Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
59.49 MB
2010-02-23 12:52:46
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
1310
5809
Rövid leírás | Teljes leírás (1.66 MB)

Zalai Közlöny 1925. 097-121. szám május

Zalai Közlöny
Politikai napilap
64. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

64. évfolyam, 97. szám
Nagykanizsa, 1925 május 1, péntek
Ara mm k,
POLITIKAI NAPILAP
fMtkentót^e ti kUdóhlvíUI Pó-ut 5 InttraiUn-Ttleion 78, nrorad* 117. uArr
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
EJŐIfcUéri ára; Cgy bóra 30.000 kotoaa Hiten faöta........... 90.003 korom
A KÉPVISELŐ ESKÜJE
A nemzetgyűlés szuverénitásának biztosítása szempontjából a jövöben esktlt tartoznak tenni a képviselők. Sajnos, a változott idők szttkségsze-rtlvá tették ennek az esktlnek bevezetését, mert egyre jobban lehetett tapasztalni, hogy a képviselők egy része elsősorban nem a nemzetet, hanem egyes érdekcsoportokat és osztályokat képviseltek. Ugyanakkor olyan befolyások is éreztették hatásukat, amelyek nem a nemzet kebeléből, hanem kívülről, internacionális lei Öletekről kerültek be. Példákat nem akaránk felhozni annak bizonyítására, hogy képviselők utasításokat kaptak a nemzetgyűléstől kívülálló személyektől, csoportoktól és internacionális szervezetektől, mert ezek annyira közismertek, hogy csak ismétlésekbe bocsátkoznánk. Súlyos és megalázó sérelem esett ezáltal a nemzetgyűlés szuverénilásán, amelyen segíteni fo([ az az eskü, amelyet a Jövőben minden megválasztott képviselő letenni tartozik.
A választójogi bizottság minden változtatás nélkül elfogadta a miniszterelnök eskü mintáját, amely három főiéiből áll. Először: hűséget követel a magyar nemzet irányában, másodszor: puccsok megrázkódtatásától akarja megóvni az országol, harmadszor pedig azt követeli meg, hogy a képviselőházon kívülálló tényezőktől a képviselő nem fogad cl utasításokat és rendelkezéseket.
A képviselői szabadságnak ez a körülbástyázása valóban nagyon időszerű, amikor Ismét keszlyüdobást tapasztatunk olyan személyek részéről, akik egyszer mSr az ország tönkretételében alaposan közreműködtek.
Az úgynevezett függetlenségi Kos-suth-párt, amelynek főmozgatója Nagy Vince, Károlyi Mihály volt belügyminisztere, minap tartott Ülésén parázs tüntetést rendezett Károlyi Mihály és az okfobiizmus mellett. Bejelentették, hogy az oktobrizmus álláspontján vannak ma is s programjuk az 1918-iki uktóber megismétlése. Ugyanakkor, amikor ily félreérthetetlen módon fedik fel szándékaikat. Károlyi Mihály Amerikában a jegliallatlanabb hazaárulást szolgálja. Minden igyekezete arra irá-nyul, hogy hazájának újjáépítését megakadályozza s minél igaztalanabba állítsa be a világ sziuc elölt Magyarországot. Nagy Vince és társai ezt a Károlyi Mihályt merik ma Magyarországon dicsőíteni, miközlien nem tagadják, hogy uj októberre készülnek.
Ezt a mozgolódást felkészülve várja a magyar nemzet s készületlenül nem fogja találni a hivatalos hatalmat sem. A magyar törvényhozás ii.Vát meg kell tisztítani azoktól az elemektől, amelyek érvényesü-
lésükéi olyan személyekhez fűzik, kiknél ádázabb ellensége alig volt még az országnak.
A hazához hűséggel tartozik annak minden polgára s elsősorban azok, akik ügyeit intézik. Az uj eskü szövege ezt a liüségel most már követelni is fogja s akik ez ellen vétenek, büntetendő cselekményt kivetnek cl még akkor is, ha mandátumuk van.
Ma, amikor a képviselőháztól ki-vül ál!ó tényezők éreztetni tudják hatásukat egyes képviselőkkel szemben, amikor tükos társnságok követelnek ci-kütétclt tagjaiktól s ezek a
tagok In; tudnak jutni a törvényhozás csarnokába is, valóban kényszerítő követelmény, hogy a nemzet képviselőit eskü kösse ahhoz a magas hivatáshoz, amelyik az ország ügyeinek szolgálatát követeli meg elsősorban.
Más oldalról is veszély fenyegette azonban a nemzetgyűlés szuveréni-táfát. Az internacionális szervezkedés az ország területén kívül is figyelemmel kisárte, hogy mi történik a törvényhozásban. Képviselőikön keresztül instrukciókat adtak, tőlük működésűkről beszámolást követellek, ami által hallatlan sérelem ét te a nemzetgyűlést. E/en a helyzetben van hivatva gyökeresen segíteni a képviselői eskü.
Hoyos Miksa gróf tisztázta szerepét
A nemzetgyűlés mai ülése — A zárszámadási bizottság nem veszi tudomásul a kommün számadásait — Elkészült az uj költségvetési tervezet -- Befejeződött a tatarorás: hitelakció
Budapest, ápiilis 30
Scitovszky Béla elnök 12 óra után nyitotta meg a nemzetgyűlés ülését. Az elnöki bejelentések során megemlékezik a borzalmas szófiai bombamerényletről. A Ház táviratilag részvétét fejezi ki a szobranje elnökének. Majd az elhunyt Appor-yi Sándor grof emlékét jegyzőkönyvileg örökítik meg.
Ptiky Endre a választójogi bizottság előadója tette meg aztán jelentését a vá\'.isz-\'ójogi javaslat tárgyalásairól, mig !Ués József a felsőházi javaslat tárgyalásáról leszi s»mcg jelentését. Ezután Hoyos Miksa gróf szólal fel napirend elölt. Amikor Hoyos szólásra emelkedik, éktelen lármával és kiáltozással fogadják és nem akarják szóhoz engedni.
Lcniival Istvánt az elnök rendreutasítani kénytelen. A zaj lecsiila-pultával Hoyos gróf elkezdi beszédet: Csak tegnap jött vissza olaszországi útjáról és akkor értesült acról~ mit iniputált neki a sajtó cqy lésze féhcérlctt kijelentései miatt, melyeket a nemzetközi parlamentáris kereskedelmi konferencián Baross felszólalására íett.
Megdöbbenéssel álhpitja meg a lapokból, hogy a közlemények teljesen téves inf >rmáción alapulnak és azok teljesen légből kapott alapfeltételekből indult k ki é;. rosszakarattal állították bs? kijelentéseit.
Baross a drá^a^ig kérdéséhez hozzá szólt és kapcsolatba hozta azt a trianoni békeszcrző.lés el.
Én is ezt váltom és wiliot\'om, hogy a drágaság ftfokozója Trianon, de amikor czl a kérdést tárgyalták, arra kérten/Baross képviselőtársamat, hogy találja meg a módot és formát ahogy célszerűségből elő kell adni azt a kérdést.
Még a plenáris ülés. előtt felhívta ől arr?, hogy tárgyalji ügy ezt a kéuiést, h.igy cb!)ől válámi skünda-lum ne keletkezzék.
Mert én a Irhnoni szerződést épp ugy lehetetlennek tartom, mint a leghangosabbak és küzdi*ni is akarok ellene, azuiibán tudom azt is, hogy
skandalumokkal nem lehet nemzetközi fórum előtt megjelenni.
liaross János teljesen célszerűtlen módon és abszolúte nem Ins/.nálva ki a francia nyelvnek ezt a/, előnyét, hogy megfelelő módon mindent el lehet mondani, olyan módon hozakodott elő a trianoni szerződéssel kapcsolatban, amely a román, jugoszláv és szeib küldöttségben, amely előzően az egész felszólalásról értesülve voli és ismerte a teljes szöveget, — természetesen nem én általam — nagy visszatetszést keltett.
Az elnöklő Pávia figyelmeztette B;rosst, hogy kereskedelmi konferencián nem lehel politikával foglalkozni, hanem kizáróan gazdasági kérdésekkel. Baross János egy kis fordufiwtal áüért a gazdasági kérdésekre, -.ni-ijd ismét politikumot vitt be *a tárgyalásokba,.c/y.iu formában, amely nézetem szeri A, nem volt helyes
ebben a farmiban, ahogy ö azt a kérdést beállttalto, az országnak nem hasznot, hanem kárt esimUl.
Tekintettel arra, hogy mi az olasz nem/.etnek igazán s/ivese^ látott vendégei voltu:ik, az volt az . érzésem, hogy ezt nem l.lset o\'y;n felesleges incidensekkel nu\'fi zavarni, amelyeknek nem lehet crcdménje és hasznot sem hoznak az országra, j Felmentem az emelvényre és a következő kijelentést tettem:
Kijelentem, hogy liaross képvise-
lőnek itt előadott szavai, az ő egyéni véleményéi képezik, azért az ó egyéni véleményé\', mert nem a bizottság által tárgyalt szöveghez szólott hozzá, Ii3nem attól teljesen eltérő szöveget adott elő.
Kijclenlcm, hogy mig a magyar delegáció vezetője, egyénileg azzal a formával, amellyel Baross mondani valóját elöadla, nem érlek egyet. Szószcrint ezt mondottam és erre bármikor esküt teszek.
Tisztán síját elhatározásából tette meg azt, amit tett és ha tízszer olyan helyzetbe kerülne ismét, újra ugyanugy járna el.
Meggyőződése szerint, ahogy eljárt, n:pyobb szolgálatot tett hazájának. mint az, akinek egész felszólalását az egyéni érdek szolgálata vezette. 0 nem azért ment Olaszországba, hogy 3 saját érdekeit szolgálja és eljárásával vélte hazája érdekeit szolgálni. Azért cselekedett ugy, ahogy eljárt.
Az egyes napilapokban történt perfid támadások és az ügy beállításával szemben meg fogja találni a módját annak, hogy saját reputációját megvédje.
Majd Dinieh személyes kérdésben szólal fel és visszautasítja Kiss Menyhért egyik kijelentését. Rövid vita ulán elnök napirendi indítványt terjeszt elő, hogy a Ház legközelebbi ülését május 5-én, kedden délelőtt tartsa meg.
Az ülés 1 óra ulán ért véget. •
A ncmzelgjülés zárszámadási bizottságának a jelentése foglalkozik az októberi forradalom, továbbá a proletárdiktatúra és végül az Aradon, majd Szegeden működött kormányok számadásaival. A zárszámadási bizott-íág a Károlyi kormány számadásairól azt mondja jelentésében, hogy az úgynevezett népköztársaságnak forradalmi kormánya volt, amely kizárólag saját felelősségére intézkedett az állam pénzügyeiről. A kommün számadásairól, amelyben az úgynevezett tanácsköztársaság pénzügyi gazdálkodási került számadás alá. a jelentés ugyancsak megállapítja, a felelőtlen gazdálkodás bűnét és azt javasolja a nemzetgyűlésnek, hogy ezeket a számadásokat a felelősség szempontjából tárgvalás alá ne vegye. Ami az Aradon és Szegeden működött kormánynak számadásait illeti, megállapítja a jelentés, hogy bár felhatalmazás nélkül, de hazafias érzésektől vezérelt működésből származnak és igy azok tudomásul vételét javasolja.
Budapesti tudósítónk tclefonjelen-tése szerint Und János pénzügy-miniízlcr a holnapi (pénteki) minisztertanács elé terjeszti az uj költségvetési tervezetet. A minisztertanács hozzájárulása után a pénzügyminisztériumban azonnal megkezdik a költségvetés technikai összeállítását.
ZALAI KÖZLÖN V
A népjóléti minisztérium részéről • az építőipar fellendítése és a lakóházak Jobb karbantartása érdekében megindított tatarozási hitelakció a mai nappal időlegesen befejeződött. Május elsejével ugyanis lejár a jelentkezési határidő a tatarozási hitelek igénybevételére és ezért a pénzintézetek holnaptól kezdve már nem folyósítanak tatarozási hitelt.
A tatarozási hitelek igénybevételéhez fűződő nagy közgazdasági és szociális érdekek arra indították a népjóléti minisztériumot, hogy átiratban kérje a pénzügyminisztériumot a tatarozási hitelekre való jelentkezési határidőnek október végéig való meghosszabbítását. Az átiratban rámutatott a népjóléti minisztérium többek között arra is, hogy a háztulajdonosok leginkább a nyári hónapokban végeztetik a tatarozást és a tavaszi kedvezőtlen időjárás is sok érdekeltet elriasztott a kölcsön kérésétől.
A pénzügyminisztérium eddig még nem válaszolt az átiratra, de az érdekeltségek körében, a Háztulajdonosok Országos Szövetsége és az építőiparosok is bizonyosra veszik, hogy a pénzügyminisztérium nem zárkózik cl a jelentkezések határidejének meghosszabbítása elől.
Az egységes kormányzó párt
Almássy László elnöklete alatt tegnap este pártértekezletet tartott, amelyen a kormány minden tagja részt vett. Szabó Sándor felhívta a kormány figyelmét a budapesti választási szavazó igazolványok körül tapasztalt annomáliákra. Erődy-Har-rach Tihamér az ellenzéki oldalon felhangzott súlyos panaszokat teszi teszi szóvá, amelyek a szavazócédulák téves kiállításai miatt felmerültek. Rakovszky Iván belügyminiszter megígéri, hogy intézkedni fog, hogy a polgárok alkotmányos jogai biztositassanak. Erődi-Harrach egy szociálpolitikai bizottság kiküldését kéri, mely a miniszterek segítségére lenne. Az értekezlet Bartos elnöklete alatt szociális bizottságot küld ki. Bethlen miniszterelnök kijelenti, hogy a felvetett kérdések mindegyikét a kor-
mány tanulmányozni fogja. Marschall a mezőgazdasági hitel kéidésébcn interpellál. Hoyos gróf ismert ügyében szólal fel, mire Bethlen miniszterelnök köszönetét fejezi ki neki a tanúsított magatartása miatt. öyőrffy Imre a házadó visszáságait teszi szóvá, amiket Vargha Imre államtitkár is kénytelen elismerni. A pártértekezlet után vacsora volt, amelyen Perlaky» Ripka kormánybiztost köszöntötte fel.
Negyvenöt
milliós csalás
Egy papírkereskedő egy vagon nem létező búzát adott cl a Mik-
tuália helyi fiókjának A fuvartevethamibitó szélhámos megszdkűtt
Nagykanizsa, április JO
A napokban nagyszabású s fővárosi csalások és szélhámosságok ma szerfelett gazdag sorába beillő csalás történt Nagykanizsán, melyben a károsodott fél a VikhuUia kereskedelmi részvénytársaság nagykanizsai (Király-utca) fiókja.
Még április elején történt, hogy Pintér Ferenc rábahidvégi lakós megjelent a Viktuália nagykanizsai üzlethelyiségében. Elmondta, hogy van egy vagon búzája, szeretné eladni a Viktuália részére.
Pintér Ferenc legutóbb paprikával szokott kereskedni s állandó határátlépési engedélye volt osztrák területre, melynek segítségével sok üzletet bonyolított le.
A Viktuália meg is kötötte az üzletet Pintérrel a 100 métermázsa burára nézve 45 millió korona vételárral s azzal a kikötéssel, hogy rövidesen kijelölik a helyet is, ahova azt Pintéinek le kell szállítania.
Április 17-én Pintér megjelent a Viktuáliánál, átvett egy vasúti fuvarlevelet és másodlatot, melyeket a Viktuália állított ki olymódon, hogy a vagon búzát a zalaegerszegi Böhm-testvérek kaszaházai malmába kell szállítani. A megállapodás az volt, hogy a vételárat akkor fizetik ki, hu Pintér a feladási a fuvarlevél másod-
latával igazolja. Hogy a szállítás mielőbb megtörténhessék, a Viktuália 130 darab zfákot is adott fel Pintér cimére Zalaszentiván állomásra.
Április 20 án Pintér megjött Nagykanizsára és hozta vele a fuvarlevél-másodlatot. Ez a másolat Csömödér-Páka vasúti bélyegzővel volt szabályosan lebélyegezve, a lernázsálás is annak rendje-módja szerint igazolva, ugy, hogy a Viktuália gyanútlanul kifizette Pintér Ferencnek a vételárat, illetőleg csak 40 milliót, mert, 5 milliót visszatartottak azzal, hogy azt csak akkor fogják kifizetni, ha a kaszaházai malom, hova a gabonát feladatták nem lesz kifogást a gabona minősége miatt a szállítmány megérkeztétől számított három napon belül. Egyben a Viktuália a vagon gabona feladását igazoló fuvarlevél-másodiat csatolása mellett számlázta a küldeményt a zalaegerszegi Böhm-teAvéreknek. Három.nap elteltéig a Böhm-testvérck cégtől értesítés nem érkezeti, igya fennmaradt 5 millió koronát is a megegyezés értelmében pénzeslevélben feladták Pintér Ferenc cimére.
Mikor a kaszaházai malomban Böhm testvérek megkapták az egy vagon búzáról a Viktuália által kiállított számlát, érdeklődtek a zalaegerszegi vasúti állomáson a küldemény sorsa felől, mert feltűnő volt nekik, hogy a számla Nagykanizsán keresztül előbb odaért, mint az áru Csömödér-Pákáról. A zalaegerszegi állomáson azt a felvilágosítást kapták, hogy a kérdéses vagon gabona nem érkezett oda.
Érintkezést kerestek ezután a fuvarlevél-másodlat szerinti feladó-állomással, Csömödér-Pákával. Onnét azt a meglepő választ kapták, hogy az egy vagon gabonát ott fel sem adták.
Erről a váratlan fordulatról sürgősen értesítették a nagykanizsai Viktuáliát. A károsultak azonnal autóba ültek és Vasvárra robogtak, hogy az illetékes csendőrségnél megtegyék a feljelentést s a nyomozást folyamattá tegyék a rábahidvégi lakos, Pintér Ferenc ellen. A nyomozás bonyolult és nagy munkájába
1325 május 1.
a nagykanizsai rendőrség is bekapcsolódolt.
Megállapítást nyert, hogy a fuvar-levél-másodlal hamisítvány volt. Csömödér-Pá ka állomás bélyegzője sem azonos a most használatban lévő bélyegzővel.
A nyomozás kiderítette azt is hogy Pintér a 40 millió felvétele után Nagykanizsáról nyomban, anélkül, hogy hazament volna Rábahid-végre, tovább utazott. A csaló paprikakereskedő jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik. A rendőrség már kibocsátotta ellene az országos köröz-vényt.
A pénzeslevélben utólag feladott 5 millió koronát a vizsgálóbíró közbejöttével sikerült még lefoglalni.
Az Operaház uj igazgatója. Az
Operaház vajúdó kérdésében napok óta folyó döntő jellegű tanácskozások után megtörtént a végső elhatározás és a kultuszminiszter Radnai Miklós zeneművészeti főiskolai tanárt, az ismert nevü zeneszerzőt és kritikusi az Operaház igazgatójává nevezte ki.
Magyar-osztrák kereskedelmi tárgyalások. A mult év végén megindult és januárban folytatott magyarosztrák kereskedelmi tárgyalásokat ma Budapesten újból megkezdték. A bizottság elhatározta, hogy a tárgyalásokat albizottságokban fogja folytatni, amelyek munkájukat holnap kezdik meg a kereskedelmi minisztériumban.
Enyhül a feszültség Hindenburg miatt. Londoni jelentések ártól adnak hirt, hogy Dr. Luther német kancellárnak Hindenburg uj német elnökkel való tanácskozása után tett kijelentéseit arról, hogy Németország külpolitikájának főbb vonalai változatlanok maradnak, britt körökben általánosságban szivesen fogadták. A Times bizonyosra veszi, hogy a közvetlen jövőben szó sincs Németországban a császárság visz* szaáilitásáról. A Franciaországban keletkezett nagy izgalom ellenére is azt irja, hogy a tárgyalások utja nem zárult be.
Lassanként...
Irta: Márton István A könnyezés és fájdalom Hónába térek lassan ; Oh, hiv az álom, cseng dalom Oly bánatosan, halkan. Lassanként enyém tesz a vád, Hogy tékozoltam kincsem És a sajgás sem hagy alább, Hogy tőlem el keringjen. Lassanként perg a mutató Az élet óralapján; Mint a vonat, amely robogó A földek sivatagján, lassanként elfogy crkacaj, A nótazengős nyár is . .. A szerelem, a diadal S a kora aratás is. Lassanként testamentumot írok a vers helyébe, Lassanként én is meghalok, Mint bolyongók tidérce.
In vino veritas ! . . .
Irta: Geiszler Lajos Eszét féltve némely ember Nem iszik csak vizet, Ámde. képe halvány marad, Arcszinével fizet.
Bort kell innod balga ember, Jó szint ad a lőre, Ha arcod nem orrotl bizton Kipiroslik tőle.
A király és a kovács
Irta: Z\'Adria Mátyás A király: Van tüzed kovács? A kovács: Szolgálatodra, kiiály? A király: Akkor rajta, patkold meg a lovamat kovács!
A kovács: Szép lovad van királyi Fehér mint a gyerek álom. Még annál is fehérebb.
A király: Jól mondod, kovács. A gyerek-álomnál is fehérebb. A Icg-fehérebb álom, a legtisztább vágy szülte ezt a lovat.
A kovács: Honnan szerezted ezt a gyönyörű állatot ? Talán bizony az ég kékszemű leánya szülte számodra és míg lejött vele az égről, fehér selyembe takarta karcsú testét?
/\\ király: A legdrágább nemzet legszebb álma, a legszebb ország kívánsága, barna asszonyok, szűz lelkű leányok édes álmodozása, érett férfiak széles akarata, ezeréves, sokat gyötöri, sokat bántott nemzet csodás vágya parancsolta elő a legszebb lovat, a hófehér paripát.
A kovács: Még álomnak is szép ez a mese: Még tiszta angyaloknak sem lehet szebb az álmodása. Ó! Boldog és büszke lehet az a király, aki azt a hófehér lovat megüli. Boldog és büszke lehet az a király, aki népétől ily lovat kap hófehéren tisztán megálmodva. Boldog és büszke lehet az a király/ aki ezen a lovon járja be a n.-gy országot, szeretetben
megtekinteni a népeket, akik ezt az ajándékot adták a királynak.
A király: 01 A király alig várja, hogy megmutassa magát hófehér lován az ősi nemzetnek!
A kovács: Bizonyára készülődik már a nép, virágzik már a szivekben szeretet virága s az az ul végig e virágokkal felhintve I
A király: Siess kovács, jó patkót verj rája: még hosszú az ut odáig.
A kovács: Légy nyugodt Felség! Patkóm könnyű és megbízható. De minek ennek az áldott fehér lónak patkó? Ugy is röpülni fog hazáig!
A király: Azt akarom, kovács!
A kovács: De mondd: honnan jössz és hová visz a csodás ló?
A király: Országból, ahol tavasz-szal megfagy most minden virág. Országból, ahol a nyár felperzsel most minden életet. Országból, ahol már az ősz beállta előtt földre hullik az éretlen gyümölcs. Országból, ahol nincs fehér színe a kenyérnek! Országból, ahol ökölbe szorultak a kezek és ahol már a gyermekek is elfelejtettek örülni. A \' megsebbzett ország szivéből ragadott ki a fehér lo és virradatkor oda fog velem vissza térni.
A kovács: Mily szomorú vagy, király. I:s mily sötét szavak haov jak el édes ajkidat.
A király: Miért nevessen egy száműzött király? Lehet aszó más, mint keserű az ajkán?
A kovács: Téged száműztek király?
A király: Ugy van, kovács!
A kovács: Kik száműztek tégecf?
A király: A testvéreim, kovácsi
A kovács: Rossz fát tettél a tűzre, király?
A kovács: Amig otthon voltam, mindig az égnek szállt a füst I
A király: Sanyargattad, vesszőz-teltcd, kihasználtad a néped?
A király: Netn láttam könnyet az arcokon!
A kovács: Cimboráltál a hamiskártyásokkal, üldözted az igazságot ?
A király: Igaz birót adtam a népnek. Minden polgár nyugsággal haj-tolta fejét pihenőre I
A kovács: Elköltölted a nép f pénzét ?
A király: Mindenkinek volt fehér kenyere. Nem volt adós az országban.
A kovács: Miért száműztek akkor téged ?
A király: Mert tudták azt, amig király üli meg az ősi lovat, nem boihlik meg az országban a békés testvéri egység I
A kovács: Király! A patkó kihűlt. A piros virradat elindíthatja fehér lovadat a zöld remények országába!
A király: Mit gondolsz kovács, ho^y fog köszönteni a boldog nép, amikor hajnalhasadáskor föltekint az ősi dombra és ott fogja látni fehér lován a királyt?
A kovács: „Éljen a király!"
niM, május
íhLAt KúZLOriV
Iparosok országos versenye
Az Országos IparegyesUlet akciója Aranvkoszorus országos mesteri cim"-ért folyik a verseny
Az Országos IparegyesUlet az lisztes vidéki Ipariestületekhez — igy , nagykanizsai Iparlestuleiliez is — leiratot intézett, amelyben arról ér-lesili az Ipartestületet, Imgy a kéz-n,f,iparosokat fokozottabb és tökéletesebb munkateljesítmények elvégzésére akarja ösztönözni, aminek az a terve, hogy Budapesten és az ország különböző nagyobb városaiban _ Nagykanizsán is — illónként verseny! rendez, amely versenyen minden iparos részt vehet.
A verseny célja — hogy az iparosság körébe visszatérjen a rég letűnt idők céhrendszerének szelleme, hogy az iparosok nemes versenyre kellve egymással, minél tökéletesebb produktumokkal szolgálják a piacot.
A tervezet szerint évenként háromszor rendeznének ilyen versenyt. Az első versenynek a határideje már ki is van tűzve augusztus ll-re Budapestre, a többi versenyt nagyobb ipari városokban tartanák meg.
A versenyt remekbe szabott mestermunkákkal, az illető iparág terén elérhető újításokkal, vagy a fokozatos haladást feltüntető kiváló munkával lehet részt venni.
A résztvevők közöli különböző dijak lesznek kiosztva,
a legnagyobb díj pedig az arany-koszorus mesteri elm lesz.
A pályázat feltételei szerint az egyes szakmák résztvevői maguk közül választják meg a zsűrit, amelynek tagjai csak versenyen kivül állithatják ki munkáikat és készítményeiket. Ezzel az eljárással akarják biztosítani a zsűri tagjainak elfogulatlanságát.
Az országos verseny iránt — érthetően — rendkivül nagy az érdeklődés és arra számit az Országos IparegyesUlet, hogy az országos versenyre ezerszámra fognak beözönleni a különböző, szebbnél-szebb ipari készítmények, amely méltán fogja dokumentálni, hogy az ország iparosságában nem veszett ki a művészi Ízlés és a haladás iránt való hajlamosság.
Az iparosság részétől — igy különösen a nagykanizsai iparostársadalom legjelesebb reprezentánsai részéről nyert értesülésünk szerint — egyesek aggodalommal fogadják az Országos Iparegyesületnek ezen akcióját, mert félnek attól, hogy a mai rettenetes gazdasági viszonyok közepette igen sok tehetséges és nagyra-hivetott iparos az anyagi viszonyok miatt kénytelen lesz lemondani arról, hogy ezen a versenyen résztvegyen és igy Igen könnyen elő fog fordulni az az eset, hogy azok és olyanok nyernek majd aranykoszorus mesteri címet ezeken a kiállításokon, illetve versenyeken, akik azt sem érdemlik meg, ami természetszerűleg lehangolólag fog hatni szókra, akiket az anyagi körülmények larlanak majd vissza a versenyen való részvételtől.
A kézmfliparosság között különösen a fiatalabb generációknál az a belátás kezd felülkerekedni, hogy a kézmfiiparosságnak nem lehet az a célja, hogy versenyre keljen a tömegcikkeket gyártó gyári iparral,
mert az ebben való versenyben okvetlenül a kézmüiparosság el fog bukni,
hanem az iparosságnak arra kell törekednie, hogy cikkeiben, készítményeiben a művészi Ízlés és fejlődés jusson kifejezésre és tegye becsessé készítményeiket a gyári árukkal szemben.
Hisszük, hogy a nagykanizsai iparosság, amely eddig is oly fényes tanújelét adla nagyrahivatottságának, erről a versenyről, sem fog lemaradni, hanem még áldozatok árán is fenn lógja tartani ezt a nimbuszt és jótiirnevét öregbíteni.
A világháború kulturális és gazdasági következményei
Piarista Diákszövetség
Eberhardt Béla kegyesrendi reál-gimnáziumi igazgató kezdeményezésére tegnap délután 6 órakor összejöttek az intézet kistanácstermében a gimnázium volt növendékei, hogy megbeszéljék a Piarista Diákszövetség nagykanizsai fiók|ának megalakulását.
Az összejövetelen olt láttuk Nagykanizsa uri társadalmának kitűnőségeit — akik mind a kegyesrendi tanárok növendékei vollak egykor Nagykanizsán. A legidősebbek kö zülük azok, akik 1872-ben tetté\' \' az érettségit.
Eberhardt Béla igazgató az értekezlet megnyitása után ismertelte a Szövetség célját és mibenlétét s tö mörülésre buzdította a régi tanilvá nyokat. Majd előkészítő bizottságot választottak Eberhardl Béla elnöklete alatt, melynek leiadata a tagokat s régi osztálytársak köréből megszervezni és az alakuló közgyűlést előkészíteni.
Az értekezlet végül elhatározta, hogy a múltban megállapított dátum halályonkivUl helyezésével folyó hó 28—29 re állapítják meg az alakuló közgyűlést. 28-án este összejövetel és clóértekezlct, 29-én pedig alakuló közgvülés lesz. A bizottság egyébként\'a „Zalai Közlöny" utján fogja tájékoztatni mindenről a volt növendékeket.
Irta: KELEMEN FERENC
(6)
NAPI HÍREK
Három milliárd kor.
SSSÍ&ltS orctilHonlátékban. SSISíTSi
27 milliárd kor.
■m kéjipímbcn kiioraotvji.
Szerencsenámoktt ajinl:
A csongrádi bombamerénylet a tábla előtt. A budapesti Ítélőtábla tegnap kezdte meg a csongrádi bombamerénylettel gyanúsított Sírnkó Lis/ló és társai bilnügyénck tárgyalását. Az előadó biró hosszabban ismertette a törvényszéki tárgyalást és a vádlottak vallomásait, majd a tanuk vallomásait. A tárgyalást holnap folytatják.
= Ma és minden este kaposvári Balogh Károly hírneves zenekara hangversenyez a Korona-éltermébcn. = Színes és fehér férfi ingek
mélyen leszállított árban kaphatók Schvartz Dezső cégnél Fő-ut. Ugyanott női hímzett háló ingek darabja 58.000 koronáért.
Nlilhoffer Kálmán Csengery-ut 7. «x. (Rápoch-ház)
Sorsjegyek árai Vl 120.000 K. l/a 60000 K. »/» 30000 K. Játéktervek Ingyen. Húzás május 13. és 15-én.
Az építkezés szünetelése s a háborús konjukturákban meggazdagodott néprétegek fokozottabb igényei e tekintetben törhetetlen viszonyokat teremtettek, melyek még hosszú éveken át fogják elkeseríteni az emberiség életét.
Az 5. éves háború nélkülözései, forradalmai és szenvedései teljesen megtörték a test cllcnállócrejét, tneg-telitették különféle betegségekkel, melyek a háborúból visszatért emberroncsokat az uj nehéz életfeladatokra képtelenekké, az élet bajaival szemben türelmetlenekké tették. A levegő megtelt elégedetlen, szenvedő, nélkülöző, agyonsanyargatott emberek sóhajaival, panaszaival s a megfertőzött levegőben éltető táplálékot nyertek a társadalmi rend felforgatására irányuló forradalmi eszmék. A vesztett háború, a céltalanul kiöntött embervér, a könnyelműen elpazarolt energiák miatt elkeseredett tömegek lelki disposiciója valóságos melegágya volt annak a társadalomfelforgató törekvésnek, mely később elszánt vezetők erőszakosságából s a magántulajdon alapján álló polgári társadalom gyávasága és szervezetlensége miatt magához ragadta a teljes politikai hatalmat a hónapokon át ujabb vérözönnel, szenvedéssel és rettegéssel árasztotta cl az országot.
Ez a kommunizmus, hírhedt nevén ismert rémuralom éppen a háború szenvedéseivel lélektanilag előkészített lelkiproletárizmusból robbant ki. A kommunizmusért kizárólag a háborúi terheli a nagy felelősség. Háború nélkül ulabb történelmünk a legborzalmasabb fejezetét ez a gene ráció alig ismerte volna meg, mert bár a szociálista gondolkodás állandó térhódítása s a nagy megváltó, szo ciális eszméknek hatalmas terjeszkedése esetleg háború nélkül is elvezette volna a társadalmat a kommunizmus eszmei magasságáig, de ehhez feltevésünk szerint évszázadok rendszeres, alapos munkája lett volna szükséges. Csak ily hosszú idő alatt nevelhető és előkészíthető az egész ember társadalom lelkileg és gazdaságilag az uj világrend számára. De a háborúnak ebből a szempontból ép ez egyik legnagyobb bűne, hogy a lelkek tömeges inficiálásával idő-clőtt megteremtette korunk e legnagyobb gyalázata, a vérengző, pusztító, minden erkölcsi érzést és nemesebb emberi indulatot lábbal tipró felforgatás számára a végzetes kísérlet lehetőségét.
A nagyháboru következményeit legsúlyosabban azonban a gazdasági életben érezzük meg. Itt végezte " legnagyobb pusztítást, eltiporta régi törvényeket, felborította a régi rendszereket uj erőszakos államalapításokkal évezredes szervezetek, gazdasági egységek szétbontásával olyan káoszt teremtett, mely Európa egy nagy részében, a legteljesebb anarchiához s a teljes gazdaság" pusztuláshoz fog vezetni.
A háború kitörése előtt egész Európában intenzív gazdasági élet virágzott. A nagy nemzetek hatalmas versenye az ipari termelésnek óriási lendületet adott. A gazdasági produkció olyan arányokat öltött, hogy itt-ott már a túltermelés aggasztó jelenségei is mutatkoztak, de az Európa összes nemzeteit összefogta a javak termelésének és kicserélésének szolidáritása. <Folyt. köv.)
NAPIREND
Május I, péntek
Római katollkm: P. és J. Protestáns: Plllttjv Izraelita l|»r Itt) 7
Nap kel I óra 41 perek**, nyug-
szik délután 7 óra II ,xrckor.
A Meteorológiai Intézet jelenté** szedni szárazabb 1(16 várható hóemet-kcdéml.
kulturestélyek ÉS mulatsagok
Május 2: Az Oltáregycsület színielőadás* a Ro/gon>i-utcai iskoú tornatermében esta 8 órakor.\'
Május 3: Az Oltárcgycsület szinielöadása
Rozgunyi-utcai iskola tornatermében e$t«
órakor.
Május 9: MUvészestély az államrendőrség detektív testületének njugdijpóttó- és scgélyeuvlete, özvegyei és árvái javára a Polgári Egyletben- este S órakor.
Május IB: A kegyesrendi reálgimnázium szinietúaO.t\'Ki.
Május 17: A kegyesrendi reálgimnázium szinielöadása.
Május 21: A Zisiiyl Miklós Irodalmi és Művészeti Kiír Ziinyi ünnepélye.
Május 30: A Tmiisd "iubia Sport Egyesület mtlkcilvclöi elóadasa.
Május 31: Az Ipartestület sétaléri mulatsága.
A Transdanubla Sport Egyesület műkedvelői előadása.
Június 6: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nóegylet ba\'llctt-clúadása a Polgári Egyletben.
Junlus 7: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nóegylet bállctt-elöadása a Polgári Egyletben.
MÁJUS
Rügyfakasztó, cllkctvidámitő, gond-barázdát elsimító mosolygó, csőkos és napsugaras május köszöntött reánk, kik agy vártuk Nyár király selyemruhás, ifjú hírnökét.
A komor, élettelen arcokba derű lopódzik, a szemek fénye tisztábban ragyog, a tekintetek biztatóbbak, reményteljesebbek, a lenyűgözött lelkek felszabadulnak, a kebel őtiltasul a természet buja szépségétől, a nyiló virágok dus illatától, a nagy mindenség pazar májusi pompájától.
A pettyhildt izmok megfeszülnek, uj életöröm, uj kedv, friss JerO, titkos, néma vágyak és rózsaszínű sejtelmek s különös, de szent érzések hatják át a földi halandók bensejét és a nagy végtelenségben minden a szent ébredés és a titoktetjes tíz himnuszát zengi.
Május, május, május — ujjongja minden főszáll a réten, meséli minden bokor a kertben, harsogja minden fakorona az erdőben. A virágok egymásra borulnak és csókban össze-fornak. A gerlék hangos bugással, jótakottan ülik nászukat és a lombok között, ágról-ágra röpdeső madárkák egymás! lulénekelve üdvözlik májusukul.
Május a nagy természet gyönyörűséges ünnepnapja, amely mindent túlharsogva hirdeti az őrök életet, a soha el nem muló tavaszt, a mindenekfelett álló nagy, liszta és szent szerelmet, mely erősebb a fagyos télnél, a hideg halála,il és amely utat tör síron és poklokon keresztül, hogy diadalát ülje a szivek fölött.
Május — az ember felsőbbrendűségének hirdetője, küllők ihletője, nemes vágyak élesztője, királyi teltek sarkalőja, május, te örökké ifjú május — légy üdvöz nekünk! (B)
ZALAI nVÁLÜM
— Lapunk legközelebbi száma
a nyomdai munkások május elsejei munkaszünete miatt vasárnap reggel a rendes időbe<j jelenik meg.
— Zarándokok visszaérkezése. Tegnapelőtt reggel 250 megszállt területi, erdélyi magyar zarándok utazott ál a nagykanizsai állomáson, kik a római zarándoklatról tértek vissza magyar földön kérésziül elrablott magyar földön \'évő messze otthonaikba. Tegnap reggel és délután is érkezett vissza egy-egy vonal zarándok, mindegyik körülbelül 400 szentévi utasl hozott vissza Magyarországba.
— A József klr. herceg Szanatórium Egyesület láthatatlan piknikje céljaira Mai Margit 31.500 koronát- juttatott szerkesztőségünk utján. Az egyesület fáradatlanul folytatja az elmaradt farsangi mulatsága pótlására indított gyüjiést, hogy mint a múltban, ezután is minél szélesebb körben fejthesse ki áldásos működését Nagykanizsán a tüdőbetegeken való segítés L\'rén. Adományokat szerkesztőségünk is elfogad és nyugtáz.
— A hősi slrkőbizottság
szombaton délután 4 órakor a Zalai Közlöny szerkesztőségében ülést tart. melyen döntés történik a sirkő-felállításra beérkezett s az előzőleg elfogadott mintára vonatkozó árajánlatok felett. A kitűzött terminusra, csütörtökön esti 8 óráig mind a négy, a terv- és minta-birálat eredményeképen erre felkért helybeli cég beadta árajánlatait, melyeket a bizottság tagjai és az ajánlat-tévők előtt fogunk felbontani.
— A gimnáziumi bizottság Ölése. Nagykanizia város gimnáziumi bizottsága Sabján Oyula dr. elnökletével tegnap délben a városházán ülést tartott. Eberhardt Béla igazgató ismertette a legutóbbi, minden téren teljes elismeréssel végződött főigazgatói látogatást. A 94 tandíjmentesség! kérvény közül 85 tanulót részesített a bizottság egész és fél tandíjmentességben. Ilymódon a gimnázium tanulóinak 20%-a részesül tandijelengedésben.
— A Katolikus Férfiliga holnapi, szombati rendes gyűlése elmarad s később meghatározandó napon fog megtartatni.
— A májusi lltánla-ájtatosság a mai naptól kezdve naponként este 6 órakor fog megtartatni az alsó-plebánia templomban.
— A Katolikus Legényegylet szerdán este Eberhardt Béla egyházi elnök elnöklésével választmányi ülést tartott saját otthonában, mely alkalommal az egyesület különböző folyó ügyei kerültek letárgyalásra. A választmányi ülés i hosszú tárgysorozat miatt este 9 óráig tartott.
— Madarak és fák napja. A nagykanizsai első igazgató-körzeti tanitók május 2-án tartják meg tanítványaikkal a madarak és fák napját a sétatéren. Kedvezőtlen idő esetén a madarak és fák napját elhalasztják.
— Az általános kereseti, jövedelem és vagyonadó bevallások. A pénzügyminiszter körrendelete folytán a helybeli adóhivatal felhívást bocsátolt közzé, hogy a közkereseti és betéti társaságok tagjai az 1925. évre szóló általános kereseti, jövedelem és vagyonadó bevallásaikat május 15-ig adják be az adóhivatalhoz, mert ez időpont után adópótlékot kell fizetniük.
— Halálozás, özvegy Dr. Blau Simonné f. hó 30-án elhunyt. Az elhunytban Dr. Balta János orvos és Dr. Waldmann Lajosné szül. Blau Margit édesanyjukat gyászolják.
— Tüdővész ellen védekező egyesület Nagykanizsán. A tüdő-vész ellen való védekezés céljaira alakult ilynevü egyesület a hatóságok rendelkezései értelmében vár-megyeszerte megalakulás elölt áll, részint már meg is alakult. Nagykanizsán szerdán este volt ezügyben egészségügyi bizottsági ülés Szigethy Károly dr. elnöklésével a városháza tanácstermében. Ez az ülés az egyesület megalakításának előkészítő értekezlete volt. A városi tanács r.ieg fogja indítani a legszélesebbkörü akciót e humánus célokért küzdő egyesület nagykanizsai taglistájának minél gazdagabbá tételére. Amint a taggyüjtés kellőképen előrehaladt, / megtörténik a tisztikar jelölése. Az egyesületbe rendes tagként belépők 4, pártoló tagok 1 aranykorona évi tagdíjat fizetnek. A Nagykanizsán ilymódon befolyó összeg 80 százalékban a helybeli (Odavész elleni védekezés céljait szolgálja, a központ kap belőle 10 százalékot, a további 10 százalékot egy felállítandó tüdőbeteg- pavillon céljaira fordítják.
— Az uj kórházi alorvos. Bódy Zoltán alispán kinevezte a nagykanizsai közkórház uj bennlakó segédorvosát Ldszlófi Sándor budapesti orvos személyében, ki ezideig a fővárosi nőgyógyászati klinikán működött.
— A rendőrlegénység könyvtára. Kempelen Béla, lapunk felelős szerkesztője a nagykanizsai államrendőrség legénységi könyvtárához a következő könyvajándékkal járult hozzá: Szentiványi Károly: Falusi programmok. Greguss-Beöthy: Ma-
r balladák; Egyszerit igazságok. könyveket rendeltetési helyére juttatjuk.
— Munkanélküliek kérelme a városhoz. A* nagykanizsai munka nélküli vas-, kőműves és egyéb munkások együttes kérvénnyel fordultak Nagykanizsa város tanácsához, melyben ecsetelik a munkaalkalmak hiánya folytán előállóit tarthatatlan helyzetűket és kérik a város vezetőségét, hogy avatkozzék be ebbe a kérdésbe olyan irányban, mely a munkanélküli nyomorgó családok sorsában némi javulást ígérhetne. Kéréseiket , a következőkben foglalták össze: A város közmunkák megindításával hasson oda, hogy a helybeli munkanélküliség munkaalkalmakhoz jusson. Amennyiben ez egyelőre nem lehetséges vagy nem járna kielégítő eredménnyel, ugy gyors segélyt kérnek a várostól kamat nélküli kölcsön formájában. Azonkívül kérik a várost, járjon cl, hogy a szomszédos külföldön lévő munkaalkalmak kíhasználhatása végett a munkanélküli munkásokat útlevélhez juttassák. A városi tanács legközelebbi ülésén foglalkozik a kérvénnyel. Értesülésünk szerint a tanács minden tőle telhetőt meg szándékozik tenni, hogy segítsen a nagykanizsai munkanélküliek egyre tűrhetetlenebbé való sorson.
— Megtagadott vadászati jog. Bödy Zoltán alispán Garabonc és Zalamerenye községek vadászati jogának jóváhagyását megtagadta.
— Halálozás. Berkovics István zalakoppányi tanító 41 éves korában hosszú szenvedés uián elhunyt. Tegnapelőtt temették el a község nagy-részvéte melleit.
— Nyugdíjazott tanítók. Ke-resztessy Kornélia tapolcai po!g. isk. tanítónőt és Nedics Vilma csabren-deki áll. óvónőt a közoktatásügyi miniszter nyugdíjazta.
— Telefon Salonwáron. Salorn-vár községben megkezdték a telefonközpont építését, amelyet rövid időn belül átadnak a forgalomnak.
— Súlyos baleset. A sümegi bazaltbányában Fischer gépész és Berkes Gyula pályafelvigyázó vasdarabokat forrasztotok, heggesztés közben az anyag L-lrobbant és mindkettőjüket súlyosan megsebesítette.
— öngyilkosság. Panek Károly 66 éves uradalmi erdőőr szolgála i fegyverével szíven lőtte magát és nyomban meghall. Tettének oka gyógyíthatatlan betegsége.
— A tapolcai Ipartestület elnöke. Tapolcán most volt az ipartestületi elnökválasztás, amelyen ismét az eddigi elnököt Steiner Zsigmondot választották meg.
— Gyermekkocsik nagyon olcsón Szerbnél, Csengery-utca.
— Vörheny-járvány. Vidornya-izöllós községből jelentik, hogy ott szórványosan fellépett a vöihenyjár-vány. A hatóság mindent megtett a járvány tovaterjedésének megakadályozására.
— Ezerhatszáz éves római slr-lelet. Egregy község határában özv. Baráth Lászlóné szántóföldjén szántás közben regi téglafalra bukkantak, melynek felásása után kiderült, hogy római téglákból épült kripta. A sírban agy 166 cin. hosszú férficsontváz feküdt, jobbiában egy 20 cm. hosszú vaskésseí. Azonkívül a csontváz mellett több apróság feküdt, ruhatüzŐ tü, bronz csat, bronz érem stb. A talált tárgyakból következtetve a római sir a Krisztus utáni 4. század első feléből való. A lelet a Balatoni Múzeumba kerül.
= Ártalmatlan soványitószer. A legközelebbi patikában vegyen 4 dk. Encababot, ebből 2 héten keresztül kétszer naponta étkezés után egy-egy bab, ezután 5 héten keresztül háromszor naponta étkezés után két-két bab, ezekután 2 héten keresztül háromszor naponta egy-egy bab fogyasztandó. Ezen szer a székletet előnyösen befolyásolja, anélkül, hogy az emberi testre ártalmasan hatna.
Angol flór uri zokni 29 ezerért, angol flór női harisnya 45 ezerért Fillpp kötöttárugyárában, Szombathelyen kapható. Előnye, hogy sajátjából megfejeltethető!
= ! elhívjuk a tisztelt vásárló közönség figyelmét Szabó Sándor cég fóutezai kirakataira.
= Ne hagyja magát megtéveszteni irreális kirakati áraktól. Legjobban csak Miltényi Sándor és Fia 50 éves cipőüzletében vásárolhat.
= Kot ball és teniszlabdák, ra-kettek, tornafelszerelések, tornahimák, sportcikkek olcsón kaphatók Szabó fegyverüzlet Nagykanizsa,
«= Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
27 milliárd 5 millió
kertit kllorioláua * ml|u* 13. ts IS ín kezdődft o.xt<kty.orajM«kon.
3 milliárd korona.
Főnyeremény l,*"J
Szerencse szániu sorsjegyek ifj. Hirschler Miksa
JícAJbjIíui «« cxiUIrtoojcHr I(«Urw»Jt£aJl
#
Lányos mamák
és mindenki, aki olcsón akar r&fösárut vásárolni, a
menjen, mcit ott IO"o-kal ismét leszállították ai Arakat
Mosott siffon 14.500, liliorrfVJszon 23.800, kartonok, mosók 15.000 szövetek 37.000, iremek lüszterek\' 83 500 K. Ezenkívül az összes létező rófösáruk, u.m. férfiszövetek, belső huzatok, ágygarniturák, zefirck slb. lényegesen olcsóbbak, mint bárhol
Mm Zoli í\'r-ílíffi!
Erzsébet-tér 2.
Irodalom és művészet
Murgács Kálmán nótáskönyve.
A magyar muzsika, a magyar dal a sziv mélyéből születik. — Érzések szülik, nem parancsolások, nein akarások. Ezért is közvetlenebbek, melegebbek, hozzánkszólóbbak minden más dalnál.
Ilyen meleg, magyaros, fülbemászó dalokból kötött egy uj nagy csokrot Murgács Kálmán, akinek a nevét nem kell már sem bemutatni, sem dicsérni.
Hiszen az ország minden részében megszólaltatta már finomhuro-zásu hegedűjét, amelyen sirni, nevelni, keseregni, biztatni tud az ó nótája, az 6 lelkének magyaros, Ihzfacsengésü, fülbemászó, — a szöveggel ügyesen összeölelkező muzsikája.
Díszes, keménytáblás nótásköny-vében 20 legújabb — s ugy érezzük: legszebb — nótájával lepett meg bennünket, melyek kottázva vannak énekhangra, zongorára egyaránt.
Murgács Kálmán szivből szakadt nótái igazán megérdemlik, hogy szívre találjanak, — s hogy szárnyra keljenek ne csak a fővárosban, hanem széltében hosszában ebben a csonka kis országban. Mert ez a 20 nóta valamennyi magyar köny, magyar hit s igy magyar kincs. Becsüljük meg ezt a kincset!
Az értékes nótáskönyv jelenleg 40.000 K ért portómentesen kapható a „Jegyzők Országos Arvaháza" utján, BudaiKst, VIII. József-körül 41.
M. /..
Uj Idők. Legújabb 17-ik számában folytatódnak Csathó Kálmán és l.udwig Wolff érdekes regényei. Közli a lap azonkívül Szomaházy István, Falu Tamás és Egon Ervin Kisch elbeszéléseit, Rákosi Jenő és Kosáryné Réz Lola elbeszéléseit, Vériessy Oyula és Andersen György verseit, Mühlbcck Károly elmés fejléceit, számos művészi és időszerű képet és a lap rendkivül népszerű rovatait, a .szerkesztői üzeneteket és a szépségápolást. Az U| Idők előfizetési ára negyedévre 80.000 korona.
^^^^VWWWWWiV^AAA
Nagykanizsán minden vasárnap
nyitva vannak
» n«íy<\'dti»0 kíx$n»<c riníre._

HCS május I.
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTÉLET
Szombathelyi MÁV Haladás és Transdanubla SE
Njgyk».msa sportkedvelő kOiOn-sieínck ismét iigalmas mérkőzésben ksi t黫 vasárnap ilélulán a Zrínyi sportegyesül\'1 nagyszerű pályáján, amikor a Fiatal .Transdanubu" Sport Fcvlel méri Össze erejét a szombathelyi mAV .Haladás- Sport Egye-iülettel, amelyik csak nemrégen 7 ■ t-re verte Tatabányát.
A sjombathelyl .Maiadás" a nyugati kerület egyik legkiválóbb csapata, tehát erös ellenféllel lesz dolga a Trausdanubia fiatal csapatának, azonban a mult vasárnap látott elő-métkőzés felel után ítélve, liisszuk, hogy a Transdanubia ma már azon egyesületek sorába küzdi fel magát, amelyekkel mindenkor számolni kell ts aki bizik a maga erejében, amelynek legfényesebb bizonyítékát inost szolgáltatja, amikor Dunántul egyik legerősebb csapatával küzd.
A mérkőzés kezdete, tekintettel hogy a szombathelyi csapatnak a 6 órai vonattal vissza kell utaznia — pont 3 órakor lesz.
MTK-NTE? Az országos bajnokság döntő mérkőzéseinek sorsolása azt hozta magával, hogy abban az cselben, ha a Nagykanizsai Torna ügylet megnyeri a kerületi bajnok-sái;ol. ugy junius 7-én a budapesti bajnokság első helyezettjével ,\'a Magyar Testgyakorlók korével log játszani. Ez a mérkőzés, ha valóban sor kerül reá, ami az NTE vasárnap aratott győzelme ulán Joggal feltételezhető, Nagykanizsán keiül Icját-szASfi, mell a sorsolás a délnyugati bajnokot jelölte meg pályaválasztónak.
I, * ■ * I * \'\'1M * I *.\' . "S ^ I *
TÖRVÉNYSZÉK
Felebbvltell tárgyalások
Súlyos testlsirtéa vagy merénylet? öxv. Szabotics Józsefné litye-házal lakos (eljelentene Zadruwcz József ottani jómódú gazdát, régi haragosát, hogy ót a földre teperte és zsebkésével az arcát Össze-vissza szúrta. A járásbi:ósági tárgyaláson a vádlott tagadta 4>Unósségét. A kihallgatott tanuk vallomása ulán a járásbíróság Zadravecz Józsefet súlyos teslisérlés vétségében mondotta ki bűnösnek és ezért tizennégy napi log házra, 400.000 K pénzbüntetésre is az összes lelmeiült költségek meglizetésére ítélte.
Felebbczés folytán az Ugy a kir. törvényszékhez került, melynek fellebbviteli tanácsa a bizonyítás kiegészítését rendelte el.
Testvérek háborúja. Fülöp József ti8 éves gazdálkodó birtokál és szőlejét livére Fülöp Ferenc nevére íratta át azzal a kikötéssel, hogy életfogytiglan gondját viseli és eltartja. Egy ízben azonban József a beteges Herencel kidobta az ajtón, hogy az a lépcsőn legurult a pincébe, a mellére térdelt és ugy öklözte, ülölte-verle a (58 éves Ong embert Fülöp józsel háladallau bátyját akkor feljelentette és egyben visszapcreltc a birtokát, majd máshová költözött. Olt ugyancsak kegyellenül bántak az öreggel, ugy, llogy mégis csak visszakívánkozott Ferenc livéréhez. A járásbíróság Időközben a durva fivérét 1,300.000 K pénzbüntetésre uélle teslisérlés és becsületsértés miatt. Miután a fclebbvitdl lárgyalá-son,\'iiiiiKlketten a lelebbezést visszavonták a kir. törvényszék helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
KÖZGAZDASÁG
Tőzsdei határidős üzletek. Tőzsdei körök arról értesültek, hogy előreláthatólag már liétfCn megkezdik az értékpapír határidős üzletet a tőzsdén. Egyelőre tizennégy papírban lehet határidős üzletel kötni.\'
Végleges Nemzeti Bank részvények. A Magyar Nemzeti Bank ideiglenes részvényeit a Bank budapesti fóintézete május 1-től kezdve cseréli ki végleges részvényekre. Ugyancsak május 1-töl kezdve (izeti ki a szelvényenkénli 425 aranykoronát ki tevő 1921 csonkaévi osztalékát.
TŐZSDE
A mai értéktőzsde igen csendes üzletmenettel és tartott irányzattal nyitott. A tőzsdeidú későbbi folyamán kissé megélénkült és az intervenciós vásárlások következtében lassú áremelkedés indult meg. Ez a barátságos hangulat egész zárlatig eltartott, anélkül azonban, hogy altalános javulást idézett volna elő. A kuliszban egyedül Magyar Hitel emelkedett 2\\-kal, a többi érték tartott maradi A üanz papírok 2, illetve r.o nyereségre tettek szert A bányapiacon alig l".» áremelkedés állott be A cukorpapirok közül csak ücorgia volt szilárd. Javult még az Izzó is 2—3 kai. A malom-pipirok közül határozottan szilárdak voltak a Budapesti üöz és a Viktória, melyek kedvezőbb osztalék hírek hatása alatt 4—5\'..-kai javították árfolyamukat. A forgalom csak a malompiacon volt élénk, a többi értékekben csendes volt
Utótózide
Irányút IÁI Urlolt. Magyar Hitel 37&-370. Kereskedelmi 966. Pesti Hazai 2430, budapesti Üöz 162, • Viktória 336. Kőszén 3213, Salgó 495, Urikányi 1075, Fegyver 600, Ganz Danubius 2295, Kima 117, Cukor 2040, Georgia 45.4, .Stummer 1540, Naski 1755, Nova 174.
A Magyar Ncmxetl Bank hivatalos árfolyamai
Valuták Devlaák
kaiul Inal 14*1X^1 Ifltt lailol.a MSat:l\'|i
Caak kOiC^a K7I IiCS Btlpli iMVttia
(Mali iK-j iitr BaiUa w.o iroit
D«ua< ;iwc*isao D> » -aai iii in
fitaala k. 1744 J/CO »• lal ni M04 MJi
Jt4j.Ta-.4l 4.1 HX1 «JH kOfMkl(a U.rt il*«
IM mais XilailUaU iitaouru
U»a mái* 1 aaJoa 4«kCOO-14/OOC
Uta ZVOJ «4l Mllaad na »u
riaak tt?l ÜI0 Ma«7>x« \'IIM MV0
Oaali KüUL luOláltÓM riria im *ix
Dia k« IKJ4 lllll f.»,. >1(1 ZIM
a.aj.l baak Ilii iMt. WSM l.\'S4l IlMt III >30
IUM) IAOO |tWtke4a> IKW i»a«
HHIH k« •Ulka tl«S0 11444 Wlaa i\'OSI.OB
)|;i0 14441 Z%(l*> M/rt Ii4»
A magyar korona külföldi hivatalos Jegyiéael
DEVIZA, VALUTA
ti|up »> t«l»»P
Bta ...............996S|V975 W58I99Ő0
Balta .............5850 5HI» 5880 5*91
Piágt ............ 473501 17250 47SiO| 476
Newyo»kbjn —.
Az ércpénzek és nemesfémek
beváltási árfolyamai Kxtlil egykoronái»t>200-r-300. kétkoronáa 12.400 17.600. kxlutof 16 500- 17 000. 61 -oronát ;<2000 32 500. stlnaranv 49.WW--49 500. wany hutikcxoná* 315 000 316 000 »latina 110Ó00 220 000.
Sertésvásár Felhaltál 1735, melyből eladatlanul vissza-maradi 200 dib. EUórtndO 2)000 - 2 ) 500 uedett 19000 19 500. sxedelt közép 17 000 -18000. könnyű 13000-16000. eliórendB (keg 18 500 19 000. másodirndtl 17.000 17 500. a.«gol Witdó 18 000 - 22 000. szalonna nagyban 22 500 - 23 uOO. zaii 26500.-27 000 lehucott hus 18 000 21.000. isaloonáa KI-seriéi 20.000 23.000. Irányzat kellemes.
Terménytőzsde
Bura llsiav. 76 Kg-ot 510 000 512 500, 78 j-oi 520 C00 522.500. egyéb vIJ. 76 kg oi 507 501 510.000. 7«kg-m517 500 520.000.
rozs 457.500 <60.000. u| tengert 245.000— 24/500. takarmány árpa 310 000 350000. köles 250.00C 260 000. korpa 232500-235.000, tab 420000 430 OCÓ.
Zflrlchl zárlat Fárla 2695 —, lor.don 2500 Newvock M6-. Bilissel 3616\'—. Malland 2115\'—. Holland 207 10. Berlin 122 80. Wien 72 70. MtaCT 50. Piaga 1529--, Budapest 78-25, Varsó 99 15. Bnkareit 230 - . Belgrád 835 -.
A budapesti tőzsde hivatalos záróárfolyamai:
r«Jj*r.
Int. la
AifiM.n Haiti LU.,4 w.» K»»T. Mit J.liikM LaaaSall 01.-H. Sark Oaalt. nit B«ak*n»la
rnuuMk.
M.r...
Mgt». ait |. I. lagaitaa M Caak ipuk
!»,<«\'••■ lat. ICIi.l Mlf jai N 4 iá >1 »tjp Jalallot Vlmtl Saak Mi.cul
:. » «a lak.
BlttMlUS 4a
Takartaak
eht n. B«t M-ij. riascla
./almok l»t 1 Cwwt III H4«U<aakal C-> lap»«M Huailio
V!«ií."
■alaaváil
Kot* l
Kök OAal Dtaxka
Magiaalt V
uUM
N«(|fcilMll uVlílojl tv
N,i.tU
rátiival ■
•\'..-» la 0 4 w.
r.uu -. >
ft.úai va|. Kvkuif
0«t4 o«rn
Oaaa D«a Oaaa VU
Holkad X»M
UM
ÜT
Ni()il átél
Ma Uapa Ml,
Vacr"H»
Va xmjj4\'
n<* ----
KbMUfl
Upnm I
Naaaaall (a t
Ch I UiMaid
siutíbu i
Naafci 17.
VIU kalw
Kdi Wkf4t«
aa>u »
Atlaatlka
Min I
Bal I
KOiaU
Vlroal I
DWfaanl .
Allaaavaaal Traal
tr»
Cata«űinl
OtkalM <
Cakoilpai
«r.\'AU«akei lö\'j Staaiati litó
f.\'alalaaarak Su\'i\'m\' AgL -
Pd.^.l m 19
Toka|t kot Halknaak
O&j. Vilit

IStO
•IS
OtB|*k
0-a|lf>at U
kWoal rab -
Mt 4a imii
r«viiMl a*. —
IVil; aflf —
I6» C i«r -
Kigtnkk Cotac -
««..»<«,m
OaíhaUai XI Sa 411*4 áh
tiSM IK

fPCa\'a>*ia
OoWkar|>«
VaiflM\'
fC"
HU»Í Mtbtua KiSű Salkía "
Daolca
K«laU Miulajl TMI
stic.iataw
Dotogl
Q.ianl 3
Utatrasia
Talito* I
őtluaalA I
•Ml IM
haaaM I
Oj4rt bőt Cuitla ina Paripai
Hiagfi^ü
-4*Hlta
3410

Szerkesztői üzenetek
Sz. M. Kéaön került a »or rá az elolvasására. Ma már nem Időszerű s igy k6z-Icsil mellőzzük. IrAsait mindenkor szívesen veaazOk.
K. M. Igen bonyolult körülményekkel teli levelére lelelöH^ünk Imiében n.;ni tudunk e helyen válaszolni, ralin ha tel-keres bennünket és azóval mcKl>c»íéllietiuk Ogyét, segitsétfóre lehetünk tanácsunkkal.
Hlölizetó. Szívesen tesiünk eleget kivAn-siRinak, de csak levélben. Élthez pedig az wükíéges, hogy megírja nekünk pontos dméttbben a rovatban nem szolgálhalunk velők. ..
Nem kflzftlhelftk Egymás közt. Kalózkodás, Tört remények, Ella házassága. Csipetke. ___
Kiadó: Zrínyi Nyomdaipar éa Könyv-kereakedéi RT. Nagykanlxaa
„Frantk"
Ezt a sz<fcsk.4t mindig hozzá kell fűznie akkor, amikor ön a valő^i
Frantk kávépótlékot
kívánja ... Miért ?... Hogy mást ne kapjon I Ügyeljen bevásárlásainál gyári védjegyünkre, a „kávédarálóra" !
Katonai Is egyemuházatl cikkekben a már Umcrt legolcsóbb bevásárlási lonás,
egyedüli szaküzlet Brtincnlca JóxsalSugár ul53.Tel.7IO
Apróhirdetések
At aM«kl>aal4a dl,-a 10 ai«4f KOO K. A tlaaid a ■ledtn »»il»f.ba WtSSról illó itA kai uteak iiimlt-Ullk Mlodtn to.-ibM HÓ Olia Ml K A kua«t4al "" aUlfa IliaraaJA a a lo«*almi l4A liaoátiiatMaUk
Uflvólolra keresek lehetőleg VXI2-CS fényképe<A-ocpol. Clm a kiadóban.
Bútorozott szoba májúi elsejére,
esetleg 15 érc kiadó Qm a kiadóban. 1273
JO míntaégU uradalmi taj állandóan kapható litaranklnt 4000 K-órt a naoykanixaal majorban.
1777
Eladnám Klskanlzsa, Abótemetó-utca 23. s*. alalll házamat, azonnal bckóltOzhctd lakással. Ugyanott elaJÓ 3 kas méh. 1284
Hájcmaatari álláat keresek azonnali belépésre. Qm: fóth János, Kisiakos. 1274
divatáruoikkekben
ttijtn pi0t>a>aak/ia*l M
Szomolányl Qyula
Caangory-ut 8. aaám alatti
O <• llaníja n«tl4ll> flil«l4b«B. a
KOlfOldi retoita bukklaszén csomagolva és klmé4ve kapható léclalvl Bodor Zoltán lakcieskedéaébcn Sugár-, Rákóczi ut saiok. Telelőn 157. 938
A varos közepén uíp kétszobás utcai lakásomal mcllckhclyhcifckkcl <Ick-lélnéin egyszobás lal ássál. Bővebbet a kiadóhivatalban. 1279
Saját termésű koraoaonyi asztali és nehéz 1917. évi termésű paoaanya bor kapható lakásomon Ustételckben (literekben Is). ion
REMETE, 8u0ár-ut S. azám.
Keresek kuet.b toicaaruokl berendezési mcgvételie. Réizletei ajánlatot .Tej-csarnok* Jeligére a kiadóhivatal továbbit.
1285
óriáai alkalmi vétől I Leány kalapok 85 ezu. hOlgy kalapok 135 ezer. lekér panama 195 ezer. Modellek nagy választékban érkeztek. Klein Józsel és Tettvére. 1290
„Tltánla" mosógép kályhával, ceszka
igy lal ved \\ ruganyoi madrác eladó. Clm a kiadóban. 1309
Egy aaorgalmas laányt kl a ló-
zíshez ért, azonnal altolmaz Tóth Jóxsel vendéglős Nagykanizsa. Arany János-u. I. 1311
Arpád-u. 13. sz. aUtl eladó egy kerékpár 1313
Eladó ,endégW tzabadkézból teljes berendezéssel Ország ú. 23. Simon Józsel. 1311
Kát szobás lakás azonnal
Értekezhetni Kazlnrzy-utca 3i
kiadó
1315
Legmagasabb áron és a legelőnyösebb feltételek mellett vevők vagyunk
uj repcére.
üMkÉlmi 1I.
Nagykanizsai Fiókja Sürgönyeim: Gáker. — Telefon 154. Sugár-ut 2. szám.
Értesítem
o
a Nagykanizsa város a é. közönségéi, hogy az uj
íjisIíií állást
elfoglaltam és működésemet megkeidtem.
iMinden hozzánk tartozó munkát a legszakszerüeb-ben végzünk.
A n. é. közönség szives pártfogását kéri
Galba István
gyepmester.
hogy háztartásához |ó. dc amellett olcsó
wjppín! használjon. Sok pénzt takarít meg, ha ebben szUkjívtctít az cM és Icg-olcsóbb lotiijÍKil szerzi t>e.
Elsörenda Szlnszappan (mosó)
I kgr. 14.000 korona Kókusz (mandula) mosdószappan 1 kgr. 24.000 korona
1304
PERÉNYI, Magyar-u. 22.
Értesítés.
Értesítem a n. é. kOzOnsé-séfiet, hogy műhelyemet
Petőfi-u. 2. sz. alá
helyeztem át.
A n. é. közönség szives pártfogását kérve, vagyok teljes tisztelettel Csonkás József, férfiszabó
1239 Ugyanott egy tanutó felvitetik
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság
Budapest Székesfőváros Községi Éleloiismáíiisitó üzeme
Mioainj-OM
tojást, baromfit, minden mennyiségben,
azonnali készpénzfizetés mellett, a legjobb napi árakon, állandóan átvesz.
Helyi biaominyi b.»4«4rt4lc f g I • é t . t n • k.
Hvlmldm: Balix. rfuoykantigg. w"
Viroít ltoJ. fa MiUl: C.cp.T-ut 14. ..i" .!»« (Xldor-uIM "\'«\'■)■
A tegittviioubb női szalma- és fehér filc-kalapok .Mi.! viUuiíkbín ocglcpó ottxS irtun k>pM»V. Sulmttulipok \'n !"">\'■* l<21»tinyoubb iihio FértI kalapok nagy vála.itékban M
GYENES ÉS VIDA kalapnyir Kaslncy-ulcat üzletében AliötíaplOBim.l ntmM
t
Ehrenstein Károly és Társa
uri- éa nöi divatáruháza Telcf. 221. = NAGYKANIZSA = F«-ut II.
&T Mélyen leszállított árak! Röfösárukból feltűnő olcsó árak!
Úgymint: kartonok, kanavásznak, zcfilrek, sima és hímzett grenadinok, nól- és férfiszövetek, voil, schcwiott és kazánok, törölközők, glott és karton kötények és glott alsóruhák, stb.
Uri és női divatárukból óriási nagy válasz\'ék!
Férfi és nól ingek, alsónadrágok, puha és kemény gallérok, kézelők, kötött és selyemnyakkendők, női-, férfi- és gyermekharisnyák, cérna, karlsbadl és bőrkeztyOk, zsebkendők, nól és férfi ernyők, nadrágtartók, kézikofferek, rctikülök, női kötött mellé-nyek. kötő, jumper és bongyorpnnmtok és az összes rövidárucikkck.
_Női ruhadiszek és divatgombok!_
Csengcry-ut 6. szám alatt levő
üzlet
berendezéssel együtt azonnal kiadó, i
Vágja kl I
Príma félgyapju szövettel öltOny ......... I #0.000 K-tót
Kitűnő gyapjúszövetből.
legutolsó divat ...... 1,200.000 .
Tiszta gyapjú kamgarn-öltöny............... 1,300.000 .

Tiszta gyapjú angol szövetből............... I^OOCOO
Legújabb .Wvpcord" öltöny és felültö ......
Priina zsakett-nadrág ...
Burbery mosA- öltöny ... Kit tinó Peácsevicvöftöny 700.000
1500000
350.0U) 850.000
Divat selyem-inéllény ... 350<*X) EzcukivűímindcnemU ruhák a tcgoScsóbb
árban. — Női ko>/tüiuök és kabátok fazondija 400.(00 koronától. ió
szabónál
HtsörendD munka! Legújabb divat.
irr Tisztviselőknek 10 - engedmény! "^i
j&
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó anyánk
özv. Dr. Blau Simonná
Rosenberg Zsófia
hosszú és kinos szenvodés után folyó hó 30-án reggel elhunyt.
Halt tetemét pénteken, május 1-én délután 4 órakor helyezzük örök nyugalomra a gyászházból (Erzsébet-tér 11) Nagykanizsa, 1925. április 30.
A gyászoló család.
1925 május |.
Budapesti Nemzetközi Vásár
SZAKCIMTÁRA
mely a legelőkelőbb fővárosi és vidéki cégek névsorát és legfontosabb adatait tartalmazza s ezért különösen bankok, biztosító társaságok, szállítók és nagyobb cégek részére elsőrendű és modern használati kézikönyv
kapható 25.000 kor.-ért
Magyar Hirdető Iroda r. t.
Nagykanizsai Fiókjánál Király-utca 40. szám, I. cm. 4, (Távirati Iroda).
picpuci napiári>a„h
előnyös feltételek mellett elővételben vásárol
LÁSZLÓ IGNÁC cég
Nagykanizsa. Telefon 310.
I tucat .Krans* Í>XI2 lomex 40.000. 10 dib. .Satrap* napfény vagy
gálfény fX>2 papír 5000.-Gondosan összeválogatott készletek és dúsan (elizerclt raktAr fotócikkekben. UtbalgazlUsML^iésziéjjg*! szolgál Jlj-/ menleien
FISCHEL FÜLÖP FIAI
N A G Y KANIZSA.
Május negyedikén reggel jelenik meg
(FÜRDŐÉLET ÉS SPORT)
Felelős szerkesztő: Kerupelen Béla
Szerkesztősége és kiadóhivatala Nagykanizsa :: Főút 5. szám.
Előfizetési árak:
Negyedévre .... 25.000 K
Fél évic..... 50.000 K
Egész évre .... 100.000 K
Hirdetési dijak:
egész oldal egyszeri hirdetése 450AXY) fél „ ,. „ 230.00) negyed „ „ „ I20j00o nyolcad „ „ 65.000 tizenhatod „ „ 35.00|) Hirdetéseknek többszöri feladása esetén árengedmény. A hirdetési dijaknak fele előre, tele pedig a hirdetés lejárta után fizetendő Apróhirdetés minden szó 500 K. 10 szóig 5000 K. — Az összeg levélbélyegckben is beküldhető.
Vas-
asztal lábak és két kisebb vasmedence
eladó.
Bővebbet a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
Nyomatott i &inyt Nyoraiiaipai Kdnyvkeieskcdüj R.-T.-néi. Ngyakaniisán. (Nyomdavezelí: Ofejjbeck Károly).

64. évfolyam, 98. szám_Nagykanizsa, 1925 május 3, vasárnap Ara 2000 korona
POLITIKAI NAPILAP
5U«I«uUj<k él tdtdóhlvswl Pf .jt b :pl«iub«n-Téleloo 78. nyorrd, 117.
Felelős szerkesztő; Kempelen Béla
KwiiiTipirfrTMiipcii^iM.j
CuaitlM SI«: Há:on bóis...
ZiJ bííi 39-000 korosa . -....... 90.001 kon
UJ MORÁLT!
Irtla: Kelemen Ferenc
A háború nemcsak évszázados dinasztiákat, ezredéves országhatárokat pusztítóit el, nemcsak megingathatatlannak vélt társadalmi rendeket semmisített meg, hanem kegyelten kézzel bclcnyult az emberi lélek mélyébe s szálankénl tépte ki belőle altnak a tündöklő értéknek gyökereit, melyei „erkölcs" néven felsőbbrendű Istenség gyanánt, emberi ön-niegbecsútésének méltó szimbóluma-képen mérhetetlen időtávlatokon ál büszkeséggel órzölt meg az ember. Évmilliók fokozatos fejlődése kellett ahhoz, hogy a történelem elólli idők ködében véres harcol vívó állafem-ber az emberi önmegismerés, önbecsülés kulturmagasságáig eljusson. Generációk végnélktlli sorozata pusztult cl ebben az idnárban, melyen keresztül elérkeztünk „az erkölcs" magasabb fogalmának megértéséhez, elsajátításához. A fizikai átalakulásnak és szellemi fejlődésnek végnél-killi kálváriájára, az öntudatra ébredő cmbeii agy tapogatódzó bolyongásaira, nyugtalan eltévelyedéseire s az izmoknak és idegeknek örökös tökéletesedésére volt szükség, míg a lassn fejlődésben lévő emberi lélek eljutott az .erkölcsi világrend" szellemi magasságáig. S a fejlődésnek ezen a fokán is, mily távol állottunk még a lelkek forró ideáljaitól I Mert az igazi tökéletesedés az lesz, ha az ember minden cselekedetét a reflektor fényével világító „értelem" az erkölcs liszlull törvényeinek ösvényén fogja vezetni s az ősidők ködéből emberi bensőnkben rekedt ősi ösztönöket ez a vakító világosság eltünteti.
Mily messze visszavetett bennünket az emberi fejlődésnek ezen az utján a borzalmas háborúi
A gyilkolás véics gőzében clmetll\'t tömegek lelkeiben sátáni ünnepre perdüllek az ősállali ösztönök, melyeke! a béke aerájában uralkodó „erkölcsi" felfogás és uralkodó törvény az cmbeii öntudat mélységébe szorított. A háború hosszú évei alatt ezek a rejtekükből kiszabadult ösz-tőnök elhatalmasodtak s pusztító garázdálkodásuk nem sztlnt meg akkor sem, mikor a háború szerencsétlen befejezésével a frontok katonái véres csatamezőkről hazakerüllek békés otthonukba. A céltalanul kiontott vér, a vakon elprédált energiák szemrehányásaival csak megerősödött eme ösztönök aztán idehaza is garázdálkodtak s okozói voltak annakareu-gejeg vérontásuak, melynek a háború utáni időkben oly sokszor szemtanúi voltunk. Ezek az ősállali ösztönök mint. dutó vihar a csendes ló vizét, hullámzásba hozták a lelkeket sezek a hullámok a lelkek individualitása szerint csak hol lassabban, hol gyorsabban simulnak cl. Egyik-másik lélek már teljesen visszanyerte egyensúlyát, míg sok ik felelt még mindig
tombolnak az ösztön viharjai . ..
Mennyi gyilkosság, mennyi vérengzés támadt a nagy háború után c borzalmas ösztönök nyomán I
Soha annyi bűntény nem került felszínre, mint a nagy világégés után. Az embcrgyilkoiás megszokott dolog telt. A harcterek állandó emberölése hozzászoktatta a frontok lakóit a vérengzéshez.
A gyilkolás, mint bűntény, az emberi eltévelyedésnek nem az a lesújtó cselekedete többé, mint volt régen. Ma ez a sértett érdekek, vélt differenciák, létező, vagy beképzelt ellenszenvek, harctereken elsajátított „elintézési módja", melyet legtöbbször alig követ mélyebb önvád, vagy az emberi lelkiismeret szemrehányó zúgolódása.
A gyilkosokból, politikai bombs-vetőkből hiányzik a felzokogó lelki-ismeretfurdalásnak az a mélységes átérzése, tnely Raskolnikov gyilkos lelke mélyéből árad ki Dosztojevszkij hatalmas müvének hosszú száz-száz oldalán ?l
Kiveszett az embcrszömyctegekből a rettenetes hun Iudat3.
Embert ölni megszokott dologgá lett. Igy hozta ezt magával a gyilkolások nagy iskolája\': a háboiu!
S a magasabb emberi ideálok, a tisztullabb erkölcsi felfogás után borongó lélekkel epedő kevesek fájdalmasan felsóhajtanak e gyilkosságok, ez emberpuszlitások láttára.
Lelkünk elszorul, ha a szófiai bazilika bidőlt kupoláira, beomlott mennyezetére, hat elpusztult tábornokra, sok sebesült miniszterre s néhány száz szerencsétlen haluttra gondolunk. Lelkünk elszorul s a magasabb rendeltetésekbe" vetett emberi hit mélységes megrendülésével kiáltunk fel: Mikor érkezik el már végre az igazi „emberré-lcvés" türelmetlenül várt korszaka, mikor pusztulnak ki a lelkek mélyéből a lét harcátlak ősi gyilkos ösztönei?
Mikor, mikor?!
Uj. felemelő morál után eped a lelkünk! Uj világol, uj hitet könyörgünk magunknak. Legyen tnár vége a gyilkosságoknak, szűnjenek meg a bomb. merényletek! Irtsuk ki a háborúban megfertőzött telkekből a felelőtlen bűnre való hajlamot.
Terem/síink uj létfeltételeket!Mat a btln gyökerei mindig a let küzdelmeinek véres talajábét táplálkoznak.
Miniszteri tanácsos halálos balesete. Josipovich volt horvát miniszter édesipja, Josipovich Kálmán miniszteri osztálytanácsos a Rákóczy-uton miközben egy villamosra fel akart ugrani, a pótkocsi alá került, melynek kerekei mindkét lábát tőből lemetszették. A Pajor-szanatórium* bau bekötözés közben meghalt.
BELFÖLDI HÍREK
A hadsereg köréből. A kormányzó Söá? Károly altábornagyot gyalogsági tábornokká léptette elő és egyben nyugállományba he\'yezte, Jánky Kocsád altábornagyot lovassági tábornokká, nagymegyeri vitéz Raics Károly, vitéz Kárpáty Kamíló, vitéz Algya-Papp Sándor és vitéz Juhász László vezérőrnagyokat altá-born agy okká, \'/alán Antal, Schvoy István és Tokácsy György ezredeseket pedig vezérőrnagyokká nevezte ki.
Felhőszakadás volt Budapesten. Budapestről jelentik nekünk éjjel, hogy a fővárosban tegnap felhőszakadásszerű vihar volt, amely nagyobb károkat is okozott. A tűzoltókat is több izben igénybe kellett venni. Egyes helyeken * a pincelakásokat elöntötte a hatalmas víztömeg.
A Zeneművészeti Főiskola jubiláris Ünnepsége tegnap délelőtt kezdődött meg. A diszgyfllésen Hu-bay Jer.ő a zeneművészeti főiskola igazgatója elnököli. A jubiláris ünnepségen megjelentek Horthy Miklós, József főherceg, Izabella főhercegnő, gróf Bethlen István és a kormány tagjai, báró Berzeviczy Albert és a diplomáciai testület tagjai, gróf Klebelsberg Kunó bevezető beszédet, majd Apponyi Albert gróf ünnepi beszédet mondott. Utánna Hubay Jenő beszélt. Az ünnep a Magyar Hiszekeggyel ért véget. Mjjd a kultuszminiszter\' megnyitotta a Liszt Ferenc-szobrát.
A tábla ítélete a csongrádi merénylet ügyében. A csongrádi bombamerénylet Ügyének tegnapi tárgyalásán Ruttkay dr. belügyminiszteri titkár eskü alatt vallotta, hogy a vádlottakat nem bántalmazták. Az ügyész fentartotta a vádat. Piroskáék védője kifejti, hogy ennek a bünpir-nek vádlottjait ,az ellenséges közvélemény" jelölte ki. Hivatkozik tanúvallomásokra, hogy kínzással kény-szeritették ki a vallomásokat. Az elnök délután 3 órakor hirdette ki a tábla Ítéletét, amely helybenhagyja a törvényszék felmentő Ítéletét.
A II. nemzeti zarándoklat vlsz-szatérése. A II, magyar nemzeti zarándoklatnak az a 180 főnyi csoportja, ame\'y az elmúlt hét csütörtökén indult Rómáb), hogy ott a magyar zarándokokhoz csülikozzék, az ünnepségek és ájtatosságok befejeztével csütörtökön visszaindult hazájába. A zarándokok e csoportjával hagyta cl Rómát Csernoch János hercegprímás is. Ez a zarándokokat hozó különvonat tegnap reggel fntott be a nagykanizsai állo-niásra, ahol a zarándoklatot rendező Országos Katolikus Szövetség küldöttsége fugadia ókét. A különvonat rövid tartózkodás után folytatta útját Budapest felé.
A fővárosi választások elhalasztása. A belügyminiszter tegnap
hosszasan tanácskozott Ripka kormánybiztossal, melynek eredménye-képen a fővárosi választásokat valószínűleg május 21. és 22-re halasztják.
Május elsején seholsem volt rendzavarás. Május elseje, a munkásság ünnepe az egész országban rendzavarás nélkül folyt le. A főkapitányságon szóbakcrült, hogy jövőre esetleg erre a napra is engedélyeznek összejöveteleket.
Schloppa nunclus elhagyta hivatalát. Schinppa Lőrinc, a szentszék budapesti követe végleg elhagyta hivatalát. Schioppa a legközelebbi napokban Rómába megy, ahonnan Hágába utazik uj székhelyére. Utódja néhány nap múlva érkezik Budapestre.
Kinyomozták a kereskedelmi kórház kasszafurólt Nagypéntek éjjelén ismeretlen tettesek Budepes-len megfúrták a kereskedelmi kórház páncélszekrényét és abból 221 millió korona készpénzt loptak cl. Véletlen folytán tegnap a detektivek-nek sikerült a tetteseket Horváth Jenő és Klement Ferenc személyében kinyomozni. A tettesek megszöktek, de a rendőrség nyomon
KÜLFÖLDI HÍREK
Borzalmas vasúti szerencsétlenség. Az Eydlkuhnen felől Berlinbe lobogó D-vonat május 1-én Swaroschin és Preussich között éjjel 1 órakoé a lengyel korridor területén nyílt pályán kisiklott és lezuhant a meredek lejtön. A halottak száma tegnap délig 28, sebesülteké 40. Lengyelországgal, minthogy a telefon vonalak elszakadtak, minden összeköttetés szünetel. A szerencsétlenséget négy csavar eltávolításával eszközölt merénylet okozta s fokozta az is, hogy a korridoron előírás szerint zárt kocsikban német munkásokat szállítottak, kik menekülni sem tudtak a lezárt kocsikból. A német vasuligazgatóság szerint a szerencsétlenséget az elhanyagolt állapotban levő pályatest okozta.
A bécsi Anker-kenyérgyár igazgatójának büntetése. A bécsi törvényszék Fried Arthurt, az Anker-kenyérgyár vezérigazgatóját kenyér-drágításért 8 havi súlyos börtönre és. 100 milliárd osztrák korona pénzbüntetésre i\'.élte, azonkívül elmarasztalja a költségekben.
Szovjet-propaganda az orosz követség utján. Az egyik turini újság cikksorozatban pontos adatokkal bizonyítja, hogy a III. internacionálé a kommunista szervek érdekében akiiv propagandát fejt ki Olaszországban. A lap a római szovjetnagykövetet azzal vádolja, hogy az közvetlenül részese ezeknek az üzel-meknek.
zalai közlöny
A hogyan meglátott valamit s a hogyan azt megfestette, mindabban az ő mélységesen szomorú lelke nyilatkozott meg s széles gesztusokkal a vászonra vetett ecselvonásaiban egyéni érzésével párosult naturalizmus domborodik ki
Munkácsy mégis .nagy festő volt; a magyar szellem legkiválóbb kifejezője s a magyar lélek legnagyobb érzékeltetne.
Hplálának huszonötödik évfordulója alkalmával loziünkbe mi is egy babérlevelet abba a koszorúba, meljet emléke köré kell, liogy fonjon a neki mindörökre hálás utókor.
Kempelen Béta
Hősi sir akciónk beszámolója
Két helybeli vállalkozó nyerte el a munkát
Nagykanizsa, mijui 2
A szerkesztősünk állal indított és vezetett hősi sír-akció a mai nappal eliutott a kivitelezés megkezdéséig. öt és féi hónapi állandó munkánk eredményeképen ma délután az általunk erre a célra már régebben Összehívott bizottság kiadta a munkát a sírkövek elkészítésének megkezdése végeit.
Ma délután 4 órakor ült össze a bizottság szerkesztőségünkben, hogy döntsön a formailag helyesbíteti, elfogadott tervre vonatkozólag beérkezett ajánlatok felett. Az ülésen jelen voltak a bizottság összes tagjai: dr. Krdtky István főjegyző, Koós Olló alezredes, n szolgálatilag akadályozott állomásparancsnok képviseletében, Király Sándor városi műszaki tanácsos, Szeghalmy Bálint városi mérnök, Kempelen Béla lapunk felelős szerkesztője, Barbarits Lajos helyettes szerkesztő s az ajánlattévő cégek képviselői.
A vidéM pályáiók — mint ismeretes — már az első versenytárgyalás alkalmával kiestek ajánlataikkal, "Ky. hogy ma csalc a számításivá jöhető négy helyi cég ujabb egységesített ajánlatainak felbontására került a sor.
Az ajánlatok a következők voltak teljesen elkészített s a temetőben felállított egy-egy sírkőre vonatkozólag: Wcisz Soma 121.500 korona. Sartory Os/kár utóda 122 000 korona, - ~
gróf Zxhy Qdfln Zákányi Iparművek R -Ti • 143.000 korona,
Tonnniaéi Kovács 143.700 korona. A bizottság ugy döntött, hogy a munkát a két legolcsóbb ajánlattévő cégnek, Weisz Somának és Sartory Oszkár utódának adja ki. A Sartory utóda cég képviselője bejelentette, hogy egységesítés végeit ajánlata 500 koronás többletét elengedve, azt szintén 121.500 koronára módosítja. A két cég a munkát a hét folyamán már meg Is kezdi.
Igy tehát 121.500 koronába fog kerülni minden eg>cs sirköve a nagykanizsai katouatemetőben nyugvó hősöknek.
1924 november közepén 70.000 koronás alapon indítottuk cl akciónkat. mely rövidesen elnyerte az egész város áldozatokra kész érdeklődését. Akkor ugyanis ugy képzeltük, hogy egyszerű, alacsony, minden disz és szépség nélküli, négyszögletes követ állítunk minden sir fejéhez, belevésve az alatta pihenő nevét. Erre a megoldásra. valóban 70.000 koronás árban érkezett is be természetes nagyságban elkészített minta, amely azonban egyszerű kilométerkő, vagy alacsony határjelző oszlop benyomását keltette volna.
Igaz, hogy az első elgondolás ilyen volt s igaz, hogy ilyennel is meg kellett volna elégednünk — ha a nagykanizsai közönség, hivatalos város, katonaság, hivatalok, iskolák, egyesületek stb. lelkes támogatása nem késztetett volna bennünket arra, hogy városunk színvonalához méltó sírkövek felállítására gondoljunk.
Igy született meg a terv, amit azután a bizottság minden tagja is helyeselt, hogy, ha már sikerül elérnünk valamit, akkor olyant alkossunk, amit büszkén s biztosan hagyhassunk hátra a messze utókor számára.
Mikor a 70000 koronás pályamunka mellé a vállalkozók elkészítették a bizottság által javasolt meg-
»__
Munkácsy Mihály emlékezete
Folyó hó esején volt huszonöt éve, hogy a legnagyobb festőművész, Munkácsy Mihály meghall. Pályatársai közül egy sincs, kinek neve az országban — a palotáktól kezdve le az utolsó kunyhóig — annyira ismert lenne, miut az övé. A magyar művészettörténetben nincs párja a magyar szellem pregnánsabb kifejezésében ; sem a külfoUi mesterekkel való összehasonlitasában is markánsan domborodnak ki művészetében lelkének komor hangulata s borongós szín- és világlátásának egyéni érzéséből fakadt mélységes megnyilatkozásai.
Mert ha csak ugy futtában is végig vezetjük emlékezetünket az ő munkáin, lehetetlen fel nem ismerni rajtuk azokat a sötét gammákat, melyek bársonyos simaságuk mellett is csak itt-ott olvadnak fel melegebb színekké s finom vonalak helyett hatalmas foltok alakjában ütik reá érzésbeli kitöréseinek bélvegét vásznaira. Az .Ecce homo", .Krisztus Pilátus előtt", .Siralomház", a „Tépéscsi-náljJk", .Milton gyásza" s a többi klasszikus alkotásain mind melan-cholikus szomorúság ömlik el s még azokban a festményeiben is, melyek legkevésbbé éreztetik sajátos lelki világát, ösztönszerűleg kisugároznak az életének keserű emlékeire való visszaemlékezés fájó érzetei.
A külföldi kritika nem egy müvénél túlságosan szigorú volt vele szemben. Monumentális alkotásaiban szemére lobbantották Krisztus alakjának elhibázottságát, a túlságos színpadias elrendezettséget, a koncepciónak merev hidegségét, rajzbeli elnapolását, széles ecsetkezelését és még sok más hibát, de ezek a kemény bírálatok részben a magyar léleknek az ő művészi intuícióinak és egyéni körülményeinek fogyatékos ismeretében találják magyarázatukat. Az ő értékének megállapításában tatán annak a kritikusának volt igaza, ki akképen jellemezte, hogy primitív meglátása mellett modern keze volt.
Barátom, Burka
Irta: Oylmeuy József (1)
Ha rád gondolok, végig fut rajtam a hideg borzongás, kicsordul a köny-nyem. Nem tudom megállapítani: a bánat c«alja-e ki szememből, avagy az öröm könnyét hullatom-e? A közönségre bizom, hogy könnycsep-jcimről Ítéljen. Persze, nem is igen ismernek téged. Uraim! Burka Jánoshoz van szerencséjük. Burkához, a költőhöz, örülnek a>zercncsének? — Ugy elmesélem barátságunk történetét.
Cigánynak született költő lett és... Eh, egyszerre nem árulok el mindent. A végére is kell hagynom* valamit! — Ifjúságáról igy zengedez:
.Builca volt a/s idesapim, Hurkának silettem, Futkároztam, saladgAltam, Sok üeget megettem.
(Bocsánat, én nem leltelek róla, ha barátom rokonszenvezett a jobb-létre szenderüli állatocskákkal!)
Mire felserdült, konyított a betű-és vályogvetéshez. Néha-néha bejött hozzám, kéregetett Ilyenkor mindig énekelt valami szokatlan nótát. Egyszer megkérdeztem:
— Mondd Jancsi, hol tanultad ezt a gyönyörű éneket?
— Magam keltettem! — felelt Önérzetesen.
Ha cigarettát adtam neki Ítéletnapig is nótázott volna. Sokszor nagyon érdekes volt a nótája. Legjobban az tetszett, melyet a gróf lakodalmára szerzett.
A gróf ur igazi világfi volt. Nagyon szerette a pénzt — elkölteni. Mikor feje fölött már-már összec»a-polt a hullám, elsűlycdéssel fenyegette adósságának tengere, gondolt egy merészet és... és feleségül kérte föhilelezójének egyetlen, bájosnak egyáltalán nem nevezhető leányát. És mivel a grófi korona sokat jelent a gazdag bankárnak is, képzelhetik, hogy nem utasította vissza kezét Amália kisasszony.
Azt mondják, hogy a házasság repülőgép, melyen a boldogságba repül az ember. Ha ez állítás igaz, ükkor a gróf ur házasságát hajónak k?ll neveznem, mert rajta, vele evezett ki az adósság tengeréből. A repülőgépes hasonlat csak azután jöhet számításba nála, amint szilárdnak érezte maga alatt a talajt, felvehette a hozomány első részletét
A lakodalomra sokan elmentünk. Mii)t>zok, akik csak valaha hiteleztünk ;> gróf urnák. Talán a meghívás kárpótlás akart lenni az elmaradt kamatokért. Mikor ntár mindnyájan az égig magasztaltuk a méltóságos asszony szépségét, kimentettük a diszilójclzök utolsó forrását is, — jelenti a komorna, hogy egy cigány kér bebocsájtásl.
— Engedd! — szóll a férjéhez a szépek-szépe, — tetszik nekem a cigány, ez a futcsa náció.
— Legyen, — felelt a gróf.
Föltárult az ajtó, belépett Burka.
Alig ismertem rá. A tőlem kapott kék kabát lyukas könyökére egy piros rongyoj varrt, kezében kopott zsíros cilinder. A földig meghijolt és zengé vala:
.Nacctlgos gróf ur, tekinteten ásson!
A/tta nagy Úristen sok kis rajkót adjon.
seressík is egymást, mint a kis gcrlice,
Gyeiiyerü sérelmük tartson cl Ötökre!"
Ismét meghajolt. Bár a grófné kegyelmes el-elpirult, a gróf gazdagon megjutalmazta a cigány Petőfit. Jancsinak fejébe szállt a siker, még többet akart, azért folytalá:
.Tekintetes ásson, naccságiis assonságl
Hete utjain nvltjlk a sip tfráj{!
Izs mty a Rr<St ur vadászik a hegyen
Seretöje mindig et-hat legyen!"
A grófné ájuldozott. Burki arcán hatalmai; csattanás, — a gróf gyűrűiének helye még egy hét múlva is látszott — s az ünneprontó börtönbe került. A parádés kocsis csukta be a félszerébe. 1
Éjfélkor bandukoltam haza. Amint a felszer mellett elhaladok, nyögést, nyöszOrgésl, hangot hallott. Stílét volt és én — mit tagadjam — (éltem ! Félelmemben Önkénytelenül kiszaladt a számon:
___1828 má|u» 3.
oldás szerinti minta-darabokat, akit >r láttuk csak, hogy a formában kifejezésben, ériékben és tartósságban nyert különbségek megérnek mégegyszer annyi munkát, mint amennyivel az eddigi Összegeket összegyűjtöttük s még egyszer annyi áldozatot, mint amennyit előirányoztunk.
70.1100 komiért kaptánk volna semmit sem mutató, minden ornamentika nélküli, 35 centiméter magas kői/arabokat, mig 121.500 koronáért örökös turtóssdgu, 70 centi-méter magas, elsSrendil anyagból készült, művészileg ts tetszetős mg. oldtSsn, egyszóval igazi hó* sírköveket sikerüli biztosítanunk.
Eddig Összegyűlt pénzünk a város 100 darab sirkovével egyült 75 millió korona és kamatai. Ebből most nicg-Ciináltalunk - 615 darab sírkövet. A gyűjtési azután folytatjuk mindaddig, mig a még hiányzó 485 sirra is sírkövekéi állíthatunk. III az elv vezeteti bennünket, hogy inkább lartson az akció 2 évig, minisem hogy az idén novemberre az Összes sírokra egy-egy milsem jelenlö kódarabot állítsunk, amely nem vállna dicsőségére értünk elvérzeti hőseink cmlé-kezelénck, sem a városnak, sem annak az utókornak, melynek OrOk magyar mementóként fog szolgálni magyar fotdOn minden katonatemető.
Az összes szükséges sírkövek száma 1100; a tobbíckcu ugyanis már vannak síremlékek. Felkérünk mosl mlndenkil, hogy akciónkat részesítse további támogatásában s azok, kik már 70 000 koronát adakoztak, amennyiben módjukban áll egészítsék ki adományaikat. Az adományoknak ez a kiegészítése természetesen minden régebbi adakozónak saját akaratától fü|;g « hisszük, hogy sokan lesznek, kik jó szivük sugalatál köveivé ezt meg is fogják lenni, mely esetben az ado-mdnykiegészitéseket esetről cselre lapunkban nyugtázni fogjuk.
Az adakozás további mikéntjére vonatkozólag megjegyezzük, hogy málól kezdődőleg/W sírkőre is cl/o-
— Ki az, mit akar?!
— Sabadits meg, segény erdeg vagyok, jaj, |aj I
Mii lehettem, kieresztettem! A cigány hálálkodását be sem vártam, valósággal rohantam. Reggel jelentkezik az én Jancsim. Elénekelte az a verset, amit a „bertenben- szcrzeli. .A berten mily fenekibe lldceit a rab eiglny. Segíti fejem ki segít meg Nem gondol senki Kin rld Ides ilcvla, verd meg kérlek Aki engem ide kildell 1
Ez csak kisebbik része az ajándéknak. Más szerencse is éri. Jancsi tegezni kezdeti. Kitalálta, hogy rokonok vagyunk. A kOítftk ides testvérek ! Mivel engem is költőnek tartanak és Burka is megadla ezl a tilulusl, bi-leiorődlem a sorsomba. És ha már barátommá fogadtam, élt is a Jogával I Állandó vendégem leit. Cigarettáimat puszlilolta, l»romal kóstolgatta. Lassankint kellemetlen barátnak bizonyult, kiállhatatlanná vált
Hogyan szabaduljak meg tőle? Fölt a fejem, nem tudtam semmit nyugodlan cselekedni, mindig hátráltatott munkámban. Még a menny-asszonyomhoz is elakart kísérni" Éppen ez a cselekedete adta a mentő eszmét Megkérdeztem.
— Mondd, sirighd komám, vollál-c már szerelmes?
— Amióla azs esemet tudom I
(Vége kov.)
1925 május 3.
ZALAI KÖZLÖNY
padunk és nyugtázunk adományokat 61.000. Illetőleg negyed sírkőre 30.000 koronával. Igy módút nyujlunk arra, hogy szerényebb anyagi erővel birók közül ketten-négyen összeállva egy-egy sirkövet jegyezhessenek.
A régebben előjegyzett, de még ki nem fizetett sírkövekért változatlanul 70000 koronát kell fizetni. Az ösz-szegnek kiegészítése ez esetben is
az adakozó tetszésétől függ. •
Ezzel további útjára bocsátjuk akciónkat. Misszűk, hogy reményeink melyek felett sokan mosolyogtak, továbbra sem hagynak cserben bennünket s Nagykanizsa város nemes-lelkű közönsége eddig tanusitolt áldozatkészségével fogja elősegíteni mindnyájunk közös kötelességének teljesítését.
A versenytárgyalási feltételeket s a vállalkozó cégekkel kötött szerződést egyik legközelebbi számunkban teljes egészében közöljük, hogy minden adakozó és érdeklődő lássa, hogyan sáfárkodtunk reánkbizott ösz-szegeikkcl.
A Keresztény Jótékony Nőegylet akciói
Nagykanizsa, mJJuj 2
Az újjászervezett nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet nagyválasztmánya ma délután ülést tartott a városháza tanácstermében Rubint Károlyné elnöklete alatt, a melyen a nagykanizsai keresztény hölgytársadalom elitje vett részt.
l-arkas Vilma, az egyesület fáradhatatlan titkárnője, felolvasta a mult ülés jegyzőkönyvét, majd előterjesztette a? egyesület nagy munkaprogramjából a legközelebb megvalósítandó tárgy pontokat.
Mindenekelőtt és elsősorban a napközi otthon felállítását, mint a legszükségesebb kívánalmat.
Plihál Viktorné beszámolt a polgármesterrel ebben az ügyben folytatott tárgyalásairól. A két iskolai szünidős hónap^latt valamelyik iskolában javasolja felállítani, míg a helyiség kérdése megoldódik. 2-6 éves gyermekek felvételéről lenne szó.
Több hozzászólás után a nagyválasztmány elhatározza a napközi otthon felállítását, . mely határozat végrehajtását egyes kijelölt hölgyekre bízzák.
Elhatározta továbbá a nagyválasztmány, hogy a népkonyhát helyctc-sitendó, felkérik a város közönségét, hogy folyó hó november 1-től 19^6: junfus l-ig vállalja egy-egy család c?y egy szegény gyermeknek naponkint való megebédclését. Aki hajlandó ebből a nemcslelkü akcióból kivenni részét, jelentkezzék a Teutsch-drógériában. A hölgyek a legnagyobb \' lelkesedéssel tették ezt is magukévá.
Elhatározta a nigyválasztmány, hogy az Ínség enyhítésére a faakciőt már most indítsák meg a téli hónapokra.
Munkaközvetítőt állítanak fel, mely az intelligenciához tartozó hölgyeket, akik mellékfoglalkozás vagy rendes foglalkozást űzni óhajtanak, de társadalmi állásuknál fogva nem szeretnék, hogy ez köztudomásra jusson — foglalkozáshoz, mellékkeresethez juttatja. Kaiser Elcknét és Fábián Zsigmondnét bízzák meg azzal, hogy a munkaadókkal a dolgozni akarókat közvetítse, anélkül, hogy a munkáltató tudja, ki dolgozott számára. A nagyon szép gondolat valóban érdemes, hogy legmesz-szebbmeuóleg felkarolják.
Felállítanak egy rendszeres vagyonmentő vásári, hogy alkalmat adja-
nak mindenkinek, akinek valami eladni valója van. hogy azt megfelelő áron értékesíthesse és a vevő elfogadható áron megvehesse.
A szegénysorsu leányok és asszonyok szamára kézimunkában való kiképeztetésre megfeleld tanfolyamokat állitanak fel, melyekben nemcsak a tagok, de alkalmas szaktanilónők is fogják a nőket a leghasznosabblnői kézimunkákban kiképezni.
Állásközvetítést állítanak fel, mely a napszámostól, cseléden keresztül, a tisztviselőnőig mindenféle állást teljesen ingyen közvetít. Az erre vonatkozó munkál Farkas Vilma és Rubint Károlyné végzik, akiknél jelentkezhetnek ugy az állástkeresők, mint a munkaadók.
Mesedélulánt fognak rendszeresíteni, nemcsak a napközi otthon, de az összes iskolásgyermekek részére fejenként 2000 korona részvételi dij melleit. Szerdán tartják már meg az első mesedélutánt.
Junlus 6., 7. és 8-án a maga nemében páratlan estélyt rendeznek a jótékonyság szolgálatára, melynek programja meglepetést fog kelteni.
Ugyancsak bevezetik a lea-délutá-nokat. A választmány tagjainál — magánházaknál — szerény összeg ellenében teát és süteményt szolgálnak fel és szórakozásról gondoskodnak. Az első tea-délutánt most szerdán fogják megtartani Farkas Vilma úrnőnél.
Majd szóba került a karácsonyi vásár. Akik hajlandók a nincstelenség gyermekei számára ingyen ruhákat varrni, szíveskedjenek a Teutsch-drogériában ezen szándékukat bejelenteni.
ltj. Knortzer Gvörgy pénztáros terjesztette be ezután pénztári jelentését, amely legfényesebben doku-mentáljaazegylct jótékony működését.
A nagyválasztmány mai üléiére legközelebb visszatérünk.
Képkiállítás
A Budaposti MUvésxhAx kép-tárlata Nagykanizsán
Nagykanlzu, m>jus. 1
A művészetek között egy sincs, mely oly állandó műélvezetet nyújtana, mint a festészet. A zene, a színjátszás, a tánc hatása alij; tart tovább, mint a meddig halljuk, illetőleg látjuk, de a festményékben, melyek szobáink falait díszítik, bármely pillanatban gyönyörködhetünk s ezt addig tehetjük, inig épen akarjuk ; ellenben a zenének, a színművészetnek s a táncnak egymásra következő ütemei, jelenetet és mozdulatai felett gyors egymásutánban kell átsurrannunk s az alkalom sem forog fenn állandóan 3rri, hogy élvezhessük őket.
Innen magyarázható a közönségnek meleg szeretete a képek iránt s ebben a tulajdonságukban találjí a magyarázatát a müizlésnok abban a körülményben való megnyilatkozásé is, hogy a festmények egyre nagyobb tért hódítanak 3 közönség kőiében.
A Budapesti M(Készház ujabban megint 200 festménnyel jött le Nagykanizsára és képkiállítás! rendez a festőművészeinek fzámos kiváló rep-rezentásának müveiből. Ezt a sok képet jelen ismertetésünk szűk keretében nem tehetjük egyenként megbeszélés tárgyává s meg kell elégednünk azzal, hogy közülük csak néhányat sorakoztassunk fel itéló-székOnk elé. Mielőtt azonban ezt tennők, meg kell még említenünk, hogy azon egy helybeli festőmüvésznő, Péczely Piroska is szerepel négy képpel, melyekre alább még visszatérünk.
Hermán Lipótnak fürdőzőnóket ábrázoló képének értékét igaziu csak az fogja felfogni tudni, ki lépést tart a festészetnek legnemesebb érielem-Ik\'ii felfogott modern stílusával. Kitűnő formaérzék jellemzi, de egyúttal valami borongós szin szövi át a mesternek a festészetben követett egyéni útját..
Papp Emil két igen szép képpel szerepel a kiállítók közölt. Az egyik egy nót ábrázol toalettasztala mellett, a másik egy szobarészietet tár elénk.
Olgyay Ferencnek főleg kél park-részlete ragadta meg figyelmünket. Mindegyik finom színezésű, levegős, páratelt kép. gyönyörűen megfestett viz-visszatükrözésckkel.
Komáromi Kacz Endrének lisza-paiti tájképei finom ecsetkezelésről tesznek tanúságot.
Geiger pierrettejc és apacsnője méltóan sorakoznak a mester eddigi alkotásai mellé.
Odébb Harmann Bélának. Pállik Béla tanítványának, birkafejri vonják magukra érdeklődésünket.
A többiek közül értékes munkák Koszta József arcképe, Kézdi Kovách L\\szló téli hangulatd, Cserna Károly ökrös fogatja, Pórcha szánkózása (íóleg a jéggé fagyott hónak mesteri plasztikussága és színezése révén), Berkes Antal párisi utcarészlete, pénteki Molnár János cscndéletképei, Zorkóczy Gyula Csórható részlete stb.
Vajda Zsigának egy fátyolos nót ábrázoló festménye Lotz-ccsetkeze-lése modorában lelkiismeretesen megfestett kép; telve lágysággal. Duidics Andor cigányleánya nagyon szép munka, csak lábai vannak elrajzolva: kicsinyek és aránytalanok. Nagyon szép kép Szüle Péter festménye (páholyban ülő nő), Mihalo-vics Ödön női aktj?, Kukány Géza bányásza (szépen megfestett sötét háttérben crőtól duzzadó plasztikusság), Krupká-t\\ak hollandiai tenger-paitrészlcte, Heyer Artúrnak nagyobb állatfcstménye (kutya és macska), Udvary Pálnak széles ecsetkezelésről tanúskodó képe és még sok más kisebb-nagyobb kép.
Péczely Piroska négy képpel van képviselve a kiállításon. Nagyon szép két cscndéletképei látunk tőle; a selyem asztalterítők és a vázák gondosan és nagy szeretettel vannak megfestve; a virágok telve színharmóniával. Szép munka az ószi napfény portraitja is, a megvilágítással összhangban álló égszínkék háttérrel. Magdolna képében főleg a könnyező szemeknek természetessége ragadott meg.
A festőművészek közül Szillé Péter, Kukány Géza, Komáromi Pap Endre és Udvary Pál az idén dijat nyertek ; pentelei Molnár János pedig kora tavasszal elköltözött az élők világából.
Igen sok rézkarc is díszíti a kiállítást. Bayer, Himmer, Konrád karcai gortlios munkák és szépen hatnak.
Látható ebből a futólagos szemléből is, hogy a.vásár gazdag anyagából bőségesen választhatnak azok, kik szeretik a szép képeket. A festmények szeretete pedig bizonyítéka a jó ízlésnek.
A tárlat képei közül már annak megnyitása elölt elkelt néhány festmény és rézkarc. y=r- rnp —
Hindenburg székfoglalása. Hindenburg május 12-én délelőtt érkezik meg Berlinbe. Másnap az eskütétel után ünnepélyesen átkísérik a birodalmi elnöki palotába, ahol a helyettes elnnk átadja neki az ügyeket. A következő napon az uj elnök fogadja a diplomáciai kar tagjait.
A világháború kulturális és gazdasági következményei
Irta: KELEMEN FERENC (7)
Eltekintve azoktól a korlátozásoktól, melyeket egyes, ipari hegemóniájukra féltékeny nemzetek különféle vámintézkedések alakjában, felállítottak, egész Európa felett az intenzív gazdasági érintkezés s bizonyos formában a szabad kereskedelem szelleme lengedezett. És ebbe, a mozgalmas gazdasági életbe, millió munkás kéz és százezernyi hatalmas gép lendületes munkájába, belekapcsolódott az egész világ mezőgazdasági és ipari produktivitása. Hatalmas, nyersterményekkel megrakott gőzhajók szelték át az Óceánokat s ipari cikkek megmérhetetlen mennyiségeit szállították száraz-Midi és tengeri közlekedési eszközök. A föld felületét szüntelenül robogó vonatok és lassú méltósággal tovasikló gőzhajók szelték át, melyek megállás nélkül szolgálták az intenzív nemzetközi kapcsokon alapuló világgazdaságát. Az egyre fokozódó ipari termelés részére a gyarmatokban ujabb fogyasztási piacok kapcsolódtak bele a gazdasági életbe s uj. értékes nyersanyagok özönlöttek a munkáia váró európai gyáróriásokhoz.
Az egész világ egyetlen hatalmas gazdasági szervezetnek látszott.
Ezt a hatalmas, az egész világra kiterjeszkedő nagy gazdasági egységet a világháború kettészakította. Két, uj gazdasági egység keletkezem : A központi hatalmak és az ánlánt kflré csoportosuló államok egységei, melyeket kiegészítettek a semlegesen maradt államok. A világ termelésének uj alapokra kellett berendezkednie. hbben a berendezkedésben kétségkívül az u. n. ánlánt érdekeltség volt előnyösebb helyzetben, mert gazdasági élete részére nyitva maradtak az Óceánok közlekedési utjai s a többi világrészek gazdag nyersanyagai és kész cikkei míg a központi hatalmak eleinte az akkor még nem hűtlen szövetségeseken át, bizonyos kapcsolatot fentarthat-tak ugyan a világgazdasággal, de később Olaszország és Románia árulása után, teljesen elzárattak a világtól s kizárólag magukra voltak hagyatva! Mindkét gazdasági egységben egészen uj termelés indult meg.
A háború kitörésével megállt az u. n. békés termelési rend s helyét elfoglalta a háborús produktivitás. A gazdasági élet minden tényezője a háborúval járó óriási erőfeszítések szolgálatába szegődött. Minden munkás kéz, minden zakatoló gép kizárólag a háborúnak dolgozott. Milliók fegyverbehivása fokozta a fogyasztás arányait, mig a készletek utánpótlási csak alig valamennyire sikerült. Különösen a központi hatalmak helyzete e tekintetben volt rendkívül súlyos, mert itt az utánpótlás lehetőségeit nyújtó semleges államokkal való érintkezés sokkal nehezebb volt, mint ellenfeleinknek. Az egyre fokozódó fogyasztás s a mind kisebb utánpótlás természetszerűleg felborilották a gazdasági élet egyensúlyát, mely azután napjainkig sem volt helyre állitható.
A háború előtti világgazdaság egységének ez az erőszakos megbolyga-tása s az egymással mérkőző államcsoportok gazdasági egyensúlyának ez a felbomlása természetesen nem maradhatott hatás nélkül a többi államnak gazdasági életére sem.
(Potyt. köv.) .
1
ZALAI KOZlONV
Jftó5_május 3
NAPI HÍREK
NAPIREND
Május 3, vasárnap
Római katolikus: Julillate. Pl0te»lán>: I(lll4. Izraelita: lj«r lió 9.
Nap kel reggel 4 óra 41 perek<e. nyu* uik déluWn 7 ót* 14 perekor.
A Meteorológiai Intézet Jelentéi* szerint változékony liOvös idó várható, megélénkülő nyugati szelekkel is az cíő lassankénll szunésével.
A Zrínyi Tornaegylet közgyűlése » Rczgonyl-utcal Iskola totnaleimében dél elölt II órakor.
Putballmérkőzés. Máv SE—Trans danubla SE a - rinyt sporttelepen délután 3 órakor.
A polgári leányiskola anya-, cie esemó és ncmzctvéiíóumiepélyca potgírl iskola tornatermében délután 5 órakor.
Képkiállítás (vásár) a Kaszinó nagytermében, nyitva reggel 10 éritói este
7 őriig.
Az Oltáregycsúlet színielőadás* a Rozgonyl-utcai Iskola tornatermében e>l<-
8 órakor.
Május 4, hótfö
Római katolikus: Mónika. Protcsláns: P lóriin. Izraelita: lj.tr hó 10. enl b.
Nap kel reggel 4 óra 3 í perekor, nyugszik délután 7 óra 15 perckor.
SZESZÉLYES
hónapnak az áprilist szokták tar.\'ani s róla terjedt el a szállóige: változékony, mint az áprilisi idő De az idén a \'nfljui kezd igen szeszélyesen köszönteni s épen másodikára virradó éjjel és tegnap egész nap zuhogo\'t az eső, dö gölt az ég, fujt a szél. sőt hogy telje < legyen a változatosság : néhány másodpercre n.ég a nap nnp is kibujt a sebesen áramló sötét jelhók köztit Herschl sz.izévcs jövendőmondója szerint az idén nyrl-cadikáig fog turtam ez a megkéselt . áprilisi" idő s esak nyolcadika után remélhetók megint s ebb napok.
Ml, városiak, persze méltatlankodunk miatta s bizony nem épen a tegválog toltabb szavakkal szidjuk az esőt, a hideget, a szelet, melyek még egészségükre is súlyos köve\'kez-ményekkel lehetnek. De a falusi em berek azt mondják, hogy szükreg van még rá, me t kevés a talajnedvesség s minden cseppje arannyal fizet. Azt állítják, hogy még kétszer ennyi eső sem árt neki s örülnek a bő islen ildásnak.
Ha csakugyan igy van, hát csak hulljon Is. Nag) on ránk fér s abban a reményben, hogy általa olcsóbb lesz az élet, még nyolc napig szive• sen fagyoskodunk, járunk dtnedvese-dett cipőben s áldozzuk fel éjjeli nyugalmunkat, amiben meg-megzavarnak az ablakainkról a földrehulló esőcseppek zuhogása. iksz
— A polgári leányiskola ünnepélye. A mgykanizsai polgári leányiskola folyó hó 3-án, vasárnap dcl után 5 órakor a polgári Iskola tor natermében . anya-, csecsemő- és nemzctvédö-ünnepélyt rendez, melynek műsora túlnyomó részben szavalatokból, énekszámokból s egy alkalmi színdarabból áll. A karéneket-Mantuano Mária, az ifju<ágí énekkar vezetője tanította be, a színdarab díszleteit és öltözékeit pedig T. kách Olga, a helybeli ifjúsági vöröskereszt vezető-tanárnője készítette. A rendezést özv. Vajdj Sándorné tanárnő vvégezte.
KULTUBESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK
Május 9: Művésze ítély az államrendőrség dctektlvtestületének nyugdifpőtlő- és segélyegylcte, özvegyei és árvái Javára -Polgári Egyletben este 8 órakor.
Május 16: A kegyesrendi reálgimnázium szinielöadiM az intézet tornatermében este fél 9 órakor.
Május 17: A kegyesrendi reálgimnázium sziniclőadAsa az intézet tornatermében este fél 9 órakor.
Május 21: A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör Zrínyi Ünnepélye.
Május 30: A Transdanubia Sport Egyesület műkedvelői előadása.
Május 31: Az Ipar testűiét sétaléri mulatsága.
A Trar.ídanubia Sport Egyesület műkedvelői előadása.
Június 6: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet bnllctl-előadása a Polgári Egyletben.
Junius 7: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony• Nőegylet ballett-előadára a Polgári Egyletben.
— A kegyesrendi reálgimnázium ifjúsági műsoros előadása.
A nagykanizsai kegyes-rendi rtálgim-ná/ium ifjúsága lolyó hó 16 és 17 én este fél 9 órakor az intézet tornatermiben műsoros előadást rendez, melynek tisz!a bevételét a tanulmányi kirándulásán résztvevő Szegény sorsú tanulók segélyezésére fogják fordítani. Műsor: AHenhoffer: Innitfarci hangok; énekli a gimnázium énekkara. Mentes Mihály: Magyar gyermek; szavalja Scódnik Józ*uMa:art; Quartett VIII.; előadják László Ferenc, Székely István. Búder Sándor és dr. Kerkay József la::ár. Dugonics: Táihá/i (Piarista iskolai vigjáiék 1789-1 öl ) Prológus, irta dr. Orbát János kegytMcndi tanár, szavalja Szollár István. Játszó személyek: l.u g Uszló, Koch Sándor, Osskó Étidre, Kenyeres János, Tóth Károly, Jőzsa Jenő, Kugler Jenő, Baksa Géza, llerjavecz Sándor, Hegedűs Béla. Falusi legények: Portat Béla. fí .rth s Tibor, Golenszky János. Fischcl Ede, Lustgarlen Miklós, Ivá\'i János és Márkus Sándor; sugó: Schichtanz Pál. Helyárak: I. hely 30.000, II. hely 20000, állóhely 10.000 korona. Jegyek előjegyez-hetök a reálgimná/.iumi tanulók utján s a Teulsch-dfogériában.
— Első szentáldozás Kiskan:-zsán. Kiskanizsán 111 elemi iskolás növendék járul ma először az Ur asztalához. A lélekemelő szertartást a fél 9-es diákmise kapcsán Vargha P. Teodorik dr. plébános végzi fényes papi segédlettel.
— Zarándokvonat érkezése. Hé főn reggel 8 óra 10 p és d. u. 4 óra 10 p magyar zarándokvonat érkezik Rómából Nagykanizsára honnét rövid tartózkodás után tovább indulnak vissza Budapestre.
— Gyermekszövetségi tagfelvétel. Ma délután fél 4 órakor lesz a központi és a Teleky-utcai áll. elemi iskola növendékeiből nemrég megalakított Eucharisztikus Gyermek-szövetségnek második lagavatása a ferences plébánia templomban, a.mi-koris ujabb 125 tanuló nyer folytatólagos, illetve végleges felvételt. A tagok összlétszáma ezzel épen har-madfélszáz. Az ünnepélyes szertartást dr. Vargha P. Tccdorik, város-plébános végzi s arra a szülőket s az érdeklődőket meghívja a szövetség igazgatója.
— A Zrínyi Torna Egylet közgyűlése. A Zrínyi Torna hgykt ma délelőtt II órai kezdettel tartja meg czévi rendes közgyűlését a Ruzgo-nyi-utcai elemi iskola tornaterr.iében. Tárgysorozat: I. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3. Pénztárosi beszámoló. 4. Zárszámadások felülvizsgálása. 5. Felmentvények megadása. 6. Uj tisztikar megvátesziása. 7. Költségelőirányzat. 8. Indítványok.
— Vitézek\'diszegyenruhája. Az Országos Vitézi Szék rendeletet .-.dott ki, hogy vármegyénként egy díszruha tervezendő, mely fokozatosan, a vitézek vagyoni költségeiknek megfelelően minden pénzügyi erőltetés nélkül a vitézek által elkészítendő. Zslavármegyében a Vitézi Szék most rajzoltatja meg a díszruha tervezetét.
— Képvásár. A Budapesti Mü-vés/ház í:a délelőtt nyitja meg kiállítását \\ Kaszinó nagytermében. Kétszáz festmény keiül bemutatóra, köztük pénteki Molnár János, Koszta József, Hermann Lipót, Kukán Géza, Mihalovics Miklós, Geiger Richárd, Otgyay Ferenc, Kézdi-Kovách Lás/.ló, Neógrády Antal, Papp Emil, Szüle Péter, Komáromi Ka\'z Eridre, a nagykanizsai festőművészek közül Péczely Piroska s másoknak kisebb-nagyoi b képei.
— Esküvő. Thassy Kristóf dr. foldbirioko?, az alsóbagodi plébánia templomban vezette oltárhoz Csertán Margitot, p.éhai Csertán Károly alispán leányát.
— Dunántúli Kultura. Holnap, hétfőn reggel jelenik meg a .Dunántúli Kullurá\'-nak első száma. Az uj hetilap szerkesztője Kempelen Béla, lapunk felelős szcrkcsztőji\\ tartalmából pedig kiemeljük a következő cikkeket: Beköszöntő, Tisztviselők vilLépitési akciója a Balaton mellett, A balatoni vasú? nyári menetrendje, A Balaton, Vadorzó-halál (tarca), Menetdíj mérséklések a Balatonon, Zilamcgye közigazgitási tisztviselőinek üdülőháza I iévizen, stb. Kultura cím alatt közlemények ismertetik a Baiütoni, a somogymegyei s a vcszprémmegyei muzeumoi. A Sportélet 7 oldal terjedelemben felöleli a sport minden nemét s 4 sportcikk mellett foglalkozik a hétnek futball-, atlétikai-, birkózási-, úszási-, vivási-, tennisz-, kerékpár-, céllövészeti-, vadászati-, lósport-, autó-, ping-pong-eseményeivcl. Ezeken kivül közli a lap a vasárnapi összes dunántuii sporteredményeket. A 12 oldalas lap óra 2000 korona s kapható a Horváth féle hirlap-árudában s a „Zilál Közlöny" kiadóhivatalában.
— Tanltóválasztás. A megüresedett alsónemesapáiii második tanítói állásra 23 pályázó közül Meltau J inos szatmárvármegyei tanítót választották meg.
— Tejrazzia. Tegnap reggel a magyaróvári vegyvizsgáló állomás vegyésze nagyarányú lejvizsgálatot tartott a nagykanizsai élelmiszerpiacon, mely alkalommal több gyanúsnak talált tejből mintát vett.
Nagykanizsán minden vasárnap
rc««l 7 arái61 dtl.lMt jo firilr . rwldáru-, fttiicr-. »■»-. A dlvaláru.
Ötletek
nyitva vannak
a nn^fo\'caitt Wl«a»it r«*Kre.
27 milliárd 5 millió
Vtral U*x«JUí, . otlj.it 13. i, 15, i„ o.«lél,.or.jíl«Ko.,
Főnyeremény ^K5 3 milliárd korona.
Szerencse száfmi sorsjegyek ífj. Hirscl.ler Miksa


Lányos mamák
és mindenki, aki olcsón akar röfösárut vásárolni, a
menjen, inert ott I0°.o-kal i % m 6 t leazúllitották az árakat.
Mosott siffon 14.500, liliom vászon 23.800, kartonok, mosók 15.0C0, szövetek 37.000, remek lüszlerck 83 500K. Ezenkívül az összes létező róíösáruk, u. m. férfiszövetek, Ijelsíí huzatok, ágygarniturák, zefirck stb. lényegesen olcsóbbak, mint bárhol dlvatáruháza a „Tulipánhoz" Erzsébet-tér 2.
= Eljegyzés. Steiner Etus Nagykanizsa és Vilko Steiner Sisak, jegyesek. (Minden külön értesítés helyett).
— Főldreformtárgyalások. Vármegyénk több községében most folynak a házhelyrer.dezési tárgyalások, amelyeket az OPB kiküldött bírái a helyszínen folviatnak le. Balázs Lajos táblabíró Kehidán, Zalaudvarno-kon, Kustánba.-i és Gyülevészen tartott póttárgyalásokat, amelyeken fó-leg házhelyekre hoztak egyeseket javaslatba. A sójtöri tárgyalások újból megindultak, ezeket Szabó Sándor táblabíró Veszprémből vezeti. Söjtor után Pusztacderics, Pusztaszentlászló, Tófej fúld és h izhelyrendezésl ügyei kerülnek tárgyalás alá.
— Az Iparosság figyelmébe I Kérjük az össz-iparosságot, hogy ma délután 5 órakor foigalmiadó-ügy-ben az Ipartestület házában jelenjenek meg. Az Ipartestület elnöksége.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán II gyermek született az elmúlt héten. Ezek közül 7 f.u és 4 leány. Rácz Antal kőműves-segédnek leánya, Neuwirth György áll. elemi iskolai taniu\'nak fij, Baj Mihály vasúti vasesztergályosnak fia, Golla István nyűg. őrmesternek leánya, Miilei István napszámosnak leánya, Tóth Gábor napszámosnak fia, Gaál János vasöntö-segédnek fia, Bazsó György kocsisnak leánya, Milhofer Imre pincérnek 2 fia (ikrek), Horváth József futóházi munkásnak fi3. — Házasságot kötött 3 pár: Fülöp László földműves Djhí Máriával, Büki Béla nyug. kir. járásbirósági segédtiszt Ncrhaft Máriával, Schless Antal Ferenc papírkereskedő Ritter Erzsébettel. — Elhaltak nyolcan: özv. Dávidovics Lászlóné Martinecz Anna 69 éves> tüdőtágulás; Szécsenyi Mária 2 napos, veleszületett gyengeség; Győrfi István 57 éves, tüdó-gümőkór; Nóvák Józsefné Sznopek Anna 58 éves, tüdőhurut; Tibolya Ferencné Szabó Anna 51 éves, sziv-bénulás; özv. dr. Blau Simonné Rosenberg Zsófia 68 éves, szervi szívbaj; Králics Terézia 17 éves, tüdőgyuladás; Horváth György napszámos 33 éves, tüdögümőkór.
— Himlőoltás. A városi tisztiorvosi hivatal mára tüz\'c ki a himlőoltás napját. A himlőoltásra kötelezett kisgyermekek szülei ezalkalomra idézést kaptak s ma délután 2 órára tartoznak gyermekeiket a Rozgonyi-uteji iskolába vinni az oltás tnegej-tése végett. Aki a megjelenést igazolatlanul elmulasztja, 100.000 korona pénzbírságot fog fizetni.
wtjü május 3.
ídALAl KOZLÖN\'V
— Talált tárgyak árverése. A
N>cykauizsin talalt és a rendőrség-|U./ beszolgáltatott tárgyak közül
azokat, amelyek egy évet meghaladó idó óta vannak a rendőrségnél, május 12-én délután •1 órakor am. kir. államrendőrség nagykanizsai kapitányságának hivatalos helyiségében (I. emelet 6. számú szobában) nyilvános árverésen a legtöbbel igírő-nck eladják. Rendőrkapitányság.
_ A kórház és szegényház multhavl ellátási dijai. A nagykanizsai közkórház április hónapi ellátási dijai 76, a szegényházé 21 inillió koronával terhelték meg a város háztartását.
— Fertőző betegségek Nagy-kanizsán. Nagykanizsa város tisztiorvosi hivatala az elmúlt hónap folyamán II fertőző betegséget jegyzett fel. Ezek közül 5 kanyaró, 3 vörheny, 1 difteritisz, 1 trachoma és l hörghurut. A fertőtlenítés mind a tizenegy cselben megtörtént.
— Állategészségügyi hírek. Szenlgyörgyváron (keszthelyi járás) a serlésvész, Niklán és Gadányban (marczalii járás) a veszettség megszűnt. Fűzvölgyön (nagykanizsai járás) a sertéspestis járványosán, Be-csehelyen (letenyei járás) a serléj-peslis szórványosan fellepett.
= Eredeti festmények részletfizetésre Szerbnél Csengery-utca.
— Szélhámost fogott a nagykanizsai rendőrség. Kiss József látrányi (Soinogymegve) lakós tegnap telefonon értesítette a nagykanizsai rendőrséget, hogy a budapesti személyvonattal Njgykanizsa leié utazik egy magát egyik ismert nagykanizsai állatorvos nevét: nevező egyén, aki tőle egy millió koronát csalt ki azon a dinen, hogy a nála lévő állami mént megvizsgálta. Kiss közölte a rendőrséggel a/.t a gyanúját, hogy az iiletö aligha volt az a nagykanizsai állatorvos, hanem annak nevével visszaélt. Az adott szcmélyleitás alapján a nagykanizsai vasutőrség a szélhámost nyom-han elfogta Fürdős Géza 24 éves székesfehérvári lóápoló személyében, rki április 16 óta eltűnt szolgálati helyéről s abból tartotta fenn magát, hogy Tolna és Somogy megyékben sorra járta a gazdákat, kiknél állami mének vannak s az állatokat hol mint lótenyésztési felügyelő, hol mint méntelepi magasrangu alkalmazott felülvizsgálta s ecimen mindenütt nagy vizsgálati dijat szedett. Az igy szerzett pénzből részint magát látta\' cl a szükségesekkel, részint arany és ezüst női ékszereket vett, melyeket megmotozása alkalmával meg is találtak nála. A rendőrkapitányság átadta a szélhámost a terület szerint illetékes látrányi csendőrőrsnek az eljárás lefolytatása végett.
— A pénteki hetivásár bőven kárpótolta a rossz idő miatt nem sikerült szerdai vásárt. Ugy a felhozatal, mint a kereslet igen nagy volt. Az árak nem változtak.
— Lakósok jogtalan elfoglalása. Mersits Erzsébet Kinizsy-utcai, Mér János Magyar-utcai, Szabó [J/örgy, Szabó József és Tóth Apóimmá Kismező-utcai, Öcrócs László \'"agyar- utcai, Feilscher Béla Teleky-i\'it lakósok lakásigazolvány nélkül költöztek be lakásaikba, miért a rendőrkapitányságon egyenként 150—
őket k°r0na Pánzbnntetésrc il<ílt<ík
— A zalaegerszegi postahivatal költözködése. Zalaegerszeg postahivatala folyó hó 10 én költözködik át az uj, modern postapalotába.
Találtak egy bőrtokban lévő zsebkést. Tulajdonosa jelentkezzék a szerkesztőségben. I
Forgalniiadó-átalányozottak figyelmébe. Az átalányozott kézniii-iparosok és piiciárások átalányainak lerovása tekintetében a m. kir. pénzügyminisztérium kiküldöttei, nevezetesen Dr. Csefő Béla miniszteri tanácsos, Dr. Czerman Antal miniszteri osztálytanácsos által a közelmúltban megtartott helyszíni vizsgálatuk alkalmából a következő köny-nyiteseket engedélyezték: mindaddig mig a most folyamatban lévő 1925. évi átalányozások véglegesen meg nem történnek, joga* van minden átalányozotlnak az 1024. december havában már végrehajtott átalányo-zási előmunkálat során, a szakcso-potlok kiküldötteinek közbenjöltével javaslatba hozott átalányösszeget leróni 1925. évi átalányként, ha azonban ezen javaslatba hozott átalányösszeg magasabb volna az 1921. évi átalányösszegnél, ugy az 1925. évi átalány végleges megállapításáig utánpótlás teilie mellett az 1924. évi kisebb átalányösszeg róható le. Továbbá mindazok akiknél az 1924. decemberi megállapítás óta segéd elbocsátások és egyéb üzemi csökkentések következtek be — szakcsoport vezetőjük közbenjöltével a forgalmi-adóhivatalnál bármikor a megváltozott üzemüknek megfelelő forgalmi* ad\'átalány revízióját kéthetik.
= N.yugágyak, utazókofferok bámulatos olcsók Szerbnél.
— Keszthely és Kiskesztliely együttes közgyűlése. Pénteken tartotta rendkívüli közgyűlését Keszthely és a csatlakozott Kiskeszthely Reischl Imre elnöklétével. Az együttes közgyűlés megalkotta az egyesitelt községek szervezni szabályrendeletéi, majd kimondotta a két község képviselőtestületének együttes működését. Az egyesített kézség elnevezése ügyében a rendkívüli közgyűlés elhatározta, hogy Keszthely név meghagyását kéii a belügyminiszternél, mert a község 800 év óla használja ezt a nevet és balatoni üdülőtelepe, gazdasági akadémiája, országos vásárai révén itthon és a külföldön közismert, ami ipara és kereskedelme szempontjából is nagyfontosságú és mert Keszthely nevéhez jelentős történelmi emlékek fűződnek. Tiltakozott a közgyűlés Cserszegtomaj községnek Keszthellyel való egyesítése ellen, mert a tőle távol fekvő és tisztán földművesekből álló község közigazgatása az ipari és kereskedelmi lakosságú Keszthellyel nem lehet azonos, a különböző igazgatás pedig mindkét községre nézve költséges, Keszthelyre nézve pedig nehézkes.
Pénzkölcsönt
gyorsan szerzek ingatlanra kebc-lezésre vagy váltóra kezesekkel. Sziyriszt László irodája
Fő-ut 8. (BazJí-tidvar). 1324
Fogházra Ítélt szerkesztő. A győii kir. iiélőtába Sümeghy Zoltánt, a „Sopioiivármegyc" szerkesztőjét azért, mert Tóth János plébános, a Sop-oni Hírlap főszerkesztő-tulajdonosát megrágalmazta, egy havi íog-há m, Arany Paskál lelkész megrágalmazna miatt pedig két havi fogházra itéile.
— A „Magyar Nemzeti Szövetség" kaposváii kőre a folyó év elején irodai iJ pályázatot hirdetett irredenta népdalra. A pályázat eredménye a szövetség vezetőségének tegnap küldölt értesítése szerint az, hogy Nogy Győző helybeli m. kir. vámlisztnek egyik pályazaton résztvett müvét a bírálóbizottság a második dijjal tüntette ki. A jutalmat nyert müvet most a szövetség meg-zenésitteti.
— Emlékmű a 14. gyalogezred hőseinek. Kapó. vár város közönsége és a volt 44. gyalogezred tagjai elhatározták, hogy a 44-cs hősi halottaknak emlékművet állítanak fel. Az előkészítő bizottság Stróbl Zzig* mond szobrászművészt kérte fel az emlékmű elkészítésére, aki pénteken Kaposvárra érkezett és Rippel-Rónay Józseffel valamint Kunfy Lajos festőművészekkel együtt kiszemelte az emlékiffö felállítására alkalmas területet.
— Szakfelügyelői látogatás. A
közoktatásügyi minisztérium által kiküldött szakfelügyelő, Liltván Sándor két napon át vizsgálat alá vette a kaposvári fiit- és leány tanonciskolát. Kaposvárról Marcaliba és Lengyeltótiba utazik tovább.
— Kocsnert szabadlábra helyezték. Kocsticr J. nagykanizsai vasutast, akit különböző cselekményekért előzetes letartóztatásba helyeztek, miután Sehwartz Károly dr. kir. törvényszéki orvos megállapította, hogy korlátolt beszámithatóságu, — szabadlábra helyezték.
= Stcinhardt Nagykanizsán. A legnep zerübb magyar komikus a kacagtatás legnagyobb mestere, május havában országos körútra indul kiváló erőkből megszervezett társulatával. Az európai hirü művész, — mint értesülünk ~ Nagykanizsára is ellátogat és mijus 13—14-én a Polgári Egylet nagytermében fog vendégszerepelni, egész estét betöltő, speciális műsor keretében A legnevesebb szerzők irták a szir.rcke-rttlő bohózatokat, tréfákat és magánszámokat, melynek fókeretében fogja csillogtatni utolérhetetlen humorát az a magyar szinmfívésr, akinek istenáldotta tehetsége, ragyogó kedélye közel három évtizede deríti jókedvre a mai nehéz idők elszomorodott embereit. Jegyek elővételben Szerb Ernőnél kaphatók.
= Méhészeti eszközök, míllép, keretléc, kaptárak olcsón kaphatók, méhviaszt vásárol Szabó Antal fegyverkereskedő Nagykanizsa.
Három milliárd kor„
nyeihcM " u|oniiflrl nof álutnríiáfótíhail melynek rendkívül előnyösen meRvdl-kíídMO XIV. m. kir """"»»" >l«e«u°"i l01i„i„|[ jl|{ktei« Sleili.l osszeien
27 milliárd kor.
tv-se kés/|>cr.zbcn kisorsolva.
Szcrc.\'icscszámonat ajinl:
Milhoffer Kálmán
főulái-usitá noi-it jegyirodája Cecngcry-ui 7. o*. (Rjpoch-ház) Sorsjegyek árai Vt 120.000 K. \'/» 60000 K. »/i 30000 K. Játéktervek ingyen. Húzás május 13. és 15-én.
vene
NÖi kalapok primt nn«:ol gyöngy szalmából 80.000 K-ért
kaphatók. — Férfi és női kalapokat raktiron tartunk ti alakítunk.
GYEMESÉS VIOA kalapgyár Hagykanizsu, Kazincy-u. AU4icaplommil szemben
— Érettségi vizsgálatok. A
keszthelyi katolikus reálgimnázium-Imii az ére\'.tségi vizsgálatok május 16., 18. és 19 én, a szóbeli érettségi vizsgálatok pedig június 12-én és 13 án lesznek Vass Bertalan dr. tankerületi kir. főigazgató elnöklete alatt.
= Ma, vasárnap este a Vida-VCndéglöben disznótoros vacsora.
= 1, 2, 3 milliárd korona az-uj XIV. osztály sorsjáték főnyereménye. I:s az első osztály húzását már május 13. és 15-én tartják meg. Mindazon olvasóinknak, akik ezen nyerc-ményesélyckbcn oly gazdag sorsjátékra biztosítani akarják nyer\'őjoga-ikat, ajánljuk, hogy a közismert Benkő szerencse Bank-nál, Budapest, VI. Andrássy-ut 60.. mielőbb rendeljék meg egy levelezőlapon sze-reucscszáftiaikat. Játéktervek kívánatra díjtalanul.
Ma és ntlnden este kaposvári Balogh Károly hírneves zenekara hangversenyez a Korona-éttermében.
Színes és fehér fórfl Ingek mélyen leszállított árban kaphatók Schvartz Dezső cégnél Fő-ut. Ugyanott női hímzett háló ingek darabja 58000 koronáért.
Angol flór ttri zokui 29 ezerért, angol flór női harisnya 45 ezerért Filipp kötöttárugyárában, Szombathelyen kanható. Elónye, hogy sajátjából megfejellclhetö I
Felhívjuk a tisztelt vásárló közönség figyelmét Szabó Sándor cég fÓLtc/ai kirakataira.
*= Ne hagyja magát megtéveszteni irreális kirakati áraktól. Legjobban csak Miltényi Sándor és Fia 50 éves cipőüzletében vásárolhat.
— Schwarcz Dezső cégnél uti és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
Tisztán és Bznksxcrücn kezelt
boraim még ItCcrrnktiit í$000, .\'0.000 éi 12.000 koron J ért. Bruncsics József Su^ár ut 53. Tel. 710.
Irodalom es művészet
Ma Este. Kevés olyan k.\'pos he-lapja van a magyar irodalomnak, mint a Ma líste, melynek legújabb száma telve van érdekesnél érdekesebb cikkekkel s a mindennapi művészeti és sporteseményeknek újdonságaival. Változatos tartalmát igen sok kép egészíti ki. Ára 8000 korona
A Nemzet. Ennek az igazán szép kiáilitásu és gazdag tartalmú szépirodalmi, társadalmi és történelmi Hetilapnak most jelent meg folyó évi 9— O iki kettős száma. Igen sok kép élénkíti a füzetet, melybe cikkeket irtak Rakosy Jenő, Herczeg Ferenc. Hangay Tivadar. Szendrey Zsigmond, Kozma Andor. Lőrinc zy György, HangayS&ndor, Varga Bé:a, Nyáry Andor stb. Az igen élénken szerkosztett folyóiratot olvasóinknak figyelmébe ajánljuk.
A szófiai merénylők ügyének tárgyalása. Május 1-én délelőtt kezdte meg a szófiai haditörvényszék a székesegyházi merénylet tárgyalását. Elsőnek a székesegyház sekrestyését, Zadgorszki Pétert hallgatták ki, aki elmondta, hogy 12 ezer lévát kapott, ha elősegíti a merényletet, Azzal biztatták öt, hogy Szófiában 9000 jól felfegyverzett kommunista van s a robbanás után azonnal kitör a forradalom. Elmondta, hogy tudoflhása volt a király ellen megkísérelt merényletről is,
ZALAI KÖZLÖNY
1925 május 3
SPORTÉLET
A Somogy-Zalal Lótenyésztő és Lovassport Egylet gyűlése
A Somogy-Zalai Lótcnyésíló is Lovasspnrt Egylet a keszthelyi hu-siárlaklanyában gyűlést tartott Som-sich Miklós elnöklete alatt.
A gyűlésen megjelentek Taranyi Ferenc dr. főispán alelnök, GŐJOtiy István egyesületi igazgató. Kende Pál alelnök SchmiM Frigyes titkár, nyug. huszárezredes. Silankovics János akadémiai igazgató, Moys Elemér és Bori Sándor nyug. huszár-ezredesek stb.
A gyűlés foglalkozott a Keszthelyen tartandó urlovasverseny ügyével és ugy haiároiott, hogy a kcS7l-helyi urlovasverseny az idén lObb ok miatt elmarad és helyette ünnepélyes Hubertus-versenyt rendeznek október 24-én. A verseny a huszárezred gyakorlóterén kezdójik s kocsiverseny előzi meg. Végül fogat-szépségverseny lesz.
TÖRVÉNYSZÉK
A molnári! gyilkos anya tagadja cselekményét.
A nagykanizsai törvényszék vizs-gálóbi.\'ája Mulschenbacher Edvin dr. kir. törvényszéki tanácselnök maga elé vezettette a molnárii nőstény-ördögöt — Szalai Józscfné Hajdú Máriát, hogy kihallgassa.
A 21 éves gyermekgyilkos anya — dacára fiatalságának, ugylátszik teljesen megromlott lelkületű asszony, mert kihallgatása alkalmával, a rettentő váddal izemben teljesen közömbös. S a vizsgálóbíró előtt ugy viselkedett, mintha semmi köze nem lenne a kis Szalai Józsika borzalmas megklnozlatásához, idóelőtti halálához.
A töredelem vagy megbánás legkisebb jele nélkül, mintha nem is ö róla lenne szó, mintha nem is érintené ót az egész bűnügy — közömbösen feleli a vizsgálóbíró kérdéseire.
Tagadta, hogy gyermekeit megkínozta, vagy (itötte-vcitc volna. Azt mondotta, ha a gyermekek rosszak voltak, akkor, mini más anya teszi — ö is megfenyítette őket. Másról nem akar tudni.
Azonban a boncjegyzókönyv adatai, az orvosszakértők véleményei, a kihallgatott tanuk és a letenyei csendőrség széleskörű nyomozásának eredményeivel szemben hiába való lesz a gonosz mostoha níinden tagadása.
Mutsehenlweher dr. vizsgálóbíró tegnap hirdette ki Szalamé Hajdú Mária elölt az előzetes letartóztatásáról illetve vizsgálati fogságba helyezéséről szóló végzését.
Illetékes helyen kérdést intéztünk aziránt, mikorra várható bűnügyének főtárgyalása ? Azt a választ kaptuk, hogy feltétlenül a nyári ciklus befejezése előtt, valószínűleg jövő hó közepe táján.
KÖZGAZDASÁG
A tótszerdahelyl állat- és kirakodóvásár
Tóiszerdahely községben az országos állat- és kirakodóvásár minden év május hó 4-én és szeptember 14-én, amennyiben ezen napok vasárnapra esnének, az ezt követő hétköznap tartatik meg. Tóiszerdahely a móri fajta, hidegvérű lovaknak a fötenyésztó helye. Muraköz elvesztése óta csak itt van alkalma a gazd3közönségnek ezen kitűnő teherbíró lovakat beszerezni. A község maga Murakeresztur vasútállomástól csak hét kilométernyire fekszik. A holnap, hétfőn tartandó első vásárra az egész megyében, sót Vas-és Somogymegyében is nagy érdeklődés mutatkozik.
TŐZSDE
Déli magánforgalom
Irányzat baritsdgos, üt Q/lettelen. Angol ni. 32. l atunk 4. Hazai 100. I.oyd 1. Magyar II. M. Ingatlan 1SÜ. Jelzálog Kcrt.sk. B. 970. I.eszámit. 57. Os/UAK 137. Egyes. l ov. 38. Pesti Hazai 2-WO. lilsó Magy. »ii«. Borsod miskolci 1S7.
Bp. Oóz. 152. Viktória 3SS Beocsini 1UO. S/ászviri 249. Magnezit 12SJ. Aszfalt tó. Kőszén 3225. Salgó \'M. Urikányi 1090. AUteneum 59. Paltas 174 Stcphancum 4. Fegyver t»l#. üdanubíus 2325. Villamos ttóá. Kistarcsai 42. LijJtik 19. Magy. acél 126. Waggongyir 40. Rima 117. Forn^r 10. Ciuttmann 40Ö. Nem/clt fa 383. Hazai (a 63. Ol.i 480. Nasici 1770. Városi 65. Nova 17*.). Államvasút 374. Trus/t 179 Cukor 21.100. Georgia 263. Mezóhegyesi 105. Hal-kereskedelmi 17. Izzó 1075. Auer 798 Rísz vény sór :?». Cjchwindt 2J». Egiu 59. Gyapjumosó 35. Karton t\'/X Spödium 78. Hungária műtrágya 113, Cliinoin 7. Bárdi 12. Brassói 346. Hangyaipar 20. Magyar-német mező 08. Őstermelő 189. Gumiul 205.\' Telefon 125.
A Magyar Nemzell Bank hivatalos árfolyamai
<<!(< iiuk
0»ib KbRI ÜU
11. J 1144 ICKO \'liM
i;i»i/«i »)i>nui wam
410 Ml ttCi J»«l
mii <>0\'& l&tt :*7i iwu
)
Uj repcét, uj búzát és uj rozsot
legmagasabb áron és legkedvezőbb feltételek melleit vásárol a
Nagykanizsai Fiókja
Sürgönyeim: Oikcr. — Telelőn 151.
Sugár ut 2. szám.
I.í|,l ín.k l\'tjű IM.I ttid le: II711 I Hcnií Kiunna U.\'IO >1111
üevlilk .WIIMI*. Hiirwii e.!(,l< 1143-1
r.KUu \'MCOlUOl Mum uri\' Lkli. I4tt.11 T<?itUl. 11,71 IUM Kllwlllia. III.I IIIH l..i0. IIIOC04I7CO(
MÜ..4
M..JÍ..
Piri,
s,mu
3vji »•!
rl:o>7iuo imi )ru l.U HM
-II
Ikil IHJ*
10 wo nr.o
Zürichi zirlo\'.
Cmli 1707 50. London 210159 Níwiorl 116 75, UfUHCl 2625—. ífi.llnud 112*— HollinJ 207 15 Berlin 123 . Wien .2 70 So\'.ü 377 50. I\'iij. 15ÓO Badi.-tii 72-25 V«rt^ 9350, Öokiieil 237 50, BeljfAO l<35
Terménytőzsde
Irinyut imcrtfcil hitli al.tl ktnylrnug. vjkbin silliid volt. t£)th cikke\'. iaitottik maradlak. IIiuji 5\'.0/-7.00, rozi 2-.0J ko-loiilvsl drjgull.
8o2« llinv. 76 kí-ot 507500 StOCOO. 7, lg520000 -52S007. Cjívíh vld. 76 ke . 50500\' SOLM.mi; oi5175Xi 52/50 roll 457 500 -460000, n] [Inteti 21 V.O.\' 217 500, l.karinfnv árpi 340.000 350.000. k.lltl 250000 260.000. koif.i 230 OjO -23S.003, ut 420000 133000.
Scrtésvásér
rtlli.íjlji 344, elsil ilMnnl vlsiunnrjdl 153. I. rendd Oicg IH 750. II. rendo 0to 17.XX)-I3\'750. II.!.I 10700—20Ó0O, kOK-píJ 19700-20.000. konnyu 14007 17-500
Ziilviliron rt.li". fr!\':»)lls 4 drb. inti ..ilnd elkeli » fenll iiAkon. Vidékre élve ef i£jllttolUik 1 dr:, cl Irinyzat lariyln.
Ktaoo: Zrínyi Nyooioi,lp.r tl KOnyr-koreftkcdO, RT. N«gyk«nizui
5876 1.925.
Tárgy: Mezőgazdasági termények
lüztól való megóvása.
Hirdetmény.
A 44 200 1924 B. M. körrendelet érlelmébcn közhitré te-szem. hogy a mezőgazdasági terményeket külön engedély nélkfll csak belsőségekbe szabad behordani, azokat olt tartani és kicsépelni, amelyek a legközelebbi lakftházlól, gazdasági épülettől (magtár, kocsiszín, istállő) legalább 100 méter, illetőleg 2000 keresztnél kisebb mennyiségű termény behord.lsa eselén legalább 50 in. távolságra vannak és a szomszéd asztagától, kazlától, boglyájától legalább 15 m. távolságra fekszik. A távolságokat mindenkor a kérdéses belső területnek (szértlnek) az emiilett épületek, illetőleg a szomszéd osztaga felé legközelebb eső szélétől kell számítani.
Oly belső területekre való be-hordáshoz. amelyek a fent előadottaknak nem felel meg. a városi tanács engedélye szükséges. Az engedélyezés iránt a kérvények a hirdetmény közzétételétől számítolt 15 nap alalt kell benyujtani. A később beadott kérelmek figyelembe nem vehetők.
Mindazon kisgazda, jkl terményeit a belső területre be nem szállíthatja, köteles azt a kijelölt közös szérűkre szállítani.
Ugyanazon rendelet értelmében felhívom azon kisgazdákat, akiknek földjeik gőzerővel berendezett vasulmentén fekszenek, hogy a beérell termények le-aratását és eíhordását. is a vasúthoz legközelebb eső részén tartoznak megkezdeni.
A learatott termények a vasulvonalak mentén a sínektől minél távolabb, de legalább 100 méter távolságra szobád csak összerakni.
Akinek a birtokán a termény ilyen távolságra. — a kerület keskenységénél fogva, — nem helyezhető el, terményeiket onnan a legrövidebb Idő alatt el-horsjanl kötelesek. — Aratáskor köteles pályamenti gazdaközönség a tarlót a vasút mentén legalább 100 méter szélességben az aratók nyomában haladéktalanul feltiszlogatni (felgereblyéz-telni) és az első kereszt (bog-lyasortó!) 5-10 méter távolságra a vasút felől legalább 3 méter szélesség védőszántást végeztetni.
Az egyes birtokrészletek védő szántásának egyvonalha kell es-niök, mert a lépcsőzetes védő szántások a futótűz mellett nem nyújtanak védelmet.\'
Akik fenti rendelkezéseket és tilalmakat megszegik vagy kiját-szák, amennyiben cselekményük súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágás! köveinek
el és 15 napig terjedhető clzi-rással és 120.000 koronáig tcr. jedhető pénzbüntetéssel büntethető.
Nagykanizsa, 1925. május l én.
Polgármester.
Apróhirdetések
Ki iprtelnUUt 4l;i 10 u6lf VXO K. A Unui t inujit.} wlml ím llóllüi^.i „1x,,
•Ii) clíic f(««l*rv36 •
SoHÖrl állást keres okleveles wllír is -gé\\>tii BSvebb telvlUgostUíMl wdiil Krámer ZolUn Tulipán Aruháx. IHj
Egy kisebb fOsxoros fiókos ványt ti egy pultot megvételre kerestek Somogyi Testvérek._
Megvételre,, Veresek lehetőleg OXtt-es fénykópoxŐ-QÓpct. Clm a ktidóMa.
"~Háxmesterl állást keresek azonnill bclépisre. Clm: Tólli János. Ktstakos. 1308
eladó vendéglősztbadkizból teljes berendezésiéi Orszlg u. 23. Simon Jázscl. 1311
Két szobás lakás azonnal kiadó. Értekezhetni Knztnczyutca 35. 131$
Eladnám Klskanlzsj. Alsótemeló-atei 23 sz. alatll hiumal. azonnal beköltftxheló lakással. Ugyanott eUdó 3 kas méh. I?8t
Kelesek kisebb tojcsarnokl beremle-zést megvételre. Készleles ajártlatol Jel-csarnok\' jeligére a kladótilvaUt tovlBWU
Óriási alkalmi wótcl 1 Leány kalapok 85 ezer, hölgy kalapok 135 ezer. lcliét panama 195 ezer. Modellek nagy választék-Imii érkeztek. Klein Józset és Testvére. 1290
Saját lermésa kcrecsenyt ssxlali és nehéz 1917. áwl termésű poosonya bor kopható lakásomon klstételekben (literekben Is). im
REMETE, Suflár-ut 6. sxám.
Külföldi reioita bUkkfaszén csoci»k;>1í« C kimérve kapható léctalvl Bodor ZolUn (akcreskedésében Sugár-. Rákóczl-ut sar^ ] Telelőn 157. ^
Jó mlnóségO uradalmi toj állandóan kapható litcrcnkint 4000 K-órt a naoykenlJtsal majorban.
Egyetemista mérleg képes könyveli magyar, német levelezésben írancla és an^ci nyelvben Is jártas esetleg InslructorljodJssil. nyelvtant nltássalats egybekötött állási keiet
Clm a kiadóban.____
KitOnö zongora eladó. Om hivatalban.
kLitt-\\7Ü
..Tltánla" mosógép kályhával, deszka ágy lalvédó, ruganyos madrác eladó. Cloa
A belváros területin egy kétszobls utcai lakás áudó. Clm a kiadóban. ISJ1
Eladó ei ,
költözhető lakással.
nagy kertes ház azonnal be-•sal. Vörösmarthl-utca 9. I3w
Kisasszony, 4 polgárit végzete. Irőnó, pénztárosnő vagy aboz hasontó keres. Clm a kiadóban.
Eladó
Varaudi u.
" Révai nagy lexikonnak ellő tizennégy koiete. egy gyermekkocsi, két ruj-.....ó. BJ "
nyltógép eladó. BaraXk 17 C. pavtllon.
szemkórház.
1325
Kinlzsí-u. 17. u aUtt elidók ágy"*
mflek és bútorok.
Eladó Magya: u. 158. »x. alatt egy
Keresek 200 kataszteri l»o!d kc-rtJ príma blitok bérlclet őszt átvételre. Maróthy István, Vasszécsény._
Eladó egy 500 "literes lejfölöxőgjp-Janka-puszta u. p- Murakeresztur.
Vasúthoz közel nagy. yitágös I»táj4 rakUrnak vagy műhelynek Is alkalmas, m-adó. Bővebbet Knzlnczy-ulca 49. u
Képkeretezést
ov/»l, kör és szögletes kere- _ tökben, minden szín és azé-lességben szakszerűen végez
I0?J) május 3.
ZALAI KÖZLÖNY
május negyedikén reggel jelenik meg
(FÜRDŐÉLET ÉS SPORT)
hVlelös szerkesztő: Kempclen Béla Szerkesztősége és kiadóhivatala Nagykanizsa :: Főút 5. sziin.
Előfizetési árak:
Negyedévre .... 25,01X> K
Fél évre.....K
Egész évre .... IOO.OCO K
Hirdetési dijuk:
cuész oldal egyszeri hirdetése 450.0UI tíl ,. ,.
nen-ed ...... I»J«0
nyolcad ,. „ gS?
tizenhatod ., 35.000
Hirdetéseknek többszöri lel-adisa esetén árengedmény. A hirdetési dijaknak tele előre, tele pcdin a hirdetés lejarta után fizetendő Apróhirdetés minden szó 5t» K, li) szóig 5WX> K. — Az összeg tevétbétyegekben is beküldhető.
Egyetlen próba
és meg fog győződni, liogy
a jásxkarajenöi
természetes
keserűvíz
ize jó, hatása enyhe, biztos és fájdalommentes.
Főraktár:
Kapható mindenütt I
EnWtiUtl uv(iok. «pt, ni) 4i kíuWny kueKWt*
A P E N T A
■ Ifjiobb l<nn4M<<ci kcscrdvlx. Vní.Wp»l.«l»: KÖVES ÉS TÁRSAI R. T.
Budapest, IV., Váci-utca 42. Telefon i J. W-Cö., J. 151-25.
RlánrÁt legmagasabb ncpuei napi árban és előnyös feltételek mellett elővételben vásárol ím
LÁSZLÓ IGNÁC cég
Nagykanizsa. Telefon sio.
SZANDÁLOK
szeges és varrott kivitelben, vászon cipók (chér és színes bór vagy gumitalppal, férll, nól, gyermek és biby cipók boxból és ló-sevióból. — Bakancs sváb mamusz és különbözó komót-elpók állandóan raktáron
GLASHERERNŐNÉL Budapest, VI., Király-utca 16.
It. udvar bilrt (Doblif kJiir). - Cuk vlsiontctad^koak t -KMbíIh li]tgy<«k<l. vagy ml"llt kaiíöx. 1X0
Ehrenstein Károly és Társa
uri- és női divatáruháza
T.i.1. 221. = NAGYKANIZSA = FS-ut «•
6SJT Mélyen leszállított árak! ~MI Rőfösárnkból feltűnő olcsó árak!
Úgymint: kartonok, knnavásznak, zefílrck, sima és hímzett grenadlnok, női- és féríiszövetek, voll, sehewlott és kazánok, törülközők, glott és karton kötények és glott alsóruhák, slb.
Uri és nfii divatárukból óriás- nagy nélasilék!
Kérfi és női ingek, alsónadrágok, puiia és kemény gallérok, kézelők, kötött és sclycmnyakkendők, női-, férfi- és gyermekharisnyák, cérna, karlsbadi és bőrkeztylik, zsebkendők, női és férfi ernyők, nadrágtartók, kézikofforck, retlkDIök, női kötött mellények. kötő, iuinper és bongvorpantutok és az összes rövidárucikkek.
Női ruhadiszek és divatgombok!
Csengery-ut 0. szám alatt levö
üzlet
berendezéssel együtt azonnal kiadó. =====
ÍPT Vágja ki
Prima félgyapju szOvct-ból öltöny ......... 1,000.000 K-tól
Kitflnó gyapjúszövetből, legutolsó divat ...... 1,700000 .
Tiszla gyapjú "kamgarn-őltöny............... 1,300.000 .
Tiszta gyapjú angol szövetből ... ... .T. ...... t,500 000 „
Legújabb .Wypcord" öl-- és fclüitő

CZIBOLY FERENC
toriy és felálló ...... 1,500.000 .
Prima zsakctl-nadrág ... 350.000 . Burbcry mosó-őltőny ... 850.000 . Kilünú Peácsevics-öllőny 700.000 . Divat sclyeni-inéllériy ... 350000 . EzenkivúimlndcnemO rulláka legolcsóbb árban. — Nöi koszlűinők és kabátok fazondija 400.Ü3Ü koronától.
férfi ésstöi Erzsébet-tér 15.
Elsőrendű munka! \\ ŐZT Tisztviselőknek 10
szabónál
Legújabb divat, engedmény 1
a
A cipőkrémek
KIRÁLYA
Mindenütt kapható.
AJagántanulój^igyeliriéb^
Összevont vizsgákra és érettségire telje* anyagi felelősségiül késilt elő vidéki tanulókat s IlOROSS-GÁRDOS tanintézet Budapest, VIII., Rákóczi-ut 57 a. Tisztviselőknek részletfizetést kedvezmény. Klváló.Jegyzetekl Ul
hogy háztartásához |ó, de amellett olcsó szappant használjon.
Sok pénzt takarít meoi
ha ebben szükségletéi az clsó es legolcsóbb lorrlsbót szerzi be.
Elsőrendű Szlnszappan (mosó)
1 kgr. 14.000 korona Kókusz (mandula) mosdó-szappan 1 kgr. 24.000 korona
PERÉNY1, Mágyar-u. 22.
1 tucat .Kraos- 9X" l\'«<" l"000-10 dib. .Salrnp* naplény vagy
gáztény 9X12 l>»pl"- 5000.— Oondossn ossreválogaloll késztetek és dúsan felszerelt raktár foloolhkokben. Ulbslgazllissal készségei szolgál díjmentesen
FISCHEL FÖLÖP FIAI
N»GYKA»IZS«.
Kerékpár segéd motor „Rotl."
J. A. P. Blackburne motorok. Alblon
J. A. P. Sturmey-Archer SsStt.rz illlSl — MolofS.iíhplr ,IUU<*i.k KubuMloiúk — t\'o,am»UZ U7
Automobilé. Pneumatik Rt Bud.po.t, VI., Jókai-tói-
Mindennemű és méretű
tölgy parketta
gőzölt dió, gözölt bükk, kőris, tölgy ís mindennemű keményfa anyag minden méretben, valamint a világhírt! valódi ETERNIT pala békebeli minőségben minden méretben kapható mo
Eppinger I. és Fia
deszka. épQletfa és építkezési nnyug .kereskedésében - Deák-fér 5. sz.
. Vigyázni 1 Csaksz n valódi Eternit, melyen minden darabon .ETERNIT* van nyomva
ZSOLDOS MflGftftTfltiFOLYflM
Budapest, VII. Dohány-utca 84.
Teletöm Jöttcf IZ4-4T. Ax orixAK ^le^rí^lbb is ^legismertebb
A legjobb sikerrel készít eló középiskolai magánvizsgákra, érettségire vidékieket is
R*»xlctllzet<»l fcedvexmtny. Teljes anyagi felolösség.
BERETVÁS PASZTILLA
a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja
VACUUM OIL TOMII l I.
gyártmányai Elsőrendű Sunflower Sálon Petroleum kastélyok és lakások világítására traktorok és motorok hajtására.
Autó és Motor Benzin Benzlnod motorok hajtására Gáz vagy nyersolaj „Oargoyle" henger olaj autók,
motorok és traktorok kenésére „GargoyleMEtna Heavy Médium spec. gépolaj gőzgépek és\'mindennemű motorok részére,
továbbá mindennemű
Eépolaj, cjópxnir,koceikcnö ustó, arbolinoum, kátrány megrendelhető mindenkori legolcsóbb napi áron
Strem és Klein
főciirusltóknál 437
NAGYKANIZSÁN.
WALTÉR magántanfolyam Budapest, VIII., Rákóczi-ut 51.
Előkészít középiskolai összevont magán-
vizsgákra, érettségire, vidékleket U. Tisztviselőknek nagy kedvezmény.
Df. n«»<h-r<k
Skabosan-kenőcs
witoSKABOFORM"^^
l.«Khttntfjirb mcguCnUII • viszketegséget,
•Omörl, Wvíit, tOh<»iírtt. Nem plwkil. mgI»Uo, luppil U h«»ialLh»t4.
Tyúkszemet, i^him»rV«i ÜSS;,, CAHHABIM
Kap^utó mlntito lyijymdlrbin.
6350/1925. Versenytárgyalási hirdetmény.
A gyeptelcp épületeinek tatarozására, valamint uj vasbeton kerítésének létesítésére zárt Írásbeli versenytárgyalást hirdetünk.
Az ajánlatok f. hó 7-ének d. e. 11 órájáig a v. mérnöki hivatali iktatóban nyújtandók be.
A kiírási művelet mindkét munkára egyenként 10.000 K-ért a v. mérnöki hivatalban hétköznapokon d. e. 10 -12 óra között megkapható.
A városi tanács.
Nagykanizsán, 1925. évi má-
jus hó 1-én.
Polgármester.
Korpavári Körjegyzőség-411/1925.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a
vadászatijog
Palinban 1925. máj -S 10. d. u. 3 órakor a körjegyzöi irodában, Korpaváron 1925. máj. 17. d. n. 3 órakor a községbiró házánál. Újudvaron 1925. máj. 24. d. u. 3 órakor a községbiró házánál nyilvános árverésen haszonbérbe adatik.
Feltételek a palini körjegyzőnél megtudhatók.
Palin, 1925. április 30.
Körjegyzö.
A világ legjobb cipőkrémje
Magányos úriasszony
20 lxi*. i híxUrUi uUnvVn igib»n (Vif^\'j kíilmuniifun. yjrríibia i.=JV:iül üty, hl-UUtn arc bit kitt. KyjoM •jír.\'jinl r.Hjüb ,1 t\'.ulfíi hJ/Lmco/ llfiuis! i\'t>:k»flk $*«<» »;i»in«v .Aii«ini»»»otí<\'" Jf »■-•«\'. RUDOLF MOSSE Mr<kt« IroJáb*. OVŐR. .V«i;vcSi>U-u(c.t 20. Wrt(R«k. IÍ2I
Éríesitem
a Nagykanizsa város n. é. közönségét, Itogy az uj
elfoglaltam és müködése-inot megkezdtem.
Minden hozzánk tartozó iiitinkAt a tegszakszeriieb-ben végzünk.
A n. é. közönség szives pártfogását kéri
Galba István
gyepmester.
ZAt.AI KÖZLÖNY Duiiáiitnli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság
Budapest Mmm Községi ÉielmlszBrárusító Qzeme
t.j jaJc>ol>
■ ■ \' . n valamint egyét) élclmicikkcl
tOjaSfy fóaromallj ,„ i n d e ti mennyiségben, azonnali Ucozpcnzfizeiés mellett, a legjobb napi árakon, állandóan átvesz. Helyi biiominyi bcvítirlik folvíletgek. "a" TJvirill ctm: BalAi. Iu»*0.»«Nngykonlí... Vlroil Iroda íi rakrir: C.on(|cry-u« 14. al.tt (Nirfor-ulci urokj^
■ XIV.magyar királyi
S6.000 sorsjegy
Osztálysorsjáték
Z\'i.OOQ nyeremény
legnagyobb nvereiiiíny szercnejíí cselben
3.000,000.000
A(bárom milliárd) korona
1-Jutatom A kétmilliárd K L 2 nyeremény I nveremény A cgvmitlfárd K l t nyeremény 1 nyeremény A Kfl millió K 1 nyeremény A -100 millió K I nyeremény A 300 millió K
1 nyeremény A 200 millió K
2 nyeremény a ICO millió K I nyeremény a CO millió K 1 nyeremény A £0 millió K
3 nyeremény A 70 millió K és még számi* kisebb nyeremény
ősszeícn 27 milliárd és 5 millió koronn.
I. osztály húzása
május 13. és 15
ÉRTESÍTÉS!
Értesítjük a nagyérdemű közönséget és L rendelőinket,
^ hogy megérkeztek a
^ tavaszi szöveíujdonságaink,
Ktsíiiönk .njit melyből mérték ulán készítünk a legújabb divat szerint
.xBvesonk- kedvezi fizetési feltétetek mellett uri UltönyOket.
"in-" Becses piifogásukat kérve
.iw„,«k..u LIDITT ÉS JOÓS szabómesterek.
\'925 május a 1841 925.
Felhivás.
Általános kereseti adó, jövedelem és vagyon adó bevallások be.nl.1sj tárgyában.
A m. kir. pénzügyminisztérium 1925. évi 33.352/925- sz. kOrrcnitc-lele folytán felhívom a közkereseti és betéti társasagok tagjait, hogy a; 1925. évre szóló általános kereseti adó, jövedelem és vagyon adó be-vallásikat folyó évi május hé 15-ig okvetlenül adják be.
Akik a vallomásokat fent jelzett határidő alail be nem adják a megállapított adónak 100%-át fizetik pótlék fejében.
Városi adóhivatal
Nagykanizsán, 1925. ápr. 30.
Horváth
ndóu^yl Mjmvc»6.
Budapesti Nemzetközi Vásár
SZAKCIMTÁRA
mely a legelőkelőbb fővirosi és vidéki cégek névsorát és legfontosabb adatait tartalmazza s ezért különösen bankok, biztositő társaságok, szállítók és nagyobb cégek részére elsőrendű és modern használati kézikönyv
kapható 25.000 kor.-ért
Magyar Hirdető Iroda r. t.
Nagykanizsai Fiókjánál Király-utca 40. szám, L em. 4. (Távirati Iroda).
Minden doboz sarkában pörkölt szemeskávé van!
(Kilogrammonként kb. s003 korona éltékll)
Kávéjába ezt tegye!
Válogatott cikóriából készült t
Nvoidmoii » Zriny. 1-yovWpar és KOnyvVercíkeJés K.-T.-nál. Ngyakanizsán.\' (NyomdavnMA: Oter.bcck Károlyi
64. évfolyam, 99. szám Nagykanizsa, 1925 május 5, kedd Ára 1880 korona
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
A pénteki minisztertanács
tárgyalja a költségvetést
Aranyalap és papírkorona számítás — Értekezlet a pénzügyminisztériumban
Budapest, május -I
A hét első n?pja rendszerint szünetet jelent a politikában is. így volt ez ma is; nem is történt egy értekezlet kivételével semmi olyasmi politikai esemény, melyet a krónika-irónak külön kellene kiemelnie az egyéb hírrovatokból.
Az értekezlet — inkább szakelőadók tárgyalása — ma délelőtt Bud János pénzügyminiszternél volt, melyen részt vettek Szabóky Alajos és Vargha Imre államtitkárok s Jakab Ödön miniszteri tanácsos, a költségvetési osztály vezetője. A tárgyalások a költségvetésről folytak, mely a pénteki minisztertanács elé kerül.
Ugy értesülünk, hogy azt kél alapon készítették elő é^ pedig aranyalapon és papirkoronában való számítással íj. Egyes tételeknél ugyanis szükség volt arra, hogy a papir-koronában való számítás is megmaradjon.
A rendes költségvetésen kivlil pótköltségvetés is készül a beruházásokról. A beruházásokat felölelő pótköltségvetés előbb a Népszövetség pénzügyi bizottsága, illetőleg a népszövetségi főbiztos elé kerül. A beruházásokról egyébként Bethlen István miniszterelnök és Bud János pénzügyminiszter junius elején Genfben tárgyalásokat fognak folytatni.
Iwktutfrég é* kiadóhivatal Pö-at 5 Intenuban-Töeloa 78, nyomd* 117. ttim
BELFÖLDI HÍREK
Vidéki pénzintézetek uzsora-politikája. A Somogymegyei Gazdasági Egyesület évi rendes közgyűlésén gróf Somssich Miklós elnök hosszú beszédben ostorozta egyes vidéki pénzintézetek-uzsora politikáját s felhívta a gazdatársadalmat az etéren észlelt panaszok jelentésérc, hogy a Magyar Nemzeti Banknál megtehessék a lépéseket megtorlás iránt.
Jégeső és felhőszakadás Miskolcon. Miskolcon szombaton délután nagy felhőszakadás volt. 16 ház és 100 egyéb épület a hegyekből lerohanó viz sodrában összedőlt. Rengeteg baromfi és más háziállat elpusztult. Szilvásy Sándor százados lakásába beütött a villám, zsebében az aranyórát megolvasztotta, ő maga súlyos idegsokkot szenvedett. Eddig nem tért eszméletre iem.
Kislakások építése. A kormány a mult hó folyamán 8 5 milliárd koronát vett igénybe az állami kislakásépitő-akció fejlesztéseinek céljaira, a jövő évi költségvetés terhére, a kényszerkölcsön számlájának visz-szatérifendő előlegeképen. Az idei költségvetésben erre a célra kétmillió aranykoronát irányoztak elő, mivel hitel nem állott rendelkezésre, ami azonban elégtelennek bizonyult. A lakóházak az állami tulajdont\'képező telkeken épülnek fel és a lakásokat bérbeadják, esetleg eladásra kerülnek.
Tisza István emlékünnep. A Tisza István Tudományegyetem vasárnap a református kollégium dísztermében ünnepélyt rendezett gróf Tisza István emlékezetére. Leleplezték gróf Tisza István arcképét és azt a plakettet, melyet gróf Zichy János az Alföldi Közművelődési Egyesület elnöke ajándékozott az egyetemnek.
Vánicsomagok kezelése. Illetékes helyről kapott értesülés szeiint a pesti vámcsomagok kezelésére vonatkozó rendelkezések tekintetében a következő változások történnek: 1) 14 nap alatt kell benyújtani a behozatali engedélyt a vám köz vetítő postahivatalhoz azon csomagok után, amelyek az év január l-e után is még behozatali engedély alá esnek. 2) 14 nap alatt kell benyújtani a vámhivatal által esetleg kívánt áruszámlát.
Tintával akart öngyilkosságot elkövetni. Besi na Márton fiatal iparost zsebtolvajláséit előállították a főkapitányságon, amikor a kihallgatást cszközlO rendőrtiszt asztaláról felkapta a lintásüvegct és annak tartalmát öngyilkossági szándékból ki akarta inni, de a rendőrtiszt kiütötte a kezéből a tinlásUvegct, hogy csak kevés tinta jutott Besina gyomrába, akin a mentők gyomormosást alkalmaztak.
Magyar találmányú uj repülőgép. A magyar találmányú Dongó repülőgépet József kir. herceg, Ra-kovszky Iván belügyminiszter és számos előkelőség jelenlétében mutatták be. A bemutatás szépen sikerült és a szakértők nagy elismeréssel nyilatkoztak az uj magyar rc-pülőgépjől, melynek statili\'ása, biztos emelkedőképessége, gyorsasága felülmúl minden más gépet.
Somogymegye a béke-revízióért. Somogy tö:vényhatósági bizottsága tegnap kö-gyüléscit foglalkozott a Magyar Nemzeti Szövetségnek a béke-fcvizióra vonatkozó áii-a-tával s azt egyhangú lelkesedéssel magáévá telte; egyben elhatározta, hogy ennek sürgetésére feliratot intéz a nemzetgyűléshez és a kormányhoz. Utána gióf Hoyos Miksa a római incidens ügyében szólalt fel. Beszéde végeztével lelkesen éljenezték. •
KÖLFÖLBl HÍREK
Nemzetköziszikratávbeszélő hivatal. A nemrég alakult nemzetkőzi szikratávbeszélő hivatal május elsején Genfben megnjilt.
Lengyel nemzetközi iparvásár. Varsóból jelentik: Poschcnben vasárnap nyitották meg ünnepélyesen a lengyel nemzetközi ipirvásárt.
Lengyelország nemzeti ünnepe. Tegnap Lengyelországnak nemzeti ünnepe volt, amelyet az ország egész területén ünnepélyes keretek közt ültek meg.
A Japán robbanás. Tien-csínból jelentik a lapoknak: Robbanás következtében a Se-csuani arzenál elpusztult. 40 ember meghall, igen sokan megsebesültek.
A zeneművészeti főiskola olasz megvilágításban. Rómából jelentik: Az Epoca Idea Nacionale és a Resto Carlino hosszabb cikkben méltatja a budapesti zenem üvészeti főiskola " jubileumának jetintOsígét és részletesen foglalkozik a főiskola történetével.
A francia községi választások. Vasárnap országos érdeklődés melleit folytak a francia választások. A fővárosban 80 választókerület közül 3.1-ben még pótválasztás lesz. A kommunisták minden vonalon súlyos vereséget szenvedtek. A választások teljes rendben folytak le. A kormánytöbbség az egyes városokban részint megmaradt, részint növekedeti.
Rcinitz Jakabot elítélték. Szat-márban befejezték a Reinitz-bUnügy tárgyalását. A Injnaü órákban hirdették ki az Ítéletet, mely életfogytiglani fegyházra szól, minthogy a román töt vény nem ismeri a halálbüntetést.
Véres kommunista zavargás Párisbau. Pá;isi távirat beszámol arról, hogy vasárnap a kommunisták és a rendőrség között véres összeütközések voltak, melynek folyamán többen életükéi vesztették.
A belga parlamentet feloszlatják. Brüsscii jelentés szerint parlamentáris többség hiányában az ösjzcs kormányalakítási kiférietek meghiúsultak és Vande:weldc után Brocke-wilde gróf is visszaadta a ko inány-alakitási megbízatást. Ecéit a kiríly ügyvivő kormánál fog kinívezni és előreláthatólag feloszlatja a parlamentet.
Anglia ellenőrzi Németországot. Az angol kormány uj katonai ellenőrző bizottságot kltjd Németországba a német L-szerclés ellenőrzésére.
Smith Jeremiás a r\\Vúoldu-ban kijelentette, hogy Magyarországon a legszívélyesebb fogadtélásra t;:lált és a kormány minden lehető rnódon támogatja. A magyar pérzügyek* stabilizálása rvtíakcpen már meg-
irn: Egy bóra 30.000 koíoaa Három hóra.........- 90.000 korona
történt. Smi:h kijelentette, hogy Magyarország államháztartását már hat hón?p alatt egyensúlyba hozták, noha a kölcsönnek csak egyharmadát vették igénybe, a másik kétharmada éiinlctlcnül fekszik tartalékként egy bankban. Föltehető, hogy a kormány a kiadásokat ezentúl is a bevételek keretei közé szorítja. Elmondotta még Smith, hogy május 6-án tér virsza Budapestre, ahol még egy esztendeig szándékozik maradni.
Országok „leszerelési" politikája. Az olaszországi légiflotta újjászervezésére ujabb 900 millió lirát szavaztak meg. A jelenlegi olasz légiflotta létszáma jelenleg a következő: 2410 tiszt, 4100 főnyi legénység és 25.029 segédmunkás. Vagyis Olaszország is „leszerel".
Sí (üiepit Ktélye
Nagykanizsa, míjus 4
A nagykanizsai Oltáregylet, amely eddig is kivált mindenkor mély erkölcsi laitalmn síinelőadások rendezésivel és hangulatos színvonalon illó estélycivcl. vasárnap este ismét egy minden tekintetben sikerült szin-elöadással egybekapcsolt estélyt rendezel! P. Miilés Hilár egyesületi igazgató, polgári leányiskolái hilok-tató vezetése mellett a Rozgonyi-tilcal iskola tornatermében, amely ez alkalommal zsulolásig megtelt diszcs közönséggel.
Az estély fényponlja az tlgyesen megrendezett Kincs Is-tván .Rabbilincsek" cimü három felvonásos társadalmi szinmll előadása volt, amely Kincs IsKán ismert egészséges, zamatos humorával, erkölcsi igazságaival elénk tárta a liilvesi és anyai kötelességétől szabadulni törekvő, a maga saját külön egyéni éleiéi élö modern inai asszony lipusát és a sajlíi hatalmát és szerepét a társadalomban.
A műkedvelői színészek minden igyekezetükkel arra törekedlek, hogy minél jobban érvényre jultassák a szerző intencióit és szép összjátékukkal valóban elismerésre méltó játékot produkállak. Mégis külön ki kell emelnünk Sió Katicát, akinek eleien lUzrfll patlant Rózsija a nyilt szinon is viharos lapsokat provokált. Sok oldalú szerepében oly otlhono-ssn mozgott a színpadon és oly intelligens játékot produkált, mely őt az előadás legjobb szereplőjévé tette. Túl Mariska igyekezel! magit beleélni Kaján kishivatalnok feleségének kitűnően kiaknázható szerepébe. Jaléka közvetlen és meleg szi-nezctlt volt. Bajosak voltak az újság manók: Slozarck Zsóíika (vezércikk). Pdkai Mancika (művészei), Martin-cscvics Ilus (napihir), Varga Mariska (Szinhiz és irodalom), Sió Luei (apróhirdetés), frappáns szöveg előadásukat sokszor megtapsolták. Epi-
2ALA1 KÖZLÖNY
nem azon van, hogy tagjai sorában mindenki megtalálja a maga helyéi.
A Zrínyi TE megelégedéssel tekint-hel az clmull esztendőre, amelyen nagy munkál végzcll. Tagjainak száma 1055, ebből ifjúsági 234, alapító lag pedig 15.
A lennisz osztály teljesen önerejéből tartotta lenn magit. A 83 tagnak 4 pálya állott rendelkezésre. Ujabb áldozatkészség lehelövé lette a pályáknak még jobb karban való tartását. Az osztály elhatározta, hogy több városközi mérkőzést rendez országos verseny-játékosok meghívásával.
A labdarugó osztály legtöbbet szerepeli az összes osztályok közül. Az első csapal összesen 20 mérkőzési játszott és pedig tizet a helyi pályán, tizet pedig a vidéken. Győzött 11-szer, veszteit J-szer, eldönletlenOl mérkőzött 5-szőr.
A második és ifjúsági csapatoknak ugy a barátságos, mint bajnoki mérkőzések alkalmával lehetőségei nyújtott arra, hogy tudásukat clő-mérkőzések alkalmával fejleszthessék.
A vívó osztály csendben, minden feltűnés nélkül végzi a maga nevelő munkáját. A legszebb eredmény, amit az osztályvezető Szombathy és /tar oktatók javára kell irni, hogy a nagykanizsai iljusággal megkedveltették a vivisl. Az osztály tagjai az egész tél folyamán szorgalmasan látogatták a vivó órákat s a nagy érdeklődésből is következtetni, hogy az egylet rövidesen olyan vivó nemzedékel nevel, amely országos viszonylatban is meg fogja állni helyét.
Az atletikeri osztály szerezte a legtöbb dicsőséget. Az egylet atlétái nyolc versenyen vettek részt. Hogy mii produkáltak, bizonyítja, hogy a nyolc versenyen 30 első, 21 második, 13 harmadik helyezést értek cl. A csapatversenyeken nyolcszor kertinek ki győztesen. Legutóbb pedig Kajvisvárt nyerték el másodízben a kerületi mezei futócsapat bajnokságot.
A tornász osztály megfelelő helyiség hiánya miatt az elmúlt évben nem működött.
A mindenre kiterjedő részJeles jelentést a közgyűlés helyesléssel vette\' tudomlsul.
Dénes Jenő ezután a zárszámadásokat és a vagyonkimutatást terjesztette elő, melyre a közgyűlés a felmentvényt megadta.
Tabajdy elnök ezután bejelenti a vitéz Bobest Mátyás távozásával meg-
üresedett alclnflkségel. A legnagyobb köszönettel és hálával adózik a maga és a választmány nevében vitéz Bobest Mátyásnak, az egyesület megalapítójának és javasolja, hogy a hála és ragaszkodás kifejezése mellett a közgyűlés szavazzon jegyzőkönyvi köszönetet vitéz Bobest Mátyásnak és válassza az egyesüld disztagjává.
A közgyűlés élénken ünnepli vitéz Bobest Mátyási, jegyzőkönyvi köszönetet szavaz neki és disztagjává választja.
Majd négy választmányi tagot sorsolnak ki Szabady Lőrinc törvényszéki tanácselnök, Gazdag Ferenc püspöki biztos. Rubint Károly DV főfelügyelő és StuUer László állam-rendórségi főfelügyelő személyében.
A közgyűlés ezulán áltérl a tisztikar megválasztására.
Finta József titkár indítványára a közgyűlés egyhangúlag megválasztja.
Elnök: Tabajdy Kálmán földbirtokos.
Alelnökök: Oricy György dr. kir. közjegyző, Pelrik Dezső DV osztály-mérnök és viléz Horváth Gyula.
Titkár: Finla József.
Számvizsgálók: Zalaváry József, Lányi József és Starnpf Zsigmond.
Választmányi tagok: Sabján Gyula dr. polgármester, Rubint Károly DV főfelügyelő, Gazdag Ferenc püspöki biztos, Szabady Lőrinc törvényszéki tanácselnök, Dénes Jenő állampénztári tanácsos, Bódogh Ferenc állam-pénztári főtiszt, Káln3y Gyula dr. rcndótfóíanácsos, Tholway Zsigmond dr. posta-távirdai főfelügyelő, Gab-sovits Kornél testnevelési vezető, GyöntOrey István főszolgabíró, Prcsz-ler Géza „Hangya" főnök, Stuller László rendőrfelügyelő, Száva Sándor vámszaki főtanácsos, Finta József titkár, Németh Mihály polgári iskolai igazgató, Unger-Ullmann Élek kereskedő, Gycnes Lajos kereskedő és Horváth Gyula.
Választmányi póttagok: Klosz János DV felügyelő. Varga Sándor műszaki tisztviselő, vitéz Tóth Béla kereskedő, Kutassy Kálmán vaskereskedő és viléz Szabady Károly.
Osztályvezetők: 1) Atlétikai: viléz Farkas Endre és Szépudvary László tanító. 2) Fotball: Tólh László és Hordós Gyula tisztviselők. 3) Ten-nisz: Makó Gábor dr. és Csikós Jenő. 4) Vivás : Szombathy Pál ésllan Elek.
Ügyeszek: Hegedűs György dr. nemzetgyűlési képviselő és Hajdú Gyula dr.
»____
zód szerepükben helyesek vollak Sáfrány Ilonka, Mészáros Annuska, mint Kajáriné gyermekei. Somogyi Mancika, mint Varga Bódiné házmesterné, Kanyar Bözsikc, mini szobaleány. Magyar Margit és Sto-zarek Mariska, mint virágárus lányok. Kolter Bözsikc, mint postás és Szántó Bandi is, mint szerkesztő. Felvonás közöl! irredenla költeményeket szavaltak cl: Kolter Bözsi és Slozarek Mariska. A színielőadás után a szereplők és a közönség melegen éljenezte meg a színdarab rendezőjét: P. llilár egyleti igazgatót.
Az előadás megérdemli, hogy mégegyszer megismételjék. A színdarab után mindenki a buffclhez sietett, amely kitűnően gazdag voll és ahol a háziasszonyi lisztet Péter-mann Józsefné egyesületi elnöknö végezte, mig a vendégek kiszolgálásában az egyesületi hölgyek kedvcsen sürögtek-forogtak.
A Zrínyi Torna Egyesület évi közgyűlése
NagykantZM. míjuj 4
A zuhogó cső és szélvész dacára szépszámú és előkelő közönség gyűli össze ^vasárnap délelőtt a Rozgonyi-utcai tornacsarnokban aZiinyi Torna Egyesület rendes évi közgyűlésére, mely a Magyar Hiszekegy elmondásával vette kezdetét.
Tabajdy Kálmán nyugalmazott gyalogsági tábornok, földbirtokos, az egyesület elnöke megállapítván a határozatképességet, a közgyűlési rövid szavakkal megnyitotta, majd a mull közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére Pelrln Dezső és Dénes Jenő tagokat kérte fel.
Finla József titkár olvasla fel ezulán gondosan megszerkesztett jelenlését az egyesület mult évi működéséről. A közel egyórás felolvasásban mindenekelőtt rámutatott arra, hogy a Zrínyi TE a lestnevelés céltudatos kultuszával, a sportszeretet minél szélesebb körben való terjesztésével igyekezett a sportot mini nemzet-nevelő tényezőt szolgálni.
A Zrínyi Torna Egyesület azt a célt tűzte maga elé, hogy egy táborba kovácsolja össze és egy nagy egységgé tömörítse Nagykanizsa keresztény társadalmi!. Nem zárja ki magából annak egyik rétegét sem, ha-
Messze... messze...
Irta: Csáth Tibor
Messze... messze... valahol jártam. Valahol... messze Erdeiyországban. Tapostam Ösvényt, tapostam zárat Erdőket jártam s latiam lakat. Mrg masírozó magyar katonákat.
Messze van... És regen tártam. (S gondolatban most odaszálliarn...) ... ts nettem jobbra es nettem túlra. A kik Szamosra, a but varjaira, Néztem a kis várudvarra.
Emlékszem rdjuk.. . Mintha most látnám. Ugy érzem, mintha most is járnám, Ugy érzem ugy van mint regen, S magyar a: ur krlrien fs dítin, S hajnal esillag ragyog az egén.
Ugy érzem, hogy az idegen horda Elrepült... egy szil elhordta. Ugy írzem, hogy ugy van, mini rtgen Útra mienk az ország egészen, Keleten, nyugaton, isiakon es dllen ...
Barátom, Burka
Irta: Gylmcssy Józicf (2)
És ki az a boldog, akit szerelmedre érdemesitsz? — Mancika, a Dudás rájkája.
— Nézd, a költöttek ilyen leányt nem szabad szerelnie!
Jancsi csak nézelt, bámult rám, mint ama bizonyos cimeres jószág az uj kapura, majd minden átmenet nélkül sirni kezdett,
Uraim, hallottak már cigányt sirni? Cigányt, aki költőnek hiszi magát és akinek költó barátja van ? 1 Sirása annyiban hasonlított az emberi hanghoz mint a sakál üvöltése a csalogány énekéhez. Ez pedig meglehetős közeli rokonság, ügyel Forrt bennem a düh, nem tudtam, mit csináljak, hogyan hallgattassam el. Szerencsémre épen most ment Biró Ilus a kútra. Rákiáltottam Burkára:
— Ezt szeresd! — és otthagytam.
Menyasszonyom alig ismert rám.
Persze jóizüt kacagott, amikor elmeséltem neki a szerencsétlenségemet. Vigasztalásul pár csókot is kaptam tőle, igy kissé visszatért nyugalmam Elhatároztam, hogy két hét múlva megtartom azesküvót és más vidékre megyek, menekülök, hogy megszabaduljak a cigánvtól.
Nem volt erre szükség. Másnap reggel az én cigányom nem kivánta egészségemre az éjszakai nyugo-
dalmat, nem kivánt jóétvágyat a kávémhoz, hanem tudják uraim, mit tett? Felakasztotta magát. Váljék egészségére 1
Reggel kinyitom az ablakot, hogy élvezzem a napfényt, a madárdalt, hát az almafáról vicsorít le rám az én sirighü Jancsim. Rohantam a csendörségre, mert — másodszor is bevallom — nem nagy a bátorságom. Lemetszették a kötélről. A nyomozás kiderített mindent, öngyilkosságának oka: szerelmi bánat.
Biró Ilus vallotta, hogy tegnap Burkára ráöntött egy dézsa vizet. Ugy történt a dolog, hogy odament hozzá a cigány.
— Idvezsellek, gyenyerü virág:ál, ügy a felesigem!
— Kotródj, füstös — igy Ilus!
— Ligy a felesigem!
Zsuppsz, Jancsi válaszul egy dézsa
vizet kapott a nvakára.
— Akaszd fel magad bolond, azután beszélj ilyen zöldeket!
Burka szót fogadott. Előbb azonban még megírta a hattyúdalát, helyesebben dalait, mert kettőt irt. Az egyik nekem szólt, a másikat Húsnak címezte.
__1925 május :>
Orvosok: Sándor Miklós dr. & Rcpka János dr.
Tabajdy elnök ezután rámutat arrj a nagy munkára és fáradhatatlan tevékenységre, amit Finta József tit-kár az egylet érdekében kifejt, amiért a közgyűlés jegyzőkönyvi köszönetet szavaz Fintán3k.
A .közgyűlés után a választmány ülést\'^.ártott, amelyen több belső ügyet intéztek el.
A polgári leányiskola hármas ünnepélye
Nagykanizsa, május 4
Vasárnap délután zsúfolásig megtelt a polg. iskola tornaterme szülőkkel és tanügybarátokkal, hogy részt vegyenek a polgárista lánykák ünnepélyén. Hármas ünnepély volt ez: a csccsemővédclem, az anyák s nemzetvédelem ünnepe. Az első kettőt teljesen áthatotta a hazafias érzés s gyönyörűen kiegészítette azt annak harmadik része — a nemzetvédelem ünnepe.
A csccsemővédclem nemes intézményét ismerjük. Valóban magasztos feladatot teljesítenek a tanárnők, akkor, mikor már az iskolában bele-csöpögtelik a leánykáknak, a jövendő magyar asszonyoknak a lelkébe az apró gyermek védelmének szükségességét s annak fontos államerósitő jelentőségét.
Az anyák ünnepe, mint egészen uj dolog tárul elénk. Plander Jánosné szépen megirt hatalmas értekezésében mutatott rá arra, hogy mi az anya, hogy mennyire hat a gyermek lelkületére, egész életére az anyai nevelés, a szerelő, türelmes, mindent megértő és megbocsátó anyai sziv. Nagyon szép gondolat az anyák ünnepe s azt a jövöben még nagyobb keretek között szeretnők megünnepelve látni, mert az anya fokozottabb megbecsülésének, szeretetének, megkülönböztetett tiszteletének előtérbe helyezése nemcsak a kisgyermekekre, de a felnőttekre is kiváló lelki hatással bir.
Maga az ünnepi előadás oly sikerült voll, aminőt iskolai ünnepélyek alkalmával ritkán látunk. A bá-josabbnál-bájosabb leánykák csengő, tiszta, mély érzésű szavalatai özv. Vajda Sándorné munkáját dicsérik. Az ünnepély díszletei és öltözékei pedig oly kedves, valóban tündéri
Imc az enyém:
.Kesenem a barátságod. Minden jót sivból kívánok. K/sl kivAnja a barátod, Te Ut többé ugyse látod."
Ilusé igy hangzik:
.Neked hagyom a sivemet Mivel nem sereltél, Ides savam hiába voll, Mert te kinevettél. Itthagyom e ross világot, Fönt azs ígbt Jobbat várok.\'
Az orvosok megállapították, hogy nemi volt épelméjű. Uraim képzeljék csak cl: hosszú ideig egy félbolonddal barátkoztam, viseltem szeszélyeit. A lelkiismeretem vádol, hogy én kergettem a halálba. Éjfélenként megjelenik álmomban, üldöz, kísér mindenhová. Mit tegyek, tanácsoljanak 1 Köpessem példáját? Nem tehetem. Nctn vagyok bolond. Megnősültem. Ez se használt. Nem tehettem mást, mint önöknek elpanaszoltam a bajomat. Mondják ki: nem voltál te bűnös, sőt szolgálatot tettél a cigányságnak, mert felfedezted a költőjét.
Látom, igazat adnak nekem. Köszönöm. Jó éjszakát! (Vége)
1926 május 5.
ZALAI K02L0NY
látványt nyújtottak, aminőt csak Andersen meséi után tudunk elképzelni. Mindég Tukách Olga tanárnő finom Ízlését tanúsítja.
A helyzethez illő, alkalomszeiü énekeket Manluano Mária tanárnő tanította be.
A hazafias érzés az egész Ünnepélyen elomlott s különösen az utolsónak előadott színdarab : n Hungária a magyar tündérek között" cimü volt az előadások fénypontja.
A darab főszereplői Hencsics Krisztina (tündérkirálynő) Bilchter Edith (törpekirály), Ágh Erzsi (Hungária), Pauk Erzsi (főtündér) voltak, kik bi-. jos közvetlenséggel és szines játékukkal feleltek meg nehéz feladataiknak. Rajtuk kivül még egy egész csomó törpe és tündér vitte diadalra a szép, hazafias darabot.
A műsor többi számaiból kiemeljük Sió Anna III. oszt. tanulónak „Prológ*-ját, utána Szattler Irina II. oszt. tanuló Jancsika álma" cimü kis történetet mesélte cl, majd „Ra• chel siralma" következett, melyet Heirner Erzsi III. oszt. tanuló erős drámai erővel adott elő.
Péterke meséjét ügyesen mondta el Németh J. III. oszt. tanuló, majd a „A kis_Demcter RózsikáróP szavalta nemes hévvel Domdny III. o. tanuló.
,Harniuüik temetés\' Rákócziról emlékezik meg s Liditt I. III. oszt. tanuló adta elő hazafias mély érzéssel és kiváló szavalóképességgel.
Utána .Földrajz" következett, majd Faludl E. III. o. tanuló oktatta a kicsi elsőosztályu Martincsevicset, hogy: „határunk a tenger, határunk a Kárpiát.*
Bár ugy lenne, hogy mire ezek a szereplő kis lánykák felnőnek, újra 4frég\\ határok között teljesíthessék majd magyar honleányi kötelességüket. H. C.
Házakat rombolt a vasárnapi szélvihar
A katonaréten történt a legtöbb pusztítás — Az egész Dunántulon végigsöpört az orkán
Hat halász a Balatonba fult
Nagykanizsa, mijus I
Szép április — csúnya május. Igy tartja ezt a szólás-mondás, mely tapasztalati lények, évszázados megfigyelések eredményeiből szűrődött le s tartja magát ma is népünk köztudatában.
Az idei május beköszöntése az ennek a mondásnak érvényességébe vetett hitet nagyban erősíteni fogja, mert az elmúlt napokhoz hasonló május-kezdetre nem igen volt példa a közeli esztendőkben.
A szél óriási erővel zudult a városra majdnem két napon át percnyi szünet nélkül s az ólmosra borult ég szakadatlanul ontotta az esőt.
Városunkban a két napos orkán legnagyobb pusztítást a katonaréten végzett. Mikor ma délelőtt, már mosolygósra derült ég alatt, már csak gyenge szélben kimentünk oda. siralmas látvány tárult szemünk elé. A tömésből felépült, több esetben még nem is egészen kész házak kivétel nélkül áldozatául estek a szélvésznek. Az eső kimosta, meglazította a döngölt agyagból készült falakat s a szél nekirugaszkodva kidöntötte azokat. Csupán a tégla épületekben nem történt kár, ámbár itt-ott azoknál is igyekezett a vihar a tetőket megbontani.
Vasárnapra virradó éjszaka nem aludtak a katonaréti házak lakói. Iszonyú félelemben hallgatták az orkán tombolását, házaik falának, ajtainak, ablakainak recsegését.
A rombolás képe legtökéletesebb Tóth József kályhásmester nagy tö-méshizánát, melynek egyik 2 szobás szárnya teljesen összeomlott. Az épületben szerencsére még nem laklak, mert a másik szárny s a tűzfal egy része még építés alalt állott.
Mittermayer pék, ki már régóta lakik csaladjával a kis katonaréti, sajálkezüleg tömött házban,\' mely sok hányattatás után részükre mégis csak megnyugvást jelentett, szintén igen nagy káit szenvedett. Házának tüz- és oromfala kidőlt, a falak megrepedeztek s a család kezdheti elölről a fészekrakó keserves munkát.
Doniján János hivatalszolga házának tÜ2fala ma reggel 8 óra tájban omlott le. Ebben a házban is már hosszabb ideje lakik a kis család egyszobás lakásukban.
Ugyancsak ma regcel dőlt ki a Mikó-ház tűzfala is. Ezekben a már beköltözött házakban szerencsére sem emberéletben, sem berendezésben kár nem történt a beázáson és ijedségen kívül.
A még épülő és készen álló, de be nem költözött házakban hasonló a pusztulás, özvegy Károlyi Jánosné házának hátsó téglafala mintegy 20 méter hosszúságban kidőlt. A tulajdonosok pár napon belül épen a beköltözködésre készültek, özvegy Horváthné épülő házának tégla-tűzfalát is teljesen összedöntöttc a szél.
Ezeken kivül is majd minden tömés-ház falai annyira átáztak, hogy megrepedeztek, kihajollak, tetőiket megbolygatta az óriási erejű orkán.
A városban
is majdnem minden utcában történt kisebb-nagyobb rombolás. A József főherceg utcában egy tűzfal és egy tetőzet dőlt be. A Zrínyi Miklós utcában egy ledőlt kémény össze-döntötte a háztetőt. A Huszti-tér egyik házának két kéménye zuhant a tetőre s nagy kárt okozott abban.
A Hajcsár-utca és Csengery-utca keresztezésénél kidöntött a szél egy hatalmas nyárfát s az keresztül feküdt az uton, miután a villanyoszlopot kettétörte s a vezetékeket elszakította. A város munkásai s a tűzoltók szélfürészelték s eltávolították a közlekedési akadályt képező hatalmas fatörzset. Ugyanitt kivágtak ma reggel egy veszélyesen megingott másik nyárfát is.
A Vágóhídi uton öt méter hosszú szakasz félméteres \\iz alatt áll.
Fel sem sorolhatjuk ehelyütt a kisebb-nagyobb hasonló kártételeket Különösen kerítésekben, kapukban és ablakokban történt nagyon sok kár. A reáliskolai laktanya hátsó deszkakerítései majdnem mind a földön hevernek. Itt egy tejesasszonyt kannáival együtt földhöz vágott a szélvihar. Az Eötvös-téren a város-gazdaság majorjának kerítését, a Teleky-utcai kerteknek a katonarélre" néző dcszkapalánkjait is kidöntötte a szél.
A Centrál nagy üveg cégtábláit, a Tulipán-üzlet kirakatát és kirakat-ajtaját, a Kohn L. Lajos cég mindhárom kirakatelötti villanylámpa-golyóját összetörte a szél.
A telcfonhuzalokban is nagy károkat okozott a vasárnap éjszakai orkán. Vasárnap 40 állomás nem működött a vezetékekben előállott hibák miatt. Ugyanez volt a helyzet természetesen a távírda és villany-vezetékekkel is. Mindezeket a zavarokat azonban még ma sikerült rendbehozni.
Mint értesülünk, a Balaton környékén mindenütt nagy pusztitáso-kat okozott a vasárnapi éjszaka. A
partra épített deszkakabinok sok helyen teljesen eltűntek.
Balatonszentgyörgytől Aligáig rettenetes károkat okozott a vihar, mely villák teteit szaggatta le. Tapolca mellett, Gyulakesziben több ház esett a szélvész áldozatául. Zánká-nál halászokat ért az orkán a Balatonon, a báika felborult és hat halász a Balatonba fult.
Szombathelyen a déllvasuli fűtőház tetejét szakította le a szél, míg a pályaudvaron egy szénrakomány a szélben kipattant mozdony-szikrától meggyulladt.
Békéscsabán vasárnap délután egy óráig tarló jégeső volt diónyi jégszemekkel.
A naptái i időjóslás május 8 utánra jósolja csak az idő jórafor-dulását. Az elmúlt napokban Magyarország évi csapadékszükségleté-nck egyharmad része leesett. A mezőgazdaságban a csapadékos május jó termést igér, de a gyümölcs kultúra nagy kárát fogja látni a dühöngő orkánnak.
A világháború kulturális és gazdasági következményei
Irta: KELEMEN FERENC (8)
Mindenhol bizonyos eltolódások állottak elő a gazdasági erők között, minden nemzet megérezte, hogy a gazdasági energiák régi működési rendszerében zavar állott be. De természetesen ezt leginkább a küzdő csoportok érezték meg.
A győztesen maradt ántánt gazdasági élete épp ugy nehézségekkel küzd, mint a levert központi hatalmak. A pénzérték sülyedése, a gazdasági válság, a termelés nehézségei olt éppugy megvannak, mint nálunk, csakhogy minden itt fokozottabb mértékben.
A legnagyobb csapás azonban szegény országunkat érte. Mert nem elég. hogy a háború alalt ez az ország feláldozta szövetségesei részére minden készletét s igy teljesen leszegényedett, nem elég, hogy fiai a csatamezők hősi mérkőzéseiben elpusztultak, a megmaradottak szervezetei tönkrementek, hanem a tria-nonnak nevezett végzet ezt az ezeréves országot, mely c büszke idő alalt egységes gazdasági szervezetté forrt össze, szétdarabolta, megcsonkította, legértékesebb részeitől megfosztotta.
A mcgcsonkult, anyagi vérveszteséget szenvedett ország, természetesen a bajok egész légióit volt kénytelen elszenvedni s csak az ezeréves múlt hitetadó - biztatásai űzték cl fejünk felöl a teljes kétségbeesést s az ország végső összeomlását
Még a háború közepe felé, amikor niég a Höfer jelentések győzelmei nyomán egyesek a végső győzelemben & reménykedtek, megkezdődtek a gazdasági egyensúly felbomlásából származó aggasztó bajok.
Mindenekelőtt érezhető volt a nyersanyagok utánpótlásának hiánya. A nagy fogyasztás rohamosan csökkentette készleteinké!, mig elzárkó-zottságunk miatt ujabb cikkek csak jelentéktelen mennyiségben érkeztek. A fogyasztás cimén egyre nagyobb összegek kerültek forgalomba, az első komoly simptoma éppen ez volt. Az árukészletek rohamos apadása, a pénzforgalom megnövekedése.
A nagy háború hatalmas kiadásaihoz az államnak folyton ujabb pénzmennyiségre volt szüksége. Megkez-
Ha némelyik asszony tudná,
hogy néha mennyire nem praktikusan vásárol, akkor sok pénzt megspórolhatna. Ne hagyja, magát félrevezetni s ne \'tartson más kávépótlékol épen olyan előnyösnek, mint a „ F r a n c k"-ot. * — Az igazi olcsóság éppen abban az utólérhetetlen kiadósságban rejlik, amely a régen bevált „Franek kávépótlék"-nak specifikus tulajdonsága.
\'A kiWédarálóval mint védjegy.
dődött a fedezetlen bankjegyek nyomása, mely aláásta a pénz tekintélyét és megingatla a bankjegyekbe vetett hitet. Lassan-lassan egyre szélesebb rétegekben érezhető lett az a bizalmatlanság a bankjegyekkel szemben, melynek következménye volt azután az ércpénznek, az árucikkek és termények tezaurálása. A pénz, a gazdasági életnek ez a vérkeringése megbetegedett s ezzel sorvadásnak indult az egész gazdasági élet. Minden, ami azután bekövetkezett, ebből a forrásból származott.
A kommunizmus, majd a román invázió azután megfosztották ezt az országot utolsó megmentett értékeitől. S ezekután mar elkerülhetetlen volt a pusztulás, melynek kétségbeejtő következményeit immár évek óta érezzük valamennyien. A korona teljes lezüllése, a tőzsdébe fektetett értékek szomöru pusztulása, az életnívó sülyedése, a középosztály, a fixfizetésüek nyomora, vagyonok ösz-szeomlá<a, termelési, fogyasztási válság, bctétválság, fizetésképtelenségek, csődök, mind-mind az emberiség nagy mérkőzésének, a borzalmas világháborúnak kegyetlen következményei.
De nézzük, mik voltak e nagy háború következményei az emberiségre s e borzalmas idők névtelen szereplőjére: az emberre.
A nagy világégés megperzselte-e az ember lelkét, a szenvedések kálváriája megnemesitettc-c szivét, a borzalmas órák tanulsága megváltoztatta-e világfelfogását, tökéletcsi-tette-e gondolatvilágát, szélcsitcttc-e ismeretkörét ?
A háború milliók uj népvándorlása volt. A hatalmas szervezet ösz-szevissza dobálta a népek százezreit. A távol kelet vad tatárai, a Volgafolyó ábrándos orosza, Kaukázus vitéz kozákja, Szibéria elszánt fia, Afrika szines gurkája össze-vissza ti-potrák vén Európa testét s öntözték a csaták gránátturta mezőit. A hadi-fogság megismertette a karcagi késői kun leszármazottat Vladivosztok hadi-kikötőjével, a somogyi 44-es bakát Sicilia kéklő egével; a távoli Szibéria fia szántott-vetett a Nagy-Magyaralföld híres búzatermő földjén, magyar tüzérek csizmája a Szentföld homokját taposta! A hadi szerencse szeszélyes humorral cserélgette a népek tömegét egymással s dobálta a frontok hős katonáit sok-sok ezernyi kilométerre legszűkebb hazájától.
(Folyt, köv.)

ZALAI KÖZLÖNY
1925 május *>.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Május 5, kedd
Római katolikus: V. P(u» |>. Proleílán* Gotthard. loncllla: Ijar hó I).
Nap kel regied i óra 37 perckor, nyugtaik délután 7 óra 17 perckor.
A Meteorológiai Intézet Jelentéit szerint szárazabb és melegebb, de még nem állandó Idó várható.
Képkiállítás (vásár) a Kavzlnó nagy-termében, nyitva reggel 10 ólától este & óráig.
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK
Május 9: Müvészestély az államrendőrség dctckthrtestOletének nyugdijpótló- és segél)egylete, Özvegyei és árvái javára a Polgári Egyletben este 8 órakor.
Május 16: A kegyesrendi reálgimnázium szinielőadása az intézet tornatermében este fél 9 órakor.
Málut 17: A kfgycsrendi reálgimnázium szinielőadása az intézet tornatermében este léi í> órakor.
Május 21: A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kór Zrínyi ünnepélye.
Május 30: A Transdanubia Sport Egyesület műkedvelői előadása.
Május 31: Az Ipartestület sétatéri mulatsága.
A Transdanubia Sport Egyesület műkedvelői előadása.
Junlus 6: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet balleIt-clőadása a Polgári Egyletben.
Junlus 7: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballett-előadása a Polgári Egyletbea.
— A megyéspüspök Nagykanizsán. Rott Nándor dr. megyéspüspök tegnap délelőtt a Iriesti gyorsvonallal Rómából hazatérőben Nagykanizsára érkezett s itt útját megszakította. Szentmiséjét a szent-ferencrendieknél tett látogatása kapcsán a plébánia-templomban végezte el. Meglátogatta Gazdag Ferenc püspöki biztost s Eöerhardt Béla gimnáziumi igazgatót A gimnázium ideiglenes kápolnájában összegyűlt tanulóifjúságnak kiosztotta a pápai áldást, majd kiment a kórházba, hol ugyancsak pápai áldást oszlott a kórház belegeinek. A megyéspüspök a délutáni gyorsvonattal lovább ulazott
— A főispán itthon. Dr. Tarányi Ferenc főispán tegnap Zalaegerszegre érkezeit.
— A polgármester Budapesten.
Sabján Gyula dr. polgármester vasárnap délután különböző hivatalos ügyek elintézése végett Budapestre utazott. Ezalkalommal, mint értesülünk, Tatán hátas lovakat is fog vásárolni a mezőőri szolgálatnak lovas rendőrökkel való ellátása céljaira.
— Egyházmegyei hírek. Wallncr József kanonoknak a Boldogságos Szűz Máriáról nevezett almádi címzetes apátságot adományozta gróf Mikes szombathelyi püspök, mig Major Gyula pákai plébánost a novai esperes-kerület segédesperesévé ue-vezle ki.
— Zalavármegye állandó választmánya Tatányi Ferenc dr. főispán elnöklete alatt Ülést lattolt.
— A zalaegerszegi második templom bírálóbizottsága szombaton vizsgálta át a beérkezett 55 tervpályázatot; a döntés, amelyen szombathelyi püspököt Rogács Imre kanonok képviseli, ma fog történni.
— Konkurzus. A veszprémi püspöki papnevelő intézetbe felvételüket kérő ifjak vizsgálata folyó évi iulius hó l én délelőtt 10 órakor fog megtartatni a veszprémi püspöki szókházban. A felvételre folyó évi junius 20 ik napjan kell jelentkezni az egyházmegyei hivatalban. Felvétetnek a középiskola V., VI, VII. és VIII. osztályát végzett ifjak. A pályázók hozzák magukkal az V., VI.. VII. osztályról szóló jeles vagy jó-renda bizonyiUányl, illetve az érettségi bizonyítványt, keresztlevelei, bérmalcvclct, az állami anyakönyvi kivonatol és ujraollási bizonyítványt, erkölcsi bizonyítvány! az illétékes hittanárlól vagy lelkésztől. A jelentkezők kötelesek magukat orvosi vizsgálatnak alá vélni.
— Prack István dr. tanulmányúton. Prack István dr városi laná-csos a képviselőtestületi közgyűlés állal megszavazott 3 hónapos szabid-ságát megkezdte s vasárnap délután elutazott párisi tanulmányukra.
— Nagybecsű lelet a megyei levéltárban. Fára József megyei fólevéltáros megtalálta Diák Ferenc egyik díszpolgári oklevelét. A disz-oklevelet Esztergom szab. kir. város 1844. évi november 29-ik napján nyújtotta át D.-ák Ferencnek.
= Találkozó. Felkérjük volt osztálytársnőinket, hogy folyó hó 10-én délelőtt fél II órakor a polgári leányiskolában teljes számban jelenjenek meg. mert az elmúlt vasárnap a rossz idő miatt olyan kevesen jelenlek meg a megbeszélésen, hogy végleges megállapodásra jutni nem sikerüli. Lidiit Mariska és D.\'ZSŐ Böske..
— Házasság. Antal Juci és Breyer Imre házasságot kötöttek és Harkányba ulaztak. (Minden külön értesítés helyeit.)
— Az Ipartestületi Dalárdát felhívom, hogy a zalaegerszegi kirándulásai kapcsolatos ügyek megbeszélése végett é hó 5-én, kedden este 8 órakor az Ipartestület helyiségében teljes létszámmal okvetlen jelenjen meg. Bilchler.
— Elmaradt a himlőoltás. A vasárnapra hirdetett himlőoltás a rossz idő miatt elmaradt. Néhány gyermeket ugyan a szélvihar ellenére is felvittek a Rozgonyi-utcai iskolába, kiknek szüleit azonban ott értesítették, hogy az oltást csak jövő vasárnap, május 10-én fogják megtartani.
— Uj autójáratok. Reischl Imre hévízi fürdóbérló május 15 tői szeptember 15 ig Hévíz—Tapolca, Hévíz —Sümeg és Hévit—Jánosháza közölt nyolc autójáratot fog rendszeresíteni. Az autók dija oda-vissza utazással, ÍOrdőhasználaHal 90.000 korona és minden utas 200 millió koronáig lesz biztosítva baleset ellen. Kérdjük, miéit nem -lehetne ezt Nagykanizsára is megcsinálni?
— Jegyző-választás. Zalaszent-mihály község képviselőtestülete pénteken tartott gyűlésén Köcski Flórián oki. jegyzőt adóügyi jegyzővé választolta.
— SDincg közgyűlése. Sümeg község képviselőtestülete vasárnap délelőtt közgyűlést tartott, amelyen a házhelyUgycket és a kórházi költségvetést tárgyalták.
— Országos vásár. Nagylengyel község május 6-án, holnap, szerdán tartja megnyitó országos kirakodó és állatvásárát.
— Hívásátvétel. Török Gyula az újonnan megválasztott pacsai főjegyző május 1-én vette át hivatalát.
— A viharok kevés kárt okoztak. A legutóbbi napok esőzéséről illetékes helyen kijelentették, hogy az egész évi csapaJékszükségleinek ezzel már csaknem egyharmad része leesett. Ez igen kedvező termést eredményezhet. A jégverések csak a gyümölcstermésben okoztak némi káii, a gabonavetéseknek egyáltalában nem ártott.
— Angyal cslnálók. Suttogni kezdték Nagyradán. hogy Buczögő Mihálvné fhial, 23 évei asszony, ki szégyelle, hogy immár a második gyermeke van — Bognár Józsefné nagyradai asszony segítségével háromhónapos magzalát elhajtotta. Mikor e hír a pacsai csendőrségnek tudomására jutott, azonnal megindította a nyomozást, mely teljes sikerrel járt. Megállapítást nyert, h.^gy Boiiár Józsefné valami ostyába telt porPado\'.l be a fiatal asszonynak s az erednény meglett. A csendőrség lefoglalta a bűnjeleket s feljelentésével együtt az illetékes hatóságnak adta át.
— Frank Edward Nagykanizsán. Az egész világon ismert nevű látogatója volt tegnap Nagykanizsának. Itl járt Linzből Edward Franck, a Frank Henrik fiai cég egyik tagja, meglátogatta itteni kávégyáráf, mely alkalommal julalomképen összes munkásainak egy napi bérét adta, majd még a délután folyamán tovább ulazott.
— Gyermekkocsik nagyon oí-csón Szerbnél, Csengery-utca.
— Kérelem. A 40 éve Magyaróváron végzett gazdászok találkozót készi:ctiek elő. Az előkészítő bizottság keresi Kovád István volt kollégáját, kiről csak annyit tudnak, hogy édesatyja nagykanizsai ügyvéd volt. Erre vonatkozó felvilágosításokat Králky Islván dr. főjegyzőhöz kéretik bejelenteni.
— Padok a városháza folyosóin. A városházán tegnap reggeltől kezdve régóta szükséges ujitás lépett éleibe. A folyosókon ugyanis padokat helyezlek el minden olyan ponton, ahol a közönség gyakrabban szokott nagyobb számban várakozni, míg reájuk kerül a sor hivatalos ügyeik elintézésében.
— Verekedés Felsőrajkon. Fel-sorajkon az ifjúsági egyesület ének-próbát tartott az iskolában. A kíváncsi hallgatóság az ablaknál állott, köztük ifj. Lóc Ferenc siketnéma kovácstanonc is, kit tolakodás közben Bencik Kálmán odébb tolt. Ezért bosszúból Lóc felkapott egy hasáb fát s olyat ülötl Bcncik fejére, hogy az összeesett. A pacsai csendőrség azonnal helyszínen termett és rendet teremteti. Benciknek sebe nagyon súlyos, de nem életveszélyes. A csendőrség a feljelentési megtelte az ügyészségnél.
— Megbüntetett hentesek. Zalaegerszegen több hentest azért, mert a luistönköt nem találták tisztán elzárásra és pénzbüntetésre ítéltek.
Ma és minden este kaposvári Balogh Károly hírneves zenekara hangversenyez a Korona-éttermében.
Színes és fehér férfi Ingek
mélyen Irszáilitott árban kaphatók Schvartz Dezső cégnél Fő-ut. Ugyanott női hímzett háló ingek darabja 58000 koronáért.
— A Szepctuckl Takarékpénztár Részvénytársaság folyó hó 3-ára egybehívott rendes évi Közgyűlése a részvényeseknek határozatképtelen számban tórtínl megjelenése miatt megtartható nem volt, iniérl is 1925 éri májút 17. napjának </«•.\'. lilán 2 órájára a t. részvényeseket azzal a megjegyzéssel hívjuk meg, hogy ezen közgyűlés £ f. hó 3-án hirdetett közgyűlés tárgysorozata felet! fog határozni, még pedig tekintet nélkül a megjelent részvényesek számára. Kelt Szepctneken 1925. évi május hó 3-án. Az Igazgatósát;.
= Elveszett Pénteken este 8—9 óra között egy jobbkezes szarvasbőr-kesztyü a Kazinczy-utcíban elveszeti. Becsületes megtaláló jutalom ellenében adja le Kazinczy-u. 35 sz. alatt.
Angol flór uti zokni 29 ezerért, angol flór női harisnya 45 ezerért Filipp kötöttárugyárában, Szombathelyen kapható. Előnye, hogy sajátjából megfejeltcthctő 1
= Ne hagyja magát megtéveszteni irreális kirakati áraktól. Legjobban csak Miltényi Sándor és Fia ■50 éves cipőüzlclében vásárolhat.
Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
Katonai és egyeniuliiiall cikkekben a mái iunerl legolcsóbb beváiáilitl fonás,
egyedüli szaki]/let Bruucs ccJóxtef SugJr ut53.Tc>.7U)
Tenyészállatok állami vásárlása. A magyar kormány az elmúlt március hó folyamán a kényszer-kölcsönből befolyt összegből 30 milliárd p.ipirkoronát kölcsönképen tenyészállatok bevásárlására fordított. Az állatokat az állam vásárolta meg és hitelre eladja másoknak.
SPORTÉLET
Az NTE választmányi Ölése. A
Nagykanizsai Torna Egylet pénteken este fél 9 órakor választmányi ülést tarlóit az Ipartestület helyiségben. A választmány az egyesüld különféle folyó ügyeit intézte cl.
Klskanlzsnl elemisták torna-vizsgája. A kisk.inlzsai elemi iskolások lornavizsg.1j.it junius 7-én fogják ineglarlani. Filó Ferenc igazgató és Szipudvary László laniló mát buzgón folytalják az elókésztilctckel s az apró loi uász-sercg a tavalyi szép eredményeken felbuzdulva nagy ambícióval készül idei tgrnaver-senyére.
TÖRVÉNYSZÉK
Börtönre ítélték a kislány merénylőjét. A .Zalai Közlöny- már foglalkozott azzal a minősilhctellen, durva merénylettel, melyet Ország György kiskanizsai lakatosmester elkövetett Simon József förhénc-hegyí földmives hároméves kislánya ellen, mely ügyben a nagykanizsai csendőrség folytatta le a nyomozásL
Az állatias embert tegnap vonta felelősségre bűncselekménye miatt a nagykanizsai törvényszék bünlető-tanácsa Kenedi Imre dr. táblabíró elnöklete alatt. A személyazonosság felvétele után Kenedi dr. zárt tárgyalást rendelt el és a lermet kiüríttette.
Közel másfélórás tárgyalás után a bíróság kihirdette határozatát, mely szerint Ország Györgyöt bűnösnek mondotta ki a Btk. 233 § ába ütköző szemérem elleni erőszak bűntettében és ezért őt tiz havi börtönre és három évi hivatalvesztésre ítélte és az összes felmerült költségek megfizetésére itélle.
A kir. ügyész a büntetés súlyosbításáért fellebbezést jelentett be, de fellebbezett a vádlott és védője is.

