Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
24.32 MB
2010-02-26 20:23:08
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
3020
8656
Rövid leírás | Teljes leírás (1.52 MB)

Zalai Közlöny 1927. 123-145. szám június

Zalai Közlöny
Politikai napilap
67. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

67, évfolyam, 123. szám
Nagykanizsa, 1927 junlus 1, szerda
Ara 14 fillér
POLITIKAI NAPILAP
i éi UMlóUntel PM 8. sx.
Felelős szerkesztő: Bar bari ts Lajos
laKmrDu-UMoii HMMH Ti. a4h EUÜuUsI líiwbóni pwgB 40 BE
Kray István báró óriási szavazattöbbséggel győzött Zalaegerszegen
Kray báró 7327, Farkai Tibor 5644 szavazatot kapott — Zalaegerízei polgársága lelkesen ünnepelte a/bál megválasztott képviselőiét — Kray István báró fogadalmat telt, hogy ezentúl míg Jobban fogja szolgálni kerületinek érdekeit
Az Egységespárt ujabb fényes diadala
Zalaegerszeg, mijua 31 (Kiküldött munkatársunktól) Miután a köi Igazgatási bíróság formai okok miatt megsemmlsilelle a zala-fgcriicgl választás decemberi eredményét, újra kiírták Zilamegye székhelyében a képviselőválasztást május 31-ikére. Erre a napra az egész óraiág politikai érdeklCdíse Zilaeger-szeg (elé fordult, ahol Kray lslván báró ét dr. Farkas Tibor állotlak ki Isméi a kürdőlérre, hogy megvívják a harcol a kerület mandátumáért, melyről meg lehel állapítani, hogy elejétől végig felülemelkedett minden személyeskedésen és kicsinyes szempontokon és az alkotmányos keretek óllal megengedett mederben mozgott. Természetes, heves kortézia Indult meg, a mull hét elején főleg, mindkét párt léazéról és mozgalmas gyűlésekben nem volt hiány a választókerület 71 községében. A szokásos plakát háború ezúttal elmaradt és Inkább az egész választási mozgalom a zalamegyei sajtóban és a tóvárosi lapokban juloll a nyilvánosság előtt kifejezésre.

Az az idegen, aki nem tudná, hagy Zalaegerszeg ma milyen napra virradt, himerosan tisztába Jón ezzel, bogy ha utazása közben a bumli-vicinálisra várakoztában betér az át-acállóáUoroás: Zalaazeoliváu miijébe, ahol a pincér azzal az indokolással, hogy:
— Kérem alássan, szeszes Italt nem szolgólhatok Jel, mert szesztilalom von — elárulja, hogy ez-a község. is az egerszegi kerülethez tartozik és mert ma tartják meg a kép-viselőválaszlást, a rórvéoy szerint tegnap este bat órától holnap reggelig lilos minden szeszes ital.
Pedig bizony elkelne egy pohár jó hideg sör ebben a melegben, mely az egerszegi választás OrOmére Ugyancsak bőven özönlik a népes zaJáopuazcgl utcákra.
Nem lehet itl azt mondani, hogy a város lalp*n van, vagy hogy túlontúl nagy az izgalom, de tagadha\'at-lanuL kiérzik a kiváncal. érdeklődés és .feszült ^rakozás a benuBtötlek arc4Ml.
Különösebb képe nincs a városnak. Olyan, mint máskor, de az Is-
kolák környékén, ahol a szavazat-szedő küldöttségek székelnek nagyobb ember-csoport tanyáz. Vegyesen. Polgárok, divatos urak, kötényes asszonyok, kshpos hölgyek. Szavazni jöttek. Mert
ma reggel nyolc órakor a zalaegerszegi választókéra letnek 72 községében 77 választókörzetében (ebből öt esik Egerszegre) megkezdődött a szavazás. A legnagyobb rendben és példás fegyelemben járulnak a választópolgárok ezrei az urnák elé, hogy teljesítsék alkotmányos kötelességükéi. A Kray-párt klllon is gondoskodolt arról, hogy a táborukba tartozó bivek minél méltóságteljesebb rendbeu vegyenek részt a szavalásban. Az egész városban a legkisebb Incidens nélkül megy
végbe a követválasztás. Kray István báró győzelmét Zalz-egerszegen mindenki bitlosra veszi. M\'.st már aion fJylk főleg a vita a kisebb beszélgető csoportokban, hogy mennyivel jön be a nípizerü jelöli, aki igen rövid hónapok alatt jobban megnyerte a választok tetszését, szeretetét, mint más képviselők évek hosszú során sem tudják. Sokak tud-Jik, hogy mit tett eddig is a kérőiéiért és élénken emlékeznek a parlamentben a göcseji szegény vidékek megsegítése érdekében mondott nagy beszédére. Egy f;lől tehát ei, mlg másfelöl a Bethlen-politikónak sikere járulnak hozzá, hogy újra ót válasz-sia meg a nép. Az a beszéd, melyet gróf Bethlen lslván miniszterelnök az *gerszegi piacon ötnegyed órán ál ÁtdozócsQtörlökön mondott, eredményezte, hogy a még kétkedők és ingadozók is óriási számban jöttek ál Kray István pártjába, ugy, hogy amit előnyt a .honi pílya" biztosit Farkas Tibornak, feiotmulja Kray
István báró népszerűsége.

A választás lehál az egész kerü-le\'ben megkezdődött és minden zavaró incidens nélkül folyik.
A községek állandó telefonösszeköttetésben vannak a pártirodákkal és óráról-órára futnak be a szavazatok állásáról szóló eredmények, asiikcl a város, forgalmasabb helyén azonnal kifüggcszUnek. így reggel 9 órakor,
tebát egy órai szavazás ulán sz eredmény ez: Zalaegerszeg a vidékkel
együtt
Kray 874
Farkas 214
Az egész kerületben, mely valóban mammutkeiülel, kerekszámban
16.800 szavazó van. Ebből Egerszegre esik 3900. Siámllás szerint leszavaz 13—14000 szavazó.

Amíg a szavazás folyik, a Zalai Közlöny munkatársa felkereste a választási bizolttág elnökét.
Bogyay Elemér klr. kormány-főtanácsos a választásról a következőket mondotta :
— Reggel 8 órakor az egész kc-rülcibcn megkezdődön a szavazás. Rendben és csendben folyik mindenütt a szavalás. Semmi panasz eddig nem érkezett és reméltietö, hogy a váhsz\'ás a legsimább lefolyású lesz.
Bogyay Elemér a városnak állalá-nosrn tisztelt és tKcsOII vezelősze-mélylsége és hogy keiébe lelték le a választási bizottság elnöki tisztségét, mindkél pár (állásúaknál teljes megelégedést kellett.
Munkatársunk ezután
báró Kray Istvánnal,
az egtségcspárt hivatalos jelöltjével besiéll, aki természetesen derűs optimizmussal várja a szavazás eredményét :
— Győzelmemben biztos vagyok, mert módomban veit kitapasztalnia kerületnek irántam érzett ragaszkodását és szer eleiét. A mindenhonnan érkező jelentések szerint meg lesz az a többségein, ami sokkal erósebb lesz, mint a decemberi választáson.
Különben Kray báró támogatására már sápok óla « keríletbío tartózkodnak Tóth Pál, Htji loat, Fekete Lajos, Temple Reisö, Oulácsy Dezső, dukai Takóch O.\'za, Udvardy János, Madarász Adorjln és IJse/ty Béla egy;égespárli képviselők, valamint Csák Károly dr. képviselő ts, aki mini zalai ember a kerületet a legjobban ismeri.
A táigyüsgoaság kedvééri munkatársunk felkeraak Udvardy Jenő dr. egerszegi ügyvédei és Pasler Lajos földbirtokost, akik mindketten
Farkas Tibor dr. táborának vezetői Is akik kijelentették, hogy legjobb tudomásuk szerint az egész kerületben nyugodtan, minden terrortól ás rendzavarástól mentesen (olyik a szavazás. Hoizájuk, akik a Faikas párt eger-siegi központjának irányítását végzik, semmiféle erőszakosságról nem érkezett jelenlés és nagyon remélik, bogy nem fogja a választást megzavarni semmiféle Incidens a továbbiak során sem. Természetesen dr. Udvardy bízik Farkas Tibor győzelmében, de azt minimális többséggel reméli, mlg Paslek földbirtokos 1000 — 1500 szótöbbségen alul Farkas Tibor győzelmét nem adja.
Különben érdekes felfedezést leltem, mikor a Farkas-párt helyiségében, mely Paslek Lajos lakásán van, jártam a hélfőn este megjelenő Magyarország cimü lapból ölnyi rakás volt lelhalnozva, ami egysurre érthetővé válik, ha megtudjuk, hogy ebben a számban oldalas riport jelent meg, mely burkoltan is < ké-síülö választási erőszakosságokról Ir és lehetetlen számú csendörségel koncentrált (már mint a lap) Egerszegre és a kerületbe.
Igen. Ha esetleg nem tenne meg ai a csekély 1000-1500 Farkas-párti többség, akkor legyen ok, hogy miért. Kőiben az Idő előre hilades
10 órakor ujabb eredmények fúlnak be a szavazatok állásáról.
Zalaegerszegen: vidéken :
Kray 740
Farkas 26
Kray 350
Farkas 202
Tebát kél órai szavazás eredménye 762 többség Kray bárónak. Azonban a meglepetés még hátra van, mert II órakor vidéken: Kray 1783
Farkas 1227 Zalaegerszegen: Kray 1223 Farkas 63 Ekkor már a többsége Kray bárónak 1716 szavazat, ami a nagyszámú kerületet is lekiotve, számítva a déli órát erős reményi táplál a biztos győzelem érdekében. Alkalmam volt beszélgetni
dr. Csák Károly képtiselővel, aki ezeket mondotta a kerület hangulatáról:
— Tegnap meglátogattuk Zala-lövő, HSshágy és Vaspör községeket. melyek kőiül az általános kedvező Kray-párti költségek közül különösen Lövő igen jó. Véleményem szerint Kray báró győzelme 500—600 többséggel biztos.
Tulejdontépen a kerületben a
into szerepet,
i meri ha Farkas Tiborék a vidéken
ZALAI KÖZLÖNY
1927. [unlus 1.
cl Is érnek egyes községekben !0bb-séget, ha Zalaegerszeg szavazatainak összeszámítására kerül sor az cgy-sígespárt s|kcre biztos.
— Igen mély hatást telt a kormányelnök csütörtöki hatalmas beszéde, mely után Farkas Tibor néhány hive ts átpártolt Kray báró táborába. v
- A vidékiek pedig, akik ill benl vollak Áldozócsütörtökön, mind szerié villék a blrét a nagygyűlésnek és
ennek mirls érezhető a hatása. *
A helyzet tehái a kerületben várakozásiéit és Inkább ahogy közeledik az est, ugy nő a kis város Izgatottsága. A helyi sajtó rendkívüli kiadásokkal igyekszik az érdeklődésnek elegei tenni. Autók szaladnak keresztül-kasul az ulcákon és mind növekvő csoportok várják az ujabb híreket, jetenléseket a választási frontról, ahol a .délutáni órákban éri el a feszültség tetőfokát. Déli 1 órakor ai eredmény: Báró Kray Islván vidiken 3028 Egerszegen 1612 Farkas Tibor vidéken 3166 Egerszegen 137 A lelkesedés óriási az Egyjéges-plrt táborában. Eslig 7 órakor eredmény: Báró Kray István vidéken 4480 Egerezegen 2592 Farkas Tibor vidéken 5295 Egerszegen 339 A szavazás lezártakor összeszámlálják a szavazatokat.
Kray litván . báróra leszavazott összesen 7327, Farkas Tibora 5644. ^ \'Kray István báró az Egységespárt képviselőjelöltje 1683 szavazattöbbséggel került kl győztesen a küzdelemből.
Mikor a választás eredménye nyllvándóvá leli, óriási hilást váltott ki lelkes lömegből, amely vihirosan éljenezte Zilaegerszeg város eddig Is népszerű egységespárti követét, aki a .Blrány\'-beli szállásán tartózkodott.
A néptömeg, amely balalmas folyamként hömpölygött a Btrány-ezálloda elé, Kray István bárót ezután diadalmenetben a városházára kisérte, melynek erkélyéről
Czobor Mátyás, Zalaegerszeg közszeretetnek örvendő polgármestere meleg szavakban köszöntölte Zalaegerszeg országgyűlési képviselőjet. Köszönetet mondott a polgárságnak, hogy Ily fényes győzelemhez segítette az Egységespált zászlaját, majd felkérte Kray István bárót, mondjon néhány szót a tüntető, éljenző lelkes tömeghez.
Kray István báró az embersokaság határtalan ünneplése közben megköszönte a kerület Ismételt bizalmát és kijelentette, hogy nem fogja elfelejteni azt, hogy a polgárság most még Jobban
kitartott mellette. Fogadalmat tett, hogy ezután
még jobban, még lelkesebben fogja szolgálni a zalaegerszegi kerület érdekelt.
Majd Jánossy képviselő buzdiló beszédet iniézett a polgársághoz,
amely báró Kray nevével ajkán járta be a város utcait.
Erulán bankett volt a „Birány"-ban, amely a késő órákig tartott.
Urbán Gyula
Az ország közéletében tapasztalt javulás elsősorban a kormány érdeme
A kormány visszaállította Magyarország hitelét a külföld elolt Az appropriáclos vita folytatása
Budapest, május 31
A Híz mai ülésén Zsttvay Tibor elnök bemutatta a Kecskeméten május 29-én megválasztott Szabő Iván és Horváth Mihály képviselők megbízólevelét.
Györki Imre a választójog kérdésével fjglalkoiik. Addig nem lesz megnyugvás, amig nem érvényesül
az általános titkos választójog — mondja. Közigazgatásunkat bírálva kijelenti, hogy a kommunizmus u\'án nyolc évre sincs más dolga a közig£zgalásnak, mint annak megállapítása, hogy valamely egye6üíelnck vannak-e olyan tagjai, akik a kommunizmus alatt szerepeltek. A kormány nem akadályozza meg kellő időben a panamákat, a régebbi panamákban résztvevők sem nyerték cl méltó büntetésüket. Tiltakozik a lakás és lakbérek felszabadítása ellen. Határozati javaslatot nyújt be a kivételes hatalomról szóló törvény hatályon kívül való helyezéséről, az esküdtszék visszaállításáról és az októberi forradalmi idők alatt elkövetett bűnök, valamint az 1921. évi 3. t e. alapján elítélteknek törvény utján való megkegyelmezése érdekében.
A miniszterelnök zalaegerszegi beszédére reflektálva kijelenti, hogy a szociáldemokrata párt sohasem szövetkezett a bo\'scvistákkal (I) s még csak közeledést sem tanúsított a bolsevisták Iránt (I) Örömmel tldvözölle volna az olasz—magyar szerződést, ha Fiumét visszaadták volna Magyarországnak. Bogya János megállapítja, hogy az ország közéletében tapasztalt javulás elsősorban a kormány érdeme. A gazdí slgi helyzet még ma is súlyos, azonban ilt is határozott javulást lát.
A kormány visszaállította Magyarország hitelét a külföld előtt.
Teljesen helyesli a kormány orientációs politikáját, mert Ilyen politika nélkül az államok nem lélhetnek meg.
Meggyőződése, hogy az olasz-magyar szerződés csak az első állomása egy szorosabb politikai együttműködésnek, melyuek előfeltételei mindkél nemzetben adva vannak. Csodálkozva látja, hogy a baloldalon állandóan a szomszéda Ink felé való orientációt sürgetik. Becsületes megegyezésre hajlandók Is volnánk, de mikor azt látjuk, hogy teljesen ellenséges álláspontot foglalnak cl velünk szénben, s minden célúk az, hogy Magyarországot megsemmisítsék, nem csatlakozhatunk
hozzájuk. Eiufán foglalkozik az orosz-angol viszony megszűnésével. A kormány Iráni a legteljesebb bizalommal viseltetik.
Malastts üéza cáfolta Bogyáuak azt a beállítását, mintha a szociáldemokrata párt azért követelné az olasz orientációval szemben a kisantant orientációt, meri a francia politikának akar szolgálatot ter.nl. Őket nem vezetik érzelmi momentumok, hanem kizárólag gazdasági szempontok. Krüger Aladár
megcáfolja Matasllsnak azt az állítását, hogy a magyar-olasz szerződésnek bármely agresszív célja volna. Srembcszálll azzsl »z állításával, hogy a magyar és olasz nép között nem volna meg a rokonszenv. A magyarság sebeit, melyet az olasz háború során ka pott elfeledtette Romanelll áldozatkész munkássága. Ezután az orosz-angol diplomáciai viszony megszakításával foglalkozol!. A- orosz-angol szakításnak nemcsak politikai, hanem gazdasági okai Is vannak. Azokkal a felszólalásokkal szemben, amelyek az esküdtbíróság visszaállítását kérték, példákat sorol fel aunak Igazolására, hogy az eskOdtblróságnál már sokkal könnyebben következ-hetik be tévedés, mint a szakblróságnál. A bírák llzelésjavitását sürgette. Majd a nemzetiségi kérdéssel foglalkozva visszautasította azt a vádat, mintha az erdélyi magyarság nem őrizné meg nemzett jellegét. Az ülés 7 óra után véget ért.
Kötétáltaii halálra Ítélték a visegrádi apagyilkost
Budapest, május 31. Mi dilulán hal órakor hirdették kl a pestvidéki törvényszéken a visegrádi apagyíl-kosság ügyében az Ítéletei. A bűn-tetötörvényszék IfJ. Papp Flóriánt kölélállali halálra és özvegy idősb Papp Flóriánnét életfogytiglani f;ay-házra ítélte.
A munkásbiztosltó javaslat a Keresztény Gazdasági Párt előtt
Budapest, május 31. (Éjszakai rádiójelentés) A Keresztény Oizda-sági Szociális Párt ma este 6 órakor gróf Zichy János elnökletével ülést tartóit, melyen a muukásblz-losllási javaslatot annak parlamenti előadója, Frühwlrth Mátyás Ismertette. A vitához hozzászóllak: Csll-léry András, Hódossy Gedeon és foss József népjóléti mloiszter válaszolt a felszólalásokra.
Rablók garázdálkodása
Zom borban Zombor, május 31. Vakmerő betörés történt Zomborban. Hat felfegyverzett ember betört Mérő Ignác légiagyáros lelepéic, feltörték 11 iroda ajlóll és az ölmázsás pénzszekrényt a légiagyár kocsiján a város halárába vitték, olt felfeszítették és tarfalmát. négyezer dinárt elrabollak. — Brelner Károly kereskedőhöz ugyancsak egy több lagból álló társaság tört be. Behatollak a hálószobába, ahol a kereskedő, az asszony két gyermekével aludt. A zajra felébredt Brelner, akit kirántottak ágyából, a földre teperték és baltával és furkósbottal ütlegelték, majd az asszonyi, mivel nem akarta ékszereit kiszolgálni, baltával agyba-föbe verték. Ezután feltörték az íróasztalt és abból 500 dinárt raboltak el. Munkájuk után a Bosnyák-féle vendéglőbe törtek be, ottakorcsmá-rosplrt fejszével fejbevágták és a lakást kirabolták. A bandát az egész környék csendőrsége üldözi. Hindenburg üdvözlő sürgönye a pápához Berlin, május 31. Abból az alkalomból, hogy XI. Pius pápa hetvenedik életévét beiöllölle, Hindenburg elnök meleghangú üdvözlő táviratot küldött a Szentszékhez. Marx birodalmi kancellár a vatikáni német nagykövet utján fejezte kl szerencse-kivánatalt.
PÜCH-kerékpárok
békebeli erój kivitelben kedvező rész-leifizetési mellett InphiMk
Brandl Sándor és Fia
cégnél, Deák-tér 2. az.
a felsótemplomnát.
Alkatró.1 tm guminlraktár 1 Korék pár javító mOhoty I
SELYEM OCÁSSIÓ!
Több, mint [kétszáz különféle szinü legújabb divatú mintás, valamint sima selymek érkeztek, melyeket napi áron alul árusit
Kirschr.er Mór divatáruháza. Fö-ut 3.
I82T |nnlus I.
ZALA! KOZLONT
A KÖZÖNSÉG ROVATA
Miért nem rendez növendék-hangversenyeket a városi zeneiskola ?
Azt hisszük, sok kanizsai fztllö óhsjtásival találkozik az alábbi levél, melyet épen ezért egész terjedetmé-ben közreadunk a kővetkezőkben: Igen tisztelt Szerkeszti Urt Egyike voltam azoknak, kik bizonyos idegenkedéssel fogadták a nagy-kanizsni városi zeneiskola létefilésére megindult morgalmat. Ugy gondoltam akkor, hogy sok egyéb, a közérdeket nagyobb vonalon tángáló kérdés vár megoldásra Nagykanizsán. És bár magamnak is van zenei oktatásra szeruló gyermekem, bizonyos anlagonizmussai néztem gazdálkodási szempontból a zeneiskola létesítését. Most azonban — post fes\'a — OrQlök, hogy nem mindenki gondolkodott hoziám hasonlóan, mert ma már lá\'om, hogy egyrészt az a pénz úgysem maradt volna meg, másrészt a zeneiskola az érdeklődés (elkellésével, a szakszerű és sokoldalú oktatással egy u] kulturális intézmény városunkban, amit csak el-nélkültzlünk, mig nem volt, de ma már nem szlveseo mondanánk le róla, lévén emberi tulajdonság, hogy a Jól könnyen megszokjuk és nehezen válunk meg tőle.
Tiszteletteljes kérésem pedig a következő:
Mi, szokik, szeretnők látni, mit tanultak, mit értek el gyermekeink a zeneiskolában. Nemcsak a tandíjak ösztökélnek bennünket erre a kíváncsiságra, hanem a szőlői büszkeség Is. Szeretnők, ha a zeneiskola időnként egy c«v növendék hangversenyt rendezne. Ez nem is kerülne sokba i zeneiskolának, mert hiszen városi intézmény lévén, az ugyancsak városi színház helyiséget ingyenesen kell, hogy megkapja a város vezetőségétől, amely a zeneiskola felállítása kötOl is olyan szép tanújelét adla áldozatkészségének. Ami •Ifekliv kiadás lenne a színháznak egy déli matiné idejére való rendelkezésre bocsátásából, azt a csekély belépődíjak is fedezni tudnák, hiszen az nem állna egyébből a világítási költségeknél.
Kérjük tehát mi, szülök és zenebarátok a város vezetőségét, hason ods, hogy a kezelésében lévó zene-Iskola sokaknak ezt a kívánságát honorálja, annál Is inkább, mert meg vagyok győződve, hogy a zeneiskola < azt szívesen és örömmel teszi. Szerkesztő Ur szívességét köszönve maradtam őszinte nagyrabecsülései: dr. K. L
BÁDIÓ nCSOR
Junlus I (szerda)
Budapest 3 Hírek. 4 Onkár bácsi me-■61. 5 Időjelrés. Utána (elolvasás: lígy magyar hegedűművész vándorlása négy világrészben. 540 8taho Ede: A fotogralia törtenete. 7 Szimfónikus hangverseny. 8.30 Melles magyar vonósnégyes hangversenye Ling Jolán hantjversenyénekesnő közreműködésével. 9.35 Hírek. 10 Cigányzene.
Bécs 11 Népszerű zene 4.15 Hangverseny. 5 15 Gyermekeknek. 8.35 Pünkösdi előadás. 915 Hant Pfitzner hangverseny, dalok, népszerű zene.
— Kiraboltak egy Ozletet Zala egerszegen. Mayer Ernő zalatger-sxegi szabónak a város közepén levő üzletébe tegnapelőtt éjjel az ablakon keresztül betörtek és onnan sok ruhaneműt és készpénzt, összesen 40 millió korona értékben elvittek. A rendőrség ujjlenyomatokat talált.
Aláírták Prágában a magyar-cseh kereskedelmi szerződést
Prága, május 31 (Éjszakai rdulójelentés) Ma délután a prágai külügyminisztériumban aláírták a Magyarország éa a csehszlovák köztársaság közt lé\'re-
jölt kereskedelmi szerződést. — A szerződést magyar részről Nlckl Alfréd követségi tanácsos, a magyar külügyminisztérium gazdasági osztályának vezetője irta alá.
Kecskemét törvényhatósága\' megbotránkozását fejezte ki Fáy István főispán inznitálása felett
Kecskemét, május 31 Kecskemét város törvényhatósága ma délelőtti közgyűlésén foglalkozott a Fáy íllspán és dr. Nagy László afféijével és lelkesen tüntetett a lő Ispán mellett, akit Nagy ügyvéd a nyílt utcán durván inzultált.
Ilelesy Kálmán rámutatott arra, bogy a mostani kecskeméti válasz-
tás olyan békességes közeledést hozott létre az ottani pártok közölt, amely mioden gyümölcsét megtermelte volna, ha közbe nem jön az a támadás, amely nemcsak a főispánt, de általa az egész törvényhatósági bizottságot érte. Indítványára a közgyűlés megbotránkozását fejezte ki a támadás felelt.
Férje utáni bánatában felakasztotta magát
Egy 58 ítm keszthelyi asszony öngyilkossága
Keszthely, mi|us 31 (Saját tudósítónktól.) Vasúti őr volt Kesztli ;lyen Lukács Sándorné férje, amíg élL Gyermekük nem volt, szűkösen, ugy ahogy, mindig csak megéllek a csekélyke fizetésből. Tavaly október végén Lukács Sáodorné sz. Varga Anna özveg/en maradt. Ép \'n halottik napján temette el a kenyér-krresfjét.
Az özvegynek azóta nem volt jó napja. Mindig az urát emlegette és gyakran panaszkodott a szomseédok-
nak, hogy unalmas, céltalan az élete, hiszen még csak gyermeke sincs, ami csupán azért volt szerencséje, mert 36 pengőnyi havi nyugdijából egymagának sem igen telt száraz kenyérnél egyébre.
Tegrup déletólt a magányosan lakó asszonyi szobija alfajának sarkára felakasztva találták, élet már nem volt benoe.
Tettét ugy látszik férje után érzett bánatában és nyomora miatt kövelte el.
A Stefánia Szövetség gyermek-hete Nagykanizsán
Pünkösd vasárnapján urna- és persely gyűjtés lesz a „Stefánia" céljaira Nagykanizsán — Stefánia-nap babakorzóval és csecsemő-felvonulással — Nagy propaganda-hét: „Mindenta gyermekért!"
Nagykanizsa, május 31
Váljon akad-e ember, kinek szivében, ha még olyan kérges és érzéstelen is, meg nem mozdul valami tiszta, szent érzés egy gyermek láttán? Van-e férfi, nő, ifjú vagy agg, a nép embere vagy a kiváltságos osztály tagja, akinek szive meg ne dobbana e szó hallatára: gyermek? Nincs magasztosabb valami, mintegv gyermek szülője lenni. Mi a gyermek ? Az Isten leggyönyörűbb alkotása, Isten képmása. A nemzet virágos kertje. És mégis a társBdalom még mindig nem éttékeli eléggé a gyermeke?. Száz és százezer gyermek pusitul el évente, amiket a társadalomnak módjában állana megmenteni és a haza büszkeségévé felnevelni. Sok mulasztás terheli ezen a tfren a magyar társadalmat. A Stefánia Szövetség élén Apponyi Albert gróffal kiadta a jelszót :
„Mindent a gyermekért l"
Nem szabad semmi munkától, semmi fáradtságtól és semmi áldozattól visszariadni, ha egy gyermek megmentéséről van szó. A Stefánia Szövetség minden elismerésre méltó buzgalommal igyekszik kivenni részét a magyar gyermekmentési mun kából és neki köszönhető, ha évről-évre kevesbednek a csecsemő halálozások, a gyermek temetések és nem nagyobbodik a kis keresztes halmok szinte végtelennek látszó mezeje.
A Stefánia Szövetségnek országos nagy munkájába belekapcsolódik a nagykanizsai fiókszervezetc, amely ma pótolhatatlan, áldásos működést fejt ki ezen a téren.
Hogy nemes tevékenységét még jobban kifejthesse és még több gyermeket és anyát tudjon megtartani a magyar hazának, a nagykanizsai Szövetség válaszmánya ülést tartott a Székház rendelőjében, hogy meg-
Nagy pünkösdi cipővásár
Miltényi Sándor és Fia
- cipőáruházában ~
Minden idénycikk a legjntányosabb áron kapható.
beszéljék egy nagyobb propagandaakció létesítését
Az Ölés elnöke dr. Winktei Ernő főrabbi. A választmány tatjain kívül megjelentek az ősszrs hnklekeie\'ek lelkészei, a tanítóság, a különböző karitatív egyesületek képviselői, dr. Kaufmonn Lajos városi (cgjiö és mások.
Dr. Winkler a tőle megszokott melrg;zl<ü>éggel fejtegette .1 Stefánia Szövetség missziójlL Rlmutatotl arra, hogy a gyermek és anyamentéshez nem elég az állam, ill a társadalomnak is ki kell vennie a maga részét.
Pünkösd vasárnapi gyOJtés
Több hozzászólás után végletesen elhatároztatott, hoiiy a Stefánia Szövetség céljaira Pünkösd vasárnap reggeltől kezdődóleg urna és penel>-gyűjtést fognak rendezni, az összes jótékonysági egyesületek lelkes gárdáiénak bevonásival.
Urnák a következó UJyeken leszel <-k felállltv.\'.- 1. Alsitemplom elitt. G,üj!ök: a Keresziény Jótékony Nőegylet, a Szociális Missziótársulat és a Leányklub tagjai felváltva. 2. Felsi-temptom előtt. Oyajiók: unyanezea egyesületek tagjai. 3. Vasúti állomáson. Gyűjtők: a pályaudvari misszió fagjai 4 Evangélikus templom elitt. GfOilök: Evangélikus Nőegylet tagjai. 5. Református templom elitt. Gyűjtők: Református Nőegviet taglal. 6. Városháza elitt. O\'üjtők: Izraelita Nőegylet tagjai. 7. Eísi Magyar Bfífos/f<t(Csengeriull sarok) GyOj\'ők: Keresztény Tisztviselőnők Egyl. tagjai. 8 Fiút— Sugár-utt sarok. Oyűjtők: József Sianaiórium Egyesület hölgy taglal. 9. Centrál szálloda elitt. Oy0|tók: Izraelita Lcánvegylct és Magántisztviselők tagjai. 10 Szarvas szállódi elitt. Ovttj-tök: Evangélikus é< Református Nőegylet tagjai. II. Stefánia székháza elitt. Gyűjtök: Mígánlisztviselők tagjai.
Mindenki, aki »z emberszerelet oltárára már áldozott valamit vagy urnába vagy egy perselybe, Jelvényt fog kapni,
Bibakorzó és felvonulás
A Stefánia-nap egyik legszebb része lesz a babakorzó és kocsifej-vonulás a Főúton. A babakotzón minden gyermek részt vehet 5 éves korig. A csecsemő-felvonulás ugy fog történi, mint innak idején, amikor Pedtov kapitány Kanizsán járt. A (lehetőleg szépen virággal feldi* szitetij gyermekkocsik felvonulása a gyermekekkel és az egész menet >/«12 órakor gyülekezik a Slelánia székháza előtt. Onnét indulás fél 12 órakor a Főulon végig a Felsőtemplomig onnét a F.lut inásik oldalán ál, vissza a Stefániáig.
Elhatározta az ülés, hogy május 30-161 junius hó 5 ig egy úgynevezett
.Gycrmekhét"-et tart, amelynek célja minél több rendes évi tagot gyűjteni a Stefánia Szövetségnek. Évi tagdil mindössze 2 pengő, ami a legszerénvebbanya-giak melleit sem akndsiyozra meg, hogy ez a szíp emberbaráti intézmény minél több barátot és támogatót találjon.
A főkapitány tájékoztatta a belügyminisztert a klinikai panamáról
Budapest, májú; 31. Marinovtcs főkapitány ma kihallgatáson jelent meg Sc\'tovszky Bíla belügyminiszternél és tájékoztatta a belügyminisztert a klinikai szállítási panamák ügyében folytatott pótnyomozAs eredményéről.
ZALAI KÖZLÖNY
1027 junius 12.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Junius I, szerda
Római katollkm: PamlD vl. Protestáns: Pimlilius. Izraelita: Slvan hí 1.
Nap kel reggel 4 óra 07 perckor, nyugszik délután 19 óra -IS perckor.
Városi Színház este pont 8 ómkor: Játék a kastélyban, Molnár-vígjáték.
— Zalai disz polgárságok. Keszthely tudvalévőleg Bethlen Islván gróf mlniiiterelnoköl díszpolgárává yálssrtolla. Az erről szóló művészi kidolgozású oklevél most készült el, Korcsmáros János keszthelyi gimnáziumi rajztanár kiváló slilusérzékérői tanúskodó munkája. — Bslatonfüre-den vasárnap adták át Rakovszky Iván v. belügyminiszternek a község díszpolgári oklevelét.
— Címadományozás. A kormányzó Peslhy B!lá m. kir. gazd. tanácsosnak, a keszthelyi gazdasági akadémia volt tanárának a gazdasági akadémiai Igazgatói elmet adományozta.
Valódi angol szövetből I
üri niba csakis SSrfst Zsigmond szabómesterné I Nagykanizsa, Főút 3. szám.
— A képviselő választók nagykanizsai névjegyzéke ellen tudvalevően többen nanasszal éitek, mert neveik nem logiallattak benn. Az illetók a kellő okmánnyal felszerelve a közigazgatási bírósághoz lordullak, amely most hozta rreg határozatát. Több mint ötven felszólalót vett be a választók névjegyzékébe.
— Városi közgyűlés előtt A városi csatornázási munkálatokkal kapcsolatban eszközlendó kisajátítások minden zavar nélkol lesznek lebonyolíthatók, miután az Ingatlan tulajdonosokkal sikerült a városnak megegyezésre jutnia. A kisajátítások agye szükségessé leszi a képviselőtestület összehívását. A közgyűlés, amelyen fonlosabb egyéb ügyek is kerülnek letárgyalásra, valószínűleg a jövő héten, de mindenesetre junius hó első felében lesz.
— Fehér- és ajourhlmzésre a varrógépen teljesen ingyen tanítja meg vevőit a Singer-variógép részvénytársaság Nagykanizsa, Fö-ul 1.
— Hősök nap| gyűjtés eredménye Nagykanizsán. A HősOk Emlékünnepén folytatott urnagyüjtés eredrrényekép 138 pengő 32 fillér folyt be összesen a különböző urnákba.
— A Zrínyi Miklós Irodalmi Kőr Zrínyi ünnepélye és közgyűlése. A nagykanizsai Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör evi rendes közgyűlését junius 19 én tartja a városháza dísztermében. A közgyűlés délelőtt 10 órakor kezdődik. Utána léi 12 órai kezdettel Zrínyi emlékünnepély lesz, melyen Surányl Qyula társelnök mond ünnepi beszédet. Szaval i!|. Vldos József postaliszt és a Ráez János vezetése alatt álló Egyházi Énekkar énekszámai egészítik ki az ünnepély műsorát.
— A gimnazisták Junlállsa ju-nius 2 án. csOUrtőkin lesz az Alsóerdőben.
— „Apátlan székelyek\' Klska-nlzsán. A Kiskanizsai Levente Egyesület nagy buzgósággal készül az .Apátlan székelyek" előadására, ami még junius hónapban megtörténik. Az előadást Fíló Ferenc igazgató végezi Samu László segítségével.
— Kanizsai művésznő sikere. A fővárosi lapok művészeti rovatai egymásután emlékeznek meg az elismerés It ing|án Sassné Farkas Böske nagykanizsai feslőmüvésznőről, városunk általánosan kedveli .Oruss-bácsi"-jának leányiról, aki a magyar pasztelltestők budapesti kiállilásán, a Nemzeti Szilonban .gyenesdlisi ragyogó udvar-részletével" általános feltűnést kellelt. Itt emliljük meg, hogy Sass Ferenc is felépült egész télen tartó betegségéből, mely öt a kórházhoz kötötte s azóta már több kanizsai és vidéki notsblliiás kilü nően sikerüli portréját festette meg.
— Harminc éves találkozó a felsőkereskedelmiben. A nagykanizsai felsőkereskedelmi Iskola ünnepre készülődik. Pünkösd vasárnapján gyűlnek össze 30 éves találkozóra azok, kik falai közt 1897-ben tették le az éreltségil. Előző esle ismerkedő vacsora lesz, vasárnap délelőtt 10 órakor az elhunyt évtár-sakérl az egyes felekezeleknél gyászistentisztelet és fél 11 órakor az ünnepi találkozó-közgyűlés. Ezen dr. Villányi Henrik igazgató, a 30 éve végzettek volt tanára köszönti a találkozókat. Az elhunyt tanárokról és iskolatársakról, hősi hatottakról Ádám Róbert fog megemlékezni. A találkozón résztvesz az iskolafeniartó szervezet és meghívott vendégek. Este bankett lesz. — Ugyanezen a napon tízéves találkozó is lesz a nagykanizsai felsőkereskedelmi iskolában.
IMIett MA feltételekkel
készit uri ruhit S4rlsl Zsigmond szabómester Nagykanizsa, t-\'óut Kmou ituiodi ntlkli
— A volt krasznojarszkl hadifoglyok pünkösd vasárnap este 8 órakor Budapesten, a Szt. Lukács-fürdő dunai teraszán országos baráti összejöveteli tartanak. (Rossz idő esetén a fehér teremben.
= A Fegyvergyári Slerr kerék-pár az egiss rilígoa rezei! ffeíner Bépáraltáz, Cseagery-ul 2.
— Alapszabály-módosítás. A belügyminiszter a nagykanizsai Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör módosított alapszabályait jóváhagyta.
— Egy súlyos beteg, szerencsétlen asszony, akin csak Budapesten tudnának sürgős operatív beavatkozással segíteni, ezúton fordul s társadalom jószivéhez, hogy csak annyit kapjon valahonnét, a mennyiből az útiköltségre futja. Adományokai szerkesztőségünk továbbit és nyugtáz.
= Zsák, pon,va, zsineg, kőtéláruk, hevederek és tűzoltó felszerelések nagy raktára Hlrsch és Szegő cégnél.
— Utazási hírek. Közludomisu, hogy a vízumok megszerzése mennyi vesződséggel jár. Most a Nagykanizsai Mcnetjegyirodától arról értesülünk, hogy a cseh vizűm melleit a zalamegyei lakosok részére ujabban a jugoszláv, román és lengyel vizumokat is megtudja szerezni, sőt jugoszláv fürdőkre a nyári idősrak alatt kedvezményes vízum is kapható. A pécsi jugoszláv konzulátus körzetébe tartozó somogy-, bárányáéi tolnamegyei lakosoknak vizűm megszerzést nem közvetíthet. — A budapesti autó-kiállilásra 50% kedvezményre jogosító igazolványok már a menct|cgyirodánál rendelkezésre állanak.
= FüCTVírgyárl Stevr strapa kerékpárnál a váza belső és külső mollal Tan ellátva. 5 éri jótállás! ftcloer Geparuház, Csengery-ut 2.
— Vízvezetéki elágazó csövek lefektetése Nagykanizsán. A város versenytárgyalást hirdetett mintegy 3000 méla vízvezetéki elágazó táp\'átó vezelék lefektetésére. — A versenytárgyalás eredményeképen Schwarz József kispesU cég 59.219 pengős ajánlatával nyerte el a munkát, melynek halárideje 60 munka- \' nap. A csövek szállítását a héten megkezdik. Csövekel fektetnek le a Kölcsey-, Szemete-, Rorgonyi-, Kisfaludy-, Zrínyi-, Lirály-, Magyar- és Bocsksy-ulcákban.
— Egy kanizsai soHőr és a keszthelyi rendőr kalandja. N;m mindennapi és legkevésbbé épületes látványban volt részük a minap a keszthelyi Fő-ulca járókelőinek. Egy kanizsai soffőr meg nem engedett sebességgel száguldolt keresztül a városka főutcáján. A rendőr kétszeti figyelmeztetésére nem állott meg, hanem nagy sebességgel robogott tovább. A rendőr erre felugrott az autó hágcsójára. A solfSrl ez sem zavartatta, hanem a legteljesebb rc-nllendával válaszolt a rendőr kérdéseire és figyelmeztetésére. A rendőr látva, hogy a tréfásked»ű soffőr el akar ővele száguldani, revolvert fogott a soffőr mellének és igy kényszerilelte megállásra. A soffőr végűi is az őrszoban pihente ki a kaland fáradalmait
— A professzionista futballcsapat előkészítő bizottsága és mindazok, kik a részjegy-gyűjtést elvállalták, ma este 9 órakor az Ipartestület helyiségében ülést tartanak, amikor az összes gyűjtőivek a bizottságnak bemutatandók.
— Repceponyvák, kazal és
Íléptakarók minden méretben sa-át varrodánkban készDInek gyári árakon Hlrsch és Szegő.
Legujabb divat szerinti art rutát
kizárólag angol uóvelból készit Sőrtot Zsigmond szabómester Nagykanizsa, Fönt 5. szára.
— Dalcstély a hősök napján. Pacsa intelligens közönsége magas művészi nivóju dalestélyt Is szentelt a szokásos ünnepségen kívül a hősök emlékezetének. A dalcstély legkiemelkedőbb része volt Zdvodszky Zoltánnak, a m. kir. Operaház tagjának vendégszereplése, kinek kellemes, nemes, erős baritonjai minden számát könnyedén vitte diadalra, szűnni nem akaró tapsot váltva ki minden alkalommal. A programot Kende Péler főszolgabíró nyitotta meg, rövid beszéddel. Z. Tábori Piroska ssját irredenta verseiből szavalt, minden érzés húrján biztos kézzel verte ki a szivekbe markoló hangulatok sorát. A zongora-kíséretet özv. Ooldschmled Károlyné nagykanizsai zongora-tanárnő látta el méltóan a kisért művész kvalitásaihoz. Az estély, melyen nemcsak Pacsa, hanem a környék intelligenciája is nagy számban vett részt, erkölcsileg és anyagilag is kitűnő propagandája volt a Pacsán létesítendő hősi emlék-szobornak.
HILD JÓZSEF
épűlctfa, deszka, mész, cement, stukaturnád és egyéb építkezési anyag kereskedése
NAGYKANIZSÁM,
Király-u. 4. Telefon 120
— Elhájasodásnál, kőazvény-nél és cukorbetegségnél a természetes .Ferenc József" keserűvíz javitja a gyomor és a belek működését és előmozdítja az emésztést. Az anyagcserebántalmak gyógyító ejirásainak több kutatója megállapította, hogy a Ferenc József viz kura nagyon szép eredményhez vezet. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerűzletekben.
— Autó-vizsgálat Keszthelyen. Laky Kornél iparié:ügyelő, Oroszlán Endierendőifótanácsos Szombathelyről, dr. Huszár Pál főszolgabíró Keszthelyen felülvizsgálták a forgalomban levő 41 darab bér autói; 3 kocsit a forgalomból kitiltottak, 5 kocsit utószemlére utasítottak Szombathelyre és löbb kocsinak junius középéig haladékot adtak hiányok pót\'ására. A solfőrökel, kiknek nincs 2 éves gyakorlatuk, a vezetéstől eltiltották és magánautók vezetésére utasították. A soffőr- vizsgára jelentkezetlek közül öten hajtő-Igazolványt nyertek.
= Tennlszütő dupla hurozással „Qlűria" 21 pengő, chromtalpu ten-nisz-cipők női 14, férfi 15 pengő. Labdák, Slessenger, Dűnlop, Handl-cap. Olcsó árak, mert közvetlen behozatal. Szabó Anial sporlflzletében.
— Véres áldozócsűtörtők Zalaváron. Páll József Zalavári vendéglősnél nagy mulatozás volt áldozo-csűlörtökon. Mikor javábin állt a bál, a ház előtt haladó országúton hajbakapolt néhány falusi legény. Szó-szót követett és Nagy Károly vezetésével hsngos verekedés lett a csetepaté vége. Luez Károlyt többek között annyira összeszurkálták, bogy a keszthelyi járásorvosnak kellett összevarrni sebeit. Nagy Károlyt a csendőrség vette gondjaiba.
— Halálos szerencsétlenség. Dóczy Lajos 13 éves arácsl fiu felolt az apja lovára és ugy vezette itatni. Közben a ló valamitől megijedt és a fiút olyan szerencsétlenül dobta le, hogy az koponya alapi törést szenvedett és meghalt.
Mm mm hm mukaf
SSrltl Zsigmond
szabóméi térnél Nagykanizsa, Pőut Koma uttoíi waiu
— Összetaposott a bika egy gyermeket Izsó István 14 éves zalapetendi pásztorgyerekei a legelőn a község bikája felöklelte és több sérülést szenvedett, amikkel kórházbj kellelt szállítani.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Betörtek egy templomba. Lengyeltóti kis templomának ajtaját a minap éjszaka felfeszítették és a falról letörték a Szent Antal perselyt, amiből a pénzt a régi 100 \'koronások kivételével kiszediék s az összetört perselyt a templom elé dobták. Mást a templomban nem bántottak. A nyomozás folyik.
= Az ujabb időben csodálatosan fejlődött a műbimzés technikája varrógépeken. Brandl Sándor és Fia cég állandó himzőtanfolyamán szebbnél szebb hímzések készülnek a világ-birü PFAFF varrógépeken.
IdBJáráa
A nagykanizsai meteorologlal megfigyelő jelentése: Kedden a Aómftsrt-lil Reggel 7 órakor +19-5, délután 2 diakor 4268, este 9 órakor +19«.
FtlMiet: Reggel tiszta, délben kevésbbó borult, este tiszu égboltozat.
StíliiJny: Reggel és délben Délnyugat, este Déli szét.

* Meteorológiai Intézet Jelentése szerint meleg idó, helyenként zivataros csórd.
1927 junlus I.
ZALAI KÖZLÖNY
1 I
5
VÁROSI _SZINHÁZ
Szeretek egy színésznőt
A fiatalság ülközlk meg ebben a kedves Fodor-vigjátékban a Moloch szerelmet, csókot, életet hengerelő hatalmival. Az akarat és mélyen gyökerező érzés méri össze erejét a duzzadó pénzes-zsákkal. Az idealizmus frissesége feszit! neki lendületét a másodvirágzás részvénypakettek közül kinőtt, számoszlopok mellé állított hédonizmusával. Az ülköző-pont egy színésznő. A trophaeum — természetesen — a fiatalságé, a szerelemé, amely erősebb a pénznél, rangnál, dmnel, karriernél.
Mindvégig mulatságos, Ot\'eles, gyorsan pergó cselekmény-szövés, kevés, majdnem semmi színpadtechnikai, Inkább az alapgondolat folytonos előbbre-fejleaztésében kiütköző hatás, ami csupa kedves, szimpatikus emberen éptll föl.
Színtársulatunk jó előadásban mutatta be legnap este ezt a vígjátékot Kanizsán. A főszerepet Hubay Gabi vitte, ugy félidőig kissé döcögősen, szintelenQI, de aztán mindent jóvá-lett, hozott szint Is eleget, kedves közvetlenséget, finom modort éskapta érte kanizsai pálya futása után eddig legigazibb sikerét. Partnere Binky Róbert volt, akiről most tudluk meg, hogy nemcsak figurális szerepekben érvényesül kiváló lehelsége. Rizsa Bözsi, Egry Berta, Lizái, Hldvigt, Danis, Üli — mind „formában" voltak. Danis rendezése jő volt, de a felvonás-közök hosszúsága még mindig gyöngéje az előadásoknak.
_ (t>0
A színházi iroda hirei:
(♦) Játék a kastélyban — mozl-helyárakkal. Molnár Ferenc. szenzációs tikéra háromfelvonásos anekdotája ma, szerdán este kerül harmadszor szinre mozih-.lyárakkal.
(•) Uraim csak egymás után I" csak felnőtteknek. A francia bobó-zatlrodalom egyik legsikerültebb alkotását mutatja be holnap este a színház. Ezen finom pikantériával aláfestett, kacagtató, ötletes f >rdu-lalokban gazdag bohózat teljes sikerét az előjegyzések tömege máris biztosilla. A színészek hangulatos összjátékában a groteszk komikumot Bánky Róbert és Otő Endre képviselik. Pogány Irén a kélférju felelég nagyszerű szerepét, Rózsa Bözsi egy könnyűvérQ szókimond) menyasszonyt, Vértes Lajos a férj és fodrász kettős alakját jálsza. Hálás feladatokhoz jutott Hidvégy Ernő, Egry Berta, 0(6 Endre, Danis Jenő, Jákó Pál Is. Jegyelőjegyzéseket telefon utján Is elfogad a pénztár. — Telefonszám 500. A bérlők helyei csütörtök délig lentartatnak.
(•) Csókról csókra és Cirkusz-hercegnő operettekkel kezdődik meg a színház teljes társulatának működése. Az első operettbemutató pénteken este lesz. A Csókról-csókra az egész művészszemélyzetet foglalkoztatja. Erényi BOske és Pilfy Blanka a kiváló szubretlprimadonnak, Elek Ica, Daka Anna, Sólyom Sándor, Halmay Vilmos, Kormos Ferenc, Sophle Saltanova és Ahx Nikllin, az orosz cári baléit tagjai viszik sikerre a pompás operettet. Jegyelőjegyzéseket az operellclő-adásokra már elfogad a pénztár.
A keszthelyi szinház
Keszthely, május 31
(Sajdl ludisltinktil) Raöi Béla fáriulata közepes házak elölt játszik
Kész helyen. Szombaton „A királyné róz8áj<i";került síinrc. Vasárnap az „AnnabáIM kacagla végig a körön-ség sok laps közepette. Hétfőn o „Cigányszerelem" került előadásra. A társulat taglalnak legnagyobb része egy-két elő d.ás u\'án Keszthely 82Ínpárloló közönségének szeretetébe férkőzött szinjálszási kvalitásaival. A kitűnő vidéki lársu\'at ezt a szeretelet gondosságánál, felszereltségénél, Nperloárjánál, erőinél fogva meg is érdemli.
Csütörtökön, junius 2-án „A királyné rózsája" 3 ftlv. operett mozihelyárakkal, — pénteken ,Dr. Szabó Juci" — szombaton .Asszonykám" operett kerül színre.
KÖZdáZQiSÁQ
Sertéshizlalók figyelmébe
A Felsödunánluli Mezőgazdasági Kamará ól kapjuk az alábbi értesítési: A hazai Icngenkészletek kimerülése a serléshizlalókat arra kény-szeri\'í, hogy külföldről hozzanak be tengerit. A tengerire kivetett 2 arany korona behozatali vám miatt a magyar serié: hizlalók a jugoszláv és román hizlalókkal versenyezni nem tudnak és ha hízott sertéseket külföldre importálnak, az rájuk csak veszteséggel járhat. Erre való tekintettel a kormány nem zárkózik el a tengerinek külföldről való vámmentes behozatala elöl, ha a hizlalók garanciát nyújtanak, hogy meghizlall sertéseiket külföldre szállítják ki. Ez-irányu kérvényeket a m. kir. pénzügyminiszter urboz kell intézni. Felvilágosítással szívesen szolgál a Felsödunánluli Mezőgazdasági Kamara Oyőr, Bissinger sétány 32.
TélSBl
Lsnyha nyílás után kedvezötl.-n külföldi J;lentésekre az árfolyamok egész zárlatig fokozatosan emelkedtek, ami azonban sok értékben jelentős árveszteséget eredményeiett. Leginkább megérezték a lanyhaságol a szénpapirok, melyek 10—24, a vaspjpirok, melyek 5—12, a vezető ipiri értékek, melyek 5—10 és a ku liszpapirok, melyek 1—4 pengővel eslek vissza. A forgalom vevők hiányában igen scük keretek közölt mozgott. Zárlatkor az irányzat lanyha.
vaiutAk Angol I. 27-82-27-98 Belga tr. 79-52-79-62 Csen k. 1693-17-01 Dink. 152 85-15350 Dinár 10-04-10-10 Dollár 570.30-572-70 Francia Ír 22-55-22-75 Holl. 229 05-23005 Lengyel 63-35-8)85 Lel 3-35-3 50
Léva —•--*—
Líra 3130-31-75 Márka 135-60-13610 Sehlll. 8047-8082 Norvég 148-70-149-35 Svájci 1.110-10-110-50 Svéd k. 153 15-153 80
DEVIZÁK Amit 229 22-22992 Belgrád 1006-1010 Berlin 135-70-13610 Bulureal 340-3 50 Brüsszel 79-55-79-80 Kopenb.152-95-153-40 Osalo 14S80-I49-25 London 27-81-27-89 Milano 31-40-31-70 Newyork 572 55-4 75 Pária 2242-2252 Prága 16-95-17-00 Szófia 412-4-16 Slockh. 153-25-153 70 Varsó 63-50^4-70 Wien 80-57-8082 Zürich 110*15-110-47
Terménytőzsde
Bnr« Hazav. 75 kg-os 34 10 - 34-30, 76 kg-os 34 60 -34 75 77 kg-os 3485-
35 00. 78 kg-os 35 15-35-25, egyéb 75 kg-os 33-45-33-60. 76 kg-oa 3375-34-05. 77 kg-oa 34-15-34 35, 78 kg-os
34-55 -34-75. rozs 30 75 -31 00. lakarrciny. árpa 27-00-27 60. sttiipa 25-50-26-50, aab 25 20-26 CO. tender! 22 60 - 22-70, bniakocpa 2Ó4JV-20GÍ. kölri ——•—.
It<1}*t íríiyi Hy«sdílpsr ti Ft-sp-fantMii U, bobaiua
aphóhihdetésm
Az apróhirdetések dija ]0 szóig 50 fillér. Címszó a minden vastagabb betűből illó szó két szónak számíttatik. Minden további az<S dija 5 flll. Vaiár- éj ünnepnap 50% telár, szerdán—pinteken 25% lelir. Állást keresőknek JOo.o engedmény. A hird*. tó.l dlj «l5ro l.ictondő.
P4nxkötosfint bekebelezéare minden őssaegben a legelőnyösebben éa legxjof. aabban lolyósltlat Aoxél Ignáo pénx-kőlcsőnkOzvetlló Irodája Nagykanlxsin. Fő-nl 3. az. alatt lUnyurarfcílloaSn k«-vényokat veszek. 117
Mielőtt vlxv«x«Uk£t lakásába bevezettetné, kérjen ajánlatot Frlaa« Jcnö vízvezeték (elszerelés!, lüldó- és egészség-ugyí berendezési vállalatitól En.ub.f-
tir 2. 17J3
27 holdas birtok Igen szép azólóvel, rajta Jó épületekkel, sürgősen eladó. Bővebbel Aoxál Ignác pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsán, Főút 3. aa.
KOtflnbejáratú bútorozol! szoba bel* városban kiadó. Clm a kiadóban. 2271
Egy nagy mah.lyh.lyi.6g (Jelenleg géplakatűs műhely) Irodával augusztus 1-ére bérbeadó. Bővebbet: Hoxél Ignáo pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsán, Fő-ut 3. szám.
Eladd vagy bérbaadó egy llollhen és Scbranta gőzcsépló garnitúra. Bővebbet Oaral-ulca 1. 2273
Attila-ulca 55. számú polgári ház nagy belsőségen Istálló, pajtival, valamint a varos belterületén több url magánház sürgősen eladó. Bővebbet: Aosál Ignáo pénzkölcsön éa Ingatlanforgalmi Irodája, Nagykanizsán, Pő-ut 3. sz.
Szabó Lili Jőllll Klskanlzsin, l elsóle-metó u. 37. sz. háaát eladja. Bővebbet ugyanott. -2281
Laxanaki löldekből még van eladó, aki venni akar, kedvező itzetés! feltétetek melleit jelentkezzék Aoaát Ignáo pénzkölcsön és Ingatlanlörgalml Irodájában Nagy-kanlzain, Fóut 3. sa. 1847
Három kisebb szobiból illó utcai lakás kiadó. Teleld-ut 47. 22S4
I-gy tSOO holdaa bárlat azonnalin itadó, több kisebb-nagyobb hiz, közöttük emeletes béshiz eladó. Bővebbet: Aostál Ignáo pénzkölcsön és liigitkirforgalail
Irodijiban Nagykanizsán, Fó-ul 3. szám.
Helyszűke miau különféle bnlorok átadók Oyi: utca 54. -2285
400 holdaa príma lehérmcgyel birtok, esetleg 100 holdaa részletekben is kl-lünő épületekkel és vetésekkel együtt sürgősen eladó. Bővebbet: Aoxál Ignáo pénzkölcsön éa Ingatlanlörgalml Irodája, Nagykanizsán, Fó-ul 3. sz. Teleion 285.
Mályasa leszállított árakon lürdókádak, lolelkádak, ülókidak készen kaphatók Baksa bádogosnál, Klnlzsy-ulca 21. 2101
Sípos Kiroly és neje szül. Gurdonyl Rozália mint szülők, István, Magdus testvérei, valamint sógora, sógornője és unoka-huga Rózslka mély fájdalommal tudatják, hogy szerelelt gyermekük, illetve testvér, sógor és rokon
ifjú éleiének 25 Ik évében má,us bő 30-án d. u. 2 órakor rövid szenvedés után elhunyt.
Trmetése Junlus bő 1-én délután >/z5 órakor lesz a róm. katb. temető halottasházából.
Nagykanizsi, 1927. május 31.
Áldás és béke poraira I
Pirla 2M5V1, London 2S-241,! Newyork S19-» i. Brfissel nTPH. MIUno 28 61 r\'a, Amsterdam 20808 BesUn 12315. Wien 73-1711, Solla 8-75, Priga 15-40, Varrt 5810. Budapest 90-65, Belgrád 9-13\'A, Bakarest 3 15
özv. Molvarecz Jenöné szül. Horváth Erzsébet, ugy a maga, valamint gyermekei Bözsi és Jenő és az összes rokonság nevében mélységes fájdalommal, de Is e;i akaratában megnyugodva jelenii, hogy forrón szerelelt és áldott emlékű jó férje, apa és rokon
MOLVARECZ JENŐ
D. S. A. nlxagáló-fSkalauz
1927. május hó 31-én délelőtt \'/i8 órakor türelmesen viselt hosszú szenvedés és a halotti szentségek ájlalus felvétele ulán, életének 49 Ik, boldog házasságának 20-lk évében nemes leikéi visszaadta Teremtőjének.
Megboldogult drága halottunk földi maradványait 1927. évi |unius hó l-éu délután Vi6 órakor fogjuk a róm. kalh. temető halottasházából a róm. kalh. anyaszentegyház megáldása ulán örök nyugvó helyére kísérni.
Az engesztelő szentmiseáldoz it a megboldogult lelkiüdvéért junius hó 2-an délelőtt 9 órakor fog a szentferencrendiek plébánia templomában a Mindenhatónak bemutattalnl.
Nagykanizsa, 1927. évi má|us hó 31-én.
Emléked BrSkké szivünkben éli Nyugodj békében I
A világ leghíresebb kerékpárja
Fegyvergyári STEYR kerékpárok
Kizárólagos eladási helye :
WEINER GÉPÁRUHÁZ NAGYKANIZSA
Fflürlel: Csengery-ut 2. szám. Fiókflzl\'-\'t: Király-utca 34. sz.
A legkedvezőbb részletfizetésre is kapható. Hr 5 évi jótállási ~M
ZALAI KÖZLÖNY
Mm, juniiu l-töl hudvc
a Mrei (írtrctl
SÍÉI 1ÉF
minden este
HANGVERSENYEZ
&OUX iáO 6M(éfl U éttdTMÚML
A yuixhirfi ««4«u torsi
The Champion kerékpárokat
hiyl 70 30 p*egi4 rtuUCn. Kcrékpir«l-katr/sxcktt Mjrjbuil gyUlárUa. Ar)try-Hk Kö kjpptitncytn. KflJO gumnl 610, t»u<J MO-foI !<lj«bb. Unj Jakab «* ru kfUkplf- U (uasntunrktmktdófc. I0» Bu^a^tii. VIJJ. MwUÍ<il 41. uia
Valódi vizballan elszigetelő
BIBCB
cgyedáiusltása
Hatschek ETERNIT pala
lerakat* és képviselete
Eppinger I. és Fia
detzka, épülctfn. atukatur é» minden
liflbiiai Umli jgjgg MgMjjj.
Sd\'2229/927. forg. n.
Felhívás.
A nagyméltóságú m. klr. Pénzügyminiszter ur 1927. évi 66.460. VIII. b. síámu rendelete alapján, mely a kenyér (píksülemény) és az őrlemények ideiglenes általános forgalmiadó menlestégéról Intézkedik, — felhívom az érdekelteket, kik ezen cikkek adis-Yélelével foglalkoznak, hogy folyó évi június 1-én a náluk raktáron levő készleteket vegyék f.l és axt egy erre a célra szolgáló raktárkönyvbe az áru nuny-nyiségét kereskedelmi elnevezéssel vezessék be.
A lent irt raklárkönyvbe vezetendő be • további beszerzés is, idó sorrendben. Ezen raktárkönyvben feltüntetendő az áru beszerzésének ideje, az eladó cég neve és lakhelye, az áiu mennyisége k reske-delmi elnevezé ével; ugyancsak idevezetendő a fen i megjelölésekkt I a kenyér és péksateméry beszerzése is. Egyes tételeknél az áru vételárát pontosan be kell vezetni.
Minden II) néma átu vásárlásáról számla szírzendöbc és uok a rak-lárkönyv sorsiámaival ellátva, 5 évig megőrzendő. Az a kilogás, hogy az eladó számlát nem állitoU ki, figyelembe nem vehető, tehát minden vásárlásról számla szertendó be. A számhnak M kell tűntetnie az eladó nevét vagy cégét, lakhelyét, a vásárolt áru mennyit égét és minőségét, vígul a vételárat.
A kenyér és péksüteményen kivüi :/. őrleményekből előállított birníl-lyen más áru a fenMit raklárkOnyvbe nem vezetendő be, mert azok továbbra is adókötelesek.
A fentiek pontos betartására az érdekelteket azzal hívom lel, hogy a közöltek betartása szigorúan ellenőrizve lesz.
Njgykanizsa, 1927.-május 30. Nagykanizsai körzeti forgalmiadó hivatal.
Dr. Veszt er s. k.,
1270 htv. tónak.
•7P\\
TURUL-CIPO
itt — ott — mindenütt!
Bámulatba ejtenek mindenkit olcsó egységáraink!
17*19 ,o 22.1 2^I".5O

