Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
10.6 MB
2010-02-19 13:39:52
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
1226
3337
Rövid leírás | Teljes leírás (237.3 KB)

Zalai Közlöny 1913. 057-064. szám augusztus

Zalai Közlöny
Megjelenik hétfőn és csütörtökön
52. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

NAGYKANIZSA I913 AUGUSZTUS 4 5a IK ftVFOLYAM 57 SZÁM
Millilinlk hátion ii ciiltirttkin.
tuiiiíliti Arak: KgtM avio 10 korona. ISIt.t. S koron.. „,„,«...,!! koron. ÍO (III. - tj,.. nlm ár. 10 KII.
Keletú& .zerkwlA
SZELE ELEMÉR
póiaerkeistó:
KEMÉNY LÁSZLÓ
Pályaválasztás.
Rég eluiullott már Péter és Pál napja. A tanulók bizonyítványaikkal a kezükben szétszóródtak az ország minden részébe, vígan lobogtatva jó bizonyítványaikat, vagy pedig Kilógatott fejjel gondolkodva tanáraik szigorúságán Mert hisz, hogy ók is hibásak lehetnek, arról szerintók szó se lehet. Már eltelt a vakáoiónak egyik fele is. Mintha u napisten gyorsabban hajtaná lovait a felhó-boritotla égen, a napok gyorsan telinek és itt van már, beköszöntött a nyár utolsó hónapja, augusztus
És most már itt az idó, hogy azok,kik bizonyos nyugvó ponthoz értek tanulmányaikban, jól megfontolva, pályát válasszanak. És ne gondolják azt, hogy ez olyan könnyű dolog. Még ha lámpával keresnők is, aligha találnánk olyan embert, aki pályályával meg van elégedve. Akárhányszor lehet hallani a szflliktól, hogy válasszon bármilyen pályát, csak az édes atyjáét ne.
Szirkaiztíiíg ii klidíhltaUI litk-Ur 1
Tela\'an : l|2 — Hlrdatiaek dlj.iabte aaarlnl.
Sok tónyezó van, amely befolyásolja az omber életét, amelyre tehát a pályaválasztásnál tekintettel kell lenni. Pedig ez olysn sok feltétel és olyan oomplikált, hogy eunek megoldására nagy életbölcsesség kell. Az élet nem egy egyszerű algebrai egyenlet Sem pedig a változók függvénye, mely egyenlet alakjában felírható. Ennél sokkal bonyolultabb folyamat.
Mindenesetre tekintetbe kell venni a hajlamot, anyagi és szellemi képosséget és hogy lesz-e kitartása pályájának elérésire. Mert az ut a oél elérésére göröngyös és kiben nincs életerő, kitartás, az hamar kifárad és félbenhagyja pályáját. Pedig az így elfecsérelt évek többé sohase térítődik vissza.
És ha noh/z egy fiúnak a pályát megválasztani\' akkor még nehezebb egy nónek. Mindjárt az elemi iskolák levégzése ulán előtérbe lép a kérdés, hogy adjunk-e nagyobb műveltséget a nónek, vagy küldjük kenyérkereső pályára Mert a műveltséggel kapcso-
latos az izlés nemesbedóse és a jó izlés, az nagyon drága passzió. A polgári iskolát végzett leány már nem találja magát otthon iparos foglakozásu szüleik körében és abba a körbe vágyódik, melyhez műveltsége révén joga van.
És még mindig nyilt kérdés, hogy mire neveljük inkább a leányokat; kenyér-keresetre-e, vagy pedig a férhezmenésre. Ha az asszonyokat kérdezzük, azok azt mondják, hogy a kenyérkeresetre, — ami bizony egy kissé lesújtó kritika a férjekre — viszont a hivatal rabigáját huzó nók a házasság rabigája után j vágyódnak. Osak az élet tud ilyen osodálatos ellentéteket felmutatni.
Azonban akármilyen pályát választunk is, törekedjünk ott helyünket megállani. Legyünk egész emberek, beosüljűk meg pályánkat, atnely nekünk is, meg osaládunkuak is kenyeret ad, sót néha, ha ritkán íb. egy kis kaláccsal is kedveskedik.
Igyekezzék mindenki megszeretni pályáját.
Egy tönkrement élet.
ii.
Három év múlt el. Lakatos Ferenc a legszorgalmasabb hallgatója a t.-i. tbaologiáuak s már a püspöknek is feltűnt. A stüuidót mint rendesen, most in otlbon tölti. De mintha megváltozott volna. Nem oly nyugodt, mint volt: gyakran órákig el-löpreug egy helyben ülve, vagy jár le a fel a Mohában. Vidámsága, megelégedettsége eltünl. 8 mindet! már a szülei is észrevették. Most ia erról beszélgetnek.
— Nem értem, mi v«n ettél » (iuval. Nem eszik, nem iázik, minden terhére vau, alól is, nem is. Már nem is tudok máara gondolni, minthogy megbánta, hogy pap lelt. KI kellene belőle valahogy tudni. Beszélhetnél vele, — az ap)B elítt caak nem fog tilkolódlui? Azt azonban merem állítani, hogy ennek, — ha tényleg igy van — nagyrészt a Mariska az oka. Nagyon furcsán viseli inagál az az asazony, mióta a válópere megindult.
— Sa|Dos, mindezekre már én i« gondoltam I
ügy hallom, hogy a Peri jön légy stives majd magunkra hagyni.
_ J6 napol kiváuok Sándor bácsi. Haiahoztam
a BZent atyát. Ugy ment az utcán, mintha süket is, vak is lenne. Majd föllökölt. Pedig szabad ám a régi játszótársat megismerni, ha reverendában van íb. Meg aztán szegrol-végrül rokonok Is vagyunk I Vagy mindenáron a kalendáriumba akar kerülni a szentek közé? Bezteg 10 óv elótt el sem tudott lenni a Mariska uélkdll . . . Hál a Lakatos néni hol vau?
— Itt vagyok.
_ Mikor tetszett bejönui?
— Annyira szapullad a fiamat, hogy nem vet-I led észre.
B hidegen odavetett megjegyzés némi feszültséget idézett elfi a társalgásba. Mariska azonban hamar talált ré módot, hogy szabadulhasson.
> — No jöjjön ki Feri a kertbe, csinálja meg „ekem azt a kis mellcsokrot, amit Ígért j ugyebár megengedi kodvea néni?
S választ sem várva ment előre. Künn csak ketten voltak.
_ Ogyau Feri, az Isten áldja meg magát, n^
csináliou olyan kétségbeesett ábrázatot. Hiaz min-deukiuek fel fog tűnni 1 Vagy-vagy I Vagy megmarad papnak, s akkor ne találkozzunk; én aem fogok
jönni, maga is kerüljön — vagy .. .
— Nem bírom kerülni.
— Hát akkor veaae le azt a ruhát, ugy aem való ez a pálya magának 1
— Most már nem. Csakhogy a azoleiraet la nagyon megszorítom, három ével ia elveazlek I Hogy megmondta mindezt elére szegény atyám 1
— Már megint siránkozik ahelyett, hogy tenne valamit. Hát maradjon meg, do akkor kerüljük egy-
""í"1\' _ Nem bírom. Bárhogy indulok, önkénytelenül ia oda jutok, ahol magával találkothatom.
— Hát akkor szedje öasze magát éa moudja meg a Sáudor bácsiuak. De a kellőnk dolgáról moat
még hallgasson, fippen jöu ...