1925 május b.
ZALAI KÜZLONV
W
Lányos mamák
és mindenki, aki olcsón akar röfösárut vásárolni, a
menjen, mert ott 10 .c-kal ismét leszállították az árakat.
Mosott siffon 14.500, liliom vászon 23.800, kartonok, mosók 15.0C0, szövetek 37.000, remek ltlszterck 83.500K. Ezenkívül az összes létező rőfösáruk, u. m. férfiszövetek, belső huzatok, ágygarniturák, zefirek stb. lényegesen olcsóbbak, mint bárhol
Kiáll IJi a\'lTuíXh^
Erzsébet-tér 2. ,»$
Irodalom és művészet
Uj Idők. Herczeg Ferenc képes irodalmi hetilapjának 18. számában folytatódnak Csathó Kálmán és Lud-wig Wolff érdekes regényei. Közli a lap azonkívül Rákosi Jenő, Lyka Károly és Tutsek Anna cikkeit, Csermely Gyula, Illés Endre és 0. Henry elbeszéléseit, Gács Demeter versét, Andersen György versfordítását, Mühlbcck Károly elmés fejléceit, számos művészi és időszerű képet és a lap legnépszerűbb rovatait, a szerkesztői üzeneteket és a szépségápolást. Előfizetési ára negyedévre 80.000 korona. Kiadóhivatal Budapest VI., Andrássy-ut 16.
Magyar Lányok. Tutsek Anna kitűnő lapjának c heti számában két érdekes regény folyik. Az egyik Szederkényi Anna „Márika", a másik J. Colomb „Évi néni". A regényeken kívül mulattató, tanulságos és érdekes olvasmányok, 6zcbbnél szebb képek egész kincsesházát találja meg az olvasó a lapban. Előfizetési ára negyedévre 30.000 korona. Kiadóhivatal Budapest VI., Andrássy-ut 16.
Az Én Újságom. Dickens, Cop-perfield Dávid a világ egyik legszebb története és Kertész Mihály .Bohóc Péter" cimü elbeszélése folytatódik c heti számában. Ezenkívül mesék, versek, színdarabok, tréfák, kedves levélkék, hasznos ismereteket tartalmazó garmadája vár Az Én Újságom olvasóira. Előfizetési ára negyedévre 25.000 korona. Kiadóhivatal Budapest VI., Andrássy-ut 16.
Színházi Élet. Rákosi Jenő irt cikket a Színházi Élet legújabb számában ; Klapka tábornok fiának darabjáról a Fanny és a cseléd kérdésről Hajó Sándor irt beszámolót, Pásztor Árpád novelláját, Schöpflin Aladár, Harsányi Zsolt, Hubay Jenő, Sikló? Albert, Nádas Sándor, Barabás Lóránd, Zsolt Nándor, Mohácsi Jenő cikkeit közli ezenkívül a füzei, melyben a Vigözvegy reprizéról és Mae Murray párisi tartózkodásáról is találunk érdekes riportot. A vidék rovat tele van érdekes cikkekkel és hírekkel, az autórovatban pedig képes riportot találunk a vasárnapi motorkerékpár-versenyről. Ara 8000 korona, negyedévi előfizetés 80.000 korona. Kiadóhivatal Budapest, Er-zsébet-körut 29.
KÖZGAZDASÁG
A soproni iparkiáliitás
A soproni iparkiállitás előkészítő munkálatai serényen folynak. Sopron városa a kiáltilás rendelkezésére bocsátotta a város közkertjét, az Erzsébet-parkot, melyhez fogható szép kiállítási helyet az országban keresve is alig lehelne találni. A város a kert löfrontját 50 milliót meghaladó költséggel állandó kerítéssel látja el és a kert villany világítási hálózatát az egész kertre kiterjeszti. A kamarai kertllel gyárosai és nagykereskedői a város példáját követik és már eddig 200 millió koronái meghaladó végleges adománnyal, illetve föltételeden visszafizetendő kamatmentes kölcsönnel sjeltek a kiállítást támogatni. A kiállításon való részvételét a kamarai kerület majd minden számottevő gyára bejelenlelte s különösen a vas-, fém- és gépipar, valamint a bntor- és textilipar fognak a kiállítás két csarnokában dominálni. A kézműipar is mét-tóan képviselve lesz a kiállításon, meit bár a kisipar zömére nézve a részvétel megoldhatatlan pénzügyi probléma, a kézműipar minden ágát oly kiváló mesterek fogják képviselni, akiknek munkái a kerület kisiparának egészét legszebb oldalától fogják bemutatni. Ami országos értekezlet és társas kirándulás lesz a nyáron, színhelyéül, vagy célpontjául Sopront választja és igy előrelátható, hogy a népszavazással megmentett országrész iránt való érdeklődés és valamennyi vasutvállalat állal megadón ötvenszázalékos mciietjegykcd-vezmény a kiállításnak állandó és nagy közönségei fog biztosítani.
Magyarország dohánytermése.
Az Omge dohánytermelési bizottsága május l én tilést larlott, amelyen a bizottság előadója ismertette a magyarországi dohánytermelésnek és beváltásnak 192-1. évi eredményeit, melyek szerint a dohánnyal beültetett terület 29.195 hold volt, az Össztermelés 94.000 métermázsa.
Méhészek OrszágosSzövetségc. A magyar méhészek és azok egyesületei, a szegedi és a győri mé-liészegyesllletek kezdeményezésére ez év elején Győrölt tartott gyűlésükön elhatározták, hogy a magyar méhészei intenzív szolgálatába egy országos szövetséget állítanak. A Méhészek Országos Szövetsége, Budapest székhellyel, ez évi junius hó elsején pünkösd másnapján, Györölt tartja alakutó nagygyűléséi, melynek előkészítésével a Győr és Győrvidékt Méhész Egyesületet bízták ineg. Az egyesület elnöksége felhívja a ínég nem jelentkezett egyesületeket a csat-lakozasra és hogy az alakuló nagygyűlésre az összes egyesületek küldjék delegátusaikat. Az egyesület elnöksége\' fölkéri még az egyesületeket, hogy május 20-ig delegátusaik részvételét, azok lakás igénylését is Páder Ferenc egyesületi elnöknél (Győr) okvetlen bejelenteni szíveskedjenek. A szövetség alakuló nagy-
gyűlésével kapcsolatosan nyilik meg a győri egyesület minta és kísérleti méhésztclepe, amelyre a földmüvelésügyi minisztert is meghívták.
TŐZSDE
A budapesti értéktőzsdén a mai napon vezették be ujabb 9 értékben á határidós üzletet. Ettől az intézkedéstől általában a forgalom megélénkülését várták, azonban Magyar Hitelt kivéve egyik határidős pa-pirbin sem tudott élénkebb ílzlet kilejlódni. A piac többi területén is csendes volt a forgalom. Az árfolyamok nagy általánosságban az utolsó zárlati nivón mozogtak. l\'Vo-nál nagyobb eltolódások alig fordultak elő. A kulisxban Maeyar Hitel l".\'o-kal javult és valamivel s/.ilárdabb volt a Nova. A vaspiacon Fegyver kissé visszaesett. Danubius mindössze IO.OCO koronás ár-javulást tudott elérni. A bányapiacon Uri-kányi valamivel barátságosabbnak mutatkozott. a többi értékei a piacnak egy árnyalattal gyengébben- tendáltak. A cukor részvények a legutóbbi nívójukon állottak.
Utótőzsde
Intervenciós hirekre az irányzat megszilárdult és Magyar Hitelben, Novában és Georgiában élénk üzletet bonyolítottak le. Magyar Hitel 3ik>— 3»7, Salnó 5C3. Nova 192—193, Ganz Danubius 2345, Viktória 375, lilsó Budapesti Gőz 159, Urikányi UO, Koszén 3205. Pcsli lla/ai 2-155. Izzó 1010. Georgia 252, Kereskedelmi Bank S6I.
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai
tagol loel lUXO-SiTiXO kMNi 210 3110
Dtatz
OoUla Fiacda
Holla r-ti
70KOMSM
s;s? jjm
IMII 31U7 l«l «21 a;s
U«< Mi >7
Uja 2914 29U
ítl|t fiaok ÍÍ$S34I7 Oaali. a<hlil M43 1COSS
Olc koi. tíl|(l Iraak Síéi kai. •<en«s Wei -«frkt
I3CW 11132 U«C0 i»l< 14719 lt*)7
i:s«s 11731
IM\'.O WJ4
Az.it.rda~
>al(ri4
Batiia
Baktrtal
Srfliua!
XriaatlJuta
MlUao
Naarro<k
Pirii
Piája
3i6íl«
S:o<kW»lu Wlaa
ZSftd.
11*501 <9)4 K3 J3S MIS !43\' 13 13377 II76S lllll I4WOO-J4JOOO 39W2W2 JIIM7ISJ0 3731 3,\'Sí 11:0-3174 (KSH >8 43 IÍI07 WfcS-tCOiS 117(0 13341
Zürichi zárlat
Pirls 2705—. London 5507 —, NewyoiV 517-25, Bitinél 7622*50, .MMIiuid 2127*50 Hollnud 207 50. Berlin 123 50. Wien .2 80 Soila377 50. Praga 1530 —. Budzptii 72-25, Varió 99 55. Bukarest 237 50, Belgríd 805 —
A magyar korona külföldi hivatalos jegyzései
DEVIZA VALUTA
ttgaap ni Ur«ap ata
Bíca ...............9975| — 9960 1 9925
Berlin...............5840 5865 5591 5891
?rágn ............ 47250 117475 476 |477Í5
Terménytőzsde
irányzat csekély forgalom melleit gyenge volt. Buza 75\'10 -10CJ0, rozs 5000—75rO. takarmányárpa 10.000 K-val olcsób:>odoll.
Hu/a mmv. 76 kjt-0» 505 000 507 5i J, 78 512500 -515000, egyéb vld. 76 kgo» 5J2 50 <• 5C5.(V\'J0.78 kg o* 510.000 -512 500, :-..*« 45 ) 000—45í>.0<X). \'i| tíngert 245 000-24/500. titkai mi nv áip» 330.000 -34J.OOO, köles 250 0O0 260.000. korpa 230 000-235 000, «b 420.000 430.000.
Sertésvásár
PelhA"ib 3i00. melyből el*d/illanul vissia-maradt 610 <!rl>. Elsőrendű 19.500- 7X500. szedeti 18500 19.000, szedelt közép 17.030 —18 000. kOnnytl U.GCO—15.000, elsóiendil Creg 18.020 18 500, másodrendű 17.000--17.500, angol SUldó 18 000-22 COO, szalonna nagyban 22500 -23.000. zsír 26 500,--27.000 lehúzott hus 19.000 22X00, szalonnás fél sertés 21 000 23.000. Irányzat kellemes
Három milliárd kor.
ZSSSJSS. o«Mlywrs|«ékban,
melynek rendkívül előnyösen megváltoztatott játékterve szerint összesen
27 milliárd kor.
lesz készpénzben kisorsolva. - Szcrcncstszámokat aiS.il:
Milhoffei* Kálmán C.cngcry-ut 7. (Knpoctl h.z)
Sor.j.Qyek ár.11 Vl 120.000 K, \'h C0000 K, \'/i 30000 K. Játéktervek Ingyen.
Húzás májua 13. ém IS-én.
A budapesti tőzsde hivatalos záróárfolyamai:
AB£öl.M«t y. ;
Haaal t
Uv/d bilik
Ma**. Hit 3
Jaliáloa Uui-li. 01. ÍV ka .k Oaalr. HlL \\
Baokvrttla t
FöldblUlb. I
HCIXI
Kor*. itL |. b I M -Ctth IpKk
Ki
Mj<r<(-Ntra*t Mi». J«l»ll<>í
Vlrcil biak
Nimx. t> U lik. Karaik. 8 í
BUI«lll»k «• Takaríkok
•alv. tp. Llpöl«i.-0«l rOvltotl Kflbln»«l T»». AiUL Tik. I
Moktlr I
Hiúi «:.! 34 CliJ M. 3ial. 51 FoocUra
•)■»••( (a Malmok •fld-M CorcoiCí
:Slt.J
r.ktídi
Siliiviit
Kos.4 Kib 04.1
OltKlM
Mi{0««li I
-Htipli. Ali. K6«»B Ni/tt»!uajl
S.lVó I
Uilktajl l<
NíOmnAk Albtoouia FA«i(0>l oj.
Olűtua Pallai
Vaamtrck
BrMI itt. KCt»if
Oarí. 04p£T t r»xj»« «
O.DIDÍB ÍJ
Oar.* VM KI
Mo b vt K>ta«
Ccr«a. r«
Out1 miDo 4:
Köiía\'Jlay.l Llroua
Nana Hl fa 3
0!a C
R4xblu7lt
S»>.vinl. I
Nailcl 17.
VIXL bátor
KvzlikttUa Adila »
Atuallka I
KSaull —
Vlicil M
1)111.a.ul 45 40
Altasavaaut —
Traal I7S-7S
Cakorgjásak üllcu»or 470
Cakoclpu 3&4S
Oaorrta 244
Maaíh. cakor I0» Slaaaaar ISOO
ÉUImUxírek Ciloaar —
Saalial —
Pfiipfikl 19
Tokajt b(X
Kalkutta. I5-3Í
QAl Villámot Efy. Ia»4 IO.O
inal <i
L £Í1
10 M4
Olajok
Ot»|\'par Harcai ptU.
43
IJUJ
UPÜk
Mt
MaKX»/ aiíl 0<Ui Hm lámpa M4ila< Vaiíj Ipar VajO 0J7*í gin a
Hot aacraaaa
XbUck VCnai
Sfl. 4a mit
retiiotl aöi 33
KI\'ÜT a«i U
Kftk. po r. a6t —
Kattaticb C«fa. I
l(4aar4nTt4< 400
Oa<b«la4t 2)2
Saáilaáak
gojral-aiillO ISO
ScbwuUti tS
Cflaa MSO
UtatiiaatL —
UUca I
Taxlll
Juta 130
Ojap!<aoa4 33
OOÜMHI —
Kartoa 57
P.ototlpta ISO
Saöi4-M;a 33
Va«rlp4U
SpMUm 75
rút* 3J
Hang. mflülfya ICO
liOn ti
Daolo 7t
Ktlatl Mailsyl -
r«*4k 37
Xfi!«af«14k
D«ojl tf\'SO
Blili Bir i
Braiiil
Ojfirl b4« Corvin Illa P» pMp«
gsacr
Szerkesztői üzenetek
K. B. Bár teljes elismeréssel adózunk irói igyekezete iránt, a beküldött elbeszélések és versek még nem eléggé kiforrottak ahhoz, hogy közölhetők lennének. A prózában — sok olvasás és még sok eredménytelen kísérletezés után — fog még elfogadhatót alkotni.
irodalombarát. Önnek teszünk szolgálatot. ha figyelmeztetjük, hogy sokkal hűségesebb barátja marad az irodalomnak, ha olvas, mint ha ir. Mert a beküldőit .dol-goz-atok- még arról sem tesznek tanúságot, hogy olvasott már annyit, amennyi Kell ahhoz, hogy az ember tollat vegyen a kezébe.
Önvád. Elbeszélésének nagyon szép a témája, de nincs kellő irodalmi formában feldolgozva. Az efféle tárgyak mélyebb lélektani megrajzolást igényelnek, már pedig a jelen esetben nagyon rapszódikusan végez éppen azokkal a psychologiai momentumokkal, melyek az esemény rugóit képezik. Sajnálatunkra nem közölhetjük.
Sz. L. A felvetett kérdéssel nem lehet (nem szabad) oly röviden végezni, mini c/.t tette. Eldöntése sokkal melyebb okfejtést igényel, semhogy igy futtában mondjunk felette\' véleményt.
P. B. Levelét megkaptuk. Egész terjedelmében nem közölhetjük, de kivonatosan (némi átdolgozással) legközelebb közreadjuk
Kiídó: Zrínyi Nyomdaipar és Könyv-kereakedés KT. Nagykanlzu
ZALAI K07I nNY
1925
Apróhirdetések
at i&ítoWdrtlt Viji ioiimi W* a clnuft 1 o\'.\'.itu H.IK.SÍN".\' V i£4 UÍUI UMIW/In\'v Uf.k V.lcO.n 1C»«.M \'«■ >• * \'■-"^\'Íí\'
0.| fttrr t • ti* h^.i»l«iÍPil«t»IU
Ml kedden ette diexnótoros vacsora * .Kéménysepeó\'-ben !ét IL boual 20.000 korona. Szíves pártío^i*! kér Ralíay
Pctene. Ktntzsy utea^_
"Eladó ven<téRló»**l>adkézbó1 teljes berendezéssel Országú. 23. Simon József. 1312
~ Megvételre Veretek tehet&ejj 9X12 e* fényképezfi-uópet. Cm a kiadóban.
Solfőrl állást keres okleveles softfr és Répész. IWvebb felvilágosítással s/o1r4I Krámer Zollán Tulipán Áruház. J340
Urasági Inasnak ajinlkoztk r.óüen üital-ember *zt>nn»!l t-elépésie. ikl Jelenle* U mint. urasáéi Inas van alkalmazva Ctm: ViRitetr.é. Nagykanizsa, Cscngery ut 13.
Két bútorozott szoba iZOflnil kiadó KaifiKiy-tttca 35._____[3W
Csaknem uj állapéiban levfl sirKa fö-Jcles !:ir.t<\'. olcsón eladó Üm a kiadóban.
Keveset ha Uniti modern háló és
ebedlő eladó KUlly utca 28. _
Kioaosxony, J polgárit véRzett. *ép-Irónfi, pénztárosnó vajjy ahox hasonló Alii-1 keres. Ctm a kiadóban. _13*8
Eladó cjy r.a«v kertes ház azonnal be-kótlözbetó lakássá! Voroscnatthl at<a 9. 1323
Révai naoy lexikonnak cIs-S tizen-négy kötete, egv gyermekkocsi, két h*j-nylrÓRép eladó. B.trakk 17 C. pavIllón, volt szecnfcwUz. _
Kítünó zongora eladód Ctra a kiadó-hivatalban.
Óriási alkalmi vételt leány kalapok M ezer. hölgy kalapok I3.\'» ezer. íehéf
Gn.ima 195 ezer. Modellek iMgy választék-ri érkeztek. Klein József és Testvére. 1290 „Titánia" mosógép kálvhával, deszka ágy falvédő. ruganyos rn.idríc eladó. Ciin a kt.níób.in._1309
Háxmcstori állást keresek azonnali be\'éj\'íirc. Cim: Tóth János. Ktstakos. 1308 Keresek 2C0 iataszterl hold körüli príma birtok bérletet ószl átvételre. Clm: Maróthy fstvin, Vjsszéciény. 1329
Eladó egy 500 literes lejlölözógép. Janka puszin u. p\' Murakcrcíztur. 1333
itt a tavasz!
Gyomor-, bélbctegck és epebajosok kezdjék meg orvosi előirás szerint kurájukat a
gíauber sós gyógyvízzel
Biztos gyógyeredmény I
Fogyókúrák tartására felette alkalmas 1
Kapható mindenütt I
I liir.il .Krans* «<XI2 lemez -10.000. 10 dib. .Snlrap\' napfény vaj>y
v>.Ufény Í-X\'^ papír \' 5000.— Ooitdo«an összeválhatott készletek és d-.nin felszerelt fakiír f otocikkekhcn. Útbaigazítással készséggel szolgát díjmentesen
FESCHEL FÜLÖP FIA!
NAGYKANIZSA.
Hirdetések felvétetnek
27 milliárd 5 millió
Vtriil klsonollu. » mi|.. 13. í. 15 ín WJWA o..Iil>.or.,it«Uon.
Főnyeremény í.\'Sí" 3 milliárd korona.
Szerencse számi, sorsjegyek fcJKii í*i- Hirschler Miksa
Ehrsnstein Károly és Társa
uri- én nöi divatáruháza NAGYKANIZSA
F6-u( II.
gm- Mélyen leszállitoti árak! TBS Rőfösárukból felttinő olcsá árak!
Uiívmiru: kartonok, kniinvásznak, zefiirck, sima és hímzett grenadinok, női- és férfiszövetek, voll, sehewiott és kazánok, törülközők, glott és karton kötények és Kiolt alsórllhák, stfr.
űri és női divatárukból óriási nagy választék!
Férfi és nói Ingek, alsónadrágok, puha és kemény gallérok, kézelők, kOtött és selyemnynkkendók. női-, férfi- és gyermekharisnyák. cérna, karlsbadl és börkezlyQk. zsebkendők, női és férfi ernyők, nadrágtartók, kézikofferck, retikillök, nói kötött mellények. k«tó. jnnlper és bongyorpnmutok és az összes rftvid.-lruqkkfk.
Női ruhariíszek és divatgombok!_
Cscngery-ut 6. szám nfatt levo
üzlet
berendezéssel együtt azonnal kiadó. 1
ÉRTESÍTÉS!
Értesítjük a nagyérdemű közönséget és t. rendelőinket, hogy megérkeztek a
tavaszi szövetujdonságaink,
Kiinniuk onj.it melyből mérték után készítünk a legújabb divat szerint .iSvotank- kedvező fizetési feltételek mellett uri öltönyöket.
»CC5CS párfogásukat kérve
Bitttnycket u. L|DITT ÉS JOÓS .szabómesterek.
Magányos úriasszony
<*««. • iillltttii n ni«n JfJbtn p<il«, j kíi.mLfikl^in. vutJit\'tn i«r..lkí»DI tix),i. I<i Hl\'tn rr(Lt<lu(A, IfjJuM. i;<nljtUI tit£)0b^
SwOni,\'-. Hii.i./ny liintifiul »|J^lk.M.»,
.ilvci iflrliloX ^tkalinaikodó* j<i(x« iliU Rt DOH MOSSE htriSdó IroOibi. OVŐR. Mto<fcii-Lf(» 20. UrttMk. 1
Pénzkölcsönt
gyorsan szerzek ingothnra kehe lezésre vagy váltóra kezesekkel.
Szigriszt László irodája
Ktí-ut 8. (Bazár udvar). un
A világj.legjobb cipőkrémje
május 5.
hogy háztartásához Jó, de amellett oksó
szappant használjon. Sok pénxt takarít meg ha ebben szükségletét az clsó és leg. olcsóbb forrásból szerzi be.
ElsórendQ Szlnszappan (mosó)
I kfcr. 14.000 korona Kókusz (mandula) mosdószappan 1 kgr. 24.000 korona
PERÉNYI, Magyar-u. 22.
Rpncpt ^magasabb nepUd napi árban és elónyös feltételek mellett elővételben vásárol ujj
LÁSZLÓ IGNÁC cég
Nagykanizsa. Telefon 3io.
Budapesti Nemzetközi Vásár
SZAKCIMTÁRA
mely a legelőkelőbb fővárosi és vidéki cégek névsorát és legfontosabb adatait tartalmazza s ezért különösen bankok, biztosító társaságok, szállítók és nagyobb cégek részére elsőrendű és modern használati kézikönyv
kapható 25.000 kor.-ért
Magyar Hirdető Iroda r. t.
Nagykanizsai Fiókjánál Király-utca 40. szám, I. cm. 4.
(Távirati Iroda).
Vas-
asztal lábak és két kisebb vasmedence
eladó.
Bővebbet a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
Válogatott cikóriából készült!
Nyomitott > Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-mil. Ngyrtanirsén(Nyomdavmiő: Ofcnbcck Károly).
64. évfolyam, 100. szám
Nagykanizsa, 1925 május 6, szerda
Ára (800 korona
POLITIKAI NAPILAP
grtfkemfolg é* kiadóhivatal Pő-ut 5 inttíttiban-TdcÍPn 78, nyomda 117. aiám
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
HótUetcri ara: Egy hóra 30.0)3 korosa Három hóra--------- 90.000 korona
GYÚJTÓZSINÓR
Bulgária még mindig a világ érdeklődésének központjában áll. bár ugy látszik, hogy a kommunista szellemet, amely a (elfordulást előidézte, egyelőre sikerült elnyomni. A függönyök mögött azonban olyan kezeket is lehetett találni, amelyeket már ismerünk arról, hogy kritikus időkben hajlandók meggyújtani a gyújtó-zsinórt. Ennek a vége Jugoszláviába vezet, ahol messzemenő támogatásban részesítették azokat a bolgár emigránsokat, kik a jelenlegi bulgáriai állapotokat akár forradalom, vagy vérfürdő árán is szeretnék lerombolni.
Jugoszláviának ezt a kétszínű szerepét mi magyarok ismerjük legjobban, mert a világháború kirobbanása is nagyon hasonló köiülmények között történt. Princip^s társai a Na-rodna Obranán keresztül, amint most már bebizonyosodott, szoros kapcsolatban voltak Pasicsékkal, akiknek gyilkos merényletük következménye leli, hogy pár nap elmulta ulán lángokban állott az egész világ.
Ugy látszik, Szerbia megint szeretett volna, ha nem is világégést, de Balkánégést felidézni, hogy aztán ő, mint „rendcsináló" bevonulhasson Boris király birodalmába. Pasicsék ürügyet kereslek a diplomáciai viszony megszakítására s ezt oly gonosz formában akarták megindítani, ami példátlan a kullurncmzctek vilAg-történelmében. A bolgár kormány azonban megállta a helyét ebben a pokolgépes világban is s pár nap leforgása alatt helyreállította a rendet.
Most aztán a szerb sajtó és a belgrádi kormány müfelháborodást rögtönözve utasítják vissza azokat a vádakat, amelyekkel Jugoszláviát nemcsak a bolgár kormány, hanem az egész bolgár.nemzet is illeti.
Nagyon jól ismeijük Szerbiának ezt a köpönyegfordilását, de semmiféle müfclháborodás nem mossa le róluk azt az erkölcsi felelősséget, amely a belgrádi kormányt tciheli. Jugoszlávia területén a bolgár agrár-kommunisták zavartalanul folytathatták bűnös üzclmeiket hazájuk ellen s ez még kedves is volt Pasicsék-nak. Ebből magyarázható meg, hogy amig Bécs, Berlin és a többi bolgár emigrációs gócpontok rögtön vizsgálatot indítottak a szófiai merénylet ügyében, addig Belgrád csendesen simogatta pokolgépet szorongató barátait. Ebből komoly konfliktus keletkezhetett volna, ha végre is Szerbia nem ad egy olyan nyilatkozatot, ame-lyik egyelőre a veszélyt elhárította.
Pasicsék tagadják, hogy ők támogatták volna a bolgár kommunistákat, de Pasics nem is volna a Bal-kán öreg rókája, ha nem ezt a kedvezőbb magatartást választaná. A bolgár nemzet ugy látjuk, megszabadult attól a nagy veszélytől, amelyik ezt a sokat szenvedett országot
konszolidációjából akarta kivetni. — Ugyanakkor észretért a fegyverkezést ellenőrző nemzetközi bizottság is s Bulgáriának kalonai létszámát emelte.
Imc, a bolgár eset bebizonyította, hogy minden állam maga tudja a legjobban, hogy közállapotainak és konszolidációjának megvédése érdekében mekkora haderőt tarthat. Mi
ugyan már régen lehiggadt állatni életei élűnk s a rend felforgalásától tartanunk nem kell, mégis hangoztatni kívánjuk, hogy a hadsereg létszámának és annak összeállítása tekintetében a hatalmak adják meg azt a szabad kezet, amelyik nemcsak egy nemzet, de Európa békéje érdekében is jókor elejét veszi olyan lázadások kirobbanásának, mint amilyenre most Bulgária példát szolgáltatott.
A zárszámadások a nemzetgyűlés előtt
Szilágyiék feladták a passzivitást — A szociáldemokraták tovább is passzivitásban maradnak
Budapest, május 5
Scltovszky Béla tizenegy óra után nyitoUa meg a nemzetgyűlés mai ülését.
Az elnöki bejelentések ulán
Tcmcsvdry Imre beterjeszti az építkezések előmozdításáról szóló törvényjavaslatra vonatkozó bizottsági jelentési, melyre kimondják a sürgősségei. Uiána
Nánássy Andor előadó ismerteti a különböző zárszámadások adatait, azoknak keletkezéseit és a törvényes rendelkezéseket, amelyek alapján a zárszámadások elkészíttettek. Ismerteti a bécsi cllenforradalmárok állal a tanácsköztársaság bécsi követségétől elvett 220 millió elszámolását, valamint az aradi és szegedi kormányok számadásait.
Slrauss Utvin különvéleményt adott be a zárszámadási bizottság jelentésével szemben és igy első szónoka a vitának. Abszolút közömbösséget tapasztal az ellenzék részéről a zárszámadások iráni, holott az államvagyon kezelése a legfontosabb kérdés. Betcijesz\'.i a kisebbségi különvélemény! az egyes zárszámadásokra vonatkozólag és javasolja, hogy a nemzetgyűlés vegye le a napirendről a zárszámadási jelentéseket.
Nemes BertaLm visszautasítja azokat a vádakat, miket Strauss felhoz.
Bud János pénzügyminiszter szólal fel azután. Elismeri, hogy Stiauss jóhiszeműen telte meg indítványát. A legfelsőbb számvevő izék megtette kötelességét és a nemzetgyűlés elé terjesztett kimutatásokból teljesen el lehet bírálni az egyes kormányok gazdálkodásait.
A Ház végre elfogadta a zárszámadási vizsgálóbizottság jelentését és elveiette Stiauss külön indítványát.
A Ház holnap délelőtt tartja legközelebbi ülését.
Majd felolvassák egyes miniszterek válaszát a beadott interpellációkra.
Az Ülés fél 3 órakor éri véget.
A demokratikus ellenzék intéző bizottsága ma délben kezdte meg
értekezletét, melyen döntölt a pasz-szivítás kérdésében. Az értekezlet előtt Szilágyi kijelentette, hogy- a nemzetgyűlés szerdai ülé.én felszólal és nyilatkozik a passzivitás megszüntetésének kérdésében. Azt javasolja, hogy a kormány vonja vissza a választójogi javaslatot s c célból hívjon össze sürgősen pártközi konferenciát. Az értekezleten, Szilágyi indítványt telt a passzivitás megszüntetésére. Pcidl kijelentette, hogy a szociáldemokraták továbbra is pasz-szivitásban maradnak. Hcgymegi-Kiss Pál, Vázsonyi és Nagy Vince Pcidl indítványához csatlakoztak. A demokratikus blokk intéző bizottsága ugy határozott, hogy tudomásul vette Szilágyinak és nyolc társának állásfoglalását és megengedte nekik, hogy részt vegyenek a parlament ülésein és igy Szilágyiék holnap megjelennek a parlamentben anélkül, hogy a demokratikus blokkból kiválnának.
BELFÖLDI HSROi
Jókal-emléktáWa. Ma délelőtt fél II órakor az .Erzsébet-körűt 44 számú ház falán emléktíVblát lepleztek le. E házban hunyta le szemét Jókai Mór, a nagy mesemondó. Az emléktáblát Rákosi Jenő avatta föl beszédében, ezután Berze-viczy Albert báró köszönetet mondott Berger Leó háztulajdonosnak, ki at. emléktáblát saját költségén felállíttatta.
Felére csökkentik a minisztériumokat. Beavatott forrás tudni véli, hogy a kormány éivényt fog szerezni a takarékossági bizottság akaratának az uj költségvetésben és a felére csökkenti az egyes minisztériumokat és több ügyosztály teljesen meg fog szűnni.
A fővárosi választást elhalasztó miniszteri rendelet most jelent meg amely május 21 és 22-re halasztja cl a fővárosi választások megtartását.
A kormányzó Mezőtúron. A
tiszavidéki református egyházkerület nagybányai vitéz Horthy István ny. lovassági tábornokot választotta meg gondnokává. Az uj gondnok ünnepélyes beiktatása tegnap délelőtt volt Mczőluron, amelyen résztvett nagybányai vitéz Horthy Miklós Magyarország kormányzója is, aki Magasházy László alezredes, első szárnysegéde kíséretében érkezett meg reggel fél 9 órakor Mezőtúrra. Az állomáson dis2es és előkelő közönség várta az államfő érkezését. A kormányzó a megjelentek lelkes éljenzése közben hagyta el szalon-kocsiját. Az állomáson dr. Spott Ernő polgármester Üdvözölte meleg szavakkal az államfőt, aki az üdvözlésre keresetlen szavakkal válaszolt, amely után kíséretével kocsira szállt és a sorfalat 3lló közönség lelkes ovációja közepett hajtatott a református templomba. A templom bejáratánál Csornálh Dezső ref. lelkész mondott üdvözlő beszédet, majd Dr. Baltazár Dezső mondott beszédet a tiszántúli református egyházkerület nevében. Az eskülctétcl után , Török Imre esperes üdvözölte az uj egyházkerületi főgondnokot. Pontosan 11 órakor villásreggeli volt a gimnáziumban. Az üdvözlésekre a kormányzó meleg szavakkal válaszolt, amelyben kifejtette, hogy a vallásos-sággal párosult hazaszeretet, összetartás, a munkásság és takarékosság az, amit a Haza minden igaz fiától elvár "és én meg vagyok győződve arról, hogy az igaz magyar lelkekben ezek a követelmények megértésre találnak. A kormányzó lU5 órakor indult cl Mezőtúrról. Puszta-fenyőn autóra szállt és Puszta-kengyelre ment, kísérete pedig este érkezett vissza Budapestre.
A Földtani Társulat jublllcma.
Magyarhoni Földtani Társulat fennállásinak 75. évfordulója alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia üléstermében május hó 14-én, csütörtökön \'délután 5 órakor ünnepi ülést tart.
A magyar és jugoszláv kormány között folytatott tárgyalásokat a jövő hét folyamán ismét folytatni fogják.
Esküdt Lajost nem helyezték szabadlábra. Ismeretes, hogy Es-Mát Lajos a fogházban megbetegedett és a gyűjtőfogház melletti kórházban súlyos operációt hajtottak végre rajta. Ügyvédje az ítélőtábla előtt védencének szabadlábrahclye-zését kérte azzal a megokolással, hogy súlyos betegségére való tekintettel, nem kell tartani a szökésétől. A tábla azonban a szabad lábrahelyezés iránti kérelmet elutasította. A védő fölfolyamodása folytán a Kúriára került az ügy, amely a föl-fo\'.yamodás elutasításával Esküdt Lajos további fogvatartása mellett döntött.
ZALAI KOZLONV
.május 6.
A cserkészleányok
— Levél a szerkesztőhöz —
Szarvas, ipiillí 33 Igen tiszteli Szerkesztő Ur!
Szarvas mezőváros, de hogy azért még sincs a világtól olyan nagyon elmaradva, abból is látszik, hoSy mialatt itt a cserkészlányok kiállításán a különböző papucsokat, drván-párnákat, sajátkotésü harisnyákat és más kézimunkáikat nézegettem, a kezembe adták nagybecsű lapjuknak a cserkészettel foglalkozó számait.
Ne vegye rossz néven, de abban ugyanazokat az érveket látom mindkét oldalon felsorakoztatva, amelyek Szarvasi és sok más magyar városunk társadalmát is foglalkoztatlak évekkel ezelőtt. A kérdés mindenütt ugy dőlt cl hogy lelkes emberek a társadalom ellenkezése mellett megkezdték a cscrkészmunkát és idővel azok rokonszenvét nyerték el legjobban, kik kezdetben leginkább ellene voltak. Igy hódítottak meg engem is. Ez ad bátorságot, hogy a zalaiak elé merjek lépni — ha igen tisztelt Szerkesztő Ur is jónak látja — a kővetkező soraimmal:
Mindnyájunk közös kívánsága, hogy derék, becsületes, gerinces és ügyes magyarokat neveljünk fiainkból ; hogy házias, dolgos, tisztességes és még magyarabb anyákat neveljünk leányainkból. Az iskola elvégzi a tanítást, de a jcllcmncvclés-hez, a társadalmi és családfelada-lokra való előkészítéshez alig marad ideje, ezért .korzóznak" oly sokat a fiatalok, ezért jár az iskola bevégzése után sok minden máson az eszük, csak kötelességeiken nem. Nehéz volna tagadni, tiogy a mai házasságok tulnjomó része szerencsétlen, a férfi nem egészséges és munkabíró segítőtársat, hanem szalon-nippel, kényes penészvirágot kap élettársul, ki csakhamar terhire lesz; a nő pedig hitvány, hútclen élviiaj-hászó, állatias valakit, helyesebben valamit, amit embernek és önzetlen
hazafinak csak csúfolni lehel. Ami a. gyermekben szép és nemes volt, azt az anyagias gondolkodás, az. érzékiség, a tetszeni vágyás mind kiölik belőle. A család a mai nehéz viszonyok között nem képes a fő nevetést megadni: nem ér reá a gyermekkel állandóan foglalkozni; a gyermek minden szabad idejét megbízható lel ügyelet nélkül, rossz tarsaságban tölti, a jó társaságot kerüli, még ha van is ilyen valahol.
Szinte megváltás a szülőkre, ha jő társaságot, önzetlen vezetők felügyelete alatt vidáman szórakozó és játszva tanuló gvermckösszejovetele-ket találnak, hová gyermekeiket nyugodtan küldhetik — és ez akar lenni a cserkészet.
A cserkészek tízparancsolata sze- , riut: a cserkész 1. Mindig igazat mond. 2 Híven teljesíti kötelességeit. 3. Ahol tud, segil. 4. Minden cserkészt testvérének tekint. 5. Lovagias. 6. Szereti a természetet, jó az állatokhoz és kíméli a növényeket. 7. Feljebbvalóinak jó lélekkel és készségesen engedelmeskedik S. Vidám és meggondolt. 9. Takarékos. 10. Testben és lélekben tiszta.
A cserkész fogadalmat tesz arra, hogy ezt a liz törvényt megtartja, hogy Istenivel, hazájával és embertársaival szemben kötelességeit mindenkor teljesíteni fogja.
Lehet-e ennél szebbet elképzelni?
De liadd lássuk az ellenvetéseket, ezúttal talán csak a leányokra vonatkozólag :
a) .Fim ruhába bújva, katonásdit játszanak ?\' — mondják — pedig a ruhájuk igazán nctn fius, a kalap sem az, jóformán semmit sem különbözik a leánynevelő intézetek megszokott ruháitól, aki már látta, minil ezt mondja, pidig elegen látták, inert az országban már sok leány-csapat van. Elsősorban egyházak és iskolák szervezték, ami amellett bizonyít. hogy a mozgalom erkölcsös célja ellen kifogás nem tehető. Ahol iskolák kivonulnak, ott rendesen, kettesével mennek, egyenes, egész-
séges testtartással állanak a leányok, a cserkészeknél sem tehetik másképen, rendnek ott is kell lenni. De fegyverforgatást nem tanulnak, versenyeket nem rendeznek s a fiukkal nem keverednek és más lius foglalkozást sem tíznek és a kivonulások csak ritka kivételképen történnek, épen mini az iskoláknál is."
b) /l cscrkésikedés nem leányos foglalkozás.\' Hát ez igaz, ha cser-készkedésnek azt tartjuk, amit a fiuk csinálnak: céllövést, mesterségek tanulását, a férfias mulatságokat. De a leányok nem is igy cseikészked-nek. Ök főznek, ruhát szabnak, kézimunkáznak — de emellett a 10. törvény értflmében erkötsi nevelésben is részesülnek. Azl p^lig. hogy erdőié, mezőre is járnak, annyi idői töltenek a szabadban, amennyit lehet, labdáznak és fogócskáznak is, azl ne irigyeljék tőlük. Jó anya, vidám feleség csak egészséges tesio, munkára edzett, napsütöll arai leányból vállialik, olyanból, aki jobban érzi magát a szabadban, mint a korzón. olyanból aki nem csak a lüs-tös, poros városok báli termeiben, hanem az életben is megállja a helyét, olyanból, aki odaadóan tud másért dolgozni, aki tud alkalmazkodni, de ha kell, megtud állani a saját lábán is, olyanból aki életcéljául a családot tekinti, de ha kell képes a Srilágyi Erzsébetek, Roz-gonyi Cecíliák és Dobó Katicák méltó utódaivá is válni. Ezt pedig sem az iskola falai közölt, sem a fir.uli elcsigázott szülők árnyékában meg nem tanulja a mai leány. Az tehát nem .emancipáció." tia a leányok nevelésében szakítunk a penészvirág kultusszal, a nyalka husi-terikákat, tulfinomull és ideges sza-lonnippeket nevelő modern rendszerrel és visszatérünk a régi jő szokásokhoz.
A lélek és lesl egészséges nevelésére, a női ludnivalók tanítására való törekvés még igen messzire van a legújabb versenyórületeklól és a mostani rendszer reakciójaképen
jelentkező egyéb túlzásoktól, amelye, kel mi cserkészek is elítélünk.
Meg vagyok győződve, hogy ha igen tisztelt Szerkesztő ur, vagy valamelyik munkatársa meglátogatná valamelyik női csapatol, akkor meg. győződne róla, hogy sem ruhájuk nem fellünö, fius, vagy kacér, sem munkájuk és foglalkozásuk nem férfias, nem .emancipál!" vagy célta-lan, hanem ellenkezőleg azt modaná: ez az, amit Zalában mindenütt legsürgősebben kell behozni, mindenütt ahol arravaló önzetlen, müveit, buzgó és ráéró vezető akad hozzá.
Addig is azonban hálásan köszönjük, ha a sajtó közli velünk mindazon ellenvetéseket, melyeket elsősorban tettekkel, munkájukkal kell a cserkészleányok vezetőinek meg-\'cáfolniok, hogy az ilyen látogatásra mindenkor nyugodtan hívhassanak meg minden jóérzésű magyart.
Miradtam igen tisztelt Szerkesztő urnák kiváló tisztelettel
Zsembery Gyula dr. a Mairyar Cscrkésíóvctség ors/igrts tólilkára.
A népszövetségi főbiztos XI. jelentése
Tegnap tetlék közzé Smlth Jeremiásnak a Nemzetek Szövetsége magyarországi főbiztosának XI. jelentését, Magyarország pénzügyi újjáépítéséről. Ez a jelentés a március hóra vonatkozó adatokat tartalmazza. A jelentés megállapítja, hogy a népszövetségi kölcsön kamataira és törlesztésére rendelt bevételek ebben a hónapban kerek 20 millió aranykoronát tesznek ki, ami az előző hónap bevételi összegével szemben csökkenést jelent Ez a csökkenés azonban előre látható volt, mert a vámbevételek csökkenéséből származik. A vámbevételek csökkenése egyáltalában nem hátrányos az ország pénzügyeinek újjáépítése szempontjából. A cukoradó és a sójövedék
Anya- és gyermekvédelem
Itta: Ptandcr Győrgjf-ní \') (l)
Ugye mindnyájunknak közös véleménye, hogy a gyermek az élet legszebb ajándéka, legdrágább kincse. Hamvas arca, ártatlan szemei, fürtös fejecskéje, kis kezei, melyeket felénk tár ölelésre, az élet legkedvesebb jelenségei közé tartoznak. Ugy könyvben olyastam egvszer, hogy amikor az Úristen az fclenből kiűzte az első emberpárt, megfosztotta minden jótól, amelyei addig élvezett. A dúsan termő anyaföld ezután csak fáradságos munkájukkal fizette vissza jól-rosszul; az állatok, melyek eddig szolgai alázatossággal lapultak meg lábaiknál, -ellenségeikké váltak. A madarak dala. az erdő zúgása, a barlang hűvössége mindha mind veszítettek volna kellemukből, ugy, hogy az ember árvának, kifosztott-nak érezte magát a világon. S ekkor az Ur könyörtltö tekintete ráesett és hogy a szenvedéseket elviselhetőbbé tegye számára — megajándékozta a — gyermekkel.
Tehát az Édenből átmentett egyetlen boldogságunk a gyermek.
Tényleg mi is lenne a világbői, ha az ő édesen kacagó hangjuk el nein simítanák borús homlokunkról a redóket, lia családunkra tekintve nem kapnánk uj erőt, amikor az
\') S/ttjö|c kiolvasta a polgári IrSny-lakolluak folyó luS 3-ikt Dnncpílyéii.
élet küzdelmeiben elfáradtunk. Nagy kincs, mert a jOvő alapja a gyermek.
Azonban nem csak egyéni szempontból ilyen nagy érték a gyermek, hanem a nemzet jövendő nagysága is tőle függ. Épen ezért állami intézmény is gondjaiba veszi közülük azokat, kiktől az étet megtagadta á szülők gondoskod i szeretetét. Hisz védjük a kis növényeket és állatokat is. hogyne védenők a kis emberpalántát, aki mindazoknál értékesebb.
Miután az emberi érzések a szív vérébe írták az utód, a gyermek szeretetéi, ebből következik, hogy hosszú időkön keresztül a gyermek léte állami szempontból nem képezte érdeklődése tárgyát. Az első jelentősebb lépést e léten Spátta és Athén teszik, hol észrevették, hogy az állam ereje és jövője az ifjúság ban rejlik. Ezért a gyermeket születése percétől kezdve, az állam felügyelete alá helyezték. Születésekor megvizsgálták, s amely csecsemőt elég erősnek találták, csak azt hagyták meg az étet számára, a gyengébbjét pedig könyörtelenül a vadállatok martalékátlak szánták a Taygctos hegyén.
Mondanom sem kell, hogy ebben az eljárásukban mekkora barbárság és igazságtalanság rejlett, hisz akárhányszor bebizonyosodik nogyfcyenge szervezetű gyermekből gondos ápolás mellett mily egészséges ember fejlődik. De abban a korban még nem volt olyan étiéke az életnek, mint napjainkban.
Az ókor többi állama is hasonló-
képen cselekedett. A római csecsemő sorsa felelt is atyja döntött: ha ő a lábai elé letett csecsemőt felemelte,
életé volt, de ha tekintetét ellor-ditolta tőle, sorsa meg volt pecsételve. Az ilyen gyermekeket elhagyott helyekre tetlék ki, vagy vizbe dobták. A kitelt gyermek mellé egy edényben értékesebb lirgyakat tellek, hogy ha valaki megtalálja és könyörületből magához veszi, nevelési költségekre, ha pedig csak a hulláját találják meg — temetésre lusson belőle.
A kitett gyermekek sorsa tehát könyörtelen volt, inert ha a legjobb esetben felnőnek is: rabszolga lett
belőlük.
A művelt pogány államoknak ez az embertelen lénye csak a kereszténység elterjedése után nyert orvoslást. amikot az Egyház a sok kitett és vizbedobott gyermek védelmére Iclállittatta az első menedékházat Kr. ii. a században. Ezek a menedékházak egy u. n. forgóládával voltak ellátva, amelyek az utcafelé fordítva válták a belétielyezendó terhet, a kiteendő kisdedet. Miután a gyermeket beléhelyezlék, avval befelé fordult. Ezek a forgóládák természetesen inkognitóban tartották a gyermek kilétét.
Isten a megmondhatója, hogy hány előkelő, főúri család sarjadéka is került igy az elhagyott gyermekek közé és nevelődött let, mint egyszerű polgár. A menedékházaknak ez a forgóláda rendszere megvolt még Napolcon idejében is, mert
rendeletei között szerepel, hogy a minden kerületben felállítandó menedékházak forgóládákkal legyenek ellátva. A pogányság szokásai ellen tehát még ebben az időben Is szükséges volt a védekezés I
Magyarországnak első ilynemű mozgalmai (egyes) jótékony hölgyeket dicsérnek, kik életűket arra áldozták lel, hogy a környékbeli elhagyott gyermekeket maguk köré gyüjtöllík s megosztották velük szivük melegét és erszényük tartalmát.
A jelenleg komoly és eredményes munkát végző Országos Stefánia Szövetség csak az 1916. évben alakult meg. Azonban mindaddig a kezdet nehézségeivel küzkOdölt, img Amerika ligyelmc rá nem terelődött. Amikor a szervezés legutolsó munkálataival is végeztek, jötl a kommunizmus és elsöpört mindent. Még a dolgozó polgárok is éheztek; ki gondolt volna akkor az elhagyott csecsemőkre?! A háború után is még jó ideig tétlenül kellett nézniük, miként szaftodnak a kis lejfák a temetőkben s mint nőnek fel éhesen, lerongyolódva a csenevész magyar gyermekek. Miután Hollandia felénk nyújtotta segitő kezét és Amerika is meggyőződött egészségügyünk teljes terongvolódottságáról kezdett cl tényleg dolgozni az Orsz. Stef. Szövetség. Ma a magyar igyekezet amerikai pénzel segítve, 83 gondozó intézetei tait lenn. Ezzel szemben a magyar csecsemőknek csak 17 százaléka áll gondozás alatt.
(Víyc köv.)
|W5 május 6.
ZALMKOZLONT
bevételi adók részben az évszakokban rejlő okok miatt és a dohány-jövedék bevételnek színvonala kb.
változatlanok.
Ennek a bevételnek márciusra l>e-folyt összege, az újjáépítési kölcsön szolgálata, az évi szükségletnek több mint 60 százalékát fedezte. Az állam összes bevétele ez év március havában 45" I milliót tesz ki, vagyis 01 millióval alulmart d a költségvetési előirányzatnál, amit a tavalyi hónapokon Magyarország gazdasági életében rendszeresen jelentkező el-lanyhulásnak lehet tulajdonítani.
A március havi pénzügyi eredmény azt mulatja, hogy a közvetett adók még mindig több eredményt hoznak a megállapított összegnél. Az egyes adók az uijáépitési tervezet íolyamatbatétele óta először szolgáltattak nagyobb eredményt, mint az előirányzatban volt. A márciusi eredmény azt mutatja, hogy a közvetett és egyenesadók hozadéka közt mutatkozó arány most sokkal jobban megfelel annak az aránynak, amelyet az újjáépítési tervezet számításba vesz. Az áprilisra vonatkozó költségvetési előirányzat szerint 345 millió aranykorona bevétellel szemben 36\'1 millió tiszta kiadás áll, ugy, hogy 16 millió aranykorona hiány mutatkozik. Ez azonban az újjáépítési tervezet közti számításnál még mindig 8 millióval kevesebb. A költségvetési havi előirányzat a mull év októbere óta most elsőizben záródik hiánnyal. Ez azonban egy-
általában nem jelenti azt, hogy a haladás az újjáépítési terv végrehajtásában megakadt volna. A költségvetési feleslegekkel záruló hónapokról készült jelentésekben is Hőre jelezték, hogy az év későbbi szakában a költségvetésben hián>ok fognak mutatkozni. Azt is figyelembe kell venni, hogy ebben az Irányzatban előfordult 3 5 millió aranykorona tétel rendelkezése az, hogv az előző havi 10 5 millió aranykorona az állami üzemeknél várható hiányoknak fedez.ésére, 13 millió aranykoron:! pedig az állami alkalmazottak végkielégítésére szolgál. A kényszer-kölcsön számlájára 3 8 milliárd papírkorona folyt be. Beruházási célra nagyobb összeget fordítottak. Az újjáépítési kölcsön hozadékából ebben a hónapban semmit sem vettek igénybe. A Nemzeti Bank aranykészlete március végéig közel kétmillió font sterlinggel emelkedett és ebből a bankjegyállomány értékének fedezésére 54—56 százalék marad. A valuta és a Bank helyzete egészséges fordulatot mutat. Március hó folyamán 1 és fél százalék kamatleszállítás történt. Ennek hatása csak akkor lesz megfelelő, ha a nyílt piacon is megfelelő mértékben leszállítják a kamatlábat. A Népszövetségi főbiztos ezután rámutat arra, hogy a Nemzeti Banknál 7 millió font sterling letétben van elhelyezve, mely a mezőgazdasági hiteligény fedezése céljáljól kibocsátandó záloglevelek financirozása van rendelve.
A Keresztény Jótékony Nőegylet szociálkarütativ akciói
volt kénytelen magára hagyni. Mennyi rossz példának, lelki romlásnak van kitéve ebben a legfogékonyabb kor ban a legdrágább kincs — a gyermek. Hány dolgozó édesanya volt kénytelen vérző szívvel az utcán hagyni kincsét, mert nem volt senkije, akire rábízhatta volna nyugodtan.
A „Keresztény Nőegylet hölgyei a felállítandó „Napközi Otthon"-na! hatalmasan segítenek a munkába járó szülök vagy egyéb felügyelet nélkül levő gyermekeken. Minden édesanya leadja gyermekét az „Otthonba", mikor reggel vagy délután munkába megy, visszajövet elmegy érte és haza viszi ismét. Nem kell rettegnie attól, hogy a mig ő dolgozik — addig gyeimeke felügyelet nélkül szerencsétlenségnek vilhatik áldozatává. Az egylet fáradhatatlan, buzgó hölgyei egymást felváltva teljesítik a felügyelőr.ői (patronesse), tisztet, i>ői szivük gazdag tárházából szeretetet nyújtva, a puha asszonyi kéz hüs simogatására szoruló veréb-fiókákoak. És mindezt természetesen ingyen. Mert a Napközi Otthoni az egylet tartja fenn.
Az egylet azonban szegény, szegénységéből még háziszegénycit is kell ellátni és istápolni, szükséges lenne azért, ha a hivatalos vá\'OS is megfelelő formában hatékonyan támogatná az akciót. Elsősorban megfelelő helyiség kiutalásával, mett megfelelő helyiség van bőven erre a célra, másodsorban a szükséges felügyelői segéderők díjazásával és bizonyos meghatározott mennyiségű tüzelő rendelkezésére bocsájtásával. Ez a legkisebb szociális \'oíajcscpp — amit a város polgársága a hivatalos várostól kövelelhet. Mert tessék elhinni, a „jóindulattól" már elegünk volt. Jó lenne, ha a gyárak és vállalatok is belekapaszkodnának az akcióba és a munkássanyáknak c téren segítségükre lennének. A másik nagy akció — a nincs-
Nagykanizsa, nvíjus 5
I.
Lapunk utolsóelőtti számában röviden beszámoltunk a nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet nagyválasztmányának üléséről, amely fényes bizonyítékát szolgáltatta annak az uj szellemnek, amelyet hosszabb stagnáció után, egy minden nemcsért hevülő tevékeny úrinő Farkas Vilma nagyszerű szervező talentumával vitt be az egyesületbe és ott uj vérkeringés, friss, pezsgős életet teremtett és városunk hölgytársadalmának legjelesebbjeit sikerült megnyernie a legnemesebb eszmének: a kereszt jegyében történő jótékonykodásnak, amely nem nézi az osztályt, nem a felekezetet, csak a szükséget szenvedő felebarátot látja és sikerült egy olyan lelkes hölgygárdát megteremtenie, amely bármely városnak példaképül szolgálhat.
Az újjászervezett és friss alapokra fektetett Keresztény Jótékony Nőegylet — hiven eredeti programjához — mindenből kiakarja venni a részét, ahol segíteni, jót tenni, szűkölködőket ruházni, elhagyatottakat párlfo-golni és tetterős, cselekvő keresztény szellemű jótékonyságot ki kell fejteni.
Első sorban a nincstelenség gyermekeire vetette tekintetét. Amit évek óta hangoztattunk lapunk hasábjain, de az illetékes tényezők nemtörődömsége, szociális érzék hiánya miatt nem sikerült minden kísérlet dacára, azt megteremtette a Kesztény Nőegylet, midőn a közeli hetekben felállítja az első nagykanizsai napközi otthont és leveszi sok-sok muukába-járó édesanyának válláról a gondot mit fog felügyelet qélkül otthon vagy az utcán maradt gyermeke csinálni, mig ó napi munkában tölti idejét. Tudjuk, hány clgázolás, hány szerencsétlenség, baleset, tűz és egyéb történt, mert az édesanyának dolgozni kellett menni, hogy gyermekét eltartsa és felügyelet nélkül
telenség gyermekeinek a legkritikusabb hónapokon át meleg étellel való ellátásai. A népkonyha tapasztalatain okulva a Keresztény Nőegylet ezt a kérdést ugy lalá\'ta legcélszerűbben megoldhatónak, hogy felhívást intéz Nagykanizsa társadalmához, mely család vállalná folyó évi november 1 tői 1926 június l-ig egy-egy gyermeknek naponta ebéddel való ellátását, hogy behatóvá tegye azon gyermekeknek naponta egyszer való jólakását — akik különben a legnagyobb ínségnek ki vannak téve.
Mert Nagykanizsának minden fényoldala mellett olt van a nagy nyomorúsága. Aki valaha a külső perifériákat bújta és végig ment á nyomorú ságlakta inségtanyákon — csak az tudja megmondani igazán, mily nagy a napról napra fokozódó munkanélküliség miatt a kenyértelenség és inség Kanizsán. Legalabb a gyermekiket ragadjuk ki és mentsük meg a pusztulástól — ezt a jelszót dobta a társadalomba a Nőegylet, midőn felhívásával a nagyközönséghez fordult.
Hány család van, ahol a nehéz gazdasági viszonyok dacára is — egy-egy szegény gyermeknek kijutna egy-egy ebéd. ölt, ahol négy-öt szentélynek főznek, jut még egy kis ebéd egy szerény gyermek számára is.
Plihái Viktorné, kir. kormányfőtanácsos neje;
Szabady Lőriucné, kir. törvényszéki tanácselnök neje;
Rubint Károlyné, DV főfelügyelő, földbirtokos neje;
Kaiser Elckné, törvényszéki biró neje;
Tamás János dr.-né, ügyvéd, hercegi jogtanácsos neje és többen, akik átérezték az ügy fontosságát.
Akik a mozgalomhoz csatlakozni és egy-egy gyermeknek a jelzett időn át egy ebédet biztosítani hajlandók, jelentkezzenek és adják le címüket a Teutsch drogériában, hogy az egyesület nagy választmánya már most tudhassa, mennyi nemes lélekre számithat ezen akciójában.
Ahogy mi az áldozatkészségéről ismert és annyiszor bevált nagykanizsai közönséget ismerjük, meg vagyunk róla erősen győződve, hogy a Nőegylet felhívása nem lesz pusztába kiáltó szó, mely visszhang nélkül hangzik el, hanem tömegesen jelentkezni fognak, kik átérezve a második szociális olajcsöpp hatását, vállalkoznak arra, hogy folyó év november l-lől 1926 junius l-ig egy gyermeknek naponta ebédet adnak.
Mi a magunk részéről a legmesz-szebbmenöiég kívánjuk támogatni a toll erejével és hatalmával a Keresztény Jótékony Nőegylet akcióit és minden vállalkozó család nevét közzé fogjuk tenni, hadd lássa mindenki, hogy Nagykanizsa közönségéből nem veszett ki a máson való segíteni akarás és cselekvő felebaráti szeretet.
Minden szeretetünk legyen a gyermekeké, a jövő nemzedéké, az ifjú magyarságé, — legyünk segítségükre, mentségükre.
Grieger Miklós — soproni plébános ? Sopronból jelentik: Mérvadó katolikus körökben az a kiváltság merült fel, hogy a Zehetbauer Ottó prelátus halálával megüresedett soproni városi plébániát Grieger Miklós sóskúti esperes, nemzetgyűlési képviselővel töltsék be. A tervnek sok hive van már csak azért is, mert Grieger mint népszerű politikus Sopron elhanyagolt érdekeinek felkarolására sokat tehetne.
A világháború kulturális és gazdasági következményei
Irta: KELEMEN FERENC
(9)
Hogy a nagy tömegeknek ez az éveken át tartó örökös vándorlása, az emberiségnek részben előnyére szolgált az, tagadhatatlan. Az idegen népekkel való érintkezés fokozta az emberiség nép és földrajzi ismereteit. A szer/.clt tanulságok, tapasztalatok értékes kincseivé váltak mindazoknak, akiket a háború szeszélye néha évekre is elvezetett ismeretlen távoli világrészekbe. Az ellenséges földön való hosszasabb tartózkodás, az\'ellenséges népekkel való állandó érintkezés megtörte a militarizmus gyilkos szellemében vezetett emberekben az „ellenséggel" szemben táplált, illetve beleszuggerált gyűlöletet. Az egymással érintkező népek észrevették, hogy az emberek százmillióit alapjában véve semmiféle ellenséges erő sem választja cl egymástól s hogy a legkülönböző népek a közvetlen érintkezés első perceiben hamar megbarátkoznak. Ez a megismerés közelebb hozta egymáshoz a világ ellenséges érzésében programszerűen felnevelt millióit s a népek nagy családjában az együttérzésnek, a megértésnek azt a szolidáritását teremtette meg, melynek kősziklájáról a legközelebbi jövőben vissza fog pattanni minden kísérlet, mely a népek millióit ismét fegyverbe akarná szólítani. S ez a békeszolidaritás az emberiség további kultur fejlődése szempontjából a nagy háborúnak egy nem eléggé értékelhető positiv eredr.énye! A vak katonai fegyelemben felnevelt s az .ellenség" ideológiájába belekényszeritctt emberi agyvelő, szétfeszítette ezeket a vasbilincseket s kinyílt az általános megértés és emberszeretet gondolatai számára. A militarizmus egyoldalú népnevelési rendszerének nem lesz könnyű feladata jövőben a világháború életiskoláját bejárt e mostani generációval. A frontok és hadifogságok milliós népe megtanulta, hogy a különböző világrészek egymás ellen felbőszített lakóit semmiféle ellenséges érzés sem választja el egymástól s az afrikai gurka, a donni kozák, a székely góbé, mind-mind csak arra vágyik, hogy szegény életét boldog kis körében csendben leélhesse.
Milliók megismerték, hogy a háború nem az érdekük, hanem az legtöbbször csak a diplomaták és uralkodók egyéni hatalmi, vagy bosszúvágya, apró intiikák, piszkos gyűlölködések és néha egészen közönséges emberi indulatok véres kirobbanása. S ez a megismerés egy nagy lépéssel közelebb vitte az emberiséget a jövő generációk legszebb álmához: az örök békéhez, melynek egyik leghatalmasabb fegyvere volna, ha a nép tanítói részletesen megismertetnék velük "a világtörténelem régebbi, de különösen ujabb háborúinak közvetlen előidéző okait. Micsoda fátyol hullana le milliók szeméről ? 1
De a nagyidők ezt a tanulságát, az emberi lélek milyen rettenetes visszafejlődésével fizette meg az ember I
A polgári élet bilincseivel lekötött emberi indulatok, állati ösztönök, melyeket egy több ezeréves fejlődés sem volt képes az emberi lélek mélyéből kiirtani, a vét szagra, az embergyilkolás sportjának hivő szavára előtörtek rejtekükből s szabadjára eresztett fenevadak módjára tombolták ki magukat. (Folyt, köv.)
ZALM K0Z1.0NY
J9M_méjus6.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Május 6, szerda
Római katolikus\' János n. Protesláa*. Ft Uh. Izraelita : ljar 1)6 12.
Nap kel ree^el 4 ór« 36 percko*. nyug-«xík délután 7 óm 17 petekor.
A \'Meteorológiai Intézel jelenté?* Jzctlnt változóan íclln\'j, enyhe Idő várható, helyenként esővel.
Képkiállítás (vásár) a Kaszinó nagy-termétien, nyitva reggel 10 órától este 8 óráig.
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK
Május 9: Müvés/C5tély az államrendőrség detektlvlestOletéiiek nyugdijpótló* és scgélyegvlete, Özvegyei és árvái javára a Polgári Egyletben este 8 órakor.
Máj us 16: A kcgycstcmli reálgimnázium szinielóadása az intézel tornatermében este léi 9 órakor.
Május 17: A kegyesrendi reálgimnázium szmiclóadása a/, intézet tornatermében este fél 9 órakor.
Május 21: A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör Zrinyi ünnepélye.
Május 30: A Transdamihsa Sport Egyesület műkedvelői előadása.
Május 31: A Transdanubia Sport Egyesület műkedvelői előadása. t Június I: Az Ipartestület sétatéri mulatsága.
IAJU"\'U8 6: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballelt-clúadása a polgári Egyletben.
Június 7: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballelt-előadása a Polgári Egyletben.
— Hősök emlék-ünnepe. Kormányrendelet értelmében, tudvalevőleg, minden város és község május hónap utolsó vasárnapját ünnepélyes keretek közt tartozik a világháborúban elesett hősök emlékezetének szentelni. Nagykanizsa város veze-ösége is megtette már az előkészületeket az ünnepség megrendezésére, mehren részt vesznek az összes ha-óságok, hivatalok, katonaság, iskolák, egyesületek, testületek és a város hazafias közönsége. Az ünnepség az idén épen pünkösd vasárui pra esik.
— Megkezdődött a költözködés a városházán. A városháza átalakításával kapcsolatos átköltözködjek megkezdődtek. A második emeletre elsőnek a rokkantügyi nyilvántartó és leltározó került fel az eddig lakáshivatal céljait szolgáló helyiségbe. Dr. Novjí Imre aljegyző a 20-as szobában nyert elhelyezést. A lakáslnvatal a második emeleti legnagyobb szobát kapta meg tár-gvaló-teremül. Az ezzel egybenyíló kisebb szobába\'költözik fel Kaufmann . J?ldn4 ,a,Wzó» ki egyúttal a lakáshivatal vezetője is. Kaufman dr. edd.g. helyére Prack István dr. tanácsos kerül, ki a jelenlegi orvosi
££SÍ*kap,,a clöszobá"\'- Az orvosok fe költöznek a második emeletre a lakáslnvatal mellett lévő külön bejáratú helyiségbe. Prack tanácsnok jelenlegi hivatala Krátky István dr főiegyző előszobája le z. A jelenleg a forgalmiadó hivatal által használt két második emeleti helyiség adó-felszólamlási tárgyaló terem lesz. A •íz-es második emeleti szobából is kiköltözik a tanköteles nyilvántattó hivatal és ezt a szobát Szönyi Sándor büníctőbiró veszi át tárgyaló teremképen. Mellette az árvaszék és árvaszéki kezelö-hivalal változatlanul maiad.
— Az Ipartestület sétatéri mulatsága. A nagykanizsai Ipartestület május 31-re, pilnkOsd vasárnapra tervezett sétatéri mulatságát, tekintettel az enapon rendelet alapján tartandó hősi emlék-ünnepélyekre, egy nappal elhalasztotta s azt junius 1-én, pünkösd hétfőn fogja megtartani. A mulatság jövedelmei az országos soproni dalosversenyen való részvétel költségeinek fedezésére szolgálnak.
— A nagykanizsai Iparosda lárda Zalaegerszegen. Tegnap Nagykanizsán járt a zalaegerszegi Daloskör küldöttsége és felkérte a nagykanizsai Ipartestületi Dalárdát, hogy vegyen részt a Zalaegerszegen május 9 én t irtandó hangversenyen. Az Ipartestületi Daiárda a legnagyobb készséggel vállalta a közreműködést.
— Kényszer-kllakoltatások. A vasárnapi erős, szélvih;iros idő a Magyar ulcán is sok házat megrongált. Tegnap két magyar-utcai háztulajdonos fordult a városhoz, hogy tekintettel az c napokban megrongálódott házaik életveszélyes állapotára, rendelje cl a benn lakók kilakoltassál s engedje meg az épületek lebontását.
— Községi nemzetközi egészségügyi Intézmény. Londonból angol és francia nyelven megirl levél érkezett a községi nemzetközi egészségügyi intézménytől Nagykanizsa városhoz. Az intézmény városunk egészségügyi berendezettsége, vízvezeték, fertőtlenítő, kórház stb., v lamint ezek karbantartásáról, költségvetési tételeiktől, ezekkel kapcsolatos hiteligényekről érdeklődik. A város pontosan lefordíttatja a levelet s azután fog érintkezésbe lépni a nemzetközi intézménnyel.
— Elszántott dülőut. Harmadik éve folyik már az eljárás a sipadombi közös mezei dflCul ügyében. A dülőut mentén 173 telektulajdonos földjeiből összesen mintegy 53 ka-laszlrális holdat kitevő rés/t a szomszédos telektulajdonosok elszántottak. Az ügy jelenleg az elsőfokú rendőri büntetőbíróságon van. A megindult kihágási eljárás során az egész terület pontos felmérése s mintegy 200 ember kihallgatása válik szükségessé.
— A zsír ára Nagykanizsán és Budapesten. Kaptuk a következő panaszos levelet: „Igen tiszteli Szerkesztő Ur I A vasárnapi fővárosi újságokban azt olvassuk, hogy ott a sertészsír kilogrammonként 27.000 koronába kerül, a zsirszalonnál pedig 23 000 koronáért vesztegetik. Ugyanekkor, ha körülnézünk Nagykanizsa utcáin, itt is, ott is kirakatokat látunk, melyekből 40.000 koronás zsír és 30000 koronás zsir-szalonna incselkedik felénk. Ahol legolcsóbban kínálják, a szövetkezetben is 33.000 korona a zsír kilogrammja. Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Sok minden argumentumot hoznak fel itt Nagykanizsán illetékesek, hogy ezért, meg azért drágább a zsir, a szalonna itt, a vidéki városban, mint a fővárosban. Ezek az argumentumok azonban a fogyasztók érdekeit kikapcsolják s azok zsebeire nézve semmi megnyugtatót nem produkálnak. Itt lenne az ideje, ha a stabil korona áldásait etéren is érezhetnök s nem kellene Budapestre járnunk zsirérl, mert, habár még útiköltséggel megterhelve is jó Üzlet Pestről Kanizsára zsírt hozni, mégsem valami kényelmes módja ez ebéli szükségleteink kielégítésének. Kérném soraim közléséi, talán gondolkodóba esnek azon arra illetékesek. Tisztelettel: egy fogyasztó."
— A hadigondozottak részére kifizetett járadékoknak helyes elszámolására szükséges nyomtatvány részvénytársaságunk kiadásában megjelent és kapható annak nyomdájában (Nagykanizsa, Fő ut 5) Ugyanitt kaphatók a jegy/óségeket érdeklő összes nyomtatványok is.
— A világháború kulturális és gazdasági következményei cimü — értekezése Kelemen Ferenc nagy-
■ kanizsai takarékpénztári igazgatónak, külön kiadásban megjelenni fog, miután annak közlését lapunkban befejeztük. A füzet ára 8000 korona le.z s egész bevételi összege a „Zalai Közlöny" szerkesztősége állal megindított katonasirok akciójának javára fog szolgálni. A füzet megjelenéséi annak idején jelezni fogjuk.
A katonatemetőért
Nagykanizsa, május & A hősi halált halt katonáknak egy hadirokkant bajtársa, Görög Károly volt az első, aki 70.000 koronás adományát a sírkő végleges árát képező összegre, 121.500 koronára kiegészítette.
Bárha akadnának városunk nemesen érző ezrei közt minél többen, kik meghoznák még ezt a csekély áldozatot.
Hogy mindenki lássa a 70.000 koronára tervezett sírkő Igénytelenségét és a 121.500 koronás sirkö tetszetős formai és tartós anyagi megoldását, a közeljövőben egy-egy Ilyen mintadarabot közszemlére fogunk kiállítani.
=- Halálozás. Türk Gyula nagykanizsai pékmester május hó 4-én éjjel 12 órakor meghalt. Temetése május 6-án délután fél 5 órakor lesz a Magyar-utca 73. gyászházból.
= Nyugágyak, utazókofferok bámulatos .olcsók Szerbnél.
— Hősök emlékünnepe. Zalaegerszeg városa folyó hó 31-én nagyszabású ünnep keretében emlékezik meg a világháborúban elesett magyar hősi katonákról.
Tanítók gyűlése. A letenyei es-prrcsi kerület római katolikus tanítói kara folyó hó 7 én holnap, csütörtökön tartja meg tavaszi ülését Felső-szemenyén.
— Az OFB harmadik tanácsa tegnap tárgyalta Tűrje község megváltási ügyet.
— Egyesitett községek. A belügyminiszter elrendelte Zalalövő, Zalamindszent, Zalapataka és Puszta-szentpéter községeknek egyesítését és az egyesített községeket szervezel i tekintetben nagyközséggé nyilvánította. Az így egyesitett nagyközség neve Zalalövó.
— A káptalantóti! bazaltbányát a közbirtokosság, mint legelőnyösebb ajánlattevőnek, a Falk- és Zimmer-cégnek adta bérbe azzal a kikötéssel, hogyha Zilamegye törvényhatósága — amely szintén pályázott — hajlandó ugyanolyan bért fizetni, akkor neki adják a bányát.
— Sikkasztó vasutas. Dozzay Dénes bólitontüredi pályafelvigyázó több millió korona értékű artyagot lopott cl a MÁV-tói. Letartóztatták.
— Angol flór uri zokni 29 ezerért, angol flór női harisnya 45 ezerért Filipp kötöttárugyárában, Szombathelyen kapható. Előnye l-ogy sajátjából, rnegfcjeltethelő 1
Egv jó fiu tanulónak felvételik a Károly-laktanya liszti cipésznél.
= Színes és fehér férfi Ingek
mélyen leszállított árban kaphatók Schvarlz Dezső cégnél Fö-ut. Ugyan-olt női hímzett háló ingek darahiá 58000 ko-onáért. 1
= Rozi a mészárosnál 1 Van a városban egy miyfzáros, akinek ajiajában a mészáros felesége zöldséget árul. Rozi néni a mészárosné-tól egy Icvcsfőzetre való zöldséget vásárolt és amikor a zöldséget á|. adtak neki, követelte, hogy a leveshez való husi is adják a zOSdséa. árában oda, mert mint ó mondja ha a Szent István cikóriával tud a gyár egy jS főzetre való finom pörkölt szemcskávét adni, a mészáros is adhat a zöldséghez -hust, mert ami a húslevesnek sí jó zöldség, a2 a kávénak a Szent István cikóriakávé.
«= Ma és minden este kaposvári Balogh Károly hírneves zenekara hangversenyez a Korona-éttermében.
= Ne hagyja magát megtéveszteni irreális kirakati áraktól. Legjobban csak Miltényi Sándor és Fia 50 éves cipőüzletében vásárolhat.
«- Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
= Méhészeti eszközök, mülép, keretléc, kaptárak olcsón kaphatók, méhviaszt vásárol Szabó Antal fegyverkereskedő Nagykanizsa.
Az állandó választmány ülése
Zalavármegye állandó választmánya TarJnyi Ferenc dr. főispán elnöklete alalt ülést tartott A választmány magáévá tetle a Magyar Nemzeti Szövetség átiratát, melyet mi is • annak idején egész terjedelmébec. közétettünk. Majd Vasvánnegye átiratát tárgyalták, amelyet a közalkalmazottak javadrlmának rendezése véget! felterjesztett a kormányhoz. Ebben a kérdésijén a választmány ugy határozott, hogy a májusi törvényhatósági közgyűlésnek azt fogja javasolni, hogy felirattal támogassa Vas vármegye állásfoglalását a közalkalmazottak érdekében.
Majd Baranya vármegye ismeretes átirata kapcsán azt javasolja a májusi megyegyülésnek, hogy a budapesti választásokat illetőleg írjon fel a kormányhoz, hogy egyes pártok romboló törekvésének a valódi közakarat-megnyilvánulás meghamisítására irányuló lázító és megtévesztő tevékenységét az összes törvényes eszközökkel ellensúlyozza és hasson oda, hogy a főváros vezetése a nemzeti gondolattól átitatott, a magyar államcszméhez való hűségükben semmi körülmények közölt meg nem ingatható elemek részére biztosítsák.
Az állandó választmány elhatározta, hogy Tisza István gróf felállítandó szobrára 1000 aranykorona felajánlását javasolja a jövő évi költségvetés terhére. A Faluszövelség Zalaegerszegen rendező kiállítását ugy anyagi mint erkölcsi támogatásban részesili. Majd.több kisebb ügyel tárgyalt még le ezután a választmány.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik felejthetetlen férjem, illetve édesatyánk,, apósom, stb. temetésén résztvenni és fájdalmunkat ezzel is enyhíteni igyekeztek, fogadják ezúton is hálás köszönetünket Nagykanizsa, 1925. május 5.
a gyászoló Vidovlcs-család.
iita május fi.
ZALAI KÖZLÖNY
TÖRVÉJÍYSZÉK
Ejjy ötéves sajtóper befejezése
r„. itöilcrncuy sajtójogi felolö.-
miac k«rUI
Míg 1920év májusában történi, liofiy a Zalai KOzlOny-ben megjelent egy közlemény, amelyet a letenyci gróf Andrissy- uradalom intézője Csorna Ödön sértőnek talált magára nézve és sajtópert indított a cikk irója ellen.
A lap akkori felelős szerkesztője, Bodrogközy Zoltán nem vállalta a sajtójogi felelősséget, mivel az akkori főszerkesztője Hegedűs OyOrgy dr. nemzetgyűlési képviselő adta neki ál a cikket azzal, hogy ő viseli a cikkírt a felelősséget, viszont Hegcdds dr., aki a cikket Lakó Imre dr. nemzetgyűlési képviselő, letenyei ügyvéd bemondása alapján irta és adta le — a felelősséget Lakó Imre dr. ügyvédre hárította, aki ctőtlc kijelentette, hogy vállalja a felelősséget a cikk mcgjelenéscért.
Igy került az ügy a bíróság elé, amely, mivel két nemzetgyűlési képviselőről volt szó — a kél képviselőt a nemzetgyűléstől előszOr ki kellett kérnie. A hosszadalmas eljárás ulán végre tegnap megtartották a tárgyalást Kenedi Imre dr. táblabíró elnöklőié alatt.
Bodrogközy Zoltán a miniszterelnökségi sajtóosztály referense, a Zalai Közlönynek akkori felelős szerkesztője elmondotta vallomásában, hogy Hegedűs dr. képviselő egy alkalommal bemondotta neki azokat a dolgokat, melyek Lakó Imre dr. és Csorna között lefolytak és kijelentette, hogy kiékel megszeretné írni. Akkor ó határozottan ellenezte ezt és megmondotta, hogy ilyen cikk nem jelenhetik meg, meit ő mindenkor a társadalmi békét kivánta szolgálni. Egy este azonban mégis kész cikket hozott be a szerkesztőségbe. O akkor sem akarta leadni, de Hegedűs dr. főszerkesztő azt mondotta, hogy Lakó Imre dr. vállalja érit a felelősségei. És mikor erre sem volt hajlandó a cikket közé tenni, Hegedűs dr. kijelentette, hogy akkor 0 hajlandó elvállalni a szerzői felelősséget. A közlemény ne.n az 5 Írása. Nem vállalja, mert nenj vállalhatja a sajtójogi felelősséget a cikkért, melyet nem ő irt meg.
Hegedűs György dr. sem akarja a szerzőséget Illetve a felelősséget vállalni. Nem tud már az öt év előtt történtekre pontosan visszaemlékezni, de tény, hogy Lakó Imre dr. ö előtte vállalta a felelősséget a cikk tartalmáért. Botirogközynek semmilyen szerepe sem volt oz egész ügyben, ö ncrn felelős a cikkért. Majd kijelenti, hogy hajlandó Csorna ÜJön sértettnek elégtételt adni és lőle bocsánatot kéről, annál is inkább, mivel öt soha báriíódás nem érte Csorna részéről.
Lakó Imre dr. nemzetgyűlési kép-vjsclő, letenyei ügyvéd kijelenti, hogy isoma Ödön uradalmi intéző nagy hajszát indított ellene, kél intemálási kérvényt is adtak be ellene és akkor elment Hegedűs QyOrgy drhoz, hogy védelmét kérje. Igy aztán megjelent a eikk. 0 nem adta le ugy a történleket, mint ahogy megjelent, az éles kitételekkel. Ó csak elmondotta a sérelmeit Hegedűs dr-nak, aki a cikkel azután megírta. A felelősségei azonban nem vállalja. Ilyen kijelen-tHeket nem tett. A cikket nem is látta, sői egy bizonyos mértékben nem tetszet neki.
Boilrogközy Zoltán és Hegcdils Jjy\'lrgy dr. kijelentik, liogy l.ikó Imre dr. igenis mondotta azt, hogy
vállalja a felelősséget a közleményért.
Kenedi Imre dr. Mtárgyalási elnök ezután békéltetési kísérleteket tesz.
Lakó Imre dr. sajnálja a dolog megtörténtét, nem haragszik Csornára — mondja.
Bodrogközy Zoltán csatlakozik Hegedűs dr. bocsánatul kérő hajlandóságához.
Tamás János dr. Csorna képviselője áll fel ezulán szólásra:
Lakó részéről eddig még nem látja ezt a hajlandóságot. Ha Lakó Imre dr. nemzetgyűlési képviselő bocsánatot kér a bíróság előtt Csorna Ödön uradalmi intézőtől és hajlandó a költségeket megfizetni, akkor fele nevében visszavonja a vádat.
Csorna Ödön sértelt is hajlandó az elégtételadásnak ezt a inődj.il elfogadni.
Lakó Imre dr. hosszabb gondolkodás után végre oda megy Csorna Ödön intéző leié és a törvényszék elölt bocsánatot kér tőle.
Kölcsönös meghajlás — és Tamás dr. kijelenti, hogy visszavonja a rágalmazás és becsületsértés vádját, mire a bíróság megszűntette a további eljá ást. Üs ezzel befejeződött uri módon az öt év óla húzódó pereskedés.
SPORTÉLET
Ausztria 3: I győzött. A vihar miatt vasárnapról mára hallasztolt Ausztria-Magyarország között Bécsben rendezett futbnllmérkőzésl Ausztria nyerte meg 3:1 gólarányhan. A gólokat az osztrákok szerencsés szélső csatárainak köszönhetik, mig a magyar csatársor iwgy balszerencsével küzdött; a magyarok legjobb embere a góllövő Takács volt, Krutz-ler gvengén szerepelt. A mérkőzést 70.000 ember nézte végig, a félidő 2:1 volt az osztrákok javára.
Tisztán él szakszerűen kezelt
bora im még tltcrcnklnt 8000, 10.000 és 12.000 koronáért. Bruncsics Józsaf Sugár ul 53. Tel. 210.
KÖZGAZDASÁG
Az adófizetés májusban
Május hónap folyamán az adófizetés rendje s annak határidői a következők:
Akik engedélyt nyertek az értékpapír forgalmiadónak készpénzben való befizetésre, azok május 14ig tartoznak az erre vonatkozó lajstrom beterjesztése mellett ezt az adójukat leróni.
A munkaadók tartoznak május 15-ig alkalmazottaik multhavi illetményei ulán az általános kereseti adót beszolgáltatni, melynek aranykoronáról papirkoronára való átszámítása 17.000-szeres szorzószámmal történik.
A fényűzési adót ugyancsak május 15-ig kell befizetni az április hónapi forgalom után.
Közkereseti és betéti társaságok tagjai május 15-ig nyuj hatják be adóvallomásaikat az 1925-re esedékes jövedelem- és vagyonadójuk ki-vethetése céljából.
Az 1925-rc járó általános kereseti, társulati, jövedelem- és vagyonadó második negyedévi részletét az 1924-rc szóló kivetések arányában szintén május 15-ig kell befizetni.
A mezőgazdasági hitel. A pénzügyminisztériumban elkészítették a mezőgazdasági hitelről szóló tervezetet. Eszerint kétféle hitelt folyósítanak a mezőgazdaság részére. Az egyik az, hogy a. később megszerzendő jelzálog hitelre előleget adnak, a másik, hogy rövid lejárata hitelt adjanak néhány hónapra. Az utóbbiakat a falusi szövetkezetek utján osszák ki. Egyelőre 300 milliárd koronát kap a mezőgazdaság. A falusi szövetkezetek utján 120 milliárd koronát- osztanak ki. Ha a minszter-tanács elfogadja e tervezetet, a köl-csönakció jövő hét végén megkezdődhetik.
Három milliárd kor.
nyertté ló az újonnan nutáiiKfirtlátébhan mcl>\'nck "ndklvOl előnyösen megvál-kezdődő XIV. m. klr. 0>*"iyiO"|dteKOdll. öletve szerint összesen
27 milliárd! kor.
lest készpénzben kisorsolva. - Szcrcncjeuámokat ajánl:
Milhoffer Kálmán Caengcry ut 7. sz. SU ház)
Sorsjegyek árai Vi 120.000 K. Vt C0000 K. \'/» 30000 K. Játéktervek Ingyen. Húzás május 13. és 15-én.
UEZEKLÖ-PINCE ÉTTEREM ÉS SÖRÖZŐ
Reggel 8 órátót egész napon át nyitva Budapest, V!., Andrássy-ut. 25.
ITAL-ÁRLAP . Sői-ök i
" K 1 : - - - K 5
Borok i
Ul 111(1 Mlllll - -M Hl<r Ncinokjilnka — - 9 t( Jiubtfínyl tillO. iljiinif 13

HaiászBé Baicsky-mádra I5a« K
ÉTLAP
Halaki
- - -.......... iául — -
l o^it tartirniiitlu.il — IIjku riiitví - — -
l\'onty tinit* — — —
Rögtönzött ételek i
Iticilinkt burányival — — Rintotl Kitti»fWt lmiKony4v.il-
Koittlyoa lityin* ft liuigoiiyival Hduliifil«u burgonyával — — Ml Múlott citikc »ui£iitiyival -Kész ételük i
Scrtcakjraj pirult ki^outival —
t
a
kfc :tcl las
18.-1
kész ételekből választva
Sttpcoyói titxy -- — — — UK
Ctlik«pS(kúl( galuaUvil — — W K
Aojol roattb<et burgonyával Xi K
it- iiu c :c\'<tt« eoir.iuOonr I K
Pilisi liUU MVoitb.irgoayiMJ - »K
lÍjkoltUApowt* Bnoky.ini.Sdra 2) K
Ti>Hóltk4powU — — - — 10 K
BofjupéftOlt jiluikival - - — 10 K
SciMtpfekOlt burányival — — 10 K
Sx»!imtn«!i <il(oumal — — — * K
Uorlufodor — — — - — S K
SiíUl, jtuljfil - - - — 10 K
I púr virstli tormával 5 K
Pirított borinál) Uirtfiwylvjl — 10 K
VVI4 tojiual ----- -. 10 K
Gomba lo|lnal — - -- — — 10 K
V tojiibil rántotta — — — — SX
TŐZSDE
Irányzat szilárd volt. Az árfolyamok az összes piacon emelkedtek. Zárlat felé kisebb gyengülés következett be. azonban még igy is emelkedést mulatunk az értékek. Kúliszbau a változások aránylag csekélyek, Magyar Hitel <5000 koronát javult. Salgó 2\\U, Ki ma 3\'Vkal magasabb. Mozgalmasabb volt a vaspiac, ahol Uanubius 2, Villamos 1\' o-kal drágult, üyőrffy W. 8l.\'»i», árjavu\'ást ért cl. Kisebb vaspapirok 3—6°.\'o javulást mutatnak. Mjlompiacon 1:1 SÓ Budapesti Gőzt 2\\\'t>kal magasabban jegyezték. Legszilárdabb a bányapiac, altot lényeges nyereségek mutatkoznak.
Utótózsde
Irányzat barátságos. Magyar Hitel 390, Osztrák Hitel 133. Uima 120, Danubius 2380. Georgia 2Ö0, Villamos 1CW0, Salgó 517.
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai
Vali ták Dev laák
Aofc-Host I<«jco-3ti\'coo AaitMtftM 21537 3711
c*«h kotoiu ÍOII 3101 B.:t.id 1140 iua
Olclr ll»ltO SaiUo 1MI7 1(91|
Dolli. ><9:o-\'ii») Hjkar.it üi Wl
rraoda Ir. J\'3t >J10 Bifiaaial «4I MIO
Hvllaaai lil Koptuhlji I33U I34U
m ui K>Uatli»ia 1303Í 1)094
ut* fW 517 Loadoa I«4C<Xk3<7UO0
Lka 2IH J»>3 Milano »I4 3913
B.;t. (ra.k jm4ww Hawjotk 71003714*4
OaaU ubUI. 9»?S 110 « Pirii li\'MKI)
Ola kcx. 13 ua 13301 Cilfi 1ICJ3MS
(•IJtl liatk IHtS 13793 Si4>u (II-SII
!»•< koc. IIMi ll\'ST SstKkky- ró-.} msr
N«<>ig ko« 11131 IIS94 WUa 99»VI(X)45
rtu IM87 1(151 Ztrlcti 1)744 \'3131
Zürichi zárlat
Párta \'/710 —, London 250950. Newvoik 51725, BiUssel 2625\'-. Malland 2I2.-50. Holland 207 85. Berlin 123 25, Wlea 7280. So!li 377*50, i\'raga 1532 50, B-jdapest 72: Varaó 93 l i. Bukarest 240 Belgrád 835 —.
A magyar korona külföldi hivatalos jegyzései
obviza valuta
t«in.p na t«iaap na
Béca ...............99751 — ¥-92519975
Bulin...............58651 - 5891 5594
Pi iga ............ 47475|47450 477751 477Vb
Terménytőzsde
Hivatalos árfolyamok teljesen változatlanok. Irányzat tartott, teljesen üzletiden. Forgalom Igen csekély.
tfuza llsiav. 76 kg-oi 505.000 507 5CO, 78 r oa 512 500 5>5 000, egyéb vld. 76 kg oa 5Í>2 50\' 505.000,78 kg osS10.0»-Sl2.&»,
____ , C IUVI iCC/VNA .1 1.____I oictír-
rozs 450.COO- 455000, u] tengeti 245.DOO— 24/500. takarmány áip* 330.000 - 340.000, köles 250.000 260X00. korna 230.000-235.00D. zab 420.000 430.00Ö.
Sertésvásár
Pctbajli* 1013, melyből eladatlanul visszamaradt 45\') drb. Elsőrendű 19.500-2 >.500, szedett 18500 -19.000, izedéit közép 17.0J0 —18 000, kCnuyU H.OUO-15 000, elsőrendű Oreg J80J0 18500. másodrendű l/.OCO-17.600, aujjol siUdó 18.000 -22 000, szalonna njgybatt 22500 23.000. zsír 26 500, -27 COO tehuzotl hus 19.OW -22.COO. szaluntiís Jél-aertéa 21,000 - 23000. liányzat kellemes.
Szerkesztői üzenetek
Cynthia. A levelében tetteit két kérdésére lehető .hosszasan* a következőkben válaszolunk. I. A „mcgfélcmlitcs" az adott esetben alaptalannak láts/ik. Legalább is korai. Előre kár aggodalmaskodnia, mert a/, életet éfKii ez a lelki tépelődés tereli igen sokszor helytelen irányba. 2. A másik kérdése tulajdonképen fogadás, melynek eldöntését tőlünk varja Mi az ,Ítlctö"-nck a viselkedését ugy látjuk, hogy az melegebb érzésből fakad és nem Könnyű hó-dilási törekvést árul cl. A fogadást tehát — barátnője nyerte meg. Megnyugtatására még kijelentjük, hogy szívesen tettünk eleget kívánságának.
T. K. Rudin feltétlenül a naturalisztikus iránynak egyik kivá\'.ó képviselője. Igen sok Jeles alkotása közül talán a legkiválóbbak: a Csók, a légkorszak, A pokol kapuja, stb. Meghalt 1917-ben.
Nem közölhetők: Vágy (egészen kezdetleges iskolagyakorlat), Magda jövője, Kcttősélet (teljesen hibás okfejtés), Kaul-éten.
Kiadó: Zrínyi Nyomdaipar én Könyvkereskedés RT. Nagykanfzaa
ZAI.AI KÖZLÖNY
1925 mák
A budapesti tőzsde hivatalos záróárfolyamai:
K&Oitelaji\'l
SíJitih
Wí»!tl Viki. bútor
A4iU
Atbilife I
KOiutl
VIIC4I fi
Déaifll*! <
AE.-....I U
Tfl r CaA«rjrrá«ak
UIKukO* «\'■
Coljilp" X*
Oívfí\'i Ki
M««Jfe. <«k« II
$UMtf lt« É\'.f Irolmfck
Sit\'j"\'
To»«l\' t-:i y
Uoütlotl
rítti^i
Jt«l nl Ti* A\'Ul
»nni
HIHI •-•6
CUi M UIU -
rCo<i4i«
Mt(T.r»*<(*
Malaok
c<h1<0<j-*
bu«<cm»<i
Bu4ir«u PaatliU nihuiM
TMtiiula Tí. D.s»*U
B«9«:i
Suiüif. C«a«*« S.i.lrl.l
Kotí
K6k 04 il,
D«.<b.
M<(ii«ü
AJt\'töIltt"
Nir,tltc»ji
Silfi
UdkU>l

Rér.l
8t«j:> «U«U1«
UJlltlK*
Vuol\'rt •(Ml >l|
OirJ. \'».,, I
<
0<ai-Dia. \'/J
o«n va. ic
íft" M«OU *<4l 3«\'n» 14 • Usp* M4>:«(
V«I0»B«<
Rlmr

lüli
tf. I««» Jj.i Ilii AH £4I
p«tji
OUJ*»
$4r 41 iuii
MrlJvtl »fl< J-
Ktrllr »•
K6. 1(4 V
Cet*.
Rí.iténj.\'" O
UKkolsil 21:
$<a;t*ua uZ"».
LQNUliUL I!
LsU<> í T«4lll
0«>«{U

M-.SÍ -ruií,.
SiOri
DiaU*
K.UU Mailtjl TMI
D*of1 0-.»»l UUlltilM
T«Uloa OiKiMtlO Bit 41 b-iol 8\'..104
Ojfcl X-U
coolo ll!« ftpirlpu
ft£)róhirrietések
Eladó vendéglő ttába Jkézból teljes berendezéssel Oiszig.-.i. n. Slino:i J.\'.ncf. 1312
Megvételre keresek lehetőleg 0X\'2-« fénykópexö-rjépet. Gm a kiadóban.
KDtffildi :cío:ia bükkUszén esomagolva és kimérve kapható léclalvl Bodor Zoliin fakereskedétében Sugár-, Rákóczl-ut sarok. Telelőn 157. 93$
Sajit termésű kerccaenyí ucxtall és ntliéx 1917. évi letmésü pccacnyo bor kapható lakásomon lilslételekbcn (literekben Is). jcoí
REMETE, Sugár-ut C. uám.
Eladó <ny nagy keites híz azonnal be-kóltOzhctó lakással. Vörösmarthl-utca (J. 1323
Vasúthoz közöl nagy, világot Istálló raktárnak vagy műhelynek is alkalmas, ki-adó. Bővebbet Kazluczy-utea ■»?. u. aUtt
Két bútorozott szoba vízvezetékkel azonn.\'t kiadó Kazluczy-utca 35. 134$ Keveset használt modern háló én ebcdIÖ eladó Király utca 28. 13S3
Gyors c& gépírónő állást keres, elfogad pénztárnok). liodamtink.il állás, eset* leg I Iscgllólll is. Cím a kiadóban. 1.%I
Varrógép, Jókaiban levű. oksóiteladó. Nagy. Ituayadl-u. 3. szám.
Dunántúli Élelmiszer ís AraforRalnii Részvénytársaság
Sudapest HMmm Községi Élelfiiiszeféiusili Ozeme
,__valamint egyébélelmicikkct
tojást; DarOttlDll; minden mennyisében,
azonnali készpénzfizetés mellett, a legjobb napi Arakon, állandóan-átvesz.
27 milliárd 5 millió
kerül kisorsolásra a május 13. 6s 15 in kezdődő o«*tólyoorejhtékon.
Főnyeremény 3 milliárd korona.
Szerencse számú sorsjegyek ifj. Hirschler Pfliksa
dAUnyán>4 <• ..i.\'v .-.q i,\'..:1i.i..i•■r.i\'.__\'
Nöi kalapok ptlma angol íjyöngy szalmából 80.000 K-ért
kaphatók. — Férfi és női kalapokat raktáron tartunk és alakítunk. GYENES ÉS VIDA kalnpgyár Nngyknnizso, Kazincyu. AUOiemplonimal »rcmbcn
Ehrenstein Károly és Társai
upí- és nöi divatáruháza
Telcf. 221.
uri- és nöi divatáruháza
NAGYKANIZSA
W Mólyen Ec&záiliMt árak! Röfösnriikból feltűnő olcsó árak!
Úgymint: kartonok, kanavAsznak, zcfíirck, sima és himzett grenadinok, nrtl- és férfiszövetek, voil, schcwlott és kazánok, törölközök,- glott és karton kötények és glott alsóruhák, stb.
llri és női divatárukból óriási nagy választék!
Férfi és női ingek, alsónadrágok, pulin és kemény gallérok, kézelők, kötött és sciyemnyakkendök, női-, férfi- és gyermekhat is-nyák, cérna, kcrlsbadi és bőrkeztyük, zsebkendők, női és férfi ernyők, nadrágtartók, kézikofferek, rctikOlök, nöi kötött mellé-nyek. kötő, jtimpcr és bongvorpamutok az ös</.e< r«v> idá\'ucikkek.
Női ruliadiszek és divatgombok!
Csengcry-ut 6. szám alati levő
üzlet
berendezéssel együtt azonnal kiadó. ■
or— ------m
Vógja ki
Príma lé^yapju wövet-bőt Öltöny ......... 1,000.000 K-túl
Kiliinű uyapjus/óvetból, legutolsó divat ...... 1.500.000 .
Ti«ta gvapju kanigarn* öltöny\'......... ...... 1,300.000 .
Tiszta ^yap|u angol s/ö-vctbol ............... 1^00000 ,


CZIBOLY FERENC
£lsőrciulD munka!
ysr Tisztviselőknek 10
Lej^ijabb .Wypcord* M-
tftny is tcllllló ...... 1,500.000 .
Príma 7sokéit-nadrág ... IkVUlDO . Iturberv iii<>só-«Mti.iiv ... KNiim . Kitunó l\'eicsevics-óltöny 7U)áXX) . I>ivat .■vclveiu niilltíny ... 3K)f»:0 « l\'/cnkivúlinindcticinu ruhák a legolcsóbb árt«n. — Nöi kusxtamök és knbitok í i/,ondija 400.000 koronától.
"iSbteíi\' Erzsébet-tér 15.
Legújabb divat, engedmény I
A cipőkrémek
KIRÁLYA
Mindenütt kapható.
iftil!
I tucat .Krans* »X12 lemez SO.OW.-10 drb. .Satiap* naplény vagy
gázííny Í\'X\'2 papír 5000.— C"júndi>Sfln oiszevátogatott készletek és dúsan (cltzerell nklir f otooikkckbon. t\'itMilgazItávsil ktsu^gel szolgál dlj. menten 11
F1SGHEL FÜLÖP FIAI
NAGYKANIZSA.
Épület üvegezést,
klltctíst és egyéb c szakmában vágó Javítási munkálatokat, ugy helyben min! vidéken clónyOS árak mellett eszkozrtl
STERM üveges
u
Hirdetések felvétetnek
Pénzkölcsönt
gyorsan szerzek ingatlanra kcfcc. lezésre vagy váltóra kezesekkel.
Szigriszt László irodája
F6-ut 8. (Bazif-udrat).
.1.
gyArlniinyai BsótendU Sunflower Sálon Pctro. Icum kastélyok és lakások vlM>:kAii>| traktorok és motorok liajlására.
Autó is Motor Benzin Benzinod motorok hajtására Gáz vagy nyersolaj „Gargoyle" henger olaj autók, motorok és traktorok kenésére „GargoyleuEtna Heavy Médium spec. gépolaj gőzgépek és mindennemű motorok részére,
továbbá mindennemű gépoiaj, gépzair. kocsikénSuuó, Carbolincum, kátrány mec.r«ndel-betó mindenkori legolcsóbb napi ároa
Strem és Klein
fdelárusltóknál
NAGYKANIZSÁN.
Mindennemű és méretű
tölgy parketta
gőzölt dió, gőzölt bükk, kőris, tölgy és mindennemű keményfa anyag minden méretben, valamint a világhírű valódi ETERNIT pala békebeli minőségben minden méretben kapható mj
Eppinger I. és Fia
dcstkn, épúlctfa és építkezési anyag kereskedésében — Deák-tér 5. sz.
Vigyázat! Csak az a valódi Eternit, melyen minden darabon .ETERNIT* van nyocan
ELADÓ
45-16 holdas birtok az Ksjes lakó ís gazdasági épü letekkel és az összes terméssel.
Az erdő 5-6 holdat tesz ki. III fenyves és nyiifából, 3 I kaszálórét, 24 hold ószi vetés búzát termó lóid, napi áron azonnal átvehető, részletekben Is eladó. — Tulajdonos:
Galicz Vince
Kopár-puszta
u. p. Mcsztcgnyó (Sumogym.)
Budapesti Nemzetközi Vásár
SZAKC1MTÁRA
mely a legelőkelőbb (óvárosi és vidéki cégek névsorát és legfontosabb adatait tartalmazza s ezért különösen bankok, biztosító társaságok, szállítóit és nagyobb cégek részérc elsőrendű és modern használati kézikönyv
kapható 25.000 kor.-crt
a
Magyar Hirdető Iroda r. t.
Nagykanizsai Fiókjánál
Király-utca 40. szám, I. cm. 4.
(Távirati Iroda).
Nvonmtoit » Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-ltál, Njjvakanizsán. (Nyomdavcznló
OltmbecJr Károly).
64. évfolyam, 101. szám Nagykanizsa, 1925 május 7, csiitBrtOk_Ara <800 korona
POLITIKAI NAPILAP
Jittkeut6«4g H kiadóhivatal Pó-ut i Inlti 3> ban-Telclon 78, nyomda 117. wim
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
CtSIiat\'cil era: Egy tóra 30.000 korona Hirora bóra---------90.000 koro.ia
MENJENEK BUDAPESTRE!
Romániában a kisebbségek üldözése megállás nélkül,-, szakadatlanul tart. A hivatalos kormányhatalom minden igyekezete oda irányul, hogy az ósfoglaló lakosságot mihamarabb tüzzcl-vassal kipusztítsa. A magyar szó elnémitásában most már annyira mennek, hogy az angyali szivü An-ghelescu közoktatásügyi miniszter nem elégszik meg a régi magyar állami iskolák elkonfiskálásával, hanem a felekezetek tulajdonában lévő magyar iskolákat is ki akarja irtani.
Nem respektálnak ebben az országban semmiféle szerződést, megállapodást, vagy határozatot.
Ezt igazolja az a törvényjavaslat, amelyet Anghelcscu miniszter most készitett az iskola-ügy reformjáról. Hz a tervezet súlyos s szinte kihe-vcrhetetlen csapást akar mérni az erdélyi kisebbségi iskolákra s mivel ezek össze vaunak nőve az egyházakkal, azokat is létérdekeiben támadja meg.
Érthető az a hangos felzudulás, ami a kisebbségek részéről nyilvánult meg, mert a román kultuszkormány terve nemcsak a békeszerződéseket rúgja fel kíméletlenül, de Anghelcscu szándéka ellentélben áll azokkal a szerzett jogokkal is, amelyeket a gyulafehérvári határozat lefixirozott.
A három magyar kisebbségi egyház vezetői Majláth Gusztáv, Nagy Károly püspökök és az unitárius egyház főképviselője, valamint a szásr luteránus képviselet és több kisebbségi szenátor megjelent Bukarestben Anghelcscu miniszter előtt s feltárták sérelmeiket. A küldöttség szónoka azonban alig kezdett beszédébe, Románia kultuszminisztere durva hangon förmedt rá: Itt románul beszéljen! Menjen Budapestre I
Az érintkezés tónusa a továbbiak során sem lett udvariasabb s végül is, amikor Anghelcscu látta, hogy a kisebbségek felszisszenése reá nézve veszedelmes argumentumokkal van felfegyverezve, kezével legyintve s az ajtó felé mutatva, ezt mondotta: Elmehetnek az urak.
Imc, ilyen az érintkezés Romániában a Népszövetség védelme alatt álló kisebbségek és a hivatalos román kormányhatalom között.
Menjenek Btnlapestre!
Nem uj kijelentés ez a román kormány részéről; nemrégiben a külügyminiszter mondott hasonlót, hivatalos kormányfunkciója közben, amikor az erdélyrésziek panaszait azzal a kijelentéssel intézte cl, hogy vándoroljanak ki Romániából, ha szánjukra nem kedves az uj uralom.
Ne felejtsük el, hogy ezek a kijelentések nem illetéktelen egyének, avatatlan személyek ajkáról hanzot-lak el s nem bizottsági perpatvarok ideges hangulatában születtek, hanem képviselik a hivatalos román állam felfogását.
Milyen jövő várhat egy olyan kisebbségre, amelyiknek minisztere ilyen durva tónusban tárgyal velük s a kisebbségek delegációja ugyanakkor összeszorított fogakkal kénytelen tűrni a jogfoszfások láncolatát, miközben hiába fordul az európai fórumokhoz, meghallgatásra nem talál.
Anghelescu és Dúca ne sokat han-
goztassák, hogy a kisebbségek menjenek Budapestre, mert ha egyszer megindulnak a Kárpátok s az elnyomott kisebbségek jogainak védelmében meghallgatásra talál, Erdélyből vájjon hová mennek Anghclescuék és Ducáék ? Mi megmondhatjuk előre: Haza Bukarestbe, hol söpörhetnek durva seprővel tovább saját házuk tájékán s ezzel cl lesz intézve véglegesen a kérdés: mindenki otthon lesz.
A Ház elfogadta az építkezési javaslatot
A passzivistAk bevonulása ar ülésterembe Hem sikerült felolvasni az ellenzék deklarációját A nemzetgyűlés mai ülése
Budapest, májul fi
Tizenegy órakor nyitotta meg Sci-tovszky Béla elnök a nemzetgyűlés mai Illését.
Meskó Zoltánnak a római követség ügyében napirend előtti felszólalásra a nemzetgyűlés nem adta meg az engedélyt.
Vanezák Jánost, Eckliardt Tiboif, Hozsik Páll. Peyer Károlyt, Zsirkay Jánost mentelmi ügyeikben a ner.t-zetgyülés kiadta a birósignak.
Ezután napirend szerint következett
az építkezések előmozdításáról szóló Itirvényjavaslat
Temesvdry Imre előadó ismerteti a javaslatot. A házak jövedelmezősége nagy mértékben növekedett s a háztulajdonos szabadon rendelkezik az újonnan épített részekkel A javaslat igen nagy mérvű adókedvezményi biztosit ?z építtetőknek. Ezek alapján megáll .pitliató, hogy a házépítés ma igen kedvező tőkebefektetés.
Pelrovácz Gyula kifogásolja, hogy 3 törvényjavaslat uj szövegé! csak a tárgyalás napján osztották ki s rámutat arra, hogy a mai n3gy pangás oka az építkezések szünetelése. A törvényjavaslat egyes lontos intézkedéseit bírálva, helyesli a tervbe-vett köiinvitéseket. Az adókedvezmények mellett a kincstári haszonrészesedés eltörlés!! is szükségesnek tartaná. A javaslatot állalános-sógban elfogadja.
Eöry Szalui Dezső: Elsősorban a földreform folylán házhelyhez jutottik érdekében szól it fel A kincstáti haszonrészesedé:, kitovása sokszor helyteleír, mett azokat is Sújtja, nkik csak maguk laknak a ItázuVbin. Ez ellentétben áll a törvénnyel. A iá-vaslatot általánosságban elfogadja.
Más szónok nem lévén, elnök a vitát bezárja.
Búit János pénzügyminiszter: Alig Von Európában törvény, amelyik az építkezések előmozdítását jobban szolgálná, mint ez a törvény.
I\'etrovácz kifogására megjegyzi, hogy a napokban a jelzálogkölcsönük kérdése js meg lesz oldva. Amint a földnek a hitelképességét is meg kell teremteni, teremtsük meg a házak hitelképességét íf, hogy minél töbh lakás termeltessék.
Elnök az általános vitái Iwzáija és miután azt a nemzetgyűlés egyhangúlag elfogadta, rátérnek a részletes tárgyalásokra, mely után rész-Ideiben is elfogadottnak jelentene ki az elnök a javaslatai.
Az elnök javasolta ezután, hogy a legközelebbi Illési holnap tartsák és a napirenden az építkezésektől szóló törvényjavaslat harmadszori olvasása és a választójogi javaslat általános vitája szerepeljen. Az \'interpellációk tárgyalása előli az elnök az ülést felfüggesztette.
A passzív ellenzék bevonulása
a nemzetgyűlés üléstermébe fiaskóval végződöll. Künn a folyosón beszélgettek az ellenzék tagjai addig, aniig az ülésteremben befejezik az építkezési szabályrendeletről szóló törvényjavaslat vitáját és a napirend megállapítására kerül a sor. Ekkor következett volna be az a pilláiul, amidőn az eddig pissziv ellenzéki képviselők bevonullak volna az ülésterembe, h \\sy Szilágyi Lajos a napirendhez szólva, kérje a megállapított taktika szerint a választójogi javaslatnak páitkozi bizoltság elé való utalását és felolvasta volna a passzív ellenzék deklarációját.
Végre kijött az ülésteremből a beküldött őtszem is és jelentette, hogy a napirendi vita következik. A passzív ellen/ ki képviselők ekkor bevonullak az ülésterembe.
Mire azonban beérkeztek, addigra a napirend felelt már meglőném a szavazás és igy Szilágyi nem mondhatta el indilviiny.it és nem olvashatta jel a passzív ellenzék deklarációját.
Miután az elnök a napirend megállapítása után nyomban felrajjgesz-tette az ülést, a passzivisták tulaj-
donképen az üres ülésterembe vonultak be, ,
Interpellációk
Ezután az interpellációkra tértek át. Felolvassák Mayer János löld-mivelésügyi miniszter válaszát Eöry-Szabó Dezső interpellációjára, a sza-bolcsvármegyei házhelyek ügyében.
Az elnök a házszabályok értelmében elrendeli az Írásbeli interpellációk felolvasását.
Elsőnek Dénes István írásban beadott inte petícióját olvasták fel, aki a földmnnkáspárt : zervezkedésének megakadályozása tárgyában intéz kérdést a belügyminiszterhez. Az interpellációt kiadják Rakovszky Iván belügyminiszternek.
Meskó Zoltán a iopatapitdsi engedélyek tárgyában interpellálja nieg Írásban 3 belügyminisztert.
A belügyminiszter válaszában megállapítja, hogy az időszaki lapok engedélyezése a háborús kivételes rendeletek értelmében a miniszterelnöknek van fenntartva. Ezeknek a rendelkezéseknek hatátidejét a nemzetgyűlés meghosszabbította mindaddig, amíg törvényhozásiig megfelelő lör-■ények alkotásával nem szabályozzák j kérdést. Az erre vonatkozó törvényjavaslatokat már beterjesztenék a nemzetgyűlésnek, azonban még nem tárgyalták le, ezek a rendelkezések tehát egyelőre fennmaradnak és a/, időszaki lapok engedélyezése továbbra is a miniszterelnök engedélyez van kötve.
Meskó Zoltán nem veszi tudomásul a miniszter válaszát.
A Ház nagy többséggel tudomásul veszi a miniszter válaszát.
A kövelkező interpellációt llegy-megi Kiss Pál jegyezte be. Az interpellációban azl kérdezi a belügyminisztertől, hajlandó-e hatályon kivül helyezni a székesfővárosi választások elhalasztásáról szóló rendeletét és mi a véleménye arról, hogy a főváros kormánybiztosa beleavatkozik a pol\'tikai mozgalmakba.
Rakovszky Iván belügyminiszter azonnal válaszolt az interpellációra\'. A nemzetgyűlés megítélésére bizza, hogy jogszabállyal ellentétes volt-e a rendelkezése, amikor a választási napot megváltoztatta. A fővárosi törvény intézkedik aziránt, hogy a névjegyzék végérvényes elkészültétől szá-milolt 15 nap alalt kell a választásokat elrendelni. A névjegyzékek nem felellek meg a követelményeknek, nem az összeállítás, hanem a technikai rész miatt és inert olyan sok tévedés és hiba csúszott bt\', hogy tökéletesnek, véglegesnek nem vollak tekinthetők. Miután kitűnt, hogy a névjegyzék nem alkalmas arra, hogy a választók törvényes jogaikkal élhettek volna, a törvény szellemének megfelelően szükséges volt a választások határidejét kitolni. Azt is kifogásolták-, "hogy a belügyminiszter a törvény alkalmazása tárgyában utasítást adott ki. A végrehajtási ulasi-
ZALAÍ KÖ2LÓNY
János pénzügyminiszter részletesen tájékoztatni fogja őket a mezőgazdasági hitel kérdés megoldásának tervezeti módjairól. Az eddig kiszivárgott részletek alapján általában az a vélemény, hogy a pénzügyminiszternek sikerült a tervezet alapján a mezőgazdaság nyomasztó pénzügyi, illetve fóldhitel helyzetét rövid idő alatt orvosolni.
A vármegye elmúlt negyedéve
Bődy Zoltán alispán jelentése
Nagykanizsa, raljuí 6
Mint. ismeretes, Zalavármegyc törvényhatósági bizottsága május 11-én tartja tavaszi közgyűlését. Az alispánnak ezalkalommal beterjesztendő jelentése nem a legrózsásabb képet tárja cténk. Az egész országot sujtó gazdasági helyzet természetszerűleg súlyos feladatok elé állítja a megyét is. melynek gazdisági életére az 1024. év jégverései és egyéb elemi károk i* érezhető káros befolyással voltak. Ennek tudható be, hogy az adófizetés terén a fizetőképességnek minimumra való csökkenése, n3gy visszaesést eredményezett. A várme-, gyei útadó és a közmunkák múlt esztendei nagy r&<zc, az idei közmunka pedig egyáltalán nincs befizetve.
A munkanélküliség is jelentős méreteket öltött a megyében. Az alispán ennek leküzdése végeit feliratot intézett a népjóléti miniszterhez s kérte, h.igy a hátralékban lévő köz-munkaváltság s az 1925.^ évi útadó cimén előirányzott összegek terhére ujabb 2 milliárd korona kölcsönt bocsásson Zalavármegyc rendelkezésére, hogy annafc segítségével nagyobb knzmunka-akciót lehessen megindítani. Ebből a vármegye egymilliárdot azóta már meg is kapott.
Az alispáni jelentés további része beszámol a közellátási intézmény megszűnéséről s a legutóbbi tűzesetek következtétven szükségessé váll tűzrendészén ügyekben kiadóit rendelkezésről.
A vármegye közegészségügye a elmúlt negyedévben kielégítő volt.
Az álletegészségügy terén határozott javulás állott be s etéren az állapotok, a fertőző betegségek elleni sikeres védekezés következtében. Kedvezőek.
Az a 600 ©illió koronás vetőmag-hitel, melyel\'a/földművelésügyi miniszter v^íta^nnegyc gazdáinak rendelkezésére bocsátott, biztosította a termelés menetének zavartalanságát, igy a mezőgazdasági helyzet kielégítő.
A megye állattenyésztése minőség és mennyiség szempontjából is hanyatlási mutat. A tavaszi összeírás ugyan még teljesen nem fejeződött be. de a beérkezett adatokból máris le lehet vonni ezt a szomorú megállapítást. Ezt főképen az apaállatok számának aránytalan krizisége okozza. A kormány épp?n erre való tekintettel egy milliárd koronányi hitelt juttatott megyénknek apaállatok beszerzésére, sőt kilátásba helyezte ujabb hitel folyósításának engedélyezését is s így a közeljövőben etéren már gyors és jelentós javulásra is számithalunk.
A földreíormtörvény végrehajtása Zalavármegyc területen nagyobbra mír befejeződölt. Most már legtöbb helyen csak a haszonbéreket és vételárakat megállapító eljárás folyik. A gazdasági cselédség helyzete — mint azt az alispán sajnálattal álla-pitja meg jele. lésében — a föld-reform-törvény következtében rosz-szabbodott, mert közöttük a munkanélküliség fokozódott s igy sokan lakás és megélhetés nélkül maradlak.
Pallavicinl őrgróf autóbalesete.
Tegnap reggel Budapesten egy automobil, melyet Fallavlcini György őrgróf vcz.\'tett és amelyben gróf Salm Hcrmanné, gróf Zichy Béláné és egy amerikai hölgy ültek, a Stefánia uton teljes erővel egy fának vágódott — hogy az autó felborult es a bennülök alája kerüllek. Az autó összcroncsolódolt. A sebesült utasokat fgy véletlenül arra haladó automobil felvttJe és a Fasor-szanatóriumba szállította, ahol ápolás alá vették őket. A fiatal amerikai hölgy. Ehnery Alian, agyrázkódást szenvedett, a többiek lábtörés! és bokatörési szenvedlek.
__
tás, ugy, amint kiadatott, a közönség érdekében tartalmaz intézkedéseket és a végrehajtási utasításnak ezeket a részeit minden körülmények között bc kell tartani. Meg kell követelni, hogy a választási igazolványok 15 nappal a választások megkezdése előtt és nyolc nappal az ajánlások megtörténte után ki legyenek kézbesítve. Épen ezért kellett a választási elhalasztani. Állandóan hangoztatják, hogy a kormány azért intézkedett igy. mert a választásokon a neki szimpatikus páttoknak akart kedvezni. Kijelenti, hogy a kormány nem kiván .egyetlen pártnak sem kedvezni. Magánértesülése szerint a fővárosi pártok majdnem mind egyenlő helyzetben vannák az aláírások tekintetében. Figyelemmel kísérte a kormánybiztos míiködését, de egyetlen egy olyan ténykedését sem Állapította meg. amellyel ellentétbe kerüli volna a törvénnyel. Hogy a kormánybiztos gyűléseken vesz részt és propagandát folytat, ez nem ellenkezik a törvénnyel.
Az ülés délután félhárom órakor ért végei.
Nem mondanak le a demokrata képviselők
A nemzetgyűlés Myosóján a De mokratikus Blokk passzivitásba vonulása óta ma jelenlek meg először a Blokknak ama tagjai, akik tegnapi együttes értekezletük ulán kijelentették, hogy ismét visszatérnek a nemzetgyűlésbe.
A folyosón különösen sok szó esett azokról a hírekről, amelyek arról számolnak be, hogy a szociáldemokrata képviselők le akarnak mondani mandátumukról és állítólag már felhatalmazási is kértek volna a párt választmányától megbízásuk letételére. Politikai körök általános kétkedéssel fogadják e/t a hitt, csupán taktikának tekintik, amelynek megvalósítására aligha keiül sor.
Nagy előkészületekéi tesznek a pártok a választójogi törvényjavaslat tárgyalására, amely elég viharosnak ígérkezik. A holnap esti egységes-párti értekezlet elé különösen az agrár rétegeket képviselő pártok tagjai tekintenek nagy várakozással, amennyiben az értekezleten Und
Anya- és gyermekvédelem
Irta: Plander János-né*) (?)
A védóintézclek szakszerű vezetés alatt állanak, élükfln egy vezető orvossal és több védőnővel. Munkájuk igen sokoldalú. Terjedelme Maiisz-tikai adalok tanúskodnak róla. hogy hány száz cselben nyújt a védóiroda ingyenes orvoji segélyt, gyógyszert, ruházatot, élelmet; hány gyermek eltartásáról gondoskodik. Különösen védőnői által fejt ki áldásos tevékenységet, kik tanítgatják otthonukban a magyar anyákat az okszciű. helyes gyermeknevelésre. Sokszor a gyermek jövőjéig is belenyúlnak, amikor a csak anyjuk nevét viselő kis senkiknek megszerzik az édes apát, néha rábeszéléssel, máskor pénzbeli segítséggel vagy munkaalkalom szerzésével, szóval olyas valamivel, ami a mai nehéz, csikorgó életet egy kissé olajozza, előbbre-viszi.
A Stefánia Szövetség tehát értékes, nemzetmentő munkát végez, mert minden nemzet fennmaradásának és boldogulásának elsófeltétcle: az egészséges nemzedék. Sokszoro-
•) Szerzője lelolvanla a polgári leány-Ukolának totyó hő 3-iki ünncp:lyéo.
zolt ez a feltétel napjainkban, amikor I megcsonkított szegény hazánknak százszorosan ízük<ége van minden fiára.
A helybeli Anya- és Csecsemő-védő Egyesület helyiségeiben jártam a napokban s benne egy nagyon kedves kis versre akadtam. Igy hangzik: •
Tudod mi a/ anya?
Az élet szőrűje.
Tudod mi a gyermek?
Az élei jövője.
Mondd kié a jövő.
Akik harcol nyernek.
Tudod-e, kik azok?
Anya és a gyermek.
Ezt a felséges két tényezőt állítják oda a világnak, mint jelet amelyben győzni fognak: az anyát karján a gyermekkel.
Azt szokták mondani, hogy a világot tulajdonképcn a nők kormányozzák. Vizsgáljuk meg e mondást mai ünnepélyünk szempontjából, ahol a nő aijjy érdekel bennünket, mint a jövő nemzedék édes anyja.
Megállt a tollam, amikor c szent szót leírtam: édesanya. Gr. Zichy Gézával én is elmondhatom: Ó a hü, jó anyái minek is nevezem, hogy legalább megközelíthessem azt. amit róla irni szerelnék?! Emlékezzünk — hisz mindegyikünknek volt
vagy Isten kegyelméből van egy szerető édes anyja. Ki az, aki létünk első pillanatától kezdve szerelni meg nem szűnt bennünket, ^\'akihez már öntudatlanul is ragaszkodtunk, meri éreztük, hogy az a szív, amely bánatunkat mindig a magáénak érzi. minden örömünkre van egy biztató mosolya. KT^minden bajunkra talál orvosságot, minden hibánkra mentségei. Ki is az az édes anya ? A bámulatos kitartás, a mindig megbocsátó szeretet, sok-sok lemondás és keserűség hordozója és számunkra a kimondhatatlan jóság forrása.
A történelem, mint az emberiség tükre tanúskodik róla. hogy nem találunk egy népet, egy nemzetet, amely az édesanyáról nem a legnagyobb elismeréssel szólna. Csak néhány közmondást idézek, mint lesüritelt igazságot, ami a napnál a meleg, az az édes anyánál az igazi szeretet — tarlja az orosz. Egy másik szláv közmondás: az anyaikkor is áld, ha űt. A hinduk mondják de mások is tartják, hogy az anya halálával szétbomlik a család. A magyar közmondások közül egyik legjellemzőbb, hogy a ház három sarka az anyáé, esak egy az apáé.
A nő természetében rejlik, hogy szereti mások boldogságát előmozdítani. Az anya hivatása magaslatán
__1925 május 1
A Keresztény Jótékony nőegylet szotiiaritativ akciói
Nagykanizsa, m%, 6
II>
A Napközi Otthon és ingyenebéd akció ulán a legfontosabbnak találjuk az állásközvetítés intézményéi, amely az egyszerű napszámostól kezdődő-leg a gyárimunkáson folytatva, tanási alkalmazottak, gazdaasszonyt női és férfi egyéb munkaerők, tisztviselők stb. számára megteremti a munkaalkalmat és igy kenyeret bizhy sit nekik. Csak aki a szociális pro-blémákat és a munkáskérdéseket alaposan ismeri, tudja kellőleg felfogni, mily kihalással lesz ez az intézmény a munkanélküliek számára. A Keresztény Nőegylet hölgyei — kik mint társaságbeli hölgyek — összeköttetéseik révén egy valóságos hálózatot tudnak teremteni c téren, ugy, hogy ha bárhol, bárkinél és bármily állás üresedésbe jön, vagy valakinek szüksége van egy bizonyos munkaerőre, ezt azonnal közlik Farkas Vilma titkárnővel, aki a nála nyilvántartott alkalmas és megfelelő munkaerőt nyomban teljesen ingyen közvetíti. Természetes, hogy a Nőegylet súlyt helyez arra, hogy csak megbízható munkaerőket ajánl és közvetít megbízható munkaadóknak. Az egylet mindenkor nyilvántartja a munka-keresőket és a foglalkozási kínálókat. És itt fontos lenne, ha belekapcsolódnának a vidék birtokosai, vállalatai és üzemei is, hogy minél több munkaalkalmat lehessen biztosítani, nemkülönben a vidék lelkészei és tanilói, a falvak vezetői, akik a megbízható munkaerőket az egyesülethez utasítanák. Nagy tér nyílik ilt a szociális tevékenységre és az igazi, helyesen értelmezed, mert cselekvő és tetterős karitatív munkára, amely mig egyrészt kenyeret biztosit a munka és állásnélkülinek, másrészt erköl-. csilcg tarlja felette védő, pártfogó kezét. És itt bontakozik ki előttünk a Nőegylet akciójának igazi értéke, nemes intenciója.
Akinek tehát bármily alkalmazottra l.-nne szüksége, mielőtt máshová fordulna, vegye igénybe a Keresztény
csak anmk a kis köznek él, a melyre a Gondviselés állította. S h3bár jelentéktelennek látízik az anya munkája a családban, nyugodtan kimondom, hogy felér bármily nagystílű előmenetellel, amelyet az életben végeznek. Lehet valaki nagyon müveit, soktudásu ember, de harmonikus emberré többnyire csak akkor fejlődik, ha volt az éleiben egy jóságos. szerető, mindent eltakaró édes anya. Nagy lelkek mögött többnyire c\'.t találjuk a nagy édes anyák emlékéi. Igen fonto> tényezője tehát az éleinek a jó anya.
Azonban ezt a nemes missziót a nő csak akkor tudja betölteni, ha azon az erkölcsi magaslaton maradi, ahova a Teremtő állította. Ha a nő az ápo\'ója és ferintartója minden szépnek és jónak a családban, h3a nagy és nemes dolgok belátása egy fogalom a nevére.
Amely nő tud nagylelkű lenni hangos szavak nélkül, cselekvéseiben nem az önérvényesülést keresi, az hasonlít a történelem nagy asz-ízonyaijioz, Cornéliához, a Urachu-sok anyjához, Szilágyi Erzsébethez s a hőslelkü Zrinyi Ilonához. Hála Islen vannak ilyen magyar asszonyaink, de arra törekedjünk, hogy mennél többen legyenek I (Vége köv.)
jótékony Nőegylet állásközvetítő osztályát, amely mindenkinek teljesen díjtalanul rendelkezésre áll. Viszont az állástkeresők és munkanélküliek is a legnagyobb bizalommal forduljanak a Nöegylcthez, amely mindent cl fog követni, hogy a megfelelő munkaalkalmat megszerezze számukra. Farkas Vilma titkárnő már is elfogad jelentkezéseket.
<A negyedik az akciók sorrendjéén a nőknek megfelelő kenyérkereseti források, háziipar slb.-bcn való kiképezktése, hogy alkalmat és módot adjon nekik egyrészt mellékkeresetre. másrészt rendes foglalkozási jg üzésére. Ebből a célból az Országos Iparfelügyelőség és a kereskedelmi minisztérium illetékes osztályával érintkezésbe lép, hogy megfelelő szakerőknek rendelkezésre bo-csájlásával kezdhesse meg misszióját Hány asszony és leány van, aki azért nem tud tisztességesen boldogulni, mert biztos kenyérkereseti forrása, becsületes foglalkozása nincsen, ilyet soha nem tanult, nem volt módjában elsajátítani, felnőtt korában pedig már kellemetlen neki valamilyen foglalkozási ágii elsajátítani, tanulni.
A Nőegylet a legpraktikusabb, legcélszerűbb és legkiválóbb foglalkozási ágakat kívánja megtaníttatni, hogy senki sem panaszkodhatok, hogy nem volt alkalma megfelelő hosszabb tanfolyamban egy bizonyos, neki leginkább megfelelő foglalkozási ágat, háziipart slb. elsajátítani.
És itt nemcsak a nép asszonyairól és leányairól van szó, de miuden-kiről. aki szükségét érzi annak, hogy valamely kenyeretadó foglalkozásra vagy mellékkeresetre kell szert tennie.
A ma és a jövő magyar nője — a becsületes munka, a komoly élethivatás nője; ezentúl csak az a nő boldogulhat— aki a munkát, és komoly élethivatást választotta életcélul. Botor és eléggé cl nem ítélhető a társaságbeli nőnek iszonya a komoly munka iránt, amit ő csak a nép asszonya és leánya számára tett elfogadhatóvá. Nagyon súlyos és tt£-ltéz tandíjat kell még fizetnie az életben, inig rájön felfogásának helytelenségére és kárhoztató voltára. Aki tehát egy ilyen kiképzési tanfolyamon részt kiván venni, jól teszi - ha minél előbb jelentkezik a Nő-egyletnél is tájékozódik a programba felvett tanfolyamokról. Szolgálatot tesznek a nők egymásnak és m ügynek — ha minél nagyobb körben megismertetik- azt az akciót és felhívják reá azoknak figyelmét, akiknek az jótéteményt jelent.
Az ötödik akció —* .az elsősorban társaságbeli hölgyeknek mellékfoglalkozást és munkaalkalmat teremteni, ugy, hogy a Jótékony Nőegylet legyen a közvetítő szervmunkál-tató és dolgozó között.
Bármilyen rokonszenves is elöljön az eszme, bármily nemes is az indító ok és a cél — c*t nem találjuk egészen megfelelőnek és kivihetőnek. Mert ugy a foglalkoztató, mint a dolgozó a láthatatlan ember szerepét tölti he — az esetleges ódiumot pedig mindenkor az egyesület viseli ugy a munkáltatóval, mint a dolgozóval szemben. .L>e kérdjük, miért akar a társa-sagbeli asszony „látatlan" maradni ? Még most is — a kommün és Trianon tanulságai ulán? Annyira le-alacsonyi ónak nézi még most is a wunkát, mikor ny. tábornokok „élet hiziositási ügynökök" és miniszteri tanácsosok feleségei „közönséges masamódok" ? Amikor a szalon hölgyei. előkelő társaságbeli dámák a kezimunkakereskedőnél egymásra libáinak legfinomabb kézimunkáikkal, csakhogy férjük keresetét pótolják ?
ZALA\'. KÖZLÖNY
Amikor miniszteri tisztviselők asz-szonyai felnőtt leányaikkal ruhacé-gekhoz dolgoznak manikűrözött, kékeres, rózsás ujacskáikkal és büszkék aira, hogy uriasszony.i voltuk mellett dolgoinak!? És keményen és nehezen dolgoznak, mert Trianon erre is rákényszciitctte a nagyság >s és méltóságos asszonyi. És az büszke reá, hogy dolgozhatik, hogy van munkája, hogy keres. Amikor uri-családok leányaikat ipari pályára képezik ki, mert tudjik, hogy a jövőben csak az fog nekik biztos keresetet adni a túltengő agyoniskolázott és fóiskolázott leányokkal szemben ?
Mi a magunk részéről ugy oldanánk meg a dulgol, hogy az Egylet nyilvántartaná mindazon hölgyeknek a nevét, akik ily háziiparszerü mellékfoglalkozásra vállalkoznak és a munkáltatóval közölnék, hogy az k özvetlenül tudjon az illető hölggyel érintkezésbe lépni, ami a dolog természeténél fogva szükséges is. Az egyletnek itt csak közvelitó szerepe kell hogy legyen.
A szegénység gyermekeinek felruházása a hatodik ágazat és a Nőegylet egyik legszebb akciója. A nincstelenség gyermekeit, amennyire ez anyagilag lehetséges, téli ruhával, cipővel ellátni. Hiny gyermeket láttunk, aki hóban-fagyban mezítelen lábbal ment az iskolába és csenevész tcstecskéjét vékony, könyü rongyok fedték.
A Nőegylet derék hölgyei, mint a keresztény jótékonyság angyalai igyekeznek ezeket a szerencsétlen kis emberpalántákat és emberbimbókat felruházni, őket a téli idő viszontagságaitól megóvni. Azért felhívják mindazon hölgyeket, akik hajlandók egy-egy gyermek ruhácska varrását, elkészítését vállalni — szíveskedjenek már most jelentkezni a Teutsch-drogériában, hogy a vezetőség tudja, hány ilyen önkéntes, ncmeslelkü munkatársra számithat az idén.
Különösen az édesanyákhoz szólunk. Hiszen a szent Anyaság fakasztja a legszebb és legheroikusabb erényeket. Az áldozatos szeretetet, a könyöiületess^get. Jöjjenek és jelentkezzenek és vállaljanak egy-egy ilyen ruhácska készítését. Idézék maguk e^é azt a nagy öiömöt, amit majd a karácsonyfa alatt a nincstelenség gyermekeinek szereznek. Nincsen nagyobb boldogság — mint másoknak örömöt szerezni, És vajon nem a nő hivatása — másoknak boldogítása?
A zalaegerszegi második katolikus templom
A Nagykanizsai Polgári Egylet átalakítási tercelnek dij-nyertesc nyerte cl az elsó dijat ötvenhat pályázó közül
Zalaegerszeg, rnílus 6 Kedden délután Ült Össze a zalaegerszegi Katolikus Házban a bíráló bizottság, hogy döntést hozzon a magyarországi építési kart immár hónapok óta foglalkoztató második egerszegi katolikus templom ügyében.
Még szonibatpn reggel tartotta a bizottság alakuló illését s akkor kezdte meg a beérkezett pályamunka tanulmányozását. Hogy a felettük való döntés teljes szakszerűséggel történjék, a bizottság kebeléből szakértő albizottság alakult három taggal s ez 3 és fél napig szakadatlanul, néha éjjel 2 óráig vizsgálta át a Katolikus Házban a beérkezett terveket. Ez az albizottság kedden délben fejezte be véleményező munkáját.
Délután fél A órakor a bíráló bizottság döátésre jött össze. Jelenvol-lak Mikes püspök képviseletében Rogács Ferenc szombathelyi kanonok, a bizottság elnöke, Pehm József ap.ilplcbinos, Czoltor Mátyás polgármester, Marton Boldizsár gimnáziumi tanár. Wassermann Frigyes műszaki tanácsos, l.óczay-Fritz Oszkár budapesti építész műszaki főtanácsos, mint előadó és Lechner Lóránt műegyetemi adjunktus, mint jegyző. A bizottság tagjai voltak a Magyar Mérnök és Lpitész Egylet kiküldöttei.
A bizotiság az első dijat Kotsis Iván dr. hudapesti építész, műegyetemi rendkívüli tanár Szentháromság jeligéjű tervének ítélte. Kotsis Iván dr. ugyanuz, aki Nagykanizsán egy hónapppal ezelőtt megnyerte a Polgári Egylet átalakítási tervpályázatának első diját.
A második dijat Schulek János építész, a harmadikit Boskó Géza és Valcz Jenő építészek nyerték. Ezeken kívül egy negyedik terv megvételét is javasolta a bizottság.
Magyarországon még nem volt rá példa, hogy egy építészeti feladat megoldása körül ilyen nagyarányú nemes verseny támadt volna építőművészi körökben. Ez a nagy érdeklődés s az intéző körök ügyszeretete bizonyság arra, hogy az uj alkotás hosszú évszázadokon át fog díszére és méltó büszkeségére szolgálni Z ila fővárosának.
A terveket mától 15 napig kiállítják a Katolikus Házban, hol í>OOÖ Korona belépődíj mellett lehet azokat, megtekinteni.
A világháború kulturális és gazdasági következményei
Irta: KELEMEN FERENC (10)
Az ős állatcmbcr minden gonosz >.ilajdonsága szabadult itt ki milliók lelkéből. — S amikor a nagy világégésnek vége volt, a kiáradt ösztönöket a régi alapokra berendezkedő társadalmi rend nem tudta medrükbe visszaszorítani s ezek a piszkos vizek még most is fenyegetik a polgári társadalom mezőit.
A napilapok tele vannak bűncselekményekkel. Hajmeresztő gyilkosságokról. állati vérengzésekről számol be a bünkrónika. Az emberi életnek nincs értéke. Elveszett a háború kegyetlen,>,kvad emborpuszti-tásában I
Mily lesújtó* adatokkal igazslja ennek n fájdalmas megállapításnak keserű igazságát napjaink legújabb aktualitása, a halál hegyeken tipró sófiai politikai bűncselekmény, mely csak a háború vérszagától elkábított emberi agyvelőkbeu foganhatott meg.
Ledőlt a tekintélytisztelőt nemes szobra s helyébe az önimádat bálványa emelkedett. A frontok katonáit eltöltötte a hősi teljesítések mámora s elsöpörte l>cnnük embertársaik megbecsülésének nemes érzését. Az elszenvedett nélkülözések, az elviselt forradalmak, a kiontott vér elismerést és jutalmat követel, a parancsra gyilkoló jogot követelő szabad gyilkossiighoz. Égy legutóbb felesége meggyilkolása iniatt halálraítélt gyilkos, az ítélet kihirdetésekor azt kiáltotta oda a bírónak: „Ezt érdemlem én sok évi frontszolgála-tom után?!"
A frontokon küzdő milliókkal szemben, az itthonmaradottak számára a háborús konjunktúrák ügyes kihasználásával bőséges lehetőségek nyíl-
tak az anyagi boldogulás számára. Uj gazdagok nőttek ki a földből, s amikor a front népe hónapok, évek keserves nélkülözése után visszatért rég elhagyott szegény otthonába, égeíó tüzsugárként perzselte meg . őket ez az uj gazdagokból feléjük áradó jólét. A vagyoni viszonyoknak ez az eltolódása s az állampolgári kötelességteljesitésnek mind érezhetőbbé vállt aránytalansága, igazságtalansága felborította milliók polgári erkölcsben nevelkedett lelkének egyensúlyát s elhintette bennük az elkeseredés, a gyűlölet, a bosszú magját. Ezek az aljas emberi indulatok egyre fokozódtak s szinle természetes, hogy — amikor mindennek megtetözéséül a háború végén ennek a kegyetlen embervérengzésnek fájó céltalansága is belemarkolt az elkeseredett katonaszivekbe, — minden kirobbant abban a forrongásban, mely a frontok felbomlása után végigsepert az országon, pusztító viharként ni3ga alá temetve oly sok család otthonát, boldogságát.
Ezek az indulatok, a frontlelkek-ben összegyülemlctt ez a tengernyi sok elkeseredés vezetett el bennünket a háború legnagyobb szerencsétlenségéhez: a kommunizmushoz, ez termelte meg a fehér terrort, s ebből táplálkozik még mindig politikai és társadalmi életünknek az a sok „kilengése*, mely állandó nyugtalanságban tartja a béke ulán vágyódó emberiséget . . .
De összetört az emberi lélekben c nagy világrengés alatt sok más érték is. Igy mélyen megrendült sokakban a végtelen gondviselésbe vetett hit, s megingott itt-ott a nemes hazaszeretet szent érzése is!
Az idegen javakban való felelősség nélküli pusztítás kiölte az emberekből a magántulajdon iránti tiszteletet s fogékonnyá tette az embert a vagyonközösség szélsőségei iránt.
A családi otthonból való hosszú elszakadás, s a frontok végnélküli háborúi meglazították az erkölcii érzést s bő alkalmat adtak a hűtlenség és erkölcstelenség terjedésének. Különösen a harcterek lakosságának erkölcsi életeben állott be fájdalma* sülyedés, s mélyen elszomorító, hogy a háborúnak ez a fekélye alaposan pusztított az alig felcseperedett ifjú generációban is!
Különösen a háború vége felé egyre több egészen fiatal ember jutott tiszti ranghoz s ezzel tekintélyes jövedelemhez és fontos hatáskörhöz. Ez a körülmény ennek a fiatal generációnak önbizalmát és önérzetét túlfokozta, ami czekntk a fiatal frontkatonáknak, a háború végén sok keserves csalódást, a társadalomnak pedig sok nem jelentékeny gondot okozott.
De a háború nemcsak az emberiség lelki értékében vitt véghez nagy pusztítást, hanem a végnéiküü szenvedések, az emberfeletti fáradalmak, a^iéndetlen, minden higiéniát nélkülöző élei, a tisztátlanság, a pusztító erkölcstelenség megtámadta az cm-l>er fizikumát is. Harctereken megbetegedett, csatákban megrokkant, lövésektől megcsonkult hősök járnak közöttünk s egy teljesen letört, ellcn-állóképességü szervezetnek kell megküzdeni a súlyos gondokat jelentő mindennapi élettel. — A testnek ezt az összeroppanását sajnos a jövő generáció is kénytelen lesz fájdalmasan megérezni. (Folyt, kvö.)
Haller István összeférhetetlenségi ügye. Széchenyi Viktor gróf kijelentette, hogy Haller István ösz-•szeférhetetlenségét a bizottság csak a jövő hét folyamán tárgyalja.
ZALAI KÖZLÖNY
NAPI HÍREK
NAPIREND
Május 7, csütörtök
R6mil Ulollkas: B. Gizella. Pif>t«»-Unt: N\'tpoleon. hraellu- Ijar l>ó 13.
Nap kel reggel 4 ófa 35 perckc, nyug-ulk délután 7 óm 10 pereket.
A MctcocottgU Intézet jelenté* txe-Tlnt vilioiatlan fíthós enyhe, ewtleg zivataros Idő várható.
Képkiállítás (váfir) a Ka»xlnó nagy-Ürmében, nyitva reggel 10"órától e»te 8 óráig.
ANYÁK NAPJA
Amint a madaraknak, a fáknak, a jótékony intézményeknek van egy-egy napjuk minden esztendőben — ugy ezentúl a Szent Anyaság-nak is meglesz a maga külön napja, a nálunk még eddig nem ismert Anyák napja, melynek tuLjdonképeni] célja a gyermekeket a szülők, az embereket az anyák iránt fokozottabb tiszteletre serkenteni éi buzdítani. A nemes eszme — amely tengerentúlról jött Magyarhonba — az édesanyának állit oltárt és a szent anyaságot piedesztálra emeli, ahonnan a mai kor osszonya a felvilágosodottság nevében letaszította s [torz figurává avatta, amelynek áldozatos kötelmei nem egyeznek a mai kor asszonyának életfelfogásával.
Szükség van az anyák napjára, mely napon minden városban, minden községben ki kellene, fejteni az édesanya szent nevének mibenlétét, amelyben szeretettel és hálával kellene adózni azoknak heroikus erényeknek, mikre csak az édesanya áldozatos szeretele képes, amelyen meg kellene magyarázni az édesanya fogalmát, hatalmát, aki az egész világalakulásban veszi kl tevékeny részét, hogy magasztos hivatás az anyaság, szent név — amely előtt mindenki tisztelettel hajol meg, mini az élet titkának szent birtokosa előtt.
Az anyák napja uj dicsfénnyel fonja körül az édesanya homlokát, melegebb szeretettel övezze körül eszményi alakját, tisztultabb felfogást hozzon a mai kor dekadens vdág-nézetébe, büszkévé tegye a nőt hivatására és Istentől rendel\' életcéljára, a gyermeki szeretet hűsége aranyozza be erényeit és áldozathozatalát, a mai kor asszonya tanulja meg újból szerelni a szent Anyaságot, melytől a rút önzés oly messzire eltávolította s kapcsolja, olvassza és forrassza még jobban össze az édesanyát a családdal, a családot az iskolával és az édesanya áldozatos meleg szeretete hassa át a családot és árasszon maga köré boldogságot, megelégedettséget, visznntszeretetet.
Nincs tisztább, nemesebb, fenköl-tebb fogatom* — mint a szent anyaság eszméje... (fí)
— Müvészestély. A nagykanizsai detektivtestOlet a detektívek nyugdij-pótló és segélyegylete etnbcibaráti céljaira május 9 én njgyon változatos és gazdag műsorral művész-estély rendez a Polgári Egyletben. Az estélyen számos neves magyar művésznő és művész fog bemutatkozni a nagykanizsai közönségnek Az éideklődés városszerte napról napra fokozódik.
Eredeti festmények részletfizetésre Szerbnél Csengcry-utca.
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK
Május 9: Müvészc«tély az államrendőrség detekti*testületének nyugdijf-MA-segél)egylete, ft/vegyei és árvái javára a Polgári Egyletben este 8 órakor.
Május >6: A kegycsrendi reálgimnázium s/inieI<Sadá>J az intézet lornatcrméHen este fel 9 órakor.
Május 17: A kegyesrendi reálgimnázium s/inielőadása a/ intézet tornatermében este fél 9 órakor.
Május 21: A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kór Zrinyi ünnepélye.
Május 30: A Transdanubia Sport Egyesület műkedvelői elóadása.
Május 31: A Transdanubia Sport Egyesület műkedvelői elóadása.
Junius 1: Az Ipartestület sétatéri mulatsága.
június 6: A Nagykaniz.*ai Keresztény Jótékony Nöenytet ballctt-előadása a Polgári Egyletben.
Junius 7: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballett-előadása a Polgári Egyletben.
— Plebánosi beiktatás. Mikes János gróf szombathelyi megyéspüspök tegnap délelőtt iktatta be Kajtár József felsőszemenyei plébánost és Wallner József c. apátot.
— Pénzügyi tisztviselők gyűlése. A zalaegerszegi pénzügyig^z-gatóság fogalmazási tisztviselői gyü-ésükön csatlakoztak a szombathelyi fogalmazási tisztviselők memorandumához a pénzügyi" reformok ügyében s egyben elhatározták, hogy résztvesznek országos egyesületüknek vasárnap Budapesten lartandó tiltakozó gyűlésén.
— Szolgabíró-választás. A hétfői vármegyei közgyűlésen kerül betöltésre az üresedésben levő. szolgabírói állás. Az állásra eddig Búzás Béla dr és Hertelendy Ferenc tiszteletbeli szolgabirók pályáznak. A méltányosság Hertelendy megválasztása mellett szól, mert régebben szolgálja a közigazgatást, mint Búzás. A hangulatból ítélve megválasztása egészen biztosra vehető. Itt említjük meg, hogy a felette kedvezőtlen vo natösszeköttetés helyett a választás napján, tehát folyó hó 11-én. hétlón reggel 7 óra 40 perckor különvonat indul Nagykanizsáról Zalaegerszegre, mely Zalaszentivánra reggel 8 óra 50 perckor érkez.k meg s azonnal folytalja útját Zalaegerszegre. Az egyes állomásokat a következő időpontban érinti: Ujnép 7 óra 52 p., Gclse 8 óra, Felsőrajk 8 óra 10 p., Pacsa-Zalaszentinihály 8 óra 20 p.. Bucsuszentlászló 8 óra 32 p., Ne-mcsapáli 8 óra 42 p., Zalaszcnliván 8 óra 50 p. A vonat fenti állomásokon a felszálások tatamira megáll, de Zalaszcnliván állomásról m állás nélkül fog befutni Zalaegerszegre. A különvonat a Murakeresztur állomásról reggel 6 óra 53 perckor, a Balatonszentgyörgy állomásról reggel 5 óra 45 perckor, valamint a Komárváros állomásról reggel 6 óra 31 perckor induló személyvonatokat Nagykanizsán bevárja. — Dr. Plihái Viktor kormányfólanácsos és dr. Kreisler József ügyvéd a Zalai Gazdasági Takarékpénztár (Nagykanizsa) helyiségébe folyó hó 10-ének (vasárnap) délelőtti 10 órájára a másnapi megyei közKyüléssel kapcsolatos közérdekű ügyek bizalmas < megbeszélésére értekezletet hivtak\'össze.
— Zala népesedési statisztikájához. Zalavátmegyéhez most érkeztek be a különböző népesedést statisztikai adatok a vármegye községeiből a folyó év január 1-tól március 31-ig vonatkozólag. Ezek szerint az alsólendvai járásban született 68, elhalt 52, szapotodás 16; a balatonfüredi járásban született 79, elhalt 70, szaporodá . 9; a ke.zthelyi j írásban született 212, elhalt 189, szaporodás 23; a letenyei járásban szüleiéit 289, elhalt 187, szaporodás 102 ; a nagykanizsai járásban született 224, elhali 133, szaporodás 56; a novai járásbln született 238, el-halt 138, szaporodás 100; a picsái járásban született 245, elhalt 138, szaporodás 107; a sümegi járásban született 214, elhalt 134, szaporodás 80; a tapolcai járásban született 302, elhalt 172, szaporodás 130; a zalaegerszegi járásban született 340, elhalt 197, szaporodás 143; a zalaszentgróti járásban született 184, elhal; 125, szaporodás 49; Nagykanizsa városban született 169, elhalt 156, szaporodás 13; Zalaegerszeg városban született 73, elhalt 39, szaporodás 34, Az első negyedévben született Z ilavármegyé-ben 2627 lélek, elhalt 1765 lélek, igy a természetes szaporodas 862 lélek.
A katonatemetőért
Nagykanlzu, május 6 A nagykanizsai földben elpihent hősök sírjai közül egyre Sommcr Ignác nyugalmazott fó-mozdonyvezetó állíttat sirkövet, melynek 121.5C0 koronás költségeit befizette szerkesztőségünkhöz.
Felkérjük mindazokat, kik már adakoztak ecélra, ha viszonyaik megengedik, egészitsék ki inlnél számosabban ugyanilyen ösz szegre 70.000 koronás adományaikat
Egyben kérünk mindenkit, tekintse ezt az ügyet saját ügyének Is, mert hisz az egész társadalomé a kötelesség gondoskodni az elesett hősök emlékének megörökítéséről.
Lapunkban minden adományt nyugtázunk.
— Szerencse a szerencsétlenségben. A Somogyszob felé induló vonat a Rinya hid melletti átjárónál keresztülment az éppen akkor arra hazafelé dülöngölő ittas Braun József nevű volt vasutason. Különös-kép Braunnak semmi kotnolvabb külső baja nem történt, csak arcáról horzsolódott le a bór. Az ittas ember arcai előre a sínek közé esett és a mozdony csak az alul lévő h.>mu-tartálynál fogva vonszolta cpy darabig. Braun — amikor eszméletlen állapotától magához tért — legelőször pálinkát kért. Másnapra azután meghall. Belső sérüléí-ek okozták halálát. Amikor az eset megtörtént, a sitteken ott tartózkodott Bulla Teréz két éves gyermekével, aki öngyilkossági szándékból a vonat alá akarta magát vetni, azonban a vérző arcú Braun láttára elállt sötét tervé tői és hazament — újból felvéve a küzdelmet „az élettel".
27 milliárd 5 millió
kerül kUotlolíira n tnl)ut 13. íi IS én kczdWó o.»14lynor.jit6kon.
Főnyeremény 3 milliárd korona.
Szerencse számú sorsjegyek íipíUíS ifj. Hirschler Miksa
(Jotitnpliui H oiitllyt.(i|t(y IgtUiuilUnlL II1V
niaius 7
— Szemle a katonaréten. Njg,. kanizsa város vezetősége és niüíuu hivatala helyszíni szemtél tartott a vasárnapi szélvész állal sujtoll ka|l>. naréten és egyebütt is, h«nníl kir. lélekkel jelentetlek. A kalonatéti Összedőli, megrongált házak niind. egyikénél, mini azt a szakértői véle. mény megállapítja, az orkán munkáját nagyban megkönnyítette az i körülmény, hogy a többnyire sze-génysorsu épitte\'tők nem voltak olyan anyagi helyzetben, hogy íigyelmez-tetés ellenére is be tudták volna tartani az építkezési szabályrendet leket, igy például az Összedűlt tQi-falak mindegyike csak padlásmagaj. ságtói volt egy sor hosszában rakott tégla, ami szabályellenesen toméj. lalon nyugodott. Ebben azonban nem is annyira az építkezők, mint a mostoha gazdasági viszonyok a hibásak. A károsult háztulajdonosok most a városhoz-fordultak segélyért, hogy rombadölt házikóikat újra lak-halóvá tudják tenni. Mini értesülünk, a város vezetőségében megvan a hajlandóság, hogy tóle telhető tsz-szeggel segítsen az arra legjobban rászoruló, elemi csapás által sújtott katonaréti háztulajdonosokon.
- Rokkantfizetés. A nagykanizsai hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák a jövő hét folyamán, hit-főn, kedden és szerdán fogják megkapni április havi illetményeiket.
=■ Stclnhardt jön. A legr.fp. szerQbb magyar Jkómikus országos körútjának egyik állomása lesz városunk c hó 13-án és 14-én mint a ma megjelent plakátok hirdetik. A kacagtatás mesterének ez 3z első vidéki turnéja, melyre a .Kis Komédia-kiváló együttesével elindult, városszerte a legnagyobb érdeklődési váltotta ki. A jegyeket Szerb irusiijl 50, 40 és 30 ezer koronás árban.
— Vegyvizsgáló állomás Kaposvárott. Vélek Oyörgy K |MSVir város polgármestere legu\'óbbi budapesti u ja alkalmával a földművelésügyi minisztériumban megállap\'díst hozott léire, mely szerint a székesfehérvári kerületből kihasítandó területre illetékes hatáskörrel rövidesen felállítják Kaposvárod az Újpestről lehozandó vegyvizsgáló állomást, ha az e hó közepéig Kaposvárra írkeiá bizottság a helyszínén szerzett tapasztalatok alapján ezt véleményezi.
— Katonai OdOIŐ Balatonfüreden. Tárgyalások indullak meg egy Balatonfüreden létesítendő kálónál üdülőtelep felállítása iránt.
— Felvétel a balatonlcllcl üdülésre. A katolikus tanítók balaton-leilei üdülőházában junius 15-vel kezdődik az üdülés. Az üdülésben joga V3n részt venni minden katfr likus iskolánál működő tanítónak a tanítónőnek, mégis elsősorban azok veendők fel, akik valamely k-it. nitó-egyesület révén a Ker. Tanító Egyesületek Országos Szövetségnek tagjai és az üdülőház érdekében bármi módon közreműködtek. Az Üdülés 2 és 3 hetes turnusokban történik. Az üdülésben . riszt venni kívánók forduljanak a Katolikus ta-nitó Egyesületek Országos Szőve.-ségéhez.
— A tejvlzsgálnt eredménye
— Zalaegerszegen. Sornyi vt gy"1\' mérnök a magyaróvári vegykistrlcli állomás kiküldőié tcjvizsgálalol tartott Zalaegerszegen a piacon, a városi közegek közbejöttével. KI). tejárus tejét vizsgálták meg és egyetlen egy kifogásolni való tejet ne™ találtak a 150 lej között. - Moff miérl nem tudunk mi ilyent Nat»" kanizsáról is írni ?! I\'erszc /a|s\' egerszegen a sarkukon vannak tejárusoknak ...

1925 fnáju
; 1.
ZALAI KÖZLÖNY
— Erős ar építkezési mozgalom A tavasz beköszöntésével városunkban is megindult az építkezési mozgalom. Érdemleges építkezés természetesen még kevés történik • a legtöbb engedély-kérvény csak átalakításokra, toldásokra, épületrészekre, melléképületekre vonatkozik.
_ Szerelmi dráma Barcson. Münsz Ede barcsi lakós éveken át vadházasságban élt Horváth Annával. A férfi — ahogy már az ilyen törvénytelen viszonyoknál szokás — megunta a nőt és otthagyta. Az elkeseredett asszony erre konyhakéssel lesbeállt este és kérlelte Mün-czöt, hogy jöjjön hozzá vissza. A férfi\' tudni sem akart többé a nőről, mire ez kést emelve a férfire rontott. Ez azonban kiragadta kezéből a konyhakést és a rendőrnek átadta a szerencsétlen, megcsalt nőt.
— A szerdai hetipiac árai. A szerdai hetivásáron a piaci árak a következőképen alakultak: Zöldségpiac: bab 1500-3500, mák 10.000, dió 5—6000\' korona literenként; vöröshagyma 4000—5000, foghagyma 4000—5000, sárgarépa 1500, zöldség 1500 K csomónként; saláta 2-600, K fejenként; cukorborsó 26.000 burgonya 1500—2500, savanyukáposzta 4000, karfiol 12—16.000 Korona kilogrammonként. Tejpiac: tej 3000— 3500, tejfel 14—16.000 korona literenként; turó 12—14.000, vaj 70— 80.000 korona kg.-ként; tojás 1100— 1200 korona. Húspiac: marha eleje 20, hátulja 24, borjú eleje 24, hátulja 28, sertés 28, zsir 36, háj 34, zsirszalonna 28—30, füstölt sertéshús 50, kolbászfélék 40—45 ezer korona kilogrammonként. Terménypiac: buza 470—490, rozs 460—470, tengeri szemes 290—300 ezer korona métermázsánként. Baromfipiac: egy tyúk 35-40, egy pulyka 100—130, pár csirke 35—40, pár sovány kacsa 70—90, egy sovány liba 60—80, egy hízott kacsa 70—90, egy hízott liba 150—180, szopós malac 40—70 ezer korona.
— Műkedvelők Becsehelycn. A becsehelyi ifjúsági egyesület április 26 án nagy sikerrel adta elő elnöke Ferincz Vince kádármester rendezésében a Falu rossza cimü népszínművet. Az előadásra a környékbeli községekből, különösen Lctenyéről sokan átmentek. A műkedvelők játékát többször megakasztotta a közönség zajos tetszésnyilvánítása. Különösen kiváltak Balassa János, Göndör, Vida Anna Finum Rózsi és Kostán Lajos Gonosz Pista szerepében, kiket játék közben virágcső fogadott. A betanítás érdeme Varga Júlia tanítónőé. Az előadást a közönség kívánságára május 31-én megismétlik. Junius 1-én délután a Leánycsel cimü népszínmű kerül előadásra.
— Áthelyezés. A pénzügyminiszter Szegleth Imre sümegi állampénztári tisztet Székesfehérvárra helyezte át.
— A képkiállítás ujabban négy festménnyel gazdagodott, hányi Orünwald Bélának egy fürdőző-jelenetet megörökítő vászna már erős átmenetet tüntet fel a naturalisztikus irányról a stilizált és dekoratív irányba; Olgyay Viktornak hatalmas méretű erdőrészletc szépen megfestett tájkép; Péczely Piroskának egy idős férfiarcot ábrázoló képe szinte Bi-rabás-ecsetkezclésre emlékeztet; Tatisin bejnek Konstantinápoly előtti tengerrészletében főleg az égbolt s a tenger fodrozása ragadnak meg. A kiállítás iránt állandóan nagy az érdeklődés s számos képvásárlás is történt Kézdi-Kovách László, Geiger Richárd, Olgyay Ferenc, Pap Emil és mások müvei közül.
- Halálozás. Engelsmann Imre nyug. törvényszéki irodaigazgató 66 éves korában Zalaegerszegen elhunyt. Az elhunyt a zalaegerszegi volt néhai főrabbinak fia volt.
= Szines és fehér férfi ingek mélyen leszállított árban kaphatók Schvartz Dezső cégnél Fő-ut. Ugyanott női hímzett háló ingek darabja 58 000 koronáért.
Ma és minden este kaposvári Balogh Károly himeves zenekara hangversenyez a Korona-éttermében.
= Ne hagyja magát megtéveszteni irreális kirakati áraktól. Legjobban csak Miltényi Sándor és Fia 50 éves cipőüzletében vásárolhat.
= Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
= Angol flór uri zokni 29 ezerért, angol flór női harisnya 45 ezerért Filipp kötöttárugyárában, Szombathelyen kapható. Előnye, hogy sajátjából mcgfejeltethető l
TÖRVÉNYSZÉK
Rajtavesztett zsebtolvaj. Megyesi Imre nagykanizsai cserepes, magyarutcai lakós eléggé .ismert" egyéniség Nagykanizsán. Többször volt már büntetve. Igy csak a mult hónapokban szabadult ki valamelyik országos fegyintézetből, ahol bee.sil-letlct kitöltölte a reá kirót 2 évi fegyházbüntetést. Azonban Megyesi, ugylátszik, a fegyenceknek azon a fajtájához tartozik, kik annyira megszoktak a fegyház életéi és levegőjét és annyira rokonszenves előttük fegyház szigorú fegyelme, hogy nem tudtak többe cnélktll élni. t megható ragaszkodás eredményezte, hogy a nn.lt hónapban lezajlóit nagykanizsai országos vásáron egy mutatványos bódé elölt bámászkodó ihá-rosi gazda zsebéből ki ak irta veni a pénztárcáját. A szemfüles és éber gazda persze azonnal tisztában volt Megyesi céljaival és rendőrt hívott, aki" a fegyház kedvelő cserepest bevitte a kapitányságra, ahonnan az ügyészségre került.
Makdry Vilmos törvényszéki egyes-biró most tárgyalta Megyesi Imre esetét és a fenforgó enyhítő körülmények ligyelembevételevel 35 napi fogházra itelte.
Irodalom és művészet
Színházi Élet. Pünkösdi királyilöt választ Budapest a Színházi Élet uj számában, miről Szász Zoltán irt cikket. Kálmán Jenő a Renais-sance Színház újdonságától a Májusi muzsikáról számol be érdekesen. Több illusztrált novella és regény-melléklet teszik változatossá az uj számot. A vidéki rovatban tovább folyik i szavazás a vidéki színészek estjére. Ára 8000 korona, negyedévi előfizetés 80.000 korona. Kiadóhivatal Budapest, Erzsébet-körűt 29.
Az Operettszínház elleni merénylet ügye a Táblán. Tegnap tárgyalta a tábla Degré tanácsa a Fővárosi Operettszínház ellen elkövetett merényletet. Mdrffit és Oko-liestínyil szuronyos fegyőrök vezették a tábla elé. A személyi adatok felolvasása után az ügy adatait ismertetik. Az Ítélőtábla helybehagyla a törvényszék Ítéletét, mely szerint Mdrffit és Okottcsdnyit az ellenük emeli vdtf alól felmenti. A vádlottak az Ítéletben megnyugodtak, az ügyész felebhezett.
KÖZGAZDASÁG
Bankjegyforgalom. A Magyar Nemzeti Bank jegyforgalma az április 30-i kimutatás szerint az április 23-i állománnyal szemben 657.2 milliárddal emelkedett. Az emelkedés egyrészt az államháztartás költségeinek fedezésére, az állam saját számlájára kiutalt összeg, másrészt arra vezethető, hogy a Bankkal szemben támasztott igény az ultimó lakbér-negyeddel kapcsolatosan igen nagyok, voltak. Különösen nagy volt a deviza és valuta beszolgáltatás, ami-, vei az érckészlet U8\'4 milliárddal emelkedett. Állami számlára 363.7 milliárd folyósittatott, ellenben egyéb számlákra befizettetett 83 milliárd. Ennélfogva a gíróállomány 3554 milliárddal csökkent. A váltó leszámítolások 64*0 és egyéb követelések növekedése révén 143 8 milliárd került forgalomba. Ezzel szemben az egyéb tartozások emelkedése folytán 25"5 milliárd pénzjegy folyt be.
Kisgazda tanulmányut Németországba. A Magyar Gazdaszövetség ebben az évben másodszor rendezi csereakcióját, melynek során 70 fiatal kisgazga megy ki Németországba, hogy ott gyakorlatilag tanulmányozza a mezőgazdaságot.
TÓZSDE
A mai értéktőzsde a tegnapi szilárdabb nyitás után ismét elgyengült. Nyitáskor ugyanis a legtöbb érték tartotta tegnapi árfolyamát, később azonban részben külföldi ösztönzés hiányában, részben intervenciós vásárlások hiányában az árfolyamokban lassú lemorzsolódás állott be, mely zárlatig eltartott és az árnivót 1 —2\' ..-kai lejcbb nyoinia. A spekuláció nagyfokú tartózkodást tanúsítóit és igy a forgalom igen szűk keretek közt mozgott. Az általános lanyhaságtól eltérőleg egy-két malom-érték, továbbá a Kőszén, Pallas és Égisz szilárdabban tendáltak.
Utótőzsde
Irányzat lanyhább és (Izlcllclcncbb. Árfolyamok Inkább névlegesek. Kereskedelmi Bmk 960, .Magyar Cukor 2500. Georgia 252. Mezőhegyest 110, Izzó 1015. Pcül Hazai 2115, Utlkinyl 1115, Kúszótt 3295. Budapesti (}óz 157, Viklórh 385. Danubius 2320 - 2325. Nova 190, Magyar Hitel 3M. Salgó 512.
A Magyar Nemzeit Bank hivatalos árfolyamai
V a! ultik üev tzák
A«;ol foci MuCt>S<?lXu AoiUrJtai HSH .Í7I0
C««h Kii 710\' O.iirlJ ll«2 IIÍ0
Cluti II.\'3 HU B«:I» :u)l i*n
Dolli. Hukiml m m
FiikU ff. Í73J-ÍÍI7 BrSuitl J-Vi\'Jil
HolW hi tfttl »5«> i}<«; IMI;
l.il KiUillJaU iao»jius
\'.«»« ÍW $17 l fü-lon
Uri 2W>- -Ml MlUes
■-•z» Hi >MW Ktw/ofk .itt»;i<i0
Oillf Khlll •> iS !U>i5 PI-.U >mi >:s:
!>!• kor. ijíí; ijio? r-fit» 51C4 VI; t
Svi|<l Fiiak IJS50 UIIX Siötu &II6II
S*4J kor. IITO ítOfkW- It0l2 191*3
VOI»»Í koi tnw nws Mlll wss ttois
Hl.li I449MUÍS ZírUS l»?SC U37
__S
Zürichi zárlat KArla 270750, London 2509—. Newvork 517\' *. BrUstel 2615-Malland 2126*-. HolUnd 2Ű7-95, Berlin I23l Wien 72 80. Sofla 377 50. Praga 153250, Budnpeit 72J«, v\'íiíA 996). Bukarest 235 —. Belgrád 835-—.
A magyar korona külföldi hivatalos jegyzései
dfcviza valuta
Ugotp mi !«»"«[> ni
Bécs ............... — 15980 \'.«97519995
Berlin ............... - 5900 5898 5870
Prága ............ 474501 474V* I77s«|47725
Az ércpénzek és nemesfémek
beváltási árfolyamai EzUit egykoronás 6200-6300. kétkoronái 12.400 12.600, forintos 16.500- 17.000, öt-koronás 32.000 32.500. színarany 49.000— 49.500. arany huszkoronís 315.000 316 000. platina 210.000 -220.000.
Terménytőzsde ^
Az Irányzat kenyérmagvakban gyengébb, lakarinánycikkckben larlott volt. Buza 5— 75\':0, rozs 5000 koronával olcsóbb. Búzában a forgalom Igen csekély, rozs Iránt nem volt érdeklődés.
Bu;í Ustav. 76 kg-os 497.500 502.500, 78 kg-os 505.000 -510 000. egyéb vld. 76 kg oi 495.00U 500.000, 78 kg os502 500-507.500, rozs 445000 -450000, uj teut<eil 245.000 -247.500. lakarmiiiv árpa 33Ö.OOO - 340.000, kolcs 2.50.000 260.000, korpa 230.000-235.000, zab 420.000 430.000.
Sertésvásár
felhajtás 1312. melyből eladatlanul visszamaradt 100 drb. Elsőrendű 19 500 -2 X500, szedeti 1*000 19.500. szcdcil közép 17.030 -18 000. könnyű 11.000- 16 000. elsőrendű öreg 18.500-19 000. másodrendű 17 500 -t8 "00. angol sUldó 18.000—21.000, szalonna nagyban 22 500 -\'23.000, zsír 26 000. - 26 500 lehúzott Ilus 19.000 -21.COO. szalonnás félsertés 21 000 23.500. irányzat kellemes.
Szerkesztői üzenetek
Cz. R. Kívánságának megfelelően interveniáltunk és sikerült is célt érnünk. Misik óhaja személyes megbeszélést igényei. Abban is segítségére leszünk.
Május éj. Sem az egyik, sem a másik vers nem üti meg a mi mértékünket. Gondolat van bennök, de formai kidolgozásuk liijján van minden poétikának.
b. M. .A sors* cimü tárcájának szép a gondolatmenete, dc ennyire sürgönystilus-ban nem lehet letárgyalni a törtenetet. Témája megérdemelné, hogy újból Kidolgozza részletesen s legalább ötször akkora terjedelemben, mint a hogyan megtette. Jelen alakjában nem közölhető.
Kiadó: Zrínyi Nyomdaipar és Kör.jrv-trurcftkcdéa r?T. Nnsvknnizft*
KI
szobafestő és mázoló
Nagykanizsa, Király-utca 1.
Elvállal mindennemű c szakmába vágó munkálatokat a legújabb mintákra, Ízlésesen, olcsón és a legpontosabban
Katonai és egyenruházati cikkekben a már ismert legolcsóbb bevásárlási forrás,
egyedüli szaküzlet Bruncsics József Sugárut53.Tel.2IO
Három milliárd! kor.
nyerhető ai u(onnan nofálvfnrtf átákhan melynek rendklvD! előnyösen meRvál-kcidfktiS XIV. m. klr. )[uic»uoii, loIIaloU jSlik|clvc „cl|„, o„«„n
27 milliárd kor.
lesz készpénzben kisorsolva. - Szcrcncjeszámokat ajánl:
Milhoffer Kálmán Cscngcry-ut 7. az. (K-ipoch ház) Sorsjegyek árai Vl 120.000 K. \'/.- 60000 K. \'/» 30000 K. Játéktervek Ingyen. Húzás május 13. és 15-én.
ZALAI KÖZLÖNY
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
Acjol-Mif j
Hual Ltoid bjok
KC"
1.111*11 Ol-H k«nk OttU Mit.
PAMhlWlk.
Mo... uL | k Uf«\'l«» M.C»ik tp«rk roijtiBi
M«r<«\' « N.m. k II Uk. >
*««■». B I*
BIxtMllftk «< TOiiltik
Mv. I». J
PövIIMI «
KMixil T.k IC
A\'liL T»k. II MckU/ M«I«I »!»«
BÚJ M. Btit ü «
rfcwll.t IJ
ruycoídu Mtl.cii
KÍÜffáílö® VtktíiU
Siltiiiil
Ko»A Kit. 06il Dnufct MlfB.llt
Kt<6«blBj.l
NVeinl t<
uiii
Atl.Qlli. M
l«»«»i« r.
Mit/.
Bar l\'i
K4»»lt
VÍrott «
DC\'mal *<
At iikiii.1
Tr»it KI
Cakóim Diuaioi r;
Csk(xl;i< K*\'
Otott\'.i ÍSl
M«i6h leköt I I $l«au*t
Iml«««\'ck
ro»»;i t>-i )1
H*lki:«k II
OAS. VIJUlrOl
B(f. hit 1035
Juil Iu4 0
Alt (ii II AMf
l\'iJbai II Oujlpn
IM
Alt.
Ktokltmjl SllK« I
U\'lklmjl I
Njoraalk • r\'m>o«i »y.
0:4 * vt P.IUl Mnl
Jlljbimun
Siipbta* Uj.1,41.
Vuniirt
l-l f-t X\'
Mjgin MII
L4 <■,->« MIiIíz V.crlp.i
Blml-jiSt t
0«b»lu<ll •
S.AIIOdkk
Ro,.l .il \'.4 I
ELADÓ
45—4/5 holdas birtok 32 Összes lakó ós gazdasági épületekkel és az Bssxes terméssel.
Az erdő 5—6 holdat tesz ki. áll fenyves és nyírfából. 8 hold kaszálórét. 24 hold őszi vetés búzát termő fold. napi áron a Annál átvehető. részletekben Is eladó. — Tulajdonos:
Galicz Vince
Kopár-puszta
u. p. Mesztegnyő (Somogym )
Hirdetmény.
A Szep;tneki Erdöbirlokosság a2 általa épitendö községi tanácsterem megkészitésére árlejtést hirdet.
Az árlejtést feltételek és tervrajza a szepetneki körjegyzői irodában a hivatalos órák alatt megtekinthetők.
Az árlejtés Szepetneken a körjegyzői hivatalnál 1925. évi május 17-én délelőtt » órakor fog megtartatni.
Szépéinek, 1925. május 6.
Bognár András
IH7 erd6btrloVo»Jgl etenk.
(UMtU. \' ..
Oppl.Mlt ftoMklfftf t
f.HC-a
C.BUIIp.F I
iií.i, /•!!
Vrulp.i
ÍC" .
Mu»k -tlilíf. Si\'kít
Pktlc*
KtUU Muilc/I 2 TM*
-K«l»BUI«k Doo(l
Onanl 3
T«U(oa I
OiUtatM Bli.1l B4al 8;...61 0,6rl b4i Coivto Ilin (*t;.tlpi: itiafjr.lpn
Pénzkölcsönt
gyorsan szerzek ingatlanra kebe-k\'zésrc vagy váltóra kezesekkel.
Szigriszt László irodája Fö-ut 8. (Kazár-udvar). i.nt
Egyetlen próba
és meg fog győződni, hogy
a jésxfcarnjsnói
természetes
keserűvíz
ize jó, hatása enyhe, biztos és fájdalommentes.
Főraktár:
Kapható mindenütt!
május 7.
értesítés.
Értesítem a nagyérdemű közönjével. vi>lanyfolsx«relóai vállatatomat
Költsey-utca 17. szám alól
Csengery-ut I. szám
(Nagykanizsai Takarékpénztár épület) alt helyeztem.
Kiváló tisztelettel
QUITTNER ARTHUR
hat. eng. villanyszerelő Nagykanizsa, Csengery-ut 1.
Telefon 394.
Magántanuló^
összevont vizsgákra és érettségire teljes anyagi lelelósséggel készít vidéki tanulókat a BORÓSS-OÁRDOS tanintézet Budapest, VIII., Rákóczi-ut 57 a. •• Tisztviselőknek részletllzeiésl kedvezmény. Kiváló jegyzetek I u\\
Uradalmi közhirrététel.
Az erdőgazdaság fatermékeinek szabad értékesítését ezideig gátló kormányintézkedések megszűntével a\' hercegi erdőhivatal ismít azon helyzetbe jutott, h -gy régi tüzifa-vtvftinek kis tételben is Kii tdzelő-fál adhat. A fuvarozás ideje most az aratásig lévén legalkalmasabb, az érdekeltek figyelmét felhívjuk a Fó-ut 5. sz. alatti Vár kapujára kifüggesztett hirdetésünkre, a Vár udvarában levő különféle minőségű és áru minta-ürméterek megtekintésére és az irodában közlendő fizetési feltételekre.
i «> Hercegi Erdöhlvatal.
I tucat .Krans* 9X\'? leroex -10.000. tO dib. .Satraji\' napfény vagy
gáz fény 1<><I2 P«P»«* .\'>000.— Gondosan öss/cvá\'oi{alolt készletek és dúsan felszerelt raktár fotooikkekbon. Útbaigazítással készséggel szolgál díjmentesen
fischel fülöp fiai
NAGYKANIZSA.
Budapesti Nemzetközi Vásár
SZAKC1MTÁRA
mely a legelőkelőbb fővárosi és vidéki cégek névsorát és legfontosabb adatait tartalmazza s ezért különösen bankok, biztosító társaságok, szállítók és nagyobb cégek részére elsőrendű és modern használati kézikönyv
kapható 25.000 kor.-ért
a
Magyar Hirdető Iroda r. t.
Nagykanizsai Fiókjánál
Király-utca 40. szám, I. em. I (Távirati Iroda).
Vas-
asztal lábak és két kisebb vasmedence
i eladó.
! Hívebbet a Zalai Közlöny [ kiadóhivatalában.
ftpróhipdetések
Al ipóhUdcKi i]l|a 10 uUc 5W K. A clmnó ■ miiiJin Yj«U|(4b& Utüt«H 1114 kit ii4n«k uimil-\'•lik. Mliidta tcvlbbt uó illja ÍOO K A liltdttM díj «lin llut«nJ4 > t lt>fj(*!ml »44 bouittlinllUUk
Eladó vendéglő szabadkézből teljes Ivcrcn-deiéssel Orstág-u 23. Simon József. 1312
McQwétcIro keresek lehetúleg OXIÍ rs fénykópexfi-gépet. Cini a \'kiadóban.
Elndó c>;y nagy kettes liiz azonnal beköltözhető lakással. Vörösmiilht utca 0 I3?3
Gyut-k na gépirónO állást keres, rl-|cy/i1 péitzlárno\'xl, liodaniunk.il Állás, cm leg i iscgitútil Is Cim a kiadóban. t.lt\',1
Keveset ha^znilt modern linló «ia cbcdlö eladó Ktitly utca 2í<. HaS3
Konyhabútor, vlllanytczíó, mo>óu>t, oUomAii. káityaaMl.d, perzsaszónyeg,lépek, keletek, hiiitaszéklakaró, szarvaibóilC|Kdú; lendi.maslatiioszuk, ulaz»MiOsár, euyetiek el-kulliVís folytán csütöitök. péntek, szointnt délmin eladók Sugár-ut 27. 1374
Egyszobás lakást keres gyermektelen Untat házaspár, lelépéssel. Clm a kl ad&bati. t3/£
Eladó egy ksrékpór Árpid-
pörkölt szcmcskávé wan|
NvomatoH » Zrinyi Nyomdsipar és Könwkereskedáa R.-T.-nál. Ngyakanizsan. (Nyomdavexa\'ö: Ofenbcdr KárolvV
64. évfolyam, 102. szám
Nagykanizsa, 1925 május 8, péntek
Ara 1800 korana
POLITIKAI NAPILAP
Sallkaaitóaég él Uldóbtvata] K« at 5 lattiuibin-TeíefOQ 78, nyomda 117. «z4m
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla

UJ ENERGIAFORRÁSOK
Irta: Dr. Petrlehevlch-Horváth Emil báró
népjóléti és munkaügyi áttamlilkir
Azok az ujabb vizsgálódások, melyek a társadalmi és politikai élet jelenségeivel foglalkoztak s melyek a szociális élet törvényszerűségét vették jobban szemügyre, végeredményében mind arra a konklúzióra jutotlak, hogy a szociális jólét és ennek következtében nyugodt és stabilizált állami élet csak ott lehetséges, ahol a gazdasági élet virágzó fejlődésnek indul, ahol egyén és család, társaságok és szövetkezesek anyagi boldogulásukat el tudják érni. Röviden: a gazdasági viszonyok kedvező alakulásától függ a nemzet szociális és politikai élctstandardjának emelkedése.
Mi a háború és a békeszerződések következtében elvesztettük gazdasági boldogulásunk kél erós tényezőjét, népünk 60 százalékát és tartalékolt energia készletünk legnagyobb részéi. Ebből a szempontból gazdasági életünk egyik legfontosabb problémája : uj energia-források nyílása abból a célból, hogy a régi készleteket megtakaríthassuk. E tekintetben elsősorban a viziorők kérdésére kell figyelemmel lennünk.
Legolcsóbb energia-forrás az ügynevezett ,,fehér szén", a vizi erő. Ebből a régi Magyarországnak volt 2.8 millió lóerője. — Csonka-Magyarországnak van 170.000 lóerője. Vagyis a régi erőforrásból csak 6 százalék maradt meg. Sajnos, hogy a 170.000 lóerőból 120000 olyan folyam-szakaszokon van, melyek ttom tartoznakteljesen hozzánk, ameny nyiben ezekhez idegen és ellenséges országoknak is hozzászólásuk van. 50.000 lóerő léhát az az energia-forrás, mellyel szabadon rendelkezünk. Vizieróink kiépítése folytán mintegy egymilliárd kilowattórát tudunk produkálni. Bármily nehézségek tornyosulnak is e tekintetben, hozzá kell eltltez is fognunk.
Csonka-Magyarország szén-készletének 60 százalékát vesztette el mennyiségben is, kalóriában is. Szénvagyonunk ma átlag 1000 millió tonna, 4000
billió kalóriával. Ehhez járul a tőzegkészlet, mely 100 millió tonna, 400 billió kalóriával. — Együttesen tehát 1100 millió tonna mennyiséget és 4400 billió kalóriái képviselnek. Ez a meny-nyiség circa 130 1-10 esztendőre volna elég. Jelenleg azonban jelentékeny, mintegy 850 C00 tonna külföldi szenet hozunk be 5.5 billió kalória értékkel és ezért 45.5 millió svájci frankot adunk ki, ugy, hogy kereskedelmi mérlegünk passzív számlájának csaknem egyharmad részéi ez a létei teszi ki. 45 5 millió svájci frank egész évi budgetüiik egytized tésze és a beruházásokra fotdiloll évi kiadásnak négyszerese. Már ebből a szeaippnlból is megengedhetetlen luxusa ennek a szegény országnak az, hogy évente ily nagy tűmegii külföldi szenet hozzon be s ezért is kell ulal-módot keresni arra, hogy ez a passzív tétel, ha egészen nem is, de jórészben eltűnjék kereskedelmi mérlegünkből.
Melyek lennének ezek az utak ?
Mindenek előtt — amint előbb
is említettem — belföldi vizi-eröinket kell kiépíteni. Azután silány minőségű s jelenleg fel nem használt tüzelőanyagaink megfelelő kihasználását kél! megoldanunk uj technikai berendezések segítségével. A gyenge barnaszén-bányák helyszínén villamos energia-telepeket kell építenünk. Itopy a transzporthoz szükséges munkát és szenet megtakaríthassuk.
Nálunk túlságosan pazarul bánnak a szénnel s végtelenül gyenge hatásfok mellett ériéke-sitik azt. lőleg villamos energiára való átalakításnál. Míg a külföldön átlagban 3I00 kalóriával sikerüli egy kilowattórát termelni, addig nálunk állagban nyolcszor ennyivel, azaz 25.000 kalóriával termeltük azl. Kedvezőbb hatásfok elérése mellett a jelenleg elfogyasztott hazai szénnek 60 százaléka elegendő lenne a jelenlegi szükséglel fedezésére. 40 százalék pedig megtakarítható volna. Ez pedig kereken 3 5 millió tonna szenet jeleni évente.
Mindezek pedig nem kicsi-nyességek, hanem olyan fontos gazdasági problémák, melyek nemzetünk anyagi életfeltételét évszázadokkal meghosszabbítani alkalmasak.
Igazságtalan az adórendszerünk
Bud pénzügyminiszter nagy besxéde a „heverő pénzkészletekéről, a tisztviselökérdésröl s a mezőgazdasági hitelről—Holnap tárgyalják a választójogi javaslatot
Budapest, májul 7
A nemzetgyűlés mai ülését 11 óra elölt néhány perecet nyitotta meg Seilovszky Béla elnök, aki jelenti, hogy Szilágyi Lajos, Marsehall Ferenc és Baross János napirend előtti felszólalásra kértek és kaptak engedélyt.
Szilágyi Lajos: Néhány hónapi távollét után az Országos Demokratikus Szövetség artaazelhalározáira jutott, hogy visszatér a nemzetgyűlésbe és a kormány elleni harcot a nemzetgyűlésben folytatja. Rá kell mutatnia a kormánynak az ellenzékkel szentben az utóbbi hónapokban követelt magatartására. A kormány külpolitikai és belpolitikai téren súlyos mulasztásokat követett el. Számos alkalma nyílt volna a miniszterelnök urnák arra, hogy az ellenzékkel való megbékélést keresse. De nem telte meg. Sem a többségi párt vezetője, sem pedig a miniszterelnök nem kereste a megegyezést az .ellenzékkel.
Amikor passzivitásba mentünk, egyszerűen nem történt egyéb, minthogy más harci eszközt kíséreltünk meg a reakció ellen. Ha nem jön a tisztelt miniszterelnök ur mifelénk, akkor mi tesszük meg ezt a lépést. De azért tesszük meg, liogy harcoljunk a kormány ellen. Ma nem kellett a miniszterelnök útnak a parlamenti béke, hát legyen parlamenti harc. Az ellenzék tekintélyes része távol van. Ne méltóztassék a csonka parlamentben az ellenzék távolié-iében tárgyalni a választójogot. A választójog, ali.igy igy van, merénylet a nemzet elten. Ez a javaslat ve\'^ílyes az államra nézve. Tiltakozunk e javaslat elleti, tiltakozunk, liogy utólag jóváhagyják a választójogi rendeletet. Tiltakozunk az ellen, hogy a* nemzetgyűlés át-alakitlassék országgyűléssé. Az a tiszteletteljes kérésem van a miniszterelnök úthoz, méltóztassék a javaslat,ot visszavonni, méltóztassék a parlamenti béke injait keresni és
léit éta: Egy béta 30.M0 korona Hérom bóra...............90.000 korona
tessék a titkosság kérdésében az ellenzéki pártok felé közeledő lépést tenni. Lehetségesnek tartom, hogy a pártközi konferencia megállapodjék egy uj választójogi javaslatban.
A miniszterelnök válasza
Bethlen István gróf miniszterelnök: Ezelőtt három évvel párlközi konferenciával vezettem be az akkori választójogi javaslat tárgyalását. — Azok, akik akkor elfogadhatónak tartották a javaslatot, a mait nent tartják megfelelőnek, holott a mai választójogi javaslat több garanciát nyújt az ellenzék szempontjából, mint az akkori. A választójogi bizottságban az indítványok egész sorozatát fogadluk el. amelyeket épen Szilágyi Lajos nyújtott be.
A választójogi bizottságban a legmesszebbmenő megértést mutattuk minden objektív javaslattal szemben, készséggel elfogadtuk az objektív indítványokat.
Merő tévedés az a felfogás, hogy mi alkoitnányozó nemzetgyűlés vagyunk. Ila el méltóztatik olvasni az 1920. évi I. t.-c. indokolását, akkor ez minden kétségen felüli lesz. Ma a képviselő ur négy esztendő alatt altijait a leifogásban él, hogy al-kolmányozó nemzetgyűlés tagja, akkor merőben téveded. ,
At adórendszer
A miniszterelnök után következik Marsehall Ferenc napirendelötti felszólalása.
Marseliall Ferenc: A hitelválság maga után vonja az egész termelés válságát is. Most azonban van egy uj válság is, a magyar publikum idegválsága. A közönség nem tud megbirkózni a jelenlegi súlyos gazdasági problémákkal és ez az idegeiben megtépázott közönség ki tud színezni meg sem történt dolgokat ideges fantáziájával. Lehet, hogy tietek, hónapok alatt összedönt mindent, amit íveken át teremtettünk és a gazdasági krízis valóságos szociális krízissé változik. Nem akarom liogy tulző optimizmust csepegtessek a közönségbe, mégkevésbé azl, hogy pesszimizmusra hangoljam az amiigy is pesszimista embereket, csak kérem, szüntessék meg végre a diplomácia borzalmas stílusát és legyenek őszinték a magyar nyilvánossággal szemben. Három kérdést kívánok a pénzügyminiszter úthoz intézni.
Az első kérdés Magyarország főbiztosának jelentésében foglalt azon kitételérc vonatkozik, amely a Nemzeti Banknál 2 és fel billió korona, vagyis közel 7 millió Iont sterling szerepel Magyarország számláján a követelés rovatban.
Nem tuJja megéltem, mi töitént a keservesen befizetett adókkal, mert ha felesleg van, akkor csökkenteni kell az adókat, Hogy egyebet ne mondjak, a forgalmiadót le kell szállítani, a háíliaszowészéscdést teljesen meg kell szüntetni.
ZALAS KÓ2L0NY
képviselő ur három kérdést intézett hozzám. Az egyik a Nemzeti Banknál heverő pénzkészletekre vonatkozott, a második a tisztviselőkér-désscl, főleg a létszámcsökkentéssel kapcsolatos, a harmadik pedig a mezőgazdasági hitel problémája.
A Nemzeti Banknál heverő pénzkészletek
Többször megadtam már a választ, hogy azok a bizonyos pénzkészletek, mi eredetűek és mi a céljuk. Ezek a pénzkészletek ugy szerepeinek a közvélemény előtt, mintha az államnak felesleges pénze volna, amely gyflmölcsözetlenül hever. Ez késztette a főbiztos urat, hogy megmagyarázza a pénzkészletek eredetét. A sajtó nagyrésze azonban kiszakította azokat a mondatokat? amelyek a pénzkészletekről beszélnek, de nem közölte ezeknek a pénzkészleteknek az eredetét és rendeltetését.
A főbiztos ur 1.4 millió olyan pénzről is beszél, amely a kölcsön-számlát terheli. Mint ismeretes, a bevételek agrárországban — mint a mienk is — a juliusi és augusztusi hónapokban alakulnak ki. Tavaly, amikor ínég zűrzavar volt a pénzügyi adminisztrációban, természetes, hogy ezekben a hónapokban a bevételek igen csekélyek voltak. Ezek az összegek a kölcsönből c\'őlegez-tettek, hogy az államháztartásban fennakadás ne legyen.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy az inflációs korszakból minden forgótőke nélkül mentünk át a mai korszakba. Forgótőkérc pedig szüksége van az államháztartásnak, különben az államháztartás rendfenntartása sem lehetséges. Arról lehetne beszélni, hogy a népszövetségi kölcsön fel nem használt része a magyar gazdasági élet rendelkezésére bocsáttassék. Evvel a kérdéssel a miniszterelnök ur és a kormány már régen foglalkoznak. Hiába van azonban a magángazdaság rendbehozása, ha az államháztartás egyensúlya nincs helyreállítva.
Az Igazságtalan adórendszer
A második kérdés a takarékosság szempontja után, hogy az adórendszerünk megoldása milyen. Meg kell szüntetni a házhaszonrészesedést, ami a bérek folytono? emelkedésével mindinkább elviselhetetlenné válik. Megfelelő viszonylatba kell hozni az adó-
rendszert az ország gazdasági erejével, mert sehol a világon nem olyan igazságtalan az adórendszer mint nálunk.
Ami a forgalmi adót illeti, orré vonatkozólag már több ízben teltem kijelentéseket. Az éidekeltségek még mindig ncni terjesztettek elő megfelelő javaslatokat.
Meg kell szüntetni a jövedelmi adó aránytalanságait. A tulzolt adóztatás épen a jövedelmi adónál káros. Németországban, ahol 60 százalékig növekedeti a jövedelmi adó, leredukálták azt 33 százalékra. Ezt nálunk is meg kell csinálni. A másik oldalon viszont az adóreformot kell végre • hajlani, az ország gazdasági helyzetének figyelembevételével.
Az igazi pénzügyi politika az, amely az áilamházlartás biztosítékairól gondoskodik és igyekszik a magángazdaság érdekeit is megvédeni.
Nincsenek fölöslegek
A Devizaközponl felszámolása ulán maradt összegek nem feleslegesek. Az államnak a Nemzeti Banknál 110 millió aranykorona adóssága van. Az állami pénzt a Nemzeti Bank kezeli, ez havonta 4 —500milliárdot tesz ki, de ezt sem lehel feleslegnek tekinteni. Ha ezt felhasználjuk, a következő pénzügyi hónap ellátása kerül veszélybe. A postatakarékpénztárnál levő zsirószámlák sem feleslegesek, ezek az összegek az üzemvitelhez szükségesek. Tudatlansággal és rosszakaratlai állították bc ezeket az összegeket feleslegeknek, amelyekkel az állam szabadon rendelkezik. Remélhető, hogy a népszövetség nem fog elzárkózni az elől, hogy a népszövetségi kölcsönből fennmaradó feleslegek a magyar gazdasági élet javára felhasználhatók legyenek.
A tisztviselőkérdés
Ebben a kérdésben is nagyon különböző híresztelések jelenlek meg. Ezeket még akkor sem tudná megcáfolni, ha külön cáfoló-iroda állana rendelkezésre. Kétségtelen, hogy oda kell jutnunk, hogy olyan stá\'.usunk és olyan tisztviselői létszámunk legyen, amely az ország tényleges helyzetének megfelel.
Egysr.er már véglegesen meg kell állapítani azt a létszámot, amelyre szükség van. Magától értetődik, hogy a felesleget nem lehet máról-hol-
______
Milliárdokra menő feleslegek nem engedhetők meg.
Szükség van tehát a pénzügyminiszter világos és precíz megjelölésére, hogyan lehetséges, hogy a magyar államnak most feleslegei vannak.
Ezzel kapcsolatban azt a kérdést kell inléznem a pénzügyminiszter úrhoz, mikor kezdi meg az adóterhek csökkentését?
A másik kérdésem a tisztviselők létszámapaszlásával kapcsolatos, inert az utóbbi időben annak jár híre, hogy ismét 6000 tisztviselő kerül — amint mondani szokták — az utcára. Ezt ma már folytatni nem lehet. Ennek az országnak tanult, fegyelmezett emberekre van szüksége, oktalan cselekedet volna tehát, ha ismét 6000 tanult, képzett hivatalnok-embert elbocsátanának. Nem hinném, hogy akár a Takarékossági Bizottság, akár a pénzügyminiszter ur ilyen tervekkel foglalkozna.
A mezőgazdasági hitel
A legfontosabb a harmadik kérdésem, a mezőgazdasági hitel kérdése, amely nemcsak a mezőgazdaságnak érdeke, hanem az iparnak és a kereskedelemnek is, hiszen a legutóbbi hetekben épen az ipar sürgette legjobban a mezőgazdasági hitel problémájának megoldását. Hiába dolgozik a kereskedelem, nem tud semmit sem elérni, ha a termelő gazdának nincs pénze, hogy a kereskedelmet támogathassa.
A mezőgazdasági hitel kérdését gyökeresen megoldani a mai körülmények között nem lehet; annyi millióra volna szükség, amennyit felhajszolni a mai körülmények között lehetetlenség. Arról lehet szó csupán, hogy injekciókat adjunk. Ilyen tavasza még sohasem volt a mezőgazdaságnak. Hiszen máskor is nehéz voll a mezőgazdaságban a tavasz, a forgótőke ekkora hiánya azonban Magyarországon még sohasem volt tapasztalható.
Segíteni kell nyomorúságba jutoll mezőgazdaságunkon. A némzeti vagyon olyan pusztulásáról van szó, amelyet a kormány nem nézhet tétlenül. Kérdi, hogy mit tervez a pénzügyminiszter a rövid lejáralu hitellel kapcsolatban?
A pénzügyminiszter nyilatkozatai
Dud János pénzügyminiszter: A
Anya- és gyermekvédelem
Irta: Plandcr János-né*) (3)
Az egyik leánygimnáziumi igazgatót megkérdezték, hogy mi a véleménye a mai leánynevelésről ? A következő megszívlelendő választ adta: „A mai idők lehanyatlott női eszménye nem erényre, csak életboldogságra nevel. Az észt lulfejleszti, a jellem-képzésre semmit se ad."
Sajnos, sok ebben az állításban az igazság, mert különben nem irtóznának ugy a gyermekneveléstől, nem élnének ugy a kényelemnek és nem hajszc!::ák oly mohón az élvezeteket. Mindenáron hajszoljuk ma az örömöket, a boldogságot, pedig nem kinn van az a szórakozások között, hanem bent a szívben, ha az a sziv megmaradt a családban.
A nő repkény, aki finom szálaival összefűzi a családot. Az otthon a családnak temploma, melyben megtanulja a gyermek az isten félelmet, a szótartást és jellcincsséget;
•) Szerzője felolvasta a polgári leányiskolának lolyó lió 3-iki Ünnepélyén.
szülei példáján látja, hogy a munka bármely faja megbecsülendő, csak egy valami van, ami elítélendő: a bűn. Olt csepegtetik a lelkébe, hogy csak egy haza van számunkra, a magyar és hogy ezt naggyá tenni mindenkinek első, szent kötelessége. Olt tanulja példákon, hogy ismerőse is felebarátja, kit nem irigyleni és gyűlölni kell, hanem legalább is semmi rosszat nem tenni neki, azon elv alapján, hogy ami kellemetlen neked, te se tedd másnak.
Miután az emberiség családokból van összetéve, mekkora tere és hatalma van tényleg az anyának a világ irányításában ! Amerika a tavasz egyik napját nemzeti ünneppé avatta: mint az anyák napját. E napon nyilvános ünnepélyek központjává teszi az édes anyákat, minden templomban az édes anyáról prédikálnak, az iskolában az anya megbecsüléséről beszélnek. Megtalálták azl az eszményt, amellyel a tévelygő világ megmenthető s azt yankec-i egyszerűséggel mulatják fel: ilyenek legyetek nők, ilyeneknek akarunk benneteket. Erős propagandát fejt ki a M. A. N. Sz., hogy nálunk is bevezessék e szép szokást, hogy > cfay pülúiiatig se tévessze meg a
magyar nőket az a csoport, amely csak külsőségekben vezet.
Nagy és szent hivatás az anyaság, de meri nehéz is, sokan meghátrálnak előle. Magyar hazánknak pedig főleg most sok-sok gyermekre és pedig egészséges gyermekekre lenne szüksége. Es épen a fentnevezeti ünnepélyekkel lehetne hatni a magyar anyák lelkére, hogy tartsák örömnek, boldogságnak a több gyermeket. Természetes a sok gyermek megkívánná azt is, hogy a kenyérkereső nők tehermentesítve legyenek arra az időre, mig szükség van rájuk. Mert nem csodálkozhatunk a nemzedék elkorcsosulásán, ha látjuk azl a sok szegény asszonyt, kik utolsó napjukig gyárban, műhelyben vagy hivatalban szorgoskodnak, hogy megszerezzék a szükséges kellékeket az eljövendőnek. S utána a nincstelenség, különösen a szegényebb néposztálynál.
Ide érjen el a magánemberek keze avval a gondolattal, hogy hon-mentő munkát végez, aki egy kis magyar c.emete életét elösegiti.
A segítésnek sokféle módja áll rendelkezésűnkre jó szó, tanács, ruhácska, élelem vagy felügyelet alakjában. Egy nagyon jókedvű és
___1925 május
napra kitenni az élei szenvedéseinek A leghelyesebb megoldás az, hogy az üres állásokat lehetőleg ne töltsük bc. Azt hiszem, hogy sikerül a szociális szempontokat Összeegyeztetni az állam pénzügyi szempontjaival. A szükséges létszámot meg kell állapítani és egyszerűsíteni kell az ügyvitelt az egész vonalon.
A földhitel kérdése megérett a megoldásra s a jövő héttől kezdve a jelzáloglcveles mezőgazdasági hitelek kérdése megoldást nyer. A kormány körülbelül 22 millió aranykoronát fog erre a célra fordítani s ezt az összeget használják fel jelzálogkölcsönökre azok az intézetek, amelyek teljes garanciát nyújtva vesznek részt az akcióban. Hangsúlyoznom kell a teljes garanciabiztositásl, mert bár semmiféle monopóliumot nem akarunk leremteni és nem kívánunk egyetlen intézetet sem kizárni, semmiféle pártpolitikai szempont nem átszőtt előliünk szerepet és kizáró-ag csak az ország érdekéi néztük.
A záloglevelek kibocsátásánál azt a rendszert alkalmazzuk, hogy ha egy éven belül felszólítjuk az intézeteket, hogy akár a saját jelzálogleveleiket, akir a jelzálogkölcsönéinél átengedjék esetleg egységes jelzáloglevelek megteremtésére, ugy ezt meg kell tenniök.
Nem 20, hanem 25 évre szóló kötvényeket bocsátanak ki. Ez az a halár, ameddig cl lehet menni a külföldi piac veszélyeztetése nélkül. A kamattétel 8 százalék, minlhogy a népszövetségi kölcsön kamata 7—7.5 százalék között mozog.
A kibocsátási árfolyamnál a népszövetségi kölcsön jelenlegi árfolyamátvettük alapul s a kibocsátás 9.3-as kurzuson történik. A levonások után 82 es árfolymot veszünk alapul s ilyenformán a gazdálkodó 10 >os pénzhez jut. A kölcsön félévi terhe 5—6 százalék közt fog mozogni.
A föld értékének 15 százalékát fogja alkotni a kölcsön. A kölcsön bizonyos részét altruista szervezetek utján kisbirtokosok részére kívánja kihasítani.
Ezután Baross János szólalt fel. A római Interparlamentáris konferencián történt incidensről beszél. Tárgyilagosan meg akarja indokolni, miért tartotta szükségesnek a római interparlamentáris értekezleten a békeszerződések revíziójának kérdését felemlíteni.
a társaságban sokat forgó uriasz-szonyról hallottam, hogy az udvarukban lakó szegény munkáscsaládnak féléves gyermekét mindannyiszor gondjaiba veszi, valahányszor a szülők munkába mennek. Ezolyan csekélység és mégis olyan nemes dolog, amellyel a társadalmi különbségek kiélesedett problémáját minden szónoklatnál jobban és egyszerűbben meg lehetne oldani. Hisz bármily téren nyert több jó nem azért van az embernek, hogy kérkedjék vele s több akarjon lenni, mint más, hanem hogy juttasson belőle annak, akinek kevesebbet adott az élet.
A gyermek IcHcc tiszta, mint a napsugár, ne engedjük, hogy a nyomor által fáradttá legyen. Segítsünk ott, ahova az egyesülelek keze el nem érhet, mert szégyenlik meg-rtíütalni a szegénységet.
Ilyen módon amcllelt, hogy lelkünket a jótett öntudatával nemesítenénk, segítségére lennénk a köznek is s előmozdítanánk azt, hogy hazánkat megint a Kárpátok koszorúzzák s a négy magyar folyó öntözze. Nagymagyarország legyen 1 (Vége)
1925 május 8.
ZALA! KÖZLÖNY
Elnök ezulán jelenti, hogy rátér-nek a napirendre.
A Ház harmadszori olvasásban elfogadta az építkezések előmozdításáról szóló törvényjavaslatot, majd szünetét rendelt az elnök.
Szünet után az elnök javasolta, hogy a Ház holnap délelőtt 10 órakor tartandó Ülésére a választójogi javaslatot ttlzze ki a napirendre.
A Ház a napirendet elfogadta és ezzel az ülés délután negyed háromkor véget ért.
A cserkészleányok
Válasz dr. Zsembery Gyula urnák,
a Magyar Cserkészszövetség országos főtitkárának
Nagykanizsa, mi]u» 7
Igen tisztelt Uram I
Kész ö.ömmel közöltem a szerkesztésem alatt álló „Zalai Közlöny nek folyó hó 6-iki számában Szarvasról mull hó 30 ról hozzám intézett nagybecsű levelét. Tettem ezt azon álláspontomból kifolyólag is. hogy az egyes intézmények hozzászólásait is nyilvánossá kell tennem, valahányszor olyan kérdés kerül a sajtóban megvitatásra, melyek azokat közvetlenül érdeklik. Sőt köszönettel veszem nemcsak szíves meghívását, hanem a leánycserkészkedés kérdésének általános szempontból történt megvilágítását is. Sajnálatomra azonban a legjobb akarat mellett se.n tudok magamnak időt szakítani arra, hogy valamelyik cser-készleány csapatot meglátogassam. Érzem azonban, hogy az általuk rendezett kiállítások sok szép munkát produkálnak s magam is gyönyörködném bennök.
A cserkészeknek tízparancsolatát ismerem. Kétségtelen, hogy teljesítésük csak kötelességet ró le Istennel. hazánkkal és embertársainkkal szemben. De a mi nemes és szép dolog ebben a tízparancsolatban benne foglaltatik, arra — szerintem — az Iskolának kellene megtanítania a tanulókat és nézetem szerint sokkal helyesebb is lenne, ha egyes tárgyakat rövidebb terjedelemre korlátoznának a tantervek és sokkal több súlyt helyeznének a jellem kép -zésre,^mint a mennyire ez ma történik.^ A történelem tanúsága szerint, nagy jellemek épen azokban a korokban tűntek fel, melyekben a cserkészet még egészen ismeretlen fogalom volt, ha tehát a jcllemkép-zés végeit ma külön intézményre van szükségünk, akkor az oktatásügy — ebben a hivatásában — mégis csak visszafejlődést tüntet fel.
Ami már most magát a leánycser-készkedést illeti, ha annak eredmé-nyeképen főképen az ipari tevékenységet domborítjuk ki, akkor felmerülhet a kérdés, hogy ha már ezt a feladatot nem utalják a leányiskolák tantervébe vagy azoknak a keretében nem tudják megoldani a leányoknak feleséggé és anyává való nevelését és e célra külön szervezetre van szükség, miért kell ezt a .cserkész" névvel illetni, amely szó a maga fiusságában épen nem illik a gyöngédebb női léleknek nemesebbé tételére irányuló mozgalomhoz.
Én a magam részéről épen napjainkban, az emberek lelkületének a legutolsó évtized eseményeiből köny-nyen megérthető eldurvulása s a nemesebb ideálokért kevésbé hevű-lékeny letompitottsága korában elismerem, hogy szükség van arra, hogy a női lelkeket épen az Isten, a Haza s embertársaink iránti kötelességtudásra s magasztos hivatásuknak mennél eredményesebb betölté-
sére nemesítsük, csak épen a formát s az eszközöket illetőleg vannak némi aggodalmaim a tekintetben, hogy azok a jövőben elí rnék vagy legalább megközelítenék a szemeink előtt lebegő célokat.
Egy igen tisztelt irólársnőm épen a napokban vetette fel eló\'.tem a kérdést, amikor egy leányiskola! ünnepélyen voltunk, hogy honnét van az, hogy amikor ezeken az ünnepségeken minden szavuk csakfenkölt gondolkodást sugároz felénk, az életbe kikerülve mégis a tapasztalatok sok mindent másképen bizonyítanak ?
Ha a leánycserkészkedés valóban el fogja érni azokat a nemes törekvéseket, melyek megszervezői előtt lebegnek; kétségtelen, hogy az utókornak kellően soha le nem róható háláját fogjak kiérdemelni, de ezen reményünk elé akaratlanul is egy kérdőjelet kell tennünk és a kételkedésnek bizonyos nemével nézünk a jövő elé.
Isten adja, hogy mi és ne azok csalódjanak, kik hazafias és ember-baráli szeretetük egész melegével ehhez a módhoz fűzik legszebb reményeikéi.
Fogadja mélyen tisztelt Főtitkár Ur nagyrabecsülésem őszinte kifejezését, mellyel maradtam
kiváló tisztelettel Kempelen fíéla
Nagykanizsa, inAjm 7
III.
Nagy, nngaszlos feladatra vállalkozott tehát a nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet, olyasmire, ami régen kívánkozott, de nem volt, aki megalkossa, keresztülvigye, végrehajtsa. A Keresztény Jótékony Nőegylet pedig keresztül fogja vinni. Plihál Vikiorné kir. kormánvfótaní-csos neje. Rubint Károlyné DV fő-felügyelő neje, Szabady Lőrincné kir. törvényszéki tanácselnök neje, Tamás Jánosné hercegi jogtanácsos neje, Farkas Vilma és a töbl>ck. mind olyan nevek, amelyek eddig is egy-egy fogalom voltak a jótékonyság terén.-
A felsoroltak azonban még nem merítik ki a lelkes hölgyek munkaprogramját. A közeli inpokban nyílik meg a Nővédelmi Hivatal, ahol a nők minden ügyes-bajos dolgukban védelmet és útbaigazítást, a Tanácsadó Iroda, ahol meg bárki minden ügyben felvilágosítást, segítséget, támaszt nyerhet. Ugyancsak egy alosztály foglalkozik a Szociális Missziótársulat módjára a rabokkal és ifjúkori bűnösökkel.
Igen időszerű a mesedélutánok gondolata. Nyáron a szabadban, ligetben, télin és kcdvezöilen idő esetén pedig valamely teremben a kicsinyek részére már a jövő napokban kezdődnek meg. Témájuk oktató, nevelő és szórakoztató.
Dicséretet érdemel a vagyonmentő vásár mintájára tervezett azon akció, mely az ingóságokat eladni akaróknak tisztességes ár mellett segíti eladni holmijait, míg a vevőknek elfogadható áron közvetíti az eladásra szánt dolgokat és igy mindkét felet kielégíti. Aki valamit venni akar, jelentse az egyletben, ahol az eladó tárgyakat és ingóságokat nyil-vántaitják és oda küldik az eladóhoz. Viszont akinek bármi eladni valója van, legkönnyebben el tudja adni az egylet közvetítése révén.
Az Kgylet ilyenformán minden téren igyekszik magát hasznossá
tenni, az emberek segítségére lenni és mindezt a jótékonyság számára kamatoztatni.
Sokat fog segíteni a Keresztény Jótékony Nőegylet közponli irodája, ahol naponta rendes hivatalos órák mellett mindenkinek rendelkezésére áll a titkárnő.
És hogy minél erősebb legyen a Fgylel, Iv.gy minél intenzivebben fejthesse ki munkáját, a ni3gunk részéről azt az indítványt is tesszük, hogy a stagnáló Keresztény Tisztviselőnők Egyesülete olvadjon be teljesen a Keresztény Jótékony Nőegy-leibe, hogy az igy alkotott hatalmas hölgygárdával egyöntetűen munkálkodhatnék a kitűzött cél érdekében. A Keresztény Tisztviselőnők Egyesülete is jól jir vele, mert egy egészséges, pezsgő, életei ós szervezetbe kapcsolódik, amely mindazokat a létfeltételeket megadja számára, melyekre szüksége van.
A nagyközönség pedig az előadottakból fogalmat alkothat magának arról a nemes munkáról, ami a Keresztény Jótékony Nőőgyletben folyik és amely megérdemli mindannyiunk legteljesebb, legodaadóbb támogatását.
A hősi sirkő akció versenytárgyalásának ismertetése
Nagykanizsa, mi]ut 7
Minthogy a hősi temető sirkő-akciója olvasó-tálnarunk s városunk egész közönségének áldozatkészségén épül fel, kötelességünknek érezzük, hogy ugyanazt a nyilvánosságot, melynek összeadott pénzén visz-szUk siketre a megkezdett akciót, tájékoztassuk arról is, hogyan gazdálkodtunk a reánk hízott adományaikkal s hogyan biztosítottuk « lehető legkedvezőbb feltételeket. Evégből leközöljük, mint azt már jeleztük is. teljes egészében a döntést megelőzőleg kiadóit versenytárgyalási feltételeket és a pontos műleírást.
I.
Versenytárgyalási feltételek
a nagykanizsai hősi temető sírköveinek munkálatairól.
1. Az ajánlat lepecsételt, zárt borítékban 1925 április hó 30 ának esti 8 órájáig a „Zalai Közlöny-szerkesztőségéhez Nagykanizsa Fő-ut nyújtandó be.
2. Ajánlatot csak a rendelkezésre bocsájtott űrlapokon lehet tenni és csakis a terven feltűntetett méretű és a szerkesztőségben levő mintának megfelelő kivitelű sírkövekre. Más-félea jánlatok nem vétetnek figyelembe.
3. Azon ajánlattevő, akinek ajánlata elfogadtalik, tartozik 2 hét alatt az előirt méretiI és kivitelű sírkőből egy darabot minlául elkészíteni és azt bemutatni. A végleges megbízást csak az esetben nyerheti el, ha a készített minta minden tekintetben kifogástalan. Ellenkező esetben a mcgbi/.ó a szabad rendelkezési jogát visszanyeri és tetszése szerint mást bizhat meg a munkával.
4. A szállítandó kövek az elfogadott mintánál rosszabb minőségűek nem lehetnek. Amennyiben vállalkozó gyengébb minőségű köveket szállítana, azok visszautasit-talnak, ismételt esetben a további munka vállalkozótól birói beavatkozás nélkül megvonható és a többköltség tőle követelhető.
5. Amennyiben az elhelyezés meg nem felelő módon történik, az ösz-szeg mindaddig nem lesz kifizetve,
amig vállalkozó a hibákat ki nem javítja.
6 Szállítási határidók: a megrendeléstől számitolt 3 hét alatt összesen 150 drb., azután hetenkint 150 drb. sirkő készítendő,
7. A felállítás a helyszínen ezen részhatáridők után mindig 8 napon belül történjék.
8. Vállalkozó a munka előrehaladásának arányában 2 hetenként részfizetésre tarthat.igényt. Kifizetés alapjául azonban csak a helyszínen felállított sírkövek jönnek számításba.
9. Vállalkozó előlegre csak megfelelő biztosíték mellett tarthat igényt. Az előleg az egész vállalati ösz-szegnek legfeljebb 20 százaléka lehet. mely azután minden részletfizetésnél aránylagosan fog levonatni.
10. A Zalai Közlöny szerkesztősége az odaítélés jogát minden tekintetben fenntartja magának. A munkától elállhat, uj versenytárgyalást hirdethet stb. Joga van a munkát tetszése szerint több vállalkozó között is megosztani.
11. Ajánlattevők ajánlataikhoz tartoznak mellékelni — saját aláírásukkal ellátva — jelen versenytárgyalási feltételeket, a tervet és a műleírást, miáltal ezek rájuk nézve kötelezőkké válnak.
12. A jótállási idő 1 év, amely idő alatt vállalkozó az esetleges hl-bákal kijavítani, vagy a ki nem javítható hibás köveket saját költségén ujjal felcserélni köteles.
13. Biztosíték gyanánt a vállalati összeg 5 százaléka a jótállási idő végéig benntartatik. Ezen biztosíték minden egyes keresetből le lesz vonva. (Fotyt. köv.)
A világháború kulturális és gazdasági következményei
Irta: KELEMEN FERENC (11)
Egy külön fejezetei lehetne írni a nő szerepéről a háborúban s azoktól a lényeges lelki változásokról, melyeket a háború idézett elő a „gyöngébb nemben". Az .Első tüz" címen 1917-ben megjelent könyvemben egy rövid fejezetben már érintettem ezt a témát. Szabad legyen ebből egy néhány sori idéznem : .Történelmi idők háborús napjaiból dicsőségesen ragyog elő a női bátorság fénye. Csak a magyar história is mennyi fenséges példáját sz&gállatja a bátor nők dicsőségének. A Zrínyi Ilonákhoz, Dobó Katicákhoz hány névtelen asszony hősi neve csatlakozik titokban? Vagy ki ne ismerné a Jókai fenséges jellemű asszonyait, kik a szabadságharc ezer viharain á», hős magaviseletükkel örök nevet szereztek maguknak? etc, stb."
A modern háború női bátorsága nem a harcterek zegzugos lövészárkai, hanem az otthon árván maradt négy fala között ragyogtatta fényét. Mert nemcsak ahhoz kellett bátorság, hogy valaki kiálljon a gyilkos golyók elé, hanem bátorságra, nagy lélekre volt szükség ahhoz, hogy valaki .törékeny nő létére" egyedül, az urától, támaszától távol éveken át hősiesen és tisztességesen megküzdjön a megélhetés. a megpróbáltatás ezerféle gondjaival. Dicsőségére legyen mondva a magyar nőknek, hogy kevés kivétellel becsülettel állották ki ezt a küzdelmet. A szenvedések végnélküli sora megnemesitette sok nő lelkét s életének, hivatásának, tartalmat, fényt és ragyogást adott.
A megpróbáltatások végtelen sora,
1__
az Önmagára utaltság, a napi kenyérért való küzdelmes h3rc. önállókká tette a magyar nóket, de az élet e nehéz gondjain megacéloso-dott asszonyi lelkekben egyúttal megerősítette a .férfi kenvérharca" iránt a h^Ia és elismerés érzését is. Az élet nehéz küzdelmeiben a háború közelebb hozta egymáshoz a nót a férfival.
C\'est la guerre! Imc a háború! Egy dühös tornádó, mely végigseper az emberiségen s tövestől tépi ki a fejlődésnek, a kultúrának oly sok szeretettel ápolt virágait. Hatalmas tölgyeket döntöget s a virágzó élet. boldog családi fészkét lábba! tiporja. Megrontja az erkölcsöket, felszabadítja az emberben az ősi állati ösztönöket s szentesíti a felelőtlen embergyilkolás. borzalmasságait, felforgatja az emberi társadalom évszázados berendezéseit, megszegi a természet törvényeit s a ragyogó nap aranysugarai fölé párolgó embervér ködét süllyeszti s az embert eltéríti emberi hitvallásának legszebb ékességétől, az emberben egyedül méltó gyönyörű ideától: a békétől. Az Ur Jézus mondja hircs hegyi beszédében: .Boldogok a békességre igyekezők, mer! ők az Isten fiainak mondatnak". Ez a kor. Isten e fenséges szavai után, a boldogtalanok korszaka, mert bár milliók epedtek a megváltó béke után, erős akarattal, önérzetes bátorsággal csak mily kevesen „igyekeztek békességre\'. És mégis voll valaki, ki uj Megyáltóként hirdette a megértés szent igéit, ki az apostolok lelkesedésével, a Szentlélek tüzével élesztgette csüggedi embertársai lelkében a megváltó világbéke reménységét. Romáin Rol-land volt az ujabb kor leghatalmasabb gondolkozója, a nemzeti határokon, előítéleteken, valláson és osztályon felülemelkedő tiszta emberiségnek fanatikus apostola. Az ő tiszta lelkét nem fertőzte meg a háború démona, az Alpesek kristálytiszta atmosferájára emlékeztető gondolatvilágát nem homályosította el a „revanche" őrülete, nem szédítette meg a győzelem mámora s nem hallgattatta cl a nemzeti sovinizmus sok terrorja, ö megmaradt mindvégig a Béke ismeretlen, meggyőződéses igaz apostolának. Az ó megváltó szelleme ott lebfg a háború ökölcsapásaitól leterített emberiség felett, vigasztalásul egy jobb kor iránt, melynek fiai elég gerincesek. elég önérzetesek lesznek, hogy Krisztus szavai szerint, öntudatosan, bátran s ha kell a vértanuk már-tiromságával .igyekezzenek a békességre". Rolland embcrszeretcle. Rol-land hitvallása, békerajongása legyen c háborút járt kor kulturális életprogramja. (Vígé köv)
Beszakadt Szolnokon a színház teteje. Szolnokon a múlt héten, mikor épen meg akarták volna kezdeni a szini-szezont. a szinház mennyezete megelőző éjjel leszakadt. A szezon igy 2 héttel később kezdődik.
Gyulán a város állit hősi-emléket. Gyula r. t. város 1921-ben 50000 koronát utalt ki a világháborúban elesett hősök emlékművére. Ezt az összeget most 20 millió koronával megtoldották i elhatározták, hogy a f. évi költségvetés terhére cgy vagon búzát adományoz a város ecélra s ha az sem lenne elég, a hiányt a jövő évi költségvetésben pótolja.
A magyar földbérlők országos kongresszusra gyűltek össze. A tanácskozás délelőtt kezdődött a vármegyeház nagytermében. A vita előreláthatólag napokig fog tartani.
ZALAI KÖZLÖNY
1925 május 8,
NAPI HÍREK
napirend
Május 8, péntek
Római katolikus Mihály. Protestáns; Gizella. liraeliU: íjat hó 14.
Nap kel te«el 4 ó<a 33 perekcK. nyög izík délután 7 &a 20 perckor
A Meteorológia Intézet jelentése szerint enylie. zivatarra hajló Idő virható.
Képkiállítás (vásár) a Kaszinó nagy-termében, nyitva reggel 10 érától este 8 óíilg.
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK
Május 9: Müvészestély ax államrendőrség detektlvtestületének nyugdijpőtl6- és segélyegvtete. özvegyei és árvái Javára a Polgári Egyletben este 8 órakor.
Május 13: Sleinhardt-tsU a Polgári Egylet nagytermében.
Május 14: SU-inhardt-este a Polgári Egylet nagytermében.
Május 16: A kegycwendi reálgimnázium szinielóadása az intézet tornatermében este\' léi 9 órakor.
Május 17: A kcKvcsrcndi reálgimnázium szinieíőadása az intézet tornatermében este fél 9 ónkor.
Május 21: A Zrínyi Miklós Irodalmi is Művészeti Kór Zrinyi ünnepélye.
Május 30: A Tran^lanubia Sport Egyesület műkedvelői előadása.
Május 31: ATranjdanubia Sport Egyesület műkedvelői előadás.
Junlus 1: Az Iparosdalárda sétatéri mulatsága.
Junlus 6: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballctt-clóadisa a Polgári Egyletben.
Junlus 7: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballctt-clóadása a Polgári Egyletben, \'j
- Személyi hlr. Mikes János gróf szombathelyi megyéspüspök hosszabb tartózkodásra Budapestre utazott.
— Pápai áldás. Minthogy a Szentatya a rórmi zarándoklaton résztvett papoknak engedélyt adott arra, hogy hazatérve egy esetben a híveket a pápai áldás kegyelmében részesítsék, tudatom a nagykanizsai katolikus hívekkel, hogy ez áldást május 10-én, a vasárnapi prédifcl-cióm után. tehát • 11 órakor fogom megadni. E pápai áldás teljes búcsúval van összekötve mindazok • számára, kik meggyónnak, megáldoznak és a pápa szándékára imádkoznak. A napi, illetőleg gyakori áldozóknak nem kell czalkalommal újra meg-gvónniok. A vasárnapi prédikációm tárgyát olasz, illetőleg római utam lelki élményeiről való beszámolás fogja képezni, melyre ezúton is felhívom a hívek figyelmét. P. Molnár.
— Alispáni rendeletek. Tegnapi postával rendelet érkezett a vármegye alispánjától a tanköteles vak gyermekek összeírására és Zalamegye vásár-rendtartásának módosítására vonatkozólag.
— Nagykanizsa másfél milliárdos kölcsöne. Nagykanizsa képviselőtestülete, mint ismeretes, 1 és fél milliárd korona függő kölcsön felvételére hatalmazta fel a városi tanácsot különféle halaszthatatlan beruházások céljaira. Tegnap érkezett meg a Pénzintézeti Központtól a kölcsönre vonatkozó írásbeli megállapodás, melyet a város a hétfői megyegyülés elé teijeszt jóváhagyás végett.
«=• Gyermekkocsik nagyon olcsón Szerbnél, Cscngery-utca.
- A Katolikus Férfiliga figyelmébe. Tudatom a Liga tagjaival, hogy a római utam miatt elmaradt havi összejövetelünk május 9 én, azaz szombaton este 7 érakor lesz megtartva a plébánia templomban. P Molnár elnök.
— Mérnök-gyűlés. Tegnap érkezett Nagykanizsára a Városi Mérnökök Országos Szövetségének meghívója az áldozócsütörtökön Szombathelyen tartandó vándorgyűlésre. Előző nap este ismerkedés, 21-én délelőtt 9 órakor misét hallgatnak a püspöki székesegyházban, utána lesz a gyűlés a városházán. A hosszú tárgysor keretében többek közt Jókai és a mérnökök cimü előadás is helyet foglal. Ezalkalommal történik az elnökválasztás is. A gyűlésen az egész ország városainak mérnökei képviselve lesznek. Nagykanizsáról Király Sándor műszaki tanácsos utazik Szombathelyre. A gyűlés után díszebéd lesz, déluián a város megtekintése, este társasvaciora, 22-én és 23-án kirándulás Ikervárra, Kőszegre.
A katonatemetőért
Nagykanizsa, május 7
özvegy Paarjánosné egy sirkő felállítását vállalta 121.500 koronás költséggel u nagykanizsai katonatemető érdekében indított akciónk keretében.
A hősi sirkövek árának Ilyetén felemelkedése indokolttá teszi, hogy havi részlet fizetésekben is elfogadjunk jegyzéseket.
A 70.000 koronát már befizetett adakozókat felkérjük, hogy amennyiben módjukban áll s érzik a minden egyesre megoszló társadalmi kötelezettséget, 51.500 koronával egészítsék ki adományaikat
Minden adománykiegészltést lapunkban nyugtázunk.
— Az Irgalmas nővérek kriptája. A nagykanizsai közkórház mellett működő Irgalmas-növérek a várostól kripta építésére területet kaptak a temetőben. Miután a Nővéreknek nincs pénzűk ahhoz, hogy ezt a kripát megépíthessék, azon kérelemmel fordulnak Nagykanizsa város és vidékének nemes lelkű közönségéhez, hogy ezt adományaikkal részükre lehetővé tenni szíveskedjenek s pénzbeli adományaik it akár közvetlen hozzájuk küldeni, akár pedig a „Zalai Közlöny" kiadóhivatalába eljuttatni szíveskedjenek. Nem kételkedünk benne, hogy az Irgalmas-növéreknck, kik a betegápolás terén oly ^önfeláldozó tevékenységet fejtenek ki, meg fogja adni a közönség azt az összeget, melyet kriptájuk felépítése igényel.
— Eskütétel. Ismeretes, hogy Zalamegye alispánja Lászlófi Sándor dr.-t nevezte ki a budapesti nőgyógyászati klinikáról a nagykanizsai közkórház bennlakó alorvosává. A Röntgen kezelésben is specialista alorvos tegnap jelentkezett szolgálattételre s a polgármester távollétében helyettese, dr. Krátky István főjegyző kezébe letette a hivatali esküt.
— Az Ipartestületi Dalárda zászlaja. A helybeli Ipartestületi Dalárda akciót indított zászló beszerzésére. A dalárda akciója annyira előrehaladott, hogy julíus elején már a zászlószentelés! is meg lehet tartani. A zászlószentelés nagy ünnepség keretében fog megtörténni, melyre Rott Nándor dr. megyéspüspököt is meghívják.
— Kinevezés. A dunántulí református püspökség Darab Lajos csurgói református kántortanítót a népnevelés terén harminc éven ál kifejtett érdemei elismeréséül igazgatóvá ne-veztc ki.
— Holttányilvánltás. A nagy. kanizsai bíróság Filák Józscfné kérelmére Szalay Antal nagyradai lakost és Zinimermann János kérelmére Weisz Mátyás hosszuvölgyi lakost holttá nyilvánította.
— Gyorsmentő segélycsapaL A keszthelyi Ipjroskör tagjaiból gyorsmentő segélycsapatot szerveztek, mely csapatnak az a célja, hogy minden előforduló balesetnél gyors mentősegélyt nyújtson.
— Az Ipartestületi Dalárda zalaegerszegi dalosestélyre előkészítő próbája ma este pontosan 8 órakor kezdődik.
— Dalosestély. A zalaegerszegi Daloskör május 9-én este fél 9 órai kezdettel a nagykanizsai Ipartestületi Dalárda, a zalaegerszegi Ének és Zeneegyesület és a zalaegerszegi Katolikus Legényegylet dalárdájának közreműködésével az Arany Bárányban táncmulatsággal egybekötött zártkörű dalosestély! rendez a következő műsorral: 1. Gounod: Katonakar Faustból. Énekli a nagykanizsai Ipartestületi Dalárda. 2. Révfy: Vadászául. Énekli a zalaegerszegi Daloskör. 3. a) Szügyi: A vándor estimája, b) Marschner: Éji dal. Énekli a zalaegerszegi Egyházi Ének- és Zeneegyesület. 4. Hoppé: Daloljatok. Énekli a zalaegerszegi Katolikus Legényegylet Dalárdája. 5. Angyal: Népdal-egyveleg. Énekli a zalaegerszegi Daloskör. 6. Auspitz: Falu végén kurta korcsma. Énekli a nagykanizsai Ipartestületi Dalárda. 7. Schubert-Mendelssohn-Kjerjulf: Dalok. Énekli a zalaegerszegi Egyházi Ének- és Zeneegyesület. 8. Lányi: A mi nótánk. Énekli a zalaegerszegi Daloskör.
— Orvosok továbbképző tanfolyama Balatonfüreden. A balatonfüredi szanatórium tanárokból álló orvosi tanácsadó testülete május 25-töl 31-ig terjedő idő alatt orvosi továbbképző tanfolyamot rendez Balatonfüreden. A tanfolyamon résztvevők a balatonfüredi fürdő vendégei lesznek. A részt venni óhajtók május 18-ig jelentkezzenek a balatonfüredi fürdő igazgatóságánál.
— Árverés a rendőrségen. A rendőrkapitányságon jövő liél keddjén délután árverezik el az egy évnél hosszabb ideje őrzött talált tárgyakat. Az árverés anyaga exotikus képet mutat, amennyiben a lábzsáktól a kocsilőcsig, auló-csapágyrész-től pincekulcsig a legkülönfélébb dolgok kerülnek dobra, mig az el nem adható tárgyakat az árverés után meg fogják semmisíteni.
— Engedély nélküli Ipar-üzés. Megírtuk, hogy a nagykanizsai házi-varrónők igen nagy része iparigazolvány és adófizetés nélkül gyakorolja iparát s hogy ilyen ügyekben nagyon sok büntelő eljárás indult meg. A büntetéseknek ugylát-szik foganata van, mert a héten már 4 varrónő letette az előirt vizsgát; a tegnapi rendőri büntetóbiró-sági tárgyaláson pedig kitűnt, hogy a beidézett 12 varrónő közül legtöbb már beadta kérelmét szabályszerű iparigazolványért. Aki nem kért iparigazolványt, az legtöbb esetben szalonokban mint alkalmazott helyezkedett cl. — Az iparigazolvány nélküli ipar-üzés más foglalkozási ágakban is divatba jött, kik ellen, igy a szobafestő-iparban, megindult az eljárás.
itt» május a
ZALAI KÖZLÖNY
_ Kiállítás Szlgetvárott. A Falu Országos Szövetség az Országos Stefánia Szövetségei és a helyi ren-jczöbizoltsággal Itaröltve Szigetváron május 21., 22., 23. és 24. napin ipari, gazdasági, művelődési és Sészségdgyi kiállítást rendez. A kitiltásra nemcsak a szigetváriak, ha-„ „a messze kornyék lakói is ké-„tllódnek, hogy a kiállításon megjc-lenó előkelőségeknek bemutassák a város s a kornyék gazdasági és kulturális fejlettségét. Különös érdekességét oeja képezni a kiállításnak a többféle népviselet, melyben a kornyék lakói >z ünnepélyes megnyitáson fel fognak vonulni. A szigeti hős városa ünnepi diszt fog ölteni, hogy méltóképen fogadja ősi falai közölt a kiállítás ünnepélyes megnyitásán megjelenő Mayer János loldmivelésügyi minisztert és a kíséretében jövő nemzetgyűlési képviselőket és közéleti előkelőségeket. A nagyobbszabásu kulturakció létrehozásában legtöbbet buzgólkodnak dr. Barla-Szabó József egészségügyi főtanácsos, a kerület nemzetgyűlési képviselője, Perut! Győző főszolgabíró, Vargha Sándor szigetvári főjegyző, a kiállítás igazgatója, Farkas Gyula ny. állami elemi Iskolai igazgató és Dollik Emil elemi iskolai tanitó, kiálli-lási titkárok. A kiállítás alkalmával az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara Szigetváron rendezi nagyszabású gazdagyülétsel kapcsolatos tavaszi közgyűlését A kiállítás ünnepélyes megnyitása május 21-én, áldozó csütörtökön délelőtt II órakor lesz a város lőterén. (Részleles tájékoztatással szolgál a Falu Országos Szövetség Budapest, VIII., Vas-utca 19. Telefon József 40-59 és a Helyi rendezőbizottság. Szigetvár, városháza.)
- Öngyilkosság Győré József zalaszentgyörgyi tekintélyes gazda, tegnap reggel felakasztotta magát. Tettének okát kutatják.
— Felvitel az «W»ztképző Intézetbe. A négy évfolyamos Jutási Magy. Kir. Alttszlképző és Nevelőintézet el ró évfolyamába folyó évi szeptember elsejével 154 teljesen díjmentes és teljesen ingyenes ellátást nyújtó állami helyek kerülnek betöltésre. Pályázhat minden magyar állampolgár, ki 14. életévél betöltötte, de 18. életévét még nem haladu tul és elvégezte az elemi Iskola hat osztályát vagy a középiskola első osztályát. A pályázati határidő folyó évi Juliua hó 31.
= Elveazett a Rozgonyi- *s Hunyadi-ulca környékén egy gyermek malrózsapki. A megtaláló szíveskedjék jutalom ellenében a Zalai Közlöny szerkesztőségében átadni.
^ Színes és tehér férfi Ingek mélyen leszállított árban kaphatók Schvartz Dezső cégnél Fi-ut. Ugyanott női hímzett háló ingek darabja 58.000 koronáért.
-- Ma és minden este kaposvári Balogh Károly himeves zenekara hangversenyez a Korona-éttermében.
= Ne hagyja magát megtéveszteni irreális kirakati áraktól. Legjobban csak Miltényi Sándor és Fii 50 éves cipóüzletében vásárolhat.
Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
■ Angol flór uri zokni 29 ezerért, angol flór női harisnya 45 ezerért Fllipp kötöttárugyárában, Szombathelyen kapható. Előnye, hogy Sajátjából megfeleltethető I
■ Kerékpárak, alkalrészek. ke rékpár külső-és belsőgurnmik, motor kerékpárak olcsón kaphatók Szabd fegyverüzlet Nagykanizsa.
SPORTÉLET
Bajnoki labdarugó mérkőzés.
A Zrínyi Torna Egylet egyik legnehezebb mérkőzését játsza vasárnap a József főherceg uti sporttelepen. Nemcsak azért, mert ellenfele a kaposvári Máv T E nagyon erős, hanem főképen azért, mert ezen a mérkőzésen dől el, hogy a mérkőző két csapat közül melyik lesz az alosztály bajnok. A Zrinyi, a jelenleg rendelkezésére álló játékos anyagának legkiválóbbjait állítja csatasorba s ha a csapat húsvéthétfőjén mutatott formáját kijátsza, ha kis gólaránnyal is, de megnyerheti a mérkőzést.
TÖRVÉNYSZÉK
Bírósági tárgyalások. A nagykanizsai torvényszék büntclőlanácsa tegnap nem tartott lótárgyalást. — Ellenben hétfőlől kezdOdöleg a jOvő héten mindennap tart főtárgyalás! KenedI Imre dr. táblabíró elnöklete alatt, mig Makáry Vilmos egyesbiró kedden és szerdán egyesbiró sági büntetőtárgyalásokat folytat le.
Háztulajdonos és lakó harca. Elkeseredett harc folyik már rég óta özv. Deák Péterné nyug. rendőrfőkapitány neje, mint háztulajdonos és Wellner Simon mint lakásbérlő között. A kölcsönös becsületsértések és agresszivitások azután rendesen a bíróság elölt nyertek befejezést. A járásbíróság hol az egyiket, hol a másikat Ítélte cl pénzbírságra. A tegnapi napon azonban már súlyosabb elbírálás alá cső ügyben Ítélkezett Horváth Tivadar dr. kir. já-rásbiró.
Deák Péterné nyug. lőkapiiáuyné ugyanis vádat emelt lakója Wellner Simon és neje valamint Wellner Jenő és neje ellen, mert állítólag Weltnerék behatoltak Deákné lakásába, olt bottal megverték, megrúgták és szidalmazták majd sz altókat reá záriák, hogy ne tudjon kimenni. Viszont Weltnerék viszon-vádal emeltek Deák Péterné ellen becsületsértés miatt.
A tárgyalás egy valóságos poklot tárt fel, ami a háztulajdonos és a lakó kOzOlt folyik és ami végeredményben a lakáshiánynak tudható be. Ugy az egyik — mint a másik fél igyekszik a helyzetet kiélesileni és az együttlakást tarthatatlanná tenni. Salamon legyen — aki ilyen ügyekben Ítélkezik.
Dr. Horváth Tivadar az egész délelőttöt kitevő tárgyalás után Wellner Simont könnyű testisérlés, magánlaksértés és becsületsértés miatt Összesen 1.300.000 K, Wellner Si-monnét becsülelsértés miatt 300.000 K, Wellner Jenőt könnyű lestiséités és becsületsértés miatt Összesen 800000 K pénzbüntetésre Ítélte, Deák Péternél és Wellner Jenőnél
ea becsületsértés vádja alól nteite.
Miután Weltnerék megfellebbezték az ilélctet, a hosszadalmas harcban a törvényszék fellebbviteli tanácsa fogja kimondani az utolsó szót.
Tl.xtá> e»,»x«k».erűen kezeli
boraim még llterenklnl 8000, 10.000 él 12.000. koronáéit. Bruneaict Jóxs«l Sugil ul 13. Tel. 210.
—s -
A magyar korona külföldi hivatalos Jegyzései
KÖZGAZDASÁG
Biztató a szőlők állása
A szőlők általában kifogástalanul teleltek ál. A nyitás, metszés és ka-rózási munkálatokat már, legtöbb helyen befejezték. A rügyek jól fakadnak és sok szőlőben számos fürt is látható. Ezidőszcrint a termés biztatónak mondható. A kendermag-bogár kártétele az idén kisebb, mint más éve\'\'bcn. Szórványosan az egér is okozott némi kárt. A borforgalom egyelőre tartózkodó.
A szőlészeti és borászati kerületi felügyelők részletes jelentése a vcsz-piémt kerületből: Általában véve a szőlővesszők rügyei jól telellek. A tavaszi munkálatok, tekintettel a korán bekövetkezett enyhébb időjárásra nagyrészt bc is fejeződtek. A terméskilátás eddig kedvezőnek mondható. Ujbor ára minőség szerint literenként 9—13000 korona. Óboré 12—16.000 korona. A borkcreslct gyenge, a kínálat élénkülőben.
Pécsi kerület: A szólók általában jól telellek. A bor ára minőség szerint literenként 6-14.000 korona. Borkcreslct nincs.
Európaszerte Jó termés Ígérkezik. Az Idei terméskilátások egész Európában nagyon jó eredménnyel kecsegtetnek. A francia- és angolországi hivatalos jelentések szerint az oltani mezőgazdasági helyzet igen kedvező. Az Angolországhan kiadott jelenlés szerint .csodálatos eredmények" várhatók az idei aratáson. Németországban, Oroszországban ugyancsak jó termésre van kilátás.
Szarvasmarha-export. Május elsejével megszűnt Svájc hízott szarvasmarha import-tilalma. A magyar hízott szarvasmarha-export fellendülése várható e hir nyomán, mert Svájc régebben is sok vásárlást eszközölt Magyaroiszágon.
Országos Juhászati kiállítás. Május 10-től 16-ig Debrecenben országos juhtenyésztési kiállítás és vásár lesz a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara rendezésében.
DEVIZA l.|»p ■\'
LSécs ..............99S0I9WS
Bellin...............S9J0 5*65
Prlji ............ 47tVi | 475
VALUTA l.(..p ai
9995I9WSO 5JJ70 5900 47725 1 477VI
TŐZSDE
A mai értéktőzsde nyitáskor kiesé gyenge volt. A ttzsdektó kiSubbl folyamán javulás áttolt bc. dc igy is 1-jtti papír kevéssel a legutóbbi zárlati nivó itali maradt. A kutisz-nlaeon áictlolödis nem ijten foidutl elö. majdnem az 6s»<es értékek változatlanok maradtak SatgO I s<lralekkal olcsóbb. A közlekedés larti\'tt. Nova 1 százalékkal szilárdult. Ucorgiát ina mír a kulisz írtékei kOzOlt jegyezték változatlan áron. A napnak legnagyobb emelkedései az Alhenacuin éne el, mely 23 százalékkal drágull. A ic.bbi nyomdapapír is baritsig"san tendált. A malomnál kissé gyengébb az Irányzat, 1—2 százalékos árelloKtdás történt. A vaspiacon a vezető értékek változatlanok, csupán Fegyver olcsóbb 2-3 százalékkal. A bányapiacon ncnl volt egységes Íz iránj" zat. Magnesit 7 százalékkal olcsóbb. Koszén 2, Beociui 3 százalékkal javult. A lakarékok Wüiul Egyesült Kóvirosi 25 százalékkal olcsóbb.
J
Utótözsde
Irányzat tartott, változatlan. Magyar Hitel 3KÍ. Nova 192, Georgia 255, SalgO 51W, Hazai ttank 100, Kiina Ilii. Koszén 3375, Urikányi 1135, Danubius 2JI0.
Ha némelyik asszony tudná,
hogy néha mennyire nem praktikusan vásárol, akkor sok pénzt megspórol-i hatna. Ne hagyja magát t félrevezetni s ne tartson más kávépótlékot épen olyan előnyösnek, mint a „Franc kM-ot. • Az igazi olcsóság éppen abban az utólérhetetlen kiadósságban rejlik, amely a régen bevált „Franck kávépótlék- nak specifikus tulajdonsága.
\'A kivédarálóval mint védjegy.
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai
f9*i mxowrco C*«k koreai Ml >10)
DUti iriiu;
Dolli* KOOJIliO
PrsacU U. 170) ÍT27
Ib\'MKI Irl ffl\'i Mii
Ul MOM]
a*«»««
HUWI
M« IV-10 IJltS Iliit
■ «\'(• fiiak
Outi irhUI Déa to< t»l]«l litak IHKIMW
• ••4 toi. II7SI II I Htnlf kf IIJI7 I1M4
»irka 11*77 lUil
■ailla Baku Ml *«M«al
«rlssltlal"
MIIim
N.«,o<»
Will
r-.á,.
Jr.V\'i.
SlMtkoia
WWa
ÍJUUk
IW Í37J1 IMS IISJ IM;* IMII M94U
»;» um
II41S 1ÍÍ53 iivi; iion
HKtjMIIIM »}l XII MCÚO\'M\'.O Í?CI vv Jicanu
11(411 It0\'5 l»IM nn i\'.oso l»7M iMU
Zürichi zárlat
VéiU J610 t-opdoo 2508 —. Newtork 517 /5 BiQml 2660Malland 212b-, HollanJ 207 8J. Beilln 123\' •. Wien 52 80. SofU 37750, Pr«g« 1530— Bud«j«»l 721 V«»ó 9975. Bakar«l 235 Bci»fád 835 -.
Terménytőzsde
Irányút u amerikai hatáildój piacok ut-UrdUgánik hatita alall uilárdabb volt. Buu 5000, rozs 5000. tcngeit 2500 koro-nlval dráKulL A lObbl cikkek Aia villozat-Un maiadl
tíuza nuav. 76 kg-oi 502 500 505 000, 78 kg-oi 510COO 5)5 000. egyéb vld. 76 kg oa 500 00-1 502 WO. 78 kg oi 507.500-512500, ro/a 450 000 -455 000, a| lengeit 247 500-250000. Ukiimén, árpa 330000- 340.000, kOlei 250 000 260 000, ko»pa 230 000-235.000, xab 420 000 430.00Ö.
Sertésvásár
Pelha|lái 2130 metvhót eladatlanul vtawa-uaradl 300 dib FJtóiendU 20.C00-2I COO, uedett 19000 l\'J 500, szedett közép I8OJ0 -18.\'könnyű H.OOO- 16 000. eWrendU Oteg 18500 tyOiX), máiodfendu 17 500-18.ÍOO. angol tUldA 18 OüO -21 000, azilonna nagyban 2? í>00 23.000. z»lr 26 5C0.-27.000 lehuzoll hus 20.000 -22X00, »iak>nná» tét-tetléa 21 000 23 500. tiányzat kellemes
Szerkesztői üzenetek
Cythla. .Magyar tavas/.\' cimU ver&4t némi ritmusbeli javítás mellett közlésre elfogadtuk. de elóbb tudnunk kelt nevét, mert álnév alatt csak előttünk ismert cgyé-ncktúl fogadunk el dolgozatot.
N. B. K<)s/i>ncttel megkaptuk, dc hogy mikor kcrtll a sor reájuk, nem tudjuk. Versekkel túlságosan is cl vagyunk lial-
Kladó: Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés RT. NaívkanltM
27 milliárd 5 millió
kerül kljorsoláwa a májúi 13. és 15 én kezdódó oBxtálysorsjátékon.
Főnyeremény 3 milliárd korona.
Szerencse számú sorsjegyek Hirschler Nlik»a
ilohl OJT árut U Q«iUly»on|»o IftelinnHinlI__
ZALA\'. KÖZLÖNY
1925 málu
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tőzsde délután 1 órai záróárfolyamai a következők:
Bankok
Miul <
l»jd bírt Mt(T. Hit. ■
MUM
LmiraU.
Ot-M- H \'k OtíU. Hit
tiitTui:i
r«4b«»t>-nu—i MOÍT. »L |. k. lifiiUa M-Ci.i. Ipa/b
Kte. Hittl
XlJIIlSl"!!
i\'ip J«:«IIC*
Vl>Ml bank
Kiái. b. <l tik. X«Mk. 3. I
Blx(4«ll«k «( T«Un««» »«\'». 19. UftA\'.W\'Hl riiitoti XMinTtl Tik. Artal Tik. XoiU/ M«MI
Cltf. M. B>iL & r :. :■« MJtj>.-rf»<U Malmok
•ort-M.
Mtbnitil
B-i«, «\'•..
HutiiU
Kbiltaitsai
Viklálí
TCtSklltaln.
Tr. DisaiU
D&aytk
BkkiI-I 1
(italttf. CMIII &*1mi<JI
KoM *<-b OS«l D«i.<><
MifaMil I
M»tr. »
Ali. K6«
Kiirt
Utuiajl 1
Kjoadlk Alh«ai«sra rivlro«l uj.
Fftakilu 0141=1 Pilül <4»il
Supbiatsa
Vaimkuk BfMI Wt Kíbui* Oiii. 0»PI»
OuiDil .
Oiai ViU. I
«rr KCbei
-
B« 14a Ua»t
Mlfl«ít Vuylpu Vi jonf/li
Faipar.
tflf. li <
0«tir»«»a *X
K(<t.táij.l i
(lenen I\'
Ntaicl fi )\'■ CHi
JUiblürtl «
SiliiiaU
Kn*«l
VUL »stó» I
xeiitk(4««
Adili -
AlJ.otlkl M L*v«aU
MII.. !»■
»>r •<\' .< Jn\'.l
Víroil M
IXÜ.nol 41
AtliaTimt M.
Tia.l IN
C«k«f£/i/ak
Di:<.«c< «•!
CakoCpu
0«Of<.«
M«i60- «.ko» I.
M«BB«(
ÉlcImlíitíCk
Cila Ml
<u\'.lal ;
Tok *
magasházi (Mózsi) SÁNDOR
szobatciló és mázoló
Nagykanizsa, Király-utca 1
Elvállal mindennemű e szakmába vágó munkálatokat a legújabb ni 1 il t A k,r a, ízlésesen, olcsón is a legpontosabban
ilUiili
1 tuc.il .Kl»n>- 9X" lem.. ">"00-\' 10 dib. .Silup- napKW vagy Sijlíny 50W-
Gondorni oiszcv4los»lolt
duslii felszerelt raklir lotocikkol«bon.
UtbalgMlltaul kénnel "olgil
mentesen
fischel fülöp fiai
NAGYKANIZSA.
Nöi kalapok príma ü! gyöngy selmából 80.000 K-ért
kaphatók/- Fért! és női kalapokat raktáron Úriunk és alakltunk.
CYENES ÉS VIDA kalapgyár Hagykanixsa,, Kaxincy-u. A.»lc«»io»-l
IS
CJ
«0
HilkiiMk.
0»i- Vlllamoi zct. üió 1010
Jut Iu4 AU (M
Pbdbai
Olajok
CHillpit
I otmI p*tr. —
Sör <i imii rwrlfOll >5\' *4
KUJI, »5f U
K6*
K«»U»:di Co«». — tln>li|i9( *\'4 OKhwtcíl 2IS
Siáüodtk R0»»Uril\'ó IM
S<b»»iUi( 10
Ulld
hU
Ptaailptr iiitin.3
Vegyipar
Kuu|. allUin* ■.«
OaaU*
KaUU Ha/ÍM fl JUit
r:s
KtlOaMMk
Dwojl
Ómul
ti\'.uiuia
Tt!«lO«
ó.!«t<««H
Blidl
Ital
DntiM
0»4<« bii
Cooln Wa
Slirfia*
Birtokbérlet átadás.
Zalában 200 holdas, Somogyban 300 holdas birtokbérlet átadó
előnyös feltételekkel. Szigriszt ingatlanforgalmi iroda, Pö-ut 8.
Magántanulók figyelmébe!
összevont vizstfMra és érettségire teljes anyagi lelcUméggcl késill el<5 vidéki tanulókat a MOROSS-OARDOS tanintézet Budapest, VIII., RAkÓczi-ut 57 a. •• Tlsztvlidüknek réiílcttlzctésl kedvezmény. Kiváló jegyzetek I
Pénzkölcsönt
gyorsan szerzek ingatlanra kebe-lezésre vagy váltóra kezesekkel.
Szigriszt László irodája Fö-ut 8." (Bacir-udvar). ijj«
nyelhető :
Három milllaárd kor.
raSM nizlálvioriiátékban. \'^vc^ffi\'oTúS
27 milliárd kor.
klw.K\'M --- Szerencttuimok*! íjinl:
** - ] • „ <«oliru.itó .or.jcojirodij.
Hüslhoffer slalmars c.«no.ry-u« 7.... iRipodiii4<)
Sorajegyek 4r.. • 120.000 K. \'1: 60000 K. >/. 30000 K. Mlíkl«<v«k lnSy«n. Húzás május 13. ós IS-én.
Dunántúli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság
Budapesl \\iMMm Községi ÉlelÉzeiátusitó üzeme
, . \' , valamint cgjíb élelmicikket
tojástJ ISarOmTJÍj minden mcnnyisíglKn,
azonnali készpóiizfizctés mellett, a legjobb napi árakon, Állandóan átvesz.
«r Helyt bizományi be.ioirlók lel.ilctnok. "W
TivInUdm: Bálái, lonzoatd, N.0yk»ni«.«.
jj Vliosl Iioda í> nklir: C.on«ery-ul 14. .*An> olntt (Nádoi-ulo u>ok|.
ÉRTESÍTÉS! #
Értesítjük a nagyérdemű közönséget és t. rendelőinket, hogy megérkeztek a
tavaszi szövetujdonságaink,
Kéazltünk saját melyből mérték után készítünk a legújabb divat szerint -xövetonk- kedvező fizetési feltételek mellett url öltönyöket.
Becses párfogásukat kérve
bői, valamint faxon-
jm«„,»k..„ LID1TT ÉS JOÓS szabómesterek.
A hadigondozottak: részére kifizetett járadékoknak helyes elszámolása (24/76-925. VI. N. M. M., I. és II. minta), a fogyasztási adófőküny és beszedési napijegyzék, valamint mindenféle jegyzői, községi és iskolai nyomiatványokat raktáron tart
Apróhirdetések
Ai »pr4blf<lt«i dlji 10 uAlg «00 K. A ,|»„t , mln.len vulljíbb bflftbíl illő ti4 kit «6nn u|nN lilik. Mlod«a lovlbbl OI)a ÍCO K A Sia,^ alj 1-iit Hi<(»o44 i I forcilal Ij.l tUMUiUahUfa
Eladó vendéglő szabadkézből tel|et betn,. dezéssel Ors^ÍR-u. 23. Simon Jótxl. mj
Aki hlzat. szólót, kis *s na^vbtrlok4(
eladni v*sv venni skar. aki hi»r».

íRvéb birtokára kölcsönt akar (elvenni,.. forduljon bizalommal a több mint ntn^ $zi*ad óta IrnnillA törvényszékiig btlígy. zett Acx4l lonáo pénzkölcsön h |n7,t. lanforgalml Irodilihoz. NaffvkinlzUn. Fóv 3. sz. atatt. 100 holdon felüli birtokra n*. sékelt kamat
Eladó egy naev kertes b*z azonnal 1*. költözhető lakással. Vörösmarthl-ulca 9. 1 JiJ
Vasuthox kőxel nacy. vlUgos liur.i raklárn.\'k vajjv mlihelvnek Is alkalmas. H. adó. Bővebbel Kazlnczy-utea •19. sz. alatt.
l zrínyi nyomdaipar i
i ÉS KÖNYVKERESKEDÉS R.-T.
nagykanizsa, föut 5.
§ — Telefonszámok: 78. és 117. —
Készit mindennemű nyomdai munkákat legszebb és ízléses kivitelben — a legszolidabb árakon
Felvesz előfizetéseket és hirdetéseket a „Zalai Közlöny" cimü politikai napilapra = és a „Dunántuli Kulturá"-ra =
Saját termésű kcrccmcnyl asztali és nehéz 1917. évi termésQ pecsenye bor kapható lakásomon klstételekben
(literekben Is). REMETE, Sugár-ut 6. sxAm.