pengő
Turul cipőgyár rt. fiókjai n
BUDAPEST Rákóozi-ut 14 . Királyutca 30 • Török-utca 2
NAGYKANIZSA
Jlí f Debrecen Eger /~\\u I
itt I Hódmezővásárhely QySr Ulti
Kcoskemét Miskolc -
Pécs Békéscsaba
Szeged Sopron
Kapo0.^^"" Mindenütt!
Cvnlfíooravriálr I FMperonoszpóra és llsitbarniat ellen csakis a OftUIUBgtUUaH. kozismeil, egyedül biztos hatású védőizert: a
„BADACSONYI RÉZKÉNPORT"
használjuk. — Prospettwsal ti árajánlattal készséggel szolgál Kapható i HlrKh és Szegó, Rclckantctd Oynl«, ........ . „......,
i B&DfiCSÖim BÖKÍÍPOllifli
TAPOLCA (Balatonvidék).
»TV* ™«>»ui, uuiui)ii K * ncu tj ntciu
FlKber «■ Lettoer, Orsiig és Wlddcr, Roscu teld Adott és Ftal cégckotl
a vüághiru „PFAFF" VARRÓGÉPEK
egyedüli raklára
Brandl Sándor és Fia
cégnél
Deák-tér 2. Telefon 12.
a legrégibb varrógépraktár, a felsőtemplomnál. 20 havi részletfizetési
Ujj, modern
NAP- ÉS ESŐERNYŐ ÜZEN
Özw. Perl** Jenöné, Nagykanizsa Bazár II, udvar.
Ajánlom dúsan felszerelt raktáramat divat és egyszerű ernyőkben. — Javítást, átalakítást azonnal, a legolcsóbb árban végzek.
w Legszebb alkalmi ajándéktárgyak!
1927 janim |.
varrógép
RtG MVAUT Jó MINŐSÉGBEN Kttdveiö/iie/ési/tS/v/m/c-A
SINQER VARHÓdÉP »áí iví»vtAii1a«Íí
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐÚT I.
Olcsó kalaprásár!
Felszámolás miatt
férfi és női kalapok, sapkák
olcsón kláruslttatnak. Javításokat elfogadunk Gyenes és Vida.
Kerti magvak
Növényvédolmisjcerak gyümölcsfák épaUséra
MUftrágyák
(szupetfoszfát, cbllet salétrom,
mésznitrogén, kálisó) (Külön műtrágya keverék virág és csetépnOvények részire) kaphatók:
Ország és Widder
a cégnél
Nagykanizsa, Erzsóbet-lér 10.
Legújabb
gramofon-lemezek
angol énekbeléllel, modem láncok nagy választékban.
Angol gy/rfroányu
DECCA
gramofon kapható
Fischel Fülöp Fial
áiuháiábap.
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető:
8950/1927.
Versenytárgyalási hirdetmény.
Nagykanizsa r. f. város kOrulaira szükséges I. Mészkő, II. Basallkó, III. Folyamhomok szállításira zárt írásbeli versenytárgyalást hhctoünk.
Az alántalok junlus hó 13 áo d. e. 12 óráig a v. mérnöki hivatal iktatójába nyujiandók be, ahol a kiírási művelet hétköznapokon d. e. 10—12 óta közt megteklp.lhclö és 2 pengőéit megszerezhető.
Nsgykanhsán, 1927. évi máj" hó 31-én.
r.K Városi Tanács.
Ofcnbcck Károly.)
07. évfolyam, 124. szóm
Nagykanizsa, 1927 junlus 2, csütörtök
Ara 14 fillér
ZALAI MLONI
á . II ilflll liil jtriMá K m
H nKIOnhlUl rC« O. I
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
loKntitxa-teldOi.\' N^jtaatal 71. Ká* EJMítliíl ári cjy bón » pcnjí 4* filfc.
Győzedelmes politika
Mikor Iwttfdeué vili, hogy a köz-igazgatási bitóiig • zalaegerszegi vDutUt ellen beadott petíciót elfogadta ét a tárgyalások torán formai okokból megsemmisítette a választás eredményét, a túloldalon fdbartanl a jerikói kartok zengó szava, mely égig zengedezte:
— Ime, ez volt a tiszta választás I ítélt a legfelsóbb közigazgatási fó-rum I Bíró Kray István mandátuma megsemmisült az Igazság rostá|án! Most majd Ítélni fog a nép és megmutatja, hogy mint ludja kötelességét és mint buktatja el t kormánypárt IdOHjél, akit csak az erószak és terror, visszaélés Juttatott a parlamentbe.
Ét a nép Ítélt.
Kedden hangzott el az ítélet, melyre a baloldalon szorongva vártak és amelyre készen a szélső balsajtó már előre megírta a kolumnás vezércikkekéi, mely a népet, az isteni népet az egekig magasztalja, mert gyözOtt a kormánypárt ellenfele, győzőit az igazság.
Teljesen igaz. l«ry is (Ortént. GyözOtt az Igazság. Cukbogy az előre megírt vezércikkek soha nem kerül-oek már nyilvánosságra, mert sorsuk a papírkosár süllyesztő feneke lett. Ellenben diadalmasan felemelte még magasabbra a választókerület azt a zászlót, melyet az egységespárt bontott ki és amelynek hü zászlótartója: báró Kray István.
A vak gyűlölet lármája, a mindenáron erőszakosságokat kereső ellenzék dübörgő hardkiáltása, nématágba fulladt ctenddé változott. A zalaegerszegi kerületben szerintük ctoda tőr-tétit, szerintünk pedig semmi más, minthogy a Józan magyar gondolkodás. Bethlen litván politikájának mázsás súlyában, államépltó ét alkotó erejében felismerte az Idők szavának parancsoló szükségességét és ha a decemberi választáson még nehéz volt a dolga a kormánypárt JeWIttáMk, azóta bóven adódott ideje, hogy a gyakorlati étet ezer momentumaiban ít megmutassa, bebizonyíthassa, hogy melyik ulon kell haladni a magyarságnak, ha boldog jövendőt akar.
Egytzcrü matematikai számítás alapján is nagyszerű és talán senki állal nem várt eredmény a keddi választás. D: országos belpolitikai viszonylatban olyan óriási, hogy aminőt Ismét csak azok nem látnak meg, akik minden életmozzanat elől, mely a kormány kebeléből Indul napvilágra, eldugják a fejüket strucc módjára az észreveonlnersakarás sötét homokfalába.
Ezerhalszáznyolcvanhárom főnyi többség, imponáló .fölény. Olyan nagy •záoM begy báimn-idézhclft annak az egertzegl választónak szavai, aki ezeket mondotta-:
— Ezerhalszáznyoicvanhárom sza-
vazat többség a legeklatánsabb bizonyítéka annak, hogy titkos szavazás esetén It nagy győzelmet kapott volna az egységet párt.
ts most a kíváncsiság a jobboldalról fordul a baloldal felé.
Kíváncsian várjuk, hogy mii mond a másodszor immár vereséget szenvedett párt, hogy miért maradt alul a küzdelemben. Terrorról, visszaélésekről nem beszélhetnek mert épen a Farkas-párt két vezető egerszegi embere, egy komoly ügyvéd és egy földbirtokos Jelentették ki e lap munkatársa előtt, hogy legjobb tudomásuk szerint a kerületben mindenütt nyugodtan, rendzavarás ét terror-mentesen folyik a szavazás. Bírjuk olyan kijelentéseit Is ez uraknak, akik odanyilatkoztak, hogy a választási biztosok a társadalomból kiválasztott legkorrektebb emberek, akiket személyesen ismernek és akiknek személye a legértékesebb garancia a szavazások törvényes lefolytatására.
Tehát ezek után, ha az ellenfél teszi meg ezeket a kijelentéseket, akkor az egységes párt győzelmét nagyon ildomtalan dolog volna még sötét tekintettel Is érinteni. Az egész választás Imponlló méltóságban, komolyan, a törvénytisztelet jegyében folyt le. Nem volt a legkisebb kilengés egyfelől sem. Ez megállapítható az elfogulatlanság hangján. De le kell szögezni, hogy az ellerfil állal
is elismert tiszta válaszlásb3n akkor mégis csak a Bethlen-féle politika diadalát kell tekinteni. Az áldozó-csülOrtöki beszédben, melyet a kor-mányclnök mondott Egerszegen, rövid kis fejezet volt szentelve a választásnak, de annál több volt ad-resszálva az ország és Európa népéhez. A dmzeltek pedig, az egerszegi kerület választó tömegei it megértették a beszédei és hamarosan sorakoztak amcllé a politika mellé, mely egyedül hivatott, hogy a már megkezdett országmentő és épitő politikát végezze ét befejezze
Letagadhatatlan, ho*y szükség volt arra, hogy Zitában alkalma adódjék a népnek felelős szíjból hallani azt a kormánypolitikái programmot. A szükségességet pedig igazolta a győzelem. De legnagyobb igazolás az, mikor Zilamegye áldatlan és termést sohasem hozó makacs ellenzékieskedés után belátásra ébredt éj a megye székhelye döntölt afelől, bogy hol a helye.
Kedd este éjfélbe nyúló spontán lelkesedéstől visszhangzott Zalaegerszeg főtere. Ez az örömteli é\'Jenzét vitszhangot ver az egész orszagban, melyben mindenütt f gyellék és most ujjongnak a kormánypárti politika egerszegi diadala felett, mely a pe-llclonálók halálot ítéletét jelenti az ortzág szinc előtt politikai tekintetben.
Figyeli
A román király állapota ismét válságosra fordalt
Románia sorsdöntő Arák küszöbén
Kolozsvár, junlus 1 Bukaresti jelentés szerint a király állapota ismét válságosra fordult. Képtelen a táplálkozásra, ami lényegesen súlyosbítja lassú halálának katasztrofális óráit. A király testsúlya
már csak 40 kg. Minden jel arra mutat, hogy Juniusban Romániának sorsdöntő eseményekben lesz része, amelyek a király halálával Románia politikai éleiét gyökeresen át fogják alakítani.
A bolgár választásokon 170 mandátumot kapott a kormányzópárt
Szófia, |unlui I (Éjszakai ridlójeltnlis) A most lezajlott törvényhozói választásokon összesen I millió 133 ezer ember szavazóit le. Ebből a kormányzó-pártra esett 521 246 szavazat, vagyis az egésznek 48 százaléka. Az ellen-
zékre 562.178 szavazat Jutott. Pártok szerint a mandátumok a következőképen oszlanak meg: a kormányzópárt (egységes demokratáin) 170, a független polgárok pár ja II, az ellenzék pedig kileuc«enkét mandátumot kapott.
Egy kőműves tizenkét kés-szurással megölte feleségét
Ax6rflg*dA Hrj 4a a Halai menyeoako szomorú tragédiája
Budsptrf, l\'jnioj t | között az egyetértés. Öreg vagy le
Ö| esztendeig éltek egymással békességben Tóth György 48 esztendős kőműves és felesége, Kiss Rozália. A frigyből kWgyermek izületeit. Mintegy másfél évvel ezelőtt azonban megbomlott a házastársak
már hozzám — mondta az asszony a férjnek és összeállt fírje barátjával, a 30 éves Takács Józseflel. A Ktorókut-ulcaO. 8z. bálban egy ágyat béreltek ki. A fél fi, az asszony és a kél gyermek. A férj többször hívta
vissza asszonyit, de ez mindig kikacagta: öreg, fáradt, lörödottvagy te mir ahhoz, jelentette ki neki a menyecske. Tegnap it volt egy ilyen jelenet a félj és az asszony között. Az ujabb elutasítás után a férj elővette falatozó bicskáját, ráugrott az asszonyára és ütötte, szúrta, ahol csak érié. Tizenkét mély, súlyos sebet ejtett rajta, az egyik a szivet szúrta keresztül. Az asszony ott a helyszínen kiszenvedett. A gyilkos a holttest mellett várta meg, mig megjött érte á rendőr.
Az Egységespárt csütörtöki értekezlete
Budapest, Juniut 1. Az Egységes-, pirt csütörtöki értekezletén Almdssy László az Időközi választási eredményekről tesz jelenléti. Szapdry Lajos gróf a tisztviselők iizetésren-dezése kérdésében szólal fel, Szabó Sándor pedig a mezőgazdasági szakoktatás ügyét fog|a ismertetni.
A szovjetdelegáció elhagyja Angliát
Lendon, június I. (Éjszakai ridlt-jelentis) Lspjclenlét szerint a tzov-jetdelegáció holnap hagyja el Angolországot. Roscngold ügyvivő pénteken utazik cl.
A klinikai panamák ujabb letartóztatottja
Budapest, juniut 1. A főkapitányság a következő hivatalos köziéit adta ki: A klinikai számlásokkal kapcsolatos bűnügy nj umozása során a rendőrség Stfím Jenő gesztölci születésű 28 éves ízraelila vallású részvénytársasági vezérigazgatót megvesztegetés miatt előzetes lelarlóz-lalásba helyezte.
A József-körutl merénylet a tábla előtt
Budapest, junius I. A kir. ítélőtábla, mint fellebbviteli bíróság ma tárgyalta a József-körúti merénylet bűnperét. A tábla megváltoztatta az elsóbiróság Ítéletéi és Sági Izidort az enyhiti szakasz alkalmazáséval három ivl fegyházbüntetésre és 10 évi hivatalvesztésre llélle. A vizsgálati fogsággal egy évet és két hónapot kitöltöttnek vett a tiblái A^itélet ellen ugy a lóügyész, mint a védő semmitégi panaszt nyújtott be. A védő kélte védencének szabadlábra helyezését, amit a vidtimáca harminc mllllé ktfronn óvadéki-ellenében el is rendelt. Az ügyész felfolyamodást jelentett be.
ZALAI KÖZLÖNY
Llndberg még c héten visszatér Amerikába
Ixmdon, |unius 1. Lindberg lemondott további európai litogalásal-ról, noba már elfogadta a svéd repülőszövetség meghívását. Az a terve, hogy már holnap visszarepül PA-risba, onnan Chcrbourgba, ahol már már várja a .Washington" nevfl amerikai hadihajó, amely ót és gépit Ncwyorkba lógja vinni. Ennek a hirtelen elhatárolásnak az az oka, hogy Amerikában rossz néven veszik Lindbergtől, hogy nagy sikere után nem siet haza, hanem az európai kontinensen ünnepelteti magát. Ideérkezett washingtoni távirat szerint az Illetékes amerikai lénye-zók egyenesen felszólították Und-berg kapitányi, hogy mlelóbb létjen haza, ha nem akarja kockáztatni amerikai népszerűségét.
Titkos kémszervezetet lepleztek le egy jugoszláv követségen
Rima, junius I. Tiránai |elentés szerint az albán rendőrtég nagy-arányu kémkedési botrányt leplezett le, amelynek központjában a líránál jugoszláv követség tolmácsa áll. A tolmácsot már hétlón esle letartóztatták s tegnap lakásán házkutatást tartottak, amelyen rengeteg kompromittáló Iratot foglaltak le. te albán hatóságok a lefoglalt okmáoyok alapján beblzonyllotlnak látják, hogy a tiránai jugoszláv követségen titkos katonai kémkedést folytattak Jugoszlávia Javára. Az ügynek diplomáciai folytatása lesz.
Olaszország és Anglia között semmiféle titkos megállapodás nincsen.
London, junius 1. (Éjszakai rádió-jelentés) te alsóház mai ülésén Chamberlain külügyminiszter két képviselőnek adott válaszában kijelentette, hogy az ismeretes egyezményen kivoi Olaszország és Angolorszig kozott semmi hallgatólagos és más megegyezés vagymcgállapodás nincs, amelyben Anglia támogatná Olaszország bármilyen külpolitikai, vagy gazdasági céljait. Átadták a zalaegerszegi mandátumot
Zalaegerszeg, junius I. Ma délben hirdette ki a választás eredményét a városháza erkélyéről Bo-gyay Elemér választási elnök, hogy Kray István bárót 1683 szavazattöbbséggel a kerület országgyűlési képviselőjévé választolták. Majd a városháza tanácstermében ünnepi keretek között átadta Kray bárónak a kerület megbízólevelét, aki meleg szavakkal mondott köszönetet a polgárság bizalmáért. Utána Czobor Mátyás polgármester köszöntötte Zalaegerszeg uj követét.
A külügyminiszter a Ház elé terjesztette a magyar-cseh szerződési
Uudapcst, június I A képvise\'őház mai Ülésén elnök bemutal|a Caál Oasztonnak Peyer Károly ellen lelt ösizefithelellenségi ügyében a mentelmi blzo\'tság hozzá intézett átiratát, melyre vonatkozólag kijelcn\'l, hog/ az összeférhetetlenségi állandó bizottság tartozik . elö-kófzteni az ügyet és a döntést az összeférhetellcniégi bizottság hozza meg. A Híz kimondotta a sürgősségei ezután a Srabó Sindor állal beterjesztett jelentésre, mely
a falusi klsiakásépitkezésrőt szóló törvényjavaslat bizottsági tár-gyaltíát Ismerte i. Csizmadia András
visszautasítja azokat a támadásokat, amelyek az utóbbi Idíben a kisgazda társadalmat érintették.
Foglalkozik ezután a .Tótágas\' c. darab ügyével.
Walkó Lajos kereskedelemügyi miniszter bsnyuj ja a cseh szlovák köztársasággal kötött kereskedelmi szerződés becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot.
Kun Béla haladéktalannak tartja az alacsonyabb osztályú va-
súti tisztviselők fizetés rendezését
A kisiparosoknak és a kisgazdáknak olcsó hitelt kell nyújtani.
Sürgeti az esküdlbiróságnak visszaállítását. Az adóterhek csökkentését kéri. A khgazdatársadilom helyzetével foglalkozik ezulán. A forgalmi-adó eltörlését, a kisgazdák olcsó-hilellel való ellátását és a hadiköl-csön valorizációját kéri és sürgeti a megyei autonómlát. A közéleti tisztaság kérdésére áttérve kijelenti, hogy a kormány a múltban nem volt o:yan erélyes a panamák megtorlásánál, azérl hara-pództak azok el ennyire. Az interpellációk során Gál Jenó kormánynyilatkozatot kér oly Irányban, tájékoztassa a közvéleményt a kormány, mikor várható a cseh magyar kereskedelmi szerződés ratifikálása,
mert ha az nem lép érvénybe idejében, akkor elvész ebben az évben a megállapodás előnye. Az interpellációt kitdlák a kereskedelmi miniszternek. Az ülés V«6 órakor végződttt.
Öthavi fogházra ítélték a liliomtipró nagykanizsai borbélylegényt
Egy IS áv«» lafcolvAny mint korltSnti -• bírómig, hogy b*r taljoaan
A m.rtnjlSrSI megállapította
Nagykanizsa, junius 1 A rendőrségen történt feljelentés alkalmával foglalkoztunk már azzal szomorú és förtelmes bűncselekménnyel, amit Hubcnay János 27 éves, nőllcn, nagykanizsai botbíly-segéd követeit el egy 7 éves kis leánygyermekkel szembe?, akit cukorka Ígérgetéssel becsalt a Szarvas-udvar hllsó részébe és olt merényletet kísérelt meg az apró ártatlan-ság ellen. Nem rajta mulolt, hogy a kis virágszál nem lelt egéaz éleiére tönkre téve.
Az esetre a leányka anyja jött rá, akinek gyanús volt, bo/y egy csomó cukrot hozott haza, amisor nem kapóit erre pénzt.
Faggatására a leányka mindent elmondott. A halálra ijedt édesanya azonnal feljelentette az ismeretlen tettest és a rendórség csakhamar kld:ritet(e a merénylőt Hubenay József személyében, akii nyomban letartóztatlak. A nyomozás során azulán hajme-
resztő dolgok jutottak tudomására a rendőrségnek. Alapos a fellevés, hogy egy 13 éves Iskolásleány, aki most a III osztályba jár és sem anyja, s:m senkije nincsen — egyenesen a keritónó szerepéi töltötte be és az vitte Hűben ty elé a kis 7 éves gyermeket. Kitünl, hogy ez a 13 éves kis Iskolásleány katonákkal tart lenn barátságot és velük korcsmába jár és olyan életet él, amiről nem lehel állítani, hogy tisztességes.
A nyomozás eredményeként a rendőrségre kerültek a borbélyon kivül Bezdrlh Ach ned Nagykanizsán lakó macedóniai lörök cukorkaárus, Kátovlcs József, az egyik Király-utcai falclep éjjeli őre, akiket mind kis leánykákkal kapcso\'alos dolgok miatt állítottak elő.
D: mlg Hubenayt az Ogyészégnek adták át, a tottvek szabadlábon maradlak.
Tegnap tárgyalta ezt az ügyet zárt tárgyaláson a nagykanizsai törvényszék büntetőtanácsa. Zárt tárgyalás
1027 junius 12.
lévén,annak megdöbbentően ttomoru részleteiről nem Írhatunk. Az llélelel azonban a bíróság nyilvánosan hirdette ki.
Hubenay Józsefei 5 havi fogházra, Bezdrlh Achmedel 3 havi fogházra és Kdlovics Józsefet 2 havi fogházra ítélték az enyhítő szakasz alkalmazása mellett.
A klr. ügyész az iléletet megfellebbezte a táblához a minősítés és a büntetés súlyosbítása végett.
Kofák garázdálkodása a nagykanizsai piacon
Kilenc óra előtt mindent összevásárolnak és a dupláján kényszerítik megvételre * háziasszonyokat — A hatóságok sürgős közbelépésére várunk
Nagykanizsa, junius 1 Tulajdonképen általános panaszról van szó és mégis kénytelenek vagyunk ezzel a panasszal, mely nagyon kinőtt a .Közönség panaszkönyvéből\' cikk alakiában foglalkozni, annál is inkább, mert már tűrhetetlen plsci anomáliákról van szó, mely a vásárló közönség zsebe ellen irányul
Arról van szó, hogy a kanizsai háziasszonyok már ismét hosszú kló óta boszankodva tapasztalják, hogy a piacon, elsősorban pedig betlvá-sáros napokon nem tudnA reggel akármilyen korán mennek is piacra, első kézből, vagyis a termelőktől vásárolni. Nem pedig azért, mert az élelmes ét a közönség zsebére utazó kofák egész egyszerűen Invázlíszc-rűleg ellepik a piacot és- mlnfent össszeszednek, amit aztán egy kosárral odébb már a duplájin sóznak a vevő nyakába. Törhetetlen manipulációról van szó, melyben nem kis rész kihágás fordul elő, amit szigorú büntetésekkel keU kiirtani a piacról.
A leggyakoribbak természetesen a tavaszi zöldségekkel folytatott garázdálkodások. Ami például primőr számba megy, azt kénytelen a vevő a kofától megvenni, mert a termelő már tuladla neki, mivelhogy sürgős a dolga és nincs kedve végig állni a piacon egy délelőttől. Előfordul! a lejpiacon az az csel, hogy egy termelőt, aki vajat és tejfölt hozott be nagyob") mennyiségben, ugy megrohant két kofa, hogy a több kilóra lehető áruból egy szemernyit sem voltak a háziasszonyok képesek venni, jól lehel hamarabb kialkudlák, mint a kofák.
Ezelet a kinövéseket a balóságok figyelmébe ajánljuk és elvárjuk, hogy érvényt szerezzenek annak a rendelkezésnek, mely szerint a kofáknak termelőktől csak reggel 9 óra után szabad vásárolni v&zonteladás céljaira.
SELYEM OCÁSSIÓ!
Több, mint kétszáz különféle szinü legújabb divatú mintás, valamint sima selymek érkeztek, melyeket napi áron alul árusit
Kirschner Mér divatáruháza, Fö-ut 3.
iWManlus 2.
ZALAI KÖZLÖNY
Trianoni évforduló — a magyar nemzet gyásznapja
Jimlus negyedikeI...
MMha egy slrboU zárjában megfordulna a rozsdás kulcs, a koporsó fedele felpattanna és kitépne csendes nyugvohelyéből egy töviskoszorus, sápadt arai asszony, akit halálra Ülitek és az ítélet évfordulóján felkel koporsójából és fájdalmas arcával odaáll hóhérai elé és megkínozza lelkiismeretüket, szembe mondja gonosz/eltüket és tetemre hivja ókét: Hungária asszony, édesanyánk.
funtus negyedike I... \'
A magyar édesanya mosolya megfagy a bölcső felett. Rabszolgának adott életei, aki csak azért jött a vi tágra — hogy elmúlásáig Trianon vazallusa tegyen. Mire neveli a magyar édesanya szive magzatát? Trla-anon bilincseire. ,4 magyar anya összekulcsolja kisdede kezét és Ima helyeit átokra tanítja.
Junlus negyedikeI...
A nemzeti kokárdás ifjú magyar ság szeméből könny tör elő. Számára nincs Jövő, nincs előretörés nincs tér az érvényesülésre. Tizenhárom vármegye szűk területén nem tud elhelyezkedni a sok ifjú, tanult magyar. A magasra törő fiatal sasok számára nem jutott tér a szárnyalásra, csak kalllka és rabság, melynek kegyetlen foglárul a trianoni palota kőszívű ural.
Junlus negyediket...
Mint a fazekasok földjén a keresztjét a Megváltó — ugy cipeli fáradt, vánnyadi testét a szülőföldjéről kiutasított érdemes magyar tisztviselő. A magyar impérium útjelző oszlopa. Farkasok dúlják a magyar kertel, rózsáit latrok szakítják le — a benszülölt magyarnak nincsen egy maréknyi földje — hol ősz fejét pihenőre lehajtsa. Földjét bocskor tapossa, vizit vipera meríti, kincsein rablók osztoznak. A magyar keresztút nagy, hontalan vándora ő.
Junlus negyedike!...
A kis határon lul felsír az elszakított magyar íestvérszlv. A néma temető lakói az anyaország halárai feli fordulnak és szemfedőjilkkel eltakarják szemüreges arcukat. A szü tők busán Intenek gyermekeiknek a Türul-madár prszága felé, ahol egy maroknyi magyar ma gyászruhában Jár és Atilla-nyilait a trianoni palotára szórják.
Junlus negyedike I...
Van-e magyar a megmaradt kiest országban, kinek bensejében fel nem hördülne a magyar fájdalom, melynek nyaka magyar dacban meg nem feszülne, melynek edzett karja acéllá nem keményülne, keze vlharjóstóan ökölbe ne szorulna a trianoni gyalázatos halálos ítélet aláírásának évfordulóján és lelkéből fel nem törne az elszánt, kemény fájdalom — nem, nem, soha!
Junlus negyedikén — emlékezzünk. Junlus negyedike legyen a magyarság nagy gyásznapja, amelyen elhalkul minden vigasság, elcsendesedik minden lárma és a magyar szivek nagy, néma fájdalmukban megértően összedobbannak.
tata negyedikén öltsön gyászt minden magyar község magyar háza. Oyászoljon az egész ország, az egész magyar nemzet /l házak ablakaiból fekete fátyol hirdesse a magyarság mily és szent gyászát, fekete zászlóerdő vigye hírül egy nemzetnek csúfjára csonkított borzalmas tragikumát. A magyar nő keblén fekete kokárdával, a magyar férfi gyászkarszalag-eal legyen élő tiltakozója a trianoni halálos Ítéletnek.
Junlus negyedikén omoljon le minden válaszfal,\' minden ellentél és halárvonal, amely a magyart testvérétől elválasztja. Csak egy gondolat, csak egy érzés uralkodjék a magyar lelkeken, az együttes fájdalom, a kö zös gyász, a testvért sors érzete, az együvétartozás gondolata.
Ezt az Irredentizmust nem tilthatja meg nekünk sem a kis, sem a nagy antant. A gyászhoz, a fájdalom külső kifejezéséhez való jogunkat nem vitathatja el tőlünk egyik utódállam sem.
Testvérek a szenvedésben, kanizsai magyarok I Legyen miénk az elsőség,
amely jimius negyedikéi nemzeti gyásznappá avatta: Junlus negyedikén minden ház öltsön gyászdiszt. Ne legyen egyetlen kanizsai nő vagy férfi, aki a magyar gyász külső kl-fejezéseképgyászszallagol vagy gyász ■ kokárdát ne öltsön és élő tiltakozója ne legyen Trianonnak, És ennek a fekeleszinü, gyászruhás országnak néma fájdalma kell, hogy áthasson a határokon, mint zugó szélvész átvonuljon a müveit országokon, kell hogy áttörje a trianoni palotát és az egész világ népeinek figyelmét ide-Irányítsa a tizenhárom vármegyés Magyarországra. Benedek Rezső
Farkasék autón hordták a szavazókat — Kraynak
vagy még esnél li Jobb, hogy
Karon fogta egymást a szabadkőműves és harcos legitimista politika a kormány ellen Zalaegerszegen
A felzóbagodi százéves jövendö-moudó, aki a maliról beszél és politikai nyilatkozatot tesz a Magyar Hírlapiak — Hlyen szeizmográffal dolgozott az agrárpárt él máz humoros egyebek a zalaegerszegi képlielóTílaiztáson
VÁLASZTÁSI GÖRBE TÜKÖR
Zalaegerszeg, junlus 1
(Kiküldőit munkatársunktól) Tegnap részletesen beszámoltam a zalaegerszegi kerületben lefolyt választásról és lóleg száraz számadatokai közöltem a nap Izgató eseményéről. Most kis csokorba gyűjtve több választási .esetet" vegyesen egységes-pártit és ellenpárllt adok, mint Ízelítőt, abból a vehemens küzdelemből, mely mindvégig nemes és mini a küzdőfelek egyénisége, emelkedett volt. Mezt nincs választás a világon, ahol ne adódnának humoros epizódok, melyek a leglázasabb pillanatokban Is szereznek derot a párt-Irodák és a szavazatszedő helyiségek környékén. Az egerszegi választáson pedig bőven volt humoros epizód. Természetesen elsősorban a győztes kormánypárt híveinek volt kedvük humorizálni, de a gyorsan muló órák alall a Farkas-párt táborában ha tudatosan nem is, de az események láncolatában, akadlak feljegyzésre érdemes miniatűrök.

Ime az első: A Farkas párt természetesen idejében gondoskodott arról, hogy a fővárosi kormányellenes sajtó támogatását megnyerje. Nem válogattak. Jó volt erre a célra a szélsőbaloldal, de jó voll a harcos legitimisták lapja is, melyek szívesen küldlék ki munkatársaikat a kerületbe, hogy írják a végnélküli hasábokat a készülő, majd véghez vitt terroról és törvénytelenségekről. Ilyenformán a kerületbe érkezeit több pesti hírlapíró, akik közül kettő, a két legellenlétesebb világnézetű lap tudósítója, a szabadkőműves lapé és a harcos legitimisták lapjáé, Farkas Tibor vendégszeretelét élvezik. Az egyik lap munkatársa eit nem Is titkolta és saját lapjában ma beje-
lenti, hogy Oaál Qaszton autóján járta végig a kerület hetvenkél községét. Tehát Oaál (jászlon melleit egyik felén a szsbsdkőmives a másik felén a harcos legitimisla lap kiküldöttje foglalt helyet. De együtt leheteti látni a két tűz és vlz lap munkatársát Zalaegerszegen Is, ahol demonstrálván lapjaik egy vágányon haladó irányát karonfogva sétállak. Meg is jegyezte egy választópolgár, aki megtudta, hogy melyik laptól vannak:
— Nő nézd csakl Milyen szépen megférnek egymás mellett. A Világ utódja és a Magyarság. Ezt nem Is hittem volna. Ugylátszlk, ha arról van szó. hogy Bethlen ellen, akkor nincs se politikai felfogás, se Irányelv.
Egy gyékényen jól meg férnek. «
Hát igy hozott keserű kiábrándulást egyes személyeknek a 1Hz és viz egerszegi találkozása, mely a polgárok szemelállára ment végbe. Mert ha valahol falun történik meg, mondjuk Felsőbagodon, oll nem igen tudják, hogy hát ml is a különbség a két lap közölt és előfordult az, hogy egy száz (I?) éves .paraszt* (csak Igy egyszerűen: paraszt) nyilatkozott a Világ utódjának a |obágyság felszabadításáról és más aktuális problémákról. Hogy miért épen Felső-bagódon? Mert olt igen gyakori a száz éves ember először. Másodszor pedig, mert az interjúi kérő Világ os ember olt lakolt Felsőbagodon, ahol a szíves vendégszereielért a .parasztot" megnyilatkoztatta.

Ez voll a kél lap esete. Most pedig Itt következik a két párt korte-seink esete:
Tudvalevő, hogy a válaszláskor a pártok emberei mindent elkövetnek, hogy mir.den szavazó éljen a jogával és leszavazzon — rájuk. A heteken át tartott agitáció következtében a kortesek minden választól Ismernek és tudják, ki hol lakik. Mikor eljön
FUIAMIN
a nyugalom kincse I
Imúúti poloska- é: ravarülű találmány.
Hlnoa többé álmatlan Ajuaka ! _
Potéatői Irt I Tiszta 1 Koll.m.. .i.gu I
»» H&ztArtásI üveg ára : P 1-20
Azonnal hat I _____
Számos hatósági elismerési .... nnzmnasi uveg ara : I
Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben I FOraklAra: Tői-Ok J6«««t B. T., Budnpcat, VI., Klrály-atoa 12. uSm
a szavazás ideje, ha van olyan választó, aki beteg és gyalog nem tudna bejönni a szavazó helyiségbe az ilyenért természetben a pártok kocsikat, autókat küldenek megfelelő alkalmi .ápoló"-val együtt, akik aztán diadalmasan szállítják a szavazó helyiségbe a polgárt. Mert különösen a választás elején nem lehel ludni, ■ hogy mennyire fontos minden egyes szavazat.
Zalaegerszegen mindkét párt emberei lázas munkában voltak, hogy minél több ezavazót ,felha|lsanak".
A külső városrészekből csak ugy szállították az autók és kocsik a szavazókai, akik közül nem egy, hogy kényelmessé tegyék számára az utat egyszerűen .beteg" lelt hir-lelen.
Igy történt, hogy a Farkas-pártiak kél autóval Ólából mintegy 15 szavazói cipeltek be a szavazóhelyiséghez. Azonban mikor megérkeztek, a Farkas-pártiak legosgjoab megrökönyödésére a választók nem mentek be Farkas Tiborra szavazni, hanem .Éljen báró Kray István 1" csata-kiá lássál Krayra szavaztak. De volt bennük egy kis akasztófa humor és odaszóllak a Farkas-párti embereknek :
— Aztán köszönjük szépen, hogy motorral behozlak az urak. Tessék elhinni meg Is erdemel/űk. Olyan messze lakunk. De azért éljen Kray báró! No ne tessék haragudni.
Vájjon haragudtak Farkasék? Talán nem.
A Farkas párt estefelé, mikor a csulos vereség mind élesebben kezdett kibontakozni, régi választási trükkhöz folyamodolt. Ulon-útfélen híresztelték, hogy a vidéki és egerszegi eredménnyel egyült Farkas Tibor 26 szavazattal vezet és még hátra van három erős Farkas-párti község összeszámlálása. Ezzel a hamis hírrel sikertllt talán négy embert beugratni Egerszegen, de mikor egy ötödikhez mentek és hizlalták, hogy
— Jöjjön bályám, meri már úgyis biztos a győzelmünk, már mind oll vannak a Farkas-párti szavazók, — a polgár amúgy magyarosan, sokat mondóan megvakarta a fülelövét és azt felelle, amil a Cigány című népszínműben mond az öreg cigányj mikor a fiái cl akarják vinni kalo-nának:
— Azt mondják az urak, hogy már mind oll vannak a Farkas-párti válaszlók?
— Igen, igen, felelték azok izgatottan, hát jöjjön bályám maga is 1
— Hátha mind ott vannak, akkor rám már nincs szükség, — fordult egyel a faképnél hagyta a Farkas-párliakat és leszavazolt Kray báróra.
Végül finálénak Igen sikerüli ez:
A választás délelőttjén Pasiek Lajos földbirtokos, a Farkas párt vezető embere, akinek lakása volt az egyik választási főhadiszállás, azt a nyilatkozatot telte egy hirlapiró előti, hogy igenis reméli Farkas Tibor győzelmét 1500 szavazat többséggel.
Majdnem igy történi. De mit tesz a sors illetve annak iróniája. Megtörténik a győzelem és csaknem tényleg 1500 szavazat többséggel, dc egy kis elcsúszás van a nyilatkozat és a végérvényes valóság közölt, amennyiben az 1500 többségei nem Farkas Tibor kapla. Sőt. Éppen ellenkezőleg.
Most Zalaegerszegen mindenki azt tárgyalja, hogy milyen kitűnő szeizmográffal működlek Farkas Tlborék.
U. Gy.
ZALAI KÖZLÖNY
1027 junius 12.
NAP! HÍREK
NAPIREND
Junius 2, csütörtök
Rómsl katollkuj: Erazmus vt. Protestáns: Anna. Izraelita: Sivan hó 2.
Njp kel reggel 4 ón CG perckor, nyugszik délulín 19 óra 49 perckor.
Városi Színház este pont 8 órnkor: Uraim, csak eeyinís utáni bohózat.
Uránia 7 és 9 órakor: A száguldó kisórlel. vígjáték és Viharmenyasszony, j könny is mosoly filmje.
Versek
Irta: HALÁSZ BÉLA
Bánatos Hadak útja...
/tz i\'let: bánatos Hadak útja...
Tűnő dtílbáb a boldogságunk.
Ós átkok űznek csalja utakra,
Hol szilmalomhare minden akarásunk...
Dalosari megyünk messze viharba,
blötűs vigalom a vándorlásunk —
De jajt — mire elérünk az Igaz útra:
Oda az álom... eltűnt ÍJjuságunkl...
Nekem két dalom van .,,
Az egyik dalom: szomorú dal... Bánatos szip temetődnek [fenne zokog mind a testver — Jaj\' ts könnyezi a könnyezőket... A másik dalom: nevelő dal... Zengőszavu tstendicsi\'rer (irömoszló. mint a diadal Es Jelszáritja mind a könnyeket l...
— Szabadságon. Dr. Sipos Zsigmond rendórtanácsos, a kapitányság kihágási ügyosztályának vezetője megkezdte nyári szabadságát.
— Kanizsai gyermekek érkezése Belgiumból, ismeretes, hogy Gazdag Ferenc püspöki biztos csendes, de annál eredményesebb akciója folytán sok kanizsai gyermek részesült a belgiumi gyermeknyarallatá6 áldásaiban. A kanizsai gyermekek egy csoportja (részben csak kétheti látogatóba) tegnap este a budapesti személyvonattal megérkezett, egészségesen, vidáman, megerösOdOlltn Nagykanizsára.
— Izraeliták pünkösdi ünnepe. Izraelita vallású polgártársaink az idén a keresztény Pünkösddel egy-
, idejüleg tartják meg pünkösdi ünnepüket (S. wuosz), amely hétfőn áll be és kedd eslig tart. Hétfőn délelőtt konfirmáció lesz, amit dr. Winkler Emő főrabbi és Abramovlcs Márk főkántor végez.
— összeesett egy asszony a Fő-utcán és meghalt. Szerdán délelölt 10 órakor a forgalmas Fő-utcán a járókelők a 17. számú ház elöli arra lettek ligyelmesek, hogy egy úriasszony hirtelen összeesik. Odaugrottak hozzá, majd orvost hívtak, aki azonban már cssk a hirtelenül beállolt halált konstatálhatta. Megállapította a közben étlcsilell rendőrség, hogy az asszony Honnenmld Tóbiasné született Schmidt Mária 67 éves nagykanizsai Zrínyi Miklós- utca 14. szám alatti lakos. Régi szívbaja ölte meg. Szivszélbüdést kapott és az végzett vele pillanatok alatt.
= Vízmentes és nyers ponyvák gyári lerakata eredeti gyári árakon Hlrsch és Szegö-cégnél.
,— Az Úrasszonyok Mária Kongregációja junius l én lartolla év-végi tisztújító közgyűléséi. A kongregáció preleklájává dr. Tamás Já-nosnét választották meg, míg a két asszisztensi tisztségre Kovács Miklós-né és Gabsovlts Kornélné lelt megválasztva. Az uj magisztrátus jövő szerdán folylatja a többi tisztségek betöltésére irányuló üléséi.
— Qlmnázlsták junlállsán az autóbusz indul a Sugár-ut sarkáról negyed 4, fél 4, 5 óra 55 perckor, fél 7, fél 8 órakor. Viteldíj diákoknak 24, felnő\'teknek 40 fillér. Az autóbusz megáll a Telcky-ut elején és végén. — A juniálison bulié áll a n. é. krzönség rendelkezésére.
— Különvonatok a Balatonra. A Duna—Száva—Adria Vasultársaság üzletigazgatósága értesíti a közönséget, hogy a pünkösdi ünnepek alkalmából Budapest D. V. ról a Balatonra különvonatok indulnak és pedig: szombaton, junius 4 én 13 óra 30 perckor a 218. számú személyvonal Balalonszemesig, 17 órakor a 208. számú gyorsvonal Balatonboglárig, vasárnap, 5-én 6 óra 05 perckor a 206. számú személyvonat Balalonboglárig. A visszautazásra hélfőn, 6 áu Siófokról 17 óra 25 perckor a 219/a számú külön személyvonat és Balatonboglárról 20 óra 08 perckor a 207. számú külön személyvonat közlekedik a fővárosba, ahova a 219/a számú vonat 20 óra 30 perckor, a 207. számú vonat pedig 23 óra 50 perckor érkezik. — Részletes közlekedési adalok az általános menclrcnd hirdetményben vannak. A balatoni mérsékelt menettérti jegyek, valamint a társasutazási kedvezmények már érvényesek.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Postaszolgálat Pallnban és környékén. Palin községben folyó évi junius hó 1 én a Nagykanizsa 1. számú m. klr. postahivatal ellen* őrzése alá helyezett és jelenleg szünetelő m. kir. postaügynökség újból életbe lép, melynek forgalomkörc: Palin, Uludvar és Korpavár községekre, Va|da, Lazsnak és Kámáncs pusztákra, Förhéncbegy, Fűrésztelep és Unger majorra terjed ki. Az uj-poslaügynökség\' bárhovaszóló levélpostai küldemények, valaminl belföldre szóló csomagok, postautalványok és pénzküldemények felvételivel, mindennemű postaküldemény kézbesítésével, nemkülönben postatakarékpénztári ügyletek közvetítésével van megbízva. Az ügynökségnél lel s leadható könyvelt küldemények értékhatára nem haladhatja meg a belföldi forgalomban egy postautalvánnyal küldhető mindenkori legmagasabb összeget. A poslaügynökség összeköttetését ff Palin és Nagykanizsa közi naponként egyszer közlekedő gyalogküldöncjáral utján nyeri. Az ügynökség dijnégyszög8záma: 1030. Postaigazgatóság.
— Lapunk mai számának hirdetési oldalán közöljük a Duna-Száva—Adria Vasúttársaság uj menetrendjét.
— Gondnokot kapott a katolikus temető. Nagykanizsa városa Hltzel-berger Lajos nyi kórházgondnokot a róm. kalb. sírkert gondnokának szerződlelte. Hilzelberger állását a tegnapi nappal elfoglalta.
— Egy fiatal lány borzalmas halála a vonat kerekei alatt. Kedden, a választás napján délben halálos kimenetelű vonalelgázolás történt Zalaegerszegen az állomás közelében. Mikor a déli órákban a ré-dicsi vonat befutási ideje esedékes voll az egerszegi pályaudvarra, a közelben két fiatal lány: Horváth Róza és Holczbauer Anna munkás-lányok át akartak menni a vasuties-ten. Horváth Róza idejében át Is szaladt, de Holczbauer Anna oly szerencsétlenül ment át, hogy a közben odarobogó mozdony kerekei el-kaplák és megölték. A vizsgálat megindult. A mozdonyvezetőt felelősség nem terheli.
— Artézi kutat keresnek és közfürdőt akarnak belőle építeni Csurgón. Érdekes tervvel foglalkoznak Csurgón illetékes körök. Arról van szó, hogy a város belterületén próbafúrásokat végeznek és artézi kutat akarnak fúrni, hogy ennek vizéből vízvezetéket és nagy közfürdőt építsenek. — Ez ügyben a népjóléti minisztériumból is lent járt egy főtisztviselő, aki a helyszíni tereptanulmányozásban részt vett. Ha találnak megfelelő artézi vizet, a közfürdőt megépitik. Igy hát lehetséges, hogy Csurgón hamarabb lesz közfürdő, mint Nagykanizsán, ahol nem is gondolnak még arra sem, hogy egyáltalán keressenek megfelelő vizet e célra. A nyár ugy is elmúlik anélkül, hogy egyetlen kis szabadfürdőbe mehetne a kanizsai polgár egy kis felfrissülésre. Talán, majd ha szabadfürdöje lesz Galamboknak ls, akkor gondol majd a város arra, hogy ilt is kellene erre legalább gondolni. Vagy gondolnak rá ? Csak nem lesznek semmit ?
— Rézgálic, raffla, kénpor, gabonászsák, kölcsönzsák Hlrsch és Szegö-eégnél.
— Idegenforgalmi értekezlet Balatonfüreden. A Magyar Városok Állandó Országos Kongresszusa Július 14-én megtartandó értekezletén Ismét több fontos ügyet fog letárgyalni. Igy többek közöli a forgalmi adó elleni panaszok, az Is-kolafennlartási hozzájárulás összegének enyhítése, a városi állalorvosoknak magisabb fizetési fokozatba való sorozása, stb. Másriap Balatonfüreden országos értekezletet larlanak a kongresszus tagjai, amelyen a magyar idegenforgalom emelésének megszervezéséit tárgyalják. Nagykanizsa városa legnap kapla meg az erre vonalkozó meghivól.
— A gyomorfájás, gyomomyo-más, bélsárpangás, nagyfokú erjedés
rossz emésztés, fehér nyelv, kábult-ság, fülzúgás, halvány arcszin, rossz kedv a természetes .Ferenc József keferüviz használata állal elmúlik. Az orvosi világ a legnagyobb ells-merésael nyiladozik a magyar Ferenc József vízről, meri halasa megbízható és rendkivül enyhe. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
— Polgári Iskolai tanárok üdülőháza Balatonfüreden. Balatonfüreden üdülőház épül a polgári iskolai tanárok részére. — A "házal pünkösdhétfőn avatják fel nagy ünnepélyességgel, amelyen valószínűleg meg fog jelenni a kultuszminiszter is. Az ünnepély keretében leleplezik Dulovits Árpád kultuszminiszteri tanácsos mellszobrát is. Dulo-vits ugyanit nagy érdemeket szerzett az üdülőház alapításában.
— A nagykanizsai profi-csapat megalakulásának megszerzése örvendetesen halad előre. A részvény-Jegyzések napról-napra Jobban ét lelkesebben folynak. A szervező bizottság most megkereste a város vezetőségét, hogy jegyezzen ö Is részvényeket és ily módon támogassa törekvéseiket. A városi tanács értesülésünk szerint; megfelelő számú részvényjegyzéssel kivánja támogatni az életrevaló ügyet.
= A Budapesti Nemzetközi Automobilklállltás legérdekesebb látványossága a Mercedes-Benz Automobil r.-t. 13-as számú kiállítóhelyre, ahol a legrégibb készltményü automobiltól a legmodernebb készítményekig minden időbeli gyártmány képviselve van.
— Iskolák, Intézetek tanulmányi kirándulása Keszthelyre és Hévízre. A pacsai elemi Iskola V. és VI. osztályának növendékei Igazgatójuk és tanítóik vezetése mellett tanulmányi kirándulásra szerdán, ju-nus 1-én Keszthelyre és Hévízre érkeztek. A gödöllői premontrei gimnázium négy osztályának 54 növendéke több tanár felügyelete alatt bélfőn tanulmányutjukon meglátogatták Keszthelyt és HéviztUrdőt. A nevezetességek megtekintése után Tapotczán keresztül hazautaztak I diákok. — A keszthelyi m. kir. gazdasági akadémia hallgatói junius 2 án Sztankovics János Igazgató vezetésével a nagycenki ét bflkld cukorgyárakhoz utaztak tanulmányi kirándulásra.
— Vigyázat I Tenniszűlők huro-zását szakszerűen elkészítve legolcsóbban vállalom. Tenniszütők már 21 pengőért, cipőkben, labdákban, nagy válaszlék Szabé Antal sporl-Ozlelében.
Kosztka bűnügyében a Kurla megváltoztatta a tábla Ítéletét
Budapest, |unlus 1. A kir. Kúria ma tartott tőtárgyalásán dr. Kosztka István bűnügyében a Kúria megváltoztatta a tábla ítéletét és dr. Koszlka Istvánt bárom évi fegyházra Ítélte.
Gimnázisták juniálisa ma az Alsóerdőben.
Bővebben 1. a_ napihírek között
1S27 |unlus 2.
ZALA! KÖZLÖNY
Az alföldi lovas legé-\' nyek látogatása j Keszthelyen s Hévizén j
Keszthely, június 1 .
(Saját tadósltónktöl.) Cegléd, 05- ! dölló és Nagykőrös kisgazdáinak liai mini Is-nereles hatalmas ulal fűzlek | ki maguk elé célul, hogy lovon meg-legyék és ezzel a magyar lónak li-lünő teherbíró képességél kipróbálják és dokumentálják.
A derék alföldi lovaslegények, akiknek nagy része levente veze\'ójük Rudnyánsrky Ferrnc huszárszázados vezetésével Siófokra érkeztek. Oanan több elökelóség kíséretében, mint dr. Plósz Béla földmivelésűgyl államtitkár, vitéz FOrdOs Vilmos huszárezredessel, a lovak hátrahagyásával a Jókai hijógózösön héttón a keszthelyi kikötőbe érkeztek. Majd aulón Hévízre mentek, ahol Relschl Imre igazgató magyaros vendégszeretettel fogadta őket. Estefelé visszatértek Keszthelyre, ahol a város látta őket vendégOI. A díszebéd során Keszthely nevében Reischl Imre köszöntötte őket fel. Felköszöntőket mondottak még Sztankovics János dr., Oárdonyi Lajos szerkesztő és Relschl Richárd országgyűlési képviselő.
Még aznap hajóu visszatértek Siófokra, kedden pedig onnan lóháton Balalooaligán, Veszprémen kérésziül Székesfehérvárra mentek, ahonnan vonalon folytatták utjokat hazaidé.
VÁROSI JiZINHÁZ
A színházi iroda hirei:
(*) Uraim, csak egymás után 1 Annyi kacagás, mint a ma esti premieren, még nem hangzott el az Idényben. A hilásabbnál-hálásabb szerepeket Pogány Irén, Vértes Latos, Rózsi Bözsi, Bánky Róbert, Egry Berta, Danis Jenő, Útő Endre, Jákó Pál játsszák. Az előadást .csak felnőtteknek" rendezi a színház.
(•) A pOnkősdheti operctteló-adások. Pénleken az opereltársulal Is bevonul a pécsi m. kir. 8. honvédgyalogezred 24 tagu zenekarával a Városi Szinházba. A bemutató előadás Aranyhattyu operettje lesz, nem mint tegnap tévesen jeleztük. E kedves, hangulatos, költői szépségekben pompás muzsikában b5velkedó op:-réttel készül a társulat a nagykanizsai közönség teljes meghóditásira. Erényi Böske, Pálfy Blanka — az ujabban szerződtetett szubrellprima-donna — Elek Ica, Halmay Vilmos, Kormos Ferenc, Bihary Nándor, Erdélyi Jenő a főszereplői e pompás operettnek. A táncbetéleket az orosz cári ballet kitűnő tag|ai Sophle Sal-tanom és Alex NUcllln lejlik.
(•) Szombaton este Aranyhattyu másodszor, vasárnap délután Aranyhattyu harmadszor. Vasárnap este Cirkuszhercegnö.
i ,\'is.i iW i "i i \'ii i ■■*
Idftjárá*
A nagykanizsai meteoroIogUl meg-tlgyelő íclcntéaB: Szerdin a MmhUk-Irt, Reggel 7 órakor +209, délután 2 órakor+29 7. e»tc 9 őrikor
Felhőzd: Egész nap tiszta égboltozat.
SziUiAny: Egész nap Délnyugati szél. •
A Meteorológiai Intézet jelentése szerint egyelőre igen meleg kló, késóbb nyugatról zivataros esö.
URÁMIfl
Junius 2-án, csütörtökön 7 és 9 órakor
A száguldó kisértet
KltBnő vígjáték 7 félvonásban. Főszereplő: Johnny Hines.
Viharmenyasszony
Könny és mosoly filmje 6 felvonásban. A főszerepeket játsszák: Dolores Costello, John Harren.
BÁDIÓ MŰSOB
Junius 2 (csütörtök)
Budapest\' II Grafonola hangverseny. 12 és 3 Hírek. 5 Időjelzés, ulána szórakoztató zene. 6.25 Laurentzv Vilmos dr. egy. magántanár előadása: Mik az életnek anyagi feltételei ? 7 20 Rádió elóadis. 8 Elóadás a Stúdióból. .A szeszély*, vig-játík 1 felv. 9.35 Hirek. 10 jaiz-band
Bécs, Orác 11 Az innsbrucki adóállomás megnyitása alkalmából ünnepi hang-verseny. 630 Higiéniai elóadis. 8.05 Ope-rarészletek, kamaraénekesek közreműködésével.
Berlin, Stcttln 12.30 Mezőgardaság. 5 Népszerű zene. 8.30 Orosz esi, szlmf. zene. 10.30 Tánczene.
Barcelona 12 Harangjáték. 6 Hang-verseny 7.10 Katoiazene. 9.06 Tánczene. 930 Dalok. 10 Harangjáték. 10.10 Dalest. 10 50 Népszerű és tánczene.
Basel, Bem 1 Oramafonzene. 4 Hangverseny. 4.30 Gyermekeknek. S Népszerű zene. 8 Angol zeneszerzők estje. 9.20 Népszerű zene.
Boroszló. Oleiwitz 4.30 Népszerű zene. 8.05 A csóknélküli asszony, W. Kolló operettje. 10.30 Népszerű és tánczene.
Brflnn 12.15 A házi zenekar hangversenye. 7.15 A brQnni nemzeti színház dó-adása. .Pigmalion*, B. Shaw ötfelv. komédiája.
Frankfurt, Cassel 4.30 Uj zenei slá-
ferek. 815 Guldo SchOtzcndorf dalestje. 2.15 Tarka-est.
Hamburg, Bréma, Hannover, Klel 12 30 Hangverseny. 4.15 Gyermekeknek. 5 Hangverseny, b.40 Asszonyoknak. 8 A német népdal, utána népszerű és tánczene.
Langenberg, Dortmund, Münster 1.05 Dalok és zongora. 2.35 Asszonyoknak. 5.3 Hollandi dalok és kamarazene. 11.30 Népszerű és tánczene.
Lipcse, Drezda 4.30 Sziinf. zene. 7.30 Kinal költészet. 8.15 Kínai próza és lírai költemények és dalok.
London. Daventry 1 Gramafonzcne. 3 Istentisztelet awestminsteri apáislg templomából. 4 Kamarazene és datok. 6.10 Jazz-band. 7.45 Edward E»gar-cst. tlalok, gordonkaverseny. 10.35 Jazz-band.
Milánó 4.15 Jazz-band. 5.20 Hangverseny gyermekeknek. 8.45 Hangverseny. Utána Jazz-band.
München, Nürnberg 1230 Gyermekeknek- 4.35 Hegedű és zongora. 7 Modern zongora, zene. 8.30 Katonaindulók.
Prága II Oramafonzene. 12.15 Hangverseny. 5 Tánczene. 8.15 Vidám est. 9Í0 Vígjáték előadás. 10.20 Oramafonzene.
Róma 5.20 Jazz-bard. 9.10 .Fau-fau\', La Turpe Vamey 3 felv. operettje.
KÖNYVISMERTETÉS
Menekülésem Erdélyből
V~ Madenpach Viktor könyve —
A Stádium Sajtóvállalat izgalmas, érdekes olvasmányt adott Mader-spjch könyvével a közönség kezébe. Nincs az az idegfeszítő regény, amely jobban felizgatná az olvasót, mint Madcrspach élet-halál küzdelme A hogy megirja, mint íoj\'olla meg a revolverét rásütő detektivet, mint menekül ki az oláh katonákkal kö-rülvelt kastélyból, vízmosáson, hegyeken, erdőn át véres lábbal, éhezve, kimerülve; lélekbe vág minden sora. Csak az irhalta igy meg, aki átélte minden betűjét, aki heteken keretz-tüi érezte hajszálon lógni életét. Csodálatos könyv ez! Az olvasó érzi, hogy nincs benne semmi költölt. lis vele reszket, vele aggódik, hogy boldogan sóhajtson fel, amikor megmenekül.
Ebből a könyvből kell elolvasnia minden magyarnak, milyen férfiakra számiihat ez a csonka haza, ha jő a feltámadás és leszámolás nagy napja.
A Stádium Sajtóvillalat az egész magyar világnak szolgálatot tett c nagyszerű könyv megjelentetésével, amely Irodalmilag is komoly érték. Minden könyvkereskedésben kapható.
TÖRVÉNYSZÉK
(§) A tőrvényszék nyári szünete. A nagykanizsai törvényszéken junius 20 tői szeptember 11-ig bezárólag tartanak a szabadságolások illetve a nyári szünet. Mig az űgy. védi szünet, amely alatt csak foglyos ügyek tárgyaltainak julius IS-tól augusztus 15-ig tart. A szünidei büntetötanács elnöke kayser Elek, a polgári tanácsé dr. Szabady Lőrinc kir. törvényszéki tanácselnökök.
(§) A halott édesanyja nevében adta el birtokát. A zalaszent-
Nagy pünkösdi cipővásár
IVIiltényi Sándor és Fia
- cipőáruházában =
Minden idénycikk a legjntányosabb áron kapható
balázsi lelckjegyzökfnyvben mint telektulajdonos szerepelt a mintegy 50 évvel azelőtt elhalt Papp Józsefné születelt Tóth Rozália. Az ingatlan telekkönyvön kivüli tulajdonosa azonban Sianáll Jáuosné született Papp Róza az elhunyt Papp Józscfnénak 72 esztendős leánya volt, aki ingatlanát Nagykanizsán elsdta Németh Istvánnak és Kiss Ferencné zalaszent-balázsi asrzonynsk. Szanáti Jánosné, hogy a telekkönyvi álirásnak akadálya ne legyen, az ő névalálrójá-nak felkérte Szabó István hamuszínmajori lakost, aki előtt magát Papp Róza helyeit Tóti Rózának tüntette fel és ezt a nevel Íratta alá a szerződésre Szabóval. Az ekép kiállított szerződés alapján a telekkönyvben az tűnt kl, hogy az ingatlan vevői Papp islvánné Tóth Rózától vették meg az Ingatlant (vagyis az elhalt édesanyjától) ami persze nem felelt meg a valóságnak, mert egy halottal jogviszonyba nem léphettek. Az asz-sionyt ezért feljelentették. A törvényszék a 72 éves vádlott Szanáti Jánosnál közokiraihsmisitás vétségében mondotta kl bűnösnek és ezért 40 pengő pénzbüntetésre Itélle, d: az Ítélet végrehajtását felfüggesztette.
lozeósziHiim
Uránia csütörtökön 7 é« 9 órakor : /I száguldó kísértet, kilűnó vígjáték 7 felvonásban. — Főszereplő: Johnny Hilnes. Viharmenyasszony," könny és mosoly filmje 6 felvonásban. A lőszereptket játsszák: Dolores Cos\'ello és John Harren.
Keszthelyi Uránia csütörtökön: Bokharal hárem (A kinai szűz) cimü 7 felvonásos izgalmas keleti történet megy a kísérő műsorral együtt.
KÖZ6AZDASÁI
lilil!
Nyitáskor és a tőzsde első leiében lanyha volt az (Irányzat és a lanyhaságot fokozta a) külföldi tőzsde gyenge Jelentése. Az árnivó 5-6 »/o-kal esett vis<za. Közvetlenól zárlat elölt, állítólag kissé |obb berlini hírekre az irányzat valamivel megjavult é« az árveszteségek egyrésze megtérüli. A z\'.rlalí nívó azonban még igy is 2—3%-kal alacsonyabb a tegnapinál, sőt az árveszteség némely értéknél az 5%-ot is elérte. A forgalom az egész tőzsdeidő alatt szük keretek közO\'.l mozgott.
Párti 20851,! London 2S-2SU. Newyotk 519-Vi, BrOeiel 7223, Mlleno 28-59. Amiterdjtn 208 10, Berlin 128 I7VÍ, Wien 7315. SolU 3-75. PrigJ 1540, V..IÓ 58 10. Budapest 80-65, Belgiid 9 I3V1, Bnkveit 3-15. _
VALUTÁK Angol I. 27-81-27-97 Belga ti. 7950-7980 Cxo k. 16-92-17 07 Dink. 152 80-15345 Dinit 1004-10-10 DolUr 570.20-572-60 Frindn h 22-50-22-70 . HolL 22900-23000 ! Lengje! <5335-«4 8S i UI 3-J4-3 49
Léva -•--•-
Ura 3130-31-75
I MArka 13560-136-10 Schlll. 80 47-80 82 Norvig 148-60-149-25 Sváidl.11005-110-45 Svéd k. t53-lt>-153-75
DEVIZÁK AmiL 229-25-22985 Betrrtd IOOS-tO<9 Berlin 135-65-136-05 Boltit-;! 3-39-3 49 Brllisiel 79-52-79-77 KopenlLl52SO B3-3Í Oiilo 148-70-149-15 Undon 27-80-27*88 MII* no 31-37-3167 Newjort 57245-4 05 Píiti 22-40-2250 Pilgn 16-95-17-00 S«JU 412-4-16 Slockh. 15320 153 «1 Varró 63-50-64 70 Wien 80-57-f082 ZOllch 110-10 11C42
ZALAI KÖZLÖNY

