tárgyalására. Több fclszó-lalás után a javaslatot a Ház részi\'Uei-ben is elfogadta.
A pénzügyi bizottságnak a iendkivüli
házadómentességről szöló jelentésére került t> sor ezután, amelyet szintén vita utitti eirogadmk. A 33-as bizottság félévi jelenté-se után a ^azdatartozások-ról szöló törvényjavaslat tárgyalására tértek át. A javaslatot Sziny«i Merse Jenő előadó ismertette. A Ház ua^y tapssal fogödta, de il javaslathoz u\'z előrehaladott időre való tekintettél mindössze csak ketten tudtak hozzászólni, a vitát igy pénteken délutánra halasztották. c

h. kir. Államvasutak
MENETRENDJE
írvéaiyMi IBM. évi október hé S-tél kaién, lagykuliu állomásra irkni él u oaiaa lidtüú voaatokról,
Noffylumhsa—Budapest dlU p. a.
Vout A vonsl Bpestre Vo.it A vonal | Sf«lr4l KMdMr- Kulrii-
MSB. neme TŰ M. | r. M. érkezik neme | Ud r« kid rr irt.
1207 Oyv. 6-10 7-05 9-55 1220 2309 3-30 449
1111 Szem. v. 9-45 11-05 19-40 1232 _ 6-22 7-49
1211 Szem. v. 14-30 15-99 20-30 1202 Oyv. I 7-30 1010 11-15
IMI or»- 1830 19-23 2217 1212 Szem. v. 8-ao 1122 1298
1231 Motor 17 90 19 23 — 1214 Szem. v. i I4III 18-35 2000
1219 Szem. V. 23-50 1 15 6-16 1208 Oyv. 1 20-00 23-15 23 49
Közvetlen kocáik forgalmai
Az 1202/1201. sz. gyorsvonalokkal:
egy étkezó kocsi Pragerskolg.
egy 1. 2., 3. o. kocsi Trfeste-Venezla, Milano, Qenova, veatlmlglla,
egv 1.. 2., 3. o. kocsi Trieste. Venesik.Mestre, Bologna-
Firenze. Róma. egy hálókocsi Csnnes. Közlekedik XII./I8.-IÓI 1936. V./6., lg hétlón, szerdán és péMeken. Az 12081207. sz. gyorsvonalokkal:
egy 3. o. kocsi Venezla, r egy hálókocsi Venezla,
egy 1,2. o. kocsi Venezla-THeete, Róma. As 1231/1232. sz. motorvonatok közvetlen vonatok Keszthelyre Az 122U/I2I9 sz. vonalokkal egy 2. és 3 osztályú kocsi ful Zalaegerszeg- Budapest kózOtt, valamint Budapest és p£s kózótt.
Nagykanizsa—Szombathely—Áq/alva
Ku.lz.4 rÜW. Es»rti.|fcM*.|.| fa,"** tirri* w u. tiMb.t- H Ci^tr. Mjr«uJ kW k\'ldbi- rs irt.
sitii . f?(pfff 520 8 11 18-50 18 20 20-18 6-5sI 7-27 |f 9-10 9-44 10-34 19-03 19-141 1805 1 — 17-44 18-27 S 2001 21-47 2239 1 - Hit. 11ZT 1411 1413 1411 Motor Motor Sz. V. Sz. v. Ss, V. 9-40 1008 1349 19-44 - 1 9-55 7-30 1 810 11-23 I 1202 15?f 1 >619 2tÚ 1 21 48 7-36 938 1322 1741 2334
Az 1412/1411. is. vonalokkal egy-egy 2. és o. kocsi Int Zalaegemeg-Báda-pest-déli pu. közólt.
Az 1419:1416. sz. vonatokkal egy 2. és 3. o. kocsi fut Wlen-Osiek közöli.
Nagykarrizsa—Barcs—Pécs
D nir4l I.S.I | írt.
irt.
PtorSI SvMril | N^JSM!-
WM }8z.v. I ÍM \' BU Ui f\'Mn kr. - TB"Tar\'
2414 | Sz. V. 1393 ! 1805 17-571 I 2413 Ss. V. I 1ÍI5 14 20 I l»0S 2428 || Vagy. | 1811 <! 2138 | 23 27| | 2421 j Veg,. !| 1685 1920 | 21-40 A 2414. és 2413. tr. vonalokkal kózvrfarr kocsi fut Oslek-WIén kózOtl. A 242^/2421. sz vonatokkal egy 2. éa 3 o. kózveütn kocsi lut Budapest déli pu. Pécs közótt.
NagykanUta—Oyékinyes-
painrair
Ujdombovdr Budapest Keleti pu
A 2448/2447. sz. vonalokkal egy 3. és egy 2 0. kocsi lul Nagykanizsa—Budipest keleti pu. közótt.
Nagykanizsa—Murakereszlur-Kolorlta
5-40 11-98 1810
Az 1208/1207., 1201/1202. sz. vonaloknál a közvetlen kocsik ugyanazok, mist a- Nsgykanlzaa—Budapest viszonylat alattiak.
1292/129/. az. vonalokkal csak 3. osztályú kocsi ful Murakereszturig. Atoknsk sz utasoknsk, akik Jugoszláviába Mnrvkereszluron át személyvonattal óhajtanak utazni, Murakereszturon át kell azállnl a magyar vonalokról.
Murakereazturon át közvetlen személyvonat! csatlakozása csak a 2420. és 2414. sz. voaaloknsk vsa.
. Bánatos azlvvcl tudatjuk, hogy •teretelt Anyánk, jóságos Nagy anyánk és a legjobb telivér és rokon
sifll. Haehmsnn LVJxa
kínos szenvedés után, 67 éves koriban, f. hó 18-án elhunyt.
P. tló 20-Sn, vasárnap d. u. 4 érakor kisírjak utolsó üt ára az hr. temető hílollüsházából. Nagykanizsa, 1935. ok). 18.
_____ sz. Mllbotter
Katalin és Uéafskv T4do.»4 sz.
MrlhóTTer Erzsébd, gyermekei. Ssáatá Ural, és Istváa, UMskv Tamás és Gákar. unokái.

rokoíuű.
YiisMilíd ittKl
A nagykanizsai városi közkórház élelmezése Vészére 1935. november i-töl 1936. október 31-ig terjedő Időben siükséees I. marha- és borjúhús, II. kenyér és péksütemény szállítására versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatok zárt, lepecsételt borítékban 1935. október 25-én déli 12 óráig hozzám adandók be. Elkésve beadott ajánlatok figyelembe nem vétetnek. Szállítási feltételeket nálam lehet beszerezni.
Nagykanizsa, 1935. okt. 16.
Kórhál! Irgalmai nöiérek asrs Itlokatja.
Sertéshizlalók figyelmébe! n« vitamin
„U késsitaióBf
At állatok féJlítiéJét ül<M«<ftl. Fer lőzfi betégiégekkel stemben az állatok ellenállóképességét lokozza. MaaoaBkBH állató kat erőteljes fejlődésre Indítja.
EXPRESS hblaléMiél PEKK adagolásával a mangalica ler-tés egyéves kópéban már
170-190 kg. aulyra lelhlzlalható Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
aag, etHrágf a, »8v4ajnf4*Uladassr»k, aaák, g t, kndrWU
Nagykanlzaa, Erzsébet-tér 10.
A bírósági palota melMt Telefon 18a
L
a lAlii közlöny
barátai
. ZALAI KÖZLÖNT
hirdetőinél vátdrolftah I
R.-T. Qatabsai. Nyouda ás DéUalal UDUdó VáUalaU ktoy.nyoaalá|átaui, Nagykaakaki. OFaWÖS Isletvasetó Zalai Károlv.)
Ma 8 oldalas Képes mellélcleít
78. évfolyam 239. szAm Nagykaataa, 1935. október 20 vasárnap
Ara 12 tnur
ZALAI KÖZLÖNY
-sss*
«• Maddatvatali FU 5. fim.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElMlultal ára: iby hóra 1 penaS *• «1M». Sn>kenlM(l H»«ióht»atan UMoai TL m.
Róma óvatossággal fogadja a francia választ
Franciaország feltótelek mellett hajlandó teljesíteni az angolok követelését — Enyhült az avgot-olasz feszültség — AngMa nem akar háboraf Olaszországgal — összeomlott a szankció frontj* Az abesz-szlnek nagy csapatösszevonásokkal ellentámadásra késaOttoek
Róma, október 19 & párisi angol nagykövet jelentése szerint a francia kormány Anglia összes kérdéseire igennel felelt. Az igenlő választ Londonban megnyugvással Vették tudomásul.
Ezt ö jelentést. Párisban mac?a Laval miniszternők is megerősíti egyik nyilatkozatában. Hozzáfűzik azonban1 a- nyilatkozathoz, hogy Franciaország igenlő\' válaszát blzo. nyos feltételekhez füzi. Igy London nem rendelhet el ostromzárt és uj rendszabályokat sem alkalmazhat a Népszövetség határozata nélkÖTAl. tálában minden lépést előzőleg meg ketf beszélnie a francia kormánnyal\'
1 R^ma, október 19
Az, angol nagykövet hosszas megbeszélést folytatott Mussolini mi. niszterelnökkel. Az angol nagykövet Ismét biztosította a Ducet, hogy országa nem akar háborút viselni Olaszországgal szemben, katonai megtorló intézkedésekről pedig szó sincs. , i
Rómában remélik, hogy a legújabb fejlemények alapján alkalom nyílik az olasz-^abesszln ügy békés elintézésére.
A kisantant és Titulescu kudarca
Róma, október 19 Az angol sajtó azt irja, hogy a megtorlás! intézkedések frontja ösz. szeomlással fenyeget. Ennek elsősorban TJtylescu és a kisantant az oka. Ez a csoport ugyanis »készpénzt, vagy cserben ha. gyünk bdnnotoket* jelszóval dolgozik és szolgálatait meg akarja fizettetni. A csoport vezére Titulescu.
Genfben egyébként Eden a késő éjszakai órákig tanácskozott Titu-lescuval, aki megnyúlt képpel távo. zott a tanácskozásról. Készpénzzel nem fogják jutalmazni a kisantant, nak az alapokmányhoz való hűsé. g*! [ ,
Az abesszinek nagy ellentáma dásra készDInek
Róma, október 19 Ift ugy tudják, hogy az abesszinek mintegy félmillió emberrel «agy el. lfntáma<«ftsra készülnek. Aéfift körül mórii mintegy 260.000 főnyi sereg gyüMte*tt Ai olaszok ugy védo-l<«znek, hogy 65 mérföld hosszúságban drótakadályokat húztak ki és lövészárkokat ástak.
Kassa heroeg nyugat felől mint. egy 76.000 főnyi sereggel vonul az abesszin főcsapat felé.
^jt. Abesszin törzsfők behódolása tovább tart. , ,
300.000 emberből áll Sejum herceg hadserege
Asirtara, október 19 llakale környékén az olasz hadi-repülők élénk tevékenységet fejteink kJ. Az abesszin előőrsök az éj-
szaka mindkét részről támadtak. Felderitő járőrök megállapították, hogy az abesszin csapa\'ok felvonu Irtsa befejeződött. Szejum herceg serege most közel 350.000 emberből áll.
Addis Abeba, október 19 A négus rendeletileg megparancsolta, hogy vonjanak össze Dolo környékén egy 100.000 főnyi sereget Ennek a seregnek az a célja, hogy támadást intézzen az olasz Sziomáli föld ellen.
A négus egyelőre - még kb. két hétig - nem megy a frontra, mert elnökölni akar azokon a vallási (in. népségeken, amelyek az oleszok ellen induló haditámadásokat bevezetik.
Kedvező légkör a béketárgyalásokhoz
Róma, okióber 19 Az abesszin hadszintereken Jel-tűnő nagy a csendesség. Londonban ugy sejlik, hogy ez a diplomácia munkája. A pillanatnyi fegyverszünet mögött politikai okokat sejtenek. A Hót áltam ugy látszik kedvező légkört akar teremteni a békítő tár. gyal ásóknak. |
A meghódolt törzsek
Aísamara, október 19 A meghódolt törzsekről ujafcb fe. lentések érkeztek. A törzsek, amikor bejelenlik meghódolási szándékukat* Ígéretet tesznek, hoy az uj kormán* törvényeit megtartják és a közvetttö szerepet a békéhez vállalják. Ezután a törzsfő az előkelőségek élén újból bevonul az olasz táborba és ajándé.
kot ad át a parancsnoknak, kenyér, viz és föld alakjában - jelképül. Azokon a területeken, ahol az olaszok megvetették lábukat, azonnal felszabadították a rabszolgákat is.
Anglia tovább szállítja csapatait
Kairó, október 19 Pár napi szünet után szombaton ismét ujabb angol csapatok érkeztek. Most mintegy 50 harcikocsi és páncélos gépkocsi érkezett, vala-mint igen nagyszámú gyalogság.
Legújabb jelentés
"Róma, október 19 De Bono tábornok szombati jelentése: Abessziniában scirt az északi, seni a déli fronton n«n» tőrtént nevezetesebb esemény.

Róma
óvatos
Róma, októb®r 19 A közvélemény megnyugodott a diplomáciai lépések hatása alatt. Híva-talos körökben azonban még mindig igen óvatosak. Igaz ugyan, — mondják — hogy Anglia és Olaszország viszonyában enyhülés á\'lt be, de az angol nagyítóv«tnek Mussolinlvel folytatott WrgyaTás^orán a viszály hi«goldására irányuló konkrét javaslat nem került szóba.
; Genf, október 10
Altalános vélemény az, hogy a politikai helyzet igazolja a irtegtorió intézkedések tárgyában kiküldött albizottság jelentését, amely ugy szól, hogy balasszák ef október 31-éig a gazdasági (5s a pénzügyi szankciók alkalmazását
Gömbös miniszterelnök megnyitotta az „Egészség-HeteM
<• Budapest, október 19 Szombaton délelőtt fényes ünnepségek keretében nyitotta meg Gömbös Gyula miniszterelnök a városligeti Iparosamokban rendezett Népegészségügyi Kiállítást. A megnyitáson megjelent Hóman Bálint kultuaz és Bor-nemiiksza Géza ipari miniszter is. A megnyitón Gömbös miniszterelnök nagy beszédet mondott. Kijelentette, hogy minden magyarra szükség van és ennek WCgoldását a c.sccsemökérdésscí kell kezdiexü. örül, hogy ezt az ifjúság kezdeményezte.
Békéből háború
A beteg világ ágyánál tűnődve állnak a kuruzslók és ahelyett, hogy a tudomány minden eszközével a megmentésén fáradoznának, élénk vitába szállnak a honorárium felett.
Az abesszin kérdés, amely jelentőségében egy egyszerű gyarmati kérdésnél nem egyéb, háborúval fe. nyegeti a civilizált világot, amiből józan következtetéssel csak az a tény szegezhető, le, hogy az igazságtalan békék olyan külpolitikai légkört honosítottak meg Európában, amely magában hordja egy ujabb háború történelmi szükségességét, mert ezek. a békék megbontották azoknak a gazdasági erőknek aa egyensúlyát, amelyek itt a háború előtt mindenki és minden népek számára egy boldog és nyugodt polgári élet előfeltételeit biztosítót, ták.
Az abesszin kérdés tehát nem oka am>ak a háborús veszélynek, amely a körülötte fellángoló konfliktus folytán a civilizált világot fenyegeti, hanem ennek okai a páriskörnyéki békékben keresendő^ és mindaddig csak kuruzslásnak mlnősithetők a világ külpollükusai. nak a béke érdekében való erő és szófecsérlései, amig a világ beteg» ségének csak külső szimptornáit ki. vánják orvosolni anélkül, hogy a baj eredő okainak operatív rendezéséhez fognának.
Amióta Európa vezető népei gyarmati politikát űznek, ezek a gyarmati kérdések mindig elintézhetők voítak az érdekelt államok körében anélkül, hogy európai konfliktushoz vezettek volna. Másként nem is volna elképzelhető, hogy olyan kis államok, mint Hollandia és Belgium tekintélyes kiterjedésű gyarmatok, hoz jutottak. V
Olaszországnak ma szüksége van terjeszkedésre, ahová népfeleslsgeit levezethet^ szüksége van gazdaságilag értékes területekre, s ha fi-gyelembe vesszük azt, hogy a békeszerződések alkalmával történt gyarmati rendezéskor Olaszországgal igazságtalanul bántak el, mindenképpen érthetővé válik Olaszország, nak afrikai állásfoglalása.
Olaszország akkor, amidőn Abosz. sziniát kolonizálni akarja, nem tesz egyebet, mint amit az angolok évszázadok óta sokkul nagyobb mé. retekben tettek, holott Angliának népszaporulata szempontjából nem volt szüksége gyarmati területekre, hanem kolonizációjának egyedüli éclja a brit kereskedelmi érdekek hathatós megvédése volt. Ha a világ térképét jelzőnkbe vesszük, látni fogtuk, bogy Anglia mindem világrészen protektorátusa alatt tartja a civilizálatlan világ Icgna. gyobb részét. Nem szabad tehát el. hinni -azt, hogy Angliának fáj, hogy Abessziniában néhány ezer színes ember elpusztul, mert aki ismeri az angol gyarmatosítás tör-
zalai k02l6nV
1935. október 112
ténűljnét, tudja, hogy a mai angol gyarmatbirodalom létesítése sok millió színes ember kegyetlen lemészárlásával járt. Azt sem szabad elhinni, hogy Angliát a Népszövetség fennmaradása túlságosan ér. dekli és hogy ezért csörteti kardját, mert hiszen ma már mindenki előtt tudott dolog, hogy a Népszó vétség nem egyéb, jnlnt egy korlá tolt felelősségű társaság, amelyből kl és belépni minden jogkövetkezmény nélkül lehet. Az, ami Angliának egyedül fáj : a business ! Hogy a konkurrens Olaszország fog az abesszin földből aranyat, ezüstöt, olajat, rezet s miegymást klbá. nyásznl, hogy az abesszin pelró. leum konkurnense lesz az irs$i an. gol benzinnek és hogy az a"besszin rezet kisebb fuvarral és Így olcsób. ban lehet Európába importálni, mini a kanadait.
Mindezek összevetésével tehát uj. ból csak arra a konklu?l6ra lehel jutni, hogy az olasz-abesszin há. ború nem rejtene magában európai háborús veszélyt, ha nem volna a világ gazdasága a történelemben példa nélkül álló krízistől szorongatott és ha nem volna ma a még leghatalmasabb és / leggazdagabb államnak ls létfenntartási elöfelté. tele körömszakadtáig harcolni azoknak a piacoknak a nyugalmáért, a melyek a nagybeteg világ vegetálás sát ugy, ahogy biztosítani tudják.
A világgazdasági krizist pedig na Igazságtalan, szertelen és kapzsi békék hozták az emberiségre és ezeken a bajokon csak ezeknek a tarthatatlan, hely\'elen, s rövidlátó osloba békék gyökeres és alapos revíziójával lehetne segíteni. A Népszövetségnek, amely ezeknek a békéknek a fenntartására a győző államok által szerveztetett, pusztul, nia kell és minthogy ezen »békék« békés és racionális revízióját az n türelmetlen és illoyális nacionalista szejlem, amely az egész világot hm uralja, lehetetlenné teszi, kétségte. lenül arr<\\ a konklúzióra kell jönni, hogy egy uj borzalmas és véres világégés fogja megoldani azokat a problémákat, amelyeknek békés megoldásához hiányzik Európa ve rető politikusaiból a sziv, a józanság és a belátás.
Dr. Hafdii György
Meggyilkoltak egy 82 éves asszonyt
Nagykőrös, október 19 özv. Zsoldos Dezsőné 82 éves asszony az éjjel Ismeretlen tettesek meggyilkolták és kirabolták. A jói módú assaony halálát a kis unokája vette észre, aki aludni járt az asa saonyhoz. l • i
Naptár : Október 20. vasárnap. Rom. kat Vendel Protestáns Iréné. Izraelita TUrl hé 23. - Október 21. hétfő. Rom, kat. Orsolya. Protestáns Orsolya. Izr Tlari hó 14.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 16-tól dr. Merkty.Beluü gyógyszertár Fő-ut 11 és a kískonlzsai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától estf « óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egéir. nap nőknek).

-kabát fogalom,
mert szabása kitűnő
minősége mindig elsőrendű ára mógls a legolcsóbb I
, minőségért mindig szavatol!

Tűzoltó ünnepély és közgyűlés a tűzoltólaktanyában
A polgármester átadta a kitüntetett nagykanizsai tűzoltóknak a miniszteri elismerő oklevelet és a szolgálati érmeket
Pénteken este 8 órakor tartotta 61. évi i«ndes közgyűlését a Nagykanizsai önkéntes Tűzoltó Testület dr. Krátky István polgármester elnöklete alatt. A közgyűlésen ott voltak az önkéntes, a hivatásos tűzoltók és mentők és a tüzoltóügy lelkes barátai. Ott láttuk dr. Pmck István főparancsnok, városi tanácsnokot, Vecsera Antal tűzoltó-tiszt, parancsnokot, Szépudvaiy László alparancsuokot, ifj. Knortzer György stb. Napirend előtt kedves ünnepély keretél>en nyújtotta át a polgármester az éndeme%vtüzoltóknak részint a belügyminiszter dicsérő elismerésének díszoklevelét, részint az Országos Tűzoltószövetség által adott érmeket a hosszabb szolgálat jutalmazásául.
— Az ember célja a földön, — mondotta dr. Krátky elnök beszédében — hogy Istennek tetsző életet élhessünk és megkapjuk azokat az értékeket, a melyek ezt az életet széppé teszik. Do állandó veszély fenyegeti ezeket az értékeket. Mintha a sors intő jele lenne, hogy mindenért meg kell küzdenünk. Az ember leghatalmasabb ellenfele a viz és a tűz, amelyek a dsungel óta mai napig fenyegetik az embert. A tüz elleni küzdelem alakította meg a tüzoltótestületeket. A tűzoltóság szelleme lehetővé tette, hogy sikerrel lehetett felvenni a haroot a vész ellen. A magyar tűzoltóságnak mindig voltak és lesznek bátor, kötelességteljesítő tűzoltói, akik a magyar tűzoltóság ügyét fejlesztik, kiépítik. A m»gyar tűzoltó ma a tmmkaszüretelnek a bátor önfeláldozásnak igazi példaképe. i)c ez a testület jfclndig megtudta becsülni azokat, akik kötelességüket híven és becsületesen teljesítették. Amint a háborúnak voltak hősei és kitüntettjel, ugy a bókének is megvannak a maga hősei és kitün-tetjei. A nemzetek nagy harcában,
bárki bárhol is álljon a posztján, meg kel/ álhüa mindenkinek a helyét A tSrsadalmi i«ndben a legkisebb munkatel jesitménye ír-fontos. Adjunk megbecsülésünknek kifejezést azokkal a bajtársakkal s ímben, akik hosszú időn át a testület kebelében becsülettel teljesitik kő élességüket.
A belügyminiszter Frelschmidt, Ferenc örparancsnoknak . a diszérmet adományozta, a legnagyobb kitüntetést, ami tűzoltót érhet. Méltatja Frei-schmidt érdemeit és a legjobb kívánságaival halmozza el. Németh István n»jvezetőt több Ízbeni bátor magatartásáért és tűzoltómunkájáért a belügyminiszter dicsérő elismerésében része-sitette, erről -ezóló díszoklevelet nyújtóit át neki a jwlgármester. Majd az éiemkitűntetéíek kiosztására kerül sor. A polgármester átadja nekik a város elismerését ós azt kívánja nekik, hogy érjék el a szebb és boldogabb jövőt
A kitüntettek a kővetkező aorrend-l>en kapják meg érmeiket: dr. Pr^ck István főparancsnok, Szépudvary László alparancsnok, ifjú Knortzer György szakaszparancsnok, Rátkai József szakaszparancsnok a 10 éves, Frej-schmidt Ferenc őrparancsnok a 25 éves, Tóth Emő tűzoltó a 20, lfj. Kré-nusz Ferenc tűzoltó a 15, Nftteth István rajv«zető a J5, Gerócs István őrparancsnok a 10, Széchenyi István a 10, Rátkai László őrp. a 10, Nováth György őrp. a 10, Rustos József raj-N«zető a 10, Kiss János a 10, Mátyás Béla a 10, Topiák Miklós, Keszthelyi József, Hermonn Ferenc, Kőszegi János, Vastag Lajos, Pillér Józseí, Szatt-ier László, Lehel Ferenc, Németh György, Molnár Jór*f, Pataki Józvef, llajdu Ferenc, Fenyves József és Fábián Sándor az öt esztendei szolgálati érmeket. I
A polgármester minden egyes kitün-
tettél kezet szorított. Majd a napirendre tértek át.
Vecsera Antal hivatásos tüzoltótiszt terjesztette elő a parancsnokság jelentését, amelyből teljes képét kapjuk fiinak a szép munkának, amit a nagykanizsai tűzoltóság ismét kifejtett a lefolyt évben. Isiriertetl a szertár ujabb .j beszerzését, tökéletesítését, különösen
légvédő oxigén készüléket, ami lehe-tétlenné teszi, hogy valamelyik .tüJíoltó mérgezést kapjon nwnkoközben. A laktanyakérdés megoldása küszöbön van. A tüzoltófejlesztés körül nagy érdemei vannak dr. Pmck István főparancsnoknak (telkesen megéljenzik). Majd a zárszámadás, utána pedig a folyó évi költségvetés beterjesztése következett. A költségvetés az elképzelhető legminimálisabb keretek kőzött mozog, összesen 10.810 pengő (egy 32.000 lakosú városnál). Krátky polgármester ezutón még bejelenti, hogy Rődy Zoltán alispán a fcbrdójelző hivatal mintaszerű ügymenete és kezelése felett — amit a nagykanizsai tűzoltóság végez — legteljesebb elismerését fejezte ki.
A közgyűlés az elnöklő polgármestert lelkesen éltette.
— Tudja öa, hogyan BÜtnek-főznek villamossággal? — Nézze meg a villamos kiállításon I
- KtnfcabnftaeMak türelmébe! Bu-torárainkat -ényegesen leszállított Arakon árusítjuk. Hosszú icjáratu hitelre ls, kamatmentesen. Kopstein bútoráruház. Horthy Klklóx-ut 4. u*m.
Expressó feketekávé
kapható állandóan FitipÓvltS cukrászdában.
Legújabb öszi és téli divatáruk megérkeztek
HÓI pongyolák és svájci alsónemflek
Boykabátok gyermekruhák
Esóköpenyek esógallérok
6. r. B. harisnyák
Szomolányi áruházában
Del Ka cipók
1935. október 20
zalai kozlonv
November elsejétől fogva még nagyobb lesz a csend Nagykanizsán
Életbe lépnek az uj közlekedési rend további szabályai
Eddig a közcsend (& nyugalom fokozottabb biztosítása érdekében a közutakon közlekedő gépjárművek hangjelzésének korlátozásáról szóló rendeletek első fázisa lépett
csak érvénybe. November elsejétől azonban már uz összes rendelkezések éleibe lépnek.
4 nagyközönség tájékoztatására közöljük a főbb rendelkezéseket.
Gépjárművezetőnek városokban a kézikürtön ktvlll csak a kézikürt hangjánál nem eröüebb (tompított) hangú vUlonyktlrttel szabod\' hang. Jelzést adni. ( .
Városokban a rendőrhatóság részéről megállapítandó főútvonalakon hangjelzési adni tiks.
Lakott területen este 10 órától Heggel 9 óráig kürljelzís egyáltalán tilos használni. (Ez n rendelkezés már augusztus 1-től éleiben van.)
Qép és egyéb Jármüvek egyik ut. cából a másikba csak lépésnek megfelelő (de hat kilométeres óránkénti sebességnél nem nagyobb) sebesség, gel szabad kanyarodni, i
Ez vonatkozik a meUékutakról bárminő utkeresztezésen . áthaladó járműre is.
A rendelkezések végrehajtása a gyalogjárók részéről is fokozottabb elővigyázató! Igényel. Éppen ezért a rendőrség a gyalogközlekedésre vonatkozó szabályok gondos betartását is szigorúan ellenőrizni fogja.
A gyalogjáróknak különösen szem előtt kell tartaniuk, bogy gyalogosok általában csak az e célra fenntartott gyalogjárón, vagyis a járdán közlekedhetnek. Ahol járda nincsen, ott az utszél mellett az útnak leg. feljebb egy méternyi széles sávján kell gondosan járniuk. Szembe Jövő gyalogjárónak lehetőleg balra kell kiiérnie, az elől beadót pedig jobb. ról kell előzni A gyalogjárón csoportokban haladni vagy állni: tilos. A gyalogjárón nagyobb terjedelmű, vagy a közönség ruhájának szeny. nyesésére alkalmai tárgyakat vinni tilos. ;
Az uttestén mindig a legrövidebb átkelést biztosító derékszögben, kö. rülteklntéssei, lehetőleg utcasarkon vagy ott kell áthaladni, ahol rendőr
teljesít szolgálatot. Áthaladás közben megállni tilos.
Aki a gyalogjárók közlekedésére vonatkozó rendelkezéseket meg. szegi, kihágást követ el.
Kezdődik a Ilceálls előadások szezonja
Az őszi társadalmi élet a kulturá,. lis fronton is széltében a megyében Indulóban van.
Zalaegerszegen
a teljes programot kidolgozta és közzétette már a Közművelődési Egyesület. A megnyitó előadás no. vember S-rtn lesz, Barbarlis Lnjos, a Zalai Közlöjiy felelős szerkesztője tartja »A modern magyar irodalom* címmel.
Keszthelyen
a szabad-egyetem uj félévének pro. gramja elkészült és közzétették. Kezdődik október 2í-én a premontrei gimnáziumban. Hat hét alatt 36 előadás van, mindig hétfőn, szerdán és pénteken, fél 6-tól fél 8-ig, két-két óra, 10 perc szünettel. Egy estére 20 fillér, 86 előadásra 3 pengő a részvételi dij. i
Nagykanizsán
november 3-ra tervezi az Irodalmi és Művészed Kör a lioeális eiklue megkezdését, de lehetséges, hogy ez ez időpont még eltolódik. A megnyíló előadásra, a Pázmány egyetem jubileuma témával, dr. Thoiway Zsigmond lelnök Gazdag Ferenc püspöki tanácsost kérte fel. Szaval Schl\'-\'s* Gyula. {
— Torontáli, kézzel csomózott magyar perzsák stb. szőnyegek, függönyök, butorkelmék Singer Divatáru-házban.
— Hogyan vlligltsuk helyesen kirakatainkat? - Megtudja a villámot kiállításon I
— Spertruhára alkalmas 140 cm. széles gyapjú férfiszövet métere pengő 3.50 Schütznél.
Legszebb szövetek, bársonyok, selymek, szőrmók, dus választókban
Kész kabátok legújabb
divat ezerlnt
S
INGER DIVATARUHAZ
Alapítás: 1860.
KALODONT mai jó tanácsa T
VlqyáMajtnt, fogainak Mt(r atda£áaiúÍ
• (J ts..-. , •.!\' -i
Fogainak nocsak küftö részét, hanem okvericfttt belső (előtetőket is tisztítsa, mart Meg a fogus mögött fészkel a veszedelmei fogkő, mely gyakran súlyos fogbetegségeket okoz.
KALODONT
F 0 G K 0 ELLEN
A vakok „Homeros" énekkarának hétfői hangversenye
Nagykanizsa zenei életének kima. gasló eseménye lesz. Ezzel kapcso. latban érdemes rámutatni arra a határtalan, akadályt nem ismerő és mindent lekilzdő kitartásra, amely dicsőséget szeiezve, nem ,csak önmagának, de az egész magyar nemzetnek, megszervezte a vakok Homeros énekkarát. Ezzel a lelkesedéssel és kitartással pedig a vakok kllünő karmestere, Schnltzl Gusztáv rendelkezik.
Schnltzl Gusztáv a délvidékről került Pestre. Sokáig volt Szegeden, ahol a legszomorúbb időben, az összeomláskor szervezett filmhar. moniku8 zenekart Később a buda-pesti vakok ének és zenetanára lett. Itt kedvvel fogott régi tervének meg. valósításához és hihetetlen türelemmel és végtelen kitartással, több évi munka után elérte azt, hogy a Vakok Homeros énekkarq a dalárdák és kórusok között az első helyet fog-lalju el. Ennek a munkának eredménye volt, hogy a legutóbbi országos dalosversenyen a Homeros vitte el a kormányzó nagydíját. Agyatok énekkarának vezetése a maga specia lltásában ifi külön tehelség s ennek művészi eredményében mindenki gyönyörködhetik hétfőn este 9 óra. kor, amikor u kitűnő Homeros kot a Városi Színházban hangversenyezik
A műsort részletesen már Ismertet, tük, a művészi teljesítményről pe. dig mindenki önmaga meggyőződhetik. Jegyek Vágó illatszertárában válthatók 60-200 filléres árban.
A rendezőség kéri a közönséget, hogy a felajánlott Élelmiszereket, ágyneműt, stb. hétfő délig szivesked. jenek Filó Igazgatónál leadni. Tekln. tettel ez óriási érdeklődésre, a rendezőség az elörejegyzett (egyeket csak legkésőbb hétfő délig tarthatja fenn az előjegyzőknek, a hétfő délig kl nem váltott előjegyzett Jegyek eladásra kerülnek.
Áldott állapotban lev« nők, lf]u anyák és tobbgyeimekes asszonyok az enyhe természetes Ferenc József keBerdvIznek már mérsékeli adagokban való használata által Is könnyű és hlg Oiűlést, úgyszintén rendes gyomor- és bélmoködéat érnek el. A modern nőgyógyászat képviselői a Ferenc József vizel Igen sok esetben kipróbálták és azl kivétel nélkül gyorsan, megbízhatóan és táldalom nélkül hatónak találtak.
- (Vtairnaptót e*k ftj autóbusz-Játat less Lefcttyére) A NsaykaniZsavi-déki Autóbusz Vállalat kőzH, bogy október ao-tól, vasárnaptól kezdve a le-tenjei máwdik autóbuszjáratot beszünteti.
Bemutatja Sxabi Antal rádló-Ozlete Fó-Ut 5. szám
A fenti készülékeket kénzséi bemutatja Elektron Rádiótechnikai és Villamossági Vállalat, Ni
4
Zalai közlöny
1935. október 20
SZŐRMÉK SZÖVITEK
a divat vezető újdonsága!, legnagyobb választékban kaphatók
Kirschner Húr dMrÉiziiiion.
lankában a nagykanizsai I0VE
A nagykanizsai MOVE Ném^ Mihály ny. polgári iskolai igazgató vezetése alatt uj lendülettel dolgozik hazafias programjának minél szélesebb körben történö megvalósításán.
November l én
a MOyjE rendezi meg, az eddigek-nél is impozánsabb keretek közt a mindcnsienieki gyászünnepélyt a hősi temetőben. Dr. f&Op György K\'sz az ünnepség szónok i Schlcsa Gyula, ogy gimnazista is egy li« cista a szavalói és énekel ez Ipartestületi Dalárda K ott ing Ferenc kernagy vezetésévl.
A bakónaki vértanuk
sírjánál külön ünnepély ezidén még nem lesz, mert a MOVE akciója : a
bakónaklak síremlékének. felállítása csak a nyáron történik meg. Eddig ugyanis 500 pengői gyűjtött t\\ MOVE erre a céjrq, de dr. Kráthy István polgármester a város támogatását is kilátásba helyezte az ak. elóhoz s igy nagyobb, mauzoleum-szerü síremléket lehet majd dili. tani. A bakónaki sirt átviszik a hősi temetőbe, amelynek uj rendezése során a l özépsö köröndre egy hősi emlékmű kerül, tőle jobbrUwira °gy egy kis körönd lesz és ezek egyikébe kerül a bakónaki mauzóleum. 1
— Oitkoaát lakályossá teszi a helyes viláRltáa. — Számolt és idegeit kíméli, egészségét védi.
— Divatos fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Singer DivBIánihátba.
Egy idegszanatóriumban talállak rá Szemelő Mártonra
Rövidfai jelentettük Szemelő Márton nagykanizsai najiytrarik társtulajdonosának titokzatos körülmények között Budapesten történt eltűnését. A rendőrség heteken át kereste, kutatta a fővárosban, szállodákban és ismerőseinél, de nem lehetett ráakadni. Feleségű is a legnagyobb kétségbeeséssel kut-tatta, dé mind hiál>a.
Most Budapestről arról értesítenek,
liogy SrCmfllő Mártonra az egyik székesfővárosi ideggyógyintézetbe!! találtak rá, ahol ápolják. Ugylátszik Ste-melő Márton, akit az utóbbi időben emlékező tehetsége is elhagyott, ideg-betegségével felvétette magát az egyik intézetbe és elfelejtette erről bozzátar-tozóit értesíteni, mig a kutatások során ráakadtak az felébben.
Egy kiskanizsai kereskedő feleségének végzetes szerencsétlensége
Súlyos szerencsétlenség érte pén. tek este Klskanizsán LtMcsáJt János füszerkereskedő feleségét. Lancsákw né a pincébe ment, hogy többféle dolgot felhozzon üzletébe, amikor le. felé menet a lépcsőn megbotlott és oly szerencsétlenül esett fejjel a pince padlójára, hogy eszmélet le. j nül terült el. Koponyatörést és súlyos tylső sérülést szenvedett. A mentők beszállították a kórházba, ahol azonnal ápolás alá vették. A kórházi iroda az esetről Jelentést
tett a kapitányságnak, de Lancsák-nét nem lehetett kihallgatni, mert még mindig eszméletlenül fekszik a sebészeti osztályon. Most a rendőr, ség a hozzátartozók kihallgatásával igyekszik a végzetes szerencsétlen, ség körülményit megállapítani. Lancsák Jánosné állapota válságos.
— Rom «iUgltá«»ál a munkahelyén szeme kimerül. — Munkateljesítményét fokozat a helyes megvilágítás.
Szölooltványok.
Sima és gyökeres alsnvvesszök, hazai és othelló gyökeresek. lugasgyOJteményak. QyOmSIosfák legolcsóbb, megbízható beszerzési forrása: Államilag elienSrzBtt telepünk:
Badacsonyvidéki Szölötelep Kezelösége m Tapolca. A Balaton mellett
MOZI
Nőstényördög
Film talán még soha találóbb magyar elmet nem kapott, mint Markae Dtetrich legújabb JUraje. Szinte alig taláuai más kifejezést mus.ani alakítására, tuini: Noslény-ördög. Hódítóan pikáns, végzetesen\' örök és pokolian veszedelmes. A nagy amej-tkai iilmszlár két évig mi-raiott magára s most a Nó legveszedelmesebb formájában muüiiko. satt be. Mar lene Utotrieh ssinte specializálta nieigát ebben a szerep. ■körbJn. Egész lénye az W< éa vég. aeles Nöt -dlotórl. Azt a NOt, aki uralkodik « tórflsziveieen, aki kaeé. lan vad, bűnösen démoni, , kine könnyen azt mondják a férünk, hpgy bestia, de akitol eísaakadni, akiről lemondani nem tudnak. És rm még is azt mondjuk, volt Markos Diet-richnek szimpatikusubb alakitáaais. A hölgy közönség igy agm szereti, oe etlól eltekintve is azimpatlkusabb, mélyebb és uuggyózóbb az u Mar k\'ne, aki a szenvedő uszonyt játsza .és jrom annyira M déuwszt. Mos. tsni sserepéhen démoni - és meg kell hagyni, hogy ehhez kiiiöa tehetsége vsa. SpnoWWB Marlene Ok\'trich alakítás. Az Ízlések külön. bOzök, aki s»\'r»ii az Ityen ÍUmnt, *z nézze meg, mert a film a mags se. mébe\'n megértkraü. A . rundezésen látszik Jozef v. Sternberg kfirillte. kintö keze. Nagyszerű keretet ad Mark\'ne Dktrioboak. A férfi: Lio-ml Atwill, pompás. A laeltéfcslsksk is mind válogatott sziaésatk. Rimski. Korsakov meládái stílusosan simul, nak a képekhez. A kfcérömiisor változatos : tanulságos ás szórakoztató.
A ZflLfll KÖZLÖNY REGÉNYE

<muAtrr

&
— Én is dalolnék I — jegyezte meq egy vesztes játékos epésen.
Bodor mindig tartotta azt ac ő»W«--ge|, amit a bankból a játékosok i*m tettek meg és még néhány száz pörgőt ny«rt. Mikor rú került a Unlft»dá< wra, megszólalt:
— Minden téléi tartokl
Hullott a papírpénz az asztalra, A játékosoknak vannak babonáik és Bodor közben elfogadta a tűset Re«e télől, amikor cigarettára gyújtott. A játékos közhit szerint ezzel át ragadt rá annak balszeiencséje is.
— Kétszázezret tarthatok? — kérdezte Remete.
Bodor bólintott és osztott. A kártyát Remete kapta és diadalmas-in fel a nyolcast. Bodor uyuflodtan kitette a kilencest.
Remete kitöltött egy csekklapot és I bedobta a bankba, do azonnal kitöltötte a másikat is, azután maga elé tette és kissé idegesen moj>dt«u , - Jöhet a* a *
UJra vesztett. Bedobta ft másik csekklapot is és felállt. — M« « szerelemben vsh szerencsém, — moadt-i mosolyogva. _ Az p^dig magár annyitI
r- Mi is mfigyünk! — szólt a herceg. — Vendégeink Iáznék,
Bodor nyugodtan összeszedte -1
bankjegyeket, az aprót odatolU a Játékmesternek és követte barátait.
A játékosok nevettek. ök egyénenként i«m vesztetlek sokat, csak Remete vesztett komoly összeget. Nem nagyon szerették, mert mindig elszedte a pénzüket.
, w Alaposan elintéztél! - jegyezte meg Remete, amikor a lépcsőn mentek lefelé. — Nem baj, majd visszakártyázom 1 Egész hónapi keserves munkával nyertem alig valamivel többet, — tette hozsá nevetve.
Megérkeztek a kastélyba. A berreg a dohányáéba veseIte Kcmetét és na^y külföldi Játékosokról beszélt cl apró iMTténeteket,
liáp* és Bodor lakosztályaik felé meptek, hogy átöltözzenek. A hadnagy bekísérte Rácsot és leirt te AszMlá.-a • bankjegyeket.
- Mit akarsz eöelt - kérdezte IJács mogorván. — T« nvSrted, tehát jogos tulajdonod. ,
- gs lm vettettem votoa? - kérdette Bodor éjesen.
- Akkor fiinál volna! ^ Holt Bác« •Ubrdulva, hogy mosolyát el-
- Miből? - csodálkozott a
nagy. t
— Hát nincs vagyonod? — kérdezte Bács tetetett csodálkozással.
— A fizetésemen kivül egy megveszekedett garasom sincsen.
— Annál Jobb! Most már van! — nyugtatta meg mosolyogva Bács.
— Ez lehetetlen! — csökönyőskő dött a hadnagy.
— Na, vidd innen, mert kivágom az ablakon. Siess öltözni! — És a markába nyomva a csomagot, kituszkolta ar ajtón, azután vidáman fütyörészve kezdett öltözni.
Bodor az éjjeliszekrény fiókjába tfobta a pénzt ugy, amint volt és hozaé-látott az átöltözködéshez. A herceg lépett be hozzá:
— írd alá a csekkeket, majd Antal elliozaa a pénzt Vagyooos ember let-léi. Ve»*l egy csinos bérhásat a tő-városban. Nekem szoktuk Jdnáinl, majd kiválasztunk valami Jól jövWbTWCŐt.
— De ez a pénz nem az enyém! — kiáltott tel Bodor hartgosan.
— N« beatélj csacakágotl — szóU rá a herceg.
— I)« alkalmat kell adnom, hogy a vesztesek visszan^rl»essók a pénzüket.
— I^rsze, azt meg kell tenned. Maid arra ls rák^rttf a sor. (ionAoUaozx már be ós gyere! Holla mér Ht v«n!
Elindultak. i i
Az ezredes nem szerette a sokadalmat, tehát ezen a jwpon elkerülte a kaszinót. A polgármesternél kártyá-zott e^tig, a szokott étteremben vacso-
rázott egyedül, mint rendesen, i\'oa-totan tizenegy órakor belépett lakása ajtaján.
— Bodor hadnagy ur ma délután a kaszinóban egy milliót nyert, — jelentette Gábor.
I— Most hol van? — kérdezte az ezredes komoran.
<— A kastélyban vendégség * van. A méltóságos ur is ott van. ö vesztett körülbelül egy félmilliót, - tájékoztatta Gábor a gazdáját.
— Hát az már Urhetétlen, hogy Pz a gyerek miket visz véghez! Kocsit! — harsogta ax ezredes felháborodva.
Amig Gábor kocsiért futóit, elgondolkozva m^nt le a lépcsőn, majd megállt a k«pu előtt. A kocsiba még komor arccal, töprengve üU be, de egywKnw elmosolyodott. Megtalálta a megoldást. A bátyját nem sajnálta, m®rt tudta, hogy az ilyen veszteség nála csak aoayit jeleat, hogy egy id«ig kegyetlen elszántsággal fog játszani, mig vissza nem nyeri a pénzét, de lia nem sikerűi neki, akkor seis katagztrófális a dolog, Marad métí neki elég. .
Az elöcsonxikba érve, magához intette az egyik lakájt:
— Vezessen olyan sSofaába, ahoiuiaa ne,,, hallatiuik id a basaot beszéd és túvj* le fritfa* nélkül a, kogyeimcs urat |
A lakáj párnázott ajtajú szobába vezette az ezredest, eléje tette a szivaros dobozt és kisietett. (Folyt kővj
S-
1988. oktőitr tO
tALAI KOZLOHY
| DéleiőtU, délutánt ál estélyi ruhák-
üi ■ tMlapMti
VÉKEY SZALON
ml ■»d«p..t,
MM Clöfl Stwlor-atci 14.
lairkanlma feltalálók Tárosa...
A 70 éve* városatya, aki hadat
akar ftzenni a villamosságnak és a benzinnek
Az ember nem is gondolná, tyígy sok gondja mellett idot szakit magú\', nak arra ls, hogy találmányát, juc. lyen hosszú idd óla dolgozik, be-iejezze. A 70 éves Mayer , Károly, volt kéktíuő, városatya, Erzsébet, [éri nagy házának elsó emeletén, szigorú, hétpt-\'oiétes /visszavonulás alatt, mintha nagy hadilitkon ,dol. gozna- ,
»,Mayer bácsi* igen vallásos em-bcr. Tradicionális hLséggel őrzi a hatalmas bibliát, amit ösoiiői kapott örökségül és amit ereklyeként őriz utódjai számára. Valóban milyen megható: a legszebb szoba díszhelyén, mint szent ereklye és a csa. Iád tiszteletének a tárgyú, ott lek. szik a diszkötésü, hatalmas Biblia Mayer bátyánk barátja, amit naponta szeret fellapozgatál, ugy, ahogy azt édesapja és nagyapja tette. A hagyományok csendes Jégkörében éli világát a valamikor nagy vegytlsz-titó és kékfestőgyir tulajdonosa, u kinek üzletköre kiterjedt messze vár. megyékre, egész Zftgrátág. Akkor egész kis munkásszázadot ípglulkoz. laV\'tt, vagyont szerzett. Ma a Bibliához menekül és ulána lelki felüdülés számára, hu ott dolgozhutlk titkos kis műhelyében, ( ,
Mayer Károly fiatalabb korában, jóval a háború előtt egy különös kőrkelét talált fel, amit később, mi. kor ki .tinóén bevált, nem csak az osztrák-magyar monarchia, hanem o német birodalom területéit: is sza. baduimaztatott és prospektusát sok országba szélküldötte. Főleg kalonui ruhatárak, gyárak, intézetek, kórházak használták és mindenütt, ahol nagyobb mennyiségű ruhát kellett tisztítani.
Mondják, hogy Mayer bácslnuk nem ez &z egyedüli találmánya. De ő maga, végtelen szerénységében és egyszerűségében nem akar sem mit találmányairól mondani. Kérdé síinkre csak titokzatos, sokatmondó mosollyal válaszol. Az alchimislák fanatizmijsa, kitartása ragyog még mindig a szemében.
Mayer hácal most hosszú hónapok óta egy egészen uj és különös szer. kezetü hajtószerkezeten dolgozik, a mely kiszorítaná a villamosságot, a gázt, a petróleumot, benzint, mini hajlócnergiát. Egy speciális, rugóra Járó felhúzó szerkezet a hajtóerő, J mely megindítja a transmissziót. Nagy dolog az, amin Mayer bácsi töri a fejét. Ha igaza lesz, a technl. kában forradalmat Jelent. A talál, raány a befejezés felé közeledik. A 70 éves háztulajdonos szorgos munka előtt görnyed órákon keresztül, zárt ajtó mögött, rajzok, rugók, különös csavarok és szerkezetek ösz-areállilásába mélyedve.
Hiába, Igaz marad korábbi, meg-állapításunk : Nagykanizsa a tel. találók városa. I
M
Bútorszövet és tsrieiselyem maradékok nagy választékban kaphatók -----U oioaó áaas gillftlaiál
Szombat
lludspeal L
18.20 Hanglemezek. - 1935 Szinkronizálás. (Szász 11a.) — 10.55 Budapesti Koacért Szalonzenekar. — 21.25 Az 0|*iraliáz előadása. A .Farsangi lakodalom, vigopera II. felvonásia. Szövegéi irta Vajda Ernő. Zenéjét jzeiezte Poldlnl Ede. - 22.25 Hirek. - 23 Kertész Miklós jazz-zenekarának má-wira, Szentiváiiyi Zoltán énekszáiwai-vsl. - 0.05 Hirek. Builapeat II.
17 Hanglemezek. - 18.25 Mezőgazdasági félóra. — 19 Goethe mint természettudós. (Dr. Zechmeisler László.)
- 20.10 Az Operaház előadása. A (Farsangi lakodalom, I. felvonása. -21.30 Hirek. - 22.15 A .Farsangi la. kodalom, III. felvonása.
Bécs.
17.30 A 3. gyalogezred zenekara. — 19.25 Strauss János: Cagliostro Bécsijén, 3 felv. operett. — 22.10 Oarulav*-ki Koméi Uiahms-inü\\*ket zongoráz.
- 23.10 Kaafmann-Jazz.
IDŐ
Változó!
Prognózis: Déli szél. változó felhőzet, néhány helyen iutd esfl, az éjjeli hőmérséklet enyhül, a nappali alig változik.
- Lega)abb bel- és külföldi női és férfi szöveteit készséggel beruuta||a vételkényszer nélkül Slnger Divaláruhás.
MA, SZOMBATON ESTE
TÁNC
a „Centrál" kitűnő és hangulatos jazz-zenekara
mellett.
Vasárnap
ltudapeat L
9.15 llliek. - 10-10.55 Református istentisztelet. — 11—12.15 Egyházi ének és szentbeszéd. A ..szentbeszédet dr. Gomlios Károly kalocsai ón»-eki titkár mondja. 12.20 Időjelzés, ldőjá rásjelenlés. — 12.30 Az operaházi ze nekar. — 1345 I)r. itaabe Péter beszélget dr. Koudela Gézával. _ H Hanglemezek. — 15 A tcniK\'lőtatajok védelme vízkárok ellen. (Truramer Ar-pád.) — 15.50 Budapesti Koncert > Ion zenekar, — 18.30 Séia az Egészségügyi KláUltá-\'to. Közxtltés az Ipar- I csarnokból. Beszélő Budlnszky S.in dor. — 17 Cigányzene. — 18 A >\'agy-körösi Arany János Társaság irodalmi ünnepének közvetilése Nagykőrösről. — 19.20 Részlet egy Uszt-regéayből. (IWr. sányl Zsolt.) — 19.50 Orosz Júlia éne. kel. _ 20.20 Vigjátékelőadás a stúdióban. ,A győri kaland., Tórténefmi vígjáték 3 teiv., I képben. Irta M«-riay Ödön. A zenei részeket szerezte és \\«zéuyej Uertha István. Rendező Kiss Ferenc. - 22.20 Hírek, sporteredmények. — 22.50 Az Erőss-Soiinszky Jazz-zeuekar müaora, Orbán Sundor énekszámaival. - 0.05 Hirek.
Budapest II.
15 üreust a tengerentuü magyarok-boa. (Vitéz Sonaogyváry üyula.l -15.15-li.i5 Dr. Dohnányl Emő zongorázik. - 10.35—Ilkfiű Budapesti Koncert Szalonzenekar. — 17.15-17 J0 A lel fedezések la okozhatnak világvilaá-
uot (Or.I^urentzy Vilmos.) — 18.06 -19.10 Hanglemezek, - 19.55-2U.J0 A magyar gyümölcalameret megalapl-tója. (Rapaicli Rajmund.) - 20-25-20.50 Hírek, sporteredmények. - 2(^66 —22.15 Országos Postászenekar.
Btea
11.(5 Szlmfónikaaok Hajós Ma^a hegedftsiúvéaalővei. - 055-100 Stmass János, Millócker, Suppé, Ers-ler, Kálarin és Lehár egyvelegek !»■ mezeken. — 15J6 Mairecker vonés-négyes. - 18.15 Szlrofóuliwaok Clauat szopránnal. - 20.15 Schwsiz VSr* asoprtn éueksl. — 12.20 Caruao-leise-gek. — 2X0ö Cigányzene Budapestről.
A KTSE—Zrínyi mérkózés
negyed 4 órakór veszi kezdetét. Nagy felkészültséggel Indulnak a küzdelemre s ha a szerencse ls se-gll, Ugy Kárpáth éa Varga sogitsé-gével győzhet a csapat. Bár nehéz dió a KTSE, mert dr. Megal Irányi, totta csatársoruk gólratörő, stüusos futballt Játszik, mlg a Zrinyi csalár-sora még mindig nem ébredt fel álmosságiból. De vasárnap - azt hisszük - Boda, Pum, Csönget Vel-lák, Poór csatársor megmutatja, bogy tudnak és akarnak Is győzni. < Szombaton este fél 8 órakor a játékosok részére értekezlet lesz a Kath. Legényegylet kistermében.
K\'.-t
á gasdavéáelnl javaslat
tárgyalását keddea folytatja a Ház
Budqpcst. október 19
A ^asdsadóssógok rendezése tárgyában benyújtott törvényjavaslat tárgyalását vpénteken délután folytatta a képviselőház. Ez égetően fontos és sok százezer gazdáru életbevágóan nagy probléma tárgyalására pénteken kevésszámú képviselő Jelent meg, nyilván a debreceni, Budaptst déli és a nyírbátori kép vlselöválasstások náatt, amelyek mist lefoglalják az egyes pártokat.
A vitához elsőnek Reményi. Sohneüer Lajos kormánypárti kép. viselő szólalt (el a javaslat mellett, Széchenyi György grót pedig ellene. A következő szónok JuróSf*: béla, majd utánu Sándor István kisgazdapárti képviselő, aki Uráliit alá vette a javaslatot. Béli Béla és Dinnyés Lajcs mondják el ezután hosszasan véleményüket. Az utolsó szónok FesleUch Domonkos gróf, aki szintén elfogadja a javaslatot.
Korniss Gyula alelnök javaslatára ezután a Ház kimondotta, hogy a Pázmány-Ünnepségekre való tekln" tettel hétfőn nem tart Ülést. így a gazdavédelmi vitát kedden folytatiák- ; !
FOldrengés Amerikában
1 Newyok, ok1óberr 19
Montana állam fővárosában nagy földrengés volt az éjszaka, A romok alól eddig 1 halott és számos su. lyos sebesült került elö, télnek azonban, bogy a földrengésnek több áldozata van. A földrengéssel együtt a város több pontján tüz ütött kl a földből pedig irtózatos robaj hallatszott. _V
— MsokáUt oleaóa és gazdaságosan
eaak Jól mdgvllágltott Irodában, műhelyben végesbeü.
- Scbüls kabát fsgalom, mert na-bása divatos, anyaga kiváló, fes pedig olcsó.

4 zalai közlöny
1935. október 27. *
— (A vásárt* pl tér***) műsora) A
határőrzenekar Hering Vilmos ezreddobos vezénylete nlutt vasárnap délelőtt léi 12 órui kezdettel a Korona száUó előtt térzenét ad. Műsora; 1. Putz: Ottrautói csata emléke, induló. 2. Strouss: Kék Duna keringő. 3. Offea-bach: A két Sa«>yard c. operett nyitánya. 4. Lehár—Putz: Egyveleg A mosoly országa c. operettből. 5. I/>-hár—Putz: Foxegyvelég a Vig özvegy e. operettből. 6. Putz: Bakanóták induló.
— (Ofctébervéfti orgonák) Október vége közeledik és a természet mintha nem akarna tudomást szerezni a naptár előrehaladott állásáról. Mindenfelé nyilnak a virágok, újra fedik a réteken a/ öszi kikerics mellett a tátika és sok más mezei virág, amelyek más években már augusztus végén eltűnnek a rétekről. Most a napokban kinyílt egy orgonflboloor Kiskanizsán. A bokron levél már nincs egy sem, ellenben az Agak tele-tele vannak őszi orgonavirággal.
— (Halálozás) vellák György nagykanizsai háztulajdonos életének 48-ik évében elhunyt. Temetéso hétfőn délután 4 órakor fog végbemenni a temető halottasházából.
— A gyón és egészségen
& megfelelő világítás.
munka titka
- (Az Inaetita Jótéfcefey Nöe^yWt)
Október 26-án, szombaton este kilenc órai kezdettel a Kaszinóban feketekávé estet rendez, amely eredetisége mellett ezer alkalmat nyújt a Szórakozásra. Tánc ugyan nem lesz, de brijdge, kártya és minden egyéb szórakozási lehetőség a jveodéíjek szives rendelkezésére áU. | f
- Hogy** kuuiljik célszerűen villamos készülékeinket? — Halgassameg előadásainkat a villamos kiállításon. Drévavtlgyl rt.
- (Aimy kártőtő érét) talált és hozott be a kapitányságra egy szegény rokkant ember. A károsult jelentkezzék Berta lendőrfogalmazónál a kapitányságon.
- Költözködésnél villanyt, rddiöt oloaón Ós szakszerűen szerel : Orünhut mérnök, Dedk-tér 2. Telefon: 380.
- (A Cr«do szüieU ünnepélye) A
Credo rendezőgárdája teljesen ljefejezte előkészületét a nagy szüreti ünnepélyre, ami <vasámap este 7 órai kezdettel zajlik le a plébánia fehértermében és amiről már napok óta beszélnek az egész városban. Vasárnap este az egész kanizsai katolikus társadalom találkozik a szüreti ünnepélyen, hogy cgy felejtlietet\'en szórakoztató estében legyen része. A műsor olyan, hogy mindenki meg lesz vele elégedve. Az 50 fil-léies müsormegváltásban beune van az oxsonna is, a ftsztvevők részére. Jól teszi mindenki, ha idejében Jón, hogy helyet biztosítson magának.
mU, tűzhely, főzőlap megoldja a háztartás problémáit
A kiskanlzsal színházi élet
KózJoSog a tél, Kiskanizsa földművelő népének nemsokára sarokba kell rakni kaszáját-kapáját. Nemsokára hó boritja az élet legszebb szinpadát, a természetet s rövid időre megszűnik a pacsirta dala, a természet örökszép zenéje a szántó-vető feje felett. Kiska. nizsán megkezdődik a műkedvelői élet, ahol a fiatalság nagyobbrésze egyesü-leetkbe tömörülve keres szórakozást A Polgári Olvasókör színpadán máris megkezdődtek a próbák. A Kiskanizsai I.eányegyesület Lukács István: «Arany igazság» cimü 3 fcl\\onásos népszin-rríüvét adja elő november 3-án. A Kis. kanizsai Kath. Ifjúsági Egyesület november 24-én nagy «Kutalin»-bált rendez, amelynek a főmüsorű Kálmán Imre—Bakonyi Károly: «Obsitost. c. 3 felvonásos operettje. A Leventetfjak a magyar irodalom egyik remekét, Gárdonyi Géza; «Bor> cimü népszínművét reprizelik még ez évben. S egy-egy Nagy László féle premier is gazdagítja a téli műsort.
Reméljük, hogy a fiatalság lelkes munkája megértést talál Kiskanizsa né-pénél, aki már többszőr tanújelét adta, hogy nem zárkózik el a művészet és a kultura elől.
— (Bohár Böske állapota) A családi összekoccanás szomorú áldozata, Bohár Böske fodrásztanonc állapota változatlanul súlyos. A sósav borzuszló pusztításokat vitt végbe belső szerveiben. Az orvosok pilndent elkövetnek megmentésére, do életbcnmaradá-sáboz kevés a remény.
— Minden notaxet kulturfokénak blz-tos mértéke a villamos fogyasztás nagysága.
— (A sze,veuoekl dráiria) második szereplője, Törők János hentes állapotában némi javulás állott be, de még mindig nem lehetett kihallgatni. A mennyiben állapota annyira jobbra fordul, hogy kihallgatni lehessen, a kórház azonnal értesíti erről a kapitányságot.
Vill&nyfőzésnél nom titok, hogy nincsen korom és piszok.
— Néhány (frUmsn üveg és fém: ebből készül az izzólámpa. De nagyszerű gépek- végtelen sora és sokezer kéji gondos munkássága szükséges ahhoz, hogy üvegből és fémből létrejöjjön az a több millió tökéletes kivitelű izzólámpa, melyet Európa egyik legnagyobb lámpagyára, a \' magyar Tungsram müvek évente az egész vi-
nlckelezett 7 «o és 9-»o
zománcozott pengő réuletílietéireli
Csillárok nagy Választékban
3 + 1 csillár már I8\'»« pengőtől, villanyrezsók, thermoforok, főzőedények olcsón, kedvuó részletfizetésre
C7ARÁ ANTAf >-édióf osllláp és «lllsmoseéal 36 ADU M IAL „.katletében - Fő-ut 5.
— (Férjes taö leány nevén nem kaphat iparlgszolváttyt A kereskedelmi mi-niszter elvi jelentőségű döntést hozott arra nézve, hogy férjes asszony leány nevére iparigazolvány ki nem állitható. Ha olyan leány férjhez ynegy, akinek iparengedélye volt, uj iparigazolvány állítandó ki részére és i>ed^ u díj felszámítása nélkül s az uj igazolványon az ura nevének kell szerepelni, a «né» szótag hozzáadásával. A minisztérium azzal indokolja döntését, hogy ipar-igazolvány csak a tényleges névre állitható kl, márpedig a férjes asszonynak a leány neve csak születési neve.
— Villany felszerelés, javitdsIgqöboIidabban: Orünhut mérnöknél, Dedk-tér 2. Telefon: 360.
— (Bélyeggyűjtők találko*é)a) szerdán délután 6-tói 8-ig a Pannónia hátsó kistermében.
hirtitii 5,7,9 árakor: A nőstény Ördögi
llároai Mozgó. Qktábtr 20-án, va»árii«p.
A halál Önkénteseinek éposza. — Lélekzetrabló Izgalmak. Wallaoa Beery legújabb filmje
A VIHARHADARAK
Nagyobb mint az „Égi titánok". Fényes kliérö műsor __Előadások 3, 5, 7 és • érakor I
lágl»a szállít. Amíg a hajszálnál finomabb fémalkatrészek precíziós készülékek hosszú során végigvándorolva a lám|>a üvegburájába kerülnek, a legkülönbözőbb tudományos vizsgálatokon mennek keresztül. Az a magyarázata\' annak, hogy a Tungsrum-inüvek kiváló uj Duplaspiráliámpája fokozott fényével é-s gazdaságos áramfogyasztásával minden eddigi lámpát felülmúl.
Nem fáj feje a széngáztól,
ha vlllanyvasalót vásárol.
— Meg)i4«nt a Színházi fctet )ubi-lnumí albuma. A Színházi Élet október 18-án ünnepelte fennállásának 25 éves jubileumát és ebből az alkalomból hatalmas jubileumi albumot adott ki. Az írás, az újságírás, a képzőművészet, a foto- és nyomdatechnika remeke ez az 550 oldalas ezüst album és mellékletei. Az elsők között kell említeni Incze Sándor mindent őszin-
tén elmesélő vallomását a Színházi PJet szü\'éléséről, a 25 év legkedvesebb és legérdekesebb epizódjairól, általában fcrről a kulisszákmögötti világról, amelyet ctak a kiválasztottak Ismernek. Bus Fekete Lá$zló> a Szerelemből elégtelen szerzője uj regényt irt a jubileumi album részére, u regénynek Mérges-puszta a cfing, és elég ha annyit mondunk róla,<ábgy ennek a regénynek Szerelemből kitűnő lehetne az alcíme. Különös érdeklődésre tarthat számot a Színházi elet Ko#a Sándor\' pályázata, amelynek dija minden eddigi pályázat ajándékait messze felübnulja. A Korda Sándor-pályáz«t . nyerteseit ugyanis három hónapos tanulmányútra küldi I-ondonba a Színházi Éle( és ugy az\'utázás, mint a három hónapos londoni tartózkodás teljes költségét a Színházi Élet viseli.
TeraéiYttsiii
Irányzat: lanyha,forgatom: csendei.
Buta titxav. 77-es 17 95-1830, 78-as 1810-1845. 79-«s 1825-1860, 80-«« 1840-1870. dunánt 77-ea 1745-1770, 78-as 17 80-17 85, 79-ss 1775-18-00, 80-as 1785-1810. - Ro*s pestvidéki 1600-1610.más 1600-1620. Zsb uj közép 1780—17 90. Tengeri tlsiántull közép ab bpest 1580-15 90.
Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Outenbarg Nyomda <• Délzslsl Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pslelös kiadót Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. /$9ám
Pullaver, keztyü
és más pamntok, fonalak, Maaua aiBayagfanalak,
Sabollnek, ■xfinyagalapok
h egyéb kézlmunkaclkkek nagy választékban, Jutányos árban^beszerezhetők:
ELITÉ kézimunkaszalODbaD
Horthy Mlklói-ut I. (VlroakátpaMa). Ugyanoll elsóronda ullér-tiutltéa, ruhaje«té« éa tlastt-
ttaI IMefMMte I mi
Nép Mozgó. OKI. 19—20. szombat-vasárnap
Két nagy alágap egy műsorban I
Jackle Cooper, a világhírű gyermekstár elbQvDIO tllmje:
Helyet a gyerekeknek
EzeeklvBI Békeffy kenferéléeáwel ■
Fox tarka est.
Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. 20, 4Q, 80 filléraa helyárak.
1838. oHóbar 20
zalai közlöny
|
MODERN
LAKBERENDEZES
otthonos, Ízléses és nem drága,
kapható
a ■ uiuiuiiua, léivovo cs ncm ui
MM 1 kedvező feltételekkel is kap
Kopstein
Kérjen árajánlatot!
bútoráruházban
Nagykanizsa.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
21.432/1935.
Tárgy: Pályául! hirdetmény v. számvevőségi II. alszim-vevól állát betöltésére.
Pályázati hirdetmény.
Nagykanizsa m. váiot számvevőségénél nyugállományba helyeiét folytán Qieudésbcn levő ét Zsla-vii megye Főispánjának kinevezése uMn betöltendő
X. fizetési osztályba torotok városi alszámvevöl, valamint ennek betöltése folytán Nagykanizsa váios srámvevöiégénél esetleg megűrésedó mis lltzivltelől állásokra pályázatot hirdetek.
A minősítésre nézve az 1883:1. I. C., gyakorlati igazolására ptdig a városi szervezési szabályrendelet 139, §-ának rendelkezései Irányadók.
A javadalmazás a hitonillisu állami alkalmazottakéval azonos, Illetve (örvényes rendelkezések, szs-bályrendeletek és halározalok sze-rlnt van megállapítva.
A kinevezés valamennyi álláson életfogytiglani hatályú.
A szabályszerűen kiállítandó és a pilyázó állal sajilkeiOleg írandó pályázati kérvényhez eredelbtn vagy hitelesített mlsolaiban a következő okmányok ciatolandók:
1. pályázó születési anyakönyvi kivonata éa családi állapotát igazoló anyakönyvi .Családi értesítő*;
2. hatósági erkölcsi bizonyítvány, amely a családi állapotot és politikai megbízhatóságot Is igazolja;
3. magyar honotságol Igazoló hatóiig! bizonyítvány, esetleg a magyar
illampolgirségra való Igény szabályszerű b jelentését (opiló) igazoló okmány; honossági bizonyítvány hiányában községi Illetőségi blio-nyltvány;
4. iskolai végzettségei él esetlegei szakképesítésekéi Igazoló bizonyítványok ;
5. a városi szolgalathoz általában, Illetve különösen a megpályázott illáihoz megkívánt szellem! éa lettl épséget Igazoló uj keletű közhatósági tiszti orvosi blionyltviny;
6. eddig! szolgálatot, fog alkotási, Illetve általiban előilelet igazoló ok-
I minyok. Az előélet Igazolandó azon \' naplói, mely napon a rendel tanulói minőségben végzett Iskolai oiztily ról szóló blionyltviny kell. Az elö-éleinek (bár egy napi) megiiakltis nélkül kell Igazolva lennie, mégpedig az önilló foglalkozás ntlkül, valamint az önálló foglalkozással, de siolgilalban töllölt Idő (úgyszintén a magántanulóknál) helyhatóság! bizonyítvánnyal, szolgálatok szolgálati bizonyítványokkal;
7. Igazolandó, amennyiben a pi-lyiióra vonatkozik, hogy a lényleges (1, 2, 3, Illetve 4 évi) katonti
... villanyt
SI6 rád,út
csillárt
Városház-pilóta Tslsfoft: 462.
íPj^^-nal
\'p/~ szereltessen.
Naayk«
talélkozéh»ly*
István király Szálloda
Buéapaat, VI., rodmanlozky-atoi 8.
Nyugati pilyaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árit mérsékeltük, t lapra hivatkozók 20°/o engedményt kapnak. Központ! fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komlort. A szállodában étterem, kivébáz és amerlcan bar
szolgilat! kőlelezettiégének miként telt elegei. Igaiolandók további mindazon katonai szolgálatok, melyekel pilyázó a hadkötelezettségen alapuló lényleges szolgálaton túlmenőt eg (továbbszolgál™!, fegyvergyakorlat, mozgósítás folytán, hadiszolgálat elmén) teljeillett A meg-izakltái nélkül egyhuzamban, mely naptól mely napig • mely minősigben teljesített katonai szolgilatok, tovibbi a katonai szolgálatban elért rendfokozatok ét kltontetések katonai hatósági bizonyitvinnya! Igazolandók.
A pályázati kérvény Zalavinnegye főispánjához címezve, a kllűzött határidőn belül Nagykanizsa virot polgármesterinél nyújtandó be ét pedig a kőzazolgilatbán nem illók közvetlenül siemilyesen vagy posta ut|in, közszolgálatban illók illal pedig hivatali feltőbbségOk utlin. Közszolgálatban állók, amennyiben pályázat! kérvényükhöz hivatalos szolgálati it minősítési tiblizatnk csatoltatnék a az 1—7. alatt megkívánt ösizes adatokat tartalmazza, okmányokat külön csatolni nem kö-teletek.
A tisztviselői vagy dl|nokl minősigben Nagykanizsa városnál tiny-legea szolgálatban illóknak pályázati kérvényeikhez okmányalkat mellékelni nem szükséges.
Apilyizat határideje: 15 nap, azon naplói szimltva, mely napon a pályázati hirdetmény a „Buda-j*stt^Kőilöny"-ben először meg-
Hlányosan felszereli, valamint elkésve benyújtott kérvények figyelembe vitetni nem fognak.
Nagykanizsa, 1935. október 16.
mt Polgármester.
ZALAI közlöny
APRÓHIRDETÉSEK
\'\'•S/ííLí^EtJSűFtíS
Fél UiiIIiiI, I kályhával, 1 aaakál HHaal caak SOilel S»-".en«l Idal. - Kapható Mrlal v«l- éa lesték-tllfclében, Sehítz mtlIelL I
Autátajclt kényelmeset legolcióbbsn Kaafmsnn Manónál rendeljen. Telefonállomás 2 22. 3223
ley Ibii < «. síin.
akdaáp eladó Rózasutcs
3831
■rboit építését olcsóé vállalom, t *•! ........, Ka Vica, Kliály u. Í3. 2788
_______ lakáé, ossies meliékhe-
_ ; azoaaalra Is, kiadó Horthy M.-ut
Bkját terméstt kcrecsenvi asztali édeikéi lekér kar literenként P -Mit kapható Cm.ge.y-nt 19. 82
_____I ruhát yenek éi eladok, hl-
Tálca háthoz megyek. Márkus, Király-a tea II. 3690
Mfakaaánat kiráa Iával meleg szobák len, ba Schleilngar Gyula vafteres-kedönél hólokoiót vasa. Ugyanott aaaul-tflsbelyek éa mlndeaaaat kályhák lesol-— i kaphatók, 3806
FMi OMremlli
"és fehé
gyűjtőhelye:
gallér I
__ tt minden más FehérntmO Hsztltásának
KBIosBnkSnyvtér
Bazár udvar, Fó-ut 8.
Elaőrendö, kiváló szép munka. Sztvee támogatást kör
a Hungária Gőzmoaó éa Főnbe Gallér karbantartási Kit. megbízottja.
Kiaüó káraasaaakáa, pirkettás magánház, BagoUl-aor 7. (A kórháihos közel). Bővebbet Hite kézimunka-üzletben. Vároakáapatota. 3813
Figyelem t Baba éa gyermekcipők, iítékok, bástartátl dkkek, a volt TÍlh-Dazásban a legolcsóbb áron szerezhetők ba.
3808
i kisebb cssládl házat helyben. Clmal a kiadóba leadni. 3808
Kétssobéa emeleti l.káa, vlavasefékkel, novemberre olcsón UsMtá, Horthy Mlk-lós-ct 2 , Fonyónái._ 3830
n»aalaisi l 700 pengét tl\'ipiií ál-vlny És épUetla c.kCílőJi n.litt 350 P-fat la sttrgősen eladó. Tulajdonol Németh lat ván (Kortont Sültől. 3846
Kgy-gyermekes házsspár háxMsaatarl vagy hasonló állást keres ezonnatrs vagy november l-re. Cint Kóiftáz ntci 7. 3847
O. M. gyártmányú hatdléaes klasutó nagyon olció árbsn araáe. Ugysnott O. M. síkatréssek kaphatók. Bővebbet a kiadó bsa. 3862
Lá«ák ló áltspolbsn k.phstók Ideál Kötöttárugyárban Tárház-u. & 3883
:0 áaBartkala
geki
EgyeaoMs udvart bkáa mekekbelrtsé-kM novemberre kis** Koeaalh tér 3.
, eaootszlntl, alig baasnált [V, ruganyos matraccal, íbtt-lfa 20, Ksrdtwnát.
Megbízható elfitü órába. 1. Zwelg ImaáaáL
keresek a dél-Klnlzay u. 9, 3*71
40.000 választóból 60.000 nynjtolta be ajánlását Debrecenben
Debreoen, október 19 Szombaton délig kellett a debreceni választókerületben az ujániáso. kat benyújtani. Délig hnt párt jelentkezett, A Nemzeti Egység 15.000, a Nugy Vince féle Kossu|h-párt 9500, a szociáldemokraták 7000, n kisgazdapárt 7800, a kaszászkeresz. tesek 10.000, a nyiioskeresztesek
9800 ajánlást nyújtottak be.
A benyújtott ajánlások összege 60.000, holott Debreoenben mindössze csak 40.000 választó van.
A válaazláal bizottság szombaton délben azonnal megkezdte az aján. lások felülvizsgálását, az eredményi vasárnap este 7 órakor hirdetik üt
PetöN-at 32 saámu ká. 2900 pengőért eladó, 800 pengő lefizetésével megvehető, Ubb mlat 1010 ol Jövedelmez lisztárt, ezenkívül a város belterületén Ubb kisebb-nagyobb Ml- és magáa ail-hái eladó, néhány hold iilntólőld Is »n eladó. Bővebbet Jtoaél Ingstilnlorgstmi Iroda, Horthy Mlkk>s-ut 2. 8870
_ Köztisztviselők révaére rendklvál előnyős bntortásárlási alkalom. Modern berendezések, tökéletes jó kivileibon, hosszú lejáratú részletre, söt kamat mentesen la kaphatók Kopatata bútor (ruházban, Horthy lilklós-nt 4.
Mmtlí is aanaaak,
K. 1256/1936.
Árverési hirdetmény.
... • A - — •
Közlaitozások fejébeit Tóth János és Társa cégnél lefoglalt különféle székek, atzlalolr, sezlonok, falltükrők, faliórák leptdök, 1935. ívl október 23-án d. e. 9 órakor Kls-faludy-uica 4. sz, alalt (Qözfürdö helyiség) elárvereztetni fognak.
Nagykanizsa, 1933. oki. T-én.
Lehoczky Lajos s. k 3872 V. végrehajtó.
Féltandija* angol éa német nyelvtanfolyamok a Zalai Közlöny előfizetői részére
A nyelvek tanulása évről évre jobban lért hódit Nagykanizsán is csak ugy, mint az egész müveit világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon.
A Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni előfizetőinket, a nyelvtanulást és ezért megállapodott egy elismerte.. kitűnő nagykanizsai nyelvtanámővel, aki két nyelvet 50 százalékos kedvezménnyel tanít a Zalai Közlöny előfizetőinek.
Az angol éa német nyelvtanfolyamunk vezetője Palkis Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, hetenként két órával hat hónapig tart,
havi tandíj a Zalai Közlöny előfizetőinek 5 pengő, (nem előfizetőknek 10 prngő). Pallos Erzsébet a londoni egyetemen szerezte meg az angol nyelvtanári diplomát. A tökéletes kiejtést biztoaltjfák mr. Walter Rlpman-nak, a londoni egyetem fonetika tanárának eredeti gram.no. fon lemezei. Jelentkezni bármikor lehet a nyelvtanámőnél (Erzsébettér 18. II. em.)
Minden tanfolyamra való féltan-dijas beiratkozáshoz fel kell mutálni a Zalai Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtáját, vagy a Zalai Közlöny szerkesztöaégének igazolását-
Fiu- és leány iskolaruha, matróz-kabát, felöltő, gyermekruha különlegességek
minden nagyságban a legolcsóbb áron
LIDITH
Byapmakruha Ozlatában
... Horthy Miklót-nt 1. jvárosUzpaiota).
Alulírottak tájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy lelejlheteileu drága ló férj, sógor és rokon
Vellák György
életének 48-llr, boldog házasságának 18-ilt évében I hó 19-én d. a. 8 órakor a haldoklók srrentaégeinek ájtatos, felvétele után sz Urbaa elhunyt. A megboldogult hűlt tetemét hó
21-én d. u. 4 órakor klsér|Uk a temető halottasházából a róm. ksth. egyház szertartása szerint örök nyugvóhelyéra.
Az engesztelő szentmise-áldozat I. hó 21-én d. a. 9 órakor lesz a szent* terencremliek Dlébánla-lamplomábatr az Egek Urának bemutatva.
Nagykanlsaa, 1939. oki. hó IS-én.
Ald.lt l«zy«. emlék. 1 Myagodjék békéim I ózv. Vellák eyürgyaé sz. Fehér Anna, telesége. Boda lázssf és asje sz. Pint Rozália, Makrai láaas és aajs az Fehér Téréi, Vellák Mária térj. Szerdahelyi lórsslsé. Vellák Katalin férj. Krauft Lajesné, Vellák Julla "
Ksrdlos r " ----- "
Krauft LaJ sógorai
mint a gyászsió ri
DUtiHAQTMA
(őazl vetésre) HERHYÓEMYV GYÜMÖLCSFA-VÉDELMISZEREK
(ö«zl permetezésre)
mOtrAovák
FUTORI
(nélktilözhetetlen minden állat-tenyésztéanél éa hlziaianáll
PEKKl
,D" vitamin készítmény.
Beszerezhetők:
orszAq JÓZSEF
asag, alitrágya, aivéayvéWaűaamk,
Nagykanizsa, BrzséBef-fér 10.
(A biróaáa mellett.) Telefon 130.
Ilii i
un BéhmMHKMI
1 la sok péml takarít meg, ha nyomtatvány saOkségletét és kSnyvatt lapunk nyamdéjéhanr F6>ut 9. alatt rendeli meg.
Crzsébet klrúlyné szdllú
■itfipnl, IV., Egratem-utoa 5.
Egyetem-utoa 5.
I* ■ataáa.a klsasatlékaa)
100 modern kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meleg folyóvii. Központi fűtés. Az étterem és kávéházban mimíen este sxakwzene. Az Erzsébet-isinoábsn )npimir.r«riaur l Menü ■ I pengft 80 fHlér.
fipM^koos Uesls^ B..T. CtataUzrl Nyomda 4a Mlaalal Vállalata kterrnyosDdaJállan. Mwkaataa*! (FrisUa ulatnaatő Zalai KárólvT
75. évtotymm 240. nám
NagykuliM, 1936. október 22. kedd
Ara 12HUér
ZALAI KÖZLÖNY
•"3322
H UaSÓWintali PM 5. náa.
POLITIKAI NAPILAP
Felelői szerkesztő: Bar barit* Lajos
EWIzetésI ára: en hón ■ ptngó 40 Sierkeulőségl is kisdóhl..Uil ta&foai 1
á miniszterelnök a magyar munkássághoz
Gömbös Gyula miniszterelnök legutóbbi beszédét a Magyar AUulmi Gépgyár munkásai előtt tartotta. Szükséges ezzel a beszéddel foglal, kőznünk, mert olyan réteg előtt hangzott el, amelynek szocláljj helyzete, a nemzettysthez való tartozása egészen a legutóbbi Időkig zava, ros képet mutatott. Amikor a muh század közepe tájén a fokozott ipa. rosodáa következtében mindjobban előtérbe nyomiult a tőke és a munka, a munkaadó és a munkás közötti ejlentét, az egyes nemzetek so. raiban a szociáldemokrácia vette észre legelőször a számára kedvező lehetőséget, amelye} ennek az ellen tétnek a kihasználása és klmélyltése nyújtott. Ez azotán mngn után vonta azt, hogy a munkásság bérharca, amelynek szervei a szakszerveze.ek voltak, mindinkább politikai térre to lódott s az eleinte tisztán bérharc Jellegtl mozgalom felvette az osztály harc Jellegét.
A magyarországi monkéetnozgiL lomnak sem volt mó,s a Isotftl s bogy nálunk a munkásság talán még fer. débb helyzetbe került, mint Európa más nagy államaiba?, mmak egyik oka az is volt, - ezt őszintén meg kell mondanunk - hogy u magyar társadalomban nem volt meg a kejlő megértés ennek a mozgalom-nskajelentősége iránt. A béréértés megélhetéséért küzdő munkásban legtöbbnyire cssk a rend felforga. fására törekvő elemet látták s ez U felfogás, sajnos, bizonyos jogosságot nyert akkor, amikor a szociáldemo. krala munkásság vezérel valóban politikai hnroot kezdeményeztek s a munkásságot sokszor okkor ls ha. talmi sztrájkba zavarták, amikor er. re semmiféle Jogcím nem volt.
A világháború bevégzódése után a munkáskérdés tekintetében Jelentős fordulat állott be. Mig rövid Ideig ugy látszott, hogy - különösen a hí borút elvesztett államokban - a széktő szocializmus, sőf a tblaevlz-mus fog diadalmaskodni, ezalatt az Idő álatt tulajdonképpen felkészül, iek a nemzeti erők az eilenlökéare s például Németországban és Olasz, orszááben olyan nemz«:i államok alakultak, amelyek elvétlék ugyan a munkásmozgalomnak azelőtt hirtle-detett internacknnilizmusát s ezzel a munkást a nemzettest szerves részévé tették, de egyben fel ls ismer, ték a dolgozó osztályok Igazi Jelen, tőségét és erőfeszítéseik oroszlán, részét éppen ezen osztályok szociá. lls helyzetének megjavítására fordították.
Ma a világnak talán egyetlen álla. fna sincsen, amelynek munkássága még komolyan hinne az internacionális összekötetések erejében és tar. tósságában. I
A\' Gömbös-kormány uj stílusának egyik legrokonszenvesebb vonáaa éppen a mngyarr munkásság Iránt érzett szeretete. A Nemzeti Egyséí j gondolata szükségképpen majp után |
A Nemzeti Egység nagy ünnepe a letenyei kerületben
Tabódy főispán: „Harmónikus együttműködéssel dolgozzunk és bizakodással tekintsünk a jövőbe"
Nagy István beszámolója a letenyei kerületben — Nagy István, Husovszky Lajos és Biró György országgyűlési képviselők beszédei — Tabódy főispán hatalmas beszéd* a kormány munkájáról és az Időszerű kérdésekről
Vitéz Biró: Tabódy főispán o| szellemet hozott Zalamegyébe
Letenye, október 21 (Kiküldőit tüdósinlánktól) Vwár-nap ismét mozgahwp volt Zalában a politikai élet. A pacsai és a letenyei kerület Nemzeti Egység Párti képviselői, Husovszky Lajos ás Nagy István jöttek le Zalába, hogy beszámolót tartsanak. Velük volt vitéz Tabódy Tibor, Zalamegye me-legsilvü főispánja is, aki ntfndkét
kerület beszámoló gyűlésén részt v«tt és nagyhatású be^édet mon. dott. De megérkezett Bifó György országgyűlési képviselő is.
Yltéz Tabódy főispán a képviselőkkel és kíséretével délben érkezett Nagykanizsára « Centi álban ebédelt, majd a nagykanizsai Nemzeti Egység Párt vezetőembereivel barátságosan elbeszélgetett indulásig.
Letenye diadalkapuval fogadta i vezetőférfiait
Nemzeti Egység
Fél 4 órakor ér keret t toegTubódy főispán Letenyére, ahol diadalkapu\' alatt nagyszámú közönség harsány éljenzéssel fogadta. Tabódy főispánt Lieber Ferenc főszolgabíró, Nagy Istvánt, a kerület képviselőjét pedig dr. Csompesz Dénes, a letenyei kerület Nemzeti Egység Párti elnöke üdvözölte meleg szavakkai Bányai Lajosné a főispánnak, Pllk* Atrturné Nagy Istvánnak, . Kovács Erzsébet pedig Husovszky Lajos-nénak nyújtott át ezután egy csokor virágot.
A letenyei iskola tornatermét - fc»z esős idő ellenére - zsúfolásig megtöltötte a letenyei és a környékről besereglett választóközönség. Jelen voltak Nagykanizsáról Krátky Ist. ván polgármester, Hegyi Lajos fő-
jegyző, Lonlay Alán főszolgubiró Igen sokan mások a kerületből és Zalaegerszegről. !
Hiszekegy után -varaélyet a dalárda adott elő Horváth Ferenc becsehelyi tanító vezényletével - meg. kezdődött a gyűlés.
Csempész Dénes megnyitójában üdvözölte a megjelenteket, majd át. adta a szót
Husovszky Lajos képviselőnek,
aki beszédében \\ kormány munká. Járói beszélt. Ne&r^oluit Ígérünk, -mondotta - hanem inkább cselekszünk, Máris sikerült a gazdaadós-ságokat rendezni. A gazdarendelet a lehető legtöbbet nyújt, ennél töb. bet a gazdák érdekében tenni nem lehetett. Ugyanekkor küszöbön áll a
hitbizomány és a telepítés ügyének megoldása. Ezek mind olyan nagy. fontosságú kérdések, amelyekhez az e|őző kormányok nem tudtak, vagy nem mertek hozzányúlni. Az ellen, zékről szólva, annak egészséges kritikáját eltűri, de megcáfolja azokat a támadásokat, ameQyel a gazdák érdekelért küzdő miniszterelnököt diktatúrára való törekvéssel vádolják. .
A szimpatikus képviselő nagy tapsot kapott b széde után a kerület képviselője, , [ .
Nagy István
emelkedett szólásra. Elöljáróban elmondja, hogy beszámolóját azért tartja csak most, mert a gazdaadósságok ügyét akarta mindenekelőtt előmozdítani, aminek megoldása sh került is. Nagy István beszámolójá. ban történelmi visszapillantást ad ós rámutat arra, hogy a magyar nemzetet mindig akkor érte a legnagyobb csapás, amikor az egység helyett a széthúzás lett úrrá a ma. gyarságon. Az egységet hirdeti, Mussolini és Hitler egységesítő mun. kájának sikerét vázolja. Elismeri, hogy a Gömbös-kormány nagy fel" adatra vállalkozott, de ért is el már eredményt. Optimizmus nélkttfmun. kát végezni nem lehet. A pesszl-
vonja a magyar munkásság összességének a nemzettestbe való beoL vasztását, hiszen miféle nemzeti egység volna az, amely éppen a dol. gozókat: a nemzet legszámosabb rétegét nem foglalná magában ? A miniszterelnök szavai őszinte tükrét képezték törekvése komolyságának, annak a szeretetnek, amellyel e munkásság sorsát felkarolni Igyek. szik.
A munkásság sorsának javítása azonban nem történhetik olyan uton, amely a termelés eszközét: a tőkét tönkreteszi, hiszen a tőke és a munka egymásra van utalva- Göm-bös Gyula min\'sztcrelnök kötelességének tartotta, hogy erre emlékez, fesse a munkásságot, de ugyancsak kötelességének tartotta a tőke Qjfyel meztetését is, mondván, hogy a tőke nem lehet öncél, nem lehet a kizsákmányolás és az egyéni nyerész. kedés kizárólagos eszköze, ;hanem szerepe\' csak annyiban Jogoe, amejoy-
nyiben a nemzet egyetemének ja. vára szolgál.
A tőke és a munka problémáit ugyanannak a reformelgondolásnak a keretében kell megoldani, hiszen másként meg sem oldható. Kétségtelen, hogy átt a nagyobb védelemre a munkásnak van szüksége. A tőke természeténél fogva amúgy ls eléggé hatalmas, amúgy is eléggé tudja magát védeni. Sőt, a tőke hatalma sokszor olyan utakra téved, hogy az állam beavatkozása válik szükséges, •sé s ez magyarázza azt a széleskörű s igen mélyre ható belenyúlást a dzsungeljébe, amelyet a háború után minden modern állam szükségesnek tartott. A nemzeti termelés legfontosabb tényezői: a dolgozók, a kisemberek, nem lehetnek kényére kedvére kiszolgáltatva az önzésnek, a tekintet nélküli nyerészkedés kap zsiságának.
Ások a munkások, akik Gömbös Gyula jnlniszterelnök szavait meg.
hallgatták, kell, hogy másként Iás. sák a jövőben a magyar munkásság helyzetét, mint ahogy esetleg még ma látják. Észre kell vennlök, hogy nem azok az ö legfőbb és igazi védelmezőik, akik az ő bőrükön huta. lomhoz, pozícióhoz, Jóléthez jutottak, hanem azok, akik a tőke túlkapásaival egyldöben a szoclál. fipemokrácia vezetőinek túlkapásait ls le akarják törni. Elmúlt az az idő, taikor a munkásság azt gondolhatta, hogy jogos érdekelt csak a szociáldemokrata párt korifeusai ké. pesek megvédelmezni.
L,egyen meggyőződve a magyar munkásság, hogy ezekért az érdekekért mégis csak sikeresebben tud kezességet vállalni az egész magyar nemzet, illetőleg az azt képviselő nemzeti kprmányzat, mint egy pár szociáldemokrata néptribün, bármi, lyen ügyesen kellessék is magukat a közélet fórumán.
ÜALAI KÖZLÖNY
1938. oMtattt
mlsta csak a kritikáig fut el, * a kivitelig soha. A CömWfc-kormtoyt opfinfeiMMal vádolják, de meg ls oldja a problémákat. Váiolja ezután az eddig elért eredményeket, beszél a római egyezményről, anwlynek létniotle a miniszterelnök külföldi útjainak köszönhető.
_ a falusi ttlznél - mondotta — félreverik a harangokat, mindenki siet segíteni. M.at is világégés van. A harangszó a Vezér hivó szavú és aki nem áll táborba, az elárul bennünket, mert aki nincs velünk, az ellenünk van. Örülne, ha mostani beszámolójával csak egyetlen hlvöt is Szerzett volna az egység gondolatának. ,.„.
(jelkes taps fogadta az elhangzóit szavakat. (
Vitte Biró Uyfirgy
képviselő a következő szónok. Első ben ls felveti a kérdést, láttak* már képviselői beszámolón főispánt ? Nem ! - volt a válasz. U) szellem következik - mondta ezután Biró György - és ezt az uj szellemet Zalába vitéz Tabódy Tibor fő-Ispán hozta be. A szónok a nagy taps miatt csak percek múlva tudja folytatni beszédét. A jniniszterelnök személyéről beszélt ezután, majd u csáklyásokról éa arról a munkáról, ami egy törvénytervezet, keresztülviteléhez szükséges. A \'miniszter, elnöknek csak öt hónapja van több. Ságé és ezalatt az őt hónap alatt több eredményt elérni, mint ameny. nyit elértek, nem lehetett. A közbe.
szólásokra is válaszol.
A sokat emlegetett kisgazdapárt 23 képviselője közül 16 ügyvéd. Ml. kor kimennek falura, felhúzzák. n csizmát, kisgazdákká változnak át, de aktatáskájukban azokitazskláhat viszik, amellyel a gazdát beperelik.
Egy hang Bethlen István hevét is felszínre hozta. Biró György azonban védelmébe veszi Kanizsa kép. viselőjét, aki - mint mondá - külpolitikailag megbecsülte tétlen bzoI gálátokat tett az országnak. Biró György után
Tabódy Tibor főispán
beszélt. Megköszöni a kedves fogad, tatást és üdvözlést, i i
- Őszinte, becsületea, JóMándék. kai állok a megye élén,- mondta a főispán - az Igaz szívből fakadó szeretet hirdetem, mert csak szene, tettel, megértéssel és harmóniával lehel a megye és a haza érdekelt szolgálni.
- A miniszterelnök halad az egyenes utón a kitűzött cél felé és nem tőrődlk azokkal, akik az egyetemes és a közösséget szolgáló cél helyett egyéni célokért küzdenek. k
Nyugodt lélekkel megállapíthat- ■ Juk, hogy Javult a helyzet. Bizalom, mai nézhetünk a JOvőbe. Könnyű kritizálni, de ott állni az é\'ent lele-lősséggel, a köz érdekeinek szolfeá. latában. nem könnyű dolog. Ross2 uton Járnak azok, akik a magyart a mggyar ellen uszítják. Akik Józan szemmel néznek, azok el kell, hogy Ismerjék a Gömbös-kormány önzetlen munkásságát. 1 .
A főispán hitvallása
- Megvallom őszintén, én 100 százalékos katolikus vagyok és Zalában, ahol a lakosai 90 százaléka katolikus, a katolikus érd-lekfct mindenek fölé helyezem. A szete. tetet hirdetem, mert aki Krisztus egyházának tagja, az nem hirdethet mást. Én tehát ,
minden magyart testvéremnek tekintek.
Ezt a szeretetet hirdetem éa ez a szeretet hatja át a Nemzeti Egység gondolatát. Ezt vallja Gömbös mi-nlsztarelnök le, aki már többször kijelentette, bogy caak keresztény nemzeti alapon tudja elképzelni a magyar nemzet ujabb ezeréves Jű-vöjét. _
— ftrtsék meg végre, hogy a Nem. zeti Egység gondolata elsősorban katolikus gondolat, imjrt egységet hirdetni szeretet nélkül, hiába való volna. |
4 főispán szóbahozta a legltimls. ták problémáját te. Boldog, jó vUág volt a királyság Idejében, -dotta. Talán, ha a háború közbe nem Jön, megértük volna azt a megbecsülést is, ami a magyarokat a monarchiában megillette volna\'1. De annak, hogy 18 bon szétesett az\' qrazág,
ml vagyunk az okai,
mert akkor, amikor egységesen kel k\'tt volna küzdeni, széthúzás volt az országban éa a háborúban tanügy te legyengült erőket belső viszály emésztette fel, az egyéni célokért
küzdök ismét tévútra -czették a népet.
- Láthatjuk Ausztriát, ahol « legnagyobb jóakarat mellett sem tudják ezt • kérdést megoldani. Nem lehet. Európa hatalmi helyzeto nem engedi. Ezt a kérdést csak uk. kor lehet megoldani, ha a nemzet az állami létet meg tudja tartani. Rosszakarat és tudatlanság kell ah.
hoz, hogy ezzel a kérdéssel akarjunk eivátaezlanl m igyárt magyar, tói.
Az óvatos, oéltudstos és körültekinti kormánypolitika • helyes.
A kormány elsősorban a gazdákon akart segíteni, mert ők vannak többségben. Éa ha ez n töblség hittel, bizakodással tud a jövőbe te. klntcni, akkor tudunk alkoló munkát végezni. Lehorgasztott fejjel dol. gozni, előre menni és eredményt elérni, nem lehet. Csak optimizmus-sal, a jobbnak a reményében lehet eredményes munkát végezni.
- Ha testvéri szeretettel, htirmo. nikus egyetértéssel dolgozunk és bl. rakodással tekintünk a Jövőt*;, ak. kor el fog JOanl a magyar feltámadás I
Szllnnl nem akaró taps fogadta a főispán gyönyörű beszédét. Egybe. fcu£tak a magyar szivek a főispán beszéde alatt, izzó mugyar hangulat töltötte tneg a termet, amelyet az egy sziwel, egy lélekkel énekelt magyar Himnusz koronázott meg.
A két zalai kerület választója zönségc a nagysikerű beszámolókból Ismét meggyőződhetett arról, hojjy olyan emberek kezében van sorsa-, akik megérdemlik ezt a .bizalmat, akik - mint n. főispán mondtani^g-érkezésekor — nem bársonyszékből, irodai szobából akarják a nép bajait enyhíteni, hímem akik elmen, nek nézni, látni és tapasztalni a nép közé és személyesen akarják meghozni a bajokra az orvosságot.
Ezt a szellemet Tabódy főispán nemcsak hirdeti, de a gyakorlatban Is megvalósítja. Ezt tette vasárnap Leienyén is, amikor a gyűlés után Indulásig elbeszélgetett a gazdák, kai, bajaikat meghallgatta és azokra orvoslási Ígért.