Valamolyik esle találkottam vele, megszólított, mint mindig, mint mindenkit. A pálinka azaga dili baltié.
— Ne tessék meredni, tekintetei ur I fa Jó
1
ZALAI IÖZLÖNT
AU0U8ZTDS i.
Az első magyar iskolaszanatórium.
A József főherceg Szauatórium-Egye.oM nagy-koucepcióju tervet valéaitott meg ■ közelmúlt uepok-b»u. Megalapította, életbehivta ai elaó magyar Iskolaszanatóriumot, amelyben ííjeuge . vézna, tfidóbajra liajlauioa középiskolai tanulók nyernek elhelyezést Alig pár bele, bog; a feledhetetlen emlékű Korányi Frigyes tirba szállt 6 hirdette a külföld világneve, jeleaei mellett alt a tudományos tant, bogy .1 tűdé-, vész • 10—30 éleiéi közölt Urnád.\' Hl laMI aa öldöklő baj keletkezése ebbe ai időbe esik, akkor! mindazokra, akik a tüdóvóezellenea küzdelem intéző osztályosai, az a kötelesség háramlik, bogy védőpajzsukat azok fölé emeljék, akiket ifjuságuk pirkadáain rohan meg a nyomorúság A IS— 80 év közötti ifjuaereg pedig MagyarorazAgbau éppen ugy, mint másutt, az iakola padjai között tölti legnagyobbrészt életét. Msgyarországban 1911-ben 180 ezer Ifja Olt nap-nap után a középiskolákban Ilyen hatalmas tömegek azorongnak görnyednek, aápadnak a azellemi proletáraágnak ebben a rikoltó azázadban órák bosz-szat, ué<y fal börtönazorltójában. Évenklut ezer éa ezer csenevész, aszott arcú .érett\' Ifjút önt kl magából az iskola, akiknek egy negyedét nem a küzdő élet fogadja, hanem akik — a atatiaztika tauuaága szerint — megsorvasztva, fiatalon és máris öregen ot kopogtatnak a szanatóriumok kapui elótt.
A külföld már régen felismerte, hogy a tüdőbetegség gyógyítása caak akkor lehet eredményes, ba a betegség bölcsőjét álljuk körOl. Ezért alapították a svájci Leysin-i école ssnatoire mintájára az egész művelt nyugaton az iakolaazanalóriuniokat, amelyekben az if|u a szanatóriumi kura mellett tanulmáuyait tovább folytatja és az év végén rendes vizsgát teáz. Ez az utóbbi adja meg az iskolaszanatóriumok uagy jelentőségét. Hány szQlő nem adja gyermekét csak azért szsnstóriumba, mert uem akarja, bogy a tanév elveaszec. Kár volna a tanévet megszakítani I Kár a vizagál elhalasztani I És azután hsgrá neki. — az a kQl&nben is gyönge test hónapokon kérésztől forrasztó lázban ég. gyötrődik, kinlódik — a tanévért. És a tanév tényleg nem vész oda, d« elveea az egész blmbódzó élet. Ezért vau most Svájcbau 20, Németországban 33, Angliában ál, Franciaországban 16 iskolaszanatórium. Van minden más államban, a szomszédos Ausztriában bárom is.
De az íakolaszauatóriom nemcsak szállal telje-Hit nemzetmentő munkál, hogy magát a beteg ifjút
adja vissza az életnek, hanem legfőképpen azzal lé-kezl meg a todővési orkánszelét. inert elkülöníti a beteg ifjút száz más egészségestől. Hóuspukon kérésztől ott fii az egészséges diák s fertőzés közvetlen közelében. Rzt az állandóan fenyegető veszedelmet hárítja moal el egy csapásra a József főherceg 8za-natóriuin Egyesület iskolaszanatóriuma amelynek megteremtése az egyesület melegezivü humanistájának. Lukács György, v. b. I. t., képviselőnek ér-•me Mellette Pakots József, főtilkár és dr. Weu-naiilt János, egyetemi magántanár dolgozták kl a gtönyöru tervet. Az eszme gyors megvalósitáeát dr. Moller Vilmosnak, a tátrabáiai szanatórium igazgató-főorvosának nagy áldozatkészsége tette lehetővé, aki a látraházai szanatórium egy pavillonját az egyesületnek átengedte és aki a vallás- és közoktatásügyi minisztertől kinevezendő tanári karral Vezeti a József főherceg Szanatórium-Egyesület legújabb hatalmas alkotását: s tátraházai iskolsszanatóriumot, amelyben vagyonos szólók gyermekei mellett szegénysorsusk is felvételt találnak Felvételért az Iskolaszanatórium Igazgatóságához Tátrabázára kell fordulni.
HÍREK.
Színház.
Sziniévadunk első fele a végéhez közeledik. Színre kerülő darabok oime mellett sajnálkozva olvashatjuk, hogy részben jutalom-játékok, részben pedig egy-egy megkedvelt színészünk buosu fellépésével van összekötve. Pedig a közönség őszinte sajnálattal vesz buosut a művészektől, kik játékukéul megszerezték tetszését.
Az utolsó előadás értesülésünk szerint csütörtökön, folyó hó 7-éo lesz
(Jsütöftökön Milliókor kedves zeuéjo operettjének volt bemutatása. Színészeink, mint mindig ezúttal is megállták helyüket. Péntekre Oigányszerelom volt hirdetve, Rákossy Ferano jutalouijátékául. Azonban a közönség óhajának engedve a színház igazgatósága
ember vagyok, nem bántok senkit, csak éppen az a] bajom, rogo hutnillime, hogy megint pálinkát ittam. De ha muszáj l Kgo scio Istine loqui; latiné aul hun-1 garice milti aequale est. Jajai 3o ist die Qeschichte. Engem tönkre lett. Megölt. Élek és még sem éle.k. Mert ha nem iszok, skkor az valami borzasztói Az én nevem Lakatos Ferenc I Én uemes ember vagyok I Én senkit sem bántok! Trudilur dies die? mit bánom én azt, az nekem mindegy. Bár az éj-azakával volna így! Nekem attól kell félni nem a nappaltól. Azt kell hajtani, sz múljon el. Olyankor szoktam látui. Azok sz égő szemek, azok a gömbölyű karok! Az valami borzasztó lenne, ha én egyszer uetn innék! A ueppal, sz elmúlik, akkor dolgozok, de este, éjjel I Brrrl Pedig még tnindig fáj egy kicsit a lejemi Apáin meg anyául? Szegények! Éu öltem meg őket, ez az én rongy, cudar életem! Az a betyár zaidó olyan szűken mérte meg. hogy négy kupicába. is beleféri volua a hattal. — Hát még a csókja milyen volt! — Ja, nagy a drágaság! — Pedig hsttal kell megiuni egymásután. Hat kis pohár mérget. He|, verje meg sz Isten stt a két ragyogó, azt a két caábitó szemet! Angyal leheteti volua a magas mennyországban, I
mégis inkább ördög lett! Csúnya fekete ördög, gyönyörO aaszonyképpel. Beledobta rnagát a sárba, a legnagyobb piszokba, s oda rántolt magára) engem isi Én kimásztam, ő ott maradt! No de nem baj! A napszámot a páliuka árán kivlll hazaviszem az asszonyomnak. Jó asszony, tudja a hibámat, azt is, mért van ez így. Megbocsát^. Mea maxima culpa ! Nem igaz, uetn az éu vétkem, az ó vétkei Azé a máaiké, az nem ilyen volt. Nem haragszik a tekintetes ur ? Ugye nem ? Hiszen éu jó ember vsgyok. Jaj de uagyou szerettem, ma is szeretem, hanem azért még is megfojtanám, mert megcsalt. Ugy össze tudnám szorítani azt a szép, gömbölyű, hófehér nyakát, hogy meg se mukkanna!
— No Fereuu. menjen szépen haza, feküdjék le.
— Igeu is. tekiutetes ur, köszönöm azépeu. Holnap is dolgozni köll. Ugy is köll a pulyámuak (kis fiának) oip* is, ruha is ... .
Megindul lassú, támolygó léptekkel, s ügyre motyog magábsn : milyen szemei voltak . . . ! Milyen uyaka . . I Hogy szeretett, mégis megcsalt . . , s néhány lépésnyire megáll, s magasra emelt öklével megfenyegeti a láthatatlan rémet ... — i.
(vá,..)
szombatra halasztotta el, péntokon pedig megismételte „Az elnökué"-t. A közönség mindkét esetben nagy számmal kereste f8| arénát.különöseit szombaton, mert Bákossy mindig kedvence volt a színházlátogatóknak. Játékukért külön ki kell emelnünk a férfiak közül Galettát és Matányt, a nók közül p„. dig Bányait.
Vasárnap eate a „Cigányprímás- kerüli szirtre, ebben az évben tuár másodszor, mini Ernyei Auréllá buosufellépte és jutalomjátéka
A közönség szépen megtöltötte a szín-házat, hogy láthassa e darabban Ernyei gyönyörű láncát. És élvezett is a közönség. Háláját és szeretetéi ki is uiutatla remek virágokat, virág kosarakat nyújtott Ernyőinek. Igazán sajnáljuk, bogy távozik e társulattól.
De jók voltak Teleky, Galetta és Matánj is, kik mind kedvvel, tudással játszották el szerepüket.
Hétfőn Teleky és Galetta két kedvenc színészünk jutalomjátéka lesz az .Asszonyfaló" operette, amikor biztosan lelt ház ünnepli a két kedves színészt.
— Buosu. Mozgalmas s tarka képe volt városunknak most szombaton. A város és vidéke ünnepelte az úgynevezett portiun-kulai bucsut. Az ünnepségek rendju a múlt alkalommal közölt híradásunkkal szemben Ngs. és Pót. Streiober Péter prépost ur gyengélkedése folytán az utolsó pillanatban változott meg s helyette az ünnepi nagy-misét Főt. P. Ozorai, Izidor házfónök mondta, inig az ünnep jelentőségét Főt. P. Bendps Valérián, a rend római kormánytanácsosa u. n. „definitor generális\'-a tartolta.
— Uj járás Zalamegyében. Zalamegye vendvidékén, az alsólendval járás területén, néhány évvel ezelőtt akoiót indítottak a járás kettéosztása érdekében. Az alsólendvai járásnak jelenleg 60.000 lakosa van. Könnyen belátható, hogy egy főszolgabírói hivatal csak a legnagyobb erőfeszítés és munkabalmazás árán tarthatja rendben egy ilyen népes járás közigazgatási ügyeit ós még akkor sem mindig megfelelően. Tudják ezt régóta a vármegyének Intéző körei is épen ezért örömmel fogadták az alsó-lendvaiak akoióját. Annak idején a megye-gyűlés elé vitték az ügyet, ahol a (önteni-litett indokok alapján nagy szótöbbséggel elhatározták az alsólendvai járás kettéosztását. A tervezet szerint a belatinoi, murab ráti. bagonyai. bántornyai, oserfóldi ós zorkóházai körjegyzőségeket kaposolják ki a járás területéről és belőlük szervezik az uj közigazgatási járást, melynek Belatinc lesz a székhelye. A belatinoi járással tizennégyre szaporodik fel a zalamegyei járások száma. A belatinoi járás ügye azért lett most ismé-| telten aktuális, mert az-uj járásnak szervezési munkálatai már a befejezés stádiuniá-
augusztus i
ZALAI KÖZLÖNY
I
Ijoz közelednek. Nagyon valószínű, bog.v 1 "kkor a szBkríujéi nyitva talália. melyból biánjzik
Belatino már a jövő hó elején hivatalosan bekerül & vármegye járási székhelyeinek sorába. Értesítenek, hogy Árvay Lajos alispán, Székely Emil alsólendvai főszolgabíróval és Dr. Józsa Fábián járási orvossal nuilt bó 17-én Bellatinora utazott, hogy az uj járási székhely felállításának ügyében tárgyalásokat folytasson a községi elöljárósággal. Valószínű, hogy a főszolgabírói hhatal és lakás dolgában is sikerült megállapodásra jutni a belatinuiakkal s igy semiui sem áll már útjában, hogy a régóta várt, örvendetes változás életbe lépjen. Az érdekelt körjegyzőségek lakossága általános örömmel logadta a régóta húzódó kérdés elintézésének birét.
(Z- H.)
■2 i\'iHióajr, Hirtelen, áruit lehetett, az ajtóhoz rolnu s HgihrigDl hivia a nagyobbik fiát. Kzalatl a rabló az ágy alól kiugorva nyomult ki az aljakon, de lieincz ínég elég jókor utánija kapva a lábánál fogva visszahull*. Jó ideig dulakodtak,Síig rendőr érkezett a öatzektllózve elvitte a hetörót a rendőrségi fogházba. Kél uap múlva elvitték az Ügyészségi fogházba. Kazékiiiek moudja magái a valószínűleg vaunak (Arsai ia,
— Verekedés. Az Erzsébet királynétér 13. száinu házban, n liákóozy vendéglőben vasárnap este nagy verekedés volt. Ezelőtt egy évvel Sipos .lézsef megszurkálta André Istvánt. André azontúl mindig fenyegette Sipost, hogy megverj. Vasárnap este együtt ittak a Iiákooy vendéglőben és összeszólakoz-tak. André fölragadolt egy sörösüveget és
(Sipos fejéhez vágta, amely orrcsonttörést — A poetaaltlastek és alkalmazottak\' okozott Azu\'lán valami vasfáiét ragadott meg mulatsága. Vasárnap este 9 órakor kezdődőit a éa az2a| Sipos vá!lá.t aértetle meg. A vere-postwltiaztek és alkalmazottak mul.Uág. Az esté- kewed k ^ André Józ8ef „
íven Kanizaa közönségének |ava része megielent. A s I . . ^ »,
alsó azámot a férfikar képviselte, amely gyönyöm |Dáv,d l8tván- A rendőrség megindította az négyszólamú énekével megnyerte a közönséget. Pin- eljárást.
tér Nándornak, a karmesternek eredménye, aki bá- — Érteeitéa A sümegi államilag segélyeiéit mulatós kitartással fáradozott énekeivel. Másodszor községi polgári leányiskolával kapcsolatosan íolyó
évi szeptember I-tői internátus nyilik meg elemi- és polgári i.kolába járó leáuykák számára. Az ellátás dija (élelmezés, inosás, f&tés, világítás) havi 46 K mely mindig előlegesen /izélendő A társalgás nyelve az iskolán kivQli idöbeu német is. Franci* nyelv és zongora tanításáért knlöu kell fizetői. A fölvételre negyedik száma , vonatkozó megkereséseket a polgári leányiskola igazgatóén kedveségével, "ójéhez t«»«ék iutézui.
Izsó Miklós lépett fel a színpadra, monológot adván aló. Itt is. mint arénánkban bemutatta színi tehetségét, képzéttaégét. Nagy lapsot aratott. Azután Bihari Sáudor közkedvelt sziuészünk hangjával gyönyörködtette a közönségei. Érdekes, hogy Bihari hangja belsó harmóniát teremt az emberben Nagy jövót jósolhatunk neki. A műsor táuc volt. Tizedes Gizi szépségével ugysziutén Süle Klára nyerték meg a közönség tetszését. 8chreiber Lajosról nem íb kell bővebben megemlékeznünk, már többször láttuk ót szerepelni. Valóban pályatévesztett ember, mert nem toll és papír kell neki, hanem a sziupad. Erre született. A tánc különben kitünóen sikerült és mindkét hölgy bokrétákkal hagyta el az emelvényt. Az utolsó számot a regyeskar alakította népdalegyreleggel. A siker ismét csak Pintérnek köszönhető. Pintér azután köszönetet mondott a rendezőség nevében Pásztor M., Sternek Zs , Sehreiber Lajos és R*c J. uraknnk szíves közreműködésétől. At egész jhulatság alatt Bárközi cigányprímás szórakoztatta a közönséget.
— Az égÓH halottja. Utolsó számunkban közöltük, hogy Gergya Róza nevü 14 éves kis lányka súlyos égési sebeket szenvedett. Amint a mai napon értesülünk, a kis leányka meghalt súlyos sebeiben. A halál angyala megszabadította borzasztó kínjaitól.
— ítéletidő. Mint lapzártakor értéi ülünk, rettenetes vihar dalt tegnap délután a Balaton mentén, külöuösen Keszthely vidékén. Keszthelyen délután 6 óra tájban megeredt a zápor es mintha dézsából töltötték volna, olyan rettenetes mennyiségben esatt egészen 9 óráig. A viz az utakon rövid idő ■lait egy méter magasra nőt, behatok a lakásokba éa az ólakba és sok házi állatot magával ragadott. Tapolca és Keszthely közölt a pályát elmosta, úgyhogy a forgalmat be kellett szüntetni, a Keszthely —Szentgyörgyi vonat pedig pálya rongálódás miatt kisiklott. A kirándulók caak bőrig ázva tudták a vo-ualot megközelíteni.
— Vakmerő betörés volt a mullheti országos vásáioo a Baross Pgeti vendéglóbeu Zals-egerRzegen. Az ivószoba közelében vau Heincz vendéglősnek a magáuszobája, hová az ivók is beláthatlak, mikor pénzt váltani bemeut a vendéglős. Mikor egyik alkalommal bemegy pénzt váltaui, megdöbbenve lát az ágy alatt két férli lábat a ugyau-
gásson szivére, de józan ésszel. A pletykára ne ad-jou semmit. Különben is az magától ered. Nem kell elbeszélnie az esetet seukinek sem. Akkor nem pletykáznak.
— Egy B2Ó 13. tJgy látszik, az etiquette szabályait nem ismeri. Ha társaságba megy, akkor az asszonyoknak kezet csókol, rangjuk és társadalmi állásuk szeriut szólítja őket, pl. nagyságos asszony-uak vagy uagysáduak, de semmieaetre sem nagyságának, mert az már elavult éa minden kiöltözött hölgynek szokták mondani. Saját korától is ítlgg, mert ha még nincsen 18 évea asszonyokat 35 éven felül bátrau nevezheti nénikének. Ha a táraaaágban leáuyok is vaunak, — kivéve a 40 éven felülieket — keresztnevükön szólítsa. Táraalgáa közben bátrau megkérdezheti a leány nevét. Kezet csókolnia természetesen uem illik a leánynak.
HIRDESSEK A A „ZALAI KÖZLÖNYéi*BEU
10178
Irodalom.
Mulatságos sport. Manno Miltiadesz. a hírneves sportember, mini Ismeretes, egyúttal kitűnő rajzoló művész is pompás humoros sporlképei Sebők Zsigmond és Benedek Klek képes gyerneklapjábau, a Jó Pajtásban a gyermekek előtt is széllében népszerűvé tették. A legújabb augusztus 3-iki számban is van egy sorozat humoros sporlképe, a aportkedvelő (ialalság mulatságára. Ugyauebbe a izámba versel irtak Ábrányi Emil, Lampért Géza. Feleki Sándor, mesét Benedek bácsi, Sebők Zsigmond folytatja egyre érdekesebbé váló regényét. Rajz Fereno (utó-bajnok idei nagy diadaláról, a (utóbajnokság elnyeréséről ir, Steinhofer Károly érdekes adatokat mond el az írásról, Pozder Gyula szép képet rajzolt, Altai Margit kedves kis színdarabbal kedveskedik a mű-kedvelősködni szeretőknek, Rákosi Viktor folytatja regényét. A rejtvények, szerkesztői üzenetek egészítik ki a szám gazdag tartalmát.
A Jó Pajtás-t a Franklin-társulat adja ki; előfizetési ára negyedévre 2 korona 50 fillér, fél évre 6 koroua, egész évre 10 korona. Egyes szám ára 20 lillér. Előfizetéseket elfogad es mutatványszámokat küld a Jó Pajtás" kiadóhivatal* Budapest, IV.. Egyetem-utca 4.
Szerkesztői üzenetek.
— Soló. Türelmet kértluk. Déváit, legközelebb kOiéljnk.
— Titokban szeretlek a dologra hosszasabban kellene felelnünk, de uincseu időnk és igy csak röviden beszélőnk Hogy hozzámenjen 30 éves fialalembjrliez, azt mi uein mondhatjuk meg. Hal 1-
1913.
Versenytárgyalási hirdetés.
Nagykanizsa r. t. város tulajdonit képező, az Erzsébet királyné-tér 24—27 sz, telkeken fennálló összes épületrészek lebontására versenytárgyalást hirdetek.
Ajánlatot lehet tenni, ugy az összes épületrészek lebontására vagy külön a Hpanier-féle, külön a Then-féle és külön az Eisinger-féle telken álló épületrészek lebontására.
Ajánlatot a hivatalból kiadott ajánlati minta felhasználásával kell tenni és osak t» mintán kiállított, pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezett, közvetlenül a v. ta-náosi iktatóba, vagy p sta utján beadott ajánlatok vétetnek tárgyalás alá.
Bánatpénz gyanánt az összes épületrészek lebontására 760 korona,
a Spanier-féle telken álló épületrészek lebontására 375 korona,
a Then-féle telken álló épületrészek lebontására 2S0 korona.
az Eisinger-féle telken álló épületrészek lebontására 126 korona készpénzben, vagy óvadékképes értékpapírban, vagy pedig akármelyik pénzintézet ily összegről szóló betét könyvével teendó le a v. pénztárba és az erról szóló letéti nyugta az ajánlathoz csatolandó,
Az ajánlatok banyujtAsAnak határideje IBIS éti augusztus hó Il ik napjának d.a. 10 ArAJa. Ugyanekkor fognak az ajánlatok a városháza tanácstermében az ajánlattevők vagy igazolt r-.eg-bizottaik jelenlétében felbontatni.
A. szerződéstervezet a v. mérnöki hivatalban megtekinthető, ugyanitt az ajánlati minta díjtalanul kapható.
Egy ajánlattevőnek sinos semmi néven nevezendő igénye arra, nogy ajánlata el-fogadtassék és Nagykanizsa város közönsége szabad rendelkezési jogát minden tekintetben fenntartja. .
Ajánlattevők a végérvényes döntésig kötelezettségben maradnak.
Nagykanizsán, 1913 évi jul. hó 30-án.
Dr. Sabján
h. polgármester.
zalai közlöny
augusztus 4
MEGHÍVOK
addig mag mm lélizitt nagjf «ál»szlikbin jutányoi irón kéizlttitmk
Ifj. Wajdits József
könyvnyomdájában.
Vidéki uif grendelések gyorsan
eliiiténtetuok.
spírín
(• kTil»m«rt fAJdalomc.UU
(• k6xlim«rt «AJd«lomc»llUpltó «««r) \\
Minthogy u Aiplrín hcijrctl lokttor pótucrrkci adtuk % •rirokcdtfk Atplrlnl atk, \' 3
Aaptrln-Tablstta
, fonnáUn U • IU4)I rajnuk rotglrl.ló ctmMI nomuolátb^ fi \'< 1 » totnmmo* UbMUvd Ir. kT»> vAAoW* i
MÉmám UkUIU. r.JU r« | Atplrla 1(4, §
izesse
KEREM
elő a pártoktól és kormánytól független legtartalmasabb, legnívósabb budapesti napilapot
AZ ÚJSÁG-ot
Előfizetési ára :
Egy hónapra — — — 2 korona 40 f.
Negyedéire — — — 7 . „ — f.
Fél évre — — — — 14 „ — f
ügy évre — — — — 28 — f.
Nyáron át mindenüvé utánna Icüldjttlt Ai. Újságot még akkor is, ha naponként változtatja tartózkodási helyét.
Oim: AZ UJSÁQ kiadóhivatala
BUDAPEST, VII. Rákóoi-ut 64
Kinn Uiljfirrii
Varasd-Töplitz
(Niriit-onzig i
Vaaut-, posta-, telefon- ée tévirda-éllomés.
Uj gyógysz&lloda villanyvilágítással, hírneves mdiostiv tartalmú kénes hőforrás 58
Ajánlva: köszvény, cauz és isohias stb-nél. Ivókúrák makacs torok-, gége-, mell-, máj-, gyomor- és bélbántalmaknál. Elektromos massage. — Isxap-azénsavas és napftlrdék.
Egész éven át nyitva. — Modern kényelem. — Uj szállodák.
Mesés környék. — Katonazene. — Prospektust ingyen kaid »
fürdfligazgatóság
Fürdőorvos Dr L.OCHERT J
Hirdessen a „Zalai Közl»ny"-ben.
msiw
déuva8u1 állomás.
DÉLIVA3UT ALLOMA8.
FÜRDŐ
Vasas és iszaphőforrások 34-50" C,
Faujfd gyógykezelés Hidegvizkura. Bzénsavas- nap- és ligfttrdők. Szabadban való fekvés. Mérsékelt árak.
Prospektussal szolgál
a fiirdóigazgatóság UARUVÁK Szlavónia.
AZ IHAROSBERÉNYI KÖZBIRTOKOSSÁG
tulajdonát képezó nagyvendóglö, mely vágóhíddal és mészárszékkel van
összekötve az Ssszei yen dégl&i és
lakhelyiséggel, mely több irószobá-ból és oaainó teremből áll, nagy kerttel együtt 1914. január 1-161 bérbe adó. Ajánlatok legkésőbb
f. évi szeptember hó 16-ig
a közbirtokosság oiinére nyújtandók be.
Ugyanott egy kisebb korosmaihelyiség is bérbeadó, ahol azonban a a közbirtokosság borai lesznek kimérve.
Ajánlatok fenti határidőre ugyanott nyújtandók be.
„Riska" Állat védőpor
az egyetlen gyógy- ii ónzir. «z»)- él ktromfijii iirtémiz íi birimfitiiz illen.
A M. Kir. (úliiui. iniuUzt. által rend eng.
Ára eredeti dobozban K. 3.
f\'ótiái uiitó Mellár
ós Társa kOrut 10
Budaponl, Károly-
dus választókban jutányos árban kapható
Ifj. Wajdits Józsefnél.
szemes/vek
kell ma lenni, ha túl akarjuk szárnyalni versenytársainkat. Az élelmesség nem
áll
egyébből, minthogy ne késsünk egy pillana tig sem, hanem soron kivül vegyük igénybe
„Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, inert olt határotottan eredményt ér és a magyar hirdető
világ
hirdetéseit itt megtalálja. A hirdető rövid idő alatt meggyőződik az eredményről. — Annak határozottan
vaknak
kell lenni, a ki nem látja a „Zalai löilény" rohamos fejlődését, ez pedig világosan j«l-lem/.i. hogv
AZ
ezen lapban megjelenő minden hirdetésnek kelló haszna van. Szemesnek áll a viláj, vaknak az
ALAMIZSNA!
Nyomatott a laptulajdeuus lfj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
NAGYKANIZSA I913 AUGUSZTUS 7.
5a-IK ÉVFOLYAM 58 SZÁM
CSÜTÖRTÖK
Migjilinlk hétfon íi csütörtökön.
tiaiU«l*«l KK*" t,,c 10 féli,,., b koron..
,ír.Ut»<c 2 koron. 6U (111. - Egy., ttin. »r. 10 Ml.
1\'elol.\',- . zerkcszti",
SZELE ELEMÉR
>Visicrkesxti\'i
KEMÉNY LÁSZLÓ
Szarkiiitiiig ii klidthlutal liák-tir I
T.l.\'on : Itt - Hlrd.tálak dlj.r.bá. .i.rlnl.
A szerencsétlen 1913.
Mintha az egész természet s a nagy mindenség ismeretlen titánjai is mind ellenünk esküdtek volna, ugy mutatkozott be a ugy viselkedett velünk szemben ez-ideig állandóan e szerencsétlennek jósolt s be is igazolódott babonás esztendő.
Ha bár nein is az egész világ, de sajnos épen ami szerencsétlen kis földrészünk lakossága méltán elmondhatja, bogy a balsors s a nem is sejtett események egész láncolata nyomta rá bélyegét ez esztendőre h leszi ezt keserűvé tán egy egész emberéletre, avagy tán örökké fentmaradó emlékképen mindenkorra.
Államok nem sejtett átalakulása, a kenyérszükség által felkorbáosolt indulatok átformálódása, az emberiség egy része humánus hangjainak elhallgattatása, párosulva a nemzetek hiúságával s az eltakargatott, tagadhatatlan Ínség nyert kitörést ez év folyamán.
Eddig egy mást áltatott s látszólagosan egy oél felé törekvő. egy fajhoz tartozó nemzetek törték szét takargatott s szimulált megbeosülésük kötelékeit s a háborúk kegyetlenkedéseikbe fojtották egyedeik jogos óhajtásait.
S mintha a sejtett nagy mindenség vélt Ura is megsokallotta volna az emberiség eme gyalázatos agyarkodását. lesújtott s állandóan nyitva tarlja a természet ijesztő árját a csatornáját, napról-napra önti rettenetes átkát, hogy ugy az egyes vidékek egész egyetemét, valamiképen a honi lakosság minden egyedét rémületben tartsa, figyel-möket irányítsa egy magasabb, egy hatalmasabb, az emberiség elfeledett célja, egy kikutáthatlau, eddigelé megmagyarázhatatlan 8 feltáratlan eró felé, amelynek útjait sem a vallási teóriákkal könnyen játszadozó sem az erkölosi törvényeket nem respektáló éretlen áramlat meg nem magyarázhatja s a mely hatalmas tényezó előtt összetett kézzel, tehe-
tetlenül áll minden rövidéieta, magát felmagasztalni vágyó porhüvely, mely kicsiségben összezsugorodva kell, hogy belássa, ha bármily széles látkörrel birjon is, apró parány ahhoz, hogy a még nem is most a bo nem látható nagy mindenség s annak alkotója felől Ítéletet mondjon.
E megmagyarázhatlan természeti s ural-hatlau jelenségek közepette bármily nagy elbizakodottságunkban osak egy jusson eszünkbe. Lla bármily nagyoknak képzeljük is magunkat, bármily önalkotta látványok legyünk is a magunk s a lepke életű környezet előtt, az ismeretlen s kikutathailan nagy s végtelen mindenséghez képest minden tudásunk • minden zsenialitásunk s elbizakodottságunk osak annyi, mint egy vihar előidézésében az oktalan s kérkedő, szines, himes lepke egyetlen szárny osapása.
Banekovich János
A Balaton partján.
Késő éj a keresetűn parton. Messze, messze. a keszthelyi partról, valamelyik szálloda kivilágított ablakai látszanak. Ugy hat ez az épQlet, mintha a balatoni halászok száz szemű világító tornya lenne. Á csillagok gyér világú mécsesként pislognak. A zalai partról áthallatszik a vonat egyhangú ziikatolása. A vit pedig halkan, susogva végig nyaldossa a partot a fodrozódva visszahúzódik a nagy tóba, a Balatonba.
A partot Kereszturnál egy darabon cement gát védi. S a mint a sötétben kivehető: egy alak fekete körvonal^ látszanak rajU. Ül 8 fejét t«nyerére hajtja. A szálloda terméből a zene, a víg kacagás s a táncolók csoszogása zűrzavaros hangokbau jön feléje. Diákok a mulatozók ... Kanizsai (Mákok... Ót pedig íégtelenQl bosszantja e pillanatban ez az egész komédia. Lelke szomorúsággal telt meg ezen délután. Felvonul agyában az eddigi történet, majd halk hangon mesélni kezdi, mintha panaszkodna, mintha az odacsapódó hullámoknak akarná elsírni fájdalmát:
Szeretem . .. hiába is küzd agyam a szivem elleu.. . szeretem. Bégóta szeretem, hisz mindig egjOtt voltunk; megaztán nagyon szép lány. De legalább ne csinálna bel\'lem ily csúfot. Eddig ugy látszik csak játszott velem, nem vettw komolyan amit
mondtam. E. . ez ueiu lehet. Belenéztem sokszor, szép szemeibe s ilyenkor azt olvastam belólQk, bogy 6 is szeret. Persze, hogy szeret... De az az iutézó, az miéit jött ma az utuukba?! Szépen mulat tutik volna 8 elvitte az orrom elól táncolni. 8 ö oly szi-veseu ment vele... Én... éu, majd oda rohantam, de egy a|tó választott el tólok. Inkább ott hagytam őket. .. De miért hagytam ott? Ej, bolond voltam! Egyszer táncolt volna vele aztán én jövök. Biztosi Nem, nem. lza játszik voleiu. Osak ue szeretném ugy
Fölkel. Oda oson a nyitott ablakokhoz s megáll. Benéz. A mulató diákok kivették a cigányok kezéből a hegedűt s ók maguk húzták. Jól vigadtak ; most először szabadon : azelőtt- lopva egy távoli csárdában. Csillog a szemQk az örömtől, a szabadság élvezetétől. A jövő goudolata nem bántja őket e perekben. 8oha szebb emlék nem fog lelkűkbe oly mélyen bevésődni, mint az e napi ártatlau mulatság. Zalai és somogyi szép lánykák szemeibe néznek szemeik . . .
Az ifjú még jobban fölágaskodik, de netu látja azt. akit keres. Kutató szeme bejárja a táncoló párokat, de lza az ő bálványa, taláu első szerelmének szeretett virága eltDnt közülük.
Hirtelen megzördül mögötte az uton a kavics. A kiszűrődő fény félhomályba burkolja egy^ juwu_
sétáló hölgy karcsú alakját. Az if|u szive megdobban. A sötétbe hátrál s a hölgy közelébe szökik.
— Iza — lza... — Kiáltja szenvedélyesen
az ifju.
— Pista maga az ?
Az iíju odasiet. Miudeu bevezetés nélkQl kifakad.
— Iza maga engem nem szeret.
A leány mély tQzQ szemeit ráveti az ifjúra s szemrehányóan szól:
— Azt hiszi? S miből következteti?
— Egész mostig Baráccsal táneolt.
— Nézze Pista mily forró a homlokom. (Oda emeli az ifju kezét.) Kiszöktem a levegőre Baráca elól Utálom Barácsot. (Majd neheztelve azól.) Különbet) is maga hagyott ott engem.
— Iza, mennyit szenvedtem ezen peroekbeu I Hát akkor tévedtem?
— Igen — feleli melegen a leány.
Az if|U forrón megcsókolta a leány kezét . .. I
A diákok húzzák ... a szigligeti öböl felól jövő lágy szellő meg, végig csókolgatja a két ifju teremtés tüzes homlokát. . .
H. 8.
ZALAI KÖZLÖNY
AOQU8ZTD8 7.
Egyről-másról.
ni.
Már többször hallottam messziről, az alföldről, vagy a felvidékről ideszakadt emberektől, hogy milyen nagy lehet a karnisai közönség műveltsége. Mert hiszen. ninos miért tagadni, hogy mennél közelebb érünk a nyugati határhoz, annAI műveltebb a lakón ság zöme, annál nagyobb a vAros intelligenoiája. És ebben a tekintetben Kanizsának különösen azerenusés a belyzele: nagy vasúti csomópont, a vidék legnagyobb kereskedelmi városa, sok gyárral, mery intelligens hivatalnokokat ÓB munkásokat foglalkoztat; a kereskedelem több pénzintézeteket kapcsol városunkhoz és ennek hivatalnoki kara szintén jelentékenyen növeli a város intelligenciáját.
Ezek a gondolatok voltak az eszemben a mult alkalommal a színházban. A Lakájokat játszották Tanay Frigyes remek játékával. Mindenki tudhatta elóre. hogy a főszerepet Tanay fogja játszani és mindenki hallott már beszélni egyet-niást a darab magas nívójáról és mégis azt voltunk kénytelenek konstatálni, hogy a színház meglehetősen Ores volt. Pedig milyen pompás élvezetben volt részünk! Tartalmas volt a darab, előadása kitűnő és az érzékiség osiklandozása nélkül egy magasabb élvezetet nyújtott. Sajnálkoztam felette, hogy a közönség még nem eleggé érett a vígjáték élvezéséhez.
Két nappal később ismét színházban voltam. Az Elnöknél játszották És annak dacára, hogy ez is vígjáték, az aréna tömve volt, minden jegy elkelt, sót a színház igaz. gatósága a közönség óhajára megismételtette a darabot.
Tehát hétfőn is vígjátékot adtak, szerdán is. hétfőn is Tanay játszotta a főszerepet, szerdán ii. Hétfőn üres volt a színház, szerdán tömve. Vájjon mi lehet az utóbbinak az oka?
Én bizony azt hiszem, hogy inig az elsó ha nem is teljesen, de jórészben fehér darab, addig az utóbbiról városszerte beszél-
_ megkezdődik . II. MtUljb.ii i. a párhuiamo>sig , Mért ven stükség még két tanárra. Must tehát at 1.-ben és > Il.-ban is párhuzamos osalályok lestnek. Nevekedik > Unulók stáma i«, növekedik . lauerők siiain is, >mi kétségleienOl at iskolának jó biro.vél
emeli.
HÍREK.
Színház.
Hétfőn került szinre az „Asszonyfaló" kedves zenéjü operette. miat Teleky Ilonka és Galetia Fereno jutalomjátéka. Hogy zsúfolt hAz előtt játszottak, azt irni sem kell, ha azt írjuk, hogy Teleky és Galetia jutalomjátéka volt. A színtársulat legtehetségesebb, ívesebb művészei. Mindkettőről már annyi szépet, dicsérőt irtunk, hogy csak szavaink ismétlődésébe keveredünk, ha róluk írunk. Teleky gyönyörű szép tánoa igazán érvényesült az „Asszonyfaló" Tilda szerepében. A közönség szüdní nem akaró tapsa háromszor ismételtette meg Teleky és Galetta tánoát. kik kedvvel és szivesen ismételték meg. l.ogy ók is kimutassák a közönség iránti szereletüket. Teleky élénksége, pajzán üdesége, nagykiterjedésű bájos hangja már eddig is sok kedves estét szerzeit a közön, ségnek és örömmel vehetjük tudomásul, hogy fog Bzerezni » jövőben is A közönség virágcsokrokkal lépte meg óke\'..
Kedden „A lányom" került sorra. Az egész darabon a kedves biedermeyer hangulat uralkodik. És ez a lóuus felel meg legjobban Bányai egyéniségének. Eegyéniségének egész varázsa érvényesült. Őszinte sajnálatot kelt bennünk az a gondolat, hogy arénánkban az ősszel már nem fogjuk viszontlátni.
Ujj Kálmánról, ki Menyhárt Györgyöt alakitotla. szintén osak az elismerés hangján lehet szólni. Általában el kell azt ismernünk. hogy Ujj bármily szerepben is lépett fel, helyét mindig megállotta.
Szerdán este Virág Ferenc buosuzolt tek, hogy egyáltalában nem fehér darab. Ez1 e! Nagytumm közönségétől Molnár Fereno és egyedül csak az lehetett az oka. Pedig, ^obózstában a Doktor úrban./ Buzséri, a ha így van. akkor ez enyhén szólva lébaságra belftr6t, alakította a nála mád megszokott
vall. És ez ellen a léhaság ellen teljes erivei kell küzdenünk, nehogy túlságosan elhatalmaskodjék. Törekedjünk a művészien szépre, nem pedig az érzéki szépre. Keres? sük szórakozásainkat az irodalmi értékű
ügyességgel. Pedig a darab örökké változó helyzetei sok rátermettséget kívánnak.
És ha néha túlzásba ís ment át, — azért még ez mindig kellemes hatásokat váltott ki. mert hisz ezt így hozta magával a
színművekben, mert ebben van csak az igazi |d„rab ^ Virig perenc egyénisége. Mintélvezet. hogy Nagykanizsáról távozik, őszinte szívvel
. ——--—--—----— kívánunk neikl sok sikert.
— A zalaegerszegi főgimnáziumba ki- Ma csütörtökön este a Trilbyt játsszák nevetie a mioistter Korponay Istvánt, Kerencz és ezzel be is fejeződik a színi szezon elsó József inlétetbeli nevelőt rendes tanárnak s Dobos
József munkácsi helyettes tanárt sziutén ide helyesle *
helyettes tanírnak. — Itt emiitjak meg, hagy » 16-
gimnátiumban nem eltárolással üresedet! hely, ha-Mielőtt a mai sziniismertetést befejeznem — amint Örvendetes eseményként jelenthetjük nők, még egyszer meg kell emlékeznünk
Teleky Ilonkáról. Ö az, aki magas nívójú elegáns játékával, élénk, de túlzásba soha. sem osapó táncával, nagy kiterjedésű kellé, mes hangjával a közönség őszinte rokonszen. vét nyerte el. ;És örömmel konstatálhatjuk, hogy nemcsak a karzat tapsolt táncainak, de a páholyok közönsége is megértette art-nak zenei ritmusát. Táncában érvényesüli kellemes alakjának minden bája, elevensége, temperamentuma, azonban minden vadság szélsőség nélkül. Meleg csengéfü hangja mindig mély hatást keltett Finom, elegáns játékra törekedett és az olcsó sikerekre so-hase vadászott.
Örömmel várjuk vissza szeptemberben
— Nemzeti repülőverseny Szent István napján Budapesten. Nagy napol 01 meg a ma gyar aviatika 8zent István napján. A mult évi ke-vésbbé sikeralt látványos mutatváujok csak erkölcsi, de kevés anyagi eredményt mutattak. Az erkölcsi siker mondhatni minden anyagi támogatás nélkQI ernyedetlen szorgalomraul és kilartással dolgozó magyar aviatikusainkbau, a kevés eredmény pedig a társadalom nemtörődömségében leli alapját.
Unnék a tudománynak, — mert már ennek nevette pid. egy hazai bíróság ítélete ia — támogatására alakult ÖDtetleu férfiakból a Magyar Aerc Szövetség. A tudomány éten ágénak feilebztésében nekünk magyarokuak okvetlenül ki kell részünket vennünk, mert a szükséges előfeltételek a magyar bátorságban és a magyar lángelmében megtalálhatók.
De nemcsak at egyéni erények, hanem anyagi támogatás is szükséges. hogy a magyar avia\'ikáuak diadalra jutását előmoiditsuk.
A hadvezetőség szívesen rendelkezésére bocsátja törekvésünk elérésének előmozdításéi* katona, tiszti pilótáinkat, a kik kötött sok lelkes magyar embereket találunk.
Törekvésünk azonban nemcaak a repülés elő-motditására, hanem az ezzel hapcsolatoa, fontos ipari és tudományos kérdések helyea megoldására is kiterjed. Kiöltünk lebeg at. hogy a magyar aviaUka ne legyeu a külföldi aviatikának ustályhordotója.
At aviatika ipari réste eddig hazánkban egj-általábau oly mérvben, hogy azt iparnak lehelne ne. vetni, nem műveltetett. Törekvésünk oda irányul, hogy pilóta iskolát stervetünk, hol aviatikusaink at elméleti tudást Is eUjálitva magukat a légjárás folytán bekövetkezhető szerencsétleuségektől megóvhassák Miután a nemzeti kötstellem folytán mindeu egyes ember dicsőségében leli meg, menjünk el miuduyájau a repOlónapri s áldutauuk filléreinkkel a magyar aviatika oltárára, hogy atl dicsőségre vetessük.
Tii-titeukét repülőgép fog s történelmi neve-tetességo Rákos-metejéu egy időben keringeni. E" olyan magastlos látvány lesz, amely megfogja érni att az egy vagy két koronás belépődíjat. Feledhetetlen emlékekkel távolhatunk majd Budapestről é« miudlg megőrizhetjük hazai pilótáink dicsőséges szereplésének emlékét
A Magyar Aero Szövetség egy héten beiül elkészül a szervezés munkájával s akkor az után mindenkinek rendelkezésére áll ugy, hogy a kérdezősködésükre stivesen ad útbaigazítást, (Magyar Aero Szövetség IX. Ráday-u. «.), esetleg csoportosan fel-ráudulók részére is.
— Orvosi hlr. I)r. íollák Ernő több hali szabadságra elutatotl. Távollétében Dr. Qoda Lipót helyellesiii.
AUaUSZTUS 7.
ZALAI KAZLflNY
— Sétatér. Hiába töreksíik Fabiek mester az 6 kitQiió hoMierláaével, minél H/.ebbé lenni a sétateret azért a közönség (■sak nem akarja felkeresni. Pedig mennyire haragudott eddig a közönség, hogy ninOB Bétatere, ninös egy talpalatnyi zöld belye: íme szebbet, jobbat nem is lehetne kívánni a mi sétaterünknél. Osak a mult napokban is mennyi sok szép virágot ülteteti el Fabiek mesteri Még talán osak az ellen protestálhatna a közönség, hogy messze van a sétaterünk. De kérem, hiaz sétálni akar az ember, az ut is tehát séta, amelyet az ember addig megtesz. Keressük fel minél többen a hús belyet kináló virágillatos sétaterünket I
Méltányolnunk szinte kötelességszerű dolog a Szépitö Egyesület fáradhatatlan elnökének Tripammer Gyulának nemes törekvéseit,
— Nagy tüz Tapolcán. Julius 28 ára virradó éjjel 8 éra Újban kigyulladt Marlou Gáspár í« liai óriási fatelepe a euuek u&gjréate a tUi martaléka lett. Az oltásban részt vettük a szomszéd köt--égek tűzoltói is, a aQmegi llolba József alparatics-tiok vezetésével. A kár 65 ezer korona, de ennek nagj része biztosítás révén megtérül. A tUzet Állítólag egy piromanikua asszony okozta, aki már a szomszéd falvakban is gyújtogatott. Az asszonyt a cseodórók letartóztatták.
— A megszökött török menekültek. Mint ismeretes, a kaposvári lüriilí menekültek közül Lettét sikerült hamarosan elfogni, a másik háromnak ■ionban nyoma veszett. A három kózQl az egyik s sípokban visszakerült Kaposvárra a hol elfogták. A másik két török menekült nyomtalanul eltüut. Al elfogultak pedig .egyesben" várják, hogy velük a hadügyminiszter rendelkezzék.
— Felhőszakadás a Balaton mentén Már az elóbbi számban közöltük azt a rettenetes ielbószakadást, amely Keszthelyen, Hévizén ésTapol-ráu olyan borzasztó károkat okoiott. Osak most tűnik azonban igazán ki annak borzalmassága. Keszthelyen a partot egészen elöntötte s leszakadó víztömeg és a parti szállókat. Magában a városban is több házat annyira alámosolt, hogy lakóll ki kellett lakollatni. — Sokat szenvedett Héviz fdrdfi is, melynek alacsonyabb részei rövid idó alatt szintén viz alá kerültek és a huszárság segítségével volt a lürdóigazgató->>ág kénytelen a mélyebben fekvó házak lakóit ki-Utaltatni. — Tapolcát éa vidékét szintén meggyötörte »t árviz, A vasutközlekedéut is egy időre be kellett uQotetui.
— Váaár Nagykanizsán. Hétlón Nagyka-inibáii országos vásár lest. Ha az idó kedvez, akkor ló forgalomuak Ígérkezik.
— Bucsu Somogyezentmiklóson. Aug. lö^óu pénteken Somogyszentmiklósoii bucsu lesz.
— Vízvezeték Sümegen. Sümeg, mint lapunkból wineretea, kérvényt terjesztett föl a belügy-\'niniszteriumboz. hogy "a vízvezetékhez szükséges l\'róbakul készítéséhez a műszereket adja meg és a munkálatok vezetésére szakembert knld|óu. A bel-Qgyniniszterium most értesítette a várost, hogy a *xükeéges műszereket megadja s kutmestert is küld, "ionban az egyéb dologi költségek és a kutmester Mása és napidijai a községet terhelik. Sümegre az "\'ójegyzés sorrendjében kerül a sor. A képvinelótes-Wlet már 6000 koronát megszavazott a munkálatra. Nagykanizsai vízvezeték?!? Hol ki«|k ez az eji homályban ? .
— Az Érdekes üjság meglepetése. Az Érdekes Ujaág minden száma meglepetés, a most
megjelent luis/.adik szám azonban külön meglepetéssel is szolgál. Négyhónapi fru»állá*a után ez a páratlanul népszerűvé vált\'képes hetilap azzal hálálja meg a közönség állandónak bizonyult rokonszenvét, hogy irodalmi, művészeti és szociális pályakérdésekre összesen hatezer korona pályadijat tűzött ki. Ezeknek a pályadíjaknak egy része azt a célt szolgálja, hogy a Ixgtökéletosebb irodalmi, művészeti és fotográfiái pályamunkák még szebbé és gazdagabbá tegyék Az Érdeken Újságot, ami természetesen elsÓRorban a közönség érdeké is, de van azonkívül egész sor olyan pályadíj is, melyre a közönség minden egyes tagia pályázhat. Az Érdekes üjság közkedvelt állandó mellékletei a maguk szűkebb közönségéhez külön pályakérdésoket is fognak kitűzni. Kétségtelen, hogy ez a nemcsak magyar viszonyokhoz képest, de külföldi mérték szerint az impozáns pályadíj a maga várható dús eredményével^ legkellemetexebb meglepetés les/. Az Érdekes üjság körűségének.
- Halálos szerencsétlenség Pénteken délután U órakor a >SzeiiigQllliárd-zalaegerszegi vonalon halálos szerencsétlenség töléut A vonat Szeut-gotthárd közelébeu halálra\'^gázolt egy 70 év körüli süket asszonyt. A zalaegerszegi állomástól nem messze egy ottaui cnmentgároH kocsisát is elgázolta A özerencaétlenseg ugy történt, hogy a koivtis a robogó vonnt elótt keresztül hajlottba síneken, miközben a vonal a kocsit kellé szakította, a lovak elfutottak, de a szerencsétlen kocsis ott maradt szétmarcangolt tagokkal a helysziuen.
*
— Az „Uranus" színházban Szarvas szálloda (volt Edison színház) mindig nagyon érdekes műsort talál a közönség. Ügy a szombati és vasárnapi elóadás is érdekesnek ígérkezik. A művészie-seu összeállított műsor Uanmont világhírű filmgyár legújabb és legszebh képeiből van összeállítva, mely eddig egy mozgófénjképszinbázbau sem volt látható A u. é. közönség szíves p^rtfogátái kéri az igazgatóság.
Irodalom.
A „Vasárnapi üjság" augusztus 3-ik száina egy sereg érd«kesebbnél-érdekesebb képet közöl a lebontásra kerüló Lloyd épületről s benne a munkapárt helyiségeiről. Szép képek mutatják be a felvidéki juhász-életet az arat-Ut, a Kristóf-téri ház-omlást. Pékár Uyula közleményéhez egy sorozat pompás kép a Bretagnere vonatkozik. Szépirodalmi olvasmányok: Szép tirnó éa Kanizaay Ferenc novellája. Szabolcska Mihály, Aidy Endre, Juhász Gyula, Pelerdi Audor versei, Kvassay Ede regénye, stb. Egyéb közlemények: érdékns tárcacikk egy régi szerelmi regényről, s a rendes heti rovatok: Irodalom és művészet, sakkjáték; stb. — A .Vasárnapi üjság * előfizetési ára negyedévre öt korona, a .Világkrónikáival együtt hat korona. Megrendelhető a „Vasárnapi üjság" kiadóhivatalában (Budapest, IV., Egyetem utca 4. sz.) Ugyanitt inegreudelheló a „Képes Néplap", a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre két koruua 40 fillér.
A Magyar Figyelő nek most megjelent 15 .jjzáma rendkívül gazdag és változatos tartalmat n\')ujt. Vezető helyen tal&huk Antal Géza országos képviselő tanulmányát rAllainháztar6Uiuuk a koalíció alatt" cimen, amely különösen 8zterényi volt államtitkár mostani polémiájában bir különös aktualitásaali Kéz Mihály most kinevezett egyetemi tanár a „Jogi oktatás reformjáról" közöl rendkívül becses sze pontokat. Herczeg Ferenc társadalmi cikkei irt. Krúdy Gyula folytatja^ „Palotai álmok" oimü uagy-értékü regényét, üholnoky Jenő az erdélyi árvizek-
ről, mondja el tudományos szempontjait. Bud János Láug Lajos uj könyvéről .A statisztika történetéről\' közöl igen kimerítő és érdekes kritikát A gazdag Feljegyzések rovatban Lakatos László, Sikabouyi Antal, Kemény Simon és mások neveit találjuk.
A Magyar Figyelő előfizetési dija egész évre Ü4, tél évre ti, negyedévre 6 K. A Magyar Figyelő szerkesztősége és kiadóhivatala Budapest, VI. Audrássy-ut 10.
Vádjcgy: „Horgeayt\' 1
Linimení. Capsici comp., a Horgony-Pain-Expeller
pótltka
egy rérfónak bixonyutt háriswr, mely már •ok ér óta legjobb büdöruöléenek bizonyult | höméayaél, caánát ée meghütéMkaél.
FlcyelmeaUUa. 8ilány hamisítványok . jrüatt bevásárlóikor óvatosak legyünk és rsak olyan eredeti Üveget fogadjunk el. | mely a „Heraeay" védjogvgyel fa a Rlohter Agjegyifaael ellátott dobosba Tan caoma-rolvi^ Ara üregekben K -.80, K 1.40 fa t a.- éa úgjRtólvár. minden gyógyasor-tárban kapható. - Kórakttr: Tőrük lémf 1 gyógysxeffainél, Budapeat.
| DL Rlckter gyógyszertárt iz „Anir oroszliinr,
Prágában, Klitabethatraf«« 5 neu.
spirin
ümert fáJdalomcatlUptló tserf
Igm «yakran liUnytób Wultmfciytklctl bcl)rcMnill^ Hogy raWdl Mwltintnyt kapjunk, cukli,
Aapirtn-T.blett At
fegyflnk, as alábbi rajiban láthatd frtdrti rtomagolia-W i, fi üvrfcaA 20 tétgiammot tabkttával ára K. 1.30). \' Mindtn tablettán rajta van u Aiplrin uó.
AZ EST
a legjobb magyar napilap.
Hirei frissek és igazak!
KBagamdasáffl rovat* a gazdasági éUt m\'v.-den moxxanatáról számot ad, aportrovata a ■port minden Agának eseményelrAl htten beamám ol.
A bel éa külföld
napieseményeit
• l«gmii(bUhatóbb tudósítók távirati 4a tslefoujalentéaet alapján laghamarabb kflali.
az est
megjelenik a fövároaban déli 1-kor éa a délutáni elaö gyorsvonattal érkezik városunkba.
Ara 6 fillér.
SiLAI KÖZLÖNY
AÜGU8ZT08 7
■1..H-1 i uh
MEGHÍVÓK
eddig mag nem létazatt mg) választékban jutánjoi írón kéezlttetnak
Ifj. Wajdits József
könyvnyomdájában.
iil.-W i .....grendelésck gyorssn
eliiiléatelnnk
fizesse elő a pártoktól kormánytól független legtartalmasabb, legnívósabb budapesti napilapot
AZ ÚJSÁG-ot
Előfizetési ára
Egy hónapra — — — 2 korona 40 f.
Negyedévre — — — 7 „ — f.
Fél évre _ - — — 14 „ — f
Egy évre _ - — — 28 „ — f.
Nyáron át mindenüvé utiuna küldjük Az UjsAgot még akkor i«, ha naponként változtatja tartózkodAsi helyét.
Oim: AZ ÚJSÁG kiadóhivatala
BUDAPEST VII. Rákóoi-ut 64.
Káaaa llégjlorrái
Varasd-Töplitz
(Horvát-•riiá| i
Vaaut-i posta-, telefon- 4a távirda-állomás.
Uj győgyszálloda villanyvilágítással, hírneves radioctiv tartalmú kénes hőforrás -f 58 c"
Ajánlva: köszvény, esuz és ischias stb-nél. Ivókúrák makacs torok-, gége-, mell-, máj-, gyomor- és bélbántalmaknál. Elektromos massage. — Iszap-szénsavas és napfUrdók.
Egész éven At nyitva. — Modern kényelem. — Uj szállodák.
Mesés környék. — Katonazene. — Prospektust ingyen küld s
fürdöigazgatóaig
Fürdőorvos Dr LOCHERT J
Hirdessen a „Zalai K5zltfny"-ben.
mm/F
délivasu1 alloma8.
déllvaáu r állomás.
FURDO
Vasas és iszaptidforiisük 34-500 C.
Fangó gyógykezelés. Hidegvizkura. Bztusavas- nap- és légfttrdnk. Szabadban való fekvés" Mérsékelt árak.
Prospektussal szolgál
a fürdóigazgatóság DARÜVÁR Szlavónia.
AZ IHAROSBERÉNYI KÖZBIRTOKOSSÁG
tulajdonát képező nagy vendéglő, mely vágóhíddal és mészárszékkel van összekötve az összes vendéglői és lakhelyiséggel, mely több iróazobi-ból és oasinó teremből Ali, nagy kerttel együtt 1014. január l-től bérbe adó. Ajánlatok legkésőbb
f. évi szeptember hó 15-ig
a közbirtokosság oimére nyújtandók be.
Ugyanott egy kisebb korosmaihelyiség is bérbeadó, ahol azonban a a közbirtokosság burai lesznek kimérve
Ajanlatuk fenti határidőre ugyanott nyújtandók be.
szemesnek
kell ma lenni, ha túl akarjuk szárnyalni versenytársainkat. Az élelmesség nem
áll
egyébből, minthogy ne késsünk egy pillsna tig sem, hanem soron kivül vegyük igénybe
a
„Zalai Közlöny" hirdetési rovatAt. mert ott határozottan eredményt ér és a magyar hirdető
„Riska" Allatvédőpor
az egyetlen gyógy- Éa 6»azar. száj- áa káremfijáe aertésváaz éa baromfitréaz ellen.
A. M. Kir. íölitm. iiliuisit. által rend. eug.
Ara eredeti dobozban K. 3.—
Malti unité Meller és Társa Uud«pe«t. Kitrolj-korút 10.
dus választékban
jutányos árban kapható
Ifj Wajdits\' Józsefnél.
világ
hirdetéseit itt megtalálja. A hirdető rövid idő alatt meggyőződik az eredményről. Annak határozottan
\\
vaknak
kell ieuni. a ki nem látja a „Zalai Közlöny\'\' rohamos fejlődését, ez pedig világosan jellemzi, hogy
az
ezen lápban megjelenő minden hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek áll a világ, vnknak az
alamizsna i
Nyomatott a laptulajdonim Ifj. Wajdit.s József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
NAGYKANIZSA I913 AUGUSZTUS 11. 5a-IK ÉVFOLYAM 59 SZÁM
HÉTFÓ
■•fllalaaik hátion ii cittirtiktn.
ÉlöfUaíéal Arak: Kg ész évra 10 korona, félévre 6 korona, Negye<Urie2 korona fiO Ali. _ Egyat aiém éra 10 flll.
Kelolón -zerkeazlú
SZELE ELEMÉR
KősserkestlA:
KEMÉNY LÁSZLÓ
Egyről-másról.
IV,
Uj halottja vau a temetőnek.
A napokban kinnjártam a temetőben. Nékem is egy drága halottam van ott. Egy uj sirt láttam domborulni, melynek sárga hantjai messzire világítottak. Azok a sárga hantok. Nem terem meg bennők semmi, a virág elhervad, a fa kiszárad. Csak a bánat, a mélységes fájdalom, az terem meg benne bőven. Az arook elkomolyodnak a szemekben a szeretettől áthatott szomorúság 01 az egész temetőben. A szívből jövő gyász enyhíti a fájdalmat.
Az uj sir virággal van tele, a szeretet átdolgozta azt. Alatta egy kis lányka alussza örök álmát, várva a föltámadási Élt tizennégy évet. Micsoda ellentéte ez a keserű végzetnek. Még nem élt. osak készülődött az | éleihez. Még osak gyenge kis fiatal élet volt, még osak ott tartott, hogy megerősödjék az élet viharához. Fejlődő lelke csak
nrra gondolt, hogy „ha majd nagy leszek."
És eljött a keserű végzet, letaszítva ót az élet hídjáról.
Uj halottja van a temetőnek: a mindennapi munka halottja. Egy kis munkásleányka fekszik a sírban. Nem olyan régen még a kora hajnal keltette fel és küldte munkába, hogy megkeresse azt a mindennapi kenyeret amelyért egész életünkön át küzdünk. Szorgalmas kis keze reggeltől estig dolgozott, míg a háta mögött ott leselkedett a csont-képű halál életóló kaszájával.
A munka hőse. a munka halottja ó. Hisz minden reggel azzal kellett eltávoznia hazulról, bucsut venni szüleitől, hogy nem látja viszont többé őket. Talán az utolsó napon is remegő ajakk I lehelte anyjára a buosucsókokat és ment a munkába, mint katona a csatába. És utolérte a halál. Felrobbant a benzin, lángrarobbantotta ruháját és összeégette kis testét. És kőt nappal később visszaadta lelkét Alkotójának.
Mint katona a csatában az életéért, ugy küzdött ó a megélhetésért. Ua a ka
Izirkiuliiéi ii klidtkliilil IUk-lir t.
T.I.<o»: Ut - Hlr<
tona meghal a küzdőtéren, emléket emelnek azon a helyen; szenteljük uii emlékének legalább ezen pár sort.
És önkéntelenül adódik egy másik gondolat is. BeosfUjük meg a munkásosztályt. Igyekezzünk azt megérteni és megértetni, hogy annak a tagjai mennyi veszedelemnek, mennyi eshetőségnek vannak kitéve. Legyünk nagyobb jóindulattal ügyes-bajos dolgaikra. Vegyük őket pártfogásunkba. Tanítsuk, oktassuk őket, hogy hogyan kell elkerülni foglalkozásainkkal járó veszedelmeket, figyelmeztessük többször azokra őket és hagyjunk elég időt arra, hogy a nehezebb dolgokat kellő meggondolással végezhessék el. 11a a hozzáártó munkásnak elég ideje van az általa ismert veszélyek elkerülésére, akkor többször el is fogja azt kerülni tudni.
És a munkaadók is jobban gondoskodjanak munkásaik jólétéről és testi épségéről. Nem a törvényes rendeletek betartását kérem értem ez alatt. Az kevés I Ez csak a rvényben előirt kötelesség, nielyro a büntetéstől való félelem kényszeríti őket. Nem,
A sátán müve...
A virányos rétek tekervényes utjain sétáltak, A nap magasan állott még. nem kellett sietniök. Marinka virágokat ssedett és csintalanul, majdnem pajkosau szaladgált ide a stova. Hatalmas bokrétákat kötvén, átadta Jozsiuak és hazafelé irányították lépteiket.
— Kíváncsi vagyok, vajjoa milyen -virágot ad nekem, — mondta Józsi mosolyogva.
— Kérdés, hogy kap-e?
— Mariska, csak nem tagadja meg kérésemet? Hisieo tudja ..
— Mit?
f- Bocsásson meg, de... dejr. att hittem,, hogy ówruveUe. Ezalatt fával árnyékolt helyre jutottak. tíyenge, világos pázsit kinálkoiott pihenőül. Jówj, leterítette tavaszi kabátját és ráültek. Keiébe vette Maribica kezét és a szemébe nézett
— Bégen ismerjttk egymást, nemde Mariska ?.. Igen... már nagyon régen. Még fcicainy volt és éu játszadoztam magával Azután töb\'fcr évig távol voltam innét, mert a kenyér _el«ó[ito|l Tanultam és
eredménnyel. Ember lettem. De örömem nincsen ... Anyám sirba szállt, mielőtt ismertem volna; atyámat V. gimnazista koromban vesztettem el... Szomorú, de igy vau .. . Ami lettem, saját erőmből történt. Küzdöttem, mert akartam. Eddig jól esett az egyedüllét, de már meguntam .. . nem birom tovább .. .
Fejét teuyerébe hajtotta és szomorúan nézte Mariskát, ó nem értette meg ezeket a szavakat, hiszen ínég fiatal és ártatlan volt.. . Begéuyeket pedig nem olvasott.
— Nincsen rokona, akivel megoszthatuá a magányt?
— Vau, de rokonokra nem támaszkodom. Mikor a legjobban kellettek volua, akkor utasítottak ki. Nem, Mariska, nekem más valaki kell, mert nélküle nem tudok élni...
- Ki az?
— -Maga. .
r- Én ?...
— mondta Mariska — éa lesü-
tötte szép fekete szemeit. Arcát pir futotta el és látszott, hogy boldog.
— Igfii, maga .. . Mondja, de őszintén, ludna
engem egy kicsit is szeretni? Tartózkodás nélkül íeleljou.
Mariska nem felelt, csak Jóaai mellére borult és ugy susogta:
— Igen ...
A fejük felelt levő lombon ekkor egy elkésett varjú szólalt meg:
— Kár, kár...
— Józsi megrázkódott. Nem volt babonás, de most ez a hang félelmesen hatott reá. Mogborzadt és Önkéntelenül ismételte magában :
— Kár . .. kár . . .
Napok múlva megkérte Mariska kezét. Megtörtént az esküvő is és azontúl mindennap elmentek sétálni az árnyas helyre, hol szivüket tárták fel egymás előtt Boldogok voltak.
*
Már ötször hullott le azóta a fákról a hervadt levél, már ötször boritolta a földel a fehér lepel. 8átán férkőzött házukba és feldúlta boldogságukat. A hálán szép volt, arca rózsás, ajkai pirosak. Szemeiben mély láng, örökös kscerság Olt fiz a sátán pedig barátnő volt. Mariska barátnőié Maga sem tudta, hogy kerüli házába, hogyan ismerkedett meg ---- „;:
•i r\\;juut;
ZALAI EÖZLONT
éu arra kérem őket, hogy saját lelkiismeretük szavára hallgatva nézzenek többszőr utinna, hogy • rendeszabilyukat betartják-e, a gépek éa * biztonaági berendezések rendben vannak-e. Figyelmeztessék, oktassák őket, mert osak ugy kerülhetők el s veszedelmek.
Mert tessék nekem elhinni, hogy nsgy böntetese s lelkiismeretnek ai a virágokkal
borított sirhalom még akkor is, ha tőlünk szerettetett. Tudjuk, hogy kit vesztettünk telhetőleg mindent megtettünk a szerenoaét- tehát méltán zokoghatunk . . lenaég elkerülésére.
áOüusZTTO
Pályafutását mint ttgyvéd kezdte meg. I Dr. Babján nyula h. polgárig,r~7 Eien s téren is nagyon sok elismeréssel hÍTÓk»l- Mldött • helybeli k%,i„|Jko„J jutalmazták. Iíju volt még ós máris hirM. é. UmeOséu tea«tUtiteg j.l.oj\'6[1,^ *
Tehetsége hamar feltűnt és igy történt, hogy A °"gh"6 \' ll4T,lk\',,®: megválasztotta Kanizsa közönsége polgár- Mid6° 1WKlchl\' (ÍW\'«J uraak Nag,k,oilH mesternek. Beoaületére váll a polgármesteri í l\'1\' 18 41N«á«ili.i.rta.k r, kt „éknek, amelyen még méltatlan „em foglalt
gyáesbásbaa tartandó temetési tSHISrtásoo ij,.",^\' leg leendő részvétel céljából a vároehátén fii kor megjelenni szíveskedjék.
helyet Uindenkil szeretett és mindenkitől
Ismét drága halottat fogad magába a mi kóiös nyugvóhelyünk: a sárga, göröngyös föld Ismét gyászlobogó leng városházunk ablakából, az idén már másodszor. Ismét gyászruhás urak és hölgyek osoporlosulnak az utoákon és újból zokogás hangtik a mi különben oseodes városunkban. Jaj nekünk, jajl Legjobbjaink hagynak itt minket, hogy küzdjünk, szenvedjünk tovább azon az uton, amelyet megkeidtek. Nehéz az és göröngyös, tövisek szúrják meg testünket, de a vegééi kecsegtető.
Meghalt id. osehi Baboohay György hangzik mindenünnen. Tizennyolo évig volt polgármesterünk. Hivatalában pontos, munkájában becsületes volt. Ó adta a szálat megboldogult. Vécsey kezébe, Ó kezdte fejleszteni a kultura és fejlődés iránt táplált rajongásunkat. Neki sokat köszönhetünk. Lelkesítő suvára mily sok és helyes intézmény látott napvilágot.
vele, csakhogy oU volt éa pedig többsiör, mftt kellett roliia. Egyszer után Mariska nem volt otthon, de Józsi igeu. Jött a sátán; uevetett, mosolygott, pislogatott szemével. .. Jézsi nem tudott ollentállni a csábijáénak, hozzárohant és megcsókolta . .. Kakor, mintha a feje fölött bangiott volna: Kár... kár... Megrázkódott, de a s<Un mégis hatalmába kerítette, hatalmas karmait belemályesztette szivébe és fogva tartotta...
— Szeretsz engem? — kérdezte a sátán.
— Szeretlek, mint még sohs senkit...
Most már nera mint ember, hanem mint állat vonaglott a kintól. Keltót sieretDi.. . bisz ez lehetetlen. Hiába küzdött, még jobban belekerült a hálóba.
— Hát Mariskái?
— Ne kinoiz... azerettem ól, elraboltad tóié . . .
Családja a következő gyászjelentót adta ki:
Özv. csehi Baboohay Gyórgyué sí. Egers-dorfer Mária, ugy saját maga valamint fia György, nővérei: özv. medvei Medvey Mórioné sz. csehi Baboohay Tiuka, osehi Baboohay Karolíu. valamint az összes rokonok nevében fájó szívvel tudatják, hogy forrón szeretett férje, a legjobb édes atya. testvér, nagybátya és rokon idősb, osehi Baboohay György ügyvéd, Nagykanizsa r. t. város nyűg, polgármestere f. hó 0-én reggel 7 órakor, életének 79-ik, zavartalanul boldog házasságának 30-ik évében hosszú, súlyos szenvedés után elhunyt Drága halottunkat folyó hó 10-én vasárnap délutáu 5 órakor fogjuk a gyászházból (Király-utca 14. n.) a róin. kath. szentegyház megáldása után a helybeli r. k. temetőbe örök nynghelyéhez kísérni. A megboldogult lelki üdvéért az engesztelő szent miso-áldozat f. hó 11-én d. e. 10 órakor fog a szent Ferenorendlek helybeli plébánia templomában az Egr<t Urának bemutattatni.
Nagykanizsa, 1913. augusztus hó 9-én.
Áldott legyen emlékei
Nagykanizsán, 1911. évi aug bé 9. napján.
Dr Sutján Gyula s *
yolfariHiiltt.
í"\' A temetée.
Vasárnap díu. 5 órakor volt a temetés. A gyászszertartáson megjelent Kauiisa képví«16 m.it). lete, élén Dr. Babján Gyula h. polgármesterül. j bsezentelés után megindul! a hosszú menet a l»m«. tóbe nagyszámú gyáizkieérettei. Bóvid imádság uUn leeresztették a koporsót a alrba és neniaekári ks-ményen kongott a koporsó a rázuhanó midtől. Immár átadták Bsbochsyt ai auyaföldnek Aidái aa bákt hamvaira.
KARCOLATOK.
Két barna képű fiúcskát láttam a n pókban Kanizsa utcáin. Szokatlan látványt nyújtott a két kis emberke a cserkési kalapban, flanell ingben, rövid nadrágban, skót harisnyában s felszerelve a cserkészek jellegzetes ismertető jelével a hosszú cserkész-bottáL A két kis emberke: á \'cserkész élet kanizsai előhirnölce. Eleddig nem beszélhettünk Kanizsán cserkész életről. Igaz: még nem ért el hozzánk « cserkész élet erőteljes szele, még ném agitáltai, \'nem tüzeltek az
— Végre az enyém.
A sátán magjelent majdnem mindennap. Már a városban is beszéltek róla, sót az ismeróaők kózOl a bizalmasabbak már megsúgták Mariakának ia. .. De minek mondlák, hiszen ó úgyis tudta . . . Mikor beszéltek a férjéről. azt mondta, hogy nem igaz, amit beszéluek. Pedig S is éezrerolte, de férjének nem szólt, hanem mikor senki sem látta, kezébe temette areát ée sirt...
Mariska sokat siit, már könnyei sem jöttek Egy év alatt a viruló asszonyból sápadt roncs letl. Saecneil kiduledtek, utjai hosszúak leltek, hála meg-görnyedt.. Osont és bór volt. Józsi ugylátszik. ezt de szívéinél 1Mindig az a másik volt eszében ; ha nem iótt, akkor ó inent hozzá. Mariska hervadt,
A sátán gúnyosan mosolygott. Tetszeti neki a I b4r ""mai mindig harmatosak voltak.. . Mikor már vergídó ember, kinek minden nyugalmát elvette és \'<r\'"1,,\' hpgy lábai uem bírják, ágyba dóit. És sokáig
ériem
fölött szerelőit téged . .. Isten veled., ilogy -.. 6h Istenem bocsáss meg nekf.. .
Esdeklően emelte fel pillanatig szaluét és ut|. Ián lecsukódott aa örökre . .
És Józsi ekkor a feje fölött Ismét hallani véli. a- varin hangját: <• ^
- Kár..i kár.. 1.1 \'
Megtörve állt az ágy melleit. Sokai akart mondani. de egyetlen szó sem hagyta el az ajkát. Krre nem volt elkészülve. Tiazlában voll feleségével Sóba sem hitte volna, hogy ilyen angyali természete viu annyi ideig bírja viselni nehéz sorsát. Ugy érezte, hogy leje körül forog minden . . . Area elsápadt, olyan volt mint a viasz. Kese reszketett, áz ágyra rogyott és hangoaan zokogott. Megfogta Mariska fajét és ösete-visezacsókolla. Ekkor Mariska kinyitott^ utoljára a széniét ée halkan susogta: V
— Szerellek\'... szeretlek...
ki most lábaiuál hevert.
— Én eljövök mindig — mondta eról\'etetl szomorúsággal — ha eaetleg uem iönuék, neked kell jönnöd. Ajtóm nyitva áll előtted, bármikor jöhetsz. Most pedig megyek, mert jöhet Mariska és én nem akarom, hogy tudja . . .
Színházi báliát magára vetette éa az ajtóban még egyszer visszanézett, mély szomorúságéi teltetett izemével, azután kirohant az ajtón. Kint az utcán megelégedetten mosolygott éa magában mondta:
feküdt. Egyik este férje éppen a másiktól jatt, mi-J HUvös télies idó voll. Nagy köd ereszksdeti dóu halkan ig, szólt hozzá: .u és kísértetiessé lette az amúgy ia fehér tájat.
- Édes Józsim én már nem élek soká . . Mindenütt pusztulás, kopárság Utazott. A temetőben Talán ez az utolsó órám .. . azért moal megmondom, ,ir emelkedett, gyönyörű márványoszloppal
hogy az a iná.ik lett lönkre. Nera szóltam neked, M»ri»ka fcilja. SomorufUz hóval megterhelt ága uyu-mert büszkeségem tilli ... de most. . . most a si-1 \'°u í0líi8- * a1*" Pedig halkan, bűnbánóan imád-rom küszöbön tudd meg, hogy ez emésztett megikol°" ">«gWrt, öreg képű férfi, a Mariska férje, engem. Ne ia védd magad . . ne... Én megbo- I Keresztelt vetett magára, azután lehajolt ét megcsé-csájtok neked, csak egyre kérlek, ha avval a iné- kl>\'u 1 "zemiböl pedig könny hullott alá
aikkal boldog létsz, gondolj reám is, aki mindenek Saamoaay
AUGUSZTUS II.
ZALAI KÖZLÖNY
emberek a remek intézmény mellett. Igazi között mindjárt felemlítjük de elzárkózni immár nem lehel ulóli):
I.
kis hírnök bekopogtatott hozzánk.
Ijegeleó kötelessége »z emberiségnek. ;y tagjait, tőle telhetőleg, minél edzetebbé, k^artóhbá legye s a betegeket gyámoliisa. rtóeít erre nem szorulnak, de a beteg iát szolgálják a szanatóriumok, tüdóvé8zi\'llenen ligák slbiek. Azonban szkXjalmaH alakok azok, akik már ezekre rászorulna. Ezen szánalmas alakok keletkezésének War gátat vetni a oserkész galom
Az észt .fejleszteni kell a gyermekben, a betegséget
------- ------.............. Pajor Ágnes
kel asszonyt, ki harminohal év után most nyu-
galomba vonul vissza A közönséggel együtt mi is szívből üdvözöljük é» kívánjuk, hogy visszavonulásának éveit szeretetben és boldogságban töltse el.
Maga az előadás kitűnő volt. Különösen két színművészünkről kell dicsérettel megemlékeznünk Kondrál Ilonkáról és Nagy Sándorról. Kondrál Trilbyt játszotta a nála már megszokott művészettel, Bálran elmondhatjuk róla. hogy ó a vidék legjobb,drámai művésznője, analízis jellemezte.
sem árulnak vasárnap délután lOröx és foghagymát. — A délutáni vásár jóval mozgalmasabb a délelőttinél. Akkor rendesen több ideje vau a délelőtt elfoglal! emberni\'k is. A vásárosok nagyon örülnek szép időnek, amely rájuk nézve bizonyos anyag haszonnal jár.
— Elvesaett kutya. Augusztus 8-áu pénteken elveszett egy vörös hosszúszőrű ás fala német zelter vadászkutya, nyakán horvátorsiági biléttel. Megtaláló illő julatoinbau részesíti. — Oim: Nagykanizsa, Kossuth Lajos-tér 31 sz. Németh József.
— Magyar-utcá\'il szombat délután vigau
haladt végig Eehér tiyula sertés-hizlaló lula|donos
Egék játékát a Tniőm lélektani ^kokl\'"1 ""*terl,,u koc"*l« «"K »
Magvar-utoai dombokhoz nem ért. Itt valamitől meg-ijedtek a lovak és a terhes kocsil belerántották az «I1 kergetni a zsenge ifiül\' ° mondhatunk Nagy. Sándor já-|oll.„ „.iietu árokba Szerencsére a koosienak semmi
mellől, a tüdővési el kell fojtani csirájában. I tÓ1"ÍrÓI\\ BAU\'U\'"1°" . uralkodott 1 baj, „m történt- Sok idő telt belé mig a kocsit ki-
a kart s a testet rtteeni u nagy s kitartó munkára. Amazt az iskola, emezt a szabad |
természetben mindgy\'akrabbau való tartóz-;. ... .. u . xr . . > . tji
, ,, ,, „ , \\ 11. \\ L i. I1""1 " darabban vett buosut Kanizsa közön- Irodalom
tudás aegiti elő. EzérÁ, ajánlatos, bogy az| . ^ nuutuum.
iskolákban, ahol a fósu.\'yit az értelmi képes-
arcán és szemén. Játékáról bátran elmond- tudtak emelni a mély csatornából. | hatjuk, hogy tökéletes volt.
Sípos Zoltán, ki szintén jól játszott eb-
ségek fejlesztésére fekttWi, mert az is feladatuk, pondom az ulikolákbuii alapítsák meg a cserkész egyesületül s tegyék lehetővé, hogy ai. ifjak a mut\'ika elvégzése után és a hosszabb szünidőkbe^ minél többször legyének kirándulásokat a szabadba, tapintatos de nem tul szigorú felügyelet alatt. Ilyenkor nyáron rajként lepL\'^piék el a Balaton vidékét a Tátrát és haziM többi nevezetes szépségeit. A oserkészetMl nem kell félteni az ifjakat, mert az a szabinokat\' be-
Az első felvonás végével a művészeket számos virágosokorral lepték meg.
És ezzel az előadással befejeződött a sziniidény első része és pedig ugy a közönségre, mint — legalább azt hisszük — az igazgatóságra uézve is kedvezően. És bár az operettek uralkodtak számra nézve, melyekben Teleky Ilonka gyönyörű hangjával és ritmikus tánoával aratott megérdemelt sikereket, sokszor került színre színmű, vígjáték és bohózat is: bő teret nyújtva az
. , ... ... . .összes szuiészek érvényesülésének. Szmtár-
tartva ->±110 hatással van az ifiu >Wemére, ™ 1
, „, ,,, i. i, sulatunk és a vidéki színtársulatok jobbjai tanulási vágyára de főleg egészségéi g Maga
Kanizsa sem szűkölködik szép -vidék ekWi s nem nélkülözi a megfelelő ifjakat sem I wtt a gimnázium, ott a polgári iskola: mli\\
közé tartozott. Dicsérettel kell felemlítenünk
fiak közül Ujj-t, Majttiényit, Virágot, Galet-
....... ., . . , , a tát, Uákossyt. llatányt, Nagy Sándort és a
egyikben ehet alkotni egy-egy cserkész teiNjk,,,. . , \'.. . , , ,, ,
J ,, _ , .. ., Wwbbieket. Elismeréssel kell adóznunk a ze-
lületet. Akadna férfiú is Kanizsán, aki vállalkoznék arra, bogy ogy oly Intézménynek, mint aminő a oserkész egyesület, v&etóje legyen s hogy a tanuló ifjak vakációját ugv aknázta ki-helyes belátása, hogy Idővel egy ielje8en kiképzett élettől duzzadó oserkész férJhe/\' generációt neveljen Kanizsának. Akkor majd kevesebb szükség lesz kórházakra, tüdóvész ellenes ligákra s a többi beteg-intézményekre. Különben erről még majd uteveghetünk.
H S
uykariiak is pompás, összhangzatos játékáért.
\\ i Színészeink közül többen megválnak a társulattól. I. Pajor Ágnes 3ö évi színjátszás után nyugalomba vonul. Emyei Aurélia megy. Osók Vilma. Bányai Irén, Debrecenbe szerződött. Nagy Sándor szintén Debreoenbe szerződött. Azonkívül Sípos, Bé-koffy és Virág vesznek bucsut a színtársulattól. Őszinte sajnálattal veszünk tőlük buosut és jókivánataink kisérik útjukra
HÍREN.