Terménytőzsde
Buzi tUisv. 75 kg-os 33 90—34-15 76 kg-M 34 40-34-60 77 kg-os 3470-34-30. 7« kg-os 3505—35-25, egyéb 75 kg-os 33 23-3345, 76 kg-oi 3355-33-90, 77 kg-os 34-00 - 34 K, 78 kg-o. 34 4S—34-65. rozs 30-75 - 31 00. takaruiiny. iip« 27 00-27-50, SOrárpa 25-50-26-50, zab 2600—26-20. tengeri- 22J0-2300, bozakoepi 2020-:0».
Pclíujtii 30%, melybél eladatlanal vluu-maradl 1309 diMb. Ojtandó 1 63-1-72, szedett 1-62—1-66, szedett kozíp 1-5S— 1.60, könnyű 1-44-1 50. elsírendu üreg —156. másodrendű 1-44—150. ingd SUldó 1-52—1-56. Szalonna nagybsn I-8Ö-1.84, zsír 2 04 -2-06, khurotThní 1-84-2.08. szalonnás [ílsertta 1-92-208. Az Irányul Unyha.
Báty: Srtrí IgaMHr (i Zityi-kKukeiíi kJ, iüjíintM
IPBÓBIBDfiTÉSXI
Ai apréhlrdelések dl|a 10 szóig 90 (Illír. Clr.-.ini s minden vastagabb beidből ilW síd kii szénák szloiiltaUk. Minden tovibbt •zó dija S 1111. Vasár- és Ünnepnap SWe felár, szerdán—pénteken 25°/« Iclár. Állási keresőknek 50VO engediníny. A tslrdc-Ual dlj elöro tnclendS.
Eladók Eleváloiok. különböző gyárl-mányu e&íplók. Báron Fcicnc gépműhely. Eőlvos-tír 18 u. 2297
Három kisebb szobiul lákit kiadó. Telekl-m 47.
állé utcai 2781
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság szelőit (Déli Vasút)
MEMETRENDJE
1927. évi májúm hó 15-tSI
Budapest—Nagykanizsai viszonylatban
A vonal Budapestről ■ Ra\'&B\'m. A vonal XiWkawsi- Budapestre
neme indul zsára ízkezik neme ról Indul érkezik
Oyv. 7\'30l) 11-40 Szem. v. 0-50 7-349
Szem. v. 745") 1-1150 Oyv. 710 11-100
Szem. v. 1410 20-4.5 Szem. v. >tö 16-05
Oyv. 1900^ 2310 Szem. v. 14-30 20-55>)
Szem. v. 21-35\') 3-50. Oyv. 17-55 22-00\')
1) Étkező kocsi Budapesttől Naeykanlzsálg koilekedlk. Közvetlen I—II—HL osil. kocsi Budapest D. V.-Trieszt (bezlrólag szept. 29-ig.) Közvetlen I — II—III. ojjt kocsi
Budapest D. V.-Rogaska-Slatina (Rohitseh fnrdó) (bez.Mlag szept. 30-lg.) Közvetlen I—II—01- oszL kocsi Budapest—Miribor—Klagenfurt—Villach—Licu (lualus 26-ICf be-zirőlag szept. 5-ig.)
■) Közvetlen I—11-111. oszt. kocsi Budapest-Nagykanizsa-Gyékényes—Zágráb-Ogutin—Spalatö. Közvellen III. oszt. kocsi Budapeit-Zágráb. Közvetlen 11-111. osdTkoest Budapest—Zalaegerszeg. Közvetlen I—II—III. oszt. kocsi Budapest—Veszprém va vesz-prémi kocsi a 900 órással lordul vissza Spestre).
*) Étkező kocst Budapest—Nagykanizsa. itllőkucsi Budapest—Trieszt—Venezla. Ilitókocsl Budapest--Abizla-Matuglle—Fiume (bezárólag szent. 15-ig kedd, csQtörlök szombaton, vissza a 7-10 órással szerda, péntek, vasárnap.) Közvetlen III. oszl. kocsi Budapest—Trieszt. Közvellen I—II. kocsi Budapest—Trieszt-Róma. Közvetlen I—II. kocsi Budapest—Milánó (bezárólag szent. 29-ig.
\') Közvetlen II—III. oszt. kocsi Budapest-Zalaegerszeg. Közvetlen I—ll-IIL oszl. kocsi Budapest—Barcs.
Nagykanizsa—Balalonbogldrl viszonylatban
"> Balaton- \' Nagykanl- TI bogiáiiól Ind. zsdra érkezik I |
T\' TsT" --rn;
Vegyes\'
Nagy kanjairól Indul
zsiri
—tsw
_Nagykanizsa—Szombathely— Bécs S. B. viszonylatban
II Bécsből Sjo.Tibsl.uly-I Indul 1; r4i «J/a Szem. v. i — 6-I0\') ;■ TFíEf Oyv. W) 12-15 14-09 Szem. v.I 10-10»J 14 47 17-30 Szem. v.j 1635"), 21-37 0-20
Balaton-boglárra érk.
NíljksnUlS-: SiOmtlt- BéCSbc .-í.1 \'•>■■>:\' érkezik
- r--------------
IMAL 713
705$ 10Q5
14 20=) 16-19 « 19-34
1800\') 20-55
21C0\'<) 23 40
15 J Ti-50" KŐ I -i-19 " 19-34
.Wzsef lóhcrccg ut 47. síim alatll ház szabadkézből eladd. Bővebbel ugyanott. I 2291 J
N\'óllen kocsis kerestetik Alsósincon, , Nagy Ferencnél. 2294 j
Ozlathaiyiaéa kiadó EOtvÖMérT. . ■UIL 2295 j
Konvenció* cselédet keres fiával közeli gazdaság Bővebbet a kiadóban. 2298
Sxttn. v.I Szem. v. | Oyv. Szem. v.J Sicm. v.
i) Közvetlen vonatok Barcsra, illetve Barcsról. :j Közvetlen vonat Bécsből—Barcáij;. Közvetlen II—III. oszt kocsi Bécs a B.— Zágráb. Közvetlen I—II. oszt. kocsi <é» III. oszt.) Bécs S. B.-1\'écs—Eszék. Közvetlen IE—III. oszt. kocsi Zalaegerszeg—Budapest.
^ Közvetlen vonatok Barcsra, illetve Barcsról.
M Közvetlen vonatok Bécsből, illetve Bécsbe. Közvetlen II-HL oszt. kocsi Bécs S. B.—Nagykanizsa és Zalaegerszeg—Budapest között.
*y Csak VII. és VIII. hó vasár- és űnucpnapjain közlekedik >) Jelz. vonat belyett.
Vegyes
Nagykanizsa-Zalas/.cntivinrOl indul M»
-Zala&enÜván
"WW I I
alf» <>Ud| |
Nagykonizsa-
Köszönetnyllvánitás.
Mindazon jcbarátainknak, ismerőseinknek, kik felejthetetlen jó férjem éft apánk
Molvarccz Jenő elhunyta és temetése alkalmával mély gyászunkban velünk éreztek és végtisztességtéietén megjelenni szívesek voltak, ezúton mondanak há!4s köszönetet In. kínra JtM fa ntraEkti.
I\'eesrtl Indul Barcsról Indul isl/i Sriwa KigjVinJná-; rü W.I \' Barcsra érkezik beérkezik
Szem. v. Oyv. Szem v. Szem. v. 9-5CP) 13-20 18-40=) " 4^ 12-00 15-38\') 21-20 14-05 17-40 23-30 Szem. v. Szem. v. Oyv. Végy. v. 4W, 9-45\') 1 14-2S\') 17-57\') | 6«" 11-50 16-20 21-10 Í48 - 1830
Gyógynövényeket
a legmagasabb napi árban vásárolunk! EzidóstcrJnt székfűvirág, szarkalábvirág, pipacsszirom, buzavlrágsziroin, íehérárvacsalánvlrágsxirom, csalánlevél, kcrekmálvvalevél, orvosi bolyhos pemetefű, bodzafavirág, később kórisbogár. maszlaglevél, beléndek-levél éj hársfavirág gyűjtendő. Szíveskedjék készletét minta kíséretében nekünk felajánlani és gyűjtéséről bennünket állandóan tájékoztatni. Csomagoláshoz a szükséges zsákokat nii adjuk és nagyobb mennyiséget a feladó állomáson veizflnk át. Hydroflora r«. Gyógynövényosztálya Budapest. VI.. Király utca 12.
\') Közvetlen vonatok Szombathelyről.
*) Közvetlen I—II—III. oszt. kocsival Barcs—Budapest. Közvetlen I—II—III. oszt kocsi Péc*—Nagykanizsa közölt.
*) Közvetlen vonat Bécsből, illetve Bécsbe. Közvetlen I—II—III. oszt. kocsi Spa-lato—Ogulin—Zágráb—Gyékényes—Nagykanizsa—Budapest. Közvetlen III. oszt kocsi Zágráb-Budapest. Közvetlen II—IU. oszt kocsi Zágráb—Bécs S. B. Közvellen 1-11—IIL oszt kocsi Eszék-Pécs-Bécs között.
Nagykanizsa— Csáktornyái viszonylatban Csáktoi
öyv.
Szem.\\
Oyv.
Szem. \\
rnyj indul
-^rr
1115
16-05 18-30
tfróF
KityiMÍ. iiirá 4rkui>i
" 6\'4T 13-00 \' 17-25 20-10
Nagykanizsáról! Csáktornyára indul ) írkezik
Szem. 7f "5-28
Oyv. 11-55
Szem. v.J 13-44
Oyv. | 23 40
1317 15-22 1-18
KOzv. kocsikat lásd Budapest-Nagykanizsai viszonylatban az \') és ^ Jelz. vonaloknál.
Pártoljuk a helyi ipart!
Van szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy a fonottbutor munkát műhelyembe bevezettem. Jótálláaaal kóaxitek
előszobai és kerti = bútorokat. =
Székeket már 10 PengOtSI.
Egy éven belüli hibákat ingyen ineg-javítok, úgyszintén nádaxékek be-fonását vállalom. Tisztelettel
ILLÉS JÓZSEF
kotkrioait* fonottbator ktutlS Zrínyi Miktós-u. 22
Helyi képviselőt,
UüyoOkOl keres szegedi paprika ci Oly urak, kik lüsier nagy- ts kiskeics* kcd6knél, továbbá kolb.\'.siáiu iparosoknál régebben jól be vannak vczc.vc, kcldjíkb\'; ajanlatukat „Csak komoly" jellüíre Rudoll Mossc hirdelSirodá-jába, Budapest, IV., Váci-u\'ci 18
lu lesz ís gj\'óznl akar, hurozlasson Vioó Endr. itlatszerUrában Fóut 14., ahol Kertész Tódor sportáruház
tenntuoió lerakata van nagy választékban. m
k Budapesti Nemzetközi Automobilkiállitás
külön szenzációja
a MERCEDES BENZ AUTOMOBIL R. T.
13* számú standja
Városi iroda: V. Vörösmarty-tér 1. Telefon: T. 229-24.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon ióbaiálainknak és
jó ismerőseinknek, kik felejthetetlen drága jó Károly Hűnk elhunyta alkalmából jóletó réez-vétakkel és a temetésen való megjelenésükkel nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton is hálás köszönetünket fejezz ok ki.
Sípos cuOád.
Legújabb
angol énekbeléllel, modem táncok nagy választékban.
Angol gyérimáoyu
DEC C A
gramofon kapható
Fischel Fülöp Fiai
áiuházábaD.
Teggeii, isi ama
Kiscsibék etetésére: ktHcs-kása,
Madáreleség: Kevert madÜcSS hámozott-zab, fénymag, kendermag, édes-repce, saláta-mag, tOkmag, napraforgó-mag stb. kapható:
Ország és Wldder
magkereskedésében Erzsébet-tér 10. (BíróságraelWt>
Épie
keresünk, mezőgazdasági gépekv Irakto rok, motorok-, varrógépek, kerékpárok, kcrékpánnoíoreit, zsák, ponyva, olaj, benzin s mindennemű mezőgazdasági üzemanyagok felállítandó
telepeink részére. Telekkönyvi vagy egyéb biz-t tositék szükséges. Részletes ajánlatok: „Fényes existencla" jelige alatt kiadóba küldendők.
i if°T
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nAI, Nagykanizsán. (NyomdavczeW: Ofenbcck Károly.)
irwkanlzja r. t. riroi taaicritél.
8988/1927.
Hirdetmény
Nagykanizsa város csatorna-müvének átemelő telepére 8130/1927. sz. alatt kiirt versenytárgyalás határidejét 1927. évi junlus hó ll-ének d. e. 12 órájára
elhalasztjuk.
Nagykanizsán, 1927. évi május hó 31-én.
Városi Tanács.
67. évfolyam, 125. szám
Nagykanizsa, 1927 junlus 3, péntek
Ara 14 fülér
POLITIKAI ÍTAPTLAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
liluurbu-Uldoa: hhgybstoa Tt, • ElíllMlbJ ár* egy hón 2 pcn«6 *0 i
A miniszterelnök a kisantanthoz való viszonyunkról
„Ml ker«MŰk a megegyezéit, de Csehországgal szemben mindég osak ellenségeskedésre találtunk" mondotta — Az olasz-magyar szerződést a felsőház általánosságban ás részleteiben Is elfogadta
Budapest, junius 2 I Ehhez természetesen a szabadság-
A felsőház mai ülésén Tóth Ferenc szegedi egyetemi tanár kijelentette, hogy Mészöly .Tótágas" dmü darabjáért a felelősség kizárólag a szerzőt illeti. Visszautasítja azt a vállat, mintha a szegedi egyelem ellenséges magatartást tanúsítóit volna « kisgazdatársadalommal szemben. Ezután folytatták a külföldi magyar intézetekről és a magas műveltség céljait szolgáló ösztöndíjról szóló javaslat tárgyalását, melyet ugy általánosságban, mint részleteiben elfogadtak. Az olasz-magyar szerződésről szóló törvényjavaslat tárgyalásánál Szterinyi József báró fogUfenóU részletesen a szerződéssel. A javaslatot örömmel üdvözli. Kedvezően ttétí meg a szerződés nagyhatású jelentőségeit Hosszasan fejtegette szokat a gazdasági előnyöket, amelyek a szerződésből mindkét államra származnak. Emellett
megnyitja számunkra egyetlen kivezető utat a tengerre. Politikai szempontbői Is határkövet Jeleni ez a szerződés számunkra. A Németországban időző Berzeviczy Albert üdvözletét és elismerését is tolmácsolja a kormánynak a szerződéssel kapcsolatban.
Oróf Jelenszky Róbert hosszasan foglalkozott Mussolini eredményes munkásságával, elismerte érdemeit. Oróf Hadik János beszédében elismeréssel adózik a kormánynak a szerződés megkötéséért. Ezután a miniszterelnök egerszegi beszédének egyes részleteivel polemizált. — Ezzel kapcsolatban kijelenti, hogy
Magyarországnak mindig akkor voltak-a legnagyobb sikerei/ amikor, semleges ma-radtaz európai válságok során.
(y a pariamentárizmus ellen foglal álHst. Nénrazonoslfjá magira miniszterelnök azon felfogásával, mely szerint a szocialisták és kommunisták végcélja egy volna. Figyelmeztetni kell a munkáságot, hogy küszöbölje kl somiból a forradalmi elemeket.
Jog megadása szükséges.
Oróf Eszíerházy Pál nem ért egyet Hadikkal abban, bogy a szociáldemokratákat és a kommunistákat különálló valaminek mondja.
Utal az angol orosz szakításra és az angol munkáspártnak ebben tanúsított magatartására.
A szociáldemokraták tagadják a közös kapcsolatot nem lehelblznL (Taps.) A miniszterelnök a magyar-olasz-viszonyról Oróf Bethlen István minisztereimegköszöni a kormány nevében a a törvényjavaslatnak a felsőházban tanúsított meleg fogadtafását, különösen Szterényi báró meleg szavait, amelyeket külügyi sikereink és szolgálatunk érdemel tekintetében elmondott. A javaslatot behatóan megvitatták, azért csak néhány szót füz hozzá.
Ismerteti Olaszországnak Magyarország Iránt táplált rokonszenvét. Sokat köszönhetőnk Olaszországnak, mert ó volt az, aki s trianoni békekötés Ideje alatt segítőkezet nyújtott nekünk.
Pénzügyi és a katonai ellenőrzés megszüntetésére irányuló munkánkban is élveztük Olaszország eredményes támogatásit. Az ellenőrzések megszüntetésével kiléphetünk külpolitikai passzivitásunkból.
Olaszországgal barátsági szer ződést kötöttünk, amelynek segítségével alátámaszthatjuk politikai aktivitásunkat. Ez vezette a kormányt Jugoszláviával és Olaszországgal lelolytatott tárgyalások kezdeményezésére és a barátsági szerződés megkötésére. Fiume gazdasági szempontból sokkal fontosabb, mint ahogy azt sokan gondolják. Nekflnk az utat kelet felé ls keresnünk kell és ebben nagy segítségünkre lesz Fiume. A megkötött barátsági szerződés nem ró konkrét kötelezettséget egyik félre sem. Ilyenformán teljesen beleéljük magunkat abban a politikába, amelyei a magyar kormány folytatott a múltban és folylatni kiván a jövőben is. A szociáldemokrata párt azt hangoztatja, hogy a szerződés miatt nehéz
helyzetben vagyunk a kisantanttal szemben. Kijelenti, hogy a szerződésnek nincsen éle Jugoszlávia ellen, sót Fiume megerősítésének előfeltétele, hogy Jugoszláviával külön megállapodást kössünk és olyan tárgyalásokat folytassunk, a melynek folyamán a két állam baráti viszonya kifejlődhessék
Nem áll ez a másik két állammal szemben sem, hiszen Olaszország Jó viszonyban van Romániával és ha Csehországgal szemben nem Is blr fontossággal, hatása Itt Is mutatkozni fog. Ismerteti a kisantanttal való viszonyunkat. Ml kerestük a
megegyezést és megértést, azonban Csehországgal szemben mindig csak ellenségeskedésre találtunk.
Hiszen kívánatos volna a klsantantra nézve Is, ha keresné a megértési. A Joachlmstall konferencia volt az első, amelyen nem ellenszenves hangon nyilatkoztak meg Magyarországról Végeredményben az olasz-magyar egyezségtől a békének közalapon való megerősödését, a szomszédok közötti jóviszony előrehaladását várja és ennek alapján kért a szerződés elismeréséi. Hadik beszédével foglalkozva kijelenti, egyetlen célunk, hogy a munkásságot felszabadítsuk a szociáldemokrácia szakszervezeti terrorja alól. A felsőház ezután általánosságban és vita nélkül részleteiben is elfogadta a Javaslatot Az ülés 2 órakor véget ért.
A nagy tömegek knlturájára kell fektetni a fősnlyt
„Essek a nemzetnek becsületbeli kölelesBegc — hogy éljen..."
Budapest, junius 2 A képviselőház mai ülésén Fáy Islván a halármenti vidékek közlekedési viszonyait leszi szóvá.
Propper Sándor felszólalásában a tiszta Közélet biztosítását követelte.
Pesthy Pál igazság ügyminiszter bo-lerjeszlí a büntető jogszolgáltatás egyes kérdéseinek szabályozásáról szóló törvényiavastatot, melyet az igazságügyi bizottsághoz u\'altak.
Csontos Imre a lakáskérdés ügyével foglalkozik ós felhívja a belügyminiszter figyelmét az egyes kabaré-előadásokra, parasztot kifigurázzák.
Bud János pénzügyminiszter reflektál a vita során elhangzott felszólalásokra.
— Az államvasutakat üzemképessé tettük, — mondja — de ezen a téren még sok feladat vár megoldásra. Mozdonyaink nem olyanok, mint amilyeneket a modern technika megkövetel. A forgalom lebonyolításéban nincs ma fennakadás.
A vizmunkálatok ügyénél megállapítja, hogy itt sem oldottuk meg az összes problémákat. Óriási területek vannak még viz alait
és csak kisebb zivatarnak kell jönni és az egész termés veszélyeztetve van.
Az utépités ügyénél kijelenti, hogy e téren a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértve elment a teljesítőképesség. hatá/áig. A kutlurkérdések tekintetében a nagytömegek kulturájára kell fektetni a fősúlyt
és a közegészségügy kultúráját is tovább kell fejleszteni. Azokra a kérdésekre, hogy hol mutatkozik adómérséklés, kijelenti, hogy ha ugy folytatta volna az adópolitikát, mint azt átvette, ma 160 millió pengővel több bevételt kellene felmutatni.
A tisztviselő kérdésben kijelenti, hogy állandóan foglalkozik ezzel a kérdéssel, azonban óvatosnak kell lennie. Be kell várni még pár hónapot,
az adócsökkentés hatását. Itt van azonkívül a nyugdijasok Ugye is, amelyre nézve elismeri, hogy
nem kielégítő még az a rendezés sem, amit az appropriáclós javaslat tartalmaz, ezzel azonban legalább reményt ad a helyzet javítására. A kormány el van szánva a nyugdíjasok helyzetének javítására. A hadikölcsőn valorizációt illetőleg egész más elbánásban kell részesíteni azokat, akik a jegyzéssel egész vagyonukat elvesztették és megélhetésük is veszélyben van.
Ezeken segíteni kíván a kormány. Az általános valorizációról azonban nem lehet szó, mert ennek a nemzetnek becsületbeli kötelessége, hogy éljen és Jobb
jövőért küzdjön. A Ház ezután általánosságban elfogadta a javaslatot. Az ülés :i/i6 órakor végződött.
ZALAI KÖZLÖNY
1927. |urtltis 3.
Antal Kálmán nyug. főmozdony-vezető tragikus öngyilkossága
Nantloherrel sxiventötte magát és rögtön meghalt — Náhány sor írást hagyott hátra, de okát nem adja öngyilkosságának Szerdán reggel követte el tettét, de esak este fedezték fel
A rendőrség a manlicher eredetét nyomozza
Nagykanizsa, junius 2
Szerda óla a Csengery-utca 75 számú ház lakóit ós a környékét Antal Kálmán délivasuti nyugdíjas tómozdonyvezdö tragikus Öngyilkossága tartja izgalomba. Az esetnek rejtélyes színezetet az ad, hogy az alig 48 éves embernek semmi különösebb oka nem volt, hogy erőszakos módon váljék meg az élettől.
Szerdán reggel kilenc órakor Antal Kálmán ugy mondta ollhon feleségének és Lili nevfl leányának, hogy üzleti ügyeiben elmegy hazulról. Ugyanis, hogy nyugdíjaztatta magái, cséplőgépek eladásával és különféle gépek javításával ls foglalkozott, melynek jövedelméből és nyugdijával rendes polgári életet tudott biztosítani családjának. Egyellen gyermeke, 17 éves leánya voll. Családi élete harmonikus voll és semmi sem zavarta azt meg. Déltájban szerdán, hogy még mindig nem tért haza, családja nem tulajdonított ennek különösebb jelentóséget, mert előfordult, hogy több napig is lávol voll, hogy ha üzleti ügyei a vidékre szólították. Őnélküle ültek lehát asztalhoz és azt gondolták, hogy estére, vagy másnapra haza jön.
Felfedezik az öngyilkosságot
Szerdán délután bat órakor az Anlalékkal egy udvaron lakó Ligeti Qyula délivasuti kalauz felctege borért ment le a közös pincébe. Mikor leért a legutolsó lépcső fokon, borzalmas látvány tárult szemei elé. A pince földjén elterülve holtan feküdt Antal Kálmán nyugdíjas főtnozdony-vezetó, mellette egy manlicher, mely halálát okozta, mint az a vizsgálat megállapította.
Ligetiné nagyon megijedt a váratlan és nem mindennapi felfedezéstől, ere|e már elhagyta, de azért valahogy még felbirt jutni a pince bejáratáig, ahol nagyot sikoltva összeesett. Az udvaron tartózkodók odarohantak hozzá és vízzel fellocsolták az ájult asszonyt, aki izgatottan mondotta cl a pincébe történt rémes leifedezését. A báxbcllek erre kíméletesen értesítették Antal Kál-mánnét, aki Marvalits Kálmánnak az Ismert kanizsai sportbajnoknak nővére, majd a sétatéren séláló Lili nevű leányát hívták haza, aki anyjával együtt rémülten vette tudomásul a család fejének tragikus öngyilkosságál.
Hogyan történt az öngyilkosság
Közben értesítették a rendőrséget is, ahonnan a bünügyi osztály vezetője és a hatósági tisztiorvos megjelenlek a helyszínen a vizsgálat megejtésére. Elsőnek az orvos konstatálta, hogy a halolt belyzeléből kétségtelenül megállapítható az öltgyilkosság, melyet egyetlen manlicher golyóval követett cl az áldozat. Mint az rekonstruálni leheteti, ugy hajtotta végre, még a délelőtti órákban, hogy a manlicher legyver ravaszát hozzáerősítette a pince ajló lakaljához és szembe loidulva a fegyverrel, pontosan, szivének irányítva a legyver csövét, meghúzta a puskát, melynek egy lövése a második és harmadik borda közölt a mellbe hatolva a szivet valósággal szétroncsolta.
A vizsgálatot lefolytató rendőrtisztviselő is, annak a nézetének
adott kifejezést, hogy valóban mts-tcrlövés volt a pontos találat. Kikérdezték arra vonatkozólag Is a család tagjait, hogy honnan szerezte az öngyilkos emb.r a katonai fegyvert, de erre nem tudott senki felvilágosítást adni. Valaki állítólag látta, hogy tegnapelőtt hozta haza a fegyvert, de hogy kitől, hol szerezte, azt nem tudják. A rendőrség természetesen ennek megállapítására szorítkozik, liogy Antal Kálmán kitől kapla a veszedelmes fegyvert. Hogy olyau jól és ránézve tragikusan lu-dotl bánni vele, abban leli magyarázatát, hogy a katonaságnál mint fegyvermester szolgált, igy ismerte a katoualegyver kezelését és tudla, hogy miként kell vele végrehajtani az öngyilkosságot.
Bucsusorok, melyben nem okát tettének
adja
A rendőrség miután n vizsgálatot megejtene, intézkedett, hogy a hullát szállítsák a temetőkápolnába, egyben értesítették a kir. ügyészséget, mely az elK-melésre megadta az engedélyt. Mielőü azonban a holttestet elszállították volna a Cscngery utca 75 szám alól valaki észrevette, hogy az áldozat egyik lábára vékony zsineggel egy kis cédula, egy pakli dohány papirosa van erősítve, melyen néhány kusza sor állott: .Kedves Anyuskámr — írja feleségének — ,elmegyek ebből a cudar világból, mert meguntam az Hetemet. Bocsás meg nekem és vigyázz Ullkinkre.Majd a másvilágon találkozunk, talán olt jobb lesz Kálmán•
Ezekből a sorokból azonban bár éleluntságál hozza fel öngyilkossága okául, nem tünlk ki, hogy valójában mlérl váll meg az élettől.
A mélyen sújtott közismert család iránt városszerte nagy részvét nyilvánul meg. A szerencsétlen embert pénteken délután 4 órakor temetik.
Aki a börtönben eltöltött idejének ezüstjubileumát illte
Fllák László, több mint husaonötesatondöt töltött eddig különbözö fegyházakban — Alig hogy kiszabadult, besurrant Száksly Nándor lakásába 6m egy télikabátot akasztott la a lugasról
kabátot, amely Székely felsökereske-delmista fiának tulajdona volt és azt karjára hajtva az utcán termetL
Alig ment azonban a börtön szerelmese néhány lépést, amikor vele szemben jitt a kabát jogos tulajdonosa Székely Sándor, aki mikor meglátta kabátját az ismeretlen ember karján, azt hitte, hogy szülei szabóhoz küldték.
Haza érve, a fiu nyomban megkérdezte szüleit, miért küldték el szabóhoz a kabátját. Persze senki sem tudott valamit róto.- Mindjárt tisztában voltak a helyzettel és a fiu gyors iramban az ismeretlen után futott, akit el ls ért, kabátját elvelte tőle, öl pedig a rendőrségnek átadta.
A rendőrség mint régi jó ismerősét üdvözölte Filák Lászlói, aki sírva és könyörögve azzal védekezett, hogy mióta a fogházból kikerüli, 12 napja, azóla még nem eveit főtt ételt. Mint fegyenc ném tudott sehol keresethez julni, az emberek, nem adtak neki, amikor kért, igy végszükségben ismét a régi módszeréhez lolyamodott Fllák László persze még aznap viszontlátta régi fogolytársait, vacsoráját már kollégái közepette költötte el. Ismét — otthon volt.
Bünügyét tegnap tárgyalták a nagykanizsai törvényszéken. Rabruliába öltözve került bírál elé. Qyorsan végeztek vele. Mindent beismert. Hiába is lelt volna minden tagadás. Újból nyolc hónapi börtönre Ítélték — jogerősen.
Amikor kikirdetlék előtte az Ítéletet Filák László nagyot és mélyei sóhajtott, aztán mini aki már annyira ismeri az ulal, kiment a teremből, utána a fogbázőr.
Filák László a jubiláns fogoly — haza ment.
Nagykanizsa, juuois 2 Filák László nagykanizsai lakos azokhoz a hál\'lslennek kevésszámú emberekhez tartozik, akik amikor megbotlottak az élet küzdelmében, nem emelkednek fel többé, hanem a bün fertője elnyeli őket és elvesztek a tisztességes társadalom számára. Nincs akaraterejük, hogy a bűnözés útját elhagyják, nem bírják többé magukat a tisztullabb régiókba felküzdeni, erőilenül, lomhán állanak ellen az iszap hivő, kúszónövényeinek, mig egy napon tel|esen elnyeli őket az Ingovány és csak egy gyönge, alig hallható bugyborék jelzi az elveszeti ember tragédiáját.
Fllák László annyi bűncselekményt követett cl, annyiszor összeütközésbe került a renddel és törvénnyel, hogy mai 58 éves korában könyvelőt kell, bogy tartson, aki a reá rőt és elszenvedett fogház, börtön és fegyházbüntetést nyilvántartsa és elkönyvelje, mert egymaga képtelen mindegyik esetérc visszaemlékezni. 58 éves, de több mint 26 évet töllött ki eddig a különböző börtönökben. Ugy, hogy már ezüstjubileumál is .leülte" becsülettel.
Legutóbb áprilisban került ki a fegyházból, ahol hal esztendős büntetését töltötte Ám alig lávozott oldala mclől a szuronyos fegyőr, alig szívta magába szabadon Istennek balzsamos levegőjét, kitört belőle a régi-szeretet a megszokott .rác&s kapu, rácsos obiak\' iráni. Nem bírta ki a szabadságot, nem tudta, hogy mit kezdjen mint szabad ember.
Amint a Kislaludy-uicában Székely Nándor főmérnök lakása előtt ciha ladl, beosont Székelyék előszobájába, ahol abban a pillanatban senki sem tartózkodott és leakasztott egy téli-
Vasárnap délelőtt megnyílik az iparostanonciskola kézimunka- és rajzkiállitása
Tőbb mint háromszáz tanonc munkája kerül kiállításra - A kiállított tárgyak tömege miatt két helyen lesz a kiállítás
Nagykanizsa, junius 2
A nagykanizsai iparoslanonclskola igazgatója, Poredus Antal és az egész tantestület lázas munkában napok óta készítik elő az ezidei Iparostanonds-kolal kézimunka és rajzkiállltást, amely arányaiban messze felül fogja múlni a mult évi kiállítást, mert mlg a mull évben 168 kiállili tanonc voll, az Idén már 300-nál több azoknak a száma, akik a nyilvánosság dóit fognak beszámolni tudásuktól, elhaladásukról és készségűkről.
Egy-egy ilyen évadvégi kiállításnak tulajdonképen az a célja, hogy a növendékeket hozzászoktassa a munkaszeretetre, megbecsűltesse és megkedveltesse velük Iparukat, felkeltse bennük a verseny iránti érzéket és törekvéseikel fokozza.
Egy ilyen kiáiiilás egyszersmind beszámolója a mesternek Is: mit sajátított el nála tanonca. Mit" produkál műhelye.
Az iparostanondskoia növendékeinek munka és rajzkiállitása vasárnap délelőtt Vtll órakor nyílik meg a városi tanács, az Ipartestületi elöljáróság és a Idügydőblzottság Jelenlétében.
A tanondfjak kiállítása > Rozgonyi-utcal Iskola nagy tornatermében, i leánytanoncoké pedig a Rozgonyi-ulcal iparostanondskoia rajztermében lesz pünkösd vasárnap, hétfő és kedden, vagyis bárom napon át reggel 9 órától este 7-lg.
A kiállításra kerülő anyagot ma estig kell behozni. Kivéve az éldmi-szememüeket, amlkd vasárnap délelőtt kell behozni, romlásra való tekintetűkre.
A bírálóbizottság szombaton délután fll össze\' Hoffmaiui Henrik elnöklete alatt. A bizottság döntése a kiállítás megnyitása alkalmával minden egyes munka felett már ki lesz függesztve.
A legjobb kiállllók oklevelet és pínzbell jutalmat kapnak dlsmerés fejében. Nevük a Zalai Közlöny szerdal számába bekerül.
A rendezőség ezúton ls fdkérl Nagykanizsa város közönségét, tegye adományaival lehetővé, bogy minél több törekvő fiatal iparostanoncot pénzbeli jutalommal buzdíthassa nemes előretörésében.
= Fwjrergjáii Sleyr strapa kerékpárul > riiá bilié és klisé midii raa ellátva. 6 M jótállás! Welser WpárnluU, Cseagerj-ít 2.
= Olcsó cipó, tennls, sport és utcai használatra, gummi talppal, női szám 4-60, férfi 5-05 pengő, kitűnő viselet, tartós, kapható: Szabó Antal sportüzlctében.
= Slnger gépselyem mindenléle színben kapható, binger varrógép fióküzlet Fő ul 1.
lttff.M
us 3.
ZALAI KOZLONT
A nagykanizsai Katolikus Legényegylet jubileumi Ünnepe
Csonkamagyarország minden testváregylete résztvesz a nagykanizsaiak Ilnnepín
Nagykanizsa, luunlk 2 A dr. Roll Nándor megyéspüspök lóvédnOksége alatt álló nagykanizsai Katolikus Legényegylet folyó bó 6 án, Pűnköid bélfAJén ünnepli fennállásának 25 Ik évfordulóját, amelyen a megyés püspököt dr. Simon OyOfgy prelátus-kanonok fogja képviselni.
Az ünnepély programja a következő: Vasárnap délután a vidéki vendégeket fogadja egy permanens bizottság a pályaudvaron. Fél 9 órakor este Ismerkedési est az egyesületben.
Hétfőn reggel 8 órakor reggeli a vidéki vendégek részére az egyesületben. 10 órákor ünnepi nsgymlse a felsőtemplomban, amit dr. Simon György prelátus celebrál. 11 órakor díszközgyűlés a városháza közgyűlési termében a kővetkező tárgysorozattal: Elnöki megnyitót mond Eberhardi Béla főigazgató, ünnepi beszédet mond Kataok Leo piarista tanár, az egyesület alapító alelnöke; az egyesület 25 éves történelél Tőke Jenő titkár ismerteti, az alapítás óta egyesületi tagokat Mutschcnbachcr Edvin dr. világi elnök kitünteti. — Utána Nagykanizsa város legszebb leányai megkoszorúzzák a zászlókat. Délulán I órakor bankett a Polgári Egyletben. Este 9 órakor lánccal egybekötött színielőadás. Mű tora: 1. Prológus. Mond|a: dr. Mutschcn-bacher Edvin. 2. Vlráglakadás. Vígjáték egy felvonásban. 3. Csókvásár. Táncosénekes operett egy felvonásban. Utána tánc reggelig.
A Katolikus Legényegylet fennállásának 25 éves évfordulójának Jubileumi ünnepsége nemcsak a Legényegylet és a testvéregyesületek, de egész Nagykanizsa város ünnepe, melynek közönsége impozáns részvételével veszi ki részét a gyönyörű OnnepbőL Jegyek Schleis Testvéreknél kaphatók.
— A rcndőrlegéuységet sportszerűen kiképezik. Még a mull ősszel a belügyminiszter rendeletet adott kl, melyben utasította a rendőrkapitányságokat, hogy saját kebelükben gondoskodjanak, hogy a rendórlegénység szakszerű sport kiképzésbea részesüljön. Ennek a rendelkezésnek megfelelően most a kanizsai rendőrségen is megkezdődik a legénység sportszerű kiképzése a Zrínyi-pályán. A kapitányság vezetője Badlls József detektívet bízta meg, hogy a legénység kiképzését elvégezze, aki annál is inkább megfelelő erre a megbízatásra, mivel a sport minden ágazatában ismerettel bir és már hasonló tevékenységet évekkel ezelőtt is fejlett ki. A legénység kiképzése a Zrínyi-sportpályán csütörtökön délulán kezdődött meg és meghatározóit időben, beoszlolt turnusokban naponta részesülnek kiképzésben, mely felöleli az >Wl"ka és a szertorna minden váll-
Súlyos pénzbüntetésre és az országból való örök kitiltásra Ítéltek egy nagykanizsai cseh sörfőző mestert, aki gyalázta a magyarságot
Egy kanizsai vendéglőben sértegette a magyarság vitézi erényeit A tárgyaláson rossz magyarsággal azt próbálta bizonyítani, hogy milyen nagy barátja a magyaroknak —- Az ügyész súlyosbításért megfellebbezte az ítéletet
Nagykanizsa, junlus 2 Igen érdekes bűnügyet tárgyalt a pfesi kir. törvényszék Vásdrhelyl-lanácsa. Paulus József nagykanizsai sorlőzömesier a mull év ószén az egyik kanizsai vendéglőben a következő kijelentést tette:
— A mohácsi ütközetnél csak a cselük és a morvák harcoltak vitézül Lajos király oldalán, mlg a magyar vitézek gyáván cserbenhagyták uralkodójukat, mert bűzlött nekik a puskaporszag.
Ezéil nemzetgyalázás vétsége miatt indult eljárás a cteh sörlözőmestcr ellen, aki a rendőrségen kihallgatása során még azt Is hangoztatta, hogy
.a magyaron még nem értek meg arra, hogy önálló állam legyenek, Magyarországnak osztrák tartománynak kell lennie*. A vádloff sörfőző a főtárgyaláson már nagyon szerényen védekezett a vád ellen és buzgón hajlógalla, hogy milyen nagy barátja a magyaroknak. Védekezését természetein, csehül, németül és néhány elsa|áliiotl magyar szóval vegyesen adla elő. A bíróság Ítéletében a magyar állam és nemzet megbecsülése elleni vétségben mondotta ki bűnösnek Paulusl és ezért 240 pengő pénzbüntetésre, egy évi hivatalvesztésre és az országból való örök kitiltásra Ítélte. Az ügyész fellebbezett.
Halálos szerencsétlenség kntásás közben
A beomlott kai balálra iázott egy fiatal katásó munkást - - Egy napi mentést munka után került elő a holla — Véletlen szerencsétlenség történt
Nagykanizsa, Junius 2 A magyarszerd ihelyi kör|egyző néhány soros szükstavu írásbeli Je-lenlésében Jelentette a kanizsai járás főszolgabírói hivatalának, hogy Bocska községben az elemi iskolánál kulásás közben Junlus elsején, kedden délulán egy órakor a kul mélyében dolgozó Iroczl János 25 éves ma-gyarszerdabelyl kutásóra zuhant a beomló kul földje és a szerencsét-
len ember odaveszett. A mentési munkálatokat azonnal megkezdték, de mint a jelenlés mordja, csak másnipra, lehlt szerdán jutottak abba a helyzetbe a munkások, hogy Iroczl hulláját kiemeljék a beomlott kútból.
A helybeli kir. ügyészség a rendőri jegyzőkönyvvel együtt hasonló Jelentést kapott, mely miután bűncselekmény, vagy gondatlanság esete nem forog fenn, a temetési engedélyt kiadla.
Ebben a hónapban megtörténik a teljesen elkészült plébániatemplom átadása
Müvének befejezése után Éber egyházművészeti kiállítást rendez
Nagykanizsa, junlus 2 A plébánia templom hónapok óla tartó renoválása rohamléptekkel közeledik a befejezés filé. Éber Sándor festőművész az utolsó freskón dolgozik, amely nagyszerű elgondolásban Szent Antal kenyerét ábrázolja. Ha ebben a gyors tempóban folyik a munka, ugy jövő vasárnap valószínűleg már le fogják bontani az állványokat és Nagykanizsa kalo-likussága most már lellesen szabadon gyönyörködhetik Éber egyház-művész munkájában, amely szaktekintélyek szerint is egyik legszebb alkotása a mai modern egyházitíi
vészelnek és a maga nemes egyszerűségében lcgklfclezéileljesebben juttatja érvényre és érzékelleti meg a megkapó gondolatokat.
Éber Sándor a teljesen elkészllelt templomot legkésőbben Szent Péter Pál napján gondolja átadni a Temp-iomépitő Bizottságnak.
Utána Éber mester egyházművészeti kiállítást rendez, amely be fogja mutatni, hogyan készült cl a templomrenoválás, hogy néz ki az a laboratórium, ahonnan ezek a finom munkák kikerültek.
A leroplom felszentelésének pontos ideje még nlnct megállapítva.
Nagy pünkösdi cipővásár
IVIiltényi Sándor és Fia
===== cipőáruházában —
Minden idénycikk a legjntányosabb áron kaphatói
NAPIREND
Junius 3, péntek
Római katolikus: Klotild. Protestáns: Klotild. Izraelita: Sivan hó 3.
Nap kel reggel -I óra 06 perekor, nyugszik déluUn 10 óra 50 perckor.
Városi Színház eate pont 8 órakor: Aranyhattyu, operett.
— A kormányzó köszönete. A május lizenölödiki vilézi ünnep alkalmával Zslamegye és Zalaegerszeg város közönsége nevében Oyömörey űyörgy főispán táviralilag üdvözölte a kormányzót. A kormányzó most az országos vilézi szék ulján mondott köszönetet az üdvözlésért a törvényhalóságnak, o viioinak és a megye közönségének.
— A gyermeknap minél Impo-zánsabb sikere érdekében a rendezőség lázas munkál fe|l ki. Felejthetetlen szépségű lesz a babakorzó és a gyermekkocsi felvonulás, amely felűlfogja múlni a Pedlow kapitány tiszteletére rendezett anyák és gyermekek felvonulását. Kískanizsáról és a barakkokból az autóbusz fogja behozni a gyermekeket és a mamákat. A rendezőség kifogyhatatlan Ötletességgel gondoskodott anól, bogy a pünkösdi gyermeknap páratlan sikerű legyen a maga nemében és nagy súlyt helyez arra, hogy a közönségei ne zaklassák. Mindenki telszése, szive ■szerint ad|a adományát az urnákba vagy perselyekbe, a Jövő magyar nemzedék megmentésére.
— Nagykanizsa város közegészsége. Dr. Coda Lipót, a városi lisztifőorvosi hivatal vezetője tegnap nyujtolla be hivalalos jelentését a polgármesteri hivatalhoz az elmúlt hónap egészségügyi viszonyairól Nagykanizsán. E szerint felnőtteknél a közegészség kedvező voll, alig volt komoly megbetegedés, a gyermekeknél ellenben huiulos légzőszervi megbetegedések fordultak elő. A kanyaró szórványosan lépett fel. Roncsoló loroklob és to-rokgyik 2, vörheny 3, kanyaró 28, hasi hagymáz 2, follömirigylob 2, tűdögümőkór 15, malária 8 eselben fordult elő. A elmúlt hónapban ösz-szesen 30 haláleset volt Nagykanizsán. Minden napnak meg volt a maga halott|a.
— Adomány a hősisirok akciójára. IIJ. Tamás János nagykanizsai ügyvéd egy vadászali kihágást ügyből kifolyólag Horváth János nagyrécsei lakostól megítélt kárléri-
j Ié8i összeget, 10 pengői lapunk ut-
| ján a katonasírok akciójára adományozta.
— A polgára Iskola növendékeinek kétnapos kirándulása. A nagykanizsai polgári fiu és leányiskola növendékei tanáraik vezetésével folyó hó 10. és 11-én két napos tanulmányi kirándulást lesznek Keszthely, Balatonszentgyörgy, Badacsony, Balalonlüred 6s Tihanyb3, abol minden nevezetességei megtekintenek.
ZALAI KÖZLÖNY
1027 junius 12.
= Szegedi halászlé luróscsuszá-val péntek este az „Arany Szarvas" éttermében P 120.
— Egy 82 éves ember öngyilkosságot követett el: kissel mellbe szúrta magát A murake-reszturi körjegyzőség arról értesllelle a klr. ügyészséget, hogy junius 1 én Murakeresz\'ur községben a déli órákban lakásán ágyba fekve holtan találták Maloltcs József odavaló, 82 éves földmivest: mellén késszurás-lól eredő seb volt, melyből vastag vértócsa folyt szét az ágyba. A halolt mellett egy kis asztalkán egy véres konyhakést találtak, melyről megállapították, hogy azzal követte el az aggastyán az öngyilkosságot. Mellbe szúrta magát és elvérzett. Mikor hozzátartozói a mezőről megjöttek, a halál már beállott. A bullaszemlét a rendőri jegyzőkönyvekkel a murakereszturi csendőrség megküldte a kanizsai ügyészségnek. A nyomozás során megállapítást nyert, hogy az öreg ember beteges volt és az ulóbbi időben többször összeesett és pár percig eszméletlen állapotban feküdt. Tettének oka az öregségével járó elerőtlenedés és betegeskedése.
— A balatonfüredi polgári Iskolai tanárok üdülőházának pün-kösdünnepi felavatása és Dulovils szobrának leleplezési ünnepére a nagykanizsai polgári iskolák is elküldik képviselőiket.
Ma este Igazi halászlé, turős-csusza Wollák kerthelyiségében.
— Párbaj Zalaszántón. Kálmár József és Szakonyl Zsigmond zalaszántól lakosok a szőllőhegyen egy éjjel együtt és közösen szőlőkarókkal ugy megverték Horváth Ferenc és Horváth Boldizsár ottani lakosokat, hogy közel három hétig feküdtek súlyos sérüléseikkel. A két verekedőt feljelentették. — A biróság mindegyiket fejenként egy-egy hónapi fogházra és 30-30 pengő pénzbüntetésre ítélte.
— A Plck féle erdőbfrtok ügyében legnap délelőlt a földművelésügyi minisztérium egy kiküldötte, az erdőfelügyelőség és a város erdő-mérnöke tárgyalt a polgármesterrel.
— Burgenlandi csavargó cigányokat fogtak el. A kiskomá-romi csendőrség tegnap a határban elfogott egy kóbor cigánycsaládot, akik nem tudták magukat kellőképen igazolni. Megállapították a csendőrök, hogy az elfogott cigányok Burgenlandból szöktek át Magyarországra és itt a többi veszedelmes kőborcigányok számát szaporilják. Ma bekísérték őket a kanizsai járás főszolgabiróságára, ahol dr. Laub-halmer Alán szolgabíró ugy intézkedett, hogy a cigánycsaládot, mivel itt tartózkodásuk cseppet sem kivánalos, utasítsák ki az ország területéről, illetve toloncollák őkel vissza Burgenlandba, hadd boldogítsák az osztrákokat.
— A házhelyhez juttatottakat (II. csoport) ezúton értesíti a városi tanács, hogy az OFB a vételár és eddigi haszonbér megállapítására dr. Hordissy Lajos budapesti ilélőláblai bírót küldte ki.
— A hahótl Levente EgyesD let szépen sikerült háziversenyt ren dezett a közönség nagyon élénk érdeklődése mellett. A Hahóton első ízben tátott zenés botgyakorlatok igen nagy sikert arattak. Az egyéni versenyekben kitűntek: diszkoszban Dávid József, síkfutásban Dávid Lajos, sulydobásban, Péter/l Lajos, távolugrásban Péterfi Lajos, céllövésben Gerencsér Károly. Nagy di\' csérét illeti a szép versenyért az oktató-gárdát, amelynek tagjai: Nagy István tanitó, Gerencsér Oyörgy, Dávid Ferenc, Bakonyi János.
— Kettős zászlószentelés Alsó-bagodon. Pünkösd napján délután 2 órakor szentelik fel az alsóbagodi leányok és tűzoltók zászlóit, melynek szép összeállítása és készítése az alsóbagodi leányok kézügyességét, nemkülönben a tanítónő, Németh Mária fáradságát dicséri. A zászlóanya Thassy dr-né.
— Hálókocsi Balatonfüredre. A Máv. igazgatósága közli, hogy július és augusztus hónapokban Budapest Keleti pályaudvar és Balatonfüred közölt hálókocsi fog köz lekedni.
Ma este Igazi halászlé, turós-csusza Wollák kerthelyiségében.
— Országosvásár. Folyó hó 7-én, Pünkösd uian kedden Nagykanizsa országosvásári tart.
— A gimnázium junlállsa. A helybeli piarista reálgimnázium In-gyományos juniálisál ez idén |unius 2-án, csütörtökön rendezte meg szép sikerrel a városi alsóerdöben. A ju-niálison, mely a tanulólljuságnak maradandó emlékű mulatsága, megjelentek ez alkalommal is a város társadalmának vezető emberei. Igy ott láttuk többek között a gimnázium teljes tanári karán és az Ifjúságon kivül dr. Szabi Lajost, a klr. ügyészség elnökét, Metz József kir. ügyészt, dr. Vargha P. Theodorich plébánost, Gyurócstk-Jászay Mihály ezredesi, Ángyai N. őrnagyot, Gazdag Ferenc püspöki biztosi, Kreutzer Dezső gelsei esperes-plébánost, Sluller László rendőrfőfelügyelőt, Mátyás Samu dr. rendőrkapitányt és még másokat az előkelőségek közül. A diákok a vidám hangulat közepette magánszámokkal és duókkal, az énekkar pedig Kerkay József dr. tanár vezetésével énekszámokkal kedveskedett. Kitűnő sikerrel szerepeltek Riedlmayer István VII. o. t., Kenyeres János VII. o. I., Pék Pá! V. o. t., Haás Gyu\'a VII. o. I., Imrei Ödön V. o. t., Kreznicsek József V. o. I. A vidám műsor után a felnőttek a késő esti órákig maradtak együtt s kellemesen elszórakoztak a fesztelen, családiasnak mondható hangulatban.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
= Szegedi halászlé lutóscsuszá-val péntek este az „Arany Szarvas" éttermében P 1-20.
— Hirtelen halál a szöllőben. Kocza Sándor 70 éves magyarszerdahelyi földműves a szerdahelyi szőllőhegyen szivszélhodésben hirtelen meghalt. Hulláját csak órák múlva talállák meg. A természeles halált a kiszállott hatósági orvos állapította meg.
— A Jövő héten kezdik a kls-kanlzsal országúti hld építését Ismereles, hogy a Pécs—varazsdi országúton a Transdanubia előtt uj hid építését határozták el 380 millió ko rona költséggel, melyhez Nagykanizsa városa 55% kai, s Principális-völgyi Lecsapoló 12%-kal, a többivel pedig az állam járul hozzá. Az ul hid a Bárány vendéglőtől nyugatra 50 méterrel lesz áthelyezve. A zalaegerszegi államépitészei! hivatalhoz beérkezett építési ajánlatok felelt! döntés már megtörtént, ugy, hogy a hid építését a jövő hélen már megfogj^ kezdeni.
Ma este Igazi halászlé, turós-csusza Wollák kerthelyiségében.
— Párisi és londoni tanulmányutak. A Párisi Magyar Diákegyesület Utazási Osztálya, mely a Mefhosz hozzájárulásával az ez évi párisi és londoni tanulmányutakat rendezi, értesít mindenkit, aki a julius 2-án Párisba Induló kéthetes turaut részvételi diját befizette, hogy útleveleikhez két fényképet hozzanak be Irodánkba, amelyet előzőleg az Illetékes kerület rendörőrszobáján lebélyegeztettek. Egyben felhívjuk azokat is, akik a részvételi di| előlegét (egy harmad részét) valamilyen okból még nem fizették be, a legrövidebb időn belül, de legkésőbb julius 15-ig tegyenek ennek eleget Az Egyesület a julius 2-án induló csoporton kívül még Julius 14-én, augusztus 2-án, 14-én és szeptember 2-án is indít Párisba csoportot (kéthetes). Részvételi dij diákoknak 236 pengő, személyjegy 296 pengő. A 30 napos csoportokat julius 2-án és auguszlus 2-án Indítjuk. Részvételi dlj diákoknak 308 pengő, személyjegy 368 pengő. A londoni 5 napos turaut a 30 napos és a julius 14-én és augusztus 14-én induló 14 napos turaulakhoz kapcsolódik. Az Egyesület kitűnő ellátást, kényelmes szállodai lakást, kitűnő vezetést biztosít Iroda: IX., Ferenc-körut 38., hivatalos óra délután 3—6-ig teltfon: József 455-31.
- Képkiállítás a Polgárt Egyletben. Hénel Gusztáv festőművész képklállitása megnyílik f. hó 5 én, vasárnap déle|őlt 10 órakor a Polgári Egylet üres téli éttermében, magyar felvidéki, tátrai, holland, német, olasz és sveici tanulmányútjain festett képeitő\'. Megtekinthető naponta délelőtt fél 9-től este fél 8 óráig. A kép:k 10 havi részletfizetésre Is vásárolhatók áremelés nélkül.
Axon hölgy, aki holmiját molyok ellen feliéilenűl biztosan megvédeni
óch\'s?k „TYROLIT" ™c°yrtó
Biztos h»U.u I Tiszta I Kellemetlen szag nem „urad vissz. I
Könnyen kezelhető I Olcsó I Kapható minden gyógyaiertirban, drogériában és szaküzletben I Főraktára: TÖRÖK JÓZSEF RT., Budapest, VI., Király-utca 12.
= Emésztési gyengeség, vérszegénység, lesoványodas, sápadtság, mirlgyoetegségek, bőrkiütések, keli-sek, futunkulusok eseteinél a természeles .Ferenc József" keserűvíz szabályozza a belek annyira fontos működéséi. Az orvosi tudomány számos vezérférfia meggyőjődött arról, hogy a valódi Ferenc József viz hatása mindig kitűnően beválik. Kap. ható gyógyszertárakban, drogériákban és fOszerűzlefekben.
- A Katolikus tanítónők és tanárnők Országos Egyesülete (Budapat, IV., Ferenciek-tere, III. lépcső, |J. emelet) junius 6-án délelőtt fél 11 órakor Pécsett, a Mi-asszonyunktól nevezett kanonok-rend anyaházának nagytermében Virág Ferenc megyéspüspök elnöklésével gyűlést tart. Pünkösd-vasárnapján 1 óra 10 perckor kirándulás Siklósra a vár megtekintésére, onnan autóbusszal Márl3gyüdre, majd Harkány-fürdőbe. Ez a kirándulás Pécsről 6 pengőbe kerül. Vidékiek számára Pécseit napi 2 pingöért szállodában lakás. — Vasárnap és hétlőn közös ebéd, egy terilék 2 pengő. Akik lakást és ebédet óhajtanak, értesítsék junius 3-ig az egyesületi főlilkárt. Zártlelkigyakorlat julius 4—8-ig Budapesten lesz. Bentlakás ellátással együtt 10 pengő. Jelentkezés halárideje junius 24. Utána kirándulás Székesfehérvárra és a Bilatonra. — Augusztus 1 — 14 lg németországi tanulmányul költsége 292 pengő. = Repceponyvák, kazal és
Íiéptakarók minden méretben sa-át varrodánkban készülnek gyári árakon Hlrech és Szegő.
TIOTSr
Junius 3 (péntek)
Budapest 12 Időjelzés, hirck. 4 Hins Gőttling németnyelvű elóadáaa. 5 Cigányzene. 8.28 Mit és kit Idézek? 7 A zene-müvészeti Főiskola operanővendékeinck vizsgája. 10 Hirck. Utána kamarazene.
Bécs, Orác 11 Népszerű zene. -1.15 Ének és zene. 805 Vidám balladák. 9.05 Modern zene.
Berlin, Stettln 3.30 Asszonyoknak. 5 Rokokó költemények. 5.30 Cbopin-est. 8 Szociálpolitikai előadás. 8.30 Hegedd zene. 10.30 Népszerű zene.
Barcelona 12 Harangjáték. 5.40 Asz-szonyoknak. 6.10 Hangverseny. 9.05 Tánczene. 10.10 Orgonazene. II Szimfónlkus zene.
Basel, Bern I Gyermek tánczene. 4 és 5 Hangverseny. 8.30 Kamarazene.
Brfinn 12.15 Gramafonzene. 8 Egyieh. vígjáték. 8.30 Dalok, zene. 9 Kamarazent.
Frankfurt, Cassel I Gramafonzene. 4.30 Háziasszonyoknak. 8 A bécsi Deutsch-meister zenekar hangversenye, utána népszerű ét tánczene.
Hamburg, Bréma, Hannover, Kíel 12.20 Beethoven Frühlingssonata. 4.15 Brahms dalok. 5 Hanwerseny. 6 Vidám zene. 8 Alnémet balladák és zene.
Langenberg, Dortmund, Mflnster 1.30 Uj gramafonlemezek. 5.30 Népszerű és tánczene. 8.15 Gustav Jacoby est, költemények és népszerű zene. 1030 Jazzband.
Lipcse, Drezda 4.30 SzJmf. zene. 7.30 Alomországok, előadás. 8.15 Modern zene. 10.15 Kabaré.
London, Daventry 1 Népszerű zene. 3 45 Népdalok, zene. 4.45 Dal-dueltek. 6 Hangverseny. 7.15 Bach zene. 7.45 Tánczene. 8.35 Hegedű zene. 10.30 Szólista-hangverseny.
Milánó 4.15 Jazz band. 5.20 Gyermekeknek. 5.45 Mezőgazdaság. 9 Hangverseny. 8.45 Jazz-band.
München, Nürnberg 2.45 Asszonyoknak. 3.15 Schumann dalok. 4 Népszeill zene. 7.30 Háromfelv. operett\'
Prága 11 Gramafonzene. 12.15 és 5 Hangverseny. 8.10 Hangverseny. 10.20 Tánczene.
Róma 5.20 Jazzband. 9.10 Hangverseny. Stuttgart, Frelburg 1.10 Gramafonzene. 3.40 Asszonyoknak. 4.15 Népszerű zene.
1927 junius 3.
ZALAI KÖZLÖNY
VÁROSI J5ZINHÁZ
Uraim,csak egymásután!
Nagydsrab kabaré-tréfa, amit addig csűrtek, csavartak, mig lett belőle egy három felvonásos khaosz, amit aztán egy alig észrevehető csá-szár-vágássai, mint valami tarka kőéből összebogozott gordiusi csomó\', valami megoldásfélével befejezlek. A „csak 16 éven felülieknek- megkülönböztetés és a cim sokat ígérő volta |ő reklámot csinállak, de ennek csak a pínztár látta használ, annál kevésbbé a közönség. Franciás csak a cselekmény-szövés volt ebben a bohőzatban. A francia ötletesség és francia pikantéria ellenben annál Jobban hiányzol!. Vaskos helyzetek és szavak hoztak ugyan kacagást Is, de mérsékelten keveset a várakozáshoz képest s ínég igy is tul sokat a darab humorának liar-madrendüségébez képest.
Mintha színészeink is éreziék voltra, hogy a hangzatos cimü bohózat még ebben a nemben is csupa alacso-nyabbrendu feladat elé álliija őket: nem nagyon ambicionálták maguknak szerepeiket. Mindenki eljátszotta, ami reá esett. A darabhoz mérten mindegyik elég jól is jálszott, bír egyik-másik jobban megtanulhatta volna a szerepéi és a vlsstaiéró dm-poénre több gondot lehetett volna fordítani.
A főszerepeket Vérles, Danis Jenő, Pogány Irén, Rizsa Bözsi, Bánky Róbert. Hídvégi Ernő látszották. Egry Berta. Oto Bandi, Czanki lla. Rózsa Ilona, Csdky Ferenc jó epizódalakok voltak. Kadétben, mikor még a várakozás fölötte a hangulatot, belépő-tapsokat is kaplak a kedvencek: Pogány, Rózsa, Binky, de a szívből jött kacagás nylltszinl tapsa csak egyetlen egy szellemes mondatnál tört ki (Czinkó Ilona érdeme), tanuságául annak, hogy a kezdetben kiváncti, forró sikerre, |ó mutatásra ktszolt publikum hangulalál csakhamar közepesre degradátla a bohózat silánysága. _ (bl)
A színházi iroda hirei:
(*) Pénteken, szombaton ős vasárnap délután Aranyhattyu. A színház operellegyOltesének ünnepi előadásain az Aranyhattyu cimü kedvesen romantikus operett kerül bemutatóra. Fülbemászó, zengzetes magyar nóták, tüneményes táncok teszik színessé ezt a darabot. Az operetlszemélyzet minden tagja pompás szerephez Jutott. A kedvencek: Erényi Böske. Pállfy Blanka, Elek Ica, Sólyom Oyőzó, Bihary Nándor, Erdélyi Jenő játsszák a főszerepeket. Kedélyes szerepében Kormos Ferenc, a tásulat előnyösen ismeri komikusa kacagtatja meg a közönségei. — Az orosz cári ballet tagjai Sophie Sil-lanova és Alex Nrkitln exolikus lánc-mulatványal szenzációsak.
A mai bemutati Aranyhallu előadásán az egész társulat eredeti szereposztásban mutatkozik be.
(•) Vasárnap este az idény diadalmas nagyopereltje a Cirkuszhercegnő kerül megismétlésre. Az operettnek Nagykanizsán már oly n.gy sikere volt, hogy a vasárnap esti zsúfolt ház biztosítva van.
A pénztár a jegyeket már árusilja.
= Zsák, ponyva, zsineg, kötéláruk, hevederek és tűzoltó felszerelések nagy raktára Hlrsch és Szegő cégnél.
= A Fegyvergyári Slevr kerék-»r aj ogésx világon vesol! ffclner mjánűiái, CMagerytil 2.
FOLYÓIRAT-SZEMLE
)( Két gyermek beszélget. Juci ért Fcrkó leteszik u karikát, nmclyet együtt hajtottak a liget napfényes utjain*
— UJ ncveiónőt kaptunk — újságolja Juci Ha hallanád, milyen *zép meséket tud!
— Lehet, dc a legszebb a világon mégis csak a Kisanyám I
— Azt a nevelőnő míg nem mesélic cl. Dc majd megkérem rá.
— Hiába kéred, ezt ö nem ludja. Er. a gyönyörű mese a „ Tündérvásár\'-bán v«n, amelyben minden héten a legszebb meséket és képeket találom. Kérj egy mutatványszámot n . Tündérvásár" kiadóhlvatil-tól (Budapest. V. Akadéraia-u. 10.) éj te is meg fogod rendelni
H Az idei Pünkösdi Királynő-válanz-tás. A Színházi lilét Incze Sándor hetilapjának uj stáma közli a vidéki városokban győztes jelöltek listáját, akik Pünkösd vasárnap délután négy órakor az Erzsébet királyné uti Ügető versenypályán a pesti szép lányokkal együtt versenyeznek az idei Pünkösdi Királyné címért. Teljes program van az uj számban, hároin Ingyen belépő és az 50 millió értékű ajándékok felsorolása. Azonkívül Lindberg kapitány didckált fényképe. Darabmellékfc: Szener IJéla: Nem nősülök-je Nagy alakú kottamelléklet. Kél regény. A pünkösdi szám ára 1 P.
X A Mng/nr Zenei Hírlap májusi számában koltamclléklctül a következő négy szerzeményt közli ének és zongorára: Hcidelberg Hc\'ényl Albert — Harmatit Imre: Dc jó is lene... (Műdal). — Kalmár Tibor: Fenn az égből Dankó Pista (Hallgató.) Obornyák László — Péteri István: Most hullatja az akác virigát... (Hallgató.) Bodrogi Zsigmond: Nem voltam én kocstnabovő... (Duhaj legény nótája. Csárdás) — Hangverseiiynaptáí, zenei hirek, zenei ujdonv.1gok ismertetése, dalpályázat teszik változatossá szövegi részét a lapnak, melynek szerkesztősége: Budapest, VII. Garay-utca 19. sz, alatt van, hova minden a lap szellemi (észét illető közlemény küldendő. Elöfizet^ckct, megrendeléseket elfogad : Klökncr Ede a Magyar Zenei Hírlap fóbizomáoyosa Budapest VIII. József-kOrut 11.
CdüjArio
A nagykaniutAi meteorologiaJ meg-Hgyoló (elöntése: Csütörtökön a hótnéx-sacict: Rcngcl 7 ómkor +238, délután 2 órakor +31. eate 9 órakor 4-23.
felháza: Reggel és délben kevésbbé borait, este tiszta égboltozat.
Suiitány Égte nap Délnyugati szél.
Reggel harmat.