Legszebb szövetek, bársonyok, selymek, szőrmék, dus választókban
Kész kabátok legújabb
divat szerint
S
INGER DIVATÁRUflÁZ
Alapítás: 18SO.
Liszt Ferenc,
« legismertebb magyar emlékének szentelt év köszöntött be a mai napon. A bayieuthi temető magyar lakója a mai naptól számított egy éven át magyar hozsannák, ünnepi aktusok, hálatelt emlékezések babémin piheni páratlan karriérü éleiének fáradalmait.
A honi földről és magyar lelkekl>ől odaszál\'ó emlékezések babértömegeit a világ minden tájáról odaseregtő hó-dolatok, emlékezésekkel teli ünnepségek elképzelltetelleu mennyiségre emelik, a piltenést azonban édesebbé nem varázsolhatják, legfeljebb csak puhábbá tehetik. i
A magyar hódolatok én emlékezések « világ valamennyi népét megelőzve elsőkként szállnak Wagner Richárd magyar szomszédjához, hogy a legédesebb és a legtöbbre értékelt ipegbeesü-lés hódolatát: a boni földön és honi lelkekben aratott diadal jelvényeit rakja le legnépszerűbb és a világ leg-messzibb pontján is jól ismert és nagymértékeit fia slrhatmáru.
A mai nappal megkezdődött a .I.isxt Ferenc Ein lékév..
Születésének 155-ik, halálának 50-lk évfordulója az 1U3G-OS .év nagy művészi eseménye, mely az egész kutturvllág szellemi, különösen pedig zenemftvé-srtü moZftalm.it szinte korlátlant,! befolyásolja és l*IJa át. Kgfez természe-penen a magyar .zenei élet minden megmozdulásában és megnyilatkozásában egy esztendőn át Uazt Ferenc géniuszának liódol. Országos bizottság irányítja azon széles és nagyivá programot, mely «z ország minden részére kiterjed és amelynek legfőbb célja elterjeszteni annak a nagy magyarnak szellemét, akit Európa konzerü kritikái .csodalénynek. és .megfejtbM.t-fcn talány.-nak .minősítettek, az oknyomozó történelem pedig az Ml zene egyik és ma már legnagyobb hősének tart. Zeneköltő, zongoraművész, tanítómester, filozófus, író, kritikus, \'áng-ész és világfi volt, pedig ő csak egyetlen dolgot ambicionált: ember akart lenni. Portepift sárgult fóliánsok és emlékek között egyre markánsabban rajsolódikki ennek a nagy magyarnak képe, akinek apotiteozisán dolgozni ma nemcsak zenelörtéuclml kötelesség, hunéin immár országosan vallott hazafiai
feladat.
Megkezdődtek a Uszt év magyar ünnepségei, amelyek során mindem kuí-turkózősségre sz^p és neme. feladatok hárulnak, lsgy év múlva fog csak elválni, hogy eme kötelességnek éa feladatoknak ki hogyan felelt meg. He-méljűk és bízzunk abban, hogy a Liszt év végszámadása során Nagykanizsa kulturkózósségei és kultúrintézményei olyan ercdmWyekte hivatkozhatnak, melyek elvitathatatlan érvként szólnsk amellett, hogy Nagykanizsa -kultur-város.. i
Gyomor., bél- t* anyagcáíte-betagfégeknfl, vérszegénység, si-ptdttlg ét letovánjrtxUg tűidben reggel éhgyomorra egy pohár természetes .Ferenc JóiMI" koterüvlz az emélztOtzeivek működéit! hat-h&lóian előmozdítja • Így megköny-nyitl a tápanyagok véibetulátiL — Orvotl szakvélemények hangtulyoz-tik, hogy > Ferenc Jöztef viz ugy felnöt éknél, mint gyermekeknél Igen gyorsan, biztosan ét mindig ktlle-meten hat.
— DisMas fehérnemű aalynHk és pyj.ru. kelmék most érkeztek Sing" Divatáru házba.
Legújabb öszi és téli divatáruk megérkeztek
Hót pongyolák ós BTáJol alsónemflek
Boykabátok gyermekrnhák
Esóköpenyek esógallérok
Szomolányi áruhásában
S. F. B. harisnyák
Del-Ka olpék
193*\' oMWHr W
zalai közlöny
igyi
iállltása
nerlelíferlWt és lénynyLI Irtnyllja az emberek figyelmét szombaton este óta az jitaroskőr széjülázáta. A íi\'jly a nsgyéiwhbe mét. "Ekkor nyilt meg a OrávSvólgyf Villamos Áramszolgáltató r.\'T: kiállítása, aiúclyet több kanizsai céljel kardit** a villamosság jegyében rendezett,
gzinte .kedve volna riportul Imi a kritikusiak, amikor meglátja ezt a puippás fényáron uszó ízléses nagytermet. Mtadenütt tény, mtodenütt vi-lákosság — éa mégis sehol egyetlen bántó fénypont. A kUUitás maga U kihangsúlyozza a helyes világítást -ez voTtfll* első benyomásunk. A hőt-\' meglepetés. A Dráva-
hölgynek egy szál Kólával kedveskedik. Kedves és to?kil«Us. . a bensöséfpis, szinte csa-\' i nyitja meg a ktUli-ti(st f.hlcty Pá), a Drávavölgyi főmér-nóke. Megnyitójában szeretettel köszönti a közönséget ét hangsúlyozza, hogy az a temérdek szép látnivaló, and a jriálUtáson fel van halmozva, mind magyar mérnökök tudását dicséri, magyar munkások keze alól került ki — tehát 100 százalékos magyar munka.
Korda Miklós, a [|ajós éa Szántó Elektromosgyár főmérnöke tart ezutáp meleg közvetlenséggel előadást a vitla-mosság. tiaszjiálatáról a háztartásban. Közvetlen .előadása t- szinte csevegése — még családiasabb hangulatot kelt. Mfclt tavalyi ismerős örömmel állapltja meg, hogy Kanizsán Ti klra-katvilágitámk terén örvendetes javulás állt be. Ellenben a villamos-konyhák terén ul|g javult valamit a helyaet, mert az elmúlt évben mindóssso csak egy villamos-konyhát vtzereltek fel Nagy. kanizsán — ugyanakkor, amikor pesten 1250et.
A gyakorlatiakra rátérve Korda főmérnök megvilágította a villamos-háztartás előnyét, a praktikusságot, tisztaságot, kényelmet és olcsóéit, amit ugyan nem akarnak elhinni, p-> dig helyes kezeléssel igenis aránylag olcsóbb a villannyal való főzés. Például egy kiló hu mái 30 dekát nyerünk, mert vlllanytőzásnéi a hus 00 százaléka megmarad, mlg szén- vagy íalúzhelycn való sütésnél legfeljebb csak 70 százalék.
A továbbiakban Korda főmérnök egy Izlwes\' legénylakásba vezetett bennünket, (a Kopstebl áruház pompás uri-szebájal) ahol Juhász Magduska képében megjelent a villamosság jótékony tündére és eltnuyazázta, mint és hogyan lehet egy agglegény életét -elvi-lalhetövé. tenni mindenféle villamos készülék segítségével. A középső .szin-padon. Fogel Ivánné vezetésével egy villamos-konyhát láttunk teljes üzemben, Természetesen azt a sok jót, amit Itt sütöttek és főztek a Drávívólgyl magyaros vendégszeretettel ki is osztotta a közönség körében. A következőkben Nőiig Magduska ugyancsak versben mondotta el a vfllányvasaló előnyelt éa kis vasalójával a gyakor-latba* |i bemutatta azt.
lA kiállítás alatt az Eteklron cég szórakoztatja a közönséget kitűnő haogtemezmüsonal.
A kiállításon érdemes végigsétálni. A Drávavólgyl szebbnél-szebb és prak. Ukusabbnál praktikusabb ezerféle vil lamoselkket mutat he a közönségnek. Vele sasaiból az Elekron cég csillár, rádió, gramofon éa egyéb villanycikkek kiállítását Útjuk. Azlzlénes kirakatok, ban a lagnvedernebb rádióképükéitől a legegyszerűbb vlllanylámpákoa vlt a c^llárokig mtaden látható és megrendelhető.
a már. említett uriszoba mellett Igen siSBIM Kepsteln cég hálója. Finom éaÍMgánt. a hölgyeknek külön örvendetes lesz a Schütz áruház szép Uálll(»sa, ahol a szőnyegektől a kábátokon és a ruhákon át a vásznakig a kgizléwsebb dolgok láthatók. Értékes a Weisz cég Herendi, Zsolnai és nemes kristály kiállítása. Érdemes megnézni.. Mellette ízléses a kis Stűhmier-Urakat. A nagy oégekw kívül a Halász
fotótól fényképeket, az Olga szalonból pedig szép kézimunkákat látunk.
A kiállítás messze felülmúlja a tavalyit ugy arányokban, máit rendezésben Ízléses, szép, fővárosba beillő kiállítás, amit mindenkinek meg kell nézni. A kiállítás kedd estin van nyitva. Naponta vannak előadások, amelyeket a meghívott szakelőadók: KordaMlklós, Pillcz Dezső és Léderer Sándor tartanak u Villamosság, világítás és a rádió témakörből. Közben a kanizsai származású kedves úriasszony, Fogel Ivánné, Kllpku Klári és Juhász Magda segítségével gyakorlati bemutatót ls
tart,
Á kiállítás megrendezéséért Igazán csak dicséret liléd a Drávavölgyl H. T.-t, amely költséget és fáradságot nem kímélve szolgálja a közönség érdekelt. I t
Változott a
Öwzcl étkezett a Tecsfzé

CtaU tw klrttUtel le^tu I
soivackűfunúc is UüvtVf
nyfrnti.yny I Z. ulfu ártott*04 atsyay uéüaU I 3. TMUUictcu íxüei vaUa I ^.HicgUftieu kevitUatHu! S.heüt ttohodi hiitrtytkl ■
FftttlárualtA ■ Masgr- Klr- Dolt*i»yw*rtaJ«, tm- d • kaphat A mlndaalttl -ma
A„Bomeros" tagjait ünnepélyesen fogadták a nagykanizsai állomáson
Este 9 órakor kezdődik a vakok hangversenye a Városi Színházban
Nagykanizsa kulturális és zenei életében kéts-ógkivül eseményszámba megy a vakok énekkarának hétfő e-.,ti hangversenye, flmely az egész várost mozgásba hozta. A jegyek legnagyobb része talár elővételben elkelt ós ami cse-kélyszárt megtnartmt az esti pénztár részére, valószínű, hogy elkapkodják. Soha még oly érdeklődés nein nyilvánult meg Nagykanizsán egy zenei eseménnyel szemben, mint a hétfő esti vakok hangversenyével szemben. £s méltán. A «Homeros» tagjai megérdemlik ezt az előlegezett bizalmat, mert mindenütt, ahol eddig szerepeltek, a sajtó a tegnagyobb teljesítménynek mondja a tHqmenos* tagjainak Jmng-^vereenyét.
\' Nagykanizsa város közönsége, amely minden széi>ért és művésziért határtalanul lelkesedni tud, méltó módon fogadta a vakok énekkarát a vasúti állomáson. Fogadásukra megjelentek a város köz- és művészeti életének vezetői, élén dr. Krátky István polgármesterrel, • XVI. daloskerület elnökével, ott volt dr. Hegyi Injos főjegyző, az Ipartestületi Dalárda elnöke, Szakáll Gyula, a Zrinyi Irodalmi és Művészeti Kör Vegyeskarának elnöke, dr. Tholway Zsigmond, a Zrinyl társelnöke, Vannay János, a Városi Zeneiskola Igazgatója, Wrbarits Lajos, a Zrínyi Kór főtitkára,
Samu I.ajos, a nagykanizsai Ipartestület -elnöke, Ketting Ferenc karnagy, tanár, a városi életnek számos reprezentánsa, hölgyek, stb., akik mind a legmelegebb szeretettel vettek részt a •Homerost jagjainak fogadtatásán.
Négy «6ra után futott be a vonat, ■mely Kaposvár felől hozta n «Home-ros. énekkar 48 nő és 23 férfi tagját, két vezetőjével, Schnitzl Gusztáv igazgatóval és Jarner zongoraművésszel. A nagykanizsai közönség meleg óváció-val fogadta a vakok énekkarának -tag-
Git éA lelkesen megéljenezte őket, «mi . thatólag jól esett az énekeseknek, akik már eddig is várták, hogy Nagy kanizsa földjére lépjenek és Ut ls meg-knutalflja.ssák tudásaikat. Az éljenzés le-csillapultával és a szokásos bemutatkozások után a Zrinyi Irodalmi és Művészeti KöK Vegycskara és a^Ipar-testüleü Dalárda elénekelték jeligéjű-kel, majd Szakáll Gyu^ kegyesrendi gimn. tanár, a Zrínyi Vegyeskarúnak elnöke meleg szavakbán üdvözölte őkel Zrinyi városának, a költő és hadvezér, a lant és kaid fejedelménMt városában. Szakáll elnök költői lendületű üdvözlő beszéde után Schnitzl Gusztáv válaszolt szivből jövő szavakkal és felhangzott a nagykanizsai dalárok ajkáról az Éljen... Ugyancsak a «Ho-meft*« tlénekclto jeligéjét. Meglát-
■F
HARSANYI ZSOLT
MAGYAR RAPSZÓDIA
című regényébem
ferencnek, a halhatatlan zenetitannak izgalmasan érdekes élettörténetét irta meg MOST JBLENT MEQI A NÉGYKÖTETES REGÉNY ÁRA 14 PENGŐ, EGÉSZVÁSZONKÖTÉSBEN 22 PENGŐ KAPHATÓ MINDEN KÖNYVESBOLTBAN
SINQER ÉS WOLFNER K I ft D A S rt
szőtt az egész fo^dtatáson a közvetlenség ét melegség, amellyel a kanizsaiak ismét kitettek magukért (s amit
a vak énekesek oly szívesen viszonoztak. I I
Majd megindultak a vak .énekesek csoportosonként, autóken, kanizsai vezetőikkel szállásukra a flozgonyt-uteaj elemi Iskolába, ahol a fáradhatatlan Flló Ferenc Igazgató már várta őket táborkarával. Itt uzsonnát Molgiltak fel az utazástól.\'kifáradt énekeseknek, -Inajd 5 órakor az akusztikát próbálták ki a színházban esti előadásukhoz, mely után rövid pihenőt tartottak, liogy előkészülhessenek a nagy est műsorához. AZ énekkar vezetői a piarista lend házban nyertek elszállásolást
A hangverseny hétfőn este pont 9 órakor kezdődik a Városi Színházban. Tekintettel, jiogy a .Homeros. tagjai már kedden reggel folytatják írtjukat Szombathely felé, ahol ugyancsak hangversenyt tartanak, a hangvenaszy után következő vaeaora után a vak énekesek pihenőre térnek, ezért a rendezőség tisztelettel kéri a nagyközönséget, hogy a hangverseny kezdetén, 9 órakor jiontosan megjelenni szíveskedjék. A hangverseny pontoAn * Jzltü-zött órában veszi kezdetét
Elveszett egy birka
az Egészségvédő Intéaetből. Becsületes megtalálót kérjük, adja le u Egészségvédő Intézetbe Erzsébet tér 4. szám alá annál t> Inkább, meri a birka kísérleti célokat szolgál, húsának esetleges elfogyasztása veazéiyna
HJ"
á siepetnekl dráma $ik áldozata U klszenvedetl
Egy hete, hogy eltemették * sze. petneki kettős öngyllkoaság egyik áldozatát, Fülöp Istvánt. A máalk öngyilkos, Török Jánoa hentes állapota olyan volt, hogy nPm lehetett, kihallgatni a kórházban. A 9 tnm. rcvolvergotyó jobb halántékán ment be éa bal arcán (Ott H, azélron-csolta a látóidegéket, ugy hogy őrökre világtalan trtnradt volna, fel. gyógyuláaa esetén Is. Az orvosok mindent elkövettek, hogy megment, sék az élet számára, de Török Jánoa állapotán már nem lehetett aegl-. leni. Folyton rosszabbodott, rtiig hétfőn reggel S órakor kiszenvedett Török elhalálozásáról á kórház azonnal érKsátette a kapitányságot
- BntarráaáiUa ms ftsrft IWjea
berendezéseket mdkivül előnvős részletfizetésre, sőt kamatmentesen Is saál-Utonk. Kopstetn butorámhás, Horthy ttlkióa-at á.
5
ZALAI KÖZLÖNY
193& 8HW)* a
á vlllanuMsUáJUtás hírei
RádlAamatSrfik Agyai-
Az Ortoa Rádiógyár mérnöke, Lederer Sándor, kedden, f. hó 22-én délután 5 órai ketdeilel ridiómmti rík részére szakelőadást tart HMi a/tág a rádiótechnikában?-clmmeL Az előadás a
VUUtmoMUáUUi*
kertiében lesz megtartva és ott mindenkit, akit a rádiótechnika fejlődése érdekel, szívesen Útnak, termászete-sen díjtalan belépés mellett.
Nagykanizsa rádióamatőrjei Mzo nyára örömmel UdvOzllk ezen kőz lésünket, mert hiszen Ismereteik bővítésére Igen ritkán van Ilyen |ó alkalmuk.
Amint már közöltük, a mai napon Nagykanizsára érkezik Pillcz Dezső, a világítástechnikai állomás vezető mérnöke, akit tok kelleme* köfeitk ftu Nagykanizsához, meri hltat* középiskoláit is itt véaezle.
Pillcz mérnök, mint a Magyar Világítástechnikai állomás verető-e, ma már európai htrtl szaktekintély mindennemű vlllamoftvilágitási szakkérdésben. így elsőrangú érdeke mladaa kereskedőnek, lugy
■ . « - . M I , |,- —
suuhui \' ti usieiuuajfrrasru
vonatkozó előadásalt meghallgassa.
Előadásaiban azonban oly lerUle-leM érint, aaKilycl a Mtlmmmyo-kai éta nagyUMntéfel is közelebbről érintik. Ugyanis a ketyes ia kitér ető
lakátvIMgNáara Is kitér előadásában.
Ezen előadások hétfőn éa kedden négy, IHeM hat őnil kezdettel tartatnak is szintén a
VmanrnkUmtd,
helyiségében, díjtalanul.
Ügy a fenti előadásokat, mint a kitűnően rendezeti Villamoskiállllást a Drdvmílgyi VMmrnos Áramszoi-gdllaló Rt. rendezi, amely vállalat költséget éa fáradságot nem kímélve igyekszik fogyasztóit minden területen felvilágosítani, amely a villamossággal összefüggésben van.
IDŐ
Mag!
PrwaM*, élénk né), kiadót eső, több helyen zivatar, a hegyeken esetleg már havazás. — NynMtról lehffiéa, a nyugati me. gyékítsa már ma lehet lágy _ Távolabbi kilátások: hAvbebb ld5, éjjel tagy.
- BalértzAwc éa ■ad.nsjyaa ua-
radélook nagy váUszlékhaa kaphatók lendklvül olcsó áron Schülzoil.
A törvényszék felmentette Lengyel Jánost a sikkasztás vádja alól
A bíróság megállapította, hogy elszámolási viszony állott fenn Lengyel és a Kózpoatl Sajtóváfiatat között
<l.h
t v<5lo5szonl
Annak idején a Központi Sajtó-vállalat feljelentette Lengyel Jánost, nagykanizsai bizományosát sikkasztás elmén, azért, mért oz előfizetési dijakból nem szolgáltatott be mint. egy 175 pengőt. Az ügy a klr. Járás, bíróság Hé került, shol Lengyel elő. adta, hogy elszámolási viszony áll fenn közle és a KSV kőzött éa neki is van követelni valója a KSV-től. Adja meg neki a járandóságát a KSV és akkor ó is tnegflasti a kő vetélését. Egyébként ls - mondotta\' Lengyel - a feljelentés bosszú müve Rámutatott arra Js, hogy milyen munkát végzett a KSV számára.
A bíróság a kihallgatott tanuk vallomása ét a bizonyítási eljárás lefolytatása után bűnösnek mondotta ki Lengyel Jánost a vádbell cselekményben és ezérl 200 pex^ö pénz. büntetésre és a követelés megfizető, síre Ítélte.
Lengyei János megfellebbezte a járásbíróság Ítéletét a ktr. törvény.
atékhez, melynek fellebbviteli tnaá. raa Makáry Vilmos tanácselnök eL nökiete alatt most tárgyalta ezt az ügyet. Lengyel Jánoa védője dr. Begidsán Emil ügyvéd volt. Lengyel a tőrvényszék előtt részletesen ki. fejtette, hogy nem áll fenn a sikkasztás vádja és részletesen Ismer, tette a KSV-vel való elszámolási viszonyát, elmondta, hogy neki még tőbb követelni valója van a KSV-től. Dr. Begidsán Emil védő rámu> tátott arra, mily nagy odaadással és lelkesedéssel szolgálta Lengyel a KSV lapjait és Igyekezett azokat mindenütt terjeszteni. Ennek liap csán természe\'esen költség\' i m?rül. tek fel, amit a KSV mai napig sem térített meg neki. .
A klr. törvényszék megállapította az elszámolási viszonyt és hogy Lengyel Jánosban a sikkasztásnak a szándéka sem forgott fenn és igy felmentette öt a vád és következőié, nyel alól.
Landosik Jánosné belehalt sérDlésefbe
Landcsák Jánosné, a szerencsétlenül járt kiskanlzsal kereskedő feli. sége, mióta a mentők a kórházba szántották, egy pillanatra sem nyerte viasza elméletét. A rendőrség több lzb> n kiszállt a kórházba, de nem lehetett öt kStallgatnl. Landcsák Jánrsné tragikus esetének mtn. den részletét a kapitányság kinyomozta. Eszerint Lnndcsákné éjjel Wmeat az udvarra és a sötétségben a pánce lejáratához tévedt, ahonnan
fejjel leesett a plnoe beton padlójára és ott véresen elterült Férje a nyöszörgésére lett figyelmes, felkelt, keresni kezdte és ott találta össaetörr tagokkal a pince padlóján elterülve. I
Landcsák Jánosné, aki súlyos ko-ponyalőrést .szenvedett, vasárnap leste 7 órakor meghalt a kórházban Tragikus halála az cgísz válóiban mély részvétet váUott kL
nlckelezett 7-ao ^ 9-ao
zománcozott í" pengő ráalattUeláireli
Csillárok nagy választékban
3 + 1 csillár már I9 00 pengőtőt, viltanyrezaók, thermofonok, Uiladéayak olcnán, kadvazt részletfizetésre
SZABÓ AKTAÍ SStóSSí-
i-mg*!**
2. j*J vtAW iü»M «
•okot,
3. Sollflolhoi róvIdM
•ötort ü.
aa.HATó aiH&fN oatoN iaeiOvnis«f«esttjj
A lenti készülékeket késetéggai bemutatja: Szabd Antal rátfió-Bzlete Pő-ut [S. arám
Eiektron Rádiótechnikai éa VUlamoaaági Vállalat, Nagykanizsán, Fö nt 2.
Quittner Artúr rádlóOzlete Caengery-ut í.
Grünhut rnérttHh rádióözlete Deák-tér 2
h
Kerületi eredmények Zrtnyl— KTS 10:3. NTE—SBTC 2:1. Nagykanizsai Vaaulaa-KTS a 6:1.
Iránjáéij lányba, forgalom i csendet. ■sas tlsaav. 77-as 17 «0—1815 7S-«s I795-W30, 1»«t ttTO-l*4>. m-mm
18 25-16 55. áa»M.n-ei 090-1759, TSas 1740 — 17 70, Tft-aa 1760-1785, 80-s. 1770-I71IÖ. - ltot pestvidéki 15 80 15®. más 13 80 -15-90. Zab uj UtaCp 17 65—17 33. Taweri dsalaUU köiáp th bpast 15ea—15-75.
NapUr: Október 2í kedd. Hom. tat. lordula. Protestáns Előd. — Izraelita Tlsri 64 25.
fiyógyazutárl áJjaU , . , 16-tól dr. Merkly-Bekis gyógyszertár Fó-ut U és a Vhwilrsfli gyógysaertir.
autieilt nyitva reg^i • óeáMI MM t óráig (héUÓ, mrndx. páaM ááialáti.
Olcsó árak
Nagy kabát és szőnyeg vásár
CDeiszfeld és Fischer dlvatdruházúlian
(Céglolajdonos Welszíeld Ferenc) Erzsébet-tér L sz.
tOSS. óMőbtf U
- (A rt*y WtfteftMfc mfatt) a
vasárnapi sporteredményekről és " o Credo ünnepélyéről lapunk legközelebbi számában részletesen foglal kp-
zunk.
- (D6vrta«4nWe a Jetimtttdi trmp-Loinúlmn) Szép látvány volt .vasárnap délelőtt, amikor a leventék zenekaruk élén levonultak az alsótemplomba, ahol ezentúl minden vasárnap szentmisét végeznek a leventék . részére Bremser Gusztáv testnevelési tanácsnok intézkedése folytán. Istentisztelet után ismét zenekarral vonultak végig a víros ptcáin. örömmel regisztráljuk a leventezenekar figyelemreméltó örvendetes fejlődését is.
- Vártwíy MvtfM Ünnepélyesen bu-fwrtatW rtfadőntfg) Vasárnap délelőtt megható ünnepélyes kerctb.7n búcsúzott el a rendőrség őrszemélyzete legénységi parancsnokától, Vámdy István rendÖrfelügyelőhelyeUestői, aki 42 évi közszolgálata után nyugalomba vonult. Várady István a nemzeti gondolat rendíthetetlen harcosa volt mindig, aki büszkesége yolt az őrszemélyzetnek, amely most elbúcsúzott tőle. Az égés* őrszemélyzet díszben jelent •megérne az alkalomra, ott volt Czé-gényi Károly felügyelő, parancsnok, Thury Andor felügyelő, helyettcspa-rancsnok, a detektivosztály részéről Temesi felügyelő. Czégényi parancs-nok méltatta Várady István érdemeit, -majd megköszönte kiváló azojgálutát,
becsületes munkásságát. Nyugodt lelkiismerettel távozhatik a megérdemelt pihenésbe, — mondotta — mert kiérdemelte és bírja elöljárói és bajtársai bizalmát és legteljesebb elismerését. Érezheti, hogy érdemes yolt becsülettel és hűséggel .végezni szolgálatát és teljesíteni kötelességét nemcsak azírt, mert élveid a kiérdemelt nyugdiját, h»nem mert birja előljtoói és bajtársainak becsülését. Nekünk mindnyájunknak jó példa a maga élete és pályafutása, miből látiuk, liogy érdfe-més becsületjei éhii, dolgozni és megbecsülni «zt a kenyeret, amely gondtalanságot biztosit számára pihenése idejére is. Majd átnyújtott* neki • bajtársak szép ajándékát, egy finom müvü zsebórát és a legjobbakat kívánva ke-
2alai kozlqwy
fl ZALAI KÖZLÖNY REOÉNYE
rel acoillett neki. Utána Thury Andor Wügydő üdvözölte Váradyt, aki %úny-nyek között köszönte meg parancsnokainak és bajtársainak szeretetét és a nemzeti, gondolathoz yaló töretlen hüségw, a rendőri szolgálat kötelessé-gémek pontos tcljfcsit&ére buzditotia őket. Még egy vigyázZ! vezényszó, egy kannás tisztelgés, ós Várady kéazori-tással búcsúzott el minden .bajtársától... J
bársonyok, boykftbütok, férfiszövetek Weiszfeld és Ftschemél.
— (Az Izraelita Nőegylet foketdiávé Mtfe) A nagykanizsai Izr, Nőegylet október 26-án, szombaton este 9 órai kezdettel rendezi meg feketekávé e.tjét a Kaszinóban. A háziasszonyi tisztet a Nőegylet lelkes hólgygárdája töhl be ismert előzékenységével és szeretetreméltó ságával.
— (lomét doltfoioU a kés Ktskml-
*sán) Kiskanizsán szombaton délután & 25 éves Varga Ferenc^ós a 18 éves Varga László egy kisebb ügy miatt otthon összeszólalkozott. Az idősebb egyszerre csak arculütóttc öccsét, majd vaskampót fogott rá, ám a fiatal sem volt rest, mert védelmében kést kapott fel és azzal két alapos vágással .helybenhagyta bátyját. Varga Ferenc véresen maradt a csatatéren, ugy l»gy a mentőket kellett Jdhivní, akik " a testvérharc abesszinjét beszállították a kórházba. A kapitányság ügyeletéről Thury Andor lendőHelügyélőiment kJ u háborúság színhelyére. A , késelő testvér elleti megindult az eljárás.
- LegujAbb bel- és külföldi női ós férfi ttöveteit készséggel bemutatja vételkényszer nélkül Singer Dlvatáruhá*.
- (A aifckér slá került) Gyurkó Mihály 78 év«s lláől gazd i a Jwgyrőtl hazafelé szállította bortermését, amikor1 nem messze portájától egy szembejövő másik szekérrel összeütközött. A szekér felborult és szerencsétlenségére Gyurkó gazda, a szekér alá került Válságos állapotban szállították be a nagykanizsai kórházba.
— (Autóhusr-nmnetrt|td TŰltoZ-ís) A tetenyei autóbusz a második járatát beszüntette. Az tfbéd után eddig 2 ós* 30 perckor Leteriyéie induló kocsi ezután 2 órakor indul.
- (Ttti sJrn*Htfif*i) Kálmán József sármelléki gazda telkén kigyulladt és leégett egy ,szulmakazal. A tüz veszélyeztette a közelben sürün elhelye-, zett többi szalmakazalt, azért a tűzoltóság és lakosság teljes erővel doljgo
a birtokunkban levÖ címekre
48 oldalas színes bépes őszi árMIMet
Ha ön nem kapta meg, ugy ezen újságra való hivatkozással levelezőlapon kérje és mi az
árjegyzéket díjmentesen küldjük.
Dim^OK
Budapest, Rák6czl-lit 70—79.
zotl az oltásán és a veszedelem elhárításon. A tüzei játszadozó gyermekek o kották. ••
— FlapWi, zefír, puplln,. kanaváiz Weiszfeíd és Flschernél.
. - (1Ü Jél alüarja raatfút éttt
01) és egy.kellemes estét pltölténi, ugy azt megtalálja a Centrálban. A vezetőség egy egészen iij zenekart szerződte-etlt, mely minden eddiginél nagyszerűbb. Az elsőrendű zenekar a magyar, jazz, tánc és szakmszámokban egyaránt kiváló. E zenekar melleit ma és mindéu szombat este tánc.
— Schüti kabát lefalom, mert szabása,.divatos, anyaga kiválj ára,, pedig olcsó.
— (A patkó a kocsis szeméhe vágódott) Ritkán előforduló baleset történt Keszthelyen. F»rkas Jáflós 60 éves kocsis, aki a beroegi uradalom négyes-fogatánál van alkalmazva, a Füsti vendéglő előtt hajtolt, amikor a lovak megugrottak. Az egyik ló lábáról le-
vált a patkó b pagy ívben Farkas kocsis arcába\' vágódott. A patkó a kocsist a jobb szemöldökén és a szem alsó részén ugy megsebezte, bogy kórházba kellett «*álUWnL
- Sportruhárs alkalmas 140 cm. széles gyapjú férflszövet métere pengő 3.50 Schütznél.
- Sok évtizedes tapasztala/ felhasználásával a legkitűnőbb nyersanyagokból készül a Fecske szivarkapapír éa hüvely. Egy üres hüvely, yagy sodró-p«pir elégetésénél, — amely a legegyszerűbb házi vizsgálati módszer — megállapítható, hogy nagyon szóp fehér és feltűnően kevés bumu képződik. Ennél a ki tűnő kvalitású áru gyártásánál az egészségi szempontokat tartották nagyon szigorúan és teljes sikerrel szem előtt.
- Kubátok, szőnyegek, seörstek Weiszfeld és Fischernél.
- (Bélyeggyűjtők találkozója) szerdán délután 6-tól 8-ig a Pannónia háUÓ kistermében.
Pár perc múlva belépett a heroeg.
— Játszani akartok? — kérdezte élesen a hercegtől.
— Itt? Ki van zárvai Ebben a ház-t*n hazárdjáték még nem volt és fctfm is lesz soha! Ez az én otthonom ezredes url — Jelentette ki a herceg határozottan.
— Rendben vflnl Most mondd el Itfkem, mi történt délután?
A herceg elmondta, hogyan ugratták tftle Bodort s játékba ós mikéfxn Játszott, hogy mindenkinek alkalmat adjon « pénze vfestf^yerésére, majd mikép vetettek vé^et a játéknak, hogy <z még se történjék meg.
— A kockázatot mi vállaltuk, az eredmény a kis pajtáséi Agsskoddtt ellene, de nagyon szigorúak voltunk.
Csak most nyújtott kezet a hercegnek az ezredes, azután elmosolyodott:
— Most menj fel, éti majd elszívok egy szivart, azután felmegyek és ugy ráijesztek a pólyásr®, hogy a bátyáin is értsen belőle. Ezt a gyereket ndfer szabad többé kö#>l ereszteni a játékhoz, mert nem ismeri a pénz érté-Mi Ha pár napi ideje marad, akkor
majd észrevéte titok vele, mit ér a péttx és akkor már nem féltem. Leléphetsz; és ne szólj senkinek, liogy itt vagyok. — Azzal tréfásan megfordította a herceget és az ajtó felé fekte: - Mar* te szédelgő!
a herceg nevetve ment ki. Negyed órával később az ezredes is felment. A társalgóban voltak. Az ezredes belépett és keményen szólt:
— Bodor hadnagyi
— .paranes, »zwdes ur! \'és eléje sietett
Az ezredes felvette a le^vésztjó-SOlóbb arckifejezését, !morduli e^-két érthetetlen szót, hosszan nézett a hadnagyra, mintha a íelbáborodástól nem tudna szólni, végül látszólag nagyon pehezen, a legmélyebb hangján kezdeti beszélni:
-v Tudomásomra jutott, hogy olyan nagyban Játszottál, Wntí fantasztikus távolságban v-aji attól a lehetőségtől, hogy esetleges -veszteségedet meglizet-b«sd. Ha veszítettél volna, csak az öngyilkosság maradt volna számodra egyetlen megoldásként. Az életed pedig a hadseregé, ezidőszerint az enyém, inert én vagyok érte felelős, arra nekem kell vigyáznom I Most nyertél. De ha azt hi«ed, hogy ezentúl a kártyaszobában fogsZ áporodni, akkor megleled keztéi arról, J»gy neked én parancsolok! Ha megtudom, hogy még <jgy-szer egy fillérbe is hazárdot játszottál, sajátkezüleg váglak te, mint a rézkígyót! Egyszer ós minidenkorra megtiltom neked az efajta kártyázást! Becsületszavadra fogadd meg itt rögtön, hogy soha többé ilyen játékban részt
nem veszel I
— I)c bocsánat, ezredes ur, alkalmat keli adnom a veszteseknek ...
— Csönd! Az én parancsom az első és minden más csak azután jón! A vesztesek foíduljónak hozzám magyal rázatért, én vállalom velük szemben a felelősséget, ha ők képesek egy húszesztendős fiatalember ellen közel qgy millió pengőt kockáztaud. Tehát becsület szavadra\'fogadod, hojjy tarokkártyán kívül mást nem veszel a kezedbei
— Fogadom! — mondta határozottan Bodor. (
Az ezredes kezet nyújtott neki és odaszólt Bácsnak:
— Gyere ide, te csokoiádéfejü! Mosolyogsz, ugye? Persze! Sikerült a gazsági De arra wár nem gondoltatok, liogy Játékost neveltek ebből a semmirevalóból? Az azonban teljesen lehetetlen, liogy csak a nyerőnek legyen tilos a játék, tehát vegyétek tudomásul: ebben a . városban ti sem játszhattok többé! Megértettétek?!
— Igenis, ezredes ur!
— No, akkor jendben van! Most pedig adjatok valamit innom" mert egésuen kiszáradt a torkom. Nem elég nekem a laktanyában, még éjszaka is fegyelmi ügyeket kell intéznem. Rettenetes! Olyanok vagytok, mint a vásott kölykök, pedig nektek már /gazán benőhetett volna a feletek lágya, lia egyáltalán benő- valaha. Muzsikáljatok egyet, amíg megiszom a boromat, azután elmegyek é8 elteszem .nmemet holnapra.
— Tulajdon képen *xt Wsaem, hogy
túlléped a hatáskörödet, amikor beleszólsz a tisztjeid magánéletébe, — .Jegyezte meg Remete. .
- Te pedig akkor léped tuí a hatáskörödet, amikor a2 én dolgaimba próbálsz beleszólni, kedves bátyám. Elismerem, hogy ezektől hamarabb nyerhetnéd vissza a pénzedet, mert nagy tétekben\'Játszanak, azonban nem segíthetek rajtad. Nem tűröm, bogy az én tisztjeim ilyen mértékben kártyázzanak. De ez egyúttal intő példa lehetne neked ari* is, hogy ha katonákkal vetélkedsz, akkor mindig j» tó-videbbet húzod! Ajánlom, hogy hagyd abba a kísérleteidet, mert rossz vége lesz! — intette Remetét az ezredes.
- Azért a kis pénzért, ami ma kint alszik, még nem esem kétségbe és ^ ebből egyáltalán nem vagyok hajlandó következtetéseket levonni egyéb tioí-gokra.
- Magadnak tulajdonítsd, ha idővel ráeszmélsz, bogy nekem volt igazam. No, de nem azért vagyok itt, hogy komoly tárgyalásokat folytassak.
.Rolla a zongorálaxz ült Bodor odatámaszkodott és újra elmúlt tőlük némten a muzsika gyönyörében ...
Amikor az ezredes búcsúzott, Bo-dőr rámosolygott:
- NO, Mit akarsz tőlem kicsalni, hogy igy mosolyogsz, te kis huncut?
- Szeretnék a fővárosba menni, ezredes ur. A nővérem Somfai Pistának a menyasssonya és egy kis .Mstoeftétot keli nekik vinnem.
(WH ! 1
ZALAI KÖZLÖNY
1935. oHóber 22.
Henderson meghalt
i London, október 21
Hentfarson Alfréd, a leszerelési konferencia elnöke életének 72-1*
évében meghalt. Hendorson 1015-ben vállalt először tárcát az angolkor, mányban. 1024-tól 1931-lg a második szocialista kormányban is résztvett, mint külügyminiszter. A szoclslista kormány eloszlása után Hendersunt a leszerelési konferencia elnökévé választották meg. Aj utóbbi Időben már beteges volt, nenl rég májmütétet hajtottak rajta vég. re. A beteg Hendersonnak nem is mondták tpeg nagy müvének kudarcát, Igy fogalma sem volt arról, hogy a világon most háfeoru dul.
A francia szenátorválasztág
Párls, október 21 Vasárnap zajlott le Franciaoritzág. ban a szenátusválasztás. A lapok l?i emelik a kommunisták szóhozjutá-Sát, mert ez alkalommal jutott elő. szór a szenátusba kommunista tag. LavaJt két helyen, Páris-környék& és szülőföldjén választották meg. A szenátus összetételét egyébként nem nagyon változtatta meg a választás, általában egy kis baloldali eltolódás észlelhető, anélkül ..azonban, hogy eit győzelemnek lehetne nevezni.
Ausztria Dolfuss utján halad tovább
Bécs.j október 2t Sánkt-Pöttenben vasárnap szentelték fel a Dolfuss emléktemplomot. AX ünnepségen jelen volt Schusch. ntgg ksncellár is. A7,. ünnepi beszé. det starhemberg herceg alkiinoellár mondotta. Kijelentette, hogy Ausztria kormánya tántoríthatatlan aka. rattal dolgozik tovább Dolfuss nagy tervének megvalósításén.
Kigyulladt egy olasz gőzös
Alexandria, október 2» Az >Ausoni< olasz gözós kigyulladt. Az oltási munkálatok közben 7 ember halálát lelte, 6 pedig súlyosan megsebesült. Az utasokat vissza, szállították Olaszországba. .
Fél
lalMiali I kályhával, a
______ Httsal csak Sórfel Szettenel
lahet - Kapható Mrlsl w- és iuték Bxktébca, SchUU melleit. I
■IrswtSfcsi márványtól és gránitba cask Ko.ic.ail, Klrily-u. 33., luphat oi-eaóo éa jót. 2788

lakáj, Dwti mellékbe-_ ezoonalra la, kiadó Horthy M.-oj
Egyizobá. ndvart lakia mellékhelyiségekkel novemberre klaáá Koaaath lét 3.
paétlzást, rotlaliiat, madiérát elváltai Huutiné, Kiaizsyn. 7a •
IjElsrfél OzleU berendezés 68 hókkal, üvegtál, pultok, lüktO. pénztár éa a raktáros levő dpök, kosarak, babák, kénrt -mik, dvegirek, jllékituk, botok, b&M-dök, hittzaákok, babakocsik, alsóén elró-gadható áron, a volt Tóth-bazárbaa. 3
Jóuárit karlaajált blattMaa mén
tv. Calaaudia LajoaaéSil, Róasa-a. 21. •
TaiMképee twriékat ataM,
200 - 800 literig, 7 fiit. liteitakéat. Deutsch. Zalaegerszeg, Kosiul!) Lajoa-a. 58 3886
A Városi Moziban atvSMStt egy barna poazló öv. Kérem a becsületes megtalálót a azerkezztóségben leadok •
Béketárgyalások küszöbén
Ac olasz javaslat lehetővé teszi a béketárgyalásokat — A Duce bizalmasa Londonba érkezett — A déli fronton az abesszinek súlyos vesztességeket szenvedtek
Soiaveli tartomány teljesen az olaszok közére került
London, október 21 tyagybritánla megelégedéssel vette a francia válasz kijelentéseit. A francia kormány ismét kezébe veszi a béke megalapozására vonatkozó tárgyalásokat.
Róma, október 21 Rómában különös jelentősége* tulajdonítanak az angol javaslatnuk. A Javaslat igen megkönnyíti a békére irányuló törekvést és világos ságot dérit a Földközi tengeren tör. tént titokzatos angol esapatösszevo. násokra.
Párls, október 21 Párisba már megérkezett az első olasz javaslat Rómából, amely ki-
induló pontja lesz a béketárgynIá-soknak. A javaslatot most Párls, London és Addis Abeba alapos vizsgálat alá veszi.
London,. október 21 Eden vasárnap este Londonba ér. kezett és a? újságírók kérdésére azt váloszoíta, hogy nem.tudja, ml-kor megy vissza Genfbe.
Garibaldi tábornok Londonban
London, október 21 Garibaldi tábornok, Mussolini bl-j/eimasA Londonba érkezett, de ki. jelentette, hogy nem hivatalos kül. detésben jött.
Mig a diplomácia a béke megteremtésén dolgozik...
Asmara, október 21 Most érkezett meg Gratiani tábornok részletes jelentése a szombati harcokról. Eszerint az olasz légiflotta 10 gépe egy óráp iát bombázta Tagucnei megerősített helyet, majd az olaszok támadást intéztek az abesszinek ellen és azokat kiverték állásaikból. Az olasz hadseregben küzdő bcn§zfl#ttek közül 14 halott és 40 sulyoe sebesült van. Az olaszok 2 ágyút, 2 gépfegyvert, 2 gépkocsit, sokszáz puskát és több láda lőszert zsákmányoltak. A győzelem Jíővetkeztében Spiaveli tartomány teljesen az olaszok kezébe került.
. ! Asmara, október 21
Eritreából, az olasz főhadiszállásról érkezett jelentés szerint Ma. kale környékén az abesszinek mintegy 60.000 főnyi hadsereget vontak össze. A szudáni határoknál álló abesszin hadsereg létszámát kb. 100.000-re becsülik az olaszok.
A déli fronton vasárnap igen heves és véres harcok voltak. A csak. nem egész npp duló harookban az abesszinek\' igen súlyos veszteséget szenvedtek. Az oleSz repülőgépek bombázása és géppuskatüze inditot. ta meg a harcokat, k/iőbb,pedig a benszülött ohsz gyplogság indult rohamra. Csakhamar |
véres szuronyroham fejlődött ki. A kézitusában végül is sikerült az olaszoknak az abesszine. ket kiverni állásaikból. ^ Asmara, október 21
Tigrc tartományban olasz jelentés szerint eddig mintegy 100 kopt keresztény egyházközség hódolt be. Hajle Mirjam alvezér, akinek apja az Adyától délre elterülő \' Vidéket tartja megszállva, állítólag Szintén behódolt. A /elszabaduló rabszolgák nagy csoportokban ajánlják fel szolgálatalkat az olasz parancsnokságoknak.
Olasz kézre került Sclaveli
Addis Abeba, október 21 Az ab-.sszinek jelentése szerint a déli front nyugodt. Az északi réflzen az olasz harcirepülők fejtenek ki élénk tevékenységet-
Olaszország a világ legerősebb légihadserege
London, október 21 Az angol lapok jelentése szerint Olaszországnak 1.200.000 fegyveres katonája van, beleértve az 1916-ös korosztályt is. Az olasz repülögyá. rak hetenként 60 modern gépet készítenek. A világon jelenleg az olaszoknak van a legerősebb légi haderejük. Karácsonyig 3500 első-osztályu repülőgép lesz ez olaszok tulajdonában. | ,
Újból fellángol a katolikus-üldözés Mexikóban
Mexikó, október 21 Mexikóban 81 katolikus lelkészt letartóztattak. Az. a vád ellenük, hogy forradalmat akartak szítani.
A jugoszláv belpolitikai helyzet válságosra fordult
Sztojadlnovlcs kormányelnök és Zslfkovlca miniszter közti ellentét miatt
szakMCokor-caomsgolishoz (elvétetnek, Klein, cukorkaUzem. •
Pistát Özvegyasszony mladenea ssa-" " a|áolkoilk. Magyar-atca 20.
London, októbír 21 A Matin szerint a Jugoszlávia bel. politikai helyzet annyira válságosra fordult, hogy Pál régensheroeg kénytelen lesz megrövidíteni kndonl tar. tózkodását és hazautazik. ,
A belső viszálykodás fő oka Sztojadinovics miniszterelnök és Zslfkovics miniszter kőzött lévő ellentét. E«yUttmük«dés a kormány-
ban teljesen lehetetlen. Nem való. szinütlen, hogy Zslfkovics lemondásra kényszerül Sztojtidlnovics mi. nlszU\'relnököt, annak ellenére, hogy az bírja Pál i égcnsheroeg blzalmál
— Torontáli, kézzel csomózott magyar perzsák atb. szőnyegek, függönyök, butorkeimék Singer Divatáruhátban.
A postafelDgyelö tragikuma
i . ^ Budapest, október 21 Absolon Márton postsfelügyelő már napokkal ezelőtt eltűnt Budapestről, körözték, keresték, de nyo. mára tulálnl nem tudtak. Most egy klrándulótársaség . rátalált \' Mária, remetén holttestére. A szerencsétlen postafelügyelő öngyilkosságot kö. velett el. Megmérgezte magát.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
19.228/1935. ~ .
Árverési hirdetmény.
A város tulajdonát képező Erzsébet-tér 3—4. számú házban f. évi november hó 1-én megtiresedő üzlethelyiséget f. évi október hó 24-én d. e. 10 órakor a városi gazdasági hivatalban tartandó árverésen bérbeadom.
Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1935. okt. 18. ^ Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől
21.046/1935.
Hirdetmény.
A m. kir. földmlveléstlgy! minisztérium 27.925/1935.-III.-2. számú rendeletével megerősített legeltetési szabályrendelet 4-ik §-a alapján az 1936-ik évre az Hl kerületben szarvasmarha vagy ló után 20 P-ben, borjú után 10 P-ben, sertés után 5 P-ben, a III. kerületben pedig szarvasmarha vagy ló után 8 P-ben, borjú vagy csikó után 5 P-ben, sertés után 3 P-ben állapítom meg a legelőbért.
Nagykanizsa, 1935. okt, 15. m, Polgármester.
Sertéshizlalók figyelmébe!
Ou vitamin „ készítmény
Az állstok fejlődését elősegíti. Fertőzőbetegségekkel szentben az állstok ellenállóképességét fokozza. MagoaBkBtt áltató kat erőteljes fejlődésre Indítja.
EXPRESS hizlalásnál PEKK adagolásával a mangalica sertés sfiéass korában már
170-190 kg. sutyra felhizlalható
Beszerezhető:
orszAg József
aag, aiMgya, MvS-tvH.I-1.—»i uáfc. (ás
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A birósigl palota mellett. Telefoa 180
ISBBEí Bgggaisacg r-t. oá
i Nyoads.
. (FsWős UiUnáia ZaW Mrotl.)
75,. évfolyam 241. szám
Nagykanlzi*, 1935. októbír 23 szerda
Ara 12 flllér
ZALAI KÖZLÖNY

<* UaUWrataii HU 5. ■
Felelős szerkesztő: Ba
Előllzetéel án: egy hőn I pengő \' Sierlceutő^gi él kladóhlraUlJ telelői
Uj korszak a birtokpolitikában
Idegenből hozták be Magyarországba harmadfél évszázad előtt a hJlbizomány intézményét és a magyar nemzet százötven év óta kívánja, sürgeti ennek az intézmény, nek olyan reformját, amely kiküszöböl belőle mindent, ami a neiri-zetl érdekekkel meg nem egyező, főK\'g pedig, amely lehetővé teszi a földbirtok helyesebb megoszlását, tehát utat nyit a népnek a földhöz, a terjeszkedéshez, a szaporodáshoz és ezzel a nemzet erejének növelésé, hez. A háború után Immár halaszthatatlan lett a hitbizományi reform, mert ainig a trianoni szerződts kö. vctkeztében országunknak majdem kétharmadát veszítettük el, addig a hitbizományoknak ugyanakkora hányada maradt a csonka ország területén, tehát ma jóval nagyobb terjedelmű ingatlanok állanak sz országban hitbizományi megkötöttség alatt, mint amennyi a reális gazdasági élet következményeinek megfelelne. Lehetetlen volt tehát Magyarországon nagyarányú föld. birtokpolitikai müveleteket kezdemé. nyerni mindaddig, amig a Mtbtoo-mányok reformját a Nemzeti Munka tervnek megfelelően végre nem hajtjuk.
Ezért lett uj korszak kezdetének jelzője a képviselőház ülése, amelyen az igazságügyminiszter benyuj. totta a kormány valóban korszak-alkotó hitbizományi törvény javasl a. tát. Kórszakalkotó ez a javaslat, mert pontot tesz egy százötvenéves nemzeti küzdelem után azzal, hogy bátor elhatározással hozzányúl a nemzeti földbirtokpolitika legnehe. zebb és legkényesebb, tehát legna. gyobb óvatosságot és körültekán. tést követelő problémájához.
Mintaképe ez a törvényjavaslat azoknak a reformoknak, amelyedet a miniszterelnök igen találóan a nemzeti haladó k<»nzervatlvlZmus jegyében megalkotóitoknak nevezett. Valóban haladó konrervatlvizmus az, amit ez a törvényjavaslat hozott. Nem tartalmaz radikális eszközöket, nem kíván ugrásszerű haladást, ami a földbirtokpolitika terén mindig nagyon veszedelmes lehet. Tartóz, kodik a hitbizományi Intézmény teljes eltörlésétől, mert ezzet faji és nemzeti szempontból megör. zendő igen becs:s értékek mennének veszendőbe. Szigorúan a Nemzeti Munkatervben már kifejezett alap. «lveken épltl fel a hitbizományok reformját, ugy, amint ezt a külföldi müveit államok háború utáni törvényalkotása is kifejezetten ells. merte, a ml hitbizományi javaslatunk is vallja azt az elvet, hogy bizonyos viszonyok és bizonyos határok között az ingatlanok kötöttsége szükséges és kívánatos lehet.
A1 nagy történelmi multu, erős faj! és nemzeti hagyományokkal te. Illett családok gazdasági erejének megtartása sem tehet közömbös a
Olasz repülők bomba-záporában nagy ellentámadásra gyülekeznek az abesszin seregek
Nagy harcok vannak előkészületben — Az olaszok mindenütt erősítik állásalkat — Pár hétig eltart az abesszin csapatok felvonulása — Véres belháboruk az etióp törzsek között — A négue ujabb olasz előretörésre számit
Asszony-vezer a roham élén és összeláncolt harcostömegek az afrikai harctereken
Asmara, október 22 Az olaszok étiop ellentámadásra számítanak és ezért mindenütt foly. tatják a hadállások megerősítését. Olasz katonai körökben, ugy vélik, hogy nagy harcok állnak küszöbön. A harcok színhelyét Edagahamur környékén várják. , | Róma, október 22
Abessziniában a déli határok kő. zeléten történt hadmozdulatok ered. ményre vezettek. Mint Gratiani tá. bornok Jelentése mondja, az ola. szoknak sikerült megakadályozni aa abessziniaiaknak azt a tervét, hogy Dolotól délre az olaszok e^őtt el. vágják az utat. Gratiani tábornok ugyanis amikor értesült, hogy az abesszinek lövészárkokat ásnak, azonnal repülőgépeket küldött khakik bombázták az abesszinieket és Így megakadályozták a harcvonal kiépítését. Később támadást indított az abesszin csapatok elten, kézitusá. ra ls sor került, de végül ls likerült az abessziníeket elkergetni.
A négus ujabb olasz előretörésre számítva, megparancsolta, hogy I
Harrarból vitessék el Ligg Jesu volt császárt, aki 1916 óta a Harrar-kör-nyékl fogházakban rabságban siny. lődik.
Pár hétig tart az abesszinek felvonulisa
Aé olaszok véleménye szerint a császár parancsa értelmében Amba környékén mintegy 50.000 harcos gyűlt össze. Támadástól azonban egy-két hétig még nem kell tartani, mert az utánpótlás igen nehéz és az abesszinek sokkal nagyobb had. soreget akarnak összegyűjteni. Mig azonban ujabb csapatok érkeznek, beletelik néhány hét
Az olaszok két abesszin katonát halálra Ítéltek és kivégeztek. Az átpártolt abesszin katonáknál ugyvoils olyan tárgyakat találtak, melyek az első harcokban eks^t Morgantini olasz hadnagy tulajdonában voltak. A hivatalos jelentés szerint az o\'a szoknak eddig 87 halottjuk van.
Abesszin törzsek háborúja egymással
Ujabb Jelentések szerint Abesz.
srinlában a törzsek között újból ki., ujultak a harook.é$ a vérbosszú is-mét lábrakapottl Igy a napokban a szifti törzs megtámadta a szomszé. dos Marako várost és azt teljesen kifosztotta. A város lakói közül többen vérbosszút esküdtek, meg. támadták a szifti törzsbeiteket és többet legyilkoltak.
Az olasz repülök bombázzák . az egyiptomi és a szudáni határ közelében gyülekező abesszin hadaka* és a táborozó hadtesteket. Sikerült egy ujabb lőszerraktárt Is a teve. gőbe röpíteni.
összeláncolt abesszinek a puskatűzben
Sclavclli tartományban az elő. nyomuló olaszok valóságos ember, erődítményekre találtak. Az ubesz. szin harcosok ugyanis hármasával; négyesével Ö6sae vannak láncolva, egyrészt azért, hogy ne tudjanak megszökni, másrészt pedig azért, hogy a puskatűznek jobban ellent, álljanak, viszont az ő együttes tfL zelésük eredményesebb legyen.
nemzeti érdekek szempontjából. Vannak hl\'.blzományok, amelyek üzemeket tartanak fenn, a munkások ezreinek juttatnak megélhetést nagy kulturális hivatást is töltenek be és igy osztalahul egykézbenma. radásuk egye\'em s közgazd isági érdek szempontjából is kívánatos.
De szigorúan szem előtt tartja a javaslat azt a gazdaságpolltlki igaz. ságot is. hogy a hitbizományok káros hatásai Inkább ott érezhetők, ahol túlságosan nagy a mezőgazdasági müvelésre alkalmas terüle-tek lekötöttsége. A hitbizományi erdőségek ellen például egyébként a múltban sem hangzottak el ko moly kifogások, mert ezek a területek nem állják útját a nép termé, szeles és kívánatos terjeszkedésé, nek. az uj földmüvesporták alakulásának. Ennek a megfontolásnak az eredménye a javaslatnak az az ln.« tézkodése, hogy csak 30.000 korona kataszteri tfszta jövedelmű terület hagyandó meg hitbizományi kötöttségben, ugy azonban, hogy legalább a hitbizományi mezőgazdasági terü. let harminc százaléka maradjon hit-
blzomány. I
Fokozatosan felszabadul a kötöttséghői mintegy 230-000 fcatcszteri holdnyi mezőgazdasági müveUsi te» rület, tehát a mai hitbizományi mezőgazdasági ingatlanoknak fele rész*\' és hogy a felszabadult ingat, lanok a földpiacon egyszerre nagy áresést ne okozhassanak, a hitbi-zományl birtokos halála után fel» szabaduló blrtokrészeket egy bizo. nyos enyhített fOrmáju elldegenl. tési és terhelési tilalom alá helyezi
12 év tartamára. Ez azonban nem vonatkozik olyan elidegenítésekre, a melyek telepítés szerepében történ, nek.
A konzervatív haladás elvének megfelelően megengedi a javaslat uj hitbizományok alapítását a megszabott h^rome^er-háromezerötszáz holdig terjedő uj keretek között. Ennél ls fontosabb az, hogy a kisbirtokok felaprózódásának megakadályozása érdekében a törvény, javaslat a hitbizományi kisbirtokok intézményét létesiti. Ezzel az Intéz, ménnyel, amely szintén a Nemzeti Munkaterv végrehajtását - jelenti, á
földművelő családok ellátását is biztosítani kívánja a javaslat. A kis hitbizományok tehát< egyúttal csa. ládi otthonok ls lesznek és a javas, lat a gazdálkodás folyton* sságának, valamint a családok ellátásának biztosítására szolgáló kisbirtokokat kívánja különös védelemben része-siteni.
Történelmi fejlődés alapján áll ez a javaslat Nem töröl el évszázados jogintézményt, amelynek értéke is van, hanem kibányássza be. löle a nemzeti értéket, ezt konzerválja és igy a jogintézményt hozzá. Idomítja és átalakítja az idők folyamán megváltozott viszonyokhoz. Olyan intézménnyé restaurálja, a mely megfelel az egyetemes közérdek követelményeinek. Megnyitja az utat a nép^számám a földhöz én elhárítja az útból a helyes főld-birtokpolltlka, elsősorban pedig a telepítés egyik legnagyobb akadályát, - de ami talán n legfontosabb - megrajzolja az uj Magyarország egészségezs birtokmegoszlásl tér. képét-
zalai közlöny
1938. ottóber 23.
Egy tábornok ielesége vezetett rohimot az olaszok eWen
Addis Abeba, okjóber 12 A császár a vitézségi éremnek megfeleld legmagasabb kitüntetést adományozta Hnjate Mlha|le tábor, nok feleségének, aki Dolo környékén az előrenyomuló olasz előőrsöket megtámadta és viaszaverte. A fér) ugyanis nem inert nz olaszok elten indulni, erre a felesége őszvérhátoi tilt és maga verette az olaszok el. len az abesszin csapatot.
Svéd Vörös Kereset különítmény indul Afrikába
Stockholm, október 12 Az Atjessrinla részére indítót
Vörös Kereszt külőnl\'mény felszere!, lésére lefolytatott gyüjtfs 200.000 svéd koronát eredményezett. Az összeget most teljes egészében a különítménynek adják, amely rövi. desen elindul Abesszlnlába.
Banditák kifosztottak egy vonatot
Belgrád, október 22 Az élszaka banditák megtámadták a dornavetrai vonalon haladó vona. tot! A banditák az utasokat és a mérnököket kiosztották, Igen Jó zsákmányt csináltak, mert a mérnökök a pályamunkások fizetísét vitték magukkal. , ,
Borzalmas Öngyilkosság szerelem miatt
S8?nencs, október 22 Erdélyi József gyárimunkás sze. re Imi bánatában lakása közepén máglyát állított, azt meggyujtotüt, majd a szoba grrendájái-a felakcsz. totta magát. A tüzet észrevették, sikerült te eloltani, de a szerencsét, len embert megmenteni már nem tudták, mert a kötél elégett és ö « tüz fészkébe esett. Feje és a karjai teljesen elégtek.
— A» Orion rUUlrir a rádlézá, nagy, kulturális Jelentőségű. általános kérdésének Is sok munkát fzental. Lederer Sándor látogatott most el hozzánk az Orion rádtégyártél és a vll-Inmosktáltltáson áttogó előadásban ismertette a rádiózás lényegét és elmondotta, hogy mtt nyújt ma a rádió a mindennapi élet számára. Az előadás Iránt, melyet a vlllamoektállltás keretében tart Lederer. széleskörű érdeklődés nyilvánul meg. Ma délután s árakor .Ml ulság a rádlétechntkAban T címmel tart előadást Lederer mérnök a vltlsmosklállltáson éa Ismertotnl fogja azokat a komoly újításokat, melyek az Idei aj készülékeknél tolhssználást nyertek.
ErtsC vérbő, kövér emberek
igyanak naponként, reggel éhgyo-moria cgy kis pohár természetei .Ferenc József keseiüdzet, mert ez rendes gyomor- ét bélmükOdélt biztosit, számottevően előmozdítja az emésztést és kltanöen szabályozza a vérkeringést.
Az Idén minden nagykanizsai Iskolás-gyermeknek van kOnyve és tanszere
Beszélő számok a tanítóság szociális és karitatív munkásságáról
A nagykanizsai tanítóság példáf ad, hogyan kql dolgoznia a magyar tanítónak, kinek működése, főleg a mai viszonyok között, npm szűnik meg az iskolai órák után, hanem azontúl is kiséri tanítványainak éle. tét, még a családi körben is és összeforrasztja az otthont az tekolá. val. Ez a szellem készteti a nagykanizsai tanitót arra, hogy minden tanítványáról körzettanulmányt ké. szltscn saját otthonában, meggyőződ jék, milyen földben gyökönezik, mi.-lyen körülmények között nő fel az ország kis emberpalántája? Ebből az eléggé meg nem becsülhető munkából adódik, hogy a nagykanizsai tanitó a tanítás mellett arról is gondoskodik, hogy legyen a növendékének mit ennier legyen ruhája, tan. könyve, tanszere. Érdekesek o nagykanizsai tantestületi gyűlések, ahol b\'számolnak mindama fe\'e. baráti, szociális és karitatív mun. káról, amit a tanitóság az iskolában és iskolánklvül kifejt. Kivül álló nagyon ritkán nyerhet betekintést e beszélő számok rengetegébe, mert ezek csak önigazolásul szolgálnak, hogy megtette becsülettel mindenki a kötelességét a magyar vártán. <
Hogy a nagyközönség is tudomást szerezzen arról, mit végez Nagyka. nizsán a tanítóság, szabadjon csak egy körzetet kiragadnunk.
Az idén sokkal nagyobb a szegénység, sokkal többen tartanak Igényt segítségre. A\' tanítóság\'"\' kel. lően fel ls készült erre. ,
A szerelet leleményes, - mondja a Szentírás. És ez igy is van. Mutatja a nagykanizsai tanítóság pél. dája.
A szóbanforgó körzet tantestületi kiosztott 1122 tankönyvet 2380 pengő értékben. Irka, füzetek, ceruza, toll, gumml, stb. az iskolai év kezdetei óta több, mint 100 pengő értékben
került kiosztásra a szegény iskolás, gyermekek között. A folyó tanévben nincs egyetlen egy gyermek 6em ebben a körzetben, akinek ne lenne meg a teljes tankönyv és tanszerfelszerelése. A mult évben ez még nem volt ennyire kiépítve.
A beszerzés legnagyobbrészt hi. télbe történik, amit apránként, is. kola-i ünnepélyek szerény jövedel. méből törksztenek.
Most megindult a Keresztény Nőegylet ebédeltetési akciója Is. Az Idén sokkal nagyobb mérvben lesa szükség a nagykanizsai közönség áldozatos szeretetére. Tavaly ebből a körzetből egész éven át 82 növen. dék kaoott ^bédet családoknál, 18 a Missziósházban és 110 növendék összesen 0670 ebédet a népkonyhán Az ugyancsak most megindult tej. tizórai akcióban 25 növendék uzs-mn tejét a Keresztény Nőegylet fedezi, a kórház Szent Antal perselyéből 10 növendék kap ingyen tejet. A mult évben csak ebben az egy kör. zetben 102 pár cipőt, 97 pár haris, nyát, 49 őltönv fii, 28 öltöny leány, ruhát, 9 sapkát, 9 szvettert osztott kl a Keresztény Nőegylet.
Igy van ez a többi Iskolai körzetekben is. A kanizsai tanítóság, kéz a kézben dolgozik a jótékony egyesű. letekkel, mert át van hatva misszió, jának tudatától: ~ a mai viszonyok között Trianon gyermekének nem csak oktatóra, nemcsak nevelőre, hanem ennél sokkal többre, sokszor csítádfőre, az édesapát helyettesítő gondoskodásra van szüksége. A ka. nizsa! tanítóság szociális munkája méltó arra, hogy példának állítsuk minden magyar tanitó számóra. A szülök hálája, a társadalom meg. becsülése jár érte.

c
Kész nöi- és syermek-
kabátok
dus választék
SfNGER DIVATÁRUHÁZ
k vakok Homeros énekkarának hangversenye
Hétfőn este a Városi Színház zsúfolt nézőterét valami különös, még soha nem érzett atmoszféra töltötte meg, amely hatalmas tapsvi. harban robbant ki a függöny fel-gördülésekor, amikor megpUlantot. tuk a vakok Homeros énekkarát. >
Homeros vak volt, de örök genlus marad. Bethoven süket volt, de mint halhatatlan klasszikus örökre beírta nevét ai emberiség történetébe. A vakok nem látnak, de a jó Isten kárpótolta ezt a fogyatékosságot olyan kifinomult belső kulturával, olyan hallás és énektechnikai tudással, amilyennel a látók sohasem rendelkeznek. Ez az érzés hatotta át a nézőtér közönségét és ezzel az ér. Séssel köszöntötte őket dr. Krátky István polgármester is, aki a határ, széli magyar város hálája és sze. retete emlékéül egy babérkoszorút nyújtott át nékik, ök ezt a meleg fogadtatást - mint kitűnő karm<\'s. terük, Schnitzl Gusztáv igazgató mondotta - dallal köszönik meg. De ez a köszönet ajándék. Gazdag, nemes ajándék, amit fel-felhangzó tapsorkánnal megfizetni nem lehet.
A kitűnő énekkar első müsorszá. ma Liszt Ferenc 7 szólamu Páter Noster.e. A most beköszöntő Liszt emlékév első napján szebb, hatni, masabb és tökéletesebb nyitányt nem is hallhattunk volna. A kar, mint egy csodálatos, élő emberi or4 gona, ugy muzsikál. Mintha minden tagja ezüst sip volna, amelyen tö. kéletes biztonsággal játszik az al. kotó szellemével a karmester. A nőikar énekét nem lehet máshoz hasonlítani, mint a szeráfok égi muzsikájához, csodálatos tiszta, friss, üde hanghatásokban elevene. dcft meg Schumann : Tenger mélyén c. 6. szólamu kórusa. Buchner : Anyai szív e a legtisztább érzések kristálymurslkája volt. Gebauer M. kellemes és finom altja csak átszel, lemült művészi lélekből és ajnk^ól fakadhatott. Csodálatos volt. Vagy nem kell e csodálkoznunk azon, hogy ezek a világtalanok mily meggyőző erővel tudják a tavaszt, a napfényt, a virágos mezőt, rétet, a vlzcsobo. gást, a ma dárdáit érzékeltetni (Molnár : Tavasz, Strausz : Tavaszi hangok), - holott ezt a való életben közülük csak alig páran láthatták. De ugyanilyen lenyűgözően meggyő. ző volt Kodály : Jézus és a kufárok c. kantatéja is. Hihetetlen preclzi. tássál csendültek fel ezek a nehéz kórusok, a karok és szólamod* olyan megrendíthetetlenül tiszták és biztosak, amilyet még nem hallót, tunk. Technikai felkészültségük bá. mulatós. Biztos, fölényes tudásukat Bach : Motett-részeinél csodálhattuk csak igazán. Az a-capejla ének varázsos tisztasága mellett utolérheti, len együttérzéssel járták a szólamok kavargó útvesztőjét, nem ingadoztak sen>a tempó, sem a kényes rjtmus változásoknál, vagy a szabadelgon. dolásu, legs/övevényebb tételeknél sem, amelyet különösen a modern daraboknál hallottunk. Vagy gon. dőljünk Buchner: Magyar rapszó.
]
Legújabb őszi és téli divatáruk megérkeztek

NŐI pongyolák és svájci alBónemüek
Boykabátok gyermekrnhák
Esőköpenyek esőgallérok
fi. r. B. harisnyák
Szomolányi áruházában
Del-Ka cipők
1Ö36. október 23.
zalai közlöny
diájára, ahol a leheletfinom planót | megrázó erejű forle váltja fel, a crescendók és decrescendók meg. oldása kifogástalanul hibátlan, a szöveg érthetősége a legmugasabb fokon áll, — s mindez lélekkel előadva, azt a benyomást kelti, hogy a kar minden egyes tagja művész. Vannuy : Dina c. balladáját az ere. deti szöveggel hallottuk és csak annyit mondhatunk, hogy a sz-rző elképzelni sem tudta volna szebben és tökéletesebben müvét, mint aho. gyan azt a vakok előadták. A me. l«g ünneplésből kijutott a szerzőnek is, akit a közönség többször is kitapsolt. S már szinte azt gondoltuk, cz a legmagasabb fok, amikor fel; csendült Kiszely : 20 szólamu kóru. sa, amelynek lenyűgöző hatását nem tudjuk elfelejteni. A kar a közönség tapsát a Hajmásl Péter fegyelme, zt\'tt előadásával és a szép díjnyertes Revíziós-indulóval köszönte meg.
Megható volt az a belső viszony* ami az énekesek és az előttük láthatatlan ós fáradhatatlan karmester között fennállt. A^ legnagyobb elismeréssel kell adózni a hihetetlen türelmet és kitartást igénylő mun. káéit és a preciz kivitelért a ki-tűnő karmesternek: Schnitzl Gusz. távnak, aki ezt az óriási feladatot, amire vállalkozott, nagy szakisme. rettel és zenei rátermettséggel ki. fogástalanul oldotta meg.
plön kell megemlékeznünk Jár. mer Lajos tunár vak zongoraművészről, akinek játéka mély érzó. seket váltott ki a hallgatóból. Cso. dálatos biztossággal, könnyed kéz., zel, bámulatos technikával szólaltatta meg Verdi-Liszt: Rigoletto Pha. raphruse-át a maga művészi töké. letességében. Saját szerzeményű »öszl dalc-ában betekintést adott egy vak művész lelkivilágába. Ez u születésétől fogva vak ember az őszt, a fákat,, a levél hullását és mindezt és mindent a maga különös belső világában teljesen egyénien képzelheti el. De ahogy elképzeli és ahogyan ezt hangokba önti, az - művészet. Jármer Lajos nem zongorista, hanem művész, a szó leg* tisztább értelmében, aki lelkének húrjain játszik akkor, aigikor (ki. finomult ujjai könnyedén végigfut, nak a billentyűkön, i
Mindezt egybevetve megállapithat-juk, hogy Nagykanizsa kulturközön. sége hétfőn este egy különleges és felejthetetlen élmény emlékével tá. vozott a Városi Színházból. Egy olyan élmény emlékével, amilyen mély és igaz hatást lélekre csak az a kifinomult, tiszta művészet tud gyakorolni, mint amilyen a vakoké is.
[«.»•>
Nagykanizsa világtalan vendégelt olyan szeretettel és melegséggel ío. gadta, aminőre régen nem volt pél. da ebben a városban. A vasúti fo. gadta tus, beszállítás, elhelyezés, ét. keztetés, mind olyan körültekintő gondossággal, pontosan és minta, szerűen történt, hogy a vad dalosok nem győztek hálálkodni Ilyen sze. retetteljesen - mondták - még se. hol nem fogadták és nem látták el> őket. Csakugyan : — talpon volt mindenki, szívesen dolgozott, fáradt mindenki, hogy a vak vendégek jól ^re/zék magukat kanizsai tartózko. dásuk alatt. i <
Hogy a vakok kórusa Nagykanizsára is elhozta csodálatos művésze, tét, azt Vannay Jánosnak, a a^\'ne-iskola*igazgatójának köszöni Nagykanizsa. A rendezés munkájában
segítségére .volt a város vezetősége és a nagyszerű városi rendező-apparátus. Az ellátás kérdését a Ke-resztérty Jótékony Nőegylet vállalta és bonyolította le a többi nfiegyletek segítségével. A hölgyek egész nap fáradatlanul dolgoztak, késő éjsza. káig (előadás után volt a vacsora) és kora reggeltől újra, hogy a vonatindulásig a dalosok meg is reggelizhessenek. Az elszállásolás körül Filó Ferenc igazgató és az Úrasszonyok Kongregációja volt a rendezőség segítségére. A polgári iskola cserkészel Deák tanár vezetésével nagyon hasznos szolgálatokat tettek egész idő alatt a vakok kalau-zolása és kiszolgálása körül.
— Iparomak, fizikai munkásnak la Joga van szórakozol. ManapBág a leg-olcsóbbnn a rádió szórakoztat Próbálja me? a 204-, vagy a 222-es 2 csöves Orion rádiókat
- Butorváairlá* pwn ftoodl Teljes berendezése^ rtndkiv.ül előnyős részletfizetésre, sőt kamatmentesen U szállítunk. Kopstein butoráruház, Horthy l!ikló**t 4.
A villamos kiállításon az előadások keretében ismertetett
ORIOli-RÁDIÍKflT
készséggel bemutatják önnek a nagykanizsai ORION rádiókereskedők
Szabó Antal rádióüzlete, Fő-ut 5. szám,
Elektron Rádiótechnikai és Villamossági Vállalat Fő-ut 2. szám (Városház palota),
Quittnap Artúr rádióüzlete, Csengery-ut 1.,
GrQnhut mérnök rádióüzlete Deák-tér 2.
A szerb katonaszökevény bigájniát követett el Magyarországon
Egy „nemzetközi" szerelem bonyodalmil
1932-ben átszökött egy jugoszláv katona a^nagyar határon, ugy, ahogy volt, teljes felszereléssel, puskásán, csizmásan. A magyar ha. tóságok jóvoltából a szerb itt ma. radt, letelepedett és csakhamar ud, varolnl kezdett egy magyar nőnek Maróc községben. A dolognak meg. lettek a^következményei, amit a szerb azzal igyekezett jóvátenni, hogy törvényesen ls feleségül vette szerelmesét, törvénytelen. gyerme. két pedig, aki időközben meghalt, törvényesíteni akarta. Ezért meg. kereste az anyakönyvvezetőt, hqgy indítja meg az eljárást. Az anya-
könyvi hivatal megkereste az 0-Szerbiában levő Prodina községet, hogy küldje be a férfi okmányait. Nemsokára megjött a válasz Szer. Mából, amely arról értesítette a magyar hatóságot, hogy Todorovlcs Dragutin valóban onnan való, de ott él a törvényes felesége ls. , Persze ezek után a törvényesitési eljárás, nak vége szakadt, sőt feljelentették Dragutlnt kettős házasság miatt. Most vonta felelősségre a nagyka. nizsai törvényszék Makáry-tnnácsa. A bíróság három havi fogházra Ítélte. Az Ítélet jogerős. | ,
id a
Fiö-HUÍIjI
Prognózis: Éjjel azétvédet-tebb helyeken lágy, kivilt nyugaton. Szerdán nyugaton csendesebb és kissé melegebb ld«, keleten szeles is esós.
«.»Ur: Október 29. nerda. Ram. kat Ignác. Proteatána OyOngylke. Imallta Tlxrl M 30.
Gyófltuertárl ÍJJell uolgálal a hó 16-tól dr.\' Merkly-Belua gyógyszertár FS-ut 12. Ai a Jdskaalxaai nyógysKrlár.
Gólfűrdő nyitva reggel « órától MM I óráig (héUS, nerd«, páatek délután kedden egáu nap nóknek).
— SctiOtl kabát taplóm, mert szabása divatos, anyaga kiváló, ára pedig olcsó.