n
Színház.
Csütörtökön aste Trilbyt adták Paul l\'otter világhírű darabját. Ez volt az utolsó
— A pónsügyl blsottság ülése. A pénzügyi bizottság augusztus 7-én d. u. G őrskor Ölést tartott, melyen a folyó llgyeket intézték el. I\'lihál Viktor kegyeletes szavakkal emlékezett meg Vécsej Zsigmondról. Maid a városi portalék ügye került sorra. Ezután a bizottság ezer korona segély kiutalását ajánlotta egy oöi iparotanonciskola céljára. Néhány apróbb ügy letárgyalása uláu az ölés végei ért.
— Az országon vásár. Ma, taétfón reggel kezdődött nálunk a táaár. Elég forgalmas, A, sálrak
Ter-
löadás a nyári szünet előtt. A kM>M« I* «[ »> " «"b«\' \'olon«4\' ™iaW"
,,■„., ,, „ , ■ , mészeteeen kikebb lopások tíftéuuek, de ilyen nagy-
elbúcsúznék kedvenc színészeitől, ^ _ A m„bll f,1Nlí, ÍB
\'Uégegyszer megtöltötte a színházai és najos f „wat4mu Ugysziutéu sikerült volua a teguapi \'apssal üdvözölte különösen azon színészeket, hagyma-vásár, ha az eső nem mossa el. Kz különben akik a társulattól végleg megválnak. És özek | érdekes jelenség náluuk, mert az országban Ahol
Három csillag. Három csillag mögé rejtőzik az „Kditb" cimü regény szertője, kinek munkáját, a mai magyar társadalom mesteri tollal megirt regényét, bélről bétro közli folytatásokban az Uj Idők. A magyar családok kedvelt hetilapjának e heti szá-máaan ott találjuk Blomaháiy Istváu bájos uovellá-át. melyuek cime „A fiatalság szigete", Giueverné ctjőry Ilena cikke a londoni hamupipőke bálokról és Soinlay Károly erós, magyar élettől lOktető novelláját a .Bélai lakodalmat-. Kain Tamás. Lőrinoy Qyörgy, Molnár Imre versei, Scosaa Dezső elbeszélése. cikk a lawn-tenuis leghasznosabb szabályzatairól, stb. A képek közöl kiemeltük Nagy Vilmos művészi rqzátt fényképet a pápa uyaralásáról, as uj balkáni háborúról, stb. Az Uj Idők előfizetési ára egész évre 90 korona, félévre 10 kor., negyedévre pedig fi kor. Szerkesztősége és kiadóhivatala Budapest, VI. Au-drássy-ut Ili ezám alatt van.
Éva ezen a héten la folytatja élaményeit, melyeket uaplóformábau mond el a Magyar Láuyok olvasóinak. Talán emlitenönk aem kell, hogy finoin éa szimpatikus alakja vasáruapról-vaüáruapra, miud-jibban leköti érdeklődésünket. Naplója mellett a leányok e kedvelt hetilapjában még egy folytatásos irodalmi csemege van. Edmondo de Amiois „Sziv elraü regénye, amit az irodalmi világhír patinája öm: Karkas Imre verset irt a lapba, egy érdekes cikk a mozi kulisszái mögé visz, elmoudváu, bogy mikéut készül a fehér vésfon lepergő színdarab. Egyéb tauulságos cikkek, valamint képek bő anyaga adták meg az eleven éa változatos képes hetilap tartalmat. A Magyar Liayok-at \'l\'utsek Anna szerkeszti, előflzetesi ára félévre G koroua. Szerkesztősége és1 kiadóhivatala lltidapesl, VI., Andrássy-ut 61. szám alatt van.
lapisi,
mert UJdalomc.lllapHó i»ct)
(•I
Mlnthosr u Aelllln helyeit .Allílr pMnmtkrt ídr.lk, admMJM AiptilDl tuk.
Alptrln-Tabtatta
tonaftuu üíbfcl r.Jm.1, mcgltl.lS miMt nonuaaJMun (I ít^ I ö 30 Utftuuno. Iü>keinl ár. K. 1,10) .lírain,. f HM> bUeil. r.JI. ... u a.mh> uó.
4
Salai közlöny
AÜUU8ZTUH n
Varasd-Tüplitz
Vasút-, posta-, telefon- és távirda-állomás.
Kinn gyógyforrás
(Horvát-•rizi| )
Uj gyógyszállódé villanyvilágításnál, hirn«ve> radiootlv tartalmú kénes hólorráa -f 58 C.
Ajánlva: köszvény, csuz és ischlas stb.-nál. Ivókúrák makacs torok-, gége-, mell-, máj-, gyomor- és hátbántalmaknál. Elektromos maatage. — lazap-azénsavaa ás népfürdők.
Egén/, éven át nyitva. — Modern kényelem. — Uj szállodák. Mesés környék. — Katonazene. — Prospektust ingyen küld a
fllrdöigazgatóság Fürdíorvos Dr. LOCHERT J
Hirdessen a „Zalai Köxlöny"-ben.
Korcsma bérbe&d&s.
Barid (Somogymegye) községben a Közbirtokossági korcsma
folyó évi szeptember hó 18-án
nyilvános árverésen a legtöbbet igérónek 3 évre bérbe fog adatni.
Kikiáltási ár 600 koróna.
A korcsma átvevője jelentkezzék a megbizottaknál Bánd, (üomogymegyei 1918. AD| 7.
A megbizottak neve: y
NOVAK FERENCZ, ANTAL1CS FERENCZ.
50° o ENGEDMÉNY szemesnek
a lakásuknál aug. 25-től kezdve.
mm/r
FÜROO SLAVOMÁBAH.
Vasas hőforrások és iszapfürdők 35—60* C Kiváló eredmények az összes női bajoknál. vérszegénységnél, csúzos és köszvényes hántalmaknál, különösen ischias-uál és gerincbajoknál.
w VMJaBr j;Hor»e«7f -»S
Á Liniment. Capsici comp., a Horgony-Pain-Expeller
p4il«k*
•gy r.\'gjónak bizonyalt biiiaiar, mely már ■ok 6v óta legjobb bedórMŐlómék biioayoK köménynél, ceu/ntl é« raaghUltiaknél.
Flgjrelineikléa. Silány bamiaítrányok miatt bováaáriiakor óratoaak legyünk éa
cük olyan ervdoti üveget fogadjunk el, moly a „Horgony" véd jegvgy el te a Rlofitar
oégjogyzóaeeT allitott dobol ba nn ceoi golva. Ara üvegek bon K -.80, $ 1.4C K 2.- éa égyKtólrán minden gyógysi tárban kapható. - kómktác: Tőrök J*
gyógy aioróaznél, Badapeat.
0[ Rlckler «yógrszertán iz Jlriiy orowlükoz",
Prágábnn, MinaMhatrasa® 6 neu.
.10 tel
kell ma lenni, ha túl akarjuk szárnyalni ver-senytársainkat. Az élelmesség nem
ÁLL
egyébből, minthogy no késsünk egy pillanatig sem, hauem soron kivühvegyük igénybe
.Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, mert ott határozottan eredményt ér és a magyar hirdető
világ
hirdetéseit itt megtalálja. A hirdető rövid idő alatt meggyőződik az eredményről, r-Annak határozottan i.
vaknak
kell lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlöny" rohamos fejlódését, ez pedig világosan jellemzi, hogy
az
ezen lapban megjelenő minden hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak az
alamizsna !
AZ IST
a legjobb magyar napilap.
Hirei frissek
és igazak!
K0sff*sd*aáffl rovata a gudaiáfl ólat mln-dan moisanatfcról aaámot ad, aportrovata a ■port mindan ág&nak •aaményalröl httan ba-asáaoL
A bel és kQlföld
napié—méwyeit
a lagmegblahatóbb tttdöaltók távirati éa talafonjalantéaal «U#J4a lafkamarabb köalt.
az est
megjelenik a (OvArosban déli I-kor éa a délutáni elei tyoravonattel érkoalk városukba,
----Ara B fillér. (fcs>=
HIRDESSEM A A „ZALAI K6ZL6*Y"-BEH
-Tabletták
(• kSalimérl liJdalomcsOUpIló inw)
I Hogy bizonyos legyen az ember, hogy csakugyan a . \' valiWi Aspirinl kapja, mindig A pirin-Tablctla (ormiban 1 kell hogy kérje. Eztk creddi oomagollsban, 1 üvegesé | 1 20Iílgrainmol UbIMISval K.l.aMrl, kaphatók. Minden i I egyea lablcllán rajta van az Asplrin szó. \\ Farbcnfcbrtken vorm. Frledr. Baycr & C
a • h-ii.i-1. «>\'•
\'íji
M A , ámí •\'« gil. b<»J .mi.
JKÍTÜNÖ ALPESÍ TEJCSOKOLÁDÉ
Nyomatott a laptulajdeuus lfj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
CSÜTÖRTÖK
ZALAI KÖZLÖNY
Miililinlk
K\'illín íi ciltirtíkön.
ElOHcatial árak! Kgéat 4»ro 10 korona, fjlévra 6 korona, N agyad**" 9 korona 60 flll. — Egy a* aiím ara 10 flll.
Felelős •zerkeszti\'i:
SZELE ELEMÉR
Főszerkcutő:
KEMÉNY LÁSZLÓ
Szirksiztöiíg íi kiadóhivatal Itik-tér 1
Talafon : 112 - Hlrdi
Nagyboldogasszony napja.
Holnap újra ünnep les?.; Nagyboldog-asszony napja. A munkás pihenni hagyja szerszámait, a szántóvető lovait, az iroda embere az irótollát. Mindenki pihen. A templomban pedig megkondulnak a harangok és niesszehangzó bugásuk ércnyelvével hivják a hivóket az Ur imádásara.
És a hivők sokasága szapora léptekkel siet a templom felé. Ünnepi ruhában, imakönyvvel a kezükben Megkezdődik a tuise. És felharsan az ének ezer hivő torkából:
Boldogasazouy Anyánk, régi nagy pátronáuk, Nagy iuségben levén, igy stélil meg bálánk: Magyarországról, romlott hazánkról, Ne feledkezzél el azegéuy magyarokról 1
Az iBteni igével betelve siet a nép haza felé. Otthon elkészül a rövid ebéd. Mint az aranykor emberei, ók is megvannak elégedve a kényszer nélkül termett eledelekkel. A szeretet melege, a osaládi kör együttérzése fűszerezi az^óteleket.
Délután a litánia végén kiülnek a ház! elé és ott élvezik a inunkátlanságot. Ük ér-] zik és tudják, hogy mit jelent ez a közmondás: Munka után édes a pihenés. Nem az élv.ezetekben való eluierülést kővető letargia ez, hanem a jól végzett munka utáni édes pihenés. Elbeszélgetnek a múltról, a jelenről, megtárgyalják a világ folyását, a Halkán háborút, szó esik a politikáról is és pipaszó mellett, az asszonyok pedig ölbe tett kezekkel igy töltik el a délutánt. És a nap már lüzes szekerével az ég pereméhez közeledik Eljön az est. Kövid vaosora ntán pihenni térnek, mert holnap újra nap leBz és mint a biblia mondja, véres verejtékkel keressük meg a mindennapi kenyeret.
Igy tellik el az ünnep a falun, azaz helyesebben igy telt el az ünnep régebben a falun.
Mert most már nem igy van. Megváltozóit az idők. járása f.Jetlünk. Álprófélák jártak a nép között és megrontották annak erkölcseit. Most másképpen folyik le egy ünnepnap.
Most is szünetel a\' munka, d.q, uem azért, mert istent Imádására siet a köznép, Lanem mert az előző naptól borgőzös ípjjel úgyse birná el kezük a kenyeret adó szerszámokat. És. hiába cseng a hivő szavú ha- \' rang. Elindulnak ugyan a templom felé. uier\'t az asszonynépség elzavarja őket, de hiszen útközben van a korcsma. ^Betérnek oda. Onnan meglehet lesni, mikor leaz véje a misének, akkor majd hozzájuk csatlakoznak.
És mi a beszéd tárgya? Bizony nem túlságosan lélekemelő dolgok. Az álprófélák kiirtották ezen telkekből a szeretet utolsó nyomait, elvetve beléjük a gyűlölség magvát. Hatalmas érzés ez is. Erős táborokat tart össze és hatalmat ad azok vezéreinek. De hogy hozzá fog vezetni ez a gyűlölködés, mely még egyenlőre osak a hatalmasabbak ellen Irányul, azt a jó ég tudná megmondani.
Pedig értékes elem a falu népe. melyre több gondot kellene fordítani. De mikor a falu intelligenciája egész energiáját arra fordítja, hogy egymásnak kellemetlenkedjék —