A Meteorológiai Intézet Jelentése szerint egyelőre még igen meleg, majd zivatarra hajló idó várható, később a meleg csökkenése valószínű.
KOZtUmSÁa
ííassí
Tflbb napos lanyhastg után a mai értéktőzsde jobb hangulattal nyitott. A barátságos irányzat a tegnap esli szilírd fraoklurti tőzsdejelentések baiísa alatt kerekedett felel. Később, midőn a berlini tőzsdejelentés ne\'n tartalmazóit magasabb árfolyamokat, a tegnap es\'i frankfurtiaknél a piac nálunk változatlan maradi, mivel a frankfurti szilárdságot már a tőzsde-idő elején eszkomp\'állák, sőt realizációk is előfordultak, ugv, hogy az árnyeresígek egy része lemorzsolódott. A legnagyobb szilárdság a bányapiacon volt, dc az árnyereségek itt sem haladták meg a 2—3\'Vol. A kuliszban, lovábfcá a nyomdjpir-con kisebb gyengülések is előfordultak. Néhány kisebb vaspapir és Oolübsrger is némi árveszteséget szenvedtek. A forgalom a lözsdeldö második felében elcsendesedett.
Terménytőzsde Bazfl ím». 75 kg-os 33 90 - 3415, 76 k£-c.s 34*40—34*60 77 kg-os 34*70— 34-90, 78 kg-os 3505— 35-25, egyéb 7S kg-os 33H1- -33*45. 76 kg-os 33® -33-90, 77 kjo. 34 00 34 25, 78 kg-os S4\'45—34*65, rozs 30-50 -30-75. takarmányárpa 2700—27 50. tfrárpa 25*50-26*50, zab 16 00—26-20, tengert 2280-23*00, bazakorpa 2020—20-40.
Pá.ia 20 36, London 25-25^. NewvorV 519*81. Bilissel 7222\'S. Milano 28-61, Amiterdam 208* UV>, Bellin 12320, Wien 73-I6W, Solta 3-75. Prága 15-40, Vsraó 58-10, Budapest 90-65, Belgrád 9*13\',*r, Bokaresl 3-15.
í ttit.\'mlí K»4» krií^ii^rsém
valutAk
Angol t 27-81-27-97 Belga Ir. 79*50-79*80 Caehk. 16-92-17-07 Din k. 15290-153-55 Dinár 1001-10*10 Uolür 570.20-57260 Francia Ír 2250-22*70 Holl. 21900-23000 Ungjel 63-35-64-85 Lel 3-34-3 49
Léva —•--■—
Ura 3170-32-15 Má:!u 135-60-13610 SeWIL 80-45-S080 Noerfg I48ÍO-149*25 Svá|d 1.11005-110*45 Svéd k. 153*10-153*75
devizák
Amit. 229*17-229*87 Udgrid 1005-10*09 Berlin 135*65-136*05 Bukarest S\'39-349 Brüiuel 79*52-79*77 Kopeah.153*00153*45 Oulo 14870-14915 London 27*80-27*88 Milano 3177-32 07 Newyork 572*35-4 05 Párti 22*40-22*50 Prága 16*95-17*00 Szólta 4*12-4*16 Stoclh. 153*20 153*65 Varsó 63*50-54*70 Wka 80-SS-8080 Zürich 110-10-110-42
Felba|lái 3095, melyből eUdatlannl vl»u«-maradi 1309 darab. Elsőrendű 1-68-1-72, szedett 162-1*66, szedett kMíp 1-55— 1J50. kínnyfl 1*44-1*50, eliórendu Oreg 1.52—156. másodrendű 1*44-1-50. angol atlldő 1*52—1*56, szaloana nagyban 1*80 1.S4. zsír 204—2*06, lehúzott bu 1-84— 2X8. izalonnis félsertés I<r2—2«3 Az trlnyiat lanyht.
Osíja: ürfayt Svraáslyír él Itep-keneítUt ÍZ Eaoka^ua
4FSÓHIRBST2STS
Az apróhirdetések dl|a 10 u<Si: 50 «Illír. Ctnuid i minden vastagabb betuból álló síd kél uónik számíttatik! Minden további szó dija B tilt. Vaaár- ti ünnepnap ,500/o lelát, sierdin—pinteken 25% felár. Állást keresóknek SOVo engedmény. A Mrd*, ttal díj •I8r« tlntoaU.
KÍI alig hutnill blltlárdasztal (egyik (ordítható) eladó a Szarvaiban._
Eladók Plevitoeok, koloabózó gyártmányú eséplók. Báron Ferenc gépműhely. Eötvoj-tér 18. u. 2297
PáiukBIoafint bekebele.iéxre minden viKegben a legelőnyösebben ét leggyor-ubban lotvóatttnt Aox.l Ign^o pírue-kOJeadnkbzYetltó Irodája Nagykaniaán, rótt 3. ax. slatt. KónTUarkSIoaSn k«t-.^nyakat vcaiek. 117
Vízvezetéket és fürdöberendezéseket,
valamint saját kéazttésQ
vörösréz fürdőkályhákat
szakszerűen készit
Meadlovlts Jtzief ii Márton
Király-utca 45. Telelőn 271.
Konvenotóa cseledet keres Kával közeli gazdaság _Bóvebbetj kiadóban. 2298 Eladó vagy bórbaadó egy Hollherr és Sehranlz gózcjípló garnlturi. Bővebbel üaral-utea I. 2273
Ford és Fordaon alkatrészek, autó lehzerelést cikkek, Pncumatlk — Szántó Vilmos él Társa eégnél. Deák-tér 2. 2414
PókmOhaly Klikanlzsán, Flórián-tér 14. szám alatt kiadó. 2289
Nagyobb raktár kerestetik a belviioi termetén. Clm a kiadóban. 2302
1 szoba, konyha azonnal kiadó Gyár-utca 51. az. alatt 2303
Bióreadn lót számoló éa kiszolgáló kisasszony azonnali belépésre 400-500.000 kor. havi fizetéssel felvétetik. írásbeli ajánlatok „Hamrdohóny" jeligéd a kiadóba küldendók. 2304
Saját termésű boromat kimérem. Orób llszthelyettes, Méntelep. -2420
Holnórmagódal ügycsel keres azonnali belépésre Bánokizentgyorgyl Henger-góimalom. Clm a kiadóban. 2421
Bithory-srlca 10. sxám alatt kétszobás lakóa mellékhelyiségekkel azonnal kiadó. 2423
Elveszett egy oaomag ■ Práger hentes elótt, amelyben különféle ruhakelmék voltak. Kérjük a baoaOlatss urlnól, aki a csomagot [elvette, adja le a rendőrségen.
özv. Antal Kálmán né szül. Marvallts Margit ugy a msga, mint leánya Lilly és az összes rokonság nevében fájdalommal jelenti, hogy forrón szeretett férje, legjobb apa és rokon
ANTAL KÁLMÁN
nyűg. fómoxdonyvoxatff
1927. Junius hó 1-in délelőtt 10 órakor, életének 48-lk, boldog házasságának 20-ik évében hirtelen elhunyt.
Megboldogult drága halottunk htlll teteméi 1927. évi junius hó 3-án d. u. \'/i5 órakor fogjuk a róm. kath. temető halottasházából családi sírboltunkba örök nyugvóra helyezni.
Nagykanizsa, 1927. junius 2.
Emléked örökké él ■Jrivtinkbsn 1
ztatnioxkjr JAnoa ugy a saját, mint kis fia Góaa, valamint testvére Lanoz Bóaónó síül Hartmaan
Mária nevében mély fájdalomtól lesújtva szomorodott szívvel Jelenti, hogy szeretett leleség, édesanya, testvér és rokon
Zlatnltzky Jánosné
szol. Hartmaan Térés
folyó hó l-én éjjel 1 órakor életének 33-ik, boldog hizawágának 6-ik évében hosszú szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után lelkét visszaadta Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványalt I. bó 3-án d. u. l\'ró órakor fogjuk a róm. kath. temetó halottasházából örök nyugalomra helyeztetni.
Az engesztelő szentmiseáldozat a megboldogult IclkiQdvéért f. hó -l-én d. e. órakor fog a szentferenc-rendlek plébánia templomában a Mindenhatónak bemutatUtni. Nagykanizsa, 1927. Junius 2-án.
Nyugodj bókébon I
Barabás Kálmán, Porger Jóxaat, Béla, Margit, Gizella és Burabáa Lajos mély fájdatomtól megtört szívvel tudatják, hogy felejthetetlen jó édesanyjuk
özv. PERGER JÁNOSNÉ
axOt. barabáaaxaol Barabla Ludmilla
életének 6B-ik évében hosszú szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után lolyó bo l-én éjjel 11 ólakor elhunyt. Drága halottunk földi maradványait lolyó hó 3-4n délulán 5 órakor lógjuk a róm. kath. temetó halottasházából Srök nyugalomra helyeztetni. Az engeszteli szenlmiselldozat folyó lió 4-én délelótt 9 órakor log a szcntlcrcncrendlek plébánia templomában a Mindenhatónak bemutattatni.
Nagykanizsa, 1927. évi junius hó 2-ln.
B\'"6V K"»l;=í Vip.ee Xi.l. 1. Snu Mardr Ili U.r.bi. Kilmio. III. Barabi. UJoi ét Uuló u^UL
ZALAI KÖZLÖNY
1927 junlus 3.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbatálaioknak és jó ismerőseinknek, kik felejthetetlen drága jó férjem elhunyta alkalmából jóleső részvétükkel és a temetésen való megjelenésükkel nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton is hálás köszönetünket fejezzük kl.
Öit. Sarai Ferencié és szőlei.
Meghívó.
A Zalavármegyei Szövetkezeti Áruforgalmi Részvénytársaság nagykanizsai be|. de 1927. junlus hó 14-én d. u. 1/23 órakor sajál helyis-Igében (Nagykanizsa, Fó-ut 8 , • L emelet)
rendkívüli közgyűlést
tart, melyre a t. té*ivénye$eket tisztelettel meghívja
Nagykanizsa, 1927. Junius 2-án.
az Igazgatóság.
Tárgysorozat:
1. A közgyűlés megnyitása és kit Jegyzőkönyv liitcicaitó kijelölje.
2. Szer«ődés megkötése a Futura a Ma-mr Szövetkezeti Központok Áruforgalmi R. T. budapesti céggel, avagy a (irtásig további fennállása, vagy feloszlása hint határozathozatal.
Az •iipuáDityok 17. (-a í/t«:m<t*n i köifyúlé-•*n <uk <ion r/izvéoy««<k v«bctark fiáit át gyi-konUutJik inuntl {c^alkal. akik rf«ivtfny«Ut<t a M«tY4*y*kk«l apratl a kJ»frOU«l *£•
aa» k<( rSi(«kir-i<Ua. a Z^a.lro.o«i Sjfr. »«tk«rtl ArUocCálol R. T.-mil. viry jx^lj Bcda-pertan, a >Fu1*/a< a Marva/ SiövcŰtci«:l Központok Áruforgalmi K. T.-nlI {IV.. IW«i a. 1.) rll.inmíny «ain4b<a I.Uttx baljraaik. \\ ItUli tlUnw/véoy, m«l» tt)rtd«|ö!«g a rfoWnymk jMtiuk syakW-hatiáira 4a uavaiiU tf aioMayal la aiolfll. t kij. UViut alboaxsM.
Legújabb
gramofon-lemezek
angol énekbetéltel, modem láncok nagy választékban.
Angol gyártmányú
D ECCA
gramofon kapható
Fischel Fülöp Fiai
áruházában.
fiooTréroz
| PHsséroz
Értesítem Nagykanizsa és vidéke mélyen tisztelt hölgyközOnségét, hogy a legújabb plissé-modellok megérkeztek. — Plissérozást, gouvrérozást olcsón vállalok.
Tisztelettel VARGA NÁNDOR
ruhafcití, íizmoi^-vállalita Nagykanizsa, Hunyadi.utca 19.
Gyüjtótelep: Kazlnczy-utca 8.
Festés Gőzmosás Tisztítás
Valódi vízhatlan elszigetelő
BIBER
egyedárusitása
Hatschek ETERNIT pala
lerakata és képviselete
Eppinger I. és Fia
deszka, épütetfa, stúkatur és minden építkezési anyag kereskedésében.
TURUL-CIPQ
itt — ott — mindenütt!
Bámulatba ejtenek mindenkit olcsó egységáraink)
17, 1 9.50 22r 24,o
27 r 29M 32r lr
pengő
Turul cipőgyár rt. fiókjai:
BUDAPEST
Rákóozi-ut 14 . Király-utca 30 . Török-utca 2
NAGYKANIZSA
Jjt I Debrecen Eger /
Itt! Hódmezővásárhely Győr Ulti
Debrecen Eger
Hódmezővásárhely Győr " Kecskemét Miskolc
Pécs Békéscsaba
Szeged Sopron
Szombathely Mindenütt! Szolnok
Kaposvár
J.WI
Szentes
Uj, modern
NAP- ÉS ESŐERNYŐ ÜZEM
Ozv. Perlsz Jenőné, Nagykanizsa Bazár II. udvar.
Ajánlom dúsan felszerelt raktáramat divat és egyszerű ernyőkben. — Javítást, átalakítást azonnal, a legolcsóbb árban végzek.
w Legszebb alkalmi ajándéktárgyak!
A világ leghíresebb kerékpárja
Fegyvergyári STEYR kerékpárok
Kizáról?gos eladási helye:
WEINER GÉPÁRUHÁZ NAGYKANIZSA
t-VUztel: Csengerv-ut 2. s/ám. FiiSktlzH; Király-utca 34. sz.
A legkedvezőbb részletfizetésre is kapható. M5- 5 évi jótállás! -M
FULAMIN * nyugalom kincsei
Szeozácíös poloska- és rovarirtó találmány.
Ninos többé álmatlan éjszaka 1
Peténtöl Irt! Tiszt.it Kellsmsa szagul
>\'•> Háztartási üveg ára : P 1*20
Azonnal hat!
Számos hatósági elismerést
Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben I l-\'óraktAra : Tőrök József R. T., Budapest, Vt., Király-utca 12. szám.
varrt
RÉG BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN
/Ce dyetöfiie/éjife//ó/»/ei.
SINGERVARRÓa^P
«áSZVÍNVTÁRSA»AOi
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐÚT I.
Kerti magvak
Növényvédelmiszerek gyümölcsfák ápolására
MUtrágyák
(szuperfoszfál, chilei salélrom,
mésznitrogén, kálisó) (Külön műtrágya keverék virág és cserépnövények részére) kaphatók:
Ország és Widder
K cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A vtUfhltű tirícll »ojoi
The Champion kerékpárokat
fcívt »» rítilttri KtlíS?4íll-
k*uru*krt---—\'—,J"— —
ifttnkto t»kA í-lö. i u ktiíkp IMI Uudip«it.\\
HI(M raiKin. Mrnptni. .1.1 u(rMLl olri Irt.. Ájurr.
umruncaTKSUS pulA ÍIWN l.\'.bb. Un, J«k«b tt
ttaln Gyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
| 121/1927. vht. azim.
Árverési hirdetmény.
Alufiftn liltóajgl végrehajtó az 1881 évi IX l.e. 102. S-s értelmiben ezennel közhírre teszi, hOKy ■ nagykanizsai ktr, Jiiis-bírásáénak 1927. évi Pk. 7180. azimu vigzíse VGveikeztétxn Dr Báron Pil Ugyvíd Által képviselt Auer Bit. és Tilsai budapesti bej cíg |avír* 310 éj 622 P 70 IIIKr i |ir. ereiéig 1927. évi mírclos hó 16 in foganatosított kielégítési vtet-haltls utján te- és lelulfoglalt (s 3836 P 40 llllínr becsalt kóvetkezó Ingósiflok. u. m.: kulbnbózó rólosituk és tutetl be-rendezés nyilvános irverisen eladatnak.
Mely irverianek a nagykanizsai ktr. Jiríi-blrisSg 1927-lk ívl Pl. 7-80. szimu végzése lolyrln 319 6s 623 P 70 tllL tókoko vetélés, ennek 1927. evt lebrnár bó 4-lk napjitól jiró S»o kanulat, viltódll és e<Wtg f.iiíesen 61 P 18 IIIMrben btrótlss mir nfRillipItoU költségek erejítg Nlgy-kanilsin, Kiuibet.ttf a ss. alalt teenííi megtaiU\'Ara 1927. évi Június ttó 7-lk nnpjánuk délcldttt 10 órája tutirtdótl] kltnzclik és ahhoz a venni szándékozik ezennel oly mcgJegyzésKl hivat-nsk nr,;. hogy az érintett Invósiaok -az 1881 évi LX. l e. 107. ís 108. 6-al értelmiben készpénzfizetés melietl a legtöbbet Ipírének sztlksíg esetén beejiron alul Is el tojnak a&lnl.
Amennyiben az cliivezezcAdó Ingásigo-kal mások Is le- és telulloglaUatUk es azokta kletéAltisi Joiíot nyertek volna, ezen tmres az 1881. ívl IX. l. e, 103. f/érttt-miben ezek tavira ia elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1927. évi mi tus hó 23. nipjio.
Haán Gyula s. k., ktr; bir. végrettalM.
Nyomatott ■ Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Olenbeck Károly.)
67. évfolyam, 126. szám
Nagykanizsa, 1927 junlus 4, szombat
Ara 14 fillér
POLITIKAI NAPILAP
SoimUi b IdadófcMil P« 6. c. tafi^tHUMMMil: KMU»d]r-«. ti
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Inlcnstm-lddoai Időtavai 7S. BMfcdéri Hm egy bóra 2 pengó 40
rfl/^jvojv
1920. JUNIUS 4
Irta: Szontagh Tamás a TESZ országos elnöke
Hét esztendeje hordozzuk a súlyos trianoni igái. Hét esztendeje küzkö-dtlnk néma, leszorított szájjal, hogy roggyantan, ínaszakadtan is emberül álljuk a reánk erőszakolt békepa-rancsoL
Megtagadtuk véreinkel, lenyomtuk életünk színvonalát, a puszta lét kopár mesgyéjére. Mezítelen védtelensé-günkben, kezünkben s béke ola|ágá-val az állig fegyverzett népek tanácsánál, a genfi Népszövetségnél kerestük élettgazságunk védelmét
Bízva a nagy nemzetek igazságérzetében nyilván hittük, bogy a béke évek során példátlan megcsufollatá-sunkról, a nemzetünkre hamis tanuk bamisllott bizonyságai alapján kimondott halálos ítélet kiálló Igazságtalanságáról meggyőzhetjük a müveit világot
Az eredmény azonban, amit erőnk végső megfeszítése árán elértünk, csak Ígérete sem lehet a |obb jövőnek. Mert hiszen van bizonyos megértés és jóakarat — tagadhatatlanul — Mussolini baráti megnyilatkozásában, de aki elolvasta a Tempsnek a franda külügyi politika hivatalos szócsövének rólunk való leglrissebb megemlékezését, az könnyen Hutában lehet vele, hogy még ma is mit várhatunk a nagy nemzetek történeti igazságérzeté\'.ől.
Hiába áltatjuk magunkat azzal, hogy a nagyhatalmak kezdenek megbarátkozni a békerevizió gondolatával és hogy a Temps cikke a benesi lámbor óhajok megnyilatkozása csak. H> a trianoni katasztrófa sem gyógyított volna ki még vétkes optimizmusunkból, legalább vegyük számításba, ha elhinni nem akarnók is, hogy az európai politikában ma Is Franciaország diktálja a tempót, kinek mindenesetre nagyobb érdeke a trianoni békeszerződések vállozha-tatlansága mellett kardoskodó kls-antant érdekelnek védelme, mint a magyar sérelmek meglátása, melyeknek gyógyítása szükségképen a trianoni béke revízióját hozná magival.
És a legnagyobb baj az, hogy a Temps hamis megállapításával szemben jóformán védtelenek vagyunk. Hét esztendőn keresztül alig mertünk megkockáztatni egy-egy féligmeddig tiltakozás számba menő erőtlen panaszt. Ellenben békekés^ségünk nyomaiékos hangsúlyozása céljából Igyekeztünk az egész vonalon hozzányomorodni a trianoni méretekhez.
Így lettünk bél esztendő alatt ki-vülről azok a .jár fiuk", kikkel a genli konferenciákon már szóba álltak, sőt lecreszkedöleg villon vere-
getlek, mert megmutattuk, — amint a Temps irjs— hogy .Magyarország élhet és fejlődhet azokon az alapokon, mdyeket neki Trianonban adtak*.
Igy lettünk a valóságban ez alatt a hét esztendő alatt a B-listás szellemi proletárok és jajlalan nyomorgók, az öngyilkosok országa.
Hogy azonban az európai közvélemény nem a valóság adatai szerint igazodik a magyar kérdésben, ez a multak szomorú tapasztalatai szerint nem lehel kétséges. És ezért nem az európai közvéleményt kell hibáztatnunk, hanem magunkat. Isten tudja, hányadszor ámítottuk magunkat azzal, hogy ha m| őszintén becsületesek, szavatarlók, Európa érdekdt védők leszünk, Európa urai megértők és ba nem Is igazságosak, de méltányosak lesznek.
Hét esztendeit ezt vártuk, de vir-hatjuk-e tovább ? Van-e erőnk, van-e
türelmünk további céltalan várakozáshoz? Bevárhatjuk-e ölbetett, tétlen kezekkel, mlg teljesen elfásulunk a reáok szabott nyomortól s a lassan sorvasztó puszlulis megfojtja bennünk az élniakaris utolsó szikráját is.
A magyar tirsadalomra vir a kényszerű fdadat, hogy felemelje tiltó szavit a trianonlzilis bűnös, halált hozó belső folyamala ellen és kifelé megmutassa az európai közvéleménynek, hogy a valóságban milyen irány-ban fejlődött Magyarország .azokon az alapokon, melyeket néki Trianonban adtak*. Meg kell mutatnunk a világnak azt a tenger szenvedésl, azt a kinró nyomort, azt a bosszú belső sorvadást, melynek oka egyedül és főképen Trianonban kereshető. Szün-telcu hangoztatnunk kell, hogy ügyünket vegyék újra revizió ali s a történeti igazsig mondjon Ítéletet fejünk felelt.
De addig ébren és örtillva vigyázzunk, hogy a trianoni állapot magyar földben soha megelégedettséget ne szülhessen, magyar arcon mosolyt ne fakasszon, a köztudatban valósággá ne válhasson.
Tiltakozzunk ulolsó lehelldünkig, a feltámadásig tiltakozzunk a trianoni békeparancs ellen.
A londoni szovjetügyviví elutazott székhelyéről
A brill diplomáciai misszió ma elhagyta Moszkvát
London, junius 3.
(Éjszakai rádiójelenlés) Ro3*ngold a loi.duni szovjetügyvivó ma duta-zolt Londonból. Egy u|ságirónak ugy nyilatkozott, hogy az orosz és az angol nép között a megértést és
kölcsönös szimpátiát a hivatalos viszony egyáltalán nem érintette.
London, junius 3. (Éjszakai rádió-jelentés) A brit díplomidai misszió Moszkvából ma elutazott és Rigán ál tér vissza Angliába.
Altalánosságban elfogadták a javaslatot
meghatalmazás!
A Ház részvéte Klotild főhercegasszony elhunyta alkalmából
Budapest, Junius 3 A képviselőit \':z mai ülésén az elnök bemutatta Kray István báró megbízólevelét, ma|d harmadszori olvasásban elfogadták az oppropráclós javaslatot. Ezután áttértek a falusi kislakás-építésről szóló törvényjavaslat tárgyalására, melyet Szabó Sándor Ismertetett. A kormány célja az, hogy a kis- és szegény egzisztenciákat karolja lel. Előzetes intézkedésekkel fogják biztosítani, hogy a kiutalt összegeket csak házépítésre használhassák.
farkas István foglalkozott a javaslat egyes részleteivel és kritizálta a Faksz hatáskörét.
2080 telket osztottak ki és ha ezeket a telkekd beépítik, akkor a lakásínség erősen megenyhül.
Láng János felszólalása után a Ház a javaslatot általánosságban elfogadta. Temesváry Imre előadó tette meg ezután jelentését a pénzügyi bizottság mai tárgyalásáról. A jelentések tárgyalására ki mondották sürgősséget.
Az elnök kegyeletes szavakkal emlékezett meg az elhunyt
Klotild főhercegasszonyról, akinek emlékét jegyzőkönyvben örökítik meg és felhatalmazást adott az elnöknek, hogy a Ház részvétét tolmácsolja a főhercegi családnak. Az ülés 2 órakor végei ért.
Klotild főhercegasszony alcsuti kastélyában meghalt
Badspest, janlus 3 József királyi herceg édesanyjs, Klotild főhercegasszony hosszas betegeskedés után 83 éves korában az éjszaka meghalt a főherceg alcsuti kastélyában. A gyászeset alkalmából a főváros nevében dr. Rtpka Ferenc főpolgármester és dr. Slpőcz Jenő polgármester iltal aliirott részvét-tiviratot küldtek Alcsutra, s gyászoló kir. hercegi csalidhoz. Klotild főhercegasszony temdése 6-lkán, hétlón délután 4 órakor lesz Budapesten és az dhunyt hercegasszonyt a királyi vár Zsigmond kápolnájában helyezik örök nyugalomra. A temetésen a fővárost a főpolgármester, polgármester és a tanács teljes számban fogja képviselni és nagyobb küldöttséggel fognak résztvenui a törvényhalóságok Is.
Kereskedelem-politikái javaslatok a felsőház
előtt
Budapest, Junius 3 A felsőház mai ülésén az egyes külállamokkal való kereskedelmi él forgalmi viszonyaink ideiglenes rendezéséről szőlő lavaslathoz elsőnek Szterényl József biró szólalt tel, aki sürgeti a Romániával és Némdor-szággal való megállapodást.
Watkó Lajos külügyminiszter li-merteti az okokat, amelyek miatt a megállapodások létre|öltek.
Hermann Miksa kereskedelemügyi miniszter az egyes iparágak helyzetét vázol|a.
A leisóház a javaslatot illalinos-ságbst^ és vita nélkül részleteiben is ellogama.
Wlasslcs Gyula biró dnök kegyeletes szavakkal parentilja d a ma ha|nalban elhunyt Klotild főhercegasszony!.
Vila nélkül fogadtik el a Franciaországgal, Angliával, Törökországgal és Jugoszláviival kötött kereskedelmi szerződések beukkelyezésé-ról szóló Javaslatokat, tovibbá a Törökországgal kötött letelepedési, a Jugoszláviival kötött közlekedési stb. egyezményeket.
Tudomisui vette a felsőház a kereskedelemügyi miniszter jelentését oz öregség és rokkantság biztosításihoz
szükséges statisztika drendeléséról. Elnök bejelentette, hogy a képviselőháztól beérkező javaslatok szerint fogja a felsőházat egybehívni.
ZALAI KÖZLÖNY
_»_
A franciák hét esztendeje
A francia hivatalos külpolitika tekintélyes szócsöve, a ,U Temps", vitába szili Magyarország miniszterelnökének Zalaegerszegen lett hitegetéseivel.
Mint emlékezetes azt mondolla itt Bethlen István gróf, hogy a Duna-medencében nem tehet gazdasági Irányt és politikát csinálni Magyarország nélkül. Ezzel bejelentene, bogy a rólunk, nélkülünk való középeurópai belyzetkiaiakilásnak ideje lejárt, méllók és jogosullak vagyunk arra, hogy számbavegyék képességeinket, gazdasági, kuliurai erónkel. A másik. számtalanszor megismételt kijelentése a miniszterelnöknek azl adta ligyelmczteiöfll, hogy a trianoni keretek kázitt nem tehet élni és fejlődni. A csonka ország nagyszerű leljesilménye a rend helyreállítása, a tekintély visszavlvása, pénzügyeinknek rendbehozatala terén tanulság-tétel voll a magyarság államalkotó és vezetésre hivatott értékel mellett, amiket észre kell venniök a hatalmaknak nem érzelmi momenlumok-ból, hanem az eredmények és azok gyakorlati politikai konzekvenciái miatt Itt nemcsak igazságérzetre és az igazságtalanságok helyrehozatalára apellálnak a tények, hanem biztosítják számunkraajövó élet alapjait.
Amily mértékben örvendünk azon, bogy a francia külpolitika az utóbbi időben mindig több figyelmet szentel a magyar kormánynyilatkozatok érdemi válaszára, annál Inkább megütközünk az olyan megállapításon, amely nem vall elfogulatlanságra s tárgyilagosságra, amikor i.Le Tempt • az önteltség szemrehányásával Illeti a miniszterelnököt a Középeurópá-ban vezeti szerepre való utalás miatt.
Ét itt a francia hivatalos a trianoni szerződés fenntartandiságit tmM és Igyekszik igazságosnak feltűntetni azt a szerződést, amely szerinte bét év lefolyásának igazolása által megmutatta, hogy szerinte Magyarország a trianoni határok közé szorítva ls meg lud élni.
Ez a bél esztendő mint bizonyság nem a miénk, hanem az övé)té: a (randáké, akik ha év alatt sem űar-ják meglátni annak lelkileg és erkölcsileg pusztító hatását, belvlszo-nyok és gazdasági vonatkozásokban minden szabad és nyugodt fejlődést lehetetlenné levő botorságát. Pedig a franciák nagyhatalmi szövetségesei s azoknak, sőt magának a francia társadalomnak is előkdö politikusai és szaktudósai könyvtárnyi értekezéssel, nyilvános megállapítással rég kimondották a párlskörnyékl diktátumok tarthatatlanságát és revízióra való megérettségél, amelyd érlel és követel nemcsak az Igazságosság mindinkább előtérbe kerülő szelleme, hanem még Inkább az a gazdasági szükség, ami nélkül nem teljcsed-hdik a népek egyetértése és békéje. A trianoni hét esztendő az ő érvelésük, de a ml Igazunk bizonyítására érlelődő számonkérés.
A Tempsnek kilanilását az önteltségtől, amellyel szerinte Magyarország saját érdekei ellen vétkezik, vissza kell utasítanunk, mert époly indokolatlan és méltatlan, mint aminő volt az az elhatározás, mely Magyarországot erre a bét éves mártiriumra kényszerítene csak azért, hogy a francia és kisaniantpolilikának ilyen sántitó és hazug argumentumai
legyenek. Nekünk élnünk kell a ! trianoni határok közölt is, de élni fogunk a szenlistváni birodalom természetes földrajzi halárainak vlsz-szaszerzése iránti törekvésünk által, tekintet nélkül arra, hogy önteltségnek minősitik-e ezt a franciák avagy a történelmi és isteni igazság érvényesülése fogja azt számunkra ennek cáfolatául visszaadni.
_1927. |unius 4:
Bombamerénylet egy jugoszláv vonat ellen
Belgrád, Junius 3
(Éjszakai rádiójelentés) Oszküb és Oyerjelvla között egy kis állomáson egy személyvonat alatt bomba explodált. A vonat ablakai mind betörtek. Az utasok között nagy pánik kdet-kezelt, de emberéletben nem esett kár. A nyomozás során megállapították, hogy a robbanószerkezettel ellátott bomba ugy volt a sínek közé helyezve, hogy amint a mozdony arra a helyre futott, felrobbant. A tdteseket keresik.
Nógrád és Hont üdvözlő sürgönye a miniszterelnökhöz
Balassagyarmat, |unlus 3. (Éjszakai rádiójelentése) Nógrád- és Hont egyelőre közigazgatásilag egyesített vármegyék törvényhatósága ma tartóit rendes közgyűlésen üdvözlő táviratot! küldőit Bethlen István gróf miniszterelnöknek, akit az olaszmagyar szerződés alkalmából hódolattal, bizalommal és ragaszkodással köszönt. Ugyancsak üdvözlő táviratot küldtek gróf Klebelsberg Kunó és Walki Lajos minisztereknek a msgyar-oiasz szerződés sikeres dő-készltéseért.
Nem lesz általános amnesztia
Budapest, Junius 3. Beavatott helyen kijelentették, hogy ez év végéig mindössze husz kommunista marad fogházban, mind olyanok, akik semmi körülmények között sem számiihatnak kegyelemre. Általános amnesztiáról nincs szó. Azok a kommunisták, akik kűllöldön tartózkodnak, kérhetik, hogy hazatérhessenek él szabadlábon védekezhessenek. Az Ilyen kérdéseket az illetékes hatóságok szabaddvűen kezelik. Természetesen más beszámítás alá esnek a nemzelgyalázók, akik cselekményüket 1920-21—22 években követték el.
Katonai repülök katasztrófája
Olm/llz, junius 2. (Éjszakai rádió-Jelentés) Az OJmülz melletti katonai repülőiéren Bruchleln község fddt a második repülő ezred két repülőgépje a levegőben gyakorlatozás közben összeütközött és lezuhant. A három pilóta meghalt.
Katasztrófálls méretű földrengés
Prága, junius 3. (Éjszakai rádió-jelentés) A prágai főldrengéstani intézet ma este katasztrófálls mérdü földrengést jelzett. A földrengés físike körülbelül 8-9 ezer kilométerre van.
A nemzetközi tiszti kardcsapat bajnokságban a magyarok lettek elsők
Hága, junius 3. (Éjszakai rádU-leienlés) A nemzetközi tiszti kard-csapat bajnokságban elsők- leltek a magyarok, a hollandok a második helyre, roig az olaszok csak a harmadik helyre jutottak.
Nagykanizsa és a mai trianoni évforduló
1 Keresztényszocialistapár!
Nagykanizsa, juunls 3
A megszabdall szárnyú szent Turul rabláncra fűzve vergődik a porban. Va)|on van-e magyar, akinek bensejél nem járja ál a honfibú és a trianoni gyalázat évfordulóján lelkét a fájdalom ne hasogatná? Lehetséges lenne, hogy már annyira kivetkőztünk volna énünkből, hogy a mai gyásznapol minden megindulás nélkül, a fájdalom érzetének kifejezése nélkül. elmúlni engednők ? — Hogy minden idegszálunk ne tiltakozna a szégyenletes trianoni válság dlen, mdynek lánccsörgése minden megmozdulásunknál tébolyit ?
Zrínyi Miklós ősi városának népe méltó apáihoz. Bár eleven húsába vág a vasblllncs, bár gyermekd sorvadnak alatta, dacos keménységgel állja, amit a latrok ilélószéle felette UmondotL Minden csapás alatt vér serken a magyar testen, de az ellenség ne lássa a msgyar könnyet. Felemelt fóvd, büszke homlokkal járja a trianoni kercszlutat és fájdalmában is kiül a magyar dac, a
nagy tiltakozó gynlést tart hitványság láttán.
Ó\'i Kanizsa népe ma együttes szenl gyászban egyesül. Gyásnuhlt öli. Házaikra gyász-zászlót tüz, az ablakokból gyászszinü fátylat lenget, apraja nagyji gyászt ölt és gyász-szalagol visel. Néma, méltóságos és szenl ez a tiltakozás — amely égnek tör, álhatja az égboltozatot és kell, hogy a msgyarok Istenénél meghallgatásra találjon.
A mai nemzeti gyásznapon könyörgő islentisztdelekel tartanak. Az iskolákban a kis magyarokba belecsepegtetik Trianon leszámolásának gondolatál. Minden intézetben, minden családban és a hivatalokban Is csak egy szó, egyetlen egy — szerepeljen máma: Trianoni
A nagykanizsai keresztényszoda-lislapárt ma este fél 9 órakor a .Ke-resztény\'Otthon\'-ban nagyszabású tll-takozógyülést tartanak a trianoni országgyűlés dlen — amelyre meghívják Nagykanizsa város közönségét minden pártállás vagy felekezeli különbség nélkül.

Pünkösd vasárnapja a nagykanizsai gyermekeké
Nagykanizsa, junius 3
Sok nagykanizsai szülő döbbent meg, mikor egy anyakönyvi évi |e-lentés alapján kiszámítva megittuk, hogy
Nagykanizsán minden ötödik gyermek meghal, mielőtt az egyéves kort megérte volna.
Aki szülő, gondoljon most arra a rengeteg kis sírkeresztre, ami ennek a statisztikának állil megdönthetetlen bizonyságot a kanizsai lemetökben csak ugy, mint minden magyar falucska sírkertjében. De gondoljon erre a számra az is, aki még csak a jövőben fogja megismerni a gyermek-adta örömei, boldogságot, köny-nycs remegést és lélek-marcangoló féltésL Gondoljon erre a kegyellcn erejű számra mindenki, aki magyar föld magyar kenyerét eszi és kívánja ennek a szomorú országnak nagyebb Jarab földjét, nagyobb darab, kevesebb könnyel, Jajjal, verítékkel áztatott kenyerét.
Pünkösd vasárnapja a kanizsai gyermekeké...
Pünkösd vasárnapja harc legyen a;.ellen a kegyetlen szám ellen, az irtózatot ébresztő statisztika ellen!
Pünkösd vasárnapja a szivek kinyílásának üotiepe legyen, ami uj
horizontot mutasson a pusztuló magyar vetések közölt és hadat üzenjen a pokoli hatalomnak, ami aptó fejfák hojszu sorában, apák, anyák tenger könyében leli kedvét.
A szegénység ez a hatalom. Azért a legnehezebb a harc, amit a Stefánia-liók Indított útjára. De gyermekért, életért, mindnyájunk életének folytatásáért, uj magyar generádóért indul a harc...
Más városokban is voltak ilyen Stefánia-napok. Kecskeméten például az egyik napon — léhát 24 óra alatt — összegyűjtöttek annyit, hogy felállították belőle a tejkonyhát, a másikon pedig összegyűlt egy uj bölcsődére elegendő.
Áldozatos lelkei kér Nagykanizsa közönségétől pünkösd vasárnapjára az élő és még ellövendő kanizsai csecsemők serege, a mindnyájunk lövőjének majdan eiój falanksza. Nem fognak zaklalnl senkit, mert ez a nap a sziveken kopogtat és a gyermek nevével kopogtál olt... •
A babakorzót óriási készülődések előzik meg. Rilka látványosság lesz ez a kanizsai fcorzón. A katonazenekar ezalkalommal a délelőtti térzenét a Korona előli, a Fő- utcán fogja adni.
192T Innlus 4.
ZALAI KOZLONT
A magyar társadalom országos tiltakozása
a trianoni kényszer-béke ellen
A Társadalmi Egyesülelek Szövetsége az ország Összes társsd\'lmi Egyesületeinek közreműködésével országos megmozdulás! készilett elő, hogy a trianoni béke-parancs aláírásának mai Junius 4,-iki évfordulója alkalmából az oszlallan magyar társadalom mélló és komoly formában adjon kifejezést tiltakozásénak Magyarország igazságtalan megcson kiláss miatt.
A mai llllakozás azonban csak elsó mozzanata annak az országos megmozdulásnak, melynek célja, hogy azt a nemzeti keserűséget, mely sebesre marta a szégyen béke óta minden magyar szivét ébrentartsa és fokozza mindaddig — mig nemzeti Önérzetünk szent haragja és egyet-akarásunk félelmetes ereje el nem sepri a Irlanoni papiros halárokat.
...És hogy ez a szenl tűz a soha nem felejtő, lettre kész magyar milliók szivéből állandó táperőt nyerhessen, a nemzeti gyásznak, a dicsőséges nagy múltba való szüntelen emlékezésnek szimbóluma, memcn-lójaképpen a Társadalmi Egyesületek Szövetsége Ízléses, fémből készült jelvényeket készilleteti, melyeket önköltségi 40 filléres árban bocsát közre, hogy minden magyar: a legszegényebbek Is, a legkisebbek Is szivük felelt viselhessék azokat.
A T. E. Sz. elnöksége ugy az összes társadalmi alakulatokat, mint az egyházak, vármegyék, iskolák vezetőit felhívta a mozgalomhoz való csatlakozásra és a felhívásra naponta érkeznek a legmelegebb hangú feleletek. Ugy a főváros, mint az ország minden részéből lömegesen rendelik meg a tiltakozó jelvényeket és az előjelekből ítélve a T. E. Sz. elnöksége bízik benne, hogy néhány héten belül nem lesz magyar ember, ki szive fölolt ne viselné a nemzell gyász, a tiltakozás, a soha nem felejtés szimbólumát.
A T. E. Sz. elnöksége lelhlvja az egyházak, a társadalmi alakulatok, vármegyék, Iskolák, szOvelkezelek vezetőit, úgyszintén a kereskedőkel Is, hogy a jelvények rendelésével forduljanak közvellen az Elnökséghez (Budapest, V. Oéza-ulca 4. Telefon: Lipót 902—68) mely a rendeléseket a beérkezés sorrendjében késedelem nélkül fogja teljesileoi.
Junius hó 7-én,
az országos vásár alkalmával Nagykanizsán, a Köztisztviselők Erzsébet-téri boltja mögött egy kocsirakomány szép
karlsbadl porcellánárn
lesz olcsón elárusítva.
liiia limts k lipt líijtnk 50-lfl 70 fillirii íhis ri|i leii utaü iljjjl 60-11170 .. fttótkírts citaS íjjjil 40 llllit.
Azonkívül mindenféle kávéházi, ven-déglólés háztartási edények kaphatók
Zalamegyei tanítók gyűlése Sőjtörön és Paosán
A tanítói kar sérelmei — Kilenc hónapos tanítás mellett foglaltak állást a tanítók — A hóvlai ndUtöház Ogye Kósodolmoson folynak be a községi hozzájárulások
Két jubiláns tanító üdvözlése
Zalaegerszeg, junlus 3 \' (Saját tudósítónktól) A Pacsa-nagykapornak! és zalaegerszegi esperes! körök r. kalh. tanítósága csütörlökön tartotta szokásos közgyűlését Pecián és Söjtörön. Mindkét közgyűlés kiemelkedett a megszokott gyűlések keretéből. A söjtöri közgyűlést emelkedetté lelte Bálint Mihály balásos elnöki megnyílója, melyben találóan jellemezte Söjlör halhatatlan szülöttjét, Deák Ferencet, — a pacsait pedig a közgyűléssel kapcsolatos kellős jubileum.
A söjtöri közgyűlés istentisztelettel kezdődön, amit Stefantcs Eek söjtöri p\'ébános celebrált. Az elemisták szép mise-énekei felelt Petim József zalaegerszegi apái-plébános a közgyűlésen külön elismerését fejezte ki.
A közgyűlés Magdics Sándor zalaboldogfai lanlló minta-tanllásával kezdődött az olvasmány-laglalásról, amely jegyzőkönyvi dicsérelet kepofi.
Bálint Mihály elnök, andráshldal tanító elnöki megnyitójában Deák Ferencről, Söjlör nagy szülötléről emlékezett meg. A nagyfelkészüllsé-gü, szónoki erejű megnyíló méltó arra, hogy az egész ország tanítóságának nyilvánossága elé adják. Kl-fejlelte Deák korának szellemét; Széchenyi, Kossulh, D:ák párhuzama ulán sok retorikai szépséggel Deák politikájának állandóságát bizonyította be és Jó tulajdonaival mintaképül állította ót a magyar laniló elé.
Hatalmas tapsvihar osztotta az elismerést a magas nívójú megnyitó beszéd után. Magyar György alsó-bagodi laniló felolvasta értekezését a gyermek érdeklődésének felkeltéséről. Az értekezés Inkább hires bölcselők nézeteinek levezetése volt, gyakorlati eszközöket nem Igen mutatott fel. Pehm József apát-plébános le is szögezte, hogy az a jó pedagógus, aki alaposan készül óráira és mindig gondol arra, hogy a leggyengébb felfogású gyermek is megér\'se.
Bálint Mihály elnöki jelentése a tanitók sérelmeit foglalta össze. A jelentéshez löbben hozzászóltak. Sé-relmezlék, hogy a kántori Javadalmazást még mindig boszámiiják a fizetésbe, ami egyértelmű a tanítóság javainak szekularizációjával. Sérelmes a belegscgélyezésbOl való kizárás, a VII. fizetési osztályba való feliételes belépés, a késedelmes községi hozzájárulás (van község, ahol 1925 óla nem fizettek még ki a hozzájárulást).
Elhatározla a közgyűlés, hogy belép a Magyar Tanitók Országos Szövetségébe. Jegyzőkönyvi köszönetet szavazlak Finta Sándor szombathelyi lanilónak, a jónevü dunánluli poétának, aki módot talált arra, hogy a tanitóság sérelmeit filárja Vass József népjóléti miniszter előtt. Megkérte a közgyűlés Pehm József apától, hogy a sérelmeket, gróf Mikes
János szombathelyi püspök elótl is ismétléssé. A közgyűlés állási foglalt a 9 hónapos egyöntetű lauitás mellell. Lelkesen fogadiák Pehm Józsefnek azl az indítványát) hogy a vizsgákat ne hétköznapokon, hanem vasárnap délulán larlsák a község meghívott nyilvánossága mellett.
Kimondolia a közgyűlés, hogy csatlakozik a Keszthely—sümegi tanítók állásfoglalásához, mely szerint a hévízi tanítói otthon bizottságába zalai tanítókat is válasszanak be, mert ugy hallollák, hogy a megvételre szánt szálloda-épület egészségi okokból kifogás alá esik.
A banketten, amely a közgyűlést kövelte, tobb felköszöntő hangzott el.
A pacsai közgyűlés is Istentisztelettel kezdődőit, amit Kauzll Oyula csatári esperes mondott.
Landi Ferenc pacsai káutortaniló elnöki megnyílójában a hit és hazaszeretet ápolásáról, a tanítói önképzésről mondott megszívlelendő szavakat.
Lelkes hangulatban üdvözölte ezután a közgyűlés Csötörtök Lajost 40 éves és Landt Ferencet 25 éves tanítói jubileuma alkalmából. Kauzll Qyula esperes meleg szavakkal köszöntötte a két jubilánst és felolvasta dr. Rott Nándor megyéspüspök elismerő sorait. A hallgaióság lelkes éljenzése csak fokozódolt, mikor a püspöki levélből megludlák Csőtőrttik Lajosnak az igazgatói címmel lörtént kitüntetését. Mindkét jubiláns nem csak kiváló laniló, hanem társadalmi téren is maradandó érdemeket szereztek maguknak minden jó ügyben tanusilotl agilitásukkal.
Törők Oyula pacsai főjegyzői Landi Ferencnek tolmácsolta a község üdvözletéi. Kedves látvány voll, amikor az iskolásgyermekek üdvözölték a két jubiláns tanítót.
Az elnöki jelenlés kapcsán a közgyűlés a tanítóság sérelmeível foglalkozott, melyek azonosak a Söjtörön feltárt sérelmekkel.
Kovács István bezerédi taniló .Hozzuk be a szülői értekezleteket az elemi iskolákba", Gál Károly petó-henyei taniló .A lanilók iskolán kívüli eredményes munkájának nehézségei" dmü értekezésüket olvasták fel. Mindkét értekezés sok gyakorlati ulmuiatást tartalmazóit. Meglepően értékes volt Landi Ferenc filmes gyakoriali irányú bemutatója.
A tisztújítás során újból a régi liszlikart választották meg.
Közgyűlés ulán bankett voll, melyen Csötörtök Lajost KőrmendyLa-jos köszontölle fel. A pacsai Járási ipartestület nevében Koronya László elnök Landi Ferencet köszöntötte, aki már 14 éve vezeti teljes önzetlenséggel és ügybuzgalommal az ipartestület jegyzői ügyeit. Szalay Gyula az ipartestület megbízásából a tanítóságot üdvözölle. A jubilánsok nevében Landi Ferenc mondott köszönetet. Kauzli Gyula Pécsy Béla dióskáli, Bekc Mihály kehidai és Pallos Jánoa kallosdi érdemes tanítókra ürítette poharát.
A KÖZÖNSÉG ROVATA
Levél a kofák attakjairól
Igen tiszteli Szerkesztő Url
Nagy megelégedéssel olvastuk a .Zalai Közlönyben", hogy a lap milyen erélyesen kelt ki a piad kofák immár tűrhetetlenné vált inváziójáról, melyei a termelők ellen indítanak, hogy minden termést és árut lőle kényszerüljünk megvenni.
Most az anomáliáknak egy másik oldalára vagyok bátor felhívni a Ili-lóságok figyelmét. Arról van szó ugyanis, hogy a kofák nemcsak a piacon garázdálkodnak, hanem igen leleményes észjárással már a város határán és a vasútállomáson várják, lesik a termelőket és mindent összeszednek tőlük, akik olcsón adva mindent, örvendenek hogy most a gazdasági munkák lde|\'n nem is kell a piacon álljanak félnapokat. Elég erre egy példa: az állomáson szemtanúja voltam annak, mikor kofák a falusi asszonyoktól 20—25 ezer koronáért vették meg a csirkének párját, amiért később a piacon 40.—50 ezer koronái, léhát a dupláját kérték épen tőlem.
Ezeknek a tűrhetetlen állapotoknak megszüntetése mini utánajártam a dolognak nem a rendörségre, hanem a városnak az úgynevezett piacrendészetl köregeire tartozik, akik azonban nem tudni mí okból, etekin-telben a közönség érdekeivel vajmit igen törődnek. Talán a város vezetőségének mégis csak kellene egy kicsit törődni a fogyasztó közönség érdekeivel is és a kofákat megrendszabályozni. Teljes tisztelettel
Egy kanizsai háziasszony
^LdV^MUoíT
Junius 4 (szombat) Budapest 1! Zongora hangverseny. 12 Időjelzés, ulána hírek. 4 Szociális Missziótársulat előadása. 5 Muszka operett-délután, kamarazenekar hangversenye. 6.25 Teöreökné Arányi Mária előadása: Epizódok a szabadságharc idejéből. 1. rész. 6.25 Cigányzene. 8 Sportelöadás. A tennisz 830 Hangverseny. 10 Hirek. Utána 1 óráig Jazz-band.
Bécs, Orác 10.30 Orgonazene. 11 Népszerű zene. 4 Hangverseny. 5.30 Ibsen-emlékünnepély. 6.30 .A kék riufeur\', Lehár Ferenc 3 íelv. operettje. 9 A bécsi ünnepi hét megnyitó ünnepélyének közv. Utána Jazz-band.
Berlin, Stettin 4.30 Orvosi előadás. 5 Népszerű zene. 7.05 A nő szerepe a bűnözök életében, elóadás. 7.55 Az álom pszichológiai jelentősége. 8.30 Szimf. zene. 10.30 Jazz-band.
Barcelona 12 Harangjáték. 530 Zene. 9 Hangverseny. Utána Jazz-band. 10 Harangjáték.
Boroszló. Oleiwitz 4.30 Népszerű zene. 8.10 Tarka kabaré. 9.20 Mikrofonnal Boroszló utcáin át, egy nagyvárosi utca zajinak közvetítése. 10.30 Jazz-band.
BrOnn 12.15 Hangverseny. 4 45 Marionett színház 7 Hangverseny. 8 Vidám est. A brtinni nemz. színház opcrcttszinészeinek közreműködésével.
Frankfurt, Cassel 12 Térzene. 3.30 Leány énekkar hangversenye. 4.30 Bizet hangverseny. 8.45 Vidám est. Ulána Jazz-band.
Hamburg, Bréma, Hannover, Kiel 1220 Népszerű zene. 4.15 Vidám dalok. 4.15 Bréma: Orosz mcsterdalok. 6 Vidám zene. 8 Kabaré. Ulána népszerű és tánczene.
Langcnberg, Dortmund, Münstcr 1.05 Hangverseny. 4 Gyermekeknek. 4.30 Ifjúsági előadás. 5.30 Mandolin zene. 9 Kabaré. Utána Jazz-band.
Milánó 4.15 Kabaré. 8.45 Részetek Verdi .Rigoletto" c. operájából.
München, Nürnberg 2 30 Grainafon-zene. 4 30 Hangverseny. 7 10 Kabaré. 8.45 Citerazene. 9 Jndel dalok. 9.45 Citera-zene. 10.30 Jazz-band.
Prága 11 Gramaíonzcne. 12.15 Hangverseny. 5 Operarészletek. 10.25 Gramafon-zene.
Róma 5.20 Hangverseny. 9.10 Színházi előadás közvetítése.
ZALAI KÖZLÖNY
192T lonius 4.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Junius 4, szombat
Róm.l katolikus: K. Ferenc Protestáns: Kerény. Izraelita: Siran hó 4.
Nap kel reggel 4 óta 03 perekor, nyugtaik délután 19 óra 51 perckor.
Városi Színház esle pont 8 órakor: Aranyhattyu, operett
Uránia 7 é> 9 ólakor: A vejiedel-mén Pred, cowboy-lortíneL Salambo, Ouslave Flaubert regénye filmen.
— Szabadságról. A nagykanizsai törvényszék elnöke, dr. Eöry* Szabó Jenő kuiiai biró szabadságáról visszaérkezve holnap elfoglalja hivatalát.
— Halálozás. Özv. Perger Já-nusné, Perger József kir. járásbiró-sági irodaiótiszt édesanyja 62 éves korában elhalálozott. Tegnap délután temették él nigy részvét melleit. Temetésén ott voltak a bíróságok tisztviselői is.
— Tízéves találkozó. A felsőkereskedelmi is .ólában 10 évvel ezelőtt érettségizetek Pünkösd vasárnap délelőtt fél 10 órakor tartja tízéves találkozójukat az intézet termében, előzetes istentisztelet után. Délután felkeresik volt tanáraik és elhunyt tanulót: riaik sírjait a temetőben. Este fél 9 órakor bankett a Cenlrál souterraln helyiségében. — Ugyanezen a napon találkozoak — mint megirluk — a 35 éve végzett kereskedelmisük Is.
— Hénel Gusztáv képkiállltása Nagykanizsán. Hénel Ousztáv, a magyar piktúra széltében ismert nevtl művésze képeinek egy ritka értékes gyűjteményével Nagykanizsára érkezett és itt ötnapos kiállítást rendez a Polgári Egylet földszinti termében. A képek nagy részének témái a festőművész ujabb felvidéki, tátrai, hollandiai, németországi, svájci és olaszországi tanálmányuljának eredményei. A kiállítás pünkösd vasárnap délelőtt 10 órakor nyílik meg és naponta nyitva van délelölt fél 9-IŐI este fél 8-ig. A tárlat csütörtökön este zárul. A képeket tiz hónapi részletfizetésre is meg lehet szerezni.
— Junius végéig be kell cserélni a régi pénzL Mikor a pengő-bankjegyek lorgalomba kerüllek, a pénzügyi kormány elrendelte, hogy ez év |unlus végéig az ötszázezer és egymillió koronás bankjegyek kivételével ál kell cserélni az összes bankjegyeket pengöértéko pénzre. Mivel vidéken egyesek még mindig nem cserélték be a régi papírpénzei ket ptngóbankókra, figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy a becserélés! határidőről ne feletkezzenek meg, mert julius elseje után a száz, ötszáz, ezer, ötezer, tízezer, huszonötezer, ötvenezer és százezer koronás bankókat már nem fogad|ák cl teljes értékűkben lizclési eszköznek. Az egymilliós és ötszázezer koronás régi papírpénzek becserélésére később log határidőt kitűzni a kormány, mikor az uj, ezetpengós bankók is készen tesznek és lorgalomba kerülnek.
— A Katolikus Férfiliga Ölése.
A nagykanizsai Katolikus Férfiiigo ma esle 7 órakor ütést tarL
— Hősök ünnepe Letenyén. Május utolsó vasárnapján szép ünnepség keretében ülte meg a lete-nyei levente egyesület a hósők ünnepéi. A leventék testületileg vonultak ki az elesett hősök sírjaihoz. A levenlc-énekkar kél- és háromazólamu énekeket adott elő. Cuzmlls Lajos taniló, Icvenleföoklató tartalmas, hazafiul hévtől áthatolt ünnepi beszédet mondott. A szép ünnepség a Himnusz hangjaival ért végeL
= Disznótoros vacsora turós-csuszával a .Szarvas\'-éticrmében ina, szombaton este. 1-20 fillér.
— Megindult afűrdö-élet Keszthelyen. Alig hogy a zord május után egy két napja kiderüli a Balaton felett is a tavaszi kánikula, megindult a fürdőzők vándorlása a magyar tenger partjai felé. Keszthelyen már naponia népes nem csak a part, banem a Balaton vize is. Különösen nagy a forgalom Hévízre. Hévizszenl-andráson a lakások zömét már bérbeadiák.
— Seperni és öntözni kell a járdákat. A nagykanizsai rendőrkapitányság egy tavalyi rendeletének felelevenltéseképen figyelmezteti a lakókat és háztulajdonosokat, hogy a gyalogjárókat rendszeresen seperjék és a meleg idők beálltával naponta többször is locsolják. A rendeletnek eleget nem tévők ellen kihágást eljárás indul, ami 500.000 koronáig terjedő pénzbüntetést von maga után.
=> Ma, szombaton elsőrendű disznótoros vacsora 1 pengőért a Wollák-kerthelylségben.
— Tűzrendészet! szemlét rendelt el a rendőrség az Urániában. Megírtuk, hogy a rendőrség tűzrendészet! okokból a Világ-mozgóban
előadásokat betiltotta. Most a halóságok az Urániában is tartanak hasonló vizsgálatot, miután ott li több ok merült fel erre. Ezt a tűzrendészen szemlét a jövő héten tartják meg.
— Újra beváltják a rég! 10 és 10 filléreseket. A pénzverde hivatalosul közzéleite, hogy újra megkezdi a 10 és 20 filléres régi váltópénzek beváltását kilogrammonként 23—28 pengőért, hasonlóképen az 1 és két filléres bronzpénzek beváltását kilogrammonként 1\'37 pengőért. Ahol tehát még rejtegetnek ládafiában ilyen öreg pénzeket, ajánlatos azokon túladni, mert különben alig fognak többet érni, mint valami rozsdás vas.
— Halálos autóclgázolás. Varga ► Sándor kaposvári soffór autójával elgázolta Bézscy Katalin helcsl leányi, aki sérüléseibe belehalt. A szerencsétlenségért a sollórt nem terheli felelősség.
■= Disznótoros vacsora turós-
csuszával a .Szarvas\'-étlermében ma, szombaton este. 120 fillér.
— Rendszeresen fosztogatta a templomperselyt. Mecgirtuk a napokban, hogy a lengyeltóti templomban ismeretién belörők jártak. A tettest most sikerűit kézrekeriteni. Kelemen József 19 éves lengyeltótii legény ugyanis mint kisegítő harangozó járt be a lengyeltóti templomba s már hosszú időn fosztogatta a templomperselyt. Vakmerősége odáig ment, hogy egy pzrselyt széttört, a pénzt kilopta belőle és a perselyt a templom elöli eldobta. Ez vezette a csendőröket nyomra, akik Kelement letartóztatták.
— öngyilkos matróna. Hoff-mann Petemé 79 éves kisberényl öregasszony öngyilkossági szándékból a kulba ugrott és meghalt.
— Jelentés a Katolikus Népszövetség mult évi működéséről. A Katolikus Népszövetség vezetősége most telte közzé a mull évi népszövetségi életről szóló jelenté-sét. Megemlékezik ebben a szövetség munkájának a viszonyok mos-lohasága által befolyásolt eredményeiről, de kimutatja, hogy a katolikus erők ébrentartásának szüksége fokozatban fennáll. Megnövekedelt a szövetségnek a múltjából értékelhető hivatottsága és a jövő alakulásokra szükséges hivatása. — A szövetség agitatív munkája ebben az irányban kiadós volt. Mintegy 5—600 népgyűlés tartott. Tizenhat katolikus napot rendezett, amelyen sok ezren vetlek rész. Zalamegyében megyei értekezlet tartatott. A nagygyűléseken a katolikus közélet legkiválóbbjai hirdették a katolikus élet magán- és közéleti leiadatait. Bevétel a mult évben 121 281 pengő,kiadás 111.107 pengő volt. A Qazdaságl Irodában 3004, a Jogvédő Iiodábau 2238 ügy vitetett, részint személyes, részint levélbeli érintkezés utján 376 ügy személyes utánjárást igényeiL
— Meghalt a mérges gombától. Tóth István volt zalaislvándi községi bíró (elesége szerdin esle gombát főzött vacsorára. Vacsora u\'án a férj és az asszony rosszul leltek, mire hozzátartozóik orvost bivtak. Az orvosi segítség azonban részben már elkésett: Tóth János gombamérgezésben rövidesen meghalt, a felesége pedig súlyos betegen fekszik.
Szabados Rózsi
Dr. Harczagni níh éi aytimthdlvttiiitonla
„J-05
Ctengiry-ut 371*
FULAMIN
nyugalom kincse I
tornádói poloska- és rovarirtó találmány.
Nincs többé álmatlan 4j>iaki Axonmil hat I Potóatöl Irtl Ttazta I Kellemoa aaagul
Számos hatósági elismerés! Háztartási üveg ár* : P 1*20
Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben) pórakiára: Törők Jóxaef R. T., Budapuat, VI., Klrály-utoa 12. axám.
— Influenza, torokgyulladás, tüdő-hurut az orr és garat elnyálkáso-dása, a fül és a szem megbetegedése cselén gondoskodjék arról, hogy gvomra és belei a természetes
Ferenc Józtd" keserűvíz használata álla! többször és alaposan kitisztít-tasanak. Közkórházak főorvosai megállapították, hogy a Ferenc József viz öreg embereknél is enyhén, kellemesen és megbízhatóan haL Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és faszertlzlctekben.
— Ma, szombaton elsőrendű disznótoros vacsor® f pengőért a Wollák-kerthelylségben.
— Cserkész Ingek, kalapok, teljes felszerelések, fulballabdák, dres-sek, cipők, sport és atlétikai felszerelések. Torna trikók, tornacipők Szabó Antal sporlUzlelében.
= Vízmentes és nyers ponyvák gyári lerakat* eredeti gyári árakon Hlrsch is Szegő-cégnél.
: VII. Nemzetközi automobil-kiállítás. Alig zajlott le a KMAC vezetése alatt megtartott ezldei magyar tura-ur, mely országszerte óriási érdeklődést váltott ki, máris uj esemény foglalkoztatja az automobil-világo\'. Folyó hó 4 én nyitja meg Jízsef főherceg tábornagy ur 0 királyi fensége az ezidel nemzetközi auiomobil-kiáliilásl. Ez már a hetedik automobil-kiállítás Magyarországon, ami fényes bizonyítéka annak, hogy az automobilizmus hazánkban is már rohamos lépésekben lejlödik. A kiállítás szenzációsnak ígérkezik, mivel olt az összes neves világmárkák meg fogcak jelenni legulolsó typusslkkal. — A harc, amelyei az egyes márkák között az utolsó aulo-mobll verseny kiváltolt, Itt még job-bau kiéleződik és az elsőbbségért heves küzdelemre van kilátás nemcsak az európsl, de még az amerikai automobil-márkák között is. Különös készülődés folyik a magyar auló-ipar részéről, de a legnagyobb meglepetést ugylátszik az osztrák autógyárak tartogatják, melyek minden alkalommal különös tanúbizonyságát adják gépipari fejlettségűknek. Jellemző, hogy az osztrák autógyárak ma Is azon kevesek közé tartoznak , kik gyártásukban nem tértek át a serias rendszerre, banem kitartva conservativ elveik mellett, fősúlyt a minőségre helyezik. Az osztrák autóiparnak., előkelő reprezentánsa itt Is az osztrák autóipar megalapítója, az Auslró Daimier lesz.
— Meghívó. A komárvárosi Onk. Tűzoltó Egyesület folyó hó 6 án, tánccal egybekötött mulatságot rendez, melyre Kiss János vendéglős tisztelettel meghívja nagykanizsai ló-barátait és Ismerőseit.
— Rézgáli c, rafflo, kénpor,
tabonászsák, kölcsönzsák Hlrsch
9 Szegő-eégnél.
— Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
IdSJái-**
A nagykanizsai moteorotogtál meg-ligyctó jelentése: Pénleken a MmftM-U: Reggel 7 órakor +23, délután 2 órakor -|-302. eale 9 órakor +243.
FtlMuí: Reggel kevésbbé tetbós. délben tiszta, esle kevésbbé lelhós égboltozat.
Szillttlny: Reggel Északnyugat, délben Délnyugat, este Keleti azél.
A Meteorológiai Intózet (eleatiae stt-
rinl egyelóre változás nem válható, kéaóbb níkekedó Icihózetle! zivatarra lia|ló idó, a hótég csökkenésével.
1927 Junius 4.
ZALAI KÖZLÖNY
VÁROSI JZINHiZ
Aranyhattyu
Forró siker: ritka vendég a kanizsai színház falai közt. Akárhogyan tetszik is valami: nehezen verődnek össze a tenyerek Kanizsán, — épen csak szokásból, módjával, lölényesen, hideg, józan, latolgató ésszel.
Tegnap este mintha kicsúszott volna a kanizsai publikum lába ilól a rezervállság keményen megkötőn talaja. Tegnap este a nézőtér összeolvadt a színpaddal, — nem is a színpaddal, hanem az Aranyhattyu bájos operett-meséjével, a fsrmok világának izzó levegőjével, California cxolikin szépségeivel, idegenbe szakadt magyarok hazavágyódásával.
Jól választott az operett-egyűlles, mikor Sztfogyi Lászlónak ezzel a mai operett-sablonok közOl kiemelkedő slágerével mutatkozott be az idei sziniévad hosszú prózai időszaka után. Ez az operett sokat és szépet ad a szemnek, a falnék, ad jó kacagást, ad érdekes mesét, ad nótát, tánco\', képet, bohóságot annyit, mint kevés operett, — de ad a szívnek Is sokat és szépet. Megfogja a magyar embert a lelíe legbelsőbb zugában. Nem bclekényszeritellen, hanem önként adódóan. Nem irre-denU-betéttel, hanem egy maroknyi magyar földdel, amennyi egy virág-cserépbe belelér, egy szál muskátli piros színével, egy magyar nóta halvány kontúrjaival, az aranyásók legendás világában egy udvarnyi magyar levegővel. Egy darab nagy, egészséges kscsgás, — másik darab kikívánkozó sirás és minden körül és mindenben szépség, Ízlés: külső csin és belső ragyogás gyönyörű barmoniája.
Az operett-együttes kifogástalan előadással juttatta érvényre tegnap este az „Vanyhallyu" szépségeit. Az első este impressziója az, hogy az ensemblc maga mögóll hagyta a mult legkíütközöbb hibáit és kedvező szezonra nyújt kilátást Kanizsa közönségének, összjáték hibátlan volt, teljes szereptudissal, gazdag uittoreszk kiállítással, gondos rendeléssel, ami Szalóky Dezső érdeme.
Első helyen kell megemlékeznünk Pálfy Blanka, a társulat uj tagjának debut-jéröl. Mai szubrelt-szercpébcn első csapásra viharos ünneplés középpontjába került. Csupa kvalitás ez az uj színésznő. Van hangja, tele pattogó temperamentummal minden mozdulata, csupa pajzán, fotró ritmus a lánca és kedves, közvetlen, okos játékmodora. Háromszor-négyszer kellett jeleneteit ismételnie.
Az együttes többi tagjai Jó Ismerősök. Erényt Böske naíva-szerepé-ben szinte légies finomsággal, üde fehérséggel kreálta Balogh Zsuzsikát és a tapsot — mint máskor is — most is bőségesen aratta. Elek Ica jól osztott szerepében meglepően sok haladást hozott tavaly óta és nagyon megérdemelt sikert aratóit decens, finom játékával. Sólyom Oyöző a megnyerő, biztos fellépésű bonvivant énektecbnikálábin sok ujabb fejlődést láttunk. Blhary Nándor ma is a régi, kedves humoiu, szakadatlan kacagásért szakadatén tapssal jutalmazott kedvence maradt, első belépésétől kezdve, a kanizsai nézőtérnek. Kormos Ferenc, ifj. Asz-szonyl Laci, Erdélyt Jenő is jó szerepekhez jutottak és kitűnően illeszkedtek az együttesbe.
A zenekar, amit G. Nagy Tibor vezényel, jó munkát végzett. Alex Nlkltln és Sophia Sattanova fjlaíz-tikus, kifejezésteljes táncbetétjét a tetszés-zaj megújrázta.
Összevéve: komoly kifogásolni
URANIA
Szombaton 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor
A veszedelmes Fred
Cowboy-történet 6 felvonásban. Főszerepet játsza: Fred Thomson és csodaparipája Silwer King.
SALAMBO
Gustave Flaubert örökbecsű regénye filmen 6 felv.
valót ebben az előadásban nem találtunk. Egyik-másik színész rekedt-ségét a publikum szinte tün:ető:eg bocsátotta meg, hiszen lárass\'ó utazás uién álltak ki a lámpák elé. Ha u társulat tagjainak\' az elmúlt egy év alatt szerzett tudás-többletét, az értékemelkedésnek ezen az estén mutatott szintjét továbbra is Igy kapja meg a kanizsai közönség, akkor ezt az előadási nyugodt lélekkel mondhatjuk egy hosszú szezon jó auspiciumának.__(bt)
A színházi iroda hirei:
(•) Szombaton este és vasárnap délután Aranyhattyu. A péntek esti bemutató zajos sikere tnélló dicsérete ennek a romantikus, szépzenéjű operettnek.
(•) A Clrkuszhercegnő pflnkősd-vasarnap este és pünkösdhétfőn délután 3 ó.akor kerül előadásra a premier összes szereplőivel. Mind két clőadáion fellépnek uj tánckreációikkal: Soplile Saltanova és Alex Nikiim a cári ballet táncművészei.
(•) Pünkösdhétfőn este Lili bárónő operett. _
Radó Mária Keszthelyen vendégszerepel
Keszthely. Junius 3
(Saját tudósítónktól.) Radó Béla színtársulata kcszilulyi szezonja alkalmából kedden es:c a .\'Te csak pipálj Ladányi" előadásával szerzett igen nagy élvezetett Kerzlhely kö-zBnségének. Radó Nuci, Tóth Mária, Kubinvl Karola, Vérles Károlyné, Ridó Béla, Sugár Misi, Hajnal Károly, Károlyi János és Ojramszcgi Dezső a legjobbat produkálták.
A pünkösd uláni napokban Radó Mária, a budapesti Nemzeti Színháznak a nagykanizsai színpadról akOráll művésznője fog pár napos vendégszereplésre Keszthelyre érkezni. Radó Bila színigazgató ezzel is bizonységát adta, hogy nem kiméi áldozatot, csakhogy a keszthelyi srin* pártoló közönség igényeit minél messzebb menően kielégíthesse.
SPOBTÉLET
A Rákospalotai Vasutas Sport Club Keszthelyen
Keszthely, junius 3
(Saját tudósilónktól) Keszthelyi Törekvés Sport Egyesület vendégül látja a rákospalotai futballistákat, hogy tanúbizonyságot lehessen a helikoni város futball-kullurájáról.
A rákospalotai futballisták egy napig maradnak a hires balaton-parti metropolisban és vasárnap este u\'aznak vissza kesztbelyröl.
A rákospalotaik csapata Igy áll fel:
Pjp—Kakukk, Pár 1—Eiler, Stógyi, Pár II—Klennán, Slnger, Fülöp, Farkas, Szabó.
Kesz hely: Meillnger—Hubert, Farkas— Simonyi, Szép, Szegnár—Bertók, Kelemen, Horválh II, Móricz, Nagy.
(Zalai úriasszony a Szombathely — szolnoki távlovagláson.) Hétfőn hajnalban Indult útnak egy kis iovascsopoit a Szombathely-Szolnok közötti 380 kilométeres távlovaglásra. A távlovaglás és távhajtás benevező! közölt van Banáné Bogyay Márta zalai úriasszony, Bo-gyay Elemér kormányfölanácsos leánya is, aki táviratban értesítette édesalyját, hojy a csoporttal együtt baj nélkül érkezett meg Szolnokra.
(Ifjúsági mérkőzések.) Pünkösd vasárnap:
mZrínyi" pályán: 2-kor Törekvés —Haladás. Bíró: Klemann István. Fél 4-kor Klskanizsai Levente—III. ker. FC. Biró: Wolff Mihály.
Levente pályán: fél 4-kor Ipariskolai I-nekkar—.Előre- FC. Biró: Biró Sándor.
Pünkösd hétfőn:
.Zrínyi- pályán: 2-kor Egyetértés —Teleky SC. Biró: Böhm József. Fél 4-knr .13" FC—Jóbarátok. Biró: Kasztl Árpád.
Levente pályán: fél 4 kor 111. ker. FC—Viktória. Biró: Scbweiger István.
Nagy pünkösdi cipővásár
Miltényi Sándor és Fia
- cipöáruházában
Minden idénycikk a legjntányosabb áron kapható.
KözeAmsia
TlUII
A mai értéktőzsdén a tegnapi barátságos hangulat folytatódott és mégnagyobb mérelekel öltött. A spekuláció a külföldi, lóleg pedig a berlini tőzsde szilárd hatása alatt nagyobb arányú vásárlásokat eszközölt, melyek az össres értékekben cmlitésreméltó áljavulást idéztek elő. Az árnivó emelkedése általában 2—5 p:ngő között mozog. Néhány lavo-rizált érték, Fegyver és a vezető bányapaplrok 20—20 pengős árnyereségre is szert tettek. A mai ellátási nap is vásárlásokra Osztönzte a spekulációi. A forgalom nyitáskor élénk volt, később elcsendesedetl, de a barátságos hangulat egész zárlatig megmaradt.
Pált* 20*36, Loodou 2WS\'/I. Neuwrt 519-N/u. Bniaael 7723. Milano Amsterdam >3615. Beillő 123*20. Wien 73*171* SotU 375, Piigl 15-tO, Varad 58-10. Badapeat 90-85, Bettiid 9*13Vi, Buksiéit 3-IS\'a. _
A kiAáfMH f|nii twiafi j\'XO\'^tív
VALUTÁK Angol C 27 80-27-96 Belga tr. 7950-79Í0 Caebk. 1602-17-00 Din k. 152 90-153-55 Dlnii 1004-10*10 Dollii 570.20-572*60 Priodi tr 22-50-22-70 HoU. 22900-23000 Lengyel 68*35-64*85 üt 3*35-350
lm -*-\'-
Ui« 31 70-31*15 Milka 135*60-13610 SchtU. 80-45-80-80 Norvég I48-55-M9-20 Svi]d f.HOOO-110-40 Svid k. 153*10-t53-75
DEVIZÁK Amit 229 15-22985 Belgrid 1005-1009 UeiTtn 135-70-13610 Bukaital 340-350 BitUSMt 7952-79-77 Kopenh.15300 B3-45 OuJo 148*5-14910 London 27*79-27*87 Milano 31*75-3205 Ncwyoak 572-35-4 05 Párta 22-40-22-50 Priaa 16-95-17*00 Saofla 412-416 Stockh. 153-20-153-65 Varaó 63 50-64-21) Wien 80-5S-80-80 ZOrkh 11007-11040
Terménytőzsde Buza ttaiav. 75 kg-o« 8390-3415, 76 kj-oa 34*40-34-60 TI kg-oa 34-70--
34 90, 78 ks-c« 3505—35*25. egyéb 33-20—33*45, 76 ks-oa 33®-33907 77 kg-oa 34-00-34 25, 78 kf-oa
75 kg-oa
34 45-34-65, ron 3050-30*75. talurminy-1/pa 27*00-27*50, aortrpn 25-50—26-50, ab 2600-26-20, Itngert 22-80-23-00, baukűrpa 2020—2040.
felhaltál 1329. melyből eladatlanul vtaaza. nuiadl 925 daiab. Hadrendi 1*70-1*72, uedett 1*60-1*64. axedett kdzíp 1*48-1*52, könnyű 1*35-1-40, eladtcndl Öreg 1*50—1*54. miiodicndu 1*44—1*48, angol soldd 1*52—1*76, aaalonna nagyban 180— l*8t. isii 206-208. lehúzott bua 1*84-2*08. lialonnli lélíeitts 1^2-208. Al Irányait nagyon lanyha.
lozaósznraizii
Uránia szombaton 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor: A veszedelmes Fred. cowboy-történet 6 felvonásban. Főszerepei játssza: Fred Thomson és csodaparipíja Silvcr Klng. Salambo, Ous\'ave Flaubert örökbecsű regénye filmen 6 felv.-ban.
Kkdla: MMt|ii«tf|U k thp-famktÉéi B. hoksriaa
Ma, szombaton és holnap, vasárnap
disznótoros vacsora
a fflarkó vendéglőben.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 |unlus 4.
APBÓHIBDETÉSEK
Az apróhirdetések di|a 10 tzólg SO llllór. CIehó a minden vastagabb belüból illó szó ttt ttónak számíttatik. Minden tc.vlt.bl Ili dija II <111. Vlaár- ii ünnepnap 50% Iclil. tzerdán-pemeken 25°rt IcUl. Állási kezesóknek SOo engedmény. A hlrdt.
U.l díj .I6r. tlx.t.ndC.
Ford ei Fordaon alkatrészek. autó lelszertiesl cikkek, Pneumillk — Szánló VUiaot ía Tim cígníl. Deáktír 2. 23!I
Bátboey-ulci 10. azim llatt ketazobáz lakás meliekhclylt<gelkel azonnal II adO. 2323
Eladók Elevátorok, kOlOnbózó gyártmánya csípek. Báron Ferenc fépmobetv, EötrOS-líf 18. u. 2»7
Eltörendő |ól tzimoló ía kiszolgáló kltattzony azonnali bctepeire 400 -300.000 kot. tavi lUeKavct felvételik. irátbeli aján-latok ,,MaByd9hAny" Jelig4r u a kiadóba kaldcndók. 2204
1 szoba, konyha azonnal kiadó Oyár-utei 51. tz. slatt. 2303
Konv.notó. cselédet kerea Itivil közeli gazdulg Bővebbet a kiadóban. 2298
I azoba. kooytia. spelzból álló lakát kiadó. Bóvebbel Telekl-ui M. 2337
Jobb leiny. akt i lózétkei la (rt. li-ere helyet ktoa. Cin a kiadóban. 2338
Eladó üaray-ulci 27. tzámu hlz. Bővebbel ugyanolt 2339
Elv..ázott a Uiztriseló bolllól li Erasé-bel-parkjg egy ullaaktn gillírot leiiktbát. Kéretik i becsaleles megtaláló. adja te a rendórtegen, vagy a lapunk kltdóhlvalt-Uban. 2318
Sxálló.t kezetek egytiezo. szerény caaUdnlL Oo a kiadóban.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarálainknak, istne-róseinknek, kik feleitbetetlen jó tériem, illetve édesatyám
ANTAL KÁLMÁN elhunyta és temetése alkalmával mély gyászunkban velőnk éreztek és véglisztességtételén megjelenni szivesek voltak, ezúton mondunk hálás köszönetet.
A gyászoló család.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátaimnak és jó ismerőseimnek, kik felejthetetlen drága jó feleségem elhunyta alkalmából jólesó részvétükkel és a temetésen való megjelenésükkel nagy fájdalmamat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondok hálás köszönetei.
Zlatnlczky János.
Olcsó kalapvásár!
Felszámolás miatt
férfi és női kalapok, sapkák
olcsón klárusittatnak. Javításokat elfogadunk Gyenca és Vida.
ELADÓ
egy jókarban levő, újonnan fényezett 6 üléses Osztrák Daimler
személy-autó
Csőre István bizományosnál, Keszthelyen. }Ui
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság azeión (Déli Vasút)
MENETRENDJE
1927. évi május hó 15-töl
_Budapest— Nagykanizsai viszonylatban
Nagykanizsára érkezik
Oyv.
Szem. v. Szem. v. Oyv. Szem. v.
7,301> 74S>) 1410 WOV) 21-35\')
11*40 14CO 2045 2310 3-S0
,\\ vonal : NlgykJrnzal- Budapestre
neme I rót tódul : étkezik_
OM~ | 7-3I")
710 \' 11-100
9«0 IW6
14-30 20-Wl
17-55 i 2M0>>
Szere, v. Oyv, Szem. v. Szem. v. Gyv.
I) Élkezó kocsi Budipetllól Nagykanizsáig közlekedik. KOzvellen l-ll-IIL oszt. kocsi Budapest l>. V.-Trieszt (bezliólag azept. 2Wg.| KOzvellen I 11-111. oszt. köpi Budapest l). V.-Rogaaka-Slalina (RolilluH türdó) (bezárólag izepl. 30-lfl.) KOzvellen I--II—III. oszt. kocsi Budapest—Mlriboi—Klagenfurt—Villach-Llcnz (Junius 26-tól bezárólag szepl. 5-ig.)
■) Közvetlen t-tl-Ilt. oszt. kcííi Bodipest-N«yfcinlzsa -Gyékényes—Zágráb-Ogulin—Spalató. Kóiveüen IIL «zt. ko»l Bjdapeii-Zlgnb KozveUen 11-111. oszl. i«sl BudapcM-ZlIlegerszeg. Közvetlen l-ll-lll. oszt. kocsi Badipeil—Vctzprtm a ve-.z-prími kocsi 1 000 órással tordul viasza Bpealre).
•) Élkezó kocsi Budipest-Nlljkinlzsi. Ilálókocsl Budipeil-Tncszt -Acnczia. Hálókocsi Budipest -Ablzia Miluglie-Fiume (bezlrólig tzept. 16 ig kedd. csulórtók szombaton, vistzi a 7 10 órlisal azerdi. penlek. visárnap) KOzvellen III. oszL nocst Budapest-Trieszt. Közvetlen I—II- kocsi Budipest-Tricszl-Róms. Közvetlen I—II-kocsi Budipeti Milánó (bezliólag szent. 29-ig. .......
*) Közvetlen II—III. oszt. kocti líudapctl—Zalaegerszeg. Közvetlen I—II—IIL oszt. kocsi Budapest-Barcs.
Nogykanlzsa—Batatonboglári viszonylatban
Balato.-i-
boglártól Ind.
Nigykinl-
_ zsán érkezik | J
"Vegyes": T«0 T JÍÉT f | Vegyes"
Nagykanizsa—Szombathely—Bécs S. B. viszonylatban
Nagyka.n-zjüról indul Í8-0S
Balaton-bogiam í\'ik 2151
Szem. v. Oyv. Szera. v. Szem. v.
ttecaból Stdüi^ Sít,..\' •
Indul 41 Mul aalza .<1.;
- \'—mT<~-m~
tHJO--) 12-15 I40Í lO-lO\'j 14-47 17-30 16 35") 21-37 020
kt«}kt.j.l- S.-MOMI- Becsbe 1 fii inlrf ^.Ijr,4il.nl úrke/ik 11-30
4-40<) 7-15
7C6i) 1O05 I -
l4-2t-| 16-19 1 VtM
ISOl\'l 205S -
21 2340 —
Szem. v. Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v.
i) Kozvellen vonalok Barcsra, illetve Barcsról. •-J KOzvellen vonít Btoból-Bíróig. Kózvellen It-IIL oszl kocsi IMcs S. B.-Zigrlb. KOzvellen I—IL oszt. koc-u ,ia III. otzl.) Btes S a-I\'ía-Eazeic KozveUen II—111. oszt. koctl Zalaegerszeg—Budapest.
KOzvellen vonalok Barcsra, illetve Barcsról. \') Kozvellen vonalok Bécsből. Illetve Btcsbe. KOzvellen 11-111. oszt. k.xst llícs S. B.— Nlgykinlzsa et Zalaegerazeg -Budipeat kózötl.
», Csak VII. ei VIII. hó vuir- e» űnutpoapjain közlekedik >) jelt. vonít helyeit. _Nagykanizsa—\'/.alaizcnlMn__
. ZttlsieaUvlnról I I
indul .nbi |
Vegyes | Sí» | 70U | |
Nagykanizsa—Barcs—P/est viszonylatban
Cecsríl I Barcsról ««|Vf-
__Indul I indul tifc.
Szem. v.\' — 4Í»I) Í SSS\' Oyv. »Sű^| I2<0 1405
Szem v. 13-20 ! I5»| I 17-45 Szem v. 18-40-") 21-20 23-30
--\'»■ Barcsra 1\'ecMe . >oi IntJ I erkc/ik \' érkezik Szem. v.l 4:4&) 640 8-43 Szem. v.t »45\'|| 11-50 Oyv. 1 \\*2S>) 16-20 18-30 Vegy.v. : 17 57\'). 2110 -■I Közvetlen vonalok SzómbaIbelyróL
1 KOzvellen l-ll—III. oszt. koctival Bircs—Budipest. Közvetlen l-tt-lll. oszt. kocsi Peca-Nlgykanizil VOzótL
\'I Kózvitlen vonal Béesból, illetve ttee.te KozveUen l-lt-llli ont. koctl Spi-Uto—Ogulin-ZAgráb—Oyekenyea-Nagykinlzsl-BudipcM. Közvetlen 111. oszl ko-"sl Zágráb-Budapest. KOzvellen ll-III. oszL kocsi Zágráb—Bécs S. B. Közvetlen l-ll III. oszl kocsi Eszék—l>ees—Bécs kozotl.
Nagykanizsa—Csáktornyái viszonylatban_
| Csáktornylró: Indul
\' Oyv. 15
Szem.v 11-15
Oyv. 1605
Szem. v. 18-30
6« 1300 17-25 2010
Széni. Oyv. bzem. ■ Oyv.
NagykimzslrOl Cslktörnyíri indul \' érkezik Srí» ~ 7iV tl-SS 1317
1341 1522
23-40 118
Kózv. kocsikil Utd Budlpesl—Nagy kinizsii viszonylatban az \') és 0 |elz. vonaloknál.
keresünk mezőgazdasági gépek, traktorok, motorok, varrógépek, kerékpárok, kcrékpármolorok. zsák, ponyva, olaj, benzin s mindenn.imü mezőgazdasági üzemanyagok felállítandó
telepeink részére. Telekkönyvi vagy egyéb biztosíték szükséges. Részletes zjánlalok: „Fényes exislencia" jelige alatt kiadóba küldendők.
Óvás!
Éit«0tf4űn\'< szerint egy \\xrs<n)\\íg srir.tfn kanalas p.MkiWt ajir.). r.cha i lofgalomtal)r>/4&nak e/t a n>60{Al mi kezdcm£nyc/.t(ik é^ n Uudapcjti Kereskedelmi éi» IparkamnrAnál .inn.nk idejin
lajstromoztattuk. •
FigyeJmcztetünV mindenkit, rr.li kanalas pótkivil. mintáz
Orieni gyártmányt
p.ovísárolioo, mert kiteszi nugáta meg-vásárol! áru hatócápi tefoa-lalákával járó kellcmottonbó-geknek.
Egyébként n vcrienycég kis értékű vaskanalat tattalnmó t>ltkívét hoz forgalomba, inig at Oriont pótkávó dobozok értéke* valódi nlpncca kanalat tartalmaznak.
A versenycéa ellen a tíszlcííéetclcn versenyről s/^IA «xv<!nv alapjin a birói eljirást meginditotluk. \'
Orieni pótkávégyár 81.,
lluJapfH. VII.. RiVoc/l-ul IC.
3.7Í
„Kanizsa Football Club" Szövetkezet
1927. évi junius hó 8-án délután 6 órakor tartja
alakuló közgyűlését
a Központ Szálló souterrain helyiségében, melyre a szövetkezet tagjait ezúton hívja meg tisztelettel n, az előkészítő bizottság.
Tengeri, zab, árpa
Kiscsibék etetésére: kölcs-kása, lengerídara, egész kisszemü tengeri Madárcleség: Kevert madárétel, himozott-zab, fénymag, kendermag, édes-repce, saláta-mag, tökmag, napraforgó mag stb. kapható:
Ország és Widder
magkereskedés ében Erzsébet-tér 10. (Birósíg melleit;
OonTrérot|
Pllsséroz
Értciitem Nagykanizsa és vidéke mélyen Usiteti hölgyközönségéi, hogy a legújabb plissé-modellok megérkeztek. — Pllssérozást, gouvrérozást olcsón vállalok.
Tisztelettel VARGA NÁNDOR
rch.tt.tS, t»inot4-vSllalaU Hagykanlzaa, Hunyadi-utca 18.
aydjrólelep: Kizlnezy-utci 6.
restét
Cózmosas Tisztltái
Legújabb
angol énekbetéttel, modem táncok nagy választékban.
Angol gyártmányú
D ECCA
gramofon kapható
Fischel Fülöp Fiai
diuh^iában.
Állandó, ótztzerQ é» Dgyta
rekllmozásmindeneyJri-. kereskedelmi-, ipari-vállalatnak, üzletnek a lelke, rugója, az éltető eleme. Hogyan, hol és mikor hirdethető
a Ic/.siiccrescbtxn, legjobban és legol-cióbban, megtudható
LEOPOLD GYULA
htrdctó vállalatinál
BUDAPEST, Yn., Erzsébet-körnt 39.
ahol kiváló szakértelemmel több, mint 30 éves tapasztalattal, odaadó lelkiismeretességgel és páratlan pontossággal eszközölnek hirdetéseket és reklámokat az ómjcs budapesti, vidéki is külföldi lapokban és naptárakban.
"Mr
Költségvetések és - TelefoiJ tervezetek lnuv.nl J. 121-55!
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Ofenbeck Károly.)
67. évfolyam, 127. szám
Nagykanizsa, 1927 junius 5, vasárnap
Ára 16
fillér
ZALAIKOZL
POLITIKAI NAPILAP
t «■ IhjaMwlil FM & b.
ihKMaJadyHLlí.
Felelős szerkesztő: Bar bari ts Lajos
bUnubu-Ukfca: K«taU Tt. mim. EJÍtiietési ár* <£y bóra 2 (K»«ó 40 ffik
MAGYAR PÜNKÖSD
Vcnl Sande Spíritusl
Jöjj el Szentlélek Úristen és erősítsd meg a ml lelkűnket hitünkben I