^-kabát fogalom,
mert szabása kitűnő
minősége mindig alsórendA ára mégis a legolcsóbb |
, minőségért mindig szavaM!
\\
I
4
iÁUil köZLONV
1^35. október 2á
Ismeretlen autó elütött
egy kanizsai festőt, azután tovább robogott
Könnyen végzetessé válható kalandja volt Kollnrlls János 42 éves nagykanizsai szobafestőnek, aki a Sánci-ut 18. szám alatt lakik. Kol\'aríts a nagyréc^ i állomáson dolgozik, ahonnan este mindig kerékpárján jön haza. Most is munkája befejeztével hazafelé igyekezett kerékpárján, amikor a réesei gátnál egy fádig ismeretlen gépkocsi előzte és eközben elütötte, ugy hogy Kollarits lerepült gépéről és elterült a földön. A gépkocsi vezetője láthatta, liogy elütött egy embert, mert azonnal lesötéUtette lámpáit, hogy ne lehessen elolvasni a kocsi rendszámát, de nem állt mcjf, hanem gyorsan elrobogott. Kollaritsra rátaláltak arra járó emberek, értesítették a kanizsai mentőket, akik beszállították " kórházba. Kollarits a fejét zúzta be és egyéb sérüléseket szenvedett.
A nagykanizsai kapitányság most keresi a lelkiismeretlenül elmenekült autóvezetőt.
Huszovszky Lajos beszámolója
Pacsa, október 22 (Sajti huiMtönktti) Külső knej télben, de belső tartalmánál fogva is nagyszabású beszámoló gyűlés
;yolt .Pae&án.JL.Sat_ JmrOrténen.
K nagy teret majdnem teljesen betöltötte a messze vidéki községek, bői kocsikon és gyalog bejött kö-zönség. A beszámoló gyűlésen meg. jelenlek: Tabódy Tibor főispán, Huszovszky Lajos, a kerület \' nép. szerű képviselője, kinek lelkes be. számolóját nagy helyesléssel fo. gadlák. A népes gyűlést Póvics Ist. ván pacsai kisgazda kitűnően sljte. rűlt beszéddel nyitotta meg. Biszé. det mondott még Nagy István letenyei és Biró György lentll képvi. selö. A gyűlést a főispán mélyhutásu beszéde zárla be. Annak ellenére, hogy a 11 órakor kezdődő gyűlés még 1 órakor is folyt, a "közönség nem akart távozni, sokáig ünnepelte a népszerű főispánt és a kerület országgyűlési képviselőjét. .
- Kereskedőknek szükségük van Jó rádióra, mely napi gondjalkat néhány órára feledtett. A rádió ma már aehol-sem nélkülözhető. Próbálja meg 344-ea Orion 3x2 csövet Keflex-Super rádiót
Akinek a szívműködése rendetlen, úgyszintén az, akinél a vérnyomás emelkedésének tünetei mutatkoznak, ugy érhet el erőlködés nélkül megfelelő könnyű székelési, ba reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes .Ferenc József" keserű* viiet Űzik.
Zrínyi—Kaposvári TSE 10:3 (3:3)
Impozáns győzelmet aratott a Zrínyi TE az élcsapatokat verő Turul felett
Borús, majd esős idő köszöntötte a pályára lépő csapatokat. Pedig megérdemelte volna cz a szép mérkőzés a szebb időt is, no és bevétel szempontjából L> jobb lett volnu a napsütéses délután, mert bizony nagy un kevesen mertek kijönni s itt látszott meg igazán ki a lelkes drukker.
Wolf biró (Nagykanizsa) sipjelére a kővetkezőkép álmák fel a csajuitolf;
NZTE; Helyei — Kárpáth, Varga - Kódbaum, Babos, Beke — Poór, Vellák, Csöngey, Pum, Boda.
Turul: Szabó — Czanyó, Orosz — Erdős, Kárpáti, Nagyay — Rechitzai4 Halász, Hákheiy, dr. Megay, Moüiár.
Turul indítja ei a labdát, melyet azouban hamarosan a Zrinyi kerít ha-(almába s erőteljes ostromot vezet a Turul ellen. A kirúgást dr. Megay fogja el, szélre ad, ahonnan középre jut a labda. Itt .Babos íaultot vét, melyet szabadrúgás követ. A center-balr hosszan clőreivelt rúgása az ötösön esik Iq. melyet a tétovázó védők mellett Halász bepöcköl. A gólra támadással felel a Zrinyi és Csöngey a tizenhatos tájáról védhetetlen kereszt-gólt lő. Ezután egy időre a Turul \\eszi át a támadó s2eroj«i\' s a Zrínyi csak ritkán jön fel. a percben Babos előre adott labdáját Orosz kéz
meg is marad az első félidőre, de ezután a Turul fokozatosan feljön s Megay dr. hatalmas kapáslövése megremegteti a nézők idegeit. Mjajd a i>al-szélső kap széj) labdát, lép vele párat s nagy lövést ereszt meg, melyet Hetyei még elvetéssel sem tud fogni. A gól után a Zrinyi vezet szép támadást, Boda szépen bead, Pum .okosan átlép, de Poór lekó^k s fcfy a szép akció kárba vész. Most a Turul támad. A Iwsszan előreadott labdát Beke fogja s bár tisztán ált, mégis hazaad, mi-közben a lafoda a kiíutó Helyei mellett a hálóŰOAjöcög (3:3). Ezután hamarosan vé» is a félidőnek.
A második félidő Zrinyi támadással kezdődik s mindjárt a n^sodik percben Csöngey nagy gólt lő. Majd í\'.unár fut le, szépen bead, melyet Csöngey csíp cl, párat lép vele s máris bent táncol a labda a hálóban. Pár perc telik el s üjria a "Zrinyi ostrotaol. Boda szépen ad be s Csöngey újra eredményes. Alig 5 perc alatt három góí. Most tt Turul is ítjieuzeihez jut, i/o csak rövid ideig, mert a Zrínyi védők mindent szétrombolnak s csatáraink szebbnól-saebb támadásokat vezetnek. Egyik szép támadásnál Vellák jól helyezkedik s szép gólt. lő, majd
Pulluver, keztyü
ás más paMMtofc, fonalak, M»mm« utayaglanalab, ■•halinak, uónyagalapok
és egyéb kézimunkacikkek nagy választékban. Jutányos árban beszerezhetők:
ELITE
Horthy Miklós-ut I. (Városházpalota). Ugyanott elsőrendű aallér-tiaxtlftaa. ruhafestés és tlszU-
tásl ElSnyomrial asri
kább a Zrinyi a támadó fél. Ezután még Poór, Pum majd i«nét Poór a gólszerző s ezzel kétszáinos győzelmet aratva levonulnak a csapatok.
Minden dicséretet megérdemel a Zrínyi csatársor, de különösen a két szélső Poór és Boda, akik egymást multák felül. Általában az egósz csatársor kitűnő volt. A védelemben Köd-bamn és Beke voltak a legjobbak, Babos a második félőben volt az Igazi. Kárpáth ismét gyorsaságával, mig Varga észszerű helyezkedésével tünt ki. Hetyei kevés dolgát elég könnyen végezte.
A Turul a második félidőben ösz-szeesett, bár a küzdelmet nem adta fel, a Zrinyi csatársort nem tudta megakadályozni a góllövésben. Megay dr. és Rákhely mutattak legtöbbet, bár Bákhely — a Délnyugat válogatott centere — Így is eltűnt Csöngey mellett. A védelmük elég gyengén szerepelt.
Wolf biró több Jdsebb hibától eltekintve, (kielégítően> vezette a mérkőzést
Kenyeres
. , , , Csöngey eredményes. Alár ?/: 3. Vált®-^ éfülll * ■^pha^Qti0n *Xüf?. B|?jért | kozó mezőnyjáték alakúik}. de in-Alig Jut a kirúgás a Jtőz^vónalon tul, \'
"ÜT* m^íiuT3K ki NTE szenzációs győzelmet harcolt kl Simon-
kinek lóvésszerü beadását Pum elmnL - - - - - - ■\' - --- - —*—
védhetctlenü\' bevágja. Kezdés utái. mezőnyjáték alakul ki, melyben inks\'öb a Turul " támadó fél. l>e támad u Zrinyi ls, Pum gólt is «csinál,* de Wolf biró nem adja meg. Majd Megay dr. lő a 10-osról kapásból nagyot, de szerencsére fölé megy. Boda is üzépen szalad, beadása Poór elé esik, aki nem is tétovázik s három méterről hatalmasan fö\'é lő. Majd újra Poór veszélyes és a hatos sarkáról külső hálót lő. Most egymásután kétszer is széjjen ad bo Boda, de u belsők lekésik. A 23. percben Boda kapja a labdát, egy kicsit még viszi dőre s mikor látja, hogy tiszta a levegő nein adja be, hanem erősen megvágja s máris bent tánool a labda. Már-már azt lüsszük, hogy ez az eredmény
tornyán a bajnokság első helyén álló SBTC ellen
NTE—Simontornya BTC 2:1 (0:0)
Amire kevés nagykanizsai sportem- | p*t és kísérete a történelmi nevezetes-
ber mert gondolni, sikerült. Legyőzte az NTE a bajnokság első helyén álló SBTC-t, mely együttes az őszi szezon folyamán saját otthonában még pcm szeuvedett vereséget. Bár utóbbi szenzációs eredményei után bizakodással kísérte el mintegy 30 szurkoló a Tornaegylet csapatát a hosszú 176 kilométeres útra autóhusszal, de lia titkon remélt ls a tábor, döntetlen is kimondott nagy eredmény lett volna. A kora hajnali indulás ellenére is csak a meccs kezdése előtt egy és fél óráw\'i nagyon fáradtan érkezett meg a csa-
Vároai Mozgó. Qktáber 22-23 ktdd-gzerda
A nagyjövfijü osztrák filmgyártás reprezentatív Hímje: 808XTÍY FHÖHLIOH él i ntnirl LQ1 1A1IC 7A iliUláláTOl
BARCARDLA
Egy modem .Dob laan itolió türelmi kalandja, a velencei karnevál ciodái szépségei között, A türelem városának csodás éjszakai képe.
I Remek kísérő műsor.
Et&adésok 5, 7 és 9 órakor. - Az S órai filléres.
ségü Simontornyára, mely x ut után minden pzurkoló biztosra vette a vereséget Hozzájárult még az elkeseredéshez az is. liogy Szendrői, aki a csütörtöki tréningen megsérült, nem vállalta a játékot és Így tartalékosan volt kénytelen kiál ni az NTE.
Tehát győzött az NTE, valamint a lelkes kisérő Bzurkoló tábor is. mert nemcsak a pályán, hanem a tribünön Is sikerült «hang»-ban fölényt kiharcolni és felülmúlni a nagyszámú lelkes slmontornyai tábort.
A két csapat a következő felállításban játszott: •
NTE: Csondor - Csáki, Farkas -Badics, Rltter, Kudifh - Engellelt*, Jakubecz, Sxollár, Hoffmann, Csász.
SBTC: Hargitai _ Polónyl, Molnár — Kozma, Potomai, Mlskl — Petres L, Szabó II., Kiss, Róth, Szabó I.
Bemek iramban kezd az NTE. Szpl-lár már az 1. percben tisztám játsza Engelleitert, kinek 5 méteres lövése elkerüli a kaput. Biztos gól helyzet. Továbbra is erősen támad az NTE. A 0. percben pazar akció gördül végig a pályán. Bittér fejjel szökteti Engelleitert, aki ugyancsak fejjel adja be a labdát, Szollár a 1 G-osról kapásból pazar lövést ereszt meg, már a hálóban látjuk, de Hargitai gyönyörűen védi
SZŐRMÉK SZÖVITEK
a divat vezető újdonságai, legnagyobb választékban kaphatók
Kirschner Mór dluatúruliúzában.
1935. október 23
zalai Közlöny
«
a piár biztos göbiak látszó labdát. Ezutiín erősen feljön az SBTC, 1 kor-ncri él cl, n\\eleg helyzetek a ka\'pu előtt, dc I\'arkas talán <<letc legjobb bukkjiUékát kijátszva rombol széjjel ha kell fejjel, ha kell lábbal minden támadást. A 23. percben Csondor re mekel, amiko\'r Kiss 20 méteres váratlan sarok bombáját sikerül az utolsó pillanatban klboxolni, I\'arkas vissza-fejeli, Róth újra lövi, de Csondor ujr:i n helyén van. Az NTE csatársorának selwgyscin megy a tóték. Szendrői nagyon hiányzik, Hoffmann ncm találja helyét balkötőben, jakubecz sehol sincs, valamint feltűnő Kudich és Ha-dics gyenge játéka. Kngellcitcr bal-kötőbe, Szollár jobbszélre megy, de ez sem sokat változtat, mert az SBTC nagyon veszélyesen támad. Most már belejött az elején bizonytalankodó Csáki is, vajamint Hitler magasan .kiemelkedik a\'mezőnyből, igy hiába minden, nem tud eredményt elérni a honi csapat. Át- NTE\'\'ritkán, de annál veszélyesebben támad. Csász előtt remek lielyzet van, de lövés helyeit Szollár-nak ad, aki holt biztos gólhelyzetben 3 méterről mellé lő. A 36. percben nagy kavarodás az SBTC kapu előtt, Hoffmann pazar sprkos lövése ^ptán valósággal repül a remekül védő xi-moutornyai kapus. A hátralévő időben erősen támad az SBTC és félő, hogy a védelem ncm bírja végig a nagy munkát.
Szünet után Csász visz egy kis életet a játékba, mégis az 5. percben az SBTC ér el gólt. Petres vezet támadást, átvágja a mintegy 5 méteres of-szeiden álló balszélső Szabóhoz, aki 5 méterről kftldi a hálóba a labdát. Csondor utána sem nyúlt. A védelem ofszeidet akar rúgni, de a biró a kanizsai szurkolók nagy __ meglepetésére megadja a gólt j[0:1).*A ,gól nagyon
Hóth váratlan lövését csak a kapufa menü- Az NTE szurkoló gárda nem csügged, bár van része a búzásban. De nem wkálg. Kudich labdáját Bittér jakubecz «lé fejeli, Jakubecz tejjel Hoffmann elé ad, aki balösszekötőből éles szögből kapásböl ballábbal pazar gólt lő a sarokba (1 :1). Ezután jön az NTE. Mintha kicserélték volna a csapatot. Egységes remek cs*táraki-iók gördülnek végig a pályán, a szélső halfok is bele jöttek és bizony sokszor van veszélyben a simontornyai kapu. Igen «él» u kanizsai szurkoló tábor a «kis» Ozoraival az élen. Farkas néhány liasZnos hazaadásáért fejez ki nem tetszés nyilvá-uitást a simontomyai közönség. A 24. percbea \' Molnár kézzel üti cl a jó helyzetbcíí álló Hoffmann elől a labdát, a biró sipja néma marad. Er\\gel-leiter remek lövést ereszt picg mérgében, de Hargitai kornerro véd. A 27.
Ércben Csász leszalad majdnem a mervonalig, Szollámak adja a labdát, aki éles szögből baloldalról majdnem reménytelen helyzetből ballábhal kapásból küldi a labdát a léc alá. Gyönyörű gól volt (2:1). De csak a kanizsaiaknak. Persze Simontoraya ehhez nincs szokva, még otthon nem kapott kJL A kanizsai szurkoló tábor extázisban ünnepli a győztes dugót. Az NTE egy porcig sem megy védelembe, végig támad és csak a szereucse menti a simontornyai kaput a további góloktól.
Az NTE csapata amit a II. félidőben produkált ilyen hosszú ut. után fáradtan is, az minden dicséretet megérdemel. Ilyen fölényes játékot mutatni a bajnokság élén álló SBTC-vel szemben saját otthonában, az nagy
dicsőség. Csondornak úgyszólván sem-mi komoly dolga nem volt, mert mindent Farkas-Csáki bekkpár csirájában elfojtott. I-arkas a mezőny küna-gaslóan legjobb embere volt. öröm volt nézni mindkettő játékát. Hitler végig egyenletesen jó játékot produkált. Kudich, Hudics csak a Ji. félidő vége felé mutatott jó játékukkul tudták feledtetni uz első félidei gyenge játékukat. A csatársor az első félidőben nagyin rossz volt, dc a második félidő
remek játéka mindent helyrepótolt. Minden pgyes-Hagja a sornak dicséretet érdemel. Egyénileg egyik sem emelkedett A másik fölé.
Az SBTC igazolta félelmetes nagy hírét és igazán nagy játékot kellett produkálni az NTE-nek, hogy ezt a jó csapatot legyőzte.
Rosenfeld pécsi hiró gyengén bíráskodott.
(011)
Megszökött szerelmesek egy Kinizsy-utcai ház padlásán
Egy házasság, amely nem az égben köttetett
Nagykanizsán, a Kinizsi.utcában lakik Farkas István lakatossegéd, aki nem találván munkát, elment a szomszéd Somogyba. Elbarangolt egészen a Felsőgólai pusztáig, ahol Szabó Vendel az uradalmi bognár, mester. Szabónak van egy szép fiatal huga, Szabó Erzsi. Farkas el. helyezkedést talált a pusztán és csakhamar megismerkedett a szép Szabó Erzsivel, aki nem idegenke. dett csendes visszavonultságában Farkastól. A. két fiatal csakhamar megértette, hogy nincs semmi szebb ezen a világon, mint a rózsaszínű ködfátyol és egy szép napon Farkas megszöktette a leányt. Hová is vihette volna a menyasszonyát, mint bazu, Nagykanizsára. A Kinizsi. \' utcai lakáson rejtőzködtek el szép kettesben. Am amikor a bognár észrevette, hogy mi történt és azt
ls tapasztalta, hogy Farkas nemcsak a leányt, hanem piást, az ő tulaj, donát képező dolgokat is elvitt ma. gával, feljelentést tett a legközelebbi csendőrőrsön. Igy történt, hogy csakhamar megjelent a Kinizsi, utcai házban Gyenge Zoltán állam, rendőrségi detektív, hogy bevigye a leányszöktetőt, akit más elmen is kerestek a somogyi csendőrök. At. kutatta az egész házat, de nem talált rájuk, végül a padlásra ment fel, ahol szépen megbújva talált rá Far. kasra és menyasszonyára. Farkast azonnal előállította a kapitányságra, ahol m<\\r várt rá a somogyi Járőr, mig a leány vasúton ment haza hozzátartozóihoz.
iwkulunlMtl littta nitnn
MENETRENDJE
érvényda 1939. október 6-tól.
Vasútállomási.

5W 7«0 925 11 OS 12« 1310
14-M 16» 1T" 11-10 u«0
21 M 2J»
Latanyai menetrend
UniMlá 141 HiulaUiM.HI KiOtWnMIW. 1400 L.«*.,k. *rt. It-IS
— Divatos fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Singer Divatáru házba.
HflRSANYI ZSOLT
MftGYflR RRPSZÓDIfi
CIMÜ REGÉNYÉBEN
FERENCNEK, A HALHATATLAN ZENETITrtNNAK IZGALMASAN ÉRDEKES ÉLETTÖRTÉNETÉT IRTA MEG MOST JELENT MEG I A NÉGYKÖTETES REGÉNY ÁRA 14 PENGŐ, EGÉSZVÁSZONKÖTÉSBEN 22 PENGŐ KAPHATÓ MINDEN KÖNYVESBOLTBAN
SINGER ÉS WOLFNER KlflDASft
Egy szál gyertyát a hősi •Írókra I
A nagykanizsai temetőben sok száz hős alussza örök álmái. Hazájukért adták életüket, ami nekik a legdrágább voll. Kedves haioltalfk-ról Mindenszentek napján izoklunk megemlékezni és egy egy mécsest gyujlunk ilyenkor sírjaik felelt. Annak a sokszáx hősnek norat f-!-H azonban nem gyulladhat ki a hozzátartozók szeretetének gyertyalángja, mert ha vannak ls családtagjaik, azok messze idegenből nem jöhetnek e! kedves haloltaikhoz.
A MOVE nagykanizsai elnöksége kéri a város hazafias érzésű közönségéi : — járuljon hozzá pár szil gyertyával, vagy akár a legcsekélyebb pénzadománnyal ahhoz, hogy a hö ök sirj\'l se maradjanak sötétben Mindenszentek estéjén.
Az adományokat kérik Stampf Zsigmond Fö utl üzletében elhelyezett gyüjlölvelten leadni.
TwaiirMuto
Irányzati lanyha,forgalom: mérsékelt. Buta tltiav. 77-es 1769—18 00, 78-aa 1780—18*16, 79* !V 95—18-30. 80-as
18-10—18 40. dunínt, V-m 1720-1739, 78-aa 17 35-17 50, 79-es 17 50-1769, 80-« 1760-1779. — Ross pestrtMkt
19-80-15-60. más 1960-19-70. Zab n| ktteép 17 40-17 5a Tanteri tiaaáatall ko.ép ab bpeat 19 46-15 99.
- (BélyejflQrUJtöfc ftatálko*ó)a) aaer-dtn délután 6-tól 8-u • Panoouis hátaó kisterméből.
Olcsó árak
Nogy kabát és szőnyeg vásár
Qeiszfeld és Fischer dfuatúruhúzában
(Cégtalajdonos Welszfeld Ferenc) Erzsébet-tér L sz.
4 zalai közlöny
1935. október 27. *
— (A bíróság köréből) A kormányzó dr. Molnár Imre nagykanizsai törvényszékhez bíSSZtolt törvényszéki titkárt kir. járásbiróvá kinevezte a bácsalmási kir. járásbírósághoz. — A pécsi tábla elnöke dr. Mulschenbadier Viktor és Arató (Neusiedler) Antal joggyakornokokat a kir. járásbíróságtól a kir. törvényszékhez helyezte hasonló minőségben.
— (A Nemzeti Egysé* Párt) északi kerületének választmánya okt 22-én, kedden esto 8 órakor ülést tart a párthelyiségben. A tárgy foutosságára való tekintettet a választmányi tagok pontos megjelenése kéretije.
— A> orvoMk fárasztó és nagy türelmet Igénylő munkájuk után szivesen pihennek meg tökéletes rádiózene mellett Ezt ryujtja az Orion rádió. Hallgassa meg az 555-ös & csöves, hangvonalas Orion rádiót
(Fekete és briduwssl) köretében indítja m(ejg a téli nagy munkát az emberszeretet szolgálatában a nagykanizsai Izraelita Jótékony Nőegylet. Az színhelye a Kaszinó, ideje szombaton (este 9 óra. Egy feketekávé erejéig kér áldozatot a jótékonyság a Nőegylet tagjaitól és az egyesület barátaitól. A kártya-asztalok szórakozása mellé közkívánatra zene és tánc is lesz.
— (Autóbusz-ntqnetrood változás) A letenyei autóbusz a második járatát beszüntette. Az ebéd után eddig 2 óra 30 perckor Lelcnyére induló kocsi ezután 2 órakor indul,
— Flanelt, zefir, puplüi, kanaváiz Weisjíeld és Fischernél.
— (Adomány) Miiiálka £va 2 pengőt adományozott a vakok részére.
— A* lfjuiágot most már szobájába kényszerili az Időjárás változása, a ráuló nekik ls jó szolgálatot tesz. Ta-nitjn, szórakoztatja őket Rádióra mindenkinek szüksége van. Hallgassa meg az Orion rádiókat
— (a, Credo szüreti ünnepélye) a Credo szüreti, ünnei>élye teljes siker jegyében zajlott le a plébáuijtt fehér-termében, amely szűknek bizonyult^ ugy hogy száznál többnek nem jutott már hely. A megjelentek JtözöU ott láttuk a váips szine-javát, élén dr. Krátky István polgármesterrel és dr. Hegyi lAjos főjegyzővel. P. Czirfusz Viktorin plébános, a Credo vezére nyitotta meg a szüreti ünnepélyt. Rámutatott arra, hogy ez a -kedélyes szórakozás is azt a célt szolgálja, hogy a katolikus férfitábort még jobban egymáshoz kapcsolja és a nagykanizsai katolikus szervezkedést kimélyítse. Schless Gyula Tikos Andor vallásos tárgyú költeményéi adta elő a tőle megszokott előadókészséggel. , Sokat mulatott a közöaiség a két felvonásos vígjátékon, amelyben az.OHáregyesülct műkedvelő gárdája, Horváth Erzsike, S»bó Kóxsi. Horvátit Kató, Tőrök Annus, Popovics Agics, Peti Annu.% Mfcki Ili, Horváth Annus jeleskedett. T*lnás Ilóna szép magyar dalaivá!
— Xöl1 OMködéanél vtl-i lányt, rddiót oloaón éa szakszerűen szerel : Orünhut mérnök, Dedk-t*r 2. Telefon: 360.
aratott megérdemelt fikció, amit Tüttő Jenő műkedvelői zenekara kisért nagy hozzáértéssel. Horváth Erzsike monológja nagy tetszést aratolt. Az est kimagasló eseménye Szabó Gyula, a Nemzeti Színház volt szavalómüvészé-nek előadása volt Különösen ki kell emelni Sik Sándor egyik költeményének interpretálását, amellyel a lelkek mélyén szántott. Ilason\'0 si,ker koronázta humoros számaR is. Szabó Gyula, a Credo országos alelnöke ipgyen jött le a plébános megóvására, hogy a kanizsai testvéreknek egy kedves estet szerezzen. A konferanszié szerepét Viczenthy Á„rpád vezetőségi tag töltötte bc sok humorral. A műsor aluli és után az Oltáregylet Jiölgyei szolgáltak fel uzsonnát. A rendezőség élén P. Czirfusz Viktorin plébánossal és dán Ernő Credo-litkárral valóban büszke leltet a minden tekintetben kikerült szórakoztató estre.
— IWkjMk k<Uta*M« jó szolgálatot tesz a rádió. A háztartásban foglalkozókat munkájuk közben szórakoztatja egy jó készUlék. Hallgassa meg a 222-es 2 lámpás Orion rádiót
— L*fu)abt> bel- és külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vételkényszer nélkül Singer Divatáru ház.
— (Kiégett öt túz ét* a (ah; kovács-műhelye) A napokban a Zalaegerszeghez közeli Kemend községben túz ütött ki,. A lángok csakhamar átcsaptak egyik házrójl a másikra, ugy hogy ót lakóház az ósszes melléképületekkel együtt teljesen leégett. Elégelt a házak mellett lévő ósszes kazal, sőt a községi kovácsműhely is. A tűzhöz kivonult az egerszegi tűzoltóság is, dc már akkor csak a tüz lokalizálására lehetett gondolni. A vízhiányon kivüx igen hátráltatta az oltási muukát, hogy az összesereglett nép nem akart do\'-gozni.ligypár gazdán kivűl csak az asszonyok és a leáiiyok hordták rendületlenül a távoli kutakból a vizet, mig a férfinép tétlenül ápsorgott. A hozzávetőleges kár 1(^000 pengő, a kár csak részben térül meg biztosítás utján. Az a gyanú, J>ogy gyújtogatás történi, a nyomozás megindult.
— As ügyvédek sem nélkülözhetl^\'u jó rádiót Fárasztó szellemi munka után a jó rádlósene mindenkit felüdít Az Orion 555-ös -ötcsövee rádió hangja természetes, élethű muzsika.
— Selymek, búrvonyok, boykabátok, féríiszóvstek Weiszfeld és Fischernél.
aHn villanyt
Jfg rádiót
Vóroahéz-palota Telefoni -452.
csillárt
-nal
szereltessen.
— TuUr«k u tanittk felelősségteljes, Idegölő munkájuk fáradalmait JC> rádió malletl hamar kipihenhetik. Rádióra ma már mindenkinek szUksége vau. Hallgassa meg a 222-es 2 csöves Orion rádlát
— Toroutáll, kézzel csomózott magyar perzsák stb. szőnyegek, függő-nyók, bulorkelmék Singer Divatáru-házban.
— Bútorszövet éa butoroelyem maradékok nagy választékban kaphalék rendkívül olcsó áron Schütznél.
— Mindenkinek nlku,. ... rádióra I
Hallgassa mag az Orion rádiók bi választékot nyújtó sorozatát a nagykanizsai Orion rádlókereekedóknél.
— Sperlruhám alkalmas 140 cm. széles gyapjú férfiszóvet métere pengő 3.50 Schütznél.
— K&zlUiWMelök ti\'Uf reudklvíl előnyős butorvásérUsi alkalom. Modern berendezések, tökéletes Jó klvitolbai, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen ls kaphatók Kopsteta bútor-Iruhisban. Horthy Ulklós-ut é.
aa OH
II11 HMNNbMHl
I* sok pénzt takarít magj ha nyomtatvány* szükségletét és könyveit lapunk nyomdájában, F6-ut B. alatt rendeli mag.
nlckelezetl 7-«o és 9-ao
k zománcozott i
8« pengő
^imi1 i i——^m^mmm réllteUIieUirell
Csillárok nagy választékban
3 + 1 csillár már l«°° pengőtől, villanyrazeók, thermoforok, fSzSadények kidini részletfizetésre
pMlé, osHIér és villamaaméal uaUzlattbaa - Fő-ut 8.
SZABÓ ANTAL
A Ház kQIQgyl bizottságának Ölése
! Budapest, október 22
A képviselőház külügyi bizottsága kedden délelőtt üléat tartott. Az ülésen Kánya Kálmán külügyntfnlsz-tor beszámolt az olasz-abesszin vL szály fejleményeiről és Ismertette a magyar kormány állásfoglalását. A vitához Bethlen István gróf, Laka-tos György, Eckhardt Tibor, Wolff Károly és mások szólaltak fel. A felszólalásokra Kánya \' külügyml. nlszter és Gömbös Gyula miniszter.\' elnök válaszoltak. (MTI)
Mattyasovszky Kasszíán gyilkosa a tábla elölt
Budapest, október 22 A budapesti királyi Ítélőtábla kedden foglalkozott Lesti Andor ügyével és helybenhagyta Muttya. sovszky Kasszián gyilkosának 16 évi fegyházbüntetését.
Kiadja a laptatajdonos KOigazdaségl Rt. Qnt.Db.rg Nyomd. Ss DétsalalXafUadé Vállalata Nagykanizsái. Polelős klsdó i Zalai Károly, ntrrurb.n teleion: Nagykanizsa 78. aaim
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
21.279/1935.
Hirdetmény.
A Nagykanizsai Vadásztársaság kártékony és ragadozó állatoknak a város határában strichninnel és foszforszörppel való mérgezésére 1936. év tartamára mérgezési engedélyt kért. Az engedély kiadása elleni észrevétel nálam szóval vagy Írásban folyó évi október hó 31-ig terjesztheti elő. A később beérkező észrevételek a kérelem elbírálásánál figyelembe nem vehetők.
Nagykanizsa, 1935. okt 16. sasi * Polgárroeslef.
I
ALAI KÖZLÖNY
. ZALAI KÖZLÖNY
htriMMl vá,ánbuA!
1936. október 23
zalai közlöny
--
MODERN
LAKBERENDEZES
otthonos, ízléses és nem drága,
kapható
a uuiiwtus, uncscs cs nem ui
I M |j| kedvező feltételekkel is kap
Kopstein
Kérjen árajánlatot!
bútoráruházban
Nagykanizsa.
fi ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
A <41>
(OAEüAtlTrt/
— Somfai? A százados? Ismerem. Nagyon derék fiu, Két napra elmehetsz. A herceg majd elkisér. ö nem olyan veszett, mint ez a csokoládéképű. Azzal nem engednélek. Azután no szórd a pénzt I — figyelmeztette komolyan.
— Százezer elég lesz nekik, — vélte Bodor.
— Sok ... D« ha neked őrömet okoz, °dd oda nekik! — egyezett bele az ezredes. |
— Hiszen csak akkor örül az ember « pénznek, amikor valakit boldoggá lehet vele, akinek sorsát a szivén viseli, — magyarázta érzéseit Bodor.
— libben neked van igazad! Hát csak vigyázz magadra, meg ne szédítsen a pénz, mert az ncm áU jói egy magyar királyi honvédtisztnek. Szervusz!
— Van a nővérednek bereudezésc? — kéfdezte a herceg Bodortól, amikor °z ezredes elment.
— Bizony néni hiszem.
— Majd én adok. Nekem olyan gyűjteményein van antik bútorokból, hogy egy tuc*t menyasszonyt is el tudnék látni.
Remete bosszankod\'ta. figyelte meg, hogy Bács és Rol\'a, l>W csak szerét ejthették, sohasem mulasztották , el, hogy néhány bizalmas szót váltsanak. Éjfél után elbúcsúztak a vendégek.
VII.
Reggel nyo\'c érakor állt meg a Jier-c«g vereenykocalja Bodor őrnagy lakásának kapuja e>őtt. Bodor egyedül sietett fel. Tudta, hogy a bátyja ilyenkor már nincs ottlwm» a sögomője még alszik és zavartalanul beszélhet a nővérével. Felfutott a lépcsőn és becsengetett.
Julika kissé ijedten fogadta, azl hitte, megint valami báj van. Bodor hamar megnyugtatta. i
— Hát te, hogy vagy? — kérdezte azután aggódva.
— Már nem sokáig birom... Irén napról-napra elviselhetetlenebb. Péternek szavát sem lehet hallani, ő mé« a haldoklót alakítja. Aa Idegei... A legszabályosabb lüsztéria és Péler ugy dédelgeti, hogy borzasztó.
— Na, ázt a néhány .napot, ami még tiátra van, könnyen kibírhatod. Add jde u ]>apirjaidat, megyek Pistálioz és onnan a miniszterbe*
— Megszerzed az engedélyt? Minek? Hiszen nincs egy fillérünk se! Mi történt? — kérdezte a leánv lelkendezve.
— Az történt, hogy férjhez adlak, a többivel ne törődj Siess a papírokkal, majd Pistától megtudsz mindent.
Julika elővette szekrényéből a sárkány-intarziás kinai lakkdobozi és mig az iratokat Takta ki, aggódva kérdezte:
— Olyan jóba vagy a miniszterrel, liogy engedélyt ad biztosíték .nélkül?
— A tenyerembői ©szik, — felelt Bodor tréfásan és magához ölelte a leányt, azután föhnarkoiva a j>a pirókat, elsietelt.
A kocsi a laktanya előtt állt meg. Bodor bement Somfal századoshoz a segédtiszti irodába. A százados felugrott. Megszorították egymás kezét. Bodor megkérdezte:
— Együtt vannak a papirjaid?
— Igen. Miért?
— Add ide őket, megyek a minlsz-terliez az engedélyért
— Hagyd el, pénz nélkül nhios engedély, — mondta a százados reménytelenül.
— Nem érek rá magyarázni! Tegnap nyertein pár százezer jjengőt — és kihúzva zsebéből a borítékot, egy Jcö-leg ezrest mutatott.
Somfai szó nélkül rántotta ki a riókot és egy borítékot adott Bodor kezébe, aki elsietett.
Somfai kábultan, hitetlenül meredt a fehérre meszelt falra s csak akkor riadt fel, mikor parancsnoka a vállára telte a kezét.
— Te, én komolyan félek, hogy bele fogsz őrülni a házassági ügyedbe!
— Már biztos, hogy nem. Alezredes ur, most vitte cl sógorom az irataimat
— Kicsoda, Bodor őrnagy? — csodálkozott az alezredes.
— Dehogy! A hadnagy! — világositolta fel Somfai.
— Ja, az a kis fenegyerek? Hát attól minden kitelik! No, akkor ma ugy is használhatatlan vagy! Lépj el a menyasszonyod hoz és telefonáld meg nckeni az eredményt! Szervusz! —. fis a\'pocakos- alezredes mosolyogva ment vissza
irodájába, őrült.
A kocsi megállt a minisztérium előtt.
— Én odahajtok a sörcsarnok elé, megozsonnázom ós ha elvégezted a dolgod, gyere át értem! — búcsúzott Bodortól a herceg.
Bodor felsietett bátyja hivatali szobájába. ^z Őrnagy ijedten ugrott fel.
—xCsak ülj le, nincs semmi baji Julika, meg a Pista dolgát akarom ,felintézni a kegyelmes úrral.
— Jézus Mária! Te megőrültélI Vagy azt hiszed, mert a kegyelmes ur egyszer, leszidott, most már azt kérheted tőle, hogy engedje el a nővéred biztosítékát? Először ma nem is fogad, másodszor úgyis elkerget. Ncm is engedem meg, hogy bejelentsd magadl nála. Alig egy hete Jelentette ki: minden erejével meg fogja akadályozni, hogy a tisztek szegényen nősülhessenek, mert nem akar gondterhelt és eladósodott tisztikart. Ezt én is lielyes-lem.
— fin ís igazat adok nektek! — mondta Bodor ós letette bátyja Íróasztalira a köteg ezrest. — Ennek ai érvnek azonban azt hiszem, nem tud majd ellentállani a kegyelmes ur.
— Hol vetted? — kérdezte az őrnagy gyanakodva.
— Nyertem! -r felelt kissé szégyenlősen a hadnagy.
— Istenem, mi lesz belőled? Milyen édes kis szelid fiúcska voltál néhány esztendővel ezelőlt és most egyik rémséget a másik után csinálod! Ugy»n • kitől örökölted ezeket a rettenetes tulajdonságokat? — tűnődött az őrnagy.
(Folyt bóv.)
Erzsébet királyné szálló
Budapest, IV., Egyetem-utca B.
,, (A B.l.ár.. k«.»~«ák.»)
100 modern kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meieg folyóvíz. Központi fűtés. Az étterem és kávéházban minden este szalonzene. Az Erzaébet-pinoében miilauéiTaadinf I Menü i I pengO 80 fillér.
4 zalai közlöny
1935. október 27. *
Biztosítási szakembert llkalm.rnnk Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Sümeg, Tapolca, Keszthely beszervezésére, valamint e helyi-egekben levő állomány továbbfejlesztésre flxaaa ti Htlkflltaéf m.nUrlt4...l Ajánlatokat .Jó jnunkaeró" Jeligével s kiadóhivatal továbbit. 38»2
kényelmeset legolcsóbban Kaulmann Manónál rendeljen. Telelonéllo-máa 2-22. 3223
Sírbolt építéséi olcsón vállalom. « 4.1 ....... , Kovács, Király o. 33. 2788
__________J csontszlnü, olcsón eladó,
Bruébet-tér 20 , Kardosnál. Ugyanott na---------- meglepő ölesé
2903
gyoa ixép Halasak, megle srbaa ksphatók.
Fát
1 kAlyhával, I
_ _ csak Sőrlel Szederrel lehet. - Kapható Mrlel sas- és telték-űzletében, Sehlltz mell.ll.___ 1
_tabéa lakás, Oasses mellékhe-
cl, azonsaira Is. kiadó Horthy M.-at
liséál Üzleti berendezés 68 Hókkal, üvegtál pallók, tükrös péazUr és a rak táron levó cipók, kosarak, babák, képrá-mák, üvegáruk, Utékálsk, botok, bórón-dők, hátizsákok, babakocsik, mlndea eMo-gadbató áron, s volt Tálh-bazárbaa. 3
Flavalaw I Modern kombinált szekrény, szép telehálók, rsksmler, modem lotóly, teziosok, lósxór és sírik mitrscok. valamint uj konyhabútorok, elóasobaszek
bsszsfezhetók Kn-keczaénál,"Erzsébet-tér II._>901
Kétszobás emeleti lakit, vízvezetékkel, novemberre olcsón klaslé, Horthy Mlk-lós-at 2.. Foayóaál._3830
TlltlkáHa ksrtátol alaátt,
200 - 800 literig. 7 I1IL tltuenként. Deutsch, izeg, Ko -
Kossuth Lajos-a. !
vssz és elad Kukeczaé, Erzsébet
dlváayt tér 11.
Féltandifas angol és német nyelvtanfolyamok a Zalai Közlöny előfizetői részére
A nyelvek tanulása évről évre jobban tért hódit Nagykanizsán 19 csak ugy, mfait nz egész müveit világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon.
A Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni előfizetőinkek a nyelvtanulást és ezért megállapodott egy elismerten kitűnő nagykanizsai nyelvtanámővcl, aki két nyelvet 60 százalékos kedvezménnyel tanít a Zalai Közlöny előfizetőinek.
Az angol éa német nyelvtanfolyamunk vezetője Palloa Erzsébet. A tanfolyam nem caoportos, j hetenként két órával hat hónapi tart,
havi tandíj a Zalai Közlöny előfizetőinek 6 pengő, (nem előfizetőknek 10 pt-ngő). Pallos Erzsébet a londoni egyetemen szerezte meg az angol nyelvtanári diplomát. A ,töké-letes kiejtést blztoeiljfák mr. Walter Rlpman-nak, a londoni egyetem fonetika tanárának eredeti grammo. fon lemezei. Jelentkezni bármikor lehet a nyelvtanárnőnél (Erzsébettér 18. II. cm.)
Minden tanfolyamra való féltan-dijas beiratkozáshoz fel kell mutatni a Zalai Közlöny legutóbbi előítzetési nyugtáját, vagy a Zalai Közlöny szerkesztőségének igazolását. /
| Lópokrócok
■aaykanlzaalak találkaaihalfa az
István király Szálloda
■■dnpaat, VI., Podmanloaky-irtoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon : (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi ttllée, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komlort A szállodában étterem, kávéház éa * merlcan bar
HAlók,
ebédifik, uriszobák,
kombinált berendezések
BOOüPESTt BDT08SZAL0IBAI
Budapeti, VIII. Baroas-u. 21.
■ agy .átssslák. XII lfd««t réaalatflaatéara I
Sertéshizlalók figyelmébe 1
Kézihajtásu daráló
(dupla acéltárcsás. kta.it lárAan, egy ember óránkónt 15—30 kgr. etemet könnyen ledarál vele.)
Ara P 42 " Nagyobb kézlha|lásu daráló AraPI40-»®
(Óránkénti teljetltménye 50-70 kgr.) Kukorica monaelö
Ara P 70™ RÉPAVAQÓ Ara P 42 "
Tek ntse meg vételkényszer nélkül Holherr—Schrantz - Clayton— Shuttlevijrlh r. t. lerakatában:
ORSZÁG JÓZSEF
flug, műtrágya, zsák, növényvédelmi
szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzaébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon: 110.
Közgazdasági Részvénytársaság
NAGYKANIZSA
KOnyvnyomda, könyvkötészet, vonalozó Intézet, üzleti könyvek és dobozok gyára a „Zalai Közlöny" politikai napilap szerkesztőség* *s kiadóhivatala
KészltOnk i
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, mflveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle ízléses kiállítású nyomtatványokat
TELEFOS:
78.
Gyártunk i
üzleti könyveket, Sgyvédi naplókat,
jegyzökönyveket, zsebkönyveket; bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsák-
cédulákat, naptártömböket. Mi-naptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
• Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fö-trt 5. szám alatt

Nyotnds ás Délsalat Urnádé Vállalata kOervayosiidálában. Napfrakmta Q-sttlöt.kJtlisatM Zaká KárotvT"
7B. évfolyam 242. szám
Nagykanizsa, 1S35. október 24 csDtOrtók
Ara 12 nnt»
ZALAI KÖZLÖNY
tol......la
M*»aWÍ
is kiadóM.atai: FU S. a
Felelős szerkesztő: Ba
>|o>
Előfizetési árt: egy hóm 8 penró 4 Szerkesztőségi és kiadóhivatal! telefon
A szankciók
és Magyarország
Lényegesen megenyhült légkörben szavazta meg a Népszövetség érte. kezlete Olaszország ellen a gazda* sági szankciókat. Ma már azonban alapos reménnyel hisszük, hogy a megadott terminusig, október 31-ig, amikor a genfi határozat életbe lép. ne, - talá a Népszövetség olyan szerencsés megoldást, amely nyu-* godtabb nemzetközi helyzetet fog teremteni.
A magyar álláspont nem változott. Genfi kiküldöttünk tartózko. dotfc attól, hogy megszavazza azokat az indítványokat, amelyeket a meg.1* torló intézkedések tárgyában előter. jesstetttk.
Magyarország semmiképpen sem kívánja útját állani a Népszövetség akeiófának, de vannak adottságok, amelyekkel nekünk feltétlenül szá. molnunk kell. Olaszország nem pusztán barátilag, de klilkereske. delmi ■ szempontból is fontos tényezője-a magyar külpolitikának és a magyar termelésnek. Tudvalévő, log a római egyezmény óta lendült nagyot a í magyar mezőgazdasági termények, különösen a búza ár. színvonala s\'ha most a genfi szánk, ciók alkalmazásával kapcsolatban kénytelenek volnánk alkalmazíkodni azokhoz ^z elvekhez, amelyeket reánk akarnak erőltetni, ebből mérhetetlen sok veszély1 származna az egész magyar gazdasági hely-; zetre-
Bár korántsem akarunk kritikát gyakorolni- a Népszövetséggel szem. bén, mégis utalnunk kell a római egyezménynekia< magyar gazdasági helyzetre gyakorolt döntő fontossá-, gu jelentőségére. Hangoztatni ki. vánjuk ekkor azt is, hogy a római egyezményt a Népszövetség annak. Idején lajstromozta és arról az európai bizottság szintén tudomást veti. Hogyan kívánhatná tehát mi. tőlünk azt, hogy gazdaságpolitikánk gerincétől egyszerűen tekintsünk el, mert egy kürpolitikai konfliktus szánkoiókat kíván életbeléptetni Olaszországgal szemben.
A Népszövetségnek tudnia kell azt, hogy Olaszország a legjobb felvevő piac számunkra s hav mi megszüntetnénk az olasz behozatalt, az egyenlő volna azzal, hogy meg. fosszuk a magyar gazdaközönséget terményei ellenértékétől, amely ter. ményeket az adott helyzetben kény. telének vagyunk Olaszország felé exportéiul. !
Igen hosszú tanácskozás előzte meg annakidején a róiflái egyezmény létrejöttét s olyan jóltidütat mutatkozott Olaszország részéről irányunkban, hogy el tudtuk érni az , egyezmény áltól ezt, hogy a magyar gabonáért Olaszország olyan árat i ítort, amely felette áll a világpiaci tánáknak. A Magyarország felé irá-L nyúló olasz kivitel megszüntetése la ipngynr terményárak zuhanását IMentené, mert a terményárak mai I|lÉnvonalát csak a római egyez.
Temetetlen halottak ezrei feküsznek az aduai sikságon
óriási tömegekben gyülekeznek az abesszinek az északi határvidéken — A négus repülőgépre ült — Az olaszok óriási megerősítéseket végeznek a meghódított területeken — Mussolini feltételeit még nem közölték Londonnal
Folytatódik a nemzetközi légkör enyhülése
Milano, október 23 Az olasz sajtó csak kevés meg* jegyzést füz az angol küiügymlnisz ter tegnapesti beszédéhez. Arra kell törekedni, irják, hogy kedvező megoldást találjanak és ennek során tanácsos volna, ha a jövőben nem dicsőítenék az afrikai rabszolga tartó urak eljárását.
Páris, október 23 A tegnapi minisztertanáccsal k\'api csolatban jelentik, hogy Laval kitért arra az eszmecserére, amely a béke érdekében és az olasz-abesz-szin háború elszige\'elése végett folyt Róma és bondon között. Bejelen-
tette, hogy felkérték Mussolinit ama legkisebb feltételek közlésére, ame lyek mellett hajlandó beszüntetni az ellenségeskedést. A javaslatot meg. kapták, de Laval i#m tartja • még időszerűnek, hogy azokat közölje\' Londonnal.
Róipa, október 23 A római angol nagykövet hosszas tanácskozást folytatott az olasz kül-ügyi államtitkárral. Az a vélemény alakult ki, hogy a nemzetközi légkör megfelelő enyhülése az angol -olasz feszültség megszűnésére ve zethet.
A Népszövetségen kívül — a Népszövetség szellemében
Páris, október 23 A Matin azt Írja, hogy Rómában olyan megoldási formula kidolgozásán fáradoznak, amely a Nép» szövetség szellemén alapul, bár í* Népszövetség nem lép közbe, mert fegyveres ellentétről van szó,
Addis Abeba, október 23 A négus kijelentette, hogy Abesz-szinia csakis b\'csüle\'es békére haj landó és Ethiopia csakis ugy haj-
landó tárgyalni, ha errevonatkozó kívánságait tisztáiéiban tartják.
A fronton
Róma, október 23 A Stefani-iroda jelentése szerint Sciavelli tartomány meghódítása után a következő lépés, a szomáliai olasz hadállások megerösiiése, olyan mértékű, hogy az ellenség nem is gondol többé az olaszok kiverésére.
Nagyarányú készülődés a harctereken
Addis Abeba, október 23 Az abesszin fővárosban szerdán megkezdte működését az a bizottság, amelynek jogában áll az ingó és ingatlanokat lefoglalni, ha azt a háború érdeke ugy kívánja. A kormány egyelőre még készpénzzel fizet.
Da Vinci gróf olasz követ elutazásának időpontját még mindig nem állapították meg véglegesen.
London, október 23 f^z abesszinek felvonulása állandóan tart. Az ab-sszin törzsek a számbeli fölényükkel akurnuk a* olaszok cl!en indulni. Az északi határvidéken eddig kb. 320.000 abesz, szin harcos gyülekezett. Sejum herceg katonái közül eddig kb. 20.000 embert vesztett. A ,halottak . nagy része temetetlenül fekszik -szerieszét az aduai nagy sikságon. Hajié Szelasszié császár kedden
ült először repülőgépre. A gépet 8 év előtt Sveizban mustrálták ki és onnét került a négus birtokába. A császár egyébként csaknem egész nap kézigránátokat dobéi. Ez a legnagyobb élvezete. Az ujtipusu, most éi^ező modern fegyverekét ts mind kipróbálja.
Az olasz nemzeti kOlcsOn
Róma, október 23 A hitelintézetek jegyzéseit is beszámítva, Milanóban és Lombardiában két nap alatt 3 milliárd Jirát jegyeztek le a nemzeti kölcsönből. Más tartományokból is tömeges-jegyzéseket jelentenek. !
Belgium a megtorlások ellen
Brüsszel, október 23 A belga közvélemény a megtorlások rendszerének alkalmazása ellen mozgalmat indított. A belga kereskedők érdekképviselete táviratot intézett a királyhoz, amelyben rávilágít a roppant károkra, amelyekkel a szankciók atyalmazása gazdasági téren jár. A belga munkásság szervezetei is erősen elítélik a retorziók rendszerét.
A dániai választások
eredménye
Kopenhága, október 23 A -dániai képviselőválasztásokkal kapcsolatban jelentik : A norvégiai és svéd baloldali győzelmek Dániában is balfelé való eltolódást ered-ményeztek. A szociáldemokraták győzelme mellett a demokraták megtartották mandátumaikat. A baloldali koalíciónak 86, az ellenzék, nek mandátum jutott.
mény segítségével lehetett elérni.
A római egyezmény tehát áldásos hatást gyakorol a magyar gazdasági helyzetre s előnyeit kiválóan szem. 1 élteti a gazdaközönség vásárlóere. jének fokozása. Ha Magyarország kénytelen volna elveszíteni azoh.sz piaoot, a jelenlegi versenyben soha többé nem tudná azt visszajelezni. Ez viszont pótolhatatlan kárt jc.\'en-lene számunkra.
Ezért volt lehetetlenség elfo. gadnl Magyarországnak az Olaszor. szág eileu irányuló gazdasági szánk* ciókat- i
Nagyon érdekes a szankciókkal kapcsolatban a kisantant magatar. tását figyelni. Az angol lapok igen élesen világítanak rá Titulescu g?nfi szereplésére, aki ebből a kon. fliktusból is anyagi előnyöket pró» bált kicsikarni. Titul scu ugyanis azzal fenyegetődzött, hogy ha a kisantantxsoport nem kap kész pénzkárpótlást, a kereskedelmi meg toriások ellen fog szavazni. Érthető, hogy ez a magatartás nem valami nagy szimpátiával találkozott a Népszövetség\'fóruma előtt, mert ebből az a kapzsi szellem sugárzott
szét, amelyet a nemzetközi fórumok már annyira ismernek a kisantant részéről. Bár a magyur delegátus nem volt abban a helyzetben, hogy megszavazza a gazdasági szankció, kat, mégis szimpátiát tudott kelteni a magyar álláspont iránt, mert a tárgyilagos beállítás, a szenvedé. lyektől mentei hangnak és á tények rideg felsorakoztatásának meggyőzően kell hatnia akkor, amikor egy állam nem kiván mást alklalmazái, mint amit szerződéses tnegállapo. dások biztosítanak s amit a Négth szövetség is tudomásul vett már.
4 zalai közlöny
1935. október 27. *
Szerda
Budapest i.
17.30 Zasio Lili grórnő nápolyi dalokat énekel. — 18 Kosztolányi I>ezső beszél "Széchényi: .\'Kelt népe. cimü müvéről. - 18.15 Olasz nyelvoktatás,
— 18.45 Hanglemezek. - 19.10 Magyar emlékek Berlinben. (Dr. Balogh László.)
— 19.45 Az operaházi zenekár. — 20.:I0 Vigjátékelőadás a Stúdióban. «A rózsa,, vegyis «A tapasztalatlan l$gy a.pókok között. > Eredeti vígjáték 3 felvonásban. Irta Katona József. Rendező Csanády György és Pataki József. — 21.35 Hírek. — 22 Cigányzene. — 22.50 Füsi-Horváth József olasznydvö előadása.
— 23.10 Ticbarich Zdciika zongorázik.
— 0.05 Hírek. Budapest U.
18.05-18.40 Hanglemezek. - 19.20 —19.40 Az operaházi zenekar. — 19.50 —20.15 Hogyan élt hajdan a magyar jjéraszt (Dr. Welímann \'Imre.) — 2035 —21.25 Pityó Józseí jasz-zenekarának müfor®, Weygand Tibor énekszámaival. Bécs.
19.35 Brahms: Német rekviem. — 23.20 Osztrák és magyar operettekből.
— 23.45-1 Tánczene.
CsütörtOk
6.45 Toma. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. — 10.20 Mikes Kelemen leveleiből - 10.45 A magyar Egészségügyi Hét nemzetpolitikai jelentősége. — 12.05-13.30 Cigányzene. — 12.30 Hírek. - 13.15 Időjelzés, időjárásjelentés. — 13.40-14.20 Fóthy Ida zongorázik. — 14.40 Hirekv árak. — 16.10 A magyar nőnevelés úttörője*. (Dr. Ewa Gabriella.) - 1645 Időjelzés, Idöjárásjelentés. - J7 A baromfi értékesítése. (Hencz I\'erenc.)
17.30 A Mándits jazz-zenekar műsora. — 18.15 Élő népmesék. (Orlutay Gyula.) — 18.45 M«rschalkó Rózsi énekel. — 19.20 Külügyi negyedóra.
— 20.05 Közvetítés a Városi Színházból. «Én és a kisöcsém.* Egy vidám társasutazás története zenével, 3 felvonásban, 12 képben. Irta Szilágyi László. Zenéjét szerezte Eisemann Mihály. - 21.15 Hírek. - 23 Idöjárásjelentés. — Az előadás után kb. 23.40 Hanglemezek. — 0.05 Hírek.
Budspesl II.
17.05—17.25 Cigánydalok. Hanglemezek. — 18.50-19.15 Gyöngyössy István. (Dr. Tiencséayi (Waldapíel) Imre )
— 19.45—20 Babits Mihály beszél Me-reditli «Az önző» c. regényéről. — 20.05—20,30 Novotny—Kublcsek harmonika-kettős. — 20.35—20.55 Hirek. — 21—22 Cigányzene.
Bécs.
12 Szórakoztató lemezek. — 14 Gyenge Anna szoprán lemezei.
17.30 Kinai és japán dalok, Braun-Femwald alt és Cserepnyin zongoru-müvész előadásában. — 19.20 Ünnepi hangv. — 22.10 Moulton Dorottya angol dalokat énekel. — 23.05 Leouca-vallo: Bajazzók, opera lomezeken. — Utána tánclemezek.
— KOzafcalmazotUk tejeiméiül Bű-
toráralukat .éoyegesen leszállított árakon árasltjuk. Hosszú icjáratu hitelre is, kamatmentesen. Kopstein bútoráruház. Horthy lllklós-ut 4. uám.
!
A művelődési intézmények
egyetemének bizottsága
(Részletek egy költségvetési beszédből) Elmondotta: dr. Balázs Zsigmond
" A polgármester ur résééről e város jövőbeli feladat-iiról költségvetési expozéjában elhangzott kijelentések teljes mértékben kongruensek elgondolásaimmal. ,
Minden közület költségvetése a maga Jánus-arcával nemcsak élőre, néz egy esztendőre, hanem záróköve az elmúlt évnek. Ámde Nagykanizsa város utolsó éveinek költségvetései nem egy esztendőnek, hanem egy korszaknak zárókövei. Annak a korszaknak, amelyneé karaik-terlsztikonjai a füstölgő gyárkémények, a munkától izzó műhelyek, a vevővel és árukkal teli boltok vfel-tak. Nem a mi akaratunkon, erőnkön és igyekezetünkön múlott ennek a kors;taknak elmúlása és a mi erőnkön tuli feladat pnnek a korszaknak vlsszahozaj^ala.
Dc az Itt lakó harmincezer embernek magába és a jövőbe vetett rendithetetlen hite, bizalma, munkaereje és munkabírása mihamar kitermelte magiinak azt a feladatot, amely pótolni lesz hivatott az immár elmúlt korszakot és amely feladatot a város polgármestere a költségvetési vita beköszöntőjében oly klasszikus szavakkal a (kulturális Intézmények intenziv fejlesztésében jelölt meg.
Ha voltunk egykoron egy nagy állam területén belül a magyar nemzetiség határszélén a magyar munka, ipar és kereskedelem megbecsült és értékes munkásai, ugy vagyunk most egy kis állam határszélén a magyar kultura és a magyar művelődés végvárának elszánt és dacos őrzői.
Elismerem, hogy saját erőnkből, saját anyagi eszközeinkből és talán a jogosan elvárható állami támogatás nélkül tartjuk fenn nagyszámú kulturális intézményeinket, ámde ha igaz, aminthogy örök igazság ma-
rad az az axióma, hogy egy kisebb kulturáju nép soha nem vethet állandóan a saját impériuma alá egy nagyobb műveltségű nemzetet, akkor nem szabad sajnálnunk azokat az anyagi áldozatokat, amelyeket ezekre a kulturális intézményekre fordi tuiík és amely intézmények Itt a határszélen világitó fáklyaként mutatják a trianoni határsávon tul sötétségben maradt véneinknek az Idevezető utat.
Ennek a magasabb célnak, vélek tehát szolgálatot teljesíteni, amikor hálával és büszkén emlékezem meg mindazokról az intézményekről, amelyek a sors által nekünk juttatott eme kötelességteljesítés élén állanak, i ,
Nem szabad szó nélkül elmennünk 9z ötödik centennáriumát jubiláló Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör mellett, amely nemcsak múltjára tekinthet büszkén vissza, hanem amelynek jelene ia életerőtől duzzadó és amely évről-évre e város lakólnak mindig nagyobb és nagyobb rétegeit tudja magához vonzani. Nemcsak impozáns, hímem gondolatru késztető az a tömeg, «t melyet ez a testület minden felolvasásra a városháza diszes termében össze tud gyűjteni.
Lehetetlen szó nélkül elhaladni a városi zeneiskola működése mellett. Ennek az intézménynek a működése folyton nagyobb intenzivitást mutat és mind Inkább beigazolja, hogy hiányt pótol és hogy meglevő szükségletet elégít kl. Épp ezért e legnagyobb határozottsággal és az igazság tudatában szót kell emelnem minden olyan törekvés ellen, amely ennek a kulturális intézménynek megszüntetésére, vagy megcsonkítására irányul. E város lakólnak túlnyomó része erre az iskolára fordított kiadást és az iskola költ-
Kész női- és syermek-
kabátok
t-$
dus választék
INGER DIVATÁRUHÁZ
ségvetésében esetleg beálló^ hiányt nem tekinti kárbaveszett összegnek.
I>c meg keli emlékeznünk összes iskoláink vezetői és tanító személyzetének bensőséges, kulturális munkájáról, amely munkánál; eredményei minden látó ember előtt évről-évre kézzelfoghatóbbak lesznek.
És amidőn e város kulturális intézményeiről beszélünk, nem szabad szó nélkül elhaladnunk .az idén 75-ik évfolyamába Jépett Zalai Közlöny mellett. Ez a hetvenötéves szakadatlan, a város érdekében és a magyar művelődésben eltöltött munka megérdemli mindnyájunk megtisztelő megemlékezését.
Mindezen kulturális Intézményeknek egy magasabb szemszögből való irányítása és vezetése a város polgármesterének és a város vezetőségének egyébként is oly sok oldalról Igénybe vett feladatához tartozik. ■ Felvetem azonban azt a gondolatot, hogy vájjon n<*n érkezett-e el annak Ideje, hogy ennek az irányitásnak célszerűbbé és intenzivebbé tétele végett megalakítandó volna a »müvelődési Intézmények egyetemének bizottsága.*
Ennek a bizottságnak feladata volna összegyűjteni és összpontosítani a kulturára ható minden tényezőt. , 0
És hogy célkitűzései közül egy-kettőt említsek, ugy vélem, hogy ennek a bizottságnak volna feladata megalkotni a hivatása magaslatán álló városi zenekart. ( ,
Ez a bizottság oldhatná meg » közkönyvtár kérdését. Ma, amikor a gazdasági viszonyok a tanulni váj. gyó, a művelődni akaró néprétegek n él mindig nehezebbé teszik a könyv megvételét, eminens felada. tunk a kor színvonalán álló könyv tár létesítése- . ,
A művelődésnek ily szakszerű és minden irányban való Intézményes fejlesztése és irányitása előbb-utóbb közszükségletté fogja tenni egy, a művelődés minden ágát szolgáló köz ponli épület-kultúrpalota felépítését. Ebben az épületben helyet foglalhatna az annyira nélkülözött hang versenyterem, a közkönyvtár, mun. kaszobák és talán egy kis képtár is, amely alkalmas volna a művészeti érzék fejlesztésére, i
£z a bizottság a maga társadalmi akcióival lerakhatná a kultúrpalota anyagi szükségleteinek alapjait és bizton remélem, hogy bármilyen szűk esztendők között élűnk is, a város költségvetésében mindig ma. radna egy-egy szerény évi dotáció érne a célra, j , i
Mindazon mérgezési esetek leküzdésénél, melyeket romlott ételek okoznak — tehát ÍÖleg husraérgezés vagy gombamérgezés előfordulásakor — a gyorsan ható természetes .Ferenc József keserűvíz azonnali használata rendkívül fontos segéd\' eszköz. Híres orvostudományi könyvekben felemiitik azt is, hogy a Ferenc József viz ólommérgezésnél mint Bpecifikus ellenszer, teljes mértékben beválik.
Legújabb őszi és téli divatáruk megérkeztek
Női
svájci alsönemfiek
Boykabátok gyermekrnhák
Esőköpenyek esőgallérok
Szomolányí áruházóban
fi. F. B. harisnyák
Del-Ka cipők
1936, október 24.
zalai közlöny.
Hóman Bálint él Ssekfü Gyula: Magyar történet
Az Egyetemi Nyomda kiadásában most jelent meg u Magyar Történet második kiadásának IV. kötete. Hóman Bálint és Szekfü Gyula »u«y müvének első kiadása, mely a mai kor műveltségének és igényeinek megfelelően dolgozta fel nagy szintézisben a magyar történetet, a sorozat utolsó kötetének megjelenésekor teljesen elfogyott. Az Egyetemi Nyomda a mü iránt megnyilvánuló szükségletnek kielégítésére valósította meg a más;>dik kiadást. A második kiadás az eddigi hét, illetőleg a név- és tárgymutatót magál>an foglaló nyolcadik kötettel szemben öt vaskosabb kötetben készül oly módon, hogy az első kiadás anyaga ebben nz ót kötetben oszlik el. Egyébként az uj kiadás minden kihagyás nélkül tartalmazza az elsőnek teljes szövegét, sőt miután az első kiadás megjelenése óta n tudományos irodalomban több nevezetes adat és felfogás merült fef, ezeknek felhasználásával az uj kiadás kl ls bővült. Külön kiemelendő, hogy az első kiadás köteteinek végén lévő irodalmi utalások, melyek együttvéve a Magyar Történetnek sehol máshol eddig nem található teljes bibliográfiáját nyújtják, szintén bevétettek a második kiadásba, sőt az azóta megjelent kritikára és irodalomra vonatkozó felvilágosító és polemikus részletekkel is bővültek. Az uj publikáció először megjelent III. kötete a Szekfü Gyulától megírt XVI. és XVII. századot, illetőleg a XVII. század első felét tartalmazta s ezt kővetően most jelent meg a IV. kötet, mely a.JUIf. száziadot befejezi és a magyar történet ekiadását egész II. József koráig viszi. !EUben a kötetben már a szövegbe több terjedelmes részt szúrt bc a szerző, aki ennek megfelelően a jegyzetekben is igen részletesen kiterjed a legújabb irodalomra, gyakran erős polemikus Ízzel. Az Egyetemi Nyomda megváltoztatta az első kiadásnak monumentálisba hajló nagy formátumát ós ehelyett kön íiyen kezelhető nyolcadrét köteteket ad kl, melyeknek külseje és beosztása a magyar nyomdatechnikának kimagasló teljesítmény*. A zöld-szinü félbőrkötéses sorozat ár\'J a korábbi kiadás árához képest lényegesen alacsonyabb; mindössze ,78 j>engő. Ez a tény is bizonyára hozzá fog járulni a legtökéletesebb magyar történet széleskörű elterjedéséhez.
A ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
r\\ <42>
QjAilumrw
r- Ne törd a fejed, ezt a problémát 1® ugy sem fogod megoldani soh«! Az bizonyos, hogy a húgod hamarosan boldog asszony lesz. A Barogal herceg lent vár a sörözőben, nagyon szeretne téged is megismerni. Intézd ugy a dolgaidat, hogy mire ón elkészülök, ie-jöhess velem.
— Te azt hiszed, hogy ezt ma el tudod intézni? lehetetlen.
— Majd meglátod, hogy milyen művész vagyok.
— Naiv gyerek vagy. Gyere majd vissza, azután nem bánom lemegyek Pár percre.
— A kegyelmes ur tanácskozásra készül. Ilyenkor nem szokott senkit fogadni, de azért én bejclcntlck, mert hátha veled kivételt tesz.
A parancsőrtiszt fanyar arccal bement és amikor visszatért nyitva hagyta maga mögött az ajtót.
— Parancsolj, kérlek!
Bodor belépett. A miniszter meg-kórdezte:
— Miben lehetek segítségedre?
lavnlás!
Prognózis: Gyenge légáramlás, sok helyen kevés eső, a felhőzet felszakadozik. A nappali hőmérséklet nem slllyed tovább, az éjjeli lehűlés északnyugat Irányában még fokozódik, - ott fagy Is lehetséges.
Naptár: Október 24. csütörtök. Rom. kat. Ráfael. Protestáns Salamon. Izr. TlRrl hó 27.
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 16-tól dr. Merkly-Belus gyógyszertár Fő-ut 12. és a kiskanizsai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva röggel ö órától est* 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
Ki* tubus P -.70 0riáa tubus P 1.-
A lipótmezei „főhadnagy"
gazdatisztté változott és 160.000 pengőt követel Weisz Fülöptől
Nemrégen Buzek Tibor n?,gyka-niísai fiatalember a vádlottak pad. jára került azért, mert mint rok-kont főhadnagy adományokat gyüj-kant főhadnagy adományokat /gyüj-nagykanizsai vasutas fia, a Petőfi-utcában lakik és mór több Ízben .szerepelt a bünügyl hatóságok előtt-A főhadnagyi fényképhez ugy került, hogy a lipótmezei elmegyógyintézetben, ahová a nagykanizsai tisztifőorvos már több Ízben be" talta, mulatságot rendeztek és Buzek főhadnagyként szerepelt. Az egyenruha annyira meg\'etszett neki, hogy ebben a műkedvelői főhadn igyság-ban lefényképeztette magát. MikoH kikerült a tébolydából, ezt a fényi képet használta fel arr*v hogy ha» mis igazolványt készitsen nfogánnlt és azzal ment adomrtnyoknt .gyüj leni. Mikor a tárgyalás volt Buzek elővette igazolványát arról. hogy Ismételten ápolás alatt állt Lipót" mezőn. A bíróság, mint elmebeteg ellen, megszüntette a bünügyl el-
járást í iii
Quzek ezután egy kis ideig nem hallatott magáról. Tegnapelőtt azonban megjelent a főkapitányságon egy elegáns, térdnadrágos fiatalember és feljelentést tett:
- Buzik Tivadar okleveles gaz. datiszt vagyok ! Feljelentést akarok tenni a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank ellen. Nemrégen 160.000 pengőt helyeztem el a bankban, amit közvetlen Weiss Fülöpnek adtam át. Tegnap elmentem és visszakér t«m a pénzemet és nem akarták visszaadni
Az ügyeletes rendőrtiszt végignézett á ^gazdatiszt ur«-on, átvezettette a szomszéd szobábu, ahol a rendőrorvos nyomban megvizsgálta és mint ön- és közveszélyes elmebeteget visszaszállították Lipótmezőre.
Buitfk Tibort sokan ismerik Nagykanizsán. Éd\'sapja ny. vasutas voltXtavuly halt meg. Édesanyja a PetőfUjtca 78. szám alatt lakik. Dr. Wja^Llpót ny. városi tiszti-
orvos kijelentette, hogy Buzek Tibor ismételten fordult meg a kezén, több ízben kitört már rajta az elmebe tegség és igy ismételten fel kellett szállítani egy budapesti elmegyógyintézetbe, ahol rendszerint rövid Ideig tartózkodott, majd kienged, ték, de csakhamar újból és újból fel keltett szállítani.
MAGYAR NÓTA*)
Megtiltották a magyar szót Csehszlovákiában. Tiszamenti örof gulyás Mit gondolt magában?
Felvette az ünneplőjót ftléír volt a kínba\'1 Tlszamentl öreg gulyás A zauppánhoz indul.
Klsknlnpját büszke daccal A felén fenntartja, Karikását Ily szavakkal Az asztalra csapja:
„Esztendőre mis gulyásról Teasen gondoskodni I Az ördög tud a marhával Csehül káromkodni !■
•) Halvax tajos ny. állomáselőljárótól kap-tuk ezt a megszállott Felvidéken született magyar nótát. Egy kanizsai származású magyar úriasszony küldte haza.
— Kegyelmes uram, a nővérem és Somfai százados házasságot akarnak kötni. Az iratok nálam vannak, szeretnem magammal vinni az engedélyt
— Igen... t- mondta a miniszter elkedvetlenedve. - gs a kaució? — kérdezte bizalmatlanul. — Vagy ...
Bodor szó nélkül húzta ki a pénzt.
— Hol é\' a kedves nővéred? — kérdezte most már kőnnyedébben a miniszter.
— A bátyánmái, aki itt teljesít szolgálatot.
— Az őrnagy a bátyátok? Akkor rendben van minden.
Átszólt a házi telefonon az alezredesnek, aki ezeknek az ügyeknek előadója volt, hogy rögtőn Jöjjön át. Atadt" neki az iratokat és megparancsolta, \'hogy azonnal csinálja meg.
Az alezredes mérges pillantást vetett Bodorra, meghajolt és kiment. A miniszter közben elbeszélte a nála lévő két urnák, mikép akarta a hadnagyot megenni első találkozásuk alkalmával, amin \'nagyon jól mulattak.
— Még mindig nem akarsz a fővárosba jönni? — kérdezte a miniszter barátságosan.
— Köszönöm, kegyelmes uram, még mindig nagyon jól érzem magam ott, ahol vagyok, — felelt Bodor szeré nyen.
— Hát nem csodabogár ez? Mindenki protekció után szalad, hogy sikerüljön feljönnie. Ez meg nem akar. Egyszer majd hem kérdezlek és fel-helyeztetlek I — fenyegette.
— Majd ha megnősülök, kegyelmes uram, akkor kérni fogom.
— Ejha, hí ár nősülésen töröd a fe jedet? Hát csak vigyázz, abba nem fogok könnyen beleegyezni. De ha kedvemre választasz, nem mondom.
Az urak .kacagtak és a miniszter megveregette a hadnagy vállát:
— Csak kedélyesen fi^tnl... Hogy van az ezredes urt
— Köszönöm kegyelmes uram, most még Jól, de ha hazamegyek és megtudja, hogy itt jártam, kikapok föle biztosan.
— Szigorú az öreg?
— Nagyon. I)e nem mérgolődlk, csík kiabál. A legaranyosabb parancsnok, ha az ember rendesen végzi a szolgálatát, mert abban nem ismer tréíát.
— Hát beszélj valamit a hölgyről, akit kiszemeltél feleségek.
— Az még hosszú ós keserves história lesz, mert nagy a verseny.
Az alezredes lépett be és letette az okmányt a miniszter asztalára, aki figyelmeden átnézte, arután bólintott és aláirta. Az alezredes leitatta ós kiment.
— Nő, itt van, fiam! Odvözlóm a nővéredet és mondd meg, hogy ne felejtsen e» níejjhivni a lakodalomra. Neked pedig én leszek a násznagyod, ha kedvemre való lesz a menyasszony. Gazdag? — érdeklődótl a miniszter.
— Katonaleány és semmije sincsen, de van nekeru és az elég lesz kettőnknek.
— Derék gyerek vagy! Szervusz!
A hadnagy kisietett belépett báty-
jához és eléje tette az okiratot
— Es most gyere le a heringhez! Igaz, ne felejtsétek el a kegyelmes urat meglüvnl a lakodalomra, mert igy kívánja.
— Volt szó rótam is a kegyelmes urnái? — kérdezte az őrnagy kissé izgatottan.
— Természetes. Meg koliett mondanom, liogy Juli ka a mi testvérünk és a te házadban él.
•— Furcsa; Most egyszerre ugy érzem, mintha hirtelen te lennél a családfő, pedig mintha tegnap lett voba, liogy a térdemen lovagoltál. Most meg már a miniszter barátkozik veled! Nem tudom, hogyan csináltad! Annyi bizonyos, hogy szerencsés fickó vtoy! Szegény édesanyánknak is te voltal a kedvence ós a sors is k^jyel.
— Talán van valami összefüggés o kettő között. Édesanyánk bizonyára közbenjár odafönn értünk és azért történnek velünk ezek a csodák. — vélte a hadnagy ... Szótlanul mentek le a lépcsőn.
Bodor bemutatta a herceget bátyjának, mert katonáéknál csak az a rang számit, ami a galléron látszik. Azután elkiáltotta magát:
— Rögtön meghalok éhen! Borju-paprikást ós sört kétsser!
— Nem bánom, na! — egyezett bele az őrnagy. — A feleségem ugyan nern szereti, ha délelőtt szeszes italt Iszom... De ma... ma iszom!
(Folyt kŐT.) , w
4
zalai közlöny
1935. október 27. *
BARCAROLA _
Égy mindenre kész, bátor és esi. nos modern Don Jüan (Gusztáv Frőhllch) az életét teszi fel egy ku. landra. A velencei éjszaka forró forgatagában azonban a kalandra vágyó gróf komolyan és halálosan beleszeret az elhanyagolt, gyönyörű asszonyba (Lida Baarova), aki utolsó éjszakáját tölti Velencében.
A film meseszövése a kedves és könnyed vezetés mellett is komoly, mélyén problematikus és megoldásban tökéletes. Minden más megöl, dás giccs lett volna. Igy szép film lett belőle. A velenoei csodás, színpompás, tüzljátékos, szerelem, mel teli éjszakában a rendező keze ügyesen szövi a cselekményt. Meg kell állapítani, hogy az osztrák filmgyártás egyre szebb és tökéletesebb filmeket hoz.
Gusztáv Fröhllch uj szerepkör, ben mutatkozik be: mint drámai hőst látjuk, de itt is megállja a he. lyét. Partnerének, Lida Boarovának csodás szépsége és finom Játéka elragadó. A szép és gazdag cselek -ményü velencei felvételek mellett Offenbach kedves belódál gazda, jgitják a filmet, amelynek ügyes ren-dezése Gerhardt Lamprecht tudását dicséri. Á Barcarola várakozáson felüli sikert ért el
A nádas életéről szóló kisérő-film nemcsak élvezetes és tanulságos, hanem szép is.
ítélt a. zsűri
a velenrel nemzetkőzi versenyro. Az •ls/5 dijat « legbájosabb, a legédesebb színésznő vitle el. Ez a győzelem a női bájosság és kedvesig dlttdaln vol|.
Huszonkét ország pályázott a babérra, huszonkét ország nyolcvannyolc pályamüs-el yen részt « versenyen s a nyolcvannyolc pályamű kOzOl a nyertes - Wessely Paula lelt. Az első dijat az .Epizód. dmű Ilim nyerte el, meljBek karakterét Paula Wessely adta meg.
Paula Wessely ma az európai filmművészet egyik legnagyobb értéke. Kz a bécsi Jány olyan fokra emelkedett a fllmjátszís művészetében, hogy u filmgyárak - Innen és tul az óocánon — valóságai! elárasztják a legruntasz-Ukutabb ajánlatokkal.
Az .Epizód. dmű film szinte neki készült, az ő testére szabták, ő a saját éleiét játsza a filmben. Mert tudni kell, hogy Wessely Paula polgári, nos család szülótle. Gdojapja Déraben henlesmester volt, nővérének |>cdig még ma ls megvan )! szerény kávémérés®.
Az ő diadalmas filmjét mutatja be holnaptól kezdve a Városi Mozgó.
— (Auléluz-mwetmid rálmria) A
le lenyel autóbusz a második járatát beszüntette. Az ebéd után eddi;* 2 óra 30 perckor Lelenyére induló kocsi ezután 2 órakor indul.
— Torontáli, kézzel csomózott magyar perzsák stb. szőnyegek, függönyök, butorkelmék Sbiger Dlvatáru-házban.
h
diadalmas magyar lövész-csapat római ntjáról
Mindenkit boldogsággal töltöttel az a hir, hogy a római világversenyen a magyar lövészcsapat világ, bajnokságot nyert. A .világbajnokságot nyert magyar csapat római szerepléséről a csapat vezetője, lovag Sternád István kormányfőin ♦ nácsos, a Magyar Élet és Járadék: biztosító Intézet vezérigazgatója, mint az Országos Magyar Lövész Szövetség társelnöke, elkészítette beszámoló jelentését, amelyet a miniszterelnöknek adott át. Módunk, ban volt a jelentés másolatát látni és miután sok érdekes adatot tartalmaz, azt kivonatosan az alábbiak, ban ismertetjük:
A magyar csapat szeptember 18-án indult útnak és egynapos bé esi tartózkodás után a bécsi állo. másfőnökség előzékenységéből egy teljes I.—II. oszt. kocsin tették meg utjukat Velencéig. Megemliti a je. lentés, hogy bár már Olaszország, ban csapatszállitások folytak, még is külön kocsit kaptak, ugyanugy, mint az osztrákoktól, ugyanakkor azonban a MAV furcsa és szűkkeblű magatartásával, összezsúfolva szál. litotta a csapatot Bécsbe.
A csapat 20-án érkezett Rómába és mindjárt másnap ebédnél na Olasz Lövész Szövetség vendégei voltak. Aznap délután Ostiába rán. dult kl a csapat. A\' Verseny 21-én indult meg oly nagy hőségben, hogy a versenyzőknek jeget kellett ma. gukkal vinniük. Az. ejőversenyeken a közönség nem látogatta a magyar lövészeket, mert gondolni sem mer. tek arra, hogy a magyarok világ, bajnokságot szereznek. A verseny befejezése felé azonban már élén-ken vizsgálgatták és tárgyalták a marryar lövészek teljesítményét.
27.én. a versenv befejezésekor, társadalmi nap volt. Az Ismeretlen Katona sírjának megkoszorúzása után a Duee fogadta a magyar csapatot kitüntető barátsággal. A versenyzők utána megtekintették az örökváros nevezetességeit, délután pazar ünnepség volt a Capitólium. ban, este hangverseny és n császári fórumok kivilágítása adta a programot. (
r.án tudták meg, hogy világ1" bajnokságot nyert a csapat. Altalános volt az öröm, a sve-lci csapat, vezető gratulált először, majd a svéd, osztrák és finn. Ugyanaznap a fjápai nyaralóba mentek a versenyzők űszentségéhez kihallgatás, ra. Másnap volt a díjkiosztás, a legnagyobb élmény. A magyar csapat vezetőjének a Himnusz és a hatalmas tömeg ünneplése közben maga az olasz király adta át a ser. leget, meleg gratuláció közepette. Az elért egyéb szép eredményekhez is melegen gratuláltak a különböző külföldi személyiségek még «hte a káprázatos bucsubanketten ls.
Elutazás előtt az olaszok még ki. vitték a győztes csapatot egy ki-rándulásra és Tjvegmutogatták a fascizmus uj városait. Visszafelé a magyar csapat szintén Bécsen át érkezett haza,\'- mert a fegyverek miatt nem mehettek Jugoszlávián át. A magyar csapat sikeréről mindenütt a legnagyobb elismerés hangján nyilatkoztak, amelyet egyik személyiség igy foglalt össze : »Hogy ha magyar kézben van a puska, jó kézben van !«
A jelentés végül megemlékezik mindazokról, akik a magyar csa. pattal szemben előzékeny majfatan fásukkal a csapat szép útját elösegi. tették és emlékezetessé tették.
A Nagykanizsai Vasutas is kitett magáért
NVTE Kapoaviri Tarul II. <:1 (4 i•)
Vasárnap feltűnő jól szerepeltek futballcsapataink. A Zrínyi két számjegyű győzelme, az NTE szenzációs győzelme a Simon tornyai BTC fölött annak saját otthonáén, valamint a Nagykanizsai Vasutas fólényefc-\'győZcImc mind olyan respektabilis eredmények, amely előtt minden nagykanizsai sporteml>er-nek meg kell hajtani az elismerés zászlaját. A Vasutas csapat ugylátszik nagyon magára talált, mert fölényes győzelmet aratott a kaposvári Turul .U. csapata fölött. A Vasutasok győzelme egy percig sem volt kétes. Már az első
nlckelezett 7-«o és 9-ao
zománcozott 9 ®° pengő részletfizetésre ii
Csillárok nagy választékban
3 + 1 csillár már 19°® pengőtől, villanyrazsAk, thermoforok, • fAzAadényak olcsón, kedvező részletfizetésre
SZABÓ ANTAL r ..............
félidőben fölényes 4:0-as vezetéshez jutottak, szünet után mty? két gólt rúgtak, Így végcredméaigbon 6 : l-re győzte^. *
A mérkőzést Horváth Lajos biró jól vezette. _
Vasárnap a mult évi Délnyugati bajnok PEAC játszik Nagykanizsán
Az NTE hátralévő mindhárom mérkőzését, a PEAC, Zrinyi és KRAC ellen itthon játsza le. Vasárnap a Pécsi Egyetemisták <>llcn játszik, amcly mérkőzés az NTE legnehezebb küzdelmének Ígérkezik.
A nagy sportesemény iránt sportkörökben óriási érdeklődés nyilvánul meg. _
A bajnokság állása
1. PVSK 7 6 __ 1 17 : 8 12
2. 8 BTC 8 5 1 2 26 : 12 11
8. NTE 8 6 1 2 21 : 12 11
4. PEAC 7 5 _ 2 17 : : 3 10
5. PBTC 7 3 S 1 18 : 13 9
6. ZTE 8 3 1 4 23 : 22 7
7. KT8E 7 3 1 3 19 ; 20 7
8. DVAC 7 2 3 2 12 : : 18 7
9. KRAC 8 2 2 4 11 l : 18 6
10. T8E 8 3 — 5 II : : 19 6
11. NSE 9 2 — 7 15 : : 22 4
12. DVOGE 8 - 2 6 8 : 22 2
Lesipuskások a törvény előtt
Magas nyurga legény áll a nagykanizsai törvényszék birája előtt. Németh Józsefnek lüvják, 22 éves becsehelyi legény. Az a vád ellene, liogy amikor Huber Sándor hercegi erdőőr orvvadászaton érte, rálőtt az $rdőőrre, majd elszaladt.
Németh József ugyanis a tavasszal •talált, egy katonai fegyvert, amit ki akart próbálni. Két golyó volt a puskában, egyik vasárnap délután léhát elment két társával, Németh György 30 éves és Göncz Ferenc 40 éves becse-helyi földművesekkel, «kipróbálni» a fegyvert, hogy nincs-e berozsdásodva. Az orvvadászok a hercegi vadászterületre mentek cfegyvert \'kipróbálni..
Már mélyen bent jártak az erdőben, amikor Huber Sándor hercegi erdőőr rájuk kiáltott. Az orvvadászok azonban nem álltak meg, hanem Németh György és Göncz Ferenc futásnak eredt, Németh József pedig rálőtt az erdőőrre, mftjd ő is társai után futott.
Németh József a biróság előtt ta-fiadt<i, hogy rálőtt az erdőőrre. Azzal védekezik, hogy a fegyver szétszedve volt nála, a závárzat a kezében volt, a tusa a zsebében. Most is ott fekszik a fegyver a birák asztalán — ijgyan-csak • két darabban.
Igen súlyos körülmény szól azonban Németh ellen. Annak a fának egyik ágában, amely mögött az" erdőőr elbújt, megtalálták a golyót. A coinbvas-tagságu ágdarab is ott fekszik a birák előtt. Törvényszéki fegyverszakértö vizsgálja meg a fecyvert és a fába fnródott golyót. A fegyverszakértö véleménye szerint a golyó .Németh fe^y* véréből való volt. Németh ezzel szemben azt állítja, hogy az erdőőr m$ga. lőtt a fába, hogy őket bajba keverje. Az erdőőmél azonban nem-is volt Ilyen fegyver és a védekezés különben sem elfogadható. Arra a kérdésre, hogy mi történt a fegyverben lövő két golyóval, Németh Józseí elmondj0, hogy jó félórányira, «amikor már tiszta volt a levegő, mégis kipróbálta a fegyvert, kilőtte a levegőbe mind a két golyót. Természetesen ezt a védekezést sem lehetett elfogadni a fegyverszakértö megállapításaival szemben és ezért a törvényszék bűnösnek mondta ki Németh Józsefet és három hónapi fogházra Ítélte. Elítélték két társát is, de miután ök a lövöldözésben nem vettek részt, engedélynélköli fegyvertartás miatt büntették meg őket 15-15 napi fogházra. Az Ítélet jogerős.
1996. október U
WH B1ZDIY1TVÁ1Y
Neve: Metropole Lakhelye: Budapest,
Hákóct ut 68.
Szállodája: modern Télikertje: világvárosi Kávéháza: ragyogó Sörözője: remek Konyhája: hires Pincéje: neves Árai: olcsók Közönsége: kitűnő 97