Hazánk, a lovas nemzet.
Irta: Podmaniczky Gyula báró.
A mai Magyarország területén a lótenyésztésnek már a hunok, avarok és magvarok betörésui előtt is jelentékeny azerepéuek kellett lenni. Krro utal az ország fekvése, a föld termesztése s azou körülmény, hogy területe legnagyobb része már u természet szerint termelésre és állal tenyésztésre utalta a rajta élő lakósokat.
Alig vonható emellett kétségbe, hogy ezen területen már a keletről beindult törzsekuek megjelenése előtt it> a könnyű és szívós alkotású lófajta volt az uralkodó, mert e fajtának használatára voltak utalva már a lakosság gyérsége mellett ugy gazdálkodási, mint érintkezési szempontból in, mert nagy távolságokkal kellett siáraoloiok.
Leguagyobb befolyást kellett azonban gyakorolni a lótenyésztésre a magyarok megjelenésének, kik lován C3ip;it|aikk*l n«mo-»iik|ha*áuk inai területét. •Ih egész közép Európát é* u koleli Ottoman biro-dalorn határait is elözönlötték s éppen lovaik gyor
Kasága és kitartása álUl lettek félelmetessé, mindenütt hamarabb megtudván jelenni a képzelt időnél s mindenütt győztesek maradván a uihéz lovakon, ellenük vonult csapatok felett.
Képzelhető ugyan, hogy harci kalandozásaik alatt ugy a nyugaton, mint a keleten is sok lovat ejtettek zsákmányul, de az fel uem lehető, hogy a nyugatról zsákmányolt nehéz lovakat tenyésztésre használták volna, mert ezek sem harci, sem gazdálkodási foglalkozásuknak és modoruknak meg nem < felülhettek, s az ily módon szerzett lovak tenyésztése valószínűleg egybeolvadt az eredeti magyar I lóval.
Képzelhető, hogy a tatár járás e téren is nagy I pusztítást végzett, azonban fel kell teunünk hogy a tömérdek legelő és rétség mellett a hiány csakhamar pótolva lett. Amennyiben a tatárdulás folytán \' tatár lovak is maradhattak az urszágbtfn, ez a fajta szempoutjából — mint azouoa fajta — bajt uem képezhetett. Bizonyosnak vehető tehát hogy az Árpád | származásúak uralkodásáuak tar.aina alatt a lótenyésztés nagy mérvben üzejpll, valamint kétségtelen, hogy a tenyésztett lófaita" a honfoglalással behozott keleti l vért képviselte, részben pedig abból képződött.__
fentieket igazolja ama tény, hogy a tihanyi apátság (Szent Bencés-rend) jelenleg ia fennálló ménesének hiteles adatok alapján 1. Bűdre király 1052-ben 34 darab mént ajándékozott, tehát ott már abban az időben is foglalkoztak nagyban a lótenyésztéssel.
Az áipádházi királyok kihalta után, a mennyiben a külfölddel törtéül érintkezés mindinkább előtérbe lépeti és a külháboruk viselésének egész sora megkezdődött, már inkább feltehet^ hogy ac or»zág lótenyészete is nagyobb változásoknak volt kitéve.
Ha az eiulitett események befolyását tekintjük, első sorban az Itáliába tett megjelenés és hadjáratok befolyását kell fontolóra veuui. •
j Hogy a közép ós déloltóz földre bevonult magyar seregek hazatértük után az olasz kulturAuak bizonyos részét elsajátították, ezt tudjuk a történelemből, uem vonható tehát kétségbe az sem, hogy egyúttal az ott talált állatfajtákból is hoztak magukkal, p. o. a bivaly és a szamár e hadjárat utján lett az országba hozva,\'mit tanúsít ezeu állatok magyar elnevezése, mi az olaszhoz liasouló (il se maré" teherhordó állat, inkább öszvér, ebből keletkezhetett a „szamár eluevezés „il buffale" — nálunk .bivaly", e szerint kétségtelen, miszerint onnan lovakat is
Azuj
Wf. • Kk • : • \' s •<
Qsram- dróílámpák
"""""\'"""" Töréketlenelc

ZALAI KÖZLÖNT
AUÜÜ8ZTU8 U.
hlazen ismeretes mindnyájunk előtt a falu lelolein. Aki > oélMoiUségul kere>i poplínt válaBzt,
Intelligens elemeinek széthúzása - mikor a ul»lí \'S®" i4»,k bil<mJul " \'W«f>»» «• ulóbb mé8
jegyzőt az irodán kivül csak végrehajtásnál \'\'t«tf,.Uni. KOnnya anyagnak ajánlató. .
tTT „i . . ,, , . , . sirai éa mintás grenadin
látja a földmives. akkor kinek van ra MMel , (a|(lorait 1DJlg Wl0Dyilj, . »l6r6ip,r
gondja? Bizony az a megfogyatkozott hivő tokélatea voltál és ezl megbecsüli a divat ia. Mai seregnek ninos is uiás támasza, mint akihez ■ napság ssinte barbárságuak telaieuék. ba a szövetet,
.oly buzgón esedezik.
.Boldogasszony Anyánk, régi nagy patrunáuk I
Divatcsevegés.
Bég elmúlt időkből hagyományként maradi ráok a divat, hogy a menyasszonyt díszesen öltöztessük (el lakodalma napján. A szokás nem változott, csak legfeljebb a diszitén módja, aszeriní, ahogy azt a divat megkívánta. — A menyasszonyi ruha legpompásabb talán a reneszánsz-korban volt éa legegyszerűbb napjainkban, a maga tiszta fehérségében. Disze alig van ; kevés fehér selyem, laposbimaés éa minél kevesebb malin-. tüll- vagy santilly-csipke A derekat éa a redózótt aljat gyakrau disiiti éló mirius-fUaér, ami leirhatatlauul szép és fiatalos disz. Egyébként azon vaunak, hogy a ruha anyagának legyen meg a kelifi hatása, melyuek simulékony lágysága a maga teljes egészében érvényesül az alj redőzé-sében. A viszonyoknak megfelelően varrják selyemből, félselyemből vagy pamutból. Akármelyikből találhatni olyan lágy, simulékony fajtát, amely bármely tekintetben kielégítheti a legkényesebb ízlést is. A selyemszövetek közt kedvelt a sarmóz, kiuai krepp és a fényes sxatín-libreti, amelyre szoktak brokátos selyem- vagy bársouyuszályt tűzni. Nagyon disxiti a menyasszonyi ruhát a csipke felsőruha, mely értékesen szép, ha valódi csipkéből készQl, de tetszetős lehet bármely csipkeutánzatból is.
A nagyoii fiatal menyasszony ruháját silou-ból, voál-nioonból és markizettböl varrják, uo meg az oly tetszetős félselyemből. A most divatos félselyem-félék aránylag csekély áron szerezhetők meg, a viseletben nagyon célszerűknek bizonyulnak és a saemnek alig kölönböznek a tiszta selyemtől. A sima félselymen kivQl van miulás, kreppes és kissé szélesebben bordázott. Kedvelt a pamutkrepp is ; a kasmírnak, pamut-batisztuak és szatinnak\'r8elymejfényQ a
i ugy mint azelőtt, apró darabokra elszabdalnák. Ezért I az aljat minél kevesebb szélből szabják; sót rézsut i is feldolgozzák, ugy hogy az alj egy darabból készül-i het. A divatnak megfelelően a menyasszonyi ruha is, ainiut azt láttuk, hasitoti és időzött; a derék leginkább elől kapcsos és többnyire fisüHxerü; látnók I rajta laza kimonóformát félhosszu vagy hosszú ujjal és ez a laza forma buggyosan esik az Övre Kedvelt a feltűzött uszály, mely megkönnyíti a ruhának későbbi átalakítását, de egyformán divatos a csücskük, kerek vagy szögletes uszály. A feltűzött uszályt csak könnyű selyemmel szabad bélelni, de terméste tes járuléka a belső csipkefodor.
A menyasszony legszebb diste : a mirtuskoszoru és fátyol uem mutat valami nagy változást. Keskeny mirtusfüzér vagy két kis koszorú tartja a fóköSŐ-szerüen tűzött fátyolt, mely lehet olcsóbb vagy! drágább csipke, de lehet egyszerű tüll is szegéllyel Tüll- vagy C8:pkeplisszé, melyet az elöli részbe illesztenek és az arcot mintegy bekeretezi, még inkább főkötószerüvé teszi ezt a fátyoldiszt. A bokrétát rózsából, mirtusból, szegfűből vagy gyöngyvirágból kötik össze, tol lel fátyolozzák le, míg hosszú szalag lóg le róla. De akármilyen virágból kötik is, nagyon lazának kell lennie. Kiegészíti a menyasszonyi ö\'tÖzé-ket az elegáos batiszt alsószoknya uagyvn szűk fodorral, lyukacsos hímzés vagy valanszien-csipke-disszel; selyemoipó és harisnya.
Nem kevésbbé fontos kérdés az ezüst-meny-asszouyiiak ruhája, ba második ekűvőjét is Ünnepélyes keretben akarja megtartani. Nagyon sok elegáns vs egyszerű szövet van a rendelkezésére az ezüsttel át szőtt brokáttól az egyszerű gyapjúszövetig. Legkedveltebb szín itt is a fehér, mely a még fiatalos ezübt-menyaaszonyt csakúgy szépíti, mint buszönöt évvel ezelőtt. Divatos még erre a célra az ezüstszürke és világoslila. Hatásos a brokát, damaszt, inoár-antik ás velur-sifon, egyszerűbb a sima selyem, szatin-liberti-szatin-düsessz és *ármóz. Moáré kapható félselyemben is. van továbbá epinglé, kreton, sima és mint
fás félselyem nagyon azép kivitelben. Öyapjusiövetel csak szürkében készítenek erre a célra, kedvelt a kasmír siatin, mobér ós poplén. A ruha formája, mely uszályos, egészeu a divathoz alkalmazkodik, miuden délutáni vagy alkalmi ruha, aminőt a Divat (Jiségbau bemutatunk, megfelel a célnak. A cipó többnyire megfelel a ruha anyagának, de szép • lakkcipó is.

A Divat Ujaág minden hónapban kétszer jelenik meg. Előfizetési ára nagrou olosó : negyedévre postán való szétküldéssel két korona husz fillér. Előfizetni legcélszerűbben a kiadóhivatalba intézett postautalványon lehet. A Divat üiság kiadóhivatala Budapesten, VIII., Rökk Szilárd-utca 4. számú házban vau.
A Fiumei parton.
Irta: Szabolcska Mihály. —
Állok a parton elborongva, Meg-megered könnyűm titokba ... Keserves a válás nagyon! Nagy, tengeruszó gálya öble, Ezernyi embert, s haj tán mindörökre Elnyel, mint órjás sirhalom!
Állok a parton elborongva, S csak nem lelek irt bánatomra .... Oh menjetek már, menjetek Visszahúzó rögöt emlékül, Szegény hazátok elhagyott foldj érül, Hány visz vájjon közületek ?
Indul a gálya. S mintha nékem Apám, anyám, néném, testvérem, Indulna: sitva fakadok S panaszos jajjal telik meg a lelkem Pedig senkim a tülekvo tömegben Csak azt tudom, hogy: magyarok!
hoztak magukkal s ez annál hihetőbb, mert az olasz származású fejedelmek, ha másra nem, tehát disz-felvonulásokra bizonyára szívesebben használták a szemre termetesebb úgynevezett díszes járású olasz (nápolyi név alatt ismert) lovat.
A XV. században kezdődő és egész a XVIl-ik Mázad legvégéig tartott háborúskodás a török\' hatalommal, a ló létszámát illetőleg bizouyára érzékeny sebet ejtett az országon, másrészt azonban nem lehet tagadni, hogy a lófajtő minőségét illetőleg a török hódoltság következtében csak nyert az ország lóállománya.
Tudjuk ugyanis, hogy a török foglalás alatt egyes török csapatok bizonyos vidékeket majdnem mint telepesek szállottak iwg » vaunak tájak, melyek egy egész századon át következetesen meg voltak szállva a törökaég által s minthogy tudjuk azt is, hogy a török lovasság majdnem kizárólag inqueket használt harci lovakul — feltételezhető, hogy ezen méneknek a tenyésztésre való használata uem tarto-*oU a ritkaságok közé. Ezt világosan megerősíti még *\' birtokában levő lóanyag, mely
tabban lar-
vésének volt lulajdonitbató, hogy tetszetős külső ósj szívósság szempontjából a ménesek anyagja a legelső I helyet foglalta el hazáuk lótenyésztésében.
A mint a XV., XVI. és XVII. század esemé- j nyei az ország lófajtájára nézve aunyibau voltak befolyással. hogy a turkomán vér tért nyert, éppen olyau hatáha lelt az országos lótenyésztésre nézve a XVIII. százndbau azon körülmény, hogy hazánk régi ménesei legtöbbjében a XVIll. századbau spanyol vérQ fedező mének használtattak, mert e század ele-jéu és közepe táján a főrendek és nagybirtokosoknak kedvezendő, az uralkodó háznak spanyolországi birtokairól egyeaékuek jelentékeny Bzámu mén ajándékoztatott 8 ily colból tekintélyes számú audalusiai ló is vásároltatott.
Hogy a spanyol fajta ló a saóbau levő században majdnem az egész világon a legkedveltebb volt, az ezen század xzelleméuek. szokásának, igényéuek és izléséuek természeten és könnyen magyarázható következménye. Azon századbau majdnem mindent a formának áldoztak fel, amelyben az igazi és céltudatos eljárás alá lett rendelve a megszokott hagyománynak éa divatnak, lókép pedig a tündöklő külső-Lét is ezen fogalom szerint ítélték
ket kibírta s a liires spanyol lovat valódi erőben éil képességében felülmúlta — megvetették, — miutf"! mozgása és alkata nem volt szemre oly diizes, nim| az andalúziai méné.
Nem csoda, hogy az általáuos ízlésnek hndol«»| magyar főurak és ménestulajdouosok is az Kuróp* ban, Angliát kivéve, lábra kapott tenyésztési irMIT követték s a diszfelvonulásokra s iskola lo»agl"f minden esetre előnyösen használható spaujol Wj kegyelték.
Mig tehát a XVIII. században a főúri jelentékenyebb ménesek fajtája jellegH az eredau í tától a spanyolhoz idomult, addig a uép kezén I auyag — kivéve a német gyarmatokat, "> régi alakját és eredetét, de gondatlau és kezelés folytán annyira törpült, hogy hadi vagy úgynevezett hintós vagy igás szolgáiul edzettsége és jó vére dacára sem lehelett fel"1 alkalmazni, mely körülmény az ország lótenj komoly veszély elé terelve.
Ezt látva támadt a század vége felé 1 hogy a kormány az általáuos tenyésztés állami méneseket illetve telepeket alapit.
Lousztl/8 u.
hírek.
I Kifosztott járványkórház
Székesfehérvár, augusztus 13
I Székesfehérvár városa az országos IiDlerajárvány idején a városon kívül, az
■ úgynevezett amerikai szólótelepen járvány-
I tárházat építtetett, a melyet nagy kaitséggel I ajreitetett fel. A kórház már több mint négy I bónapju zárva van, mert nem volt betege, I u ápolószemélyzetet is elboosátották es igy I leljedfit felagyelet nélkül áll. I Tegnap délután a most elkészült viz-I müvek és egyéb közegészségügyi intézmények I felülvizsgálására egy bizottság szállt ki, a I mely felkereste a járványkórházat is. El-[ képzelhető az a meglepetés, a inely a bizott-I ságot kalauzoló dr. Bierbauer Viktor városi \' tiszti főorvost érte, a mikor a kórházat feliérve és teljesen kifosztva találta.
A betörők elvitték a kórház összes felszereléseit, ágyakat, ágynemüeket, szekrényeket, székeket, asztalokat, főző- és tálalóedényeket, a vas takaréktüzhelyekel, sót még a falakra kifüggesztett egészségügyi magyarázatokat és képeket is. Hogy a betörés mikor történt, azt már nem lehet megállapítani, miután a kórház régebb idő óta felügyelet nélkül, zárva all.
Félő azonban, hogy a betörők valami járványos betegséget hurcolnak szét az ellopott kórházi ruhanemüekkel és felszereléssel, dacára, hogy ezeket fertőtleníteni sz ikták.
A rendőrség széleskörű nyomozást indított a kórházfosztogalók kézrekeritésére.
— Ő Felsége a király születésnapja. Hétfőn f. hé 18-án lesz morétól! királyunk 83-ik születésnapja. A város ezúttal ia megUiinepli ezt az ünnepet. Az ttnnepies nme d. e. 9 órakor lesz a szent Ferencrendiek templomában
— Iparosdalárda Nagykanizsán Bddig már bárom dalárda működött Nagykanizsán : az Irodalmi és Művészeti Köré, a postásoké ás a futó-háti kézműveseké, amelyeken kivül még egy negyedik dalarda alakult. A nagykanizsai ipartestület legutóbbi közgyűlésén elhatározta, hogy lellünően uagy számban lávé jóhangu tagjaiból dalárdái létééit. — Knnek szervezésére Böobler Mór takarékpénztári tiszlviselót kérte fel. Miulán a felvételi próbák a remélt sikerrel jártak és 55 t«g alkalmasnak,- hizo-uyult. a dalárda megalakult. A kanizsai ipartestület a léi folyamán nagyszabású hangverseny rendezését tervezi h dalárdája ott fog > nyilvánosság elílt de-butálui.
— Istentisztelet a király születése napján Ö Felsége I Fereuc József koronás királyunk születése napján f. hó 18-án hétfőn d. e. S érakor a helybeli Izr. templomban ünnepélyes hálaadó istentisztelet lesz.
— Katonák Nagykanizsán. A douániuli nagy lovasbadgyakorlalok részben városunk vidékén fognak lefolyni és jelenleg városunkban vau a katonaiig egy része elszállásolva. A daliás lovastisztek
ZALAI KÖZLÖNY
egyenruhái pompásan díszítik korzónk színpompáját, nagy örömére a kanizsai leáoyokuak. Innen vonulnak fel majd katonáink a hadgyakorlat terepére.
— Az Izr. templomban a pántekesti istentisztelet f. hó tó étól kezdve további intézkedésig \'/,7 órakor fog kezdődni.
— A csoportház lebontása. Napokban telt le a csoportliáz lebontására kiirt pályázat. Két ajánlat érkezeit be: Falér és Szánté közös ajánlata, a második Utüufeld ajánlata. A v. tanács a közel jövőben fog határozni
— Repülőgép Kanizsa felett. Tegnap este 8 óra kői Dl egy repülőgép repült el Kanizsa felett Récse felé.
— Repülőverseny Rákoson. Szeut Istváu uapjáu Rákoson nagyobbszabásu röpülóverseuy lesz, melyen 6 katonai pilótánk is részt vesz.
— ,Uranus* színházban Szarvas szálloda (volt Bdisou szintiáz) csütörtökön, pénteken, szombaton fényes Elité előadás lesz, melyen elsőrendű képek lesznek bemutatva. A csütörtöki és péuteki műsor: 1—9. Mártha nővér, életkép 2 felvonásban. 3. Angol tengerészeli iskola, természetes felvétel. 4 -ö. A lelkiismeret szava, társadalmi dráma \'i fel-Vonásban. 6. Bobi és a reudór, komikus jelenet.
Szombati és vasárnapi műsor: Adolár és a szép énekesnő, humoros jelenet. 2. Nyugat Afrikában, természetes felvétel. 3.—4.—ö. A rablók tanyája és tilkos barlangja vagy Hősies szerelem, amerikai cow-boy dráma 3 lelv. 6. Laci lovagol, kémikus jelenet.
Közgazdaság,
— A sorba ós szórva műtrágyázással
elérhető eredmények kipuhatolása az orsz. m. kir. növénytermelési ktséileli Állomás az ország kölönbözó vidékein nagy jelentőségű kísérleteket végzett. 1910/1 l-ben az időjárás aránylag kedvezőtlen volt e kísérletezésre, de azért kilenc kísérlet átlagában 100 kg szuperfoszfát szórva 56 kg sorbavetve pedig 115 kg árpa és zabtermé8többletet eredményezett. Az ósti gabonával, takarmány óh cukorrépával végzett kísérletek eredménye felette változó volt, de a sorba trágyázás itt is eredményesebbnek mutatkozott. 1911/ 12-ben a tavaszi gabomt és répa műtrágyázásával igeu szép eredményekel értek el, de azok száma csekély volt átlagok megállapítására, csak például említjük fel, hogy 160 kg szuperfoazfát után szórva 280 kg 75 kn szupnrfostlát után sorba pedig 400 kg árpatezméatöbblHi származott. Az öszi gabonából azopban a rozs és buzaterinési kísérlet átlagában a 100 kg szuperfoazfát után származó termé>tÖbblet szórvatrágyázá- mellett roztból 91 kg búzából pedig 100 kg volt. mig a sorbatrágyázásnál\' a rozsból 288 kg, a búzából pedig 415 kg a mely utóbbiak igeu szép eredmények. K kísérletek alkalmával tehát a sori rágy ázás eredményei nagy átlagban sokkal kedvezőbbek voltak voltak mint a szórva-trágyázásé B kísérletekkel perszw ínég koráutsincs eldöntve az a kérdés, hogy a két trágyázáai mód közQl melyik a jövedelmezőbb, mert hiszen a több szuper foszfátot felhasználó szórva trágyázásnál még a második évi utóhatás ia jelentékeny lehet. Bizoiyitják azonban azt, hogy 100 kg ssuperfoszfáttal sokkal nagyobb eredmények érhetők el, az eddig átlagosau számított szemterméa többletnél és ez is hatalmas érv a szuperfoszfát használatának fendkivüli jövedelmezősége mellett
►.p
3
145(18 1913.
Versenytárgyalási hirdetés,
A v. képviselőtestület jóváhagyásának fenntartásával versenytárgyalást hirdetek, a VI—VII. kerületi bikaislállók megnagyobbításával kapcsolatos szállításokra és munkálatokra.
Az előirányzott összeg 3843 korona.
Az ajánlatok a kiirási művelethez csatolt mintán teendók meg. Osakis szabályszerűen kiállított es pecséttel lezárt sértetlen borítékban elhelyezetj, közvetlenül a tanácsi iktatóba vagy posta utján beadott ajánlatok vétetnek tárgyalás alá.
Az ajánlatok boritéka a következőleg cimzendó:
A városi Tanácsnak Nagykanizsán.
„Ajánlat a 14508/913 sz. versenytárgyalási hirdetményben kiirt szállítások óh munkálatokra."
Az ajánlatok posta utján vagy közvetlenül v. tanácsi iktatóba adandók be.
Benyújtási határidő 1913. évi augusztus hó 28-ik napjának d. e. 10 órája. Ajánlatot csakis az összes munkálatokra éa szállításokra lehet tenni.
Bánatpénz gyanánt az ajánlati végösszeg 5\'/,-a készpénzben vagy óvadékképcs értékpapír alakjában, vagy akármelyik helybeli pénzintézet betétkönyvével teendő le és az az ajánlat benyújtásával egyidejűleg a versenytárgyalási hirdetés ügyszámára való hivatkozással a v. pénztárba a tárgyalás határidejéig befizetendő és az orról szóló letéti nyugta az ajánlathoz csatolandó.
Az njánlatok az 1913. évi augusztus hó 26-ik napjának d e. 10 órájakor Nagykanizsa város tanácstermében fel fognak bontatni, mely alkalommal ajánlattevők vagy Igazolt megbízottjai jelen lehetnek.
Az általános szállítási és munkafeltételek, a részletes munka feltételek, költségvetések, tervek és szerződés tervezet a városi mérnöki hivatalban megtekinthetők, ugyanitt az ajánlati minta dijtatalanul kapható.
Egy ajánlattevőnek sincs serami néven nevezendő igénye arra, hogy az ajánlata elfogadtassék és Nagykanizsa város közönsége szabiul rendelkezési jogát minden te-kintethen fenntartja.
Az ajánlat egyéb módozataira, valamint ajánlattevők egyéb kötelezettségeire nézve az ajánlati minta, általános és részletes feltételek, költségvetések és a tervek végül a szerződés tervezet irányadók.
Az ajánlattevők a végérvényes döntés kötelezettségben maradnak.
Nagykanizsán, 1913. évi augusztus I
8-án.
Dr. Babján Gyula a. k
h. polgármester
4
ZALAI KÖZLÖNY
AUGUSZTUS 14.
Kami
gjógylorm
Varasd-Töplitz
(Kinát-oriztg )
Vasút , posta-, telefon- és távirda-állonaáa.
Uj gyógyszáModa villanyvilágitáasal, hírneves radioctiv tartalmú kénea .hőforrás -f- 58 C°.
Ajánlva: köszvény, csuz cs íschiaa stb -nél. Ivókúrák makacs torok-, (jóge-, mell-, máj-, gyomor- ás bélbántalmaknál. Elektromos masaage. — Isiap-azénsavaa és napfürdők.
Egész éven át nyitva. — Modern kényelem. — Uj szállodák. Mesés környék. — Katonazene. — Prospektust ingyen küld a
fürdőigazgutóság Fürdőorvos Dr. LOCHERT J
Hirdessen a „Zalai KBzlSny"-ben.
Korcsma bérbeadá,s.
Sand (Spmogymegye) községben a Közbirtokossági korcsma
folyó évi szeptember hó 18-án
\' 10 1 t ,
nyilvános árverésen a legtöbbet igérónek 3 évre bérbe fog adatni.
Kikiáltási ár 600 korona.
A korcsma átvevője jelentkezzék a megbízottaknál Sand, i Somogy megy e i 1913. aug 7.
A megbizottak neve:
NOVAK FERENCZ, ANTALICS FERENCZ.
50° o ENGEDMÉNY szemesnek
a lakásoknál aug. 25-tol kezdve,
keli ma lenni. Iia túl akarjuk szárnyalni versenytársainkat. Az élelmesség nem
áll
FORDO SLAVOHIÍBJM.
Vasas hőforrások es iszapfürdők 35—50\' C Kiváló eredmények az összes női bajoknál. vérszegénységnél, csúzos és köszvényes báutalni&knál, különösen íschias-íi.tl 6s gerincbajoksál.
egyébből, minthogy ne késsünk egy pillanatig sem, hanem soron kivül vegyük igénybe
.Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, mert ott határozottan eredményt ér és a magyar hirdető
világ
~VMj®({y: „llgrsonjt\' 1
A Linimenl. Capsici comp., a Horgony-Pain-Expeller
pótUkt
Sr*gjónak bizonyult háxiízer, moly mii ív óu legjobb bedörzaöléenek bizoujrult kösmnynel, caáinAI és meQhBléseKnél Figyelmeztetéa. Silány hamisítványok
miatt bovásárli\'iskor óvatoéak legyünk és csak olyan eredeti üveget fogadjunk el, mely a „Horoooy" vódjeggyel te a Rlohter cóflegy/.»\'»»el ellátott dobozba van csomagolva. Át a üvegekben K -.80, K 1.40 t* K 2. - é* úgyszólván minden gyógyaz«r-tárban ka,»bató. - Főraktár: Török Jtasaf gyógyaxeréatnél, Budapest.
DL Riclter gyöoyszerUra iz „Araiy oroszláiloz".
Prágában, hlii«abethatra>>s* *> neo.
n
fopirín-Tabletták
közli mért fáJdalomoHlaptló l««r)
Hogy bizonyos legyen az ember, hogy csakugyan a valódi Aspirint kapja, mindig A pirin-Tabletta formában kell, hogy kérje. Ezek eredeti csomagolásban, 1 üvegcső ; 20félgrammos tablettával K. 1.20-*rt,kaphatók. Minden ! egyes tablettán rajta van az Aspirin szó. i Farb< níabrlken vonn. Frtedr. Bayer S <
hirdetéseit itt megtalálja. A hirdetó rövid idó alatt meggyőződik az eredményről. — Annak határozottan
vaknak
kell lenni, a ki nein látja a „Zalai Közlöny" rohamos fejlődósét, ez pedig világosan jellemzi. hogy
az
ezen lapban megjelenő minden hirdetésnek kellő haszna vau. Szemesnek áll a világ, vaknak az
alamizsna !
ál EST
a legjobb magyar napilap.
Hirei frissek és igazak!
Köigandaaigrl rovata a gaxdaaáffl élet min-d«n mosianatáról asámot ad, aportrovata a ■port minden Agának eaeményalröl httan ba-■aámol.
A bel- és kUlföld
napieseményeit
a leg-megblxhatóbb tudóaltók távirati áa telofoujelentóael alapján leghamarabb kötll.
az est
magjalaulk a. fov.ro.ban dili 1-kor is a dilotinl Blatt gyorsvonattal irkaatk vkro-aonJkba.
Ara 6 fillér.
HIRDESSE/1 A A „ZALA! KŐZLŐNY"-BEM.