A tegnap gyásza és a ma ünnepe egymás mellé kerültek a naptáron. Dc elérkeztünk odáig is, hogy egy harmadik fogalomnak helyet kérjünk e nevek mellett.
Levéltük a gyászlobogót, letörülte a busmagyar a fájó emlékezés könnyét, ünnepi ruhába öltözteti leikéi-testét és várja a Szentlélek Úristen eljövetelét galamb és tüzesnyelvek képében. Eljövetelét, hogy acélozza a hit erejét, erősítse a lelki elmélyülést \'
Reggelre már a tegnapé ismét egy esztendőre a nemzell gyász és a perzselő junius vasárnapján az egész világ piros pünkösdre változik. A templomban és utánna áldoz a hit az Istennek, ünnepet ül az ember az egyháznak. Mert az egyháznak van karácsonya, mikor az Igazság megszületik, van nagypéntekje, mikor az Igazságot megcsúfolták, megölték, van húsvétja hogy a megfeszített Igazság feltámadjon és van pünkösdje, az Igazság mennyel megdicsőülése.
A magyarnak, haj! hosszú idők óta nincs egyebe, csak könnye Írva az évek sorában. Egyetlen kis mécsese pislog a sötét, virradni nem akaró éjszakájában: a reménység.
És ml a reménysége? Visszakapni az elsarcolt ősi földel? Visszaszerezni vérrel, amit vér nélkül vettek el?
Sem igy, sem ugy nincs kilátása egy emberöltő távolában, ha a históriai folyamatban előre nem várt események nem következnek be.
Azonban a lassú lábraállás napjaiban fokozatosan aktuálisé lesz velünk, bennünk a békeszerződés rivízlója.
A magyarság háborús szerepe nem szorul sem Kék, sem Fehér Könyvek diplomatáinak magyarázkodására. Nincs miért rehabilitálni bennünket. Nem voltunk bűnösök semmiben. Legfeljebb igen becsülelesek, amit az után-nuiik következő nemzedék bát-
ran nevezhet bűnünknek, ha szétdarabolt országunkban kevés lesz a szűkre szabott falat kenyere. De ha nem voltunk bűnösök, miért Ítéltek el? Miért Ítéltek halálra (mely csak rajtunk és a szívósságunkon mullott, hogy nem teljesedett be)?
Nem uj kérdés s a feleletet, a régit, nem Is várjuk. Ha ezelőtt hét esztendővel a trianoni palotában a zöld asztalnál nem lehetett a diktálókat, legalább engedékenységre bírni telhetetlen kapzsiságukban, legkevésbbé lehetett később, mikor régi határainkon az uj gazdák birtokba tették magukat oly könnyű áron. Minden erőfeszítés azóla meddő maradt, minden jajkiálllás a pusztába elhangzott s»ó sorsára jutott és siket fülekre talált. Rákövetkeztek a magyar népre a megpróbáltatások napjaiból évek és ebből — hihetetlen — épen a tegnapi nappal vonszolja a nyolcadikat.
A háború ulánl káoszból szétdarabolás, ebből újra káosz lelt. Erőtlenül birkózó kormányok után hivatott vezér kezébe került a nemzet irányítása és ma már a megkönnyebülésnek egy óvatos, halk sóhajával nézünk visza-sza a magunk mögött hagyott nehéz, hosszú útra.
De vájjon elég-e nekünk a lalpraállás a leterilésből ? A gazdasági hajnalodás .1 letargia-szerű kényszer-tespedésből? Nem állunk-e a megerősödésnek azon a szintjén, hogy a világ felé fordulva egy uj szót dobjunk a nemzetek nagy emberközösségébe.
Revíziót I
Revíziót a magyar békeszerződésben !
Nem nyugszunk meg soha Trianonban, revíziót követelünk, mert ma még nincs erőnk ezt az egész szenvedés-komplek-szumot megdönteni.
Ma, egy szent keresztény ünnepen az egész világ pihenő csendjébe belezugunk egy szót: revíziót !
Követeljük, hogy az elleneink által sokat hangoztatott emberi jogok nevében, vegyék elő a már tnegkövesedésre szánt trianoni békeszerződés okmányát
és revideálják a törvénnyé kényszerilett diktátumot. Reperáljanak a csonkiláson. Lökjenek egyet ezen a szerencsétlen, élni akaró nemzeten egy jottányit előre a haladás, az egészséges élet felé azzal, hogy revízió alá veszik a történelem legnagyobb, legégbe-kiáltóbb igazságtalanságát.
Revíziót emlegetünk pünkösd napján, mikor a hit megerősítve él bennünk, hogy az Úristen nem hagyja elveszni az ő népét. Revíziót sürgetünk itt a végeken, meri tudjuk, hogy csak ebben látjuk a jövő életfeltételeinek emberhez méltó teljesedését.
Ezt az idegen szót tegyük mindennapi igévé és kiáltsuk világgá, meri csak ez lehel biztató reménységünk a sivár jö-
vőben, amelynek útjára kél a magyar iíjuság és amelynek útját elhagyni készül egy rossz korban emberré lett agyonhajszolt fáradt ember-had.
Egymásmellé tettünk két Idegen szót. Trianon és revízió. Egyikből elég voll, a másik jöjjön.
Ma elpihenünk két napra. A Tegnapot meggyászoltuk a Mát megünnepeljük, de maradjon gondolatunk a Jövőre. Maradjon energiánk követelni a békeszerződés revízióját.
Ne legyünk Pató Pálok. Az ezeréves földről nem mondunk le soha, de fegyer és lehetőség hijján fennmaradhat még egy kisebbik rósz a meglevő hely-zelnél: Trianont revidiálnl.
Urbán Gyula
Pünkösd utáni reggel megkezdődik az osztrák postások sztrájkja
Bécs, junius 4
A kancellári Irodíbin é|fíl mán egy óráig folytak a közvdió tárgyalások a szövetségi kormány és a szitáikra készülődő poslaslkalma-zoltak mcgbizoltal között. A tárgyalások éjfél után eredménytelenül meg-
szakadlak. Az utolsó dönló tanácskozást ma délelőtt kilenc órakor tartiák. Ha megegyezés nem jön létre, ugy a postásszlrájk pünkösd utáni reggel bal órakor megkezdődik és egész Ausztriában megszűnik > tele-főn-, távíró- és postaszolgálat.
Nem sikerült koncentrációs kormányt alakítani Romániában
A király állapota Bukarest, junius 4 A király már annyira erőtlen, hogy külföldi utazásáról le kell mondania a közeli királyi nyaralóhelyre érkezve már alig tudóit leszállni uutó|ától.
Avarescu tábornok miniszterelnök ma este magához kérette a pártok vezetőit és megkisérelle egy koncentrációs kabinet megalakítását. Az értekezleten csak a nemzetlek és az
egyre aggasztóbb
antiszemiták képviseltették magukat. Bratianu, Lupu és Maniu kimentették lAvolmaradisukat, hivatkozva arra, hogy semmiképen sem vehetnek részt olyan koncentrációs kormányban, melynek éién Avarescu áll. A megjelentek ls megtagadták Avarescu erre vonatkozó kívánságát.
Avarescu bukása ezzel végleg el-döntöllnck látszik.
Egy amerikai repülő megint nekiindult az Óceánnak
New/ork, junius 4 Chamberlain amerikei pilóta .Columbia" nevű gépén, miután péntek tsi startját elhalasztóiul, egy szombat reggeli próbarepülés után Ntw-york Long lslaudl-i repülőtéren dél-élő t 10 órakor felszállón, hogy megállás nélkül tegye meg az ulat az Óceánon ál az európai kontinensre. Utjának végcé\'jál a repülés! rondező Bellanca rcpüló-lársulal liiokban tartja, dc az valószínűleg Róma, esetleg Berlin, amivel Chamberlain túlszárnyalná távolságban Undberg
kapitány sikerét is.
Páris, lunius 4 Ltndberg kapitány szombaton reggel, miután a francia \' földrajzi táisiság utoljára 100 éve adományozott aranyérmét és Pilis város aranyérmét ünnepélyes külsőségek közt átvette, az Amerikából érte jöll .Memphis" nevü csatahajón visszaindult Washingtonba.
Ncwyork, iunius 4. (Éjszaka! ridió-jelentés) A Columbia repülőt ma déli 12 óra 12 perckor a kanadai mezők felelt látták elszállni.
ZALA! KÖZLÖNY
1927. Ituitos 8.
A Katolikus Legényegylet jubiláris Ünnepsége
N\'agykaoliM, junius 4
Mini megliluk, a nagykanizsai Kstolikus Legényegylet holnap, Pltn-)Osd héllóti Oli meg fenoállásáuak 25 éves évfordulóját, amelyen n Csonkaország Összes leslvéregvlelel, legtöbbjük zászlóik alalt résztvesz-nek. Mi, vasátnip délulán egy per-maneos bizottság az állomáson fogadj! az érkezó vendégeket, est; i/a9 órakor Ismerkedni esi az egyletben. Hé Mii délelőtt 10 órakor Qnnepi nagymise a fetsőlemplomban 11 órakor díszközgyűlés a városháza közgyűlési termében, a mér közölt piogrammal. Délulán I órakur tár sasetéd a Polgári E;ylelb:n. Esle t/z9 órakor díszelőadás a P.lgárl Egylet nagytermében, ulána tánc.
A Katolikus Legényegylet 25 éves mul\'ja alalt oly hervadhallan érdemeket szerzett a falai iparosgene-ráció.iak vallásos és hazafias stéliemben való ncve\'ése körűi, hogy jubiláris ünnepe Nagykanizsa város közönségének is ünnepe. A város közönsége Onm gát becsüli meg a jubileumi aonep\'égeken való minél tömegesebb részvételével.
Vakmerő botörést követtek el az Arpád-utcában
Bezárt lakásba hatolt be a tolvaj, aki ékuert, ánusiil és pénzt lopott el A readórsíg nyouában van a tettesnek Nagykanizsa, juunis I
A nzpokban megjelent a rendőrségen 0odor Sándorné A pid utca 27. szám alaui lakos, aki pinaszt tetl Ismeretlen tettes ellen, hogy be-zári lakásába junius 1-ifl máscdikára virradó é|jel betört és onnan ékszereket, tobb leprdől és készpénzt lopott el. Így elvitt a beiörö I biil-lláns gyürül, I ar.iny nyaklárcot, 5 drb. lepedőt és 30 pengő készpénzt.
A rendőrség a bevezetett nyomó zás során megéllapilolla, hogy míg a károíu\'l asszony el voll utazva vidékre országos vásárra, a beiorő szerdán éjjel meghatározatlan Idfben az utcai kerítésen átmászott, fejszével felfeszítette a lakás a|la|át, behatolt a beliö szobába, ahol (elforgatott mindent. Már minden ruhaneműi kidobált a padlóra, mikor a szekrényben megtalálta Gjdorné ékszereit és 30 pengő pénzét. Ezeket és még az ot lepedőt Összeszedte az\'áo. nyugodtan, mint aki dolgát jól végezte, odébb állt.
A nyomozás erélyesen megindult és remény van arra, hogy a telte* rövidesen kézrekerűl.
A köpenicki kapitány kisebb kiadása Nagykanizsán
Hogyan lehat ma munka és fáradozás nélkül gondtalanul élni A gáláns „url embei" már belekkel ezelölt te iont a kanizsai detektívek éber ügyeimének és szemmel tartották és f gtcliék öl, azonban Idő
Nagykanizsa, junlus 4 Nagy lellünéit kellett a rendkívül forgalmas pi.icon tegnaprlótl reggel, hogy a nagykanizsai államrendőrség egyik dclekiivje egy jó mrg|elenénO, uriasan öllözOU férfit kísér ama bizonyos komor épület felé, melynek nehéz I0lg)fsa|la|án tul szuronyos fogházőr engedi be selgoru igazoltatás ulán a lálogalói.
A letaitóziatoll err.ber Hlez János 27 éves pincér, szigetvári laiosvot\', aki hossiu Időn át állásnéikol lévén, Nagykanizsára jön. hogy állás u\'án nézzen. Recznik Nagykanizsán ro konal vannak és u«y gocdolia, hogy talán e réven ko.-.yebben- tud el-helvezkedni.
Ricz Jlnos, akinek htlározoit fellépje és kellemes kalie|e van, Nigy-kanizsin különös ,uri éleire" határozta el magát. Ivott, mulatóit, kávéházba járt, hölgyeknek udvarolt, költötte n pénzt.
köibrn feljelentési tettek a |ómodoru és pesti svádtval rendelkező ffatal-c-nber ellen és Igy kiderüli, hogy Ricz János amolyan Köpenicki kapitány szerepel töllötl be — persze kisebb kiadásban U l módon élt, a Szatvas-szilloáában étkezett, nagyúri allűröket jáisio\'t. de elfelej\'elt fizetni.
Amikor « Srarvasból kitették a szűrét, a .Koroná" ban folytalta. — Megrendeléseket csinált, de amikor fizetni kelleti, a Szaivas-ban alkalmazott módszert használta. Az egyik ismert IngailankOzvci önéi földbirtokosnak adta ki magái és ingatlan U\'án érdeklődőit és a hiszékeny em-b-ren .erei vágott". Igy ment ez en gross, mig a rendőrség rá nem lelte a kezét és átadta tcgnipelóll az ügyészségnek.
A nagykanizsai Önkéntes Tűzoltó Egyesület újjászervezése
Nagykanizsa. Junlus 4
A vánul k\'pvise\'ólcs ület utolsó költségvetési l--rgyalá,án Igen Iowu vila tárgyát kép.\'zfe a vároa mai lürbl-ton-ága, sót Knortzer GyOmy kormánytanácios, akkori lüzol ó fó-psrar.c-nok egyenesen lanhatailsn-n>k jelen-c\'ie ki a mai helyzetei. Sokak hoizásiólára u\'án Bazsó Józsit bejeit nlelte, bogy az Ipartestület magáévá fogja lenti a városra nézve oly fontos probléms megöl-dts\'.t és i testület fiatalabb kaiona-vlstlt tagjait fogji felszólítani az Onkénles Tüzolió Efy .-lűlei müködö taujdl soiába való briépésre.
E\'en célt kivánla srotgá\'ni az első turnusban mes jeleni 40—50 katona-viseli Iparos péntek estére tfrlént 1 meghívása. J).- megjelentek a város I résiéiól dr. Sutiján Gyula polgármester. dr. Králky l-.lván fó|egvzó, az 0 ik. Tűzoltó Egylet résiéról . Knortrer György kormánytanácsos . cloök és t. b. főparancsnok, Fény-\' vési scgéd\'íszt kisérelében, Unger \' Ullmann Elek százados és mások I Bazsó elnök Ismertette az okot, ami | öl arra Indította, bogy az Iparosokat ilyen 40—50 es turnusokban értekezletre bivji meg. Vázolt i mily nemes feladatra vállalkoznak mindazok, kik mint működő tagok belépnek a testületbe. Egyben megkéli Knortzer kormánytanácsost, mint vá-r
ununk tOzoliósfgának megteremtőjét, Ismertesse, minő kötelezettségeket ró a testületbe való belépés. Rés»lec*en f.jtegelte, hogy az Ideális állapot az lenne, ba elegendő hivatásos tűzoltóságunk lenne, de mivel a város háztartása illetve pénzügyi belyzelc ezt ma még nem engedi meg, ezt a bltnyt az Onkénles tűzoltóságnak kell pótolnia. B:jelentene, hofy oly bánvu lépéseket telt, mely szerint az önkéntes tűzoltók szolgálataikért kárttritést fognak kap nl, egyenruhával lesznek ellátva s etyéb kedvezményekre Is számíthat-halnak. Dr. Krátky István fó|egyzó Is ilven értelemben lett kijelentéseket éi az Időközben megérkezett dr. Sabján Oyula polgármester nemcsak hopy megerősítette az ilt felsoroltakat, Inneni bejelentette, hocy már el is rendelte tgy szabályrendelet megtervezését, mety ezt a kérdést radikálisan meg fogja oldani.
Többek közöli Itlzolló adó, mely alól az Ont. lüzollók 1:1 lesznek mentve, a tűzbiztosítások utáni lile-lék, a nem bizlosiloll htzakra külrm lenr.e klvclvc járulék. Egyben még még kijelenieile, hogy az Onkénles lű.-ollók baleset ellen biztosítva lennek, gyermekeik Iskola- ovoda dij elengedésére számíthatnak. A megjelentek közül már ez alkalommal 21 en vállalkoztak a belépésre.
IdöjArái*
A nagykar.li uil t»ctoor"loglal megfigyelő jélenWae: Szombaton a Mnétték-Ifi Keaiel 7 érakor déiuUn 1
órakor +307. elír 9 er.kor i 24 3.
ftlMtet Retnel kevénbbé felhís. délben tiszta, este kevésbbé IcltlOs égbolloral.
A Meteorológiai Interct K\'enléK «it tini ai idóliráabin yiltoiii vjrhvté. rira-Uros esi és » meleg csökkenése
m nyugalom kinoae 1
Smátiós poloska- íi revarirtú találmány.
■ Inc. lobbá álmatlan áiaaaka I Aaonnal hat I PatáatStlrtt Tlaaln I K.IUmot iiagul
Számos hatósági elismerési lláztartáal Qveg ára : P l>20
Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és azaküzletben I F&raktára: TtSrSkJóaaol R. T., Budapcal, VI., Klrátr-ato* l«. uám.
SALUftTORFORRÁS
KELLEMES 17.0 0DITÖ-. OVÓüV- ÉS ASZTALI VIZ VESE, HOLVAC, RHEUm*
BLTCCEKNEK TERHES ES SZ0PTATÓ.1ÓK-■ IK NÉLKÜLÖZHETETLEN SAVOLI>6 VASMENIES
KAPHATÓ MINOtNOn.
Nagykanizsai Forgalmi Bank
Telefon: 154 Részvénytársaság
Sugár ut 2
Betétehet a legjobban gyümölcsöztet Kölcsönöket a legjutányosabban folyásit Mindennemű banküzlettel foglalkozik
Hénel Gusztáv kép-kiállitása Kanizsán
Művészi pályafulásál akkor kezd e Hénel Gusztáv, mikor a ma doml-níló Izmusok sokléle Iskolájának szatnylionlogalása még nem bírt annyi álü ő.erővel, hogy a maga kon-luzus köreibe vonja a művészi értékelmélet reális vágányain elindult magyar piktorokat. Hénel Ousztávot nem i z ditetlék mellfizikus Impresz-sziók, nem zavarták meg síüireallsla lázak. Hénel Ousztáv egyszerűen csak művész maradi éa volt bátorsága csak annak mari dnL Es Hénel OuszUvnak ez elegendő vo* abboz, hogy a mxiyar ftatómOvéazetben még a |ó időkben elfoglalt pozícióját megőrizze, sőt megerösllse. Nem nagy elgondcllsok, lélekzetál\'lló kompozíciók, merész vonalak, kiálló színek, mozgás-problémák izgatják fantáziáját, hanem a reális világ észrevétlen msiadt szépségei ter-ményekülnek soksior színié vonsl-lalan színekké a vásznain. Sok képe mintha csak kent, csak jogcím volna ahhoz, hogy megrögzítsen egy abbén mcgbuiódó kis részletet, ahogyan megfest egy hollard u\'carész-letet esik azért, hogy az ódon hld boltívei alá ragyogó .színekből (cl-rakhasson egy egesz különálló művészi élményt. A természet ai ihletője, nyugvó he\'yzetek abszolút csend|e a számsoni ereje.
0 napos klálli\'ásáruk tegnap voll a sajlóbemulalója , ámsz\'erdami cu-tornarészlci"-4n a kod színtelen színpompájában elveszó kontúrok csupa hangulatot jelentenek. G/0-nyörO perspektíva lep meg ezen a képen. A párás, ködös levegői és a tikkasztó Izzást (ezt a két végtele\') különösen mesterien rak|t lel vásznaira. Az .Arval őszi hangulat\' clirü képen a hegyi levegő tiszta, élénk szlnétlékei domináló uépaégűek. A .Sóhi|ok bldja esle" a monoton vonalak kOzé rakoll színekkel, a hld nyilás távlatával, a mozdulatlan víz tükrözésével artiszlikus erővel bal.
A ,St. Morílz-i réssiet- bavas tá|ának sárga derengése, a hő-ref ex, az éles magaslati világításhoz stílusosan kapcsolódó, szinte metszeti lineáris kidolgozás a havasok üde, ftlsa szsgál leheli magáról. Csupa friss hangulat a .Hevesi májusi reggel", a .Bírái yfelbős dunai részlet", az eraló képek. Nyomolt tónusaikkal tűnnek ki a holland városkák jellegzetes ulca-részlclei. Eeek kontrasztja-ként ragyogó színpompa és tökéletes színharmónia telizi a lárlal egyik legszebb dsrabjává a .Lovranai rész-lei* olasz levegői sugárzó ulca szögletét. A hullámzó tengerrel még c«ak kísérletezik Hénel Ousztáv, bár >z egyik silrokkős képén az érkeró hullám dinamikai erejét jól érzékel-teli. A vizek rajzaiban ísott erósebb, ahol a morgásnsk nincs ler dülele: a .Lussinplccoloi haláubáiMk" körül locsogó víztükör sziporkázó tarkaságában. Vannak azlán északról, d.-ltől aozix szerű ull képei is, ezek
Junius hó 7-én,
az országos vásár alkalmával Nagykanizsán, a Köztisztviselők Erzséb t-térl boltja mögött egy keciirakomány szép
karlsbadi poroellánárn
lesz olcsón elárusítva.
liiiaItmts fa Inti liutnk 50 -lil 70 filkm Ihfa rtii Ilii tifaitk ilijll 60-IU 70 . ItltUliré utatt ilijll 40 llllit.
AiookiTül mindenféle kávéházi, »«»• déalötéaháztartási edények kamutok
I92T (nnius 5.
ZALAI KÖZLÖNY
kisebb igényű alkotások. Széles ecset-kezelésű holland női portréi mar kása, értékes tanulmányok. Balatoni paaztelljei közül a .Napnyugta Ba-latonlellén" pazar pompával adja vissza a végtelen víz és végtelen ég mozdulatlansága felelt vibráló azioeket.
Hénel Margitnak, a művész leányának tóként virág és csendélet képei egészilik ki a szép gyűjteményt.
A kiállítás pűnkösdvasámap délelőtt nyílik meg a Polgári Egylet földszintjén és otnaponát.csűiörtök estig látogatható. A kfllönléle, mu-véstnyomoruságon élősködő műkereskedői kiállítások nagyrészt giccs-tömkelege után jólesik végre olyau tárlatról hírt adnunk, amelyei, ha szerényebb keretek közi Is, de maga a művész rendez, a saját alkotó zsenl|e és nem nagykereskedelmi kalkuláció jogán és segítségével. (bl)
NQPIHEND
Junius 5, vasárnap
Római katolikus: Pllnkösdv. Prolea-tina: Ptlnköldv. Izraelita: Sivan 3.
Nap kel reggel 4 óra 05 perckor, ayugazlk délután 19 óra 52 perckor.
Stefánia gyermeknap. Hénel Ouaztáv képkiaiü
iMsinak megnyitása a Polgári Egyletben délelótt 10 órakor. Nyitva este ivaS-lg.
Iparostanonclskolal klállilás meg-nyílása a Rozgonyi-utcal torna-éa rajztermekben délelótt Vzt I órakor Nyitva este </iT óráig.
Felsókercskedelmlsták 35 és 10 éves találkozója délelőtt 10 és Vlt I órakor.
NTE juniálisa a séukertbeii.
Városi Színház d. u. pont 3 órakor: Aranyhattyu, operett. Este pont 8 órakor: Clrkuszhercegnő, operett.
Uránia 3,5,7 és 9 órakor: A veszedelmes Kled, cowboy-tóiténet. Salambo, Ooalave Flaubert regénye filmen.
Junius 8, hétfő
Római katollkua: PQnkOsdh. Protestáns: PUnkósdh. Izraelita: Sivan 6. Sab.
Nap kel reggel 4 óra 04 perckor nyugszik délután 19 óra 53 perckor.
Katolikus Legényegylet Jubiláris ünnepségei délelőtt II és színielőadás este Vt9 órakor.
Klakanlzsat elemi Iskola tomavlzs-gála délután vrt órakor.
Hársai Gusztáv képtdáltltása nyitva este lét S-ig.
Iparoatasnonclskotal kiállítás nyitva este fél 7-lg.
Városi Színház d. u. pont 3 órakor: Clrtuszhercegnő, operett. - - Este 8 órakor: Lili bárónő, operett
Uránia 3, 5, 7 éa 9 ólakor: Az édes lányka, kaland. Bangalorl titok, vad* nyugati történet. _
Junius 7, kedd
Római katollkua: Róbert hv. Protestáns: Róbert. Izraelita: Sivan 7. Sab.
Nap kel reggel 4 óra 0-1 perckor, nyugszik délután 19 óra 54 perckor.
Hénel Oirwtáv képktállitása nyitva este tél S-ig.
Iparostanonclskolal kiállítás nyitva este tél 7-ig.
Városi Színház este pont 8 órakor-Csókról-csókra, vidám operett
H1LD JÓZSEF
épQletfa, deszka, mész, cement, stukaturnád és egyéb építkezést anyag kereskedése
■ AGYKANIZSÁN,
Király-u. 4. Telefon ISO
Életbiztosítási ügynökök, akik kamatmentes kölcsönt Ígértek nagykanizsai iparosoknak
Hogyan szerzett üzleteket a szombathelyi fiúk „titkára" Nagykanizsán ? — A titkár ar Parisból anzikszot küldött
Nagykanizsa, junius 4 Egy Ízben már megemlékeztünk arról a tiükkről, amit az „Universal" című biztosítási Intézet szombathelyi fiókjának ügynökei használlak Nagykanizsán űilelszerzA uijuk alkalmával.
Persze elsősorban a tanulatlan kisemberekre vetették kl hálójukat és sikerűit Is jó egynéhánynak port hinteni a szemébe.
Harczi Oéza és Merket Ferenc ügynökök és titkárok a kisiparosokat dolgozták meg. Azt Ígérték nekik, hogy ba náluk életbiztosítást kötnek, ügy három év múlva már annyi kamatmentes kölcsönt kapnak,
mint amennyi a biztosítás összege. AH ismeri a kisipari problémákat, ludja, hogy a tapasztalatlan emberek örömmel vették az ígéreteket és megcsinálták az életbiztosítási szerződést. A kél űgjnlk tiz rcr.db li csalás miatl kelült tegnap dr. Almássy Gyula lörvénysiéki b.ró elé. Harczi Oéza idókö.bin ParisbJ vetódötl, ahonan egy nnsikszot küldltt társának, Markel Ferencnek, aki fegn*p egyedül állt a vído\'ak oadjin.
Miután ujabb Imiusihaligaiás váll szükségessé, a törvényszék a főtárgyalás elnapoila.
NAPI HÍREK
OLY SZÉP AZ ÉLET
Sok Mond ember van tele panasszal, hogy ez az etet milyen mostoha, hogy megrontja a szenvedés, p bánat s hogy nem tehetünk boldogtik soha! Aí rt ahogy a derült, szip nyárt napra jöhet a fagy. mihelyt az ej leszull. agy jön a bánat minden örömünkre, mert — .tüske nélkül nincsen rózsaszál f ...
Pedig nem így van, — mert oly szép az elet: örömmel, boldogsággal van tele: az elet jája egyre hajt virágot, bár átsüvölt rajt a vihar szele. Azért hál semmi ok sincsen panaszra, mert a letel megfordítva all: a boldogság jöleri bánatunkat, .a tüske mellett olt ó rózsaszál!
Zigiay Árpid
— A polgármester budapesti Htja, Megemlékeztünk arról, hogy a Varosok O/szágos Kongresszusán Nagykanizsa város képviseletében dr. Sabján Gyula polgármester részi vesz. A polgármester budapesti ulja alkalmából a további kórházfcjlesz-tés és a klslakásépitésre szükséges hitel tárgyában Is eljár az illetékes minisztériumokban.
— A keresztényszocialisták tiltakozó gyűlése. A nagykanizsai keicsztényszociali8ta párt szombat este fél 9 órakor a Keresztény Oit-hooban nagy tiltakozó gyűlést tartott a trianoni országrablás ellen, amelyen a nagytermet és a mellékhelyiségeket ts teljesengbelöltótte az érdeklődő közönség- Dr. Bakoss Oéza pártelnök nagyszabású beszédben rá-mulatolt a trianoni békeszerződés következményeire, amely pusztulásra ítéli a kulturnemzetek egyik legéletképesebb és legfejlettebb kuliuráju nemzetét — a magyart. A tiltakozó gyűlés Impozáns módon, méltóságteljesen folyt le.
= Három Igaz szó: Bruncslcs bora Jól
— A Kath. Legényegylet tagjaihoz. Felkéljük a Nagykanizsái Kalh Legényegylet pártoló és rendes tagjait, hogy hiifOn fii 10 órakor az egyesületben teljes számban megjelenni szíveskedjenek. Elnökség.
— A Fűtőház! Kézművesek Vegyeskara a Margitszigeten. H.:iiőn a budcpestl Margiisngetcn szerepel a nagykanizsai Fd.öházi Vtgyeskar Rácz Jlnua főkántor, karnagy veze:ésével.
= Fegyvergyári Stovr slrapa kerékpárnál a váza belső és külső mollal van ellátva. 6 éti jótállási Welner flépáruiis, Csongery-ul 2.
— Építtetni szándékozók értekezlete. Mindazok a ielek-tula|do-nosok, kiket az OFB házhelyekhez juttatott és házat chajlanak építeni, pünkösd vasárnap délután saiat érdekükben jelenjenek meg Horváth Ferenc (Teleky-ul 43 sz.) vendéglőjében a kaposvári építkezési ajánlat és igények megbeszélése végett. Tisztelettel: Ágoston Flórián.
— Munkaadók figyelmébe. A Nagykanizsai Kalh. Legényegylet elnöksége felkéri az összes munkaadókat, hogy a h\'lfői jubileumi ünnepélyre egyleti taglainkat fél 10 órakor elengedni szíveskedjenek
— A Felsötemploml Egyházi Férfikar lagjal pünkösd héttőn délelőtt 9 órakor az Iparleslűlel emeleti nagylermíben szíveskedjenek megjelenni énekpróbán. Leng)el karnagy.
— Kiránduló Iskolások a Balaton körül. A győri állami Oárdonyi Oéza polgári fiúiskola 35 növendéke tanáraik vezetésével négy napos tanulmányi kirándulás keretében Készt-nelyre érkeztek. Innét Tspolcára, Badacsonyba, Tihanyba, Balatonfüredre, Vefl7ptémbe mentek.
= Zsák, ponjva, zsineg, kötéláruk, hevederek és tűzoltó felszerelések nagy raktára Hlrsch és Szegő cégnél.
Gsúz, köszvény, ischias, náthaláz, ideg- és fejfájás, valamint meghűléstől származó betegségek,
azonkivűl tag- és Izületi lájdalmak, influenza eselén ezen betegségektől megóvja magát a kitűnően bevált Togal í hal. A Togallabiettak kivakszlják a húgysaval és ezáltal egyenesen a betegség gyökerét Ir.jak ki. Togal: Európa legkiválóbb orvosai és kllnikáiajanlják. Semmiféie- káros mellékhatási nem gyako ol. A fájdalmak azonnal enyhülnek és megszűnnek és álmatlanság cselén is kiválóan hrlnak. Kapható minden gyógyszertárban. Ára 1 pengő 80 fill.
FLY-TOX
fatha megöi
legyet, szúnyogot, motyt, hangyái, bolhát, poloskát, svábbogarat, tolul slb. \'
Azamerlknl Mollon Instituto találmánya. Kmborro ósállntrn voszálytolcil. l>o biztos tmlAI fórgokro ós rovar.jkrn Nem hnfiy
lolcot Hatása garantált. Ifilzlnztásvlíbnii, , KuzitaKá\'zokbnn. Uzoinukbon núlklllüz-1 hototlon - Óvakodjunk utánzatoktól. Mis 1 szert no fogadjon el. ügyeljünk a Fty-Tox Iklojtvo: FIAJ toz) névre. ■ iitCTwa«z"*t[uJuWrsl.....p r4° 1
Z Illem WdoKUitUr------------p - -
I ilusb HrinwroelMS.............P S»
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elir-utt héten 6 gyermek szilietell. Ezek között négy leány, kot fiúgyermek volt. Benkó Jtnos ács segédnek 2 leánya (ikrek), Zclkó Máriának leánya, Vigh Katalin házi-cselédnek lia, Farkas Katalin házicselédnek leánya, Düh János földművesnek fia. — Házasságot kötött 5 pár: Kondor Oyőrgy kereskedő Sommer Juliannával, Németh László szobafestő-segéd Gáspár Qizellával, Ács János földműves Bontó Máriával, Kálovics László cipész-segéd Némeih Máriával, Popovics Lajos vaskereskedő segéd Tillinger Erzsébetlel. — A halálozások száma 16 volt: Heisler Samuné Neumann Julianna 67 éves, tüdölob; Bocsor
Íaoka 3 napos, ránggörcs; ozv. fomaslcs Lászlóné Gollei Anna 64 éves, szeivi szívbaj; MolvarecxJenő lővizsgáló kalauz 48 éves, gyomorrák ; Horváth lslván gépész 47 éves, tüdőtágulás; Sipos Károly m. kir. honvéd 24 éves, szivizomelfajulás; Knoll Mária napszámosnő 57 éves, szivizomelfajulás; Igri Mária 8 napos, ránggörcs; Anlal Kálmán DV. ny. mozdonyvezelő 47 éves, öngyilkosság lövés állal; Honnenwald Tóbiáa-né Schmidek Mária 67 éves, szívszélhűdés; Zlatniczky Jánosné Hart-mann Terézia 33 éves, tüdögümö-kór; Ruha Rozália 23 éves, lüdő-és bélgümökór; Ruff Mályásné Hilcz Anna 72 éves, szervi szívbaj; özv. Perget Jánosné Barabás Ludmilla 68 éves, gyomorrák; özv. Horválh Tamásué Tóth Magdolna agyvérzés; Horválh Ilona 5 hónapos, bélhurui.
= A Roykó-féle világhírű Tisza-újlaki bajuszpedrő mindenütt kapható.
— Halálra taposta a bika. Wit-mann Jlnos becsenelyl 38 éves földművest a község bikáji tegnap délután a réten felöklelte. A szerencsétlen cinber esés közben ballábát törte Sérülésével a kanizsai közkórházija szállították. — Kölked községben tegnap hajnalban megvadult a község bikája és halálra taposta Bognár Ferenc pásztort. A megvadult bika berohant a községbe, az emberek rémülten meneküllek előle, majd az egyik községi lakos revolverrel agyonlőtte.
BP.TEUFQMj
ÉRETT NYUGAT INDIAI BANAN
lEfSOiönnTftpirtifK
ZALAI KÖZLÖNY
1927 lurtlui 5
PÜNKÖSDI TÁJÉKOZTATÓ
Pünkösd két ünnepén, hogyha unatkoznál, Nehogy lefeküdjél és olt elaludjál; Kapd össze magadat — menj Amerikába, Mister Kamin l-\'erkó rózsás udvarába. Nt egyedül menjél, vidd ki a családod i Ha ezt mcgcseUKSzed, soha meg nem bánod. Meg Jogod majd látni, mily szép ott az élet, Az egész családod szívesen lesz véled. Zeneszónál ehetsz százjéle iizsonát: Sajt, szalámi, tará. lejjel, hagymát, Rántott csirke, borja szelet, saláta ; Az embernek szinte csorog a nyílta. Ihatsz hozzá jéghideg sört, avagy bort. Kinevetsz ott minden orvos-projesszort. F.ttél-ittát, énekelsz is. mag)vrdsat. zengőt S alig tesz ki ceched egy-két ezüst pengőt.
= Eljegyzés. Kremliét Ernő O/Sr és GrOnwatd Mancika Pacsa jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.)
— juniális Lnzsnakban. A nagykanizsai kereskedelmi alkalmazottak Világraszóló juniálisi előkészületeket (olytatnak, amivel Összes eddigi hasonló rendezéseiket fiiul akarják mulnL Az előjelekből Ítélve cz sikerülni is fog nekik. A juniális junius 12-én lesz a tazsnaki parkban, külön olcsó autóbuszjáratokkal Nagykanizsáról. A sokféle verseny éj szabadtéri trlfln kívül a színtársulat művészei és a Vjs- és Fémmunkás Dalárda is közreműködnek.
Valódi angol szövetből I
nri ruha csakis Sfirlol Zsigmond jzabómesterné I Nagykanizsa, Főút 5. szám.
=. A M. Kir. Állnmsorsjitók sorsjegyeit a társadalom nagy szeretettel karolja lel, meit olcsóságával lehetővé testi, hogy mindenki megveheti és ezí\'lal igen sok emberbaráti intézmény nemes céljait elősegitheti. Az államjorjjáték jövedelmét ugyanis a NSpjóléU Minisztérium kőíhasznu és Jótékony célokra lorditja éB Igy mindenki, aki sorsjegyet vSsáról, nemcsak a maga szerencséjének eséiyeit\'siolgálja, mert
2 pengéért tóbb mini 3Ó.00Ü pengi kész-pénit nyelhet, hanem a szegénység és nyomorúság enyhítéséhez is hozzájárul Az államsorsjátékot a székesfővárosi Pénzügy, igazgatóság rendezi — Hutás okvetlenül junius 30-án.
= Házasság Kondor G/örgy és Németh Juliska házasságot kö\'öt-tek. (Mindéit külön értesítés helyett.)
= Megnyílt a VII., Nemzetközi Automobil-kiállítás. Szombaton ünnepélyes keretek közöli nyitotta meg József főherceg tábornagy ur Ö kir. fensége a VII. Nemzetközi Automobil-kiállítást, mely Impozáns méreteinél fogva méllán vetélkedhet bármely hasonló világvárosi kiállítással. Olt látjuk felsorakozni a legnevesebb világmárkákal, a legszebb és legújabb typusokkal. A ragyogóan tündöklő minta-alvázak, a legelegánsabb fura-modellek a pazar elegan-cláju limousinekkel váltakozva gyönyörködtetik a szemlélőket. Különös feltűnést keltenek az Austró-Dalmler kocsik, melyek közül egy pazar kiállítású túrakocsi és az utolsó időkben oly sok babéri aratott verseny-typusnak egy modellje ejti bámulatba a közönséget. A kiállítás, amelyet az Aulomobilcluo az Automo-bilkereskedök Egyesületével karölive a megszokott gondossággal rendezett, bizonyára hozzá fog járulni a hazai automobilizmus további fellendüléséhez.
ea« Három Igaz szó: Bruncsics bora jól
— Elemisták junlállsa. A keszthelyi elemi iskola pünkösd hétfőn a városi erdőben, az erdészlak mellett jótékonycélu juniális! rendez Keszthely társadalmának részvéteiével = Kerékpár .London" gyártmányú teljesen feli zerelve, 175 pengő. Kerékpár gumniik, alkalréazck, carbid legolcsóbban kapható Szabó Antal sportüzlelében.
— Magyarok zarándoklása Lour-dc>ba. Az Országos Katolikus Szö-veleég julius 6 án indit|a útnak Budapestről louidesi zarándoklatát, amely érinti: Postumiát, Meslrét, Milanói. Oínuát, Ventimigliát, Marseil-let, Tarasconl, Tculousét és julius 9-től 14-ig tartózkodnak a magyar zarándokok Lourdesben. A lourdesi tartózkodás alatt, akik óhajlanak, kl-rándu\'halnak L\'.qtieilióba, Biaritzba, vagy Parisba. Lourdesbói julius 14 éti indulnak vissza a zarándokok és visszautazásuk alatt érintik: Marscil-lit, Nizzát, onnan kirándulnak Mo-nacoba, majd Qánuán keresztül Pá-duát és Velencét érinlik és Nrgyka-nizsán át jutius 21-én indulnak visz-sza Budípcstre. At ulazás részvételi dija III. osztályon 300 pengő, II. osztályon 500 pengő. Jelentkezési határidő legkésőbb junius 10 ig az Országos Katolikus Szövetségben (Budapest, IV., Ferenciek-tere 7. 111. léocső I emelet 8. Tel fjn: JJzsef 454-41). A részvételi dijakban nenn-foglallaiik Butiapesllöl és vissza gyorsvonalu szabadjegy, teljes ellátás és lakás.
= Hegyi Lajos Budapest, VII, Király utca 67., 32 év 01a fennálló hirdetési iroda pontosan közöl utólagos fizetéssel az igazoló példány elleuében a fJvátosi újságokban házassági híreket, családi eseményeke! és gyászjelentéseket eredeti kiadó-hivatali árakban (minden felár nélkü .)
= á Fegyvergyári Stevr kerékpár az egész világolt vezeti ffeiner Gépáruház, Csengery-ut 2.
■egköDnyitett MM feltileltkkelj
készit uri ruhát SOrlai Zsigmond sxabómestcr Nagykanizsa, Főút Kototu »«ino<i» n«u*tt|
«=» Eljegyzés. Fen) vesl Lásxló Nagykanizsa és Birken Mancika \'Dl lös jegyesek. (Minden küiön értcsi -lés belyeU.)
— Influenza, torokgyulladás, tű-döcsucshurut, az orr és garat clnyál-kásodása, a fül és a szem megbetegedése esetén gondoskodjék arról, a gyomra és belei a természetes .Ferenc József" keserűvíz használata által többször és alaposan ki-tisztittassanak. Közkórházak főorvosai megállapították, hogy a Ferenc József vit orbáncnál és más lázzal jiró ragályos betegségnél is a szenvedő emberiségnek nagy szolgá\'alot t^z. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fQszerQzletekben.
= Három Igaz szó: Bruncsics bora jó I
= A Nagykanizsai Forgalmi Bank R T., amely eddig a „Mercur" Váltóüzlet R. T. affiliaciója volt, amint megbízható forrásból értesülünk, érdekközösségi visronyt létesített az Angol Magyar Bank R. T.-al. A Nagykani\'ssi Forgalmi Bank R. T.-nak az ország egyik legelőkelőbb intézetével való ezen kapcsolata az intézet erős fejlődését fogja eredményezni és a helyi pac Jelentős eseménye.
Elárusítóhelyek t Eppinger I. és Fia fa-, cement ti egyéb építési anyag kereskedése. Nagykanizsa. — Lázár József fa kereskedés, épitést anyagok raktára, Keszthely. — Szatucsek János fakcrcskedés, cement- éa műkőgyár, Komárvárog. — Sommer Sándor gabona- és terménykereskedés, Zalaegerszeg. — Mosonyl Artúr gőzmalom, fűrész- és villanytelep, Zalaapáti. — Mosonyl Henrik fakereskedő. Zalaszontgrót.
— Kútba befulladt egy rlnya-kovácsi ember. Junius 1-en Hozsa Bertalan Sándor rinyakovácsi lakos a Csermán szőlőhegyen feleségével dolgozott. Munkáját félbeszakítva a közvetlen szomszédos Filotds Diniéi kútjához ment vizet meríteni. A viz-huzás életébe került a szerencétlen embernek. Ugyanis a 24 méter mélységű kut hengeres, amikor a veder fölért, a kereket nem erősilette meg az erre szolgáló lánccal, hanem mindjárt benyúlt. A kut mellett levő nedves talajon Hozsa lába megcsúszott és a vederrel együtt a 24 méter mélységbe zuhant és meghalt.
= Repceponyvák, kazal és géptakarók minden méretben saját varrodánkban készülnek gyári árakon Hirsch és Szegő.
— Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
=» Fehér- és ajourhimzésre a varrógépen teljesen ingyen tanítja meg vevőit a Singer-varrógép részvénytársaság Nagykanizsa, Pő-ut 1.
i,egujabb divat szerinti mi ruhátI
kizárólag angol szövetből készít S6rlei Zsigmond szabómesterI Nagykanizsa, Főút 5. szám.
— a világhírű pfaff varrógépeken
készült modern csipke és pamutmunkák, valamint azsur, virág, madeira, richeliea, áttört himzések és cndlizés mintái megtekinthetők Brandl Sándor és Fia cégnél, Deák-lér Z Vevőinket díjmentesen Unitjuk hímzésre 1
= 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátóit ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társaság Nagykanizsán Fó-ut 1.
1
rencsen |eplic
zlovenszko) természetes hőforrásai és iszapfürdői
ml kdizvényi. istiiasl
csodá8 hatással gyógyítanak.
Pcnsto 40 Kí-tól. Információt nyújt: Sipos Andor Nagykanizsa, Bő hm Antal Nagykanizsa, valamint a fQrdSigaxgatóság.
Nagy pünkösdi cipovásár
Miltényi Sándor és Fia
===== cipőárullázában -
Minden idénycikk a Iegjutányosabb áron kapható.
Chamberlain megsebesült egy autó-karambolban
Londoni jelentés szerinl Chamberlain külügyminiszter aulója nekiment egy üzlet kirakatának és azt belőrle. Chamberlain könnyebben megsebesült.
Kitüntetett polgármester
Budapest, junius 4. Horthy Miklós kormányzó Magos Qyörgy Debrecen vátos polgármesterének a másodosztályú érdemrendet ödományozta.
Ujabb letartóztatás a klinikai panama-ügyben
Budapest, Junius 4. A rendőrség a klinikai szállításokkal kapcsolatban letartóztatta Slmonyl Kíroly vaskereskedő segédet, akit ma álsztllitoi-tak az ügyészség fjgházába.
Agyonlőttek egy szovjet-kém tábornokot
Berlin, |unius 4. A covnól haditanács halálra llélle Leszezinszky tábornokot, a hadvezérség volt főnökét, aki a szovjet részére kémkedett. A tábornokot hajnalban fóbe-lőtlék.
fővárosi iiabásl Mi miül
Sörlol Zsigmond
szabómesternél Nagykanizsa, Főút Koroai uilkrfa adMt
I0Z8ÓSZIKIÁ2Ü
Uránia vasáinap 3,5,7,9 órakor A veszedelmes Fred, cowboy-történet 6 felv.-ban. Főszerep :t játssza: Fred Thomson és csodaparipija Silver King. Salambo, Quslave Flaubert örökoecsü regínye lilmen 6 felv.-ban. Hitfőn 3, 5, 7 és 9 órakor: Az édes lányka (Egy aranyos szöszke kis bécsi leány és egy német uralkodó herceg kalandjai 8 falvonisban. Főszereplők Imogene Robeilson és Paul Helde-tnann.
Keszthelyi Uránia POnkösdvasir-nap: Dagjin, modern |filmdráma 10 felvonásban alpesi felvételekkel. — Pankösdhítfőn: Játékos asszony, 7 felv és Strand-tündér, 7 felv. vígjáték.
HANGSZEREK!
Icibamiiftilt F I7S-W Hegedűk „ 515. UariiM .. ID\'ÖB. SÍM „1175. Gitáralífü . 13*28 „ itsttl&Jtwi „2ltl.
• tb. itb. Z
. Közvetlen szillitás 1 gyártást lorrlstMI 14.000 elírmerö levél I KülOn mai osztálytKárje levelezőlapon (melyreKSf. bélyeg ragasztandó!) képes tőArJegyzé-künket, melyet díjmentesen küldünk.
BtaniX £8 HEEOLD Hangszergyár,
KUNOENTHAL 1483. szám su„omázl
1927 junlus 5.
ZALAI KÖZLÖNY
Menekültek ügye
liU: SiOrtMT Jóuel m. Ul. kormánv-ÜMnmo*. a Magyar NenizeU Szövetség aleloóke.
A békeszerződések nyomán keletkezeit számtalan súlyos baj, nyomasztó és kinos kérdés között egyik legsúlyosabb probléma a menekültek Ugye, melyben politikai, szociális és gazdasági kérdések kapcsolódnak Össze.
Ismerem a már évek óta megszüntetett Menekül/agyi Hivatal három évi működéséről kiadott Jelentését. Ez a jelenlés lelkiismeretes objektivitással világitja meg a menekült kérdési s tömérdek adattal számol be arról a gigantikus munkáról, melyet az Országos Menekült-agyi Hivatal végzeit. Minden elismerés kevés annak a valóban ember-Iclelti feladatnak értékelésére, amelyei az összeomlást, forradalmakat, kommunizmus rombolásait s a megszállást köve ló rettenetes időkben a Menekültügyi Hivalal — kezdetben élén gról Bethlen Istvánnal — végzett. Azzal, hogy a megszállott területekről egyre özönlő menekültek nagy tömegéi ugy Igyekezett beolvasztani az ország lakosságába, hogy menekültl minőségük megszűnjék, lel nem mérhető veszélyt hárított cl a nemzet feje felől, mert egyrészt megakadályozta azt, hogy a meneküllek érthetően felzaklatott lelkű tömege kalandos-célu szervezkedésekbe bocsátkozzék, másrészt visszatartotta őket áltól, hogy nemzetellenes szervezetek karjaiba dobják magukat.
A Menekültügyi Hivalal jelentésével kapcsolatban közölt statisztikai láblázai 1918-19-lg 35000 menekültet mutat kl, de a jelenlés maga Is beismeri, hogy ez a kimutatás hiányos, mert Menekültügyi Hivatal megszervezése előli betelepüli menekültek nagyrésze és a később be-özönlöllek közül is sokan, akik más osszeköttetetéseik révén találtak elhelyezkedési, elkerülték az általuk csupán formaságnak gondolt mene-küllhívatali anyakönyvezést. De nem teljes a kimutatás azért sem, mert a beköltözés azóta is tart és az optálók vollaképen szintén menekültek. Ezek szerint a meneküllek szárnál bátran leheljük halszázezerre Is. Olyan nagy szám ez a csonka ország hétmilliós lakosságához viszonyítva, amellyel igen komolyan kell számolni, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy ennek csaknem fele tisztviselői, szellemi foglalkozást üző társadalmi osztályból es a fanuló ifjúságból: tehát a nemzet gerincét alkotó középosztályból kerül ki.
A Menekültügyi Hivatali még 1924 közepén a minisztertanács a nép Jóléti minisztérium főhatósága alá rendelte s ezzel egyidejűleg leépítette. Ez a határozat abból az elgondolásból indult ki, hogy egyfelől az államháztartás egyre súlyosbodó helyzele folytán érvényesíteni kivánt takarékossági elv s ezzel kapcsolatban keresztül vili tisztviselői létszámcsökkentés, másfelől a menekülés természetes és mesterséges csökkentése ill-ott fokozatos társadalmi berótegzódése szükségessé tctiék a Menekültügyi Hivatal megszüntetését. A meneküllek ügyét tehát jelenleg a népjóléti minisztérium egy osztálya élén Hankó Elemér miniszteri laná-csossal nagy elismerésre méltó jó-akáráltál és megértéssel intézi.
Nézetem szerint azonban a meneküllek ellátása inkább társadalmi, mint állami feladat E felfogásból kiindulva a menekültek országosan ismert melegszívű patrónusa, báró
Acrépe de chine leheletszerű finomsága.
Az elkényeztetett asszony joggal várja, hogy apró kívánságait és szeszélyeit kielégítsük, különösen akkor, ha ez kényelmének és egyéni bájának emelésére szolgál. Az ő részéről tehát nem kárhoztatandó hiúság, ha a legjobb minőségű ruhaneműre vágyik. Acrépe de chine leheletszerű finomsága minden asszony öröme és ez bőséges ellenértéke a nagyobb árnak. A legfinomabb ruhanemű vásárlásánál nem n szabad árat lekinteni, mert az ilyen k6 nyes szövedékek Igazi értéke azok tartósságától függ.
LUX-bin mosott selymek megtartják eredeti slmulékony-ságukat és szépségüket, mivel a LUX puha habjában, mely minden rostot tisztító hatással jár át, még a legfinomabb szövedék sem szenved kárt
Mossa tehát selymeit nyugodtan LUX bln, mert ez az egészen különlegesszer a legnagyobb kényelem mellett a legjobb eredményt biztosítja
LUX ncot ártalmas « kézzel
Csak dobozban kapható\'
Perényl Zsigmond elhatározta, hogy az elnökeié alatt álló Magyar Nemzet! Szóvetség kebelében meneküllügy osztályt állit fel, mely hivatva lesz a menekültek ügyét minden vonatkozásában felkarolni és lámogalni.
Bár a menekülés ma már kisebb arányú, mint volt pár esztendővel ezelőtt, de a csonka hazába menekültek elhelyezkedése csak részben következett be. A nagyobb rész, amelyik nem ludolt elhelyezkedni, évek óla legnagyobb nyomorúsággal küzd. Azok is, akik a menekülés után rövidesen elhelyezkedési találtak, főleg köztisztviselők, azóla nagy részt B. listára kerültek.
Tudjuk, hogy a kormányhalalom akaratán kívül álló okok idézték elő a B. listákat s a menekült tisztviselők ezzel kapcsolatos nyomorát, mégis a magyar államnak és a magyar társadalomnak sohasem szabad megfeledkezni arról, hogy a meneküllek a magyarság mártírjai és hogy sorsuk glvisclsctövé tétele elsőrendű
társadalmi és nemzeti feladat. Be kell vallanunk, hogy a békeszerződések aláírása előtl, de azután is az ország megcsonkítását ideiglenesnek, átmenetinek tartottuk és tartjuk, annak tartották természetesen a menekültek is, amíg reményeikéi, hitüket, bizalmukat fel nem őrölték a szenvedések és a nyomor malomkövei. Ezért amit az ó sorsuk jobbra-forditása érdekében, mai kényszerhelyzetében a hivatalos kormányzatnak meg tenni módjában nem áll, társadalmi uton a Magyar Nemzeti Szövetség és a köréje csoportosult társadalmi szervezetek segítségével kívánjuk elérni Célunk az, hogy az egész országol behálózó társadalmi szervezetek utján gondoskodjunk a meneküllek ügyeinek ellátásáról, egyfelől megfelelő propagandával, másfelől személyes és társadalmi összeköttetéseink révén.
A Magyar Nemzeti Szövetség tudatában van azoknak a rendkívüli nehézségeknek, amelyeket a mai
nyomasztó gazdasági viszonyok támasztanak, mégis programjához híven vállalkozik a menekültek ügyének társadalmi intézésére, mert tudjuk azt, hogy minden csalódás, amely a menekülteket éri, vagy a megszállott területen élő magyarság lelkében támad, egy-egy kés, amely a Magyarországhoz és a nemzeti gondolathoz való tartozandóságunk egy-egy szálát melszi keresztül, épen azért reméljük, hogy munkásságunkat az egész magyar társadalom megértéssel és szeretettel fogja támogatni.
Ha — mini az eg&z világ — mi is komolyan gondolunk arra, hogy a békeuerzödések reviziója be fog következni, fokozott mértékben kelt gondolnunk arra is, hogy a meneküllek sorsa idehaza elviselhető legyen, a megszállott területek magyarsági pedig testvéri szeretettel gondoljon reánk és Örömmel várja azt a napot, amikor Magyarország négy feló szabott ősi földje újra egybeforr.
ZALAI KÖZLÖNY
Gyóni Géza emléke
(1884—1917.)
Irta: Halász Béla
junius 2Wn lesz liz esztendeje, hogy Oyóni Oéza, a nagy világégés szomorú sorsú énekese, messze Szibériában, a krasznojarszki fogolytáborban elhunyL 1917. Iud. 27-én ■temették el logolylársai a fehér orosz mezők hősi halottját, néhány nappal előbb elhalt Mihály leslvére mellé.
Ponlosan harminchárom ével élt csak Oyóni Gíza és .dicsőséges lengyel mezőkön, kálváriákon és rabságon át elért a halhatatlanságba." - A nagy szellemeket valaki a magas hegyóriasokhoz hasonlította: megfelelő távolságban kell állnunk, hogy egész nagyságuk látható legyen. Ma már liszla történeti meglátásban áll előliünk Qjóni Qéza emberi és köl-lői nagysága. A ntogv.tr tehetség tragikuma ól is elérte: kálváriákon, szomorú rabságon ál, halálával kel-lelt megpecsételnie elhivatottságát.
Oyíni Oéza — családi néven Áchimnak hívták — 1884. junius 25-én szüleiéit a peslmegyei Oyón községben. Édesapja—Achlm Mihály evangelikus lelkm — Szarvasra, majd Békéscsabára küldi az elemi iskola elvégzése után, gimnáziumba. 1902-ben sikereden Icércltségizik s még az év őszén beiratkozik a pozsonyi theologi i akadémiára. Itt csakhamar az iffűiág szellemi vezére lesz. Egy öng ilkossági kisérlele miatt távozik a Iheologiáról. Bekerül a .Nyugalntagyarországi Híradó" szerkesztőségébe és kiadja eisö vers-kőtetét. Pozsonyból Sopronba, majd innen Szabadkára megy újságírónak. Itt éti a hábotu kitörése.
Bevonulása után Mihály bálylával együtt Przemysll várába kerül. Es itt a legendás hirti várban, mikor a „balálgép muzsikál" felelte, mikor az .iszonyú omlás"-ban hós magyar honvédek csontvázzá semmisülnek, akkor tör ki izzó magyar lelkének, érzésének vulkánja és ostorozó haraggal támad a .pártoskodók", a .vitézkedik\' ellen, híressé vált soraiban.
Az oroszok állal körülzárt várból repülőgépen hozták haza .Lengyel mezőkön, táborlúz melleit..." c. verskötetének kéziratát, mely sok ezer példányban jelent meg itthon és Némctországbsn is. Ennek jövedelmét fogoly- és bdeg bajtársainak gyámolitására fordította. Még életében jelent meg (1915-ben) .Levelek a kálváriáról" c. verskötete. Ez és a halála ulán .Rabságban" cimmel megjeleni kölele két évi szomorú tagságának emlékét őrzi. Oyóni Oéza tiz évvel ezelöll megpihent a sir ölében és a szenvedésekért váltságul a halhatatlanság örökéldét nyerte cl.
Az irodalomtörténet Oyóni Qéza köllészerél három részre osztja: béke, háború, rabság. Dc Oyóni Qízál általánosan ugy ismerik, mint a .háború költőjét". Pedig születése, nevelése, lelke, érzései mind, mind a .Béke" költőjévé predesztinálták öt és csak a nagy világháború zivatara tette a köllöt hősi harcok poétájává. Maga Oyóni Géza is a béke
költőjének vallolta magát ismeri Sir-versében:
Hazai domb lesz, vagy idegen árok. Búi sirotn Füve amelyen kihajt, Kopott lejfámon elmosódó irás Bolygó vjndornak ezt hirdesse majd:
Boldog, ki III Jársz, le érted Is Megszenvedett, ki tenl nyugszik, a holt; Véres harcok verték tel a hírét, De csak a béke katonája volt.
Gyóni Géza halálának tizedik évfordulóján zarándokoljunk cl lélekben, kegyclelld a fehér orosz mezők végtelenjén ál a krasznojarszki fogoly-
temetőbe, ahol "Szibéria |éghanljai alatt piheni örök álmát harcos nagy idők meiegszivü poétája... Magyar szomorúságunkban emlékezésül és vigasztalásul, ludd idézzem Lampérth Oéza G/ónihoz irl ódájának utolsó szakái:
„Hősi vérnek szent váltsága lesz még, jégsirodból Te is hazajössz még, Diadallal kónny- s vlrigcióben .. . S boldog nép, szabad hazád logad. S «z akácos gyóni temetőben Álmodod szent magyar álmodat. Fájdalmas gyász könnyet ont sírodra Virágot szór büszke kegyelet S honszerelem lüzes csipkcbokra Ég örökké hamvaid felelt 1"
A világ legnagyobb eseményéről,
Lindberg kapitány
repüléséről készült felvétel megérkezett. Bemutatja az URÁNIA MOZGÓ junins hő 9-én a pompás műsor keretén belül.
Zala György, a zalai születésii hírneves szobrász hősi szobrát egy milliárd költséggel állítják fel — Nagykőrösön
másiké pedig 35 métermázsa. Ennek megfelelőt n a szobor felállítása hatalmas áldozatokat is igényelt és már eddig meghaladta a 100 milliót.
A felá litás utolsó munkái most lotynak, igy a junius 12. itapjára kitűzött leleplezés a nagy mü teljes befejezését jelenti.
A leleplezés országos ünnep keretében történik, amelyen részt vesz a kormányzó, több kir. herceg, továbbá az otszág első közjogi, katonai és politikai méltóságai Is.
A leleplezésen az emlékbeszédct József kir. herceg tartja.
Az uj szobor Nagykőrös városnak egy most felnyitott terén van elhelyezve, amely épen a szoborról Hősök tere elnevezést nyerle. Ezl a térd a leleplezés ulán parkírozni fogják, hogy a keret is teljesen méltó legyeit a monumentális emlékműhöz, amely e nemben nemcsak Magyarországon, de az egész villgon páratlan szépségű műalkotás.
Az emlékmű felállítási Nagykőrös város közönségének áldozatkészsége melle\'t Dezső Kázmér polgármester művészi érzékéi dicséri, ki 1923 november 20. óla —. mikor is indítványára a képviselö\'cstület kimondta az emlékmű lélcsilését — állandóan tevékenykedett a négy terv minél impozánsabb megvalósításán.
A képzőművészei! alkotásokban szegény allöldl városokai ez a példa bizonyára hathatósan lógja ösztönözni hasonló műalkotások létesítésére, mely nemes verseny a magyar kép-zömüvésietrenesiánszát eredményezhetné.
Nagykanizsa, junius 4 Nagykörös polgármesterétől kapta szerkesztőségünk közlés végeit a következő sorokat:
Az 1914. |ulius 17. napján megindult világháború a magyarság örök dicsőssége és örökké égő seb: lesz, mig csak megyar él ezen a földön. Az egész világ ellen 51 hónapon keresztül dicsőségesen álltuk a harcot, vitéz katonáink feleli ragyogott ál-landóan a győzelem csi lsga és a harc vége mégis szegény hazánk feldarabolása lelt. Ennek a tragikus sorsnak viziói ihlették meg legm-gyobb élő szobrászunkat. Zalamegye nagynevű szülöttét: Zala Oyörgyöt, midőn megalkotta Msgyarország legművészibb hősi emlékművét.
A tnlalmas emlékmű, mely talpazattal együtt közel 8 méter magas, a gyászbaborult Hungáriát ábrázolja, mellette egy harcra kész oroszlán, mint a magyar hősiesség és elszántság szimbóluma.
Nagykörös város közönsége át-éiezvc egy ilyen emlékmű kullur-történelmi jelentőségét, a művésznek megadta az anyagi lehetőséget, hogy a szobor minél inpozánsabb alakban hirdesse a világháborúban elesett nagykőrösi polgárok dicsőséges emlékezetéi. A carrarai márványból készült főalakok mellett bronz domborművek diszitik a talpazatot.Ugyancsak bronzból van az öt tábla is, melyre felvésték Nagykőrös 1001 hősi halottján tk a nevét.
A szobor hatalmas méreteit legjobban érzékelteti, bogy sz egyik főalakjpak a súlya 50 métermázsa, a
1027 junius 12.
A kigyóbőr kabát
(Szanllytk: az asszony, afirj. Idő: éhed után! fekete)
— Meggondoltam: nem megyünk Egyiptomba.
— Hanem, — a mamával Olaszországba ? Drágám, Inkább Egyiptom.
— Furcsa, hogy olyan nagyon vágyói oda.
— Nem. De...
— Ne Ijedj meg I Egyiptomot se akarok és a mamával se.
— Komolyan mondod ? Hála a...
— ...Ellenben...
— Ellenben?1
— Ellenben... De mit Idegeske-del olyan nagyon\'? Ugy teszel, mintha nem tudom én...
— Nem, kicsi galambom, de bo-cáss meg : a te ellenbenjetdlől nagyon félek. Nálad ez mindig súlyos dolgoknak a bevezetője. Mondd édes madaram, ml az ára annak, hogy nem kívánsz Gálákat és lemondasz a Piramisokról és hogy . nem akarsz a nyáron az anyáddal boldogítani ?
— Nem nogy dolog, uracskám.
— (Félre) Mindig Igy kezdi. És azt mondta „uracskám*, ml lesz ebből? (Fenn) Mondd cicám, mi az a nem nogy dolog ?
— Hat kérlek, drágám... Hát tudod...
— (Félre) Ajajajojj! Habozik! Szent Isten, ml lehet ezl? (Fenn) Édesem, ugye nem nagy dolog mégis ?
— Csekélység. — Tudod férjecs-kém,a legújabb divat ma...
— Megvan! Megvan! Egy uj ruha. Miért kell ezt Ilyen hosszasan bevezetni ? Ezl le nem szoktad.
— Igen. Ruha..■ Olyan ruhofele... Azaz, nem Is egészen ruha. Inkább kabát.
— Hát rendben van. Nem ruha, kabát. Megtesz anyuskám és most adj szépen egy puszil a le uracskád-nak, aki elmegy ilzlell uljára, hogy a te nyári uj köpenyed meglegyen.
— Igen... Igen... De ez a kabát nem egy közönséges kabát... Ez
egy-
— Az természetes I Ki Is kérném magamnak, hogy az én feleségem valami egyszerű, közönséges kabátban járjon. A te kabölod gyönyörű, mint az egész garderobod, a párisi sikk legfrissebb divalhajtása. Szabó-remekmű, ahogy te szoktad mondani. Nem jogok sajnálni ezúttal többet is. Most pedig szervusz. Erről ne ts beszéljünk többet 1 A nyári kabálod kész.
— Ne menj! Ez a kabát még nem
kész.
— Kész, ha mondom. Meglesz.
— Nem, mert... Én egy... kigyóbőr kabátot akarok...
— Milyen bőrt? Kigyibótl! Nahát mondhatom, szellemes vicceld vannak.
— Kérlek, ez nem vicc. Ez egy tragikus valóság.
— Már érzem, hogy nekem az. De neked... És mondd, mennyibe kerül egy ilyen klgyóbórkabát.
— Hál bizony... De lehel részletre Is Jizelnl... Húszezer pengő.
— Csekélység! De ne tovább! Jaj! Mondd anyukám, magadnál vagy le egészen ?
PESTI MAGYAR KERESKEDELMI BANK~
Telefonszám: 20. === nagykanizsai fiókja = Csengery-ut 4. sz.
pUT BETÉTEKET a legelőnyösebben kamatoztat , KÖLCSÖNÖKET folyósít váltó-, folyószámla- és amortizációs-kőlcsőn formájában. KÜLFÖLDI ÁTUTALÁSOKAT a legelőnyösebben eszközöl.
192? junim S.
ZALAI KÖZLÖNY
— Kezded a durvaságaidat ? Máskép beszélek. Megveszed kérlek, vagy nem?l
— Hát ha te józan vagy. ugylát-szik engem mégis bolondnak tartasz Mii képzelsz le lula/donképen? I
— Hát nem veszed meg?
— Hát meszet ettem ?
— Különben nem is kell meg vegyed...
— Bűbájos vagy, pedig de megakartam.
— ...mert én már megvettem. Részletre.
— Ml-l?l /gaz ez?I Te... te... Hát nem tudod, hogy kényszeregyezség elölt állok ?
— Azért vettem meg. U Gy.
SPOBTÉLET
Holnap délután van a kls-kanlzsai e\'iejnlsták torna-
vizsgája A klskanlzsalcllemí Iskolátok torna-vizsgái esztendők során nagykanizsai sport-eseményé nltlék ki magukat. Az Idei tornavizigát is a szokásos ünnepi keretek közi, gazdag programmal figjik holnap, pünkösdhétfőn délután fél 4 órai kezdetlel lebonyolítani A lornavlzs-gára sokan fognak kimenni Nagy kanizsáről is a társadalom vezetői és lanOgybarálok. A tornaviisga alatt a honvédzenekar fog játszani.
Az autóbusz kulón járatai az Erzsébetiéről indulnik KiskanizsUa 14 50 és 15-15 órakor. Kiskanlzsá-ról a lornaünncpély befejezése ulán 17, 17 50 és 19 20 órakor vissza.
(A KOAAC Pécseit.) A má|us 29 én Pécseit tartott versenyeken a Keszthelyi Oazdaságí Akedémia Ath-le\'Icai Clubja (KOAAC) elnyerte a pécsi Erzsébet-tudományegyetem vándordíját, a dunántu\'i főiskolai bajnokság ezüstserlegét.
(A Kerékpár Egylet közgyűlése.) A Nagykanizsai Ke-éiptr Egylet pflnkösiívasárnap délelőtt 10 ótakor tartja tisztujiló kOrgyülésél saját helyiségében.
(Cigányzenés lulballrnérkőzés.) A nagykanizsai cigányzenfszek futballcsapata pűnkösdvasárnap délután 4 órai kezdettel barátságoi mérkőzést tart a Nagykanizsai Sport Egylet vigalmi gárdájának csapatával. Mérkőzés közben és szünetben Vadas Lajos kitűnő cigányzenekar hangversenyez. Belépődíjak 50 és 30 fillér.
(A Zrínyi Torna Egylet közgyűlése.) A ZTE jövő vasárnap, junius 12 én délelőtt 11 óra 30 perckor tartja évi rendes közgyűlését a Polgári fiu iskola rajztermében 1. em. Tárgysorozat: I. elnöki megnyitó, 2. titkári jelentés, 3. pénztárosi besiá-molóy 4. zárszámadások felülvizsgálása, 5. felmenlvények megadása, 6. tisztikar megválasztása, 7. indítványok, 8. a gyűlés berekc<ztése.
KÖNYVISMERTETÉS
Mucsal dalok és egyéb költemények
(Fonyó Ignác dr. könyve) Második kiadásban jelent meg Pécseit Fonyó Ignác dr. .Mucsal dalok és egyéb költemények" cimtl közel 200 oldalas könyve. Nem a költészet cifra virágos berkeiben tallózoll szerzője, mig ezt a sok és százféle tárgyú verset egy csokorba gyűjtötte. Nem Is pályázik köllői babérokra. Ad azonban ezek helyett sok-sok aranyos derfll, mosolygást, ami olyan
ritka vendég máma és olyan kedves vendég, ha néha bckopogiat. A „Mu-csai dalok" csípős szallráju, irílis kedvű, közéleli aktualitásokhoz ksp csolódó vrrsezetek, az egyéb költemények pedig kedves történetek, hangu\'atos, ballada-stílusban tartott mesék,alkalmizöngcmények. A könyv Nagykanizsán Frledlilnder Mózesny. DV. felügyelőnél rendelhető meg
(Kazincty u. 43/c) ö\' pengős árban. _
VÁROSI JZINHÁZ
A színházi iroda hírei:
(•) A pünkösdi ünnepek operctt-mDsora. Az Idény legslkciűllcbb, pompás operettjeiből állította össze az igarga óság az ünnepek műsorát. Vasárnap délután Alex Nikilin és Sophie Siltanova a ciri ballet lag-
Íblnsk felléptével Aranyhattyu operett .erül sr-inre harmadszor az esti előadásul icljes fényében.
(•) Vasárnap este és hétfőn délután Kálmán Imre ragyogó szépségű optr^lije a Cirkuszhercegnö megy a temu\'ató pompás kiállításában.
(•) Lili bárónő — hétfőn ette.
Mailos és liuszka lűlbemászó ztyiéjü operet-jéi héllőnesle ujilj i fel a szibház.
(•) Csókról-csókra — kedden-szerdán. A budapesti Magyar Szin-h4z ezidei slágerét és Yvsln 3 felvonásos vidám operettjét kedden és szerdán mutatja te a színház.
A keszthelyi színházi mösor
Vásárnap: d :lu\'án fél 4 órakor mozi belyárakkal .Annabál" 3 felv. operett, este 8 órakor .Csókos asszony\' 3 felv. operett.
Hilfőn: délután mozlhe\'yárakkal .Asszonykám\' operett, — esle .Muzsikus Ferkó" operett.
Kedden: zá-ó clöadls a „Noszly fiu esete a Tóth Mirlval".
SZERKESZTŐI ÜZENETEK
F. V. (Recaehrly). Ait, aki Iparengedély nélkül dolgozó Iparosnak niunkH ad, nem bOntelik. A munkáltató nem köteles ellen-őrizni a munkát vállaló iparos Jogosultságán
H. B. L. (Budapest). Kedves, finom írás, dc minden aktualitás nélkül nem tudjuk már közreadni. Mihelyt ilyen alkalom lesz
- és le»z! - felhasználjuk.
Ipstilon. A „Levél egyről másról" teljes nyíltsággal aposztrofál személyeket, köztük olyant ft, kinek az ügyben semmi szerepe.
— Második része pedig ma már részint aktualitását vesztette, részint kissé erősen kiélezett. A verset gondos átolvasás után annyira szubjektívnek találtuk, hogy a nyomdafesték nyilvánossága csak elvenné annak érzésbeli értékeit. írásait egyébként mindenkor szívesen látjuk, ha nem is minden esetben egyforma sikerrel, hiszen a hivatásos betűvető is nem egyszer dobja saját irását a papírkosárba, ha azt látja, hogy az valamely okból nem kívánkozik a nyilvánosság elé.
Vége van. Nem közölhető. Egyebet tffiil — nc haragudjék I — nem lehet megállapítani.
Egy szegény családapa. A törvényes rendelkezések ellen harcot kezdeni nem lehet és nem is szabad Ha a megállapított hivatalos utón él fellebbezéssel, annak ugyancsak előirt formájában, akkor gorombaságot nem kaphat válaszul. Egyebekben a szülőnek és gyámnak igenis kell annyi erővel rendelkeznie, hoRy kiskorú fiát vagy gyámollját a levcnlc-kotclczcttiég pontos teljesítésére kényszerítse.
Szabados Rózsi
Dr, Karczagnó ím gytrmtkdlvitualtnj*
Nagykanizsa Cnn$try-ut 27!a
^f/ol