Elismerés Nagykanizsa hölgyeinek
Kaptuk a kővetkező levelet:*""
Igen tisztelt Szerkesztő Ur!
Végtelen őrömmel tölt el, hogy amikor a férfiak érdeklődése el. svnyvedt, mindenből gúnyt űznek, még hazafias jelenségekből! is és t\'lieiedkeznek a férliui kötelesség éa bátorság követelményeiről, a torra-ualom uuin hangoztatott Ígéretekről - akkor mindazt, amit a férfiak elmulasztottak, a női bátorság igyek szik megmenteni és helyre billenteni a tömeg előtt tanúsított uftnuLai^a-sal, amivel tulajdonképpen a férfiak tartoznának a nemzeti gondolatnak.
£z irredenta szoborhoz vezetett néma felvonulásnál oda szerettem volna állni és köszönetre kénysze. riteni a nők bátorságáért az elké« nyelmesedett férfiakat, mert uzt ű szántást, amit a Nők a város járdáján végeztek, aratás fogju követni, amiért a férfiak csak hálával tar. U)znak- i . II . [ i, \\ i t i , J.
Vagy nézzük a Vöröskereszt vasárnapi gyűjtésének női táborát, ahol öreg, fiatal egyforma lendület, tel szorgalmaskodott a nehezen mvgszenezhető fillérekért. Vagy a szorgalmas, szeretettel teljes buzgóságot a vuk dulosok ellátása, gon-dozása körü|< Mindez bíztatást és reményt nyújt a mai nehéz kor-ban, midőn a levegő tele von fülbe, mászó szóvirágokkal, a dolgozó magyar erejének megvámolásávaJ és a hazafias ténykedést lemosolyog. ják. Csak azok a nőkben van a \\M-zalom és remény, akik a férfiakat megszégyenítő fürgeséggel és bátorságai megindultak az uj Magyar haza és nemzet arató ünnepének
előkészítése felé.
Isten vezérelje, áldja nemes munkásságukat, hogy a további munkájuk sikerét is elkönyvelhes. *ék, mi pedig nemcsak , a megszólt szeretettel, hanem kiérdemelt hálával szolgáljuk vtesza a helyet, tünk klvivott sikert. , : .
Arad! Antal
a várost képviselőtestület tagja
zalai közlöny
— (Iskoli-Iátoflnáu) Dr. Szakáll Zsig. mond, a kereskedelmi iskolák .királyi főigazgatója hétfőn Nagykanizsára érkezett a városi felsőkereskedelmi iskola látogatására. A főigazgató szerdán íejezte be az iskolalátogatást, melynek eredménye Telett legteljesebb elismerését fejezte ki Balogh Dezső igazgatónak £s a tanári karnak.
— (Vasárnap szqntellk fei a szentháromság szobrot) Az Eötvös-térről a Kórház-térre áthelyezett és renovált Szentháromság szobor hónapok éta várja uj helyén ünnepélyes megáldását, mig megérkezett most ennek is az ideje. Vasárnap délelőtt a 10 órai nagy mise után a ferencesek plébánia templomából P. Czirfusz Viktorin plébános körmenetet vezet a Szentbáromság szoborhoz. A körmeneten a katolikus egyesületek és szervezetek .foglalnak helyet, valamint a nagyközönség. Az ünnepségen ott lesz a város hivatalos képviselője is. A polgármester intézkedése folytán ezentúl a Szentháromság szobrot is este rendszeresen kivilágítják.
— Bútorszövet éa buforsflyem maradékok nagy választékban kaphatók rendkívül olcsó áron Schütznél.
— (A kongregációk hlrel) A nagykanizsai Urleányok Mária Kongregációja október 24-én, csütörtökön este 0 órakor tartja október havi rendes gyűlését. — Az , Úrasszonyok Mária Kongregációjának november 2-iki gyü. lését Halottak-napja miatt no\\ember 4-re halasztották, amikor reggel 8 óra. kor kongregációi szentmise, délután 5 órakor pedig gyűlés {esz.
— Divatos fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Singer Divatáruházba.
— (A S2»n*tór|uin Egyesület) nagykanizsai tüdőbeteggondozó intézete közli, ltogy a polgármester október 18-án kelt rendelete értelmében az 1035. okt. I-ig kiállított szegénységi bizonyítványok a köz-gyógyszereUálás igénybevételére érvénytelenek. Akik tehát a Szanatórium Egyesületben díjtalan gyógyszer-rendelésben óhajtanak részesülni, uj szegénységi bizonyítvány kiállítása végett jelentkezzenek a városházán a nyilvántartó hivatalban.
— (A nagykOpbcsal m. kir. szőlészeti és borászati ItetOlrfl fe»ü£el hivatalát folyó évi november hó 1-veX IÜnizsy-utca 11. s«ámu házba (Telefon 1—61. szám) helyezi át.
— SehÜlx kabát fogalom, mert szabása divatos, anyaga kiváló, ára pedig olcsó.
A kereskedelmi miniszter Zalába érkezik
Zalaegerszeg, október .28 Winchkler István dr. kereskedel. mi és közlekedésügyi miniszter szombaton Dorner Aurél pénzügy, minisztériumi miniszteri tanácsos kl. séretéten autón Zalába érkezik. A kereskedelmi miniszter vitéz Tabódy Tibor főispánnál tesz látogatst, majd autón bejárja a megye egyes részelt. A miniszter látogatásának célja, hogy a megye útviszonyairól személyesen meggyőződjék.
— (14 éves menyasszonyok) A városházi hirdető táblát néhány nap óta szokatlanul sok érdeklődő nézi. Ugyanis az anyakönyvi kihirdetések között szerepel olyan menyasszony is, akinek uz életkora 15 év. Ezt azonban kétségkívül túllicitálja az a leány, aki 14 éves és máris mint menyasszony szerepel, hivatalosan, a hirdető táblán. Persze mindkét esetben igazságúgymí-niszteri engedély és sZülői beleegyezés kellett, míg odajutottak, hogy a hirdető táblám kerültek.
— (Ajnyfcköuyvl hliek) Nagykanizsán az elmúlt héten 6 gyermek született, 3 fiu ,ás 3 leány: Kovács József csizmadia-segéd és Gangli Emmának rk. fia, Kovács József napszámos és Dóra Jolánnak rk.^fta, KU Gergely Péter Máv. fütő és Plánder Máriának rk. fia, Hlrschl Jenő magántisztviselő és Perlsz Rózsának ist. leánya, Kis Sándor földműves és Horváth Annának rk. leánya. Házasságon kivül született 1 leánygyermek. — Halálozás 11 Jörtént: özv. Pápai Józsefné Vinczek . Katajin rk. 78 éves, Törik Jánosné üíád Ilona rk. 58 éves, Széljg Mária háztartásbeli rk. 30 éves, Gödinek Sándor rk. 21 napos, Marton Aranka rk. 2 hónapos, Czetlwffer József kőműves rk. 49 éves, Tóth I.ajos városi kegydijas rk. ?0 éves, Horváth Péter napszámos rk. 60 éves, óW. Milhoffer Kálmánná Hoch-mann Urna izr. 67 éves, özv. ^BedŐ Györgyné Mojpr Katalin városi szegény rk. 62 éves, VeUák György nyug. postaaltiszt rk. 48 éves. — Házasságot kötött 3 pár: Adlovits Ferenc kórházi alkalmazott rk. és Mátai Mária rk., Gyergyák János szabó-segéd rk. és Jakab Mária rk., Lenkovits Ferenc cl; pész-segéd rk. és Bartol Mária rk.
— Legújabb bel- és külföldi női és férfi szöveteit késfiséggel bemutatja vételkényszer nélkül Singer Divatáruház.
— (Baleset a gyakorlótéren) I\'lum-bort László 30 éves kiskanizsai katonát a sánci gyakorlótéren súlyos baleset értő. A tornagyakorlatok alatt jzu-ronya ugy belevágódott az altcstébe, hogy a mentőkért l$Uett telefonálni, akik beszállították ; a kórházba.
Vároai Mozgó. Október 23-án,
szerdán
A nagyjövőjü osztrák lllmgyártáa reprezentatív filmje: SD81TÁT ritlLICI ti ■ iriirlrl Uli IUI0U iliklláiánl
BARCAROLA
Egy modora Boa laaa atolió ssorelaű kaludji, a velencei karaetál csoááx nép légii kii! ti A uerelea vároiáaak csodái éjszakai képe.
Romok kloérö mfloor. Előadások 5, 7 és 9 órakor. - Az 5 órai Alléra*.
A fenti készülékeket készséggel bemutatja: Szabó Antal rádlő-üzlete Fő-ut 5. szám.
Elektron Rádiótechnikai és Villamossági Vállalat, Nagykanizsán, Fő-ut 2.
EMLÉKEZTETŐ
Október 2S.
Izr. Nőegylet bridge-fekete estje * Kaszinóban 9 órakor. Október 27.
A Leányklub műsoros teája a Misz-sziósházban 7 órakor. November 1. Gyász-ünnepély a hősi temetőben 3 órakor. November 30. Keresztény Jót. Nőegylet karácsonyi vására az Iparos-székházban, December 1. Keresztény Jót. Nőegylet karácsonyi vására az Iparos-székházban.
—\' Sportruháia alkalmas 140 cm. széles gyapjú férfisző vet métere pengő 3.50 Schütznél.
- A
vele; igy lehetne nevezni a Búvár csodálatosan tartalmas októberi számát. Akármelyik oldalát lapozzuk fel, "tiszteletiéi és hálával kell meghajolnunk a magyar természetvizsgálók és a mérnöki tudományok művelői előtt, akiknek tanulmányait közli vagy akiknek élete munkájáról beszámol ez a rendkívüli folyóirat. Az őszi virágok költői szépségű életrajz*), a fájdalom fogalmának tudományos Ismertetése, a magyarországi egészségvédelem, a bőr-gyójjyászati kongresszus beszámolója, Afrika gyarmatosításának Jórténete és az ottani egészségügyi viszonyok egy Abessziniában élő magyar gyűjtő élete, az amsterdami gyarmatügyi intézet, a röntgen-fényképezés uj módszerei, a bánbidai erőmű, az emberi erővel hajtott repülőgép, * rajzfilm készítésének kulisszatitkai, muzeumi és könyvészeti hirek, gazdag lapszemle és rejtvényrovat, tudományos anekdoták és hirek sorakoznak fel a Búvár gazdag tartalmú októberi számában, melynek száznál több képe: páratlanul álló teljesítmény.
— (Bélyeggyűjtők MkmMpÜ «°C< din délután 6-tól S-jg • Paonop* hátsó klsrnnébqnu J
ZALAI KOZWJNY
1938. október 24
Grtf BrtWwi István
háfVlB év ufán eWszOr azMÉt (cl ■ Hál ülésén
Budapest, október 23 A felsőház külügyi bizottsága szer-dón délelőtt ülést tartott. Az illésen Kónya Kálmán külügyminiszter Lsmer-tetle az általános külpolitikai helyzetet. A miniszter beszédéhez sokan, kózlük Józser főherceg, Korányi Frigyes, Ber-reviczy Albert, Balog Kleinér, Perénvi Zsigmond stb. szólallak fel. A felszólalásokra a külügyminiszter, majd Gómbós miniszterelnök válaszollak. A külügyi bizottság a válaszokai teljes egészében\' tudomásul vette.
A képviselőház szergán délutánt élésén folytatja a gazdaadósságok rendeléséről szóló-törvényjavaslat tárgyalásának vitáját. Szerdán délután az eltd: szónok valószínűleg gróf 1 Bethlen Ist-1 ván, aki már három éve nem szólalt lera Ház teljes ülésén.
az amerikai klkíttflmimkások sztrájkja körül
Newyork, október 23 Az amerikai déli államokban ki. tört kíkötömunkáa-artrájk elfajulása egyre erőaebben Jelentkezik. Laoc Harie kikötőjében uj véres összeütközések voltak. A sztrájkolok megtámadták a teherautót, amelyen élelmiszert szállítottak a sztrájktörő munkásoknak. A puska éa gépfegyver-tűsben egy munkás meghalt és több megsebesült.
ítélet az Orln-szervezet ügyében
Szófia, október 23 Tegnap hirdettek Ítéletet azOrln szervezet tagjnl felett, akik elrabolták és 14 napig fogvatartották Vagarov mucedon vojvodát. A bt róság 36 vádlottat 15 -16 évi fegy-házra, az Orkrn vezérét, Mihajlov Ivánt, akt Törökországban tartóz kodik, éleifogytlglanl fegyházra llfellc. I _
A budai pékmester gyilkosa a törvényszék elfltt
Budapest, október 23 JA budapesti büntetőtórvényszék szer-dltn kezdte tárgyalni Takács István péksegéd liünügyét. Takács, inbit ismeretes, augusztusban fejszével agyonverte (iulai József budai pékmestert. A tárgyalás lSpznrta\\or még tart.
mmiiiiHUtti utttDi niiiit
MENETRENDJE
1 érvényes 1939. október 6-tól.
EraUkaMái^ VasatáttsaUs
VasutáltomSu.
4« BH T« l»
nos I2« ím i«t»
n
íj-ír
st\'» ts»
Lataaial maaatrand
hsakká\'ita sssstnra
m. kir. Államvasutak
menetrendje
ÉrwényM s IUS. évi októbar hó 8-tól kazdva. Kagjkailiii átlomáira érkexö él u (tartan Induló roaatokril.
Nagykanizsa—Budapest déU p. u.
BpMtrA
Voaat A vonat néma
1207 Oyv-
1213 Szem. v.
1211 Szem. v.
1701 Oyv.
1231 Motor
1219 Szem. V.
JM. ||
r^uT
610 I 7-09
9-45 I 11-06
14-30 I 15-55
1830 10-23
17-50 1923
23-50 I 115
Bpastrr. érkezik
9-55 15-40 20-30 2217
Vosit NA vonat • I neme
1220 II Sztm. v. 1332 Motor 1202 Oyv. 1212 Szem. v. 1214 j Szem. v. 1208 I Oyv.
23 05
7-30 6-30 14-10 20-00
41 Mai
K»lnl. nM.
330 6-22 1010 1122 18-35 23-15
449
7-49
11-15
12-56 20 00 23-45
Kftavatlkn kosaik forgalmai
Az 1202/1201. sz. gyoravonalokkal: \'
egy étlrezfl kocsi Pragerzkolg.
egy 1. 2, 3, o. kocsi Triesie-Venezla, Milano, Qenova, ventlmlglla,
cpv I., 2., 3. o. kocsi Trleste, Venezls-Mestre, Bologna-
Firenze. Róma egy hálókocsi Csnnes. Közlekedik XII./16,-141 1936. V./6., lg héttőn, szerdán és pénteken. iAz 1208 1207. az. gyorsvonatokkal: T
egy 3. o. kocsi Venezla,
egy hálókocsi Venezla.
egy 1,2. o. kocsi Venezla-Trteste, Róma.
egy
Az 1231/1232. az. motorvonatok közvetlen vonatok Keszthelyre Az 1220/1219. sz. vonatokkal egy 2. éa 3 osztályú kocsi fut Zaiaegerazsg—Buda-pest kőzött, valamint Budapest és Pécs között.
Nagykanizsa—Szombathely—Ág/alva
— rarjitz^u. I4IW.II fck. xsnr hll/i • éfk SHL IIMM- ÍI«u. Ma 1=M- r. M.
tltí Sí v. 520 6S8 7-27 9*10 MII. Motor — 1 _ 555 7*36
Motjr 811 9" 44 1034 1503 1IZ7 Motor 5-40 7-30 8 10 936
Sz V 13-50 1614 1605 _ MIS Sz. V. 1003 II 23 12*02 13 22
Si, v, 1620 17-44 18*27 2001 1113 Sz. v. 1345 15*29 16*19 17 41
IHS Motor 20-16 2M7 2235 —\' tilt Ss.v. 19-44 21*23 21*48 7334
Az 1412/1411. sz. vonatokkal egy-egy 2. és 3. o. kocsi fut Zslaegerszeg—Budapest-déli pu. kőzött
Az 1415/1416, sz. vonstökksl egy 2. és 3. o. kocsi lat Wien-Oslek kőzött.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
rnzn
„í,it ImM
rai
lik.
FU*ÍI \'I B.,cíl
Mira kk.
8a.v. [ Sei || éM\'í\'Uflf tT4W fc.v. I - I 443\' Sz. v. 1 1353 16 05 I 17:57 I I 2413 Sz. v. 12 25 I 14 20 I 16 0(1 Vegy. II 18 II 1 21*34 | 23271 | 2421 || Vegy. || 16 55 | 19 20 j 21-40 A 2414. és 2413. ar. vonalokkal közvd\'en kocsi tut Oslek-WIen közOtl A 2420/2421. sz. vonatokkal egy 2. és 3. o. közvetlen kocsi fut Badapest déli Pécs közölt.
Nagykanizsa—Oyiktnyes—U/dombovdr—Budapest Keleti pu I Kanizsán!!*
1 J jgdisT~g
244W Sz. v. j 2224 | IV) r\'8-03 ""
A 2448/2447. sz. vonatokkal egy 3. és egy 2 o. kocsi fut Nagykanizsa—Budapest keleti pu. között
Nagykanizsa—Murakereszfur—Kotorlba
Nagy kan! zsiról Indul Hova? Honnan ? Nagykanl-ssára érk.
1292 1202 1300 Vegyes Gyors jOyon 7*15 11*40 0*10 M.-Kereutui VMUafctl* Róma 1201 12971 1201 £ Venezie M.-Keresztül Roma 5-40 11-08 1810
Az 1208/1207.. 1201/1202. sz. vonatoknál a közvetlen kocsik ugyanazok, mint a Nagykanizsa -Budapest viszonylat alattlak.
Azoknak az utasoknak, aWk Jugoszláviába Murakereszturon át személyvonattal óhajtanak utazni, Murakereszturon át kell szállni a magyar vonatokról.
Murakereszturon át közvetlen azemélyvonati csatakozása csak a 2420. és 2414. sz. vonatoknak van.
A Zalai Közlöny minden előfizetője
az ulolsó havi előfizetési nyugta felmutatása melléit
napi 2 fillérért
tagja lehet a többezer hitetni nagykanizsai Horváth-Ule ujságüzlel kBIctSnkSnyvlárá-nak. Vagyis havi 60 fillérért a .Zalai Közlöny" minden előfizetője
annyi kUnmt vllwt ki hemonfa a kölciSrr könyvtárból, ahányat c,ak el tud oh.enl
Az előfizetési nyugta Maatatói kötetenként 8 filléres kedvezményes kblcsöndijért kapnak könyvekel a Horválh-kölcsönkönvvtárban akkor la ha a^ havi kedvezményt nem óhajtják igénybevenni.
TsrméiTtőíids
trányeati gyengén tartott, forgatóm-mtriinU.
Busa tlezav.• TJJés 1765-1795 78,, 1780-18-10, 7&-SS 17 95-18 25. 80-si 1810-1835 dunSnt. 77-ei 17 20—1730 78-as 17-5-1745, 79-as 1750-1760,\' 80-as 1760-17-70. — Röfi peatvldékl 1550-15-60. máa 1560-1570. Zat) n| kSzép 17 40-17-55. Tenferl tlsaánlall közép ab bpest 15 46-15 55.
kiadja a laplslajdonos Közgazdasági Rt. Qut.nberg Nyomda 4s Détzal.1 Lapkiadó Vallalats Nagykanizsán. Palelőe kiadó: Zalai Károly, nterurbas teleton: Nazvkanliaa 78. ..ám
J.
Sertéshizlalók figyelmébe I
vitamin készítmény
Az állatok fejlődését elősegíti. Ferlőzö betegségekkel szemben az állatok ellenállóképesaégét fokozza. MagoaBkSH állató kat erőteljes fejlődésre indítja.
EXPRESS hlzlaléaaél PEKK adagolásával • mangalica sertés aayéwaa korában már
170-190 kg. súlyra felhizlalható Beszór eiholö:
ORSZÁG JÓZSEF
Mag, mBtrágya, ■ttvéayvéd.lmtw.r.k,
aaák, t*v MtaawkWkas Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bírósági palota mellett. Telelőn .130.
APRÓHIRDETÉSEK
(VerAhirrfatta «*a ywténmf Uftmmm t»»a<É|
v^ttS-JSS?
____________vemndás lakás, csam-
pés tttrdóazobával, nagyon oloó bérrel, nov. I re klsdó a SugSr-uton, Erdeklódal Excelslor Harisnyaház, Fö-ut 14. 3909
Molaár Mihily ás Ui száma hrnteiüsietébcn aloaé huaéra* alta*. Állandóan trias és olcsó sartéslm kgr-ja I P, marhahas kgr.|a 80 1111. 3910
3-4 szobáé, komfortos sek Qm a kisdábsn.
Fél Ua.IS.al, I kai.kéval, t •aokét tiltani csak Sőrlel Szelterrel leber — Kapható HH.I vas- és leaték-OiMébsn, Schutz mallalt. I
Elaáé 1 Üzleti berendezés 68 Bókkal, ttvcglal, pultok, tükrös pénztár és a rak-Uroo tevő cipók, koaaak, hablk, képrá-mák, üvegáruk, játékárak, botok, bórtu-dók, hátizsákok, babakocsik, otnden elb g.dbstó ároa. s volt Tóth bazátban. !
Sírbolt építését olcsón vállalom. « ...... al. Kovács, Khály-u. 33. W*
——*ké> lakás, Omscs melltkK-Mlgel, azoanatra Is, kiadó Horthy M.4
Rtlakoaésat kevés Iával meleg <*■ bája letz, ha Schleal>|<r Oyula vsaba» kedóaél hólokozót vess. Ugyanott .n* tűzhelyek éa mlndeatienia kályhák caébbaa kaphatók. 3®
t\'Zaórendtt Itlstalt inarbaayelv kg-), áf-UkaháJ-, bél-, mája- és bua naponta halén kapható. Libamájat legmagasabb árt« vessek. Sláger, piaci\' hrrsnUks. 3M>
>.|áráall keresek. Jelentkezés d. a
6—7 között. Caaagery-ut 46.___
■étaaakéa utcai lakás novemberre kiadó, Sugái-st 3. _Jj
Takky.at 6ö
borraktáruk, Ható
- Jdkssbaa Isvidskste, lém téMkakéJ
eladó. Klatsay-a. 4._—;
____olpésaaaaaa«t éa tanulót I
zttéssal Mvass Saek.re. etpéaz. Királyutcai 20.
K. T. u^sat.m. Nyonds. ás Plkslal Lapaiadó válialala UeynrwMllbasi, " u\' i \' t\'l (raWős.tsisÉnaslő ZxW Kámlrl
7B. évfolyam 243. Bzím
Nagyluulzii, 1836. október 25 péntek
Ara 12 ÍWfc
ZALAI KÖZLÖNY

fa UadOrálti, P6«, i
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ári: «gy hóra > iwtiri 40 filU Sicikeutóaégi «• kíadótiiraull tetefoa: 71. i
Eokbardték programja
Debrecenben az .ellenzéki egység* nagyobb dicsőségére öt ellenzéki párt próbálkozik a választáson, -ádázán tusakodva a kormány, egymás és mindenki elten. A független kisgazdapárt temperamentumos vezére szenvedélyes kifakadásokteü tclespékelt debreceni beszédében most nem Bethlen István grófot tuszkolta a Pantheon kriptája felé, mint azt nem régen elég Ízléstelenül tette, hanem válaszolt azoknak, akik programot követelnek pártjától.
A program, amelyet egyetlen vehemens mondatban süritett, éppen nem keltett különös meglepetést, vagy szenzációt. Hiszen a független kisgazdapártnak ezt az egyetlen programpontját jól ismeri már mindenki a legutóbbi ellenzéki népgyűlések pódiumairól. Eckhardt Tibor programja uyanis nem több és nem kevesebb, mint a kormány megbuktatása és vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök eltávolítása az ország éléről.
Kétségtelenül nagyszabású, az idők komolyságához méltó, államférfiul bölcsességet lehelő, hatalmas program. Telve objektivitással, felelősségtudással. Az ország nem is vár más programot a hatalomra törő ellenzéki párt szellemi irányitójától, egyéb gondja-baja sincsen, mint ez.
Hullanak az őszi lombok s kísértet arcával felrémlik egy aszályos esztendő borzongató képe. Milliók tekintenek aggodalom-barázdálta homlokkal a holnap elé, rettegve gyermekeik sorsán, a mindennapi betevő falatért. Mennyi megnyugvást, reménységet, bizalmat fog kelteni a vedlettfalu kis tanyai házakban, a munkátlanság némaságába dermedt műhelyekben, pincelakások ban és nyomorult tömegszállásokon : a független kisgazdapárt íme kitűzte egyetlen programpontját!
Afrikában ágyuk szava szól, tankok dübörögnek, gépfegyver kelepel. Magyarország leghűségesebb barátja vlv haroot az életért, — helyet követelve magának a nap alatt. A Földközi-tenger partjain tno/d páncélkolosszusok bordái feszülnek 8 félelmetes sejtelmek borzonganak végig a vételen vizeken. Genf párnás ajtói mögött idegromboló erőfeszítéssel küzd az államférfiul lelkiismeret a békesség megmentéséért. A magyar delegátusok a legnehezebb helyzetben tartják a hűség frontját s igyekeznek egy kis ország véges erőit latbflvetnl két barát békitésére, Intrlkál, lázit, fenyeget a szovjet s sötét szándékain mesterkedik a Balkán. Mintha 1914-ben volnánk...
Magyarország f telis vezetői minden erejükkel ott fáradoznak _ egy világkatasztrófa elhárításán és már-már feilélegzík egész Európa a háborús lidércnyomás alól. Kormánya mellett tüntet gigászi hévvel az olasz, kormánya körül tömörül a
Tflztenserben Losonseles villanegyede
Az erdei tűz bekerítette a várost és a tenger felé terjed — Fegyenc-csapat a tQztengerben — A borzalmas vihar miatt mentésre gondolni sem lehet — Bennégtek a betegek a kórházban
Eddig két millió dollárnát több a kár
Los Angeles, október 24 Los Angeles környékén hatalmas erdőtűz pusztit. Az erdőtűz elvágta az útépítéseknél dolgozó 47 főnyi fegyenccsapat és a kihajtott sok állat menekülési útját is.
Ujabb jelentések szerint az erdő tűz átterjedt Los Angeles külvárosába ls. Eddig 100 ház áll lángok ban, köztük 40 luxusvilla is. Az óriási területen hatalmas lángokkal égő ház és erdőterületek, oltására gondoltni sem tehet. Igen megnehezíti és súlyosbítja a mentés munkáját az a körülmény, hogy a vidéken nagy vihar dul. A tűz követ-
keztében 60 embert kellett kórházba száUitani a súlyos égési sebek miatt,
1 ember meg is halt. A kár eddig meghaladja a kétmillió dollárt, de ez az összeg még fokozódik, miután a tüz állandóan terjed. Jelenleg kb. 50 mérföldnyi körzetben ég az erdő.
Newyork, otóber 24
Ujabb jelentés /azerint a Los Angeles-környéki tüz még hatalmasabb mérteket öltött. A hatalmas, óránként kb. 50 60 mérföld sebességű vihar egyne tovább terjeszti a tüzet. Már mintegy 60 mérföldnyi területen ég a parzaritai bozótren-
geteg is. A lángtengerből csak a tenger felé van menekülés. Az állatokat mind szabadon engedték, hojjy, ha tudnak, meneküljenek. A tűz" is a tenger felé terjed és már csaknem teljesen leégett Malibu fürdőhely, a holywoodi filmsztárok kedven strandja. A vihar a tengert is ugy felkorbácsolta, hogy a hajók a tengeren vesztegelnek és nem tudnak bemenni Los Angeles kikötőjébe. A környékbeli egyik kórház is leégett, a betegek közül több halálát lelte, 20-at sikerült kimenteni. Felülről az az egész vidék egy 75 mérföld szóles lángtengernek látszik.
Gyermekek ós asszonyok Is kBtelesek hadbavonulni a négus parancsára
Sejum herceg csoportjának támadását visszaverték — Még mindig nem indult meg a nagy ellentámadás — Az abesszin csapat-összevonásokat befejezték
Véres harcok dúlnak a déli harotéran
London, október 24 Addis Abebából érkező jelentések szerint az abesszin fővárosban ugy számiénak, hogy a közeljövőben nagy ütközetek lesznek.
Meg nem erősített hírek szerint Abesszínia déli részén máris dúlnak a hilreok. Rassz Desta, az egyik abesszin csapat főparancsnoka csapatával megtámadta az olaszokat. Az abesszin csapat létszáma kb. 300.000 harcos az olaszok 140.000 katonájával szemben. Ai._ljarcok a jelentések szerint igen véresek, a hadszíntér a Selebitől {pzakra elterülő rész. A yámadást az abesszin jobbszárny kezdte.
Hivatalos és részletes jetentés még nincs, a csaták tovább folynak.
London, október 24 A négus ujabb mozgósítási pa-
rancsot adott ki. A parancs felszólít mindenkit, hogy lépjen be a seregbe*. Azokat a fiukat ls harcba hívják, akik már elég erősek a lándzsavl-vésre. A férjes nők kötelesek követni férjeiket. A nők élelmet visznek a csapatok után és főznek. A parancs csak a vakokra, gyermekekre, a sokgyermekes anyákra és a kéz és lábnélküliekre nem vonatkozik. Abessziniában ugyanis büntetési mód a kar és a láb levágása. A négus parancsa a következő szavakkal végződik : »Akifcet e parancs
vétele után házukban találnak, felakasztják !«
Asmara, október 24 Akszumtól nyugatra az abesszinek megtámadták az olasz előőrsöket. A támadást maga Sejum heroeg vezette, mintegy 800 főnyi harcosával. Az olaszok két tábori üteget vezényeltek a tűzbe és sikerült visszaverni Sejum herceg kis portyázó csapatát. A herceg most csapatával a közeli folyó túloldalán vert tábort.
Meghódolt Tlgre 40 törzsfőnöke
Asmara, október 24 Tigre tartományból 40 törzsfő megbízottja kereste fel az olasz főparancsnokságot és kérte, hg^y :,z olaszok minél előbb vonuljanak be
britt, Lavalt két helyen választják szenátorrá, - még egyik párisi vörös kerületben is, - mindenütt a történelmi időkhöz illő egység és összetartás.
A független kisgazdák pedig bcle-rikkantják a viharos, fekete égbe : a mi programunk a kormánybuktatás I
Csakhogy ennek a .programnak* nem támad visszhangja sehol Csonkamagyarországon, sem a trianoni vérző ha/árokon tul. Nem mintha a nemzet a »halk elaljasodás* mélyére
sülyedt volna, de mert él a ^nemzeti lelkiismeret. Megcsalódott személyi ambíciókon, indokolatlan közéleti békétetenkedéseken, a hol erre, hol arra parittyázó személyeskedés gyűlölködésein felülemelkedik a magyarság történelmi öntudata, amely megbecsüléssel és szeretettel övezi körül a legnehezebb viszonyok között ls eredménnyel és odaadással dolgozó kormányát s el-löki magától a féktclenkedő frakciók puszta és sivár negáeióban kimerülő »prograniJalt.«
Tigre tartományba, mert a lakos ság már várja, hogy beköszöntsön a béke uj korszaka.
Róma, október 24 Tigre tartományban tovább folynak a csapatmegerősltések és a beszervezési munkálatok. A meghódított vidékeken az élet visszatért a rendes kerékvágásba. A ^repülőgépek folytatják felderítő útjaikat és ugy látják, hogy az abesszin csapatok összevonását befejezték. Rövidesen uj ellentámadásra van kilátás. A meghódolásra jelentkezett benszűlöttek elbeszélése szerint Sejum heroeg csapatai mindenütt fosztogatnak és garázdálkodnak. Elmondták az átpártoltak azt is, hogy a herceg az északi hadállásait nagyon megerősitette.

£ ALAt\' közlöny
1936. október 26
Csütörtök
17.30 A Mándits jazz-zenekar, műsora. — 18.15 Elő népmesék. (Ortutay Gyula.) 18.45 Marechalkó Rózsi énekel, ,-r HM® Külügyi negyedóra.
— 2&05 Közvetítés a Városi -Színházból,..^ .és a UtóCftop, Egy társasutazás története zenéül, 3 felvonásban 12 képben. Irta Szilágyi I.ászló. Zenéjét szerezte Eisemann Mihály. - 21.15 llirek. - 23 Idöjá-rásjelentés. — Az előadás után kb. 23.40 Hanglemezek. — 0.05 Hirek.
Budaperf a
17.05—17.25 Cigánydalok. Hanglemezek. - 18.50—10.15 Gyöngyóssy István. (Dr. Tiencsényi (Waldapfei) Imre.)
— 19.45-20 Babits Mihály beszél Me-redith «Az önző» c. regényéről. — 20.05-20.30 Novotny—Kubic»ek h«rmo-nika-kettős. - 20.35-20.55 Hirek. -21—22 Cigányzene.
Bét*
17,30 Kinai és japán dalok, Rraun-Fernwald alt és Cserepnyin zongoraművész előadásában. — 19.20 Űntíepi hangv. — 22.10 Moulton Dorottya angol dalokat énekel. — 23.05 Lconca-vallo: Bajazzók, opera lemezeken. — Utána lánclemezek.
Péntek
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hitek. - 10.20 Időszerű apróságok. — 10.45 Ifjúsági közlemények. — 12.05-13.30 Wcidinger Ede szalonzenekara. — Közben 12.30 Hitek. — 13.15 Időjelzés, időjárásjelen-tés. - 13^0—14.20 Országh Tivadar hegedül. - 14.40 Hirek, árak. - 16.10 Diákfélóra, .Életmód Szatmárban. (Erdős Jenő.) — 10.45 Időjelzés, hirek. — 17 Az amerikai függetlenség magyar vértanuja. (Póka-Pivuy Aladár.)
17.30 Békái Miklós hárfázik. — 18 Sporteredmények. — 18.15 Gyorsiró-tanfolyam. — 18.45 Hanglemezek. — 19.15 A magyar bor vándorutja. (Dr. Komoróczy György.) — 19.45 Régi magyar nóták, amelyek Liszt Ferencet megihlették. Közreműködik Nagy , Izabella és Cselényi József (ének), Stefániái Imre (zongora) és Magyari Imre cigányzenekara. — 21 Jrtlrek. — 21.20 Az operaházi zenekar. — ?2.20 Idő-járásjelentés. - 22.25 Vajda Sándor és Pártos Ernő jazz-zenoM»rának jnü-sora. - 0.06 Hirek.
Bud*p<*t II.
18.05—18.25 Tánclemezck. — 18.45 19.10 Túlnépesedés. (Moravok Endre.)
- 19.20-20.30 Kalmár Rezső-Balázs László szalonötöse.
14 Strauss R.» Don £uijete, szimfónia. — 15.30 Veracini: E-moll hegedű- és zongorazonáta. —■ 10.05 Jarov kozákzene"kar lemezei.
17.30 Vidám dalos zenoest G rácból. — 19.30 Rádiózenekar. - 20.30 Szhn-íónikusok Schneiderhahn hegedűművésszel. — 22.10 A bécsi férlidalegy-let vidám négyese. — 23.05 Állástalanok zenekara.
m goodl Telje* berendazéaeket rendkívül előnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen 1> szállítunk. Kopstein bútoráruház, Horthy Miklóst 4.
A minisztériumokban az utolsó simításokat végzik a nagykanizsai igazságügyi palota építkezésének ügyén
A rádió is bemondta: — tavasszal kezdődik az építkezés
Tegnap délután örvendetes hírt mondott be a magyar rádió az ebédutáni hír-periódusában. Nagykanizsán - mondta - a tavasszal megkezdik az igazságügyi palota építkezését.
Munkatársunk megkérdezte erre vonatkozólag dr. Krátky István polgármestert, aki a következőket mondta: *
— Tény, hogy a kanizsai igazságügyi palota tervei az igazságügyminiszter előtt feküsznek. Az eredetileg 300.000 pengőre tervezett épület tervein a miniszter most némi változtatásokat eszközölt, ugy hpgy a költségvetés most 276.000 pengőre módosult. A kincstár eddig évi bért fizetett a jelenlegi igazságügyi épület használata fejében. A miniszter most kijelentette, hogy tárcája terhére hajlandó ezt nz összeget magasabbra venni és a felveendő OTI-kölcsönön kivül részben ezúton is biztosítani az építkezés fedezetét. A miniszter különben is minden te-
kintetben szívesen mozdítja elő a tervet, bogy Nagykanizsán az olyannyira szükséges építkezés megvalósuljon. I
A polgármester, aki gróf Bethlen Isvánnal, Nagykanizsa képviselőjével járt a misztériumokban, felkereste a pénzügyminiszter is, ahol viszont az OTI-kölcsön kamatának fél százalékos mérséklését és a lejárati idő meghosszabbítását kérte. A pénzügyminiszter a legmesszebbmenő jóindulatot tanúsított a kérdés iránt és rövidesen döntést is hoz Nagykanizsa kívánsága ügyében.
Ezek után minden remény megvan arra, hogy a legnehezebb kérdések megoldásával a részletkérdéseket is sikerül rendezni , és, az építkezés a tavasszal valóban megkezdődhetik. Évtizedes, régi, bántó hiány tűnik cl akkor Nagykanizsa életéből és az OTI-szé}tházzal egyetemben az igazságügyi palota építkezésénél is jelentékeny munkaalkalom fog valamelyest enyjütoni a szompru kanizsai gazdasági viszonyokon.
Halál a magyar nóta miatt
Felmentetlek hat zajai legényt, akiket gyilkosságba kergetett a német muzsika
Szombathely, október 24 Még ez év február 18-án történt, hogy hat zului nupszámoe fejszével és szódásüvegekkel agyonverte Dunszt Emil felsőrönökl guzdale-gényt. A verekedés korcsmai muluf tozás közben történt. A hat zului legény, névszeiint Tóth Kálmán Bollér József, Bollér Lajos, Merczt-gán János, Kulcsár Sándor lenU). kápolnai és llujdu Sándor zalabak. sai napszámosok ugyanis a télen a felsőrönöki erdőben dolgoztak.
Munka után betörtek Petók vendég, löjébe, ahol egy nagyobb táraasá^. gal mulatott Dunszt Emil. Cigány is voltba helységben, de uz csupa né. met nótáit játszott, Dunszt és ttár. sai ugyanis vad németek volLak. Dunszt Emil - aki u környék leg. veszedelmesebb betörőjének hirében állt és gyakran volt büntetve - kó. sóbb pénzt kért a zului legényektől a cigány részérc. A zuluink 10-10 fillért dobtak a tányérba, Dumzt azonban a pénzt nem .a cigánynak
Kész nOl- és gyermek-
J
dus választék
INGER DIVATÁRUHOZ
Pultovcr, kaztyü
u nt"
L egylT\' SSmüSIouKt
nasy választékban. luUnyo.
ban beszerezhetők:
ELITE
Horthy Mlklós-ut 1. (Városházpalota). Ugyanott elsőrendű gallér-IImMMs, ruhafestés & tisztítás 1 ElOnyomd. I >371
adta, haqem saját zsebébe csúsztatta. £ A zalai legények követelték pénzükért a magyar nótát, de Dunszt Így kiáltott feléjük : ,
- Itt nincs magyar nóta! Itt németek laknak I\', ,
Ezzel már repiiTt is az plsö szódásüveg a meglepett jpagyarok asztalához. E? azonban p$ak jel volt, mert a német legények jnind poharat, üveget hujitotlak a" magyarok asztala felé. Bollér József egyik .fogát ki ls ütötte egy üveg. Dunszt Emil ekkor egymaga támad* a ma. gyarokra, de ezek som hagyták magukut és Tóth Kálmán fejszével a -verekedő Dunszt felé sújtott, akit az ütés hóna alatt ért. Altalános ve. rekedés kezdődött, a zalai magyar legények ugy . helybenhagyták Dunsztot, hogy az lioltan maradt a korcsma padióján. \\ ,
A legények ellen szándékos ember ölés kísérlete elmén indult meg az eljárás és a szombathelyi térvény, szék büntető, tanácsa most viónta őket felelősségre. A legények önvédelemmel védekeztek. A Mróság több tanút.is kihallgatott - német nyelven, mert a tanuk egy szót sem tudtak magyarul. A ^íanács, végtll ás elfogadtu a legények védekezését és , valamennyit felmentette azzal aa indokolással, hogy az .ellenük irá« nyúló támadásra jogosan védekez. tek, továbbá hazafias érzésüket mélyen sértette. Dunszt és társainak kl jelentése, j u\' ,
Az ügyész a felmentés uüatt feL lebbezett.
EMLÉKEZTETŐ
Október M.
Izr. Nőegylet bd(j£C-f«|(cte csiíe * Kaszinóban e óratör. Október tj.
A t-Ci\'tuyklub műsoros teája, a Mjjgx-aziósbteuan 7 órakor. Nvnpber I.
Uyáu-ümKp^ly a 1(64 Kürtőben 3 órakor. N*vemb«r M.
Keresztény Jót. Ndcuykt karáoonyl Vására Iparcjs-székbázlmn. December 1.
Keresztény Jót. Nőegylet katfclqpjri vásái* az Iparos^ékljáfban.
-\'-■»- /
- » mDii ffltve «anl
- Spertrubáia ,lk«lBas 140 . cm. gyfpju tírllwőyf t (OÓtwe ptojó
3f0 SchüUaél.
Legújabb őszi és téli divatáruk megérkeztek
DeMb cloík
Női pongyolák és alsó
svájci alsóaenfak
Boykabátok gyernekrobák
EsóMpenyek esógallérok
6. F. B. harisnyák
Sxomolényi áruháíában
f935 cfttfiber 25
zalai közlöny
Apróságok asszonyoknak
Mit? — hogyan?
Nádszékek gyakran a sok üléstő* behorpadnak. Ezt otthon ls me»tud-Juk javítani, ha a székeket felborítjuk, a fonatokat alaposan kikeféljűk \' és forró vízzel áztatjuk meg, de vigyázni keli, nehogy « tetei, vagy szék ía-részo
átnedvesedjék.

Objr«»lékkwfc nagy<m átható szaga van és teljesen betölti* napokig a lakást, mert nagyon nehezen távolítható el. Ha azonban gyorsforraló fölött néhány szem kávét megpörkölünk, a kávé szaga elnyeli az olajícsték szagát és kis lég vonat megtisztítja a Jakás levegőjét.

Seprűt csaknem minden házban helytelenül kezelik. Tekintve, hogy naponta használják, azért gyorsan is k>• plk, de még gyorsabban használódik cl, ha helytelenül kezelik. Sokan a tűzhelyhoz közel tartják, ezáltal a hőség megpuhítja az enyves részeket és a cirokk hullani kezd csomókban, vagy a ra megrepedezik. Leghelyesebb léhát, ha a seprűt hüvős helyen tartjuk és még helyesebb, ha u végébe spárgát füzünk és igy felakasztjuk az arra alkalmas falni.
Ha zsíros pecsét esik a padlóm, az csúnya foltot hagy. Ezért a pecsét helyét kenjük be forró vízzel péppé kevert fehér agyaggal, esetleg egy kis ecetet ls adhatunk hozzá. Mire az agyag teljesen megszárad, akkorára |már a pecsét is eltűnik.
Virágot, de főleg krizantémnnot sokáig eltarthatunk friss állajxjtban, ha a vázába, ahol a virág ált, egy kis ecetei öntünk és naponként a szárából levágunk egy-egy kis darabkát.
Az odaéi.ett ételt igen rövid idő alatt feloldja egy kis konyhasó, amit először langyos vizbe felhígítunk és igy öntjük az edénybe.
Egy szál gyertyát a hősi sírokra!
A nagykanizsai temetőben sok száz hős alussza örök álmái. Hazájukért adták életüket, ami nekik a legdrágább volt. Kedves halottaink-ról Mindenszentek napján szoktunk megemlékezni és egy egy mécsest gyujtunk ilyenkor sírjaik felett. Annak v sokazáz hősnek porai felett azonban nem gyulladhat W a hozzátartozók szeretetének gyertyalángja, mert ha vannak is családtagjaik, azok messze idegenből nem jöhetnek el kedves halottaikhoz.
A MOVE nagykanizsai elnöksége kéri a város hazafias érzésű közönségét: — járuljon hozzá pár szál gyertyával, vagy akár a legcsekélyebb pénzadománnyal ahhoz, hogy a hősök sirjai se maradjanak sötétben Mindenszentek estéjén.
Az adományokat kérik Stampf Zsigmond Fő utl üzletében elhelyezett gyűjtöiveken leadni.
Naptár: Október 25. péntek. Rom. kat. Mór. Protestáns Blanka Izraelita Tlsrl hé 28.
gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 16-tól dr. Merkly-Belus gyógyszertár Fő-ut.12. és a klskanizsai gyógys^rtár.
Gősfűrdő nyitva röggel 6 órától eew 8 óráig (hétfőv szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
Húsvétig visszakapják a Habsburgok
Ami a legendás kincsekből aUSZtriai birtokaikat
hírmondónak megmaradt — A birtokok és a bécsi házak értéke: egymillió dollár — A páncélszekrényekben őrzött sok százmilliós értékpapír semmit sem ér
Ferenc József egykori ügyvédje, a Habsburgok jogtanácsosa nyilatkozik a Zalai Közlöny számára
Bécs, október (Copyright)
Hetvenhét esztendős öreg ember ül szemben velem az Íróasztalánál. Haja és bajusza már rég\'s-régen őszbe vegyült. De a hetvenhét év*s idős ur lépése még mindig friss iés ruganyos, nem törte meg őt az idö és ha feláll az asztalától, nem hinné el senki róla, hogy már a század első esztendőjében udvari fiskálisa volt Ferenc Józsefnek. Egy emberöltőnél hosszabb Idő óta hirdetik aranyos betűk a Spiegelgaase 2.sz. házának falán németül: Dr. báró Stritzl-A\'rtstatt Frigyes cs. és kfr. udvari ügyvéd.
Az irodában öreg kisasszonyok ülnek régi Yost-gépek mellett, mindh egyiknek koszomba szalad a haja. Itt nem viselnek bubirfrizurát. Egy öreg irnok, lüszter védővel a kai bátja ujján, szorgalnv\'áan körmöl. A padlótól a mt\'nyezetig szaladnak tömött iratpolook, a vastag mapj-pákban nincsen más Irat, csak olyan, ami a Habsburgok sorsával rokon.
A báró ur a Habsburgok vagyonkezelője Bécsben és jogi előadója annak a bizottságnak, amelyet Ottó nevesetl ki abból a célból, hogy az osztrák kormánnyal az elkobzott
kérdését letárgyalja.
A régi hadügyminisztériumban folynak a tárgyalások
A Habsburgok ausztriai vagyonr jogi helyzetéről a báró ur igy in formált:
— Közvetlenül a forradalmat vő-vető időben, 1910 áprilisában \\ ugyanennek az évnek októberében két törvényt hozott az akkori ostf\' rák nemzetgyűlés. Ezek a törvé-
nyek részben számkivetették az uralkodó család tagjait, részben eL kobozták vagyonukat. Tizenhat étf múlva, ez év juliusában a Schusch-nlgg-kormány ezeket a törvényeket hatályon kivül helyezte. Az osztrák államtanács Uj törvényt h<>zott, a mely kimondja, hogy az el kobzát t Habsburg vagyon egy része a coládnak visszaadandó. A,törvény a kivitellel a kormányt hízta meg* - A törvény végrehajtása most van folyamatban.
Gyakorlatikig ez ugy történik, hogy az osztrák kormány képvi. selöl tárgyalásokat folytfftnak ve lünk, az egykori\' uralkodócsalád képviselőivel. A tárgyalások leföly.
tatására Otfó királyfi - a báró uf állandóan azt a kifejezesét ható nálja : a »császár« - egy öttagú bizottságot neveaett kl. A bizottság nak Hohenberg Miksa herceg, Fe^ renc Ferdinánd legidősebb fia az elnöke, tagjai pedig: Pallaviclnl V5ándor őrgróf, Wiesner Frigyes báró, meghatalmazott miniszter és rendkívüli követ, a külügyminisztérium egykori sajtófőnöke, az osz trák legitimista mozgalom feje, Zessner báró, Drachsler doktor, osztrák államtanácsos, Figyes és Albert főhercegek bécsi jogtanácsosa és csekélységem. Az osztrák kormányt a tanácskozósokon az állami kincstár jogügyi igazgatóság képviseli, azonban sürün vesznek részt a tárgyalásokon a különböző minisztériumok képviselői te.
- Julius 18-lkán jelent meg a törvény, az érdemleges tanácskozások azonban csak szeptember elején Indulhattak meg. mivel a nyári hónapokban a legtöbb funkcionárius szabadságon volt. A tárgyalások még C9ak kezdeti stádiumban vannak, de úgyszólván minden nap tanácskozunk az egykori hadügyminisztérium stubennringi palotájában.
Mivé zsugorodott össze a Habsburgok fantasztikus vagyona ?
- Számokban ki sem fejezhető az az érték, amelyet az 1919-ben elkobzott vagyon reprezentált. Azóta; tizenhat év telt el. A páncélszekrények tele vannak értékpapírokkal, - hiszen egyedül Ferenc Józssf hagyatékában ötvenmillió békekorona értékű hadikölcsönt találtunk - és ezeknek az értékpapíroknak ma már csak makulatur-értékük van ! A bir_ tokok összterjedelme 25.000 katasz-
Habsburg-vagyon visszaadásának Mrális hold, sok közöttük az erdőség,
Vzek békeértéküknek még csak tiz százalékát se érik. A szántóföldeket a köztársasági kormány által felállított rokkant-alap kezeli, az utolsó három évben a birtokok passzívak voltak és az egykori császári földekre a rokkant-alap éven ként kétszázezer shillinget fizetett rá. Néhány bérház Bécsbe : mind-házak, földek, erdők ma legfeljebb egymillió dollárt érnek. - Az úgynevezett udvari-kincstári
Ingatlanokra és ingóságokra nem Is reflektálnak a Habsburgok. A Burg, Schönbrunn, különböző csá* szári kastélyok, ezek berendezésének legnagyobb része, a Práter, a lainzl állatkert, a luxenburgl kastély nem kerülnek vissza a család magántulajdonába és a törvény rendelkezései szeYlnt nem kapják vlsz-sza a Habsburgok ama gyüjtemé* nyeiket sem, amelyek - mint például a müförténelmi muzeum - m|ég ma ls hatalmas értéket képviselnek.
Megkérdeztem a báró úrtól:
- Mikorra várható a Habsburgok Ausztriában elkobzott vagyonának visszaadása? - Kérdésemre igy felelt:
- Ismétlem, a tárgyalások még csak kezdeli stádiumban vannak, de úgyszólván minden nap tárgyalunk, reggeltől estiff. Az én véleményem szerint legfeljebb hat hónap alatt megtörténhetik az átadás. Számltok!

-kabát fogalom,
mert szabása kitűnő
minősége mindig elsőrendű ára mégis a legolcsóbb I
, minőségért mindig szavatol!

*
zalai közlöny\'
1935. október 25.
rá, hogy a Jövő év husvétjéág u különböző telekkönyvekben már a Habsburgok nevére kerülhetnek azok az Ingatlanok, amelyeket most az osztrák kormány visszaad. A vagyontárgyakat mi vesszük át és csak egy későbbi időpontban döntünk arról, hogy házik<\'zelésben tartjuk-e azokat, avagy bérbe adjiík.
Oltó egyik öccse Bécsbe Jön
Információm szerint a Belgiuméban élő királyi család egyik tagja\\ alkalmasint Rudolf főherceg a vagyontárgyak átadása után állandó tartózkodásra Ausztriába jön ideiglenesen ő v<szi át a vagyon kezelését. Visszatérésének semmi akadálya nincs, minthogy a juliusi, 299. számú osztrák törvény hatá lyon kivül helyezte a Habsburgok számüzeétséről hozott forradalmi törvényt. Szó van arról, hogy a fő herceg a reichenaul Warthol^-kas-télyban fog lakni. Ezt a kastélyt -itt született Ottó - annak idején nem vejték el a Habsburgoktól és a hatalmas park közepén fekvő va dászlakot jelenleg egy rokkant kapj tány bérM. Penzió van benne. A bérletet nem mondották fel, de erre nincsen is szükség, mert a bérlő annak idején reverzálist irt alá, a melynek értelmében egyszerű levélbeli felszólításra huszonnégy órn alatt tartozik átadni a kastélyt tjulaj-donosának.
Egyébként ls a Habsburg család száműzött tagjai közül Jenő főherceg már régebben visszatért, Miksn főheroeg pedig szintén állandóan
Bécsben lakik, j •
Elbúcsúzom a báró lytól...
Á hetvenhét esztendős Stritzi-Arjstatt báró, Ferenc József egy. kori fiskálisa - császár végrendeletét. enedeti alálrásokkol az Iróasz* falában őrzi - felteszi szemére az okulárét és folytatja Írását annak a levélnek, amelyet érkezésemkor abbahagyott....
Az előre megcímzett boríték ott hever előtte...
Elolvashatom rajta a elmet: -Belgiumba, Steenockerzeelbe megy a levél... ,
ö maga irja.
Minden délután, a hadügyminisztérium palotájában lefolytatott tanácskozás után.
A császár ügyvédje nem bizza Írógépre mondanivalóját...
Paál Jób
Csendes kis mese Életről és Halálról
IDŐ
M!
£Pragnózls: Változó felhő-zet, tok helyen éjjeli ködképződés, a Dunántulon ét az északi vidéken további eső. A hőmérséklet « főváros környékén és a Duna-Tisza között kissé emelkedik.
Mindazon mérgezési esetek leküzdésénél, melyeket romlolt ételek okoznak — tehát főleg husroérgezés vagy gombamérgezés elöforduláta-kor — a gyorsan ható természetes .Ferenc Józsel" keserüvh azonnali hasmálala rendkívül fonlos segéd-esiköz.
— ToroutiUl, kézzel csomózott magyar perzsák stb. szőnyegek, függönyök, bulorkelmék Singer Divatáru-
Mikor a Bánat tartós barátságra nyújtotta kezét, gúnyos mosollyal fogadta el Szegépy. Magában art gondolta: ugy sem soká élvezzük egymás társaságát. Felmondott ugyanis az Etetnek, aki rutiit becsapta. Hitegette, Ígérgette sok tarka, szines álom valóraválá-sál. Mikor aztán Szegény sürgetni kezdte, hogy már eleget várt, az Élet kajánul a szemébe vágta:
— Te gőgös, felfuvalkodott teremtés, te emberi lény, te Szegény! Hogy lehetsz olyan balga, hogy lüszel az álmokban? És hogy lehetsz olyan beképzelt, hogy a világ a te álmaid szerint fog forogni? Hiszen ha te nem lennél, akkor is ép ugy lenne nyár, tavasz, ősz ós tél, a madarak ép ugy versenyt fenekeidének egymással, mint mosl. pls a virágok? Sokkal több és szebb lenne belőlük, mert nem szoritná kordába az emberi kéz, hogy meddig, hova nöjón.
— I)e hát mondd, Szegény, mikor volnál boldog? Soha. A tél hazájába őrők tavaszt akarsz csempészni és büszke volnál, ha a nyár hónába telet tudná\' \\Vrá-zfolni. Mondd, ki boldog? a kol-fcusT a királyfi? a nyomorgó vagy a dúskáló? Egyik sem! A nyomorult még inkább, mert álmai színtelenebbek, léhát kónnyebl>cn valóra válhatnak. I)e ha vatftra váít? Szarvat kap s ujabb álmai lesznek, követelésekké dagadnak s hi(-
I ve! minden pem sikerülhet, hát „ végül szerencsétlennek érzi magát sokkal inkább, mintha az első se sikerült volna.
— Art kérded, hogy miért ígérgettem? Mert jobban szerettelek s nem gondoltam, hogy mbídent készpénznek veszel. Meg Takartalak örvendeztetni egy pár szép
illúzióval. Nem hittem, hogy te mindjárt kinyújtsd felé a kezedet s a/t mondod: «akarom.» IX? te követelsz s szememre hányod, hogy becsaplak, gyűlölködve eltaszítod a kezemet és hogy bosszul állj rajtam, az Életen, vetélytársain kar\'jail>n akarsz menekülni. Am menj, ha nincs eszed .. ■
Szegénynek nem volt. Elindult hát keresni a/. Élei örök vetélytársát, a Halált.
A Halál megérezte, hogy uj zsákmányt sikerül elkaparintani az Rlcttői és boldogan küldte szolgáját, a Kétségbeesést, Szegény keresésére. Kétségbeesés hamar megtalálta Szegényt és ketten indultak a hosszú útra.
A két birodalom kapuja közt elterülő széles, kietlen kopárságon a Bánattal találkoztak, aki talán maga sem tudia, hova tartozik és ezért legtöbbször a két birodalom közt barangolt. Mikor meglátta Szegényt megkérdezte, hogy miért akarja régi gOJMÍját elhagyni? Bánat megsajnálta a fáradt teremtést ós kérte, maradjon nála egy darabig, pihenjen kicsit, az uj f^zdához ráér elmenni még.
Szegény elfogadta a Bánat barátságát és előre küldte Kétségbeesést, hogy jelentse késését. Amit Szegény sohase hitt volna, a Bánat társaságában nem érezte azt a vad, keserű fájdalmat, mint eddig.
Hosszú ideig maradt itt Szegény s mikor ismét utmkészen áUt, visszafordult a régi útra, az Élet kapuja felé, a Bánattól kapott kísérővel, a Megnyugvással.
Az Élet szivesen fogadta vissza mint a tékozló flut az tfr-s- játal-mul Ismét uj társat kapott, a jfte-méfcyt
t-\'orruy Zelma
Az asszony öngyilkos lett, a fér) eltűnt
Szomorú családi tragédia az Összeroppant idegrendszer miatt
Megdöbbentő öngyilkosság hire érkezett Kaposvárról. Rozmuyer József tarhonyakéazitő nemrég költözött Kaposvárra családjával. Az asszony b Meg lett - idegösszeroppanást állapítottuk meg az orvosok -és luminált rendeltek számára, hogy éjjel aludni tudjon. Az asszony azonban nem vette be az orvosságot, hanem összegyűjtötte és hétfőn este magához kérle a férjét. Elmondotta neki, hogy nem birja tovább az életet, öngyUkos lesz. Kérte férjét, adja becsületszavát, hogy vele egy-Időben öngyilkos lesz és felakasztja magát. Rozmuyer nagyon szerette
feleségét és megígérte, hogy a halálban is követni fogja. Az asszony valóban még az éjjel bevett egy nagy adag luminált. Fia talált rá másnap, azonnal kórházba vitette, d« anélkül, hogy magához tért volna, szerdára meghalt. A szerencsét-len asszony fia ugyanekkor bejelentette a rendörségen, hogy atyja is eltűnt. A rendőrség minden erőjével azon van, hogy felkutassa a férjet talán még sikerül élve megtulá\'nl és* megakadályozni végzetes tettét, a melyet felesége halálos ágyán fogadott meg.
Nagy választékból olosón «
CSILLÁRT
kedvező részletfizetésre nálam vásárolhat 1 4 lángú modern ebédISoeillár . . P 18 °° villanyvasalA jótállással . . . . P 7"°
lea, kávéfőző hajszárító, hajsütővas melegítő stb. stb. óriási választék, - részletre Is.
f_,LI flm4-.l rádió-és csillár-
jzabo untai szakai.
2 + 1 dm Uliuti. hugiiirivil (visszavitt) I 40 °o «i
A legújabb márkás 1936. évi rádió-ujdonságokat meghallgathatja, lakásán díjtalanul bemutatom.
II harcias menyecske marólúggal leöntött©
a szomszédasszony férjét
A közeli Miháld községben lakik Kelé István fiatal bognársegéd fiatal feleségével. A házaspár közös konyhán van egy Lexl Anna nevű fiatal asz-szonnyal. Kelc a sá^plyi Szabó-ura. dalomban áll alkalmazásban, ahonnan minden szombaton este hazaérkezik kis családjához. Kekmé és Lexl Anna a mult napokban valami miatt összeveszekedtek é-s aiiogy ez falun nem ritka ©set« az a<jszonyok birokra mentek és az erősebb Lexi Anna alaposan helybenhagyta nz uradalmi bognár fiatal feleségét. Mikor azután a férj hazajött, az asszony elpanaszolta esetét a szomszédasszonnyal. Kelé dühbe gurult, elment a községi elöljárósághoz és feljelentést tett, majd állítólag többek előtt fenyegető kijelentéseket tett Lexi Anna ellen. A kijelentések a harcias természetű amazon füléhez juthattak, igy történt, hogy amikor tegnap este a férj hazatért a pnmkából és találkozott I.exl Annával, az előkapott egy marólugos üveget és arculöntötte a fiatal férjet, akinek a n»aró folyadék végigöml£tt arcán és a szemein. Telefonállak be a kanizsai mentőkért, akik beszállították Kelc Istvánt a kórházija. A szerencsétlen ember alighanem szemevi-lágával fizet a liarcias menyecske merényletéért. Lexl Anna ellen az eljárás megindult.
Jullsn Huxley: Élet éa halál
(Egy biológus esszéi)
Julián Sorrell Huxley nemcsak elméleti tudós: munkásságához számos érdekes és fontos gyakorlaU eredmény fűződik, ö vezette többek között a gazdag megfigyelés- és gyűjtemény-anyaggal zárult expedíciót, amit az oxfordi egyetem indított a Spitzber-gákra. Most a londoni egyetemen (a Kings Collegeben) a zoológia tanára s ujabban közkedvelt és népszerű igazgatója a világhírű londoni állatkertnek, — a Zoonak, — ahol érdekes újításaival hamarosan nagy sikerre lett szert.
lulian Sonelt Huxley írásai jó példáját mutatják a tudós ós az Író egy-személyben való szerencsés találkozásának. Huxley ma az angol tudományos élet legismertebb képviselői közé tartozik s egyike az angol esszéiro-dalom legjobb művelőinek is. írásai a biológia legérdekesebb kénléseit ott igyekeznek közelebb hozni az olvasóhoz, ahol legjobban föl tu<lják kelteid érdeklődését: a többi tudományos ós aktuális problémával érintkező határterületen. Biológia és társadalomtudomány szerves viszonya, a mjylem szexuál-biológia alig ismert föltárásai, a mendelizmus döntő fontosságú örók-lödés elméletének uj megállapításai s maga a sorskérdés: a halál problémája — ezek Jelennek meg előttünk a könyv eleven tükrében.
A szellemes, csiszolt és kristály-Uszta esszé-stüus egyik legjellemzőbb — és legsikerültebb — oídala az angol prózának; e könyvben ls mindenkinek módot nyújt arra, hogy be tudjon pillantani a tudományok forradalmi eredményeinek elvont és titokzatos laboratóriumába.
SzóvegkózÜ illusztrációkkal, ára egész vá szón kó tésbe n 3 pengő. (Révai kiadás.) i •
1015. október 25
_ (p. Omenovlts jezsuita páter
Naj{ykRinlziufe>) A nagykanizsai plébá-nia az idén trlduummal ünnepli Szent Erzsébet emlékezetét, amely alkalomra november !?•» 18. és 19. napján n»gy egyházi ünnepségek lesznek a ferencesek plébánia templomában. Egyház-szónoklásra sikerült megnyerni az or-jjágos hirü jézustársasági egyházszóno-tot, P. Ouícfovitü Tamást,.,aki jelen-fcg Nogykapornakon plébános. P. Orae-writs Tdrnás a katolikus cgyházlroda-iam és egyházszónoklat mestere, akiije egy városban való szereplése mindenkor eseményt jelent.
— (hlhalasztották ■ plébáolu hang rersctiyét) A plébánia által tervezeti egyházi .hangversenyt, tekintettol a vakok legutóbbi hangversenyére, bizonytalan időre elhalasztották.
— (A SiMo*Lórkitn Egyrwület) .október 28\'án, hétfőn délután 5 órakor » városháza kis tanácstermében választmányi ülést tart. A tárgysorozaton fontos folyóügyek kerülnek szőnyegre, miért is kéri flz elnökség a tagok pontos megjelenését.
— A maxi fűtve vsa I
— (A vasárnapi flUéi«í <y»r*) Október 27-én, vasárnap délelőtt 10, éra 20 perckor filléres gyors, érkezik Nagy-Múzsára Budapestről. A szqkásos öszi filléres 20 óm 08 perckor indul vissza. A filléres fogadtatása a szokásos bérelek közt történik.
— JCöl t özködéan 01 villanyt, rddiót 0l08Ón és ajsakazerüen szerel : Qitflnhut mérnük, Daak-
THefon: 380.
— SchMi kából fepWiu, mert szo. bása divatos, anyaga kiváló, ára pé-dlg olcsó.
zalai r62l0nv
- (Volt UoIjmí diák ludom.«yo>
Sikerei) Jelentettük, hogy dr. Cholnoky Jenő egyetemi i\\y. r. tanár « Pázmány-egyeteni 300 éves jubileumának tonévó-ben a nagykanizsai piarista gimnázium volt diákját, Nyerky Jnue tanárjelöltet nevezte ki az egyetem Földrajzi Szemináriumának vezetőjévé. A Szeminárium élénk működését a fővárosi sajtóban is élénk figyelem kisérl. (Még kiskanizsai hallgatója is van a Szemináriumnak!) A Nyerky Imre által szer-vezeti szemináriumi ónképzögyülésekről egyre-másra olvasunk tudósításokat a budajjesti Ionok hírrovataiban. Minden héten, szombatonként tartja a volt kanizsai diák a geograttai ön-képzőgyüléseket, amelyekről dr. Kéz Andor adjunktus, egyetemi m. tanár o Földrajzi Közlemények hasábjain részletesen is, megemlékezik.
- A mozi fűtve van!
- (A I Katolikus t\\é|»za*«im\'g kiadványai) legnagyobb katolikus szervezetünknek, a Katolikus Népszövetségnek kiadványai jjompás kiállításban és vonzó, gazdag tartalommal jelentek meg. Aki megszerzi ezeket, egyszersmind tagja iiugymultu, nagy szolgád latu és mindmáig legnagyobb katolikus tömörülésünknek, a Katolikus Népszövetségnek. A naptárt a katolikusok legkiválóbbjai Írták, többek között Glatt-felder Gyula, Eraszt Sándor és Czett-ler Jenő. Feleletet talpunk benne a mai idők nagy kérdéseire. A naptár
ára 50 fillér. 1 pengő évi togdij után a naptáron kívül 5 Időszaki folyóiratot, vagy naptár nélkül 10 havi folyóiratot (jullus—augusztus kivételével) igényelhetnek a tagok. Azonfelül ingyenes jogi és gazdasági tanácsadásiján részesülnek. Clm: Budapest, IV., Veres Pál né-u. 9. szám.
— \'Divatos fohérnemü selymek és pyjama kelmék most érkeztek Singer Divatáruházba.
— A mezi fOtve ven I
— El k»ü fadMttunk azt a kétségtelen lényt, liogy az élet finomodásának emelkedésével a fogak mindig rosszabbak lesznek: minél puhája a táplálék, annál inkább romlanak a nem eléggé használt fogak. Tehát annál szükségesebb az éazszerü szájápolás, elsősorban egy fertőtlenítő szájvízzel, a mely nemcsak a fogak közelbe hatol be, hanem eljut a szájüreg legrejtettebb zugaiba és ráncaiba és ezeket is alaposan megtisztítja, Ilyen fertőtle-nitő az ODOL. Hatása órákon át tart. Az ODOL íertőtksait. Az ODOLT 40 év óta kipróbálták. Az ODOL milliószor. bevált. Aki rendszeresen használja ar ODOLT, a kéf»zelhető legjobb száj- és fogápolást folytatja.
— Bútorszövet éa bulorselyem maradékok nagy választékban kaphatók rendkívül olcsó áron Schütznél.
— (Bélyeggyűjtők találka*}*) «Kr-dán délután ft-tól g-ig a Pannónia hátsó kistermében.
Városi Mozgó. Csütörtök,péntek,szombat
A lelencei nemxetköxl II mterieny Idei aranyéremmel klttitetett lllaje Budapesttől eflyldftban ■■Dykonicoán I
Főszereplő Paula Wessely,
a bécsiek büszkesége.
E filmnél szebbet még nem produkált a kinematographia 1
Remek kiaértt mfleor. Előadások S, 7 ée 9 órakor. - Az 5 órai filléres.
Epizód

menetrendje
érvényes 1935. En
vSKnXBBl
««
610 7»
|| 06 12 « u»
14-10 1(00 17" || 10 1»« 21» 21»