K}»\\* }ó tiu tanulónak felvételik Károly-laktanya tiszti cipésznél. l»S
KOlfóldl relorta bOkklaszén csoin^olvi és kimérve kapható léelalvl Bodor Zdtfa fakereskedésében Sugár-, Rákóczl-ut urci. Telefon 157. 955
Kiárusítjuk raktárunkon lev« kJ-tOnő evártmánvu fog-, ruha-, halkefe ésejjvfe cikkeinket «yá\'l valamint u(ll U-
szllésö, szép kivitelű, 40 kg. tchc*W;«t Rvcnnekláték-kocslt K 7S.000. dsiat^nVífíi árban. Hungária Kefe- és Seprőgyár. PAsi 24. Nagykanizsa. 13S2
Megbízható motorgápésxt ktrrvi eséplésie. Clm a kiadóban. I3ÍS
Méhészotl kaptárak. mézpergető nb. olcsón eladó Petófl u. 46. 13«
Egymillió koronát llzetek annii. úi részemre egv megleleló írnoki. raktinMkt, vagy felUgyeMI állást szerez. Clm - " adóban.
ElkóltOxés miatt átadó a virotVI 10 km.-re fekvő és vasutállomásssl tW vadászterületré*. Clm a kiadóban.
Árverési hirdetmény.
Haidekker Pál gőzszappangyár rt kaposvári cég ügyfelem által szállítóit, de vevő állal át nem vett 10 láda (á 30 kg.) V* kg-os .Holló4 szappan az átvételt megtagadő ver6 terhére és veszélyére folyó hó 11-én délután Vj4 órakor Nagykanizsán, Király-utca 41. sz. a. kir. közjegyző közbenjöltével nyilvános árverésen cl fog adatni. Df> £|ck m
imi ügyvíd.
Budapesti Nemzetközi Vásár
SZAKCIMTÁRA
mely a legelőkelőbb fővárosi ís vidéki cégek névsorál ás legfontosabb adatait tartalmaz/a s ezért kOIOnösen bankok, biztosító társaságok, szállítók és nagyobb cégck részére elsőrendű és modern használati kézikönyv
kapható 25.000 kor.-ért
a
Magyar Hirdető Iroda r. t.
Nagykanizsai Fiókjánál
Király-utca 40. szám, I. em.
(Távirati Iroda).
Nycraatoll a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Oíeobeci Károly).
64. évfolyam, 103. szám
Nagykanizsa, 1925 május 9, szombat
Ara 1800 korana
POLITIKAI NAPILAP
fs*rkesztó*«g és kiadóhivatal Pű-ct 5 Iuterurban-Teleloa 78, nyomda 117. tzán
Felelős szerkesztő: Kenipelen Béla
Oőttietésl áfa: Egy bóra 30.000 kofocc Há;oni bóra------------ 90.000 korona
A Ház megkezdte a választójogi javaslat vitáját
A javaslat részletes előadói ismertetése — A nemzetgyűlés Ölése — Juliusban kezdődik a Ház nyári szünete
Budapest, május
Háromnegyed tizenegy óra előtt nyitotta meg a nemzetgyűlés mai ülését Scitovszky Béla elnök.
Elnöki bejelentések után rátértek a választói javaslat tárgyalására.
Puky Endre, a választójogi bizottság előadója ismertette a javaslatot. Napjainkban a törvényhozások jelentősége állandóan emelkedikazáltal, hogy mind szélesebb néprétegek törekszenek politikai befolyásra. Fokozza a reform jelentőségét, hogy az egyúttal visszatérést jelent a régi képviselőházhoz, ami nevezetes lépést jelent alkotmányos jogéletünk teljességének és folytonosságának helyreállítása terén. Teljesen általános választójog sehol sincsen é* nem is lehet
A törvényjavaslat 10 évi állam polgárságot, 24 éves, nőknél 30 éves életkort, 2 évi domiciliumot és 4 elemi osztály, nőknél 6 elemi osztály elvégzését, vagy az ezzel egyenértékű műveltség megszerzését kívánja.
E kiterjesztést szükségessé tette az ipari és mezőgazdasági cselédek és munkások osztályának rohamos emelkedése számban, műveltségben és szervezkedésijén. Megértéssel és szeretettel kell befogadni a munkásokat az alkotmány sáncai közé azon egy feltétel alatt, hogy fenntartás nélkül beilleszkednek a nemzeti állam gondolat-körébe.
A javasolt választói jog tiztositja a polgárság túlsúlyút a munkásság felett, mert a polgárságnak 63 5, a munkásságnak 50 százaléka bír választói joggal. Ezen határon túllépni a polgári társadalom érdekeinek ve-szélyesztctése nélkül ezidőszerint nem lehet.
A kiterjesztés nagy mértékét az is okozza, hogy a nők is beket ülnek a választók közé.
A női szavazati jogban biztosítékot iát a radikalizmus veszélyeivel szemben, mert a nő főleg ha anya ,és feleség, otthonát ösztönösen félti a radikális elsictés veszedelmétől. A nők között a munkássághoz 35 és a polgársághoz 65 százaléka tartozik, a nők szavazati joga a polgári társadalmat erősiti.
Behatóan foglalkozott a kisebbségek képviseletének kérdésével és az arányos választási rendszerrel, ?nnak uj típusával, az Ernst-féle javaslattal, amely szerint a választókerületek száma 245 helyett 220 lesz, de azért a képviselők száma 245 marad. A kerületiiélkülí 25 képviselőt a 220 kerületben, a rendes szavazás mellett külön szavazással országos lajstrom utján választják.
Részletesen foglalkozott azután a nyilt és titkos szavazás kérdésével. A választójogi bizottságban a nyilt szavazás hívei voltak többségben, mégis számot vetett a közvéleménybe beidegződött azzal a felfogással, hogy a titkos szavazás a demokrácia követelménye és a politikai eszélyesség parancsolja, hogy ne változtassunk a kompromisszumos rendszeren, mely a városi kerületekben fenntartja a lit-kos szavazást, amelyet a demokratikus felfogás mint vivmányl tekintett.
Igy tehát n> ílt marad a szavazás az öt úgynevezett bányakerületben, abol a kormány eredeti javaslata a titkos szavazás behozatalát tcrvezlc.
A passzív választójog uj intézkedései előmozdítani akarják, hogy a képviselőház összetételében és működésében az államiság intranzigens nemzeti szempontjai érvényesüljenek.
Hosszabban foglalkozott a képviselői eskü intézményével, amelyet sok parlamenti állam mintájára honosít meg a javaslat.
Jelentőségre kiemelkednek a javaslat azon részei, amelyek a választások tisztaságát kívánják biztosítani és a visszaélések megtorlására vonatkoznak. Bármely választó kérheti izgatá* miatti panaszának a választási jegyzőkönyvbe vételét; ez esetben a képviselő igazolása függőben marad, míg a közigazgatási bíróság Ítéletet nem hoz.
A választási visszaélések hüntető-jogi üldözését a bizottság szintén megszigorította. Hatósági személyek elleni ilyen fegyelmi ügyekben végső fokon a közigazgatási bíróság dönt. A panasszal megtámadt választások érvényessége feletti Ítélkezés a maga egész terjedelmében a közigazgatási bíróságra ruházlatik.
Köztisztviselő képviselővé ezentúl is megválasztható, uzonbun hivatalában nem maradhat; fizetéséi csak olyan összeg erejéig húzza, mint amennyi nyugdíj illetné meg Őt .megválasztása idejében : helye betölthető ; képviselősége megszűnése után, ha helye be nem töltetelt, azt újból és teljes fizetéssel elfoglalhatja és megilletik őt a képviselősége alalt automatikusan kijáró javadalómlöbbletek; ha pedig a helyét betöltötték, ugy teljes fizetéssel két évig rendelkezési állományba kerül s ha ez alalt az idő alatt sem volna elhelyezhető, ugy végleges nyugdíjba, helyeztetik. A képviselőház jelenlegi közlisztvi-selőtagjaira ezek a rendelkezések nem birnak visszaható erővel.
A képviselő, ha miniszterré, politikai államtitkárrá slb. kineveztetik, nem köteles magái uj választásnak
alávetni, mert a gyakorlati élet ennek felesleges voltát bizonyítja. Korszakos lépéssel uj társadalmi osztályra történik a választójog kiterjesztése és bízunk abban, hogy e reform által lerakjuk nemzeti és demokratikus fejlődésünk biztos alapjait. Kéri a javaslat elfogadását.
Puky Endrét előadói beszéde után hosszasan ünnepelték.
Az első felszólaló Drózdy Győző volt. Nem tartja helyesnek a javaslatot, mellyel szemben az ország passzivitásban van. A kormány nem törődik a kisebbséggel és ugy jár cl mindenben, ahogyan neki tetszik. A javaslatot igazságtalannak, haza\'iat-lannak, reakciósnak tartja. Ez a javaslat a magyar nemzet végromlása, a nemzet szerencsétlensége. A nyilt szavaíás ellen szól ezután. A választói jogosultság terén jogkiterjesztést kíván. Nem tartja helyesnek, hogy a bolsevizmus elleni védekezés miatt a falun nyilt és a városban titkos a szavazás. A védelmet a felforgatás, ellen fordítva kellene csinálni. A választások \'tisztaságát csak a titkosság biztosítja. Az adózási rendszer igazságtalanságairól beszél. A kormány az elégedetlenek számát növeli, amikor a falusi népnek nem ad választójogot. Ha ez a törvény valóra válik, a nemzet lemondhat arról, hogy Magyarország még egyszer alkotmányos országnak nevezze magát. Az elnyomott tömegeket belekényszeríti az állam, hogy1 ha mást nem tehet, a föld alalt szervezkedjék. A javaslatol nem fogadja el.
Nemes Bertalan jelentésére a Ház tudomásul veszi, hogy a hármas\' számú biráló bizottság Peidl Gyula mandátumát igazolta.
Zsitvay Tibor elnök javasolja, hogy a Ház kedden (ártson Ülést a választójogi javaslat általános vitájának folytatásával.
Napirendhez Hckhardt Tibor szólal föl. A Ház az elnöki napirendet fogadta cl. Ezzel az ülés fél 3 órakor véget ért.
A parlament sztínetc
A választójogi javaslat plenátis tárgyaláa íorán az egységespárt tagjai nem rendeznek vitát, annak tartama tehát az ellenzéktől függ. Az egységespárt már bőven letárgyalta azt saját éitekezletein.
A választójogi javaslat után előre-láthatólag nem a költségveié.", hanem az indemni\'ás kerül a Ház elé, amit az uj házszabályok szerint 4 nap alatt kell letárgyalni. A Ház nyári szünete czekután juliusban kezdődik.
Bolton Wanderes és MTC A Bolton Wanderes tegnapi mérkőzésén Otth oly szerencsétlenül futott össze Kuk-kai, hogy a bal alsólábszára három helyen eltöri, ami igen lehangolta a játékosokat. A mérkőzés : igen szép és küzdelmes lefolyású volt. 1 Eredmény: 2:1 (2:1) MTC javára. \'
BELFÖLDI HÍREK
A rákosszentmihályi gyilkos éhségsztrájkja. Molnár-Tóth a rákosszentmihályi szörnyeteg, aki egy egész családot irtott ki, börtönében éhségsztrájkot kezdett. Semmiféle ételt nem akar magához venni, ugy, hogy négy n?p óta mesterségesen kell őtet az őröknek táplálnia.
Hevesi főrabbit ajánlják felsőházi tagnak. Az OMIKE tegnap tartott igazgatósági ülésén határozatott fogadott el, mely szerint a felsőházi tagságra Hevesi Simon dr. főrabbit ajánlják.
Tea a pápai nuncius tiszteletére. Tegnap a távozó pápai követ tiszteletére teaest volt, amelyen József kir. herceg és Auguszta főhercegasszony valamint a külföldi diplomaták teljes számban részt vettek.
Autófecskendő és mentőautó Szombathelyen. A Szombathelyi
önkéntes Tűzoltó és Mentőegyesü-let társadalmi akciót indított mentőautó bcszeizésére s egyúttal megtette a lépéseket, hogy az autófecs-kendöt a város szerezze be.
Tiidöbeteg-szanatoriumot építtet Kecskemét város. Tassy József dr. kecskeméti tiszli főorvos vezetésével erős harc folyik a városban az ott is nagy pusztítást végző tüdővész ellen. A mozgalomhoz a hivatalos város is csatlakozott s költségvetésébe a tüdőbetegszanató-ritirn építkezéséhez szükséges összeget is beállította s megbízást adott a tervek elkészítésére. Az épület 7 holdnyi területen 80 szobából áll 8 kilométerre a várostól egy kiserdő-ben. Az épitkezési költség a már kész tervek alapján 293.900 aranykorona.
Kedden kezdődik a Léderer-ügy tárgyalása. Uderer Gusztáv csendőrfőhadnagy gyilkossági bűnperét kedden kezdi tárgyalni a Mar-gií-köiuti katonai törvényszék. A tárgyalásra összesen negyvenöt lanut idéztek meg. Az ítéletet szombaton délelőtt hirdetik ki.
Véres szerelmi dráma. Sumony község mellett a Biedermann család tulajdonában levő Cscboka pusztán Kócsa András 22 éves szolgalegény szerelmi féltékenységből összeszurkált i menyasszonyát, Kelemen Róza 19 éves uradalmi alkalmazottat, majd saját nyakát is összevagdalta. Életveszélyes sebeikkel a pécsi egyetemi klinikára szállították őket.
Schioppa nuncius a kormányzónál. Hoithy kormányzó tegnap délután magánkihallgatáson fogadta Schioppa Lőrinc pápai nunciust és melegen búcsúzott el tőle, majd átnyújtotta neki az I. osztáíyu magyar érdemkereszt jelvényét. A kormányzó ezután villáéieggelinél látta a távozó pápai követet.
ZALA\'. KÖZLÖNY
indul! mozgalom. A templom építése előreláthatólag rövidesen megkezdődik, mert már csak a kincslár és a pécsi székesegyház közti telck-cserílól függ. amit a kultusztárca kiküldöttei helyszíni szemle alapján máris véleményeztek.
Jókal-eentennóriunia Sopron-megyében. Sopronból írják: Sopron-ir.egyc törvényhatósági bizottsága május 12-én tartja tavaszi közgyűlését, amelynek első pontjaként Oslffy Lajos ny. vasmegyei főispán emlék-beszédet mond Jókairól és ezzel kapcsolatban elfogja határozni a közgyűlés, hogy a burgenlandi magyar könyvtárakat átmentik Sopron megye meg nem szállóit területére.
KÜLFÖLDI HÍREK
A bolgár kommunista szervezetek. A rendőrségnek sikerült letartóztatni a Szófiában mttködö illegális szervezetek főbb vezetőit és igy most már kibogozhatják az agrár-kommunista bizottság titkos tevékenységének valamennyi szálát. A szervezet tagjainak vallomásából kitűnt, hogy a bolsevista ügynököknek fejenként több mint 15.000 leva havi dijazásl adlak. Az illegális szervezet tagjainak jó része a hatóságok kezére jutott.
összeesküvés a japán kormány ellen. A Petit Párisién jelentése szerint Tókióban a rendőrség a miniszterelnök és a kabinet több tagja ellen tervbevett nagyarányú összeesküvésnek jöll a nyomára. Az Összeesküvők megakarták gyilkolni a miniszterelnököt, hogy ily módon tiltakozzanak az általános választói jognak Japánban nemrég történt bevezetése ellen, mert ez az intézkedés az összeesküvők szerint káros lesz az országra.
Olasz—jugoszláv tárgyalás. Bor-dero tábornok, belgrádi olasz követ Rómába, Antonievics római jugoszláv követ pedig megérkezett Belgrádba, ahol Ninsics külügyminiszterrel több izben beszélgetéseket folytatott. .Antonievics követet a király is fogadta. E megbeszéléseket a firenzei olasz—jugoszláv értekezlettel hozzák kapcsolatba, a melynek tárgyalásai hosszasan elhúzódnak.
Bombamerénylet Newyorkban.
Newyorki kábeljelentés szerint az olasz terménykereskedők épületében bombarobbanás történt, amely egy embert megolt, négyet jiedig halálosan megsebesített.
Tiltakozás az erdélyi Iskolareform ellen. Kolozsvári jelentés szerint a katolikus, református és unitárius egyház a magyar iskolákat teljes elsorvasztással fenyegető közoktatásügyi reformjavaslatban való tekintettel május 14-re külön-külön kerületi közgyűlést hívott össze.
Burgenland szókhelye. Az osztrák kormány 30 milliárdot juttatott Burgenlandnak abból a több száz milliós összegből, ami a genfi kötelezettség alól felszabadult. Az adományból palotát kell építeni a kormánynak és lakásokat a tisztviselőknek. A székhelykérdés a tarto-mánygyüléscn leendő szavazástól függ. \'Kismarton, Nagymarton és Pinkafő versengenek a székhelyért, legtöbb eséllyel Kismarton.
A stockholmi árumlntavásár. Stockholmból jelentik: A keleti, illetve a Balti tenger mellett fekvő államok Stockholmban junius hó 14—21. közt nagy nemzetközi árumintavásárt rendeznek, melyre a három skandináv államon kivü! Finnország, Észtország, Litvánia, Lengyelország és Szovjetoroszo\'rszág is bejelentette részvételét. A stockholmi rendező bizottság a külföldi látogatók részére különös kedvezményeket helyezett kilátásba. A stockholmi árumintavásárnak a rádió kiállítás lesz egyik legnagyobb szenzációja.
Uj Balkán-szövetség. Belgrádban és Athénben huzamosabb idő óta titkos tárgyalások folynak egy uj Balkán-szövetség megkötése céljából. A Jugoszlávia és Görögország között lefolyt tárgyalások már any-nyira előrehaladtak, hogy a szerződés aláírása valószínűleg még május hó folyamán megtörténik. Politikai körökben híre jár, hogy a szerződés aláírása után, amely a legünnepélyesebb formák között fog lefolyni, Venizelosz fogja átvenni a belgrádi görög követ tisztjét.
A jugoszláv tranzltvizum dija. A Duna—Száva—Adria vasút minden ellentétes hírrel szemben közli, hngy a jugoszláv tranzitvizuni dija vínozatlanul 10 dinár.
Korányi Frigyes báró Londonból Párisba érkezett. Korányi Frigyes báró párisi magyar követ visz-szaérkezett Londonból és ma bemutatkozó látogatást tett Briand külügyminiszternél.
A szófial helyzet. A szófiai hadi-törvényszék tárgyalásai közelednek a befejezéshez. Csütörtökön a közvádló mondta cl vádbeszédét, melyben halálbüntetést kér a vádlottakra, Friedmannra és Zadgorszki templomszolgára. — Szófiában tegnap egy rejtekhelyen nagymennyiségű fegyvereket és robbantó anyagokat találtak. Egy másik házban lőport és pokolgépet találtak. Pleonában tetten érték a titkos kommunista bizottság tagjait, amikor üléseztek. Egész Bulgáriában nagyban folyik a kommunista darázsfészkek kiemelése.
Lengyel-cseh titkos szerződés. A lengyel lapok most már nyiltan elismerik, ho£y Benes dr. múltkori lengyelországi látogatása alkalmával titkos szerződések is létrejöttek Lengyelország és Csehország között. E titkos szerződések pontjairól a Kor-Jantis Polonia cimü lap azt írja, hogy azok szerint Csehoszlovákia megígéri Lengyelországnak támogatását a felsősziléziai és a korridor-kérdésben, amivel szemben Lengyelország támogatni fogja Csehországot Ausztriának Németországhoz való csatlakozása ellen -indított akciójában.
Bulgária képviselője a kisantant konferenciáján. Szófiai politikai körökben ugy vélik, hogy a kisantant konferenciáján fontos határozatokat fognak hozni a bolsevista veszedelem leküzdésére a Balkánon. Ezért a kormány Vasziljev Gregor képviselőt megfigyelőnek Bukarestbe küldte.
A roinán parasztpárt és nemzeti párt koalíciója. Bukarestből jelentik: A politikai élet legnagyobb eseménye a parasztpárt és a nemzeti párt között létrejött koalíció, melyet Jorga a kamarában tegnap bejelentett.
Tizenegyszeres gyilkos. Belgiumban elfogták annak a rablóbandának vezérét, amely rettegésben tartotta Franciaország és Belgium határszéli községeit — Vladeckel. Elfogatása alkalmával Vladeck tizenegy gyilkosságot ismert be.
__.
Titokzatos holttest Budapesten. A fővámtéren tegnap a halászok kifogtak a Dunából egy 30 év körüli nő hulláját, melynek térdén kötelek voltak. A hujla hosszabb idő óta lehetett már a Dunában és kövekkel sülyesztették a vízbe. A nyomozás megindult.
Zadravecz püspök missziója. Zadravecz István tábori püspök vasárnap Olaszországba utazik, ahol Nápolyban bevárja az amerikai magyarok zarándokcsapatál, melyet onnét Rómába fog vezetni, ahol a Szentatya kihallgatáson fogadja. Rómából a magyarokkal Budapestre érkezik, ahol a kormányzó elé viszi az Amerikába szakadt véreinket, akik a kormányzói audiencia után szülőfalujukat és övéiket látogatják meg.
Felhőszakadás Pestszenterzsé-beten. Tegnap nagy felhőszakadás volt Vcstszentcrzsébetci:. Az árvíz az alsóbban fekvő házakat teljesen elöntötte, ugy, hogy a tűzoltók segítségét kellett igénybe venni, akik a lakásokból kiszivattyúzták a vizet. A villám hatszor csapott le, egyszer egy robogó villamoskocsiba ütött.
Etfogták a betörőkirályt. A budapesti rendőrség tegnap egy kitűnő fogást csinált. Medvegy Vilit, a hires betörőkirályt, akit évek óía hasztalanul kereseti, sikerült egy véletlen folytán elfognia, bpen egy falbontás tettesét üldözték, aki ne.n volt más, mint Medvegy Vili, aki nappal egy papirüzlctben dolgozott, éjjel pedig betöréseket követett el. A betörő királyságának mostjóidőre végeszakadt.
Ball Mihály utóda. Az igaz-ságügyminiszter a Báli Mihály nyugalomba vonulásával megüresedett első állami hóliéri állásra Gold Károly első hóhSrsegédet nevezte ki, aki jelenleg 65 éves és 308 kivégzésnél segédkezett. Guld Károlyteg-nap tette le az esküt az ügyészségen.
Levetette magát a IV. emeletről. Budapestről jelentik: A Teréz-körut 15. sz. ház IV. emeletéről tegnap délután levetette magát egy Tóth Júlia nevű 18 éves leány, aki a kórházba való szállítás közben meghal!.
Uj katolikus templom Pécsett. A pécsi gyárváros területén uj katolikus templom építése ügyében
A puszta vadrózsája
Irta: középgul&cst Péczely Uszló Balaton Hidvégen szütclctt s ott is halt meg a 80-as évek végén, Bcdő Istók bácsi, az uradalom számadó gulyás gazdája.
Ó volt utolsó tagja annak családnak, amely több, mint 200 éven át, ivadékról- ivadékra adta és nevelte ennek a főúri gazdaságnak pásztorembereit.
A föld ez alatt az idő alatt több gazdát cserélt, de a Bcdö família, mint őspásztor dinasztia állandóan a helyén maradt. Istók bácsi sirba tételével azonban kihalt e nemzetség és az a cifra faragott nyelű ostor, amelyet őseitől örökölt, mint a pásztorság szinbolumát, vele együtt szállt a sirba.
Ezt az ostort, utolsó kívánsága szerint, a koporsóba melléje fektetve temették el.
Be jól emlékszem az öregre I Pásztorszokás szerint bő ráncos gályáját elől, hogy ne akadékoskodjék a járásnál, a kötésbe gyűrte. Régi módi szerint hosszú hajat viselt és azt két oldalt befonva, csomóba kötve hordta, öles termetű volt az öreg s becsületes arcával ugy tűnt 101, mint a becstelenség tilalomfája.
Harminchárom éve porlad már a hídvégi temetőben a gazda és ostora.
A birtokot a múlt évben fölosztotta uj gazdája: Festetics Tasziiló herceg s azóta »Bcdő Istók bácsi régi birodalmán, a legelőn, nem szól a gulya kolompja. Jó, hogy a kolomp hangja nem hallalszik le a sirba, mert Istók bácsi, a becsületes öreg cseléd, ha nem halianá és az uj idők folyásáról tudna, — mint öreg tilalomfa, még ott is megmozdulna.
• Bcdö Istvánnak és hites feleségének Vera néninek, az isteni gondviselés nem adott gyermeket. Pedig de szcrcüék volna. Ez volt a leghőbb óhajtásuk. Mivták is, csalogatták is, ha házuk fölött elrepült a gólya. — Mindhiába. — E közben az idő eljárt és ott valahol a Göcsej szélen, egy kis rokon lányka árván maradt.
Erre gondoltak az Öregek.
Istók, szólalt meg egyszer Vera néni, nekünk a gondviselés, bár ezerszer óhajtottuk, nem adott gyermeket. De, mint i tudod, egy kis rokon leányka Gutorföldön árván maradt. ()t nekünk fel kell karolnunk, hiszen özvegyen maradt húgomnak árvája ő. Istókom, fogadjuk gyermekünkként el s igy majd lesz kiin Cinünk, s aki öregségünkre
gondunkat viseli.
Elfogadták 1
Gyermckkacajtó! hangos már a Bedőék háza.
Éviké, a nyolc éves leányka, öregedő nevelő szüleinek féltve őrzött árva virágszála. Okos volt a kicsike és háládatos.
A nevelő szülök pedig lassan feledték a sóvárgó multat s mint édes gyermeküket, ugy tekintették a nem rég magára hagyott árvát.
Az idő c közben mint gondolat szállt tova.
Éviké nőtt, csipcrcdett és a ruháit közben meg kellett toldani.
A porban játszó leányka észrevétlenül számottevő s szemrevaló süldő leánykává iperedett.
A pusztában volt egy másik árva társa: Árva Bandi, akinek Évikével hasonló volt a sorsa, mert őt is, mint korán magára hagyott árvát; egy Hidvégen lakó béres rokona tartotta.
Bandi Évánál három évvel idősebb volt.
Az árvaság, rokonság! Megértővé, együttérfcővé teszi a lelket.
Igy volt ez Évi és Bandival is. Már serdülő korban titkon megsze-I rctték egymást. Két szegény és két
árva — be könnyen talál egymásra.
A szegénység és árvaság önkénytelenül kutat a társa után. És ha megtalálja, mint kelő nap sugara az éj harmatját mohón fölszippantja. Föl is szippantotta 1 Mélységes, igaz szerelem lett a foganatja. Bandi rövid időn belül a gulya körül Bedó István bácsi jobb keze lett. Az öreg megszerette őt s többször fölsóhajtott.
— Hej, Bandi gyerek, miért is nem vagy te az én fiain.
— Még lehetek, szólott hamiskásan a pásztor gyerek.
— Hogyan gondolod azt fiam?
— Ugy, hogyha Éviké megszeret engem és majd a katonasoron tul leszek, Évit feleségül veszem.
— Toprongyos kölyök, évődött rejtett mosollyal az öreg s közben „Ficsúrnak", a hü pásztorkutyának nyelvével cseltentett.
Az ebédet nevelő apjának s a pásztor fiúnak, mert mióta szolgálatba állott, öt is Bedőék kosztolták, a legelőre ki naponta Éviké hordta.
Bc kedves volt a két árva gyermek játszi évődése.
— Nesze Bandi mess magadnak kakastejjel kelesztett kenyeret. Ma hajnalban dagasztottam s kitalálnád-e, hogy közben mit gondoltam ?
U\'otyt. kov.)
I93S május 9.
ZALAI KOZLONT
A kassal pOspflk állapota. Fischer Colhrie dr. ksssai megyéspüspök Allapola tegnap reggel komoly lor-duUtot vett. A püspök állapota válságos.
A Habsburg-kérdés. Avarescu tábornok napok óta tárgyalásokat folytai Marghllomannal, amelynek rflja a kettőjük vezetése alatt álló Pártok egyesítése. A „Lunta" jelentése szerint a kél pártvezér e tárgyalások során a Habsburgoknak Ma-cvarorsrág trónjára való visszatérésének a kérdésével Is foglalkozott és leszögezte, hogy ez tisztán Magyarország belső ügye, amely Romániát egyáltalában nem érdekli. — Amennyiben a Lupta ezen lelentése valónak bizonyulna, ezt rendkívül lelen\'ős megállapításnak mondhatiuk, mivel Avarescu lábornok, aki tudvalevőleg Károly trónörökös intim barátja, általában mint Románia jövendő miniszterelnöke szerepel.
A kölni zóna kiürítésének kérdése. Párisi |elentés ízerinl a naiíy-köveli értekezlet hílfon és kedden ülést tart, hogy megvitassa a brit és francia javaslatokat abban a tekintetben, hogy a németországi szövet-ségesközi katonai cllenórzóbizottslg jelentésének folyományaként milyen következmények háruljanak Németországra. 1-loyd George párisi angol nagykövet közölte a Quai d\'Or-sayn kormányától kapott utasításokat. A brit jegyzéket a szakértők azonnal megvizsgálták és a maguk részéről ellenjavaslatot dolgozlak ki ugy az ellenőrzés, mini a kölni zóna kiürítésének kérdésében. Briand külügyminiszter a francia expozéi szombaton terjeszti elő a minisztertanácsban.
Trockli — gazdasági diktátor
Rigából jelentik: Moszkvai hír sze rint Trock\'j aki négy hónapi távollét után ismét visszaérkezett az orosz (óvárosba, a jövőben gazdasági diktátor lesz.
A marokkói háború. Párisi je lentés szerint Marokkóba a már elrendelt erősítéseken kivül nehéz tüzérséget is küldenek. A Malin azt Írja hogy Abd el Krímnek modem, gvors-tüzelő fegyverekkel, mintegy Ötven ágyúval, sót néhány tankkal és fél-lucat repülőgéppel felszereli hadserege van. Abd el Krirn célja láthatóan az, hogy a Fez Taza vasulvonalat elérje és ezt az összeköttetési elvágva, a francia befolyás alá vetett törzseket fellázítsa. A francia ellenoffenzíva azonban nem fog a francia zóna halárain tul ter|edni.
A franciák most már elegendő erővel meg tudják elózni a riff-kabilok esetleges u|jabb támadását. A repülőgépek felderítése szerint a riff-kábítok nagy tömegben gyülekeznek Ouezzan irányában. A francia zónában éppen ez a pont a helyzet kulcsa. Azt hiszik, hogy cz a támadás lesz a legnagyobb eróleszitése Abd el Krímnek. A riff-kabilok mo>l mar ágyukat is használnak A francia vezérkar azt hiszi, hogy az ágyukat fehér önkéntesek szolgálják kl.
Zürichi zárlat
Páili 1695 -. Úridon 7508 50, N«»*n». 517—. BiihmI 76IÓ-. M.IUnd JI23--Hottínd 207 85. Bellin I23"l Wle" \'275 Sotti 377 50. Piaja 1530- -. Budipíil T2-JO, Vajad 99 S5. Bukareat 245 —. Belgrád »5 —
Az ércpénzek és nemesfémek
beváltási árfolyamai Ciliit Cftvkotoflli 6200-6300, wthornfli, 11(00 12.600. ifcil,.loa 16500-17 000. 01-kotonii 32.000 32.500. ailiurany (9.000 49 500. arany bnaskoronlj 315 000 316 000.
platina 210.000-220.000.
Vagyonmentő-vásár
Akeló az eladni szándékolt értékek elves/tegetése ellen — Képaukció részletfizetésre A katonaslrok alapja megfelelően részesedik a vételárakból
Nagykanizsa, iníjui 8 A B-dapeslen és egyes vidéki városokban is évek óla rendszeresíteti vagyonmentővásár mintájára folyó hó 18-30-íka közölt Nagykanizsán is lesz egy Ilyen aukció, melyet a .Zalai Közlöny" szerkesztőségének bevonásával részben a kut maslrak javára a Budapesti Magyar Művész-ház rendez kapcsol itban a napjaink ban tartott képkiállilásával.
finnek a vásárnak főbb részteleit a következőkben ismertetjük:
1. A vásárra bazolgiltalhati minden tlyan tárgy, melynek bizonyos forgalmi értéke van. Igy bútorok, szőnyegek, festmények, metszetek, dísztárgyak, imüörténeli beccsel bíró porcellánok, órák, ékszerek, könyvek stb. A tárgyakat a nagykanizsai Ka* szinó dísztermében folyó hó 11 — 16. kólóit egy uak/rtó bizottság elismervény mellett veszt ót s megállapítja becsértékét. A szállítás költségét a megbízó fél viseli.
2. Az egybegyűlt tárgyak folyó hó 18-31. kö:öt! nyilvános kiállításra kerülnek s folyó hó 23-én s esetleg a következő napokon királyi közjegyző s a pénzllgvl h dósdgok ki-küldött jé..ek közbenjőttével árverésen fognak eladatni.
3. Az árverésen befolyt vételárból a kóliségek fedezetére 15",\'o vi.natik le, melynek egyharmada a katapa-sírok javára esik. A megvett tárgyak után fizetendő fényűzési adót a ívvJ fizeti.
4 A vásárlás készpénzfizetés mellett történik s az elért összeg a 15% levonása mellett a megbízó léinek az árverési kOvetó napon kifizettetik.
5. A Művészbál képaukcióján mintegy 30(1 festmény és rézkarc kerül árverésre. A lárgyak kikiáltási óról ugyancsak bizottság állapítja meg. az elért vételár után pedig a fényűzési adót nevezett társaság fizeti. Erinek is bizonyos hányada a katona sírok javára lesz fordítva.
6. A képaukción megajánlott árnak 25"Va (egynegyede) szonnal kész-pénzben kifizetendő, míg az eképen fennmaradó vételárhátralék 7 egyenlő havi résziéiben fizetendő. A képek azonnal a vevó tulajdonába mennek át
7. Minden tárgynak azonnali el szállításáról a vevó tartozik gondoskodni.
A Zalai Kózlöny szerkeszt síge az állnia megindítóit akció érdekében ugy a vagyonmentó vásár, mini a kép aukció menetébe egyenlő lé-nyezókepen folyik be a Budapesti Müvészházzil s a legéberebb gonddal log őrködni azon, hogy egyrészt a közönségnek, másrészt jvedig akciójának érdekei a legteljesebb mértékben megóvassanak. E vfgW-l a kikiáltási árak megállapításánál is személyesen vesz részt.
Nem kételkedünk benne, hogy a nagykanizsai és környékbeli közönség teljes megértéssel fogja felkarolni a vagyonmentóvásár gondola-lá>, melybe abliól a meggyőződésünkből kifolyólag kapcsolódunk bele, Imgy ezzel szolgálatot leszllnk közönségünknek és előmozdítjuk a ka-tonasirok hazafias ügyét is. A ko-zOnség érdekeit >zolgál|uk, mikor a hivatalos személyiségek közreműködésével megtartandó vásáron és árverésen módot nyújtunk neki atra, hogy eladó tárgyaikat ne legyen kénytelen elvesztegetni s azokért a
lehetó legmagasabb árakat érje el, másrészt akciónk érdekében Is vál-lalluk ezt a terhes feladatot, mert meg vagyunk gyfzóiivc róla, hogy fáradságunk jelentékeny összeggel fogja gyarapítani ezt az alapunkat.
Mondanunk is felesleges, hogy az eladók neveit teljes diszkrécióban fogjuk lartani s a lárgyak értékelése tekintettben a legkörültekintőbb gondossággal fogunk eljárni. Magának az árverezésnek törvényszerűségét pedig a halósági személyei: közreműködése biztosítja.
- 11 _ - - - ii -, n * r - i * "i * *
A hősi sirkő akció versenytárgyalásának műleírása
Nagykanlun, míjui 8
Tegnapi számunkban közöltük azokat a teltételeket, melyeknek t"«lar-tására kötelezték magukat a hősi sir-kOvcket készítő, cementárucégek. Ez alkalommal a készítendő sírkövek pontos műleírását adjuk közre, mely a vállalkozók állal aláírva birtokunkban van.
Előrebocsátjuk, hogy a versenytárgyalás szakismereteket kivár.ó részében, igy a teltételek és műleírás, rajzok elkészítésében, mint akciónk bármely mOázakl kérdésében a városi mérnöki hivatal volt és von állandó segítségünkre.
Műleírás
a nagykanizsai hősi temető sitkövciröl.
1) A sírkövek a szerkesztőségben levő kész minta szerinti kivitelben, de a mellékelt terv szerinti megváltoztatott méretekkel, csomoszölt be-Ionból készítendők, folyamkavics és bereincndi portlnndcemenl hozzáadásával. Egy sírkőhöz cca 30 kg port-landcemcnt szükségeltetik.
2) A sirkő alsó része 24 cm. magasságig durva bclon. A földfeletti Összes látható felületek részben finoman simítva, 1:15 arányú cementhabarccsal, részben linóm, lehetőleg egyOnteló, 3— 5 mnt. nagyságú kaviccsal hintve, portlandcemcnt habarcsba szilárdan beerősítve (kavics mozaik),
3) Á felső 15—25 cm. méretű műkő-lap homok kizárásival, tisztin kódara és cementből készül, 2 cm. vastagságban csiszolt letső és oldallapokkal.
4) Ezen fclió lapra megadandó szövegű fillrás (név, születési és halálozási évszám) vésendő oly módon, hogy a tisztán vésett belük szélessége 4 mm, a mélysége legalább 2 5 mm, az egyes belük és számok magassága pedig 30 mm. A sirkő hátsó oldalán levő lapra hasonló méretű számok vésendók. A betűk és számok mennyisége egy-egy sírkőnél állag kb. 25 drb. A hetük valódi Drnlsszel való alapozás után francia olajfeslékkel feketére leslcndók.
5) A sírkövek a nagykanizsai hősi temetőben szabályosan, egyenes vonalban egyforma magasságban állitandók fel.
ti) Az egységárban az Összes munkák, a vasuli és egyéb fuvarköltségek, elhelyezés, földmunka slb. benn-foglaltatik.
7) Az ajánlatban feltüntetendő, hogy az egységárból darabonként mennyi Összeg esik a műhelyből (vagy vasuli állomástól) a helyszínére való szállításra.
8) A szállítandó sírkövek száma egyelőre kb. fi-700 drb. Összesen kb. 1300 dirab.
Ehhez a műleíráshoz mellékelve
minden pályázó megkapta a pontos tervrajzokat. Ezek szerint a sirkő magassága 70 centiméter, ebből a földfeletti magasság 45 centiméter. A kél oldalméret 25 és 40. illetőleg az alapnál 36 és 40 centiméter. A sirkő alakja felfelé ÍVt—l\'/i centiméterrel keskenyedő. Előlapján a kavicsmozaikból 25\' i centiméter magas 11 \'/■ centiméterre kidomborodó kereut van.
Az ajánlatok
A pályázatra beérkezett ajánlalok közül a bizottság — mint megittuk — Weisz Soma és a Sarlory utóda cégeknek adta ki a munkát.
A Weisz-cég ajánlata a kOvetkezó volt: Egy darah sirkő készen, véséssel felírással, műhelyben átvéve 113 000 korona. Szállítás 2500 korona Felállítás a síron földmunkával együtt 6000 korona, összesen 121.500 korona darabonként.
A Sartory utóda cég ajánlata volt: Egy sirkó készen, véséssel, felírással, mühelyból 109000 korona. Szállítás 4000 korona. Felállítás földmunkával 9000 korona, összesen 122.000 korona. Ehhöl az összegből egyöntetű-ség kedvéért a Sariory-cég 500 koronát leengedett.
A gróf Zichy Zákányi Iparmüvek ajánlata 143.000 korona, Tomaiics és Kovácsé 143.700 korona volt.
jnw.Wia\'i i ~i ii-iami ii "i i\' ■ \'i * * "
A világháború kulturális és gazdasági következményei
lrla: KELEMEN FERENC (12)
Goethe, Voltaire, Rousseuu, Tolstoj s a világ minden hatalmas szelleme clilCIlc, megbélyegezte a hábonit, már évezredekkel ezelőtt a kinai bölcs U-Tal-Pc igy kiáltott fel: .Átkozzátok a háborút, átkozzátok a fegy\\:erek müvét\'
De az emberi gondolkodásnak e fenséges képviselői az ókor klassikus országainak bölcsei, az ujabb Idők szellemi óriásai nem hozták az emberiséget oly közel a béke megváltó gondolatához, mint ez a méreteiben és pusztításaiban utolérhetetlen világ-háborti. A rajvonalak sóiét zugaiban, a puskák Oldökló tüzében, a gránátok robajában pusztuló emberiség előtt menyei üdvösséget, szabadulási és hitel jelentett a Béke olajóga. Megdermedi karok, megüvegesedett szemgolyók, elkékült ajkak utolsó mozdulata ennek szólott s akik e pokolból visszatértek megmentett. Összetört életük egyetlen komoly törekvését benne lállák.
A háborút absolvált emberiség az örök béke gondolatának legfanatikusabb rajongója lett.
S ha a frontok milliós hadserege visszatérve a megtépett otthon feldűli boldogságába, lelke mélyébe zárja a .Béke- szent eszményét s férfias bátorságának egész erejével, önérzetének teljes súlyával fáradozik majdan annak megvalósításán, akkor ez a rettenetes háború nem dult hiába, cinbervér nem folyt haszontalanul s a nagy áldozatnak meg lesz a jutalma.
A történelem véres fejezeteit az embert fejlődés kérlelhetetlen ereje diktálja. Nagy csapások, Iwntalmas pusztulások, véres háborúk magyarázatait gyakran csak évszázadok adják meg. Ezért a borzalmas világháborúért is az absolutoriumot valószínűleg csak egy későbbi kor lógja megadni, az a kor, melyben valóra fog Válni ennek a rettenetes ember-pusztulásnak véres talajában megfogamzott .Örök Béke- eszménye. Milliók ajkáról fog szállni majdan
ZALAI KÖZLÖNY
a hála zsoltára c sokat szenvedett kor és gyermekei fe\'J, milliók elismerése fog zengeni felénk, ha majdan a hágai békcpalota felet*, a mi vérünk, a mi nélkülözésünk, a mi herosi küzdelmeink árain fel fog ragyogni a Béke vakító napja.
S hogy az emberi fejlődésnek ez az ünnepi pillanata mennél előbb bekövetkezzék, mindnyájunknak, kik ennek a nagy kornak vagyunk boldogtalan gyermekei, az apostolok lelkesedésével kell terjesztenünk embertársaink közölt az uj. megváltó hit: a .Béke" szent eszméit.
Az egész világnak, minden emberi energiának egyetlen izzó, forró vággyá kell összeolvadnia, minden akaratnak, minden tehetségnek össze kell fognia, hogy mennél magasabban lobogjon a lrg>zcbb emberi ideál: a Béke lobogója.
Ki kell oltanunk a diplomaták intrikáiból, uralkodók szeszélyeiből, féltékenységekből és különféle beteges indulatokból az emberiségre zúdított háborúk lehetőségét.
S h3 a Nemzetek Tanácsával, vagy egy internacionális bírósággal, vagy más nemzetközi szervvel a háború nem volna végleg kiküszöbölhető a népek szótárából, akkor a nagy leszámolásnak ehhez a Itor-zalmas módjához csak a nemzeti létükben megtánudott népeknek szabad folyamodniok. Csak egy nemzet függetlenségéért, csak egy nemzet szabadságóért szab:d a fegyverek után nyúlni.
Küzdjünk a háború ellen!
Hiszen már a régi görögök is mondották: A háború rossz, mert több gonosz embert hoz, mint amennyit elvesz ! (Vége)
NAPI HÍREK
Német lap a magyar legitimizmusról. Münchenből jelentik: A nacionalista irányú .Bayerischcr Kurir" figyelemre méltó cikket\'közöl a magyar királykérdésröl, melyben megállapítja, hogy az ország többsége legitimista érzelmű. Mutatja ezt, hogy a kormányzó és a kormány is részt vesz mindig az elhunyt Károly király emlékezetére évente megtartott gyászmisén. Azon az értekezleten, amely annak idején a kisentente mozgósitási fenyegetése után a fegyveres ellenátlás mellett döntött, a királyt kísérő csapatok ellen, részt vett Apponyi gróf is, aki ehhez a határozathoz — a lap állítása szerint — hozzájárult. A német lap szerint ma már mindenki belátja Magyarországon, hogy nagy-hiba volt Károly királyt a Budapestre való visszatérésben megakadályozni. Ennek szószólói elvcsztel-ték az országban a bizalmat — fejezi be cikkét a német lap.
Nagy töz Tőkctercbcscn. A zemplénmegyei Tőkctercbcscn tegnapelőtt tüz ütött ki, amely rohamosan terjedt és csakhamar az egész község lángokban állott. A tüzel csak másnap reggel sikerüli clfojtan. A tüz negyven házat és hetven melléképületet pusztított cl. Egy Jursi nevü embert mentés közben a rázuhanó égő gerenda halálra sujtotl. A kár több, mint egy millió cseh korona.
Lefejezett hitvesgyilkos kereskedő. Fárísban tegnap fejezték le Louis Dervaux gazdag kereskedőt, aki nemrégen megfojtotta és feldarabolta feleségét és testrészeit a Szajnába dobta. Dervaux ugyanis nejét válásra akarta kényszeríteni, hogy elvegye egyik nöismcrősél, de a felesége nem akart a válásba beleegyezni. Ezért ölte meg ezulán bestiális módon a szegény szerencsétlen asszonyt.
hapiftemd
Május 9, nxombat
RArr.al ValoIIVut: N. Qer>tely. Protet-Usi: Gergely. laraeltta: IJ»r 15. SE.*.
Kap kel ie*«el 4 ó«a 32 ©exeke*. njrrf utv .WljUa 7 n pttaoi
A Meteoco!ő«la Intézet Jelenléte »re dnt változóan felhő*. en\\»ie idő várható, helyenként e*5vel. eaetleg zivatarral.
Képkiállítás (vásár) a KasiM nagy-termében. nyitva reggel 10 órától et!e 8 óráig.
Müvésxestély ez államrendőrség de tckilvteslflleténck nyu^dijpóltó- é* te sélyegvlete. özvegyei ét árvái javára a Polgári Egyletben ette 8 óiakw.
KULTURESTÉLYEK É8 MULATSÁGOK
Május 13: SMnhatdt-t*le a Polgári Egylet nagytermében.
Május H: SUlnha/dl-tiU a Polgári Egylet nagytermében.
Május 16: A kegyesrendi reálgimnázium szlnleíőadiba az intézet tornatermében esle léi 9 órakor.
Május 17: A kegyesrendi reálgimnázium szinielóadása az intézet tornatermében este léi í» órakor.
Május 21: A Zrinvi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör Zrínyi ünnepélye.
Május 30: A Tran\'danubia Sport Egyesület műkedvelői előadása.
Május 31: A Tranxlanubia Sport Egye-sű\'et műkedvelői elóadáva.
Június I: Az lpjr<>3dalárda sétatéri mulatsága.
Junlus 6: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet balletl-elúadása a Polgári Egyletben.
Junlus 7: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballett-előadása a Polgári Egyletben.
Magyar üdvözlet
A második magyar római zárán-dokuten, amelyen nemcsak sok zalai hi\\\\5 is részt vett — de nagykanizsaiak is — a megyéspüspök a nagykanizsai hölgyek koszorúját vitte ma• gával, hogy a messze olasz földön nemes asszonyaink és leányaink kegyelet teljes hódolatát tolmácsolja ott maradi fiainknak.
Amikor a zarándokok hosszú különvonaton a Piair hídja elé ért — a vonal meglassította menetét és a magyar zarándokok felemelkedtek és sok száz torokból felharsant a kérlelő magyar nemzeti imádság az egek urához: .Hozz reá víg esztendőt\'...
És Rott Nándor dr. megyéspüspök kihajolt a kocsifülke ablakán és sok-sok bús magyar a többi ablakokon és — a püspök jobbj i leengedte a nagykanizsaiak koszorúját a sebes folyású Plaveba, ahol sok száz és száz hősi magyar halott álmodik az elkövetkezendő nagy leszámolásról...
És amikor a habok csókja körülnyaldosta a nemzetiszínű szallaggal átkötötl babérkoszorút — mintha sok száz és száz viaszkos, fáradt kéz bágyadtan intett volna a hullámsir-ból a tovagördülő vonat után...
— Kállay Tibor dr. esküvője. Kállay Tibor dr., a nagykanizsai választókerület nemzetgyűlési képviselője, ny. pénzügyminiszter szerdán délelőtt 11 órakor vezette oltárhoz csábóczi Oroszy Ilonát Budapesten a cisztercita-rend Ménesi-uti kápolnájában.
— A képkiállítás már csak rövid ideig lesz még nyitva. Vasárnap este bezárul s a jövő héten kezdetét veszi a vagyonmentövásár előmunkálata.
— A polgármester megérkezett és visszautazott Budapestre. Dr.
Sabján Gyula polgármester csütörtökön este megérkezett öt napos budapesti útjáról. Közben az Eszteiházy-ménes árverés alkalmával Tatán is ári, hol hátaslovakat akart beszerezni a mezőőri szolgálatot ellátó rendőrié" részére, azonban a lóvásárlásra irányuló szándék teljesen eredménytelen maradt az árak magassága miatt. Tegnap délután a polgármester újból Budapestre utazott, hogy résztvegyen a Magyar A\'talános Tőzegipari Részvénytársaság ma délelőtt tartandó értekezletén, melyen a sávolyi tózegtelepin felállítandó s a messze környék minden városát és falvait villamos-energiával ellátó hatalmas villanytelep kö/pont régebb idő óta vajúdó ügye kerül megbeszélésre.
— Tarányi főispán autókarambolja. Tarányi Ferenc dr. főispán autója Sümegen a jánosházai és mihalyfai országút keresztezésénél tsszcülközött egy szembejövő gépkocsival, mely Brenner János szombathelyi lakos tulajdona volt. Szerencsérc emberéletben nem cselt kár, csak mindkét autó erősen megrongálódott.
— Személyi hir. Thassy Gábor dr. vármegyei tiszti főorvos tegnap Nagykanizsán tartózkodott.
— Átiratok a vármegyéhez. Hont és Nógrád egyesített vármegyék az uj sajtótörvéoy és a mentelmi jog törvényes szabályozása tárgyában, azonkívül a felsőházi törvényjivas-lairól, a külkereskedelmi szerződéseknél az agrárérdekek figyelembevételéről küldött átiratot Zalavár-megyéhez.
— A megüresedett szolgabírói állásra hárman küzdenek: l) ller-telendy Ferenc, 2) vitéz Hunyady László dr. és 3) Búzás Béla dr. Az előjelekből ítélve Herlclcndy Ferenc fog győztesként kikerülni a hétfői megyegyülés választásán.
— Madarak és fák napja. Az e hó 2-ára tervezett ünnepély a kedvezőtlen idő folytán megtartható nem lévén, azt a nagykanizsai első igazgató-körzeti tanítók folyó hó 13 án, szerdán délelőtt tartják meg a sétatéren. Kívánatos lenne, ha azon a skülök is mennél nagyobb számban Jelennének* meg.
— A városi közigazgatás áprilisi ügyforgalma. A nagykanizsai városházán az elmúlt április hónap folyamán 1603 közigazgatási ügydarabot intéztek el. Ebből átlagosan munkanaponként 65 akta esik.
— A gimnáziumi érettségi vizsgálatok. A nagykanizsai reálgimnáziumban ma van a 21 fiu és I leány maturandusok utolsó előadása. A jövő héten 11-tő! M-ig lesznek a nyilvános összefoglalások; 16-án kezdődik iz érettségi írásbeli része, mely 19-én fejeződik be. A szóbeli érettségi vizsgálatok junius első hetében lesznek dr. Bezdeg József székesfehérvári főreáliskola! igazgató elnöklete alatt.
— Adományok. A Néptakarékpénztár 200 000 koronát. Neumann Ala.lár gyógyszemz 10 darab ezüst forintost adományozottá gimnáziumi ifjúság körében arra érdemesek év-végi jutalmazására.
— A csurgói állami tanitó-képzö-intézetbe való felvétel folyamodás utján történik. A folyamodvány az intézet Igazgatóságához címezve május 31-éig küldendő be. Részletes felvilágosítás olvasható a Hivatalos Közlönyben, a Néptanítók Lapjában és az intézet hirdető tábláján.
1925 május Q
— Az áprilisi tűzoltó-jelentés
Nagykanizsa egész területén ápnüj hónap folyamán, a tüzcltóparar.c*. nokságnak az elsőfokú tűzrendészen hatásághoz intézett havi jelentést szerint, semmiféle tüzeset, tüzoitfl kivonulta nem tortént.
— Halálozás. Dipotd Bila mi-niszteri tanácsos, a kaposvári Aliim, épilészcti hivatal fónOkc 63 ívet korában Kaposvárott elhunyt. Dépoid Béla Zalamegyéből kerüli Kaposvirrz.
— A zalaegerszegi második templom és zárdaépitó bizottság tegnap tartott Ulésin beszámolt j zsor i, amelynek ja vaslatára 300 arany, koronáért megvették Arkay Aladár műépítész .Magyaros-román" jeligéid tervét. Elhatározták, hogy megkeresik az összes tervezőket, engedjék át a második templomnak az összes terveiket, annál is inkább, mivel az elkövetkező kiállításokon itt legtöbb érdeklődésre számithatnak. A kivitel ügyében döntés még nem tortént.
= Kiváló Irók írták mindkét estét betöltő más és más műsorát Steinhardt társulatának. Elsőrangú bohózatok és tréfák főszerepeiben fogja csillogtatni utolérhetetlen humorát ez az istenáldotta művész, akinek tehetsége közel három évii. zede deriti kedvre a mai nehéz idők szomorú embereit. Hogy milyen nagy az érdeklődés itteni szereplése iráni, bizonyítja, hogy a szerdai estre csak pár darab jegy van s már a második este is erősen fogynak. Tekintettel a terem korlátolt befogadóképességére, állóhelyek is elővételben árusittatnak.
— Selejtes leltári tárgyak árverése. A m. kir. államrendőrség nagykanizsai kapitánysága közli, hogy a hivatalaiban kiselejtezett leliári tárgyakat május 13-án délután 4 órakor nyilvános árverésen, az I. emelet 6. számú szobájában cl lógják adni
— Nagykanizsa és Zalaegerszeg állatállománya. Nagykanizsa és Zalaegerszeg városok most terjesztették lel a vármegyei gazdasági felügyelőséghez az állatállományokról szóló kimutatást E kimutatás szerint Nagykanizsán van 2260 szarvasmarha, 1323 ló, 3275 sertés, 1 szamár (!), I öszvér, 22 összvér, 22 kecske, mig Zalaegerszegen <JOO szarvasmarha, 416 ló, 2708 sertés, 7 Juh, 3 szamár (!), I Öszvér és 63 kecske. Nagykanizsa város községi közös legelő területe 1304 katasztrális hold és 150 hold erdó-lcgelí, mig a szomszéd testvérváros közös Icgelőterülete 314 és egynegyed ka-
. tasztert hold.
— Kiontott a Zala. A mull napok esőzései annyira megduzzasz-tották a Zala folyót, hogy több helyütt kiöntött. Igy Szepetk község egész környéke viz alatt áll. Az élelmes községbeliek most az árterületen csónakáznak.
— Cserkészek tDzoltól kiképzése. A zalaegerszegi tllzőrség /■ morf* József városi főszámvevő, tűzoltó főparancsnok vezetésével most kezdte meg a zalaegerszegi cserkeszeknek tűzoltói kiképezletésél.
— Rainasetter emlékestéi)\'. Sümeg közönsége holnap, vasárnap este a város nagy szülöttének. Rame-setter Vincének emlékére estélyi rendez, hogy hódoljon a városi kórház, a főreáliskola és a polgári leányiskola megteremtője szellemének.
— Baleset Gergely Balázs körmendi főpincér revolvere kabátja zsebében elsült. A golyó Gergely térdét kercsztolfurla A kórházban most műtétet végeztek Gergely Balázson.

flfrniiius -
- A n»»lengy£^«6 vásár
ZALA\'. KÖZLÖNY
lltat kirakodóvásár élénk forrniavolt. 1600 szarvasmarhát és ftyal hajlottak fel melyből őszien 116 állat cserélt gazdát. A Síodó vásár ugyancsak erős és "S, voll. azonban kevés üzlet Slílódott le, arat a mar gazda-Sí viszonyokban leli magyarázatát.
Elitéit tcjhamlsltók. Afa«Sí-z mhor mihályfai lakost azért, mert öDu«n eladott tejet 50 százalék-J IcIOISzte 600.000 K, Nasmelies iro Kovács Oyula, Szigeti Károly, ,„ farintos Sándorné mihályfai lakosokat 500.000 K, Fitos Péternt mihálylai lakost 300.000 K és Csombó SJán kisvásárhely! lakost 600.000 K-ra büntették meg hasonló kihágás „UH, A hatóságok a nyári idény alatt különös szigorasággal fogják tlknórizni a tejbchozalall és a tejtermékek és élelmiszerek piacát, rendszeres rajtaütésszerű vizsgálattal.
_ Dunántúli KertészegyesDlet. A dunántuli kertészek körében mozgalom indult meg dunántuli kertész-egylet megalakítása érdekében. Az uj egyesület most van alakulóban ís megalakulása Zalaegerszeg székhellyel még a hó folyamin fog megtörténni. Az uj egyesület egyrészt az ország kertészetének felvirágoztatását, másrészt a tagok erkölcsi és nyugdíj intézmény létesítése által anyagi támogatását tűzte ki céljául.
- Zalaegerszeg külföldi kölcsöne. A Városok Lapjának legutóbbi száma felsorolja azokat a városokat, amelyek külföldi kölcsönt igényiének. A negyvennyolc város között szerepel Zalaegerszeg városa is, amely 3.427.677 aranykorona vagyonnal rendelkezik, melynek jőve Uclmc 80.185 aranykorona. A kölcsön összege 589.000 aranykorona ami papirkoronában tizenhétezres alapon 9,513.000.000 K, melyre 73.591 aranykorona adójövedelem, 36.236 aranykorona fogyasztási adó, 53.000 aranykorona általános forgalmiadó lekötendő. A kölcsönt kórházra (1), fertőtlenítésre, vágóhidra, iskolára ovodára, ut és járdakövezés és bur kolásra, kislakásépitésre és hasonlókra kívánják fordítani. — Váljon tud-e e sorok között olvasni Nagykanizsa város vezetősége ? ...
- Megvert békéltető. Horváth József és Jakobfi Oyula kereskedő-segédek egy bucsuszentlászlói korcsmában idogáltak, amikor összeszólalkoztak Hatos Lajos mUszövősegéd-dcl, akit minden ok nélkül ütlegelni kezdtek. Kovács István az ugyancsak a kocsmában tartózkodó lakatossegéd segítségére sietett a bántalmazóit Hatosnak, mire a két virlusos kereskedősegéd most már Kovács ellen fordult. Végre is a két virtus-kodó duhajt a korcsmáros segítségével sikerült a helyiségből kituszkolni. Horváth és Jakabfi azonban nem hagyták anyiban a dolgot, meglesték Kovács lakalosscgédel, inig a kocsmát elhagyja. Akkor nekiestek és bunkókkal megtámadták és fejbe-verték, amitől a szomszédok mentenék meg a jószándéku békéltetőt.
— Főurl alapítvány. Gróf Fcs-tetie/i Sándor somogyi nagybirtokos tiz millió koronás alapítványt tett ? somogyvármegyei tisztviselők gyermekeinek neveltetésére. Oróf Feslc-tich tegnap adta át az alapító levelet Sárközy üyörgy főispánnak.
— A MÁV zalaegerszegi építkezése ugylátszik végre a megvalósulás stádiumába lep. Az építési vállalkozó ugyanis a tegnapi napon kikérte az építési engedélyi — ami azt jelenti, hogy a közeli napokban megindul az építkezés
-— A szerencsétlenség nem jár cgyedill. Polgár Mózes magyar-egresi biról a toponári vásáron egy ló ugy megrúgta, liogy nyomban kórházba kellett szállítani. Amikor a bíró otlhontarlózkodó teleségc crról értesült, ugy megijedt, hogy szívszélhűdés! kapott és holtan esett össze.
— Jóváhagyott Lcvcntecgycstt-tett alapszabályok. Rakovszky Iván belügyminiszter jóváhagyta Mo/.sgó, Szutímán, Cseitő ís Almdskeresztur Lcvcnteegycsüleléiick alapszabályait és láttamozta az Asszonyok és Anyák somogyvári egyesületének alapszabályait.
~Iratkozzon benSzerb-fétcköl-csőnkönyvtárba, Csengcry-u. 6.
== Színes és fehér férfi Ingek mélyen leszállítóit árban kaphatók Sehvarlz Dezső cégnél Fő-ut. Ugyanott női hímzett It^ló ingek darabja 58.000 koronáért.
Ma és minden este kaposvári Balogh Károly hírneves zenekara hangversenyez a Korona-éttermében.
_I Ne hagyja magát megtéveszteni irreális kirakati áraktól. Legjobban csak Miltényi Sándor és I-ra 50 éves cipőüzleiébcn vásárolhat.
=> Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
= Angol flór uri zokni 29 ezerért, angol flór női harisnya 45 ezerért Filipp kötöttárugyárában, Szombathelyen kapható. Előnye, hogy sajátjából mcgfejeltclhctő 1
A ZALAI KÖZLÖNY
PANASZKÖNYVE
Sahara a KisíaUidy-utcában
Igen tisitelt Szerkesztő Uri
Alt hiszem, utcám érdekében beszélek, am-.dúii kérem, szíveskedjek a Zalai Közlönyben alábbi közérdekű cikkemne* he-
\'\'Voksó érzéssel szemléljük a város lóbb uUlin többször Is végighaitó öntözökocsil.
\\Üdvös találinany! lilr nekünk, szegény Kisfaludy-utcai latosoknak is jutna belőle l\'cdig hát kisimulna jobban lent! ko-CSI működésére, niinl éppen nii, akik e szerencsétlen, elhanyagolt. bár csaknem a város szívében lekvi utcában lakunk I A kocsiút u. i. hepc-hupis, kövezetlen, rendezetlen ; a por óriási s milyen lesz nemsokára I A varos vezetőségnek ulasiüsa szerint-e, vagy mis okból, - nem tudom — erre inegy kl a tehéncsorda reggelen-ként a legeiére s ugyanezen utón tér estinként haza. Ha szellőztetés cét|lból nyitva feleltettük volna estig ablakainkat, a csorda kolompjának hangját niessziról meghallva, rohanunk az ablakokhoz, mert jön a c*o|da. Teic lesz lakisiink pouall Pedig milyen egyszerit volna az öntöző kocsinak a «•-utáni ,Irakban a Kossuth-tcrről fordulva be a Klslaludy-utcába - hogy » .wak könnyebben vontassák a kocsit lejtőn le, mint telteié - végigmennie a kocsiúton 5 az öntözéssel az elkciüttlelellen poilelliot lehetőleg mérsékelni. Reméljük » város vezetősége megszívleli jogos és míltinyos panaszunkat és intézkedik az utca öntözése ügyében. .
Fogadja igen t. Pöszctkesrlö Lr lüUS köszönetemet e közérdekű közlemény közzétételéért.
Többek nevében t;í:y Klsfíiluíty-iiltat tokós
SPORTÉLET
Tcnnisz megnyitó a Zrínyi sporttelepen. Kedvező időjárás esetén vasárnap a Zrínyi T E tennisz osztálya is megkezdi működését. A pályák késedelmes megnyitására az adott okot, hogy azokat teljesen át kellőt építeni, mert a régi pályákat a négyéves használat és főként az időjárás viszontagságai már erősen megviselték és játékra alkalmatlanná tették. Az uj pályák a hét folyamán teljesen elkészültek és ez évben is minden bizonnyal nagy látogatottságnak örvendenek.
K Máv T E-Zrinyi T E bajnoki labdarugómérkőzés vasárnap délután 3 órakor kezdődik a József fóherccguti sporttelepen.
Atléták összejövetele. A Zrinvi T E atlétái ma, szombaton délután fél 7 órakor tagértekczlctct tartanak a sporttelpen.
Sz T E-ZSE. Az Sz T E holnap vasárnap Zalaegerszegen a Z S E csapatával játszik bajnoki mérkőzést. egy kombinált csapata pedig Beledben barátságos mérkőzést.
Mint megóvott mérkőzésen a csa^ pntok az újonnan igazolt játékosokat nem szerepeltethetik s igy kénytelen az Sz T E etósebb csapatával barátságos mérkőzésre mig bajnokira egy gyengébb csapattal kiállani.
törvényszék
Bonyodalmas pör. Schmidl József (borzas) és neje Kecskés Mária, llomílh I\'éterné Schmidl Teréz hosszuvötgyi lakósok annak idején a Korpavár községhez tartozó Főrhénc hegyen llol József gazdát karóval és kapával ugy megverték, hogy súlyos testisérülést követtek cl rajta. Az Ugy a nagykanizsai törvényszék elé került, amely Schmldt Józsefet és nejét Kecskés Máriát l-l hónapi fogházra, Schmidl Terézt pedig 4 hónapi fogházra ítélte. Fellebbezés folytán az Ugy a pécsi kir. Ítélőtábla elé került, amely a nagykanizsai törvényszék Ítéletét megsemmisítette és u| tárgyalás megtartását rendelte cl. A törvényszék\'ujabb tárgyalásán a bíróság Schmidl Józsefei és nejét fejenként 1 — 1 millió K pénzbüntetésre Ítélte, Schmidl Terézt pedig felmentette. Ujabb felcbbczésre a tábla jóváhagyta Schmidl Teréz felmentő ítéletét, de felmentette Schmidl Jó zsefet és nejét is a vád és követ kezményet alól, mert cselekményük ben jogos önvédelmet látott fennforogni.
A Járásbíróság köréből. A nagykanizsai kir. járásbíróság elnöke Horváth Tivadar dr. járásbirót a polgári ilgyek bíráját a büntetőügyekhez, Homlth József a büntető ücyek bíráját pedig a telekkönyvi ügyekhez osztotta be.
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE
Nyitáskor tartott volt a mii tőzsde Irányzata. A déli órákban azonbin egyes papírokban kimondott szllárdulás következett be. mely zárlatig eltartott. A kulit* piac aránylag eseménytelen maradt és az Árfolyamok eltolódás* nem ért el n 2 százalékot. A ha-tár idős papírok közül Qeofgla szilárdult 7 százalékkal. A közlekedési papíroknál Nova 1 százalékkal olcsóbbodott. A vaspiacon Ganz Danubiusban élénk üzletet bonyolítottak le l százalékkal magasabb áron. Villamos S százalékkal emelkedett. A bányapiacon 1-2-4 százalék Javulás állott be. Legélénkebb a nyomdapiac. ahol tegnaphoz képest tetemesek az áihullámzáso\'/. Rlgler 30 százalékkal magasabban zárt.
Utótőzsde
Az Irányzat tartott. A határidős értékekben ma még nem volt protongácló. Ezekben az első protongácló csak a Jövóhéten lesz. Magyar Itltcl m-S. Jelzálog 29. Leszámítoló 57. Osztrák Hitel 136. Salgó m5. GcoírU 270, Kőszén 33S5 (egyes szelvény 3210), Daiytblus 2335 (231b), Villamos 1110(1115).
A Magyar Nemzeti Bunk hivatalos árfolyamai
Valu ták Oev liák
Mtol fo-nl I44MO-SOK0 :gi|9!MI>
CM\'t kWMI K4Í >io: Wiiia 1I4IIU9
DUli ll-l IIU BuUa IU7MU77
Odlii 8*kHMl 442 344
J7J) J747 Hiliml J4CJ-HJ1
KolU>\'l »•! M|»JMIS 1J40J IMI3
Ut Ml »« Krtíitlict. ll>4) IKX/i
U\'I UfiiU jcuo-S4?a*
ÍM* JIMltti KCui »I4»JJ
M-.rt* IUM IUJ; N«vjo«k 710107I41Ú
0«>tr,i<li(M. n ro-tooto púit ál ti J747
úlK kor. ií.-o. uito Prífi JK7Jlt»
|,l)i. batk IÍSM PIOT Siil\'i 114 SIS
j, |||ü JATÍ MCrJ Jt«kV.J« IIOÍÍ IH»
XotiH k-M IKIMIW VUi Yi\'A ICOÍO
ItU k«. IS783 1IW7 liíljí mismt
Katonai és egyeniuházatl cikkekben a már Ismert legolcsóbb bevásárlási forrás,
egyedüli szaküzlet Bruncstco JójcboI Sugár-ul53.Tc\'.2t0
Három milliárdl kor.
oiztálvioniátékban. -ffi \'^\'\'SroTSen
27 milüárd kor.
lest készpénzben kisorsolva.--Szereneie.zlmok.t .|inl:
„.„ r. _ \' |\' „ föQlórunitó .or.jeoylrodáj.
Milhoffer Kalman Cu„g„,.ut r.... (Kzpocbhiz)
Sor.jcoy.k ára i "/I 120.000 K. V. COOOO K. \'h 30000 K. Jitíkteivek Ingyen.
Húzás május 13. és 15-én. _
A magyar korona kOllöldt hivatalos Jegyzései
DEVIZA VALUTA
l.,.,p .> t»C«?
Bécs ...............999SI999S 993319982
Berlin...............SÍ6S Ó86S 59:0 S897
Pj/g, ............... «5
Terménytőzsde
Irinvzit tartott volt. Buza ira nem vílto-zou. Rozsban 24W ketoni lileizillltís icm-tínt. Árpa K\\000 koronivil otesóbbodotL Egyedül lengnil volt szitud.
Buli lliiev. íli kg-os 502 SöO 000. 78 kg.o, 510.000 515.000. egyíb vld. 76 ta-M 500000-502500.78kg o,fc.7S.M 512500, ion ÍM.500-452500. s| lenjeit 250.ÖCU-252500. takarmlny irpi 510 000 33O.OC0, köles 250 00) 260.000. korps 230000-232.500, zab TO.\'WO 130000.
Sertésvásár fclhflllis roo, melyből eladatlanul vlsiia. nimdt - drb. EtiSendU MCOO-2I.COO. uedelt 19.000 19.50Í. szedeti közép IS 0J0 -18105. könnyű I l.OÜO- 16003. elsöiendü
öreg 1K500—19030, mi^rendü 17500x 18100. angol ,UIÖö 18 0X1 -21 MO. szalonn, aag.baníiSOO 23.000.zstr26500.-27.000 lehúzott lius 20.000 - 23.000. sialonnii tél-íeité, 21.003 -24.000. Irányzat Uctleines.
Szerkesztői üzenetek
Cyprlán. A klUllsha helyezel! gylijte-mínyl és novellát éide\'.lödesset várjuk sgon-dósán áttanulmányozzak. A legteljesebb bizalommal vagyunk az Iránt, hogy tesznek bennttk olyanok, melyek a ml .szlgotu krltlkánkat\'ts kiállják.
A. J. A tanulóknak még tgen sokat kell olvaintok és Irnlok. mlg verieik nyomda-lestékel érdemelnek. A körtés tekintetében kifejezett kérésének lehat nem tehetünk eleget.
T-». Az elléte cikkeket tspunk belió munkatársai Irjik. próbálkozzék meg más Irányú dolgozatokkal.
Elöllzető. Nem változtatunk az Illető kéidésben eltoglalt álláspontunkon.
Kiadó: Zrínyi Nyomdaipar és Könyv-kereskedés RT. Sagykanlza.
ZALA! KÖZLÖNY
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tőzsde délután I órai záróárfolyamai a következők:
Angol-.Hior-HaatJ Liojd baok M«ty. Hil Mtítot LniibIi. Ol.-.M. kae* Oíitf. MlL
r«idhii<ib.
Kotr. itl. |. k.
m\'-CMS
POfiilnl K*r. Mit.: Marjai-Mtaal XSip. Jaliilox Vi.Ml
Htai. b. 4i Ub. («••>. B
Tbi iioii >cMir.t»i ra a 111 fik.
MflbUr
Ha.ai difi
tbi m biil ;
Htgj.-riueU BOÍI-M.
BOl.cub.l BiJimtl «B = /lfU
Kbllicuioai Vfkli.it
BtatAb
BJBXII n t- -: c \'i.t
Sn.UV.
Saiioiil
Kc-bS KAb 04.t
M<|BM1I l
Majr. iiph. Alt. X4«i4b Nanbíloajl 8»lf4 Uilklaj
P4»lro«l tj. Praaklla OI4t u.
PalUi i
Slaptaaaua UjU(Sna
Vunltii
Br4JI tir. K4bu,,
(Utt.otfa i
p*kj».r j
OiU-Dli. 2]
Oa»t VIU. 11
kuii\'
Uh
KS"
Milju MII I
Uapa " !
M4rl*<
V.gjlpa.
Víj[Cí>uy|j
ScblKk «4<c<t
sss
Ki«-4ibi=t.l Lliosa N.c.tl U 01. , Rlibiajral SiU»4»U N»ld VíkL SsICÍ
Atl.ollka
Mf(/.
Bar
Kamii
V4«Ml
Dlilva.til
Állomul
Trait
Cakcrlpu 3CS
<";«■. r, u ti
M«afl. tukof II Stuaniu 1«
ÍMalmirt Sulinl
Tol.Ji bo >l
Milkm.b li
OAx. Villanó.
Olajok
OI.HVK Marci f^li
S4r t% k««i Fi\'llOil i(l lfltá!> rt» p«
K«£l«t ci Coca. 0|i.T<n,i5r
Oxfcvtcdl
27 milliárd § millió
kcrOl kisorsolásra a május 13. és 15 ín kezdődő onxtálysorajdtékon.
Főnyeremény 3 milliárd korona.
Szerencse szánni sorsjegyek t^i
dnt-Jnyírui U ol.ll)lor.jtíy WfUnoMtUt
ÉRTESÍTÉS!
. Értesítjük a nagyérdemű közönséget és t rendelőinket,
hogy megérkeztek a
v tavaszi szövetujdonságaink,
Készítőnk anját melyből mérték után készítünk a legujabb divat szerint
kedvező fizetési feltételek mellett url öltönyöket.
n o la valamim , . , , , . J
fazon- Becses parfogasukat kérve
LIDITTÉSJ0ÓS szabómesterek.
Pénzkölcsönt
gyorsan szerzek ingatlanra kebe lezésre vagy váltóra kezesekkel.
Előnyös kamatfeltételek. Szigriszf László irodája
Fö-ut 8. (Bazár-udvar). ujj
211 I
aiáiicdaa Roy«l nini I
Of»p)uiaol4 Ooiabxj.f
Piautlpii Si4»i*4l4
M»bj. aítrljj. IC
SlQUI
Dttlca
KaUti Müilttl TMk
KII4aUi«k
Doiojl i
Ónnal 2
lalauults
KI«(oa 1
Ura t)4 I
Olldi B\'-ol
Biu.C-l J
Oyíd t-J. Co«»io Ma Piplrlpu
así"
Budapesti Nemzetközi Vásár
SZAK CÍMTÁRA
mely a legelőkelőbb fővárosi és vidéki cégek névsorai és legfontosabb adatait tartalmazza s ezért különösen bankok, biztosító társaságok, szállítók és nagyobb cégek részére elsőrendű és modern használati kézikönyv
kapható 25.000 kor-ért
a
Magyar Hirdető Iroda r. t.
Nagykanizsai Fiókjánál
Király-utca 40. szám, I. em. 4.
(Távirati Iroda).
Értesítem a nagyérdemű közönséget. hogy a Balla-féle vendéglőt átvettem és vasárnap, folyó hó 10*én
disznótoros vacsorával
megnyitom. Egy vacsora, egy korsó sörrel 15.000 korona. - Jó cigányzene. Szives pártfogást kér
LAKNER JÓZSEF
K09 vendig lós
Kiskanizsa, Hunyadl-tér 21.
1 tucat .Kratis* ?XI2 lemez tO.OOO. 10 díb. .Satrap* napfény vagy
gázfény 9X12 pnpir 5.000.-Oondosan összeválogatott készletek éa dutan felszerelt raktár fotócikkekben. Útbaigazítással készséggel szolgál díjmentesen\'
FISCHEL FÖLÖP FIAI
NAGYKANIZSA.
Oi. fIcKh fíla
Skabosan-kenőcs
ai« .\'uSKABOFORM 1 lkjphí!.!
l-<gliatnaiabt> intjMOntell ■
viszketetjséget,
iCmOit, í.lsjrt, iiii rii.\'fei. N«ta pliikll,»/», talan, njppal ii h»«jnJíhal4.
Sui.u\'ílwSkaboforni-píjder
Ken- <f kAlran)trippan.
Di.Mridru:<
Kaphalú minOtn gyÓQrttrttitbaa,
Éiriesités.
Háztulajdonosok és házgond-
nokok figyelmébe!
Pöcccjödrök és coatornák llszli-tAvil a legolcsóbban és legtisztábban végzem, miről 16 évei praxisom garancia. Ami. é. közönség Slivea pitlíogisál kéri
Schmidlechner György
kniii»)tiaiát:i vállalkozó u>v Nugykanizsa, Tvlckyut 77. «z.
A világ legjobb cipőkrémje ___
zrínyi nyomdaipar 1
ÉS KÖNYVKERESKEDÉS R.-T. I
NAGYKANIZSA, FÖUT 5. |
— Telefonszámok: 78. és 117. — S
@ Készit mindennemű nyomdai munkákat legszebb 1
@ és ízléses kivitelben - a legszolidabb árakon t)
G --g
g A hadigondozottak részére kifizetett járadékoknak §
rj lie yes elszámolása (24776-925. VI. N. M. Al. §
@ I. és II. minta), a fogyasztás; adófőkönyv és be- i
3 szedési napijegyzék, valamint mindenféle jegyzői, 0
9 községi és iskolai nyomtatványokat raktáron tart 0
@ Felvesz előfizetéseket és hirdetéseket a £
g „Zalai Közlöny" clmti politikai napilapra I
| = és a „Dunántuli Kulturá"-ra = g
NvOrr.dAÍrutr Aa l^nmmir...... L. n -T- .. . "--—-
1925
lájus^
Apróhirdetések
Ai aptéhtxdílía dija 10 aiólg SOO> K A . ■alndtn vatdxabb bitllt.4t ílt« u4 Ml iiin.v í4 « lal.k Mlndea lovibM ..4 dlla MO K /if^11\'
Eladó vendéglő szabadkézből |cl|e, btf.n dezésscl Ország ú. 23. Simon József ^
Móhéazoti kaptárak. mézpere«(A ,
olcsón eladó Pctóff-u. 46.
•— -_____ 1333
Eladó más vállalat miatt, teljeaen feL szerelve egy 8-as motorcséplő garnllun* I. rettdo gyártmány. A motor Varkhalovszij a cséplő pedig Drössler. — Tólh Testvértk-nél, Töllösl-malom u. p. Komárváros. i&j
Naponta friss fanylaH, jegeskáviT
reggeli- és ozsonnakávé kapható Makovlrzity cukrászdában. jj^J
Karcau éa finom lesz a bokája > Clarks-léle párizsi Uandea ,L* tettulníi gumllekercs használata által. Párja 150 «« korona. Láthatatlan a harisnya alatt. Kapható TeulíCh diogérlában, Nagykanizsán.
p.ey hold lucernás egész évi termése eladó. Bővebbet Józsel fóherceg-ut 85 a. 13%
133/1925. végrh. azám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évt LX. t.-c. 102. §-a érlelmében ezennel kflz-hírré teszi, hogy a nagykanizsai klr. járásbíróságnak 1921. évi Pk. 3893. számú vég. zése következtében Dr. Balázs Ztlgmo<id Ügyvéd által képviselt Qulllner Alfréd és L nagykanizsai lakos javára 550 kgr. kukorica ára s |ár. erejéig 1924. évi auguszlus hó ?6 án foganatosított kielégítést végrehaJUi utján le- és fellllfoglall és 500.000 kor. be-csllll következő Ingóság, u. m.: Egy va»-tcngcIyU kocsi nyilvános árverésen eladatlk.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. Járásbíróság 1924-lk évi V. Pk. 3893-számú vég. zése folytán 550 kgr. kukorica ára tőkekövetelés. t.\'3% váltódíj és eddig összesen 352 000 kor. bíróilag már megállapított költ. ségek erejéig, a netán fizetett Összeg le-onása mellett Nagykanizsán. Petőfi utca 1. sz. a. leendő megtartására 1925. évi május hó 15-ik napjónak délutáni 3 órája haláridőül klIUzcIIk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg. hogy az érintett Ingóságok u 1881. évi LX. l -t. 107. éa 108, § al értelmében készpénzfizetés melleit, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul li cl lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felQlfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyerlek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t. c. 120. értelmében ezek javára is elrendeltetik.
Kell Nagykanizsán, 1925. évi április hó 29. napján.
Haán Gyula s. k., klr. jblróságl végrehajtó.
Nyomatolt a /.nnyi Nyomdaipa, és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagvkanizsán. <Nyomdavez*a
Hétfőn korán reggel gazdag tartalommal jelenik meg a
(FÜRDŐÉLET ÉS SPORT)
Felelős szerkesztő: Kcmpclcn Béla
Szerkesztősége és kiadóhivatala Nagykanizsa :: Fóut 5. szám.
Előfizetési árak:
Negyedévre .... 25.000 K
Fél évre..... 50.000 K
Egész évre .... IOO.ÜÜO K
Hirdetési dijak:
egész oldal egyszeri hirdetése 450.000 fél „ 230.000
nejnred „ „ I20.000
nyolcad „ „ 65.000 tizenhatod „ „ 35^00
Hirdetéseknek többszöri feladása esetén árengedmény. A hirdetési dijaknak fele előre, fele pedig a hirdetés lejárta után fizetendő Apróhirdetés minden szó 500 K, 10 szóig 5000 K. — Az összeg Icvélbélycgekbcn is beküldheti
Ofenbeck Károly),

64. évfolyam, 104. szám
Nagykanizsa, 1925 május 10, vasárnap
Ara 2000 korana
ZALAI SQZLONT
POLITIKAI NAPILAP
Mjartautfrés t* kiadóhivatal PA-nt 5 InltfUbaji-Tatioa 78, nyomda 117. azia
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
E\'Mlaetíal ira: Ejj bóíi 30.0C0 I Hlíom tfira............. 90 000 >
MILYEN LEGYEN AZ UJ MAGYAR VALUTA?
A Bank of England elhatározta, hogy újból megkezdi az arany fizetéseket. Ezzel megszűnt az angol font s a dollár között eddig mutatkozott árfolyamkülönbözet s amaz aranyparitásra emelkedett.
A magyar pénzügyi politika sem térhet ki Immár valutánknak végleges rendezése elől. Ennek minden előfeltétele adva van, mert a Nemzeti Banknak hatalmas devizakészletei elegendő alapul szolgálnak a magyar valutareformnak keresztülvitelére.
Ma egyetlen egy állam sincs egész Európában, mely kibocsátott bankjegyeit arannyal kellőképen fedezni tudná. Ennek a körülménynek a magyarázata igen egyMera r Európában nincsenek elegendő aranykészletek, hiszen a világnak összes arany-mennyisége 45 százalékban az Egyesült-Államokban yan felhalmozva s a bankjegyek fedezete ma mindenütt, még Angliában is devizákkal történik.
Csak e tekintetben lehetnek elágazók » nézetek, hogy az uj magyar valuta aranyfrankra, aranykoronára, osztrák shillingre vagy angol shillingre való átmenettel történjék-e?
Vegyük sorra a lehetséges és kívánatos eshetőségeket.
Előre kell bocsátanunk, hogy e négy megoldási mód nemcsak négy különböző osztószámot jelent, hanem a gazdasági életre nézve is előnyökkel vagy hátrányokkal van összekötve.
A frankrendszerre való áttérés a Franciaországgal, Svájccal és Olaszországgal való kereske. delmi összeköttetésünket élénkítené. Az aranyfrank megfelelne 13.700 papirkoronának s valószínű, hogy más államok is rövidesen áttérnek majd erre a valutára.
Az osztrák shillingre való át térésnél az átszámítás technikája a 10.000 koronás osztószám miatt felelte egyszerű lenne, fellehető azonban, hogy ez a pénz-cgység az osztrákoknál sem végleges.
A régi aranykoronára való visszatérés 15.000 papírkorona mellett történnék.
Lássuk végre, hogy hogyan alakulna az átszámítás az angol shillingre való áttérés esetén?
Az angol shilling 17.300 pa-pirkoronával egyenlő. Amennyiben erre a pénzegységre térnénk át, az osztószám folytán meglehetősen közel jutnának az egyes cikkek árai a békebeli árakhoz, I a pénzérték stabilizáltsága tekintetében nagy előnyöket jelentene.
Ettől eltekintve, pénzünk és vele egész közgazdasági életünk szorosabb kapcsolatba kerülne az angol valutával s általa az angol pénzvilággal. Csak egyetlen egy dologban kellene önálló utakon járnunk: nem vehető át maga.a wámitásireadszer. mely
sokkal komplikáltabb, semhogy a gyakorlatba rövidesen átmenni tudjon.
Ami az uj pénzegység elnevezését illeti, e tekintetben nem sok hozzászólásnak van helye. Akár turulnak, akár koronának, akár pedig forintnak nevezzük az uj pénzegységet, ez a dolgok lényegén mit sem változtat. A kérdést csak abból a szempontból lehet elbírálni, hogy az átszámítás könnyüségét s a gazdasági érdekeket tekintve meiyik idegen pénzrendszer az, mely legtöbb haszonnal kecsegtet és leghamarább idegződík be az emberekbe.
Nekünk ugy tetszik, hogy e tekintetben első helyen az angol shilling áll, melynek átszámítási kulcsa eléggé egyszerű s hatalmas érdekkapcsolatot is jelentene gazdasági életünkre.------
A kisantant Magyarországhoz való viszonyát tárgyalja
A kisantant konferenciája Bukarestben — Az e!s8 ülés Bratianu elnöklete alatt — Mit tárgyal a konferencia A „megélénkült magyar irredentizmus" — Benes lehetetlenségnek tartja Ausztriának Németországhoz való csatlakozását
osztrák kérdés, amely fölegaz Ausztriával szomszédos Csehországot és Jugoszláviát érinti.
(Éjfélkor érkezeti.) lients a sajtó képviselői előtl elmondotta, hogy a kisantant jelenlegi szerveze ének ki-bővítésére nincsen sztlkség. Lengyelország a kisantanttal formális csatlakoz.^ nélkül is együtt működhetik. Lehetetlennek tartja azt, hogy Ausztria Németországhoz csatlakozzék.
(Lapzártakorérkezett). Benes, Nitl-csies, Bratinau és Duci ma megkezdték az Ausztria, Magyarország és Bulgáriához való viszonynak részletes megvitatását és holnap délelőtt folytatjík.
Bukarest, mijua 9
(Este érkezeit.) A kisantant külügyminiszterei ISrattanu elnöklete alatt ma délelőtt 10 órakor tartották első ülésüket.
(Este érkezeit.) Daca miniszter a sajtó képviselői elölt kijelentette, hogy a konferencián Oroszország elismeréséről nem lehet szó. A jelentékenyebb problémák a kővetkezők: 1. A bolgár helyzet. 2. Agcnli jegyzőkönyv. 3. A biztonsági kérdés. 4. A szovjet-propaganda. 5. Oroszország ujabb terjeszkedése a távol Keleten, fi. A magyar kérdés — a Magyarországon megélénkült irredenta törekvések kapcsán. 7. Az
A költségvetés a minisztertanács előtt
Budapest, május 9 Kedden délelőtt a nemzetgyűlés folytatni fogja a vál-.sztói jog általános vitáját, amelynek első szónoka Grieger Miklós lesz. .
A választójogi javaslattal kapcsolatban sokat foglalkoznak most politikai körökben az ajánlási ivekkel és szelvényekkel űzött visszaélések ügyével, mert gátat kívánnak vetni a további visszaéléseknek. Puky Endre a választójogi törvény javaslat előadója kijelentette, hogy a szelvény-rendszert általánosságban helyesnek tartja.
És ha a visszaélések lehetőségét sikerűi kiküszöbölni, akkor a szelvény-rendszer mindenképen előnyös.
A kormány tagjai egyébként minisztertanácsot tartottak, amelyen a szőnyegen levő ügyeken és időszerű kérdéseken kivül az 1925 26. évi költségvetést tárgyalták. A minisztertanács a tárcák közölt mutatkozó differenciákat intézte cl és néhány napon belül a jövő évi költségvetés végleges fotmái fog kapni, amit a kormány Smith Jeremiás főbiztos elé fog terjeszteni.
A költségvetéssel egyidejűleg a kormány indemnitási javaslatot is nyújt be és valószínűleg hat havi felhatalmazást fog kérni.
Politikai körökben hire járt, hogy a nemzetgyűlés még a nyár folyamán országgyűléssé alakul, azonban ez apokrifnek bizonyult, mivel a Bethlen-kormány a felsőházi törvényjavaslat tárgyalása után kétkamarássá alakítja a törvényhozást.
BELFÖLDI HÍREK
A miniszterelnök és belügyminiszter karcagi dlszpolgársága.
Május 17-én Karcagra várják gróf Bethlen István miniszterelnök és Rakovszky Iván belügyminisztert, akiket a város nemrégiben választott díszpolgáraivá és akik a díszpolgári oklevelet személyesen óhajtják átvenni. Az állomáson lezajló fogadtatás után délben fél 12 órakor díszközgyűlés lesz a városházán, ahova küldöttség hivja meg a magas vendégeket. A .közgyűlés után küldöttségeket fogad a miniszterelnök. A vendégek tiszteletére társasebéd lesz.
— A műegyetem uj rektora. A műegyetem lanác a tegnap tartotta tisztújító közgyűlését, melyen az idei rektor Darvas Imre lett.
A budapesti gyermeknap. A gyermeknap gyűjtése Budapesten igen szép eredménnyel folyik. Horthy Miklósné, a kormányzó felesége 100 millió koronát tett gróf Bethlen Istvánné urnájába.
Országos iparos nagy-gyűlés. Országos iparos nagy-gyülés lesz május 24-én. A közgyűlésen, meiyet a pailament előtt folytatnak le, az iparosság ezidőszerü kérdéseit tárgyalják le.
Arany János emléktáblájának leleplezése. Szombaton délelőtt fél 11 órakor leplezték le ünnepélyesen az Erkel-utca és Üllői-ut sarkán Arany János emléktábláját. Az Erkelutca 20. számú házban lakott ugyanis öt évig Arany János és a ház tulajdonosa Bóhm Béla, díszes emléktáblával jelölte meg most a házat. Az Ollói utat és az Erkel-utcát teljesen megtöltötte a nagy számban egybegyűlt közönség, amelynek soraiban az Akadémia, a Kisfaludy Társaság, a Petőfi Társaság, a Magyar Nemzeti Muzcum, aTádomány Eíyetem, a Nemzeti Színház, a Nagykőrösi Arany János Társaság, a soroksári Vörösmarty Körazlpar-müvészeti Társulat képviseltették migukat.
A Magyarhoni Földtani Társulat 75 éves jubileuma. A Magyarhoni Föld\'ani Társulat fennállásának 75 ik évfordulója alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia Üléstermében május hó 14-én, csütörtökön délután 5 órakor ünnepi ülést fog tariani.
ZALAI KÖ7IWV
Köztisztviselők nyaraltatása. A
Közalkalmazottak Országos Gazdasági Szövetkezete elhatározta, hogy ez év nyarán a köztisztviselők számára olcsó nyaraltatási akciót indít a Balaton vidékén, akár csoportoknak penzióban való elhelyezésével, akár pedig családoknak villa-lakásokban való elhelyezése utján. Tervez alkalmi kirándulásokat, egyszerűbb vagy legmagasabb igényeket is kielégítő ellátással és felügyelettel gyermekeket is helyez el penziószerü ellátásban. Felkéri ennélfogva a Szövetkezet tagjait, hogy amennyiben az olcsó nyaralás kedvezményét igénybe venni óhajtanák, tagsági igazolványuk felmutatása mellett a Közalkalmazottak Országos Gazdasági Szövetkezetének nyaraltatási kirendeltségénél (Aranykéz utca 2. félemelet) folyó hó 15-ig jelentkezni szíveskedjenek, ahol is részletes felvilágosítást nyelhetnek. Kéri a Szövetkezet tagj it, hogy lehetőleg a legsürgősebben jelentkezzenek, mert a nyaralás folyó hó 22-én kezdetét veszi és csak kötött számú hely áll rendelkezésre.
A Petőfi-Társaság - Jókaisorsjátékot rendez. A magyar kir. pénzügyminisztérium 35.493 925. sz. rendeletével megbízta a Pttőfi-Tár-saságot az ország szellemi integritásának megvédésére alkotandó hatalmas irodalmi alap megteremtése céljából egy Jókai-sorsjáték rendezésével. A művészi kivitelű sorjegyek Jókai kitűnően sikerült arcképének reprodukciójával ma kerültek forgalomba és a bankokban, tőzsdékben, valamint az összes elárusitóhelyekui kaphatók, darabonként 20.000 koronáért. A kitűnő játékterv szerint a főnyeremény szerencsés esetben 200 millió kor. é. stb. A sorsjegyeket a közönség, a nagy nemzeti célra, valamint az előnyös játéktervre való tekintettel, a legnagyobb szimpátiával fogadta.
Fischer- Colbrie dr. haldoklik. Kassáról jelentik: Fischer-Colbrie Ágost dr. kassai megyéspüspök agonizál. Minden percben tartanak a katasztrófa bekövetkezésétől.
KÜLFÖLDI HÍREK
Gyermekégetó uj szekta. Z>i-tomirban most kezdték meg egy Klamarcsuk nevtt vallásalapító ügyének tárgyalását. Klamarcuk Krisztusnak adja ki magát és szektája azt hiszi róla, hogy ő Szűz Mariától származik és hogy 1000 évig fog élni. A szekta alapilója most 70 évei. Kivílle még a bíróság elé került, mint vádlott Csimbaiuk titkár is, aki a szekta fanatizmusa „alapján 4 gyermekét elégette.
A kölni zóna kiürítése. Az angol követ a hritt kormány revében előterjesztést fog tenni, liogy a kölrii zóna kiürítését augusztus 15-én kezdjék meg, ha Németország teljesíti a jegyzékben felsorolandó leszerelési követeléseket.
Véres dráma a Burgszfnház előadásán. A Peer Gynt tegnapi elöadasán a bécsi Burgteaterben az egyik III. emeleti páholyban kél revolverlövés dördült el. Az odasiető rendőrök egy halottat és két súlyosan sebesültet t.,l3liak a földön, (nel-Ictlük pedig egy hölgyet kezében füstölgő revorverrel, aki kijelentette, hogy előre megfontolt szándékkal lőtte le a három emberi, két macze-don férfit és egy macedón nőt. Azt hiszik, hogy vagy vérbosszúról vagy politikai merényletről lesz szó, miután a tetíes nő bemondott adatai nem feleltek meg a valóságnak. És miközben a halottat és a két súlyos sebesültet a mentők kivitték a páholyból, a színen tovább folyt az előadás.
Letartóztatott emigráns-útlevél gyártó. A bécsi rendőrség tegnap belvárosi lakásán letartóztatta a magyar származású ,Wagy Bélát, aki egy utlevélhamisitó bandának volt a teje. Ntgy évek óta azzal foglalkozott, hogy a Bóesben élő „politikai menekültekének hamis útleveleket gyártolt és ugy lehetővé tette nekik az Amerikába való kivándorlást. Nagy lakásán rengeteg bélyegzőt és utlevélkönyvecskét találtak.
l&E málus 10.
Régi piarista iskolai drámák felújítása
Már a 17. században népszirüek voltak az iskolai drámák. A jezsuiták, pálosok piárV\'k iskolai drámái külön feivtttcl érdemelnek a magyar irodalom-történetében. A 18. század iskolai drámái közölt legnevezetesebbek a piarista iskolák színjátékai. Dugonics András és Simat Kristóf, ki 160 évvel ezelőtt Nagykanizsán is tanított, már nemcsak az iskolának irnak drámákat, hanem a világi színpadnak is.
E kit jeles piaristának egy egydrámá-ját dolgozta át alk .Imazta színre már régebben Német Károly piarista kormánytanácsos és adatia elő Kecskeméten, majd Budapesten a piarista gimnázium tanulóival. Dugonicsnak, a magyar regényírás atyjának, az első magyar mennyiségtan megiró-jának, a neves költőnek és drámailónak egyik iskolai vígjátékát, a Tárllázit már azóta is előadták a szegedi piarista gimnázium tinálói. Ezt a vigjttékot fogja a nagykanizsai piarista reálgimnázium most felújítani, nemcsak azért, hogy a szülőknek és az érdeklődőknek kellemes szórakozást nyuj\'son, hanem azért is, hogy az ifjúságnak bemutassa diákőscik kedvenc darabját, melyről már csak a magyar irodalomlöilé-netből tudták, hogy létezik. Német Károly arról is gondoskodott, liogy az előadásokat korhű Öltözetekben adják elő a szereplők. Ezek a f, s.ői ruhák a kecskeméti piarista gimnázium tulajdonai.
A középiskolákban ma is szívesen adnak elő színdarabokat. Ilyen előadásra nagyon beváltak e regi iskolai drámák, melyeknek zamatos nyelvéből megtanulhatja a mai kor magyarja azt, ami a jelenkor sok irodalmi termékéből hiányzik: a tőről szakadt magyaros beszédet. S ha igaz, liogy nyelvében él a nemzet, keresnünk is kell az alkalmat a régi zengésű szép magyar beszéd felújítására.
Vagyonmentővásár
Nagy az érdeklődés az aukció Iránt
NagykanlJii, nujw 3
A „Zalai Közlöt,y tegnapi számSban bejelenlett vagyonmentővásár és képaukció iráni a város lakosságának minden rétegében a legnagyobb érdeklődés mutatkozik. Már ma többen érdeklődtek ugy telefonon, mint személyesen a vásár részletei iránt, bár közleményünkben minden vonatkozó tudnivalót részletesen megírtunk, A máris megnyilvánuló előjelek után Ítélve a vásár s az aukció gazdagnak ígérkezik.
Az eladásra szánt tárgyakat hétfőn délelőtt 10-12 és délután 3—7 óra közöli egy bizottság veszi át, mely azokról elismervényt állit ki.
A közönség érdekét véljük előmozdítani, mikor ugy a va-gyontnenlővásarra, mint a vele kapcsolatos képaukcióra ismételten felhívjuk a figyelmet.
L, .^11, 11 , I J\'» ^ ,".
A Kohn L. Lajos cég kényszeregyezségi tárgyalása
A Kohn L. Lajos nagykanizsai divat-kereskedő kényszeregyezségi ügyében többszöri elhalasztás után végre tegnap délelőtt sikerült megtartani a kény szeregyezségi tárgyalást a törvényszéken, mely egyezségi tárgyalásra a cég hitelezői vagy azok képviselői mind megjelentek.
A cég passzívái egymUliárdötvenU-millió koronára ragnak, evvel szemben az aktívák a mai állas után Vörülbelűl háromszázhatvanhét millió koronára tehetők. A cég hitelezőinek száma 102. Kohn L. Lajos (<Kormos L.) a bi-
A puszta vadrózsája
Irta: kőzépgulácsl Péczely László (2)
— Ha a szemedbe nézhetek. Évi — válaszolta Bandi, — ugy lelkednek imádságos tükréből ezt is kiolvasom.
Évi e beszédre elpirult s éjbarna szemeit a földre sütötte. Istók bácsi pedig félfüllel meghallva, odavetette:
— Okosabb dologról legyen szó köztetek, mert nyálas szájatokba még nem illik az ilyen beszéd. Majd ha öregebbek lesztek és már ti kenyeret kerestek. — llyformán csak akkor beszélhettek. Eridj Bandi s kerítsd ki a gulyát, mert betört a nádasba.
Ez alatt Évi becsomagolta a kosárba a megmaradt elemózsiát s nótószóval visszaindult a pusztába.
Igy ment ez évről évre. — Ez alatt Árva Bandi, a pásztor fitt, hatalmas szál legénnyé lett. Éviké pedig gyönyörű hajadonná vált s mindenki a puszta vadrózsájának hívta.
Én és Bandi között pedig a gyermekvonzalom lassan-lassan igaz szerelemmé szövődött.
De szép is volt ez az Évi, ha vasár- és ünnepnapokon kiöltözködött Bogárszeme, fekete haja, barnapiros arca, jól megtermett, karcsú alakja olyan volt, mint a fakadó hajnal árnyékában a harmattól ittas piros rózsa. Bandi pedig legénytársai közül ugy vált ki, mint erdőből
a sudár jegenyifa E mellett szép is, meg jó is volt.
Beszélték is áin a pusztába, hogy a két árvát a jó Isten te egymásnak szánta. — Sót titkon Évi és Bandi is ezt gondolta.
Búcsúra készülnek a hídvégi pusztán. Van is ám minden portán sürgés-forgás. Ilyenkor a bútorokat az udvarra rakják és a szobát kimeszelik s aztán sütnek főznek, mert ritka család, ahova c napon nem jönne vendég A szárnyasok tömegét. emitt megint kis malacot, sót süldőt is ölnek le. A teknők közül pedig nagy tere-tere közt a ruhát szapora kezek mossák. A leányok legszebb ruháikat veszik elő s a tükör előtt titokban, a cifrálkodás járja. \\
A bucsu elönapja van. Evike hó-fehír alsószoknyája, rózsaszín ruhája, rámás kis csizmája, a nagy napra az ágyra kiterítve .elő vau készítve. — Most már csak a keblére tűzendő virág hiányzik:
Végre elérkezett a várva-várt bucsu napja. Ép, kora hajnalban, a közel levő Zala folyó partján, mocsári nc-felejiset szedni, indult cl. Amint a méhház mellett elhaladt, ott Bandival találkozott.
— Hová mégysz ily korán? — szólítja meg Bandi a leányi.
— Nefolejtset megyek szedni, mert ez fog illeni legjobban a rózsaszín ruhámhoz.
— Nem adnál-e .kalapom mellé nékem is belőle? — kérdi a legény.
— S/iveöcn ad\'.ik Bandi, ha a virágod meg is becsülöd.
Ezzel tovább ballagott a keskeny virágos réten át a Zala parijához vezető ösvényen.
Temérdek ncfcleits nyílt itt a parton a folyó vize fölé hajolva. Évi egy ilyen víz fölé hajló csoportból akart szedni. Árva Bánd- pedig szivére hallgatva lassan bmdukolva a leány után a folyó felé tartott. Sikoltást hallóit. Rosszat sejtve a vízhez rohant. Éviké egyensúlyt veszte s fuldokolva ekkor már a habokban küzkövlöli. Bandi a megáradt s örvénylő vízbe vetette magát s nagy küzdelem után kimentette.
Midőn a halálfélelemtől Évi magához tért, Bandihoz »gy szólott:
— Nélküled elvesztem volna, azért ezt a mcgmcn\'ett A&etet, ha Te is ugy akar d, tovabbra néked szentelem 1 .....
Vi/.:s ruhij\'ban legény a lányt keblére 01el:e és a fogadalmat forró csókkal meg is p.csételie. Ez eskütétel t3nuja volt a folyó két pattját Övező nefelejts virág és a légben fölöttü elröpült szélkiáltó madár.
A bucsu hangulatát Évinek ez a szerencsés megmentése még csak fokozta. A puszta vadrózsája és Árva Bandi, bár a hajnal pirkadni kezdett, a csárdást együtt még szaporán járta.
De a dolog parancsol. A napi munkához kellett mindenkinek látni. Bandi is levetette ünneplő ruháját és aztán kihajtotta a legelőre a gulyát. Gondolata azonban Évinél rekedt s alig várta, hogy Évi délben kihozza szokás szerint az ebédet.
Közben az idő haladt. Árva Bandi katonasor alá került. Be is sorozták •a 11 es huszárokhoz.
Mire ősszel a szóllő gerezdje megérett és a szomszédos hfgyek levétől hangos lett a táj. Bindi bucsut vett a pusztától és Évikétől. Szombathelyre került. Sóhaját és üzenetét a szellő szárnyára bízta, hogy vigyék cl azt a hidvégi pusztára.
Bucsuzása Évitől nyilt és igaz voll
— Én elveszlek feleségül Évi, na az Isten h3za segit.
— Én pedig megvárlak és hozzád megyek B:»ndi, ha a szived a "g1 rftarad.
E fogadalom ulán a legény kocsira ült.
Hárman mentek el a pusztából. A kocsi az ország útra fordult. tv> utánuk nézett és amikor a Zala hídjához értek, Bmdi szép, férhas hangján felcsendült az a dal, amelyik ugy illett mindkettőjük életéhez.
Bura - bura — bubánatra születtem,
Nem iRazi anya r.evelt föl engem.
Mostoha volt, — mostoha a világ is.
Száraz földön elhervad a virág i*.
<Fotyt. kov.)
ZALA\'. KÖZLÖNY
rí5je elölt 40 százalékot ajánlott fel hitelezőinek kit kezes beállítási-\' \\ _ íj pedig Koréin Miksa zala-szenlgróli és Frank M-mó nagykanizsai kereskedők - mely 40 szá-zaiékol kilenc ^v. egymásután következő arányos részletekben köte-Iczte magát megfizetni.
A hitelezők rövid tanácskozása után megejtették a szavazSst, melynek eredményét a törvényszék fogia megállapítani, vájjon elfogadták-e az egvezséget vagy sem.
A törvényszék határozatát míg ebben a hónapban lógja meghozni.
A rendőrség müvész-estélye
Fényesen sikerült mövészestélyl rendezett tegnap este a nagykanizsai államrendőrség kapitányságának támogatásával az államrendőrség de-tektiv-lestttlelének segélyegyesülcle a Polgári Egylet nagytermében. A termet csaknem szintiltig előkelő közönség töltötte meg, melynek soraiban ott voltak társadalmi ételünknek minden szSmotlcvö tényezői.
M iga a müvészcstélynek programja kitűnően volt egybeállítva. Minden száma művészi értékű volt, akár a szőlő közreműködőkéi, akár pedig az együtteseket tekintsük. Az énekszámokat kedves és vig páros jelenetek és kisebb színdarabok váltulták fel, melyeknek mindegyike csak ugy sziporkázott a humortól és szellemességtől.
A magánszámok közlll különösen ki kell emelnünk Komlóssy Emmának mély érzéssel és néhol leheletszerű finomsággal cigányzene mellett előadott magyar dalait. Teleki Ilonkának bravúros technikával !lde hangon énekelt operarészleleit, Abonyl Mariannának néhány nagyon szépen előadott énekszámait, Tóth Bélának meleg tónusu énckelőadását a színpadon végtelenül ügyesen nioz gotl és otthonos Labinszky gyerme kek különböző számait s Békést Antal, Kalina Ilonka és Körösi Endre szereplését.
A műsor gondos összeállítása s a rendezés kifogástalan gördülékeny sége Simon Qéza rcndörfőtanácsos nak a jótékony ügy iránti lelkesedését és szakavatottságát dicsérik.
A müvészestélyt a Polgári\' EgyL. éttermiben társasvacsora követte, mely a legvidámabb hangulatban kora reggeli órákig tartott
is csak a mai gazdasági viszonyikra ........I). \' \' " \'
Nagykanizsa, mijus 9
Nagykanizsa város lüzrendészcti szabályrendeletét nemrégiben küldték fel a belügyminisztériumba jóváhagyás végett. A szabályrendelet, miután egy-két kívánt módosítást elvégeztek rajla, Jóváhagyása után a közeljövőben már jogerőre is emelkedik.
A szabályrendelet szerint lüzrendészcti hatóság első fokon a városi tanács, másodfokon a közigazgalási bizottság, harmadfokon a belügyminiszter. A lüzrendészcti költségek a város terheit^képezik.
A tanács köteles megtenni minden tűzbiztonsági preventív intézkedést. Veszély esetén, Ita kell, karhatalom\' mai is intézkedhetik.
Minden tűzveszélyes építkezés tilos. A szabályrendelet jogerőre emelkedése után szalmás, nádas, kátrány-lemezes, zsindelyes háztetők javítását nem tűzbiztos anyagokkal csak abban az esetben engedélyezik (ezt
váló tekintettel), ha a fennlévő te délanyag 50 százalékánál többre a javítás nem terjed. Ezekről az cn-gtdilyekiól a tűzoltó parancsnok köteles nyilvántartást vezetni.
Kiterjed a szabályiendelet gyúlékony, lobbanó anyagokra, villamossági berendezésekre is.
Szénát, szalmát, rőzsét, petróleumot, benzint stb. udvaron, konyha-ajtók közelében v?.g/ padláson tartani; tüzelőfdt kályhában, kál>ha le-tején. kaminban, kürtőn szárítani tilos; hamut csak vízzel leöntve s arra szánt biztos helyre szabad kiönteni.
Gyufái zsebben szabadon vagy papírban hordani tilos. Nem szabad nádas, szalmás házak közelében dohányozni; meg nem gyuladt gyufái, cigarettavéget nyílt helyeken eldobálni. Még gyufát sem hordhatnak magukkal olyanok, kik szalmával vagy egyéb gyúlékony anyaggal bánnak. Istátóba, padlásra csak tűzbiztos lámpával lehet menni. Szalmás házak közelében, szomszédságában nyáron, szeles időben mosni, parazsat nyitott lapálon hordani nem szabad, sem vasalóban nyili helyen szenei izzítani. Sertéspcrzselés csak erre engedélyezett helyen történhetik.
Nyomtatni, csépelni, kazlakat szabadon elhelyezni a városban csak a tanács engedélyével szabad. Kazlak belterületen legalább 50 méterre álllfandók fel a legközelebbi ép Mettől, utcákétitéitől, a kazal tue lelt azonban ezesetben is vizet kell tartani. Cséplőgépet a városban felállítani nem szabad. Asztagokat, kazlakat országútoktól legalább 50 méterre kell állítani.
Gyermekeket, elmebetegeket felügyelet nélkiil, bezárva hagyni, tűzveszélyes játszadozást megengedni vagy lehetővé tenni, ismeretlen vidékieknek istállókban, csűrökben szállási 3dni tilos.
Faraktár csak városon kivül állit-ható fel telepengedéllyel.
Udvarokon a házaktól legalább I mélerre legfeljebb 12 ms tűzifát vagy 4 m magas, 8 m széles és hosszú mutikafál leltei lartani. Ennél nagyobb készletet a falaktól 30 méternyire kell rakni s akkor is kell hozzá a városi tanács engedélye.
Minden tűzhellyel bíró házat a szabályrendelet életbelépte után 3 hőli3p alatt tűzbiztos kéménnyel kell ellátni.
A háztulajdonos köteles 2 olló-vedrei, zári kézilámpái, vasvillát, vaslapátot, legalább •/ méteres szikracsapó oltó-pemctet, a ház ereszén felill érő erős létrát, minden 20 mé térré egy lelőlélrát. I h<k\'olitcres tiszta vízzel tele hordói állandóan könnyen hozzáférhető helyen készenlétben tartani. Mindezeket a szabályrendelet jogerőre emelkedésétől 2 hónap alatt kell beszerezni. Tető-létra, villa és pemet csak nád, szalma és fazsindel tetejű házaknál kell, hordót pedig azok, kiknek v! -vezetékük, kuljuk nincsen.
Minden tavasszal a városi tinács
köteles a tüzoltóparancsiwksággal. egyeumb-n tüzrendészeli szemlét lartani. Ekkor ellenőrzik a házi tűzbiztonsági felszereléseket, azok jókar-ban voltál, kémények, tűzhelyek stb. tisztántartását. A hiányokat jegyzőkönyvbe foglalják s jelenük a városi tanácshoz.
Tűzoltási célokra minden vízvezeték, kut és viz felhasználható.
intézkedik azulán a szabályrendelet a tűzoltóság jogairól és kötelességeiről.
Nagy hidegben kiütött tűzvész alkalmával a nem veszélyeztetett szomszédok kötelesek a fecskendők részére melegvizet előállítani.
Akik a tűzoltósághoz nem is tartoznak, felszólításra kötelesek a szerelésben és szivattyunyomásban mentésben segédkezni. Aki ilyenkor ruhájában véletlen baleset folytán kiirt szenved, a lehetőség szerint kárpótlásra tarthat igényt.
A tűz oltása után a rendőrség a közeli házakból figyelő őrséget rendel ki, ha az szükségesnek látszik. Az ilyen rendelkezések a kirendeltek eng -delmeskedni tartoznak.
A szabályrendeletben foglallak megszegése kihágást képez.
Ezek Nagykanizsa város tűzrendészed szabályrendeletének főbb pontja köziil azok, melyek a nagyközönség érdeklődésére tarthatnak számot s melyeknek szem elölt tartása a város minden polgárának egyformán nem csak kötelessége, hanem saját érdeke is.
A katonatemetőért
Nagykanizsa, mvjis 9
Malek László dr. régebben jegyzett sirkö-adományál 51.50/) koronával a kivitelezésre kerüli sírkövek árának teljes összegére, 121.500 koronára egészítette ki.
Midőn ezl a nemeslelkil adomány! nyugtázzuk, egyúttal nem szűnünk meg kérni minden régebbi adományozónkat, szíveskedjenek hasonlóképen kiegészíteni a befizetett összegeket. Nagy, az egész társadalmai terhelő kötelesség teljesítését mozdítja elő minden adomány s a szórakozásból, esetleg egyéb dó-irányzott, de nélkülözheti kiadásoktól megvont ez az összeg bőven meghozza kamatát abban az erkölcsi önelégülésben, mint a teljesített kötelesség érzete idéz fel bennünk.
Az elvérzett, a drága magyar anyafűidben porladozó katonák emlékével szemben egyformán vagyunk adósok valamennyien.\'Ennek az adósságnak mérlegén az egyik serpenyőben egy elveszített élet, tengernyi szenvedés, vér és könny, — a másik serpenyőben a megmaradónak által egy egy sírkő felállításával hozott anyagi ál dozat foglal helyet.
Minden jóérzésű magyar em ber maga döntse el, nagy ál dozalol jelent-e egy sírkővel leróni mindeme tartozást.
Berzeviczy hathatós fellépése a kisebbségi bizottságban. Az
Interparlamentáris Unió kisebbségi és végrehajtó-bizottsága, valamint főtanácsa ülést tartott, amelyen a magyar csoport képviseletében Berzeviczy Albert jelent meg. A konferen cián, amely több Magyarországot érdeklő kérdéssel foglalkozott, Berzeviczy Albert több ízben felszólalt és lialhatós fellépésének köszönhető, hogy a kisebbségi kérdésben magyar szempontból előnyös határozatokat fogadtak el. Minthogy Berzevicz A] bert a napokban hosszabb tarfózkű dásra Olaszországba utazik — i. legközelebbi Interparlamentáris csoportülést csak junius elején fogják lartani, amikor Berzeviczy Albert részletesen beszámol a párisi tanácskozásról.
Utazási könnyítések a fürdőidényre
Nagykanizsa, május 9 Az egyre jobban nyár felé forduló idő immár elhozta a nyaralási gondokat is a magyar társadalom napjai közé. Ilyenkor mindenki terveket szö már egy-két heti vagy hosszabb szabadságának eltöltésére, gyógykezeltetésére, üdülésére, egy évi munka lcipitienésérc, utazásokra, látogatásokra vonatkozólag.
A megcsonkított Magyarországon, épen szűkre szabott határaink következtében sokan keresik a nyaralási lehelőségeket ezeken a határokon lul. elszakított területeken, régi jó-ba-á:oknál, rokonoknál, megszokott fürdőhelyeken — és még többen a szó szoros értelmében vett külföldön.
A nyári fürdőélet intenzivebbé tí-tclére minden állam igyekszik megkönnyíteni az ilyen célra történő ki-és beutazást. Ez irányban az utóbbi évek mindegyike hozott valami kis könnyítést s már az idén is több-fviöl útlevél és vizumbcszerzési s ellenőrzési kedvezményekről értesülünk. Az osztrák területté lett fürdőinkbe kívánkozó közönség legkönnyebben szerezheti be a határon való átutazáshoz szükséges iratokat. Az útlevélbe beragasztandó vizum-bolyeget ugy Budapesten, mint a vidéki kereskedelmi és iparkamarákban, igy Sopronban, Győrben, Szombathelyen, Pécsed, Székesfehérvárott stb. be lehet szerezni. Ezeknek a kamaráknak ugyanis felhatalmazásuk van a vízum-bélyegek árusítására és lebélyegzésére is. A vasúti közlekedés Ausztriában nem okoz gondot a nyaralóknak.
Ugyanezt a példái igyekeznek követni \' a többi szomszédok is, elsősorban Csehország, melynek van any-nyi üzleti érzéke, hogy szívesen látja vendégül a magyart a volt magyar fürdőkben, mikor az cserébe a pénzét hagyja ott Ok még nem hozták ugyan be a vizuin-bélyeget, dc a vizum-blankeltát már kiadják mindenkinek, azt otthon kitöltik, beküldik s aznap vagy másnap 77.000 magyar koronáért, mit közalkalmazottnak vagy szegénységi bizonyítványra el is engednek, rendelkezésre áll. A cseh vasuli fürdő-kedvezmény 33% ugy az oda, valamint a visszautaz.\'snál. A fürdővonatokat és azok csatlakozását megszaporították s lá-togatoltabb fürdőket egyes vonatokhoz végállomásnak rendezték bc.
Az Erdélybe utazók részére adandó kedvezmények ügye még nincs pontosan körvonalazva. Annyi máris köztudomásúvá váll, hogy ilyenféle intézkedésekre a román kormány is készülődik, ha másérl nem, már csak azért is, hogy ne maradjon cl üzleti előzékenységben a többi magyar földel bitorlóktól. A román követség máris előterjesztést tett kormányának hogy ök is szüntessék meg a még fennálló körülményes és nagyon is nehézkes vizum-szerzési eljárást és a kinntarfózkodás ellenőrzésének tulhajtásait, hanem ezek helyett igyekezzék Románia is utazási és fürdő-kedvezményeket biztosítani. Az előterjesztés elintézése is már csak napok kérdése.
Itthoni, csonka hazánk ügyeit intéző körök vájjon miért nem ellensúlyozzák a szomszéd államok csalogató fürdő-kedvezményeit idehaza is hasonlókkal ? Vájjon nem ez lenne-e az első lépés — minthogy külföldön is az — a magyar fürdőélet fellendítésére s ezzel a magyar nemzeti vagyon külföldre hordása helyeit annak itthon való —-■>»\'«■»
ZALAI KÖZLÖNY
1925
NAPI HÍREK
napirend
Május 10, vasárnap
Római katolikus: Cantate Protestáns: Armla. Uuelitt: Ipír Ikí 16.
Nap kel reggel 4 óla 3» perckor, nyűg-ulk délután 7 óra 23 perckor.
A Meteorológia Intézet jelenléte sze-dnt villózván íelhós. enyhe ld<J várható. Helyi zivatarok nincsenek kUirva.
Képkiállítás (vásár) a Kaszinó nagytermében. nyitva reggel 10 úrétól cale 8 óráig. __
Május II, hétfő
Római katolikus: Mamert. Proteitám: Mamert Izraelita: Ijar l.ú 17.
Nap kel reggel 4 íJra » perekor, nyűg-ulk (Miután ? tfi 25 petekor.
Megyegyülés \'alaegerurgen délelótt 10 órakor.
Itt a nyár
X Ma köszöntött bca nyár! Hivatalosan még ugyan nem, de annál inkább — gyakorlatban. Meleg \\*in. Az emberek, különösen a hölgyek, már nyári ruhákban járnak. Síinek tobzóitáui. szűk ruhák ko\\xjr.dása, gyermekek kacagása... ez az utca képe.
A kávéházak előtt vigan zöldet a hagyományos oleander, muskátlik virítanak, uj bútoruk feszítenek, várva a kávézó társaságokat.
A cigányzene hallatszik. Mélabús szerelmi \'nóták ilnnepltk a májust a szép szerelmes hónapot. Az emberek már késő este sétálnak, élvezik a friss le végit és a sétatér hívogató padjai tele vannak boldog párokkal..,
Mégis csak szép uz életi S oz embereknek olyan kevés kell uh hoz, hogy boldogok tegyenek.
Egy kis napsugár, egy kis meleg, amely a természetet egy nap alatt átváltoztatja, egyszeriben szinte átalakítja az embereket is. Pár nappal ezelőtt n,ég fáztunk, fűtöttünk, szidtuk az esőt is amikor az orkán dühöngött, azt hittük, már csak a világ vége következik.
Most pedig, hogy ez a drága Nap megmelegítette az öreg földgolyóbist, most mindenki jókedvűen iparkodik az utcára, sütteti magát a N- ppal s gyönyörködik a rohanó emberáradatban.
lövünk-megyünk... Egy ház ablaka tele van orgonavirággal. Talán furcsa is, .hogy ez Jel tűnik. Talán azért, mert Nagykanizsán kevés virágot látni az abk kokban. A közöny e szegénysége e az oka, vagy nincs idejük az embereknek llyesmhel is foglalkozni ? Pedig háború előtt nagyban dívott a virágkultusz s be szépek Is voltak a földszintes házak és a nagy paloták virágos, muskátlis ablakai I
Ez talán eszünkbe juttatná a régi jobb időkel is, amelyek hogy visszatérjenek, nemcsak a sorstól, hanem tőlünk is függ.
Tegyük mi magunk széppé, virágossá az életünket, elégedjünk meg egyelőre egy kis muskátlival és higy-jük, hogy kivirul még nekünk a szabadság rózsafája is. //. C.
— Adományok az irgalmas nővérek kriptájára. Nóvák János csapii földbirtokos 500000 és neje. Nóvák Jánosné 500.000 koronát adományoztak a nagykanizsai irgalmas nővérek kriptájának felépítésére.
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK
Május 13: SteiaharJt-ctíe a PWgán Egylet nagytermében.
Május 14: SUinhatdt-ftt a Polgári Egylet nagytermében.
Május 16: A kegyesrendi reálgimnázium szinielóadása aj intézet tornatermében este fél 9 órakor.
Májú* 17: A kegyesrendl reálgimnázium wlnielAadása az intézet tornatermében este fél órakor.
MAjus 21: A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kór Zrínyi ünnepélye.
Májút 30: A Transdanubia Sport Egyesület műkedvelői elóadása.
Május 31: A Transdanubia Sport Egye-sflltt_mükrdvelói <lóadá<a.
junlui I: Az Iparosdalárda sétatéri mu-lat<aga.
Június 6: A Nagykanizsai Keresztény jótékony Nóegylet ballett-eKVulAsa a Polgári Egyletben.
Június 7: A Nagykanizsai Kero/lény jótékony Nóegylet ballett-eióadAsa a Polgári Egyletben.
— A fclsötcmplom búcsúja. A
felsőtemplomban szombaton, május 16 án. védőszentjének : Nepomuki szent Jánosnak ünnepén az íslejl-tiszteletek sorrendje a következő: 7, fél 8. 8 órakor csendes misék, 9 órakor énrkes nagyinisc. Este 7 órakor szentbeszéd, mondja Molnár Kálinin kcgyesrendi t.nár, utána könyörgés és ereklye csókolás.
— Rokkantfizetés. A közgyáml hivatal héifón fizeti ki a hadirokkantak, kedden a hadiözvegyek, szerdán a hadiárvák április havi illetményeit. A kifizetés a délelőtti hivatalos órák alatt tönénik.
— Adományok a fclsötcmplom harangjaira. 0/v. S\'.rközy Kál-mánné 300000, Ncptakarékpénztár 2CO.COO, Szofcoly L*j>s *s neje. P. J. 100-100000, Persits Katalin, r.zv. Kováts Uvánué 50-50.000. T. Fi. 35.000, D .miin József 20 000 koronát. Templomi felszerelésre: Pcrsits Katalin és P. J. 50-50000 koronát adományoztak
— Iskolai ünnepély. A helybeli II körzeti (Rnzgonyi-ulcai) áll. elemi népiskola tattulóiJjusága ma vasárnap délelőtt 10 órakor az intézet tornatermében változatos programinál anya-, csecsemő- és nemzetvédelmi iskolai ünnepélyt tart. melyre a tanítótestület a szülőket és tanügy-barátok it ezúton mrghívja. Belépődíj nincsen, azonban önkéntes adományok a nemes célra hálás köszönettel fogadtatnak.
— Szolgabíró választás. Igen élénknek igéikczik a hétfői megye-gyűlés. Különös érdeklődést ad a közgyűlésnek a szolgabírói állás betöltése, amely állasra a három pályázó közül minden valószínűség szerint Hertelendy Ferenc Ib. szolgabíró kerül ki győztesen. Ebből az alkalomból Nagykanizsáról hétfőn reggel 7 óra 40 perckor különv nal indul Zalaegerszegre. Hertelendy Ferenc a pályázók közül legrégihb idó óta szolgálja a közigazgatást s eltekintve képességeitől, a méltányosság is az ő megválasztása mellett kell, hogy döntsön.
— Vakok összeírása. Mindazok, kiknek 5 tői 35 éves korig terjedő vak gyermekeik vagy hozzátartozóik vannak, május 20 ig jelentkezzenek összeírás végett a városi törzskönyv-vezetőnél (Városháza, II. emelet, 31 ajtó). Az összeírásra az iskolák igazgatóit is felhívták.
— A rendőrség kihágás! osztályáról. A nagykanizsai rendőrkapitányság kihágás! osztályának vezetője Milei Ferencet a nyill utcán történt köxrendháboritó viselkedéséért
250 000, Mutzer Lászlót, mert sebes haj\'ásért beidézve nem jelent meg a tárgyaláson, 500000, Pronegg Mátyás és Pillzi Aldordi Medardo olasz állampolgárokat jelentkezés elmulasztásáért 300 -300000, Sparapan Italo olaiz állampolgárt lejárt vízummal való határátlépésért 100.000, Bernfl Am.idco olasz honost jelentkezés elmulasztásáért 100000. Weisz Márton osztrák állampolgárt vízum nélküli határátlépésért 100.000 korona pénzbirságra Ítélte.
— Anyakönyvi hirck. Nagykanizsán 9 gyermek született, ezek közül 7 liu és 2 leány: Halász Imre cipész segédnek fia, Szertics Kálmán sörgyári éjjeli őrnek fia, Muszil Ferenc fodrásznak fia. Parti István napszámosnak fia, Vositz Antal szobafestő-segédnek fia, Mihalics Sándor napszámosnak leánya, Nyiry Jenő állampénzlári főtisztnek fia. Scrőf János téglagyári munkásnak fia. Mesterházi Jenő főmolnárnak Iránya. - Házasságot kötött .1 pár: Breyer Imre nyug. m. kir. főhadnagy Anni Juliannával, Buzek Zsigmond géplakatos segéd Hcllinger Máriával, Csetc József posta tisztviselő Hild Franciskával. — Elhaltak öten: Türk Gyula sütőmester 45 éves, agylágyulás; Vidovics József földműves. Ma-gyár Imre 5 hónapos, bélhurul; Balog József földműves 43 éves, merevgötes; Széphegyi Juliánná cseléd 29 éves, szívbillentyű baj; Faics Mária 18 éves, lüdő.ész.
— Himlőoltás. Kiskanizsán ma délután 2 órakor a templomtéri elemi iskolábm, Nagykanizsán ugyanebben az időben a Rozgonyi utcai elemi iskolában tartják meg a mull vasárnapi kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt himlőoltást, melyre minden himlőoltásra köteles gyermeket 100 ezer koronáig terjedhető pénzbírság terhe mellett el kell vinni.
— A rendőrségi évkönyv előfizetői közül azok, kik előfizetéseiket dr. Székely Andornál eszközölték, nyugtáikk.il hélfön a nagykanizsai rendőrség bünügyi osztályánál jelentkezni szíveskedjenek.
— Hattyulovag. A Transdanubia Sportegylet műkedvelő gárdája május 30 án és juuius l-én adja elő a Polgári Egylet színpadán saját zenekarával a Hattyulovag című három-felvonásos operettet. Az előkészületek, szöveg és zenekari próbák nagyban folynak. Jegyeket az Ehrenstein divatüzlctben lehet előjegyezni.
— Somogymegyei Iparegyesületi Szövetség. Julius 7-én nagyszabású iparos nap lesz Kaposváron. Ekkor történik meg a Somogymcgyei Ipvegyesületi Szövetség megalakulása. Erre a napra az Iparosok Országos Szövetségének kiküldöttei Kaposvárra érkeznek és tájékoztatják a somogyi iparosokat az erre összehívott értekezleten.
— Orvosi hlr. Dr. Ney Hugó orvos (Fó-ut 23.) 2 heti szabadságra utazott. Rendeléseit folyó hó 25 én újból megkezdi.
— Uj plébános. A Kalocsai Alajos halálával megüresedett incédi plébániát Parits pörgölényi plébánossal töltötték be.
májusjfr
BERETVÁS PASZTILLA
a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja.
— A polal IBIdmOvcs-lllnu, kultur-munkája. A Letenye mellől kis Pola község földműves ifiutS és iparossága a falu kullurálij éff! lének emelésére nagyarányú é, <1. cséreles munkál feji ki. Már márriui idusát is sxép ünnepséggel oitft meg, mikor a Krajcsi igazgaló-Uniia vezetésével alakull férfikaruk sztbö-nél szebb irredenta dalokat adoo elő. Ugyanebből a társadalmi o« tályból alakult műkedvelő gárda húsvétvasárnap és húsvéthétfőn, V|. laminl fehérvasárnapon előadta t .Gyimest vadvirágot- eimű népszin. művet olyan alakításokkal, melytk megálltak volna helyűket bármely városi műkedvelő színpadon is Az előadások 2 millió koronát kiint tiszta jövedelmét a lervbevett sági könyvtár céljaira fordítják.
— Hősök emlékünnepe Kaposváron. Kaposváron pünkösd vatlr-napján lesz a hősök emlékünnepélye.
— Negyvennégyei emlékünnep. Kaposvárott a 44. bajtársi szövetség elhatározta, hogy méltó emlékművet fognak felállítani. A gyűjtések még folynak, minthogy a szükséges Oíz-szeg még nincs együtt. Elhatározták továbbá, hogy az ezred hősi emlékeit könyvalakban is megörökítik.
— A vármegyei tiszti nyug-dljválaszlmány és a jegyzői nyug-di)választmánv a törvényhatósági bizottság hétlói közgyűlése elé kerülő nyugdíjügyek előkészítése céljából tegnap délelőtt Bödy Zoltán alispán hivatalos helyiségében ülést tanolt.
— A Kaposvári postapalota
vízvezeték, központi gőzfűtés és vil-lanyvilágítási munkálataira 47 pályázat érkezett a budapesti postaigaz-gatósághoz. Az ajánlatokat leglup bontották lel.
— A hévízi postahivatal távit-dával és távbeszélővel f. hó 20-án nyílik meg és szeptember 30-ig fog működni.
— ösztöndíj pályázat. Mdf Zoltán alispán pályázatot hirdet néhai üikovits László gróf ösztöndi| alapítványára. A 100000 K tőke kamataiból álló Ösztöndíjra igényt tarthatnak azok a gimnáziumi vagy egyetemi ifjak, akik Zalavármegye lényleges, szolgálatában álló vigy elhunyt tisztviselőjének gyermekei vagy vérrokonai. Kérvényekel május 31 -ig az alispánhoz kell beadni.
= Eredeti festmények részletfizetésre Szerbnél Catngery-utca.
— Ipari hitel. A testvérváros Zalaegerszeg iparosainak egy része megkapta az OKH-tól kért kölcsönét. A másik része azonban nem vette fel a kölcsönt, mivel velük szemben az OKH túlságos követelésekkel lépett fel a biztosíték tekintetében.
— A Kcrka-bld átadása. A Magyar Államvasút most adta át a forgalomnak a Lenti község mellett folyó Kerkára épített vasúti hidal. A hivatalos átadás a község előljá-
rósága és a Máv uzletvezetSségének
kiküldöttei elölt történt meg, mely alkalommal duplamozdonyos vonattal próbálták ki a hid teherbíró képességét.
— Délmagyarországi diákbánság. Keszthelyi ludósilónk jelenti: A Keszthelyi DEFHE kebelében megalakult a délvidéki vármegyék bánsága, amely magában foglalja a* összes zalai és somogyi főiskolásokat. A zalamegyeiek bánjává il|. F.llner Sándort, a somogymegyeick bánjává fttoa Leót avatták fel ünnepélyesen.
ZALAI KÖZLÖNY
1925 május 10-_
— Eltűnt flu. Gerencsér István zalaegerszegi lakatosinas eltűnt otthonából. Azt hiszik, hogy egy ellene lefolytatott kihágási eljárás miatt megszökött. A rendőrség keresi az eltűnt fiut.
« Utazókosarak, utlbőrőndők piaci táskák, nyugágyak legolcsóbbak Szerbnél Csengcry-dt.
— Körmendi vásár. A májúi bavi körmendi országos vásárt holnap, hétfőn tartják meg.
— Megkerült hadifogoly. A legutolsó hadifogoly-szállitmánnyal érkezett haza Oroszországból Barcsra Grancz Oyörgy, aki még 1906 szeptemberében esett orosz fogságba. Közel 9 éves fogság után érkezett haza a szülei által már teljesen elveszettnek hitt katona.
— U1 önkéntes Tűzoltó Egyesület. Ságod községben most alakult meg az Önkéntes Tűzoltó Egyesület, melynek elnöke Krassevovits Ernó jegyző, főparancsnoka pedig Horváth Zsigmond birtokos lett.
— Az anya halála. Ritccz Istvánná garabonci lakos egy egészséges gyermeknek adott életet. A szülés után az asszony rosszul lett, mire Szép Jánosné községi szülésznő a férjnek meghagyta, hogy fogasson be és hozzon sürgősen orvost feleségéhez. A férj azonban erre nem volt hajlandó, hanem bement az istállóba és megetette a lovait — miközben az asszony állapota oly válságosra fordult, hogy néhány órára rá meghalt. A szülésznő jelentette az esetet a hatóságnál, mely megindította a vizsgálatot. A nagykanizsai kir. ügyészség nem adta meg az engedélyi az asszony eltemetésére, hanem elrendelte a holttest felboncolását, hogy mcgállapitlassék az asszony tulajdonkcpcui halála. Az újszülött gyermek erős, fejlett é* igen egészséges.
— A zalabaksal Járási főszol-gablróság — Lentiben. Az alsó-lendvai járási főszolgabírói hivatal székházát Lenti községbe helyezte át.
~ Fotball és tcniszlabdák, ra-kettek, tornafelszerelések, tornahinták, sportcikkek olcsón kaphatók Szabó fegyverüzlet Nagykanizsa,
■= 1, 2, 3 milliárd korona az uj XVI. osztály sors játék főnyereménye. És az első osztály húzását már május 13. és 15-én tartják meg. Mindazon olvasóinknak, akik ezen nyereményesélyekben oly gazdag sorsjátékra biztosítani akarják nyerőjogaikat, ajánljuk, hogy a közismert Benkő szerencse Bank-nál, Budapest, VI. Andrássy-ut 60.. mielőbb rendeljék meg egy levelezőlapon szc-rencsctzámaikat.. Játéktervek kívánatra díjtalanul.
= Színes és fehér férfi Ingek mélyen leszállított árban kaphatók Schvartz Dezső cégnél Fó-ut. Ugyanott női hímzett háló ingek darabja 58000 koronáért.
— Ma és minden este kaposvári Balogh Károly hírneves zenekara hangversenyez a Korona-éttermében.
Tlsstán és axakucrOon kezelt
boraim raéje HldtnUnt 8000, 10.000 és 12.000 kcxoniéit
Brunc.lo. JóxBof Sugár ut53. Tel. 210.
>
Elutasították a Hindenburg elleni petíciót. Berlinből jelentik: Az elnökválasztást felülbíráló bíróság tegnap este kihirdette döntését és Hindenburg vezértábornagy birodalmi elnökké történt megválasztását érvényesnek jelentette ki.
«=» Angol flór uri zokni 29 ezerért, angol flór női harisnya 45 ezerért Filipp kötöttárugyárában, Szombathelyen kapható. Előnye, hogy sajátjából mcgfejcltclhetó I
= Az Osztálysorsjátékot a magyar királyi Pénzügyminiszter megbízásából a Pénzintézeti Központ rendezi és bonyolítja le. Évenkint 2 sorsjáték van. Május 13-án kezdődik a XIV. sorsjiték, melynek játékterve igen előnyös változáson ment keresztül. A sorsjegyek mennyisége 66,000 drb. maradt, ellenben a nyeremények számát 28,000-re, az összegét 27 milliárd és 5 millió koronára emelték. A sorsjegyek ára egy-egy osztályra 120,000 K. fél sorsjegy 60.000 K, negyed 30.000 K. A jutalom 2 milliárd, a legnagyobb nyeremény I milliárd koronában állapitatott meg, ugy hogy a legnagyobb nyeremény szerencsés esetben 3 milliárd korona. Kisorsolás alá kerülnek továbbá 500, 400, 300, 200, 100 milliós stb. nyeremények.
= Ne hagyja magát megtéveszteni irreális kirakati áraktól. Legjobban csak Miltényi Sándor és Fia 50 éves cipöüztctében vásárolhat.
«= Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
TÖRVÉNYSZÉK
Fogházra itélt csaló nagykanizsai nő
Érdekes és nem mindennapi eset foglalkoztatta a nagykanizsai törvényszék felcbbviteli tanácsát. Ugyanis még 1921 novemberében történi, hogy Kalmár János mihálJi jómódú gazda házához estefelé betért egy batyuzó nő. akt elmondo\'.ta, hogy Király Muriskának hivják és Nagykanizsán lakik. Mivel már késő volt az idő — szállási kért éjjelre Kalmár gazdától, amit az meg is adott az ismeretlen nőnek.
Mikor másnap reggel a gazda és háza népe munkára ment, csak Kalmár édesanyja maradt otthon és Kalmár 10 éves leánykája Juliska. A magát király Mariskának nevező nő akkor arr.i kérte az öregasszonyt, hogy engedje cl a kislányt a szomszédfaluba, ahol lefogja fényképeztetni.
Az öregasszonynak egy pillanatra sem tünt fel g/anusnak az ismcicl-len nő szokatlan kívánsága, szépen felöltöztette a kis Juliskát és elengedte a batyuzó nővel, hogy az „lefényképeztesse".
Amikor a faluból kiértek, letértek a tervbevelt irányról és Nagykanizsa felé vették utjukdt. A nő szép S/óval tartotta a gyermeket, hogy elterelje a figyelmét, hogy más irányba mennek, mint ahová vállalkozott elvinni őt.
Nagykanizsára érve a nő egyszerre csak megállította a kislányt, kivette fűiéből a fülbevalóit, majd lehúzta róla a cipőt, ruhácskájál, elvette tőle a kendőt — és ugy, ahogy volt — a uagy hidegben otthagyta és szépen kereket oldott.
Egy rendőrőrszem lett azután figyelmes a kislány sírására, akit egy kapualjban talált vacogva a nagy hidegben és keservesen sirv3. Juliska aztán a maga naivitásában elmondotta a rendőrnek az esetet, hogy mi történt vele.
A rendőr a didergő kislányt nyomban behozta a kapitányságra, rnig édesapját értesítették. 3ki leányát azután visszavitte Miháldra.
A megindult rendőri és csendőri nyomozás minden igyekezet mellett akkor nem tudta kézrekeriteni a
titokzatos kanizsai batyuzónőt — minden kutatás meddő volt. Már ugy lálszoll. hojjy ki fogja kerülni a földi igazságszolgáltatást — amikor három év múlva, amikor már csak három napja hiányzott a A törvényes elévüléshez — az a titokzatos nagykanizsai Király Mariska ismét megjelent Miháldon és betért egy kereskedésbe, ahol — a sors keze I éppen olt tartózkodott Kalmár Juliska, a három év előtt kifosztott kislány.
Amikor a lányka ránézett a batyuzó nőre — azonnal felismerte benne azt a nőt, aki Őt hidegben levetkőztette és kifosztotta.
Kalmár Juliska nyomban hazaszaladt és elmondotta az esetet édesapjának, aki a csendőrségre sietett és jelentést tett a fordulatról.
A csendőrök vallatóra fogták a nőt, akiben ugy Kalmár-gazda mint kislánya ráismertek a három év előtti „vendégükre". Kiderült akkor a nyomozás folyamán, hogy nem Király, de Stix Mariskának hivják és a Teleky-utcában lakik Nagykanizsán.
Az ügy a járásbíróság elé került, ahol Stlx Mariskát csalásért 500.000 K fó és 200.000 K mellékbüntetésre i\'.élték, az ügyészi megbízott azonban megfelebbeztc az enyhe Ítéletet.
A nagykanizsai törvényszék felebb-viteli tanácsa Kenedi Imre dr. táblabíró elnöklete alatt foglalkozott azzal a bünügygyel és kihallgatta a vádlóit nöt és a sértett leánykát és édesapját.
A törvényszék a kir. járásbíróságnak Stix Mariska bűnösségét kimondó határozatát helybenhagyva, a járásbíróság ítéletét hatályonkivül helyezte — és a vádlott nőt négy havi fogházra. 200.000 K pénzbüntetésre, a kár megtérítésére és az összes felmerült költségek megtérítésére ítélte.
SPORTÉLET
K. Máv. T. E. - Zrínyi T. E. bajnoki fotball mérkőzés. Ritkán tapasztalt érdeklődés előzi meg a Zrinyi mai bajnoki mérkőzését. A körülbelül egyenlő játékerőt képviselő cupatok erősen késrültek erre a találkozásra, mert tudatában élnek annak, hogy ez a mérkőzés döntő jelentőséggel bir a bajnokságra. Heves iramú és izgató mérkőzésre van kiiátás, mert ugy a kaposváriak, mint a mi csap3tunk is erősen ambicionálja a győzelmet. A Zrinyi a következő csapattal áll ki: Agos\'on — Berke, Hodós, — Bohár, Tóth, Alló, — Hcrmann, Miskolczy, Ho* dics, Farkas, Lovasi. Tartalék: Ta-ródy. A mérkőzést Spitzer vezeti. Kezdete délután 3 órakor.
Tcnnlsz megnyitó a József fhg. utl sporttelepen. A zrinyi T. E. tennisz osztálya ma délután kezdi meg működését uj pályáin.
NTE—Transdanubla SE barátságos nyérkózés. Kettős mérkőzés lesz ma-öélután a Zrinyi sportele-pen. A bajnoki mérkőzés után, melyet a kaposváriak elutazása miatt korán kell kezdeni, az NTE és a Transdanubia SE csapatai barátságos mérkőzést játszanak fél 5 órai kezdettel.
irodalom és művészet
Divat Szalon. A Széketyné Soly-mos Bea szerkesztése alatt álló divat- és szépirodalmi közlönynek május havi száma igen sok divatcikken kivül értékes szépirodalmi részt is tartalmaz.
5
KÖZGAZDASÁG
Nagy lesz a Kecskeméti gyümölcstermés. Kecskeméti jelentés szerint Kecskeméten és környékén nagy gyümölcstermésre számítanak.
TŐZSDE
Délutáni magánforgalom
Irányzat barátságos. Magyar Hitet 384. Osztrák Hitel 107, földhitel 164. Kereskedelmi Bank 96$. Jelzálog 2). Hazai Btnk 100. Aluli nos Takarék 115. Testi Hazat 2470. Borsod Miskolci I8S. Budapesti OJz 156. Hungária 126. Viktória 387. Kohó 2&S. KA»zén 33$). Saltfó 518. t\'rikinyl 1152. Athenaeum 94. Pallas 192. Pegyver 60$. Danubius 2555, Villamos 1120. Schllck 40. Umpa 110, Rima 116. Cukor 2060. Oeorglfl 273, Izzó 103$, Réwvénysóf 408. Égisz 60. Karton 58. Spódlum 77. Gamml 2/0. Magyar Német Mczó 73. Egyesült Pa 61. Oía •ISO. Najlcl 1800, Bur 162, Nova 190.
A Magyar Nemzeti Bank hlvhtalos árfolyamai
Valuták Devlaák
Utói r<Mi i<«w)i;cw aaitit Jim
Cnk iwo\'i XajilOÍ II4J l\'M
Olt. O II 71144 ÍMUI IUK KM4
K>?ll :i>» •■kunt m.)4o
rii«h r,. M>4 Hift Krtmd
n>-Jtt<i ÜL mi 4 muo 114)1 IMI4
ut Ul JO friutlitb I>;BI •/.■•. I
Ur. na sir 1UVMIW
Ui Msi-rtM HUJW ■til^.\'M
• 1410 IS444 N««7Mk 710\'S \'I4IS
Oiiti.ichtll. M4JMOOIO 1\'iiU J4J4 J;M
Oéa kot. IJ-Jt 1)174 Pflga MI4 3P5
i>ij<it\'<»k IMlv :JK\'> M«J 114 áll
• »!(< » U »\'4I SUMk<.:« atC4» itiar
"4««»«« ko. t.t-ú UtH vw» V. A t\'.OáO
tiU 11749 11*17 :a»uK i>?u mi
Zürichi zárlut
Páila 7690-, Londfto 2507 50. Newywk $1675, Brüuel 2607 50, MalUnd 2122-50, Holland 20780. Berlin l23>/a. Wien 72-70. So\'ls377 50, Praga I530-—,8udapeat 72-50, Va.tf 9950 Bukateat 250 Belgrád 835 —
Az ércpénzek és nemesfémek beváltási árfolyamai
Ezüst egykotouáa 6200-6300. kétkofonla 12.400 12 600, kxlntos 16.500-17.000, öt-koronás 32000 -32500. lalrurany 49.000-49.500. arany husxkoronla 315000 316000, platina 210.000 - 220 000.
Terménytőzsde
IrJnyut szilárd volt. Buu. rozs (t tengeri 5cOO koíonávat drágult Eg\\ét> cikkek tartottak maradlak, focgalo.-n bu\'tábau elég élénk, egyebekben méisékeltebb volt.
Baio tlsssv. 76 kjj-oi 507.500 510 000.78 <g-o« 517 500 520.000. egyéb vld. 76 kg w 5Ö5C»i 510000.7*kgas$l50:0 517500. f»*a 452500 467 500. *J teogtrl 255 000 -257 500, takarmány árpa WouOu 330.000, köles 250.00C 2t».0u0. ko<pa 230 000-232 500. ul 420000 430 00Ö.
Szerkesztői üzenetek
A tanár ur jegyzetet. Nagyon szép. hangulatos és gondosan megírt tárcája teljes mcgelégtiltségUnkkc\' \' \'átkozott. Mihelyt a most kOzfés alalt áll\'. Urcát bclcjcrtuk, azonnal rákerül a sor. A közölt álnév ellen nincs kifogásunk. de Jobban szeretnék, ha saját nevét Ksunilná. Ai ek&>< esetben teljes diszkréciónkról biztosítjuk.
L. E. Btrmlkor szívesen látjuk a szerkesztőségben délután 6-8óra kozfltt. Egyet-mást amúgy Is megbeszélni óhajtanánk
K. K. Még nem kerOlt rá a sor az elöl-vasására. Legalább Is száz cikk várja türelmesen sorsát. Legközelebb elóvesszok és megüzenjük, hogy közolhctjük-e vajjy sem.
Kiadó: Zrínyi Nyomdaipar és Könyv-kereskedés RT. Nagykanizsa
ZALAI KÖZLÖNY
1SÖ5
májusio.
Appóhirdeiések
Aj ipr6ilrd«tíi dlla 10 »i«j STOO K. A clmiió i ■toden vaiUgabb t*t0t4l 4"ö izó WC tidaik ultnK-Utlk. Minden további uó dili KO K A hlrdftfil dl) «!4« liícttodi • i (orx<loí «dó boiiliftniilUlik
Külföldi retorla blikkfaszén csomagolva éa kimérve kapható lécfalvt Bodor Zoltán fakereskedéiében Sugár-, Rákóczl-ut sarok. Telefon 157. 938
Eladó vendéglő$z4badkézbóllelje$ berendezéssel Ország-u. 23. Simon József. 1312
Kiáruaitjuk raktárunkon levó ki-
lllr.ó gyártmányú fog-, ruha-, hajkefe és egyéb cikkeinket gyári árban, valamint saját készítésű, szép kivitelű, 40 kg. teherképes .................ikéntl
gyermekjáték-kocsit K 75.000. darabonkér arban. Hungária Kefe- és Seprógyár. Póut 24. Nagykanizsa._1382
Egy szobás lakást keres gyermek-leien háiaspár konyhával, vagy anélkül, beállítható sparhertal.* Ugyanott egy kerékpár és egy kétsoros harmonika eladó. Clot n kiadóban. I3&S
Ma, vasárnap
nagy
tekeverseny
az „Újvilág"
vendégfőben.
Karcsú és finom lesz a bokája a Clarks-féle párizsi Bandes ,f testszlnü gumhekcrcs használata Altul. Párja 15J ezer korona. Láthatatlan a harisnya alail Kapható Teutsch drogériában, N\'.igykanlzsán.
Aki házat, szólói, kis d nagybirtokot eladni vagy venni akar, aki házra, vagy egyéb birtokára kölcsönt akar felvenni, az forduljon bizalommal a több mint negyed század óta fennálló törvényszékiig bejegyzett Aczól Ignác péníkoicsón és Ingatlanforgalmi irodájához, Nagykanizsán, Pö-ut 3. sz. a lal?. 100 holdon felüli birtokra mértékeit kamat 1383
Eladó egy nagy kertes ház azonnal bc-költözhető lakással. Vórösmarthl-ulca 9. 1323
Megbízható motorgópéaxt keresek •séplcsre. Clm a kiadóban. 1368
Eladó Magyar u. 155. sz alatt egy hidas.
Egyszobás lakást keres gyermektelen fiatal házaspár, lelépéssel. Clm a kiadóban. 13/5
Saját termésű korocsenyi asztali ét nehéz 1917. évi termésű pecsenye bor kapható lakásomon klslételekben (literekben Is). iw
REMETE, Sugár-ut 6. szám.
ElkAltOsés miatt átadó a várcstól 10 km.-re fekvó és vasútállomással biró vadászterülcirész. Clm a kiadóban. U90
Méhászeti kaptárak, mézpergefú slb. Olcsón eladó Pctófl-u 46. |3&>
Eladó egy magánház nagy kerttel. Rá-kóczt-ulca 7. sz. 1303
Naponta friss fagylalt, jegeskává,
reggeli- és ozsonnakávé kapható M ikovlczky cukrászdában. 1395
Egy hold lucernás egísz évi termése tladó. Bóvebbet József fóhcrcegut 85 a. 1396
Egymillió koronát fizetek annak, aki részemre egy megfelelő Írnoki, raktárnokl, vagv felügyelői állást szerez. Cim a kiadóban. • 1389
üzlethelyiség kiadó, Ro»:nberger Sugár-ut 40. szám. HOS
KOlfinbejáratu bútorozott utcai szoba májút 15 érc kiadó. Vorösmarihy-u. 20.
Prima málnaszOrp minden mennyi-légben, nyitva és palackozva a legjutányo-tatban beszerezhető a Dunántúlt Gazdasági Szeszgyárosok Sieszllnomlló részvénytársaságinál Nagykanizsán. Crzsíbet-lér 12. 1433
EIsfirendQ 1 < es hegedű eladó. Clmfí kiadóban. 14^7
Csövek kazánok és vízvezetékek ~r£ tzére. bármilyen mennyiségben kapható. Wciser gépgyár Nagykanizsa. Sugár ul 16. Telefon 9. \'140$
Bgy elegáns sezton takaró, !2 szárny tzövet-fllggöny, egy csipkefüggöny és egyéb hUtartásI cikkek eladót Vörösmarthy-Í. 50
Varga György (Oelse>. a Lator tégla-sajtológép Kcreskcdctn:! R.-T.nak zalamcgyci képviselője kéri a Utcr-tégfos.iJtológepet megrendelni szándékozókat, hogy rendelés elótt minin földet szíveskedjenek hozni, hogy a kezelést bárkinek bemutathassa s ez alkalommal .1 gép Üzeméről klkl személyesen
is meggyőződhetik/__>
Iróasital, konyhaticreridezés, korcsmai székek, ebédlőasztal, varróasztal. 8 napig járó pontos (ízleli óra eladók Kolovics asz tjilosnál, Zrínyi Miklós utca 57. _
Ma esle Halászlé vacsora a Kéményseprőben. 1 hílásxlé, rántott hal, tu-róscsusza, 1 pohár sör csak 16 ezer kor. Tisztelettel Raffay Ferenc vendéglős.
Kisasszonyt keresek a nyíri hónapokra 5 éves leányka mellé. Bővebbet Sugár-ut 12. I. emelet.
Rövid fekete zongora teljesen Jó karban, jutányosán eladó Magyar utca 29.,
"ügyes kifutóisány felvétetik László ékszerésznél.
Egyszobás konyhás lakásomat elcserélném hasonló, vagy házmestert lakással Cm a kiadóban. 1118
MAGASHÁZI (Mózsi) SÁNDOR
szobafestő és mázoló
Nagykanizsa, Király-utca I.
Elvállal mindennemű e szakmába vágó munkálatokat a legújabb mintákra, Ízlésesen, olcsón és a legpontosabban
Édesítem a n. é. közönséget. laogv Csengery-ut 13. sz. alatt
lÉlÉlllÉIl!
megnyitottam. — Elvállalok a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivisciU m-.inkákat mérsékelt árakon.
A nagyérdemű közönség szíves piti-fogását kéri
,<„ Gu\'teniáy Sári.
Ugyanolt tanulóleányok /civileinek.
Htrtleiniéiiy.
rüargit fürdőmben íC<engcry-ut 19. sz.) az orvostanárok ált.il is annyira
ajInlotl köpüíyözést mcgkezdtemv Ugyanott orvosi rendeletre mindenféle mesterséges flirdű, mint szénsavas. fenyő, konyh.isó, mustíros, szap-panf\'Jtdó, félfürdü Icmosrssd, tep-licai kőfürdő knnlmtó.
Állandó orvosi felügyelőt.
Nyitva reggel 6 órálOl esle 8 óráig
Egészséges, száraz
szemes tengeri
házhoz szállítva kaph.itó
Ország és Widder
cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. Tokion 130.
Kertmegnyitás.
Értesit.m a mélyen lisztéit közönséget, hogy Eölvrts-tér 4. sz. alatli
vendéglömben
folyó hó 10-én, vasárnup délután 4 órai kezdettel
tekeversennyel
egybekötött kertmegnyitást tarlók, a nagykanizsai össziminkás Dalárda közreműködésével.
A legjobb dobók közölt llSrom értékes nyeremény lesz kisorsolva Belépődíj nincs.
• Tisztelettel Winholfer Vilmos vendéglős.
Három máSSíárdl kor.
nytíhtlj «■ujomun GSZtálVIOriiátéllban l"cl>,"«k rendkívül elAnyOicn megvjt ktiJOdj XIV. rn. ki, mii)aleupdn, jJlíkltrvl. ,„>,„,
l27 milliárd kor.
lat kí.*|><mbeu ktsorsolvs. - Sicrencituimokit nj«nl:
EHilhoffeB* Kálmán tSo|»ru"ii4 »or.jc,m,i,od.ij»
^^ **<»«■«««»» c..n0.P,.u« 7. ... OUpiKlUiL) Sorsjegyek Arai >/i 120.000 K. V: GOOOO K. \'ti 30000 K. Jttíktervel Ingyen Húzás május 13. és 15-én.
KEPVISELOT keres előkelő
fővárosi ÉPITÉSSANYAG KERESKEDŐ.
Ajánlatokat „Existencia" jeligére a kiadóhivatalba.
27 milliárd 5 millió
kertll kisorsol!,.. ■ miiül 13. és 15 én keidw.l o.««4ly.or.jilókon
Főnyeremény SS»j» 3 milliárd irorona.
Szerencse számú sorsjegyek íl,ifj. Hirschler Miksa
__"■\'■ri\'trtL. .. Mr.,!,, ,, ,.^. |.„ ....................un
Kertmegnyitás,
Ma, vasárnap délután a
Vigadó vendéglőben
Teleky-ut 43. szám alatt
kert- és tekepályamegnyitás lesz.
dijdobás egy bárány.
Cigányzene. Hideg és
meleg ételek. Csapolt sör. Kitiinő borok
Stívcs pártfogást kér
Horváth Ferenc
vendéglős.
Tennispálya
bérbeadó
a Csengery-utcában.
Bővebb felvilágosítást nyújt LEITNER, FŐ-UT
f.isö M.igyar Ált. Bizt. Társaság palota.
Ugyanott rakettek szakszeri hurozása és javítása.
Megérkeztek
a legújabb és legdivatosabb világot
florentin, fehér pico és panama kalapok!
Pünkösdi újdonságok
legjutányosabb beszerzési forrása
Maison ROTH LAURA
Na^kanfz^a, Kazinczy-u. 1
gyártmányai Elsőrendű Sunflower Sálon Potro-leum kastélyok és lakások világítására traktorok és motorok hajtására.
Autó és Motor Benzin Benzinod motorok hajtására Gáz vagy nyersolaj „Gargoyie" henger olaj autók,
motorok és traktorok kenésérc „Gargoyie" Etna Heavy Médium spec. gépolaj gózgépek és mindennemű motorok részére,
továbbá mindennemű népolaj, gépznir. kocsikenS uszé, Carbolineum, kátrány megrendeh hetó mindenkori legolcsóbb napi áron
Strem és Klein
tóclárusitóknil <>\'
NAGYKANIZSÁN.
Tiszteletid íitoltcm 4 nagyírdenu kdüOi>s6(;el, hogy i
pöcegödrölc és csatornák
tisztítását továbbra Is elvállalom. Olcsó és tiszla munkát végeztetek.
Szíves megrendelést kérem leadni Petőfi-ut 30. Tclcfon»*ám 180.
WEISZ JÓZSEF
Első Nagykanizsai 1413 Köztisztasági Vállalat
1925 május 10.
ZALAI KÖZLÖNY
Birtokbérlet átadás.
Zalában 200 holdas 7 évre, Somogy ban 300 holdas blrlokbérlct 10 évre áladó előnyős feltételekkel. Szlgriszt ingatlanforgalmi Iroda, Fő-iit 8. ,3 0
Di. FltKli-Ni*
Skabosan-kenőcs
ti<iv*i SKABOFORM iJmikiph.«6
l.rjclimiurnbb or^nSr.lrlI *
visz ketegséget,
■i iu<M<t6l IcKhimifibb
KSJ,. CflNNABIW
Kipbiló minden ?)\'A^j«iertáibjn
Nagykanizsa és vidéke
részére n.?gyon szorgalmas
rayonkápvisslői
keres
Braun Testvérek rt.
likőr-, rum- és eeelgyára
Budapest, VIII. ÜIIői-ut60.
Csak olyan urak ajánlatait kérjük, kik a si.ikniíh.m eddig Is ipazot-hatóig eredményesen dolfjöílak,
Pénzkölcsönt
gyorsan szerzek ingatlanra kebe-lezésre vagy váltóra kezesekkel.
Előnyös kamatfeltételek. Szigriszt László irodája
Fö-ut 8. (Bazár-udvar). oh
A világ legjobb cipőkrémje
Képkeretezést
ovál, kör és szögletes keretekben, minden szín és szó- J3 lességben szakszerűen vége/. 5;
STERN üveges rX\'SV/C\'
Uradalmi közhirrététel.
Az erdőgazdaság fatermékeinek szabad értékesítését ezideig gátló kormányintézkedések megszűntével a hercegi erdőliivatal ismét azon helyzetbe jutott, hngy régi tllzifa-vevőinek kis tételben is teli ttlzelő-fát adhat. A fuvarozás ideje most az aratásig lévén legalkalmasabb, az érdekeltek figyelmét felhívjuk a Fö-ut 5. sz. alatti Vár kapujára kifüggesztett hirdetésünkre, a Vár udvarában levő különféle minőségű és áru minta-ürméterek megtekintésére és az irodában közlendö fizetési feltételekre.
Hercegi Erdőhivatal.
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság
Büdanest \\iMmm Községi folmiszoiánisiló Ozeme
bliotnloyntá
tojást, baromfit, SS^I
azonnali készpénzfizetés mellett, a legjobb napi árakon, állandóan átvesz.
Helyi bizományi bevásárlók folvótetnok. TW
Távirati dm: Balázs igazgató, Nagykanizsa.
| Városi Iroda és raktár: Cscnpory-ut U. nzám alatt (Nádor-utca sarok).
A cipőkrémek
KIRÁLYA
Mindenütt kapható.
Hmvk»nlzs»l liris tfarolaihlrilitél.
262/1925. szám.
árlejtés! hirdetmény!
A kiskomáromi közegészségügyi kör megbízásából, a Kiskomárom községben épitendó körorvosi lakra árlejtést hirdetek, i Felhívom mindazokat, akik az építésre pályázni óhajtanak, hogy pályázatukat legkésőbb májns hó 23-án délután 2 óráig hivatalomnál annál is inkább adják be, mert a később beérkező pályázatokat figyelembe venni nem fogom.
A részletes feltételek a főszolgabírói hivatalban hétköznap 8—12 óráig megtekinthetők.
Nagykanizsa, 1925. május 9-én.
Oyömörey István
I4C4 főszolgabíró.
Itt a tavasz!
Gyomor-, bélbetegek és epe-bajosok kezdjék meg orvosi előirás srerint kurájukat a
glauber sós
gyógyvízzel
Biztos gyúgyeredmény I
Fogyókúrák tartására felette alkalmas l
Főraktár:
TEUTSCH drogéria
Kapható mindenütt!
Vas-
asztal lábak és két kisebb vas medence
eladó.
Uövebbet a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
!öny |
•WH
Mindennemű és méretű
tölgy parketta
gőzölt dió, gőzölt bükk, kőris, tölgy és mindennemű keményfa nnyag minden méretben, valamint a yilághirfl valódi ETERNIT pala békebeli minőségben minden méretben kapható mo
Eppinger I. és Fia
deszko. énütetfa és építkezési anyag kereskedésében — Deák-tér 5. sz.
Vigyázat! Csak az a valódi Eternit, melyen minden darabon .ETERNIT* van nyomva
WALTÉR magántanfolyam
Budapest, VIII., Rákóczi-ut 31.
Előkészít középiskolai összevont magán-
vizsgákra, érettségire, vidékieket is. Tisztviselőknek nagy kedvezmény.
Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy a Balla-félc vendéglőt átvettem és vasárnap, folyó hó IO-én
disznótoros vacsorával
megnyitom. Egy vacsora, egy korsó sörrel 15.000 korona. - Jó cigányzene. Szives pártfogást kér
LAKNERJÓZSEF
uoj vendéglős
Kiskanizsa, Hunyadi-tér 21.
Ehrenstein Károly és Társa
Tclot. 221.
uri- és noi divatáruháza
NAGYKANIZSA
IHT Mélyen leszállított árak! Rőfösárukból feltűnő olcsó árak!
Úgymint: kartonok, knnavásznak, zeffirek, sima és hímzett grenadinok, női- és férflszővetek, voil, schewiott és kazánok, törülközők, glott és karton kötények és glott alsóruhák, stb.
Uri és női divatárukbél óriási nagy választék!
Férfi ós nói ingek, aUónadiágok, puha és kemény gallérok, kézelők, kötött és seíyemnyakkendők, női-, férfi- és gycrniekharis-nyák, cérna, karlsbadi és bőrkeztyük, zsebkendők, női és férfi ernyők, nadrágtartók, kézikofferek, retikülök, női kötött rnellé-nyek. kötő, jumper és bongyorpamutok és az összes rövidárucikkck.
Női ruhadiszek és divatgombok!
Csengery-ut 6. szám alatt levő
üzlet
berendezéssel együtt azonnal kiadó. =====
6477; 1923.
Hirdetmény.
Városi vágóhídon lévő bél- és gyomortiszíitol 1925. évi május hó 19-én d. e. 10 árakor a városi gazdasági hivatalban tartandó nyilvános árverésen bérbeadjuk.
Árverési feltételek a városi gazdasági hivatalban tudhatók meg.
Nagykanizsán, 1925. május 6-án.
Polgármester.
6.727:1925.
Hirdetmény.
Árverésen eladatnak széldön-tött és törött fák I2-én alsó és felső nyiresen.
Találkozás 9 órakor a sározó gödröknél.
14-én a felső erdei Vajda oldalban, találkozás 9 órakor az erdősháznál.
16-án a felső erdei Cseresznyés részen, találkozás a récsel tó melleit 9 órakor.
19-én az alsó erdőben, találkozás 9 órakor a gyümölcsös mögött.
Nagykanizsa, 1925. évi május hó 9-én. Polgármester.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Hétfőn korán reggel gazdag tartalommal jelenik meg a
(FÜRDŐÉLET ÉS SPORT)
Felelős izerkentó: Kempelen Béla Szerkesztősége és kiadóhivatalt Nagykanizsa :: Fóut 5. szám.
LlóHzetést Arak:
Negyedévre .... 25.000 K
Fél évre.....50.000 K
Kgísz ivre .... 1DÜ.0C0 K
Hirdetést dijak:
egész oldal egyszeri hirdetése 450.MM
tél ...... 230.000
negyed „ „ „ 120.000 nyolcad „ „ &5.000 tizenhatod „ „ 35.000 Hirdetéseknek többszöri feladása esetén árengedmény. A hirdetési dijflknak [ele elére, tele pedig a hirdetés lejária után lizctcndó Apróhirdetés minden szó 500 K, 10 szóig 5000 K. — Az Összeg Icvétbélyegekben Is beküldhetó.
ZALA\'. KÖZLÖNY
1925 10.
1 lucrtt .Kranl* 9XH 10 dib. -Sjtrjp- tupKov vagy
KUlíny <-X\'2 P»P!p S.OOO.— Gondoun Oincvitegaloll kivitelek ÍJ dui.iu ItltzerellraklJr lotoclkkokben. UltMlg\'zlUsslI kijziíggel dij-
menteien
FISCHEL FÜLÖP FIAI
NAGYKANIZSA.
ZSOLDOS MflOHltTillffDLYftW
Budapeat, VII. Uohány-uton 84.
Trlcloa: U*-tt.
At «Ull ItíriCl^ " !ítllM*ltf&& clAlt"H4 Ulcictc.
A legktbb ilkcjrtl kíwlt etú kCzéptskolst maglnvlugikra.íreltiígir^vldikleketlj tZfnlcinuml fctdvef ««,. r\'*
Telje* anyagi lelo\'ö«*S.
Kerékpár segéd motor „Rolh"
J. A. P. Blackbumc motorok. Albion
J. A. P. Sturmcy-Arcber S Sin* viliéi - M410ch«r4fapir iiattrfmk
KfttballlMc* — l\'Mumilllt TI1
AutomobiUaPneumatikRi Budapeat, VI., Jökat-tér i.
Amatőr fényképezök
kérjék 1925. májusi képes árjegyzékünket
Magyar Fotóipar Budapest VII. Klrály-u.69.
N8i kalapok .»«.. ^"nY -z-lmábö. 80 OOO K-ért
kaptl.tól, - férfi és nél kalapokat rakU.on lz<Mk f. .UklUnk.
ÉRTESÍTÉS! =--
Értesítjük a nagyérdemű közönségei és t. rendelőinket,
♦ hogy megérkeztek a i • i
tavaszi szövetujdonsagaink,
Készítünk önjét melyből mérték után készítünk a legújabb divatI rerinl ■ifiveionk- kedvező fizetési feltételek mellett un öltönyöket. " ón-\'""\'"\' Becses pirfogásukai kérve
8°."n,»i">tII. LIDITT ÉS JOÓS szabómesterek.
zrínyi nyomdaipar
ÉS KÖNYVKERESKEDÉS R.-T.
NAGYKANIZSA, FŐÚT 5.
— Telefonszámok: 78. és 117. —
Készít mindennemű nyomdai munkákat legszebb és Ízléses kivitelben - a legszolidabb árakon
A hadigondozottak részére kifizetett járadékoknak helyes elszámolása (24776 - 925. VI. N. M. M. I. és II. minta), a fogyasztási adófőkönyv és beszedési napijegyzék, valamint mindenféle jegyzői, községi és iskolai nyomtatványokat raktáron tart
Felvesz előfizetéseket és hirdetéseket a „Zalai Közlöny" clmll politikai napilapra -. és a „Dunántúli Ku!turá"-ra =
ti _ _______________________
Magántanulók figyelmébe I
Összevont vizsgákra és érettségire teljes anyagi fclelöitéggel kinti elé
vidéki emutokat a llOROSS-OáRDOS
tanintézet Budapest, VIII., Rikóezt. ut 57 a..- TUilvlwWíiwk rtizldtlicifel kedvezmény. Klválé Jegyzetek I w
iSHMHiaiaiaai
Díjtalanul
csupán csak a tarifális költségek felszámításával
helyez el
az összes helybeli, vidéki, budapesti, külföldi lapokba és szaklapokba eljegyzési, házassági, halálozási hireket s általában bárminő reklám
hirdetéseket
A világ minden nyelvére a belügyminisztérium által hitelesítve eszközöl
fordításokat
Vitézeknek, rokkantaknak, tisztviselőknek 50Vo kedvezménnyel a
MAGYAR HKDETQ IRODA 11,
nagykanizsai fiókja KIRÁLY-UTCA 40. SZ.
r<gi pástival szemközt a Távtiaü tiodioll
Telefon 338-383. szint.
Minden doboz sarkában pörkölt szemeskávé van!
(Kilogrammonként kb. 8000 korona értékű)
Válogatott cikóriából készült!
Nvomatolt * Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyonutavezitffi: Ofenbcck Károly).
64. évfolyam, 105. S2ám
Nagykanizsa, 1925 május 12, kedd
Ara 1800 korana
POLITIKAI NAPILAP
fMik«izttfég it VUdóbivaUl Ptf-ut S Interurbán-Te\'ele n 78, nyotada 117. uAm
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
Sóttxctésl iic: Egy íjón SO.OOO koioiu Három bón... -------- 90.000 kocon«
Küzdelem a békeszerződés reviziójáért
Némethy Béla ilr.
Irta:
öt kinos és hosszú év mull el már azóta, hogy Neuillyben az Apponyi vezetése alatl Franciaországba kiutazott magyar delegáció a békeszerződést átvette s Európa kegyetlen itélelét megismertük.
A lesújtó rettenetes hirre a lapok gyászkerelben jelentek meg s házainkra kilQztíik a gyászlobogót . . .
A nemzet egy tekintélyes része, élén a legnagyobb társadalmi egyesülettel, a Terülelvédó Ligával azon a nézeten volt, hogy ezt a békeszerződést a magyar kormánynak aláirni, az ideiglenes magyar törvényhozásnak pedig ratifikálni nem lehet és nem szabid.
A-nanizet-másik tésiekiíosz-toltságunkra, gyengeségünkre és kényszerhelyzetünkre való hivatkozással azt javasolta, hogy Írjuk azt alá.
Nem volt azonban egyetlen olyan magyar lélek sem a csonkaországban, sem a megszállott területeken, aki a végleges belenyugvás álláspontjára helyezkedett volna. Egyek voltunk abban, hogy -a békeszerződés határoz-mányaiba — még Ita aláírjuk is azt — soha bele nem nyugszunk, ősi földünk szétdarabolás."!!, magyar véreinknek idegrn államok kötelékeibe való belekényszerité-sét tudomásul nem vesszük és mindent elkövetünk abban az irányban, hogy ezt az Ítéletet megváltoztassuk.
Vagyis elhatároztuk, hogy cselekedni és ennek a célnak érdekében dolgozni fogunk.
Lemondva a fegyveres ellentállásról (nagy kérdés, hogy az aláirás megtagadása okvetlenül ezt vonta volna-e maga után!) ez a cselekedet — a kimondott Ítélet után - egyelőre más nem lehetett, mint vagy a szomszédainkkal való egyezkedés tneg indítása, vagy az Ítéletnek a moglelebbezése.
Azt hiszem, hogy öt év tapasztalatai után minden látó cs gondolkozó ember elölt kétségtelenné lelt az, hogy ebből a dilemmából az úgynevezett utódállamokkal való egyezkedés le-
hetősége kieseit. A kisantant államai a trianoni békeszerződést olyan szentségnek ismerik,amelyhez hozzányúlni senkii sem engednek. Hiszen ennek fenntartására és biztosítására egyesültek.
Nem maradhat ezek szerint más hátra, mint az, hogy az igazságtalan trianoni Ítéletet egy elfogulatlanabb bíróság döntése elé vigyük. Ennek pedig első feltétele ebbeli célunknak és szándékunknak Európa és az egész világ nagy közvéleménye előtt való nyilvánosságra hozatala. Minden rendelkezéslinkre álló eszközzel, erkö\'csi és anyagi erőnk végső megfeszítésével arra
kell törekednünk, hogy kívánságainkat, mélységes elkeseredésünket meghallják, hogy megismerjék bizonyítékainkat, tarthatatlan helyzetünket és meghallják elrablott területeinken élő véreink .jajkiáltását.
Tisztelettel kérdezem, hogy fettünk-e ebben az irínyban komoly lépési?
Amilyen eleven, 3gilis, rendszeres, sőt eredményes a kisantant külföldi propagandája, annyira erőtlen és gyenge a tnilyenk.
Pedig, sajnos, nagyon de nagyon so elmondani valónk lenne a külföld előli. Az elölt a külföld előtt, mely a mi bünós hallgatásunk dacára is ma már kezd rájönni az egész versaillesi Európa tarthatatlanságára.
i.^r.-.- - - - - - —---- —--- — - - - - — ------ —-------------—
Rendszerváltozás á közigazgatásban
A takarékossági bizottság munkája
Budapest, t».ljus 11 A takarékossági bizottság munkája most két irányban folyik. Az egyik, amelynek elvégzésével zárós határidőn bellii május 15-ig cl kell készülnie, az összes minisztériumok és állami üzemek létszám-megálla-pitására vonatko?ik és evvel kapco-lóUvn az 1924 25. évi költségvetés télelének apasztására vonatkozó ja-| vasiatokra is.
A legutóbi tanácskozáson a bizottság hozzájárult ahhoz, hogy a lél-számapasztás kérdésében a nemzet gyűlés és a legfőbb ál ami számszék szuverén joggal intézkedjenek.
A takarékossági bizottság jövő munkájának alapját a közigazgatási rendszer gyökeres megválio/.latására irányuló javaslatok elkészítés: fogji
irányuló javaslat
képezni. Ebben a kérdésben a bizottságnak az az álláspontja, hogy lényeges megtakarításokat csakis olyan módon lehel elérni, ha az intézmények összevonása bekövetkezik és a közigazgatás egyszerűsítését minden vonalon érvényte juttatják.
A mostani rendszerben sok változásnak kell történnie, mert jelenleg öt minisztériumban van külön-külön szociálpolitikai ügyosztály, holott összpontosítás mellett sokkalta eredményesebb munkát luduáuak kifej\'eni. Nagy munkamegtakarítást fog eredményezni a birói eljárásban a j ggyakorlatok szabályozása és a felebbezések számának apasztása. RJleg nagy súlyt helyez a biiottság arra, hogy az állam szükségleteinek beszerzése teljesen uj rendszer alapján történjek.
Zalavármegye jíözgyülése
A me«yegyBlés első napja — Tömött volt a közgyűlési terem — A szolgabíró választás - Nagy szótöbbséggel Hc;tclendy Ferenc került ki győztesen „Sok az államtitkár, csökkenteni kell a képviselők létszámát U" — A Balatoni Kultúrház és Múzeum
Zalaegerszeg. mó|us II (Scjdt ItulósMn!: lc!i-J-<iijd(nU\'ic)
A megyegyűlési iránt, amint előre volt látható -- rendkívüli érdeklődés nyilvánult niQg. A Nagykanizsáról induló különvonat megtelt megjcbi-zoitsági • tagokkal, akiket kü\'.önöscn a szolgabíró- választás érdekelt. A közgyűlés megkezdése előtt a terem már tömve voli. Mindenütt hangos vita, találgatás, sU fogadás — ki keiül ki g)Őziescn a választásból.
A hangulat után ítélve, már előre meg U heteit állapítani, liogy Hertelendy Ferenc esz a győztes, akit a bzcrctcl íokfMe jelével és hatalmas éljenzésekkcl h tlmoz\'ak v! a megyc-gyülés tagjai.
A közgyűlést Tarányi Krenc dr. főispán p >nl 10 órakor nyitotta meg. Rövid megnyitója után elparentálta Bartha László, Székely Uszló, Ke-reszUtry György és Reisinger Rudolf megyebizottsági tagokat.
Majd a terjedelmes alispáni jelentést olvasták fel, amit tudomásul vettek.
Az alispáni jelentés után elsőnek Hajdú Gyula dr. szólalt fel és tiltakozásának adott kifejezést, hogy sok tisztviselőnek kilincselni kell előmenetele érdekében. Sajnálatos dolog, hogy nem a szolgálat pontosságától függ a tisztviselő előmenetele, hanem attól — kinek van protekciója. Kéri a törvényhatósági tagokat, hogy legyenek tekintettel az állások betöltésénél a szolgálati időre.
Bődy Zoltán alispán ezután jelzi, hogy a megüresedett szolgabírói állásra pályázók a szolgálati sorrendben igy következnek:
I. Hertelendy Ferenc,
II. Vitéz Hunyadi László, III. Búzás Béla dr.
Majd áttérnek a szolgabírói állás betöltésére.
Csóthy Géza murakcres2turi apát és huszonkét társa névszerinti szavazás elrendelését kérik a közgyűléstől.
Tarányi Ferenc dr. felteszi a kérdést. A közgyűlés Csóthy Géza propozicióját elfogódja. Elnöklő fór ispán elrendeli.
összesen 292-en adták le szavazatukat. Hertelendy Ferencre 179-cn, Vitéz Hunyady Lászlóra 104-cnés Búzás Béla dr.-ra 9 en. Az eredményt a közgyűlés orkán-szerü éljcnzéssel fogadta. Percekig éljenezték Herteleny Fcrcnccf, a megválasztott szolgabírót. Utána
Sümegi József rámutat a nehéz gizdasági helyzetre. Megállapítja, hogy a kormány az olcsóbbodás terén nem tett semmit. Csonka-Magyarországnak 21 államtitkára és 50 helyettes államtitkára van — mondja, (élénk mozgás) ami igazán n3gy fényűzés. Ezeket az államtitkárokat kellene redukálni. Teljesen feleslegeseknek tartja a gazdasági kamarákat, melyek évente liz milliárdba kerülnek ennek a csonka országnak. El lehetünk — kamarák nélkül is. A terhek elviselhetetlenek. A gazdák már birtokaikat adják cl. Majd hangoztatja a nemzetgyűlési kép viselők lélszám •
csökkentésének szükségességét.
A mezőgazdasági hitel kinos vajúdásáról beszel.
Indítványozza, hogy irjon fel a törvényhatóság a kormányhoz, az adórevizió tárgyijban.
Követeli végül, hogy az adófel-szó\'amlási biz tUngban a tagok a foglalkozási ágak arátiy-ilmz mérten legyenek képviselve, nvjd a földhitelt megsürgeti, j Müjd előterjesztik az állandó választmány javallatát, hogy a Keszt-1 helyen felállilandi Bal;-toni Kullur-ház és Múzeum céljaira szavazzon | meg a közgyűlés három millió koronát.
I Reischl Imre és Czobor Mátyás
ZALA\'. KÖZLÖNY
polgármester felszólalásaikban nagyon csekélynek találják ezt az ösz-szeget a fenti .célra.
Bidy alispán hivatkozik a mai helyzetre, de belemegy abba. hogy öt millió koronát szavazzanak meg a Kullurház és Muzeum céljaira.
A közgyűlés erre az évre megszavazza az Ötmillió koronát. A lobbi években évről-évre fogják megállapítani az összeget.
Szatay Gyula tb. főjegyző ezután felsorolja azokat az okokat, melyek miatt az alsólendvai járás székhelyét Zalabaksáról Lentibe kellett áthelyezni. / .
A Magyar Nemzeti Szövetség ismeretes átiratát a békerevizió és a felszabadult magyar irredentizmus ügyében a törvényhatóság a legnagyobb lelkesedéssel telte magáévá. A közgyűlés hosszasan, melegen tünteted a Magyar Nemzeti Szövetség mellett.
Szabó Károly indilványozza, hogy a közmunka-váltságot törölje a mc-gyegyülés. Miután felvilágosították,
hogy ebben csak a miniszter hala-rozhat, a közgyűlés véglll is ugy határozott, hogy a törvény módosítását kérik a kereskedelmi minisztertől. , ,.
A közgyűlés a legnagyobb elismerését fejezte ki Jcrmy Sánor műszaki fótanácsnoknak, aki ritka szakértelemmel és példás buzgalommal vezette hivatalát.
Tetszéssel vctltt tudomásul, hogy a Vármetyei Bank és Takarékpénztár Rt. 30 milliót osztott szél a jótékonysági célokra.
A Falu Szövetség zalaegerszegi kiállításának 5 millió koronát szavaztak meg állatdijazásra.
A Balatoni Gőzhajózási Társaságot 5000 aranykoronával szubvencionálják.
A novai kerületben megejtett törvényhatósági tagválasztás megsemmisítése miatt az uj választást ju-nius IS re IClzik ki.
Elnöklő lói-pán I óra után a közgyűlési másnap délelőtt 9 órára halasztja el.
A kisantant együttes jegyzéke a Bethlen-kormányhoz a magyar irredentizmus miatt
A kisantant konferenciája a magyar kérdést tárgyalta „* Sísnoni béke revíziójának ^on.lo nta ves^Jvexíet. a békét" - Magyarország „hatalmas" hadügy, ko tsé^-vetése - „Titkos magyar fegyverkezés" - Btilgária kérését, hogy sorozhasson i elutasították
Bukarest. mj,us 11
A konferencia ma a bolgár kérdéssel foglalkozol! és elutasította a bolgár kormánynak azt a kéréséi, hogy sorozás utján állíthassa össze hadseregét. A konferencián a kisantant külügyminiszterei art a határozatot hozták, hogy Bulgáriának szorosan ragaszkodnia kell a neuillyi békeszerződés szakaszaihoz és a megszabott határidőre vissza kell térnie a szerződésben megállapított létszámra.
Nincsics kijelentette, hogy a bolgár kérdésben teljes megállapodásra futott Duca román külügyminiszteriéi.
A tanácskozás legfontosabb tárgya a magyar kérdés volt, amit Bents cseh külügyminiszter beszéde vezetett be.
Uraltam: és Daca a Komániát kü-
lönösen érdeklő kérdésekkel foglalkozott. Szóba kerüli, hogy Magyarország a német birodalom példajára nem tudja magát rászánni arra, hogy teljesítse elvállalt kötelezettségét és minden alkalommal megkísérli, hogy a külföldi közvéleményt a trianoni békerevizió gondolaiának megnyerje. Ezáltal Magyarország veszélyezteti a békét és a békeszerződések állal előállott helyzetet.
Magyarország hatalmas hadügyi költségvetése, amelynek tételei a románok állal előirányzott költségeket is elérik másrészt a magyar költség-vetés pazarló összeállítása (I), amely mögött a magyar jóvátétel megfizetésének lehetetlenné tétele keresendő, olyan bajok, amelyek magukért beszélnek és amelyckló; a konferencia levonja a következtetéseit.
A bulgár érdekekéi a kisanlant konferenciáján megfigyelőkén! résztvevő Gregor Vasziltev képviselte, de mcil Magyarország nem klidOtt megfigyelőt, senkisem világosította fel a konferencia tagjait arról, hogy Magyarországtól távol áll minden háborús szándék vagy oly™ törekvés mely a vállalt kötelezettségek kijátszására irányulna.
A kisantant végre is hosszas tanácskozás után döntött a magyar kérdésben.
Uratianu miniszterelnök várakozó álláspontot ajánlott, vele szemben Bcnes, Nincsics és Duca azonban cgyértelmülcg azon az állásponton voltak, hogy a „kisantanlnak tisztáznia kell" a magyar irredentizmus és a m3gvar titkos fegyverkezés ügyét.
A konferencia ugy határozott, hogy a kisantant kormányai az irredentizmus és a fegyverkezés dolgában együttes jegyzéket intéznek a magyar királyi kormányhoz.
A közös demars értesülésünk szerint a legközelebbi időben fog megtörténni.
BELFÖLDI HÍREK
Kotasztrófáüs repülőgép szerencsétlenség Mátyásföldön. A
mátyásföldi repülőtéren katasztrófális repülőgép szerencsétlenség történt tegnap délután. A Francia-Román rcpülögéptársaságuak Bukarest felől jövő egyik icpülógép\' a mátyásföldi repülőtértől néhány száz méternyi távolságban az országút mentén több gyárépület közelében lezuhant és teljesen összeroncsolódolt, A pi-lóla a géptől hat méternyire feküdt teljesen összezúzva, holtan. Hogy hány utas volt a repülőgépen, azt még nem lehetett megállapítani, de ha voltak utasai a repülőgépnek, ugy azok is mindegy szállig a pilótával együtt elpusztullak.
Szeged tanácsa az egyetem érdekében. Szeged város tanácsa tegnap sürgönyt küldött KMetstxrg Kunó gróf és Hint János miniszterekhez, amelyben kilcjiik, hogy megdöbbenéssel értesültek a szegcdi egyetem tervbc.\'etl leépítéséről és arra kérik a minisztereket, hogy tekintsenek el cllól.
lfttt május n
l.circr Lőrinc 20 milliója. Uinr Lőrinc nem akarja kiadatni Sagulyék-nak az általa annak idején a győztes nyomravezetőjének kitűzött 20 millió korona prémiumot. A járásbíróság a mai tárgyaláson sem hozott még érdemleges Ítéletet, mert Leirer L£ rincet holnap mégegyszer ki fogja hallgatni.
A Lédercr bDnpSr. Lédertt Gu.-. táv rablóg) ilkossági bllnpöre holnap, kedden veszi kezdetét a honvédtől, vényszéken. A tárgyalás valószínűleg öt napig fog tartani. A tárgyalás során Lédererrel szembesíteni fogja feleségét is.
Szerencsés játékos. A lipótvárosi kaszinóban Szemző Elemér alezredes ■104 millió koronát nyert kártyajátékon.
Schioppa nunelus bucsuláto-gatásnl. Schioppa Lőrinc pipái nunciiis bucsulálogatásai során KU-belsberg Kunó gróf kultuszminiszternek átadta a pápa dedikált fény-képét, amelyet őszentsége áldásával küldölt a grófi párnak. A budapesti egyházközség vasárnap búcsúzott a távozó nunciuslól. Az üdvözlő beszédekre a nuncius meghatottan válaszol! és kijelentette, hogy hollandiai állomáshelyén, ha tehet valamit a magyar ügyért, azt mindig szívesen fogja megtenni. A nur.cius a szegény lelkészek számára 16 millió stipendiumot adolt. Ugyancsak vasárnap a nuncius 110 szegínyt áldoztatott meg az angyalföldi menedékhelyen. A menedékhely lakói meghatottan búcsúztak e nunciuslól.
Hősi halottak emléktáblája > győri főreáliskolában. A győri állami főreáliskola vasárnap leplezte le fényes ünnepség keretében a hósi halált halt öt tanár és negyvenét növendék emléktábláját. Az emléktábla Sányi Pál iparművész müve.
A munkapiac állása. Az állami munkaközvetítő hivatalnak az ipari és kereskedelmi munkapiacról a kereskedelemügyi miniszterhez tett jelentés szerint május 6 án a lóbb foglalkozási ágak szerlnl tekintve a munkapiac csak a tanoncoknál volt kedvező, a többi foglalkozási ágaknál pedig igen kedveződen. Intézetek szeiínt tekintve a munkapiac mindenütt, de különösen a budapesti, miskolci és szegedi intézetek körzetében igen kedvezőtlen.
A puszta vadrózsája
Irta: köfépgulicsl Píczcly t isztó (3) Az országul kanyarulatánál, a kis utkotróháznál eltűnt a szekér. Lvi pedig bement a szobába és sírva borult a tulipántos ládára.
E válás után egy évre rá mozgósítás van. Kitölt az 1859-iki habom. A ll-es huszárok is a talliáltok ellen mennek. Mantova, a hasonnevű tartomány fővárosába keiül-lek. A véletlen ugy hozta magával, liogy egy gyalogezreddel ide került Szakajtó Abris is. az az egyik legény, aki a hídvégi pusztából azon a bizonyos kocsin Árva Bandival együtt rukkolt be.
Ez a Szakajtó Abris is titkon szerette Évit, de ahhoz toprongyos volt és reménytelen, hogy Bandival felvegye a versenyt, ezéit szerelméről, mint a Zala folyó csukája, hallgatolt. Most azonban elérkezettnek látta az időt, hogy pollron, féltékeny lelke munkához lásson.
A mantovai kórházból egy B. Hid-véghez közel esó komárvárosi rokkant kaionát bocsájlottak el. Erre bizta Szakajtó Ábrís a következő levelet, hogy Bedö Istók bácsi kezéhez juttassa cl:
Tisztöli Bedő Istók bácsi!
Aiva Bandi meghall, eleseit a Kzáérl. Mellette voltam. — Utolsó szava Éviké volt. Engem bízott meg, hogy adjam át fisztöletét és üzenetét Évinek és Istók bácsiéknak. Évit arra kérte, hogy menjen férjhez és legyen oly boldog, mint amilyen ö lett volna Évivel. Aztán felej.se el, — nehogy a holt háborgassa az élők örömet.*
E levél vétele után Évi, Bedőék és az egész puszta népe elsiratta Árva Bandit. Csak Kiírta András, Bandi nevelő atyja nem nyugodott meg a IraMhirbcn. Egy benső sugallat folytán a hír valódiságában kételkedni kezdett. Egy alkalonnial ugyanis, siénagyűjtéskor meghallotta, amint Szakajtó Abris egyik pajtásának bizalmas beszélgetés közben azt mondotta, hogy majd teszek róla, libgyha Évi az enyém nem lehel, ugy Árva Bandié se legyen.
Ezéit egy naponvrlhalározta.\'tiogy levelel ir Szombathelyre a ll-es huszárokhoz, gondolván. Iiogy ott valaki csak átveszi .!. Ebben a levélben tisztességgel kérte Kurla András, tudassák vele, ha Aron Bandi, aki a 6-ik század -t-ik szakaszában szolgált, a harctéren el-evett. Ha pedig halála híre ncin
volna bizonyos, ugy küldjék cl u .nna a zárt borítékban idemellékelt tevelet. A levél Szombathelyre meg is érkezel! s mivel Árva Bandi halála híréről ott mit sem tudlak, továbbították Olaszország felé a c:,nzett borítékot.
F.kkor már a 1 l-es, huszárok hazatérőben voltak Magyarországba. Útközben kézbesítették Bandinak a levelet. F. sorokból Bandi mindent megtudott és midőn elolvasta, harcedzett orcáján két fonó könnycsepp gördült le.
Május 13 án érkezeit vissza \'állomásuk hlyére. Árva Bandi rögtön kihallgatáson jelentkezett. Szabadságot kért és kapott.
Komárváros vasut-állomásra érkezve, a községben fuvarost fogadott, hogy az őt Balatonhidvégre vigye. De hogy ne egyedül érkezzen, a kocsira négy szál muzsikus cigányt is ültetett.
A hídvégi buesu napjának évfordulója van. Bedö Istók bácsiékná! ma lakodalom lesz Szekrény Ferenc a b. magyarodi uradalom fiatal gé-miszt- és ikdóék fogadott leánya, Évi esküvőjét tartják. Temérdek ven* dég érkezik. Az eskelési szertartás a puszlai kis kápolnában történik. A násznagyi lisztet a gazdaság ke-
zelő kasznárja és a b. magyarodi (3000 holdas birtok bérlő urasága tölti bc.
Déli 12 óra. Az eskü holtomiglan-holtodiglan szava elhangzóit és az ünneplő menet Bedő Islvánék lakása felé ballagott.
Mviinycgzöi ebédnél ült már a lakodalmas népség a földiszitett lábas pajta alati. Az idö délután kettőre járt. A hangulat emelkedni kez-dclt. mert közben a pohár is fürg« járta, a cigány pedig a lábas paju sarkában a szivuez szóló nótst ugyancsak szívesen játszotta. Egyszer gyermekek szaladnak be a méhház felől s azl a hirt hozza*, hogy egy huszár négy szál cigány nyal a Zala hídja felöl a virágos réten fölvezető kis ösvényen a felé tart.
Bura, bura, bubánatra születtem-
Ki tudná Icirni a meglepetés\', amit a holtnak Iliit Árva Bandi va-rati.n, megérkezése keltett. A cigánybanda hirtelen elhallgatott és a lakodalmas nép zűrzavaros lármája hallatszott. Évi sírva fakadt és mellette az öreg Bedó házaspár meggörnyedve állt, amint a szép daliás huszárőrmester nevelő szüleinek a hosszú cselédház déli végén te»° lakásába befordult (W.
;02S május 12.
ZALAI KOZLOHT
_______ _ A Magyar
Nemzeti\' Sánk ]egyforgalma május 7-én 4.437\'5 milliárd volt, tehát az április 30-iki állománnyal szemben 836 milliárd csökkenést mulat. A csökkenést főleg a girószámlára történt befizetések idézték elő és pedig az állami számlára befolyt 902, az egyebekre 4 5, összesen 94 7 milliárd. A váltóesedékesség 15 5 milliárddal haladta tul a benyújtásokat. Ezenkívül az egyéb tartozások és követelések folytán 7 9 milliárd, az állami adóság május havi törlesztése fejében pedig 08 milliárd folyt be. Ezzel szemben devizák és valuták vásárlása révén 241, az egyéb követelések folytán pedig 6 1 milliárd pénzjegy került forgalomba.
A magyar—osztrák kereskedelmi tárgyalások első szakasza a mai napon befejeződött. Az eddigi tárgyalások során a kölcsönös követelési lista egyes tételeit első olvasásban letárgyalták. Az osztrák bizottság tagjai a mai napon visszautaztak Bécsbe. A tárgyalások legközelebb újból folytatódni fognak.
KÜLFÖLDI HÍREK
Hindenburg bevonulása Berlinbe. Hetiinból jelenlik: Ma délután érkezett meg Hannoverből a különvonat Hindenburg elnökkel. A pályaudvaron megjelentek az összes hatóságok és egy beláthatatlan embertömeg, mely leírhatatlan lelkesedéssel ünnepelte a birodalom uj elnökét. A tisztelgés után Hindenburg autóba szállt a kancclárral és a polgármesterrel. Az autót egy szakasz iovasrendór kisérte, útközben aKaiser-darumon és Charlotlenberger Siras-sen át a birodalmi elnöki palotába hajtott. A légben egy repülőgép osztag kisérte az automobilt. A repülőgépekről virágokat szórtak az útvonalon végig az elnök autójába. A berlini és össznémet sajtó a legnagyobb öröm hangján ir az uj tábornok-elnökről\' akiben a germánság reményét látja összpontosítva.
Nagyban készül az amerikai magyarsága philadelphiai világkiállításra. New-yorkból jelentik: Az amerikai függetlenség kinyilatkoztatásának (Declaralion of inde-pendence) 150-ik évfordulója alkalmából az 1926-ban rendezendő philadelphiai világkiállítás nagy jelentőségével behatóan foglalkoznak az összes amerikai magyar lapok és különösen az amerikai magyarságnak a kiállításon való részvételére helyeznek nagy súlyt. A kezdeményező lépéseket erre nézve a philadelphiai magyarság már megtelte, amennyitien megalakította a helyi bizottságot több előkelő amerikainak a csatlakozásával. Ennek a bizottságnak elnöke dr. Donáth Dezső már fel is kérte gróf Széchenyi követet arra, hogy nemcsak Magyarország, de a magyar Amerika részvéteiét illetőleg is az ügyhöz méltóan járjon közbe. A kiállításról a lelkes propaganda munkát kifejtő Ludvig Ernő is cikkezik s arra hivja fel az amerikai magyarokat, hogy a magyar kiállítási pavillont közadakozásod építsék fel, meri a megcsonkított s kirabloit szegény Ma-gyarországnakaSmith-budgeiből erre nem telik. A cikk végén ama reményének ad kifejezést Ludvig Ernő, kifosz-tottságunk dacára is a magyar géniuszt gazdasági és kulturális téren méltóan fogjuk a villágkiálliláson kifejezésre jullatni.
A csődök száma Lengyelországban. Varsóból jelentik: Az 1924. évben összesen 108 csőd volt Lengyelországban.
Vagyonmentövásár
Csak ezen a héten tart a tárgyak beszolgáltatása — A jövő héten
lesz a kiállítás s az árverés
Nagykanizsa, mljus 11
A középosztálynál a testet] -sebb visszhangra talált a vagyonmentövásár gondolata s egyre nagyobb az érdeklődés annak feltételei iráni.
Ezekre vonatkozólag ismételten megemlítjük, hogy az árverésen befolyt vételárból levonandó 15 százalékon felüt a tárgy tulajdonosának semmiféle egyéb költsége nincs, söt abban az esetben, ha a beszolgáltatott tárgy esetleg nem találna vevőre, semmiféle őrzési dijat sem fizet, ellenben az illető tárgyneoda-és visszaszállítása ót terhelik.
A vagyonmentővásárra beküldhetők bármiféle bútordarab, szőnyegek, hangszerek, festmények, régiségek, könyvek, dísztárgyak stb. Minden egyes darabról elismervény állíttatik ki s becsértéke lesz az árverésen kikiáltási ára, melyen alul csak a tulajdonosnak kifejezett kívánságára lesz az elárverezve.
A vásárra szánt tárgyak csak e hét folyamán szolgáltathatók be a Nagykanizsai Kaszinó emeleti dísztermében működő átvételi bizottságnak. Vasárnap a kiállítás előkészítése fog folyni s hétfőtől szerdáig tart maga a kiállítás. Az árverés u jövő hét péntekjén és szombatján királyi közjegyző közbenjöttével fog megtartatni.
Az átvétel délelőtt 10 -12 és délután 3—6 óra között történik.
Borzalmas szerencsétlenség
Veszprém, május 11 (Saját tudósítónk teltfon jelentése) Vasárnap délelőtt nagy zászló-zen-telési ünnepély volt Veszprémben, mely alkalomból Mándoky Sándor föesperes a tábori misét celebrálta a sporttelep mellett. Óriási közönség vett részt az ünnepségen és az azt megelőző tábori szentmisén. A celebráló föesperes a mise közepén lehetett, amikor két hatalmas dörrenés majd utána irtózatos jajveszékelés rendítette meg a levegőt és zavarta meg az Ünnepi mise fenséges csendjét.
A közönség a legnagyobb ijedelemmel és izgatottsággal sietett a hangok felé a sporttelep melletti árokhoz és akkor borzalmas látvány tárult szemük elé.
A mozsár mellett, amit az ünnepi alkalomra akartak diszlövésre felhasználni, a mozsarat kiszolgáló két 17—18 éves ifjú feküdi vérében fetrengve eszméletlenül. Mindkettő borzalmasan elékte cnitve, vérében, megrepedt homlokkal, tátongó sebekkel, az egyiknek mindkét szeme, a másiknak az egyik szeme hiányzott, ki volt lőve.
A közönség között levő egyik orvos azonnal segítségére ment az ifjaknak és a megérkezett mentőkkel ápolás alá vette, de az egyik Tóth
Károly meghalt olt a helyszínen, mig a másik Horváth István mégélet-ben vau, de rettenetes kinok között alig fogja megérni a holnapi napol. Tetanust kapott. Tóthot a hullaházba, Horváiliot a kórházba szállították.
Az eddigi vizsgálat szerint a két ifjú saját vigyázatlanságának sajnálatraméltó áldozata. Ugyanis amikor a gyújtózsinór nem akart égni a mozsárnál, ők papirosra puskaport tettek és meggyújtották. Akkor robbant fel a mozsár eddig még meg nem állapítható módon és a kél fiút a földhöz vágta, a szerte repülő darabok pedig szinte széjjel roncsolták a fejüket.
Az ügyben a hatósági nyomozás tovább folyik.
NAPI HÍREK
Külön előadás a tanulóifjúság számára
Nagykanizsa, míjus It
Szombaton este, az államrendőrség müvészestélyén két gyermek ragadta meg figyelmünket és kezdtek mindinkább érdeklődésünk központjává válni: a két Lubinszky-testvér Lilike és Mancika.
Ez * a két gyermekmüvész egyszerre meghódította a közönséget, mert játékukban gyermekiesen kedvesek, közvetlenek, mesterkéletlenek, hamisítatlanok és bájosak voltak, menten minden raffinériától, affektálástól és hatásvadászattól.
A tizenegy éves Lilike táncolt, énekelt, színdarabban játszott, fellépett vagy öt szerepben megújrázták, de az első perctől kezdve utolsó jelenetéig egyforma kedvvel, fáradhatatlanul és a kimerültségnek minden legkisebb jele nélkül teljesítette nehéz feladatát.
Az idősebb, Manci, a színpadon már olyan ügyesen mozog, mint egy, a fővárosi sziniakadémiát végzett növendék, pedig még jó néhány év választja el őt attól, hogy annak kapuján át az iskola padjaiba, beülhessen.
Ez a Lubinszky gyermekpár ma, kedden ifjúsági előadást tart a Polgári Egylet nagytermében. A két bájos leánygyermek a maguk gazdag műsorukból kiválasztják a legjavát s néhány órán át gyönyörködtetni fogják hasonló korú gyermektársaik/t.
És fel fog ragyogni a sok gyer-mckarc annak láttára, hogy egyre-másra hasonló korú két leányka minő élvezetes és, nemcsak nekik, de a felnőtteknek is minő lebilincselő előadást tud produkálni a saját örömükre és mások gyönyörűségére.
Mert nekik nem fárasztó feladat, hanem öröm a munka s az ő gyermekszívük melegebben is tud örülni mások örömének, melyet okoznak, mini az életVüzdelemben clfásult felnőtteké.
Gyermekeinktől azonban ne sajnáljuk a holnapi estét: hadd örüljenek két müvész-gyermektársuk ének-, tánc- és egyéb előadásainak.
Bandholtz tábornok halála. New-yorki jelentés szerint, tegna ott Bandholtz az ismert amerikai dandártábornok 67 éves korában elhunyt. Brandholtz tábornok volt az, aki mint az Unió képviselője, az oláh megszállás idején több izben lovagló ostorával verte szét- a muzeum kincseit kifosztani akaró oláh osztagokat.
NAPIREND
Május 12, kedd
Római katolikus: Pongrác. Protestáns: Pongrác. Izraelita: IJer hő 18.
Nap kel rejjjjel 4 óra 28 perckor, nyugszik délután 7 óra 26 perckor.
A Meteorológia Intézet Jelentése szerint nyugatról zivatar és esó várhttó hósUlyedcssel.
A l.ublnszky-növérek gyermekeid adása a Polgári Egylet nsgytermében.
Notturno
A nap lehullt a hegy mögött, a fák főli leszállt a esend s a nagy mező lent néma lett. Magam vagyok is hallgatom messze suhanó léptedet, mig eltemet a szürkület. Akkor is nyíllak orgonák, x illőit a hold, dalol! a esend, kit milyen igő szép szemed hogy rámtalált . . . Aztán jöttek bus, hallgatag ivek. mig lassan elsuhant fejem felett a nima hold s ma holt reminyek, átkosak, minden gyötrelmük rám szakad, azt sem tudom már: ilek-e ? Es ülők a parton öus magam, vihartól fakult dus hajam gyászlobogóját meglengetem. Az Hetemet te vitted el, most üres, sivár is ftnyteten a kit szemem. Akkor is nyíltak orgonák, borullak édes ulkonyok . . . Most meghalok t
Pittoressa
A fagyosszentek
A meteorológiai intézet jelentése majdnem mindig igazolja a hagyó-m<inyt, kritikusú teszi a három legfőbb fagyosszent névnapját Pongrác, Szervác, Bonifác — ezek azok a szentek, akiktől a föidmivelő nép fél, pedig szegények nem tehetnek arról, hogy kalendárlumi évfordulójuk épen azokra a rosszhírű napokra esik, amikor a hőmérséklet többnyire alá-sillyed s ezzel sokszor bizony érzékeny kárt okoz a gyenge, zsenge, most legkényesebb növényzetben.
A meteorológiai tudományos vizsgálódás ennek a jelenségnek okait már régen kutatja, de kielégítő megoldást, máig sem talált. Az egyik elfogadható megállapítás az, hogy világrészünk tavaszi felmelegedése, mely déltől éjszak felé haladó irányban történik, főleg a nagy magyar Alföldön ér el korán igen magas hőmérsékletet. A vele egyidoben Európa nyugati részében uralkodni szokott magas légnyomás következménye aztán az erős éjszakai szelek. A két ellentét egyfelől d hőkisugárzás, másfelől pedig az erős szél hirtelen megállása idézi elő a késői fagyokat.
Ezért fél népünk a fagyosszentektől, még pedig a fentebb emiilelt 3 névlól. A teljes névsor ugyan a következő:
Május II-én Mamerlus v. Beatrix, május \'2-én Pongrácz, május 13-án Szervác, május J4-én Bonifác, május 15-én Zsófia.
A középső három az általánosan elterjedt felfogás szerint a legveszedelmesebbek. Ezért viselik a .fagyos szentek\' nem épen hízelgő elmét, mig pl. Délnémetországban nEis-mtinner" (jégemberek), hszaknémet-országban pedig: wDie drei gestren-gen Herrn " (a három szigorú nagy ur) néven ismeretesek — a szerb hangzású szentek.
ZALAI KOH/W
I»6 m.
L*Ju» 12.
/t<//a /s/ín, Aofy az idén ne hozzák meg a hanyomönyosan hozzájuk kapcsolódó, a termést pusztító fagyot, hanem legyen már a magyarnak is egyszer bőséges. Isten áldásával megajándékozott kielégítő termése. H. C.
KULTUft ESTÉLY EK ÉS MULATSÁGOK
Májul 13: Stelnhardt-cstc üfO\'lel nagytermében.
Májúi 14: SMnhardr-es[e Egylet nagytermében.
Mii U1 16: A kegycsrcndi [cálginináiium szinleióadása az inlézet tornatermében este lei 9 órakor.
Máiul 17: A kegycsrendi reálgimnázium szinlelóadiia az inlézet tornatermében este líl 9 órakor.
Május 21: A Zrínyi Miklós Irodalmi es Mavwzell Kór Zrínyi ünnepélye.
Május 30: A Transdanubia Sport Egyesület műkedvelői elliadjsa.
Május 31: A Transdanubia Sporl Egyeseiéi műkedvelói előadása.
Junlus I: Az Iparosdalárda sétatéri latsága.
Junlua 6: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet baltett-clóadása a Po|. gári Egyletben.
Junlus 7: A Nagykanizsai Keresztény Jótikony Nőegylet ballctt-clóadisa a Polgári Egyletben.
— A megyéspüspök bérma-utja. Rott Nándor dr. megyéspüspök bérmautja alkalmával most Siófokon is felkereste híveit, hogy tizenegy-éves szünet után a bérmálás szentségében réízesi\'se ökel. Az érkezó főpásztor! a legnagyobb ünnepélyességgel fogadták az egyházi és polgári hatóságok. A bérmálás szentségének kiosztása után a megyéspüspök a különböző küldöttségek tisztelgéseit fogadia a plébánián. Este a dalárda szerenádot adott a tiszteletére. Siófokról a főpásztor kíséretével Balalonszabadiba utazott tovább, majd Enyingre, Mezőkomáromba és Lajoskomáromba, ahol mindenütt a legnagyobb szeretettel fogadták a püspököt. Ma Dégen, holnap Nagybátonyban, 14 én Lepsényben lesz bérmálás. Majd 15-én Kenesén, 17-én Szóládon, 18-án Karádon, 19-én Andocson, 20-án Miklóson, 21-én Mágocson, 26 án Lálrányon és 27-én Batatonleltén.
— Zalavármegye közegészségügyi bizottsága most tartotta ülését Pehm József apátplébános, törvényhatósági bizottsági tag elnöklete alatt. A bizottság többek között tárgyalta a járási járványkórházak ügyét, melyeknek felállítását nem helyesli azon\' egyszerű oknál fogva, mivel a községek már úgyis megoldották azt a kérdést. Thassy Gábor dr. tiszti főorvos ezután jelentést tett a Itldövész elleni küzdelem vármegyei szervezéséről.
— Hangverseny Zalaegerszegen. A Zalaegerszegi Daloskör mindenben, de főkép erkölcsileg sikerüli hangversenyl rendezett szombaton Zalaegerszegen a Bárány szállóban. A hangversenyben résztvettek a Da-loskörön kívül a Zalaegerszegi Egyházi vegyeskar, a Katolikus Legényegylet dalárdája s a nagykanizsai Ipartestületi Dalárda, mely utóbbit a Polgári nagy lelkesedéssel fogadták és Czobor Mátyás polgármester kitüntető figyc-a Polgári lemben részesítette. A nagykanizsai Ipartestületi Dalárda a hajnali órákban Czobor polgármesternek, valamint Wappernak, a Zalaegerszegi Daloskör elnökének szerenádot adolt. Az Ipartestületi Dalárda vasárnap reggel tért vissza városunkba.
— Harangszentelés. Zalahaláp község újjáalakított temploma kél gyönyörű uj harangot kapott, amelyet vasárnap szentellek meg nagy egyházi ünnepség keretében. Az egyik harang súlya 294, a másiké 75 kgr.
Tűzoltók fogadalma. A zalaegerszegi lüzollők vasárnap délelőtt a szentmise ulán fogadalmat teltek, majd utána az egyházi körmenettel a Szent Flórián szoborhoz vonultak.
— OFB. tárgyalás. Az Országos Földbirtokrendezö Bíróság folyó hó 20-án tárgyalja Ztlavár község föld-megvállási ügyét.
A sümegi Katolikus Legényegylet közgyűlése. A sümegi Katolikus Legényegylet vasárnap tartotta tagavató közgyűlését Beöthy István dr. esperes-pIebános elnöklete alatt. A közgyűlés elölt szentmise volt, melyen az összes tagok a szentáldozáshoz járultak. Este szinelő-adás voll.
— A Katolikus Férfiliga tagjai vasárnap délulán összejöttek a plébánia Kongregáció termében, ahol Molnár P. Arkangyal dr. a II. római zarándoklat vezetője beszámolt i római zarándoklatról és a Szentalyá-nál történt fogadásukról. A rendkívül érdekes beszámoló sokakban keltelte azt az elhatározást hogy részlvcgyenek a legközelebbi római zarándoklatokban.
— Madaruk és Iák napja. Kedvező idő esetén holnap, szerdán délelőtt tartják meg az iskolák a sétatéren a madarak és fák napját.
— Homokszentgyörgy törvénykezési átcsatolása. A Somogyvár-megye barcsi járásához tartozó Homokszentgyörgy községet a kaposvári kir. törvényszék területén bellii a nagyatádi kir. járásbíróság területéből a szigetvári kir. járásbíróság területéhez csatolták át.
— Tapolca költségvetése. Tapolca nagyközség képviselőtestülete most tartóit ülésén Horváth főjegyző az 1924. évi községi számadásról, valamint a szegényalap és a munkássegélyalap számadásáról tett jelentést. Miután a szárszámadásokra senki észrevételt nem tett, Tapolca község zárszámadását 48.9ÍB K 29 fillér arany (832.976081 papírkorona) bevétellel, 48 830 K 28 fillér arany (830,114.722 papírkorona) kiadással és 167 K 31 fillér arany (2.801.348 papírkorona) maradvánnyal elfogadla, azl jóváhagyta és a felmentvényt" a fő egyzö és pénztáros részére megadta. Horváth főjegyző be jeléntelte ezulán, hogy a másodízben összeállított községi víritis névjegyzéket fellebbezés folytán megseinmisilcllék.
kölcsönt, — miután annak kamatát közvclitési diját tulmagasnjk la-lállák a képviselőtestület nem vette igénybe.
Orvosi vacsora. A nagykanizsai orvosok szokásos társasvacsorájukat csütörtökön este 8 órakor a nagykanizsai Kaszinóban larlják meg.
— Felállították a kaposvári körzeti forgalmladó-hlvatolt. Kaposvár, hogy a forgalmiadó ellenőrzését minél teljesebbé tegye, Kadar-kulon és Nagybajomban körzeti hivatalokat állított fel, honnan a községeket ellenőrzik.
— Az élet mélységeiből. Egy tapolcai leány ellert feljelentést lellek, hogy löbb hónapos magzatjától bűnös módon szabadult. A leányt a csendőrség a nyomós gyanuokok alapján őrizetbe-vette. A leány kihallgatása alkalmával cselekményét töredelmesen beismerte és meg is nevezte az egyik tapolcai szülésznőt aki .segédkezett" neki és a gyermek .apját", aki a tiltott módon világrahozott magzatot elásta. Ugy a leányt mint az .apát" és a .segédkező"
I szülésznőt letartóztatták.
_ A „Falu Szövetség" zalaegerszegi kiállításának végleges programja most készült el. A kiállítás elnöke Bády Zoltán alispán. Nagykanizsáról csoportvezetők: Pon-gor Henrik a Transdanubia vezérigazgatói), fíazsó József ipartestületi elnök, kocsigyáros, Ujnépi Elek Ernő földbirtokos. Előzetes bejelentés jitriius 30 ig Czobor Mátyás polgármesterhez. A tárgyak beszállításinak határideje: augusztus 26, 27 és 28 déli 12 óráig. A kiá litotl lárgyak után az anyagilag érdekeit kiállítást liz négyszögméterig 2, ezenfelül I aranykorona helydijat fizetnek. Falfelületen és szabadhelyen ezen összeg felét,
— Tanltógyülés. Az alsólendvai róm. katolikus tanitóegvesület május 14 én Cseszlregen délelőtt 10 órakor tartja ezidei tavaszi közgyűlését.
— Tapolca község színházat épít. Tapolca nagyközség képviselőtestülele legutóbbi ülésén elhatározta, hogy színházépületet épiitet, mely célra megfelelő kölcsönt szerez. Ha a kölcsönügyletet perfekluálld^nyom-ban megkezdi a színház épitésél.
■ - A Stelnhardt-esték rendezője közli, hogy a szerdai előadásra mindért jegy elkelt. A csütörtöki előadásra is már csak korlátolt számú jegy kapható. Álló és karzati jegyek mindkét eslre ugyancsak elővételben lesznek árusilva.
— A tapolcai országos vásárra hatalmas tömegekben vonullak fel a vevők mint az eladok. Felhajtottak 990 szarvasmarhái, 280 lovat, 109 sertést. Összesen elkeli 670 állat. Az árak erősen emelkedő tendenciát mulattak. Forgalmi adó cimén 91 millió folyt be. A vevők jobbára külföldiekből rekrutálódtak.
— Zalai vásárok. Zalavárme-gyében tegnap voll Qelsén, Becse-helyen és Sőjtörőn országos vásár, holnap Szepelnckcn lesz, mig 16-án Csgsztregen.
— Kétszeresére emelik a hadirokkantak és özvegyek Illetményét. A kormány tervbe vette a hadirokkantak, özvegyek és árvák illetményének kélszerésére való felemelését. Az uj miniszteri rendelet
táiV"\'\'^5 c,se\'ílö\'(^e2<lil<löleeha"
— A marcali! kerület tanítói értekezlete. A marcalii kerületi kai tanítóegyesület mos! lartotla erősen látogatott értekezletét, melyen Zsöm-bölyi Sándor elnök a lanitó szociális kötelességeiről tartott tartalmas előadást, fejtegetvén a lanitó hivatását. A tanító legyen a nép nevelője, tanácsadója, édesatyja - c gondolatmenetben mozgott Zsömholyi értékes előadása. Szabady Sándor plébános egyházmegyei elnök az állami tanítókkal valtj, egyazon elbánást követeli a felekezeti tanítóság részére ezt a kérdést mindaddig felszínen foglak tartani, mig az orvoslás idej-. el nem következik. Mrjd bejelentette a hévízi szanatórium felállítását.
— Betörés. Résznek községben ismeretlen tettesek éjjel betörtek Szekeres György vegyeskereskedő üzletébe és sok millió korona érlékü vasárul, a pítwlirbói pcdi(, „, M|j6 koronán felüli készpénzt elloplak A
nyomában van. kárza \'"egközcíili a húszmillió koronái.
. - MalomtUz. A kilitii gőzmalom ismeretlen módon kigyulladt és lel lesen leégett. A kár gfz.osiíás é én megtérül. A csendőrség megindította ^nyomozást a lüz fele,SS
— Oyermekkoeslk nagyon olcsón Szerbnél, Csengery-utcq.
= Ne hagyja magát meglévesz leni irreális kirakati áraktól. |.ee. jobban csak Miltényi Sándor és Fia 50 éves cipöüzictében vásárolhat.
«= Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
= Színes és fehér férfi lngc|, mélyen leszállított árban kaphatók Schvarlz Dezső cégnél Fö-ut. Ugyanott női hímzett háló ingek darabia 58 000 koronáért. p
= Ma és minden este kaposvári Balogh Károly hírneves zenekara hangversenyez a Korona-éttermében.
Angol flór uii zokni 29 ezerért angol flór női harisnya 45 ezerért Fllipp kötöttárugyárában, Szombathelyen kapható. Előnye, hogv sajátjából megfcjeltcthető 1
Katonát él egyenruházati cikkekben a már limert legolcsóbb bcvátárllsl lorráj
egyedüli szaküzlet Bruncslca JÓJtuef Sugír-ul53.Tct.?íű
SPORTÉLET
Zrínyi TE—Káv TE 2: I
A tennisz pályák megnyitója és a Zrínyi TE foolbal mérkőzése, nagy közönségei vonzott vasárnap délután a József főherceguti sporttelepre A közönség érdeklődése ugyan inkább az izgatóbb, változatosabb footbal mérkőzés felé irányult, de a tennisz pályákon is nagy voll az élénkség.
A bajnoki mérkőzés délulán 3 órakor kezdődött. Az első félidőben huüámzó játék folyt, amelynek során a Kaposváriak a vezető gólt is megszerezték. A második félidőben azonban a játék képe teljesen megváltozol!. A kaposvá\'iak az első félidő heves iratnál nem bírták, a csapat, dekülönösencsatársoruk, mindinkábo visszaesik, mig a Zrínyi fölénye mind jobban kidomborodik. A Zrinyi védelme nagy biztonsággal veri vissza a Máv támadási kísérleteit és dobja előre újra meg újra saját csatársorát. Támadás támadást követ, aminek Hodics középcsatár által rugói! 2 gól az eredménye. A Zrinyi csatárai elismerésre méltó munkál végeztek, szépen is játszottak, azon ban még nem elég gólképesek j mert ha többe! lőnek a kapura, a csapat nagy fölénye mellett, még szebbb győzelmet arathatott volna. (Korner-arány 8:2a ZTE javára.)
A mérkőzést Spilzer szövelségi biró vezette nagy körültekintéssel és eréllyel.
A ZTE atlétái szombaton értekezletet tartollak, amelyen kötelezővé telték a szombat délutáni közös tréningei. Elhatározták továbbá, hogy július 5-én nagyszabású atlétikai versenyt rendeznek.
NTE—Transdanubia SE 0:0. N re Horváth, — Jámbor, Joós, -
— Radics, Tamás,<Kohn, — Hirscb-ler, Dezső, Palkó, Bojt, Harangozó.
Transdanubia SE: Buczolics I.,
— Györgydeák, Kalmár, — Horváth, Sebestyén, Tomasics, — Kohn, Mészáros, Windis, Férhezli, Buczolics II.
A Zrinyi TE — K Más TE ba|noki mérkőzés ulán jálszot! barátságos mérkőzési a két csapat. A játékot azonban csak a Transdanubia SE ambicionálta és szívós védekezésével sikerült is eldöntellenné tennie a játékot.
jt-^niájusJ^
ZALAI KÖZLÖNY
i.íiífl neeycdórábart Itcvcs oslro-Jw « NTE.és kél gólt h í, i röviJ egymásutánban, dc a bírt liJ miatt egyiket sem írvinycsiti e, kedvit szegi az N rt-nek, enged iramából, anélkül azonban, hogy
\'«ffilidó után a má-(Odikban embereket cserél az NTE. Ai NTE nyomasztó fölénybe jut, Wvlonos támadásai azonban nem vezetnek eredményre, mert a Trans-damibiát SE körömszakadtáig véüc-tt:il( A tömörilit Transdanubiát „cm tudja széthúzni a NTE s igy a további támadások is crcdménylelc-„tk maradnak, sőt egypárszor az NTE kapuja is veszélybe kerül.
A Transdanubia SE csapata masz-sziv együttes, melynek minden tagja bámulatos igyekezettel és kitartással tud játszani. Rövid idő alatt veszélyes ellenfelei lesznek az NTE-nek és a Zrínyinek.
Az NTE játéka nélkülözte azt a lelkesedést amely máskor legszebb és legértékesebb sikereinek szülője szokott lenni. Mégis a legszebb reménnyel nézhet hátralevő bajnoki mérkőzése elé, mert lempóbirásuk kifogástalan, a csatársor összjátéka pedig alig mutat hibái. Mai játékukhoz jó adag balszerencse is járult, ami azonban mii sem von le a Transdanubia sikeréből.
Jóbarátok — Zrínyi Bíró: Jámbor NTE.
II. 0:0.
ben megsértette, 2) cltitván rátámadt és mellbelüktc és 3) azzal kérkedett, hogy ót pofoníltOtte, holott ez nem feleli meg a valóságnak.
Az ilgy a nagykanizsai kir. járásbírósághoz kerüli, ahol i\'allos lagadta az ellene emelt vádakat és viszon-vádát emelt Bánhalmy ellen azért, mert ót becsületében megsértette.
A tanúkihallgatás és bizonyítási eljárás befejezése után a kir. járásbíróság mindkettőt bűnösnek mondotta ki a becsületsértés vétségében és ezért Pallos Lajosi 500.0C0 K, Bánhalmy Józsefei pegig 200.000 K pénzbüntetésre ítélte.
Fellebbezés folytán az ügy a törvényszékhez kerüli, melynek felebb-vileli tanácsa helybenhagyta a járásbíróság ítéletét és elrendelte, hogy az ítélet a kir. tanfclü«yclöséggcl közöltessék.
TÖRVÉNYSZÉK
Hitelrontó asszony
Hitelrontás és becsületsértés vétsége miatt került tegnap a vádlottak padjára Virdgh Sáodorné született Kocsis Terézia, keszthelyi kőfaragó neje. Ugyanis a műhelyét átvett Kertész János és Huber Vendel kőfaragómesterek üzletfelei előtt azokról lekicsinylőleg sőt becsmérőleg nyilatkozott, és igy az üzletfeleket Kertésztől és Hubertől elidegeníteni igyekezett, ugy, hogy azok kénytelenek voltak a rossz nyelvű asszony ellen a bíróságnál menedéket keresni.
A tegnapi tárgyaláson a vádlott Virdgh Sándorné körömszakadtig tagadott mindent, még azt is letagadta, hogy a\'tcrheló tanút ismeri, tgyik-másik tanú vallomásában elmondotta, hogy férfiak létére elmenekültek előle. A tanuk ezen vallomása, úgyszintén a vádlott asszony egyenesen kó-mikusan konok tagadása derültséget váltott ki a bíróság tagjaiból mint a hallgatóság köréből. A tanuk eskü alatt terlielöen vallottak Viráglmé ellen, aki még a szembesítés alkalmával is tagadja a terhére rót cselekményeket.
A főmagánvádló képviselőjének és a védő beszéde után a törvényszék bűnösnek mondotta ki Virdgh Sán-dornét az 1914. évi 41. t. c.-be Ütköző hitelrontás és kétrendbeli becsületsértés vétségében és ezért Összesen — az enyhítő körülmények fennforgása miatt — csupán 1.600.000 korona pénzbüntetésre és az összes felmerült költségek megfizetésére ítélte. Az ítélet jogerős.
Zalavár] csendélet
Pallós László zalavári osztálytanító és Bránhalmy József zalavári kántortanító ho^zabb idő óta elkeseredett ellenséges viszonyban vannak egymással.
A legutóbbi eset a kettő közöli az, hogy Zalavár község kántortani-lója feljelentette Pallós László osz-lálylanitót, hogy ez 1) öt becsületé-
KÖZGAZDASÁG
A világ terméskilátásai
A világ termáskilátásairól a következő jelentések számolnak be:
Németországban a kedvező időjárás folytán a termés .íz utóbbi hetekben szépen fejlődött. Az ősziek fejlődésé kielégítőnek mondható.
Franciaországban az őszi vetés elég jól áll. A te mésben a kilátás jobb.
Oroszországban a fagy által okozott károk korántsem oly nagyok, mint azt eddig híresztelték. Ennek ellenére az átlagnál rosszabb termés várható.
Olaszországban bőséges cső folytán a kilátások lényegesen javultak.
Romániában a tavaszi munkálatokat befejezték. Az elmúlt napokban valami eső voW, de további csipa-dékra volna szükség.
Argentínában a kukorica törése kielégítő mederben folyik. A szép idő lehetővé tette a buza és árpa átszántását.
Indiában némi erő, kevés téli kár, a termés jól fejlődik.
Kanadából érkező hirek különösen kedvezően számolnak l>c.
Az Egyesült-Államokban a legutóbbi nagy esőzések jolytán a termés láthatóan javult, csup.\'n délnyugatra kellene több csapadék.
Észak-Afrikában a kilátások foly tatólag szépen javultak. Különösen keleten volt bőséges cső, de azért az összes részekben szépek a ki látások.
TŐZSDE
A mai tőzsde tartott Irányzat mellett folvl le. Minthogy a spekuláció sem küllőidről, sem pedig belföldi körülményekben nem k.ip;ilt ösztönzést, csak néhány pipitbnn lejlődölt kl némi üzlet. Egyébként íz Irányzat csendes. A határidős értekek körül egyedül a Georgia tendált szilárdabban. A vas-piacon ü.inzvlllamos l százalékkal Javult, Danubius és Fegyver ugyanannyival olcsóbbodott. A szénpiacon Crikánvi és Kőszén élénk forgalom melleit tartották árnlvójnkat, A biztosítók piacán hlső Magyar •! százalékos árnyereségével szemben, Pannónia jelcnlós árveszteséget szenvedett. A nyomda-piac vezetó értékei nagyobb métlékben visszaestek. -*
Uiótőzsdc
Irányzat llzlctteten. Magyar Hitel 382. Ki ma 115. Nova 182. Georgia 277. Kereskedelmi Bank 960, Kószén 3205, Utlkáuyi 1010. Ganz Danubius 2315.
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai
Valuták
Aajol toat JHXOiWiXO C««H >c<o-. ZWI Vili Dluir II S 1147
Dollit 707ÍC 714-0 Fiaacla ti. irig-374} rioU««4( M. aa«SMiwj 117-3(9 U»» S09 41*
24SS-WM MHO 14144 Otílr.Khlll. SS IS 100OS Ola kor, 13220 IJ1S3 I»l|tl Intik I347Ú 13424 lit|l Itltk 3S77 3491 K«(l( kii ll«ll}!t»7« tltí tM. 11771-I4Í49
AnüerJ.-
Btlgtld
Ke", la SaktMil *
Koptablg* KrltilUala
MUioo Nawyork
Pl/l.
Pflgi
3>4IU
Stockkola
Wlaa
ZSxUJt
mvws\\
II44-114) ittttMttM 347-34} 3R7-MÍÍ 1Í4W IÍ4W I20IG-H074 34SXO-347CCO 2SIS-SJ3 71060 71410 37IC 3734 tilt-II93 (ll-SIS llWI I»14» 99ÍJ IC044 11770 MSI
Zürichi zárlat Párls 2687 50. London 2506 —, Newjoek 16 75, BtUtiel 2610—, Malland 2122-50 Holland 207 75. Berlin 123 -. Wien 72 80 Solls377 5U. Praga 1530-—. Budapest 72\'Vf, Vstsó 99 50. 3ukarest 252 50. Belgrád 835\'—.
A magyar korona külföldi hivatalos jegyzései
DEVIZA VALUTA
ttgsip Ugat?
Bécs ...............99951999) 9982I99J2
Berlin...............5S65 3865 5897 5895
Prága ............ 475501 WAt 477Vs | 477SO
Az ércpénzek és nemesfémek beváltási árfolyamai
Kzüll egykoronás 6200-6300, kétkoronás 12.400 12 6CO, forintos 16.500-17.000, öt-kotonái 32.000 -32.500, színarany 49.000— 49.500. arany huszkuronás 315000-816.000. ídatlni 210.600 - 220.000.
Terménytőzsde
Irányzat gyengébb volL Buza és rozs 5000, korpa 250O koronával olcsóbbodott. A tengeri élénkebb kereslet folytán kissé szilárdult voll, 5000 koronával drágult.
Basa tlsxav. 76 k((-os 502 500 505 000, 78 kg os 512 500 515.000. egyéb vld. 76 kg-os 500.0DO- 502.500.78 kg os 510 0» - 512 500, rozs 447.5CO—452.500, uj tengeri 260 000-262.500, takarmány árpa 320.000 - 330 000, köles 250.00C 260.000. korpa 227 500-230.000, zab 420000 - 430.000.
Sertésvásár
Felhajtás 2210. melyból eladallanul visszamaradt ICO drb. Elsőrendű 21 r00-22.000. szedeti 19.500 - 20.000. szedell közép 18 500 — 19.WW. könnyít 15.000—17.000. elsótendU Öíe« 190J0- \'20.000. másodrendű 18.000 185"0. angol sílldó 18 000 -22.000. szalonna nagyban 22.500 23.000. zsír 26 500,-27.000 lehúzott hus 20.000 23.(00. sialonnás tél-íertés 21 000-24 COO. Irányzat kellemes.
Szerkesztői üzenetek
C—0. A nók cigareltízásáról egy alkalommal már kifejtettük a felfogásunkat. A1 illelónek, kl lenkarja szoktatni róla, Igaza van s megtehetné neki azt az örömet, hogy lemond a füstölésről. Nem Is olyan nagy áldozat cz, mint lalán gondolja.
E. M. Budapest. Bármennyire Is poéti-kusan van megénekelve cikkében a május, sajnálatunkra mégis lemondani vagyunk kénytelenek közléséről, miután absolnte nem tudunk neki helyet szorítani.
B. M. Megkaptuk s kivételesen néhány-napon bellii át Is olvassuk. I.\'zeneiünket mindenesetre meg fogja találni ebben a rotiatbáil
Nem közölhetők: .Tatjana Totslol. Este bélkor; Vérvliágok; Kgl manna: Valutareform; Ködben; Zwrbaiál; Itervadás; Tiltott csók; Tiinkószó; Végvárak; Reménytelen szerelem; btnlékclm; Utolsó kézszorilás; Alomvadász; Kopolt évek. A többiekről legközelebb.
Kiadó: Zrinyl Nyomdaipar és Könyvkereskedés RT. NnRyknnizjifl
27 milliárd 5 millió
kexiit kisorsolásra a
Főnyeremény
május 13. és 15 én kezdődő o8x*ály»orsjítókon.
3 milliárd korona.
Az összes
praktikus háziasszonyoknak a „valódi Francihoz való hajlandósága abban leli magyarázatát, hogy a .valódi Franck"* a legjobb, legízletesebb és a legtartalmasabb kávépótlék !
♦A kávédarálóval mint védjegy.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tőzsde délután 1 órai záróárfolyamai a következők:
Ka ikok
AogoJ-M«zy. Muil
LlOld fciak Mt|/. HU. itliilor Uuinlt. OL-M. kink 0««t/. mll Bmkvicttn r&ldb!l<l»
M«T. •*! |. k
lagatUu
Hí mt<t I
Míiyu-Náu.l 1
Wip. W*ilt>i 4 Vicotl bi.k
M«r<=( •
Nttai. k. 4i t»k- >
KacaU. 8 í*> BUtoiItdk <■ Takarékok
Salr. tp. » udöuíioii
rít itoii 4
WblnMl Tik. II
Mai TiV 11\'
M«kUr 17
Kim at.O 144 EUi M. 81x1.
FoocMn II
H»Ijr.-Pi»ntU I
Maiatok
So.-1-M II
Cne<oidla *
a4kt.i(i^«l i
B-d.fMlI 15
ftaatirla » Ktiiltail^n
Vlktír l« «
Tttftkn tatai. 1
Tr. Daaabli <
Ukayák
Biaxlt 4
Baocilnl ICI Snotl\'i.
Caaaal *
Sil.irid ■>■
Kok4 Z Oíit
DtiKka U
Mafaatlt 12
Migr. nph. <
Atl. X6.xta ?
slkjbátobjl
Salió
Szerencse számit sorsjegyek í\'JfK Hirschler Miksa
xtllyioujcgy !6«UmiitinJL
Faipar. CCTM. ti Oultm.nu K4rö«bloy»f Llgiuta N«ni«U li
Si\'avJjU 5\'
n- ikl III\'\'
Vlkt kaio« 1
K5»Uk«i<» kd.lt -Atliattki II
L.vinta l\'J
Mltr. J <
Bar II
Köautl Vir<«l
I! i . . a i -t 44
AlUtavtiul 37:
Tl»il l/l
Cukorgyárak D4l«u»or 471
Cukorlpit KII
Oaoqrtá
M«i«k cukor Ili Sliaiatr ISÜ
£tatmli*er«k
fíiílotí
M»pC»l »
Toaijl b Hl.lat <t
IS
;>ikiaii
Pilla. 84T«I
tnt-.it Ujii, lli«m
Biidl KSbuif QnO. Oépgj.
flmiDin Oam Via. Hon>«(> KBbai Uot
KT
Kt|yu u«l
B«lg( Hm
L4apa
Máfltg
V»KTlP»r
Vtgonicjii
Rlm
Hoesienánn
S<hUck
WhMi
OSc. Villantó.
Brr.
Juit Ili4 AH. (ti
\\<t*t 9
PUtbot
Olajok
OU)lpir ma/oii p«ti
S4r 4a at««>
NiifMl ȟr Rlfllr 13c
pol/. I
Ktgttr cl> COga. BéiHÍ\'r.\'t 4
Oicbuluút 1
SiAllodtk Itoyal-iilllö I Scbvirlitr
0;ap|oaoi6 O-:11r ^ <:
P.muilptj SiöíO <6t6
V««lpar
IOTS
44
______44
Kuo^. mamtju ica-w
Síim 41
Datlu 7 >
K«UU Muilajt 34
Tfttök 47
KCIAol4l«k
Oot6*l 17SJ Ouuol
lDtai:tita II
Jclitoo III40
«!ttoi(ia UJ
Bácll >1
Bint 41
8(»\'AI 33 iO
0/í-il bi« V3
Coiv
lila
Apróhirdetések
Ai »?r6Míd«Ui í!l« 10 iiilt V<t> K. A rtmtió •
ntodta vtiUiitbb txíüNll J=6 M&MI u4a«* Mimii-U\'.li. Minden lovlbbl »«ó i»I« KO K A hltdtlfcl ülj ttot (líilfoJi • i foi <»liH »d-s boiiiíiiinliuili
Naponta friss fagylalt, JegctkAvó,
reggeli- is (zsonnakivé kapható Makov Iczky cukrászdában.____>395
Príma málnaszörp minden mennyiségben, nyitva és palackozva a Icgjutányo-Slt l.>jn bcszeiczhetó a Dunir.tull (ilI<!»vJgl Szeszgyárosok Szeszflnomltő részvén) társaságánál Nagykanizsán, KrzsébcMér 1?. H33
Eladó vcndéglószAbadkézból teljes beren-deiévscl Of*zág-u. 23. Simon József. 1312
Varga György (Gclse). a Later tégla-sajlulógéji Kereskedelmi R.-T.-nakzaUmcgycl képviselője kéri a J,alcr-téglasaJlológépcl megrendelni szándékozókat. hogy rendelés elótt minta földet szíveskedjenek hozni, ltogy a kezelőt bárkinek bemutathassa s ez allu-Jómmal a gép u/eméról klkl személyesen Is meggyózód hetik. _ l?55
Eladó egy nagv kettes ház azonn.il be-nötiözhetó lakással. Vörösmarthl-utca 9. 1323
Balatonkcrcaztúron egy bútorozol! szoba kiadó. Cím a kiadóban._1433
Veszek Jókaiban levő »X20-os látcsövet. Clm a kiadóban. H27
r elzdó. Clm a 1427
Borb4lyaogéd felvételik
24. sz.
HOtvOl-léf
1132
Urasági inasnak ajánlkozik nőllen lérli. kl Jelenleg It Ityen alkalmazást töll bc. Clm: Vagnerné. Csengcry-ut 13. 1136
Pénzkölcsönt
gyorsan szerzek ingatlanra kebe-lezésre vagy váltóra kezesekkel.
Előnyős kamatfeltételek.
Szigriszt László irodája Fö-ut 8. (Uizál-udvar). UH
Megérkeztek
a kgujibb it legdivatosabb világon
florentin, fehér pico és panama kalapok!
Pünkösdi újdonságok
tegjutinyosabb beszerzési forrása
Maison ROTH LAURA
Nagykanizsa, Kazinczy-u. 1
J hic.it .Krans* 9X12 lemez 40.000. lOdib. .Satrap* napfény vagy
giztény Í\'X\'2 papír 5.000.-Gondosan összeválogatott készlelek és dúsan felszerelt rakiár f otocikkokbcn. Útbaigazítással készséggel szolgát díjmentesen
fischel fülöp fiai
NAGYKANIZSA.
ZALA\'. KÖZLÖNY
Három miBSsárdi kor.
u .._____t. .1 «4t, ivitl rlA-.ívftlC
-----./. •zizCiu™ melynek fcndktvUl clónyftscn megvát-
nyerlictó az ti|onnan DSZtálVSOrSlátékban^ ■ •• ««!..« rezesen
kezdódó XIV. m. kir. -----"
„ in. SS TSKVTSw «>-««»
27 milliárd kor.
lesz készpenibcn kisorsolva.
Szcier.ívcwimoVat ajánl:
«« , ■ » főolórunitó •oro]c«yirodó]a
Milhoff er Kálmán Coongery-ut 7. (Kapod, híz) Sorsjegyek óm. Vi 120.000 K. V; 60000 K. V. 30000 K. Játéktervek Ingyen
Húzás május 13. és 15-cn.____
Tisztelettel értesítem a nagyérdemu közönséget, hogy a
pöcegödrök
és csatornák
ilsztltását továbbra Is etválWom. Olcsó <s tiszta munkát végeztetek.
Szivei megrendelési kérem kadr.l Petöli-ut 30. Tclcfonazóm 180.
WEISZ JÓZSEF
Elsi N.|[yk.nlzMl uu Köztisztasági VAllnlat
Letenyei járás székhelyén
3 szobás lakás,
mely volt korcsmaOzlct, az összes helyiségekkel egylitt (az engedély r.t megszerezliclö) azonnal eladó. A feltételek Réb József tclekkönyv-vezelö letenyei lakosnál megtudhatók. A lakás azonnal beköltözhető. m:>
| ZRÍNYI NYOMDAIPAR 1
f ÉS KÖNYVKERESKEDÉS R.:T.
NAGYKANIZSA, FÖÜT 5.
— Telefonszámok: 78. és 117. —
Készít mindennemű nyomdai munkákat legszebb és ízléses kivitelben - a legszolidabb árakon
l\'elsórajki körjegyzőségtől.
372 1925.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy Pelsörajk
község
vadászati joga
1925. évi május hó 21-én déleloit \' .-9 órakor és
Pötrélc község vadászati joga 1925. évi május hó 21-én délután 2 órakor árverésen az illetékes községek községházánál bérbead&tik. Árverések a körjegyzőnél betekinthetek.
Kelsörajk, 1925. május 7.
Vuk János
"tt___körjegyző
A hadigondozottak részére kifizetett járadékoknak helyes elszámolása (24776-925. VI. N. M. M. 1. és 11. minta), a fogyasztás\' adófőkönyv és beszedési napijegyzék, valamint mindenféle jegyzői, községi és iskolai nyomtatványokat raktáron tart
Felvesz előfizetéseket és hirdetéseket a „Zalai Közlöny" cintit politikai napilapra —rr és a „DunántuH Kulturá"-ra =
• C3A£7t3/v£jr2A£X3AíD GAEJC-2/ C2AS3 C2A50
1925 május 1?
161192S. végrti. síim.
Árverési hirdetmény.
Alullroll blrósigl végrehajtó az 18$] i,. I X t.-c. 102. § a értelmében ezennel köz hírré teszi, hogy a nagykanizsai kh. ii.i. bíróságnak 1925. dvl Pk. 3815. sz.imB vf, tiit következtében Dr. Sehlelffet ügyvéd Utal képviselt LOlller ^.\'/i lakos Javára 4,051.000 K » jár. trejíb I9?.r>. évi április hó 7-én foganalosltoli i(|. clégitésl végrehajtás utján le- és fcltiiroutalt és 2t.000.C-00 kor. becsüli következó 1-^. gok, u. m : Egy Rvalugép. egy szaUgl-,^ egy tehén, egy Hofherr é» Sfhrintz gyin". mányu cséplógírnlturiniik i a része nylkj. nos .rverésc\'í eladatnak.
Mely átverésnek a nagykanizsai kir. ím. blrósig 1925 lk évi V. Pk. 3815- számú lése folytán 4,051.000 kor. lókekCvettlft ennek 1925. évi Január hó 10. nspat^ Jitó havi Vhfi/o kamatai, i/Z/o vállódlj í, eddig összesen 2,137.700 kor. bíróilag \'ej{ megállapított költségek erejéig. Szentnek kö/sígí>«n 103. u. a. leendő meglmist-i 1925. évi május hó 23-lk napjának dél-előtti 10 órAJn halárldóut kitf.zetlk ét ahhoz a venni szándékozók ezennel ol* megjegyzéssel hivatnak meg. hogy « lelt Ingósigok az l?8l. évi LX. t.<. 107.
és 103. § ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség tsetía becsáron alul Is cl tognak adatni.
Amennyiben az elárvciczendó Ingóságokat mások Is le- és lelülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna. e«a árverés az 1S8I. évi LX. t. c. 120. értelmében ezek Javára is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1925. évi május W
Haán Gyula s. k,
int kir. iblróságl végrehajtó.
Hirdessen a Zalai ICSsaönsffeen
Egyetlen próba
és meg fog győződni, hogy
4* jásakarajcn&i
természetes
keserűvíz
ize jó| hatása enyhe, biztos és fájdalommentes.
Pőraktlr:
TEUTSCH drogéria
Kapható mindenütt!
ílz intelligens háziasszonyoknak
kávékülönlegességhez vak. hirtelen szeretetük abban leli magyarázatát, hogy c/. a cikóriakávé, melynek clsó koronás szent királyunk, Szent István képe a védjegye,
a legiinomabb min5ség
pörköli szemeskávé van;
Nyomatott > Zrinyi Nyomdaipar éj Könyvkereskedés X.-T.-nál. Natykanizsári. (N
lOmdavezító: Ofuibedt Károlyi
64. évfolyam, 106. szám Nagykanizsa, 1925 május 13, szerda Ára 1890 korona
POLITIKAI NAPILAP
HuktHlSiíj H P6-»t 5
(flttiuibísa-Tc.elcQ 78, nyomda 117. txlta
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
ElMUelM In; lubla 30.000 korona Miom h.Sta......-....... 90.000 koroca
A Bethlen kormányé a választójog kiszélesítésének az érdeme
Tisza litván gróf választójogi politikája — Griegcr Miklós és Lukács György beszédei a javaslat vitájában
Budapest, május 12
Csaknem egy órakor nyitotta meg a nemzetgyűlés mai ülését Scilov^zky Béla elnök. Az elnöki bejelentések során jelenti, hogy Bethlen István gróf miniszeterelnök a legközelebbi ülésen válaszolni fog Láng János interpellációjára. Bemutatja továbbá az Országos Szinészegycstllet kérvényét a békeszerződés revíziójáéit
A napirend elsó szónoka Griger Miklós. A radikális választójog kérdésévelfoglalkozik és tévesnek mondja azl a felfogást, mintha a radikális választójog a forradalom útját egyengetné. Ugylátszik, akik hatalmon vannak, nem tanulnak a múlt eseményeiből, amikor reánk szakadt az összeomlás. S jött az úgynevezett őszirózsás forradalom és Károlyi Mihály egy törpe kisebbséggel felboríthatta a helyzetet, mert a polgári bátorság hiányzik a mi politikai élesünkben.
Olyan népképviseletel követelj mely visszatükrözi minden néptétég szociális és gazdasági követelményeit.
A titkos és nyilt szavazás kérdésére tért át ezután. Nyíltan, a következményekre való tekintet nélkül csakis a gazdaságilag függetlenek jjyakorolliatják szavazati jogukat. A tisztviselókar és mezőgazdasági cseléd és általában a függő viszonyban lévők kérszerhclyzclbe kerülnek a nyilt szavazás által.
Amig nyomorult és függő emberek lesznek és amig el nein következik a megéités, a nyilt szavazás ellen fordul, mert ez a korrupciónak tág teret nyújt.
A titkosság kérdésében nem enged, az általános és egyenlő jog kérdésében hajlandó, ha nelt mcsz-szemenő engedményekre akár a korhatár, akár más tekintetben. Azt mondják, hogy a nyilt szavazás jobban megfelel a nép jellemének. Hát a városi választók, akik titkosan szavaznak gyengébb jellemüek? A nyilt választásoknál sok lehetősége van a visszaéléseknek.
A kormány harminc mandátumot a szocialistáknak ajándékozott s ugyanakkor le akarja szállítani a keresztény nemzeti eszmékért lelkesülő nők választójogát. Sajnos, ezt sok kiváló férfi helyesli. Hz az állapot az ázsiai szellemnek felel meg, de nem a lovagias magyar felfogásnak. Nem szabad megfeledkezni arról a kálváriáról, amit a nők a
háboiu alatt végigszenvedtek sárról a nagy munkáról, amit még ma is végeznek. A testi-lelki kinok közöli
sem törtek össze s dolgoztak szünet nélkül. Tehát ha a munkából kivették részüket, tészcsilljenek a legfelsőbb jogban is. Ezt követeli a keresztény felfogás is. Az uj Magyarország felépítésekor szükségünk van az ó munkájukra.
Bethlen István miniszterelnök ur a választójogi bizottság vitájában Tisza István kormányzati politikájára is hivatkozott s a választójogkérdésével kapcsolatosan mások is előkelő tényezők az ő szellemét idézték. Ha ezt azért teszik, hogy a nemzetben a hazafias gondolkozást megerősítsék, a honfiúi erényeket felkeltsék, a magyar társadalom akaraterejét fokozzák, akkor eljárásuk indokolt és bölcs, mert Tisza István hittel, becsülettel, tehetséggel és önzetlenséggel szolgálta hazáját. Férfinak, hazafinak, jellemnek az volt, akit mintának lehet odaállítani és azáltal, hogy egyéni tragikuma összeesett a nemzeti ügy tragikumával, szimbólummá magasztosult a nemzet szemében.
Ám ha szellemét politikájának népszerűsítése végett azzal a célzattal invokálják, hogy a polilikában oda térjünk vissza, ahol a gyeplő kihullott Tisza István kezéből, szerény, de mcgingathMatlan meggyőződésem szerint végzetes útra csalogatja a nemzetet, mert a nemztli fejlődésnek /s feltámadásnak ulja egyedül a demokrácia ulja lehet.
Sajnos, a kormány és a többség a választójogi politika tekintetében is Tisza István nyomdokában halad. Tisza István favorizálta az ipari munkásságot, Bethlen is, Tisza mostohán bánt a falu népével, Bethlen is. Tisza féltette a demokratikus választójogtól a liberális elemek túlsúlyát. Bethlen is hajlik c felfogás - felé. Az ipari munkásság az, mely kétségtelenül olyan értéket képvisel, amelynek érvényesülnie kell, amely a szabadság, a politikai élet nevelő hatása alatt fejlődni fog és idővel bc fojjja váltani a hozzá füzölt reményeket.
Ez egy oly tényező, amely ha ujabb nehézségei, súrlódást, harcot hoz is, közéletünkben pozitív erőgyarapodást jeleni. E/t mondta Tisza. Hát a falu népéről miként vélekedett Tisza István? (Olvassa): „A valódi általános szavazati jog segélyével — írja ugyancsak a Figyelőben a falusi néptömegek jutnak mindent elnyelő túlsúlyra. Ezek pedig politikai jogok öntudatos gyakorlására merőben képtelenek. Egyaránt me^bwhatatlanok nemzeti egység, felvilágosodás és emberi haladás szempontjából. (Zaj és felkiáltások a baloldalon: Hallat-
lan !) A \'"nenueliségi klerikális és agrárius demagógiának mindenre kapható könnyű játékszerei."
Foglalkozik a demokratikus választójoggal abból a szempontból, hogy annak minő hatása van a katolicizmusra. Hivatkozik Apponyi Albert grófra, aki egyházánák illusztris tagja és aki azt mondotta, hogy a keresztény szellemnek nem felel meg olyan törvényhozás, melynek döntése az erősebbnek van kiszolgáltatva. Legyen minden pap, mint XIII. Leó, a szociális pápa mondotta, a nép barátja, akkor nincs okunk félni attól, hogy a tömegek a szociálizmus karú-y közé kerülnek. Amikor a társadalom mindinkább a demokrácia alapjaira helyezkedik, akkor ne vonják ki a hatalom birtokosai magukat ezen áramlatok hatása alól, hanem legyenek annak harcosai.
Lukács György elsősorban meg* állapítja, hogy a javaslat megfelel az általános választói jog követelményeinek.
A konszolidáció előrehaladását bizonyítja az, hogy ma a választójogi javaslatot tárgyalhatjuk és ennek rendes törvényerőre emelkedésével a jól megérdemelt feledésnek adhatjuk át a politikai életnek azt a nem al-kotinányszeiü jelenségét, hogy már kétszer alakult meg a törvényhozás olyan választójog alapján, amely nem gyökerezel! löivényben.
Most a Bethlen-kormány hozza az országot először abba a helyzetb^ hogy törvényben szabályoztntjuk á választójog kérdését. Nagy elismerés illeti ezért a kormányt és elismeiés-sel kell adóznunk azért a lényéit is, hogy a másik alkotmányjogi javas-htot,^ felsőházról szóló javaslatot is löfvényerőre kívánja emeltetni.
A nemzetgyűlés puszta léte és működése annak bizonyítéka, hogy még mindig nem ludluttk kibontakozni a foiradalmi alakulatokból. Szívesen látja, hogy a nemzetgyűlés eltűnik, mert a nemzetgyűlés túlélte magát.
Nem elégedet! nteg a nemzetgyűlés a háboiu likvidálásának sürgős munkájával, hanem mint egykamarás rendszer évek óta törvényhozói munkásságot fejt ki és azt a látszatot kelli, hogy a maga életét minél hosszabbá kívánja lenni.
A választójog az általános egyenlőség és közvetlenség elvén alapszik.
Közműveltségünk mai állapotában szükségesnek tartja, hogy értelmi cenzust léptessenek életbe. Ha elérjük majd a közműveltségnek azt az általános színvonalát, amelyet a népoktatási törvény \' is megkíván, törölhető lesz a cenzus. A nők választójogát illetőleg teljesen osztja a kormányjavaslatnak vonatkocó felfogását.
Nem habozik bevallani, hogy a titkos választójognak a híve, de ennél is körültekintéssel kell eljárni.
A Ház holnap délelőtt folytatja a törvényjavaslat tárgyalását.
A 33-as bizottság délutáa fél 6 órakor tartotta ülését a parlamentben Ráday Gedeon gróf elnökletével a kereskedelmi mérleg-valódiság helyreállítására szolgáló pénzügyminiszteri rendelet tárgyalására. Eör/fy Imre előadó ismertette a rendclct-lcrvezelet, melyet a bizottság általánosságban és részleteiben is elfogadott.
BELFÖLDI HÍREK
A földmivelésűgyl miniszter a debreceni jiihklállitáson. Debrecenből jelentik: A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara által rendezett országos juli-kiállitás megtekintésére ma délben a budapesti gyorssal Debrecenbe érkezett Mttyer János földmivelésElgyi ■ miniszter Schandl Károly államtitkár kíséretében. A miniszter fogadására a pályaudvaron IlmIMzy Zsigmond főispán vezetésével megjelentek a hatóságok képviselői. A főldmivelésűgyi miniszter a kiállítás megtekintése után délután 5 órakor visszautazott Budapestre.
Vilmos huszárok emlékműve. A volt császári és királyi VII. hu-szárezred eleseti hőseinek emlékére azok neveit is megörökítő emlékművet fog emelni. Az emlékmübi-zoltság elnöke gról RMay Gedeon nyug. belügyminiszter és alelnöke gróf Széchenyi Viktor nemzetgyűlési képviselő a bizottság nevében felkérik mindazokat a bajtársakat, kik a volt VII. honvéd huszárezred kötelékéhe tartoztak, nemkülönben azok családtagjait és bizalmasait, hogy a teiv mielőbbi megvalósításához járuljanak hozzá adományaikkal és azokat a Merkúr Váltőüzlet Rt-nál (V. Tisza Islván-u. 3.) a Vilmos huszárok emlékmű alapja javára befizetni, vagy postán beküldeni.
Uj balatoni fürdőegylet. A Balatonszabadi- i gyermek-szanatórium szomszédságában levö nagyértékü feiiyvestcrfllclel a veszprémi székes-káptalan parcelláztatta. A telektulajdonosok most\' Balatonszabadin értekezletre gyűltek össze, hogy megalakítsák a Balatonszabadi-i fürdő-egyletet. Az alakuláson megjelentek vitéz Magasházy László, a kormányzó szárnysegéde, a Zsólia gyermek-szanatóriumok képviseletében l-\'txlur Ojzkár dr. egészségügyi főtanácsos, a veszprémi káptalan részéről Mi-lióly/i Károly jószágkormányzó, Pösclil Bála főszámtartó. stb. l-wlor dr. indítványára az uj egyesület chilikévé Vágll János dr-l, alelnökévé P&schl Bélát választották meg.
l.elrer Lőrinc a húszmilliós jutalomért indított per mai tárgyalásán sem jeleni meg. A bíróság végül is ugy határozott, hogy a gyilkossági bünügy befejezéséig a döntést fel-ftlggcszli, miután Siguly Ferenc szerepe még nincs lisztázva.
ZALA! KÖZLÖNY
1925
Halálra itílték dr. Simán Endre gyilkosát. 1923. júliusiban dr. Si-miin Endre és édesanyja lakisi változtatlak s az átköltözést Lukalcs József munkanélküli hcnlcssegéd napszámossal végezték el. Az álköltö-zéskor látta Lukszics. hogy milyen szép ruhája van dr. Simán Endrének és ekkor, amint a főtárgyaláson kijelentette, elhatározta, hogy minden áron megszerzi ezek:t. Elhatározását ugy hajtotta végre, hogy les-beállott a lakás mellett és éjszaka a nyitvahagyott ablakon bemászott a lakásba, olt az alvó özvegy Simán Istvánnét baltával agyonütötte, majd a másik szobába ment és olt az álmától ébredő dr. Simán Endrét szintén fejszecsapásokkal megölte. Ezután magához vellc a ruhákat és mielőtt eltávozott volna, az 4ő petróleumlámpát a divány ali helyezte, hogy igy felgyulladjon a lakás és tűzzel semmisítse meg borzalmas leltének következményeit. — Tobb napi nyomozás után állapították meg. hogy Lukszics követte el a bűncselekményt és a pestvidéki torvényszék gyilkosság és rablás bűntettében, valamint gyújtogatás kísérletében mondotta ki bűnösnek s ezért életfogytiglani fegyházra ilélle. fellebbezés lolylin ma lár-gyalla az llgyet a kir. tábla. Ittlh Béla látta cl Lukszics védelmit és a tábla gyújtogatás bűntettének megállapítása melleit az clsú bíróság Ítéletét megváltoztatta és Lukszicsot halálbüntetésre ilélle. Rcvolvercs merénylet Kispesten.. Hétfőn este Kispesten rcvolvercs merénylet játszódon le. Fillöp János sofór, aki már régóta rossz viszonyban él feleségével, megtudta, hogy az asszony.egy kispesti építési vállalkozóval szokott találkozni, lléllón este megleste, amikor felesége ud-varlójival cgyUlt volt sógorínak udvarán, berontott az udvarra és li Írom-szor rálőtt az építési vállalkozóra. A golyók szerencsére nem talállak, mert a házbelick a lövés előli leütötték karját. A kispesti rendőrség előzetes letartóztatásba hclyczlc a merénylő sofőrt szándékos emberölés kísérlete ciinén és álkisérle a pestvidéki Ügyészség fogházába.
Elitélték a zugligeti autós rablókat. Csorna Sándor erzsébet-falvai kereskedő, llerta Márton és Mérten Miklós 1924. szeptemberében Budapesten béiautót rendellek a Disznófőhöz, oll Fekete Béla sofíórl revolvercsen megtámadták, összekötözték és egy scrlésólba zárlik. Az autóval Kollay sertésnagy-kercskcdőhOz akailak hajialnl. hogy azt kirabolják. Mikor az autót non tudták elindítani, feloldották a soffőrl s mellének szegezett revolverrel kényszerilelték arra. hogy a kivin! helyre vigye őket Kőbánya felé. A soflór az Ollői-ut és a Ferenc-körül sarkán felfutóit a járdára az autóval, figyelmezlcllc a rendőri, nagy csődület keletkezeit s a három rabló lövöldözni kezdett. A nagy luiiiullus-ban Mértennek sikerült megszöknie. A btlntclőlőrvényszék Zakaiiis-laná-csa tegnap tárgyalta a bllntlgycl. Csorna részegséggel védekezett s hogy randevúja volt csak Disznó-lünél, de rabolni nem akart. Berta Márton azzal védekezik, hogy őt Mérten ittatta le s áltól kapta a pisztolyt is. A tanúvallomások után\' rablás és zsarolás bünlclte miatt Csornát 12, Bertát 5 évi fegyházra Ítélték.
Stanykovszky uj vallomást akar tenni n Tiszn-gyllkosság ügyében. Stanykovszky Tibor, akit annak idején a hadbíróság ludvalcvőleg sok évi fegyhlzia ítélt Tis.-a István giól meggyilkolása miatt, büntetését a szegcdi Csillagbörtönben tölti, ahonnan most levelet irt dt. Föld-viiry Bélának, a Tlsza-pör egyik védőjének és bejelenti, hogy szerelné feltárni a Tisza gyilkosság eddig még lel ncin derített titkát. Hír szerint Földváry dr. fel fogja keresni Szlanykovszkyt a szegedi Csillagbörtönben, hogy megtudja tőle milyen adatokra ecloz.
Az uj svájci követ a kormányzónál. A kormányzó legnap délután ünnepélyes magánkihallgatáson fogadta Jaeger Miksa dr. uj svájci rendkívüli kövclcl és meghatalmazott minisztert. A követ üdvözlő beszédére a kormányzó színién beszéddel válaszolt és átvette az uj követ megbízólevelét.
külföldi hírek
Zita királyné súlyosan megbetegedett. Ideérkezett jelentés szerint Zita királyné néhány nappal ezelőtt mellhárlya és tüdőgyulladásban életveszélyesen megbetegedett. Bécsi legitimista kiírok, akik állandóan összeköttetésben vannak Leqeitióval — értesítést kaptak arról, Itogy Zita királyné állapotában rosszabbodás köveikezeit be. Zita királyné tudvalevőleg már áptilis elején súlyosabban megbetegedett, antikot is orvosi rendeletre egy Lcqeiliólioz közeli kolostorban ápolták. Már-már jobbra fordult a királyné állapota, amikor visz-szatért Lcqeitióba, ahol rövid időre rá komoly komplikációit állottak be. .
Tilos Hindenburg üdvözlése. IVágáMl jelentik : Az Aussigi Tag szerint a cseh postaigazgatóság megtiltotta, hogy a cseh állampolgárok, akár nyilvános testületek, akit magánosok Hltulenburgnak üdvözlő vagy hódoló táviratot küldhcssenck.
Az egyházi birtokok felosztása Csch-Szlováklábau./Vdíiffcl/ jelentik : A felvidéki püspöki kar - hír szerint — uj pászlorlcvclcl szövegez meg. melyet jóváhagyás végett a Szentszék elé terjeszt. A pásztorlevél állást foglal az ellen az intézkedés ellen, mely szerint a földreform végrehajtása során az egyházi birtokokat felosztják. A pásztorlevél ezeknek az egyházi birtokoknak vevőit az Egyházból való kiközösítéssel fenyegeti. Az agrár sajtó élesen állást foglal ezzel a lépéssel szemben. A cseh néppált lapja is óva inti az agráriusokat éltől a harctól, melyből számira veszedelmek támadhatnak.
rischcr-Colbrle püspök állapota. A kassal püspök állapota tudvalevőleg már oly annyira rosszul volt, hogy környezete — a folytonos esz-méletlcnségc és apátiája folytán —
májusa
minden percben várta a kalaszirőli bekövetkezését. A már-már haldokló plispök háromszor vette fel a haldoklók szentségét. Most arról értesülünk, hogy válságos állapotban váratlanul oly szerencsés fordulat következett be, hogy a püspök állapota lényegesen javult. Ugy látszik a kassal megyéspüspök most mir j|. esett a krízisen és igy megvan a remény arra is, hogy megmenthető az éleinek. A hír nemcsak a meg. szillott Felvidéken, de az egész országban rendkívüli örömet szerzett mindenütt, ahol Fisclicr-Colbrie dr. neve egy valóságos fogalom.
Nyolc halálos Ítélet Szófiában. A hadilörvényszék most modta ki az Ítéletet a bombamerénylet tettesei fölölt. Zadgorszky sekrestyést, Frieit-mann, Abadsiev, Dimitrov Tanko, Grancsarov, Petrilli, Kossovszky és Koev vádlottakat a bíróság halálra, Daszkalovot 6 évi, Kanburovot 3 évi fogházra Ítélte. Abadsiev, Dimitrov, Orancsarov, Pelrini, Kossovszky vádlottakat a bíróság in kontumaciam itéltc cl.
Amerika és a Jóvátételi kérdés. Amerika és Franciaország közölt megbeszélések folynak Franciaországnak Amerikával szemben fennálló tartozásáról. A tárgyalások jó mederben haladnak, de magas állami liszt-viselők adatai szerint, eddig végleges eredményt nem érlek el. Az amerikai kormány utasította Herrick párisi követét, hogy közölje Franciaországgal, hogy Amerika szívesen lilja a végleges megállapodási, ile cl kell utasítania azt, hogy az adósság rendezését a jóvátételi kérdéssel összekeverjék.
Felboncolják Gergye József pilóta holttestét A rákosi repülőtéren lezuhant repülőgép halálra zúzódott pilótájának, Gergye Józsefnek holttestét felboneolják, hogy közelebbről is megállapíthassák a szörnyethalt pilóta katasztrófájának adatait. Gergye József szerencsétlenségét az a megkíséreli bravur-mulat-vány okozla, mellvel megérkezése ulán leszállás elölt gépével halálugrást akart produkálni a levegőben. A gépben ulasok nem vollak.
A puszta vadrózsája
liu. küíépgulicil Píczcly Úszta 01
— Adjon Isten kedves nevelő szüleimnek szerencsés jó napot, szerencsésebbel, mint amilyent nekem adott, — szólott Bandi és a nyakába akasztott mentéjét, amely az érdemrendekkel díszített mellét eltakarta, az ágyra dobta. — Ugy látszik egy kissé megkéstem, hogy az eskütcvésnél jelen nem leheltem. No de ez Évi, Bcdöék és a gondviselő Isten dolga. Az idegenbe szakadt árvának csak ilyen a sorsa.
— Nem is azért jöttem, hogy el-panaszkodjam, hanem, hogy kedves nevelő szüleimtől és a pusztától végképp elbúcsúzzam. És, ha még egy szemernyi jósig lakik a szivükben irániam, engedjék meg, hogy hajlékukban magamai utoljára kimulassam, kibusuljam.
— Itthon vagy Bandi és szívesen vagy tátva, — felelt a kérdésre Baiulí nevelő apja.
Aztán az asztalra bort és éleit raktak. Bandi az ételhez nem nyúlt, ite a poharat annál sűrűbben forgatta — megcsalt szive bánatát altatla.
A nap már régen lenyugodott a szabari hegy mögé, Árva Bandi pedig az asztal sarkára dőlve, a négy szál cigánnyal ugyancsak hu--zalla. Köztien megnyílik az ajtó
s Bcdő Istók bácsi lép he rajla^ Jó estét köszön s aztán Árva Bandihoz fordulva ilyképpen szólítja:
— Holt híredet vettük fiain, — nézd itt c levelei, ezt Szakajtó Abris irta, melyben halálodat tudatja. Ily esetben nem volt mit tennem — Évit megkétték, igy hát férjhez adtam. Ugy beszéltük reá, — ez az én bűnöm. — Bocsáss meg é.te, ha volt valaha egy morzsányi szeretet a szivedben.
Bandi e beszédre folálll s igy folytatta:
— Az árvát, ugy látom Istók bácsi, az Isten is elhagyja. Jobb, ha nem is beszélünk róla. l-.vinck pedig mondja meg, hogy Árva Bandi a mai nappal még árvább lelt.
Évi ezalatt a szobában, mint négy évvel ezelőtt, sirva borult a tulipántos ládára ... Hűtlenségét siratta ...
Bandi pedig a négy szál cigánynyal a fülébe lluzalta: Csjlíj voltál akkor Is, Csalta vigy 1c mostan Is, Csalta a le Hitegető szived is. .
Évi meghallotta ...
Hajnalodni kezdett. A lakoda[mas nép már jól bcszeszelt és az Évire őrködő öreg nénikék is bóbiskolni kezdtek. Évi rést nyerve és szive-vágyát követve az udvarra osont, hogy Bandit még egyszer láthassa. Egy kis liuval titkon lieizcnt hozzá, ti.gy jöjjön ki... a méhesnél várja...
Mire a\' hajnal sugara a virágos rélcl és a Zala vizének fodrát csókolgatta, a folyó folyása, a ncfelejts virágos part kőzött Évi és Bandi tetemét a Kisbalaton felé sodorta...
Jobb nekik ott, ahol a sziv már nem hordoz gyilkos .bánltot.
A hidvégi kis temető szélen egy közös sitt ásnak.
Ma temetik a puszta vadrózsáját és Árva Bandiját.
Egymásé lettek a halálban ...
Évi kopoisóiát nyolc gyászszalagos legény, Bandiét nyolc fehérbe öltözött leány fölváltva viszik örök nyugovóra.
Öngyilkosoknak nem jár ki papi temetés, csak temető árka.
Süvít az őszi szél a hidvégi pusztában. Bedó Istók bácsi ásóval a vállán a temető leié ballag — és kél szomorufüzet ültet a két árva sírjára.
E szomorú eseményre egy évre, ti Vera néni meghall. Istók bácsi magára maradt. Még 20 évig rágódott lelke gyökerén a bánat férge. Évi és Bandi szerencsétlen elvesztése miatt. Közben a magáratiagya-tottság lassan emésztette. Szép, egyenes alakja megtört, széles háta meg-göibült és ai egykor licdő István szemmel láthatóan sorvadásnak in-
dulL Végre ágynak esett. Többé tol sem kelt belőle.
Egy napon, közeledni érezvén az öreg a véget, betegágyához kérette hosszú évtizedeken át jóltevö gazdi jil, a gazdalisztet s hozzá igy szólt:
— Bxsássa meg jó kasznár uram, ha hosszú szolgálatom alalt valamit vétettem, de a jóakarat mindig meg voll bennem. Ami pedig a halálomat illeti, azl én alig várom. Isten kegyelméből 84 éveket éltem. De mióta Évi és Bandi itthagyott bennünket, ezt a 20 esztendőt márcsak ugy tengcltcm. Örömmel halok meg, mert alig várom, hogy velük amis. világon találkozzam. Olt majd ellenük vétett -lelkem kikönyörgi tőlük a bocsánatot.
Az Isten és a világ kiengesztelésére pedig átadom |ó kasznár uramnak hosszú élelem munkájának megtakarított gyümölcsét egy takarék betétkönyvet 26 ezer pengő forintokról.
Ezen a pénzen azl óhajlom, hogy kél olyan árvát, mint Évi és Bandi volt, házasítsanak össze.
E beszélgetésre rá egy óráia, megcsendült a hídvégi kis lélekharang.
A balalonhidvégi temetőben az egymásraboruló két hatalmas szomorúfűz árnyékában örök álniukal most már hárman alusszák: Evi, Bandi és az öreg Istók bácsi. iVíSc)
i május
ZALAI KÖZLÖNY
A Tölgyfa-Utcai gyilkosság főtárgyalása
Budapest, m.íjus 12 A Margit-körull katonai törvényszéken megkezdték Lédcrer Gusztáv-
ít Kudetka Ferenc hentesmester Sósának tárgyalását melyet óriási érdeklődés kisírt. A tárgyalást Aixllhy Jenő. ezredes-h :dbiró vezette. a vádirat rablógyilkosság bűntettével vádolja és km állati halált kér Udererre. Léderer kihallgatása következett ezután. Kezdetben minden kérdésre csak az a válasza, hogy nem emlékszik semmire s emellett csökönyösen kitart, majd közben hosszú ideig hallgat s egyáltalán nem felel a föltett kérdésekre; legfeljebb azt hajtogatja alig érthető halk hangon : .Nem tudom ... nem tudom."
Következett ezután Lédererné kihallgatása, aki tanuvatlomásábanrész-[elcsen elmondta a gyilkosság történetet és annak ismert előzményeit. Lédererné vallomása mindent férjére hárít. A vallomás közben löbb ellenmondásba is keveredell. Hogy férjét felbujtotta volna a gyilkosság elkövetésére, azt határozoltan tagadja. Kodclkával már a tőzsdén is egytllt játszott az asszony s 8 millióval 52 milliót nyert. Az asszonyt vallomására nem eskették meg. Kihallgatták még Pásztor Juliska szobaleányt, Kodelka Lajost, a meggyilkolt öccsét és Kmlelka Ferencnél, az áldozat özvegyét is. A fegyverszakértök kihallgatása ulán a főtárgyalás! meg-srakitotlák s folytatását szerda reggel 9 órára Itlzték ki.
Hindenburg letette az elnöki esküt
Berlinből jelenük : Hindenburg, uj német birodalmi elnök röviddel 12 óra ulán telte le a birodalmi gyűlés palotájának ünnepélyesen feldíszített üléstermében a birodalmi alkotmány által előirt esküt. Az ünnepélyes ák-tus programszerűen, minden incidens nélkül folyt le. A birodalmi elnök megjelenése pillanatában a leiemben majdnem teljes számban jelenlevő kojjimunista képviselők a szovjet köztársaság éltetésébe törlek ki, ezután az eskü letétele előtt zárt sorokban elhagyták a termet. A birodalmi üléstermet, valamint páholyait a közönség zsúfolásig megtöltötte. A diplomáciai testület Paccelt apostoli nunciussal az élén, teljes számban megjeleni. A kormány és a birodalmi gyűlés tagjai számára* fenntartott padsorok szintén zsúfolásig megtellek. Hindenburgot megje lenése után í.öebe. a birodalmi gyű-lés elnöke felhívta, hogy az össze gyűli népképviselet előtt tegye le az esküt az alkotmányra. Az uj birodalmi elnök ünnepélyesen letette az esküt. Löebe birodalmi gyűlési elnök üdvözölte ezután a népképviselet nevében az uj birodalmi elnököt és annak a reményének adott kifejezést, hogy hivatala működése idején sikerülni fog Németország újjáépítését folytatni és a sikerrel kezdeményezeit külpolitikai béktilékenységct biztosítani. Az uj birodalmi elnök miután válaszában ismételten hangsúlyozta, hogy a birodalmi elnöki esküt a köztársaság alkotmánya szc rint tette le, kijelentette, hogy birodalmi gyűlés és a birodalmi el nök mindkettő közvetlenül a német országi népválasztásból erednek, együttesen alkotják a népszentség incgtestesitését, ami Németország lelenlegi alkotmányának alapja.
Ebben áll az alkotmány mély ér
telme, amelyre férfiúi szavával kötelezi magát. Elnöki feladatának jelentette ki, hogy a német nép egybegyűjtését, különös odaadással lógja szolgálni. A birodalmi gyűlés ezután l.öcbc birodalmi gyűlési elnök felhívására felállva éltette a köztársaságban egyesült német népet: Az eskü letétele után az uj birodalmi elnök - birodalmi kancellár társaságában
birodalmi gyűlés palotájának szabadon álló lépcsőjére lépett.
A birodalmi gyűlés épülete előtt egybegyűlt óriási néptömeg viharos kiállással üdvözölte a birodalmi elnököt és az ujjongás csak fokozódott, amikor dr. Luther birodalmi kancellár éltette a birodalom uj fejét.
feljáró lépcsővel szemben a birodalmi véderő egyik díszszázada tisztelgett egy induló hangjai mellett, mire a birodalmi elnök kíséretével együtt elvonult a díszszázad arcéle előli. A Deutschland überalles hangjai után a birodalmi elnök autón a Wilhelm-slrasséra hajtatott, ahol ma délután a birodalmi elnöki palotában megkezdődnek az első fogadások. .
A német néphez intézett kid/Hányban az uj birodalmi elnök a német nép minden rétegét együttműködésre hívta fel. Üdvözletét intézi az egész dolgozó német néphez, amelytől az állam és a közgazdaság súlyos helyzete különös teljesítményeket kíván. Ez az üdvözlet a német bírod ilmon kívül élő néprétegeknek is szól, melyeket a nagy német kulturközös-ség és a vérség köteléke elválaszthatatlanul egybekötnek a német nép pel. A jövőben is együtlescn akarunk törekedni arra — mondja a kiáltvány — hogy együttes és békés munkával megszerezzük jogos részünket a többi népek megbecsüléséből és elismeréséből és megszabadítsuk a német népet áltól az igazságtalan folttól, mely ma még terheli.
Farkas József ■f
A katonatemetőért
Nagykanizsa, május 12
Vitéz Baranyay János és vitéz Baranyay Jánosné, kik akciónk megindultakor mindketten egy-egy sirkő felállítását vállalták, adományaikat 103.000 koronával két sirkö végleges felállítási költségeinek összegére, 243.000 koronára egészítették ki.
A Nagykanizsai Emberbarát Temetkezési Egyesölet c hónap 3-án választmányi ülést tartott, melynek határozata értelmében 121.500 koronát juttatott az egyesület szerkesztőségünkhöz, néhai örökös elnöke, Eperjesy Gábor iránt érzett kegyelete jeléül, egy katonasirnak sírkővel való ellátása céljaira.
Hisszük, mert ezt a hitünket a mult gazdag tapasztalatai támogatják, hogy városunkban sokan akadnak még, k^k átérzik a nemes akció horderejét az embertárs! és vallásos kegyelet, valamint hazafiság szempontjából s cl fogják hozni még adományaik kiegészítését, nemkülönben a még hiányzó sirkövek árát.
Nemcsak emberbaráti, vallásos és hazafias kötelességet teljesítünk, midőn ehhez az akcióhoz Nagykanizsa egész társadalmának osztatlan segítségét kérjük, hanem egyúttal önmagunkkal szemben mindannyian erkölcsi kötelességet is rovunk le, mikor egy«egy sírkővel szaporítjuk a katonatemető érdekében megindult gyűjtés eredményét.
Mély gyásza van a nagyk&nizsai piarista rendháznak és a reálgimnáziumnak. Május 12-én (kedden) d. u. háromnegyed 2 órakor lehelte ki nemes lelkét Farkas József kegyes-rendi aranymisés áldozópap, tb. és nyug. rendi kormánysegéd (asszisztens), miután életének 81. évét betöltötte.
A boldogultál vidékünkhöz, sőt városunkhoz is erős szálak fűzték. 1844. márc. 1-én született Ncmes-vidon, Somogy megyében. A nagykanizsai reálgimnáziumban végezte az első né.gy osztályt, később a piarista rendbe lépett és ugyanezen intézetnek volt az 1871/72. és 1872/73. tanévben tanára s az 1894/95. tanévben pedig igazgatója. Több mint 20 évig működött, mint a magyar, latin és görög nyelv tanára. Három évig Vácott a rendi noviciusok magisztere volt s mivel ezt a rendkívül fontos bizalmi állást rendi elöljáróinak a legnagyobb megelégedésére töltötte be, először igazgató és házfőnök, majd a rend központi vezetőségéit ek egyik tagja (kormánysegéd) lett, mely legfőbb hivatalt körülbelül husz évig viselte, ötven évi szakadatlan munka után nyugalomba vonult Nagykanizsára, mely szülőfalu jához legközelebb volt s azóta mai napig itt élt rendtársai körében.
Galamblelkü és melegszívű ember, Isten szive szerint való jó pap, kötelességét mindenkor hiven teljesítő tanár volt, aki mini a régi klasszikus nyelv kiváló ismerője és művelője szabad idejében szívesen foglalkozott szaktudományaival.
Nyolc könyve és irodalmi cikkei őrizik meg az utókor számára értékes irói működésének emlékét. Elköltözött örökre fbkonai, rendtársai s volt nagykanizsai tanítványai köréből. Amily szeretettel övezték életében, mint igazi jó embert, éppen olyan szomorúsággal gyászolják most, amikor váratlanul eltávozott az élők sorából.
Temetése máj. 14-én (csütörtökön) délelőtt 10 órakor lesz a felsőtem plomban.
A megyegyiilés második napja
Zalaegerszeg május 12 A folytatólagos törvényhatósági bizottsági közgyűlését délelőtt 9 órakor nyitotta meg Tarányi Ferenc dr. főispán. Elparentálta a ma reggel órakor elhunyt Tbassy Lajos me-gyebizottsági tagot s indítványára í közgyűlés elhatározta, hogy részvétét fejezi ki a hozzátartozóknak.
A napíjfcnd tárgyalása során megszavazták az utadó-alap terhére >1 letményeket élvezők részére a tisztviselői segélyeket.
Nagykanizsa és Keszthely a katonai beszállásolási kártalanítások összegének felemelését kérték. A kérvény elkésve érkezeit, igy utasi-totla a közgyűlés az alispánt, hogy jövőre e kérelem teljesítése céljából gondoskodás történjék költségvetési fedezetről.
Mesterházy Jenő indítványozta, kogy a megye 50 millió koronát szavazzon meg Tisza Kálmán és István Budapesten felállítandó szobrára. Az állandó választmány Biharmegye átiratára csak Tisza István szobrára 1000 aranykorona megszavazását javasolta.
Farkas Tibor az utóbbi javaslatot ajánlotta elfogadásra. Tisza Kálmán szerepe — mondotta — a magyar történelemben kétes értékű. Zala Deák Ferenc emlékének is tartozik annyjval, hogy nem szavaz meg nagy összeget Tisza Kálmán szobránalt felállítására. (Helyeslés.)
A kél felszólaló hosszabb vitája ulán a közgyűlés az állandó választmány javaslatát fogadta cl.
Eger földrengés által sújtottjai s a keszthelyi Gazdasági Akadémia menzája részére 1—1 millió, a Dunán-tuli Közművelődési Egyesületnek 100.000 korona segélyt szavazlak meg.
Balatonfüred és Hévíz gyógyfürdő költségvetés-előirányzatát és fürdő-szabályrendeletet módosították. • llj. Thassy Imre indítványára a vármegyei lisztviselőknek fizetés-kiegészítést szavazlak meg.
A Zalamegyei Cserkész Szövetség-nek a közgyűlés segélyt szavazott meg. A Zalavármegyei Hivatalos Lap előfizetését 12 aranykoronában állapították meg.
A közgyűlés pártolólag terjeszti a belügyminiszter elé Zalaapáií és Zalahosszufalu egyesítés iránti, valamint Alsó- és Felsőnemesapáli különválási kérvényeit.
Kimondották a pacsai járási székház átalakítását is, azonban a takarékosság elvének kivitelben szem előtt tartásával.
Az idegenből a megyébe érkező munkáscsoportokai a közgyűlés mai határozata értelmében a földbirtokos köleles nemenként elkülönítve elszállásolni s a zalai falvak megfertőzésének elkerülése végeit az érkező és távozó cselédeket hatósági orvossal megvizsgáltatni.
Nagykanizsa város határozatát az elemi gazdasági szakiskola felállítására vonatkozólag jóváhagyták.
A közgyűlés kisebb ügyek elintézése után ért véget.
Vagyonmentővásár
Még csak néhány napig lehet a tárgyakat beszolgáltatni
Nagykanizsa, mijus 12
Nehogy egyesek elmulasszák a vagyonmentővásáron értékesíteni szándékol! lárgyak beszolgáltatásának terminusait, közöljük a közönséggel, hogy erre már csak négy nap áll rendelkezésére: szerda, csütörtök, péntek és szombat, miután a vasárnapot a rendezés munkálatai veszik igénybe, héttón pedig megnyílik a" vásár s a képaukció anyagának kiállítása.
Amennyiben tehát valaki fel akarja használni a kedvező alkalmat arra, hogy értékesíteni szándékolt hangszereit, szőnyegeit, értékesebb bútordarabjait, festményeit, régiségeit, könyveit stb. a legelőnyösebben adja cl, szolgáltassa be az illető tárgyal az álvevő bizottságnak, mely naponként délelölt 10—12 és délután 3—6 óra között a Nagykanizsai Kaszinó emeleti dísztermében átvételi elismervény mellett veszi át azokat.
Eddig igen sok bejelentés történt pianíno, cimbalom, hegedű, régi porcellán-festmények, könyvek, kézimunkák slb. értéktárgyakra vonatkozólag.
I
ZALAI KÖZLÖNY
1926
Magyar városok kölcsön-sziikséglete
Nagykanizsa kilencedik 49 város között az igényelt összeg tekin telében Nagykanizsa, mijuí 12 A vesztett háború terhei nemcsak a magángazdaságokra nehezednek hanem érzik azl a községek házlar-tásai is. A községek csak nagyne hezen (udnak egycnsulyozoll költ-ségvcléscket készíteni, melyekből azonban a beruházások épen azért legtöbbnyirc hiányoznak. A magyar városok, nemrégen még virágzó, a . haladás ulján egyre elöbbrchaladó helységek, mint olyan sok egyes ember, külső képükben lerongyolódnak s az állam bennük élő egyedeinek nem tudják a legelemibb, mai korhoz alkalmazott igényeit sem kielégíteni.
Hz indította a városokat arra, hogy mint az egyes emberek, ők is tömörüljenek s belőlük, mint jogi személyekből megalakult a Magyar Városok Országos Kongresszusa és a Magyar Városok Országos Gazdasági Központja.
Ezek utján bonyolítják le most a városok egyöntetű eljárás szerint, a pénzügyminiszter jóváhagyása melleit, beruházások céljaira nélkülözhetetlen kocsöneik (elvételét.
Ötvenöt magyar város Jelentette be hiteligényét. Ezek közül hal Budapest, Szentes, Jászberény, Kisújszállás, Hajdúböszörmény és llaj-duhadháza nem reflektálnak kölcsönökre. A 49 kölesönlkérő város közül öt nem jelent be összegei, igy tehát tulajdonképen csak 44 magyar város hiteligénye meghaladja a 116Vj ntillíó arany koronát, ami papirkoronában 2000 milliárdnál is nagyobb összegei jelent.
Az igényeli összeg nagyságát le-kmtvevárosunk a kilencedik helyen áll. Legtöbbet, 24 millió aranykoronát igényel Debrecen, melynek vagyona évente 37. millió aranykoronát jövedelmez. A kölcsön a jövedelemnek hét és félszerese.
Utána következik Kecskemét 15 millió hitel-szükséglettel. Pécs 11V. Győr 88, Nyíregyháza és Újpest •>—5, Szombathely és Sopron 4.7— 4\'7. Kaposvár 3 7, Oyöngyös 3
Az igényelt összeg tekintetében kilencedik helyen áll Nagykanizsa városa 2.500.000aranykorona kölcsön szükséglettel, amely összeg majdnem tízszerese a városi vagyon kimutatod évi jövedelmezőségének.
A magyar városokról szóló hitel-igénylési kimutatást böngészve látjuk, hogy 0 legtöbb város vízvezeték, csatornázás és ut, járdaburkolásra kéri a kölcsönt. (Ezek közé tartozik Nagykanizsa is) Már kevesebb azoknak a városoknak a száma, melyek kórház, iskola, óvoda, kislakás és még kevesebb, melyek kultúrpalota színház, vasút, hid. villanytelep vásárcsarnok, fürdő, vágóhíd, városház stb. építkezések megvalósítása végett óhajtanak kölcsönhöz folyamodni. \' Zalaegerszeg mindössze alig 600.000 aranykorona kölcsönből kórházát iskoláit, vágóhidjál, járdáit akarja rendbehozatni és még néhány kislakás! őhajl építeni.
Kaposvár vagyonának egy lized-7?ÍV ?\'7 milli6t "éretne felvenni 11 -1 J4b aranykorona évi jövedel-mezóséc kimutatá:a mcllell. lleru-nazasi programja pedig: fürdő le-
PJl"J\' sz,nMz- mozgó, kul-
irt"?; v\'W\'Csarnok & \'ér járda útburkolás, villanytelep \'
NAPI HÍREK
napirend
Május 13, szerda
Római katolikus: Szervác. Protestáns: Szeivie. Izraelita:JJar lió lí>.
Nap kel reggel 4 óm 2ti perekor, nyugszik délután 7 óra 27 perckor.
A MeteoiológUI Intézet |elcnlése szerint szárazabb Idó virliató liósülycdésscl.
Madarak és fik napja a sétatéren délelőtt 9 óril kezdettel.
Stelnhardt-este a Polgáil Egyletben.
A MADARAK ÉS FÁK NAPJA
libben a percben, mikor e sorokat írjuk, semmi biztosat sem mondhatunk arról, hogy holnap reggel, amidőn az olvasó olvasni fogja, minő Utó lesz. A május igen szeszélyesen köszöntött reánk s alig 11an nap, melyen ne szántaná végig forró csókjaival a Nap a szépen zöldelő mezőt, hogy aztán néhány percre rá az ég csatornáit megnyitva elárassza esőnl azt.
Ha azonban holnap verőfényes napra ébredünk, egyúttal tlnnepilnk is lesz, amely ugyan nincs vörös bellikkel megjelölve a kalendáriumban, de mégis legalább az Ifjúságnak ünnep: a madarak és fák napja.
Madarak és fák... A teremtésben lahla évmilliókkal előzték meg az embert s mindkelten sakkal jobban érezhették magukat, amíg a teremtés koronája megjeleni a földön. Mert az ember mindazt, amit valami formában csak felhasználni tud, birtokba veszi, prédájává teszi és saját céljaira fordítja. Az állatvilágnak s a növényzetnek nincs még egy olyan ellensége, mint oz — ember.
A madaraknak és a fáknak ünneppé avatott napja azt célozza, hogy a gyermekek a szabad természet ölén tudatára ébredjenek annak, hogy azok a kis madárkák, melyek benépesítik annak minden félreeső kis zeg-zugá\', szintén elcsiesergik a maguk örömeiket és panaszaikat egymásnak, mint mi emberek, ha kitör belőlünk az őszinteség egymás Iránt. Aztán ha halljak őket danolni, örömünk lelik az ő énekükben s bizony nincs az a hangszer, mely szebben fújná el az ő csattogásaikat, mint ő maguk...
Becsüljük meg, szeressük, védjük meg őket, htsz legtöbbje sokkal több hasznot okoz, mint amennyi kárt tesz s a házunk falán fészket vert fecske, az erdő mélyén danoló fülemile és a többiek, mind barátaink. Hiiebb barátok, mint emberlásaink...
Aztán a fák, a növényzet, a virágok, melyek mind reményt, szinl tárnok elénk s felfrissilik lelkünket a nyomasztó gondok súlyos terhe alatt is...
A költő mondja: ki a virágot szereti, rossz ember nem lehel... Nincs is a költészetben még egy másik tárgy, _ mely annyira megihlette volna a természet világából a költőkel, mint a madárdal s a virág.
Szenteljük a holnapi napot a madarak és fák szereletének s szeressük legalább azokat kik ugy sem vétenek nekünk, — ha már embertársainkkal szettben annyira tobzódik bennünk a gy űlölet s olyan kevéssé tudjuk egymást szeretni... iksz
■■ Nyugágyak, utazókofferok bámulatos olcsók Szerbnél.
KULTURESTÉLVEK ÉS MULATSÁGOK
MAjus 14: Strtnhardl-nle a l\'olglM Kg) tel nagytermében.
ÁtiiJiiK 21: A Zrinvi Miklós Irodalmi és Művészei! Kór Zrínyi ünnepélye.
Május 23: A kegyesrendi reálgimnázium síiniclójJisa az intézet tornatermében este 1 tél 9 Órakor.
Május 24: A kegyesrendi reálgimnázium srinlcfóailjtsa az intézet tornatermében este fit » érakor.
Május 30: A TratiMlanubia Spon Egyesület műkedvelői elóailisa.
június 1: Az Iparosdalárda sétatéri mulatsága.
A Tranulanubia Sport Egyesület uiiiked-vclél előadása.
Június 6: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballctt-clöaUisa a Polgári Egyletben.
Június 7: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet tullett-etóadlsa a Pof-giri Egyletben.
— Úrasszonyok Mária Kongregációja ma déluláu pont öl órakor tartja gyűléséi. Az összes tagok pontos megjelölését kéri a praeses.
— Krisztus \' Urunk élete és kínszenvedése eimü hatalmas filmalkotást, amely az összes hasonló témájú filmeket messze felülmúlja — az Urleányok Mária Kongregációjának jótékonysági akcióinak céljaira pénlekcn adja elő az „Uránia" a megszokott időbeli előadásokban. A Krisztus-film az idei évad legnagyobb eseményét jelenli Nagykanizsán, melyről egy kereszténynek sem szabad hiányoznia. A páratlan szépiégü előadás minden jövedelme a jótékonyság oltárára áldoztalik.
— DIáknyaraltatás. Tarányl főispán a Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók .Turul" Szövetségének kérelmét nyári diáknyaraltalások lehelővé tételére párlolólag küldötte meg Nagykanizsa város közönségének.
— A Lubinszky-nővérek gyer-meketőadása. Tegnap, kedden dél-ulán a Polgári Egylet emeleti nagytermében gyermekelőadást rendezett Lubinszky Tibor két kis leánykájával: Lubinszky Lilikével és Mancikával. A műsort az iskolásgyermekek számára állította össze, de c tekin-telben sem tévesztvén szem elől a magasabb szempontokat is. Az előadást szólószámok, kettős jelenetek s kisebb színpadi játékok lelték változatossá, melynek során a két kis nővér állandó ünneplés központja voll a termel csaknem zsu\'olásig megtöltöli gyermekek részéről. -A sok tapsra, melyet kaplak, mindkelten rászolgállak: szépen énekellek, szépen táncollak, jól játszottak s ami legfőbb érdemük : a maguk gyermeki bájukat vitték a színpadra s amit előadlak s ahogyan előadták, mindabban hamisítatlan természetesség nyilatkozott meg. Mindkét kis művésznőnek még fényes sikcrl jósolnak a világot jelentő deszkákon.
— Elhalasztották a reálgimnázium műsoros előadását. Farkas József nyugalmazott kegyesrendi igaz\'-gatónak elhatílozása folytán a nagykanizsai kegyesrendi reálgimnázium igazgatósága elhalasztotta az ifjúságának folyó hó 16. és 17-ére hirdetett műsoros előadását folyó hó 23 ára és 24-érc.
— Az alkohol átka. lilás állapotban Illeni haza ollhonálu Németh Kálmán csopaki lakos, hol feleségél kalapáccsal többször fejbevágta majd a saját nyakát borotvával elmetszette Németh meghalt, feleségét még men-mentik az éleinek. 5
— A bakónaki fötdblrtokren-dezés ügyében hozott végzéséi Kaiser Elek OFB biró most leriesz-
. A ** a váfOS polgármesteri hivatalahoz.