Bizonyisten borzalmas, hogy nem lehessen tudni, Fogok-e még valaha is nyugodtan aludni.
A poloskától nem ludunk aludni és igy egészségűnk is romlik. Kellemetlen szaguk és fájdalmas csípéseik undorral töllenek el. Ezenkívül azonban a poloska míg veszedelmet is jelent egészségűnk szempontjából, mert egyik személyről a másikra viszi át a fertöxö betegségeket. Azért jól felfogott érdekünk, hogy a poloskát FLIT segítségével végleg kiirtsuk otthonunkból.
A valódi tudományos rovarirtó!
A rovartan és vegytan legnagyobb tudósai kutattak és kísérleteztek A-lizedekig, mielőtt a FLIT végleges összetételét megállapították. FLIT feleslegessé tette a régi módszereket, mert az összes rovarokat gyorsan öli Még ma szerezzen be egy FUT-kannát és FLIT-permctezót. Mindenütt kapható 10 pengőért 1 Ujabb vásárlásnál már csak a 650 pengős fél kilogrammos kannát kell megvenni, minthogy i permetező őrökké Urt 1
FUUWtttl olhloy jK/t alatt m«itlnlUha)Ja olt-boáit i voir4tlrat« WryaktW fi uuaycioktól ic A FUT lluta. Mrto* <i Moojr*a k««~h«:5.
Pusztítsuk el a házi rovarokatI
l\'UT ptrmtltíMvtl •IptaaiUlJuk i poloakékjt.
Iyc.fcat, bocikat, (Vábbogafakal ti hangyákat
A MJT txhjtol * !<fí!f«JttU«t>fc lyukakba i«. rírrVb<(i < rovarok «ft.j;n»k rt Unyíiiritk H ti li frusititi* orr » rovarokat, mint to)iiai*at (•timtUJZt ruhaiKnOJI fUT-laL PI.IT rnrgjll a molyokai, Urvllkal <« (H!<ik«(. amelyek .lyukai tuntka • UxUlUákhan. Sok«<cr aiakvVltmfny blionyllja, UogJ" trm «mbc/n«k.
a J»»;k<n)««M> aayagokaak ura írt a
kipusztulnak A LCOYCK, SZUNVOCOK. MOLVQK. hanoyák,poloskák. bolhák. .s.íryn .■..,„„„ ----------------ftktit *uv\\uC
"tetvek,SVÁBbogarak
Gyártja:
Standard Oil Co.
(New Jersey)
26. Broadway, Newyork, U. S. A.
Magyarországi központ:
PANACEA
Gyógyaxcrvegyóaxeti R. T.
Budapest, IV., Deik Ferenc-utca 15.
KÖZGAZDASÁG
Miért van szükség gazdasági szakiskolára
Mayer János fötdmiivelásüjíyl miniszter nyilatkozata
Lipunk budapesti munkatársi ami a kérésatl fordult Maytr János töldmllveléaQgyl mifllsalerhíi, hogy a mczőgazdaslui azakoktalAi tcjlcsa-líaírc vonatkozo terveit kőrvonalorza, A töldinlveléstlit)\'! minitlter a {elveteti kérdéire váUazolva ereket mondotta:
— A nagyvárosi ember sűrűn emlegeti a földművelő tudatlanságát, de airöl megfeledkezik, hogy móg a szántóföld kezdetleges mttvelótehez i6 több siaktudás ketl, mint egy-némelyik iparághoz. H t a városi lakosságnak bizonyos mértékig mégis igaza van, akkor ezt annak tulajdonítsuk, hogy a falvak népének jóval kevesebb szakiskola, kevesebb tanfolyam, kevesebb szakelőadás Jutott, hogy ismereteit gyarapiisa, mint azoknak, akik a kuliura gyűjtőpontjaiban, városokban élnek.
— Ha tehát azt akatjuk, hogy Magyarországon a földművelés valóban megfeleljen nagy ncmzell és gazdasági hivatásának, gyarapítani kell löldmQvelö népünknek, nemciak a rendes iskolák által nyújtott általános műveltségét, hanem a szántó* föld helyes megműveléséhez, a modem gazdálkodáshoz sztlkséges, különleges szakismereleit is. Ezt megfelelő szakiskolák nélkül el se tudjuk képzelni.
— Szántóföldi tudási terjesztő, alsóbb és felsőbb Iskoláink vannak
már, de — szerintem — nem elegendő számmal. Épen az ország lakosságának zömét alkotó, mintegy 820 000 törpe és kisbirtokos gazdasági kiképzése hagy maga után sok kívánni valót. Ha legalább minden Járásban ludnánk a nagyon is bevált földműves Iskolákból egyet felállítani, a kérdést megoldottnak tekinthetnők. Az állam mai pénzügyi viszonyai mellett azonban erre gondolni sem lehet, ezért határoztam el olyan szakiskolák felállítását, amelyeknek létesítése kevesebb pénzbe kerül, de, amelyek számolnak a földművelő nép ama különleges állapotával {is, hogy a falusi kisgazda, leghűségesebb munkatársát, serdülő gvermekél, igen nehezen tudja a gazdaságában két teljes esztendőn át nélkülözni. Az uj, kétéves tanfolyamu téli gazdasági Iskolákban, csak a hat hideg hónap alatt fog tartani a szorgalmi idő; a szorgosabb gazdasági munkák idején a lanuló otthon hasznosíthatja azt, amit az iskolában tanult, ugy azonban, hogy az oktató személyzet állandóan ellenőrzi öt és gyakori látogatásai alkalmával megfelelő útbaigazításokkal látja cl, amikből tanulhatnak az öregek és a szomszédok is.
— Ha évenként 10 ilyen iskolát ludunk felállítani, 15 év alatt minden járásnak meglesz a kisgazdaképző tanintézete. E mellett természetesen
ZALAI KÖZLÖNY
192T Itinias S.
[zsporiljuk a földmtlvesiskolákal is és a gazdásSgi középiskolák felállításával ircglerémljtlk a mezőgazdasági oktatásnál is szükséges fokozatot, a felsőbb gazdasági iskolákat pedig fejlesztjük ugy, hogy azok állandóan lépési tudjanak tartani a mezőgazdesag rohamos fejlődésével.
— A különböző mezőgazdasági szakiskolák felügyelete és irányítása természetesen a földmlvelésllgyl ml niszlériumot illeti, bisren rnnek a hiliskorébe tartozik minden me<ő-gazdasági tudományos intézet, kisér-letugyi á\'iomás síb, már pedig a külünbözö mezőgazdasági szakiskolák, leginkább ez inlézelek tudományos búvárkodásainak eredményeiből meritik a tanítás anyagát, amelyet egyelőre felállitolt tanterv körülhatárolhat, de amelyei ré6zleleiben mégis csak a földmivelésügyi miniszter által képviseli mezőgazdasági politika és a mezőgazdasági tudomány mivelöi szabnak meg.
ItSIII
Az üzleti forgalom a külföldi tőzsdék szünetelése következtében reud-kivül csekély. Kötések csak elvélve fordullak elő. Az árfolymok mg(-jában a tegnapi utótőzsde nívóján mozognak. Előfordult kötések: Sa\'gó 73 5-72\'/,, Kőszén 670-372 Uri-kinyi 195-192. Rima 131 —130\'/«, Államvasul 31, Oeorgai 2I*3-2I\'5. Nevlrges árfolyamok: Fegyver 241, Danuo.us 219, Villamos 175, Magyar Hitel 235-24, Osztrák Hitel 60, Btuxil 323, Magntsil 249-350. Kereskedelmi Bank 122, M»gyar Nem-zeli Bank 206 5, Cukor 227, Izzó 128
Píris 20*36, London 25-2SV1, Ne»yoek SI9-»,u. Brllssel 7223, MUino 29--, Amsterdam 2C815, Berlin 123 20, Wien 73171.\'!, Solta 3-75, Prága 15-40, Varsó 53 10, Budapest 80-63, Belgrád 9-13M, Bakueil 315M
A ba&jMti Tfeste kfk+tojvtm
VALUTáK Angolt. 27-80-27-S6 Belga Ir. 79-ÍO-791SO Cseik. I6-D2-17-C0 Dink. 152 90-153 55 Dinár 1004-1010 Dollár 570.20-572 60 Francia Ír 2250-22-70 HolL 229 00-230 00 Lengyel 6335-64 85 tel 3-35-3 50
Léva —\'--
Ura 31 70-32-15 Mlika 13560-136-10 Schlll. 80 45-80 80 Norvég 148-55-149 20 Svájci 1.11000-I10--10 Svéd k. 153 10-153-75
DEVIZÁK Amat, 229 15-229-85 Belgrád 1005-1009 Berlin 135-70-136-10 Bukarest 340-350 Brtlsuel 7M2-79-77 Kopenh.153 00 153-45 Osalo 14866-149-10 London 27-79-27-87 Milano 3115-3205 Newyork 572-35 4 05 Párta 22-40-22-50 Prága I6-95-17Í0 SieJla 4-12-4-16 Slockh. 153-20-153 65 Varsó 635O-64-70 Wien 80-55-8080 ZürleU 110-07-110 40
Terménytőzsde Baza llmv. 75 kg-os 33 90-34-15 76 kg-o> 34 40 - 34-60 77 kg-os 3470-34 90, 78 kg-oa 35 05-35-25, egyéb 75 kg-os 33-2U-33-45, 76 kg oa 33-55-33 90. 77 kg-oa 34-CO-34 25, 78 kg-oa 34-45—34-65, rozs 3050-3075. takarmányárpa 2700-27 50, sórárpa 25-50—26-50 ub 26 00—76 20, tengeri 22 80 - 2300 buzakoina 2020—20-40.
KMja: Iriarf fltoiwhljxír é« ÍH*r» karaira!* ö, gaarkuUua
Vízvezetéket és fürdöberendezéseket,
valamint saját készítésű
vörösréz fürdőkályhákat
szakszerűen készít
Mendlovils József és BSüod
Király-utca 45. Telefon 271.
Nyilttér.
Dr. Akanllsz Jusztin városi főorvos Eger, irja:
,T. Mohai Agnes-forrás kuikeze-lösége, Moha.
Midőn az Ágnes-forrás vizéről, mini klltlnő gyógy- és asztali viznek különösen hurutos bántalmak, székrekedés, vérszegénység és étvádyta-lanságnál ész éit nagymérvű gyógy-hatása s kellemesen élvezhelő he miatt teljes megelégedésemnek kl fejezésl adnék, egyúttal Dyilvári\'om, hogy ezen Hdllő s egészséges gyógy hatású hazat ásványvizet fogyaszlasra mindenütt, hol Ir helségemben áll, melegen ajánlom.\'
A Mohai Ágnes forrásvíz mindenüll kapható I is-js
iPRÖHIHDETÉSEI
A* apróhirdetések dija 10 szóig »0 fillér. Címszó s minden vastagabb betQból illó szó két szónak számíttatik. Minden tovább! szó dlla S fill. Vasár- és ünnepnap SOO-\'O felár, szerdán—pénteken Tüfi/o felár. Állási keresőknek LQVo engedmény, áh!\' té»I dl] e45ra llxetendé
Két alig használt bllllérdaaztal (egyik fordítható) eladó a Szarvasban.
GyózAdjón mag és forduljon teljes bizalommal házasság Ugvben .HEURÉKA" Budapest, Dohány-utca 22-24.. mert ha még eddig nem találta meg élete párlát, ugy ezen az uton fogja megtalálni. Utólagos díjazás. 128
PénxköloaAnt t>elcebelexésjc minden Óaaxcgben a legelőnyösebben éa leggyorsabban lolyóaitut Aozél Ignáo penx-kölcaöaköivelitő Irodája Nagykanizsán. Fó-nt 3. az. alatt Kényazerkóloeftn köt-uónyakat vcsxck. 117
Nótlen kocái, kerestetik Alsósáncon, Nagy Ferencnél 2294
Mélyen leszállllott ár.kon íurdókádak, lotelkádak, üJókádak készen kaphatók Baksa bádogosnál, Klnizsy-utca 21. 2101
Nagyobb raktár kerestetik a belváros területén. Clm a kiadóban. 2302
Hugómat, aki dúsgazdag földbirtokos árvája, férjhexadnim. Szeretném hugocská-mat meglsmenetnl egy oly becsületes, minden Információt bibiró úriemberrel, aki ót Igazán boldoggá tudná tenni. Hugómnak földbirtok hozománya, továbbá némi kész-
Eénze van. Vagyont megbecsülni tudó, orekf, Jellemes, keresztény úriember bizalommal küldje levelét „Vénusz szépség" Jeligére a kiadóhivatalba. (Kalandos, névnélküli kísérletezés hiábavaló) -2157
József főhtreegut 47. szám alatti ház szabadkézből eladó. Bővebbet ugyanott.
2291
Konwenoióa cselédet keres fiával közeli gazdaság Bővebbet a kiadóban. 2298
PékmQhely Klskanlxsán, Flórián-tér 14. szám alatt kiadó. 22S9
Eladók Elevátorok, különböző gyártmányú cséplők. Báron Ferenc gépműhely, Eötvös-tér 18. u. 2297
Elsőrendű jól számoló és kiszolgáló kisasszony azonnali belépésre 400—500.000 kor. havi fizetéssel felvétetik. írásbeli ajánlatok „Nagydohény" jeligére a kiadóba küldendők. 2 01
l szoba, konyha azonnal kiadó Gyárutca 51. sz. alatt. 2303
Eladó Oaray-utca 27. számú ház. Bővebbet ugyanott 2339
1 szoba, konyha, speizból álló lakás kiadó. Bővebbet Telekl-ut 54. 2337
Harnainoótévea, keresztény földbirtokos vagyok. A Sors kifürkészhetetlen akaratából mult évben elvesztettem Imádott feleségemet. Árván maradtam egyetlen kis-leánykimmal Tekintélyes vagyonnal, gyönyörű Jövedelemmel rendeJkazem. Közkedveltségnek örvendek. Szerénzen megjegyezve szimpatikus, talpig becsületes uri-ember benyomását keltem. Ham vagyont, hanem megértő hitvesiéről, leánykámnak gondos anyukát keresek. Bizalommal meR-irt levelet „Fogunk naég kaoagni" Jeligére kiadóhivatalba. (Névnélkülit mel- ! Ifcök.) -2157 1
Akik xongorét vagy planlnót bérelni óhajtanait, vagy zenenö.e.idékek, akit különféle módszer szerint együttes «yakor-lás céljából abonnálnl akarják magukat, adják le elmüket a kiadóhivatalban. 2017
Molnéraegédot ügyeset keres azonnali belépésre BdnokszentgyOrgyl Henger-gőzmalom. Clm a kiadóban. 2321
birtok, urllakássa), mesleMS époicitkko v«»utillomi» m«ll«!i, Zalában W hold kltObft blitok ,itp urllakássa], inlj I4bb <p01tlt*k«l vasútállomás ra«ll»lt. Kanizsa lulíribin 10 hot<1 Mrtok, Ukóhli Istállóval jutányos ifbin fladOk. BSvebbcl: DUKÁSZ MIKSA Nagykanlzaén, Rákócrl-utca 29. síim alatt. 1«3
Ford és Fordson alkatrészek, autó felszerelési cikkek, Pneumatlk — Szántó VUmos és Társa cégnél. Deák-tér 2. 2314
öreg ürhOlgy mellé keresek állandó gondozónőt. Bővebbet a kiadóban. 23)9
Michelin, Ounlop, Fireatone
autógummik Weleer J. C. Nagykanizsa, Sugárul 16. 2342
Hézmeaterl teendők végzéséért, lakást adok megbízható magimos nőnek. Lénárl Imre Deák tér 12. -2355
Eladó 4 hold fö!d és rét a Vágóhídi dűlőben, a régi bulgár kertekből ered. aklr egyben, akár részletekben. Bővebbel Simon István hentesnél Klskanizsán, Varaszdi-utca 3. szám. 2353
Két hold Büki réten a fU eladó. Bóvab-bet József fóherceg-ut 69. -2351
Eladó egy jókbfban levő fuvarozó kocsi oldalakkal és liomokládával. Atilla-u. 58.
______-23.0
Utcel egyszobás lakás mellék helyi>égek-kel kiadó. Cim a kiadóban. -2354
Egy bejárónő a reggeli órákra felvéte-tlk Fonyó Mihálynál Kazlnczy-utea 2.
Nagyobb rakli.helyiséget keresünk augusztus i-re lehetőleg a belvárosban. Clm a kiadóban.
ben, több nagyobb és kisebb jövedelmező bérhézak, emeletes, magán- és üzlet-házak, Szabadhegyen 2 hold birtok lakóházzal jutányos árban eladók. — Bővebbet: Dukáax Mlkaa ing. közvetítő Nagykanizsán. RákóczJ-utca 29. sz.
Haaznélt vasgerendák minden méretben, vasajtók, vasablakok^ állvány kapcsok és mindennemű vasáruk olcsó irban kaphatók. Szegő Mór Nagykanizsa, Eölvös-t*r 2. .2335
Iróaaztal eladó Kisfalud! u, 20.
-2352
Erős első méhrajok eladók. Varga
Andornál Szabadhegy. -2343
TQztfét (bükk, gyertyán és cserhssábot) korca nagyobb té.alben megvé
telra (a legkisebb tétel egy waggon) a Vasraegyel Általános Kereskedelmi R.-T. Szombathely, Operint-utca 19. Telefon 332.
-2349
Kiadó nagy Istálló Atlila-utca 59. szám alatt, Bővebbet Bedenek fűszereinél. -236J
Egy használt, de jő karban levő Elevátor eladó. Szegő Mór, Eötvös-tér 2. -2366
Mindenee, Jó főző bejáró szakácsnőt azonnali belépésre keresek. Clm a kiadóban. 2367
Rózsa-utca 31/c. számú házhely leiekkel •l«dó. _ .2371
Bérautó Laurint Klement, kitűnő kar^ ban, Iparengedéllyel olcsón, részletre eladó. Clm a kiadóban. .2372
Egy jó "hidas sürgősen eladó. József fóherceg-ut 104. .2375
PDCH-kerékpárok
békebeli erős kivitelben kedvező részletfizetési mellett kaphatók \'
Brandl Sándor és Fia
oégnél, Deák-tér 2. sz.
a felsőtemplomnál.
Alkatréaz éa gummiraktér I Kerékpár javító műhely I
Pünkösdi
szenzációként
mulatja be
Halász műterem
a Fő-uli kirakataiban I?___I f _M f >,
Millerem Kazinczy u II. Tel 356 1........................................
Legújabb
gramofon-lemezek
angol énekbetéttel, modem táncok nagy választékban.
Angol gyír-mányu
DECCA
gramofon kapható
Fischei Fülöp Fiai
áiuházában.
Olcsó kalap vásár!
Felszámolás miatt
férfi és női kalapok, sapkák
olcsón kiárusíthatnak. Javításokat elfogadunk Gyenes és Vida.
A Hungária S4Í5S3&
Keszthelyen.
Tisztelettel érlesi\'em a n. é. közönséget, hogy ker helyiségemet megnyitottam. — Gödöllői VMék Miklós jóhirnevtl zenekapa fogja szolgáltatni a zenét. Kiiünó magyar konyha, balalonmel-lékl borok (kü önlegességek) és Dréher «8p. Figyelmes és pontos kisiolgáláf, szolid árak melleit lesz kiszolgálva. — Kérem a szives párlfogátf, tisztelettel
Hungária étterem ás szállodás, Keszthely.
A viUghlrfl tMJ.Ii ..[ól
The Champion kerékpárokai
h..l 3030 p.n,6i Hviltlr*. K.t.kpí.^ rio-töi fclj<bb. Lán< Jakab ta
Alkalmi ház eladások.
Klzirólagosan meBbizotl Pátria (.ra.k. Vél .l.t Bud.pa.t, MtkM-.toa II.
Teleion J. 372-63. Feleink ríazíre intőnk
rendelkezésére ÜL Nagykörúton 4 emelete bérhiz m»g»J hozadíkknl háromszázezer pengő. 3 emele-tes hét oo hozadékkal egysziznyolevínezer. Lipól.iro.ban kétemeletes 378 OkW rtu»zonnélezer a. korona hoztóélrkal egy szizhatvanezer pengő. — Fentieken kivíl szímoaniegbizás minden typusu bérhjzakr,, lelkekre, magánpalotákni d» vitlikri. Levelekre .zonnnl vilauolunk.
Burgonyát
legmagasabb áron vásárolunk azonnali szállításra
Tejértékesltő r. t„ Budapest, VIII., Óriás-utca 38.
Telefon: József 302-69.
1837 junlus 5
ZALAI KÖZLÖNY
Ma, vasárnap
disznótoros vacsora
a larkó vendéglőben.
50
P»nfl8 bolti ár helyett
Hawl A pennftm ré»il«tr« 20
panflBárt ■atállitunk
20
pompám könyvet
aaélyek iea Miayozhatiak művelt sagyar családok könyvtárából:

rátl Adim Erzsi: Aranyhíd Rc-,_jy. 141 oldal.
Barta Laloa: Örkény. StinmQ 5 lel*. 131 oldal.
Barta Lajos: Az etstUyedt vitlg Elbeszélitek. 161 oldal, axln: Donalienne. 130 oldal.
Dánlcinf Lengyel Laura: Az Adters-teidi Szenl Aiwea. Kegíny. 125 oldal.
Daudel: Jaclc. Regény. 447 o\'dal.
Farkas Imre: Szent tavasz. Elbeszéltük. Színdarabok. 135 oldal.
Farkai Imre : Melódia. UJ vertek. 90 oldal
Hajó Sándor: Az órvenévet térti. 3 felvoniim tragikomédia. 121 oldal
Harsányt Zsolt: A leitékeny kolló. Kuplék. dalok, sanzonok 142 oldaL
JOrgenacn Jáooa: Dánia nagyasszonya Regény. 180 oldal.
Katika Margit: Csendes válságok. El. beazéttaek. 362 oldal.
Karinthy PHgyea: Ne bántsuk egy-tniaL Ujabb Irellk. 215 oldal.
Koaauth Lajoa levelei egy Hatat leányhoz. 208 oktat.
Kosztolányi Deztó: A rossz orvos. Reginy. 108 oldal. .
Liptai Imre: Kegyelmet uram 1 Színpadi komédia h mát Jelentlek 190 o.
Lovátzy Károly tolt wraek.
A szivein. Viloga-OldaL
Szederkényi Anna : Sortok ha Utálkoznak. Regény 160 oldal. Szép Ernó: Rtgl kedvtlnk. Klón
vertek. 225 oldal. Szomory Dezsó: II. Józsel császár. Szinraú. 110 oldal.
Vágja ki, töltse ki, küldje be
alanti rondelölapotéapoatafor-4aitával megkapja a 20 kötat könyvöt. Bórmantoaitéaárt éa osomagolá»4rt I P axámltunk.
T.
Palladis könyvosztálya
Budapest, V., Alkotmány-u. 4. Megrendelem 5 hsvj részletre a
................................... cimU lapban
hirdetett huu könyvet. Az első •! pengős részletet a bérmeatcsitésl éscjomagolási díjjal kérem a kolderaénynél uUnvéteJerni
Név: ..................
FogLilko/ls:.........
U RA H IA^
Vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor
A veszedelmes Fred
Cowboy-történet 6 felvonásban. Főszerepet játsza: Fred Thomson és csodaparipája Silver King.
SALAMBO
Gustave Flaubert örökbecsű regénye filmen 6 felv.
Hétfőn 3, 5, 7 és 9 órakor
Az édes leányka
Főszereplők: Imogene Robertson és Paul Heidemann
Bangalori titok
Vadnyugati történet7 felv. Főszerepben: Harry Carey
Azon hölgy, aki holtrl|M molyok ellen Idétlenül t izlosan megvédeni
V& „TYROLIT" ZSTl^l
Blxtoa hatáau I Tiszta! Kellemetlen szag nem marad vissza I
Könnyen kezelhető ! Oloaó I Kaphatö minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben! Főraktára; TÖRÖK JÓZSEF R7V Budapest, VI* Király-utca 12.
GÁBOR fiuinternátus
NEVELŐINTÉZET
bentlakó és hejlró el.ml, kOxépl.kolnl, polgári ás k.ro.kcd.lml lakolni tanulok r*.s4r«.
Budapest. VT. My^cjy-ntc. a. Nyaralótelep a Tátrában
TŰZIFÁT
bükk-, gyertyán- és cserhasábot
minden mennyiségben megvételre keres a
Vasmegyei Általános Kereskedelmi R. T.
= SZOMBATHELY -
Óperint-utca 19. sz.
Telefon i 332.
Ka dreiöfiie/csife//é/e/eí
S INGER VARRÓGÉP
R S 5 Z V í NVTÁftSAAÁÖ
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐÚT I.
JEMű
ELADÓ
egy |ókar0an Iev6, u.oinan lénje-
zeil 6 üléses Osztrák Daimler
személy-autó
Csőre István blzomár.yosnál. Keszthelyen. ju
8875/1927.
Árverési hirdetmény.
Az alsóerdőn f. hó 9-én d. e. 9 órakor,
a felsöerdőn f. hó 9-én d. e. 11 órakor,
az alsónyiresben f. hó 14-én d. e. 9 órakor megtartandó nyilvános árverésen a nyiladékok fülermését a legtöbbet ígérőnek el fogjuk adni. Találkozás:
Alsóerdőn a vágás lerülele. Felsöerdőn a lesltáz. Alsónyeresen a lesliáz. Nagykanizsán, 1927. évi junius hó 1-én.
Polgármester.
8799/1928.
Hirdetmény
A lOzollóságl laktanyában f. I hó 11-én d. e. 9 órakor az összegyűlt trágyát nyilvános árverésen eladjuk.
Nagykanizsán, 1927. évi ju-• nlus hó 1-én.
a Polgármester.
SCHMIDTHAUER Igmándi a a reggeli előtt féli keserűvíz ssteLíaH
megtisztítja a szervezetet a belekben képződő rothadásos anyagoktól, élénkíti a mirigyek működését, felfrissíti a vérkeringést, megelőzi az érelmeszesedés és az öregségi elváltozások kifejlődését.
10
ZALA! KÖZLÖNY
1927 Mut 5
Pártoljak a helyi ipart! Van szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy a fonottbutor munkát műhelyembe bevezettem. Jótállással kiültek előszobai és kerti = bútorokat. = Székekot már 10 P.ngfitBI. Cg)- éven beltlli hibákat ingyen meg-lavitók, úgyszintén nád.xAkok be-fonásAI vállalom. Tiszteletid ILLÉS JÓZSEF kosi/Tort «t toMltbator ktssllö im Zrínyi ■íktós-u. 22 Valódi vízhatlan elszigetelő BIBER cgyedárusitása Hatschek ETERNIT pala
letakala és képviselete Eppinger I. és Fia deszka, épületi., stukatur és minden építkezési anyag kereskedésében^