xrm
Latanyai manatrand
L.I«,)MIM. ÍM M.iyitiali^M M. -14 00 Mt^MM. 1HI
Agy- él •ilvérelnramedéibw
szenvedőknek megbecsülhetetlen azolgálatot teáz u enyhe lerméaze-tea .Farulfl Józni" keacrüviz M-illal, hogy a lápcsalorna tartalmit kíméletesen levezeti él ai eméazlö-rcndflzer működéséi Ultoun elö-aegtil.
— A mozi fdtve wan I
— (l-gy mBiőőr tUakadoe l»IW
Horváth SAndor Íóldin0«« Nagytan-gyei határában egy fírflholltestet talált. Sikerűit megállapítani, hogy »
hulla az ottani mezőőrrel QZonos. A hullán kütséielml nyomokat nem találtak, a mezőőr sapkáját ós fojsxóját |«Hg pár kHóméterre a hullától találták meg. A gyanús halálosat űgyfr-lien a nyomozás megindult.
Romlott ital-Ital, ha gyomrát frontja, • Fii pohár,Igmindl- gyorWh hal,rához aa
— IxtfutM* be). 4a kfllRkii Ott éa tírtt szöveteit készséggel bemutatja Ti-telkénysrer nílkül Singer T)N*t*t\\iháa.
H ZALAI KÖZLÖMY REGÉNYE
A <«>
mwmryrj
•Vm Iuí^-^VA)^)
— De délután meg épen nem tflrl. Egyáltalán sjseretnék már valami olyanról hallani, ami Irén tetszését megnyerte! — jegyezte meg Bodor.
— Hát bizony... I)e ma nem törődöm semmivel I Ma oly«u nap van, amilyen még nem voltl Sör és doliány-wagu leszek! Akinek nem tetszik, bújjon ki a bőréből, vagy keressen . magának, qly^n férfit, akit nem katpuá-Mk, hanem vénasszonynak neveltekI... Hnoérl Még sört... Most axután elég Volt a papuesuraJombóll A hágom öil«tt már nem kell tűrnöm! At fogom venni a .kojnmOndót otthon is! Véflre férjhez fog menni az én drága kis húgom! Áldjon meg érte Oz Isten öcsém I
Magasra emelte poharát és felhajtotta tartalmát körömpróbáig.
— Az apánk volt ilyeuíéle ember, núnt ez a vakarcs, de sokkal meggondoltabb. Ha azt ismerted volna hercegem!? Minden szavát márványba kel-k-\'tt volna vésni. — És elkezdett az "pjukról beszélni szinesen, érdekesen, mulattatón.
. A herceg soAveaai hftJ^tW és
alatt az őrnagy beszélt, megállapi-tott", hogy kivételesen tehetséges elbeszélő. Már a lámpát is meggyújtották, mikor felálltak az asztaltól. Bodor borítékot adott a bályja kczélxy
— öregem, ezt add oda Julikának. Ebben van az engedélyokirat, a jia-pirok, meg egy kis aprópénz, hogy az is legyen neki. A cédulára azt is ráirtani, hol kapják meg ingyen és bérmentve az egész főúri berendezést. Valamelyik délután látogassanak , lc Jioz-zám megnézni a dolgokat. Mo:.t pedig hazavis*ünk a csatotérre.
— Csatatér? Inkább kórházat kel-tena mondanod! Halálosan beteg lesz őnagysága, arra mérget velwtsz. Dehát majd meggyógyul magától.
A kapunál megálltak, lelelték az őrnagyot és robogtak tovább.
Az őrnagyné durcásan fordult el, amikor az um üdvözölte. Az őma^y máskor tiz perc késésért mugyarázott és mentegetőzött. Most vállat vont és nyugodtan ment be az ebédlőbe, ahol Julika fogadta. Átadta a boriiékot:
— Vigyázz rá, Jiugocskám, mert benne van az engedély, a bútor, a pénz,, szóval minden. Együtt voltunk a Baragai herceggel és nagyot ittunk
I a ti jövendő boldogságotokra.
— Rettenetes! — szörnyülködött az Őrnagyné. — A Baragai herceggel, aki a hadsereg leglürhedtebb korhelyet És ezért kell nekem estig vámom az ebéddel!
— Bizony ezért 1 Ha tudnád inijycn jó mulattam velük, sajnálnád, hogy nem voltál ott, - kedélyeskedett -te.
őrnagy.
— Én, korcsmában?! Pfujl Vedd tudomásul, ha ez még egyszer megtörténik, annak következményei lesznek! — fenyegetőzött az őmngyné.
— Vedd ugy, mintha már megtörtént volna, rnert ezentúl igy leszi — vetette oda az őrnagy és szivarra gyújtott.
— Ne szivarozz a lakásban, tudod, hogy nem bírom elviselni a szivarfüstöt! A kézimunkáknak Sis árt és S képéknek.
— Szokd meg! Nekem jobban tetszenek a dolgok, ha füstösek!
— l)e árt az egészségemnek, — nyöszörgött az asszony panaszosan.
— Akkor menj ki a friss levegőre. Én már kisétáltam magami
— Én menjek ki a lakásomból!? — jajdult fel az asszony haragosan.
— A lakáshoz enyém! — j>attont ke-mén jen az őrnagy hangja.
— I)e minden, ami-itt v«n...
— A tied!... — szakitotta félbe az őrnagy. — De ha tyem viseled magad ugy, mint az jóravaló .uriasszonylioz ilUk, beraktároztatlak a butoruiddai együtt!
— Jaj! — sikoltott az őrnagyné és ájaidotva dőlt hátra a izéken.
Juliku ijedten ugrott oda, hogy \'segítségére siessen.,
— Maradj a helyeden! - rlvtU rá az Őrnagy. — .Majd megunja!
— Ezt nem biroml — süvitett «z asszony felugorva. — Megyek az anyámhoz! — És kirohant a szobából.
\' — Szerencsés utat! — szólt utána a* őrnagy ncvefe*. _ (
— Nagyon sokat ihattál, taert ilyennek még nem\'láttalak soha, — korholta szeliden Julika.
— Olyan sokat ittam, ámérmyife gusztusom volt! — harsogott az Őrnagy, hogy az asszony ls meghall ia a másik szobában. — Az enyémből ittam I Miért védelmezed? Vénleányt akart belőled csinálni, hogy ingyenes házvezetőnője légy! Ezért nem engedte a birtokára rátábláznl a btaositékot! Vigye csak a \'retyerutyáját, le«alébb nem kell iaká»t keresnetek! Éi áld azt hiszi, azért születtem, hogy a feleségéin kormányozható mitfféuje legyen «us életem tartalma és mindéi, öröm,1 kl végzetes tévedésben Vkn.
— De Péter, az Jstcn áldjon meg, csillapodj márt - kérlelte Julika.
— Csönd I Én vagyok ebben a házban az első személy .és aki ezt nem tudja megszokni, annak fel is ut, le ls ut! Ha elbántam egy osztály huszárral, elbánok egy mokfancos osz-szonnyal is! Ha rendes feleségem lenne, most ilt ülnénk az öcsémmel él a herceggel az asztalnál. De ido nem hívhatok rérfit, ahol u«m« tfnJhatpn meg a vendégeimet agy dgo*ttá*al, meg egy pohár borral. Katonákat nem lehet csak tortával, haboskávéval kínálni, mint a vénkjí^ssaoiiyokat, okik-kel ugy tele v*n o diiládvó® W{y hasonlítanak egytoátfhoz, \'htugy "aShoíera tudom, melyikhez van szerencsétlenségem. lia#rrrtégy? Menjen! Annyi asszonyt-kapok, hogy háremet rendé*, hetek be, ha épen olyan kedvem k* sdtedikl . • (folyt, kŐv.j
zalai KÖZLÖNY
lM&otlóber 25.
A Pécsi Egyetemistákkal
játszik vasárnap Itthon az NTE
Az őszi bajnoki szezon legnehezebb mérkőzését jótszn vasárnap az NTE Nagykanizsán. A mult éri délnyugati bajnok PEAC lesz az NTE ellenfele. Az Egyetemisták nemcsak a délnyugati bajnokságot nyerték meg, hamm az országos elődöntők során legyőzte a Déli Alosztály bajnokát, a Szegedi KEAC-ot és ezzel az országos középdöntőkig verekedte ki magát. Mint ilyen a PBAC csapata országos hírnévre tett szert és csapatának -l tagja Simon kapus, dr. Veréb—Kiss hátvéd-pár és Halas half tagja wlt a Főiskolai világbajnoki keretnek. Ebből is látható, hogy milyen nagy játékosok játszanak a PBAC csapatában, de nemc «x a . válogatott játékosok, hanem « csatársora is főerőssége a csapatnak.
Az NTE most erősen benn van a győzelmi szériában és bár a PEAC ellen egy csapat sem mehet biztosra, mégis bizakodással tekint a nagykanizsai sport közönség az NTE szereplése iránt
úrnm
Hl.
A Telterraelők Országos SzOvettigének gyűlése Nagykanizsán
A Tejtermelők Országos Szövetségének Zalaitlegyei Csoportja november 2-án a városháza közgyüt-lésl termében tart)" közgyűlését délután 8 órai kezdettel- A közgyűlésre az országos központ kiküldöttet ls lejönnek Nagykanizsára. A Jtözgyü-lés nagyfontosságú gazdasági kérdésekel h tárgyal és azért örvende tes, h<>gy Nagykanizsán ül össze.
Irányúi i /ól tartott, forgalom: cstndes.
Bttu HMM. 7J-ea 1770-1800. 78-a. 17 89-18 15, TO-ea 1800—1830. 80-aa 1819—1840. donánt. 77-ea 1735—1735, 78-aa 1740-1790. TOaa 1759-1789, 80-aa 1766-17-75. - Roaa putvldékl 1940-16-70. máa 19AI-I9-70. Zab uj kóiép 1740-17-99. T.nf.n liiiinf.ll kósép ab bpcat 1940-15 66.
Ont.
dj. • InptmUJdonoa Kőigazdaaágt Rt. laatiaic Nyomda éa Délialal Lapkladt v.lUUt. Nagykanizsán. 1-elelóa Matti Zalai Káról, tataimban telefon: Natrkanlssa 78. aaárn
a Zalai
KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
hirdetőinél
Bethlen István gróf nem helyesli a gazdavédelem rendszerét
Viharos interpelláclós ülés volt a Házban
A Ház szerda délutáni ülésén a gazdaadósságok rendezéséről szóló törvényjavaslat vitájában .felszólalt Bcjhlen István gróf, Nagykanizsa or-szágyülésl képviselője is. Nehezére esett a javaslat ellen feliratkozni, -mondta - mert a pénzügyminiszter becsületes törekvéssel igyekezett többet nyújtani a gazdatársadalom részére, mint amennyit az első rendelet nyújtott- Azért szólal fel, -mondta - ^nert az adósvédelemnek ezt a rendszerét a maga részéről sosem tudta helyeselni komplikált és bonyolult módszere miatt. Az Ilyen nagy kérdéseknél az egyszerű megoldást kell keresni. Minden adósvédelmi intézkedés aggályos és csak végső szükségben, vis major esetben szabad ehhez nyúlni, mert az Ilyesmi a hitel alapját ássa alá. Márpedig a többtermelés attól függ. hogy tud e a gnzda idegen tőkét is hasznosítani a maga gazdaságában és az országnak is hasznot szolgáltatni több munkáskéz foglalkoztatásával. Szükség van az adósvédelemre, de ennek és az érdekében vállalt pénzügyi terheknek bizonyos korlátok között kell \'maradniuk N gazdákra nézve fon !os az ár védelem. Le kell építeni a devizakorlátozásokat, csökkenteni a közterheket, mert amíg a régi árszínvonalat nem tudjuk elérni, amely mellett a mezőgazdaság rentábilis, addig csak az
az eszköz mnrad az állam kejzében, hogy lehetőleg csökkentse azokat o terheket, amelyek a mezőgazdaság vállelt nyomják. Kívánatos a továbbiakban az agrárolló szűkítés\'\' és csak utolsó sorban az adósvédelem. Azérj utolsó sorban, mert nem az össz<*s gazdákat érinti, hanem csak egy részüket.
- Olyan események fenyegethetik exportunkat, - folytatta - amelyekre nem ls gondolhatunk. Ezen a elmen a Jövőben nagy összegeket lesz kénylelen az államháztartás áldozni, kénytelen lesz a devizakorlátozásokat lebontani és utána a Nemze\'l Bankot kell megerősíteni, hogy fenntarthassa a pengő értékét. Mélyreható adóreformot kell végrehajtani. a kisegzisztencíákon köny-nyltenl kell. Az, adósvédelem terén legyünk óvatosak, -- hangsúlyozta* Végleges adósságrendezést ma nem lehet csinálni. Az elbírható kamat két és fél százalék. Majd foglalkozott a védettség kategóriáival, a hitelezők szempontjaival és véglg-Mráltn a javaslat tételeit.
B"thlen beszéde után az hiterpel . láclókra került a sor. öt órán át nagy viharok között interpelláltak. Éles összecsapások voltak az Igaz-ságügymlnfszler és az ellenzék között a kinevezések és az elekl választás miatt. A Ház este 11 ór:>kor végzett ülésével.
Elutasították a marcali petíciót
Budapest, október 24 A Közigazgatási bíróság csütörtökön targyalta a marcali kerületben Slrauss István képviselő ellen benyújtott petíciót. A bíróság a petí-
ciót elutasIMta éa kötelezte az azt benyújtó Erdösl JfiiKJS párthlvelt 400 pengő költség megfizetésére! Strauss István tehát a marcali kerület végleges érvényű képviselője.
Az elvált asszony, aki megölte két gyermekét,
r kexik a bíróság előtt
l--
Budapest, október 2-t
Háckevén még márciusban Nyerges I.ajosnó borotvával átvágta 18 és 14 éves leányainak nyakát, majd maga is öngyilkosságot követett el. A két leány meghalt, az assZonyt sikerült megmenteni. A most megtartott főtárgyaláson a pestvidéki törvényszék előtt az asz-szony elmondotta, hogy férjétől külön-váltan él és a ncniréiá válöperl>en a kisebbik leányát a férjének Ítélték oda. 0 nem birta tovább az életet, meg akart halni, de tudja mit ielent a leányoknak anya nflkfll felnőni, mert ő is árva tfány volt. Ezért akarta, hogy leányai is vele menjenek.
- A legnagyobb bünt követtem el, - mondotta - amit csak anya elkövethet : megöltem két gyermekemen
Védekezésében még elmondotta, hogy a gyilkosságra nem készült,
| azon az éjjelen valósággal meg örült és nem tudta, mit cselekszik A tárgyalás még tart.
Frankhamisltómühelyt fedeztek fel egy kattovltzi lakásban
Novakovszky Izsák lakásán a rend őrség egy teljesen felszerelt pénzhamisító műhelyt fedezett fel. Novakovszky két testvérével francia 50 és* 600 frankos bankjegyeket készített.\' A hamisítványok kifogástalan minőségűek voltak. Eddig 1 millió frank értékűt készítettek és ebből félmilliót csempészuton már el ls helyeztek Franciaországban. A három testvért és egy lembergi cinkostársukat letartóztatták.
Oltás a tbc ellen
Newyork, október 24 Dr. Schmldt professzor Jüdóvész elleni szérumot fedezett fel. Az oltások különösen a gyermekeknél jártak igen szép eredménnyel.
Molnár Mihály 4a Lásiló Eotvoe-tér 26 aiima hrnteiOifetében •loaé ka.ár.. altáa. Állandóan ÍHn éa olcsó serttaha, kp-|a 1 P, mathahua kgr> 80 1111. 3910
AaMtaxH kényelmeset legolcsóbbsa Kanfmann Manónál rendellen. Tclelonállo. mii 2-22. 322,
■IraaaiUkal márványból éa grásltból csak Kovácsnál, Király ir. 33., kaphat ot-csór. 4a jsl. 2T»
Ftl ttaallvali I kéhUaal, I
aaakát lot.-t caak Sorfal Snittnél lehet - Kapható Mrlal na- éa leitík-flxletében, SchOti mellett. 1
I Üzleti berendelés 68 Hókkal, üvegfal, pnltoV, tokról pénztár éa a raktáron levő cipók, koaarak, babák, képrámák, Ovcgáruk, játákáruk, botok, bórdg-dok, báttuákok, babakocsik, minden elfogadható áron, > volt Tóth-baiárbaa. 3
KgyasakéB lakáa, óaaiea mellékbt-\' tggel, azonnalié la, kiadó Horthy M.at
alalt 2
»
Bistosltisl szakembert alkalmazunk Nagykanizsa, Zalaegerszeg. Sümeg. Tapolca, Keszthely beszervezésére, valamint e helyiségekben levő állomány továbbfejlesztésére
fiMMN és Mtihai««é0 ■■■MÍMaasI
Ajánlatokat .Jó munkaerő- Jeligével a kl-adólfívatal továbbit
Kéls*akáa utcai lakás novembere kiadó, Qyár-utca 3.
la iarak aaay vasrai
Csenge ry-ut 4, házmesternél.
eladó,
3918
FsHétUnal |fsrmakw*KU b
tiszts, róm. kath., komoly mindenest teresek azonsaira, vagy november l-re, aki szépen mos, vasal, a lózéshea ért Csikelj József Intéző, Iharosberény, Somogy a
Egy teljesen u|. fekete férfi várod bunda, egy használt télikabát, lérH-, nőidpök atadéfc, Szemere a 3. _3916
Nagy trafik frontján egy Oslethalylaá f. évi november hó 1-tól kiadó. Herce
t-posztal
keriésaetböl, olcsón megrendelhetők, Su-gár-ut 40/a. 3917
Egy jókarban levó traktor megvételie kerestetik. Érdeklődés Kelemen Ressó cégnél. Ugyanott egy kltoléfto felvétetik.
3926
ClveM*H egy lorgnona Só-utca 2-tól a sorompóig. Kérem a becsületes megtalálót adja a fenti dmre. 3929
Sertéshizlalók
figyelmébe I
Kézihajtásu daráló
(dupla acéltárosás. kémmj* |*ré>n, egy ember óránkén! 16—30 k«r szemet könnyen ledarál vele.)
Ara P 4a «®
Nagyobb kézlha|tásu daráló Ára P 140-°°
(Óránkénti teljoeltménya 50-70 kir.) Kukorica morzsoló
Ara P 70-" (^RÁVÁGÓ Ara P 42 «°
Tekintse meg vételkényizer nélkül Hofherr—Schrantz - Clayton-ShutUevorth r. t. lerakalában:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, isák, növényvédelmi ararek, (ép kereakedéaében
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telelőn: 130.
, (Faáaáóa. UMvaaaló Zalai Károlr.)
75. évfolyam 244. szám
Nagykanizsa, 1935. október 26 szombat
Ara 12
POLITIKAI NAPILAP
-ssat^
Felelős szerkesztő: Barbarlta La)oa
ElAllzelU ára: In hón t pcoíí *0 SU SurknxIAaégl U UuUbi.IlalI UMdai T» I
Gróf Bethlen István
hosszú évek némasága után újból hallatta szavát a magyar törvényhozás házában. A, személyének minden oldalról kijáró tisztelet ís r» parlamenti eseménynek kijáró feszült érdeklődés fogadta a magyar politikai életben gróf Bethlen István felszólalását.
Általánosságban nem bírálta a kormány poli\'ikáját, csak egy-két mellékmondatban tett egy-egy oldal vágást a jefeok)gi rezsim felé. (Igy például azt is mondta, hogy Göm. bös miniszterelnök nem szokta ko molyan venni a saját kljelenttseit. Hogy választójogról, hltbizomány ról, gazdaadósságról, hadikölcsön-valorizáclóról, telepítésről, ezer más ról a Bethlen-kormány alatt hallottunk sok Ígéretet és kijelentést, de mindezek terén cselekedetek csak a Gömbös-kormány alatt következtek, - ezt az ellenzéki padsorok élén bizonyára elfelejtette a gazda védelmi javaslat Illusztris szónoka.)
Gny_J£!thlen István veszedelmes nek tartja a gazdaadósságok rendezésének elvi állapjait ís bonyolultnak, igazságtalannak a végrehajtás mikéntjét. Tisztelettel, csöndben hallgatta meg a parlament és tisztelet tol, egyben azonban némi csodálko zással is a közvékmény. Mert hi-•zen igaa, nogy mindenhez fér bírálat és kell Is mindenhez birálat. amit ember alkot. A széles látó-körű, sokat tapasztalt, nagytudásu politikus bírálatát ugy várta a közvélemény az ellenzéki padsorokból, mint talán senki másét ugyanon-nét. Erre oda lyukadt ki a birálat, hogy a gazdavédclem mai formájd esetleg többet árt, mint használ a nemzetnek.
A közvélemény előtt legnehezebb általánosan rokonszenvessé tenni olyan kormányzati intézkedéseket, a melyek a társadalom valamely kategóriájának, a foglalkozási ágak valamelyikének nyújtanak előnyök ;t. Ez érthető is bizonyos fokig, hiszen ami előnyös a házigazdának, az többnyire hátrányos a lakónak, ami segítség a tisztviselőnek, az teher a többi adófizetőnek és így tovább. Ityen kérdésekben a legnehezebb megértetni a »magasabb szempontokat. és az azok érvényesítéséből a kötre háramló közvetett hasznot. Efajta intézkedések általános he lyesléBne csak a legritkábban szá-
mfcbitnak.
Ritka kivétel volt etekintetben a gtuöák megsegítéuét célzó kormány
program^ Kereskedő, iparos, tiszt-vteaiő, szabad pályán lévő, min d"nklj, találkozott abban a gondolatban, hogy a megsegítés, nagy müvét* az ország b°lső gazdasági fel lei^i\'ését ^arár-M«gyaro»zágon csak a gazda megsegítésénél lehet énekeli elkezdeni- Ha a gazdának va® pénze, akkor von forgalom aa. üjlftekben, a műhelyekben, az orvainál, az ügyvédnél, mindenütt. Ha a gazdát agyonnyomják a gondok, aJÉbor megáll a vérkeringés minden
Nincs megállás a Nemzeti Egység szervezkedésének nagykanizsai frontiéit
A Nemzeti Egység északi kerületének vezetőségi Ölése
A nagykanizsai Nemzeti Egység északi kerülete (I., H., III., IV. körzet) választmányi ülést tartott 4>amu Lajos elnökle\'.e ulatt, amelyen az összes körzetek vezetőségi tagjai és a választmány teljes számban megjelent. Már ebből meg lehetett álla pitani, hogy komolyan fogják fel missziójukat és teljes erővel igyekeznek a kitűzött cél megvalósitá sára.
Samu elnök visszapillantást vetett a lefolyt két és fél esztendőre, ami kor a Nemzeti Egység vnlósággjnl felgöngyölle az ellenfrontot, ugy hogy egyetlen ellenpárti sem került be a megyei „törvényhatóságba. A Nemzeti Egység a legfényesebb győzelmét ekkor aratta Zalában. Sajnos, - mondta - azp. emberek könnyen felejtik ezt és nem tudnak már erre visszaemlékezni, arra az időre, amikor nem volt még Gömbös Gyula a kormány élén. Elfelejtik, hogy Gömbös miniszterelnök ségo előtt a magyar azgda 6 pertut kapott a búzájáért, amikor elsorvadt a gazda és az ij>anos,egyaránt. El felejtette a Vay Kázm&jnk. a Dréhr Imrék, a szénaszállitások és < gy« bek lde/ét, aminek Gömbös Gyula vetett véget és visszaadta az embereknek a becsületes közéletbe ve
tett hitet. Elfelejtetnék, hogy a magyar kisipar azelőtt úgyszólván teljesen kl volt zárva a köszállltá-sokból. Szomorú volt az eg<az magyar élet és gazduság, amikor Gömbös Gyula lépcjt kormányra és meg kezdte nagy munkáját az ország talpraállitása érdekében. És most vannak, akik annyira idegesek, hogy á Hz esztendei elhibázott munkát máról-holnapra szeretnék kikorrl-gálva látni. Pedig tudniuk kellei^, hogy sokkal könnyebb a lejtőn le felé /haladni a megrakott szekérrel, mint felfelé menni. Vannak, akik nagyon hamar elfelejtették a multat "és annak súlyos tí-hertételeit a mai rendszernek fcnputálják. Pedig Gömbös Gyula nemzeti kormánya emberfeletti munkát végez, az ország minden társadalmi rétegének ügyétbaját magáévá t\'szi és igyekszik kívánságait teljesíteni. Hogy az OTI-dzsungel rendes Intézménnyé lett, hogy a hibájukon kivül hátralékban levők Járuléktörlesztéséről szó\'ó rendelet megjetent, hogy ina a kisipar részt v<\'het a közszáiütásokban : kinek köszönheijük ? (iömbös Gyulának és kormányának I
Majd kitért a helyi viszonyokra. Meglátta e kérdezte Nagykanir zsát Bethlen István gróf akkor, a
mikor Fgsyljosabb évelt élte és lr., tózaUts tusát folytatott a minden
napi kenyérért. Pedig inke nemvolt i messze Nagykanizsától akkor sem. Végül rámutatott arra, hogy becsületbeli kötelessége minden magyar polgárnak Gömböst és nemzeti kormányát minden erejével támogatni.
FMó Ferenc igazgató behatóan foglalkozott a kerületek szervezetéinek kiépítésével és gyakorlati szempontokból világította meg azokui az irányelveket, amelyeknek irányadóknak kell lenniük.
Arató (Plund\' r) Roldiisár állami tanitó lelkes beszédében fejtegette a Nemzeti Egység gondolatának mibenlétét, rámutatott arra, hogy a Nemzeti Egység nem pártszervezet, hanem egy minden pártokon felülálló és az összes nemzeti erőket magában foglaló és egyesítő, kapocs
Majd qz egyes körzeíi elnökök : Véc» m Barnabás, AnUó Boldizsár, C»"h Joachim, TakiUs Ferenc, stb. tették meg Jelentésüket, amelyekből örömmel lehet megállapítani, hogy a Nemzeti Egység nagykanizsai frontján nincs megállás, hogy minden kerületben, minden körzetben rendkívül intenzív munka folyik; ami túlszárnyalja a mult tempóját a NEP kiépítésében.
Csend van az afrikai harctereken,, erőteljesen dolgozik a béke-diplomácia
/. A Mki frontja
London, október 26 Az angol sajtó az olasz angol béketárgyalások hixévei kapcsolatban ugyan megsuóaW, hogy azok megfelelnek a valóságnak, de ki-jelenli. hogy azok semmi konkrét eredményt nem hoztak és a tárgya< lási alap még nem alakult ki. Ang-
| liában ugy tudják, hogy cáfolat el. lenére is kapott már a párisi angol nagykövet Láváitól egy olasz javas latot. A diplomáciai tárgyalások tovább folynak, mert eddig nem jött létre megegyezés, sőt a további tárgyalásokra sem történt megáll a po
dás.
Mussolini hajlandó ..
Az egyik londoni lap jelentése
szdcínt Mussolini el akarja kerülni a megtorló intézkedések alkalmazását, és ezért hajlandó Ubiából két hadosztályt visszavonni és pedig nemcsak a belső gyarmatokra, ha< nem az anyaországba. Mussolini e cselekedetéért ellenértéket nem kíván és nem kéri, hogy ezzel egyidejűleg az angolok is visszavonják (Folytatás a 6-lk oldalon)
vonalon. Ez nem csak papírelgondof lás. hanem már a gazdák ügyének eddigi Ideiglenes rendezéséből is le szűrt gyakorlati tapj»ztalat. S ha ideiglenes megoldásnak bevált, meny nylvel inkább fogja éreztetni jót* kony hatását minden irányban a végleges rendezés ?
Hol van az a kereskedő, iparos, szabad foglalkozású, aki elhinné, hogy a nemzetnek többet ártott, mint használt az a mód, ahogye* a
gazda válláról leemelték a vagyonokat emésztő gondokat, felszabadítják a .pénzéi, ami aztán bekerül az üzletek kongó kasszáiba, a sovány iparos-erszényekbe és onn:in tovább-
tovább,. mte a gazdasági vérkeringés h«|acáfiraiMk hálái"tán át el-
jut belőle a megillető rész minden hova, egészen vissza a gazdaságig és megint elölről.
Éppen a gazda adósságok rendé zéee volt az a javaslat, aawlyért aránylag a legszívesebben vállalta az áldozatot az ország minden más rendű és rangú lakója is, tudva, hogy annak haszna nem csak a gazdát éri, hanem egyetemes segít séget jelent a sorvadó magyar gaz dasági élőt számára.
Szakszerűségi szempontból néma közvélemény dolga bírálatot mondani gróf B thlen Jstván kritikája felett. Nagy ismerője ő a kérdésnek és lehet is talán elméletben cél-s/*rüt*b rendért felállítani a gazdaadófaátfok dolgában, de a
gyakorlat ugy látszik mégis csak más lehet, mert hiszen az illusztris kritikus hosszú miniszterelnöksége alatt mindig komoly problémaként kezdte a kérdést anélkül, hogy annak valaminő megoldását a gyakor latban megkezdte volna. A szaksze niséjr-\'l illető megállapításival még $em volna ildomos szembeszálla nunk, - reszort emierek dolga ez — csak art kell leszögeznünk. hogy a közvélemény különbség nélkül vallja: - n«m veszedelmek csiráit rejti magában a tervezet gazda-, rendelet, hanem ép pun eltenkezd* leg, ez az első komoly ts konkrét, lépés a magyar gazdaság egye:*, m s megsegítése felé.
i
éalai közlöny
l9& oH&xr 26
Péntek
UudapM L
17-10 Rékai Miklós, hárfázik. -Sportendinéuyek. — 18.15 üyorsiró-tantolyum. 18.15 Hanglemezek. — 19.15 A magyar bur vímdorulja. (Dr. Komoróezy tiyórgy.) — 111.45 Itégt magyar nóták, amelyek Uwt Ferencet megihlették. Közreműködik Nagy ut-bella és Cselényl JözacI (éiiek), Sletá-náai Imre (zongoi*) és Magyar! Imre cigányzenekara. _ 21 Hliek. - 21.20 A» operaháxi zenekar. -22.20 ldö-Járásjekintés. - 22.25 Vajda Sándor éa Pártos Emő jazx-zenekarának ínamra. - 0.06 lliiek.
iluMpe* 11.
18.06 -18.25 Tiiucteineaek. - 18.45 11). 10 Tulnéiiesedés. (Monn«k Kndte.) - 111.20—20.30 Kalmár lWzió-Balázs 1-ászlö swtouötöae.
17.30 Vidáin d«k>s zencest ürácböl.
— 1U.30 ltádiözenckar. - J1O30 Szlm-fönikusok Schneiderbahn begeduniü vésszel. — 22.10 A ljéesi térlidalegy-kl vidám négyet®. — 23.05 AlUntalauok zenekara.
Szombat
Bud^l 1.
6.45 Torna. — Utána fyingleinczek
— 10 lliiek. — 10.20 Sas lide elbeszéléseiből. — 10.45 Mii nézzünk nieg»
— 12-10--12.40 patak Inna énekel. — 12.45 Hirek. - 13—14.30 Állástalan Zenészek Szbníóuikus Zenekara. — K1.20 Időjelzés, idöjárásjeientcs. 14.411 Hirek, árak. - 10.10 llollán Lili gyermekverseket mond. — 10.45 Időjelzés, biiek. — 17 Az életmentés Őrhelyén. Ilelsztal liangjálék a IViteur-bitéMbdl.
17.45 A I\\>sta Műszaki Czeiiü Tiait-viselök lHlkűre. - 18.25 ligy sziget, andt sokat emlegetnek. (Kerenczi Sári.)
— 18.55 Cigányzene. — 11)50 Az Alföld medencéjében. Szentesi kórkép. (Móricz Zsigmond, i - 20.20 A Uuda|jesti Hangverseny Zenekar. — 21.50 ilirek.
— 22.10 Hanglemezek. — 23 l\'niuzky László jazz zenekarának niüaom. -0.06 Hirek.
Budapeai II.
17.40-18.05 Szörnyűségek a lakásban. (N4d«i Pál.) - 18.10-18.55 Iteisi l\'ál-Angyal Art>ád szalonölöséuek niű-aora. — 10-10.30 Mezőgazdasági 1*1-óra. — 10.40- 20,15 Seliumann d-moll zongombánnasa. - J0.25- 20.45 lliiek. Héee.
12 U|>eiettlemezek. — 13.10 Mozarl-oiierák lemezei. 14 Sehluiiuus bariton lemezei. — 15.15 pübricli Károly zeoeszerjö művei. — 10.30 Mtilóckcr: A koklusdiák, 3 felvonásos opflrctl. 18 Népdalok. - 20.15 Tarka est.
— 21.40 Hlmcsevegét. - 22.10 üodin Imre tenor ária- és dalestje. — 23.05 Silviug-uégyes, béesi zene. — 24—1 Száltodai zene, dalokkal.
Agyvért ódulii, ulvuorongis, neliéi légiéi, télelemérztt, Idegeiíég, fejfájái, lehangoltság, álnuilaniág, gyengéiéül állapotok, munkaképtc-fenlég • rendkívül enyhén haló ter-méizelei .Ferenc Jóiul" kcierü-vtx hwtnáUla áltat igen tokuor gyorun megszűntet belök.
- l/*.*bb bel- *s külföldi nöi él férfi Követelt kéanéggel bemutatja vé-telkénysner nélkül Singer Dlvatánihál.
Katolikus kulturház épül a ferenciek telkén Nagykanizsán
Mióta P. Cairfusz Viktorin Átvette a nagykanizsai plébánia vezetését, n\'-mcsak a katolikus hitélet fellen dülését vezette be, hanem ott látjuk kezét a város társadalmi és emberbaráti mozgalmaiban is. Fáradhatatlan agilitása észrevétette vele azt is, hogy a nagykanizsai katolikusok már évek óta irigylik a zalaeger szögieket az ö Katolikus Házukért, amelyben az összes katolikus intézményeiket, egyesületeiket, jótékony akcióikat elhelyezték, emellett pedig centruma lett a város egész kulturális életének.
P. Czirfusz Viktorin legközelebbi terve a nagykimizsai kajollkus
kulturház felépítése a ferenocsek Horthy Miklós-uti Kikén. Megvan a kész terv az anyagiak fedezéséro is, ugy liogy az egcsz elgtondolás már a Credo legközelebbi, gyűlése elé kerül. A nagykanizsai katolikus kulturház az összes katolikus egyesületeknek és szervezeteknek otthoni fog adni és hatalmas előadó és gyü-lésU\'rmével hiányt pótol Nagykanl-zsán, mert beh>gadóképességével, modern színpadával olyim tennet nyer majd a város, amely nagy gyűlésekre és egyéb oélokra is rendkívül alkalmas lesz a közszolgálatában. | i
Kell-e tovább a földön fekfidnl a belgyógyászati osztály betegeinek? í
Belbeteg-ositály és bőrbeteg-osztály lesz ■ szemészeti pavilonból — A nagykanizsai közkórház fejlesztési program )ából
A nagykaiüzsai Horthy Miklós kőz-kőrház hírnevét mutatja, hogy messZö megyékből ls jönnek magukat felvétetni betegek a nagykanizsai kórházba, amikor pedig közvetkjfi szomszédságukban vagy helyben -Van saját kórházuk. Sajnos, az általános ]>éiizielcu-ség és a megyei hozzájárulás elmaradásé nagyban hátráltatták annak u kór-házfcjlesztési programnak befejezését, amit a |>oIgármesler maga elé tűzött. Igy történt, liogy a kórház szemészeji pavilonja felépült, de befejezetlenül áll és lassú romlásnak van kitéve. Ezt elkerülendő, Krátky polgármester nemrégen elrendelte a j>avilon körül a járda és rsatorna megértését, a tavasszal |>edlg a homlokzat befejezésére kerül sor.
Tekintettel arr«, liogy az eredetileg szemészetnek szánt pavilont a tavaix-
szal befejezik, felvetődik a kérdéa, tartsáke fenn továbbra ls a szemészet részére, vagy pedig adják át olyan meglévő osztálynak, amelynek férőhelyei megteltek és már nem tudja ei-l»e|yezni a betegeit.
A szemészeti kezelés 05 százalékon ambuláns, a trachomakezelés nincs ágyhoz kötve, azt a néhány beteget, aki kórházi ápolást® lenne utalva, el lehet helyezni a belbcteg jsztályon ls. Nem lehet azonban tovább fenntartani azt az állapotot, hoy/a belbeteg osztályon vaunak olyf.i időszakok, amikor a földön kell elhelyezni a betegeket férőhely hiányában, szalmazsákokon, panasz tárgya volt több Ízben már a tüdőbetegeknek * többi l>ctegekkci való együttes elhelyezése, amit szintén « kellő férőhely Itiányában nem lehetett máskép megoldani. Szükséges tehát,
Kész nül- és syermek-
kabátok
dus választék
Singer divatáruház
leititKini bal pír hiti! CASSANDRA
nőt grafológus, írásból, fónyképrai, kézvonalakból auallzálja életsoreát Fogad egész nap
Teleky-ut 12. alatt. Analízis 50 fillértől 1 pengőig.
hogy a Ijelbeieg osxtáiy megfelelő helyhez jusson, legalkalmasabb volna jcne a célra a most felszabaduló szemészeti pavilon, amely méreteinél és belső elrendezésénél fogva is lej^lkal-inUsahb a belbeteg osztály elhelyezésére, A mostani belbeteg osztályból megmaradhatna az egyik barakk, a másik pedig alkalmas lenne a tbc betegek elhelyezésére. A felszabadult szemészet egyik részében pedig a ,bör és bujakórbetegek kaphatnának külön osztályt. \'
A célszerűség, a betegek érdeke, do a kórház gazdaságpolitikája is kívánja a kórházfejlesztésnek ezt a megoldását, amely felett a végleges döntés ■ polgármester kezében van.
^EPIZÓD
Valóban csak egy bájos epizód az 1922 es Bécsből. Nem a vidám, nótás császárváros ad ennek a filmnek hátteret ,hanem «z inflációs, háboruutáni szétzüllótt Bécs. De ezt is csak ^ejteti az iró és « rendező, többet, uilnl amennyit a film cselekménye megkíván, nem ad.
A film meséje PauU Wessely alakjára van szabva. Az ő kedves és művészi természetességü játéka el tudi" Illtetni a film érdekes meséjét, amely egy szegényen maradt leány •epizódját* mondja el a gazdag mecénással és a fiatal házi tanítóval.
Paula Wessely egy egészséges hu-moru, Ízig-vérig becsületes és Jisztes. séges bécsi leányt játszik — olyan kedves természetességgel és bájossággal, ami színészi uevével kapcsolatban Immár nemzetközi fogalommá lett. A« iró és a jeudezö Ml a különleges, istenáldotta tehetsétfJt még jobban kihangsúlyozza filmjében, az egész beállítással, cselekmény-szövéssel és a mellékalakok pompás összeválogatáfá-\\«i nagyszerű munkát véglett NValter Helsch, aki nemcsak meglrtu ezt a kedves kis toriónelet, hanem elgondolásának megfelelően maga is rendeatu bolyán ügyesen és finoman, hogy a nemzetközi film-versenyben is aranyérmet nyert.
l»aula Wessely partnereiről is csak a legjobbat mondhatjuk. A fehérhajú mecénás és a daliás házitanító kitűnő alakítást adnak. A két <könyök,» a» assjJMiy és a barátnő figurái is nagyszerűek, Általában az egész film kl\' fogástalan. \\Kül^b kell mqpmléke&ol Róbert Kats^fol, "ki a minden tekintetben a flhnhez simuló acnét irta.
Legújabb öszi és téli divatáruk megérkeztek
hói svájci
pongyolák és il alsónemflek
Boykabátok gyermekrnbák
Esóköpenyek esógallérok
6. r. b.
harisnyák
Del-Ka cipók
Szomolányi áruházéban
1938. oMóber 26,
zalai közlöny
Hág 30^40 tagol sár-nak ki a Frontharoos-SzBvetségbAI
•A Frontharcos Szövetség,-a,í világháborúban résztvetk magyar frontkntonák elismert hivatalos szervezete -ugy él a magyar köztudatban, mint egyik leghatalmasabb és legfegyel-nH\'zet\'ebb magyar társadalmi egyesület.
A/, utóbbi időben egyesek mindont elkövettek, hogy a Frontharcos Szövetség ugy hazai, mint külföldi vonatkozásban elismert komoly hírnevét veszélyeztessék és tömött, fegyelmezett soraikat a legküiön félébb híresztelésekkel gyengítsék és lazítsák.
A kérdéses ügyben a Szövetség Országos Elnökségi az Országos Fe gyelmi Bizottság bevonásával érte kezle\'et tirtott, melyen részletes tárgyalás után olyan értelemben határozott, hogy az értelmi szerzőket, -számszorint hat tagot - a Szövet ségből o^yszersmindenkorra kizár!a ^ Indokolás .szerint az Országos El nöki ért<\'kezlet egyhangúlag meg állapította, hogy a nevezettek a Szövetség alapszabályának 12. § ába ülköző többrendbeli suly<s sza bálytalanságot és fegyelmezetlensé get követlek el, akkor, \'amikor egyik budapesti nyilvános helyen, egy kávéházban, - legnagyobbrészt nem is frontharcosok előtt - a Szövetség belső életéről a valóságnak msc nem felelő adatokat ismertettek, ez zal, valamint egyes hírlapokban közreadott e?yold;ilu tájékoztatok kál a kevésbbé tájékozott fronth:ir cosokat és újságolvasó közönséget egyoidalulag ugy informálták, a mely alkttlmns volt arra, hogy ugy hazai, mint külföldi vonatkozásban magas szinvonalat jelentő Szövetség nek komolyságát és szervezettségét diszkreditálhassa.
Értesülésünk szerint a Szövetség illetékes szervei további vizsgálatot folytatnak mindazok ellen, akik/ily. értelmű kapcsolatot tartottak fenn a kizárt szövetségi tagokkal és még körülbelül 80-40 további kbárAs várható a Frontharcos Szövetségnél.
A kizárási határozatokat felierjesztették az illetékes hatóságokhoz és megküldötték a Szövetség összes helyi elnökségeinek. | ,
Gyomor- és bélzavaroknál, hasüregben vérpangígnál, éMgvtalan-ságnál, s»orulá««á\'. felfúvódását, gyomorégésnél, fe\'böfftgétnél, srédfl-léanél. homlokf*|á<nál. hányinennél poh*r természetes .Ferenc iórsef" kesernviz a\'aposan kilisz-titja ax eméntóutakM
— Sehflts kabát fogalom, ra«rt szabása divatos, anyaga kiváló, ára pedig olcsó.
— KAnlkalmaJMrttak NfeehnMMt Hu-torárolnkal ionnoun leuUllltott árakon árusítjuk. Hosszú .ejáratu hitelre t», kamatmentesen. Kopateln butorára-
Horthy lálkiÓMU 4. «ián>
A göcseji halottas kendőtől
a kanizsai népművészeti telepig
Érdekes kiállítás zárult be minap Nagykanizsán. Cs endben jött, csendben ment el, de sokak lelkében, akif< látták, mély nyomokat hagyott.
A Cjőcseji Hét egerszegi népművészeti háziipari kiállításnak egy kis darabját hozták át Nagykanizsáé ra. Az első darabtól uz utolsóig kis göcs-\'ji házak falai közül került ki minden, ami ott volt. Elhanyu goll, alig ismert magyar népi értékekből let1 kenyér a falu sokszáz ctolgos keze számára.
Megtudtuk, hogy a népi kincsek ben gazdag, de kiaknázatlan Zalá nak egyik legváltozatosabb területe a kézimunka. Mi, magyarok, sokszor érzéketlenül megyünk el mellété, de külföldön, amióta az idegen forgalom ráterelte a figyelmet a magyar föld szépségeire, cukor gyanánt kapkodják a magyar népi kézimunkát. Perspektíva van a ma gyár népi háziiparion, érd mes vele foglalkozni, érdemes vele meg\'smer kodni
A göcseji tálas-kendőnek már gyűjtői is vannak. E»\'k a göcseji házban az ajtó mellett, a szenteltvíztartó szomszédságában a törül-közötartón látható dtsz-törülközők, százféle mintával, $ürü-pirosan hímzett házi szőttesek. Amikor halott van a házban, a cifra kendő a fejfára kerül és azután a papé vagy a kántoré lesz. Egyik másik paroehián gyönyörű gyűjtemény von ezekből. A tálaskendök legnagyobb gyűjtője Albrecht főherceg.
A halottas lepedőt is minden asszony megszövi magának. Születésnél és ravntalozásnál kerül elő a cifra, szép lepel a sifonórok rnéiyi-ről.
A göcs\'ji inghimzés motívumai, színei az eldugott zalai falvak leányainak, asszonyainak álmait raj zolják hófehér patyolatra.
A göcs\'ji nép nem is tudja, mlfie van a kézimunkáiban, a dolgos ke zében. A magyarság pedig nem tudja, hogy mije van a göcseji népben.
Amikor Zalavármegyében a Gö csejért lelkesedő Czobor polgármester agilitása folytán megkezdték a göcseji népi kincsek feltárását, járták kocsin, gyalogszerrel az eldugott, kicsi falvakat, házról házra nyitogatták a szekrényeket és gyűjtögették az ősi magyar népmüvé szot értékeit. Ebbe a munkába kap csolódott b" egy Zalaegerszegen 1983
ban alakult háziipari vállalkozás, a mely addig csak kendőket gyártott, de ekkor meglátta az etnografikus értékek mellett a kamatozó munka lehetőségekot is a göcseji nép ismeretlen művészetében és elkezdte venni, gyűjteni, kölcsönkérni, lelopni faluról falura a göcseji kézimunkák vonalalt, formáit, mesélő figuráit, életteljes színeit. A göcseji munka népsz\'rüsi\'.ése nagy irambari haladt előre. Nagy lendületet adott a törekvéseknek, amikor a kendőiparból most már a népi há zlipar fejlesztésére és gyümölcsöz-tetésére alakult vállalkozás lett. a mely ma már 4-600 nőt foglalkoztat szanaszét a megyében, i
Közben rájöttek, hogy a magyar kézimunka már mindenfelé\' terjed, de a szőnyegeink rajza még mindig nekünk id\'espen és érthetetlen kacs karingókból áll. Megnyerték az ügy nek az Iparművészeti Társulat utján Lakatos I-Aszló kormányMbmá csos, Iparrnjzlskolal tanárt, akimint festőművész már 30 éve foglalkozik magyar szőnyeg-minták tervezésével Ezer. az uton a göcseji ködmen mintáiból, a göcseji muskátlis ab lak szineiből, a göcseji rét virágaiból. az erdélyi fabernkás motívumaiból, mindenből, ami mngyar, száz meg száz magyar szőnyeg-minta született. A máhomfai, bö röndi, zágorhldai éif-más göcseji falvak kis műhelyeiben pedig a kézimunkában mesteri kezek egymásután szőtték szebbnél szebb színekbe a művész tanár magyar szőnyeg-áftlfait.
A kis falvak leányai, asszonyai hothetes tanfolyam után szép keresethez, a magyar uriházak pedig magyar szőnyegdiszekbez Jutottak. Kivitelünkbe pedig uj cikk nyitott uj lehetőségeket: - a magyar szőnyeg. (A kanizsai kiállításról is egy itt Időző párisi hölgy kézimunkákat és szőnyegeket küldött kJ Párisba.)
Most arról van szó, hogy Kanizsán fs létesítenének egy népművészeti háziipari telepet, ámely 100-160 nőnek tudna különféle kézi munkát adni Klskanizsán és Nagykanizsán is. A gondolatot örömmel kell fogadni és támogatni, nem csak azért, mert munkát hozna ebbe a városba, hanem azért te, mert a magyarság rejtett szépségeinek felkutatására és megőrzésére kiválóan alkalmas lenne.
n in- v,"anyt S[|) rádiót
csillárt
-na/
Vlrothéz-palott T.l.fon. 468.
szerettessen.
*****
I lubu, a*gj 72 tűiére, DIANA logkrte <a
lj»Ud[_84 hllére. O I* M«
•BVÜtl 1.301\' h.ly.lt ooklaW P minden Uel.tbonl
Hovntvezetö: Dr. Dé..U4, ExUi BM.
Ruhaalakltásokról
Olyan asszony nincs, aki ne szegetne olyan uj ruhákban járni, ami nem kerül sok pénzbe. Ezt pedig, ha nem Is égésien uj, de mindenesetre ujabb ruhákat az alakítások-ka! ér el. És Igazat kell adnom azoknak a hölgyeknek, akik a 16 ruháikat, illetve azokat, amik még megé.demlik, átalakítják. Most kedvez a divat ennek, meri a fazonok, a díszítési lehetőségek nagyon elősegítik a régi ruhák .renoválásit".
Tegyük fel, hogy van k. olvasó egy fekete szOvetruhád tavalyról, amit szeretnél átalakítani, mert ugy már meguntad. Nagyon ajánljuk, hogy a kOv. recept szerint |ár| el: Csináltasd a ruha blusát reveresre, a revereket fémszálas anyaggal hu- ) zasd be vagy egyszínű steppelt anyaggal hasonló mansettákkal. Végy egy arany övet rá és máris van egy elegáns, utolsó divatszerinti ruhád De kedvesen nézne kl, ha mondjuk, szOrmés bubigallért alkalmaznál rá. — Mondjuk, van otthon egy kis fekele vagy szürke maradék szOrméd, ebben az esetben vétek. volna azt parlagon hevertetni, tedd rá a fekete vagy szürke szór velrubádra és ha a fazon megengedi és nem vagy nagyon alacsony, a zsebeket is szőrméből csináltathatod.
Vagy ott van a tavalyi elegáns fekete selyemruhád, ami az idén bizony nagyon magán viseli a tavalyt divatot, meg már nagyon te It kop-tad kebelbarátnód bizonyára örülne, ha az idén Is ugyanugy jelennél meg benne, ezt az OrOmet nem szabad megszerezned neki, hanem sürgősen tégy rá csipke-gallért vagy
Olcsó árak
Nagy Kabát és szőnyeg vásár
öeiszfeld és Fischer dlootdruhúzában
(Cégtulajdonos Welszlelü Ferenc) Erzsébet-tér 1. sz.
/
4 zalai közlöny
1935. október 27. *
keményített cslpke-iubót, egy arany vagy ezüst csavart, zsinór övei, az u||at pedig vagy puffosra vagy egészen bőre csináltasd meg. De nem megvetendő az a lázon sem, amelyben a tula;j»nképeni lényeg: a gomb. Igy pl. nagyon kedves volt az a ruha, amelynél a bő, hosszú ujjakat a vállon és k»ron végig apró sl ass gombok tartottak össze, a derékon pedig rgy csavarl ezüst öv volt. Kiválóin alkalmas a is, -alakításra.
De nem rossz iöea az sem, mikor nagyon ismert, régi eslélylru-hánkból csináltatunk egy nagy délutáni ruhát Ezekhez az estélyiből lelt délutánlakra biztosan kell egy kis ayagot vásárolni, de megéri, mert mint estélyi már úgysem lenne •zép. Ezekből a ruhíkból lesznek az u. n. cocta\'l ruhák, hosszúak, görögösek, mert ahol pláne uszály voll\'uj korában, abból remekül meg lehel oldani a mos\'ani szoknyákat.
Az idei divatban S\'k a cs pke-gallér, az öv, a gomb, a sirass, a passzomány, tehát direkt predesztinál az alakltásri.
Én nem mondo-n, jobb ma egy-uj ruha, mint holmp két alakított és tekintve, hogy azt hiszem nagyon sok hölgy anyagi helyzete „megengedi", hogy ha megunt egy ruhát, helyette ne csináltasson mindjárt keitől, az alakítás nagyon jó ugródeszka, ami átsegít néhánt nehéz ruhaproblémán.
Dlvatposta
Felhsk kfeOL Bordószlnt ajánlanék > legjobban. Ezt megcsináltathatja egészen régi stílusban, hosszú uj\'akkal, amiken 3-3 puff van, szív alakú kivágásában pedig egy régi arany brosstű. Ez egyike volt a legsikerültebb Idei modelleknek. Üd-vOslet.
Fiatal MMtyMaka. Fekete soa! bullájához csináltasson egy *old angóra ruhát, meg egy tekete elegáns délutáni cloqué ruhát, Azért nem muszáj a zöld ruháját feketével díszíteni, hanem arannyal, ve-gven hozzá arany övet és arany gombokat. Üdvözlet.
Divat**. A szllvakék kosztümjéhez szürke szőrmét vegyen. Hozzá csináltathat egv fehér angóra blust, vagy világos kéket. De pullöverrel Is viselheti délelőttre. Üdvözlet.
41 képviselő érkezik vasárnap Csurgóra
a lemondott Bárczay Ferenc uj jelöltségének támogatósára
Ismeretes, hogy a csurgói kerület tavasszal megválasztott képviselője, Bárczay Ferenc kamarás, somogyszent-miklósl földbirtokos, megiielicionált mandátumáról lemondott. Az uj választást november 10-re tűzték ki
A csurgói mandátum elnyerésére eddig ketten pályáznak és pedig azok, akik az előző választásnál is egymás ellen küzdöttek. Bárczay Ferenc, a NEP hivatalos jelöltjével szemben Inkey Pál báró Biárosi földbirtokos is ujbót indul, aki az előző választások alkalmával kisebbségben maradt.
Vasárnap délután nagy politikai esemény színhelye lesz Csurgó, a választókerület központja. Ekkor mondja cí beszámolóját és egyben programbeszédét a kerület lemondott képviselője. Délután 2 órakor a Nemzeti Egység
41 országgyűlési képviselő érkezik Csurgóra. Ott díszkapu alatt lesz az ünnepélyes fogadtatás. Az első beszédet vitéz Marton Béla, a NEP országos főtitkára mondja. Utána Bárczay Ferenc, majd Németh Imre, Kócsey István képviselők beszélnek. Csicseri-Bónay István, Pintér József és Farkas Elemér képviselők Böhönye „felől külön csoportban, autón érkeznek meg. Az ebéden °z összes képviselők részt-vesznek. Itt vitéz Marton Béla, Bárczay Ferenc, Miskolczy Hugó, Baross Gábor TESz-ehtók, Pintér József kanonok, országgyűlési képviselők mondanak pohárköszöntöket.
A kerületijén a hangulat olyan, hogy másodszorra is bizton lehet várni Bárczay I\'erenc megválasztását.
Elgázolt a vonat egy fiatal kanizsai vasutast
Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy Berghofler Ferenc Halai nagykanizsai vasutast pénteken délelőtt tolatás közben Szentlörincen elgázolta a vonat
A szerencsétlen fiatalember sokáig állás nélkül volt és egy "évvel ez-előit került a vasúthoz. Szigetváron teljesített szolgálatot. Pénteken dél-
előtt egyik vona\'lal leutaz tl Szent-lörincre, ahol tolatás közben az egyik vonat elgázolta. A fiatalember röviddel később kiszenvedett. A tragikus szerehcséllenséget hlrülhozó távirat déli egy órakor értesítette a történtekről a kanizsai hoziátartozókat.
A szerencsétlenség részleteiről bővebb Jelenlés nem érkezett.
Pénteken és szombaton
Városi Mozgó.
A mleiMl lewelMil ll\'mveriaay liel aruyéreuel kitüntetett filmje Budapesttől ngyldAban Nagykanizsán 1
Főszereplő Paula Wessely,
a bécsiek büszkesége. -
E filmnél szebbet még nem produkált a kinematographial
Rámák kísért mOaor. Elftadéaok 5, 7 4a 8 Apakor. - «i 5 Arai filléres.
Epizód
MrtiiiuntMi iitttiu Minin
MENETRENDJE
érvényes 1935. október «-tól.
t»..b.l-Mr—Vn.ut Altossá*
Vasulállomásra Erzsébet-térre
♦ «
590 7-30 9 29 H 05 1246 1330 1410 1800 1730 ||1t 18 50 2136 2J25
Latanyai msnatrend
UsgMIM 6-46 tUtjhMlliirlfat.g\'OO NsakMU,ár« W. 14 00 Ul^j.r. 11-16
Érdekes képkiállítás
nyílt meg ma Nagykanizsán. Nemrégen sok vita folyt afelett, liogy Perl-lOtt-Csaba Vilmosnak itt kiállított mo. dem vásznai, liel^-esebben a modern irányzatok termései mennyiben művészi értékűek. Most egy jellentétes művészeti pólus kitűnő képviselője Iwzta el Nagykanizsára a javn termését. Szász István festőművész, a Magyar Képzőművészek Egyesületének tagja, a Művészeti Kurir szerkesztője rendezett saját müveiből érdekes retrospektív kiállítást. Szász István a konzervatív művészi iskola nevelése és hitvallója, igy Nagykanizsán képei nagy és komoly érdeklődésre tarthatnak számot. A kiállítás egész nnp díjtalanul megtekinthető a Kaszinóban.
— Dlvtttaa fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Singer Divatáruházba.
A ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
A <44>
Azután balkan súgva kérdezte húgától:
— Mit gondolsz, meghallotta?
Julika huncut mosollyal bólintott és
a nyitott ajtóra mutatott. Csak most kezdte érteni bátyját
— Te meg ne bámulj rám ilyen kétségbeesetten! Nincs rajtam semmi bámulni való! Mától fogva én is olyan férfi vagyok, mint a többi! Hozais egy üveg konyakot, hogy lecsillapodjam egy kissé! Siess, azután hagyj magamra, nem vágyom hólgytársaság-rat — és huncutul hunyorított.
Mikor megkapta * konvakol, az ablakhoz lépett, kilöttyentett belőle egy decire valót, majd megízlelte, liogy érezzék rajta, a szaga és nyugodtan leült újságot olvasni.
— Hát nem vagy dühös? - kérdezte Julika suttogva.
— Van eszemben! Csak ordítok, mint valamikor a laktanyában, h;igy féljenek tőlem, — súgta vissza. Eredj a szobádba, egyedül akarok lenni! — kiáltott azután. Nem akarok nőt látni! Elegem vaa belőletek!
Pár órával később nesztelenül osont be az őrnagyné, lopva az ura felé pislantott és elszántan, de bizonytalanul kérdezte:
— Haragszik?
— Most olvasok! — felelt mogorván ■z őrnagy. — Ha befejeztem, akkor majd beszélgethetünk!
Eltakarta arcát az újsággal, hogy el ne nevesse magát. Számított arra, liogy az asszony majd duzzog pár napig, de hogy ilyen hamar megtört, az nagyon meglepte és a hiúságát ls legyezte. Ebből azt látta, liogy az asz-szony nem blr vele haragban tenni, tehát szereli
Az őrnagyné, mikor az őrnagy letette az újságot, bátortalanul kérdezte:
— Mikorra kell Julikának a blzto->>iték?
^ — Persze, maga azt hitte, hogy nincs neki? Nyugodjék meg, már le ls van fizetve készpénzben. Itt vannak az Írások, ebben a borítékban az asztalon. Az öcsém meg ezt a kis aprópénzt adja neki és a Berendezést nászajándékul. Hercegi berendezést! — Husz darab, ezrest szórt szól az asztalon. Maga bizonyosan azt hitú\', liogy a pénzéért vagyunk olyan türelmesek? Tévedett. Azonban mindennek I van határa! Igyekezzék alkalmazkodni a környezetéhez és akkor nem lesz semmi baj, szépen nyefj^odtan és harmonikusan fogunk élni. Csak arról keli leszoknia, hogy a maga személye a világ közepe — fejezte bt; az őrnagy most már szelíden az oktatást.
Az asszony lehajtotta a fejét, egy ideig hallgatott, azután felállt, lassan
odament az urához és halkan mondta:
— Jó, csak ne^ haragudjék ..
VII.
A hadnagyban az a lendület tartolta még egy kicsit a lelket, amebyel a nővére ügyét egy rohammal végigcsinálta, azután összeomlott és gépiesen végezte dolgait, sokat aludt, egy keveset hegedült és versenyt ivott Báccsal. Nem Ízlett neki a bor bizonyos határon tul, csak a mámorért Ivott, mert józanul elviselhetetlen gyötrelmek kínozták. Az volt a legborzalmasabb, l\\ogy nem tudta azóta becsülni Hollát, mióta az bevallotta, hogy meg akarja szerezni a főtanácsos pénzét. De azért imádta. Állandóan azt hajtogatta: nem érdemes arra, hogy szeresse. De nem tudta nem szeretni Bemeiére már nem haragudott; épen olyan szerencsétlennek tudta, amilyen ö maga volt.
Rolla csodálatosan szeszélyes lett. Mindig késő éjszaka feküdt le. Színház, vendéglő, kávéház, liajnalig tartó mulatozások járták nap-nap után. Nap. pal aludt. Otthon nem fogadott senkit. Csak nyilvános helyen lehetett vele találkozni és Bács nélkül sohasem.
Gábor e#y este azt jelentette az ezredesnek, liogy a méltóságos urnák váltója van, amire T$$ök kapitány ur irta rá a méltóságos ur nevét és Rolla kisasszony azért me^y férjhez hozzá, mert c ak igy tudja a váltót visszaszerezni
Karóba huzatlak, ha nem mondtál igazat! — fenyegette meg az ezredes és husz esztendő óta most először
liaragudott komolyan az öreg legényre. — Honnan tudod?
— Tudom! — felelt Gábor kurtán.
— Honnan? Beszélj! Mert én..
— Assaony mondta ós én megígértem, hogy ijem mondom meg kitől tudtam meg — felelt Gábor elszántan.
— Nem? Hát mit gondolsz, kl vágaté? Egy cselédnek tett Ígéretedet elébe helyezed az ín parancsomnak? Asz-szony parancsoi-c neked, vagy én?... Mondod?!
Az ezredes ütésre emelte a lovaglóvesszőt.
Az öreg legény összeszorította a fogát.
— Takarodj a szemem qlől, nem akarlak többé látni! - kiáltott rá oz ezredes. - Ha asszony parancsol neked, eredj az asszonyregimentbe, szolgálj ott!
Gábor kiment. /
Az ezredes szivarra gyújtott és elgondolkozott. Holla viselkedés csakugyan titokzatos és megmagyarázhatatlan. Bátyjának valami különös hatalma volt felette, különben nem egyezett volna bele abba, hogy nőül megy hozzá, mikor szemmel láthatólag Irtózott a közelségétől. Amit ellenére tudott tenni, azt megtette. Viszont Török nem tudhatott a dologról, mert ő is keményen vallatta leányát és mindenképen igyekszik megakadályozni a házasságot. Az ezredes érezte, hogy ha Török megtudná a valóságot, Inkább megölné magát, semhogy leá-uyától ezt az áldozatot elfogadja.
(Folyt Wóv.)
lsM1öktótaJ6
zalai közlöny
- (HM • plíb«lán)
A kanizsai ferences barátok, a katholikus hitélet elmélyítése érdekében minden hónapban «lelkimagány» címen báróin órán át előadást, elmélkedést is szentségbiiádást tartanak. Ax októ-lier havi tlelklmágány* október 26-án, szombaton délután lesz 3—0 óráig. A program a köwBkcző: 3 órakor aszketikus előadás a febérteremben. 4 órakor a liturgikus istentisztelet magyarázata ugyancsak a léhérteiemben, 5 órakor szentséglmádás a templomban. Minden hivót szivesen látnak az előadásokon és a szentségbnádáaon. Tekintettel a liturgikus mise magyarázatára, akiknek inag>«r missálé ja, vagy magyar misefüzete van, az vigye magával.
- (A Nemzeti Munka,érlalein ii] «-
zaléje) A Nemzeti Munkavédelmi Hivatal elhunyt vezetője, Szy Géza ny. cseudörezredes helyébe a központi vezetőség Habacher András ny. ezredest nevezte ki.
1- RntorszAre* éa butoraelyem maiadékok nagy választékban kaphatók tendkivül olcsó áron Schütznél.
- (Névmagjaroaitás) Kotm Zoltán és Kotm Andor nagykanizsai kereskedők a belügyminiszter engedélyével családi nevüket Kelemen-jc^yáltoztat-lák. i
- (Sromlnt feketekávé és brldge-tálice-l) Az Iziaclita jótékony Nőegylet szombaton nyitja szezonját feketekávé és bridge cstélyével, amely fBste 9 órakor kezdődik a Kaszinóban. A kártyaasztalok szórakozása mellett közkívánatra tánc is lesz, amely a fiatalság szórakozását is kellemesen éa olcsón biztolltja. A Nőegylet ezúttal Íz caak egy feketekávé erejéig kér áldozatot barátaitól.
- Hftljíyelznl Az esős, Hetes Időben fokozottabb mértékben kell ápol-nuuk arcbőrünket. A valery krém leheletszerű felkenése után a különlegesen Unom őrlésű ét Illatú Valery púdert hintsük arcunkra. Csodálatos tőle a bőr bánonyos hamvussága. A párisi Valery készítmények egyedáruaitója Herzteld Mimi Horthy MÜiWut 1.
- (No,ember 1-1*1 laaz a Lewykkib
Saaeatfa) A Szent Ilona Leányklub közbejött akadályok miatt eisó műsoros teaestjét nem most 27-én, hanem november 3-án, vasárnap este fél 7 óra. kor tartja. I
- llw", sefir, puplin, kanaváu Weiszfeld ás Fiacheroél.
- (Adományi N. N. 3 pengőt küldött be szerkesztőségünkbe a szerei-caétlen öiv. Uethofferné apró gyermekei részére.
- (KM* vea.SU <1 ■ kerékpárét) Felhívatnak mindazok, kiknek kerékpárját ellopták, hivatalos óra alatt a rendőrkapitányság I. era. 4. helyiségében jelenjenek ineg a kerékpárok felismerése végett.
- Tarentáll, kénél csomózott magyar perzvák «tb. szőnyegek, függönyök, butorkelmék Singer DlxUáru-
- (Bllj««,0)Hk találkozója) saer-dán délután 6-tól M ig a Pannónia hátsó ttem^be*.
Nép Mozgó. OH. 26—27. szombat-vasárnap
Izgalom! Romantika I Bravúrt
Fehér asszony a pokolban
Exotlkus dráma. - Főszerepben Charles LAUQHTON a ma <16 legnagyobb Jellemszlnész.
Hamuk kisérA mllior. Híradók.
Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. 20, 40, 80 filléres helyárak.
h
áz NTE vasárnap Itthon látszik a PEAC-al, « Zrínyi Slmonlornyán vendégszerepel
Bombaforduló kerül vasárnap lejátszásra Délnyugaton. A bajnokság első 6 helyezettje, tehát a bajnokaspiránsok egymás ellen harcolnak az annyira fontos bajnoki pontokirt. Pécsett a listavezető PVSK a nagyszerű képességű Pécsi Bőrgyár csapatát kapla ellentelül, mely mérkőzésen valószínű ■ Vasutas csapat pontot ad le. A Jelenleg nagy lor-mábin levő Zrínyi Simontornyán nagyon nehéz elleniéire talál. A vasárnapi szenzációs gyózeime után bizalommal küldi a vezetőség csapatát erre a fontos mérkőzésre és reméljük, hogy meg is állja a helyit.
Nagykanizsán a mult ivi Délnyugati bajnok Picsi Egyetemi Atlétikai Club vendígszerepel. A PEAC az őszi szezonban eisó mérkőzésén Slmontornyán szenvedelt vereséget, majd a PVSK-tól kapott kl, a továbbiakban azonban szebbnil-szebb eredmínyeket írt el is minden mir-kőzisen győzött. Igy a Zrínyit 5: l-re, KRAC-ot B: 0-ra, VOGE-t 2 :0-ra, NSE-t 110-ra, TSE t pedig 2:0-ra verte. Ezek mind olyan respektabi-is eredmények, melyek előtt meg kell hajolni. Az Egyetemi csapat tehát tavalyi szép szereplésihez mii-* tóan kezdett az Idei bajnokságban is az Idín ia egyik legjogosabb aspiránsa a bajnokságnak. Eddig csak 4 pontot veszteti az NTE 5 veszteit
rntjával szemben. Jelenleg az NTE helyen áll, a PEAC negyedik (egy mérkőzéssel kevesebbet ját-
szott), tehát ha az NTE ezen a mérkőzésen győz, nemcsak egy ve-szélyes riválisától szabadul meg, hanem ha a többi eredmények jól alakulnak az NTE re nizve, — az NTE a bajnokság ilire kerülhet.
Az NTE-nek az utóbbi szenzációs tormája után megvan minden reménye, hogy ezen a nagyon fontos meccaen is megállja a helyit, de nagyon kell tudnia, ha a mult ivi bajnokkal szemben győzelmet akar aratni.
A mirkőzis d. u. 3 órakor kezdőd* a Zrínyi pályán.
Picsett a DVAC—Turul mirkózés döntetlent igér, Kaposvárott a KRAC biztos győzelmet arat az NSE ellen.
Dombóváron a VOQE-nak nehéz dolga lesz a TSE ellen.
ID<5
MtiaUtlatÉnsi
Prognózis: Péntek este ét az éjsraka eső, éjjel a lehűlés gyengülése várható. Szombaton a tétttózet csökkenése lehetséges. a nappalt hőmérséklet alig változik. Távolabbi kilátások: 1-2 nap múlva élénkebb síéi éa lehűtés valószínű
Nagy választékból olesón
CSILLÁRT
kedvező részletfizetésre nálam vásárolhat I 4 lángú modern ebédlAoeillár . . P 18 •<> villanyvasaló jótállással . . . . P 7 »°
tea, kávéfőző hajszárító, hajsütővas melegítő Stb. stb. óríáil választék, - részletre is.
rádió- és cslllár-szakflzlete.
Szabó Antal
I-M aha Uh* tamMnl (itamtt) 1 40 ••-«.
A legújabb márkás 1936. évi rádióit jdon Ságokat meghallgathatja, lakásán díjtalanul bemutatom.
Egy szál gyertyát a MM sírokra I
A nagykanizsai temetőben sok száz hős alussza örök álmát. Hazájukért adták életüket, ami nekik a legdrágább volt. Kedves hatottaink-ról Mindenszentek napján szoktunk megemlékezni is egy egy mécsest gyujtunk Ilyenkor sírjaik lelett. An-nal[ a sokszáz hősnek porsl felett azonban nem gyulladhat Id a hozzátartozók szeretetének gyertyalángja, mert ha vannak ia családtagjaik, azok messze Idegenból nem (Shet-nek el kedves halottaikhoz.
A MOVE nagykanizsai elnöksége kéri a város hazafias érzésű közönségét: — Járuljon hozzá pár szál gyertyával, vagy akár a legcsekélyebb pénzadománnyal ahhoz, hogy a hó,Ok sírjai se maradjanak sötétben Mindenszentek estéjén.
Az adományokat kérik Stampf Zsigmond Fó ut! üzletében elhelyezeti gyüjtöiveken leadni.
- (0rroe halát) Dénes Lajos Uatál nemeavitat gazda felesége ez év februárjában halvaszületett gyermeket boautt a világra, majd csakhamar maga ls meghalt. A vizsgálatnál megállapítanák, hogy Bl-csérdi Antalné nemesvitai szülésznő a nehéz lefolyású szülésnél nem hivatott orvost, hanem összetört anyarozsot adott be a fiatalasszonynak. Az or-vosszakértők megállapították, hogy " anyarozsot caak orvval leodeletre éa szülés után szabad beadni, nem pedig közben. A szülésznő aaonban tízszeres adagot adott az asszonynak, ami halált idézett elő. Az egerszzgi bíróság most vonta felelősségre a uondat-lan szülésznőt, akit jogerősen 80 pengő pénzbüntetésre Ítéltek.
— selyme*, bársonyok, boykabátok, férfiszövetek Woiszfeld és Fischernél.
— (tjfcapta a raelouwzij) Tánczus János 42 éves maiommuokást .Sírni liszló községben súlyos szerencsétlenség érte. A munkás a malomban dolgozott, közel ment a malomszijlioz, amely elkapta és feltekerte. Táncaos igen súlyos külső éa belső sérüléseket szenvedeti, válságos állapotban szállították az egerszegi kórházba.
- Dr. Kritky latvá* | ...........
i a tüiaiáaoe ás ■ ■ II- Mqr-
1. Szegbalmy üyula, az Qr-szágos (iárdonyi irodalmi Táraság alelnöke, a közoktatásügyi minisztérium megbízásából, könyvet ír .Dunántúli tájak, címmel. A mü foglalkozik Nagykanizsával és környékével la. Hogy a munka ez a része minél- gazdagabban illusztrálható légyen, felkérem a város hivatásos és amatőr fényképészeit, hogy a város köz- és müemlékszerü épületeiről, templomokról, azok belsejéről, szobrokról stb., valamint a köj-nyék bijképileg megragadóbb részleteiről, földrajzi, történelmi nevezetességeiről stb. készült fényképeikből egy-egy darabol reprodukálhass éa a munkában leendő felhasználhatsz céljából rendelkezésre bocaálaoi éa dr. Szűcs Lászlóná\' "(városház J. em. 13 ajtó) november l-ig leadni stlveakedjenek a név megjelölésével. A fényképeket « leihasználás után sértetlenül visasa. pdoin a tulajdonosoknak. Fenti könyvben a leredukált féi|fké|i mellett a beküldő nevét feltűnteti a szerző.
- (Mstmit ftatai gazda) Csíre fái-mán 27 éves vaspöri fiatal gazda szerdán lakásában felakasztotta magát éa meghalt Tettének oka Ismeretlen.
- Két ta. ára I1S pa»«<. Vegyen On Is ikléket Bármely üzletben, ha agy ÜU veszi a Diaiul szájápoló ikreket: a 72 filléres nagy Diana-fogkrémet éa a 64 filléres Dlana-sóaborazeazt, Í M P helyett csak 1.10 P-) fizet Kizárólag októberben.
— Spnrtnibén aUsűmeu 140 on
ZALAI közlöny
m 3B&3 »
8, millió dollár
• I........... WHk kára
Lraangeles, október 25 A délkallfortuiii hatalmas erdő éa bosóltitz, amolynek számot, Los-aagoies-kérnyéki villa Is áldozatul esett, hozzávetőleges számítás sze rlnt 8 millió dollár kárt okozotk Több, n»nt 13.000 hektár területű erdő égett le.
RepOlfigéproncsok i vadonban
Newyork, október 15 Kanadai vadászok Északkanada hegyes vidékeiben egy repülőgép roncsait találták nteg. Azt hiszik, hogy a repülőgép az 1117 t-en nyornl-tatamii "eltűnt francia oeeánrepülók lezuhant gépének maradványa.
51 holttal közszemlén
Mezloo, október 25 Jrllszkó államban a katonaság egy reMóbaadévat ütközött össreés véres harcot folytatott. A rablók közül 5* életét vesztette. A holttta-tek«t elriasztó például a vár, sbun közszemlére kiteszik. A prefekturá-tus jelentése szerint nem politikai lázadás volt, hanem közijnségas rabióbuulu garázdálkodott a vldé
EMLÉKEZTETŐ
Ur. Nőegylet brttge-bkete estje a K««i*ióban 9 órakor.
Uyászeenepály • hősá Mmelö^en 3
A lAknyklak maaoroa teája a Mlas-" 7 órakor.
A Klakaalzaal Kath. Iljuaági Kgye. sülét mtkaoeoa Katalin bálja. Ne Masba, M. Kereastáay Jéé. Nőegylet karácsonyt vására aa Ipuvmzékbázbsa.
> Mt. Nőegylet karácsonyi
vására as.lparoMsákháibaa.
■aasár ii.
NTE 70 éves Jubiláris ünnepségeit megnyitó műsoros tánceatély az Ipanw-kórbon.
ouqmaqtma
_ (őszi vetésre)
KHMIÓnVV
, UTÜ«0LO«FA. VtOELHiaZEREK
(flaal permetezésre)
mütrAqyak rtlTORi
(aétkQltafcetetien rolóin állat-lényén térnél éi hlslalásnát)
PEK»i
„Q" vitamin készítmény. Beszerezhetők:
OfUZÁQ JÓZSEF
Nagykanizsa, ErssébeMér 10.
i (A Mróaájr meHett.) Tetetett 130.
(Folytatás as l-ső oldalról) a Földközi tengerről hajóhadukat. A Ducc az angol válasz megérte réséig az ellenségeskedést is be szünteti és addig ji csapatok nem támadnak, inig az angol válasz m g nem érke?lk. Ha Anglia elfogadja a) olnsz javaslatot, akkor azt megvizsgálásra átteszik a Népszövetség 13-as bizottságához.
Mussolini követel...
Mini Angliában tudni vélik, Mus soljnl Harrar, továbbá Ogaden és Tigrc tartományok egy részére kö vetél fennhatóságot, ahol megtartja államformának a jelenlegi feje ddemséget. A tulajdonképpeni Abesszínia a Népszövetség hatás köre alá tartozna.
Ezeket a hineket Rómából nem erősítették meg. j
2. A háború bontja
Addls Abeba, október 26 Az olaszok motoros osztagaik éa erőik segítségével nem lehetetlen, hogy rövidesen elvágják az egyes abesszin hadtesteket a fötörzstöl. AJz olasz előrenyomulás előkészítése északon nagyban folyik. Fszakon rt nyugati részen, délen pedig az ogadeni síkságon keresztül nyomul majd előre az olasz csapat.
Október 28-án, a Marcin suRóma évfordulóján valószínűleg nagyobb olasz támadások lesznek. Az olasz hadvezetőség kijelentette, hogy a harcokban mérgei gázokat nem használnak. Egyes abesszin törzsek ugyanis arzént tartanak készenlét ben és ha a források ellen Irányuló támadás sikerrel jár, akkor meg akarják mérgezni a forrásokat.
Az olaszok a bombázást tovább folytatják. Csütörtökön 4 ol^sz gép 80 bombát dobott le Gable-Galere.
A négus ujabb rendeletével a 18 évnél idősebb iskolásokat ls harcba szólítja, az iskolákat pedig kórházzá alakíttatja át.
A négus tiltakozását jelentette be a washingtoni kormánynál, hogy n Vöröskereszt céljára vásárolt re pülögép szálli\'áttát neni engedélyez te. Az ameriknl kormány, amely be-jelentette seml2«essé<?ét, a tiltakozás llenére is fenntartja álláspontját és határozatát.
Róm», október 25 Sej»m herceg csapatéival Akszumtót nyugatra megtámadott egy olasz elő-
őrsöt. A támadás nem sikerült, mert az olaszoknak sikerült a berceg sc-iegót visszaverni. A sikertelen támadás egyik ffi oka volt a kiépített jó ut, amelyen hamar olasz segítség érkezhetett.
Asmare, október 25
A lakosság kőzött skorbut-járvány dühöng, miért is orvosságot ós élelmet osztanak ki az olasz katonák. Kikészült tegnap a 130 kilométeres uj ut Is, amelyet 28-án, hétfőn adnak át a forgalomnak ünnepélye^ köretek között. Az ut néhol 35 "ezrelókos emelkedéssel halad. A szakadékokat több hld köti össze, az egyik ilyen szakadék fölötti hld 120 méier hosszú. Az ut egy 1000 méteres hegyen is keresztülvezet.
I.ondón, október 25 Ix>ndonl>an ma életbeléptették a fegyverkivitel! tilalmat Abesszínia felé.

OáfQlaat I
Lázár
nem
lgazsá|Dfyazlalsztcr távozik a helyéről
Budapest, októt^&&6 Hivatalos helyről a legtmtái*zot-tabbnn cáfolják nzokat a híreket, a melyek arról számolnak be, hogy Lázár Andor igazságügyminlauter rövidesen távozik helyéről.
ítélet az Impertal-ügyben
Budapest, október 25 Az ismert is annakidején nogy port felvert lmperial bilnügyben u bíróság ma hirdetett Ítéletet. Sulgö Imr? vezérigazgatót 3 évi fegyhá* t-a és 2000 pengő mellékbüntetésre, Komlós Hugó titkárt 2 évi fegyház, ra, Józsn Imre és Kas András elö* munkásokat pedig 8 8 hónapi börtönre ítélte foly.atólagoaun elkövet tett csalás miatt, 7akács Gyula Máv felügyelőt éa\'Dornar Béla Máv fő-vegyészt a bíróság felmentette.
Naptár : Október 26. szombat, ltom kai Dömötör. Proteatáns DCmötör. lat. Tlsrl hé 29.
Gyógyaseitári éjjeli saolgálat o hé ts-tól dr. Merkly-nelua gyógyasertár Fő-ut 12. és a klskanizsai gyógysaortár.
nőzfürdó nyitva reggel 5 óráiét est.
9 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap pöknek).
A Bethlen-beszéd
A Ház csütörtök délutáni ülésén az érdeklődés kissé megcsuppunt. Folytatták a gazdavédelmi Javaslat vitáját, amit az ellenzék tovább tá madott. Létay Ernő, utalással gróf Bethlen István beszédére, hangoztatta. hogy a kormány a gazdákkal szembea mindenkor teljesítette kötelességét, már régebben bejelentetté az adóreviziót, az agrárolló pedig a fokozott vámvédelem ótuAényegc-
*n szükült. Károlyi kormánya n gazdaválaágot mint tünetet kezelte, a Gömbös-kormány elvitázhatutlan érdeme, hogy nyugalmi helyzetet teremtett a gazdák körében. Kérto Létay, hogy a pénzintézetek hasznát, •melyet a mezőgazdasági zák»gle-vélek visszavásárlásából nyertek, a gazdák javára fordítsák. (Létaynak itt aa e|lenzék is tapsolt..)
Matolcsy Mátyás szerint semmi akadálya sinc6 ánnak, hogy a hosz-szul<*járatu tartozások végleges rendezést nyerjenek. Antiszociálisnak mondja azt, hogy a házadóalap 30
rr
a Hát cMSrlöki vitáfánah tangalydhan
százalékát hozzáadták a kataszteri tiszta jövedelemhoz éa ennek a 40-sz \'resét veszik tünpul, mint adósság-határt. Ossz ütközést lát a korimWy ndósvétk-lnd politikája éa u sokat emlegetett telepítési politika közöl* Ra|nls.s Ferenc szerint azt. h.-gy a guzdák Idejutottak, megelőzte egy tízéves kormányzati rendszer. Majd Bethlen tegnapi b szédének egyes kilét leire válaszolt. Balhlen itt ki-ment a folyosóm, nem hntlgatta tovább Rajnlsst. uki a továbbinklwn la élesen támadta Bethlent éa rendszerét. Rajntan válaszolt Bethlen be. azédének .utánam az özönvíz, ki. télelére, amit u kormány mai polb Ilkájára vonatkoztatott. Kijelentette Rajntaa, hr^jy nynklg benne vagyunk abban as özönvia-^olllikábM. anys nyirs, hogy u jelenlegi kormány var lóban alig tud kievickélni belőle
Über Atpal foglalkozott ezután a |avasln|lal ellenzéki szemszögből Aá ülés este háromnegyed 8 órakor ért véget.
Tanatavttufe
Irányzat t ba/áttdgos, Jorgatout tttada. Basa ttaaa*. 77-ea 17 85^1811 78-a, I80Ö-I830, 7fres t» 15—18*3. 80-at 1830-1859 danlnl. 77-ea 17-35-1710. 7»aa 1750-1755. 7»<s I785-IT80. 80-as 1775-1700. — Roas patlaiaákl 1570 1580 mis 15 70-1590. Zab i| kórén 17 30 -17 40 T.avwi Uaaásla* kősép ab bpeat 1540-15 55.
Kiadja a laptulajdono. Kéxpiadaaágl Rt. QalflMb.ft, Nyomda éiDétsatal LapkUdó , Vállalata Nagykanizsáé. Felelős kiadót Zalai Károtv. Interurbán telefon: Naavkanlssa 78. aaám

márványból ás gráaltból caak Kovácaaát,. Klaály.a. 33., kaphal ot-
^ W. 2788
a»ká4. ItHaal csak sSlísMtUael lehet — Kapható 8«rlel vsa- és leaték-Uztctében, SíhDtr mell.lt, 1
et«aa I -Ozletl * bereadezás t» Hókkal,
Bveglal, pultos, toktös pénztár la a rak-tlron levő cipők, kosarak, bablk, képrá-mlk, üvegáruk, jltékáruk, botok, börőn-duk. háthaáhok, b.bakoc«lk, minden ello ■adható áros, a volt Tólh baaálbaa. 3
Állandóan frlsa kaMs|aahe ás taf> salakafe kspbslá Vartaasa tejipari szaküzletében, Erzaébeldár 14. sz.
3»44
Oalllár vásárláu előtt teklatas meg ezekaiUtanket. ahol modern csillánk már P 8.00 tói beszerezhetők. Budapesti árak Deulscb ás Paur oilllrtliKMMa. «
dW
dsreb használt nőt utca 96.
el-
3-4 szobás, komtortoa lakást keresek amakst a kiadóba. *
Misaatéa tatás, ousea melHkhe-Iga^jgal, aioaaslra la. Idadó Horthy M. al
Haaiaátl rahál veszek ás eladót, hl-•áaia házhoz megyek. Márkás, Király-utca II. 3®W
I kevés Iával meleg szobája lesz, ha Schlesinger Oyula vaakeres-kedönét hőfokosót vesz. Ugyanott auKI-tlzhelyek és mlndcaaemu kályhák latol-csébbaa kaphatók. 3806
Bisloaltáal szakembert alkslmazsak Nagy kantzss, Zslsagerascg. SUme*. TsmJc Keszthely beazervezéaére, valamin- \'
aégekbea levó IHoraéay továbbt.jlu.M Nszsassa éa a"\'"--------"
klvatal továbbit.
ntkhal" a.la|lla
rösőtt caemagev\'al, gylrtjst «•. lejlparl váltalak Allandóaa trtsaan szakUitctUnkben ás maldnem mii ezer- és csenegeksreskadésbsa.
pasztő-
;,c*1 UU* novemberre kiadó, Oyár-atca 3. •
Fellélteaal |)s«sbaa.r.ll és
tlszls, rám. kath, komoly mladttoat ke reaek stosnslra, vagy november l-re, aki azépea mos, vaasl, a lózéshes árt Cslkaly József latéző, Iharoaberény, Somogy m.
Kaassrak és csokrok Veate-pusslal kertészetből, olcsón mr«eaéallKaU. Su fár-ut 40/a. 5917
Cacagcry-ut
k aanr <
4. háimei
Calaoaas
rathetö.
A .ItásMra „HlmlafSbaattaláaá
40 dkg os tábla M, ItUár. Allsadóaa Ma* llnom desaartcsokoládék érkezask. .Hindu-caokolidégyárl lerakat, Wortmaoa, Brzsé-btt tér 14. 3944
M*l*Mt raár most lavttasss Havaaaál.
Deák-léi 15.
áladé egtr~dlsznéboa lóazék N} will ás egy réi üst aljat Arpld s. 53 3941
tajM.aa.akKt lelveu Furnea rlntaa. Naayksalsaa. 3941
a ÍbdO
Nwaasla áa DáhSTTaant vállslaa Manatea^álátaa, Napti !■» tfalalta aaWvssatt 2aM KárSTT
Ha S oldalas képes melléleteit
75. évtolyam 243. szám Nagykanizsa, 1835. október 27. vasárnap
Ara 12 mér
ZALAI KÖZLÖNY
éi kfadóWnMt PM Bl I
Felelőt szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizette! án: tpr Mn I pwaé 4S ük Sxerkeotteégi fcSMISMI ta&fcai IS «L
Objektiv kritika
A politikai életben az érdeklődés még mindig Bethlen István gróf gazdavédelmi felszólalása körül forog. Parlamentben és újságok hu* sábjain pro és oontra vélemények hangzanak el a volt miniszterelnöknek a gazdaadósságok megoldásával kapcsolatos elgondolása felett. Most már szakemberek is hozzászóllak a Bethlen-féle tervezethez s igy most már leszürődött a vélemény, hogy a javaslatok, melyeketa volt mln\'sz-terelnök lett a gyakorlati életben nam csak kivihefetlenek, hanem az osztó igazság köveielményeinek sem felelnek meg, sőt bizonyos vonatkozásokban antiszociálisak.
Lényegük az, hogy szakítani kell a gazdaszanálás mai rendszerével, amejy gazda és gazda között a védettség szempontjából különböző és többféle kategóriákat állit fel, sőt továbbmepően szakítani kell a védettség rendszerével és egyformán, egyforma mértékket-kell segíteni minden gazdát, legyen az védett, vagy nemvédett Ennek a felfogásnak gyakorlati megoldását abban látja Bethlen István gróf, hogy II-neálisan le kell szállítani a gazdák szolgáltatási kötelezettségét 2.6 százalékos kamatra, amihez legfeljebb egy félszázalékos tőketörlesztési részlet járuljon. <
N©m is szólva arról, hogy a segi-tésnek ez a módja az államnak a javaslattevő megállapítása szerint is lényegesen nagyobb áldozatot jelentene, már első pillantásra kitűnik, hogy gazdát és gazdát, adóst és adóst egyforma mértékkel mérni nem lehet. Ugy, amint a lázbetegnek a hőmérő mutatott fokai szerint kell adagolni az orvosságot, csak akkor járhatunk el a gazdaadósságok rendezése terén is igazságosan és méltányosan, ha lényegesen többet adunk a kataszteri tiszta Jövedelem negyvenszeres szorzatán tuj eladósodott tizholdes kisembernek* mint az ötezer holdas gadának, aty a mai védettségi rendszer szerint n védettségre sem jogosult, mert kataszteri tiszta jövedelmének tizenötszörös szorzatáig sincs eladósodvn Különbség van gazda és gazda között mindenekelőtt abból a szempontból ls, hogy az egyik segíthet magán, ha birtokai egy részét el* adja, a másiknak azonban nincs mit eladnia, nem csonkíthatja tovább apró birtokát és védelem nélkül a vándorbot és a koldustarisznya jut
osztályrészéül.
Azt el kell ismerni, hogy gróf Bethlen István, akit az utóbbi időkben befolyásolt bizonyos politikai keserűség, ebben a beszédben tárgyilagos maradt mindaddig, arnig a szakkérdés kereteiben mozgott. Ezt az objektivitást nem csökkenti felfogásának már emiitett alapvető hi-Wja, amire vonatkozóan egyébként ö maga megmondotta, hogy nem tekinti önmagát csalhatatlannak. ,
Az éjszaka a kanizsai személyvonat beleszaladt egy tehervonatba
Csodával határos módon nem kővatelt emberáldozatot a székesfehérvári szerencsétlenség
Székesfehérvár, október 26 A székesfehérvári állomáson szombaton hajnalban könnyen végzetessé válhaíó vasúti szerencsétlenség történt. A reggel 4 órakor Nagyka* nizsa felől érkező személyvonat belefutott a fehérvári állomáson az egyik holtvágányon álló tehervonat utolsó kocsijába. A tehervonat utolsó kocsija ugyanis az úgynevezett kitérő határon b^Iül állt, a mozdony
nekiszaladt, felborult és magával rántotta a szerkocsit ls. A mozdony és a szerkocsi teljesen összetörött, a vas-részek valósággal darabokra estek szét. Különös szerencsés vélet-len folytán az utasokkal telt személy kocsinak semmi baja nem történt, ami főként Tihanyi Ernő mozdonyvezető ügyes és gyors fekézésének köszönhető. A mozdonyvezető ugyan is látva a veszedelmet, annyira le-
fékezett, hogy csak az utána következő kocsi borult fel. Ha ezt nem teszi, könnyen az egész vonat kisiklott volna. Szerencsére sem Tihanyi mozdonyvezetőnek, sem a mozdony fűtőjének nem történt súlyosabb baja, a mozdony roncsai alól, csodálatosképpen, csak kis sérülésekkel húzták kl őket. A vizsgálat a szerencsétlenség ügyében megindult. \\
Mussolini még nem mondta ki uz utolsó szót
Párlsban titokban tartjálfa béka érdakéban folytatott tárgyalásokat — Róma nam ellenzi az ótóablzottaág újból való álotrakaltéaét — Abesszínia még ezután akarja magkazdani a háborút — A négus k Istók tett* az olaaz kóvatat Addla Ababából
Szomáll-földön tovább tart az olaszok előrenyomulása
Páris, október 26 £ kormány a hivatalos megbeszélések anyagát titokban tartják, tény azonban, hogy a párisi angol nagykövet tárgyalásokat folytatott Laval-lal. A javas\'a\'okkal kapcsolatban azonban hangsúlyozzák, hogy a megállapodások véglegesítéséhez azöttfc, bizottság hozzájárulása szükségest A lapok értesülése szerint Mussolini az angol kormány javaslatát nem fogadja el.
Pária bizakodik
Páris, október 26 Ujabb jelentések szerint a hangulat a francia fővárosban egy kissé bizakodó. Ugy látják, hogy az olasz kormány engedékenyebb. Erre vall az is, ho<fy Róma nem ellenzi az ötös bizottság életrekieltésének újbóli tervét- Párlsban ugy vélik, hogy a külügyminiszterek "és a diplomaták tárgyalásait rövidcsen át-
\'szl Genf. Laval a jövö héten már Genfbe utazik.
A békefeltételek
A Temps a békejavaslatokat igy foglalja össze :
Olaszország fennhatósága alá kerülnének Atessziniának a nem um-4>ara törzv k által lakott vidékei. A tótálmak elismernék Tlgre tartománynak az olasz fennhatóság alá való behódolását. Aa^olasz gyarmatokat biztosítanák azzal, hogy a
környező törzsek lefegyverzését szavatolnák. A rabszolgaság megszűntetésével a Népszövetséget bízzák meg. Abesszínia Assza bot kapná meg tengeri kikötőül.
A lap hozzáteszi, hogy nem valószínű, hogy az érdekeltek ezt a Javaslatot elfogadjak, mindazonáltal ezt a javaslatot nem tekintik Mus solinl utolsó. Szavának és így iniér-sékelt bizakodással tekintenek a jövő tárgyalások elé.
Abesszínia még nem kezdte meg a háborút
Pária, október 26 A párisi abesszin követ kijelentette, hogy a háború Abesszin iában még meg sem kezdődött. Az olasz csapatok előőrsei elől az abesszinek legtöbb esetben elvonultak. Abesz-szlnia ugyanis egyelőre nem akar háborúba keveredni. Ezzel a maga-
tartással máris sikerült elérnie a fegyverkivitel! tilalom felfüggesztését. Most a Népszövetség további határozatát várják. Az abesszinek nem akarnak addig megütközni és különösen nem olyan területen, a melyet nem ők maguk választottak M.
Annál Inkább sajnálata, hogy a volt miniszt erelnök kritikájából még is kicsendült egy bizonyos keserű lz, amikor a szakkérdéseken tul a politikummal is foglalkozott. Különösen akkor változott beszédének hangneme nemvárt formában, amikor a kormány gazdavédelmi intézkedéseit ugy jellemezte, hogy azoknak esetleges balsikere után a kormány mtánam a vízözön* Jelszóval távozik helyéről. i
Tárgyilagos bíráló ezt a fajtáját a politikqj megfutamodásnak éppen a mai kormányról nem tételezheti
fel. Nem fog Magyarországon megismétlődni többé az, ami Károlyi Mihály megfutamodása után történt. Nem lesz itt a kormány után vízözön. Nem ugyan húszéves, de négyéves munkaterv szerint folyik a mai kormány alkotó tevékenysége. Módja, alkalma és ideje van a kormánynak befejezni azt, amit kezdeményezett. Az olyan kormány, amejy ugy, mint a mai, a mult-tak romjainak eltakarításával kezdette meg működését, átment a gyakorisa politikai élet iskolájába. Tisztában van azzal, hogy aemmit-
sem kezdeményezhet, amit végrehajtani nem tud.
Az a veszedelem tehát nem fenyegeti az országot, amelyre Bethlen István célzott. És ha a kormány alkotó munkája a parlamentben nem személyes izü támadásokban fog részesülni (és ez nem a volt miniszterelnökre való célzás), hanem ob jektlv, tehát termékeny kritikában, akkor az ellenzéket is elismerés fogja illetni mindazért, amit a kor mány nemcsak elkezd, hanem be is fejez. ]
zalai közlöny
1936. okldbar 27.
Szőrmék szövetek Bársonyok
kguebli választék minden mlnfiségbcn legolcsóbban a
Filléres Divatüzletben.
Da Vinci gróf elutazóit Addls Abebából Addls a bel, október 26 0« Vinci gróf olasz követ éa szárnysegéde szomba\'on reggel leutazott Addls Abebából. At olasz követ a pályaudvaron Kívül szállt vonatra. A csiszár mindent elkövetett, hogy a két diplomata a legnagyobb csendben éfi rendzavnrás nélkül hagyja el az abesszin fővárost. A követ lefüggönyözve száguldó autóban hagyta el lakását, ahol október 17. óta fogvntnrtották. Ugyancsak lefüggönyözött külínko-csiban helyezkedett el a vonnton, amely a pályaudvaron csak kerclv tUI robogott és időt sem hagyott az összegyűlt tömegnek a tüntetésre. A vonat csak Hatamában állt meg, ahol felszállt az Időközben odaérkezett mag-.dol olasz konzul Is.
Szétrombolják az utakat at olasz tankok előtt
Róma, október !6 \\ SnxnáU-földröl érkező jelentősek szerint az olasz repülőgépek bombázzák szokat az uj állásokat, amelyeket az ubesszinck elfoglaltak. Az abesszinek azonban nem Jöttek vissza a repülőgépekre, nehogy elárulják rejtekhelyüket.
Róma, október 26 Az olasz sajtó-főhadiszállásról ér. Irt ló jelenlés szerint a déli fronton az abesszin csapatok föparuncsnokH elrendelte, liogy u Harier felé vezető utat rombolják szél és mindenüvé mély árkokat ássanak. Kzzet akarják megakadályozni az olasz harcikocsik előrenyomulását
A Ssoináll-iészen az olaszok folv-tatják SZ etőnyomutáM. Szombaton reg. gel sikenllt elfoglalni a (lunl-vólgyet, ahol az abesszinek alig fejtettek ki ellenállást
Az olaszok valósággal megfutamították aa abesszineket, kik közül aokat foglyul ejtetek. ( ,
Agy- és azlvérelmessesedésben saeti védőknek megbecsülhetetlen szolgálatot tesz az enyhe természetes .Ferenc Jóisel" keserűvíz szállal, hogy a Upculorna taiUlmát klr.iéli tesen levezeti és az emésztőrendszer működéséi bliloisn előlegül. Klinikai tspssztalilok aiap|án kétségtelenné váll, hogy a Ferenc Józset viz félo\'dsll hudéabcn lekvö betegeknél Is áltáléban mindig megteszi • kellő hsiásl s igy nagy megkönnyebbülést szerez.
A 75 éves Zalai Közlöny
Abbéli ss alkalomból, bogy a fő. városi lapok megemlékezlek .vZalai Közlöay 76 évei jubileumáról, öiittmr rael üdvözlöm á Zalai Közlönyt megjelenésének háromnegyed évszázados fordulóján. Olyan korban látott napvilágot, amelyben a zárt ajtók mögött fogvatartott magyar alkotmány a szabad levegőre kívánkozott, hogy a haza összlakossága élvezhesse. A Zala Somogyi Közlöny első s/eikesztőjű Fodor Pál, 1863-ban már Roboz István volt, aki 1868-ban a Somogymegye szerkesztőségét vállalta és ennek a lapnak az élén nagy hírnévre tett szert az egész Dunántúlon.
Mint clemilskolás gyerek hallottam már (.\'műteni a ?alal Közlöny nevét. Mikor 10 éves voltam, már itt járt köztünk a kiegyezés évében a lap tulajdonképpeni első szerkesztője, Bátorfi Lajos, a poétaleik ü, hazafias érzelmű Iró, aki sohasem, jelent meg más öltözetben a nyilyA-nosság előtt, mint fesz>es magyar nadrágban, zsinóros attllában és mentében. Szép megjelenésű férfiú volt, akinek láttára a saemérmetes honleányok is Összesúglak ; hisz ö volt a hölgyfutár hagyományaiban és stílusában nevelkedett muferyar
iró, aki 31 évig képviselte lapjában a kanizsai közvéleményt és művelte Zslovácnv\'gyének történetét. A Zalai KAzlö^y kiadója és ^{^tulajdonosa Wajdlcs József volt, ifjabb Wajdics József édesatyja, akinek könyvesboltját már nagyatyja alapította és a Csengerl-utat akk<Tíy,elzáró földszintes házbm létezetté később be-hurcólkodott WlasicS" Antal városbíró házába, ahol jelenleg jogutóda, az Ofcnbeck-könyvkercskedés ma is fennáll. A Wajdlcs-cég 1838 ban telepedett le Nagy kani tsán <s mint könyk\'-\'reskedő, kőnyvikhdó és lapkiadó cég, 92 évig Nagykanizsa lakosságának köztudatában élt és él még most is, mint a Dunántul egyik akkori legtekintélyesebb könyv- éa lapkiadó vállalata.
A 60-as évek elején, a provizórium korában a vidéki hírlapirodalom még gyermekkorát élte. A ve^ó tó- / nyék nyilvánosságra való hozatalé tói akikor a szerkesztők mép nagyon Idegenkedtek, valamint attól is, hogy a nagyobb hatáskörrel felruházott uriosztályt valahogyan meg ne báátsák. A Zalai Közlöny ls gyermekkorában inkább csak a ténydk regisztrálására és a gazdasági helyzet közlésére szorítkozott- Nagyobb
teret engedett a szépirodalmi 4>ro? dukclóknak, a verses és elbeszéli költészet a vonal alatt minden számban olvasható volt. Bátorfi Lajos élte végéig sem tudott kibontakozni ebből az irányból, de két jeles munkatársa : Hajgató Sándor és Szalal Sándor annál merészebben pengették a szerkesztő akarata ellenére is az ellenzékieskedés lantját.
Bátorfi 1896 május 1-én, mint szegény ember halt meg. Lapját az akkor hároms/or belenként meg\' jelenő Zala messze túlszárnyalta*, Engem Bátorfihoz a meleg barátsájf kötelékei fűztek és engem kért fel, hogy dr. Kiss Ernő gimnáziumi piarista tanárral *\'gyütt vállaljam a szerkesztést. Ifjabb Wajdics Józset lapkiadó és laptulajdonossal hamar megegyeztünk. A Zalai Közlöny az után szerkesztésemben 12 évig, 1908-Ig j -lent meg. Dr. Kiss Ernó eltávozása után dr. Porényi Miklós volt társszerkesetöm p mikor ő egv évi működés után megvált a laptól, egy derék és ma már szélesebb körökben ismert fe a közélet terén is működő, de akkor még fiatal gárda támogatott engem a szerkesztésben. Szélesebb körű érdeklődésre tartanak Igényt a következő nevrk : Nagy Lajos. Nagy Samu, Gáspár Latos, dr. Gártner Antal. dr. Hegedűs György. Süle Antal, Fehér Lipót,

•kabát fogalom,
mert szabása kitűnő
minőség^ mindig elsőrendű ára mégis a legolcsóbb I
minőségért mindig szavatol!

Legújabb őszi és t«li divatáruk megérkeztek
lói pongyolák és svájci alsónemfiek
Boykabálok gyermekrnhák
Esőköpenyek esógallérok
G. F. B. harisnyak
Szomolányi áruházéban
Del-Ka olpók
)M8. oktöbcr 27.
ZALAI KÖZLÖNY
*
gjrfe&jtse
el, hogy tajdalmak és meghűlés ellen nélkülözhetetlenek
aspÍrin
U^twevidmlny
Gyógyszertárakban kapható.
Salgó Sándor, Kertész Jóisef igazgató stb. / <
A háborúban mint kétszer meg jelenő hetilap elvesztette jelentőségét és az összeomlás után eltért eredeti Irányától is, mig végre ifjabb Wajdics József a lapot eladta a Délzalai Nyomdavállelátnák és ezzel uj korszuka kezdődött a Zalai Közlönynek.
Korábban Benedek Rezső és néhány évvel később Barbarlts Lajos szerkesztősége alatt elérte a lap azt a nívót és azt a terjedelmet, amelyben ma létezik. Ma a lap Nagyka -zsa város életével és soraával összeforrt és a lapot az egész megyében és annak határain tul is érdeme szerint értékelik.
Szivftől köszöntöm a 75 éves lapot, amely szerkesztője és kiváló munkatársai vezetésével, ha a sors is ugy akarja, meg fogja ünnepelni centennárlumát is, mint Instrumentuma a társadalmi békének és előmozdítója a Nagykanizsa felvirágoztatását szolgáló minden illetékes tényezőnek. vh.
Naptár: Október 27. vasárnap. Rom. kat. Krlszt. k. Protestáns 8*ablna. Izr. Ttsri hé 30. Október 28. hétfő. Rom. kat Simon. Protestáns 8lm.( Jud. Izr. Mark hó 1.
Gyógyszertári éjjel\' szolgálat e hó 16-tól dr. Mcrkly-Belus gyógyszertár Fő-ut 12. ós a kiskanizsal gyógyszertár. Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától esif 6 óráig (hétfő, szerda, péutek délután kedden egész nap nőknoky.
Ezer monbást kerestek Nagykanizsán és kornyékén, jelentkezett: — tlz
Van-e munkanélkfillség és van-e ínség Nagykanizsán
Fel kell vetni a kérdést a nyilvánosság előtt, mert valóban van in-ség, van munkanélküliség, sőt: -nagy munkanélküliség Nagykanizsán Az ebből származó nyomor enyhítése érdekében megmozdul, dolgozik és áldoz minden hatósági, társadalmi és emberbaráti szerv és mindenegyes kanizsai lakos. (,
És mégis...
Minap egy budapesti nagy erdő-Ipari vállalatnak nagykanizsai megbízottja kb. ezer munkást keresett erdőirtási és egyéb erdei munkához, amejynél a kereseti lehetőség napi 2-3 pengő között mozgott- Nem valami fényes kilátások, de mindenesetre becsületes munkával , lehet hosszú időn át kenyeret keresni a család ríszére. Még mindig jobb, mint a napi 1-1.20 pengős napszámok, vagy a semmi. Tekintettel a Zalmnegyéten, főleg Nagykanizsán és környékén uralkodó nagy munkanélküliségre, mindenki azt várta, hogy tömegestől sietnek a munkanélküliek a munkalehetőség kihasználására- És ml történt? Habár a munkás-koresést a legszélesebb kör-
ben és módon, sőt hatósági utón- is közhírré tették, hirdették és kidobolták, ugy hogy erről igazán mindenki tudomást szerezhetett, jelentkezett összesen tlz munkanélküli. Voltak sokan érdeklődők, Jtlk zseb í-etett kézzel mentek érdeklődni, hogy ml is az a munka, mit lehet keresni, mennyi Ideig lehet és kell dolgozni, de a tényleges munkára összesen tlz ember jelentkezett.
Ilyen körülmények között nem lehet majd csodálkozni, ha a vállalkozók más megyéből toboroznál* munkásokat és azok jönnek le Zalába, Nagykanizsára és vidékére, hogy feldolgozzák azt a munkát, ami az ittenieknek nem kell.
Engedtessék meg ezekután, hogy tisztelettel feltegyük a kérdést: -miért fizetünk mi inségadót, inség-járuiékot, miért tartunk fenn városi inségakciót és Egyebeket, amikor 1000 ember részére kínálkozik munkaalkalom és erre mindössze csak 10 eniber jel ntkezlk ?
tfát van inség, munkanélküliség Nagykanizsán ? ,
Féltandifas angol és német nyelvtanfolyamok a Zalai Közlöny előfizetői részére 4
A nyelvek tanulása évről évre Jobban tért hódit Nagykanizsán ls csak ugy, mint az egész müveit világon, töként a nyelvrokonok nél-kall Magyarországon.
A Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni elöltzetöinkek a nyelv tanulást és ezért megállapodott egy elismerten kittlnö nagykanizsai nyelvtanárnövel, aki két nyelvet 50 százalékos kedvezménnyel tanít a Zalai Közlöny előfizetőinek.
Az angol éa német nyelvtanfolyamunk vezetője Palloe Erzsébet. A tanfolyam nem caoportoc, hetenként kél órával hat hónapig tart, havi tandíj a Zalai Közlöny előfizetőinek 5 pengő, (nem előfizetőknek 10 pengő). Palloe Erzsébet a Ion d<ml egyetemen szerezte meg az
Itísz női- és fiyermek-
kabátok
du* választék
Inger divatáruház
angol nyelvtanári diplomát. A „tökéletes kiejtést biztosit]fák mr. Walter Ripman-nak, a londoni egyetem fonetika tanárának eredeti grammo. fon lemezei. Jelentkezni bármikor lehet a nyelvtanárnőnél (Erzsébet-tér 18. II. em.)
Minden tanfolyamra való féltan-dijas beiratkozáshoz fel kell mu>> tatnl a Zalai Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtáját,. vagy a Zalai Közlöny szerkesztőségének Igazolását.
Kiskaniiia egyház-kSzséga átveszi a kiskanizsal tsmstAt
Kiskanlzsa róm. kath, templomának nincs jogi patrónusa, egyházi kegyura, aki gondoskodna fenntartásáról, ugy, miként Nagykanizsa templomáról gondoskodik a város közönsége. Ez a mostohagyermek-sors nehéz feladat elé állatja olykor a templomgondnokságot. Moirt a kiskanizsal rk. egyházközség vég1* legesen akarja a kérdést megoldani oly módon, l\\ogy a kiskanizsal temető, amelynek megvan ugyan a róm. kath. jellege, de Jövedelmét a város kezeli, teljesen menjen át a róm. klath. egyházközség késelésébe. A kiskanizsai egyházközség a temető fenntartásáról gondoskodni fog, azt megfelelően rendbe hozza, kerítéssel ellátja, jövedelméből viszont a rk. templom szükségleteit ls fedezi. A gondolat a legnagyobb megértésre talált Kiskanlzsánv melynek népe a legközelebbi napokban küldöttségig keresi fel dr. Krátky István polgármistert, hogy a kiskanizsal temptö átvételét szorgalmazza.
Mindennél jobban segít
tökéletesen szépnek, igazán ápoltnak lenni I Az új Elida Ideál Krém „Hamamelis virginica" tartalmánál fogva kisebb bőr-hibákat, bőrtisztátlanságot eltüntet és meggátolja a pórusok túltágulását.
AZ UJ ZSÍRTALAN
r
IDEÁL
CREME
- Klitbtlvlielófe réeaét* rendkívül elóoyóc butorráiárUM alkalom. Hódéra berendezések, tókáieta Jó kivitelben, bouca lejáratú részletre, tót haaMt-tnenteeeo is kaphatók KapsMa butor-truháiban, Itorthy ytklóe-ut 4.
— Divata, fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Sibger Divatáru házba.
EtíoUró«lol-iie,ol6ilel» . dönti .1. A kepuottti.lv ugyon ozon alkotréiiekkel lót oldja meg e ueMtMIM o (adMg U. egyenlítést él a hongvi íuoodáil. A 344-as Orion rádió *oi«d«. ólló taliasítmápyének titka -a reftax supar kapcsolói,, mely MwMvé teszi 6 ródiócsó kétszeres kihasznóldsót
0R10IM
unafannk nios n»io«nimoónH
A lenti ké«zBlékek«t két bemutatta: Wwí Antal r*dT< üzlete FA-ut S. szátt.
EUhtron Villám?
dlót#hnlkal é»
1K? ~
4
zalai közlöny
1935. október 27. *
SZŐRMÉK SZÖVITEK
a divat vezető újdonságai, legnagyobb választékban kaphatók
Kirschner Mór dluatáruházában.
Száz néma cimbalom Nagykanizsán
Minap társasági körben szó esett a magyar zenéről, különösen egyes magyar hangszerekről, amelyek manapság csaknem feledésbe mentek. Különösen élénk vita tárgyát képezte a cimbalom sorsa. Eközben kiderült, hogy a társaság egyik tagja valóságos művész ebben a szakmában. 30 éve Játszik a szép hangszeren és zeneakadémiai tanár szeretett volna lenni a cimbalom tanszakon. A háború és egyéb körülmények azoiiben ebben meggátolták. 0 mondta «» következőket:
— A cimbalom ősrégi magyar hangszer, már a XIV.-XV. században használták. A cigányok honosították meg, majd 1874-lxai Sehünda V. JózícÍ feltalálta és tökéletesítette a pedálos cimbalmot. Ez kimondottan magyar nótára van berendezve, bár klasszikust és tánczenét is lehet rajt játszani.
— Nagykanizsán évekkel ezelőtt, a zeneiskola felállítása után szóbakerült a cím balom tanszak , felállítása, sőt megegyezés is jött létre a zeneiskolával. Mindössze egy akadály volt — nem akadt növendék. Pedig Vannay igazgató szerint, ha akkor csak három növendék jelentkezik is, felállították volna a tanszakot.
— Érdekes fényt vet ez a cimbalom szomorú helyzetére. Pedig Nagykanizsán száznál több cimbalom v^n. Komolyan azonban sfibol sem játszanak, rajt. pedig érdemes volna ezl a hangszert is tanulni, mert a cimbalmosok ujabban külföldön nagyon keresettek. Legutóbb egy öttagú magyar cimbalmos társaság ment ki mejfalvásra külföldre és egy ^ alatt meggazdagodva jöttek haza. Ma külföldön a cimbalmost jobban fizetik, mint a prímást!
Informátorunknak valamikor 18— 20 növendéke és saját zenekara is volt Sátoraljaújhelyen, sőt önálló hangversenyeket is adott, amit újságcikkekkel igazol. S mikor közel félórai rögtönzött cimbalomharigversenye után a társaság szétoszlott, önkénytelenül is felvetődött bennünk a kérdés: - Miért áll magárahagyotlan a kanizsai száz cimbalom? Érdemes volna ezzel a gondolattal foglalkozni. Talán akadnak, akik nem hagyják \'». ledé* be menni ezt a szép magyar hangszert.
Mi minden történik 10 fillér miatt?
Amikor a vádlóból vádlott lesz a bíróság előtt
A törvényszéki tárgyalóteremben sokszor egészen más megvilágításban ujulnak meg az események, mint azt a felek előző kihallgatásukban elmondották. Igy történik, hogy a sértett a vádk>ttok padjára kerül a tárgyalás ulatt, mig a vádlott sértetté lesz.
Még juliusban történt, hogy Nóvák Károly filyeházi legény együtt kuglizott a falu korcsmájában Gyuránecz György földművessel. A pariit Gyuránecz nyerte meg, de a 10 Iliiért ennyi volt a tét -- nem kapta m\'g Nováktól. Később kérte a 10 fillért, Nóvák azonban ezt sértésnek vette és leszidta Gyurána-ezot. Ujabb .fizetési felszólításra, pedig rátámadt és kölcsönös szitkok közepette egy rúgás kíséretében 2 p\'ngőt ve\'ett oda Gyuránecznak. No vák magas, tes\'es legény, Gyuránc cz pedig kicsi, vézna emberke, nem mert szembeszállni tehát No-vákkai, hanem hazament és konyhakéssel felszerel kedve visszament a korcsmába. Itt egy óvatlan pillanatban hátulról nyakszirten szúrta Novákot és elszaladt. Nóvák azon* ban nem volt rest és utána iramodott. Már a házuk előtt érte be
Gyuráneczot, akit az utközten magához vett szőlőkaróval ugy elnáspángolt, hogy hetekig a kórházi ágyat nyomta. Fej és egyéb sérülése mellett jobb karját törte, ugy hogy most sem tudja még felemelni kezét és kérdés, hogy egyáltalában tudja-e majd komolyabb munkára használni karját. Gyuránecz tehát feljelentette Novákot súlyos testi-sértés cimén. A tárgyalás során azonban az ügyész elejtette a vádat Nóvák éjien és Gyuráneczet vonta felelősségre. Az ügyész szerint ugyanis Nóvák jogos önvédelem v<ji-mén ment Gyuránecz után, aki minden ok nélkül szúrta meg Novákot. Az előző 10 filléres verekedés ugyan isoGyuráxK\'cz távozásával befejezettnek tekinthető. Hiába vette át a mu-gánvádat Gyuránecz ügyvédje, a bíróság Novákot felmentette, mig a verekedésben is alul maradt Gyuráneczot bűnösnek mondta ki és az enyhítő szakasz alkalmazásával 40 pengő pénzbün\'.etésre és 30 pengő ügyvédi költség megfizetésére kötelezte - Nbvák javára. A *10 fillérből származó perben alulmaradt Gyuránecz az ítélet ellen fellebbezést jelentett be.
Szombaton 5, 7, 9 érakor Epizód. -f
Városi Mozgó. Vasárnap, hétfőn, kedden.
Jókai Mór világhírű regényének filmváltozata. Strauaa-zene.
A régi magyar földesurak tórténete.
Pompás rendezés, Igazi magyaroa zene. VlltiAs vllágfilm Előadások: vasárnap 3, 5, 7, 9, hétköznap 5, 7, 9 órakor. * httkSznapI 5 Arai atóadAaok ftlliraaak.
Cigánybáró
Nép Mozgó.
Izgatom!
Okt. 26—27. szombat-vasárnap
Romantika I Bravúrt
Fehór asszony a pokolban
Exottkus dráma. — Fószerepben Charles LAUOHTON a ma élfi legnagyobb jellemszlnéaz.
Remek kiaárfi műsor. Híradók.
Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. 80, 40, 80 filléres helyérak.
Szász István képklállitása
Ipmerős név a magyar pikturá-ban Szász Istváné, aki most összegyűjtött anyagából egy tárlatra valót elhozott Nagykanizsára. Ismerős, mert már 1914 óta meghívott tagja a Magyar Képzőművészek Egyesületének, egyik alapitőja a Nemzeti Szalonnak; szerkesztője a Művészeti Kurírnak. Ismerős, mert a Mücsa-nokban, a Nemzeti Szalonban és más tárlatokon sok,képe gyakran fordult és fordul meg. Ismerős, mert ne-, vével és képeinek reprodukcióival a művészet kedvelői sokszor találkozhatnak a magyar sajtó művészet-rovatában. Ismerős, mert patinái név, patinás tehetség, aki nem hó» dolt be a divatos szertelenségeknek; hanem megmaradt dacosan, megr győződéssel, tehetséggel, szóban és Írásban harcos hirdetője annak, hogy a művészi alkotás és nem a technikai bravurkodásf nem, a mindenáron való ujat keresés a lésnyegle és Stigmája a festészet komoly és maradandó\' értékeinek. Nem a; megállást, a megkövesedést hirdeti Szász István művészete, sem a tolla,, hanem a szélsőségnek üzent hadat, és az öncélú technika helyéne a technika alkalmazkodásának elvét állította művészi ouvre-jében.
A konzervatív naturalista iskola hagyományain nőtt Szász István pikturája a mai jelentőségéne a tegnap és a ma harcában. Éa még is : - Szász István nem a Tegnap; hanem a mai művészi forrongásból az, ami holnap és mindig vitán felüli érték marad. Hogy a Ma nagy, uj utakat kereső láza mit termel ki, mit fémjelez a kulturtörténelmi állandósággal, - kl tudná megjövendölni. De hogy Szász István .és ai szászistvánok (hála Isten, vannak: még!) művészete mindig művészet marad, azt az emberi léleknek öröktől máig sem változott szépségideáljai garantálják.