— Elhunyt megyebizottsáíii,,
Thassy Lajos törvényhatósági?,.; <•\' sági tag, nyugalmazott lószolgjkS tegnap reggel 3 órakor 68 évts kl rában meghall. Az elhunyt várme gyei aljegyző, majj letenyei késíhh zalaegerszegi főszolgabíró voll Fi nöke volt a zalaegerszegi kaiolil " hitközségnek és tulajdonosa arómi pipától kapott Pro ccclcsia el nrj„ lifice érdemkeresztnek. Holttestét nu délután szentelik be és Ságodw helyezik örök nyugalomra.
— Tisztilakások bére. Az állo-másparancsnokság j József fóherces laktanyában lélesilell liszlilakász* bére ügyében megkeresést intézem városhoz. A városi tanács légköre, lebbi ülésén foglalkozik az üggyel.
— A Foedcratlo Emcrlcant legújabb zászlóbontása. Fényei ünnepi kcrelek között alakult met Keszthelyen a Foederalio Emcrícana helyi csoportja. Az alakuló gyűlési ünnepi Veni Sanctc előzte még. A Hiszekegy ei a praxibanda játszotta. Schürger János dr. ismertette a szövetség célját. Ury Lajos dr. kifejtene az egyesülés törekvéseit. Szerveiből a politika ki van zárva. Küzdeneki párbaj ellen. Schworz Elemér dr utalt a középkori lovagvilág magas gondolkodására. Takáts István dr. azl hangoztatta, hogy a katolikusok szervezkedjenek katolikus alapon, a protestánsok protestáns alapon, " de mindkét fél egymást támogatva dolgozzék a keresztény és nemzeti ideálokért. A Szövetség Szent István király Regnum Marianumját akarja. Majd megválasztották a tisztikart. A gyűlést bankéit követte a Bocskayban.
— Zrínyi-Ünnepély. A Zrinyi Irodalmi és Művészeti Kör áldozó-csütörtökön, május 21-én tarlja műsoros Zrinyi- ünnepélyét. Az ünnepély előkészületei megindullak s előreláthatólag ez lesz egyik legsikerültebb ünnepély a nagykanizsai nyári műsoros ünnepélyek sorozatának.
— Tömeges levente-mulasztá-sajt. A városi nyilvántartó-hivatal több mint 350 leventét jelentett fel igazolatlan mulasztás miatt, akiket illetve szüleiket, gyámjukat, stb. a városi rendőri büntetöbiró pénzbirsággal fog sujlani. Minél többször mulaszt egy-egy levente, annál magasabb a pénzbírság.
— Az Irgalmasnővérek kriptájára. A helybeli temetőben- az irgalmasnővérek számára építendő kripta költségeihez Gyenes Lajos 250000, N. N. 150.000, egy kórházi beteg 10 000 koronái adományozol!. -A ncmcslelkü adományokért ezúton mond köszönetet: Márta fönöknó.
- Leventék távolmaradása. Habár az iskotánkivüli testnevelésre törvényileg kötelezett ifjúság óramulasztásainak száma ezidén örvendetes apadást mutat, mégis minden héten elég tekintélyes még az a névjegyzék, melyei a levente-oktatók a vasárnapi mulaszlókról a testnevelési vezetőség elé terjesztenek. A legtöbb mulasztásnál a szülők vagy munkaadók már csak akkor sietnek a mulasztás igazolására, mikor a bírságokat már kirótták reájuk, holott mi sem természetesebb, hogy az igazolásnak a mulasztást követő napokon van helye és csakis akkor lehet az eredményes is. Legjobban tennék a leventék, ha előre kérnének Indokolt esete\'íben egy-egy órai felmentést, mert a bírságok kirovását a hatóság igen szigorúan kezeli, épen azért, hogy egyszer már sikerüljön véget vetni a mulasztásoknak, melyek tulajdonképen egy fennálló törvénnyel való szembehe-lyczkcdést jelentenek.
iHr, miius li
_ visszaadott Italmérési jog.
rt:v Wtla Sámuelné italmérési en -miélyíiick torlését kérte a pénzügy
Sugatóságtól.
s J A zalaegerszegi polgári leányiskola növendékei a pünkösdi ünnepek alatt kirándulnak a Balaton
vidékire.
_ Az OFB május 13-án tárgyalja Tipliinfa és Ouldcs földbirtokmeg-villási ügyeit.
__ Erdőkihágás. Mnnktlcsi Ke-raic a zsigárdi erdőhen fái vágóit fci jogtalanul. A rendőrség feljelen-lette a városi büntctöbirónál.
— Halálos vonatelgázolás. Az Almádi felé haladó vonat elgázolta Staub Lörincné 60 éves Öregasszonyt. Holtan húzták ki a kerekek alól.
= A kogyárberkl lecsapoló lársulal május 4-én Slernthal Bernát elnöklésével közgyűlési tartott Zala-sientniihályon, melyen elhatározták u 1925. évi földásatási munkála-lokra katasztrális holdanként 40.000 korona kivetését. A kivetett összegeket október l-ig kell")befizetni.
Scliwarez Dezső harisnyái a legjobbak.
= Ne hagyja magát megtéveszteni irreális kirakati áraktól Leg-jjhban csak Millényi Sándor és Fia 50 éves cipőűzletében vásárolhat.
Angol flór uri zokni 29 ezerért, ingol flór női harisnya 45 ezerért Fllipp kötöttárugyárában, Szorn-bithelyen kapható. Előnye, liogy sajátjából megfejéltethető I
= Méhészeti eszközök, mülép, keretléc, kaptárak olcsón kaphatók, méhviaszt vásárol Szabó Antal fegy-itrkereskedfl Nagykanizsa.
■ Ma és minden este kaposvári Balogh Károly hírneves zenekara hangversenyez a Korona-éttermében.
= Sehwarez Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
MLAI KÖ2L0NY
Tisztán éj szakszerűen kezelt
bóra Int még ItterenklRt 8000, 10.000 <s 12.000 koroniért. Brunoslos József Sugir ut53. Tel. 210.
Irodalom és művészet
Napkelet Tormay Cecile magas színvonalon álló szépirodalmi folyóiratának májusi száma a napokban érkezeti meg hozzánk. Az első közlemény József Ferenc főhercegnek a sport és nemzetnevelésről a Sportaka-iémián előadott tanulmánya. Utána néhány értékes novella és vers, majd « Elvek és mtlvek rovatában könyvismertetések a Zenede rovatban pedig színi kritikák következnek, nra 20.000 korona.
Újságírók Almanachja. A Magyarországi Újságírók Egyesülete el-Jalározta, hogy ezidén ismét kiadja Almanachjál, amely azelőtt évente mindenkor a magyar könyvpiac esc-Jlínye volt. Az utolsó Almanach aij-ben jelent meg, mikor is az Hságirók Egyesülete jubileumot ült. « Idei Almanach ősszel kerül a Wvpiacra és annak megteremtésé-SzillSsI Zsigmond szerkesztő \'Kelésével a magyar iró és újságíró legkiválóbb reprezentánsai vesznek részt.
Ui Idők. Május 30-án 100 millió
koroná sorsol ki a lap fennállásának 30. évfordulója alkalmából olvasói közölt Az Uj Idők 19. számában folytatódnak Csathó Kálmán és Üdvig Wolf érdekes regényei. Közli a lap azonkívül Tcrescséllyi György és Zibráczky József elbeszéléseit és Kákosi Jenfl és Kosáriné Réz Lola cikkeit, Szalay Fruzina versét, Paul uéraldy kél szép versének fordítását számos művészi és időszerű képet és a lap rendkívül népszerű rovatait, a szerkesztői Üzeneteket, a szépségápolást. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 80.000 korona Kiadóhivatal: Budapest, VI., And-rássy-ut 16.
Magyar Lányok. Tulsek Anna lapjának e heti számában kél érdekes regény folytatódik. Az egyik Szederkényi Anna „Márika", a másik J. Colomb „Évi néni". E regényeken kivül mulattató, tanulságos és érdekes olvasmányok, szebbnél szebb képek egész kincsesházát találja meg az olvasó a lapban. Előfizetési ára negyedévre 30.000 korona. Kiadóhivatal: Budapest, VI., Andrássy-ul IG.
TÖRVÉNYSZÉK
Durva tréfa. Súlyos testisértés miatt kerültek a járásbíróság elé Vig Antal és Varga István keszthelyi Máv. futók, mert a keszthelyi állomáson a fűtőház mellett Nyers János vasúti munkást arra utasították, hogy kormos kezét mossa meg a mozdony gőzcsapjából lecsepegő meleg vízben. Az egyszerű ember — nem gondolván arra, hogy a kél ftltő durva tréfát Uz vele — oda ment a mozdony gőzcsapjálioz, mire Vig kieresztette a forró gőzt a csapból, amely aztán annyira összeégette Nyers két kezét, hogy súlyos sebet ejtett rajta. A kir. járásbíróság mindkeltőjüket felmentette, ellenben fellebbezés folytán a nagykanizsai törvényszék fellebbviteli tanácsa a járásbíróság ítéletét megsemmisítve, mint elsőfokú bíróság mondotta ki bünüs-nck Vig Antall és Varga Istvánt gondatlanság állal elkövetett súlyos tcstisértés vétségében és ezért őket fejenként 500.080-500.000 K pénz büntetésre és az összes felmerült költségek megfizetésére Ítélte.
Elitélt rágalmazó. Rágalmazás vétségével vádoltan állott a kir. járásbíróság előtt Pléh Lajos nagykanizsai géplakatos. Az volt ellene a vád, hogy ügyvédjéről — egy ismert kanizsai Ügyvédről — azt állította, hogy őt mindenéből kiforgatta, tönkretette és becsapta, majd ügyvédjét súlyosan gyalázó kifejezésekkel illette.
A járásbíróság Pléh Ujost bűnösnek mondotta ki rágalmazás vétségében és ezért őt kettő millió fő és ötszázezer korona mellék pénzbüntetésre ítélte.
Az elitéit Pléh megfellebbezte a járásbíróság ítéletét a törvényszékhez.
A fellebbviteli tárgyaláson Pléh tagadta a terhére rótt bűncselekményt; azzal védekezett, hogy akik ezekét állították róla — azok .mind elfogultak" vele szemben.
A törvényszék rövid tanácskozás után helybenhagyta a járásbíróság ítéletét.
27 milliárd 5 millió
kííUI kisorsolásra a május 13. és 15 ín kezdódó o»xWly«or«j6tékon.
Főnyeremény 3 milliárd korona.
Szerencse számú sorsjegyek if j- Hirschler Miksa
^ ___úohJnylto. ti cutll)«c--»leKT tfrUiuuldnü.__""
KÖZGAZDASÁG
Tapolcavidéki borárak. Tapolca Vidékén a mull napokban meglehetős mennyiségű bort adtak el. A tételek különbözők 20- 80 hektoliterig. Az összmennyiség kb. 800 hektóra tehető. Badacsonyban nagyobb tételek 13 és 12 ezer koronáért kellek el. Nagyon finom bor 15, Szentgyörgyhegyen 12, Bácson 12, Istvándi hegyen 10 ezer koronáért. A termelOgazdák az árak további émelkeclését várják. A pálinka áru is emelkedett. És pedig seprő 58-60, szilva 75—80, borpárlat 80— 95, törköly 60-62 ezer korona literenként.
Kisgazdák nagygyűlése. Folyó hó 19-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a Somogymegyei Kisgazdák Egye-sűlete Kaposvárott a .Turul" szálloda nagytermében nagygyűlést tart. A nagygyűlés főbb tárgypontjai a következők: Határozathozatal a föld-birlokreform végrehajtásának sürgős és sikeres befejezése ügyében. Állásfoglalás a községi háztartások rendezése ügyében. Előterjesztés az haladónak a termelőre vonatkozó rendelkezésűi megváltoztatása iránt. Az általános házbéradó alá nem tartozott községek házadóiának rendezése iránti állásfoglalás. Az adórendszer helyesbítése és arányosítása. Határozathozatal a kisüstön való szeszfőzés végleges rendezése iráni. Előterjesztés a községi közmunka kötelezettség uj szabályozása iráni.
TÓZSDE
A hangulat nyíláskor kedvezó cs egy cs értékekben liár Jelentéktelen mértékben, ár-emelkedés fordult eló. Minthogy azonban a piacok kalsó ösztönzést nem kaptak, az ,f4">\'"1 elgyengült. A kullsz piacon minimális 1-2iJ) koronás árveszteségek állottak be. A Georgia 70X> koronával lett olcsóbb, viszont a leglanyhábbak voltak a bányaértékek, ahol a Borsodi 7000 és a Magncstt 6000 koronás veszteséget szenvedtek. Kőszén 25W koronával lett olcsóbb. A vasplacon a Danubius értékének 3 százalékkal csökkent A villamos és Fegyver barátságosabban tendáltak. A biztosítók piacán szintén barátságos volt a hangulat. Pannónia 4 százalékon felül javította árfolyamát, Jég több mtnl 10 százalékkal javult.
Utótőzsde
Irányzat tartolt Angot Magyar 32. Haza Bank l"375. Általános Bsnk !!•$, Magyar Hitel 381, Osztrák Hitel 136. Salgó 511, Rima 113 50, Georgia 269, D.inubim 221J, Pallas 163—161.
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai
Val uták Ocvlaák
Aagol roal 344rX»S4;0CO :$W0 31741
CllU koivu 2090.7110 1143 1131
Ofoii ii a hm Hulla l4KC!7tX"4
Do Ulj ;Cfí4i-7l4M Bakim 1 344 348
riiBCla Ír. J7N-37W \' - ■ 11 ;
.Hottiatfl \'ír mro jisu Kopinklgs iu*0 134(0
IM Í4Í-344 K.iIiiUIdIj IIMOIW4I
Lati ill-319 Loadou 3I5»»-34;«C
Uia Xllioo MI5-2W3
M4ita 11700-1 U£4 II0«J 71470
Ontf.ichill. M4S-IOO&S Kirll 072* 37St
Oia kot. 131 &J I3UO Píigi >110 212J
fTájit Illik iíw0 13114 ilólll SIS i2i
Bi\'g* Inak 767( s4c3 Dlixkku\'ai II075 If 142
Kta<i ko«. 11730 iu4c Wtaa 99 -ico 54
ItU kor. II77Í IlJU ZOtkh II7W 13144
Zürichi zárlat
Párls 270050. London 250650. Newvori. 616 75. BiUsset 2610—, Malland 2122-50, Holland 2Ü770 Berlin 123 -, Wien >2 80. Sotta377 50.l\'raga 1530\'-, Budapest 72\'Va, Vanó 99 35, Bukarest 250 —. Belgrád 840 —.
A magyar korona kOlfőldl hivatalos Jegyzései
DEVIZA VALUTA
l.^aíp m ll£Olp Bl
Bécs ...............999019970 9972 | 9985
Berlin...............5865 Ó8<>7 5895 5880
Prága ............ 475:i,8 | <7.^60 477601 47575
Az ércpénzek és nemesfémek beváltási árfolyamai
Ezüst egykoronás 6200-6300, kétkorcnái 12.100 12.600, forintos 16.500- 17.000, öt-koronás 32.000 -32.500, színarany 4y.(XX>— 49.500, arany huszkoronás 315.C00 -316.000, platina 210.600-220.000.
Terménytőzsde
Irányzat tartott volt. Egyes cikkekben gyengébb, csak n tengeri volt egyedül «J. tárd. Rozs 5000, zab 5000 koronával otcit\'.b-bodotl. Tengeri 2500 koronával drágult.
Buza 11ji.iv. 76 kg-os 502 500 505 090, 78 ke o» 512500—515.003, egjeb vld. 76 kg os 500 (KX)-- 502.500, 78 kg-os 510.000 512500, rozs 442 S00—447.500. aj tengeri 262 500-265.000, takarmány árpa 320.000 330.000, köles 250 000 260.000, korpa 227 500-230.000, zab 415.000 - 430.000.
Sertésvásár
Pelhaitis 36*), metyból eladatlanul visszamarad! 100 drb. KlvJiendü 21.0W 21.500, izedet! 19500 - 20.000, szedeti közén 18Ü0Ú -19 000. könnyít 15.000-17.000. eUrendU öreg 19.030-20.000. másodrendű 1K.OOO— 18 SCO, angol süldó 18.000-22.000, szalonna nagyban 22.500 -23.000. zsír 21.000,-24.000 lehúzott hus 20.000 -23.000, szalonnás félsertés 21 000 -24.000. Irányzat kellemes.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tőzsde délután 1 órai záróárfolyamai a kővetkezők:
Aarol-Migj. s
Kint 10!
Uo/d kuk I
MIUL 3*
Jiliilo* Z
L«iiioil>. s
OL-M. bi-k II
0»<r. Kit 17-
BicVvtrtlQ 10
MMfcltiIb. ti
n«(a«i ti
Hot*. Ili i k t:
lo^\'Un II
M.-O\'h Ip./k I
fogalmi S
kh. rtiui i
MJ jjrir-Nfont 3
Jdiilot < ViiO«( k«ak
Ntai. k U lik. *
Kmik. B. &
Btitotítók éi T»lur<k«-j
8«It. Ip, t
L\'péltri-vil I
Pávlroil «l
Kíblnvl Tik. i:
A>I<L TI* II\'
MokUc 171
Hl il\' J43
BUS M StiL SW PonUrl Xigy.-rrindi
Malmok
tori -M. tt"
CocíoiJII «1
8«k>i:ii!cl
Buáipiitt l&i
Hu«nírli li."
KiiiÍTBllOB !<
vat&u tK
TCr»ii«*la. II
Tr. DinakU — Bin/Ak
Bi.tU <UÍ
Bnxilal K«í
SusL\'Jr. M
C«tal<il U
Síiiifiil >31
Kohó 2ÍC
K6b OöiL -
Oi*icb« —
Ml! mit - | rs,
Ml ti. nch *) AIL X6ii4a
.Njg.bitDnjl |)S
Siisi s;o
Urlílajl ]Ut* NyömJtk
AlHi»:tttn 71
Pirircil bt. 3-
Pnaklla (S
Olísoi 11
Ptlln |(t
mm *.i
8ttphtstua i
Oiili-Qua 3
Vueil.it
ftfldl Tíz. y> 43
OliJ. OifftT- 1*0
r*tr*« ws
OioíDm. 23 Ji
Oim Viű. ||«
Honim 104
KOboi 14
Unr U
UoUk IC.
Mi* ÍJ;
Mimi «él 130
B«lgi Ka ICC
UnjM 1CS
M4rt*{ i
v*eripu 14
Vitoctyii 4 i
•M«* Ii0
stmiubiu 31)
S<hUck 39 t:
Efy«». ri
Ouitmina
Xfif&IOirl/jJ Llgaun
ItéiMaril <
SiIitJIU i
Nniti in VlkL tutoi
XOiltkldíi
AdiU
Atballki I
l.Tial. jv
Mlli. !
Bar 11 KOtull
Vt-c.il S
outii«i 4\'
AlUntruul 37
Tioil |/<
Cokorgrirak
OiI<utoi 44
Cukod^ir X*
Otofrtl ; i
Miiíh. cakói 11;
Stuamr i5w
£l«tal(i*rck Sídlal
Nifíkl :<
ToVi;. boc i
Hilk.nu i:
atL Vülanio.
Ejrr. li*0 104
Jatt Űrt i Ali t"
pböb-.i »
Oíilíp
Olajok
Miiotl piU.
SOr (i iiiit PéTlíOll i«< Klíály lii Köb po\'í, iöi K*El«Tica Co|a, íiuitsyitt 4
Oícbwicdt i
Ootabir^n |
PlHUltMI |
UM-Í.M
Vefiylp*\'
SpMtu >a ríóf*
Manx\'. ■filiJg/i |
Szikii
KiUtl Mifiotl
XMk
Kfll«ol«l<a
Dorogi
Octarat ■/
lutri min
ÍlltfOO I
ItKOIlM 1
Birdt Bónt
Briuól 3
Oy4«l t-it Coívln íllia
p.f .rí, ii
Hin-vilpu SUítUa
ZALAI KÖZLÖNY
Szerkesztői íizenetek
J fi. Szivet megemlékezését köszönettel vetítik. A tárca, anyagtorlódás miatt, a Júniusi számban fog meg|t lenni. Illetékes helyről ezt ax értesítést kaptuk épen n
Si. S. B. Köuönel szíves firadozisiéit és utba-igazltásáérl. A tárcát Is hálásan köszönjük.
P. R. Sajnáljuk, de nincs ti Időnk, hogy kikeressük. Tessék esetleg személyesen elvégezni kiadóhivatalunkban.
K. I. A beküldött tárca közlésre keiOl. de néhány hét még belekenj. mig meg\' Jelenni fog.
Nem közölhetők: Kálvária. Kimúlt Idők. Tépett rózsák. Edit sorsa. Reménytelen . . (ver*). Ribblllncs. Miért vagyok (vers). Ma-káma, A hajóparancsnok.
KUdő: Zrínyi Nyomdaipar és Kőnyr-kereskedéi RT. Nagykanizsa
Apróhirdetések
a> idilli álu 10 tttlr tw x. a cte-.ui • o:^(S>u!Hi» ur.\'.-li ÍM 11} Wt ttIilnu-Ulik. Mlolte loiStM »ii £V.» KOK A Mii.t/.l díj •!£«■ ÜJtUcJl • 4 fMSilmí tii h-iJlluiniU»llX
Cmdvck kazlnok és vízvezetékek ré-»zére. bármilyen mennyiségben kapható. Weiscr gépgyár Nagykanizsa, Sugái-ut 16. Telefon 9. 1««»
Külföldi relojln bUkkfaszéii csomagolva éa kimérve kapható lécfalvl Bodor Zoltán lakereskedésében Sugár-. Rákécziut sarok. Telefon Ió7. _938
/»kl házat, szőlőt. kis és nagybirtokot eladni vágy venni akar, aki házra, vagy eg\\éb bittokára kölcsönt akar felvenni, az lyi.íuljon bizalommal a több mint negyed szára-J ilJ lennálló tótvényszéklleg bejegyzett Aczél Ignáo pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi Irodájához, Nagykanizsán, ló ut 3. rz alatt, 100 huldon fdtlll birtokra mér-styclt kamat 1333
Urasági inasnak ajánlkozik nőtlen férll, kt jelenleg is Ilyen alkal-nazást tölt bc. Clin: Vagnemé, Csengcry-ut 13. 1136
Uorbólyscgód (elvétetik HOlvCs-tér 21. sz. 1432
Eladó vetidéglószabadkézbóllcljcsbcrcn-dezéssel Országú. 23. Simon József. 1312
Eludó egy nagy kertes ház azonnal bc-loitozhető UkássjfVöeösmitlIil-utca 9. 1323
Naponta friss fagylalt, jrpcskávé,
reggeli- és ozsorinaklvé kapható Mnkovlczkv cukrászdában. 13%
Üxlcthclyivé\'j kiadó, Kosenbergcr Sugár ut 40. szám. 1405
Primn málnaszörp minden mennyiségben. nyitva és palackozva a leg|utányo-vatban beszerezhető a thrnáututl Gazdasági Szeszgyárosok Sceszllnomtt-j részvénytársa-vágánaí Nagykanizsán. Eizsébet-tér 12. 1433
Két bútorozott szobi konyh.ihaszná-lattal é» minden kényelemmel kiadó. Csen-gery ut 33. 1410
Eladó egy 500 literes tcjfOlözőgéj). Janka puszta, u. p. Murakcrcsztur. l-l 12
Házmeatori állást keres egvedül álló nő. Clm a kiadóban. 1143
Rövid, fekete zongora teljesen Jó knrban, jutányosán eladó. Magyar-utca 29.
Konyhaasztal pléh fedővel, konyha-stelUgc. konyluuék, konyhzedér.yek. kts mosóteknők, szarvasbóitepcdó, olajfestmény, d.un.ntabroszok, lakoller elköltözés miatt stligősen ela^k. Sugár ut 27., délután.
Mindennemű és méretű
tölgy parketta
gőzölt dió. gőzölt bükk, kőris, tölgy és mindennemű keményfa anyag minden méretben, valamint a világhírű valódi ETERNIT pala békebeli minőségben minden méretben k.tphntó sw
Eppinger I. és Fia
deszka, épületfn és építkezési Anyag kereskedésében — Deák-tér 5. »/.
Vigyázat\'. Csak az a valódi iileinU. melyen minden darabon .ETERNIT • van nyomva
Dunántúli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság
Budámul Székesfőváros Községi tolmiizeriíuilt km
bl/omln)ou
, - \' _ « a_____ ,r - J. valamint egyéb élelmicikket
tOjaSt, *3a fOÍVfi "ölj minden mennyiségben,
azonnali készpénzfizetés mellett, a legjobb napi árakon, állandóan átvesz. Helyi bizományi b««A«* ■-■*■< lel»<Stctnck. "W Tlvlfátl fim: Bnlúrr. toa*o"\'<>> Na0ykan\'".a. ">"
Várni lieJJ <1 r«kllr: C.nnaery-ul 14. »záni alatt (XtJw-nlM »\'»\'<)■
Női kalapok p,lm, jn8,,l gyöngy szalmából 80.000 K-ért
kflphslók. - Fértl és nőt kalapuknt rflkUion lailmik é) ntakltunk. GYENCS ÉS VID* kalapgyár Nagykantiaa, Kaiincy-u.
A cipőkrémek
KIRÁLYA
Mindenütt kapható.
Három miflliárdl kot*.
SíSmv-Tí;," MzMH»orUátéfcban.
27 miSHárd kor.
lesz készpénzben kisorsolva. - Szerencse számokat ajánl:
fttilhoffer Kálmán ÍV^t.
Sorsjegyek árai 1 t 120.000 K. Vi 60000 K. Vi 30000 K. Játéktervek ingyen. Kuzás május (3. ós 15-én.
Birtokbérlet átadás.
Zalában 200 holdas 7 évre, Somogyban 300 lioldas birtokbérlet 10 évre átadó ctínyOs teltételekkel. Szlgriszt ingatla iforgalmi iroda, l-ő-ut 8.
BSBHgsaiiBffia ss
Letenyei járás Székhelyén
3 szobás lakás,
mely volt korcsmaUzlct, a/, összes helyiségekkel együtt (a/ engedély rá megszerezhető) azonnal eladó. A feltételek Réb József telckkOnyv-vezelő letenyei lakosnál megtudhatók. A likis azonnal beköltözhető. t«j
Saját termésa kcrccscnyi asztali és nehéz 1917. évi tcrmé>U pecsenye bor kapható lakásomon Mstételckben (literekben Is). mi
REMETE, Sugár-ut 6. szám.
Margit fQrdőmbcn iCsengery-ut 19. sz.) az orvostanárok által is annyira
ajánlott köpülyüzést megkezdtem, tígyanolt orvosi rondoletra mindenféle mesterséges, mint szénsavas, fenyő, konyhasó, mustáros, szappan-l\'Jrdó. félfüi-dö lemosássil. toplicai
köfürdö kapható. Állandó orvosi felügyelőt. Nyílta wlndcnnip reggel t-l^l t»t< 8 éráit.
A n. é. közönség szíves pártfogását kérve
BÖHM JENŐ
H « • Míffii ImeA tsU]4oeou.
gyArtmJnyai ŰsőtendU Suntlower Sálon Petroleum kastélyok és lakások világítására traktorok és motorok hajtására.
Autó és Motor Benzin Benzlnod motorok hajtására Gáz vagy nyersolaj „Gargoyle" henger olaj autók,
motorok és traktorok kenésére „Gargoyle" Etna lleavy Mcdtum spec. gépolaj gőzgépek és nrin-demtemn motorok részére,
továbbá mindennemű qépolaj, yépzsir.kocsikenöuszó, Carbolincum, kátrány megrendelhető mindenkori legolcsóbb napi áron
Strem és Klein
lőcUrusUöknAI (?;
NAGYKANIZSÁN.
Budapesti Nemzetközi Vásár
SZAKC1MTÁRA
mely a legelőkelőbb (óvárosi és vidéki cégek névsorát és legfontosabb adatait tartalmazza s ezéit különösen bankok, biztosító társaságok, szállítók és nagyobb cégek részére elsőrendű cs modern használati kézikönyv
kapható 25.000 kor.-ért
a ^
Magyar Hirdető Iroda r. t.
Nagykanizsai Fiókjánál
Király-utca .10. szám, 1. cm. 4.
(Távirati Iroda).
1925 május l.t
MAGAS HÁZI (Mózsi) SÁNDOR
szobntestá és mázold
Nagykanizsa, Király-utca I.
l-l vállal mindennemű e szakmába vágó munkálatokat a I e g u j n b b mintákra, ízlésesen, olcsón és n legpontosabban
Tisztelettel Íitcílkm j lugyírJemü Uzruuígel. hogy lobb ívl livíioU koilil ulin hlrijollem és Kinix.y. utca 4. szám alatt
szebó-mühelyemet
megnyitottam. — Kérem a nagyérdemű közönség szíves pártfogását.
Kiváló tisztelettel MERS1TS LAJOS ftrn«i*b4 |il> K\'nizsy-utca 4.
Pénzkölcsönt
gyorsan szerzek ingatlanra kcbc-lezésre vagy váltóra kezesekkel.
Előnyös kamatfeltételek. Sxigriszt László irodája
Ffi-ut 8. (Bazár-udvar). |j:4
Megérkeztek
a legújabb és legdivatosabb világos
florentin, fehér pico és panama kalapok!
Pünkösdi újdonságok
legjutányosabb beszerzési forrása
Maison ROTH LAURA
Nagykanizsa, Knzlnczy-u. ]
I tucat .Kranj* 9X«2 lemu 40.000. 10 drb. .Salrap* napfény vagy
gázfiny 9X12 papir 5000.-Oondosan összeválogatott késztetek és dúsan felszerelt raktár fotócikkekben. Útbaigazítással készséggel szolgál díjmentesen
FISCHEL fülöp fiai
NAGYKANIZSA.
Épület üvegezést,
klttelést és egyéb c szakmában vágó javítási munkálatokat, ugy helyben mint vidéken előnyős árak mellett eszközöl
Nyomaton » Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (NyomdavezeKi: Olenbeck KároW
I:elsórajkl körjcgyzóségtól.
372/1925.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy Felsörajk község
vadászati joga
U>25. évi május hó 21-én délclöll ; .\'0 órakor és
i\'ötréte község vadászall Joga 1925. évi május hó 21-én délután 2 órakor árverésen az illetékes községek községházánál béibeadalik. Árverések a körjegyzőnél betekinthetik.
Felsörajk, 1925. május 7.
Vuk János
körjegyző


64. évfolyam, 107. szám
Nagykanizsa, 1925 május 14, csütörtök
Ára I8SS0 korona
POLITIKAI NAPILAP
liukcí*1ö>-R ** küdóhlvaU! Fó-al 5 Inltinibía-Teleloo 78, nyomd* 117. »xlm
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
Et5f!.íetéí! Ím: Efcf hót« 30.000 kot Ml Hí rom bóra----------90.003 k«on»
A VÉRES DRÁMÁK
Az újságok megint lele vannak véres drámák tárgyalásaival. Hasábokon keresztül részletezik a gyilkosságok körülményeit s közlik a vádlottak védekezéseit. S a közönség lázasan habzsolja az emberi vért, mely e papírlapokon még szinte friss melegen feléje párolog. Az olvasók legnagyobb részének szenzáció kell, szerelmi történetekkel párosult vérfagyasztó gyilkosságok, borzalmasságaiknak mennél részletesebb kiszínezésével.
Nemrégiben kérdési intéztek dr. James Melvin Lee-hez, a newyorki egyetem ujságirási osztályának vezetőjéhez, hogy szükségesnek tartja-e. hogy az újságok ezeknek a borzalmas drámáknak részleteivel izgassák az olvasók idegeit?
Dr. Lee nemcsak tömegpszy-chológial magyarázatokkal, hanem gyakorlati példákkal is bebizonyította, hogy a közönség követeli meg a szenzációs, idegrázó gyilkosságok részleteinek Ijublikálását.
Az ellenvetések ismeretesek és kétségkívül jogosullak is.
A kriminalogus: a gyilkosságok részletezése növeli a bűnözök számát; sokan az újságokból tanulják meg, hogy hogyan kell lopni, rabolni, ölni . . .
Dr. Lee válasza; az újságot nem a gonoszlevők számára Írják.
A paeitagógusok: a gyilkosságok közlése káros a gyermekek lelkére.
Dr Lee: az újságok nem a gyermekek részére készülnek.
Egy norlli-carolinai újság 2 heli „próbaidőre" beszüntette a gyilkosságok közlését. Néhány nap múlva ugy az előfizetők, ntint a hirdetők tiltakoztok a ellen az ujitás ellen s az újságnak vissza kellett á\'litatiia a „régi" rendet.
Egy másik újság megszavaztatta ebben a kérdésben előfizetőit. Eredmény: hatvanszor any-nyian követettek a gyilkosságoknak és bűneseteknek közlését, mint amennyien mellőzését kívánták.
Amerikában van ugyan egy napilap, mely egyáltalán nem közöl hasábjain bűneseteket, a:
Christian Science Monitor, de olvasóközönségéről megállapították, hogy a megrázó tragédiákat más lapokban olvassák.
Sajnos, az újságok ma már nem ludnak kitérni az alól a kötelességük alól, hogy foglalkozzanak hasábjaikon a legvéresebb és leggyalázatosabb bűnesetekkel is. A közönség megkívánja a szenzációt s hiába állítjuk, hogy az újság irányítja a közönséget, mert ez utóbbinak is megvannak a maga követelményei a lappal szemben.
Lap és lap között mégis van különbség. Az egyik pajzsára emeli a legaljasabb szándékból
elkövetett biinl is. mig a másik élesen szembe állítja azt az erénynyel. Minden attól iügg. hogy minő beállításban visszük a bűnt a fórumra: gyalázatos ténvként-e, mely igazságszolgáltatás után kiáll, vagy mellékkörülmények cifra rongyaiba öltöztetjük fel a meztelen igazságot, hogy eltereljük róla a figyelmet, melyei különben a hullaszag s a megaludt vér a maga egész undorító bor-zalmasságában tárna szemeink elé
Hogy mi a közönség állal szintén reánk kényszerilett hírszolgáltatásnak ezen kétféle lehetősége közül melyik csoporthoz tartozunk, — eddig is megmulattuk s — meg fogjuk mutatni a jövőben is.
A választójogi Javaslat vitája
A kormány minden alkalmat megragad a nemzeti erkölcsök előmozdítására — A nemzetgyűlés ülése Az iparos nyugdíjintézet kérdése az egysegespárt elé kerül
Rudapest, itiSlus 13
Háromnegyed tizenegy órakor nyitotta meg a nemzetgyűlés mai ülését Scitovszky Béla eln>k.
Meskó Zoltán a válaszlói javasai-tál foglalkozva kéri, liogy a pártérdekeken felülemelkedve igyekezzenek ezt a kérdési a nemzet javára megoldani. Njm szabid olt folytatnunk, ahol 1914 b;n elhagytuk. Hivc a választói jog legmesszebbmenő kiterjesztésének. A nőket a keresztény és nemzeti szempontból fontos a politikába bekapcsolni.
A kormány álláspontja nem ö>zinte, mert a titkosság kérdését a lálszal szerint nyílt kérdésnek tekinti. Ugyanekkor azt mondják, hogy féltik az országot a titkos választójogtól. Foglalkozik ezután több egységespirii képviselő, elsősorban Miyer János löldmivelésügyi miniszter állásfoglalásával s azt mondja, hogy hirdették és hirdetni fogják a titkosságot. A cselédeket azért akarják ellenőrizi!1, mert mindig az uradalmak jelöltjére fogják leszavaztatni.
Ugy lá\'ji. hogy a város és falu közti harmóniát megzavarja az a körülmény, hogy a I lu titkosan nem szavazhat, zt kisgazdák eltértek ia eredeti programtól s csak a Kirakatban vannak a gazdák, ti valóságban a munkapártot jelenti az egységespárt. (Nagy zaj a kisgazdáknál.)
Különös su\'tyl kell helyezni a választások tisztaságára, Izgatóknak nincs helyiik a /altiban. A bíróságra kell bízni annak a megállapítását, hogy fenn forog-e az izgatás. A zárórakitüzés is igen fontos dolog. A javaslatot nem fogadja el.
Szljj Bálint a következő szónok. A józan okos családanyáknak nem kell a vátusztójog, meri nem kell nekik olyan jog, amelynek gyakorlására nem képezték ki magukat. A női meghódítani Iclict, de meg.
rzni nem.
tanultság sem bizlosilék arra, hogy a nők ludnak étni a szavazati jogukkal. Látott ő már tanult nőt, aki a vörös lobogó alatt tombolt.
Kifogásolja, hogy a szavazásnál különbségei lesznek a falu cs a váios lakísai közt. Nem hajlandó szavazati jogot adni az államfelforgató elemeknek. Megtiltaná a pro-grambeszédek tartását is. adják ki a jelöltek falragaszon a programjukat. (Ezt elfogadjuk! — kiállják a -baloldalról.) Beterjeszti a követ-■Kező indítványt: Mondja ki a ncm-zelgyülé , hogy uj javaslatot Icijesz-szen be a választójogról, amely a titkosság mellett a megbízható elemeknek adjon választójogot és tiltsa be a programbcszcdck taitásál is.
A következő szónok Hegymegi Kiss l\'ol. B.\'jeienii. hogy addig lüri a házszabályokat, ameddig az nem ütközik meggyőződésébe, de azzal szembehelyezkedik, amikor atra szüksége lesz. Lélekben pass/iv ma is. bár it! van a nemzetgyűlésen. Nem latija jogosítottnak ez: nemzetgyűlést, hogy a vil;.s.z:ójog kérdé sében határozzon. Kijelenti, hogy tiltakoznak az .len, hogy a ntai nemzetgyűlés által alkotolt választójog alapján összeütő képviselőház s a tervezett felsőház fontosabb alkotmányjogi kérdésekben dönthessenek.\'A választójogi bizottságban a
miniszterelnök azt mondotta, hogy a választójog kérdése nem jogi, hanem hatalmi kérdé*. Ez őszinte nyilatkozat volt.
Bethlen István gróf: Nem olyan értelemben mondottam, mint azt most magyarázni akarják.
Hegymegi\' Kiss Pál felolvassa a miniszterelnök akkori kijelentését, amely szerint B.\'thlen István gróf azt mondotta, hogy a választójog „nem jogászi kérdés, hanem politikai kérdés".
Belliién István gróf miniszterelnök: igen, de nem a politikai pártok kérdése, :ihogy ezt most feltüntetni szeretnék.
Hegymegi Kis Pál ezután azt fejtegeti, hogy a rcvolució ellen csak jogkilcrjesztéssel lehet harcolni. Hosz-szabb kitérés ulán a törvényjavaslat főbb pontjait kezdi bírálni.
Ezután az elnök berekesztette a vitát.
A napirend elfogadása ulán felolvasták Bethlen Uván gróf miniszterelnök írásbeli válaszát Láng János interpellációjára, amelyben azt a kérdést intézte a miniszterelnökhöz, hajlandó-e a kormány a háború által leromlott nemzeti erkölcsök megjavítására intézkedéseke! tenni.
Bethlen István gióf írásbeli válaszában kijelentette, hogy a kormány minden alkalmai megragad arra, hogy a nemzeti erkölcsök fokozását előmozdítsa.
Az interpelláló és a Ház tudomásul vetle a választ.
Ezután Bethlen István gróf miniszterelnök beterjesztene az 1914— 15-ik évi zárszámadásokat, az állami számvevőszék jelentésével együtt.
Csik József és Dénes István a földreformra vonatkozó Írásbeli interpellációnak felolvasása után a Ház állért a szóbeli interpellációk előterjesztésére.
Az ülés kél órakor ért véget.
Az ipari nyugdijak Ugye
A Keresztény Kisgazda, Földműves és Polgári Párt szociális bizolt-sága csütörtökön délután 7 órakor Barthos Andor elnöklésével ülést tart, melynek tárgysorozatán az Iparosok Országos Nyugdíjintézetének, kérdése is szerepel. Az Ipartestületek Országos Szövetségének memoranduma ugyanis törvény utján való rendezését kíri ennek a kérdésnek. Eszerint a nyugdíjintézetnek "Sja lenne minden\' kisiparos és ily módon akarja EZ Ipartestületek Szövetsége .1 kisiparosok aggkori tokkan! biztosítását keresztülvinni. Az egységes párl tagjai köréb n a memorandum élínk visszhangra talált. A pártve-zetöség az érdekelt szakembereket isjncghívta k™11^\'.
A belga kormány. Brüsszelből jelenlik : Van de Viere katolikus pártvezérnek sikerüli uj kormány! alakítani. A ki rminy a jövő héten nui-Utkuzik be a parlamentben.
ZALAI KÖZLÖNY
mái
BELFÖLDI HEREX
Zita királyné egészséges. Apponyi Albert gróf tegnap táviratot kapott Lequeitioból Károlyi József gróftól, aki közli, hogy Zita királyné teljesen egészséges. A királyné állítólagos betegségével kapcsolatban még Madridból jelentik: Az El Sol bilbaói jelentése szerint teljesen valótlan az a hir, melyet néhány lap Zita királyné betegségéről közölt. A lequeitiói polgármester tudatta a bilbaói kormányzóval, hogy Zita királyné a legteljesebb egészségnek örvend.
Vitézzé-avatás. libben az évben junius 21-én fogja a kormányzó az arra érdemes egyéneket ünnepélyes keretek közt vitézzé avatni. Az 1926. évi vitézzé avatásnál csak azok a folyamodók jöhetnek majd számba, akiknek kérvényei teljesen felszerelve szeptember l-ig a vármegyei, illetve a budapesti székesfővárosi vitézi székhez az előadó utján beérkezik.
Két milliárd kaució — Fro-relchért. A soproni törvényszék vádtanácsa május 15-én veszi tárgyalás alá azokit a kifogásokat, melyeket Froreich védője nyújtott be védence ügyében. A kifogásokban a legérdekesebb az, hogy a védő Froreich szabadlábrahelyczé<ét kéri a fótárgyalásig két milliárd korona biztosilék ellenében.
Lelrer 20 millió jutalma ügyében a járásbíróság ugy határozott, hogy az ez ügybeni tárgyalást a Sa-guly elleni eljárás befejeztéig felfüggeszti, mert Lcirer Lőrincnek semmi esetre sem lehet célja a dijkitüzés-nél, hogy leánya gyilkosát jutalmazza meg.
Vám és mérlegpénzek. A pénzügyminiszter az aranyjáradék hivatalos középárfolyamának megfelelően május 15-től 3t ig a vámok és mérlegpénzek fizetése alkalmával, ha a fizetés nem papitkoronában történik, elrendelte, hogy egy aranykoronát 14.000 papirkoronának kell számítani.
Walko miniszter bucsuebédje Schloppa követ tiszteletére. Walko Lajos, a külügyminiszter ideiglenes vezetésével megbízott kereskedelmi miniszter a távozó pápai követ Schioppa Lorcnzo tiszteletére ebédel adott, amelyen megjelentek Bethlen miniszterelnökön kivül a magyar kormány teljes számú tagjai és í politikai és diplomáciai élet kiválóságai.
öngyilkos lett az eltűnt egyetemi hallgató. Megírtuk, hogyszent-annai Dokik János közgazdasági egyetemi hallgató a mull héten eltűnt. Holttestét tegnap fogták ki a Dunából a fővárosi ingyenuszoda mellett. A 21 éves egyetemi hallgató minden valószínűség szerint ftngvilkosiágol követeti el, mert eltűnése előtt revolvert is vett magához.
Kivégezték Molnár-Tóth Józsefet. Tegnap szerdán délelőtt végezték ki a Maglódi-uti gyűjtőfogház udvarán a háromszoros rablógyilkos Molnár-Tóth Józsefei. A ki-végzési processzus mindössze 8—9 percig tartott és minden incidens nélkül folyt le. A gyilkos nyugodtan állott a bitó alá. Oold Károly az uj hóhérnak.ez volt az első kivégzése.
A munkanélküliség enyhítésére, l\'.-.v József népjóléti miniszter tízmilliárd korona hitelt kért a pénzügyminisztériumtól a munkanélküliség enyhítésére. A pénzügyminisztérium hozzájárult a hitel folyósításához.
Tisztviselők küldöttsége a pénz-ügyminbzternél.AKeresztény Pénzintézeti Tisztviselők é> Nyugdijasok küldöttsége Bartos János képviselő vezetésével tisztelgett BudJános pénzügyminiszternél, akitől a nyugdijak valorizációját kérték. Bud miniszter kijelentette, hogy ezt a kérdési a valtalatok teheibiróképességével kell összhangzásba hozni. Egyébként erről törvényjavaslat fog készülni.
Fenyeget a peronoszpora. A tartós esőzés és a hirtelen meleg következtében a peronoszpora fellé-jvése május közepére már várható. A vegykisérlcti állom 5s nyomatékosan figyelmezteti a magyar gazda-közönséget, hogy erre az időre permetezzék szőlőiket fél százalékos bordói lével.
Szőlősgazdák memoranduma. Walkó Lrtjos kereskedelemügyi miniszter szerdán délelőtt a kormányt támogató pártok képviselő tagj3it fogadta, akik átadták neki a szőlőtermelő gazdák memorandumát. A miniszter biztosította a képviselőket, hogy a bortermelők helyzetén a kormány tőle telhetően segíteni fog. Kilátásba helyezte, hogy az cszport-termelőknek vámtarifa kedvezményt fog nyújtani, hogy a kistermelők érdekeit megvédje, a vámtarifa kedvezményt nemcsak a waggonléte-lekie, hanem a darabárukra is ki fogja terjeszteni.
Ezerszázéves egyetem ünnepe. Május 20-án kezdődnek a paviai egyelem 1100 éves fennállási évfordulójának négynapos ünnepségei, melyre a világ összes egyetemeit meghivták.
Az uj belga kormány nem kér bizalmat. Brüsszeli Jelentés szerint Van de Vyvcre ma mutatkozik be kormánya élén a parlamentnek. A programbeszéd a kabinet átmeneti jellegének megfelelően igen rövid lesz és lulajdonképcn csak a költségvetés elfogadtatását fogja kérni. Sajátságos körülmény, hogy a kormánynem kér bizalmat a parlamenttől.
Az egyetemek megszüntetésének ügye a nemzetgyűlés előtt. Az egyetemek megszüntetésének kérdése ma 3 nemzetgyűlés elé kerül. A szegedi egyetem megszüntetésének kérdésében Koszó államtitkár, a >éc-i egyetem ügyében pedig Ober-iammer Antii nemzetgyűlési képviselő fog feiszólalni napirend elölt.
A bolsevizmus csődje. Moszkvában összeült a legfőbb szovjet kongresszus, amelyen szóba került a szovjet „alkotmány" megváltoztatásának kérdése, amennyiben a vörösök a bel és külföldiek részérc magánipari válalkozás üzésére engedélyeket kívánnak adni, hogy igy a külföldi tőke beözönlésének útját megnyissa. A bolsevista Oroszország a vörös „alkotmány" egyik leglényegesebb elvét adta fel ezzel.
Csökkenik az angol munkanélküliség. Nagybrittania területén a munkanélküliek száma hetvenezerrel csökkent.
jus 14.
KÜLFÖLDI HÍREK
A Honvédelmi párt Hlndcn burghoz. A Honvédelmi pán Hin denburg némcl birodalmi elnököl birodalmi elnökké választása alku mából stlrgönyileg Üdvözölte. Az elnöi a következő sürgönnyel felelt :Szc,cn csekivánataikért fogadják őszinit köszönetemet v. Hindenburg.
Berlinből táviratozzák, hogy Hin denburg birodalmi elnök ma fogadta a birodalmi tanács elnökének éj egyéb főfunkeionáriusok jókivánalail.
Nemzetközi katolikuskongresz-szus. A nemzetközi katolikus vonat-kozások angol bizottságának meg. hivására az ötödik nemzetközi katolikus kongresszust ebben az évben augusztus 11-161 16-ig Rouone west-misteri bíborosának védnöksége alatt Oxfordban tartják meg. A kongresz-szus állandó rendezője a Nemzet-közi Katolikus Liga (Internationale KatliolischeLiga), amelynek székhelye a svájci Zugban van.
Cseh jegybank. A Börsenkurir arról értesül, hogy a cseh jegybank január elsején kezdi meg működéséi; akkorra felszámol az eddigi bankhivatal s az összes bankjegyeket és pénzforgalmat a jegybank veszi ál.
Nagy esőzések Oláhországban. Bukarestből jelentik: Az egész országban nagy esőzések és felhőszakadások voltak, melyek nagy károkat okozlak. Több vasúti vonalat az ár teljesen alámosta, hogy a vasúti közlekedést be kellelt szüntetni.
Genfben eltiltották a lángveték használatát. A genfi nemzetközi fegyverkereskedelmi értekezleten elfogadták a magyar delegátus javaslatát és kimondolták, hogy <-. láng-vetőket törlik a háborús fegyverek sorából. Magyarországnak már a békeszerződés eltiltotta a lángvelők használatát.
Óriási tűzvész Japánban. Ku-
majavában, a selyemipar.közponljá-Iwn a tűzvész 2000-nél több házal elpuszlitolt.
A tanár ur jegyzetei
Irta: Plltorcss. Április vége van. IZslc már nyitva hagyhatom az ablakomat. A közeli kert fáinak zöldje friss tavaszi illatot hint felém és én bclegondolko-zom a kisváros csendjébe. Nagyon egyedül vagyok. Még hosszú, háborús fogságom alatt sem éreztem ennyire az egyedüllét kinzó voltát.
Gyermekségemre gondolok,a gond-lalan játékokra, a nagy mezők nyugodt zöldjére, a föléje boruló égbolt mély végtelen kékségérc. Az anyám simogatására és az egészséges, mély álomtalan alvásokra.
lírezni vélem a felszálló por szagát, amely a hazatérő csorda után tölcsérben kavargott a kicsi, szalmafedeles házak felen, niignem elüli a zaj, emlK-t, állat hazatérts a falura ráborull a csend.
Az anyám csókját érzem. O, ha megcsókolna valakit
Az emberek rosszak és én egyedül vagyok. Megriaszt, elkerget a gonoszságuk. Mindenkibe Judast és hazug barátot látok.
Ha most megcsókolna valaki. Júdás csókját érezném ajkamon.
Tegnap a főutcái korzón vitt cl az ulam, az első lépéseknél nem ügyeltem semmire. Hirtelen émelyítő
parfüm szag ütötte meg az orromat. Körültekintettem. Azl kellelt hinnem, valami idegen világ idegen városába tévedtem.
Eleintén csak szemérmetlen, térdig látszd lábak forgataga kavargott szemeim eiőtt, aztán láttam egy csomó kendőzött arcot, tizenhétéveset csak u>;y kifestve, mint a hatvanéveset. Szűk, rettentő szoknyába mozgó idonitalan alakok. Akaratlanul keresnem kellett azokat az asz-szonyokat, lányokat, akik tizennégyben fekete fátyollal, sírva kisérlék k| hadba induló szeretteiket; — kerestem azt a leányt, aki a vasuion virágot tűzött a sapkám mellé, de nem leltem, sehol nem leltem a kedves, eltűnt arcokat, A torkom fájdalmasan összeszorult, kiáltani szereltem volna: hát ezért volt minden, a vérliullás, az áldozat, a keserves, hosszú lugság gyötrő évei? Az örló honvágy őrjitő kínja, a szomjas szeretet, amely haza üzöll. Haza jöttem és nem vagyok még sem otthon.
Az emberek elrabolták az otthonomat.
Gyűlölöm a nőket 1
A szobám nagyon üresnek látszik — a lalon néhány képem. Akkor festettem őket, amikor az éíel még s:iues leplének litkaii Icngclte rze-

meim előtt. Azóta megrongyolódott a tarka köntös és elfakullak a színei. A rongyok alól egy sybarita kiéli csontváza kandikál elő. Hogyan higyjek neki ? 1
A szobáin üres, ha lépkedek benne, ugy kong, mini egy nagy, megsebzett, Ireteg sziv. Néha vörös arccal betekint a hold, ilyenkor vér-cscppeket fesl az óriássziv falára. Aztán hullnak, egyre hullnak a súlyos, megduzzadt cseppek, míg monplQn csöbbanásuk zenéje álomba ringat. \'
Hideg és barátságtalan vagyok mindenki iránt — sokszor dühödt kitörésekkel rohanom meg a gya-niillan embert, aki velem beszélget. Ellentmondok, meggyölröm, mer-kinzom azl az egyel, ki elibéíu kerül, hogy mcgboszuljam mindnyájuk vétkeit. Merev álarcot öltök, míg a maszk alatt könnyeim omlanak. Ezeket a könnyeket nem fogja látni senki.
Ma a házmester kis fia gyöngyvirágot hozott nekem. Megsimogattam kedves pufók arcocskáját és beletekintettem tiszta, világos szemeibe. .Mintha az eljövendő jobb élei reménye a gyermek szemén kérésziül világítana felém,
Felmentem a szobámba és megcsókoltam az első gyöngyvirágot.
A direktorékhoz ma vendég érkezeti, az igazgatónő unokahuga, azl mondják valami Írónő felé. Semmi közöm hozzá és nem is akartam róla tudomást venni, de Pisla kollegám lizperc alalt telebeszélte vele a fülemet. Hogy nagyon szép és okos.
Okos — hát lehel nő is okos ? Szép? Szép a cseresznyevirág, a nyugvó tenger csodálatos mély színeivel. szép a viharban zugó erdő és szép az abszolút csend, melyei visszafojtott lélekzettcl hallgatok. De nem szép a feslett arcból kacérkodó női szem.
Ma türelmetlen vagyok, felbőszültem az iskolában a gyermekek zsivaján. Mennyit gyúrják, faragják ezeket a kis csemetéket, míg egészen eltorzítják az Islen képére alkotolt lelkeket 1
Este teára hívtak a direktorékhoz. Főfájást jelentettem és nem mentem el. Miközöm nekem az igazgalóné unokahugáhozI
Esle van, nyitva az ablakom. Egy emelettel lejebb laknak az igazga-tóék. A zongorán valaki halk futamokat játszik. A balkézzel különösen mélabús melódiát penget hozzá — Cssjkovszki Októberére emlékeztető dallamot — azlán mély különösen zengő hangon dúdol hozzá.
)Mfi fflájUS l4\'
ZALAI KÖZLÖNY
Franciaország nem tiltakozik Ausztria csatlakozása ellen. A
Sciális paktumról szóló Némcl-Sszáehoz intézendő jegyzék lervc-„,e amelyet a francia minisztcrta-elfogadott, békülékeny szellemű. ftárgyalások alapfeltételeképpen I) Németországnak a nemzetek szövet-Ke való belépését követeli. 2)
Sben a határok semmiféle kiigazítását nem engedi meg. 3) Németországnak pontosait meg kell szabnia a keleti határok dolgában állásfoglalását 4) A jegyzék egyben határozott kijelentést követel arra nézve is hogy milyen állást foglal cl Németország Ausztria csatlakozása érdekében. A paktum semmieselre scm veszélyeztetheti Lengyelország, Csehország és Ausztria érdekeit.
Köln kiürítése. A keddi párisi ininisztertináccsat kapcsolatban a Mitin azt irja, hogy a német lefegyverzés mai stádiumában nem lehel számítani az idén Köln kiürítésére. Erre csak akkor kerülhet sor, ha Németország jóindulatának adja legvilágosabb tanujelét lefegyverzési kötelezettségeit illetőleg.
A bolgár külügyminiszter Londonban. Kalkov bolgár kültlgymi-ni.zlcr, aki most Pirltban tartózkodik, e hét végén érkezik Londonba. A \' külügyminisztert valószínűleg Chamberlein fogja fogadni.
Megkezdődnek a magyar-szerb tárgyalások. A békeszerződéshői folyó pénzügyi kérdések rendezése érdekében megindult magyar-szerb tárgyalások május 14-én Belgrádban újból megkezdődnek.
Jéghegyek az Atlanti Óceánon. A kedden Montrcalbol l.iver|K>olba érkezeti Aurania óceánjáró útját sűrűn felbukkanó jéghegyek állal állandóan veszélyeztetve lette meg,
m
Budapest, május 13
A mai tárgyaláson Lálerer Sándort hallgatták ki, aki elmondotta, hogy előzőleg semmit sem tudóit a borzalmas gyilkosságról. Sógornője atra kérte, hogy két koffernek Csepelre vitelénél segédkezzék neki. Majd elmondja, hogyan igyekezd! neki támpontokat adni Lálerer Gusztáv egy esetleges kihallgatás esetére. Másnap, mikor Csepelről visszatértek, sógornője elmondott neki mindent, hogy férje agyonlőtte és feldarabolta Koudelkát. Beismerte, hogy sógornőjétől pénzt kölcsönzött és kapott.
Majd a tárgyalásvczetö elnök Léderernéhez intéz kérdéseket. Az asszony elmondja, hogy azért adta oda Léderer Sándornak a 65 milliót, mert félt, hogy egy esetleges ház-kutatásnál elveszik tőle a pénzt.
Nóvák Károlyné, Lédcrcrék egyik szomszédja azt vallja, hogy a gyilkosság utáni napon feltűnt neki, hogy l.édcremé nagyon kimerült és szenvedő arckifejezést! volt. Lédererék^ olyan rossz anyagi viszonyok között voltak, — mondja a tanú — hogy novemberben lakbérüket sem tudták kifizet ű.
Nóvák István háztulajdonosnak feltűnt az a bizalmas viszony, ami a csendöifóliadnagyné és a hentes-mester között fennállott, aki akkor is sürtln jáit fel az asszonyhoz, amikor férje Gyöngyösön teljesített szolgálatot.
Kenyeres Balázs dr. orvosszakértő kijelenti, hogy a holttest feldarabolását feltűnő ügyességgel és sikerrel végezte l.éderer. A holttestről a bőr teliesen le volt nyúzva.
Ezen a cim?n jelent meg nem régiben a vallás és küzok\'atásUgyi minisztérium 1925. évi 17.000 számú rendelete, mely füzet alakban 8000 koronáért beszerezhető Zalavármegye IskolánkivUli Népművelési Bizottságától Zalaegerszegen. A tájékoztatónak különös hasznát veheti a népművelési ügyek iránt érdeklődő vidéki intelligencia, hatóságok és iskolák. Az iskolánkiyüli népmüvelés tartalmi egységének létrehozása és biztosítása érdekében a tájékoztató tárgykörökbe csoportosítva összefoglalja a népművelés körébe tartozó ismereteket s ezekből lehet kiválogatni, mindenütt a helyi viszonyoknak és érdeklődés-körnek meg-felelöleg az előadások anyagát. Az egyes tárgykörök, melyek címe alatt rengeteg téma felsorolását találjuk a tájékoztatóban, a következők: az ember lelki és erkölcsi világa;elemi ügyességek; tes\'.tani és egészségtani ismeretek; szülőföld és honismertetés; gazdasági ismeretek (mezőgazdaság, kereskedelem, ipar, közgazdaság); gyakorlati számolás, mérés, fogalmazás; természettudományi ismeretek; társadalmi ismeretek; jogi ismeretek, nemzeti élet és művelődés (nemzeti történelem, irodalom és művészet); kcdélyápolás és szórakozás. A függelék tárgykörönként felsorolja a könnyebbet) hozzáférhető forrásmunkákat, intézményeket, egyesületeket, melyek az ismeret-anyag tekintetében közelebbi útbaigazítást, esetleg szemléltető eszközöket nyújthatnak az előadónak. A tájékoztató ezen kivül példákat is közöl tárgy és óratervek Összeállításához analfabéta, elemi és ismeretterjesztő tanfolyamok részére.
ami miatt két napi Kesest szenveueu.
Anglia a bolsevisták ellen. Londonból jelentik: A rendőrség bezáratta a bolsevista könyvtárt s a bolsevisták lapját, betiltották.
Nyugalom Marokkóban. A marokkói fronton teljes nyugalom van, amit arra használnak fel, hogy élelemmel és lőszerrel lássák el az előretolt csapatokat.
Minnich Károly dr. elmondja, hogy l.éderer Gusztáv degcnerált, de tettét teljesen beszámítható állapotban követte el.
A rnagyr cukorfelesleg hatvan százalékát elhelyezték. A magyar cukortermelés a lefolyt kampányban 10.000 vsgóu volt, amelyből CO\' .-ol sikerüli külföldön elhelyezni.
Némelyik hangja szivén üt, mint mikor megzugatják a gongot olyanféle nyújtott simuló bugása van.
Miért éneket olt lent az a lány? Felzaklat, idegessé tesz. Valami nagy melegség árad a hangjából és nekem, az elhagyottnak fáj ez a hang.
Kitekintek a csillagos égre. Milliárd ragyogó szem viszonozza a pillantásomat. Ó étel! Mily nagy, titokzatos, messze élet él oll a kis lámpásokon 1
Isten szeme valamennyi. A lelkekbe néz, mélyen le, oda ahol legjobban f.j.
Megsimogatja a sebeket, elegyengeti a felszakadt szántásokat és megvigasztalja az árvákat.
A fejem lehorgad halalma előli és kél forró, enyhítő könnycsepp hull a kezemre.
Ma a lépcsőn szembejött velem az igazgatónő unokahuga.
Minden festőnek szokása, hogy megnézi az uj arcokat és olvas belőlük. Különös ez a leány. Nagy, liszta homloka van, szigorú sötét szemöldöke alall két mély fészekből nyugodt, szürke szemek néznek a világba. Néznek és látnak is. Sokat látnak és nagyon messze. Furcsa, haragszom is mialta magamra, hogy szüntelenül kisérli emlékezeteméi ez a két szem.
Valami osloba auloszuggeszlio. Nem tudok szabadulni tőle.
Segítségül hívom a hegedűmet Wieniawski Legendáját kezdem játszani. A szomorú lengyel elérhetetlen szerelméhez irta ezt a müvét. Végtelen, fájdalmas vágyakozás van benne. A bekezdés halk futamai után, olt a hol a mély zsongás hirtelen sikoltással egy oklávval magasabbra lendül, jajöngón, könyörögve hívóit . . . mi ez? . . . leni a dircktoréknál valaki a zongorán kisérni kezd. Játszunk, ő bent, én pedig itt. A g húron zokogó könny-árban folynak a hágok. A szája n-széle reszkctCcn összeszorul, a szivem mindinkább meglelik vérrel, az allegronál már alig lélekzem. Mosl nagy felszabaduló sóhaj tör elő mellcinből s az első létei befejező ismétlését már csendes, leheletkönnyű simogatással játszom. Oélcl, szabadság, öröm, szenvedés, szerelem üdvözöllek léged!
A zongora húrjaimmal cgyült hal cl fönt a magas, liszta boldogságos végtelenben.
Sokáig állok mozdulatlanul, megkövülve. Hegedűm lehanyatlott, kezemben tarlom és hallom, egyre hallom az elhalt melódiát. Ugy érzem, a lelkem valakibe átömlött. Ugy érzem mintha valaki nekemadta volna a leikét.
Köszönetnyilvánítás.
Jóbarátainknak, kik részvétüket kifejezni szívesek voltak, ezúton moriSunk hálás köszönetet. llS, Dr. Balla család.
Valahol egy toronyóra üt. Felriadok. Nagyol, könnyül lélegzem — ujjá születtem. Hiszek, újra hiszek a szépségben, jóságban, az emberekben ! Hiszek az élelhen! Élek I ...
Az ágyamra borulok és hosszan, forrón, szerelmesen megcsókolom a hegedűinél.
I\'clkclt a nap! Kcf-gcl van. Mintha hosszú. Iioss/.u iiló ota most virradt volna rám az első napsugaras hajnal. Vidám és crós vigyok. Jókedvűen sietek az órára.
A gyerekek egymásután felelnek, de én nem hallok semmit. Merengve nézem a nyitott ablakon ál az udvarban nyiló orgonákat. Mosl egy kocsi fordul be a kapun, az igazgatónő ül benne, egyedül. A szivem egyszerre, mintha nagy veszedelmei érezne, Oiüllen kezd dobogni. Han-gok-al hallok. Valaki kérdi: .nem késeli el Mária" ? „Nem", — feleli a direktorné „elutazott".
A tekintetem elhomályosul. A sors, a kegyetlen, számító, rettentő erővel fejemre sújtott.
Még látom, hogy ijedi gyermekszemek merednek az arcomra, egy vékony kis hang felsikolt, aztán végig perdül arcomon két könnycsepp. a
Magamra maradtam.
t
Külföldiek jelentkezése és alkalmazása
A belügyminiszter junlus hó 1-én életbelépő rendeletének ismertetése
Nagykanizsa, íprllls 13
A magyar királyi államrendőrség nagykanizsai kapitánysága közli, hogy a belügyminiszter junius 1-én életbelépő ujabb rendelete folytán a külföldiek bejelentési kötelezettségét illetőleg főbb vonásokban a következő változások lörlénnek:
Azok a szállásadók, kiknél junius I -én be nem jelentett külföldiek tartózkodnak, a bejelentési kötelezettségnek junius végéig tartoznak eleget lenni, minek megtörténtéért a külföldi is felelős. A junius 1. előtt adott tartózkodási engedélyek lejártukig érvényesek, de kérelemre meghosszabbíthatók. Tartózkodási engedélyek vagy lakhatási bizonylat nélkül állandóan itl tartózkodó külföldieknek szeptember l-ig áll mód-jukhan büntetés maga után vonása nélkül jelentkezniük. A nein jelentkezőket december végével kiutasítják.
A junius 1. után szabályszerűen beutazó külföldiek 2 hónapig külön engedély nélkül tartózkodhalnak az országban s csak külön felhívás esetén tartoznak személyesen jelentkezni. Kél hónapnál hosszabb időre tartózkodási engedély kell.
Minden szállásadó bármily rövid időre hozzá érkezeit küllöldil 24 órán belül, a lávozásl pedig még annak megtörténte elölt jelentkezni tartozik az előírásos s a rendőrségen, jegyzőségeken kapható űrlapokon. A visszakapott igazoló szelvényt gondosan meg kell őrizni s távozás bejelentésekor beszolgáltatni.
A szállásadók ligyclmcztcssék külföldi vendégeiket, hogy a távozásuk bejelentéséről kapóit igazoló szelvényt magukkal vigyék s a liatár-ellcnörzö közegeknek áladják, nehogy utazásukban megakadályozzák őket.
Szállodák, vendéglök nyilvántartási könyvet is tartoznak vezetni a náluk megszálló külföldiekről.
Tartózkodási engedélyt díjtalanul ad a kerületi rendörfökapitányság, a vármegye alispánja, két hónapon tul a belügyminiszter. Ezalkalommal személyazonosságot is kell igazolni.
Külföldieknek lakhatási bizonylatért a rendőrkapitányságon, ahol nincs, a fószolgabiróságnál kell jelentkezniük. Ilyen bizonylat nélkül külföldi állandóan v3gy larlósan nem lartózkodhatik. Lakhatási bizonylat kiállításának és meghosszabbításának dija évenként 20, visszavonásig 200 aranykorona, családtagoknak díjmentes. Igazolt szegények, meneküllek, vagyontalan munkások díj— elengedést kaphatnak.
Nem szabad munkára alkalmazni olyan külföldit, aki látogatás, üdülés siti. hasonló címen jölt az or-: szágba s kinek útlevelében a vízum szövegében erre irányuló tilalom vau feljegyezve. Nem szabad alkalmazni azl sem, aki itt-tartózkodása jogosságát nem tudja kellőképen igazolni.
Mindezen rendelkezések bc nem ■ tartása kihágási eljárást von maga után s az esetek súlyossága szerint \' 100 arany koronáig terjedhető pénzbüntetéssel és 15 napi elzárással, • ezen felül a külföldi kiutasításával 1 büntetendő.
A rádió-rendelet. Walko Lajos kereskedelemügyi miniszter nyilatkozatában kijelentette, hogy a rádió rendelet kiadása most már nagyon hamarosan meg fog történni.
ZALAI KÖZLÖNY
1924
Vagyonmentővásár
(Kél asszony beszélget)
A piacon találkoznak a megszokott helyen, a tejes .Julika" előtt.
— Szervusz (
— Szervusz, hogy vagy ?
— Jobban is lehetnék, a pénzein veszedelmesen fogy s még csak M-ike van. Hol van még a hónap vége I ?
— la, Ja. Ez a szanálás, ez teszi az egészet. De miért nem adsz cl valamit ?
— Mit adjak el ... ?
— Te, nézd, megnyílt a vagyon-mentő . . . Vigyél fel oda valami néf-kötözhető dolgot, aztán menjetek el Mancikával ketten, nézegessétek meg a képeket s nincs kizárva, hogy a Mancika is vőlegényre lesz szert.
— Ugyani
— Mii ugyan? Hát még mindig nem érted?
— Persze, hogy nem!
— Jaj de csacsi vagy! Hát megmagyarázom bővebben. A Kaszinóban legközelebb, május 23—24-én képeket fognak elárverezni.
— fis?
— És! Hogy ne legyen olyan egyhangú a vásár, kép meg újra kép, hát elhatározta a bizottság, hogy vagyonmentő vásárral kapcsolja össze. Igy akinek valami fölösleges holmija van és nem akarja fünck-fának kínálgatni, vagy nem szereli, hogy valaki tudja, habár azon igazán nincs mit szégyenkezni, ha valaki valami! elad, mert ez csak bizonyítéka annak, hogy az illető jól gazdálkodott valamikor, hogy még mindig van valami eladni valója ...
— Jaj, kérlek, kifogy a szuszod, értelek már!
— Nos és?
— Igazad van, van egy-két selyempárnám a jobb időkből, tudod, most ebben a kis lakásban nem teszem ki, nincs is hová, azt eladnám.
— No látod. Én meg odaviszem a nagy rézhabverő üstömet, rlchlig azt a sok habot, amit én verek, megverhetem porcellántálban is.
— De hová is kell vinni tulajdon-képen ?
— Hál kérlek, a Kaszinóba I
— Olt még soh\'se jártain! Eljössz velem ?
— Persze, csak szedd össze, amit el akarsz adni, aztán fölmegyünk.
— Te már jártál fönn?
— Persze, megnéztem a képeket; most már lehet részlclre is vásárolni, én is akarok. Meg szivesen nézem a képekel, különösen a kofát.
— Miféle kofát?
— Jaj, az egy nagyszerű kép! virít, mint a pünkösdi rózsa. Csupa élet! Majd meglátod, milyen szélesen tll a padkán. S az a retek, meg a saláta, bele tudna harapni az ember!
— No-no!
— Nem túlzás! Szóval mikor megyünk?
— Minél előbb, de ráérünk szom-Ivitig, aztán a Mancikát is hozd magaddal!
— Már megint kezded?
— De kérlek, soh\'se leltei tudni A Mancika szép kis leány, aztán a képkiátlilisra sokan járnak, hátha megtetszik valakinek, hisz S is egy
kis vagyon ... Nem?
— (A másik asszony szerényen): Hál ó az én kincsem.
— Na látod s mégis örülsz majd, ha jól túladhatsz rajta.
— Igazad van. dc már menjünk, mert nem lesz ebédünk!
— Szervusz!
— A viszontlátásra 1
NAPI HÍREK
napirend
Május 14, csütörtök
Római katolikus: Uonlfác. Protestáns: Bonifác. Izraelita: IJat hó 2>.
Nap kel icggcl 4 óia 25 perckor, nyug sxlk délutáu 7 óra 28 perckor
A Meteorológiai Intézet jelentése sze rlnt változóan felhős, túlnyomóan száraz Idő válható lényegtelen hőválio/Jssal.
Stclnliardt-cstc a Polgári Egyletben.
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK
Május 21: A Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kór Zrinyi ünnepélye.
Május 23: A kegyesrendi reálgimnázium srinielőadása az infézcl tornatermében c.sfc fél 9 órakor.
Máj us 24: A kegyesrendi reálgimnáziun. sxinielóadása az intézel tornatermében este fél 9 órakor.
Május 30: A Transdanubia Sport Egyesület műkedvelői előadása.
Junius !: Az Iparosdalárda sétatéri mulatsága.
A Transdanubia Sport Egyesület műkedvelői elóadása.
Junius 6: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballett-előadása a Polgári Egyletben.
Junius 7: A Nagykani/.tai Keresztény Jótékony Nóegylel ballett-előadása a Polgári Egyletben.
Gondolat-szilánkok
Mennél szigorúbban latoljuk a magunk hibáit, annál enyhébbnek itéljflk meg a másokét.
A szerelem wkságát még a leghíresebb szemspeeiálisták sem tudják meggyógyítani.
Akaratunkkal és erőnkkel nemcsak bátorságot, hanem méltóságot Is szerezhetünk.

A régi fiatalság azt vallotta, hogy a szerelem mindent legyőza mai meg azt, hogy — ezt a hozomány
képes megszerezni.
* ^
Sok hőstett van a villgon, de talán legnagyobbak köztük a házasélel háborúságait végigküzdeni.
A férfiak tartják a nőket fecsegőknek és mégis ók azok, kik a legtöbb titkot sugdossák a fülükbe.
Az emberek mindent a korigálá-sukkal — rontanak el.
A mai házasságok az anya könyvvezetőnél kezdődnek és egy ajtóval odább a bíróságnál — végződnek.
A természel minden hiányosságát pótolja a —művészet. Sz. M.
— A hősi emlékünnepély. Nagykanizsa város vezetősége a kormány rendelete értelmében május utolsó, ezidén pünkösd vasárnapján hősi emlékünnepélyt rendez. Az ünnepély szinhelye valószínűleg a felsőtem-plomnál, a hősi emléktáblák előtt lesz. A napokban értekezletet hivnak össze az ünnepély műsorának végleges megállapítására.
— A város hozzájárulása a testnevelési alaphoz. Nagykanizsa városa költségvetésében előirányzott •15 millió koronával járul hozzá a testnevelési alaphoz.
— A vármegyei közigazgatási bizottság ülése. Zalivármegye közigazgatási bizottsága most tartotta meg májusi üléséi, amelyen a megye állapotáról szóló jelenté-eket tár-
Ealfák, fíődy Zoltán alispán jelen-,v*e szerint a megye közbiztonsági viszonyaiban némi rosszabbodás mutatkozik, amennyiben a kihágások és bűnesetek s/áma megszaporodott. Az árvaszéki elnök jelentette a bi-zoüságnak, hogy a mult hónapban több körjegyzőség gyámügyi igazgatását vizsgálta meg és ez alkalom-nu-l azt tapasztalta, hogy a külső adminisztráció sok helyen nélkülözi a gondot, sok helyütt tapasztalhatók hiányok, amit a Jegyzők nagy elfoglaltságukkal magyaráznak. Baj, hogy a közgyámok jobbára egyszerű, tanulatlan emberek, akik tájékozatlanok a szakdolgokban. Azért tájékoztató tisztiértckezlet tartását vették tervbe.
A katonatemetőért
Nagytanlzsc, mijui 13
Özvegy Vellák űyörgyné, kl Itősl halott férje sírjára egy sírkövet állíttat akciónk keretében, adományát 51.500 koronával sírkő-felállítás végleges ősszegére 121.500 koronára egészítette kl.
.
A Franck Henrik fiai eég (Pátria pótkávégyár) tavaly novemberben jegyzett 5 sírkő felállításra szolgáló adományát 257.500 koronával kiegészítette, igy az ösz-szes adománya 607.500 korona. .
Önmagát becsüli meg az a nemzet. mely tiszteletben tartja bősei emlékét.\'
Ezt a jelmondatot idézzük akciónk vezér-motívumául s ezzel kérünk mindenkit, ne zárkózzék el kérő szavunk elől, hanem adjon ki-ki tehetsége szerint a nemes célra, a nagykanizsai földben porladó vértanuk sirdombjainak maradandó emlékkel való megjelölésére.
Egy sírkő ára 121.500 korona. Ezzel a részletben is be/uetbető ösz-szeggel olyan kötelességet teljesít mindenki, melyet sok más magyar város és magyar falu közönsége mit- régebben elintézett. Épen ezért nem szabad, hogy Nagykanizsa élénk életű városa, a magyar végvárak egyike utolsónak maradjon a kegyeletes kötelesség teljesítésében, hanem épen nekünk kell jó példái állítani azok elé a községek elé, melyek még netán",- elfeledkeztek ebéli kötelezettségeikről.
Nagykanizsán volt és lesz annyi áldozatkészség, annyi emberi érzés és hazaszeretet, hogy akciónknak ne kelljen eredményes félúton megállnia.
^^VWWWt^WVVW^vvyv
Esküvő. Tóth Terike és ifj Knorlzer OyOrgy folyó hó 16-ári délután fél 6 órakor larfják esküvőjüket a szentferencrendi plébánia templomban. (Minden külön értesítés helyett.)
— Festetics Tasziló herceg ünnepcitetése. Festetics Tasziló herceg most töltötte be éleiének 75 rk évét. Születése napján szentmisét hallgati.il. Utána az egybegyűlt nép lelkes óvációt rendezett a hercegnek, aki a földreform kapesán 1500 hold földel ajánlott fel a föld-nélküli nép javára. A herceg születésnapja alkalmával sok milliós adományokat osztott szét a berzenceí egyleteknek és iskoláknak.
Eredeti festmények részletfizetésre Szerbnél Cscngery-utca.
májusig
— Egy pár lovat vett a város
Megírtuk, hogy a polgármester uií és budapesti utja alkalmával a mezó. rendőrség részére a magas miatt nem sikerült hátaslovakat v,t sárolni. Vett azonban a város ezal\' kalommal egy pár szép futó-lovat melyekkel a nem egészen egészség sárga hintós lovakat fogjak kicserélni A mezőrendörsig részére szükséges hat hátaslovat most már csak akkor fogják megvenni, ha a belUgymi. nisztérium |óváhagyja a város és . rendőrség megállapodását a mező-rendőri szolgálatnak a rendörsét állal való ellátására vonatkozólag.
— Adomány. A Néptakarékpénz-lár Részvénytársaság a nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet céljií,a 300.000 koronát adományozott, mely. éri ezulon fejezi ki köszönetét az elnökség.
— Tatarozás a rendőrség épületében. A nagykanizsai rendórk*. pilányság épületében befejezés felé közeledik a régóta nagyon is szükségessé vált tatarozás. Az épület udvari és lépcsőházi filail csinosan kimeszelték. Befestették a kopott ablakokat és ajtókat, rendbehozták az udvart, melynek néhány ízléses fűggö virágkosár és a tornáclábak körüli pázsit egész barátságos külsői kölcsönözött.
— Nagykanizsa város rendezési tervel, melyek elkészítését az egyik tavalyi közgyűlés megszavazta, előreláthatólag már az idei nyáron elkészülnek s azután a város épít-kezési engedélyek, telrp-engedélyek utca-nyitások stb. ügyeiben már ennek a tervnek figyelembe vételével fog intézkedni, hogy ne akadályozza meg a várost a jövőre nézve kitűzőit fejlesztési programjában.
Felülflzctésck. A Detektív Nyuwlit-pótló Egyesület május <Mki nrüvészeslélyén clütfl/ellek: Pátria pótkávém-ár l.irniui S. E. MO.OOO, dr. Őrley György 400000, Oaral frigyes 350 onu. Bek Emö 250.000. dr. Sabján Gyula. Ádám Róbert. Krnuül József 200—200.000, Bogenrieder gyógy, szerész, Sehwariz. Izraelita Jótékony N.V egylet, KaiserKrnó 150—150X300, dr, Dcutsch e/,re<lcs, Bodó Pál ezredes. Szabó kereskedő, ftirsehlcr Sándor. Takarékpénztár, dr. Barta ügyvéd, dr. Petrics ügyvéd, Ku-tassy kereskedő, Kövess Jenő, Teutscti Gusztáv, Sipos Andor, Wollák Jenő, Práger l\'ercnc, Liehtsehclndl f\'ál, Gutenberg nyomda, Knortzer György, dr. Ileis/er fogorvos, Weisz Lajos. Kovács Gyula 100-IOOttX), Németh Lajos,Kálovies János, Batiics 70-70010, Gazdag lelkész, dr. Kovács ügyvéd, Itirttlilcr Testvérek, Gutt-mann Vrktor, ltudi József, Stréin Dávid, Itabka József. Winhoffer Vilmos. PinUries Márton. N. N.. Oberny.k. dr. Bród ügyvéd. Gyömörey lószolgnbiró, Bojtor kovács, Itnumgarten, l-\'iseher és Leitncr cég. Barrr.s Gyula, Tóth. Szántó Salamon. Pintér Nándor. Kalser Jakab 50-50.0CÖ, Fodor Jrt/scf 3OJK0, Stern Sándor. Plébánia 2S-2S.ru>. Bagladi ÍOXXO, Schcfícr, Arnstein Sándor. K. B„ N. S., Gyeml lllís Kajk. Adler Miksa, Kapott Fcrene. Kovács Ferenc 10 -IOjOOO koronát. Az egyesület a támogatásért ezúttal is köszönetit fejezi kl.
A nagykanizsai hadirokkantak, özvegyek és árvák multhavi illetményeire 21 millión felüli összeg érkezett Zalaegerszegről. A kiosztást liílfőn megkezdte a gyámhivatal s három hirdetett napon át folylalla. Ennek ellenére még mintegy 70 azoknak a nagykanizsai hadirokkantaknak, özvegyeknek & árváknak a száma, kik nem jelentkeztek illetményeikért. Az elmaradt segélyeket e hét folyamán még kifizetik.
— Harcszerű lövészet. A Nagykanizsán állomásozó 6. honvéd gyalogezred május 19-én, 20 án, 26-án, 27-én és 30-án reggel 6 órától délután 6 óráig a Tölgyesben lévő harcszerű lőtéren harcszerű lövészetet tart. Ebben az. időben a Tölgyesben és kornyékén tartózkodni, legeltetni életveszélyes.
tűM május M.
zalai közlöny
&
_ Stetnhardt vendégjátéka. Tegnap esle lartolla meg Sleinhardl ts társulata első vendégjátékát, melyen 3 jeles komikuson kivlll részt vettek még K. Balogh Böske, Al-mássi Mária, Kovács Andor, Kaffka Gyula s mini zongorakísérő lluber Sándo\' zeneszerző. A közönség jól mulatott a műsor egyes számain.
—Országosvásárok. Zalaegerszegen május 18-án országos pótvásár fesz állalfelhajtással. — A május 16-án tartandó iharosberényi országosvásárra a száj- és körömfájás miatl a hasitotl körmű háziállatok felhajtását betiltották.
— A szerdal hetipiac árai. A
szerdai hetivásáron a piaci árak a következőképen alakultak: Zöldségpiac-. bab 1500—2500, mák 10.000, dió 5—6000 korona literenként; vöröshagyma 4000-5000, foghagyma 4000 -5000, sárgarépa 15CÖ, zöldség 1500 K csomónként; saláta 3 —500 K fejenként; burgonya 1500 —3000, savanyukáposzta 3000, karfiol 26.000 korona kilogrammonként. Tejpiac: tej 3000-3500, tejfel 14.000 —16.000 korona literenként; luró 10—12.000, vaj 55 —65.000 korona kg-ként; tojás 1000—1100 korona. Húspiac: marha eleje 20, hátulja 24, horju eleje 24, hátulja 28, sertés 30, zsir 40, háj 36, zsirszalonna 30, füstölt sertérhus 40—50, kolbászfélék 40 -50 ezer korona kilogrammonként. Tcrniéaypiac: buza 450—470. rozs 450 -460, tengeri szemes 300—310 ezer korona métermázsánként. Baromfipiac: egy tyúk 35—40, egy pulyka 100—120, pár csirke 35—40, pár sovány kacsa 70—90, egy sovány liba 70—90, egy hizott kacia 80-100, egy hizott liba 160 -200, szopós malac 40—70 ezer korona. Takarmánypiac: széna 60—90, lóher 100, alomszalma 20—25, zsupp-szalma 100—140 ezer korona.
— A zalaegerszegi második templom. A zalaegerszegi templom-épitö bizottság Tarányl Ferenc dr. főispán elnöklete alatt ülést tarlóit a Katolikus Házban. A választmány szakértői szakvéleménye alapján a bizottság az első dijjal jutalmazott monumentális barokkstilü tervel lo-gadta el kivitelre, amely egyszersmind a legolcsóbb is. A választmány a legszebb reményekkel néz a gyors kivilel elé. A bizottság minden határozatát egyhangúlag hozta meg.
— Rehabilitált Igazgató. Megírtuk annak idején Arányi Tibor balatonfüredi fiatal polgári iskolai tanár tragikus halálát, aki egy eslélyröl hazamenet a moló parijáról a Bala-Ionba esett. A közoktatásügyi miniszter fegyelmi vizsgálatot rendelt cl Barabás János igazgató ellen, mert a szerencsétlen Arányi tanári nem kisérte akkor éjjel haza és az iskola internálusa az éjjel felügyeld nélkül maradt. A közigazgatási bizottság tegnap foglalkozott Barabás igazgató ügyével és az igazgatót " vádak alól felmentene.
— A fürdőhelyek kincstári haszonrészesedése. A magyar fürdők olcsóbbátélele és fejlesztése érdekében a pénzügyminiszter elhatározta, hogy az engedélyezett gyógyfürdőkben és a Balaton mentén fekvő fürdőhelyeken a fürdővendégek elhelyezésére szolgáló épületeket és épületrészeket a fürdővcndégektől beszédeit bérekre nézve a kincstári haszonrészesedés alól törvényhozási intézkedéssel mentesíteni fogja abban az esetben, ha az adóévben beszédeit bér aranykorona értéke nem haladja meg az 1913. évben beszédéit bér öss-.egét
Jegyzők köréből. A szenlpéter-uri körjegyzői állásba, mely Török Gyula körjegyzőnek Pacsára történi megválasztása folytán megürüli, Ko-váls Lőrincet, az eddigi adóügyi jegyzői helyettesítették be.
- Zalamegye közmunkahitclc. Zaiavárnicgye kél milliárdos köz-nitinkahiteléből közel másfél milliárd már megérkezett és igy az ulmunká-latok, melyek pillanatnyilag a közmunkaváltság hosszú befolyása miatt szűkebb mederben folytak, most már isméi letjes erővel folyhatnak tovább.
= Ma és minden este kaposvári Balogh Károly hirneves zenekara hangversenyez a Korona-éttermében.
Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
= Ne hagyja magát megtéveszteni irreális kirakati áraktól. Legjobban csak Miltényi Sándor és F.ia 50 éves cipőüzlctéticn vásárolhat.
=> Angol flór uri zokni 29 ezerért, angol flór női harisnya 45 ezerért Fllipp kötöttárugyárában, Szombathelyen kapható. Előnye, hogy sajátjából megtejeltcthető I
=■ Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
Katonai és CRyenrutftzatl elkkektien a loir Ismert legolcsóbb bevásárlást fojris,
egyedüli szaküzlet BruncsicsJ0raofSugjrut53.Tcl.7IO
TÖRVÉNYSZÉK
Revolverrel hajtotta be követelését. A tartozás behajlásának szokatlan módját választotta Czine Sándor keszthelyi pincér. Folyó évi január 19-én Varga Mihály keszthelyi íakósra rászegezte revolverét és lelövéssel fenyegetve — arra kényszerítene, hogy állítólagos 53 ezer korona tartozasál megfizesse. Varga Mihály a különös módszerű adósságbehajlást feljelentette. Tegnap volt ebben az ügyben a főtárgyalás. A bíróság 150.000 K fő- és 50.000 K mellékbüntetésre és az összes felmerült költségek megfizetésére iléltc a vádlottat. Az Ítélet jogerős.
Brutális asszony. Schlammer Károlyné keszthelyi lakós a mull év szeptemberébe!! Halász Lajosné áldott állapotban levő asszonyi akkénl bántalmazta, hogy az annak folytán magzalát elveszítette. A törvényszék négy hónapi fogházra Ítélte. A kir. ügyész megnyugodott az Ítéletben, mig vádlott felcbbezetf.
Aki társaival az édesapját lopta meg. Ifj. Péntek Gábor, Del-singer Lajos és Gulyás Ferenc zalaszántói lakósok lopás bűntettével vádollan állottak a nagykanizsai törvényszék bttntetőlanácsa elölt, mert Zalaszánlón a mull év őszén egy éjjelen idb. Péntek Gábor — elsőrendű vádlott édesatyja — házában az ajlónak erőszakkal történt lei-nyitása ulán rozsot, búzát és árpát loptak cl.
A sértett gazda fia ellen visszavonta a panaszát és igy a törvényszék beszüntette ellene a további eljárást, azonban Deisingcrl és Gulyást bűnösnek mondotta ki lopás vétségében és ezért Dcisingcr Lajost öt hónapi, Gulyás Ferencet négy hónapi fogházra ítélte. Az Ítélet jogerős.
KÖZGAZDASÁG
A nagykanizsai gazdagy^Iés
Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara a hatáskörébe tartozó Zala, Somogy, Tolna és Baranya vármegyék városaiban gazdagyüléseket rendez.
Nagykanizsán folyó hó 24-én vasárnap délelőtt 10 órakor lesz megtartva a gyűlés, amelyen az előadók beszámolnak a Kamara mult évi működéséről, ismertetik a jövő programot és egyéb szakszerit kérdéseket.
A gyűlésen Hoyos Miksa gróf a Kamara elnöke és a „Transdanubia" clnökigazgatója fog elnökölni.
A gyűlésen való részvételre felkérték Kdllay Tibor dr. képviselőt és Sc/iantll Károly államtitkárt.
TŐZSDE
Az értéktőzsde minden ösztönzés híján a mai napon nagyfokú tlzlcttelenség és gyenge lrinvz.it mellett nyitott. Délfelé egyes értékekben barátságos hangulat kerekedett leiül, melynek következtében a mai árveszteségeket behozták. A papírok nagyobb része továbbra Is gyengén tendált, ugy, hogy az árnlvó 1 százalékkal visszaesett. A kullsz piacon Magyar fittel és Salgó gyengült. A vasplncon Villamos Jelentós veszteséget szenvedeti, a Danubius pedig 1 százalékkal Javította árfolyamát. A bányapiacon Bauxit és Magneslt áremelkedésével szemben a ti\'ibbl vezetó értékek 2 százalékos árcsökkenést szenvedlek. A malom piacon Viktória 2 százalékkal zárt a tegnapi nívója alatt, a többi malompapír tartott voll. A nyomdapiacon Alhctiacum erósen visszaeseti, a Pallas tegnapi árveszteségét behozta. A forgalom mindvégig minimális.
Utótőzsde
Irányzat UztcUeten. Magyar Hitet 374. Hazat Bink 103-101, Salgó 5C6, Georgia 269. Nova 182. Danubius 2215, Villamos 1115, fegyver 09\', Budapesti Góz 151, Viktória 378, Kőszén 3075, Urlkányl 1000. Telefon 119, Cukor 2060, Kereskedelmi Bank 9ö0, PesU Hazai 2415.
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai
Vslu tik Devlaik
Aacol iont JM.X0-M:0C0 Aatltidta :MK-»7il
Cltü 10<0«I 2091 2111 Btlpld I1SI lll«
Dl2á« 1131 Ilii Bulla ISXO-17014
OolUi 70730-71410 Biktrtil mm
rnotit u. snosnt BlSuttl 3111\'IM
Kon. ed 1 Irl. Koptnbl*. iaw)-u«w
LU M/311 XibiliiaU Ili10 11974
UT. SI0-M4 Lccdoa JIS1CC-347000
Ura TÁi /III MlUso »Ü3<I
\'irkl I17UHUI4 H.ojork /10WTIIW
OiiU.tthJIL M 4S-IOÚ&S PZrti 1710 3744
Oka koi. IJIÍÜ PdKt 2111 2.\'2J
Sil|<l Inak I3UÓ ISIK Si«rt* 115 iH
a.lzt Ittak AUJ341& SMxkket* 1.0.0 1»IH
Hccí* kc«. 11710 11874 AUa S9-6S ICO SS
lill kor. II7Í0 IlJll ^irich I)7k0 -3141
változatlan maradt. Takarmányctkkek piacin zab és tengeri keresett. Zab 5000, tengeri 10.000 koronával drágult.
Buza lisxav. 76 kg-os 502.500 505 000, 78 kg-os 512 500 -515,000, egyéb vld. 76 kg-os 503 030 - 502 500.78 kg-os $10.030-512 500, rozs 440000-445.000, o| tenged 270.030— 275.000. takarmány árpa 320 000 - 330.000, köles 260.000 270.000. korpa 227 500-230.003, uh 420.000 - 435 000.
Sertésvásár
Pelhajüs 19)6, melyből eladallenul vissza-maradt 400 dib. Elsőrendű 2I.C00-2I.500, szedeti 19-000-19.500. szedett közép 18000 —18 500. kOnnyU 15.000 17.000, elsőrendű öreg 19.030-19.500. másodrendű 18.000-18.500, angol süldő 19,000 -23 000. szalonna nagyban 23.000 -23.500. zstr 2/.000.-27.500 lehúzott hus 22.000 -25.C00, szalonnás léi-tertés 22 000 -25 000. Irinyzat kellemes.
A budapesti tőzsde hivatalos záróár-folyamai:
Faipar.
Zürichi zárlat
P*rls 3687 50, London 250650. Newjrork 51675. Brüssel 2610—, Malland 2l2t\'—. Holland 207 75 BerÜti 123 , Wien 7280. Sofls 377 50, Prnga 1520-—, Budapest 72-80, I Varsó 99 35, 8uk*re»t 252 50, Belgrád 840*—.
A magyar korona külföldi hivatalos jegyzései
ÜEVIIA VALUTA
(egtup ni legatp »■
Bécs ...............99701998 ) 998519970
Berlin...............5897 5887 5880 5897
Prága ............ 47550 | 47.13.» 475751 477. 0
Az ércpénzek és nemesfémek
beváltási árfolyamai KzUst epykoronis 6200—6300, kétkoronis 12.400 12.600. forintos 16.500 17,000, öt-
koronás 32 000 32 500. sílnaranv 49.000— 49 500 arany huszkoronás 315000 -316 000, platina 210.6ű0-220.000.
JU<ro!-Hi(jr. 32
Hull 101
Uojd btak I
M«rr. Hit. J7S
J.l.ilc* fl
Utiliall. SÍ
OL-M. bíih II
Onli. Ml\'. IM
Ctakvtrtia I0C
MMMUtb. I»l
itn»M i;
hotr. <il. | k. SJ
iar.t.e ISI
M.-C«<b Ipub U
Fwj.lwl *i
Ktr. HIÚI II
Miijti-Niatt 2\'
Kflip. JtlilWf • Váiotl btak
Mtrtar \'
. Hi lik * K««k. B.
Blitaalték it Ttkirékot
Bibr. I?. 21
Uptfifired rífiio4i
Ktbinill TU. It!
AitaL T»k. I7i
Mokllr It\'
Haut .Hl \'<■<
eu4 m. Bl»«. sí*
roadift >t
MalMOk
Boct-M. IS GxxotdU
BUittiibai V
Bsd»v»»tl , II
HuofárU 12
i!jr».lo«
rotUusMla. i
Tr. DaaabU 4 BAMtkk
II <
Baocttal 101
Suadb. i
C intet - I
Siáuvirl -i
Kok* XI Köb OOil Dmcbt
M.ffMir I2J
Xif r. i
Alt. kani? o-
N»iybálcn,l I\'
Ulti «
JitXinjl V, Nyoosálk
Alv.tnitt.oi i rflviio.i Bf.
rrtnkila I
O-Ö-OI . :
Pi\'-Ul 1i (Iril
Sttpbtotuta
UjligilCB
VUMlttk
ílóűl «({, I
Oaia. Olpn-
f tgjytí 51
Otai-Dia. >2\'
" i vn. n:
Terménytőzsde
Irányzat szilárdabb volt. Buziért nyíláskor 5000 koronával magasabb árakat kértek, mivel az amerikai piacról magasabb Jegyzések érkeztek. A milmok a kedvezőbb terméskilátásra való tekintettel ezeket azirakat nem voltak hajlandók mcglizetnl, Igy a buza
BtJ\'i. (i
Qjliraian
Kfc&ibioril
Llraaa
Ntoitll It
Olt
Kiiblajrtl SitiTÚalt NjiIcI Viki, balot
XlUo\'.Ikt 11
LtTistt 1«
Mflr, 2 I
Bai I7( Kom II
Virotl II
DlUtrinl I.
AlUtamul 31:
Timi KI
Cntortjifk
Dllcukor <V
Cukoipat TOk
Oforjtit 2S\'
Mtiíi cakói II
fiuintUxerck Ctlsatr SiiUml
PflipC.kl 2
0*2. VIII»BIO\\ E£«. Illó 1011
Jatl U»4 t
AH. (U
Anti I • i
Piibn I.
OI«]«k OUJlpír <•
Muotl ptU. 6
86r (i ts**a f4tlrotl i\'l t
Király líl
Siaiiodik
Hojrtl itlUÓ l
Hat UpUk Mi(
Mifyar ull H.lci Itta
NMM
VtRlp*I VacoaDli Rio.
rot !!«■«•■
Scb\'.ia
VftflM
O»>p|ut»oi4 0>\'..-••J;«I
VíOlptf Sj>6JI\'i\'»
Hni< «»Uáif. I Sitk/i
Dt«k* J
KtUU Moiinyl TÖrtk
Kaianl«l«k
0*0*1 1 Ontani 2
leltiitiloi
Ttltloo 1
öiltrntia 1
BUI Bócl
Hnnúl i
Oj-í-il bti CÓtvIn Illca Piplrlpu
S\'-X""
Szerkesztői üzenetek
F. Ö. Versel kozul egy sem vitt be.
C». T. Beküldőit doljtozatatt nem tózOIJUk.
Fehér Rózsn. Nem t.ilíttuiik koztuk cKyct sem, melyet közöllictnínk.
K. R„ H. L., K. F., K. B. (RikostlgeH H. I.. R. B„ S. V., S. J. I).. p. E., Sz. Gy.. Sz. K„ R. S„ l>. K„ B. J„ C. 0., K. E., B. B.. N. R., Oy. B. J.. T. E.. S. 0., 0. E„ T. J., B. E., N. 0., S. K., F. Sz. verseik nem kozüllietiik.
KledO: Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés RT. Nsgykantua
ZALAI KÖZLÖNY
1925 május u
Apróhirdetések
At ifit*«IU 10 .i«z Mfc K- A eímuí l Dilodcn litiOt-M átló nó két »x«.-.iV uimlt-
Ullk. Mimiin lovibtrl u j illlt 4**0 K A hlrd«l<ii d\'| «tff• ÍU.UcJv t i toíjílmf t<l4 t jiJ.ijcíiIjUI
Eladó vcndéglós/abzdkézt ól teljes beren-dciísscl Orszig-u 23. Sltr.on Jói tel. 1312
Naponta friss f.iqylult, Jegoskúvó,
rcpgell- ésozsonnzUvé kapható Mskovlc;ky cukrlMdlbsn. )3ío
Eladó egy nagy k«it«s ház azonnal be-kóltözhclő laki vsai. Vftősmarthl-utca 9. 1323
Háxmestsrl állást keres cg>c\'diil
illó nő. Clm a kiadóban. _ 1-143
Eladó egy anyagöbe 7 malaccal. 1 íves. egy anyagObe Jtiniusban lesz malscos. 2 íves. egy írlány sordó egy éves. Megnézhető Magyar-utca 20. _ 1451
Megérkeztek
a legújabb és legdivatosabb világos
florentin, fehér pico és panama kalapok!
Pünkösdi ujdonságok
Icgjulár.yosabb beszerzel forrása
Maison ROTH LAURA Nagykanizsa, Kozinezy-u. 1
1 lucat .Krans* 9X12 lomox 40.000. 10 drb. „Satrap* napfény vagy
gizfény Í-XI2 papír 5.000.-Oondosan összeválogatott készletek és dúsan felszerelt rakiir fotócikkekben. Útbaigazítással\'készséggel szolgál díjmentesen
FISCHEL FÜLÖP FIA!
NAGYKANIZSA.
155.1925. végrb. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 18SI. évi LX. t.-e. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. járásbíróságnak 1925. évi Pfc. 37óS. szirau végzése következtében Dr. Bród Tivadar ügyvéd állal képviselt FUrst József nagykanizsai lakos javára 1.861.9(0 K s Jár. erejéig 1925. évi április hó 2-ín foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és ÍO.OOO.UÜO kor. bcciült következő Ingós*-gok, u irt.: különféle ebédlő bulorok nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai kir. Járásbíróság 1925 Ik évi V. Pk.3768. számú végzése folytán 1.8W.940 kor. tőkekövetelés, ennek 1925. évi Január hó 13. napjától Járő havi VWo kamai.il. M\'/o váltódíj és eddig összesen 1.011.600 kor. bíróilag már megállástól! költségek erejéig. Pacsa községben uj házban lecndó megtartására 1925. évi május hó 16-ik napjának délelőtti II órája határidőül kltüzetlk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg. hogy az érintett Ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és I0S. §-al értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek. szOkség esetén becsáton alul Is cl lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő ingósigo-kzt mások Is le- és (felütfoglaltatták és azokra klclégllési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. r.c. 120. értelmében ciik javára Is elrendeltetik.
Kell Nagykanizsán, 1925 év! április hó 29. napján.
Haán Gyula s. k., t«o kir. iblrósigl végrehajló.
Kereskedőknek
srájj.0 gá«a! lelinjható arr.eilkni
LÉGGÖMBÖK
(iizpalztkok töltéshez bizományba 1-S napi elszámolásra vidékre is azállit
KVárl itta. Az ország legelső beszerzési forrása:
THERAPIA
Budapest, Nagymező-utca 14.
Telefon: 120-13. FelirAsos reklámballonokat mm azonnal szállítunk!
Vidéki képviselők ker>sietnek.
SHUárom miíüiáfd kor.
StStSXS osztálvsorsjátékban. jSSS
27 wiáílliárd kssr.
lesz készpémben klmsolva - Siooraeutookal »>!:
nB.,. - rr__e. • B___\' „ föclíirií.iló eorBjcuyirodiija
nflilnoffer BiaünuaM c.»n(io.-y-ui 7.... tmpochwo
Sorrtjnyyck ára i >lt 120.000 K, \'/. 60000 K, <!. 30000 K. Jálékiervck li-gycn. Húzás május 13. és 15-én.
MUTOM megnTÍTÍ
Elöldónybcn junlus 2*-lj« te íjon napi
penzió 6U.000. — Értekezel lehet. Budapest, Barth. IV.. Veres Pálné-u. 10.
11.4. d. c 10-1.
Balatonlleloi Balaton szálló Igazgatóság. Interurbán tel 11.
ímHiSIHEíHEI
Kerékpár segéd motor „Roth"
J. A. P. BJackburno motorok, Albion J. A. P. Sturmey-Areher
Svtxulf vlll-S* .Hotori«r<kf»Jí $t\\tttíu<k Kuioíjtícok - Cc<unu(ik 111
Automobil ós Pneumatck Rt Budapest, VI., Jókai-tér 5.
Pénzkölcsönt
gyorsan szerzek ingatlanra kebe-lezésrc vagy váltóra ke/.esckkcl.
Előnyős kamatfeltételek. Szigriszt László irodája Fő-ut 8. (Bazár-udvar). >321
Magántanulók figyelmébe 1 mmammmmmatMtm i——
Összevont vizsgákra és érettségire teljes anyagi felelősséggel készít eló vidéki tanulókat a BOROSS-OÁRDOS tanintézet Budapest, VIII., Rákóczi-ut 57 a. •• Tisztviselőknek részletfizetési kedvezmény. Kiváló jegyzetek I ui
" ZRÍNYI NYOMDAIPAR 1
ÉS KÖNYVKERESKEDÉS R.-T. I
NAGYKANIZSA, FŐÚT 5.
— Telefonszámok: 78. és 117. —
Készit mindennemű nyomdai munkákat legszebb és Ízléses kivitelben — a legszolidabb Arakon
A hadigondozottak részére kifizetett járadékoknak helyes elszámolása (24776-925. VI. N. M. M. I. és II. minta), a fogyasztási adófőkönyv és beszedési napljegyzék, valamint mindenféle jegyzői, községi és iskolai nyomtatványokat raktáron tart
Felvesz előfizetéseket és hirdetéseket a „Zalai Közlöny" cimü politikai napilapra = és a „Dunántuli Kulturá"-ra =
1561925. végrh. Hám,
Árverési hirdetmény.
Alnlhotl bírósági végrehajtó sí i.^i . , I.X. I C. 102. S-a éneimében ezennel \'tó, hifii teszi, hogy . nagykanizsai kir ií.i, blróiAp,n.ik 1925. ívl Pk. 3769. síimu ifcc kovelk«IÖKa l>f. lífW Tlv.d„ rA vM 4!»1 kípvlscll Pont Jői.tl naevk.nl lul laki.1 |.«4ra a.OOO.COO K s |át. V«|aL\' 1925. <vl íprtlf. hó 2 ín toj.nalo.llM: kf. clífiliíil vÍKfcliaflií ul|ín le- íj lelQlfooi,]i tt l-l.OOO.OlO kor. Iwfillll kSvdkut l5.il Ujok, u. in.: Egy dib. tó. 2 kocil. „ía. kavígó ó lúazci.iim nyllvino. íivttjaca eladatnak.
Mely ineiísnck a nagyluntm! kir. lirji. blró^s 1925-ik ívl V. Pk. 376S. azímu vé2. zé.e íolylln 3.000.000 kor. lókekövewZa ennek 1925. ívl december hd 2. nanliiii Jírú M\'/lOo ksmalal, \'\'/>.\'« villódl] t% ilai-05«eaen 1.957.600 koc. blrólüg mit me£ illajilloll kOII.égck erejílg, Pacu kőidben 75. si a. leendő meglarlisára 1923. ítÍ riijua hó 16-ik napjának délelőtti 9 órájn halárIdótil klinzetlk és alilioz a venni szándékozók ezennel oly megjegyiélMl Ili. valnak meií. ho«y az érlnlell Ingóálpok az 1(81. évi LX. K. 107. é. IC«, % ai értelmében készpénzllzelé. mellen, a legtöbbet Igérónck, azaWg eaetén becUron alul I. cl tognnk adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások is le- és IcIOllogtaltallák és azokra klelégllétl Jogot nyettek volna ezen árverés az 1581. évi LX. L-c. 120. éllel, mében ezek javára Is elrendeltetik.
Kell Nagykanizsán, 1925. évi április hó
"Jp)i0- Haán Gyula s. k„ mi kir. jblrósági végrehajtó.
Budapesti Nemzetközi Vásár
SZAKCIMTÁRA
mely a legelőkelőbb fővárosi és vidéki cégek névsorát és legfontosabb adatait tartalmazza s ezért különösen bankok, biztosító társaságok, szállítók és nagyobb cégek részérc elsőrendű és modern használati kézikönyv
kapható 25.000 kor.-ért
a
Magyar Hirdető Iroda r. t.
Nagykanizsai Fiókjánál
Király-utca 40. szám, I. cm.
(Távirati Iroda).
Figyeljen minőségre,
Szent IíUés
kávékülönlegesség melynek első koro:.. szent királyunk, Szent István képe a védj- gye — a legszebben fest, a legjobb és tulajdonképpen a legolcsóbb.
Wlinden doboz sarkában
pörkölt szemeckávé van!
Válogatott cikóriából készült!
t— , Zrínyi Nyomor é, KOnyvWrite R -T..n*l, Na^mzs*,- (Nyomtok: Ofenbe* Kfo,y).
64. évfolyam, 108. szám
Nagykanizsa, 1925 május 15, péntek
Apa 1800 korona
ZALAI KOZLONT
POLITIKAI NAPILAP
|M<k*utá»tg ti tiidóbivatil Fó-ut 5 lattroibun-Tclilofl 78, nyomd* 117. uán
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
EI5flxeté*f *r«: Egy bóí« 30.000 kotcwí Háioo íxV«------- ... 90.000 kotou
A kultura „leépítése"
A takarékossági bizoltság — mint Itirlii\' — tervbe vette a pécsi és szegedi egyetemek megszüntetését. Szó van a közgazdasági egyelem megszüntetéséről is; a „leépítés" tehát eljutott az egyetemekig.
Mi most nem feszegetjük azt a kérdést, hogy szüksége van-e Csonka-Magyarországnak négy egyetemre, mikor a Nagy-Ma-gyarr.rszágnak csak kél egyeteme volt, csak egyszerűen reá mulatunk arra a meggyőződésünkre, hogy a „leépités" sohasem lehel rombolás s nehéz áldozatok árán lélesitett egyetemekel nem lehet még takarékossági szempontokból sem egyszerűen megszüntetni A legfelsőbb tudományok decentralizálására már csak abból az okból is szükség volt, mert lehetetlen állapot az, hpgy az ország össznépességének több mint 10 százaléka Budapesten összpontosuljon s az ulána következő legnagyobb városnak, Szegednek csak kilenced résznyi lakosa legyen, mint a fővárosnak.
A kultúrintézményeknek nagyobb vidéki városokban való kihelyezése mindenesetre előnyös Itatással lesz az illető városok kedvezőbb népességi viszonyaira is. És a legutóbb lélesitett egyetemek között egy sincs, mely annyira fontos lenne egy egész országrész kulturális viszonyainak fejlődésére, mint épen a pécsi egyetem, mely a Dunán-lulnak egyetlen egyeteme.
A másik egyetemi fakultás, a közgazdasági egyelem meg egy agrárállamban egyenesen nélkülözhetetlen s ha nem lenne meg, még a szanálás közepette is létesíteni kellene.
A takarékossági bizottság ha jobban szétnézne ebben az országban, találna sok olyan Intézményt és tapasztalhatna sok Olyan pazarlást, melyeket első sorban kellene sorra vennie a leépités nagy munkájában.
Ne bántsa az egyetemeket, mert ezekre épen megcsonkított határaink mellett kétszeresen szükségünk van, ha azt akarjuk, ™gy a Balkán határvonala ne nuzódjék fel egészen északi
országhalárainkig.
Bethlen\' István tiltakozott a reakció vádja ellen
Apponyi Albert gróf és Bethlen István miniszterelnök beszéde. — Apponyi szerint i mindenütt, ahol a nö szer-vezeti jogot nyert — a nőszavazot érezteti üdvös hatását a korrupció ellen való küzdelemben
Budapest, mijui 14
A nemzelgyül-ís mai ülését Sci-tovszky Béla fél 11 óra után nyilotla meg. Napirend előtt KosziI István a szegedi egyelem ügyében szólalt fel. Rámutatott arra, hogy a szegedi egyelem milyen kulturmunká! feji ki.
Oberhammer Antal rámutatott arra, hogy Németország és a többi nyu-gali államok mosl létesilik a legtöbb egyetemet. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy azokra az egyetemekre a megszállolt területek ifjúságainak is szüksége van. A pécsi egyetem fenntartása érdekében emel szót.
A választójogi javaslat folylalóla-gos tárgyalásáról Mokcsay Zollán-nak az a meggyőződése, hogy a választójogot elméleti alapon eldön-leni nem lehet, hanem mindég tekintetbe kell venni a különleges nemzeti szempontokat. A legfontosabb követelmény az lenne, hogy a választójognak egysége legyen az alapja, de ez nemzeti állomban is csak egységes kultura mellett lehetséges. Majd foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a többiégi vagy a kisebbségi arányos képviseleti rendszer érvényesüljön-e s a végén azt a konzekvenciát vonja le, hogy |a kisebbségi arányos képviseleti rendszer csak akkor érvényesülhetne, ha az egész országxgy kerületet alkotna. (Gúnyos felkiáltások a baloldalon). Végül foglalkozik a nyilt és tílkos szavazás kérdésével.
Apponyi Albert emelkedik fel ezután szólásra. Foglalkozik Mokcsy Zoltán beszédével. Egyetért vele abban, hogy ezl a váiasziójogoi a nemzeti szuveránilás szenipontjából kell magunknak megcsinálnunk, ami saját szükségletünk szerint és nem idegen példák vak utánzása alapján. Azonban mi nem vagyunk annyira izoláltan élő nemzet, nem vagyunk magyar glóbus, hogy megtagadhassuk a nyugati kultúránk, a müveit népcsaládokkal való összefüggésül^ ket Az emberi haladás egész menete bizonyítja, hogy egy kultur-közösséghez tartozó nemzetek fejlődési fokozalában kirívó ellentétek
nem lehelnek. Mi ennek a kultur-közönségnek védőbáslyája vagyunk kelet felé, ezt az összeköttetést nem veszélyeztethetjük, ha nem akarjuk magunkat erkölcsileg izolálni. Nem fogadhatja el a javaslatot általános tárgyalás alapjául sem. *
— Én a küzdelmet a jogkilerjeszfé-sért reménytelennek tartom — mondja. Gyakorlati értékkel csak olyan kérdésnek vitája bir, amelyből a kormány nem csinál kabinetkérdést. Ez pedig a jelen esetben a titkosság vagy a nyilt szavazás kérdése. Bizonyos csalódást okozott nála a kabinetkérdésnek ilyen formában való fel nem velése, mert mindenki ugy fogta fel, azért. nem csinál ebből {^rtkérdést a kormány, mert soljcan keveselik a javaslatban foglalt titkosságot és többel kívánnak. Meglepetéssel konstatálta azonban, hogy a semleges álláspont arra a vonatkozásra is kiterjed, hogy nem gaszkodik a titkosságnak még ahhoz a mértékéhez sem, amelyet a javaslatban lefektetett, hanem szabadkezet enged a titkosság megszorítása tekintetében is.
A nők választójoga kérdésében nem tartja méltányosnak a kétszeres megszorítást a korhatár és az iskolai végzettség tekintetében. A tapasztalás mutatja, hogy mindenütt, ahol a nö szavazójogot nyert, fóleg két fontos kérdésben a nőszavazatok üdvösen éreztették hatásukat, — a korrupció ellen való küzdelemben, továbbá a szociális kérdések kezelésében. Több szeretetet találtunk ezeknél a kérdéseknél a nö szavazókban és ennek a szeretetnek érvényesülésére a mi törvényhozásunknak és kormányzatunknak is szüksége van. Ez hatásosabb ellenszer a destrukció leküzdésében, mint bármi más.
Vagy akarjuk, hogy minden választó a saját lelkiismerete, szabad akarata szerint adhassa le szavazatát — és ez titkosság nélkül nem képzelhető — vagy nem akarjuk s akkor pedig szó sem lehet a választójog kiterjesztéséről. Mert ha a különböző megszorításokba bele-
megyünk, akkor olyan szükkörü közönségnek fog megadalni a választójog, amely ebben a terembe is elfér. Nem szabad azt hinni, hogy a befolyásolást csak a társadalom kevésbé intelligens részében érvényesítik. Az ellenállhatatlan presszió éppen az ország lakosságának a politikai jogok gyakorlására leginkább képesített elemeivel szemben forog fenn. Hivatali, társadalmi, gazdasági és terror presszió van.
A visszaéléseknek nem lehet más orvoslása, mint a titkos szavazás. A nyilt szavazástól nem fél a demagógia. Nincs is oka félni még a legvéresebb demagógiának sem a nyilt szavazástól, hanem csak azoknak van okuk félni ettől, akik mérsékeltek, akik a törvények eszközével akarják megnyerni híveiket.
A nyilt szavazás csak megtartja továbbra is a nemzet különböző osztályainak széttagoltságát, mert tudja mindenki azt és a közvélemény teljesen át van hatva attól a meggyőződéstől, hogy hiába biztosítja a törvény minden választónak választói jogát, a törvény csak irott malaszt, mert hiszen a felsőbbségek kényszeritik arra az alájuk rendelteket, hogy ne megggyőződésük szerint adják le szavazatukat. Szerinte ez a legnagyobb destrukció.
Foglalkozik ezután Mokcsay kijelentésével és fejtegell, hogy a 48-as példák nem alkalmazhatók a mai viszonyokra, mert hiszen azóta egészen uj társadalmi osztályok keletkeztek, amelyek részt akarnak venni a nemzeti és alkotmányos életben. Ha nem engedik azt, hogy a magyar intelligencia, mint vezető osztály, meglartsa vezelőszerepét a nem-zeli élet irányításában, akkor csak tovább is a forradalmi reakció ulját egyengetik.
Apponyi beszéde után
Bethlen István gróf miniszterelnök beszélt. Tiltakozik Apponyi beszédének olyatén beállítása ellen, mintha
kormány retográd irányzatot képviselne, mintha nem lenne hajlandó egy talán valahol létező magyar rabszolgaság alól a magyar nép tömegeit felszabadítani. Hajlandó Apponyi érveit megszivlelés tárgyává tenni, azonban rá kell mutatnia, hogy épen a túloldali képviselők már kétizben abban a hejyzctbcn voltak, hogy a fontos kérdéseket megszívlelve, ők maguk olyan törvényeket hozzanak
ZALAI KÖZLÖNY
— mely felfogásuknak megfelel. Az egyik alkalom a koalíciós kormány idejében voll, a másik a hálv:.ru alall amikor a legfelsőbb liclyröl dobták bele a kérdést a közvéleménybe. De nem ezt tették, hanem benyújtottak egy javaslatot, amely a pluralitás alapján állt. Az akkori törvényjavastatot felvonultatta mindazokat az ér-veket, amelyek a nyilt szavazás mellett felsorakoztathatók. Gróf Andrássy Gyula is a nyilt szavazás melleit foglalt állást. Akkor ez nem volt rctográd irányzat, akkor ez nem völl rabszolgaság. Ha csak ez az egyetlen rendszer, mellyel a presszió eszközeit lehetetlenné lehet tenni, ugy bizonyára már akkor is ez volt ez a rendszer és cgycdtlli eszköz. Tiltakozik az ellen, hogy ó és pártja reakciós, akik az ország érdekei ellen cselekszenek. Senkinek sem lehet érdeke, hogy kétségbevonja a más hazalias meggyőződését.
Appoayi Albert gróf ezután kijelenti, hogy ő tieszédében a vele szembenállók, becsületes meggyőződését soha kétségbe nem vonla.
BELFÖLDI HÍREK
A Léderer-pör mai tárgyalásán a tanuk elmondották, hogyan dobták az elvetemült gyilkosok Kodclka holttestét a Dunába. GrUsék Pál éjjeli őr vallomásába elmondja, hogy •Lédererné nem akarta neki megmutatni a két kosár tartalmát, amikor oda jött hozzá Lédercr és mint csendőrfőhadnagy igazolta magát. Majd kihallgallák a henicsmester törzséi kifogó rendőrórszemet.
A kormányzópárt szociális bizottsága, Baross elnöklete alatt ülést taitotl, amelyen elhatározták, hogy ezentúl hatékonyabban fognak foglalkozni a középosztály Ügyeivel. Barabás a házhelyhez jutottak nehéz helyzetét lelte szóvá.
Gergyc József temetése. Tegnap délután temették cl a Kerepesi 1c-mctöben Oergyt József volt huszárfőhadnagyot, a francia-román repülőtársaság pilótáját, aki az ismeretes
repülőgépszcrencsétlcnség áldozata
lett. A temetési szertartás alatt repülőgép keringett a temetőben, a honnan virágot doblak Gergye József koporsójára.
A kormányzópárt tegnap esti értekezletén Bethlen István miniszterelnök és a kormány legtöbb tagja is részt vett. Almássy elnök felhívást intézett a párt tagjaihoz, hogy vasárnap minél többen legyenek Karcagon, ahol Bethlennek és lia-kovszkynak átadják a díszpolgári oklevelei. Bogya István szóvá lelte a szénbányáknak a földtulajdonos gazdákkal kötött szerződéseket, mire Bud miniszter megnyugtató választ adott. Szabóky stlrgős intézkedési kért a földmunkások munkábajulása érdekében. Több felszólalás után pártvacsora volt.
Debrecenben meggyilkollak egy trnflkosnől. Debrecenben KMst Olga 28 éves tralikosnó! ismeretlen lettes borzalmas módon meggyilkolta és kirabolta. A rendőrség a gyanúsított személy kézrekcrilésc iránt megtelte a szükséges intézkedéseket.
A csecsemők érdekében. Bor-sodvármegye szabályrendeletet készit a csvcsemővédclemroi.
öngyilkos ékszerész. Berényi Sándor az ismert ékszerkereskedő Andrássy-ut 55. számú házban lévő lakásán, a fürdőszobájában halántékon lötle magát és mire a mentők megérkeztek kiszenvedeti A du?> g izd.ig ékszerkereskedő vagyonilag a lehető legjobb viszonyok közölt élt.
A Balatoni Vadít Club uj clubháza. A Balaton fejlesztésének egyik fő tényezője a BalatonPYachl Club
Egy asszony
lila: Sz. Sólymos Bea (l)
Már régóta érlelődött az asszonyban a szándék, hogy elpusztítja magát. Már csak egy mágnesesebb intést várt a végzettől. Egészen nyugodtan fontolgatta magában mint halálra Ítélt a cellájában - az esélyeket, a formaságokat és az utána maradó életet festegette, melynek centrumából lelkileg már teljesen kikapcsolódott.
Végre egy májusi tavaszvirágos napon már\' nem tudta elviselni a diszharmóniát, mely lelke belső kriptás sötétsége és a külső ragyogó élet közöli vergődött — időpontot határozott.
Elmélázó, messzirenéző szeme a predesztináció misztikumába nézett bete, mig tétovázó lágy mozdulatú ujjai kél most érkezett csukott levélen babráltak. Már-már elszakadó lelkisége közömbössé telte s nem sietett felbontani őket.
Tudta, hogy egyik férjétől jön, kit hivatása gyakran szólított cl hazulról a fővárosba. Mindég megta.-tolta a formaságokat. Pontosan in. amidőn hazulról távozott. De levelei mindég ugyanazon banális ürességeket ásították az asszony felé. Régóla tudta már. hogy térje az intéző, bőven kárpótolja .magát a
amelynek alosztályai lelkes munkát végeznek a balatoni nyaralás minél kényelmesebbé tétele érdekében. A már meglevő siófoki és leltei clubházak mellett most fog elkészülni és július l én adják át rendeltetésének az Állami Alosztály uj palotáját, amely sporlszerü berendezésével és lakályoságával a Balaton híveinek minden igényét ki fogja elégíteni. Ez a Balaton-kultuszt szolgáló hatalmas uj palota elsősorban a Balatoni Yaclit Club elnökének, gróf Janko-vich-Bésón Endrének köszönhető, aki a Club lelkes gárdájának élén agilitásával és áldozatkészségével igyekszik a Balatont az idegenforgalom érdekében európai nívóra emelni.
KÖLFŐL09 HÍREK
Jobboldali kormány Belgiumban. Van de Vyvéte katolikus pártvezérnek sikerüli az uj kormányt megalakítani. A kormány a jövő héten mutatkozik bc a parlamentben. Van de Vyvcre, aki lagja volt a Tlieunis-kabinetnek, a katolikus párt flamand-csoportjához tartozik és országos tulajdonságai révén egyike Belgium legkiválóbb állainféifiainak. Miután a katolikus pártnak a liberálisok nélkül nincsen többsége, az uj kormány valószínűleg nem fog bizalmi szavazatot kérni a képviselőháztól.
Zendülés Modorban. A megszállt felvidéken, Modor községben véres zendülés lört ki, mert egy Boksa nevű rendőr veszekedés közben lelőtte Bajkovuky Pál fiatal gazdalcgényt és a járási főnök, dacára annak, hogy a rendőr kezdte a verekedést, nem tartóztatta le a rend-óit. Mikor Bijkovszky meghall sérüléseibe, a községijén rendkívül izzó lelt a hangulat, ugy, hogy a temetésről jövő több ezer emberre rugó tömeg megtámadta és véresre verte
1928 május m
a rendőrököl, sőt behatolt a cscndJr-laktanyába is. A csendőrség meg, erősítési kapott a szomszéd lalvak-ból és többszöri sortüzet adóit a levegőbe az emberek clriaszlisára A helyzet rendkívül kritikus. Este s óra ulán agyontövetés terhe melleit nem szabad az utcára kimenni,
A szófiai bombavetők kivég. zése. A szófiai székesegyház ellen intézett merénylet miatt halálraítélteket szombaton, 16-án reggel 8 óra. kor fogják kivégezni. A kivégzés a székesegyház előltl szabad térségen fog megtörlénni.
Az antant legújabb követelése. Londoni jelentés sze-rint Németországtól a leszerelési jegyzékben a Krupp ésa Spandauí gyárak gépei legnagyobb részének elpuszttiását fogják követelni.
Meghall Faragó Ödön mandarin. Faragó Ödön I. osztályú mandarin, a kínai császár tengeri vámjainak volt főigazgatója folyó hó l-l én hajnalban rövid szenvedés után hetvenkét éves korában elhunyt. A megboldogult a régi monarchiát képviselte a kinai császárság nemzetközi bizottságában. Ilusz éves korában kerüli Kínába, hol fényes képességeivel, nagy nyelvtudásával rövid idő alatt vezető állásba került.
Az amszterdami olymplisz. A legközelebbi olympiai játékok megrendezését Hollandia vállalta magára. Amsterdam már erősen készülődött is a játékokra, de a holland kormánynak nem sikerüli a parlamentben a játékok céljaira szolgáié költségek megszavazását keresztülvinni. A holland olympiai bizottság egyelőre még nem nyilatkozott írről, hogy lemondanak-e az olympí-ász megrendezéséről. ~~
Anghclcscu .törvényjavaslata". Anghclescu oláh közoktatásügyi miniszter a szenátusnak beterjesztette a kisebbségi iskolák ellen irányuló törvényjavaslatát.
pusztai egyhangúságéit s a főváros-ban barátnői szórakoztatják. Ha eleinte tiltakozott is, jeteneteket rendezett és fenyegetőzött, lassan-lassan elvette felháborodása éléi a saját sorsa feleli való elmélyedése. Azután ő hova legyen, mihez fogjon, ha itt hagyja az urát, ki nem mulatót! túlságos nicaculpázást a történtek felett s nem gördített volna akadályokat felesége elmenő szándékai elé?
A másik levél beteg fiálól érkezed. Ennek a felbontásától félt az anya. Felvidéki szanatóriumból irta a tüdőbeteg liu. Minden levélben az élcttéltísc felelt való vad kétségbeesés tombolt s nagy, önmagái féltő önzésében megfeledkezett arról, hogy panasza, vergődése, jajkiáltásai egy-egy koporsószögcl ütöttek az anya lelkébe.
Már rég kimerüli az inlézöék anyagi forrása s utóbb már a családi ékszerek vándorollak ki a házból, hogy pénzt, pénzt küldjenek a fia gyógyítására, a horribilis szanaló riumi költségekre.
Tudta most is, hogy a lia jajveszékel éleiéért s pénzt két a szanatóriumi tartózkodása meghosszabbítását.!.
A levelek felbontatlanul hullottak a terrasz kövezetére, i-\'élt megtudni tia rosszullétét. Elhatározásának siet-tetését az a gondolat is fűtötte,
hogy megszökjék a legnagyobb bánat etől. Nem birla volna ugy sem elviselni egyetlen fia halálát. Kicsi koia óta dédelgette, ápolgdta, gyógyíttatta, mert minden tictegségre hajlamos, gyenge gyermek volt s az anya -jelkére ez is sölét foltokat, fájó csomókat mélyeszteti.
Nagy pusztai csend vette körül a májusi délutánon, ahogy a verandán ült, mintegy búcsúzva elszakadó hozzátartozóságától.
Bánatos mclaukóliával nézte a terraszt s a házat körül koszorúzó kertet, búcsúzott a lila orgonáktól, melyek tömör illatukat alázkodó ri-mánkodássa! küldték feléje. Még egyszer tcltál látta őket. A rózsafák csak zöld leveleiket susoglatlák parányi kemény bimbócskákát ringatva, bódító, mámoros virágokat Ígérve.
— Ezt már nem látom meg — gondolta.
Rendezett ágyasokban a földieper bogyócskái s a málna hamvas bo-zólja smaragdloll Ha még egy keveset várna, szép llusos, zamatos gyümölcsük beérnék. Tavaly milyen mohón élvezte még! Ki fogyasztja az idén?
Az. öreg kertész izzadó buzgalommal palántázótt, öntözgctctl, közben piros zsebkendőjével fclitalta verejték gyöngyeit homlokától. A kicsi kerekes kin ma mintha hangosalib
sírással nyikordulna, mikor vizet tuiz az öreg ember.
A növendék mákok ezüstbeszóké nyclvalaku levelcikcl már nyújtogatták, az egyenesen föllörekvő szír körül. Tavaly milyen larka, vidám táblát kacagott feléje a sokszinO óriási mákvirág. A cseresznyelik dus lombja közül hunéul pajkosság-gal ki-ki buggyant egy-egy fényes, sötétvörös érett szem. Kinátgitu magát asszonyának.
Az asszony szemébe égő könny szökött. Megkínzott szivébe nvilaWI a természettől való búcsúzás Hidalnia. A sir jegesen nedves, doh« üregére gondolt. Ezeket mind « hagyja, csak a sötétséget viszi magával. De olt nyugalom, béke, megoldás vár reája.
Az országútról egyszerre aulótötto-gés szúrt bele a bűbájos természet halk muzsikájába s loszlánnyá szaggatta a természeti harmónia nap»-lölte aranyszátu pókhálóját. Az m-tézőné automatikusan felugrott karszékéből. Az uraság városi auló|« porzott cl mellettük. Készséges, szol-gaias mozdulatára azonban ráparancsolt jéghideg terve s dacos gőgg" visszarogyotl székébe még az autó irányának is hátat fordítva. Ha meg-állnak. ha leszállnak — neki mindegy. Nem megy elébük. Minek ?l» már nem tartoznak össze. (Foljt.
iitfft május 15.
ZALAI K0ZL0NT
A katonatemetőért
Nagykanlzu, mijm 14
N. N. 122.000 koronával egy sírkő költségeit fizette szerkesztőségünkhöz.
78 millió koronát gyüjlöMUnk össze miig. amikor félesztendeje, hogy akciónkai megkezdellük. Havonta átlagban 13 millió korona gyűlt össze a katonatemető sírköveinek költségeire, vagyis átlagban számítva akciónk első 6 hónapja mindennap hónt filmlUli koronát eredményezett.
Ez az összeg pihenéstetcn munka és a közönség lelkes támogatásának eredménye. Olyan credménv, melyet az Ugy diadal raju\'ásának jóleső érzetével és a teljesedésbe vetett biztos hittel könyvelünk el akciónk első
(élesztendeje után.

Mindazokat a nagykanizsai és környéki lakosokat, kiknek hozzátartozóik feküsznek hőst temetőnkben, ezúton kérjük lel, hogy amennyiben szivükön viselik hősi halott szeretteik emlékének megörökítését, jelentkezzenek adományaikkal, mert nem lehet kívánni, hogy az élő és ismert hozzátartozók helyeit is a társadalom jószívűsége teljesítse ezt a kegyeletes, anyagi áldozattal is járó köteleséget.
Vagyonmentővásár
Még csak kit napig lehel beszolgáltatni a tárgyakat a kiállításra
Nagykanizsa, április II
A nagykanizsai vagyonmentővásár előkészületei serényen folynak. A közönség helyesen fogta fel annak célját és már eddig is több irtékes tárgy várja a jövő hét elkövetkezé-sél, amikor megütik feleltük a dobol. Ez a dob nem olyan lehangoló, mint a végrehajtó eljárása, mert a tárgyak eladása nem bírói parancsszóra történik b nem is valamelyik adósunk követelésinek kielégítésére.
, Ónként válunk meg tőlük, m:rt feleslegesek, meri reánk nézve holt lókét képviselnek, mert igy tisztességes árt tudunk elirni értök.
Az értékek tehát gyűlnek s a va-gyonmenlö vásár gazdagnak ígérkezik. Az eddigi előjelekből ítélve, igen sok mindenféle holmi fog itt az asztalokon s a parketten egymás mellé kerülni: hangszerek, képek, könyvek, szőnyegek, rigiségek stb., stb.
A tárgyak beszolgáltatására már csak két nap áll a közönség rendelkezésére. Péntek és szombat, mindenkor délelőtt 10-12 és délután -1—6 óra között a Kaszinó emeleti nagytermében, hol az átviteli bizottság elismervényt ad az átvett tárgyakról.
Vasárnap aztán a rendezés következik, hétfőtől kezdve pedig néhány napon át közszemlére lesznek kitéve a hét végén árverésre kerülő tárgyak.
A közönséget újból felhívjuk a vásárra; a legjobb alkalom ez azoknak, kik valami tárgyat a legelőnyösebben értékesíteni akarnak, hogy ezt megtehessék. Költség sincs vele s az érdeklődök nagy számára való tekintettel meg van minden remény
arra, hogy eladó és vevő .jó boltot" fognak csinálni.
Aki még nem vitte cl a vásárra szánt holmiját a Kaszinóba, siessen vele, nehogy lekéssék a legkedvezőbb alkalomról.
A szentévi bucsu elnyerése itthon
A világ minden részéből, szent-évi zarándoklatok hosszú sorozatának keretében Róma felé indul a katolikus egyház sok százezer hive. A zarándokok mindnyájan teljes búcsút, teljes bűnbocsánatot nyernek, mely elhaltakra is átruházható.
A katolikus társadalom nagy része azonban bármennyire szeretne is elmenni Rómába részben a búcsúért, részben az örök város, a Vatikán s a Szentatya látásáért, mégis nem áll módjában megtenni ezt a zarándokutat akár anyagiak vagy betegség, akár munkakörbeli vagy egyéb megkötöttség miatt,
Épen ezért a Szentatya lehetővé tette, hogy mindazok, kik gátló körülményeik miatt kívánságuk ellenére sem tudnak Rómába zarándokolni, bizonyos feltételek mellett itthon is • ^elnyerhessék a szentévi bucsut s azt akár önmaguk, akár elhalt szeretteik Iclkilldvéért felhasználhassák.
Ezt a kiváltságos kedvezményt igénybe vehetik a pápai klauzurás apácák; az egyszerű fogadalmas szerzetesnók; az egyháti hatóságtól jóváhagyott, fogadalom nélkül közös életet folytató jámbor nők ; mindazon nők, kik valamely harmadrendhez tartoznak;
női intézetekben lakó leányok, asszonyok, ha c házak nincsenek is apácák vezetése alatt:
hadifoglyok, letartóztatottak, száműzetésben élők;
bármelyik nemhez tartozó olyan hivek, kik betegség vagy gyengélkedés miatt nem zarándokolhatnak a Szenlév alatt Rómába;
akik önként vagy bérért betegápolással foglalkoznak;
munkások, kik mindennapi kenyerüket kezük munkájával keresik s annyi napon át nem hagyhatják abba munkájukat;
végül a 70 évet meghaladott öregek. Mindezek számára a szentévi bucsu elnyerésének feltételei a következők : gyónás, áldozás, imádkozás a pápa szándékára. A római templomok előirt látogatása helyett más jó cselekményeket kell végezni, melyek megszabását a pópa a gyóntató-atyákra bízta Ezek a jó cselekmények böjt, alamizsnálkodás, imádság itthoni templom-látogatás stb.
A szentévi bucsut mindazok, kik a római zarándok-útban akadályozva vannak, a Szcntév lefolyása alatt csak kétszer nyerhetik cl, természetesen ezesetben kétszer kell az elő-irl feltételeknek is megfelelni.
Ha valaki megkezdi a feltételek teljesítését s közben Őt ebben súlyos betegség megakadályozza, azért a bucsut elnyeri.
NAPI HÍREK
napirend

Május 15, péntek
Római katolikus: De la Salle J. Protestáns: Zsófia Izraelita: IJar tió 21.
Nap kel reggel I őra 21 perckor, nyugszik délután 7 Ara 29 perckor.
A Meteorológiai Intézet |elentése szerint túlnyomóan száraz, meleg Idő várható, helyi zivataros erőkkel.
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK
Május 21: A Zrinyi Miklós Irodalmi és MűvészeÜ Kör Zrinyi ünnepélye.
Május 23: A kcgycsrendi reálgimnázium sziuielőadása az intézet tornatermében este fél 9 órakor.
Május 24: A kcgycsrendi reálgimnázium szinielőadása az intézet tornatermében este fél 9 órakor.
Májuh 30: A Transdanubia Sport Egyesület műkedvelői előadása.
Junius I: Az Iparoidalárda sétatéri mulatsága.
A Transdanubia Sport EgyesUlel műkedvelői előadása.
Junius 0: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet balictt-elóadása a Polgári Egyletben.
Junius 7: A Nag>kanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballett-clőadása a Polgári Egyletben.
Végrendelet
Irta: Lindt Béla István
Kérlek!... Ha lelkem elrepül, S a lángoló tt/v, majd kihűl Ne mondd halálom senkinek! Hogy ne sirasson senki meg.
Ha jön a csöndes néma éj, Tőlem, halottól ól ne félj! Végy karjaidra. S fuss velem kl az erdőbe, — kedvesem.
Hideg leszek, hideg, nagyon. Megdermedt, szótalan. Tiidom! Arcom fagyos lesz, ajkam néma .. . S untatni fog az éji séta.
De ne feledd, ez ajk mig éli, Terólad oly szépen regéli S mig láthatott két zárt szemem, Csak Téged látott szüntelen l
A hűlt sziv egykor érzeti Miattad szenvedi, vérzett Lelkemnek röpke szárnyai Csak Hozzád tudtak szállani.
... Ott állj meg!... Száraz lewlek. Bozót, galy, inda fedjenek Szivem boritsa korhadt ág Arcomat egy hervadt virág.
Halotti ének, gyászbeszéd Hadd zengje mások érdemét; Nem kell koporsó, szemfödő. Nem kell siromra fejfa s kő!
S mert nem szereltél igazán E száraz máglyát gyújtsd reám . . . Hogy vesszek el igy, nyomtalan! S Te élj tovább!... £tj boldogan!
— Személyi hir. Hann János vármegyei árvaszéki elnök Zalaszent-grótra utazott, ahol résztvesz a járási tiszti értekezleten, hogy a jegyzőket tájékoztassa a gyámügyi igazgatásról, majd megvizsgálja a zalaszent-gróti községi jegyzőség és a kisszent-gróti körjegyzőség gyámügyi igazgatását.
=» Mindennemű kosáru, utiko-sár, utibőrönd, nyugágy, gyermekkocsi legolcsóbban Szerbnél, Csengcri-utca.
— Farkas József piarista tanár
temetése. Tegnap délelőtt temették el a nagykanizsai közönség óriási részvéte mellett a galambszelidségü és nagytudásu ösz piaristarendű paptanárt, Farkas Józsefet a felsótemp-lotnból, ahol fel volt ravatalozva. A gyászszertartást Csóthy murakeresz-tuti apátplébános végezte az elhunyt oltártestvéreinck assistenciája mellett. A temetésen nyilatkozott meg igazán, ki volt az elhunyt — ott voltak az összes polgári és katonai hatóságok, közhivatalok vezetői és küldöttségei, a budapesti és veszprémi rendház kiküldöttei, a fercncrendi papság, az irgalmas nővérek, a különböző egyesületek, társulatok, képviselői és a közönség megszámlálhatatlan sokasága — akik a közbe-csűlésnek örvendő aranymisés áldo-zárt és volt gimnáziumi igazgatót utolsó útjára elkísérték. A temetőben a rendtársai mondottak neki még egy utolsó Istenhozzádot. Az Örök Világosság fényeskedjék neki 1
— Nagykanizsa a pécsi egyetemért Baranyamegye alispánja és Pécs város polgármestere tegnap délelőtt közölték Nagykanizsa polgármesterével, hogy a nemzetgyűlés takarékossági bizottsága a vidéki egyetemek, igy a pécsi egyetem megszüntetésének gondolatával foglalkozik. Minthogy az egyetem fenntartása nemcsak dunántuli, hanem országos kulturális érdek is, felkérték Nagykanizsa polgármesterét is, hogy a város közönsége nevében tiltakozzék a tervezett megszűntetés ellen. Nagykanizsa város még a délelőtt folyamán ilyen értelemben táviratot küldött gróf Bethlen István miniszterelnökhöz, Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszterhez, melyben állást foglalt a pécsi egyetem fenntartásának szükségessége mellett. Hasonló távirat ment a pénzügyminisztériumba is. Tiltakozó táviratokat küldtek ezen kívül Pécs, Pápa, Szekszárd, Zala-egerszeg. Veszprém, Mohács, Sopron, Magyaróvár, Baranya-, Veszprém- és Fehérvármegyék, a MEFHOSz pécsi csoportja és a soproni ev. hittudományi testület. Kaposvár városa tegnap délelőtt rendkívüli tanácsülésen foglalkozott a kérdéssel és ugyancsak tiltakozó táviratot küldött a pécsi egyetem megszüntetése ellen a miniszterelnökhöz és a kultuszminiszterhez.
— A Balatoni Szövetség köszönete. A Balatoni Szövetség meleghangú levélben köszönte meg Zalavármegye t»00 aranykoronás segélyét, amely összeget a badacsonyi turista ut fenntartására adományozott.
— Adóügyi értekezlet. A vármegyeház nagytermében adóügyi értekezlet volt,\' amelyen a jövedelem, vagyon- és kereseti adók kivetését ismertették a jegyzőkkel a pénzügyigazgatóság és az állampénztár főtisztviselői.
— Zalaszentlőrinc uj birája. Zalaszentlőrinc községben ifj. Tóth Ferenc gazdát választották meg községi bíróvá.
TM.AI KÖZLÖNY
LihiJA
— Thassy Lajos utolsó utja.
Thassy Lajos földbirtokos, nyjg. főszolgabírót, a zalaegerszegi katolikus hitközség elnökéi óriási részvét melleit kisérték utolsó útjára. A temetésen olt voltak többek közöli BőJy Zoltán alispán, Brand Sándor dr. vármegyei főjegyző, Hunn János árvaszéki elnök, Skubtics Ödön főszolgabíró, Czobor Mátyás polgármester, Czikó János törvényszéki elnök. A gyászháznál az egyházi szertartást Pehm József apátplébános végezte nagy papi asszisztenciával, ki hosszabb beszédben fejtegette az elhunyt érdemeit, mint a katolikus egyház és a magyar nemzet hü fiának. Utána 37. egyházi dalárda gyászdallal búcsúzott cl az elhunyttól, majd fellették a koporsót a diszhin-tóra és a menet megindult Ságodra, ahol Pehm apátur mégegyszer be-szenteite a haloltat és aztán a családi sírboltban helyezték cl nyugalomra.
— Dologházra ítélt munkakerülő asszony. Előzetes letartóztatásban levő Kutassy Istvánné Horváth Anna 24 éves nagykanizsai asszony ismert személyiség a rendőrség és bíróság elölt életmódja és cselekménye miall, melyekért már büntetve volt. A fiatal teremtés, aki ugylátszik irtózik a becsületes kenyeret adó munkától csalás, sikkasz- \' tás és lopás miatt került Makáry Vilmos törvényszéki egyesbiró elé. Az volt ellene a vád, hogy többektől ravasz fondorlattal nagyobb meny-nyiségti ruhát és fehérneműt kicsalt, azokat eladogatta és a pénzt elköltötte, ugyancsak egyik ismerősének szekrényéből ruhát lopott és pénzt kicsalt. A tegnapi tárgyaláson az eskü alatti tanúvallomásoktól a törvényszék bebizonyitotlnak vette az összes vádakat és a „nagyjövőjü" fiatal nőt összesen másfélévi börtönre és 800.000 korona pénzbüntetésre ítélte — egyben elrendelte, hogy büntetésének kitöltése után azonnal dologházba utulLssék. Cslllaghy kir. ügyész súlyosbítás végeit megfellebbezte az Ítéletei, mig Kutassyné a büntetés súlyos volta miatt fcllclv-bezctl. Főtárgyalás befejeztével az ítélet jogerőre emelkedéséig a bíróság Kutassynét dologházba szál-lítlalla.
— Talált Wertheim-kulcsok. A Szomolányi-féle üzlet előtt tegnap délelőtt egy csomó Werlheim-kul-csot találtak s átadták lapunk szerkesztőségébe. Igazolt tulajdonosa átveheti délután 5—8 óra közöli.
— Tanitógyülés Kaposváron. A Somogymegyei Altalános Tanitó Egyesület kaposvári járási köre csütörtökön délelölt 9 órakor tartotta rendes tavaszi közgyűlését. Határozati javaslatot terjesztettek bc a közgyűlésen. amelyben a S osztályú elemi iskolát az államosítás utján akarják elérni.
— Megbokrosodott lovak a Csengeri-uton. Tegnap délután fel 3 óra tájban a vasút felől egy Ti-boly nevű falusi fuvaros kétlovas szekcic gazda nélkül száguldott végig a Csengeri-uton. Tiboly ugy látszik leszállt valahol, a lovak valami-tűi megijedtek és nekivaduüan száguldottak végig a forgalmas utcán. A járókelők ijedten menekültek a száguldó lovak elől, melyek már a járdán robogtak a szekérrel. A menekülő közönség közt senki netn akadl, ámbár kocsisok is szemtanúi voltak az esetnek, aki még csak meg is kísérelte volna a lovak megféke-
•sét. Már-már végzetessé válhatott volna a lovak rohanása, mikor az utca nagyszámú közön.égéből párját ritkító bátorsággal a Kisfaludy-utca torkolatiból a lovak útjába állottak Kiss Márton és dr. SzÜes Imre kegyesrendi tanárok, kik kétfelől elkapták a lovak kölőfékeit s igy sikerült a megvadul! állatoka! hamarosan megállítani s elejét venni a nagyobb szerencsétlenségnek.
= El Tagora hindu fakír cs-télyei. Szombaton és vasárnap tartja előadásait a Polgári Egylet nagytermében El Tagora, a hindu fakir, aki India legmisztikusabb csodáit hozza közénk. Nem holmi vándorló bűvész El Tagora, hanem Európa legnagyobb művészeitől megcsodált titokzatos hindu ezermester, akinek hihetetlen mutatványait tudósok is csodálattal nézik. Hattagú társulatával, saját díszleteivel érkezik a hires fakir ás a közönség ámulata és csodálata fogja kisérni produkcióit, melyek között szerepelni fognak Ufc-rininek hires mutatványai és azonkívül saját érthetetlen szenzációi, melyeknél kübnbet Európában senki sem produkált. — Jegyek elővételben SzeibnfT kaphatók 10-30—20 ezer koronáért. Állóhely .1,0,000 ko-rona. Előadások szombaton fél 9 órakor. Vasárnap két előadás: fél 7 és fél 9 órakor.
— Halálosvégü szurkálás. Bu-latonlelléről jelenük : A halatoulellci vásár ulán egy korcsmában borozgatás közben összeszólalkoztak Hurkai József gazdalegény és Kacaurek Vilmos szijgyártómester, akik már régebb idő óta haragosok voltak. Dulakodás támadt köztük, de a korcsmában levők szétválasztották őket. Kacaurek ezután kocsira ült és cl akart távozni. Harkai azonban utána ugrott és bicskájával négyszer megszúrta haragosát. A szúrások halálosak voltak. A szijjgyártó rövid vonaglás után kiszenvedett. A gyikosl a rendőrség elfogta és beszállította a kaposvári kir. törvényszék fogházába.
— Rabló földművesek. Pakó Lajos és Horváth Lajosné hahóti lakósok az országúton hazafelé hajtottak kocsijukon, amikor felvették kocsijukra László János 63 éves korpavári gazdálkodót, az! kitolták és kirabolták. Elvették tőle mintegy 2.7C00 000 K készpénzét és egyéb ingóságait és a pénzt elmulatták. Tegnap volt ebben az ügyben a főtárgyalás Makáry Vilmos törvényszéki egyesbiró előtt, aki mindkét vádlottat rablásban mondotta ki bűnösnek és Pakó Lajosi nyolc hónapi, Horváth Lajosr.ét hét hónapi börtönre itéltc.
— Jóváhagyott alapszabályok. Rakovszky Iván belügyminiszter a következő Levente Egyesületek alapszabályait hagyta jóvá: Balatoncsicsó, Zánka^ Balatonm3gyaród, Tihany, Óbudavár, Szcntantalfa, Náprádfa, Gulorfölde, Pördefölde Kányavár, Barabásszeg, Páka-Dömefölde. Héviz-szenlandrás- Egeregy, Sümcgcsehi, Hosztót, Dabronc. Zalaerdőd, Zala-szegvár, Zalagelsc, Gógányfa, Ukk, Káptalanfa, Vindornyaszőllős, Zala-gyömörő, Sümeg, Csabrcndek, Kis-görhő, Rigács-Magyar, Kissziget, Zcbccke, Zalabesenyő, Tapolca, Nc-rnesbükk, Bazsi, Sümegprága, Szőc, Óhid, Mihályfa, Nyirád, és Nagy-görbó egyesületének.
— Menctdijmérsékclés Budapestre. A mcncljegyirodától vett értesítés szerint a Budapesten rendezendő nemzetközi automobil, motorkerékpár és motorcsónak kiállításra a Déli Vasút valamennyi állomásáról Budapestre és vissza 1925. május hó 19-től kezdődóleg junitts hó ti-ig 50 száza\'ékos menetdíj kedvezményt engedélyez. A kedvezményes jegyek igénybevételére jogositó igazolványok a mcnctjegyirodábau kaphatók. Bővebbet ugyanott.
— Erőszakos hitelező. Fisehl Sándor hévizszeulandrási kőművesnek állítólag tartozott iíj. Felföldi Gyula egeregyi földműves munka fejében két inélermázsa búzával. Egy napon l-\'ischl találkozott Felföldivel és állítólag reátámadt és fenyegetéssel és erőszakkal arra akarla kényszerítem, hogy neki azt a két métermázsa búzát megfizesse és amikor Felföldi elfutott Fisehl elöl, ez kővel utána szaladt oda, ahová bemenekült. Felföldi az erőszakos embert feljelentette a bíróságnál, amely Kenedl Imre dr. táblabíró elnöklete alatt tegnap foglalkozott e bünügy-gyel és Fisehl Sándor kőművest zsarolás kísérletében mondotta ki bűnösnek és ezért tizennégy napi fogházra és az összes költségek megfizetésire itéltc. A kir. ügyész súlyosbításért felfolyamodott.
Nói kalapok piima angol gyöngy szalmából 80.000 K-ért
kaphatók. — Férli és női knlnpoknt rakliron tartunk és alakltunk. GYENES ÉS VIDA kalapgyár Nagykanixaa, Kaxincy-u. Atuuapioaiaii »icab«n
— A Hadröá Keszthelyen 4 hadirokkantak, hadiözvegyek ésk* árvák Nemzeti Szövetsége a helyi városit Iza nagylermék-nauiJ; tus hó 24-én alakuló kozgy^ tartja. w ^
— Zalaegerszeg kölcsöne, fai János pénzügyminiszter leiratot ^ tézett Zalaegerszeg városához ésfeí-szólította, hogy a tanács sarg«!^.a jelentse be, hogy mily összegű fc. ruházási kölcsönre van szüksége fc precizirozza, mily célokra akarja f«. dilani a kölcsönt A városi tardcs tegnap küldötte cl részletes válasiu a pénzügyminisztériumnak.
— Milliárdos betörés Siófokon. Vakmerő betörésről ad hitt siófoki tudósítónk. Tegnapelőtt éjjel egy előkelő fűszer- és gyarmatáru cég bc;,;. ségébe betörők behatoltak, felfeszítették a pénztár Wertheim szekrényét és a benne levő több milliónyi készpénzt és közel egy milliárd kororvi értékű értékpapírt elemellék. Dc megdézsmálták az éjszakai látogatók a: áruraktárt is. ugy hogy egész va-gyónt jelent az az érték, amely egyetlen éjszakán a betörök zsák-mányául esett. A betörést másna? reggel vették észre s nyomban értesítették a csendórségct, sől a buda-pesti főkapitányságot, ahonnan ket detektív utazott Siófokra. Az államrendőrség a nagyarányú betörésről egyelőre, a nyomozás érdekében semmiféle információt nem ad ki. Bizonyos, hogy a gyorsan és a legnagyobb eréllyel foganatosított nyomozás a közeli napokban meghozza a maga eredményét.
— F.lhallasztott tisztiértekexleL A zalaegerszegi járási tiszliértckez-letet, amelyet tegnap kellett volm megtartani, folyó hó 20-ára ha-lasztolták.
— Ujabb római leletek. Hévíz-szentandráson a Moson-szálló mellett a Lantos villánál ásatás közben római korból származó ujabb leletekre bukkantak. A régi rójnai telepek felkutatására az ősz folyamán nagyobb ásatásokat fognak indjüní
— Olcsóbb lesz a balatoitf nyaralás. Az eddig beérkezett jelentések ulán Ítélve, az idén jóval kevesebbe fog kerülni a Iwlatoni nyaralás az eddigi évek nyaralása nál. Üresek és kihaltak a villák környékei. A falvakba sem igen tévednek lakást keresők. Pedig a mull évben már májusban is alig volt kapható egy-egy kicsi lakás is nyári idényre.
= Elveszett kedden a förhénci hegyig egy csomag férfi alsórulia-neművel/kis váukossal. Kéretik a becsületes megtaláló Arany Jánosutca 1. sz. alatt leadni.
— Iskola kirándulás. A tapolcai m. kir. állami polgári fiúiskola nagyszabású tanulmányi kirándulásra indul folyó hó 20-án Tihanyba és Balatonfüredre.
Fölényesen győz minden versenyben Fillpp kötöttárugyára (Szombathely, Széli Kálmán-utca 0) olcsó és jóminőségü áruival. tóba néhány ár: Selyem mellényeid 11)5 ezer, selyem jambó sapkák 17 ■ezer. flór urizoknik\' 29 ezer, fátyolhan>-nyák 38 ezer.
VAGYONMENTŐ VASÁR
Beszolgáltatás már csak ma és még holnap. Kiállítás: máj. 18-21. * Árverés: máj. 22-23-
ZALAI KOZLONV
ias május l&._
m. Ma és minden este kaposvári Balogh Károly hirneves zenekara hangversenyez a Korona-éttermében.
_ Seliwarez DezsA harisnyái a
legjobbak.
_ Seliwarez Dezső cégnél uri is női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
b Kerékpárok, alkatrészek, kerékpár külső- és belsőgummik. motorkerékpárok olcsón kaphatók Szabi fegyverüzlet Nagykanizsa.
SPORTÉLET
Bajnoki labdarugó mérkőzés.
A Xrinyi Torna ügylet vasárnap délután játsza utólsó bajnoki inér-kóiésél a tavaszi idényben. Ezen mérkőzés kimenetele igen nagy jelentőséggel bir az alosztály bajnokság kialakulására, mert ha ellenfelét Kaposvári Turult, egy gól külömb-séggel tudja csak megverni, akkor a K. Máv. T. E. egyenlő lesz ugyan a pontszáma, a jobb gól arány azonban a Máv, javára billenti a mérlegel. Tehát legalább is kél gólt kell a Zrínyinek rúgnia, mig kapnia egyet sem szabad, ha a kaposvári alosztály bajnokságát megakarja nyerni. Ezzel a tudattal indul tehát a Zrínyi T. E. a mérkőzésnek és reméljük, hogy a várakozásoknak megfelelően játszik is.
A Nagykanizsai Ifjúsági Labdarugó Szövetsége, .Nagykanizsa iljusági bajnoka" címért kiírja ezennel a bajnokságot. Bencveezhetnek az összes helybeli ifjúsági és utcai csapatok. A bajnokság telje.en az MLSz. szabályai szerint lotyik le. A bajnokság első helyezettje II ezüsl érmét, a másoJik helyezettje 11 nagy bronz érmet és a harmadik helyezett 11 drb. kis bronz érmet nyer. Nevezési határidő 19/5. május 18-án délután 6 ig. Nevezni kizárólag irás-han lehel fenti határidőig Deutsch Simon urnát, Nádor-utca 1 (dohánytőzsde). A bajnokság csak abban az esetben lesz megrendezve, ha abban legalább nyolc csapat vesz részt.
TÖRVÉNYSZÉK
A klsOst miatt. Ozv. Nyul An-talné nemesbükki asszony és leánya Kóza hatósági kOzeg elleni erőszak vétsége miatt állottak tegnap vádlónként a törvényszék előtt, mert a házukhoz ellenőrzés végett jött pénzügyőrökéi szidták, a leány főzóka-náltal támadt és megsebesíteti egy szemlészl és renitens viselkedésükkel hivatásuk jogszerű gyakorlásában megakadályozni igyekeztek. A bizonyítási eljárás befejezésével a törvényszék ugy özv. Nyul Antalnél, mint leányát Rózái bűnösnek mondotta a hatósági közeg elleni erőszak vétségében mint tettestársakat és fejenként U-U napi fogházra, 200-200 ezer korona pénzbüntetésre és az összes felmerült költségek megfizetésére itéltc. A kir. ügyészség megnyugodott. az elitéltek fellebbeztek a bűnösség kimondása miatt.
Irodalom és művészet
Ma Esle. Ennek a képes hetilapnak folyó évi 19. száma tartalmát és kiállítását tekintve méltóan sorakozik a korábbi szántakhoz. Harsányi Zsolt bevezető cikke után a hét revüjének ismertetése foglal helyet, igen sok apróbb rovattal és képpel, filénk filmhírek, sportrovat, divatrevü s regényfolytatás teszik változatossá a fOzetcL
Az Én Újságom. Dickens Cop-perfield Dávid a világ egyik legszebb története, Kertész Mihály .Bohóc Péter* című elbeszélése folytatódik e heti számában. Ezenkívül mesék, versek, színdarabok, tréfák, kedves levélkék, hasznos ismereteket tartalmazó garmadája vár Az Én Újságom olvasóira. Elótizctési ára negyedévre 25.000 korona. Kiadóhivatal Budapest, VI. Anilrássy-ut 16.
Tisztán él >jtak»era<n 1(1(11
boraim mén lltéténklnt 8000, 10.000 <i IS.000 koronlért. Bruncatca Józaal Su,ilrut53. Tít. 2».
KÖZGAZDASÁG
A gyógynövények piaca
A beérkezeti jelentések szerint a gyógynövények piaci helyzete még mindig bizonytalan. A küllőid részé-[ól némi érdeklődés lapasztalható ugyin egyes cikkek iráni — nem lehet azonban tudni, hogy az oroszországi áruval szemben versenyképesek leszünk-e ís az érdeklődés íésőb-nem fog-e cllanyhulni.
A szektavirág begyűjtését már megkezdték és előreláthatólag 2500-3000 K körit ti áron lesz értékesíthető. A leimés nagynak igéikezik, azonban a pénzhiány és az exportőrök tartózkodása miatt a termésnek csak egy része log begyűjtetni.
Nem sok eredménnyel kecsegteti a gyűjtőket a iKxliavirág begyűjtése, mert abból igen Jelentős tételek lek-szenek még mindig az exportőrök raktáraiban. Az aki kifogástalan árut nem tud produkálni, ne is számítson arra, hogy a begyűjtött, mennyiségeket elhelyezheti.
Felifr mályvalevél, martilapu, kes- j kény levelű uiifj, apró bojtorján, I fehér üiöm, fehér pcmele, maszlag ! ára kb. 2500 K kőiül fog kialakulni.
Magasibb árat értet cl a bcléndek, na Jragulyalevél, vidrakecske azonban" a mull évi magas árakra nincs kilátás.
Az Országos Kereskedő- és Iparos Szövetség elhatározta, hogy részletes feliratban felhívja a kormány figyelmét azokia az egyetemes nagy érdekekre, melyek a kereskedelmi szerződések megkötését a legsürgősebben megkövetelik és kérni fogja a kormányt, hogy szabályozza végre kereskedelmi jogviszonyainkat.
TŐZSDE
A mai értéktőzsde tartott irányzat mellett folyt le. A forgalom igen vontatottan indult és bár nyitáskor még az árukínálat voll túlsúlyban, az intervenciós bizottság közbelépésire a kontremin tartózkodó magatartásra kényszerült, ugy, hogy a napok óla
észlelhető kedvezőtlen hangulatot most stabilabb irányzat váltotta tel. Az árfolyamokban tegnaphoz képest alig van eltérés. A kutiszban I 2 ezer koronát ireltolódlsok fordultak elő. A vaspapirok a tegnapi nívón zártak. Egyesiül a szénpisc voll ismét gyengébb, aliol I -kos árlemorzsolódása, k lordullak clö. A malompiacon barátságosabb volt a hangulat. A forgalom mindvégig igen szük keretek közölt mozgott és kizárólag a holnapi nappal kapcsolatos üzleti rendezésre szorítkoztak.
Utótőzsde
Irányzat tartott. Magyar Hitel 37t>, Nova 181-5. Georgia 2tiS\'5, Danubius 2255, Kőszén 3120, Urikányi 1005, Osztiák llitcl I34\'5, Itimi III, Salgó 517. _
Zürichi zárlat Hlill 2Ó95—. Undon 25CW —, N«a,iwt 51675, Bitlutl 2610 . M.tlnd 5118\'.-. Holland 207 70 Balta 123 . Wltn 72 80. Solti 377 50.!\':<*» 1530--. Bav\'ipcil 72-60, V.ltó »3>. Bakuul 250 -. ü<lj(» 1«!»-.
A magyar korona külföldi hivatalos Jegyzései
DEVIZA VAtUTA
l,("| I\'í-\'? a.
|l<<, ..............ÜSS) I SÍM) 9Í>70| 9970
llerlin...............MSI 3S75 SS97 SSÜ7
t\'rigj ............ 4U>. «»\'■> (7750
Az összes
praktikus háziasszonyok -nak a „valódi Francihoz való hajlandósága abban leli magyarázatát, hogy a .valódi Franckut a legjobb, legízletesebb és a legtartalmasabb kávé-pótlék!
\'A k4víd«ráló»al mint védjegy. _ig«
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai
Valuták Oc lilk
JUtlulia
C«tk « Ml 3111 1 tljt 14 II.V-\'III
Ol.li HM I:M IUK>I(4I
DeCU frwrmo (tinói JilW
r.-»»<u u. l7t<-J7JI BlDttl.t
Kctt<*dl III IMW
t«i UiUl MlUlil IIUSIMI
L«ta MSli lSst4<l
Ur« MM Wli Mdi*>
>MtO IMII N««JOak >ix»:iuo
Oiltl.KkUI »» M-l 00(1 W-li J7M 37jí
Ui« \\»4 IJIW uxo fitga .111 7111
liijdliiu IÍJÍJ IM-III
■<-(• r«é»a >H. üli l\'CI l)KI
Ndlll kM i«r<i iiki WUt
ttld ke*. iw;» ii.o ri»u> u7vvu.1
A* érepénzek és nemesfémek beváltási árfolyamai
döit cgykoconii 6200-6300, kítkorcwli I2.4CO >2.600. lofliitoj 16500- 17.000. Ct-\'•toronii Ö2COO—32 500, ulnarany 49.COO— 49.500. arany buukoronái 3IS0W-316 000. pUtloi 21G.WV—7>j.OX>.
Terménytőzsde-
Irinyiit viUalirl liA)titbb volt. Ictgl-loni mliHkéglg cuktly nwraJt. A/ irjettá t-Ucttvig üIík rr.itól kcxdődvkg 11 30 pet«<M 14 Ox IS f»cr<Jj5 UH
tiu/ft luuv. 7o K< o» 500,000 y.\'2 5>3, 75 lif-oi 510 OJO 517 500. <gyíi» vM. 76 kg <a 4-57 \'J>< SW.OJO. í«kgo»cO;5>J MOiXW. IO/i 437>JV 4I2AO). uj Ki^ol 2o7 600 ■ 272 50v. l«kíin»iov érp. 370 3WKO. kí-lt» SÓO.OOT 27 0 000. koír>» 727 -230.000, 421.000 «35 00C.
Sertésvásár r<ih«)t*» 2921. M«ut^i cUdn;»:.u: vt»n«-maradt 1000 dib. Llfc\'rendü 20C00- 2J 50u. ucdett l\'JCOO -19.500. wedett kO^ép IX0X> —19 5W. kC«n>a I2-.OCO I7.WX), «l»4(«r.<i9 C\'Jfg 185» 19 0». niwdxtndu 18.000 -18 S\'O. angol süldO 19 OCO -23 Oi*). szalonna MX)Un 23OCO 73-*X>.xi!« 2/ 0».-27 .sOO líhiuolt hut 22000 -24X00. walonuli tél icitéi 22OW 24 000. liinyut kcllcmo
Szerkesztői üzenetek
C—a. A lapot számonként Küldeni fogjuk. Szívélyes QdvOzlet.
K. K. Átolvastuk, dc scin j6nak, de még csak elfogadhatónak sem találtuk. Nctn használhatjuk.
Nem közCUhetök: Gondolatforgácsok (H. B.); Aforizmák (K. L.); Adieu llatpagon, l\'otogrália, üyön-gyösi látván. Az elvesztett és megtalált Tegnap. Téti merengés (veis). Dal (vers), Csend, Búcsúzás (vers), Énekek, éneke (vers). Alkonyatkor (vers). Almodi* (vers). Cinossa (vers) Mi volna jO? (vers), A bUnOm után.
Klad^: Zrínyi N\'yoradtlpír Köny»-korcakcdé* RT. Nagykanliw
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tőzsde délután I órai záróárfolyamai a következők:
A«t©í-Mi KI-Ktul Uojd b«u*
Hit
Itiiltoi Uui»IL Ol-M. * Out/. KIL 8jbX<(«[O fOMhlUlb.
H.-0«>i
ttlt.l M11T<1N<1<1I
Köip »«:«ii-sr Vlióil fciok Mi ícoi N\'lBf » Ktrttk. B
l4l». tp.
Lloól.I.Ml
r6vifC4l
X6bJ>--r<l Tik.
A-llt T»k.
MokUr
Mim »!•«
Elli M. 8«it. 2
rc«cM>«
Mjgf.ruM\'i
Mai»«k
■«» -M.
Cotcoiíli
Mk\'XKkil
Badip.ill
Haaili\'i
fliiljaili.*
V1W1U Ti.ivkiiulai Tf. D».iaMi
tíkrjl*
Uiuiil
Biocilvl I
SlfOl\'vl.
C*m«~I
Jiiü\'Lil
lt«M
K4b 04«l.
Ml(t|«li I
AIL kó«»« S*((bitoo>l Ulti
KM CilWUj
Niomjtk AlhiSJiura FílllHl Bf. Puakllo
PÍllii I
Wnl
SUPÜD.U. UJiJiCito
Vualrtt
BlOdl N|.
O»»Í. 1
o«d« vm. í\'
Kofb.ii |