m
Mi LKA
KÍTÖNÖ ALPESÜTEj-CSOKOLÁDÉ
i\'" ■>. n
Nyomatott a laptulajdonus Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
NAGYKANIZSA I913 AUGUSZTUS 18. 53-lK ÉVFOLYAM 61 SZAM
HÉTFÓ
■i||ilinlk hétlén él citttrllktn.
fclöíU.lial Arak: Kgéni évre 10 korona, félévre 6 korona. Negyedévi. 0 korona 80 011. — Egyei aaim éra 10 flli.
Felelős •íerkesiló:
SZELE ELEMÉR
K6.aerke.itA SzsrkosztosiQ éi klidéliivatal Ilik-tér t
KEMÉNY LÁSZLÓ j r«i.<o*: nt - Hird.t4.ak dij.a.bA. ...nm.
A szülök ós az iskola.
A gyermekek nevelésének & oélja általánosságban az erkölosi jellem fejlesztése. Ez az a oél, melynek elérésére minden neveltnek törekednie kell és amely cél minden körülmények közt, minden esetben fennállhat. Ezen belül persze lehet a nevelésnek egy szűkebb körű oélja, pl. hogy valakit iparosnak, kereskedőnek és igy tovább neveljünk, de a nevelés végcélja mindig az erkölcsi
A nevelésnek leghivatottabb munkásai, a szülök és az iskola.
A szülőknek természetadta joga és kötelessége gyermekeiknek a nevelése. A szülök egyénisége rányomja bélyegét a még seidültebb gyermekre, a kis fiu átveszi a szülök tulajdonságait. Amint mondják: „Nem messze esik az alma fájától." v
Ha a gyermek már feloserepedik, akkor a nevelés egyik részét, a tanítást az iskola veszi át.
A kis emberpalánták gondozása a tanítók és tanárok szeretetteljes kötelessége és tiszte lesz. Ettől kezdve az iskola és a szülök együtt fáradnak, egymást segitve, egymást támogatva
A gyermek kedélye, jelleme nagyon I fogékony a külső behatások iránt, mint az j írott lap a betűket, ugy fogadja be lelke a külső benyomásókat. Stülőinek a szava szent-Írás előtte. És sokszor inkább hajlandó arra, liogy szüleinek hlgyjen, még ha saját tapasztalata ellene szól is. Ép ilyen bizalommal fogadja tanára tanítását is.
És ha ekkor a szülök a tanárokkal [ kezet fogva együtt igyekeznek a gyermeket
a jóra nevelni, akkor nyert ügyük van. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha együtt munkálkodnak a kis gyermek boldogulásán és kölcsönös bizalommal segítik egymást.
És itt egy pontra meg kell állnunk, liizony akárhányszor áll.,elő az az eset, hogy a szülő a tanárban nem gyermekének nevelőjét, hanem elnyomóját látja és már elóro bizalmatlansággal viseltetik vele szemben.
És ha még ezt a véleményét magába tartanái akkor talán még nem volnának ennek súlyos következményeibe nem ugy van. Társaságban, sőt gyermekeik között hangoztatják, hogy ez és ez a tanár haragszik a fiukra és azért nem ad jobb osztályzatot. Hibáztatják a tanárt, hogy miért ad fel anny, leckét, közben megfeledkeznek arról, hogy a leokéért nem a tanár egyedül a felelős, hanem maga a tanterv, sót hogy sokszor talán nem is az, a fontos, bogy a tanuló jizt a leokét, — melyre a szülői jóakarat bizony rámondja, hogy felesleges — megtanulja, hanem, hogy hozzászokjék a beosületeu munkához. Hiszen jól tudjuk, hogy csak szorgalmas munka árán lehel a mai drága világban valamelyes anyagi jólétet biztosítani.
É.s sokszor csodálatos az a nemtörődömség, amellyel az iskolával szemben viselkednek. Szeptemberben beíratják a fiút az iskolába, azlán jövó szeptemberig nem látják sem az intézetet, sem gyermekük tanárait. Közben pedig telekürtólik a világot, bogy az ő gyermekük ilyen-raeg ilyen neveléshez
A megtalált fiu.
Szentei Krnő bonvéd-huszár százados rossz cnaládi életet folytatott szép uejével, szül. Garami Jolánnal. Dacára, hogy az ég egy kis fiúval ajándékozta meg házasságukat, hogy az asszony egy tündéri szépség volt, viharos jelenetek színhelye volt a v...i villa. A kisvárosi nyelvek sokat peregtek, a rágalom különféle verziókban nyert kifejezést, de az igazi okot nem tudta senki. De mégis volt valami, arai a titok birtokában volt, de az hallgatott és az a postaazekrény volt, amelybe az asszony leveleit dobta h\'elecsenyi Andor utáazhadnagy nevére címezve a fóvárosba. Az asszony oly ügyesen tudta iútézni dolgát, hogy egyedül csak a férj sejthetett valamit * titkolt sóhajokból és a gyakori fóvárosi utazásokból Mint jó férj eleinte szótlauul tűrte nejéiwk hideg közönyét, mely azonbau mindinkább taifthatat-lanuá vált s végre is válásra vezetett voliM Kire •ionban nem lelt szükség.
K*y szép napou arra ébred Stentei, h»gy neje kis liával Jenőkével vlhagyta a házul és ismeretlen helyrii ktilukőü ; Szentéi »>l volt erre kéazülv«. c*nk
fiacskáját sajnálta és feltette magában, hogy mindent elkövet annak felkutatására. Annyit sikerült megtudnia h.\'gy neje a fóvárosba költözött. De ahol annyi a meuhely. mint olt, bajos két bujdosóuak feltalálása. Megmozgatott ÍQt, fát, de fáradsága sikertelen volt A szökevényeknek teljesen nyoma veszett
A hútlen nó pedig a hajnali vouattal elindult tigyau a főváros felé, de nem olt szállt ki, hanem egy közbenső állomáson. Itt dajkát fogadott a kis fiu mellé és a fővárosban felkereste, szive bálványát, Kelecséiiyi Andort.
A hadnagy ur mii sem tudott a történtekről, de látva a nőnek dult arcát, rosszat sejtett, i A nó, az izgalom hatása alatt mélyen megtörve szakndozottaii adta elő, hogy tuil mivelt.
— Andor itl vagyok. Olt hagytam miattad uramat, uyngalmamat. Majd egészen a tied loszek.
Kelecséiiyi, ki bármint szerette is e nőt, azt mégBem találta egészen helyesnek éa szelid szemrehányással mondta
— Jolán, meggondoltad amit cselekedtél?
— Meggondoltam ? Ha a sziv telve iráuladi mély szerelemmel, képes-e a/, agy higgadtan gon-,
dolkozni. Tudod mily égő szerelem kapcsolt össze bennünket már leány koromban. 8züleim iniuden áron a gazdag Szenteihez adtak. Testemet odaadták, de szivem lelkem a tied. Bármint vélekedj is felőlem. többé vissza nem térek Szenteihez. Ne tégy hát szemrehányásokat, mert tőrdöféaként hatna szivemre.
Kelecaényi meglepetve bámulta az erős elhatározást, mely e gyönge nó szavaiból kiviláglott. Ily nagy áldozatra képeanek nem hitte őt. Tudta jól, hogy a férjére nézve meghall. Itt tehát neki kell tennie, még pedig sürgősen. Tiszti bojtját is féltelte a bekövetkező botráuytól, másrészt viszonyuknak a világ elöU is litokban kellett maradnia. Közöseu hányták vetoilék meg a dolgot 8 végre hosszas gondolkozás után tudtak Utálni egy elfogadható tervet. Szenteiné félre vonul D. helységbe ós iukoguitó él kis fiával, aki már ötödik évét tölti be. Kilátásukról a különben gazdag Kelecsényi gondoskodik.
D. község lakóit is valósággal forrongásba hozta a titokteljes nő megjelenése kis d^val. Stor-gosau kutatták az uj lakó kilétét, de semmit sem sikerüli felderíteni.
(V4ge kflv.)___
Azuj
Qsram- dröílámpák
" Töre\'ketlenek
Kipvisdrt és rMár Magyjrorszig részéri: Fiugar és Fia, Budapest VI., Hajis-utca 41,
9
ZALAI KÖZLÖNY
AUGU8ZTU8 18
van szoktatva és síért nem tud felelni, mert a tanár nem tud a fiu lelkébe belátni: de hogy ö maga felkeresné a tanárt, hogy útbaigazítást adjon a tanárnak, azt már feleslegesnek tartja.
Sót ha a tanár hivja segitségQl, akkor is a tanár meghallgatása nélkül gyermeke pártjára áll. Egy helybeli tanártól tudom h következő történetet: Kezdő tanár korában történt, hogy egy tanitványa\'hároiuszor következetesen hazudott Bezárással bűntette meg, melynek azonban a tanuló nem tett eleget. Az esetről az intézet éppen jelenlevő
az elveszett Mouáosot, nemzeti szerenosét-lenségflnk száma annyi, hogy az ezekre irányzott történelmi tekintet, mondotta a költővel azt az előbbi idézetünket: „Isten osodája, hogy még áll hazánk."
A történelem színpadáról utiosoda nagy virlusos nemzetek tűntek le ez idő alatt I És nekünk is hányszor fenték már azt a kést. mellyel nemzeti eletünket elváirják I Kellel lenni Szent István állauipolitikájábau olyan ósorónek, melyen, mint a kősziklán megtört a viszály, az ármány, a balsors minden csapása, á négy folyó és a három
direktora is értesült és hogy a Hu most halom gyönyörű földjéért való éhes birtok-utár igazán megkapja méltó büntetését, a vágynak minden fegyveres kísérlete és vé.
szülőkhöz fordult — atyja jog végzett ember voll. — Az atya támogatás helyett bírálat alá vélte a tanúr eljárását és a tanár meg-halgatása nélkül kijelentelte egy nyílt levélben, hogy fiáin\'k van igaza. Ettől kezdve nem volt kedve a szülőket segítségül hívni.
És ezer meg ezer ilyenaket lehetne felhozni. . - \'
Szent István napján.
(V.J Hagyományoa kegyelettel és igaz magyar szívvel ünnepli Magyarország hálás népe első királyának, Szent Istvánnak névnapját. Az ünnep országos és vallásfelekezet nélkül való. Nemcsak a katholikus hívek szentjének szól bódulatunk és imánk, hanem a nemzetalapozó nemzeti nagy királynak. És minél messzebb van a történeti idők távlata, az M idő. midőn . Koppány vezér viszályos pártot ütött az ós vallás érdekében, — annál szorongóbb érzéssol jut eszünkbe a költő szava: .Isten osodája, hogy még áll hazánk." A turáni síkról szakadtunk Európa nyugati kulturájába és valóban nagy államférftura vplt sürgős szükség, aki átlátta, hogy maroknyi nemzete, bármily tündöklő katonai erényekkel is csak ugy tarthatja fenn magát, ha mesgyéjén az európai kulturáramlásnak, beolvad és felveszi e kulturáltak legpregnánsabb formáját, a keresztény vallást. Isvánnak államférfiúi nagy talentuma nemosak ennek átlátásában mutatkozik, hanem abban is, ahogy országa területét a közigazgatás és igazságszolgáltatás céljaira elrendezte. Ezer esztendő viharát álélte a vármegyei rendszer, ezer esztendő óta él alkotmányunk, melynek alapjait az első nagy király rakta le.
Nem lennénk méltók nagy elődeinkre, ha nem a legtisztább ünnepi érzéssel ünne-pelnók a nagy király napját, mert hiszen abban egyeznie kell minden véleménynek, hogy nekünk ót a gondviseles adta. Ezer esztendő alatt nemzetünk nagv viszontagságokat élt át, nagy katasztrófákat látott, völt idő, mikor nemzeti létünk szinte kockán forgott és hányszor de hányszor I sirattuk
szes háborúja. De ne felejtsük .el. hogy nemzeti szerencsétlenségünk között mindenkor legnagyobb volt a belső viszály, mely nálunk nagyobb nemzetet is a végsemuil-sülésbe sodort és amely annyira nem szűnt meg soha, hogy templomainknak ma is hivatalos éneke: „Hol vagy István király, Téged magyar kíván."
A sorsáért aggódó nemzetnek sóvárgó jajdulása. imája és reménysége sem dül meg e százados énekben. És ma épen olyan aktuális, mint századokkal előbb, jelezve a gyászos imát, amikor épen olyan aggódó nemzeti busongással fohászkodtak a nagy király felé.
HÍREK.
- A Király asUlatésnapja.
Szeretettel és megilletődéssel tekint föl ma minden magyar koronás királyára, ki a jó Isten kegyelméből népeinek szerenoséjére ritka erőben és frisseségben megérte a 88-ik születésnapját. Ez a kor már régen is a pátriárkák kora volt. Még arra a közrendi emberre is kiváló kedvezése a sorsnak, aki az életnek nagyobb küzdelme nélkül jutott az aggastyán évekhez. Hát a király, kit országa népeinek jajját-baját nehéz éjjeleken át virrasztotta, akit az Isten apai szivében is sürüu és keservesen látogatott, ki mellől hitvese oly kegyetlen végzettel ment az örökkévalóság hazájába.... Királyunkat a: a hosszú, félszázadot meghaladó uralkodásai során surü osapások érték; tle meg nem törték. Abban is példát ad, hogy Istenben vetett hittel hogyan kell a sors csapásait fétfias lélekkel elviselni. Milliók imája száll ég felé a király életéért, s egéazségoérl. A költővel kivánjuk a királynak:
Lelje népe boldogságán örömét,
Hir, szerencse köszönnie szeol fejét I
Városunk lobogódiszt öltött. A szent Ferencrendiek templomában ünnepies szentmise volt. melyen Börzsey Tivadar h. plébános celebrált. Késztvett a városi hatóság
közös hadsereg és honvédség tisztikara. -
Az izr templomban saintén tartottak ez alkalommal hálaadó istentiszteletet.
— Gyászhír. A következő gyáeijeleuié.t vettük : Forsler Elek éa felesége szül. Frauleik Aüu« mint szülők; Ntmeabncsári Rvaslics Elsmér in. kir bnnvédóruagy mint férj, maguk valamiül gyermekeik és az ÖHszes rokonság uevében fáldslomté! meglőrt sziwel jelentik, hogy forrón szerétéit gyermekok illetve felesége és uóvérük Nemesbocséii Svastica Elemérné született Forater Mérls nr kir. ltouvéd-óruagyué folyó hó 12-én délután 5 érakor áldásét éleiének S9-lk, ooldog házasságáuak 7-ik évében hosszas betegség éa a halotti szentségek felvétel, ulén az Úrban csendesen elhunyt Földi msrsdvényai s megboldogultnak a Gyttlakeszi gyászbitbau fognak beszenteltetni éa s gyulskeszi-i temetőben tolyó hó Iá-én d. u. 3 órakor örök nyugalomra tétetui. Kt engeazteló szentmise áldozatok az elhunyt l.lki üdveért a gyulskeszi-i templomban W-éu d. e. to órakor és 18-án d. e. 8. órakor fognak a Mindenhatónak bemutattatoi. (iyulakeszi. 1913. évi augusztus hó 18-én, Adj Uram örök nyugodalmat néki és az örök világosság fényeskedjék néki I Forsler Ilona férjezett dr. Töreky Ivánné, Forsler István, Foralar György testvérei. Dr. Töreky ivén. Néger tloua lérj. Forsler lstváuué sógora ée sógornője. i(j. Töreky Iván. Töreky György, Forsler Mariska, Korsler Ilona uuokaöccaei és húgai,
— A Kath Legényegylet táncmulatsága. A nagykanizsai Katholikus Legényegylet 1913. évi augusztus bó JO-au, Szeul István napján a Polgári Egylet emeleti nagytermében saját alapja javára zártkörű, jótékonycélu nyári Táncmulatságot rendez. Kezdete esti 9 órakor. Helyárak: Belépőjegy 1 kor. Osaládjegy 2 korona 60 fill. Emeleti páholy 6 ker. Karzati állóhely ÓO fillér. Felülfizelések, tekintettel a jótékony célra, köszönettel fogadtatnak és hírlapi-lag uyugtástatnak.
— Buoau. Somogyszentmiklóson pénteken bucsu volt. A Szeolmiklési menyecskék és leányok tarks képet nyújtottak a szemlélőnek vörös vagy egyéb rikitósziutl feikötőikkel. Különben a bncsura számosan mentek ki a kanizsai közönség köréből is. A Kanizsára vezető utou estefelé ösezoazólalkoiolt több fiatalember. A szóváltást tettlegesség követte. Közben az egyik fiatalember kéat rántott elő, de kicsavarták a kezéből. Az ügyel átadták a csendőr-ségnek.
— Halálozás Nagy Ferenc, a Bőrgyárnak szorgalmas asztalosa, f. hó ló-én d. e. 11 érakor 67 éves korában jobblélre szenderült. Nagy a vesztesége családjának, amelyben anya és három gyér-mek siratják az elhunytat. De nagy a vesztesége a sörgyárnak is, mert vasszorgalmu és kilüuó munkását vesztettepei. Nagyot mindenütt szerették, mert tisztességes becsületes ember voll. Utolsó útjára számosan kisérlék ki |ó ismerősei és barátai közül, hogy részvétüket kifejezzék.
— Humor a rendőrlaktanyábau A napokban a rendőrség laktanyáiéban vollam Ügyes-bajos dolgaiinat végezvén. A kemény kalonaágyou szép reudben beverlek a pihenő rendőrök. Nyugvásukat a kellemeesel kötik egybe. Meséluek egymásnak. Az öreg Kocsis bácsi éppeo skkor veile ál i ezót, iáikor én beléptem.
— Emlékszel rá sógor — mondja a másik rendőrnek, aki közben vigau pipál — mikor Lai-bachban voltuuk. hogyan fordítottam ki a rókát bőréből ?
— Nem emlékszem, mond el sógor.
— Hál rövid a te fautazmagariád I De oeui bai elmoudom. Tudod, egy iazouyu erős embert kísértünk Lsibachba. Moudok, ha már itt vagyunk,
AUGUSZTUS 18.
ZA I. A 1 K 0 Z L 0 N Y
meguézzük az állatkertet is. B^menlűuk Az állat-jjeliditő kalauwlt bennünket. Mikor a rókaketrechez értőnk, a ravasz kitátotta száját. Féltem, hogy megharap. de kísérőnk bétoritoit. hogy uepi bánt. Mikor másodszor kitátotta a nájál, mondok, ez veszedel-(UÍS. belenyúltam a torkába, megfogtam ii farkát én kifordítottam.
Kire természetesen nagy nevetés következett Szerelik ifl a Kocsis bácsil, inert ha ő uem volna, egyhangú lenne a pihenés.
Azutáu elmesélte, hogyan vágott földhöz Zágrábban két lovat.
— Akkor is — mondta — Zágrábba tolon-coliunk egy rabot. Dolgunkat végezvén, szétnéztünk i városban. Egy kapu előtt megálltunk tanácskozni, hogy hová menjünk A kapu alatt szénás kocsi állott. Egyszerre a lovak megijedtek, mert macska ugrott t szekérre. Éu rögtön kihúztam kardomat «;m a lónk előtt hadonásztam. \'Megijedtek lóiéin és az aszfalton elcsúsztak. Akkor többen iiozzáinjöttek és kérdezték. ki, hová való vagyok. Kauizsára leleltem, mert az előbbit láthatták ruhámról. Akkor elkezdtek csodálkozni, hogy Kanizsán milyen eröa emberek a rendűek őrei.
— Elhalasztott befizetések. A Nagykanizsai Takarékpénztár által alapított Önsegélyző Szövetkezetnél a szerdai Uunep miatt a befizetéseket pénteken tartják meg.
— A gőzgépkezelők óa kazánfűtők legközelebbi képesiló vissgái Sopronban szeptember hó 7. uapián délelőtt 9 órakor a Sopron városi villany telepeu fognak megtartatni. A kellően felszerelt vizsgálati kérvéuyek a ru. kir. ker. ipar-felügyelőséghez küldendők Deák-tér 8.
— A régi olcsó ólét. Ha manap két ember beszélni keid, öt perc múlva kétségtelenül rátér a drágaságra, visszakívánva a régi időt, amikor sokkal olcsóbb volt miuden.
Alább közlünk néhány kivonatot egy régi hivatalos írásból, melynek címe a következő : „1813-ik esztendei böjt más hava 29 Ik ás következő napjaiban Szegvár helyiségében tartott tekintetes nemes Csongrád vármegyének közgyűlése alkalmatosságával a célibeli mesteremberek kézimüveik és munkáik ára, szegődött cselédek, szolgák és napszámosok bére," A vendég fogadósokra nézve reguláris árszabály : Egy porlió leves, bármely féle légyen is 8 kr.
Tehénhua a hozzá valóval együtt 4 kr.
Egy porlió bár mily néveu nevezendő főzelék 5 kr. detto be tsinált ide értvéu a bóti eleséget is 8 kr. dettó tésztán étel 8 kr. rostélyos petsenye, a »agy veiw pi-tseuye 4 kr. delto sertéshús 8 kr.
Egy fertál csibe petsenye 8 kr.
Egy fertál liba vagy kácsa petsenye 8 kr.
Egy portio pujka vagy borjú hus peteenye 18 kr.
Egy portio sült halunk bármely.neme 12 kr.
Megjegyzés: Bármely peteenyéhez a feutebb kiteU lalk&ák mellett salátát is kötelesek adui a kortsmárosok.
Ha pedig egy lársasAgbau többen esznek, ezen "»lben 8 tál ételért fog fizetni minden személy 10 krt.
Azou esetre, ha a 3 tál ételeu kívül pecsenye is adatik, 16 krt.
Hat tál ételért, Ide nem értvén a bort és a kenyeret 30 krt.
• . . . D • j6 lenne a< ilyen olcsó helyre ma ■raktába menni.
— Díszelőadás as „Uranua" színházban. Az „UratiUH" színházban Szarvas szálloda (volt fidi-»ou színház) szerdán ünnepi dieselőadás lesz, melyen * "ilághirü Gaumont filmgyár legújabb és legremekebb képe> kerülnek bemutatásra. — Bemutatásra k«rü| 2 szenzációs dráma, azontcivüi a fényes kiegészítő műsor 9 órás\'előadásban. Az „Uranys" sziu-házat miudeukioek a legmelegebben ajánljuk. —
Szombat és vasárnap uj gyöuyörQ mŐBor, melyen 1 ismét elsőrendű képek lesznek bemutatva.
Irodalom.
— A .Vasárnapi Újság\' augusztus 17 ik száma feltűnően érdekes, pompás képsorozatot közöl a Klakóban található magyar műemlékekről, Gere-| vich Tibor szakavatott cikkével, a gartdi világkiállításról, a határrendőrség működéséről, a galáutai talajjavitógép-bemutatásról, stb. Szépirodalmi olvasmányok; Kvassay Ede és Grazin Deledda reg[énje. Ko.sztoláuyi Dezső verse, üagyhy Dénes novellája, stb. Egyéb közlemények: Szinuyei József, Poppes Dávid, Seffer László arcképe, Milkovszki .lemtyel iró 1 emlékezése a magyar szabadságharcban való szerepléséről képek a gyorsíró-kongresszusról, a kenlhelyi felhőszakadásról s a rendes heti rovatok: Irodalom és művészet, sakkjáték stb. - A „Vasáruapi Ujeág-előfizetési ára negyedevre öt korona, a „Világkrónikáival együtt hat korona Megrendelhető a „Vasárnapi Újság" kiadóhivatalában (Budapest, IV.. Egyeteni\'Utca 4. sz.J Ugyauitt megrendelhető a „Képes Néplap", a legolcsóbb újság a magyar nép számára. leiévre két korona 40 fillér.
878&/1918.
Árverési hirdetmény.
A nagykanizsai kir törvényszék mint Ikvi hatóság közbirré teszi, hogy a gazdasági Önsegélyző Szövetkezet végreliajtatóuak Tóth István és özv. Qecsi Jáuosné szül. Tóth Éva úgyis mint kk. Qecsi János és Mária t. és t. gyámja végrehajtást szenvedettek elleui 800 kor. tőke. ennek 1919 évi április hó 3. napjától járó fi.76% kamatai, a lejárt kamatok 6-76% késedelmi kamatai 38 kor. per, 96 kor. 80 f. végrehaitás kérelmi, \'24 kor. 30 f. árverés kérelmi, továbbá a c«atlakozo(lnak ezennel kimondott-nagykanizsai segélyegylet szövetkezet 860 kor. tőke és jár; 8 a még felmerülendő költségek iránti végrehajtási ügyében a nagykanizsai kir. törvényszék területéhez tartozó, az esztejvgnyei 107 sztjkvben 143 hrsz. ház, udvar, kert. 834 kor az esztereg-uyei J 343 szt|kvben 729/a hrsz. szántó a ki .mezőben &3 kor. — 794/b. hrsz. szántó a part föli földekben 40 kor. — 8102/c hrsz. szántó a osirfai dűlőben 89 kor. — 9696/a hrsz szántó a Borsó földekben -11 kor, — >SP83/a hrsz. rét a mántaban 80 kor. — 414/a 8. hrsz. a keleti kadakföldi dűlőben 13 k. — az eBztereguyei l4ü7 sztjkvben 8/a hrsz. ház. udvar ós belsőség 907 kor becsértékben 1913. évi szeptember hó 18 napján délelőtt 10 órakor Esiteregnye község házáuál Kaics Lajos 1 és Rapoch Gyula felperesi ügyvéd vagy helyetteseik közbeujötlével megtartandó nyilvános birói árverésen eladatni fog, még pedig mivel az esztereguyei 1467 j 8Zljkvbeu felvett ingailan J/« részére, s az esztereg-! nyei 1343 sz. Ijkvben foglalt egész ingatlauokra Tóth Éva özv. Gecsi Jánosné javára özvegyi haszonélvezeti iogo-.au bekeblezve ezen ingatlanok a szol -1 galraijog épségben tartásával adatnak el, akkor ha1 az előző hitelezők követelésének kielégítésére szükséges 8500 kor. beigértetik, ellenkező esetben u nyomban megtartandó árverésen az iugatlauok a szolgalmijog ífe^he nélkül adalik el.
Kikiáltási ár a fentebb kitett beosár, melynek kétharmadáuál alacsonyabb áron »* ingatlan el uem adatik.
Az árverezni\' kívánók tartozna^ a becsár 10 százalékát készpénzben vagy óvjrtékképes papirbau a kiküldött kezéhez letenui.
A kir. tozék mint telekkönyvi hatóság.
Nagykanizsa, 1913. óvt juuiue hó 18. napjáu.
Gózony, s. k., \'kir. tszéki biró.
J46b8_ 1913.
Versenytárgyalási hirdetés.
A v. képviselAteslület jóváhagyásinak fenntartásával versenytárgyalást hirdetek, a VI—VII. keraloii bikaistállók megnagyobbításával kapoaolatos szállításokra <"is munkálatokra.
Az előirányzott összeg 3843 korona.
Az ajánlatok a kiírási művelethez osa-tolt mintán teendők meg. Ónak is szabályszerűen kiállított es pecséttel lezárt sértetlen borítékban elhelyezett, közvetlenül a tanácsi iktatóba vagy posta utján beadott ajánlatok vétetnek lárgyalás alá. -«
Az ajánlatok boritéka a következőleg
cimzendő:
A városi Tanácsnak Nagykanizsán.
„Ajánlat a 14668/913 sz. versenytárgyalási hirdetményben kiírt szállítások és munkálatokra^*
Az ajánlatok posta utján vagy közvetlenül v. tanácsi iktatóba adandók be.
Benyújtási határidő 1913. áni augusztus hó 26-ik napjának d. e. 10 órája. Ajánlatot csakis az összes munkálatokra éa szállításokra lehet tenni.
llánatpénz gyanánt az ajánlati végösszeg ó\'/,-a készpénzben vagy óvadékképes értékpapír alakjában, vagy akármelyik helybeli pénzintézet betétkönyvével teendő le és az az ajánlat benyújtásával egyidejűleg a versenytárgyalási hirdetés ügyszámára való hivatkozással a v. pénztárba a lárgyalás határidejéig befizetendő és az erről szóló letéti nyugta az ajánlathoz csatolamló.
Az ajánlatok az 1913. évi augusztus hó 26 ik napjának d. e. 10 órájakor Nagykanizsa város tanácstermében fel fognak bontatui, mely alkalommal ajánlattevők vagy igazult megbízottjai jelen lehetnek.
Az általános szállítási és munkafeltételek. a részletes nouuka feltételek, költségvetések, tervek és szerződés tervezet a városi mérnöki hivatalban megtekinthetők, ugyanitt az ajánlati minta dijtatalanül kapható.
Egy ajánlattevőnek sinos semmi néven nevezendő igénye arra, hogy az ajánlata elfogadtassák és Nagykanizsa város közönsége szabad rendelkezési jogát minden tekintetben fenntartja.
Az ajánlat egyéb módozataira, valamint ajánlattevők egyéb kötelezettségeire nézve az ajánlati minta, általános és részletes feltételek, költségvetések és a. tervek végül a szerződés tervezet irányadók.
Az ajánlattevők a végérvényes döntésig kötelezettségben maradnak.
Nagykanizsán, 1913. évi augusztus hó
8-án.
Dr. Sabján G-yula a. k.
h. polgármester.
4
ÍALAI KÖZLÖNY
AUGUSZTUS 14
Kami gjtiylorrái
Varasd-Töplitz
(Horvátország )
Vasút-, posta-, talefon- és téwirda-élloméa.
(Jj gyógyazálloda villanyvilágítással, hírnevén rndloctlv tartalmú kénen hóforráa -)- 58 C*.
Ajánlva: köazvcny, csuz és iachias atb -nél. Ivókúrák makacs torok-, gége-, mell-, máj-, gyomor- éa bélbántalmaknál. Elektromos maaaage. — lazap-azénaavaa é« népfürdők.
Egész éven át nyitva. — Modern kényelem.,— Uj szállodák.
Mesés környék. — Katonazene. — Prospektust ingyen küld a
ÍUrdöigazgatósAg
FUrdőorvoa Dr LOCHERT J.
Hirdessen a „Zalai K8xl8ny"-ben.
Korcsma bérbeadás.
Sand (Somogymegye) községben a Közbirtokossági korcsma
folyó évi szeptember hí 18-án
nyilvános árverésen a legtöbbet ígérőnek 3 évre bérbe fog adatni.
Kikiáltási ár 600 korona.
A korcsma átvevője jelentkezzék a megbízottaknál Sand, {Somogymegye i 1013. aug 7.
A megbízottak neve:
NÓVÁK FERENCZ, ANTALICS FERENCZ.
60°. ENGEDMÉNY
a lakóioknál aug.t 25-tól kezdve.
rnsim
FÜRDŐ SLAVOHIÁBAH.
Vasas hőforrások és iszapfürdők 35—50\' C Kiváló eredmények az összes női bajoknál, vérszegénységnél, csúzos ós köszvényes bánt&lmaknál, különösen ischias-nál és geriucbajoknál__
szemesnek
kell ma lenni, ha túl akarjuk szárnyalni versenytársainkat. Az élelmesség, nem
áll
egyébből, minthogy ne késsünk egy pillanatig sem, hanem soron kivül vegyük igénybe
„Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, mert ott határozottan eredményt ér és a magyar hirdoti
Védjegy : „Horganyt*-
[I Liniment. Capsici comp.,
a Horgony-Pain-Expeller
1 púü.k.
ónak bizonyult liiiiszer, mely mir ii\'lM legjobb bedóneólMeek bizonynlt ksszvéayaél, teáznál rá majhlllénkaél.
rlnetaestetes. Silány bamisIHényok miatt beráaáiiáaknr óratoeak legyilok H caak olyan eredeti üveget fogadjunk el, malya „Heraeay" .édjagvgyel « a BloMar oérjegyiéeeel eűitott dobozba van oaoma-
2Snf,*S\'llveielían Í-5),\' K 1.40 éa |
t 3.- éa 4gysiilvá» minden gyógy Úrban kapható. - KratUr: Török léraef |
világ
hirdetéseit itt megtalálja. A hirdetó rövid idő alatt rooggyóződik az eredményről. — Annak határozottan
vaknak
kell lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlöny" rohamos fejlődését, ez pedig világosan jellemzi, hogy
az
Í gyógyszertaniéi, Sedaiiaat
ót maitr lyftrswiiri ii „Ami tficiliitr,
Prágában, blimbothatrasae !> nou. ^
aipmnrabletták
]\'! \' (« kö.limért fi|d«lomcillIapKÓ ,aer) I
Hogy bizonyos Irgycn az ember, hogy csakugyan a valódi Aspirinl kapja, mindig* plrin-Tabletta (ormában kell, hogy kérje, ezek ercdeli csomagolásban1 üvegcsó Wfélgrímmoa tablettával K.l.W-érl,kaphatók. Minden egyes tablettán rajla van az Aipirin szó. 1
, Farbenfabrlken vorm. Frlcdr. Bayer » < MH«ld U«ita-« .. Maiban* aaa mhíla-
ezen lapban megjelenő minden hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak az
alam/zsna !
a legjobb magyar napilap.
Hirei frissek és igazak!
KOlfaafeaácl rovata a gaadaakfi élet minden moxaanatáról aaámot ad. aportrovata a sport minden ágának eseményetrttl hiten be-aiiZBOl.
K bel és kQHBId
napieseményeH
a l.»megbl«b«tóbb tudósítók UvlraU és UlafoaJalanMaai alajján laghunarabb k»iU.
az est
megjelenik a fővárosban d4U lkor és a délutánt alatt ryaravonattal árkaatk váro-awakba.
^-Hl Ára 6 fillér, fc^
HIRDESSEK A A „ZALA! KŐZLÖirr"-BEN.
Mi LKA
KÍTÜNÖ ALPESÍ Tej-CSOKOLÁDE
Nyomatott a laptulajdonus Ilji Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
NAQVKANiZSA I913 AUGUSZTUS ai.
5»-ik evc-olyam 62 szám
csütörtök