A Kaszinó termében sorakozó képek közt muzeális értékű és szépségű darabokat talál a mübarát. Belső problémák nélküli, művészi •ábrázolásban, a formák, vonalak,, színek és tónusok szépségéért születtek ezek a képek. A szemüveges öregasszony, a hegedűs fiu, az öreg koldus-fej, a kisleány-portré, stb. csupa életet lehelő, mélyen és komolyan művészi munka. Nyomon követik ezeket a portrék és tanul-
Olcsó árak
Nagy kabát és szőnyeg vásár
öeiszfeld és Fischer dlvatúruhűzában
(Cégtulajdonos Welszfeld Ferenc) Erzsébet-tér 1. sz.
1985. október 27.
zala! KOZLOKV
mányok, legkedvencebb területe a mesternek. Frissen, finoman felrakott foltjain a elairo-obseure meleg harmóniába oldja a színeket, majd a reflexiek harsonás ildeségével vet vászonra frappáns fényhatásokat. Akt-képei közül egyik más|k aa anatómiai biztonságú rajz mellett a színek és megvilágítás-problémák (álló akt !) művészi megoldásával is kiválik a mindennapi kép-élmények sorából. A figurális mellett, amf fö területe, á modern technika bátor ecsetkezeléséKgL-rögzít vászonra hangulatos tájakat. Kedvesek, meg-nyertek, finomak témában és színezésben a míjgyaros és cigány figurális motívumokat ábrázoló vásznai, életképek, melyek képjtedvelők Iakásdlszéül kiválóan alkalmasak. Ezek között egy magyar-szoba képének rajzban és színekben megnyilvánuló dekoratív hutásáé az elsőség. Könnyed, mégis határozott formákat mutató szénrajzainak sorozatában is érdemes böngészni a mübarátnak. ,
(bl)
IDŐ
Unit III
Prognózis: Élénk nyugati, északnyugati szél, több helyen cső, a magasabb fekvésű helyeken havazás A hőmérséklet kissé csökken. TávoUbil kilátások: 1—2 napon belől szárazább és csendesebb IdA valószínű
— Torontáli, kézzel csomózott magyar perzsák stb. szőnyegek, függönyök, bukorkelmék Slnger DlvaUru-házban.
Pullover, keztyü
éa más pamato)\', fonalak, IÍMit axSayaafonalak, B«b«ilnak, ■>finjr«a*l»P°k
éa egyéb kézimunkacikkek nagy választókban, jutányos árban boazerezketflk:
ELITE
Horthy Mlklós-ut 1. (Városházpalota). Ugyanott elsőrendű »all*«--tiaatitaa. ruhafestés éc tlsstl-
tásí ElAnyorntfal 4371
Apróságok asszonyoknak
MU ? — Hogyan ?
Sótartóban a só gyakran nedvcá lesz és teljesen lehetetlen felhasználni. A legjobb tehát a sótartóba akár abba, amit az asztalra tesznek, akár amit a konyhában használnak, néhány szem rizst iKüctennl. Ez szárltja, nem engedi át a nedvességet.

Tej nyáron könnyen megsavanyodik. Ezért, amikor felforraljuk, tegyünk bele néhány kanálka porcukrot. Ez megakadályozza először, hogy kifusson, másodszor, liogy kellemetlen szagot árasszon a lakásban szeite. A fórralóedónyt előzőleg akciósán ki kell öblítenünk fgrróvizzel nehogy véletlenül az előző napról valami kis piszok maradjon benne.

Hagymás kés szagát elvehetjűk, ha a kést Iprró vízben leöblítjük, vagy láng fölé partjuk és néhányszor végighúzzuk fölötle.

Ha liajjymát vágunk, rendszerint könnyezni szokott a szemünk. Azt tanácsoljuk, hogy a hagymát vágás előtt 10 jjertig áztassuk langyos vizben, de nem baj, ha hideg ls és ttz perc utón
az erős «zaga teljesen elpárolog. •
Gyakran van kezünkön a konyhában szerzett krumplifolt, vagy egyéb kellemetlen valami. Ezért azt tanácsoljuk, hogy a foltos helyet dörzsöljük be paradicsommal és utána meleg vízzel öblítsük le. Ugyanezt az eljárást alkalmazzuk, ha tintafoltos lett a kezünk.

Ha azt akarjuk, hogy a torta -£úztt-nak fényes színe legyen, behúzás után tegyük 1)0 a tortát néhány percro langyos sütőbe.
A csárdás az oka
Kitiltották Csehországból a Cigánybáró-!. Megáll az .embernek az esze, amikor látja, hogy a félelem ml mindenre viszi rá a cseh hatóságokat.
Jókai csodaszép regényét\\ Strauss megejtő muzsikáját nemcsakXazért tiltották ki a cseh mozikból, mérWTe-mesvárt mondanak Timiscara helyett, hogy a filmben azt mondják, hogy • Sándor, meg «pali» meg «Emő,. de főleg azért nem engedték be Csehországba a Cigánybárót, mert a film címszereplője. a cigányzenére csárdásba kezd ós a tüzes magyar tánc annyira\' hatalmába" keriti a tömeget, hogy a végén még a csillár is csárdást táncol.
Sok baklövése vo\'t már a cenzúrának, de azt hisszük, hogy a koronát ezekre ez a filmtilalom tette fel.
Mi magyarok mosolyogva szemléljük a cseheknek ezt az idegeskedését, legföljebb magunkban gondolkozhatunk azon, milyen szilárd lehet annak az államnak a szerkezete, amely attól fél, liogy a magyar csárdás döngő ütemeire összedűl i^gy, hogy azt többé összetákolni nem lehet.
A Cigánybárót, Jókait, Strauss Jánost a csehek kitiltották, annál nagyobb szeretettel öleljük ml őket fl keblünkre.
A Cigánybáró a szezon egyik legragyogóbb filmje, amelynek grandiózus rendezése méltán sorakozik az író és zeneszerző zsenije mellé. A német beszéd dacára a film legapróbb" részleteiből is üdítő magyar szellem és hangulat árad.
Holnap, vasárnap mutatja be a .Cigánybáróit a Városi Mozgó. Természetesen csonkitatlanuí: látni fogjuk tehát az okot, ami miatt a cselák cenzor remegett
he vttyiu UaiMlsttváuyt! Utydieu. t Sétyéfmin « pasvda
(eíaUiéu. Ul+tifuM. szíuu paszta mu* válik eofúéíiIfé
EMLÉKEZTETŐ
November I.
Gyász-ünnepély a hősi temetőben 3 órakor. November 8.
A Leányklub műsoros teája a Misz-sziósházban 7 órakor. November 24. A Kiskanizsai Katii. Ifjúsági Egyesület műsoros Katalinbálja. November M. Keresztény Jót. Nőegylet karácsonyi vására az Iparos-székházban. December 1. Keresztény Jót. Nőegylet karácsonyi vására *z Iparos-székházban. December 8. A Kereskedelmi Alkalmazottak piknikje. December II. A Kereskedelmi Alkalmazottak műsoros szil veszterest jc. Január II. NTE 70 é\\«s jubiláris ünnepségeit megnyitó műsoros iánoestéty az Iparoskórben.
Szombaton még Epizód vasárnapi OlgAnybáró.
Egy szál gyertyát a hősi sírokra!
A nagykanizsai temetőben sok száz hős alussza örök álmát. Hazájukért adták életűket, ami nekik a legdrágább volt. Kedve* halottalnk-ról Mindenszentek napján szoktunk megemlékezni és egy-egy mécsest gyujtunk ilyenkor sírjaik felett Annak a sokszáz hősnek porai felett azonban nem gyulladhat ki a hozzátartozók szeretetének gyertyalángja, mert ha vannak is családtagjaik, azok messze idegenből nem jöhetnek el kedves halottaikhoi.
A MOVE nagykanizsai elnöksége kéri a város hazafias érzésű közönségét : járuljon hozzá pár ssál gyertyával, vagy akár. a legcsekélyebb pénzadománnyal ahhoz, hogy a hősök sírjai se maradjanak sötétben Mindenszentek estéjén.
Az adományokat kérik 8ta«pf Zsigmond röruti üzletében elhelyezett gyüjtöiveken leadni.
- SMymA, bársonyok, bojkabátok, férfiszövetek Weisrfeld én Fiscbemél.
zalai közlöny
1936. októbtr 27.
1111 1 1 \'
Mnmún
koszorúk és ilrctokrok megrendelhetők a Faiarmaan-karUaaatbn
Báthory-utca 22. alatt
Nyíló, cserepei Cyclamen (a Primulák, Flcuaok, Pálmák •tb. bármikor kaphatók
ugyanott. ,»\\>
Munkatársunk felolvasása a rádió hétfői műsorában
tiraf 1-mőnek .lapunk belső jnun-ka|4r«áiiak inátodlk rádáVlöadisát a magyar rádió héttőn, október 28-án délelőtt 10.45-kor tüzto műsorra ,Ba. rangolás a staüsztika berkeiben, címmel. _
Szombat
Hudapat L
17.45 A flosla Műszaki Oaemi Tisztviselők IWlkőre. - 18.25 Kgy sziget, amit sokat cmlegeUiek. (Fereuczi Sári.)
- 18.55 Cigányzene. - 19.50 Az Alföld medencéjében. Szrmtesi körkép. (Móricz Zsljnond.) — 20.20 A Budapesti Hangwrseiiy Zenekar. — 21.50 Helyszíni közveillés az iis/talitoiuilsz vllág-lajnokságokról. Beszélő i\'iuhár István.
22.15. - 2235 Hanglemezek -23 Itniczky 1-ászlö Jazz-zenckarának múmia, — 0.05 Hli«k.
b,mU,k-i u.
17.10—18.05 Szörnyűségek n lakás-tan. (Nádai Pál.) — 18.10-18.55 lteiiz Pál—Aagyai Árpád szalonőtösének ina-sort. — 19-19.30 Mezőgazdasági félért. — 19.10-20.15 Schumann d-moll zongortbinnasa. - 20.25-; 20.45 Ittiek. ■tea
18 Népdalok. - 20.15 Tarka est.
— 21.40 Hlmcaevegés. - 22.10 Uodiu Imre tenor ária- és dalestjo. — 2Í.05 Silving-négyes, bécsi zene. - 24-1 Szállodai zene, dalokkal.
- töltOxkBdásnál villanyt, rddiót olcsón és ssaks*erüen szerel : Orünhut mérnók, Dedk-tér 2. Telefon: 380.
Ha szép o....«..iillt ta lé kart akar térfalai, ugy ültessen Herr-léle szölöoltványt. (3922) Hsrr L. S4kás.s|ysr
Tüz Klskanlzsán
Szombat délelőtt KJíkunlzaán órv. Dorogi Kálmánná Klarác-uica 42. az.\' atn,u hentesüzemének najtájáben tüz dtetf ki. AjxtJtáben aerté.vágd éa huafüslólde volt berendezve. Eddig még ismeretlen okból a pajtu hatalmna lángokban égni kezdett. A tilzaltósdg percek alatt ott termett és sikerült a tüzet lokalizálni, de 112 egész leMzet elégett. A tűzoltóság az •gyík aarokban elégett fnazenet talált. Bizottság száll kl a helyszínre a tüz keletkezésének kiderítésére A tüz oka — a tüzDltóaág azerlnt -gondatlanig. j
- BuWf.áatrUs otm gaaál Teljes txteuilezésakél rtodkl.úl alőuyö. réaa-letilaeUsrt, sőt kaautmaoteaen u szállítunk. Köpetein botoráruház, Horthy WkkW-at 4.
a\\ V

| > l/VUntta.
„Ördögtalpu" az egyik, n Sátántalpu
a másik pár olpő, mely a könnyU és ma. Járást b I z t o a l?f J a
ru ( 1
Ezek a cipők jók SSSá
egy óv i g garanciát vállalunk. Ki „Ördögialpu" cipó,
|ó baitu ét f*k«t« borjubór Islsóréssitl is kidomborodó JárófelMsta gépvsrroll tumltalp-
p>l 61 gumi ssrokksl késiQL
., S é^t ántalpu" <
ins klvllslQ, feltó rési* silnUn bsrns vagy Is borjú boxbétból. talpal és inka pedig I f.ioieta gumikéi kési01, gépueges kl-
Ara : llu éa l«Anyk«l btrns vagy feksts
28-30 81—M Ja—39
sió-S715-ÍT=-
Férfi fekete vágy barna fél v. 1 9 Oft
magaixáru — — — — — — — *
ÁrjV^flM^ftktt* y>t1 b*r0* \'t4,K,0, 12 20
férfi Iskete vágy bátiu Ul v. magái jg 3Q
Már nam kall slójacyaéa. Már koilátlan mtnnylségben kapható 41 „ördógtalpn" és „Sátántslpu" cipó
£xml*il ftttBCt
biMi s-epedl plnama papttci
jatáK^-y- 5.20

Mr házIcIM _
4.41
0
Qyermek birány bőrpapucs
kalónbóió silaben és faionbsn bór talppal 111
1.BO i.eo 1.70 i.a
a.10 a.to a.ao
Bör házlclpő MÍOhkd
kéitgg.l bármely aslnbso ---3.0U
Kordbársonyból 2.78 Kordbársonyból 1.88
Paatat asatrandaléMkat uliavétallal uáUttmak IS p*«|éM falat dijai


Rákóczi ut 72-84
— (l--ft*ii|Ptól kloeverts) v hercegprímás, mint « katolikus középiskolai főhatóság elnöke, 9 főigazgatót nevt--zett ki ••> katolikus középiskolák fci-Ogyelctóre. A kinevezéseknek megfek>-löen Zalaniegyében a nagykanizsai piarista gimnázium és n nagykanizsai Notre Dame leány Uccum felügyelHtét Jászai Rezső dr. piarist" főigazgató, a keszthelyi premontrei gimnázium fcl-ügyeletét i>edig Berkes Oltó c. tanker. íői^zgató látja el.
— (VMéi dr. Ilaimabás Mviin bu-cwuztatá*) Vitéz Barnabás István dr. tanüjgyi tanácos október 31-én adja át tanfelügyelői hivatalát és no\\-ember első napjaiban uj állomáshelyére, Pécsre utazik. A tanfelügyelőség tisztikara szombaton este ünnepélyes keretek között búcsúztatja a távozó tanfelügyelőt.
— (A vak dalosokkal) kapcsolatos közleménybe hiba csúszott be, umeny-nyiben a dalosok segítségére nemcsak a polgárísta cserkészek siettek, hanem az összes kanizsai cserkészek. Minden csapatból kiküldöttek végeztek munkát
Szombaton még Epizód vasárnapa Cigánybáró.
— (Kedvező idő esd&i v.i»árt»ap d^ibtta térzme) A szinte ugrásszerűen fejlőd.) határőrzenekar vasárnap délben fél 12 órai kezdettel, kedvező idő esetén a Korona szálló előtt térzenét ad. Műsor: 1. Tóth: Bakanóták. 2. Strauss J.: Művészélet (keringő). 3. Flotov: Márta c. oj>ei« nyitánya. 4. Weber: Ábránd a Bűvös vadász c. opera felelt 5. Tóth: Farsangi hangulat Ö. Putz: OttrUutói ütközet emlékére. Vezényel Hering Vilmos ezreddobos.
— Tekintse meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Scliütz Áruház.
— (Med. (íohl két estéje NagyluÉtl-*«Éü) Med. (íold, a világhírű magyar szuggerator és tele(>atikus, akinek nevét a magyar bűnügyi krónika nagy nyomozásainál elért meglepő sikereiből is ismeri a közönség, szombatou és vasárnap este tartja két kanizsai kísérleti estjét a Gentrálban, belépődíj néljug.1. A hallatlanul érdekes mutatványok iránt széles körben nagy az érdeklődés.
— Duvetki, oordbársony, flanel, virágos és tupfos divatujdonságok nagy választékban, legolcsóbban a Filléres Di\\«t üzletben.
— (Az AranyktartáiO A Kiskanlzsai Leányegyesület november 3-án a Kiskanlzsai Olvasókörben szinre hozza Lukács István: Aranyigazság eiraü népszínművét. Ez a szinmü országszerte nagy sikereket ér el s mint pályadíjnyertes müvet Budapesten a Városi
Színházban is bemutatták. Ezért naity érdeklődés előzi meg a Leánvegycsület műkedvelőinek az előadását ls. Az előadás .előtt P. Czlrfusz Viktorin fo-iencefi\\ plébános beszédet mond. Az előe^ái este .7 órakor kezdődik, utána pedig táncmulatság lesz.
— IX>gu*bb bel- ós külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vé-telkénysaar nélkül Singer Divatáru ház.
WMI Culpif upril
CASSANDRA
nőt gratolögua. iráaböl. téayképrfl, kézvonalakböl analizálta életaoraAL Fog.d egéaz nap Islshyut IS. ma. alatt.
Analízis 90 IliiértAl I pangóig.
1935 október 27.
zalai közlöny
T
— (Mqpztat a hajóc.ia a Balatonon) A Balatoni Hajózási R. T. hajói október 27-óJi közlekednek ezidén utol. jóra, attól kezdve a tavaszig a balatoni hajózás minden vonalon szünete\'.
— NŐI é» férll téli kabátszóveiek a legjobbtól a lcgolcsóbbig, meglepő olcsó árakon a Fil\'éies Dlvatüzlelben.
— óvja egészségét Mii tény inéi yc-gyen liócipőt, sárcipőt, hócsiziniH.
Szombaton még Epizód vatárnapi Cigánybáró.
— (Az első sakk bajnokság Klska-nltsán) A Kiskanizsai Kath. Ifjúsági Kgyesület október 24-i választmányi gyűlése megalakítótta az első Sakkkórt Kiskanizsán. A Sakk-kór Intézőjének Nagy Lászlót, «z Kgyesület titkárát választotta meg. Az uj Sakk-kör már is több, mint 25 tagot számlál. Az Egyesület sakk-köre elhatározta, liogy még ez évben •megrendezi az első bajnokságot. Érdekesnek Ígérkezik a verseny, melynek résztvevői közt az ez évi kanizsai bajnokság harmadik és negyedik helyezettje, Szerccz és l\'aur ls helyet foglalnak. A papírforma szerint ők a favoritok. Azonkívül Samu, Varga, Szekeres, Fülöp, Nagy, /.legler is beleszólhatnak a Imjixtksi\'ig ha. A versenyre már az első napon sokan jelentkeztek. Bárki benevezhet a versenyre Nagy László, a Si^kk-kör intézőjénél. A nevezési dlj 20 fillér. A nevezési határidő 1935. november 1. Ezen tul a nevezéseket nem veszik figyelembe.
— Szőrmék, valódi persiancrek fekete és szürke színben, legfinomabb minőségben .legszebb kivitelben legolcsóbb a Filléres Dlvatüzlelben.
— Női hócipő újdonságok megérkeztek az < ldeál> cipőáruházba Fö-ut 12. szám.
— Megjelent • Mtfl.\'ók Kllnyv legújabb száma, ára 20 fillér, kapható mindenütt. Minden számhoz keresztrejtvény.
— Szőnyegek minden méretben, minden minőség a legolcsóbban a Filléres Dlvatüzlelben.
— IfJ. llorthy Miklós Korda Sándorról. A Színházi Élet e heti uj számában Hunyady Sándor érdekes be Bzélgetést folytat ifj. Horthy Miklóssal, «kl Korda Sándorral, az .Ember tragédiája megfilmesítéséről nyilatkozott. A Színházi Elet uj számának darabincl-léklete a Vígszínház Idei első nagy •sikere a Szerelemből elégtelen, regény-melléklete az uj Bus Fokete László regény: Mérgespuszta.
— M»ttaaé maradékok fillérekért a Filléres Divatüzletben.
— I)r, Krátky Mv.-i polgánnetltr
felkérte© a hivatásos és amatőr fényképéihez. Szoghahny Gyula, az Országos Gárdonyi Irodalmi Társaság alelnöke, a közoktatásügyi minisztérium megbízásából, könyvet ír <DunántuÜ tájak, címmel. A mü foglalkozik Nagykanizsával és környékével is. Hogy a munka ez a része minél gazdagabban illusztrálható legyen, felkérem a város hivatásos és amatőr fényképészeit, hogy a város köz- és müemlékszerü épületeiről, templomokról, azok belsejéről, szobrokról .stb,, valamint a környék tájképileg nu-gragadóbb részleteiről, földrajzi, történelmi nevezetességeiről stb. készült fényképeikből egy-egy darabot reprodukállwtás ós a munkáién leendő felhasználhatás céljából rendelkezésre bocsátani és dr. Szűcs Lászlónál "(városház J. cm. 13. ajtó) november l-ig leadni szíveskedjenek « név megjelölésével. A rényképeket a felhasználás után sértetlenül vissza-Pdom a tulajdonosoknak. Fenti könyvijén a reprodukált íénykép mellett a beküldő nevét feltünteti a szerző.
— Tekintse me$ kirakaialnkban szenzációs ruháinkat Schütz Áruház.
— (A Szanatórium Egyesület) október 28-án, hétfőn délután 5 órakor a városháza kis tanácstermében választmányi ü\'ést tart., A tárgysorozaton fontos folyóügyek kerülnek szőnyegre, miért ls kéri az elnökség a tagok pontos megjelenését.
— Mint mfenten elterjedt márkacikket, a Schmoll-pastát is próbálják ha. misitani. Ezért csak ojyan Schmoll-dobozok kerülnek forgalomba, melyek l>asztafelüietén .Valódi SchmoH-Pasta évekig eláll, bélyegzés látható.
Szombaton még Epizód vasárnapi Cigánybáró.
— A N«;ó kanizsai Első Temetkezési Kgyesület érlesiti\'az igon tisztelt tagjait, hogy a szokásos évi gyász-requiem az egyesület elhunyt tagjai lelki üdvéért november hó 2-án délelőtt 8 ólfalqor a ferencrendiek templomában lesz megtartva. Tisztelettel a Vexetőaétf.
— Vízhatlan vadászclpől, siortcl-pőt Mlltényinél vegyen.
— (K»»ek veszett e\\ a kerékpárját)
Felhivatnak mindazok, kiknek kerékpárját ellopták, hivatalos alatt a rendőrkapitányság I. cm. 4- helyiségében jelenjenek meg a kerékpárok felismerése végett.
— A pénz uralkodik fi mai élet minden lerülelén. Ennek az elvnek virtuóz megoldása az Orion rádiógyár 344-es 3 plus 2 lámpás rádiója, mely n rádiócsöveket kétszeresen használja ki.
— Világhírű szakemberek tudományos munkájánál* eredméuye az olyan kiváló uj lámpalajta, mint a Tungsram Duplaspirállámpa. Minden egyes alkatrészét precíziós gépek sora készíti. Fényének kiválóságával és csekély áramfogyasztásával minden eddig ismert lámpát felülmúl.
— (MH akart válni az élettől) Szeké-ren behozták Letenyéről a kanizsai kórházba Hajdár Mária 27 éves lete-nyei lakost, aki öngyilkossági szándékból lugköoldatolt ivott. A . kórházban nyomban gyomormosást alkalmaztak, de a méreg annyira felszívódott, hogy az öngyilkos állapotú válságos.
— Világhírre csak igazán jó gyártmányok tehetnek szert. Aspirin-tublct. ták az eredeti «Bayer. • csomagolásban immár 35 év óta a gyógyszer-kincshez tartoznak.
— Tornacipőket az vIdeál, cipőáruházban vehet legolcsóbban Fő-ut 12.
— Flanelt, zefír, puplln, kanavááz Weiszfeld és Fischernél.
— (Bélyeggyűjtők találUzé)*) aser-dán délután 6-tól 8-jg a Pannónia hátsó kistermében.
A multévl Délnyugati bajnok PEAC Játszik ma az NTE-vel Nagykanizsán
Előkelő vendége íesz ma az NTE-nek. Az őszi bajnoki szezon legizgalmasabb és legnehezebb mérkőzéso kerül lejátszásra a zrínyi sportpályán. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az NTE—PEAC mérkőzések mindig magasan kiemelkedtek a többi bajnoki küzdelmekből, mert attól eltekintve, hogy mindkét csapat egyforma szépí stílust játszik, mindkettő évek óta ái^ landó favoritja a bajnokságnak. A PEAC az elmúlt évben sikerrel harcolta végig a bajnoki évet, mert egész bátran leszógezlietjük, bogy megérdemelten nyerte meg Délnyugat bajnokságát. I)e ezzel nem elégedett meg, mert az országos hirü Dél bajnokát, a Szegedi KEAC-ot is legyőzve az országos középdöntőkig küzdötte fel magát, igy országos hírnévre tett szert. Csapatának 4 tagja, Simon, dr. Veréb, Kiss és Halas, tehát közvetlen védehno állandó országos főiskolai válogatottak és a tavasszal jelölve voltak a főiskolai világbajnoki csapatba is. Ebből is látható, hogy
Hogyan Uull I wMM ?
RddlókOzvetltés
alfftítiflliiifiil
kedden d. u. 5.30 órakor.
milyen remek védelme van a PEAC-nak, hisz legkevesebb gó\'t Mpta (mindössze 8-at) uz őszi szezonban » ke-rület csapatai között
Az NTE pont veszteség alapján pgy pontlal van elmaradvu a PEAC-tóí, igy ha sikerülne ma legyőzni, akkor egy veszélyes riválisától menekülne meg.
A . Nemzeti Sport csütörtöki száma a PVSK és PEAC párharcának tippeli az idei bajnokságot, figyelmen kivűl hagyva NTE, Zrínyi és PBTC-t, bár mindegyik csajnak meg vannak erre képességei és előkelő helyezésüké
Szölöoltvanyok.
Sima és gyökerei alanvvesszAk. hazai és olhelló gyökeresek. Lugas(yaj<am4ny*k. QyQmSIoafák legolcsóbb, m.gbiz-ható beszerzési forrása: Államilag ellenfirzAtt telepünk:
Badacsonyvliléki Szölötelep Kczelőiége „„ Tapolca. A Balaton melleit.
ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesítem a nagyérdemű hölgyközönséget, hogy tanulmányomról megérkezttm. A Koxmetllca legújabb párisi éa amerikai móasxerét sikerüli elaatálliaaom.
Végzek vitaminos pakolásokat, ránctalanitást és pattanásos arcok garantált kikezelését. Hajszálak végleges eltávolítását és mindennemű szépséghibák legújabb módszerű kikezelését gazanciával vállalom. — Kérem a nagyérdemű hölgyek szives pártfogását. Kiváló tisztelettel Öz«. HAHN BARNABÁSHÉ
Ili _ L|J \\Jk» I Téli cipőket, divatcipflket I _ \' Iff cipöáruházban vehet 111 a niaeg 100! legolcsóbban az yflQGal Fő-ut 12. szám
Raktárra érkezeti I NAI bokacipők I NAI caattoacIpAk I Férfi é« flu caarkéaz- I NAI, férfi éa gyár-Arléal válaaztékban | NAI dlvatcIpAk | malac béléaaal | cIpAk, aárclpflk | mak hócIpAk
ZALAI KÖZLÖNY
19SB. október 27.
Hócipők Qócsizmák
érkeztek
MUtényi Sándor és Fia cipőáruháza, Főút 2. sz. Városházpalota

A mai mérkóiés od választ tehát erre, hoRy az NTE. jogosán dón£;li-e • bajnokság kapuit I
Az NTE utóbbi szenzációs szereplése után reméljük ma is megállja helyét • múlt évi délnyugati bajouk-kal szemben. Az NTE a kőwtkezó felállításban Játszik:
Csondor — Csáki, Farkas - Szollár, Ritter, Kudich Kngelleiter, Jakubecz, Hoffmann, Szendrói, Jelinek.
A mérkőzés délután 3 órakor k.z-dOdlk.
HALÓK, abéd\'l Ak, uriaiobékp
kombinált berendezések
mm BOTOISZALOIUI
Budapest, VIII. Bsross\'tt. 211
Rag, vAla.xt.h. XII KadMil ráaalatfVaatéara I
A bajnokság Állása
1. PV8K 7 6- 1 17 8 12
2 SBTC 8 5 1 2 26 12 11
8. NTE 8 5 1 2 21 12 11
4. PEAC 7 5- 2 17 8 10
5. PBTC 7 3 3 1 18 \'3 9
6. ZTE 8 3 1 4 23 22 7
7. KTSB 7 3 1 3 15 20 7
8. DVAC 7 2 3 2 >2 18 7
9. KRAÍJ 8 2 2 4 11 18 6
11). T8E 8 3- 5 II 19 6
11. NSE 9 2- 7 15 22 4
12. DVOGE 8—2 6 8 22 2
A Nagykanizsa Vasutas Csurgóo játszik
Nehéz feladat vár ma a Nagykanizsai Vasutasra. Az előkelő helyezésű Ourgól TK-val méri össze (relét a bujouki pontokért. A győztes a bajnokság élére kerülhet.
(BlriHUdéa) Zrínyi pályán egynegyed 2 óiakor 77. Cserkész—Rákóczi. Kiró Hreuor. — Magyar-ulcai pólyán negye 2 órakor Kereskedelmi—Ipariskola. Uiró Ctv«tkó. — Kiskanizsáo 3 órakor Rajna-NVTE 11. Bitó Wald-iiiöiin.
Szombaton még Epizód vasárnapi Cigánybáró.
[rúnyatí: barátságos, forgalom: caendts.
Buta Hm. 77-ea 1800-1830, 78-ai
18 IB—1845, 79H» 18 30-1860, 80-aa 1845—1870 dun.nl 77-a. 17 50—)7«, 78-aa 1765-1760, 78-aa wto 1705, 80-a.i 1760-18 06. - Roj. paaMHUn 1570-15 80, mía 15.70—1590. Zab a| kM, I7 45-I7M Teasert tisaáatall UMp ab bpeat 1550-1560.
Kl.ata a laftalafSoaos KóigexdaOf lAt Oataabarg Nyomna <a Mttalal UpkM<U Vállalat* Nagykanizsa, felelő, kiadó: Zalai Károly. UternrUa taletos: Nasvkanlaas 78. Mám
Viharos Ölésben megvédte Lázár Andor a miniszteri felelősséget
November 5-ig elnapolták a képviselőházat
A Ház péntek délutáni ülése 35 képviselő Jelenlétében kezdödött. Mindjárt Rupirt Rezsó bMzédévct kezdődött a vihar. Rupert szóvá tette Láz^r igazságügyminiszter tegnapi beszédét a miniszteri felelősség tekintetében és annak plyan értelmezést imputált, amit a miniszter nyomban megcáfolt. A kormány\' zónák a szóvilába való bevonása nagy visszatetszést keltett és az elnök figyelmeztette Rupertet, hogy ettől tartózkodjék. Rupert szükségesnek tartja végül, hogy ünnepélyes nyilatkozat hangozzék el a Házban arról, hogy n miniszteri felelősség, amely az alkotmánynak pillére, ma is érintetlenül áll fenn és senkinek sincs oka, hogy velünk szemben gyanakodjék, hogy akármilyerJ nemzetközi viszályttón a kalandok útjára térjünk. Tessék a miniszter\' nek - mopdta - ünnepélyes nyilatkozattal a tegnap elkövetett hibát jóvátenni és ismerje el a , tényt, hogy tévedett. t
Nagy lárma következett erre és Surgóth képviselő éles hangja végig-hangzik a termen : - Tudja a miniszter, mit csinál f Lázár miniszter nyomban felállt és kijelentette, hogy semmi ki-magyarázkodásra, se ünnepélyes nyilatkozattételié niiícs szüksége. Különösnek tartja, hogy Magyarország igazságügyminisztcrével szemben akarja valaki az alkotmányt
megvédeni. A jnagyar parlamentária rendszerben mindenki tudja, hogy mit jelent a miniszteri felelősség gondolata és még csak nem ls gondolta, hogy lehessenek olyanok, akik ugy akarják elferdíteni nyilatkozatát, taintha a miniszterek parlamenti felelősségét akarta volna kétségbevonni. Ilyet a mqgynr nép még a debreceni választás idején sem hisz el.
Lázár kijelentését a Ház melegen megtapsolta.
Páíflu-Daun József gróf a mezőgazdaságról beszélt hosszabban. Láng Lénárt a vámvédelem fokozatos leépítését tartja kívánatosnak. CVkoóruly Ernő kijelentette, hogy azért, mert a gazdavédelmi javasla-£.tot jónak látja, azt ki kell lerjesz-teni más rétegekre is.
Vitéz Mahray Lajos a tisztviselők érdekében emeli fel szavát, kiknek már harmadízben rövidítették meg fizetésüket. Majd a törpebirtokasok és a vitézek ügyeit tette szóvá.
Arvőtfa*ul Nagy István is hozzászólt a kérdéshez és polemizált Makrayval.
érdekes volt Csoór Lajos felszólalása. aki nem helyeselte Bethlen beszédét a halasztás kérdésében és, mint ejlenzéki, helyeselte és örömmel üdvözölte a javaslatot.
A Ház legközelebbi ülését november 5-én tartja.
Apát és fiát
átváfott nyakkal, holtan találták
Nyitegyháza, október 26 Szombaton reggel háza udvarán liol-t*n találták Jakabházy Sándomó gazdag asszonyt, akinek nyakát az éjjel átvágták. A közeli kútban megtalálták 44 éves fiát ls. szintén átvágott nyakkal. AzKhiszik, hogy a gazdag asz-szonyt akinek a környéken 3U0 holdas birtoka vajv fia gyilkolta még — birtokol számolási vita közben, aztán öngyilkos lett. jakabházy Sándornak Budapesten jőlmeuő vendéglője van.
Expressd
feketekávé
kapható állandóan FillpOVitr cukrászdában.
is sok pénat takarít meg, ha
nyomtatványszükségletét és hSnyveit lapunk
nyomdájában, Fö-ut B. alatt ■<and elI meg.
VSMetiáa-tHlota Tatalom 469.
villanyt rádiót csillárt
-nal
szereltessen.
MMHliniMitl Iirttai VÉtlalat MENETRENDJE
érvénye. 1935. október 6-1Ó1.
Va.ntíllomA.f.
441
6 60 710 9 25
II 0« 124Í 13*1 14-111 16 06 17 30 1810 19 50 21 U
23 28
11 s*
«
>
Latanyai msmlresd
tawjMlM. 846 Nifykwli.if.lfk. 81 «.„!..>,.ir« U. 14-00 llk,MM. 11-11
mm él íoglaltt
Az 1924. évi IX. és az 1920. X. törvénycikknek a bortörvény fontosabb rendelkezéseit tartalmazó és feltUr.ö helyen kifüggesztésre rendelt kivonata újból beszerezhető
a Zalai Hfizlöar kiaddhivatalÉbait
I\'ó-ut 6.
Ars darabonként, kemény kartonlapra hasra I
jn
Sertéshizlalók figyelmébe!
vitamin készítmény
Az Allatok fejlődését elősegíti. Fertőzőbetegségekkel szemben az Allatok ellftiAIMképesséfét tokozza. MaaoaSkStt Allatokat erőteljes fejlődésre Indítja
EXPRESS Ma«al*aaál\'PEKK adagoláséval a mangalica sertés Boyévaa korában mAr
170-190 kg. súlyra telhtzlalható
ORSZAO JÓZSEF
Nagykanlzss, Erzsébet-tér 10.
A bírósági palota mellett Teletoa 180.
t
1936, október 27.
zalai közlöny.
MODERN
LAKBERENDEZÉS
otthonos, Ízléses és nem drága,
kapható
I M Íj kedvező feltételekkel is kap
Kopstein
Jíérjen árajánlatot!
bútoráruházban
Nagykanizsa.
H ZflLftl KÖZLÖNY REGÉNYE
A («>
Amikor erre gondolt,, ráeszmélt, hogy ezt RoHának is tudnia kell, azéri nem szólhat senkinek. Most már cs«k az az egy lelwtőség maradt fenn, hogy a bátyja valami pokoli cselszö-véanyel csinálta uicg ezt a dolgot. Végre is Gábor husz esztendő óta nem mondott neki egyetlen egyszer sem olyant, ami ne lett volna az utolsó szóig igoz. Kissé lecsillapodott ós szé-gyelte a történteket. Fájt neki, hogy ennyire dühbe tudott gurulni, de nem tehetett róla. Élő einber merte azt mondani Törőkről, akit ő a megtestesült becsületességnek hitt, hogy váltót hamisított ... Most pedig arra kellett gondolnia, liogy Törők nemcsak becsületes ember, hanem önfeláldozásig jó apa is és a leányáért tfllán még ezt Ls megtette. Viszont Rolla is mindenre hajlandó volt, hogy apját megment .e és... Az ezredes bűnbánóan ütött rá
a csengőre. {
Gábor belépett. Szótlanul, meiev arccal állt meg az ezredes clőU, elké-szühe arra, hogy az előbbi dühroham
megismétlődik.
- Hol tanultad te azt, bogy az igó-
>
retedet inog kelt tartauod?
— Itt, az ezredes urnái. )
— Hogy-hogy? kérdezte az ezre-des.
— Amikor az Istenben boldogult kegyelmes asszony, az ezredes ur édesanyja még élt és az ezredes ur föhad-nagy volt, ngy ajánlott e»gem legénynek, hogy hűsége? ós tecsületes lélek vagyok, fin i)tfgigértem\\a kegyelmes asszonynak, hogy vigyAzokaz ezredes uria és mindent mcgmondolc^a^kegyol-ntes asszonynak, amit agyának a fiáról tudnia keit. A kegyelmes asszony akkor megszorította a kezemet. Azótu ugy igyekeztem, liogy a kegyelmes asszony ott a túlvilágon meg legyen velem elégedve, — mondta halkan az öreg tisztiszolga.
— Drága anyám bizalmába fogadott, hogy igaz légy hozzám, fis te az vollál mindig. Tudom már, hogv nem rád haragszom, hanem a bátyámra. El akarsz menni tőlem? — kérdezte az ezredes aggódva.
— Nem, mert én itt a kegyelmes asszonvt szolgálom, mindhalálig! — felelt halkan Gábor.
— És most mondd el szépen, mit tudsz erről az esetről?
— A méltóságos ur teitatt> a kapitány urat és aláíratta \\ele e^y váltéra a nevét, azzal, hogy ugy be van rúgva: csak akkor tudja leiml a saj;tt hevét a kapitány ur váltójára, ha maga elölt fátja a mintát A váltót azután, azi, amire a kapitány ur Irta a méltóságos ur nevét, elküldte a bankba és másnap kifizette. Most ezzel a váltóval ijesztgeti a kisasszonyt * méltósá-
gos ur. A kapitány .ur nem tud «z
egészről semmit, mert be volt csípve.
— Kitől tudhatnék meg érről valamit?
— A bankigazgató úrtól és a méltóságos ur legényétől.
— Nehéz figura mind a kettő, — jegyezte meg az emodes. — Keresd meg a bátyámat és mondd meg neki, bogy jöjjön ide azoimall
Gábor elment. Remetét ar. uj fedett uszoda éttermében taliha, ahol Törőkkel, Rollával és Ráccsal ültek együtt, mégpedig olyanformán, mint mostanában mindi?, hogy a leány Rács és az apja között ült, Remete szemben vele.
— Méltóságos urain, az ezredes ur kéreti, legyen szíves azonnal feljönni ltozxá nagyon fontos ügyben, — szólt Gábor megállva Remete háta mögött.
— Mondd meg az öcsémnek, hogy nincs kedvem (elmenni. Jöjjön Ide, ha olyan nagyon fontos a dolog és okvetlenül beszélnie kell velem. — fis egy pengőt nyújtott Sz öreg legény felé.
Gálwr ugy tett, mintha nem venné észre, tisztelgett és elment
— Alj t — kiáltott utána Remete. — Vedd el A borravalót!
— KöszönömI — felelt Gábor és tagadólag rázta a fejét.
— Hát miféle szolga vagy te?! — kérdezte haragosan Remete.
— fin csak az ezredes urnái vagyok tisztiszolga. Azonkívül ho u véd közhuszár vagyok I - felelt Gábor önérae-tseen.
— De egy pohár bort meglszol? — szólt oda Török, hogy a kjnos jele-
netnek védet vessen. — Pincér, pohárét a vitéz umakl — Azután ő maga töltött neki.
— Alázatos tiszteletem I — emelte fel Gábor a poharat — Kezeit csókolom a nagyságos kisasszonynak I — Egy hajtással felhörpintette, letette a poharat, összeverte a sarkantyúját ás elmenti
-/Kár a parasztot igy elkapatni! -jegyezte meg bosszúsan Remete.
- Nincs Igazad! Te csak képviselő-korodban érintkeztél paieszttaf, akkor is az aljával, aki pénzért árulja magát. Hetyke ficsúr lehettél és kölnivizes üveget tartottál az orrod alá, hogy ne érezd á paraszt szagát Nem ls választottak meg többé. Mi azonban katonát nevelünk a parasztból és mikor hazamegy, férfi! Mi már tudjuk, hogy ha nem ütközne ezer akadályba, szívesen tanulna a paraszt. Ne felejtsd el, hogy a régmúlt időkben ezek a perasztok *«rekedték fel magukat egy szál karddal zászlósunkká és csak azután tanultak meg irni-olva>aii. Ha megtanultak... Ugy sejtem, valameny-nylünknek egy-egy ilyen jóeszü, jó kani forgató paraszt volt az őse. Nagy értékek szunnyadnak a parasztban és auokre nélkülözhetetlen szüksége vun a magyarságnak. A paraszt legerősebb támasza a társadalom rendjének. Ml, katonák, tudjuk legjobban, bogy mit ér a paraszt Gábor a parasztok arisztokratája, a régi értelemben vett lovag, hűséges, minden áldozatra kész csatlósa — védelmezte Gábort meggyőződéssel a kapitány.
(Folyt kör.)
Erzsébet királyné jzőlló
Budapest, IV., EgyataBi-utoa B.
100 modern kényelmes szoba. Liftek. Hideg-meleg fofyiviz. KOz-ponti fűtés. Az étterem és kivéháibaa minden este Maleoaene. A* Erzaébat-pinoéban agfpinoér-raiMiazar I
(» ■.IvAri
k«.»..il«b.» ManQ i I pangS SS fillér.
II
ZALAI KQZLONV
1935. október 27.
APSÓmBDETÉSEK
HaróhlráeM* naémr *• Immiii M mM|
v^SS-JSvrjE*
rét Hullni, I kálikéul, 1 •■•két latul tul Sötlel Szetlenel lehel — Kapható llrlal «>i ti lelték Bakiéban, SchllU mellett 1
Eg,u*Ua likéi, óaiiei melléklte-^M^pl, aiottnalia la. kiadd Hoethy M. al
Elaéé I Ozkll berendeli! 68 Bókkal. Bveglal, pultoV, lukról pénitír éa a rak-tiioo levfl dpók, koearak, bibik, képri mik, Qvegiruk, |llékiruk, botok, bóióo-dök, hilliaikok, bebikocitk, minden ello g adható iroo, > volt Tóth-bailrbao. 3
Mlrflt tarai*, Ciengeiv-ut III. Nyitva reggel ótól eaie 7-lg. Tyukaieinvifái. Kedveiményea legvek ax Ipaitealuletben. Omke-ban, Kaoe-níl 81
Sírbolt épllliél olcaón villalom. 1 1.1 lététléaaal. Kovát., Kliály u 93. 3788
élt nihil veitek éa eladok, hl. rimáihoz megyek. Mitkua. Klr^j-
Sa|ll tctmleu keteceenvl aulait édeakói tehér kar literenként P -66ÓII kapható Cttftgcry-ut 19. 62
éatétaalt kényelmeit legolcaóhban Kaulmann Manónil iendel|«n. Teklonillo-aiáa 2-21 3221
____, ... tég livil meleg aio-
bi|a leai, hl Schlealnge, Oyuk vaiUu-kedónil hótokoiól veu. Ugyanott autal HUbelyek él mlrKkooemlI Tltyhák leiről-
kiphitók.
3800
----------, caontixlntl, okain eladó,
BiaaébH lti 2a, Kitdoull. Ugyanott na-gyoa nép aailaaok, meglepi olraó aiban kaphatók. 2903
Nagy tutik Irootllu egy aalatkalilaéa
L évTno.embei hó 1-tól kiadó. rteiteí erdóhlvatal. 3928
r.Hétl.aai narwafcaiaraW la
tiaata, tóm. katlL, komoly mlndeneat kőinek aionnalrt, vagy november t-rc, aki népen moa, vaui, a lóiéshei Irt Ctlkely Jóiul Inléló, Ihiioibeiény, Somogy m.
Haaaaélt bátort, Vlrrógépel, dlvlnyl nultaW Kukeciné, Kfilóbct-tér II
______,___ tl caoluok Vente-
kerléucIMI. olcaón megrendelhetik, Su-gir-ul 10/1. 3917
Nagykanlita.
lelveu l\'uimen dpl.il >913
lény. exép lelehllók, lakamkr, modem tolóly. aczloaok, lóatóc......
I Modern kombinált auk-tekimler, modem ti illik Matracok, Vllamlnl n| konyblbulotok, elóuobuiek-tlnyek kgolcióbban beauruhitók Ku-kecinénil. Enalbet-lér II. 9901
Catnoun tmtoroioH, ktllönbelitalu utcai uoba, elóaiobival, llrMuiWluaa
aé lattal, november I-n klaóó. Mlrrlr-
Kéluobli emektl lakia, vlzvuelékkel.
»o*. 1-ía r----\'--* *1 "* —
Mlklóa-ul 2
nov. 1-ie nagyon olcaón kladé, Horthy ""■"--•2, Fooyóoll. 3955
Két dailb pilmi aalrélaaaé él qry gyeimckkotll lUdó Magyal-utca 92. 3954
A uentgyóegyvárl hegy <U hegyhitin egy 700 Ö-olei aióló. hiiomaaobia vlllival ataaa. Erdeklódnl lehel Sumera-nlca 4/b alatt, Statalnger Qyulinénil. 3848
A uinti
f7űor
OffN MM november 1-n lel viuUk, Kótrti tér ló. 3960
KUeglIó kéalléBT, kl klilmuka aló-nyomiaban lirlia, felvéledk. Jekntkeióa vaaimap 8-9-tg reggel. Clm 1 kiadóban.
3930
LéktkrWk kg|obb mlnMabcn 88 Iliiét tói Piaci kocánk 98 llllértól Vlgó
Kitllobil utcai lakia aiooul klaéé,
Klalaludy u. 30/a, LlehUchcindtnél. 3057
Kernek ■ vlrol belteillklin egy i bnloroxotti
uobit, ■lóba. 9982
mlntik étkeitek dó(i|iol Uólrmoi.
told. 9984
Haszonbérbeadási hirdetmény.
A Herceg Balthyány-SIraltmann hllblzomány nagykanizsai (Zalavármegye) uradalmához tartozó kovelkezö gazdaságok u. m.: a telaósincl c/a 546 kat hold a kanizsai majori . 488 . . a zslgárdl . 376 „ a llouiokkoinárom-fQlöpniaJorl . 780 . . a bánfai . 499 , a bajcsai malom éa gazdaság . 222 . .
összesen: c/a2909 kat. holdat kl-levö gazdaságok egyenkint vagy összevonlan csoportonként 1936. évi oklóber hó 1-tfll haszonbérbe adalnak.
A birtokok megtekintése végett az érdeklődők a hercegi uradalmi Rrdőhivatalhoz, Nagykanizsa, lordulhalnak, egyéb teltételekre felvilágosítást nyu|t: alulirt Joglgazgatóság, ahova a bérlett ajánlatok legkésőbb 1S38. évi dacambar hi 1S-I( bezárólag írásban nyu|tandók be, amelyek koztll bérbeadó ur szabadon választ.
KOzvetltók nem dl]azlalnaV.
Htrc«| Batthyány-Strattmann Lisilí Joílíi\'ijilósíji
wu Szombathely, Klrily-utci 3.
Nagy választékból oloaón
CSILLÁRT
kedveiö réailitfintéira nálam vásárolhat I 4 lángú modarn abédlScailUr . . P IO\'"> willanywasalA ]6tállAa«al . . . . P 7 »°
tea, kávéfőző, hajszárító, hajsDIfivaa melegítő stb. stb. óriási választék, - részletre Is.
Szabó Antal :"líT,4r-
Rádió
2 + 1 trtni Ultim kuiiititnl (rltumtt) ) 40 oo m.
A legújabb márkás 1936. évi rádió-ujdonságokat meghallgathatja, lakásán díjtalanul bemutatom.
Fiu- és leány Iskolaruha, matróz-kabát, felöltő, gyermekruha különlegességek
minden nagyságban a legolcsóbb áron
UDITH
gyarmekruha Oalatéban
aaa Horthy Mlklól-Ut l. (Viroahiipilotl).
I Lópokrócok
KSJU • IwtaNdooo.
Hagfkantzaatak találkoióhalya az
István király Szálloda
Budapaat, VI., Padmanlozky-aatoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Teleion: (Interurbán) 202 -43, 294—34. - Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi flltéa, folyó hideg-meleg víz, lift, teleionos szobák. Teljes komfort A szállodában étterem, kávéház éa amerlcan bar
to<
____________ lOrdóuobit lakia,
rerandivil, 1 Sngir-ulon, 60 ?engó bérért kiadó, leatelnl nem kell, - elaő havi bél 40 penurt. Éideklódnl Esctlaior Hatluyahi>. Fö-ul 14. 3966
Fóinlludó, fiatal ka|éréa«t uonnali. kereaek. Clm a klldlhlvatalban. 3961
BCalnoran bútorozott, kulónbcliratu utcai aioba, elóizobivil, MeétaiUJnu-aálattal, november 1-ri kiadó. Magvar-ulca 21. 1823
éarltattfa, tajéa éa éarakaa-
aéa nagyban ta klcilnyben hiihoz iiil-
lllvi kapható: Fiaakar latvla öleli, ES(vS» tlr S. Teleion 2 12. 3972
lw*a-tér a. Teleion 2 12 3
■rlaaaléai, mgyvlrigu, tehér le ul nei, kapható Suglr ul 26. 3970
21.626/1935.
Tárgy: A karbahelyezése.\'
Felhívás a ház- és telektulajdonosokhoz!
felhívom az összes ház- és
lektulajdonosokat, hogy gya-ogjárdáikat még a tél előtt hozzák rendbe és tegyék járhatóvá. Egyes házak előtt a járdák oly állapotban vannak, tiogy azokon a közlekedés a gyalogjárók testi épségének veszélyeztetésével jár.
Ha felhívásomnak nem lesz meg a kellő eredménye, kénytelen leszek a járókelő közönség testi épségének védelmében az érdekélt háztulajdonosok ellen eljárni és őket törvényes kötelezettségük teljesítésére közigazgatási behajtás utján szoritanl.
Nagykanizsa, 1935. okt. 22.
Polgármester.
20.118/1935.
Tárgy: A Nagykanizsai Zálogkölcsön Intézet felszámolása.
Hirdetmény.
Kőzhirré teszem, hogy a Nagykanizsai Zálogkölcsön Intézet felszámolt és működését f. hó 22-én végfta beszüntette.
Az intézetnél elhelyezett és f. hó 22-ig ki nem váltolt vagy el nem árverezett zálogtárgyak megőrzés végett hivatalomnál vannak letéve, Így azok az «olsó lejáratot követő 30 napon belül, legkésőbb f. évi november hó 20-lg a városi adóhivatali érték és letétpénztáránál a hivatalos órák alatt még kiválthatók.
Nagykanizsa, 1935. okt. 23. mi Polgármester.
Zalai
KÖZLÖNY
. ZALAI KÖZLÖHY
hbiMhxtl
rátárobtokl
K. T. OHliihai Nyoa*l>|áe DékaW Lasuaé Vállalata ktaynvcaKélibaa, I
KárolvJ
76> értolywn 246. szám
Nagykanizsa, 1935, október 29 kedd
Ara 12 miéf
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Felelő* szerkeszti: Barbarlta Lajos
Elóllzetésl áll: tfj bör. • pcazó « W*-Sserkuztóséfl (• KkWHIt.UÍ Uhiom, 71 aL
Roham-tempóban megindult az északi harctéren az olaszok előrenyomulása
Szejum herceg rokona* egész törzsével meghódolt az olaszok előtt — Félúton vannak az olasz repülők Addis Absba előtt — A négus takarékoskodik a haderejével — „Az angol-francia együttműködés sokkal előbbre van, mint hiszjk"
Szívós alkudozások következnek a béke-fronton
v
London, október 28 fyr. északi határon újból megindult az általános olasz támadói. A legfontosabb tegnupj esemény, hogy
A ke baba. Se juna haroeg rokona, törzsével átpártolt az olaszokhoz.
Ezt az átpártol ás t az olaszok épp oly nagyjelentőségűnek tartják, mint a császár vejének, Ouksa heroegneij behódol ásót.
Az olasz repülök Magdalóig nyo»-multak előre és azt bombázzák. Magdala a fele ut Addis Abeba felé !
A császár kijelentette, hogy az európai béketárgyalások ellenére ls fönntartja azt a határozatát, hogy saomélyesen akar a harctérre menni. Nem mond le erről a gondolatról, mert Albrecht belga király példájára személyes megjelenésével akarja katonáit kitartásra buzdítani. Az abesszinek az olaszok ellen 687 000 főnyi haderőt vonnak össze északon.
Kl akarják építeni az etióp MindsnhurgTVOflatat
és az utolsó erejükkel ls azon lesznek, hogy megakadályozzák az olasz csapatok előrenyomulását |
Más híradás arról számol bc, hog a császár mindössze csak egy napot akar a frpnton tölteni.
Addis Abebában a nemrég leszerelt légelhárító ágyukat most újból felállították.
Attflls Abeba. október 28 Az abesszinek az olaszok általános nagy támadására számítanak. A császár parancsot küldött Scjum hercegnek, hogy
védje Makalst.de ne az.utolsó oaepp vtérlfl.
Az erőnkre még szükség van, -mondja a császár és ha az olasz előrenyomulás feltartfaUUbfltatlan-nak látszik, tájtor iníkább mentse ntfg seoegét és hátráljon meg-
Fekete hullák tömeg** viszi a viz...
!. Róma, október 28
abesszin hadszíntéren az ertt-•Sai vonalon \\ "
olasz hadsereg mindkét szárnya megkezdte az előrenyomulást.
tp abesszinek Akszum ellen oldal-
támadást Intéztek, de eredményre ez sem vezetett, Sejum herceg most kiadta a parancsot, hogy a behódolt területeken ne támadják meg többet sx olaszokat.
hanem minden erővel az olasz előrenyomulást akadályozzák meg.
Páris, október 28 Tlgre tartományban megkezdődtek a harook. A Setit folyó völgyében ujabb véres harcok folytak. Az abesszinek az éj leple alatt be akartak törni Eritre\'ába, de vállalkozásuk kudarccal végződött, az olaszok észrevették az előrenyomuló abesz-szineket és visszaverték őket. Több
mint száz halott és sok sebesült maradt a helyszínen. Az olaszok az Acilgrat-Adua-akszumi vonaltól délre megkezdték az előrenyomulást. 12 órai előrenyomulás után az olaszok elérték Tanwjatot. Elől a behódolt abesszinek mennek, majd a& aszkarl dandárok és véglU a íekele-Ingesek,
Az olaszok a nap folyamán
összesen 32 kllomü?«i nyomultak előre,
elfoglalták a Feres Mnj folyó völgyét és Adluepakot. Az olasz repülők sokkal előbbre vannak, már Hodiat bombázzák. A\' Stetlt folyó nagyon sok abesszin hullát sodor lefelé. I
London még nem utasította vissza az olacz javaslatot
Páris, október 28 | teni. Az elutasításról tehát nem ér-
Az angol kormájiy még n®m vetette el véglegesen az olasz javaslatot. Az erről szóló hírek koraiak, az angol kormány nem szokott Ilyen fontos ügyben ilyen hamar dön-
tesitették Mussolinit sem, mint azt egyesek álUtják.
A párisi lapok ls azt Írják, hogy tény, hogy az angol kormány nem fogadhatja el a javaslatot, de eddig
Érvénytelenítették Kenyeres-Kanfmann magyar állampolgárságát
A belpolitika hlrel — Számolják a szavazatokat a Budapest-déli kerületben
. ItudapWt, október 28
A déli választókerületben héttőn kezdték meg a szavazatok össze* számolásét. Délben a szavazatok állása a következő : u
Nnnaell Egység IMI, saosiál-demokrata 1804, Wolff-párt 1720, Rassay 11164, legitimista 802, Fried-rlchék 480. A végleges eredmény valószínűleg csak szerdán délben válik lamenettfsaé. Máris látható, hogy mintegy 10 százalékkal ke ve. sebb viUasztó szavazott le, mint az elózó választáson.
IMii lgazaágUgyrolnls*l*r beteg
Lázár Andor IgazságOgymirtsztor még a ntult bét elején megbetegedett. A hét végére már lázas Influenzává fajult a betegség, meat azonlMB uj.\'u állapotában Javulás áUt (IC éa remél*, hogy a )Ovö hét
végén elfoglalhatja hivatalát.
A Kenyeres Kaufrnann ügy
Az Est biztos forrásból származó jelentése szerint a belügyminisztériumban érvénytelenítették Kénye nes-K.ufmann Mórea-Mlklóa képviselőnek a mult évben kiállított magyiir állampolgársági bizaayitvá-nyát.
A baracskai petíció
A közigazgatási biróaág hétfőn kezdle tárgyalni n nflgybaracskal választókerület megpetlcionált vá-laMtáaát, amelyet Mojzes János kisgazdapárti képviselő azért támadot| meg. mert mtndössBe II szótöbbséggel \\»sz«ette el a mandátumát.
Az angol kSvet a kormányzónál
A kormányzó hétfőn délben ünnepélyes kihallgatáson fogadta Anglia kövelét. Sir George Cox rendkívüli lu^etet és meghatalmazott miniséért.
még nem is utwitotta viasza. A lapok szerint most szivóe alkudozások következnek.
London, október 28 Az angol kormány eredmányipsqek tartja még mindig az Ola»zojcsz4g ellen életbe léptetendő gazdasági rendszabályokat. Az ajl&ol framU közös politika előkészítése sokkal előbbre van, mint azt általánosságba a hiszik, - mondják Londonban. A két kormány és a szakértők a legnagyobb együttműködésben dolgoznak.
4 Daily Mail Írja, bogy az olasá kormány azért nem körvonalazza követeléseit, mert várja az ujabb abesszin törzsek behódolj. Tény, hogy a behódolás állandóan tart, ha tehát az ötös bizottság meg* kezdi mükAdését, a? olasz kormány bátran mondhatja, hogy ezek tt törzsek önként hódoltak he Olaszországnak. .
*D> Vinci Dulbutlhan
Dslbuti, október 28 I)a Vinci gróf és kísérete DstblV tlba érkezet. Kocsiját valóságos abesszin fegyverkoszoru vette k^rül
25 kilométerrel előre
Róma ,okjóber 28 A hivatalos jeJenlls szerint az északi hadszintéren az éjjel 26 kilométerrel tolták élőn; a harc-vonalat, ezzel összeköttetést létesült Akszum és Sanllnl tábornok csapatai között. Egyébként délen és Szakon is folyik az olasz csapatok előnyomulása.
De Bono tábornok távirata szerint az előőrsök előrenyomulása minden érdemleges ellenállás nélkül folyik tovább.
4 Frontharcos Szövet&ég mint érdeUttpvl&etat
Alig pár hite, l*>gy Impozáns kenetek között lezajlott a VII. Országos Frontharcos találkozó, melynek folyományaként most a miniszterelnök elrendelte, hogy a Szövetség vezetőségének bevonásával a törvényelőkészítő osztály ankétot hivjon össze,\' amelyen előzetes megbeszélésre kerül a frontharcosok által benyújtott régebbi tervezet alapján a frontharcos törvény.
Tegnap ujabb elismerés érte a\' Frontharcos Szövetséget. Történetesen a belügyminiszter arról értés K tette a Szövetség vezetőségét, hogy a világháborúban résztv^tf frontharcosok elismert társadalmi szervezetének, azaz érdekképviseletének a Frontharcos Szövetséget tekinti. \' A inioiRslMr éuta6ité*M Kapcsolt-ben az éMHfckápHfcplet elismerése, illetve hivatalos megerősítése u^p tárgyalásra fognak kerülni az e«Kl öaazefüggö további frontharcos 10-vánságok, melyeket a Szövetség zi\'tősége már eljuttatott a beli^jy-minlszterlumba. j , . \' i ,
&alai ftözlöhy
lWS. október
17.30 Budapest-Bákosfalvi Visszhang Dalkör. — 18.20 Időszerű közgazdasági kérdések. (Dr. Varga István.) --18.40 Tánclemezek. — 19 Nem élhetek dudasz ónélkül. (Illés István.) .— 19.30 A Filharmóniai Társaság hangvcrse-nyének közvetítése az Operaházból. — 21.45 Hirek. — 2210 Cigányzene. — 23.10 Kertész Miklós jazz-zenekarának műsora, Szcntiványl Zoltán énekszámaival. - 0.05 Hirek.
Bu<*p«* IL
17.50—18.10 Puszta Sándor és Csuka Zoltán verseikből adnak elő. — J9.45 —20.10 Pékmester, kőműves, borbély a tudomány műhelyében. (Dr. Lamb-iecht Kálmán.) - 20.20-22 Hanglemezek. . .
Bét0.
17.20 Reneszánszkori énekkarok. — 21 Szimfonikusok spanyol hangversenye. — 22.10 A bécsi íérfidaiegylet hangversenye. — ,23.10 Hires szopránok. - 23.45 Jazz. »
Kedd
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hiiek. — 10.20 Mozaikképek a életből. — 10.45 Divatos kézimunkák.
— 12.05 Cigányzene. — 12.30 Hirek.
— 13.20 Időjelzés, idő járás jelentés. — 13.30 Az 1. honvédgyulogezred zenekara. _ 14.40 Hirek, áruk. — 16.10 Asszonyok tanácsadója. (Arányi Mária.) — 16.45 Időjelzés, hirek. — 17 I.enhart Ilona énekel.
17.35 Hogyan készül a csokoládé. Kózvetités a Drcher-gyárból. Beszélő Budinszky Sándor. -•- 18.20 Zongora-hegedű szonáták. — 19.10 Tervgazdasági kísérletek. (Dr. Káldor György.)
— 19.40 Asbóth Gyula túrogatózik. -20 Színműélőadás a Stúdióban. <llárom növér.» Dráma 4 felvonásban. Irta Csehov Antal. Kendező Odry Árpád.
— 21.50 Hirek. - 22.15 Sándor Gy. szalon- és jazz-zenekarának műsora. — 22.50 A Budapesti Hangverseny Zenekar műsora. — 0.05 Hirek.
BuiupMt a
18.10—19.50 Hanglemezek. - Közben 18.40—19.10 Mezőgazdasági félóra. — 20.10-20.45 Tibor Zoltán énekel. -20.50—21.10 Hiiek. Béca.
13.20 Beethoven: Fidelio-lemezek. — 14 Schwfirz Vera saoprán és Tauber Richárd lemezei. — 16.05 Könnyű lemezek. . . i.
17.25 Sanders szoprán és Zopf zongoraművésznő hangversenye. — 20 A n«za szava. StarliCinberg hercegnő előadása a bécsi tanítók acapellc-Kara és a rádiózenekar hangversenye. — 22.10 Capüir Mercedes szoprán dalai és áriái. - 23.15—1 jazz.
Gyomor- és bélzavaroknál, hasüregben vérpangásnál, étvágytalanságnál, szorulásnál, felfúvódásnál, ) gyomorégésnél, felböfögésnél, szédülésnél, homlokfájásnál, hányingernél egy-két pohár természetes .Ferenc József" keserűvíz alaposan kitisztítja az emésztöutakat. Közkórházi jelentésekben olvassuk, hogy\\ a Ferenc József vizet még a hosszú idö óla fekvő betegek is nagyon szívesen isszák és általánosan dicsérik.
Elnökválság a Frontharcosok nagykanizsai főcsoportjában
Treiber Kálmán ny. ezredes lemondott az elnökségről
A Frontharcosok nagykanizsai főcsoportjának intézőbizottsága ülést tartott, amelyen Treiber Kálmán ny. ezredes, a főcsoport köztiszteletben álló, ügybuzgó elnöke bejelentette, hogy egészségi állapotának megrendülése miatt kénytelen a sok utánjárást éa munkát igénylő elnöki tisztségről lemondani. A vezetőség mindent elkövetett, hogy a legszélesebb körökben becsülésnek és sze« rétefnek örvendő elnökét visszatartsa, azonban ^z egészségi állapotára való hivatkozás olyan indokolt érv volt, amit a vezetőségi tagoknak respektálniuk kellett é6 igy a lemondásába kénytelenek voltak belenyu-nyugodni. Treiber Kálmán ny. ezredesnek kiváló munkásságáért, lelkes fáradozásáért, mellyel a front-
harcosok ügyét magáévá tette és érdekeiket oly szeretettel szivén viselte, a legmélyebb és Írásba is foglalt köszönetét fejezte ki a főcsoport. A lemondott elnök helyében jiz elnök funkcióját vitéz Tamásfaíui/ Jenő társelnök, a Nemzeti Bank nagykanizsai fiókjának főnöke látja el a következő évi közgyűlésig, amely a jövő év februárjában lesz.
A nagykanizsai főcsoport a téli idényre már megkezdte az előkészületeket, hogy az eddigieknél is mozgalmasabb és erőteljesebb frontharcos életet vigyen be a főcsoportba és nagyarányú téli programmal, a bajtársak fokozottabb megszervezésével összekapcsolja mindazokat, akik a harctereken is tanúságot tat-tek hazaszeretetükről.
1200 utast bozott a budapesti filléres gyorsvonat Nagykanizsára
Vasárnap hajnalban, 5.40 órakor indult el Budapestről a nagykanizsai filléres gyorsvonat. Még villamos .is alig járt, ugy hogy nagyon soknak gyalog kellett az utat megtennie a pályaudvarra, hogy idejében elérje a filléres gyorsot. AzuUw sok majdnem mindegyike hozzátartozóit jött meglátogatni, vagy elhunyt szeretteit a temetőbe, a halottak napi kegyelet adóját már most leróni. A szerelvény délelőtt 10 óra után futott be a nagykanizsai állomásra, ahol sok száz ember várta az érkező gyorsot, amely ezúttal minden zökkenő nélkül érkezett Kanizsára. A szerelvény 21 kocsiból állt, 1200 utast hozott és este fél 8 órakor indult vissza Budapestre. A budapesti -nagykanizsai filléres gyorsvonat fényesen beváltotta a MAV számításait és Nagykanizsáét
is, ahova, anélkül, hogy a város bármii rendezett volna, 1200 utassal tömve érkezett meg a bevált idegenforgalmi ujitás, a filléres kiránduló vonat.
fajjBíilnílnili
Prognózis: Élénk szél, sok helyrn eső, átirenntl enyhülés, fsgymcnles éjjel.
— Bútorvásárlás non (ondl Teljoa berendeléseket rendkívül előnyős réss-letflxetésre. sőt kamatmentesen la szállítunk. Köpetein butortruhis, Horthy Iflktóa-nt «.
Kész női- és íyeritiek-
kabátok
S
dus választék
INGER DIVATÁRUHÁZ
Mimiin
koszorúk é« llrcsokrok megrendelhetők a Patarmasn-keptészslbsn
Báthory-nlca 22. alatt
Nyíló, cserepes Cyclamen és Primulák, Flcusok, Pálmák stb. bármikor kaphatók
ugyanott. ms
Or. Hegyi Lajoa pol-gármaeterhelyettea megnyitotta Siáii látván tárlatát
Válogatott müborát-közőnség )e. lenlétében nyitotta meg vasárnap délben dr. Hegyi Lajos polptmw, trrhelyettes Szisz Istvánnak, a konzervatív naturalista Iskola nagynevű képviselőjének nagykanizsai tárlatát a Kaszinóban. A vernissage közönsége rokonszenvező lélekkel és meg. értéssel kapcsolódott bele Szász István plkturájának gondolatkörébe és művészi felfogásának világába. Egyöntetű volt a megállapítás, hogy a kanizsai közönség nagyobb részének lelkéhez ez a művészi irány éli közelebb s éppen ezért fogadta örömrpel Nagykanizsa a kittlnő piktor kanizsai tárlatát, t
A tárlat csak néhány napig marad nyitva a Kaszinóban és megtekintése díjtalan. ,
Hegbüntették i borellenőr támadóját
Rossz napok járnak mostanában a kanizsai zugborkimérőkre. Egymásután kerülnek a nagykanizsai törvényszék elé hatsági közeg el< leni erőszak miatt. A zugborklmé-rőknek ugyanis megvan az a rrssz szokásuk, hogy csaknem mindet) esetben igyekeznek megakadályozni a jövedéki ellenőröket kötelesség-teljesítésükben. Igy aztán a kihágáson kívül a törvényszék elé is kerülnek. A legújabb vádlott minap Né-mo,h Imre és felesége volt, aki a Pctófl-utcában, még jullus hónapban megtagadta a bor kiadását és egy kővel a távozó jövedéki ellen, őrt ugy hátbadobta, hogy az a d» rekán sérüléseket szenvedett. A bíróság a tárgyaláson több tnnut ki? hallgatott és azok előadásából meg. állapította Németh Imréné bünöat ségét, de a vádtól eltérően osak könnyű testisértésben modotta k| bűnösnek és ezért őt az enyhítő szakasz alkalmazásával 20 pengő pénzbüntetésre átélte. A férjet a törvényszék felnttntette.
— Teraatlill, kéuxl csomózott magyar perzsák etb. szőnyegek, függönyök, butorkelmék Stager Dlvetiro házban.
Legújabb öszi és téli divatáruk megérkeztek
HŐI pongyolák és svájci alsónemOek
Boykabátok gyermekrahák
Esóköpenyek esőgallérok
e. F. B. harisnyák
Del-Ka cipók
Szomolányi áruházában
HBk-okttbctrag.
zalai «ocu>nv
Minden héten H-születés
>3 tiatilozis »r ■ , . 4. házasságkötés Nggykanixsán
LdtótatdM a rugyimn naáykantziai anyakönyvi hivatalban
1895 október elsején, negyven évvel ezelőtt lépett életbe a polgári háziasságról szóló törvénycikk, a mely sz - anyakönyvi hivataluk ■ felállításáról is intáakedlk. Az anyu-kőnyvi hivatal - ahol életilak három fontos fordalópontját: a B«l-Ictest, hánmágot és a halált bejegyzik - negyven esztendős.
Effllkalommal felkerestük. az egy emberöltőt megért, jubiláló nagykanizsai. anyakönyvi hivatalt -puszUn íMváusIságMl. pálfl Gyula ári anyakönyvvezető meglepetten fogad berniünkéi, mert az anya-könyvl hivatalba mindenért jönnek, riportért azonban igen ritkán.
Azt gondolná az ember, hogy megsárgult, öneg-Írásokat látunk majd az anyakönyvi..hivatal első éveiből- Mert erre vagyunk kíváncsiak. Anr tévedünk, mert a-régi, 1800-as könyvek is kifogástalan uj könyveknek hatnak.. iA í-10 éves könyvek már rongyosak, szakadozol tak, de a negyven évesek mintha csak tegnap kerültek volna ki a könyvkötő keze alól.
- Látja, - mondja Pálfl dr. -Így kötüWÍk könyvet negyven évví\'l ezelőtt. A mostaniak már. szétesnek. Azokkal dobáiódzni lehet, nem árt nekik! ,
As első születési
Nézzük az első születési anyakönyvet. Csertén Károly, az nkkori-alispán hitelesítette 1895 augusztusában. A pecsétviasz még ina Is teljes egészében ott fénylik hibátlanul az első lapon. Az uj, alig pár \'éve* évfolyamoknál mér az is le-tőredezlk. Kíváncsian nézzük az első bejegyzést. i
Az újszülött: Horváth Qyőrgy, Hanáth, Jóssuf 40 «vos Bajosai-utout róm. kath földműves és Polal Roi zális fia.
- Vájjon hol lehet most az elsü bejegyzett? - kérdezzük csak ugy hangosan gondolkodva, abban a ht-szemben, hogy feleletet úgysem kapunk rá. De. Pálfl dr. máris felel :
- A föld alatt.
Valóban ott a bejegyzés, hogy az újszülött csak pár napot élt. A .bejegyzés Babochny György kezeiráss, sz akkori polgármesteré.
Az eUŐ anyakön yvvesető
Az.nlső Időben ugyanis a polgármesterek voltak az anyakönyweze-tők, helyettesük pedig a vár<«! fő-jegyző-.- Igy Baboehay György,- Vé-csey Zsigmond polgánneslerek mellett Lengyel Lajos főjegyző, majd később Tomka Endro aláírásait látjuk. Az anyakönyvvezetőt állást 1898-ban létesítették. Az első állandó anyakönyvvezető ihászi Horváth István, aki 1898 április M-étól 1915 március 27-élg látta el e tisztséget, tehát csaknem 17 évig. 1915 március 27-től Acs József Irta be a kanizsai születéseket, halálozásokat és házasságokat. 0 csak 1915 május 1-lg vezette az anyakönyvi hivatalt, amikor Zleger Ferenc vette át a tisztséget. Zieger 12 évig volt anya4
könyvvezető. 1928 február 9-étől 1919 november 1-igiPrlkler Gyula városi levéliiraa kézjegyét látjuk oz anyakönyvekben Utána 1930 március 19-lg dr. Novai Imre városi tanácsnok vezette a hivatalt, azóta pedig dr. Pálfl Gyula anyakönyv, vezető. l
Az első halott Most a halálozási anyakönyveket kezdjük forgatni. Az első bejegyzett Itt Is kis kanizsai : Gödinek JŐZsefni szül. Knausz Katalin, római katolikus. 26 éves fiatalasszony. A Ráoz-uleában.lakott, akkor még régi számozás szerint 1806. szám alatt. Ma-gyar tr-\'leTségben halt meg: tüdő-gümőkórban.
Al első polgári házasság
Másik szekrényhez megyünk. Az első házassági bejegyzésre vagyunk kíváncsiak. Kl kölőtt Nagykanizsán először \'polgári házasságét. A bejegyzés igy szól :
A férj: Bolgár Sándor Izraelita kereskedelmi könyvelő, 84 évea; nagykanizsai lakos.
A feleség: FUrszt Laura 21 éves eszéki hajadon. Izraelita, nem is tudott magyarul, csak nésnotül-
Az első nagykanizsai polgári boldogító lgemnól"SSetner Ferdinánd nagykanizsai\' kereskedő \'és Kauf-mann \'Izsó nagykanizsai kereskedelmi könyvelő tanúskodtak.
összesen 40 év alatt. ..
Arról, hogy hány sztüstta, házas-Ság <és halál volt eddig,, nlnes klmu-tatás. Már pedig ml erre is kivin\' cslak volnánk. Ntncs más hátnt, mint sorba venni n könyveket és évek szerint kiírni, melyik évbon hány bejegyzés történt. Pálíl dr. szívesen segtt. Igy .18 többórai munkát vesz igénybe, még a 120 adutot megkapjuk, amelyeket az alábbiak* ban közlünk !
születés hslil házsssig
»96 x. ím 163 140 37
S9G4tD 757 646 176
m 751 594 210
tat 125 657 188
899 616 651 197
900 806 697 234
901 772 677 215
901 630 700 204
903 620 623 204
904 794 676 194
905 775 781 216
906 822 725 252
907 617 669 260
90« 877 670 205
909 868 683 220
910 857 703 232
911 762 667 206
912 791 667 252
913 821 639 230
914 686 724 197
915 618 859 116
916 475 790 1 138
917 460 890 122
916 433 1252 171
919 674 743 579
920 794 727 304
921 749 655 269
922 694 759 290
923 658 666 261
924 592 . 724 245
925 663 661 236
926 667 858 236
927 574 578 235
928 631 586 232
929 616 535 225
930 613 574 237
931 614 555 264
932 642 692 164
933 566 479 197
934 670 490 199
936 X. 1-lq 402 414 161
összesen 2 8.389 27,443 9050
Ha figyelmesen megnézzük 4 fenti klmotatst, azt \' látjuk, hogy Nagykanizsán az elmúlt 40"év alatt alig volt <öbb a születés, mint o halál. Ez csalóka képet adhat Ka ntzsáról, azért sietve megjegyez zük, hogy a í\'ialálozásl anyakönyvbe a hulvaszülettek, a kórházban elhalt vidékiek és a háború uiatt elhalt katonák te be vannak Jegyezve, amt túlzott mértékbon megnövesz tette ezt a számot. |
Kevesebb gyermek
Altalábaihmlndcn hélen 12 13 ember hal meg Kanizsán 4s ezzel szemben 13 14\' szUlellk. Átlagban. Mert a helyzet, különösen a szüle-léseknél, nagyon eltolódott. Az 1900-as években \' Nagykanizsán, az akkor alig 22-23.000 lakosú váras
Hordoztató Portable
Remlngton Írógép 285.—pengőtől SZABÓ ANTAL sportOzletében.
ban mégegyszer annyi volt a születés, mint ma, a 82.000 InkoHi Nagykanizsán. A lak.mág növekedeti, de a születés csökkent, Jgen rossz lesz a helyzet az Idén, amikor az 600«t sem fogja elérni a tavalyi 670-el szemben. Csak a háború alatt volt olyaa kevés gyerek Kalnzsán, mtnt az idén. A halálozás is elég sok lesz az idén Október 1-lg ezévben 12-vel több halál-bejegyzés történt, mint születés I I
TSbb házasság
Ezzel szemben a házasságok száma emelkedik A háború előtt elég egyenletes volt s" házasságkötések száma 200-250 körül. A\' háború alatt természetesen igen lecsökkent, utána pedig nagyott szökkent (579). A 20-as években 230 körül állandósult, majd 1913 óta fogyott. Az Idén növekedni fog te előreláthatólag eléri a 200-at Átlagban egy héten 4-5 házasságot kötnek Nagykanizsán. j \'| I Furcsaságok
Búcsúzás előtt még megkérjük Pálfl dr.-t, mondjon vslamit a hiv% tal furcsaságairól.
- Sok furcsa dolog történt már itt, - mondja nagyot szíva kis angol plpájdból. - A prakszlsban mindenféle eset előfordult már. külö-nöarn a házasságkötésnél. Előferdült - régente különösen - hogy a felek megtagadták az anyakönyv aláírását, például vallási meggyőződésükre hivatkozva. Idegsnajkuakat épp ugy összeadunk Itt - persze tolmács segítségével, - mint vakokat Megesett, bogy halálos égyho. kellett menni - esketni. Aycl#biy< házasságoknál is sok humoros i«et akad. A falusi \'vőlegények néha borosan Jönnek »lgent« mondani. Legérdekesebb volt talán, amikor süket* némákat adtunk össze, - ralién l tolmács\' segítségével... I : \\
pe kopognsk az ajtón és *D| ifjú pár-Jelölt lép be. Az Intelül abbamarad, első:a kötelesség. Nem skarjok,<hogy a fiataloknak várniuk kelljen. - há,ha meggondolják -csendesen ellőnünk hát, miközben a 40 éves anyakönyvi hivatalban mer-kötik a 9051-lk házasságot. ,
! Október 211. kedd. Rosl kat Náreslss. Protestáns Zaaó. Izraelita liazk hó Z
Gyógyszertári éjjeli saolgilat » hó 16-tól dr. Merkly-Belus gyógyszertár Fő-ut 12. ás a IdiWnlzaai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva rqggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, nerda, péntek délután.
Wimpassing külföldi hédpokiiloRlegességek megérkeztek.
Siessen beszerelni, mert külföldi friss áruban a behozatal korlátozott Tekintse meg kirakatunkban, milyengySnyörflek.
MHténrl Sándftr és Fia clpóéruháza, FŐ-ut 2. sz. Városházpalota.
/
zalai közlöny
1935. október 29.
Értesitem t. vevőimet, hogy keddöl kezdve újból kaphatók lesznek az elismert jó-minóségd
hurkafélék.
Hdlsr hente.Ozl.t
Horthy Mlklós-at Z
Felszentelték
a Szentháromság-szobrot
Vasárnap dílelótl fényes egyházi ko-retek között szentelték tol • Kórház-tér előtt felállított és átienovátt Szentháromság szobrot. A plébánia-templomból nagy körmenet indult a Szentháromság szoborhoz, ahol P. Czlrfusz Viktorin plébános felszentelte és elmondotta a Mindenszentek Mániáját. A felszentelésen a hivatalos város is képviseltette tnagát. Ezentúl min,Un este a Szentháromság szobor ls kt Írsz világit,*, mint a >\'agym*gyarország emlékmű.
EMLÉKEZTETŐ
November I,
Gyász-Qonepély a hötá temetőben 3 ómkor. NoWanber S.
A Leányklub műsoros teája a Misz-sziósházban 7 órakor. N.mubec 14. A Klskanizsai Kath. Ifjúsági Egyesület műsoros KataUnbálJa. November M. Keresztény lót Nőegylet karácaouyi vására az Iparos-Székházban.
• L
Keresztény Jót Nőegylet karácaouyi vására az Iparos-székházban.
A Kereskedelmi Alkalmazottak piknikje. Denanber 11. A Kereskedelmi Alkalmazottak műsoros szilveszterestje. Január 4.
Katolikus bál. Január II.
NTE 70 éves Jubiláris ünnepségeit megnyitó múaoros táucestély az Iparoskörben.
Ausztria leszámol i „zQllött demokráciával*
Linz, október 28 Starhemberg heroeg, osztrák al-kancellár Linzben nagy beszédet mondott. Kijelentette, bogy az ,extrák kormány minden ereiével tovább halad a megkezdett uton. Bátran haladnak előre az egyenes uton és ktzámolnak a .züllött demokráciával.* Fél uton nem fognak megállani. Kizártnak mondja, hogy Ausztriát valamelyik szomszédát Iámhoz csatolhatják. ;
i KgyaMkal Ba-tatárainkat .ényegeaen leszállított ára-kon árjsltjuk. Hosszú *járatu hitelre la, kanatmenteaea. Kopateln butorára-tvls. Horthy Mlklós-tit «. ssán
- l.fufabb bel- ás külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vételkényszer nélkül Singer Dlvalá ruház.
- (B*lr««jll)<Sk találkozója) szer-dán délután ó-tói S-ig a Pannónia hátsó kistermében.
Idegölő hatalmas küzdelemben, 10 emberrel győzött be NTE a Délnyugati bajnok PE4C ellen
Kabal (Kléman) biró tönkre tette a gyönyörűnek Indult mérkőzést
NTE—Pécsi Egyetemi Atlétikai Club 1:0 (0:0)
Egész h«Ü esőzés után az égiek megkegyelmeztek ax NTE-nek, mert vasár, napra kitisztult és nagyszerű futball-klő és aránylag elég jCpálya fogadta a pályára lépő csapatokat. Nagy csemegének . Ígérkezett a mérkőzés, mert nem kisebb ellenfél, mint a mutt évi délnyugati bajuok PEAC volt az NTE ellenfele. A kózöns^j is rég nem látott nagy számban \\pnult ki a Zrinyi pályára, bogy győzelemre buzdítsa a piros-fehér színeket. A csapatokban nem is csalódott, de annál kellemetlenebb volt a csalódás Kabai bíróban, aki lehetetlen Ítéleteivel úgyszólván tönkre tette ezt a gyönyörének Ígérkező mérkőzést. Már az első félidőben hibát hibára halmozott, melyikei mindkét csapatot sújtotta és hogy megmutassa azt, hogy korlátlan ur a pályán, az első félidő 40. percében Csákit, az NTE védelem oszlopát ok nélkül kiállitona és ettől fogva megszűnt a szép játék, de olyan hatalmas küzdelmet vívott az NTE, amilyent a kanizsai közönség talán még soha sem látott csapatától.
A Csáki kiállítása folytán megfogyatkozott csaj»at minden tagja olyan emberfeletti munkát végzett, amelyért minden elismerést megérdemel. De meg ls lett a jutalma, mert a PEAC-ot még a komplett csapatnak is dicsőség lett volna legyőzni
A két csapat a kővetkező felállításban játszott:
NTE: Csondor - Csáki, Farkas -Srollár, Rltter, Kudich — Engellciter, Jakubecz, Hoffmann, Szendrői, Jelinek.
PEAC: Simon <— Kajdl, Kiss -Bossányl, Móricz, Halas _ Bánhidl, Drusznyák, Kovács, Czifra, BÍuin.
Remek iramban kezd az NTE. UgY játszik ellenfelével, mint apa a fiával. Állandó ostrom alatt áll a főiskolai válogatott védelem és látni, hogy nagyszerűen áll a lábán. Az 5. percben Kudich beadását Jakubecz kapásból küldi jobbra, Engellelter szenzációs fejesét már bent lájjuk, de Simon pazarul védi kornene. Mintegy 20 percig szóhoz sem jut a- PEAC és ezen idő alatt olyan szép támadásokat veret az NTE csatársor, hogy öröm nézni. A 26. percben kap először labdát Csondor, amikor Kovács éles lövését védL Most élénkülnek * PEAC támadások. Bánhidl beadását Kovács a léc mellé fejeli. Szép akció volt. Jelinek két szép támadása kornerrei fejeződik be, melyből nem lesz eredmény. A 40. percben az előrehuzS-dotl NTE védők kőzött Kovács kiugrik, nagy helyzetben erős lapos lövést küld kapura, Csondcrf védi, de kiejti, Czifra startol a labdára, Csáki mellet embert fog és Csondor tisztázza a meleg helyzetet. Most aztán
igazi .cifra, dolgot csinál a biró. Odarohan és Csákit leküldi a j>ályá-ról. A közönség felzúdul, hisz nem történt semmi/szabálytalanság, Igy nem blr belenyugodni Csáki kiállításába. Néhány perc szünet után a közönség ugy ahogy lecsillapodik és a bíró, mint aki jól végezte dolgát, vezeti tovább a meccset, de cmlitésh£» méiló esemény már nincs. ^
Szünetben a játékosok valósággal simák az öltözőben, nagy az elkeseredés, amikor dr. Hoffmann János, a futballszakosztály elnöke bemegy az öltözőbe rendet csinálni és lelket önt a csapatba, figyelmeztetve őket a meccs fontosságára.
A második félidőre Csáki helyére Rltter megy hátvédnek, centerhalfb* pedig Jakubecz megy hátra. Nagyszerűen bevált ez a sakkhúzás, mert nűnd a kettő remekül játszik uj posztján. Különösen Rltter emelkedik kl a mezőnyből, mint oenterhalf ls a mezőny legjobbja volt és bekkben i» kitűnő. Csonka csapattal is meglepően szépen támad az NTE. Az 5. percben Jelinek szép beadását Hoffmann lővl kapura, de Kajdl. lábáról komerre pattan. A 9. pepiiben Engellelter balösszekötő helyiről gyönyörű bombát küld kapura, álmon a kapufának üti, a visszapattanó labdát holt biztos helyzetben Sifcndről 3 méterről mellé lővl. Két eredménytelen Jelinek korner, majd Kudich 16 méteres szabadrúgásánál nagy az izgalom, de Simon Iffa-zolja válogatott himevét. A 15. percben Drosznyák beadását Czifra ás Blum együtt várják, mind a kettő tiszta .helyzetben, senki nem ls zavarja őket és megegyeznek abban, hogy Czifia a kapu mellé rúgja. A 20. percben Bánhidl kornerét Csondor boxolja kl, majd Farkas tisztázza a meleg helyzetet. A 23. jjercben Engellciter harool Klsjtfl, egész reménytelen helyzetben a komén vonalról csak bogu-ritftnl tud, a labda a vonalon gurul be, Hoffmann sarokkal hátra adja Szendrőinek a labdát, aki 5 méterről védhetctknül küldi a hálóba . (l :0). Szenzációs c.satár«kdó volt. Ilyen okos akciót minden 5 évben láthat az ember. Ezután a meccs eldurvul. Szol-lári lerúgják és kiáll, majd Kiss sérül meg, aki ugyancsak elhagyja a Djtíyát. Ezután már semmi szépséget %em nyújt a játék, még .Hoffmann ls súlyosan megsérül, de sántikálva is .kitart a végéig. A 45. percben Czifra előtt óriási a helyzet, de Csondor beledobja magát a lövésbe és tisztázza.
Az NTE csapata az első 20 percben a futball -szépségeit csillogtatta, szünet után pedig iskola .példáját adta annak, hogy szívós lelkesedés mit képes produkálni. A csapat, valamint
Városi Mozgó. Vasárnap, hétfőn, kedden.
Jókai Mór vllághlrO regényének filmváltozata. Strauss-zene.
A régi magyar földesurak
lórténete.
Pompás rendezés. Igazi magyaros zene. Hlllléa vlléflfllan
Előadások: vasárnap 3, 5, 7, 9, hétköznap 5, 7, 9 órakor.
II hétköznapi 5 éral előadások f llléraaak.
Cigánybáró
• mezőny legjobb embere ■ Rltter volt, aki oenterhalfban is és bekkben ls igen nagyot produkált. Farkas sziklaszilárdan állta a sarat, nem sokat ke-testek mellette a VEAC csatárok. Csondor válogatott Tonnában védett, néhány biztos gólhelyzetben. A lialf-sor legjobb embero Kudich volt, de legnagyobb meglepetést Jaknljfcz okozta, aki a csatársorban is a Wg-Jobb c*tílr volt és centerhalíban pedig magasan kiemelkedett a mezőnyből. Szollár sérüléséig egyenletcsen hasznos tagja volt a csapatnak. A csa-társnr mint egység az első félidőben 20 percig mutatott nagyot, a szünet utáni csonka csatársorból Engellelter emelkedett kL
A PEAC-ból Simon, Kajdl, Kiss vé-delml hármas minden dicséretet meg-éráemel. A haífsor legjobbja a fő-Iskolai világbajnok csapét tagja, Halas volt, aki a PEAC legjobb embere volt Csatársoia a mezőnyben mutatott szép dolgokat, de kapu előtt nem raeut a játék. l
__(Olt)
A Zrinyi TE
2 :1-te elveszítette a mérkőzést Simon, tornyán.
A Vasutas
győztesen Jött haza Csurgóról ós ezzel az osztály élére került. (Bővebb Jelentés holnap.) _
Kerületi eredmények
PVSK-PBTC 7 :1 (3 :1) \' ! DVAC-Turu! 2 :1 (1 :1)
NSE-KRAC 2:1 (1:1) i
* ,TSE-DVOOE 5 :1 (1:0) |
Profi eredmények
Hungária-Budafok 2:1 (1:1) Ferencvároa-Phőbus 3:1 (1:0) Budai 11SBTC Í:S (0:2) Ül. ker.-AtUla 8:1 (1:0) Újpest-Soroksár 0:0 (3:0) Szeged-Törekvés 1:1 (1:0)
Ifjúsági bajnoki mérkőzések
Cserkészek-Rákóczi FC..... 4:0
(8 :0). A Cserkészek könnyll győzelmet arattak a különben is gyengén látszó Rákóczi felett, i
A, Keneskedelmisták 2:0 (1:0) arányban győzték le az Ipariskola futballcsapatát. , |
Az NVTfi. II. nem jelent meg a klskanizsai pályán. A biró a szabályok szerint kitűzött határideig várt, majd utána lefújta a le ram játszott meccset s Igy a Sáska-Levente valószínű könnyen jutott két ponthoz. I, fi.! (n.\'.)
Egy szál gyertyát a hősi sírokra!
A nagykanizsai temetőben sok száz hős alussza örök álmát. Házijukért adták életüket, ami nekik a legdrágább volt. Kedves halottait k-ról Mindenszentek napján szoktunk megemlékezni és egy egy mécsest gyújtunk (ilyenkor sírjaik feleli. Annak a soltszáz hősnek porai felelt azonban nem gyulladhat ki a hozzátartozók szeretetének gyertyalángja, mert ha vannak is családtagjaik, azok messze Idegenből nem jöhetnek el kedves halottaikhoz.
A MOVE nagykanizsai elnöksége kéri a város hazafias érzésű közönségét:,- járuljon hozzá pár szil gyertyával, vagy akár • legcsekélyebb pénzadománnyal ahhoz, hogy a hö.ök sírjai se maradjanak sötétben Mindenszentek estijén.
Az adományokat kérik Slampf Zsigmond Fö-utl Üzletében elhelyezett gyajtölveken leadni.
1936, október 20.
zalai közlöny.
_ (Törökországba ufty a keszQttlyi akadémia tanára) A török kormány meglüvására a keszthelyi gazdasági akadémia egyik lanáni, Kolbai Károly most utazik ki Törökországba, immár harmadszor, hogy ott, Kamcabeyben, a török állami ménesbirtokon a török zöldmező mozgalom alapjait lerakja és megszervezze. ■
— (Eljegyzés) Krátky Máriát eljegyezte I.ugos István lúzérfőhadnagy. (Minden külön értesités helyett.)
— (Ilitautversenyek ■ Hősök OrjJo-öája javára) Néhány hónappal ezelőtt indult mfeg a mozgalom, hogy Tihanyit,, felállítják u Hősök Orgonáját. A terv kivitelére hangversenyeket rendeznek, igy a most megtartott első gyöngyösi hangverseny, amikor. Zalánffy Aladár akad. tanár játszott a Szent Bertalan templom "uj orgánáján, 1500 pengőt jövedelmezett. A jövőben a Koronázó Főtemplomban, « Zeneakadémián és a szegedi Fogadalmi templomban lesznek (hangversenyek a tihanyi Hősök Orgonája javára.
— Házasság. Leicht Juliska és Hirschler Imre Csurgón házasságot kö-tötick. (Minden külön értesítés beívelt.) I
— (Áthelyezés) A pépsi tábla elnöke vitéz Felszeghy János joggyakornokot, a pécsi kir. ügyészség elnökének fiát a bajai kir. járásbíróságtól a nagykanizsai kir. járásbírósághoz helyezte át hasonló minőségben.
— DIvBloi fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Singer Divatáruházba.
— (I*ll>o|ncoVtfik egy halott asz-SDotoyl) Pénteken szekéren behoztak Újudvar községből\' egy fiatalasszonyt, Burka Sándorné született Horváth Márlát, akii a női osztályon helyeztek el. Burka Sándorné vasárnap meghalt. Valószínű, lwgy az ügyészség boncolást indítványoz a halál okának jpon-
tos megállapítására.
— Tekintse meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz Áruház.
— Hócipőt, sárcipőt, őszi cipőt Mil-tényi cipőüzletben vegyen.
fl ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
— Ugy dicséred, lwgy még bele talái szeretni a leányod — gúnyolódott Remete.
— Hát csinosabb legény, mint maga, elhiheti| — vágott vissza\' Holla kíméletlenül.
Remete kényszeredetten nevetett. Az ezredes lépett az asztalhoz, üdvözölte « társaságot, leült, megivott egy pohár bort, majd bátyjához fordult:
— Gyere csak egy kicsit, beszédem van veled I
Remete kelletlenül követte egy távolabb eső asztalhoz.
— Csak azt akarom tudomásodra hozni, hogy hu Töröknek valami baja történik és Bolla terrorizáláiátvlulságb* viszed, leleplezlek és becsukoflak! H-merem az egész váltóhistóriádat. Járj •szeden, mert kíméletlen leszekr
— Micsoda váltóügy? — csodálkozott Remete.
— Hiába tagadod? Bizonyítékaim vannak. Tudod, hogy én nem szeretem a sok beszédet Ha nem lennél • testvérem, már elintéztem volna -U ügyet. Hanem "zért vigyázz!... Imád-
Mindszenti János felett kedden ítélkezik a Kúria
Most dől *U hogy akasztófát ácsolnak-e a kanizsai fogház udvarán
Október 29-én, kedden délelőtt tárgyalja n klr. KurlnTöreky-tan^-csa Mindszenti János, a keszthelyi rablógyilkos bűnügyét. A Kúria a semmis égi panaszokkal foglalkozik, miután a két alsóblróság egyöntetűen halálra Ítélte Mindszentit. Dr, Kovács László" védő védence elmebeli állapotának megfigyelését kérto amit el is rendeltek és ami azt eredményezte, hogy az orvosi kijelentés szerint Mindszenti büntető-
jogi felelősségre vonható. (
Dr. Kovács László védő hétfőn t\'síe Budapestre utazik, hogy jelen legyen a Kúria harmadfokú tárgyalásán, amely végleg eldönti, hogy a jövő hónapban akasztófát ácsolnak-c a nagykanizsai törvényszék udvarán vagy életfogytiglani fegyházzal bűnhődik-e rettenetes cselekményéért-Mindszenti János keszthelyi építőmester. i
Az Izr. Nőegylet teája
A nagykanizsai Izraelita Jótékony Nőegylet szombaton este megkezdte a téli társusék\'tet- Beleállt újra a munkába, amelynek eredményéből száz és ezer falat kenyér, sok-sok letörölt gondbarázda, sok-«ok, hálakönny lesz majd a tél folyamán. Az Izr. Jótékony Nőegylet lelkes hölgy-gárdája elé az idei télen ls nehéz feladatok tornyosulnak, de lelkesedésük, ügyszeretetük, a társadalom nemesen érző, áldozatkész támogatása lehetővé fogja tenni a nagy mértékben jelentkező nyomorúság közepette a segités munkáját. Ennek a biztos reménynek jegyében indult meg a társadalmi munka szombaton esle, a Kaszinóban rendezett fekeie-bridge est keretében. Százon jóval felül voltak a díszes társaság tagjai és a házias, jó hangulatról a rendezőség a figyelem minden jelével gondoskodott. A ^ fiatalságnak cgy kis tánc Is jutott, de a főszerepet ezúttal nem a parkett, hanem a kis zöld asztalok játszották. . ,
— (A vasárnapi p ad r«ptd gordiuszi
csomója) Nagykanizsán még mindig az a rendszer a piacon, liogy inig a rendőrkapitányság megengedi, liogy vasárnap délelőtt mindenki 10 óráig árusíthasson a piacon, akár termelő, akár viszontárusitó, addig a város ragasz-
kozz, nehogy valami történjék Törőkkel! Ha a váltó a honvédügyészséghez kerül, téged fognak érte elítélni, arról én gondoskodom I — fenyegette meg «z ezredes és visszaült a társasághoz.
Remete meg volt ijedve, azt hitte Rolla szólt az ezredesnek, pedig arra számított, hogy ő előtte fogja leggondosabban titkolni a dolgot. Ugy érezte, annyira meggyöngült a pozíciója, hogy villámgyorsan kell cselekednie. Amikor az ezredes elment, odahajolt Törökhöz:
— Mikor beszéljük meg ai eljegyzés részleteid?
— Akár soha! — vetette oda Tőrök.
— Tőlem nem kérted a leányom kezét, tehát semmi közöm az egészhez I
— Kérlek, ez már igazán Idejét multa. De ha nem akarsz a kérdéssel foglalkozni, majd elintézem magom. Ezen igazán nem kell összevesznünk.
— Átszólt RoUához: — Csütörtökhöz cgy hétre megtartjuk az eljegyzést uz .Oroszlánt különtermében. Uraim, legyen szerencsém 1
Rolla vállat vont és továbbcsevegetl Báccsal. Az öreg cinikusan, mosolygott, de azért szivta a fogát. Már hozzászokott, lrogy ellenséges légkör veszi körül, de eddig mindig, tüzön-vizen keresztül megcsinálta, amit akart. Sőt csak akkor tudott igazán örömet érezai, ha valami tervének a végrehajtása minél több embert sújtott érzékenyen.
Már hazafelé készülődtek, amikor a heroeg lépett be. Velő is megittak még egy pohár bort, de Rolla kedvetlen volt. Napok óta nem látta Bodort és nem akart utána kérdezősködni, ■
kodik ahhoz, hogy vasárnap délelőtt 8-ig árusíthatnak a viszontárusitók, a termelők i>edig 10 óráig. Ezért most felkeresik a yiszontelárusilók a helyi érdekképviseleteket, melyektől közbenjárást kémek. Felkeresték az Ipartestületet is, amely a kérdést a soproni kereskedelmi és iparkamara elé\' fogja terjeszteni, hogy az oldja meg a .gordiuszi csomót és rpondja ki, ki és meddig árusíthat vasárnap délelőtt a piaoon. Ezzel a kérdés — remélhetőleg — végre nyugvópontra fog kerülni és Ismét helyreállnak a normális állapotok a nagykanizsai piaoon.
— Tekintse meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz Áruház.
— (Vojofilütküzőn - Ausztriába) Kalandos útra vállalkozott Buta Mihály* egerszegi 21 éves vasbetonszerelő. Külföldre akart menni — tanulmányútra s miután pénze nem volt, gyalog elment Hegyeshalomig, ott felkapaszkodott cgy tehervonat, ütközőjére ós jgy sikerült is észrevétlenül bejutnia Ausztriába. Ott azonban pech érte, mert az osztrák hatóságok igazoltatták s miután semminemű Írása nem volt, to-loncuton Sopronba szállították, ahol tiltott határátlépésért /egynapi elzánisru Ítélték. Az egy nap leülése után most került vissza a kalandos természetű fiatalember Egerszegre.
_ Az olwx abe*»z«i konfliktus állásáról nem értesülhet idején, ha rádiókészüléke nem működik .kifogástalanul. A kifogástalan vétel legfontosabb kelléke: a sav- és szalmiákmcntcs «Zett» anódtelep.
tisztek meg taintha csak m<ígálla])od-tak volna ebben, nem említették. Rolla kedvetlenül állt fel:
— Fáradt vagyok, gyerünk hazat
A két tiszt közrefogta és Remeto Török mellett kullogott utánuk. A kapitány szótlan volt és komor, Remetének sem "rolt mondanivalója. A kapunál Rolla kurtán vetette oda:
— Jó éjszakát! — és már cl is tünt a sötét bolthajtás alatt.
A két tiszt elbúcsúzott Remetétől. Némán indultak a kastély felé. Remete nem hitte, lrogy el tud aludni és felment a kaszinóba. Nyugtalan volt. Az öccse volt az egyetlen ember, akivet szemben csütörtökötjnondott fölényes cinizmusa. Az ezredesfÖl mindig, félt. Remete belevetette \'magát a játékba. Reggel hat órakor még súlyos veszteségei voltuk, de kilenc után olt tartott, ahol kezdte. Akkor abbahagyta a játékot és felhívta Rollát. Miután megkérdezte, hogyan aludt, aggodalmat tettetve mondta:
— Figyelmeztetnem kell ""valamire. Az öcsém tegnap este amikor félrehívott, a váltó iránt érdeklődött. Valahonnan megtudta a dolgot. Én beismertem, hogy kifizettem a papa váltóját és a résztörlesztéseket most nekem fizeti. Az öcsém nagyon szerette volna a váltót látni, de én azt mondtam neki, hogy már régen megsemmisítettem, miután közöttünk ilyen biztosítékra nincsen szükség. De ha tovább csinálja azt, amit tegnap este is, akkor mégis meg fogom egyszer mutatni. Rá fog vinni « keserűség.
Ia és minden hétfőn
hásllag készDIt
hurka és kolbitó
kapható BABITS LAJOS
hentesáru-üzletében Fő-ut 10
Kifosztottak egy keszthelyi özvegyasszonyt
Keszthely, október 28 Qzv. Szieber József né, a keszthelyi Park szálló volt tulajdonosa 800 pengő megtakarított pénzét, elhunyt férje, valamint saját arany és egyéb ékszereit, óráját, karperecét; és láncát égy vászonzacskóba kötve, keszthelyi lakásának ruhásszekrényében tartotta. Minap megdöbbenve vette észre, hogy értékei hiányoznak. A csendőrség \'48 óra alatt bravúros nyomozást végzett és kézrekerjUettc a tolvajt Kiss Gy. Rózsi budapesti cselédíány Személyében, aki azelőtt az asszonynál volt volt alkalmazásban. A^. cselédlány nemrég meglátogatta volt gazdáját és egy óvatlan pillanatban magához vette az özvegyasszony értékeit Az aranytárgyakat közel 200 pengőért elzálogosította és a pénzt elvár sárolta. Atpikor elfogták, már csak 80 pengőt találtak nála. Az eljárás megindult ellene. | ,
- (Megszökött a kórházból egy Mu)
Érdekes kalandja vo\'t Nagy Vendel bírósági altisztnek. Reggel a Télekl-uteáról a város felé tartott, közben egy fiúval találkozott, akinek a Tejo be volt pólyázva, Iiiányos öltözetben, kórházi köpenyben. Nagy megkérdezte a, 14 évesnek látszó*fiút, lwgy hová megy, mire az futni kezdett. Nagy utána szaladt, elfogta és átadta a rendőrőrszemnek. Kiderít, hogy az illető egy cigányfiú, akin torok\'operádót végeztek és ugy, ahogy volt, az ágyból, kórházi köpenyben megszökött. A rendőr visszakísérte a kórházba.
- WfcnpaMlng hócipő-különlegességek\' megérkeztek Miltényi cipőüzletbe.
Tudom, hogy az öcsém nagyon jó ember, de alig hiszem, hogy ilyent tűrne.
Rolla különös megkönnyebbülést érzett. Remete hangiában volt. valami bizonytalan aggodalom és ugy érezte, hogy ha ez az ember fél, az neki csak jó lehet. Az ezredesről tudt*, hogy minden körülmények között rajtuk igyekezne segíteni.
— Az eljegyzésre csinálja mgg a meghívandók névsorát, majd ér. is Ósz-szeirom azokat, akiket meg akii ók hivni, — folytatta Remete.
— Polgári személyeket — válaszolt Rolla — he lüvjon meg. Ez az ezredes ur kívánsága. Apának mondta. Ha nem így tesz, a tisztek maradnak el.
— Ugy lesz, amint kivápja, de az esküvőt korábban akarom t\' — jelentette kl Remete.
— Farsangban mulatni akarok, mint még soha! <-- vágta vissza Rolla.
— Én is ott. leszek! — ígérte Remete dühösen.
— Majd meglátjuk, hogy birja az iramot! — ugratta Rolla.
— l-egyen ayugodt! — felelt Remete hetykén, de ugyanakkor aggódva gondolt az ischlására, ami majdnem egy évig kínozta s néhány hétre ágyhoz is ysegeszte. ősszel és tavasszal mindig jelentkeztek fájdalmak, de ezek clviselhetők voltak. Egyébként nagyon szép készlete volt odahaza csillapító-szerekből.
— Na, Isten veíe, a piacra keli mennem! — búcsúzott Rolla és h* telte a kagylót. 4 \\ , . j J
(Folyt. kőT^J r/j jjjl
zalai közlöny
IMS, otátíbu 29.
TTJSxbtU, 02Ö8Ő rddíő-
karbantartás, díjtalan rddiőósffoseréul Qrün-hut mérnök Dtdk-tér 2. Telefon 360.
— y taMi/h«lyt f«-k»r«Hk«>dőt) Keszthelyen feljelentést tettek Stcrn Mór 59 éves\' keszthelyi fakcrcskedö ellen, aki a Hoffmann-cég fubovásárlója. Állítólag a neki átadott 10.817 lengőből 3950 i>eiig<W nem sntmolt el. "A csendőrség^Stern Mórt Nagykanizsára kísérte és átadták a kir. ügyészséginek. Stern Mór tagadja a terhére &tt •cselekményt TSs elszámolási viszonnyal védekezik. Dr. Al-mássy Gyula -vizsgálóbíró tekintettel arra, l»ogy Stűm Móruak sein kcrc-uclforrása ,seui lakása nincs, vizsgálati fogságba helyezte. A vizsgálat fog az ügyre világosságot deríteni.
— (Klfsezlottálc a mézeskalácsos/) Szentpétérur kózségben ismeretlen tettes AlWoa** telitolt Németh C.yArgy mézesbábos lakásába, mialatt az nem \\wlt otthon és a nihasztkrény fiókjából klveite Wortheim-szcrü pénzlánit, amelyben 296 pengő volt. Zobb József 24 éven gazdát vélték gyanúba, aki azonban tagadta, hogy bánni része lenne a betörésben. A csendőrség őrizetbe vetto és beszállítóba Nagykanizsára. A vizsgálóbíró előzetes letartóztatásba helyezte, ami cüen Zobb felfolyömodótf."
— A héjjas és Udvara. Az egész világ érdeklődése az abesszin uralkodó felé forda*. Ennek az érdekes ós ouró-p«i Bzemmol nézve titokzatos ember-nek családját, .környezetet. országát egésjjen közelről látta egy magyar származású, párisi szobrászművész, aki egy évet töltött Addisz Abebában. Iízek n példátlanul érdekes élmények Hámos György cikkének keretében az Uj Idők eheti számában, kerültek nyilvánossági*. t *
Cigánybáró
Ismét azt kejl megállapítanunk, hogy ez a német film magyar filmnek is beillene. Jókai Mór romantikus regényét a film tökéletes meg-elevenltésben adja - és ami a film legnagyobb értéke - mindezt ugy adjn, hogy magyar fUm bo tehetné jdbtfan. Magyar levegője van ennek a fflmnék, kezdve a szép tájfelvé-. telektől, a vásáros zsivajon és a keményöklü magyaron át a csárdá-sozó jelenetekig.
A cselekményt mindenki Ismeri. Jókai Mór alakjai pedig élnek ebben a filmben. Szinte csodálkoznunk \'k9il, hogy a szereplök német szóval\' is mennyire magyarok tudnak lénnl. Zsupán és társai annyira XVIII. századbeli magyarok, hogy igazabb és életh^bb képet aból a korból Jókai kitűnő regényéből sem kaphatpnk. A film minden 4gyea szereplőjét dicséret illeti. A. főszerep Tök mellett a váBári kikiáltó, vagy a cigányasszony, vagy akármelyik epizódszereplő is tökéletes. Kari Hartl nem most mutatkozott bo először mint rendező, de szebb filmet tőle, mint a Cigánybáró, nem láttunk. Tökéletes munka. Körültekintő, gondos, figyelmes rende; zés. amely a cselekmény regisztrálása mellett művészi képeket is ad. Af filmoperatőr is derekas munkát Végzett, egész sor uibeállitásu, szép felvételben gyönyörködhetünk munkája által. Nem volna teljes kritikánk, ha nem emlékeznénk meg Strauss muzsikájáról, amelyhez azonban nem füzünk semmit, his*
OBuTBBS mJESSSS
azok a melódiák önmaguk helyeft
beszélnek. Élményben lesz része azoknak, akik ezt a szépségeikben gazdag filmet megnézik. Érdemes.
Egy lépéssel előre I
A napokban Nagykanizsán Jár* egy francia vegészmérnök, aki K Városi Mozgó vetítővásznát újból preparálta valami eddig ismeretlen vegyis/errel, ami a fényhatást intenzivebbé leszi s ami közelebb hozza a vetítést az ideális és régóta kutatott plaszticitáshoz. Ez az eddig ismeretlen anyag az úgynevezett »pcjnécran«. ,
A közönség kellemesen tapasztalhatta," hogy a mozi vetítővászna az utóbbi napokban sokkal élesebijen adja vissza a vetített képeket. Ez azonban psak az első lépés a plasztikus vetítés felé.
A legközelebbi időben ugyanez a párisi vegyész a világ minden nagyvárosában egyidőben fojjja bemutatni legújabb találmányát, azt a vásznat, amely a vetített filmeket plasztikusan hozza a nézőközönség
elé. ;
Már most tudomásunk van arról, hogy a világvárosok között Budapest is szerepel s Budapesten kívül az egyetlen magyar vidéki város Nagykanizsa lesz, ahol a plasztikus film Európa és Amerika legnagyobb mozijaival egyidőben kJerül a közönség elé.
Ktaéja a liiptulajdono* KOiflazdaaáfll Rt. OtrtMbvre Kyomda éa D6l«alal Lapkiadó Vállalat* NagykanlzfAn. Falelőa kiadó: Zalai KAroly. Interurbán telefon: Nagykanlna 78. isim
21.788/1935.
Hirdetmény.
A városi csatornázási szabályrendelet 47. §-a alapján közhírré teszem, hogy az Arany János-utcai csatorna elkészült, a hálózatba bekapcsoltatott és a közforgalomnak átadatott.
Nagykanizsa, 1935. okt. 25. ^ Polgármester.
FéJtandljas aogot ét német nyelvtanfolyamok a Zalai Közlöny előfizetői részére
A nyelvek tanulása évről évre Jobban tért hódit Nagykanizsán ls csak ugy, mint nz egész müveit világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon.
A Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni elöfizetöinkek a nyelvtanulást és ezért megállapodott egy elismerten kitűnő nagykanizsai nyelvtanárnővel, aki két nyelvet 60 százalékos kedvezménnyel tanít a Zalai Közlöny előfizetőinek.
Az angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, hetenként két órával hat hónapig tart, havi tandíj a Zalai Közlöny elöflze-tőlnok 5 pengő, (nem előfizetőknek 10 pongő). Pallos Erzsébet a londoni egyetemen szerezte meg az angol nyelvtanári diplomát. A ^tökéletes kiejtést biztosit)fák mr. Walter Ripman-nak, a londoni egyetem fo-notika tanárának eredeti grammo. fon lemezei. Jelentkezni bármikor lehét" a nyelvtanárnőnél (Erzsébet-tér 18. II. cm.)
Minden tanfolyamra való féltan-díjas beiratkozáshoz fel kell mu* tatni a Zalai Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtáját, vagy a Zalai Közlöny szerkesztőségének igazolását.
Zalai
A LALA1 KÖZLÖNY
barátai
. zalai közlöny
hirdetőinél q/ vétdroinak I
■agykaziinaiak <alélko«6h«ly» azt
István király SzáHoda
Budapaat, VI., Podmaailoxky-utoa 8.
Nyugati pályaudvar melleit. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi latét, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és araerlcan bar
A Zalai Közlöny minden előfizetője
az utolsó havi előfizetési nyugta felmutatása mellett
napi 2 fillérért
tagja lehet a tsbbezer kötetet nagykanizsai Hurváth-fíle u|ságazlet köictönkönyvtárá-nah. Vagyis havi 60 fillérért a .Zalai Közlöny"
minden elólizelöje
annyi könyvei vihet ki havonta a UUctSn-könyvtárból. ahányat csak el tud olvasni. Az elOflzelésl nyugta felmutatói kötetenként 8 filléres kedveiményes koicaandijért kapnak könyveket a Horválh-kfllcsönkOnyvtárban akkor Is, ha a havi kedvezményi nem óha|)|ák Igénybevtiml.