Un
M.\'H
Mit
M«g,i. utl IUIzj \'la Ui.pi Méilij ViKjipír
Vipcnb < Rlmi
etrii. i*
0-tla»n« ♦
Kí«óiblsjr»l 1.1 vasa I
S\'.nnil r. í
0(» < giibizjil SlIlTÍOll
N.ild II
vai. tuiof
Ad.ll AUteUU
AlUnvilst -
Trsit Irt CeUrfjánk
Diliskor <10
Cukoilpai X50
Otetjti\' M>
Miim. cukor 110
£l«lmlix*r«k
Siíüluí —
pa«pe»i
Tok«il b« «
Hilkiuik. IS
UAL VilUntoi Ktr. l\'ii ICU
Juil I11O Ali (ii
Siállcdtk
Kojululitó I
0j»p|nr»o«4
OoidSiijM ir»
Pánu Ifit 191
SI\'.tó-ÍÓIÓ 1150
V«ljlp«r
3?ÓJI.a 71
rií\'ti «tSQ riüBmiUio* III
Silkti «
Dioiu n
KiUtl Mularl 33
Tfeók J7
XülftaUltk
Dofc/I IS
Oinal Í5»
latiirula II
JiWtóa 119
tlird.tf l.\'l Ulll
Blol <0
Bnii6l 311
Oyííl b-S« II
Cc: 1 In lila Uj
PipUlpu \'£)
Hingyilpír JO tUllllB
MAGASHÁZI (Mózsi) SÁNDOR
szobafestő és mázoló Nagykanizsa, Király-utca J.
Elvállal mindennemű e szakmába vágó munkálatokat a legújabb mintákra, Ízlésesen, olcsón és a legpontosabban
Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy több évi tóvárosi gyakorlat után hazajöttem és Kinizsy-utca 4. szám alatt
szabó-műhelyemet
megnyitottam. - Kérem a nagyérdemű koíönség szíves pálifogását.
Kiváló tisztelettel
MERS1TS LAJOS
wmtubö liít Ki\'nizsy-utca 4.
Apróhirdetések
Ai apribitfcMt dili 10 iiíljt K«> K- A
esl\'.dfn v».t»sibí. b*ISI>« illó • "4™M;
lit-k. \'Mindi 11 lovJtM 11Ó dili XX K A tiLJtUil dlj «lúf« llxUndó 1 i foi^ilinl idd liOiiiuimiUillk
N.\'.ponLi friss faoy\'nlt, jegookáwé,
reggeli- ésozsonnakávé kapható Makovlczky
cukrászdában.___>395
G&-. benzin-, szlvógáz cséplökí**-lotck téliesen ujak. kedvező fi/etésl let-•.ételekkel Welscr Gépgyár, Sugár-ut 16. ~Egy két ajtós jégszekrény és egy két ajtós ruhaszekrény eladó. Ura « kiadóban.
ZALAI KÖZLÖNY___1925 má|u8 15.
Dunántull Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság
Budapest Székesfőváros Községi Élelmíszerőrasítú Ozeme
tljomlayoi
■ - \' ■ „ valamint egyéb élelmicikket
tojasty OarOmTIX, minden mennyiségben, azonnali készpénzfizetés mellett, a legjobb napi érakon, állandóan átvesz. Holyl bizományi bowásárlók felvitetnek. ~m Távirati dm: Balázs Igazgató, Nagykanizsa. 107«
Városi Iroda és raktár: Caengery-ut 14. szám alatt (Nádor-utca tarok).
Birtokbérlet átadás.
Zalában 200 holdas 7 évre, Somogy-ban 300 holdas blrtokbérlet 10 évre átadó előnyős feltételekkel. Szigriszt ingatlanforgalmi iroda, Fő-ut 8. ,.ro
Leány kalapok minden színben, díszítve 85 ezer, hölgy kalapok minden színben, díszítve 133 ezer, lehér női panama, csoda szépek 195 oxer, Ilorentlnck minden nagyságban. Fehér angol kalapok csak nálunk kaphatók 133 ezer. Klein Józsel és Testvére. H6I
Halvány-rózoaszinQ grcnsdlnruha középterinctre való, alig használt eladó. Om a kiadóban.
Saját termésű kerecsenyi asztali és nehéz 1917. évi termésű pecsenye bor kapható lakásomon klstételckbcn (literekben Is). iro<
REMETE, Sugár-ut 6. szám.
Eladó vendéglő szabadkézből teljes berendezéssel Orszig-u. 23. Simon József, 1312
Külföldi rclorta bQkkfaszén csomagolva és kimérve kapható lécialvl Bo<lor Zoltán fakereskcdé\'.ében Sugár-, Rákécxl ul %arok. Telefon 157. 938
Csövek kazánok és vízvezetékek részére, bármilyen mennyiségben kapható. Woiocr gépgyár Nagykanizsa, Sugir ut 16. Telefon 9. 1-106
Aki házat, szótőt, kis és nagybirtokot eladni vagy venni akar, aki házra, vagy egyéb birtokára krtlcvönt akar felvenni, az forduljou bizalommal a több mint negyed század óta fennálló türvényszéklleg be|<-gy-zett Aczél Ignác pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi Irodájához, Nagykanizsán. Pó ut 3. sz. alatt. 100 holdon felüli birtokra mérsékelt kamat. 1383
Eladó egy nagy kertes ház azonnal beköltözhető lakással. Vúrösmarlhl-utca 9. 1323
Pénzkölcsönt
gyorsan szerzek ingatlanra kcbc-lezésre vagy váltóra kezesekkel.
Előnyös kamatfeltételek. Szigriszt László irodája Fő-ut 8. (Bazár-udvar). im«
Margit fQrdőmbon (Csengery-ut 19. sz.) az orvostanárok állal Is annyira
ajánlott kÖplllyÖZést megkezdtem. Ugyanott orvosi rendeletre mindenféle mesterséges, mint szénsavas, fenyő, konyhasó, mustáros, szappan-fürdő, félfürdö lemosással, toplicai
köfQrdö kapható. Állandó orvosi felügyelet. Nyílra mln-Unnup KKrcI S-tól en<- 8 6rAlg.
A n. é. közönség szíves pártlogását kérve BÖHM JENŐ
IIIS « Mitgll IUrd5 luUJdonatj.
I tucat .Krans* 9X12 lemez 40.000.
10 dib. .Satrap* napfény vagy
gázfény 9X12 papír 5.000.-Oondosan összeválogatott készletek és dúsan felszerelt raktár fotócikkekben. Útbaigazítással készséggel szolgál dij. —~ mentcsen
FISCHEL FULOP FIAI
NAGYKANIZSA.
Pünkösdi cipöyásárl
Néhány fajla cipőt raktárunkról beszerzési áron alul kiárusítunk, különösen ajánljuk az alábbi reklámárakat:
Szürke vászon, pántos
félcipő............ 125 ezer
Fehér vászon, pántos
félcipő............ 140 ezer
Fehér vászon, fllzős félcipő............ 150 ezer
Tennisz-cipő fehér vászon, női ......... 180 ezer
Tennisz-cipő fehér vászon, uri ......... 210 ezer
Box férfi fűzős cipő 200 ezer
Szandálok a napi árnál olcsóbban. - Lakk és más divatoipök jutányos áron. Els5 áldozásra és konfirmálásra ajánlunk fehér cipőket.
Rfliltényi Sándor és Fia
Fő-ut 2. szám ■■ Városház.
Budapesti Nemzetközi Vásár
SZAK CÍMTÁRA
mely a legelőkelőbb fővárosi és vidéki cégek névsorát és legfontosabb adatait tartalmazza s ezért különösen bankok, biztosító társaságok, szállítók és nagyobb cégek részére elsőrendű és modern használati kézikönyv
kapható 25.000 kor.-ért
Magyar Hirdető Iroda r. t.
Nagykanizsai Fiókjánál Király-utca 40. szám, I. cm. 4. (Távirati Iroda).
Ad. 4359/1925.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a városi vízvezetéki szabályrendelet folyó évi április hó 25-én életbelépett. A szabályrendelet 3. §-a szerint azon utcák ingatlantulajdonosait, amely ulcákban a vízvezeték a közhasználatnak átadatott — általában az a kötelezettség terheli, — hogy telküket vagy házukat legkésőbb 1926. április hó 25-éig, a később kiépítendő vízvezeték részeknél pedig a vízvezeték közhasználatba adásától számitott egy éven belül a vízvezetéki csőhálózattal összekötni, magánvezetéket létesíteni és üzemben tartani tartozik. A már meglevő magán-vezetékek f. évi október hó 25-éig kapcsolandók be.
A szabályrendelet a mérnöki hivatalban bárki által megtekinthető.
Nagykanizsán, 1925. évi május hó 11-én.
un Polgármester.
zrínyi nyomdaipar
ÉS KÖNYVKERESKEDÉS R.-T.
NAGYKANIZSA, FŐÚT 5.
— Telefonszámok: 78. és 117. —
Készit mindennemű nyomdai munkákat legszebb és Ízléses kivitelben - a legszolidabb árakon
A hadigondozottak részére kifizetett járadékoknak helyes elszámolása (24776—925. VI. N. M. M. I. és II. minta), a fogyasztási adófökönyv és beszedési napijegyzék, valamint mindenféle jegyzői, községi és Iskolai nyomtatványokat raktáron tart
Á
Felvesz előfizetéseket és hirdetéseket a @ y ..Zalai Közlöny" cimli politikai napilapra S
Nyomaton i Zrínyi Nyomdaipar te Könyvkereskedés R.-T.-nil, Naokanúsan (Nyomclavexotó: Ofcnbeck Károlyi--
64. évfolyam, 109. szám Nagykanizsa, 1925 május 16, szombat Ara 1890 korona
POLITIKAI NAPILAP
Suüctitte?. él Usdóhtvut/I Fő-at 5 jnttiuxi.\'«n-Tc\'e>on 78. nyomd* 117. *xéa
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
»<Müctód iin\\ Cgy b^ra 30.000 kwoiu KAtoa hóíi......-....... 90.000 ke<oní
A FÉNYŰZÉSI ADÓ ELTÖRLÉSE
Maga a pénzügyminiszter mondotta a minap a nemzetgyűlésen, hogy adózási politikánk nem kifogástalan. A pénzügyi kormány minden törekvése oda irányul, hogy egyenletes és igazságos adózási rendszeri vezessen be s azokal az adónemeket, melyeket a rendkívüli idók tettek szükségesekké, lassan kigyomlálja adópolitikánkból. Eltörlésük azonban mától holnapra még sem történhetik, mert az állani súlyos kiadásainak fedezete végett bevételre szorul.
Annak idején a lényüzési adó bevezetésének megvolt a maga erkölcsi alapja, mert az elmúlt esztendőkben a koldustarisznya mellett ott csörgették az arany-zacskókat s
igazságosan elosztani, egyszerűsíteni s lassú fokozattal csökkenteni kell. Ezl kívánja az ország gazdasági érdeke, ami viszont a különböző gazdasági ágak és a fogyasztó közönség érdekét is szolgálja, mert mit ér az a gazdag állam, amelyiknek kincstára színültig tele van arannyal, de társadalma a legnagyobb szegénységben él.
A fényűzési adó megszüntetése egyelőre még csak programja a pénzügyminiszternek, de elöbb-ulőbb be fog következni. Ebbeli ténykedését követni fogja a többi is s rövidesen ugyanez a sors lógja érni a lorgalmiadót is.
Az ország teljesilőképesség dolgában lul van már a delelő-ponton ; most már csak [elszabadulás és könnyebbülés követ-kezlielik.
Budapest, míjus 15 Tizenegy óra előtt nyitotta meg a amig ^ társadalom | ^ mai ülésót Ul,iZár
nagy tömegének alig volt betevő falatja, addig egyesek a legnagyobb jólétben tobzódtak. A fényűzés annyira ment, hogy a szegénység jogosan követelte megadóztatását.
Így kerültek adó alá azok a cikkek, amelyek az élet fenntartására nem elkerülhetetlenül szükségesek. Az volt a felfogás, hogy akik selyemben és lakkcipőben járnak és erre futja nekik, ám fizessék is meg érte az adót.
A nehéz és szomorú esztendők azonban egyre tűnőben vannak, az ország helyzete javult, az állam pénzügyei pedig rendben vannak, elérkezett tehát az ideje annak, hogy az adózás terén fennálló szükségrendelkezéseket lassanként elimináljuk. Ide taríoznak az adók egyszerűsítése s a fényűzési adó eltörlése. Amig pár évvel ezelőtt ez az adó javára volt az országnak, addig ma már olyan tüneteit is látjuk, amelyek annak liquidálását követelik.
A kereskedelmi világ s a fogyasztó közönség meglehetősen súlyos adó alól fog ezáltal felszabadulni, ami viszont előreláthatólag jelentékeny árcsökkenést fog maga után vonni.
Magyarország adózóképessége elérte a legszélső határt, a polgárságot nemcsak hogy ujabb adókkal sújtani nem szabad, de a meglevő adókat is, egyelőre
Dénes maga
J& váBasztójogi javaslat vitája
Ernszt Sándor Apponyi AEbcrt beszédéről — Nyolc órás ülések lesznek —Junius közepén kezdődik a nyári szünet
gróf Apponyi Albert után, szívesen megy Szilágyi Lajos után. (Élénk derültség a Ház minden oldalán.) A törvényjavaslatot nem fogadja el.
A kővetkező szónok Ernszt Sándor. Súlyos kifogásai vannak ugyan a javaslat ellen, de azt általánosságban mégis elfogadja. Lehet, hogy azoknak vau igazv^c, akik azt mondják, hogy ez a javaslat sem fogja nyugvópontra vinni a kérdést.
Ez a legszélsőbbek álláspontja. A törvény szerint a férfilakosság 78 százaléka választói jogosultságot nyer. Hogy tovább menni kell-e, erre vonatkozólag csak nagyon óvatosnak kell lennünk. Külföldi példákkal bizonyítja, hogy a nyugati államok is csak a legnagyobb körültekintéssel mernek c kérdéshez nyúlni. Még Anglia is csak a háború alatt tett nagyobb lépést előre. Washington, aki a legnagyobb állampolgár volt, rendkívül nagy küzdelmeket folytatott az alkotmányért, hogy ne veszítse cl azt a szabadságot otthon, amit a csatatéren kivívott. Az ő példájával mutatja ki, hogy ragaszkodni kell a hagyományokhoz, hiszen a Washington alkotmányát sem tudták még megváltoztatni.
A titkosság kérdésében nem tud-egyetérteni a javaslattal. A maga résiéről a titkosságot akarja biztosítani a nemzetnek. A hosszú esztendők megtanítottak, hogy a választások tisztaságának biztosítására mást ne fogadjanak cl, min! a titkosságot. A másik intézkedés, ami ellen felemeli szavát, az a nyilt szavazás kötelezővé tétele. Szerinte az a kormány, amely ezt törvénybe iktatja, meg fogja később bánni.
Károly elnök.
A napirend első szónoka István hangsúlyozza, hogy i részéről is azt akarja, amit az előtte fölszólalók, hogy az értelmiség kapjon vezctös/.erepet a magyar közéletben. A javaslat ellenséggé degradálja a magyar földmunkásságot, pedig ennek káros következményei lehelnek, mert ez a színmagyar tömeg nem fog belenyugodni a jogfosztásba s minden eszközzel harcolni fog jogaiért.
Azt fejtegeti ezután, hogy az Ítélőképességre való alapilás nagyon labilis. A javaslat a szegényembe-rekre rossz, csak a nagybirtokosoknak és tőkéseknek jó. Választójogot adnak azoknak a tanult embereknek, akik a kártyaszobákban V3gy a tőzsdén töltik napjaikai, de nem adnak jogot a mezőgazdasági cselédeknek.
Beszéde további során Rakovszky Ivín belügyminiszternek 1918-ban, a választójogi bizottságban elmondott beszédét ismerteti, mire a belügyminiszter megjegyzi, hamisan citál.
A választójogi cenzusról szól és kifogásolja, hogy a négy elemit megkövetelik a választói jogosultsághoz. Elegendőnek tartaná az írni olvasni tudást.
Azt kivánja, hogy oszlassák föl a nemzetgyűlést és a Friedrich-félc választói rendelet alapján írják ki a választásokat.
Azt akarja, hogy az intelligencia álljon a földmunkások élére. A ma- ; gyár földmunkásság szívesen megy
A mostani választójog egy kombinált rendszer. A lajstromos szavazásban igen sok előnyt lát s már a mull választásoknál rámutatott arra, hogy a küzdelmek enyhítésére az milyen jó hatással van. Az ő javaslata azt akarta szolgálni, hogy az egyenlőség alapjárt minden párt képviselethez juthasson a parlamentben. A parlament ma nem éli aranykorát, de mégis ehhez kell fordulni, mint kultui forráshoz, mert amink van, azt meg kell tartanunk és konzerválni kell.
Bármily nagy tisztelettel viseltelünk is Apponyi Albert gróf patriarchális alakja iránt, ugy érzi, hogy az ö tegnapi felfogása nem volt az a teljesen helyes felfogás, amire ma szüksége van az országnak. Európa népeinek többsége ma nem parlamenti rendszerben, hanem diktatúrák alatt él. Azt kell látni, hogy a demokratikus nemzetek sincsenek már a legszélsőbb állásponton, az általános, egyenlő, községenként gyakor-landó, férfiakra és nőkre kiterjedő titkos választójog álláspontján. Azt hozzák fel sokan, hogy azok, akik ezt az álláspontot elfoglalják, mentesitik magukat minden forradalomtól. Ausztria és Németország példája megcáfolja ezt a felfogást.
Beszéde végén kijelenti, hogy mint demokratikus ember, a demokráciát feltétlenül szükségesnek tartja, hogy a nemzet tzélcs rétegei dönthessék el az ország sorsát. Erkölcsi, kulturális és anyagi fejlődésünk jövője és igazsága követeli ezt.
Cserti József: Kifogásolta a négy elemi kikötését. A mostani képviselők is többen volnának az idősebbek közül, akik nem tudnák erről a bizonyítványt beszerezni, mert a feljegyzések elvesztek, vagy régi időbe n nem tartották számon. A javaslatot nem fogadja cl.
Ezuián az elnök napirendi javaslatára a legközelebbi ülést kedden délelőtt 10 órára tűzték ki a választójogi törvényjavaslat általános vitájának folytatásával.
Az ülés délután negyedháromkor ért véget.
Meddigtart még az általános vita?
A választójogi vitában még több kormánypárti képviselő fog felszólalni ugy, hogy ?z általános vitát még két hétre számítják. Az egységespárt egyébként szerdán értekezletet tart, melyen megállapítja a nemzetgyűlés Illéseinek beosztását. Esetleg elhatározzák a 8 órás üléseket.
Zalai KÖZLÖNY
A parlament nyári szünete Alnidssy László az egységespárt ügyvezető alelnöke kijelentette, hogy a költségvetést a pénzügyminiszter beterjeszti, azonban junius előtt már csak az indcmnilást és a felsőházi javaslatot tárgyalja a Ház. Számítás szerint junius közepétől kezdődhet a hosszú nyári szünet.
BELFÖLDI HÍREK
A pécsi egyetem fenntartása érdekében ma ismét a táviratok egész sora érkezett Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszterhez. Táviratot küldött Szombathely, Tolnamegye, So-mogymegye, Győr, Győrmegye, Borsodmegye, Vasmegye és Bács- Bodrogmegye.
A bolgár szobranje alelnökének levele Almássy Lászlóhoz. Almdssy László, az egységespárt ügyvezető alelnöke levelet kapott Vaso/f Boristól, a bolgár szobranje elnökétől, aki hálás köszönetet mondott a magyarok részvételéért és tapasztalt rokonszenvéért. Kifejezte azt a reménységét, hogy a merénylet miatt elmaradt látogatást még ez évben megtehetik a bulgár képviselők Magyarországon.
A Nemzeti Muzeum kupolacsarnokában rendezett kiállítást tegnap délelőtt nyitotta meg a kultuszminiszter megbízásából Pelrl Pál államtitkár. A kiállításon özvegy Jókai Mórné is jelenvolt.
Froreichné válik a férjétől. Sopronból jelentik: Egyedy Artúr gyilkosa, Froreich ellen a felesége válópert adott be. A törvényszél? helyt adott a keresetnek és Froreich-nét 6 hónapi időre elválasztotta férjétől. Ha a próbaidő eltelte után is fenntartja a válási keresetet, véglegesen elválasztják.
A Földtani Testület fennállási nak 75. évfordulója alkalmából ünnepi ülést- tartott, amelyen Póljfy Móric dr. méltatta a testület tudományos munkáját.
A debreceni gyilkosság ügyében folyik a nyomozás. Főként egy egyetemi hallgatóra irányul a gyanú, kit utoljára láttak a szerencsétlen trafikos-leánynál. Révész Olgát tegnap délután eltemették.
Eredményes razzia a Gellérthegyen. Tegnap hajnalban a Gellérthegy barlanglakásaiban tartolt razzián 0 férfit és 1 nőt állítottak elő, kik közül 8 (oloncházba, I letartóztatásba, a nő pedig az erköltsren-dészetre került.
Svéd kir. herceg Budapesten. Bernadotté Oszkár kir. herceg, a svéd;király fivére, feleségével és 2 leányával Budapestre érkezik a Keresztény Ifjúsági Egyesületek gyűlésére.
A Movc tlszfujitása. A Move tegnap tartotta Budapesten tisztújító közgyűlését. Elnök lett Zilahy-Kiss Jenő, alelnökök Vörös István, Thomka Aladár és Kertész Elemér.
Ausztriának Németországhoz való csatlakozását sürgetik. Uráéi lapjelentésck szerint a gráci község-lanacs elfogadta a nagynémetek sürgősségi indítványát, amelyben felszólítják a szövetségi kormányt, hogy a genfi népszövetségi tanács legközelebbi ülése alkalmával tegyen lépéseket Ausztriának a német birodalommal való egyesülése érdekében. Elfogadtak továbbá egy sürgősségi indítványt, amelyben a városi tanácsot megbízzák, kérje meg haladéktalanul a szövetségi kormányt, hogy az utlevél-láttamozás megszüntetéséről szóló tárgyalásokat, amelyek jelenleg szünetelnek, kezdje meg újból a német birodalommal és biztosítsa a kérdés kielégitó megoldását.
KÜLFÖLDI HÍREK
A német államok elnökei Hln-denburgnál. BerlinMI jelentik: Mind a 18 német állam elnöke és miniszterelnöke megjelent ma a birodalmi elnök elölt és nevükben a porosz miniszterelnök intézett beszédet Hindenburg elnökhöz.
A Magyar Párt a román népoktatási törvényjavaslat ellen.
Kolozsvárról jelentik : Az Országos Magyar Párt elnöki tanácsa Ugrón István elnöklete alatt Illést tartott, amelyen foglalkozol! a magánoktatásról szóló törvényjavaslattal. Meg-állapította, ltogy ez n magyar kisebbségre a legnagyobb mértékben sérelmes és elhatározta, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel igyekszik megakadályozni a javaslat tör* vényeróre emelkedését.
Birák az olasz szabadkőműves páholyban. Rómából jelentik: Az igazságügyi tárca költségvetésének szenátusi vitája során az igazságügyminiszter tegnap beszédet mondott, melyben sajnálkozásának adott kifejezési, hogy bebizonyosodott, hogy a szabadkőműves páholyokban igaz-ságllgyi birák Is vannak. Ez a körülmény annál is inkább sajnálatos, mondotta az igazságügyminiszter, hogy a birák kötelességük súlyos sérelme nélkül nem lehelnek tagjai valamely titkos társaságnak. Reméli,, hogy ezen eltévelyedésüket meg fogják bánni és a páholyokból való kilépésükkel jóvá fogják lenni. Ameny-nyiben cz meg nem történik, a bírákkal szemben megfelelő intézkedést fog foganatosítani.
Lengyel-orosz vasuti egyezmény. Varsói jelentés szerint az oltani külügyminisztériumban a na-iwkban Írták alá a lengyel-orosz
19215 május lA
vasúti egyezményt, mely Oroszországgal a rendes vasuti forgalmai bizio. silja.
A német D-vonat katasztófájá-nak Qgye. Varsóból jelentik: A danzigi lengyel-német döntőbírósági tárgyalások credményeképen megállapították, hogy a lengyel vasut-igazgatóságot semmi vád nem érheti a közelmúltban történt ismeretes vasuti katasztrófa miatt s hogy a német kormány állal a lengyel korridor vasulvonalaira vonatkozólag terjesztett hírek alaptalanok.
Az osztrák főbiztos Varsóban.
Dr. Zimmcrmann főbiztos május 17-én Varsóba érkezik, ahol három napig fog tartózkodni. Az a megbízása, hogy ismerkedjék meg Lengyelország pénzügyi szanálásának eddigi lefolyásával és ideiglenes eredményeivel. Crabszki miniszter-elnök kimerítő emlékiratot fog átnyújtani a főbiztosnak erről a kérdésről.
A chicagói eucharisztikus kongresszus. Az amerikai katolikusok nagyban készülnek arra az eucharisztikus kogresszusra, amelyet IÍI26-ban Chicagóban fognak megtartani. Chicago hárommillió lakost számláló város, amely az egész világnak negyedik helyen álló nagy városa. Csupán katolikus templomainak száma 292, amelyekhez addig még ujabbak épülnek. Az eucharisztikus kongresszus iránt rendkívül nagy az érdeklődés. Körülbelül 500 püspök ideérkezésél várják.
Bécsben tartják a legközelebbi nökongresszust. Washingtonból táviratozzák : A nemzetközi asszony, nagygyűlés elhatározta, hogy legközelebbi ülését, amely az eddigi szokáshoz képest öl év múlva, 1930-ban keríti sorra, Bécsben fogja megtartani.
Egy asszony
tna: Sz. Sulymos Bea (?)
De nem állott meg az autó. Töfé-kelésél tompává nyelte a távolság és az utánuk felszálló por és benzinfüst az asszony bánatának tavából felvonzotta a nehéz köveket. Egyszerre zavaros összevisszaságban zuhogott feléje keserveinek sorozatos fejezete.
Gyűlölte a báróékai, mert urát egy pár hóval előbb felmentették intézői állásától, mivel egy rokonuknak szüksége volt az elhelyezkedésre. Azért kellett nekik megint egy állomással odább uj egzisztenciát keresni. A sorsüldözés agyrémei gyötörték régóta az asszony telkét. A férfi szintén nehéz lusák árán — ám visszaszerezte nyugalmát. Izmos, szívós életfentartási ösztöne reménypa-lánlákat ültetett a szivébe. De az asszony belső élete már rég élveszi. tette rugalmasságát s irtózattal gondolt az uj változásra.
A megszállott terlltelről. békés, kényelmes otthonukból való menekülésük után a rájukszakadt hontalanság gyötrelmét nem akarta megismételni. A vaggonban való didergés, a nyomortanya vándorkomédiás-szeri! életmódja, majil külvárosi barakklakások megalázó, keresztre feszítő nélkülözései s végül lótás-futás,
koldus-rimánkodások egy uj pozíció megszerzése iránt, megtörték ellenálló képességét, f-.s most, a pár éves intézői jó mód és a véglegesnek hitt elhelyezkedés után ismét\'kirángatta alóluk a sors a stabilisnak érzett fundamentumot. A bárói uraság lalKlázotl velük, nem több érdeklődéssel sorsuk iránt, mint hacsak a mecs-csek felrúgott ballonjairól esnék sző.
Az asszony nem akart több tervet csinálni. Hiányzott ehhez lelki készsége. Porig alázva, megrugdosva nem akart ismét azért feltápászkodni, hogy megint a sárba teperje rossz s-irsa.
Jó, kényelmes, nyugodt élete volt e pár év során. Nem emésztette a mindennapi gond s nem uzsorázta ki testi erejét az öítcéluságérl a végletekbe vili erőltetett munkával. — Gondos és alázatos személyzet szolgálta ki; a szép lakását végleges elhelyezkedéssel becézgette, tatarozta, díszítette. Közben ugyan fia betegeskedése és állapotának súlyosbodása sötét fátyollal takarta bc élete derűiét, melyből mind több és totih világosságot nyelt magába.
A puszta ásitő csendje pedig rcn-dithetcllen következetességgel ásta tragikus tervéhez a mélységet.
bokszor eszébe jutott neki kényelmes unotlságábanf hogy még csak •10 éves, erőteljes, gondozott külsejll, csinos asszony, akinek még nem
szabad az öregségbe átaludni magát. Hiu, csaknem cicomás nö volt. Napjában többször öltözködött s a tok-röklten szívesen nézegette arányos vonalit, magas alakját, testének élvezetért esdő formáit és gondosan ápolt, fénylő fekete haját. Sok-sok kárbacrnyedő, önmagába áporodó energiát érzett egész valójában s nem tudóit kinyujlózni, mint kinzó kamarák szükcclláju rabjai!
Mini a kiucniatográf filmsorozata pergett le lelkében egymásután gyermekkorától fogya felidézett élete. Gyorsan Italadl a fejezetekkel s az-ulán leánykoránál megállott egy kis kitérőre. Valahogy máskép-gondolta az egészet. Mire való volt az a sok ábrándozás, az illúziók gyűjtése, az az édes méreg?
Kárhoztatta szüleit, minek is hagyták órát hosszat elálmodozni? S ugy érezte, hogy az Étet, mint egy széptevö hízelgett, ígért neki minden Iwldogságot — kivétclcsségcl -- s egyszerre csak, midőn a legjobban elkápráztatta — szekere rúdját egy lejlőre igazitolta, hibás útra s akkor faképnél hagyla. Mert bizonyára nem cz. a sors lett neki -szánva. Ó a más sorsát éli. Mindent idegenül érzett maga körül és magában s ugy érezte. Ihigy az életével valami rettenetes, bűnös igazságtalanság tévedés — félreértés történt.
A délutáni nap már a lerrasz mögé került s hosszura nyűtt árnyékok között, egy-egy vigaszos, nehezen hucsuzó sugárkéve! lövelt az intézöné rózsaszínű ruhájára. Még a nap is elcsodálkozott a mályvaszínű selyem ruhán, amit az asszony tíz év elölt viselt ujoljára egy forró pesti bálon 1 Azóta nem vette magára. Ez a ruha pedig liikoka! tudott. Most hagy kiabálja szét — nem baj. Nem baj, ha meg is tudják a korvetkapitány kapcsos öleléséi, heves csókjait.
Tíz év elölt történt s a bál után még cgv pár hétig tartottak a tüzes idillek. Hisz az ura már alig házasságuk után más asszonyokhoz futkosott. Ó, bár feloldozva érczlc ma: gát, félve vigyázott minden hasonló lépéstől. De akkor a pesti bálon olyan váratlanul jól mulatott. Szépségét körülrepdesték, mint esti ív-lámpát a konnyüszárnyu pillangók. Hisz tíz évig éli aszkézisben és a pesti bálon felébredt zsibbadtságából és beleszédült mámoros örömmel a korvetkapítány karjába... Ugyan pár hét múlva a kapitány távol tengerekre utazott s néha egy-egy messzi világból jött anzikszkártya jelezte rágondolását, emlékezését — ám lassan cz is elmaradozott s nem maradt más, mint néhány szárított kainéiia és a mályvaszín báli ruha.
(Folyt. kOv.)
1025 május 16._
Léderert szembesítették feleségével
A Tölgyfa-utcai gyilkosság fótár-gyalásának negyedik napja
Budapest, mijut 15 A főtárgyalás negyedik napja iránt óriáíi érdeklődés nyilvánult meg. risőnck l.inder Rc2SŐ gépészt hallgatták ki, aki Kudelka ruhadarabjait és egy orvosi boncolás közben használatos véres gummi-kcsztyüt megtalálta.
Prónay Pál elmondja, hogy Szegeden ismerte meg Léderert, aki kötelességtudó volt ugyan, de a rábízott értékek tekintetében nem mindig megbízható.
Ezzel a tanúvallomások befejeződtek. Majd szembesítették Léderert Dtmjén Árpád kémgyanus fogollyal, kinek cellája szomszédos Lédercrével s t<ílen a fütőrácson keresztül elmondta neki az egész gyilkosságot. Léderer válasza csak annyi: — Lehet, hogy igy volt! Ezután Léderert kezdi vallatni a lárgyalásvezetó a gyilkosságot megelőző, ópiumos pálirkával megkísérelt gyilkossági kísérletre vonatkozólag. Léderer következetesen nem emlékszik, tagad, sir és az asszonyt is menteni igyekszik, hol meg arra hárít mindent. Hiába adja fel az elnök egymásután a kérdéseket a gyilkosság mozzanataira vonatkozólag — Léderer nem tud semmit. Behozzák a lavórt, a véres vödröt, bárdot és késeket, mint bűnjeleket és kirakják Léderer elé. A holttestet — Léderer szerint — az asszony fosztotta ki.
Negyedórás szünet után délben történt a szembesítés. Lédererné az őpiumos históriát kereken tagadja. Az urát, ki lesütött szemmel mondja szemébe ezt a vádat, végig-méregeli. Léderer egy pillanatra sem néz feleségére. Az asszony férje minden állítását tagadja, maid egy ujabb izgalmas szembesítésnél egymást kezdik vádolni a gyürük lehúzásával, a hulla feltrancsirozásával. A szembesítés eredménytelen marad.
Holnap az ügyész és a védő tartják meg beszédeiket s hétfőn valószínűleg ítélethozatalra kerül a sor.
ív* W
ZALAI
Vagyonmentővásár
Fényesnek ígérkezik az aukció
Nagykanizsa, mijus 15
Valaki ma azzal a kérdéssel for-dúlt hozzánk, hogy mi az a vagyonmentővásár? Napok óla írunk róla és egy szóval sem magyaráztuk meg, hogy miben van ennek az akciónak a lényege s mit értsünk aukció alatt ?
Nehogy hasonló tájékozatlanság akadályozzon meg valakit abban, hogy elmulassza a most kínálkozó alkalmat, igyekszünk megmagyarázni a vagyonmentővásár lényegét.
A vagyonmentővásár azt célozza, hogy akinek van valamiféle olyan értéktárgya, melyet nem akar elvesztegetni, de mégis eladni szándékozik, eljuttatja azt a vásárhoz s olt nyilvános árverésre bocsátja. Például egy meisseni vagy Alt-Wien porcellán-esészéért, egy antik-óráért, vagy egy mesterhegedüért stb. az efféle ingótok adás-vételével foglalkozó egyének azoknak csak tényleges értékét adják meg, (jó, ha még eddig mennek) de nem fizetik meg azoknak miltörléneti becsét.
KQzjoNT
A vagyonmentővásáron ellenben műértő és olyan közönség vesz részt, mely gyűjtő s azért ad jó árat valamely tárgyéri, mert tudatában van azok műtörténet! értékének.
A küszöbön lévő vagyonmentővásáron már is igen sok értékes tárgyat látunk, melyek bizonyára gazdát is fognak cserélni. Ma, szombaton egész nap még lehet a 18-án kezdődő kiállításra vagyontárgyakat beszolgáltatni s aki ezúton akarja azokat értékesíteni, siessen velük, hogy le ne késsék.
A képaukcióra is ujabb, nagyszabású festmények érkezek. Venni — árverésen kívül — természetesen már nem tehet. A leltározás folyik s ami tárgy együtt van, nyugodtan várja a legközelebbi napok nagy eseményét: az árverést.
A tárgyak beszolgáltatása még ma délelőtt 10—12 és délután 3-6 óra között elismervény ellenében történik a Kaszinó emeleti nagytermében.
és 119131 földök ÖSSZ8-
ill
Nagykanizsa, május IS
Egy egész csomó fürdőprospektus fekszik asztalomon. Valamennyi a folyó évre szól. Némelyik egész kis kölet vagy album, lelve szebbnél-szebb képekkel; legtöbbje többszínben nyomott fedőlappal finom kréta-papíron nyomva, de még a legegyszerűbb is csinos, izléscs, tetszetős kiállítású füzet.
Igen, a külföldi fürdőknek egyik hatalmas hódító eszközük a fényesen kiállított prospektusok. Egy másik erősségük a figyelem s az előzékenység. Egyik-másik külföldi fürdő odáig megy az előzékenységben, hogy külön magyar nyelvű utmutatókat ad ki. Előliem is fekszik egynéhány ilyen magyar nyelvű ismertetés: Abbáziából, Gleichenbcrgből, .Porlo-rosé-ból, stb.
Amikor a háború előli Millsladtba készültem és érdeklődtem az oltani viszonyok iránt, nemcsak hogy azonnal megküldték a fürdő illusztrált prospektusát, hanem a Kurkommis-sión elnöke még külön lcvél!>en is meghívott s mivel abban az évben Veldenben töltöttem a nyarat, a kö-vetkező évben a saison előtt már bc-kopogtatott hozzám a polgármester-elnök a? & meghívó levelével.
Hol vannik az ilyen előzékenységtől a magyar fürdőhelyek igazgatóságai és fürdőcgyesülctei ?!
Ugy hallom, hogy a Balalon körül még mindig igen nagy a csend s az érdeklődés meglehetősen lanyha ugy a villabérletek, mint a szállodai szobák tekintetében. Az is hírlik, hogy nagy lesz az olcsóság a magyar tenger partjain az idén, meri a fürdők egymással versenyeznek, hogy ménné! több vendéget édesgessenek falaik közé s őket mennél olcsóbban és mennél jobban szolgálák ki.
Vederemo . . .
De tartsunk egy kis szemlét az ellőttünk fefcvő prospektusok felelt.
Vegyük elő elsőnek a nagyhírű Abbáziát. A Quarnero gyöngyének partjain 72 szálloda, penzió és szanatórium áll fenn. Szoba és teljes ellátás 20—45 lírába kerül naponként, melyhez még \'20 százalék adó jön. Vagyis 24 líráért már Abbáziában nyaralhat az ember a Natalia penzióban, de 54 líráért a Quarnero-
ban vagy Quisisariaban is. Magyar koronára átszámítva 72.000, illetőleg 160.000 koronáért.
Portoméban a nyári fősaisonban a penzió árak 35 Uránál kezdődnek, ami napi 105.000 koronának felel meg. A menüből csak a vacsorát e.nlitjük fel: leves, lial vagy más előétel, sült kél körítéssel, tészták vagy fagylalt «• t fogás. Ugyanennyiből áll az ebéd is.
Veldenben a wörthi tó mellett a fősaisonban 11 shilling a napi pen-zióár, ami 110.000 magyar koronával egyenérlékü.
Gleichenbergben szoba és ellátás napi 7—8 shillingen (70—80.000 korona), Ischlben 9—10 shillingen (90-100.000 korona), Cigaleban a dr. Rajnik gyógyintézetben 30 lirán (90.000 K) kezdődik. Az ebéd 5. a vacsora 3 fogásból áll. Ha már most összehasonlítjuk azt a kényelmet, szórakozási alkalmakat és fürdőéletet, melyben az emiitett helyeken részünk van a hazai fürdők vissza-maradotlságával, könnyen érthető, hogy miért indul meg nyáron valóságos népvándorlás a külföldi fürdőkbe s miért maradnak félig üresen a balatoni nyaralótelepek.
Hogy ezen a bajon segítenünk kell, ezt mindnyájan érezzük és tudjuk, csak még nem akadt egy ember, ki meg tudta volna akasztani a nyaralásoknak külföldre irányítását és azokat, kik kifelé törekesznek, ide tudná láncolni a Balatonhoz ...
A katonatemetőért
Kelemen Ferenc takarékpénztári igazgató tanulmánya
Nagykanizsa, május 15
Kelemen Ferenc a Nagykanizsai Takarékpénztár igazgatója ezév április 23-án elmaradt liceális előadását, mely nyomtatásban már megjelent lapunk hasábjain, füzet-alakban is kiadta.
Az Ízlésesen kiállított karton borítólapba füzölt könyvecske „A világháború kulturális és gazdasági következményei" címet viseli és 8000 koronáért megszerezhető.
A vételárat Kelemen Ferenc teljes egészében a Zalai Közlöny katona-sírkő akciójának céljaira engedte át.
Ajánlásul nem akarjuk a könyvecske tartalmát ismertetni, hiszen azt cimc elég világosan kifejezi — sem bírálatot mondani felette, mert hiszen írója sokízben megállta már a nyilvánosság elismerő kritikáját. Ajánlásul csak néhány sort idézünk a kis munkából, az „Örök Béke" hirdetőjéből:
„... Az egész világnak, minden emberi energiának egyetlen izzó, forró vággyá kell összeolvadnia; minden akaratnak, minden tehetségnek össze kell fognia, hogy mennél magasabban lobogjon a legszebb emberi ideál: a Béke lobogója".
„ ... Csak egy nemzet függetlenségéért, csak egy ország szabadságáért szabad a fegyverek után nyúlni."
Ezl a kis tanulmányt annyival is inkább ajánljuk minden kultur-em-beri Ítélőképességű és hazafias érzéstől áthatott olvasónknak, mert hiszen megvásárlásával nemcsak arra valóban érdemes szellemi termék terjesztését mozdítják elő, hanem annak minimális árával hősi sírkő-akciónk anyagi eredményéi is elősegítik.
A tanulmány rendkívül izléscs kiállításban iSÖOO korona lefizetése ellenében kapható a szerzőnél és lapunk kiadóhivatalában.
napi mnm
NAPIREND
Május 16, szombat
Római katolikus: N. Sz. J. Protestáns: Móres. Izraelita: IJar l ó 71. S. U.5
Nap kel reggel I óra 22 petekor, nyűg-szik délután 7 óta 31 perekor.
A Meteorológiai Intézet jelentése szerint meleg Idó várható. zivataros esővel.
KI Tagore, a ti\'.ndu l»kir elóadása a Polgári Egylet tiitgytcrnu\'bcn este léi 9 órakor.
KULTÜRESTÉLVEK ÉS MULATSÁGUK
MAJus 21: A Zrínyi MikliW Irodalmi és Művészeti Kór Ziinyi ünnepélye.
MAJus 23: A kegmioidi n -^irmd/iuiil s/inielúadAsa a/, intézd t"tiiatermclicn este fél 9 órakor.
Május 24: A kegycsrendi icalKtmnázíuin színielőadást a/, intézet tornatermében este léi 9 órakor.
MAjuw 30: A Transrianubia Sport Egyesület műkedvelői előadása.
Junlus 1: Az Iparosdalárdn sétatéri ntu* laUága.
A Transdanubla Sport Egy<sft|ft műkedvelői előadása.
Junlus 6: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballctt-cICaii.isa a Polgári Egyletben.
Junlus 7: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballelt-elóadása a Polgári Egyletben.
ETHIKAI
bizottság létesítését ígéri a miniszterelnök a nemzetgyűlésnek meglevő bizottságai mellé. A parlamenti almanach szerint 24 különböző bizottsága máris van a mi képviselőházunknak. Valamennyi száraz cím alatt működő szakbizottság. A sok közül csak egy, .a drágaság ügyében kiküldött külön bizottság\' ötlik szemünkbe kissé humoros elnevezésével s az ujabban létesített\\ n takarékossági bizottság- kezd a* irodalmakra okot szolgáltatni. A legújabb harmadik, összesen 20-ik, kissé bizarr elnevezésű bízott iág lesz az .Ethikai bizottság\\
Nem tudom; foglalkozott-e valaha Bethlen gróf miniszterelnök elliikával olyan behatóan, amennyire ez szükséges egy bizottság felállításának létesítéséhez. Tudják-e a tisztelt képviselő urak, hogy mi az az elhika s ha már definiálni esetleg nem is tudják, van-e valami kész tervük arra, hogy hogyan lehet az emberek cselekedeteit az erkölcsi elvek szerint irányítani s általában hogyan fogják a legszigorúbban megállapított ezen erkölcsi elveket, merítsék bár azokat akár a vallási erkölcstanból, akár pedig az emberi szellem elmélkedéseiből megteremtett normákból, a való életben keresztülvinni, érvényesíteni ?
Ethíka . .. erkölcs ... letünedező hatalmak, a megbomlott társadalmi rendben és a megváltozott felfogásokban töredezetten meg>megnyilvánuló visszfénye egy li dalmas erőforrásnak. Csakhogy ethikai bizottságokkal még sehol a világon sem tudtak erkölcsi felfogást teremteni. Ahhoz, hogy erkölcsös társadalmi felfogás és világnézet uralja a lelkeket, nem ethikai bizottságra, hanem mindazoknak példájára van szükség, kiktől elsősorban várjuk az igazsá-r got, a becsületességet, az őszinteséget, a testvéri szeretetet, a mások nyomorúsága iránti megértő együttérzést s az erkölcsnek számos egyéb megnyilvánulását.
ZALA! KÖZLÖNY
1925 mjjus^fi — Adófizetés Zalában. Zala.
—■ Oklevél kihirdetés. A megyegyűlésen kihirdették Szerényt István nagykanizsai, Laczkó József zala-apátii, Ivánfy Ede köveskáli Benűy Ernő bánokszentgyörgyi állatorvosok okleveleit.
— Bérkocsisok és bérautók harca. A nagykanizsai bérkocsisok az 1024 májusban megállapított bér-kocsi-viteldijak újból való megállapítását, röviden: tarifaemelést kérnek a várostól. A felemelt tarifa szerint egy vasúti fuvar (2 személyig) 25.000, minden további személy 10.000 korona lenne. Kérik egyben, hogy az eddigi 18 bérkocsi-létszámnak 20-ra való felemelését engedélyezzék; a meglévő bérautók engedélyét egy kivételével vonják be és uj engedélyt csak a 20 közlil be nem töltölt 4-4 bérkocsi-engedély alapján adjanak; ekkor is azonban elsőbbségben részesítsék a bérkocsi-tulajdonosokat, kiknek iparát létalapjaiban rendíti meg a bérautóvállalkozások elszaporodása. A városi tanács a súlyos helyzetbe jutott bérkocsi tulajdonosok kérését a lehető legméltányosabban fogja elintézni.
— A Viktuálla csalója Amerikába készül. Megírtuk, hogy a Viktuália nagykanizsai fiókja kárára Pintér Ferenc rábahidvégi paprika-kereskedő egy nem létező vagon gabona hamis fuvarlevéllel való leszállításával 45 millió koronás csalást követett el A legerélyesebb nyomozás indult meg a megszökött csaló után, czidcig azonban eredménytelenül. Mint most értesülünk, ismerőseinek levélben bejelentette abbeli szándékát, hogy Amerikába indul.
— Orvoslakás épöl Kiskomá-romban. A törvényhatósági bizottság közgyűlése jóváhagyta a kisko-máromi körorvosi kör községeinek kölcsön segítségével körorvosi lakás építésére vonatkozó határozatát s igy az építkezés rövid időn belül megindul. — Karmacs község körjegyzői lak építésére vonatkozó határozatát a megyegyülés megsemmisítette.
— Razzia az. állatvásártéren. A közrendészeti hatósági közegek megkezdték a nagykanizsai heti ál-latvásártéren annak ellenőrzését, hogy az ott üzleteket lebonyolító kereskedőknek vannak-e szabályszerű iparigazolványaik. A legutóbbi vásár alkalmával 4 iparengedély nélkül működő marhakercskedót találtak, kik ellen megindult az ipar-kihágási eljárás.
— Alapszabály-jóváhagyás. Az alispán jóváhagyta az 1924. november I -én alakult Nagykanizsai Tiszti Vadászcgyesület alapszabályait.
= Transdanubia Egyesült üóz malmok R. T. müjéggyára megnyílt és mújég minden mennyiségben 700 koronáért kilogrammonként kapható.
— Festőművészek nyaraltatása.
Kaptuk a következő levelet.- A magyar festőművészet iránti nagy von zódásom adja kezembe a tollat, hogy kérő szavammal a vármegye földbirtokosaihoz és jómódú családjaihoz forduljak. Hazai festőmflvésze-lünk válságos napokat él; a művészi képeknek nincs piaca. Pedig az uri családi otthont meleggé, barátságossá az igazi művészettel megfestett képek teszik. De kinek vannak ma fölös milliói képekre? E kettős cél adta jelen felhívásomhoz azon gondolatot, hogy felkérjem az uri családokat, hogy ki fogadna el egy-egy jeles művészt vagy művésznőt 3—ö heti nyaralásra? Az uri háztartásban egy vendég nem tesz számol, a művészek kivétel nélkül, szerény, igénytelen és kedves emberek, kik derűt hoznak a családba. Azonkívül hálásak is a lekötelező vendéglátásért. A tájképfestő a család kedves tájit örökíti meg, az arcképfestő a család valamelyik tagját. A figurális festő művészetének egy kedves alkotásával kedveskednék. Igy minden család viszonzásul a köszöneten és hálán felül milliós értékhez jut az otthagyott emlék-képpel. Szeretném a művészek nya-raltatását országossá tenni, azonban egyenlőre csak pár dunántuli megye uraihoz és úrnőihez intézem felhívásomat. Már az a gondolat is felemelő, hogy az any.igi jókban nem bővelkedő fővárosi vérbeli művészeknek alkalmat adunk a falusi vagy kisvárosi életre és ott művészetüknek gond\'alan fejlesztésére. Akik megszívlelik a hazai művészet fellendítését célzó kérő szavamat, keressenek fel megtisztelő soraikkal és jelentsék be nálam, melyik hóra, milyen hosszú időre, mily irányú művészt, vagy művésznőt óhajtanak vendégül látni, hogy a megfelelő művésszel vagy művésznővel a családot megismertethessem, önmagának s a művésznek egyaránt örömet szerez, ki baráti kezét nyújtja c felhívásomhoz. Sümeg Zalamcgye, 1925 május hó. Hazafias üdvözlettel Darnay Kálmán, kir. tanácsos, az áll. Darnay-muzeum igazgatója.
El Tagora hindu fakír titokr zatos és megfejthetetlen mutatványai iránt hihetetlen érdeklődés nyilvánul meg városszerte. Szenzációs bemutatkozása ma este l/*9 órakor lesz a Polgári Egylet nagytermében, a jegyeket Szerb árusitja 20, 30 és 40.000 koronás árban. Alló- és karzatjegy 10.000 korona. További előadásai vasárnap este V»7 és 9 órakor. melyekre a jegyek szintén már kaphatók.
Ma, szombaton este
a Vlda-féle vendéglőben
- Reggel hét órai vásárkezdés. Zalavármegye törvényhatósági bizottságának februári közgyűlése a vármegyei vásár-rendtartási szabályrendeletei olyképen módosította, hogy a vásárok az április 1-tól október t-ig terjedőidóben reggel 7 órakor, a közbeeső időben pedig reggel 8 órakor kezdődjenek. A belügyminiszter most ezt a módosítást jóváhagyta. Ez a módosítás a Nagykanizsa város piaci és vásári rendtartási szabályrendeletében megállapított határidőket nem érinti.
— Meghívás. iUnokszenlgyörgv és Vidéke Keresztény Fogyasztási Szövetkezet XXIV. évi rendes kő/gyűlését /. M máju\\ 2J-tn, ítéli 12 falikor a plébánián tartja meg. melyre az Uztctrészbirtokosokat tisztelettel meghívja az igazgatósig. Tárgyak: I. Az igazgatóságnak a mutt üilclévrc s a szövetkezet állására vonatkozó jelentése. 2 A fcHigyelő-biz.ottsdg jelentésével a záró-számadások bemutatása, a vagyonmérleg végleges megállapítása. a mutatkozó nyereség felosztási és a számadók felmentése. 3. A szövetkezet hivatalos közlönyének kijelölje. 4. A felügyelő-bizottságnak 1 póttaggal egy évre terjedő megválasztása. Esetleges indítványok. Afi\'rtef! számla lír24. december 31-én Vagyon: l\'énztár 2356.W. Lapóvadék 30. Sajtórészvény 200, Atu 5/iKUW. Iladikólcsön 2000, összesen: 8.172.312 K. Teher: Üzletrész 2040. Tarta-lékaUp 7.225.W8, Nyereség <>44.714, összesen 8,172312 K.
— SzódásDvcgek ellenőrzése.
A nagykanizsai közönség körében tóbb izben panasz merült fel amiatt, hogy a szódásüvegckről nem lehetett megállapítani, kinek a gyárából kciült ki a töltés s igy előforduló panaszok eselén nem tudták megállapítani, kit kell felelősségre vonni. A kö/rendészeti alkalmazottak ezért végigjárták az öt helybeli szikvízgyártó céget és a helyszíni vizsgálat crcdménycképen feljelentést tettek azok ellen, akik elmulasztották a szikvizes-üvegeken cégjelzéseiket alkalmazni. Az eljárás megindult.
— Botrányos részegség. A rendőrkapitányság kihágási osztályán Gergőt Sándor cipész-segédet botrányos részegségért 200.000 korona pénzbirsággal büntették meg.
— Jégeső. A napokban Lciti vidékén a jégcső jelentős károkat okozott.
— Elvesztett egy szegény többgyermekes hadiözvegy egy pénztárcát 100.000 koronával a csütörtök délelőtti temetésen. A tárcában fontos iratok is voltak. A megtaláló szíveskedjék eljuttatni a szerkesztőséghez.
— Halálos szerencsétlenség. Ncubauer Józsefné, az Alsólendvai Takarékpénztár főkönyvelőjének felesége az égő gyorsforralóra denaturált szeszt öntött; felrobbant kezében az üveg s ruháját lángbaboritotla. Rajta kivül senki nem lévén odahaza. mire a közelből segítségére siettek, olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy rövid szenvedés után a helyszínen meghalt.
— Országosvásár. Sümegen május hó 18-án országosvásár lesz szarvasmarha felhajtással.
Kertmegnyitás.
vármegyében április hónapban fény. űzési adó cimén 79 millió, általános forgalmi adóból 995 és fél millió bélyeg- és jogillelékból 933 millió korona folyt be.
— Sok az ürge Zalában. Vár-megyénk egyes részein, különöské-pen a balatonfürcdi járásban tömegesen jelentkeztek az ürgék. A vár. megyei gazdasági felügyelőség el-rendelte irtásukat.
Mindennemű kosáráru, ut|. kosár, utibőrönd, nyugágy, gyer. mekkocsl legolcsóbban Szerbnél Cscngcri utca.
Iskolai találkozó. A szóm-bathelyi felső kereskedelmi iskola 1905. junius havában érettségizett hallgatói 1925. május 31-én (Pünkösd-vasárnap) délelőtt 9 órai kezdettel Szombathelyen a Sabáriában 20 éves találkozót tartanak, melyre a volt növendékeket és tanárokat meghívjuk. Részvétel Hergovits Imre főjegyző Torony (Vasmcgyc) iskola-társunknak jelentendő.
= Mélyen leszállított áron vásárolhat Szomolányi Gyulánál.
- Ml érdekli a hölgyeket? .Takard és diszed legyen a ruha, dc soha rif legyen akadályozód es tagjaid elnyomója." HvekóU ez az elv uralkodik a divatban » viSó-szinülcg még egy ideig meg leszünk kímélve a szoros és szük ruháktól. ,A legújabb ilii-al* — melyei Mdlydsy Gusztáv ts Siánló Ferenc szerkesztenek — ez a {Marul kiállilvlt pompás divatlap, egy csapta) meghódította a hólgyku/önségel. inert nádig a legújabb divatot közli a legsztit kivitelben. A nyári divat kül- é> IxltiW. összes kreációit hozza ez a diszes u/sáfl, Leányka- és gyermekruhák, kézimunkák mintái tarkítják a vaskos alburnszcrU lap-t. Minden számhoz szabásminta van nxllé-kelve ingyen. Szépirodalmi rovatát t kí-jobb magyar írók iriák, konyharnvatábia kipróbált ételrecepteket közöl, lilúfizetési ára Vi évre 36.UÜU korona, egyes száre ára 12.000 kor. Mutatványszámot di|la!anu! küld Sefienk Ferenc, Budapest. VI.. Sen-mclweíss-utca 15. szirn.
= Ma és minden este kaposvári Balogh Károly hírneves zenekara hangversenyez a Korona-éttermében.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
«= Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
= Kerékpárak, alkatrészek, kerékpár külső-és belsőgummik. motor-kerékpárak olcsón kaphatók Szabó fegyverüzlet Nagykanizsa.
= Fölényesen győz minden versenyl>cn /\'Hipp kötöttárugyára (Szombathely, Széli Kálmán utca 6) olcsó és jóminőségü áruival. Mutatóba néhány ár: Selyem mellények 195 ezer, selyem jambó sapkák 17 ezer. flór urizoknik 29 ezer, fátyolharisnyák 38 ezer.
Katonai és egyeiuuházatl cikkekben a már Ismert legolcsóbb bevásárlás fwris. egyedüli szaküzlet
Brunc»\'c«Jóx«ofSugir-ut53.Tel.W vwwwiAwywwvwwvv^1^
Az ércpénzck és nemesfémek
beváltási árfolyamai Eio.l mkMoni* 6200-6300, kílkocoai\' 12-400 ifGlX). lofluloi 16.500- 17.000. «• lomnál 32.000 32 500, •■iiuuny 49.000-49.500. áítny hulikoioní, 315.000 316 W0.
ri«un» jio.ooo-no.ooo.
\\an szerenraím .1 nagyérdemű közönség szives tudomására adni, Hogy teljesen átalakított kerthclyiscfjcmct folyó hó 17-én, .asárnap cigányzenével ünnepélyesen megnyitom, melyre a n. é. közönség szives pártfogását kéri WOLLÁK JENŐ vendéglős.
16 ötclokrSt é. i,„lókról gondo.kod.a van. __
i íriüS mAjus ll>._
SPORTÉLET
KTSE—Zrinyi TE
Már tegnapi számunkban közöltük, hogy a Zrinyi TE vasátnap délután KI s órai kezdettel a Kaposvári Turul SE-el bajnoki mérkőzést játjuk a József főherceguli sporttelepen. Ezen mérkőzésnek különös jelentóséget az a körülmény ád, hogy a Turul, mint értesültünk, megóvta a mAV elleni eldöntetlen mérkőzését azzal az indokolással, hogy ez egy igazolatlan játékosát szerepeltette ellene. Ha a kerület az óvásnak helyt ád, a Turul is belép a bajnokaspiránsok közé s igy mi sem természetesebb, minthogy vasárnap minden körülmények között győzni akar. A Zrinyi TE-nck tehát minden tudását latba kell vetnie, hogy ezt a mérkőzést megnyerhesse. Mult vasár-nap mutatott formája, de főképen nagy állóképessége, mindenesetre reményt nyújtók s ha hozzá számítjuk még a honi pálya előnyeit is, a Zrínyinek vasárnap délután győznie keli. _
A nagykanizsai felsőkereskedelmi Iskola sportköre
lulyó évi május 21-én, délulán 4 órai kezdettel, a Zrinyi sportpályán, sportűonepet és dlsztornűt rendez. Belépő jegy: Páholy 20.000 K, ülőhely 10.000 K, diákjegy 5.000 K. A sportkör vezetősége.
A Balatoni Yaeht Club a már meglevő siófoki és lellei klubiláza mellett jutius 1-én adja át rendeltetésének az almádit alosztály uj palotáját, amely sportszerű berendelésével és iakályosságával a Balaton híveinek minden igényét ki fogja elégíteni.
Irodalom és művészet
Színházi Élet Minden leány pályázhat a Pünkösdi királynő címre és rangra.^ ha beküldi fényképéi a Színházi Eleihez, melynek uj száma részletesen közli a szenzációs pályázat minden feltételeit. A hét eseményeiről kiváló cikkek és színes, érdekes riportok számolnak be. Kálmán Jeiió illusztrált novellája, Szenes Ma Csudaszép Magda regényének folytatása, Pásztor Árpád nagyszerű darabjának a Magneticnck teljes stövege, mint darabmelléklet. Két vicclap. Nagy éí érdekes vidék, sport, autó, zene, divat, képzőművészet, Iparművészet, nyaralási rovat. A tartalmas mozirovatban pedig Váró Andor regényének folytatása képezi a Színházi Elet főbb tartalmát. Egy "ám ára 8000 korona, negyedévi előfizetés 80.000 korona. Kiadóhivatal Budapest, Erzsébet körűt 29.
Zürichi zárlat
,,!*\'\'!" 2700—, London 550850. Newvoil. J16», Billiitl 2615\'—, M«ll«nd 2116\'—, HMIinü 20760, Bellin 123\' -, Wltn 7280, SolU 377 50, fw« 1530-—, Biii)«p«Jl 72-60, 9955, Bukateil 215 —, Bílírtd 840—.
A magyar korona külföldi hivatalos jegyzései
DEVIZA VALUTA
l.,up »■ t.gcip
..............9980|9970 997019985
™™>............\'...5875 5900 5897 5880
™í« ............ 475V1 <7775 «77SO|<75J/«
ZALAI KÖZLÖNY
közgazdaság
Magyar ftirdőfejlesztés A házhaszonrészesedés a Balatonnál
Nagykanizsa, íprllls 15 Lapunknak egyik legutóbbi számában már megemlékeztünk a magyar fürdők olcsóbbátétete és fejlesztése érdekében a pénzügyminiszternek most megjelent 50.005—D25. stámu rendeletéről, mely mentesíti a kincstári házhaszonrészesedés alól az engedélyezett gyógyfürdőkben és a Dalaion mentén fekvő fürdőhelyeken a fürdővendégek elhelyezésére szolgáló épületeket és épületrészeket, de csakis abban az esetben, ha az adóévben beszedett bér aranykorona értéke az 1913. évben beszedett bér összegét nem haladja meg.
A rendelet részleteire nézve most a következő adatokat közölhetjük.
A folyó évre kivetett kincstári ház-liaszonrészcsedési összegeket a Kö-
Nem lehet törölni semmit azoknak az épületeknek házhaszonrészesedé-séböl, .melyek egész évre egyfolytában vannak hérbe adva, vagy amelyeket a tulajdonos egész éven át használ. Ha azonban a tulajdonos lakásának egy részét 192-1. nyarán bérbe adta, az ennek megfelelő házhaszonrészesedés-hányad törlendő.
Aki 1925-ben az 1913. évi bérnél magasabb aranykorona értékű bérért adja ki helyiségeit, köteles a kivételt házhaszonrészesedés) az előirt határidőben figyelmeztetés nélkül befizetni, habár az a jelen rendelet alapján sommásan töröltetett is. Az ilyen természetű esetekre nézve ugyanis a törlés nem végleges.
Az olyan épületeknél, melyek 1913-ban nem voltak bérbeadva, az 1913. évnek megfelelő béil arányosítással állapítják meg.
Az 1925. évi nyári szezonban a be- és kijelentő-lapokat minden egyes fürdővendégről pontosan bc kell adni.
EL TAGORA
hindu fakirt
egyszer az életben
láthatja.
vetkező irányelvek mellett fogják (Őrölni.
1. Az engedélyezett gyógyfürdő-helyeken lévő és egész éven át nyitva tartolt szállodák, penziók, valamint a fürdővendégeknek bérbeadóit egyéb épületek és helyiségek után kivetett házhaszonrészesedést.
2. A Balaton mentén fekvő fürdőhelyeken lévő és csupán a nyári időszak alatt üzemben tartott szállodák és penziók után kivetett házhaszon részesedést.
3. A Balaton mentén fekvő fürdőhelyeken lévő idény (szezon) lakások után az 1924. évi nyári időszak alatt a fürdövendégektöl tényleg beszedett bérek alapján, vagy a tulajdonos által csupán a nyári időszak alatt használt idénylakások haszon-értéke alapján kivetett házhaszonré-szcsedését.
4. A Balaton mentén fekvő és nem engedélyezett gyógyfürdőhelyeken lévő, egész éven át üzemben tartott szállodák és penziók után kivetett házhaszonrészesedésnek csupán az a része törölhető, mely a nyári időszak alatt beszedett bérekre aránylag esik.
Bank-kamatláb leszállítása. A bankok leszállították a kamatlábat és azonnal felmondható betétek után 7, az egy hónapq felmondhatók ulán 10, a három hónapra lekötött betétek után 12 százalékos évi kamatot adnak.
TÓZSDE
Irányzat nyitáskor tartott volt, a tőzsdeidö későbbi folyamán azonban tekintettel arra, hogy a piac sehonnan sem kapott ösztönzési, az irányzat ellanyhult. A kuliszban 2—3"u áresés mutatkozott, Rima még erő-sebb mértékben visszaesett. Georgia l 1 u-al javította árfolyamát. A nyomdapiacon Athenacum árnyeresége legnagyobbrészt veszendőbe ment s a tegnapihoz viszonyítva 5\'t-kal olcsóbbodott. Franki 7\'.-kai lett olcsóbb. Vaspiacon gyengébben tendált a Danubius, mely 3 -ot vesztett árfolyamából. Szászvári 2, Kohó több mint 3, Kőszén pedig I\' .j-kal alacsonyabban került forgalomba.
Utótőzsde
Irányzat gyengén tartóit. Prolon-gáció minimális. Magyar Hitel 369 (370), Georgia 270(271), Nova 178 (174-5), Danubius 2155 (2165), Cukor 2020 (2030), Salgó 494 (496), Kőszén 3060 (3070).
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai
Valuták Devliák
Aotol lufll M4UOO-347CCO A«it.[fl.» TS\'iVISflI
Cteh koiona Xfll-Jlll Bdciia IIM-IISi
Oiiii iw. its; 8<rUa IUSO-IOSI
Dollii Km-TIJJO BuUttil cat JU
TuntU fi. jr.ii-Jiu OiCllt.l 3IIUMU
KolUcil lit. VS2J5 3(S1I y.0F«nhlf 1 IJJ7J IJiW
Ul UI;D KriidUaU K«00-i3CM
La»a K9.&I7 LOB4U« Jt4XOJ<i-0»
U«« 2109 «n»tw M1Í-2W7
Hüka ■ ItlO 1M<« N«*yOfk 70930-7100
Otílc.KbllL was-iuj«s PitU i7?:. 37U
nia k»r. I3i:0 13)10 P<lz< 3111-1123
I>i]d Intik ItSSS 1310) Slötu (14-SII
■alga Inak 3SIC-MI2 SleckVoln l\'Wlílll
Xontt ko«. IIKO llü* Wl«a »« IC044
«»í< kor. 11744 ll\'tii Zfcfch 11734 I3»»
Terménytőzsde
Dacára annak, hogy az nincrlk.il piac szilárd volt, Irányzat csak Jól tartott volt. Huza 2500 koronával emelkedett.
Buza ilszav. 76 kg-os 602.500- 5C6.000, 7« kg-os 512 500 - 515 000. egyéb vld, 76 kg oi 500.00" 602 500,78kg-osolOOOO 512.500 rozs 437.500 -442.500. uj tengeri 267 500— 272 500, takarmány érpa 320.000 330.000 köles 2öQ.\\)OC -270.000. korpa 227 500-230.000, zab 420.000 435 000.
Serlésvásár
PelhafUs 1372, melyből eladatlanul vissza-maradt bOO drb. ElK5rendu20.C00-20.5CO szedett 1S500-19.000. szedett közép 18 000 —18503, kónnvU 15.000—17.C00. elsőrendű öreg 18500 —I9.0X), másodrendű 18.000-I8 5-.0. angol sütdó 19.000-23.000. szalonni nagyban 23.O00 - 23.500. zsír 2ti 000. -27 0)0 lehúzott hus 22.000 -2I.COO, szalonnát félsertés 22.000 - 21000. Irányzat kellemes.
Szerkesztői üzenetek
D. L. Azt lilsszak, egy pillanatig sem gondolt komolyan arra, mikor levelet hozzánk küldte, hogy azt lapunkban le Is kozoljiík. Köszönjük. Hogy ml .jó lelkünkre* appellál. de sorsínak „Jobtwafoidulása" érdekében — sajnos — nem tchctllnk semmit sem.
B. K. Még nem került rá a sor. Némi kis türelmet kcrunk. Kisérje figyelemmel ezl a rovatot. Válaszunkat majd megtalálja benne.
Nem közölhetők: Költőnek lenniI (vers); Tivornyás táncok éijelén (vers); Újra egy halóit (vers); A főnyeremény; Stcrnlcld, a versrajzoló; lÍJiman, a szerencsesek; A bánat fia (vers); Aranykorona; Nő (vers); Stáció (vers), H.v\'.udnám (versi; A szívről íversfc A sebforradis; Megszállás alalt (vers); Melyik? (vers); Killlöidi hullámok a belvárosból.
Kiadó: Zrínyi Nyomdaipar és Könyv-kercskodcs KT. Nagykaal***
%s«óhiri2jidéssk
A. apráhlrKCti d<|« 10 uAig Sín, A <lm,.4 • elodrn v«il«K*t/*> bvtnt^l <116 uo k<( „oiuk in.nlt. Ul-lt. Minden lorjbbl ;<, <JI<i Uv K A hltdíU.l
»>0«« Hl«tí044 l t lor^tlmi .Jó boiUiiJmllUtltt
Naponta friss fagylalt, jegeakávó,
reggeli- és ozsonnakavé kaplutó Mskovlézky cukrászdában. 13115
Eladó vcrnlégl-szníndkézből teljes berendezéssel Ország ú. 23. Simon József. 1312
Halvány-rózonszinO grcnadlnrüha kozéplcrmeire vaK>, alig hasznait oladó. Clm a kiadóban.
Egy hold lucornáa ^jgész évi termése eladó, Józset főherceg-nt 85 a. 1173
Elkfiltözéa miatt szalonbutor, konyha-szekrény, márvány mosdó IU körrel, kézimunka lÜggönyOk, ágylcrlló és próba-baba siiigósen eladok Cengery ut 3o. 1171
Felatfréazkénzitő tanonc (elvetetik Oycrgyáknál, Kozgonyl-utca 2. Stoppológép d»dó. ___I47tí
Leány kalapok tnlnden. színben, díszítve 85 czop, hölgy kalapok minden színben, díszítve 135 ezor, fehér nói panama, csoda szépek 195 ozer, florentlnek minden nagyságban. Fehér angol kalapok csak nálunk kaphatók 135 ezer. Klcln József és Testvére. 1461
Eladó egy nagy kerlcs ház azonnal bc-költözhető lakással, Vörösmarlhl utca 9. 1323
Jól számoló kiaa&«zony némi Irodai gyakorlattal azonnali belépésié kerestetik. Fizetés m-800.000 korona. írásbeli ajánlatok .Dohány" jeligére a kiadóba kéretnek.
ZALAI KÖZLÖNY
1925 május \\fj
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tőzsde délután I órai záróárfolyamai a következők:
asuix-m>i)r-rt.iil MjjJ ttak
JW./lo> Lciiluili. 01 M kiút ÜtlU. KII. Bteki.rtla
raidtiiuib.
Koir. ni. |. b, lai.i:.. M.-C».h Ipüb Poii[.l<>l Km. Hlltl m>:T»-N\'U<I Köip. Jttiiíoic Vlio.1 btek
Kenu. b U Kvirt. 8. \'■*>
HlxtOlüvk «• Takurckok ■•It. If>. J1
l.lpfit.l.oil J
ráv I>O.I «
K "\'Mi i ll T«k IC AUl.ftk. 114
m\'>iui 1/5
H.xti <:«4 • 41\'
CI.3 H. Sut- V
Hit
lik.
BUfectabil Bu i.peiil
KhAnauloai
Vi»lí..» ftx&kutnlia. Tc. Uiaubli
Hkayák
Staxlt
B«..:»ínl II
S>.utll>. Ca».9l SXI.ITÍII
Ko»4 2
K&b Oiil D/.xbt I
Mjjenit M.ÍT <i|>b Ali. Kiina ( Síubi\'.oajl l SJV.4 <
UiUíbjI t(
Alh.u.iuo PÓTlro.1 aj. Prtaklla 014\'DI P.U.i
Mnl
8l.pV.orua U|ü{«itia
VajtulUtk Siödl VI*.
Kóbuif
Oiid. 04pfy. i
0.81 0.0 2\' Otoi vm. i
Holhí/i I
KttM
Palpar. B«y«i. ti
Tra.l 1*0
CakorgjArak
IM\'ciUof 410
Cwkcrlpu JWO
OecrijU
M.xíb. cüXui 112 Swa^tr -
2:<le.!ntr«k Cx\'aati —
Sitiim -
Piif\' ki 20
T«k.|l ím Jt\'fc
HtUtrttk. 15
0.x. VllUat/t« EXt Ind 11X4
Juli Ilid CS
Ali lU 9
Actr KCO
PböSot 12
7036 1925.
Tárgy: A nemzetgyOlésl képviselő választók névjegyzékének 1926. évre szóló kiigazítása.
Hirdetmény.
Közhírré tesszük, hogy a nemzetgyűlési képviselő választók ideiglenes névjegyzéke május hó 16-tól június lió 14-ig a városi adóhivatalban Polai József kat. nyilvántartónál közszemlére lesz kitéve, továbbá, hogy a névjegyzék ellen felszólalásnak és a felszólalás ellen észrevételnek van helye. A felszólalások május hó 30-ig bezárólag nyújthatók be.
A közszemlére kitétel naponként reggel 8 órától déli 12 óráig történik.
Ezen idő alatt a névjegyzéket, továbbá a kihagyottak névjegyzékét mindenki megtekintheti és köznapokon délután 2. órától 6 óráig lemásolhatja.
Az ideiglenes névjegyzék ellen saját személyét illetőleg mindenki felszólalhat.
Ezenkívül annak, aki az ideiglenes névjegyzékben fel van véve, jogában áll abban a választókerületben, amelynek választójaként felvétetett. a névjegyzékbe történt bármely felvétel vagy kihagyás miatt felszólalni.
A felszólamlások az emiitett napig bezárólag a városi adóhivatalban nyújthatók be.
A felszólaló köteles felszólalását indokolni és mellékelni, illetőleg bemutatni azokat az okirati bizonyítékokat, amelyeknek megszerzése az egyeseknek módjában állhat; azokra a bizonyítékokra pedig, amelyeknek megszerzése nem áll módjában, akként felszólalásában utalni, hogy azok feltalálhatók, vagy beszerezhetők legyenek.
Annak, aki fel 3kar szólalni, minden hatóság, közhivatal, közhivatalnok, lelkész, nyilvános jellegű intézmény, egyesület, alapítvány és nyilvános számadásra\'kötelezett vállalat köteles haladéktalanul rendelkezésre bocsátani mindazokat az adatokat, amelyek a felszólalásban felhozottak bizonyítására szükségesek.
A felszólalás olyan változásra is alapítható, amely az összeírás óta állott elő. A felszólalásban uj bizonyíték is felhozható. A felszólalást a központi választmányhoz kell intézni.
l ZRINYI NYOMDAIPAR 8
j ÉS KÖNYVKERESKEDÉS R.-T. í
@ NAGYKANIZSA, FÖUT 5. |
fi — Telefonszámok: 78. és 117. — ft
@
g Készít mindennemű nyomdai munkákat legszebb @ és Ízléses kivitelben — a legszolidabb árakon
Ll-v I 1\'. lik Mit
MtKy.( .Ml B.t<. ttm
Mdw
V.íiI^U
Uiajok
Oitjlptr «J
M.io.1 j.U (0
Sír «. t»»l .
í\'tIjmI x ff
ruily t*r
Ktij p-J c. Cr UJ
XtíltTlcb Coca. -
SJtitlrjtSt 4í4
OxhvinJt 221
SiáUodlh
Roj.ltxAIIA 1*0
S;ti».il:.« 40
Cilii s»so
lljtUitaaL >11
UUc \' 7
JwU
TtxUl
Oo.\'.\'í ir(u
P.ouileil Sí.l.t-Mll
ÍC™
Hang. ttftulcy.
s u 1 ; j
Dtilo
K.ltll Mvitajl
Tértk
Ultiruls
T.Wtoa
6tl.iia.l4
Birdt
BJol
Bi.HCI
OyC.I M(
OmvU rilaa
Pxplilpti •
K.iijTj.lp.1
A hadigondozottak részére kifizetett járadékoknak helyes elszámolása (24776-925. VI. N. M. M. I. és II. minta), a fogyasztási adófőkönyv és beszedési napijegyzék, valamint mindenféle jegyzői, községi és iskolai nyomtatványokat raktáron tart
Felvesz előfizetéseket és hirdetéseket a „Zalai Közlöny" cimü politikai napilapra
r-^ VÍT? t • v - 7 c.-v c ^ ^ is cg; vsx i^ VD c^ v^ csvvgö c^ va qv vg>í>
A felszólalónak, amennyiben kívánja, a felszólalás átvételéről elismervényt kell adni. \'
A felszólalások benyújtásuktól kezdve jttnius hó 14. napjáig bezárólag fentebb megszabott órában és helyen naponként közszemlére lesznek ki\'éve és azokat a fentebb említett rendelkezések szerint az emiitett időpontban le lehet másolni.
A felszólalásokra mindazok, akiket az előadottak szerint a felszólalás joga megillet, május hó 16. nap-iától junius hó 14. napjáig bezárólag írásban észrevételeket nyújthatnak be.
Az észrevételt a felszólamlások benyújtására megszabott módnak megfelelően kell benyújtani.
Nagykanizsa, 1925. május 15-én. <78 A Központi Választmány.
Pénzkölcsönt
gyorsan szerzek ingatlanra kebc-lezésre vagy váltóra kezesekkel
Etflnyis kanintfeltftclck. Szigriszt László irodája F6-u« S. (BiUr iidv«r). „
mm mmrn
1 tucat .Krans* 9X12 lomé* 40.00Q.-10 drb. .Satrap* napfény vagy
gázfény 9X12 p.pfr 5.000.-Gondosan összeválogatott késztetek fj
dúsan letszcfcttrakUrfotooikkekbcn
UtbalgazltAss.il készséggel szolgál dlj\' mentesen
FISCHEL FÜLÖP FIAI
MAGYKAMIZSA.
Pünkösdi cípövásár!
Néhány fajta cipőt raktárunkról beszerzési érőn alul kiárusítunk, különösen ajánljuk az alábbi reklámárakat:
Szürke vászon, pántos
félcipő............ 125 ezer
Fehér vászon, pántos
félcipő............ 140 ezer
Fehér vászon, fűzős félcipő............ 150 ezer-
Tennisz-cipő fehér vászon, női......... 180 ezer
Tennisz-cipő fehér vászon, uri ......... 210 ezer
Box férfi fűzős cipő 200 ezer
Szandálok a napi árnál olcsóbban. - Lakk és más divatcipők jutányos áron. E!s& áldozásra és konfirmálásra ajánlunk fehér cipőket.
Miltényi Sándor és Fia ^pu8háia
Fő-ut 2. szám n Városház. ,„,
jbousi
A SZENT ISTVÁN -TÁRSULAT
ICRirJabb kiadványai:
Iskolai hitelemzések.
Irta: dr. Dreher Tódor. Assisi Szent Ferenc életrajza. — t:orditotta: Pálfty Erzsébet grófné.
Az aranyszőrű bárány.
Irta: Ajtai Kálmán. Az angol kath. szocializmus apostola. V Példák a szentek életéből. Irta: dr. Czaplk Gyula.
A lelkiélet kis könyvei
I. Évközi sorozat I. Böjti sorozat. Szent József Imák és elmélkedések. — öszeállitotta: dr. Haiezl Kálmán.
A fenti könyveken kívül a Szent István könyvek
teljes sorozata is raktáron van.
Kaphatók a
„ZALAI KÖZLÖNY"
kiadóhivatalában Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Díjtalanul
csupán csak a tarifális költségek felszámításával
helyez el
az összes helybeli, vidéki, budapesti, külföldi lapokba és szaklapokba eljegyzési, házassági, halálozási híreket s általában bárminő reklám
hirdetéseket
A világ minden nyelvére a belügyminisztérium által hitelesítve eszközöl
fordításokat
Vitézeknek, rokkantaknak, tisztviselőknek 50°/o kedvezménnyel a
MflQYftR HIRDETŐ IRODl l I
nagykanizsai fiókja KIRÁLY-UTCA 40. SZ.
ríjl pislával ucmkóil a Távlrall IroJánil
Telelőn 338-383. szám.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Nyomatott . Zrinyi Nyomdaipar és KOnyvkenskedé. R.-T.-nSI, Naíykantzsin. (Nyomdavcztíí: Otabetk Károly).
64. évfolyam, 110. szám Nagykanizsa, 1925 május 17, vasárnap Ara 2000 korona
POLITIKAI NAPILAP
S»*jktut5jíg t» kiídóblvaUl Kó-ul 5 laUfut>«n-Tc t\'on 78, nyomda 117. szim
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
CIÍ:Mxet*sI ára: bóra 30.000 koteaf H*row bfita............. 90 OM koiona
JOBB ERKÖLCSÖKET
XIV. Lajos francia király udvarában s Pompadur és Dubary asszonyok szférájában az erkölcsi sillyedés legmélyebb íokára zuhant francia társadalomnak annakidején Rousseau azt mondotta : nyerünk vissza az erdőbe. Nem látott más menedéket az emberiség számára. Hazánk ma nem fürdik XIV. Lajos pompázó udvarában, de Pompadur és Dubary asszonyok erkölcstelensége mégis egyre jobban szembeszökő. Már az ország házában js foglalkoznak vele s a politikának is problémája, hogy annak az erkölcstelenségnek, amelyik ugy látszik, megállni már nem lud az elika régi határai közöli, gálát vessenek.
Láng János képviselő Interpellációt terjesztett be a parlament elé az erkölcstelenség megakadályozására, amire a miniszterelnök érdekes és megfontolandó választ adott. Láng János azt javasolta, hogy a kormány állítson löl egy szociális és ethl-kai bizottságot, a miniszterelnök ennek a bizottságnak felállítását ugyan nem ellenezte, de ml nem hisszük, liogy ezzel a kérdést megoldani lehet. —
Gyerünk vissza a kulturához! Ez legyen az erkölcstelenség ellenszere. Az igazi, tartalmas, lelki műveltség kiirtja soraiból az erkölcstelenséget s ha ezt a műveltséget még fokozni is tudjuk, nem kell féltenünk családunkat, iskolánkat, templomunkat, utcánkat, színházainkat s társadalmunkat. Az eldurvult emberi léiek, az anyagias légkörben való elmerülés, a divat őrülete, a frivolitás, a paráznaság csak olyan atmoszférában tudnak élni, amelyben az erkölcs dogmái! nem a kultura birálja leiül. Napjainkban, amikor számtalan bünper, csalók, tolvajok, betörök és gyilkosok, kannibált l.édcrerek foglalkoztatják a társadalmat, valóban itt az ideje, liogy az erkölcs lezülléséröl beszéljünk s ellene cselekedjünk.
Helyes a miniszterelnöknek az a megállapítása, is, hogy az erkölcstelenség ellenszere még a gazdasági helyzet javítása. Állás-
talan, munkátlan emberek küzdenek a megélhetésért s eközben könnyen le lehet csúszni az erkölcs útjáról, ha az egyén kellően nincs fölvértezve kultúrával s nem nyílik szániára megoldás egzisztenciája biztosítására.
Kuli líra és gazdasági ja villás! F.zekel kell szembeállítanunk az erkölcstelenség frontjával s az
sompolyogni azokba a lebujokba, kloakákba s fertőzött helyekre, amelyeket aztán a rendőrség könnyen nyilvántarthat, nehogy mérgező lehellctük megfertőzze ismét a társadalom nagy részét.
Jobb erkölcsöket csak a gazdasági helyzet javulásától s a lelkek kuli lírájától várjuk.
Minden erőnkkel arra törekedjünk tehát, liogy azoknak e kél előfeltételét mennél erőteljeseb-
utóbbi lassan, de biztosan el log , ben szilárdilsuk meg.
Az ügyész kötél általi halált kér Léderer megbüntetésére
Budapest, május 16 (Saját tudósítónk telefon jelentése)
A Tölgyfa-utcai rablógyilkosság ügyében tartott tegnapi tárgyaláson a perbeszédekre került a sor, miután a bizonyítási eljárás már befejeződött.
Krantz Dezső örnagy-hadbiró vád-beszédében utal arra a rettenetes gonoszságra, amelyet Léderer Gusztáv elkövetett, arra a minden emberi agyat megállásra késztető vad kegyetlenségre — mellyel egy embert meggyilkoltak, feldaraboltak, megnyúzlak és szemét módjára a Dunába dobták.
Amikor szörnyű bűnét neki bevallotta, rémület ült arcában és szemében és bevallotta, miként vágták te nejével Koűelka Ferencnek rongyokba burkolt fejét először. Elmondotta nekem — mondta Krantz őr-nagy — hogy sokszor hiányzott a kenyér, dc moiira kellett, elfogyott a tőzsdenyereség — de azután is ugy kellett élni, mint azelőtt.
Kodelka halálának oka nem csak az volt — folytatja, hogy egy minden emberi érzéséből kivetkőzött aljas nőnek került a hatása alá, hanem az is, hogy ennek az aljas nőnek ilyen házastársa voll, mint Léderer Gusztáv. Igazi cinkosok voltak ők, megfontolt, közös társak voltak ezek a rablógyilkosok.
A szellemi irányító Léderer Gusztáv né volt, de Léderer Gusztávban egy parányival sem volt több jóérzés. Pokoli számítással, hidegvérrel, céltudatossággal és előrelátással dolgoztak mind a ketten. Megfontolt rablógyilkosságról van szó.
És miközben pörölyként zuhannak le a katonaügyész szavai, a hallga-
tóság padsoraiban egy gyászbaborult asszony fel-felzokog görcsösen. Az állati módon feldarabolt Kodelka hentes asszony-nővére fuldoklóan zokog.
Kranlz azonban folytatja beszédéi zavartalanul:
Orgyilkosság vádját emelem Léderer Gusztáv ellen, a büntetés csak egy tehet: kötél általi halál.
Kugel János mondja el azután védbeszédét és igyekszik a vádbeszéd minden izél szélboncolni. Vitaija a rablógyilkosság esetéi és rámutatott az enyhítő körülményekre.
Majd Léderer Gusztávé az utolsó szó: Bűnösnek érzi magát — de nem rablógyilkosságban. Méltó vagyok a halálra — mondja, ítéletre hétfőn kerül a sor.
Kétnapos országos lóverseny Győrött. A Veszprém és Győrvármegyei Agarász és Lovasegylct tavaly próbaképpen országos lóversenyt rendezett Győrben. Az akkori fényes siker arra indította az egyesületet, hogy az idén is beillessze az országos lóversenyek sorába a győri versenyt. Nemrégiben megindultak az erre vonatkozó tárgyalások, mely ttek eredményeképpen az egylet el határozta, hogy az országos versenyt az idén is megrendezi Győrött. — A verseny rendezéséhez hozzájárult az Urtovas Szövetsége is, ugy, liogy az idei lóversenyt is az ft égisze alatt rendezik. A verseny győri főrendezője P/annl Jenő. A verseny napjául szeptember 13-át és 14-ét tűzték ki. A rendező egyesület győri versenyt megelőzően Pápán concourst rendez augusztus 29-én és 30-án.
BELFÖLDI HÍREK
A fővárosi választások végleges eredménye szombaton este kerül kihirdetésre. A főkapitányság megtette intézkedéseit a választások zavartalan lefolyására.
A debreceni gyilkosság ügyé-hen 43 detektív nyomoz. Az eredményt rövid időn belül biztosra veszik. A fialal urileány mindössze két hónapja nyitotta meg a trafikot. A gyilkos teljesen összezúzta áldozata koponyáját.
Küldöttségek a közgazdasági egyetem ügyében. A közgazdasági egyetemnek nagyobb küldöttsége jelent meg tegnap délelőtt a miniszterelnöknél, hogy tiltakozzék a közgazdasági egyetem tervbevett megszüntetése ellen. Gróf Zichy János rámutatott a nagy gazdasági erkölcsi és anyagi érdekekre, melyek az egyetem fenntartását indokolják. A miniszterelnök kijelentette; hogy a kormány teljes mértékben tudatában van a közgazdasági egyetem rendkívüli gazdasági jelentőségének, a takarékosrági szempontokat nem fogja oly módon érvényesíteni, amelyből az országra nagy erkölcsi és* anyagi kár származhatna. Déli egy órakor Ktebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter fogadta a közgazdasági egyetem küldöttségét. A kultuszmi-miniszter kijelentette, hogy mindent cl fog követni, hogy az egyetemeket és azok katedráit megmentse. A miniszterelnök és a kulluszminisz-ter válaszát a küldöttség megnyugvással vette tudomásul.
Vadászfegyverek behozatala. A belügyminiszter rendeletet bocsáj-tott ki a vadászfegyverek behozatala tárgyában. A rendelet rendészeti szempontból pótolja azt a szabályzatot, amelyet c tárgyban a pénzügyminiszter állapított meg a múlt év decemberében.
A Ripka-párt küldöttsége a fai-nlszterelnöknél. R\'pka Ferenc kormánybiztos vezetésével az egységes községi polgári párt kerületi pártelnökei tiszJclegtek a miniszterelnöknél, aki válaszában a politikai harcoktól mentes alkotó munkára, a keresztény lelkületből fakadó szeretetre s mindenkinek egyéni értéke szerinti megbecsülésére, osztály- és felekezetre való tekintet nélkül hívta fel e küldöttség figyelmét.
ZALA! KÖZLÖNY
Pécsre szállítják a keszthelyi vegyvizsgáló (elszereléséi. A földművelésügyi minisztérium kiküldöttjének Pécsei folytatott tárgyalásai alapján végleges megállapodás történi a vegyvizsgáló állomásnak Pécseit vili felállására. 10-14 napon belül a keszthelyi állomás felszerelését átszállítják Pécsre, Itogy az uj állomás jttlius elején megkezdhesse működéséi.
A külügyi bizottság Illése. Politikai korokben nagy érdeklődéssel várják a Kutűgji Bizoitság jöiö bélen tartandó ülését. amelyet P.kár Gyula elnök szerdán tűzött ki. Az ülés tárgya: Karafiáth Jenő nemzetgyűlési képviselő iek a miniszterelnök és a külügyminiszterhez inté-zendő kérdése a bukaresti konferencia tárgyában. Értesülésünk szerinl Bethlen István gróf miniszterelnök azonnal válaszolni fog Karafiáth Jenő felszólalására.
A minisztériumok redukciós munkálatai. A takarékossági bizottság tegnap délelőtt folytatta tanácskozásait, amelyeken a népjóléti, külügyi, kereskedelmi és kultusztárca költségvetésével foglalkoztak. A takarékossági bizottság végzett az Összes tárcák köllségvclísirc vonatkozó redukciós munkálatokkal, A javaslatai most már a legközelebbi minisztertanács elé kerülnek.
Az osztrák képzőművészek reprezentatív kiállítása legnap délután nyilt meg a nemzeti szalonban Horthy Miklós kormányzó és Kle-belsberg Kunó gróf közoktatásügyi miniszter jelenlétében.
Apponyi Albert Győrben. Appo-nyi Albert gról legnap délután Győrbe érkezeti, hr.gy a Külügyi Társaság holnapi díszközgyűlésén az ünnepi beszédet mondja. Apponyi íjról délután meglátogatta a főispánt, a püspököt és a polgármestert.
KÜLFÖLDI HÍREK
Meghiúsított merénylet Belgrádban. Május Ift érc moszkvai irányításra, a szófiai merénylettel kapcsolatban kommunista összeesküvést tervezlek Belgrádban, melyet az utolsó napokban sikerült ártalmatlanná lenni. Tel akarták robbantani a királyi konakot, meggyilkolni Sándor királyi, több minisztert és poli-likust és levegőbe röpiteni több lap nyomdáját. A letartóztatott macedónok szánta 70.
ötezerhétszáz gyermek volt tavaly az autók áldozata Amerikában. Newyorkból jelentik: Hivatalos statisztika szerint az automobilok a mull évben az Egyesült-Államok terűidén rengeteg kárl lellek az emberek épségében. Minden 24 órára 52 halálos elgázolás és 1180 sebesülés esik. összesen 19.000 volt a halottak száma és 450.000 a sebe-sülteké. A halottak közt 5700 gyermek volt
Kanadából Huniéba vitorlás csónakon. Az elmúlt héten Fiúméira érkezett Shmith kanadai hadnagy egy vitorlás csónakon, amely-lyel átkeli az éciánon. Az ulóbbi időben a vihar .a Riviérához szö-gezle, de Civilavccchiából Fiúméba az utat 10 óra alatt letlc meg.
Orosz—japán szerződés. Az orosz—japán szerződést Tokióban aláírták. Á szerződéshez képest Sza-Italin szigetét hivatalosan átadták szovjet Oroszországnak.
Cselt Interpelláció a bukarcsli deklaráció miatt. A csehországi németek interpellációi terjesztenek a parlament mindkét háza elé, melyben tiltakoznak IliadMItrg Od.\'ízlésének tilalma ellen és f-lolósségrc vonják tknest a bukaresti deklarációk miali.
Egy asszony
Irta: Sz. Solymos Ura (3)
A második lépés már könnyebb voll. JOtt egy forrószavu és perzselő szeinll vándorló festőművész a városkába — néhány hónap inul.a pedig az urának egy barátja vigasztalgatta. Igy mull cl egy pár virágos esztendő. Akkor érezte teljes kiviru-lását és szerette az életit. Az ura. a fia és minden más ember csak báb-alakokként mozogtak számára a körülölte folyó események színpadán. Csak forró, kábult, asszonyos érzéseit fogadta Ik egészébe. Zainalos megérellsége töltötte bc cgísr lényei. Minden zavaró érzést lávol tartott magától. S ezt soha, soha sem bánta meg. Ma sem. — Csak emlékezett — de nem mcaculpázott.
Ezen sziirclcs évek után jóit a mcglakolás, a lízelség az élvezetekért, a sülét éjszakák, a ténybeli nappalokért. Joli a menekülés, mindenükből kifosztva, a hánvódások.
Kisiklott a Moszkva—Rlga-expressz. A M)szkva-R\'ga közi kOzlekeJŐ ix.rrCíSz pinteken reggel kisiklott. A halottak sráma 16. Meg 30 utas van a romok alatt.
Az erdélyi magyar egyházuk tilt rkozó nagy-gyűlést hívtak össze Ailghclescu iskola relorm tervezete ellen s elhatározták, hogy a Nemzetek Szövetségétől és a vi\'ág n.U-velt népeitől kérnek segít éget a ro, án kormánynak a kisebbség jogait lábbal lipró rendelkezései ellen, egyben felségfolyainodvánnyal fordulnak Ferdinánd román királyhoz.
Negyedfél millió idegen vándorolt be Angliába. Hivatalos sla lis.-lika sicrinl a mull. évben közel 3,400.000 idegen vándorol! be Angliába, inig a kivándorolt 3ngol alattvalók száma csupán 388.000 voll.
A Rajnavidék millenáris klál lltását ma nyitották meg Kölnben a hl odaírni kancellár jelenléiéjcn. Hindenburg elnök ez alkalommal üdvözlő táviratot küldött a kö ni fó-p- tlgármcslci li-z.
Kiütéses tífusz Oláhországban. Bukarestiből jelentik: Calaiasiban számos kiütéses lifusznlcgbelegcdís van, amely járványszerü szimptómái mutat.
Francia-spanyol szövetkezés Marokkó ellen. Matoy francia képviselő Madridban játi és megbeszélést folytatóit Primo de Rivcrával, hogy együttes támadást intézzenek AM el Krím ellen. Ez cselben a francia hadilt ijók blokád alá vennék Afrika északi partvidékét s a lázadó rilf-kabilokal spanyol lerülcten is üldöznék.
A Budai Dalárda Olaszországba indult. A római Akadémia meghívására a Budai Dalárda tegnap Olaszországba utazott, hol Itália főbb városaiban dalversenyeket log rcn dezni.
lásson ruhái amennyire kedve van, egyék-igyék, de szórakozni — Pestre színházba járni, vendégeskedni — art feleslegesnek lailolta. Amennyivel magának bőre szabta mozgási horizontját, az asszony köré annyival szűkebbre szorította az egyhangú élet hurokjál, végül is az asszony passzív rezisztenciával alább s alább hagyott hangos vágy-kijelentéseivel s utóbb már magának se mondogatta: Fő, Itogy a véleményből és gyümölcsből s/ép kis összeget takarított meg és szárnyasai a közeli falu piacán nagy kelendőségnek örvendtek. Csakhogy a fiu betegsége ezt mind felemésztette.
Hangos sikoltással tolódott hátra a veranda kövezetén a karosszék, melyből az inlézőné felkeli. Bement a házba. I\'ufó képű cselédje egy kis parasztlány futott eléje: — Naccsága az asztalon a vacsora, likkor vette észre a lány, ll\'.gy asszonya tiáliasan lel van Öltözve. Összecsapta a tenyerét és bamba
végül c nyugalmas intézői állás. És itt pont.
A nagy nyugalomba bele-bele kívánkozott egy kis változatosság, de ezt már az inlézőné többé nem élvezhette. Az ura fukarkodott s önző elvei szerint öregedő asszonynak, intézönének pusztán a tyúkok és tehenek közt van a helye! Csinál-
örömmel sikoltozta.
— Jesszus Mária, de szép a naecsá-ga I Hova készül, hisz olyan mint az angyalok?
Az asszony a rajtakapottak men-tegelődzésévcl fclellc.
— Te csacsi miért ijedezel ügy ? Csak felpróbáltam, hátha tudnék valamit alakítani belőle. De ha nem
Indok, akkor ezt a inliát neked adom. Értetted-e?
A lány alig értette.
— Már hogy tcccik mondani? — hisz nem szük-cl Én megbolondulnék a nagy f.römtől.
S már nem ií hitte, hogy ve\'e ilyen öröm csakugyan megeshetik. Csak csodálkozott bambán vigyorogva és kezeit tördeltej
— Ebbe a szép tuhába Icccik vacsorázni?
— F.bbe, — mondta, az asszony kiírtán.
A kis cseléd kiszalad! a kony hiba, hogy clujságolja a nagy eseményeket A szakácsné és az udvaros az ajtónyiláson leselkedtek- Az inlézőné leült az asztalhoz, kibontotta hófehér szerviettjét s automatikus mozdulattal az ölébe tette. Megsz.oki i az egyedüllétei. A rántott csitké\'oól kivett egy combot Késével villávil vagdosni kezdte de nem tudta szájalva venni. Miuilia karja fáradt volna, — csörömpölve hulllak ki kezéből az evőeszközök. Égy kis bort ivott-. Éz jól cselt s bátorságot adott. Még egyszer lelki szemei elé villant a bizonytalan jövő. De ő már nem lesz tovább, vándor-látsa az urának. Az most valami béllel utált szaladgál vagy kap valahol egy kis ispánságot. Neki vele kellene küzdeni az uj nyomorban.
__1925 május n.
Vagyonmentővásúr
Meghosszabbították a beszolgáltatás idejét
Nagykanizsa, in.l|us |f-j
A vagyonmentóvásár gyűjtőhelyén ma megélénkült <1 forgatom. Egymás után jöttek-mentek az emberek s hozták az értékesnél értékesebb tárgyakat. Tekintve ezt az egyre fokozódó érdeklődést, a rendezőség elhatározta, hogy holnap vasárnap, a rendezési munkálat végeit ugyan szünetelteti a vagyónvásárra szánt értékek áívételét, de hétfőn és kedden délután 4—7 óra közölt még elfogad eladásra szánt tárgyakat, az árverést pedig csütörtökön vagy pénteken okvetlen megtartja.
Újból figyelmezteti a közönséget, hogy a vagyonvásár a legmegfelelőbb alkalom oz eladni szándékolt ingóságoknak legelőnyösebb értékesítésére, a mennyiben pedig az illető tárgy vevőre még sem találna, a közvetítés semmiféle költséggel ösz-szekötve nincs s csak eladás esetén fizetendő a vételárból 15 százalék, melyből 5 százalék a katonasirok alapja javára esik.
Akit a vonat tetején csípnek nyakon. A Ferencvárosi pályaudvaron a Győr felé haladó szcmélyvontt kalauza észrevette, hogy a vonal leltjén egy ember ulazik. Leszállította és átadta rendőrnek, aki clőálli olla a főkapitányságra. Itt megállapították, hogy Soó Sándor a neve, 26 éves munkanélküli napszámos, akit a budapesti büntetőtörvényszék lopás miatt körözi. Letartóztatták.
valami kis kényelmetlen pusztai kunyhóba menni, tyúkólakat Összeülni, hajnalban csirkéket elélni, disznót vakargatni, tellene! fejni, sülni, főzni, mint a paraszlasszonyoknak. Egészen leniről, elölről kezdeni min-d.\'iil. Nem. Éhhez nincs ereje. S a fia? — Nem, czl sem szabad halva látni. S hangosan tompa koppanással szalad! ki a szájából a „nein". A végső ellenállás a valósággá fagyott ítélkezés volt cz a hangos .nem".
A leselkedő cselédek ijcdlcn reb-. bentek szét az ajlónyilástól s rémült érlhctctlcnséggel nézlek össze.
— Mi baja lehet? Beteg vagy megbolondult? — szóllak.
Az asszony érezte, hogy zavartalanságát felvilágosítással és megnyugtatással vásárolhatja meg, — kiszólt:
— Kissé rosszul érzem magam, nem esik jól az evés. Vigyétek ki az ételt és hagyjatok magamra. Erősen faj a fejem, ne háborgasson senki. S hogy gyanú! nc keltsen változó viselete^még hozzátette:
— Most meleg fürdőt kérek, vessétek meg az ágyam s holnap is azt hiszem ágyban maradok. Julcsa le fuss ál Batónéhez, hogy a varrónőt holnaputánra hozza ki, akkora talán jobban leszek.
IPoiyL kcv.)
132T) május 17.
közlöny
s
A katonatemetöért
Nagykanizsa, mAjus 16 Brtmcsics János kereskedő 2, Benedek Rezső hírlapíró 1 sirkó felállítását vállalták a nagykanizsai hősi temetőben egyenként 121.500 koronás költséggel.
Midőn akciónk eme uj gyarapodását nyugtázzuk, nem szőnünk meg kérni mindenkit, jöjjön segítségünkre adományaival, hogy a szép akciót teljes eredménnyel mielőbb bc is fejezhessük.
Kégebbi 700.000 koronás adományaikat kiegészítenék:
Baumgartner Ignác üzemvezető mérnök 51.500 és
Berényi József városi dijnuk 51.500 koronával.

Kelemen Ferenc takarékpénztári igazgatónak „A hábotu kulturális és gazdasági következményei" cimen megjelent tanulmánya, melynek teljes vételára a katonasirkő-akció jövedelmét képezi, 8000 koronáért kapható a szerzőnél és lapunk kiadó-hivataliban.
Kötelező oktatófilmelőadások
A közoktatásügyi miniszter felismerve a filmeknek azl a rendkívüli jelentőségét, melyet a szemléltető oktatásra nézve jelentenek, az ország összes középfokú iskoláinak növendékei számára kötelezően elrendelte azoknak megtekintését. F.zcn etőadások rendezésére a Magyar-Holland Kulturgazdasági Rt. nyert megbízást, viszont az összes mozi-tulajdorosok kötelezve lettek, hogy üzemüket és szükséges személyzetüket az oktatófilm-előadások céljára rendelkezésre bocsássák.
A helybeli Uránia igazgatósága saját rendelkezésében ugyan már ez ideig is több izben nyújtott iskoláink tanulóseregének alkalmat arra, hogy élvezetes és tanulságos filmek megtekintésével is gyarapítsa szellemét, de a közoktatásügyi miniszter rendszeres lerv alapján, a tudomány minden ágára kiterjedve gondoskodik most ilyen oktatófilmek elkészíttetéséről.
Az előirt kötelező filmek közül városunkban már bemutatásra került régebben az: Élet a tengerben, Biológiai sorozat, legutóbb a Hollandi királyság s a Hollandi szív, nagyon kedves és tanulságos filmek.
A jövő héten ifjuságunk az Alpok gyönyörű vidékében gyönyörködhetik majd, mig junius folyamán a; Bányától a kohóig c. film fogja technikai ismereteit gyarapítani.
jmeiniÉiF
világhírű AKCSZÉI\'ITÓ. Arc, kíz és test ápolás
FaWcs „MARGIT CRÉME"-
mcl a legeredményesebb 0<llt, szépít, fiatalít a világhírű Földes-féle „MARGIT CRÉME"
|pallka,
Kjplutd: Hit
drogéria és illatszertárban.
Kerületi gazdagyiilés Nagykanizsán
Nagykanizsa, május 16
Az Alsódunánluli Mezőgazdasági Kamara a Z davánnegyei Gazdasági Egyesülettel együtt kerületeiben sorozatos gazdagyiiléscket rendez, melyeken mindenütt nagy számban vesz részt Zala földmivelő népessége és gazda társadalma.
Nagykanizsa és környéke gazdáinak gyűlése május 24-én lesz a városháza közgyűlési termében délelőtt fél 10 órai kezdettel.
A kamara ezekkel a gazdagyülé-sekkcl azt akarja elérni, hogy közvetlen érintkezésbe kerüljön a hatáskörébe tartozó vidékek gazdáival s a gyűlések alkalmával meghall-\' gassa azok panaszait és kívánságait s ezzel irányt tudjon szabni a kamara jövő programjának.
A nagykanizsai és vidéki gazdatársadalomnak is érdeke, hogy minél nagyobb számban vegyen részt a gyűlésen és érdeklődést tanúsítson a töivényes alapokon működő mezőgazdasági érdekképviselet: a kamara munkássága iránt. Kívánatos ezalkalommal, hogy minél többen hozzászólásukkal is adjanak támpontokat a kamara célkitűzésének s azt élő szóval felvilágosítsák a gazdatársadalom orvoslásra váró körülményeiről.
A gyűjtés keretében a mezőgazdasági bizottságok jövfe teendőire vonatkozólag is meg fogják adni a szükséges útbaigazításokat, igy kívánatos, hogy a mezőgazdasági bizottságok tagjai is jelen legyenek a kerületi gazdagyülésen elnökeik vezetésével.
A gyűlést közös ebéd követi a Korona éttermében. Az ezen való részvéteit, valamint kocsi és szállás iránti igényeket előzőleg kell dr. Vass Zoltán gazdasági felügyelőhöz Nagykanizsa bejelenteni. /^"X
A közös ebéd utáii az együtt \'\'maradottak megtekintik a Király sörgyárat, a Zerkovilz-borpincét és a Transdanubia gőzmalmot.
Egy asszonyi viszálykodás epilógusa
Hamis tanuzásért elitéit keszthelyi lakos
Hamis tanuzás büntette miatt vonta felelősségre a nagykaniztai törvényszék büntetőbírósága Somogyi Ati-hály keszthelyi lakóst, azéit, mert egy Puchy Lajosné és Szigeti Bertalan között foljó járásbirósági peren azt vallotta, hogy Puchy Lajosné azt a kijelentést telte, .hogy megfogj* magát ölni", holott a cscndőr-ségi kihallgatása alkalmával azt vallotta Puchynéröl, hogy azt kiálltozla, „hogy Szigclli/I agyon fogja lőni".
A biróság gondatlanságból elkövetett hamis tanuzás vétségében mondotta ki bűnösnek Somogyi Mihályt és ezért mindössze egy hónapi fogházra iléltc. Az Ítélet jogerős.
napi nmm
NAPIREND
filájus 17, vasárnap
RíJmal katolikus: Rogate. Protestáns: Paskil. Izraelita: lj.it lió 23.
Nap kel reggel -1 óra 21 perekor, nyugszik délután 7 óra 32 perckor.
A Meteorológiai Intézet jelentess szc rlnt túlnyomóan száraz, meleg íü>S várható, licljl zivataros esőkkel.
Hl Tagore, a hindu ftklr tlő.idisa a Polgári Egylet nagytermében délután \'. -7 és este 9 órakor.
Május 18, hétfő
Római katolikus: Ve na ne. Protestáns: Erik. Izraelita: Ijsr hó 21.
Nap kel reggel -1 óra 2 perckor, nyugszik délután 7 óra 31 petekor.
Kötelező oktatófilm bemutntisa a tamilóiljus^g részére az\' Uriuitban délután «/t3 és 1 ómkor.
KULTURESTSÜLYEK ÉS MULATSÁGOK
Május 21: A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kór Zrínyi ünnepélye.
Május 23: A kegycsrendi reálgimnázium szinielőadása 3/. intézet tornatermében este fél 9 órakor.
Május 24: A kegycsrendi reálgimnázium szinielőadása az intézel tornatermében e.stc lel 9 órakor.
Május. 30: A Transdanubia Sport Egye-sUlct műkedvelői előadása.
Junlus 1: Az Iparosdalárda sétatéri mulatsága.
A Transdanubia Sport Egyesület műkedvelői előadása.
Jun.\'us 6: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballelt-előadása a Polgári Egyletben.
Junlus 7: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballctt-clőadása a Polgári Egyletben.
— Tavaszi korona. A keszthelyi esperes! kerület papsága most tartotta tavaszi gyűlését Nemesbükön Ste/aits Aladár apát, kerületi esperes elnöklete alatt. A papi gyűlést szentmise előzte meg. A gyűlés a kerületi papság belső és lelkipásztorai ügyeivel foglalkozott.
— A Zrínyi-Ünnepély műsora. A „Nagykanizsai Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör" folyó hó 21-én délelőtt II órakor a városháza dísztermében Zrínyi ünnepélyt tart a következő műsorral: I. Hiszekegy. Énekli az Irodalmi és Művészeti Kör vegyeskara. 2. Dr. Krüger Aladár: „A kászoni fiu", szavalja özv. Kum-per Artliurné. 3. Onnepi beszéd: mondja Surányi Gyula kereskedelmi iskolai tanár, az „Irodalmi és Művészeti Kör" társelnöke. 4. Riadó, Czuczortól. Énekli a postatisztvise-lök dalárdája. 5. Beethoven: Egmont nyitánya. Suppe: Költő és paraszt. Előadja az „Irodalmi és Művészeti Kör\'\' zenekara. 6. Zrínyi, irta és szavalja Barbarifs Lajos. 7. Szózat. Énekli a vegyeskar. Belépőjegy nem lesz. Mindenkit szívesen lát az Elnökség.
— A csurgói állami tanítóképző intézetbe való felvétel folyamodvány utján történik. A folyamodvány az intézet igazgatóságához f. hó 31-ig küldendő be.
— Az irgalmasnővérek kriptájára a Király Sörfőzde Részvénytársaság 500.000, N. N. Csapi 100.000, Gazdag Ferenc püspöki biztos 100.000, Gáspár István és neje 25.000 koronát adományoztak. Az adományokért ezúton mond hálás köszönetet: Mária főnöknő.
— Hadirokkantak, özvegyek végkielégítése. A nem hivatásos állományból származó hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák ellátásának eddigi módját a kormány rendeletileg megváltoztatta. Eszerint a 25—50 százalékos rokkantak és bármely hadiözvegy kérhetik járadékaiknak megváltását. A megváltási összeg egyszersmindenkorra az évi összes járandóság háromsz rosa. A megváltás iránti kérvényt az igény-megállapitó bizottsághoz kell felterjeszteni, melynek tagjai Nagykanizsán: dr. Sabján Gyula polgármester. elnök, dr. Krátky István fójegyző, helyettes elnök, hadviselt városi orvos dr. Fodor Aladár, bizottsági tagok : Krátky György ny. rokkant százados, Baa Károly 75, Garam-völgyi Iván 75, Kovács Antal 50 és Kovács István 50 százalékos hadirokkantak. A népjóléti miniszter is adott ki a rokkantak ügyében rendeletet, mely szerint a hadigondozottak részére megállapított ellátások 3 évenként esedékes vizsgálatát az igénymegállapitó bizottságok május 15-től*unius 15 ig kötelesekbefejezni.
— A templom köröli viselkedés repdszabályozása. A pacsai járás főszolgabirája valamennyi csendőrparancsnokságához a következő rendeletet bocsátotta ki :
„Személyesen tapasztaltam, hogy a vasárnapi istentiszteletek alatt a községekben, különösen a serdülő ifjúság és idősebb féifiak, ahelyett, hogy a templomban tartózkodnának, vagy ha a templomba bc nem férnek, a templom körül ájlatosan viselkednének, pipáznak, gyűléseket tartanak és az Istentisztelettel össze nem egyeztethető más magaviseletet tanúsítanak, a templomhoz vezető ut-., cákat elállják és a járó-kelőket a rendes közlekedésben akadályozzák. Ez a magaviselet tovább nem tűrhető. Felhívom ezért a csendőr-őrs-parancsnokságokat, utasítsák járőreiket, hogy minden esetben, amikor vasárnap egy községben tartózkodnak, a szentmise alatt portyázzák 1c a templom környékét és azokat, kik a templomba bemenni nem akarnak, utasítsák cl a templom környékéről. Ha ezt egy párszor megteszik, ugy a lakosság hozzá fog szokni ismét a rendhez. Elvárom azonban a csendőrjárőröktől, hogy ezen ténykedésüknél a legnagyobb tapintattal járjanak el. Kende Péter sk. főszolgabíró." A rendelet kibocsátásáról értesítést kaptak a plébánosok is, hogy ezt szószékről hirdessék ki a katolikus hívőknek s igy elejét lehessen venni a csendőrség szigorú fellépésének.
» Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
zalai közlöny.
1825 májusrf
— A polgári fiúiskola Zrinyi-ünnepélye. A helybeli 411- pólg. fiúiskola /. hó 20-án (szerdán) nagyobb növendékeivel kirándul a lég-rádi kápolnához s olt* Zrinyi-ünuc-pélyt rendez. Ugyanakkor a kisebb növendékek egy közelebbi kirándulással kapcsolatban a madarak és fák napját tartják meg.
— A nagykanizsai reálgimnázium uj színfalai. A mull héten fejezte bc NoU József reálgimnázium rajztanár — akinek kitiinö rézkarcai, ae|uatcll- és olajfestményei már több Ízben elismerésben részesültek — a .Tárházi* c. vígjáték művészi ízléssel megfestett színfalait. A két oldalfal (Tárházi lakása és a korcsma) élénk színeivel nagyszerűen hal, nemkülönben a hátsó színfal a festői utcarészlettel. A hatalmas méretű (ti m. hosszít, 4 m. magas hátsó fal, 2ti0 m. hosszú, 3 m. magas oldalfal) színfal nagy munkát igényelt. Dc munkáját kárpótolja az a siker, mellyel feladatát megoldotta. Itt kell megemlítenünk Bogyay Tamás rcál-gimnáziumi VI. o. tanulónak a nagy kanizsai üzletek kitakalaiban elhelyezett sikerüli .Tarhizi" plakátjait, melyek kettő kivételével a vígjáték jeleneteit ábrázolják.
— Pót-himlőoltás. Az elmúlt vasárnap megtartott himlő-oltásról bánni okból elmaradt kisgyermeke kel beoltás végett ma délután 2 órára kell elvinni a Rozgonyi-uteai iskolába. Ugyanebben az időben itt jelentkezzenek a szülök a már beoltott gycnnckck ohási bizonyítványaiért is.
— Szernél- és kéményseprési dijak. Több hozzánk étkezett kérdezősködésre közöljük, hogy a lakik semmiféle szeméthordásí, kéményseprési dijat a háztulajdonosnak nem tartoznak fizetni. Vízvezeték, csatorna, szentét, kémény, stb. költségeket a közüzemi pótlék cinten űzetett ösz-szegből kell a háztulajdonosnak, fizetnie.
— A Scblesinger és Blttmen-schcin cég kényszeregyezségi ügye. Tegnap folyt le a nagykanizsai törvényszéken a Sclilesinger t\'s ülumensehein cég kényszeregyezségi ügye. A cég tulajdonosai 164 hitelezőjüknek felajánlottak -10 l7«-ot, ntclyct három részletben fognak fizetni és ped;g az első fizetést, a 40°/n-os kvótának 10%-át 90 nap múlva esz-közhk. A tegnapi tárgyaláson az a felfogás atikult ki, hogy a cégnek ajánlatát cl kell fogadni, mert a jelenlegi súlyos gazdasági helyzettan is meghozni nzl a legnagyobb áldozatot, amit hitelezőinek érdekében csak meghozhat. A törvényszék két héten belül kihirdeti hozandó határozatát, mely — a hitelezők állásfoglalása szerint — csak az ajánlat elfogadását jelentheti.
Mélyen leszállított áron vá sárolhat Szomolányl Gyulánál.
— A Jótéltonycélu államsors-játék közkedveltségnek örvendő sorsjegyei újból láthatók a doliánytözs-ílék és bankok kirakataiban, i-.gy sorsjegy ára 10 000 korona. A jutalom és főnyeremény együttesen lo0 millió korona készpénzben, vagyis a betét 15.000-szeresc. Nincs sorsjáték hazánkban, melynél a főnyeremény a beiéihez viszonyítva ily rragy lenne. Ezen állantsorsjáléknál 10.739 kész-pénznyeremény van 500 millió K összértékben. A XLIV. állami sors-játék húzását visszavonhatatlanul 1925. junius hó 4-én a székesfővárosi ni. kir. pénzügyigazgatóság lot-tooszlálya (Budapest, IX., fővámház) tartja meg. A lottoosztály kívánatra díjtalanul és portomentcsen ktl\'d játéktervet, a pénz előzetes beküldése mellett sorsjegyeket is. Aki ezen sorsjegyekel vásárolja nem csak reményt vesz és lehetőséget egy számottevő összeg elnyeréséhez hanem jótékonyságot is gyakorol. — A Magyarországi Hírlapírók nyugdíj-intizete a legutóbbi jótékonysági sorsjáték jövedelméből 100 millió kor. nát kapott a népjóléti minisztérium utján.
Eredeti festmények részlet-fjjptésre Szerbnél Csengcry-utca.
Megkerültek a balatoni halászok. Megírtuk, hogy az elmúlt hetek viliarjában hat halász a Balaton hullámaiban lelte halálát. A halászok több mint 24 órás szakadatlan evezés után az éhségtől és emberfeletti fáradtságtól teljesen kimerülve érkeztek Siófokra. Az .Anna" gőzös ugyanis megtalálta őket és sikerüli mindegyikei megmenteni. Mikor átemelték őket a hajóra, eszmé-letlenOI összeestek. Hetekig fog tartani, mig sikerül őket teljesen lalp-raállitani.
= Schwarcz Dezső cégnél uri és nói divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
— Ping-Pong verseny Kaposvár bajnokságáért. A K Máv TE május 21-érc versenyt irt ki Kaposvár bajnokságáért. A versenyt a Széchenyi vagy a Turul külön termében rendezik.
— Közegészségügyi kihágás. Nagy József liallóti lakost, aki engedély nélkül vágott és mért ki állatokat, a járási föszolgabiróságon egy millió koronára büntették meg.
EL TAGORA
egyszer az életben
láthatja.
Ma és minden este kaposvári Balogh Károly hírneves zenekara hangversenyez a Korona éttermében.
— Bű vész-előadás. Tegnap, szombaton oste l irtotta meg első előadásit El Tagara a Polgáii Egylet nagytermében. A bűvész általában véve nagy kézügyességgel rendelkezik s mutatványai közül egyik másik v.tlóban gondolkodóba ejti a nézőt. Tegnapi el adását a szépszámú közönség élénk érdeklődéssel kísérte s jól megérdemelt elismerésben részeltette.
— A Gyógyszerész Egyesület tisztújító közgyűlése. A Magyarországi Gyógyszerész Egyesület Zala, Vas és Somogymegyei kerülete folyó hó 21-én tartja tisztújító rendes évi közgyűlését Kaszter Ödön dr. és Kellaner Gábor kerületi elnökök vezetése mellett.
— Országosvásárok. Sümegen május 19-én, Ncineshetésen, Zila-szentlászló, Drávátokon és Somogy-szobban, május 20-án országosvásárokat tartanak.
— Uj orvos Pacsán. Dr. Vlasits József nagykanizsai orvos Pacsán telepedett le; a pacsai orvosok száma igy négyre emelkedett.
— Tolvaj és orgazda büntetése. Bolla József és Bán Károly balatongyörökifiatal pásztorok éjszaka idején behatoltak Major Károly gazda présházába és onnét 3 métermázsa búzát elloptak. A butát Németh József ottani kereskedőnél értékesítették. A nagykanizsai törvényszék tegnapi fótárgyalásán Bolla Józsefet és Bán Káiolyt lopás büntette miatt egyenkint . 8—8 hónapi börtönre, Németh József kereskedőt pedig orgazdaság büntette miatt másfél évi börtönre, mig Tóth Mihálynét ugyanezen ügyből kifolyólag tulajdon elleni kihágás miatt 500.000 K pénzbün\'etésre Ítélte.
= Fotball és teniszlabdák, ra-kettek, tornafelszerelések, tornahinták, sportcikkek olcsón kaphatók Szabó fegyverüzlet Nagykanizsa,
— Anyakönyvi hirek. Az elmúlt héten 12 gyermek születeti Nagyig, nizsán. Ezek közül 6 fiu és 6 leány Lanczák Kálmán kereskedőnek leánya, Sneff István földművesnek fia Takács János államrendőrnek fu Németh István tűzoltónak leánya Brcgovics József napszámosnak fia\' Bartol László kőművesnek leánya\' Faics Ferenc hentesnek fia, Németh Kálmán sörgyári munkásnak fia, Németh Kálmán festőnek fia, Gödinek György földművesnek leánya, Róka Ferenc napszámosnak leánya, Snidár Erzsébetnek leánya. — Házasságot kötött 7 pár: Auer Gyula vasuti ka-lauz Varga Annával, Pap Károly földműves Gerócs Annával, Krausz Lipót kercskedősegéd Perse Karolinával, Pillér József gépkocsi vezető Bogdán Juliannával, ifj. Knortzer György banktisztviselő Tóth Teréziával, Szabó József gazdatiszt Zalaszenlmihályról Dobesch Margittal. — Elhaltak he\'en: M irton József DV fűtő 43 éves tüdő-lob, Mátyás Béla 26 napos bélhuru^ Tnrkoly József 5 hónapos tüdólob, Lancsák Margit 2 napos veleszületett gyengeség, Buchelt Géza pacsai járási számvevő 39. éves tüdögümőkér, mellhlrty&lob, Farkas József nyug. kegycsrcndi aranymisés áldozár 82 éves végelgyengülés, Mátés Ferenc 1 hónapos bélhurut.
— Tanitógyfllés Kaposvárott. A Somogymegyei Al\'alános Tanítóegyesület Kaposvári járásköre most tartotta rendes tavaszi közgyűlését Bódossy Antal elnöklete alatt, aki megnyitójában a magyar tanító eszményképét fejtegette. A tanfelügyelőség részéről /Wor Gyula tanfelügyelő jelent meg. Kries/alussy Sándor, Törzsök Géza, Csicskár József előadásai után Fenyves I. saját szerzeményű irredenta dilait adta elő.
— Kényszeregyezségek a nagykanizsai törvényszék területén. A nagykanizsai kir. törvényszék területén eddig összesen 34 kényszeregyeztetési eljárás van folyamatban. Ebből 9 jogerős befejezést nyert.
— Zala választólnak névjegyzéke. Zalayirmegye központi választmánya az összeíró küldöttségek által elkészített névjegyzék-tervezeteket április 15-től naponként folytatott üléseiben vizsgálat alá vette és a hivatalos adatokból az ideiglenes névjegyzéket elkészitelte. Ez a ideiglenes névjegyzék a mai naptol junius 14-ig minden községházán ki van téve. Felszólalások ellene f. hó 30-ig nyújtandók be.
— Eltűnt preparandista.Hérics Mihály a csurgói tanítóképző intézel negyedik évfolyamának növendéke hirtelenül eltűnt otthonról. Levelet hagyott hátra, amelyben azt irta édesapjának, hogy elmegy világgá, ne kuttassák őt, mert úgyis hiáb3. Csak akkor fog visszatérni, amikor becsületes, meglett férfi lesz. A kalandvágyó ifjút az édesapja a rendőrséggel keresteti.
Kertmegnyitás.
Van szerencsém a nagyérdemű közönség szíves tudomására adtii, hogy teljesen átalakított kcrthcIyisÉgcme: folyó hó 17-cn, vasárnap cigányzenével ünnepélyesen megnyitom, melyre a n. é. közönség szíves pártfogását kéri WOLLÁK JENŐ vendéglős. Jó ít.t.kpöt italokról gondoskodva van. _—-
i ioM május 11
ZALAI KOZLÜNV
_ Csalárd bukásért és sikkasztásért elitéit kereskedő. Deatsch Mór balatonbogiári nagyvállalkozó a tavalyi fürdöszeronban szállodái, kaszinót és strandfürdői akart építeni, mely célra lobbcklö! nagyobb összegekel vett fel. A vállalkozás a nagy lábon élő Deuísch miatt megbukott és a mások pénzéi és vagyonát elsikkasztotta és minden lurvanggal kicsaló Deutscli Mórt letartóztatták. Dcutscb, aki már négyszer voll büntetve lopáséit és csalásért, beismerte teltét. A törvényszék Deutsch Mórt csalás, sikkasztás és csa\'árd bukás ntialt két és fél évi (egyházra ítélte.
— A szabadságharc emlékeiből. Roll Nándor megyéspüspök a sümegi nemzetőrség dobját, melyet a szabadságharcban használt, a Darnay mu-zcumíiak ajándékozta.
— Vasutasok üdülőtelepe. Az államvasull szaklisztviseKknek a KANSz kötelékében müködö szakköre nagyszabású üdülőtelepei nyit meg Balatonfüreden, mely állandóan üzemben lesz. Az üdülőtelepet június l-én fogják ünnepélyesen megnyitni.
— Soffőrvlzsga. Laky Kornél műszaki főtanácsos és Oroszlán János rcndőrfőlanácsos Keszthelyen sofförvizsgát tartottak. Utána megvizsgálták a keszthelyi aulójármtlvckct.
— Tüzek. Pakodon egyik gazda házának kéménye kigyulladt. Az ebből keletkezett tüz 2 házat elhamvasztott és a község kél legszegényebb emberét hajléktalanná tette. A kár meghaladja a százmillió korúnál. — Ugyancsak tüzet jelentenek Kisradáról is, hol a .Gjrabonci" hegyen péntekre virradó éjjel két pince égett le. A lakosok kivonultak s csakhamar eloltották a tüzet. Oka valószínűleg gyújtogatás. A csendőrség megindította a nyomozást.
— Csodákat beszélnek országszerte a „Mira" forráscsoport természetes ásványvizeinek gyógyéi lékéről. A glaubersós gyógyvíz u. n. karlsbadi kúrák otthoni végzésére a legszebb eredményekre vezet, természetesen orvosi vezetés és ellen őrzés mellett, A .Mim" keserűvíz pedig közismerten enyhén fájdalommentesen és biztosan szolgálja célját. A .Baby" víz a világ egyeden természetes hashajtóvize 1 Egy kísérlet és mindenki személyesen győződhetik :neg a fcntközötlck valódi-slgáról.
=■ TennlsBtők la német 300.000 K-ért, tenniscipők 182.000 K-től, lennislabdák I luc. 125.000 K, fot-ball és atlétikaicikkek Szabó Anlal sportüzlelében Nagykanizsa.
-- Fölényesen gyöz minden versenylón Hllpp kötöttárugyára (Szombathely, Széli Kálmán-utca (>) olcsó és jómiuőségíl áruival. Mutatóba nétiány ár: belycm mellények I<15ezer, selyem j imbó sapkák 17 ezer,
flór urizoknik 29 ezer, fátyolharisnyák 38 ezer.
Ti az t A n íi axafcaxorücn kezdi
boraim inig lltcrcnklfll 8000, 10.000 12.000 koroiiáéil. Bruncalca Jóxaaf S-Jglr ut S3. Tel. 210.
A ZALAI KÖZLÖNY
PANASZKÖNYVE
(Levél o szerkesztőhöz)
Igen tisztelt Szerkesztő ur!
Csak nemrégen telte szóvá b. lapjában a Kinizsy-ulcal lakók panaszát az clviscllicieticn portenger miatt. Nem tudom, liogy szokott-e járni Szerkesztő ur a Cscngeri-utnak a sorompó!ól a vasútig terjedő részen, dc ha járt errefelé, ugy bizonyára életbiztosítási kötvényt szerez előbb, hogy minden eshetőségre készen legyen. Az álíatfclhajiás, a szekerek, kocsik és autók, vagyis a nagy forgalom folytán oly állandó porton-gerben uszunk — hogy reggeltől estig nem merjük kinyitni az ablakot ebben a. rettenetes hőségben és por-tengerben.
Üntözökocsi — még hírmondónak sem jár erre — p?.1ig tudjuk, hogy a városnak ilyen alkalmatosságai is vannak.
Arra vagyunk kíváncsiak, mire valók a város\'köztisztasági szervei? Ug/e ar.a is, hogy ellenőrizik az ükök gondos öntözését ? Miért nem történ k tehát szigo u intézkedés, hogy ezen az utca-s2akaszon is és mindenütt egy redszeres, határozottan megdla-pnott utcaöntö^és történjék. „Ontö-zökocsi felvonulásokkal" ne boszant-sák a város adOzó közönségét.
Huszonkét atáirás.
röRtfÉwyszÉtf
Gombár Gyula táblabíró rágalmazói
Felhala!m izás alapján üldözendő rágalmazás vétsége miatt korültek tegnap a vádlottak padjára, Komlótsy -üyuía nyűg. százados, Rácz István, Szibernyik József és Palaczky János földművesek és Ptuska Sándor körjegyző, vonyarcvashegyi lakosok azért, mert a földmegváltási eljárás során együtt és közösen beadványt intéztek a földművelésügyi miniszterhez és Gombár Gyula táblabitó. az OFB tárgyalásainak vezetőjéről azt állítottak, hogy mézbe öltözött Ígéretekkel.igyckvzell őket arra rávenni, h;gy lemondják a legfelsőbb biróság állal ítéletileg nekik juttatott földet, de nein sikerült a hibának ilyeténkcp való elsimítása. Nem pedig azért, hogy egyrészt érvényt t/erezzen azon kijelentésének, miszciint mostanában nem fognak földhöz jutni, másrészt pcilig. hogy a hitbizományi urodalom részéről ne kelljen uj »bb földterületet átadni.
Gombár Gyula tárgyalása, zető biró Ke zthetyen 1925mártius 1 t-én a megváltási eljárást megkezdi, anélkül, hogy nálunk és a szomszédos községben bcf.jezte volna. Cselekedete egyenesen arra való. hogy a fö\'dhözjuttatás uto\'só lehetőségétől is clcis:nck. Méltóztassék megakadályozni azt — végzi a beadvány — h»gy gyirló egyéni akaratok érvényesülésével két község 250 családja szenvedjen kárt.
A tegnapi büntető főlárgyaláson mind az öt vádlott beismerte tettét és bocsánatot kéri a biróság előtt a meghurcolt Gombár táblabirótól.
Gombjr Gyula táblabíró megelégedett a bocsánatkérés elégtételével. Mefz József kir. ügyész azonban — felhatalmazásra lévén üldözendő az eset — fenntartja a vádat.
A hosszabb bizonyítási eljárás után a törvényszék meghozza ítéletét és mind az öt vádlottat bűnösnek mondotta ki felhatalmazás alapján hivatalból üldözendő rágalmazás vétségében és azért az enyhítő szakasz alkalmazása mellett Komlóssy Gyula nyug. s/J/adost másfélmillió K,Rácz István, Stibnyik József és Palaczky János földműveseket egyenként egy-egy millió K, ellenbín Pruska Sándor körjegyzőt öt millió korona pénzbüntetésre itéltc.
Miután Kencdl Imre dr. táblabíró kihír.lctle az ítéletet, mind az öt vadlo;t mégegyszer bocsánatot kért a meghurcolt és megrágalmazott Gombár birótól. A« ítélet jogerős.
tiodaíom és művészet
Megvont színigazgatói engedély. Az Országos Szitiészcgycsulct lauaesa legutóbbi ülésén liodonyi fiolán jk, a szombathely-soproni színigazgató engedélyének további kiadását megtagadta. A tanács határozata óriási feltűnést keltett, mert liodonyi Béla a kiváló magyar színész a magyar nemzeti hűség ébrentartása érdekében nagy áldozatokat hozott és érdemei elévülhetetlenek, aki nem érdemelte a Szinészegyesü-lettől ezt az elbánást. BoJonyi évek ótd súlyos any.igi bajokkal küzd. A soproni szinhazra rengeteget ráfizeted, mert a határszéli városban a közönség nem látogatta eléggé a szirházat. A szo ^bathclyi nyári állomás gazdaságilag valamivel jobb, dc a soproni delici\'et nem tudta fedezni, utóbb pedig a lámilata L<g-jiinak fizetését sem tudta folyósítani. fiz volt az oka, hogy a t-inács nem adott Bodonyinak a jövő évadra engedélyt. Bodonyi Béla ha hibás, csak 10 százalékban hibás, ÍX) százalékban azonban feltétlenül sorsüldözött.
Növényvédelmi Közlöny. A Növényvédelmi Kö/.lőny májusi száma a növény terme\'és minden ágára vo naíkozó időszerű cikkeket tartalmaz a leggazdagabb tartalommal. Különös érdeklődésre tarthat számot a cseresznye-légy életviszonyából, az ellene vjíó óvintézkedésről irt cikk, valamint a Növénykőrtani Állomás szerepéről, a káposzta-golyva, aranka, almafák levél-atkaja, sárgadinnye fonnyadása, szegfübimbó rothadás, szőlőlevél-fodrosodás elleni növényvédelmi intézkedésekről irt cikkek. A kiadóhivatal (Budapest, VII., Dohány-utca 20. 1. 5.) ingyen küld mutatványszámot.
Uj magyar nszókönyv jelenik meg. Kugler Sándor, a MUSz-nak nagy siker t elért tréner képzőtanfolyamának kiváló vezető tanára, könyvet irt az úszásról. A könyv sajtó alatt vart és körülbelül két hét múlva már a könyvpiacra is kerül.
SPORTÉLET
Zrínyi—Turul bajnoki mérkőzés Győzelme esetén n Zrínyi TE az alosztálybajnok
Nagykanizsa, mfjiil 1G Döntő mérkőzés kerül ma vasárnap délután lét 5 órakor lebonyolításra a Zrínyi sporttelepen. A Zrínyi TE és a Kaposvári Turul SE csapalai állnak szemben egymással, hogy az alosztály utolsó bajnoki mérkőzésén tisztázzák a bajnokság sorsál. A bajnokság ugyanis még nyilt s ha a Zrínyi TE elegendő gólaránnyal győz, ő a bajnok, eldöntetlen vagy veresége esetén pedig a Kaposvári MÁV TE.
A helyzet a következő: a mai kivételével az összes mérkőzéseket lejátszották már a az első helyen 8 ponttal, 10:6 gól aránnyal a KMÁV TE áll, a második helyen a Zrínyi TE fekszik ti ponllal, 9: 7 gól aránynyal. a harmadik helyet pedig a Turul foglalja el. 5 ponttal a KÜLTE előtt. A Turul tehát már semmi esetre sem lehet bajnok, a Zrinyi TE azonban győzelmével beéri a KMAV TE 8 pontját, mely cselben a gól arány dönti el a bajnokságot.
A gólarányt ugy számítják, hogy azé a jobb, amelyik adott góljainak kevesebb rzázalíkál kapta vissza. Most az a helyzet, hogy a KMÁV TE adott góljai 100X6:10 ^ 60 százalékát kapta vissza, a Zrínyi TE pedig 100X7 :9 "-= 77 7 százalékát. Ha a Zrinyi 2:0 arányban gyöz, akkor még mindig gyöngébb egy árnyalattal a gólaránya a MAV-énál. mert IOOX7: 12 58 3. Ha a Zrinyi TE egy gólt kap. akkor ezen számitások szerint 5 gólt, 2 kapott gól esetén pedig 7 gólt kell rúgnia, hogy gólaránya jobb legyen a MÁV-énát s ezáltal a bajnokságot nyerje.
összegezve tehát a számításokat, a Zrinyi TE akkor nyeri a bajnokságot, ha 3:0, 5:1 vagy 7:2 arányban megveri a Turult. Mindenesetre nehéz leiadat ez, dc nem megoldhatatlan. Ismerve a Zrinyi TE lelkesedését és ambícióját, meg a honi pálya és a honi közönség buzdításának felbecsülhetetlen előnyét, tippünk az, hogy — <l Zrinyi TE lesz az alosztálybojnok.
Az érdekes és kétségkívül izgalmas mérkőzés előli az NTE kél kombinált csapata játszik egymás ellen barátságos mérkőzést.
A bajnoki mérkőzés levezetésére Sle.nzer pécsi bírót küldte ki a kcrülel
A nagykanizsai felsőkereskedelmi Iskola sportköre
folyó évi május 21 én, délután 4 órai kezdettel, a Zrinyi sportpályán, sportünnepel és disztornát rendez. Belépő jegy: Páholy 20.000 K, ülőhely 15.000K,állóhely 10.000 K, diákjegy 5.000 K. A sportkör vezetősége.
BERETVÁS PASZTILLA a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja.

ZALAI KÖZLÖNY
A Nagykanizsai Ifjúsági Labdc-rugók Szövetsége felhívja az utcai és ifjúsági csapatokat, hogy az idei bajnokságra a nevezéseket csak holnapig az az f. hó 18 án délután 6-ig fogadja cl. A nevezések Deutfch Simon urnái Nádor-utca 1. dohánytőzsde írásban a cs3pat intézőjének aláírásával adandók le. Későbbi nevezések, tekintve, hogy a bajnoki mérkőzések már c hét vasárnapján megkezdődnek, figyelembe nem vehetők. A sorsolásokat c hét csütörtökjén ejtjük meg és annak eredményét a .Zalai Közlöny" pénteki számában közöljük.
Az intézőbizottság f. hó 23-án az ifjúsági mérkőzések vezetésére való képesítés céljából, biiói vizsgát tart. Felhívja mindazokat, akik 18-jk életévüket és az ifjúsági bajnokság mérkőzésein bíráskodni óhajtanak a képesités elnyerése céljából Deutsch Simon urnái jelentkezzenek.
Az országos rendőrtiszti kard-vivóversenyek. A május 13-án és 14-én a RAC klubházában — kedvező idő esetén a szabadban — _A m. kir. államrendőrség kardvivóbaj-noka", illetve „A m. kir. államrendőrség kardvivóbajnok csapata" címekért rendezendő //. országon rendőrtiszti kardvivóversenyek fővtfdnöksé-get: a belügyminiszter védnökséget: az országos főkapitány, diszelnök-ségét pedig: a budapesli főkapitány, a ker. főkapitányok, Berly László ezredes és a klub két alelnöke vállalták.
Úszót rénlngek a K Máv. TE-ben.
A Kaposvári Máv. TE az idei szezonban az uszóiporttal is intenziven fog foglalkozni. — Az egyesület ez irányú törekvéseit teljes mértékben támogatja a strandfürdő vezetősége is és mindazoknak, kik az úszást sportszerűen folytatják, egész idényre szóló kedvezményes bérletet biztosit.
KÖZGAZDASAG
öt milliárd hitelt kapott az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara. Az Alsódunántuli körzeti Mezőgazdasági Hitelszövetkezet (K pos-vár) értcsili a gízdak.\'zönséget, hogy a kormánytól öt milliárd rövid lejáratú mezőgazdasági hitelt kapott. Ebből évi 15 százalék kamat mellett bocsájt kölcsönöket kezesekkel (ki-bocsájtó és forgató) is aláirt váltó, vagy jelzálogi biztosítás ellenében. Baranya, Somogy, Tolna és Zalamegyék területén 100 kataszteri holdon felül gaídálkodó birtokosok és bérlők részére. A kölcsönt igénylők egyszeri megkeresésére a hitelszövetkezet bejelentési lapot küld és levélben közli a kölcsön részletes félté-teleit. A kölcsön szeptember 28án teljesen visszafizetendő, meghosszabbításnak helye nincs.
TŐZSDE Délutáni magánforgalom
Irányzat teljesen üzletiden tartott. Angol Magyar 32. Hazai Bank 103, Magyar Hitel 371, Leszámítoló 57, Földhitel 164, Ingatlan Bank 186, Kereskedelmi B,nk 960, Egyesült Fővárosi -10, Általános Takarékpénztár 115, Pesti Hazai 2450. Borsod Miskolci 186, Budapesti Gőz 158,
Hungária 125, Viktória 378, Bcocsmi 1025, Kohó 239, Magnesit 12.0, Kőszén 3065, Salgó 497, Athcnaeum 63, Pallas 172, Riglcr 71. Fegyver 597, Danubius 2184, Villamos 1120, Lámpa 103, Rima .07, Schhck 39. Wö.ncr 10, Guttmann 460, Hazai ra 63, Ofa 480. Nasici 1800, Levante 146 Nova 178, Állami vasút 375, Trust ISO. Cukor 2025, Georgia 273, Izzó 1005, Részvénysör 405. Égisz 55, Gschwindt 2 0, Goldbergcr 105, Spódium 31, Gummi 252.
A Magyar Nemzeti Bunk hivatalos árfolyamai
Valuták De viaák
Jk»ro< foci J«*XO*UUX A..I«<J— s«0 .SMS
C««k tatul M4-3K4 t*l<íl Ü4l . S4
IXoiJ 1121 1144 BMUB «•} UÍ7»
OotUz Bukirtii W J*
riiMítt u. mt-Kti B<S|««I 3 ;o * 2
KcliuZi ht >t:w-mt* »Cf«-\'l( iV4 l I34.D
ÍM Ut 13* ribiiiitii
UT* UV-iM Lctío. ni COJ«\'O»
Lki IIHXI Mllíto ;UI M*
Mi,ka 144 & 4S3) tr»J \'1420
Oait/.Khlll M1S-I004S V. U un mi
OI« k«r. rjiw I12»0 P.kt* • IU4 31 li
Stl}d biu IKSS IJÍOJ S\'it* \'14-SU
l<!(i Utak SKKlW- 1 Mi IMII
Korrtj k« nr o ii7i wu* H045
ItM kor. i»/>s itm ItíUh i )i\\ U »
Zürichi zárlat
PHŰ 1687 50. London 2508—. Ncwvotk >16 75. Bilinél 2610—, Mallnnd 2IC6-—, Holland 207 70. Berll.i 123 . Wl«n ,2 8), Solia 377 50. F(«g« 1530 Budapest 72-60, \'•«*> 99 4S, 8aka»e.t 242 50 Betgrád i>35
Terménytőzsde
Arak viltozjtl.ir.ok korpi kivitelével.
ÖU<* :iti«v. 7o ktf-oi 5o2 5yu 5 ö.Oou, IS »g-os 512500 515.000. egyéb vld. 76 kg-os SOO.CO < 502 5\'X). 78 kg-os 510 OíO 512.500, rozs 437 500 442 500. uj Ungcrl 2G7.VX)-272 500. takarmány tipa 320.000 330 000, köles 260 0 0 270.000, koroa 225.^0) -230000. zat 42i.000 435 000
Szerkesztői üzenetek
P-a. Az igért cikket ínég nerii kaptuk meg. Várjuk.
M. Klára. „Remény" cimü verse lelkes hazafias érzésről tanúskodik, de még nem egyenletes ahhoz* hogy közölhető lenne.
S. L. ItJ. Erzsébet tragédiája cimü tárcáját a közlendők közé teltük, de megjelenését néhány más tárca még meg fogja előzni. A másikról ÍA tél barátja) ápr. 9 már elmondtuk a vé\'eniényünkel.
Sz. J. Tótszentmárton. A hélfői hirt szomhaion kaptuk meg. igv már ezért sem tudjuk felhasználni, hgyébként a hír már megjelent lapunkban.
Sz. L. Pillanatfelvételek c. cikke nem közölheló.
Nem közölhetők. Sóhajtás (vers), Bethlen (vers), A maradj biró esete. Jegyzetek. Almaim (vers), fcjféli árny. k (versi, Kialvó lámpa mellett (vers); Rövid volt (wrs) ízléstelen reklám.
Kiadó: Zrínyi Nyomdaipar es Könyv. korp*k<id«f RT. NutfvktmlT—
Pénzkölcsönt
gyorsan szerzek ingatlanra kebc-lezésre vagy váltóra kezesekkel.
Előnyös kamatfeltételek. Szigriszt László irodája
Fő-ut 8. (Bazár-udvar). - ijm
MAGASHÁZI (Mózsi) SÁNDOR
szobafestő és mázoló
Nagykanizsa, Király-utca I.
Elvállal mindennemű c szakmába vágó munkálatokat a legújabb mintákra, ízlésesen, olcsón és a legpontosabban
Apróhirdetések
Ai »w6fctí<J«U« 10 t\'«K W» K- A d«nu6 . B<nJ>n ví«t.K«b& bclUböl 11IO iz6 Ml iuéort Mámll-
E.k Mlndtn UnttMu* üli- 4M\'K A hWfl .1
»!.•.<« IU<t«od4 • 4 íttgJtuil fc«»*ilti«llÜU»
Naponta friss fagylalt, Jcgeskávó,
reggeli- és ozsonnikavé kapható Makoviczky
cukrászdában. _ _____
Eladó vendéglő sz lU\'dkéiből teljes beren-dezíssel Ors/ig u. 23. Simon Jötscf. 1312 Eladó c>y nagy kertes ház azonnal ba-költözhető lakásul, Vorösniarlhl utca 9. 1323
Üzlethelyiség kiadó, Rosenteger Sugár ut 40. szim. IwS
Eladó egy 500 literes tcjfölözőgíp. Janka puszta, u. p. MurakereszUir. 1412
Leány kalapok -minden színben, díszítve 85 exer, hölgy kalapok minden szintien, díszítve 135 ezor, íchcr nói panama, csoda szépek 195 exer, llorentlnck minden nagyságban. I\'ehir angol kalapok csak nálunk kaphatók 135 ezor. Klein József és Testvére. 1461
Oóz-. benzin-, szivógáz ccéplőkésx-Ictek teljesen ujak, kedve/ó lizetésl feltételekkel Welscr Gépgyár, Sugár-ut 16.
Egy hold lucomis egész évi termése eladó, Józset főhercegül 85.a. 1473
Elköltözés miatt sza\'on:>u(or, konyhaszekrény , márvány mosdó tükörrel, kézimunka függönyök, ágyterítő és próba-baba sürgősen eladók Ceugcry ut 36. 1474
Felsúrésxkósxitö tanonc felvételik Oyergyiknil, Kuzgonylutca 2. Stoppológép clado. 1476
Aki házat, szólót, kis és nagybirtokot eladni vagy venni akar, aki hatra, vagy egyéb birtokára kölcsönt akar felvenni, az forduljo.i bizalommal a több mint negyed század óta fennálló törvényszékllcg bejegyzett Acxól Ignác pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi Irodájához, Nagykanizsán, f-\'óut 3. sz. alatt. IOJ holdon felüli blrto*ra mérsékelt ka ina L 13S3
llalvány-róxsasxinQ grenadlnruha középtcrmeirc való, alig hasznait eladó. Cini a kiadóban.
Igen jó nagy álió mángolö eladó. Teleky-u. 29. H63
Egyedül álló nö házmcslerl állást ke^ res, esetleg vidéki lakással felcserélné. Clm a kiadóban. 1372
Egyotcmi képzettségű, elsőrangú tanerő, jutányos ihjaz.VcM német és francia óráKat vállal, .Doktor\' jeligére a Kiadóba M60
Czéplök és motorok minden nagy Ságban kaphatók Weiser gépgyár Nagy katdzsa, Sugár u. 16. Telefon M. 1406
Valódi farkas kölyök kutyák eladók. Megtekinthető Magyar-u. 3"i. I Hl
Szarvas
kiadók.
ixállóba hónapos szobák IIK6
latálló kocsiszínnel kiadó Kisfaludy Sándor-utca 9.
Háló- éa konyhaberendexési b:i~ torok e la Jók liotvos tér 24. sz. alaii
Zenetanítás. J.iulus elsejétől lezdTe ez összes vonó- és luvólungszcrekról mérsékeli dijizis mellett zeneórákat (leckéket) adok. Magyar-utca 2 BUton AnUI. 149S
Fiatal farkaskutya eladó. Kötő szövőgyár, Só-utca 13. 1413
Szoba-konyhás bútorozott szoba mcT lékhelylségekkel azonnal kiadó. Cini a kiadóban. J
Balntonkoresxtui-on vagy Bcíényl ben, lehetőiig pírthoz közeli nyaralót vagy v I iré«at bér. 1 lék. A|inIatot irmegjelöléssel kiadóba kérek. j^q^
Kifutó leányt keresek. Jelentkezni lehet Liszló Ignác ékszerésznél. 149/
Bútorozott sxoba Junlus elsejére kUdó. Om a kiadóban. 1491
">25 máfusn
Sajál termésű korocscnyi asxtali és nehéz 1917. óvi terméatl poosonye bor kapható lakásomon klslétclekben (literekben Is). U9|
REMETE, Sugár-ut 6. szám.
Vidékieknek legolcsóbban kiáru-
W\'WO K tx Mii^i.urak. p^Wk. m,(r«cok
i"l«io»>-^bru. «M>u><|;oláia vaiuIIio/ »iil||Ul
Wkk Szilárd.útra j?. Kirplio.nil. Uud»Pc»l.
Ma, vasárnap
a „Vaskapu" vendéglőben
kertmegnyitás
disznótoros vacsorával.
Síives pártfogást kir KARDOS VILMOS
vttldégKU. .
f.»tcillcm a n. í. küíönsíxd. Ihw.
Csengery-ut 13. s*. alatt
nőf ú. férfi
in
megiryltoltam. — FJvállalok a Icgtjy. szerübblól a legdíszesebb kivitelű munkákat mérsékeli árakon.
A nagyérdemű közflnség szíves nírt fogását kéri
Guttentág Sári.
Ugyanott tanulóleányok felvételnek.
Margit fürdőmben tCsengety-ct 19. sz.) az orvostanárok által is annjira
ajánlóit köpülyöZéstmcgkezdteo.
(Jg a .olt orvosi rendeletre mindenféle mesterséges, mint szénsavai, fenyő, konyhasó, mus\'áros. szappjg. fjrdó, félfürdö lemosással, toplleoi
köfürdö kapható. Állandó orvosi felügyelet. Nyit » ntlBdcanap rt|{K«t est * S^fil/.
A n. é. közönség szíves pártfogását kérte
BÖHM JEN0
14 « * Mirgll lerdi lultjdocou
WALTÉR magántanfolyam Budapest, VIII., Rákóoxi-ut 51.
Clökészll középiskolai összevont magán-
vizsgákra, érettségire, vidékleket Is. Tisztviselőknek nagy kedvezmény.
Tisztelettel értesítem a nagyérikmB közönséget, hogy több évi fóvirosl gyakorist ulán hazajöttem és Kinixsy utca 4. sxám alatt
szabó-mühelyemetl
megnyitottam. — Kérem a nagyérdemS I közönség szíves pálifogását.
Kiváló tisztelettel
MERSITS LAJOS |
ItrftsaaM l ni K nlxsy-atca 4.
1 tucat .Krans* 9X«2 lemox 40000.-10 dib. .Satrap* napfény vagy 1
gázfény 9><t2 papír 5.000.-G<»ndosan összeválogatott készletek és dúsan felszerelt raktár fotócikkekben. Útbaigazítással készséggel szolgál díjmentesen
FISCHEL FÜLÖP FIAI |
NAGYKANIZSA.
Önkéntes árverés.
A nagybagolai szalóltegyon egy katasztrális hold szőlőbirtok pincével is felszereléssel folyó hó 24-én délután 2 órakor a helyszínen elárvereztetik.
má[m 17.
ZALAI KÖZLÖNY
értesítés.
vb „.reneiéin • « wcmll koiUniéset.. áswánywiiek
UgokióMí u| áfilVról értesíteni: . .d.l Király torrá* töl:é« •"*: ,, KI ifi 100 Átvételnél 7000 , 25 7500
10 . 80") 100 . éOOU 25 . 4500 . 10 . 5000 Széchenyi lorráj lOlléle "1 éltél HL 100 átvétetnél «000
1 . .
tél
25 10 11.1 25
9)00 10000 souo
5500 6000
R.deinl ildlló lorrái ttllléic " „ léi IIL I0U átvélclnél 9000 . 25 . 10000
j ; * 10 . 1IÜOO a.hit.cHt Tcmpl. tu-rás lOllí.U
1 i, Hl III. 25 átvételnél IIO0U , ... 10 . 13000
CtoftsHUbli Mállonl lOllétc
1 é> tél llt. 25 ál.(lelnél l.\'.MO
. 10 . !«««)
lel . 25 5000
. 10 . 6000 Salvator I prt(e» Iftlléie
III. 25 átvételnél 13000
1 . \' 10 . 14000
léi . 25 SOOO
. 10 . 9H0O Kékkúti Innál töltése
I éi léi llt. 100 átvételnél 6000
. 25 . 7U00
1 \' I . 10 . 7500
I 25 40*30
I . 10 501-0
lét . 25 . 2500
. 10 .>000 ím á.icrh "Hfe IrluJmllUliuk " r\'^\'-k ■ (*
M| III. HJÖJ. I III. UOO .. léi III. 3000 Sorom ofyin.i.n irhj. .lui. ...Min \' l^tnuflib lí\'ltítWi íjtsloni
l.iJ.r Uihni ..SlUto-iidr sii.ik sí iti.si áll..
I.nll il.Sb... IWS -----
„,. „_______. ..-.Sri agy \' ISdSI Mrmnin
kir.iu. I dui SáU... alít KfljW. ulmirott SiS-.ii ¥hMl Unt."
.liv.aiuj.k.l ■ ittrti.Hlio [oiit.sni «j.n .J 9i.f ..I.WÜ S.id.. Uihn* .iSIUrom VliSSrc »D..|10I Srijn >■ In.sl áH-.*S.n ulBitia. un" •\'«
ninm.i *>p.n ,,,,.. ........
„í\'i/,,1 uiiti wn4 évi Wgtiu bukktiawb llt MCOJ K mm. viUnlnl Utlla bOkk aprlft.U
111 WCO) K mm, viumni ui«i» omt syin.n |>| 4*.oi X TUlU blikk t* Mrrtjin lOríwtlt
eml.UI «/»>\' K. I«laprll»a :0«0 K mm r jtílrrmáivitrll ktiJ»» hiihot mMHiA K litvwdijéit N\'»s»b»B oUKMibin aliath»l.>k
item (.mínjVtn. hon • n. * » l.rt M. In ■»•< m.K.léf.dí.nk!. fogom klMC^ilnl. T.IJM IUiU4rl.fl
FLEI9CHMACHER IGNÁC
Megé keztek
i legújabb is legdivatosabb világos
florentin, fehér pico és panama kalapok!
Pünkösdi újdonságok
leg|utányosabb beszeriékl torriu
Maison ROTH LAURA Na/orkanli**, Kazinczy-n. 1
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság I
Budapest Székesfőváros törni flslmisieiámiii Ozeme
SUoniayoM
4»Sáet I.. -..■....a; 1 valamint egyébélelmicikkel I
tojást, baromfit, minden mennyiségben,
azonnali készpénzfizetés mellett, a legjobb napi árakon, állandóan átvesz. ^ Helyi bizományi bevásárlók fölvétetnek. ~M TáviniU clm: Balázs igazgató, Nagykanizsa.
Városi Iroda és raktár: Csengery-ut 14. szám alatt (Nádor-utca sarok).
Hll Hova menjünk ma? Hü
HAt Lazsnakba, altul jők és olcsók a Imrok. Friss csapolt sir minden időben. — Meleg és ltodig uzsonnák, méltányos árak. — Beléplidij nélküli zene. A nagyérdemű közönség igen becsei pártfogását kéri ^
Halász Ferenc, vendéglős.
Pünkösdi cipöyásár!
Néhány fajta cipőt raktárunkról beszerzési áron alul kiárusítunk, ktlIOnOs-n ajánljuk az alábbi lekiámárakal:
Tennisz-cipő Icliér vászon, női ...... 180 ezer
Tennisz-cipő fehér vászon, uri ... ......
Szürke vásztn, pántos
télcipő.......... 125 ezer
Fehér vászon, pántos
félcipő............ 140 ezer
Fehér vászon, fűzős félcipő............ 150 ezer
210 ezer Box férfi fűzős cipő 200 ezer
Szandálok a napi árnál olcsóbban. - Lakk és más divatcipök jutányos áron. EIsS áldozásra és konfirmálásra ajánlunk fehér cipőket.
Miltényi Sándor és Fia &z.
Fö-ut 2. szám ■■ Városház.
2296 1925. Adófizetés iránti hirdetmény.
Alulírott városi .adóhivatal ezennel felszólítja mindazokat az adózókat, akik az adófökönyv-ben elflirt és az 1923 VII. t. c. 19 § a értelmében esedékes adótartozásukat (olyó hó 15-ig be nem fizették, hogy azt járulékaival és a kincstári házhaszon-\'észesedéssel együtt a jelen hirdetmény közhírré tetelélíil szá miiolt 8 (nyolc) napon bellii vagyis folyó hó 25-ig annál is inkább fizessék be, mert ellenkező esetben ellenük a végrehajtási eljárás azonnal meg lug indíttatni.
Városi adóhivatal. Nagykanizsa, 1925. május 16.
Horváth k.,
idóügyl stámvevö.
6918 -1925.
Hirdetmény.
A m. kir. Népjóléti Míniszler urnák 37 600,\'1925. számú rendelete tolyján felhívom a Nagykanizsa városban tartózkodó hadirokkantakat, hogy ujabb felülvizsgálat megejtése végett folyó évi május hó 23. napján reggel 9 órakor a város-i házán II. emeleten jelenjenek \' incg az A, B, C. D, K, í:, G, \' Ciy vezetéknevüek, hozzák ma-\' gukkal a gyermekek keresztle-- veleit.
| Aki nem jelenik meg .1 felül-] vizsgálaton, nyugdija be lesz szüntetve.
Nagykanizsa, 1925. május 16.
I ll0 Polgármester.
Rögtön jouon *
Különös olcsó reklám és és marsdék áruk kerülnek e héten eladásra
Steiner és Eppinger
.Arany ltárány- dlvsUruhá/iban Nagykanizsa, Erzsébet-tér 3. (Kégt pósUvsl siemben.) len
Birtokbérlet átadás.
Zalában 200 holda\'s 7 évre, Somogy ban 300 holdas blrtokbérlel 10 évre átadó előnyös feltételekkel. Szigriszt ingatlanforgalmi iroda, Fö-ut 8.
Képkeretezést
ovii, kör é« •zSglctes keretekben, minden »zln és azé- ^ Irkkégben ■zakazerflen vé^ct 5,
WELLS
NAGY VILÁGTÖRTÉNETE
magyarul
Több sziz ttluiitráclóval, térkép- és grallkonmclléklcttd.
A ma legjelentősebb Irói
alkotása, tórténalcm a XX. sxázad ezemezflgéból nézve a XX. század embere számára.
Világsiker ■ Ax angol és német kiadás 4 millió példányban kelt el. A lexikon-alakú. W0 oldalas, egészvászón-
kOlésú könyv Ara 6&5000 korona. Előzetes megrendelés esetén csak 441.000 K, mely ősszeg május hótól kezdődőleg havi 63.000 K-ás részletekben tőrleszthető
Elóllieiéseket ettoRad lapunk kiadóhivatala vagy akiadó (Budapest. VII. kerület. Ilka utca 31 ttám)
6398—1925.
Tárgy: A Pesti Magyar Keres kedclmi Bank által a városház épületében bérelt üzlethelyiség bérbeadása.
Árverési hirdetmény.
A városház épületének fő bejárója melleit fekvő s jelenleg a Pesli Magyar Kereskedelmi Bank által bérelt üzlethelyiség f. évi május hó 23-án d. e. 11 órakor a legtöbbet Ígérőnek azonnali hatállyal bérbe-adalik.
Az árverési feltételek és a bérleti szerződés-tervezet a v. kiadóhivatalban megtekinthetők.
Nagykanizsa, 1925. május 7. IWJ Polgármester.
Kérjen Ismertetőt!
GENIUS KI ADÁS
Skabosan-kenőcs
skaboform
UfhiBUtibb mrpiOaUtl *
visz ketegsége t,
Nem plukll. ui|UU>, Mppal l» kiíinilkíló
J£\'."íHSSkaboform-puder
Tyúkszemet, ffÖ-tV. CAHNABIM
RipbtlA «iod«o nrAcr.««Uib»ii.
Olcsón megszállhat Pesten a
wmn SldLLDlUMl
Barátságos, meleg, ttsaU siobák. K.upontl lUlés cgiu rup. Budapest, VIII. Kenyérmezö-u.4
Kákócxl útnál, Tabarln mellett.
í bttdelVi lclatuUI6|« TK.o •B£cdmíoyb<B réuciQI.
Díjtalanul
csupán csak a tariíális költségek íelszániitásával
helyez el
az összes helybeli, vidéki, budapesti, külföldi lapokba és szaklapoktia eljegyzési, házassági, halálozási híreket s általában bárminő reklám
hirdetéseket
A világ minden nyelvére a belügyminisztérium által hitelesítve eszközöl
fordításokat
Vitézeknek, rokkantaknak, tisztviselőknek 50" o kedvezménnyel a
ül HIRDETŐ IRODA 11.
nagykanizsai fiókja KIRÁLY-UTCA 40. SZ.
légi póstával ucmkOíl a Távtrátt Irodánál
Telelőn 338-383. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
1925 május 20.
N8i kalapok „„. „,., 9yönBy ^
.......... ■ «•«««.....„«„
GYEHES ÉS VIDA katnnayir NamKiinuna. Kminey-u^" " r
A cipőkrémek
. £
Mindenütt kapható.
ZRÍNYI NYOMDAIPAR 1
ÉS KÖNYVKERESKEDÉS R.-T. |
HAGYKANIZSA, FŐÚT 5.
— Telefonszámok: 78. és 117. —
Kés/.il mindennemű nyomdai munkákat legszebb és Ízléses kivitelben a legszolidabb árakon
A hadigondozottak részére kifizetett járadékoknak he\'yes elszámolása (24776-925. VI. N. M. M. I. és II. minta), a fogyasztás! aitófükönyv és beszedési napijegyzék, valamint mindenféle jegyzői, községi és it^olai nyomtatványokat raktáron »art
Felvesz előfizetéseket és hirdetéseket a 0
„Zalai Közlöny" clmii politikai napilapra S
H 0
Hirdessen a Zalai Közlílnifben
Magántamilők figyelmébe I
Összevon! vizsgákra íi éreti,ttire tdlcj »ny.v( ícldislííiijcl kíiill ^
vKK-kl llnuLSIut a BOROSS-OAkDOS
tanintézet Budapest, VIII., R»k4eii. ul 57 a, - Tlwlvlwtóknck líultlüuíítf kedvezmény. KIvAIÖ Jegyzetek I t.
A SZENT ISTVÁN-TÁRSULAT
legújabb kiadványai:
Iskolai hitelemzések.
Irta : dr. Drcher Tódor.
Assisi Szent Ferenc életrajza. — Fordította: Pálliy Erzsébet grófné. Az aranyszőrű bárány.
Irta: Ajtai Kálmán. Az angol kath. szocializmus apostola. Példák a szentek életéből. Ina: dr. Czapik Gyula.
A lelkiélet kis könyvei
I. Évközi sorozat I. Böjti sorozat Szent József Imák és elmélkedések. — Oszeáilitotta: dr. ttnlczl Kálmán.
A lenti könyveken kivlll a Szent István könyvek
teljes sorozata is raktáron van.
Kaptutók a
„ZALAI KÖZLÖNY"
kiadóhivatalában Nagykanizsa, F4-ut 5.
Minden doboz sarkában pörkölt szemeskávé van
(Kilogrammonként kb. 8000 korona értéktl)
Válogatott cikóriából készült!
Nyomatott i Zrinyi Nyomdaipar és Köu>i ke restedé- R.-T níl Ni\'vykamzsán (Nyumiji. vezttó: Ofcnbes* Károlv*
64. évfolyam, 111. szám
Nagykanizsa, 1925 május 19, kedd
Ara 1800 korona
ZALAI IlfiÖNT
POLITIKAI NAPILAP
lauktutfcég É. kUdöblvaul Pö-nl 5 tajduiMn-TeUlofl 78. nyomdj 117. uám
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
CtólUtiéjl Arn: Egy Wn M.000 korom Híioct -----------90.000 koma
KULTURA ÉS GAZDASÁGI JAVULÁS
A miniszterelnök az erkölcstelenség leghathatósabb ellenszeréül a kulturát s a gazdasági javulást állította elénk. A kul-lurál, mint a lelki műveltség kifejezésbe!! formáját s a gazdasági javulást, mint a nehéz megélhetési viszonyokban lappangó veszedelem orvosságát.
Nézzük egy kissé közelebbröl az államélet szempontjából fontos ennek a két feltételnek lényegét, tartalmát és körülményeit.
A kuliura szót egészen hamisan azonosítani szerelik a műveltséggel, a műveltségi viszonyokkal és állapotokkal, illetőleg a müvelődöttségnek bizonyos megállapítható eredményeivel A kuliura lényegéhez azonban sokkal közelebb férkőzünk, ha azt az emberi életközösségnek bizonyos fejlettségi szinvonalaképen fogjuk fel s az élet berendezettségében bizonyos, általános emberi szempontból jogos igények kielégitettségében ismerjük fel annak tartalmái.
Maga a kuliura még nem jelent erkölcsöt s ha egyre-másra állíthatjuk is, hogy a kultura fejlődése rendszerint a lelki tulajdonságok finomodását jelenti, az erkölcstelenségnek, egyedi\':!, igen kis mérfékben lehet hullámtörő gátja.
Sőt példákat lehetne felhozni arra nézve, hogy magas színvonalú kultura mellett megvan az erkölcstelenség tobzódásának széleskörű lehetősége és az internacionális kulfurával szembeállított nemzeti kultúra sem fékezője az erkölcstelenség egyszer megindult folyamatának.
A gazdasági javulás szintén csak bizonyos mértékben képezi az erkölcstelenség ellenszerét. A tapasztalat azl igazolja, hogy az általános jólét épen nem szelídíti az erkölcsöket, habár elvilázhatatlan tény. hogy a nyomor sok bűnnek válik szülőanyjává. De azért nem lehet azt sem álli-tani, hogy a jólét fokozása előnyösen befolyásolja az erkölcsöket, hacsak ezt a megállapítást nem a bűnözési hajlamra s a bűnügyi statisztikára vonatkoztatjuk.
Mi nem kicsinyeljük le a kultúrának s a gazdasági javulásnak az erkölcsösebb életfelfogásokra és ezek megnyilvánulásaira gyakorolt befolyását, de a jobb erkölcsök érvényesülését nem ezen gyógyeszközöknek hatásától várjuk. Mi valahogyan ugy érezzük, hogy a lelkek nevelésén kell kezdeni a dolgot s a siker kulcsa az emberiség erkölcsi oktatásában rejlik. Valamiképen az életről vallott felfogá-
sokat kell erkölcsi tartalommal kitölteni és az erkölcsnek kell oly erősnek lennie, hogy féken tartsa bennünk az indulatokat és szenvedélyeket.
A kultura nagy áldás az emberiségre nézve, a gazdasági jólét pedig fokozza az amannak áldásaiban való részvételünk lehetőségét. de a mélyen a lelkekbe plántált erkölcsi érzés nélkül egyedül még nem biztosítják az egyre jobban terjedő erkölcstelenség feltartóztatását.
Bethlen István gróf a hazafiasságról, a pénzügyi helyzetről s a demokráciáról
A miniszterelnök és belügyminiszter Karcag város diszközgyUlésén
—. Budapest, wAJiu 17
Karcag rendezett tanácsú város március 17-én tartott közgyűlésén Bethlen István gróf miniszterelnököt és Rakovszky Iván belügyminisztert a város díszpolgáraivá választotta. A díszpolgári oklevelet ünnepi közgyűlés keretében tegna\'p délelőtt adták át gróf Bethlen István miniszterelnöknek és Rakovszky Iván belügyminiszternek.
Az ülést Varga Mátyás polgármester nyitotta meg; az üdvözló beszédet Török Vince ref. lelkész mondta. Utána Bethlen István gróf miniszterelnök mondta cl beszédét.
— Az engem ért kitüntetés — mondotta — értékes reám nézve egyéni szempontból, de értékes annak a politikának megítélése szempontjából is, amelyet az országos politika terén képviselek. A kormányok e tekintély elvét kell, hogy képviseljék és ép ebből kifolyólag nem hajszolhatják, a népszerűséget, hanem gyakran kellemetlen a polgárokra nézve áldozatot jel-.ntó kívánságokkal kell a nemzethez fo.\'dul-niok. Egy nemzet tisztán népszerű jelszavakból nem élhet meg. Tiszteletben kell tartania és helyre kell állítania azoknak a társadalmi és politikai intézményeknek integritását, amelyek nélkül egy nemzet sem prosperálhat és követnie kell azt az utat, amelyet a vallás és erkölcs ir elő számára. Az utolsó évtizedben láttunk politikai rendszereket, amelyek a maguk létét a társadalom alapintézményeinek megtámadására
bazirozták. Nekünk az a feladatunk, hogy ezekben az intézményekben helyreállítsuk azl ar tiszta szellemet, amelyre hallgatva boldogulhat" egy nemzet.
A politikában helyre kell állítani a hazafiságot. A hazafiság nem egyéb, mint az egyéni érdek alárendelése a nemzet érdekeinek. Három feladatot kellett a kormánynak megoldania. Az egyik az volt, hogy a felbomlott társadalmi rendet az orsz ígban helyre állítsuk. Gazdasági téren az volt a feladat, hogy Magyarország pénzügyi helyzetét szanáljuk, hogy az államot újból abba a helyzetbe hozzuk, hogy egészséges pénzügyekkel bírván, újból politikai faktor is lehessen a nemzetek között.
A kormánynak mind a kit irányú törekvése áldozatokat rótt a polgársági a.
Mindez egy kormányzatra nem népszerűséget, hanem népszerűtlenséget jelent. A külpolitikában az volt a felad a!, hogy Magyarország pozícióját az uj Európában újból megerősítsük, hogy Magyarország tekintélye a nemzetek tanácsiban újból helyreálljon és ebből a célból is áldozatot kell követelni.
Áldozatokat kellett követelni abban a tekintetben, hogy le kellett mondani olyan cselekvésekről és olyan kijelentésekről, amelyek talán nemzeti hiuiágunknak hízelegnek momentán, de amelyek a nemzetek konszernjében Magyarország presztízsét ! erősíteni épen nem alkalmasak. Mind-
ezek együttvéve a kormánynak népszerűtlenséget hoztak.
A nemzetnek áldozatokat kell hoznia egyes radikális rögeszmék terén is, amelyek egyes körökben élnek. Ilyen a demokrácia. A demokratikus fejlődés mindannyiunknak egyformán célja, a demokratikus fejlődésnek azonban nem az az igazi barátja, aki ennek előfeltétel nélkül egyik napról a másikra akar intézményeket megvalósítani, hanem az, aki fokozatosan és célirányosan igyekszik arra, hogy a nemzetnek az egész vonalon polgári önkormányzatot adjon. Ezen a téren is előre kell haladnunk és akarunk is előrehaladni, de csak fokozatosan, lépésről-lépésre.
Arra kérem Önöket, tartsák meg bizalmukat irántunk. Mi haladni kívánunk azon az uton, amelyet lelkiismeretünk és hazafias meggyőződésünk előír és amely azt hiszem, az ország javára válik. Adjanak segédkezet ehhez, mert hiszen a népszerűségről, arról, hogy a nép tömegei megértsenek, nem mondhatunk le mi sem. Adjanak segédkezet ahhoz, hogy előteremthessük és vezethessük a nemzetet felfelé azon az uton, amelyet kijelöltem és amely boldogabb jövő felé vezet.
Szavai végeztével gróf Bethlen István miniszterelnököt hosszantartó lelkes óvációban részesítette a megjelent közönség.
A miniszterelnök után még Rakovszky Iván belügyminiszter beszélt, majd Bethlen István gróf küldöttségeket fogadott.
LÉiül általi Halálra ítélte a Katonai törvényszék
Budapest, mijus 18
A katonai lör/ényszék ma délelőtt hirdette ki az Ítéletet a Léderer-pör-ben. A katonai törvényszék Léderer Gusztáv próbaszolgálatra bocsátott tartalékos főhadnagyot csalás, lopás o\'gyilkosság bűntette miatt a m. kir. csendőrség kötelékéből való kicsa-pásra, tisztségétől való megfosztásra, bronz katonai érdemkeresztjének, 1. o. vitézségi érmének, Károly csapatkeresztjének, sebesülési érmének elvesztése mel\'ett kötéláltali halálra Ítélte. Az indokolásban megállapítja a bíróság, hogy a dollár beváltásról szóló mesét Lédererné találta ki és adta elő Kodelkának. Léderernek nem volt meg a ke lő ereje, hogy felesége gyilkosságra való biztatásának ellentálljon. Az asszony felgyújtotta a férjében szuny-
ZALAI KÖZLÖNV
lígj má)ii«ia
nyadozó féltékenységet és ennek hatása alatt Léderer elhatározta magát és agyonlőtte az alvó Kodelkát. Feleségével együtt kivitlék és az áldozat holttestét feldarabolták. Az asszony annyiban segédkezett, hogy több lavór vizet adott be és szerszámokat adott át.
Az Ítélet felolvasása ulán a hadbíró ügyész kijelentette, hogy bár az Ítélet nem fedi teljesen a vád álláspontját, abban mégis megnyugszik.
Apálhy ezredes ezután Léderer Gusztávhoz fordull, de mielőtt Léderer válaszolt volna Kuget Károly dr. védő bejelentette, hogy védencétől kapotl előzetes ulasitás alapján bejelenti, hogy a kihirdeteti ítéletben megnyugszik agy a maga, mint védence nevében. \'Végül l-éderer pár percnyi hallgatás ulán kijelentette, hogy az Ítéletben megnyugszik, mire Apáthy ezredes az ítéletet jogerősnek jelentelte ki. Ezután a katonai törvényszék kegyelmi lanáccsá alakult át és tanácskozásra vonult vissza. A tanácskozás a perrendtartás értelmében zárt és titkos.
Országos Kézművesipari Tárlat
A nagykanizsai megbízottak
Bejelentési határidő május 31
Nagykanizsa, május IS
Nagykanizsa város és olvasótáborunk nagyszámú iparosságának vélünk szolgálatot lenni, mikor az augusztus 14-től szeptember 9-ig Budapesten megnyíló országos kézművesipari tárlat általános program inját és szabályzatát már most fóbb vonásaiban ismertetjük, hogy* ezáltal elősegítsük városunk iparának a tárlatra való felkészüléséi s azon minél nagyobb és minél eredményesebb részvételét.
A tárlatot az Országos Iparcgyc-sület rendezi a kereskedelemügyi minisztérium, a főváros, iparkamarák és ipartestületek támogatásával, illetve bevonásával.
A tárlat tartama alatt országos kézművesipari versenyeket, szakipari kongresszusokat és a 40 éves ipar-
iestülelek országos ünnepségéi fogják megrendezni. Ezenkívül tárgy sorsjáték is tesz a kiállítóktól vásárolt tárgyakból.
A tárlat csoportjai minden iparágai felölelnek. I. Lakásberendezés (bútor, kárpilos, csillár, szőnyeg stb.), 2. Vas- és fémipar (bádogos, rézműves, kovács, kocsigyártó, lakatos, műszerész, késes, elektromosipar, fém-njüves slb), 3. ruházati ipar I (férfi, nöi szabok, férfi, női kalap, | fehérnemű,gombkötő, kötszövő, nyakkendő, nadrágtartó, himzóipar, kézimunka, szűcs, stb.), 4. bőripar (tímár, lábbelikészilő, bőröndös, szíjgyártó, kesztyű stb.), 5. sokszorosító ipar (nyot.lda, fényképész, könyvkötő, vésnök slb.), 6. építőipar (kőműves, kőfaragó, ács, festő, cement, tetőfedő), 7. élelmezési ipar (mészáros, hentes, sütő, cukorka, cukrász, bábos, vendéglős, kávés), 8. nemesfém és órdslpar (ékszer, órás), 9. agyag-, kő- és üvegipar (kályhás, fazekas, tllkör, slb.), 10. egyéb faipar (esztergályos, kádár, kosárfonó, bognár), 11. tömegcikk és díszműáru, 12 vegyes (fogtechnika, hangszer, művirág, szemfedő, sportcikkek.)
Minden csoportnak külön bizottsága van külön szabályzattal.
Nagykanizsaifőmegb\'zoltnakBazső József ipartestületi elnököt, Neusied-ter Ferenc ipartestületi jegyzőt helyi megbízódnak kérték fel. Ugyanők tagjai lesznek az országos bizottságnak is.
Részvételi bejelentések szabályszerű iveken közvetlenül, az Ipartestületek vagy megbízottak utján történnek. Bejelentési határidő május 31.
Térdijak: szabadban ms-kénl 45.000, szabadon álló táigyak részérc 90.000, fedett csarnokban 120.000, nem kézmiiiparosok számára 75.000, 180.000, 210.000 korona. Bérelhető legkisebb terület a csarnokban I, szabadban 4 m3. Nagylerjedelmü, aránylag csckély érlékü tárgyaknál a lérdijat mérséklik.
A térdijak minden berendezés nélkül értendők és bejelentéskor fizetendők 3 százalék forgalmi adóval.
A részvételi jogosulliágol a jeleni kezés után a csoportbizoltságok állapítják meg.
Szállítás, elhelyezés, karbantartás a kiállító terhet képezi. , Bizlosilási dij tűzkár ellen 1000 korona ériékalap ulán 60 fillér, betörés ellen ugyanannyi.
Az áruk kirakására szolgáló idő augusztus 12-én délig tart. A kiállított lárgyak eladhatók, azonnal elvinni azonban csak pótlás esetén szabad.
A kézműves mesterek versenyének dijai aranykoszorus mesteri oklevél, szakmánként 2—4 ezüstkoszorus, 3—6 bronzkoszorus oklevél, a kormány az Országos Iparegyesülel és más testületek oklevelei, érmei tiszteletdíjai.
A tárlat intézőbizottsága az uli-kötlség, fuvardíj, slb. kedvezmények ügyében is eljár.
A kiállítók és az országos bizottság tagjai díjmentes állandó belépőjegyei kapnak. Gépek üzemben bemutatásához villamos energia rendelkezésre áll.
A szabályok ellen vélő vagy tisztességtelen versenyező résztvevőket a vezetőség kizárhatja a dijak visz-szafizetése nélkül.
*
Reméljük, hogy a tárlaton Nagykanizsa város fejlett ipari élete is módot talál a bemutatkozásra s iparosaink igyekezni fognak, hogy az egész ország elölt is bizonyságot legyenek a tehetőség szerint minél nagyobb részvétellel városunk iparának versenyképességéről..
Vagyonmentővásár
Megnyílt a kiállítás — Fényesnek ígérkezik az aukció
Nagykanizsa, ntájiu 18 Vasárnap egész nap folyl a vagyonmentővásár rendezési munkálata a Kaszinó nagytermében. Oldalt és középen hosszú asztalokon vannak kiállilva az eladásra S2ánt tárgyak, felettük pedig a képaukció festményei díszlenek a falakon.
Sok mindenféle tárgyat látha tunk a holnap megnyitó kiálli láson. Eddig eladásra kerülnek itt női kézimunkák, régi porcéi lánok, űvegnemüek, dísztárgyak\' hangszerek (cimbalom, hegedűk\' citerák), fegyverek ,\'ge„ ^ könyv (lexikonok^stb., közlük könyv a XVII. századból & Széchenyi István Hitelének 1830. évi kiadása a szerző sajátkezű dedikáló soraival), varrk gép, régi órák, pohárszék, éj,, szerek stb. stb.
Miulán hétfőn és kedden még lehet beszolgáltatni tárgyakat az árverésre, előreláthatólag kicsinek log bizonyulni a ka-szinó nagylerme a kiállításra.
Minthogy minden egyes tárgy leltározva van és becsértéke képezi a kiállítási árat, árverésen kivül egyik sem vehető meg az árverés pedig a hét végén lesz megtartva.
Ismét figyelmeztetjük a közönséget, hogy a saját érdekében használja fel a kínálkozó alkalmat azoknak az értéktárgyainak legelőnyösebb eladására, melyektől megválni hajlandó. Az eléri vételárból mindössze 15% kerül levonásba, a megvett tárgy után a fényűzési adót a vevő köteles lefizetni, a vételár azonnal készpénzben fizetendő, a Müvészház képet pedig részletfizetésre is megvehetők akképen, hogy vételárának 25°/o-a az árveréskot készpénzben kifizetendő, a lenmaradó hálralék pedig egyenlő havi részletekben az év végéig törleszthető.
Mindkét aukcióból bizonyos részesedés a „Zalai Közlöny" szerkesztőségének katonasirok akciójáA illeti.
Egy
asszony
ária: Si. Solymos Bea (tj
Azután megfürdöll. Jól esett a lágy víz bársonyos dédelgetése. Szép, érelt testében maga is gyönyörködött. Sajnálkozva húzta végig ujjai hegyét egész testén, mintha más valaki helyett becézve simogatta volna. Bánatosan gondolla. Kár, kár értem. Egy különös associáció folytán azok a nagy, hibátlan, érett császárkörték Jutottak eszébe, melyeket egy tavalyi hirtelen támadt szélvihar lemarcangolt a fáról s a kerítés — kemény Falához csapta. Szélmállasz-totta zamatos húsúkat.
— A sir iszonyú gyomrában is szétmállik szép marványos lestem — sóhajtotta. S bánata oly mély voll, hogy könnyűit nem engedte szeme szelére csapódni, hanem befelé folytak lelke sirhatos fenekére
Fürdés után szépen megfésülködött. Sütővassal gondos hullámokba szedte haját. Fehér selyem uj harisnyát s fekete bársony cipőcskét húzott formás lábára. Cicomázta magát a Halál menyasszonya. Vadonal uj fekete taffota ruháját öltölte lel, miután kifogástalan parádéba öltözött alatta. Gondos precizitással válogatott össze minden darabot. Szigorú pedantériával készült a kegyetlen nászra.
Mikor teljesen rendbe érezte magát, összerakta szobáját, bczárla szekrényeit, kikészített az asztalra levélpapírt és ceruzát. Irt. Sürüti egybefolyó, reszketés nélküli, bátor sorokban búcsúzott urától és fiától. Sietett, mintha zakiatójvégzctes szelleme üldözné. Majd szikén hátradőlve egyel nyújtózott s homlokára hulló hajfürtjeit clsiinitolta. Azután gépiesen felállóit. A megvclcll ágyának mályvaszínű selyem paplanára oda dobla az imént levelet! báli ruháját, hogy a kis cseléd megértse ha rátalál. Mintha a báli ruhához fűződő emlékeit is hanyagul ledobta volna magáról ezzel a mozdulatával. Az éleihez larlozó lim-lom volt az is.
Egy nagy fiókot húzott ki féltérdre ereszkedve s a liókból óvatosan emelt ki egy csomagot, melyben teljesen uj ruhaszárító zsineg tekergőzöl!, mintegy büvőlö, vékonyteslü kígyó.
Tétovázás nélkül, szinte mohó mozdulattal egy hurkot készitell rajta.
Amint kezdett kicserélődni lelkének belső világa, aszerint alakult mozdulata, tevékenysége. Régi magától mindinkább távolodva, mind szűkebbre szorítkozott gondolatköre. Mikor levelére is pontot tett, akkor búcsúzott övéitől és többé nem gondolt rájuk. Üszkösödő lelke részle-
gasen már meghalt jóval előbb, még csak kis ponlot érezte csupán zsibbasztó kínjait.
A fiókot nagy robajjd még betolta, sőt a kulcsot is ráfordította. A szertartáshoz még egy uj szál gverlya tartozott. Kivette éjjeliszekrénye fiókjából és ezüst tartóba erősítette, majd megnézte az órát. Tiz óra voll. Künn edénycsörömpölés hallalszolt a konyhából, melyet a kis cseléd zsolozsmázón clnyuitolt da-lolása kísért.
Az intézőné türelmetlenül dobbantott lábával. Még\'majd egy órát kell várni, mig a ház végleg elcsendesül.
Mint a hosszú útra készülődő még egyszer végiggondoll mindent. Mit hagyoll ki podgyászából, hogy vissza ne kelljen fordulnia. Ah a fekete selyemkendő! A zsineg mellé l^szilellc.
Halk óvatosan kinyitolta az ablakot. Fűszeres akácillalol hozóit az esti szellő s a hold kíváncsian világítóit a sápadt asszony arcába, aki csak bámult szinle megmeredt lékintettel a pusztai messzeségbe Búcsúzol! ismét. Többé ezt sem látom gondolta, - s a hold felé fordult könyörögve:
- Kérlek, legalább te ne hagyj el, légy velem olt lul is. Csenfés sápad! sugaraddal légy az én sötétségem ámpolnája.
A hold szelid ígérettel bólintott. Majd egy felhő mögé bujt, minllii sírva temelné bele arcát.
Az asszony becsukta az ablakot Szobájában körüljárlatta tekintetét. Mit hagyott itt bucsullan? Fia gyermekkon arcképén a beleges gyermek gyér mosolyát látta felé világítani. Erre kitört belőle a szívszorító, életbe visszahívó zokogása. Levette a képet, ráborult s csuromvizesre áztatta patakzó könnyeivel. Ettól megfrissült, belső feszültsége enyhüli, bár elhatározásban nem ingott meg. Már erősen hipnotizálta a túlvilág szelleme. Az órára nézelt. 01 perc múlva tizenegy. Eljölt az idál
Még egyszer körülnézett zakatoló szívvel. Minden rendben maradi utána. A félig égett gyertyával meggyújtotta az ujat, a régit eloltotta. Igy oltotta el maga mögött régi életét.
Felkapta a zsineget, selyem kendőjét s egy széket a balkarjába. Jobb kezében fogla az égő gyertyát. Halkan, óvatosan nyitotta ki az ajtót, melynek tompa csikorodása majd megfagyasztotta a vért ereiben. Szive majd áttörte mellét, oly hevesen Ilik-letelt. Az ajlól könyökével hálraU-szitolla. Mint vészharang kongoll szive verése s agyában sziszegő szédülés vette cl az éji csend éléi.
(Végi kívj \'
1025 május 19.
ZALAI KOZLONT
napi hírek
napirend
Május 19, kedd
Róoiat katolikus: Colcszt. Protestáns: Ívd. Izraelita: l|ar hó 25.
Nap kel reggel 4 óra 19 perckor, nyűg-wlk délután 7 óra 35 perckor.
A Meteorológiai Intézel jelentése szerint a felhőzet csökkenésével helyenként xlvataros l<ló várható.
ELÉGIA
Irta: PITTORESSA
Kedves, ott lül a domboldal tövében. Gondolsz-e néha-néha rám 7 Mikor leszáll az esi s az éjj\'-i szem Dalolva játszik szobád ablakán ? . . .
Már messze kerültem . . . Mennél sebesebben jöttem s maradott el mögöttem az ut, sok rossz hazug álmok, szép tarka virágok telkemre borítják multamból a bút. Már mélyre temetve, oh, bármi szerelme szép zsenge tavasznak hiába ha hiv, még illatozó rét, vagy rózsa, virág, ég lállára se\' kél már Hetre e sziv... Oly messzire mentem és kőibe\' feledtem, hogy visszafelé én mar nem mehetek; mécsem kialudva, lelkem tele búval, mindent a szobámnak K)ász leple lemet. Vad, zord viharoknak átkos haragúknak csak rabja vagyok; nincs semmire vágyam, egy van, mire vágytam: cl/ó az idő, hogy mind\' visszahagyok...
Kedves, olt tut a domboldal tövében, Gondolsz-e néha-néha rám ? Köszöntelek és közben zeng a lelkem, Mini mély akkord egy régi zongorán.
(1971 tnJJm IS.)
Halálbüntetést
mondott ki tegnap a katonai lör vényszék Budapesten Uderer-re.
Nem vezetünk statisztikát arról, hogy ebben az évben már hányadik akasztásra szóló Ítéletet hozlák a budapesti és vidéki polgári és katonai bíróságok, — de a szám a dolog lényegél tekintve nem is fontos, mert hi z\'n tudjuk, hogy napjainkban már alig van nap, hogy a lapok hasábokon ál ne tárgyalnának legkülönbözőbb aljas indokokból elkövetett gyilkosságokat.
/f bábom előtti évtizedekben erősen tartotta magát a meggyőződés, hogy a bűnesetek számát nagyban ,csökkentette a kultura előrehaladása. Statisztikával próbálták igazolni, hogy akkor kevesebb gazleltet köveitek el, "unt például csak 100 évvel azetőll is. mikor a kultura még sokkai alacsonyabb színvonalon áIII. E tekin-telben mi nem akarunk perbe szállni a akadémikusokkal és hajlandók vagyunk elfogadni az ő megállapításukat. De ami a malira nézve állt, nem áll u jelenre. Egészen bizonyos, hogy ma sokkal több a bűnesetek száma, mnil volt a háború előli s a gyil-""sságok sokkal gyakoriabbak, mini innak előtte voltak.
Az államhatalom valóban nem te-"" mást a gyilkosokkal szemben, tninl halálra ítéli. Ma már vita tár-&y°t sem képezheti, hogy igazságos eszköz-e a halálbüntetés a cselek-m<ny megtorlására vagy sérti az
az emberi jogokat? — mert ha valaha, ugy éppen napjainkban, szükség van a Jentaitására.
De egymaga a hulálbilntetés még nem eszköz a közerkölcsök megjavítására. Ma már elrettentő Autósa sem a régi s a háború megtanilotta az embereket a vérengzésre. Korántsem a bán mentségére hozzuk fel ezt a tényt, csak épen bizonyos kapcsolatot látunk a kétféle vérszomjaság közölt. Aminthogy maga az olvasó is ma már másféle lelki állapottal és idegzettel olvassa a bUn-ílgyi krónikákat, mint olvasta még csak néhány évtizeddel ezelőlt Is.
,4z erkölcsök léhát épen nem szelídültei a nagy kuliura hatása alalt, sőt a tények ametlelt bizonyítanak, hogy eldurvullak. Ez ellen pedig lenni kell valamit s a sociológasok és kriminológusok törhetnék a fejüket rajla, hogy mi ulon-módon lehelne az emberek erkölcseit megszelídíteni annyira, hogy legalább a vértől irtózzanak és ne öljenek . . .
iksz
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK
Május 21: A Zrinyi Miklós Irodalmi élt Művészeti Kör Zrinyi ünnepélye a Városháza diszlcrmében délelőtt II órakor.
Május 23: A kegycsrendi reálgimnázium sziniclóadása az intézel tornatermében este fél 9 órakor.
MAIus 24: A kegvcsrciji reálgimnázium szinielőadása az intézet lornatermében este tél 9 órakor.
Május 30: A Transdanubia Sport Egyesület műkedvelői előadása.
Junius I: Az Iparosdalárda sétatéri mulatsága.
A Transdauubia Sport Egyesüld műkedvelői előadása.
Junius 6: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballcll-etőadása a Polgári Egyletben.
Junlua 7: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballett-clőadáaa a Polgárt Egyletben.
— Személyi Hc. Eöry-Szabó Jenő dr. kúriai bíró, a nagykanizsai törvényszék elnöke, háromheti tartózkodásra Hévízre utazott.
— A fOldmivelésQgyl miniszter Kaposvárott. Mayer János földmi-velésügyi miniszter holnap délelőtt Kaposvárra étkezik a gazdagytllésre.
— Egyházmegyei hírek. Gazdag Ferenc nagykanizsai püspöki biztos, Némelh Árpád kaposvári hitoktató és Takács Antal keszthelyi hitoktató sikerrel leteltek a plébánost vizsgál, inig Rudnyánszky Miklós csatái i káplán középiskolai hittanári oklevelet nyert.
— Előléptetés. Rakovsiky Iván belügyminiszter Fára József vármegyei főlevélfárnokot a VIII. fizetési osztályba előléptette.
— Nagykanizsa város létszámcsökkentése. A város létszámcsökkentése ügyében mosl érkezeit le a vármegyéhez a belügyminiszter leirata. A miniszter Nagykanizsa városnak a létszámcsökkentés ügyében hozott határozatát tudomásul vette, kivéve Sípos János, Deckert Lajos és Horviith András forgalmi ellenörök elbocsátására és állásaik megszüntetésére, mivel ezek ügyében a pénzügyminiszterrel folytatolt tárgyalás után fog dönteni.
— Teológiai évzáró. Az egyházmegyei papnevelő-intézet évfolyamainak ünnepélyes befejezését a megyéspüspök junius 14-ére tűzte ki.
— A Magyar Nemzeti Szövetség nagykanizsai fiókja ma, kedden délután fi órakor a városháza kistanácstermében bizotlsági ülést tart. Kéretnek a bizottsági tagok pontosan, teljes számban megjelenni.
— Kinevezés. A kereskedelmi miniszter a gyíkényesi elsőszámú postahivatalhoz Molnár Ferencné Hild Margitot nevezte ki postamesternek.
— Nagykanizsa laktanya-kártalanítása. Nagykanizsa városa tudvalevőleg a katona; beszállásolásl kártalanítási dij felemelését kérle a törvényhatóságtól. A vármegye fedezel hiányában nem teljesítette Nagykanizsa kérelmét, ellenben megkérte Bődy Zoltán alispánt, hogy a jövő évben megfelelő fedezet beállításáról gondoskodjék.
— A sümegi bérmálás. Sümegen a bérmálás pünkösd vasárnapján lesz megtartva. A főpásztort a legünnepélyesebb keretek között fogják fogadni.
— A balatonszemesl ünnepségek- A .Falu Országos Földműves Szövetség junius 1-én nagyszabású ünnepséget rendez Balatonszemesen, melynek részletes programja a kö-velkező: Május 31-én este az érkező vendégek fogadtatása. Pünkösd vasárnapján udvarjárás, majd azoknak a földműves és kisiparos-házaknak díjazása, melyeket fürdővendégeknek adnak ki: kisgazdi-kettősfogatok díjazása; a magneme-sitö telepek bemutatása; lóverseny 1200 méteres távon kisgazdák részére; fél 12 órakor tábori mise; a szövelségi fiók zászlószenlelése. Egy órakor nagygyűlés, amelyen sokoró-pálkai Szabó István ny. miniszter, Schandi Géza huszárezredes, Pacsáry Károly tanfelügyelő és dr. Szekeres László beszélnek. — Az ünnepségen részt vesznek Sárközy Qyörgy főispán, Tallián Andor alispán, a vitézi szék, a Mezőgazdasági Kamara, a Oazdasági Felügyeiőség, a Gazdasági Egyesület stb. stb.
— A Budai Dalárda átutazása Nagykanizsán. Megírtuk, hogy a Budai Dalárda, a magyar dalkullusz egyik legnagyobb büszkesége, Olaszországba utazott. Útjuk közben, szombaton délután átutaztak Nagykanizsán is, ahol a vonat rövid tartózkodását arra használták fel, hogy a perronon elénekelték a Kék nefe-lejts-et és a Magyar Hiszekegy-ct. Az olt összegyűlt kisszámú közönség lelkesen ünnepelte a dalárdát, mely elindult, hogy ujabb babérokat szerezzen a magyar névnek. — Mint sajnálatos tényt regisztráljuk, hogy a Bud\' i Dalárda, elmulasztván érkezésének szokásos jelentését, a nagykanizsai dalostestvérek részéről semmiféle fogadtatásban nem részesült.
— Az OFB nyilvános tárgyalásai. Az Országos Földbirtokren-dezö Bíróság I. tanácsa ma délután tárgyalja Murakeresztur és Molnári földmegváltási ügyeit.
Fürst József
„Kék csillag" divat-áruháza Nagykanizsa
E hét szenzációja !
Gyapjú delének métere
csak K 45.ooo
Elegáns grenadin ruhák
csak K i65.ooo
Elegáns liberti ruhák csak K 260.OOO
Dunántul legolcsóbb bevásárlási forrása!
— Fel ül fizetések. A detektív nyugdijpótló egyesület céljaira legutóbb Nagykanizsán rendezett mü-vészestély felülfizetóinek névsorából kimaradt a BankegyesQlet 100.000 és Klein Gyula 100.000 koronás fe-lülfizetésc.
— A csurgói járás kisgazdapártja a tegnapi napon igen népes értekezletet tartott, amelyen a kerületnek számos kisgazdája vett részt. A gyűlésről Mayer János fóldmive-lésügyi miniszternek a kővetkező táviratot küldötték: „A csurgói járás kisgazdapártja kózponti bizottsága mai ülése alkalmából szeretettel üdvózli vezérét és bejelenti, hogy a kerület a nyilt szavazás mellett foglal állást."
— A Tödővész Ellen Védekező Egyesület. Megittuk, hogy a vár-megyeszerte megindult akció során Nagykanizsán is megindult a mozgalom a Tüdővész Ellen Védekező Egyesület megalakítása érdekében. A jelentkezett tagok névjegyzékét felterjesztették a napokban az alispánhoz. A helyi bizottság alakuló ülése szerdán délután lesz a városházán.
— A keszthelyi Gazdasági Akadémia hangversenye Zalaegerszegen. A keszthelyi Gazdasági Akadémia hangversenye Zalaegerszegen folyó hó 20-án az „Arany Bárányában lesz megtartva.
= Ma és minden este kaposvári Balogh Károly hírneves zenekara hangversenyez a Korona-éttermében.
ZALA! KÖZLÖNY
— A megyei bazattbánya ügyében Bötly Zoltán alispin ismét tárgyalt a helyszínen, azonban döntés mai napig még nem történi.
— Katolikus tanítók gyűlése. A Pacsa-nagykapomoki esprreskcrűleli katolikus tanítói kör Junius hó 4-én délelőtt fél 9 órakor Pacsán az iskola helyiségében rendes lavaszi közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: I. Elnöki megnyitó. 2. Köri főjegyző választás 3. Jegyzőkönyv hitelesítés. 4. Gyakorlati tanítás. Minla lecke. Rehllng Józsel tanító. 5. Elnöki jelentés; a kör szétválasztási Ogye. 6. Kalh. Tanilók Orsz. Szövetsége kiküldötte: Kocsin Károly főlitkár. 7. Tagdíjak megállapítása, számvizsgáló bizottság kiküldetése. 8. Falusi isk. szövetkezet: Landi Ferenc k.-lanitl. 9. Beszámoló az 1924, évi országos nagygyűlésről. Sérelmeink: Rosman Sándor k.-tanító. 10. A tanító a szociális kérdések szolgálatában: Karácsony Lajos k.-tanitó. II. Pénztárnok és számvizsgáló bizottság jelentése. 12. Indítványok tárgyalása. A közgyűlés előli reggel mise. A választmány közvetlen a mise után értekezletet tart. A közgyűlési társas ebéd követi az .Ollhon"-ban, utána lánccal egybekötve kedélyes délulán lesz.
— Felvétel A jutási honvédaltisztképzőbe. Szeptember elsejével 154 teljesen ingyenes, áliamkölt-séges helyet fognak betölteni a Jutási honvédaltiszt-képző iskolában. Pályázhatnak 14-18 év közti magyar állampolgárok 6 elemi vagy 1 középiskolai végzellséggel. Részletes teltételeket meg lehel tudni Nagykanizsán a városháza kiadó-hivala-talában, válaszbélyeges kérdezősködésre az intézettől.
— Megfellebbezték a kéményseprési dijakat A nagykanizsai kéményseprő mesterek a város képviselőtestülete által a kereskedelemügyi minisztérium döntése alapján megállapított kéményseprési dijakat megfellebbezték. Ez a fellebbezés annyival is meglepőbb, mertaz utolsó megállapítás, tehát december hónap óta a gazdasági visszonyok aligha rosszabbodtak.
— Zalai utlevél-statlsztika. Az év folyamán Zalavármegyében 900 egyén kért útlevelet, 400 pedig útlevelének meghosszabbítását kérte.
— Jegyzői értekezlet. Szombaton délelőtt a sümegi járás jegyzői értekezletet tartottak, amelyen a hadirokkantak ellátása körüli munkákat tárgyalták.
— Dlaconus szentelés. Kránitz Kálmán felszentelt püspök, nagyprépost folyó hó 21-én diaconussá szenteli az egyházmegyei papnevelő in-lézet hal IV éves hallgatóját.
— A hernyó- Irtás elmulasztása. A városi .rendőri büntetőbiró legnap 30 nagykanizsai kertesgazdát büntetett meg lejenként 25.000 korona pénzbirságra, mert a tavaszi kötelező hernyóirtásl gyümölcsöseikben nem végezték cl
— A Magyar Városok Országos Kongresszusa május 26-án állandó választmányi Jllést tarl, melyen foglalkoznak a városok külföldi kölcsönével, az állampapírok valorizác ójával kapcsolatos javasla lal, a brűsz-szeli Városok Nemzetközi Szövetségébe való bekapcsolódáss I, a párisi nemzetközi város-kongresszuson való részvétellel és egyéb a városokai érdeklő ügyekkel.
— Pótvásár Oyulakeszln. Bődy Zoltán alispán megengedte, hogy Gyulakeszi község május 29-én pót-vásárt tartson.
— XLIV. magyar királyi jóté-konycélu állami sorsjáték húzása 1925 évi junius 4 én lesz. Egy sorsjegy ára csak 10000 korona. Ezérl a kis összegért szerencsés esetben 150,000.000 korona nyerhető készpénzben. Van egy 100 millió koro-
julalom, 50 millió koronás, 15 millió koronás, 10 millió koronás nyeremény. A nyeremények száma 10.739, melynek összértéke ö\'száz-millió korona készpénzben. Sorsjegyek az ár előzetes beküldése mellett a Székesfővárosi m. kir. Pénz-Ogyigazgatóság lotlóoszlályánál (Budapest, IX., Fövámház) rendelhetők. Sorsjegyek kaphatók még dohányárudákban és pénzintézeteknél. Játéktervet ingyen és bérmentve küld a m. kir. Székesfővárosi Pénzűgyígaz-galóság lottóosztálya.
— Csavargás miatt kitiltott cselédi&nyok. A nagykanizsai rendőrkapitányságon a két éve csavar-gásért örök idökie kitiltott Molnár Rozáliát 15 napi elzárásra iléllék tiltott visszatérés miatt. Kelemen Júlia nagyrécsei leányi csavargásért 15 napra elzárták és örök időkre kitiltották Nagykanizsa területéről.
— Cscndörkézre került szél hámos. A pacsai csendőrség cllogla Vermes Henrik 30 éves ügynököt, aki a szegedi Viktória r. I. képviselőjének adta ki m«ál, végi;;csalla Zala és Somogyvármegyékel. Megrendeléseket vett lel és az előlegül kapóit összegeket elsikkasztotta. Vermest átadták a kir. ügyészségnek.
— Súlyos baleset. Azigali kántortanító fiával vadászatra indult. A liu egy galambot vett észre, lekapta fegyverét és reá célzott. A golyó azoban nem a galambot találta, de Csendőr-Németh Jánost, kinek altestébe fúródott a golyó. A szerencsél-len ember állapota válságos.
Baleset. Boí/György 66 éves nagykanizsai lakos tehenes szekere előtt a Király utcán Kiskanizsa felé igyekezett. Mögölle haladt a város önlözőkocsija, mely előzés közben nem zárta cl a vízcsapot. A víz a teheneket érte, melyek annyira meg ijedtek, hogy elóttűk bandukoló gazdájukat fellökték, ugy, hogy az erő-sebb zuzódásokat szenvedett. Első segélyt a Mária-gyógyszertár tulajdonosa nyújtott a megsérüli embernek, majd megjelent a helyszínen a tisztiorvos, és a rendőrhatóság is. A vizsgálat megindult.
_ Kaposvár város kfllcsőnc.
A városok kölcsön-akciója kapcsán Kaposvár városa 62 milliárd 575 millió papitkorona kölcsönt igényelt. Hogy milyen célra óhajtja Kaposvár városa a kölcsönt igénybe venni, _ íme olvassa és írigyel|e Njgy-kanizsa város közönsége Kaposvár közönségéi: I. Utak épilésére 2 milliárd 500 millió, 2. Színház Javítására 200 millió, 3 Mérlegház épilésére 200 millió, 4. Vásárcsarnok épilésére 8 milliárd, 5. Közvágóhíd építésére 8 milliárd. 6. Ravatalozó ház építéséie 2 milliárd, 7. Uj villamos központ építésére 30 milllird 600 millió, 8. Gőzfürdő építésére 3 milliárd 400 millió, 9. Víz rütelep kibővítésére 2 il illiárd 125 millió. 10. Csatornatelep és szüró.elep épilésc és a hálózat kibővítésére 3 milliá\'d és végül II. Mozgószinház épilésére 2 milliárd 550 millió. Kiposvár város ezzel nem:sak nagyszerű városfejlesztési programját hajija kérésziül, de sok száz munkanélküli dolgos magyar munkáskezei foglalkozta! és nagyban hozzájárul a munkanélküliség rémének enyhité-s.hez. Nagykanizsán égető szükség lenne a kórház kiépilésére, fejlesztésére. halasztást nem Kir egy szegényház felépítése, különösen sürgős az elemi iskolák felállítása, a botrányszámba menő járdák és u\'ak javítása, eminenter fontos egy ingyenes népfürdő és sok minden más, ami nélkül Nagykanizsa el sem lehet — de Nagykanizsán a reprezentációs költségek megszavazása ugylálszik fontosabb, mint egy 31.000 lakosságú város elhalasztha-tallan kívánalmainak megvalósítása.
— Gyermekkocsik nagyon olcsón Szerbnél, Csengery-utco.
Mélyen leszállított áron vásárolhat Szomoldnyt Gyulánál.
— Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
= Fölényesen győz minden versenyben l\'ilipp kötöttárugyára (Szombathely, Széli Kálmán-utca 6) olcső és jóinittöségü áruival. Mulatóba néhány ár : Selyem mellények 195 ezer, selyem jambó sipkák 17 ezer, llór urizoknik 29 ezir, fátyolhaiis-nyák 38 ezer.
május 19.
~ Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
Katonai él egycniuMZfltl ctkhchlxn I mii límcct legolcsóbb bcvlilitiil toirii,
egyedüli szaküzlet Brimcatoa JéxaofSugir-ut53.Tcl.7tO
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik felejthetetlen jó férjem, illetve lestv. rünk
Türk Gyula
clliu yta alkalmából részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetet.
A gyászoló család.
A ZALAI KÖZLÖNY
PANASZKÖNYVE Rokkantak panasza
N.gyk.nlzM, mlja, |n Mai postával kapluk a következő levelet:
.Igen tisztelt S:erkeszlő Url Vasárnap olvastam a Zilai Közlönyben, hogy az összes hadirokkantakat leiül fogják vizsgálni. Eddig rendben lenne minden, hiszen erről már régebb idő óla hallottunk beszélgetni. Városunk vezetősége azonban mindjárt megjelölte a tartandó vizsgám helyéi is, még pedig u város-búza másoitik emeletén. Mi, rokkantak kissé eltűnődtünk ezen a bölcs rendelkezésen, mert hiszen sokan vannak közlünk, kikre nézve az emelet-járás, különösen a második emeletre való felkapaszkodás a legnagyobb megerőltetéssel, sót veszéllyel is járhat. Méltán csodálkozunk tehát azon, hogy ez illetékeseknek, de főképen a felülvizsgáló\' orvosoknak eszébe nem julotl. Csak egy kis jóakatalol kérünk irányunkban s ha ezt megkapjuk, ugy bizonyára talál a város módot, hogy a felülvizsgálat és a havi kifizetések Is valami kevesebb lcpc<öjárdssal kapcsolatos helyiségben eszközöltessenek. — Soraim közléséért az összes nagykanizsai hadirokkanlak nevében köszönetet mondva, maradok-Szerkesztő Urnák tisztelő hive: Egy láblövéses hadirokkant.\'
Zürichi zártai Vilii 26SO-, London 2S09S0 Ntwyoil 51675. Billud 7610 —. Millmd 2107*50. Holland 20775 Butin 153 . Wltn 128!) Sotli S7T 50. Piig. 1530 -. BiuUpeil 72-60, ■ni 99 05. BnVilcil 245 -, Btlgrlí 835 —
SPORTÉLET
A Nagykanizsai Ifjúsági Labdarugók Szövetsége tudomásul vette a kővclkcző benevezéseket: Jóbarálok SC. III. kerületi TC, Törekvés SC, Hungaria SE, Testvériség SE és Transdanubia SE. Felkéri nevezeti egyesülclek intézőit, hogy szerdán azaz I. hó 20 án esle léi 7 órakor a további leendők megbeszélése céljából a polgári iskola tornatermében jelenjenek meg. Ujabb nevezéseket kivételesen ezen határidőig elfogadunk. A szövetség állal delegált vizsgáztató bizottság f. hó 23-án birói vizsgát tarl. Felhívja mindazokat, akik vizsgálatot tenni óhajtanak és ezideig nem Jclcntkez-lek, ebbeli kérelmükkel forduljanak Deirtsch Simonhoz Nádor. u. I. dohánytőzsde.
\' Nemzetközi mérkőzések Nagykanizsán. Tudósítottunk már ar.ól, hogy a Nagykanizsai Tornaegylet a pünkösdi ünnepekre mcgtlivla a Varazsdi Sport Klub csapalát. A tárgyalások során az NTE> elfogadta a varazsdiak feltételeit, a maga részéről lekötötte a mérkőzést és tegnap megérkezett a varazsdiak távirata is, melyben 30-án estére biztos érkezésüket jelzik. A varazsdiak szereplése az első nemzetközi mérkőzés lesz Nagykanizsán s első t«P az NTE-vel, másnap a Zrínyi TE-vel játszanak.
1925 május 29.
ZAI.AI KÖZLÖNY
Jóbarátok—Törekvés vasárnap délutáni mérkőzésének eredménye 5 : 1 (2 :1) JóbarátokJavára. Goolo-kat Bjda, Kulka, Frank, Dobó (Gerencsér öngól), Stern I. lőtték.
Magyar futballisták nagy győzelme az angolok felett FTC-MTKNTE Vasas konib. Bolson Wanderers 4 : 1 (3 : 1)
törvényszék
Csődmegnyitás. Miután Wéber Mór és Társai nagykanizsai kereskedők ügyében folyamatba tett kény-szercgyeztetési eljárás nem sikerült, a nagykanizsai törvényszék a cég ellen a csődöt megnyitotta. Ugyancsak megnyitotta a törvényszék Kéry Sándor keszthelyi kereskedő ellen is a csődöt.
Kényszeregyezségi megszüntetés. Englünder Béla nagykanizsai szabó cég az ellene megindított kényszeregyezségi eljárás megszüntetését kérte, miután időközben a budapesti kereskedőkkel sikerült megegyeznie.
Jóváhagyott kényszeregyezségek. Herrnsteln Béla nagykanizsai kereskedő 50 százalékos kvótát ajánlott fel hitelezőinek két havonként való törlesztés mellett. — Tölgyes Lajos kiskanizsai fűszeres 40 százalékos egyezséget ajánlott fel két havi törlesztéssel. — Handleg Mátyás (Miksa) felsőrajki kereskedő 30 százalékos kvótát augusztus, október és december havi törlesztéssel ajánlott fel hitelezőinek. A nagykanizsai törvényszék a kényszeregyezségeket jóváhagyta.
Irodalom és művészet
A Nemzet A dr. Varga Béla Hűngay Sándor és Szegedy László szerkesztésében megjelenő ily eimtl szépirodalmi, társadalmi és történelmi hetilapnak folyó évi 11 és 12. száma a szokott élénk és magas színvonalú tartalommal jelent meg. A magyar Írói előkelőségek csaknem találkát adtak ebben a füzetben egymásnak. Közluk látjuk Pro-hászka Ottokárt, Rákosi Jenőt, Pin-iir Jenőt, Tábori Kornélt, dr. Szon-tagh Tamási, stb. A kettős szám ára 25.000 korona.
Uj Idők. Május 30-án 100 millió koronát sorsol ki az Uj Idők, Hcr-czeg Ferenc képes irodalmi hetilapja, fennállásának 30. évfordulója alkalmából olvasói között. Az Uj Idők 20-ik számában folytatódnak Csalhó Kálmán és Ludwig Wolff érdekes regényei. Közli a lap azonkívül Bó-nyl Adorján, Nadányi Zoltán és Kcr-lész Mihály elbeszéléseit, Rákosi Jenő és Hcllebrandt Elena cikkeit, Kosáryné Réz Lola és Juhász Gyula verseit, számos művészi és időszerű képei és a lap rendkívül népszerű rovatait, s szerkesztői Üzeneteket és a szépségápolást. Az Uj Idők előli-vetési ára negyedévre 80.000 korona Kiadóhivatal: Budapest, VI. And-rássy-ut 16.
TANÜGY
A középiskolák uj vizsgadijai.
A közoktatásügyi miniszter a középiskolai vizsgadijakat ujabb rendeletében a következőkben állapította meg: Az iskolai év első hónapja után felveit tanulók felvélcli vizsgadija tárgyanként 20.000 K, közalkalmazottak gyermekeinek 10.000 K, különbözeti vizsgadíj tárgyanként 40.000 K, közalkalmazottak gyermekeinek 20.000 K. Magánvizsgadij tárgyanként 60.000 K. Rendkívüli időhen a dijak kétszeresen. Érett-ségi vizsgálat diji 210.000 K, közalkalmazottak gyermekeinek 70.000 K. Ebből egyheled rész elnöki dij egyheted rész igazgatói dij, a többi ötheted rész a vizsgáztató tanárok között ugy oszlik meg, hogy a dolgozat-javítással elfoglalt tanárok, a magyar, latin nyelv és a mennyiségtan tanára egyenként 35—35.000 K-t, a fizika és történelem tanára 22.000 K-t kapjon. Közalkalmazottaknál ennek az összegnek harmadrésze. Magántanulók a dijak kétszeresét fizetik. Javító, kiegészítő érettségi vizsgálatok dija 126.000 K, közalkalmazottaknál 42.000 korona. Érettségi bizonyítvány másolat dija 32.000 K, érettségi bizonyítvány latin fordítási 56 000 K, osztálybizonyit-vány 16.000 korona.
A tisztviselői fizetések kérdése Genfben. A Nemzetek Szövetsége pénzügyi bizottsága a jövő hónapban ülésezik Genfben. Az ülésen HeHilen István, Iliid János és Sza-bóky Alajos államtitkár is résztvesznek. Ezen az üiésen tárgyalják a tisztviselői fizetések rendezésének kérdését is.
Két évszázados piarista évforduló. Kecskeméten az oliani piarista rendház és gimnázium 200 éves fennállása émlékérc vasárnap ünnepséget rendezlek.
Sáskajárás a Hortobágyon. Debrecenből jelentik: A város 42.000 holdas hortobágyi birtokát repülő marokkái-sáskák pusztítják. A Ro--vartani Intézel igazgatója kedden érkezik Debrecenbe, hogy a tömeges sáska-invázióval szemben megtegye a pusztításukra vonatkozó intézke-kcdéscil.
Kettős öngyilkosság. ílorv -th József folyamőr Budapesten a Savoy-szállób.-in agyonlőtte Párisi Rózsa 22 éves leányt, majd önmagát lőtte főbe. A leány azonnal meghalt, a folyamőr haldoklik. Bucsulcvelükben megírták, hogy mindenki ellenzi házasságukat, azért válnak meg az élettől.
Az ércpénzek és nemesfémek beváltási árfolyamai
t!iuil egyknroníi 6200-6300. kítkwonAi U.tOO 15.600. tortiilM IÖ5O0--I7.000. 01-loroi.ti 32 000 32.500. ».líi.f«..y W.OOO-
*9 500. arany husiküioníí 315.000 316.C00. patina 2M.SOO-220.OCO.
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE
Az irányzat a mai értéktőzsdén lanyha volt. A forgalom igen von-tatottdn indult és már a nyitási árfolyamok a legutolsó zárlati nivó alatt állottak Délfelé kedvezőtlen külföldi hirekre az árfolyamok tovább morzsolódtak, majd a tőzsdeidő második felében jelentős árzuhanás következett beés a kurzusok átlag 2—3\' >k-al estek a pénteki nivó alá, különösen Georgia, továbbá Mezőhegyesi cukor, Ganz Villamos és Első Magyar Biztosító szenvedtek nagy árveszteséget. A forgalom a legszűkebb keretek között mozgott.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tőzsde délután 1 órai záróárfolyatnai a következők:
AnXOl-AUíT-KMII U^jd fc.sk Mit/. HU
•A
OLM. bek Oot\'. HU. 8,ik.<r.la
fAWhlt.Ik.
Iforv. mL |. k.
lafi.Ua
M-- J«h <paib
M.«wr *
i
Vi.n \' \'
J. Iliin*
Wxloillók <i TtVirtM •■.:» tp. * tl,u<*\\ »í
K<H>írn«l Ttk. I
A\'Ul T.k 11 MokUr
Hm\' «l«4 \'•\'«
ftl.í Btil. <7*
Mjkt rt«n<u IS M»l-ok
tilltciibil »
ritíír«»i»» VklA-U
Tf. Df-iVIa
6*ür»»
Rautll
Booial
Bi«att6c
Ctaiit
Sil.i.átl
KokA
X4b 04il
D««b«
Ml(lMt1
Ma»f. aapb.
AIL Xfeiia
iblloojl
CJ.ftáajI
Hrot-i.uk
A\'ht3<«tw ay.
. r,
O\'6\'Ui Pit\'u «»»»l
Suhannia
Ujil(tiia
Vu
■ ■vek
0*a> vrtl.
K<tí>t«
íísí\'
Hajyji aclt
Paljl Hm
l-llidi
MárUf
V«jOfiP»\'
Va^on/i ii
Rbai
Rc-rti. ai«»
S<blkk
W.Vut
U
M Irama K&fc&iajal
RlibJayji
S. . . .\'.:::«
Mjítd i;;
vat. kaiw
K6>l«kr<14a Allaotika
Mit/. 7.
Bor |i
K&j«U
Vfcoal
D4Ura.BC
Cakortjárak Ul\'<atO« U
Cukotlpu 30
Oaorrli ü
Mtiob. eakot II
Sitiim W.pTH rc*«]» b-x Htikmtk.
Oki. VIUMi
r.t, Im« Jílt l»A AH |i>
0-»|ip»« V aiMl p«U
S»> M »M»«
rA*jici It<
X«b po\'f. I
K«(UV.<B C««.
O«k-lodt 5
S>All«44k KojíIiiIIW I
Schwulio
Jiclw.a.l
l.uaio
OyapIkiaMŐ
ÍK*.1"
Hu»<. aSt/ácy* Silkra
K«l«tl Mvtftayl
Tört*
Inlatrailta
Ttlitoa ór.«t»«!4 Bárdi BAnl Bíaaiíl QyM i>tx Cooln rilia Pí^lrlpu
Utótőzsde
Irányzat lanyha. N\\agyar Hitel 365, Hazai Bank 100, Salgó 453, Rima 105. Nova 170, Georgia 259, Ganz Danubius 2105, Kőszén 3020, Uri-kányi 1002, Pesti Hazai 2410.
Figyeljen a minőségre!.
Előnyösen csak igy vásárolhat I... Használatban a legolcsóbbnak mindig csak a valódi „Franck kávépótlék" bizonyult és pedig kilünő minőségénél fogva I
Ügyeljen bevásárlásainál gyári védjegyünkre, a „kávédarálóra"!
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai
Valuttk
A*(ot loal HMCO-IOOOO Ci«k k0«MM X41 Vlf9
Diait imnsr
DoJU/ ÍCM0JIM0
PriacU h. M8S I7i9
HolUa4lt<1 ?8i<J VtMI
Léi U3iU
Utt K9SI7
Lka »i; zm
KI.V. INU \'MII
OnU.ubOL MSSIOOU
Dia ko«. 11110 133*0
lrljci liaak IJtíO lllll leitatnak Ultiéi Noolc kna l *:0\'U»
liM IM. 117 0 IDil
tailH<i>> ■tipli 8«tla Baku Ml Muiil Kop.aklj. XrUiUlaU Loa4oa MQaac
h«w;Mk
PliU Plll*
I«6<U
Slotkkoi-
WUa
ZtrtOt
U1424 uaisa* iiíooimo II170-MWI JÜ100447000 2907-2911 09Í07IMO U» 1719 1I00 1I3I Ut-lll l\'040IIU7 99 U UO «S 117(0 \'U4«
A magyar korona külföldi hivatalos Jegyzései
DEVIZA VALUTA
l<ca*p na Ugatp aa
Bin ........... 9970 1 998 ) í,985 1 9974
Berlin...............S900 S890 5880 S.900
jdigi ............ 477751 47.-)3.Í «7M\'» | 47775
Terménytőzsde
Irányzat tartott volt a rozs kivitelével, mely ViOO koronával olcsóbbodott. Az öttized többi cikk változatlan.
Öuia ttuav. 76 k({-oi 502 500 505.000, 78 kg-o» 512500 515.000, egyéb vtd. 76 ks-o» SoO.CO i 502 5^0, 78 kg 01510 000 512Í00, row 430 0»-43> 000. j| tcngtil 267 50Ü— 272 500. Inkarmáiiy árpa 320 000 330.000, költi 260.00C 270.000. korra 225.(00-230.000, zab 42 ».000 435 OOÖ.
Sertésvásár felhaltál 3111. melyből eladatlanul vtuia maradt 300 drb. ElsórendU 20.000- 20.500, uedett 18500-19.000. szedett közép 18000 —18 500. könnyű 15.000-17.000. eliörendtt öíeg I85<)0-I9a>0, másodrendű 18.000-18 5C0, angol süldő 19.000 -23 000, izalonna nagyban 23.000 -23^)00, zstr 2G 000,-27 000 lehúzott hus 22.000 -24.000, sialonnás léi-sertés 22 000 - 24.000. Irányzat kellemes.
Szerkesztői üzenetek
H. P. (Fogadás.) Az inlelligtncia a tudatos lelki miikOdésck összcségc, lölcg pedig a gondolkodó erő és ítélőképesség Önállósága. Tehát egy értelmi, lelki sajátság, szemben a műveltséggel, mely ismereteknek felhalmozása, általános tájékozó-dottság a kUlönbflzö tudományágakban. Az intelligencia tehát adomány, mellyel valaki a világra Jön, de nem szerezhető meg művelődéssel. Intelligens és müveit ember kőzött tehát igen nagy különbség van. Az intelligencia ugyan feltételez bizonyos színvonalú műveltséget, de minden müveit ember még sem feltétlenül intelligens is, mert hiányzik belőle az ennek feltételét képező lelki adomány. Ezzel az ön terhére keltett eldöntenünk a fogadást.
KUdó: Zrinyi Nyomdaipar ét Könyv-
l kereskedés RT. Nagyk^nlra*
ZALAI KÖZLÖNY
1925
Apróhirdetések
Al i»ióhlid<:<« dlji 10 tiólx &OI K. A clcanö > .itáj.bSi twláb&l 1U4 uú kit uOaik wimlt-____ Inácn tov........... " " \'
IJ «lí<« It«(ru04
Fiatat farkaskutya eladó. Kötó-szövó-gyát, Só-utca 13. I4!tt
Felsőrészkészitő tanonc felvételik Oycrgyáknál, Rozgonyl-utca 2. Stoppológép eladó. f
Eladó Cfcy nagy kettes ház azonnal beköltözhető lakással. Vörösmarlhy-utca 9. 1323
Saját termésű kerecaonyi asztali és nehéz 1917. évi termésű pocoonyo bor kaphaló lakisomon klstételckbcn (literekben Is). icm
REMETE, Sugór-ut 6. szóm.
A Révai lexikon I-XIV. kötete eladó a volt illamt szemkórház gondnokánál. (Barakktclep C 17. pavlllon). 1502
Egy jó, a fózés minden ágiban jártas perfekt szakácsnő urasági házhoz felvétetik. Clm a kiadóban. 1503
2 bútorozott szoba, esetleg koiijli.-. használattal és minden kényelemmel kiadó Csengery-ut 33. szám. 1505
Bútorozott szoba |unlus elsejére, esetleg tizenötödikére kiadó belterületen. Q tn a kiadóban. 1506
Szemes tengeri
és étkezési
burgonya
házhoz szállítva kapható
Ország és Widder
cégníl ,K,
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
Imakönyvek
Rózsafüzérek
Itgiugyobb vélaulíkban legolcsóbb áraVoa kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
kOnrvkerckcdtitb..
hagykanizsAn.
WELLS
NAGY VILÁG-TÖRTÉNETE
magyarul
Több száz Illusztrációval, léi-kép- és gralikonmelléklettel. a ma legjelentősebb írói alkotása, történői m a XX. század szemszögéből nézve a XX. nzózad embere számára. Világsikert Az angol és té-nc: kiadás I millió példányban kelt cl A IcxKori-alaku. litO oldalas, cgéxzvászon.
kötésű kO\'iyv á<a «.5WU k-rona. Elözetcc n-.cgrendt-lén esetén csak 441.000 K, mc y ősazen májuc hóról kcxdödúlco ha»i G3.000 K-ás részlet c k ben tórleszthctö.
Eióluciésckcl elfogad lapunk kiadóhivatala vagy akiadó (Budapest. VII. kerület. Ilka-utca 31. szám)
Kéljen Ismertetőit GENIUS KIADÁS
Pünk^^cjPgvésár!
Néhány fajta cipőt raktárunkul beszerzés. áron alul kiárusítunk, kOJOnOscn ajánljuk az alibi" reklámárakat:
Szürke vászon, pántos
félcipő............ 125 ezer
Fehér vászon, pántos
félcipő............ 140 ezer
Fehér vászon, flizOs félcipő............ 150 ezer
Tcnnisz-cipO fehér vászon, níi ......... 180 ezer
Tcnnisz-cipö fehér vászon, uri ......... 210 ezer
Bux férfi fűzős cipí 200 ezer
Szandálok a napi árnál olcsóbban. - Lakk ea más divatcipök jutányos áron. Első áldozásra és konfirmálásra ajánlunk fehér cipőket.
Miltényi Sándor és Fia áruháza
Fő-ut 2. szám :: Városház. W
Hirdessen
„Zalai Közlöny"-ben.
Pénzkölcsönt
gyorsan szerzek ingatlanra kebe lezésre vagy váltóra kezesekkel.
Előnyős kamatfeltételek. Szikriszt László irodája
Fő-ut 8. (Bazár-udvar). un
ZRÍNYI nyomdaipar 1
ÉS KÖNYVKERESKEDÉS R.-T. 1
0
nagykanizsa, fqut 5. g
— Telefonszámok: 78. és 117. — g
0
Készít mindennemű nyomdai munkákat legszebb g és Ízléses kivitelbm a legszolidabb árakon 0
A hadigondozottak részére kifizetett járadékoknak heyes elszámolása (24776 925. VI. N. M. M. I. és H. minta), a fogyasztás adóffikílnyv és beszedési napijegyzék, valamint mindenféle jegyzői, községi és iskolai nyomtatványokat raktáron tart
Felvesz előfizetéseket és hirdetéseket a § ) „Zalai Köziöny" cimli politikai napilapra 0
) . 0
május 19,
A SZENT ISTVÁN-TÁRSULAT
legújabb kiadványai:
Iskolai hitelemzések.
Irta: dr. Dreher Tódor.
Assisi Szent Ferenc életrajza. — Fordította: Pélffy Erzsébet grófné.
Az aranyszőrű bárány. Irta: Ajtai Kálmán.
Az angol kath. szocializmus apostola.
Példák a szentek életéből. Irta: dr. Czapik Gyula.
A lelkiélet kis könyvei I. Évközi sorozat I. Böjti sorozat
Szent József Imák és elmélkedések. — öszeállitotta: dr. Haiczl Kálmán.
A fenti könyveken kivül a Szent István könyvek
teljes sorozata is raktáron van.
Színek Sándor: A mi Urunk Jézus Kiiszus élete (a 4 evangélium szövegéböl).
Madarász István dr.: Életproblémák (hitvédelmi előadások).
Tóth Tihamér dr.: Az intelligencia hlki gondozása. I. k Az ifjúság lelki gondozása.
Környel Paula: Claudia, drámai költemény.
König Kelemen: Küldj Uram. munkásokat I
Breit József: A magyarországi 1918/19. évi forradalmi mozgalmak és a vörös háború története. I. kötet. A Károlyi-korszak főbb eseményei.
Gabányi János: A magyar nemzet története, II. kötet.
Kozári Gyula: A Madáeh-kérdés az „Emberi okmányok" világításiban.
Kaphatók a
„ZALAI KÖZLÖNY"
kiadóhivatalában
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Szent Islrá
kávékülönlegességet f.>g. el, mert nemcsak ki összeállítású, de nngyar ipartermék és
minden doboz sark-ában
Nyomatott i Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés
Uálogatottlcikóriábdl \'észült1
R-T.-nü. Nagykanizsán. (Nym;iavwm: otenbsek Károlyi
64. évfolyam, 112. szám
Nagykanizsa, 1925 május 20, szerda
Ára 1800 korona
ZALAI KOZLONT
POLITIKAI NAPILAP
lui\'.utíli* ö küdófctvml fi ot S
■iuiiiMO\'TuIm \'». nyomda 117.
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
Eldliseléil itt. Cfj tín 30.0CC koron Hiion hiti------------ SO.OOO korom
A MAGYAR PROBLÉMA
A szürke napipolitika és a szőnyegen levő időszerű magyar kérdések fölött messzire kimagasló esemény zajlott le vasárnap Győrött, amikor a Külügyi Társaság ülésén a magyar nemzet büszkesége, Apponyi Albert gróf megrázó szavakkal újból emiékezelünkbe idézte a mi nagy tragédiánkat.
Amikor az európai hirü magyar politikus rajongó magyar szivének nagy nemzetszeretetével körültekintett a magyar határokon és maga előtt látta azt a hatalmas szuronyerdőt, amely béklyókba veri és gúzsba köli ezt a kis maradékországot és lálta az ellenséges, villámokat szóró, engesztelhetetlen gyűlölettől szikrázó tekinteteket, a hóhér! mozdulatokat és azt a soksok romlásunkra lörö és elpusztításunkra szövetkezett akarást: Magyarország inai politikai konstellációját kétségbeejtőnek találta.
Az egy emberöltő tapasztalásával biró liszteletreméló ősz politikus megdöbbent, amikor megállapította, hogy mindenütt csak a legnagyobb közöny, a legmé lyebb részvétlenség és felháborító nemtörődömség meredt Magyarország leié. Minden nemzet, minden ország a saját problémáival, bajaival van elfoglalva, melyeket előbbrevalóknak fart, mint a magyar kérdést, melyhez semmiféle érdekszál sem köil, melynek semmi hasznát nem tálja és ami öl épen ezért teljesen közömbösen is hagyja.
A nemzetek politikai életében — mintha a magyar kérdés nent is léteznék — teljesen feledésbe kerül a magyar jaj, a magyar kínszenvedés, a magyar tragé-dia. Oly kis pont nekik Magyarország, oly jelentéktelen, múló epizód nekik egy húszmilliós nemzet halálhörgése, mely nem is jöhet tekinletbe az ő nagy politikai számításaikban.
Apponyi Albert gróf a magyar látóhatár ijesztően komoly perspektíváját tárta szemünk elé, kik minden idegszálunkkol a nemzetek családjától várjuk a magyar igazság dkövetkezését, a magyar probléma megoldását.
És nekünk, kik nyitott szemmel nézzük az eseményeket, igazat kell adnunk a nemes grófnak. A helyzet az. hogy a magyar probléma elhalványul, a magyar tragédia kezd letűnni a napirendről, a magyar kálvária mind ritkábban foglalkoztatja a nemzeteket. Már pedig jaj nekünk, ha az országok és nemzetek napirendjéről lekerül a magyar probléma. A közömbösség, a hidegség itt a halált jelenlené számunkra, ahonnan többé nincsen visszatérés, amiből többé nincsen feltámadás.
Be kell vinni a köztudatba, hogy van magyar probléma, — mondotta az ősz magyar fő-I ur — hngy Magyarország min-1 den fórum elölt protestál Trianon ellen és nem fogadja el jogerősnek a trianoni verdi let.
Ám bárhogyan is szivünkből beszélt Apponyi, bármily visszhangot is keltettek gyönyörű szavai, félünk, hogy ez a visszhang alig terjedt lul Nagy Magyarország határain, hogy mások lelkiismeretének húrjait alig rezegtette meg és vajmi kevesek nyugalmát zavarla meg Trianon urainál. És ott, ahol esetleg termékeny talajra is estek az európai távlatú nagy politikus szavai, elmossa őket a kisantant és csatlósainak szünetnélküli ellen-propagandájának maró árja.
Mert ami szomszédaink nemcsak arról gondoskodtak, hogy szuronyerdővel zárjanak bennünket körül, hogy meg se moccanhassunk, de arról is, hogy lömén-telen arany fölött rendelkező propaganda központjaik állandó és rendszeres, gondosan kidolgozott rágalomhadjáraltal leheletlenné tegyék Trianon korrekcióját. Minden ország fővárosában ott van a titkos műhely, melynek földalatti huzalai maradék Magyarország körül szorosra fonják a hurkol és megakadályozzák, hogy az igazság napja a magyar égboltozat fölött föl-ragyoghasson.
E kétségbeejtő helyzettel szentben nekünk megvannak a magunk súlyos, nagy és szent kötelességeink.
.Bekell vinni a köztudatba, hogy van magyar probléma, hogy a trianoni verdiktbe soha belenyugodni nem fogunk.\'
Azonban ehhez nem elegendők Apponyi Albert gróf szavai és tiltakozása, nem elég a Magyar Nemzeti Szövetség csendes manifesztációja, bár el kell ismernünk, hogy ezek a magyar problémának vesztái.
Már a magyar édesanya ölében ülő gyermekének fogékony lelkébe kell, hogy becsepegtesse a magyar probléma iránti érzéket és fogékonyságot. Az imára való tanítás mellett ott legyen Trianon gyásza. Összekulcsolt kis kezét tanítsa ökölbe szorítani, amikor Trianon nevét hallja. Az édesapa a magyar probléma jegyében és szellemében nevelje fel fiát. Az iskola mélyítse, folytassa és öregbilse ezt a munkát.
A testnevelés ezt célozza. A magyar leány kehlébe ez az egy szó legyen kitörölhetetlenül bevésve: Trianon. A magyar család legyen az oltár, honnan a meg nem alkuvás és az izzó engesztelhetetlenség lobogó lángja szálljon Trianon felé. Állami és polilikai életünk, társadalmi egyesülésünk a magyar probléma lángpallósu kerubja legyen Trianonnak. A magyar probléma
kapcsolja össze és forrassza eggyé a magyarságot.
Es ennek a magyar problémának köztudatba vitelében nem szabad semmiféle áldozatoktól visszariadnia a magyar kormánynak. Kell. hogy rendszeres propaganda-központokat állítson föl az egyes országok (óvárosaiban, melyek állandóan felszínen tartják a magyar kérdési, a magyar problémát, a magyar tragédiát. * Melyek az országokat és nemzeteket felvilágosítják a magyar nemzet golgolajárásáról, Trianon igazságtalanságairól és a halálos verdiktmegváltozlatását, az égbekiáltó igazságtalanság korrekcióját és jóvátételét kövelelik
Egy állandó, élő, forrongó tiltakozás legyen ez az ország és minden Igaz és hú polgára a trianoni Justitzmord ellen. A müveit nemzetek közölt szüntelen harsogjon a magyar propaganda lillakozó szava, a megszállt szent magyar területeken élő testvéreink jajkiáltása. Ne sztlnjünk meg soha egy percre rámulatni a magyar tragédiára, a körülöttünk tajtékzó falánk ordasokra.
A köztudatba keH vinni, ott ébrentarlani és éleszteni, hogy van magyar probléma, magyar tragédia, magyar halálos Ítélet.
B-R—
A nyugati civilizáció adja vissza azt — amit elvett
„Nem árijuk oda Bethlen István fejét" — A választói ! törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása
Budapest, rn.tjiu 19 (Sajót tudósítónk tele/onjelenUse)
A nemzetgyűlés mai illéséi 11 órakor nyitotta meg Scilovszky Béla elnök.
A választási törvényjavaslat tárgyalásánál az első felszólaló Besse-nyey Zénó. Kijelenti, hogy a. legnagyobb hódolattal van Apponyi személye iránt, de fájdalmasan tapasztalja, hogy Apponyi az utóbbi időben a szélsőséges politika hive. Azl szeretné, ha a szélső baloldalon mondanának olyanokat, amiknek Apponyi Albert tapsolhatna. Majd foglalkozik a választői törvényjavaslattal és boncolja azl, ulalással Apponyi Albert beszédérc. Beszél a titkosság ellen. Apponyi hajlandó békejobbot
nyújtani az ellenzéknek és ajánlatot tesz a titkos szavazás kérdésébe. Az egységespárt hajlandó elfogadni az általános, egyenlő és titkos választójogot, hajlandó elfogadni a nyugati civilizáció minden követelményéi, sőt hajlandó Bclhlcn Islván gróf fejét is szállítani, de ellenértéket követelünk. És ez az ellenérték csak annyi, hogy a nyugati civilizáció udja vissza ezt — amit elvett.
Adja vissza a nyugali civilizáció a folyókat, a kincseket és mindazt, amin még Rakovszky István képviselő urnák sem volna szabad mosolyognia. Mindaddig, amig egy ilyen ajánlatot irreálisnak Iáinak, engedje meg a nyugati civilizáció, hogy olyan szűrőn keresztül bocsássuk
ZALAI KÖZLÖNY
JU25jnájus20
amely nemzeti érdekéinkéi megvédi Mindaddig, amig ei el nem következik, nem adjuk oda Belliién István gróf fejét, amelyre igen nagy szüksége van a hazának, mert olyan koponya, amilyen kevés van. Ebben a fejben benne van a jobb jövö és biztosak vagyunk abban is, hogy a szive sem rossz, mert különben ho-„ gyan ludna elszámolni erdélyi őseivel. A javaslatot elfogadja.
Kiss Menyhért vitába száll a miniszterelnökkel s megmagyarázza, hogy mi is az a demokrácia. A törvényjavaslat legnagyobb hibájának azt tartja, hogy nem pártközi megegyezés alapján alkották meg. A titkos választójog mellett foglal állási, mert azt tartja az igazi népakarat biztositékának.
Csontos Imre személyes kérdésben visszautasitja Dénes támadásait. Lent járt Karcagon, elment a rendőrkapitányhoz a munkásság vezetőjével, Kálmán Imrével s megkérdezte, irta-c Dénes Istvánnak, hogy öl bántják. Azt felelte, nem irta s azt sem, hogy (Hik-verik a munkásságot. Hogy a kommunizmus alatt mit csinált, arról kérdezzen meg Dénes István minden karcagi embert, minő munkál fejteit ki. Mindent megtett, hogy megmentse a helyzetei a rombolásra hajlamos egyének erőszakos feiliá-boritásától. Ami azt jelenti, hogy akasztatni akasztatni akart volna, ainig Dénes nem ad módot orra, hogy a bíróságnál járhasson cl ezért a vádjáért ellene, alábbvalónak tartja öt a gyilkosnál.
Bessenyei Zénó szólalt fel ezu!án, kijelentvén, hogy beszédének egy mondatát Drozdy Győző félreértette.
Dinich Ödön elmondja, hogy a miniszterelnök és a belügyminiszter tiszteletére adott karcagi ebéden résztvett és azon felszólalt. Beszédéről azonban a lapok a tényeknek meg nem felelő tudósítást közöltek, mert ó nem tett olyan kijelentést,
mintha akár az ellenzék, akár annak egyrésze a kormánytól sápot vett volna, vagy kért volna magának.
Szilágyi Lajos ezután felolvassa Dinich Ödönnek a lapokban megjelent karcagi beszédét\'s kiemeli azt a részt, amelyben Dinich elmondja, hogy az ellenzék a kormánytól i folyosón sápot kért és ő ezért lépett át az egységes pártba, mert erről tudomást szerzett.
Lendvai István (Dinich felé): Nagyon jól el van látva elvi meggyőződésekkel !
Dinich Ödön: A szesz beszél migából!
Szilágyi Lajos: Megállapítom, hogy Dinich képviselő ur itt a Ház színe élőtl nem mondott igazai, a nemzetgyűlést megtévesztette.
Ezután hosszabb szenvedélyes vita indult meg. Majd ezután felolvasták Pesthy Pál igazságügyminiszter válaszát Beck Lajos és Dénes István interpellációjára. — Végül az elnök napirendi javaslatot tesz, a legközelebbi ülés holnap lesz, amelyen folytatják a választójogi javaslat vitájU. Az ülés háromnegyed három órakor ért véget.
József Ferenc főherceg székfoglalója. A budapesti Fürdőváros Egyesület az Akadémia dísztermében gyűlési tartott, amelyen a fürdők, szanatóriumok, gyógyintézetek és szállodák képviselői is megjelentek. Az egyesület védnöknek egyhangúlag József Ferenc főherceget választolta meg. A főherceg ezllfán megtartotta székfoglalóját, amelynél rámutatott arra, hogy az egyesületnek három főirányban kell fokozott tevékenységet kifejtenie és pedig elsősorban a budapesti fürdők propagálásával, azután a város fejlesztésével, végül az idegenforgalom emelésével. A hallgatóság lelkesen ünnepelte \'József Ferenc főherceget.
BELFÖLD8 HÍREK
Pünkösdi kisegítő vonatok. A
Magyar Királyi Államvasutak igazgatósága pünkösdkor kiscgilö vonatokat helyez forgalomba. A kisegitó vonalok menetrendje a következő: I. Szombaton, május 30-án, a Buda-pesti keleti pályaudvarról 14 óra 40 perckor induló Balatonfüredre 18 óra 51 perckor, Tapolcára 20 óra 42 perckor érkező és az ellenirányban vasárnap, május 31-én Tapolcáról 16 óra 10 perckor, Balatonfüredről 17 óra 55 perekor induló és Budapesti keleti pályaudvarra 22 óra 10 perckor érkező személyvonatok.
— 2. Hétfőn, június I én Hudapesl keleti pályaudvarról 7 óra 40 perckor induló, Balatonfüredre 11 óra
14 perckor, Tapolcára 12 óra 30 perckor érkező és az, ellenirányban Tapolcáról 17 óra 4 perckor, Balatonfüredről 18 óra 59 prrckor induló és Budapest keleti pályaudvarra 22 óra 40 perckor érkező gyorsvonatok.
— 3. Vasárnap, május 31-én és hiifőn, junius l-én Győrből 5 óra 10 perckor induló, Balatonfüredre 10 óra 55 perckor érkező és ellen-rányban Balatonfüredről 17 óra 23 pzrekor induló, Győrlw 22 óra 54 perckor érkező személyvonatok. —
kisegitóvonatok ugyanolyan menetjegyekkel és utazói igazolványokkal vehelők igénybe mint a rendes menetrend szerint közlekedő szcmély-szálli:óvonatok.
A tábla tárgyalása Mártii József és társai ügyében. A halálra itéll Mtlrfft József és társai ügyében a löiárkyalásl a tábla május hó 27-én tartja meg.
Az „Unió" kényszc.egyezséget kért. A budapesti Unio-szinházak kénjsieregyezségct kértek. A passziva
15 millilrd korona, ezzel szemben az aktívák 10 milliárd koronára rúgnak. A törvényszék vagyonfelügyelőt rendelt ki.
A tábla ítélete Ottó ékszerész gyilkosaira. Olló ékszerész gyílko sainak bűnügyiben ma délben hiri dette ki az Ítéletet a tábla. Az élet* fogytiglani fegyházra ilélt Bedü zsef büntetései helybenhagyta azon ban Gyula József 12 évi fc\'cvhiV büntetését 3 évre szállította le
Magyarorszdg az amerikai vi lágklálliUson. Smith Jeremiás nép. szövetségi főbiztos még Amerikában kijelentette egy magyar újságíró elélt hogy Magyarországnak a philadei: phiai világkiállításon való részvétele céljaira 50.000 dollárt engedélyezel!.
KÜLFÖLDI HÍREK
Fischer Colbrie Ágost dr.;
A magyar katolicizmusnak mély. séges gyásza van. Fischer Colbrie Ágost dr. kassai megyéspüspök, a felvidéki magyarság lánglelkü apostola és megalkuvást nem ismerő vezére hosszú és kinos szenvedés után
62 éves korában elhunyt. Temetése pénteken délelőtt lesz Kissán. Fischer Colbrie Ágost dr. 1863-ban Bars-megyében síülclell. Atyja uradilmi fótrdész voll. 1886 ban szentelték pappá. Rövid idő alatt a hercegprímás udvari papjai közé fogadta. Innét kezdve pályája folyton felfelé ível. Az egyházi tudományok terén kiváló munkásságot fejtett ki. Püspöki méltóságát 1905 óta viselte. A megszálló csehek a mrgyarság exponensét látták benne, ezért étele utolsó éveiben azokkal sok összetűzése voll. Az ismeretes felvidéki pásztorlevél szerzőségével is őt gyanúsították. A nagy kassai püspök halála szomorú érzést kelteti nemcsak a felvidéki magyarság körében, dc a . csonka ország keresztény társadalmaiban Is. — A püspök oszlop i volt a keresztén)--szocialista mozgalomnak, apostoli lelkű barátja a kisemberckpck. Halála hírére a Scitovszky-téri keresztényszocialista pártközpont épületére kitűzték a gyászlobogói, a párt rész-vé táviratot intézett a kassai káptalanhoz és május 20 án, szerdán delelőn 10 órakor a Scltovszky-lérl Jézus Szive templomban rekviemet mondat, melyre a püspök összes tisztelőit meghívja.
Egy asszony
Irta: Sx. Solymo* [tea (5)
Ment a Ickete kísértet óvatos macskalépésekkel. Az életét lopla cl. l-\'élt is, mini a bátortalan tolvajok. A székel a zári folyosó egyik sötét lalához állította, a zsineget a székre lette s a gyertyát a folyosó kövezetére a szék mellé helyezte. Előrclá-lásból lelt hosszú gyertyát a tarlóba, hogy ha majd ő már nem él. legyen egy figyelmeztető jel az élőknek, nehogy sokáig függjön szégyenletes, szomorú pózában.
A selyemkendőt homlokára kötötte, konlyátioz került a csomó. Ezt köny-nyen az arcára húzhatja. Téli a csúf, emberi ábrázatból kikelt torzképét az első meg látónak az arcába mereszteni. Jó Ízlése is hevesen tiltakozott ellene.
Feltépett a székre. Hatalmas energia segítette ruganyossá lenni utolsó lépését. Remegett minden nesztől, reszketett, félt minden parányi zajtól. Normális idegü ember meg sem hallotta volna az apró zajokat, dc ő ugy érezte, minden sikolt, dohot, zörög, árulkodik körülölte. Sictctl hál. Szive heves lüktetése azonban legélesebben sikongott belőle.
A talon egy régi nagy kampós szeg rozsdásodott. Ki tudja kicsoda és milyen célbői ütötte arra a helyre^ Bizonyára nem gondolta, hogy egykor a szeg kibirója, hordozna lesz egy rettenetes végzetes alkalomnak. Az asszony már rég figyelle, kiszemelte, megtalálta, kipróbálta, ővta ezl a szögel. Most rádobta a hurokra font kötelet. A kötél tompa nyögéssel csapódott a falhoz.
Annak, aki a hurokba tette a nyakát, már csak egy szuggesztív mozdulatból állt az élete. Kiszállt, elkalandozol! elmeneküli az üldözött énségc. Már\' csak egy akaratból állott, egy gépies végrehajtásból c percben aktivitássá érlelődött cselekedetnek. mely régó.\'a forrl, erjedi benne. Fálumos lelke abba a pillanatban, vonagló halálában tökéletessé lormálódva szült meg egy rettenetes embriót.
A hurkól nyakába kapta, lejét beleigazilva. Majdnem egyidejűleg húzta mélyen az arcába Iclkötött selycmkcndójét. A kellő alatti nagy gyászos sclélségben még szemében égett a gyengén pislogó gyertya ra-vatalos lángja. Agyában már nem élt gondolái csak zűrzavaros reflexiók sisteregtek benne.
Fü\'ében vérének őrületesen zugó
ismeretlen muzsikája adott végső srerenádol. Kábaságáhan szinte automatikusan élvezte a lielsö nagy zsivajorgiát.
A felrúgott szék dübörgő pulfa-nás-i kísértetiesen kongott bele a lolyosó minden sarkába, melyet segélykiáltva verlek vissza a falak
Nem ébredi fel rá senki. Mély clőálmál aludta a ház.
A nagy Ickete árnyék meg-meg rándult a fiion, Uióbb egy életösz-tönös visszakapaszkodó rúgással jobb lába a kétségbeeselI. présbe-szorult megnémított torok segítség-kiáltását tolmácsolta vad rándulásaival, a közeli ablak megtámasztó párkánya felé, de már nem volt ereje mentve álhóditani a nehéz test súlyát a párkányzata.
Meghall......
A falba veri szeg közömbösen tüggeszletlc iszonyatos súlyát mely mint egy nagy érett sötét gyümölcs mozdulatlanul kinyúlva csüngött fenn a falon. A hold kíváncsian bekandikált az ablakon s egy görcsösen a párkányra fagyott lát, kicsiny ci-pelójét hintette be sápadó, csodálkozó sugarával.
A gyertya pislákoló lángja volt egyedüli kiséiője s első siratója™ szegény asszonynak. Fel-fel lobbant,
niinlha tiltakozott volna, mosná magáról a vádat, ő nem akarta hozzásegíteni az áldozatot a rémes telthez, de nem ellenkezhetett, ő csak egy szegény tehetetlen gyertya! Ha meggyújtják, hál égni kell. Kellelt. hogy a tett színhelyét, siralmas, sápadt telkével bevilágítsa. Bánatos fel-fel csuklással hullatta, hullatta egymásután gyöngyszemü viaszköny-nyeit, melyek az ezüsl tarlón végesvégig folyva a folyosó kövezetére fagytak fantasztikus formákat rajzolva,
A szokatlan időszn felzavart pókok ijedten menekültek sötétebb zugokba.
Fülledi, nehéz levegő tusakodott az égő, olvadó stearin szagával.
Az iszonyatos csendben csak a gyertya sercegő szepegése hallatszol!, majd egy pök hálójába beletévedt légy éleiféltő vergődő sikolya húzódott végig a folyosón.
Odakünn a barna égre óriási sötétkék fátyolt teregetett szél a llüvös virradat. Fiissen nyitott akácvirágók bódító illata halolt be az ablaknyi-láson.
A puszta hajnali ébredező élet-hangjai |>edig a mindennapi közöm-liösséggel ismétlődlek meg ezen a viiradaton is. (Vígt)
ZALAI KÖZLÖNY
1925 május 20.__
Az antant üdvözli Hlndenbur-got. Londonból jelentik: Az alsóház mai ülésén Chamberlein külügyi kancellár bejelentette, hogy az antant megállapodott, hogy Hindenburg tábornagyot elnökké való megválasztása alkalmával táviratilag üdvözli.
Csapatösszevonás Aradon. Bukarestben Mardarescu hadügyminiszternek egy hivatalos komünikéje lá-lolt napvilágol, mely szerint Aradon az összes középületeket katonaságnak kellett megszállania, miulin tudomására jutott, hogy Aradon és kornyékén nigyobb Összeesküvés van készülőben. Részleteket mindeddig nem lehelet! megtudni, hogy mi lappang a gyanús intézkedés melleit, meri nincs kizárva, hogy a mull év januári kísérteiéhez hasonlóan most is valami ujabb tervet kovácsol a Bratianu kormány a hl-lármentén Magyarország ellen, amivel ismét lelckürlölheli a világot.
Benes Genfben. Benes cseh külügyminiszter Genfbe érkezeit, ahol elnökölni fog a nemzetközi munka-konfernneia ülésén.
Elhalasztották a nagykövei! tanács illését. Párisbil jelenük: A nagyköveti tanács holnapra kilüzOtl értekezletét, melyen a leszerelési Ügyben a Németországhoz intézendő jegyzék szövegét állapitoltak volna meg, elhalasztották, miután London és Páris közöli nem jolt léire a megegyezés abban a kérdéslwn, hogy a Német birodalomhoz inlézendó közlésnek milyen formát adjanak.
Léderer kegyelmet kér
Lédererné Öngyilkos akart lenni Bud.pc.l, mijul 19 Amikor Léderer Gusztávnénak védője tegnap tudomására adla a katonai törvényszéken hozott halálos ítéletet, az asszony haját lépte és hisztérikus görcsöket kapotl. Különösen akkor kezdett jajveszékelni, mikor megtudta, hogy ura nem fellebbezett és belenyugodott az ilélc-lébe. Amikor cellájában migára maradt, a fogházór a kémlelőlyukon benézett, észrevette, hogy az asszony ruhája zsinórjával fojtogatja magát. Csak nagynehezzen tudta az asz-szony öngyilkossági kísérletét megakadályozni. Lédererné azt kiabálta, hogy hagyják meghalni. Asztalán bucsulevelct találtak, melyet urának irt A levélben megbocsátja neki, amit ellene a főtárgyaláson vétett. Halálával akarta megmutatni, hogy még szereli. Minthogy kijelentene, hogy az öngyilkosságról nem mond le. éberen .vigyáznak rája.
Léderer, akit nagyon elkeserítettek azok a dolgok, melyeket feleségéről hallott, azt kivánla, hogy mielőbb hajtsák rajt végre az Ítéletet. Most azonban védőjét arra kérte, hogy kegyelemért folyamodjon. Védője ma terjesztene bc a kegyelmi kérvényt, melynek sorsa 10 napon belül feltétlen cl fog dőlni. Elutasítás cselén Lédercrt azonnal kivégzik s igy minden valószínűség szerint Lédererné fótárgyalásán már nem tehet vallomást. Léderer azt hangoztatta védője elült, hogy nem kíván többet az asszonnyal találkozni. Nem kiván vele uj főtárgyaláson résztvenni.
A zalavári templomi botrány a biróság előtt
A plébános és a tanitónó ellen Is elejtették a vádat — Az iratokat a püspökhöz s a pannonhalmi főapáthoz terjesztik fel
Keszthely május 19 (Siijilt tadisttónktü) Bizonyára élénk emiékezelében van még lapunk olvasóinak az a szokatlan incidens, mely nagypénteken a zalaváii plébánia-templomban történt. Holler Konrád szentbenedekrendü plébános ugyanis Pap Györgyné Bánhalmi Paula tanítónőt, aki látogatóban volt otl akkor még zalavári kántortanító bátyjánál, a templomból eltávolította, mert a tanítónő az Oltáriszentség előtt ismételt felszólításra sem térdepeli le. Az esetből kifolyólag Holler Konrád plébános templomi bolrány-okozásért jelentene fel Pap Györgynél, aki viszont Iwcsülelsérlés és könnyű teslisérlés címén tett feljelentést a plébános ellen.
Mindkét pört hétfőn tárgyalta le a keszthelyi kir. járásbíróság, ahol a közvád képviseletében dr. Szabi Lajos kir. főügyész jelent meg. Már maga ez a tény is mutatja a pör fontosságát és érdekességéi.
Azt kellel! ugyanis a bíróságnak eldöntenie,\' vájjon bolrányt okozó voll-e Pap Györgyné viselkedése s vájjon kimeríti-e a becsülclsérlés és könnyű teslisérlés fogalmái a plébános eljárása.
Mindkét fél felvonultatta a maga tanúit. Megállapíthatjuk, hogy ezek a tanuk — még Pap Oyörgyné la-nui is — úgyszólván kivétel nélkül azt bizonyították, hogy Pap Györgyné merev tartással állt az Oltáriszentség előli, mikor mindenki letérdelt és ismételt kérésre sem mulatóit hajlandóságot letérdepelni, sől valósággal hálát fordított az Olláriszent-ségnek.
Ugyancsak a tanuk egyöntetűen bizonyságot tettek Holler Konrád tapintatos elj írásáról s — last not least — arról a botrányról, melyet Pap Györgyné viselkedésével a hívek közölt okozott.
Nagyon érdekes s az ü^yre nézve nagy fontosságú a tanuknak ama kijelentése, hogy a plébános balkezénél fogva vezcltc ki Pap Györgynél a templomból. Ez a körülmény azért fonlos, mert a tanítónő a jobb karján tapasztalható s állítólag a kivezetés alkalmával keletkezett véraláfutások miatt tette meg feljelentést kOnnyü teslisérlés címén. A pöriratokhoz csatolt orvosi látlelet is a jobb karról szól.
A hosszas és egyöntetű tanúval-lomások után Szabó Lajos dr. kir. főügyész hosszú, etikai és Jogi érvekkel alátámasztott beszédében arra a megállapításra jutóit, hogy Pap Györgyné viselkedése áll-imjo-gilag nem volt botrányt okozó s ezért kénytelen ellene a vádat elejteni. A vádbeszéd szerint inkább volt botrányt okozó Holler Konrád plébános viselkedése s csak azért nem emel
ellene vádat, mert eljárását hivatali vakbuzgósággal magyarázza meg. Viszonl Holler Konrád ellen is elejti a becsületsértés és kSnnyű testisSrtés vádját, melyet azlána főmagánvádló veit át.
Az állítólag sértő plébános képviseletében védője Bárd Béla tartalmas elokvenciával mutatott rá a dolgok hátterére, Holler Konrád áldásos és üdvös papi működésére, (mit már a főügyész is elismert beszédében) a nagypénteki incidens igazi okára s meggyőző érvekkel bizonyította a plébánosnak a hívek lelki épségét célzó igazságos és helyes eljárásit.
Sóthy János dr. járáshiró a tanu-vallomisok és a fennforgó körülmények mérlegelése ulán Pap Györgyné egyik vádját sem lálta bizonyítottnak s ezért Holler Konrádot a becsületsértés, valamint a könnyű testi sértés vádja alól felmentette.
A biróság az iratokat a főügyész indítványára felterjeszti a veszprémi püspökhöz és a pannonhalmi főapáthoz.
Hisszük, hogy Holler Konrádot ezek az egyházi fórumok teljesen igazolni fogják, mert Itivei lelki épségét, amint neki, minden papnak védenie kell a mcgbotránkoztalástól.
Városi tejüzemet kérünk
A nagy gyormekhalandóaigot a fortöxőtt toj okoxia
I.
Nagykanizsa, mijui 18 Az élelmi cikkek között egy sincs, melynek az emberiség táplálkozása tekintetében oly nagy fontossága lenne, mint a — tej. Ha teljesen kikapcsoljuk is a lejnek jelentőségét a háztartásunkban, nem nélkülözhetjük azt a gyermeknevelés terén s a betegeknél.
És csodálatos, hogy éppen csecsemőknek és betegeknek e fontos, csaknem nélkülözhetetlen tápláló szere részesül a legkisebb figyelemben és ellenőrzésben a hatóságok részéről. Tartanak ugyan a közegészségügyi közegek néha-néha tej-razziákal s ha a tejet lefölözötinek vagy vizzel hamisítottnak találják, következik is a kihágásért kiszabolt több százezer koronás pénzbüntetés, de mindez nemcsak hogy elrettentő például nem szolgál a tejmanipu láció ellen, hanem nem biztosítja a tej tisztaságához és baklériummcn-tességéhez fűződő nagy népegészségügyi érdekeket sem.
Kevés olyan élelmi cikk van mely jobban ki lenne téve a fertőzés veszélyének, mint éppen a tej. Eltekintve a tüdőgümőkórtól, igen sok olyan tehénbetegség van, melyek nck csirái feltalálhatók a tejben és termékeiben s a melyek igy, az cm beri szervezetbe jutva, ott megkezdik őrlő munkájukat.
Sokan abban a teljesen téves felfogásban élnek, hogy a tejnek fel-forralása elpusztítja a benne élő.ba-
cillusokat s ezzel a fertőzött -j ar. talmallanná válik a szervezetre nézve. Ez a felfogás azonban helytelen és nem igaz, A tejet annak felforraláia nem mentesili baktériuméletétől, sőt a forralás közben képződő börréteg még jobban maga alá gyiljii a benne élő parányi éiősdiekit. Egyetlen egy biztos óvszer van a tejnek baktérium, mentesítésére: annak pasztörizálása, ami azonban egyrészt körülményét eljárást igényel, másrészt pedig meg-változtatja a lejnek Összetételét.
A tejnek hatósági vizsgálata pedig nem terjed ki annak bakteriológiai elemzésére s legtöbbször megelégszik annak a kérdésnek a megállapításával, hogy az miféle tillott szerrel (legtöbbnyire formaimnál) van konzerválva s mennyi benne a kútból hozzáadott vízmennyiség? De hogy a bacillusoknak melyik fajtáit tartalmazza ? — ez laboratóriumi vytsgála\'.ot igényel, melyet ha hetek multán végre is hajtanak, ez alatt az idő alatt a fertőzésekre ezer éj ezer alkalom kínálkozott.
Csak bizonyos határig állhat meg az a tétel, hogy az egészséges szervezetnek ellen kell állania a beléje jutott kóros bacillusok hálásának. Dc gondoljuk meg. hogy hány gyér-meket táplálnak inficiált tehéntejjel éppen abban a korban, mikor az cllenállóképessége még éppen semmi. Hány gyermekbe olljuk be a gümö-kór bacillusaival fertőzőit tejjel ennek a súlyos betegségnek csirája, mely egyre jobban hatalmasodik el gyenge szervezete felelt.
A védekezésnek több módja lehetséges. A mely népnél meg van a kellő intelligencia arra, hogy beteg állattól származó tejet nem hoz forgalomba embertársának élete ellen irányuló merénylctképcn, ott a fertőzés veszedelme is csak azokra az e etekre lokalizálódik, melyeket a gazda maga sem képes felismerni és megállapítani. De ehhez a lelkiisme-tcsségnek oly nagy fokú ébersége szükséges, minővel igen kevés bc-lyen találkozunk. Aztán hol tujed ki a gazdának a figyelme csak arra is, hogy ragályos betegségben szenvedő valarelyik családtagja is ir.cg-fertőzheti a tejet s általá én mir.ö messze vagyunk még az á\'latUrtis
követelményeinek betartásától iséppen
a tisztaság terén ...! iVége Mvj
Ti o* tán éi axakaxorQon kezelt boraim még lltcrcnklnt
8000, 10.000 és 12.000 koron""-Brunosics Jóe.ef Sugir ut53. T«l
~ Schwarcz Dezső cégnél un és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
- Fölényesen győz minden versenyben Fi tipp kötöttől ugyara (Szombathely, Széli Kálmán-utca olcsó és jóminőségü áruival.
tóba néhány ár: Selyem mellény** 195 ezer, selyem jambó sipV ák 17 ezer. flór urizoknik 29 ezvr, fatyolhans-nyák 38 ezer.
— Ügyes hölgyfodrósz-segédet felveszünk, aki feltétlenül elsőrangúan fésül és manikűröz, DetilM Nővérek szalonjában, Fő-ut 10. (Dobrovics ház).
NAPI HÍREK
NAPIREND
Május 20, szerda
Római katolikus: Bernírd. Protestáns: Bernit Izraelita: IJar IwS 26.
Nap kel reggel 4 óm 18 perckor, nyugszik délután 7 ór« é6 perekor.
A Meteorológiai Intézet jelentése íze dat viltozóan felhós. tulnvomóan szlraz 1^5 válható, lényegtelen hő változással.
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK
Májút 21: A Zrinyi Miklós Irodalmi é: Művészeti Kör Zrinyi ünnepéivé n Városháza dísztermében délelőtt II ónkor.
Május 23: A kegyesrendi reálgimnázium szinielőadása az intézet tornatermében este fél 9 órakor.
Május 24: A kegvesrendi reálgimnázium szinielőadása az intézet tornatermében este fél 9 órakor.
Május 30: A Transdanubia Sport Egyesület műkedvelői előadása.
Junius I: Az Iparosdalárda sétatéri mulatsága.
A Transdanubia Sport Egyesület műkedvelői előadása.
Junius 8: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballelt-előadása a Polgári Egyletben.
Junius 7: A Nagykanizsai Keresztény jótékony Nőegylet ballett-előadása a Polgári Egyletben.
TÖMEGESEN
Uxsátják el megint a tisztviselőket és alkalmazottakat szóig Hátaikból. Alig^ér végei az egyik B-lisla, a megmaradt hivatalnokokat mór fenyegeti a legközelebbi revízió veszedelme. Valamennyi feleli ott függ a Damokles-kard és sohasem vagyunk biztosak, hogy mikor kerülünk ki az — utedra ...
Kétségtelen, hogy a szanálásra szükség volt és van, de valahogyan nem egészen ugy hajtják végre, mini ahogyan azl nemcsak az illetőknek, de magának az államnak is az érdeke megkívánná. Hová fog vezetni annak a sok, állásóból az utedra kileli embernek elkeseredése, kik máról holnapra kenyér nélkül maradnak \'! Kincs munkaalkalom, nincs kereseti lehetőség, nincs más foglalkozási ág, mely a hivatalokból és irodákból kitaszított embereknek exisztenciát nyújtana.
elkeseredés könnyei meggondolatlanságra ragadtathatja az ern-bert. Az állásiból kitelt csat-.dfi nemcsak maga kiizködik a léttel, hanem maga etilt látja csidádjál is, mdynek nélkülözése vakmerőségekre készlelheti.
/I szanálás magyarul gyógykezelési. orvoslást jelent. De gyógyítás-e az. ha kidobjuk az éleibe azokat, kik eddig becsülettel dolgozlak benn az irodákban és egy laborba kényszerűjük azokkal, kik már lesnek a prédájukra.
Nagy veszedelem rejlik az elbocsátásokban és ówdosságra intjük azokat, kikre a dolog tartozik. Meri leimondani, elbocsátani igen könnyű a tisztviselőknek, de kenyerei adni utóknak, kik éheznek, nehéz fel dal. o valahogy ebben a kotdusországban mégis csak először a nehetebp feladatokkal kell megbirkóznánk s csak "-"tón foghatjuk fel az életet a kényelmesebb oldaláról.
— Személyi hlr. Bődy Zollán a»-p.\'n tegnap Nagykanizsára érkc-f\'t és megtekintette a nagykanizsai Javításra szuiuló utakat.
ZALAI K07X0NY
— Előléptetés. Kánya Lajos kerka-némeifilusl lanilA — aki 48 év őta illftködik a pályán — egyházi ható-sága igazgatóvá nevezte ki a VII. fizetési fokozattal.
— Kinevezés. A Délivasul igazgatósága Kánilzer Ernőt, a siófoki DV osztálymérnökség vezetőjét DV főfelügyelővé nevezte ki.
— Első szentáldozás. Holnap, áldozócsütörlökön a 8 órai szentmisén lesz a II. körzeti elemi iskolák harmad ikas növendékeinek első szent-áldozása a felsőtemplotnban. 140 tanuló fogja először s/ivébe zárni az Olláriszentsíghen jelenlevő Üdvöii-töt. A szenlá\'dozás lilán az 0 Úr-egyesület szeretet lakomái rendez a kis első áldozóknak. Ez alkalommal a főgimnáziumi ifjúság szentmiséje 9 órakor kezdődik.
— A Magyar Nemzeti Szövetség nagykanizsai fiókjának intézőbizottsága Hajdú Gyula dr. elnöklete alatt tegnap illést tartott a városháza kistanácstermében és foglalkozott az országos központ ismeretes akciójával. A bizottság elhatározta, hogy feliratot intéz a kormány-hoz és a nemzetgyűléshez a béke-revízió érdekében. A rendes tagok évi diját 3 aranykorona, a pártoló tagsági dijat 1 aranykoronában állapították meg. Végül elhatározták, hogy az összes hivatalokat, egyesületeket és a hazafias nagyközönséget csatlakozásra fogják felszólítani.
— Babatündér. Mayersberg Frida ballctmesternö megérkezett Budapestről s megkezdte a Keresztény Otthonban \'a Keresztény Jótékony Nőegylet Babatündér balett-előadása lánc>zámainak betanítását.
— A felsökercskedelmlsták tornallnnepélye. A nagykanizsai négy évfolyamú fiu felsőkereskedelmi iskola saját sport-felszerelése céljaira május 21-én, áldozócstltörtökön délután 4 órai kezdettel a Zrinyi sporttelepen záró tomaünnepélyt rendez Niessner Viktor tornatanár vezetésével. A szertorna és attilelikai versenybizottság tagjai: Bogenrieder Frigyes, Finla József, tvancslcs János, dr. Krátky István és dr. Poliyomty József.
Közterület-bérek mérséklése. Nagykanizsa város ke eskedöi egymásután nyújtják he a város vezetőségéhez kérvényeiket köztciület-hé-reik mérsékléséért. A -levegőbe kinyúló cégtáblák, üzletajtí ha kiakasztott nagykendők és egyeltek, véletlenül a járdára kiszorult léfcsök^ntán — mondják nehéz id\'kkel küzködó kereskedőink — akkora megterhelést jelentenek, mely nincsen arányban az általuk hajtott haszonnal. A naponta érkező ilyenirányú kérelmek ügyében az ipaihatóság véleménye alapján fog a a város dönteni.
— A patronázs-egyesDIet felújítása. A nagykanizsai icndőrkapi-tányság vezetője megkérésié a város vezetőségét, hogy a helyi palronázs-egycsülelefc, mint közszükségletit képező intézményt ujitsa fel és altnak működését támogassa.
— Klsgazdagyfllés Kaposvárott.
A Suinogytncgyci Kisgazda Egyesület tegnap délelőtt tartotta Kaposváron évi rendes közgyűlését, niefyen a megyei kúgazdi képviselők közül megjelentek Dankovics János, Éhn Károly, Barla-Szabó József, Ncu-bauer Ferenc és Bárány Sánodor nemzetgyűlési képviselők, Dankovics Jtnos elnöki megnyitójiban vázolta, miképen indult meg nagyatádi Szabó vezetésével Somogyban a kisgazda mozgalom. A közgyűlés ezután kimondta, hogy nagyatádi Szjbó István beszédeit és róla szóló újságcikkeket összegyüjiik és ezt könyvalakban kiídják. A könyv szerkesztésével Neubauer Ferenc, t bizták meg. Ezután Dankovics előterjesztette Mayer Jtnos földművelésügyi miniszter óhaját, hogy az Egyesület nagyatádi Szabó István hJálának évfordulóján Kaposvárott mindig tartson gyász-közgyűlést és utánna koszorúzzák meg az erdőcsokonui siiL Az inditványt egyhangú lelkesedéssel elfogadták.
— Tolvaj kanászbojtár. A mó-
richelyi gazdisági intézőség tegnap telefonon értesítette a nagykanizsai rendőrkapitányságot, hogy egy Sándor nevű kanászbojtárjuk félmillió koronát ellopott és megszökött. A gazdaság kérte a nyomozás megindítását. A tolvaj kanászbojtár néhány óra múlva valóban megérkezett Nagykanizsára, ahol a rendőrkapitányság Karii;czi utcai kapuja előtt álló őrszem az adott szcmétyleirás atapjin felismerte és nyomban előállította. Az igazoltatás alkalmával kiderült, hogy a kanászbojtár 19 éves, Takács Sándornak hivják, de Bálint nevet is hasz \'ál. A pénzből már csak 54 800 korunát talállak nála, a többit elvásárolta. Vett dohányt, z eb-kést, órát lánccal, egy öltözet ruhát és egy pár cipőt. Ezeket a dolgokat a rendőrség biztosította, igy a panaszolok kára lényegtelen lesz. A tolvaj kanászbojtárt átadták a terület szerint illetékes somogyszentmiklósi cscndórségnek.
-- Az Ozletbórek egy évig változatlanul maradnak. A népjóléti miniszter kijelentette, hogy az üzletek bére 1926 május l-ig, sőt a rendes felmondási idő lejártáig változatlanul az 1917. évi novemberi bér ötvenszerese marad. A bérbeadók nem jogosultak a bér emelésére. A lakásokat 1926. november 1-én lehet felmondani. A fővárosban a szabályrendelet élteimében csak májusra lehet felmondani. Tényleges szabadforgalom csak 1927. május 1-én lép életbe a fóváro>bin.
= Nyugágyak, utazókofferok bámulatos olcsók Szerbnél.
— Tízezer korona csak a m. kir. áihmi sorsjegy, mellyel 150 millió korona is nyerhető. A nyilvános húzás 1925. junius 4-én a budapesti székesfővárosi pénzügyigazgatóság lottóosztályánál lesz. Sorsjegyek mir-den dohánytözsdében és lotló-osztálynál kapható.
— ügyvédek vacsorája. A
nagykanizsíi ügyvédek ma este 8 órakor tartják vacsorájukat a Polgári Egylet étterméban.
1925 május 20.
— Autó-baleset. Vasárnap este felsóbükki Nagy György sitkei földbirtokos autóval robogott a Galambok— Nagyrécsei útvonalon. Ugyanekkor Bárándpuszta felé tartott Bdt-ványvsy László oltani földbirtokos homokfulója, melyen csak a kocsis ült. A lovak az autótól megijedtek s a könnyű kocsit belefordították az árokba. A kocsis lába az ülés és az árokmenti fa közé került esés közben ugy, hogy eltörölt. Beszállították a nagykanizsai közkórházba. A kocsi is annyira összetörött, hogy mintegy ötmillió korona kár történt. Tegnap kihallgatták a kocsist a kórházban. A nyomozás folyik, hogy a\' könnyen végzetesebbé is válható balesetért kit terhel a felelősség.
— Megszűnt állatbetegség. Gelse község területén a lépfene bstegséget megszűntté nyilvánították.
— A munka jutalma. A keszthelyi gazdasági akadémi gazdaságában négy cseléd 40 év óta szolgál ritka hűséggel és becsülettel. Név-pzerint Löki Sándor, Nagy József, Borz György és Farkas József. A becsületes munkában megőszült magyaroknak Tóth Jenő földmüvelésügyi államtitkár nagy ünnepségek közepette nyújtotta át a földművelésügyi miniszter oklevelét.
— A zalaegerszegi pótvásár. A hétfői zalaegerszegi pótvásár rendkívül gyengén folyt le. Állalfelhajtás és forgalom alig volt. A kirakodóvásárról sem lehet mást jelenteni.
— Pacsa - nagykapornak! esperes-kerület tanítósága junius hó 4 én tartja rendes havi közgyűlését a pacsai iskola termében, amelyen a Katolikus Tanítók Országos Szövetséginek kiküldötte, Kocsán Károly fótitkár is részt fog venni. Előadók lesznek Landi Ferenc, Rosman Sándor, Karácsony Lajos.
— Jégeső. Nagy, pusztító jégvihar járta meg a lentii, máhomfai, tótfalusi és teskándi hegyeket és mezőket és jelentékeny kárt okozott. F.gyes helyeken teljesen leverte a szólókét, másutt a gabonát verte le.
— A magyar városi és községi mérnökök egyesülete folyó hó 21-én Szombathelyen tartja vándorgyűlését. A vándorgyűlésen a nagykanizsai városi műszaki hivatal is képviselteti magát, mig a testvérváros Zalaegerszegről Czobor Mátyás polgármester és Wassermunn Frigyes műszaki tanácsos lesznek jelen.
— Megalakult az OMKE Siófokon. Siófokon most alakult meg az OMKE Vorannay Aurél tsZsem-bery Gyula polgármester vezetése mellett. A helyi fiók elnöke Rabin Zoltán lett. Az alakuló gyűlés táviratilag üdvözölte Sándor Pált.
Mézpergetőgépek, mülép, ke-rctléc, kaplárak, teljes méhészeti berendezések, liszta pergetett akácméz olcsón kapható Szabó Antal míhészeti eszköz raktárában, Nagykanizsa.
« Ma és minden este kaposvári Balogh Károly hírneves zenekara hangversenyez a Korona-éttermében.
" Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
= Mélyen leszállított áron/ vásárolhat Szotnolányi Gyulánál.
1025 mijus 20.
ÓALAI K02L0NV
8
SPORTÉLET
Zrinyi TE-KTSE 2:1 (0:0)
Nagykanizsa, mi]us 19
A kaposvári alosztály legfontosabb tujnoki mérkőzése dó\'t cl vasárnap jélulán a József főherceg-úti sport-leltpen. A mérkőzést ugyan a nagy-kanizsai csapat nyerle meg. egyenlő pontszám mellett, j>bb gólarányával mégis a Kaposvári Mtiv leli az aloszlilly bajnok.
Nagy érdeklődés előzte meg ezl s donlő jelentőségű mérkőzési, sajnos azonban a nagy zápor még a legfanatikusabb fotb3lrajongók közül is sokakat visszatartott.
Az élső félidő egyenlő erők harcát mutatta. A Játékosok az erősen felároll lalajon bizonytalanul mozog-lik s csak rilkán veszílyez!et(é\'< egymás kapuját. A második félidő teljesen a Zrinyié volt. Fölénye mindjobban kidomborodik s a 22. majd a 27. percben Farkas és Hodics góljával már 2 : 0 ra vezet, amikor a Zrinyi egyébként jó védőkapusa, i kaposváriak egy messziről guruló labdáját, abban a hitben, hogy az i kapu melié megy, anélkül, hogy védeni megkísérelte volna, beengedi. Ezzel tulajdonképen el is dőlt a bajnokság sorsa, meri a kapóit gól ulán 0101 kellett volna a Zrínyinek Wnie, hogy bajnok lehessen. Rövidesen ezek ulán Farkas megszerzi a 3-ik gó t is, de ezt a bíró teljesen indokolatlanul nem Ítélte meg.
Stcntzer szöv. biró erősen indisz-ponállan vezette a mérkőzést.
A győztes csapat nemesik ezen, li inéin az ös zos mérkőzésein egységes volt s örömmel állapíthatjuk meg, hogy 3 Zrinyi megalakulása óla óriásit fejlődölt. Védelme megbízható, fedezetsora kilünő. A csatárok ugyan még nem elég gólképesek, de a mezőnyben mutatóit tetszetős és oVos játékuk a legszebb reményekre joigosil.
A 3. honvéd vegyesdandár vívó-
versenye. A 3. honvéd-vegyesdan-dir ma szerdán és holnap Áldozó-"HlOriökOn rendezi ez évi viviver-senyél a szombathelyi Kullurház nagytermében. A csapatbajnokságért Nagykanizsa, Sopron, Szombathely, Körmend helyőrségek válogatott kard-csapata. fognak küzdeni. Tekintve, mindegyik csapatban már országos versenyeken is szerepeli rendes vivók vesznek részi, szép és ™cs küzdelmekre számíthatunk.
törvényszék
Elsikkasztott előleg. Kiss István bókaházai lakós Muth Adáilt nagy-JaniKa, kereskedőtől áruvásárlásra « lő millió korona előleget vett fel. «t azonban sajJI céljaira elkol-,, c- Muth feljelentette Kiss Istvár.t. "ttjlsctienbachcr Edvin dr. törvény-, 1 cgyesbiró Kisst sikkasztásért !;8Mp liz napi fogházra itélle. Az "«ct jogerős.
Hajdú jegyző esete. Hajdú De-«o a fogoly balalonmagyaródi jegyző wtnogyében a kir. ügyészség tegnap ■«;iiclle cl a vádiratot. Az ügy a P™ hónapban kerül főtárgyalás alá.
Irodalom és művészet
„A válás esetet". Ily cimen a fővárosi könyvpiacon nélkülözhetetlen gyakorlati kézikönyv jelent meg. mely a házasság felbontásának, megtámadásának ís semmiségének bonyolult eseteit igen könnyen áttekinthető rendszerben népies nyelven tárgyalja, úgyhogy e gyakoriali ulrnutatól nemcsak a jogászok, hanem a jogkereső nagyközönség is igen jól használhatja. A könyv, — melynek Írója Dr. Oerö Ernő budapesti ügyvéd — 30.000 korona elő-leges beküldése mellett megrendelhető lapunk kiadóhivatala utján is.
A rehabilitált Bodonyl. Fővárosi tudósilónk telefonjelentésérc örömmel megcáfolhatjuk azl a hírt, amely szerint a Színész Egyesület 11 időnyi színigazgatót anyagi deficitjei miatt megfosztotta volna színigazgatói jogától. A fővárosi és vidéki sajtó, a soproni közvélemény és maga Tlturtter Mihály polgármester is rehabilitálta !3odonyit. Bodonyi direktor újjászervezett tár-sulatával május 31-én kezdi meg a nyári sziniévadol Szombathelyen.
tanügy
Kibővítették a tanfelügyelőség határkőiét. A közoktatásügyi miniszter legutóbb kiadott rendeletében a tanfelügyelőségek hatáskörét is megváltoztatta és pedig oly módon, hogy a tanfelügyelők intézkedési jog-• körét szélcsbitette. Az uj miniszteri rendelet szerint a tanfelügyelők hatáskörébe utalta azt, liogy ott, ahul a távol lakó tanulók nagy száma ezt lehetővé teszi, ezekb -1 a tanulókból külön oszlály alakítandó és az egyhuzamban való tanítást csak ezek részére engedélyezzék. A tanfelügyelők hatáskörébe utalta a miniszter míg az iskolai könyvtárak ügyét is, a kőnyvbe.-zírzésck engedélyezésit, a könyvtárak anyagának selejtezését és az iskolai könyvtárakra vonatkozó költségvetést és számadást. Ugyancsak megváltoztatta a létszámapasz-tással kapcsolatosan a tanító és tanítónőképző intézetek ad mini:? r rációját is olyképen, hogy nagyobb hatáskörrel ruházza fel az intézet igazgatóágát. A tanító és tanítónőképző intézetek igazgatója a tanárokkal egyetírtóleg a mag.in (Ts képesítő, javi.ó valamint » pótyizsgálatok engedélyét sajit hatáskörében megadhatja. Azokban az ügyekben, amelyek pedagógiai ellenórz-.St igényeltek, a kir. főigazgató dönl. A közoktatásügyi miniszter az intézkedési jogot a tanfelügyelőkre ruházza, ha valamely tanuló igazolatlanul három hónapot mulaszt, mig a tanuló további sorsa felett az olyan igazolatlan mulasztásnál, melynél az igazolat\'an órák száma meghaladja a heti órák számát, továbra is az intézet igazgatója dönt. A tanátok részére három hónapi szabadság engedélyezését, rendkívüli szünetek 14 napnál nem hosszabb időre való engedélyezését valamint iskolán kívül álló egyének iskolai előadását ugyancsak a kir. tanfelügyelők engedélyezik.
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE
Irányzat nyitáskor gyenge volt, azonban a tözsdeidó egész folyamán ■nem állott bc jelentősebb változás. A kuliszban tegnaphoz képest a\'ig 1000-2000 K-as áreltolódas mu\'at-kozolt. Salgó 2 -kai olcsóbbodott, Nova 2 5 - kai zárt gyengébben. A bányapiacon jelentéktelen változás állott be, Beocsini 15.000, Kőszén 10.000 K-val ment vissza. A vas-piacon Ganz-Danubius 190-el lett olcsóbb. A biztosítók piacán Első Magyar volt lanyha, mely 3 -ot vesztett árfolyamából. A cukor értékekben 3—5 hanyatlás fordult elő. A piac mindvégig rendkivül üzletlelen volt.
Utótőzsdc
Irányzat tartott, üzlet egyáltalán nem fejlődött ki. Az árfolyamok változatlanok.
A Magyar Nemzeti Bank
hivatalon árfolyamai
Valuták De vtaák
*»r>\' rom nwuo H/ceo am.IM4<m
*X Illf e«.\'tt << ii»i:w
OlU< ■»r*l« »A >.\'C0»
CWIlí *($&}-7iu0 saktiml UJ 41
FIIMU h MiriM Br1,ml 3»l \'<Z1
lel<in*i In 7J?IJ tv,i\\ Xvp««kt«< i»\'S -J4I4
Itt iü 310 íriulU.. ii9K> ii»M
L«»« JvS UMtiOX
lU, HU-HH mcan híj ío
mml i»r. 6 «i«> WiJ-UW
Otítf. KUIIL h «j kofo Pi.Jl Mir VII
OU kor. :jim 11/71 Vitt* 1110*>3I
f«l|<l h»»» IKSO i:«c« Ml Mi
!•!(• :■»»» mi SlMlVZ* «.(0) l«tl»
kv. iino hím WH >00 tt
«»«\'.. 19«. 11741 ll)l« i»7M \'Ml
Zürichi zárlat *
• «i!i 26/S—. I ondon 2510- Nt».o»» >17—. fcmini 2c<X> —, Auitimd ÍC97MO MoUftmJ 2O7 70 tífí\'l I 123\' , Wlei. »28> ;„.!/, 175 — t\'/íw-i 1530 -. (talapéi. 72-60 9J 40 Hűiméit 24-5 Hrlfc.M 840
A magyar Uoroun külföldi hivatalos jegyzékei
DI*A1.*\\ VAU\'TA
\'•«?•? •»• t«a«?
8t<s .............11 *9/> <-974 19W0
Berlin .............SrOJ •••87.1 Í9W .•.\'.» 3
Jj.\'g* ............ 475**| .777Öj;;77.J
Az ércpen/ck és ncincáfénirk beváltási árfolyamai
KwUil egykoronits 6200--6300. kítkorona> 12.4-AJ iflilfl, IpíIiiI-Ví I6 50Ű 17.000. Ot *oioiiás 32 000 32.500, silnjimiy 4\'J.000 49 500. sui.y huszko:c-i>Js 316.000 3l6v)0 Matlnt 21Ö.ÓÜ0 220.000.
Terménytőzsde
Az tfJoyz.it gvonitéíjb volt. Bum é» tengeri 2KW. rozs Ó\'AXJ koton lett olcsóbb.
«u:» tlsxsv. /f 5r.OOW 5-2 5W>, r y o* 510000 5r250tz.\'cg>é!. v|d 76 kg o> 497 5 / 503.0 W. *Hkg o»M»7 500 510.00.\' ../► 425 0» 430COO. -éj te.>#<fl 267 500 270.0A), wkaimim aip* 32vU\\X> 330.000 KOlo 560.00" 270.0X1. 725 CO) -
230.ÍXW, zab 42».0>\' 435 "w
Szerkesztői üzenetek
K. J. A/, intelligencia színak nincs meg-(cletű szó a m;iK>\'<ir nyelvben. Az „írlcl-iucsí^k" nem e^^/cn fedi aniuk jclcutc.ivt. A ..niüvettíí-);" s/ót a némctK-n tóbbíílc-kípen fordíthatjuk le. a szerint Iioq- mire vonatkoztatjuk: HilJunjí. Kultur, Civili.sa-tion. Vannak szavak, melyek iiiternaciona-lisak s értelmük .nem aillialó vissza ejjyík-mAsik nyelven. Bs sokkal is helyesebb, ha megmaradunk a/ idetjen s/<J his/nAlata mellett, melynek jelentet érezzük, mint hoj:y o^etlcn olyan magyar szóval helyettesítsük bc, mely nem adja vissza az. illető fogalom lényegit.
KUdó: Zrinyi Nyomdaipar ót Könyv keretfccdá* RT. N*Kykantz*«
Fürsf József
„Kék csillag" divat-áruháza Nagykanizsa
E hét
szenzációja !
Gyapjú delének métere
csak K 45.ooo
Elegáns grenadin ruhák
csak K l65.ooo
Elegáns liberti ruhák csak K 260.OOO
Dunániul legolcsóbb bevásárlási forrása !
bérié* vásár I\'elhVM 1000 melyítft eladilíimtl vlsue maradi lm) .irt-. Elfcífendli 20. vO- 2J..VX), u<d«:t 18I9.UX). utJ-u k\'-Vícü 180J0 -1850- » • nyU 1S.OOO-17.000. fl^flaőS Oitt 185 <0 190V3. .náioJfe\'i\'ll\' I80íz) 18 5 0. ..»so> ítildj t*> üC>0 - ÍSCKKJ. i/al.- nna na^yhvt ?25 *» 23 00-). is-: 26 000 -27 0)0 lehujoli :.j> 22\'ZÍW 24.<".00. »uio.-má» f<l Wt).\'«i z4r<30. Irányzat kellemes
Ai iprMUJJ.jí 10 K. A <io»iS •
af£4«s v.ttií.;S II\'C. «l6 Víl ifC«jk llinlt-
UttlL Ml»4«e tiklt-S <3d> KV K A Imtfi\'.to <lj clitf fllrlecdú I I fotfcllm »J6 h<>j|JilJuil|t*t(k
Naponta íilss fugylalt, jtocuká.ó,
reggelt- éjozwnnjkavé kaph.no Makovuwy eukrá^diban. 13^5
Cxéplök és motorok minden n»gy-ságbm kaphítók Woir.or gépgyár Nagykanizsa, Sugir-u. 16. Tektoii 9. 11Ó6
Háló- én konyhaberondoxéfti bu-
torok eladók Lwtvc>> tír 21. sz. alatt
Egyotcmi képxcttségü, ehórangu laneró, juiinyos díjazásit német és franoia 0r4«.il vall.il. .Doktor\' Jeligére a Kiadóba 1460
Fcloőrcttxkéuxitö tanonc lelvétetlk Oyergyáknél, Kozgonyl-utca 2. Stoppológíp eladó. _ %__1476
Bútorozott oxoba Juntus elsejére, esetleg tizcnótodlkérc kiadó belteiuletcn. Qm a kiadóban.__I50ö
Oűz-. benzin-, szlvógáz csöptökéaz-lotok teljesen ujak, Kedvező fizetési feltételekkel XVclscr Oépgyir, Sugir-ut 16.
Aki\' búit, szőlőt, kis ís nagyMitokot eladni vagy venni akar. aki hlzia, vágy-egyéb blrlokixa kölcsönt nkai felvenni, az forduljon bizalommal a lóbb mint negyed század óta fennittó tőrvényszéklleg bejegyzett Acxél Ignác pénzitoicsón cs ingatlanforgalmi Irodájához, Nagykanizsán, ló ul 3. sz. alalt. 100 holdon fc.üil bhlokra mérsékelt kamat.___1383
Szarvas szállóba hónapot szobák kiadók. 14*7
Eladó egy nagy kertes ház azonnal beköltözhető lakással. Vöiösinarthyutca9. 1323
1925 május 29. ZAI.AI KÖZLÖNY
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
n*n> 1
; ln. 4 hl»
mjíi m > kliík* UtO-K Ol * n » Ottb HU I
liilixrii MMM«lfr I
lUt-.t Hon. "I. I »
1
H-C«> P<xt*l»t KM Hlld
Miau
K««U k *« \'»»
« 1
IM*t**ll»k «• TktifWSi
K6fclit«.l T%» A Hl Ma^Ur
M.m ]
Pca*M\'« Mitj.-riiN\'i
HllMl
•om-m _ fl4fcfa<l»k«l
<£r.*(bi«T*<
s\'/wtla »•
ou
Rltkiitil tlUiUU
VCU fcHUX
OU.I.sl *
AUa\'UiH >*
Tr«.t »»
CkUlMt\'"
i>i:««tc4 <"
Cukoripu

t««tUI Si.uiV
lltlllld Ko>ó r«í, oi ti
Mlfl«i<
Xlí-\'j jl\'i\'
»«»;• ,it f ..»•!.
Pillái 1
*é»»t
SuefalMvia
Vuakiil t<MI »I
o6*?\'?)
rfri-J
Qta i VU MtM