8ouvréro!| | Piliséről Értesítem Nagykanizsa és vidéke mélyen tisztelt hölgyközönségél, hogy a legújabb plissé-modclíok megérkeztek. — PUssérozást, gouvrérozást olcsón vállalok. Tisztelettel VARGA NÁNDOR rstufestő. tőiaci^-rilliUU Nagykanizsa, Hunyndl-utoa 19. Gyfljtötclep: Kazinczy-utca 8. Helyi képviselőt, jSSS, ügynököt keres szegedi paprika cég. Oly urak, kik Itlszcr nagy- és kiskereskedőknél, továbbá kolbástáru Iparosoknál régebben Jól be vannak vezetve, küldjék be a|ánlalukat„Csak komoly" Jeligére Rudolf Mosse hlrdelóirodá-Jába, Budaptsl, IV., Vád-u ca 18 ,«.
Gyógynövényeket a legmagasabb napi árban vásárolunk! Ezldésreiint széklüvlrág. szarkaláb-virág, pipacsszirom, buza virágszirom, fchérárYacMlánvIrágszIrom, csalánlevél, kerckmályv.levél, orvosi bolyhos p.metctfl, bodzaf.vlrág, később körisbogár. rauztagtcvél, beléndck-levél és hársfavirág gyűjtendő. Szíveskedjék készletét minta kíséretében nekünk lela|ánlaal és gyűjtéséről bennünket állandóan tájékoztatni. Csomagoláshoz a szükséges zsákokat ml sdjuk és nagyobb mennyliégel a leladd állomáson veszflnk ál. Hydroflora rt. Oyögynövényoszlálya Budapest, VI.. Király utca 12.
Festés Gőzmosás Tisztítás

Elsőrendű textilvállalat jól bevezetett képviselőt keres Ajánlatok Jó kereset 91" jelige alatt Blockner J. hirdetőjébe Budapest, Semmel\\veiss-u. 4.
Kerti magvak Növényvédelmiszerek gyümölcsfák ápolására Műtrágyák (szupstfoszfát, chilei salétrom, mésznitrogén, kálisó) (Kolön műtrágya keverék vltág és cscrépnövények részére) kaphatók: Ország és Wldder H cégnél | Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
árverési hirdetmény. A nemesdédi közbirtokosság tulajdonát képező nagyvendégifi a folyó évi Jullus hó 3-án délután 3 órakor három évre haszonbérbe árverés utján ki fog adatni. Bővebbet IfJ. Nagy Sándor közbirtokossági elnöknél lehet megtudni. „„
A viághiü „PFAFF" VARRÓGÉPEK
egyedüli raklára
Brandl Sándor és Fia
cégnél
Deák-tér 2. Telefon 12.
a legtégibb vatrógépraklár, a felsőlcmplotnnál. 20 havi részletfizetés I
Uj, modern
NAP- ÉS ESŐERNYŐ ÜZEM
Özw. Perláz Jenőné, Nagykanizsa Bazár II. udvar.
Ajánlom dúsan felszerelt raktáramat divat és egyszerű ernyőkben. — Javítást, átalakítást azonnal, a legolcsóbb árban végzek.
var L-egszebb alkalmi ajándéktárgyak! -*a
TURUL-CIPO
itt — ott — mindenütt!
Bámulatba ejtenek mindenkit olcsó egységáraink ■
17* 19,0 22r 24 mJSO
27r 29^ 32r 34 •
pengő
Turul cipőgyár rt. fiókjai:
BUDAPEST
Rákóczi-ut 14 • Király-utca 30 • Török-utca 2
NAGYKANIZSA
fii i Debrecen Eger /"víj f
Itt I Hódmezővásárhely Györ L/ttI
Kecskemét Miskolc
Pécs Békéscsaba
Szeged Sopron
KaSpZo°."ábrthe,y Mindenütt!
ijpron Szolnok Szentes
A világ leghíresebb kerékpárja
Fegyvergyári STEYR kerékpárok
Kizárólagos eladási helye:
WEINER GÉPÁRUHÁZ NAGYKANIZSA
Fóűzlei: Csengery-ut 2. szám. Fióktlzli-t: Klrálv-ulca 34. sz.
A legkedvezőbb részletfizetésre is kaphaté. tm- 5 évi jótállási -M
Kocsik, négy és hatszemélyes autók
állandó kiállilása
I\'ORDSON traktorok, FORD alkatrészek, gummlk rakwra
BAZSÓ JÓZSEF kocsigyárosnal Nagykanizsán.
Elvállal: kocsik, autóknrosszerlák készítését, Javítását, átalakítását és bélelését, autogénhegesztést és ntekeiezést. Kitűnő munka! Telefon 250. Jutányos árakl
Nyomatott « Zrinyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Olcnbcck Károly.)
67• évfolyam, 128. szám
Nagykanizsa, 1927 Junius 8, szerda
Ara 14 fillér
POLITIKAI NAPILAP
(xtalMf 6. kUdóih»tat Fűot 8. sz. ÍM^ÍillUaMII: Klafaludy-ii. 15.
Peleifis szerkesztő: Barbarits Lajos
lotcrurbu-leldoa: NtgTfcubu 71. ■ Előfizetési ára cjy Mm 2 ptusó « I
Szerződéseket kötni
A törvényhozás felsőházában a különböző külkereskedelmi forgalmi egyezségek becikkelyezéséről szóló Javaslatok tárgyalása alatt Ismét világos tájékoztatást kapott az ország kttlOgyi kormányunknak feladatairól és törekvéseiről. Szerződéseket kötni azokkal az államokkal, amelyekkel még nincs gazdasági megállapodásunk és revízió alá venni aiokat az egyezségeket, amelyeknek egyes tételei nem felelnek meg mindenben jelenlegi érdekeinknek: ebben foglalhatjuk össze röviden Walko külügyminiszter fejtegetéseit.
Az a gazdasági kooperáció, amely mindenkor a nemzetközi polllikai és szaktudományi korgresszusoknak vitathatatlan célja, természetesen csak akkor valósu h it meg, ha megvan az érdekelt államok között a kölcsönös jóakarat és megértés. Mégis országunk megcsonkított állapotában csak akkor logadhalunk el velük megfelelő szerződéseket, ha tapasztaljuk igazságos szempontjaink iltz-(elelbentartását és elfogulatlan szándékot arra nézve, hogy minden ütköző elvi ellentétet kiküszöbölni híj-landók.
A gyakorlati külpolitikának nem a jogos érzelmi mozzanatok, hanem mindenkor a legközelebbi jövő gsz-dartgt természetű követeléseinek szem előtt lartása lehet csak irányítója és ezért ki kell kapcsolni magának a kegyellen békedlktátumok-nak is ódlózus keletkezésére vonatkozó meggyőződésüket, hogy az adott helyzclbcn volt ellenségeinkkel forgalmi és vámlaiil ilis megállapodásokat köthessünk.
A vámunió-kérdés rendezésének előfeltétele az érdekelt államok között való polllikai megnyugvás. Ez pedig csakis a kisebbségek jobb sörsbt emelése, számukra az impé-riumot gyakorló államhatalom állal a többi állampolgárra nézve megadott szabadságjogoknak kiterjesztíse által érhető el. Ilyen légkörben az-ulán a panaszkompltxum helyet lud adoi az érdekek gyakorhti elrende-zéttének, amelyekből kifolyólag mindkét félre nézve előnyös szerződés származhatlk s a világgazdaság tényezőivé leheti őkelépen az együll-múködésnek lendíti ereje állal.
Nincs okunk kételkedni abban, hogy a sörrfyizö államok sállalában az össze* hitalmak .reálpolitlkusai, keresked Imi faktorai és termelő szervereid miiid egyként a megértés munkálását kívánják szolgálni, mert valamennyi nép érdeke egy ilyen világemésztő háború után azt kívánj!, hogy helyreálljon a nyugodt termelés és a megbolygatott szociális jólét. A magyar koriMny céltudatos hala-disa azzal blüat, hogy minél előbb valamennyi eutópai állammal, sől a távoli földrészek államaival is szerződései fiszorfybtr kérőiünk s kivitelünket egészséges mederbe terelhetjük.
Ghamberlin Newyorkból Németországba repült
ái amerikai Cbambsriin nagy rekordji kél irát volt egyfolytában a levegői
Berlin, Junius 7 A repülés történetében ujabb nagy eseményt s diadalt jelent az amerikai Chamberlln rekordja: Newyorkból u i\'ársával, Levine nel, a Bellanca-gyár Igazgatójával német földre érkezeit Negyvenkét órát repült Cham-berlin s mert utja hosszabb s nagyobb voll Undbergénél, ez az uj eredmény bizonysága annak, hogy
a rendszeres légi közlekedés Amerika és Európa közi megoldható.
Chamberlln ut|a viszontagságos volt. Miután középeurópai idő szerint szombaton déli 12 óra 5 perckor indult el a ,Columbia" repülőgépen Európábr, vasárnap este 8 óra 20 petekor Itlnt fel Anglia nyugall partjain. Az Óceán átrepülése után az európai kontinens felé vágott át Chamberlln e miután az éjszakát Anglia, Hollandia és Nyugat-Német-ország lölölt löl\'ö t, hétfőn hajnali léi 7 órakor, negyvenkét órai repülés után
Helfla községben, Eisleben mellett leszállott, mert benzinje elfogyott.
Kilenc óia 35 perckor újból fölszállott Eislebennél, de eltévedt, Berlin helyeit Hambu g felé repült, mig végte tizenegy óra ulán néhány petc-cel Cothus közelében Klingenil alá
avllása az occánrepulcsbcü Nemen-ben — Chamberlln Berlinbe érkezett
szállolt, metl propelleije eltörött. A Columbia Így nem folytathatta uijáf; a repülőgépet kijavítják, Chamberlin és Levine pedig holnap repülnek tovább Bsrllnbe.
Berlin, Junius 7. (Éjszakai rádió-jelentés) A német Luflhansen és a kereskedelmi repülőiskola 14 repülőgépjeitől kísérve ma délután fél hat órakor az amerikai repülök elindultak Berlinbe, ö óra 50 petekor értek Berlin leié, ahol több kört itlak le a város felelt.
A centerhofi repülőiéren beláthatatlan tömeg várla Chambcrlinékaf. A hivatalos fogadtatáson megjelentek : Schurmann amerikai nagykövei, a diplomáciai testület löbb tagja, dr. Curtlus birodalmi gazdasági miniszter, a birodalmi kormány képviseletében, Krezsinszky és Schmtdt porosz miniszterek, löbb államtitkár, Berlin főpolgármestere és polgármesterei, a szárazföldi és légi haderők vezetőségének ktp\'iielöi, slb.
Chamberlln megérkezésekor a hatalmas tömeg üdvrivalgásban törtek kl. Oivözlöbeszédel mondott többek közölt Curtlus miniszter is. Ezután Chamberlln kOiüljárta a repülőteret, mijd az igazgatósági épü-leiből telefonon beszélt Niw,orkban levő anyjával. Végttl az amerikai követségre mentek.
A jugoszláv-albán konfliktus ügyében Olaszország interveniálni fog Belgrádban
Róma, |unlus 7 (Éjszakai rMlófelentés) A lap.k nyugodtan Írnak az albán-Jugoszláv helyzetről, hogy a kél állam között megszakadt a diplomáciai összeköttetés. Emlékezteinek arra, hogy Olaszország mindig a békés megegyezés piopigálója volt és ezúttal Is Róma mindent el fog követni, bogy az albán—jugoszláv koiminyok között felmerüli konfliktus elsimul|on. Róma Interveniálni fok Belgrádban és Albániában, de nem adja magát oda semmiesetre egy olyan jálékhoz, melynek az a célja, hogy a két állam közölt lelmerüll incidensbebelevlgyék az olasz-albán tyranai megegyezést, vagy hogy ezt is a Népszövetség elé terjesszék.
Ez a paktum — Írják a lapok — csak \' kéri is.
Oitszországra és Albániára tritozik.
Belgrád, Július 7. (Éjszakairádió-jelentés) A félhivatalos Rjecs ugy véli, hogy
űz albán—jugoszláv konfliktus mlült a kormány helyzete megrendült.
Páris, junius 7. (Éjszakai rádió-jelentés) A lap-jk ugy tudják, hogy Albániának a Népszövetséghez intézendő jegyzéke csak informatív jellege lesz és remélhető, hogy a konfliktus elintéződik békésen Különben mint a lapok Írják, a diplomáciai szakítás csak egyoldalú,
metl a belgrádi albán kövei eddig még nem kapta meg útlevelét és nem tudnak arról, hogy egyáltalán
Egy száműzött orosz mo-narchistainerénylete a szovjetkövet ellen Vursó, junius 7. Ma délelőtt Uz órakor a varsói pályaudvaron revol-veres merényletet követtek el Vojkov varsói szovjelkövet ellen, aki éppen Moszkvábalkészült utazni. A tettes egy száműzetésben élő fiatal orosz mon-rchisla, akinek nevét Idáig még nem lud ákjmegállapilanl. Vojkovot eigy golyó élte, amely megakadt testében. A követet nyomban kórházba szállították. Zileszky külügyminiszter és Przezdzleckyállamtllkár a hír vétele után nyomban a kórházba síellek és meglátogatták a követet, aki előtt a kormány nevében sajnálatukat fejeziék kl. Vojkov varsói szovjelkövet ma délelőtt 10 óra 45 perckor meghalt. A merénylő neve Szofronovtcs Koverda 19 éves orosz diák.
Klotild főhercegasszony temetése
Budapest, junius 7. Hélfőn délután helyezték nyugalomra a várkápolnából Klotild királyi hercegasszony, a királyi hercegi családnak a kápolna alatt levő családi sírboltjába A gyászdrapérián a Koburg hercegi és a királyi hercegi címerek fflgtilek. A katafalk kél oldalán alabárdos testőrök állottak diszörséget. A ravatal talapzatát teljesen elbotl totlák a koszorúk. A királyi hereegl család koszorúin kívül olt volt Horthy Miklós kormányzó, a kormány, Bethlen István gról és felesége, Budapest székesfőváros, honvédség, csendőrség, slb. koszorúja.
Félnégy után érkeztek az előkelőségek. A templom szentélyében fog-laltak heiyet a királyi hercegi csa\'ád tagjai. Majd megkondullak a várkápolna harangjai és megkezdődött a gyászszertartás, amelyei Mészáros János érseki helynök végzeit nagy papi segédlettel. A sztrtarlás alatt az Operaház énekkara gyászdalokat adott elő. A beszenlelés ulán megindult a menet a sírboltba. A papság ulán a két párnavivő következett, majd alabárdos testőrök sorfala között kozlák az érckoporsót, amelyei a királyi hercegi család több tagja kísért le a családi kriptába. Klolild királyi hercegasszonyt néhai József királyi herceg, volt honvédfóparancs-nok mellett helyezték nyugalomra.
ZALAI KÖZLÖNY
1927. junius 8.
A katolikus legényegyletek bécsi
világkongresszusa üdvözlő sürgönyt küldött a jubiláló nagykanizsai testvéregyletnek
A kanizsai Katolikus Legényegylet /ufiiláris ünnepe — A megyéspüspök képviselője dr. Simon György prelátus a főpásztor meleghangú levelét és püspöki áldását hoztu — A díszközgyűlés hódoló távirata fővédnökéhez és üdvözlése a bécsi világkongresszusnak
„A Katolikus Legényegylet diadalmasan képviseli az örök ifjúság eszméjét 1" .. .
Nagykanizsa, Junius 7
A nagykanizsai Kalolikus Legényegylet, amely 25 év elélt a hazafias magyar piarisla rend tevékeny tagjainak buzgósága folytán megalskull azzal a céllal, hogy a msgyar ipiros iljuságol a vallás és a hazaszeretet Ösvényein tovább ncvet|c és nem; ét-ellenes, atheista áramlatoktól elvonja, pünkösdhétfőn alapításának 25 éves évfordulóját dlte. Az ünnepségeken részt vett egész Nsgykanltsa városa, az ország különböző lestvércgyesü-letei, melyek legnagyobb részt saját zászlajuk alatt, küldöttséggel jelentek meg a jubileumon. Különös fényi kOIcsOnzOlt a fővédnök megyéspüspök képviselőjének dr. Simon Oyörgy prelálusnak lejövelele és a katolikus legényegyletek Bécsben összeüli világkongresszusának meleg köizöníő sürgönye a jubiláns kanizsai testvérhez.
A vidéki küldöttségek és kiküldőitek (oudapesű, soproni, zalaegerszegi, tapolcai, székesfehérvári, de-vecseri, vasvári, sümegi »tb. teslvér-egyesületek) Pünkösd vasárnap délután érkeztek meg. Az állomáson egy bizottság fogadta és üdvözölte ókel- Este az egylet nagytermében kedélyes ismerkedési estély voll
A jubileum ünnepségek sora PJn-köid hétfőn délelőtt a lelsőlemp\'.om-ban ünnepi Istenllszlelellcl kezdődött, amit a megyéspüspök képviselője dr. Simon Oyörgy prelátus lartoll fényes papi segédlettel. Ezalatt a leltölemp-lom Egyház Férfikara Ungyel Oyula segédicántor vezénylete melleit énekelt és Uhrmann Ferenc Lengyel urgonakisérelével hegedűn játszolt. Simon prelátus beszédében méltatta a jubileumi ünnep jelentőségét. A szentélyben ezalatt az egyletek zászlói állottak sorfalat, melleltük a koszorúslányok tarka sora.
Istentisztelet után a tömeg zárt sorokban a városházira vonult, melynek közgyűlési terme teljesen megtelt diszes közönséggel. Nagykanizsa város képviseletében ott voll dr. Králky lslván polgátmeslerhelyetles. Hatalmas éljen fogadia a belépő dr. Simon Oyörgy prelátus és Kai-csok Leo piarisla Isnári, az egylet egyik egykori alapilójál és voll alelnökéi. Olt vollak a többi kanizsai keresztény egyesületek küldöttségei is, akik mind kivették részüket a teslvéregylet örömnapjából.
A díszközgyűlést Eberhardl Béla piarisla lőigazgaló lendületes beszéddel nyitotta meg. 25 éve, — mondotta többek közölt — hogy Kul-
csok Leó és Horváth Oyörgy piaristák megalapították a nagykanizsai Katolikus Legényegyletei, hogy az iparosiljaknak, az akkori élet szám-üzöttjeinek otthont leremlsenek.
Felolvassa a Kalh. Legényegylelck bécsi világkongresszusának üdvözlő sürgönyét a nagykanizsai Jubiláló teslvéregylelhez. Bílelarlozunk egy hatalmas szervezetbe — ugy mond, Kslplikus Legényegylel vagyunk, de msgyarok is vagyunk. Katolikusok és magyarok, mert hazafiság nem lehel vallásosság nélkül. Örömmel állapiija meg, hogy a nagy felfordulás idején nem akadt egy egyleti tag sem, aki elbukotl volna.
Dr. Simon György felolvassa dr. Roll Nándor megyéspüspök meleg-hingu levelét a jubiláns egylethez ;
— A trianoni évforduló napján írja levelét. Ez a gyászos évforduló hatalmas ligyelmeztetés mindnyájunknak, hogy ml számban is erőben megfogyatkozott magyarok összefogjunk, egymásba testvért lássunk és áldozzuk örömmel, lelkesedéssel minden munkánkat megcsonkított hazánk feltámadására. Ezzel a Jeligével köszönti az érdemes Legényegyletet.
Mini az egyesület fővédnöke köszönti azt és minden tagjára főpásztor! áldását küldi.
A díszközgyűlés közönsége leláll és háromszoros éljen-ntí köszöntik a megyéspüspököt, a nagykanizsai Katolikus Legényegylet fővédnökét.
A közgyűlés ezután üdvözlő táviratot küld a Katolikus legényegyletek bécsi világkongresszusának és hódoló táviratot a megyéspüspöknek.
Viharos taps köszörűi a pódiumra lépő Kalcsok Leó voll nagykanizsai piarisla tanárt, aki Jelenleg Pozsony-szentgyörgyön lattózkodlk.
— Szól az órökifjuság eszméjéről az egymásután következő nemzedékekben, igy a Katolikus I.igényiéiben, amely igazán és diadalmasan képviseli az örök iljuság eszméjét. Célja: hogy képviselje a becsületes munka és krisztusi eszme gondolatát. Tagjai az iparos ifjúság soraiból kerültek ki Ralfael, Munkácsi Mihály, Hans Sachs, Bőhm Jikab, Björnson, Hans Knulh slb. Majd rámulat a bolsevizmus veszélyeire és a kollektív és individuális jogrendszeren felépüli lársadalmi berendezkedéseket fej cgcll.
Kalcsok Leó beszédéi nagy lelkesedéssel fogadiák.
Töke Jenő főlilkárolvaslajfel ezulán részletes Jelenlését az egyesüld 25
esztendős múltjáról, kitérve minden ntgyob*) cteményre.
Dr. Mutschenbacher Edvin törvényszéki tanácselnök, az egylet világi elnöke azoknak az őstagoknak, akik az egyletnek alapítása óla tagjai, a külön e célra készített jubileumi jelvényt adla ál lelkes buzdító beszéd kíséretében. És pedig a követezőknek: Dr. Simon Oyörgy prelátus, A\'s Jóisel, Anhofler Gyula, Banekovich Jáno«, ifj. Babiis Antal, Balogh Jenő, Csányl János, Dedo-vácz Bén, Erdélyi J no«, Erdőssy Bilinl, Faics Lajos, Holcthelm Károly, Horvátk István, Halvax Gyula, Heifer Gyula, Koller Sándor, Lányi Pál, Mosbammer Károly, Maihea Károly, Martinék Oyula, Millényi Oyula, Nováczky Imre, Nováczky József, Orbán János, Pintér Sindor, Poredus Anial, Szalai Jlnos, dr. Síi-gelhy Károly, S:ó József, Tóth Lajos, Vojkovlcs János és Wiltmsnn Mátyás.
A város legszebb leányai kékszal-lagos babérkoszorúval jelmondatok kiíéretébei megkoszorúzták az egyesületek záizlajalt a kövelkció sorrendben: Soproni Katolikus Legényegylet, Székesfehérvári Legényegylel, Divecsetl Legényegylel, Vasvári Legényegylel, Zalaegerszegi Legényegylel, Nagykanizsai Ipartestület, Vasutas DilárdaNagykanizsa,Nagykanizsai Tornaegylet, Nsgykanlzsal Legényegylel, 77-es cserkészek, 01-táregyesűlel, Klskanlzsal Polgári Olvasókör, a Nagykanizsai Leányklub.
A díszközgyűlés Eberhardl főigazgató zárószavilval ért véget.
Dili 1 óra után a Polgári Egylet kerthelyiségében 120 leritékes bankett volt, amelyen a vidéki vendégeken kívül olt láttuk Nagykanizsa vezelölársadalmának teprcsenlánsalt.
Az ellő felköszöntőt a Jubiláns egyesület egyháii elnöke Eberhardl Béla mondotta a megyéípüspökre és képviselőjére. Simon prelátus válasza után Bazsó Józsel a katolikus ipa-rosifjuslg vezettii, dr. Dómján Lajos a katonaság képviselőjét, vitéz Horváth Oyula állomásparancsnokol, a hivatalos város képviselőjét dr. Králky István polgármeslethelyelles\', az evangélikus egyház képviselőjét, Pel-rik Dezsői köszönti fel. Horváth József (Székesfehérvár) a fehétiári katolikus ifjúság nevében a fáradhatatlan Eb:rhardl igazgatói, Jakab Gyula a divécteriek elnöke a kanizsai leslvérekct köszön.ölle. — Dr. Králky lslván polgármesleihelyettes méllatja a piaristák hizafias n ívelését. Szeretettel üJvözlI voll lanárál, Kalcsok Leói. P. Vöröss Fülöp (Vasvár) domonkosrendü perjel ma-gassrárnyalásu pohárkoszönlöjc. A vidéki teslvéregyházak nevében kö-szénli a jubiláló egylelel. Dr. Dómján Gyula a világi elnököl köszönti, mire dr. Mutschenbacher Édvin meghatottan válástól.
Este 9 órakor díszelőadás volt a Polgári Egyletben. A Zrinyi Irodalmi Kör alkalmi zenekarának Lehrmann Ferenc vezérlete alall előadott megnyílója ulán dr. Mutschenbacher Edvin költői finomságú piológusál adla elő.
Majd a Virógfakadás c. egy felvonásos vigjálékol játszották cl az egylet műkedvelői, melynek kedves részletei sok derül kelteitek. A szereplők Persovils Irms, Thury István, Bujtor Mind, Thuiy Oyörgy, Jakab Vali és Lleb Gyuszi derekasan kilellek msgukérL Az utána kővetkező Csókvásár c. táncos-énekes operettben jálékukkal kilünlck dr. Dómján Gyula, Kuruc Manci, Dómján István, Boda Károly, Persovils Irma, Kuruc Juci, Virág Manci, Lendl Manci. Előadás után tánc voll, mely reggelig lartotL
Ma zárul a nagykanizsai
iparostanonciskola munka- és rajzkiállitása
A bírálóbizottság döntését e héten hirdetik kl
Nagykanizsa, Jtnjols 7
Ünnepi keretben nylll meg vasárnap délelőtt a nagykanizsai Ipiros-tanonciskola növendékeinek munka és rajzkiállitása. A városképviselelé-ben dr. Králky litván főjegyző és dr. Kaufman Lajos ipubizlos Jelentek meg. Olt voll az Iskola felügyelő-bizottsága élén Bazsó József elnökkel, az Ipartestület elöljárósága, az oktalóleslület és számos érdeklődő.
Az ünnepély műsorát Bazsó József és Poredus Antal Iparostanondskolai Igazgató megnyitó beszédei és az IparosUnonciskolal Énekkar énekszámai alkották.
A kiállítás rendkívül gazdag anyaggal rendelkezik, igy főleg a leánynövendékek leljesllminyei kellenek feltűnést. A női szabó és fehérnemű varró-tanoncok szakrajzai, kiállított munkál megérdemelnék, hogy országos kiáililásoo részt vegyenek. A fiutanoncoknil az asztalos, c\'piti és szabó iparosok dominálnak a kiállított tárgyak menylségével.
A kiállításra került anyag oly óriási, bogy a bíráló bizottság még nem ludta meghozni minden szakmában döntését. Ugy ezért, meg mivel több cselben felűlblrálalra is szükség van, a bírálóbizottság teljes döntését csak a közeli napokban fogja meghozni.
A szép klállilás még ms este 6 óráig (díjtalanul) megtekinthető.
— Dlchtl csipkét és az összes modern kéiimunkákat díjmentesen tanulhatja a világhírű Plarf varrógépeken Brandl Sándot és Fia állandó bimzólanfolyamán Deák-tér 2.
= A Fegyvergyári 8teir kerékpár az égési világon rezet I Wslier Wpárnház, Csengery-ot 2.
= Vízmentes és nyers ponyvák gyári lerakata eredeti gyári árakon Hlrsch és Szegő-cégnél.
HILD JÓZSEF
épűletfa, deszka, mész, cement, stukaturnád és egyéb építkezői anyag kereskedése
NAGYKANIZS ÁjN, Király-u. 4. Telefon 120
ZALA) KÖZLÖNY
A nagykanizsai honvédség nagy ezredünnepélye
Vitéz Babest Hályás és vitéz Kóó Ferenc volt ezredparancsnokok arcképleleplezéso
Nagykanizsa, junius 7
B.n.őségében lélekemelő, In p> záns lefolyású ezredünnepet fartőit tegnap a nagykanizsai honvédség a József főherceg laktanyában. A m. kir. 6 Ik honvédgyaiogezred két országosan ismert nevü ezredparancsnoka, akik a legnehezebb időben álltak a dicsömullu ezred élén és a magyar haza egyik legjobban kl-kiképezett ezredévé épitelték H — vlléz Kö6 Ferenc ny. ezredes és vitéz Bobest Mátyás, jelenleg a vámőrség tábornoka — fekjlhetellen érdemeket szerezlek, ugy, hrgy a honvédség elhatározta, hogy életnagyságú arcképüket elkészítteti és ezt ünnepélyes kerelbeu leleplezi.
A 6 ik honvédgyalogezred állal megrendezett ünnepély nemcsak a 6 os honvédli*z!lfcar, a régi 20 as és 48 as bajtársak, banem a ezombat-hciyl, kaposvári, zalaegerszegi, keszthelyi slb. honvédség ünnepe Is volt. Egész Djnántul honvédliszlikarának küldöltségel megjelentek, hogy részt vegyenek a nagykanizsai háziezred ünnepin.
A tiszti-kaszinó terme ebből az alkalomból gyönyörűen kl volt dl-szllve, magyaros motívumokkal, nem-zeti zászló- és cimerdiszleickke), a középen a kormányzó hatalmas képével. Jobb és baloldalt a kél lefedett nagy arckép. A résztvevők mind ünnepi díszben, közöltük a két ünnepeli, nagymullu katona, vitéz Bobest Mátyás tábornok és vitéz KM Ferenc ny. ezredes.
A .Magyar Hiszekegy * eléneklése után viléz Horváth Qyula ezredes, á\'lomásparancsnok, a m. kir. 6 ik honvédgyaiogezred nevében köszöntötte a két érdemes férfiút.
— Elvesztenünk mindent — mondotta többek közölt Horváth ezredparancsnok. — Megjártuk a Golgotát. Megtanultuk: fogainkai összeszorítani, binni és Imádkozni. A magyar nép élén egy fényes csillag áll, amely beragyogja az országot és világossága azon az uton vezet, mely a magyar feltámadáshoz visz. Ez a fényesen ragyogó vezérlöcsillag a ml szcrelelt kormányzónk: nagybányai viléz Horthy Miklós. Az én imádságom a vezérlő csillag fölé emelkedik és ahhoz fohászkodik, aki mindannyiunk ura és akit arra kér, hogy az élni akaró magyarok örömére éltesse a magyarok apját, a vilézek főkapitányát, hogy még igen sokáig vezesse, mert akkor Magyarország boldog, nagy és Integer lesz.
Msjd lehullott a lepel, amely a két művészi kivitelű, életnagyságú arcképet fedte és háromszoros hatalmas éjendörejlöl visszhangzott a nagy terem.
Vlléz Köö Ferenc ny. ezredes és vitéz Bobest Mátyás tábornok ezután meghatottan mondottak köszönetet a bajtársiasság és tisztelet eme gyönyörű megnyilalkozásáért.
Délben a lisilikaszinóban bankett volt, amelyen az első felköszöntőt vlléz Horváth Qyula ezredparancsnok a kormányzóra mondotta.