Fái Uidinl, I Ublilnl, t •nobAI fttl «■! csak Sör lei Smlirrt lehet - Kapható Mrtal vn- és lesték-Ozletéhen, Sehatz mellett. 1
Slraml4k.t mírványból éa gránitból cuk Kovácsnál, Klrályu. 33., kaphat ölein 4a )ól. 2788
r.,M.kt. takis, Dn.es niellékhe-M.«Kel, azonnatra Is, kiadó Horthy M.-ol
ElsSé I OzletI berendelés 08 Hókkal, Bvégfal, pultok, tükrös pénztár te . rak-tlron levő cipók, kosarak, babák, képrá-niik, üvegáruk, Játéklruk, botok. bórön-dók. háthai kok, babakocsik, minden ello gsdbstó áron, a volt Tóttl-bszirtan. 3
Hif.kNA.al kevéa Iával nxki szo-bá|a len, ha Schiaalntai Qyula vaiterea-kedóaél hótokozót vesz. Ugyanolt asztal, tűzhelyek és mindennemű kályhák leeol-caóbban kaphatók. 3806
K.-T. Oatssáwn, Nyoma, ás Dikatal Lapluatt vállalata Uxuvi«osudá|ákaa,
«prHattfm, tajéa ém isHhsfr
né. n.gvban és kicsinyben hlzhoc aril-Htva kapható: Flaator l*»*« «*«-•ál, íjhi.lir «■ Teleion 2 12. 3972
Krl.anlém, n.gyvlrágu, tehér és srl-nej, kaplialó Sugár ut 26. 3970
Kétszobás emeleti lakás, vízvezetékkel, nov. l-re nseyon olcsón kiadd, Horthy Miklós ut 2, Fonyódit.__3952
A vároa báltermeién kdlónba|áralu, bútorozott hál.MOká. gsrzónlakást keresek. A|inlatokat a kiadóhivatalba kérek
3967
egy leljca üzleti berendezi., a volt Tóth bazirbsn. _5
B^.roh, darabonként is, aaoaaai, ol-caón eladók, Klalsay-a 64. _•
Tillimk olcsó irban; Ehrenatelnné. Horthy Mlklós-nt 3. *
Két nagy. egészséges |sskn pálma eladó. Pó-ít 2ü
Tatarm*«>r«pát
gyógyszertár, Pó nt 12.
Róvtd- és rihMiSArssliBSS Ehranatalmié vazet. Horthy Mlklóa ut 3. "
■atáay.. szoba november t-re kladrt. Hoszly-ter 7. *
- KMtlaalvtsaUk H.aárt raadklvül
előnyös butorrásárláal •Ikalom. Modern berendozásek, tókóteUs Jó klTltelbon, hoaaau lejázatu réaaWza. sót kamat, menteaeo la kaphatók Kapatalrs bútor iroháshan, Horthy Mlklóe-ilt á.
dughaoyhm
(óasl vetésre) hermyóenyv
gyOmölcsfa-
védelmiszerek
(óasl parmeteaéaro)
műtrAgyAk FUTORi
(DáikmöxhotetleD mlndon állal-
tonyéaztéaDél hlzlaláaoátl
PEHKt
.D* vitamin készítmény. Beszerezhetők:
orszAg József
mmt. -at\'isyfc rfv*an4d.lntnn.k,
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10 (A blróaáti mollalt.) Teleion 130.
SzlclvizalS Zalai. Károly.)
évfplyai%(ft47. szám

Nagykanizsa, 1938. október 80 szerda
Ara 12 naét
POLITIKAI NkPÍliW


Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
mmm
Előfizetés! árá: egy hóra 2 \\ Szerkesztőségi éa V t
■"\'•" 1-aT oü»Jri\'{
A 75 ?ve& Zdlai Közlöny
Uiii lliu
....
200 vidéki újságja van, ezek közül mintegy 40 a naptíáp. A 40 vidéki napilap között kettő érte meg a 76 éves életkort. Az egyik Győrben jelenik meg, a másik u Nagykanizsán megjelenő Zalai Közlöny. Az ország vidéki lapjainak zöme 1919 óta aiakults .
A Zalai Közlöny .az idén tölti be megjelenésének 75-ik évét. A vidéki lapok életében ritka jubileum fényes megünneplésére a lázas, viharfelhőkkel birkózó 1985. év nem alkalmas. Á megfeszített munka évei ezek, a világ fölé sulyosodó aggodalom keserves esztendei és nem az üitoepeké.
Ujságirót körökben mégis felfigyeltek a csendbén munkálkodó kanizsai újság háromneged évszázados-jubileumára, es a fővárrsi lapoknak erről való megemlékezése nyomán egymás után kapja a Zalai Közlöny az évfordulóhoz fűzött szerencsety-vánatokat. Büszke örömmeT és a mai vidéki ,ujságcsinálás sziszifuszi munkája.közben jóleső,, de cSak pillanatnyi megállással olvassuk a hoz--zánk intézett, \'sok meteg szeretetről tanúskodó i sorokat. Ezúton köszönjük me(g azokat mindenkii>ek, afcl kézszorilásra érdemesítette a Zalai Közlöny mai gárdáját.
Nem tudunk szemkápráztató jubileumi ajándékokat adni a Zalai Közlöny, életének ezen az állomásán, nem rendezünk hangzatos sorsolásokat, /sem bengáli tüzes ;roklámra nem válluk fel >az .évfordulót. A Zalai Közlönynek sok embernek a kenyerét,kell megkeresnie és ezt soha máskéftf .ncm tette és nem teszi, csak a közérdek becsületes és odaadó .s«jjlgálatával. Az. újság hivatásának .ilyen felfogása és ilyen gyakorlati..alkalmazása mellett nem, lehet és awm is cél vagyont gyűjteni, hogy ai\\nak morzsáiból pár aranyórát vagy viilfttelket sorsoljunk ki. ^ Zalai Közöny.,a* évfordulón s<*m ígér egyebet, csak tiszta, mindig \'tomgjt homlokú, becsületes munkát mindenit\', és mindenkiért ennek a késerves esztendőket élő, ^ szegénység terhét vonflizoló, de, élet-örökkel megadott városnak érdekében, a szebb, a jobb magyar holnapért. V
•"f* f *
A Magyarországi Vidéki Lapok Országos Egyesületétől a következő levelet kaftöik\'í .. Nagysltg^ >ifáwri^sztő Ur |
A? ország egéss vidéki magyar sajtója méMgei tilRtetettei köszönti a kitűnő Zalai Közlönyt hetvenöt esztendős nagyszerű munkásságának emlékünnepe alkalmából. Az embert életnek kirtagasló Mérföldköve-hetvenöt esztendő, hosszú, végtelen s&ra egymást követő esztendőknek^ amely után meghatottsággal éflh legmélyebb tisztelettel áll meg iuíndenki, hogy a mai, talán legnehezebb időben nemesen
teljesített munka után megbecsülését, ragaszkodását fejezze ki pillanatnyi pihenőjén fennállásának ehosz-szu utján.
A Zalai Közlönynek hetvenöt esz. tendős nagyszerű munkássága közismert előttünk, a kitűnő napilapnak csendben, zajtalanul teljesített fényes
publicisztikai munkássága mindig a legnemesebb és legszebb volt, mivel a hetvenöt esztendő majdnem minden napján, a nap mincfeh óráján n<\'m csupán a magyar közélelnek volt bátorszavu, önzetlen harcosa, hanem állandóan ezer és ezer szenvedőnek; az élet országútján összeroskadt ombernek nyújtott vigasztalást, reménységet, emelte fel és tö-röltf le a könnyeit.
Ezeknek a gyönyörűen szép, nagy
és nemes emlékeknek ezer és teZer elszakíthatatlan drága aranyszála Cz a hetvenöt év, amelynek fórdu-lója alkalmából lelke egész szeretetével és mélységes ragaszkodásá-sal köszönti az ország egyik legki! ünöbb vidéki napilapját, « Zalai Közlönyt az ország egész magyar vidéki sajtója.
Mély tisztelettel
Q&UowIch Jenő
Jogerős a keszthelyi rablógyilkos halálos ItfMK
A kormányzói kegyelemtől függ, hogy leaz-e akasztás lag
Budapest, október 29 A kir. Kúria kedden kezdte meg tárgyalni Mindszenti János keszthelyi kőművesmester, bűnügyét, aki 1934 deoemberében meggyilkolta és
kirabolta özv. Berecz Gyulánét. A nagykanizsai törvényszék t) gyilkost kötéláltali halálra Ítélte és n pécsi tábla ezt a?. Ítéletet helybenhagyta. Az Ítéletet a Kúria a, keddi tárgyu-
igykanizsén T
lás után meghozott ítéletében helybenhagyta, igy Mindszenti Jáno3 halálos Ítélete jogerőre emelkedett. Mindszenti. és \'Védője kegyelmi két** vényt nyujtott.be a kormányzóhoz.
A budapesti és debreceni választási érédriierigek
Mindkét kerületben folyik még a szavazatok összeszámlálása
Budapest, október 29 I kapnak, a 9. mandátum, mint aleg- I órakqi
1______uu m^iJd, „ tr.,i„ \\tfyi\\-
nagyobb töredék a Fridrich-párté, a 10. pedig a Nep-é a- jelenlegi állás szerint.
Debrecen, október 29 JX\'breoenben kedden reggel kezd-téKNneg a szavazatok összeszámlá-lás^t. 11 órakor a helyzet a következő :
Nep 3404, Szoc. dem. 1813, Nyilasok 1689, Kisgazdapárt 1218, Kos suth-párt 641. A szavazatok össze-számlálását folytatják.
Délután 2 órakor A dóU kerületben háromnegyed 2
A Budapest-déli kerületben kedden folytatták a szavazatok össze-számlálását. Eddig 70 körzettel végeztek, a 70 körzetben , 64.535 választó szavazott le. Ax szavazatok a következőképpen oszlanak meg (11 órakor) ;
Nemzeti Egység 15.872, Rassay-párt 8167, Fridrich-párt 3400, Legi limlsta-párt 6934, Szoc. dem. 16.589. Keresztény-párt 14.633. Eszerint a Nep, a Szoc. dem. és a Kereszténypárt 2-»2 mandátumot, a Rassay \\ és a Legitimisták l-l mandátumot
Az olaszok Harrar kapujáben
Magdala vidéke olasz kézen, nyitva az ut a városba — Romhalmaz maradt az olasz repülőtámadás után üaragldl és Dagahlr helyén — Az előrenyomulás Tlgre tartományban 30 kllóméterrel vlite előre az olasz vonalat
o szavazatok állása n következő: Nemzeti Egység1 17.500, szoc. dem. 10.600, Wolff 15(100, Rassay 8700, LegtUnifcták 7500, Friedricli 5600. Dél utón 1 órakor folytatják a számlálást és amint elkészülnek vele, előreláthatólag az<mliflii csak szerdán, kihirdetik az eredményt. i i , i I
Debrecen, október 28 Délután 2 órakor a szavazatok állása a következő volt: Nemzeti Egység 10.301, szoc. dem. nyilasok 5260, független kisgazdák 3785, Kossuth párt 1770. A számlálás, tovább folyik, eredmény délután 5 óra után várható. ^z \' " " "
Ujabb francia-angol összefogás ígér nagy eíseményeket
London, október 29 A; angol külügyminiszter genfi Utja nerp jelent, változást az angol politikai felfogásban. Az angol kormány bizik az Olaszországra gyakorolandó gazdasági intézkedések hatásában, i
A Franciaország és Anglia között ezirányban folytatott tárgyalások eredményre vezettek. Ennek következtében Laval és Hoare Genfben közös álláspontot foglalnak el. A két külügyminiszter közös genfi ytját< nagy politikai esemény" nek tartják. «
Rendületlen, de lassú előnyomulás
Asmara, október 29 A Forres Maj völgyében folytatott harcok célja ajv hogy az olasz hadállási ki igazi tan. A* olasz hatferő
balszárnya rendületlenül folytatja az előrenyomulást Makale irányában. A gyors elörevonulás igen,értékes, termékeny és vlzbő területeket juttatott az olaszok kezére. Az 1896-1 csatákban is ez a terület volt Menellk császár gyengéje. Az olaszok szemében ez a terület yalósá-gos magtárnak teinthető.
London, október 29 A Reuter-iroda jelentése szerint az abesszíniai olasz csapatok parancsnoka kijelentette, hogy az elő-\'nyomulőst a lehető legkisebb emberáldozattal akarja végrehajtani s ezért inkább a lassú, békés előnyo« múlás hive, semmint a fegyveres előretörésé. Mindenekelőtt a vízszolgáltatást szervezik meg, az utakat építik ki\'és\'vigy lassan haladhat előre\' Ne keltsen tehát fel-
tűnést fejezte be nyilatkozatát -ha az olasz csapatok a nagy támadást csak pár nap múlva kezdik meg.
Harrar a rémületek városa
üsldsigátból a polgári lakosságot eltávolították, miután azt badtám* pontnak tekintik. jjarrartt mióta a katonai erők elhagyták, rablóbandák fosztogatják. A garázdálkodóktól a lakosság igen sokat szenved.
Tigre tartományban az olaszók előrenyomulásukkal Uj .. arcvonalat foglaltak cl A«>u) vonal 80 kilométerrel előbbre van. mint a régi. A repülők Gebradoret bombázzák. Na-sibu tábornok az egyik hírszolgálati iroda tudósítójának kffelentefto, bogy meglepetést tartogatnak a világ számára.
(Folytatás a 4-ik oldalon)
salai közlöny
1935. október 30
Tlz éves a ferences „Ifjúság"
Egysaerü, Ízléses, barna folyóirat fekszik előttünk a szerkesztőségi asztalon. Címlapján a kántáló bara-tok képe feleit ott díszlik büszkén: X. évfolyam. Az »Ifjuság« jubileumi száma ez, amelyet a szombathelyi ferences teológia szerkeszt. Érdemes átlapozni ezt a 1)6 oldalas kőnyomatos folyóiratot, már csak azért is, mert »bölcsöje Nagykanizsán ringott.*
Tiz évvel ezelőtt, P. Th^odorich házfőnöksége alatt, amikor még Nagykanizsán yolt a ferenoes theo-lóia, négy ragyogószemü, nagyotakaró liók-barát (azóta az ország különböző városaiban magisztered tanárok), egy tavaszi estén a komor boltives cellában indította útnak az »Ifjuság«-ot. Tavasz volt, rügyfakasztó, élctpezsditő tavas/. - és a tenni, alkotni vágyó lelkekben megr született az uj loíyóirut.
A* első számában P. Vados Pál irt vezércikket. Akkor kapott Nagykanizsa uj hiu*angokat. Erről az eseményről is színes riportban emlékezik meg az uj lup. P. Marcell -aki hosszú orosz hadifogság után lett papnövendék - orosz hadifog-sági élményeivel szinesitette a Jupo^ mig P. Iván a címlapot, fejléceket és zárórajzokat tervezte és kivitelezte. Mellettük P. János működött tevékenyen közre - és húsvétra készen volt az uj kajnizsai lap. ,
Azóta tiz évet ért meg az •Ifjúság.* Időközben Szombathelyre került, - egykori kanizsui szerkesztői is kiderültek qz Életbe - de a lap tovább él és ma már nemcsak a szombathelyi, de az összes magyarországi klerlkáknak kedvenc lapja le^t. Sőt a határon és tengeren tul is kedves olvasmány. Cikkeiből látjuk, hogy a cslksomlyói, vajdahunyadi klerikákkol is fenntartja az összeköttetést de a bécsi, velencei, római, anüensi, kanadai, amerikai stb., stb. klerikákkal is, ha másképp nem, latin nyelven.
A közel százoldalas jubileumi számhoz P. Leonardo M. Beilo római rendfőnök és Sch. Bona ven túra magyarországi tartományfőnök Irt előszót. A különböző sok cikk, tanulmány mellett kitűnő versek, regény folytatás és népszerű rovatok gazdagítják a ferences lelkülettel készült lapot. •
Tiz év«t bejárt már a Kanizsáról elindult »lfjuság.« A.,76 éves Zalai Közlöny azt kívánja\' neki, hogy a kezdet lelkesedésével, bátran nekivágva a jövő 10 esztendőnek, elérje kitűzött célját. A 10 év ne legyen tn$s, csak határkő, a cél még mesz-sze van, de hisszük, hogy az •Ifjúság* nem riad vissza a harcoktól és megvívja harcát. t ,
Ideges embereknek és lelkibetegeknek az igen enyhén ható, mindig megbízható természetes .Ferenc József keserűvíz — reggel éhgyomorra egy pohárral beveve — rendes bélmdködétt, jó emésztést és elegendő élvágyéraelet teremt.
— Tornacipők** az «Ideál, cipőáruházban vehet legolcsóbban Fő-ut i2.
„Elsősorban a határszéli vármegyékre kell gondolnom"
mondta a kereskedelemügyi miniszter Zalaegerszegen
Wlnckler István dr. kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter zalai látogatása mindenki szivét örömmel töltötte el. A miniszter autón érkezett Zalába, Balatonfüledre, majd Tabódy főispán hivására Egerszegre ment. Zalaegerszegen ünnepélyesen fogadták, a megye nevében Bődy Zoltán köszöntötte meleg szavakkal a minisztert, aki nem az aktákból akarja megismerni a vármegye problémáit, hanem eljött, hogy személyesen meggyőződjék az ország egyik legnagyobb megyéjének bajairól és megoldandó feladatairól.
Minisztersége alatt - mondotta Bődy Zoltán - Igen sokat tett az utakért, de még mindig rengeteg a tennivaló etéren. Kiépítetlen a balatoni körút egyik zalai szakasza, Keszthely és Héviz el van zárva a világtól, a tervezett Egerszegkeszthelyi ut tehát feltétlen kiépítendő, mert ez az ut összekötné a Balatont Gráccal, ezenkívül\' a községi bekötőutak építése és rendbehozása terén is igen nagy feladat vár a megyére. Beszédét az alispán azzal a kívánsággal fejezte be, hogy érezze magát otthon a minlszler Zalamegye székhelyén, i
Wlnckler István kereskedelmi miniszter válaszában elmondotta, hogy igen szívesen tett eleget barátja, Tabódy Tibor főispán meghívásának. Minisztersége hatodik hetében választókerületén kivül ez az első vármegye, amelyet meglátogat. Szívesen jött e nagykulturáju megyé? be, Deák szelleme inspirálta, hogy felvegye a személyes kapcsolatot a megye vezetőivel; reméli, hogy ez a kapcsolat harmonikus lesz és ezen keresztül sok kérdést sikerül majd megoldani. ,
- Mikor a kormány célul tüzto ki az ország reorganizálását, — mondta u miniszter - elsősorban a határszéli mejjyékre kellett gondolnia, mert ezek voltak eddig a legjobban elhanyagolva. ( ;
A segítés gondolatával jött első\' nek az ország megyéi közül Zalába s kérte, hogy segítsék. ugyanazzal a szívességgel és lojalitással, amilyen-m-i ö jött.
Lelkles éljenzés volt a válasz, a mely után a miniszternek bemutatták a jelenvoltakat. Közvetlen és szívélyes társalgás alakult ki, majd este szükebbkörü vacsora volt a fő-Ispánnál. A miniszter zalai látogatása során Tabódy főispán kíséretével ellátogatott Sümegre Rott Nándor megyéspüspökhöz, majd hétfőn a főispán, alispán és az államépité-szeti hivatal főnökének kíséretében a zalai utakon tartott szemlét. A miniszter igy szegélyesen győződött meg a zalai útviszonyokról, hisz-szük, hogy látogatása valóban közelebb viszi a zalai utak sorsát a megoldáshoz. ^h
Hétfőn a miniszter Keszthe^re ment gróf Festetich Györgyhöz, a hol már várta minisztertársa, Fabl-nyi Tihamér pénzügyminiszter. A két miniszter kíséretével délután Badacsonyba ment a Kisfaludy ut felavatásán!. Az ut elején lévő Fabl-nyl emlékműnél a kerület képviselője, Eszterházy Móric gróf köszöntötte a minisztereket. Kérte Wlnckler Istvánt, hogy legyen a Balaton második minisztere. A,Kisfaludy háznál Fabinyl válaszolt mindkettőjük nevében. Nem Ígér sokat, inkább cselekszik s meg van győződve, hogy Wlnckler István méltó utóda lesz. I / i
IDŐ
Zápor, fagyi
Prognózis: Az északnyugati szél gyengülése, változó felhőzet, néhány helyen futó zápor, a magasabb helyeken záporszerü havazás, éllel fagy, egyes helyeken kSd. Szerdán délelőtt a keddihez hasonló Idő.
Kész női- és syermek-
kabátok
$
dus választék
INGER DIVATÁRUHÁZ
Rovatvezető: Dr. Dévalaá, RrtlSa BM.
Dlvat-lmblsz
De azt a elmet ls adhattam vo.l-^ na, hogy erdélyi fatányéros, mert közepén van u sült, - jelen esetben behelyettesítve a ruha ép e körül a garnérung, akarom mondani: dl-vatapróságok, kesztyű, cipő, táska, stb., stb. Mi ugy hívjuk ezeket, hogy »apróságok,« lényegében azonban többe kerülnek, mint maga a ruha. Ha már csináltatunk .végre nagynehezen egy íoilettet, az csak ugy alkot egészet, ha hiurmonizál vela a többi ruhadarabunk.
Nézzük először a cipőt.
Megállapítottam, hogy , mennél rosszabbak a viszonyok, annál drágább és finomabb cipőkre tartanak igényt a hölgyek. A mai cipők legnagyobb része kézzeivarrott. Érdekesek az ugyanolyan szinü antilop t rott őr cipők, amilyen a lcabát, vagy kosztüm, sőt olyan diszitése is v«n, mint amilyen u ruhának. Meg kell dicsérni azokat a hölgyeket, akik legújabban megokosodtak és az ala-csonysarku cipő felé tendálnak. Sőt, nem vetik meg délelőttre a magasszánj fűzős cipőt sem, ami kicsit összetartja bokájukat. A, lakknak a reneissanoej át kell jelentenem, gyönyörű délutáni cipő, körötneipő fazonban. JSstére az arany és ezüst, különösen\' szandál formájában roppant divatos. De azért sok a selyemf-clpö is ezüst, vagy arany kombinációval. |
Épp olyan fontos egy nőnek a rctiKülje. Mutasd a reUkülöd, megmondom, kl vagy, — mondotta egy bölcs ember egyszer és igaza volt. Egy szép, nem tul tömött táska nagyon jó hatást kelt. Azt hiszem, soha olyan nagy luxust nem fejtettek ki még táskakban, mint az Idén. Fantasztikus, nyomott kecskebörök van* nak, amik megegyeznek a ruha selymének mintájával. Estére arany-ezüst bőröket és az u. n. hunting-calfol, illetve olyan antilopot, ami megegyezik a finom antUopcipő anyagával. Kevésbbé látszik meg rajta az ujjnyom. A formája csaknem mindé gyiknftfk négyszögletes) magas, eltéroleg a régebbi, hosszúkás formától. A boxok változatlanul kedveltek, különösen, akik sok^t strapáiják a retikűljüket. |
De meg kell áüanunk a ruhád!-* széknél. Ennek egyik föfaja a jgomb. Az idén főleg strassgomb, ko 8 szögletes, csillag, virág for-(májában. Sejk a paszomány, gomb, öv és mint önálló disz formájában. Do a bőrgombról sem szabod elfeledkeznünk. Az övek pedig annyira kiszélesedtek az idén, bogy 6 cfn. a legkeskenyebb. Sok az arany és ezüst bőröv. A csipke, mint ruha^ disz, különösen .bársony ruhákra szörnyen felkapott. Gallérokra • kerekített légtüátcéseket hiKznál-ják. A gyapjú csipko pedig, mint önálló bluz, fogy, mint a kenyér
Legújabb öszi és téli divatáruk megérkeztek
DÓI pongyolák és " alsó
svájoí alsónemflek
Boykabilok gyermekrnliák
Esőköpenyek esőgallérok
8. F. B. harisnyák
Szomolányi áruházában
Del-Ks cipők
133B..-olttábtt 30
zalaiközlöny
Itt a hideg idő !
Téli cipflket, ilivatcipöket legolcsóbban az
„Ideál
•9 ciptóruházban vehet Fö-ut 12. szám
Raktárra árkazatt I NŐI bokacipők I NŐI caattoacipők I Férfi flu oaarké«z-47i6l|^érfljéjtyar-órláal választókban | NŐI dlvatclpők | meleg béléaaal | cipők, aárclpők | m«k t%éctpők
És a virág. Hölgyeim, szenzációsan fantasztikusak.
Uj harisnyáról is beszélnünk kell. A? azsur helyett színes selyem virág himzés van. Van, aki szereti...
De (óbb »garnénmgotc most nom tálalhatok, félek, hogy megártana a gyomruknak.
; Dlvatposta
MAwö. legjobban ajánlanék fehér crejjpsatint menyasszonyi ruhájának, görögös szoknyával, hosszú, nyltoll ujjakkal,i elöl magasan raffolt nyakkal, elől visszahajtva, derékon egy zsinór-övvel, amit később kicserélhet arany, vagy ezüst övre.
Szttfornati *H?ol. Fekete jumperru-hája nyaka körül csinál lásson fémmel átszőtt anyagbői bubigallért és mansettát. Zöld szöwtruha nagyon divatos, díszítheti barna bőrgombokkal, vagy pedig ocolot utánzattal a gallért ós esetleg a zsebeket. Üdvözlet.
Estélyr®. Őrölök jövetelének, csak hívjon fel telefonon, szívesen elkalauzolom vásárlásaiban. Üdvözlet.
Esküvő — mint reklám
A furcsaságok hazája kétségtelenül Amerika. Az Egyesült Államokban van is rá mód, hogy a legkülönbözőbb kívánságok teljesüljenek. Nemrég például az amerikai Cum-bcrland városkában az egyik fiatul párocska ahhoz a különös kívánsághoz ragaszkodott, hogy esküvőjüket abban a cukrászdában tartják, amelyikben megismerkedtek. Igy is történt. A lelkész kivonult abba a cukrászdába, ahol az ifjú pár először váltott szerelmes tekintetet --összeadta a jegyeseket. Beszédében azt kérte, hogy életük olyan édes és kívánatos legyen, mint azok "a sütemények, amelyek a furcsa esketési szertartás keretét adják.
Az esküvő természetesen nagy feltűnést keltett a várraban és ezt az élelmes cukrász igyekezett is kihasználni. A lapokban hirdetést tett közzé? amelyben biztosított minden* kit, hogy az ő cukrászdájában megtalálja élete párját. Hogy pedig ezt a gyakorlatban is beigazolja, le-szerződtette több hónapra a „fiatal párt, akik kötelesek voltait minden este két órát a cukrászdában tölteni. Ezért a munkáért az elfogyasztott süteményen kivül napi 10 dollárt kaptak.
A különc fialal házaspár annyit mindenesetre elért, hogy mézes-heteik - édesek voltak. [
Október 80 szerda. Rom. kat R. Alfonz. Protestáns Kolos. Izraelita Mark hó 3.
Gyógyszertári éjjeli saolgálat e hó 16-tól dr. NWrkly-ÖíIus gyógjrazertár Ffrut U és • kisktoiaai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva röggel 6 órától este « óráig (hálfó, ewrda, péetek Miután Hiiiűan agéas Mp nőknek).
I BfcájesodAsaál, kteavéevad H
( cukorbetegségnél, oxalurla és phos-phuuria képződésénél, hugysavaa sók lerakódásánál a termétMtes .Ferenc Jócsef- keserüviz jívltja a gyomor ép a belek mOködését s tartósan elömozdi\'j* az emésztést <— Dt«el«a rfekámemü eelymek és pyjama kelmék most érkeztek Siöger
L)iv«táruházba. , t , , «
Haász miniszteri tanácsos nyilatkozik a kanizsai zeneiskoláról a színházról és Nagykanizsa kultúrájáról
A knhtuimlniixtérlam mövétzrfi csoportjának főnők* Kanizsán
felkeressem az önök agilis és fáradhatatlan polgármesterét, örömmel láttam a zeneiskolát, megnéztem ott mindent és el kiell ismernem, hogy a kanizsai városi zeneiskola elsőrangú ilynemű intézet, mindenen meglátszik a gontkK vefcetés, a tanári kar ügyszeretete. Mert csak ügyszeretettel lehet azt a munkát végezni, a mit a kanizsai zeneiskolában tapasztaltam. Látom, hogy a legszebb propagandát taaga az iskola végzi kitűnő teljesítményével. Nagyon örvendetes, hogy a kamarazenét ápol-1 ják. Most mindenütt szimfónikus n Hanz^oXfJi -j^s^Tsa^ Tfoai»t®uöz zenei életet intenzivebbé tennlj ami fontos egy olyan város kulturális életében, mint Nagykanizsa, örömmel látom, hogy nemcsak a város, hanem az egész környék belekapcsolódik abba a munkába, amit a zeneiskola kifejt. A széles vidék látja hasznát egy ilyen Intézménynek. Nagykanizsa kultúrájának egy jelentős része a Vámosi Zeneiskola és örömmé/ hallom, hogy a város közönsége áldozatokat hoz ezért a kitűnő Intézetéért. A zeneiskolánál nem lehet üzleti\'cél, hanem magasabb, eszmei szempontok az irányadók.
- Ami a Városi Színházat illeti, Meggyaszny-mester dicséretre méltó alkotását, - mint a vidéki színészet szakfelügyelője - kijelenthetem, hogy az a nagykanizsai viszonyoknak és a nagykanizsai igényeknek teljesen megfelel. Bár volna minden magyar városnak egy ilyen színháza. Nagyon örülök, hogy Nagykanizsa város közönsége sokat ad kultúrájára, a magasabb fejlődésre.
- Jól esik látnom, hogy egy fia-
Hétfőn délelőtt Nagykanizsára érkezett a közoktatásügyi miniszte-teriumból vitéz dr. Haász Aladár miniszteri tanácsos, a művészeti csoport íőnöke, aki S2wmbathelyi hivatalos útjáról visszatérőben egy napot töltött Nagykanizsán, hogy meglepetésszerűen megtekintse a Városi Zeneiskolát. Vitéz Haász Aladár felkereste dr. Krátky István polgármestert a városházán, akivel rövid beszélgetés után a miniszteri tanácsos óhajára felkeresték, a Városi Zeneiskolát. A tanári kar élén Vannay János igazgató fogadta az előkelő vendéget, aki megtekintette az összes tantermeket, .megnézte u hangszereket, a kamara-zone termét és behatóan érdeklődött a fiatal Intézet körülményeiről, növendékei\' nek létszámáról és teljesítményeiről. Utána a polgármester társaságában megnézte a városi színházat, ahol Magyar János igazgató fogadta a magas vendéget, aki mindenről behatóan informáltatia magát és csodálkozásának, egyben örömének adott kifejezést, hogy a nagykanizsai mozgósinháznak módjában van Budapesttel egyidejűleg a nagy slágerdarabokat a kanizsai közön ségnek bemutatni.
A Zalai Közlöny munkatársának alkalma volt vitéz Haász miniszteri tanácsossal beszélgetést folytatni nagykanizsai impresszióiról.
Szombathelyen volt hivatalos dolgom, - mondotta a miniszteri tanácsos - és mivel a minisztériumban is sokat hallottam a márkás nagykanizsai Városi Zeneiskoláról, hazafelé utaztamban kiszálltain egy ugrásra, hogy megnézzem ezt a kitűnő intézetet és magát evároBt is és
tal és energiájának teljében lévő polgármester áll a váro6 élén, akinek minden törekvése odairányul, hogy ezt a Trianon által súlyosan próbált várost tespedettségéből kiemelje, uj életet, friss vérkeringést vigyen bele, amit minden munkáján látni lehet és akire még nagy feladatok várnak, i
Szerettük volna még tovább kér-deznl nagykanizsai Impresszióiról, azonban előállott .a városi autó éa utolsó pillanatban indulás előtt a 6 órai gyorsvonathoz kivitte vitéz Haász Aladár ministerl tanácsost, aki méltó és rátermett szakférfhi a közoktatásügyi miniszteriura művé* szeti osztályának élén és aki meg* látta és értéké mindazt, amit Nagykanizsa áldoz, hogy kulturáliB értékeit megtarthassa. ,
(B. R.)
Egy szál gyertyát a hősi sírokra!
A nagykanizsai temetőben sok száz hös alussza örök álmát. Hazájukért adták életüket, ami nekik a legdrágább volt. Kedves halottaink-ról Mindenszentek nap|án szoktunk megemlékezni és egy-egy mécsest gyujtunk ilyenkor sírjaik felett. Annak a sokszáz hősnek porai felett azonban nem gyulladhat ,ki a hozzátartozók szeretetének gyertyalángja, mert ha vannak is családtagjaik, azok messze idegenből nem jöhetnek el kedves halottaikhoz.
A MOVE nagykanizsai elnöksége kéri a város hazafias érzésű közönségét: — járuljon horzá pár szál gyertyával, vagy aVár a legcsekélyebb pénzadománnyal ahhoz, hogy a hö ők sírjai st maradjanak sötétben Mindenszentek estéjén.
Az adományokat kérik Stampf Zsigmond Fö uti üzletében elhelyezett gyűjtöiveken leadni.
neg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz Áruház.

•kabát fogalom,
mert szabása kitűnő
minősége mindig elsőrendű ára mégis a legolcsóbb i
, minőségért mindig szavatol!
zalai közlöny
1935. október 30.
Qazdag Ferenc nyitja meg
vasárnap délután 6 órakor az Irodalmi és Művészeti Kör Uceállselő-adás-sorozatát a városháza dísztermében. Gazdag püspöki t:inács£>Sa Pázmány Egyetem 300 éves jubileumával kapcsolatban tart előadást, erről a büszke, ősi magyar kultur-ártékről. Schless Gyula szavalata és az Ipartestületi Dalárda éneke van még a szezon-nyitó előadás műsorán. Belépődíj nincs.
— (Kivetés) Vitéz Tabódy Tibor főispán Szűcs László dr. ís Németh László dr. nagykanizsai városi gyakornokokat tiszteletbeli városi aljegyzőkké nevezte ki.
— (Vllérté uiatáa) Kádár Józseíct, a Magyarországi Tanítók Eötvös-alap tulajdonát képező keszthelyi Rákos István internátus gondnokát folyó hó 24-én Baján vitézzé avatták.
— (Kanizsai szerző a konnáretnl színpadon) nr. Dómján Gyula Egy gyerök meg két gyerók c. pompás l>arOszthohózatát, amely Nagykanizsán is emlékezetes sikerrel* került előadásra, ma, kedden este látsza Komáromban vitéz Bánky Róbert kamaraszínházában.
— (A Fiarfcia DU.ksző>«tsé<;) Mindenszentek napján délelőtt 11 órakor a gimnázium előcsarnokában levő Hő-sök Emléktáblájánál , gyászünnepélyt »rt. Az ünnepségre a hősök lwzzáta\'r-tozóit és a tanügy barátait tisztelettel meghívja a szövetség elnöksége.
— (Báthory Mv#t szobrára) gyűjtési felhívást bocsátott ki dr. Krátkv István polgármester. A gyűjtés országos, a szobrot Budapesten állitják fel. de az ősszegből ínég egy rész liiány-zik s azt most vidéken kísérelik jneg előteremteni. A szoborbizottság az egyesü\'etektői és testületektől 2-2 pengővel való hozzájárulást kér. Ezt kéri a polgármester felhívása is. A kanizsai egyesületek, testületek a kélpen-gös adományaikat juttassák el a polgármesteri hivatalba.
— Torontáli, kézzel csomózott magyar perzsák stb. szőnyegek, függönyök, butorkelmék Singer Divatáru-
— A néhai Hild isiváp emlékére
alapított temetkezési egylet elhalt tagjai lelkiüdvéért a szentferencrendi plébánia-templomban folyó évi november hó 4-én íeggel 9 órakor és a kis-kanlzsai plébánia-tempioml>an novem. ber hó 6-án reggel fél 8 órakor gyász, misét tartunk. A Vew/őaég.
UJszerű, olcsó rádió-karbantartás, díjtalan rddióosőcserével Qrün-hut mérnök Deák-tér 2. Telefon 380.
— (A • gyermekes özvz-gyttek,) aki
most temette el férjét és itt maradt egyetlen fillér nélkül, Wagner Antal 1 pengőt küldött Budapestről.
— (Mkittanszenleki <;per) A Zalai Közlöny szerkesztőségébe a Rozgonyi-utc«i népkonyha udvarából egy csokor szabályszerűen megérett, égővörös gusztusosán fejlődött epret hoztak be teyap. Az eper az októberi virágzásból érett gyümölccsé, az ize édes, csak a szemek kisebbek, mint a nyári termésé.
— Női hócipő újdonságok megérkeztek az (IdeáL cipőáruházba Fő-ut 12. szám.
— Köil|*ttTl»elftk rétaé* rendkívül előnyős bútorvásárlás! alkalom. Modem be rendezések, tökéletes Jó kivitelben hosszú lejáratú részletre, aőt kamaí-menteaeo U kaphatók Koprtal. butor-* ruháiban, Horthy Iáik lói-ut 4.
Szász István képkiállltása
a kanizsai műgyűjtők és hozzáértők egyöntetű megállapítása szerint élményt ad a képek minden barátjá* nak. A nagynevű mester személye* sen, titkára segítségével vezeti a tájv latot, ami külön jelentőséget ad Nagykanizsa eme értékes kultur-eseményének. Az érdeklődés a kiállítás Iránt sokkal nagyobb, mint a közelmúlt müvész-tárlatai iránt. A Kaszinóban még pár napig díjtalan belépés mellett megtekinthető.
— (Máv. imigdifwolc stb. figyelmébe!) Értesítem a nyugdíjas, nyug-béres és kegydijas személyzetet, hogy az arcképes \'igazolványoknak 1936. évre való érvényesítése, a kérvényürlapok-nak a központi számrejtő hivataltól való kiérkezése után, azonnal kezdetét veszi a szokásos módon (minden nyugdíjas stb. klr. postán fogja kézhez kapni). Vasár- és ünnepnap kivé. teléyei naponta 8—12 óráig lehet érvényesíttetni. Az érvényesítés folyó évi december hó 31-ig díjtalan. 1936. évi január hó 1-től 31-lg 1 pengő, azontúl 2 pengő érvényesítési illetéket tartoznak fizetni igazolványonklnt. Az 1935. évre kiadott és fel nem használt szabadjegy szelvények 1936. évi március hó 31-lg akadálytalanul felhasználha. tók. Az 1936. évre kiadott szabadjegy szelvények már folyó évben Is Igénybo vehetők. A kérvényürtenoknak a köz-ponü sxámfejtősóRtől való megérkezése után lehet csak az arcképes i<razolvá-nyokat érvényesíttetni, annak előtte érvényesítési ügyben hivatalomnál ne jelenjenek meg, mert ezáltal csak fe-leges zaklatásoknak lennénk kitéve. Az állomásfőnökség.
— Költözködésnél villanyt, rddiót olcsón és szakszerűen szerel : Orünhut mérnök, Dedk-tér 2. Telefon: \'380.
— Jó (Fol^a van a babúmk ... Az
lín Újságom uj számában minden kisleány megláthatja. A fiuknak a papírsárkányról szóló vers fog tetszeni. Liszt Ferencről Benedek Rózsi Irt szép elbeszélést.
— Trltjntw mej kirakatainkon szenzációs ruháinkat Schütz Áruház.
A Nemzeti Munkavédelem szervezkedése
A Nemzeti Munkavédelem Nagykanizsa és környéki szervezete Je-reby Károly körzetvezető vezetése mellett intenziven folytatja szervez\' kedési munkáját. Minden megbízható férfit szívesen látnak, aki a Nemzeti Munkavédelem zászlaja alá sorakozik, hogy a nemzet nagy és komoly értékelnek megmentése és biztosítására szolgáló alakulatban kivegye részét a .hazafias munkából. A toborzás hívó szavát sokan értik mCg. a társadalom minden rétegéből \'elentkeznek egyre-másra, hogy adott esetben készen legyenek a haza szolgálatára. Aki megbízható, haz\'ifias férfi részt akar venni a Nemzeti Munkavédelemben, jelent-kezhetlk a városházán.
— A száj ■ kapu sokféle betegség
számára, amelyet baktériumok terjesztenek. Ugy védekezik ezek ellen legjobban, ha észszem szájápolást folytai. vagyis ODOL1 szájápolást. Az ODOL fertőtlenítőnek megvan az a tulajdonsága, hogy a száj nyálkahártyáit egy vékony réteggel vonja be és órákon át hat.-Ha ODOL szájvizet használ a száj ápolásához, nagyon észszerű szájápolást folytan Az ODOL gazdaságos a használatban, néhány csepp belőle elég; tehát az ODOL olcsó.
— Legújabb bel- ós külföldi nöi és férfi szöveteit készséggel bemutatja vételkényszer nélkül Singer Divatáruház.
— Irányok egyenruhában. A Magyar Lányok Tutsek Anna népszerű hetilapja a leányiskolák egyenruháit kezdi sorozatban közölni. Az uj számban gazdag ox Otthonunk melléklet kézimunkamintáival, divatrovatával. Mutatványszámot küld a kiadóhivatal: Budapest, VI., Andrássy-ut 16.
Budapest I.
17.35 Hogyan készül a csokoládé. Közvetítés a Dreher-gyárból. Beszélő Budinszky Sándor. — 18.20 Zongora-hegedű szonáták. — 19.10 Tervgazdasági kísérletek. (Dr. Káldor György.)
— 19.40 Asbóth Gyula tárogatózik. — 20 Szinmttflőadás a Stúdióban. .Három nővér,. Dráma 4 felvonásban. Irta Csehov Antal. Rendező Odry Árpád.
— 21.50 Hirek. — 22.15 Sándor Gy. szalon- és jazz.zenekarának műsora. — 22.50 A Budapesti Hangverseny Zenekar műsora. — 0.05 Hirek.
Budapest II.
18.10-19.50 Hanglemezek. — Közben 18.40-19.10 Mezőgazdasági félóra. -20.10-20.45 Tibor Zoltán énekel. — 20.50-21.10 Hirek.
Bécs.
17.25 Sanders szoprán és Zopf zongoraművésznő hangversenye. — 20 A haza szava. Starhcmberg hercegnő előadása a bécsi tanitók acapelle-kara és a rádlózenckar hangversenye. — 22.10 Capslr Meroedes szoprán dalai és áriái. — 23.15-1 Jazz.
Szerda
0.45 Toma. — Utána hanglemezek.
- 10 Hirek. - 10.20 Titokzato ; asz-szonyok. (Fazekai ^István.) — 10.45 Mennyi tejet fogysSszon a gyermek. (Dr. Barabás Zoltán.) — 12.05-13.30 Állástalan Zenészek Szimfonikus /,<•-ne kara. — 12.30 Hirek. — 13.15 Időjelzés, Időjárásjelentés. — 13.40-14.20 Sándor Renée zongorázik. — 14.40 Hírek, iiak. - 16.10 Diákfélóra .Sarolt-,
- 16.45 Időjelzés, hirek. - 17 Schőpf-lln Aladár beszél Molnár Ferenc «Pál Utoai fiuk» c. regényéről.
Budapest II.
17.30 Munkásfélóra. — 19.35 A modem Shakespeare. (Szabó Lőrinc.) — 20.05 Tánclcmezek. — 21.05 Hirek. — 21.30 Cigányzene.
12 Könnyű zene. — 14 A hécsi filharmonikusok lemezei. — 16.05 KlasZ-szikus keringők lemezeken.
Városi Mozgó. Október 29-én, kedden!
Jókai Mór világhírű regényének filmváltozata. Strausa-zene.
Cigánybáró £Z,rgy\'r w"",urak
Pompás rendezés, Igazi magyaros zene. Milliós világfilm
Előadások: vasárnap 3, 5, 7, 9, hétköznap 5, 7, 9 órakor.
A hétköznapi 5 órai alftaflléaok filléresek.
(Folytatás a« l-ső oldalról)
London, október 28 Hivatalos jelentés szerint az olaszok három oldalról folytatják a támadást. Vasmarokkal akarják az abers^in hadsereget összeroppnn-tanl. Harrar a rémületek városaiért. A lakosság nagyrésze elmenekült a városból a környező kávéültetvé-nyekre. A városban parancsot adtak kl. hogy k\'öllk azokat, akik éjjel nem függönyözlk le ablakukat, ak* záróra után az utcán mutatkoznak, vagy akik világosságot gyújtanak.
Az olaszok elfoglalták a Magdalát környező hegyeket
A legújabb jelentések szerint az ola-szok elfoglalták a Magdalát környező hegyeket, ami szinte biztosltja a vá-rosl>a való könnyű bevonulást. A repülők Haragidit teljesen rommá lőtték, két közeli másik várost és Daga. hírt állandóan bombázzák. A repülők a visszavonuló abesszin seregeket ls üldözik és bombázzák, i Asmara, október 29
Az olasz csapatok délen és északon egyaránt "nagy tempóban, folytatják az előrenyomulást. Gépkocsikkal. motorizált osztagokkal haladnak előre a földön, repülőgépeken a levegőben. A, .repülők állítólag már Harrart is bombázzák, i
Pullover, keztyü
és más pamutok, fonalak,
Marnia aaAayaafonalak.
gobelinek, axSnyagnlnpok
és egyéb kézlmuttkaclkkek
nagy választókban, Jutányos árban beszerezhetők:
ELITE kÉzimoDkaszalGDbag
Horthy Miklós-ut I. (Városházpalota).
Ugyanott elsőrendű aallér--«Ua«H*a, ruhafestés és tisztítás I ElSayamda I 8371
A jugoszláv miniszter határmentiautó utja magyarföldön
Szeged, október 29 Kedden délelőtt a jugoszláv földmüvelésügyi mlnlsz\'er gépkocsijával áthajtott a határon és mintegy három kilométert szaladt kocsijával a kitűnő magyar országúton. A jugoszláv részen ugyanis a nemzetközi ut még nincs kiépítve, a miniszter a magyar utat jött megtekinteni és a legnagyobb elismerését fejezte kl a kifogns;alan magyar uton tett rövid autóutja alkalmával tapasztltak felett.
Idnitekii
koszorúk fa slrcsokrok megrendelhetők a Patawaaaa kartéazathaa r\'
Báthory-ntca 22. alatt
Nyíló, cserepei Cyclamen éa Primulák, Flcusok, Pálmák stb. bármikor kaphatók
Ufyanott. m
— (H*tr»«8yl>J<«k taktikaiam «Kr-din délután 6-tól 8-tg • PanoooW hiUó U^íriDÍWo.
1936, október 30.
ZALAI KÖZLÖNY.
|
MODERN
LAKBERENDEZÉS
otthonos, Ízléses és nem drága,
kapható
mm || U11IIUUU3, 1Í.IC3C3 Co IICUI U1
I M 8 kedvező feltételekkel is kap
Kopstein
Kérjen árajánlatot!
bútoráruházban
Nagykanizsa.
ft zfllfll kOzLOiíy regénye
Remete felhívta újra. Nagyon szereiéit volna vele tanuk nélkülbe izélni, de a leány nem emelte fel a kagylót, lilába csengett a készülék. Ismerte már Remete szokásál és nem óhajtott vele tovább társalogni.
Remete hátradőlt a kocsiban és bosszankodva állapította meg, hogy ostobaságót csinált. Nem szabadott volna elárulnia, hogy öccse már tud a váltóról, mert igy a rettegésnek ez az oldaia megsZünt, mivel öccse ugy tudja, hogy a váltó meg van semmiéivé. Holla legalább igy tudja, hogy öccsének ezt mondta. i)c azért még voltok ütőkártyái, amelyekkel szemben a leány tehetetlen volt, mert hiszen a honvédügyészség elten mit tehetett az ezredes? . És ha tisztára mossák Törököt, akkor is nyugdíjba kerül, mert mégis csak az ő Írása az a váltón, akárhogyan került is oda. Gondba-borultan hajtotta álomra fejét.
Remete az eljegyzés napján délután kelt fd. Nyirkos, zimankós október-
végi nap volt. Csípőjében kis nyita-lást érzett, dereke kissé merev vo\'t. Elvitette magát a gőzfürdőbe, megdögönyözték és otthon újra lefeküdt. Estefelé csillapítót vett be és hét órakor, amikor Tőrökéknél kitépett a kocsiból, tűrhető államiban volt.
Tőrök egyedül fogadta.
— Rolla öltözik, — vetette oda sötéten és a cipője orrát vizsgált^ nagy figyelemmel, mintha még sohasem látta volna.
Remete érezte, hogy most nehéz lenne Tőrökkel beszélgetést kezdeni, kaszinójátszmát indítványozott. Török arra gondolt, hogy most elveszíthetné azt az összegei, melyet annak idején Remete helyette fizetőit részlórlesztésííl a bankban és még most is érintetlenül hevert Íróasztala fiókjában. Ehhez a pénzhez nem tudott és nem akart hozzányúlni.
— Száz pengőbei — mondta
— Amint parancsolod! — egyezett l>ele Remete.
Elkezdtek játszani... Nyolcat\' harangoztak, mikor Remete a tizenhetedik százast tette le Törők elé. Kot játszmát tudott nyerni egész idő alatt, a többi Török zsákmánya lett.
A kapitány osztott, amikor megszólalt a telefon. Felvette a kagylót.
— Kérlek alássan kapitány ur, e pillanatban fújják u riadót. Mindenki vonuljon be, ugy amint van, ez a parancs! — mondta a JakU>nyaügy-\'le-tes tiszt.
— Igen, azonnal jövők! — felelt Tőrök és letette a kagylót, Remetéhez firtAzte szavait. — Riadót fújtak, mennem kelt! Légy szives, mondd meg Hollának, ha végeztem, odame-gjek az étterembe. — Es kisietett
Remete dühösen nyúlt a telefonkagyló után és felhivta a laktanyát. A lakianyaügyeletes tiszt jelentkezett.
— Itt Remete főtanácsosi Kérem az ezredes urat azonnal a .telefonhoz 1
\\- Méltóztassék várni, kiküldök érte, —Xválaszolt a Uszt udvariasan. Néhány-perccel később újra jelc\'ntkczclt:
— Az ^ezredes ur pagyon -sajnálja, azonban komoly és fontos szolgálati ügyekkel van elfoglalva és igy magánügyben most nem állhat senkinek rendelkezésére. Meghagyta, hogyha mégis beszélni óhajt vele méltóságod, akkor szíveskedjék idefáradni.
— Köszönöm I
Dühtől fuldokolva tette le a kagylót. Nem volt hajlandó most elmenni, amikor azt remélte, hogy négyszemközt beszélhet Rollával. ökölbeszorított kézzel járt fel s alá, mint a ketrecbe zárt vadállat, amikor megszólalt a telefon. Felvette a kagylót.
— Hallói — csicsergett egy bájos hang, — kl van a telefonnál?
— Kezét csókolom, itt Remete! — felelt udvariasan, felismerve az Őrnagyné hangját.
— Kedves Remete, ne haragudjon és kérem, mentsen ki Rollánál Is, azonban éjjeli gyakorlat van és én az
uram nélkül nem mehetek. De remélem, azért jól fokiak mulatni. Csókolom Rollát! — és letetto « kagylót.
Egymásután jelentkeztek a tisztek feleségei; mind lemondták az eljegyzési vacsorát, ugyanazon okból.
Remete majd szétrobbant dühében. Tisztában volt azzal, hogy az öccse csak azért rendelte el az éjjeli gyakorlatot, mert lehetetlenné akarta ^teánl az eljegyzést. .
Leült, tenyerébe hajtotta fejét é» rettentően bosszankodott, mert beugrott Rollának, aki «ehi engedte, hogy polgári személyeket meghívjon . s Igy most ketten méhet néne k «z eljegyzési lakoniára. Az eljegyzés tehát elmaradt és hogy igy lesz, az^ mindenki tudta előre, csak ő nem. mindig nem adta meg magát. A telefonkagyló után nyúlt és felhivta a szerkesztőséget:
— Itt Remete főtanácsosi Ott?
— Köves szerkesztő. Méltóztatik parancsolni?
— Jegyezzél Alsó és felsőremetei Remete Kálmán és karádi Tőrök K*ro-lin a mai napon eljegyezték egymást. Minden külön értesítés helyett. Megvan?
■— Igenis méltóságos uram, de ez kiadóhivatali ügy, — figyelmeztette a szerkesztő.
— Tudom! Küldjék ef nekem a számlát, de reggel okvetlenül legyen benne az újságbanI Nagyon fontos! Jóestét! (Folyt köv.)
Magyar perzsa-szőnyegek, garantált kézi csomózással, Torontáli ágyelök, átvetök, BducIée ebédlő- és futószonyegek
- Kirschner Mór divatiruházaban.
zalai közlöny
1935. október 30.
YU<>.
Slmontornyal BTC—Zrínyi TE 2:1 (1:0)
Meg nem érdemelt vereiéget szenvedett a Zrinyi TE a komplettül felálló SBTC tói
Aulában véve az a szokás, hogy ha egy csapat kikap idegenben, akkor vagy a fárasztó hosszú ut uz oka, rosszul bíráskodó bíró. Leg-i ezt szokták mondani a haza-Xmegvert csapatok, tapott, is Slmontomyán/
»st a»t cgysíer igazán el lehet al, lipgy nem a csapat a bőiért * játékosok mindent elkö-r a klK-tciUmiu-k látszó fel-nezvigyók s minden ígye-l azou voltak, hogy győzelemre a Zrinyi színeit, hogy azután Sa bírónak is volt beleszólása, " \' * \'" i megláthatjuk. Meit , ( (Pécs) biró olyan hibákat kötet*.\'el, <a*utátt végzetes is lt a Zrínyii* -
amit egy pécsi
bírótól még gondolni is merészség.
A közel 7 órás utazás után Xgi 2 órai kezdéssel a knyertei,, fölállítás-ban Alltak fel a csaptok: . .m.v
SBTC: Gugyela _ ftíányi, Szabó - Kopna, Potornai, Mfeki H Kálmán (Mufti), Bóth, Boyák^ Molnár, Ceuea.
ZTB: Pápai - Vaipi, Kácpáth -Békeév Babos, KódbaumO- ,Boór, Vei-Iák, Qsöngel, Pum, Boda,. s •
Sünéntornya iadltj«lí<tl a labdát \'i rögtöá támadást is vö»et ti ez egymás után megismétlődik, de a védelem he-* i %y a fürge Bóth és Itoyák l eredménytelenek. Hamarosan £ a Zrinyi a támadó szerepet s J dolga van Gügyelának, aki Boda übombalövését alig „tudja kop-nerre jtoentenL Majd,.Boyák kap szép labdáÜ mellyel a féhttnalról rohan ls a l&s tájáról irtó erős lövést ereszt meg, de ez fölé megy. Bögtön utána ismét fl, lő, de Pápai zsákmánya lesz. F/ptán ,kéi szabadrúgás esik, az egyiket .flólh, .mig, a másikat Babos lövi magasan % kapu tövé. A 15..,i)erc-ben Boyálf gyönyörű labdát kap s még g>töüyörühh, fclsŐsarkot lőne, ha Páj>al közbe nem Nagy tapsot kapott érte, Atyaláíja» véve a Bőryyár >eszedéldje^on táina4,a Molnár ho&szu szabad/uflá^a, fiiig kerüli el a kaput A 20. pércben erős Zrinyi offenzíva indul I^eg.i, t®h4a kóbier ls veszedelmesén Jánoo.f.é k4pu előt^ már-inár gólt,ls látunk, d^,,Gugye!a,.elvetéssel yw. t ,A„fÍ4,, pereljen Metrós ad bo szén Jaht|át,,mel>-et Rúth alig arasznyira a j^p\\i ,p>elJé lő. A 45. percbeu »»agy tiunúlhw V^P, & Bőrgyár kapuja előtt, Cfőögei k«p«rii\\tja a labdát, de .bfto gyönge * Így Gugyela védheti. Ezután váltakozó játék alakul ki,\' mély fdő alatt Krebsz biró több helytelen ítélete a k^fönség .wit-koródáit váltja Jd, Jóllehet a tévedése Jobbára k zrínyit érintik. A 35. pere-ben esik Mé\'ldő egyetlen gólja, mikor is Varga hendszetvét a, l&oson kívül. Alig hangzott a híró füttye s Játékosaink éppep falat, készülnek állni, mikor fütyül a bíró s Petres csőrrel megszúrt ióyése pária, bent üí a hálóin A védőknek még idejük sem volt jóformán arra sem, hogy falat csináljanak oly hlrtelau fujt a biró. A gól felrázza a Zrínyit s egymás ut«t hétszer is, veszélyes táma-dást vezet a üőegyár \'kapuja ellen, de ninds seeiencséjük, pedig Csöngel lövése, mely alig a kapu léc rtrfcttett süvitett, méltóbb helyet is megérdemelt ,1 \' • I «\' .
Alig .»dü «■! a játék, Sj*!WV howzn labdát ad előre, mely Kálmánhoz kerül, kinek hosszú beadására cgyszene ugrik Babos és Bóth. Babos cloglki s esés Jtözben kez*lt a földre táfWaszt-
fekvő helyzetijén rúghatja csak labdát, mely kornerrei,Ipfttyüt a biró. Még 0 legmeféöfcb£ nétf- sem mert volna 1 l-esre gondolni, de hát «birö az más. Hlábft»aztán minden
protestálás, Krebsz bíró theóriája: •amit egyszer megítélek, attól semmi körülmények között el nem térek, elv alapján Bóth a n-esro állítja a bőrt s védhetetlen felsősarkot lő. (Persze ez nem zárja ki azt, hogy rögtön utána nem egy Ítéletét önnulálta s a határbiróra hallgatva teljesen ellenkező Ítéletekkei ibjtotta csapatunkat.) iMost erős Zrinyi ostrom következik, melynek meg is, van ai> eredménye, mert Babos-Vellák akciót csak kézzel tudja Kozma niegakasztanl, ámi azután 1 l-est von maga után. Annyira Jogos volt ez, hogy még a simontor-nvaiak .sem protestálnak ellene. Boda á» neki s ravasz gólt lő. 2:1. (13. perc.) Most állandóan támad a csapatunk s egymás után vezetnek zsebbnél-szebb támadásokat, de nincs szerencse, mert vagy kapu mellé süvítenek a lövések vagy a Jó\' védő Gu-gyela hatalmába kerülnek. A 18. percben adódik 0 mérkőzés legizgalmasabb jelenete. Poór szép laixlát kap, megugrik vele s egészen az 5-ös sarkáig rohan s már csak lőni kellene, de Kozma utána dobja magát s Poór labdástul együtt kigurul a komervonn-lon. Persze nem történt semmi. Poór ezután már csak sántikálni tud, de azért igy is « Zrinyi támad állandóan •s a Bőrgyár "csak iJJ-ott jön át térfe-lünkre, ahol azonban Varga és Kárpát h mindent még csirájában elfojtanak. Különösen Varga yan etemében, Kárpáthuak sok szeretet és ragaszkodást kell eltűrnie, njert Royák mindig a nyakába borul b valósággal csüng a nyakún, míg csak Káipáth meg nem unva u dolgot Jc nom rázza a nyakáról. Két meleg helyzet . adódik még a Bőrgyár kapuja előtt, melyek azonban nem nyerhetnek befejezési, htert a biró valamit mindig Iát s egymás után rúgják a szabad rúgásokat a Zrinyi ellen. Már a közönség Ls szeretné, ha vége lenne a mérkőzésnek s zajosan i^őt reklamá\', holott még 8— 10 perc ls van, mert a Bőigyáriak veszélyben vannak.
Az utolsó percben van m$g egy veszedelmes Zrínyi akció, de Kozma a gólvonalon ment.
A csatársorunk nem elégített kl s messze alulmaradt a Turul elleni formájától. Half.sorunknak sok dolga volt az első félidőben s ezt meglehetősen jól végezték .el, különösen Kódbaum, ki az első félidőben a mezőny legjobbja volt. A bekkek1 közül Varga
fmm