H.láV
lllMII M.^e.i
**k»|« tO kitf.mii
Ur «• »«•••
rstiMi »*« M> yOf tiX H,tl,» tk C«ga
Oi\'balndt i
SilUMtt Ko,.\' I
LllUCI
T»»tH
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Kes/.venyu.,
Budapest Székesfőváros áisi Élclmíszeráiusltd üzeme
r lliwnlnjvii
. , - . valamint egyéb élelmicikket
XOláS\'ta l>ai*OIllTI*J minden mennyiségben,
azonnali készpénzfizetés moltett, " tejjöbb napi árakon, állandóan átvesz. Ho.,1 bt.omin,! b . . 4 . 4 - I 4 k l.l.*t.t..k. » TJvtritl cím: S.li,. l0.«0-"». N.0»».nl«»-
Yt.,,1 <. ..>!>.: C..nn.r,-u. 14. ..». ff"*™\'" »"*>
Nöi kalapok gyöngy szalmából 80.000 K-ért
kidűlik. - Fírtl í. ríl kalapokat .Iklto. ti.taak i. .Ukilo.k, GYEHES ÉS VIDA k»l.p0,4r H„gyk.,K^Ucy-u. ai.w.,1.—\' •■\'»"
Pünkösdi cipöyásár!
Néhány falta cipőt raktárunkról beszerzési áron alul kiárusl-tunk, különösen ajánljuk az alábbi icklámárakat.
Szllrkc vászon, pántos
fécip".........................125 ezer
Fehér vászon, pántos
télcipó......................«cr
fehér vászon, füzós
félcipó........................ISO ezer
Tciinlsz cipő fehér vá
szon, nói ......... 180 ezer
Tcnnlsi-cipö fehér vászon, uri ......... 210 ezer
Box lérfi füzós cipó 200 ezer
Szandálok a napi árnál olcsóbban. - Lakk és más divatcipök jutányos áron. Elsftátdozásra és konfirmálásra ajánlunk fehér cipákot.
iVliltényi Sándor és Fia áruház.
Fő-ut 2. szám t! Városház.

KlB. klikk
V»||l*->
üsr-
Kscz nHlp* Síik\'*
».5«l» M«.»»»l
XiKnHM
t>«o«< tu\'..lf«.m
tiNl
SiMtU Oj6il W-Ci«»l« lü»
Piplilpír SU.\'i-
I Margit fOrdömbon .Cvcngciy ut I 19. »x.) *i otvotlnnitok Utal l» «nnyli«
I a|lntutt köpiílyözéSt mcgkcxdtífn.
I Ultv«no>l orvosi rcndolo\'rc nitis-I dcnlélc n«»tci»ígc». wl»t U<nuv«». I (ciiyö. konyli*só. tnuHifw. s/At pin-I (unió. fóllürdö IcmoíAutl. toplioal
kÖfQrdÖ kopható. I Állandó orvoai fclOoyeíet. I Ny».a inináci»n»p tcgttcl ft-t6> e»t? S<.t*lr.
I A n. í. kOiOiuíft »xlvc\\ piflkigAsAl kíiv< BÖ HM JEKÖ
• Mujit tt«i4 t«l>i*?<w«j
Pénzkölcsönt!
gyorsan szerzek ingatlanra kcbc-leziisrc vagy váltóra kezesekkel.
Blónyö* kamatfeltételek. Szigriszt László irodája [
Ftt-ut 8. (U*íli-udv*f).
Rögtön jöliön 11
Kiilőnós olcsó reklám és m n r a d t k áruk kerfllnck | c héten eladásra
Steiner és Eppinger|
.Ar.-ny tUrány tlivatáruhAziban
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 3.
IIHgl r.\'ilivj: uínben.l I«I I
üMíKSísismsiuansísex
Hirdessen
VIELLS
NAGY WILftG-története
n-agyarul
Ttt>b »jíi lUuMüádóval. Ut-k(|i t% jiMllkonmcllékkltcl. A ma looiclentöaobb irOl alkolós:*, tórlón«lcm 3 XX. i/áxod oxemaJtöoéböl néxvc a XX. axóxad einbcro »*ámáro. VlUgjlkei I A* ntigol nimet kl/<di» ■I millió j»íldinvl>.ni kell el. A lexikon aUku. t>IO oldalas, cnéstvásíon-
kötésű könyv ÍM C^OOŰ kctv«tj. Elfixctcn megrcudoléa cootén caak 441.000 K, m«ly ObaxoQ
niiijur, hótól kcxdödőlcg havi 63.000 K-óa róaxletokbon törlcaxthctö.
ElMUeiéKket elloRíd lapunk kiadj-hivatala va«y a kiadó (B u d a p c > I. VII. kciUlcl. Ilka ulca 31. Mim)
Versenytárgyalási hirdetmény.
Zaliszcnlbiliz* kö/síg körjegyzői lakás építésére záti ajánlatban leendő n>i\'vános versenytárgyalást hirdet.
Ajánlattevők aj-inlataikot 1925. év május hó 30-ón délelőtt 9 óráig
a zalaszentbalázsi körjegyzői irodában nyújtsák be, ühol a versenytárgyalási, valamint egyéb feltételeket és köl ségvex\'st tartalmazó űrlapokat ivenként 10.000 koronáért megszerezhciik és az építkezés tervét betekinthetik.
v, Körjegyző
K é r | e n Ismerletól! GENIUS KIADÁS
„Zalai Köztöny"-ben. |
Imakönyvek
Rózsafüzérek
legnagyobb -válaulékban tcgolcióbb árakon kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
kanrvicf<»k«i3<»<t>cn
NAGYKANIZSÁN.
magasházi
(Mózsi) SÁNDOR
izobatestó él mázoló Nagykanizsa, Király-utca I.
Elvállal mindennemű e szakmába vágó munkáitokat a legújabb mintákra, ízlésesen, otcsón és a legpontosabban
Birtokbérlet átadás.
Zalában 200 holdas 7 évre, Somogy ban 300 holdas blrtokbérlct 10 évre áladó elónyós feltételekkel. Szigriszt Ingatlanforgalmi Iroda, Fő-ut 8.
Épület üvegezést,
klllcléil él egyíb c uikmibin vigfi livlliil munkálilokil, vgy helyben mini vidéken clAnyöi iiik mellcll eizkozol
STERH üveges KMí
Hirdetmény.
Az orosdonyi tejszövetkezet b. jegyzett c^g felszámolását a nagykanizsai kir. tor vényszék, miit keres-kedclmi bíróság Ct. 264/I925M8. sz. végzésével bejegyezte. Felhivatnak ennélfogva m ndjzok, kiknek a szó-vc kezet ellen követelésük van, hogy azt, ezen hirdetmény közzétételétől számítandó hat hónap nlatt a szövetkezet igazgatóságánál jelentsék, meri ellenkező csetbín követeléseik figyelembe nem vételnek.
Orosztony, 1925. május 16.
A felszámoló bizottság.
SZENT ISTVÁN-TÁRSULAT
ltgu]ibb kuavinylt:
skolai hite*lomzések.
Irta : dr. Drcttcr Tódor. Assisi Szent Fereno életrajza. — Fordította: Pálffy Erzsébet grófné. Az aranyszőrű bárány.
Irta: Ajtai Kálmán. Az angol kath. szoola-
tizmus apostola. Példák a szentek életéből. Irta: dr. Czapik Gyula.
A lulkiélet kis kBnynei
I. Évközi sorozat I. Böjti sorozat.
Szent József Imák és elmélkedések. — Öszeállitolla: dr. Halczl Kálmán.
A fenti könyveken kivül a
Szent István könyvek
leljes sorozata is rakláron van.
Színek Sándor: A mi Uiunk Jézus Kiisz us élete (a 4 cvau-gé ium szövegéből). Madarász István dr.: Életproblémák (hilvédelmi előadások). Tóth Tihamér dr.: Az intelligencia lelki gondozása. I. k. Az iljuság lelki gondozása. Környcl Paula: Claudia, diámai
köliemény. König Kelemen: KOldj Urain
munkásokat I Breit József: A ^magyarországi 1918/19. évi forradalmi mozgalmak és a vörös háború tör téncte. I. kölct. A Károlyi-korszak lőbb eseményei. Gnbányl János: A magyar nem-
z:l töilénetc, II. kötet. Kozárl Gyula: A Madách kérdés az .Embcíi okmányok" világításában.
Kiplutók •
„ZALAI KÖZLÖNY"
kiadóhivatalában
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Ili/\'
Nyomatott > Zrínyi Nyomdaipar <s Könyvkereskedés K.-T-nll Nagykanizsán. (Nyí,mdavu.iA: Ofenbodr KárolyV
94. évfolyam, 113. szám Nagykanizsa, 1925 május 21, csütörtök Ara 2000 k<
POLITIKAI NAPILAP
lUitmtfotK a kUdóhlvcLI l-V, -j| ; liíduibnn-Tele\'őrí 79. nvomd. 117. vlt
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
E10S«:4ti irs báti 30.030 koftnu Hí-on hí«.............. 90.000 korom
mesterségesen vont határok.
De mindezeknél élénkebben érintenek bennünket Stresemann külügyminiszternek a Magyarországgal változatlanul jónak és hagyományoson bizalmasnak megjelöli viszonyról mondott meleg szavai, amelyekkel rokonszenvét és csodálatát fejezte ki a német birodalom nevében az ország erőteljes munkája s a gazdasági és pénzügyi újjáépítési tervezel irányában, kívánva, hogy ezek sikerrel járjanak.
A hatalmas birodalom részéről megnyilatkozó szomszédi érdeklődés és voll szövetségtársí elismerő szó közös utat jelöl meg a két nemzet számára a világ-
Német rokonszenv — magyar remény
A német birodalom külügy- mesterségesen vont politikai minisztere beszédet mondott, külpolitikai exposét, mely felé egyforma érdeklődéssel tekinthetnek mind a győztesek, mind a le-győzőitek,- mert ez a beszéd Európi közel jövőjére messze kiható események preludiumát jelenti.
Stresemann, miközben beszámolt Németországnak a Dawes-terv elfogadása következtében betartott jóvátételi lizelségének teljesítéséről, hangsúlyozni kívánta. hogy ez a tény kizárólag a győzök lulhutalmának ereje elolt való kényszerít meghajlást jelent, de semmikép sem jelenti Németországnak belenyugvását akár abba, hogy felelősségét a \'iiigMtmwérf "elismerhesse s e miatt bűntudatot érezzen, akár abba, hogy belenyugodjék a páriskörüli békék állal kijelölt határok véglegességébe. A német lelkiismeretességgel szemben, mely a vállalt kötelezettségeket állja és betartja, ligyelmeztclte a nagyhatalmadat\', hogy a német birodalom joggal várhalja el, hogy ellenfelei is lelkiismereti kérdést csinálnak saját kötelezettségeiknek Németországgal szemben való betartásából.
Ebben az erélyben, a szerencsétlen adósságnak ebben a-be-csületes törlesztésében s az igazságba vetélt hitnek ebben a meggyőződésteljes tudtuladásá-ban felismerhetjük a birodalmi elnökválasztás utáni, csak nüan-szaiban változóit német külpoli-tikón.ik azokat az őszinte irányelveit, melyek a magyar népben lelkes bizalmat kellenek a majdan elkövetkezendő békerevizió leltétlen érvényrejuiása iránt.
Stresemann szükségesnek tartotta kinyilatkoztatni, hogy az európai viszonyok javulásira gondolni sem lehet addig, amíg a világpolitika mai irányitóinak módszerei és beállításai fennálla-n»l<. amíg előítéletek és igazságtalanul alkalmazott megtorlások akadályozzák a pozitív munkát.
tllenörzések a népek onren-díl fcezési jogával flagráns ellentétben vannak, ép annyira, mint a történelmi igazsággal s a föid-rajzi természetes kialakulással a
politikában vívandó legközelebbi küzdelmek útját illetően.
Némelország keleti határai, Magyarország pedig észak, kelet, dél és nyugat felé kiván és követel igazságos restituciót s ebben a törekvésben mindkét nemzetet csak megerősítheti az egymásfelé nyújtott baráti kéz és közös iránytartás.
Stresemann beszéde, a menynyire mély benyomást kelt a magyar nemzet minden igaz hnzaíiasan gondolkozó polgárában. ép annyira számot tarthat arra is. hogy visszhangra találjon a scm\'eges közvélemény és a volt ellenségek társadalmának hivatalos tényezőiben is.
Szavai a jövő útját jelzik és az európai egyetemes béke megteremtésére szolgálnak helyes utmutatóul.
Andrássy Gyula a választójogi törvényjavaslat ellen
Három millió aranykorona a postajármü-telep költségeire
Budapest, május \'20
A nemzetgyűlés mai üléséi Sci-tovszky Béla elnök nyitotta meg. A választójogi javaslathoz az első fel szólaló Kószó István volt. Szerinte örök törvényt nem lehet alkotni. Cz áll a választói jogra is.
Törvényt kell alkotni, hogy végre ezt a kérdést nyugvópontra tehessen juttatni. Elitéli a passzivitást, mert a katona nem hagyhatja el Őrhelyét. A bizottsági tárgyalás alkalmával a kormány honorált minden javaslatot. Apponyi Albert ugyan azt mondotta, hogy reménytelen a küzdelem, de azért felvette a harcot, mert meg akar tenni minden lehetet az ügy érdekében. Ez a helyes álláspont.
Megállapítja, hogy az uj választói törvény megalkotása általános óhajt képez.
A haladás és jogkiterjesztés kérdésében lényeges és a fokozatos fejlődés céljait szolgálja. A további fejlesztés a jövő kormányzat ladata.
A nők, ha megszavaztatjuk arról, hogy legyen-e választójoguk, ellene lennének.
A nyüt szavazás lilve, ugy minta múltban is, mert cz felel meg a magyar nemzeti karakternek. Aki nyíltan szavaz, az nem gyáva.
A legutolsó szavazás után senki
sem tapasztalhatta, hogy a kormány üldözött valakit azért, mert ide vagy oda szavazott. A falusi nép nagy többsége nem akatja a titkosságot.
Andrássy (iyula: Eredetileg nem akart a vitában részt venni.
Azért szólalt fel, — mondotta — mert Apponyi beszédére a miniszterelnök ur egy szubjektív kirohanással válaszolt s azt mondta, hogy ha mi nem vagyunk reakciósok, 6 som az, mert az ő javaslata is azon az uton halad, mint amelyiken a mi javjslataink haladtak.
A mostani törvényjavaslat direkt visszalépés, reakció.
A miniszterelnök ur azt vetette a szemünkre, hogy következetlenek voltunk, meit még, akik a titkosság ellen foglaltunk állást, ma azok is a titkosság mcilotc állunk. Ez igaz. De azóta megváltozott a helyzet és mindig számolni kell a létező körülményekkel. Akkor nemzetiségiek voltak, most pedig nincsenek.
Amikor a titkos.ág ellen szólottam mint belügyminiszter, féltettem az állami eszmét a nemzeti ;ég<:k befolyásától. Azóta minden megváltozott. Ma nincsenek nemzetiségeink. Dc ha volnának, akkor sem emelhetnénk ugyanezt a kifogást. Akkor féltettük az integritást, most pedig
épen az integritást akarjuk ezzel visszaállítani.
De ha már szót kértem, röviden foglalkozni kívánok a törvényjavaslat egészével is. Sohasem volt jelszavam sem a demokrácia, sem az arisztokrácia, sem az agrárizmus, sem a liberalizmus vagy konzerva-tizmus. Nekem mindig csak egy célom volt, a magyar faj, a magyar állam megeiősitése. Ez adja meg a számomra a mértéket. Ebből a szempontból nézem a választójog kérdését is, ezért akarom azt, hogy az irányítás az intelligencia kezében maradjon.
Van olyan felfogás is, mely szerint tudás, intelligencia, anyagi függetlenség -szükséges a politikához és csak azoknak kell a jogot biztosítani, akik ezekkel rendelkeznek, a többit pedig ki kell zárni. Ez azonban már nem tartható fenn sokáig.
Hiába zárjuk ki a tömegeket a jogokból, a tömegek az elégedetlenséget magukkal viszik. Nem biznak a kormányban, mert ha jogokat is kapnak, azokat.szabadon nem gyakorolhatják. A jó szociálpolitika, jogfolytonosság, a régi törvényhez való ragaszkodás az, amiből a helyes konzervatív politika fakad.
Áttér ezután a javaslat bírálatára. A jogkiterjesztésről szólva hangsúlyozza, hogy ennek nem tulajdonit nagyobb jelentóséget, de annál nagyobb fontossága azonban a titkosságnak, melyet már Nyugaton mindenütt elfogadtak.
Az általános választójog körül mindenütt nagy küzdelmet folytattak, de a titkosság kőiül nem. Csak Magyarország és az orosz szovjet fél a titkosságtól. Szovjetoroszország részéről ez érihetö, mert a szovjet-rendszet c<ak ugy tanható fenn, hogy a közvélemény szabadon nem nyilatkozhatik meg. Magyarországnak azonban erre nincs szüksége.
Két nagy uralkodó gondolata van Európának: a feudalizmus s az felvilágosult abszolutizmus. A törvényjavaslatot nem fogadja cl.
Dinich Ödön személyei kérdésben szólal fel, majd pedig Szdágyi Lajos felel D.nich kijelentéseire.
Lendvai-Uhner Istvánt sértő kifejezés használatáért a mentelmi bizottságkor.- utasította a Ház.
Végül Sárütor Pál interpellációjára Walko Lajos kereskedelmi miniszter kijelentette, hogy a postajármütelep Összes költségei körülbelül 3 millió aranykoronát fognak kitenni.
ZALAI KÖZLÖNY
belföldi hírek
Pokolgépet küldtek Rlpka kormánybiztosnak. Hat nappal ezelőtt az egyik villamos padja ala\'t a kalauz egy gondosan becsomagolt, Ripka Ferenc kormánybiztosnak c\'m-zett skatulyát talált. A villamos társaság előzékenységből a csomagot a kormánybiztoshoz juttatta, ki azt gyanúsnak találta és nem fogadta el, hanem visszaküldte. Néhány nap múlva ugy intézkedett, hogy a villa-mostársaság küldje bc a csomagot a főkapitányságra. Loeh Péter százados robbantási szakértő bontotta fel a csomagot s ahban egy szivardobozba rejlett teljes robbantó szerkezetet talált, mely kinyitáskor robbant volna. A dobozban puskaporon kivül bors, pafirikj, tea, kávé is volt, azonkívül egy cédula, mely szerint ez a csomag csak próbadoboz volt. A rendőrség nagy apparátussal nyomoz a bomba küldői után.
Lendvai Izgatásl pőre a Táblán. Lendvai István nemzetgyűlési képviselő ellen a Nép 1922. októberi egyik számában a zsidó fajiságról irt cikke miatt eljárás indult s osztály elleni izgatásért 1 napi fogházra ítélték. Fellebbezés folytán tegnap tárgyalta az ügyet a Tábla. Lcndvait Hegedűs György dr. védte. A Tábla a minősítést hiifelekezet elleni izgatásra változtatta, a biln\'etést azonban helybenhagyta. A felek semmiségi panaszt jelentettek bc.
Ma kezdődik a fővárosi választás. Sorsdöntő két napja a ma és holnap Budapest székesfővárosnak. Ma, áldozócsütörtökön reggel 8 órakor kezdődik meg a szavazás 200 urnánál 200 körzetben. A választások alatt az egész rendőrség készenlétben lesz.
Vasutas-üdülő Balatonfüreden.
A Vasúti Tisztviselők Országos Szakköre hérbevette a gr f Esz\'erházy-féle 43 holdas fürdő (s üdü\'őlclepet Balatonfüreden, a Bilaton legszebb helyén. A telep juiius 1-én nyilik meg. At oda utaltak napi 50.000 koronáért kapnak pensiószerü ellátást. A telep egész évben a tagok rendelkezésére áll.
Magyar városok szanálása. Az Uj Nemzedék értesülése szerint a népszövetségi kölcsön összegének felét ajánlotta fel egy angol csoport a magyar városod szanálására.
Nemzetgyalázás. Friedmann Alajos aszódi kereskedő a mull évben görögdinnyét lett a kirakatába, amelybe a magyar cimcrt és föléje a mo-gendovidot véste. Friedmannt nemzetgyalázás cimén vonta felelősségre a biróság. Bűnösnek mondotta ki és egy évi fogházra, 5 millió korona pénzbüntetésre, három évi hivatalvesztésre és politikai jogainak ugyin-ezen időre való felfüggesztésére Ítélte.
A közlekedés fejlesztése gépkocsi-rendszerrel. Az ország talpra-állitásának egyik legfontosabb előfeltétele a közlekedés fejlesztése. A Magyar Országos Motoros közlekedési Vallalat evégből személy- és áruszállításra berendezett gépkocsi -közlekedést szervez s ebbe fokozatosan bevonja az ország minden vidékét, amellett utak karbantartásáról is gondoskodik, összesen 4900 kilométer utvonalat terveznek. Az üzemet kezdetben 120 gépkocsi és 120 pótkocsi bonyolítaná le. Egy szerelvény 5 tonna árut vagy 36—40 személyt szállítana 20-25 kilométeres sebességgel. A napi, illetve heti járatok számát és a menetrendet a helyi kívánalmak szerint állapítanák meg. A vállalkozás terveivel a Városok Kongresszusának állandó választmányi ülése c hó 26-án foglalkozik.
1925 május 20.
külföldi hírek
A legtökéletesebb rendőrauto-
mobil. A londoni Scotland Yard az automobilos banditák sikeresebb tiI-dözése érdekében bevezette az antennákkal felszerelt u. n. „poshcar"-t, mely a legtökéletesebb rendőrségi automobil, ezidőszerint a maga nemében. Az előbbi hasonló célra szolgáló kocsikból annyiban külön-böiik. hogy a vezető ugy tll a kocsin, mint a kormányos a hajón. Előbb egy óralapról olvassa le a koc*i belsejéből jövő rendelkezéseket:
_ Előre 1... Hátrafelé!... Jobbra az első utcábal... Balra! Gyorsabban! .. Lassan!...
A posh car legnagyobb ériéke azonban az, hogy a benne utazó rendőrök, kik 60 kilométer óránkénti sebességgel üldözhetik a menekülő bűntetteseket, 400 kiloméler sugarú körön belül állandó összeköttetésben lelteinek a kör középpontját alkoló Scotland Yard-dal. Egy ilyen útközben kapoll hiradás következtében sikerüli egy nemzetközi betörőt abban a pillanatban letartóztatni, midőn az Doverben éppen hajóra akart szállni.
A Sc lland Yardban azonban még egyebet is terveznek: a rendőrök egy jó részéi fel akarják szerelni egy kis drótnélküli távírókészülékkel.
A szófial merénylők halálos ítéletéi jóváhagyták. Szófiai jelentés szerint a semmitő törvényszék a székesegyházi borzalmas bombamerénylet ügyében Friedmann. Zid-gorszki, Koev és a többi vádlóit fellebbezését elvetette.
Nemzetközi vasutOgyl értekezlet. Londonból jelentik : A jövő hónapban tartják meg Londonban a nemzetközi vasulugyiértekczlctctamc-lyen majdnem minden ország vas-utainak minlegy 1500 delegátusa vesz részt. Ez alkalommal Londonban meg fogják ünnepelni az angol vasút 100 éves évfordulóját Ezen az ünnepségen a delegációk együttesen részt fognak venni.
Pol I Emilt a rn illia II!"
Nagy kani/sa május 20
Ismeretes az a nagy pori felvert ügy, Sabjún Gyula polgármester és Pollúk Emil között folyó régi pör, melyből kifolyólag a nagykanizsai törvényszék felhatalmazásra üldözendő, sajtó utján elkövetett kétrendbeli hatóság elleni rágalmazás vétségében Pollák M; Emil kereskedőt bűnösnek mondotta ki és ezért fiz millió korona pénzbüntetésre s az összes költségek megtérítésére ítélte.
A kir. ügyész súlyosbításért fellebbezett, de fellebbezett a birság megállapítása miatt Pollák M Emil is.
Pénteken tárgyalta ezt az ügyet a pécsi kir. Ítélőtábla és Pollák M. Emilt a két rendbeli sajtó utján halóság ellen elkövetett rágalmazás vétsége alól felmentette.
Polgári leányiskolái növendékek ötéves találkozója
Nagykanizsa, máju» 20 A nagykanizsai áll. polgári leányiskolának 1920-ban végzett növendékei folyó hó 31-én, pünkösd vasárnapján ötéve3 találkozót tartanak, melyet délelőtt különböző ünnepségekkel, este pídig a Polgári Egyletben rendezendő bankettel ünnepelnek meg. A rendezőség élén dr. Horváth Tivadarné, volt osztályfőnökük, polgári iskolai tanárnő áll, az öt évvel ezelőtt végzett növendékeknek névsora pedig a következő:
Magyar tavasz
Tavasz van és újra töreti a termeszei, Fecske rendbehozza otthonát, a fészket; Csicseregve szálldos, ohu\'i mindent szépen. Mii is javítson ki a regi kis {isiken.
h megigazgatja, hol kár eseti t>enne, Osz óta valahol, ha baj, hiba érte. Szeretett madarunk, milyen könnyű néked — Szorgalmaddal hazad isméi felépíted.
Ili is, (utcái is, lied a szabadság. Hogy az idő hozza, változtathatsz hazái. Énekelhetsz vigan bármelyik hazádban, Zőtd erdút is találsz minden uj halárban.
De nem igy van nálunk, nekünk egy hazánk (van.
Ezért küzdött népünk annyi sok (salában, Mosl is bálran harcolt, ámde az ellenség, — Vadul széjjel tépte ezeréves lestél.
Kegyelten hóhérok, százszor jaj tesz nékik. Bár — most gyengék vagyunk, de bosszúnk fesak késik.
Lesz még tavasz egyszer, erős még a magyar, S meg jogju mulatni, mire ké/>es a kar.
Akkor ünnep lesz majd nekünk is a tavasz. Ajkunkról nem hall\'nak zokszót, sírást, /panaszt,
Nem zörög a lánc majd rab magyarok kezén. S isméi glória tesz í/ungária fején.
Csak te, dicsó Május, le ne késs, sokáig, jöjj el mepnél előbb, a magyar határig! Szabixlílsil fel, oldd jel megbilincselt kezünk, Ad jut boldogságot — szabadságol nekünk.
CYTIIIA
Pénteken nem utazom
Irta: Tóth Lajos
— Mit szólsz hozzá, anyuci: megkaptam a szabSdságot és az ünnepeket odahaza töltjük! Mi az, te ncin is örülsz, pedig már két éve, hogy nem voltunk a mamáéknáü?
— Ha tudni akarod, hát nem örülök, mert péntek van s ha pénteken jókedvem van, egész biztos, hogy vasárnap majd megesz a méreg, már pedig nem vagyok hajlandó a pünkösdi ünnepeket egy hústalan péntek kedvéért elrontani!
— Ugyan kérlek, már megint azzal a babonával állsz elő. Ez a szerencsétlen péntek is csak olyan, mint a hétnek bármelyik más napja.
— Az nem igaz; babona ide, babona oda, én nem utazom. Számtalan példát tudok fölhozni állitásom igazolására. Hogy mást ne említsek, itt van a lakkcipőm. Pénteken vettük s vasárnap a bálban ugy szorított, hogy majd megőrültem.
— Ez csak egy eset, de hányszor történt meg az ellenkezője, amit nem jegyeztél meg. Különben is ez nem változtat elhatározásomon s akár örülsz, akár nem, ma ■ már utazunk is. Be fogom bizonyítani, hogy a babonának semmi helye és létjogosultsága sincs egy kultur-ember életében !
Feleségem Őnagysága duzzogva látott hozzá a csomagoláshoz. A vacsorát is meglehetős feszült hangulatban fogyasztottuk el, sót még a bérkocsiban is kétségbeesetten erőlködött, hogy az elutazásról lebeszéljen vagy legalább is fölbosszantson. Ez utóbbi teljes mértékben sikerült is neki, de elhatározásomat még sem tudla megmásítani, bár az asszonyi furfang minden cselfogását belevitte az elkeseredett küzdelembe
A pályaudvaron rábíztam csomagjainkat egy hordárra, magam pedig a személypénztárhoz mentem. A jegyváltás után, mint üki jól végezte a dolgát, olvasnivaló után néztem, de feleségem önagyságáról teljesen megfeledkezve, csak a magam szükségletet szereztem bc s igy történt, hogy mégegyszer vissza kellett mennem a hírlapárushoz. Nem gondoltam semmi rosszat, hiszen van még másfél ór\'nk a vonat indulásáig.
Nyugodtan hozzákészültünk a beszálláshoz s feleségem gúnyos, mosolya melleit megkisérlettük a per-ronra való kijutást. A misko!ci vonatra beszállókkal együtt szerencsésen ki is mentünk a perronra, de örömömet már a legelső vasutas elvette, akinél a pécsi vonat után érdeklődtem, mert állítása szerint az akkor indult cl a pályaudvarról.
Feleségem nem is titkolt kárör-vendezésc mellett ültünk ismét ko-
csira s hogy még nagyobb legyen a bosszúságom, az uton azzal szórakoztatott, hogy elmesélte elkésésünk tulajdonképeni okát.
Semmi áron sem akatt elutazni s mig én az újságárusnál voltam, unalmában az uj menetrendet tanulmányozta s igy jött rá, hogy a pécsi vonat tiz óra negyven helyett, elsejétől kezdve kilenc óra tizkor indul s engem azért küldött vissza könyvéri, hogy késsünk le a vonatról.
Igy aztán sikerült neki az elutazásunkat meggátolni, mindezt csak azért, mert ő pénteken nem utazik, ellenben másnap reggel mosolygó arccal zavart fel legédesebb álmomból, mert már — elmúlt a — péntek.
Szerencsésen el is indiillunkf.de már Kelenföldön észrevettem, hogy a cigaretta tárcámat odahaza hagytam s Sárbogárdig cigaretta helyett a fogamat szívtam s őnagyságának a pénteki babonákról szóló fejtegetéseit hallgattam.
Délután két óra volt, mikor Szent-lőrincen átszállottunk a zalátai vicinálisra. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel. Még két óra a döcögő expresszen s odahaza vagyunk.
De ember tervez, Isten végez!
Egy darabig csak mentünk a yi-cinálisok magszokott lassúságával, de Sellye körül kezdtünk megállni a nyilt pályán. Eleinte azt hittem, | hogy a pályát javítják s ezért tnc-
I<125 május 21.
ZALAI KÖZLÖNY
Amál Margit (Guttmann Károlyné), Babos Júlia (meghall), Balog Júlia, Bjjl Mária, Borúsán Anna, Bclovics Ilona, Baksa Anna, D.zső Böske, Epslein Rózsi, Fehér Ilona, Firll Erzsi (Bergér lmréné), Filák Ilus, Fleiner Rózsi, Garaí Anna (Mirtikán Károlyné), Gerencsér Anna, G-lde Margit, Herzfeld Gizella, Hedl Erzsi, Horváth Bözsi, Horválh Évi, Kárner Mária, Kéri Lujzi, Klein Rózsi, Klu gpr Aranka, Kolovics Mária, Kaszll Margit, Kulcsár Bözsi, Kramaszta Jolán. Kosztelicz Bözsi, Káhn Bözsi, Kiss Paula, Kauter Bözsi, Lábay Vali, Uszló Rózsi, L3jkó Mária (Pillncr Józsefné), Lajpczig Edith, Lidiit Mária, Mályer Emma, Marton Mária (Kollár Ferencné), Molnár Mária, Mllller Bözsi, Németh Julia (l\'inki Józsefné), Ollop Mária, Pintér Margit, Plander Katalin, Récsei Rózsi, Roscnfeld Jolán, Singer Emma, Sin ger Erzsi, Sörlei Ilus, Sommer Lujza, Sajni Ilus, Schlesinger Bözsi (Stcrn Jenörié), Szentgyörgyi Anna (Lengyel ístvánné), Szóké Ilona, Sternherger Bözsi, Tuboly Viktória, Török Anna, Tibolt Elus, Urasch Krisztina, Unger Katalin, Vlasits Anna, Vlasits Rózsi, Wilhclm Margit, Wcísz Klári, (Ollop Gézáné), Wuaderlich Id i, Weinrieh Hilda, Zrlula Anna. Összesen 68 a n
Halálos ítélet Szófiában. Szófiiból jelentik: A szófiai bllntetötör-vényszék ma délelölt hirdette ki Ítéletéi az Odeon-szinház elleni merénylet ügyében. Prudlin volt prefektust ha-IMra ítélték. Ugyancsak halálra ítélték Patamanszkot és Lukovot is. akik pokolgépei elhelyezték. Patamanszko megszökött és igy az ítéletet in con-tumatiam hozták meg ellene. Pura-viev és Ferdinánd Mareo volt minisztereket az ellenük emelt vád alól felmentették.
gyünk olyan lassan, de a mi vona-tunk csak nem akart gyorsabban menni, sót Sellyén kereken kijelen-Icllék, hogy nem is megy tovább, mert elromlott a mozdony. De azért nem kell ám kétségbe esni, mert a menetrend szerint két óra múlva jön a barcsi s majd az hazavisz bennünket. Meg is érkezeit egy óra késéssel s nemsokára el is indultunk Zaláta felé.
Feleségem őnagysága babonája miatt tehát két fölösleges liakker-utai fizettem; szenvedélyes dohányos létemre cigaretta nélkül ulaz-tam Sárlwgárdig; Sellyén három óra hosszat unatkoztam, — de ezzel még Mm merüli ki kálvária-járásom, meri közben megeredt a bőséges tavaszi eső is, de feleségem állítása szerint mind ez nem\' baj, mert annál jobban érezzük majd magunkat a pünkösdi ünnepek alalt s mikor zalaiára ériünk, boldog mosolya mellell vágtunk neki a koromsötét éjszakának a szakadó esőben...
Azl már fölösleges is említenem, "Ogy a szakadó esőben meglelt félutas séta alalt hányszor merüli el a cipőm a sáriján és hányszor forgott veszélyben a nyakam csak azért, mert a feleségem pénteken nem utazik.
üe legalább az az elégtételem nekem is megvolt, hogy másnap 37 [Okos lázzal [Illünk plaidekbe burkolva az Isten áldotta- napsütésben.
Vagyonmentővásár
Szombaton lesz az árverés — Kétszázmillió korona értékű tárgyak kerülnek eladásra
Nflgykanlx&a, Tüliuj 19
A vagyonmentó-vásár kiállítása holnapután, pénteken dél-u án bezárul, szombaton déle;őtt zárva lesz, szombaton délután 4 órakor pedig kezdetéi veszi az árverés. Az aukció részére tárgyak még péntek estig beszolgáltathatok ugyan, de ezek már csak az eddig beadott tárgyak után kerülnek árverésre.
A kiállításon igen sok, igen érdekes és igen értékes tárgy kerül bemutatásra és szombaton árverésre. Egy futó szemle a Kaszinó nagytermében meggyőzhet bennünket arról, hogy erre a vagyonmentő-vásárra szükség volt, nemcsak az eladók, hanem a vevők részérói is, mert amazok előreláthatólag j<sl fogják értékesíteni tudni egyes felesleges ingóságaikai, ez ulóbbiak pedig sokkal olcsóbban tudnak hozzájutni gyűjteményeik gya-r.ipitiisásálioz. mintha közvetítőhöz fordulnak.
Az érdeklődés máris oly nagy az íukció iránt, hogy tnntk sí ere biztosítva van.
E helyen kitlön is felhívjuk a közönség figyelmét az árverésnek lapunk hirdetési oldalán fel-talílh itö feltételeire.
Városi tejüzemet kérünk
A nagy gyermekhalandóságot a fartöxött tej okozia
II.
Nagykanizsa, május 20 A lej tisztaságának ellenőrzése tehát magánál a gazdánál nem lehetséges, mert ehhez oly nagy apparátus kellene, melynek költségeit lehetetlen lenne áthárítani a fogyasztóra, ha egyébként technikailag meg is lehetne valósítani az ellenőrzésnek az istállóban való gyakorlását, amil teljesen kizártnak tartunk.
A lejellenőrzésnek cg} ellen módja tehát csak annak forgalombaliozata-lánál lehetséges, akár a behozatalnál való vizsgálattal, akár pedig értékesítésének központosítása utján.
A piaci ellenőrzés — mint fennebb mir láttuk — nem elég gyors és ne.il feltétlenül megnyugtató a tekintetben, hogy elejét veszi a fertőzés veszedelmének. Marad tehát a lejnek központosítás melleit való kezelése.
A tejforgalomnak központosítását ugy véljük városban keresztülvien-dőnek, hogy maga a város állítson ft\'l tejüzemet. Szabályrendeletig ki-mondhatja, hogy a városba behozott minden tejmennyiség kizárólag csak a városi tejüzemnek adható le, illetőleg csak azoknak engedi meg a tejnek piaci árusítását vagy az azzal való házalást, aki a beszállított\' tejmennyiségnek egy bizonyos hányadát leadja a városi tejüzemnek.
Miu\'án ennek a városi tejüzemnek megfelelő kémiai laboratórium-m:l kell felszerelve lennie, vegyi vizsgálat alá vesz minden hozzá beszolgáltatott tejet s csak az olyan tejéri fizet pénzt, mely bacillusmen-tes, amennyiben pedig a tej hibás vagy beteg, gondoskodik az illető teliéntartó gazdának megbüntetéséről.
E tejüzemnek aztán módjában áll a tejnek megfelelő-feldolgozása. Forgalomba hozhatja, mint gycrmekte-jet, mint p.sztörizált tejet, mint aludttejet, mint vajat és még igen sok más tennék gyanánt. A közönségre megnyugtató tudat lenne, hogy ha 1000 koronával többet is fizetne l liter tejért a városi tejüzemnek, mini amennyit esetleg a kofának fizet, hogy a lej egészséges és tisztán van kezelve. A város pedig jó forgalmat biztosithalna vele.
Bizonyos, hogy az i\'yen tejüzemnek létesítése befektetést igényel. Hogy a szükséges tejmennyiség a környék gazdáitól butositli jtó lenr:e, ez iránt dig merülhet fel kéiség, meri hiszen Budapest sokkal távolibb fekszik, semhogy ne lehetne a gazdáknak Nagykanizsán előnyösebben értékesíteniük tejproduktumaikaf. Csak néhány njgyobb gazdasággal kellene e tekintetben szerződést kötni s szabályrendelettel kötelezni a kofákat, hogy a behozott mennyiséget leg.lább részben a városi üzemnek átadni tartoznak.
Ajánljuk a kérdéít a\' város polgármesterének érdeklődésébe és nem kételkedünk benne, hogy a gyermekhalandóság csökkentését* eredményező egy ilyen tejüzem eszméje nála a legteljesebb megértésre talál.
Szomorú képet lárnak elénk a statisztikai adatok az óriási mérvű gyermekhalandóságról. A városnak is el kell követnie minden lehetőt, hogy azt tőle telhetőleg a minimumra csökkentse. (Vége.)
A Dunántuli Közművelődési Egyesület felhívása a Dunántul irodalmi egyesületeihez
Fiatal művészek bemutatása
A hivatásában esztendők óta meg-bénitolt DKE nagyjelentőségű kulturális tevékenységét újra megkezdte s megindította azt az egész országra hasznos mozgalmat, melyet immár 35 esztendő óta bámulatos buzgalommal folytat Mai szomorú gazdasági viszonyaink közepette nekünk dunántúliaknak legelső kötelességünk aDKE-et nemes törekvéseiben támogatni és rajta lenni, hogy 200-n.\'] több könyvtárát és ovodáit fenntarthassa és létüket biztosíthassa. Ennek elérése érdekében a fővárosban is erős tevékenységet ki fejt az Egyesület nagynevű elnökének Rákosi Jenőnek vezetésével, akinek a nevéről most legközelebb szülőhelyén, Acsádon fognak egy nagy népházat építeni.
A ÜKE legújabban tervbe vette,
hogy a fiatal magyar tehetségeket be fogja mutatni az ország közönségének. Most szervezi művészgárdáját, amelyben a mű/észét minden ága képviselve lesz. A legtehetségesebb magyar muzsikusokat gyüj;ötte már eddig is össze táborába, hogy bejárja az egész országot, mindenhol hirdesse a magyar zeneművészet dicsőségét. Tudjuk, hogy kulturánk az egyetlen fegyver, mely megtörni képes a trianoni béke kegyetlen csa-ptsail. Ezt pedig ugy érheljük el, ha a magyar társadalom is elősegíti a fiatal és szomorú viszonyok között élő művészgeneráció fejlődését s nem engedi, hogy a magyar léleknek és művészeinek művészi értékekben gazdag szépsége kiaknázatlanul maradjon.
A DKE tervét örömmel üdvözöljük és köszöntjük benne a magyar művészet jövőjéből válható szépséget. Ezért a legnagyobb készséggel közöljük a DKE felhívását a vidék irodalmi, kulturális és művészeti köreihez. Reméljük, hogy ők is épen olyan örömmel fogják ezt üdvözölni, mint mi és átérzik ennek a gyö-nyöiü nagyrahivatott tervnek kulturális jelentőségét.
Nagyérdemii Egyesületi
A 35 év óta munkálkodó s most vezetésünkre bízott Dunántuli Közművelődési Egyesület, híven hagyományaihoz, ahhoz a szellemhez, melyért annak idején felejthetetlen emlékű és nagynevű elnökünk, Széli Kálmán is annyiszor és oly hévvel szállott síkra, a mai súlyos időkben is teljesiti kötelességeit, amiket magára vállalt és mindent elkövet, hogy a magyar nemzeti lélek értékeit a jövőnek megmentse, megerősítse és biztosítsa.
Föladatának tekinti azt is, amire törekszik, hogy a magyar társadalom kiváló reménységeit, az ifjú művésztehetségeketa pályakezdés akadályain átsegítse, olyfor-mán, hogy nekik az érvényesülés útját megnyitja és magával az élő Ürsadalom-mal kapcsolatba Hozza óket.
lízt a célt kívánjuk (óképpen szolgálni azokkal a hangversenyekkel és luiiesté-lyekkel, melyeket részben eddigelé is a fővárosban és a vidéki városokban tartottunk, részben pedig nagyobb arányokban még ezután kívánunk rendezni.
Áthatva attól az óhajtástól, hogy ebben a törekvésben a társadalom minden hivatott faktora részt vegyen, egyesüljön és közremunkáljon, legelső sorban a Dunántul irodalmi és művészeti köreire gondoltunk, mint amelyek a művészet kultuszában rendeltetésüknél fogva épp ugy, mint szervezetüknél fogva a mieinkkel azonos ideálokat szolgálnak.
Meleg bizalommal kérjük ezért az irodalmi és művészeti körök nagyérdemű elnökségei, hogy törekvéseinkben hozzánk csatlakozni s ha elvi akadálya nincs, a vázolt gondolat további gyakorlati érvényesülésére alkalmas teendőkre vonatkozólag velünk az érintkezést folytatni és nagybecsű véleményét közölni méltóztassék. Becses megkeresésüket kérjük egyesületünk fótitkarához, dr. Lőrinczy Szabolcshoz, IX. Üllói-ut 101. dinre küldeni.
Budapest, 1925. május hó 18. Dr. Fodor Oszkár s. k. Rákosi Jenő s. k.
Unyv. tlodk. rlnOk.
Dr. Lőrinczy Szabolcs s, k.
Banktisztviselők nyugdlj-pöre.
A Hitelbankkal fuzionált íparbank tisztviselői, miután az Iparbank nem volt hajlandó részükre nyugdijat folyósítani, pert indítottak ellene. A nyugdíj összege 5 5 milliárdot tesz ki.
Párbajvétségért elítélt képviselők. A törvényszék ma tárgyalta Sándor Pál és Be/tárd Ágoston pár-bajvélség-ügyét. A törvényszék Sándor Pált öt napi, Benárd Ágostont három napi államfogházra ítélte,
ZALAI K02LONY
1925 május :>|.
Szigetvár ünnepe
Művelődési, egészségügyi, Ipari és gazdasági kiállítás
Nagykanizsa, május 20
Szigetvár és vidéke lázas készülődéssel várla áldozócsülörlök reggeléi: hatalmas arányú, művelődési, egészségügyi, ipari és gazdasági kiállításának megnyitását.
A kiállítást a Fdluszövetség, a Stefánia Szövetség és a szigetvári helyi bizottság rendezi; védnökei Sárközy Oyörgy főispán, Tollúin Andor alispán, gróf Hoyos Miksa, gróf Andrdssy Sándor és Barla-Szabó József.
A kiállítás csoportjai: egészségügy; kézimunka; háziipar; kultura és művészet ; iskolaügy és cserkészel; mezőgazdaság, vadászat, halászat és erdészet; kertészet; méhészei; szőlészet és borászat; ipar; kereskedelem; szövetkezel és hitelügy; állattenyésztés. — Belépődíj 5000, gyermekeknek 2000 koiona. Állandó jegy 20.000 korona. Terülelbért csak azok a kiállítók fizetnek, kik anyagi hasznot várnak a kiállításból (2 aranykorona m8-ként.)
Az ünnepélyes megnyílás áldozócsütörtök délelőtt 11 órakor a Zrínyitéren történik. A környék községei népies öltözciü küldöttségekben vonulnak fel. Beszélnek: dr. Barta-Szabó József nemzetgyűlési képjgiselő, Perczel Győző főszolgabíró, dr. Stein-ecker Ferenc egyetemi lanár, Tallián Andor alispán. A Szigetvári Dalos-egyesület énekszámokat ad elő. Egy órakor bankett a Keresztény Olvasó Egyletben.
Délután 3 órakor az Ahódunántuli Mezőgazdasági Kamara ünnepélyes közgyűlést tart a városháza nagytermében.
Közgyűlés után Manninger Rezső, az állatorvosi főiskola tanára tori előadást fertőző állati betegségek és az ellenük való védekezésről.
Délután fél 6 órakor dr. Rusa Ernő kir. közjegyző a szigetvári várban előadást tart a vár és a város történetéről.
Este 8 órakor a 168. Zrínyi cserkészcsapat rendez nagy mflsőros ünnepséget.
Pénteken délelőtt 9 órakor állatbemutatás és vásár lesz a régi vásártéren.
Délután 3 órakor gyermekégész-ségilgyl verseny.
Este 8 órakor az át/ami polgári leányiskola növendékei rendezik műsoros előadásukat.
Szombaton este 8 órakor a mozs-gói mii kedvelők előadása és a cserkészcsapat rögtönzött műsorral kapcsolatos tábori életének bemutatása következik.
Vasárnap délután 3 órakor sportünnepély és mérkőzés, fél 5 órakor népünnepély a sport-telepen, este fél 9 órakor a Katolikus Legényegylet szinielőadása lesz.
A kiállítás tartama alatl este 8-t 1 óra közt rádió-hangverseny van.
napirend
Május 21, csütörtök
Római katolikus:-Aid. CSUt. ProlesUns: Aid. esttt. Innenin: l|ar tió 27.
Nap kel reggel 4 óra 17 perckor, nyűg síik délután 7 óra 37 perekor.
A Meteorológiát Intézet Jelentése s»e rir.t lényeges villozic nem válható. ke-vJbb azonban hőemelkedés.
A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kőr Zilnyl Ünnepélye a VJ\'ös hizi dísztermében délelőtt II órakor.
A Nagykanizsai Felsőkereskedelmi Iskola sporlllnnepc és dlszrornitja a Zrinyi sporttelepen délután 4 órakor.
Az Oltáregyesütct műsoros ünnepélye a Rozgonylutcal tornacsarnokban este 8 órakor.
Május 22, péntek
Kórnál katolikus- Júlia vl. IVoleslAn*: Júlia. ItraeHIa: Ijar In 28.
fi\'p kel reggel 4 ó»* Ití neicko*. nyuf-«tlk Célúién 7 óra 38 peivkor
KULTL1 RESTÉ LYEIC ÉS MULATSÁGOK
Május 23: A kegyesrencli reálgimnázium tziniclfadása az intézel tornatermében este fél 9 órakor.
Május 24: A kegyesrendi reálgimnázium s/lnlclőadása az inté/et tornatermében este fél 9 órakor.
Mdjnt. 30: A Transdanubia Spoil Egyesület műkedvelői előadása.
Junius 1: Az Iparosdalárda sétatéri mu-Uuága.
A Transdanubia Spnrt EgycsOlct műkedvelői előadása.
Junius 6: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony. Nőegylet ballelt-előadása a Polgári Egyletben.
Junius 7: A Nagykanizsai Keresztény Jőlékony Nőegylet ballett-elöadáM a l\'ol-jjáii Egyletben.
Áldozócsütörtök
van ma, az Ur mennybemenetelének emlékünnepe. Negyvennapi földi dicsőségének betetőzése azzal a ténynyel, hogy tanítványainak sz métái-tára testével és lelkével együtt felemelkedett a mennybe.
Valamikor régen, századokkal ezelőtt, ezt a napot az »ünnepek ékességének és befejezésének" nevezték s az apostoli Constituclókban már mint hivatalos ünnep szerepet.
Az Olajfák hegyén ma egy mohamedán mecset áll Nagy Konstantin és Heléna egykori fényes kerek temploma helyén. A mohamedánok évenként egyszer, Aldozócsütörlök napján felengedik a mecsethez a keresztényeket, kiknek ezen a napon a fercnc-rendiek misét mondanak, llt van egy sziklán az Ur Jézus állítólagos lábnyoma is.
A magyar elnevezés önnél származik, hogy sok helyen ez a nap volt a húsvéti szentáldozás hutára.
— A polgármester és a műszaki tanácsos Szombathelyen.
Sabján Gyula dr. polgármester és Király Sándor műszaki tanácsos tegnap délután Szombathelyre utaztak a városi mérnökök mai országos gyűlésére.
— Uj tanító. Barsi község osz-I tálytanitói állásúra az iskolaszék
Berkes János tanítót választolta meg.
_ Első áldozás. A plebánii templomban ma reggel 8 ó akor ünnepélyes papi segédletei szentmise lesz, melyet Vargha P. Theo-dorich dr. házfőnök végez. A mise alatt 50 fiu és 53 , leány járul az első szentáldozáshoz. Áldozás után a gyermekeket az Olláregyesület a központi iskolában reggelivel megvendégeli.
— Az evangélikus püspök Nagykanizsán. Kupi Béla dunántuli cvang. püspök junius hó ti án városunkba érkezik az evang. egyház hivatalos meglátogatására. Aznap este vallásos estély keretében beszédet tart a templombjn. Másir.p, junius 7-én délelőtt 9 órakor istentisztelet s utána egyházközségi közgyűlés lesz. A közgyűlés végeztével a lelkészlakon kiíldöit.ségckct fogad a püspök. Déli 1 órakor közebéd lesz, délután 4 órakor pedig kíséretével együtt tovább utazik Surdra, ahol az cgy-házlálogatásokal folytatni fogj i. A főpásztor fogadására s az cg) házlátogatási ünnepségekre már nagyban folynak az előkészületek.
— Papszentelés. Ma, áldozó-csütörtökön a veszprémi székesegyházban, a megyéspüspök távollétében Kránitz Kálmán felszentelt püspök Mucska Szilveszter, Neu-perger Imre, Németh János, Szokol László, Tóth Alajos és Vass János al-szerpapokat szerpapokká szenteli fel.
— Adomány. Az i\'galm.is-nővérek kripfáj ira Kenedi Aura 100.000,-Hítd Ferenc temetkezési vállalkozó 100.000 koron :t adományoztak, mely összegekér! ezulon mond köszönetet Mária főnöknő.
— AzOltáregycsUJet ünnepélye. Az Ollárcgyt sülét un este 8 órakor a Rozgönyi-utcai tornacsarnokban műsoros ünnepélyt rendez. D\' . Vargha házíőnök-plcbános diszbeszédet tart, míg az egyesület fiatal gárdája Pailler- Teller „A két anya" cimü négy felvonásos színmüvét adja elő.
— Nagykanizsán nincs felekezeten kivüli. A statisztikai hivatal bekérte Nagykanizsa adatait a felekezeten kivül állókra v< natkozó-lag. A jelentés Nagykanizsáról nemleges, amennyiben a városnak egyetlen felekezeten kivül álló polgára sincs.
— Magánvlzsgák a gimnáziumban. A nagykanizsai kegyes-rendi reálgimnáziumban junius 12 én kezdődnek az írásbeli magábvizsgák, melyeket a szóbeli vizsgák követnek. Az Írásbeli érettségi vizsgák már befejeződtek, a szóbeliek junius 3-án, 4-én és 5 én lesznek. A hittanvizsgák junius l én és 7-én lesznek,^ melyeket 19-töI 25-ig tartó nyilvános összefoglalások követnek. A tornavizsga junius 28 án lesz a Zrínyi-sporttelepen.
— Halálozás. Súlyos csapás érte Zala egyik kiterjedt és köztiszteletnek örvendő nemesi családját, özvegy besenyői és vattai Skublics Zsigmondné született violái Tallián l;ona 84 éves korában Zalaegerszegen meghalt. Ma délután temetik.
József
„Kék csillag" divat-áruháza Nagykanizsa
E hét
szenzációja!
Gyapjú delének métere
csak K 45.ooo
Elegáns grenadin ruhák
csak K l65.ooo
Elegáns liberti ruhák csak K 260.ÖOO
Dunántul legolcsóbb
bevásárlási forrása!
— A kereskedelmi iskola ünnepélye. A nagykanizsai felsőkereskedelmi iskola ma délután 4 órakor rendezi a Z:inyi-sportielepen évzáró tornaünnepélyét. A tribün elölt történő diszfelvonulás után felsorakoznak a pályára. A Himnusz eléneklése ulán szabadgyakorlatok következnek, majd elvonulás. Nyújtó és korlát szetlornira 24, vívásra 8, sulydobásra 4, százméteres síkfutásra 4, parler-tornára 12, kétszázméteres síkfutásra 4, diszkoszra 3, négyszázméteres síkfutásra 4, magasugrásra 4, távolugrásra 4, stafétára 8 tanuló áll ki. Ezeken kivül vegyesgyakorlatok (zászló-, szabad-, botgyakorlatok), az egész intézet ifjúságának létra-és szabadgulája, a kereskedelmi válogatott és ifjúsági diákválogatott fotball-mérkózése egészítik ki a verseny programját, melynek befejeztével az elvonulás a Szózat hangjai mellett történik.
— Személyi hlr. Gyurotsik Mihály vármegyei testnevelési felügyelő más beosztást kapván, a zalavármegyei testnevelési felügyelőség vezetését Gabsovits Kornél testnevelési felügyelő vette át.
Az ércpénzek és nemesfémek beváltási árfolyamai
HxUsI egykoronAi 6200-WW, keiaojv"" 12.400 12.600. forintos 16.500--17.000 öl-omnés 32 000 32.500, silnaranv 49-OOC^ 49.500. arany huukoronás 315 : !*t!n- 210.000 220.000.
416 000.
Kegyest*, reálgimnázium előadása 8925, május 23. és 24.
HéS mi]u8 il-
ZALAI KÖZLÖNY
„ Eljegyzések. Fülöp Ernő ke- ! reskedő Kisrada, eljegyezte Mlkula Margitot Z.lakarosról.
11,1,1 József eljegyezte Acs Máriát. (Minden külön értesítés liclyelt.)
_ Zrlnyl-Onnepély a légrádl kápolnánál. A helybeit polgári fiu-iskola III. ts IV. osztályú növendékei tegnap jól sikerült kirándulási és ünnepélyt rendeztek a légrádi kápolnához. Az ünnepély a kápolnában Gazáig Ferenc hitoktatónak a hazaszeretetről mondott szentbeszédével ís a növendékek egyházi énekeivel kezdődött. Mtjd a templom előtti téren lolyt az ünnepély, llt Vánkos Jenő tanár Nagykanizsa török hódoltságára, valamint Zrínyire vonatkozó beszédet mondott. Gráf Gyula és Tóth József tanulók szavaltak. Ezután Parti Lajos tanár tartóit a madarak és Iák napjára vonatkozó érdekes előadást. Az ünnepélyt a tanulók hazafias dalai élénkítették. Jó hangulatban, egy szép nap emlékével tért liaza az esti vonattal a kiránduló sereg. Ugyanakkor az I. és II. osztály növendékei kisebb kirándulás keretében tartották meg a madarak és fák napját, ahol Somogyi Imre tanár tartott tanulságos előadást.
=. Házasság. Arvai Rózsi és Neumann Ferdinánd f. hó 24-én, vasárnap délelőtt \'Ali órakor tartják esküvőjüket a helybeli izr. templomban. (Minden külön értesítés hciyett I)
— Az üzletek vasárnapi nyitva-tartása. Mint ismeretes, a kereskedelmi alkalmazónak nagykanizsai fiók-egyesülete megfellebbezte az iparhatóság által engedélyezett vasárnap délelőtti nyitvatartási. A fellebbezés az alispánnál van, ki az iratok kiegészítése végett a napokban intézkedett a városnál. A kiegé-szilés megtörtént s igy a döntés kö zeli megérkezése várható.
— Egy öreg tölgy pusztulása. Kiskanizsa és Homokkomárom közölt feleúton állt századok óla egy hatalmas tölgyfa, mely kedves ismerőse volt a környék apraja-nagyjának, különösképen az idősebbeknek, kik már apró gyermek-korukban is en ttek hatalmas koronája alatt pihenlek meg az országút mentén. A hatalmas vastagságú fatörzs mellé csináltatta a Stcszlin-család nemrégen kis fogadalmi kápolnáját is, melyben örökmécset helyeztek el. A napokban ennek az óriási, századokat, sok vihart látott fának odvas torzsé ben valami kóbor cigánynép vagy éretlen suhancok tüzet raktak kiskanizsaiak és környékbeliek kedves emlékét képező öreg tölgy lc. égett.
— Cirkusz Nagykanizsán. A
napokban érkezik meg Nagykanizsára a budapesti fővárosi Könyöt-cirkusz s c hó 25-én, hétfőn megkezdi az Eötvös-téren 5 napra tervezett működését. A Könyöt-cirkusz elsőrangú társulat s műsorát ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A szerdai hetipiac árai. A
szerdai hetivásáron a piaci árak a következőképen alakultak: Zölásig-piac: bab 1500-2300, mák 10.000, dió 5—(jOOO korona literenként; vöröshagyma 4000—5000, foghagyma 4000-5000, sárgarépa 1500, zöldség 1500 korona csomónként; saláta 300—1000 fejenként; burgonya 1500-2500, savanyukáposzla 8000 korona kilogrammonként. Tejpiac: tej 3000, tejfel 16.000—18.000 k\'o-rona literenként, vaj GO—70.000 K kilogrammonként ; tojás 1000-1100 korona. Húspiac: marha eleje 20, hátulja 24, borjú eleje 24, hátulja 28, sertés\' 30, zsir 40, háj 36, zsir-szalonna 30, füstölt sertéshús 50, kolbászfélék 30—50 ezer korona kilogrammonként. Terménypiac: buza 480-500, tengeri szemes 300—310 ezer korona métermázsánként. Baromfipiac: egy lyuk 30-35, egy pulyka 80—120, pár csirke 35—40, pár sovány kacsa 60—70, egy sovány liba 70—80, egy hízott liba 140—160, szopós malac -10-70 ezer korona. Takarmánypiac: széna 70 —80, lóher 100, alomszalma 20— 30, zsuppszalma 90—100 ezer korona mélermázsánként.
Levente menet-gyakorlat. Felhívom a III. csoporthoz larlozó leventéket, hogy f. hó 21-én, csütörtökön délután 2 órakor a Zrínyi-sportpályán okvetlen jelenjenek meg. Itt. csoport-oktató.
— A vakok támogatást kérnek Zalavármegyétöl. A Vakokat Gyámolító Országos Egyesület azon kérelemmel fordul Zilavármegye törvényhatósági bizottságához, hogy az 1925. évre 10 millió korona támogatást szavazzon meg, annál is kabb, mivel a Zalavármegye területén levő közel 400 vak egyén egy részét az intézet már felveite, másik részét pedig ezután fogja felvenni.
— Csomagküldés Jugoszláviába.
A Jugoszláviába irányuló csomagküldemények lebonyolításának az ujabb rendelkezések és egyezmény szerint módfelett pontosan kell történnie. A küldendő tárgyat erős tartályba vagy fadobozba, esetleg viaszosvászonba kell csomagolni s í madridi nemzetközi egyezmény ér-leimében előirt ólom- vagy viasz-pecsétet kell a szállítólevélre s ugyan, azt a csomagburkolatra alkalmazni.
— Öngyilkosság. Fcrenai Anna 29 éves háztartásbeli hajadon Ohi-dou Sélley Elek postás házában éjjel a kútba ugrott, ahol halálát lelte. Miután kétségei kizárólag az öi\'gyil kosság megállapítást nyert, a halóság a temetési engedélyt megadta _ Műkedvelők Becsehelyen. A In-csehclyi ifjúság május 31-én harmadszor adja elő a Falu rossza-\' Junius 1-én pedig a Leánycsel cimü 3 felvonásos népszínművet. Az előadások délután 2 órakor kezdődnek.
— Mérték-razzia. A nagykanizsai mérlék-hitcicsitő hivatal tegnap délelőtt mérték-ellenőrző vizsgálatot tarlóit a hetivásárnapi piacon. Ez-alkalommal mintegy 30 űrmértéket koboztak el, melyek nem vollak hitelesítve. Tulajdonosaik ellen megindul az eljárás.
™ Gyermekkocsik nagyon olcsón Szerbnél, Csengery-utca.
Remington Írógépek a dollár olcsóbbodása révén kedvező fizetési feltételekkel olcsón kaphatók Szabó Antal sportOzletében, Nagykanizsa.
■ = Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
. Eredeti festmények részletfizetésre Szerbnél Csengery-utca.
Fölényesen győz minden versenyben Filipp kötöttárugyára (Szombathely, Széli Kálmán-utca 6.) olcsó és jóminöségü áruival. Muta-tób.i néhány ár: Selyem mellények 195ezer,selyem jambósapkák I7ezer, ilór urizoknik 29 ezer, filyolharis-nyák 38 ezer.
-> Ma és ntlnden este kaposvári Balogh Károly hírneves zenekara hangversenyez a Korona éttermében.
= Schwarcz Dezső harisnyái 3 legjobbak.
Mélyen leszállított áron vásárolhat Szomotányi Gyulánál.
Tisztán t% aiaktrorllon kezdi
bot-nini míg lücienklnl 8000, lO/Oítq, fs 12.000 korontírl. Brunc.iao Jo*»rf S-JJJir ut53- Tel. \'JIO.
^.V.N\'.\'^V—.—-----------
CSERKÉSZ HÍREK
Közgyűlés. A Magyar Cserkészszövetség III. kerülete május hő31-én délelőtt fél 10 órakor taitja meg, a szombathelyi vármegyeháza nagytermében ötödik rendes évi és harmadik tisztújító közgyűlését. Tárgysorozat: Megnyitó, beszámoló, zárszámadás előterjesztése, a régi tisztikar lemondása, a jelölő bizottság előterjesztése, az uj tisztikar megválasztása, székfoglaló, költségvetés előterjesztése, a D.F.O.B. jelentése, díszjelvény adományozás, indítványok és zárszó. — A közgyűlés nap-ján és junius 1-én, a kerület valamennyi tagjai a .kerületnek ötéves fennállását ünneplik az összevont nagytáborban és az alábbi program keretében. Az ünnepségek sorrendje: 1) Május hó 31-én d. e. (él 10 órakor jubileumi díszközgyűlés a vármegyeház nagytermében; 2) d. c. II órakor hálaadó istentisztelet; 3) d. u. fél 3-4 óráig a kerületi tugy-lálwr megtekintése; 4) d. u. 4 órakor kerületi cserkészdélután a nagy-táborban ; 5) este fél 9 órai kezdettel cserkészdiszelőad\'is a kultúrház nagytermében ; 6) junius hó elsején d. c. 8—12 óráig kerületi harcszerű játék a Kukulló majornál; 7) este 8 órai kezdettel cserkészjnniális a Herics-kertben. Részletes tájékoztatók később fognak kiadatni.
Figyeljen a minőségre!..
Előnyösen csak igy vásárolhat!... Használatban a legolcsóbbnak mindig j csak a valódi „Franck kávépótlék" bizonyult és pedig kitűnő minőségénél fogva!
Ügyeljen bevásárlásainál gyári védjegyünkre, a „kávédarálóra"!
SPORTÉLET
A bajnokság döntő mérkőzései
NauiUanlzcáni PVSK NTE PécecUi PAC PBTC
Nagykanizsa, mí|us 30 Ulolsó bajnoki mérkőzését játssza vasátnap a Nagykanizsai Tornaegylet. A PAC—PBTC meccs kivételével, mely ugyancsak vasárnap kerül lebonyolításra Pécseit, az összes mérkőzéseket lejátszották már a csapatok, de az alosztály bajnokság még mindig teljesen nyilt s ezen a két utohó mérkőzésen dói c.\'ak el, hogy a lej-lej mellett haladó két aspiráns, az NTE és PÍSTC közül melyik lesz a bilszke bajnoki cím birtokosa. A bajnok-aspiránsok kétségkívül legjobb tudásukat fogják a küzdelembe vinni, de egyiknek sem lesz könnyű dolga, hisz mindegyiknek olyan csapit az ellenfele, a melyik csupán győzelme cselén maradhat benn az első osztályban. Mégis a körülményeket mérlegelve, az NTE-nek lesz a könnyebb dolga, meit a PVSK-mk cz a mérkőzése lesz az első bajnoki, melyet vidékén játszik, ez pedig n3gy előny az NTE-re. A PAC-nak viszont egy ponttal máris kevesebbje van a PVSK-nál, tehát neki mindenáron győznie kell a PBTC ellen, ha a PVSK-t akarja maga helyett a kiesésre színtani, mert a PVSK-nak egy pont előnye és jobb gól-aránya miatt már eldöntetlen eredmény is elég lenne a PAC megelőzésére. Suk heves és izgalmas mérkőzést vívtak a csapatok a bajnokság során, amit a csekély pontdif-fercncia is bizonyít, de kétségtelen, hogy az elmondottak alapján a vasárnapi ulolsó mérkőzéseken fog kulminálni a bajnoki küzdelmek minden hevessége és izgalma.
Az alosztály bajnokok döntő mérkőzését a kerületi bajnokságért a két pünkösdi ünnepre sorsolta ki a
„ , , ,, » ^ í925. éW5 május hó 23.
ZALAI KÖ2L0NY
1925
kerület és pedig első fordulóját pünkösd vasárnap a kaposvári alosztály bajnokának, a KMáv TE nck székhelyén Kaposvárott kell lejátszani, második fordulóját pedig pünkösd hétfőn Nagykanizsán vagy Pécsett, aszerint, hogy az NTE, vagy a PBTC nyeri az alosztálybajnokságot. A kerületnek ez az intézkedése a legsport-szerUtlencbb, hisz mindkét alosztálybajnokot, de különösen a pécsi alosztályét olyan strapának teszi ki, ami a csapat kondíciójára feltétlenül káros lesz s épen az MTK elleni elődöntőn fogja majd hatását éreztetni. Értesülésünk szerint az NTE is meg a PBTC is inkább 2-3 nappal később játsszák le a második fordulót hétköznap s ezt kérni is fogják a kerülettől.
Palkó és Dezső a.kerületi válogatottban. A serlegmérkózések sorén a nyugati és délnyugati ke-lü\'etek válogatott csapatainak május 3-án kellett volna mérkőzniük Pécseit, a rossz időjárás miatt azonban a mérkőzést nem lehetett megtartani. Pécs most a nagy költségekre való tekintettel lemondott pályaválasztói jogáról s a meccset ma játsszák le a nagyobb közönséggel rendelkező Szombathelyen. A délnyugati ktrül t válogatott csapata, tegnap délután már Szombathelyre utazott s Nagykanizsán csatlakozott hozzájuk Palkó és Dezső, az NTE kiváló centere és jobbösszekötője, akiket szintén beválogattak aj kerületi reprezentatív csapatba.
A Transdanubia Sport Egyesület csapata f. évi rrájus hó 20 án Zalaegerszegen játszik barátságos mérkőzést az ottani Torna Egylettel és hisszük — az NTE-vei múltkor lejátszott mérkőzése után, mely eldöntetlen maradt — hogy városunk ezen agilis csapata győzelmet arat Zalaegerszeg felett.
TANÜGY
A tanitóképesitő vizsgák egyszerűsítése. A közoktatásügyi miniszter legközelebb rendeletet ad ki, amely teljesen uj alapokra helyezi a tanitóképesitő vizsgálatokat. A miniszteri rendelet megszünteti az eddig szokásban volt osztály képesítő vizsgálatokat és helyükbe az V. évfolyamot végzettek számára egyetlen egységes kisegítő vizsgát tr elő, amelynek tárgyai a következők: hit és erkölcstan (szóbeli), nevelés tudomány (írásbeli és szóbeli), magyar nyelv és irodalum (Írásbeli és szóbeli), magyar történelem (szóbeli), Magyarország földrajza (szóbeli), mennyiségtan (írásbeli eseileg szóbeli) és tanítási gyakorlat (gyakorlati). A t3nképesitó vizsgálat három részből áll A szóbeli \\izsgálat a gyakorlatival együtt legfeljebb naponként 8 óra hosszat tarthat, mely idő alútt hat jelöltet vizsgázhatnak le, 2—3-as csoportban. A szabályzat a bizottság számára sokkal behelóbb vizsgálatot biztosit az eddiginél, de egyszersmind nagyon leegyszerűsíti a vizsgáztatás eddigi komplikált módszerét is.
A ZALAI KÖZLÖNY
PANASZKÖNYVE
Elvitték a főúti fasorból a padokat
Néhány héttel ezelőtt a város közönségének nagy örömére kitették a Fó-uti fasorba is a fák közé a padokat, melyeken esténként aztán azok is élvezhettük a jó levegőt, kiket foglalkozásunk egész nap a szobához köt.
A napokban azlán elvitték ezeket az ülőhelyeket s egyszerre padok nélkül maradt az a közönség, mely eddig az esteli órákat olyan szívesen töltötte a zöldeló fák koronája alatt.
Nem tudom, hogy kinek a tulajdonát képezik ezek a padok s ki rendelkezik felettük, de mindenesetre felkérjük tulajdonosukat arra, hogy azokat mielőbb visszaállítani szíveskednék.
Tisztelettel:
Egy kanizsai polgár
KÖZGAZDASAG
TŐZSDE
A rr.ai értéktőzsdén tovább folytatódott a lanyha irányzat. Árfolyamok már nyitáskor a tegnapi nivó alatt állottak, később pedig a nagyarányú árukínálat még jobban fokozta a lanyhaságot, ugy hogy a papírok legnagyobb része 1—2"/o veszteséget szenvedett. A nagyobb papi.-ok közül fóleg a Ganz papírokban, Kereskedelmi Bank, Hazai és Urikányiban volt erős a kínálat, ugy, hogy ezek 3—4 Ve—ot is vesztettek árfolyamukból.
Utótózsde
Irányzat egy árnyalattal barátságosabb. Kereskedelmi Bank 903, Cukor 1975, Pesti Hazai 2380, Urikányi 970, Kőszén 2960, Danubius 2030, Nova 167, Magyar Hitel 359, Georgia *55.
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai
Valntik a.fvi i««t wooo-iirooo Cm* koroaj Xl*>ltt
CX.ii IIU1117
Dollii XM»)III0
PmmU b. U401S14
HotUa«l hl >S»\'\'.nSH
Uí US JtO
Uf« UMli
Ura IMO KI
»mi >«7<t sl?<
Outi Kblll h tj ICO-tO
Ola kM. 1117} UNO
lTlJ«ltM.k IM»IJ7IS
1W|I U«a* mi
Monti IW I J IfUlM. IIIM IKJ
Műid
Ko*«ahi(.
KftaiUla\'a
LoUoo
KCiH
*««rff*
PUU
frtia
j A budapesti tőzsde hivatalos záróárfolyamai:
f.lpar.
május 21.
-M&o J>3I IIU HU >«IVI7«I»
ut .-4i
i»7 »7» IU.S H«0J IIUi iívll US íMiltrc WC I •
»J0 :i fc> 711 ) MM
.lux \'114 \'II Ml I IS i»IM K9> -00U t/7U !U:s
Zürichi zárlat Pilla 265/50. Londoc 2512-. Newtoxb >17—. Biüssel /590—. Milland JG92-50 Holland 207 80. 8ec.h 123 , Wien 52 Softa 375 —. Praga 1532 50. Budapeil 72*80, Varaö 99 60 Bukaicil 245 —, Belgrád K40 —
A magyar koron* külföldi hivatalos jegyzései
DB VIZA VALUTA
l.na.p ■ • Ufa.p m
99/019931 S9£019921
Béc» .. Berlin . jd»ga
.5870 :>9 5 590$ I Í&JO 475» i. | ,7775 I7P7.S 147i» .
A«|[OÍ\'M>(y. IV/.I
,k>)<l b»ak
r.iiifc
JZu
"m bt-k
Diiti MiL 9.»kt«r«la
•Ól4bll«>b,
rt«». Ml | k
\'íf-otfc >»•>»
M^\'HTI\'W M.j/.f N*«MI r.6xp. MIllioK VIk.I b.ak M««c a.
M»9I. I »« Uk
í.l». ip. Uo4(f JiO.1 rÍTi.ci
Mim CM < romdh* ftjKj.-fiaaxI
Cc°c<ydl. BlkMcttktl
rtvn.lt>*
Vittel la U D.ti.M.
C**«at JílllTllI
Kakö Kób Ofitl Ot««S« M.j.MII -»r7. .t»k ASL Kfeila
Silji -riklatl
Alítana fr.rk N
Révai
UI\'ÍÍÍMI"
Vaa«t**k
IlMI «.f *
O.itf. Üiftr I
0«ai 0*4 i
Oia. VIU IC
ítba* Ua(
ST
M1(7*1 .<«> B.iji Hm - ■: < KétUt
V«H tf*i Va fxnri* kloa
5«biUk
I kulM K4.Uk*\'
Xfl.all étMI D«U»*.»t
CaMpii
ikw«
f l.lml*.*fCk
SiallMl
I^OlpCtl I
\'o»«j\' bc
Kabtcm I
Oat. \'

Oi*J*»
Ou|lp*< M*r««l p«U
S«\' «• a»a»a Nili««l KUilt »V
X<H fO>t. *A( I KatícrltS Cof*.
•<.»! ri\'.i >ö« OMiwIOdl
S.«ll«4a»
lí.\'U fit
O

je*.1*-
Hsat BtiiiKr*
Jjlii
OtalM
<cUO Mut».»l
oTíalll
r .í.ioo ■>(«(«.tó Blfil B-iol hiuSI Oj6ri «t Coirlr Hl* P.pWptr
Terménytőzsde
Irinyx.tt kensérinaj{vnkbin gycngéiib, U-karminycUkckben Uitott voll Uj» 750J, rois 25C0 koron»vil olcsóbbod >11. E^yíb cikkek viltoziiliiiok muidtik. A (orcalo.-n vevók hlányíbin icndklvűl csekély volt Buribin egyetlen kötíit sem Jelenjeitek be.
0U<« iumv. /o 492 49 "»0A», i<S v ot 502500 50500). tgvíb Od 7ó kő * 49JU>- 4925<0.7«kg OÍSOO.OO 502 500, ...\'-« 4200JO 42S 000. •|lr*iKeil 267 500— 270 0 W. lakfl.-ménv »(}>« 32000U 330000, kole. 260 00- 270.000. koroa 225 < 0J -230.000, iát 42»ty>0 435000.
Sertésvásár
f<llin;ia» 1100. .nelvból eladnilsnul vlssxa naradi 100 .liti. tl»4rendu 20 5WJ 21 000. izedetl 19 00 19 500, szedelt k«ii<p 18010 -18 50). k\'xwya 16 000-I7.CXX), elsdrendJ &rei{ 190X) 19500. misodten.tu 1800) 18 5 0. a.tiiol *uid<5 18CWO-2 I OCW. szalonna nagyban 22 yX) 23 000. zsír 26 000. 26.SOO lehuxoll lius 20.000 - 25.\'00. sxalonnis Ul wriéi 22 000 24 5». Irányzat keltnnes
<U60. Zrínyi íNyouiOnip^r í» KOnyv-árrc«ko<1éa RT. N«dyk«nl/a-
Alulírottak (Ajdalonitól niegtúii szívvel tudatják, lujgy felcjlhclellcn szeretett jó édesanyjuk, anyós, nagy.\' mama é\\ rokon
TÓTH ISTVÁNNÉ
•zfll. RADy ANNA iy«i£. IxazcalO-tanllö Ozvegyt 1925. évi mijus hó 19-én déli 12 Arakor életének 78-ik évében ai Urtun elhunyt.
A megboldogult htilt teteme május hó 21-én délután 5 órakor fog a róm. kath. temető halottasházában a r^m\' Icath. szentegyház szertartása sxenni megáldatni, azután a róm. kath. temetőben óríík nyugalomra tétetni.
Az ci-Rcszteló szentmise-áldozat miluv HA 22-én d. e. 9 órakor fog az Urnák bemutattatni.
Nagykanizsa, 1925. május hó 20.
ÁldAs ós béke lengjen porai felett I
Töth 84U 4s aej*. Tóth Károly tJ, T^ih B4ta, Pi la 4t M.rgll ooc-kll
Apróhirdetések
Naponlt (rtis fagylalt, jegoekávé,
reggelt- és oztonnakavé kapható MakovIcxVy cuMászdiban. I39S
Eladó egy nagy kertes ház azonnal be-költözhető lakással. VOrOsmarthy:utc* M IÍ23 Szarvas sxállóba liómpos ixobik
ktidöV._14W
Balatonkereexturon vagy Serényben, telietóleg parthoz kOzell nyaralót vagy vlltaié»xt bérelnék. Aiánlatot ármegjclölétict kUd ba kérek. 1496
Intelligens, ügyes, rnegbizlutó (litalenber osomagolónak felvétetik. Személyes Je-leiilkezés szükségeltetik. Helyben, Patria pót-kávégyir._
Oóz-. benzin-, sztvógáz cséplfikósz-letek teljesen ujak, kedvező fizeUtl f«:-tételekkel Wclset Oépgylr, Sugár ut 16.
Aki háxat, szólót, kis és nagybirtokot eladni vagy venni akar, aki házra, vigy egyéb birtokára kotcsónt akar felvenni, iz lorduljo.i bizalommal a több mint negyed század óta fennálló törvényszéklleg be|egy-zett Aozól Ignóo pénzkölcsön é« Ingat-lánforgalml Irodájához, Nagykanizsán, Fóul 3. sz. alatt. 100 holdon felüli birtokra mérsékeli kamat 1383
Katonai és cgyeuiuhtzaU dkkckt>en
a már Ismert legolcsóbb t evásárlásl forrás, egyedüli HzokQzlet
Brunce\'oe József SugJr-ul53.Tel.?K)
Czéplók Cv motorok minden nigy-sAgbin kaphatók Weleor gópgyAr Nagykanizsa. Sugár-u. 16. Telefon 9. 1406
Háló- óm konyhaberendezóei Latorok eladók bölvös-téx 24. sz. alatt
Egyotomi kópzotteégU, elsőrangú tanerő, jutányos díjazásért nőmet és francia órákat vállal, .Doktor\' Jeligére s kiadóba 1460
Fcleörószkésxit* tanonc fclvéletlk Oyergyáknál, Rozgonyl utca 2. Stoppológép elad^.__1476
25 drb. méhészeti pótkoptár — országos egyleti - eladó Pelólt u. 46. 1515
Szemore-utoa 7/b. számú családi ház szabadkézből eladó, kedvező árban.
Pénzkölcsönt
gyorsan szerzek ingatlanra kebe-lczésrc vagy váltóra kezesekkel.
Előnyös kamatteltételek. Szigriszt László irodája Fő-ut 8. (Bazár udvar). U2«
iönü
A BUDAPESTI
FŐVÁROSI KONfOT
Csak 5 napig! világvárosi műsorral.
Jön!! | Csak 5 napig I |
m« május 21.
ZALAI KÖZLÖNY
meghívó.
i Dunántúli Élolml.xei-é. aru-
.oínol^l R«..«ín»tir.o.io" 1925. ™,iu" 2S-ln délután 2 Arakor unja Nasy-™,I«J» Csengcry-uti helyiségében
rendes közgyűlését,
flvr( a i. részvényesek eiennel mcRhi-
Ifliíel: A kSzgyllléscn csík azon részesek vehetnek részt. a kik részvémet-
STa kUzsyülíst nit£clM> \'nap Uíli 12
hijiíg a lirsasig pénztárinál letétbe lie-
** Az\'lM*. évi mérleg- És vcsztesétt-nye-rjíée «tala a részvényeseknek a lir-„3z irodájában rendelkezésére III.
Tirzvsorozat. 1. tjjazKatósáci- és lel-Jelftizollsiíl Jelentések. 2. Az 1924. évi merlei: előterjesztése, az Igazgatóság és Mouvelóbizottsig felmcnlvényc letclti lia-ESthozatjl. 3. A lelflgyclöbizotlsíg 1\'.I24. ívi lisrtcleldiiának megállapítása. 4. l-cl-toelöhírollíági tagok választása. 5. Nclám isdilvinjMk. (Indítványok a közgvOlés el&tl 3 nappal írásban nyújtandók bej. Mérleiíszinila 1924. december 31 én. Vim: Pénztár: K 3.«Hlir,. AdSsnk: 32027 SÍM. Gépek- és anyagok : 37.631.432, Faipari áruk: 72.713.060. Ingatlanok: 10606261. [lerendezések- és (elszerelések : i _ Összesen 126.935766.
Tthtr- Alaptóke: 2000000. Hitelezők: 112577.655. líendcs tartalékuk: 21.118, Kduiilási tartalékok: 40.161.431. Egyenleg, mint nyereség: 2.175.559.
Nagykanizsa, 1924. december lió 31-én t Az Igazgatóság.
Fenti mérlegszámlát a szabályszerűen vezetett könyvekkel Összehasonlítottuk és izl azokkal tökéletesen megegyezőnek talállak.
Nagykanizsa, 1925. május 15.
zl /efagyrlfUzollsóg.
Szemes tengeri
és étkezési
burgonya
házhoz szállítva kapható
Ország és Widder
cégnél isci
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A vagyonmentő-vásár árverése
és
képaukciói
folyó évi május hó 23-án délután 4 órakor s esetleg május 24-én d. e. 10 órakor.
Hirdetmény.
1. Bírósági végrch.ijtrt s kincstári közegek közbenjötíével megtartandó árverésen eladásra kei ülnek a va-gyonmentö-vásárra beszolgáltattál ingóságok (bulorok, h .ilgszí rek, könyvek, kézimunkák, dísztárgyak, régiségek, képek, ékszerek, cinyők, lámpák, órák, stb.)
2. Minden lirgy kikiiliási áron kertit árverésre. A vételár ís adó vevő állal a bírósági végrehajtó kezeihez nyomban li fizetendő. A megveti tárgy elszállításáról vevü gondoskodni tartozik.
3. A képaukción átverésre kerülő képek (festmények, metszelek) vételárának 25,-a (egynegyede) készpénzben azonnal lefizetendő, inig az ekképpen fennmaradó vételárliátra-Itt f. évi junius Mól kezdódöleg 7 havi egyenlő részletben a Budapesti Müvészháznak fizetendő ki. A vételár utáni adót nevezett Müvész-Mz fizeti, A megvett kép elszállításáról vevő tartozik gondoskodni.
4. Az árverés folyó lló 23-án (szombaton) délután 4 órakor veszi kezdetét s esetleg másnap délelőtt folytatiatik.
Nagykanizsa, 1925. május 20. A Budapesti Művészház és vagyonmentő-vásár.
Fájdalomtól megtört szívvel |eltnt-Ibk, hogy drága édesanyánk, nagyanya, anyós, dédanya
ÖH. lUSIIIIEII I1EÜ1É
szQI. POLLÁK NANETTA munkával eltöltött éleiének 88-ik évében rövid, dc kinos szenvedés utAn 192."> évi május hrt 20-án reggel 3 órakor elhunyt.
Temetése csütftrli\'ikun. c hó 21-én délután 5 órakor tesz az i/r. temető sirházából.
Drága emlékét kegyelettel órlzzükl
l.u«tc«t1cn Uniti, Loslcarlcn Maliid
Kr| Po lák litnicní, luilKarlcn Sima <» n<|< Ro*cnb«rcer Zsóll, ftiv. Illrschler Jóuclné Lustgartca Róni, öiv. Lu»l-gartín Mót ní »»«. Kohn LUI. Síimoi unoki. dlducaki (■ it <t**i lokoaiig.
ionon
Különös olcsó reklám és maradék áruk kerülnek e héten eladásra
Steiner és Eppinger
.Arany Bárány* divatáruházában
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 3.
(Régi póslával szemben.) m-vj
Margit fürdőmben (Csengery-ut l\'.l. sz.) ax orvostanárok állal Is annyira
ajánlóit köpülyözést megkezdtem. Ugyanott orvosi rendeletre mindenféle mesterséges, mint szénsavas, fenyó, konyhasó. mustáros, szanpan-filidú. fólfürdŐ lemosással, toplical
ktffürdö kapható. Állandó o r « o a i felügyelet, Nyílba mindennap reggel 8-161 est* bóráit.
A n. é. közönség szíves pártfogisál kérv.
BÖHM JENŐ
li\'C t Margit lűrdó lulíjdonou
MAGASHÁZI (Mózsi) SÁNDOR
szobafestő és mázoló Nagykanizsa, Király-utca 1.
Elvállal mindennemű c szakmába vágó munkálatokat a legújabb mintákra, Ízlésesen, olcsón é$£ legpontosabban
Itt a tavasz!
Gyomor-, bélbetegek és epebajosok kezdjék meg orvosi elólrás szerint kurájukat a
glauber sós
gyógyvízzel
Biztos gyógyeredmény I
Fogyókúrák tartására felette alkalmast
Faraktár:
TEUTSCH drogéria-
Kapható mindenütt!
6918-1925.
Hirdetmény.
A m. kir. Népjóléti Miniszter urnák 37.600; 1925. szánni rendelete folytán felhívom a Nagykanizsa városban tartózkodó hadirokkantakat, hogy ujabb felülvizsgálat megejtése végett folyó évi május hó 23. napján reggel 9 órakor a városházán II. emeleten jelenjenek meg az A, B, C, D, E, F, O, Gy vezeléknevűek, hozzák magukkal a gyermekek keresztleveleit.
Aki nem jelenik meg a felülvizsgálaton, nyugdija be lesz szüntetve.
Nagykanizsa. 1925. május 16. i«o Polgármester.
■IIIIIBIBISai
UKMEUE ÍEQ-S
Elóldónyben Junius 2Mg teljes napi
penzió bü.000. — Eitckeznl lehet: Budapesti Bartli, IV., Veres Pálné-u. 10.
11.4. d. e. 10 I. Balatonllelei Balaton szálló Igazgatóság. 14)9 interuiban tel II.
Kereskedőknek
szájjal és gázzal Icltujható amerikai
LÉGGÖMBÖK
Gázpalackok töltéshez bizományba l-l napi elszámolásra vidékro la szállít
gvárl iron. Az ország legelső beszerzési forrása:
TH ERAPIA
Budapest, Nagymező-utca 14.
Telefon: 120-43. Felirásos reklámballonokat IUI azonnal szállítunk I
Vidéki képviselők kerestetnek.
Női kalapok príma angol gyöngy szalmából 80.000 K-ért
kaphatók. — Férfi és nól kalapokat rakliron latiunk és alakítunk. GYENESÉS VIDA kalapgyár Nagykanizsa, Kazinoy-u. AtidUmplomiaal »t«mb«a
JÉG
minden mennyiségben állandóan kapható a
STUHLMÜLLER
élelmlszerkcréskcdclml és hütóház r. t. Jéggyárában Eri.ób.t-tór 17. Oérhüti.t «ill»t I Telofon i 296.
Pünkösdi cipővásár!
Néhány fajta cipőt raktárunkról beszerzési áron alul kiárusítunk, különösen ajánljuk az alábbi reklámárakat:
Szürke vászon, pánlos
félcipő............ 125 ezer
Fehér vászon, pántos
félcipő............ \'40 ezer
Fehér vászon, fűzős félcipő............ <50 ezer
Tennisz-cípő fehér vászon, női\'......... 180 ezer
Tennisz-cípő fehér vászon, uri ......... 210 ezer
Box férfi fllzős cipő 200 ezer
Szandálok a napi árnál olcsóbban. - Lakk és más dívatcipök jutányos áron. Első áldozásra és konfirmálásra ajánlunk fehér cipőket.
Miltényi Sándor és Fia
Fő-ut 2. szám u Városház. IIU
A SZENT ISTVÁN-TÁRSULAT
legújabb kiadványai:
Iskolai hitelemzések.
Irta : dr. Dreher Tódor.
Assisi Szent Ferenc életrajza. — Fordította: Pálffy Erzsébet grófné.
Az aranyszőrű bárány. Irta: Ajtai Kálmán.
Az angol kath. szocializmus apostola.
Példák a szentek életéből. Irta: dr. Czaplk Gyula.
A lelkiélet kis könyvei I. Évközi sorozat I. Bőjtl sorozat.
Szent József Imák és elmélkedések. — öszeállilotta: dr. Halczl Kálmán.
A fenti könyveken kivül a Szent István könyvek
teljes sorozata is raktáron van.
Színek Sándor: A mi Urunk Jézus Krisz\'us élete (a 4 cvan géíium szövegéből).
Madarász István dr.: Életproblémák (hilvédelmi előadásuk),
Tóth Tihamér dr.: Az in cliígcn-cia lelki gondozása. I. k. Az ifjúság lelki gondozás).
Környcl Paula: Claudia, drámai költemény.
Könlg Kelemen: Küldj Uram, munkásokat 1
Brelt József: A magyaroiszági 1918/19. évi forradalmi mozgalmak és a vörös háború története. I. kötet. A Károlyi-korszak főbb eseményei.
Gabányl János: A magyar nemzet története, II. kötet.
KozárI Gyula: A Madácli-kérdés az „Emberi okmányok" világításában.
Kaphatók a
„ZALAI KÖZLÖNY"
kiadóhivatalában
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Budapest, VII. Dohány-utca 8-4.
Trlrfon: Jóiul U4-Í7.
A legjobb ílkeircl Mull eló közérhkolal nuginviugikM. érettségire vlüéklchdU W<wlrtlit«U»l ktdrtmtmf. m Teljee anyagi folelfisaég.
Imakönyvek
Rózsafüzérek
legnagyobb vátautékban kgoteíóbb Irakon kaphatók
FISCHEL FÜLÖP Flftl
MAGVKAUIZSÁN.
6398—1925.
Tárgy: A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank állal a városház épületében bérelt üzlethelyiség bérbeadása.
Árverési hirdetmény.
A városház épületének tő-bejárója mellett tekvő s jelenleg a l\'esli Magyar Kereskedelmi Bank által bé\'ret),.üzlethelyiség f. évi ntájus hó 23-án d. e. 11 órakor a legtöbbet Ígérőnek azonnali hatállyal bérbendatik.
Az árverési lellételfii és a bérleli szerződés-tervezet a v. kiadóhivatalban megtekinthetők.
Nagykanizsa, 1925. május 7. „„ Polgármester.
Dunántúli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság
Budapest Székesfőváros Mi fleHoiiHiíiHitf Mm
. . . , „__valamint egyéb élelmicikkel
TOJíSSij ttjafOItíTIX, minden mennyiségben,
azonnali készpenzfizetéo mellett, a legjobb napi árakon, állandóan átvesz.
„r Helyi bl.omin,! b.vA.i-lók I . I . « t • t n • k. "W
Tivli.llctm: Hold*. ignigatií, ■ag»kssl«ss.
tol., r.klár: C....0.r,-ul 14. »I»H (Nádor ulc. aaiok^
Birtokbérlet átadás.
Zalában 200 holdas 7 évre. Somogy Inn 300 holdas blrtokbérlet 10 évre átadó clóayós Miileiekkel. Szigriszt ingatlanforgalmi iroda, Fő-ut 8. h.d
4319 1925.
Versenytárgyalási hirdetmény.
Nagykanizsa város lanácsa a volt Közellátási épületben átalakítás állal létesítendő istálló munkálataira zárt írásbeli versenytárgyalási hirdet.
Az ajánlatok beadásának határideje május hó 25. d. e. II óra.
A kiírási művelet hétköznapokon a v. mérnöki hivatalban d. e. 10-12 óra között ártéri-tés ellenében megkapható, ugyanitt a terv megtekinthető. A városi tanács.
Nagykanizsán, 1925. évi május hó 18 án. Polgármester.
Egyetlen próba
és meg fog győződni, hogy
a jáoxkarajcnöl
természetes
keserűvíz
ize jó, hatása enyhe, biztos éa fájdalommentes.
Féraklác:
TEUTSCH drogéria.
Kapható mindenütt I
AlagántamilólMigyelmébe
Őaszcvont vizsgákra éa érettségire telle, anyagi lelclősséiiíiel Marit cél vIJtkl Untilók.l « IIOROSS-OARDpS tanintézet lliid.pcal, VIII., Rákóczi- i ut 57 n. - Tisztviselőknek résileillictési kedvezmény. Kiváló Jegyzetek I Ul
1925 május 21. IITÉS.
Van szerencsém a n. érdemű közönségei u
ásványvizek
legolcsóbb u] áraikról értesíteni: Rencdei Király loirás töllése
I <s 1(1 III. 100 átvételnél 1 cm I ... 25 10 100
I , tél
25 10
750.1 SOM ■IWXI
«<x>
50LXI
PolAnci Széchenyi lófrál lőttíae
I éa líl III. 100 ilvélelnél Sr.w
25 10 100 25 10
900U 10000 3000
5500 ««
Rad.inl Udlló lorrál iöllése
I és tél III. 100 ilvételnél 9U0O
1 ... 25 . 10000
1 ... 10 . • 1100O Rohlt.chl rcmpl. torráf I01IÍSQ
I éa Itl Ul. 25 átvételnél 12001
I ... 10 . 1301X1 Glosahabll Mallonl töltése
I és léi III. 25 átvételnél 15000
I ... 10 . 1601")
líl . 25 SOB
. 10 . ««« Salvator Eperjes töltése
1 III. 25 átvételnél 15000
I . 10 UOOn
fél . 25 . 8000
. 10 . 9U>I Kékkuli loirás loltése
1 és tél III. 100 átvételnél 6000
léi
25 10 25 10 25 10
7000 7500
4000
SOÍO 2503 ■sOOO
Orc* llvtzck «UlOn MnimllL.la.lt ii prtt, I <1 I«l Itt. M00. I III. «00 ■> Hl III. 3000 korén, .luiltíil tulH g()JM». Irt.. ».«iiit.is>.íni.i • tüir.s^ i;i.\'«*.
10 ű.t, v«.MlW lod.f kllbol tfllt.lom Vidékre UC.rrtM k.idr. .i til.nl állomlm ■ illiitt., ucy.n . i.nll Sulin-, lU. illtnllt.li bőnk Amint .1 aitj.k.l, ugv « IMII Diim.olw l.níll.l SltooÍM. küldve, wnint h.tjtx., . I.l
iilnlCMI llb.n .ini. tll.l.m. K.->ÍM„ ..i=:>n 1 . t lOiSa.len.k ■ irr. -"-
«V\'.res llil.l VJ.V31 hl .1(1 ------ -■
Iái tSW\' K - ------
r.l t*roo K
fOmbtás r........- . .
... n.tttmiitiidi ktidv* tilihoi uintiok JCW X.luviidíjíil. N.arbta ■
Ato. twf, . ........
v. t... iu tr ia.it ti aifiUrvriiCkic kl,l^£itr.l. 1«1|4« Ill.t.WIWl
„-„ FLEISCHHACKER IGNÁC.
Nvon\'"í\'iíi » Zrinyi Ny-.indaipar KönyvuCreía.etiis H.-1 -nál. Nagykanizsán (Nyomdaveii>lft: Otcnbcdr KároIvV
Minden doboz sarkában pörkölt szemeskávé van!
(Kilogrammonként kb. 8000 korona értéklt)
Válogatott cikóriából készült!
64. évfolyam, 114. szám Nagykanizsa, 1925 május 23, szombat
Ára 1800 borona
POLITIKAI NAPILAP
Iwklul^C ü kt*»bt«.u: Pő- tt 5 inlerjibín-Tcleloa 78. nvom.\'. 117. »«Aoi
Felelés szerkesztő: Kempelen Béla
ülíilvtl\'H áia: S^y bór« 50 000 korona Htiom ttu... - ... ...... 9G.0OT kMDAi
Mezőgazdaságunk sorsdöntő kérdései
Irta: Dr. gróf Almásy Imre,
az Orszáuos Mezőgazdasági Kamara elri\'ikc
Egyes vérmesebb oplimislák 3 májusi eső, a nem épen kedvezőtlen terméskilátások és egyéb a mezőgazdaságra kedvezőnek látszó körülményekből már is igen messzemenő kövelkezleté-sekel vonnak. Sokan ugy vélik, hogy egy idei, csak mérsékelten is jó termés megmentené a küzdő mezőgazdaságot és a most rendelkezésére bocsátolt átmeneti hitel ulán azt annyira megerősítené, hogy a jövőben talán önmaga is meg fog állani. Anélkül, hogy részletesebben kiterjeszkednék annak a megállapításira, hogy ilyenkor míg lul-korai és cpen azért nagy fele-lísségge! is járó dolog termésjóslatokba bocsátkozni, egynéhány tényt le kell szögeznem. Természetes, hogy egy esetleges jólermés nagyot segítene a mezőgazdaságon, de nem szabad elfelejteni azt, hogy a mezőgazdaság ntai válságának okai sokkal sulyosabbak, azok sokkal régibb Időre nyúlnak vissza, semhogy egy jó termés azon végleges könnyítéseket lehelne. A mezőgazdasági hiteléri az ér dekcltségeknek már évek óta húzódó küzdelmekel kellett vívni, mig a 90 milliárd engedélyezését a legvégsőbb pillanatban elérték. De ez aJO milliárd csak számnak nagy s bár a legnagyobb elismeréssel kell lennem a kormányzat iránt, hogy e súlyos viszonyok között legalább ennyivel jött a mezőgazdaság támogatásara, mégis be kell val-" tanom, hogy ez nem sokkal több, mint egy szalmaszál a fuldoklóink. Ha ugyanis holdanként csak 1 millió korona Hitelt szdniilunk. már pedig ez igazán minimális összeg, akkor is az egész 90 milliárd 90 ezer hold földel látna el álmeneli hitellel. Már pedig például csak egyedül Debrecen város területe 166 000 \'told. Azt\'hiszem, ez a szembeállítás lehűlhet sok vérmes reményi.
De számítani kell azl is, hogy a jövedelmezőségében ma erősen csökkeni ntezőg.izdaság c hite leknek a mai viszonyok közölt
még elég mérsékeltnek nevezhető 15 százalékos kamatát sem tudja behozni s sok gazda bizony csak azéil veszi igénybe e hitelt, mert azt hiszi, hogy a 20 százalékos kamattal talán mégis kevesebbet fizet rá üzemére, mini azl a hitel igénybevétele nélkül kellene lennie, amikor néhány íonlos gazdasági munkát volna kénytelen a költségek hiánya miatt elmulasztani. A mezőgazdaságnak nem mindenáron hi\'el kell, hanem csak olcsó hitel. S
nem arra kell a hitel, hogy su
lyos adóterheit "kifizesse, hanem hogy üzemébe\'jíektesse. Jelenleg azonban sajnos, az Velöbbi a gyakoribb eset. Ezért nem is egyedül a hitel segit a mezőgazdaságon. hanem ez is csak ugy, ha adómérséklés is kiséri; mert addig, amig a mezőgazdaságot a mostani adóterhek sujt-já amig a mezőgazdaság csőkkent jövedelmezőségét messze túlhaladó kamatért kap csak hitelt. addig sem befelé jövedelmező. sem nemzetgazdaságilag produktív munkát nem fejthet ki s addig nem is beszélhetünk a mezőgazdaság ujjá épülésóról, még ha egy mérsékelt jótermés látszólag kedvező külső képet ad is a mezőgazdaságnak.
Hétfőtől kezdje nyoücórás ülései lessmek & . Mázraak
A nemzetgyűlés ülése — Csak ellen céki képviselők I szólaltak fel a választójog vitájának folytatásán — A miniszterelnök ós a pénzügyminiszter genfi utazása
A választójog külföldi alakulását J és fejlődéséi fejtegeti ezuláti s azt hangoztatja, hogy az irni és olvasni tudás is konzervatív korlátozás a választójog terén. A 4 vagy fi elemi elvégzéséi igazoló bizonyítványnál nagyobb garanciának látja az irni-olvasni tudást.
A mai javaslat egymillió cgyszáz-llelvcnhárom.\'zcr irniolvosnitudó, 24. évet betöltött entbeil foszt meg szavazati jogától.
Arra szeretnek hivatkozni, hogy közjog s ezért nyíltan kell gyakorolni, ugyanakkor pedi*; elejtik, hogy minden ngs közjogot \'vüzedek óta titkosan kell gyakorolni.
Két sz.mpont van még a titkosság mellett. Az ckö az, hogy az Cgöíz vi!á.; ezt fogadta el, már pedig a régi latin inond.H szerint az egész világ helyesen i\'él.
Helytelenili, hogy a földmunkásokat kizárják a választójogból, mert ezek nem veszélyeztetik a polgári uralmat. Ha a szocialisták akarják megszervezni \'"kot, akk-r nKg kell, hogy tagadják eredeti elveiket.
Elfogadja a miniszterelnöknek azt a megál apitásít, hogy a földmunkások helyzetérc fokozottabb figyelemmel kell lenni, de ULakozik az ellen, hogy clyan kategóriába sorolják a földmunkásokat, akik clkn
Budapest, május 22
Tizenegy óra előtt nyitotta meg a nemittg) ülés mai ülését Scitovszky Béla elnök. Az elnöki bejelentések során felolvasták Halász Móric és társai indítványát a\', ülések idejének meghosizj.bb\'.tásáról.
A napit end első szónoka Russai Károly, aki azzal kezdi hogy a választói javaslat nem keltett megnyugvást a közvéleményben. A nemzet teljesen clfásult az alkotmányor-szágnak még ilyen fundeinentális kérdése iránt is, mint a választói j i-vaslat. Legfőbb kifogása a javaslat ellen, hogy a haladás céljüt nem szolgálja. A titkosság kérdésében ismerteti a válosztójogok fejlődését és arra a megállapításra jut, Irigy az a választások tisztaságinak garanciája. Nem ért egyet Andtássy Gyula tma felfogásával, hogy a jogkiterjesztés mértékével meg van elégedve.
Kifogásolja, hogy amikor egykamarás ncmzetgyüies volt, elfogadtak a titkos választójogot, a két kamarásnál azonban nem fogadj k el, pedig akkor kellene csak igazin a nép akaratai megkérdezni.
A mostani jrivaslmal nyolszázezer választót fosztanak meg szavazati jogától. A megadott jogokat sehol sem merik visszavenni, ez speciális magyar szokás.
védekezni kell. A jó szociálpolitika megakadályozza a szélsőségek rom- . boló munkáját. \\
Csakis demokratikus berendezkedés mellett lehet erős állami élet. A kormány a múltra hivatkozik, de nem szabad elfétcjteni, hogy minden irányzatnak voltak marlalócai. A törvényjavaslatot nem fogadja cl.
Vass József népjóléti miniszter beterjeszti az országos közegészségügyi intézet felállításáról szóló törvényjavaslatot és kérte annak a bizottságokhoz való utalását.
Zsirkoy János a következő szónok, aki azzal kezdi, hogy ezzel a javaslattal nincs eíirtíézve a jogokból kirekesztettek kérdése. Külföldi adatokat sorol fel arra, hogy fokozatosan mindenütt behozták a titkosságot. A javaslat nent szolgálta a végleges megoldásit a kérdésnek.
Azt szeretné, ha a választásokon nem a terror és a csalafintaság érvényesülne. Ha mindenki odaszavazhatna, ihova a szive vonzza, nem kellene attól félni, hogy kommunisták kerülnek bc az országgyűlésin;. Nem tartja helyesnek, hogy egyik helyűit nyilvános, másik helyütt titkos a szavazás. Ezzel egyrészét másodrendű polgárokká degradálják. A javaslatot nem fogadja cl.
Az clnOk cztilán az ülést öt percre felfüggeszti.
Szünet után Stildgyi Lajos kéri a Házat, hogy az idő előrehaladottságára való tekintettel beszédét holnap mondhassa el. A Ház ehhez hozzájárul.
Ezután az elnök napirendi indítványt tesz, mely szerint a nemzetgyűlés szombaton délelőtt tiz órakor tutija legközelebbi ülését, amelyen folytatják a válastlójogi általános vitáját.
A/, ülés kél órakor éit véget.
A nemzetgyűlés összeférhetetlenségi állandó bizottsága május 28-án tárgyalja ! tallér L-tván összefé.hc-teileuségi ügyéi.
*
liud János pénzügyminiszter a jövő szombaton, licthlen István gr»\'f miniszteri Inök podis 3 nappal később | urazik Genfbe. A pénzUgyn;ini>?ter l/a hosszúlejáratú mezőgazdasági hi-j télről szóló rcr.delc.ct még utazása | előtt kiadja.
ZALAI KÖZLÖNY
1&5 mjj]us 91
BELFÖLDI HÍREK
A székesfővárosi választások. A budapesti községi választások első napján 133.587,szavazatot adtak le. A szavazás — néhány kisebb incidenstől eltekintve — a főváros egész területén teljesen rendben folytak le. Az ország lakossága a legnagyobb izgalommal várja a választás eredményét. Mintán a két napos szavazás eredményét csak lapunk zárta ulán hirdették ki Budapesten, azt nem volt már módunkban közölni. Hogy azonban olvasóközönségünket még a fővárosi lapok megjelenése előtt tájékoziassuk, a hivatalos jelentést a délelőtt folyamán kifüggesztjük a Centrál kirakatába.
A Ripka Ferencnek küldött pokolgép ügyében őrizetbe vettek egy Kemény Imre nevtl magántisztviselőt, kinek kezeirása a pokolgépen talált levél Írásával megegyezik. Egyébként ez a fiatalember tagja volt a Márffy-féle vérbiróságnak. Erősen tagadja, hogy ő küldte volna a bombát.
Zita királyné nem jön Gödöl lőre. Rukovszky István ma kijelentelte, hogy teljesen alaptalan kitalálás az a hír, mintha Zita királyné engedélyt kért volna arra, hogy Gödöllőre jöhessen.
A Klebelsberg—Pethő-ügy. A bíróság ma hirdette ki az Ítéletet a Klebelsberg és Pethő Sándor-féle sajtóperben. A bíróság Pethő Sándort egy havi fogházra és 5 millió korona pénzbüntetésre ítélte.
— Eladó Deák Ferenc egykori birtoka. Deák Ferenc egyik kehidai 4000 holdas birtoka, mely Károlyi Imre gróf tulajdona, eladó.
A középiskolai tanulók dalosversenye. A Magyar Jövő negyedik országos középiskolai diákdalosversenyét holnap és holnapután tartják meg a fővárosi Vigadóban. A hangverseny fővédoöke Horthy Miklós kormányzó, védnökei Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter, Prohászka „ Ottokár, Pintér Jenő és Vass József. A dijakat Horthy Miklósné osztja ki.
A katonatemetőért
Az exhumáláshoz szükséges 30 koporsó faanyagát kiutalta az államépitéozetl hivatbl
Nagykanizsa, míjiis 22
Vitéz Tóth Béla régebbi két sirkő adományát 103.000 koronával kiegészítette. Hisszük, hogy még számosan akadnak, kik c nemes példát követni fogják.
Kelemen Ferenc takarékpénztári igazgatónak „A világháború kulturális és gazdasági következményei" cimen megjelent értekezése, melynek teljes vételára a hősi sírkő-akció céljait szolgálja, kapható a szerzőnél
(Nagykanizsai Takarékpénztár). •
Megírtuk annak idején, hogy szerkesztőségünk kérelemmel fordult Nagy kanizsa város tanácsához s kérte, hogy azt a mintegy 30 katonasirt. melyeket a város úgyis exhumáitatni szándékozott a temetörendezés során, még a sírkövek lerakása előtt exhumálhassa. Ez a két sir-sor ugyanis beleesik a temető fő-utvonalába s a hősi temetők előirt bekerítésének kivitelezésében is esztétikailag, valamint célszerűségi szcmj>ontl>ól akadályul szolgálna s a lemető egységes képét zavarná.
A város készséggel honorálta szerkesztőségünk kívánságát s megtette ezügyhen a lépéseket.
A napokban érkezett meg a zalaegerszegi á!lamépité>?zcti hivatal értesítése, mely szerint az exhumálás alkalmával felszinre kerülő hősi hamvak uj koporsóba tételéhez szükséges 30 koporsóra való faanyagot az államépitészeti hivatal kiutalta.
Ezek után újból kérni fogjuk a várost, hogy most már mielőbb kezdje meg a munkálatokat, mert a sírkövek már készülnek s azok felállítása 150 darabonként 2 hetenként történik, igy a felállításban is hátráltatja a vállalkozókat az exhumálás és uj
elrendezés hosszú ideig való elhúzódása.
Hisszük, hogy a város vezetősége módot tal H ennek a kérdésnek sürgős megoldására s mint eddig is minden tekintetben, ezalkalommal is támogatásában részesili akciónkat, mely vollaképen az egész város nagy kötelességének lerovása.
Az Irodalmi és Művészeti Kör Zrinyi-ünnepélye
Nagykanizsa, május 22
A nagykanizsai Zrinvi Miklős\'-lro-dalmi és Művészeti Kör az előző évekhez hiven az idén is május hő-napban, áldozócsütörtök délelőttjén rendezte meg Zrínyi emlékünnepélyét. Nagykanizsa hazafias közönsége, mely büszkén vallja városát a Zrínyiek városának, ezalkalommal is nagy számban kereste fel az ünnepély színhelyét, a városháza díszes közgyűlési termét.
Az ünnepély 11 órakor a Magyar Hiszekegy-gyei kezdődött, melyet Kerkay József dr. kegyesrendi tanár vezetésével az Irodalmi és Művészeti Kör vegyeskara énekelt. Utána Bar-barits Lajos lapunk helyettes szerkesztője szavalta cl czalkalomra irt „Hitel tesznek Zrínyi unokái" cimü költeményét, melynek a múllak dicsősége és szenvedései, a jelen szomorúsága s a jövő törhetetlen reménye adta meg alapgondolatát.
A postaliszlviselők dalárdája Büclt-ler Mór karnagy vezetésével Czuczor Riadóját énekelte. A közönség hatalmas tapssal jutalmazta az énekszámot, mely után Surányi Gyula kereskedelmi iskolai tanár, a Kör társelnöke mondotta el ünnepi beszédét, visszaidézve Zrínyi Miklós hazafiságát s azt odaállította példának, jó tanácsnak sok kemény igazság és összehasonlításból származó szomorú megállapítás formájában a mai magyarság elé. A percekig tomboló tapsvihar bizonyította, hogy szavai nem hullottak terméketlen talajra s legalább pillanatokra eszünkbe jut-
tatták, hogy mivel tartozunk a ma gyár mult után a magyar jövő**^
Az Irodalmi Kör zenekara Keltino Ferenc karnagy vezénylete mellen Egmont nyitányát és Suppe Költő és parasztiját játszotta kifogástalan precizitással. Özvegy Kumperi Ar-thurné szinte drámai erővel szavalta el dr. Krüger Aladárnak „A kászoni hu" cimü költeményét, mely köny. nyel fakasztott nem egy, különösen Erdélyből száműzött hallgatója szemébe. Az ünnepély a vegyeskar által
énekelt Szózattal ért véget.
Zrinyi Miklós városában igy folyj le az 1925. évi Zrínyi-ünnepély. L Bárha annak hangulatát hétköznapjainkra is megőrizné az ünnepély lelkes közönsége s a Zrínyi-kultusz necsak szalmaláng lenne, hanem erőteljes hitvallása a tettekben is megnyilvánuló magyar hazafiságnak.
Ma délután lesz a vagyonmentővásár s a képaukció
Két héten át tartott gondos előkészítés után ma délután 4 órakor megkezdődik az árverés a vagyonmentővásárra beérkezett tárgyak felett. Ugyanezzel kapcsolatosan tartják meg a Budapesti Müvészház képaukcióját is.
A már teljesen összeállított leltár szerint 291 tárgy kerül árverésre összesen több mint 250 millió korona értékben. A kikiáltási árak 25 ezer koronánál kezdődnek és van tárgy, mely 12 millió koronával szerepel a leltárban.
Azárverés iránt nemcsak Nagykanizsán, hanem az egész környéken is élénk érdeklődés mutatkozik. A kiállítást főleg csütörtökön igen sokan látogatták s egyes tárgyakra máris előjegyzések történtek. Amennyiben az árverés ma este 7-ig befejezhető nem lesz, holnap délelőtt 10 órakor folytatódik.
A szerelem bosszúja
Irta: Koch Jenő
T... Katica a falu legszegényebb, de egyszersmind a legszebb leánya volt. Még a szomszéd községbclie-ket is bámulatba ejtette szépségével, özvegy édesapjával kettecskén munkálták kis földecskéjüket, amely csak éppen, hogy a mindennapi kenyerüket biztosította részükre.
Igy éltek évről-évre, apa és leánya szegényen, de boldogan. A férjhez-menésről Kalica persze még hallani sem akart, pedig az udvarlói méhek módjára zsongták körül házukat ü azonban tudomást sem vett róluk, mert tudta, hogy amig gazdag lányok vannak a faluban, addig ő pártában marad. Szegényhez nem akart menni, gazdag legény pedig nem vesz el szegény lányt, még akkor sem, ha szép, mert annak nem a szép feleségre, hanem csak szép birtokára van szüksége. Az asszonyt csak azért viszi a házhoz, hogy egy munkaerővel szaporodjék a család.
Egy napon Katica a házuk előtt levő padon üldögélt és annyira elmerült gondolataiba, hogy nem vette észre a feléje közeledő fiatal embert. Mikor feltekintett, szinte megijedt, inert aki előtt állt, nem volt más,
mint M... Bandi, a falu legtekintélyesebb polgárának daliás fia, ki már régebben szemet vetett Katicára.
— Néhány száVjm volna hozzád Katica, ha ugyan van kedved, hogy meghallgass.
— Már miért ne volna, Bandi, hiszen tudod, hogy mindig szívesen hallgattam szavaidal, ha némelykor annyira leereszkedtél, hogy velem szóba állj.
— Ne beszélj ugy Katica, mert ma nagyon komoly mondani valóm van és nem szeretném, ha gúnyt llznél velem.
— No, no, nem is gondoltam, de mi is jutott eszedbe, hogy engem felkerestél. Még soha sem tetted. Kíváncsivá teszel.
— Tudod lelkem, nem szeretem a sok fölösleges beszédet, tehát kurtárafogom mondókámat. Csakaztaka-rom mondani, hogy szeretlek Katica és ha néked nincs kifogásod ellenem, hát légy a feleségem.
— Ezt ugyancsak kurtára fogtad Bandi, de tudod-e, hogy szegény leány létemre nem lehetek ilyen gazdag legény felesége, azután meg biztos vagyok benne, hogy édes apád nem szívesen látna házában.
— Ne törődj apámmal, nem ő hozzá mégy feleségül, a többit pedig csak bízd reám.
— Tudod Bandi, nekem egy öz-
vegy édes apám is van, anélkül pedig c házat el nem h?gyom...
Különben még meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.
Eddig tartott a beszélgetés. Katica fölkelt és szó nélkül távozott. Arról azonban egyiknek sem volt sejtelme, hogy beszélgetésüket egy harmadik személy is végighallgassa, ki Katicát árnyékként, állandóan követte. Ex a harmadik személy, Katicának egy titkos imádója volt, a község fiatal erdőkéi ülője. Tudva azonban azt, hogy Katica szegény emberhez nem akar feleségül menni, szerelmét nem merte neki megvallani, pedig szorgalmas és becsületes ember volt, amit Katica is tudott.
Tehát mint mondám, az erdőkerülő fültanuja volt a beszélgetésnek, a legelső kínálkozó alkalmat fölhasználta, hogy Katica édes apjának mindent elmondjon. Ismerve Bandi csapodárságát félt, hogy nem jó vége lessz ennek a szerelemnek. Az apa, habár inkább az erdőkerülő pártján volt, nem akarta leánya boldogságának útját állni, hallgatott.
Alig múlott cl néhány hónap, amikor a falusi asszonyok egymás közölt azt kezdték suttogni, hogy Bandi nem veszi el Katicái, hanem a szomszéd községből hoz magának egy gazdag leányi. Azt mondanom sem kell, hogy faluhelyen egy ilyen
hírek csakhamar szárnyra kelnek, igy tehát cz is futó\'.üzként terjedt el a faluban. Amikor Katica is meghallotta a hírt, nem akart hinni füleinek, rögtön Bandihoz rohant, hogy megtudja a valót. Bandi nem lévén otthon, az öreg, Bandi apja fogadta a leányt.
— No mi szél hoz erre húgom?
— Nagyon jól tudja kend, hogy mi járatban vagyok, meg akarom tudni, hogy mi igaz abból, amit a faluban beszélnek.
— Ha csak azt akarod megtudni, én is megmondhatom. Fiam megnősül és egy gazdag leányt hoz a házhoz. Soha sem engedtem volna meg. hogy Bandi ilyen koldustarisznyái vegyen cl, inkább kitagadtam volna-
Az öreg még beszélt valamit, de ezt már Katija nem hallotta, mert magánkívül rohant haza, hogy szörnyű boldogtalanságában apjánál keressen* vigaszt.
Két hét múlva meg kelleti lenni Bandi esküvőjének és már nagyban folytak a készülődések.
Katica ezen idő alatt ki sem mozdult a házból, szívszorongva várta a napot, amelyen az ő jegyese más leányt vezet az oltár elé. Egy szörnyű terve volt e napra, amit nagy titokban rejtegetett szive \'mélyén. Végre elérkezett a várva-várt nap. Az egész falu népe Bandiék háza körül gyű-
ö
1025 május 23.
ZAI.W KOZLONT
napi HÍREK
NAPIREND
Május 23, szombat
Római katolikus: Dezső pk. Protestáns: Dezső. Izraelita: IJar hó 29. S B. 6.
Nap kel reggel 4 óra 15 perckor, nyűg-wik délután 7 óra 39 perekor.
A Meteorológiai Intézet jelentése szerbit túlnyomóan száraz enyhe kló várható, helyenként zivataros csókkcl.
A Kegycsrendl Reálgimnázium szl-nlflA»d<ta az Intézet tornatcrmébcn"estc i/r9 órakor.
Nagykanizsa — Budapesten
A város ügyel arra kénvszeritik a hivatalos város vezetőit, hngv sűrűn utazzanak Budapestre a különböző minisztériumokba. eljárjanak a pénz-Intézeteknél s tanulmányutakra elláthassanak más vidéki városokba Is. Természetes, hogv az ilyen kirándulások sokszor napokat vesznek igénybe...
Ezeket a budapesti és más városokba való utazgatásokat — sajna — naivon gyakran megköveteli az Bgvek természete és misem természetesebb. hogy sttlvos milliós költségszámlával vannak összekötve, melyeket aztán szépénv proletár Nogv-kanizsa pénztárának kell kiizzadnia.
A mi szántani ismereteink alig terjednek odáig, hogv az ezeknek az egves költségszámláknak végösszegeit egész bizton sáppal lei mi tudjuk. De tessék most elképzelni, hnpv mit tesznek kl egv egész éven át 1
Egész nyugodtan merjük állítani, hogv a nagykanizsai szegénvház problemáiát, vagy a kórházbtvités programjának egv részét epé*z szépen meg lehelne belőle valósítani.
Hogv a horribilis „hivatalos\' utazgatást költségeket a legminimálisabbra csökkentsük, lenne egv indítványom: állítson fel Nagykanizsa városa képviseletet. afféle konzulátust Budapesten. természetesen megfelelő személyzettel, mely az egyes ügyekben az
illetékes hivatalokban eljárna s a hónapról-hónapra szükséges hitelt a városnak megszerezné.
Nem kételkedünk benne, hogy a „Nagykanizsa r. f. város konzulátusa Budapesten" sokkal kevesebb pénzébe kerülne a városnak, mint amennyit a jelenlegi „kiküldetési\' rendszer felemészt s talán eredményesebben is szolgáln i a város és a kormány közötti kapcsolatot is. K. /.
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK
Május 24: A kegyesrendi reálgimnázium szinielőadása az intézet tornatermében este fél 9 órakor.
Májuk 30: Medgyaszay Vilma és társulatának egyetlen mfivészcstélyc a Kaszinóban este fél 9 órakor.
A Transdanubia Spuri Egyesüld műkedvelői előadása.
Junius 1: Az Iparosdalárda sétatéri mulatsága.
A Transdanubia Spori Egyesület műkedvelői előadása.
Junius 6: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballctt-előadása a Polgári Egyletben.
Junius 7: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballctt-előadása a Polgári Egyletben.
— A főispán Nagykanizsán
Tarányi Ferenc dr., Zalavármcgye főispánja szerdán délután átutazóban Nagykanizsán tartózkodott. A főispán csütörtökön reggel érkezett Szombat helyre a Városi mérnökök országos gyűlésére.
— A polgármester Szombathelyről Pápára és Budapestre utazjk. Megírtuk, hogy szerdán Király Sándor műszaki tanácsossal Sabján Gyu!a dr. pplgármestcr is elutazott Szombathelyre az áldozócsütörtökön tartott országos városi mérnök-gyűlésre. A polgármester csak jövő szerdán érkezik vissza Nagykanizsára, amennyiben közben Pápára utazik, >ahol megtekinti ottani földmüvesiskolát. Pápáról Budapestre utazik és 26 ári részt vesz a Magyar Városok Oszágo: Kongresszusának állandó választmányi ülésén.
Ickezctt, hogy szemtanuja legyen a fényesen Ígérkező nászmenetnek.
Kora délután hangos muzsika és nótaszó riasztotta föl Katicát, ki gondolataiba elmélyedve feküdt a kerti gyepen. A lakodalmas házban már nagyon vigan voltak.
Katica fölkelt s lassú léptekkel elindult zene és énekhangok irányába. A kertek alatt haladván, útközben egy kereszthez érkezett. Még nem vélte elérkezettnek az időt, leborult a kereszt tövébe és hangosan zokogni kezdett. Midőn kissé megnyugodott, buzgón imádkozott. Nemsokára észrevette, hogy az égboltozaton sürü, fekete felhők tornyosulnak. Néhány perccel később hatalmas szélvihar kerekedett. Fölkelt és egy utolsó fohászt mondva elindult a lakodalmas ház felé. Utolsó szavait a szél vésztjóslóan vitte Bandiék felé. 1
— Boldogságos Szűz Anyám, bocsásd meg egyetlen nagy vétkemet, de nem halhatok meg előbb, mig hűtlen csábitómon bosszút nem állok!
Alig távozott néhány lépésnyire amikor a vihar teljes erővel tombolni kezdett. Vakitó villámok cikázlak végig az égen, utána pedig hatalmas menydöigések\'reszkedtették meg a levegőt. Szegény Katica félelmében nem tudta mitévő legyen;
már teljesen átázva állt még azon helyen, ahol a vihar elérte. De vájjon mi történt? A hangos muzsikaszót és vidám éneket velőtrázó si koltozás és jajgatás váltotta föl. Körülnézve, borzalmas látvány tárult a leány szemei eté^ A lakodalmas ház teljesen lángba borulva, a ven déeek pedig hanyatt-homlok mene killnek. A nagy zavarban ember-embei hátán igyekszik, hogy megmentsen, ami még menthető.
Hálát adok neked óh Istenem, hogy megbüntetted helyettem azt, akinek én immár meghocsájtoltam, most már nincs mit keresnem a földön. E szavakat mondva, futott Katica mint egy üldözött vad az erdő felé, egyenesen a tónak tartva. Midőn odaért, még egy utolsó Islenhoz-zádot mondott szeretelt édesapjának sa következő pillanatban a vizbe vetette magát. Néhány másodperc múlva már egyik karjával az eszméletlen leányt átölelve, igyekezett partot érni, ami nagy megerőltetéssel sikerült is.
Amig a felső falu végén emberfölötti erővel igyekeztek, hogy a nagy tüzet eloltsák, melynek mar két ház esett áldozatul, addig az alsó falu végén két szerető sziv, az apa és az erdőkerülő — azon fáradoztak, hogy egy harmadik szivet visszaadjanak az életnek és boldog ságnak.
Szabadságon a járási főszolgabíró. Gyömörey litván járási főszolgabíró megkezdte nyári sza-dságát.
— A hősök ünnepének elhalasztása. Több város, köztük Zalaegerszeg is kérik a belügyminisztertől, hogy a pünkösd vasárnapra rendelt bősök emlékünnepének elhalasztását engedélyezze, mert a pünkösdi egyéb alkalmak s a hősi ünnepély kölcsönösen veszélyeztetik egymás sikerét.
— A piarista reálgimnázium Ifjúságának műsoros estélyc. Ma és holnap, szombaton és vasárnap este taitja .meg a helybeli kegyes-rendi reálgimnázium ifjúsága az intézet tornatermében rendezendő műsoros előadását, melyen — mint már megírtuk — ének- és zeneszámok után színre kerül Dugonics
Tárházi" cimü 3 felvonásos vígjátéka. E helyen jegyezzük meg, hogy Mozart Quartettjében az első hegedűn László Ferenc helyett Lehrmann Ferenc zenetanár fog játszani. Az ifjúsági műsoros cstéiy iránt városszerte nagy az érdeklődés.
—■ Anya-, csecsemő- és nemzetvédő ünnepély Kiskanizsán. A kiskanízsai állami elemi iskola folyó hó 24 én (vasárnap) délután fél 4 órakor tartja meg az anya-, csecsemő-és nemzetvédő ünnepélyt változatos műsorral. Belépődíj 1000 korona. A befolyt tiszta jövedelem az Országos Stefánia Szövetség céljait szolgálja A nemes célra való tekintettel kéri a rendezőség a szülők és gyermekbarátok szives megjelenését.
— Az OltáregyesDlet ünnepélye. Szép ünnepélyt rendezett áldozócsütörtök este a nagykanizsai Oltár-egyesület a Rozgonyi-utcai iskola tornatermében. Elsőnek Szó Luci szavalt, majd P. Vargha Theodorich plébános mondta el szépen átgondolt és lelkesüli érzéssel előadott ünnepi beszé.let. Utána Pailler-Teller-nek „Két anya" cimü színmüve került előadásra, melyben Pákny Manci, Earant.i Annus, Magyar Margit, Somog) i Manci, Sió Luci, Ágh Erzsébet, Kerber Margit, Erdélyi Kató, Zrim Ilonka, Szilassy Erzsébet, Varga Mancika, Dittmayer I.incsi és Vojkovics Olga vettek részt. Az előadást P. Hilarius rendezte. A színdarabban valamennyi szereplő szépen játszott s az előadás kifogástalan összjátékot produkált. Felvonás közben Koller B. Endrődi Sándornak Cclli bucsu cimü költeményét szavalta.
-— Jelzőlámpa a rendőrség kapuján. Miudezidcig Nagykanizsán éjszaka idején a városban ismeretlenek csak nagynehezen tudlák megtalálni a Kazinczy-utca elején lévő sok nagy kapubejárat között a rendőrkapitányság kapuját. Most egy transzparens villamos jelzőlámpát szereltek fel a kapitányság kapuja fölé, mely ezután szembetűnően, piros betűkkel jelzi éjszakánként a rendőrkapitányság bejáratál.
= Nyugágyak, utazókofferok bámulatos olcsók Szerbnél
Halálozás, özv. Andry Már-tonné szül. Dani Anna magánzó folyó hó 21-én életének 80-ik évében csendcsen elhunyt. Kiterjedt rokonsága gyászolja. A megboldogultban Andry Ferenc, dr. Knausz l^szló ügyvéd irodavezetője édes anyját vesztette. Temetése 23 án délután 4 érakor lesz a róm. kat. temető halottasházából.
— Csendőrség látja el Kiskanizsán a rendőri szolgálatot. Az alispán értesítette a város vezetőségét, hogy junius 28-tól kezdódőleg Kiskanizsán a rendőri szolgálatot a csendőrség fogja ellátni. A belügyminisztériumnak ez a rendelkezése a rendőrség hatósági jogkörét azonban nem érinti.
— A tüdővész elleni egyesület helyi bizottsága. Nagykanizsán szerdán délután 6 órakor alakult meg a Zalavármegyei Tüdővész Ellen Védekező Egyesület helyi bízott-ági. Az alakuló gyűlés Krátky István dr. főjegyző hivatalában az egyesületi tagok szépszámú együttlétében történt. A bizottság elnökévé Szigethy Károly df.-t választotta meg.
i— Bérkocsisok^ és bérautók harca Zalaegerszegen. Nagykanizsa után Zalaegerszegen is bérkocsis-tulajdonosok küldöttsége kereste fel a polgármestert, hogy ne engedje meg bérautósoknak a bérkocsi-tartást. A polgármester megnyugtató választ adott.
— Kerékpár-tulajdonosok figyelmébe. A nagykanizsai rendőrkapitányság felhívja az összes kerékpártulajdonosokat, hogy a kerékpárok megszániozásához szükséges előírásos számok átvétele végett május 30-ig jelentkezzenek a kapitányságon (I. emelet, 8. ajtö) a hivatalos órák alatt (reggel 8-tól délután 2 óráig). Jelentkezéskor vigyék magukkal a korábban kiadott igazolványokat. A számokért 8000 koronát kell lefizetni.
— Hamis névhasználat. Lackner Krisztina hajadon 10 évig élt együtt a megözvegyüli Nagy Jánossal. Tiz esztendő után valami miatt összevesztek és szétváltak. Lackrter Krisztina ezután felvette -az özvegy Nagy Jánosné nevet, sót a nagykanizsai rendőrségen erre a névre kért útlevelet is, miért tegnap 8 napi elzárásra és 100.000 korona pénzbüntetésre ítélték.
— A kiskanízsai leventék tekintettel, hogy holnap, vasárnap az Istentisztelet elmarad, fél 10 órakor pontosan gyülekezzenek.
— Középiskolai tanulmány versenyek. Az országos középiskolai tanulmányi versenyek, amelyek évről-évre nagyobb érdeklődést váltanak ki nemcsak a tanulóifjúságból, de a nagyközönségből is, ezidén folyó hó 24 én, vagyis holnap, vasárnap fognak -Budapesten lefolyni. A vidéki versenyek közül első helyen áll ismét a nagykanizsai kegyes-rendi reálgimnázium ifjúsága, amely a mult évben is dicsőséget szerzett a kegyes tanitói rendnek és Nagykanizsa városának. A versenyre 183 tanuló jelentkezett.
ZALAI KÖZLÖNY
1925 május 23
— Csavargó cipész-segéd. Kovács Károly csömödéri cipész-segéd 2 bele csavargotl munka nélkül Nagykanizsán. Ez alatt az idö alatt a Magyar Király istállójában volt a kvártélya. Innét állították elő tegnap a rendőrkapitányságra, hol 8 napi elzárásra Ítélték csavargásért.
— Jóváhagyott városi közgyűlés! határozatok. A vármegyétől tegnap érkezeit meg a legutóbbi városi közgyűlésnek a szegényügyi szabályrendelet módosítására és Hitzel-berger Lijos kórhtzgondnok nyugdíjaztatására és a főiskolai hallgatók segélyezésére vonatkozó jóváhagyott határozata.
— A Nagykanizsa—Alsólendva-i helyiérdekű vasút. A m. kir. ke- 1 reskedelemügyi mintatér dr. Weszely Tibor ügyvéd és Slein Andor mérnök, budapes\'i lakosoknak a Duna-Száva-Adria Vasúttársaság (azelőtt déli vaspályaiársaság) Nagykanizsa állomásából kizárólag Sormás. Sze-pelnek. Tótszentmárton. Becsehely, Ietenve, Murarátka, Al-iószemcnye, Felsószemenye. CsArnyeföld. Dobii, Kerkaszentmiklós és Lendvaujíalu községek érintésével Alsólendva -község irányában az országhatárig, továbbá ezen vasútvonalból Kerkaszentmiklós községnél elágazókig Lovászi. Kútfej, Kerkatólfalu. Kcrkatcs-kánd és Máhomfa községek érintésivel a dunántuli helyiérdekű vasút Lenti állomásáig vezetendő sza bvá-nyos nyomtávú, gőzüzemű, helyiérdekű vasutvonalakra az előmunkálati engedély érvényét a lejárattól számítandó további egy év tartamára meghosszabbította.
— öngyilkos polgár. Varga József gyenesdiási 57 éves földmives-ember, egy őrizetlen pillanatban szi-venlótte magát és nyomban meghalt. Tettének oka ismeretlen. Miu\'án az öngyilkosság kétséget kizárólag meg-állapittatott, a kir. Ügyészség megadta az engedélyt a temetésre.
— Gózgépkezclől vizsga. A gözkazánffltök ésgőzgépkezc lók nagykanizsai vizsgáló bizottsága május hó 30-án délelőtt 10 órakor vizsgát tart. A vizsgázni szándékozók jelentkezzenek a m. kir. fémipari szakis kola igazgatóságánál.
— Öntöző-autó. Olvasóink eltalálták : nem Nagykanizsán. Mert Nagykanizsán ugyan ki törődne avval, hogy egyes utcák lakói a porszahara türhetetlcnsége miatt a tüdő-bajok jegyeseivé lesznek. Ismét Kaposvár város agilis polgármesteréé az érdem, hogy a tanács egy öntözőautót készíttetett, hogy könnyebben lehessen felvenni a harcot a porral. Az öntöző-autó — a jövő héten már meg is kezdi működését. Ah, hol vagyunk mi Kaposvártól.
= Ma és minden este kaposvári Balogh Károly hírneves zenekara hangversenyez a Korona-éttermében.
— Gyászmise az elesett 44-esekért. Most volt tiz éve az osztro-zseczi nagy ütközetnek, amelyben a negyvennégyeteknek mintegy 7 tisztje és 200 főnyi legénysége hősiesen clísett. A 44-es Bajtársi Szövetség ez ;.lkalomra gyásiniisét tarlatott a kaposvári plébánia-templomban, mely alkalommal a volt 44-csck és hozzátartozói szép számmal résztvettek. A requiemet Hoss Jőzsef dr. apátplébános tartotta.
— Zászlószentelés Lentiben. A lentii Iparos Olvasókor pünkösdvasárnap tartja zászlószentelési ünnepségét. Minthogy az ünnepen a Zalaegerszegi Daloskör is résztvesz, Zalaegerszegről pünkösdvasárnap reggel különvonat indul Lentibe.
— Vasutasnap Zalaegerszegen. Zala összvasutasai junius 7-én nagyszabású juniális! rendeznek Zalaege: szegen a Kaszaházai vendéglőben.
— Tanitógyűlés Zalaszentgró-ton. A Keszthely—zalaszenlgróli espercsi kerülel kalolikus tanítóegyesülete junius 9-én délelőtt 10 órakor Zalaszentgróton az állami elemi népiskolában tartja évi rendes közgyűlését. Tárgysorozath A gyűlés megnyitása. 2. Jegyzőkönyv felolvasása. 3. Elnöki jelentés. 4. Pénztáros jelentése. 5. Köri tagsági dijak megállapítása. 6. Pálfy József sé-nyái kántor-taniló „Mit vesztettünk című gyakorlati tanítása (IV. oszt.) 7. Gaudcr Gyula gyülevészei kántortanító .Sérelmeink" cimü értekezése. 8. Központi indítvány. 9. Tagnévsor kiigazítás. 10. Tisztújítás. A közgyűlést megelőzőleg délelőtt 9 órakor Veni Sanktevel szent mise lesz. Tagsági dijak bnfizetésc szünet alatt és gyűlés után történik.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
Haas Fülöp és Fiai szőnyeges textilgyár :: Sopron
szon
gyári lerakata —————
Kisíaludi és Krausz
divatáruházában az „Arany Kakas"-hoz Nagykanizsa, Erzsébet-tér 21.
Óriási választékot talál —— olcsó árakon ! —
— Tejcsarnok Zalaistvándon.
Mint éilesülünk. Zalaistvánd községben erőteljes mozgalom indult meg, melynek célja szövetkezeti alapon egy a modern tejkezelés kívánalmainak megfelelő, napi 1000 liter feldolgozó üzem és tejcsarnok létesítése.
— Kongreganlsta-avatás. Ál-dozócsütörtökön délelőtt avatta fel a Máriakongregáció tagjaivá a zalaegerszegi polgári leányiskola 19 leánynövendékét a plébánia templomban Pehtn Józrcf apátur, aki magassrárnyalávu beszédében fejtegette a Mária-kultusz magasztosságát.
— Tilos a szerencsejáték. A
belügyminiszter szigorú rendeletet adott ki, amellyel megtiltja a szerencsejátékokat az egyesületekben, a kaszinókban és klubokban, a zalai és somogyi halóságokat pedig még külön felhívta, hogy a nyár folyamán szigorúan ellenőrizzék , a balatoni klubokat, mert köztudomásu, hogy azokban űzik a nyár folyamán a íegtöbb hazárdjátékokat.
— Gyógyszerész-gyűlés. Tegnapelölt tartották meg a keszthelyi Uri kaszin6 helyiségében Zala, Somogy és Vasmegyc gyógyszerészei szokásos évi közgyűlését, amelyen részint belső, részint szakűgyeiket tárgyalták. A közgyűlés után. társasvacsora volt a Bocskai-étteremben.
— Madarak és fák napja. Az I. körzeti állami elemi népiskola a Madarak és fák napját, melyet a kedvezőtlen időjárás miatl két izben is cl kellett halasztani, igen változatos és kedves programmal, ma délelőtt 9 órakor tartja a városi Sétatéren, melyre a tisztelt szülőket s tanügybarátokat szívesen látja a tanítótestület.
— Országos vásárok. Nagy-vázsonyban május 25-én, Tapolcán 26-án* Gyulakcszibcn 29-én országos pótvásárok lesznek állatfelhajtással.
— Cserkészek harcszerű gyakorlata. A zalaegerszegi cserkészek Áldozócsütörtökön harcszerű együttes gyakorlatot tartottak az Alsóerdőben. amelyen százöt cserkész vett részi
— A zalakoppányi szövőtanfolyam. Ünnepség keretében fejeződött bc Zalakoppányban a négyhónapos szövőtanfolyam, amelyen 23 növendék vélt részt. Az elkészített anyagokból azután kiállítást rendeztek. Kiállításra került többek között zsákvászon, ponyvavászon, pamut-szövésű alsóruha anyag és panama-szövés, továbbá konyhakendők, sza-kasztóruhák, törülközők, élőkét, stb. A tanfolyamot Tihanyi Zsófia vezette. A tanfolyam után a lakosság foglalkoztatására nagyobbszabásu szövő-telep létesült,
— A lentll Iparos Olvasókör zászlószentelése. A lentii Iparos Olvasókör pünkösd vasárnapján tartja zászlószentclési ünnepségét amelyre a zalaegerszegi Daloskör is odautazik.
— Tanitógyűlés. A Somogyme-gyei Általános Tanítóegyesület szigetvári járásköre most tartotta rendes évi közgyűlését Lóczy Lajos elnöklete alatt. Rudolf László patai tanító, Pali Lőrinc zádori tanító értékes tanügyi előadásokat tartottak.
— Hősi halottak szobrának leleplezése. Roll Nándor dr. megyéspüspök jelenlétében, szép ünnepi keretek közölt leplezték le tegnap Mágocson a világháború hősi halottainak emlékére emelt emlékoszlopot.
— A csurgói kisgazdák gyűlése. A csurgói járás kisgazdapártja gyűlést tartolt, amelyből Mayer János földművelésügyi minisztert üdvözölték\'és bejelentették, hogy a nyilt szavazás mellett foglalnak állárt.
— Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
— Fölényesen győz minden versenyben Ft tipp kötöttárugyára (Szombathely. Széli Kálmán-utca <».) olcsó és jóminőségü áruival. Mutatóba néhány ár: Selyem mellények 195 ezer, selyem jambó sapkák 17 ezer, flór urizoknik 29 ezer, fályolharis-nyák 38 ezer.
= Mélyen leszállított árun vásárolhat Szomolányi Gyulánál.
Katonai í» egyenruházati clkkikben n mJr Ismert legolcsóbb bcvásirlisi lotMi,
egyedüli szaküzlet Bruncs\'oa JóxsofSugir-utS3.Tc\'.?IO
Az amerikai magyar zarándokok részére tegnap a királyi várkápolnában Csernoch János biboios hercegprímás misét mondott, mely ulán beszédet intézett a zarándokokhoz. Ezután a zarándokok Horthy Miklós kormányzó elé vonultak. Nevükben Szabó János toledói plébános köszöntötte a kormányzót. Ezután a hercegprímás fogadta őket, majd a Mátyás templomba vonultak, ahol Szabó János plébános beszédében kifejezte, hogy az amerikai magyarság ragaszkodik Szent István koronájához és birodalmához. Ezt jelképezi- a magukkal hozott 2ásztó is, melyet Nemes Antal püspök-plébános szép beszéd kíséretében vett ál.
A vagyonmentö-vásár : és képaukció
arverese
1925. évi május hó 23. délután -
>
1925 május 29.
ZAI.AI KÖZLÖNY
SPORTÉLET
A nagykanizsaiak veresége Zalaegerszegen
Miként már csütörtöki számunkban jeleztük, a Transdanubia csu-lörlökön Egcrszcgcn játszotl a zalaegerszegi TE ellen, hol 2 : 0-racsa-III vesztei!.
Egyébként a játék a leheld legdurvább kerelck közt folyt le s igazán a legdurvább volt, amit Zalaegerszeg valaha produkált; bírójuk a Icgclfogultabb bíráskodás példányképéi mutalta, ki egyénkén! a ZTE egyik center játékosa volt s csak igy volt érthető, liogy a Transdanu-bia vesztett, a kél ofszeidből a ZTE által elért góllal szentben.
A játék különben majdnem botrányba fult, mert midőn a ZTE észrevette, hogy hatalmas cllenlétlei lesz dolga, a fair Játékból minden átmenet nélkül a legvadabbul durvább já^kba csapolt át s nem labda hanem emberre vadászott ugy any-nyira, hogy pár pete alatt a Trans-danubia egyik játékosát ájultan vitték ki a pályáról vércsic rugdalva, miközben természetesen elfajult az egész játék annyira, hogy később már tettlegességre is került a dolog, a Transdanubia kapusál a kitűnő Buczolicsot azzal fenyegették, hogy ha olyan energikusan véd „betört lejjel megy haza."
Zalaegerszeg loolball köz-ínsége pedig egyike a legfegyelmezetlenebb az egész Dunántulon, folytonos „Rugd hasba Kanizsát" kiállásokkal biztatták saját játékosaikat.
Egyébként a Transdanubia ezen a mérkőzésen nem mutatta szokásos formáját, hiányzott az összjáték és Igy a tőle szokatlan gyengeséget á\'Ult el, különösen halfsora volt telítsen formátlan s igy ha még hozzáadjuk a biró nem tudását, szokatlan nagyfokú pártosságát és az ellenfél durva vad játékát, nem voll csoda, ha csatát vesztett, dc hisszük, hogy e csorbát a hamarosan adandó revanson ki fogja köszörülni városunk e most már szintén kitűnő csapata.
Törekvés SC—Turul cserkészek vasárnapi mérkőzésének eredménye: 2:1 (I : 1). A gólokat lőtték Stern II., cserkészek részéről Tánczos. Biró Kohtt Ferenc volt. -
Transdanubia SC II.—Testvériség vasárnapi mérkőzésének eredménye : 5 : 0 (3 :0). A gólokat lőtték Kohn (2), Kemény, Singer, Simon. Biró Wolf Mihály volt.
A Veszprémi MOVE Sportegylet pályáján a kegyesrendi főgimnázium ifjúsága és a Jutási altiszti-képző intézet váltogatott csapitai látszottak barátságos futbal mérkő-«st. Bár előre mindenki a gimnázium csapatainak jósolta a fölényes győzelmet, az első perctől feltűnt a jutasiak nagy testi ereje és fárad-
halatlansága. Félidő I : 0 a jutasiak javára. Végeredmény 2:2. A gimnázium csap:.ta holnap vasárnap a kereskedelmi iskola csapatával fog mérkőzni,
A Nagykanizsai Ifjúsági Labda rugók Szövetsége 1925. május 22-én megejtette a sorsolásokat, melynek eredménye a következő :
Május 2-1. Transdanubia—Törekvés N, Turul—Teleky-u. Z, III kerület—\'Teslvériség Z.
Junius 7. Transdanubia—Turul Z, Teleky—Testvériség Z, III. kerület —Törekvés N, Jóbarálok—Hungária N.
Junius 11. Testvériség—Transdanubia N, Turul—Törekvés N, III. kerület—Jóbarátok Z, Hungária— Teleky Z.
Junius 14. Hungária—Transdanubia Z, Turul—III. kerület Z, Jóba-rátok—Teleky N, Törekvés—Testvériség N.
Junius 21. Teleky—Transdanubia N, Turul—Hungária Z, Jóbarit— Testvériség Z.
Junius 28. Transdanubia—III. kerület Z, Turul—J -barátok Z.
Junius 29. III. kerület—Hungária Z.
Julius S. Jóbarátok—Transdanubia N, III. kerület—Teleky N, Hungária —Törekvés Z, Turul—Testvériség Z.
Július 12. jóbarál—Törekvés Z, Hungária—Testvériség Z.
Július 19. Teleky—Törekvés.
A kisorsolt mérkőzések utáni „Z" belü Zrinyi T orna Lgyiet pályáját, mig az „N" bclü a Nagykanizsai T. E. pályáját jelzi.
A vizsgáztató bizottság fc\'hivja mindazokat, kik bírói vizsgálatra jelentkeztek és még jelentkezni óhajtanak, hogy ma, azaz tolyó hó 23-án este 7 órakor a Torna Egylet polgári iskolai tornatermében a vizsgálat letétele céljából jelenjenek meg.
TÖRVÉNYSZÉK
A megrágalmazott álloniás-pénztárnok. Oravecz Pálné zalaegerszegi kereskedelmi alkalmazott felesége felhatalmazás alapján üldö zendö kél ccikIIhíIí rágalmazás vétsége miatt került a törvényszék bün-tetőtanácsa elé, mert elsőizbcu a zalaegerszegi állomásfónökséghcz, majd később a szombathelyi üzletvezetőséghez beadványt nyújtóit be, amelyben Szabó Ferenc állomáspénztárnokról azt állította, hogy az „a vasúttól kapott kedvezményekkel üzérkedett és szolgálatát elhanyagolta: ezért van annyi karambol a vasutakon". A torvényszék a vádlott asszonyt bűnösnek mondotta ki rágalmazás vétségében és ezért az enyhítő szakasz alkalmazásával 600 C7.er korona pénzbüntetésre ítélte, azonban az ítélet végrclujlását három évre felfüggesztette. Az ítélet jogerős.
irodalom és művészei
Lábasjuci vidéki vendégjátéka. hibás Juci a Király-szinház országos nevű művésznője vidéki körútra indul. Első állomása Pécs, ahol ma esie a Sihillben, holnap, pedig a Marica grófnő főszerepében fog fellépni.
Ma Este. Folyó évi 20-ik száma igen gazdag képlartalonimal jelent meg. A szövegrészben megtaláljuk a legutolsó hét valamennyi m(Jvészeseményének részletes ismertetését, lilénk sport- és divatrovat teszi még változatosabbá a fűzet tartalmát.
Szi:iházl Élet. A vidéki színészek Junius 10-iki cstélyc iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg az egész országion. A nagyjelentőségű pályázatra százszámra érkeznek bc a szavazatok a Szinházi lilét szerkesztőségéhez. A Szinházi Élet most megjelent uj száma részielcsen közli a szavazatok állását. Rengeteg képen kivül érdekesebbnél érdekesebb riportok, cikkek, illusztrált novella, regényfolytalás, stb. olvashatók a lu/ctben. - Egy szám ára 8XX> korona, negyedévi előfizetés 80.000 korona. Kiadóhivatal Budapest, Erzsébet-körűt 20.
Magyar Lányok. Tutsek Anna kitűnő lapjának c heti számában két érdekes regény folytatódik. Az egvik Szederkényi Anna „Márika". a másik J. Colomb ..Évi néni". E regényeken kivül mulattató, tanulságos t» érdekes olvasmányok, szebbnél-s/ebb képek egész kincsesházát találja meg az olvasó a lapban. Előfizetési ára negyedévre 30.000 korona. — Kiadóhivatal Budapest, VI., Andrássy-ut IG.
Az Én Újságom. Dickens Copperficld Oávid a világ egyik legszebb törtenete és Kertész Mihály „Bohóc/ Péter" cimn elbeszélése folytatódik e heti számában. Ezen-kivtil mesék, versek, színdarabok, tréfák, kedves levélkék hasznos ismereteket tartalmazó garmadája var a lap olvasóira. Előfizetési ára negyedévre 25.000 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen kttid a kiadóhivatal Budapest, VI., Andrássy-ut 10.
Bemutató Zalaszcntgróton. Ifuhn Gyula Sümegen nagy sikerrel Bemutatott ..Rózsa-nyilás" cimu ó lelvonásos operettjét, melynek zenéjét Gnibcr Emil iit.i, pBnkosd hétfőn Zalaszcntgróton mulatja bc S:nlay (iyula színigazgató társulj la a sümegi Enck és Zeneegyesület zeitckaráva.
KÖZGAZDASÁG
Fellépett a peronoszpora
Az ország egyes részein már fellépett a peronoszpora. A m. kir. Ampeológiai intézethez beérkezett jelentések szerint a peronoszpora az ország több helyén fellépett. E\'őstbb fertőzés csak Kecskemét és Inárcska-kucs határában mutatkozik. Tolna és Baranya megyében már szintén kezd terjedni a peronoszpora. Az ampe-ologiai intézet ezúton nyomatékosan felhívja a szőlősgazdák figyclmél, hogy a peronoszpora ellen való védekezés csak akkor válik ercJmé-nyessé, ha a permetezés a peronosz-p.ra megjelenésekor már rajta van a levélzeteti. A meteorológiai intézet időjirási adatai alapján aza\'mpeolo-giai intézet az első megjelenést május 16—20 tájra jelezte. A második fertőzés pedig május 26—28-ikáa várható. Az első teljes permetezési tehát május 20-ig cl kellett végezni. Azampcoíogiai intézet felkéri a szőlös-
Nöi kalapok príma angol gyöngy szalmából 80.000 K-ért
kaphatók. — Férfi és női kalapokat raktáron t-irtunk és alakítunk. GYENES ÉSVIOA kalapoyár Nagykanizsa, Kaxincy-u. Atsótcraplomraal izemben
Fürst József
„Kék csillag" divat-áruháza Nagykanizsa
E hét
szenzációja !
Gyapjú delének \' métere
csak ií 45*000
Elegáns grenadin ruhák
csak K 965.ooo
Elegáns liberti ruhák
csak & 2S0-OOO
Dunántul legolcsóbb bevásárlási forrása !
gazdikat, hogy ugy a peronoszpora, mint egyíb szőlő b;legségck megjelenését azonnal jelentsék be Budapesten a II. Debrői-ut 15. szám alá.
A soproni Kereskedelmi Kamara április havi Jelentése. Most jelent meg a soproni Kerületi Kereskedelmi és Iparkamara ügyforgalmi jelentése az 1925 év április haváról. A jelentés részletesen beszámol a kamara egész tevékenységéről s a soproni iparkitllitás előmunkálatairól. Igen érdekes a jck\'irésttik XI -ik ré.-ze, mely 21 elin:ézcll megkeresésekről ad számot.
TŐZSDE
Irányzat ma nyitáskor alig tarlóit volt. Később bécsi jelentésekre javultak az árfolyamok és zárlatig az árnivó már meghálidta a legutóbbi zárlati kurzusokat. A kuh\'szban es ik minimális eltolódások fordultak elő. Magyar Hitel változatlanul zárt. Salgó 7000, Rima 4000 koronával drigult. Georgia 2 5 ., j ;vu!ást ért cl. A malompiacon gyengülő voll az irányzat nagyobb áresés nélkül. A vegyes piacon alig volt vál.ozás. A vaspiacon Fegyver 3° ..-kai emelkedett, Danubius 55.000 koronás drágulási éri el. Kőszén 40.000 koronával lett drágább. A takarékok piacán Pesti Hazai 30.000 koronát veszteti árfolyamából. A nyomdapiacon jól keresték Franklint, I\'alh.s I.nyhább volt.
Kegyesr. reálgimn, ifjúságának szinieloadása ma ás holnap
6
ZALA! KÖZLÖNY
1925 má|m 23.
Jön!!
Csak 5 napig S
A BUBAPESTI
KÖBjyöt
világvárosi műsorral.
Utótózsde
Irányzat tartott. Magyar Hitel 364, Georgia 2<>0, Danubius ^OíJO (2105), Villamos 1070 (1075), Urikányi 973 (980), Kőszén 30.0 (3020), Cukor 1995 (2005).
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai
v»t uták De Vilik
A«fd iMt J<tlVU J<\'Ca> Aai!a>tf»a \'.ftSU-UrOl
Ciab 21 >4/1 IC Balgrltf tISI 1159
IXotr tui-ttu Bci\'.la KI7Ú tli-?«
DoUU JCtOMHW 8iki:«il MJ.JJ;
Tltoclt lf. MtOUU BiOiikI 3nnsn
noJlaoJI l,| >$2.5 asío: f.opt.ihlg ISIXJ IM\'O
lM Mii}} Krlfitliota ttlis a2971
U»a Ml \'.III Loníun 345 \'CO-34?(«
tfia Ií\'71 .109 y.ltiao JJ\'I >.<■)
Hl\'tl U4Í0 ÍUl Siwy«k UKC-iDJO
Oiiti.Kblll. »»M !fC«5 Plila .\'Mi
D\'a kf.i I3I7> 1 J10 ftlga .114 "l<K
(«ilcl Illik l!« O l.\'JH Síi\'.t Mi 510
•«lg. liaitk . W17 Uit SljíkkoJ^. l\'OCO lí!l»
Naff«z kca. l>< 5 ItZ.\'t V/Un »tS "044
t»W koi. II7&3113II ZR\'IOi 37JO \'31.4
Zürichi zárlat
Pátit 2660—. I onrfun 7514 —. N\'ewyűll 617—. B\'mjíI 25SV—. Atailand 71C0-— Hrüend 2C« -.Bella 173 1 >. Wien ^287 f-oíli 375—. I\'raga 1532 50, Budapest 72-70, Varié 93 30 Bukarest 2-15 —. Betéri.: S40 —
A magyar korona külföldi hivatalos Jegyzései
DEVIZA
VAI.U1A lagsap 0i lifti? ni
.....99811 9998 y92019982
Berlin..............59 >5 5877 58/Ö sy07
5| 47Wi 47is.» | 47775
Bées
idlga ........ 477751 47£3. t 47ia
Az ércpénzek és nemesfémek beváltási árfolyamai
Kxü»l eevkoron/s Ö200-6300. kélkutonái 12.400 12.600. forintos 16.500—17.000, 01-Voronás 32.000 32.500. silnarany 49.000-49500. arany huszkororiás3l5.öOÓ .316.000. platina 210.000 • 220.000.
* Terménytőzsde
Irányút egy árnyalatul gyengebb volt. Bum, rozs és zab 5001 koronával olcsóbbodni. Tengeri 2505 koronával drágult.
Buza tlsMv. 76 kg-os 187.500 4<.K>0lX», 78 kg-os 497 500 500.000. egyéb vld. 76 kjjoi 485.00" 187.500, 78kg ot 49 >.000- 497 500. ruzs 415030 420000, n| U^til 270000-272.500. takaimány árpa 520.000 330.000, kftlel 260.0CO 270.000. Vorps 225.C03— 230.000, zab 415.000 430.CO0.
Sertésváoár
Pelhv\'íi 1456. melyből eladatlanul visszamaradt — drb. ElsorcndU 21.000 21 500. sze lelt 20COO 20 500. szedet közép 19.000 -20 OttO. kOnnytl 16000- ISOOO. elsőrendű r>re?. I9.0X) 20 000, másodrendű Í8.500 l\'JtXO. acKel süliig 18(/X> 22.000. szalonna nagvl-a.1 22509-73.000.«5r 260C0. - 26 J.OO lehúzott hus 26.000-27.C00, swloniiás fél tériéi 23 00Q-75 000. Irányzat kellemes.
Szerkesztői üzenetek
- r— Általános tapasztalat, hogy a mé-lycnér/ü lelkek könnyebben ijednek mén a/ életükön Átvonuló érzésektol. mint a felületesen ér/ő emberek. De ezzel csak mén Inkább elmélyítik azt a sebet, melyet ezek az érzések klküktin ütnek. Tanácsunk, liogy tisztítsa meg ókét iiiimteri földi vonatkozásuktól s idealizálja, amennyire csak lehet és tudja.
Nem közölhelók: Halló Pécs; Krtékc-lés; Virtusból; Ady-kőnyv; Jókai mint ncnizcdanitó, Ewiva I" Ungltcna; Méreg-pohár: Miért?; A kiséríet.
Kiadó: Zrínyi Nyomdalpur és Kfi.iyv. berealccdéa RT. Nstfvfci»nt/tt»
A budapesti tőzsde hivatalos záróárfolyamai:
Aojvl "agy. Hanl
1.1 Oji kabk
*\'«/íoz 1 L«(ll*lt. Ol.-M. bank OiiU HU. 8>sk>«(ala ae\'.flkit#*b.
Mer*. I b.
IO(illtl
M -Cith fci gátul R*r. Mit.l MigjwNiutt r.on> Ja:»i:>s Ví.mI birk
U^JtváiMl
MW-\'vM <•»
Mo»tU Haui
ZU4 H. Out.
Mat.««l
tMt titlk! ll
B»4«e«tl
SaaiUSf.
5iiti>i<l
Ko íft
*.«■ OA.t
O.ncbi
Migsttii
X»gv. .«{»>»
Alt. Muta
N\'jgl\'jitOBlI
J.&i
Oiiá o»pn
rcg/.*r
Oam-Oio
0»u. VII".
hoimi.
KChai
Uni
kc
Míjpr k«i b»\'(a Un •árp, M4rl«g VfgjIpM >ag«a Cjki
KOfiltiíijal St\'lttll U
vut. b\'>to<
Kftilakt-
Aá.la AUaulika I »»aeta Mtn.
<5«MI
Trual 1(1
Cnkcrtj*r«k IUI<uk<x 4 5
CukCflftii 199S
CltctfU 25\'
M«i>a <uknr t«3i
Stuanar 1410
Ét*lal*i«<«k
Ci\'íatc Suliul
Miatti 17
Tokiíl b-w M
Halt.raak 15
0»r. VllUmoa
Alt.
?CÍÍ>|<a
Kfeti «:« Krt* to «. •!>< Kcg!j» tU O/tn
5 ftl->Jt.U Rojxliulli 1
rutc.-
Vatrtp»r
ÍC-
Kaog. Kilittlg/t
Síikre
DioU«
K»l»li Moiíb>I TöiCk
klIvaCK Roi Kft Ounct^
OdamalO
BtfL\'l B4dl Braiiil Ojútl Mi
Papiripar
áppóhiptleiések
A> «píAhW«lít dl)a 10 VCtt K. A tlmaiA t nluJrn vaiüifJbb btlöbil HI6 a»ö k<« a«Anak iiimlt tatfk MlriUn lovíbbl ti<i dl!a \'Cfi K A hlcdtl^il ilil rfW lUttaodA ■ a foríalml honlaaimlltil\'k
Szaruaa szállóban hónapos szobák kiadók. _1487
Eladó egy nagv kertes ház azonnal beköltözhető lakással. Vörösmarlhy-utea 9. 1323
Ma, szombaton és vasárnap disznótoron vacsora a .Kíményscpró\'-ben, Klnlzsy-utca I. Szíves pártfogást kér Rallav Ferenc vendégtós. 1536
Felsör ész készítő tanonc (elvétetik Gyertyáknál, Rozgonyl-utca 2. Stoppolögép elad^.________________1476
Háló- és konyhnberendezósi bútorok eladók Eötvös tér 21. sz. alatt
25 drb. méhészeti pótknptár — országos egyleti - eladó Petői! u. 16. 1515
Lakásomat Budapesten elcserélném helyben olyan egyénnel, kinek Budapesten lakhatási Jogosultsága van. Clm: Magyar Köztisztviselők Árudájában. 1520
Rcminpton Írógép lel|cscn gyári uj, a legújabb és legmodernebb 12 es Typus, kedvezó feltételek mellett azonnal eladó, ugyancsak egy használt, de teljesen lókar-ban levő látható Irás-.i Regina Írógép és egy keveset használt majdnem ui másolóprés olcsón eladó Polgár Manónál, Kazlnczv-ulea 11. 1532
Körülbelül 15 kocsi Jótrágya eladó, esetleg házhoz szállítva Is. Kazln\'czy-u. 19.
Eladó iná"i vállalat mlall, teljesen felszerelve rgy H as motorcsépló garnitúra, I. rcndll gyártmány A motor Varkhalovszkl, a cséplő pedig Drösjler. — Tóth Testvéreknél. Töllöst-malom, u. p. Komárváros. 1394
Eladó egy 500 liléres kézIhajUsü tejszeparátor. — Janka\'puszta, u. p. Mura-keresztúr. 1535
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik felejthetetlen jó édesanyánk elhunyta és temetése alkalmából részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetet.
Tóth család.
Pénzkölcsönt
gyoíS.Mi szerzek ingatlanra kehe-lezésre vagy váltóra kezesekkel.
Előnyős kamatfeltételek. Szigriszt László irodája Fö-ut 8. (Bazár-udvar). >«<
Pünkösdi cipővásár!
"i\' wi i iTiTirfTiiv am "iTr • ~ ÉiwikTT ■■inurnsTn
Néhány fajta cipőt raktárunkról beszerzési áron alul kiárusítunk, különösen ajánljuk az alábbi reklámárakat:
Szürke vászon, pántos félcipő............ 125 ezer
Fehér vászon, pántos félcipő............ 140 ezer
Fehér vászon, füzós félcipő............ 150 ezer
Tennisz cipő fehér vászon, női ......... 180 ezer
Tcnuisz-cipŐ fehér vászon, uri ......... 210 ezer
Box férfi fűzős cipó 200 ezer
Szandálok a napi árnál olcsóbban. - Lakk és más divatcipök jutányos áron. ElsÖ áldozásra és konfirmálásra ajánlunk fohér cipőket.
SUliltényi Sándor és Fia
Fö-ut 2. szám n Városház. ,,.,
mr Jön!! |
Csak 5 napig! |
A vagyonmentő-vásár á rverése
és
képaukciói
folyó évi május hó 23-án délután 4 órakor s esetleg május 24-én d. e. 10 órakor.
Hirdetmény.
1. Bírósági végrehajtó s kincstári közegek közbenjöttévcl megtartandó árverésen eladásra ketülnek a va-gyonmentő vásárra beszolgáltatott ingóságok (bútorok, hangszerek, könyvek, kézimunkák, dísztárgyak, régiségek, képek, ékszerek, ernyők, lámpák, órák, slb.)
2. Minden tárgy kikiáltási áron kerül árverésre. A vételár és adó vevő által a bírósági végrehajtó kezeihez nyomban lefizetendő. A meg-\\ett tárgy elszállításáról vevő gondoskodni tartozik.
3. A képaukción átverésre kerülő képek (festmények, metszetek) vételárának 25"o-a (egynegyede) kész-pén?ben azonnal lefizetendő, míg az ekképpen fennmaradó vételárhátralék f. évi junius 1-tól kezdődóleg 7 havi egyenlő részletben a Budapesti Müvészháznak fizetendő ki. A vételár utáni adót nevezett Müvész-ház fizeti. A megvett kép elszállításáról vevő taitozik gondoskodni.
4. Az árverés folyó hó 23-án (szombaton) délután 4 órakor veszi kezdetét s esetleg másnap délelőtt folytattatik.
Nagykanizsa, 1925. május 20. A Budapesti Művészház és vagyonmentő-vásár.
Imakönyvek
Rózsafüzérek
legnagyobb vátasztékban legolcsóbb árakon kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
k0nyvkcrc«kcdt*4b.n NAGYKANIZSÁN.
Budapesti Nemzetközi Vásár
SZAKCIMTÁRA
mely a legelőkelőbb fővárosi és vidéki cégek névsorát és legfontosabb adatait tartalmazza s ezért különösen bankok, biztosító társaságok, szállítók és nagyobb cégek részére elsőrendű és modern használati kézikönyv
kapható 25.000 kor.-ért
Magyar Hirdető Iroda r. t.
Nagykanizsai Fiókjánál Király-utca 40. szám, I/em. 4.
(Távirati Iroda).
hlHMtott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Oienbeck Károlyi.
64. évfolyam, 115. szám Nagykanizsa, 1925 május 24, vasárnap Ara 2000 horow
POLITIKAI NAPILAP
ItcH\'W^^Í éJ H»dófc|v«ttl Pö .l 5
lnt«íuib«o-Telel
Ion 78, nyomda 117. »«ta
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
eléri Ara: HArom tón— -
2tj öó<« 30.000 koron* .......... 90.003 koroot
NEM NYUGSZANAK
Még mindig a kisantant vádaskodása tombolja i i magát az utódallamok félhivatalos sajtójában. Ismételjük: csak azokban az orgánumokban, amelyek Benes. Nincsics és Duca kebeléhez közel állanak.
A Belgrádban megjelenő Vre-me azt Írja, hogy Jugoszlávia, Románia és Cseh-Szlovákia közös panaszt szándékoznak emelni Foch marsallnál Magyarország legyverkezése miatt.
A kisantant ugy látszik nem nyugodott bele abba az általános megütközésbe, amit Magyarország elleni kirohanásuk a külföldön okozott, most ujabb ló-rumok után íulkoznak, hogy hazánkat igazságtalanul újra befeketítsék.
Nem hisszük, hogy ujabb akcióiknak löbb sikere lenne, mint az előzőknek voll, mert feltételezzük a franciák marsalljáról, hogy ismeri hazánk szűkre szabott fegyverkezési lehetőségeit s miként a Népszövetségnek, ugy neki is tudomása van arról, hogy költségvetésünk nem lépi lul azokat a kereteket, amelyeket a békeszerződések előírnak. A kisantant azonban félelmében már annyira ment, hogy gróf Belliién Istvánnak az egységespárt egyik érlekezletén elmondott beszédéből is reájuk nézve veszedelmes konzekvenciákat vont le.
Irtózva gondolnak ezek az államok a békeszerződések revíziójának még a gondolatára is, pedig egyre jobban erősödő íltrópii áramlat tapasztalható a rcparáciök érdekében. A nemzetgyűlés külügyi büollsága szin tén foglalkozott ezzel a kérdéssel s a legnagyobb magyar politikusok egyöntetűen állapították meg, hogy gtóf Bethlen István miniszterelnök inkriminált beszéde megnyilatkozása volt az egész magyar társadalom felfogásának, amely szerint nem lehet elvárni Magyarországtól, hogy örök időkre összetett karokkal nézze területének mértéken felüli megcsonkítását s agyába fojtsa még a2t a gondolatot is, hogy az igazságtalan békék revíziójára még csak gondoljon is.
Megállapította a bizottság, hogy Magyarország a trianoni béke megállapításait pontosan betartotta, de a szerződéshez való eme ragaszkodása nem jelenti azt, hogy az ellen békés eszközökkel ne hadakozzék.
Magyarország igenis ellene van a reá kényszeritett igazságtalan békének\'s tőle telhetólég mindent elkövet, hogy felvilágosítsa a külföldi hatalmakat nagy botlásukról, amellyel egy ezeresztendős országol izeire szedlek. Ugyanekkor azonban nem csörgeiünk fegyvereket, mert kilátástalan s eredménytelen volna
ezt a megoldási módot választani. amikor a környező államok állig felfegyverkezve tele fegy-verraklárakkal s a modern technika minden öldöklö szerszámával felszerelt jóval nagyobb szánni hadsereggel várnák a magyar hadakat.
Hiába igyekszik a kisantant sziinel nélkül reánk oktrojálni ezt a kilátástalan s egyelőre csak katasztrófái jelentő magatartást, ebbe mi beugrani nem fogunk s^ezt a ballépési rólunk fel sem tételezheti olyan egyén, aki maga is ért a hadvezetéshez Foch marsall léhát valószínűleg mosolyogni fog a kisantant árulkodó s örökké tüzel kiabáló külügyminiszterein,
A választójogi javaslat vitája
Egy ellenzéki azdnőlftöbb niTnf három órás besiéde A Ház megszavazta a nyolcórás üléseket
Budapest, inAJus 21
Huszár Károly elnök háromnegyed tizenegy órakor nyitotta meg a nemzetgyűlés mai üléséi. Ai clnüki bejelentések u\'án rátérnek a napirendié. Az első szónok Szilágyi Lajos, aki a fővárosi választásokkal foglalkozik beszéde elején és megállapítja, liogy a fővárosi választásokon a haladás győzött a reakcióval szemben.
Ez folytatódni fog az oiszágos választásokon is. (Ellentmondások a jobboldalon) A választói javaslatot jlktóleg megállapítja, li >gy az 1922. clólii nemzetgyűlésnek n™ ">\'| módjában megalkotni a választói javaslatot, meri a kormíny későn lerjesz\'ettc bc a javaslatot. A választói rendjel, amclyn k alapján ez a nemzetgyűlés össziüll, törvénytelen volt és a kormány ennek al.ipjSn bitorolj i a Italaimat .\'s törvényi,-len a nemzetg. Iliéi. Ncin volna ssiIk.1 — szerinte — a tflrv.\'nyj.vaslatot tárgyalni addig, mi,:a parlament csonka.
Elismeri, liogy a választójogi bizottság több ellenzéki indilványt elfogadott, de ez szerinte nem jelenti azl, liogy a kormíny honorálta a választás tisztaságára irányuló törekvéseket. Részletesen birálja az eőadói jelentést. Természetesnek tarlja, liogy beszédét a kormánypártim csak négy képviselő hallgatja s egy-egy miniszter fölváltva.
\' Polemizálni kezd ezután minisz-
terelnöknek a bizottságban elmondott beszédeivel. Tiltakozik az ellen, hogy polgár közölt különbséget tegyenek, mint ahogy ezt a javaslat teszi.
Szilnél után Szilágyi Lajos folytatja beszédéi. Ellentétet lát az előadó és a miniszterelnök megállapításai közölt a demokrácia kérdésében. Az előadó szerint a demokrácia az idó parancsa, a miniszterelnök szerint pedig rögeszme. Hosszasan fejtegeti a szocialistákkal kölölt paktum okait. 1922-ben, mikor a s.rociilisták vörös szekfűvel bevonullak a parlamenti):, ellenszenvesek voltak nekik, meri a bolsevizmus igazolásának a harcosait látták bennük, akiket nem érdekel az ország területi integritása és a nemzeti ér-dckekkcl szembe lógnak helyezkedni.
Két esztendő alatt azonban meggyőződtek anó\', hogy a szociáldemokraták nem akarják a proletár-diktatúrát s liogy működésűk annyira a saját páitjuk éidekében történik, mint inkább a kormány ellen harcolnak együtt. A vezetés — mondotta Szilágii — a mienk volt. Megbatározott célok elérésére kö-töllek szövetségei. Ezuián liossz-r-datmas felolvasásokat tan, besv\' ekkor már obsliukciós izü ..-de mikor a PrJnay-Ügyről \' iesz s m elnök figyelmezte1\' -rfar szóin\', választójogi java?\' . -> hogy most a .c\' van napirenden,
ahhoz szóljon. Szilágyi a Háztól í-kar engedélyt kérni a tárgytól való eltérésre, az elnök azonban fel sem teszi a kérdést s a szónok a legnagyobb zavarban van.
F. Szabó Géza: Kérhet, ugy sem adjuk meg.
Szilágyi Lajos zavarában odaszól\' Létay Ernőhöz, hogy most már miről beszéljen.
Létay Ernő: Beszélj akármiről, a fő, hogy beszélj.
A forradalmi felelősség kérdéséről ezután azl vitatja, liogy nehéz meg-megállapitani az egyes emberek forradalmi felelősséget megállapítani. A forradalom elősegítésének minősiti azt, hogy még a liáhoru alatt egy nyilvános gyűlésen ki merte mondani, hogy Magyarország hatszázezer emberrel többet adott a hadseregnek, mint amennyit a monarchiával megállapított arány szerint kelleti volna 3dnia. Ugyanilyen cselekedetnek minősili azl, hogy Tisza Istvánra hallgatolt, amikor a parlamentben szóvá akarta tenni, hogy a fronton a legveszedelmesebb helyeken mindig a magyar csapatokat dobják tllzbe. Tisza akkor kérte öl, hogy hagyja ki eil a részletet. A forradalom kitörésekor felkérték, liogy fogadja el a honvédelmi tárcát. Ezt visszautasította. Ma furdalja ezért a lelkiismeret, mert akkor talán többet használt volna az országnak, mint honvédelmi miniszter. Akkor nem ülhetett volna bc mindenki a minisztériumba és nem rendelték volna cl a leszerelést sem. Nehéz a forradalmi felelősségről beszélni és ezért követeli, hogy ugyanolyan konzekvenciákat vonjanak le azok is, akik a háború megindításától, vagy a békekötésnél hibákat követtek cl.
Ha a többség nem akarja azt, liogy még egyszer megismétlődjenek az 1918-as események, akkor a legjobb szövetségest bennük fogják találni, mert ók minden forradalmi tekedettel szembe fognak bel- ÍSe.
Az első nemzetgyűlés ,ezkednt. tolta ezt a felfogás1- . meg is tarázok a kisg? de most ugyanakkor az á1 „da képviselők, akik jogot I1\' .taláros, titkos választó-fel\' .irdctlék, revízió alá vették a ..ogásukat, olyan veszedelmeket látnak, amik nincsenek és czéit a nyilt szavazás mellett foglaltak állást. Nem lehel túlzó irányzatnak nevezni, lia azl akarják, hogy őszintén és nyíltan kormányozzanak. — Nyiltan mondja meg a miniszterelnök a nem-