■•■Jilialk héttön ii ciltirtikön.
tlOfWatial árak: Kg*»« érre (O korona, félévre 6 korona, Negyad**" a koron* 60 Ml. — Egyé* aiém éra 10 Ml.
Felelős • xerkeMtü:
SZELE ELEMÉR
Kősxerkeaatő.
KEMÉNY LÁSZLÓ
Szarkasztaaíg ét kladéhlvatal liáh-tér 1
ToU\'o»:tlt — Hirdetések dljexabée eiarlnl.
A kisgazda boldogulása.
Hazánkban kerekszátnokban egymillió hold úrbéres legeló van. Ez az egymillió hold valamennyi — alig van kivétel — a Osálty szalmája. Kincseket éró közvagyon, amelyre senkisem gondul A községi bírónak eskü szerint éber szemekkel kell órizni a közvagyont, ámde százados\' közönyből és tudatlanságból elnézzük, hogy ez a közvagyon csupán a jó Isten oltalmára legyen bízva. A legeló füvét a szél veti, vakondok, mezei poook és egér szántogatja, szél boronálja. S ugyancsak a szél vet bele burjánt, kutyatejet, lósóskál, szerbiánttlskól. Az emberek pedig közös útnak nézik, kocsikkal, szekerekkel keresztül-kasul átvágják, disznókkal felturatják, kora tavasszal ráhajtják a marhát, mely széles körmeivel elkopárositja
1898-ban a törvényhozás egy áldott törvénnyel felhatalmazta a fóldinivelosttgyi minisztert, hogy a pótadóval szörnyen sújtott községeket támogassa abban, Itogy elhanya-
gol! közlegelóiket feljavítsák. A három esztendős törvényt eddig 519 község vette igénybé. De még vagy 10.000 község nem ébredezik. A un vármegyénkből nteg éppen kevesen. Az 519 községben elvégzett legelójavitás 870.000 koronát emésztett fel léhát mintegy 3-4 korona kell egy hold legeló feljavítására. A szegény községnek azonban a földmívelésügyi miniszter ad segitségél fűmagra, boronák, ekék vételére, kutak ásására, fészerek, enyhelyek építésére. Nem ad azonban segélyt napszáinosmuiikákra, amelyek a legelő javításoknál szükségesek, mert igen helyes nz az álláspontja, hogy amelyik községnek lakói átlátják a legelójavitás nagy hasznát, ott csak hálásak lesznek a községi biró urnák, ha kirendeli őket községi kőz-munkéra és maguk is i\'gy darabját megjavítják, füvei gazdagítják a legelót. melyen majd a jószáguk legelni fog.
Aminthogy nem is sajnálták a munkát abban az 519 faluban, melynek bírója, elöljárósága felrázta a lakósokot. Itugy tenni kelt. Ahol u községi közlegeló kopár, ott a szántó-
föld is vékonyan tersin. Ma minden valmire-való gazda tudja, hogyha trágyát nem hintünk a földünkre, valamirevaló termést nem várhatunk.
De miből trágyázzuk földünket, ha jószágot nem tarthatunk ? Jászolból tartsuk állandóan? Drága dolog az, meg nem is jó dolog I
Nincs elóbbrevaló dolog ezek szerint biró ur, mint a községi legelót rendbe hozni. De hát hogyan kell alt? Ezt a falában senkisem tudja. Tudja a földmívelésügyi miniszter, kinek szakértője ingyen jón. Megmondja mit kell tenni, hogyan kell eljárni. Ne lelejtse az elöljáróság, áldani fogiák érle.
De hát a hol közlegeló éppenséggel nincs? Ott az a teendő, hogy ha a község halárával mesgyésen közlegelónek alkalmas föld illő áron vau eladó, nem kell késlekedni: meg kell vonni. De mi a jelzett törvény-segitségnyujtásával. Meglehet venni a legelót még az esetben is, ha a községnek egy árva garasa sincs rá. mert á Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége. ez a
A megtalált flu.
Bzeiiteiué—álnéven ózv. Baraayainé — zárdai életet élt. Usak annyit tudtak ellesni életmódiéból, ihogy gyakran megfordul nála egy magas barna o>i. nos fiatal, ember, ki dacára polgári öltözékének, ru Kanyon járásával látszott elárulni, hogy katona.
Multak az évek. Bsranyalné arcáról la tané-deztek a szépség rózsái. A tudót megtámadó kói nem sokáig hagyta azokat virului. A száraz köhögés, mely az ily beteget elő szokta veuni nem csekély aggodalmat okozott Kelecsényinak. Sokszor unszolta ideálját, menjenek valatni hírneves specialistához, de Sxenteiné mindannyiszor elutasította a jó szándékot. Tudla, érezte, hogy napjai megvannak számlálva s vslaháuyszor rátekintett kis fiira, köuy-nyek gyűlt,-k szemeiben, ha annak lövőjére gondolt. Keleeséuyi elegei bittatU, hogy effelól nyugodt le-liet, mert a gyermek felneveltetése az ó gondlát l"gla kép.xni *
(iyönyörtl tavaszi napon .Sz.-nél fnldnklés köz-
ben találta háziasszonya 0*k annyit bírtak suttogui s valamikor oly beszédes ajkak, sürgönyözzön Kelecsényi utászbadnagynak a fővárosba
Keleosényi a legelső vonattal meg is érkezett. Aiuit már rég sejtett bekövetkezett. Az angyali nő, ki érle olt bagyta hites urát, viaszsárgán feküdt párnái között. A sziv. amely oly önfeláldozóau dobogott. ,-sak néhány percig érez már
— Andor — suttogts alig hallhatóan — védem közeledik . . . Arra a uagy szerelemre, smely eletOnket luegédesité. esedezem hozzád, ne feledkezzél meg Jenőkéről. Hisz tudnm le oly jó vagy, nem fogod öl árván hsgyoi ..
_ 1,,\'gy nyugodt szerelmem, az becsületbeli
kötelességem. A íiu apja katona, legyen ó is az Katonai intézetbe fogom ót elhelyezni.
,, , _ Ugy Andorom . . Most mér nyugodtan bálok meg . . . Ezen inedaíllont pedig akaszd a nyakába, az legyen amulettje....
Több szóra nem volt ereje. Szeuteiné lelke Isten előtt bűnhődött ballépéseért.
Másfél évtized mull el. Kelecsényi beváltotta a haldoklónak lett igéretét s a fiúból katonát neveltetett. A katonai intézetben gyakran érdeílödótt a kis Harauyai iránt, ki álnevén volt bejegyozve. Tanárai felfedezték, benne a iehotséget és szép jövőt jósoltak neki____Mint haduagy került a ao-lk közös gyalogezredhez. Törekvő tisztnek ismerték, kit társai bus vitézuek és mélázó természete miatt ? Gyakran találták ót a tiszti pavilonok parkkerljében egyedül bolyongani a nyakában csüngő medaillout nem egyszer csókjaival illette. Különös természetét buskomorságra magyarázták. Egyedül ö tudta, mi bánija szivét. Bármint kutatott is, nem tudta felderíteni, hogy ki volt az atyja, végre a véletlen kezére játszott, Kelecsényi megjelölte neki a helységet, amelynek kis sirkertjében édes anyja tetemei nyu-gosznak. Hadnagyi kiueveztetése után nem volt nyugis, egy imát akart elrebegni anyja sírjánál. A sors máskép intézkedett.
A vonat kupéjának lolyosóján összeütközik egy deres bajuszu huszárörnaggyal, ki a szokásos pardonnal nem elégedett ^meg, hanem a hadnagyot ügyetlennek nevezlo. Baranyai a sértést nem lehelte zsebre s a névjegyek átcserélése ulán Esztergomot
Az uj
ftipvisclA is raktár Úaiyarorsiig részérc: Fiiiger és Fia,

ZALAI KÖZLÖNY
AUQU8ZTU8 21.
törvény szerint uem haszonra alakult bank a vételári teljes összeget kölusón adja minden oly esetben, mikor állami segítséggel valamely község legelót vesz.
Rövidesen nyolcvan község igy vásárolt közlegélót. Nagyon örülnénk, ha oikkflnk felrázná a vármegye községeit és dologra indulnának. Még csak annyit, hogy amely községben jó közlegeló van, ott a lakosság ráadja magát a szarvasmarha tenyésztésre, amely röviden szemmelláthatólag befolyással van minden községi dologra
A lakosok nem élnek szűkös napokat. Jobban táplálkoznak, a föld többet terém. A gazdálkodás egészségesebb irányba csap, mert az állattartó kénytelen több takarmánynövényt és kapást termelni. Vak. aki mindezt be nem látja. Lehetetlennek tartjuk, hogyha megindulnak ebben a közdologban a falunak minden rangú ós rendű lakosa ne tartson vele. Fakadjon az áldás virága minden lépése nyomán, melyet községe lakóinak jóvoltáért az elöljáróság tesi.
Qrádé.
Sok szó esik mostanság örádóról, az osztrákoknak ezen szép és élénk tengeri fflrdójéról.
Pragerhof, Trieszten át vezet oda a legrövidebb ut és amint a Sleyer határba érőnk, szebbnél-szebb hegyek, völgyek és tájak mellett rohan el vonatunk; minden pilla
útba be. - Este 8 óra tájban Adelsberg\' tengeri betegségnek I
nat uj meg uj. featói szépségű panorámát tár elénk. Az Isteu által rajzolt gyönyörű tájképek százai ezek, az Isten mdtárlata ez I Hosszú vonatunk, mint egy mérnetlenül hatalmas, folyton kanyarodé kígyó szalad az óriási hegyeknek, - alagútból ki. alag-
ják; az öregek okosabbak, azok már tar. tózkodóbbakl Ju ^
Körülbelül 2 óráig megy a hajó Triesztből ürádóba. Ha előzőleg jól megebédelünk. akkor a hajón esetleg szerencsésen viszontláthatjuk az ebédet és ezt nevezik
jelelték meg, hol becaQlelbeli ügyüket el fogják intézői.
Éiilergorahan az eljárás igen rövid volt. Mindketten a kaszárnyába hallatták és segédet is találtak hamarosan.
A segédek kardpárbajban állapodtak meg elai vérre. A Fttrdó szálloda nagytermében gyűléseztek az ellenfelek. 8teut«i őrnagy egykedvűen vetette le atlila Öltönyét, oly hangulatban, mintha táncmulatságra menue. Baranyai csak azt sajnálta, hogy megakadályozták az anyai sir látogatásában, ö is levetette vaffeurokk|ál. A segédkező tisztek mosolyogva látták meg a nyakán csQogó medaillont. Mondták is neki, hogy tegye le, de 6 csak annyit válaszolt: Soha I
Összecsaptak, az els6 összecsapásnál már ki-tfint az őrnagy fölénye. Néhány perc múlva Barauyai egy hosszú vágást kapóit a nyakára A vágás a rne-daillon láncát is ketté szskilá ugy. hogy az emlékérem földre esett. A mély vágás ájulásba ejté a hadnagyot. Az őrnagy részvéttel közeledett az ifjú felé, hogy kezét nyújtsa neki, de az már eszméletén kivül volt. 8 míg az orvos és segédek a felélesztésén fáradoztak, megilletődéssel hajolt le, hogy a medaillont megtekintse. Felnyitá és fájdalmas kiállás hagyá el ajkait. Nagy Isten I ez a te kezed ujja !
Szeutei felismerte a képheu nejét, a sebesült ben pedig egyetlen rég keresett fiát. Drága fiain _ Iriáltá l\'A.olt n sehftaeltri, H"
beu pedig egyetlen rég keresett fiát. Drága fiam — kiálts és reá borult a sebesültre könyeiiel ön töltés alt.
A feltalált ifjúnál segitett az erős termésiet és styja hűséges ápolása mellett rövid idó multa lábra állott. Felgyógyulása után három alakot látlak * I)... köiség kis temetőjében Szenteiné sírjánál, Siouteit, fiát é« Kelewénylt. A |é Isten oly örömmel néiett le a három megbékült alakra
körül jár vonatunk, az alagútból osak a fele bujt ki és egy „tilos" -ra állított jelzőlámpánál megáll; száz ablakból, jobbról, balról megannyi kivánosi fej bukkanik elő; szemközt egy égig nyúló hegyról kanyarodik felénk és másik gyorsvonat, erősen hallatszik a robogása és már látszanak a vöröses szemel. Mintha két rettenetes állat, melyeknek acél a teste, vasból van a lába. gőzgép a tüdeje, akarna egymásra rohanni, hogy egymást szétmarcangolják, hogy mindent pozdorjává zúzzanak. Az ember ösztönszerűleg utat, nyílást keres, Logy merre szabaduljon a veszedelemből, de erre ninos sok idő, nem is jut rá a sor, inert ebben a pillanatban elrobog mellettünk nagy zakatolással a veszedelem, a jelzőlámpa „szabad\'-ra változik és vonatunk prüszkölve, zakatolva, tüzet okádva rohan az esthomályban Trieszt felé.
Trieszt az osztrákoknak ugyan, mint arai Fiume nekünk magyaroknak, — kikötővárosa; osak annyira osztrák ez a város, mint Fiume amilyen m gysrl Német szóval csak ugy boldogulunk\'itt, mint amott magyar szóval. — vagyis nehezen és bajosan I Egész önkénytelenül egy anekdota jutott az eszembe a két szomszédról, amelyek egyikéhez egy szép napon beállít nz Isten, hogy kívánjon, hogy kívánjon, amit akar, rögtön teljesülni fog a kívánsága akár adni, akár venni kell. de a szomszédja kétszer annyit kap, illetve tőle kétszer annyit vesz az Isten Emberünk gondolkozik és azt ki vánja. hofcy az egyik szemének a látóké vegye el az Isten. — a szomszéd teljesen vak lesszl
A Trieszti Jezsuita templom, az ő különösen régi olasz stílusával, remek szép festményeivel, melyeknek némelyike egész vagyoni ér, igazán bámulatba ejti a szemlélőt; kivül a falak gyerekek firkálásával vaunak tele; szénnel, piros és fekete krétával az is oda van tirkálvo több felől, hogy : „Tríeste- Iialia".
Hiába, — az ember. Fiúméra gondolva, mégis bizonyos elégtételt, bizonyos fokú keserű mngelégedettsóget érez I
Hogy a gyerekek firkálására nem igen lehet adni ? Dehogy netu I A/, egyszeri ma-
j.4,VnlftH .....; !l \' „
lehet adni? Dehogy nemi Az egyszeri magyar képviselőjelölt kőrútjában mindig a porban játszó kiesinyéktöl. hogy hát: gyerekek ki éljen? A fikortes persze veri a mellét, hogy ó tudja legjobban, itt osak a nagyságos képviselőjelölt ur lessz megválasztva I A gyerekek — igy szól a jelölt — őszintén megmondják, ugy mint otthon hall
Grádó egy kis sziget, melyei minden oldalról a tenger övez, a sokszor haragos, állandóan nyugtalan, végnélkülinek látszó hatalmas Adriai tenger I Régi, érdekes arolti-lekturáju házakban, szük valóságos olasz jellegű utoákban nincs hiány; etekből a szük utcákból a koosiforgalom teljesen száműzve van és csak keskeny targoncákkal bonyolítják le a forgalmat.
Temploma állítólag az 570-es évekből való, padlózatában remek ó keresztény mo-zalk-kó maradványokkal, melyekbe a vallásos és jámbor adakozók nevel vannak bevésve.
A templom kis muzeumában, többek közt egy kókoporsóban őrzik Oannlus Res-titius és neje Mamia Nice földi maradványait. akik 23 óv és 80 napig voltak házastársak, anélkül, hogy civakodás, vagy csak a legkisebb szóváltás is előfordult volna köztük 1
Követésre méltó példa, vagy talán elrettentő példa gyanánt mutogatják ezeket a». utókornak még évszázadok multával is?
Szép leányokat, asszonyokat — a kanizsaiak kivételével — nem igen lehet látni, pedig hát nagyon sokan vannak, de itt mindenki le akar égni, meg akar égni, meg akar feketedni és fel akar sülni. A legtöbb jének sikerül is, de a papa, illetve férj uram mindenesetre „sohwaní*1 lessz 1
Az utcákat szorgalmasan öntözik, példás rend és tisztaság van mindenütt. — A fürdővendégek a legmesszebbmenő előzékenységben részesülnek.
Állandóan van katonai és oigányzene, de itt a oigányok, akik leginkább mfivészek. csakis jkupertából" játszanak. Tánomulatság. tűzijáték, confetlidobálás mindenféle játék és mulatság napirenden vanuak és bizony ei mind pénzbe, sok pénzbe kerül.
Hja bizony élelmes az olasz, akarom mondani — osztrák I
Rosínberg Oszkár
HÍREK.
— Szent István király ünnepe Az egéai
országban megnyilvánuló hagyományos kegyeletnek
orsiágban megnyilvánuló hagyományos kegyelemek mintegy visszfénye volt a mi városunk is. Ai ünnep legimpozáuBabban a Ferenerendiek plebátra templomában nyilvánult meg. A templomot zsúfolásig meg; töllé hívó nép uagy figyelőmmel hallgatta P. Oiorai Izidor gondolatokkal lelt beszédét, melyben ai igazi hazaszeretetet, mint ker. erényt tárgyalt. Az nnnepi miséi P. Börisei Tivadar b. plébános énekelte. A precii kar és a fényes assiistencia csak emelte sí
ai\'OHJSZTUS 18
zalai közlöny
a
„no.p fényét Ugy tudjukl, hog, ugyanezen énekkar künt ,g, kat. hold nagyság. területen 3-4 ■ „íj,, számmal fog « feWl.mplon.bm a Temetke-1 atuperfostfálot használnak, bololl hazánkban ,„ég fél zési Egylet tá.tló.teu.eléae, .lk.ln,«r.l s,erepelni.i eun,it ,„,„. Kleu l.p„lld,l()k ., já„ Wlto|t* „!,„ et tikalommal i, felhívjuk városunk közön- Medveczk, Károly Bács-Bodrog m.gye, jaukamajori W\' !..,„,„ nagybérlő dupla adag aiuperfoszfátol használni, meri
_ A Nagykanizsai Első Temetkezéat a, étidéig kai. holdanként alkalma.olt 160 kg atupsV ügylet zászlószentelés! ünnepélye. Az Egylet foszfát oaak 161 kg buutormés.öbbleiot eremén,e-
I. bé H éli tartja zászlóatentelését. Látjuk at uteák bitaiuak bilin a meghívókat Olvassuk auélkűl, bog, talán tudnók: mi célja van az Egyletnek. Pár szóval
tett, a moly többlettermeléssel Medveotk, nem voll megelégedve s így 1910 ÓU 3 mm. stuperfoszfátol basznál kat holdanként, s mely meuoyiaég 533 kg
elmondom Csekély 20 fillér adakozásból temetik el terméatöbblelet eredményezett két évi átlagban idei elhunyt rokonukat, barátjukat. Mennyi segilség ez s j termése pedig u_|6 mélerruátsás Nem számitva hátrahagyottaknak I Bármily állású vagy anyagi hely-j most már sem a szalmatermástíbblet. sem az utó-telben legyen la at elhuu,l, a gondtól menti meg | hatás értékét, 82 korouál lest ki kat. holdanként a Óiéit íme, ez a cél nemes, érdemes, hog, mégis- tiszta haszon a műtrágyázás javárs. Medveczky szeme, jdk. A záezléazenteléai ünnepélyt n.gyságo* dr.; riut uincs talaj, a mely a wuperfostlátol meg ne Stekeres Józselué és nagyságos Bosnyák Uéta kép- hálálná h« elegendő nagy mennyiséget jultaluuk tiaetó védnöksége alatt rendetik at egyleti pénztár abból a talajba javára Vasárnap d. e. 9 órakor lesz a gyülekezés a
Polgári Egylet kertjében. Onnan 10 órakor iuduluak ■ fslsótemplomba a Sugár-ut, Rozgouyi-utca, Erzsébet-tér, Fó-ut és Deák téren át. Az istentiszteletet uigys. és főtiszt Oeéti Q. murafreroaiturl apátplébános végzi, mig at énekkari Rác N. János veteti. A szertartás után visszavonulnak a Polgári Eg,!et kert jebe, ahol a réstlvevóket letotografáiják. Ugyanott a stégek heverése a zászlóba délután is Este tél 9 órakor at emeleti uag,teremben zártkörű táncmulatság lest. Belépő dijak: 1 K, családjog, » K 50 (., Kartali Állóhely 40 f.
— A Katholikus Legény Egylet táncmulatsága. Sterdán eate >/t9-érakor netdódöll a mulatság. A rossz idé azonban sok emberi visszatartott. Külöubeu elég iól sikerült. Lehel, hogy a vasáruapi tánceatély mialt is sokan otthon maradtak, külóuősen a leányok közül. A iókedr azért megvolt. A mulatság reggel 6 órakor végződött.
— Városi közgyűlés Nagykanizsa r. I. ráros képviselőtestülete a városháza kötgyülést termében 1913. évi augusztus hó 23-áu délután H érakor rendkívüli közgyOlét tart
— Nagyszabású amerikai cirkusz városunkban Még mindnyájan emléketQuk Barnum és Bailey cirkuszára, mely valósággal lázba hozta váro-snuk közönségét. Köuyöt Brothers újra összegyűjtötte eten társulat legjobb erőit és f hó \'25-én és 26-án két nag, előadást |fog tartani a kstonsréieu délután 4 éa eate 8 órakor. Bátran ajánlhatjuk a ráf01 közönségének atives fig,elmébe.
— Mozi után Tegnap este 11 óra tájban eag, csoportokban hagyta el a uétó közönség az ■Urauus" moiit. Egy jé nagy csoport különvált a tömegtől és hangos beszélgetéssel Magyar-utca felé tartott. A tömeg közepén eg, védtelen lialalember, Tkalcseez Baláts állott A lárma kőiepelte ki leheléit venni, hog, a tömeg megakarja rerni a liatal-embert. És csakugyan a következő pillanatban hatalmas caaUauás lelőtte, bogy a boestu tettleges kielégítése megkezdődött. A lömeg szerencséje at volt. hog, rendőr nem akadt a közelben. A megtámadottnak pedig at, hog, eg, fiatat ember bátran kötbe lépett éa megvédelmette a további ütlegeléstől.
— A Fő-uton. Egy bioiklittának is meg-«nlt a baja tegnap eate. Ismeretes at at üdvös intézkedés, hogy biciklistának ünnepnap nem szabad « kortóu géppel keresztül hajtani. Tegnap osle óppeu
Ml \'^"^íf^W\'x^aí Jttí ÍR&
»t ellen vétkezeit egy kerékpározó, akit a vad iram-bau a rendórparatiea szava áliilutt meg. Megindították ellene at eljárást.
— Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület Németországi tanulmányútja Néhány évvel eielőtt at Omge tanulmányutat Néniet-"rnágba. melyen legjobbgatdáiuk veitek réstt Egyesekel különösen a németországi mülrágyézási kérdé-™k érdekelték s meglepetve Upasttallák. bog, oda-
A* „URANUS" mozgóféuyképstin-hátban 8 arvas szálloda (volt Edison stiuhát) szombaton éa vasárnap rendkívül stép Haemont képek kerülnek bemutatásra Reiöbeil ti,ula tougoramüvéaz közreműködésével. Eten remekül össteálllloU műsor 7 stép képből tog állani, melynek mindegyike a kinematografianak remeke, i— 11, atep műsor még eddig Nagykauitaáu nein voll láthsto. Olvasóink atives figyelmét már előre lelliivjok ezen igazán érdekes előadásra Bővebbet a falragaszok I
Irodalom.
A Magyar Figyelő mosl megjelent stámá-nak élén Felekt László igen érdekes cikkét olvassuk .Aodráisy ílyuhi kormánya és a korrupció" cimen, amely egykori képviselőházi naplókból merített adatokat közöl atou vádakról, ámelyekkel idősebb And-rássy Gyula grófot illették, hogy pártsajtó célokrs állami péuzeket torditotL ügy Bartók álnév alatt iró szerző hihetőleg nagy feltűnést kellő cikkében a muuká.bittoajlás mizériáival foglalkozik és olyan adatokat sorol fel. amelyek alkalmassk arra, hogy a lehelő legnagyobb fig,elmet keltsék fel. Nagyon érdekoH Olenn S. cikke .Vissza at óhátba- cimen, amelyben az Amerikábau élő szertó saját maga által gyűjtőit adatokat kötöl és azokból nagyon figyelem-remélté konzekvenciákat von 1". Steier Lajos Scolua Viatoi legújabb könyvét ismerteti. A szépirodalmi részben Krúdy Oyula stép regéuyének folytatását találjrk A gatdag Fel|egyzéa roval egészíti ki a tartalmas stáinot. A Magyar Figyelő sterkesttösége éa kiadóhivatala Budapest. VI, Andrássy-ut Itt. At elöfiletési dij egéstévre 24, télévre 12, negyedévre 6 korona.
11588 1913.
Versenytárgyalási hirdetés.
A v. képviselőtestület jóváhagyásának fenntartásával versenytárgyalást hirdetek, a VI—VII. kerületi bikaistállók megnagyobbításával kapcsolatos szállításokra és munkálatokra.
A* előirányzott Saaaag 3843 korona.
Az ajánlatok a kiírási művelethez osa-tolt mintán leendók meg. Gsakis szabályszerűen kiállított es pecséttel lezárt sértetlen borítékban elhelyezett, közvetlenül a tanácsi iktatóba vagy posta utján beadott ajánlatok vételnek tárgyalás alá.
Az ajánlatok borítéka a következőleg
oimzendó: ,
A városi Tanácsnak Nagykanizsán.
„Ajánlat a 14668/918 sz. versenytárgyalási hirdetményben kiirt szállítások és I munkálatokra.*
Az ajánlatok posta utján vagy közvetlenül v. tanácsi iktatóba adandók be.
Banyujtáai határidő 1913. áwi augusztus hó 23-ik napjának d. a. 10 órája. Ajánlatot csakis az összes munkálatokra és szállításokra lehet tenni.
Bánatpénz gyanánt az ajánlati végösszeg ö*/,-a készpénzben vagy óvadékképes értékpapír alakjában, vagy akármelyik helybeli pénzintézet betétkönyvével teendő le és az az ajánlat benyújtásával egyidejűleg a versenytárgyalási hirdetes ügyszámára való hivatkozással a v pénztárba a tárgyalás határidejéig befizetendő és az erről szóló letéti nyugta az ajánlathoz csatolandó.
Az ajánlatok az 1918. évi augusztus hó 26-ík napjának d. e. 19 órájakor Nagykanizsa város tanácstermében fel fognak bontatni, mely alkalommal ajánlattevők vagy igazolt megbízottjai jelen lehetnek.
Az általános szállítási és munkafeltételek. a részletes munka feltélelek, költség vetések, tervek és szerződés tervezet a városi mérnöki hivatalban megtekinthetők, ugyanitt az ajánlati minta dijtatalanul kapható.
Egy ajánlattevőnek sincs semmi néven A Divat Újság miuilen hónapban kétszer nevezendő igénye arra, hogy az ajánlata
jeleuik meg. Előfizetési ára nagyon olcsó: negyedévre posláu való szétküldéssel kél korona tiusz fillér. Előfizetni legcélszerűbben a kiadóhivatalba intézett poatautalváuyun lehel. A Divat I1|ság kiadóhivatala Budapesten. VIII.. Rökiz Szilárd-utca 4 számú házban van.
dus választókban
jutányos árban kapható
Ifj.. Wajdits Józsefnél.
elfogadtassék és Nagykanizsa város köiön-sége szabad rendelkezési jogát minden tekintetben fenntartja.
Az ajánlat egyéb módozataira, valamint ajánlattevők egyéb kötelezettségeire nézve az ajánlati minta, általános és részletes feltételek, költségvetések és a tervek végül a szerződés tervezet irányadók, szerződés tervezet irányadók.
Az ajánlattevők a végérvényes döntésig kötelezettségben maradnak.
Nagykanizsán, 1913. évi augusztus hó
8-án.
Dr. Sabján Gyula s. k.
h polgármester
4
ZALAI KÖZLÖNY
I
AUGUSZTUS 81
Kim
IMIjIorru
Varasd-T&plitz K
Vasút-, posta-, telefon- és tévirda-élloméa.
Uj gyógyszállód* villanyvilágítással, hírneves radioctlv tartalmú kénea hőforrás + 58 C°,
Ajánlva: köszvény, ceuz ée lachlaa stb.-nél. Ivókúrák makacs torok-, gége-, mell-, máj-, gyomor- és bélbántalmaknál. Elektromos massagc. — Iszap-szénsavas és napfUrdők.
Egész éven át nyitva. — Modern kényelem. — Uj szállodák.
Mesés környék. — Katonazene. — Prospektust ingyen kaid a
fürdóigargntóság.
Fürdflorvos Dr. LOCHERT J.
Hirdessen a „Zalai K8xlfiny"-ben.
Korcsma bérbeadás.
Sand (Somogymegye) községben
a Közbirtokossági korcsma
folyó évi szeptember hó 18-án
nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek 3 évre bérbe fog adatni.
Kikiáltási ár 600 korona.
A korcsma átvevője jelentkezzék a megbízottaknál „ Sand, i Bomojryme^y*) 1013. aug 7.
A megbizottak neve:
NOVAK FERENCZ, ANTAL1CS FERENCZ.
50°;. ENGEDMÉNY
a lakásoknál aug.g2B-töl kezdve.
FŰRDO SLAVOMÁBAN.
Vasas hőforrások és iszapfürdők 35—50\' C Kiváló eredmények az összes női bajoknál, vérszegénységnél, csúzos és köszvényes bint&lm&kn&l, Különösen ischias-nil és gerincbajoknál.__
wemmmmssm
T Védjagy: »Berfseyt* -
A Lioimeot. Capsici comp, a Horgony-Pain-Eipeller
péiléka
10 liflóiuüi bliouyult lJuuier, mely már ■okár«* legjobb hed«tttólé«nek_biíonyuK
szemesnek
kell ma lenni. Iia túl akarjuk szárnyalni versenytársainkat. Az élelmesség nem
áll
egyébből, minthogy ne késsünk egy pillanatig seui, hanem soron kivül vegyük igénybe
a
„Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, mert ott határozottan eredményt ér és a magyar hirdető
világ
Ménévé* cafcaál ós ■Nhlléeekeíl.
Hjyela^ateUa. SiUay hsmieltváoyok miatt Wáaártiakur óvatosak tegyünk ft csak olyan eredeti llvegel fogadjunk sl, mely a „Heriesy-TÍdjegTgjel - \' HeMee . oéaiwrvHesel ellátott dobosba Tan oeoma-
Xattvosekbea K -.80, K l.« le | IL-k érrszólTiii minden gyégyaie
tirban kapható. - íóraltir: Törik lto gyógyarerMunél. Badapest.
Dí Ricktcr írJirotrtirt u „Amr irrcllinr,
Práfábaa, Eliiabethltruse 6 neu