He|oIc» ó b b a n
H1BSCH ÉS SZEfiÓ cégnél
volt " jobbik, ki nem egy veszedelmes gólhelyzetet parírozott. Pápai a ka-|K)tt gólokról nemi tehetett.
A Bőrgyár nem hiába koplctlcn állt ki, megmutatta, hogy az alosztály legjobb együttese s hogy méltó jelöltje a bajnokságnak. Különösen csatársoruk és a centerhalf Po tornai voltak jók. No és a 4>író és a szerencse ls valami.
_ * Kenyeres
A Vasutas győzelme Csurgón
A Vasutas a rossz vonalközlckedés miatt a .MATEOSz autóbusszal rándult kl Csurgóra, amely már az indu-lásná» rosszul kezdődött, mert a gép elromlása miatt félhelyett csak egynegyed 2-kor indirfflatott e«. A mérkőzés 3 órakor kcjWődótt az esőtől mélyen átázott kis pályán. Mind a két csapat koplettcn állott fel és mindkettő erősen ambicionálta a,mérkőzés megnyerését, mert a győztes o héten a^ első helyezett lesz. Az első negyedórában a Vasutas az utazás fáradalma miatt csak nagynehezen kap lábra,, de aztán méltó ellenfele leír a nagy kedvvel és helyenkint durván játszó CsTK-nak. AZ első félidő eredménye 0 :0 volt
A második félidőt a yasutas nagy elánwn kezdi a kevés számú, de annál nagyobb hangú vasutas drukkerek tempója mellett. A buzdításnak eredni ménje ls mutatkozik, mert az egyik .tá\'madásnál Alkonyi középcsatár klcse-\'lezvén a kapust és a bálóba lövi a győztes gólt. A CsTK játékosalt ez nagyon letöri, ugy hogy két játékosuk leáll, mire intézőjük leküldi őket a pályáról, A CsTK 9 emberrel ls nagy erővel támad, ugy liogy az utolsó plUa-natoklAn Gozdán kapus csak egyjk Jegszebb védését produkálva menti rrteg hálóját a kiegyenlítő góltól. De ezek után már a CsTK eredményt elérni nem tud, a i^agy formában lévő Vasutas védelem elen. A Vasutas ezzel a gvőzelméN-ei jelenleg az osztály élére került. Jók valtak a védelem és Alkonyi középesatár.
Berta IM
Kiadja a laptulajdonoa KSifaidaságl Rt. Uutcnberg Nyo-nd. é, DSIsaUI L.pkl.cV Vállalata Nagykanizsán. Palelőa kiadói Zalai Károly. k Interurbán teldon: Nasykanltsa 7a akám
Nagy válásictékból olcsón
CSILLÁRT
kedvező részletfizetésre nálam vlsárolhat! 4 lángú modern ebédléosillér . . P IB «o willanyvaaalA jétélléseal \'J . P T\'°
lea, ikávüöza. hajszárító, híjsfltfivas melegítő stb. stb. óriási választék, - részletre is.
Szabó Antal
-1 J» i* m. . . ■;-
2-M Oku UtaH kmnMnl (itamtt) f 40 »» m
A legújabb máikás 1936. évi rádió-nkfcnságokat meghallgathatja, lakásán aljralannl bemutatom.

fét M>al««al,
utbil <Ut..t Cl
leltet Kapható MrUI vaa- éa leitík , SchUx mellett.
I kálthénl, «
caak Söriel Scettenel
Üzletében,
iBlonatlull ÓI allUsll auUlv-aserfl laokifc mloden aximban nagy *a- < laaaMk Heleinali...... ...
laMI, Sugái-ut 53. 3338
Bútorok, darabonként ti, azonnal, ol-caón eladók, Klolaayi 64. *
üaHtaalt kényelmeit legolraóbban Kautmann Manónál tendellM. Telelooillo mis 2 22. 3228
Sírbolt épttéaét olcsón vll>atoo, I 4»l léUklIáual. Kovács, Király a, S3. 3788
■•Iwaail éa ■■••anahéntl rtkkek legnagyobb .átaaalál él l.koksóMl b <éil lorria Beleinalnil. Sugár nt 53.
ElaM egy lel]es Őrleti berendelés, a <olt Tóth báláiban. 5
Hasaséit rnhát Teszek éa eladok, hl-váara háabos megyek. Márkus, Király, utca 31. 3680
Nprltottfa, ta|«a ál dsrabaa. aaén n.gvban él kteilnybcn háiboz azál-Itlva kapható: Ffaokar lahta o4«-
a*l, Utila-tár •. Telelőn 2 12 3972
íUaaaMaa, nagyrlrlgn, tebér és >xl-nea, kapható Sagár nt 26. 3970
Kétazobáa emeleti lakás, vízvezetékkel, nnv. l-re nagyon olcaóa klaáá, Hnrthy, Mlklós-ut 2 , Ponyónal.___ 3952
Rendizcreló bajárénát kerea Qtlmmné Hlkiár-u 4. Megbeizéléa 11-12 lg. Ugva-ott antik anblat elldí. 3191
Modern, hinnátt azekrény, ágyemtl,
tartós, gyónyótfl recsmler, egy darab len-tt, ptlma. azáp lezton, Jutánynaan i, Ktntray u. 2, Sternni. 3993
Rövid aaagara éa egy alti hasanáll. fekete ffcfl télikabát eladó, Széchenvl-
II. I U 3994
- KlnkataaMak llfteliaébe! lm-
torírolnkat .énvegeira loatállltott árukon árusítjuk. Hoaazu ,ejáratu hitelre ls, kamalmaDlaawi. Kopateáa butoriru-káz. Ilortky Mlklói-ut 4. isám.
SzBCskáVágú
Ara FI*** \' Kézihajtásu daráló
. pia acóltórosás. kSnaytl láráaa,
egy ember óráukóut 15—30 kgr. sze-t könnyen ledarál vele.)
Ara P42-"
Nagyobb kézihaltisu daráló
AraPI40-">
(Óránkénti tolloaltménye 50- 70 kgr.)
Kufcorioa morzsoló
, aszlali ára \'P IO*" x^Ades ára P 7Ú"° RÉPAVAqÚ Ara P 42 «
Tekinlwe\'mef! vétellfcfner nélkül Holherr—Schranlz - Clkyton— ShulUevorlh r. t. lerakatában :
ORSZÁG JÓZSEF
mag. laitritya. srtk. nó.ény vójelml UtUk. k*nak»Ma4ban
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A*blróaág mailen.) Teleion: ISO.
£<FaWea tatatmató Zalai Ktrotv.)u
75® évfolyam 248. szám
Nagykanizsa, 1935. október 31. csütörtök
Ara 12 fillér
és Uadótavslal: Fó«t 5. i
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ám: egy hóra « pengő A Szerkesztőségi és kiadóhivatal! teídoc
Az élet miniszterei
(bt) .örökös küzdelem, a létért való nehéz harc a sorsa ennek a nemzetnek és e ijemzet minden fiának.* Nemrégiben mondta ezt Gömbös Gyula miniszterelnök, amikor az uj magyar életről beszélt az u) magyar nemzedék, a főiskolás fia* t álság előtt. |
örökös küzdelem...
A miniszterelnök tehát nem igér Jánospapországát senkinek. Nem k$-res népszerűséget a csillogó holnap ábrándjaintik festegétésével és nem igér mást, csak ami az élet: - küzdelmet, örökös küzdelmet ezért a kálváriás sorsú nemzetért. Küzdelmet, amit folytat miniszterelnöksége minden órájában lankadatlan hittel, becsületes szándékokkal és .férfias kitartással a magyar kormány feje, de amit folytatnia keli az utolsó poszton álló magyarnak ls. Ez a küzdelem a nemzetért: - ez ö magyar sorsközösség. Ez a mai magyar élet. Nagyhangú politikai pecsenyesütögetők Ígérhetnek marcipán-hegyeket, minden szebbet és minden jobbat, ha... ha övék lehetne a gyeplő és addig, amig valóbem övék lenne a gyeplő. Könnyű igy Ígérni, könnyű mézesmadzagokat táncoltatni a küzdő magyarság szája előtt, könnyű potemkta-álmokba szédíteni a keresztjét cipelő népet, felelősség nélkül, amikor nincs semmi, ami kötelez, mert mindig ott van a jótékony nagy HA... »Ha mi ülhetnénk ott a Gömbös Gyula helyén...*
Lelkiismeretlen játék ez a magyar néppel, azzal a hősiesen viselt áldozattal, amit a magyar nép teljesít 1914 óta a nemzet fennmaradásáért. i
A magyar életet az szolgálja, aki meg meri mondani, hogy merre vezet és milyen a magyarság utja. Aki meg tudja acélozni a lékeket, de nem rémiti őket az elébe tornyosuló nehézségekkel és nem is fest elébük délibábokat, umelyek elra< bolják az ellenálló erőket.
^szinte, bölcs beszéd volt a miniszterelnöké Az élet sugallta műiden szavát. Éle\'erő, a küzd- lem kndü lete, az akarat felkészültsége születik belőle a magyar milliók Veikében.

Amerre nézünk, lépten-nyomon olvassuk, halljuk, hogy miniszter járt itt, miniszter járt ott, kiszállóik a bársonyszékekből, leszálltak az élet göröngyös, tövises utszélelre, egyszer a munkások közé, másszor a Balaton mellé, a határszélek el-senyvedt életébe, mindenfelé, ahol a magyar életnek problémái vannak, öhol nem választápok zajlanak, ahov* nem kortézfc hívta őket, hanem a magyar élet.
Máikor rendkívüli ünnep volt *\'gy miniszter valahol a vidéken. Ma mindennapos esemény. És mégis: - máskor "idegen nagyúr maradt a k\'günnepélyesebben fogadott miniszter is, ma pedig az édesapát váró család egyszerű, magátólértetődő
Nep-győielemmel végződött a debreceni és a Budapest-déli választás
Dcbreoen, október 80 Debrecenben a választás végeredménye : ( .
Leadtak 30.624 szavazatot. Ebből Nep 11.851, sroe. dem. 6551, nyitások 5086, kisgazdák 4236, Kossuth-párt 2002. Igy tehát a Nep kapott egy mandátumot (Lázár Andor), a szocialisták (Györki Imre) és a nyl. lasok (gróf Festetics Sándor). A nyilasok csuk feleannyi szavazatot kaptak, mint a tavasszal, a szocialisták is több mint 1000 szavazatot vesztettek. A Nep csak 58 szavazattal kapott kevesebbet, mint a tavesz-szal.
Budapest, október 80
A Budapest-déli kerületben a Ncp 8 mandátumot kapott (Usetty Béla, Pőzel István, Tóth András), SKiclalisiák : It mandátum (Farkas István és Buchlnger Manó), legitimisták : egy (Payr Hugó), Rns-sayék : egy (Bródy Ernő), Wolff-párt : 2 mandátum (Petrováoz Gyula, MUllcr Antal), Friedrlch-párt, egy (Frledrich Istv«n). Itt tehát a Nep megtartotta n mandátumalt, Wolfíék egyet veszítettek, a szocialistáké változatlan, Rns&ayék egyet veszhettek.
A számszerű eredmény: - Nep 21.683, Rassayék 10086, FrU\'drleh
4917, Payr-párt 0016, szoc. deio. 20.434, Wolffék 20.426, Rassayék 5000. a szocialisták 3000, Wolffék több mint 7000 szavazatot veszítettek . I
Eszerint a Budapest-déli választás ls értékes győzelmet hozott a Nemzeti Egységnek. |
Lázár Andor lemond
a szertesl mandátumáról
I-ázár Andor igmzságügyminlsztrr legközelebb lemond szentesi mandátumáról, miután most Debreoenben megválasztották. Sentescn a napokban megindulnak az uj választás küzdelmei. L
_-_L_
Mi" lÉÜLl felbomlott oz abesszin hadseres
Adua olasz parancsnokságán szünet nélkdl tart m behódolók Jelentkezése — Makale után az abssszln városok egész sora ksrQI olasz kézro
Uj béke-front alakul ki Genfben
Páris, október 30 A legutolsó jelentések szerint az olasz elleni angol megtorlások november 1-től, de esetleg csak november 15-től lépnének életbe.
A Petit Párisién szerint állítólag sikerült közelebb hozni a megegyezést, melynek pontjai: 1. a négus mellett olasz tanácsadó, 2. a batártartomá-nyokban olasz tanácsadó, 3. idegenlégió rendszer, amelyben olaszok is részt-vesznek, i. Ogadent az olaszoknak Ítélnék oda, 5. több tartományban határ-kiigazítást vinnének kei«sztül, stb.
Makalet kiürítették
Pária, 9któbcr 30 A legújabb jelentések szerint az olaszok gyors menetijén haladnak Makale irányába. Útjukban úgyszólván sehol ellentállással nem találkoznak.
A császár utasítást adott, hogy ürítsék ki Makalet. Ez az Intézkedés két-
ségtelenül azt jelenti, hogy az abesszinek nem fogják védelmezni a várost, hanem azt átadják az olaszoknak.
Ogadeni jelentés szerint az olasz sereg mindhárom szárnya előrenyomul. Graiiani tábornok seregei előreláthatólag Gerahay-nái fognak találkozni. A vános kétségtelenül rövidesen az olaszok kezére kerül.
Abesszínia nem védekezik
Az abesszinek, mint viselkedésükből látható, nem akarnak komolyabb horo-ba menni mindaddig, mlg oz olasz sereg a Makaletől délre elterülő hegyes vidéket el nem éri. v
Az o!aszok az északi hadszíntéren ls folytatják az előnyomulást. Az olaszok legújabban hatalmukba kerítették a Takkare folyó völgyét és az attól
melegével fogadja a vidék a minisztereket. Máskor a politikának köszönhetett csak egy-egy város egy-egy miniszteri látogatást. Ma az élet mindennapi gondjait jön megosztani a miniszter, látni akarja a panaszok. kívánságok forrását és segíteni akar, nem aktahegyekkel, hanem a valő élet ismeretében. •
»A segítés gondolatával jötem elsőnek az ország megyéi közül Zalába, mert a kormánynak elsfsorlian az eddig legjobban elhanyagolt határszéli megyékre kellett gon ,oi-nia.<
Ezt mondta a kereskedelemügyi miniszter minap Zalaegerszegen,
ahova nem dludalkapus ünnepet ülni jött, még cs^k politikai beszédet mondani seníj "hanem jött, mert hívta a zalai élet, ezúttal a zalai utak. Nem küldött a miniszter senkit maga helyett, hanem jött ő maga. Nem kért akta-jelentéseket, hanem megnézte ő maga azokat a zalai utakat.
A pénzügyminiszter Keszthelyen, a kereskedelemügyi miniszter Badacsonyban. Sehol sincs politika, sehol sincs beszéd-özön. Van ellenben kikötő-lótesités, vasúti tervek, építkezések, utak, szöllő-gazdaság, szál-k.da-épitésl kölcsönök és igy tovább, mindenütt az élet százféle aktualitása, ami mind munkát, mind ke-
délro elhúzódó területeket. Igy az olaszok elfoglalták Ada-rasszit és Dobta. Genatot is. ***•\' Meghlusult abesszin ellentámadás Az abesszinek a setlt folyó partján indítottak több ellentámadást. Az olajz védelem azonban mindenhol visszaverte az abesszin próbálkozást, amely igy sikertelen kísérlet maradt. Az al»csszinek legtöbb esetben át sem tudtak kelni a Setlt folyó másik partjára.
Munkában a repülök
Róma, október 30 Abessziniában az olasz hadsereg folytatja elő-iyomulását, szinte ellenállás nélkül. Az abesszinekkel csupán a járőrök ütköznek meg. Az abesszin hadsereg szinte teljesen felbomlott. A (Folytatás a 7-lk oldalon)
nyeret, mind fejlődést, mind -életet jelent, j\'
• \'
Igy van ez országszerte. De Zalában most először van ez igy. Zala - a kereskedelemügyi miniszter ls megállapította - elhanyagolt terület volt. És íme : - többé Zala sem elhanyagolt terület. Zala is részesévé lett a magyar életnek, a gondoskodásnak, a nemzetépitö munkánaki s Az ellenzéki hlrü, rosszhírű, régi kuruc vármegye régebben mostohagyerek volt. Ma, ahol az élet követel, ott nincs politika.
Ez Igen ! — ez az élet, ez azigtvzl magyar élet. És ezek az élet miniszterei I
ZALAI közlöny
1935. október 31.
Szerda
tbutapuil
17.20 Budapesti Koncert Sjgalonzc-XkíK-. — Közben 18.10 Jogi Dttoyo-dalmak a kereskedő életében. (L)r. Auer György.) — 18.55 Hosszú obütrnk-ció, rövid parlament. -(Dr. Bory István.) — 19.30 Az Operaház előadása. «Tosca.» Melodráma 3 felvonásban. -Az í. felv. után kb 2020 Hiiek. - A II. felv. után kb. 2t25 Hirek. — Az előadás után kb. 21.10 Idöjárásjclentés
— 22.15 HangkmwzJék. - 2310 Cigányzene. — 0.05 Hirek
Budapest u.
17.30 Munkásfélóm. - 19 35 A modern Shakespeare. (Szabó Lőrinc.) — 20.05 Tánclemezek. - 21.05 Hírek. -21.30 Cigányzené.
B4eft.
17 Geyer: Hat kis zongoradarab. — 19.30 A 3. gyalogezred zenekara — 20.S0 Szimfonikusok. - 22.10 Rádió-zenekar. — 23.10 Könnvú zene. — 23.45—1 Schrammelzenc dalokkal.
C\'fltOrtOk
Budapest I.
8.30 Hirek. — 9-0&Ö .Református Istentisztelet. — 10—10.55 Evangélikus , istentisztelet. — llr-11.05 Unitárius is-tentisztelet. - 12.10 Hirek - 1230 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 13.Í0 Időjelzés, idő járás jelentés. - 14 A takarékosságról. (Dr. Katona Lajos.)
— 14.40 Hirek, árak. — 16.10 Szenczi-Mofoár Albert. (Arokháty Béla.) Közreműködik a református főgimnázium 10 l«gu gyermekkórusa. — 16.43 Időjelzés, hirek. — 17 A falu, a tej és a/, egészséges táplálkozás. (Dr. Éber Emő.)
— 17.30 Fleta-lcmezok. — 17 55 Sport-közlemények. — 18.10 Schneiderhahn Wolfgang hegedül a magyar-o87trák mü. vészcsere keretében. — 18.50 TiMöa István emlékezete. (Horánszky Lajos.) — 19.10 Szedő Miklós magyar nótákat énekel cigányzene kísérettel. — 20.20 Hirek. - 20.40 Hugó Viktor-emlékest. - 22.30 Időjárásjelenlés - 2235 Külügyi negyedóra. - 22.55 Vajda-Pártos szalonzenekarának műsora. — 0.05 Hirek. «
Budapest II.
17.05—17.30 Miért szép város Budapest? (Dr. Jeszenszky Sándor.) — 18.15 —18.40 Az isteneket ncm lehet elfelejteni. (Dr. Kallós Ede.) — 2045-21.10 Hanglemezek.
Bécs.
12 Könnyű zene. — 14 Verdi: Itlgo-letto, a negyedik felvonás lemezeken.
— 16.05 Berlioz: Fantasztikus szimfónia (lemezeken)., — 17.30 Walter Róbert szoprán mai angol dalokat énekel. — 19.30 Szimfonikusok Hűbner esel lóm ö vésszel. - 22.10 Rádiózom kar. -23.05 Könnyű zene. - 23.45-1 Tánczene.
Mindazon mérgezési esetek leküzdésénél, mrlyk\'t rom\'ott élelek okoznak — teh4t főleg husmérgezés vagy gomba mérgezés előfordulásakor — a gyorsan ható természetes .Ferenc József keserüvU azonnali használa\'a rendkívül fonios segédeszköz. H res orvostudományi könyvekben felemiitik azt is.hogy a Ferenc József viz ó\'ommérgezé?nél, mini specifikus el\'enszer, teljes mértékben beválik.
Péntektől kezdve nem dadáinak az antók és tilos gyalog az ntközépen járni
A rendőrkapitányság vezelőjének nyilatkozata
Röviden már megemlékeztünk arról. hogy a csendhendeletnek szl« goru intézkedései november elsején lépnek éle.be országszerte, tehát Nagykanizsán js. Megemlékeztünk, hogy az uj intézkedés föle? a gépjárművezetőktől kiván fokozottabb gondosságot és elővigyázatot a hangos jelzésnek a minimálisra való korlá\'ozása folytán.
A l/\'teg Sólymos! László rendőr-tanácsit\' távollétében a, kapitányságot vezető dr. Várhldy Árpád rendőrkapitány kijelentette a Zalai Közlöny munkatársának, hogy Nagykanizsán nincs az a forgalom, mini Szegeden vagy Debrecenben, nem is emlitve a székesfővárost, ahol valóban különös intézkedések kellenek n nagy forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében.
- Nagykanizsán - mondotta dr. Várhidy kapitány - nincs síükség olyan Intézkedésekre, mint a nagyvárosokban, hiszen itt minimális o forgalom, sőt még vásári jnupokon is oly kevés a gépkocsi és egyéb jármű, hogy itt főútvonalakról és és az ezeken történő különíts intézkedésekről felesleges beszélni. Mindenesetre a kapitányság megteszi a kellő intézkedéseiket, amelyeke! a rendelet végrehajtási utasítása előir. A ..kapitányság megkereste a tan testűleteket is, hogy oktassák ki az iskolásokat és nftveridé* kékei a helyes közlekedésre, különös tekintettel az autótülkölés minimálisra való korlátozására. Egyébként is megtettük előkészületeinket, de anélkül, hogy felesleges Intézkedésekkel zaklatnánk a váivs közönségét.
- Tény azonban, — folytatta — hogy november elsejétől szigorúan vesszük a gyalogosokiíák az uttestén való közi kedését. A gyalogosoknak nem szabad a kocsiúton járniuk, hanem csakis a gyalogjárdán. Fontos
ez saját Jesti épségük szempontján ból, mert a járművezetők mindért elövigyázata mellett ls megeshe-lik, hogy az uttestén haladó gyalogost a zajtalanságra kényszeritett
autó elgázolja. Azért nyomatékosan kell figyelmeztetni a közönséget, hogy az ut^ sten való gyalogjárástól tartózkodjék. A .kapitányságtól távol áll a város közönségét bármi tekintetben is molesztálni, azonban ugy a soffőröknek a tülkölcstől, mint a közönségnek a jármüvek részére fenntartót^ úttesten való köz-kedéstől tartózkodniuk kell.
A kapiányság helyettes vezető jé* nck ez a nyilatkozata teljes égiszé* ben fedi azt az álláspontot, amit a Zalai Közlöny korábban kifejtett, hogy Nagykanizsán ugy is\' olyan csendes a forgalom és csendes minden, hogy a csendrendeletnek mln« den vonalon való keresztülvitele halálos csendessé tenné ezt az amúgy is forgalomnélküli varost.
A r\'ndörkapi\'ányság helyesen és és?szerüen fogta fel a kanizsai viszonyokai a rendelet végrehajtásánál.
idő
Éliíi fant
Prognózis: Ismét erös északnyugati szól, további gyors változások a felhőzetben; sok helyen, kivált északon, eső, a magasabb helyeken havazás. Éjjel fagy, a nappali hőmérséklet: mint kedden.
— Torontáli, kézzel csomózott magyar perzsák stb, szőnyegek, függönyök, butorkelmék Slnger Divatáru-házban.
Kész női- és jyermek-
kabátok
S
dus választék
INGER DIVATÁRUHÁZ
í
Nagykanizsán, a Csengery-ut 2. sz. alatt levő modern gépekkel és vUvezelékkel felszerelt hygiéntkus
Uri- és holgyfodrász-
szalonomban a legényesebb Igényeket Is klel gltö mindennemű férfi munkák, női hajvágás, tartós ondolálás, speciális hajfestés, szőkítés és platlná-zás, manikűr, gyermek hajvágás és minden a szakba vágó munkák a legjobbal) ét szolid árakon végeztetnek. (Hajmosás az országosan elismert fekete Jejü folyékony Neo-Schamponnal) — Szives látogatást kér
FILIPOVITS LÁSZLÓ
uri- és hölgyfodrá8i
& 10VE választmányi fl\'ése
A temet011 nnep lly programja
A nagykanizsai MOVE hétfőn este
tartotta választmányi ülését a Kath. Legényegyle ben Németh Mihály ny. polgári iskolai igazgató elnöklete alatt. Az elnök bejelentette, hogy Vécscy Barna . várcsi műszaki tanácsnok elkés.lette a bakónaká vér-lanuk mauzóleumának terveit. A mauzóleum dísze lesz a temetőnek, a hősi tömető balszélén, ahol uj kriptasor nyillk félköralakban. A költségek fedezésére a gyűjtés még folyik. A mauzóleum tavasz-szal készül el és május utolsó va* sár-napján, a Hősök emlékünnepén kerül avatásra.
Bejelenlette az elnök, hogy a MOVE üdülőház számára a nagykanizsai főcsoport 4P00 P kölcsönt adott, minek fejében módjában van évente néhány MOVE-tagot Ingyen üdülésre küldeni.
Majd hosszabban kifejletté az elnök, hogy az uj vezetőség nagyszabású programot tűzött maga elé. Uj erővel kívánja szolgálni a magyarság ügyét, mindenütt ott akar lenni, ahol hazafias kötelességet kell teljesíteni és ahol ezért áldozatot kell hozni. Be fog kapcsolódni a város társadalmi és egyesületi életébe és a többi egyesületekkel együtt működik. Erőteljes sportéletet fejlesztenek ki a MOVE kere tében.
A választmány örömmel vettte tudomásul az uj célkitűzéseket.
Megállapították a november l-l kegyele\'l-ünnepély programját, amit a várossal és a honvédséggel karöltve rendeznek a temetőben. Fél 4 órakor a hősök sírjainál kezdődik a kegyeletes ünnepély a következő programmal : 1. Hiszekegy, énekli az Ipartestületi Hfclárda. 2. Szokolai Anna líceumi növendék szavalja Sajó Sándor költeményét: A halottak majd visszajárnak. 8. Kalmár Béla í»imn. tanuló szavalja Mécs László költeményét: Hiszek a vér-szerződésben 4. H<"sök dala. énekli az Ipnrtestüle\'i Dalárda. 5. ünnepi beszédet mond dr. Fülöp György. 6. Schl^ss Gyufa szavalja Barbarl\'s La fos : üzennek a temetők c. költeményét. 7. A Szózatot énekli az IparfstflleM Dalárda.
A MOVE-\'acfok a kegyeleti ünnepélyre a Kajh. Legényegyletben gyülekeznek.
Legújabb öszi és téli divatáruk megérkeztek
Női pongyolák es svájci alsónemöek
Bőrkabátok gyermekrnhák
Esóküpenyek esőgallérok
6. r. B. harisnyak
Del-Ka cipők
Szomolányi áruházában
I
^íe
[fa. október ál.
zalai közlöny
Apróságok asszonyoknak
Tfz praktikus tanács
Brklgetáriya iteztlJim. Nincs kellemetlenebb valami, mint piszkos kártyákkal Játszani. .pedig a kártyák, k,i-líjnósen, ha gyakran forgatjuk, gyorsan bemocskolótlnak. Azonban ezt könnyen el tudjuk távolítani a kártyákról, ha fehér rongyocskát benzinbe mártunk és megdörzsöljük vcJc a kártya mindkét oldalát. A kártyákat ezután liszta asztal lapjára keh kite-rileni és l»ogy könnyebben c-suszhos son, széttört szabókréta porral be|>o rozsuk.
*
KáposztaHza^ol, ha nem. akarjuk, hogy főzés közben az egész lakáslián átterjedjen, ugy tudjuk kiűzni, Illetve szagtalanítani, hu a káposztás fazékba
egy zöld diót beledobunk és az vele fő. •
Ha kifut a tej, kellemetlen szagot terjeszt a házban körös-körül. Ezt megakadályozandó, a kifutás pillanatában az éri területeket sürün be keh hinteni sóval, az lokalizálja az átható szagot.
Könnyen iüIhj ugy fűzhetünk bele, akármilyen vastag pamutot is, hu először végighuzzuk a szálat háziszap
I>annal. í
»
Lhoolwniot soha nem szabad szappannal és kefével Üsztitani, csauk puha, nedves ruhával letörölni s ha száraz, kéthetenként linóleum . pasztával gyengén, puha kefével, vagy posz-tóval kifényesíteni. Ez azután megakadályozza, hogy lekopjék a linóleum
és megőrzi szép fényét is.
■■■ •
Tojásos pecsétet ezüst kanálról ugy tudjuk a legjobban eltávolítani, hu a sárgás foltos ezüst kanalat koromba mártjuk és nedves ronggyal megdörzsöljük. Utána pedig tiszta vizzel lemossuk. *

Ha öregbaromfit vásárolunk, annak busa bizony puhára sokáig fő, sok tüzelőanyag kell hozzá. Ezért ezt megoldandó, főzés előtt szódavízzel k-óntjük a baromfit. Egy kettőre meg fog főni.

Ciírom gyakran kárbavész, ha felvágjuk . és csak az egyik felét használjuk el. A másik részét rendszerint beállítjuk a kredencbe, vagy a spajzba és mire ismét kell, a citrom kiszárad, vagy megnedvesedik. Ezt megelőzendő, a citromot a felvágott lapjával sóba keU tenni, olyan sokáig frissen fog elállni, ameddig csak akarjuk. •
Rozsdafoltot vasalóból ugy tudjuk könnyen eltávolítani, ha melegíteni tesszük fel, a rozsdás lvelyeket viasz-szal bekenjük, ez feloldja a foltokat. Ezután a vasalót végighuzzuk selyem-pajdroson, vagy fehér rongyon és a müveletet addig ismételjük, ameddig
a vasaló egészen tiszta nem lesz. *
Gyümölcsfáitokat a fehér abroszból ugy távolíthatjuk el könuycn, ha a foltos részt meleg tejbe mártjuk és addig hagyjuk ázni, amig a folt el nem tűnik.
Agy vértód uláa, szivszorongás, nch i légzés, léhiemérzct, idegesség, fejfájás, lehangoltság, álmailaniág, gyengeségi sllapotck, munkaképtelenség a rendkívül enyhén haló ter-mészeies „Ferenc József" keserűvíz haszná a a á tal igen sokszor gyorsan megszűntetheiök. Tudományos megsilapitábok megerőiiiik, hogy a Perenc József víz a makacs f-ékbzorulás és az emészö-csatornán át tör énö mérgeiödés mindenféle jelenségénél — öiegnek és listainak - legjobb szolgálatot teul

Sötétség a vasút felé vivő uton
Kap\'.uk az alábti levelet:
Ijjon tisztelt Szerkesztő Ur I Járt-e On alkonyati vagy esti órákban a Horthy Miklós-uton, azut urna szakuszún, amely az izr. temető mellett visz a vasút leié ? Nem hiszun, nvrt akkor ezt már régen szóvá t-tte volna. Az esti órákban ott lehetetlen járai a gyalogúton és valóságos csoda, hogy valami ügyes csavargó nem hasznába még ki a söiétséget egy megfelelő operáció végrehajtásáru gyanú Hunul haladó embertársán. A kocsiút ki van világi iva, de ott az uj rendelet szigorúan eltiltja a gyalogjárók közlekedését, a gyalogjárda pedig teljesen söiét. Vannak lámpák, vannak égők, de azok nem égnek. Tisztelettel kérdezzük, nem látják ezt a hatóságok közegei, akik mindennap X-szer is arra mennek, alkonyatkor, este és éjfélulán is. Miért nem intézkednek, nem jelentik és nem ha inak oda, hogy ez a közbiz.onsági szempontból lehetetlen állapot megszűnjön ? Vagy addig várjunk, mig a bűnügyek rovara egy jól sikerült rabló támadásról számol be, me ynek tettesét azután hiába keresik V Köpést kérve, vagyok a Főszerkesztő Üfnak teljes tisztelettel:
1000 munkás és 10 munka-
nélküli
Kaptuk a következő levelet.:
Tekintetes Szerkesztőség! Mipapi cikkükre reflektálva a hazafias érzésű munkásság tekintélyének megvédése érdekében szíveskedjék alábbi válaszomat 875 munkás nevében közölni.
Igaz, hogy az erdőki4ermelési munkára 1000 munkást kerestek és
Kerestek és
csak 10 jelentkezett Nagykanizsán és környékéji. Mi még azon is csodálkozunk, hogy 10 jelentkező akadt. Az ajánlott/ munka ugyains a létfenntartásod aluli kene&atet biztosit s az ll^n távoleső munkahelyre elmenni, a munkára felkészülni, az mind költségly kerül. Hol vegye azt a munkanélküli ? Annyira leromlott a munkanélküliek helyzete, hogy távolabbi munkavállalásra ma már képtelenek. Nem a munkások ennek az oka, hanem az intézmények és egyes tehetős emberek is, akik tekintettel a nagy munkás-feleslegre, a létfenntartás* n alulra s^oritották inségakcióval és más módon is a munkabéreket.
Hazafias tisztelettel:
Arad! Antal városi kipvíselötest. tag
- (Bélyeggyűjtők találkozója) szerdán délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében.
Egy szál gyertyát a hősi sírokra t
A nagykanizsai temetőben sok száz hös alussza örök álfjiál. Ha-z jukért adták életüket, ami nekik a legdrágább volt. Kedves halottalnk-ról Mindenszentek napján szoktunk megemlékezni és egy-egy mécsest gyujtunk ilyenkor sírjaik felett. Annak a sokszáz hősnek porai felett azonban nem gyulladhat ki a hozzátartozók szereletének gyertyalángja, mert ha vannak is családtagjaik, azok messze idegenből nem jöhetnek el kedves halottaikhoz.
A MOVE nagykanizsai elnöksége kérj a város hazafias érzésű közönségét: — járuljon hozzá pár szál gyertyával, vagy akár a legcsekélyebb pénzadománnyal ahhoz, hogy a hö ök sírjai se maradjanak sötétben Mindenszentek estéjén.
Az adományokat kérik Stampf Zsigmond Fő-uti üzletében elhelyezett gyüjtöiveken leadni.
v/ \'
k
-kabát fogalom,
mert szabása kitűnő
minősége mindig slsőrsndO ára mágls a legolcsóbb 1
, minőságért mindig szavatol!

zalai Közlöny
1935. október 31.
Frontharcos Bajtársak!
fMlnt minden évben, ugy az az idén is testületileg veszünk riszt halottak napján a hősi halált halt bajtársaink sírjainál rendezendő gyászünnepélyen, miért is ezúton hívjuk fel főcsoportunk összes tagjait, hogy ezen a magasztcs gyászünnepélyen minél számosabban megjelenni szíveskedjenek, hogy frontharcosokhoz méltóan leróhassuk kegyeletünk adóját. Evégből fölkérjük bajtársain-kat, hogy f. évi november hó 1-én, azaz pénteken délután fél 8 órakor gyülekező helyünkön (hivatalos helyiségünkben, Pannónia szálló) annyival is inkább pontosan megjelenni szíveskedjenek, mert az ün. nepély 3 órakor veszi kezdetét s azon pontosan kell megjelennünk, mert az ünnepség színhelye kordonnal l°sz körülvéve s oda csak a meghívottak léphetnek >3. Egyszer s mint kérjük bajtársainkat, hogy a lehetőség\' szerint mindenki hozzon magával egy-egy szál gyertyát.
An^\'nnyiben az időjárás megengedi ugy a formaruhával rendelkezők abban tartoznak megjelenni.
Föcso/.-ori Vezetőség
A Margitsziget
a sziv és reuma be\'.egek egyik, világ relációban is legtökéletesebb gyógyhelye, amelyen "együtt van minden természetes gyógykincs és \' orvostechnikai gyógyberendezís, a melyek a betegségek modern és eredményes gyógyításéhoz szükségesek. A páratlan s/.épségü Sziget sima, kényelmes utjai a beteg sziv és beteg lábak legideálisabb séta és gyakorló tere.
A 118. m mélységből feltörő me-k\'gforrás nagy kén és szénsavas tartalmával gyógyít mindenféle reumás bántalmat, iiületl betegségeket Izom és idegfájdalmakat és gyúl\'adásokat (ischiast). A szívbetegek „ezrei találtak a Margitsziget természetes kénes-szénsavas fürdőjében tartós gyógyulást (s különösen a korunkban oly gyakori és ves edelmes betegség, az érgörcsöknek egyik leghatásosabb ellenszere ez. Es mindezeklet a természetes gyógyklncse-ket egy páratlanul szép fürdőépületben (mely Ybl halhatatlan művészetének egyik legszebb alkotása) prezentálják, gyönyörű luxus hotel amely a modem hoteltechnika minden vívmányával rendelkezik, tökéletes szanatórium, kedves, intim polgári szállodák látják cl figyelmes vendégszeretettel az itt. üdülőket és gyógyulökat.
A margitszigeti Palatínus szálló a nászutasok és üdülők Mekkája.
- BuUrvásártáa nem floadl Telje* berendezéseket rendkívül előnyős részletfizetésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. Kopstein butoráruház, Horthy Utklön-ut 4.
BÉKE-VONAT
Amikor a filléres gyorsok nagy népszerűségét és célra vezetőségét láttam, eszembe ötlött Halottak
Napja.
Ezen a napon valahogy szeretnek nem tenni, nem érezni, vagy nem gondolkodni, annyira fáj, hogy az innen vonattal 4egy órányira nem látogathatom meg halottaim sirját.
Nem látogathatom meg, mert ez a hely ma megszállt terület és netn biztos, hogy kapok vizumot és kapok is, nem biztos, hogy zavartalanul végezhetem ájtatoságo-mat szeretteim sírjánál.
I)e itt nemcsak magamra gondoltam, hanem, azokra a sokakra is, akiknek odaát, vagy ideál vannak ha\'ottaik. Mert a helyzet kölcsönös.
ök ls csak vizumnial jöhetnek, mi is csak\'vízummal kelletnénk.
Pedig miiyen szép volna és emberi, ha erre az egy napra az államok kölcsönösen felfüggesztenék az anyagi ós a |H)litikni gondolkodást és csak egy gondolatot helyeznének . előtérbe: (Mementó mori!» És ennek a gondolatnak hatása ulatt megvalósulhatna az egy vagy két napos Béke vonat, amiely a lelkek békéjét is szolgálná. Erre az egy napra le kellene mondani a vízumdíjakról és Csupán . hatósági bizonyítvány ai«i>-ján engedélyezni a beutazást, liogy mégis felelőtlen elemek ne élvezhessék és ne zavarhassák a Béke-vonat neme:, célját.
Amikor ernfcl u gondolatról egy illetékes élőt? beszéltem, kijelentette, hogy gondolatom utópia és nc legyek olyan idealista és mit gondolok, hogy az államok csak olyan könnyen le fognak mondani egyik jövedelmi forrásukról?
Én azonban mégis hiszek az emberi jóságban és belátásban, do főleg az igazságban. S ha a |x>-lillkumot nézzük, erre az egy-két napra igazán ki lehet kapc:>olni azt, ami nekem vagy nekünk fáj és amiről odaát úgyis tudják, hogy fáj és hogy ezt a fájdalmat semmiféle erőszak ki úgysem iithatia.
És ha vendégnek megyek valahová, nem mutatom a fájdalmat,
hanem igyekszem annak a háznak, a törvényeit tiszteletben tartani, léhát nem beszélek arró\', a mi esetleg ott Üthetne sebet.
Végre is emberek vagyunk, mi is, ők is.
S ha az államfők vagy azok helyettesei külföldi Játogatásuk alkalmával nagy ünnepségek és dobpergés közepette elhelyezhetik koszorúikat az Ismeretlen katona vagy Hősök Emlőkmüvén az állam nevében, akkor én mint Egyed, miért nem róhatom le a kegyelet adóját a saját halottammal szemben, mert az most idegen földben nyugszik?!
A ha\'ottak nem bántanak senkit s az élők sem, akik kedvesük sírjához mennek imádkozni.
A halottak is az élet katonái voltak, még ha nem is estek el a harctéren. Sjíkan nagyon nehezen \' küzdöttek az életben, soknak volt kemény ós göröngyös az utja, mig utolsó pihenőhelyére ért. Az utódoknak szent az a hely, Uo\' az elődök nyugszanak. És ru&\'Cn fájó, hogy csak nagy nehezen, vagy sehogyan sem lehet eljutni azokhoz a hantokhoz, ahol a sziv egy kissé megkönnyebbülne közelségében azoknak, akik egykor a legközelebb állottak hozzá.
Nagyon sokan vannak ideát és odaát, akiknek nincs módjukban a drága vizumot megfizetni, ha még az útiköltséget össze is tudnák hozni; milyen szép és nemes volna, ha az országok megértenék egymást és erre az egy "apra beállítanák . a «Béke-vonat.-ot, a mely talán többet használna az eljövendő i^az Békének, mint sok diplomata fondorlatos mesterkedés.
\' Az ut az Igazsághoz csak az Igazságon vezet, keresztül, ha pedig az Igazság az, hogy megtisztelhetem az Ismeretlen katona sírját, akko/ °z Igazság az is kell hogy legyén, hogy egy évben egyszer a ma«nm halottját is meg-ÜszteUiessem a szeretet és kegyelet lerovásával.
Béke-vonat jöjjön el mielőbb a Te időd isi
UüU Clu
villanyt rádiót csillárt
-nal
Városház-palota Telefoni 462.
szereltessen.
Pullaver, keztyü
és más pamatok, fonalak, Manua aatayagfanalab, gabailnek, aaflnyaqalapak
és egyéb kézlmunkaolkkek nagy választókban, Jutányos árban beszerezhetők:
ELITE kfiiiiUoikao
Horthy Miklós-ut 1. (Városházpalola). Ugyanott elBőrendü ^
ti»««itaa, ruhafestés ós tisztítás 1 ElOnyomrfal 3371
20-as és 48-as Bajtársak!
Mindenszentek ünnepén délelőtt fél 11 órakor megkoszorúzzuk ezredeink hösl emlékmüveit s ezzel áldozunk hősi halott bajtársaink szent emlékezetének. Gyülekezés a 20-as szobor előtt s ennek megkoszorúzása után vonulunk a 48-as szoborhoz. Jöjjetek el mindnyájan !
Bajtársi üdvözlettel Tr?lber és Schölfl ny. ezred-1*
EMLÉKEZTETŐ
November 1.
Gyász-ünnepély a hősi temetőben 3 órakor. November 3.
A Leányklub műsoros teája a Misz-sziósházban 7 órakor. November 24.
A Kiskanizsai Katii. Ifjúsági Egye-\\„5üFt műsoros Katalinbálja. November 30.
Keresztény Jót. Nőegylet karácsonyi vására az Iparos-székházban. December 1. Keresztény Jót. Nőegylet karácsonyi vására az Iparos-székházban. December 8. A Kereskedelmi Alkalmazottak piknikje. December 31. A Kereskedolmi Alkalmazottak műsoros szilveszterestje. Mnuár 4.
Katolikus bál. Január II.
NTE 70 éves jubiláris ünnepségeit megnyitó műsoros tánoestély Iparoskört*
ikö^en.
Naptár: Október 31. csütörtök. Rom. kat Farkas. Protestáns Re!, emlékezete. Izraelita Mark hó 4. — Novembter 1. péntek. Rom. kat Mindenszentek. Protestáns M«rlanna. Izraelita Márk hó 5. November 2. szombat. Rom. kat Halottak napja. Protestáns Aohil. Izraelita Mark hó 6
Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hö 16-tól dr. Merkly-Belus gyógyszertár Fő-ut 12. és a kiskanizsai gyógyszertár.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától est« 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek).
Mlagyar perzsa-szőnyegek, garantált kézi csomózással, Torontáli ágyel&k, Atvetők, Bauclée ebédlő- és futószonyegek
Kirschner Mór divatiruházaban.
1935. oklóVt 3|
zalai közlöny,
ímm BIZDIYITVAWY
Neve: Metropole Lakhelye: Budapest,
Rákóol-nt 68.
Szállodája: modern Télikertje: világvárosi Kávéháza: ragyogó Sörözője: remek Konyhája: hires Pincéje: neves Árai: olcsók Közönsége: kitlinö 97
Fényes nappal kifosztottak egy lakást q# tpá*
az Erzsébet-téren -r-*-^
Az eddigiekhez teljesen hasonló betörés történt — Elvittek egy kis pénz-szekrényt 3000 pengővel és értékpapírokkal
Kedden délulán. nagytakari ás volt Háry János vendéglősék Szarvas-udvarb-\'li lakásán, az első emeleten. A takarítást Háryék háztartási ulkal-mázottjti, egy fiatalasszony végezte, aki dolga befejeztével becsukta a lakást, majd egyéb dolga után nézett. Háry nem volt otthon, felesége lenn tartózkodott a vendéglőben. Keddi nap lévén, nem voltak sokan sem a korcsmában, sem a Szarvas átjáró-házban. Amiior a délutáni órákban Háryné f lment a lakásukra, megdöbbenve vette észre, hogy az ajtó nyitva van. A szobában a szekrény, ahol acél kazettában a pénzt, értékpapírjaikat tartják, szintén nyitva volt, a kazetta hiányzott, a ruhanemüek a szekrényben összeforgatva. A kazettában legalább 3000 pí\'ngő pénz volt, az értékeken és iratokon, váltókon és egyebeken
kivtll. Háry ék ahelyett, hogy azonnal jelentették volna az esetet a rendőrségen, amely akkor még le tudta volna venni az ujjlenyomatokat, csak akkor fordulta?* a bünügyj osztályhoz, amikor két órán át hiába kutattak, »nyomoztak« első ijedelmükben. A feljelentésre azonnal megindult a nyomozás.
Az első jelenségek alapján kihallgatták Háry ék háztartási alkalmazottját, de az határozottan tagadja, hogy tud a betörésről.
Értesülésünk szerint a rendőrség olyan nyomok birtokába jutott, a melyek lehetővé teszik, hogy a tettes rövid időn belül kézre kerül. A betörés teljesen olyan mintára történt, mint legutóbb ugyanabban a házban, Schleslnger Gyula vus\'reres-kedő lakásán, r |
Egy rikkancs halála a keszthelyi föntcán
Nem dudált az autó, meghalt az egyhónapos fér)
A fenti kés/ülékeket készséggel bemutatja: Szabó Antal ráclTó-Qzlete Fó-ut 5. szám
Elektron Rádiótechnikai és Villamossági Vállalat, Nagykanizsán, Fő-ut 1
Kettős helyi futballderbi lesz vasárnap Nagykanizsán
Vasutas-NTE II. délelőtt a
vasutaspályán, a Zrinyl—NTE
délután a Zrínyi pályán lesz
Még le sem csillapodtak a kedélyek a vasárnapi NTE PEAC mérkőzés után, máris ujabb attrakció foglalkoztatja a nagykanizsai sportközönséget. Mi lesz vasárnap az eredmény az NTE-Zrinyi helyi derbin ? Igazán jósnak kell lenni, aki erre választ tud adni. Még akkor sem elintézett meccsek a helyi derbik, ha nagy különbség van a két csapat között játéktudás tekintetében, nem igy, amikor csaknem teljesen egyenrangú elleníe.ek állanak egymással szemben.
Visszagondolva az elmúlt évek helyi derbimérkőzéseire, mindig igazi, nagy küzdelmet és 1 gólos győzelmet eredményeztek, tavusz-szal az NTE javára mult ősszel pedig a Zrinyi győzött egy góllal. A Schütz serlegmérkőzés során pedig az NTE súlyos, 7: l-es vereséget szenvedett a Zrínyitől, bár mentség volt rá, hogy nyároá volt, amikor még nem volt teljesen tréningben az NTE. Tehát ebből is látható, hogy az NTE-nek törleszteni valója van. Egyébként pedig a bajnokság egyik legjogosabb aspiránsa az NTE, igy minden pontra égető szüksége van. Még sem hisszük, hogy sikerül az NTE-nek a reváns. A Zrinyi mindig az NTE ellen játszott nagy formát és azt hisszük, hogy ez alkalommal is nagy játékkal fog kirukkolni.
Délelőtt a Vasutas pályán a II. osztály derbije kerül lejá\'szásra. Nemcsak helyi derbi lesz ez a mérkőzés, hanem igazi, a bajne&ság sorsát eldöntő derbi. Ugyanis jelenleg első a Vasutas, 2. a KRAC és 3. az NTE II. A Vasutas 8 pontos, a KRAC 7 pontos, az NTE 6 pontos. Az NTE mindkét ellenfelével Itthon játszik és ha legyőzi őket, ugy az első helyre kerülhet. Ha a Vasutas győz, ugy a Vasutas lesz az ősszel az első, de akkor az NTE-nek le kell győznie jövő vasárnap a KRAC-ot.
Tehát Lesz része Izgalmakban Nagykanizsa 4 sportközönségének, mely alkalommal nemcsak a Zrínyi és NTE, hanem a n»gy vasutas tábor is mozgósítva lesz. ,
Keszthely, október 30 (Saját tudósítónktól) Tegnapelőtt es!e halúks szerencsétlenség tört-tént a keszthelyi főutcán.
Paycr Ferenc 36 éves rikkancs -egy hónappal ezelőtt nősült - a Kossuth Lajos utcában újságot árusított. Es:e fél 7 körül volt. Ajsötét-ben egy autó, amely nem dudált és kivilágítva sem Volt, e-ütöitc a rikkancsot, uki vértsen, eszméletlenül terült el az autó kerekei alatt. Az autót Fiiszár Sándor so/főr vezette, aki már többször volt büntetve gyorshaj lás miatt. Az áldozatot a kórházba szálü\'.ották, de nem telt bele negyedóra, megi U.
Dr. Deiy Károly na; iniisal kir. törvényszéki orvos, dr. Patonay László keszthelyi kir. járásbiró és dr. Meslerlch Elek járásorvos kiszálllak a boncolás megejtésére. A boncolás megáliapi o»a, hogyPayer
Ferencnek összes bordái mindkét oldalán eltörtek, súlyos belső vérzést és sérüléseket szenvedett.
A gázoló soffőr ellen az eljárás, megindult.
Az Aranyigazság Kis-kanizsán
A Szociális Misszió áldott Iclkü nővéreinek keze alatt mindenhol ég o munka,\' .ahol arra területet találnak. Igy fedezték fel Kiskanizsát ís és rövid idő alatt nágy eredményeket] érlek cl. Ennek Igazo&sa lesz Lukács István Aranyigazság c. színmüvének novem-Dfcr 3-iki, vasárnapi előadása 6 órakor eti Olvasókörben. Megnyitót mond P. C.zlrfusz Viktorin plébáuos.
A kiskanizsai előadást követik a nagykanizsai, letenyei, kiskomáromi előadások.
Tapolcán üveggyár alapításáról tárgyalnak
Tapolca vidéke rendkívül gazdag és értékes kvarchomokkul rendelkezik. Vapmszámra szállítják e vidékről a kvarchomokot Miskolcra, Pa< rúdra, Salgótarjánba, mert, mint ismeretes, a kvíircWiok az üveggyártáshoz szükséges. A/nagy fuvarköltség mellett még Is Igy kifizetődik a gyártás.
Most, mint a Tapolcai Utpokhlr. adása mondja, az olaszországi mu-ranol üveggyár képviselői tárgyalnak Tapolcán egy üveggyár alapításáról. A tárgyalások még kezdeti stádiumban vannak, énnek oka azonban nem az alapítási nehézségek, hanem az, hogy a fiatal, do megszervezett magyar üveglpnr trösztszorü alakulatba tömörülve, felosztotta éfi specializálta a termelést a különbözö gyártelepek között. Haazetéren mutatkozó ellentéteket ls sikerül kiküszöbölni, akkor rövidesen megkezdik Tapolcán, vagy közvetlen a kvarcbánya közelében az üveggyár építését.
TaraéiytduU
Irányzat t Jóltartott, forgatom i élénk.
Boa itaaav. 77-ea 1780—18-25. 78-la I80S-I840. 79-aa 1820-1855, 80-aa 1835-1865, d«n»nl. 77-aa I7 55-17«5. 78-aa 17 70-1780, 79-aa 17 85-1795, 80-aa 17 95-1805. — Kosa peahtMkt 1515 15 85. mia 15 80-15-90. Zab a) kOiép 17 45-17 55. Tinnrl II.Untait köaép ab bpcat 1550-1560. ,
- Klnükabnaaattak tujatatbal Ható rácainkat .éayegaaen teuállltotl árakon árialtjuk. Hosazu lejáratú hitelre la, kamatmentaaen. KupaWn bútorára-háa, Ho,thj Mlklás-ut «, aat* |j
Városi Ho«fl6
Szerdára Cigánybáró prolongálva 1
Csak egy nap ! Csütörtök Csak agy nap I Rét nagy slágar agy műsorban I
Csókra vár az asszony
Zene, vidámság, boldogság. Gusztáv Fröhlich a főszerepben
Szerelmesek szállodája
Hermann THImlg, Lulse Ullrlch, Theo Llngen a főszerepben. Figyelem I A mOsor hosszúsága miatt az előadások kezdete 3, 6, 9 őrakorl Három órás mftsorl Az első előadta fillérei
■owamban I, 2, 3. Páatak, aaambat, vasárnap
Magyar rendező magyar szerző, magyar muzsika magyar levegő ragyogja be Szántó György
Cl»a#líuá»l (Sieretnék május íjsiitíiín...)
airauivari című viiágfumjét.
Magyar huszárfőhadnagy Buaaláa Fröhlloh. Rendező: Bolsáry Oéza. A magyar nótákat Farkas Jenő húzza. Előadások pénteken és szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor. _ Mladan alöadáa randaa helyárakkal I
Zalai közlöny
í ói o seiH 1935. október 31.
A Zalai Közlöny következő száma
szombaton délután jelenik meg. Csütörtökön ugyanis, a reformáció emlékünnepén és pénteken, Minden-. szentek ünnepén, a lapok .miniszterelnökségi rendelkezés értelmében nem jelenhetnek meg. I i , I
— (A főispán Budapesten) Vitéz Ta-bódy Tibor főispán kedden délután hivatalos ügyben Budapestre utazott. A főispán az ünnepek után, szombaton tér viasza Zalaegerszegre.
— (RoU püspök swntell te* az *ii docsj kegy templomot) Ismeretes, hogy az andocsi hires bucsujáró-templomot teljesen újrafestették. A munkálatokat most befejezték és a felszentelést november 3-án, vasárnap dr. Rott Nándor veszprémi megyéspüspök végzi ünnepi nagymise keretében. A szentbeszédet P. Scbeirich Bonaventur" tartományfőnök mondja.
Csütörtökön
Csokra vár ut asszony Szerelmesek szállodája
— (Névmagyarosítás) Molvarecz Erzsébet Rozália nagykanizsai tanitónő a belügyminiszter engedélyével családi nevét Megyeri-re változtatta.
— (A vak dalosok köszönete) A Vakok Hoineros Énekkarának kanizsai fogadtatását, ellátását, hangversenyét egész Nagykanizsa szívügyének tekintette és mindenki áldozatkész , szeretettel igyekezett annak sikerét előmozdítani. A vak dalosok és a kanizsai rendezőség ezúton mond meleg és hálás köszönetet mindazoknak, akik segítségre voltak. Felülfizetések: Löwen-stein Emil 5, Schless Testvérek 3, Bittér András 1 pengő. Természetbeni adományok az ellátáshoz: Ipartestület husipari szakosztálya 5 kg. felvágott, vajgyár 5 kg. vaj, szeszgyár 2 liter rum, Szoc. Misszió 2 üveg savanyúság, OMKE 6 kg. cukor, 2 kg. csokoládépor, 0.25 kg. tea, vitéz Tótfc Béla 20 kg. burgonya, Ipartestület sütő-
fl ZALAI KÖZLÖNY REGÉNYE
Elégedetten tette le a kagylót. Most már nyugodtan gyújtott szivarra. El is mosolyodott arra a gondolatra, hogy jnilyen arct-al fogják holnap az összeesküvők a helyi laj»t olvasva tapasztalni, liogy vele ncm olyan egyszerű dolog elbánni. Bosszantani lehet, de terveit meghiusitani nem olyan egyszerű, amint azt némelyek elképzelték.
Mielőtt Róla kijött volna öltözőszobájából, az ezredorvosné jött Le.
— Lejöttem Rollához. Képzelje, éjjeli gyakorlat van! Meg kell neki mondanom, liogy bármennyire is sajnálom, egyedül i.«m mehetek el az eljegyzésre. 0 már tudja?
— Valószínűnek tartom, hogy ezt mindenki\' tudta már tegnap, csak én nem! — jegyezte meg Remete épésen.
— Rolta hol van? — kérdezte az ezredorvosné, mintha Remete megjegyzését nem is hallotta volna.
~r 0\'tözik, ha ugyan öltözik és ncm a nagyságos asszonyt várja, — felelt Remete mogorván,
szakosztálya 35 kg. kenyér, 345 drb zsemlye. Az összes nőegyleiek süteményeket adományoztak. A vakok ellátásává, kapcsolatban az ételek elkészítését (főzést) a Keresztény Jótékony Nőegylet végezte, éz étkezésnél a terítést és « kiszolgálást a nőegylctek tagjai. Az elszállásolás körül hathatós segítséget nyújtott a Szociális Misszió, az Úrasszonyok Mária Kongregációja, a honvédség, a Kath. Legényegylet, az Iparoskör és ifj. Hoffer Viktor (Korona szálló) fekvőhelyek, stb. kölcsön-adásával. A hírlapi propagandát a Zalai Közlöny teljesen díjmentesen bocsátotta rendelkezésre. A jegyárusítás nagy munkáját Vágó Endre illat-szertára és a XIV. Daloskerület .elnöksége végezte. A rendezés körül igen nagy munkát végeztek az összes kanizsai cserkészalakulatok. Igen-igen nagy munkát végzett Filó Ferenc igazgató különösen az elszállásolás és ellátás tekintetében. Az Elektron Rt. csillárt adott kölcsön az esti előadáshoz égőkkel egyetemben. A, vakok szállítása körűi: az Autóbusz vállalat, Bojlor József, Kaufmann Manó, Szegő Mór, Rajkl István, Weisz Egon önzetlenül működtek közre.
A Hceális megnyitó
az Irodalmi és Művészeti Kör 40-ik, jubiláris esztendejében, vasárnap, november 3-án lesz. A megnyi:ót Kelemen Ferenc, a Kör társelnöke mondja. A 300 éves fennnáUását jubiláló Pázmány Egyetemről ad elő Gazdag Ferenc püspöki tanácsos. Szaval Schless Gyula. A Hiszekegyet és a Szózatot énekli Ket\'ting Ferenc vezénylésével a Kör Vegyeskara.
Csütörtökön
Theo Lingers Hermann Thimis
— (Ratiaai érsek a sflswetf katholikus egyházra hagyta házát) A mult héten elhunyt Radn«i Farkas dr. c. érsek, besztercebányai püspök, aki halála előtt 16 ével töltött Sümegen, végrendeletében házát a sümegi katholikus egyháznak hagyományozta, hogy azt nőnevelés! célokra használják fel.
Újszerű, olcsó rádió-karbantartás, díjtalan rddiócsőcserével Grlln-hut mérnök Deák-tér 2. Telefon 380.
— (A klskomlzsai leventék) Minden-j szentek .napján délelőtt 10 órakor áldoznak az elesett hősök emlékének a levente intézmény \'által lótcsitctt Hősi-ligetben. 80 hősi halált halt kiskani-zsai hősnek virágokkal körülvett és emléktáblával ellátott fán hirdetik azoknak halhatatlan dicsőségét. 2000 drb gyertyát adott össze lüskanizsa iskolás és levente ifjuságu, mellyel Mindenszentek napján este a kiskani-zsai leventék kivilágítják a Hősi-ligetet. Az ünnepély sorrendje: 9 órakor levente mise. 10 órakor ünnepély a Hősi-ligetben. 1. Hiszekegy. 2. Mese a ha lott katonáról, szavalja Dolmányos Antal levente. 3. Megemlékezés a hősökről, tartja I>. Miholcsck Miklós lelkész. 4. Idegen sir, szavalja Tóth Ferenc levente. 5. Himnusz.
— Legnjabb bel- ós külföldi női és férfi szöveteit készséggel bemutatja vételkényszer nélkül Singer Divatáruhát.
— Tekintse meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz Áruház.
Nép Mozgó. Q*t. Sl-én és november 1 én I Az első igazi reprvzentatlv film I Brigitta Keim, a szőke csoda brlllláns Játékával:
MONTECARLO TITKA
(Woponze* herceg) Remek kis^rft milnorl
Előadások kezdete mindkét napon 5, 7 és 9 órakor. 20, 40, 60 filléres helyárak.
— Csakugyan megígértem neki, hogy segítek ai öltözésiéi, — ismerte be az asszony uioso.yogva éu bekopogott Ro.\'ához: — En vagyok drágám, bemehetek?
Benyitott. Néhány perc múlva zavart arccal jött ki. -
— Szegény kislány annyira ei van keseredve, liogy megfájdult a leje és kéri magát, ne haragudjék, dc ő lefekszik. Én itt maradok nála, hogy ne legyen egyedid, ha valamire szüksége .enne.
Remete kezet csókolt az ezredor-vosnénak és dühösen ment cl a kaszinóba. Onnan te.eíon.Ut a vendéglősnek, liogy az eljegyzési vacsora az éjjeli gyakorlat miatt elmarad, a számlát majd küldje el. Azután emberevő hangulatban, mindenre elszántan ment 1* a játékszobába.
Ezalatt a beregbon néhány év előtt épült svájci házban, amely a város előkelőségeinek kedvenc ^kirándulóhelye volt, élénk élet kerekedett. Bár így október végén az épület már gondosan bezárva, elhagyottan szokott búslakodni, a konyhában sütöttek-főztek, a romantikus, mestergerendás Herémben befűtötték, a söntésben hordókat vertek csapra s az ivó plrosteritős asztalai körül cigányok ettek-ittak. Odakünn a .nagyréten hatalmas máglyák lobogtak, amely körűt huszárok melegedtek és nagy bográcsokban főtt a gulyás. Csak az iiii vendégek hiányoztak míg a felsőteritéMw belső szobából, de «*ért a vendéglős köYér arca sugárzott az
elégedettségtől.
Ki-enc óra vUa^a város különféle részéből, egy-egy altiszt vezetése alatt csöndesen szivaroztak " huszárok a .aktanya felé s par perc múlva már boldogján ültek a kanlinban, ahol ezen az estén ingyen mérték a l>ori Bodor számlájára.
A tisztek a svájci ház hosszú flsz-taiánái uitek, az asztalfőn az ezredes. A heroeg és Bács autói szakadatlanul hordták a liszua^zonyokat és leányokat, Uloijára Holla és az ezredorvosné érkeztek meg. \'Pazar hangulat kerekedett, a fiatalok táncra perdültek va-esota után.
Két óra tájban a vendéglős közölte a herceggel, lvogy elfogyott a pezsgő.
— Olj kocsllju és ha a föld alól is, de teremts nekem pezsgőt I — súgta oda Antalnak a hcrwg.
Antal szó nélkül ment Jd. Mire beért a városba, már minden zárva volt. Elhajtatott a kaszinóba. A vendéglős szívesen adott oda két kosár pezsgőt. Mialatt Antal fönt számolt és alkudott, addig a háziszolga, aki leliordta az üvegeket, megtudta a soffőrtől, hogy milyen Temek mulatság van odakint a svájci házban. Amint fölért, elmondta a , főpincérnek, aki ismerve a yáros műiden pletykáját, rögtón sietett Remetének szolgálatot tenni. Megvárta, mig újra keverték a kártyát ós akkor a füléhez hajolva elmondta neki a dplgot. Remete az előtte beverő néhány kisebb bank}*-
ÉRTESÍTÉS.
Van szerencsém a nagyérdemű közönséget értesíteni, hogy Csengery-ut 28. sz. a. pékségemet november hó 1-töl Magyar-utca II. szám alá
(volti;Cseh Lajos öékség) helyeztem át.
Kérem a n. é. közönség további szíves pártfogását.
Tisztelettel Fischer Ferenc
4003 sütőmester.
— (A Szejiebtckj Daloskör) november 3-án a kultúrházban avatju fel az egerszegi dalversenyen nyert serlegét, műsoros ünnepség keretében, amit táncmulatság követ.
Csütörtökön
osupa szellemesség osupu kacagás
— Divatos fehérnemű selymek és pyjama kelmék most érkeztek Singer Divatú/uházba.
— (A nagykanizsai piaci árusítás)
kérdésében a hadirokkantak panaszaikkal u kereskedelmi miniszterhez fordultak a HONSz utján. Most érke-zett meg a miniszter rendelete a város polgármesteri hivatalához. A ien-delet közli, hogy a 45.537/K. M. számú rendetetnek a nyilt árusítási üzletek nyitvaiartását szabályozó rendelkezései az utcai árusításra nem alkalmazhatók. Munkaszüneti naj;okon utcákon és tereken cukorka, száraz cukrászsütemény, mézeskalács, és pzeszt nem tartalmazó üditö italok az ország egész területén reggel 7 órától a szdtnbátra nézve megállapított záróráig, péksütemény és gyümölcs a szokásos keretekben reggei hét órától délután 2. óráig, élővirág reggel 8 órától délután 2 óráig árusítható, mig a hadigondozott, nlcai árusítók vasárnapokon és Szent István napon hazai nyersgyűmölcsöt és péksüteményt reggei ? órától, élővirágot pedig reggel y órától a szombatra nézve megállapított záróráig árusíthatnak.
Csütörtökön
vidámság, zene humor
— Tekintse meg kirakatainkban szenzációs ruháinkat Schütz Áruház.
gyet a főpincér markába nyomta &i sietett a ruhatárba. A kocsija lent várta.
Három óra volt A második vacsorához ültek le, amikor Remete belépett Halálos csend lett.
— Azt hiszem Wő, hogy a saját eljegyzési lakomámon részt vegyek I — szóit erőltetett nevetéssel és leült egy üres székre.
Mrntha elmetszették volna, eltünl hanguiat, a jókedv. Néma csendl>en ettek. Remete intett a cigánynak. Szolgálatkészen zendítettek rá. Vacsora után elkiáltotta magát:
— Talpalávalót! — s meghajolt Rolta előtt.
— Sajnálom, éppen az előbb letörött a cipőm sarka, — mondta a leány mosolyogva.
Halk nevetés laorajtott végig az asztal fölött. Remete visszaült a hetyére, felhajtott egy pohár pezsgőt s földhöz csapta poharát.
Félórával később a hölgyek az autókra kapaszkodtak, altisztek nyeregbeültek és elindultak.v Senki sem fogadta cl Remete meghívását, aki egyedül, kényelmesen,\' de a kikŐzösi-tettség keserű érzésével küzködvo egyedül ftlt be kocsijába. A korcsmáros hajlongva állt a lépcső alján. Romele odaintette magához:
— Hozzon nekem ki egy üveg pexs-gőt,
(Folyt kövj , ,
1838. október 31.
ELADÓ
kiállításon többször díjazott
tenyésjetböi 4 darab elióranga Mdegtérü
^ MÉN.
Dr Halápi János, Érd.
A belügyminiszter Gyulán
Gyula, október 80 Kozma Miklós belügyminiszter vidéki körútja során szerdán Gyulára érkezett. Itt ünnepélyesen fogadták.
A miniszter délután folytatja útját BékésnKgyében. ahol főként a földmunkások ügyeiben gyűjt tapasztalatokat. | . _\'
Mégsem .minden a miénk?44
Moszkva, október 30 A népköztársaság tanácsa roegró-vásban r<szesl:ette Kritkó népbiztost azért, mert laza ellenőrzés.1 lehetővé tette, hogy egy milliónál többet sikkaszthattak alantasai. ,
Ítélt a tábla a férjgyilkos Bognárné felett
Budapest, október 30 A budapesti tábla szerdán hirdetett Ítéletet az alagi férjdar- boló asszotíy ügyében és az elsőfokú bíróság Ítéletét, az életfogytiglani fegyházat jóváhagyta. Bognárné nővérének bün\'etését megváltoztatta, Pécslnét a biróság felmentette.
öragadő egyéneknél, ha az arak mtizt-
sadnak,
Igmándlval aaglthetnok a évekkel tovább áthatnak t
Féltandijas angol és német nyelvtanfolyamok a Zalai Közlöny előfizetői részére
A nyelvek tanulása évről évre jobban tért hódit Nagykanizsán is csak ugy, mint az egész müveit világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon.
A Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni előflzetőinkek a nyelv tanulást és ezért megállapodott egy elismerten kitűnő nagykanizsai nyelvtanárnővel, aki két nyelvet 60 százalékos kedvezménnyel tanít a Zalai Közlöny előfizetőinek.
Az angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, heten ként két órával hat hónapig tart, havi tandij a Zalai Közlöny előfizetőinek 6 pengő, (nem előfizetőknek 10 pengő). Pallos Erzsébet a Ion doni egyetemen szerezte meg az angol nyelvtanári diplomát. A „tökéletes kiejtést biztositjfák mr. Walter Rlpman-nak, a londoni egyetem fonetika tanárának eredeti grammo. fon lemezei. Jelentkezni bármikor lehet a nyelvtanárnőnél (Erzsébet-tér 18. II. em.)
Minden*1 tanfolyamra való féltandijas beiratkozáshoz fel kell mu< tatni a Zalai Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtáját, vagy a Zalai Közlöny szerkesztőségének igazolását.
zalai közlöny
A
(Folytatás az 1-ső oldalrél)
környékbeli tőrzsfőnökök egymás után jelennek meg az aduai olasz katonai laiSncsiiokságon és jelentik be meg-hódolásukat. I.*g8zorgalmasubl>an működik északon és délen ís a repülő-hadsereg, amely folytatja felderítő és liombázó útjait.
Jugoszlávia és Kína csatlakozott a megtorlásokhoz
Genf, október 30 Kina és Jugoszlávia kormányának megbízottai bejelentették Genjben, hogy hajlandó a megtorló intézkedésekben részt ven ni.
Áradások és földcsuszamlások pusztítanak Svájcban
Bern vidékén megakadt a vasúti közlekedés
lások elzárták/a vnauti vonalat. Bernhen a pincékbe és az űrietekbe hatol be az ár és nagy károkat okoz. Közép-Svájcban ls kiléptek a folyók medrükből.
G«nf, október 30 Svájcban nagy áradások vannak mindenfelé a genfi tótól felfelé, fő-leg azonban Bern vidékén. Súlyos-biija a hflyze\'et, hogy foldcsusznn.
Munka 20—2B.OOO embernek
Az Alföld öntözési ás fásítási tervel elkészültek
Budapest, október 30 A földművelésügyi minisztériumban fontos meglieszóié^ltel folytatnak uz
Alföld öntözésíiói és erdótlléséről. Egy évtizedes munkiról szóló term dolgoztak ki, amely 20 -25.00ÍI embernek adna munk/it és kenyeret. A csatorna-tervek Ls készen vannak, síít Sza. Ixjlcs-ntegyében elvégezték mtir a mér. nükl felmérést i».
Visszaélések a szolnoki városházán
I 1 Szolnok, október 80
A szolnoki városházának java-dalmi hivatalában ujabb vissíuéló-9"kre jőiek rá. Nemrégiben Gcor László el!enör öngyilkrs lett, most pedig vitéz Farkas Tivadart, a hivatal vezetőjét és Sárkőzy Ferenc pénz\'árost felfüggesztené* ujabb viaszaélések miatt.
Gömbös és a hadsereg-föp irancsnok a kormányzónál
.Budapest, október 30 Gömbös Gyula min.\'aitene\'nök kedden félnapra vadászaton vett részt Koburg Jozaue heroeg pusztacsövi birtokán és este visszatért avfövá-rosba. Szerdán délelőtt viléz Shvo? Islván hadaeregföparancsnok kíséretében a kormányzó előtt jelent meg kihallgatáson, akinek a honvédelmi tárcával Összefüggő kérdésekben tett jelentést.
-
57 fokos uj forrás a Margitszigeten
Budapest, október 30 A Margitszigeten már régebb óta folytatják ■ a mélyfurrásokat Kedden éjszaka 283 méter mélységből 57 fokos viz tórt elő. A fúrást folytatják.
A Mozgószlnházak Igazgatósága
lommal jelenti, hogy hűséges munkatársul
7
uk
személyzete (ijda-
KNAUSZ SÁNDOR
a Nép Koxgó gépéaia
f. hó 30-án 24 éves korában elhunyt.
A szorgalom, a bectüleiesség,, a hűség és szerénység volt tulajdona s az életb&l való eltávozásaXfájó sebet ütött azok szivében. akik fit Ismerték. V/
Temetése f. hó 31-én d. e. 11 órákor lesz a köztemstfi halottasházából.
Nagy választékból oíesón
CSILLÁRT
kedvező részlelfizetásre nálam vásárolhat! 4 lángú modern ebédlóaillár . . P IB°° villanyvasaló jótállással ....Pl"
tea, kávéfőző hajszárító, hajsütővas melegítő stb. stb. óriási választék, - részletre Is.
rádió- és csillár-
Szabó Antal
szaküzlete.
■ r ! +1 Ilim UM tapiirtiil (itemtl) P 40 »•
A legújabb márkás 1936. évi rádió-ujdonságokat meghallgathatja, lakásán díjtalanul bemutatom.
£?BÓHBDETÉSEK
Fél lli.llnl, I kálikéval, 1 • ••kát lOloal wi Sőtlel Szettel et lehel — Kapható aa-tel vaa ét leattk-Uzletébrn, SckUtz mellett I
Katonatta.il í, alála.tl azabaly-
izertt Mpkak minden Kíámh.n nagy vá-laazték Beleznalnát, Sogáí-ut 53 333S
Margl1 Caengeiy-at 19-rrgael OVl este 7-ig Tvu\'azsmváglt Kedvezménvn [egyek u Ipartestületbe-\'. Omke-ban, Kane-nél._ St
Autótaxi! kénye\'m set leen\'ctónban Kautmann Manói tl rendeljen. Telefoné\'"\'! máa 2 22. 3223
•Irántiakat márványból ts grtn\'tból caak Kovádnál, Király a. 33, kaphat nl-eaón ts |.t 2798
Sa|St teraésa keteeaeayl aizlalt édeakét t.héi kar mezenként P -\'68ért kapható Caengerv-at 19. _82
Katonai éa .„..raká.all \'Ikkek lev nagyobb választék ét legoltsóMl besset-zé-1 forrti Belesnalnál, Sugtr-nt 58. 3338
Et.éó egy teljes üzleti beiendeaéa, a volt Tóth baltiban. »
„tl.l.ai" S la________
löiott csemegeval, gyártja: wa lellparl Ttllalat. A\'landSan trtsMl azaküile tünkben éa ma|dnera mlndea «■ szer- ét caeraegekeieskedáabtn. 3944
Modern, használt tzekrtny, ágjvemtl, tartós, gyönyört reeamltz, ejy darab lea-damaázt; pdma, a*ép aexlófl, iutáayoMn ataM, Klaiay-u. 2, Sternaí. 3993
HátakaxAval kevéa táyat Béka szobája leaz, tu Sdilealnger Oyola vaskana-kedőaél hótokozót yeaz. Ugriaolt atzta -tszhelyek ét mlndeanemS kályhák leeol-
Krl.aat«ai, ntgvvlrtgii, tehér te azl-nes, kapható Spgtl at 26. 3OT0
Takanatairóaél vessek. Belut
gyógyssertár, F8 nt 12._*
él egy tllg haaantlt, H eladó, Sséchtnvt-399t
ROrld
fekete térft télikabát tér 11.
Porralkata Hláiltt tol literié 4 fillér. Kapható ■•rtaaaaa tejipari vál-lalatnll Erziébet-téf 17 (Armnth-hál). 3851
Bgy kalápB btall ajtá zedónnyel éa egy a.aalal zedéiutytl dadó Beletaat-oil, Sugár-Ót 53. •
Egy 14 éves lluaak raló Mllkakét ét egy Wertbclm-Bzekrény eUdó, Király Pál-
uEl 19 •
A vlláeklrfl „Htada" OMk«ll
40 dkg os tábla 8» Iliiéi. Allandóta I . Unom deascitcaokoládék étkeznek. .Hindu" caokoládégyárl lerakni, Woitmann, Eizaé-Mt tél 14. ^ 3944
■ ■•|ár«a«, vagy tlsztasaéges Mindenes
keiestellk Sogár ut 8., em. •
Nagy karaaalaoa, valamint ssáa raktarhatfiaéfl átadó Caeegaiy-nt 22.
AlUndóas Ha kaktajula ts tot-aalatkak kapható Waef — te|lp.il
vállalat szakUzlettbea, Erzsébet-tér 14. az.
3B44
Ügyea btctkllattt klfaWaak felveaz Rltaer h\'rlapáruda, Horthy Mlklóa-nl 4004
Mrkakatak, bandák, átmeaett kabátok, boy kabátok és Ititt-. Ha gyetmek-óltönyók a legolcsóbb áibao kaphatók Zweig Imrénél. •
- Eizibalvtoeua iMtrt reodklríl előnyös bntorvátáiláai atkaioB. Modem bereodezósek, tókéletes jó UvUelMn, táoaaxv lejárat" lóaztetie. sőt kauaat-meuteaeo ls kaphatók KopaWa kutor áruhásban, Horthy Ulklóa-ut 4.
Kiadja a laptatajdonoa K8z(azdaaá(l Rt. Oataabarg Nyomda ta Dtlzalat Lapkiadó Vállalata Nagykaatiada. Falelőa kiadó t Z.l.l Károly, tataruibaa telelőn: Nagykaotasa 78. aataa
zalai közlöny
1935. oktfiber 31.
Expressó feketekávé
kapható állandóan FillpOvitS cukrászdában.
Nagykanizsa megyei város polgármestcétAI
IS. 141/1935.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, bogy a m. kir. Fö dqjlveléfiügyi miniszter ui »z ország egyes, szálaslakarmányokban szOHllkOdö CL\'yes vidékei takarmányszükségletének más vidéken mutatkozó feleslegek felhasználásával való biztosítása, valatiln! az egyes ta-karmányfékk aránytalan megdrágulásának megakadályozása céljából az igényjogosult állatnevelő — tejtermelő vagy hizlaló gardaságok —
vagy több kisgazda által együttesen megrendelt küldeménynél a kö séai elöljáróság elméié rendelt köiveilenül ál\'art takarmányozásra szolgáló belföldi eredeti, vagy külföldről behozott, koctinkományoSrbJn feladoll takarmány küldeményekre vtiuli fuvadij mérsékléseket léptetett (leibe. Az erre vonatkozó rendelet a városi Iktató hlvala ban betekinthető.
Nagykanizsa, 1835 okt. 22. toor Polgármester.
22.370/1935.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a m. kir. FöldtnivelésOgyi mlafszler ur a Fu-tura Rt. Magyar Mezőgazdák Szövetkezete éa a Magyar Qabonake-res^edelmi Rt. budapesti cégek ut-
ján\' ujabb 28 vagon vámmentes tenger) behozataláról gondoikcdolt, Ifiként az akcióban eddig nem része-
sült nagyobb gazdaságok részére. Ei 4 tengeri a m. kir. Kotmány által az akció érdekében rendelkezése bocsátott anyagi támogatás segélyével, a rendeltetési állomáson a vagonban mé ermázsánként 1350 P áron áll az Igényjogosult gazda-közönség rendelkezésére.
Tengerit csak gazda Igényelhet és csak olyan gazda, akinek a birtokában levő tengerlkéizlrt a hizlalásra már beálll\'ott állatai (szarvas marha, teités) szükségletének fedezésére nem elégséges. Az 50 q-tn felüli Igénylések közvetlen a vármegyei m kir. gazdasági felügyelőséghez Zalaegerszeg adandók be, mig az 60 q-in aluli Igénylések a községi elöljáróság ut|in jutlatandók el a gazdasági felügyelőséghez Zalaegerszeg s csak azok az igénylések lesznek figyelembe vthetck, melyek legkésőbb november 3-lg a Felügyelőséghez jutnak. A tengeri árát minden Igénylőnek előre be kell fizetni.
Figyelmeztetem a gazdaközönii-get, hogy a tengeri szállítását végző cégek q-ként 3 pengős kötbért fognak kikötni arra az esetre, ha a megrendelő a részére juttatott tengeri mennyiséggel üzérkednék, vagy azt bárkinek eladná
Felhívom az igényjogosult gazda-közönséget, hogy igényléselkel okt. 31-lg jelentsék be a városi adóhivatalnál.
Nagykanizsa, 1935. okt. 28
<ooo Polgármester.
Hordozható Portable
Bemington Írógép 285.— pengőtől SZABÓ ANTAL sportüzletében.
A Zalai Közlöny minden előfizetőd
az ulolsó havi előfizetési nyugta felmutatása mellel1
napi 2 fillérért
tagja lehel a ISbbtztr htilelat nagykanizsai Horváth-fiia u|iágüzlet hlilcstinhönyvtárá-nak. Vagyis havi 60 fillérért a .Zalai Közlöny" minden előfizetője
annyi könyvet vihet ki havonta a hőtc&Sn-kSnyvtirból. ahányat ctak »/ tud olvamL
leimutatói kötelenként 8 filléres kedvezményes Horváth-kOlcsönkőnyvtárban nem óhalllak Igénybevenni,
Az előfizetési nyugta
kölcsöndijérl kjRnpk könyveket a Horválh-kölcsönkönyvtárban akkor it, ha a havi kedvezményt
MagykanUsalak találkozóhalyi az
István király Szálloda
Biadapaat, VI., Podmanlozky-satoa 8.
Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202-43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és american bar
22.587/1935.
Hirdetmény.
Az alsókukoricáskerti dűlőben fekvő, a város tulajdonát képező cca 750 négyszögöl területű ingatlant a városi gazdasági hivatalban (I. em., 16. ajtó) f, hó 31-én d. e. 9 órakor tartandó nyilvános árverésen bérbeadóm.
Nagykanizsa, 1935. okt. 26. «« Polgármester.
Szecskavágó Ára P 7B oo
daráló
klnyllirlu,
(dupla acéltárosás. egy omber óránként 15—30 kffr. mel könnyen ledarál vele.)
Ara P 42™ Nagyobb kézihajlástt daráló AraPI40\'»»
(Óránkénti teljoaitménye 50—70 kgr.) Kukorica morzsoló asztali ára P IO ®° rendes ára P 70\'°° RÉPAVÁGÓ Ara P 42 "
Tekintse meg véfelkényszer nélkül Hofherr—Schrantz - Clayton— Shuttlevorth r. t. lerakatában:
orszAq József
mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi
--«$er»k, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telelőn M 80.
I
ALAI KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
UrJttIMl vásárolnak t
H«l«»dM*|l RészvényUrsatág
Gutenberg nyomda és Délznlal Lapkiadó Vállalati!
■ agykanizsa
KSarvajmnta, kOayvWMéant voaalozó hsáén*, faleti könyvek éa dobozok gyázm ■ „Zalai KBzIBaay" politikai napilap azarfcaaztfiaéga éa kiadóhivatala
-h
KésxHDnki _
mindenféle kereskedelmi, Ipart, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi ét iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket. műveket, meghívókat, eljegyzési £ esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle ^ ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyártunki
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédúlákat, naptártömböket, fali naptárakat, dobozokat atb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. 9
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
I a laUnMönoos Kl>ta«1aaá# K. T. Oaksta HiaHa. ás DéhaW 1 lllllim Válla


Insert failed. Could not insert session data.