ZALAI KÖZLÖNY
1925 május 24.
zetgyülésnek, hogy mellőzi és diktatórikusán akar kormányozni. Ezután a kerületi beosztásról szól. Ezzel a kormány a kezébe vette a választások felett a rendelkezést. A képviselőesktl teljesen felesleges és szükségtelen. Tiltakozik a< ellen, hogy a nemzetgyűlés mandátumát meghosszabbítsák.
Két órakor az elnök figyelmezteti Szilágyit, hogy a tanácskozásra szánt Idő letelt, tehát fejezze be beszédét.
Szilágyi Lajos még öt percig beszél, mire az elnök ismét figyelmezteti. Arról szól, hogy Bethlen István gróf Tisza István kormányzása alatt megakadályozta, hogy a választójogról tárgyaljanak.
Majd befejezi beszédét és kijelenti, hogy a javaslatot nem fogadja cl.
Bud János pénzügyminiszter két javaslatot terjesztett ezuláii a nemzetgyűlés elé. Az egyik a Nemzeti Bank létesítéséről szóló törvény kiegészítéséről, a másik a vámügyi természetű alakiságok egyszerűsítése céljából Genfben kelt egyezmény becikkelyezéséről szól.
Walko Lajos kereskedelmi miniszter a stockholmi postaügyi egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot terjeszti bc.
A napirend megállapítása előtt az elnök_ szavazásra teszi fel Halász Móricnak és társainak azl az indítványát, hogy az ülések időtartama nyolc órában állapittasék meg.
Hegy végi-Kiss Pál kéri a határozatképesség megállapítását, miközben az ellenzék összes tagjai kivonulnak a teremből. A képviselők összeszámolásánál kitűnik, hogy több mint ötven képviselő van jelen.
Az elnök ezután megejti a szavazást és a Ház nagy többséggel elfogadja az indítványt.
Ennek folytán a Ház legközelebbi ülését már délelőtt 10 órától délután 6 óráig megszakítás nélkül tanja meg. Az ülés félháromkor ért véget.
Megtámadott mandátumok
A nemzetgyűlés második számú bíráló bizottsága m -jus 27 én, szerdán délelőtt 11 órakor a képviselőház II. sz. bizottsági termében ülést tart, amelyen Mirbach Antal, Reim-precht Antal és Nagy Ernő nemzetgyűlési képviselők panasszal megtámadott megbízó levelének ügyét tárgyalják.
A nemzetgyűlés mentelmi bizottsága mára hirdetett Ülését, május 25 ét) déli 12 órára halasztották.
A fővárosi választás eredménye
Budapest, május 23
(Saját tudósítónktól) Ma délelőtt került nyilvánosságra a két napos községi választás hivatalos eredménye, • amely szerint a Ripka-pártra 22, a Wolff-pártra 91, a szabadét ü-pártra I\', a demokrata blokkra 128 törvényhatósági mandátum esik.
Ez az eredmény azonbjn korántsem képviseli a fővárosi közönség elhatározását, mert a szavazópolgároknak egy lekirtíGlyes része nem járult a szavazó urnák elé. Háromszázezer szavazóból 90000 nem szavazott le, ami az összválasztók-nak mintegy 30vát kiteszi.
Ripka Ferenc kormánybiztos a déli órákba felkereste a parlamentben időző belügyminisztert és jelentést lett neki a székesfővárosi községi választasok eredményéről és megbeszélést folytatott a teendő további intézkedésekről.
A választások befejezése után a szavazás szelvényeit a választást irányító hatóságok teljesen feldolgozzák, majd ennek megtörténte után összeül az uj közgyűlés, amely az eddigi tervek szerint junius 6-án délután le>z. Az ülés előtt a pártok már egy közös előkészítő értekezletre fognak összegyűlni, hogy megállapodjanak az igazol bizottság tagjainak névsorában.
belföldi hírek
A veszprémi kultúrpalota megnyitása. Ma vasárnap lesz a veszprémi kultúrpalota ünnepélye* megnyitása Horthy Miklós kormányzó jelenlétében,. Az ünnepi diszbeszédet Roll Nándornfrl megyéspüspök és Klebelsberg Kunógróf közoktatásügyi miniszter mondja, mig a múzeum történc\'ét Laczkó Dezső kegycsrcndi tanár, muzeumi igazgató ismerted. Délután Schamschulla tábornok vezetésével a vitézek, leventék, cserkészek felvonulása a kormányzó előtt. A zalai muzeumok képviseletében Darnay Kálmán sümegi mu zeumi igazgató vesz részt az ünnepségen.
Dunántuli husiparosok gyűlése. A Dunántuli Husiparosok Szövetsége pünkösd hétfőjén délután 3 órakor Győrött a Kereskedelmi és Iparkamara disz\'crmébcn alakuló közgyűlését tartja, amelyen Nagykanizsáról is többen részt fognak venni. A gyűlés tárgysorozatán sterepeinek a husiparosokat mélyen érintő kétszeri forgalmi adók és fogyasztási adók.
Szabadon bocsátották Reményi Imrét. Megírtuk, hogy a Ripka Ferenc kormánybiztosnak küldött robbanó doboz ügyében letartóztatták Reményi Imre inagánhivaalno-kot. A gyanúsítottat tegnap délig tartó szakadatlan nyomozás és kihallgatás után tárgyi bizonyítékok hiányábin elb jcsátották. A nyomozás más irányban.
Nagykanizsa győzelme a középiskolai atlétikai versenyen. A. középiskolai atle\'ikai bajnokversenyen jobbára óz elő- és középmérkőzéseket tartották meg. Az egyéni magasugrásnál I. lett Lechner, Bocskai-reáliskola 170 cm., II. Molvarecz, nagykanizsai reálgimnázium, 170 cm.
Át a Glecseren
Irta: Péchy-Horváth Rezsó
A gróf, miután már csak éppen ő maradt adósa a társaságnak holmi gáláns kaland elmesélésével, hosszas ondolkodás után végre megszólalt s a következő esetet mondta el:
— Hogy a véletlen, vagy inkább a pillanatnyi elragadtatás és meg-ületódés, amelyet valami bűbájos táj szemlélése idéz fel a lélekben, néha milyen hatalmas csalódásba ragadtatja az embert, azt valószínűen mindegyikőtök igen jól tudja, de legfényesebben bizony ithalja ezt az igazságot a történet, amelyet elmondani akarok.
Svájcban, ebben a. tiszta, csendes, erkölcsös kis országban kóborogtarn akkoriban. Eleinte meglehetősen kellemetlenül érintett az, hogy a szabadságnak ezen az- ideális földjén az én ősi csalídfás, gróli címmel súlyosbított nevemre jóformán semmit se hederítettek s csupán a fürge és örökké udvarias hotclpincérck szemében jelentettem kivételes egyéniséget, dc később rezignált mosoly* lyal nyugodtam bele a változlatha-tatlanba. Hiába, ahol egy Ccszlerrel kikezdeni mertek egyszerű emberek, ott nem tehet megkülönböztetett elbánást várni egy keleti gróf síámára sem.
Akkoriban örökösen a hegyeket bújtam. Egyedül, vezetőt sem vittem magammal. Egyik havasra le, a másikra fel, ez volt a programmom, ha ugyan prögrammnak nevezhető a szakadatlan és felesleges hegymászás, amely síkvidéki ember előtt nemcsak teljesen céltalan és felesleges, de mégjobban érlheletlcn szenvedély. Nekem életszükséglet és ragyogó boldogság volt! És büszkeség: mennél több hegy istent a lábaim alá hajtani, mennél számosabb furcsa és exotikusan csendülő kömonstrum-nevet a látottak közé skatulyázni... A karcsú Mattéi honitól és a szélesen cllapuló Jungfrautó! kezdve csaknem minden havast megmásztam az oroszlánsörényes kupu Gl.Vnischig és a ravasz Mythenig. Minthogy kezdtem kifogyni már a havasok tisztáján található nevekből, a Bernina-csoportra vetettem magamat.
A Diavolczza-hüttc környéke! Van-e ember, aki a helyhez hasonló szépséget látott volna ? Ami vadság, komorság, ridegség és borzalmasság csak található egy svájci havason, azt mind fellelhetjük a Diavolezzán! A világ legsikerültebb, pazar kezekkel elrendezett panorámáinak egyik legfölségesebbjét találja meg ott az ember. Örök hó és örök jég hazájában állunk és az ördögi szépség láttán minden elragadtatás vagy bá-
mulat, ami szavakban akar kitörni, elnémul. Ördögien szép az a hely, dc hiszen a neve is mutatja I
Természetesen egymagamban vágtam neki a B.\'rninának. Négyezer méternyi magasságnak hatalmas utja állott előttem. A csúcsról aztán, ha eléttcm, tovább, tovább: átvágva a Morteralsch-glecseren, itt a Piz-Palü ormára.
Remekszép idő mosolygott reám. V.dámitó, ragyogásos, ózonos reggel. A nap gyengén sütött és sflgarai éppen elegendó erősek voltak ahhoz, hogy a havason lebegő hüs légkört enyhére melegítsék. A havasok gerincei és ormai mint valami művészi üvegfestmény, tisztán és átláiszó sziliekben pompáztak előttem. Olyan él\'S kontúrokkal rajzolódtak ki az ólmosan szürkeszinü égen, mint az ablakra ; kisz o\'t szines üvegképen hegyek, hátak, fák, éles körvonalai. A szüvf.h r, szemcsésre fagyott hótakaró alól hellyel közzel komoran és félelmet gerjesztően tűntek elő a rozsdabarna sziklatömbök. És körülöttem csend, isteni csend, amelyet mág csak egy-egy havasi patakocska duruzsolása sem zavart meg. Csupán szeges cipóim alatt csikordultak meg a kődarabok.
Késő délután már a hüttében ittam a kitűnő klubteái, amelyet £>z öreg őr nagy buzgalommal és látható
Egy\' béna leány csodálatos gyógyulása. Mecsokszabolcs községben csodálatos gyógyulás történt. Ábrahám Katalin, aki születésétől fogva béna volt lábaira, ijedtségében visszanyerte járóképességét. A leány, mikor látta, hogy kis Öccse le akar zuhanni a magasra vetett ágytól, hirtelen leugrott és odarohant az ág/hoz. Csodálatos gyógyulása valósággal önkívületi állapotba h »zta s mintegy öntudatlanul messze elgyalogolt és csak másnap léit haza. Az orvosok véleménye szerint igen ritkán előforduló esetről van szó.
Megnyílt a nemzetközi autó-klálliiás. Budapesten tegnap délelőtt 10 órakor nyitotta rneg Horthy Miklós kormányzó a városligeti iparcsarnokban a nemzetközi autó kiállítást. A megnyitáson Bethlen István gróf miniszterelnök, Walko Lajos és Rakovszky Iván miniszterek voltak j len a kormány részéről. Jelen volt József főherceg is. kit Andrássy Sándor gróf üdvözölt. A kiállítás az összes autó- és motorgyártással kapcsolatos produktumokat felöleli.
kOlföldi hírek
A francia válasz a garanciális paktumra. A francia külügyminisztérium tegnap megállapította a garanciális paktum német javaslatra adandó francia válasz szövegét. Bri-and külügyminiszter jóváhagyta a szöveget. A francia válasz jelenlegi megfogalmazásában tekintetbe veszi az angol kezdeményezéseket és pontosan körvonalazza a francia kormány javaslatának bizonyos pontjait. A végleges szöveget közlik az angol kormánnyal és valószínűleg a jövő héten megküldik Berlinbe.
Elpusztult városok. A nagy japáni földrengés Kincsaki és Tayore városokat teljesen elpusztította. A jelentések több ezer halottról számolnak be.
szakértelemmel készített el, kívülem még hárman voltak a kis faépület egyetlen szobájában, valami angol népség, amilyenben minden négyzetméteren belebotlik az ember helyét földön, Aargau ól Ncuchit\'elig, Por-renturrytól Chiassoig. Ügyet- sem vetettem rájuk, hanem vacsora után nyomban lefekűdiem.
Hajnali három óra tájban már talpon voltam. A szemeim mintegy szokásn;k engedelmeskedve nyíltak fel, amikor odakünn a havasok világában oszladozni kezdett az éjszaka párás, homályos szürkesége. Felkeltem, mert — életemben nem tudom hányadszor meg akariam nézni a havasok csodáját, a hajnalpirkadást, amikor a nap győzedelmesen, méltóságteljes lassúsággal felemelkedik valamely havas válla mögül... Az Alpenglühen nevü alpesi csodát látni keltem fel, amint a havas lakója nevezi a nap reggeli üdvözletét, amely csak a ragyogóan tiszta, köbmentes levegőben mutatkozik, évente alig egynéhányszor.
Egyszer feltűnt kelet felől valami halvány rózsás pir, mint ártatlan Icányarcon a pirulás. Keskeny esik — mélységesen sötétkék alapon citromsárga, alig ujjnyi sáv hullott a\' hegyvilág komor óriásaira s a természet láthatatlan kezei csodálatos színjátékba kezdtek. (Vége köv.
1925 május 29.
ZAI.AI KÖZLÖNY
Katolikus szocialista minisztérium. Mint a Malin Biüeszeiből jelenti, beavatott , politikai körök katolikus szocialista minisztérium megalakítását várják. Más brüsszeli lap-jelentések szerint ugy hiszik, hogy a király Branet mérsékelt szocialista kamarai elnököt bizza meg az uj minisztérium megalakításával.
Bó Istenáldás. Léváról jelentik: Zély községben (Nógrádmegye) Kovács Sipeki Pál béres felesége négy gyermeket szült. Egy fin, három" leány. Mindnyájan, az anyával együtt jól érzik magukat. Keresztapául a köztársaság elnökét kérték fel.
Pusztító felhőszakadás Romániában. Bukaresti jelentés szerint péntekén este Brailában vihar és rettenetes felhőszakadás pusz\'itott. Sok ház leteje beomlott. Az árvíz a külvárosok egyes helyein a házak belsejébe is behatolt. A telefon és távíró forgalom megakadt.
A bukaresti kenyérdrágaság. A kenyérmagvak ára újból emelkedett. Liszt oly kevés van a fóváros-ban, hogy a kenyérrel való ellátás "ügy szólván csak adagonként történik.
Vegyes lakosú országok békéjének biztosítása. A kisebbségek kérdésében érdekes svájci kezdeményezés történt. Az illetékes bizottság megkeresésére Usterl, az alsó kamara tagja késznek mutatkozott, hogy a washingtoni interparlamentáris konferencián a nemzeti kisebbségek kérdését előterjeszti. Usteri az 1919 és 1923 január havi kopenhá-gai konferencián javasolta, hogy a vegyes lakosú országokban paritásos bizottságokat alakítsanak, melyeknek feladata (enne elsimitani azokat az összetűzéseket, melyek a többség és a kisebbség között keletkeznek. A javaslat előnye, hogy a kisebbségek problémáját nemzeti «lapon lehet megoldani. A javaslatot ez évben Washingtonban utólagos vizsgálatnak vetik alá.
Haus tengernagy temetése. — Haus, a monarchia volt tengernagyá-nak holttestét ma Polából Bécsbe szállították, ahol Seidl prelátus be-szcntelte. A sok koszorú között ott volt Horthy kormányzó koszorúja is.
Kommunista tüntetés Prágában. A prágai bolgár követségelőtt 2000 kommunista tüntetett Bulgária ellen. „Le a bolgár hóhér-kormánynyal! kiáltották, mig a rendőrség szélzavarta a tüntető csoportot.
A szatmármegyei püspökség ügyében interpelláltak az oláh szenátusban. A vallásügyi miniszter kijelentette, hogy nem tűrhető az az állapot, hogy egy romániai püspök más államban is gyakoroljon püspöki funkciókat.
Medgyaszay Vilma Nagykanizsán
Egyetlen egy estélyen lép fel szombaton a Kaszinóban
Medgyauay VilmSt, Európának elismerten egyik legnagyobb diseu-sét, akit juiiustól kezdve uj szerződése Párisba szólít, sem felfedeznünk, sem bemutatnunk nem kell a nagykanizsai közönségnek. Minden részletes beharangozás nélkül elegendő, ha egyszerűen felemlítjük a tényt, hogy a kiváló művésznő hét tagból álló társulatával (Vidor Ferike, Hollós Juci, a kolozsvári Nemzeti Színház tagji, Kővári Gyula és Her-czeg Albert, az Apolló-színház tagjai, t.engyel Vilmos, a kolozsvári Nemzeii Színház bonvívantja és He-tényi Heidelberg Albert zeneszerző) folyó hó 30-án, szombaton este fél
9 órakor tartja meg egyetlen egy müvészestélyét a Kaszinó nagytermében.
A művésznő, a külföldi sajtónak és közönségnek ünnepeli, „magyar Yvette Guilbcrt"-jc diadallal járta be már egész Európát s az utóbbi években már csak ritkán van alkalmunk arra, hogy hazai színpadon is láthassuk.
Néhány hét múlva ismét Párisban játszik és szerez dicsőséget a magyar névnek s a magyar színművészetnek.
Nagykanizsai estélye elé érthető érdeklődéssel néz a város és vidék egész közönsége.
F l
Físüier-Coibne figosl t Mess
Kassa, mijus 23
A megszállott magyar Felvidék lánglelkü apostolát és angyalszelid-ségü főpásztorát Fischer Colbrie Ágost dr. kassai megyéspüspököt a világhírnévre szert tett gyönyörű jgóth-sti\'U dómban helyezték örök pihenőre, nem messze onnét, ahol a bujdosó fejedelem, II. Rákóczi Ferenc várja feltámadását. A temetésre való tekintettel a pozsonyi rendőrminiszler telefonon értesítette a hidasnémeti magyar határkirendeltséget, hogy a határátlépést megkönnyítendő, egyszerű határátlépési igazolványokat fog kiadni a magyarországi közönség részére, m g a vízumot 35 dinárért szerezhetik meg nyomban. Ezt felhasználva, nemcsak Csonka-Magyarországból, de Ausztriából is sok százan és százan jöttek át, hogy Isten hozzádot mondjanak annak a férfiúnak, aki a magyarság atyja és vezetője volt az idegen megszállás súlyos megpróbáltatásainak napjaiban. Az ígész Felvidék, de fóleg a kassai egyházmegye majdnem minden községe képviselve volt a temetésen. Rákóczi hamvainak Rodostóból való hazahozatala óla Kassa váiosa nem látott még ekkora hatalmas embertömeget és beláthatatlan^, sokaságot, mint Fischcr- Colbrie püspök temetése napján.
A katolikus egyház megindítóan szép temetési szertartását Marnaggi nuncius végezte. Az a körülmény, hogy Fischer-Colbric temetésén ni3ga a Szentatya követe is megj-lent és személyesen végezte a szertartási, nagy kitűntetésszámba megy. Kassán még eddig nem voll rá eset, hogy a pápa követe végezzen egyházi funkciót
Takács Menyhért dr. jászóváraljai prépost magyarul, Cstirszky Józsi f rozsnyói püspök pedig tótul mondóit
beszédet a nagy halott fölölt. A rcquíem alatt a kassai dalegyesüle-tek Cherubini gyászmiséjét adták elő. Requiem ulán az abszoluciókat Marnaggi nuncius mondotta az elhunyt fölött, majd megindult a végeláthatatlan menet a dómból a fekete zászló-erdőbe borult Fő ulcán végighaladva a hadtestparancsnokságig, innét a Fó-u\'ca végére s bevonult az ősi dómba, ahol az egyszerű koporsót leeresztették a* kriptába és utoljára beszentelték.
. . . Eltemették a megszállott magyar Felvidéken a magyarság melegszívű édesalyját.. .
Városi mérnökök vándorgyűlése
Szombathely, május 23
A Városi Mérnökök Országos Szövetsége áldozócsütörtökön Szombathelyen tartotta második vándorgyűlését Nlessner Aladár műszaki tanácsos összehívására Szalay Lajos elnöklete alatt. A vándorgyűlésen mintegy nyolcvan mérnök, polgármester és városi tanácsos jelent meg. A belügyminisztérium képviseletében Tarányi Ferenc dr. főispán, a föld-mivelésügyi minisztérium Riegel Antal ésakereskedelmi minisztérium képviseletében Forster Gyula jelent meg. Nagykanizsát Sabján Gyula dr. polgármester és Király Sándor műszaki tanácsos képviselték.
Szalay elnöki megnyitója ulán Tarányi Ferenc dr. főispán a belügyminiszter nevében üdvözölte a megjelenteket. A mérnököknek az összefogása, egy táborba tömörítése nemzeii szemponlból is fontos, — mondta — mivel a nemzeii eiők összetartására vezet.
Forster Oyula beszédében hangsúlyozta, hogy a városok kultúrájának irányítása a polgármesterek ke-
zébe van letéve, mellettük a műszaki vezetőség a fóvezérkar szerepét tölti be.
Eberling Antal a népjóléti miniszter üdvözletét tolmácsolta. Majd
Szalay Lajos elnök tartotta meg első előadását Jókai és a mérnökök címen. Jókai regényeit vázolta, amelyekben a nagy iró mérnökökkel és mérnöki kérdésekkel foglalkozik. — Jókai Mór regényeivel kiérdemelte a mérnökök örök becsülését. Azért igyekezzenek minden városban utcákkal, terekkel, épületekkel Jókai emlékének hódolni.
Niessner Aladár Szombathely város műszaki tanácsosa a város műszaki alkotásait és jövő terveit ismertette.
Kollay Mátyás a különböző utcaburkolási módszereket ismertette.
Egry Károly főmérnök az utcák portalanításáról tartott előadást.
Sz lay elnök indítványára a vándorgyűlés táviratilag üdvözölte a kormányzót.
Berzenczey Domokos műszaki főtanácsos az uj közúti törvénytervezetet ismertette.
Orbán Béla az építkezések jogosultságáról tartott elóadast.
Az elnöki tisztség betöltését és a pénztári jelentés előterjesztését levették a napirendről. Ezeket a rendes évi közgyűlés fogja elintézni.
A szigetvári kiállítás
Csütörtökön nyillott meg Szigetváron a Faluszövetség falufejlesztési kiállítása. A kiállításra érkezett Ma-yer János földmüvelésügyi miniszter, mint a Faluszövetség elnöke. Kíséretében voltak gróf Hoyos Miksa, Sárközy főispán és Bar la Szabó József dr. a kerület nemzetgyűlési képviselője.
Az üdvözlő beszédek ulán a miniszter válaszában hangsúlyozta, hogy Nagyatádi szellemében fog eljárni minden elébe kerülő ügyben. A fogadtatás után Rusa Ernő közjegyző látta vendégül a minisztert és kíséretét villás rcgelin.
Tizenegy órakor a városháza előtt a Zrínyi emlékszobor előtti emelvény körül folyt le a megnyitó ünnepély. Itt Szentgyörgyi Ferenc, dr. Percei föbiró, Barla Szabó József, Steinecker Ferenc, Tatlián Andor alispán mondtak beszédet. Mayer János földművelésügyi miniszter hatásos, szép bevezető után megnyitotta a kiállítási.
Tizenkét órakor sorban feltárult a három kiállítási épület kapuja az édeklődők számára. A kiállítást több ezer ember nézle végig. Egy órakor 150 teritékes bankett voll. Délután három órakor az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara tartotta meg közgyűlését. J
I
A fővárosi KÖNYÖT CIRCUS holnap érkezik különvonattal és este
SaíTtlrlj! MEGNYITÓ DÍSZELŐADÁSÁT ^^ §
Csak 5 napig! Csak 5 napig l|
ZALAI KÖZLÖNY
1925 május 24.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Május 24, vasárnap
Római katolikus: Exaudl Protestáns: Eszter. IzraellU: Szivar hó I.
Nap kel reggel 4 óra l-l perckor, nyugszik délután 7 óra 40 perckor.
A Meteorológiai Intézet jelentése sxc-szerint túlnyomóan száraz, meleg Idő várható.
A Kégyesrendl Reálgimnázium s/l-nlelóadJsa az Intézet tornatermében este >/t9 órakor.
Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara gazdagyülése a városhlza közgyűlési termében délelőtt VilO órakor.
Május 25, hétfő
Római katolikus: Gergely. Prolestáni: Orbán. Izraelita: Szivan hó 2.
Nap kel reggel 4 óra 13 percko*. nyu* szik délután 7 óra 42 perckor.
MADARAKÉS FÁK
napját ünnepelték tegnap a nagykanizsai /. körzeti iskola tanulói.
Májusi pompáját) >n ragyogott az ég. A park minden bokra, füve, W-. rága nevető zöldre mosdott a nemrég felszállt harm-tt ezüstös cseppjei ben, aztán megtörülközött korareggeli röpke szellőben s igy várta ünneplő diszbe öltözötten a kis gyermeksereget, melyei tanitói tegnap reggel vidám csapatokban vezetlek oda, hogy megünnepeljék a madarak és fák kedves ünnepét.
A madarak és fák eme májusi ünnepnapjának, ennek a természet szeretetének szentelt napnak az elemi iskolás gyermekek által iw/ti megölése Apponyi Albert gróf kultusz-miniszterségének egyik legszebb kezdeményezése.
Célja, hogy a fogékony gyermekszivekbe a természet leggyönyörűbb hónapjában oltsa be a természel szépségeiért való rajongás mellett a hasznos madárkák, fii, fa, növény szeretetének és megbecsülésének szükségességét.
Tegnap reggel a nagykanizsai első körzeti elemi iskola ujjongó gyermek-csapata verte fel víg nótaszóval a városi sétakertet Oda vonult ki a kis hadsereg igazgatója és tanítói ve-Zetésével ünnepet ülni, melynek programját Kumpert Arthurné tanítónő rendezte. Ugyanő tartott a gyermekeknek oktató előadást a madarak és fák szerepéről, fontosságáról és szeretetéről. Szavai termékeny gyermeki lelkekbe hullottak s a sok csillogó szem versenyt ragyogo\'t a lombsátoron át a pázsiton táncot lejtő napsugarakkal.
Az előadás után a gyermek-sereg mutatta meg tudományát s végehossza nem volt a madár- és növényvilág köréből vett, kedvesnél-kedvesebb szavalatoknak, énekeknek. A sok kis gyermek-torok nótája vidáman csendült bele a májusi reggelbe s versenyt kacagott a madarak százainak reggeli csicsergésével.
Az ünnepségen rész Ivett felnőttek szivét jóleső érzés dobogtatta rr.eg, mikor látták gyermekeiket, az emberiség nagy kertjének zsendütő tavaszát a május pompájában. Mintha a fel-
harsanó nóta valahonnét messziről, egy elkövetkező szebb korból küldte volna visszhangját. Mintha a virágba szökkenő természet is féltő gonddal színezte volna pirosodóra a gyermeksereg arcát, h \'gy uj színeit varázsolja reájuk, a magyar virágoskert bimbóba készülő, sok reményt rejtő hajtásaira. __(M)
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK
Május 30: Mcdgyaszay Vilma és társu-laláuak egyetlen niuvészcstélyc a Kaszinóban este fél 9 órakor.
A Transdanubia Sport Egyesület műkedvelői előadása.
Junlus 1: Az Iparosdalárda sétatéri mulatsága.
A Transdanubia Sport Egyesület műkedvelői előadása.
Junlus 6: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballett-elóadása a Polgári Egyletben,
Junlus 7: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballett-előadása a Polgári Egyletben.
— Személyi hir. fíődy Zoltán alispán hivatalos ügyben Budapestre ulazott.
— A Keresztény Jótékony Nőegylet nagyarányú ballet- e\'öadásának, a Babatündénsek próbái a Keresztény Olthonban szorgalmasan folynak. A szokatlanul sok szereplő mindegyike komolyan fogja fel szerepét s ugy is készül fel arra, hogy az egyesület eddigi műkedvelő életének szép eredményeit is felülmúlja. A táncokat Mayersberg Frida ballet-mesternő tanítja be, ki épen emiatt érkezett Nagykanizsára s ki ezelőtt 23 évvel ugyanezt a hallétet már fényes diadalra juttatta Nagykanizsán. Az előadások junius 6 án, 7-én és 8-án lesznek.
— Az Irgalmas-nővérek kripta-épitésére dr. Matek ügyvéd 100.000, özv. Pátfy Alajosné 100.000, Béres Jánosné 50.000 koronát adományoztak, amiért ezúton hálás köszönetet mond Mária irg. nővér.
Ma és minden este kaposvári Balogh Károly hírneves zenekara hangversenyez a Korona-éttermében.
Haas Fülöp és Fiai szőnyeg-és textilgyár s: Sopron
————— gyári lerakata
szövegekből
Kisfaíudi és Krausz
divatáruházában az „Arany Kakas"-hoz Nagykanizsa, Erzsébet-tér 21.
Óriási választékot talál ■ olcsó árakon I ■■■■■
— Eberhardt Béla — érettségi biztos Zalaegerszegen. Klebelsberg Kunó gróf közoktatásügyi miniszter a zalaegerszegi állami főgimnázium érettségi vizsgálatain az elnöklettel Eberhardt Bélát, a nagykanizsai ke^yesrendi katolikus reálgimnázium igazgatóját bizta meg.
— Egyházi hírek. A yzombit-helyi egyházmegyei zsinati vizsgálatokon Kes ei István szőcei adminisztrátor, Somogyi Kí.roly szombathelyi, Pittesszer Antal felsőpattyi, Gáspár János kőszegi káplánok és Oszwald János nagykölkedi adminisztrátor sikerrel vizsgáztak.
— Elfogták Horváth Juda Lászlót. A nagykanizsai rendói kapitányság legnap értesítést kapott, hogy a Nagy- és Kiskanizsán „közismert" Horváth Juda Lászlót a székesfehérvári rendőrkapitányság letartóztatta és átszállittalta az ottani kir. ügyészséghez, hol jelenleg vizsgálati fogságban van. Hogy miért, hogyan került a székesfehérvári rendőrség kezébe, arról a szíikszavu jelentés nem ad fölvilágosítást.
— Gazdagyülés Nagykanizsán.
Ma délelö.t fél 10 órakor veszi kezdetét a nagykanizsai városháza közgyűlési termében a kciülcli gazda-gyűlés, melyet a Ztla vármegyei Gazdasági Egyesülettel karöltve rendez az Alsódunántu\'i Mezőgazdasági Kamara. Már tegn. p bcjelenleltc érkezéséi ezalkalomra gréf Hoyos Mtk?a, Marschall Ferenc, Hegedűs György, Drózdy Győző, S<imik kamarai alelnök, a vármegyei gazdasági felügyelőség, Horváth Jenő, a kamara igazgatója, valamint Asztalos és Railsi kamarai titkárok. Vass Zollán dr. járási gazdasági felügyelő a gyűlés elóít ivet köröz, melyen mindenki jelentkezzék, hogy részt vesz c a közebéden és a kirándulásokon (Zerkovilz-pince, Sörgyár, Transdenubia). Ugyanekkor kell bejelenteni a gyűlésen meg nem jelenőknek is a közebéden való részvételűket.
= Eredeti festmények részletfizetésre Szerbnél Csengery-utca.
— Anyakönyvi hirek. Az elmúlt héten 10 gyermek született, ezek közül 0 fiu és 4 leány: Sneff György honvéd Őrmesternek leány.i, Hajdú László földművesnek fia, Tóth István borbély-segédnek fia, Verbovszky Menyhért pénztári ellenőrnek fia, Horváth József szakaszvezetőnek leánya, Péntek József sertéskercske-dőnek leánya, D-iróczi Ferenc barak-kórházi alkalmazottnak 2 fia (ikrek), Anlauf Islván állami rendőrnek leánya\' László Imre ékszerésznek fia. —\' Házasságot kötött 9 pár: Bárány Pál asztalos-segéd Fülöp Máriával, Molnár József cipész-segéd Németh Margittal, Simoncsics Károly kómü-ves-segéd Baj Annával, Kummer Jéfcscf földműves Mikó Annával, Sellei Lajos magántisztviselő Sánta Ilonával, Neumann Nándor kereskedő Árvái Rózsával, Melnyák Bódog kocsis Bedő (Irmával, Tislér József földműves Kele Ilonával, Wirth János vendéglős Panner Ilonával. — Elhaltak kilencen: Tuboly Gyula 13 éves, heveny vesegyul\'adásjözv.Szom-mer József né Sipos Anna 51 éves, szetvi szívbaj; Masznyák Lászlóné Buz-\'is Katalin 34 éves, vészes vérszegénység ; Hampó Ágostonná Szlo-p?k Erzsébet 30 éves, tüdögümókór; özv. Tótlí Istvánné Rády Anna 78 é/es, végelgyengülés; özv. Lust-garlen Izrael né Pollák Nanetla 87 éves, bélfekély; özv. Andri Mártonné Dini Anna 80 éves, végelgyengülés; özv. Burtics Józsefné Harát Ilona 58 éves, agydaganat; özv. Nagy Lajosné Németh Mária 74 éves, agyrzéllftWés.
— A piarista gimnázium ifjúságának műsoros . előadása. A nagykanizsai kegyesrendi Reálgimnázium ifjúsága tegnap este műsoros előadást tartott az intézet tornatermében. A műsort Altenhoffei Junisfarei harangok cimü éneke ve-zelte be, mely ulán Scodnlk Józsua V. o. t. szavalta cl Mentes Mthály Magyar gyermek cimü költeményét. Mozart Vlll-ik Qimtettjét Lehrmann Ferenc és dr. Kerkay József tanárok s Székely Islván és Bőder Sándor tanulók szabatos, Összevágó előadásban részesítették. Dugonics „Tárházi" cimü 3 fekonásos vígjátékában kiváltak Peti humoros szerepében Pósch Károly V. o. t, Ágyusi szerepében Osskó Endre VI. o. t., Sehonnai szerepében Herjavecz Sándor VII.
0. t. és Pulgári szerepében főleg a 3. felvonásban Baksa Géza VI. o. t. szépen á\'gondolt, helyesen akccn-tirozott és közvetlenül előadott játékukkal. Egyik-másik jelenetükben valóban feledtették velünk, hogy tanulóifjúság játszik a színpadon és ném színészekkel állunk szemben. De a darab sikeréhez nagyban hozzájárultak Lung László (Tárházi), Kenyeres János (Pisztuli), Józsa Jenő (Deák.), Kock Sándor, Kugler Jenő, Hegedűs Béla is. Igen ügyesen szavalta el a Prologust Szollár István
1. o. mig a szépen megfestett díszletek Noll tanárnak finom ecset-kezelését dicsérik.
Tisztán és azakaserOen kezelt
boraim még lltercnklni" 8000, 10.000 és 12.000 koronáéit. Bruncaica Jóxsof Sugár utő3. Tel. 210.
Ma kertmagnyitás a f ollák-i/endégfőben! =Jobb ,iu p,"cér
tanoncnak felvétetik
1025 május 24.
ZALA) KÖZLÖNY
— Az Iparosdalárda majálisa. Junius 1-én lcsz az IpartesiDlcti Dalárda sítakerti ünnepélye.
— Kilépett detektív. A nagykanizsai rendőrkapitányság közli, hogy Mariin Oyula volt m. kir. államrendőrségi detektív május 22 én kilépcltazállamrendőrség kötelékéből.
— Hattyulovag. A Transdanu-bi,i Sportegycslllcl műkedvelő gárdája sajál zenekara kíséretével ntajus 30 án és junius l-én adja elő a Hattyulovag cimQ 3 felvonásos operettet a Polgári Egylet színpadán. A műkedvelők sprény készülődése egy sikeres előadást enged remélni annyival is inkább, mert a közönség körében is nagy várakozással néznek a Hattyulovag előadásai elé.
— Medgyaszay Vilma szombati mlivészcstélyére jegyek válthatók Szerb Ernő üzletében.
— A rokkant felülvizsgálat első napja. Tegnap kezdődött meg Nagykanizsán a városháza második emeletén a hadirokkantak leiülvizsgálata. Ezalkalommal 75 rokkantat vizsgállak leiül. Közülük ölöt mint teljesen győgyullat töröltek a rokkantak listájáról, 35-nek pedig te-szíl:ilolták a rokkantsági százalékát gyógyulás folytán. A vizsgálat hetenként kétszer héttőn és szombaton folytatódik s junius 15-ig keli befejeződnie. Aki nem jelentkezik felülvizsgálat céljából, azl törölni lógják minden végkielégítés nélkül a rokkantak névsorából.
— Klskanizsai elemisták torna-vizsgája. A kiskanizsai elemisták tavalyi tornavizsgájának meglepő produkciói bizonyára élénk emlékezetében vannak még mindenkinek, aki azokat látta. Az idei lornavizsga junius 7-én lesz Kiskanizsán s a leányok tornájával is kibővül, kik szabadgyakorlatokat fognak bemutatni. A tornavizsgát nagy készülődés elózt meg, de nem kisebb a várakozás sem mindazok részéről, kik a tanügyek és gyermekek barátjának vallják magukat.
— Nyugalomba vonuló körjegyző. Tóth Gyula söjtöri körjegyző nyugdíjaztatását kérte.
— Cserkészavatás. A zalacgei-szegi „Zrinyi* és .Csány" cserkészcsapatok próbaidős cserkészei! Aldc-zécsütörtokön avatlák lel a gimnázium udvarán. A felavatott cserkészek fogadalmai tellek, hogy férfias akarattal követik a liliomos zászlót. Délután harcszerű játékot rendezlek.
^■des „HÍRŰIT [RÉÍr
világhírű ARCSZÉP1TÖ.
Arc. kir it test ipotii ,
Földes „MARGIT CREME"-
mel * Irgercdmínyesebb.
Üítl, izípll, fiatalít • vllighlrtt
Foldrj.lélc „MARGIT CREME"
K»(>!ut4: "I*
Patika, drogéria és HlntszcrlArban
— Jóváhagyott alapszabályok.
A nagykanizsai Tiszti Tudományos és Kaszinóegycsülct alapszabályait a ni. kir. belügyminiszter\'jóváhagyta.
— Hősök emlékünnepe Pacsán. Pacsa község május 31 -én ünnepli meg a hősök emlékét. Az ünnepélyes mise után az iskola udvarán lesz az ünnepély. Bes/élni fognak Török Gyula körjegyző, dr. Hofer Ferenc járási orvos és LandiFerenc kántortanító, azonkivtil fíichíer Pál gyógyszerész szavalata és több énekszám emeli az ünnepély jelentőségét.
=» Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
Nyugdíjas mozdonyvezetők a katonatemetőért
Nagykanizsa, mAjuj 73 A nagykanizsai nyugdíjas nroz-donyvezetetők az elsők között vollak annak Idején, kik siettek akciónkhoz csatlakozni az önmaguk körében megindított gyűjtéssel s ennek credményeképen 3 sirkövet te is jegyeztek és kifizettek szerény nyugdijaikból.
Most, mikor a sírkövek ára véglegesen 121.509 koronában — természetesen a különbségnél sokkal többet jelentő, szebb kivitelben — került megállapításra, a nyugdíjas mozdonyvezetők az elsók, kik a csoportos és egye-stilcli hozzájárulások köztit ugyan Ilyen tormában a kiegészítésre is gondoltak.
A nagykanizsai délivasull nyugdíjas mozdonyvezetők ugyanis 3 sírkő-adományuk 210.000 koronás összegét 154.500 koronával a teljes összegre egészítették kl s ezzel épen a nyugdíjas tisztviselők állítottak olyan példát közönségünk elé, mely hisszük, még sok esetben fog követésre találni.
— Népművelési statisztika.
Paesártl írja tudósítónk: I\'acsán az 1924 —25. tanévben összesen 102 előadást tirlollak 93 -és lel ó ában ; melj ivói gazdaságtanra 20 óra, számún és méri,inra 22 és tél óra, történelem földrajz és togalmazisra 14 ó.-a, általános érdekű tárgyakra 20 óra jutotl. Előadók voltak: Kende Péter főszolgabíró, Jak üéla plébános, dr. Hofer Ferenc járási orvos, Lvcher József föállatorvos. dr. Tva-rosek László körorvos. Székely Ernő nyug. körjegyző. Kovács Jízsel kép-Ián, Mursitz (jéza gazd. szaktanár, Farkas Kálmán tanító, Landi Ferenc kántortanító és Urand Oyula járási irnok voltak. Az előadások szervezője és vezetője Landi Ferenc kán-torlanitó voll. A helyi népművelési bizottság határozata szerint a kövei-kezó tanévben a népművelést még fokozottabb mértékben lógja keresztel vezetni.
= Házasság. Wirth János ven-déglősfNagykanizssJés/tonncr Ilonka (Nagyatád) folyó hó 23-án házassá gut kötöttek.
— Felakasztotta magát. Ilrcg-lovits József 19 éves kanászbojíár Zalaigrieérc jött rokonaihoz, kiki-ek feltűnt ugyan a tiu cgykedvüségc, de senki roszra nem gondolt. A napokbjn aztán a felakasztotta magát. Mire megtalálták, dr. Tvarosek László körorvos már csak a halált kons-talállutla. Teltének oka életuntság.
= Húszas hősök emlékünnepe. Az elesett hősök országos ünnepén május 31-én ezredünk is részt vesz az ünnepélyen és a tclsővárosi lemp-lom homloklalába elhelyezel! emléktáblát megkoszorúzza. Felkérjük a voll 20. honvéd gyalogezred összes lisztjeit, altisztjeit és legénységét, hogy május3!-én, pünkösd vasárnap délelőtt 9 óra 15 perekor a Igazságügyi palota előtt (Erzsébet-téren) a gyülekezéshez jelenjenek meg. Innen fogunk felvonulni a felsővárosi templomnál tartandó tábori miséhez és ünnepélyhez. Rokkantak a templomiul gyülekezzenek.
— Húszas tisztek bajtársias összejövetele. A hősök ünnepét megelőző napon, május 30-án, szombaton esle 8 órakor a 20. honvéd gyalogezred volt lisztjei a Korona szálló kcrlhel) iségében bajtársias vacsorára jönnek össze. Vacsora étlap szerint. Vacsorán vató részvételt ké.-jitk tovid utón tudatni Szigriszt irodába Fő ut 8.
—= Hogyan tehet olcsót, és jól öltözködni. Hangzatos és sokat-igérő reklámok helyeit az üzleti szolidságáról világszerte közismert Sem-ler J. cég a saison clőrehaladollsága miatt elhatározta, hogy eredeti angol női és férfi divatkelme különlegességeiből rendkívüli occasiós eladást rendez. A kiváló alkalmi vásár iránt országszerte óriási érdeklődés nyit-vánu\'t meg és az elismerten páratlan minőségű, nemkülönben disztingvál! ízlésű szövetek, melyek felel! a kUakatverseny alkalmával a főhercegi pár legnagyobb elismerését fejezte ki, a világhírű Semler J. cég Budapest, Bécsi-ulci 7. és Koronaherceg-utca 9. szám alatti üzleteibe j állandóan nagy tömegeket vonzanak. Felhívjuk olvasóink figyelmét e körülményre és megjegyezzük, hogy a cég vidéki vevőit soronkivül pontos és figyelmes kiszolgálásban részesíti.
Schwarcz Dezső cégnél tiri és női-divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
= Fölényesen .győz minden versenyben Filipp kötöttárugyára (Szombathely, Széli Kólmán-ulca ti) o.csó és jóminőségü áruival. Mulatóin nelimy ár: Selyem mellények 195 ezer, selyem jambó sapkák 17 ezer, fiór urizoknik 29 ezer, fátyolharisnyák 38 ezer.
= Mélyen leszállított áron vásárolhat Szomolányi Gyulánál.
= Tenntsütők la némcl 300.000 K-ért. tenniscipők 182.000 K-tól, tenr,isiabdák 1 tuc. 125.000 K, fot-ball és atlétikáicikkek Szabó Antal sporlüzletében Nagykanizsa.
József
„Kék csillag" divat-áruháza Nagykanizsa
E hét szenzációja !
Gyapjú delének métere
csak K 45.000
Elegáns grenadin ruhák
csak K l65.ooo
Elegáns liberti ruhák csak K 260.ooo
Dunántúl legolcsóbb bevásárlási forrása !
Amerikai magyar zarándokok Budapesten. A Budapesten tartózkodó amerikai magyar zarándokok csoportja tcgn3p délelőtt kivonult a városligetben levő Washington szoborhoz. A szobornál a közönség" nagy csopottban jelent meg. Kivonult azonkívül néhány iskola. A Külügyi Tarsaság és a Magyar Amerikai Társaság is képviseltette nugát. Az amerikai vendégek elénekelték az amerikai himnuszt, majd Ács Ilona, az első magyar amerikai ügyvédnő beszédet mondott, melyben ünnepelte Washington György szellemét. Beszédét magyarul Haller István v. miniszter, nemzetgyűlési képviselő tolmácsolta. A szobortól a mezőgazdasági és a népművészeti muzeumok megtekintésére indultak. Este 9 órakor a Központi Katolikus Kör estélyt tendezeü az amerikai vendégek tiszteletére.
Klebelsbcrg a pécsi egyetem díszdoktora. A jövő hét szerdáján diszcs ünnepség keretében avatják grof Klebelsbcrg Kunó kultuszminisztert az Erzsébet Tudományegyetem díszdoktorává.
szabadalmat
mcg&zerex, Míkcsit mlntlcn iliambnn
ÁRON ÉS MOLNÁR ZTk]m[
budapest. viii, józstf-körút ». szá.m
»F«IU!J!6k UtmuUlvJj. .JijtíljnjL 162*
BERETVÁS PASZTILLA a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja.
ZALAI KÖZLÖNY
1925 májutM
TÖRVÉNYSZÉK
Elzárásra ítélt lelkész. Mohácsy Lajos dr. evangélikus lelkész, akinek a celldömölki járásbíróságnál több elintézetlen ügye van, egy egyszerű leánynak, Tóth Erzsébetnek megígérte, hogy — noha a kvóta betelt — mégis útlevelet szerez Amerikába, csak persze ez az „Uey" pénzzel jár, valakit meg kell .ebédeltetni" mondotta a. tudatlan teremtésnek. A celldömölki szolgabíró a hívei boldogulását kivándorlással elősegítő lelkészt, aki az ügyletért 30 dollárt fáradságának jutalmául kikötött magának — ót napi elzárásra és kél millió korona pénzbüntetésre itélt, behajthatatlanság esetén pedig 20 napi elzárásra. Az ítélet kimondja, hogy Mohácsy kevésbbé intelligens emberek tudatlanságát arra használta fel, hogy magának\' jogtalan elónyt szerezzen.
SPORTÉLET
A bajnokság utolsó fordulója
Nagykanizsán: NTE PVSK
Pécsett: PAC PHTC
Ma délután játsszák az MLSz délnyugati kerületében a 1924/25. bajnoki év utolsó mérkőzését.
Talán még egy vidéki kerületben és a fővárosban sem fordult elő soha, hogy egy egész év bajnoki küzdelmei során annyira egyenlő\' crejücknek mutatkoztak volna a küzdő csapatok, hogy csak a legutolsó mérkőzéseken dult volna el a bajnokság é> a liesés kérdése. A déhyugati kerületben ez most igy történt. A bajnokság még teljesen nyilt, az NTE és PBTC teljesen egyenlő eséllyel küzd a bajnokságért és nincs még tisztázva az sem, hogy melyik csapat fog. kiesni az /. osztályból a II. osztályba. Ezekre a kérdésekre csak a mai két utolsó mérkőzés fog feleletet adni.
Mindenesetre érdekessége a bajnokságnak az, hogy a két bajnokaspiráns, az NTE és a PBTC e sorsdöntő utotsó mérkőzéseken azokkal a csapatokkal állnak szemben, melyeket a kiesés veszélye fenyeget. Mindegyik csapatnak tehát saját kezében a sorsa s épen ezért Nagy-kanirsán is, Pécset is olyan sportra van kilátás, amelynél érdekesebbet, hevesebbet és izgalmasabbat az egész szezon folyamán nem láttunk. Az NTE és a PBTC küzdeni fog, hogy minél nagyobb arányban ny.\'ije a mérkőzést, hisz előreláthatólag a gólarányon fog eldőlni a bajnokság, (az NTE és PBTC-nck teljesen egyenlő, 14:9 a gólaránya) a PVSK és PAC pedig utolsó leheletéig azért fog küzdeni, hogy győztesként kerüljön ki a mérkőzésből, mert a győzelemmel járó két pont az I. osztályban való bentmaradásl jelenti.
A bajnokaspiránsok ellenfeleinek képességéi vizsgálva, a PAC az eró-sebb csapat, a PVSK pedig a veszélyesebb s inkább ettől lehet meg-lepc\'ést várni.
A nagykanizsai mérkőzés délután 5 óiukor kezdődik a Zrinyi sport telepen, 3 órai kezdettel etőmérkőzés lesz.
KÖZGAZDASÁG
A buza- és rozsvám felfüggesztése
Bud János pénzügyminiszter a ncmzclgylís mai ülésén nyújtotta be jelentését a buza- és rozsvám felfüggesztéséről, valamint ezen gabona-ágból előállított liszt és d ra mérsékelt vámjának további hatályban tartusáról kiadott rendeletről. A pénzügyminiszteri jelentés rártíúlat arra, hogy ennek a rendeletnek kibocsátását az tette szükségessé, — noha, jóllehet a szóbanforgó cikkek árában a világpiacon bizonyos csökkenés mutatkozik, — a régi vámok újbóli életbeléptetése esetén a belföldi piacon előreláthatólag ismét áremelkedések mutatkoznának.
TŐZSDE
Délutáni magánforgalom Irányzat tartott. Magyar Hitel 362, Osztrák Hitel 13.Í, Kereskedelmi Bank 910, Magyar Német 23, Földhitel 165, Általános Takarék 112, Pesti Hazai 23(30. Borsod Mi kolei 170, Budapesti Gőz 134, Viktória 35S, Kőszén 3010, Salgó 453, Úrik inyi 982, Kohó 217, Borsodi szén 50, Athenactim <>5, Pallos 150. Danubius 2100, Villamos I0Ö0, Rima 108, Fegyver 590, Nasici 1735, Ofa 493, Lcvanie 138, Nova 172, Délivasut 43. Cukor 2000, Georgia 259. Izzó 996, Részvénysör 403, Gummi 225.
A Magyar Nemzeti Bmik hivatalos árfolyamai
Valuták A*c<Jio*< >««0O>»«nO>
Cn» <10.1 xi«>ir< OIUi 1144 11*8
Dollit lö 10 1:40
riiMi. h. U)J \'44? «•>-«m ht. >u 0 .IUÍ ui >ai >rt
Ilii 101 Ml
1.1/• 2W .173
J \'444i SC9
0»ilr KhUl H 0 \'<0W
Olt kW. I.ijel (>•!
>i r-o i Hn^ii:* VII S\'4I
• • iö • i\'íí H7i4 113 i
4a.lM«.»
r*:pu
lUfiln
Irtnid *
KitniU*\'*
mflibo
N«wr«» »llU VI,. XIMII
Wl«»
ei: 74 «lli 14 O
>:< ii 3»l SJ IU4
I IV.\' K.-O 34JOO .<47.700 WM Wt (40. I 10 .«».\'«I7 Illl4 III* 113 J17 a) S 19113 WIO t\'040 Ji\'ií \\UC9
Zürichi zárlat
.640—. !.«ndon 25135\') New.\'** >17 - drilttcl 7580 - . Mafla nd \'C82-50 lriMn.1 207 9 ) 8e»tiir 173 l >. Wien 2 80 M . *7.s — J-f/,.* 153250 Uu.:»fx»t 72-70, V.■%-• V^-IO. fti.Wol 242 50 nr:g»<d 845 --
Tíüniérjytőzsde
Irányzat csendes volt Az á\'legvzó bizottság a huza írát 5000 koronával\' felemelte, rozs lrli 50 0 koronával leszá litolla.
\'rtu.« ÜM4V. 71, Kv; o« 49J.0v«u 49áOX>. 7f *g-«vs iCOfOO 50S(X>>. egy\'h vld 7« kv-oa 487 50o 4925íi0.78 kgo» 497 5450 502501 « •/» 410 OX> 415000. tc.geil ?7«\'00» -272 500. taktrmanv iipa 320 000 330 000. k*lea 26000\'" 270 000 korpa 727 50)-230 00"). z«» 415 431 (W
Szerkesztői üzenetek
— a. Arra a kérdésére, hogy „századokon át az u. n. intelligenciához ta<(•>/«(( családok gyermekeiben öröklött tulajdonság-e azoknak fokozottabb mértékben megnyilvánuló tudomány-felvevőképességük és jobb modoruk azokkal szemben, kik alacsonyaid) rendű szülőktől származnak?" — legközelebb tanulmány kerekben adjuk meg válaszunkat.
M. K. Kívánságát nincs módunkban teljesíteni.
Sz. ü. KokopMnia annyi mini diszharmónia. Sajiur.aa alatt értjük valamely dallamnak többnyire pontos ismétlései. Afo-tfll< egy többszólamú egyházi énckfaj, zcnekisérettel vagy anélkül, Agogtk a. m. utemismcrctlau.
ápróhirdeteseb
Ki IMtoMHt* JIU 10 ji-Wj VOJ K. A clnild i v<tUft»» iU niUt ti\'aV $lht-:
out. Xloj\'S ICrtSbH ni 4li( KV K A fckdf 4i| »1Si« fluUndft » * lofgjlwi itfft hanl,i«\'-l\'l«!"
Cxóplök és motorok minden nagy-sAgbitt kaphatók Weiaor gépgyár Na, y-kanlzsa. Sugár u. 16. Telelőn 9. HU>
zállóban hónapos sxobAk 1187
Eoy gyormtk vnowyy eladó. Clm a kiadóban. 1127
Clrea 1000 darab külOnitOző nagysága üres faláda eladó. Uóvebbct Gycncs Lajos fiiszeriizletében.
Zonotanitós. Juntu« elsejéiül kezdve az 0»ze» vonó- é» (uv< bang-»zeie#ról mértékeit dljaz/s mellett zeneórákat (leckéket) adok, iM.ig>di ulca 2. Hl.itoii Antal, ni. kir. lion>édzvne kar-ineiter. i <x
Oóz-, benzin-, szivőgáz csóplök^vz-lotck teljesen u|jX, kedvező lizcié»l teltételekkel Wchcr Gépgyár, Sugár-ut 16.
Háló- éi konyhaberendezési bútorok eladók Eotvós tér 21. sz. alatt
Édesatyámat oyermokko romban elwcuxteltcm, boldogull Jó anydm mull évben itlliagyoli... Egyedül .vlok. iiIiks senkim, akihez blzaloaun.d sióihaUiék... Hu-szouhateves állítólag kellemes ing^jclcr.e-o, csinosnak niondolt arvaláuy vagyok, szóló-birtokom, házain, készpénzein het nyolcszáz-mllll) értékű Éérjhezmcnnek tisztességes keresztény tértihez. Teljes clinU \\áliszl a .koksönos rokonszenv* je\'l^évcl Nagy Jenő lihdetólrodiba, Uudapesl, l<:Wzl ut 57. b. kérek. (Névtelent incüózek.) 1530
Aki házat, szólói, kis és nagybirtokot eladni vagy venni akar. aki ha.M, vagy egyéb blnokira kölcsönt akar (elvenni, az forduljon bizalommal a toiib inlnt negyed század ota fennálló lörvé\'iyszékllcg bejegy-zell Acxél Ignác j>énzkölcsón és ingatlanforgalmi Irodájálioz, Nagykanizsán, Fő út 3. sz a lati. KX; holdon felüli birtokra mérsékelt kamat. 1383
Lakásomat Budapesten elcserélném helyben olyan egyénnel, kinek Budapesten lakhatási Jogosultsága van. Clm: Mag>ar Köztisztviselők Árudájában. 1520
Remington írógép teljesen gyári uj, a legújabb és legmodernebb 12 es Typu», kedvelő feltételek mellett azonnal eladó, ugyancsak egy használt, de teljesen Jókaiban levő lJUiató Irásu Regina írógép és egy keveset használt, majdnem uj másoló prés olcsón eladó Polgár Manónál, Kazinczy-utca 11. )532
FolsőrészkószitS tanonc felvételik Gyergyiknál, Rozgonyl-utca 2. Stop{>o!<!gép elsdi^. 1476
I villát, Oxlct-bizal <» vtadictúl iK\'.ytx*. \\iL>mlnl vt-előnyös le Kitelek n»«r«ll it \' jiIu.í^ Sitau Kkrt. — M>tbt<t
DUKASZ MIKSA Nagykanizsán,
kikfcil-ulr* ti. azSm mali. tr. I
Kledó: Zrínyi Nyomdaipar ós Könyv-kereekedéa RT. N.uykanl«ui
Egyedül álló nö Itázmesteil állást keres. esetleg vldekl lakással tclcsaemé. Cm a kiadóban. jjri.
EgyszcrU gazdálkodó bii tokot.-omber vagyok, harmincéves, keresztény özvegy ember. Két év es fiacskámnak anyu-ktra, jó magamnak feleségre, steretó hites-lásra vo\'na szükségem. V gyonom, jövedelmem gondnélkUll megélhetést biztosítja, jövendőbelim megválasztásánál lioioiná.iy másodrendű, vagyon nem érdekel Szivjóság, gyermekszeretet fófeltétel! Bizalommal megírt választ .CseVpségem 2* jeligével Nagy Jenő hirdető Iroda, Budapest, Rákóczl-ut 57. b továbbit (l\'ostresl paplikosíiba.) 1531
Ma, vasárnap disznótoron vacsora
a .Kéménysepró\'-ben, Klnlzsy utea -I. Szíves píiilógást kér Raffay Ferenc;.endéglős.
Kiskanizsán Szepclnckl u. 67. szám
alalt egy ház az összes incltéklielylségckkct. nagy kerttel,szabadkézből azonnal etaiő. 1546
Jutlus elsejíre egy bulcrozoit szoba kiadó. ura a kiadóban. j^u
4 lóerős gőzlokomobil úa 900 Hofh jrr-osóplö teljesen uj. kedvező lltetésl fellélelek meMctt eladó. Wcisor Gépgyár Sugár-u. 16.
2 hold belsÖsógon a lo ina délután 3 órakor lesz eladva, Kiskanizsán, Ország
____________1515
Sxemsrs-utca 7/b. számú esaládi hit szabadkézből elidó, kedvező árban.
Tennis ütő, i.bd,.
és ruházat. Rakel hurozásokat húrul külföldi szakmunkás végzi.
UszÓ-ésfÜrdö-mhik. trikók
s.ip!«ák. cipók és köppenyek.
Bőröndök és uuasi cikkek. Borotvák és finom .Cél áruk.
Weszely István
Budapest, IV., Váci-utca 9.
Vidéki inrtiendr.\'tifkil loVoiott ll»-ytl,H«j uoljiilok kl.
Köszönetnyilvánítás.
Jóbarátaimnak, ismerőseimnek és mindazoknak, kik felejthetetlen jó édesanyánk temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni szívesek voltak, ezúton mondok hálás köszönetet.
Nagy István.
Birtokbérlet átadás.
Zaláb n 200 holdas 7 évre, Somogy ban 300 holdas birtokbérlet 10 évre átadó előnyös Kitételekkel. Szlgriszt ingatlanforgalmi iroda, Fő-ut 8. ns
t:r<esl(ein a mélyen lisztéit vendégel, met és a közönségei, liogy
UJ RÓZSA vendéglőm
kerthelyiségét
mai napon mognyitottam.
Clcányieae. Frluta etapoll sör. — KltlaA r»Jbof<V
M«l • «flMkeid»t * fup Mímel)- ajitkibta mlnífo-n««na hlJrz íimelfR íl«>»k. KlÍ0i»J polgári kouyU l\'ontos, llo\'clmca kUzo\'KáUa. AI>onncntek«l clfoKidok.
Szíves párifogíst kér itsztcleltel i»S> WIRTH JÁNOS veadt(i6s.
arglt fürdőmben (Csengery ut 19. sz.) az o vost/nárok által Is anr.jiu
Múlott köpülyözést megkezdtem.
Ugvanotl orvosi rsndelstrs mindenféle mesterséges, mint szénsavas, f-nyő, konyhasó, mustáros, szappin-(Qidő. fólfflrdö lemosással, toplicai
kötürdö kapható. Alt andó o r v o a i felügyelet. Nyil a mUJennap fectcl S-lől e»«» » órilg.
A n é. közönség szíves pártfogását kéne
BÖHM JENŐ
S a .Mirgll lúrJö lul<|donoi*
ZSOLMSM A 0 A VITAI1F0 LVAH
Budapeat, VII. Dohány-utca 84.
Tctefoo: J6>a«l 12+-47.
A legjobb sikerrel készít eló középiskolai magánvlzsgákra, érettségire vidékieket Is KOaletlIictéal kc^rnme»y. H* Telje a anyagi felelőasóg.
Olcsón megszállhat Pesten a
SIMPLOtt SZflLLODABflM
Barátságos, meleg, liszta szobák. Központi fűtés egész nap. Budapest, VIII. Kenyérmező-u. 4 Rákóezl-utiiál. Tabarin melleit.
1025 máfus 24.
ZALAI K02L0NY
7
Budapest, VII., Rákóczi ut 42.
(Nemzeti Színházzal szemben.)
Olcsó ajánlatunk
e héten eladásra kerüli* tavaszi s nyári cikkeinkről:
I Mosó voál gyönyörű
mintázással : . . 14.500 MosO crepon minden
színárnyalatban . . 15.300 Epongc duplaszélcs
dlvatmlntákbnn . . 39.000 Divatmosó maroccain
százklmlntázisban . 18.500 Francia divat mosó crep
phantusi mintákkal . 21.800
Schottlsch ruha kelme 33.000 Pamutvászon . . . -15.500 Nyári flanel takaró . 125.000 Nói hímzett ing . . 32.000 Alj angol glaner . . 98.000 Kabát covercoatból . 700.000 Blúz trlco-selyenibSl . 125.000 Pongyola mosó voálból 115.000
Mielőtt bevásárlásait eszközölné, tekintse nteg
vételkényszer nélkül
dúsan felszerelt raktárunkat Kívánatra mintákat szívesen küldünk! I
7m 1925.
Hirdetmény.
A gyepmesteri telepen levő 3 drb. jegenye nyálfát f. hó 26-án délelőtt 11 órakor, a lövölde mellelti égett tölgy® (szent fa) pedig f. hó 2(>-án délelőtt 9 órakor a helyszínén nyilvános szóbeli árverésen eladjuk.
Nagykanizsán, 1925. máj. 22.
Polgármester.
Budapesti Nemzetközi Vásár
SZAKCIMTÁRA
mely a legelőkelőbb fővárosi 4s vidéki cégek névsorát és legfontosabb adatait tartalmazza s ezért különösen bankok, biztosító társaságok, szállítók és nagyobb cégek részére elsőrendű és modem használati kézikönyv
kapható 25.000 kor.-ért
a
Magyar Hirdető Iroda r. t.
Nagykanizsai Fiókjánál
Király-utca 40. szám, I. em. 4.
(Távirali Iroda).
JÉG
minden menny liést>cn illi.ltai kapható »
STUHLMÜLLER
ólelmiszerkercskedclml és hűtőház r. t. jéggyárótan Ei-xeébet-tér 17. BérhOté.t vállal I Telefoni 296.
Pünkösdi cipővásár!
Néhány f.<jta cipőt raktárunkról beszerzési áron alul kiárusítunk, különösen ajánljuk az alábbi reklámárakat:
Tennisz-cípő fehér vászon, nói......... 180 ezer
Tennisz-cipó fehér vászon, uri ......... 210 ezer
Szürke vászt n, pántos
fé\'cipő........... 125 ezer
Fehér vászon, pántos
félcipő............ 140 ezer
Fi hér vászon, fűzős félcip"\'............ 150 ezer
Box férfi fűzős cipő 200 ezer
Szandálok a napi árnál olcsóbban. - Lakk és más divatcipök jutányos áron. Első áldozásra és konfirmálásra ajánlunk fehér cipőket.
Miliényi Sándor és Fia £Í.pUháza
Fö-ut 2. szám n Városház. ,«
Személy autóval túrákat és kirándulásokat olcsón vállalok.
Megrendelhető :
K A U r í \'fl A N N IMRE, Sugár-ut 50. és Nádor-utca 6.
Telefonszám i 167. i&ai
Imakönyvek
l»iuj. i. |l i ll\'m i ii x
Rózsafüzérek
legnagyobb választékban legolcsóbb Arakon kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
kflnyvkcrcakediatbca NAGYKANIZSÁN.
Kép keretezést
ovál, kőr és szögletes keretekben, minden szín és szé- £ lességben szakszerűen végez 5.
155;!;,\' nf>l vasronílp^ vífirk* frhír Ifilobh gr1itm.>ny
no;;,v ícher gycrnekrtpA kitflnú miníV
üOr tenni* toriu-hftjlclpó va.laj gumlta p,->.•). i\'jfjntJlt minOv\'f.khíf. fekete. >JI rkí. hatni »l<n»kt>rii
155 ;:,v k«|obb ^y4tla«n)u tcnnljxclpó
190;™ £*>,. bőrcipő
Siandilok citra t-a mfnfiteg 1-1 2: 2:1 V, 2\' 31-r. .•<■ 1" »r J—IÍJÍ
W.- W.- 110.— 130.- ISO.- <iti K Mllldpók mlndcnfílc kivltrllnrn ti iKntxn 90 cirt K. Totoaltlkó 30<icr, «cd<tl ivíd wokoya-lotnanadrig 125 «<« kor. fctiíc fítli Unnlu-aidri\'g 123 cin korona Schafer gfíff-f^C\'^ÍTü cllsmcit Itgolctóbb bevAtirliti forrit. IÍ41
Skabosan-kenőcs
■■■ : SXKBOFORM
l.<>-\'tiniarjbb megixOntcll *
viszketegséget,
ittoiOit, ótvart. rühcnííjít. Nem plwkit. »»J<UUti. nappal Is haunllHttó.
Ita\'.\'SSkabofprm-pttder
Kín- ti kAtraoyiznppan.
Tyúkszemet, jKSi» CflWMABIN
Kapható minden gyógyixcfUiban. ^^
ÉRTESÍTÉS.
Van szerencsém a n. érdcmQ közönségei az
ásványvizek
legolcsóbb u) áraikról értesíteni: Regcdei Király forrás töltése
1 és (él lit. 100 átvételnél 7<XX>
I ... 25 . 7500
1 ... 10 . 8 (XX)
tél . 100 . 4000
. 25 4500
. 10 . 5000 Petánci Széchenyi lorrás töltése
1 és léi III. 100 átvételnél 8000
1 ... 25 . 9000
I ... 10 . 10000
fél . 100 . 5000
, 25 . 5500
. 10 . 6000 Rádőlni Udltó forrás töltése
I és fél llt. 100 átvételnél 9000
l ... 25 . 10000
I ... 10 . 11000 Rohitschi Templ. foirás töltésű
I és fél lit. 25 átvételnél 12000
1 ... 10 . 13000 Giesshübli Matton! töltése
I és fél III. 25 átvételnél 15000
1 ... 10 . 16000
fél . 25 . Si*X>
. 10 . 9000 Salwator Eperjes töltése
1 llt. 25 átvételnél 13000
1 . 10 14000
tél . 25 , R000
. 10 . 9000 Kékkúti forrás töltése
1 és (él lit. IOO átvételnél 6000
1 ... 25 „ 7000
I ... 10 . 7500
1 . 25 4000
I . 10 50(0
fél , 25 . 2500
10 . JOOO Orca üvegek vn»n febiimlttatnak tt p<dlg 1 ts
f*l III. 6050. I III. 4000 éi fíl llt. MOO korom
í cmUivin)"l/c"tcíf""»tM> UHKiból aJintom
10 6v»g Vk\'ttlrtúl kfíJvc háihox fiJllilom Vidékre J6 Üv«gtJl kexdve ai ltler.1 állom Jsia •xJUitvj. ugyan a lenti irakban, láda uimlttat.k
honi Amint ai üvegekéi, ugy a ládát bfrmenlve kaoliMl áRomitra köidví. ralnt helyben, a tel-
izámitolt Jrb»n vluxa llxetem. Egyben ajánlón a n. í. kOi^nt\'^nrk a legfőbb mlnftiígO iiirai 92ifi*. ívt vlgiui bükkhasib-f*t tsC«yi K mm. valamint Uixla bükk aprított t-t ^.OO K. TiixU blikk h gyertyán fDríaiett cűmbfát 4J.OO\' K, felaprítva ÍOOOO K ram. Esy miUrmánától kexdve hlxtiox nilliloX 1000 K fuvardíjat. Nagyban októbban ajánlhatok. — A»on reményben, hogy a n. «. köxindgel. mint .10 íven át. i:jy BX>»t li m<g<:fgedí«tlkre fogom kluoJgálnl. Tétjei U11tetette!
1191 FLEISCHHACKER IGNÁC.
Itt a tavasz!
Gyomor-, bélbetegek és epebajosok kezdjék meg orvosi előírás szerint kurdjukat a
glauber sós
Biztos gyógyeredmény I
Fogyókúrák tartására felette alkalmas I
Főraktár:
TEUTSCH drogéria.
Kapható mindenütt!
WALTÉR magántanfolyam
Budapest, VIII., Rákóczi-ut 51.
Előkészít középiskolai összevont magán-
vizsgákra, érettségire, vidékieket is. Tisztviselőknek nagy kedvezmény.
A SZENT ISTVÁN-TÁRSULAT
legújabb kiadványai:
Iskolai hitelemzések.
Irta: dr. Dreher Tódor.
Assisi Szent Ferenc életrajza. — Fordította: Pálffy Erzsébet grófné.
Az aranyszőrű bárány. Irta: Ajtai Kálmán.
Az angol kath. szocializmus apostola.
Példák a szentek életéből. Irta: dr. Czapik Gyula.
A lelkiélet kis könyvei I. Évközi sorozat I. Böjti sorozat.
Szent József Imák és elmélkedések. — Öszeállitotta: dr. Halczl Kálmán.
A fenti könyveken kívül a Szent István könyvek
teljes sorozata is raktáron van.
Színek Sándor: A mi Urunk Jézus Kiisz us éh-le (a 4 evangélium szövegéből).
Madarász István dr.: Életproblémák (hiivédelmi előadások).
Tóth Tihamér dr.: Az intelligencia lelki gondozása. I- k. Az ifjúság lelki gondozása.
Környei Paula: Claudh, drámai költemény.
König Kelemen: Küldj Uram, munkásokat 1
Breit József: A magyarországi 1918/19. évi forradalmi mozgalmak és a vörös háború története. I. kötet. A Károlyi-korszak fój)b .eseményei.
Gabányi Jám/s: A magyar nemzet története, II. kötél.
Kozári Gyula: A Madách-k\'rdés az „Emberi okmányok" világításában.
Kaphatók a
„ZALAI KÖZLÖNY"
kiadóhivatalában
Nagykanizsa, Fö-ut 5.
8
Vidékleknek legolcsóbban kláru-• itunk I Síilonok 7<O.KO K-tól, MJl-MigirrUlurilc I.MOOOO K til, Mxlonl.lUfiV, pjpbnvV. "\'»«\'»»*
|6 min-liín^"\' C«>®*KoIíi, vilBlhOí *«SIHUi. Rókk SíllArd-utca 37. Kárpitom*\'. B«d»pc»t.
MAGASHÁZI (Mózsi) SÁNDOR
szobafestő és mázoló Nagykanizsa, Király-utca 1.
Elvállal mindennemű e szakmába vágó munkálatokat a legújabb mintákra, ízlésesen, olcsón és a legpontosabban
166 1925. végrh. szám. Árverési hirdetmény.
Alulliolt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. járásbíróságnak 1925. évi Pk. 3816. számú végzése következtében Dr. Schlelller fmre ügyvéd által képviselt Jándera Adolf javára l.OOO.COO K s Jár. erejéig 1925. évi április hó 7-én loganatosltolt kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 6,000.<x0 kor. becsült következő Ingóságok, u. m.: Egy ebédlő szekrény, pohárszék és 1 gobelin kép nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nsgyknr.lzsal kir. járásbíróság 1925-lk évi V. Pk. 3816. számú végzése folytán 1,000.000 kor. tőkekövetelés \' y.o váltódij és eddig összesen 347.000 kor. bíróilag már megállapított költségek erejéig, Nagykanizsán, Klnlzsy utca -13 sz. a. leendó megtartására 1925. évi junius hó 2-ik napjának délutáni 5 órája határidőül kl-tiizellk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg. hogy az éilntelt Ingóságok, az 1881. évi LX. t.-c. 107. és !C8. § al értelmében készpénzfizetés mellen, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul Is cl fognak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat másók is le- és felülloglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen án.rés az 1881. évi I.X. L-c. 120. §. értelmében ezek javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán. 1925. évi május hó 18- napján. Haán Gyula s. k.,
,*s< kir. jbirósági végrehajtó.
_ . , ■ ^ e-a. valamint egyéb életmicikkct
tOjaSt. Öa^OllBHlO.j minden mennyiségben,
azonnali készpénzfizetés mellett, a legjobb napi árakon, állandóan átvesz.
»«- Hely! bizományi bevásárlók felvétetnek. "SM Távirati dm: Balázs igazgató, Nagyknnixsn. >«•
Városi Iroda és raktár: C.enpery-ut 14. sxám alatt {Nádor-utca sarok)
Nöi kalapok ptima angol gyöngy szalmából 80.000 K-ért
kaphatók. - Férfi és nól kalapokat raktáron tartunk és fakítunk. GYENES ÉS VIDA kalapgyár Nagykanizsa, Kaxincy-u. Al,6Un,plomm»l szemben
1 zrínyi nyomdaipar j
I ÉS KÖNYVKERESKEDÉS R.-T.
NAGYKANIZSA, FŐÚT 5.
5 — Telefonszámok: 78. és 117. —
1925 május 29. ZAI.AI KÖZLÖNY
Pénzkölcsönt
gyorsan szerzek ingatlanra kebe-lezésre vagy váltóra kezesekkel.
Elényős tcnmfittvltétetek. Szigriszt László irodája Fö-ut 8. (Bízir-udvll).
Készit mindennemű nyomdai munkákat legszebb és Ízléses kivitelben — a legszolidabb árakon
A hadigondozottak részére kifizetett járadékoknak helyes elszámolása (24776-925. VI. N. M. M. I. és II. minta), a fogyasztási adófőkönyv és beszedési napijegyzék, valamint mindenféle jegyzői, községi és iskolai nyomtatványokat raktáron tart
n Felvesz előfizetéseket és hirdetéseket a
| „Zalai Közlöny" ciinü politikai napilapra

WELLS
NAGY VILÁG. TÖRTÉNETE
magyarul
Több száz Illusztrációval, térkép- és grafikonmelléklettel. A ma legjelentősebb írói ulkolása, tOrténelem a XX. •xázad szemszögéből nézve a XX. század embere számára. Világsiker I Az angol és német kiadás 4 millió példányban kelt cl. A lexikon, alakú. 610 oldalas, egészvászon-
kötésű könyv ára 665000 korona. Előzetes megrendelés esetén csak 441.000 K, mely Összeg május hótól kexdődOleg havi 63.000 K-ás részletekben tOrleszthető.
Előfizetéseket elfogad lapunk kiadóhivatal vagy akiadó (Budapest, VII. kerület. Ilka-utca 31. szám)
Kérjen Ismertetőt!
GENIUS KIAD.ÍS
Magántanulók figyelmébe 1
Összevont v\'zígákra és érettségire teljes anyagi felelősséggel készít tíi vidéki tanulókat a BOROSS-GARDOS tanintézet Budapest, VIII., Rákóui-ut 57/». - Tisztviselőknek részletfizetés kedvezmény. Kiváló Jegyzetek I ui
Minden doboz sarkában pörkölt szemeskávé van!
(Kilogrammonként kb. 8000 korona értékű)
e z t tegye!
Válogatott cikóriából készült!
Nyomatott a Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T-nál. Nagykanizsán. (NyomdavereW: Otenbeck Károly)

65. évfolyam, 116. szám
Nagykanizsa, Í925 május 26, kedd
l
Ara 1800 korm
ZALAI KOZIM
POLITIKAI NAPILAP
•MfkesztAslg bt kliúéhlvatal Pó-at 5 Inte/niban-Telctoa 78. nyomda 117. sxáa
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
Cófüetéal ái« Egy bórt 30.000 kotMM Hároia bór*-------------90.000 korona
Az „értékkorona"
Értesüléseinkszerint julius 1 -én rendeletileg vezeti bc a kormány a 10 000 papirkoronának megfelelő ..értékkoronát" s ezzel az uj magyar valutareform az osztrák mintát veszi alapul.
Nekünk, kik nemrégiben állást foglaltunk az angol shillingre való áttérés mellett, nem kis meglepetést okoz az osztrá\'í mintának átvétele, bár elismerjük róla, hogy a legegyszerűbb átszámítási technikát ez jelenti, ámde nem hisszük, hogy Ausztriában is maradandó jellege lenne.
Abban az érvben van valami igazság, hogy az uj pénzegységet lehetőleg kapcsolatba hozzuk az előző belföldi valutával s erre a 10.000-es szorzó- vagy osztószám felette alka\'mas — de félünk tőle, hogy általa nem jutunk annyira közel az egyes cikkeknek békebeli áraihoz, ami épen a pénzérték stabilizáltsága szempontjából jelentene nagy előnyöket, mint az angol shilling-rendszer mellett.
Súlyosbítani fogja a helyzetei még az a körülmény is, hogy az angol fonttal való értékviszony1 latunk nem küszöbölhető ki s a 10.000papirkoronával egyenlővé tett „értékkorona" megint csak egy olyan valutamérték lesz, mely csak bizonyos relációkban fog az átszámítás kulcsául szolgálhatni.
Mi mindenesetre jobban szeretnők, ha a pénzügyminiszter véglegesen rendezné a magyar valuta kérdését s nem folyamodnék időleges megoldáshoz, aminőnek az osztrák pénzrendszert s az ennek íizezersztres szorzószámára alapított magyar értékkoronát láijuk.
Ma, akárminő szempontból is nézzük a/, egyes államok pénzrendszert. azt kell látnunk, hogy a legnagyobb állandóságot az ftigol font mutatja s nekünk kétszeresen célszerű lett volna az angol valutarendszerhez hozzákapcsolni uj valutareformunkat.
A választójogi javaslat vitája
A fővárosi választások visszhangja a nemzetgyűlésben A szociáldemokratapárt parlamentifrakciója a nemzetgyűlés legközelebbi ülésére már bevonul a parlamentbe
Budapest, május 25
A nemzetgyűlés mai ülését fél tizenegy elótt nyitotta meg Scitovs\'<y elnök. Napirend szerint következik a választójogi javoslat folytatólagos vitája.
Fáy Gyula: A nyilt szavazás védekezés a forradalom ellen. Az egész vonalon, a fővárosban is nyilt szavazást követel. A javaslatot elfogadja.
Gömbös Gyula: A világon mindenütt a világnézetek harca dul, a konzervatív világn\'zlet harca a radikálissal. Nincs középút és nincs kompromisszum. Ha a történelmi középosztály a baloldali elemekkel szövetkezik, akkor számoljon azzal, hogy a történelmi középosztálynak ez a része meg fog semmisülni. A jogkiterjeszlés mértéke eléri azt a határi, amelyen tul nem kh t menni. Kifogásolja, hogy a javaslatban nincsenek megfelelő óvintézkedések a külföldről idevándoroltakkal szemben. Az arányos választási rendszer hive. Az országos lajstromokra vonatkozólag Enszt javaslatát fogadja el. Ennek a vál.sztói jognak az. vo!na a hivatása, hogy a konzervatív világnézetet eiősitiC; minlhogy pedig ezt a célt nem szolgálja, a javaslatot nem fogadja el.
Rubinek István: Nem tudja levonni <3ömbös konzekvenciáit a titkosság terén. A jogkilerjesztés terén az is sok már, ameddig elmentünk. Tiltakozik az ellen, hogy ellenzéki oldalún egyesek állandóan azl hirdessék, hogy a társadalom szociális és az ország pénzügyi bajait meg lehet oldani az általános választójoggal. A legélesebben elitéli, hogy polgári pártok politikai paktumra léptek a szocialistákkal. A\', hogy akkor nemzetiségeink veliak, szintén a r.yili szavazás érvei között r-zere-p -I. Nem kell e azonban azzal számolnunk, hogy lesnek még nemzetiségeink 7 A javaUatu! elf >gadja.
Friedrich István: Elmondja hogyan született meg az ő vála ztójogi rendelete. Tanukra hivatkozik, mint Andfássyra, Huszár Ká.olyra, Haller Istvánra, nagyatádi Szab* litvánra, Hri-.rich Ferencre, Pckár Gyulára és Schandl Károly államtitkárra sót Bellik n István grófra, kik szerinte inind az ö általános
egyenlő, titkos választójogának hive\' voltak annak idején.
Meggyőződése, hogy nemsokára uj választójogi javaslatról fogunk tárgyalni. Hogy a keresztény front a fővárosi választásokon alulmaradt, annak nemcsak a kormány az oka, Innom maga a keresztény gazdasági párt is.
Budapest keresztény népe azt követeli, hogy a városházán munka folyjék és közösítsenek ki onnan minden politikái.
A képviselői esküt helytelennek és fölöslegesnek találja. A javaslatot nem fogadja el.
Eckhardt Tibor állást foglal a választójog kiterjesztése ellen a javaslatot nem fogadja el.
Példákkal akarja igazolni, hogy az általános, titkos, egyenlő választójog nem éri cl a célt, sőt veszélyezteti az állam biztonságát, mert az állam a tömeghangulat pillanatszerű játékszerévé válik.
F.öry-Szabó Dezső: Nem lehel
tiszta a nyilt szavazás, mellyel a kormány egyébként is csak hatalmát akarja biztosítani. A javaslatot nem fogadja cl.
Elnök az ülést megszakítja és Rubinek István előterjeszti a mentelmi bizottság jelentését, mely a Ház méltóságának megsértése mialt Lendvui jegyzőkönyv i megrovását javasolta, amit a Ház többsége elfogadott.
Szcitovszky Béla alelnök személyes kérdésben szólal fel. Az Estben megjelent, az ellenzékre s a parlamentre való kijelentések az Ő ajkáról nem hangzottak el. Követeli, hogy Szomaházy István célzatosan beállított szavait vertifikálni fogja.
Ezzel az ülés este G órakor befejeződölt.
A szociáldemokrata párt országos választmánya ma este gyűlést tartott. A pártválasztmány egyhangúlag tudomásul velte azt az előterjesztést, hogy a szociáldemokrata párt parlamenti frakciója visszatér a nemzetgyűlésbe, hogy a leghevesebb harcot indítsa a választójogi javaslat ellen. A frakció kedJen már részt vesz a választójog vitájában.
Kerületi gazdagyülés Nagykanizsán
Marschall Ferenc, az OMGE igazgatója a mezőgazdaság válságáról és a kamara szerepéről Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara mult évi beszámolója
viseltette magát, jelen voltak azon-
Nagykanizgn, május 25
A/. Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara vasárnap délelölt Nagykanizsán tartotta meg kerületi gazda-gyüléí>ét a városháza közgyűlési termében, melyet ez a!k.lommal zsúfolásig mcgtftltrttl a városnak és környékének, sőt a távolabbi vidéknek gazdaközönsége.
A gyűlést dé!e!ő t fél 10 órakor nyílott mo.; gr f lioyos Miksa, kamarai elnök. Bvjelcnletlc, hogy V\'hss J ^zsef dr. népjó é i miniszter, Schandl Károly dr. áll .m itkár, Kállay Tibor dr., Drozdi Győző t.ivo\'maradásukat kimentették. A titkár fc\'olvasta a népjóléli minhziern k a nagykanizsai gazdag) ülést fid\\ vziő levelét.
A gyüiésen í.z OMGE, a ZJavár-njegyei G \'zd iS.\'igi Egyenlet, a Gazdák Biztosító Intézete, a Balatoni Szövetség, a m. kir. -6. honvéd gyalogezred, a vitézi izék, a szolgabírói hivatal, Nagykanizsa város, az állategészségügyi főfelügyelőség kép-
kivül nagyszámban városunk és a környék földbirtokosai.
Gróf Hoyos Miksa a megjelenlek üdvözlése ulán rövid megnyitót mondott. Az Alsódunántuli Mezőgazda->ági Kamara évenként kerülete másmás városában tart ilyen gazdanapokat, melyeknek célja, hogy a kamara és a gazd itársadalom együttműködését e\'.ösckitsík.
A kisgazda-társadalom a jövő Magyarország alapja
Krátky István dr. főjegyző, polgármester-hely. tte^, a főispán, alispán, a város és ar.rak közönsége nevében üdvözölte a kamara tagjait s a megjelent gazda-közönséget. Nagykanizsa városnak — inondotla — arányiig nagy és értékes része kerül ki épen a gazdatársadalomból. Vallásosság, hazaszeretet, politikai érettség, megbízhatóság, a családi élet tisztasága, kötelességtudás: olyan erények, melyek alapján a gazda tár-
ZALAI KÖZLÖNY
sadalomban azt az osztályt látják, amire, mint biztos bázisra építheti Magyarország feltámadását. A magyar kisgazda-közönség azonban még nem bir kellő szervezettséggel s idegenkedik az újításoktól. A kamara és {vezetősége garancia arra, hogy rövid időn belül ezek a hiányok is megszűnnek. A gazdák háborús veszteségei Marschall Ferenc nemzetgyűlési képviselő az OMOE igazgatója mondotta cl azután egy órásnál hosz-szabb beszédét
Nem lát különbséget kis, közép és nagy gazda között. -Mindnyájuknak egy az érdeke: a mezőgazdaság szomorú helyzetén való gyors segiíés. A kamara sem tesz különbséget gazda és gazda között, kiket nem szabad, hogy elválasszon a holdak száma és vagyoni erő. Mindnyájukat Össze kell kölnié a magyar föld szeretetének és az érte wiló szakadatlan munkának.
A gazdatársadalom szenvedései a háborúval kezdődtek. A háborús véráldozat is legnagyobb mértékben ezt az osztályt, a föld népét sújtotta. Igy , a maximálás, a rekvirálás, a kivitel J kontigentálása, a vámtarifáid javaslat, a tavalyi kalaszlrófális termés is.
A gazda-társadalom konjukturális veszteségei sokkal nagyobbak, mint a sokat emlegetett háborús mezőgazdasági nyereségek.
Az ipart, kereskedelmet védték érdekképviseleteik, védték a kormány rendelkezései, — a mezőgazdaságot sújtották az előbbieknek adott keJ-vezmények s a fent említett, csak a mezőgazdaságot sújtó háborús kényszerűségek.
Az ország pénzügyi sorvadása a mezőgazdaság bajaiban leli indító-okait. Magyarország szanálása okozati viszonyban van a mezőgazdaság prosperitásával.
70-100 százalékos hitel Hogy a kormány most hitellel óhajt a mezőgazdaság segítségére sietni, az a mezőgazdasági kamara szívós munkájának eredménye, Gyűjteménye van arról, mekkora kamatlábakat fizetnek a gazdák országszerte s ebben a 70 százalék nem ritkaság.
Felkiáltások: 100 százalékos kölcsönökre Zalában is volt példa.
Ezt a kormánynak tűrnie nem szabad. Ez egyforma érdeke a fogyasztóknak, iparnak, kereskedelemnek, az egész országnak. A mezőgazdaságot sürgősen cl kell látni a szükséges tőke-erővel, mert addig nem szűnik meg a kereskedelem és ipar pangása sem.
Az ipar, kereskedelem és mezőgazdaság összefogása egymásrautaltságuk folytán ma a gazdasági harc legerősebb fegyvere.
Az adópolitika terén is sokat tett a mezőgazdasági kamara, mely a jövedelem és i•agyonadó kivetést nem a tóvalyi alapon, hanem a tényleges terméseredmények alapján követeli.
A forgalmladó-terhek SO százalékát is a falusi nép viseli. (Felkiáltások : Az egészet!) A kamara ez ellen a leghatározottabb harcot vette fel. Az adókat tovább fokozni nem lehet — igy mondta ezt a minap egy miniszteri kijelentés. Ezt azonban nem elég kijelenteni, hanem eszerint kell tenni is.
Az állaltenyésztés fejlesztése és felkarolása elsfrangu állami érdeke agrár Magyarországnak. Z-damegyé-ben is sok községnek nincs pínze j Apaállat vásárlására.
Ugyancsak a kamara foglalkozik a mezőgazdasági mankásügyekkel és megakadályozza, hogy a gazda-közönségnek cz a testvér-osztálya nem kívánatos elemek izgatásának essék áldozatául. Marschall Ferenc beszédét közön-
sége lelkes helyeslése mellett fejezte be.
öt millió gazda nem maradhat kamara nélkQl
Horváth Jenő, az Alsódunánluü Mezőgazdasági Kamara igazgatója számolt be ezután a kamara 1924. évéről. A kamara alig egy éves körzeti hitelszövetkezetei utján 6700 millió rövid lejáratú kölcsönt adolt ki. (Az ország mezőgazdaságának hitel igénye 90 milliárd korona). A rövidlejáratú hitelek azonban a mezőgazdaság hitelügyének végleges megoldására nem alkalmasak. A kamara egy éve még 26 százalékra adta ki a pénzt, ma 15 százalék mellett s ezzel következetesen leszorította a bankkamatlábat is. A külföldi kölcsön ügyében a kamara szakadatlanul dolgozik.
Az Alsódunánluli Kamara tavaly 2500 kilogramm rézgálicot osztott ki 4000 koronás áron a kereskedelmi 8—9000 koronás árral szemben. A kamara üzleti vállalkozásai 8250 millió forgalmat eredményeztek.
Az ország mezőgazdaságának kamarai illetékei (10 milliárd) sok zu-golódást okoznak. Uj adónemnek tekintik. Ugyanekkor a kereskedelem és ipar 1856 óta bir kamarával, sokkal többet fizet zúgolódás nélkül, mint a gazdák, kik holdanként talán 3 patkószeg árát fizetik érdekeik mindenütt és mindenkor valóképvi-seltetése fejében, öt millió gazda érdekképviselet nélkül Magyarországon nem maradhat. A befizetett ille-, (ék 8 százalékát a helyi gazdasági bizottságok kapják, 20 százalék az OMGE céljaira szolgál, 40 százalék pedig visszatérül közérdekű mezőgazdasági intézményekben.
Az Alsódunánluli Mezőgazdasági Kamara tavaly 4 gyűlést tartott, ar. idén a nagykanizsai a második. Közlegclök kérdésének rendezése,
Át a Glecseren
Irta: Péchy-Horváth Rezsó (>)
Halk, metszően hideg szellő dudorászott. És egyszerre felemelkedett a lángoló vörös arany-nap tisztán kibontakozó, élesrajzu korongja. Mint valami gigászi diadalmi jelvény magasodott fel, amelyet, láthatatlan fonállal sebesen húznak felfelé. Fény, élet és elevenség ömlött cl most mindenen. Aranyfényben r. gyogtak a csipkés csúcsok, a hó azonban gyenge rózsaszínben pompázott, egyes helyeken pedig kéken csillogott. Káprázatos, megdöbbentő szépség terült el körülöttem, valahol üde és fátyolozott madárhang pittyegésc is c&rrent, mint valami reveláció s minden szikla és marék hó a hatalmas őserő dicséretét ragyogta.
És ebben a pillanatban lihegve állt meg mellettem egy emberi alak. A tegnapcsli angolok egyike lehet, gondoltam s legkevésbbé se zavartattam magamat. De a következő pillanatban észre kellett vennem őt, mert darabos nyelvén néhány hangos elragadtatás szót kiáltott bele az alvó csendbe. Bosszús tekintettel fordultam feléje; c percben legjobban szerettem volna, ha megsemmisült volna, füstként eloszolva a pi rosló napfényben, amiért káprázatos hangulatomból kizökkentett.
Dc megriadva, megijedve bámultam reája...
Az angol szavak kiállója és hin-gulatom elriasztója csodás szépség volt I A . int ott állott kipirultán, erő sen csillogó szemekkel, éjkai mosolyra nyílva és szinte önkívületi állapotban, a gyönyörűségtől és a csodálat terhességtől érthetetlen szavakat mormolva, — igazán nem tudtam volna dönteni, ha azt mondják, boruljak le a legszebb látvány ctőtt, hogy — melyik előtt boruljak le? Mert szép volt a rózsaszínű hó és az aranyfolyamu havas csúcsa, de az angol leány is szép volt, sőt még talán sokkal szebb emezeknél. Szótlanul bámultam percekig. Szőke, dus haja aranykorona gyanánt övezte fehér homlokát s most a felkelő nap első sugaraiban a folyékony arany élénk csillámlással Ciillogott. Alakja karcsú és lenge volt. nemes, tiszta és szelíd vonalú. Lőden turistazubbonyát pedig két kemínyen, mereven álló halmocska fcszitette előre... Arcának halvány bőre rózsás színben pompázott, amint a hó színét reflexszerücn adta visz-sza. Elragadó, bájos, csodálatos volt 1 ó némán, diadalmasan és élvezettel tűrte a hódolatot.
Később láttam, hogy a szép angol hölgy útnak ered a Morteratsch felé, egyedül, mig a másik két angol,
akiket a hozzátartozóinak sejtettem, í a Pizzo di Verona felé vette az ul- j ját. A hölgy n3gy gyako-lalra valió lépésekkel haladt scsakhamar eltűnt.
Sokáig maradtam ezután még a menedékházban. A híjnalban látott csodás kép és az utána következő meglepő felfedezés miatt csak alig-alig tudtam magamhoz térni s amikor cz végre, későn délulán meg is történt, már messze járhatott a bájos missz. Mindegy, ez nem határoz, semmit, gondoltam, azért^ulán^ megyek. De amig ezt ilyen, bizonyossággal elhatároztam, -addig hosszú órák multak cl. Tusakodtam önmagammal: menjek-e, ne menjek?
Ugyancsak a nyakamba kellett szednem a lábaimat, ha a?t aka.tam, hogy még elérjem. Egyedül van, sénki a havasok komor arculatján kívül láthat bennünket, — cz a gondolat villanyozott. Erőt is cz adott, amikor elindultam azon az uton, amelyen a hölgyet láttam eltűnni.
Mit beszéljek az útról? Nem érdekel az benneteket, mert egészen egyszerű hegymászó ut volt, amelyre legfeljebb az a körülmény emlékeztet engem is, hogy a gyors menet miatt alaposan elfáradtam. Dc csakhamar eltűnt minden fáradtságom, amikor a messzeségben egyszerre megpillantottam egy női turistát. O az, ó az, állapítottam meg lel-
_1&5 május 26^
ínséges-akció, 30 vagon nemesített vetőmag kiosztása, méhész-szakosztály, gazdatiszti szakosztály megalakulása, népfőiskolai tanfolyamok, növényvédelmi ügyek, munkás ügyek, telkes vitézek oktatása, kataszteri át-osztályozás keresztülvitele, a bonyhádi tájfajta tenyésztésének felkarolása az elmúlt év jelentősebb eredményei.
üazda-ügyek
Nóvák János csapii földbirtokos mindenben nem látja a kamara munkájának kellő eredményeit Hathatósabb közbenjárást kíván a kormánynál.
Marton János a munkás és csc-lédvédclmct sürgeti, mert a leggyengébb szorul a legnagyobb támogatásra.
Hegedűs György dr. nemzetgyűlési képviselő a lelkiismeretlen izgatást ostorozza, mely már Zalában is felütötte fejét a föld népe közt. A letenyei kerületben oktató előadások reridezését kéri, amit Hoyos Miksa gróf készséggel megígér.
Fuksz János (Szépeinek) a vadászati bérek elszámolásáról, Nagy György (Kiskanizsa) a földhöz juttatónak kataszteri jövedelméről, Bognár József adóügyi felvilágosításokról, Anek György (Kiskanizsa) a háznál való cséplésről kér felvilágosítást.
Gróf Hoyos Miksa és Vass Zoltán dr. gazdasági felügyelő minden gazda kérdésére megadják a kivánt felvilágosítást. *
Sok hasonló, kisebb jelentőségű, sőt egyéni természetű felvilágosítás után Horváth Jenő kamarai igazgató ismerjette röviden a kamara jövő programját, majd Karlovlts József kamarai alelnök (Kiskanizsa) tartotta meg szakszerű felolvasását a mezőgazdasági bizottságok feladatairól.
A nagyszabású gyűlést közös ebéd követte a Koronában, majd kisebb csoportok kirándultak a Sörgyár üzemet megtekinteni, hol ozson-nával várták őket. Meg nézték ezenkívül a Transdanubia telepét és a Zerkovitz-borpincét.
i kendezve, amikor mcsszehordó táv-j csövem segítségével megállapítottam, hogy zöld nadrág és kék bluz van rajta, ó az I Éppen egy veszedelmes ponton mászott felfelé. Tisztán láttam, amikor eispickcljénck hegye alatt a sziklák szikrákat vetettek.
Át kellett még haladnom a glecseren. E öltem nyújtózkodott piszkos-zölden és hűs hidegséget ömlesztve maga körül a természet csodás szeszélyének egyik érdekes bizonyítéka, a glccscr, amely hpsszu, széles jégfolyam gyanánt, dc lassan-lassan halad lefelé medrében, míg a \'tíegy lábánál megolvad és jegesvizü csacsogó hegyipatakocska képében rohan tova, mig Rajnává, Rhóne-ná, lnn-né, Arvcr-vá vagy Adda-vá leszen. Jégpiramisok, jéglapok és jé&" tuskók hevernek a dlecseren, cfff-máson nagy összc-visszaságban, mindenünnen patakok és vízerek folydogálnak és az apró, piciny vízesések finom cseppjei a szivárvány színeiben játszanak. A glecseren átjutni komoly életveszcdelem nélkül nem lehel. Hatalmas jégtömbök, szeszélyesen össze-visszadobált jégkolosszusok, furcsa türemlésck, repedések, láthatatlan gödrök és szakadékok teszik járhatatlanná jeges testét és még a gyakorlott hegymászó is nagyot fohászkodva kezdi meg az átkelési a glecser jégpáncélján.
(Vége köv.)
1925 május 29.
ZAI.AI KÖZLÖNY
$ „magyar Yvette GuiSbent"
A „Rakéta-Kabaré" igazgatója Med:*yas*av Uilma estclye Nagykaníraán
Nagy kauizsa, május 2> Tudvalevő dolog, liogy egy üzlet vezetís1\'luz legelső sorban is rátermettség, valami erre való különleges hivalottiág szükséges. Kelló tehetség
r.élkül vezetett üzlet előbb-utóbb tönkremegy, tönkrement üzleteket pedig üzleti rátermetts\'g fcllendithel, virágzóvá tehet.
Hogy ez igy van, ennek a meg-állapiíáMiak igazságát semmi sem hizonyi ja jobban épen a legközelebbi múltból, mint Medgyaszay Vilmának szinigazga\'ósága. A „Rtkéla-kabart" ugyanis állandóan üres ház meKeit tartotta előadásait s a társulat tagj i alig knptak valami fizetést.
Egyszer az\'án a kabaré tegjai megválasztották igazgatójuknak Medgyaszay Vilmát, aki rövid direktorsága alatt egyszerié fellendítette a „Rakétát." Mcdg)aszoy Vilma szombaton este fellép 7 tagu társulatával Nagy-
kanizsán. Ennek a kis társaságnak, mely vele j n, ó a lelke, az igazgatója. a re< d -ző.e s a pénztárosa i>. Ennyi sokféle hivatal egy közönséges halandónak sok lenne, de neki, a/, európai nevű di/őznek, talán még ke^és is. Hogy jó igazgató, mutatja a „R kél*." csele; hogy nagy művésznő, mutatják eddig diesősíges külföldi szereplései és fényes (még csengő aranyokban is fényes) szerződései; hogy kitűnő rendező, igazoljak társulatának szabatos előadásai s végül, hogy mint pénztárnok is elsőrangú, tanusitani fogja a sí.om-l ati előadás, melyre csak nevének hallatára is már elfogyott a jegyeknek nagy része.
Ez a hivatás a legkönnyebb foglalkozása a művésznőnek, mert személyes közreműködése nélkül elvégzi azt neve: a Medgyaszay név, mely fogalom a szinjttszó művészet terén.
Hősök emlékünnepe Nagykanizsán
Nap.ykfinlzsa, mijüs 2.5 Nigjkjnizsán, mint az egész országban mindenütt, május uiols\'í vasárnapján, czévben épen pünkösd-vasárnap rendezi a város a vi á--liáhont hőseinek emlék-ünnepét.
Az ünnepélyt megelőzőleg az öiszes felekezetek templomaiban ünnepi istentisztelet lesz, a felsőiemp-lom elóni téren s?abadon fclállitott oltárnál pedig d\'. Vargha P. Tltco-dorich plebjnos tábori misét mond, melyre kivonultuk az összes hatóságok, helyőrség, egyesületek, tanulóifjúság, a volt 20 ások és 48-asok külön csoportonként.
Az istentisztelet ulán kezdő lik az ünnepség műsora ugyancsak a felső-templom előtti téren. Aí ünnepi beszédet dr. Vargha Theodorich plc-bános mondja. Szaval Nagy Győző és Garamvölgy! Iván. A műsort az iparo ok és postatiszlviselők dalárdájának énekszámai egészilik ki.
A műsor után a 2Cf-asokés48-asok csoportja megkoszorúzza elesett bajtársaiknak a felsőíeniploru fa!ába épített emléktábláját, melyekre ngyati-ekkor a város is elhelyezi minden eleseti hős emlékezetének szánt koszorúját. Az ünnepségre a környékbeli vo\'t ezredtársak is bejönnek.
Volt 48-asok figyelmébe Az elesett hősök nagykanizsai ünnepén pünkösd vasárnap Ti volt fi; közös gyalogezred t gjai testületileg vcí znek ré-zt. Az ünnepély keretéb n kegyclettlk jeléül megko szoiuzzák a felsővárosi templom ja aha l eépített és a innlt évben leleplezett dis/.cs márványtáblát.
relkéfjilk a volt 48. közös gyalogezred összes tisztjeit, alti&ztjeit és legénységét, hogy f. hS 31-ín pün-W?d vasárnap délelőtt 9 óra 15 lőrekor a régi postaépület előtt az J\'.rzsébcl-téren a gyülekezéshez jelenjenek meg. Innen történik ugyanis ® \'elvonulás a felső városi templomnál megtartandó tábori miséh?z és ünnepélyhez.
mPÍ HÍREK
KAPIRENO
IVtájua 26, kedd
Rfonal k?(<IIUus. N. sx I\' t\'..»»e»i*-.. Fulúp («Me1tw: Sxívaii li\'» 3. S. Jel. hag
Nap kel ií>;kcí 4 <Sr* 12 pcrclúx, n>u ulk délutéu ? ó:* 13 jxí.-k.ít
A Mclooiotói;tal Intézel jelentés* s/e szerint változó.iii felhfc, meleg, helyenként xlvatsros Idd v.iih.Uó.
A Vagyonmcntóvásár Kiállítása .1 Kaszinóban délelőtt t< —12, dé.\'utáu 3- 7 ór.i közüli.
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK
Május 30: Mctfgynsuiy Vilma és társulati n.ik egyetlen niüvcszestélyc a Kaszinó-bm c>tc tét D órakor.
A Transdanubia Sport Egyesület müked-velői előadása.
Junius I: A/. IpdruMlal.iida sétatéri mulatsága.
A \'t ransdanubia Sport Egyesület uiükcd-vr\'" előadása.
j us 6: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballclt-clőadása a Polgári Egyletben.
Junius 7: A Nagykanizsai Keresztény Jóték\'-ny Nőegylet b,il lett-előadása a Polgári Egyletben.
Junius 8: A Nagykanizsai Keres/tény Jótékony Nőegylet balett előadása a Pol-•gári Egyletben.
A magyar pénz
sem névben, sem pedig értékben nem tud véglegesen megállapodni. Amikor a forintról s a krajcárról áttértünk a korona- és fillér-számításra, emlékezzünk csak vissza, minő nehezen szoktunk bele az uj rendszerbe. A háború óta aztán annyi mindenféle koronás\'ámításai vo\'t dolgunk, hogy már csak elósorolásukban is elfogy a lélekzelünk. Volt papírkorona, aranykorona, takarékkorona s legközelebb lesz „érték"-korona.
Már most ember legyen a talpán, aki ennek a sokféle koronának átszámítási kulcsát fejben tartja s tudja, hogy melyiket hol vegye alkalmazásba.
A papírkorona szorzószáma U.Q\'JO, az aranykorona egyenlő 1426189
papirkoronával, az értékkorona lesz /0.000 papírkorona, a rövidéletű takarékkorona pedig szinte óráról-órára hullámzott
Igy v. gyünk aztán a pénzünk elnevezésének a kérdésével is. Volt forintunk és krajcárunk s v.n koronánk és fillérünk. Ajánlották, hogy legyen az uj pénzegységnek a neve Turul, térjünk vissza a forint elnevezésre, esetleg tartsuk fenn a korona nevet vagy osztrák mintára vegyük fel a shilling elnevezést.
Bizonyos, hegy más koronában s. ámit a háziúr, az adóhivatal, a kereskedő, a vasút, a posta, szóval minden olyan intézmény, kiknek fizetésekkel tartozunk.
Csak épen mi kapjuk egyféle koronában fizetésünket, melyet aztán szorozni vagy osztani kell aszerint, amint ide vagy oda fizetjük szét őket.
Persze, ami pénzt mi kapunk, az gyűrött, piszkos, pecsétes, rongyos papírpénz s az állam mégis azt kívánja tőlünk, hogy „arany"-koronákat is fizessünk belőlük.
Ez a követelmény még az alkimisták tudományát is próbára tenné.
iksz
— A megyéspüspök folytatólagos bénnautja. Roll Nándor dr. megyéspüspök folylatólagos bérma-utján Balatonszabadi kézségben 300 lelket részesített a bérmálás szentségében. Utána az egyházi és világi hatóságok tisztelegtek a fópásztornál. Bilatonszabadiból lovasbandérium Enyi g-re kisérte a püspököt, ahol dr. Mihdtyffy József hitközségi elnök üdvözölte. Enyingen a főpásztor Cse-konics Endre gróf vendége volt. I\'t 576 hivót bérmált meg. Majd Mezőkontáromba, onnét pedig Lajoskomá-romba hajtatott a püspök. Az előző községben 503, az utóbbiban 204-et bérmált. Décs községben Festetics Sándor grófnál szállt meg. Olt 609 embert bérmált, közlük a gróf két fiát is. Itt az ünnepség ütán egy építendő templomra gyűjtés indult ineg és azonnal ötvenmilliót gyűjtöttek össze. Lepsény-ben a kegyurnó fia, gróf Nádasdy Pál üdvözölte a nte-gyéspüspököt. Itt 253 hívót bérmált és Viniss Antal földbirlokosnak átnyújtotta a Szcnt3tya által küldött beue merenti érdemjelet. Balatonkenesén 126 lelket bérmált. A megyéspüspököt bérmakörutján a kíséretet képező papságon kívül Dréhr Imre dr. nemzetgyűlési képviselő és Ke-ncssey Pongrác dr. főszolgabíró is elkísérte, akik a legnagyobb rendet és zavartalan menetet biztosítottak.
— Antal Géza dunántúli ref. püspök — Veszprémben. Antal Géza, a dunántuli ref. egyházkerület püspöke Veszprém városában hivatalos látogatást tett a különböző polgári, kalottdi és egyházi hatóságoknál. Antal püspököt Komjáthy polgármester üdvözölte Veszprém fdlai kftzütt. A ref. püspök meglátogatta Roll Nándor dr. megyéspüspö-köt, Kránitz Kálmán felszentelt püspököt és Strausz Antal kattonok-ple-bánost.
Testnevelési bizottsági ülés.
Nagykanizsa város testnevelési bi-\' zottsága ma déli 12 órakor dr. Krátky István főjegyző, polgármester-helyettes elnökletével ülést tart a városházán.
— A magyar városok kongresz-szusa. A magyar váro-ok polgármesterei ma, kedden délelőtt Budapesten kongresszust tartanak, amelyen részt vesz SabjJn Gyula dr. polgármester is. A kóngresszuson az angol tőkecsoport által felajánlóit kölcsönt tárgyalják.
— Fürdóblztos. Zalavármegye főispánja Hévíz fürdő fürdóbiztosává Huszár Pál dr. keszthelyi főszolgabírót rendelte ki.
— Jóváhagyott közgyűlési határozatok. A vármegyéről tegnap érkezett meg Nagykanizsa város képviselőtestületnek ailletőségi fölvétel dijának szabályozására, a s\\ent János egyház alapjának és a katolikus temető alapjának megszüntetésére vonatkozó, a vármegye állal jóváhagyott határozatai.
— * piarista gimnázium ifjúságának műsoros előadása. Vasárnap este megismételte a nagykanizsai kegyesrendi reálgimnázium ifjúsága szombat este bemutatott műsoros estélyét. Az e\'őadásnak minden egyes számáról ezúttal is csak megismételhetjük azt az elismerésünket, melynek lapunk vasárnapi számában már kifejezést adtunk. Moznrt Vlll-ik quartettje szabatos előadásban részesült. A nagy zeneszerző finom árnyalásait és lágy melódiáit a maguk teljes szépségükben hozták ki az előadók. Szol-lár István közvetlenül szavalta el dr. Orbán János kegyesrendi tanárnak a színdarabhoz irl P.ológusát, mig a darabban ezúttal is főleg Tóth Károly, Osskó Endre, Herja-vecz Sándor, Józsa Jenő, Boksa Géza és Lung László ügyeskedtek.
— Az Erzsébet tudomány egyetem közgyűlése. A pécsi m. kir. Erzsébet tudomány egyetem az egyetem dísztermében tartja ünnepélyes közgyűlését. Az ünnepély sorrendje: A közgyűlést megelőzőleg délelőtt 9 órakor az egyetemi templomban Te Dcum. Délelőtt fél II órakor közgyűlés. Hiszekegy. Énekli a Pocder. Einericana és az E\'zsébet Collegium vegyes kara. A közgyűlés tárgyai: I. Dr. Mihátyffy Ernő rector megnyílj i a közgyűlést. 2. Gróf Klebels-berg Kunó vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter honoris causa a bölcsészet tuJományk doktorává avatása. 3. Az egyetem fönnmaradása és pécsi elhelyezése körül felejthetetlen érdemeket szerzett kiváló férfiak mellszobrának leleplezése. 4. Ktebehberg Kunó gróf, vallás- és közoktatásügyi in. kir. minis/térfél-avatja és rendeltetésének átadja a klinikákat. 5. Szorgalmi jutalmak kiosztása. 6. Himnusz. Énekli a vegyeskar. Délután a klinikák megtekintése.
— Adomány. A helybeli irgalmas nővérek kriptájára Székács Erzsébet 100.000, N. N. 100.000 koronát adományoztak, miért ezúton fejpzi ki köszönetét Mária főnöknő.
= Esernyőmet vasárnap este Csengery-ut \'10. sz. clőlti padon felejtettem. Kérem a becsüles megtalálót a szerkesztőségben leadni.
7M.AT WO7L0NY
— A rokkant-felülvizsgálat. Tegnap volt a nagyk:.nizs. i hödirvk-kanlak felülvizsgálatának második napja, mely alkalommal 85 rokkantat vizsgáltak felül. Ezek közül 15-öt végleg törültek a rokkant-névsorból, 20 esetben leszáliil >lták a rokkantsági százalékot, 2 rokkantat pedig bajmegállapitásra utallak a helybeli bonvéd-kórházba. Tegnapból kezdve ujabb rendelet alapján a felülvizsgálatot nem hatósági, hanem katonai orvosok végzik. A bélen még csütörtökön és szombaton délelőtt 10 órától kezdve tartanak vizsgálatot.
— Anya-, csecsemő- és nem-zetvédő-Unnepély Klskanizsán. Folyó hó 24 én délután a kiskanizsai állami elemi iskola é* óvoda tanulói erkölcsileg és anyagilag fényesen sikerült anya-, csecsemő- és ncm-zetvédó-ünnepélyt tartottak, amelyen a szülők és gyermekbarátok igen szép számmal jelentek meg. Az ünnepélyt a gyermekek éneke nyitotta meg, utána Béres Jánosné tanitónő gondosan elkészileit beszédben ismertette a nap jelentőségét. Kérte az anyákat, hogy az *pró csecsemőket, a családok kincsét, ápolják gonddal, szeretettel, neveljék körültekin- j léssel, inert a szegény megcsonki- J tott hazának és a megtogyolt ma- j gyar fajnak minden gyermekre szük- j sége van. Kéri a gyermekeket, hogy l becsüljék, szeressék szüleiket, mert j Isten után nekik tartoznak a legtöbb hálával. A beszéd után több szava- • lat, párbeszéd, ének tct\'e változatossá J a műsort. A műsor kiemelkedő pontja az Őrangyal cimü színdarab voll, melyet a gyermekek nagy ügyesség- I gel adtak elő. Az ünnepélyt a sze- t replőkből összeállítod élőkép zárta \'
— Sümeg közgyűlése. Sümeg vasárnap délelólt képviselőtestületi ülést tartott, amelyen többek köpött a csendőrség elhelyezésének kérdését, a fogyasztási adóté.el felemelését. a kórházi — folyó évi — költségvetést és a folyó évi közmunka-költségvetést tárgyalták.
— Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
— Veszettségek. Letenyén egy veszett kutya megmart két gyermeket. Szécsiszigcten egy szarvasiul\'ha veszett nu\'g.
— Az országos vásár. A tegnspi nagykanizsai országos vásáron ugyancsak nv R\'áts/ott az üzleti élet pangása. Az áll atpiacon a fellvjj\'ás ugyan meglehetős voll, csak épen a vásárló kedv, még inkább talán csak a pénz volt nagyon kevés. Az árupiscon a félhozatal sem volt valami bőséges. A vásározó kereskedők legnagyobb része inkább a vidéki vásárokra igyekszik, ahol kisebb konkurrencia melleit dolgozhatnak, mint Nagykanizsán, hol úgyis üzlet üzletet ér. A sátorok körül egy két kivéíellel kilátástalan csend uralkodott. Csupán a csoda-ragasztó, csoda-tisztító, világolcsó csokoládé és hasonló hangos sátrak előtt volt némi tolongás, ott is jobban csak nézcgelődós kedvéért. Hogy a tegnapi országos vásár sem külső képében, különösen pedig forgalmában nem érte cl egy jobb hetivásár-nap forgalmát, ;.unak oka részben az is volt, hogy a legnapi napra sok országos vásár esett a Nagykanizsára gravitáló vidéken.
— Tanulmányi kirándulás. A tapolcai polgáii fiúiskola 160 növendéke a lanári karral együtt nagyon
— OFB tárgyalások. Dr. Berlin Agosl tábla b\'.r\\ az OFB hoz kirendelt nagykanizsai biró, törvényszéki tanácselnök tegnap fejezte bc Pö\'ös-ke/ó községben a Csertán, Strém és Pongrác uradalmaknál folyamaiba tett Mdmegvállási eljárást. E bél folyamán ZalaUmok községben a Csobán, Séllyei és Stadi birtokok ke iülnek sorra.
— Befejeződött a sakkverseny a Kaszinóban. Több heti izgalmas és várakozá>teljes mérkőzés után vasárnap bef.jeződött a sakkverseny a Ki-zinóban. A mindvégig szép lefolyású verseny eredményei a következek: I Rosenberg 12 ponllal, II Kisfaimii Aladár 115 ponllal, III. DukiUz 105 ponllal, IV. Halász 8 pont\'al, V. Abramovics 7 5 p^nl\'.il. VI. Kreiner 7.5 ponttal, VII. Tatai 8 ponttftl, VIII. Berger 5.5 ponttal, IX. Diskai 3.5 ponttal. Jövő bélen vigasz-verseny indul, mely iránt igen erős érdeklődés nyilvánul.
Mélyen leszállított áron vá-sáro\'hat Szomolányi Gyulánál.
— Kultur-est Kaposvárott. A „Szó/at" és a „Nép" művész- és írógárdája szombaton este nagyarányú kultur-eslét rcnde7C!t Kaposvárolt a MÁV inlernátus nagytermében. — Gömbös Gyula a keresztény s. j ó-ról laitoit előadási. Zsirkay János humoros novelláját olvasta fe1, míg Paltay Matild és Pilinszky Zsigmond a mngyar kirá\'yi Operahá\'. művészei Szabó Emii operaházi karnagy kísérete mellett legkiválóbb szerepeikből áriákat énekeltek és a magyar dalköltészet gyöngyeit mulatt k be. — A sikerüli kuUuf-cíte nagyszámú közönség hallga\'ta végig.
1925 május 26.
bc. Nagyon kedvesek voltak a csöpp
ovodások, akik szebbnél-szebb verseket mondtak cl. A tanulságos és kedves ünnepély megrendezése Berlin Gizella tanitónó érdeme, aki fáradságot nem ismerve tanította he az egyes szerepeket. Az ünnepély tiszta jövedelmét, 324.000 koronát, elküldték az Országos Stefánia Szövetségnek.
ö Ma és minden este kaposvári Balogh Károly hírneves zenekara hangversenyez a Korona éttermében.
— Harminc pályázó egy üzlethelyiségre. A városi tanács egy a városházában, a főkapu mellett meg- j üresedett üzlethelyiséget kiadni szán- j dékozik. Az üzlethelyiségért bármin- { can versengenek. A három, legelő- j nyösebb ajánlat 1500, 1450 és 1400 aranykorona évi bér. A dörntsl a városi lanícs legközelebb meghozza.
— Megválasztott tanitók. Vér Pdlt Homokkomáromban és Jözsa Gyulát Sümegcsehiben tanítókká választolták.
— Csatlakoznak Zala törvényhatóságának határozatához. Szabolcs és Ung közigazgatásilag egyesített vármegye törvényhatósága átiratban arról értesítette Zalavármegye törvényhatóságát, hogy magáévá tette Zalának a titkos szavazás ellen hozott határozatát.
A Circus megnyitó előadása,
jól sikerült tanulmányi kirándulást [ Tegnap este tartotta a Könyöt-Circus
rendezeti 20 kilométeres gyaloglással, j c|s:. előadását Nagykanizsán. Néhány Tihanyban és Bahtutifüredcn is vol- . sz£p művészi értékű szám
lak. Balatonfüreden az ottani polgári- I szerepelt egyébként is változatosan
iskolásokkal ÍMlballméikőzés is volt, j össze.\'d i It műsorán. A kiváló a,t-
amely a tapolcaiak 2:0 vereségével rakciók kö/.ül külön is ki kell emel-
végzódőtt.
— öngyilkosság vagy biintény?
Farkasfa község határában halva ta- | lállák Németh Róza (>4 éves fit kasfii asszonyt. A/, azonnal megindított nyomozás nem tudta kideríteni, mi okozta az asszony halálát. Erős a fellevés, hogy bűnténynek esett áldozatul, miért is a ha\'ósr.., elrendelte a hulla felboncolásál.
— A vidéki újságírás köréből. A szombathelyen megjelenő „Nyugati Ujsá^" uj tulajdonosuk kezére került. A lap főszerkesztője junius l-től Görög Kálmán, felelős szerkesztője pedig Szász Ernő lesz, aki a lapnak egyben kiadója is.
— Névmagyarosítás. A belügyminiszter megengedte, hogy Czinder István balatonaríicsi lakos családi nevét Czinderi re változtassa.
w- Fölényesen győz minden versenyben Filipp kötöttárugyára (Szombathely. S/éll Kálmán-ulca 6) olcsó és jóminőségü áruival. Mula-tóba néhány ár:. Selyem mellények 195 ezer, selyem jambó sapkák 17 ezer, flór urizoknik 29 ezer, fátyolharisnyák 38 ezer.
nünk a két légtornász t/ary-1, az 5 Njscow gyermek sportjátékait, Tltc Walley mutatványait s az 5 llarri-sont, kiknek akrobata-mutató v ik szenzáció-számba mennek. A I. ..ön-ség zsúfolásig megtöltötte a Cucust, melynek programja meg is érdemli a legteljesebb támogatást
— Gyermekkocsik nagyon olcsón Szerbnél, Csengery-utca.
- öngyilkos leány. Béres G«zi 24 éves leány a fürid-. legelőn bele-ugro\'.l egy kútba. Mi-e és.re/\'-tték már nem Ichetelt r*jt.t segíteni. A szerencsétlen leánynak e/. már x má-odik öngyi\'kossági kísérlet . A mult évben r,vo\'v- rrel mellbe tölte magá ám akkor sikerült öt az étetnek mcgincutnti Azóta fo\'yton búskomor volt. Az élciunt leányt nagy részvét mellett temették el.
»- Elveszeit vasárnap délután f> órakor a Uajcüir-ulca 4. sz. Iiá/lól a vasúti altil-AtjAm. Kaziiic/y-utca. Szemcrc-utca sarok útvonalon egy igaünyöngysor, Becsületes, megtaláló iilö jutalom ellenében a Zalai Közlöny szerkesztőségébe ii szíveskedjek átadni.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Legeltetési társulat. Vir.dor* nyalak községben IcgehcléH társulat alakult.
— A folyóba fulladt. Hajdú János kilitii lakos Siófokról In/a-menet a Sióba cse\'.t és belefulladt Hulláját Igdl községben vetette ki a viz, ahol a szerencsé k-n embert el is tenn* ték.
Katonai é* egyeiiiuház.Ht cikkekben a már Ismirt legolcsóbb bevásárlási f^trAs.
egyedüli szaküzlet Brunca\'ceJAxfcefSugár-ulSa.Tc\'.VIO
Vagyonmentővásár
Szerdáig tart még a/, utólagos ■ kiállítás
NHKyknni/fc.i, RiAjus 2.
A v.igyonmentővásárnak szotn ba\'on lefolytatott árverésén s a Budapesti Miivészház képaukcióján visszamaradt tárgy,ik és képek holnap, kedd reggeli 10 ó ájálól kezdve szerda délutáni 4 órájáig ki lesznek állítva s minden egyes tárgyon (képen) feltüntetett árért eladók.
A vagyonmentövásárra be-szolgáltatolt tárgyak vételárából I5"\'» von.itik le a költségek l\'e-d-zetére, az egyes árakhoz pedig a 3°\'" forgalmi, esetleg a 10% fényűzési adó hozzá^zá niittalik,
A vételárból 5 ■ a kalona-siiok javára esik.
[\'elkéretnek mindazok, kik a v; gyontnentóvásárra tárgyakat adtak be, hogy azok legutolsó árának megállapítása esetleg pedig a tárgyak visszavétele végett holnap, kedden délelólt a kiállítás helyiségébe:i (Nagykanizsai Kaszinó. I. emelet) jelentkezni szíveskedjenek.
A megvett tárgyak - árának lefizetése után azonnal e\'vihetók.
Szerdán délnlán a kiállítás véget ér s az addig el nem adott tárgy.ikat tulajdonosaik tartoznak még szerdán este 6 óráig, miután továbbra ott nem tarthatók, a kiállítási líylyisíg-böl elszállít tni.
TÖRVÉNYSZÉK
A tábla leszállította Luckcn-bneher büntetését. iMlcenhaclur Einlrét tudvalevő\' g a nagykanizsai tftrvéityszélí lopáséit cey évi tonre Ítélte. Fellebezés folytán n tt^y a pécsi kir. ilél6láblálioz került, amely Lackenbaclter biin\'c\'éséi nyolc hónapi btjiWnre leszállilotia. Miután Lackenbacher megn;. u^odo^ a táli\'-i Ítéletében, az jogerőssé vált.
Munkácsi Lajos összbiintetése. Mtinkticsi l.ajos kiskanizsai lakosi lObbrendb.ti bltntlgyeiérl löhtis itélle cl a biióság. A kir. ügyís/ség indítványára a Soproni fegyházban tarlAzkcd ) Munkácsi talöll a KcnnJi-bltnletfilanács Icgnp íísszbtlnteiést szabott ki. Két és fcllióuap elengedésével Összesen négy évi és liét hónapi fegyházra Ítélte el. Az Ítéletet a"soproiii fegyházban fogják elölte kihirdetni.

icrXl május 26.
zalai közlöny
SPORTÉLET
NTE-PVSK 2 : 0 (0 : 0)
Síép győzelmei aratóit vasárnap íílulán a Nagykanizsai Tornaegylet 3 pécsi Vasulas Sport Klub csapata fölött, de győzelmével csak a bajnokság második helyére jutóit, mert a PBTC lett az alosztály bajnok, a II. osztályba pedig a PAC esik át.
Az NTE kezd óriási szél ellen, de ennek dacára is állandó fölényben van, sorozatos kornereknél egyebet elérni azonban nem tud, bár lobb alkalommal is tisztára dolgozzák magukat a csatárai, de lövéseik bajszálnyira kerülik el a kaput.
A második félidőben teljesen leszorítja az NTE a pécsieket, ugy, hogy csak 2—3 esetben jutnak át azok a félvonalon. Ekkor sem kiséri azonban szerencse a nagykanizsaiak lövéseit, mert vagy a sze-renc éikezü kapus vagy a kapufa ment. Végre Dezső váratlan rúgása gOlba juttatja a labdát, majd Jámbor szabadrúgása akad meg ugyancsak váratlanul a hálóban.
Az NTE játékában csak a védelemé, különösen a halfsoré volt kifogástalan, a csatársdf azonban gólképleien volt, bár játéka minden más tekintetben, a kombinációkat zavaró szelel is tekintetbe véve, jó volt. —
Ifjúsági bajnoki mérkőzések. A vasárnapi iljusági bajnoki fotball-mérkőzések eredményei a klvelkezők : Turul-Teleki- utca 2:0 (0:0) Bitó Kohn F. Transdanubla—Törekvés 4 : 0. Biró Wolf M. III. kerület-Testvériség 3 : 0. Biró Wald-liauser S., a méikőzés a második
Fürst József
„Kék csillag" divat-áruháza Nagykanizsa
E hét szenzációja !
Gyapjú delének métere
csak K 45.000
Elegáns grenadin ruhák
csak K 165.ooo
Elegáns liberti ruhák csak K 260.ooo
Dunántul legolcsóbb bevásárlási forrása !
télidő 15. percében abbamaradt. Jőbarálok SC-Marcali SE 5:1 (3 : 1). Biró Róna. A Jóbarálok folballcsapala eszép éshizelgö eredményt gyönyörű összjátékkal és fegyelmezettségével érle el. Meg kell említenünk, hogy a marcaliak igazi magyaros vendégszeretetlel togadták a .-ipától és a játékosok a legkellemesebb emlékekkel tértek haza. Góllövők Bronák 2, Dobó 2, Frank 1, Király I.
Tornaverseny. A nagykanizsai róm, kalit, reálgimnázium folyó hó 28 án, csülörlökön d. u. 5 órakor tartja évi tornaversenyét a Zrinyi sportpályán. Belépődíj: tribünjegy 10.000 K, állóhely 5.000 K, diákjegy 2000 K. Jegyek előre válthatók Tcutsch drogériában.
Vivóverseny. Előkelő közönség részvélclévcl tartotta meg a debreceni Vivó Klub az országos Békési emlékversenyt. A verseny győztese Rádi József lett 7 győzelemmel.
Magyar atléták sikere Berlinben. Berlinből jelentik: A grune-valdi Stadionban vasárnap délután rendezte a Brandenhurgi Szövetség jubiáris atlétikai viadalát, amelyen öt világváros legjobbjai léplek a küzdő porondra. A német kormány, a teljes diplomáciai kar és a berlini társadalmi élet szinc-java elölt a magyar atléták becsülettel állották meg helyükét. Végeredményben első lelt Berlin 43 ponttal, második lett Budapest 39 ponttal, harmadik lett i Norvégia 35 5 ponlial, negyedik leti 1 Róma 28 5 ponlial és végül ötödik ietl Amsterdam 19 ponlial.
KÖZGAZDASÁG
! A külkereskedelmi mérleg. A 1 m. kir. Kö;pomi Statisztikai Hivatal I által Összeállítón adatok alapján Tormai Béla a következőkben is-\' merteti M Igyarországkülkereskedelmi forgalmát az 1925. év első negyc-déb-n. Az adatok sierinl a behozatal ériéke 1798, a kivileié 127 2 millió aranykorona. A mérleg leluit 526 millió aranykorona behozatali löbb-leUel zárul. Az előző év ugyanezen időszakához képcsl ugy a kivitel, mini a behozatal növekedeti.
A féívér lótenyésztés fejlesztése Bn: raiiyiban. Baranyavármegye .Gazdasági Egyesülete a vármegyei lótenyésztést bizottsággal karöltve, május hó 12 én I é-cselt Gyűlést tartolt, amilyen elhatározta, hogy a vármegyei lótenyésztés fejlesztése érdekében a Nonius és angol félvér lovak díjazását szeptember h0 t>-án lógja megtartani Ezen díjazáson anyakancák, ménes kaneaesikék vehetnek részt és a etija-kal a nagy gazdák, a tólenyésztésl bizottság, a Gazdasági Egyesület is aj Alsó-dunántull Mezőgazdasági Kamara adományaiból állítják össze és lilnk ki. Lgyan-czen a napon díjazással egybekötött llgeto verseny is lesz.
TŐZSDE
A múlt heti lanyhaság a mai értéktőzsdei forgalomba is áthúzódott és nagyfokú (Izlcttelenség melleit az árfolyamok tovább morzsolódtak. Sok papírban a tőzsdeidó alatt elég jelentós áringadozás volt és átmenetileg javult is kissé a hangulat. Végeredményben lanyha maradt az irány zat és JZ árnivó ujabb 1—2\'o-kal leszállt. A kttliszban főlcij Salgó és Osztrák H. voltak gyengék. A vas-
értékek 3—4% veszteséget szenvedtek. Az általános lanyhaság alól csak néhány papír volt kivétel. Igy a Kereskedelmi Bank, ElsŐ Magyar Biztositó és Bauxit szilárdan tendáltak. Bauxit utolsó zárlatához képest 10 -kai emelkedett.
Utótőzsde
Irányzat Uzlettelen. Kereskedelmi Bank 910, Cukor 1850, Pesti Hazai 2300, Kőszén 2960, Urikányi 960, Danubius 2015—1980, Magyar Hitel 355, Rima 107, Osztrák Hitel 127, Nova 168, Georgia 252, Égisz 62.
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai
tagol fost 1440C0347000
Caak koroaa XII
Ololi Hü I ISO
OoUii JMOOJIHO
fialta It, 3*45 Ml»
MoüiMlfcl. II22JJIÍ0I
Ut 3tt !ii
U». JOiill
UM 21(0 IMI
M.V. IWWtOW
Oiitf.KhttL M<0l»S0
Ola kor. 1)17$ I 3:5
(tijd Irat* l!«35 I3JM
1«l(i Utak AMO-JS\'l
hcítíí kw nmum
•vM kor. 11745 119 4
Amilttdim
BtlgiH
Bulla
Bukat Ml
BiBtual
Ko?«afcl(a
XrliilUaU
hujdo
Ma«ryo«k
Pirla
Ciljt
SiMla
Itcxkkotw
Wiaa
zfltlts
:s-52i 21701 1171 1181 I4I9S ICríO JJÍ W4
»:o j»í
IS3TS I31SS
iií«i»ir>
31SXXV4470C0 2UO-2SM
WSOO-7IUO
uuani uuiim MJ M7 ■09 $ 1911J 9M0 ICO 10 •3US IUI8
A magyar korona külföldi hivatalos jegyzései
D&VIZA VALUTA
v l«K3ip <aa Uz«tp Ha
Bécs ...............1 9995 9982 19975
Berlin...............5877 5885 5907 5906
Prága ............ 47SI;*|475J>t 47775| 477V«
Terménytőzsde
Irányzat tartott voll Búzában ugyan kissé gyengébb volt a hangulat, árit azonban az árjegyző bizottság változattanul hagyta. Korpa valamivel szilárdabb volt. Üzlet hiányában azonban ez ti változatlan maradi. Egyedül a tengeri drágult 5000 koronával Forgalom minimális volt.
Buza tlnav. 76 kg-os 490.000 495 000, 7í kg-oi iOO.OOO 501000. egyeb vld. 76 kg-oi 487 501.1 492 500, 78 kg-o» 497 500 - 502 500 roxi 4 IC 000-415 000. aj tengeri 275.000— 277 500, takarmány árpa 320.000 - 330,000, köles 260 000 270.000, korpa 227.500-230.000, zab 415.COO- 430.00Ö.
Sertésvásár felhajtás 4000, melyből eladatlanul vissza maradi 300 drb. Elsőrendű 2 J.500- 2 J 0C0. izedet! 20.000-20500, szedeti közép 19,OJO - 20 0OJ, könnyti 16000—18000, elsőrendű öreg 19030-20.000, másodrendű 18.500 19ÍX0. angol süldő 18 (XX)-22.000, szalonna nagyban 22 500 -23.000, zslt 26 000,-26 í.00 lehuzoil hus 26.000 -28.000, szalonnái tél icrtéi 24 000 -25000. Irányzat gyenge volt.
Kiadó: Zrinyi Nyomdnipar és Könyvkereskedés RT. Nasrykanl»«i»
Okosan teszi
a legtöbb háziasszony, ha bevásárlásánál a
„valódi Franck"
kávépótlékot követeli. Ók súlyt helyeznek arra, hogy mindig a valódi, régen bevált „Franck" kávépótlékot kapják!... mivel ez használatban a legelőnyösebbnek bizonyult.
Ügyeljen bevásárlásainál gyári védjegyünkre, a „kávédaráló-ra"t
Zürichi zárlat
Párti 2645 —, London 2512 50, Newyork 517—. Bilissel 2580—. Malland 2C82-50, HoMand 207 80, Berlin 123 10, Wien 72 80, So\'in 375 —. Praga 1532 50, Budepeit 72-75, \\r»«»<s 9910 Bukarest 240 —. Be\'.RtM 85 250
Apróhirdetések
Aa apr6blrd«M< dlla 10 u4lg S-CO K. A tlmni « olr.d«n vailigabb beiCbíl 1114 aiö ktt uótuk tiimll* Utlk. MlodíO lovlbbl liö dija 5M K A hlrícUal dlj «a>» flitUadi « a fdfRilmi idó hontttimltlillk
Szarvas •xállóban hónapos szobák
ktadők.___H87
Háló- ón konyhaborocdozósi bútorok eladók Eötvös-tér 24. sz. alalt.
Eladó egy 500 literes kézihajtásu tej-szepíritor. — Janlu-puszta, u. p. Mura-
keresztúr. _1535
Július elsejére egy bútorozott szoba kiadó. Clm a kiadóban.__1544
4 lóerős gőzlokomobil éa 900 Hofherr-caóplő teljesen uj, kedvező fizetési teltételek mellett eladó. Weiacr Gépgyár Sugár-u. 16. 1539
*Lc4ny kalapok minden színben, díszítve 85 exer, hölgy kalapok minden színben, dlszitvc 135 ezer, fehér női panama, csoda szépek 195 ezer, llorenllnck minden nagyság1""- fehér angol kalapok csak nálunk kaphatók 135 ezer. Klein JAzset és Testvére _ 1564
MüvészieB függönyök,
ágyterítő, tllecnbrosz, csipkék, cicpp<!eschin í e h é r n e m ü c k jutónyoann eladók. Elvállalok monllrozást, petit-polntmvinkdt. Budapesti iparmüvesznö Klróly-utoa 9. ixám.
1
MEGHÍVÓ.
A Gazdasági Hengermalom Réaxvónytáransóg, Sormás
első évi rendes közgyűlését
1925. évi junius hó 3-án, délután 6 órakor tartja amelyre a t. részvényesek ezennel meghívatnak.
Sormáson, hivatalos helyiségében.
<
Tárgysorozat i
1. Az igazgató és fclügyelóbizottság jelentése.
2. Zárszámadás mcgvizsgáleisa, az évi mérleg megállapítása és határozathozatal a nyereség mikénti felhasználása iránt.
3. Határozat az igazgatóság és feKigyelőbizoltságnak adandó felmentvény tárgyában. \' Egy igazgatósági tag lemondása folytán megüresedett hely betöltése iránti
al.
határozathozatal
Nagykanizsa, 1925. május hó 25-én.
rmotok Mttvinyclkrl
Az Igazgatóság.
i l<:ua.t{ p4r.iU(iail Sarotiioil
MÉRLEG-SZÁMLA
Vagyon
Részvénytőke számla ...
10,919.981\'— i Pénztár „
194,995.337 - J Berendezés
90,<»4.0(X) — I Ingatlan
70,000.000.— 1 Adósok
I Elfogad vány „
j Hitelezők .....
_l Nyereség .....
TeSier
110.000.000\'-234^16X)0ö-l.«i3JI8-
366.879JI8-- •
Megvizsgálta éí rendben találta
Nagykanizsa, 1925. május 23. A FELÜGYELŐ-BIZOTTSÁG.
Nagykanizsa, 1925. április 3"1. AZ IGAZGATÓSÁG.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tőzsde délután 1 órai záróárfolyamai a kővetkezők:
A«t©i-M»rr
i baak
HU
Jaliiloc
LtlIIBll.
01. M bank
o*>u Hit
Baikurali rsMbiuib. n«rw«« He«. ut |. »
Lü£«< la n
M.-C.iai! Ipari Km. HUal
Majtjac N»«at
Kíip. Jalflloz Vl\'Oal bauk
Ntral k ll lak. Kaaait. B
UpWrf\'Wl rót Jion
Kéblc.al Tak
AlUL lak.
Moklia
Haaai alaó
IUI M Hat. •
KafJ-fraatla
Mnlook
Sttt-M.
Concoid\'a
IMki.taafcaJ
Buj.rc.u
IKsyárU
KI-1.7 nalow
Vial--.a
T<Wökai»«l«
Tr naittkU
Silu >\'•<
ftol.6
fjít Mtl
Icnjl
Sílíi U\'Uiarl
oíli-.n. K6«ö«b<ii/al
Rl«W»yal Si\'-aróila
NaaW 17
Vttt. butoc
KO>l«k*.l«
A&ll AU\'atlka
\'_»vaola ll
Mft/. Z
Out ll
koxdU
Vlroal 1
Ditlwaet
Államaiul I
Tra»l li
■ «04t I
0 l«í V
f\'ty-i Oaai-l> O.I.. V Ho\'avi
Unr
Otkukoa < 0
Cukwlyn IS50
0*OfffU 352
Miife. cukor ICC
ÉI«Imlix«ek Caltaar —
SatlJal —
Mártii i\'
r«k*|i boa -
Halkatok 15
OAl. V|IUn««
r.rr. Ui4 t(X&
Jual 1116 OS
AH tt\' If S"
Auw 1115
v>,ri>ui 12
Uln\'ok
OU|l*ar « M
Maioal pa\'r —
Sflr It nati
r^itoal >\'-■> -
KUíl» tvi V.
KA» IW
Ka|U»kh C»x», I
Báaa»*nja5« i: 1 OatkwIrJI
S.*ll<*J»k
Kojaluí\'.\'ö 17}
tcowtitiai S5
tilaa <2
V)i.,lp». Jp«tla-Hu»|. aaiUlj,.
Pipilt?*!
ZALAI KOZLONV
érkeztek riagy választékban
budapesti szőnyegkereskedő cégtől raktárunkba.
Csak két siapig tekinthetők meg. Olcsó árak! - Kedvező fizetési feltételek!
Weis^feld és Fischer

Pünkösdi cipövásár!
Néhány l.jla cipőt raktárunkról beszerzési áron alul kiárusítunk, különösen ajánljuk az alábbi reklámárakat:
Tenniszcipő fehér vászon, női ......... 180 ezer
Tennisz-cipö fehér vászon, uri ......... 210 ezer
Bc.x férfi Wzös cipő 200 ezer
Szürke vász. n, pántos
félcipő ........... 125 ezer
Fehér vászon, pántos
félcipő............ 140 ezer
Fehér vászon, füzös félcipő............ ISO ezer
Szandálok a napi árnál olcsóbban. - Lakk és más diwatcipők jutányos áron. Elmö áldozásra és konfirmálásra ajánlunk fehér cipőket.
Miítényi Sándor és Fia
Fö-ut 2. szám r« Városház.
Imakönyvek
Rózsafüzérek
legnagyobb választékban legolcsóbb árakon kaphatók
FISCIIF.L FÜLÖiP FIAI
kfínyyktrtt\\tahíben NAGYKANIZSÁN.
155 m5l vástoadpi Kúike /a ííhír l<doM> ryíilmány
no;:;: tehír KycrincVctpiS kllUoö mini-
só icnnls Iorn«.h*ilclpö vjtlax vC^6a Kumlll pj>-l.taiaiit»lt inliu\'.i.\'i;. IclUf. ttkrU. aiAikr, barna ailnrkbtn
155 lejtjobb R/Írlniin>íi tcnnluclpó rrancla laton
190;;;\' bOrcipö
Sxandá\'ok «x(f« t-a m\'nAiíu ■o 2! 33—M 27 .11—v. -i. K> iíl.i.u ho. IIOl— I3Ö.— I».- f.ai K IIJak-lpA* mln<l«ol>U VivÜcIStn ía wlubin 00 ctti K T.xnalilká 30 ti<r, «i<J»ll »v<J iioknya* toriunadrij 125 cxr kor, ttliír Uih Iriiniai- nad(l|( 125 titi kojona ^fh^ffP «*"•«. Budfliitsl, Döbrcn. tlitmcfl ttjokióbk Nvlililan (nrril. IVI
Pénzkölcsönt
gyorsul szerzek ingatlanra kebc lezésie vagy váltóra kezesekkel.
Előnyös kamatfeltételek. Szigriszt László irodája Fft-ut 8. (Bazár-udvar).
I66l92c» végrli. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881, í.i LX. L-c. 102. §a étlchnében ezennel kOz-hírré teszi, hogy a nagy kanizsai kir. járis-blrt\'signik 1925. évi Pk. 3SI6. számú vég. jéve kílvetkczlében Dr. Sehlclffer Imre véd álW képviselt Jándera Adolf iiván 1.000.(00 K s jár. erejéig 1925. évi április hó 7-én foganatosított kielégítési végrcluj-lAs utján le- és fciíllfoglait és 6,OOÍVX0 bcesQli kOvcbtezó Ingóságok, u. ni.: E^y ebédló szekrény, pohírszék és 1 gobtil: kép nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai kir. jirü-blróság 1925-ik évi V. Pk. 38:6. száramé*, zésc folytán 1,000.000 kor tókekövcWcs »;i9/n váltódij és eddig összesen 347.000 Vx. bíróilag már megállapított költségek ccjíii Nagykanizsán, Kli-ályutca 43. Ieer>ió mcglartására 1925. évi június fii) 2-ik napjának délutáni 5 órája halandóul kl-tüzelik és ahhoz a venni szár.dC-kozók cím nel oly megjegyzéssel hivatnak meg. lioy az érlnMt Ingóságok, az I8SI. évllX.t-c. 107. és il8 §al értel nében készpéozflzctb mcllcú. a legtöbbet Igérónek. szlikség esetén becsáion alul Is el fognak adatni
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és leiulfog\'altaiiák ó azokra klclegilé>l jogot nyerlek volna. ex« árverés az 1ÍW1. évi LX. t.-e 120. éitrl-mébtn ezek javára is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán. 1925. évi május hí 18. napján. ^ Hflán Qyu|a g k
" kir. Jblróságl végrehajtó
P.z összes
jó tulajdonságok, melyek a jó kávéfőzés-hezszükségesek, benne vannak a
kávékülönlegességben. Védjegye: első szent királyunk, Szent Istvánnak képe.
Hirdetések felvétetnek
Minden doboz sarkába^ pörkölt szemeskávé van]
Niomat\'jti a Irinyi NyomOsiiwtr tót Könyvkereskedés R.-T nál, Na^ykamifAr! (Nyomnave*«»ő: (Henbec* Károly^
m
63. évfolyam, 117. szám
Nagykanizsa, 1925 május 27, szerda
Ára 1800 koronái
POLITIKAI NAPILAP
BaÉfk«utó«*2 kt*Cóhtv»ul !\'<5 u< A bittnub&n-Telcton 78, nyomda 117. azAm
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
ZÖLD EXPORT
Állami létünk, közgazdasági berendezésünk alapját, mint kimondott agrár-országban, a mezőgazdasági termelés képezi. Mikor még Ausztria fojtogató karmai ellen küzdőttünk, egy alkalommal a kvóta emelési kormányjavaslattal szemben Apponyi gróf igen találóan jegyezte meg, liogy kár Magyarország teherbírási képességét annyira próbára tenni és tulfeS2iteni, mert ennek az országnak e.víszten-ciája leginkább a májusi esők\'ől függ. Mennyivel találóbb a hely zet ma. midőn az ipari termelés alapfeltételeit képező nyersterményekkel bővelkedő országrészektől megfosztottak.
Hiszen a nyomor, nélkülözés elképzelhetetlen magas fokra hágott, a szerencsétlen, vergődő ország kinosan kitelelt lakossága egy rossz terméiü évei aligha bima megrázkódtatás nélkül elviselni.
A gyárkémények nagy része nem füstöl, a kisipar man ón biceg, a kereskedelem teljesen megbénult és a legnagyobb fogyasztó, a középosztály — mint ilyen eltűnt. A közgazdasági élet lüktetőcsatornája a hitel: bedugult, a pénzkészlet ijesztően megíogyotl, azonb:in vásárlóképessége alig emelkedett. Nem csoda, ha mindenki az idei terméstől várja a javulást.
Már hozzáedzödtünk, hogy nyugodtan bíráljuk az eseményeket.
Az egész világ krízisen megy keresztül. Az ipari s ennek nyomán a közvetítő kereskedelem gyors fellendülése nem várható, tehát az agrár államok jelenleg előnyben vannak, azonban a produktummal jó lesz helyesen sáfárkodni 1 A múltból okulhatunk. A termés helyes beosztása és értékesítése a kormányzat kardinális feladatát képezze! A szanálás súlya, az államfenntartó egyik legfontosabb osztályhoz, a birtokossághoz is beköszöntött s ha itt is kicsúszik a talaj, megszűnnek a kiadós adó-alanyok.
A hivatalos vetésjelenlés szerint: „Jó. közepes termésre van kilátás, felelősségen kiviil kijelenthetjük, hogy az ország leg-
nagyobb részében igen szép eredmény várható. Igaz, hogy a jég már eddig is számottevő károkat okozott, de ha a természet a nagyobb elemi csapásoktól megóv, ugy akkor a nyomor
a jövő tél közepén enyhülni fog-
Májusi, bőséges csőkkel kevert, valóságos tropikus időjárás folytán, különösen a kerti veteményeknél, hüvelyeseknél és kereskedelmi növényeknél óriási tempóban indult a fejlődés, melyekhez a gyümölcs és szőlő mutatkozó termését számítva, a legörvendeíesebb perspektívák nyílnak meg. A kenyérmagvak, kukorica is a jó termés felé hajlik".
A gabonanemüek értékét a világtőzsdék irányítják, azonban a zöldségfélék és gyümölcs értékesítése önálló határvonalakon mozog. Ha megfelelő exporthoz juthatunk, csak a felesleg vándorol ki, hogy idegen valutává változzék, nurt a belső fogyasztást ez nem korlátozza, legalább is árban, c-ak kevéssé befolyásolja A belső fogyasztó közön-
ség pedig kárpótlást talál a jó-termés következtében várható általános árcsökkenésnél.
A gazdaközönség is nyög a közterhek súlya alatt. Lehetővé kell tenni, hogy kötelezettségének megfelelhessen. Elsősorban a kormány figyelmét hívjuk fel. hogy kövessen el mindent a zöld export sikere érdekében. Azonban a gazdatársadalom is mozduljon meg idejében s főleg a vidéki egyesülelek, hatóságok, mezőgazdasági kamarák tegyenek előterjesztést érdekeik, kívánságaik kielégítésére.
Legtöbb vidéknek megvan a maga speciális termése, annak különböző szállítási szezonja, tehát főleg a vagonszükségletről való gondoskodás az egyik íó-feladal, másodsorban pedig ezen szezon\'.ermények fuvardíj-téleleinek erös mérséklése hozhatja meg az. eredményt
Ha a gazdatársadalom a termelése mellékcikkeiből közterhei nagy részét fedezni tudja, eltűnnek majd a gond redői a homlokokról s talán már az idén felhangzik a víg aratódal.
A passzív eSbmsék bevonult a paHamentbe
A nemicelíjyülés első teljes iiJese — Minden vihar nél küi folyt le a választójog: javaslat m?i vitája
Budapest, május 26 | A nemzetgyűlés mai ülését féltízen- \'
egy órakor nyitotta meg Scitovszky Bél i cintik. Megteltek a baloldali padsorok, teljes számban bevonullak a szocialisták Pcidl Gyula vezetésével.
Baross János: Örömének ad kifejezés:, liogy a csonka parlament is-inét teljes. Üdvö/li a szövetséges ellenzéki párlokit. amelyek most már szintén részt vesznek a küzdelemben. Kijelenti, liogy kizárólag a nemzet érdekei miatt küzdenek az általános választójogért.
Vitán felül áll, liogy egyedül a titkos szavazás garantálja a politikai meggyőződés őszinte megn>ilváiiu-láüát.
A megszállott területen élő magyarok ne.t; fogn-tk visszavágyódni mindaddig, amig itt olyasmi történ-het, mint amit Sopronnal ;-karnak elkövetni.
(A kermány rész.éiöl Pesthy Fái igazságügyminiszter van csak jelen.*
Peidi Gyuls: Hosszabb távollét után megjelentünk újra az ország hazában, hogy az utolsó pillanatban kísérletet tegyünk a merénylet megakadályozására, amelyet a kormány .. választójogi javaslat U resztülerő-s/okolásával készül a/ ország ellen elkövetni.
— F.z a javaslat nem a haladást szolgálja, hanem a visszafejlődést. A négy elemire vonatkozó szakaszt osztály érdekeik védelme sampont-j\'tból csi.iáliák. Isy 1.837.000 polgár továbbra is jogtalan pária, megbélyegzett ember marul. A kormány a nyílt szavazással azt a rendszett akarja továbbra is fentartani, hogy a választókat a szav: /-stiál ellenőrizhesse.
Magy.irotszágon amióta csak szavazás van, beigazolódott, hogy a kormány nyílt szavazással biztosította magának a többséget. Nem titok, liogy a nagybirtokosig ugy haitoiták alkalmazottaikat a váLsz-
dwuerétl <1.1. Egy hóm W.OOC korom Hcoir. nárt.......... 90.000 kexena
fásoknál az urnák elé, nem titok az sem, hogy a bankok megvonták a hitelt azokéi, kik nem a kormány jelöltjére szavaztak, az ledig köztudomású, hogy a szolgabíró hatalma oly nagy, hogy aggodalmas volna ezzel szembeszállni.
A integritás elérésére két ut van: az egyik a fegyveres ut, a másik a szavazás, a szabad véleménynyilvánítás utja, hogy bizonyos területek népszavazás utján döntsék el, hogy melyik országhoz akarnak tartozni. Hl Szlovcnszkóban például egy hónap mulvá népszavazást rendelnek el a hovat.irtozandóság tekintetében, azt gondolják, hogy a mai viszonyok között Magyarország mellé állanának?
Áttérek a törvénynek arra a szakaszára, amely szuint nem választ-h stó képviselővé az, aki állandóan külföldön tartózkodik. Ez a szakasz mutatja, hogy a kormányzat szelleme tna is a boszu és a megtorlás. Ezt keli mondanom erre a szakaszra, amely szerint Garami Etnő vagy Lovászy Márton cl \\an zárva attól, hogy bekerülhessen törvényhozásba. A javaslatot nem fogadja el.
Farkas Tihor: Hibáztatja, hogy elemi iskolai bizonyítványt követelnek attól, akinek választójogot adnak. Az. altalános és egyenlő kifejezés nem őszinte. A titkosság a javaslat ütközőpontja. Elismeri, hogy a jelenlegi kormányzat inkább nyílt szavazással, mint titkos szavazással szerezhetne többséget.
l.endvay István : Bármennyire fontos is a választójog törvényes szabályozása, Mikkal időszerűbb lenne, ha állandó napirenden tartanánk a trianoni békeszerződés revíziójának kérdését. A választásuk tisztaságát csak a titkos szavazásban látja biztosítottnak. Az a nézete, hogy a szociáldemokraták nem akarják komolyan a titkosságot.
FJnők ezután napirendi indítványt tesz, hogy a gyűlést holnap folytassák. Majd az interpellációk felolvasására került a sor. A felszólalási idő korlátozása I Miután a passzivitás bevonulásá-j val a valasztójogt vita nagyon elhu-! zódhatik, a kormánypárt elhatározta, | hogy szombaton kérni fogja az uj j házszabályok kiadását. Eszerint az i általános vitában mindenki csak egy órát beszélhet.
ZALAI KÖZLÖNY
BELFÖLDI HÍREK
Gróf Klebelsberg Kuno miniszter Pécsett. Klebelsberg Kuno gróf közoktatásügyi miniszter tegnap Pécsre érkezett. Az egyetem bölcsészeti kara ma díszdoktorrá avatja.
Antal Géza református püspök Székesfehérvárott. Antal Géza du-nántuli református püspök tegnap Székesfehérvárra érkezett, hol a városházán tartott ünnepségen a disz-beszédet mondotta.
Az apósgyilkos Froreich főtár-gyalása. Egyedi gyilkosa, Froreich Ernó bűnügyében a fótárgyalást a soproni törvényszék büntető tanácsának elnöke junius 21-ére tűzte ki.
Helnrich Ferenc súlyosan megbetegedett Heinrich Ferenc nyugalmazott kereskedelmi miniszter súlyosan megbetegedett. Tüdőgyulladás támadla meg. Állapota válságos.
A Városok Kongresszusának tegnapi ülésén Lukács György bejelentette, hogy a pénzügyminisztériumban tárgyalások folynak megfelelő külföldi kölcsön szerzése tárgyában, azért óva inti a városokat, hogy kölcsön ügyében saját akciókat ne folytassanak.
Az orgoványi rablók ügyének tárgyalása. Az orgoványi rablóbanda ügyében a tábla tegnap folytatta a tárgyalást és befejezte a bizonyítási eljárást. Az ügyész a 12 rabló súlyos megbüntetését kérte. Az Ítéletet holnap hirdetik ki.
Az Apponyi-könyvtár megérkezett Budapestre. A hatalmas és értékes könyvtár, amit Aoponyi Sándor gróf ajándékozott a Nemzeti Muzeumnak 73 ládába csomagolva tegnap megérkezett a fővárosba.
Nem mond le Budapest polgármestere. Sipőcz Jenó polgármester kijelentette, hogy a lemondásáról szóló hirek valótlanok.
A nagykanizsai husdrágaság
A drágasáo igazi oka — Külföldi marhakereskodtth özönlik el a zalai lillatvhaá-okat — Export , Kanizsáról Ausztriába Mit mondanak a kanizsai husiparosok?
Nagykanizsa, május 26
Háziasszonyaink régi panasza, hogy Nagykanizsán a hus tetemesen drágább, mint a szomszéd városokban, nevezetesen Zalaegerszegen, Szombathelyen, Kaposvárott stb. de még mint Budapesten is, ahol elsőrendű marhák kerülnek vágásra. A nagyközönség, amely rendesen nem igen szokott a dolgok mélyérc hatni, mindjárt kész is ai ítélettel: a nagykanizsai husiporosok mohó nyerészkedési vágya az oka az itteni húsárak magasságának.
A háziasszonyok panasza jogos. Tény, hogy a husdrágaság terén Nagykanizsa vezet. Azonban mielőtt a drágaság tulajdonképerii okát a nagykanizsai husiparosokra háritanók, jogos, igazságos és méltányos, hogy meghallgassuk a husiparosokat is.
Alkalmunk volt a szakmának egyik legtekintélyesebb képviselőjével erről a kérdésről beszélni, aki a drágaság kérdéséről a következőleg nyilatkozott előttünk:
— A mostani husdrágaságot a nagykanizsai husiparosokra hárítani és azt az ő kapzsiságuknak vagy nyerészkedési vágyuknak imputálni igazságtalan dolog, mely a kérdés nem ismerését tükrözi vissza.
— Tény, hogy Budapesten, de sőt Bícsben olcsóbb a zalai marha, mint Nagykanizsán. Azonban ennek nem a nagykanizsai mészárosok az okai. A nagykanizsai husiparosok kénytelenek a mai árak mellett marhát vásárolni. Kettes:- háiman összeállnak és igy keltcsben-hármasban vesznek egy-egy állatot, melynek kimérése a mai agyonszanált világ-
ban olykor egy hétig is eltart. El lehet képzelni, mit kereshet ilyen körülmények között az összes közterheket viselni köteles husiparos.
— Aki a vidéki állatvásárokon megfordul, láthatja, hogyan lepik cl az olasz, cseji és burgenlandi marha-kereskedőd a magyar piacokat és hogyan verik fel az állatárakat, amelyek elől a zalai főleg a nagykanizsai husiparosnak dcfcrálnia kell, mert nem tudj í megfizetni azl az árat, melyet ők megajánlanak egy-egy állatért. És ha eddigi rendes vásárlóközönségére való tekintettel mégis kénytelen az idegenektől felhajtott árat megfizetni, senki sem kárhoztathatja a busiparost azért, hogy á túlhajtott áraknak megfelelően kénytelen kimérni az állat húsát.
— Miért türi a hatóság azl, hogy idegen ktreskedók kiviteli célokra a magyar fogyasztó piac elől összevásárolják és kivigyék a zalai vágómarhákat, akkor, mikor a nagykanizsai husiparosok roskadoznak adóterheik alatt sigykiszolgáltaljáköketaz idegen marhakereskedők áifelhajtó-müveleteinek és leheletlenné teszik azt, hogy az agyoncsigázott dolgozó-osztály könnyebben hozzáférhessen a tápláló huseledelhez.
— Nem kell csodálkozni azon, hogy Béc.iben a zalai vágómarha husa olcs\'óbb, mint ná\'unk Nagykanizsán. Tudunk esetektől, mikor egyesek (és itt neveket említetlek nekünk) ö szevásárolják az állatokat Nagykanizsa és vidékén folyó marhavásárokon és hogy ne kelljen az elég tetemes vágóhídi dijat és fogyasztási adót fiz:tniök, kiviszik az állatokat a közeli falura, olt leölik és leölve :zálli;ják fel Bécsbe. Tegnap például ölvén borjut szállítottak cl leöli állapotban Nagykanizsáról Bécsbe.
— Hogyan veheti fel ilyen körülmények között a versenyt velük a
1025 május
nagykanizsai husiparos, akinek vágóhídi dijat, fogyasztási adót, a súlyos közterheket, megélhetését, személyzetét és összes kiadásait abból a néhány kilogram húsból kell fedeznie, melyet naponta elad. A nagykanizsai husiparos ma örül, ha egy héten belül egy vágómarhát ki tud mérni.
— Ha orvoslásról lehet beszélni és ilt nemcsak a nagykanizsai husiparos anyagi érdekeiről, hanem egy 32.000 lakosságú város közellátásáról is van szó, ugy csak az lehet, hogy az arra illetékes városi hatósági közegek az államrendőrséggel egyetemben a nagykanizsai husiparosok bevonásával oly módon oldják meg a kérdést, kogy az idegen állambeli kereskedők ne verhessék fel gigantikus magasságokba a marhaárakat, hogy ily módon elüssék a husiparosokat a vételtől és ne lehessen egyeseknek a legális utak kikerülésével a tömegesen ösz-szevásárolt kivitelre szánt marhákat exportálni.
Szeretnők, ha hatóságaink ezzel a kérdéssel komolyan foglalkoznának és a nagyközönség és husiparosok panaszaikat gyökeresen orvosolnák.
Semmi hir Ammundsenről. Aggódva lesi az egész müveit világ Ammundsen és hősi társainak bátor vállalkozásairól, as északi sarkra irányul! repülőgép-expedícióról szóló híreket — azonban mindinkább nagyobb a nyugtalanság a norvég fővárosban Ammundsen sorsa miatt. Miután eddig semminemű hir nem érkezett be — a szakértők is beváljak, hogy komoly aggodalommal kisérik Ammundsen további sorsát. A beérkezett hirek igazolják az aggodalmakat Mindenki kénytelen azzal számolni, hogy az északsarki, expedíció szerencsétlenül járt.
Át a Glecseren
Irta: Péchy-Horváth Rezsó (3) De én nem gondoltam semmi veszélyre. Előttem láttam, néhány száz méternyi távolságban a csodás szépségű angol hölgyet, amint erőteljes mozdulatokkal, kapaszkodva törtet felfelé a Piz-Palű gerincén.
Nekivágtam a glecsernek és ugy siklottam át rajta, mintha csak az Andrássy-ul egyik oldaláról mentem volna át a másikra. Ahá, gondoltam, a szerelem csodás ereje vezérelt és oltalmazott a jégszakadékok közepette...
Egyszerre meghűlt bennem a vér. Sikoltást hallottam és amint az angol hölgy felé néztem, a következőket láttam, mialatt a szemeim a rémülettől tüzes karikák eszeveszett táncát látták: az angol leány a lábai alól elvesztette a szikla fokát és csüngve maradt a függőjeges sziklafalon... Kezei görcsös szorítással markolták az eispickel nyelét s az szerencsére egy jó ponton akadt meg, ahonnan ki nem csúszhatott.
A helyzet rettentő módon kétségbeejtő és reménytelen volt. A leány ott függött felettem a sziklafalon, közöttünk pedig vagy háromszáz méternyi távolság és hozzá még nem is rendes talajon, hanem meredek sziklafalon... Ha a hölgy keze csak
egy pillanatra is elernyed vagy elfárad, kész a legretlenetesebo katasztrófa: a szemeim előtt zuhan le a sziklafaltól s csupán véres roncs lesz a mesébe illó szépségű leányból.
Belefújtam a turistasipomba és amikor a kormos sziklák között éle sen felrikkantó visszhang elfakult és elhall, felkiáltottam hozzá, hogy tartsa magát, amig lehet, jövök már a segítségére. És valóban megindultam magam is a nyaktörő uton felfelé, minden lépéssel közelebb jutva ahhoz a lehetőséghez, hogy izgatottságomban eltévesztem a lépést s lezuhanok, mielőtt kiszabadíthatnám a leányt borzalmas helyzetéből.
Hihetetlen küzdelmek árán végre elérkeztem a leányhoz. A kimerülés akkor már erőt vett rajta és a kezei erősen reszkettek a fáradtságtól. Kö-rülkötöttem a kötelemmel a derekát, aztán a lábai alatt bevágtam a sziklába az eispickclt — és a hölgy meg volt mentve.
Újra a glecser melleit állottam. Oda értünk vissza, És ez volt a szerencsém. Mert máshonnét rögtön lezuhantam volna. Olyan nagy volt a rémületem és a meglepetésem, amikor a nő arcába tekintettem.
Káprázat játszott .volna velem reggel, az Alpenglühen hűvös fénye mellett, hogy a leányt olyan csodás
szépségűnek láttam ? Vagy talán rémületében egyszerűen megvénült és megcsunyull ? 1
Alighanem egyik sem esett meg, ellenben a hiba bennem rejlett. A hajnalpirkadás mesés szépségei vették cl a látáson^helyességét és otl, a természet káprázatos szépségeitől megbűvölve, szepnsk láttam a mel-leiUMiálló nőt is... Pedig oly csúnya volt szegény, oly csúnya, amilyen csak egy angol spinster lehet, aki a fejét már hegymászásra adja!...
Az arca égő-vörös, a szemei viz-szinüek, a kezei és lábai férfiasak, a formái — formátlanok és nini: a haja szinte undoritóan vörhenyeges. És én ezt néztem szépnek?
Megfelelő dühhel és felháborodással hárítottam cl köszönő-áradatát s aztán, a világ minden kincséért sem nézve az arcába, elköszöntem tőle... Fújva, átkozódva, felsülve indultam vissza, át a glecseren...
Akkor jöltem tudatára egy nagyszerű igazságnak. Az elragadtatásunk éppen olyan, mint az élet. Dus, gazdag a kinálat, tele marékkal unszol mindent, de amikor megnézzük a poriékát, csupa ócskaságot, hamis sallangot tapintanak mohó kezeink...
Ezt az igazságot igen keserűen fizettem meg.
Igy szólt az elbeszélés és amikor elhangzott az utolsó szó is, a társaság vegyes érzelmekkel mosolygott össze. (Vége.)
Álomfalva, egy perc!
Irta: Császér Jenő
Barátságos kis állomáson áll meg velem a vonat.
A vágány mellett dúsan termő cseresznyefák hajlidoznak. A tenyérnyi váróteremből pár kíváncsi fej leselkedik kifelé. Távolabb az állomáson tul szekér áll, vidám pej-lovacska va eléje fogva, a szekéren ökölnyi gyerek hühózik és rángalja a ló száját.
Az állomás mellett kanyarodik az ut és látszik a domboldalba épített tiszta falu, kis bogárhátú játékházaival. Közepén a pirostornyu templom, mint a kollóstyuk vigyáz a házakra, kis csibékre.
De szép ez a kis falu!
Le kéne szállni, itthagyni a vonatot poggyászommal együtt és halkun fütyörészve bandukolni föl a dombra. A faluban találomra beállítanék az első házba. A pitvarban odalépnék a ház" őszbecsavarodó \' öreg magyar gazdájához és szólnék :
1925 május 29.
ZAI.AI KÖZLÖNY
Művészi esemény Nagykanizsán
Mcdgyaszay Vilma a Kaszinóban
Medgyaszay Vilma most van ! művészete zenitjén. A színjátszásnak altala kultivált lerüleién nir.es iiiojj egy másik művésznő, kit hozzá hasonlítani lehetne. Kiismerte ezt nemcsak a magy r sajtó s a magyar közönség, hanem a művészi tehetségekben sokkal gazdagabb külföld is. mely a nagy viiágprimadt>nuák-nak kijáró megtiszteltetésekkel Ünnepelte és ünnepli a „magyar Yvette Guilberf\'-et. •
A művészest szombaton esle pont fel 9 órakor veszi kezdetét a Nagykanizsai Kaszinóban. A jegyeket Szerb Ernő árusítja Oengeri üli üzletében.
Nagykanizsa, május 2>
Már csak néh :ny nap választ el bennünket attól a ritka művészeti eseménytől, melyben Medgyaszay Vilma és héttagú társulatának szombat esti előadásával részünk lesz.
Az egész Európában nagyrabecsült dizőz magához méltó partnerekkel jön Nagykanizsára, hogy egy feledhetetlen estél szerezzen nekünk. Vidor Ferike. Hollós Juci. Kőváry Gyula, Her ceg Albert, Lengyel Vilmos és Helényi Hcidelberg Albert, valamennyien elsőrangú nevek a színészet terén.
Cserkészjubileum
őt éves a nyugatmagyarországi cserkészmozgalom. — Kétnapos cserkészünnepély Szombathelyen
A Magyar Cserkészszövetség III. kerülete, melyen Moson-, Sopron-, Vas- és Zala vár megye területét foglalj i rmgában a pinkösdi ünnepek alatt üli .i.eg ötéves jubi\'eumát. Ezelőtt öt évvel bontották ki itt a nyugati végeken a cserkészet lilioma zászlóját. Küzdelmes volt ez az öl év, ile a munkát érdemes volt elvégezni.
A mozgalom megindítása után csakhamar z5 csap»t alakult s azóta a csapalok száma 36-ra emelkedett. A mozgalom mindenütt megértő támogatásra talált, különösen a vármegyék hívaialo. szeivei, az iskolák vezetői és tanárai voltak nagy megértéssel a mozgalommal szemben. 1920. szeptember 18-án zajlóit le az első közgyűlés, amelyet másnap a Batthyány Ludovika grófnő álial ;>do-mányozott díszes zászló felszentelése követett.
Nagy szolgálatot tesz az egységes kiképzés terén a cscrkésztiszii tanfolyam.
A szövetség mindiárt a mozgalom elején szolgálatába állította a sajtol is. Megindult a „Nyugatmagyaro:-
— Megjöttem hozzátok; én ;> tékozló fiu. Nem én mentem el töie-tek a faluból, hanoin már egyik dédapám, ó voll, aki eltékozolta ?. falu minden kincséi: a bekéi, a hitel, a szeretetet és elment a városba. l:n ime megtértem. Sápadtan, lerongyoltan, betegen. Enged-\', hogy itt maiadjak, ne mini fiad, lunem mint szolgád. Engedd, hogy itl munkában feledjem el a városi.
Ő magához ölelne és olt Marasztana.
És járnék vidáman kapával a vállamon és dolgoznék napestig. Akkor hazatérnék. Kis feleségem várna a ház előtt és megcsókolná porlepte, veritékes homlokomat.
Esténkint együtt olvasnók a képes naptárt, a házunk egyedüli szórakoztató olvasmányát.
Akkor nagyokat csodálkoznánk a Százesztendős Jövendőmondó;!, az Életelixir hirdetésén, megtárgyalnék az időjóslást és nagyokat kacagnánk az ősrégi adomákon.
Aztán elcsitulna minden. Nyugovóra térne a falu. A csendet csak egy-egy távoli kutyaugatás zavarná.
Es álmodna a falu.
Füttyent a vonat és |visz tovább a város felé.
s/ági Cseikész", melyet a Cserkész-fiu cimü lap követ. Ez uióbbi lap 1922. év elejéig állt fenn, amikor beh olvadt a „Magyar Cserkész" cimü központi folyóiratba.
Az egész magyar cserkészmo/ga-lomban mind mii nipig egyedül álló a Nyugatmagvarországi Cserkészszövetségnek 1921. év nyarán Tapolca vidékén rendezett összevont nagyláoora A magyar cserkészet egységessége érdekében a Nyu-getmagya\'országi Cserkészszövetség 1922. áorilis 29 én beleolva<ll a M.v^yarCserkészszövetségbe és annak III. Kcrüiviévé len. IMsó ténykedése a díszjelvény alapítása és adományozása voll. Ez a magyar cserkészmozgalom legelső kitüntetése, rendjele. A kerületté let: Nyugat nagyar-országi Cserkészszövetség további munkaját a cscrkészszcrvek kiépítése képezte, mely építő munka nem egyszer szenvedett nagyobb megrázkódtatást a hivatalos helyiség hiánya intau^ Ez pattantja ki a keiület székházépítési tervét is. Időközben a keiülel vezetőségében is változások áll in<:k be. de mindezek nem csökkentik a kerület építő munkáját. A hiányzó kerületi laput az 1923. szeptemberében meginduló „Cserkészvezető- cimü hivatalos lap igyekszik p »!o!ni. 1924. december 16-án nagy cserkés/napj* voltakeiüleinek. melynek pontjai évi közgyűlés, cserkész-kiállítás, lis/tiéilekezkt és a cserkész-esiék voltak. Ezt követlék mint na gvobbesemények 1925. február 16 án m . tirtott nagy csvrkészestély, ronj d ni 1925/ januárjában a dániai Jámborét: fí\'tn Nicmuta\'ása.
Igy érkcíilt ,\'el a n ug.tmagyar-országí cserkészmozgalom öt éves fennállásihoz, melye\' I\'ü .kösd mindkét napján taitaiuló jubileumi ünnepségekkel akar a kuUici vezetősége íiz összes csapatainak bevonásával megünnepelni. A jubileumi ünnepély programmjában egy 800 fő\'>ől álló cserkésztábor, tiszlujitó közgyűlés, díszjelvény adományozás, tisztiéi tekezlet. tábor ünnepély, c se: késze s-télv, cserkészharcszeifl játék és juniális szerepelnek. Mindezek mutálják. hogy ez az ünnepély nem mindennapi lesz már csak azért sem, mert nemcsak a cserkészek, de mindazok részt fognak venni ezen az ünnepségen, akik a nyugatinagyar-orszigi cserkészmozgalmat támogatták.
A jubileumi ünnepség iránt a cscrkészkerület területén míndenült nagy az érdeklődés és igy minden remény megvan arra, hogy a cserkészek ismert \\6 munkájával megszervezett ünnepségei nagy látogatottságnak néznek elébe.
Május 27, szerda
Kóm*t luitoStkui- Béda e. ProtfsUns B tda Imclita: Stivan hS 4. S. Jel. hag.
NVp kel icggel 4 óra 11 per<ko«, uyujj *zlk délután 7 óra -11 perckor.
A Meteorológiai Intézet jelentése sxe-; rint ntugitra forduló szelekkel. hősülyedés és helyenként eső vagy xlvatif viiható-
A Vagyonmentővásár Kiállítása a
Kawlnóbao délelőtt IC—12, délután 3-7 ; ÓI* kOZÖtL
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK
Május 30: McJj.\')w:ay Vilma és társulatának egyetlen müvészcstélye a Kaszinóban cmc tél 0 órakor.
A Trnnsdanubia Sporl Egyesület műkedvelői előadása.
Junlus 1: Az Iparosdalárda sétatéri mulatsága.
A Transdanubia Sporl Egyesület müked-ve\'éi előadása.
Jj.-.ius 6: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballctt-clóadisa a Pol-j gári Egyletben.
. Junlus 7: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballctt-előadása a Polgári Egyletben.
Junius 8: A Nagykanizsai Keresztény I Jótékony Nőegylet Iwlell-előadása a Polgári Egyletben.
Az utcák
öntözése és seprése tiltandó panasz tárgyai Nagykanizsán. A belvárosnak kikövezett utcáin még csak végig döcög néha az egyik (vagy cxik egy van ?) régi módi öntözókocsi, de ahol már jöld az utca „burkolata*, ott már feleslegesnek tar/ja működését. Aztán az utcaseprésnek is Tgy olyan móitja dívik városunkban, melyet már azokban a falukban is kiküszöböltek, melyekben értelmesebb biró a község feje. Tudniillik előzetes öntözés nélkül söpörnek s nyomában olyan por-tenger támad, mely még egy félóra múlva is fojtóvá leszi száz méterre a levegőt.
A városi urak tanulmányútjainak egyik legközelebbi eredménye a luxusautó tesz. Hát még épen ez kell Nagykanizsának l Nem elég, hogy a sok bérautó és magán géperejű jármú kavarja fel az utca porát minden 10 percben, de még a ulros urai is autón fognak száguldozni a városban.
A másik a párisi tanulmányul leszűrt tapasztalatai! Párisban valóban mintaszerű a tisztaság s ott a város vezetői figyelemmel is vannak a polgárok egészségére. Hiss\'ük tehát, hogy a luxus-autókkal egyidejűleg megérkeznek majd Párisból az öntöző-autók is s hogy teljes legyen az összhang a két jármú között: 10 perccet előbb fogja fellocsolni azokat (és kizárólag csak azokat) az utakat, melyeken aztán a luxus-a utó haladni fog.
F.z utóbbira nézve egyébként közömbös is a por. Mire felkavarta, már hegyen-hölgyön tul van. A párisi tanulmányul is aligha terjed ki az öntözés megfigyelésére.
A por s a régi jármüvek tehát csak megmaradnak s hozzájuk jön még egy fényes városi autó is, hogy annál nag) obb legyen a levegő tisztátalansága. __iksz
— Nagykanizsa városa autókat szerez be. Megbízható forrásból vesszük a hírt, hogy a város vezciósége el fogja adni lovait és I helyükbe autókat szerez be.
— BŐdy Zoltán alispán — hitközségi elnök. Zalaegerszegi ludó-sitónk jelenti: A zalaegerszegi Katolikus Hitközség képviselőtestülete tegnap rendkívüli ülést tartott, melyen az elhunyt Th.ssy L\'ijos világi elnököt melegen elparen\'állák és helyébe Bődy Zoltán vármegyei alispánt választották meg világi elnöknek. Bődy alispáni a legtekintélyesebb polgárokból álló nagyszámú küldöttség hívta meg az ülésre, hol lelkesen tüntettek az uj hitközségi elnök melleit. Bődy Zo:tJn meleg szavakkal köszönte meg a képviselőtestület bizalmát.
— Jóváhagyták a városi bizonyítványok uj díjszabását. A város czév elején felemelte a városi bizonyítványok utin járó dijakat. Eszerint a bizonyiuány-kiállilás városi illetéke 20.000 korona. Tegnap érkezett meg Zalaegerszegről a tanács eme rendelkezésének jóváhagyása.
— Városi üzemek visszafejlesztése. Nagykanizsára is megérkezett a belügyminiszternek a városi üzemek, szanálás miatt szükségessé vált, visszafejlesztésére vonatkozó rendelete. Minthogy Nagykanizsán olyan városi üzem, mely számottevő jövedelmet vagy kiadást eredményezne, nincsen, városunkban ez a rendelet semmi változást sem fog élőidé ni. Minden városnak olyan üzemeire, melyek fenntartását közegészségügyi vagy egyéb közérdek okvetlen szükségessé teszi, a felosz-latási rendelet nem vonatkozik.
— Kapl Béla evangélikus püspök Nagykanizsán. Kapi Béla, a du-nántuli evang.cgyházkeiülel püspöke, hivatalos cgyházlálogatásra folyó évi junius hó 6 án Nagykanizsára érkezik. Az egyházlátogálással kapcsolatos ünnepségek sorrendje a következő : Junius 6-án. szombaton délután 1 óra 45 perckor a püspök ér-k\'zése Szombathelyről. A pályaudvaron hivatalos fogadtatás a városi h dóság és a somogyi evang. esperessé? részéről. A templomnál pedig hivatalos fogadtatás a gyülekezet részéről. Este l> órakor vallásos estély a templomban, amelyen a beszédet püspök fogja tartani. Junius 7 én, vasárnap icggel 9 ^akor ünnepi istentisztelet és uiátra közgyűlés a templomban. A közgyűlés után tisztelgő küldöttségek fogadása a lel-készlakban. Dili 1 órakor közebéd Polgári Egylet helyiségében. {Jelentkezés junius 4-ig Ofenbeck Vilmosnál, Gutenberg-nyomda. Egy terilék ára 50.000 korona.) Délután 4 órakor a püspök tovább utazik Surdra.
— Húszas tisztek bajtársias összejövetele. A hősök ünnepit megelőző napon, május 30-án, szombaton este 8 órakor a 20. honvéd gyalogezred volt lisztjei a Korona szálló kert helyiség\'bori Iv.jiársias vacsorára jönnek össze. Vacsora étlap szerint. Vacsorán való részvételt kérjük rövid uton tudatni Szigriszt irodába Fő-ut 8.
-■■ Ma és minden este kaposvári Balogh Károly hírneves zenekara hangversenyez a Korona-étlermében.
ZALA\' gnrf.QNv
1925 május 27.
— Uj folyóirat Nagykanizsán.
Junius elitjével uj folyóirat indul meg Nagykanizsán, még pedig a legtöbb város mintájára .Plébániai Hitélet\' cimen egy havonként megjelenő hitbuzgalmi folyóirat, amely nemcsak a templomi rendet, a nagykanizsai katolikusokot érdekló Összes hitéleti dolgokat, eseményt kel közli és tájékoztatja a hivóket helyi viszonylatban, de apologetikus téren is hü vezetője és barátja kiván lenni a hitéletet élő katolikus hívőknek. A hézagpótló, csinos kivitelű, füzet-alaku havi folyóiratot Vargha P. Teodorich dr. szcntferencrendi ház--fónök, plébános fogja szerkeszteni, mig Gulyás P. Gellért vicárius társ-szerkeszlóje lesz. A folyóiratra, melyre előjegyzéseket és előfizetéseket már most elfogad a Plébánia hivatal, legközelebb még visszatérünk.
— Személyi hír. Szirmay Miksa kir. tanfelügyelő megkezdte hivatalos iskolalátogatásait. Tegnap Le-tenye vidékére utazott, az ottani iskolák taniási menetének felülvizsgálására.
— Hivatalvizsgálat. Dr. Czikó János, a zalaegerszegi törvényszék elnöke a sümegi kir. járásbíróságnál hivatalvizsgálatot tartott, ahol mindent példás rendben talált és az ügymenet felett a járásbíróság vezetőjének a legnagyobb megelégedését fejezte ki.
«= ífalálozás. Kluger Jakab, magánzó életének 75-ik évében f. hó 26-án elhuny!, kiben Kluger Sándor kereskedő édesatyját gyászolja. Temetése f. hó 27-én délután fél 5 órakor lesz az izraelita-temetőből.
— Előadás szülők számára. Horváth Mihály ,dr. egyetemi tanár junius 14-én Nagykanizsán clÖ3dást fog tartani az anya- és csecsemő-védelemről. Az előadás népszerűen fogja ismertetni a hazánkban tapasztalható csecsemőhalandóság okait s az ellenük való védekezés módjait, az anyáknak az anyaságra, a gyermekeknek az életre való nevelése által. Az előadást a város támogatásával a Stefánia Szövetség helyi csoportja rendezi.
— Gyermekkocsik, nyugágyak, utazókosarak, bőröndök Szerbnél. Csengery-ut 6.
— A nagykanizsai Tiszti Ka-,sz!nó f. hó 27-én, szerdán délután
5 órakor a József főherceg laktanya Tiszti Kaszinó helyiségeiben rendkívüli közgyűlést tart, melyre a tagokat tisztelettel meghívja az elnökség.
— A hősi sirkő-bizottság a pünkösd utáni napokban ül össze szerkesztőségünkben, hogy a sírköveket készítő kél helybeli cég már beérkezett két mintadarabját felülvizsgálja s egyben elintézze a szerződés-kötéssel járó formalitásokat.
— Uj iskolaigazgató. A közoktatásügyi miniszter a zalaszcntgróti állami elemi iskola vezetésével Rónai Béla zalaszentgróti állami tanítót buta meg.
— Mélyen leszállított áron vá-sáiolhat Szomolányl Gyulánál.
= Húszas hősök emlékünnepe.
Az elesett hősök országos ünnepin május 31 én ezredünk is részt vesz az ünnepély n és a felsővárosi templom homlokfalába elhelyezett emléktáblát megkoszorúzza. F«lkérjűk a voit 20. honvéd gyalogezred összes tisztjeit, altisztjeit és legénységét, hogy május 31-én. pünkösd vasárn sp délelőtt 9 C.ra 15 perckor a Igazságügyi palota előtt (Erzsébet téren) n gyülekezéshez jelenjenek meg. Innen fogunk felvonít\'ni a felsővárosi temp lomnál tartandó tábori miséhez és ünnepélyhez. Rokkantak a templom-n.1l gyülekezzenek.
— Tanulmányut Olaszországba. Oberle Lajos fővárosi főreáliskola! tanár és Simon Gézi 1925. augusztus 6—2l-ig, 16napra terjedő tanulmányutat rendeznek Olaszországba. Szakszerű vezetéssel és magyarázatokkal megtekintik Triest (I nap). Velencze (2 nap), Bologna (1 nap). Róma (5 nap), Firenze (2 nap), Róma (5 nap). Assisi (1 nap) és Perugia (l nap) városokat, ezek történelmi, művészeti és vallási nevezetességeit. A hazulról való elutazás és visszaérkezés kivételével az utazás mindig nappal történik. Részvételi díj gyorsvonat III. oszt. 4.000,000 korona, gyorsvonat II. oszt. 5.000,000 korona. A dijakban bennfoglaltatnak vasút, napi háromszori étkezés, szálloda, kocsi, villamos, belépti-dij.k és borravalók. Útlevélről ki-ki maga gondoskodik, a vízumokat a fél költségére beszerzi a vezetőség. Jelentkezni lehet Oberle Lajos, Budapest, főreáliskola, IV., Reáltanoda-u. 7. cimre levélben legkésőbb julis 10 ig. A részvételi díj egynegyed részét a jelentkezés alkalmával, a többit legkésőbb julius 20 ig kell lefizetni. A befizetés történhetik "havi részletben is, augusztus l-ig. A résztvevőket kimeritó programmal és utasításokkal fogják ellátni.
^ Mézpcrgetőgépck, mülép, ke-retléc, kaptárak, teljes méhészeti berendezések, tisz\'a pergetett akácméz olcsón kapható Szabó Antal méhészeti eszköz raktátában, Nagykanizsa.
— Az OFB végzése Dolmányos és társai ügyében. Ismeretes, hogy a katonarét. házhely-parcellázás során, a földreform végrehajtásával kapcsolatban Dolmányos Antal és 14 társának szántóföldjei helyett a Pongrác-majornál utallak ki rét-területeket. A károsult gazdák ezt sérelmesnek találva magukra mindent megmozgattak, hogy szántóföldjük helyett szántót kapjanak. Uj eljárás megindítására vonatkozó kérvényükre tegnap jött meg az Országos Földbirtokrcn-dezó Biróság végzése, mely szciint a befejezett földrendezést már megbolygatni nem lehet, hanem a még be nem fejezett nagyrécsei földrendezés során valószínűleg módját ejtik a 15 kisgazda kártalanításának.
— A Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör május 27-én délután \'/i6 órakor a postapalotában igazgatótanácsülést tart, melynek tárgysoro zatán fontos elnöki előterjesztések és a közgyűlés előkészítésének megbeszélése szerepel.
_ Hirtelen halál. Tegnap reggel a B.jza-utca 16. számú ház lakói lakásának nyílott Ajtaja mögött felöltözötten a földön fekve, holtan találták Tanai Anni 60 év körüli nő\', ki a szegér.vház segélyezéséből tartotta fenn magát. A nyomban kiszállott rendórorvosi vizsgálat szívszélhűdés állapított meg, igy a kir. ügyészség a temetési engedélyt megadta.
— Leventeoktató tanfolyan Nagykanizsán. A zalövarmegyei test nevelésügyi bizottság levenjeok-tató tanfolyamot állit fel N^gyka-nvsán juliu>—augusztus havában. A tanfolyam felállítása c^k az esetben sikerül, ha a községek be-láij.ik a testnevelés munkáját és pinzbeli lámogatásukk tl előmozdítják a nemzetvédelem munk&jÁi Egy ok\'ató kiképzése kb. egy millió korongba kerül. A vármegyei tesfne-velrsügyi bizottság re t\'éli, hojy Z-davármegye községei megh.-zzák azt az áldozatot és mindegyik kijelöl val>kit a tanfolyam elvégzésére
— Hattyulovag. A Transdanubia S;;orí Egyesület a Polgiri Egylet nagytermében folyó hó 30-án, szómban este fél 9 ór.ikor tartja meg tánccal egybekötött szigorúan zártkörű műkedvelő előadását, amely alkalommal színre h >z.ia Hurmath-Zerkowitz-nzk 3 felvonásos operettjét, a H itlyulovagot. A főbb szerepeket Klejnann János, Schuhel Károly, Horváth Józseft Kakas Margit, Pléh Manci és Bágyonl-SzuM Bir.di jatszák. Az előadásban huszonnégyen vesznek részt.
— Balator-bogláron vasúti nagyszállójában ehósendü nensio napi 4-szeri a la Carte étkezéssel, fürdő-és kjibit:lÍ3s/nálaUal junius hóban 100 ezer, július és augusztusban 110 ezer korona. Elő jegyzéseket elfogad a szállodai vez-. tőség.
— MunkásbiztoaltásI bírósági ülnökök. A nagykanizsai kir. lárás-birós ig mint munkásbiztnsi\'.ási bírósághoz a bizto-itásra kötelezettek közül ülnökökké a kővetkezőket sorsolták ki: A munkaadók részéről: Bazsó József kocsigyáros, Bojtor József kovács, Goldbergcr Vilmos nyomdatulajdonos, Horvát Lipót építőmester, Hüd József vállalkozó, Hoffmann Hermán ccmentgyáros, Kaiser Ernő sörgyári igorgató, Kis-faludi Gyula nagykereskedő, Kiss Em&uendéglŐs és szállodás, Knoüzer György vezérigazgató, Miltényi Gyula cifíéfcznagyiparos, -"Muzikár Vince müaszlalos, Murkli-Belus József dr. gyógyszerész, Práger-Ferenc mészáros, Reisinger Rezső üzemvezető mérnök és 15 póttag. A munkások részérőt: Búza Pál asztalos. Cteiiscv Máty-> iör^yáii alk., FulZCr Imre kcresk.\'J\\ Hetesi János kovács, Kolarics Imre a italos, Lukács Sándor üzletvezető, László Vilmos cégjegyző, Marvalits József nyomdász, Németh Ferenc villanyszerelő, Orbán János kefegyári munkás, Segesdi György kőműves, Szele József cégvezető, vitéz Szőcs Ferenc magáit\' tisztviselő és Vilcsek Ferenc téglagyári munkás és 15 póttag.
= Husiparosok figyelmébe.
Kírem az összes htlsiparosokal, hogy ma fél 9 órakor az ipartestület helyiségeben fontos ügyben jelenjenek meg. Szakosztály vezetőség.
— Megszűnt lépfene. A Komár-városbau f iPpe-t lipfene betegségei megszűntté nyilvánítottak.
= Egy szegény napszámos asszony a Horváth-bódétói a Varga-tiafikig elvesztett 150.000 koronát. B.cstiletes megUljló adja le a kiadóhivatalban.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Csavargó özvegyasszony. Özvegy Puskás Jánosné Tóth Terézia ösztörögnyei lakost a nagykanizsai rendőrkapitányság 1016-ban örök-időkre kitiltotta csavargás miatt a város területéről. A munkakerülő asszonyt tegnap ennek ellenére is Nagykanizsán találták, miért a rendőrség két napra lecsukta, azután pedig kitoloncolják.
= Elveszett Centráltól az Ur. templomig vezető uton egy arany mclitü (bioctie), miután emléktárgy, kérem a becsületes megtalálót szíveskedjen Skopil Antalhoz Erzsébettér 14. alatt leadni, hol iilö jutalomban részesül.
= Schwarcz Dezső cégnél uri Í5 női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
Fölényesen győz minden versenyben Fi t ipp kötöttárugyára (Szombathely, Sréil Kálmán-utca 6) oicsó és jóniinőségü áruival. Mu\'a-tóbi nélnny ár: Selyem mellények 195 ezer, selyem jimbó sipkák 17 ezer, f ór urizoknik 29 ezrr, fityolharis-nyák 38 ezer.
Tisztán é* M»kt*erOon kezelt
boraim míg lllerenklnt OOOO, 10.000 is 12.000 koronáid. BrunoRlc* Józucf Sugár ut 53. Tel. 2X).
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamul
Oluti D«IUf rtincii ti.
IIWIK7 JC4CO JIUO MCI Í42S
nw-H 01 ur :»
U». M0M»
un aiízzsw
Ml^. t4*tó \'Mi9
OtlU.KklU WJ5IC04S
Dia lc< UtSO I ÍW
Stijxl IMIVDIU
StiCi b*a i\'s;
Hn>ii II74& i|»IA I.U kor. II7J4 ilSO)
i«)IM<IB
• tffll4 ■MU*
IlkUMl ■ liu»l
KitiilUeJ*
WÜÍIW
f*iU
nt(*
Si44tJ
wu»
vw» n-\'ci itnitti
IU/1 14* »
w«w»
JUOtt" IVJ1IJ4H t)Ml IJCli
JliOVJ<fW
JIO 2»n
10700 7109 1401 54JS 1114 :iu
u$w
mi i»>3 »»IK® I4I»
A bolgár sorkatonaság meg- • semmisiti a bandákat. Szófiai jelentés szerint az itt-ott feltünó bandák üldözése során a kormánylapátok ujabb sikereket értek el. Miután a banditák menedéket sehol sem találnak, most a magas hegységek erdőségeiben igyekeznek megvonni magukat, de a csapatok állandóan a nyomukban vannak. Azokat a bandákat, amelyek egyes vidéket nyugtalanítják, a katonaság teljesen
megsemmisítette.
1925 május 29.
ZAI.AI KÖZLÖNY
A ZALAI KÖZLÖNY
PANASZKÖNYVE
Mégegyszer az öntözőkocsik Igen tisztelt Szerkesztő uri Figyelemmel olvasom a Panaszkönyv cimü rovatát s teljesen aláírom egyik legutóbbi panaszkönyvének azon kitételét, miszerint ugylát-síik, mintha az öntözőkocsik csak aiért feszengenének a főútvonalakon, hogy bebizonyítsák, hogy igen ez is van Nagykanizsán, ha azok mindjárt nem is a mellékutcák békés polgárai számára szereztettek be.
Nem tudom elképzelni, mi lehet jz oka, hogy az özönvizelőtti rendszerű „öntözőkocsik- csak a 2—3 főutcát méltatják diszfelvonulásra és ott is ugy öntöznek, mintha ezt az adópolgároknak ingyen adná „a város\', a mellékutcákban pedig kell, hogy a portenger és a belőle származó sok bacillus elpusztítsa az agyonnyuzott adóalanyokat. Ha pedig olykor, véletlenül, minden reprezentációs költség felemelési nap ulán a mellékutcákba tévednek, akkor is ugy „öntöznek", hogy nem a kövezetlen, tehát poros területet, de a kevésbbé poros kövezett részt öntözik a figyelő lakók nagy bosszúságára vagy bosszantására.
Kérdem öntől, igen tisztelt Szerkesztő ur, hát nincs senki itt Nagykanizsán, aki azalatt, mig a város vezetője bel- és külföldön tanulmányutakat végez és gyarapítja vá-
József
„Kék csillag" divat-áruháza Nagykanizsa
E hét szenzációja !
Gyapjú delének métere
csak K 45.000
Elegáns grenadin ruhák
csak K 165.oo©
Elegáns liberti ruhák
csak K 260-ogo
Dunántúl legolcsóbb bevásárlási forrása !
rosrendészeli ismereteit a szórakozás kellemességeivel kapcsolatban, ez alalt valaki utánanézzen és felügyeljen, hogy az adóalanyokat lassan, de biztosan pusztító méreggel ki ne irtsák?
Nincs itt Nagykanizsán egy műszaki hivatal vagy köztisztasági felügyelőség, aki végre rendet teremtene az öntöző kocsik birodalmában?
(Dr.)
SPORTÉLET
A Varazsdi Sport Klub Nagykanizsán
A Varazdinski Sportski Klub vezetőségével teljes megállapodásra jutott az NTE s igy pünkösd ünnepén az első nemzetközi mérkőzést játszák Nagykanizsán. Első napon az NTE, második napon pedig a Zrinyi TE lesz a varazsdiak ellenfele, kiknek szeplése elé annál nagyobb érdeklődéssel tekint a nagykanizsai sporlközönség, mert a háború előtt Varazsdon lejátszott mérkőzése a varazsdi csapat mindig jobbnak bizonyult a kanizsainál. Blróvizsgát rendeznek a nagykanizsai egyesületek
A vasárnapi NÍ%-PVSK mérkőzést a Délnyugati Kerület birótestü-letének titkára Büchler vezette, akivel tárgyalásokat folytatott az NTE és a Zrinyi TE vezetősége s ennek alapján biróvizsga rendezését h»tá-rozták cl. A vizsgát 4 hónapos tanfolyam előzi meg, melyen a nagykanizsai futballbirók, Sp tzer Antal, Kuufmann Jenő és Hirschler Imre tartanak elméleti és gyakorlati okfa-tásokót a jelölteknek.
Amennyiben legalább 20 jelentkező akad, szeptember végén az MLSz és a Budapesti Birok Testű* letc vizsgáztató bizottságot íog kiküldeni Nagykanizsára, hu pedig nem lesz 20 jelentkező, akkor a jelölteknek Pécsre, vag/ Budapestre kell utazniuk a vi28ga letétele végett.
A vizsgára csak oly 21. életévüket betöltött egyének vehetnek részt, akik a 4 hónapos tanfolyamot látogatták. A 24 éven felüliek azonnal nyerhetnek képesítést I. oszt. bajnoki mérkőzések vezetésére, a 21—24 évek közöttiek pedig ifjúsági bírókká képesítetnek; ezek csak ifjúsági és szövetségi dijmérközéseket vezethetnek, 24. életévük betöltésekor pedig automatikusan nyernek átminősítést bajnoki mérkőzések vezetésére.
A tanfolyamra való beiratkozás dija 20.000 korona, a vizsga alkalmával pedig 100.000 korona vizsgadíj fizetendő a Szövetségnek, illetve a Biró Testületnek. Az NTE és a Zrinyi TE ezúton kéti fel a közönséget, hegy minél számosabban jelentkezzenek vizsgára, illetve tanfolyamra. jelentkezni vasárnapig lehet Kaufmann Jenő szövetségi birónát. (Szarvas épület).
Tornaverseny. -4 nagykanizsai reálgimnázium tornaversenyét közbejött okok miatt junius 12-én tartja meg.
Irodalom és művészet
A .Növényvédelem" májusi száma dúsan illusztrált cikkhcn számot bc a/, atkakórról, amely ujabban nagy arányokban pusztítja szőlőterületeinket. Részletesen ismerten a gabonalegyek elleni védekezést, a gyomnftvények irtását, a férges cseresznye problémáját, a növényvédelmi szerek ellenőrzésének szükségességé*, a vércsék mezőgazdasági jelentőségét stb. A dúsan illusztrált iztéscs és páratlan olcsó folyóirat havonta egyszer jelenik meg. Az érdeklődőknek a kiadóhivatal (Budapest. VIII., Rákóczi-ut 51.. IV. 5) készséggel kliUt mutatványszámot.
UJ Idólr. Május 30-án 100 millió koronát sorsol ki az Uj Idők, Herczec Ferenc képes irodalmi hetilapja, olvasói kózöit. Az Uj Idők uj számában folytatódnak Cwlhó Kálmán és Ludwig Woíff érdekes regényei. KO/li a lap azonkívül Pásztor József és Capus Alphons elbeszéléseit, Herczeg Ferenc és Rákosi Jenő cikkeit, Emőd Tamás, Tcrescsényi üyórgy és Barcsai-Fehér Géza verseit, számos milvés/i és idöszerii képet és a lap rendkívül népszerű rovatait, a szerkesztői üzeneteket és "a szépségápolást. A7. Uj tilók előfizetési ára negyedévre SO.OÜO korona. Kiadóhivatal: Budapest, VI., Andrássy-ut 16.
KÖZGAZDASÁG
Életbiztosítások valorizálása.
A biztosító társaságok tárgyalnak az életbiztosítások valorizálásáról. A társaságok egyéni valorizációt javasolunk. A gazdag embereknek csak papitkoronában akarnak f.zetni és csak a szegényebbeknél lehet szó bizonyos valorizációról.
A mezőgazdasági jelzálog hitel iránt az ohsi tőke komoly érdeklődést tanúsít.
TŐZSDE
A mai értéktőzsde irányzata mind- \' végig lanyha volt. Már nyitáskor a
tegnapi záilati nivó alatt jegyezték í
a kurzusokat, a tőzsdeidó későbbi i
folyamán gyengébb bécsi jelentésekre !
a7. irányzat tovább lanyhult és a !
piac sok értékében 3—4 o árvesztc- : ség állott elő. A kuliszphcon a Hazai Bank, Migyar Hite!, R.im és
taeo gia 4 , Salgó 2 ,-al olcsób- ;
bcxloit. A többi kulisz papir 1-2000 ;
koronával ment vissza. A vaspi.-con |
nem voltak nagyobb arányú áresé- ; sek, de Ganz Danubius 105 000
koronával alacsonyabb árfolyam >n !
került forgalomba, Migncsit 10 000, (
Biocsini 20.000 koronával lanyhá >b, |
Pe ti Hazai 47.000 koronát vesztett :
áifolyamából. A vegyes piacon Cukor |
90.000, S\'ummcr tOOOO korona vesz- ! Usíg\'t szenvedett. — Kosztp^nz
üióiózsde
Irányzat üzletiden. Magyar Hitel 342, Leszámítoló 52 5," Hazai B. 90 5, Sílgó 429, Rima 104, Georgia 243, Danubius 1920, Kőszén 2920. Kosztpénz a/w—; t« H.
Zürichi zárlat
Varl» i615 —. Inndon 2512 25, Newvoik >16-75, Brü«el 257fr—. Mallarid 2057*50. Holland 207-75. Beillő 12311. Wien 72 /5. Solti 375 —. Praga 1532 50, Budapetl 72-60, V«c*ó 99 10. Bukaiett 240 —, Belgrád 852 50
A magyar korona külföldi hivatalos jegyzései
DEVIZA VALUTA
l«K»<? na Wgeip Ma
Bécs ...............9995 1 9998 9975 I 9988
Berlin...............5í85 5895 51106 5910
Prága ............\'475*.* | 47»l 477".\'b | 477 Va
Az ércpénzek és nemesfémek beváltási árfolyamai
ExUsI cgykoronás 5900—6000, kétkoroná* .2.400 12 600, forintos 15.600-16 000, öt-
oronái 32.000 32.500, tilnarany 49.000-49.500. arany husrkoionás 275.000 - 280 OQO platina 210.000-220.000.
Terménytőzsde
Irányzat szilárdabb volt. Az amerikai piacon az uj termésre szóló kötések szilárdak voltak, ennek következtében nálunk Is ugyanez ászlelhető. Uj búzánál mintegy 15.CÖ0 koronás emelkedés fordult elő. Óbuza és tenger/ 5000 koronával drágult. A korpa l» valamivel szilárdabb voll.
Búz* Huny. 76 kg-os 495.000 500 000, 78 kg-os 500.000—505.000. egyéb vld. 76 ke-oi 492 5üo 497.500. 78 kg-oi 502 500 - 507 500, roz» 410000-415 000, a| tengeri 277.500— 282500, takarmány árpa 320 000 330.000, köles 260.000 270.000, korpa 230 000 -232.500, iaI 415.000 430 000.
Sertésvásár
Pelhajtás 900, melyből eladatlanul vissza-maradt 200 drb. Elsőrendű 20.500- 21.000, szedett 20000 - 20.500, szedell közép 19.000 --20.0tX). könnyű 16000-18.000. elsórenda öreg 19.000—20.000, másodrendű 18 500-19.000, angol sUtdó 18.000 -22 000, szalonna nagyban 22 500 -23.000, zsír 26 000, -26 500 letjuzolt hus 24.(XX)-25.000. szalonnás fél-sertéa 27.000 - 29 Irányzat kellemes.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
A budapesti tőzsde délután 1 órai záróárfolyamai a következők:
Aecol-nuj/. Mii
Ű*J4alil.
Ofa-M. b« k Ottlf Hu.
rciatiuib.
rtti^M
H«i». »»L |. » tagailia
RGtp. i«l»élot Vt»o»l ÍM.K
Niat. n *a tat
Oii A. tf.it » twxHi*
i i.-.ili Malmok
•un -M.
vWC.líH
MUnUHtl
r0íC».í«ulut II. Dt*üi>u
AH. K5lX«B M/;tllOa)il Jílíö (Jilkliijl
U|<i(0i>a
Vtintiu
B«MI Vii. Kitrűlt
Otíd. Otjf l UUJ OioiOia. II
o«o< vm. ii Mon»rf
Lln< U»Uk
ralpar. Eo>«i U
AIUMf«t«l
Tfwil
Cukurlpti
Mt«A.l«»ki
Sl«n««<
ro^ IJI bo<
HliUIlU.
0»t|ip«r
S>r u tűn PAviC/ll IOI
Xlrilr
W.tu fO f. f4i
Mit
KUi/tr i«él BdC* No Lánp* Mt>1«g
y*fjip«
Vȣoajjli Rio.
RCKIItniDB
SthUt*
i-»wnlni
0f»pia«4Ci«
OMjt«ix«i
Piaollpír
Vegyipar
asi1--
Huog. anu/fy! Diolc*
KtUu Mul>)! TCfOk
Uvii\'i.
InUiioim
iiUrntii)
Bitdl
Btai
Oj &i I bt* Corvin Ilin Pipldpu Hiaj^ilpji
Kiadó: Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés RT. Nagykanizsa
ZAUU KÖZLÖNY
1825 május 27.
Ai tpxVMrdrUi dl|i 10 »«6le Vffi K. A flmtiA • ■tlndín v»»Ugibb NMböl 11IA uó Ml tiAruV iiimtl-tftlk Mlrdfr. lovábhl i!l|< K« K A hlrd.lMl
■ill tWi, tlfdfr i1A . . \'o.fj\'in\'
Ki vóllnlnó péppel kötött flór-harisnya fejelését? CSrw a kiadó-hívatnlbnn.
Tisztviselőnő liinluí l-l belépésre állási keres. Clm a ktsdóban.
Csővek kajánok ís vízvezetékek részére. bármilyen mennyidben kapható. Woisor gépgyár Nagykanizsa, Sugárul 16. Telefon 9. MC6
Háló- és konyhnberendexési bútorok eladók Eötvflstír 2-t. sz alatt
EgV jó cipész-segéd vegyesmunkára fel-vélclík Károly-laktanyában, tiszti cipésznél.
Kiskanixsán Szcpctnekl-u. 67. szám aluli egy ház «\'összes mellékhelyiségekkel, nagy kerltel, szabadkézbólazonnal eladó. 1S<6
Szarvas szállóban hónapos szobák kiadók. 1487 j
Ebédlőkredcnc mirvinyl.ipp.il,\' aszlal | és szikek eladók Zrinyi Miklós utca 45. 1576 |
Aki házat, szólót, kis ós nngvblrlokot j elac\'.ni vagy venni ak.ir, aki házra, vagy egyéb birtokára kölcsönt akar felvenni, az forduljon bizalommal a több mint negyed század óta fennálló (ttrvényszéklleg brlcgy-zeli Aczél Ignáo pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi irodáiéhoz. Nagykanizsán, FA ut 3. sz. alaic. 100 holdon fclUII birtokra mérsékelt kamat 1383
4 lóerős gőzlokomobil és 900 \' Hofhv rr-cséplö teljesen uj, kfdvezó Itzelési feltételek mellett eladó. Weiser Gépgyár Sugár-u. 16. 1539
Julíus elsejíre egy buterozott szoba kiadó. Clm a kiadóban. ISII
Leány kalapok minden szirtben, diszitve 85 ezer, hölgy kalapok minden színben, diszitve 135 ezer, fehér nói panama, csoda szépek 195 ezer, floreutlnck minden nagyságban. Fehér angol kalapok csak nálunk kaphatók 135 ezer. Klein Józsel és Testvére. 1564
Gőz-, benzin-, szivógáz cséplökész-letek teljesen ujak. kedvező fizetési feltételekkel Weiser Gépgyár. Sugár-ut 16.
Gclsén, a volt nagykorcsma helyiség lúszcr. vagy. bármi üzletnek alkalmas helyiség. nagy lakás, több mellékhelyiség. 2 hold príma beltelek augusztus 1-ére bérbe kiadó. Bővebbet Pivári-ut 2. szim. Ugyanott 1 drb. 500 klgr. mérlegel megvételre ke-
«sek.___1569
Pianino és egy rövid zongora jutányosán eladó. Magyar-utca 29. 157!
MAGASHÁZI (Mózsi) SÁNDOR
szobafestő és mázoló Nagykanizsa, Király-utca I.
Elvállal mindennemű e szakmába vágó munkálatokat a legújabb mintákra, Ízlésesen, olcsón és a legpontosabban
Birtokbérlet átadás.
Zalában 200 ltoldas 7 évre, Somogy ban 300 holdas birtolcbérlet 10 évre átadó előnyös feltételekkel. Szigriszt ingatlanforgalmi iroda, Fő-ut 8.
Margit fürdőmben iCscngcry-Jt
19. sz.) az orvostanárok által is annyira
ajánlott kÖpíilyÖZést megkezdtem. Ugyanott orvosi rendeletre mindenféle mesterséges, mint szénsavas, fenyő, konyhasó, mustáros, szappan-1-Jidő, félfürdö lemosással, toplicni
kőfürdő kapható. Állandó orvosi felügyelet. Nvll\'» mindennap re^el 6-t6l cit\' 8ófAlg.
A n. é. közönség szives párlfog&sát kérve
BÖHM JENŐ
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság
nm Székesfőváros Községi Eliliiuertmití Ozeme
, . , . „____valamint egyéb élelmicikkct
tojást, teairOSíS 1 i <t., ,„ i „ d e n mennyiségben, azonnali készpénzfizetés mellett, a legjobb napi áfakon, állandóan átvesz, wr Helyi bizományi bB.i.SH«k I e I . 4 t o t n o k. m
Tivll.Hl clm: Bolii. ta»*0 = \'4. Moo»t««»l*oa-Váro.t Iroda í> l.kMr: C»cng.ryut 14. ..to «bH (NM..l-»H. »«<*)■
Női kalapok pilrna anSol 9y°"íW szalmából 80.000 K-ert
kaphatók. - FértI és n6i kalapokat ukliicn lulonk ís átálltunk. GYCNES ÉS VIDA k.il-po J*r IIr.Pyl<,->.»«.a, K.nincy-u. Al.M.m,l.»-.l *icit>«n
i se-----------
Személy stwióual túrákat és itirándulásoksi olcsón vállalok.
.Megrendelhető:
KHUFW3P.BN IIWRE, Surjár-ut 50. és Néüor-utca 6.
Tslofonszám « 167. is««
E 0
minden mennyiségben állandóan kapható a
STUJSLMÜLLER
élelmiszerkcrcskedclntl és hűtőház r. t. jéggyárában Erzsébet-tér 17. BérhUtést vállal 1 Telefon i 28S.
Pünkösdi cipővásár!
latra ^y-Á^ss^ia —a—agat BB aaaMBS icr.>:wffl«i«ar^-iaar.;7tt-Karm
Néhány fajta cipót raklátunkról beszerzési áron a!ul kiárusítunk, különösen ajánljuk az alábbi reklámárakat:
Szürke vászon, pántos félcipó............ 125 ezer
Fehér vászon, pántos félcipő............ 140 ezer
Fehér vászon, fűzős felcipó............ 150 ezer
Tennisz cipó fehér vászon, női ......... 180 ezer
Tennisz-cipő fehér vászon, uri ......... 210 ezer
Box férfi fűzős cipő 200 ezer
Szandálok a napi árnál olcsóbban. - Lakk és más divatcipök jutányos áron. Első áldozásra éo konfirmálásra a >á >i I u n k fehér cipőket.
Stfliitényi Sásisloa* és Fisa áruháza Fö-ut 2. szám 11 Városház.
írnakönyvek
Rózsafüzérek
legnagyobb választékban legolcsóbb árakon\' kaphatók
F1SCHEL FÜLÖP FiAI
kú.iy vli cr c» ke J í ní be n NAGYKANIZSÁN.
Budapest, UH. Dobóny-utca C4.
Telefont Józsot 12*-CI. Az orsiáj: lecfésli-b <» tenUmcrtebb cl6kesxu6 lntíz«(e.
A legjobb sikerrel készít vlő közér^ot*\' magánvizsgákra, érettségire vidékieket is Riazlcttl»eté»l kedvezmény. JS-í Teljes anyagi felelősség.
Budapesti Nemzetkőzi Vásár
SZAKCIMTÁRA
mely a legelőkelőbb fővárosi és vidéki cégek névsorát és legfontosabb adatait tartalmazza s ezért különösen bankok, biztosító társaságok, szállítók és nagyobb cégek részére elsőrendű és modern használati kézikönyv
kapható 25.000 kor.-éri
Magyar Hirdető Iroda r. t.
Nagykanizsai Fiókjánál Király-utca 40. szám, I. etn. 4.
(Távirati Iroda).
Pénzkölcsönt
gyorsan szerzek ingatlanra kebe-lezésre vagy váltóra kezesekkel.
Előnyős kamatfeltételek.
Szigriszt László irodája
Fő-ut 8. (Bazár-udvar).
6918-1925.
Hirdetmény.
Felhívom a Nagykanizsa városban tartózkodó hadirokkantakat, hogy ujabb felülvizsgálat nieg-ejtése végett a városházán ||. emeleten jelenjenek meg éspedig: május hó 28-án reggel 9 óra-kor az N. 0, P. R, S. Sz belükkel kezdődő nevüek, május hó 30-án reggel 10 órakor a T, U, V. Z betűkkel kezdődi neviiek és hozzák magukkal a gyermekek keresztlevelét.
Aki nem jelenik meg a felülvizsgálaton, nyugdija be lesz szüntetve.
Nagykanizsa, 1925 május 22. ,,„ Polgármester.
hirdessen a Zalai Közlö^bers
A SZENT ISTVÁN-TÁRSULAT
legújabb kiadványai:
Iskolai hitelemzések.
lila: dr. Dreher Tódor.
Assisi Saent Ferenc életrajza. — Fordította: Pálffy Erzsébet grófné.
Az aranyszőrű bárány. Irta: Ajtut Kálmán.
Az angol kath. szocializmus apostola.
Példák a szentek életéből. Irta: dr. Czapik Gyula.
A lelkiélot kis könyvei I. Évközt sorozat 1. Böjti sorozat.
Szent József Imák és elmélkedések. — Öszeállitotta: dr. Haiczl Kálmán.
A lenti könyveken kivül a Szent István könyvek
teljes sorozata is raktáron van,
Szinek Sándor: A mi Urunl Jézus Krisz us élete (a 4 evangélium szövegéből)
Madarász István dr.: Életproblémák (hilvédelmi előadások).
Tótb Tihamér dr.: Az intelligencia lelki gondozása. I. k. A: ifjúság lelki gondozása.
Környcl Paula: Claudia, drámai költemény.
KCnig Kckmrn: Küldj Un®, munkásokat!
Crett Józsi f: A magyarosi 1918/19. évi forradalmi i\'aiinak és a vörös háború története. 1. kötet. A Károlyi-korszak föhb eseményei.
Gabányi János: A magyar nemzet töíténete, II. kötet.
Kozári Gyula: A Madáeli-kénlfs az „Emberi okmányok" világításában.
Kaphatók a
„ZALAI KÖZLÖNY"
kiadóhivatalában Nagykanizsa. Fő-ut 5.
Nyomatott i Zricvi Nyomdaipar 6a Könvvfccresétedes w -T -nal. Nagykaniz&lfl, ÍNyomclavcz^-*: OfenDecü Káiolvl

65. évfolyam, 118. szám
Nagykanizsa, 1925 május 28, csütörtök
Ara 1800 ko
POLITIKAI NAPILAP
gftfkcutfaóg Vtíűóniv»•/:! Pő Ül ft jaltfoiban-Telefon 711, nvomd* 117. «r*«»
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
E\'.Aíüctéö ars. egy hót* 30.000 korona W-w ........... 90.000 korona
ÁZSIA - EURÓPA ELLEN
Gondolkodásra késztetheti a „győztes" államoknak politikusait Henry de Jouvenel volt miniszternek, a párisi Malin főszerkesztőjének egy gyűlésen a minap lelt az a kijelentése, hogy Európa számára a veszély ma nem abban áll, hogy Franciaország és Németország közölt viszály törhet ki. hanem abban a lehetőségben rejlik, hogy I Oroszország megszervezi Ázsiái — Európa ellen. Szükséges le-Mi, hogy Nyugat-Európa s a világnak azon fele között, amelyet a bril birodalom képvisel, szorosabb kapcsolatot teremtse-, nek meg
Ha csak egy futó pillantást is veliink az európai Oroszország s Ázsia térképére, látszólag valóban aggodalmat támaszthat bennünk ez a nagy birodalom s az ázsiai népe nek körülményei is. Az európai Oroszország csaknem akkora, mint az összes többi európai államok együttvéve, Szibéria pedig körülbelül harmadát teszi ki Ázsia összterületének.
Oroszországra vonatkozólag pontos statisztikai adatok nem állatlak rendelkezésünkre. Mai területe mintegy 4.7 millió négyzetkilométer s népsűrűsége 21 körül van. Legnagyobb Ukrajnában (54), Csuvaszban (47), Talárban (42), Georgiában (35) stb. Állítsuk vele szemben az európai államokat: Magyarországot (88), Németországot (127). Olaszországot (124). Franciaországot (71), Nagybritanniát (147) és igy tovább.
Ezekből az adatokból nyilvánvaló, hogy Oroszországnak népsűrűsége még a negyede sincs Magyarország népsűrűségének 5 Például Hollandia népsűrűsége (203) tízszer akkora, mint az R- S. F. S. Respublikáé.
össznépessége 100 millió körül van. Tehát körülbelül annyi, "tini Németországé és Nagybritanniáé együttvéve.
Kérdés már most, hogy a népességnek ily gyér eloszlása fellett mozgósitható-e orosz lóidról annyi ember, mely veszedelmet jelenthetne Európa többi államaira nézve? Maga Szibéria
12 millió négyzetkilométernyi területű s rajta csak mintegy 10 millió lélek él. Jelenthet-e veszedelmet ily körülmények között a különben óriási kiterjedésű orosz birodalom?
Nekünk ugy tetszik, hogy Oroszország egyedid képtelen egy olyan megmozdulásra, mely félelmetes lehetne Európa többi államaira nézve. Vele szemben gondoljunk Japánra, melynek népsűrűsége 390 körül van s aránylag kis területre korlátozódik. Vagy oll van Kina. a világ legnépesebb állama, melyek részéről állandóan fenyeget az úgynevezett „sárga veszedelem", bár egyes körülmények arra a feltevésre engednek következtetni, hogy az ö jövöjük nem Európára, hanem az amerikai partok felé irányul.
Az. orosz veszedelmet tehát csak abban az eselben látnók aggasztónak, ha Európában megfelelő segítőtársat találna. Ennek a nagy birodalomnak még leg-
alább is ötven év kell, hogy összeszedje magát és talpra álljon. De lehet, hogy száz, esetleg kétszáz év is kevés neki ehhez. Az ottani állapotokról nincs teljesen tiszta képünk, e nélkül pedig csak meddő jóslásokba bocsátkozik, aki a jövő eshetőségeit latolgatja.
De másképen festhet a jövő képe, ha az orosz szovjel támaszra talál valamelyik európai hatalomnál Együttes fellépéssel fenyegető veszedelmei jelenthet az európai „békére" és e tekintetben tökéletesen igaza van Jouvenel-nQk, mikor azt a kijelentést teszi, hogy a leszerelés nem alapja a biztoságnak, hanem sokkal inkább alapja a biztonság a leszerelésnek.
A leszerelést valóban nem lehet hatalmi szóval kikényszeríteni. hanem azt a népek biztonságának az érzete fogja megvalósítani.
Ettől pedig még messze, igen messze vagyunk, Oroszországról pedig egyelőre nem vehetjük le szemeinket.
A huszadik század vezetőproblémája a demokrácia gondolata
Nem szabad megkülönböztetni a szellemi munkást a fizikai munkástól A keresztény gondolat megköveteli, hogy a férfiakéval egyenlő jogot adjanak a nőknek — A nemzetgyűlés ülése
Budapest, május V Seitovszky Béla házelnök fél II /órakor nyitotta meg a n-iinzetgyü\'és ülését. A választójogi javaslat folytatólagos tárgyalásánál a jegyző Csík Józsefet szóiitjt fel elsőnek, aki azonban a tanácskozóképesség megállapítását kéri. Mivel a képviselők nincsenek a kellő s/ámbjn j:Sen, elnök az ülést öt percre felfüggesztette. Újbóli megnyitás után Csik József szóvá teszi azt a gőgöt, amellyel a többség az ellenzéknek minden igyekezetét meghiusítja. A túloldal ne lásson bennünk ellenséget — mondja — és lássa be, hogy nekünk is van jogunk a tisztességes hazafi nevére és higyjc cl, hogy nekünk iá vannak elveink. A mai törvényjavaslatot nem fogadja cl, mert a demokrácia megcsúfolásának tartom. A teljes jogegyenlőség mellőzése ez a javaslat. A huszadik
szazad vezető problémája a demokrácia gondolata. Sokféle vélemény van erről, másképen érzi a bársonyszékbe felkapaszkodott népbiztos, máskép a parlamenti pince rabja, máskép a kisgazda, máskép a munkás. A nyugati államokban a demokráciát már előkészítették, nálunk még a hatalmi diktátumnál tartanak. De hiába akarják a Dunát elfelezni, az nem sikerül.
Nem lehet arra az álláspontra helyezkedni, hogy csak a kiváltságosok kapjanak választói jogot. Ebben a tekintetben nem szabad megkülönböztetni a szellemi munkást a fizikai munkástól. Egy j*l rendezett államban mindkét kategóriának élvezni kell a jogkiterjesztést. Nem mindig az a szegény ember az oka annak, hogy nem végzeit hat elemi iskolát, mert legtöbbször az állam vezetésén múlik, hogy egyesek iskolázás nélkül
maradnak. Egv pártnak fennmaradása csak akkor van biztosítva, ha a tömegekre épit. Szervezzék meg önök a tömegeket, nekünk mindegy, csak az a fontos, hogy a nép meg legyen elégedve. 1918-ban, mikor a köztársaságot kikiáltották és a parlament összeült, nem akadt egyetlen egy hang sem, amely tiltakozott volna a forrad-dom ellen. Mikor a francia forradalom idején összeüli a nemzetgyűlés, harminc képviselő akadt, akik az ir!óza:os terror ellenére is felszólaltak, hogy a nép igazi érdekeit megvédelmezzék. Ezt a harminc képviselőt a jakobinusok másnap kivégezték. Ez a harminc képviselő azonban a halállal is szembenézett, mikor az ország érdekének megvédéséről volt szó.
A keresztényszocialista párt az arányos választási rendszer melleit foglal állást. Egy demokratikus államban a kisebbségnek is képviseletet kell adni. A visszaélések kevésbbé kaphatnak lábra, ha behozzuk az arányos választást.
Ami a nők választójogát illeti, — folytatja Csik József — szép az indokolásnak az a része, amely azt mondja, el kell vetni azt a gondolatol, hogy a nőket kizárjuk a politikából. A nőnek meg kell adni a választójogot A keresztény gondolat köveleli, hogy a férfiakéval egyenlő jogot adjunk a nőknek is. (Helyeslés.) A kereszténység szabadította fel a nőket. Minden lehetőséget meg kell adni, hogy a férfiakkal egyenlő választójogot kapjanak.
A titkosság kérdésében már kezdettől fogva az volt pártunk álláspontja, hogy követeljük a titkosságot. Nemcsak a ncmzc\'gyülési periódusban, hanem már az ősi pártunknak, a néppártnak is benne volt ez a programjában.
Ezután Csizmadia András és Szeder Ferenc közt szóvállas támad. Az elnök csenget, majd mivel a szóváltás nem szűnik meg. Meskó Zoltánt és Csizmadia Andrási rendreutasítja.
Csik József után Várnai Dániel szólal fel.
Várnai hosszabban foglalkozik a választói joggal és Bethlen István grófnak a bizottságban elmondott beszédével és bi\'álja azl.
Kéthly Anna a t:ök választójogáról beszél. •
A nők 24 évestől 30 évc£ koiukig i helyezkednek el leginkább a kenyér-: kereső pályákon s ezzel megszerzik
ZALAI KÓZLÓNV
1925 május 28.
a gazdasági ércMségel, ellenben, a politikái megvonják tőlilk a 30 éves korhatárral. Egyenlő korhatárt kiván a férfiakéval. Nem lehet fenyegető nöuralomrói beszélni. Németországban 420 képviselő kozlil 4l nőképviselő van.
Pikler Emil hangsúlyozza, hogy mindenkinek meg kell adni a jogot arra, tiogy megmondhassa, kit lart alkalmasnak, hogy a törvényhozásba bekerüljön. Nem lehet azl mondani, hogy a nép éretlen. A köz\'szabadsá-gokat biztosítani kell és a népnek meg kell adni az általános, egyenlő és titkos válaszlói jogot, meit csak igy lehet levezetni a forradalmi törekvéseket.
Majd Siatnlky Lajos és Saly Endre birál|ák a javaslatot. Utána áitérnek az interpellációkra. Vass József miniszter kijelenti, hogy a jövő hónapban véglegesen rendezik a rokkant-kérdési.
Az ülés 6 órakor éri véget.
Bethlen és Bud genfi utja
Bethlen István gróf miniszterelnök szombaton utazik el Genfbe a Népszövetség tanácskozására. Vele együtt megy Bud János pénzügyminiszter. Bethlen Istvánt távolléte alatt Vass József népjóléti miniszter helyeltesiti. Bethlen István a beruházási programot és a lisjlvisclói státusrendezést viszi a genfi tanácskozás elé, melyet feszüli figyelemmel kisér az ország közvéleménye.
A Ház Dlései
A választójog általános vitája a pünkösdi ünnepek miatt megszakítást szenved. Az eddigi tervek sze-, ríni a Ház pénteken tartja utolsó ütését és csak szerdán, a pünkösdi Ünnepek után fogja folytatni tanácskozásait.
BELFÖLD! HSREK
A tábla ítélete az orgoványi rablógyilkosok ügyében. A kir. tábla ma hirdette ki az Ítéletet az orgoványi bűnszövetkezet rablógyil-t kossági bünílgyében. A gyilkosság, j rablás és egyéb bűncselekmények elkövetésével vádolt ócsat György és társai bűnügyében hozott elsőfokú Ítéletet a tábla részben megváltoztatta. Ócsai György büntetését az ítélőtábla 15 évről 12 évi fegyházra szállította le. Tompái Mihály halálbüntetését életfogytig tartó fegyházra változtatta az ítélőtábla. Haj ma Mihály életfogytig tartó fegyházbün-! tetését pedig helybenhagyta, ugyancsak helybenhagyta az ítélőtábla B. Farkas József halálbüntetését. Ócsai Györgynél orgazdaság bűntettében mondotta ki a tábla bűnösnek s büntetését egy évi és hat hónapi börtönre szállította le. K. János fiatalkorú büntetéséi 10 évről 6 évi fogházra szállította le a tábla, Tom- j pai Károly 15 évi fegyházbüntetését helybenhagyta, Bácsi Imrét szándékos emberölés bűntettében mint bűnsegédi bűnrészest mondta ki bűnösnek s az elsőfokú íteletet 15 évről 15 évi fegyházbüntetésre szállította le. B. Farkas János 12 évi és Goííó István 10 évi fegyházbüntetését a tábla helybenhagyta. Goiió Istvánné büntetését G évről 3 évre, Tompái Fcrencné büntetését pedig másfélévi börtönre szállította le az ítélőtábla, Haj ma Mihályné és Huj ma Zsuzsanna büntetését pedig ti hónapi fogházra szállította le, mig Kos-suba Tógyert az ellene emelt vád alól az ítélőtábla felmentette.
A forgalmladó átalányozásá-nak uj rendje. A pénzügyminiszter uj rendeletet bocsátott ki a forgalmi-adó átalányozásáról, amely minden
eddigi forgalmiadó rendeletet hatálytalanít és többek közölt arra is utasítja a pénzügyi hatóságokat, hogy az összes eddigi átalányt mondják fel és a kereskedőkkel és iparosokkal tárgyaljanak az uj átalányokról. A rendelet kétfélo átalányozást ir elő. Egyezségi átalányozást és kivetés-szerű átalányozást.
A pártvezetők Rlpka kormánybiztosnál. Ripka kormánybiztos az uj törvényhatósági bizottsági pártok vezetőit, Bárczy Istvánt, Ernszt Sándort, Farkas Istvánt, Kozma Jenőt, Ugrón Gábort, Wolff Károlyt és Vázsonyi Vilmost egy értekezletre hívta össze, amelyen megbeszélték az uj törvényhatósági bizottsággal kapcsolatban előállott helyzetet és a központi választmány és igazoló bizottság megválasztását.
— Felülvizsgálták az.internáltakat. A belügyminisztérium az internáltak közt ujjbb felülvizsgálatot tartott és kilenc kivételével szabadlábra helyezte valamennyi budapesti internáltat. Rövidesen vidéken is felülvizsgálatot fognak tartani A 3000 internáltból az egész országban ma már alig van ötven.
Felmentett főispán. A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére Pluránsíky László Zemplénmcgye főispánját ettől az állásától, buzgó szolgálatainak elismerése mellett, felmentette és Széli József ny alispánt Zemplénmegye főispánjává kinevezte.
Klebelsberg minisztert dlszdokr torrá avatták. Klebelsl>erg Kunó gróf közoktatásügyi minisztert fényes ünnepség keretében a pécsi Erzsébet tudományegyetem tanácsa tegnap délben fél 12 órakor avatta az egyetem díszdoktorává és az avatás ulán átadták a miniszternek a díszdoktori oklevelet is.
Kamatláb leszállítás. A Magyar Nemzeti Bank igazgatóságának tegnapi ülésén elhatározták, hogy május 28-tól a váltóleszámitolási kamatlábat 10 százalékról 9 százalékra, a kézizálogkölcsön kamatlábát pedig 10 százalékra szállítják le.
Nem zárják el a lengyel határt. A budapesti lengyel konzul azokkal a hírekkel szemben, hogy az alkalmatlan idegenek kiutasítása miatt nem adnak magyar ember részére vftumot, kijelentette, hogy ez a hir teljesen aiaptalan. Lengyelország e pillanatig sem gondolt arra, hogy határát a magyarok elöl elzárja. Legfeljebb bizonyos késedelemről lehet szó, amely a tulhalmozott munka miatt állhatott elő.
A Mátffy-ügy. Márffy ügyének tárgyalása ma kezdődött meg az Ítélőtáblán. A bíróság a bizonyítás kiegészítése tárgyában nem hozott határozatot, hanem a tan4,cskozást csütörtök délre halasztotta.
Miniszteri rendelet az optikus iparról. A hivatalos lap mai száma közli a kereskedelmi miniszter rendeletét, amely a látszerész (optikus) iparnak és a szemüvegkereskedésnek gyakorlásáról intézkedik. A rendelet pontosan és minden részletében szabályozza az optikus és a szemüveg-kereskedő munkakörét. A rendelet szerint az optikus minden orvosi rendelvényt elkészilhet, amely szemüvegre vonatkozik. A szemüvegkereskedő azonban csak egyszerű gömbi üveget árusíthat, de azt is csak 6.0 D-ig és csupán olyan egyének részére, akik huszadik életévüket már betöltötték s akiknek látható szembajuk nincsen.
A magyar—román határkilga-
zitás. Juniusban Írják alá Nagykárolyban a magyar—román határki-igazitási jegyzőkönyveket.
Erzsébet tragédiája
Irta: itj. Sperg Lajos
(I)
A juliusi nap aranyfénye ö/.önlötte be az egész vidéket. De a forróság ellenére is élénk mozgás uralkodott mindenfelé. Csengett a kasza ; omlott nyomán az élet és a hullámzó buzatenger egyre fogyott, kisebbedett, mintha a nap «zitta volna föl lassacskán magában az egész buza-oceánl, cserébe a fpldre hinteti életerőért.
A buzatengerböl, mint valami tűndérsziget zöldellett ki fenyvesével s gyümölcsösével a vadőci puszta, melynek minden tárgya a Csajághy uraságé volt.
No lám, az öreg Csajághy is ott poroszkál a szürke porral szőnyegezett dülőutakon. Vasszigorral ügyel a munkára, hogy minden rendjén menjen. A forróságra ügyet sem vet. pedig ugyancsak verejtékezett barázdás homloka.
— Hé, János — kiált az első kaszásra — rövid időre hazanézek nehogy fennakadás legyen a munkában, mert ha észreveszek majd valami gézenguzkodást, elvetem há tadon a tarisznyát.
— Mindön jó lesz, nagyságos uram bátran elmöhel.
— Jó, majd meglátom — mor mogi — s azzal elbicegett.
*A kastélyt kerités választotta cl a gazdasági udvaroktól. Hatalmas fenj ők árnyékolták be, melyek a szellő legcsekélyebb Ölelésére el kezdtek mesélni a múltról é? suttogni a jövő fantasztikus, ködbeburkolt képeiről.
Közvetlen a kastélyhoz tágas veranda lapult s ott most magányos leányka üldögélt és belebámult a fenyők zöldjében, talán azon rejtélyes meséket hallgatta, melyeket azok sugdostak neki.
Az ábrándozó teremtés Csajághy-nak volt egyetlen leánya. Szépségének hirc messze vidékre eljutott. S emellett gyengéd, nemes szive volt; ellentéte atyjának. Az öreg Csajághy mindenben igyekezett kedvét keresni. Dus gesztenyeszin haja most kibontva omlott vállára. Alabástrom bőre kiviláglott a könnyű nyári ruhácska alól. Szemében volt valami csodálatos varázs, valami szomorúság.
Szomorún csillogó szemét a haza térő atyjára függeszté, mintha kérdezni akarná.
— Fránya meleg van odakünn, — rnondá Csajághy, — miközben egy kényelmes székbe veté magát. — De kell is a jó idő, hiszen csép\'.ésre készülünk.
— Milyen termést vársz, édes atyám ?
j — A lehető legjobbat és ha nem jő közbe hirtelen csapás, tetemesen növelhetjük vagyonunkat az által,
hogy a gabona árából megvesszük a szoms/.éd birtokostól Szender-pusztát.
— Jaj édes atyám, mit csinálunk azzal a sok vagyonnal ? Még többet akarsz dolgozni ? Egészségedét is tekintetbe kell venni, a tubott munka megárt. Aztán az igazat megvallva, irtózom is i-ttól a nagy gazdaságtól.
— Ej, lányom, lányom, jobb véleményt vártam tőled. Azt hiszem, meg fog változni életrendünk, ha a birtokot megvehetjük. Akkor nem kell többé dolgoznom, fogadunk egy ügyes gazdatisztet, akire rábízzuk a birlok kezelését. Mi -pedig beköltözünk a városba. Részt veszünk minden mulatsigon, mert ugy gondolom, neked is van szükséged változatosságra.
— Hidd el, atyám, én nem vágyom el innen. Ugy megszereltem ezt a magányos pusztát. Szeretem a csendet, a bekét. A város őrök zaját nem tudnám elviselni. Itt folytak be gyermekéveimnek gondtalan, vidám napjai. Annyi édes emlék fűződik ennek a vidéknek minden egyes helyéhez; nem tudnék tőle elszakadni s bele illeszkedni a városi élet forgatagába. Édes, jó anyám emléke is ide köt. Ki ápolná ezt a sok virágot azon a kedves síron, mely a legjobb anyát zárta magába. Színié most is megjelenik előttem az a gyöiyörtel-jes mult... Kis leány voltam még...
...Milyen jó voll megpihenni az anyai kebelen, mikor fáradtan tértem haza a mezőről. És azóta megszűnt az én boldogságom, mosolyogni se tudok. Miért is kellett o\'y korán eltávoznia mellőlem ?... Ne menjünk cl atyám, jó itt nekünk. Barnafürtös fejecskéjét kezére hajtá és ugy zokogott. Ki tudja mily bánat gyötörte szivét.
Az atya megindult lánya könnye-zésén s gyöngéden mondá:
— Nem akartam bánatot okozni. Azl hittem örömet szerzek neked Történjék tehát minden kívánságod szerint.
Fölállt s távozni készült. Ekkor i könnyező leány hirtelen fölugrott és atyja után tett pár lépést. Nagy bánatos szemét esdeklőn emelé fi-Megfogta a kezét és a székhez ve-zcté. Leüllek megint.
— Égies atyám, egy nagy kérésem volna," — mondá Erzsébet felénkén, ha teljesíted megszűnik szomorúságom.
— Csak bítran, ha módomban áll teljesíteni fogom. Legalább kárpótolva léssz a városi örömökért.
— Szerelmes vagyok. — mondá lesütött szemmel Erzsébet.
Siri csendesség lőn.
— Szerelmes! Én sohse tudtam róla.
j — Mert nem mondtam meg, netn mertem megvallani. (Vége köv.)
1925 május 29.
ZAI.AI KÖZLÖNY
Egy nap a királyi családnál
Nagykanizsán megpihent szent-évi zarándokok élményei
Nagykanizsa, május 27 Vidám zarándokcsoport, 35 messze u\'ról magyar földre visszatért nö és fé fi, papok és világiak, különálló kis zarándoklat érkezett meg Nagykanizsa vasuti állomására. Vezetőjük Tóth János soproni plébános, aki most hetedszer telte meg a nagy utat. A társaság egy része felkerekedett s továbbutazásig betért a városba megebédelni. Eközben alkalmunk volt a zarándoklat vezetőjével és tagjaival hosszabb beszélgetést folytatni s egy-két képet megörökíteni a nagykanizsaiak számára is a pápa- és király-látogató magyar zarándoklatból.
A zarándokcsoport gyönyörű tavaszi időben tette meg útját végiga Riviérán. A kis csoporttal tette meg a nagy utat a szegedi szegényház négy súlyos betege, azonkívül egy teljesen vak, egy mindkét lábát elvesztett nyomorék és egy béna, kiket minden alkalommal le és fel emelgettek a vonatra; ezek a csonka magyarok is minden baj nélkül érkeztek vissza, nemsokára meghalni talán, a magyar földre, — azzal a boldog megnyugvással, (ami egészséges, erős százezreknek nem juthat osztályrészül), hogy megjárták az örök várost, látták a gyönyörű olasz panorámát s láttak egy regényes fekvésű spanyol helységet, mely felé Magyarországról milliók szive dobog.
A zarándokcsoport legélesebben megrajzolódott élményei. Lequeltóhoz fűződnek. Hatalmas autókon értek oda május 12-én délután Bilbaoból s legnagyobb meglepetésükre a királyi gyermekek biciklin messzire elébük siettek, sőt Zita királyné is mindjárt a megérkezés után fogadta a magyar zarándokokat.
Ottó minden zarándokkal beszélgetett, tisztán csengő magyar szóval Magyarország felől kérdezősködött s alig győztek a zarándokok felelgetni a királyi gyermekek kérdéseire.
A\'.társalgásba a legkisebb, Erzsébet csak annyiban avatkozott be, hogy mikor a zarándokok egymásközt magyarul kérdezték, hogy hány éves lehet a csöppség, felemelte kis keze 3 ujját és igy mutatta meg évei nek a számát.
A -királynő mindenkivel szívesen és látható örömmel beszélgetett s behatóan érdeklődött az itthoni élet iránt s maga csudálkozolt legjobban az újságokban ugyanekkori betegségéről megjelent híreken.
A zarándoklat a tatai királyhü magyarok 600 és a diósgyőriek 2000 aláirásos, nemzetiszínű diszkötésü, aranymetszésü albumát adták át a kis magyar királynak és a királypuccs idején Tatán készült eredeti fényképfelvételek egy szép és történelmi érdekességű sorozatát.
ED GYÁSZ AY VILMA
= miivészestélye =
Szombaton este fél 9 órai kezdettel tartja meg müvész-estélyét Nagykanizsán Medgyaszay Vilma, az összes európai színpadokat dicsőségesen megjárt, legnagyobb dizőz a Kaszinó nagytermében.
Társulata a művésznőn kivül még hét tagból áll: két nőből és öt férfiből. Valamennyien elsőrangú erői a színművészetnek.
A mtivészestélyre a jegyeket Szerb Ernő üzlete (Csengery-ut) árusltja.
A fogadtatás után litánia volt, a királyi kápolnában, melyen résztvett az egész királyi család. A királyi gyermekek együtt énekelték magyar nyelven a zarándokokkal a „ Boldogasszony Anyánk\'-at.
Másnap magyar ünnep volt, mely reggel fél 8-kor a zarándoklatot vezető Tóth János plébános által mondott ünnepi misével kezdődött, ami után a plébános a királyi családot és zarándokcsoporto! megáldotta. Az istentiszteletet a magyar Ir\'mnusz fejezte be, melyet Ottó király is vele énekelt a messze hazájából érkezett magyarokkal.
A diósgyőriek kongregációs és szivgárdista zászlait is elhozta magával a zarándoklat s azokat a mise után a királyné zászlóanyasága mellett szentelték fel.
Istentisztelet után Zita királyné villásreggelire látta vendégül az egész zarándokcsoportol A zarándoklatban résztvevő hét pap mindegyike a királyi kápolnában a királyné szándékára misét mondott. A királyné mind a hét misét végighallgatta s felváltva vele voltak a gyermekek is.
Ottó erre a napra szabadságot kapott Blazovich Jákó bencés igazgatótanárától, nevelőjétől, kinek lánglelkü magyarsága épen ebben a hivatásá-
ban találta meg leggyönyörűbb, hazájának leghasznosabb feladatát. A királyi gyermekek mint édesatyjukat szeretik nevelőjüket s játékaikat, falatjaikat, apró-cseprő, dc annál kedvesebb dolgaikat osztják meg vele.
A zarándokok 500 fsankért két arany-ámpolnát vettek ajándékul a királyi kápolna számára. Megtekintettek mindent s a királyi család és környezete, köztük Miksa, Károly király egyedül élő öccse, Károlyi gróf, Gudenus báróné lépten nyomon kisérték a magyarokat.
A királyi család a legegyszerűbb életet éli Lequeitioban. A királyné reggel 6 órakor, majd fél 8-kor újra a gyermekekkel együtt misét hallgat.
Búcsúzóra újra lejött a csoporthoz az egész királyi család, minden egyes zarándoktól külön melegen elbúcsúztak, külön kezetfogtak. Ottó utolsó szava ez volt a magyarokhoz:
— Viszontlátásra!
Rómában épen tanuja volt a kis zarándokcsoport Lisieux Teréz szentté avatásának. A Szent Péter templom este csodálatos fényárban úszott; több mint félmillió Ívlámpa szórta szét fényét a világ minden iájáról érkezett keresztények tömegeire. A szentévben több szentté-avátás tör-
ténik s igy a zarándokok is tanúi lehetnek a lélekemelő szertartásoknak s a lenyűgöző erejű dekoratív hatásoknak. .
A zarándokcsoportot az amerikai és erdélyi magyarok két csoportjával fogadta a pápa május 18-án. Az amerikai magyafok 133-an voltak 5 XX) kölni, 2000 portugál (köztük 10 püspök, 1 érsek) kért ugyanazon
napon fogadtatást a Vatikánban. •
Érdekes epizódja a zarándoklatnak, mikor Marscilleben a templomban egy domonkosrendü magyar apácával találkoztak, aki 15 esztendő óta először tőlük hallott magyar szót. Örömében nehéz könnycseppek gördültek végig az fcreán 8 hosszú ideig szóhoz sem tudott jutni a zokogástól.
A Piave hullámai fölött a zarándokcsoport elénekelte magyar himnuszt. Mikor könnybelábadt szemmel felálltak, a vonaton utazó olaszok bámész szemekkel, értetlenül nézték, mi is üthetett vájjon ezekbe a magyarokba.
A Piave húilámain aranyosan csillogott a napsugarak tánca. Azok talán tudták, kiknek szólt az Ünneplés a robogó vonatról, melynek egyik ablakából nemzetiszínű szalagos babérkoszorú repüli le sok-sok magyar vitézség, magyar vér, magyar élet hullámsirja fölé. (bl)
Babatündér
A Keresztény Jótékony Nőegylet estélye
Nagykanizsa, május 27
A Nagykanizsai Keresztény Jótékonysági Nőegylet hetek óta a legnagyobb buzgalommal dolgozik a junius 6-iki cstélyének előkészítésén. Mayersberg Frida budapesti ballet-mesternő személyes vezetése alatt minden este folynak a próbák s közeledünk a főpróbák felé, melyeken már a maguk impozáns szépségükben fogjuk élvezhetni a sok-sok tanulásnak napról-napra tökéletesebb formaszépségekben megnyilvánuló eredményeit.
A rendezőség, melynek élén a világon talán páratlanul álló rendezői adománnyal megáldott Farkas Vilma áll, valóban emberfeletti munkát végzett, mikor a több mint hatvan táncosnőt és táncost kiválogatta, össze-pároztatta és táncaikat művészi vezetés mellett eszményi tökéletességre nemesítette.
A Babatündér egyike a legszebb daraboknak, mr\'.yeket tánchoz írtak. S az eddigi próbák eredményei után joggal remélhetjük, hogy előadása a legmagasabb művészi követelményeket is a legteljesebb mértékben fogja kielégíteni.
Az előadás a Polgári Egylet nagytermében lesz, melynek földszintjéről már elkészült a tervrajz is. Megtekinthető a TerrteA-félc drogériában, ahol ugy a junius 6-iki, mint a 7-iki előadásra jegyek már clőjegyezhctők.
ZAI.A1 KOZI.ONY
1925 m^lm 23.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Május 28, csOiörtők
Rónul katollkui: Ágoston. Proteaiáns Emil. liraeUU: Síivin hó 5. S." Jel. hig.
Nap kel reggel 4 óra 10 pereko», nyűg ulk détuUn 7 óra 45 petekor
A Meteorológia! Intézet jelentése sze-rtnt sok helyütt esó. késóbb változékony l<JÓ várhitó hósüllyedésKl.
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK
Május 30: Medgyaszay Vilma és társulatának egyetlen müvészcstélve a Kaszinó-bon este fél 9 órakor.
A Transdanubia Sport Egyesület műkedvelői előadása.
Junlus l: Az Iparosdalárda sétatéri mulatsága.
A Transdanubia Sport Egyesület műkedvelői előadása.
Jdr.lus 6: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballett-etőadása a Polgári Egyletben.
lunlus 7: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballett-előadása a Polgári Egyletben.
Junlus 8: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet balett-előadása a Polgári Egyletben.
— A polgármester itthon. Sab-ján Oyula polgármester, ki a mult hét szerdáján Szombathelyre utazott a városi mérnökök gyűlésére s onnét tovább Pápára és Budapestre, kedden este a gyorsvonattal megérkezett Nagykanizsára s tegnap elfoglalta hivatalát.
— Hittan! vizsga a felsőkereskedelmiben. A felsőkereskedelmi iskolában tegnap tartották meg a hittani vizsgát Kreutzer gelsei esperes elnöklete alatt.
— A gyermekmenhelyek területeinek szabályozása. A népjóléti minisztérium szabályozta a gyermekmenhelyek területeit, melynek értelmében a keszthelyi, balatonfüredi, lapolezai, sümegi és zalaszentgróti járások a veszprémi, Nagykanizsa és Zalaegerszeg városok, az alsólendvai, letenyei, novai, pacsai, nagykanizsai és zalaegerszegi járások a szombathelyi gyermekmenhely illetékességi területéhez tartoznak.
— A Szanatórium Egyesület pünkösdi kiosztása. A József kir. herceg Szanatórium Egyesület nagykanizsai fiókintézete ehavi rendes kiosztását tekintettel a pünkösdi ünnepekre, május 29-én délután 3 órakor tartja. Az egyesület tüdőbeteg szegényei ezalkalommal lisztet, cukrot és rizst kapnak.
— A testnevelési bizottság kedden délben a városházán tartott ülésén csak felmentési ügyeket intézett el.
— Tömeges Iparlemondások. A Ipartestülettől nyert értesülésünk szerint Nagykanizsán a képesített iparról történő lemondások mind sűrűbbé válnak. Igy ebben a hónapban ismét nyolc iparos mondott le iparáról.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— A cserkész-szövetség jubileumi ünnepélyei. A Magyar Cserkész-szövetség III. Kerülete Szombathelyen, folyó hó 31 én és junius hó l én ünnepli meg öt éves fennállását, mely alkalomból tartandó jubileumi ünnepségeinek sorrendje a következő: 1. Május 31-én délelőtt fél 10 órakor jubileumi díszközgyűlés a vármegyeház nagytermében. 2. Május 31-én délelőtt 11 órakor hálaadó istentisztelet. 3. Május 31-én délután fél 3-4 óráig a kerületi nagy tábor megtekintése. 4. M/jus 31-én esle fél 9 órai kezdettel cser-készdiszelő:dás a Kullurház nagytermében. 6. Junius 1-én délelőtt 8—12 óráig kerületi harcszerű játék a Kukulló majornál. 7. Junius 1 én este 8 órai kezdettel cserkész juniális a Hencs-kertben. Részletes tájékoztatók később fognak megjelenni.
— Uj szövő-tanfolyam. Mint már jeleztük, a m. kir. földmivelés-ügyi miniszter, áthatva a háziipari szövés elterjedésének nemzetgazdasági fontosságától, Nagykanizsán, a fémipari szakiskolában elhelyezi tt háziipari szövöiskolának uj háromhónapos tanfolyam tartását engedélyezte. E tanfolyam vezetésére a háziipari kerületi felügyelőség ajánlatára leküldött kiváló szakeró, Dunántúlnak legképzettebb szövőmfsternője, Németh Vilma, jutiius hó 3-án városunkban a tanítást megkezdi. A tanfolyamon résztvenni kivánók jelentkezését — korlátolt számban — még elfogadja Kádár Lajosné (Bat-thyány-utca 16.
= Házasság. Kercsmár Nándor (Nizza) mai napon köt házasságot Dervalics Katával (Nagykanizsa).
— Nagykanizsai Iparosok a soproni iparkiállitáson. A soproni kiállításon az ipar különösen erősen képviselve lesz. Nagykanizsáról már eddig is számos tekintélyes iparos jelentette be részvételét.
- Tanitó-gyülés. A Zalamegyei Általános Tanítótestület zalaegerszegi járásköre folyó évi rendes közgyűlését junius 4-én Zalaegerszegen a központi iskolában tarlja meg.
= Mélyen leszállított áron vásárolhat Szomolányi Gyulánál.
- Megszűnik a zalaegerszegi pénzügyigazgatóság. A Zalai Közlöny elsőnek irta meg, hogy a kormány az adóhivatalokat julius 1-től kezdve elsőfokú pénzügyi hatóságokká szervezi át és létszámukat 152 fogalmazási tisztviselővel egészíti ki. Mivel azonban adórendszerünknek ilymódon az adóhivatalokhoz való áttelepítése a pénzllgyigazgatóságok ügykörét jelentékenyen kisebbítette,
elvileg már megszűnt az ország területén levő pénzügy igazgatóságok legnagyobb része, ugy, hogy az uj költségvetési év végével csak 1) a pécsi, 2) szombathelyi, 3) győri, 4) dcbreczeni, 5) szegedi és 6) budapesti pénzügyigazgatóságok maradnak meg másodfokú felcbbviteli hatóságoknak. Ily módon a zalaegerszegi pénzügyigazgatóság is megszűnik.
— Keszthelyi gazdászok tanulmány-kirándulása Sárvárott. A
keszthelyi gazdasági akadémia Ölvén hallgatója tanáraik vezetésével több napos tanulmányi kirándulást lett a sárvári bajor hercegi uradalomban. Megtekintették a káldi gazdaságot, a pusztalónci tejgazdasági szakiskolát, majd a sárvári ujmijort és pé-lerfai gazdaságokat.
— A budapesti énekverseny nyertesei. A Fővárosi Vigadó dísztermében lefolyt énekversenyen a k posvári reálgimnázium lizes énekkara győzött. A dalverseny I. kategóriájában a kaposvári reálgimnázium, a III. kategóriában a pécsi Pius főgimnázium és a III. kategóriában a pécsi kerületi reál lelt a győz\'es.
— Volt 48-ksok figyelmébe! Az elesett hősök nagykanizsai ünnepén pünkösd vasárnap a volt 48. közös gyalogezred tagjai testületileg vesznek rés*t. Az ünnepély keretében kegyeletük jeléül megkoszorúzzák a felsővárosi templom falába beépített és a mult évben leleplezett díszes márványtáblát. Felkérjük a volt 48. kr.zös gyalogezred összes tisztjeit, altisztjeit és legénységéi, hogy f. hó 31 én pünkösd vasárnap délelőit 9 óra 15 perckor a régi postaépület előtt az Erzsébet-téren a gyülekezéshez jelenjenek meg. Innen történik ugyanis a felvonulás a felső városi templomnál megtartandó tábori miséhez és ünnepélyhez.
— A szerdai hetivásár. A tegnapi hetivásár egyike volt a leggyengébb hetivásáros napoknak. Minden forgalmat elmosott az eső. Az árakban változás nem történt, igy a szokásos piaci árjegyzék közlését mellőzzük.
— A kéményseprő-kerületek szaporítása. A város vezetőségéhez beadvány érkezett, mely a nagykanizsai kéményseprési kerületek számát a jelenlegi háromról felemelni javasolja. A kérvény indokolása szerint 12 kéményseprői kerületre való beosztás is biztosítaná a lakosság és a kéményseprő mesterek igényeinek kielégítését.
— Horváth Juda Lászlót lopás miatt fogták el. Megirtuk, hogy Nagykanizsa notórius letörőjét, a félelmetes hirü Horváth Juda Lászlót a napokban Székesfehérvárott letartóztatták. Mint most értesülünk, a kiskanizsai tyúkok réme Budapesten került rendőrkézre, ahol egy vámház-körúti ház házmesterénél akadtak rá s mivel Székesfehérvárról lopás miatt körözték, őrizetbe vették s Székesfehérvárra szállitot\'ák, hol tnost az ügyészség fogházában letartóztatásban várja ítéletét, ha ugyan — mint eddigi pályáján nem egyszer — megint meg netn szökik az igazságszolgáltatás elől.
«=» Balatonbogláron vasúti nagyszállodában elsőrendű pensio napi 4-szeri a la Carte étkezéssel, fürdő-és kabinhas/nálattal junius hóbin 100 ezer, julius és augusztusban 110 ezer.korona. Előjegyzéseket elfogad a szállodai vezetőség.
— Hirdetmény. A 4 évfolyamos jutási m. kir. honvéd altisztképző és nevelőintézet I. évfolyamában f. évi szeptember hóban 154 teljesen díjmentes és teljesen ingyenes ellátást nyújtó állainköltséges hely fog betöltetni. Pályázhat minden állampolgár, ki 14. életévél már betöltötte, de 18. életévét még nem haladta lui s legalább 6 elemi osz-tályt, vagy a középiskolák I. osztályát elvégezte. Pályázati határidő: f. évi julius hó 31. Bővebb felvilágosítást a „Pályázati hirdetmény" nyújt, mely a városi kiadóhivatalban megtekinthető és a jutási m. kir. aMisztképző nevelőintézet parancsnokságánál díjtalanul, a portóköltségek előzetes beküldése mellett kaph.tó. Nagykanizsán, 1925. évi május hó 26-án. Polgármester.
«= Ma és minden este kaposvári Balogh Károly hírneves zenekara hangversenyez a Korona-éttermében.
— A Viktuália csalóju elhe Iyezkedett Amerikában. Hírt adtunk róla, hogy Pintér Ferenc rába-hidvégi paprika-kereskedő, a nagykanizsai Vikluália-fiók 45 milliós csalója Amerikába készül. Most értesülünk, h\'»gy a nagystílű szélhámos már ki is jutott Amerikába, sőt olt nagyon jó elhelyezkedést biztosított magáink s a napokb\'.n levelet irt feleségének, melyben azt is hivja maga után. A kiadatási eljárás eredményességétől függ. sikerül-e Pintér Ferencnek Amerikában értékesíteni első valamire való fogását és belőle szerzett tapasztalatait.
— A balatonfüredi orvosto-vábbképzö tanfolyamot hétfőn Hódossy Gedeon miniszteri tanácsos nyitotta meg Vass miniszter képviseletében. Kétly Károly báró a tanfolyam jelentőségét méltatta. Tassy G bor dr. Zalavármegye, Dömötör fószolgabiró pedig Balatonfüred üdvözletét tolmácsolta. Majd megkezdődlek a nagyértékü, tudományos szakelőadások. A szaktanfolyam május 30-ig tart.
— Gyermekkocsik, nyugágyak, utazókosarak, bőröndök Szerbnél, Csengery-ut 6.
— Keresztényszocialista városi párt alakult Szombathelyen.Szombathelyt a városi képviselőtestület keresztényszocialista érzelmű tagjai keresztényszocialista városi pártol alakítottak, hogy a városi politikában is érvényesülhessen a keresz-tényszociális gondolat A párt elnökévé Tóth Lászlót választották meg.
■» Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
— Zalaegerszeg város gazdálkodása. A somogy-zalai lótenyésztő és lovassport egyesület által rendezett kiállításán Zalaegerszeg város saját nevelésű csikóját a II. oszt díszoklevéllel tüntette ki. Pedig Zalaegerszeg csikaját nem is küldötte Hévízre „gyógykezeltetésre" ...
— A szombathelyi papnevelő intézetben "junius 20-án és 30-án lesz a felvétel.
IQM mi|"»
ZALA1 KÖZLQHV
_ Kaposvár, a hósl halottak emlékének. Kaposvár közönsége ^kt>sd vasárnapján rendkívül fényes £|ntpi keretek közölt fogja a kendet ailéjit leróni a háborúban elesett katona hósök iránt. Virágba bontja a hósök néma temetőjét és Hódolva log tisztelegni hallhatatlan emlékük előtt.
Elveszett Centráltól az izr. templomig vezető uton egy arany Oielltu (broche), miután emléktárgy, Itfrcm a becsületes megtalálót szíveskedjen Skopál Antalhoz Erzsébet-íj, H. alatt leadni, hol illő jutalom-tan részesül.
„ Fölényesen győz minden ver«nyhen Fllipp kőUttáragyára (Szombathely, Szélt Kálmán-utca 6) olcsó és jómínöségU áruival. Mulatóba néhány ár: Selyem mellények 195 ezer, selyem jambo sapkák 17 ezer, ftór urizoknik 29 ezer, fátyolharis-nySk 38 ezer.
- A Időltözködéa nthiz faladatának jroWtaillt oldja a temd cimli divat ís siípirodalmi ujsig. amely a legfmaebb diyalcreácidkat mély nyomású kipekben. horiivaló szöveggel közli éi mindenki a legkönnyebben kftSlaatlhalla belőle a maKa tcileilejét. A francit nmiM MB" «y«i-ra megjelenő divatujaág, melyei Malyásy OaiUr él S^ntő Ferenc szerkesztenek. messiJm ira 15.000 kor., negyedévi eló-hietéí iSOCO koronába kerül. Megrendelheti) a kiadóhivatalban: Budapest, IV., Semmelweijvu. 15.
Katonai él egycniuházall cikkekben a már Ismert legolcsóbb beváiáilásl loftii.
egycdOU szaküzlet BninoaloaJ6MatSugllulS3.Tel.2IO
Irodalom és művészet
Színházi Élat. Kik vesinek résit a vidéki síinésiek nagy monslre estélyén junius 10-én a Vígszínházban ? megludhatja a Színházi Élet u| aaimából. Harminchét kitűnő szinézz fog szerepelni ezen az estélyen. A Színházi Élei uj száma a Régi jó Budapest, a Névtelen haj premierbeszi-mnlíin és fölvételein kivlll egy sereg ,-ktuális riportot, kitűnő Irők tollából cikkel közöl. Nagy vidék, érdekes rnoii, sport, autó, divat, lene, képzőművészet, iparművészet, nyaralás, sxépségápolái rovat. Kégi jő Budapest slágere, mint kottamelléklet. Fanny és a cselédkérdés, mint darabmelléklet teszi nélkülözhetetlen olvasmánnyá Incze Sándor hetilapját, melynek ára 80CÖ korona, negyedévi előlizetés üüffiO korona, — Kiadóhivatal Budapcal, Erisébet-köral 29.
A Győr-Sopron-Szombathelyi színi kerület ügyében Oyör város lanácsa feliratot intézett a kultuszminiszterhez, amelyben kifejti, hogy bár részéről nincsen kifogása a há rom város egy szinkerületté való egyesítése ellen, azonban ez még sem lehetséges, mert személyi akadályokba ütközik. Somogyi Kálmának, a győri színigazgatónak ugyanis még 1926 szeptemberig szóló szerződése van Oyör városával, hasonlóképpen Hodonyi direktort is két éves megállapodás köti Sopronhoz, ugy, liogy az uj beosztásnak az 1925Í26-Í szin-évadra való életbeléptetése olyan akadályokba ütközik, amely a városok közötti tárgyalásokból nem küszöbölhetők ki. A felirat szerint a liárom városnak két színigazgató fúzióját célzó javaslalának megvalósítására sincs remény.
SPORTÉLET
A Nagykanizsai Ifjúsági Labdarugó Szövetség intézőbizottsága f. hó 28-án csütörtökön este 7 órakor a Transdanubia helyiségében, Zrinyi Miklós-utca 49. ülést tart. Beidéztetnek a i 11. kerület és Testvériség intézői, továbbá Kluger 11. a Törekvés játékosa, valamint Wolf szövetségi biró. Felkérjük azon csapatok intézőit, akik későbbre kisorsolt mérkőzéseiket a Ipün^ösdi ünnepek alatt akarják lejátszani, ezt az intézőbizottság ülésén jelentsék be.
A futtball nem amatőr-sportág. Prágai jelentések szerint a nemzetközi futtballkongresszus a labdarúgást, mint nem amatőr sportágat, törölni akarja az olimpiász programjából.
Szerkesztői üzenetek
Tanácstalan. A nagy é$ erős lelkeknek sajátságos tulajdonságuk, hogy az őkel fenyegető veszedelmeknek bátrabban szembenéznek, mint amennyire telülemclkedui tudnak az aptő kellemetlenségeken. Magyarázata, hogy lelki erejük annál erőteljesebben nyilatkozik meg, mennél nagyobb szükségük van elemeiknek tömegesítésére. mig aprő-cseprü tüszurások iránti ingerlékenységük cpen nyugalmi állapotban lévő érzelemviláguknak impulzivitásában leli magyarázatát. Vagyis a nói lélek etnocio-nahtísa sokkal ingerlékenyebb az időköziinkén! ői .érő sokszor egészen Jelentéktelen csipkedések iránt, mint amennyire elszánt tud lenni létkérdésekben és kijege-cesedett érzelmeinek érvényesítésében, Eb-bcli tulajdonsága tehát épen nem hiba, hanem ellenkezőleg: erős és nagy lelket bizonyít.
B. M. A tárca uj átdolgozásban jönni fog és pedig lehetólcg mielőbb sorát ejtjük. A cserébe szintén belemegyünk.
Nem közölhetők: Sorsdöntő órák; Sehonnai; Tavaszi álmok (vers); Lélekvándorlás.
TŐZSDE
A kisebb megszakításokkal már hosszabb idő óta tartó lanyhaságot ma barátságosabb irányzat váltotta föl. A kuliszban már nyitáskor kedvező volt a hangulat. A tőzsdeidő folyamán tovább javultak az árfolyamok és csak zárlat felé állolt bc némi gyengülés realizációseladásokra. Magyar Hitel 8000 koronával nyitott magasabb árfolyamon a legutóbbi zárlatnál. A-z UzletidŐ további folyamán ujabb 8000 koronával emelkedett. Zárlatkor 3\'oal maradt a tegnapi nivója felett. A többi kulisz-papirban kisebb eltolódás volt. Georgia majdnem 4\' «.-al jaVult. A vegyespiacon Nasici 65.000, Cukor 35.000 koronával drágult. A vaspiacon 3\' i,-al javultak meg az árfolyamok. A kisebb vaspapirok szintén jól keresettek voltak. A biztosítók piacán nagy üzletetet bonyolítottak le. Az Első Magyar Biztosító 350.000 koronával emelkedett. — Kosztpénz \'/«—6Vo.
Utótözsde Jiányzat tartott. Az árfolyamok a zárlathoz képest nem változtak.
A Magyar Nemzeti Bank v hivatalos árfolyamai
KÖZGAZDASÁG
jegybankforgatom. A Magyar Nemzeti Bank jegyforgalma a május 23-iki kimutatás szerint 2136 milliárd csökkenést mutat. A jegyforgalom csökkenése arra vezethető vissza, hogy bclízctések révén a giró állomány 1838 milliárddal emelkedett, a váltótárca állomány pedig az esedékes váhók visszaváltása folytán 30 5 milliárddal "csökkent. A pénzjegynyomda átvételével kapcsolatban a1 államot illető rész fejében az állami adósság törlesztésére 8 5 milliárd fordíttatott. Az egyéli tartozások növekedése révén 4 milliárd pénzjegy folyt be. Ezzet szemben devizák és valuták vásárlása folytán 7 9 milliárd és egyéb követelések emelkedése kapcsán 48 milliárd pénzjegy kerüli forgalomba.
A mezőgazdasági hitel meg szerzéséről rendelet készül. Az igazságügyminisztériumból vett értesülés szerint rendelettervezet készül a mezőgazdasági hitei megszerzését megkönnyítő egyes rendelkezésekről szóló 1920. évi 15. te. végrehajtása ügyében. A rendelettervezet az Országos Földbirtokrendező Bírósághoz beadandó kérelmek tartalmi kellékei és a kérelem kapcsán szolgáltatandó adatok tekintetében nyújt részletes utasításokat és lényeges eljárási szabályokkal egészíti ki a törvény ren delkezéseit. A rendelettervezet a Ili vatalos lap legközelebbi számában jelenik meg.
Vala Iák Dev liAk
*»,.•! folt z««000 SifOCO AaltM<<- ftálO MSM
C..Ü K4M1C7 t.ljrH IlUUtJ
Diai/ Ilii 1117 Btrila IU9S-IttW
Dollit xaro-mso BaUiMl \'J7-ÍW
riixti lr. UU-HH BrQiutl 3\'20 3S4Z
Hclliodl tit Jttiymu Koptsblja IJJ\'C IMM
Ul a? 43» «rUiUJ*U 1J000 120TŰ
.,„ JOVSU l.ctdo JtóX0-M7CC0
Ur. Z7M-2IZ2 MlUx. M0«2SM
IM.V) W««yo-> ;M70-7li00
0*ite.KbtIL •aaotano PllU liU &U2
Din k<x. 11170 1 410 Pil(i 1107-31 It
ivi|<i r>t*k IM» IJiW Sióm MO-SI4
S>(> írtak ItocUo:* 18970 II «l
liKO 117*0 wu» yj ic IU) <0
>7(4 kOÍ. 11730 tusi J*rtc> \'3J« IMI9
KÜLFÖLDI HÍREK
Kivégzett merénylők. Szó/iából jelentik: A szófiai székesegyház cl1 leni merénylet elkövetőin: h\'ridman, Zadgorszky és Koeven, a nyilvános kivégzést ma reggel hajtották végre. A merénylet bűnpártolóinak bűnügyében a haditörvényszék is meghozta ítéletét. A haditörvényszék Percsen-lick, Leger és Nikolováni vádlottakat halálra ítélte.
Radics amnesztiát kap. Belgrádból jelentik: A királynak Topo-lából való visszatérésével kapcsolatban az a hir terjedt el, hogy a Radics István és pártjának több vezetője ellen indított pert királyi kegyelemmel törlik és Radicsot szabadon bocsájtják. Evvel állt összeköttetésben Radics Pálnak tegnapi kihallgatása is a királynál, aki cz alkalommal közvetlenül fogja megpróbálni az uralkodót meggyőzni Zágráb és Belgrád megegyezésének szükségességéről.
Francia-olasz flottaünnepség. Rendkívüli feltűnést keltett az a hir, hogy a francia és olasz flotta junius közepén Nápoly kikötőjében találkozni fog egymással. A befutó francia hadihajók tiszteletére az olaszok egész sor ünnepséget készítettek elő. Ez az első flottatalálkozás a háború befejezése óta.
Kiadó: Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés RT. Nmryknnl»«»
Zürichi xárlat
Pirii 2585—, t.ondon 2513 50. Newtork 51675, Btuml 2550—, MalUnd 2015- --. Holland 20775. Bedln 123—. Wien 72/5 SotU 370. Prága 1532 50, Budipetl 72*12.5, Vei jó 99 45. Bukarest 240 —, Belgrád 860 —
A magyar korona külföldi hivatalos Jegyzései
DEVIZA VALUTA
Ufnip nt l*(*>P
Bécs ...............999819995 9988 1 9975
Berlin...............5895 3885 5910 5910
Prlga ............ 475111 475^ 4774/« | 477V»
Az ércpénzek és nemesfémek beváltási árfolyamai
EzUst egykoronás 6200-6500, kétkoronás 17.400 12.600, forintos 16.500—17.000, ót-kotonái 32.000 -32.500. stlnatany 49.000-49.500, arany huszkoronás 268000-280 000. pltUna 210.000 -220.000.
Terménytőzsde
A mai terménytőzsdén a hangulat kissé lanyhább volt, amit a kedvező esős Időjárással magyaráznak. Buza változatlan, rozsot 2500 koronával leszállították. Kölesben némi keresletre 10.100 koronás áremelkedés történt.
Buza tlizav. 76 kg-o* 495.000 500 000, 1b kp-os 500.000 -505.000, egyéb vld. 76 kg-oi 492 500 497.500. 78 kg os $02 500-507 500, tocs 407 500 - 412.500. a| tengeri 277.500— \'282500. takarmány árpa 320.000 - 330.000, köles 270.000 280.000, korpa 230000-232.500, zab 4t5.000 - 430.000.
Sertésvásár
Felhaltál 2750. melyből eladatlanul vissza-maradt 1300 dtb. Elsőrendű. 19.500-20.000, szedett 19000 -19 500. szedett közép 18.000 —19.000, kónnyU 15 000—17.000. elsőtendtJ öreg 18.000-19.000. másodrendű 17.500— 18.000. angol sUldő 17.000-21.000, szalonna nagyban 22.500—23.000. zsír 26 000 —26.500 lehúzott hus 26.000 - 28.000, szalonnás tét sertés 24 000 -25 000. Irányzat lanyha.
Fürst József
„Kék csillag" divatáruháza Nagykanizsa
E hét szenzációja !
Gyapjú delének métere
csak K 45.000
Elegáns grenadin ruhák
csak K l65.ooo
Elegáns liberti ruhák csak K 260.coo
Dunántul legolcsóbb bevásárlási forrása !
ZALAI KÖZLÖNY
1925 május 28
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
Baak«*
HíuI IJ-
Uojd bi>k |
Mitr. Mit W
MÜlOf
LMIIMII. U
01.-M Hl I II
Oulr. NlL Itt
B.o*».(«ln tí
rtubiun ui
Hhbm IJ
Kor». ML |. k. M
lagtiUa 17$
M-Citk ] |-
ro>x>i>i U
K«. HlUI II
Kaxjir-N<at( 22
Kftip. Miilat 2
VIimI W*k -
N««i. » ii uk II
Kttk. I SOI
•«It. tp.
KtMnwl Tik A>UL tik. MokUr H>ni iU6
ÍW M. BUL
r*t<u<t
MIO.7HKU
Milmoi
•oci -M Co«<o<4U Mki«iikil B«di|>«iU
Klláftáilua Vfttólll TOcókiiMta Tr. OiankU
B !»;»»
Biull
B*xil»l
S*«*U6r.
C«a<*l
SíUivirl
Ke*6
Kdb 06il
Oiucka
Hjj«MI< ||
Mi
AtL Kíiiíu 31 Kicjrkltoajl |
Ulfó <
UilUsfl ]
NiíimJ BT.
Puaklla
OlOtnt
PilUt |
Révai
SUpkaiueM U}iii4..a
VualiM
•<MI r*t
Ktoiur
0**4. öiptr l
£tn« &
Oiai-Dia. i(
Oui VU. |o
Hóiban
sf,i.1
KÓ,6tHu,.l Ugauc, Niaull U 0<i
tíllklDTll
SkíitósIi N.iltl VUt kuUM
A4ila
AtliallU
Luiali
Mfl/.
lo
KOibii
Vitoil
DWr.nl
Majjru i<4i
I4a Uapt M4.l«£
VlfOBfjil
Rlai
ÜMutBlii
Cakorjcyirak
OUotcx 4.\'|
CakMlpu ITSi
OkOíjrli 2Sl
MníS. <ukO( 0
Staaait IO(
£lilmlmi«k
CJIOHI —
SuUral -
Pflipí»l IC
rokajl ko 1 K
Kilk.i.il IS
Ali (li
Au«r I
Pkftbui
Olajok OU)lfir MumI piU
rrtiiiwi tC* Király 1&t Kök poi«. 1 i< K«fii»kh Coja.
Rilirlnj.V
0«k»laít J
SaállMAk
Royil.MilW |
S<bvuliar L^\'ítuiaiL
Taalll
JaU
O/ipJaaioiö UoUbinir
Pásallptt ]
Siflíft-Köld
VtEjl^u
W"
Mll«f. BlfiUÍ£Jl I
Utol Diák*
KtUU Murla.i TOrt*
KtldaMlék
Do<»tl
Omi j
UUirtiJa
TiUioa I
OlllIOilVl I
Bitdl 8601 .
Brui«4 Ojhl M< Coorta nia PipUlpu
Apróhirdetések
Aj iprthtidcMi Ólja 10 itUt iCÖJ K. A <lrau4 • •Inita rtaljgibb b«intsJi ili-J tii k«t uúoik Mimit-Lalik. Minden lovibbl 116 ílja 400 K A hlr<l«(éit 4IJ tlötc Ili«t«8dö ■ 1 forgalmi adó h©»jiiií«UUltt
Ki vállalná géppel kötött flór. harisnya fejoléaót? Cim a kiadóhivatalban.
Pénzkölcsönt
gyorsan szerzek ingatlanra kebe-Iczésre vagy váltóra kezesekkel.
Előnyős líaniatfcltótclelc.
Szigriszt László irodája
_Fö-Ut 6. (BílíAf-ud.lt). 13)4
Kereskedőknek
uájjal ét gizzí) lellujliató amerikul
LÉGGÖMBÖK
Gázpalackok töltí»hcz bizományba 14 napi cbrámolisra vidékre is sxállit
gyirl áron. Ai orízég legelső beszerzési torrása:
therapia
Budapest, Nagymező-utca 14.
Telefon: 120-43. Fclirdsos roklimballonokat HM azonnal szállítunk I
Vidéki képviselők kerestetnek.
Hirdessen
Tfsxtvisolónó |unlus II belépísre állást keres. Clm a kiadóban.
Gelsén, a volt nagykoresma helyiség (Uszcr. vagy bármi tlzlclnek alkalmas helyi-n»gy Mkás, több mellékhelyiség, 2 hold prtma beltclck augusztus l ére bérbe kiadó. Bővebbet Plvári-ut 2. szám. Ugyanott 1 drb. 500 klgr. mérlegel megvételre ke-restk. 1569
PÉKSÉG
kilünő régi kaposvári üzlet, lakással és utcai elárusító helyiséggel egybekötve, modem felszereléssel, olcsó házbérrel, hosszabb időre bérbeadó.
VJIaszbélycg mellékelendő. Singer Iroda, Kaposvár, Erzsébet-szállodában, \'ül
Háló- és konyhaberendezéai bútorok eladók Eötvös-tér 24. $z. Alatt.
i lóerős o&xlokomobil és 900 Hofhcrr-caéplö teljesen uj. kedvező llzetésl fettételek mellett eladó. Welser Gépgyár Sugár-u. 16. 1539
Ebédlökredenc mirvinylappal. asztal és székek eladók Zrínyi Miklós-utca 45. 15/6
Szsrvas szállóban hónapos szobák kiadók. 1487
Eladó egy 500 literes kézlhajlásu tejszeparátor. — Janka-puszta, u. p. Mura-keresztúr. 1535
Szép, utcai bútorozott szoba
csetieg konyhával — Kazlnczy-ul elején kiadó. Irodának is kiválóan alkalmas. Megtekinthető délután 6-7 óra kózólt. Cim a kiadóban. 1581
Csapos kerestetik!
Jóforgalmu vl/vírl nagy vendéglőmbe, egy ügyes keresztény csapost kereaek 5—10 millió kaucióval. Azonnal beléphet. Mészáros előnyben részesUt; esetleg nós Is lehet.
Duics Pál Vízvár, Somogym.
Imakönyvek
Rózsafüzérek
legnagyobb választékban legolcsóbb árakon kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
kdnyvkcrcikcdtattKii
NAGYKANIZSÁN.
Pünkösdi cipővásár!
A legjobb minőségű cipőket készen és mérték után készítve