4ipirin-rabieták
Hogy bizonyos legyen az ember, hogy csakugyan a valódi Aspirint kapja,mindigApirla-Tablella tormában kell hogy kérje. Izek eredeti csomagolásban, 1 Ovtgtsö 20IHgrammoj tablettával K. 1 M-M, kaphatók. Minden . egyes tablettán rajta van az Aapirln szó. 1 Farbcnlabriban vo™. Pvle4r. B«r«« « <
_Mk.rt.lű a—4 UvevfaMM
hirdetéseit itt megtalálja. A hirdető rövid idő alatt meggyőződik az eredményről. — Annak határozottan
vaknak
kell lenni, a ki neui látja a „Zalai Közlöny" rohamos fejlődését, ez pedig világosan jellemzi, hogy
az
ezett lapban megjelenő minden hirdetésnek kellő baszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak az
alam/zsma !
AZ IST
a legjobb magyar napilap.
Hirei frissek és igazak!
Köaffaadaaágl rovat* a rasdaaáfl élit minden moxsanatAról siámot ad, sportrovat* a ■port mlndan áfának •■•ményslröl htten be-siámol.
a bel és kOlfüld
napleaeményeit
a legmegbízhatóbb tudósítók távirati éa telefonjelentáeet alavJAa leghamarabb közli.
az est
motfolonlk a fővárosban dáll 1-kor ét a délutáni alaö ryorsvonattal érkosik vAro-s ónkba.
*ra B fillér, (g^ar.
HIRDESSEK A A ..ZALA! KŐZLŐHr"-BEN.
M«LKA
f
kítünö ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ
Nyomatott a laptulájdonua Ifl. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
NAGYKANIZSA 19.3 AUQUSZTUS^5 5a 1K EVKOLYAM 63 SZAM
HÉTFŐ
Mlllilmlk héllíi él eiltirtlkOit. ,,,.„, , .
rcieiuc i.rkf»ní Szirkliztiiia íi kladáhlvital liik-lár t
..........rak: *........ 10 • korona, „„„, _ „. -„^j. irtmihMw , i A » »"« \'
N.„.J«.,« a korona 10 IUI. - E„„ „lm „. |0 ,H|. »<SBLÉ. ELEMER KEMENY LASZLO i ral.to.: II! _ Hlrd.U.ak dljo.bi. afarlnl.
Egyről-másról.
r.
Beszélgetés kőiben hallottam a napokban, bogy az utóbbi időben a táncmulatságok városunkban nem igen sikerülnek. Már elérkezik a bálnak a meghívón jelzett ideje és a terem még kong az ürességtől. Eltelllk az első félóra és osak ezalatt szállingózik lassan a közönség. Lassan vontatottan, unalmasan. A szülök arcáról hiányzik a jóked>, a leányok arcáról az Izgatottság, amely pedig oly vonzóvá tette őket. Megérkezik a táncosok fekete frakkos sorege is, de már előre lehet egy részükről látni, hogy ezek aligha fognak tánculni, mert hiszen kik volnának akkor a terem közepén lévő szigetnek rokkant lakói.
Megkezdődik a tánc. A bálkirálynó. esetleg több is akad belőlük — maga körül gyűjti udvarái és ragyog a fényesen megvilágított teremben. Táncolnak a párok, de
szinÜT le lehel olvasni az aroukról, hogy táncolnak hiszen tánoolniok kell. mert bál van.
Maga a tánc főjellemvonása is megváltozott. A régi vidám, gyorsüteinü és változatos táncok helyett a komolyabb, lassúbb és egyformasága miatt unalmas boston járja. Még a tánc is alkalmazkodott az emberek megváltozott természetéhez.
Önkénytelenül is aí. a kérdés adódik, hogy ini lehet ennek az elkedvetlenkedésnek az oka.
A siülók elkedvetlenedése még inkább megérthető. Az általános drágaság nyom mindenkit. Éh szinte magától adódik, hogy az a szülő, aki a bál költségeinek előteremtéséhez hetekig járt a jószivü uzsorásokhoz egy kis pénzért, vagy aki az adóra vagy házbérre összekuporgatolt kis pénzét használja fel, az bizony nehezen tud a gondtól megszabadulni, hogyan fizeti vissza a kölcsönvett pénzt. És az is bizonyos, hogy egy bál, különösen a leányos mamák számára, elég nagy áldozatokkal jár. A bál költségei ritkán vannak arányban annak mulatságával.
Kevésbbé érthető a fiatalok lehángolt-sága. Hiszen azért jöttek a bálba, bogy mulassanak. Övék az egész tánoterein. Az ó mulattatásukra ragyog a terem, játszik a cigány, az ő mulattatásukra fojtják el szüleik a i\'el-feltöró ásitásokst. A sok fehér ruha, a sok illatos rózsa mind osak arra való, hogy egy édes mámorba ejtse őket.
És mégis kedvetlenek I Vájjon miért 1 Bizony nehéz arra felelni. Pedig bizonyára megvan annak is az oka, vagy esetleg u okok egész sokasága Az alsó leaz talán az, hogy a fiatalemberek nem szeretnek táncolni. Akárhányszor láthatjuk, bogy a terem közepén több fiatalember áll, kellemetlen fixiro-zással kisérve a táncosokat, mint a mennyi táncol. Énnek ismét osak egy oka lehet: a fiatalság elpuhulása.
A leánykák részéről is lehetett egy okot felhozni. Bár a feminizmus erősen halad megkezdett utján és már sok nőnek van biztos eiistenoiája, egyrészük még mindig a férjhezmenetelre van utalva. Logy jövője biztosítva legyen. És az ezt megelőző
Nagy magyarok.
Irt* : Hankó Vilmos .
A magyar faj 1ele van erővel és tehetséggel. Kreje legerőteljesebben uyilatkozik meg a malhe-malika, a földrajz, az orvos- éa lerméczettudomáuyok, meg b technika terén. Ezekuek a mezőknek a művelésére a magyar föld olyin tehetségeket termelt, hogy azokkal büszkén állhatunk oda, a világvezető népek sorába.
Ifjú olvasóim okulására, megismertetem azokat a magyar munkásokat, kik a mathematika. a földrajz-, az orvos- ét természettudományuk, meg a technika terén az egéaz emberibégre kiható munkát végeztek.
Mióta az emberiség eszmél, azóta megvan benne a törekvés, hogy hatalmába kerítse a levegőt is. Kvégből mechanikai szerkezetet konstruáltak, hogy "egitségukkel a test lerázza a röghözkötöltség bilincseit s a madár módjára ide-oda repüljön. Hogy Magyarországon is voltak miudig embeiek, kik ön-1 *llóan kutattuk ilyen sz.ikezetek után, hogy voltuk.
kik az ilyen irányú európai mozgalmakban rásztveltek, kik a Montgolfier (olvasd Mongolfié) i teáivérek és Charles (olvasd Sári) sikeres kísérleteit azok megtétele után mindjárt utánozták, erről egykori újságok közlései tanúskodnak: Dömsödün egy kádár magának uagyou vékony fenyőfadeszkaszárnyat formálván éa azt valami vékouy vászonnal bevonván, a repülési megpróbálta és oly szerencsés volt benne, hogy első próbájának alkalmatosságával is, a réteken \'egy wzéuaboglyáról a másikra, 16—90 ölnyi távolságra számtalan emberek bámulására, sas módjára repdesett. Taláu nagyobb tökéletességre is vitte volna ezt a tudományt, de mivel némelyek szárnyas embernek csúfolták, megharagudott és szárnyait üss^rontotla Nem ama bécsi óiás — Du-gen ur — volt az ellő, aki próbát tett mesterséges szárnyak segedelmével magát a levegőbe felemelni, hanem ó előtte jó idővel, sőt a levegői golyóbisnak föltalálása előtt jóval, a veres klastromban Szepes vármegyében egy Oiprián nevű fráter tett legelóször próbát a Kárpát hegyeken mesterséges szárnyakkal a levegőbe repülni. Sokkal többre is ment ebheu a próbájában, mint líeegen ur, inert ó nem szorította magát egy lóia-kólába, mint ez; é< nem vett ma*a tegedelméie egy ,
kis leregógolyóbist, hanem a szabad levegőben a veres klastroratól- egy jó távol|levó Korona uevü hegynek bércéig repült jó magasan.
Egykorú feljegyzések szeriül a barát éveken ál dolgozott a klastromban levő laboratóriumában a két szárnyon, amelyet karjára csatolt de amelynek két nyulváuya is volt, amelyekel óraszerkezetlel a kél fószáruy hozott mozgásba A kísérlet egy holdvilágos estén törtéül; a klastrom magas kőfal kerítéséről indult el a barát s hogy mind följebb éa följebb emelkedve a levegőben, valósággal úszott az Orbeu, míglen elérte a Korouahegy tetejét. A környékbeli nép látva a levegőben uszó emberi alakot, c-sodát vélt és valóságos bucsu|áráH volt a klastromban, ahol utóbb megtiltották Oipriáunak a kiséi leteket, szárnyait pedig megsemmisítették.
Ezeu a téren egy igazi alkotásról is számolf halunk be. Martin Lajpa, a kolozsvári egyetemen felejthetetlen emlékű tanárom, a repülőgépek uj típusával : a lebegő kerekes repülőgéppel megalkotta a jövő dinamikus repülőgépjének azt a típusát, amelynek kultiválására az aeroplán lulhaladáaával rá fogunk (érni. (Serényi tí.) Kötelességünk Mariin ta-áliuáuyát nyilvántartani — ezt megudie.\'jnk mert a
Az uj
* M~nf * * T *111«- tj.i
iösi C Ü 11 drdí lámpák
Töréketlejnek <
■seM"i* raklif Ma^y^s-J^ rJaiára: Fingat és. Fia; Bmta&sl VJu Hafós-iifc(h, 4Jt„,
I\' lü\'i.1 fi • v - -l-f H •»f»w\' • \'I t x J ■ tri\\*atp.\' n< (fsí«T--\'\'ht .AtvllK\'dil h ijvitl nh>Om*>-v
1
ZALAI KÖZLÖNY
AD0U8ZTÜ8 25
isüieretségkOtésre kiváló alkalmat adtak bálok. Most azonban már nem ugy van. A férfiak tulságosan józanok. Először a telek\' könyv után érdeklődnek. És osak ba ezt rendben találják, akkor engedik meg maguknak azt az élvezetet, hogy szerelmesek legyenek. Ennek is meg van az oka: az általános fényűzés. Midőn egy női ruha körülbelül kétszáz koronába kerül, bizony nem árt egy kis aprópénz.
Bizony ugy van. Megváltozott az idők járása felettünk.
Városi közgyűlés.
Szombaton pontban 3 órakor kezdődött az ülés, az elnöknek dr. Sabján Gyula, h. polgármesternek megnyitásával. Az első számot megboldogult id. csehi Baboohay méltatásával kezdi Sabján. Elmondja annak erényeit és törekvését a város gazdagításán. Remete ügyvéd felszólal, hogy a jegyzőkönyvben emlékezzenek meg róla és a város költségén festessék le aroképe Minden oldalról helyeslők.
Másodszor, felolvassa az Elnök özv. Véosey Zsigmondné köszönő levelét a város részvétét köszönvén Véosey temetésén.
Ezt azonban megszakítja egy közbeszólás. A felszólaló képviselő, a Csányi-utoa végére egész éjjel égő lámpát kiván. Továbbá előhozakodik egy lanonooal, akinek ti hónap óta felszabadulni kellett volna, de a tanács elvetette a tanonc kérelmét, mivel nem látogatta megfelelően az iskolát. Hosszas vita
utan helyesük az EjnÓk határozatát, hogy a fiu kötelességót nem teljesítette.
Folytatják a levél felolvasását.
A 2. pontban a városi közkórházról volt szó és a tisztviselők fizetését 200 K-val emelték.
3. A városi kózkórház 1912. évi számadásának bemutatása
4. A kózkórház rendezáse. Felkeli osztani sebészeti, szülészeti és belgyógyászati osztályra. A tanács elfogadja a javaslatot. Az egyik felszólaló szerint tömve vannak a szobák. Ki kellene azokat bővíteni. Szekeres azt feleli, hogy erről már többször tanáos-
nek a renoválását a városi tanács elfogadta
10. Az f-V. k. r. katb. temetőtől „ Murába folyó határcsatornáig vezető ut jellegének megállapítása hosszú vita tárgyát képezte. A képviselők nem akartak beleegyezni, hogy az ut járhatóvá tételét a város fizesse tisztán, minthogy az uton flago-laiak. Szentmiklósiak a begytulajdonosok és földbirtokosok is járuak. Járuljanak ók, is hozzá Végre is abban döntöttek, hogy az uton kivágott fákért kapott összegből fedezik a tatarozást, mig a tanács ujabb határozatot hoz.
11. A csoportbiz lebontására vonatko
koztak é* eredménnyel. Elpanaszolja, bogy zólag megállapodtak, hogy a házakat szóbeli kénytelen sokszor félig meggyógyult betegeit j versenytárgyalás utján árlejtés szerint a leg-elboosátani, mivel egy nagyobb beteget kell j többet ígérőnek adják el. Ujváry helyeslé-befogadnia. A ragályos betegek pavillonját\' sére a tőbblík is ezen a véleményen voltak.
12. Az 1914. évi városi közmunka megválasztott tagokat elfő-
is kibóviték. A kórházhoz már most fognak területet csatolni, hogy a tüdővészeáek és | összeírására ragályosok pavillonját teljesen elkülönítsék gadták. Az Elnök bozzáteszi, hogy az ügy folyamatban van. Szóltak még az elmebetegek celláiról, hogy azokat is bővítsék ki.
5. Az elhagyott gyermekek segély alapjából 14 K 40 f.-uek a gyampónztári tartalék alapjavára történt visszautalását elfogadták.
6. Az után a vir,vezetékekről volt szó. Elhatározzák próba kutaknak épi lését. A tanács a javaslatot elfogadta.
7. A Rozgonyi-utoai elemi iskola ki-tatarozásának a költségét a tanács elfogatta.
8. A Rozgonyi-utiíiai sétakert kerítése ügyében szavaztak.
9. A város tulajdonában levő Uózfürdó-
repOtögép a család birtokában meg vau — s reklamálni a zseniális féltaláló számára a prioritás dicsőségét.
Ezen a helyen említjük fel Verancsics Ferencet, az ejtőernyő feltalálóját, a legnagyobb magyar falu-ük egyikét. Ejtőernyőjét 1604 körűi próbálja ki, midőn Velencében egy torony tetejéről minden baj uélkol leereszkedett.
Voll idő, midőn korának egyik legelső, hazájának eddigelé legnagyobb malbemaliknsa Bólyai Karkas hirdette a marosvásárhelyi ev. ref. gimnáziumban a ludomány igéit. Milyen idők is voltak azok (1804—1881), midin a ludomáuy fejedelmei kereaték fel levélben a kis Marói-Vásárhely szerény kollégiumának nagy professzorát, hogy tudományos kérdésekben nézeteit hallják. Híres munkáját, a T.-n-taine-nt latin nyelven irta; ehhez hozzákötve jelent meg Ha éa matbematika) lángeszének örököse: Bólyai János neve alatt a világhírű Appendix Ez a munka tette a Bólyai nevet világhírűvé.
Bólyai Jánosnak ez a munkája, — mely alapja az abszolút geometriának — nagyjában már a szerzőnek huszonegy éves korában készen állott. A szinte páratlan matbamatlkai lángelme ezzel ki is merőit. Poinearé (olvasd Poenkáré) — a jelenkor egyik legnagyobb luathematikuaa — a következőképpé nyilatkozik Bólyai Jánosról: Bólyai az imagiua-rius mennyiségekről, kfitSnOren pedig a\'nem Ettklides-féle geometriáról közzétett Kifogásán! átalakította a naüwanalikai filozófiáját. Ez a két felfogáe volt kez
tika fejlődésére olyan voll, mint amilyen érdeme szerint lehetett volna. Munkái sokáig az ismeretlenség homályában maradtak és ulódaioak, anélkül, bogy kévetői lettek volna, olyan tételekre kellett magoknak rájönuiök, amelyeket ő már ismert. Ez azouban egyáltalán nem csökkenti az 6 érdemét; ezért 6 nem kevésbé előd és igazi feltslálé, mert idŐezeriut első. Ez a hatalmas szellem korát megelőzi?
Bolyai Farkaa a mathematikán kívül technikai kérdésekkel ia foglalkozott. Különösen jó fűtő- és főző kemencét lalált lel, mely nemcssk a futást, hanem a szoba levegójéuek lisztén lartása tekiutetébeu is kitűnő voll.
A Bólyai kemencék, annak idején Marosvásárhelyt és környékén hirssek voltak. A mai dralaiaa-l (olvasd dreaziutj is már 80 évvel ezelőtt feltalálta és a azokéban haszoálta. A 30 évek végeu egy sa-játságos knlseiű szekeret is talált fel. Előbb három kerekűre csinálta, de ez uem mulatkozváu célszerű-i uek, négy kerekűre változlatts. A szekér alakja
Ezentúl már alig vannak a teremben és mindenre rámondják: megadjuk, elfogadjuk, helyes.
13 A katonarét bérbeadását ineghossza-bitották.
14. A nagykanizsai kir. járásbíróság 1912. Ó. 131/11. sz. hagyatéki útadó részére néhai Oszterhuber László hagyatéki ügyében s ugyanezen ügyben dr. Fábián Zs végrendeleti végrehajtó kérvénye a Felső templom épilesi és a színház alapokra befizetett 470 K »2 f.. 470 K fi2 f. összegeknek a hagyomány kielégítéséül leendő elfogadása ügyében is helyeslőleg intézkedtek A teremben már alig vannak 18-an. Ezek közül lassan-lassan távoznak és Jiiár nem is törődnek semmivel, beszélgetnek ugy. bogy a felolvasol! ügydarabról fogalma sincs az embernek. A halározat természetesen: helyes.
HÍREK.
A zászlószentelés! ünnepély.
Vasárnap délelőtt fél 10 órakor mozgalmas képet nyújtott a város. Az idő szépnek Ígérkezett és az ünnepély valóban sikerült is. Az Egyletkert tömve emberekkel, fehérruhás lánykákkal. Azután megjelent a tűzoltók zenekara és haniíosabbá telte
négyszögű voll, négyoldalú filagóríia fedéllel; ajtaja, zsivajt. Későbben feltűntek a különféle hátul f elragad*, esetében ..»>él, nélkül lehe,-] ^ ^^ ^^ ^ |e|lB|
sen belőle ktlepnl; tengelyei, mint a lasutl kocsikuál, \'
a kerékkel együtt forogtak. Télen egy kla pléhke-!,olt » lB»"íuk felvonulása. Tíz órakor meg-tneuce voll benne, melynek kinyúló cíkéméi.ye ugy I indult a menet a Felsőtemplomba. A szenl-1 Hatolt mint egy kis lekomotivé. Mikor legelőszőr\' misét f&liazt. Kováts Antal kegyesrendi tanár kiindult lele és végig robogott Marosvásárhely ut-1 tartotta Osányi és Samu kispapok segédle-c*in, « uép összesereglett és megbámulta, mint va-1 léve| A legényegylet dalárdája ezúttal i»
\'r^rf\' F"k"a 80 k0rtb"" }"T kitett magáért, mely kitüntetés Ráoz kántor ------------,------------„......— el 1866-ban. Sírját uia már nemcsak az a póuyik- ?
dete annak a fellendülésnek melyet az analízis és a\'almafa, amelyet végkivanaágáuak megfelelve egy | nfvelíPv. fűződik.
geometria lerén a következő Időszakban tapasztalunk! szeretőkét Ültetett dombja tövébe, hanem díszei em- í A templomból a menet visszatéri az Nem mondható, hogy Bólyainak hatáss s maibema- lék is jelöli. |Egyletkerlbe, ahol a menetben résztvevőket

AIQU8ZTU8 15.
ZALAI KOZLflfíY
8
|efotogr»flMák. Azután a tömeg lassankint
eloszlott.
Délután a szögek beverése következett, mely hosszú ideig tartott.
Este 9 órakor kezdődött a tánomulat-gág. Ezt már neui mosta ugy el az esö, mint a szerdait. Nagyon sokan voltak a mulatók, jól érezték magukat, ugy hogy már virradt, mire a tánoestély véget ért.
— Világjáró salai magyar legény.
jön valaki és elrontja a kiváló alkalmat, találtak t«-hát egy disznó ólat, mely alkalmasnak látszott a malac sütés céljaira Abba beletuszkolták a kis Major Jóskát, jól körülrakták szalmával, hogy minden oldalról egyformán szép pirosra pörkölódjék, aztán meggyújtották a szalmát. — Megdöbbentően érdekes látvány lehetett az égö disznóól, beuue a fuldokolva sikítozó, jaiajveozókeló kis Ma|or Jóskával, mert a gyerekek megrémült csendben, dermedi nyugalommal nézték végig, mint sütnek a lángok mind borzalmasabb sebeket a szegány kis Jóskára, nem ia kiáltoztak, futottak segítségért és mikor egy nem nagyou messze dolgozó majoros gazda oda érkezett, Mikulási István valamikor vidám pawirtaszó\' mélTeVt ra *» fQaUA1 ««»> ra«t a szerencsétlen
szántogatta az ugart itt Zalában. Csak huszonkilenc **?rek költílób* raeuüi" Maguktól aludtak el a
éles koráig bírta, ekkor fölülkerekedett benne a világ megismerésének vágya s odahagyva a kies Kó-vágóörsöt, fölcsapott — globetretternek. Keresztül kasul járta Kurópát: Magyarországon kezdte, azutáu Románián keresztül Németországba gyalogolt; innen Belgiumba, Hollandiába, Franciaországba és Angliába, május 18-áu aztán fölült Liverpoolban a ..MaureUnia \' ra, igy ment át Amerikába. Nyugtalan magyar vére iUiU>U a 80fB P,r4dé8 M8rBP*< 08 irae se hagyott neki pihenót. Julius l én délelölt, _lPu",ulula-
gyilkos lángok, de akkor a kis Major Jóska már haldoklón a borzalmas égési sebektől. Kgy-két óra múlva meg is váltottá a halál xzörnyO szenvedéstől a kis gyereket, aki szülőinek egyetleu reméuye volt. A szerencsétlen szülőket, akik az eset idején Tapolcán jártak, távirat liivta haza, de már csak ravatalon találták a kis Jóskát, akinek egyszer jutta-bele kellett
mint Newyorból írják a Magyarországnak, Miko-láai István amerikai gyalogkörutra indult egy Heizog k. nevű bobokeni fiatalemberrel, aki az angol .tolmács" szerepére vállalkozott és hűséges kutyájával, amely európai gyalogkörutján is fáradhatatlan útitársa volt. Julius 1-én, kedden délelőtt indultak útnak a new-yorki Oity Hall elöl s az utirányuk ez lesz : Philadelphia, Pa, Washington, D. 0., Cleveland, 0. Chicago, III., Omka, Nebr., Deum, Col.. Balt Laké City, Utab, Sacramento, Oal és San Francisco, Cal. Mikoláui István pénz nélkül indult útra és abból tartja el magát jártában, smit képeslapok eladásával keresett. Ugyanezt teszi — társával együtt — amerikai gyalogutján is. Az élelmes, magyar legópy elindulása elölt délelőttönként 9 és 10 óra közt ott állt társával a uewyorki City Hall előtt magyar és amerikai lobogóval kezükben s itt vették át a megbízást, ha valaki üzenni akart velük más városbeli ismerősének. Az üzenet közvetítéséért elfogadtak ugyan pénzt, de a fizetéa uem volt kötelező. Mint Newyorkból közlik, a magyar globetrwtter és Herzog nevű társa julius 4-én már megérkezet Philxdel-pbiába. A boy scout féle tubába öltözött, kis táskával fölszerelt gyaloglókat nagy érdeklődés kitérő mindenfelé. A fárasztó ut végső megállója San Francisco lesz, amelyet 180— Itt9 nap alatt szándé koznak elérni.
— Borzalmas játék. A Sümeg és vidéké-kében olvassuk: A Sümeg melletti Mária majorban az elmúlt kedden délután a gyerekek játszadoztak. A gyerekek, köztük a 8 és fél éves kis Major Jóska természetesen minden őrizet nélkül voltak, mert a máriamajori püspöki cselédek ép ugy uem tarthatnak Hvájoi bonnet gyermekeik mellett, mint bármely másik cseléd, aki nem épen püspöki uradalomban szolgálja meg nehéz kenyerét A szülők meg nem őrizhették a gyerekeket, azoknak ilyenkor nyáron Messze van dolguk A majortól. A gyerekek tehát táagukra vannak hagyatva és a gyerek fantáziája a pusztáu ép ugy dolgozik, mint a városi paloták között. A gyerekek fantáziája állal kieszelt játékok között — «z bizonyára atavisztikus tünet — gyakran szerepel a tüz, mert a cselédszülÖk elővigyázatlanok és a gyufát szabadjára hagyják. A mária-dujori gyerekek is kedvel kaptal^ tűzzel játszani és kieszelték, hogy a malac sütés elsőrendű mulatság. — Minthogy pedig sütui való malac uem volt kéz-
— A Boszniából érkező katonák fogadtatása Tegnap éjiel fél 11 órakor érkeztek a Boszniába vezényelt katonáink. A pályaudvait nagy közönség lepte el. Deák főkapitány »ziv*s beszéddel fogadta őket, megdicsérvén hazafias érzésüket, továbbra is buzdítván a veszélynek kitett katonákat A város költségén miudegyikük kor»ó sört kapott, aminek nagyon megörültek. Kocsikon énekszóval vonullak be a laktanyába.
— öngyilkos aggastyán Huuyady-ut«4 32 számú házban Horváth Antal 81 éves magánzó f. hó 23-áu d. e. !» órakor a laházban felakasztotta magát, öngyilkosságának oka részben gyógyíthatatlan betegsége, részben pedig az. hogy lelesége, akivel már 50 éve folytatott házai életet, illetőségi helyére, a meulielyre akarta vitetni. Nagy ha ásnál lehetett reá az is, hogy valamikor jobb módbau élt. Az pedig, hogy halála előtti napján még újságot árult volna, légből kapoU koholmáuy.
— A városi detektív állások betöltése. Hirt szereztünk, hogy Nag)kanizsán kél detektív állásra hirdettek pályázatot. Eddig l;i pályázat érkezett. közöltük 8 vároauukbeli. Kz a két pályázó Schreiber L»|os és Oettiich Dezső. Schreiber nevét már sok helyen említettük Csak elismeréssel szólhatunk róla. Talán ez az uiabb állás magfelelue ugy neki, mint tárcának. Hiszen tisztában vannak a helyi viszonyokkal és igy az állásra nagyou is alkalmasak leimének Különösen, ha felemii jük, hogy mindketten már f> éve szolgálják városuukal és muukájukbau mindig csak dicséretei érdemeltek. A pénteki tanácsülés valószínűleg részükre dönti el a pályázató kat, mert hiszen mit csinálna itt egy idegen?
— Pályázati hirdetmény. A soproni kereskedelmi és iparkamara a budapesti Keleti Kereskedelmi Akadémia kerületbeli hallgatói számára (300, szóval hatszáz koronás ösztöndijat alapított, mely ösztöndíjra ezeunel pályázatot hirdetünk ! Brre az ösztöndíjra /csalus a kamarai kerületben (Mosou, Sopron, Vas és Znlamegye és Sopron sz kir. város illetőséggel biró azegénysorsu és valamely felső kereskedelmi iskolát avagy a ..Keleti Akadémia" első évfolyamát kiváló sikerrel végzeU hallgatók pályázhatnak. A pályázati kérviny legkésőbb 1913. évi szeptember hó 12-ig nynjUndók be az akadémiai igazgatóságnál.
— Beírások az tar elemi Iskolába. A
uél, kinevezték a kis M*jor Jóskát malacnak és ez | uagykanizsai izr. eleiui fiu- éa leányiskolába a tauu-
Mdogan fogadta el a megüszteló szerepet. Persze lók beírása f. é. azept. t.. 2. áa 3. napjáu aazkö-» szabadban még sem merték a gyerekek a nem 1 zöltetnek d e. 9—18 k és d. u. 8-5-ig ai igaz-\'uindennapi mulatságot rendezui, mert hátba arralgatói irodábau.
A javító vizsgálatok aug. 31 -ón leaznsk d. •
9—12-ig.
Az 1 osztályba azok a gyermekek vétetnek fel, kik anyakönyvi tanúsítvánnyal igazolják, hogy már ti évesek. Ha a létszám ezekkel nem telik ber, azok is felvétetnek, kik f. é. deo. 31-óig betöltik a 6. életévöket.
A II., IU. és IV. osztályba lépő tanulók előaő évi bizonyítványuk alapján vétetnek fel. A gyermekek a beírásnál szüleikkel vagy felnőtt megbizottaikkel l«lenjenek meg. Tandíjat senki se (itat. ..<
A beírásnál az ifjúsági könyvtárra éa az év végi Értesítőre minden tanuló után 1 Kát kell fizetni; «z alól ia felmentetnek a szegények.
— Iskolai értesítés A zalaegerazegi állami felső kereskedelmi iskolában és az avval \'kapcsolatos uöi kereskedelmi szaktanfolyamban az 1918/14-ik tanévre a folytatólagos beiráxok kivételesen szeptember 6, 7 és 8-án lesznek d. e. 8-tól 18-ig és d. u. 3-tól 4-ig. A javító vizsgálatokat augusztus 89-én, az érettségi írásbeli vjtagálatokal szeptember 1—5-én, az érettségi szóbeli vizsgálatokat lo-éo tartják.
— Ujabb távbesBélő állomás. Ossbreu-dek zalavármegyei községben a sümegi városi távbeszélő hálózathoz caatlakozélag újonnan létesített környékbeli távbeszélő közpout f. hó 16-án megnyílt » egyu.tal bevonatott a belföldi helyközi távbeszélő forgalomba.
— A kopasz ember. Rgy kopasz ügyvéd
bemegy a rt-ndes borbély-üzletébe. Beleveti magát egy karosszékbe és vár|a, hogy megborotválják. A segéd azonban egészen nyugodtan üldögél egy három lábu otékeu és körmeit pucoráljs. Az ügyvéd türelmesen vár egy darabig, azutáu odaszól a segédnek: Hát mi lesz? — Mire a segéd igy válaszol : Eu várakozási állományban vagyok I — Az ügyvéd: Hál inife vár? — A segéd : várom, míg az ur hsja kiuőll — Hogy azután mi történt az ügyvéd és a segéd közöU, arról a fáma nem regél.
— Megvadult lovak. Teguap a felső templomból, a zászlószentelésról jövő közönség nem is tudta minő veszély fenyegette. Mas alkalommal ia veszélyesek a megvadult lovak, de a leguapi percekben halváuyozottabb mértékben voltak át«lc. Zer-kovitz borkereskedő lovai, amint a Központ szálloda bejárója előtt állottak, valamitől megijedtek s megvadulva a Főúton éppen a menet felé rohantak. Ki tudja minő szerencsétlenséget okoznak a lovak, ha uein sikerül az embereknek a Bősenfeld bolt elölt azokat megfékezni. Igy caak a kocsi borult fel és egy lezuhant hordó meul töukre.
— UJ lap Nagykanizsán. Zalai Hirlap néven egy üj napilap fog városunkban szeptember hóban \'iiegieleoui Dr. Bród Tivadar szerkesztésében.
— Tílz Klskanlzsán. A déli órákbap a tűzoltók kürtje verte (el városunk nyugalmát. Kiakanizsán kigyuladt Nagyrác-utcábau egy istálló éa- a házzal együtt elégett. Csak tüzoltóiuk gyorsaságának lehet tulajdonilaui, hogy nagyobb baj sem történt.
— Oirkusz Nagyka-\\Usán. Nagy a sürgés-forgás a Kisfaludy-utcában és a katonaréten. Megérkezett a nagy cirkusz Nagy sátora már fel vau állítva Rlsó előadása ma este 8 őrskor lesz.
Ispírín
E TilASiuri* Umert íijtUlomctOUpUA iwt
IS*n gyakian allinyabti kttiilafciyrkkcl hclycttalUI fogy valödi kfeiltmlnyt kapjuk, cukit,
Aapirftaa •Tablettát
TCVyfink, u alábbi rajiban 11 Iható trakll c*>magoli»-\' bU, |l üvc«MS UHIpamaoi labMtíyal ira K. I 20). Miwkn UMcHáa raJU van u Aipiria uó.
4 ZALAI KÖZLÖNY
AUGUSZTUS S8.
Kém gyéiyltrrii
Varasd-Töplitz
(Hiriát-orizá|.)
Vasút-, posta-, telefon- éa tévirda-élloméa.
■ • -i . . , i UJ gyógyazálíoda villany világítással, hírneves radloctiv tartalmú kincs hőforrás -f 58 C°.
Ajánlva: küsavény, cauz éa iaohiaa stb,-nél. Ivókúrák makacs torok-, gége-, mell-, mái-, gyomor- és bélbántalmaknil. Kloktromos maaaagc. — Iszap-szénsavas és napfürdők.
Egész éven át nyitva. — Modern kényelem. — UJ szállodák. Mesés környék. — Katonazena. — Prospektust ingyen küld a
fürdőigazgatóság. Fürdőorvos Dr LOCHERT J
Hirdessen m „Zalai Kazl8ny"-ben.
Korcsma berbeadás.
Sand (Somogymegye) községben a Közbirtokossági korcsma
folyó évi szeptember hí 18-án
nyilvános árveréseri l a legtöbbet igérónek 3 évre bérbe fog adatni.
Kikiáltási ár 600 korona
A korcsma átvevője jelentkezzék a megbizottaknál Band, i Somogy megye i 1813. aof 7.
A megbízottak neve:
NOVAK FERENCZ, ANTALICS FERENCZ.
50\'. ENGEDMÉNY
a lakáaoknál|aug. 25-töl keadve.
NHNÍF
FÜRDŐ SLAVOHIÁBAM.
Vasas hőforrások es iszapfürdők 35—50\' C Kiváló eredmények az összes női bajoknál, vérszegénységnél, csúzos és kÖBz-vónyes bántalmaknál, külÖDösen iachias-nál és gerincbajoknál.
szemesnek
kell ma lenni, ba túl akarjuk szárnyalni ver isenytársainkat. Az élelmesség nem
áll
egyébből, minthogy ne késsünk egy pillanatig sem, hanem soron kivül vegyük igénybe
„Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, inert ott határozottan eredményt ér és a magyar hirdető
világ
tW VMjag: „Harfaat?\'
A Liniment. Capsici comp., a Horgony-Paln-Expeller
yMtka
•a »(d6nak bizonyult hiziasar, any uit ■OS ér Ma legjobb beddntsdlésnek bizonyult \' " csélail rá ••fkilésriuU.i
hirdetéseit itt megtalálja. A hirdető rövid idó alatt ujsggyózódik an erei)piényról, -Annak határozottan
vaknak
Figyel mMtatéa. Silány bamiaitványok | miatt bevfcaárUskor óvatod legyünk ét
(kell lenni, u ki nem tóija u „ZhIhí Közlöny* J robainoB fejlődéséi, ez pedig világosiin jel-llemzi, hogy
«ak olyan eredeti ftvoget fogadjunk y aHHarfaav" yédjígrgyel m a Rioh rjegyMuuwI ellátott dobozba Ára üyoi
ol*4n minden f
•1,
Rlohtar I
Tan oeoma- I
K 1.40 áa I
Ita. in flvegekbm K 8.— it úgyszólván minden gyógyawr-tárban kapható. — Főraktár: Török Jtaef gyógyszerééinél. Budapeet.
| D[ Rickttr irtysuftin u Mw orouiaur, |
Prágában, Klisabethatratiee fi nou.
SEEMMEMMEMEEÍ
Aipirin-ikbietták
az
AZ EST
a legjobb magyar napilap.
Hirei frissek és igazak!
Kttaffaadaaáffi rovata a |uduigl élet minden nioxtauatáról aaáinot ad, aportrovata a ■port minden igának o.emónyelröl hűen ba-■xámol.
A bel- Aa külföld
napieseményait
a legmagblahatóbb tudósítok távirati 4a talafonjalentéael alapján laghamarabb k»all.
az ESr
megjelenik a fővároaban déli 1-kor éa a délutáni elaó gyoravonattal érkaaik városunkba. _
Ara 6 fillér. afc^
ezen lapban megjeleni mindeu hirdetésnek! kellő haszna van. Szentesitek áll a világ, vaknak az
alamizsna! *
HIRDESSEM A ,,ZALAI KÖZLÖNY\'\'-BEN.
M\'LKA
KÍTÜNÖ ALPESÍ TEJCSOKOLÁDÉ
\\
Nyomatott a laptulajdonos Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
NAGYKANIZSA I913 AUGUSZTUS 28 52-IK ÉVFOLYAM 64 SZÁM
CSÜTÖRTÖK
ZALAI KÖZLÖNY
Miljiliülk hátion ii c.ülórtíkon,
tlAflftlti\' irak: Kgé«i ívre 10 korona, félévre 6 korona. N«g7«<i*"e 2 korona 60 nil. — Egyaa aiám ára 10 flll.
Felelős \'lerkesiló:
SZELE ELEMÉR
K.wkes<t<-> Szerkesztőiig ii kiadóhivatal Diák-tár 1
KEMÉNY LÁSZLÓ I Tala\'on : 112 — Hlrdaléaak dljaiabét ai«rlnl.
A balkáni népek békéje.
A mull esztendőnek október hónapjában nagy meglepetés érle a világot Az icipici Montenegró 25 ezer emberből álló összes hadseregét mozgósította és török területre vonult. Ez volt a jeladás. Felkeltek a többi balkán népek is és pedig Bulgária, Szerbia. Uórőgország s nagy sebtén mozgósították seregeiket, valamennyi a török ellen. Egész Európa meglepetve látta, hogy tudta nélkül szövetségre léptek a balkáni kis országok : de nem gondolta, hogy bár nógyfelól támad -jik a törököt, igy megtépázzák azt a népet, mely néhány századdal előbb egész Európát sanyargatta és részben leigázla.
I)e jöttek a többi meglepetésok is. A bolgárok óriási győzelmei: Kirkilissze. Horgász bevétele. A töi\'ökség egyre szorongott, egymásután vesztett csatát; mintegy 150 négyszögmértföldet harácsoltak el lóle és a győzelmes bolgár fegyverek már azt üzenték meg a töröknek, hogy Konstantinápolyban követelik ki a meghódított főidet és lealázó
békét, ha Driijápolyt át nem adja A tőröknek mindössze a kostnntinápolyi kerület (vialet) tuaradt s a Londonban tanácskozó nagyhataltnak követeinek egyértelmű Ítélete
föld területet kapnak, addig a legvitézebb bolgárok kénytelenek a felével beelégedni s ha hozzávesszük, hogy régi országok határából is kihasítják a Romániával tnesgyés
ugy szólott, hogy a lötök tartozik Driná- területnek egy jókora darabját Romániának, polyt átadni és bókét kell kötnie; lemondva az ember ámulva kérdi, hogy érdemes volt európai birtokairól, hogy megtarthassa e százezer katonáját a háborúban feláldozni, Konstantinápolyt. bogy országuk a mondott területtel nagyobb
A nagyhatalmak követeinek londoni 8 talAn « elesetteknél kétannyi leigázott ide-tanácskozása ós Ítélete ulán, melynek a tö- Ke» emberrel több alattvalója legyen, rök magát alávetette, azt sejtettük, bogy1 Az első napokban hire ment. hogy az vége a háborúnak. De uj meglepetés követ- európai hatalmak ezt a liulgáriára szégyenkezett. A szövetségeseknek a konoon való!l«ll\'S békét nem fogadják el és maguk a összeveszése s uj szövetség keletkezett; románok (akik eddig csendesek voltak), a szerbek és görök egyesült erővel a bolgár ellen támadlak s Bulgária, mely a csatában úgyis legtöbb vért veszteti (százezer embere hullván porba), nem birta az ellene szövot-kezók támadását, kénytelen volt békét kérni s ezt a békét Románia fővárosában, Bukarestben e hónap 7-én pecsételték meg. A
tt j hatalmak fogják megállapítani az országok uj határát. De azóta más szél fuj. A hatalmak nem avatkoznak bele és Bulgáriát sorsára hagyják. Amit Bukarestben főztek, ezt meg kell enni szerbnek, bolgárnak, görögnek egyaránt. Legjobban Románia járt, mely a háborúban mitsom kockáztatott es értékes földet kapott.
Emberi számítás szerint ez a béke tar-
béke igen lealázó Bulgáriára. Míg a görögök tós nem lehet, mert Bulgáriának nagy sé-50 ezer, a szerbok 45 ezer négyszőgmért- relmóvel és az igazság, meg méltányosság
---
lut el arcén és tekintete egy uöi alakon pihen meg. Nézi és a jjirt ismét néppadt-ég véllja fel . . . Fájdalmasak vonósai.
A leény vig férfivel láncol. Az mosolyog, a másik szintén. Iteszélgetnek is és iljrA mosolyognak. Azután átveszik még sokan és még nagyon sokat mosolyog. Miuilig mosolyog Amikor a sápadt fiatal -emberre néz, skknr is. Az pedig uem láncol. Alig vár|a a szünetet, bogy bsrélja éltal megismerhesse a vig leányt.
Már sétálunk. Dadogva mutatkozik be n sápadt férfi.
— Bégen szerettem volna ismeretséget kötui magéval. Sokszor látom Mikor reggeli uyolcst, déli liienkettót, liánnal és hstot Ul s torony órája, én meglapulok a fa melleit, hogy ne látbnsaou és nézem addig, mig osak egy utolsó lebbeuéssel eltűnik. Azulán még sokáig állok u lénél és még bosszú ideig lálotu, mint lépeget lova ueSzteleuQl az uloa kövezetén. Végre is az ábránd eltűnik, miudeu a régi és én egy szép és nemes goudolallal távozom. Otthon kezembe temetem srcom . . .
—- Én is sokszor léltsm. Olykor vázlntkönyvol visz magával. Do miért óliajtolta auuyira s velem való ismeretségei ? __
Valahol.
Valahol messze kékhegyek alján van egy zöldzsalus hófehér ház . . . Szobája ölén egy szőke leány halkszavu szonátái zongoráz.
Valahol távol komor dóm mélyén leviták térdelnek fehér sorba. Az orgona búg . . . s egy barna fut belekezd bús Confiteorba . . .
LIPCSEI DOMONKOS.
A boldog és boldogtalan.
^ Könnyedén sikamlauak végig a táncolók a fényes parketten. Miudeuütt derült arc, mindenült Boldogságtól kipirult arccal foroguak. Távol 1 táncosoktól bársonnyal bevout széken szomorú tyfi 01 ... Arca sápadt, szemei tétovázva tekin-teuek széjjel. Mintha valakit keresne. Egyszerre pír
> — író vagyok, Jolán és hatással volt reám egész lénye. Szemei olyanok, rnlut a sötélszinü tenger. Mélyek és belálbatatlauok. Lelkét látom bennQk tündökölni, mint a uapot .... Ez a töndökló nap, ez vonz magáhuz . . .
Vinszatér a barát — mert idóközbeu eltávozott — és a beszédet félbeszakítják. Minek tudni másnak is arról. Nemsokára a cigány muzsikálni kud és Jolánka repül hol ennek, hol annak a karján. Ienó, a sápadt férfi ismét leül szomorúan .... Bárcsak tudna táncolni, mondja félhalkan, de nem lehet, mert szédül. Nincs szervezete a vigsághoz szokva, hiszen örül, ha betevő falatja vau ... .
Többször beszélget Jolánnal a kővetkező szünetek alatt és az utolsón megkéri, engedje meg, hogy hazakísérhesse. Szívesen — mondja Jolán. Es amikor a cigány a Rákóczy indulót húzza, Jenó szinte röpül a leányhoz. De másvalaki is. Alacsony, fekete-bajuszu fiatalember. Együtt kisérik Jolánt.
Azóta mindennap találkozik Jenó Jolánnal. De másvalaki is: az alacsouy, (eketebajuazu fiatalember. Jolán ót sereti és Jenó nem jut észhez, ugy lá^a,
Az uj
Ós ram drőílámpák
Töréketienek.
Kipvisil-\'t h rikl.lf Wafyarorsi.Í! risürc: Fiafer és Fia, Budapest VI., Hajós-idea 41.
ZALAI KÖZLÖNY
ADODSZTDH i8.
lábbal taposásával kötötték. De a nqpizetek életében az erősé a jog és igazság és a gyöngének hallgatnia kell. Ua Bulgária tényleg ugy legyöngült, ahogy mondják, eróre kell kapnia, ha igazságához el akar jutni.
De ezenfelül is van egy kis baj. A török uj vitézkedése. Mikor a szövetségesek egymásra agyarkodtak, ó is megindult legjobban sajgott birtokát. Drinápolyt vissza követelni. Hogy a hatalmak visszaszorítják-e. még nem tudható, hogy a török szót fogad-e. még az is kétséges?
Summázva a dolgokat, igy kell látnunk a dolgot : a bukaresti békekötésen rajta van a peosét és ez az érdekelt népek beleegyezése, ha a török nem csinál többé galyibát: a háborús földón nem folyik többé vér is megkezdődik a szántás, vetés. Do mennyi veritékes munka áráu lesz itt olyan dus aratás, hogy az emberek elfeledjék szenvedéseiket, elapasszák könnyeiket behegedjenek a sebek, amelyeket az embermészárlás okozott?
De mit ér ma ezekre gondolni ? Inkább adjunk hálát a Gondviselésnek, hogy a szomszédunkban, kiütött tOz nem kapott a mi házunk ereszébe. A tűztől való félelem költségbe sodort ugyan, de mi az a csapáshoz, amit még egy győzelmi háború is okozott volna?
lépő taunlAk magukkal honik az elemi iskola el-j 1-aó n«p Szeptember 2-áu u.akia », |. u>1. végiéséról szóló bizonyítványt-. a sztlleléai anyakönyvi lályba lehet beíratni.
kivonatot éa at u|raoltást bizonyítványt; a II—VIII. 2-ik nap. Steptember 3-áu alaóaorbau a: 1. osztályba lépő tamilok, ha helyben végezték ai elsó usztálybau esetleg üresen maradt helyekre vételek osztályt, az erről szóló bizonyitfáuyt. ha pedig más fel tanulók a ezek beiratáaa után csakis a II. os:. intézetből jönnek, at előtó dsaiea oattálybitonyilvá- Ulyba lehet beiratui.
uyokal. a azplatéai anyakönyvi kivonatot éa at újra- l-ik nap. 8i«ptember 4-eu elaiaorbau at i I oltási bizonyítványt. — A-. igazgatóság vagy II oatUijbau eaetlex még Oreaen álló helyekre
# t \' azután a III. osztályba vétetnek fel tanulók.
4-ik nap. Steptember .\',-éo elsősorban at al-A helybeli felsi kereskclelmi iskolában a ja- sól)1) ÜSI,4|Jokbl„ „Mllejr Q(BgBa mtridt helyekre viló vizsgálatokat augusztus \'20-én tarifák meg. „u|1„ , ,y MlUljl„ |eil6l beíratni.
A tanulók felvétele at alsó osztályba azeptem j 0) SItbilyok és dj Felvételi kellékek
ber 7-én délelőtt ll-H órakor, . középső éa felaó , , lobbi WuivalAk a Polg. iskolai ílrteaitó 48-4; oattályba, ugvatinlén a uói kereskedelmi taufolyainba; utálhatok meg.
8-áu éa 9-én délelőtt 11-III, délután 3—6 órakor,
történik. j— • ----
Akik a lefolyt tanév végéu az alsó osztályra elóifgyzettek közül bzepteuiber 7-éu uem jelentkez-
Beíratasok.
A helybeli kalit. főgimnáziumban a javító-magálatok augusztus 29-én, a magán- és felvételi vizagálatok augusztus 99—30-án tartatnak, reggel 8 órakor kezdódóleg.
A tanulók az összes osztályokbau szeptember .1., 9. éa 3 napján vétetnek fel. Az 1. osztályba
mintha ó jobban tetszeue. Évek múlnak és még mindig hisz és szeret. Ugy mondják: a szerelem vak.
Egyszer Jolán és Jeuó egyedül sétáltak a fák lombjai alatt. 8zép nyári nap volt, telve madárdallal ós rózsaillattal A szivre jótékonyon hatott Szabadnak érezte az is magát és kitárta legparányibb részecskéjét, csakhogy ittas legyan .... Jenő szive hasonlóan érzelmekkel telt meg. Nem elégedett meg azzal, hogy szive érez, éreztetetui akart mással is
— Jolán kérem, üljünk le erre a padra. Elfáradtam, hiszen tudja, hogy beteg vagyok . . .
— Jól van.
Leültek. Jenó megfogta a leány kezét és a szemébe nézett. Nagyon sok volt atyau kifejezve. Egy egész élet.
— Nagyon szeretem magát Jolán, Ismeretségünk legelsó percótól. Évek multak el és én mindig forróbban szerettem, de mutatui nem akartam. Kéltem^ hogy nem uótt Össze szivemmel, nz elutasító válasz pfedig nagyon lesújtott yplna. Jövedelmem is kevés volt és parancsolnom kellet szivemnek. Most már neves iró vagyok, tisztelettel emelnek kalapot elóttem. Kérem, nagyon kérem mondja meg uyiltau, érez-e irántam csak parányi szerelmet is ?
— A leány lesütötte szemeit, gondolkozott, vájjon megmondja-e a valót. Végre is csak tudatuia kellett Jenövei, hogy meuyasszony.
Felemelte fekete szemeit és halkau mondta: Én t-gnap óta menyasszony vagyok.
A fiatalember arcát fájdalmas vonások száutot-
uek. azok felvételi elsőbbségüket és a beűzetett be-írási dijat elvesztik
M*uden újonnan |elentkezó tanulók iskolai *bl-zonyitváuyáu kívül születési bizonyítványát tartozik elhozni.
Az Írásbeli érettségi vizsgálatokat szeptember
II—18-áo, a szóbelieket 26-én tartják meg. * *
Értesítés az 1913-14 tanév megkezdéséről a Polg. fin- és leányiskolában: a) A vizsgálatok sorrendje.
I. Javitó vizsgálatok. Augusztus 30-án délelőtt 8 órától kezdve a fiúiskolái, szeptember 1-én délelőtt 8 órától kezdve a leányiskolái tanulók javitó vizsgálatai tartatnak.
9. Kelvételi, illetve tautervknlöubözeti vizsgálatok. Augusztus 30-án délután 9 órától kezdve a fiúiskolái, szeptember 1-én délután 9 órától kezdve pedig a leányiskolái tanulók felvételi, illetve tauterv-kQlönbőzeti vizsgálatai tartatnak.
b) A beiratésok soi rendje. A beiratások szeptember 9, 3., 4. és 6. napjain tartatnak meg és pedig naponta délelőtt 8—19 óráig a fiúiskolái, délután 2—5 óráig a leányiskolái tanulókkal. A sorrend a következőleg vau megállapítva:
Gazdagság.
Irta: Grigássy Jánosné.
ták végig. Éppen ugy, mint a táncteremben, mikor látta, hogy Jolán másnak inoBolyog. Ki nos csönd következett. Beszélni akart, de torkán megakadt a szó. Erőt vett mégis magán és suttogva dadogta miptegy magának beszélve.
— Ah, menyasszony .... Igeu, inást szeret ....
Szivét mintha ezer- és ezer uyil szakította volua át. Könnyezett. Hát ezért közdött ó ? Ezért volt oly édes «z élet neki ? Vége mindenuek nem leszuek többé szép álmai .... Eloszlott a levegőben, mini a száguldó vonalnak füstje De mi lesz vele ? Ezt a csapást nem éli tul . . . .
Évek multak ezeu esemény után. Jolán boldog asszony lett, Jeuó pedig boldogtalan, összeroskadt férfi Azóta jóval megöregedett, aica ráncos, haja ősz lett. Szemmel lálhatóau soványodott napról-napra. Nem félt a hidegtói, uem félt semmitől. Mindig csak a halált kereste. Koplalt is, in irt már euui sem i tudott. A fajdalom tönkre leszi az embert. Egy napon véletlenül találkozott Jolánnal. Kikerülte, azután meghúzódod egy sarokban és onuan nézte, amig láthatta. Nagyol sóhajtott és hazafelé indult. Másuap reggel szobatakaritó asszonya halva találta az ágyon. Arca sápadt volt, de boldog kifejezés ült rajta. Kezébeu fényképet, Joláu képét tariolla . . Szive repedt meg ....
Szamossy.
Lehetne — mint ahogy nincsen — Gazdagságom sok-sok kincsem, Mégis — koldus szegény lennék: Ha szemedbe nem nézhetnék.
Szemedből látóm, hogy szeretsz: Ha rám nézel, ha rám nevetsz ; S ha átölel a két karod, Mint egy király ^ boldog vágyóit.
Boldog, gazdag mint egy király S ha hűn szeretsz barna kis lány: Végtelen lesz gazdagságunk, A szerelmünk, boldogságunk!
HÍREK.
— Bíboros püspökünk adománya Megyéspüspökünk ó Eiuiuenciája az egyházmegyei beteg papok segélyezésére szolgáló alapra százezer koronát adományozott
— A piaristák ünnepe. Aug. 97-én ülte meg a hazafias piarista rend alapilójának, Üalasanzi Sz. Józsefnek ünnepét. Az ünnepi misét Ince István tanár celebrálta, a mely alatt Bácz János főkántor énekelt szebbnél-szebb régi éneket.
Délben a rend asztaláuál ünnepi ebéd volt, a melyre városunk vezető körei voltak hivatalosak. Az ebéd tartalma alatt több köszöntő hangzott el a melyben réBzinl a rend tagjait, részint pedig a veudégeket éltették.
— Véosey Zsigmond s Ujnópi Elek Lipót emlékezete. Ma tartotta a főgimnázium tanári kara alakuló értekezletét. Horváth György fó-gimu. igazgató itt megemlékezett Vécsey Zsigmoud-ról, az elhunyt polgármesterről s üjnépi Klek Lipótról, a ki az intézetnél alapítványt is t«tt.
— Zimmermann Gusztáv alapítványa Zimmermann Gusztávnak, a korán elhunyt főgimnáziumi tauái nak emlékére édesatyja egy uégyazázkorouáa alapitVNuyt tett. Az alapjtvány kamatait a helybeli főgimnázium azon jómagaviseletü lauulója kapja meg, aki a német nyelvben a legjobb előmenetelt tanúsítja.
— Orvosi hir Dr. Pollák Ernő szabadsága ról visszatért és orvosi rendelését újból megkezdte.
— Meghivó- A Zalavármegyei Alialáuo* Tanítótestület f. évi szeptember 6-án d. e. 10 óra-
AUGUSZTUS SS
ZALAI KíiZLftNY
kor Zalaegerszegeo, > vármegyeház uagylermébeu rendes közgyűlést Url a kövelkezó tárgysorozattal: 1, Elnöki megnyitó. II Emlékezés Kuzsicska Kálmán dr. elhunyt kir. tanfelügyelőről. — Felolvassa: SzalsJ Sámuel zslaegerszegi tanító. 3. A modern iskoláról. — llrauner Lajos, Csáktornyái igazgaló-nuitó felolvasása. 4. A kisdedóvóilók egyesületi azer-vezkedéaéról. — Uüll Cecília, csáktornyai óvóuó Islolvasása. 5. Az Eötvös alapról. — Németh Jeuó islssieutinihályi itjazgató-lsnitó előadása 6. Az ének-1 tanilásról. — Hackl Napóleon Laios. az ének- és zeneoktatás országos szakfelügyelőjének elósdása 7. A közp. választmány elóterjeiztósei és sz elóie he* lelentetl indítványok E közgyűlésre ugy a Tanítótestület minden tagiát, valamint az érdeklódóket tisztelettel meghívja Szalay Sándor elnök. Gyűlés elótt i) órakor a róin. kath. plébánia templomban mise leat. Uiae után a közgyűlési teremben az ovónók szakosztálya megalakul. legkésőbben itt ás ekkor jelenthetők be az inditváuyok és felszólamlások. Gyűlés után déli l órakor lársasebéd leez az .Arany Bárány" szállóban 0 koronás teritékekkel. Akik a társa.ebéden résztvesznek vagy jutányosabb elszállásolást óhajtanak, szíveskedjenek Csiszár József zalaegerszegi igazgató-tsnilónál legkésőbben szeptember | l-ig jelentkezni.
-- Salnháa Ismét meguyiinak sz aréna kapui. Ahol Fllredy direktor a nyár elején oly szép sikereket ért el, olt Nagykanizsa nözönsége ismét feltalálhatja uernes szórakozásai.
Reméljük, hogy az utóidény alalt sem lesz kisebb városunk közönségének lelkesedése s színészet iránt, mint junius és julius hónapokban volt s Füredi direktor áldozatkészségét közönségünk szórakoztatása érdekében városunk hivatott körei pártolással fogják viszonozni.
Az elió nap színre kerül az Rr(s láncok Sálién Felii legújabb vígjátéka, Váruay Janka elsó felléptével.
— Zalasaentgróton megvalóault a polgári iskola. Zslaszenlgrót képviselőtestülete f. hó 26-án tartott reudkivoli ülésén a képviselőtestületi tagok teljes számú részvétele mellett nagy érdeklődéssel tárgyalta a Zalaszentgrotou felállítandó polgári fiúiskola létesítésének kérdését. — á gyűlés egyhangú \'lelkesedéesel magáévá telte az ügyet és határozatilag kimondotta, hogy az 1913—14. tanévben a polgári fiúiskola elsó osztályát megnyitja. - Jelentkezéseket elfogad a Zalavölgji Hírlap szerkeez-lósége. — Az iskola megnyitása szeptember közepére esik.
— Életmentő katonatleatek. IS hó 19-éu a siófoki fürdőben két vendég nagyon messze be-merészkedett s Balatonba, bár egyikük sem tudott uszui. Hirtelen elvesztették lábuk alól a tslajt és kétségbeesetten segélyért kezdlek kiabálni. A távolabb földök figyelmessé leltek a segélykiáltésokra. Schick Aruold hadnagy egy társával utánuk úszott és sikerült is a fuldoklókat megmenteniük. A bátor életmentőket a parton izgatottan várakozó közönség lelkesen megéljenezte.
— Felhőszakadás. Szerdán estefelé rettenetes esó áradt Zslaszentgrótrs és a környékére. Hat órától este nyolcig zuhogott a víz és mindenütt nagy pusztítást vitt véghez. Elvitte Zalsbér és Szépeik közölt a vasúti töltést és emiatt csütörtökön Tűrje SS Zalaegerszeg között szünoteii a forgalom A Kop-
Közgazdaság.
páuyból Zalaszenlgrótra vezHó po.stautat is beisza postautalványon lehet. A Divat U|ság kiadóhivatala polla az ár, ugy hogy a kocsik csak ua^y nehezen BudapoHten, vIII., Rökk Szilárd-utca 4. bzAidu ház-közlekedhetuek. Tekenyéu a inólyenfeWvö utcák folyóvá ban van. vállak, Hok házba beáradt a viz, a lakosok uagy része ébreu. ai ArVittől rettegve töltötte az éjszakát. Zalaszentgroton is sok helyütt benyomult az eHŐviz n lakásba, ugy liogy a méternyi magasan álló vizet a tűzoltóság szivattyúzta ki. A felhőszakadás a szőlőkben _ . , ,
kiszámíthatatlan károkat okozott; azonkívül mint A tenyéMtéM.
értesülünk TOrjeu én Zalabérben házakat döntött Ujabban mozgalom indult meg. tekiatve a össze a viz. husdrágasAgol, hogy a iiAziuvul-teuyéaitést nálunk ia
- Oirkuez Nagykanizsán Köu,öt Brothers1 rae«hooo"l,sák- Külföldöu m\'r ró*en divUt amit Ureat társulata |ött hirtelen NagykauizsAra. BAmulatoa gyorsasággal, amely jellemzi az amerikaiakat. első előadásukat héttőn este tartották.\' A műsor
uagyou vállozatoa volt. Erről bizonyság a nagyszámú közönség, amely minden déluláu és este az előadást szemlélte. A külömböző lovatrfiiutatváuyok tetazetősek voltak, de gyakran ijedelmet is okoztak. A programúiban érdekes xzAm volt, miss Ella élőgolyó mutatványa. Az érdekes hölny magyarorszAgi születésű és ó az egyedüli, aki ezt a veszedelmes mutatványt produkálni tudja. Mutatványa alkalmával április 87-éu szerencsétlenség í.h érte, amiről akkor a bécsi lapok hosszasan irtak. Ügyesen kezelik továbbá a lassót is. A kiu&i akrobaták hajlékonyságukkal ejtették bámulatba a közönséget. A cirkusz ma reggel Zalaegerszegre utazott, ahol mAr ma este játszaoi is fognak.
— A magyar buza Bikértartaima. Köz tudomásu dolog, hogy a liszt jóságára, s az abból
körülmény is bizonyít, hogy Franciaországban, nz ioyeuozuk ezen országábau már régou megeszik a házinyúl húsát. Párisban magában mindeu héten átlag 200 000 házinyulat esznek ui.eg. — Londonban^ már 800 000-re növekszik a heleukiut elfogyasztott házinyulak szAma. Ha leküzdiük a még fennálló előítéletet, ez nagy könnyebbséget jelentene a táplálkozás terén.
A háziuyul ugyanis rendkívül szapora és tenyésztése épp oly köunyQ. A gazdnságbau mindenütt vau egy ól, vagy ístAIIÓ, ahol megbírhat, azonfelül élelem is, mert e szerény Állat müdennel beéri. Úgyszólván a hulladékból megél. Figyelemmel kell azonban a tenyószanyag minőségére lennünk éfl hogy téliesen kifejlett példAuyokat válaszazunk e célra. Öreg és beteg állat uem alkalmas erre. A betegséget ugy veszik észre rajta, ha a szőre borzas és j léuytelen, szeme fátyolozott, étvágya nincs.
A nőstény 7—8 hónapos korában van teljesen
készüli tészta minőségére elhatározó befolyással van kiTejlödve. Tenyésztésre legiukább a nyár való, mert a buza sikértartalma. E tekintetben a magyar búzák a MÓr é8 ^ ekkor erö8ubbeu fejlődik, de egész nagyon elsőranguak, s magas sikértartalmuk valóban óvböU ig tenyészthetjük a házinyulat. Puha fészket páratlanul áll. Utóbbi években azonban külföldi szak- készitsUnk nekik szalmából, az ól egyik sarkábau; értők iniodgyakrabban bizonyítják, hotry búzáknak si- fünekére moho, vagy k6col js tehetünk. A Ilimet kértartalma apudéban vau; a mi jórészt talajuuk losz- ( é„ „fiBléUjt a9 hagyjuk miudig együtt, de tartsuk foraavtartalmának csökkenéséi e vezethető vissza. E kU|öu k„lrtíCben elzárva. Egy unjáuik 12 fia is Tan külföldi t/imadtukkal iMjntou szaktudósaink elég j egyBltín0j
sikeresen védekeznek ugyan, ekitázhaUthn téuy Legiukább széna, lóhere és lucerna felel meg
azonbau, hogy talajaink foszforsav tartalmának npH- a háziuyul láplálékáuak. Salátát ne adjunk neki tul-
dásával búzánk minősége is romlik, miudeuütt ott, hol csak istálló trágyát használnak, abból is keletiénél kevesebbet. Ellenben rendkívül javul minőségileg is búzánk ha foszforsav tartalmú mötrágyát szuperfoszfátot is alkalmaznak alá, a mely tehát nem-
sokat, mert ez könnyen emésztési zavarokat okoz. Vadfák leveleit és fűszeres növényeket is adjunk ueki, mert ettől ízletes lesz a húsa. Azonfelül jó a tarlórépa és murok levele. Hagymát ne adjuuk ueki, valainiut dobos és romlott takarmányt sem. A dá-
csák mennyiségileg fokozza a termést igen jelen\'é-1 ^^ korpáráí kevert burgonyát nagyon kedveli, de
kényen és hasznot liajtóan, hanem annak ugy hektoliter súlyát, mint a szem teltségét, lisztességél és acélosságát — tehát minőségét is feltüuóen javítja.
— Mindenkinézze meg az „URANUS" azinház Szarvas szálloda (volt Edison színház) szombati és vasárnapi remek szép előadását. Meg fog győződni arról, hogy csakis a legújabb és legjobb képeket \'mutatjuk be a u é közönség megelégedésén*. uein megrongálódott összeszedett különféle vállalatok filmjeit, hanem a tilághirü Gaumoul cég legújabb és legtisztább remekeit, melyeket a közönség nagyon jól ismer. Felhívjuk tehát a u. é. közönség szíves figyelmét az „UranuB" szii\'ház szombati és vasárnapi szépeu Összeállítóit műsorára, mert ez felülmúlja az „Uranus\'\'-ban megszokott kiváló műsorokat is, érdekesség és szépség tekiutetében
A Divat Ujaág minden hónapban kéiszer jelenik meg. Előfizetési Ara nagyon olcsó : negyedévre postán való szétküldéssel két korona busz fillér. Előfizetni legcélszerűbben a kiadóhivatalba in\'ézett
az előbbit jól meg koll forrázni, a burgonyát pedig legfózui Zabot is adhatunk neki.
Az istálló tiszta legyen, beuue két edénj vízzel és táplálékkal. Ha hizlalni akarjuk a házinyulat, szűk helyen tartsuk, amelybe a nap besüt. Akkor kukorica-darával, kenyérrel, árpadarával, főtt burgonyával eteseük. A háziuyul szőrméje is becses, hiszen ebből kerül az ugyuevezeU chincbilla, azért havonkint ritka kefével meg kell kefélni. Az istAllót, melyben a háziuyulak tartózkodnak, időnként kar-bollal fertőtleníteni kell.

GYERMEK-_C« LISZT*
CS.i^MÖK.OrOMORBETEOfKoláMlWÓK llfcrfK
IS Kisérleli uélokra fél dobozok ál Korona CJ A tiszteli uilesznólwek próba dobozok a rópirajok infflen rendelkezésre állnak a NERUDA NÁNDORNÁL Kis 4 Ü foraklárta) BuoAPtsr, iv. Kossuthlajoautca ?a.
A
ííbtat
A UgjoM áa a lagtariósaM drátazálas lámpa.
Hozott drátazállal 75\'/a árairniwitakarltáa.
lámpa
Kapható villanyszerelési üzletekben, villanytelepeken éa a | MAGYAR SIEMENS-SCHUCKER1 -MŰVtK-ntl. Buditnl, «L. Illil-Ullt 3S. SfiMlttl 13.
4
ZALAI KÖZLÖNY
AUGUSZTUS S8.
Kinn Uilirtrrái
(Horvátország i
Varasd-Töplitz
Vasút-, posta-, telefon- és távirda-állomás.
Uj gyógyszállódé villany világítással, hírneves radioetiv tartalmú kénes hőforrás 4\' 58 C°.
Ajánlva: köszvény, csuz és iachiae stb-nél. Ivókúrák makacs torok-, gége-, mell-, máj-, gyomor- cs bclbántalmaknái. Elektromos massagc — Iszap-szénsavas és napfürdök.
Egész éven át nyitva. — Modern kényolem. — Uj szállodák.
Mesés környék. — Katonazene. — Prospektust ingyen küld a
fürdöigazgatósá«
Fürdőorvos Dr LOCHERT J.
Hirdessen a „Zalai Közlfiny"-ben.
Korcsma bérbeadás.
Sand (Somogymegye) községben a Közbirtokossági korcsma
folyó évi szeptember hó 18-án
nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek 3 évre bérbe fog adatni.
Kikiáltási ár 600 korona.
A korcsma átvevője jelentkezzék a megbízottaknál
Sand, i Somogy megye i 1913. aug 7.
A megbízottak neve:
NOVAK FERENCZ, ANTALICS FERENCZ.
50° 0 ENGEDMÉNY
a lakásoknál aug. 25-töl kezdve.
muw
FÜRDŐ SLAVONIÁBAN.
Vasas hőforrások ós iszapfürdők 35—50\' C. Kiváló eredmények az ÖBszes női bajoknál, vérszegénységnél, csúzos és köszvényes bánt&lmaknál, különösen ischias-nál és gerinrhsjoknal.
•V Vádjsgy: „Horganyt* -
Liniment. Capsici comp., i Horgon y-Pain-ExpeEler
pólléka
Iegjr régjónak biionyult liixúuer, moly a\\Ut sokéróU legjobb bedörxsölésnek bizonyult köarvéayaél, ctúnál és neghHliteksfcl.
Pif yelaieatetéa. Silány hamisítványok niatt Mriairlifikor óvatosak legyünk rá
1.40 éa
i úgysiZlTio minden gyógyaaer- I tárban kapható Főraktár: Török Jázsef | gyógyszerééinél, Budapest.
Dt Rldler lyójyszerlira a „An«y orozliüaf, |
Prágában, Klisabethitrasso 5 neu.
szemesnek
kell iiih lenni. ha (úl akarjuk szárnyalni verseny társai u kat. Az élelmesség nem
áll
egyébből, minthogy ne késsünk egy pillanatig seui, hanem soron kivül vegyük igénybe
.Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, mert olti határozottan eredményt ér ós a magyar hirdető\'
világ
hirdetéséit itt megtalálja. A hirdető rövid idő alatt meggyőződik az eredményről. Annak határozottan
vaknak
kell lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlöny" I \'rohamos fejlődését, ez pedig világosan jel-I lemzi, hogy ,
az
ezen lapban megjelenő minden hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak az
alamizsna !
a legjobb magyar napilap.
Hirci frissek és igazak!
Közgazdasági rovata a gazdasági élet minden mozzanatáról számot ad, sportrovata a ■port minden ágának eseményeiről hűen beszámol.
A bel és külföld
napieseményeit
a legmegbízhatóbb tudósítók távirati és telefonjelentései alapján leghamarabb kttilL
az est
megjelenik a fővárosban déli 1-kor és a délutáni elaö gyorsvonatul érkezik városunkba.
*ra 6 fil,ér- fflS=fe.
HIRDESSEN A A „ZALAI KÖZLÖNY""BEN.
[-Tabletták
(m köílimérl MjtUlomctülepUÓ iwr)
Hogy bizonyos legyen az ember, hogy csakugyan a valódi Aspirint kapja, mindig A pirin-Tabletla formában kell, hogy kérje. Ezek eredeti csomagolásban. 1 üvegcső j 20félgrammos tablettával K.l-20-ért,kaphatók. Minden \' egye* tablettán rajta van az Aspirín szó.
1 Ferbcaíabrlken vorm. FHedr. B«yer 111 _JOk«H*ld aad Uverkatcn
%
KITUNO ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ
Nyomatott a laptulajdonos Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.


Insert failed. Could not insert session data.