Miltényi Sándor és Fia
cipöáruházában
Fő-ut 2. szám :: Városházpalota
ZRINYI NYOMDAIPAR
ÉS KÖNYVKERESKEDÉS R.-T. 1
NAGYKANIZSA, FŐÚT 5.
— Telefonszámok: 78. ós 117. —
Készít mindennemű nyomdal munkákat legszebb és Ízléses kivitelben — a legszolidabb árakon
A hadigondozottak részére kifizetett járadékoknak helyes elszámolása (24776-925. VI. N. M. M. I. és II. minta), a fogyasztási adófőkönyv és beszedési napijegyzék, valamint mindenféle jegyzői, községi és Iskolai nyomtatványokat raktáron tart
L,
Felvesz előfizetéseket és hirdetéseket a „Zalai Közlöny" cimü politikai napilapra
MagántanulólMigje^^
összevont vizsgákra és érettségire teljes anyagi felelősséggel készít elő
vidéki tanulókat a BOROSS-OÁRDOS tanintézet Budapest, VIII.. Rákóczi-ut 57/a. - Tisztviselőknek részletfizetési kedvezmény. Kiváló jegyzetek I M1

„Stop"-szék
nagy jövedelmet biztosító körlet képviselete szervezőképea kereskedő, vagy .B* listásnak átadó. — Bővebbet:
Magyar Hirdető Iroda
Nagykanizsai Plókjs »?< Király-utca 40. szám, I. em. 4.
Hirdetmény.
Az orosztonyi tejszövetkezet Pünkösd másodnapján délelőtt 11 órakor az összes leiszereléseit a Császár-féle vendéglőben el fogja árverezni.
Felszámoló bizottság.
„Zalai Közlöny"-ben.
I Nvomilott a Zrínyi Nyomdaipar 4» Könyvkereskedés R -T.-nál. Nasykanizsan. (NyomdavcMiá: Ofcobcck Kirolyi
• jiítH^.
A SZENT ISTVÁN-TÁRSULAT
legújabb kiadványai:
lakolai hitelemzések.
Irta: dr. Dretier Tódor.
Assisi Szent Ferenc életrajza. — Fordította: Pólffy Erzsébet grófné.
Az aranyszörO bárány. Irta: Ajtai Kálmán!
Az angol kath. szocializmus apostola.
Példák a szentek életéből. Irta: dr. Czaplk Gyula.
A lelkiélet kis kfinyvei I. Évközi sorozat I. Böjti sorozat
Szent József Imák és elmélkedések. — öszeállitotta: dr. Halczl Kálmán.
A fenti könyveken kivíll a Szent István könyvek
teljes sorozata is raktáron van.
Színek Sándor: A mi Urunk Jézus Krisztus élete (a 4 evangélium szövegéből).
Madarász István dr.: Életproblémák (hitvédelmi előadások).
Tóth Tihamér dr.: Az intelligencia lelki gondozása. I. k. Az ifjúság lelki gondozása.
Környei Paula: Claudia, drámai költemény.
Kőnlg Kelemen: Küldj Uram, munkásokat I
Breit József: A magyarországi 1918/19. évi forradalmi mozgalmak és a vörös háború története. I. kötet. A Károlyi-korszak főbb eseményei.
Gabányi János: A magyar nemzet története, II. kötet.
Kozárí Gyula: A Madách-kérdés az .Emberi okmányok" világításában.
Kaphatók a
„ZALAI KÖZLÖNY"
kiadóhivatalában
Nagykanizsa, FŐ-ut 5.
85. évfolyam, 119. szám
Nagykanizsa, 1925 május 29, péntek
Ára 1800 korona
POLITIKAI NAPILAP-
SieikctsiAoéc H kUdAUvjut PA-ut 6 IitMUboi-TeUlon 78. nvom<í« ti7. irAoi
Felelős szerkesztő:
Kempclen Béla /

Ztxiir.itti ccu óo.oo: x«oa»
>i«\';* 90 000 kOCOCJ
A választójogi javaslat vitája
Két miniszteri válasz Baross Jánosnak Magyarország jelen ! helyzetéről s a szanálás eredményeiről mondott beszédére \' Budapest, míju< 28 [ déseinek keserű pohara betelt, több
Scilovszky Béla elnök féltizenegy óra ulán nyitotta meg a nemzetgyűlés "ülését. Javaslatot tesz, hogy a Hősök ünnepélyén a nemzetgyűlés küldöttségileg vegyen részt Huszár Károly alelnök vezetésével.
Rakovszky István, mint az állandó összeférhetetlenségi bizottság tagja a nemzetgyűlés szinc elólt leteszi az esküt.
Baross János napirend előtti felszólalásra kapott engedélyt.
A kormány Genfbe utazik, hogy beszámoljon a szanálás első évéről. Ehhez akar ő egypár adatot szolgáltatni.
Budapesten ma minden mSsodik gyár áll s legalább egy negyedmillió ember van munkanélkül. A nemzetgyűlés elvesztette organikus össze-függését^ a magyar közgazdasági élettel.
A rendőrség évi jelentése szerint az öngyilkosságok 50 százalékkal emelkedtek s ezeknek legnagyobb részénél az ok a gazdasági tönkremenés.
A vasút teherforgalma 30 százalékkal csökkeni. Pusztít a gyermekhalandóság. A tuberkulózis terjedése rövid idő alatt 25 százalékkal emelkedett. Ez a tömegnyomor egyformán pusztítja az ipari munkást és -szellemit is. A B-listás tisztviselők helyzete is súlyos probléma hiszen ar. utolsó 3 hónap alatt 2000 halt meg közülök.
Egyetlen haladás a tavalyi helyzethez, hogy a pénzünk stabilizálódott. De a stabil pénzből még nem lehet megélni, ha nincs.
Az adósróffal annyi pénzt sajtoltak ki a közönségből, hogy a külföldi kölcsön fele része még felhasználatlan. Ki kfll forszírozni Genfben, hogy a kölcsön másik felét beruházásokra fordíthassák. Eszközöljenek ki engedélyt további 400 millió államkölcsön kibocsátására.
A beruházások kérdésével kapcsolatosan egy problémát kíván megvilágítani s ez az építkezések nagy erővel való megindítása.
Ezekre mutasson rá a pénzügyminiszter Genfben. Mondja meg, hogy a magyar nemzet kinszenve-
nem fér bele. Követeljen sürgős támogatást.
Bud János pénzügyminiszter azonnal válaszolt a felszólalásra.
Két-három héten betűt be fogja nyújtani a költségvetést és akkor fog teljes részletességgel foglalkozni azokkal a problémákkal, amelyeket Baross elölte felvetett.
Baross János az összes bajokat a szanálásnak tudja be. Ez a helyzet elsősorban annak a nagy tragédiának a következménye, amely az országot érte, továbbá a háború utáni néhány tragikus évnek. A pénz romlása voll leginkább az előidézője sz egész középosztály lönkrejutósának és ezt sínyli meg a munkásosztály is. Ami rokkantkérdést illeti, törvé ,yjavaslat kerül junius 30 ig a Ház elé, amely a kérdést komolyan rendezi.
A helyzet rendezésének sine qna non-ja az állam pénzügyeinek rendezésével kapcsolatban a magángazdaság! élet helyreállítása.
Az elsői elértük. Az államháztartás egyensúlya biztosítva v;.n. Olyan óriási terheket viselünk, melyeket csak olyan ország bir el, amely tudatában vau útinak, amire törekszik.
A főbiztos is azon a véleményen van, hogy túlságosan súlyos terheket viselünk.
Ezután a pénzügyminiszter rátér az invesztíció kérdésére. Az kétségtelen, hogy az államháztartást nem ideiglenesen, időszakonként kell rendezni, hanem véglegcsen remibe kell hozni. Ennek előfeltétele azonban a magángazdaság fellendítése. Fel kell frissíteni, a magángazdaság vérkeringéséi, ha komolyan akarjuk, hogy értékes javaslatokkal jöhessünk a Ház elé.
Vass József népjóléti miniszter emelkedik szólásra.
Ugy lásja, hogy Baioss János a szanálás mérlegét kivánta felállítani, de ez még egy khsé korai.
Atgondolta a kormány a szanálás minden vonatkozását és következményeit. A kormány inindm tagjában van annyi Inzafias ér/és, hogy « tervhez, nem j\'uult volna hozzá, ha nem bízott volna a p:ogramsn sikerében.
A nyomor felásása hálás és nem-
túlságosan nehéz feladat Fel véli a kérdési, vájjon külpolitikai szempontból hasznos-e az állam hitelképtelenségének a hirdetése abban a pillanatban, amikor a miniszterelnök és a pénzügyminiszter külföldre akarnak utazni?
Alkotó szociálpolitikát csak olyan anyagi kereteden belül lehel folytatni, amely éppen rendelkezésre áll.
Messzemenő szociálpolitikai alkotásokat olyan államban, amelyben a pénzügyi és gazdasági élei legnagyobb problémája, a hitel nincs rendezve, nem leltet keresztülvinni.
Ami rt rokkanlkérdést illeti, a javaslatok készen vannak a minisztériumban, ezek véglegesen rendezik a kérdési. Amennyiben nem volna lehetséges a Há>. programjának zsúfoltsága folytán a törvényjavaslatot letárgyalni kénytelenek leszünk rendelettel rendezni a kérdési.
Az összes b.\'-jok ^ megoldásával kapcsolatban az egész helyzet tengelyében levő kérdést a hitet problémáját kell megoldani.
Ezulán rátértek a napirend tárgyalására, melynek első szónoka Mukzti István A javaslatot elfogadja.
Nagy Ernő: A kisgazdákhoz szól és arra kéri őket, hogy ne támogassák a nyilt szavazás politikáját.
A javaslatot nem fogadja cl.
A következő felszólaló Szeder Ferenc. A választójogi javaslat tárgyalásán, kénytelen fe\'-szóhlni a falusi nép érdekében A javaslat ázonban nem felel meg annak, amit Ígértek, mert cs\'.k torzszülött az igazi általános, titkos válaszlói jo,» mellett.
Ezután részletesen foglalkozik a földreform kérdésével, az adórendszer megváltoztatását kapcsolatba ho/./a a választójoggal.
A kisgazda p-.rt nagyon irtózik a forradalmi eseményektől, pedig vezérei közül többen szerepeltek a forradalomban.
Szeder Ferenc beszéde ulán a jegyző szólásra hívta fel Vanczák Jánost, aki a tanácskozóképesség megáll ipilásál kérte. Míutin megállapították, hogy a Ház nem tanács-kozoképes, az elnök az ülést fel-függés\'.telte.
Vanczák kifogYu.lja, he- y a netn-•/.cígv ülés tagj i oly kevés számban varinak jelen. Hangsúlyozza, hogy a titkos szavazás hive^A háború alatt jogot igéitek a népnek, de most ismét be akarják csapni -- mint 18-18-bau...
ik iáén
háborodást \\ltott ki. Elnök Vanczá-kot erélyesen rendreutasítja.) -
Szabó József a keresztényszociális-i tk szempontjából szükségesnek tartja az általános válaszlói jogot. Híve a titkosságnak, mert csak abban látja a tisztaság biztositékát.
Elnök ezután napirendi indítványt tesz a gyűlésnek pénteken való folytatására. Az ülés 6 órakor véget ért.
Haller István összeférhetetlenségi ügye A nemzetgyűlés összeférhetetlenségi állandó bizottsága gróf Széchenyi Viktor elnökletével ma délután 5 órakor ülést fartolt. A bizottság Oberhammer Aulai előadása mcllell Haller István nemzetgyűlési képviselő ellen Pakots József állal történt összeférhetetlenségi bejelentését tárgyalta. A bizottság kihallgatta Pakots Józsefet és Haller Istvánt. Mind a ketten töb\'.i tanú kihallgatását kérlék. Pakots József több üzleti könyv és irat beszerzését kérte a bizottságtól. A bizottság hosszas tárgyalás után ugy határozott, hogy űz indítványozott lanuk egy részét kihallgatja és hasonlóképen határozott a bekérendő iratok felett is.
Nem kérik a klotür alkalmazását
Aí egységespárt semmi tekintetben sem akarja befolyásolni a választójogi vita szabad folyását. A klotür alkalmazását nem kéri. A pünkösdi szilnél pénteken kezdődik és a legközelebbi ülés szerdán lesz.
A nemzetgyűlés mentelmi
bizottsága í-áy Gyula elnöklete alatt ma délben tartóit Ülésén Esztergályos János kéi rendbeli, Dénes Islván \\, Jankó-vics Bésán Endre 1 és Szabó József nemzetgyűlési, képviselő 1 rendbeli mentelmi ügyében a menlelmijog felfüggesztését hozta javaslatba. Az egységespárt értekezlete A Keresztény Földműves, Kisgazda és Polgári Párt tegmp este értekezletet tartolt Mmássy László elnöklete alatt. Az értekezleten a minisztere nök és a kormány teljes számú ta.\'-jai jelenlek meg. Almásy elnök bejelentette, hogy Csiszár József szubrá-zmüvesz a kormányzó plakettjét a párt részére felajánlotta. A párt köszönetet mondott a tníixész nagylelkűségének. Vass József népjóléti
.iALAI KÖZLÖNV
1925 május 29.
miniszter meleg köszönetet mondolt a párt tagjainak azért a támogatásírt, melyben részesitik. Dr. Éhn és Barla Szabó József párttagokat szívélyesen üdvözlik egészségügyi főtanácsosokká való kineveztetésük alkalmával. Majd a különböző bizottságokba delegáltak egy-egy tagot. B\'thlen István gróf miniszterelnök bejelentette, hogy Bud pénzügyminiszterrel együtt szombaton Genfbe utazik, hol igen fontos kérdések kerülnek napirendre. Bud János pénzügyminisztert 45 éves születésnapja alkalmából számosan üdvözlik. A pártértekezlet után vacsora volt, melyen felköszöntök hagzottak cl.
BELFÖLDI MSKEÍS
Gróf Apponyi Wbert 79 éves. Gról Apponyi Albert ma, pénteken tölti be életének 79-ik évét. Nagyszámú tisztelői ebből az alkalomból ma reggel hálaadó szentmisét mondai nak érte a budavári koronázó Mátyás templomban.
A Márfy-ügy a Táblán. A Tábla tegnap délben hirdette ki határozatát a Máifi ügyben a vádlottak jelenlétében. A Tábla elrendelte a bizonyítás kiegészítését. Így elrendelték a védelem által kért további tanúkihallgatásokat is.
Benlezky Ödön kihallgatása a Somogyi-gyilkosság ügyében. — Beniczky Ödön, volt belügyminisztert június 6-ára kihallgatás céljából megidézték a honvédelmi ügyészségre a Somogyi-gyilkosság ügyében.
Megalakult a Községi Polgári Párt. A Ripka körül csoportosuló pártok tagjai legnap este az egysé-gespárl klubhelyiségében összejat:ck és megalakították az Egységes Községi Polgári Pártot. Elnök lejt dr. Kozma Jenő.
Az Akadémia nagy jutalma. A
Tudományos Akadémia nagygyűlésén az cz évi nagy jutalmai Berze-viczy Alberl bárónak ajánlotta fal. Bcrzcviczy Albert báró elnök értesítette az Akadémiát, hogy a nagyjutalom összegét, ötmilló koronái az Akadémia szabad rendelkezésére visszaajándékozza.
Huszár Károly főpolgármester-sége. Az egyik fővárosi lap értesülése szerint Huszár Károly, a nemzetgyűlés alelnöke kijjlentelte, hogy hajlandó a fópolgármesterségct elvállalni. Egyes lapok értesülései Szerint Huszár Károly főpolgármester-sége befejezett tény. Huszár Károly vállalja a megbizalást és lemond a képviselőségről. A Keresztény Nent-I zeti Gazdasági Párt a sárvári kerü-i leiben Huszár Károly utódjául Tuti Bélát jelölte.
KÖLFÖLOi 1HÍBÍ8EK
A csiki szenátorválasztás a bíróság előtt. A csikmegyei választópolgárok a csíkszeredai szenátorválasztások alkalmából elkövetett visszaéléseket a bíróság elé viszik. Balogh Géza a magyar párt csiki tagozatának elnöke terjedelmes bűnvádi feljelentést nyújtott be a csíkszeredai ügyészségen.
Amundsen-expedlcló. A Framm kisérő-hajó személyzete változatlanul bizakodik abban, hogy a repülök minden percben visszaérkezhetnek és hosszabb távollétüket azzal magyarázzák, hogy az északi sarkon vagy annak közelében kedvező időjárás melleit kikötőhelyre találtak. Amundsen már felszállása elölt megmondotta, hogy kedvező körülmények között nem éri be a sarkon való átrepüléssel, hanem leszáll és méréseket és megfigyelésekéi végez.
Éjszakai razzia a pékmühelyekben
Nagykanizfta, mAJus 28 A nagykanizsai rendőrkapitányság e hó 26-ról 27-re virradó éjszaka razziát tartott a város területén a pék-műhelyekben.
„Az ember nem ludja, hogy mitől hizik" — közmondás a nagykanizsai pékek nagy részének olyannyira elvévé vált, hogy az edzett rendőrségi embereket is meglepték a razzián szerzett tapasztalatok.
Az egyik pékmester műhelyében a deteklivekel ünnepies fogadtatásban részesítette a tücskök kara, melyek a kemence meleg téglái közt minden ideget próbára tevő hangversenyt rendezlek. Ezt a fogadtatás! „diszfel-vonulás" követte. A kemence tetején 8—10 zsákban száradt prézlinek való péksüteményt találtak. Ez a zsákhalmaz is csupa por és egyéb tisztátalanság vott.
Egy óra múlva már a város egy másik részében jártak a detektívek. Ott meg az éjszakai munka-tilalmat szegték meg, amennyiben éjfélutáni 1 órától már 14 hosszú deszkái megtöltő süteményt készítettek két alkalmazottal.
Egy másik péknél, ki a kapun való legerélyesebb döngetésre is igyekezett nagvot hallani, hajnali 3 óra-] kor nagyban folyt a munka. 60 ke-I nyér, 150 sütemény készült ezideig. | A két inasgyereket hamarjában azon I lisztesen, kovászosán bedugták a mosókunyhában lévő ágyaikba. A tisztátalanságnak leírását, amit ilt is találtak, meg sem kíséreljük.
Az elmondottak csak egy-két szemelvény a razzia eredményeiről szóló jegyzőkönyvekből. Nem is az a célunk, hogy hátborzongató leírásokkal elvegyük bárki kedvét a sütemény-
és pékkenyér fogyasztástól, de szó nélkül sem lehet tűrni azt a botrányos állapotot, ami minden tisztasági és egészségügyi követelmény figyelmen kívül hagyásával s a fennálló rendelkezések felrúgásával uralkodik a nagykanizsai pékmühelyek egy részében.
A fennálló rendelkezések értelmében pékmühelyben aludni, lakni, mosakodni, fésülködni stb. nem szabad. A munkásoknak külön mosdóhelytik mindegyiknek külön törülközője keli\' hogy legyen hetenként kétszeri váltással. A műhelyt évente kell me-szelni, naponla többször szellőztetni, szerszámokat kifogástalan tisztán tartani.
Este 9 órától reggeli 4 óráig a pékmühelyekben dolgozni nem szabad. Kovászkeverés, begyújtás 3 órakor kezdődhetik. A 18-évesnéI fiatalabb alkalmazott napi 8, az ennél idősebb napi 10 óránál többel nem dolgozhalik.
Az utcán árusított süteményt tiszta takaróval kell leteríteni.
A rendőrség mindezeknek betartását ellenőrzendő s a jelenleg tapasztalt tisztasági és rendészeti súlyos mulasztások,, valamint a munkaidővel való visszaélések radikális megszüntetése végett ezentúl gyakran fogja a hasonló razziákat megismételni. A mulasztásban talált pékek ellen természetesen máris a legszigorúbb eljárást indították.
Jelentkezzék ma lapzártáig, aki a szerb, orosz helyesírást ismeri s hajlandó egy órát hősi-sirakciónk céljaira feláldozni, hogy együttesen megállapíthassuk a bevéséshez az idegen hősök nevének helyes Írását.
Az uj belga kormány. Brüsszelből táviratozzak: Max megalakította kormányát és kihallgatáson jeleni meg a király előtt.
Erzsébet tragédiája
Irta: itj. Sperg l.ajos
(2)
— Aztán kibe, hiszen tudtommal I sohase járt nálunk fiatal ember. j
— A faluban láttam ót legelősiör, ! mikor vasárnaponkint a templomba j mentem. És annyira elhatalmasodott szivemben ezen érzés, hogy nem tudtam onnét kiirtani.
— Szegény lánykám, azért volt oly különös viselkedésed már hosszú idő óta.
— Igen, mert gyötrött a bizonytalanság, — mondá reszkető hanghordozással.
— Most már hadd halljam, ki légyen azon ifjú, kit szeretsz?
— Ugy hiszem a falu segédjegy-zője.
— Segédjegyző! Szerencsétlen! Hiszen annak már felesége van.
— Igaz volna cz atyám?
— Minden bizonnyal...
— Akkor az én életem véget ért. Megöl a bánat. Nincs többé cél, amiért éljek. — Mondá bus szomorúsággal.
— Azt hittem vége lesz aivár napjaimnak. Vége lesz szomorúságomnak, mely édes anyám halála óta folyton kisért. De keserűn csalódtam. E szerelmet nem tudom kiirtani szivemből. Meglásd atyám cz lew végzetem, ugy érzem, érzem...
— Édes lányom, ne kes:ritsd el atyádat, ki annyira szeret téged. Hanem ebbe az esetben nem tehetek scmir.it. Annak már felesége van... Szegény Erzsikéül, pedig mily szívesen meglettem volna mindent boldogságodért. Ne szomorits el, hiszen van még cél, miért élned kell. Mivé lennék én nélküled. Élned kell, Erzsikém, hogy öregségem napjait megédesítsd. Aztán hátha elenyeszik szivedből a szerelem — az idő kitűnő orvosság — és ak?.d csak valaki, kinek oldalán megtalálod boldogságodat.
— Bár teljesülne mind az, amit mondtál! De én érzem előre, mint köszönt majd rá szivemre a hervadó ősz s utána nemsokára a tél is behavazza azt és a hideg takaró álatt nem bir többé dobogni.
Szomorú könnyek csordultak ki szeméből. Atyja keblére hajtotta fejét és sokáig sírt. Mintha a kifolyt köny-nyek megkönyitették volna lelkét a fájdalmak terhétől.
— Nem vagyok j?yáva, atyám, megpróbálom elviselni az életet.
— Ugy, lányom, ugy... s megcsókolta lázas homlokát.
Az Öreg Csajághy tántorogva hagyá el a verandát. Megtörte Őt ez a szomorú esemény. Hangja elvesztette érdességét. A legutolsó béressel is gyengéden bánt. Azok észrevették a hirtelen változást és mondogatlák egymás között:
— Hogy megváltozott a mi urunk. Milyen más volt azciötl, szinte kegyetlen, most pedig mindenkihez jó. \'Erzsébet mind szomorúbba lelt. Napról-napra hciv.;dt, fonnyadt. De nem panaszkodott...
Eljött az ősz, a lombhullatásősze. Hervadásnak indult minden. A fák hullatták leveleiket; a dalos madárkák mind eltávoztak. A nyár vidám élelzaja elnémult...
Lc.zállt az őszi alkony némán, csendesen a vadóci pusztára. És csillagfény rezgé át a feketéllő homályt. A kastély is csendes és komor méltósággal bámult bele a sötétbe... Egyszer csak megnyílik egy ajtója s kilép rajta Erzsébet. Fehér ruhába van öltözve. Kibontott haja ruhájára omlik és rncg-megmozduj az esti szellő ölelésére... Gyorsan tova surran és rátér a vadóci pusz tárói kivezető útra. Léptei alatt megmozdul egy-egy rögöcske, ilyenkor ijedve áll meg. Majd hirtelen futásnak ered könnyedén, mint valami éjjeli kisértet.
A vadóci puszta határában volt egy ingoványos terület, melyet mindenki félve került el. Erzsébet ide tartott. Szegény leány.
Feljött a hold is szomorún. Fénye oly kényszeredetten játszadozott ma a fák leveleivel.
Erzsébet pedig rohant ész nélkül
a vesztébe, a halálba. Lábacskái sü-lyedeznek már az iszapban, de ö csak megy beljebb. Egyszerre megáll, nem tud odébb menni. Lassan sülyed... lassan megy a — halált a hehér ruháját megezüstözi a hoU sugára. Haja közé pedig ezüst koszorút fon...
összekulcsolja kezét s imádkozik. Talán bocsánatért esedezik. Mind mélyebbre sülyed. Hófehér keblét már ellepé a fekete iszap... 0 nyugodt, mint aki rendes, megszokott dolgát végzi.
Könnycsepp jelenik meg orcáján, meíy mint gyémánt ragyog a hóid-fényben.
Az" iszap már fejéig ér és ekkor szóra nyilnak a vértelen ajkak: — Isten veled szomorú élet; relmem; édes jó atyám... bocsáss meg lányodnak...
És a kegyetlen iszap összecsap gyönyörű fejecskéje fölött.
A holdat fekete felhő takará el, mintha gyászolni akarná a kiszenvedett Csajághy Erzsébetet...
...Sohase tudta meg senki, hogy hová lett Erzsébet. Keresték, de hasztalan... Csak a hold tudná megmondani, de ő nem beszélhet földiekkel. A szellő sem mondja meg soha, mely Erzsébet sirja felett olykor elsuhan szomorú gyászmelódai
dúdolva. (W
1925 május 29.
ZAI.AI KÖZLÖNY
Izgalmas végrehajtás
Egy elkeseredett asszony fejszét fogott a végrehajtó közegekre — Végrehajtás rendóri védelem alatt Bcfejczes a bíróságnál
N«Kyknnl*wi. m*|Ut
Még a mult évben történt, hogy egyik nagykanizsai ügyved követeléséiért végrehajtást kert Magyortcs Józsefné szül. Garai Vilma piaci áru.x ellen. A kitűzött időben azután megjelent a végrehajtást szenvedő as/-sconynál Haán Gyula kir. jArasbiró-sági végrehajtó és a felprres ügyvéd képviseletében Búron Pul dr. ügyvéd.
Haán végrehajtó, mielőtt a végrehajtást foganatosította, felszólította M rgyaricsnét a szóban forgó összeg kifizetésére és csak amikor az asz-szony kijelentette, hogy nem tud fizetni, látott hozzá a komor aktushoz. Illetve csak akart hozzáfogni, mert Magyaricsné és hozzátartozói rátámadtak a két hivaialos közegre és szidalmazni kezdték őket, majd Magyaricsné odaszólt az egyik gyermekének: hozd csak kl a fejszét.
Haán és Báron dr. látva az asz-szony izgatott állapotát és elkeseredését és hogy az asszony hivatásuk jogszerű gyakorlásában akadályozni akarja őket, eltávoztak a lakásból és a kapitányságra mentek, ahol két rendőrt kértek maguk mellé. Ügyvéd és végrehajtó most már rendóri sc-gitséggel mentek cl Magyatics József néhez, hogy a törvényes végi e-hajtást foganatosítsák. Amikor beléplek az asszonyhoz, a nő a rendőrök láttára még jobban feldühödött és szenvedélyes kitörésekkel fogadta a hivatalos embereket.
A két rendőr szorosan Haán és Báron dr. mellé állt, ám az asszony egyszerre csak felkapott egy hosszú fejszét és felemelte, mintha le akama vele sújtani és azt mondotta, inkább összetöri a szekrényét, semhogy a végrehajtó elvigye. Hogy a hivatalos közegekre akart-e támadni, vagy pedig a szekrényt összevágni, azt nem lehetett megállapítani, de tény, hogy elkeseredésében arra a kijelentésre ragadtatta magát, hogy: .még vért fog inni." A rendőrök a feldúlt lelki állapotban szinte őrjöngő asszonyt ekkor lefogták, kicsavarták kezéből a fejszét és ártalmatlanná tették, majd Haán és Báron dr. elvégezték a végrehajtást.
Haán Gyula járásbirósági végrehajtó hatósági közeg elleni erőszak büntette cimén feljelentette Magyarics JózsefnéL
Tegnap volt ebben az ügyben a főtárgyalás.
Magyarics Józsefné azzal védeke-zett, hogy a végrehajtó le akarta foglalni a szekrényt, 6 könyörgölt ncKi, hogy ne vigye cl a szekrényét, de ó hajthatatlan maradt. Akkor fejszét ragadott, hogy a szekrényt összevágja. A szekrényt akarta összevágni, de nem a hivatalos közegeket bántalmazni
A bíróság ezután Báron Pál dr. ügyvédet, Haán Gyula végrehajtót, Kovács IV. Gyula és Németh V. Lajos rendőröket hallgatja ki, akik eskü alatt súlyosan terhelő vallomást tesznek az asszony ellen. Elnöklő Kened! táblabíró mindegyikkel szembesiti az asszonyt.
A bíróság rövid tanácskozás után Magyarics Józsefnél hatósági közeg elleni erőszak vétségében mondotta ki bűnösnek és ezért őt az enyhitő körülmények figyelembevétele mellett 2 havi fogházra és 200.000 korona pénzbüntetésre ítélte.
MEDGYASZAY VILMA
■ m&lvészestélye =
Holnap, szombaton este igazi művészi eseményben lesz része Nagykanizsa közönségének: Medgyaszay Vilma és 7 lagu társulata tartják meg egyetlen egy előadásukat a Kaszinó nagytermében.
A közönség — amint ezt az elővételben elkelt jegyeknek nagy száma igazolja — a legnagyobb érdeklődéssel néz a kiváló magyar dizőz nagykanizsai fellépte elé.
Az adelsbergi cseppköbarlang, amely most az olasz állam kezelésében van. a napokban uj és szépségében az eddigieket is felülhaladó több kilométeres folyovókkal és barlangokkal bővüli, A barlangok egyik főhivatalnoka, Vittorio Malasa. akit általában „a barlang macskájának" nevezlek, mert rögtön észrevette a geológiai formációk alakulásait, azt tapasztalta, hogy az úgynevezett viasz-barlangban, melynek talaját viz borilolta, a viznek valahol lefolyása van. Malusa senkinek sem szólt, hanem búvár-készülékkel és robbanóanyagokkal felszerelve, kitágította a viz lefolyását s igy behatolt egy eddig ismeretlen uj barlangba, melyet teljesen kristályok borítanak, a legcsodálatosabb színekben. — Az egész barlang olyan, mintha fehér, rózsaszintl, kék, tejszint! stb. bril-liánsok alkotnák falait és finom csíp-kézésü cseppkövek a díszleteket.
Felfedezéséről rögtön jelentést telt ^ felsőbb hatóságoknak és erre megkezdték az uj barlangrészek feltárását, ami a közel hetekben már cl- i
készül. Az első nagyobb csapal amely a csodálatos uj barlangokat megtekintheti, az O. K. Sz. által vezetett római III. nemzeti zarándoklat lesz, amely junius 29-én indi! Budapestről s első állomását Poslu miában tartja, hogy a résztvevőknek alkalmat adjon a híres adclsbergi bergi cscppkőbarlang és az uj kris-tálybarlang megtekintésére.
A zarándoklás, melyet Zichy Gyula gióf pécsi püspök kalocsai érseki apostoli adminiszlrátor vezet és amelyben közép- és felsőbbfoku iskolák növendékei és ejo\'ctcmi hallgatók is lészlvesznck, Poslumia után Vclcn ezét és Firenzét tekinti meg és 37-én érkezik Kómába, hol 7 lejes napot tölt. A római tartózkodás alatt a ve-zclőség lehetőséget nyújt külön nápolyi kirándulásra is. A visszafelé vezető uton l\'áduát tekintik meg a zarándokok, akik julius 6-án érkeznek "vissza Budapestre. Részvételi dijak; I. osztályon 6.700,000. II osztályon 4.400,000, III. osztályon 3.200,000 korona. Jelentkezni a za-r,\'indoklásra junius l-ig lehet az Országos Katolikus Szövetségnél (Budapest, IV. Ferencick-lerc 7. III. lépcső I. emelet 8., telefon: József 154—41.)
NAPI HÍREK
NAPIREND
Május 29, péntek
K.\\Tl.l hatónkul: P. MH\'\'l PíOle.\'lm Malim. Iiriellll: Síivan h-i 6. S. 1. n.
Nnp kd tesKtl < óra 9 pereho-, nynt \'IV aéltiUn 7 í\'f, <6 petekor.
A Meteorodul Intíiet jelentén »« ilnt meleg, elóte h itvalaill hl|ló 1<W viiti.16.
A Piarista DIAksiSvctséK alakuló köígyulésének elóérlekeiíi. e, Giiie-lovetele.
KULTUfiCSYÉLVEK £» MULATSÁGGÁ
MAIui. 30: Mtdgyasiay Viltua és i.\'.tsu-latAnak esetlen mllvéwestélye a Kaszinóban e.tc léi 9 órakor.
A Transdanubia Sport Hgyeslltet műkedvelői elóadasa. *
Junius I: At tparosdlUttta sétatéri mu-l.rslua.
A Kiskaiii/sai Polgári Olvasókor lelni-előadása aclután 1 órakor és táncmulatság este 8 Arakor.
A Transdanubia Sport Egyesület míiktd-ve\'i\'i elóadása.
Jin.il,s 6: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballctt-előadAsa n Polgári ligylettxn.
Junius 7: A Nagykanizsai Keresilény J >tékoiiy Nőegylet ballett-clóadjsa a Pol-ilArl Hgyktbcn.
Junius 8: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet batelt-clőadáta a Pol-gaii t\'-g) Icltxn.
Razziát
tartolt n rendőrség a pékmüheiyek-ben s bizony sok kifogásolni valói talált bennük a liszlaságol illetőleg. Néhány százezer korona pénzbüntetés kl is fog járni értük, de ezzel még nincs elintézezeknek az üzemeknek bür.ük a közönséggel szemben.
Mi nemcsak azt várjuk el a rendőrhatóságtól. hogy a törvény egész szigorát alkalmazza azokra a pékmesterekre. kiknél a razzia olyan állapotokat talált, melyeket még egy ko-cslkenőcs-raktárban sem szabad megtűrni. nem hogy elnézhető lenne mindennapi élelmicikket előállító üzemben, — hanem szereinők, ha tulajdonosaiktól megvonnák az iparigazolványt is és hatósági rendelkezéssel egyszerűen bezárnák mühelyükel.
Meri mégis csak megbotránkoztató dolog, hogypékmühelyckben olyan lisz-lálalanságjtralkodjék, melyről a jóhiszemű fogyasztónak még csak kep-zelele sincs s az ilyen üzemek né-h >ny százezer korona pénzbüntetéssel szabadulhassanak egészségűnk ellen elkövetett merényleteikért.
És ezúttal a közegészségügyi hatóságnak a figyelmébe ajánljuk az utcai süteményárusokat is, kik színien nem kis mértékben veszélyeztetik az emberek egészségéi azzal, hogy a nyilt árusításnál betartandó legelemibb szabályokat sem respektálják.
Odvís lenne, ha a hatóságok közegei kissé közelebbről figyelnék meg a piaci és utcai árusításoknak sokszor felháborítóan kihivó módját...
iksz
— A megyéspüspök bérmautja. A megyéspüspök tegnap a sümegi járás Nyirád községében folytatta bérmakörutját, ahol a főispáni család vendége volt.
— Személyi hir. Bődy Mán alispán hivaialos ügyben Tapolcára utazott.

1925 május 29. ZAI.AI KÖZLÖNY
— A bakónaki harangok diadalútja Nagykanizsán. Tegnap délelöti felemelő látványban volt része a nagykanizsaiaknak. Déltájban 30 tagu lovasbandérium, ugyanannyi magyar ruhás leány, a bakónaki tűzoltóság és mintegy 40 szekéren a bakón, ki polgárság hoss/u sora valósággtl diadalmenetben kisé.tc a nagybakónaki katolikus templom újonnan beszerzett ké" harangját. Legelöl háromszínű iá^zló lengett büszkén a sokaság feleit s virágokból, zöldágból vetett ágyon pihent kocsiján az uj nagy- és kishaiang, melyeket a nagykanizsai vasútállomásról kisértek a f<"utcán végig Bakónak felé. A iüz;l:ók vidhn trombitoMMbgása a nagykanizsai utcák déíi forgalmában nagyon sok nézőt szerzett a valóban megható felvonulásnak. Az uj harangokat Bakónak határában várta a község híveivel együtt papjuk, ki megáldottá azokat s ünnepies proseccióbau vitték körül a község adakozásából megszeizctl, a háború óta nélkülözött harangok.-!.
— Virágot vasárnapra a ka-tonasirokra! A Keresztény Jóié- I kony Nőegylet a város vezetőségé- I nek felkérésére pünkösdvasirnapra i a nagykanizsai hősi temető minden > egyes sírjára par szál virágot helyez. \' EhctyOU is felkérjük városunk közönségét, hogy akinek módjában áll vigyen vagy küldjön szombatondélig néhány szál virágot dr. Tuboly Oyuláné elnöknóhOz (Széchenyi* tér).
— A Babatilndér előadására jegyek előjegyczhetők a Teutsch-túte drogériában.
— A Hősök emlékünnepe alkalmából f. hó 31-én, vasárnap d. e. 8 órakor a nagykanizsai izraelita hitközség templomában ünnepélyes istentisztelet lesz.
— A Budai dalárda Nagykanizsán. A nemzetközi viszonylatban is a legelsők közé tartozó Budai Dalárda, mint megittuk, Nagykanizsán kérésziül indult cl olaszországi útjára. A dalárda Olaszországban ujabb babérokat aratott a magyar dal-kultusznak; a király előtt is énekelt s a legelső kitüntetéseket és jutalmakat hozza haza Magyarországra. A dalárda szombaton reggel 6 óra 50 perckor érkezik visszafelé való utazásában Nagykanizsára s félórát fog időzni az állomáson, hol ez alatt az idő alatt bc fogja mulatni művészete kis részét a nagykanizsai dalostestvéreknek s az érdeklődő közönségnek. A Budai Dalárdát a Postatisztviselők Dalárdája és a Zrinyi Irodalmi & Művészeti Kör dalárdája fogadják.
Ma és minden este kaposv.ri Balogh Károly hírneves zenekara hangversenyez a Korona-éttermében.
-- Házasság. Híld J.\'zsef fake-rcskedő és Ács Mária folyó hó 28-án házasságot kölöllek. (Minden külön étlcsités helyett.)
— A leánypolgárlsták .találkozója. A nagjkani* ai polgári I leányiskolában ezelőtt öt eszlcndV \' vei végzőitek találkozó jón.\'k programjában a hősök emiékünnrpé.\'e vjíó tekintettel némi eltolód »s állott be Igy a találkozó inájus 31-én reggel 8 órakor gyülekezései kezdődik a polgári iskolában. Fél 9 órakor valamennyien misét h Ugatnak a szenifcrencrcndiek templomában. Fél 10 ó-akor fényképeié;. 10 órakor kimennek a temetőbe a/ e-liuityt itkolalárs sírjához. Este 8 óakor bankett fejezi be a talalkozói.
— Az Ipartestület hu.sipari szakosztályának ülése. A nagykanizsai Ijmiesiület húsipari szakos/l iiya tegnap este ülést tartott Ipartestületen; Az fl\'cscn a gyóii dunáutuli husiparosok alakuló közgyűlésére Práger Ferenc, Sehwarez A lolf. Weisz Jenő és Karlovics ö)örgy j szakosztályi tagokat küldölték ki. { Kimondotta a szakosztály, hogy a DunántuÜ Husiparosok Szövct>Cgébe b.\'lép é fejenként 50 OCX) K tsgvági j dijat befizet. A hm-árak emelése | ügyében még nem döntött, egyelőre j a várakozás álláspontjára helyezkedett.
— Harangszcntelés. Szentmar- j gilfjlváu ino<l szentelték fel az ttj harangot szép egyházi ünnepség keretében.
— Gazdát cserélt a Berényl bőrös lizlet. Az elhunyt Btrényi F.lck bőrkeicskcdő üzletét Pollák Bencze vette meg. Pollák József kereskedő fia.
— Az Ipartestületi Dalárdu tagjait felhivoin, hogy |>énleken este 7 órakor az ipartestületi helyiségben teljes lóiszámmal megjelenjenek és a gyUjtöivckct tárgyakkal együtt okvetlen hozzák magukkal. Büchler.
— Kereskedelmi Bank üzlethelyisége. Megirluk, hogy a vátos pály.rzai alá bocsájtolla a városháza kapuja melletti üzlethelyiségei, melyből a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank kiköltözködott. Az üzlethelyiséget Vékdssy Károly órásmester nyerte el, aki a jövő héten elfoglalja a helyiséget.
— Gyermekkocsik, nyugágyak, utazókosarak, bőröndök Szerbnél, Csengery-ut 6.
— Cserkészeink utazása Szombathelyre. A nagykanizsai 77. Szent László cserkészcsapat 60 t3gu küldöttsége szombaton délután indul Horváth József parancsnokuk vezetésével Szombathelyre, hogy ott részt vegyen a kerületi jubiláris cserkész-közgyűlésen s a vele kapcsolatos nagyarányú ünnepségeken.
— A rokkant-felülvizsgálat eredménye. Kabdebo Antal dr. katonaorvos tegnap délelőtt rokkan! felülvizsgálatot larlott. A xizsgálalra 44 hadirokkant jelentkezeti. Ezek kö/ül 5 teljesen gyógyulva Mezeit a rokkant-állo nányból, 2 bajmegálla-pitá»r.i megy, 15-nek pedig leszállították a rokkanls*gi százalékát. A legközelebbi vizsg.üal szomtuton reggel 9 órakor Kezdődik, melyen mi. dv.-nki jtknjek meg. aki cdvlig a jelentkezést elmulasztotta.
— Az Ipartestöleti Dalárda ünnepélye. A nagykanizsai Ipartestületi Dilárda zószló-alapja javára és a soproni országos dalosvcrsenycn való részvétel költségeinek részben feJe/ésére ju-iius l-én nagyszabású séiakcrli ünnepsége! rendez. Az öt-letesen változatos program egyik kiemelkedő része lesz a sormát.i tezes-banda szereplése.
— Medgyaszay Vilma szombati előadására jegyek kaphulók Stcrh E nő C<cngery-uti üzlelében.
-- Iparostanonciskolal kiállítás. A nagykanizsai iparostanonc- is-kola az idén a tavalyit Hiányaiban messze fdülmuló kiállítást rendez saját növendékeinek pr<xlukiumaiból. A Kiállítás előkészületei nagyban folyink. A kiállítók száma 200 ra rug s ut* anyag 4 termet fog megtölteni a központi elemi iskola helyiségei közül. A kiállítás pünkösd kél napján lesz nyitva.
== Remington iróg-pek a dollár olcsóbbodása réven kedvező f»zctesi feltételekkel olcsón kaphatók Szabó Antal sportüzlctében, Nagykanizsa.
— Ingyenes nyaralás a Balatonon. Az idegenlorgalom iránt mostanában mind crósebben megnyilvánuló országos érdeklődésnek első gyakorlaii megvalósulását latjuk a Balatoni Társaság által rendezett nyaralási akcióban. Nevezett társaság a pénzügyminisztériumtól nyert enged-íly alapján a balatoni propaganda é; a szegény beteg árvagyermekek javára művészi és a balatoni életet ismertető sorsjegylcvclczőlapo-kat hozott forgalomba, darabonkint 5000 koronáért. A sorsjegyek húzása f. évi julius 10-én lesz. 216 nyeró-szeméiy kap teljesen ingyenes és 4 hétig terjedhető nyaralast az idei szezonban a Bdatonon; ezenkívül a II. osztályú vasúti költségeket is megtéríti. A 6 főnyeremény: hatszor né»ytagu családnak egyhavi in«ye-neT nyaraltatása és ingyenes utazása oda-vissza. A sorsjáték iránt ország-"szerte olyan n\'ágy az érdeklődés, hogy a legtöbb árusítóhelyen a sors-jegylevelezőlapokat már az első napokon elkapkodták. (Sorsjátékinléző-ség: Budapest, Kossuth Lajos-u. 18.)
— A kiskanizsal tornavizsgára a győztesek megjutalmazására több helybeli kereskedő az ügy megértéséből fakadó igazi bőkezűséggel sok és értékes cikket adományozol!, melyért a nyilvánosság előtt hálás köszönetet inond az iskola igazgatója.
-- Fertőző betegségek a megyében. A vármegyei tiszlifóorvosi kimuta\'áh szerint Zalamegyében a következő fertőző betegségek voltak a folyó hónapban: roncsoló toroklob: Nagykanizsa 2, Egyeduta I, Komár-város 3. Vörheny: Bilatonfüred I. Hasihagymát: Tapolcza 1) Kisapáti I. Kanyaró: Tagyaron 1, FelsÓMjit 1, Vindornyaszőllős 1, Zilaegers\'cg I, M\'gyer I és Csatár 1, Karancs4, óliid» 4, C^abrendek 57, Ncineshany 36, Monostorapáti 26, Káptalanfa 7. Ukk 7, Gógánfa 6, Zjlaszenlgról & Bárányhimlő: Nagykanizsa 2. Hörghurut: Várfölde 1, Pusziamagyaród
1, Zalaegerszeg I. Bécz 1, Páka
2, Bjnokszentgyörgy 3.
— A balatoni közlekedés pünkösd hétfőjén. A Duna—S/Ava—Adna vaiul közli, Iiok)\' a Walatongyor.svunatoklwl Buda-pest D. V. és Balatonfüred között heten-innt liárnmszor tovAbhitolt közvetlen személykocsik közlekednek. UKyanezcn nap Na^ykunitM és Budujvst D. V. között l«.i óri 40 perckor érkező 203 s/imu Uilaton-Kyr>rj.vonat két részben top közlekedni. A mÍMKtik vonat az elsőt 25 pere iilAköztjen követi. Székesfehérvár é* Ko-mirniii között a Balatnn-nyorsvonatokhoz ciultakozó 714. és 715. szimn vonatok május 29-lúl kezdve ismét forgalomba helyeztetnek. .
-- öngyilkosság. Németh Katalin 24 éves monosiorapátii születésű leány, háztartásta-ii alkalmazott. Ta-polczan — ga/dája, S\'einer Zsigmond kereskedő padlásán felakasztotta magát.
— Hősök napja. Szentbalázs és Sán\'os községek rnos\'. leplezték lei lempio n falában elhelyezett lalulv/i hősi halottaknak nevét megöröUti emléktáblát. Az ünnepi bcszéórt Herbay Pál kanonok mondotta.
— Harangszcntelés Csurgón. Pünkösd-vasárnapján szentelik fel Csurgón a hivek áldozatkészségéből 120 millió koronáért beszerzett újharangokat. A harangokat a püspök képviseletében Csóthy Géza murake-reszturi apát fogja felszentelni nagy • egyházi ünnepség keretében.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Tanitógyülés. A marczalii tanitókör Kovács Sándor marczalii igazgató elnöklete alatt mosl tartotta rendes évi közgyűlését. Németh József meszlegnyői hitoktatónak .Népiskolai javaslatok- cimen tartott előadása alapján állást foglaltak a nyolc osztályú népiskola mellett, ugy, hogy 1-3 évben 10 hó, 4-8:ig pedig 8 hónap legyen a szorgalmi idő, mivel a mezei munkák miatt minden szigor dacára is hiányos a beiskolázás. Hoffmann Lajos kclcviti tanító a Szabó-féle uj számológépekkel kapcsolatban alapos készültségre valló szakszerű előadást tartott a számtan tanításáról. Szabady Sán»fy indítványára állást foglaltak az egy-huzamos tanítás mellett egészségi szempontból. A gyűlés után közös ebéd volt.
= Mélyen leszállított áron vásárolhat Szomolányl Gyulánál.
í)z Ipartestületi ^^ Dalárda
JUNIAUSA
Pünkösd hétfőn
a Sugár uti sétakertben
|t£5 május 29.
/.ALAI KÖZLÖNY
— Nagykanizsai szülésznő az egerszegi ügyészség fogházában.
Varga Ilona nagykanizsai leány a zalaegerszegi közkórházban egygyer-\' meknek adott életet. A gyermek azonban meghalt. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy a kisgyermek halálát erőszakos fulladás okozta. A gyanú a leányra irányul. A csendőrség tegnap bekísérte és átadta a zalaegerszegi ügyészségnek azl a nagykanizsai szülésznőt, akit ebben II esetben a magzatelhajtás közreműködésével gyanusilanak.
= Schwarcz Dezső cégnél uri ís női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
— Festőiskola Sümegen. Komoly terv merült lel illetékes helyen, hogy a nagybányai festőiskolát Sümegre fogják elhelyezni.
— Fölényesen győz minden versenyben l\'illpp kötöttárugyára (Szombathely, Széli Kálmán-utca 6.) oicsó és jóminőségü áruival. Mutatót* néhány ár: Selyem mellények 195 ezér, selyem jambósapkák I7ezcr, flór urizoknik 29 ezer, fátyolharis-nyák 38 ezer.
............... •-—
TIsxtAn ti mxuke*«i-a«n keiclt
boraim még lltetcnklnt 8000, 10.000 ÍJ 12.000 koioniírt-Brunc.lo. J6«.«<
Balatonbogláron vasúti nagyszállodában elsőrendű pensio napi 4-szeri a la Carte étkezéssel, fürdö-és kabinhasználattal junius hóbitl 100 ezer julius és augusztusban 110 ezer korona. Előjegyzéseket elfogad a szállodai vezetőség.
Fürsf József
„Kék csillag" divat-áruháza Nagykanizsa
irodalom és művészet
Ma Este. Folyó évi 21-ik száma a legrészletesebben számol be a hét összes művészi és sporteseményeiről. A szépirodalmi részben Wasser-inann-nak egy regénye veszi kezdetét.
E hét
szenzációja!
Gyapjú delének métere
csak K 45.oob
Elegáns grenadin ruhák
csak K l65.ooo
Elegáns liberti ruhák csak K 260.oöo
tőkwéwyszék;
Leszállított büntetés. A nagykanizsai törvényszék Tavaszi Istvánt súlyos testi sértés miatt hat havi börtönre Ítélte. Fellebbezés folytán az ügy a tábla elé került, amely a hat havi ■ börtönt két hónapi fogházra leszállította. A kir. kúria most hozzájárult a tábla Ítéletéhez.
Hatósági közeg elleni erőszak. Vida Farkas kiskomáromi gazda t-a-csá József kisbirót tettleg bántalmazta. A törvényszék Vidát, aki tettét megbánta és bocsánatot kért a sértettől 300.000 K pénzbüntetésre és az ösz- . szes felmerült költségek megfizeté- láb leszállításának hatása alatt a Pénzintézeti Központ és a bankok is leszállították a kamatlábat. A ka>
de ez a mondottak alapján mdg akkor is csak kiegyenlítené az erűket, ha a VSK az egy év alatt formájában vissza is ment volna;
Természetes mindez csak kombináció, feltételezés és csak a mérkő-, zés fog tiszta képet adni az erőviszonyokról. Az a körülmény azonban, hogy értesülésünk szerint a horvátság bizalommal küldi csapatát Nagykanizsára, azt tanúsítja, hogy a VSK jó formában lehet\'
Az NTE-nek is, meg a Zrinyi TE-nek is teljes igyekezettel kell játszania, ha meg akarják szerezni azt a győzelmet, amit a nagykanizsai közönség feltétlenül elvár. A varazsíli csapat szombaton este a 8 órai vonattal érkezik Nagykanizsára.
KÖZGAZDASÁG
A bankok leszállították a kamatlábat. A Nemzeti Bank kamat-
Dunániul legolcsóbb bevásárlási forrása !
sére Ítélte.
A hamis tanu. A nagykanizsai törvényszék büntetőbírósága Sellák Jánosáét hamis tanuzás miatt másfél évi börtönre Ítélte. A tábla a törvényszék Ítéletét helybenhagyta. Az elitélt asszony a büntetés súlyos volta miatt sem.niségi panasszal élt a kir. kúriához.
SPORTÉLET
A pünküsdi program VSK-NTE VSK—Zrinyi TE
Az első nemzetközi mérkőzís, a Varazdinski Sporlski Klub bemutatkozása elé élé:-,k érdeklődéssel néz nagykanizsai sportközönsig: érdekli egyrészt a nemzetközi mérkő-. zés sovinizmus nyújtotta izgalma, másrészt pedig az, hogy a háború óta a nagykanizsai vagy a varazsdi sport fejlődött-e többet.
A háború előtt szoros érintkezésben állott az NTE a varazsdiakkal; az összes mérkőzéseket azonban Varazsdon játszották le. Ezeken a mérkőzéseken mindig a varazsdi csapa! szerezte meg a győzelmet, pedig akkor már szerepelt az NTE-ben néhány Pesten járt nagykanizsai fiu, pl. a hősi halált hall Lüke, Kollarits, Tahy, aztán a Pestről jött, kiváló technikai készültséggel biró szintén hősi halált halt Tóth, aki a szöktetés és lövés mestere volt s ha élne, bravúrosan tudná megoldani az NTE balösszekötő problémáját, sót még egy angol játékos is erősítette az NTE csapatát, mégsem tudta egyszer sem megszerezni a győzelmet.
A Varaszdi Sport Klub, vagy mint a horvátok ejtik, Vcská, mai formáját nem ismerjük, alkalmunk volt azonban beszélni egy csáktornyai sportemberrel, aki egy évvel előbb az NTE-t is, meg a varazsdiakat is látta játszani s azt mondta, hogy akkor feltétlenül a varazsdiak győztek volna könnyen. Egy év óta a; NTE sokat nyert vissza formájából,
Okosan teszi
a legtöbb háziasszony, ha bevásárlásánál a
„valódi Franck"
kávépótlékot követeji. ök súlyt helyeznek arra, hogy mindig a valódi, régen bevált „Franck" kávépótlékot kapják!... mivel ez, használatban a legelőnyösebbnek bizonyult.
ügyeljen bevásárlásainál gyári védjegyünkre, a „kávédaráló-raul
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai
Valuták
matláb leszállítását a kereskedel ben és az iparban is érezni fogják.
A magyar és osztrák korona egyforma jegyzése. A tegnapi zürichi nyitás szerint a magyar osztrák koronát egyformán jegyezték. Ez a tény megkönnyíti azt a pénzügyi tervet, hogy nálunk is tiz-ezercs osztó számot alkalmazzanak az uj számolási egység létrehozásánál.
Budapest fogyasztásának csökkenése. A Kereskedők Egyesületének tegnapi közgyűlésén kOzölt adatokból kitűnik, hogy Budapest mi ( 20—25\' -kai kevesebb kenyeret és hust fogyaszt, mint 50 évvel ezelőtt, j
TŐZSDE
A mai értéktőzsdén folytatódott a tegnapi szilárdabb irányfcat. Az intervenciós bizottság" közbelépése következtében már a nyitási átfoivamok a legutóbbi zárlati felett állottak, később pedig kedvezőbb külföldi jelentésekre a kontremin fedezési vásárlásokba kezdett, ami elég élénk keresletet okozott, aminek következtében az árfolyamokban hssu, de mégis zárlatig eltartó javulás állóit be. Az általános áremelkedés 2—3 . -ot tesz ki. Egyes favorizált értékek 8\'..-ot is elértek. A giró eheti forgalma 70 milliárd vo!l a mult heti 55 milliárddal szemben. A különbséget azzal magyarázzák, hogy ma számolták el az első határidős üzleteket.
Utótőzsde Irányzat barátságos. Kereskedelmi Bank 908. Nasici 1700. Cukor 1845, Stuinmer 1455, Gummi 214, Pesti Hazai 2320, Kőszén 2930, Uiikányi 956, Viktória 364, Ganz Danubius 2050, Magyar Hitel 359, Salgó 434, Nova 173, Georgia 254.
A magyar korona külföldi hivatalos jegyzései
deviza
As(-M foal UtCQO-HiaX
Ca.fc k«ou 2W-2IC7 Diait DulUr
noUimi ír
Devizák
AmlMtfia UUO .líd
e«i(fJ4 IIM >174
Bttlla IMM IMtó
BoWu.O WC U*
Sr&Miai J«l vs:o
Kojnaklj. IWAO lííJl
KrtutUaU 11940-120:0 Loado* JW0044700Q
Mllaao Ull 2*31
iíx«MOO
iio\'.\'jii) toj 50/
i&:oo ut ii
mic-ic0 40 13\'is-l jjid
Bécs .. Berlin . PrsRa .
...99951-....5*85 5885 . 475*. r | í7.cAn
VALUTA U*r»p
997519983 5910 5910 <77** | 477 5
II4C 11(1
Tom-rnro urt-tttt
n2h-t*sc<
u> «6 m
Lm 4HJ0I
LUt 27M-XH
ttüki -Mii \\IM Kíwj^ü
qub.kbul 99joioow fWi
Din kot. IStVO t 2» Piája
•rá]<i ha»k isc«t S-.t\'U
Biiji fia* J4*I«J0 KockMa
ruxilt kW :t740 11*13 Wlti
liH \\ot. 1»7» IMII
ZDrlchl zárlat Párt* 259250. London 251275. New o k 51675. Bttltael 2552 50 Malland :052-S0, Holtaid 20770. Berlin 123 H, Wien 72.75, Soüa <»70 . Prága 1532 50, Kalapéit 72-75, Virtv 99 25 BuUsrcit 245 —. Belgrid 862 50 2\'erménytói:sde Irányzat tartóit a rozs kivételével, mely 2500 koronával drágult. Forgalom Igen c;ekély
tt»*av. 76 Vj-oí 495 000 503 00, 7a i?.fw 500000 -505.000. egyéb vld. 76 kv «.* 49250« 497.&A 78 kg-oi 5*2 500 507500. . - 410.000- 415000. u| tenged 2775ÍW-282 SCO. tr!:atmány árpa 320.000- 330.000, köles 270.0ÜŰ 281.000. kora* 230.000 -232.500, zab 4I500Q 430.000.
Sertésvásár Pe&w|lái 45C0, melyből rl«d«ti*uul vUim-rouadt 2000 drb. EHŐrendli 1 J.ÜW - 20.000, szedett 18-000 -19.00D. szedett közép 17.0 0 —18000. könnyít 14 <XX>—I6MW. el*öiendl» Creg 18.000-18 500, másodrendű 17.000 17 yO, angol süldő 18 200 - 00 000, Kilón.™ nagyban 22 500 -23-000. zsír 26.000.—26.500 lehúzott hus 25.000 26.COO, jzalon.iás tfl »e:tés 23 500 —24 500. Irányzat nagyon lanyha.
Szerkesztői üzenetek
H. V. Elbeszélésében van gondolat, dc kidolgozása pongyola. Nem közösük.
H. M. 1. Versei nem közölhetők.
H. J. A cs;i!ás ciinü tárcáját közölni togjuk. Hogy mikor kerül rá ;i sor ? — nem tudjuk megmondani.
P. j. F. Nem közöljük.
J. D. V. Ha lérfi volnék cimü versés a közlendők közé tettük. Egyhamar azonban aligli-i jelenik meg, mert versekkel nagyon cl vagyunk halmozva.
K. L. S. Kemenesalja cimü versét nem használhatjuk, mert túlságosan hosszú nekünk.
Nem közölhetők: A Somló mellől (vers); Emlék (versV A zsötlér; Százarcú bálvány; Mámorszekér.
Ktstfó: Zrínyi Nyomdaipar és Köny»-k\'r«<tr<-<iRT. N\'Rt^Vnnlr.\'**
Személy autóval túrákat és kirándulásokat olcsón vállalok.
Megrendelhető :
KAUFMANN IMRE, Sugár-ut 50. és Nádor-utca 6.
Telefon.züm i IB7. 15"
7.h\\ Al KÖZLÖNY
1925 május 29.
ftpréhipcletéaefc
Ki ól|« 10 uUt VXC K. A clm»»6 I
bI-iűch »«Lijibb bilOWI m ixö WI.iinA jliB.lt-Uti\'. Mlsdta WvibW Jl|» K»K / áij .14c* rtxttfett . • !«£»!nl id4 bJI«liJ»-«1UU*
Ki vállalná géppel k«t8« flór-hnrianya tejeléoót? Cím a kiadóhivatalban.
Ti»xtvi»el6nö lunlus M belépésre állást keres. Clm a kiadóban.
Gclsón, a volt nagy korcsma helyiség fűszer, vagy biiml üzletnek alkalmas helyiség. nagy lakás, több mellékhelyiség. 2 hold príma bellclek augusztus lére bérbe ki-ad/.. Bővebbet Wvári-ut 2. srám. Ugyanolt 1 dib. 500 klgr. mérleget megvételre keresek. 1569
Háló- óa konyhaberendezési bútorok eladók Eötvös-tér 24. sz. alatt.
CsOwek kazánok és vízvezetékek részére. bármiken mennyiségben kapható. Wciucr oópnyir Nagykanizsa. SugJf-nl
16. Telelőn 9.
Aki házat, szólót, kis és nagybirtokot eladni vagy venni akar. aki házra, vagy egvéh blrtokíra kötesönt akar felvenni, az forduljon M/alommal a több mint negyed szá/.id ÓLi fennálló tttrvényszéklleg belegy-zelt Acxél Iqnóo pénzkölcsön és Ingat-lanforgalmi irodájához, Nagykanizsán. I\'ó-ul .3. sz. alatt. ICO holdon felüli birtokra mérsékelt kamat ___ 13&3
Góx-. benzin-, szivőgáz coóplÖkóax-letok teljesen ujak. kedvexó fizetési feltételekkel Welscr Gépgyár. Sugár-ut 16.
4 lóerős (jőxlokomobil é» 900 Hofhcrr-csóplö teljesen nj, kedvező lizeiésl feltételek mellett eladó Wol»er Gépovór Sugár u. 16. 1539
Sxarvae szállóban hónapos szobák kiadók. H87
Ebé ülőkre de ne márványlappal. asztal és székek eladók Zrínyi MIklŐJ-ulca 45. 1576
Leány kalapok minden színben, díszítve 85 oxer, hölgy kalapok minden színben, diszitte 135 oxer, fehér nút panama, csoda szépek 195 crer, floreniinck minden nagyságban. Fehér angol kalapok csak nálunk kaphatók 133 ezer. Klein József és Testvére. 1564
Kiakanixeán Szepetnekt-u. 67. szám alatt egy ház az összes mellékhelyiségekkel, nagy kerttel, szabadkézből azonnal eladó. 1516
6918—1925.
Hirdetmény.
Felhívom a Nagykanizsa városban tartózkodó hadirokkantakat, hogy ujabb felülvizsgálat megejtse végett a városházán II. emeleten jelenjenek meg és pedig: május hó 28-án reggel 9 órakor az N, 0, P, R, S, Sz be-tükkel kezdődő ncvüek, május hó 30-án reggel 9 órakor a T. ü, V, Z belükkel kezdődő nevliek és hozzák magukkal a gyermekek keresztlevelét.
Aki nem jelenik meg a felülvizsgálaton, nyugdija be lesz szüntetve.
Nagykanizsa, 1925. május 22. 1S„ Polgármester.
H i rdessen
„Zalai Közlöny"-ben.
Ül
PÉKSÉG
kilUnft lífii kaposvári flilel. lakással ís ulCJi elárusító ll"1>I^ÍRRcI i\'OTbekoivo, modern felszereléssel, olcsó házhírrel, hosszabb iilóre bérbeadó.
Vilasibélyeg mellékelendő Singcr Iroda, Kaposvár,
ErKaébot-MÓIlodAban. il\'i
MAGASHÁZI (Mózsi) SÁNDOR
szobafestő és mflzoló Nagykanizsa. Király-utca I
Elvállal mindennemű c szakmába vágó munkálatokat a legújabb mintákra, ízlésesen, olcsón ésn legpontosabban
Pénzkölcsönt
gyorsan szerzek ingatlanra kebe-lezésre vagy váltóra kezesekkel.
Előnyös kamatfeltételek. Szigriszt László irodája Fő-ut 0. (Baait-udvar).
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
íUxil
Uoid Wak H.cr. Htt Maik
Hangjegy újdonságok:
MáJ-jsl muzsika; Régi Jó Budapest: Tudod e milyen kár; De maga talín .0\'? Sas Náci harmadik nótáskönyve; Stux ur...! .Halló Amerika* revD legnagyobb slkera számai: Csillogó lámpafény . .. Katóka légy a babám; Keleti éjszaka; Ujj van nálunk Ihwayban.
Kaphatók:
FISCHEL FÜLÖP FSAÍ
paptrirobtzában **
184\'1925. végrh. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végreha|tó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. járásbíróságnak 1925. évi Pk. 3919. számú vég-zésc következtében Dr. Beck Dezső ügyvéd által képviselt özv. Puelis Andrásné szepet-nekl lakos javára 65.600 K s Jár. erejéig 1925. évi április hó 18-án foganatosított kielégítési végreha|tás utján le- és fclűltogUtt és 200(\\000 kor. becsült következő ingóságok.\' u. m.: 200 drb. szőlőkaró és egy kukorica kapáló nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykinlzsal kir. járásbíróság 1925-ik évi V Pk. 3919. számú vég. zése folytán 65.6COkor tőkekövetelés. váltódíj és eddig összesen 495.700 kor. bíróilag már megáltapltoU költségek erejéig. Szépeinek községben 20D. sz. a. Icendó megtartására 1925. évi junius hó 2-lk napjának délelőtti 11 órája határidóOl kltcizetlk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg. hogy az érintett Ingóságok, az 1881. évi IX L-c. 107. és 108. §al értelmében készpénzfizetés mellctr. a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul Is cl fognak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és felQlfoglaltatták és nnokra kleléeltésl Jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi IX t.-c. 120. értelmében ezek javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán. 1925. évi május hó 21. napján. Hflán 0y||,a $ k
ISIS kir. jMróságl végreha|tó.
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság I
Budapest IMMm Közii ÍIbIiíikiííbiíIü Dzeme
bljomloyou
tojást, baromfit, miTd\'cíK>mcnny^bíS!
azonnali készpénzfizetés mellett, a legjobb napi árakon, állandóan átvesz.
XT Holyl blxomóayl bevásárlók folvótotnck. "W
Távirati clm: Balóxo iuaxyató, NaoykanlMa. I0M
Virosl Iroda éi rakür: C».ngeryii( 14. arám nlatt (NMoí-um "«*)■
Női kalapok príma angol o*önO» szalmából 80.000 K-ért
kaphalik. - Fórtl ís níl kalapokat raküron lartuak t» alakítunk. GTEKESÉSVIOA kntapgyúr límlnoy-ia. Al.<.l.~pi»mmal ..t»t»a
JEG
cn mcatiyliÍRbtn t 1 I » n d ő a a kaphalő a
STÜE-«LKfláÍ!L.LER
ílelmiazcrkcreskcilclini ís hütőltáz r. L )íggy«rában
BőrhüKot vállalt Tolofon i 236.
Erx.ébet-tér 17.
^ünkösdi cipővásár!
—a—gaBW—nmrriP,*",m*\'\'H",inHi ltfín
A legjobb minőségű cipéket készen és mérték után készítve
Miltényi Sándor és Fia
cipöéruházában
Fő-ut 2. szám :: WáposEiázjraJota
X-M » \'!
0»it/ Mit. 13\'
Sabkvifta »»
Itumil 1}
»t«». I » (»!
m\'-Ci.S ipuk II f;
X«. Hlt«< . «"
Magy«r-N!»«< 1
vií««i ;
M»rc«i °
" *» «*»• „
(Híd. » »»
oiii»»n«k ét r»k«f«n»»
upnAiOti
rárlroil 1
HftMnril T»X í
MUl t.k- ? nostii • Hull
íi.a *.. eut.
r octKc* u
Ki0,fn»tl« -
Coocoidu
bik*>«ini s 0.I;
XblhMlOH
flictn
IUoc»lal
Sunll\'V. <:.r.«1l
Sibnlil Kok6 tlb OÍ«i D. licit Kj (•••!>
ilíin,l
rj»ito»i •»-
frickiu
0I4IW
Cl.la» <
««»«!
U)Ur«ii»
Vataflv**
itt- 1 K6V«if Qtvi. Q*9t ftO»« oiiiDii
o.ti via.
Hóikul KUn
K&Otbiaytl
U|tM |l
SanK\'.l U )■
01* <|
Ri<U«7«l i
Sita*6«U t
nál1(1 |j,
Vttt. bul-X
KitUUtu
A«iU
AUaaUkj ,
Uvtsu U
Uialt
Vl(C4l J DtUraial
AUl ui«álul Uj
Trut U> CdMolni
(JéUukor 4\'1
Catedpu 114
0*o:rl» >M M«iM. <«Uci O: SIllHBK
ni^ti
TO>»|l ixx KiIkdMl
WS XtS I0S0
a?*
a.ifl n»
M«zt«t
V»CO»CT*\' ai«»
ÍMI1T"\'"
JzllUk
EZT. I«0 IC Joli Iu6
AU (li I
abx ic
Mhut I
OU)l?«e Xa/otl f>«ti
Ur <• »m»» röviiMi Klrity iöí
KM por. »a< <
K.t\'.xkt Cc-t«. ...... • •\' •
OickwlMt 3
Clfi
UmUiihiI lnkiu
M
rttu»
s ISlyfíU
H»9Z -»««»fl«
Sitxii
Dinlc*
K«UU K«/i»T» TficM
Do-oil Ooaaad laUntil™
Bizai B6«l BzsmM Orftrt t-V Coriln ruw ptpuipat Hi-rril?" ÍUilCm
Birtokbérlet átadás,
Zalában200 holdas 7 évre, Somogy^
ban 300 holdas blrtokbérlet 10 évre átadó elóuyös feltételekkel. Szigriszt ingatlanforgalmi iroda, Fő-ut 8. iw
maróit lordőmb.n lC«0£ltr»! ta. «< |a> utvosl\'n.trok állal ll "a")1"
ajaaloll kÖpÜlyÖZéSt Ugvanott o.-vo.l rcndct.lra ol«\' d,,,l,:c mt.Ki^iítl, ml"! Icnvő, konyliatő, muitlrw. Itlíí. lőllürdö Itmoliual. \'OP1\'"
kötOrdő kapható, állaadó orvo.l f«IOB|."«<-K.l|.« "Cfl a-iat ..l.\'füi:
A n í. kOZOiníg lllvcs píllfogllll kí"í
BÖHM JÉ*®
( . M.I£|1 lúrdö wlri^r.
Nyomatott , Zttav Nvomj.w: » KOnyvkf-ükídís R.-T.-:i-U. Navy>í.nizs4n. (Nsorrdsvci-ift: Utentcck Kátolv).
Ma;\'Antan»lák figyelmébe! a .JtTJJIMUI ■ l
Összevont vizákra és írtntíB"\' Kiles anyagi kklWggd \'
vldíkl tanulókat a IIOROSS-OABO"^ tanintézet Budapest, VIII.. u. 57 a... IlKtvIKlőkaek riulcU «\'« k;.lvgimtiiv. Kiváló |ejCy"lc>:1
$5. évfolyam, 120. szám
Nagykanizsa, 1925 május 30, szombat
Ara 1800 kar«n>
ZALAI KOZLÖNT
POLITIKAI NAPILAP
BMfk«&(tós4g H kUd6htv«ul KS-uc 6 lat»iaib*n-Te •\'on 78, nyomd* 117. «át»
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
utóhicttal »»; tgy bóu 30.000 ipcoai Swora W .. ......... 90.000 ktnooa
A FALTÖRŐ KOS
A parlamentbe visszatért ellenzék legszélsőbb szárnya legelőször Peidl Gyulát szólaltatta meg a választójogi javaslat ellen. — A szónok igyekezett mondanivalójának komoly színezetet adni, de beszéde épen a leglényegesebb pontokon csúszott le. Szomorú tájékozatlanságot árult el különösen akkor, amikor azt az állítási merte megkockázlatni, hogyazutódállamokban nagyobb a szavazati jog kiterjesztése, mint Magyarországon. Az ilyen súlyos kijelentéssel kapcsolatban elvarta volna nemcsak Csonka-Magyarország, de a megszállott területek magyarsága is, Itogy Peidl alaposabban tájékozódjék a dolgokról.
A szocialisták szónoka merész kijelentését faltörö-kosnak szánta avagy plaszticitás céljából használta, mindenesetre azonban épen az ellenkezőjét érle el vele. Ha Magyarországon is Cseh-Szlo-vákia választójogi törvényét vinnék át a gyakorlatba, bizony nem lenne tagja a parlamentnek, aki Peidl beszédéi elmondhatná.
Különösen nehivatkozzék Peidl Gyula a Szlovenszkőban érvényesülő állitOlagos jogkilerjesz-lésre, mert ez az elszakított magyar országrész nagyon mostoha gyermeke Csehországnak. Amig például - Cseh-Morvaországban minden száz választó állithat egy pártlistái, addig Szlovenszkóban ez a jog csak minden ezer embert illet meg.
Peidl Gyulának az az adala is, amely szerint a közei hárommilliónyi lakosú Szlovenszkónak a fele választópolgár, szintén megdől, hiszen a megszállott területek lakossága épen nem jogkiterjesztést élvez, hanem a legsúlyosabb mellőzésben, leigá-zásban részesül.
Ne is beszéljünk Romániáról és Jugoszláviáról, amely államodban megtörtént az a lehetetlen eset, hogy a csiki és háromszéki székelyek oláh képviselőket küldtek Bukarestbe; a Délvidék szin-liszla magyar lakossága pedig összesen egy magyar képviselőt tudott választani.
Mit jelent ez? Egészen bizonyos, hogy nem a Peidl által
emiitelt jogkiterjesztést s a jog szabad gyakorlását.
A szociáldemokrata vezérfér-fiunak ez a beszéde nagyon sokat ártotf a megszállott területeken kisebbségben élő magyarságnak is, mert a békeszerződésekel be nem tarló államok most ismét hivatkozhatnak már egy beszédre, amely a magyar parlamentben hangzott el, hogy nincs joguk panaszkodni a rabságban sínylődő magyaroknak, mert az anyaország parlamentjében is elismerte egy képviselő, hogy szélesebbkörti politikai joggyakorlásban van részük, mintha jelenleg Magyarországon élnének.
Peidl beszédét semmiesetre sem fogja megköszönni a megszállott területeken élő magyarság. De nem köszönné meg maga a szociáldemokrata párt sem, ha Magyarországon is ugy alakulna a választói jogosultság és függetlenség, mint Peidl sze--rint a megszállott területek\',.n fennáll.
Nem jó taktika az. ha ragunk ócsárlásával mások-,^ su. lyosan elítélhető telleit dicsérjük s még kevésbbé helyes polilikai magatartás Peidl eljárása, amikor nemzetét fekeliti be tájékozatlanságból vagy rosszindulatból azért, mert haragszik a kormányra s annak cselekedeteit csupán ellenzékieskedésből itéli el.
Rakovszky István a volt néppárti képviselők ellen
A fiatal és tapasztalatlan király — A nemzetgyűlés ülése
Az első leiszólaló Dabasi Ha-
Budapest, mi|us 39 A nemzetgyűlés mai ülését háromnegyed 11 óra ulán nyitotta meg Zsilvai Tibor elnök,
Lendvai István napirendelötti felszólalásra kért és kapott engedélyt a pünkösdi királynő Margitszigeti választása tárgyában.
Lendvai István: Egy időszaki sajtótermék ünnepséget rendez Szent Margit szigetén. Ez nem lesz semmi egyéb, mini egy nagy találka megrendezése. De nem szabad elfelejteni, hogy Szent Margit szigetén ilyen erkölcstelenségeket nem szabad megengedni. De megbotránkoztatja ez külön a katolikusokat is, mert a pünkösdi királynői csak a Szűz Anyára emlékezve említik. Ezért kéri, hogy a kormány ebben az ügyben lépjen közbe.
Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter: Mint kultuszminiszternek az a feladata, hogy azok a nagy nemzeti tradíciók ápoltassanak, amelyek a Szent Margit szigetéhez fűződnek. Nem \'szabad azonban elfelejteni, hogy a sziget hasznosítva van. tehát \'nem is tartozik hatáskörébe rendészeti szempontból intézkedni. A rendészetnek kell gondoskodnia arról, hogy ott kifogásolható ünnepség ne legyen tartható.
Áttértek ezután a választójogi törvényjavaslat tárgyalásának folytatására.
lász Móric. Történelmi példákkal igazolja, hogy a történetim középosztály miiyen nagy Önfeláldozással dolgozolt örökké í hazáért.
Felolvasta KAllay Tibornak a költségvetési vitakor elmondott beszédének egyik részéi, ahol a középosztály nagy harcairól és önfeláldozásáról szólóit. Felolvassa ezután Szcklü Gyula egyik könyvének azl a megállapítását, hogy a történelmi középosztály megtette kötelességét.
Propper Sándor: Tehát a mór megtette kötelességét, a mór mehet. Erre a közbeszólásra nagy felzúdulás támad a jobboldalon. A hosszantartó zajban a közbeszólások egész özönét zúdítják a szocialisták felé. Csak egy-egy mondattöredéket leltet megérteni: Ez jellemző magukra 1 Beszéljenek végre őszintén I Felnyílt már a szemünk I
D. Halász Móric: Bethlen István gróf miniszterelnök a választói jog titkosságának kérdését nem tette pártkérdéssé. Én a javaslatot elfogadom.
Rakovszky István: Büszkén vallja magát a történelmi osztály tagjtnak, de nem akar szemet hunyni a hibák fölött, amit elkövettek. Mi megszavazzuk ezt a törvényjavaslatot ugy, ahogy van, ha ön-\'k garantálják, hogy ezután megszűnik minden baj és nyomorúság az országban. A
maga részéről nemcsak itt szólal föl a tit\'zos szavazás érdekében, hanem ugy érzi az a kötelessége, hogy n,:.nden -befolyását érvényesbe a t .Ikosság érdekében.
AnatTÍáhan 40 év „latt 4tsrtrrc; fomi jllák a válac^j0gnt)
amig az
ál\'.alános titkosVálasztójogot behozták.
A választójogi eljárás komplikált voltáéi emlékezik meg ezután s a hoysz&Ualmas eljárást kifogásolja.
A szavazás titkosságáról szól ezután Az indokolás szerint a közjogok nyiít gyakorlása indokolt. Ez a megállapítás azt jelentené, hogy külföldön, ahol a választójog titkos, a választójog nem közjog. Hivatkozik Apponyi Albert beszédére, aki oly klasszikusan fejtette ki a titkosság szükségét.
Hibáztatja, hogy állítólagos fel forgatókra való hivatkozással hoz rendelkezésekéi a kormány. Az ö véleménye szerint ezek a felforgatók a kormány szemében a szocialisták.
Sohasem volt szocialista, de a kommün alatt látta szereplésüket. Akkor őt és családját is szocialisták védték rneg. Németországban a polgárság állott össze a szocialistákkal, mert szervezett, fegyelmezett polgárság volt, nálunk pedig gyáván viselkedett.
Nincs meg a lelkesedés az egyes pártokban, hogy a nép igazáért küzdjenek. Nein lehet szenteltvíz-beszédekkel előállani, nem lehet idejönni a kormány ellen harcolni, kivül pedig állásokat hajszolni.
(Óriási zaj és felháborodás tör ki erre a középen. A szocialisták helyeslő felkiáltásokkal támogatják Ra-kovsáfcyt, aki beszédének hatását igyekszik még jobban fokozni és ismétli):
Érthetetlen, hogy itt ellenzéket mímelnek, de tulajdonkép egy gyékényen árulnak a kormánnyal. Az én meggyőződésem szerint ez nem egyezik meg a helyes politikai hitvallással , és ha a kormány álláspontja nem helyes, akkor ott kell hagyni. A fővárosi választások is igazolják, hogy az ilyen politika meddő marad.
Hcgedlh György : Talán nem akar keresztény Budapestet ?
A szocialistáknál H«gedüs szavaira viharos felzudulás támad.
— Nem maguk az igazi keresztények I — kiáltják Hegedűs felé.
Rakovszky István : A kereszténység a lcgn?gyobb népintézmény. Az én kereszténységem is ilyen,
ZALAI KÖZLÖNY
1925 május 30
llegedils Oyörgy: Szocialista tapsok mellett 1
Rakovszky: Csak összetartással lehet megmenteni ezt az országot és a legelső kérdés a bizalom kérdése, amelyet cz a javaslat nem scgil elö. Ezért a javaslatot nem logadja cl.
(A szocialisták és a szélsőbaloldaliak zajosan tapsolnak Rakovszky Istvánnak. Píkler Emil, Vázsonyi, l\'ropper, Andrássy Gyula. Pallavi-cini György, valamint a polgári ellenzék és a szocialisla párt több más tagja gratulálnak Rakovszky Istvánnak!)
Hegedűs György: Szép dolog, egy volt néppárti igy beszél.
Őstör József: A javaslatot általános tárgyalás alapjául elfogadja. Sok párt felvette programjába az általános titkos választójogot, de egy sem valósította meg. lienuc volt a munkapárt programjában is, de cz sem hajtotta végre.
Felkiállások a baloldalon: Ezért is bukott megl
Öslőr József: Igen, meri jött egy fiatal és tapasztalatlan király, aki félretolta a nemzet vezérét és Esz-terházy grófnak adta a kormányt.
Reisinger Ferenc: Ennek a fiatal királynak több szive volt, mint maguknak.
ÖstOr József: A passzivitás megerősítette a kormánypárt hadállásait, a megegyezésre kevés kilátás van. ötletszerűnek és igazságtalannak tartja, hogy a dunántu i kulturvároso-kai kirekesztették a titkos szavazásból. A kötelező szavazást nem helyesli, mert az nem felel tneg a konzervatív politikának.
Malasics Géza: A kormány a forradalom réme ellen hadakozik ezzel a javaslattal — mondotta — cz a rém pedig tulajdonképpen nincs is meg. Ezt a rémet bennünk, szociáldemokratában látják. A javaslat a
kormánypárt hatalmi érdekeit szolgálja.
A forradalmak nem,egyes emberek fejében születnek, azokat a gazdasági helyzet idézi elő. Németországban az összeomlás után a Rcichs-lag többsége szociáldemokrata volt, valamint az volt a birodalmi elnök is. Kezükben volt a hatalom, mégsem törekedtek a társadalmi rend megváltoztatására.
Malasils Géza s javaslatot nem fogadja cl.
Kuna P. András elmondja, hogy régebben a titkosság híve voll, dc ma a nemzet érdekeire való tekin. tettet annak ellene vau. A javaslatot elfogadja.
Esztergálás János: A javaslat sem itthon megnyugvást, sem külföldön bizalmai nem fog eredményezni, igy nem fogadja cl.
Ekkor az elnök a vitát megszakítja s kegyeletes szavakkal paren-tálja el Plusz Sándori, kinek emlékéi jegyzőkönyvileg örökilik meg.
Napirendi javaslat szerint a legközelebbi ülés szerdán délelőtt lesz. Ülés vége 6 óra után.
A Magyar Nemzeti B»nK hivatalos árfolyamai
Valuták Ocv laák
Lin* l««c«W-*4ívW AuU(<ia nmarci
Cl.t t»Ml KM J1CS j».:ru utó IIU
[Maii 1140,1111 ttu-.l» IMMIM41
OolUf >0*0-71170 lukiról J» Ml
frtacU b. un-wn ItQuzal MM Vtf 1
RoiU*4l M. .nis-uvi IIUS IHU
U< tt»Wl KrtutlUU MMO-IXAO
Ut. MIQI Loi«r* lüxfrurvx
UII U7J Jl»: HlUoo mi MI
HWt. •tus Mit .<1WJ«» IÖ44J-7IJX)
Out/ KfclU. HU ICOU PltU KK !44*
Dia «<*. Ilii. 1 ftltt ll(«-2l»3
lt»;<( ifiu IKO iim tö4-K4
a*:*! km MW »Sil SIOAljiti liúJO tllll
117*0 I1H0 Wlia »»U 1004S
tiH *Of. 11760 IMII Iliit* IJ710-ISU4
Zilrlchl zárlat
l\'iiU 259250. London 2512—. Ne*ro«c 51675. BiUikI 25S7 50. M.ll.nd 3C6Í-S0 Holund 207 60. Berlin 123 — Wien 7260. Solt* 370. Pf.Jt. 1532 50. Budipeit 72-75, V»íi4 992S. tij<l:r112t5 —, Bell;rld 855 —
BELFÖLDI HÍREK
Vasuti szerencsétlenség Rákoson. Az államvasutak igazgatóságától kapott értesülés szerint május 29-én délelőtt 11 óra 55 perckor az 567. sz. tehervonat Rákos állomásra való behatadásakor átszelte a kihaladó 532. számú személyvonatot. \\ személyvonat három kocsija kisiklott és felborult. 25 utas könnyebben, 5 súlyosan megsebesüli, egy vasuti munkás pedig meghall. A balcselcl az idézte elő, hogy az 567. sz. tehervonat a .megállj" bejárali jelző előtt nem állt toeg. A mozdonyvezetőt a rendőrség őrizetbe vette. .A szigorú v.zsgálatot az Államvasutak elnöksége személyesen vezeti. — Lapzártakor érkezett telefonjelenlés szerint a hatottak száma 2, a sebesülteké 50.
Magyar-román vámtárgyalások. A magyar-román vámtárgyalásokat pünkösd után folylatják.
Meghalt Plósz Sándor nyugalmazott igazságügyminiszter. Tegnap reggel meghall Plósz Sándor ny. igazságügyminiszter. A megboldogult évtizedek hosszú sora óta egyike volt a magyar jogtudomány legkiválóbb munkásainak. Plósz Sándor, aki a magyar polgári törvénykezési jognak több mint félszázad óta legkiválóbb művelője, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatója és tb. tagja volt. A lipcsei egyetem tiszteletbeli doktorává avatták. Temetése vasárnap délelőtt az Akadémia oszlopcsarnokából fog végbemenni.
Léderer rálőtt feleségére Is? Léderer Gusztávné védője azt akarja bizonyítani a főtárgyaláson, hogy Léderer Kodelka meggyilkolása uián rálőtt az asszonyra és igy nem lehet az asszony a felbujtó. Lédererné bűnügyének tárgyalását a jövő hónapban megtartják.
Magyar-bolgár kereskedelmi szerződés. Ujabban Bulgária jelentkezett, hogy kereskedelmi szerződési akar velünk kötni.
Budapest—London repülőjárat Budapest és l.ondon között junius 1-tól menetrendszerűen közlekednek a repülőgépek.
Csomagszállítás! dijak szabá. lyozása. A kereskedelemügyi miniszter a csomagok sulydiját, azonkitfl) a csomagok házhoz kézbesítési dijii újból megállapította. Ezen megállj pilás szerint az I kg.-nálnem terjedelmesebb csomagokra, távoliságra való tekintet nélkül 4000 K, az 1.5 kg., 5-10, 10-15 és 15—20 kg.-ig terjedő csomagok szállításának dija a 7 távolsági öv szerint 5000 K-tél 40.000 koronáig terjedhet.
A ferencesek generális vizltá. tora Pécsett. P. Schmercsek Gyula sanetpölteni gvardián, a ferencesek generális vizitátora Karácsonyi Aladár titkár kíséretében Pécsre érti zetl, ahol hivatalos teendői elvég* sére pünkösd utánig marad.
Müncheni diákok tanulmányútja Budapesten. Május 30-iJi, szombaton este 8 órakor 280 müncheni diák érkezik Budapestre a bécsi hajóval, kik a MEFHOSz külügyi osztályának meghívására a magyar nép etnográfiájának tanulmányozására jönnek Budapestre. Budi-pestről Mezőkövesdre utaznak, stot a Székely Egyetemi Hallgatók Egjt-sülctének vezetősége kíséri el őktt, hogy tanulmányozzák a mezőkövesi népviseletet.
A magyar korona külföldi hivatalos Jegyzései
ocvua
Béci ............... -j-
Bcflln ..............5KS5
P,lg» ............ «7SV. | t75».i
VALUTA
99S3I99M
SaiO S90»
477-5 Í77\'|
Senki Asszonya
Irta: Barbarits Lajos Nagy, tarka tömegben találkoztam vele. Szemlől-szembe, éppen csak egy pillanatra, annyira csak, liogy \'ne feledjem cl talán soha többet, hogy láttam valakit, akit nem tudom, kicsoda, nem tudom, mi vetette az utamba és nem tudom, miféle emlékezés kapta fel a fejét bennem hirtelen, mélyen valahol.
Szinte éreztem, ahogyan a lelkemnek ütödött az a pillanat és nem akart nyomtalanul eltűnni, mint a többi mind. És éreztem, ahogyan akaratlanul megtorpant a lábam és vissza kellett néznem, belefúrnom tekintetemet a nagykosaras* téli mc-legkendös, rikitó falusi színekbe, meg sok feketébe bugyolált hetivásárnapi tömeg közé, ami az utcán sürgött-forgott, vonaglott, mint telhetetlen, lomha álmából éhségre felzavart óriáskígyó.
Nem találtam többet reá.
Álmodtam valamikor ezt az arcot? Nem hasonlított senkihez. Asszony, leány ilyen aligha volt az életemben. Hacsak még az életem előtt nem...
A szemében elhallgatott sok szomorúság árnyéka ült, mint virágoskert felett a vihar előtti szürke csend. Az ajka körül nem táncolt mosolygás sohasem talán. Azóta sem, amióta anélkül, hogy tudnám, mié.t
hogyan, őrzöm magamban és ismeretlen, névtelen szomorúságok némán surranó perceiben, egyedül, neki áldozok egy-két tovatűnő sóhajtást, ó az talán, akit keresek néha, liogy felöltöztessem a szomorúságomba, életem tarka népe közé. 0 az, akinek nincs neve, nincs alakja és nincs mosolya sem, akit nem ismerek, nem tudom álom-e, hazugság-e, vájcy-c.
O az, aki van és volt mindig és nem múlott cl soha egy pillanatra sem. Aki van, hogy ma találkozhassam vele, aztán elmenjen, hogy mindig emlékezzem reá. .
O... a Senki Asszonya.
Az alig pár hónapos gimnázista csodálkozó kék gyermekszemével kissé riadtan nézett körül a ragyogóra díszített tornateremben, a sok mosolygó, suttogó asszony, leány és kedvesnóvér között. Kíváncsian leste a függönyt, ami már csak az utolsó ezüsthangu csilingelőst várta, hogy elébe tárja az iskolai színpadot.
Szobavirágnak nevelt, napsugártól is féltett fiúcska volt, akit még Pu-binak hívtak, > bárkogyan is tiltakozott néha ellene ffunnázista-önérzetc. Tejfehér arcán csak kutató, nagy szeme sejtette, hogy belül lázas, ébredező élet él, ami magába gyűjt í mindent kívülről. Finom szöszke l haja kinos rendbe kefélve játszott a
dus özönben hulló fény sugaraival.
A nagynénije, magas, vékony öregedő leány hozta cl ide a zárdába, a növendékek karácsonyi pásztorjátékának előadására. Már napokkal előbb izgatottan hunyta le minden este a szemét és reggel sietett megszámlálni, hogy egy nappal megint kevesebb maradt az estéig, amiről olyan csodálatosan finom, halkszavu meséket tudott Tilda nénije. Ezek a mesék együtt születtek a kályha hamvadó parazsának nesztelen röpködő árnyaival és mind, mind oda gyökereztek a kis Pubi lelkének nyiladozó virágoskertjébe.
Ebben a virágoskertben nem volt még letépett virág egy sem. Érintetlen, hófehér volt abban minden rög, minden szirom. Most minden virág reszketve tárta apró, nyiladozó kelyhét az uj, nagy esemény, a fényes este, az ezüstszavu csengetyü harmadik szava elé.
Mikor a függöny szétlibbcnt, egy uj világ ismeretlen levegője lehelt gyenge pirt tejfehér arcára. Csak a szeme élt ezentúl és a szive dobogott.
Apró angyalkák, pilleszárnyú tündérek, csillogó gyöngyök, szines virágok, a kulisszák mögül fátyolos, misztikus zene, néha halk, talán az égből IcszürŐdö ének, köztük egy-egy gyermek, asszony, leány, olyanok, amilyenek az igazi emberek,
csak jobbak sokkal és szépen beszélnek és szépek... És Dóra... 3 legszebb, a legjobb, mintha igazi angyal lenne valamennyi között Hídig nem is angyal, csak két lá gyermek édesanyja a pásztorjáték fí-szcreplője.
Dóra...
— Bennlakó — suttogták a széksorok közt. — U;o!só éves képz& Gyönyörű leány.
»Dóra... kövült meg az az egy szó Pubi lelkében és nem tudta levenni róla a szemét. Az apró gimnázista, a bársony matrózruhás, tízesztendős . gyerek jóleső szomwy-ságot érzett szétömleni az egész lágon. Ugy érezte, hogy nem semmi, csak a pilleszárnyú tflodércK, az álmok mögül zsongó muzsika... És Dóra... Dóra...
Az utolsó, nagy jelenetnél összeszorult a kis gimnázista szive. Valami nagy ütést érzett a lelke falán, valami felsikoltott benn: Dóra meghal... ,
Ijedt némasággá feszült a csenü. A színpadon nem volt senki, csaK misztikus, bizonytalan fényben Dó\'3 - a haldokló édesanya, a vergődve sziveszakadtan a végtelen fájdalomban, mert elvitték két kicsiny gyermekét az isteni kisded jövetcléncx hadatüzent Heródes marcona katonái. Durva csörtetésük hallatszott még a színfalak mögül. (Vége ww)
1925 niájus 30.
7JÜLAI K02LQHT
NAPI HÍREK
NAPIREND
Május 30, szombat
Kö«aal iiAlollkui: A »r. J. ProtestAni: Nándor. Imellli: Sxivan hó 6. S. 2. n.
N*p kel recxel < óm 9 pereko\', nyug-• tik (Mlutin 7 ói* 47 fickói
A McleorotógUI Intézel {elentésc izc-ilnt egyenlóre mele^ idó viiható, helyenként xlvalnirnl
A Piarista DIAk»zővct$ég közgyQlé»e.
A 20. honvéd gyatogezred volt liixt-cinek t>«)iif»l*i vaetorija • Koronában e»te 8 órakor.
Mcdgyas/ny Vilma és lirsulaláiiak mUvétzcstélye « K4*tliióbaii este Kl 9-kor.
A TransdanukU Sport Kgycafllet muked.cló elfadm a Folyni ügyletben este léi 9 órakor.
Hősök ünnepe
Pünkösd vasárnapját, azat minden estendőben május hónap utolsó vasárnapját kormányrendelet folytán az egész országban nemzeti Ünnepként kell megülni a világháborúban életükkel áldozott hősök emU kezeiére.
Ezen a napon a csonka országnak minden városa, faluja léleklten visszazarándokol a gyászos emlékezetű napok felé, sok-sok messze magyar és idegen rög felé, hol magyar vér hullott és magyar életekben aratta széles tenddel borzalmas aratását a halát.
Ahány halott, annyi hőse a magyar történetemnek; ahány magyarral kevesebb, ahány csepp kiömlött vérrel, ahány gyászoló hitves, anya könnyével több, — annyival szentebb ez a föld, annyival drágább az ezeréves, az igazi határ és — annyival erősebb, annyival bizonyosabb vérenszerzett jogunk mindahhoz, ami a miénk.
Pünkösd piros reggelén erre a szomorúan magasztos emlékezésre gyűlnek össze ünnepelni a csonka ország minden részében, a fővárosban csak ugy, mint a legtávolabbi kis magyar zugokban.
Pünkösd piros reggelén a hajnali szellő messze elszakadt, idegen bocskor tapoilta magyar földön is magyarnak maradt véreink üdvözletét hozza felénk.
Azt üzenik ők, hogy lelkük velünk van ezen az ünnepen.
Azt üzenik ők. hogy velünk lesznek majd akkor is, mikor a szürkére borult magyar égen uj hadakutja támad s a mai ünnepi emlékezésre idézett százezec halott magyar elindul, hogy szikrázó szablyával álljon sorfalat az uj ezredév magasra ivelö utján.
Nem lesz szomorú Ünnep a porladó hősökre emlékezés. Nem lesz sirató gyász.
A magyar jövő Ígérete lesz ez is, mert önmagának állit halhatatlan emléket a nemzet, mely minden fiát megtanítja megbecsülni hősei emlékezetét. __(bl)
— 20-as tisztek vacsorája. A volt 20. bonvéd gyalogeztcd tisztjei ma este a Korona kerthelyiségében bajtársias vacsorára jönnek össze. Vacsora étlap szerint. Öltözet köznapi.
« Maés minden este kaposvári Balogh Károly hírneves zenekara hangversenyez a Korona-éttermében.
Ballett-próbán
A „Babatündér" előkészületei
Némi töprengés után gyors elhatározássalelindultam a jtabatündéi\' tegnap esti próbájára. Kissé elfogódottan léptem be a terembe, melyet akkorra már zsúfolásig megtöltö lek az előadásban részt vevő hölgyek és nói kísérőik, mert néhány férfiszerep-lön kivül magam voltam egyedül férfi s az egyetlen idegen, kit pusztán csak az érdeklődés hozott a próbára.
Még be sem tettem magam után az ajtót, mikor benn a teremben Farkas Vilma, a rendező-királynő fogadott s elpanaszolta legújabban ért bosszúságait. Megértéssel és megilletődéssel hallgattam s bizony nem igen találtam vigasztaló szavakat nagy bánatára. Közben itt is, ott is ismerősöket fedeztem fel és sorba üdvözöltem azokat, kiket felismertem s érdeklődtem azok után, kikkel még nem találkoztam. E tekintetben szomszédnőimnél a legnagyobb előzékenységgel találkoztam.
A próba...? Hát igen... Az ajtónak háttal keleptővel a kezében III Mayersberg Erida balletmesternó. Ne ugy méltóztassonnak képzelni, hogy állandóan ott trónol egyszerű Thonet-székén, mert többet jár-kel, mutatja a mozdulatokat, igazítja a testtartást, szóm! .cselekszikmint — ül. Egyes közreműködők (Nomina sunt odioa) nagyon próbára teszik a türelmét, de ő bámulatos nyugodtsággal viseltetik egyeseknek bőbeszédűségével és csapongó jókedvükkel szemben. Rendkívüli önfegyel/nezeltséggel rendelkezik; acél-idegei vannak és kitűnő rendezői kvalitásai magukban hordják az, előadás legteljesebb sikerét.
Vele szemben az emelvényen már egy félóra óta mozdulatlanságra van kárhoztatva a .babatündér" személyében Horváth Viri (most veszem csak észre, hogy kiírtam a nevét; még megharagszik rám Farkas Vilma.) Végre ó is .leszáll" az emelvényről és ellejti a tündértáncot. Erről egyelőre nem akarok írni... Az olvasó majd meglátja az előadáson.
Közben még sok minden történik a próbán. Nézeteltérés a boltossal (a Műsoron .babaüzlet-tulajdonos\' a tisztességes foglalkozása), kinek nevét, bármennyi szemrehányást is fogok miatta kapni, diszkrécióból nem árulom el; táncoknak félbeszakítása; emelőpróbák; élő babák kicipelése a babaraktárba; ismétlések; a néző-közönségnek rendreutasitása kéretlen tetszésének vagy nemtetszésének nyilvánítása miatt; a törött babának (Bakos Melinda) bájos jelenete; a beszélő babának (feltalálója 1767-ben épen az én dédapám volt) kedves géptánca (Bród Manci); a balletmesternó művésznövendékének, Wébel Manclnak plasztikus spanyol tánca; aztán magyar-, rokokó-, tiroli-, bohóc-, japán-, stb. babáknak felvonulása, táncai, stb. stb. Nem mind ebben a sorrendben s nem is valamennyi felsorolva, ami a két óráig tartott próba alatt történt.
Gondolják meg, kérem, 64-en vannak foglalkoztatva ebben a tündéri darabban, melyet Prolog vezet be s utána 5 pár fog magyar palotást táncolni
Ez a palotástánc is csodaszámba megy. szebbnél-szebb arcok, szebbnél-szebb termetek, pazar magyar ruhák... ,Mtin Uebhen, was wilisl du noch mehr.. .?*
Nagy szorgalommal, nagy igyekezettel és bámulatraméltó precizitással
folynak ezek a próbák, melyek szigorúan zártkörűek és a szoros értelemben vett kísérőkön kivül másoknak tilos is a belépés a terembe.
Azt beszélik, hogy nekik is fogadalmat kellett tenniök, hogy a legszélesebb körben elbeszélik a próbáknak minden fázisát ismerőseiknek (ezzel vélte elérni a rendezőség azt, hogy u nők mélységesen hallgatnak róla); engem azonban semmiféle fogadalom sem kötelez titoktartásra s megírhatom az igazságot, melyre egyébként az újságírói elhika is kötelez: a Babatiir.dérnek mához egy hétre fényes sikere lesz Nagykanizsán.
lux
Letartóztatott házasságszédelgő
Nagykanizsa, május 29
A kaposvári törvényszék tegnap letartóztatta Czirják Imre szcnllászlói születésű 25 éves fuvarost, aki Nagykanizsán is a fekete könyvbe írta be nevét.
Czirjáknak fiatal kora dacára eddig már három felesége volt. Az első „szabályszerűen- elhalálozott. Nemsokára reá nőül vette Zsobrák Margit kaposmérői hajadont, akit háromheti együttélés után angol hidegvérrel olt hagyott. Kaposvárra jött, ahol Spitzer Árpád marhakercskcdÖnek 400.000 koronáját elsikkasztotta.\' De mivel Czirják megígérte, hogy. rendezi ren-
dezetlen ügyét, Spilzer nem tett ellene feljelentést.
Czirják azután Kaposvárról mihamar •Spitzer elől Nagykanizsára szökött. Ilt André Györgv fuvarosnál hónapokon keresztül dolgozott, míg egy napon gyorsan lobbanékony szive tüzet fogott gazdájának leánya, André Mariska iránt. Czirják házasságot .igért a leánynak, akinek szülei azonban nem nézték jó szemmel, hogy Czitják általuk tartatja cl magát már két hónap óta és ké.dójelet tettek elé: mi lesz a házassággal?
Czirják Imre erre megszerezte első feleségének halotti anyakönyvi kivonatát és április 3-án Zieger anyakönyvvezető előtt házasságra lépett, dacára, hogy a „második számú felesége- Kaposujlakon várakozott reá.
Egy szép verőfényes tavaszi napon azután Czirják nagy befogadó képességű szivével itthagyta Nagykanizsát, itt a fiatal „harmadik számú" asszonyát és haza ugrott szüleihez Kaposvárra, ahol munkába lépett.
Czirják azonban nem örvendhetett sokáig a fcleségtelen életnek. Egy napon Kaposvárott termett „2. számú-felesége, aki valahonnan megtudta, hogy Nagykanizsán egy „3. szám" várja az Ő hites uráL
Czirják Imrét átadták a kaposvári ügyészségnek. „
M ED G YASZAY VILMA
: müvészestélye =
Ma este fúl 9 órakor tartja egyetlen egy estélyit a nagykanizsai Kaszinóban Meclgyaszay Vilma és 7 tagból álló társulata.
A legnagyobb magyar dizőz fellépte iránt városszerte nagy az érdeklődés.
ZALAI KOZLONV
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK
Május 30: Medgyaszay Vilma és társulatának egyetlen mü vészes télye a Kaszinóban este fél 9 órakor.
A Transdanubia Sport EgyesUlet műkedvelői előadása. \'
Junius 1: Az Iparosdalárda sétatéri mulatsága.
A Kiskanizsai Polgári Olvasókör s/ini-elóadása délután 4 órakor és táncmulatság este H órakor.
A Transdanubia Sport .Egyesület, mllkcd-ve\'di előadása.
Jur.lus 6: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballelt-elóadása a Polgári Egyletben.
Junius 7: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballett-előadása a Polgári ügyletben.
Junius 8: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet balett-előadási a Polgári Egyletben.__
— Nagykanizsa hősi ünnepének programja. A Nagykanizsa város vezetősége által rendezel! hősök ünnepélye pünkösd vasárnap reggel minden vallásfelekezet templomában istentisztelettel kezdődik. Ezek után a felsötemplom előiti téren felállított tábori oltárnál Vargha P. Thcodorich dr. plébános tábori misét mond, melyen képviselíelik magukat a város, a v helyőrség, az összes hatóságok, hivatalok, testületek, egyesületek iskolák stb. A volt 20-as és 48-as bajtársak külön osztagokban lesznek jelen a hősök ünnepén. A mise alatt az egyházi énekkar énekel. Utána kezdődik ugyanott az emlékünnep műsora. I. Himnusz. Énekli az együttes Iparos és Postásdalárda. 2. Nagy Győző vámhivatali tisztviselő szavalja „Emlékezünk" c. költeményét. 3. Vargha P. Teodorich dr. plébános ünnepi beszédet mond. 4. Nem, nem soha. Énekli az Iparos és Postásdalárda. 5. Garamvölgyi Iván rokkant nagy-trafikos szavalja Radványi Kálmán: „Embermagot vetettünk" cimü költeményét. 6. A város, avolt20-asok és a volt 48-asok külön-külön koszorút helyeznek a templom falában levő hősi emléktáblára. 7. Szózat. Énekli az Iparos és Postásdalárda. Kedvezőtlen idő esetén a mise a felsőtemplomban lesz.
— Jóváhagyott alapszabályok. A m. kir. belügyminiszter a Felső-zsitvaí Olvasókör, a Magyarladi Vadásztársaság, a Lengyeltótii Polgári Kör és a Tapolcai Polgári Olvasókör alapszabályait jóváhagya és láttamozta.
— Az Izraelita hitközség templomában a holnapi hősök ünnepe alkalmával nem reggel 8, hanem, reggel 9 órakor lesz az istentisztelet.
— A hétfői budapesti gyorsvonat Hétfőn, junius 1-én a 203. sz. gyorsvonat Nagykanizsától Budapestig két részben fog indulni, illetve közlekedni. Az első rész indul Nagykanizsáról 15 óra 25 perckor, a második pedig 15 óra 35 perckor.
= Házasság. Hácsik Mihály Szeged (gyapjukereskedő) és Rosenfeld Aranka f. hó 31-én, vasárnap délelőtt s/<12 órakor tartják esküvőjüket a helybeli izr. temp\'oniban.
— A Budai Dalárda vasárnap reggel ér Nagykanizsára. Tegnapi számunkban megírtuk, hogy az olaszországi diadaluljárói hazatérő világhírű magyar dalárda, a Budai Dalárda szombaton reggel ér Nagykanizsára. Ujabban hozzánk érkezett jelentés arról számol be, hogy az eredeti programban beállott némi változás miatt a dalárda csak a pünkösduosárnapi reggel 6 óra 50 perckor befutó gyorsvonattal érkezik városunkba, honnét félórai tartózko dás után folytatja útját Budapest felé.
— R ndbehozták hősök-napjára a katonaternetőt. A nagykanizsai hősi temetőt a vastrnapi országszerte megtartandó hősi emlékünnepre rendbehopták. A gyomvert sirok most szép rendben sorakoznak szomorúan hosszú sorokban egymás mellé. Napok óta dolgoztak a napszámosok a katonatemető sírjai közt, hogy azok is díszben érjék meg az a\'atiuk porladók emlékének szentelt szép májusi ünnepnapot. A Keresztény Jótékony Nőegylet, mint megírtuk, erre a napra ki is virágozza az összes hősi sírokat.
= Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
— A pénteki hetipiac árai. A pénteki hetivásáron a piaci árak a következőképen alakultak: Zöldségpiac: bab 1500-^500, mák 10.000, dió 6—7000 kor. literenként; uj vöröshagyma 500- 600, uj foghagyma 500-600, sárgarépa 1500, zöldség 1500 korona csomónként; saláta 500—1000 fejenként; burgonya 2000-2500, karfiol 16.000 kilogrammonként cseresznye 3000 literenkénl. Tejpiac: tej 3000, tejfel 35.000—16.000 korona literenként, vaj 55—65.000 K kilogrammonként; tojás 1100—1200 korona. Húspiac: marha eleje 20, hátulja 24, borjú eleje 24, hátulja 28-32, sertés 30, 7.sir 40, háj 36, zsir-szalonna 30, füstölt sertéshús 40 50, kolbászfélék 30—50 ezer korona kilogrammonként. Terménypiac: buza 435-470, tengeri szemes 310-320 ezer korona métermázsánként. Ba-romfipiac: egy tyúk 30—40, egy pulyka 100-120, pár csirke 30—50, pár sovány kacsa 70—90, egy sovány liba 80—100, egy hízott liba 140—180, szopós malac 40—60 ezer korona. Takarmánypiac: széna 70—80, lóher 100, alomszalma 20— 30, zsupszalma 90—100 ezer korona métermázsánként.
— Megszűnt vámklrendeltség. A pénzügyminiszter a rédicsi vám-kirendeltséget megszüntette.
— Nagykanizsai diák lett a hatodik a középiskolai latin-versenyen. A Budapesten folyó országos középiskolai tanulmányi verseny latin része 35 résztvevővel tegnap befejeződön, az első és második budapesti, a harmadik Rosenbcrg Pál keszthelyi premontrei-tanitvány, a negyedik pécsi cisztercita-tanítvány, az ötödik budapesti, a hatodik László Ferenc nagykanizsai piarisla-tanitvány
— Kivándorolni szándékozók figyelmébe. Az Amerikai Eeyesült Államokba kivándorolni szándékozók közül azok, kik a budapesti konzu-látuslól nyert ériesités szerint a kvótán belül kedvezményes vízumot kaplak, útlevél-irataikat s a konzulátus értesítését haladéktalanul adják be a rendőrkapitánysághoz.
— A mezőőri szolgálat A város és a rendőrség a belügyminiszter jóváhagyásától függően kölcsönösen aUirták a szerződést a rne<ő-rendóri szolgálatnak a rendőrség lovas járőreivel való ellátására vonatkozólag. A rendőrség a szolgálat ellátását már meg is kezdte. Azonban, minthogy a város a belügyminiszteri jóváhagyásig nem szerez bc lovakat, a szolgábt ellátása még nagyon sok nehézségbe ütközik. Igy péidául a minap is megtörtént, hogy egy rózsautcai asszonynak lucernását egész terjedelmében lekaszálták és szekéren elhordták a lekaszált zöldtakarmányt az utolsó szálig, anélkül, hogy bárki tudná mikor és ki követte el ezt a tulajdonjogi beavatkozást. A városi rendőri bün-tetőbiró a hozzá érkezett feljelentést nyomozás végett áttette a rendőrséghez.
— Iskola-látogatások. Vass Ferenc kehidai esperesi kerületi tanfelügyelő meglátogatta a szentpéter-uri, dióskáli, pacsai, felsőrajki zala-szentmihályi plébániákat és iskolákat. Szirmai Miksa, Zalavármcgye kir. tanfelügyelője c héten vizsgálja meg a letcnyei járás iskoláit. F. hó 26-án a molnárii, majd a tótszerdahelyi, tótszentmártoni, és cgyedutai isko-Iákat látogatta meg. A kir. tanfelügyelőt minden útjában Tóth János, a letcnyei t kanonok kisérte.
= Mélyen leszállított áron vásárolhat &omolányi Gyulánál.
— A marcalll Katolikus Leányklub ünnepe. A marcalii Szociális Misszió kebelében 50 taggal megalakult a Katolikus Leányklub, melynek célja igazi intelligens katolikus nőket, tisztalelkü leányokat, szelid-szivü, megértő hitveseket nevelni, akik hivatva lesznek megvalósítani a társadalom és a családok erkölcsi megújhodását. A fogadalomtétel és tagavatás most folyt le ünnepélyes keretek között.
1925 május 30
— Áthelyezések. A m. kir. pénzügyminisztérium a csurgói adóhivatalhoz Hajdú Imre dr. p. ü. segéd-titkárt, az igali adóhivatalhoz Balogh Pál dr.-t, a marcalii adóhivatalhoz Kovdch Iván dr. p. ü. scgédlitkárt, a lengyeltótii adóhivatalhoz pulig Horváth József dr. kaposvári p. ü. fogalmazót szolgálati érdekből lyzte. **
— A Magyar Élet és Járadék Biztositó Intézet in. sz. Cs ennek alapítása, a kartellcn kivüli „Mentor Bi/.iositó R.-T.u elfogad tüz-, jé--, betörés , baleset-, szavatosság- valamint életbiztosításokat a legelőnyösebb verseng dijakkal. Szíves felvilágosítással szolgál az intézetek zala-vármegvei főügynötosége Unger UH-maim Elek és Tóth cég Erzsél>et-királyné-téri üzlethelyiségében, junius 10-éiől kezdve a fóügynökség saját irodahelyiségében is, \'Kazinczy-utca 19. sz. (Unger ház.)
— A zalabaksalak fellebbezése a járási székhely ügyében. Zalavármegye törvényhatósági bizottsága legutóbbi közgyűlésén ugy határozott, hogy a csonka alsólendvai járás székhelyét Zalabaksáról Lentibe helyezi át. Az áthelyezést maguk a közigazgatási tisztviselők kérték azzal a megokolással, hogy Zalabak-sán nincsenek megfelelő lakások, több tisztviselő pedig még a szomszédos községekben sem tudott lakást kapni. Zalabaksa község azonban nem nyugodott bele a vármegye határozatába, hanem azt a belügyminiszterhez megfellebbezte.
— Gyermekkocsik, nyugágyak, utazókosarak, bőröndök Szerbnél, Csengery-ut 6.
— A Központi Sajtóvállalat rádió-estélye Kaposvárott. A Központi Sajtóvállalat pünkösd-hétfőn Kaposvárott a Kaszinóban rádió-e$-télyt rendez.
— Műkedvelő-előadás Felső-rajkon. A itlsórajki ifjúsági egyesület pünkösd-vasárnapján délután jó-tékonycélu színielőadást rendez. — Szinre kerül Csite Károly Katica cimü színmüve. Előadás után láncmulatság lesz. Ez alkalommal az ifjúsági énekkar magyar népdalokat ad elő.
— A szigetvári munkásbizto-sitó eltűnt negyven milliója. Ismeretes, hogy a szigetvári munkás-biztosító vezetője 40 millió hivatalos pénzt a Budapest—dombován vonalon elvesztett. — A kaposvári pénztár azonnal jelentette az esetet az Országos Pénztárnak, ahonnan most intézkedés történt, hogy a szigetvári munkásbiztositó vezetője ellen a bűnvádi eljárás folyamatba letessék.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
-- Elveszett. Egy drb. kis 22-es barna gyermek-félcipő elveszett. Kéretik a becsületes megtaláló, szíveskedjék azt Furrnen cipészhez-ícadni.
Az Ipartestületi ^^ Dalárda
JUNIAUSA
Pünkösd hétfőn
a Sugár-uti sétakertben
1925 május 29.
ZAI.AI KÖZLÖNY
— A Falu-Szövetség nagygyűlése Balatonszemesen. A Falu-Szövetség junius hó 1-én Balaton-szemesen ünnepélyes nagygyűlést tart. A nagygyűléssel kapcsolatban a szövetség balatoni körzetének vezetősége lovagló- és fogatversenyt és udvarjárási rendez. Az ünnepségek junius 1-én 11 óra 30 perckor tábori misével és a fiókszövetség zászlószcntelésével kezdődnek, a megnyitó gyűlés pedig junius 1-én I órakor lesz és résztvesznek: Schandl Károly dr. földmivclésügyi államtitkár és sokorópátkai Szabó István ny. földmivclésügyi miniszter is.
— Hősök emléknapja Barcson. Barcs hazafias közönsége holnap, vasárnap tartja a hősök emlékünnepét impozáns ünnepi keretben. Az ünnepi emlékbeszédet Huchthausen Lajos káplán mondja.
=• Fölényesen győz minden versenyben Flllpp kötöttárugyára (Szombathely, Széli Kálmán-utca 6.) olcsó és jóminőségü áruival. Mutatóba néhány ár: Selyem mellények 195 ezer, selyem jambó sapkák 17 ezer, flór urizoknik 29 ezer, fátyolharisnyák 38 ezer.
T! aztán és axaksxorQon kezelt
boraim még llterenklnt 8000, 10.000 és 12.000 koroniért. tinóaloa Jóxaof Sugár ut 53. Tel. 210.
— B&latoribogláron vasúti nagyszállodában elsőrendű pensio napi 4-szcd a la Carte étkezéssel, íürdő-és kabinhasználatlal junlus hóban 100 ezer, jullus ós augusztusban 110 ewr korona. Előjegyzéseket elfogad a szállodai vezetőség.
Fürst József
„Kék csillag" divat-áruháza Nagykanizsa
E hét
szenzációja!
Gyapjú delének métere
cS„k K 45.000
Elegáns grenadin ruhák
csak K l65.ooo
Elegáns liberti ruhák
csak K260.OOO
Dunántul legolcsóbb bevásárlási forrása !
TANÜGY
Milyen pályát ajánl a közoktatásügyi miniszter az érettségiző ifjúságnak. Klebelsberg Kunó gróf közoktatásügyi miniszter a gimnáziumok igazgatóihoz felhívást intézett, amelyben figyelmeztelöleg óvja most éreltségiző ifjúságot attól, hogy a jogi pályákat feltűnő nagy számban lepje el, mert a szanálás és a bekövetkezendő B-listák rendkívül csekély elhelyezkedési lehetőséget biztosítanak az erre a pályára lépők számára. Ajánlja azonban a miniszter a modern nyelvszakos középiskolai tanári pályát, amely a középiskolák reformja kapcsán elsőrendű elhelyezkedést igér. Sőt odáig megy a miniszter, hogy ezek részére egy-egy évi külföldi tanulmányi segélyt is kilátásba helyez
TÖRVÉNYSZÉK
Uj rendeletek a polgári peres és nem peres eljárásnál. A hivatalos lap legközelebbi száma több igazságügyi miniszteri rendeletet közöl. Igy többek közölt Junius 1-vel életbelép a polgári eljárás és az igazságügyi szervezetek módosításáról szóló törvény. A második rendelet a polgári eljárás valamint a végrehajtás és az örökösödési eljárásnál irányadó értékhatárokat szabályozza újból. Az uj rendelet szerint az egymillió koronát meg nem haladó perek községi bíróság elé tartoznak. A járásbíróságnál indult per, ha értéke egymillió koronát nem halad meg, niin kcrtll fellebbezés alá hanem a járásbíróság véglegesen határoz. Felemeli ez" a rendelet a köz- és magántisztviselők fizetésének lefoglalás alól menles összegéi és a napszámból le nem foglalható ■Összeget 60.000 K-ban határozza meg. Egy harmadik rendelet a gazdasági munkaviszonyokból származó kártérítési perekről kimondja, hogy azok csak egymillió koronán [elül tartoznak a bírósághoz, azon alól közigazgatási hatósághoz.
Kluger II. a Törekvés játékosát, ellenféllel szemben tanúsított tiszteletlen magatartása miatt meginti.
A Transdanubia kérelmét Pintér Sándor leigazolása tárgyában elutasítja, tekintve, hogy nevezell a szabályok értelmében nem igazolható.
A VSK fogadtatása. Az NTE és
a Zrínyi TE felkérik tagjaikat, hogy a VSK fogadtatására ma este 8 órakor minél számosabban jelenjenek meg a pályaudvaron.
Jelentkezés biróvizsgára. A nagykanizsai sportegyesületek felhívják a közönséget, hogy minél számosabban jelentkezzenek biróvizsgára Kaufmann Jenő szövetségi bírónál (Szarvas-Upület).
A Zalaegerszegi Torna Egylet Lentiben. Pünkösd vasárnapján, d. u. J órakor méri össze erejét a Zalaegerszegi Torna Egylet Lentiben az úgynevezett nagyparagi pályán.
KÖZGAZDASÁG
A többtermelés előmozdítása — nyilatkozattal. M\'iyer János földmivclésügyi miniszter kijelentette, hogy a beruházási összeg engedélyezése után mindenekelőtt a többtermelés ügyit fog|ák országszerte előmozdítani. Igy az állattenyésztés fejlesztését, a vízszabályozási munka elvégzését, valamint gondoskodnak a bor értékesítésének megszerzéséről. A Lengyelország leié való borexport, miután a főakadályt sikerült elhárítani, most újra megindult. Remény van arra, hogy Ausztriában is piacot találnak a magyar bortermelők.
Száz milliárd magyar lovakért. Eddig az oroszok és görögök magyarországi lóbevásárlásai meghaladták a 100 milliárd K érték.
Nagyszakácsi környékét elverte a jég. Nagyszakácsi község határának kétharmad részét c\'«rle a "]ég A kár ősziekben teljes 100 százalék. Töbh 40-50 holdas gazdának egy szem őszi gabonája sem lesz.
SPORTÉLET
Munkában az Ifjúsági Labdarugó Szövetség
Kivonat a Nagykanizsai Ifjúsági Labdarugó Szövetség intéző bizottságának f. hó 28-án tartott ülésének jegyzökönyvéből:
A III. ker.—Testvériség mérkőzés bői f. hó 24-én hátramaradt 30 perc lejátszását vasárnap, azaz f. hó 31-én délelőtt 10 órára rendeli cl. A lejátszott 30 pere után gyakorlati birói vizsgát tart, amelyen az elméleti vizsgát sikerrel letelt jelöltek tar toznak megjelenni.
Tudomásul vette, hogy a Jóbará-tok SE—Törekvés SC julius 12-rc kisorsolt mérkőzésüket f. hó 31-én vasárnap d. u. 1 órakor fogják le játszani. Bíró Lichtenslein S.
Terménytőzsde
Forgalom élénkebb voll UJ buxa eróiebb mértékben drágult. mint az ó buu és a rozs 2500 koronával drágult. A többi cikk ls szilárdan tendált.
Buza tltinv. 76 kg-os 497.500 500 0Ó0. 73 \\*ot 502 ŐOO 505.000. egyéb vld. 76 kg-os 495 OUO - 497.500, 78 kg-o* 505.000 - 507 500. rőt. 412500 - 417 500, aj tengeri 280000-282 500, takarmány árpa 320 000*-330.000. köles 270.000 280.000. koi|>« 230000-232 500. zab 420 000 - 430 000.
Szerkesztői üzenetek
Előfizető leánya. Dizőz (franciául Írva: diíeuse) olyan előadó művésznő, aki verseket és apró dalokat ad elő sebben nem annyira hangja, mint inkább a költeményhez simuló temperamentuma és kifejező készsége játsza a főszerepet.
Sz. F. Cikke időközben már mis lapban megjelent, minélfogva lapunkban azt nem közöljük. Hogy eddig nem adluk ki, oka hasonló cikkekben való tulhalmozott-ságunk.
Nem közölhetők: Szeszélyes sorsok; Utolsó találkozás; Békerontók; Csicsergés; lla még egyszer (vers); Rabszivek; Eszter térje. \\
Kl«i!6: Zrínyi Nyomdaipar ós Könyvkereskedés. RT. Nativkanlxa.
A budapesti tőzsde záró árfolyamai.
Aatol-Magy. rt.nl
Uo?4 btok MII.
.HMgr.
Miliőt lokivii. w
0*it/ H?L* 125 Baakvtirla *>
roiduuib. rucüw Kai. ul. |. ». loi.\'U.
M.-O.h »*
ro<f*ii*i *
Ku. Hlltl II M*<y*C-NlaM
Mi?. Jaltilos ;
Vliol b*ak >
Mtxar *
Niai. k ít lik ■<
KnU. B. *<
Hllto»lló» «•
Takar* kM
TŐZSDE
A mai értéktőzsdén a küszöbön álló ünnepek miatt nagyfokú üzlet-teknség uralkodott és a rendezési nap se gyakorolt különös befolyást a tőzsdére, mert.pz árfolyamok alig r . áresést szenvedtek, sőt a papírok nagyobb része meg is tartolta árfolyamát. A kulisz vezető értékeiben mindössze néhány 1000 koronás ár-ellolédás fordult elő. A nagyobb pápiroknál is minimális az árkülönbözet, ugy hogy az irányzat végeredményben tartottnak mondható.
Utótözsde
Irányzat üzlettelen. Magyar Hitel 354, Kereskedelmi Bank <)00, Pesli Hazai 2280, Kőszén 2975, Salgó 429, Danubius 2035, Rima 107, Nova 169, Georgia 251.
Sertésvásár
relhmtás 31C0. melyből eladatlanul vlssxa maradt 2100 drb. F.lsörendU 19.000- 20.000, uedctl 18.000 19.000, szedett köxép 17.000 —18000. könnyű 14.000-16.000. elsörendB öreg 18.000 18500, másodrendű 17.000 17.510. angol süldő 18 000 -20 000. szalonna nagyban 22.000 22.000. zsír 25.000,-26 000 lehúzott hus 25.000 —26.000, szalonnás léi sertés 23.000 - 24,000. Irányzat nagyon lanyha.
ríricixl KöHnjil r.k VUL T<k ftvoklár Mar<i tlfcJ KU4 l*. But. foatUl* HJIjr.-fuecU
•oct-M
COSCOldL*
H4ké<ciikil
B\'jdtpttH
aastJfU
KUif/miíjm
Vlkl&la
recöki !«•\'.■
tf. Dl Bakii
Í7D ut
Ssitiviri 1
Hoki M
Mi OöiL Drucht
MirsMil Itl
M»K7. »i>k I
AiL K6*i«o »
ssr-" !
UiUiaj I >1
Hj«™*kk
K\\btu*»um
Pi.AtO.I Of.
ritokila
Olötut
Pttlu I
R4rat
Stiyhao,..® U|.izfl««m
Vaa<aBT«k
S(C4I tif Kéknig
Ond. Ö«pET I
CUcVdíb. V.
Oaai VIU, II
HoAin KUM
faipar. Bctm. !t
Oallaaaa 44
. :■ \'■>. • ■ Unta 1<
KaaiMÜ U »i
Olt *i
Rdiblajtl •
SlUfóaU I
Kulcl 1).
Vtkt k«(ot
(SlIikHtt
Adilt AU»»Uk<
L«»«ol< I
Mnr. i
331 I
jctau
Várod DdMvaiat AtUuxiul Tra*4
takaródra* DlUuior 4\'S
Cakoripai »4l0 .
Oaonrfc 25:
Mttín. cakót O! SUBISM I4Z0
£i«lraUi«<ck
Cilastr — Siallal -Pttfrttl II Tokiji feor -
Kilkixik I5Z4
Uu. Vlllaaoa
ttr l\'id tO\'S iail l>t« •> I
AU !«■ H\'iJ
Aaw f-S PMksi U
OU|lpn S4
MarótI — Sör da aiaat
Pirárotl »ö< il
Király »0r —
KW. SIS
K<£|<»I<5 Cofs. 7
Rd<ii«a)r>»< <11
Oxkwlaai J ll
StAliMa*
Kojil-nllW 1*0
Sía««rli»r t<,
Bein dl
UttU«eiL II
UUkt 7
UB I
Si?1\'
Minu Balft Ida Ldnpt MdrUg
V»olp»i Vitoaryái
Ojriplumoifl
Ootdb«ri<r
Kkrtoa
HiMuUptt
I.ÖT6-WIÖ
r.1"
Stlkit
KtUU Muiíaji Tötök
Oorofi Ounnl
Üil;; -.««i.-
Bárdi
Bdal
Buud4
Ojriri W«
Ox«la Mm
Ptplrlpu
Miasytlpti
St.rf.l-
ZALAI KÖZLÖNY
Apróhirdetések
Aj •próhJrdtlH dl|« 10 KOO K. A cl«nt«6. i minden v«.l»K4bb txtliS&l JII6 «i6Wt »i6n»k ulmll-Ullk. Mlndrn lovibbl ni dili S00 K A hudcUH 4IJ «S6r« lli»ttn.!J < » tOfRilmí idó boiiiiiimlttitlk
Tisztviselőnő Junius l-f belípéire állájt kere*. Cím a kiadóban
Háló- és konyhabcpcndcxésl bútorok eladók L\'ötvöstír 24. sí. alatt
Szarva* szállóban hónapos szobák kladóV. 1487
Rőwid zongora egy planlno hiányosan eladó, Magyar-utca 29. 1597
Könyvelést és magyar-némot
levelezést az esti órákban elvállal helyi pénzintézet cégvezetője. Clm a kldóban.
4 lócrós gőzlokomobil és 900 Hofhcrr-csépltf teljesen uj. kedvezó fizetést feltételek mellett eladó. Weiser Gépgyár Sugár-u. 16. 1539
Ebédifikredenc mirványlappal, asztal és székek eladók Zrínyi Miklós utca 45. 1576
Kézimunkakiállítás Fő-ut 3. szám alatt.
h\'llggönyök, ágyteiitók, lilceabroszok, csipkék, zsebkendők, selyem Ing-nndrá^ok, Icibchcnek olcsó el-árusítása, esetleg részletre. Elvállal lugcönyök összeállítást, lerí lő montlrozását. is*
Budapesti iparmüvésznő Lakást Király-utca 9. szám
Hangjegyujdonságok s
Májusi muzsika: Régi jó Budapest: Tudod-e mlljen kár; De m.\'Ra talán .0* ? Sas Kid harmadik nóUskönyvc; Stux ur. ..I .Halló Amerika* revü legnagyobb sikerű számai: Csillogó lámpafény ... Katóka légy a babám; Kelcll éjszaka; Baj van nálunk Hawayban.
Kaphatók:
F1SCHEL FÜLÖP FIAI
papfrárnházában
155/1925. végrh. srám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajló az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. járásbíróságnak 1925. évi Pk. 3768. számú vég. zése következtében Dr. B;ód Tivadar Ügyvéd által képviselt PUrst József nagykanizsai lakos Javára 1,851.940 K s Jár. erejéig 1925. évi április hó 2-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és fcltiiloglalt és 10,000.000 kor. becsült kővetkező Ingóságok, u m.: különféle ebédlő bulorok nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai kir. Járásbíróság 1925-lk évi V. Pk. 3768. számú végzése folytán 1,85-1.940 kor. tőkekövetelés, ennek 1925. évi Január hó 13. napjától Járó havi 1Vi% kamatai, Ufk, váltódíj és eddig összesen 1,041.600 kor. bíróilag már megállapított költségek erejéig, a netán fizetett összeg leszámítása mellett Pacsa községben u] házban leendő megtartására 1925. évi junius hó 2-ik napjának délelőtti 11 órája határidőül kltUzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly mcRjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-al értelmében készpénzllzetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén bccsáron alul is el lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások Is le- és felultoglaltatták és azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1925. évi május hó 18. napján.
Haán Gyula s. k.,
isas kir. jblrósági végrehajtó.
Olcsón megszállhat Pesten
Barátságos, meleg, tiszta szobák. Központi fűtés egész nap.
Budapest, VIII. Kenyérmezö-u. 4
Rákóczl-utnál, Tabatin mellett.
Magántanulók figyelmébe 1
ni--------
összevont vIzsgAfcra és érettségire teljes anyagi felelősséggel készít elő vidéki tanulókat a BOROSS-CiARDOS tanintézet Budapest. VIII., Rákócziul 57 a. •• Tisztviselőknek részletfizetési kedvezmény. Kiváló Jegyzetek I oi
c A vonat ncrnc Budapestről indul Nagykanizsára érkezik \'k\' A vonat t- neme \'A Nagykaniz.sá- Uudajwflrc rót indul érkezik
1 2 3 4 r> Szem. v. Oyv. bxeni. v. Oyv. Szem. v. £15 frOO 13 30 1730 2155 1-1-55 1320 20-40 21 50 4-35 11 Szem. v. 2 fiyv. 3 Szein. v. •t Gyv. 5 S/em v. 005 650 9-10 1415 14-30 6-55 100 715 8-35 2115
milul indul Nagykanizsára érkezik 1 N\'ai^kani-zárót Indul Szombathelyre érkezik Wicnbe érkezik
i 2 3 \'1 Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v. 900 1147 920 \' 14-53 10 50 K>Y. 21-30 » 7-30 1347 17-55 23-35 1 (iiv. 2 Sím. V .1 njv. ■i Szem. v 500 6-40 1346 17-30 7-10 0-37 15-54 .20-40 1908
1 Pécsről \' Barcsról indul 1 indul Nagykanizsára érkc/ik t Nagykanizsáról indul Barcsra érkezik l\'écsrc érkezik
11 Szem. v. Szem. v. Szem. v. | ——|—4-20 J M0 gyv. 11-30 1!«0 j 2100 7-40 13-26 2315 11 Szem. v. 2\\ Gyv. 3\' Veijy. v. Gyv. 5A5 1405 18-05 2316 7-15 15-47 2058 újtMmres 0-25 9-20 1810 Kipoi.lr 200
f| Gyeké- (]N\'agykani-1 nycsről f zsára indul Ö érkezik i 1
1 jj Oyv. 405 445 ] li i
NYÁRI VASÚTI MENETREND
1925. évi junius hó 5-től
Pénzkölcsönt
gyorsan szerzek ingatlanra kebe lezésre vagy váltóra kezesekkel.
Előnyös kamatfeltételek. Szigriszt László irodája Fő-ut 8. (Bazár-udvar). iw<
mm | M |i • rr r r I
Pünkösdi cipovasar!
A legjobb minőségű cipőket készen és mérték után készítve
Miltényi Sándor és Fia
cipőáruházában
Fő-ut 2. szám :: Városházpalota
1925 május 30.
ZRÍNYI nyomdaipar 1
ÉS KÖNYVKERESKEDÉS R.-T. 9
NAGYKANIZSA, FŐÚT 5. §
— Telefonszámok: 78. is 117. — §
0
Készit mindennemű nyomdai munkákat legszebb g és Ízléses kivitelben — a legszolidabb árakon |
£ A hadigondozottak részére kifizetett járadékoknak s
3 he.yes elszámolása (24776-925. VI. N. M. M. g
| I. és II. minta), a fogyasztási adófőkönyv és be- g
0 sícdísi napijegyzék, valamint mindenféle jegyzői, 0
8 községi és iskolai nyomtatványokat raktáron tart 0
g Felvesz előfizetéseket és hirdetéseket a |
g „Zalai Közlöny" cimli politikai napilapra §
@ 9
WELLS
NAGY VILÁG. TÖRTÉNETE
n-agyarul
Több száz Illusztrációval, tér-kép. is graltkonmclléklcllel. A ma legjelentősebb iról nlkotóaa, történelem a XX. század azemizOg^bM nézve a XX. század embere számár., Világsiker I Ai angol íi német kladi, 4 mllHA példányban kelt cl. A lezlkon-alaku, W0 oldalas, egészvászon-
kötésü könyv iia 665000 kofona. Előzetes megrendelés esetén csak 441.000 K, moly ősszeg május hótól kezdődőleg ha.l 03.OOO K-ás részletekben tőrleszthető.
Előfizetéseket cllogad lapunk kiadóhivatala vagy a kiadó (11 útlap esi, VII. kerti lel. Ilka. utca 31. szlm)
Kérjen I s m e t t e I ó t 1
GENIUS KIADÁS
A SZENT ISTVÁN-TÁRSULAT
legújabb kladvínyal:
skolai hitelemzések.
Irla : dr. Dreher Tódor.
Assisi Szent Ferenc életrajza. — Forditotla: Pálffy Erzsébet grófné.
Az aranyszőrű bárány. Irla: Ajtai Kálmán.
Az angol kath. szocializmus apostola.
Példák a szentek életé-böl. Irta: dr. Czapik Gyula.
A lelkiélet kis kBnyvei I. Évközi sorozat 1. Böjti sorozat
Szent József Imák és elmélkedések. — öszcillitotla: dr. Haiczl Kálmán.
A lenti könyveken kivul a Szent István könyvek
teljes sorozata is raktáron van.
Színek Sándor: A mi Urank Jézus Krisz-us élele (a 4 cvan. gélium szövegéböl).
Madarász Islván dr.: Életproblémák (hitvédelmi előadások).
Tóth Tihamér df.: Az intelligencia lelki gondozása. I. k. Ai ifjúság lelki gondozása.
Környei Paula: Claudia, drámji költemény.
KBnig Kelemen: Küldj Uram, munkásokai!
Brelt József: A magyaroisí?\' 1918/19. évi forradalmi row galmak és a vörös háború lénetc. 1. kötet. A Káralyi-kor-szak főbb eseményei.
Gabányi Jánosi A magyar nem-zei története, 11. kölet.
Kozári Gyula: A Madácli-kérttó az .Emberi okmányok" világításában.\'
Kaphatók a
„ZALAI KÖZLÖNY"
kiadóhivatalában
Nagykanizsa, Fó-ut 5.
Nyomatott t Zrínyi Nyomdaipar éi Könyvkereskedés R.-T -nál. Nagykanizsán, (Nyomdaves»w r OJenbect Károlyi
65. évfolyam, 121. szám Nagykanizsa, 1925 május 31, vasárnap Ara 2000 ktmu
POLITIKAI NAPILAP
tt rtKtóhivitlI l-6-ül 1 lutniubln-Tcklon 7«, nyomé. 117. u>a
Felelős szerkesztő: Kempelen Béla
PÜNKÖSD
A keresztény egyház a Szentlélek eljövetelének ünnepét üli, mellyel bezárul az üdvösség történele s egyházi év elveszti történeti jellegét. A megváltott emberiség lelki szemei előtt megnyíltak azok a végtelen lehetőségek, melyek az űrök éleihez vezetnek s fentarlják a hitel s az erkölcsöt minden idők beláthatatlan végezetéig.
Ezen a szent napon minden magyar szívben is fellobog a hit lángja, felvillan egy jobb jövő reménysugara s kezd meggyö-keresedni lelkünkben az a meggyőződés. hogy Trianon mint pusztító vihar boszutól duzzadő haragjában átjárhatatlan torlaszokat emelhetett ugyan az asztalra kiterített földabrosznak sima lapján, de az ezeréves múltban szorosra összekovácsolt egymásra utaltságunk érzete, jó és balsorsban a közös anyaföldhöz való ragaszkodás egy törekvésbe tö-mörili még azokat is, kiknek egy jobb jövő reményébe vetett hitük csak csalódást hozott s a szenvedélyek tüzétől felajzott lelkük sóvárogva tekint vissza\'az elmúlt évtizedeknek „elnyomatásaira."
A Versailles! palota fehér márványtermében halálos ítéletet mondhattak ki a „győztes" hatalmasságok népek, nemzetek és országok felett, amelyeknek — ha bün a hazaszeretet — egyetlen bünük volt. hogy szerelték hazájukat és hősiesen ontották érte vérüket, de az Igazság kétélű pallosával ketté fogja vágni azoknak a halároknak pókháló-szőttesét. melyeket körénk fontak s újból ki fogja tűzni a magyar trikolórt azoknak a hegycsúcsoknak az ormaira, melyeken még kevéssel ezelőtt is fennen hirdette egy ezeréves múltnak hegyektől, folyóktól, tengertől övezett színterét.
I\'ünkösd magasztos ünnepén szálljon a magyar lelkekbe is a hit, a meggyőződés, hogy a hatalom béklyóba verheti még egy országnak tagjait is, de az Igazság őrt áll az igazságtalanság felelt. A Szentlélek hatalmas ereje szállja meg a lelkeket s higyjűnk egy jobb, egv szebb
jövő feltámadásának reménységében. De a hitet támogassa lemondás mindarról, ami akadálya érvényesülésének; folyondár módjára szője át a becsületes gondolkodású hazaszeretetnek lélekemelő ereje, mely megtanít a Haza érdekében \' dolgozni, mások munkáját megbecsülni, a szenvedésekben osztozkodni s az örömöket is megosztani azokkal, kiknek kevés vagy épen semmi sem jutott ki belőlük az életben: s acélozza meg izmain k.it. hogy annak tudatában nyugodt öntudattal nézhessünk a jövő minden eshetősége elé
Szűnjön meg már a széthu zás. a gyűlölködés, az ármánykodás. a megalkuvás s az alkudozások a Haza jövője érdekében végzendő leiadatokat illetőleg. Minden igaz magyarnak csak egyetlen egy kötelessége lehet: visszaszerezni Hazánk részére az integritást, melynek egyetlen előfeltétele, mely nél kiil meddő minden fáradság: a mindnyájunk érdekében kifejtendő becsületes munka, emberbaráti szeretet s a kötelesség-érzetnek a legmagasabb fokra való fellenditése.
f-zek nélkül játszi gyermek módjára csak szivárványt kergetünk, birtokukban ellenben a legteljesebb siker tudatában végezhetjük Hazánkat visszaszerző nagy feladatainkat.
Hetnrich Ferenc temetése. A
ma reggel clhunvt Heinrkh Ferenc napokkal ezelőtt tüdőgyulladás következtében betegeden meR. A katasztrófa váratlanul következett bc, mert általiban\' azl hitlék, hogy a beteg a gyógyulás utján halad. Temetése az eddigi tervek szerint hétfőn, junius t-én délulán -I órakor lesz. Amennyiben a hatóságok engedélyezik, a család a megboldogult kívánságához képcsl a Heimich-cég unni uti székházából temetteti cl az elhunyt voll kereskedelemügyi minisztert.
A Léderer-Ogy. Léilerer Gusztáváénak ma délelótt kézbesítenék a vádiratot.®A vádirat rendkívül terjedelmes és Lédererné a vádirat egyes részteleit nagyon csodálkozva fogadta. Ha nem jeleni he kifogást a vádirat ellen, akkor néhány hét mulva meg lesz a főtárgyalás.
Iparostanoncok kihelyezése
Kérelem Nagykanizsa Iparosaihoz
NajrvVnnlzM. mi|o« 30
A szombathelyi állami gvermek-menhelv felhivia a nagykanizsai ipa-rosmestcrck figyelmét. hogy amenv-nviben inarnslanoncra volna szükségük, forduljanak a menhelyhez, mely az iskolaév közeledő befejezésivel több, tanoncnak alkalmas fiút fog kihelyezni.
A menhely a 12—15 éves fiukat azért hclvezi cl lehetőleg ipari pályákon. hogv azoknak a mcnhelvi kötelékből való teljes kiválásuk után ne kelljen egész életüket alantas foglalkozásban tölteniük, hanem módjuk legven nnálló ipart kitanulni.
Az elhagyatott gvermekek védelme az egész társadalomnak emberbaráti .kflldcs\'ége. Szép. de nehéz feladat ez, mert hiszen a mcnhelvi gyermeket magához fogadó mesfer erkölcsi felelősséget is vállal a gvermek jó irányban való neveltetése, jellemkéo-zése tekintetében s az élelmezés és ruházással némi anyagi áldozatot is kell hoznia, — röviden atyja és tanítómestere lesz a szülőtlen gyermeknek.
F.zekkcl szemhen azonban a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a rosszivü mesterek legtöbb esetben erkölcsileg is. anyagilag is kárpótlást nyernek. Erkölcsileg felemelő az a tudat, hogy Isten és em|yrck elölt jót cselekedtünk, mikor az elhagyott gyermeket magunkhoz vettük. Nem kisebb erkölcsi érték az a szeretet és ragaszkodás sem, mellyel az ilyen gyermek fog viseltetni mestere iránt. A társadalomnak kicsiny, önhibájukon kívül számkivetettjei, kiknek olyan kevés jutott ki a szeretetből, bőségesen fogják kamatoztatni a reájuk hullott szeretet és gondoskodás minden cscppjét.
A kihelyezés feltételei: A mester viseli az élelmezés, ruházkodás, tanszer, tandíj köl\'ségeket. A kihelyezéskor a menhely a gyermeket minden szükséges ruházattal felszerelve adja ki. — A szokásos 3 helyett 4 évre adják ki a tanoncol, így az tanoncideje leteltével már mint elsőrangú munkaerő szolgálhatja vissza mesterének jótéteményeit és fáradságát. Az ellenőrzés jogát a menhely a felszabadulásig nrtgának tartja fenn. A kihelyezés próbaidőre írásbeli kérelem, vagy az Ipartestület ulján történik.
BWlUelétl hí Ccy bóta ÍO.OOC kocoaa ht/oa Wc»---------- 90.00C koocj
Héviz-fürdő fejlődése
A hévízi park-üdülő
Ma, amikor a magyar fürdőélet veszedelmes konkurrensre talált majdnem valamennyi külföldi fürdóben, melyeknek hangos reklámjai elárasztják csonka országunkat, kutonos fontossággal bir az az örvendetes jelenség, hogy Keszthely s a vele kapcsolatos Héviz fürdőélete u| épít-\' kezésekkcl igyekszik fellendíteni a Balatonnak s űz egész Európában páratlan gyógyhatású magyar kincs-forrásnak, lléviznck fürdőéletét.
Keszthelyen is. Hévízen is, mondhatnánk gombamódra nOltek az utolsó fűrdOévad óta az uj villák, köztük a modern igénveknek megtelelő, külföldi türdok komfortjával versenyző szanatóriumok.
KülOnOsképen a Hévizén tapasz-lalható ilyen fellendülés lesz Örvendetes kihatással már az idei szezonban. Ilévlz kénes gyógyfürdőjét békében Európa minden müveit országából látogatták azok, kik gyógyulási kerestek különféle hajaikra s csak a magyar fürdo-kulfura minden időkben tapasztalt elhanyagoltsága volt az oka, hogy ez az Isten-adta nemzeti vagyont képező gyógyforrás nem lehetett arany-bánvájává a Balaton zalai partjának, közvetve nemzetgazdaságunknak is.
Ezen a téren megbecsülhetetlen szolgálatot testnek a magyar fürdó-üaynek s a gyógyulásra várók nagyszámú seregének a Hévizén legutóbb létesült építkezések. Fiatal, a mai kor, a mai senyvedő gazdasági étet hiányait meglátó orvosok vették kezükbe Hévíz fellendítésének ügyét s óriási anyagi áldozatokkal megalapozták dr. Moseinyl és dr. Barlos keszthelyi orvosok hévízipark-DiWIS-nek nevezett sranatóriumát.
Az épület a hévízi kápolna mogott, közvetlen a park melleit, szemben a szintén újonnan épült Iszap- és homokfardóvt!. a kénes ló legszebb részén, barokk-stílben épült. Jakab Dezső és Sós Aladár budapesti éni-lész-mérnOkOk tervei szerint. A 60 lakószoba és a nagv, európai lordok nívóját elért kOz.Os helyiségek a kétemeletes oldalszárnyakon s a középső háromemeletes traktusban vannak elhelyezve. Az egésznek a tetefén kert van, melyről az egész tóra nyílik kilátás. Minden szobában villany és vízvezeték. Az itt gyógyulást ke-
7AI AI KOZlOhrv
rcsök állandó orvosi felügyelet alatt állnak, diétás konyhán étkezhetnek, iszapfürdőket vehetnek. Nyaraló és beteg egyaránt mindent megtalál itt, hisz ép az volt a célja építtetőinek, hogy egy helyen adjon meg a közönségnek mindent, amire szüksége van.
Maga Hévíz és környéke is nagy változásokon ment át az utóbbi időben. Az Isten áldotta vizÜ tó partjáról eltűntek a barátságtalan nádasok s helyüket gondozott sétányok foglalták cl. Általában remélhető, hogy amit 32 elmúlt esztendők mulasztásai vétettek a magyar fürdők eme leggazdagabbikának ki nem használása által, azt jóváteszi az uj generáció, mely a külföldre hordott, magyar verejtéken szerzett pénzt igyekszik lekötni itthon, ln>l olyan kincseink vannak, melyeket nem pótolhat az idegen fürdők leghangosabb réklámja sem. (=)
Adóhivatalt és járásbíróságot Pacsának!
V Pacsa, inájus 30 Köztudomásra jutott, hogy Zala-vármegyében a pénzügyígazgatóságot megszüntetik és három uj adóhivatalt állítanak fel: Zalaszentgróton, Balatonfüreden és Lentiben. E hír szerint Pacsa, a melynek oly sokszor beígérték az adóhivatalt, ismét kimaradt a számításból.
Ha vármegyénk térképére tekintünk, Patsa nemcsak a pacsai járásnak, de az egész vármegyének középpontjában fekszik. Fájdalom, a sors két balkézzel dolgozott, mert Pacsától elveti ii.inden elvehető!. Valamikor volt járásbírósága, adóhivatala, melynek létjogosultságát még a Bach-korszakban is elismertek; azonban a jelen kor emberei,
vezetői némán, begombolódzva hallgatnak, mikor a pacsai járás fejlődési lehetőségéről és lakosságának úgyszólván létérdekéről van szó.
Pacsa tehát ismét lemaradt! Ha közelebb vizsgáljuk a dolgot, a pacsai járásnak 35 községe is részesen 40.428 lakósa van. A, 35 községnek közigazgatási székhelye Pacsa, igy a főszolgabírói hivatal is pacsán van, ellenben járásbiióilag és adóhivataliig három város osztozkodik rajra : igy Nagykanizsa, Zalaegerszeg és Keszthely; melyek 24—30 krurre vannak tőle.
A mai rideg szanálási világban, mikor minden sillingről számot ak ir-i nak venni, számítsák ki, vájjon mily összeget tesz ki annak a pacsai járásbeli lakósnak vesztesége, a kinek ügyes-bajos dolgai elvégzése miatt saját járásából három felé is kell futnia?
Nem végezhetné-e cl minden dolgát Pacsán a pacsai járásbeli lakos ? Elég volt az alvásból, ébredjenek fel a pacsai járás vezető emberei! Tenni, cselekedni kell végre és céltudatos munkával megszerezni Pacsának az adóhivatalt és járásbíróságot. Landi Ferenc.
A miniszterelnök genfi tartózkodása. Hcthlen István gróf miniszterelnök elutazása előtt kijenteltc az újságíróknak, hogy valószínűleg junius 15-ig marad Genfben, azt azonban még nem tudja, hogy Had János pénztlgvminiszter is marad-e eddig az időpontig. Smith népszövetségi lőbizto^ szintén Genfbe utazik. A pénzügyminiszter kijelentette, hogy végre nyugvópontra hozzák a tisztviselők fizetésrendezését. A valutareform kérdésével visszaérkeztc után foglalkozik. A mezőgazdasági hitel ügyét teljesen elintézte. Azeire vonatkozó rendelete távollétében fog megjelenni.
Senki Asszonya
Irta: Barbaríts Lajos (2)
És Dóra meghalt...
Mikor este a kis Pubi lefeküdt, sokáig nem tudott\'elaludni. Szöszkc feiét párnáiba fúrta s a nagy sötétnek, az egész ház nyugalmas csendjének újra, sokáig suttogta:
— Dóra... Dóra... Dóra...
Aztán alig várta a következő va-sárnapo, mikor Tilda nénjével fel szokott menni a zárda kis kápolnájába délutáni litániára.
Máskor is, mindig ezért ^várta a vasárnap délutánt, de igy, ilyen türelmetlenül, ilyen összeszoruló szívvel, valahányszor rágondolt, még soha.
Az emeleten volt a kis kápolna. Világoskék mennyezetén aranyos csillagok ragyogtak. Köröskörül csupa virág, csipke, álmatag fátylak és a kórusból, mintha nagyon messziről, egy más világból jönne, halkszavu karének. Csak a jóságos arcú kedvesnővérek nagy olvasója zörrent néha és a gyertyák sercegtek a hófehér oltár felelt.
Ide vonultak fel néma sorokban a zárda növendékei és néhányan a künn zajló világból pár percnyi megpihenésre. Sok volt a városban a templom, de olyan igazán, olyan szinte az égig emelkedetten nem lehetett imádkozni sehol, mint a ked-vesnövérek gyönyörű, csupa letom-
pított, halavány színekkel, fénnyel, hangokkal ékes miniatür-tempio-mában.
Pubi ezen a vasárnap délután a\'ig tette le a kanalat, máris unszolta nénjét, hogy cl ne késsenek a litániá-lól. Mikor aztán olt voltak, le nem vette szemét az ajtóról, ahol egyformán, sötét sziliekbe öltözötten, néma párokban jöltek fel a bennlakók.
— Dórát kereste kőztük.
Következő vasárnap is kereste.
Aztán még sok vasárnapon. Sokszor megdobbant a szive, szinte a torkában, mikor azt hitte, rátalált és nézheti egy hosszú félóráig, hogyan hajtja fejét az imádságos könyve fölé s talán c^yszír még arra is néz véletlenül és észreveszi őt, akii lehetetlen, hogy ne látott volna onnét a színpadról is, mikor a kis elsős gimuázista szinte felolvadt a nagy leány, a felsős, utolsóéves növendék csodálásában.
Egyszer, hónapok multán, vasárnap kora reggeli mise után, Tilda nénivel együtt mentek le a kápolnából a szőnyeges, pálmás, virágos lépcsőn. Az előcsarnok egyik ablak-zugából ijedt, hirtelen jött zokogás bontogatta az áldott levegőjű csendet.
— Mária nővér... sürgöny... az apám... meghall az édesapám! — tördelte a szót az egyik bennlakó leány s a nővér vállára borulva sirt... sírt keservesen. A nővér arca is lassan elborult, amint átölelte, vi-
Megbüntettek tízezer koronára
Egy kihágásban elmarasztalt adóalany tapasztalatai az egyszerűsített adminisztráció körül Nagykanizsa május 30
Most már jóval tul az események közvetlen hatásán, melyek talán tuU zásra ragadták volna tollamat, — megírom, mit is jelent voltaképen, ha valakit ma, a beegyszcrüsitelt adminisztráció idején megbllntelnek 10 000 koronára.
Szerintem az ilyetén büntetésnél nem is a kirótt összeget szánták büntetésnek, hanem azt a kulíurát, amit ki kell állani és végig keil futkosni, míg az egy darab 10.000 koronás magyar államjegyct elfogadják.
Műhelyemben nem volt kiakasztva a munkarend vagy ehhez hasonló, bagatell-ügybcn kaptam idézést feljelentésre. Tisztességtudóan elmentem, fel a városháza második emeletére. Olt vártam, vártam és vártam, mig reám került a sor. Jegyzőkönyv, ez, az, satöbbi — elitéltek 10.000 koronára.
— Nem fellebbez ?
— Nem.
— Jogerős!
— Kérem, fizetem is azonnal.
No és itt kezdődött a kálvária.
A gépirókisasszony ugyanis — sokan lévén még az ajtó előtt — nem ért rá nekem ellcnnyugiát .adni.
(Egyszer, 3—4 éve volt valami kihágási ügyem, akkor még nem volt ilyen parádés a néhány koronás büntetés utja zsebemtől a városi kasszáig. Akkor itt nyomban fizettem és befejezést nyert az ügyem.) • Szóv.\\l az ellcnnyugta. Azl mondták, jöjjek valamikor 2 bélen belül-
Pontosan a 14. napon jelcntkez-
gasítalgatta növendékét, mígnem az 0 szeméből is kicsordult a könny és elakadt a szava. Két fehér kezével csak felemelte a leány könnyes arcát és csókot lehelt a homlokára.
— Menj, gyermekem! És nyugodj meg az Ég rendelésében...
A fehérarcú, kisirt szemű, szomorú leány — Dóra volt.
A kis gimnazista szivén soha nem érzett fájdalom hasított át és napokig a szav& sem lehetett venni odahaza. Csak esténként suttogta most már sirva a párnái közé:
— Dóra... Dóra... Dóra...
Aztán nem látta többet soha.
Hiába kereste. Vissza sem jött talán. Nem tudta, mi történt vele^
De a lelkében élt tovább, lefekvéskor sokáig el nem mulasztotta, hogy imádkozzék érte és cl-elsirdo-gált néha, mikor egyedül maradt.
Lassan oszladozott a nagykosaras, téli melegkcndős, rikitó falusi színekbe, meg s >k feketébe bugyolált hetivásárnapi tömeg, ami egész délelőtt ugy* sürgött-forgott, vonaglott az utcán, mint lomha álmából éhségre felvert óriáskígyó.
Valaki jött szemközt velem. Fáradt, messze utak szomorúságát hordozta fehér arcán, melyen csak nagy, árnyékos szeme hirdette, hogy ó az, akinek nincs neve, nincs alakja és nincs mosolya sem.
O az, akit nem ismerek, aki soha-
-_1925 májú* 31.
lem újra a városháza második emeletén. Ekkor aztán sikerült néhány aláírás és stambilia árán megkapnom az ellennyugtát. Boldogan akartam fizetni. Ekkor azonban megmagyarázták, hogy menjek cs3k le, ott végig, aztán balra, azon is végig, vasajtó, lépcső, jobbra a végén -a^wz-más fejjel kitántorogtam siciórai keresgélés, kérdezősködés, téves ajtónyitás után megtaláltam a számvevőség ajtaját. Itt kellett volna az összegei is rávezetni az ellennyug-tára, mert az akták már ide leküldték számfejtés vagy mi végett.
Előadlam kérésemet, az ellennyugtát s az aktaszámot. Visszaküldték, hogy ott fent kell a kitöltést elvégezni. Felmentem, leküldték újra. Akkor — könyörületből talán — kitöltötték. Azután meg számfejtették. Újra aláírás, pecsét, előjegyzés, könyvelés. Sietve húzom elő a 10.000*^ koronát. Itt sem fogadják cl. Azt mondják, menjek az ellcnnyugtával most az adóhivatalba.
Véksökig elkeseredve nyakamba veszem a városháza labirintusait és keresem az adóhivatalt. No, megvan az is. Most bemegyek. Ember legyen, aki ott kiigazodik. Sehol nincs kiirva valami útbaigazítás, mit, hol kell fizetni. Megkérdem, megmondják. Ott megállok. Állok és várok ... Még mindig várok.
Valaki rátnnéz, aztán számol és ir, topább.
Egyszer aztán megunja és elveszi az ellennyugtát. A pénzt, mintha csak meg volna babonázva, visszatolja. — Itt megint csak irást kapok; aláírás, pecsét, könyvelés, feljegyzés stb. után jutok a pénztárba, illetve csak annak ablaka elé. \'
Itt tanulmányozhatom, hogyan kell egy bankjegy-csomót elölről mcgol-
sem látott, csak beletévedt az életembe s azóta sem tudom, álom-c, hazuság-e, vágy-c.
Nem az enyém... és nem, ezerszer nem — a másé. A Senki Asszonya ő. (Vége.)
Pünkösd
Irta: NAGY LAJOS Bátortalan, csendes. bus csüggedők
Kiket a Mester elhagyott. Várjátok a megígért változást,
A esodátatosat, nagyot. Atyjának jobbjón, felteglrónuMin
Jézus már tizednapja ill S ti néztek csüggedten a: Eg felé-Mi van a felhókőn felül ?
S száll, száll szélvészek zúgása közölt
A Szentlélek,\' íz üzenet. Mely a tanítványok kebeüben
Erő s bátorság tüze lelt. Bátorság s ékesszólás fegyverét
Küldötte le jézus nekik S bár légyen sorsuk vértanúi sors. Ók a Szentielket hirdetik...
No és e földre mikor száll le már
Ama szent lelked Krisztusom ? Hogy öklivel szétverjen nemzeiiink
Indáson, farizeuson ?... Hogy hunyász eb módján nr nézze e:
Mint oszlozának köntösén, Mert rablókézen ill a völgy, a hegy, A fa, a viz, az érc, a szén.
Küldd el Bátorság leikéi én Uram
S karomba durva őserőt, Hogy légyen újra miénk a miénk.
Amin! voll öt-hat év előtt. De hogy bitor rablók bilincsein
Kötözve légyen a kezünk: Inkább hitvallók mártírjaiként Az utolsó magyarig elveszünk!

1925 május 29.
ZAI.AI KÖZLÖNY
vásni, aztán megfordítani s darabonként megsodorintgatva,- megropogtatva, gyűrögetve és simogatva megolvasni az egészet a hátlapja felöl is.
Itt azonban végre mégis csak elteszik a 10.000 koronát s egy nyugta körülményes kiállítása után elhagyhatom a városházát...
Ilyen Magyarországon a közigazgatás ! — rb—
A katonatemetőért
Nagykanizsa, málus 30
A Nagykanizsai Bankegyesület és Délzalai Takarékpénztár Részvénytársaság akciónk megindulásakor jegyzett 5 sirkö-adományát 257.500 koronával teljes összegre egészítette ki.
Kalch József kantinos ugyancsak kiegészítette 2 sírkő-adományát 243 ezer koronára.
Lehocky Erzsébet 121.500 koronával egy sírkő felállítását vállalta. •
A hősök ünnepének a csonka ország minden vidékén megünnepelt napján az eddigieknél is szomorúbb szívvel kell járnunk hősi halottaink néma városában, 1300 örökre elpihent, hazájáért meghalt embertársunk porai felett.
A hősök ünnepének ezen a napján is csak kérő szavunk van a gyászos emlékeket ünneplő élőkhöz.
Kérünk azok otfvébcn, kiknek porladó csontjai felett ma millió magyar lélek imádsága jár, -r- kérünk csak annyit, hogy neveiket kőbe vésve adhassuk át azoknak is, kik már csak a történelem lapjairól fogják megismerni a világon átviharzott, élö ember-rendeket arató borzalmak esztendeit.
ók mindnyájan megtelték kötelességüket. Meleg vérük övéiktöl távol öntözte talán idegen országok földjét, — aztán elhozták őket haza, meghalni, eltemetni magyar földbe. És magyar földön nem jutott nekik annyi a kegyeletből, hogy nevüket megőrizné a mai generáció az el-jövendőknek.
Mi megindítottuk 8 közönségünk áldozatkész segítségével lassan megvalósítjuk a sírkő-felállítás akcióját. Ehhez azonban még mindig ujabb áldozatokra, ujabb adakozásra — pénzre vayi szükségünk.
121.500 koronát kérünk egy-egy sírkőre. Egy-egy hazájáért elvérzett ember életéért ennyi a mi adónk és kárpótlásunk. Ennyit adunk nem is annyira érdem, mint hazafiúi és vallási kötelesség; olyan kötelesség.
Amundsenről még nics hir. Londonból jelentik: Algarsson, ki Liverpolból északsarki repülőexpe-diciót szervez és aki Amundsen vetélytársa, az északi sarkra való repülésben félbeszakította tervének végrehajtását, hogy Amundsen segítségére siessen. A Morning Post értesülése szerint Algarsson reméli, hogy.néhány nap múlva útnak indulhat.
Gazdasági problémák
A gyáripar s a mezőgazdasági termelés
A magyar gyáripar jelenlegi helyzetében a legnagyobb várakozással tekint a kormányelnök és a pénzügyminiszter genfi utja elé. Hiszen arról van szó, hogy a pünköst utáni tárgyalásokon megnyerjék a Nép szövetség hozzájárulását ahhoz a beruházási programhoz, amelyet a rendes költségvetésbe felvett évi 12 millió arany koronás, általános gazdasági szempontból valóban számba is alig jövő beruházásokon tul a kormány kidolgozott és előkészített.
Mint ismeretes kb. 50 millió arany koronás beruházásokról van szó, melyek keretében a Mav és a Déli Vasút waggonparkjának felújítása a magyar waggongyáraknak, a posta és távírda beszerzései ismét más iparágaknak, a lakásépítési akció folytatása az építkezési iparoknak, az útépítés a kőbányáknak, ludak építése és javítása pe<.Mg nagyszabású vasszerkezeti iparunknak lesz hivatva foglalkoztatást biztosítani. A gazdasági élet vérkeringésének élénkülését várja az ipar ezektől a beruházásoktól a munkanélküliség enyhítését s csak az volna kívánatos, hogy a jóváhagyás után sürgőseit hozzáfogjanak a program végrehajtásához, hogy ekként az átmeneti hónapok alatt, amig az őszi hónapokban a remélhetően kedvező termés fog ujabi) lendületet adni a gazdasági életnek, foglalkoztatást és keresetet tudjunk iparunknak biztosítani.
Mert a gyárip:.r helyzete, ha az utóbbi hetekben nem is rosszabbodott lényegesen, semmi esetre sem javult, a munkanélküliség legfeljebb stagnál, de semmi esetre sem csökkent s a legközelebbi hónapok mindeneseire súlyos gondokat okoznak a gazdasági köröknek.
Szó van arról is, hogy a genfi tárgyalásoknál valamely formában napirendre kerül a középipar hitelének kérdése is, mely szintén a legsürgősebb megoldásra váró gazdasági problémák közé tartozik. Egyelőre várjuk a termés sorsit, mert a terméssel dől cl gazdasági helyzetünk alakulása.
Az ipari termelés a mezőgazdaságra van utalva, de ugyanolyan mérték-ben függ a mezőgazdaság helyzete is az ipar foglalkoztatásától és fejlődésétől. A két termelési ág egymásra utaltsága valóban indokolttá tenné legszorosabb együttműködésüket gazdasági problémáink megoldásánál, amit sajnos, nem tapasztalunk mindig. Különösen lapasztalható a most folyamatban levő kereskedelmi szerződéses tárgyalásoknál, pedig sok tekintetben mezőgazdasági termelésünk jövője is függ attól, hogy a körülöttünk levő államokkal egész gazdaságunk érdekeinek megfelelő megállapodásokat köthessünk.
A pünkösdi ünnepektől ennek dacára sok tekintetben kedvező fordulatot várunk gazdasági helyzetünkben.
NAPIREND
Május 31, vasárnap
• Római katolikus: Punk. v. Protestál Pünk. v. Izraelita: Szíván hó 8.
Nap kel regjei 4 óta 08 pcrcko/. nyu-,-tdk dílurtn 7 óra -18 perckor.
A Meteorológiai Intézet jelentése sze rlnt túlnyomóan száraz Idő válható, lé nyegléién hóváltozAssal.
Hősök emlékünnepélye a felső-templom elóttl téren délelőtt 10 órakor.
NTK VSK-inérkőzés a Zrínyi Sporttelepen délután S órakor.
Iparostanoncok klá1litá»n a központi elemi Iskolában. Nyílva egész nap.
Junius I, hétfő
Római katolikus: Púnk h. Protestáns: Punk. h. Izraelita: SzIvau hó 9.
Nap kel reggel -1 óra \' 6 perckor, nyugszik délután / óra . 0 perekor.
Az Iparos Dafárda sétatéri mulatsága délután 3 órakor.
A Kiskanizsai Polgári Olvasókör sciuielőadasa délután •! órakor és táncmulatság este 8 órakor,
ZTE—VSK-mérközés a Zrínyi Sporttelepen délután :» órakor
Iparostanoncok kiállítása a központi elemi Iskolában. Nyitva egész nap.
A Trunsdanubia Sport Egyesület műkedvelő előadasa a Polgári Egylet- { ben csle (él 9 órakor.
í
Junius 2, kedd
Római katolikus: Erazmus. Protestáns: • Anna. Izraelita: Szivan hó 10.
Nap kel tenne! -t óra 06 perckor, nyug- j szik délután 7 óra SÍ perckor. j
Levél
Irta: PITTORRSSA
Május van. Szitál az es»$ s- halkan hullanak a cseppek... Vájjon aiit-e a nap nmt tifeleiek ■■■?
A rózsabimbó, A tearózsa bus fejét lehajtja lankán S t!yi)lnck a könnyek minden egyes szirmán.
És mig sem irtai . . . Petiig igírled és én egyre-egyre vártam, Minden levélen az irasotl latiam . . .
Hiába volt . . . Az Idegen sorokban rád estik soh\'se leltem IX- nem sírok, ne félj, csak jaj a lelkem ...
Majd elfeledlek . . . Szilát az eső s halkan hullanak a cseppek... Egyszer — taUin — majd «\'/i is elfeledlek.
PÜNKÖSD
A Katolikus Anyaszentegyház a mai napot a Szentlélek Úristen th-fyjsőilésének szetUeli. A püspök a hívőknek hitükben való megerősítése végett a bérpiálás szentségét osztja ki. te a pünkösdi Ulek llites nyelvei áthatják azokat, akik hisznek llenne és a szeretel, erősség, kitartás, jóság lesznek árrá fölöllilk. l-s mindenütt, ahol a Lélek uralkodik — távozik a gonoszság, menekül ií bitn, a szerelel csókja forrasztja össze a -Testvérekel. akik egy családnak gyermekei, és a Lélek jelét viselik homlokukon. És lüz hatja át a föld lakóinak lelkét, szemükről lehull a föld anyagiasságának fátyla és n pitnköSili lángnyelvek fényében fogják fel a földi muló életei, benső énjük pedig hatalmas lendüleltel szarnyal a Végtelenség, a firmámén-hím, a Lélek felé...
Veni Creator, Spirllus!... (B)
KULTURESTÉLYEK ÉS MULATSÁGOK
Ju.-.Iuj 6: A Nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet ballett-etóadlsa a Pof-gin egyletben.
Jü",u* J; A N"Sykani<Mi Keresztény
Jótékony Nóegylet ballett-elíadása a Polgári ügyletben.
J""\'"5 8: A Nagykanizsai Keresztény jotekony Nőegylet balelt-elóaitlsa a Polgárt Egyletben.
— Lapunk legközelebbi száma a kellős ünnepre való tekintettel szerdán reggel a rendes időben jelenik meg.
— A Itősők emlékünnepélye ma
délelőlt 10 órakor kezdődik a felső-templom előtti léren mondott táborimisével.
— Jelentkezés zarándokút™.
A szentévi jubileumi zarándoklatok a világ minden részéből keresik lel a nyár folyamán is Rómái, vele kapcsolatban Lourdest, Limpiast s a magyar királyi család tartózkodási helyét, Lequeitiőt. Tóth János soproni plébános julius 6-től július 27-ig tetjedő időben az említett helyek érintésével nyolcjdik zarándoklatát vezeli a Szentatya elé. Ennek a zarándoklatnak inkább la-nutmányut-jellege lesz, papnövendékek, cserkészek, vasutasod, tisztviselők stb. részvételével. Összes költség 5,500.000 korona. Jelentkezni lehet legsürgősebben a zarándoklat vezetőjénél.
— Rokkffntak háznál való felülvizsgálata. A Zalai Közlöny cgy-izben már állást foglalt a rokkant-felülvizsgálatnak a városháza II. emeletén való tartása ellen. Tegnap azulán a polgármester elrendelte, hogy ezentúl azokat a rokkantakat, kik nem tudnak rokkantságuk, betegségük lolylán felmenni a II. emeletre, lakásaikon vizsgálja meg a bizottság, melynek a város ecélra fogatot bocsál rendelkezésére. Hogy a vizsgálat az arra szorulóknál igy megtörténhessék, az idegsokkos, súlyos helcg vagy egyéb ok miall emelet-járásra képtelen rokkantak lakcímüket haladéktalanul jelentsék bc a polgármesteri hivatalhoz vagy a felülvizsgáló bizottsághoz. Ugyancsak elrendelte a polgármester, hogy a rokkant-illetmények havi folyósítása is a rokkantságnak ezekben az eseteiben a földszinti adópénztárnál történjék.
— Az Irgalmas-nővérek kripta építésére adakoztak Bruncsics József 200.000, özv. Gombos Istvánné 200.000, Szabó Antalné 100.000 koronái. Az adományokért köszönetet mond Mária irg. nővér.
■ ■ Gyermekkocsik, nytigágyak, utazókosarak, bőröndök Szerbnél, Csengery-ut 6.
Nagy jövedelmet
biztosító körképviselet szervezőképes kereskedő vagy ,B\' listásnak
átadó.
Felvilágosítást ad: i«t Magyar Távirati Iroda Nagykanizsai Kirendeltsége Király-utca 40. 1. em., 4.
ZALAI KÖZLÖNY
1925 május 31.
=- Esküvő. Szenlgyörgyi és bárl-fai Laurentzy Oszkár ib. vm. főjegyző és heresi és oláhsági özv. Pialsech Islvánné folyó hő 30-án házasságot kötöttek.
Junius hő 5-én délután 5 őrakor vezeti oltárhoz Nagykanizsán Bódog György, Osvald Erzsébetet.
— A Magyar Történelmi Társulat vándorgyűlése Nagykanizsán. A Magyar Történelmi Társulat a nagykanizsai Zrinyi Irodalmi és Művészeti KOr felkérésére november hónapban Nagykanizsán larlja vándorgyűlését, melyen részlvcsz grőf Klebelsberg Kunő kultuszminiszter is, a Társulat elnöke. A vándorgyűlés előadói lesznek llolub Jőzsef pécsi egyetemi tanár és Tuti Béla prelálus-kanonok.
— Eljegyzések. Weho/schilz Nándor DV. hivatalnok és Frey Maca ma tartják eljegyzésüket.
Horváth István eljegyezte Báder Rőzsikál. (Minden külön értesítés helyett.)
Czurda Oszkár várm. gazd. felügyelő, tart. honv. százados eljegyezte Szettler Irma Valéiiál. (Minden külön érlesités helyett). j
— Plébániánk hitélete cim alatl | dr. Vargha P. Theodorich plébános ; főszerkesztősége, Gulyás P. Gellért j felelős szerkesztése s Ehrlich P. : Alajos kiskanizsai segédlelkész társ- j szerkesztése alatl mint a Kerencrendi ; plébánia hivatalos lapja havi folyó- J irat indult meg Nagykanizsán. A ; júniusi első szám a Bevezető után ismerteti az e havi ünnepeket, részletesen foglalkozik az egyesületi élettel, közli az anyakönyvi hirekel s tartalmazza a .Kiskanizsai Értesiti)"-!. Ára 1000 korona.
— Felülfizetések és adományok n kegyesrendi reálgimnázium ünnepélyére lír ínkey József egymillió K. ilr. ItáfC/ay Ferencné 50". dr. Varga Theodorieti 200, Halváx (iyula 150, Hisclicl Ftilóp l\'iat. dr. Fodor Aladár, HoHmann lkrn.il. Kaiscr lirnó, Király Sándor, dr. Országll Lajos, V.lkó Ágoston 100-100; Pollik Lmil 70,. dr. Szabó Lajos G0. dr. Balázs Zsigmond, Hirllia Miksa, liüder Józsvl, ítreuer Vilmos, Grossz Ernő, dr. Kauímanii Lajos, Obcmyik F.de, Sólonyi Káioly 90—XI; Hraneczky József, Hohoss János, Sebestyén (iéza 40—W; dr. Hajdú Oyulá, dr. Kenedy Imre, N. N.. Szilvay Gvula 30 - 30: Frank Manó. Klein józscl. Kirschner Mór, Pollák Frnóné, Ozv. Sálár Ödönné, Steiner Henriit & Z*> ; Nittl Norbert, l\'erlsz I>cz«ó 20—20; Ardai Simon, Mcdgyesy lOrsef, Schnitzer Oda 10—10: N. N.. .N, N. 9 ezer K. - Ilazsó József 20 drb. uj széket, lliró Testvérek a színfalak készítéséhez lícekct ajándékoztak. Muzlkár Vince és Antolits Ignác a színfalak munkálatait szívességből végezték A nemes szivtt adakozóknak ezúton mond hálás köszönetet az. ifjúság nevíben az intézet igazgatója.
— Lányos mamák figyelmébe!
Köfosá\'rukat legolcsóbban a Tulipán Áruházban vásárolhatnak, Krámer Istvánnál.
Katonai é* egyenruházati cikkekben a inir limerl legolcsóbb bevásárlást lotrás.
egyedüli szaküzlet Bpunoslo*JáxaelSugár.ut53.Tel.?IO
— Hadirokkantak ruha akciója. A népjóléti miniszter a főis|>ánuk utján nagyarányú ruhaakciót inditotl meg a hadirokkantak, özvegyek és árvák céljaira. Tarányi Ferenc dr. főispán is megkezdte a Zalamegyére eső kontingens kiosztásának előmunkálatait. Így felhívta Nagykanizsa város tanácsát is, liogy a kiosztás iránt intézkedjék. A \'anács a Rokkant-szövetség helyi csoportjával fog érintkezésbe lépni, hogy pontos adatokat terjeszthessen be a szükségletről. Az akció keretében az arra valóban rászorulók 90.000 koronáért kapnak egy öltöny gyapju-ruhát, 70.000 koronáért egy öltöny vászon-ruhát, 50.000 koronáért egy pár bakancsot. i
— A Budai Dalárda fogadtatása. Mire e surok napvilágot látnak, már megtörtént a Budai Dalárdának ünnepélyes f .gadtatása a nagykanizsai pályaudvaron. A fogadtatásban, mc-lvtől lapunknak legközelebbi számában részletesen megemlékezni fogunk, részt vittek az Ipartestületi- és Postásdalárda s a Zrinyi Irodalmi és Művészet: Körnek dalárdája.
— Az Ipartestületi Dalárda Pünkösd hétfői juniálisát óriási készülődés előzte meg. Minden jel arra mutat, hogy ez a Stlgár-iiti kert-ünnepály mindenben sikcitllm fog. Az érdeklődés oly mértékben n>il-vánul meg a juniális iránt, liogy a kerthelyiség valószínűleg kicsinynek fog bizonyulni. Amellett a rendezőség mimiept elkövel, hogy a közönség jót érezze magát. Szórakozásban bőven lesz része, amit még fokozni fog a kitűnő k\'.:r,yha és ital-netnllck bámulatos olcsó árak mellett. Megjósolhatjuk tehát, liogy a közönség egy igazi kerti mulatság ezer változatosságában gyönyörködhetik, amit kiegészít még az. hogy az esti órákban ötven villanyégő Ingja odavarázsolni a nappali világosságot. Asztalok, székek és padok pedig bőven lesznek, miáltal kényelmes illésekről is gondoskodott a figyelmét mindenre kiterjesztő rendezőség.
SZABADALMAT
mcRSKfcr. írlíkcsll minden itlamban
ÁRON ÉS MOLNÁR
budapest. vm.. józser-KÖRirr 9. szAm
.IMUUlík Ulmuln/i}4« dljUlinol. 1529
--/-SV
risztclcttcl értesítem az igen} tiszteli közönséget, hogy üzletemben bevezettem a
menü-rendszert.
Ebéd 1 leves, sült, burgonyával, főzelékkel és tészla 20.U00 K Vacsora : sült, burgonyával és salátával és sajt 16.000 K. Tisztelettel KISS ERNŐ
_„Korona" ■acAllodá^^
— Anyakönyvi hírek. „Születés: Dervalics György földművesnek fia, Kovács Gyula állami rendőrnek leánya, Németh János téglagyári munkásnak fia, Gödinek József szeszgyári munkásnak leánya, Kovács László vasúti alkalmazottnak leánya, Góber óyörgy földművesnek leánya, Sneff György kőművesnek fia, Dervalics József korcsmárosnak leánya, Mlinarits Jenő cipészmesternek fia, Rosenberg Béla kereskedőnek leánya, Bencze László földművesnek fia, Andor Teréz napszámosnak leánya, Szakacsics Károly szobafestő-segédnek fia, Németh János dv. alkalmazottnak 1 fia, 1 leánya (ikrek). — Házasságot kötöttek: Kálovics József földműves Kis Aidával, Kcrcsmár Nándor kőműves-segéd Nizzából Dervalics Katalinnal, Hácsik Mihály kereskedő Szegedről Rosenfeld Arankával, Hild József épületanyag kereskedő Ács Máriával, Strebelovszki Ferenc kovácsmester l/jmbcrt Katalinnal, Markó András földműves Mátyás Rozáliával, Major Károly napszámos Vajda Orsolyával, Mógcr Lajos cipész-segéd Horváth Máriával, Kororiya Gyula szíjgyártó- mester Paal Annával, Tarabó Gyula mészárossegéd Czeiner Annával, szenlgyörgyi és bártfai Laurentzy Oszkár tb. vármegyei főjegyző heresi és oláhiági
. özv. Piatsek Istvánné szül. Kelc
I Györgyikével. — Elhaltak: Orsós Sándor 7 hónapos, tüdőlob; Krisztián Anna 15 éves, lüdőgümőkór; özv. Mohovics Péterr.é Heiszter Borbála 70 éves, végelgyengülés; Snidár Anna 7 napos, veleszületett gyengeség ; Kluger Jakab magánzó 75 éves, aggkori végkimerítlés; PiszkácsSín-dor magánzó 70 éves, végelgyengülés; Tanai Anna napszámos 60 éves, agyszélhüdés; Szélig Gizella varrónő 17 éves, tüdőlob; Tánczos Antal 6 éves, merevgörcs.
— Színielőadás Kiskanizsán. Pünkösd hétfőn a kiskanizsai olvasókör műkedvelő gárdája a kör udvarán, ha ehhez az idó nem kedvezne, a nagyteremben, előadja Sárdonyi Géza A bor cimü három-felvcnasos népszínművét. Az előadás délután 4 órakor, az azt követő táncmulatság este 8 órakar kezdőttik.
— Ösztöndíj adományozása. A
soproni kereskedelmi és iparkamara fennállásának 75. évfordulójának emlékére 1,500.000 K összegű ösztöndijat létesített egy olyan felső kereskedelmi iskolai érettségiző tanuló számára, aki szerény anyagi viszonyai mellett is megfelelő tanulmányi eredményt tud felmutatni és akiről feltehető, hogy hazáját szerető, becsületes magyar kereskedő válik belőle. Ezt az ösztöndíjat fíencze László a negyedik évfolyamot végzett ta-i nulója nyerte el.
— Nagy meleg lesz júniusban.
Sirius mester, az ismert időjós nagyon nagy hőséget igér junius hónapra. Még 50 Celsius fokos me-léggel is fenyegetődzik s kijelenti, hogy e forró hónap túlnyomóan száraz lesz.
— Újból sok a mulasztó levente. A tavaszi vasárnapok ugy-iátszik megint elfeledtetik a leventékkel kötelességeiket. A testnevelési órákról minden vasárnap több és több elmaradt. A legutóbbi vasárnap közel 500 volt a hiányzó leventék száma a három csoportban együttesen. A hatóság a legszigorúbban vonja felelősségre a kötelességükről megfeledkezett levente-ifjakat.
— A himlőoltás eredménye.
Nagykanizsán az elmúlt hetekben megtörtént himlőoltás alkalmával 230, Kiskanizsán 119 kisgyermeket oltottak bc a tiszti orvosok. Az elemi iskolákban beoltottak száma meghaladja a 400-at.
— Hat hatóság körözte H. Juda Lászlót. A nagykanizsai rendőrkapitányság tegnap küldle meg hat hatóságnak az értesítést //o/vJ/A Juda László letartóztatásáról. Ezl a xiakanizsai talajból kinőtt, lassan" országos karriert alapító tolvajt ugyanis egyszerre 6 hatóság körözte Nagykanizsa, Kaposvárról két h?tó-ság, Budapest, Dombovár, Ujdom-bovár, Szekszárd és Székesfehérvár. Ezeken a helyeken vagy a hozzájuk tartozó körletekben H. Juda László mindenütt garázdálkodott.
— Tíz év után életjelt adott magáról egy kiskanizsai fiu. Hó-bor Antal kiskanizsai polgár Károly fia 1915-ben eltűnt az orosz fronton. 1916-ban felesége a hágai vöröskereszt utján megkapta a férje haláláról szóló hivatalos értesítést. Az asszony utóbb bánatában felkerekedett és kiment Amerikába, ahol férjhez ment egy kivándorolt magyarhoz. A napokban aztán az öreg Hóbor Antal Oroszországból, Uralcsk-b61 nagy ákom-bákomos levelet kapót!. Károly fia írja, hogy jól érzi magát, megnősült, 3 gyermeke van s most azért ir, hogy küldjenek neki egyesmás okmányokat, mert haza akar jönni Magyarországra, Kis-kanizsára.
— Bérmálás Sümegen. Roll Nándor dr. megyéspüspök ma vasárnap, Sümegen osztja ki a bérmálás szentségét. A bérmálandók kél-ezeren felül vannak. A hatóságok a főpásztort ünnepélyesen fogadják-
^ A nagykanizsai bérgazdaságban a rétek licilációja pünkösd hélfőn, azaz pünkösd másnapján d. u. I órakor kezdődik a malom mögötti réten.
Dz Ipartestületi ^^ Dalárda
JUNIHLISA
Pünkösd hétfőn a Sugáruti sétakertben
1925 május 29.
ZAI.AI KÖZLÖNY
— Hivatal vizsgálat. Gáray Dezső postaigazgató és Traubermann Aladár számtanácsos, a pécsi posta és lávirda igazgatóság kiküldöttjai megvizsgálták a tapolcai postahivatal ügymenetét és mindent a legnagyobb rendben találtak. Patotay Ferenc postafőnöknek teljes elismerésüket nyilvánították az eredményes vezetés és példás ügymenet fölött.
— Diáklányok Keszthelyen. A szolnoki polgári leányiskola negyven növendéke tanárnőik vezetésével Keszthelyre kirándultak és megtekintették a várost, Hévizet és a Balatont. Ugyancsak Keszthelyre kiián-dult a kecskeméti református tanítóképző huszonegy növendéke három tanárnő vezetése mellett.
— Eltűnt a Balatonban. Keresztes Gyula Ábrahámból kis csol-nakon Fonyódra akart átmenni a Balatonon. A szél éppen akkor hatalmas hullámokat vert a Balatonon, ugy hogy a vakmerő hajósnak ismert Keresztes sem tudott velük megbirkózni. A nagy hullámok felborították a csónakot, amely gazdija nélkül úszott a partra. Keresztes a Balatonban lelte halálát. Holttestét máig sem vetette ki a ló.
— Betörési kísérlet a zala-szentlászlói postahivatalban. Az elmúlt napok egyik éjjelén, fél egy órakor egy őrülten száguldó automobil vágtatott Zalaszentlászlón keresztül Zalaszentgrót felé. Amikor az ismeretlen autó a Zalaszentlászlói postahivatal elé ért, megállott és utasai felzavarták a kisegítő postamesternőt azzal, hogy nyissa ki sürgősen az ablakot, mert fontos ügy-!>en azonnal bcszélniök kell vele. Amint a kisasszony az egyik ablakszárnyat kissé kinyitotta, az egyik ismeretlen alak hirtelen felrántotta az ablakot és beakart hatolni a szobába, mire a postáskisasszony segítségért kiálltott a néma csendes éjszakában. Az ismeretlen ember erre kezével beakarta fogni a leány száját, de az nem vesztette el lélek-jelenelét, hanem olyan erővel ütött a titokzatos éjjeli látogatójának orrára, hogy azt menten elborította a vér. A postáskisasszony sikoltozására a szomszédok segítségére siettek, de mi re a postánál termettek, az automobil és utasai már ismét gyors tempóban száguldottak az országúton. A csendőrség az éj titokzatos postalátogatói ügyében megindította a nyomozást
— Pótvásár. Junius 23-án Tapolca község kirakodó pót vásárt tart állatfelhajtással.
— Országos kirakodó és állatvásár. Zalaszántó községben junius hó 2-án, azaz pünkösd utáni kedden országos kirakodó és állatvásár lesz.
«= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
- Ma és minden este kaposvári Balogh Károly hírneves zenekara hangversenyez a Korona-éttermében.
— A keszthelyi vegyvizsgálóállomás teíjes felszerelését tegnap Pécsre szállították, az uj székhelyére.
— Ha az automobil száguld. Váradi Sándor tejgazdasági vállalkozó kocsisa tejet szállított Alsópá-hokról Keszthelyre és az állomás felé igyekezett. A Balaton és a Kossuth Lajos utca keresztezésénél a lovak egy sebesen száguldó automobiltól annyira megijedtek, hogy a kocsit felborították. A kocsis súlyos sérüléseket szenvedett, a tejes-kannák, mintegy ötszáz liter tejet tartalmazó teje teljesen kiömlött.
— Iskola államosítása. A sümegi polgári leányiskola eddig községi kezelésben volt. Junius 1-től azonban a közoktatásügyi minisztérium államosítja.
— EgJ* nagykanizsai leány megfojtotta gyermekét. Jelentettük, hogy Varga Ilona nevű nagykanizsai leány gyermeket szült a zalaegerszegi kórházban és a gyermek rövid órák múlva gyanús körülmények között meghalt. Az esetről zalaegerszegi tudósítónk most a következőket irja : Varga Ilona nagykanizsai háztartásbeli leány bizalmas ismeretségben volt egy fiatalemberrel, amely nem maradt következmények nélkül. Miután a leány restelle „az esetet", nein a nagykanizsai kórházba ment lebetegedni, de Zalaegerszegre utazott, ahol nem ismerik, ott kérte a szülészeti osztályra való telvétclét. A gyermek ezután meg is született. Délelőtt 11 órakor, életerősen, jól kifejlődve látott napvilágol, este fél 9 órakor azonban már halott volt. 8 órakor, este a szolgálattevő apáca még megnézte a szépen szendergő apróságot, akinek akkor még semmi baja nem volt, egy félórával később, mikor a villanyt lecsavarták, a többi betegek gyanús gyermeknyöszörgőst hallottak Varga Ilona ágya felöl, aki később éktelen orditásba fogott, hogy meghalt a gyermeke. A kezelőorvos nyomban megvizsgálta a gyermeket és fojtogatási nyomokat állapított meg a nyakán. Erre feiboncolíák a kis hullát. A hatósági boncolás azután kétséget kizárólag megállapította, hogy a gyermek erőszakos halállal (fojtogatás) mult ki. Varga Ilona erre megakart szökni a korházból, de elfogták és átadták a zalaegerszegi ügyészségnek. Vargá Ilona a vizsgálóbíró előtt őszintén beismerte lettét.
— Műkedvelői előadás. A ba-zitai ifjúság a rk. ifjúsági egyesület alapja javára ma, vasárnap, műkedvelői előadást rendez, amelyen Vidor Pál eredeti népszínműve „A vörös sapka" kerül előadásra.
— Utánzásra méltó példa. Az
egyke-rendszer ellen küzdők sorába érdekes módon lépett be egy derék nágocsi kisgazda, Kéri József. Kihirdettette a községben, hogy annak a szegénysorsu családnak amelyiknek egynél több gyermek születik, minden születéskor egy birkát, vagy egy malacot ad a keresztelés ünnepére és arra kötelezi magát, hogy a gyermekek neveléséhez tőle telhetőleg hozzájárul és azokat ruházattal is segíteni fogja. Kéri József kisgazda megérdemli, hogy nemes cselekedetével utánzásra méltó példának állilassék.
= Tennisütók la német 300.000 K-ért, tenniscipők 182.000 K-tól, tennislabdák 1 tuc. 125.000 K, fot-ball és atlétikaicikkek Szabó Antal sport Üzletében Nagykanizsa.
= fíám László Nagykanizsán magas jutalmat ad annak, ki f. hó 29-én eltűnt, Ripp névre hallgató, fehér alapon barna foltos kistermetű rövidszőrü kurtirozott nőslény vizsláját, balfülén sebhely — megtalálja vagy őt nyomravezeti.
Technika a sajtó szolgálatában. Rádió utján közlik velünk a legfontosibb híreket, ily uton került hozzánk budapesti tudósítónknak jelentése, melyben felhívja városunk és környékének közönségét, hogy vegyen részt az ország legnagyobb szövetáruházának az 1850. év óta fennálló világhírű Semler cégnek nyári divat szövetkülönlegességének saison u\'áni occasiós vásárán, mely iránt a fővárosban páratlan érdeklődés nyilvánult meg. Ismeretes, hogy a londoni Semler J. cég az óriási forgalom folytán felhalmozódott béke-minőségű maradékait Budapestre szállította és a cég Bécsi-utca 7. szám alatti fő- és Koronaherceg-utca 9. szám alatti fióklerakataiban árusításuk a legjutányosabb alkalmi árakon megkezdődött. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az óriási forgalom ellenére a ceg vidéki vevőit soronkivül, a legpontosabb kiszolgálásban részesiti.
«=> Balatonbogláron vasúti nagyszállodában elsőrendű pensio napi 4-szcri a la Carte étkezéssel, fürdő-és kabinhasználattal junius hóban 100 ezer, julius és augusztusban 110 ezer korona. Előjegyzéseket elfogad a szállodai vezetőség.
-— A Magyar Élet és Járadék Biztosító Intézet m. sz. és ennek alapítása, a kartellen kívüli „Mentor Biztosító R.-T." elfogad tüz-, jég-, betörés-, baleset-, szavatosság- valamint életbiztosításokat a legelőnyösebb versenydijakkal. Szives felvilágosítással szolgál az intézetek zalavármegyei föügynöksége Unger Ull-mann Elek és Tóth cég Erzsébetkirályné-téri üzlethelyiségében, junius 10-étől kezdve a főügynökség saját irodahelyiségében is, Kazinczy-utca 19. sz. (Unger ház.)
= Mélyen leszállított áron vásárolhat Szomolányi Gyulánál.
= Húszas hősök emlékünnepe. Az elesett hősök országos ünnepén május 31-én ezredünk is részt vesz az ünnepélyen és a felsővárosi templom homlokfalába elhelyezett emléktáblát megkoszorúzza. Felkérjük a volt 20. honvéd gyalogezred összes tisztjeit, altisztjeit és legénységét, hogy május 31-én, pünkösd vasárnap délelőtt 9 óra 15 perckor a Igazságügyi palota előtt (Erzsébet-téren) a gyülekezéshez jelenjenek meg. Innen fogunk felvonulni a felsővárosi templomnál tartandó tábori miséhez és ünnepélyhez. Rokkantak a templomnál gyülekezzenek.
=« Fölényesen győz minden versenyben Fi tipp kötöttárugyára (Szombathely, Széli Kálmán-utca 6.) olcsó és jóminőségü áruival. Muta- . tóba néhány ár: Selyem mellények 195 ezer, selyem jambó sapkák 17 ezer, flór urizoknik 29 ezer, fátyolharisnyák 38 ezer.
Schwarcz Dezső cégnél uri és női divatárukban legszolidabb kiszolgálás.
Tisztán és szakszerűen kezelt
boraim még Itterenkint 8000, 10.000 és 12.000 koronáért. Bruncsios József Sugár ut 53. Tel. 210.
Személy autóval túrákat és kirándulásokat olcsón vállalok.
Megrendelhető:
KAUFMANN IMRE, Sugár-ut 50. és Nádor-utca 6.
Telefonszám i IB7. i
Irodalom és művészet
A Mcdgyaszay-társulat estélye a Kaszinóban. Zsúfolásig megtelt teremben diszes és előkelő közönség I jelenlétében tartotta tegnap kitűnően sikerült estélyét a Mcdgyaszay-társulat, vidéki kőrútjában. Az estély fénypontja Medgyaszay Vilma az országos hirü magyar dizőz — aki ragyogó művészetével felejthetetlenné tette magát közönségünk előtt. Egyikmásik előadása után a közönség percekig ünnepelte. Méltók Med-gyaszayhoz voltak társulatának többi tagjai — Vidor Ferike előadó művé znö, Hollós Juci a Kolozsvári Nemzeti Színház tagja, Kővári Gyula és Herceg Albert az Apolló Színház tagjai, Lengyel Vilma a Kolozsvári Színház tagja és Hctényi Heidlberg Albert zeneszerző, akik pompás művészetük legjavát nyújtották. (M.)
Hattyulovag. A Transdanubia Sport-Egyesület tegnap este igen közepes számú közönség előtt szinre hozta Harmath—Zerkovitznak 3 felvonásos operettjét a Hattyulovagot. Az előadás gondos összjátékot produkált, melyben első sorban Kakas Margit továbbá Pléh Manci, Bágyoni Szabó Bandi és Klemann János tűntek ki. Kakas Margitról külön ki kell emelnünk tiszta -inSonálását, kellemesen csengő bár nem nagy terjedelmű hangját és diszkrét játékát. A rendezés bágyoni Szabó Bandi jó Ízlését és tehetségét dicséri. A zenét az Egyesület zenekara szolgáltatta Arnberger Rudolf szakavatott vezetése alatt.
BERETVAS PASZTILLA a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja.
ZALAI KÖZLÖNY
\'925 málusji
SPORTÉLET
Az első nemzetközi mérkőzés Nagykanizsáit
Pünkösd vasárnap: VSK-NTE Pünkösd hittón: VSK—ZTE
Bármilyen nagy közönséget vont Budapesten egy-egy bajnoki mérkőzés, a legtöbben 30 ezret is meghaladó számban ^négisn"®""102\' mérkőzéseken szoktak lenni. Mert bármilyen izgalmas egy bajnoki mérkőzés, mégis elmarad e tekintetben a nemzetközi mérkőzés mögött, amelyen a nemzeti érzés, a sovinizmus fakasztotta .drukk", a hazai, a magyar cíapjt győzelméért való szorongás mindent túlszárnyal.
Ma és holnap nemzetközi mérkőzést játszanak a nagykanizsai egyesületek is. A Varasdi Sport Klub csapali! látják vendégül s pünkösd vasárnap az NTE, pünkösd hétfőn pedig a Zrinyi TE méri össze wle erejét. Érllirtó az az érdeklődés, amely a mérkőzések iránt a sportszerető közönség körében megnyilvánul. Annak a Varasdinski Spoitski Klubnak a bemutatkozása, amelyik a békeévekben saját ottlton.lban mindig győzedelmeskedett az NTE fö-1011, Nagykanizsán azonban egyszer sem adott revánsot, valóban méltó is az érdeklődésre. Hisz nemcsak a késői revánsvágy fogja áthatni közönséget ís játékosokat egyaránt, hanem a nemzetközi mérkőzés mindazon izgalma is, amit eddig csak az újságokból ismerlek, az újságok hasábjain keresztül álloltak ki, vagy élvezlek végig.
Mi lesz a mérkőzések eredménye, nem tudni. Az NTE is, a Zrinyi TE is a legnagyobb ambícióval készül, de bizalommal killdi Nagykanizsára csapatát a horvílság is. Hetek óla a Nag)kanizsa—Varasd mérkőzés képezi a szóbeszéd tárgyát a varasdi, Varasd környéki és muraközi sportkörökben.
A mérkőzések mindkét napon délután 5 órakor kezdődnek a Zrinyi sporttelepen s mindkét napon elő-mérkőzések is lesznek.
KÖZGAZDASÁG
Mikor aratnak a világ különböző részein. Ausztráliában, Uj-Zeelandban, Chile nagy részében, az argentínai köztarsaság egyes részeiben januárban van az aratás. Kelet-Indiában februárban kezdődik s tovább haladva észak felé, márciusban folytatódik Mexikóban, Egyiptomban Perzsiában áprilisban aratnak, mig Kisázsía északi részében, Kínában, Japánban, Tuniszban, Algírban, Marokkóban, Texasban májasban. Kaliforniában, Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban, Görögországban és Szicíliában, úgyszintén Franciaországban egynémely megyéiben janiusban van az aratas. Juliusban pedig Franciaország többi részei, Magyarország, Ausztria, Déloroszország és az amerikai Egyesült-Államok arainak Augusztusban Belgium, Németország, Hollandia és Dánia kerülnek sorra, végre szeptemberben Skócia, Svédország, Norvégia, Kanada és Oroszország következik. Finnországban pedig a gabona behordása csak októberben ér véget. Az aratási munka csupín novemberben és decemberben szünetel a földön.
A vámgabona ára. A pénzügyminiszter a malmok állal vámőrlés fejében 1925. junius havában természetben megkeresett gabonának az általános forgalmiadó alapjául szolgáló átlagos árát métermázsánként a következőkép állapította meg: Rozs (kétszeres) 445.000, árpa 330 ezer, tengert 262.000, zab 425.000 köles 270.000 korona. Ezeket az árakat kell figyelembe venni a csép* lőgéplulajdonosok általános forgalmiadó alapjának megállapításáról kiadott pénzügyminiszteri rendelet értelmében a géjikereset átlagos értékének, valamint az esetleges őrlési adó fejében 1925 junius havában beszolgáltatott gabona térítési árának megállapításánál is.
TŐZSDE
Délutáni magánforgalom
Irányzat csendes, üzletiden. Magyar Hitel 355, Osztrák Hitel 127, Ingatlan 180, Kereskedelmi Bmk 905, Általános Takarék 110, Pesti Hazai 2285, Borsod Miskolci 172, Budapesti Gőz 135. Viktória 366, Kőszén 2975, Salgó 430, Borsodi szén 44, Urikánvi 958, Atlienaeum 67, Pallas 152, Dinubius 2040, Villamos 1030, L4ng 71, Lámpa 100, Rima 107, Hazai Fa 60. Ofa 493, Nasici 1730, Levantc 131, Nova 170, Cukor 1815, Georgia 254, Izzó 1015, Gsctiwindt 218, Karion 50.
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai
Valuták Dev la 4 k
kitol loal UWO-UIQO) *BltM<IB S&KC JH74
CMh k«c«« X44-1IC4 1i»:-llll
OlDlt II4IIKS B.rltu 14410 1(114
OoUir TOWO-7IITO ■aki/Ml IM Ml
ruxU lr. anisn 3<7I WO
HoOi«4l M nxxmrs Koptak i|i IMW IS4I5
Ut sn i3i KiUiUiali ttltS-UMS
UT* (OOtOt Lo»4o» 145 «»4470Ot
Lka I7MUH MOlBO 3114 itii
MÍA, IHtóiHU Ntvyork ic«o;uxi
OtíU.ubUL Mao ioo<o PJrli IMI UTS
Dl« kor. ItlSI-l 3M Pdf* S104 1114
iTiJd bimk II440-IS7M S.ófll SC6&C9
lilik 1441-1440 SUxkk^a, lIMO-lf\'Ot
Kor>«« koí. uruiiui WUa »«0 IfO 40
IvM kot. 11740-lKC: XlflO iJ7íO-IH2
Zürichi zárlat Párl, 259250 lonínn »«-. I
516 75, BKiurl 2557 50 M.ll.nd 2Ct>2-<0 Holland 207 60 B«tlln 123-. Wtt" ™ «0 Solti .170". PragB 1502 50, Budiptil Var.d 99 25. Bukarest 245 —. Beljiiid H55 —
Az ércpénzeli és nemesfémek
beváltási árfolyamai EzOíl csykoroná, 6200 - 6SCO. kílkoionAl 12.400 12.600. lorliilca 16.500-17.000. Gt-•oroní, 32 000 32.500. wlnmny 49<XO -<■>500 «rsnv hafzkortraí, 268000 - 280000. . tulna 310.000 —270.C00.
Terménytőzsde lrínyzal baratsAgo, volt. A l>uzs ára tlzlet Illanva miatt változatlan, buta. zat, ís ten- I gctl áremelkedései 2 -5000 korona között mozognak. Forgalom csenek,
Biua iluav. ró k«-o. 497500 SOOOOO, 7Í. ke-os 507 500—510000, c|iyíb vld. 76 kK-oi : 49500H 497.500.78kg o«SOSOOO 507 500. i roia 415.000 - 420.000. i| tengeri 2S2 50O - ! 2S5C03. takarrainv itp, 32Ű.OCO 530 000, kolei 270.00C 280.000. korpa 230COO --232.500. lat- 420 000 435 000.
Apróhirdetéseit
Ai épróhlrdtta dljt 10 u«l« SOOO K. A <ÍB„, mlndtn v»«ti|fibb txtObót ílli .16 V« irí,c,v ,ÍTJ lilik. Minden további iió dlji KK> K A díj clöFf rt«t<«od6 1 1 forgalmi idi boHtin*^
Aki házat, szólót, kis és nígyblrtofc eladni vagy venni akar. aki házra. yJ egyéb birtokára kölcsönt akar leWtoni1 forduljon bizalommal a több mint ntp\'.w század óla fennálló törvényszékiles btit* zett Aczól Ignáo pénzkölcsön lanforgalml Irodájához, Nagykanizsán tíL 3. sz. alalt. 100 holdon felült birtokra ml sékclt kamat.
Szerkesztői üzenetek
B- a. Régi közmondás, hogy aki haragszik, annak rendszerint nincs igaza. Vannak ugyan kivételek is az általános szabály alól, de többször hisszük azt, hogy erre a kivételre igényt tarlhalunk, mint a mennyire valóban jogcímünk is van rá. Egyébként a harag bizonyos lelki gyöngeség, mert mennél nemesebb valakinek a lelke, annál kevésbbé tud haragot tartani. Másik kérdésére hirtelenében nem akarunk válaszolni. Még meggondoljuk a reá adandó feleletünket.
C—a. Megkaptuk; köszönjük,dctúlontúl lövid. Várjuk .1 l*igért hosszabb folytatást. A másikat félretettük. Alkalomadtán közölni fogjuk.
Némó. Nem kiván,a magát felfedezni. Nem nagykanizsai. Többet nem áruihalunk el.
Nem közölhetók: Kertészlak; Annuska virágai; Kötekedők; Himpellér; Zsolozsma (vers); Hóvirágok; Csak még ha egyszer ... (vers); Kaktuszlcvelek.
KUdó: Zrínyi Nyomdaipar és Könyv-Itrroflk\'dA* RT. N«*vknt>l»«
József
„Kék csillag" divat-áruháza Nagykanizsa
E hét szenzációja !
Gyapjú delének métere
csalc- K 45.ooo
Elegáns grenadin ruhák
csak K 165-qoo
Elegáns liberti ruhák csak K 260.000
Dunántul legolcsóbb bevásárlási forrása Z
Gyors- és gépiré^f
2 évi gyakorlattal bír, kl az munkákban teljesen jártas, állán keres. Clm a kiadóhivatalba _
Lakást kaphat egy keresztény hint* nok <$ egy hivatalnoknő. Clm a\'kiadö*
Szarvas szállóban hónapos jjoy kiadók.__
Könyvelést ós magyar-ntn* levelezést az esti órákban elvilln >t-pénzintézet cégvezetője. Cim a kldóúi\'
Kiskanizsán Szepelneklii. 67. alalt egy liár az összes inellékhetyisé«t< naj;y kerttel, szabadkézből azonnal cUJÓ ljj
Oóz-, benzin-, szlvógáz cséplfikju. letek teljesen ujak, kedve/ó Ílzeíeüc tételekkel Welter Gépgyár, Sugár ul A
Háztartását vezetné
magános urnák vagy úrasszonyul feltétlenül megbizható nó. Vtóéo Is megy. — VALENT Z$ÓU Klulzsy-ulca 31. szám.
Csövek kazánok és vlzvexeléit* szére, bármilyen mennyiségben kaptat Woiser gépgyár Nagykanizsa, Svgtu lő. Telefon 9.
Ebédlőkredenc márvánvlipfuJ, m\'J és székek eladók Zrínyi Miklósutu IS.
nyosan eladó. Magyarutca;
X lócrós gőzlokomobil és 900 -. Hofhcrr-cscplő teljelen üj, M«i fizetési teltételek mellett eladó. W«ím> Gépgyár Sugár u. 16._ 1U
Pivári-u. 23. sz. ház az
mellékhelyiségekkel, szép kertiét, eladi. egyszobás konyhás lakással az egyik l én elloglalható.
Előszobaszekrényt vennékjóiK* levőt, lehetőleg háromrészut Csengtryrt
32. jobbra. _
Jó házikoszt olcsón kapható. 0«
kiadóban.__
2 drb. Mátyás madár eladó » kanlzsa. Kisric u. 28.
Eladó disznóól Csengery-ut.57. u»»
Saját terméíU kerecsenyl ás** ís nehéz 1917. évi termésű peoM* bor kapható lakásomon Wlstétekita (literekben Is). 01
REMETE, Suflár-ut 6. wá*
Kisbagolasánci hegyen tg)
négyszögöl szó őt>lrtok terméssel eö* ;;Incével eladó. Qm: Teteky-ut 57. ^
Kifutóleány felvételik M.lhoíitr W utóda László Imre ékszerésznél._
Sertéséi eladó Magyar-ute*liS
Halastói dűlőben 1 !»°ld P^rf* tíföld búzával bevetve eladó. - "" Honvéd-utca 7.
V- Cséplésre,^
..... :eszg)ilr.»t>"
szenet
malmok, tégln-, szeszg)\'4\'»lll,»"
porosz SS. magyar —
SUGÁR ISIÉ
■lüstHi■Jirsxbirl

V
it < •t í Ja
luc. W
b!
Zalí ban évre Szi
H
i
tné
■Ű.\'A.

iel
io« május 31.
ZALAI KÖZLÖNY
Ja: uj) Perrotrendszerű
négy kerékfékes
1925. typusu
MflGOMOBI!
S/24 HP
l£gujabh hosch-berendezésskl
BALLON-QUMM1KKAL.
«0.O» k«.-t, tehát egyszeri ulat
a föld körül

Ideje alatt
maoyar általános gépgyár
allnlnrinlilla >!».*
Oyirl «!«0Jil kvapoot: VI, U5ZT FERENC-TÉR 9. TELEFON: S-72.
ÉRTESÍTÉS.
Vin ixtrencsém a n. érdemű közönségei az
ásványvizek
legolcsóbb uj áraikról értesíteni: Rcgedei Király forrás töltése
I eí fél lít. 1(X) átvételnél 6000
1 ... 25 , 6.500
1 ... 10 . 7000
tél . ICO . 3.W)
. 25 4000
. 10 . 1500 Pctánoi Széchenyi forrás töltése
1 é» léi III. 100 átvételnél 6500 25
1 .
(él
10 1ÜO
Radcini lldltő forrás töltése
I és fél I1L 100 átvételnél
1
25
7000 7500
•tooo
•1500 5000
7000 7.SO0 SUŰO
i ; : . ío .
Rohitachi Templ. fotrás töltéiü
l és tél Hl. 25 átvételnél 10000 1 ... 10 . 12000 CiosBhablI Msttonl töltése
1 és léi III. 25 átvételnél 15000 I ... 10 . 1(5000 tél . 25 . *000 . 10 . VOOO Salwator Iíperjes (öltése
1 III. 25 átvételnél 13000 1 . 10 14000
fél . 25 . 8000 10 9000
Kékkúti lorrás\'töltése
I és fél III. 100 átvételnél 4500 1 ... 25 . 5000 1 ... 10 . 5500 1 . 25 3500
I . 10 40.X)
léi . 25 2500
. 10 . .5000 Cr<» üregek kOIOa Irluimlltatoak U pídltf I <» t<l 111. 0000. I IlL <000 .1 fel III. 3000 korona vinnél ricWn ugyanocn Jiban vliua vmem. i<alUirinyvú«k«t a IrKÍilurbb «ötlí»bfll ijíiflom
10 Wttlítil kérdve hiihoi uálUlom Vlíékra 54n*<if|& kc«áví ii illent illőm im ugyan ■ r«oll Oakbae, U4t .iim.tl.ltk Anlnl aa avrgtkd, ury • U<J»I brrnwnlvt kjt/jul iikimit\'t küUvf, mint helyben, • lel-
uimltoll Itban \\Un* llickm. tpben »jtn!oro a n. I köifinURnfk 1 tr£|ohb BUMM iil.-u VtSfíi ív» íJjcáiu b jkkhoiáh-11 IIWK mm . valatnlrct lUna bükk aprított l»t MttM K Tliiti bükk ti zrtftrin tflríwclt
(laMát «j»> K. felaprítva :0 000 K mm
zjy "KtrminJtAIkerítve liiihoz ailllltok iOCO * wurííjfzt. Nagyban okribban aHalhatok. -Awa r»?i<n)btn. hogy a n. k&i6nttj;el. mint » It, ugy moil 11 megeUgadUnkre fogom ""WfWol. T«IJV« .tlntel*lul
FLEISCHHACKER IGNÁC.
Birtokbérlet átadás.
Zalában 200 holdas 7 évre, Somogyban 300 holdas birtokbérlet 10 évre átadó elónyös feltételekkel. Szigriszt ingatlanforgalmi iroda, Fö-ut 8.
jjRántanulól^^
összevont vizsgákra és érettségire fc\'Jea anyagi felelősséggel készll elő vidéki tanulókat a BOROSS-GARDOS tanintézet Budapest, VIII., Rákóczi-ut 57/a. - Tisztviselőknek részletfizetési kedvezmény. Kiváló jegyzetek I Mi
Tennie ütő, labda, felszerelés és ruháxal. Riket huroxásokat angol hurrái külföldi szakmunkás végzi.
Uszó- és fürdő ruhik, trikók,
sapkák, cipők és köppenyek. Bőröndök és Utazási cikkek. Borotvák és linóm acél áruk.
Weszely István
Budspeatf IV., Váci-utca 9.
Vldikt mcKrenátÜiekol (okozott ll«altmm»l tfclüilok kl.
MAGASHÁZI (Mózsi) SÁNDOR
szobulcsti és mázoló
Nagykanizsa, Király-utca 1.
Elvállal mindennemű c szakmába vágó munkálatokat a legújabb mintákra, ízlésesen, olcsón és a legpontosabban
Csapos kerestetik!
Jóforgalinii vízvárt nagyvemlégtómbe, cKy Ugy" keresztény csapóit keresek S-10 millió kauclóvsl. Azonnal beléphet. Mésxicoi előnyben ríszcsul; esetleg nós Is lehet.
Duics Pál Vízvár, Somogym.
Pénzkölcsönt
gyorsan szerzek ingatlanra kebe-íczésre vagy vilióra kezesekkel.
Elónyös k.miitfeltítclek. Szigriszt László irodája
Fő-ut 8. (Uszii-udvar). isit
Házat,
.................- -1.11.11 h JutíujL..
.rbjo v.tifI. — B4v.bb« □ UKASZ MIKSA Nagykanizsán,
RikSezt.utc* JS. »z*m .,ait. ülj
Budapesti Nemzetközi Vásár
SZAKCIMTÁRA
mely a legelókelöbb fővárosi és vidéki cégek névsorát és legfontosabb adatait tartalmazza s ezért különösen bankok, biztosító társaságok, szállítók és nagyobb cégek részére elsőrendű és modern használati kézikönyv
kapható 25.000 kor.-éri
a
Magyar Hirdető Iroda r. t.
Nagykanizsai Fiókjánál
Király-utca 40. szám, I. em. 4.
(Távirati Iroda).
Értesités.
Van szerencsém a m. t. közönséget. vendégeimet, ismerőseimet és barátaimat értesíteni, hogy az
Imperiál
szálloda
éttermeit
és
Imperiál Kis-Vezeklőpince
éttereiét óm aOrosarnokát
(Budapcat, VII. Rákóczl-ut 90.) átvettem
és azokat újonnan átalakítva és fényesen berendezve (a pince megnagyobbítva)
megnyitottam.
Szíves támogatásukat kérve, maradok mély tisztetettel
BUCSKY
vendéglős és szakács
Naponta a Haláaalát ii magyar élelkolönlegességeket személyesen főzöm O.\'c.iA étlapáralm közismertek t A Kfs-Vezeklőben Msnü 18.000 kor. a kész ételekből szabadon választva, lilsőrer.dó aszlalt bor 1 Itt. 15.00C K. Jászberényi urad kadarka IIII. 18X00 K.
Tisztelettel kérem a m. t. közönséget. szíveskedjenek az Imperiál-át-terem, Imperiál Kla-Vexakl6, Opera-átterem áa Opera Va-xoklö-plnce étlapárait figyelemmel kísérni. Olcsóságban felülmúlhatatlanok. Minőség és olcsó árban ml vczetQnkt Az Imperiál Kls-étterembcn(volt Bar) Buby ánekel.
Az Imperiál-szálloda
a legjobb és legolcsóbb, vidékieknek találkozóhelye I
WALTÉR magántanfolyam
Budapcat, VIII., Rákóozl-ut 51.
Előkéseit kozénlskola! Összevont magán-
vizsgákra, érettségire, vidékleket Is. Tisztviselőknek nagy kedvezmény.
Margit fflrdOmben (Csengery-ut 19. sz.) az orvostanárok állal Is annyira
ajánlott köpÜlyöZéSt megkezdtem. Ugvanott orvoal rondeletre mindenféle mesterséges, mint szénsavat, fenyő, konyhasó, mustáros, azappan-furdó, fálfÖrdö lemosással, toplloai
köfürdö kapható. Állandó o r v o a • felügyelet. Nyílta mindennap rtggfl *-!ől tat* 8 6ráH-
A n. é. közönség szíves pártfogását kérve
BÖHM JENŐ
I a Maijlt ld:44 lula|dooou.
Gyapjúi, repcét
veszek bet- éa külföldi megblzófm részére.
Zöldhitelt nyújtok
nagybirtokosoknak
bármely összegig.
Birtokokra kölcsönt kedvező feltételek mellett fotyóslttatok.
Breuer Miksa, Bpest
gabonatőzsde. t«o2
Földbirtokosok részére
zöldhitel és hizlaBásihitel
Ügyben fel világosi lássál és kuláns ajánlattal szolgál
TÖMÖRY ÉS MEER
BUDAPEST, V., SZÉCHENYI-UTCA 19. tSI
Megyei
körzetképviselőket
keresünk magas jutalékkal, Budapesten nagy keresletnek örvendő
élelmicikk-ujdonság
bevezetésére. Kimerítő aján-atokat referenciákkal Felgl Gy. Buda-l pest, József-körut 53. iut
Dr. F)«acb-(4t«
Skabosan-kenőcs
•x^SKABOFORMinh"^
Lt|{hamarabb mrfiiQntdl a
viszketegaéget,
ivmv.-l. álTart, rah(t>4z«. N«ra plaikll, aia^Ulan. nappal li haainilkalA.
m^lctSt lexbamarabb
* DíTruKh-ritt OANMABIM
Kapható mádta n^8T>">tirbia
Vidékieknek legolcsóbban kiáru-aitunk I Síilonok 750.000 K t4l. .lalonnamlttiíik IJCO.OOO K-lál. atalantikarűk. papUnok. matracok
j4 nlr.6i»jbcn, (aoma^otli, vaiuthci iiltiltia. HOkk Sillárd-utca 37. Kárpitosnál, UuJa,-rat.
A SZENT ISTVÁN-TÁRSULAT
legújabb kiadványai:
lakolai hitelemzések.
Irta: dr. Dreher Tódor.
Aaaiai Szent Ferenc életrajza. — Fordította: Pálffy Erzsébet grófné.
Az aranyszőrű bárány. Irta: Ajtai Kálmán.
Az angol kath. szocializmus apostola.
Példák a szentek életéből. Irta: dr. Czapik Gyula.
A lolkiélet kis könyvei l. Évközi sorozat I. Böjti sorozat.
Szent József linák és elmélkedések. — öszeállitotta: dr. Haiczl Kálmán.
A fenti könyveken kivlll a Szent Istwán könyvek
teljes sorozata is raktáron van.
Szinek Sándor: A mi Urunk Jézus Krisztus élete (a 4 evangélium szövegéből).
Madarász István dr.: életproblémák (hitvédelmi előadások).
Tóth Tihamér dr.: Az intelligencia lelki gondozása. I. k. Az ifjúság lelki gondozása.
Környei Paula: Claudia, drámai költemény.
König Kelemen: Kllldj Uram, munkásokat!
Breit József: A magyarországi 1918/19. évi forradalmi mozgalmak és a vörös háború története. I. kötet. A Károlyi-korszak fóbb eseményei.
Gabányi János: A magyar nemzed története, II. kötet.
Kozárl Gyula: A Madách-kérdés az „Emberi okmányok" világításában.
Kaphatók a
„ZALAI KÖZLÖNY"
kiadóhivatalában Nagykanizsa, Fó-ut 5.
Hirdetések felvétetnek
ZALAI KÖZLÖNY
1925 május 20.
7382/1925.
Hirdetmény.
Felhívjuk az I—V. ker. temető sirhelytulajdonosait, hogy a sírhelyeiken levő mindazon fákat és bokrokat, melyek egyrészt nem a temetőbe valók, másrészt pedig a terjedelmüknél fogva a közlekedést akadályozzák, vagy a szomszédos sírokon a virágkiültetést hátrányosan befolyásolják beárnyékolás által, f. évi augusztus hó l-ig irtsák ki. A kivágandó fák és bokrok a következőd : cseresznye, dió, barack, eper, vadgesztenye, szil, akác, kőris, tul magas thuják, bodza, kutyafa, líceum, kökény, elbokrosodott szelence, vadrózsa, kecskerágó, iszalag stb.
Augusztus hó I. után mindazon sirhelytulajdonosok terhére, kik a felhívásnak eleget nem tettek a város fogja eszközöltetni a kivágást saját belátása szerint.
A városi tanács.
Nagykanizsa, 1925. évi május 29. un Polgármester.
7382/1925.
Hirdetmény.
Felhívjuk az 1—V. ker. temető sirhelytulajdonosait, akiknek sírhelye mellett oly sírok vannak, amelyekben fekvőknek vagy nem élnek, vagy már rég elköltöztek hozzátartozóik s emiatt azok teljesen elhagyottak éc gondozatlanok, hogy ezen körülményt Áts József v. temető-gondnoknál haladéktalanul jelentsék be.
A városi tanács.
Nagykanizsa, 1925. évi május 29. int Polgármester.
Hirdetmény.
Felhívjuk az I—V. ker. temető sirhelytulajdonosait, hogy sírjaikat haladéktalanul hozzák rendbe. A kikerülő gyom, szemét stb. a temető-gondnok által kijelölt szemétgyűjtő-helyekre hordandó.
Nagykanizsa, 1925. évi május 28. i«u Polgármester.
Felhívás.
Felhívom mindazon hadirokkantakat, akik az első naj»n, vagyis május hó 23. napján voltak felülvizsgálaton, azok a katonai orvosi vizsgálatra újból jelenjenek meg folyó évi junlus hó 2. napján reggel 9 órakor a városházán II. emeleten.
Nagykanizsa, 1925. évi május 29. ino Polgármester.
NYÁRI VASÚTI MENETREND
1925. évi junius hó 5-től
nagykanizsai viszonylatban
7625\'1925.
Hirdetmény.
A város tulajdonát képező két év előtt termelt, mintegy 300 - 350 métermázsa szénát junius 8-án délelőtt 10 órakor a v. gazdasági hivatalban tartandó árverésen eladjuk. A széna a város felsősánci majorjában megtekinthető. A szénát vevő tartozik lemázsáltatni.
Nagykanizsán, 1925. évi május hó 29-én. no. Polgármester.
715 000 I3:<0 1730 21-65
900
9-20
14-55 13-20 20-40 2150 _4-35
S/\'miHn:- \\\'a;:yl:;in> hclyröl zsára indul érkezik " 4-45 7-30 11-47 1347 H\'53 17-55
iiciTie
Szent. v.| Gj-v. Szem. V. Cyv. Szem. V.
NaKykanizsá* ró! indul
\' 005 650 9-10 14 15
14-30
Budapestre érkezik
6\'55
ll-no
17-15
18-35 21-45
1 Oyv.
2 \' Szem.
; Szem.\' ! Széni. -! Szent, i
tlv. 1650 21-31) 23-»
\' Pécsről B-™*"****
indul tndul j,kMit
_ I 4-jb"*»™7-40
tlOO gyv. 11-30 13-26
18-20 I 21-00 « 23-15 Gyíkén^csről | 45
Jí\'áról ■ indul
.v«r
6-40 1348 1730
S70nib.1l-\' helyre < érkezik* \' 710 ] 9 37 l 15-54 20-40
1 Pécsre
, érkezik \' érkezik
7-15 9-20 "
15-47 [ 1810
|, 20-58 1 -
Gyíiínyss K,po».1r
0-25 200
Dunántull Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság
Uüm\\ Székesíővám Községi taiszeiMó üzeme
blzonUayöt*
■ _ ■ \' _ 1 X=JL valamint egyéb élelmicikket
tojást, narotmrt, minden mennyiségben,
azonnali készpénzfizetés mellett, a legjobb napi árakon, állandóan átvesz.
Helyi bizományi bevásárlók felvétetnek. "»3 Távirati dm: Balázs iguzgaté, Nagykanizsa.
Városi Iroda és raktár: Csengeryut 14. szám alatt (Nádor-utta sarok)- |
Nöi kalapok príma angol gyöngy szalmából 80.000 K-ért
kaphatók. — Férfi és nói kalapokat raktáron tartunk és alakítunk. GYENESÉS VIDA kalapgyár Nagykanizsa, Kaxincy-u. Ai»6tcmplommal jjemben
Mindenféle cséplőgéprostalemezek 2-30 iyuki8
íj a vllíghltu .DORN\'-fiMe ízab. CJÍpló lemez türektosla "» DORH józsef Al.pllva 1899.
Augusztusi buza- tcniezljrokasztóffár MÁV. szállítója,
hitelre Is. BÉKÉSCSABA Gyors szállítás.
J EQ
minden mennyiségben állandóan kapható a
STUHLH1ÜLLER
élelmiszerkercskcdclml és hűtőház r. t. jéggyárában Erveébet-tér 17. Bórhütóst vállal I Telefoni 296.
ZRÍNYI nyomdaipar 1
ÉS KÖNYVKERESKEDÉS R.-T. 1
NAGYKANIZSA, FOUT 5.
— Telefonszámok: 78. és 117. —
Készit mindennemű nyomdai munkákat legszebb és Ízléses kivitelben - a legszolidabb árakon
A hadigondozottak részére kifizetett járadékoknak helyes elszámolása (24776-925. VI. N. M. M. 1. és II. minta), a fogyasztási adófőkönyv és beszedési napijegyzék, valamint mindenféle jegyzői, községi és iskolai nyomtatványokat raktáron tart
j Felvesz előfizetéseket és hirdetéseket a g
| „Zalai Közlöny" cimü politikai napilapra g
Budapest, VII., Rákóczi ut 42.
(Nemzeti Színházzal szemben.)
Olcsó ajánlatunk
e héten eladásra kerBlő tavaszi s nyári cikkeinkről:
Mosó voál gyftnyörll
mintázással . . . 14.500 Mosó crcpon minden
színárnyalatban . . 15.300 Eponge duplaszéles
dlvatmintákban . . 39.000 Divatmosó maroccain
százkimintázásban . 18.500 Francia divat mosó crep
phantasi mintákkal . 21.800 Schottisch rulia kelme 33.000 Pamutvászon . . . 15.500 Nyári flanel takaró . 125.000 Nöi hímzett ing . . 32.000 Alj angol glancr . . 98.000 Kabát covercoatból . 700.000 Bluz trlco-selyemböl . 125.000 Pongyola mosó voilból 115.000
Mielőtt bevásárlásait eszközülné, tekintse meg
vételkényszer nélkül
dúsan felszerelt raktárunkat.
Kívánatra mintákat szívesen küldünk!!
mmm n püdwihetz
győri rövidáru nagykereskedő - cég -
keres mielőbbi belépésre a szakmában teljes jártassággal biró
Somogy-, Tolna-, Zala-, Vas- és Fejérniegyékben eddig is utazott szakembereket fix fizetéssel és jutalékkal.
Hangjegyujdonságoki
Májusi muzsika; Régi jó Budapest: Tudod e milyen kár; De maga talán .0*7 Sas Nád haroiadlk nóláskönyvc Stux ur . ..! .Halló Amerika* revü legnagyobb sikerű számai: Csillogó lámpaíény ... Katóka légy n babám; Keleti éj$w^: Baj van nálunk Hawayban.
Kaphatók:
FISCHEL FÜLÖP FIAI
papirirabfczában
ZSOLDOS HAGAlfTAHFILIfii
Budapest, VII. Dohány-utca 84.
Telelőn: Jézacl 124-ff-Az ország lc^rt^lbb t* Icglsmerlft*
A leg|obb sikerrel készít elő középUkol*\' magán vizsgákra, érettségire vidékieket is RtszteittzcKsI kcdvtamtgy: 39i Teljes anyag! felelö*»é0\'
Nyomatott s Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés K.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavi**^: Olenbec* Kérolv).

Insert failed. Could not insert session data.