1927 jnnlus 8.___
Öreg diákok találkozója
A felsőkereskedelmi Iskolában 30 és 10 év előtt érettségizett növendékek pünkösdi találkozója
Nagykanizsa, junius 7
Kedves ünnepségek színhelye volt Pünkösd vasárnapján a nagykanizsai felsőkereskedelmi Iskola. A zuhogó esö dacára összejöttek mindazok, akik 30 és akik 10 évvel ezelőtt letették az érettségit — hogy beszámoljanak egymásnak, hová küzdöl-lék lel magukat az éleiben, mi lelt az egykori Iskola-pajtásokból és hogy néhány együtt eltöltött óra keretében visszaidézzék a fejűk felelt gyorsan elröppenő mult emlékeit.
Az 1917-ben érettségizetlek találkozója
Tiz óra után összejöttek azok, akik 1917-ben — vagyis 10 évvel ezelőtt tették le az éreltségit. Név-szerint Holczer Zsigmond malomtu-Isjdonos (Somogysámcon), Hirschler Andor magántisztviselő, Vágó Endre drogulsta, Kasztl Árpád binkliszlvl-selő, Vajda Zsigmond vaskereskedő, Hám László magántisztviselő, Melsz-ner Károly dv. főtiszt, Mulb Ervin cégvezető (Budapest;, Hacker Ernő kereskedő (Átad), Fehér József gabonakereskedő (Szigetvár), Aczél József pénzügynök, Waisz Andor bankár (Légrád), Vída Kálmán állam-pénztári liszt (Székesfehérvár), Srom-mer Emil n.tsztviselö (Budapest), Hirschler Blla magántisztviselő.
Dr. Villányt Henrik igazgató meleg szavakkal üdvözölie az intézet volt tanítványait. Vagó Endre a tanári kart és tanulótársait köszöntötte, megemlékezve a hiányzókról: Neumann Imre elesett, Vida Ernő és Sándor Ferenc meghall. Hám László szaval ulán megkosioruzták az elesett intézeti növendékek tiszteletére a teremben elhelyezett hősök emléktábláját. Majd hálaadó istentisztelet volt az izr. templomban, ahol dr. Wlnkler Ernő főrabbi mondolt nagyhatású beszédet. Este a Centrál-ban bankéit volt, amelyen számos felköszöntő hangzott el.
Az 1897-ben érettségizettek találkozója
nagy Ünnepség kerelében, Ádám Róbert nsgykereskedő rendezésében zajlott le. Az Intézel terme, amely délszaki növényekkel és nemzeli trikolórral volt diszilve, mcgte)l az érdeklődő közönséggel. Az .öreg diákok" közül mcgjelenlek a találkozón többek között: Ádám Róbert nagykereskedő, Gellért Arnold bankár (Budapesl), Sugár Soma bankár (Budape8l); Menzer Dezső igazgató (Budapesl), Lukács László bankár (Budapesi), Qulh Zsigmond DV főtiszt, Dzulsch József DV főliszi, Marion Aladár pos\'a- és távirdai főfelügyelő (Bulípest), Szántó Oéza pt. főfelügyelő, Szilárd Ede fótiszl-liselő (Budapesl), Domer Pal nagykereskedő (Barcs), Krausz Zsigmond malomigazgató (Eszék), Braun Lajos matomigazgató (Kapoca), Deák Vilmos bornagykereskedő (Bécs), Oiosz Kálmán nagykereskedő (Bu-
dapeBt, Fuchs Sándor fakitermelő (Pécs), Slrém Oltó földbirtokos, Loit-ner Ernő terménykereskedő, azonkívül, mint vendégek Kslcsok Leó piarista tanár (Pjzsonyszenlgyörgy), Vidor Salamon felsőkereskedelmi iskolai lanár (Kecskcmél) és számosán az öreg diákok családtagjai.
A pódiumon az Intézel lanári kara helyezkedett el. Az intézeti énekkar Surányi Lajos vezénylete alatt a Magyar Hiszekegyet énekelte el.
D,-. Villányi Henrik igazgató üdvözlő beszédében rámutatott arra ip, hogy az ö tanári pályáján is határkövet Jeleni ez a mai nap, mert ma mint aktiv igazgató ulolsószor beszél a volt diákjaihoz.
Ádám Róbert mondolt ezulán költői lendületű ünnepi beszédet — vissza pillantást velve a múltra. El-parenlálja Schwarz Adolf dr, Neumann Ede dr., Kárpáti Manó és Pór Jinos tanárokat és 9 elhunyt tanuló-társát. Majd megkoszorúzta az iskola úősi halottaink emléktábláját. Meleg szeretettel adózik volt tanáraik, főleg dr. Villányi Henrik igazgatónak.
Szattler Baba hazafias költeményének lendületes elszívatása után az ünnepség a Szózat akkordjaival ért véget.
Délután az öreg diákok kivonul-
tak a temetőkbe, ahol volt tauáraik és elhunyt társaik sírját virágokkal szórták tele. Bizalmas jellegű értekez-lelen azután nagyobb összeget adtak össze különbözö jólékony célokra.
Este a Centrál soulerrainjában nagyszabású bankett volt az összes hozzátartozók és számos vendég részvételével, amelyen Ádám Róbert, Vidor Silamon, dr. Bt ód Tivadar, dr. Villányi Henrik, Kertész József, dr. Ropoch Aladár mondoltak felköszöntőt, míg Szántó Gézáné megköszönte a hölgyek nevében a tanári karnak, hogy olyan jő férjekei nevellek nekik.
Mindkét találkozó résztvevői a legje bb hangulatban a -késő éjszakai órákig maradtak együtt.
Raffay Sándor a divatőrület ellen
Budapest, junius 7. (Éjszakai rá-diójelentés) Pünkösdkor Raffay Sándor evaogelikus püspök a D.:ák-téri evangélikus templomban kiprédikálta az erkölcstelen divatot és kemény szavakkai keit ki az ellen a megbotránkoztató tény ellen, — mint mondotta — hogy nagypénteken egyes nők a templomban kifestett szájjal járultak az Ur asztalához ur-vacsoravélelre.
_8
Felszentelték a gelsei levente egyesület zászlóját
Kanizsai vendégek az Unnepsé-gen — Kreutzer esperes végezte a szentelés ceremóniáját — Vig juniális zárta be a szép napot
Celse, junius 7
(Saját tudósítónktól) Oe^se község levente egyesülele pűnkösdvasár-napra tűzte kl zászlószentelésél, mely tartalmas programmol öl. II magában és csak az előre nem látott rossz időjárás miatt szorult kiseb\'j kirelekre, de igy Oelse községnek egyik maradandó emléke lesz.
A zászlóanyal tisztséget S^modics Oyőző földbirtokos neje vállalta, akit azonban kisebb természetű baleset ért, ugy, hogy a szer.le\'\' ; ünnepélyen személyeden nem Jelenhetett meg, hanem Billera Bélánéval képviseltette magát az ünnepélyen.
Ez alkalommal Nagykanizsáról is többen Gclsérc utazlak. Igy olt voltak: viléz Horváth Gyula cziedpa-rancsnoktöbb lisztkisiretében, minta kanizsai állomísparancsnoksSg, Gyó-mörey Is\'ván országgyűlési képviselő, kinek kerületébe tartozik Oelsc község is, Laubhalmer Alán siolgabitó, Koos Oltó les nevelési tanácsnok, a járási levenle ügyek vezetője, dr. Vass Zoltán gazdasági felügyelő, mindhárman a járás képviseletében, dr. Kovács László ügyvéd, Bartal Béla kanizsai állomásfőnök, Polinyl forgalmi főnök, Pető murakercszluri állomásfőnök és még mások. Természetesen Gelse község hivalalos vezetősége és a helybeli intelligencia teljes számban, valamint a környékbeli földbirtokos társadalomból számosan.
Minthogy a tábori misét az esö elmosta, délelőtt 10 órakor Kreutzer Dezső esperes-plébános a templomban ünnepi misét celebrált, majd emelkedett bacgu beszédet mondolt és megszentelte a zászlót, melyet a község legszebb leányai szalagokkal díszlettek fel. A temp ómból a levente diszcsapat az otthon tartózkodó zászlóacyánál, Szmodlcs Győ-zönénél tisztelgett. A közönség délután ismét együtt volt a leventék sikerült majálisán, ahol vig cigánymuzsika melleit megmutatták, hogy a komoly kötelességteljesítés mellett Jó magyaros kedvűk is volt a bú felejtésére.
Katasztrófális jégverés
Felsőausztriában Linz, junius 7. (Éjszakai rddtó-jelentés) Szombaton délelőtt Wels község határában a vasút mc-nthi katasztrófális jégverés volt, mely elverte az egész gyümölcstermést is a vetéseket. Tyuklojásnagyságu jégdarabok estek nagy égiháború közepette.
osrwa*
Pliii 20\'36Vt, London 25-25. Netvyotk SlS-\'i.K. Brtinel 72-22\'rt. Milano 2860, Anuterdim 208 22UI, Bettin 123 21, Wien 73171/2, SotH 3-75, Piij.a 15-10, Vaud 5810, Bttdnpettl 80-65, Keletid 9-13\'ft, Bukóiéit 3 1-1.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 luniut 8
NOPIRENO
Junius 8, sxorda
KOre.l katolllm: Med. Kin Prolei-tina: Medárd. Izraelita: Slran hó 8.
Nap kel reggel 4 0rj 03 peickor, nyugszik délután 10 óra SS perckor.
Vároal Szintláz eale pont 8 Órakor: CsOkról-csók/a, vidám operett.
ttíncl OuuUv képkiilliLiu nyílva eale Itt 8-lg.
\'parostanonelskoUI kiállítás nyitva eale KI 7-lg.
— A lőlspán és oz alispán Balatonfüreden és Badacsonytomajon. Gyön;örey Oyörgy főispín és BSdy Zolán alirpin pünkösd hétfőjén Balatonlüiedic él Baltcio-iy-tomajra utaztak. Füreden a polgári iskolai Isnárok IlJülőbázának ünne pé\'yes felavaiá-in ét a Dulovils Árpid mlnlizlcri lanáctos emléktábla leleplezési ünneps Igein ve tek léizl. Badacsonytomaj ma leventék zászló-szcn\'eléái ünnepségén voltak jelen, ami a község IsVósaiból nagy lelkesedés! vál o l ki.
Valódi angol szövetbőlI
uil nil.a csakis SOrlnl Zsigmond irabóraesterné I Nagykanizsa. Fául 5. szára.
— Halálozás. Flachner Ferencni szil\'. Sabjtln Lujza, Sabján Oyula dr. polgármester testvére, tegnap dél-elCIt iiosszjs szenvedés ulán eltiunyl. Ma délulán tj órakor temetik a katolikus lernetó halottasházából. En-gcsrleló-mlsét csütörtökén délelólt mutatnak be a mlbáldi templomban.
— A pünkösdi babakorzót az esó teljesen elmosta. Megismétléséi a Stefánia vezetősége vasárnapra lei veri.
— Az általános csatornázási munkálatokra beéikezelt ajánlatok lelett legnáp délben dőntóll a bizottság, amely a Székely Nándor (Nagykanizsa), lllalky és Schlchler (Oyői), Hacker (Budapen) együttes ajánlai-té»ö céget blzla meg a munkikkal.
— A Nagykanizsai Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészet! Kőr folyó évi junius hó 10-én (p.\'nleken) délulán fél 7 órakor a postapalota földszinti kistanácstermében választmányi gyűlési (art. Tárgysorozat: az 1927. évi rendes köigyűlés tárgysorozatának letárgyalása, l;bb:k közt az uj tisztikar jelölte, a vá\'aszlmányi tagok eieileges kiegészítése stb.
— A soproni Kereskedelmi és Iparkamara 100 pengői küldőit a nigykaniisai kiállításon résztvevő Iparostanoncok jutalmazására.
— Eljegyzések. O.tges Ktuska Nagykanizsa és fíexU Lajos Zilabér jegyesek. (Minden külön érlciilés nelyell.)
Kohlt Lenkél Nagykanizsáról eljegyezte Orosz Uíla Budapestről, (Minden külön érlcsités helyett.)
Klein Rózsiki és Wtlszfeld Lipót jegyesek. (Minden külön érlcsilés helyen.)
= Slngcr gépselyem mindentéle színben kapható. Singet varrógép lióküzlel Fó-ul 1.
— Tanltógyűlés. A .Klskomá-romi és Nagykanizsai Egyesilctl lóm. kath. Tanítói Kői" Kiskon\'áromban lartolla évi rendes közgyűléséi. A gyűlésen a lanllól lagekon kívül az esperes! kerület néhány lelkésze, élükön dr. Sirközy Lsjos klskomá-lomics peres-plébános, egyhlzkeiülell lanfelügyelővel és a helybeli Intelligencia a tanügy Iránt érdeklődő lag-Jsi is Jelen vollak. Draskovlls Már- | Ion, a Kör világi elnöke megnyi\'ó-Jábin felszóillla kartársalt a folytonos önképzésre, hogy olyan nemze- . dikel ncvelhtstenek, amely az élei . mindi n köiülniénye közöli csűgge- , deilenül meg fog|a állni helyéi. A | világi elnök cdvözölle az újonnan j kinevezeti kiskomiromi esperes-plé- I bános, egyházkerület lanfelügyelöt, j aki gyönyörű beszédben színién a lanilók magasztos hivatásáról szólt. A világi elnCk Jelenlétében megem-lékezell Prohdszka Ollokár székesfehérvári püspök, Méhes Kllmin c. kanonok é> Ptehdsz Slndor kapós-füredi igazgató-tanító halálától, Mar-kovlts János és Buzássy László igaz-galó-lanllók nyugdíjaztatásáról. Az , elnöki Jelenléseket a kalh. lanilók ! országos szövetsége által tárgyalásra j kitűzött tételekről értekezések felöl- .\' vasása követte, amelyben a lanilók j szakavalollságukról és az egyes kér- . déstk heható tanulmányozásáról let- j
WM]M\\ Mii leltéteMj
kesiil un ruhlt
Sdrlol Zalgmond szabómester I Nagykanizsa. FOut kmo«i uim, mmi £
lek bizonyságot. Felolvasók voltak: Varga Józsel zalaujlaki, Polönyl Itt-ván oroszlonyí, Hö/fter Rajmund za-lamerenyei, Kovács Deisö murakc-reszluii kántortanítók. Huszár Oyózó zalakarosl laniló .Néhány biba a népiskolai laniláiban* című léiéiről érlekezell; nsgykészűllségü tudományos fejiegetésel lulnótlek a népiskolai kereleken. A gyűlési lársas-ebéd kövelie, amely alatt Draskovlls Mtilon világi elnök a megyéspcspoktc Jantkovlcs Oyula az egyhlzkeiülell lanlelügyelőie emelt poharat. Dr. Sirközy Lajos egyh. ker. tanlclűgyeló a pípság és tanítóság közli együttműködésre hlvla fel a lanitókai.
— Iszik ön egy ragályos beteg után? — és még sem vett Spaiklett Syphon üvegei, hogy a saját üvegjéből készüli szódavizet, p:zs gól ihassa I Egyedáruslló: Szabi Antal sportüzlcle.
— A tegnapi országos vásáron igen eiős volt az álla.felhajtás, ugy szarvasmarhák, mini lovakban. Azonban az érdeklődés lanyha voll, az olasz kereskedők teljesen hiányoztuk.
— A közönség Jószlvéhez ezúton fordul egy tzélülöll, béna ember ugyancsak beteg felesége. Dingi Ferencné (Migyarulca 149), hogy bái milyen adományokkal mentsék meg borzasztó nyomorából.
— Hénel képklállltása iiáut szokatlmul nagy az érdeklődés, már a megnyílás napján 4 nagyobb képe kell el. A kiállítás csak még 3 napig marad nyitva, zárul csütörtökön. Meglekin hetö délelőlt fél 9 lói cs\'c léi 7-ig a l\'olgáii Egyletben.
— Levente-Junlálls. A zalamcre nyel levcnle iljuság pünkösd vasir-n.-p délulán 4 órakor a község erdejében sikerült juniális! rendezeti. A szépen dekorált, lampio.oi lánc-helyen levente-rendezők villák a községből nagyszámban érkezeit vendégeket. Schelck garaboncl posla-mesler buzdiló be.zédében üdvözOlle a vendégekel, a levenle ifjakat, azok burgó vezclőil, elsősorban Kálmán Slndor oktatói, Hö/jlei kántortanító! és nejét, aki a háziasszonyi tisztséget löllöllc be. Látxr Miklós plébános, levenle-egyesülell elnök halásos beszéde és a Himnusz u án cigányzene mellel! tartóit a lánc a késő! órákig.
Halálozás. Nemes Epc\'jesy Dzisö nyűg. dv. löfclügyeló métnök éleiének 70 ik évében f. hó 3 án Budapesten elhunyt. Tegnap délu\'án 4 órakor helyezték örök nyugalomia a helybeli r. kai. (emelőben levő családi sltbollban.
— Keszthelyi elemisták Jitnlá-llsa. Pünkösd máinap|án szép sikerrel latlollák meg Junlállsukat a keszthelyi elemisták a városi etdó-ben. A szülők és gyermekek nagy száma kitűnően löllöllc cl a dél-ulánl, melynek tiszta jövedelmét a szegény elemisták tankönyvelnek be szerzésire foidilják.
-- Rézgállc, raffla, kénpor, gabonászsále, kőlcsönzsák lllrsch ís Szegő cégnél.
— Elveszett pünkösd másnapján vékony arany óralánc. Kérem a becsOleles meglilálól Magyar-ulca 83. sz. alalt leadni. Tekintene! arra, hogy a lánc emlék — egész érlékél Jutalmul adom.
üjÜ divat iierinti díí M
klrárélag angol uűvetbOl készll SSrtot Zalgmond saabómester Nagykanizsa, tóul 5. szám.
— Tanltógyűlés Lentiben A nova esperesi kerület tanítósága most tarlolla meg ünnepélyes közgyűléséi Lentben a lanilók nagy részvétele melleit. A gyűlést mise előzte meg, ma|d a tanítóság az Iskolába vonult, ahol Törik Berlalan pákai taniló, a kör elnöke nyitotta m:g a gyűlési, majd Ismertette az elnöki Jelentési, melyei nafy lelkesedéssel és belyeslísiel veti tudo-másu\'. Ezu\'án Major Oyula esperes-plébános felolvasta Mikes Jinosgróf megyéspüspök levelét, melyben a megyéspüspök meleg hangon ko-seöntc meg, bogy a kerüld tanítósága visszaulasi olla az ellene inlé-ze\'.t támadásokat. Ezulán Szecsey Erzsébet lentit lanilónő, Márkus Károly kisszigeli laniló tartott éitékca kullurelőadisl a tanításról ét az azzal Összefüggő kérdésekről. Délben az egybegyűllek díszebéden véllek részt, melyen ICbb lelkcshangulelköszön\'.ö hirgzoll el.
- Vidéki Írók figyelmébe. Egy nagycbbjzabásu liodalml vállalkozás előmunkálatai céljából felkélik az Osszct vidéki iiókat. hogy állandó laiiózkrdásuk helyéi és ponlos elmüket a következő címre közölni szíveskedjenek : Péehy Hoivilh Rezsó, a kaposvári Bcrzseuyi Irodalmi Társatág r. tagja, Pécs, Kaposvári-u 16.
— Játék a fegyverrel — három sebesülés. Pelikán liittl csab-rendeki eidőőr fegyveréi, amely töllvc volt, ifj. Nagy János fiatal legény a kezébe vclte és azzal bzbrálgalott és a társaságában levő leányokat ijesztgette. Egyikre ri is fogta és tréfából célzott, de a puska hlitelen elsült és a szcicncsétlen Cseh Rozália 15 éves leányi találta cl, akinek szemén hatolt a golyó fejébe és a tarkóján kijőve, még mátik két leányi megtebesiletl. A csendőrség tzigoiu nyomozást Indiloll, hogy megállapítsa. kit terhel a felelősség a súlyos szerencsétlenségért.
— A magasabb légkörök tudományos vizsgálatát, mely a kereskedelmi légi forgalom blzlontága szeir.ponljtból is clkerűlhelellenol szükséges, 12 évi szünetelés ulán a meteorológiai iolézel a folyó évben ismét megkezdette. Ehhez képest a nemzetközileg megállapított napokon műszeres léggömböket lógnak fel -ereszteni. — Az intézette nagyon fontos, hogy a műszerek, melyek a léggömbhöz csalóit kis kosárkában loglal\'ainak és a légkör llrlkai állapotát automatikusan alumínium szalagra rajzolják, megtalálás ulán az inlézelhcz séilcilenül visszakerüljenek. — Ha tehát valrkl ilyen műszert ta\'ál, a múiterkosarat és a ballonmaradványoka! a legnagyobb gonddal helyezte biztonságba és iz intézelet .Melcor Buda- dmll távirattal a leiéiről értesítse. Erre az iniézel a núizeikosár, illetve ballon-nmradványok beküldésére ládái, zsákol és a becsomagolásra vonatkozó utmulalást küld. A megtaláló 20 pengő jutalomban részesül, amelyet a felmerült llvirda és szállítást költségei együtt a meteorológiai iniézel fizet kl, ba a megtaláló a kosárhoz erősített levélben foglalt utasítás értelmében jár el. A megtalált tárgyak visszatartása, kíváncsiságból való ki-bonláta vagy szándékos megrongá-llsa, mivel állami tulajdonról van szó, — a büntető törvények rendelkezései alá esó cselekmény.
Krimi uatöl firimliiiü!
SArlol Zolgmond
stábé mesternél
Nagykanizsa, l\'óut Kwvoi uiltoU n.iuit
— A villámcsapás elhamvasztott egy pincét a szőllőhegycn. Pünkösd vasárnap a szokásos és népes homokkomitomi bucsu alkalmával délelólt, kevéssel kilenc óra uláo, a Homokkomárom községhez tartozó Kuitahegy felett hatalmas égzengés és csattanás retzkctletlc meg a levegői. Közvetlen ezulin a hegyen Wlrlh János 80 éves és Sclwlem-pekker János 64 év<s oboinakl föld-mlvesek lulajdonil képező pince tetőzete, mely zsúppal volt födve, kigyullad!. Többen észrevették a tüzel, de ollóeszkOz hijján csupán arra szoillkoihallak, bogv a nagy lánggal égö pincétől alig 25 méterre lekvö rendes épület nehogy tüzet fogjon. Sikerüli ís a tűzet lokalizálói, de ekkorra a pince teljesen elhamvadt. Benne égett egy laprés Is, 60 pengő értékben. A pince ér-léke 360 pengő.
= Fegyvergyári Sleyr slrapa ke-rékpárnái a váza belsó és kúlso mollal van ellátva. 5 évi Jótállás! WeUer Sépánüiiz. Cwagerr-ut 2.
1927 lunlus 8.
ZALAI KÖZLÖNY
— Idegesség, fejfájás, álmatlanság, szédülés, bágyadlság levertség, félclcmérzések cselelnil a lerméazcles .Ferenc Jóisel" keserűvíz klIQnő báziszer, amely azemészlő-szervek legtöbb részéból eredő za varokai gyorsan megszQnlcti ís visz-szaadja a leslnek és szellemnek régi munkaképességél. Orvosi szaktekintélyek megfigyelték, hogy a Ferenc József viz Öreg embereknél is enyhén, kellemesen és megbízhatóan hal. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűsierazletekbcn.
— Gyilkos lókupec cigány. Soós Gyula szenltmref.lval kisgazdát Ko lompár Oyórgy, lókupec cigány valami ősszeveszésból kifolyólag egy husánggal ugy fejbevágta, hogy azon-nsl meghalt. A gyilkost letartóztatták.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Bányaszerencsétlenség Sümegen. Balogh István, 33 éves sümegi bányamunkás! a bazaltbányában kőfejtés közben egy megindult szikla oly szerencsétlenül taszította a mélységbe, hogy az ulána hulló óriási kődarabok teljesen összezusz-ták. A szerencsétlenség színhelyére érkezeit bizottság már holtan találta. Ez a sümegi bazallbinyában az idén a harmadik aierencséllenség. A hivatalos vizsgálat meglodu\'l.
Irifi járás
A naKyfcanixaal motoorologlal meg-tlgyalöTelaiitáaa: Kedden a Mmttslk-íí] Reggel 7 érakor -4-13-7. délu\'\' * Órakor +198, este 9 écalror +I3S.
FelMxetr Reggel borult, (léiben és este k.vi.bhí borult égboltozat.
Si/lhinyr Reggel Délnyugat, délben Északnyugat, este BszakkelcU szél.
A Meteorológiai tnUiet klenléae szerint csendesebb, túlnyomóan derült, uiraz és lile* éjjel hűvOa 1(16, később hóemel-kedéa.
SPORTÉLET
(A kerületi atlétikai bajnokságok.) Junlus 25 és 26 án Péctelt a PAC uj sporttelepén lesznek megtartva. A két napos versenyen az lljuságl és szenior számok vegyesen kertinek lebonyolításra a következőképen:
Junlus 25 in 200, 800 és 5000 m. ilklulás, 400 m. gáliutas, diszkosz és getelyvelés, további távol és rudugrás a szeniorok részéte, mig nz ifjúságiak 100, 400 és 1500 m-en, továbbá suly és diszkoszdobásban, azonkívül távol és rudugrásbf n Indulhatnak.
Junlus 26-án szeniorok részére 100, 400, 1500 m. síkfutás, 110 m. gáilutés, magas és hármasugrás, továbbá sulydobis szerepel, mig az Ifjúságiak számára 200, 800 és 3000 m., továbbá gerelyvelés és magasugrás van kiírva.
(A „Kanizsa Futball Club*) ma (szerdán) d. u. 6 érakor lartja alakuló ülését a Ccntrál soulerrein helyiségében.
(Ifjúsági mérkőzések.) L Tórek vés—Levente Haladás 3:1. B-.ió Klémann István. L. Ipariskolai Ének kar—Előre SC 2:2. Bíró: Biró Sándor. Egyetértés FC—L. Teicky SC 1:0. Biró: Bóhm lózsel. L. III ker. FC-L Viktória FC. 8 : 2. Biró : Schwclger István. Kiskanizsai Levente III. ker. FC és 13 FC-jóbarálok mérkőzések pályaokok miall elmaradlak.
VÁROSI _SZINHÁZ
Lili bárónő
Martos-Huszka op:relljét Itétlőa este telt ház néile veglg. Meséjét a nagy kani) síi köiönség a helybeli műkedvelő előadásból eléggé Ismeri. A darab a szinésick fegyelmezett, szép jálékiban teljes szépségébtn érvényesüli (s a köiönség sokat tapsolt az ambíciótól fűtőit művészeknek. Elek Ica, Erényi Böske, Sólyom Q,ő/ő. Bihari Nándor ts a beteg Kormos Ferencet helyettesítő Szalókl Dezsó főszerrp\'ök ludésuk legjavát nyújtották. A kisebb szerrp-lók közül Kalmár Vilmos, Erdélyi Jenő slb. is teljesen beilleszkedtek a játékba. A közönség szívesen fogadta a kedves zenéjü darabol.
Csókrói-csókra
Bud pesti pályafutása, a mai — még csak most és most is csak alig lavuló színházi dekonjunktúrában, határozottan nagysikerű voll. Hogy miérl, azon lehet gondolkodni, mert hiszen az operetl maga semmivel sem .tüneményesebb", mint a mai operai-termés állagai. Mini francia munka, nem nélkülözi természcl.sen a gyenge, néhol nem is nagyon finom pikantériái. Muzsiká|a könnyed, jó kis operelt muzsika. Meséje egy lura bjnyodalom, amf a szokásos dekoiumok közt bukdícsolva jut el a kif.-jlelig. egyik-másik elindiloll mellék-ha|tása pedig egyszerűen elveszik valihol. Vegelemzé8ben az operettnek mégis csak sikere volt Budapesten és a közönség egy része Nagykanizsán Is nagyon jól mulatott. A várakozást azonban, ami megelőzte, teljes mértékben nem elégítette kl. Ez persze nem a színészek hibája, hiszen akik Pesten látták, állítják, hogy egyik-másik srlnészűnk semmivel sem maradt alatta a fővárosi alakításoknak. A kanizsai kiállítás pedig pazar volt és Szalóky is remekelt a rendezéssel. (Csak az kár, hogy a luggöny átlátszósága a felvonások elejéa elrontja az uj szinte való várakozás llluzlóll.)
A színészek tok kedvvel, elevenséggel, jó készültséggel, gazdag toalettekben, a zenekarnak ts egyik legszebb teljesítményétől kísérve látszónak. A siker oroszlánrésze Erényi Böske meleg, finom, szine* alakilz-sáé. Kedves voll Pdl/y Blanka és Daka Anna, bár ez utóbbi látékából az elhitető etó teljességgel li.ánjz.k. Bánky Róbert sokoldtluságában ma beugrásra ís jól megiogolt figurát adott. Bihart Nándor, Sólyom OyOzó sok taps és ujrázás középpontjában álllak. Halmai Vilmos kisebb szerepében is jó vol1. Bánky Veia az utóbbi időben ugy lálszik, leszokott régebbi túlkapásairól s ma már a házvezetőnő szerepében nsgyon mulatságos alakja voll az utolsó {elvonásnak.
A hang-anyag tekintetében valamicskét javult ugyan az operett-együttes, de elércn még sok volna a kívánni való.__(öl)
A színházi iroda hirei:
(•) Ma Csókról csókra. Budapest szi. házi tzenzaclójl volt ezidén a Csókról-csókra francia operett előadása. Olyan slágerszámokkal van teletűzdelve ez az op:retiu|donság és a helyzetek olyan Iraccitsan szel-lemesek, bogy nagykanizsai betnu-tatóuk is egy hosszuéletü opcrctl-ujdontág beharangozó ja voll. Erényi Böske és Pálly Blanka mellett Daka Anna és Náday Mici játsszák a fő
níi szerepskel, di a kar szépei mind résztvtsznck a ragyogó kiállítású operettbe ti. Az urak teljes Siómban lelvonulnaka siker érdesében. Kedvenc orosz táocmüvészeink is excel-lálnak minden clőad\'son.
(•) Csütörtökön Nem nősülök j ggal vár telt hlzat, íóleg inert inozihclyáralfkal kerül színre.
(•) A közönség figyelmébe! Fodor Oszkár igazgató újból lelkéti a színház közönségét, hogy a hitde-letl időben ponloeau megjelenni szi vcskeíjenek. Az operetteknél gyakori tijrázások éjfilig huiztk-toljík az előadás bclelczését és megnehezítik ugy a szlr.ház mint a közönség helyréiéi. Etulon közli az irodi azt is, hogy felvonásközökben az oldalajtók csak szellőztetés céljtból vannak kinyitva. A közönség érdekében a megváltót! helyek biztosítására csak n főbejárati ajtókon tehet felvonásközökben Is helyeikre be|utnf. Az ellenőrzés szenponljtból ez Intézkedésre feltétlen szükség van.
BÁDIÓ_MŰSOB
Junlus 7 (kedd) Budapest Ü.30 Hirek. 11 Ullraphon b.wg-verseny. 12 és 3 Hirek. 3 30 Mc&eóra. 5 Idójelzés. UtAna kamarazene. Operett-hang-verseny. 6.30 Előadás: Aniatfrlotoíjráfusok iikolája. 7 Mit üzen a rádió? 830 Kamara-zene-est. KöireiiiOkődnck: BaMlides Mária, a m. ktr Operaház müvészi.ője, Székely Julla zongoraművésznő, üertter Endre hegedűművész, Gtspir Jenő és üellért Ferenc. 10 Hírek. Utána Cigányzene.
Bécs 11 NépueiÜ zene. -4.15 Hangra-seiiz. 5.15 lljusági előadás. 6.20 Asszonyoknak. 6.50 Uj felfogások az atomelmé-letben, előadás. 8.15 Zenei humor, előadás és zene.
Brünn 12.15 Hangverseny. 7 Kamarazene. 8.50 Datok és kamarazene. 9 Katonazene.
Orác 8 05 Lovagromandka költészetben és paródiában, Költemények és zene.
Milánó 4.15 Rádkkabué. 5.20 Qyer-mekdalok. 0 Részletek Kálmán Imre Csárdáskirálynő cimü opereltjfból. 10 45 Jazz-band.
Róma 5.45 Népszerű zene. 9.10 Hangverseny. Népszerű és tánczene.
KÖNYVISMERTETÉS
A stravltza pohár
(Cselétel UJos dr. drámája) Mosl hagyta cl a sajtói Cselölel Lijos dr. ujibb 4 lelvonásos drámája .A stravilza pohat\'címmel. A dráma az 1371—19. évi balkáni török harcok idejében játszódik le. Sziutere Is a Balkán négy vadregényes pontja, ko.tük a rigómezei csatatér. Cselótci irodalmi munkásságában, mely torna-szakirásokkal keidodöll, ez az ötödik szinl-irodalml lermék. Ez utolsó Is szerzője magyar érzvlmeiről lesz la-nuságot. A könyv a szerző kiadá sában a Szent hlván Társulat ízléses kiállításában jelent meg.
iözqazdasáö
finn
Nagyjából a legutóbbi zárlaii nívón nyitott a mai tőzsde, ige n csekély forgalommal. Később kedvezői-len kolföldi jelentésekre kisebb gyengülés állott be, mely rí kán haladia meg az árlolyamok énékfnek 1%-át. Közvetlenül zárlat előtt véleményes vásárlásokra az Irányzat megjavult és az árveszteségek jóréste megtérült és sok pap> árnyereséget tudott elérni. A Pallas volt a piac legjobb papírja és 20".kai ugiott ki. Zárlatkor az irányzat továbbra is csendes, a forgalom csekély.
á k.xl .^éti Tfeafe tévtM jHpáw
VALUTÁK
Angolt. 27 8I-2797 Belga Ir Cseh k. I69J-17ŐI
Ir.
Dink. IS3CO-1S3 (iS Dinár 10 04-1010 Dollár 570/20-572"60 Praneta It 2255-22 75 Holt. 229 15-230-15 Lengyel 63 3S 64 85 Ul 3-36-3 51
Léva —--•—
Lila 31 65-32-10 Márka 135-70-136-20 Sehlll. 8050-8085 Norvég 14850-I491S Svájetl. 11010-t 1050 Svídk. 153 15-153 80
DEVIZÁK Amit 229 30-23000 belgríd IO06-I0 10 Berlin 135-75-136 15 Ilukareal 3 41-351 Biusjae! 79 55-7»80 Kovenh.153-10 15355 Ottlo 14860-14^05 London 27Í0-2788 Milano 31-57-3I-87 Newyork 572-SO-4 20 Pirta 22 42-22-52 Piága 16Í5-I7-00 Siotta 4 12-416 Stockb. 153-25-153-70 Varaó 6350-64-7U Wien 8057-80-82 Zürícb 110-17-110*50
Terménytőzsde Uuza Uizav. 75 kg.oa 33 90 -34 15, 76 kg-óa 34-40 - 34 60 77 kv-oi 34 70-
34 90. 78 kg-oa 3505-35-25. egyíb 75 33-20—3345, 76 kg-oi 33-90, 77 kg-oa 34 C0 34 25, 78 kl-o.
34-45 —34-65, roza 30 75 - 31 00. takarmányárpa 26 00—26 50, aOiárpa 25\'50-2«-S0, zab 76 20—2640, tengeri 22-80-2300, boiakorpa 2020-20"40.
l\'elbalUa 3885, melyből eladatlanul visszamaradt 642 daiab, BaíreutlU 1 61 —172. -ttedeU 1-60—164. izedet! közáp t"48— 152, kOnnyO 1\'3>-1\'44, eladeenda öreg 1-52—1-56. máiodrendll 1-4-I-148, angol süldő 1-52—Wtt, azalonna nagyban l"7&— 1-84, islr 206—2-08, lebuiott bua 160— 204. azalonnu télsertés IS4 -2 08. Az irányzat klué (linkebb.
Kiadja i Zrteyl Syenéal^ ál Wiayt-kraMk H, he
, laqtuhiw
4PE0HIHDETÉSSI
Az apróhirdetések dija 10 szóig 50 «IU4r. Címszó s minden vastagabb betűből álló axó két szónak számitUUk. Minden további szó dija B lill. Vasár- és ünnepnap 50o/o felár, szerdán-pénteken 25°/o felár. AUáat keresőknek ÍÁAo eagedmény. A hirdetési díj otőro lli.Undí.
llohalin, Dunlop, Firostono
sutógummik Weiaor J. C. Nagykanlxsa.
Sugárut 16._234Í
Öreg Orhölgy mellé keresek állandó Qondoxónöt. Bővebbet a kiadóban. 23^9
PÓMxköloaönt bekebelezésre minden ősszegben a legelőnyö*ebben h leggyoc-sabUn IdyösltUt Aoxól Ignáo pétu-kölcsöaköxvetitó Irodája NagrWzaáo. Pó-at 3. sx alatt. K4aysur«i*k«los«is köt-
■énykst veszek.__117
Eladó 4 hold löld és rét a Vágóhídi dQSÓben, a régi bulgár keitekből ered. akár egyben, akir réizletekben. Bővebbet Simon István hentesnél Klskanizsán. Varaszdl-utca 3. szám. 2353
Erős ellő méhrajok eladók. Varga
AndornálSzabadliegy._-2343
Nagyobb raktár kerestetik a belváros területén. Címeket a kiadóban. 2302
Ford és Fordaon alkatrészek, autö felszerelési cikkek, Pneumatlk — Szántó Vilmos és Tlru cégnél. Deák-tér 2. 2314 Jobb leány, aki a főzéshez is ért. 15-ére helyet kétes. Clm a kiadóban. 2338 KülönbeJAratu butoroxott szoba n bel-városban kiadó. Qm a kiadóban. 237ő Kazlnczy-utca 15. szám alatt földszinten, kdtönbejáratu, irodának alkalmas 2 utcai
axoba kiadó._-2378
1 Msgyar Gazdasági lokomobll olcsón
oladó Magyar-ujca W _-2377
Gyakornok Irodába felvétetik. Irás-bell ajánlatokat kérek. Strérn Károly.
Józsel-fótiefcegut 104. szám alatt l szobabútor, disznóól és többféle elköltözés végett sürgősen oladó. Ugyanott I szobás lakás 15-lkére kiadó. -2389
A város belterületén 2 szobából álló lóldsztntl Irodát keresünk, esetleg telefonnal. Ajánlatokat c lap kiadóhivatalába.
_____2390
Vöföimarty utca 50. txámu háx sürgősen eladó. Ugyanott 1 egyszobás é» I kétszobáslakás mellékhelyiségekkel kiadó. 2»l
1 kűtönbojóratu izöba junlus 15-te kiadó Kinizsi-utca 30. -2392
ZALAI KÖZLÖNY
1927 lunlus 8.
fl Hungária gének megnyitása
Keszthelyen.
Tisztetettel érlesilem a n. é. közönséget, hogy ker helyiségemet meg-nvitott.m. - Gödöllői Vidék Miklós lóhirneiü zenekara fogja szolgáltatni* a zenét. Kitűnő tnzgvar konyha, balatonmel-léki borok (kü\'önltgességek) és Dréher sör. Figyelm:s és pontos kiszolgálás, szolid árak .mellett lesz kiszolgálva. — Kérem a szíves pártfogást, tisztelettel
Hungária étterem és szállodás, Keszthely.
POCH-kerékpárok
békebeli erős kivitelben kedvezd részletfizetési mejjett kaphatók
Brandl Sándor és Fia
cégnél, Deák-tér 2. sz.
a felsótemplomnil.
Alkatrész A* gummiraktár I Kerékpárjavltó mUholyl
Gyógynövényeket
a legmagasabb napi árban vásárolunk I EzJdösrcrlnt székfüvirág, szarkaláb-vl rág. pipacsszirom, buzavirágszirom, fehérárvacsalánvlrágszirom, csalánlevél, kerekmályvolcvél, orvosi bolyhos pemetefű, bodzaíavlrág, később kórlsbogár. maszlaglcvél, bcléndek-levél és hársfavirág gyűjtendő. Szíveskedjék készletét minta kíséretében nekünk felajánlani és gyűjtéséről bennünket állandóan tájékoztatni. Csomagodhoz a szükséges zsákokat \'mi adjuk és nagyobb mennyiléget a feladó állomáson veszünk ál. Hydrollora rt. Gyógynövényosztálya Budapest, VI., Király utca 12.
A vUighlrO «r«4ctl inxol
The Champion kerékpárokat
xík ÍCO Mpp«*%»4a~\'Kai«6 Bumml\'frfci b«UÓ ÍI0-16I ftljebb. Lán* Jakab ts Fia keifkpir- ti gufnmlniryAcretkedók. HBi Budipeit, VIII ,k«f,. Jóasíl-kOtnl 41 Ilim
Elsőrancu internálások és nevelőintézetek fiak és leányok részére
FRANCIAORSZÁG: SAINT-RAFAtl.ífnticU
RWIeiin tt 4rú* tavax •.isxi^Jn.k metcizlp htlyJi}, köivtlJfit 1 IvRKtrpxilon (S\'lit* intllelll.
SVÁJC: LAUSANNE ÉS MO.VTKEUX, « vl-liglilril nevet£viro»ckbji<, • Geo" (ó pjitjln, ÍXM m. n<4K*liÍ£tMn ll.junttnc viligblrlt egyeteme.) Intmriv spoilílrt. KUnMUkui vyók)helyek.
AUSZTRIAI WIEN. u wjtriklSvifM gyi-iiyCíü vlll»l«!ep«i>. a köi4j\'pon»61 IS perm
vlüímoujl
MAGYARORSZÁG: BUDAPEST ÉS llOvflS-VOI.GY, <\'-H\':ang-.i (miietek. fiu. és leány-ctthoaofc.
Mindegyik Inlí/ct felvesz egyetemi. kóifp- <»
Klg. UkoUI. IpitinüWsiell, leneiikoUI; leiny.
llcglutnl, leieytyceuml, lovJbbVíp/S. v-irrni-Un ufó slb. bennlakókat. Osnes i portok, tanul-mányl klriOduUlOk Bennlakó orvotník Sikerű, IrlOgyelet. Napi Vufirl Vitönó tll.e<*». Si]át sporttelepek. Ellátási dl] (bennloglalUllk a tandíj l») kQ.lötdön I2U P. Budapesten 1COP havonta. Mii kOlön dl) nln«. Költőidre mérií-kell lanulólegyek. A Ulojjjató síülík tinit* ugyané dijak tr.cllell az Inteletek dépendanceat-Mit kltOnó penitók. Kr«tit<tvlte\'őknck. tiegínr-tortuaknak.egyetemi hallgatóknak Vr<1ver<ntayek. A IluinUrnáliisok dija 10 ti-fetKkkal olctóbb.
Nyaraltalási csoportok
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
Vízvezetéket és fürdőberendezéseket,
valamint saját készítésit
vörösréz fürdőkályhákat
szakszerűen készit
MendJovils Júzsof és Márton
Király-utca 45. Telefon 271. j
Valódi vizhatlsn elszigetelő
B8BER
cgyedáiusitásH
Hatschek ETERNIT pala
lerakata és képviselete
Eppinger I. és Fia
deszka, épQletfa, stukatur és minden építkezési anyag kereskedésében.
varrógép
RÉG BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN
Ac elvező/iieféjifc/ié/e/eA
SINGER VARRÓGÉP
HÍSZVÍNVTÁR5ASA&
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐÚT I.
FULAMIN
a nyugalom kincse 1
a- ti rnvaríFtú találmány.
——— Nincs többé álmatlan éjszaka I Azonnal hatl Petéatöl irt I Tisztái Kellemes szagul
Számos hatósági elismerés I l Háztartási üveg ára : P 1-20
Kapható minden gyógyszertárban, drogériában ós szaküzletben I i:örakt.\\ra : Török József R. T., Budapest, VI., Király-utca 12. szám.
a vüághtu „PFAFF" VARRÓGÉPEK
egyedüli raktára
Brandl Sándor és Fia
cégnél
Deák-tér 2. Telefon 12.
a legrégibb v-.rrógépraklár, a lelsőtemplomnál. 20 havi részletfizetési
Hangjegy újdonságok:
Holnapi (Boston) Nem nöuQlök! (Charleston) Elseinann Mihály két legújabb szerzeménye. Hajjaj, dc jól érzem magam I tFox-tíotl) Braziliában iTangó) Faitee ea pour mai Un bou Moummcnt.
Gramofon-lemezek:
Tánclcme/ek angol énekbetéttcl kaplmók
Fischel FííJöp Fiai
könyvkereskedésében.
ri, ul i
Kiscaibék etetésére: köles-káss, tenger tl.ira, eg\'s\' kissz. mO tengeri Mudárelcség: Keveri mttdírélel, hlmozolt-zab, fénymag, kendermag, édes-repce, siláta-map, l^k-nag, naprt-forgóniüg slb. kapható:
Ország és Widder
magkereskedé- ében Erzsébet-tér 10. (Bíróság melletlj
A világ leghíresebb kerékpárja
Fegyvergyári STEYR kerékpárok
Kizárólagos cJacPsi helye:
WEINER GÉPÁRÜHÁZ NAGYKANIZSA
f-V\'[)>\'e\' : Csengery-nt 2. szám. FiOfctlzI I : Király-utca 34. sz.
A legkedvezőbb részletfizetésre is kapható. m~ 5 évi jótállás!
50
pengi bolti ár helyett
5
havi 4 pengBs részletre
20
pengőért szállítunk
20
pompás könyvet
ameljek nem hiányozhatnak mivolt magyar családok kSuyrlárából:
Nagyrátl AdAm Erzsi: Aranyhíd Rc-
Keny. 141 oldal. Bnrta Lajos : Örvény. S.intnü S Idv. 131 oldal.
B.rta Latos: Az clslllytdt világ Elbc-
S!élé»tk. 161 oldal. Bazin: Donallínne. 130 oldal. DAnlcIné Lengyel Laura: Az Adlers-íc\'di Szent Anne^Rcgénv. 125 oldal. Daudvt: Jnck. Regény. 447 oldal. Farkas Intre: Szent tavasz. Elbcazélé-
ick. Színdarabok. 133 oldal. Farkai Imre : Melódia. U| versek. 00 oldal
Hajó Sindor: Az Olvenévet férfi. 3
felvonásos tragikomédia. 121 oldal. Harsány) Zsolt: A féltékeny kóltó.
Kuplék, dalok, sanzonok. 142 oldal. JOrgensen János : Dánia nagyasszonya.
Rciiény. 180 oldal. Kaffka Margit: Csendes váliágok. Elbeszélések. 352 oldat. Karinthy Frigyes: Ne bántsuk egymást. Uiabb tréfák. 215 oldal. Kossuth Lajos levelel egy fiatal leányhoz. 208 oldal. Kosztolányi Dczsű: A rossz otvos.
Regény. 108 oldal. Liptai Imre: Kegyelmes uram I Színpadi komédia cs más jelenetek. 190 0. Lovászy Károly: A szivem. Vál&ga
tott versek. G2 oldal. Szederkényt Anna: Sorsok ha találkoznak- Regény. 160 oldal. Szép Ernő: Rigl kedvünk. Krónikás
versek. 225 oldal. Szomory Dezső: II. József császár. Sziámii. 110 oldat.
Vágja ki, tSltse ki, küldje be
alrvnli rcndelÖla;
dultával megkir,_ ___ __
könyvet. Bérmentesítésért és csomagolásért I P számítunk,
lapAfés posjafö\'r kapja a 20"\'*ötet
T.
Palladis könyvosztálya
Budapest, V., Atkotmány-u. 4.
Mérendőiéin S havi részletre a
.................cimli lapban
hirdetett húsz könyvet. Az clsó4 pengős lészlctct a bérmentesítési és ciomagolási díjjal kérem a küldeménynél utánvélelczni
............................. város
Név: ............
Foglalkozás:
ES
HÍRDETŐ IRODA R.T.
Budapest, V. Dorottya-utca 11. Telefon : Teréz 34-45.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részére.
Reklámterveket készit.
A gazdasági propaganda célhoz vezelö legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden jelentősebb városában.
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: ülenbcclt KárolyJ"
67. évfolyam, 129. szóm
Nagykanizsa, 1927 junius 9, csütörtök
Ara 14
fillér
ZALAI KOZLONT
fa UxHttnta] l«U KWilorly^L 15.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Bar bari tg Lajos
IntenrrtNur-UMoa: tfegybahu 7*. aph* tóra 2 ptajS lli£
EKKUelésl ám egy h
A ferdítés nagymestere
Amióta a választókozönség bizalmatlansága folytán gróf Andrássy Gyula penslóba kerüli, politikai működését abban éli kl, hogy cikkelben éa nyilatkozataiban kákán is csomót keresve szinte tudatos félremagyarázások állal helytelen megvilágításba állítja vezeti politikusaink beszédeit és kljelenllseil.
Ilyen alapon vette bonckés alá gróf Bethlen Utván zalaegerszegi beszédének azt a részét, amelyik a kommunizmussal és szociáldemokráciával loglalkozva, óva intette társadalmunkat és pjllllkával aktivan fog-lalkoiő személyeinket a velük való kokeltáláslól. Rámutatott a miniszterelnök arra, hogy ugy a kommunisták, mint a szocialisták előretörés! szándékukban, bár eszközeikben az első tekintetre különböznek egymástól, végcéljukban azonban egyek, mert mind a kelfen a magántulajdon ellen harcolnak. Ez a harc még veszedelmesebbé válik, ha az eszközökéi, amelyeket a szocialisták vallanak magmtinas, igényt* veszi egy olyan politikai áramlat, amelyik polgári eszmékéri harcol ugyan a demokrácia köpönyege alatl, de ebben a működésében valójában azoknak az u\'ját egyengeti talán öntudatlanul is, akik uralomra julva a legnagyobb terror kifejtésével is készek volnának lerombolni mindazokat az eszméket, amelyek a polgári jogrendet és az igazi közszabadságokat jelentik.
Qróf Andrdssy Oyula ugy tünteti fel magát, mintha ennek a jogrendnek él szabadságnak legfőbb őre volna, vl6zont mindenáron azt akarja belemagyarázni a miniszterelnök kijelentéseibe, hogy ő lüzzel-vassal gátat . akar vetni a szabadságjogoknak, nehogy azok felhasználásával a szociáldemokrácia előrehaladást mulasson.
Kétségtelen, hogy a magyar társadalom a miniszterelnök oldalára áll, amikor arról van szó, hogy védekeznünk kell a szélső baloldali áramlatok ell :n. Hiába írja gróf Andrássy Oyula cikkeiben, hogy nem szabad i szociáldemokráciával és a bolse-vlzmussal egyenlő módon elbánni, mindenki látja, aki nyitott szemekkel tekint végig a világon, hogy a marxizmus és bolsevizmus egy tőről nőitek ki s vígcéljukban egyel akarnak. Andrássy Oyula minél több szabadságjogot akar bizlositani s ezt a szabadiágot ugy tünteti fel, minlha boldoelló mannája volna a nemzetnek. Erre az a válaszunk, hogy a szociáldemokrácia Magyarországon szabadon hirdetheti tanításait, parlamenti képviseletük résztikre blzlosilja a szabadságnak mindazokat a területeit, amelyeknek részesel mindazok a politikai pártok, amelyek a polgári társadalomhoz laitozqak. A magyar alkotmány nem ismer oszlálypolili-kát, nem mér egyik párt részére jo-
gokat a bőség szalujából, amikor a másik pártot megfosztja a jogrend és szabadság blztosllékallól, tehát nem tekinthetjük gróf Andrássy Oyula ujabb politikai szereplését egyébnek, mint állandó és ludalos okvetellcn-kedésnek.
Csak azon csodálkozunk, hogy gróf Andrássy Oyula nem |ön rá arra, hogy mily csekély értékű az a szereplése, amelyik győzelemre olyan ulon próbál jutni, hogy elhangzott
kijelentéseket csüréssel-csavarással igyekszik félremagyarázni, miközben a dolgoknak olyan beálliiásíl adja, amikből nyíltan kiviláglik, hogy gróf Andrássy vitatkozni óhajt s ezt máskép győzelmesen nem zárhatja le, minthogy saját maga fel Altit mások szájába adva egy tételi, amit aztán a tőle megszokott módon igyekszik letaglózni. Mindenki lálja. csak ugy látszik Andrássy nem, hogy saját taglójával önmaga politikáját üli fejbe.
Tass miniszter: „A lakásnyomornság
a lakások felszabadítása"
A képviselőház megkezdte a betegségi él balesetbiztosításról szóló törvényjavaslat tárgyalását — A javaslat az ország lakosságinak egynegyedrészél vonja gondoskodása körébe
Budapest, junius S A képviselőház mai ülését Vall órakor nyitotta meg Zsllvay Tibor elnök. Bemutatta a közigazgatási bíróság átiratát, melyben közli, hogy Endre Zsigmond, Káder JtzMl, Puky "Endre és Haszár Károly mandátuma ellen beadoll petíciókat vlsszaulasi*. totta. Az elnök ezeket a képviselőkel végleg igazolt képviselőknek jelentette ki. Áttértek ezután
a falusi kislakás/pilisről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalására és a szakaszokat a Ház Farkas István felszólalása után eredeti szövegezésükben fogadia el. Ezzel letárgyalták a kislakásépllésről szóló lörvényjavaslatot és áttértek a m. kir.
szabadalmi felsőbíróság megszüntetéséről szóló töivényjavaslat tárgyalására, melyet Rubinek Islván előadó ismer-teletl. Az állami házlarlás egyensúlyának rendezése szükségessé tetle a szabadalmi bíróság megszüntetését, illetve hatáskorének a Kuiia egyik tanácsára való átruházását. A (örvényjavaslat az eddig érvényben levő szabadalmi eljáráson nem Tálloztat, csupán takarékossági célokat szolgál. A javaslatot a Ház általánosságban és részleteiben vita nélkül elfogsdla.
Következeit > Lettországgal, Németalfölddel és Ausztriával kötött Ideiglenes kereskedelmi megállapodásról szóló külügyminiszteri jelentés tárgyaláss, melyet a Ház Pogány Frigyes előadó felszólalása után tudomásul vett. Ezután a betegségi és baleset-biztosításról szóló törvényjavaslat tárgyalására tértek át, melyei Friih-wlrth Mátyás ismerteteti. Visszapillantás! vet a munkásbiztositási tör-
vényre. Az uj Javaslat életbelépése esetén
Magyarország lakosságának 24
százaléka kerül ezen szociális Intézmény gondoskodása alá.
Ismertette a szociális biztositág uj fervezetet. roiiinrai uaosuot nem vrít-ték fel a mezőgazdasági munkások biztosítását ebbe a jivaslatba, kéri azonban az országgyűlést, hogy erről ko\'.ön törvényjavaslatban gondoskodjék. Kéri a Javaslat tagadását. Ezután
dr. Vass József népjóléti miniszter
szólalt fel. Szeretné, ba a Ház a javaslatot ugy fogná fel, hogy az nemcsak a munkáskérdésl, hanem az egész nemzet egyetemességének kérdését és ncrr.csak a szűkebb értelemben vett munkásosztályon, hanem a magyar társadalom egyéb dolgozó rétegein is hivatva van segíteni. Kéri, hogy a képviselők ezen az alapon bírálják a javaslatot. Kéti a Hizat, hogy a vita során tartózkodjanak minden felesleges szenvedélytől. Különösen kéri a Házat, ne foglalkozzék a munkásblzlosilás autonómiájának évekkel ezelőtt töiténl felfüggesztési okával, meri ez nem viszi előbbre ez Ügyel, viszont alkalmas a szenvedélyek felkellésére. Teljesen objektív kritikát kér az országgyűléstől. Előre is kijelenti, bogy minden objektív alapból kiinduló érvet hajlandó lesz honorálni.
A lavaslalhoz elsőnek Ernszt Sándor szólalt fel. A munkásblztc-sitás kérdésével kapcsolatban elismeréssel adózik Szterényt József bárónak, aki husz évvel ezelőtt telle meg ezirányban a kezdeményező lépéseket.
Feltétlenül utal és módot kell
találni arra, hogy az országban mindenki, aki munkában áll és nem öndUó, biztosítva legyen.
Feltétlenül gondoskodni kell arról is, hogy az aggkori blzlosilás is mielőbb megvalósuljon. FcUé\'lenOl szükséges, hogy a kormány az egyes munkásrétegeket munkához juttassa. Mivel a javaslatban haladást tál, azt eifogadja. ,,
Farkas István felszólalásában kijelentette, hogy szerinte a javaslat nem egyesül magában azokat az alapelvekel, melyeknek megvalósításit a háború után Joggal várta a munkáspárt. Foglalkozik a blzlosi-lásl problémának Magyarországon valő fejlődésével. A Javaslatot nem fogadja el.
Elnöki napirend szírint a Ház holnap délelölt 10 órákor folytal|a a Javaslat vitáját. A\'lérvc az interpel-liciőkra. $eck Lajoa
Ue UlTVI\'Itt ---V
Ügyéb-Ji Interpellál a kultuszminiszterhez, aki azonnal válaszolva kijelenti, hogy a szubvenciókat emeli, ugy, hogy azok nemsokára a békebeli nívót lógják elérni. Ily módon az Opera és a Nemzeti Színház kérdése meg lesz oldva. A vidéki színészek nehéz sorsa összefügg a középosztály mai nehéz helyzetéve1. A Ház a minisz\'er válaszát elfogadja. Frühwlrth Mátyás a külföldi Ipar magyarországi lérhódildsal és a magyar Ipar védelme
ügyében interpellál a kereskedelemügyi miniszterhez.
Hermann Miksa kereskedelemügyi miniszter válaszában sajnálattal veszi tudomásul, hogy Frühwir h csak ál alánosságbjn beszéli, tényekkel azonban nem tud szolgálni, amit míndenegyeseselben szivessen venne. Vannak külföldi szerződéseink és ezekre tekintettel kell lennünk, mert ha egyes dolgokban ezeknek hátrányai vannak a belföldön, más téren rekompenzáció! kapunk. A választ a Ház és az interpelláló tudomásul velle.
Haller István terjesztette elő ezután interpellációját a MÁV és a délivasuli munkások fizetésinek emelése ügyibin. Hetmann Miksa kereskedelemügyi miniszter az interpellációra kijelentette, hogy a kérdés nagyon súlyos és nemcsak ő, hanem hivatali elődei is loglalkoztak vele. Elismeri,
ZALAI KÖZLÖNY
1927. lunlus 9.
hogy ex olyan dolog, amivel komolyan foglalkozni kell. Kijelenti, hogy az uj költségvetés kezdetén remény mulalkozik arra, hogy egy kisebbmérvll emelést keresztülvigye-nek. A Hiz és az interpelláló képviselő tudomásul vették a miniszter válaszát. Bródl Ernő a lakásfelszabadi/ás határldejé■ nek kitolása és a lakbér uzsora megakadályozása ügyében interpellálta meg a népjó-lé\'l minisztert.
Vass Józsel. válaszában kijelenti, hogy jobban szerette volna, ha az interpelláció néhány héttel későbben hangzik el. Teljesen tévesen fogják lel egyesek azt ai állítást, hogy a kormány a háztulajdonosok érdekeit tartja szem elölt. A lakAsnyomoru signak egyetlen megoldása a lakásfel-
szabadltás. A kiszabadítással a magántőke bekapcsolását Igyekszik elérni.
A Htz a választ tudomásul vetle és az ülés fél 4 órakor\' véget ért. Ma este: egységes párti értekezlet Budapest, junius 8. (Éjszakai rá-diójelentés) Az Egységespárt csütörtökön, junius 9 én este pártérle-kezletet és ulánna a Margitszigeten pártvacsorát rendez, melyen gról Bethlen István miniszterelnök vezetésével a teljes kormány tagjai Is részt vesznek.
Chamberlin szombaton
ournpai bnnitrn indul
Budapestre Is meghívták a Columbia hősét
Berlin, junius 8. (Éjszakai rádió -Jelentés.) ATiibuna berlini tudósilója előtt Chamberlin kijelentette, hogy a |övö héten az Alpokon át Rómiba repül, meri kötelességének tarta, hogy a Columbia konslruktörjének, aki olasz mérnök, haxá|at meglátogatni.
Berlin, junius 8. (Éjszakai rádió-jelentés.) A Berliner Tegeblalt ugy értcsal, hogy Chamberlin szombaton Indul cl Berlinből európai körútjára.
Budapest, junius 8. Budapest székesfőváros ma hosszú angol nyelvű táviratban kérte Cbamberllnt, hogy európai körútja alkalmából iátagassa meg Budapestet is. A budapesti ame • rikai követség hasonló táviratot küldött Berlin, Junius 8. Ma délelőtt Hindenburg a birodalom elnöke fogadta kihallgatáson a bátor és sikeres két amerikai repülőket, akiket az amerikai követ mutatott be az elnöknek. A bátor repülök a birodalmi elnök kérésére elmondták uljuknak érdekes részleteit
Hétfőn összeül a Népszövetség a juguszláv-albán konfliktus tisztázására
A jugoszláv mozgósítást erősen cáfolják
vegye. A Néps;övclség Londonban hétfőn ül össze.
Belgrád, |unius 8 (Éjszaka! rádiójelenlés) A Vreme c. lap erélyesen megcáfolja azt a küllöldi lapokban napvilágol látóit hirf, hogy négy korosztály mozgósítását rendelle volna cl Jugoszlávia
Róma, junius 8
(Éjszakai rádiójelenlés) Az olasz saj\'ó kedvezően ítéli meg «jugoszláv albán helyzelct, de nem hallgatja el azt a megjegyzését, hogy Jugoazlávia most ezt slkalomgyanánt akarja felhasználni orra, hogy a tyrannal szerződést a Népszövetségben vita alá
i i i_ )vri-|-|-|-i-.-iTivrrr *rr....................*..........
„A magyar kormánynak konstrukciós politikára kell törekednie"
A miniszterelnök ünnepélyes keretek ktizt vette át Budapesten százhúsz díszpolgári oklevelét
Budapest, Junius 8 Ma délben az Egységespárt palotájában mcglelenlek Bihar-, Jász-Nagy-kun-S>olnok-, Fejér-megyék azon községeinek küldöltel, amelyekben gróf Bethlen litván miniszterelnököt díszpolgárukká választották\' összesen százhúsz község küldöttei, hogy átadják Bethlen István gróf miniszterelnöknek együttesen a dlsz-polgárságról szóló oklevelüket. A bibari községek küldöttel! Beöthy László, a Felsőház alelnöke vezette a kormányelnök elé, mig a szolnokmegyelek küldöttségét Szlly János klr. közjegyzi mutatta be a miniszterelnöknek, akit mélyen meghatott a lelkes ováció, amiben részesítették. Miután
gróf Betlen miniszterelnök megköszönte az ovációt, megkérle, hogy engedjék meg, hogy együttesen válaszolion a kuldöitségcknck.
D.wtJ. lobi,.!, kl.ill UJ*
lentette, hogy kormányzásának elején arra kellelt törekednie, hogy az ország központi idegrendszerét meggyógyítsa. De azóta ma már ugy érzi, hogy nem a rekonstrukció a feladata, hanem magasabb ideálok kell, hogy kövelkezzenek. Vázolta a kü\'polltikal helyzetet, melynek során megemlítette, hogy még ma sincs meg az, hogy Magyarország a nemzetközi viszonylatban kifejezze azt az erőt, amellyel rendelkezik. Hangoztatta a külpolitikai helyzet kiszélesítését. Konstrukciós politikára kell törekednünk — mondotta — és mikor a díszpolgári okleveleket átveszi, ugy érzi, hogy ez felhívás a magyar kormányhoz a további konstrukciós munkára. U*y érzi, hogy a kitüntetések nemcsak a személyének, haocm az elvének is s\'ól. A
nemzetnek önludatoj célok keltenek és ezeket el kell érnie, épen ezért öntudatot nemzet nem teszi félre a munka fegyveréi, hanem tovább dolgozik a megkezdett munkán.
Nagy éljenzés logadla a miniszterelnök szavait, majd azután a párt ebéden látta vendégül a küldöttségeket, melynek során az első felköszöntőt Horthy Miklós kormányzóra mon-dolla a miniszterelnök, aki kitért ezúttal zalaegerszegi emlékezetes beszédére la. Hangoztatta, hogy lenn-tarija azl, hogy ne bízzunk a második Inter-naclonáléban, hanem ehelyett a munkásságot Igyekezzünk a nemzeti eszmék számára megnyerni. Az nem elég, hogy barátkozzunk a második internacloná-léval csak azéri, hogy nehogy átcsússzanak a harmadik Inlctnaclo-náléhoz. Hangoztatta a miniszter-einoa lovaous a neuizcu usszctugao szükségességét és kiemelte, hogy nem lehet a talut a város, a lelekezetet a telekezet ellen, az órtelmt osztályt a föld míves osztály ellen Izgatni.
Egy sírgödörbe dobott be mlnd-anyiunkal Trianon, egységes eiö el kell ebből kimásznunk. Érintette a mostanában nagy port felvert Tót-ágas-űgyet és azt mondotta, hogy nem szabad éket verni a kisgazdák és ludományas osztály közé.
A miniszterelnök beszédéi azajoi éljenzések é< helyeslések többször szakították léibe.
Ezután még Csontos Inre hangoztatta az egyetértés polltlkájál, majd több lelkeshangu szór ok pohár-köszöntője után még sokáig maradtak együtt a vidéki küldöttek.
Azon hölgy, aki holmiját molyok ellen feltétlenül biztosan megvédeni
Vti „TYROLIT" rud,t
Biztos hatámu t Tiszta I Kellemetlen azag nem marad viasza t
Könnyen kezethetót Oloaó 1 Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben I
Főraktára: TOROK JÓZSEF RT., Budapest, VI., Király-utca 12.
Ma zárul Hénel Gusztáv képkiállitása
A tlzhavl részletfizetéses kedvezmény nagy érdeklődést keltett a képvásárlók köriben
Nagykanizsa, Junius 8 Nagykanizsán, ahol megszoktuk, hogy a képklállitók eredménytelenül zárják le tárlataikat, érlhelő örömmel kell regisztrálnunk azt az érdeklődést, ami Hénel Ousztáv ötnapos kiállítása iránt megnyilvánult. Nem a műkereskedők vásári reklámjával, hanem a sa|át maga termését hozó művész szerénységével nyílt meg ez a kiállítás. És ennek ellenéte vagy talán épen ezért őszinte siker koronázta, amit azoknak a képeknek számából kell megállapítanunk, melyek Kanizsán találtak gazdát maguknak, bizonyságául annak, hogy a komoly művészet értékes olkotásolnak Itt is van kelele a mai gazdasági helyzel által engedett keretek között.
A pünkö\'d vasárnap óla nyílva álló kiállításnak ma, ciűlörlökön van az u\'olsó napja. A kiállítás a Polgári Egylet földszinti termében ma reggeltől este léi 8 lg még megtekinthető. A képek árai minimálisak és tlzhavl részletfizetésre Is megszerezhetők.
a .^wmmV .i
A FUtöházi Vegyes- és Férfikar nagysikerű szereplése a Margitszigeten
Nagykanizsa, juunls 6
Az Országos Rákóczi Szövetség junius 6 in pünkösdhétfőjén Budapesten a Margitszigeten magyar Jellegű népünnepélyt rendezett, melyre szereplésre meghívással tisztelte meg a nagykanizsai Fűtöhizl Vegyes- és POrfikart, m.ly a meghívást elfogadta.
A már fényes sikereket megért dalárda hé\'főn délelőtt a személyvonattal u\'azolt a fővárosba Rácz N. Jínos főkántor, karnagy vezetésévé\'.
A margitszigeti népünnepély műsora a délutáni órákban kezdődött. Cigányzene, régi magyar dalok, lá-rogalós kuruc nóták, magyar nemzeti táncok szerepellek a nívós műsoron, melynek lelkes közönsége nagy várakozással tekintett a kanizsai dalosok szereplése elé. A f ülő-háziak pedig mindenben kielégítették a várakozást, de azonfelül Is minden egyes szám ulán a közönség tüntető tapssal honorálta a dalosok és vezetőjük RScz karnagy kiváló teljesítményéi. Oly nagy sikerűk volt, hogy a program eléneklése ulán még félóráig csak ráadást kellel! adjanak.
Igy azlán a siker oroszlán részéi a magukénck könyvelhették el.
A dalárdi hétfőn hajnalba érkezett vissza Budapestről.
A „CENTRAL" szálloda pazar kertjében r0s,z idő esetén a umm*..
ma, C«nt8rtah8n, péntek, azombat és vasárnap, junius 12-ig
magyar dalénekes énekel és muzsikál VADAS LAJOS kitűnő zenekara élén.
__Belépődíj nincs. = Kezdete este fél 9 órakor.
19CT Innlm 9.
ZALAI KÖZLÖNY
A Nemzeti Bank teljes értékben váltja be az államjegyeket
Junius 30 le mindenkinek cl kell fogadnia mint fizetési eszközt u régi államjegyeket
Nagykanizsa, Junius 8 Néhány sóiban megemlékeztünk már airél, hogy e hó végéig mindenkinek be kell cserélnie az összes államjegyeket — az ölszázezres és egymilliós állam|egy kivételével — pengő bankjegyekre, illetve az u| váltó-pénzre. Mosl felkerestük ebben az ügyben a legkompelensebb hivatali tényezői, aki a közönség tájékozására a következőleg nyilatkozott a Zalai Közlöny munkatársa előtt:
— Igen, junius 30 lg be kell váltani az államjegyekel. A közönség addig köteles bevátlani illetve mint fizetési eszközi a száz, ötszáz, ezer, ötezer, tízezer, huszonölezer, ötvenezer és szálezer koronás államjegyeket elfogadni.
— Hangsúlyozandó: államjegyek, mert czekel az állam tocsájlolta ki. Bankjegyek a moslani pénz|egyek, melyeke! a Mjgyar Ncmzell Bank ad ki. A nagyközönség a két fogalmat még mindig összezavarta.
— Junius 30 után már csak kizárólag a Mogyar Nemzeti Bank váltja be az államjegyeket bankjegyekre is irc (váltó) pénzre is pe diglen nem ugy, mint közhiedelem tárgyát.kipezt — bevonással, hanem tel/es értékösszegében.
— Az ötszázezer koronás és egymilliós államjegyck becserélése csak későbben fog történni, akkor, amikor az ezerpengős bankjegyek kibocsátására kerül a sor, az szonban technikai okoknál fogva Is valószínűleg csak az év vége felé fog történni.
— A közönsig érdeke, hogy a Jorgatomból kikerülő államjegyeket min/l előbb becserélje a Magyar Nemzeti Banknál.
— A régi 10 és 20 filléres váltópénzek beváltása a Nemzeti Bank részéről 1926 október 30 tói megszűnt. Az állami pénzverde azonban zavartalanul váltotta be eddig Is és vállja be továbbra Is. Arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank újból beváltaná — az intézet főtanácsától eddig még semminemű rendelet nem érkezeit.
Mától kezdve SO százalékon alul nincs kényszeregyezség
Budapest, junius 8 A hivatalos lap mai száma közli a kormány rendeletét, amelynek ér-lelmébcn a csödönkivűli kénj szeregyezségi eljárásról szóló rendeletei olyképpen módosit|a, hogy az adós a csődlartozások kiegyenlítésére azoknak legalább 50 százalékát kölcles felajánlani. A rendeld, amely ennek megfelelő módon 10 százalékkal emeli fel az egyéb kvólákal is, a mai napon már életbe lépeti.
A tegnapi országosvásáron leleplezték és le- mindketten, hogy fizeted emberekkel
, ... .. ,. .. .,.,,, , operáilak volna és ezeket a munka-
tartóztatták a pesti szerencsejátékos csalókat
Egyet örök időkre kitiltottak a város területiről, egyel csalás mialt a pénzügyőrség 100 pengő pénzbüntetésre Itilt — Többen kereket oldottak, mielőtt a rendörsig kezire kerüllek volna — Nagy söprés a nagykanizsai országos vásáron Nagykanizsa, junius 8
A kanizsai közönség már hosszabb Idő óla bizonyos megbolránkozás-sal figyelle, hogy az országos vásárok alkalmával micsoda szemérmetlen, szerencsejáték című csalások folynak, melynek tapasztalatlan fiatalemberek és hiszékeny idősebbek esnek áldozatul. A Zalai Közlöny hasábjain is nem egyszer rámulat-lunk arra, hogy mindenféle szerencsekerekek és kuglibábuk elntvezés alatt lulajdonképen az embereknek zsebéből lopják ki a pént a vásári csalók, akik néhány értéktelen lárgy nyereményként való fellűnlelésével csilogatják maguk köré a megtéveszthető embereket, kűlönfsin falu-lakat, akik aztán kifosztva nem egyszer jelentékeny összegű pénzűkből, átkozzák a szcrencíejttékost és kiábrándultan menekülnek a vásárokról.
Az országos vásárok szapoiilásá-val a hatóságok nem azt larlolták szem élőn, hogy ezeket a csalókat még bőségesebb alkalmakhoz jutassák, hanem bogy a gazdasági élet vérkeringésén lendittenek egyel. Igy azlán érthető, ha a kanizsai rendőrség, mely ugyancsak réme minden-rendű és rangú bűnözőknek, ezúttal is erélyes lépésre határozta el magát és a tegnapi vásáron lefülelt két szerencsejátékos!, akiknek kiderítették a szemenszedett csalását.
A két szerencsejátékos letartóztatásának érdekes részletei llt következnek :
A tegnapi országos vásáron a szolgálatban levő detektívek egyike megfigyelte, bogy bizonyos szercn-cse|átékosoknál nagyobb tömeg tolong és elég szépen kassiál a kél pesti .vállalkozó\', akiknél az embereknek égész sora .ég le" és hagyja el a hadszínteret logő órral. Ugyanekkor löbben odajöttek a de-tektivhez és figyelmeztették, hogy milyen ravasz trükkökkel dolgozik a sierenctejálékos. Ugyanis azok, akik hosszabb ideig játszottak a szerencsekeréknél, megfigyelték, hogy egyesek feltűnően sokat nyernek és elviszik azokat a nyereménytárgyakat is, amikel más játékosoknak nem sikerüli egyetlen cselben sem. Utánna lestek a dolognak és rájöltek, hogy a sze-rcucsejátékosok több kanizsai csavargóval és munkanélkülivel oly módon játszollak össze, hogy azoknak a nyerő kereket szándékosan ugy hagyták beállilva, hogy minden egyes eselben nyerlek. Később ezek-
kel az alakokkal félrevonullak a piac egyik néptelenebb részébe, vagy behúzódlak egy korcsmábi és olt a megfizetett ugynevezelt .blrohman-nok" a nyeri értéke :ebb tárgyakat a szerencsejátékosoknak visszaadták, msJJ kaptak tovább is pénz\', hogy Játszanak és ezekéri a müvelelckérl részesedési kaplak, ami egész Jó nspidijmk Illet be.
A déli órákban, mikor a vásártér a legforgalmasabb volt a rendőrség két delekllvje megjelent kél ilyen pesti .vállalkozónál\', akiket az egész felszerelésükkel együll bevittek a rendőrségre. Erre kél másik szerencsejátékos gyorsan összeszcdle sátorfáját és odébb állt. Így csak ihász József és Welvdrlh Rezső pesti lakosok kerüllek a rendőrség kezére, akiknek azonnal megkezdlék kihallgatásukat. Természelesen lagadlák
opíl
nélkülieket baszn^lák volna fel csa-logalóul a játékhoz, de a tanuk közül többen rájuk vallottak. Szemükbe mondotlák, kogy igenis láliák, mikor a Közlisztviselők Fogyaszlási Szövetkezeiének hála mögöll csavargó külsejű alakokkal csinálták az elszámolási, ami abból állott, hogy az illetők amiket nyertek visszaszolgáltatták a szercncscjátékosoknak, akik viszont pénzzel (Izélték meg fírad-ságukat.
A lerhilő tanúvallomások alspján a rendőrség mindkél szerencsejtté-kost őrizetbe vette és ma dönt lo-vábbi sorsuk felől.
Ugyancsak a rendőrség egy másikfajta szerencsejátékod. aki egy álló kuglibabával csalta a hiszékeny emberek pénzét, örökidökre kitiltott a város területéről.
Egy másik szerencsejátékos asszonyt a pénzügyőrség IcpUzctt le, amint csali a játék közben és ezért 100 pengő pénzbüntetésre Ítélte, amit azonnal lekelletl az asszonynak fizetnie.
Hogyan járt egy vidéki gazda a keszthelyi vásáron
Farkas bácsi zsebkendőket vásárolt, de nem volt benne köszönet Frachter Ármin „vájárflát" szerzőit magának az öreg Farkastól
Nagykanizsa, junius 8
Az egyik keszthelyi vásáron történt. A Budspestiöl leránduló árusítók közölt voll Krausz lslván és Frachter Á\'tnln fiatal kereskedősegédek, akik zsebkendők árusításival foglalkcz\'ak. Krausz és F.uchter nagy csődületet csinállak, hangosan kiáltották ki portékájukat, azonban csak nem akartak a zalai magyarok zsebkendőt vásárolni. A két szegény buJapzsli .zsebkendős\'-nek kopogói! már a szeme, amikor meglátlak egy Farkas József nevű öreg magyart, aki teheneit eladva, a kapott péozt szépen begombolta és Jókedvében éppen Fruchlerék felé velődöll.
A .pesti va8gyerckek" egy pillanat alall felismerték Farkas József gazdiban a .vidéki palit", összenéztek sunyin és máris egy nagy felhő zsebkendőt tárlak szemel elé, minden ékesszólással kinálva patyolat portékájukat.
Annyit és addig .muzsikállak* az öreg Farkas gazdának, amig lényleg .megfőzték" és sikerül! nekik egy lucal zsebkendői eladniuk. Farkas elővette noleszél,omcl)b;n kétmillió koronánál több pengő volt és kifizette a vételárat.
Fruchtcrék is ugylálszlk észrevették, hogy az öreg gazdánál pénz van. Elkezdtek neki rendeivül panaszkodni a rossz üzletmenet miatt, ugy, hogy az öreg három pengőt
a nyugalom kincse I
Szeniádús poloska- és rovarirtó találmány.
Nlnem többé álmatlan éj.isskss I
P.tó.tgl lrt| Tluetal Kotlám., ax.gul
>\'» Háztartási üveg ára : P 1-20
Azonnal hat 1
Számos hatósági elismerési __________________
Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben I Főraktára : Tóról. Jói.ct R. T., Bud.p.,1, y|., Klrály-utc. 12. „ám.
dobolt nekik ki azzal, bogy .nesze, hogy ihen ne dögöljelek 1" De Fruchlerék nem elégedtek meg ezzel. Minden művészetüket előszedték, bogy az öregnek újból elsózhassanak egy Csomó zsebkendőt.
A dolog sikerüli. A gazda, hogy megszabaduljon a ketlőlöl — ismét veit lőlük egy mennyiség,zsebkendőt. Ám amikor öreg Farkos József elővette noteszéi, hogy az árut kifizesse,
az egyik egy 50, a másik egy 100 pengőst rántott kl az öreg Farkas noteszéből és eztcl illa-berek elszöktek tőle, hónuk alatt cipelvén magukkal .rak-látukal*.
Talán még most is szaladnának, ha az örec panaszára a csendörök Fruchter Ármint el nem fogják. — Társa ügyesebb lévén — kikerülte a csendőrség kényelmetlen .barátságát\'.
igy kerüli legnap mint fogoly Fruchter Ármin a törvényszék elé, ahol beismerte bűnösségéi, de oly- . képen, hogy nem ksp\'a ki Farkas kezéből a pénzt, csak nem adott neki vissza a 100 pengősből — amil az öreg neki 3 pengő vételárért odaadott.
A biróság a tanúkihallgatások ulán a letartóztatott Fruchter Ármint mindössze 3 hónapi fogházra itélle és dr. Knausz László védő kérelmére azonnal szabadlábra helyezte.
— Vidéki Írók figyelmébe. Egy
nagyobbszabásu iiodatmi vállalkozás előmunkálatai cél|áből felkérik ar. összes vidéki irókal, hogy állami > larlózkcdásuk helyét és pontos cimű-kel a következő cimre közölni szíveskedjenek: Pichy-Hoiválh Rezső, a kaposvári Berzsenyi Irodalmi Tár-sasig r. tagja, Pécs, Kaposvári-u. 16.
ZALAI KÖZLÖNY
1027 junius 12.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Junius 9, csütörtök
Római katolikus: Primusz. Protestáns: Félix. Izraelita: Sivan hó 9.
Nap kel reggel 4 óra 03 perckor nyugszik délután 19 óra 55 perckor.
Városi Színház este pont 6 órakor: Nem nósDIOk, vigjátélz.
Uránia 7 és 9 órakor: l.lntlbcrg kapitány, az óceán átröplllójének megérkezése Párisba. Nyeregbe eowby, Kai Mégis te leszel a (érjem, vigjálék.
Hénel Gusztáv kínkiállitása nyitva esle tét 8-ig.
— Előléptetések. Az igazságügy-miniszter Slposs Mózes törvényszéki irodalótisztet a IX (izeiévé osztály I. fokoratába, Horváth Uszló járás-blrósági tclekkönyvvezelöl és Szondy Aladár ircdatisztet a IX fizetési osztály 1. fokozatába léptelle elő.
— Hlvatalvlzsgálat a letenyel járásbíróságon. Eöry Szab) Jenő klr. kúriai biió, a nagykanizsai törvényszék elnöke ma megkezd\'e a lelenyel klr. járásbíróság ügymenetének és bivanlánnk felülvizsgálatát.
— A nagykanizsai esperes) kerület paps.tga ma, junitu 9-én tavaszi koron,\' ra gyül össze a nagykanizsai plébínián. A plébánia templomban lel 10 irakor Kreutzer D.-zső kerületi esperes, gclscl plébános szentmisét rro.id. A rendház házi kápolnáiéban pedig dr. Burka Kelemen háilönokbclycttes konferenciát tart a papság színiára, Uiána a papság a kerülell esperes elnöklete alatt tanácskozásra jön össze a tartományfőnök! lakosztályba. Az aktuális hitéleti és egyházjogi kérdések előadóit a kerületi esperes jelöli ki.
— A nagykanizsai KANSz a székesfehérvári vándorgyűlésen. A KANSz tudvalevően folyó hó 12 én, vasárnap délelöll országos vándorgyűlését tartja Székesfehérváron, amelyen az összes tiuuiseiösérelmek és nyugdij-ügyek kerülnek tárgyalás alá. A gyűlés icndkivül viharosnak ígérkezik. Nagykanizsáról a KANSz helyi szervezetének képviseletében dr. Szalu) Lajos kir. főügyész, a fiókszövcfség elnöke és dr. Thohvay Zsigmond poslafótclügyclő fognak részlvenni.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— A Nagykanizsai Levente Egyesület választmánya tegnap délután 6 órakor a városháza kis tanácstermében íilést lariotl, amelyen Jászai Oyurócsik Mihály ügyvezető alelnök — tekintettel Nagykanizsáról való elköllözkcdésére — lemondott lisztéről. A választmány sajnálattal vette tudomásul ügybuzgó alelnökének végleges távozását Nagykanizsáról. Uiódja személyéi illetőleg még nem történi ht\'ározás.
— Anyakönyvi kivonatok. Az anyakönyvvezeiói hivatal felkéri a szülőket, hogy torlódások elkerülése vége t az iskolai beiratásokhoz szükséges anyakönyvi kivonatokat már most váltsák ki. A kivonatra 80 fillér okmánybélyeg és 2 pengő illeték jár.
Távirat
TURUL cipdraktár
NAGYKANIZSA
Az EG-GU szerecsen (néger) folyó hó 10-én érkezik.
Az EG-GO magyar országi vezérképviselete
— A Nagykanizsai Vasutas Dalkör a Kilhoiikus Legényegylet jubiláris ünnepsége fényének emeléséhez nagyban hozzájárult Lehr-mann Fer.nc karnagy vezetésével elő;do:t szépen összetanul! énekszámaival. A derék, s orgalmas és egyre jobban fjjlődő dalardi ezalka-lommal a déleljt\'i diszköjgrülés elején és végén, este pedig az előadás utolsó pontjaként sz.repelt énekszámaival.
— Az Idei Országos Dalosver-seny rendezöbizotisága Stégedről azon kérelemmel lordult a vérosl tanácshoz, hogy az augusztus 13. és 15-én rendezendő Országos Dilos-versenyt anyagilag is támogassa. A városi lanícs 30 pengői fog e célra kiutalni.
= Értesítés. A tisztelt privát vevőinknek tudomására adjuk, hogy a nyári hónapokban a jégszállitó kocsi-ink reggel 6 órakor indulnak a sörgyárból. A kocsik érkezését előre csengővel jelezzük és kérjük, hogy a jeget a kocsiról elvitetni szíveskedjenek, meri a kocsi hosszabb ideig nem vár és a jeget a lakásba nem hotdat|uk fel. Kérjük fentiek szerint a privát vevőink szíves Intézkedését, nehogy nehezebb kisiol-gálásbsn akadályozva legyünk. Király Sbrfőzde R. T.
— Szabályozták a Principális-parti fürdést. Nagykanizsa r. t. város lerülelén szabad fürdőhelyül a a Principális csatorna hidjálól északi iráuyban a hidlól számílva 200 méterre fekvő területet jelölle ki azzal, hogy vetkőzés és öltözködés céljaira a csatorna folyásának irányát tekintve bal oldalt esö s Nagykanizsa r. t. város tulajdonát kíp:zö területei szabad használni. A csatorna egyéb részén, illetve má6 a városon keresztül folyó palakokban fürödni büntetés terhe alall tilos. Aki ezeket a rendelkezéseket megszegi kihágást kö;et el. A icnJőikspiláiiyság eme végha-tározata ellen 15 nap alalt birtokon kívüli fellebbezéssel lehel élni. A véghatáioiat rendelkezései a kihirdetés napját köve ő naptól számitól! 3 n;p alall életbe lépnek.
— A székesfehérvári országos kiállítás iránt napról-napra nagyobb az érdeklődés. Bár csak auguizlus 13 áu fog megnyílni, a jelentkezések inár kezdetüket vették. Szolgálatot tenni a kiállításon részlvenni óhajtóknak, ha ujbJl felhívjuk ligyclmü-ket, hogy jelentkezni sz ípirtestületi Jegyzőnél lehel, hogy egyidejűleg kimerítő kiállítási szabályzatot, nemkülönben jelentkezési helyet is kap a kiállító.
— Az lparostanonclskolal Énekkar fejlődésének uj etappe|éhez érkezeit el. Vegyeskaruk — amelynek kiváló teljesítményében már sokszor gyönyörködtünk — bínevezett a keszthelyi vármegyei dalosversenyre. A könnyű n\'pdalcsoporlban előirt versenyszámmal és Rácz N. János népialegyvelegével szerepelnek. — Nagyban készülnek azonkívül az évzáró ünnepélyre, mely alkalommal előadják Ungyel Oyulának a Polgári Egyletben ezelőtt bárom évvel bemutatóit Szanatórium dmO egyfelvonásos énekes bohózalát.
— Az NTE junlállsa. A pünkösdvasárnapi rossz idő mlatl hétfőn tartotta meg az NTE juniálisáf. Az idő azonban mostoha maradt hétfőn is és — bár délelőtt verőfényes nap volt — a délutáni borongós, esős idő újra megakadályozta a kerti mulatság igazi sikerét. — A rendezőség, amely vasárnapra a katonazenél lekölölte, hétfőre nem tudta azt megszerezni, minthogy az a kis-kanizsai tornaversenyen volt elfoglalva. Az idő mellett ez Is egy oka volt a hangulat hiányának. Énnek ellenére is nagyon eokan megelégedetten távozlak, megrakva a sok-sok szép tárggyal, amelyeket az ötleles szerencsesátrakban nyertek. A ,pünkösdi királynő-vá!asztás"-on Holczer Elly lelt első, a többi szépségversenyek a részvétlenség miatt elmaradlak.
= Tcnnlszütő dupla hurozéssal „Üloria" 21 peiif(ö, chromlalpu len-nisz-cipő\'c női 14, férli 15 peogfl. Labdák, Slessenger, Dünlop, Handi-cap. Olcsó árak, mert közvetlen behozatal. Szabi Antal sporlüzlelébcn.
— A vármegyei dalosvcrsenyre,
melyet augusztus 7-én Keszthelyen tartanak meg, eddig 16 dalárda jelentene ba részvételél. A jelentkezők közöli 7 olyan dalárda van, amelyek még nem vetlek részt megyei dalos-versenyen, i\'letöleg csak a legutóbbi Időben alakullak.
— A tapolczal „Vass József" tüdőbeteg pavlllon felavatása junius 12-én, vasárnap Ipsz. Az ünnepségen résztvesz Voss Józsel dr. népjóléti miniszter, Rott Nándor dr. Vesjprémi megyéspüspök, Gyömörey O/örgy főispán, Bódy Zoltán alispán és sokan mások.
= Repceponyvák, kazal és
Í;éptakarók minden méretben sa-át varrodánkban készülnek gyári árakon Hirsch és Szegő.
— Tűzoltóautót vesz Sümeg Sümeg nagyközség\'elhatározta, hogy egy ulcaöntöző és tűzoltó-automobil! s<erez be. Az eőteles tárgyalásokra a képviselőtestület bizottságot küldői! ki. A közgyűlés még elvben elhatározta, hogy a protestáns egyházak lemp\'oinépltését támogatja. A lámcgalás módjának megállapítására szintén bizottságot küldiek ki.
— Elveszett az izraelita templomban egy kigyó-alaku bross. Kérem a becsületes megtalálót, hogy adja le a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
— Vasúti menetdíj-kedvezmény. A Duna-Száva-Adria Vasúttársaság igazgatósága az olasz-magyar kereskedelmi kamara által P4-dovéban, 1927. julius hó 5 tői 20-ig tartandó IX. nemzetközt vásárra 33 százaiékos menetdíj kedvezményt engedélyezett, valamennyi állomásiéi, Murakeresitur országhatárig. — Az utazás Junius hó 3-tól 20-ikálg és a visszaalazás junius 5 tői 23-ig lehelő meg. A Budapesten 1927. julius hó 4-11 közt tartandó Sziv-hét alkalmából valamennyi állomásról Budapesttől — az odautazásnál legkorábbi julius hó 1, legkésőbbi julius hó 11., a visszautazásnál legkorábbi julius 4, legkésőbbi julius 14-lkl kelettel a szokásos módon 50 százalékos kedvezménnyel vehető igénybe. A Budapesten 1927. évi junius 11 én és 12-én tartandó ju-bi\'áris XXX. nemzetközi nagy amatőr evezős regetta- verseny alkalmából, Gyékényesről, Murakereszlur országhalárról és Ágialva országhatárról — Budapestre és vissza a szokásos módon 50 százalékos kedvezményt nyújt. — Az odautazásnál legkorább junius 8, legkésőbb junius 12, a visszautazásnál \'Junius hó II legkorábbi és junius 15-iki legkésőbbi kelettel. — A Budapesten 1927 szeptember 4—11 közöli tarlandó X. Nemzetközt Zoologioi Kongresszus alkalmából valamennyi állomásról — Budapestre és vissza 1927 sreplcmber 1 legkorábbi, szeptember 11 iki legkésőbbi odautazás és szeptember 4-iki legkorábbi és szeptember 14 iki legkésőbbi visaza-ulazási kelettel a szokásos 50 százalékos kedvezményi nyújt
1927 junius 9.
ZALAI KÖZLÖNY
— Epekő , vesekő- és hólyag-kőbetegek, valamint azok, akik hiizysavas sók lulszaporodásában szenvednek, a természetes „Ferenc József" keserttviz használata mellett az állapotok enyhülését érhetik el. Az orvosi gyakori it számos kiváló férfia hosszú megfigyelés alapján megállapította, hogy a Ferenc József viz biztos és renakivüli kellemesen ható hashajtó s ezért proslatab:teg-ségeknél is ajánlják. Kaphaló gyógyszertárakban, drogériákban és füszer-Ozlctekben.
= Zsák, ponyva, zsineg, kötéláruk, hevederek és tűzoltó felszerelések nagy raktára Hlrsch és Szegő cégnél.
BiDIÓ-HfiSOl
Junius 9 (csütörtök)
Budapest 9.30 Hirek. 11 Gramofonhangverseny. 12 és 3 Hirek. 4 Szederkényi Anna előadása: Asszonyok Iskolája. 5 Időjelzés. Ulána kamarazene. 6.25 Rádóeló-adás. 7.15 Cigányzene. 8.45 A Nemzeti Színház együttesének előadása a Stúdióból. Szigligeti: „A mama*. 11 Hírek.
Bécs, Orác 11 Népszerű zene. 4.15 Hangverseny. 7 Higiéniai előadás. 7.30 Angol lecke. 8.05 Hangversenyakadémia, szimf. zene. Utána a bécsi Madrigál-kórus hangversenye, egyházi énekek.
Berlin, Stettin II Gramafonzene. 12 Harangjáték. 3.30 Gyermekeknek. 5 Népszerű zene. 7.10 Humoros tőzsdei előadás. 7.35 A genfi világgazdasági konferencia. 8 Juarez és Maxmilian\', P. Wer-íel 3 felv. drámája, lipcsei átvitel. Utána tánczene.
Barcelona 5.40 Tánczene. 7 Hangverseny. 9.05 Tánczene. 9.10 Spanyol dalok és románcok. 10LCX5 Szlmf. zene. 10.30 Hangverseny.
Basel, Bern 4 Népszerű zene. 4.30 Gyermekeknek. 5 Haogverseny. 8.30 Silmf. zene. 9 Dalok. 9.10 Hárfa zene. 10.05 Népszerű zene.
Brünn 12.15 Népszerű zene. 7 Ének, zongora és hegedű. 9 Katonazene.
Frjuddnrt, Ca&sel 1.30 Operanyitányok. 4.30 Schumann-hangverseny. 8.15 Gaspa-rone, Míllöcker 3 felv. operettje, utána szimf. hangv. Strauss-est.
Hamburg, Bréma, Hannover, KJel 1230 Népszerű zene. 2.05 Hangverseny. 4.15 Duók két hegedűre. 5 Népszerű és tánczene. 6 Vidám zene. 7 Narrenipiegel, H. Ehrke 4 felv. plattdewtsch bohózata. Utána népszerű és tánczene.
Lipcse, Drezda 12 Gramofonzene. 4.30 Hangverseny, átv. a német szinházklálll-
MQnchen, Nürnberg 12.30 Kamarazene. 4.30 Népszerű és tánczene. 7 Szimf. zane. 8 .Hamlet\', Shakespeare 5 felv. szomorú Játéka.
Prága 12.15 és 5 Hangverseny. 8.10 Rádiójáték. 9 Kamarazene. 10.15 Gramofonzene.
Róma 5.45 Népszerű és tánczene. 9.10 Részletek Gilbert .Mozitündér\' c. operettjéből.
VÁROSI JSZINHÁZ
A színházi iroda hirei:
(•) Szenes Béla a korán elhuny! kiváló iró nagysikerű vigjátéka a .Nem nósUlök" kerül szinie csütörtökön mérsékelt helyárakkal.
(•) Pénteken a nagyszerű zenéjü Szilagyi—Vince opereit, az .Aranyhattyu" tölti be a Játékrendet. A kitűnő zene, nemkülönben kedvenc operett s:ereplőlnk: Erényi Böske, Elek Ica. Pálffy Blanka, Solyom, Bihary, Halmai, Erdélyi, ilj. Asszonyi elragadóan kedves játéka hozta míg ennek az operettnek azt a sikert, melyet a két orosz táncos Sopbie Sallanova és Alex Nikitin lánckreációival tetőznek be.
(°) Szombattól kezdve Z-rkoyilz legnagyobb operett sikere .Muzsikus Ferkó." Sophie Saitanova és Alex Nikitin a volt cári ballett táncosainak felléptével.
Junius 9-én, csiitSrtökön 7 és 9 órakor
A világ legnagyobb eseménye:
Lindberg kapitány repülése.
NYEREGBE COWBOY
Kalandos történet 6 felvonásban. — Főszerepben: Fred Thomson és csodaménje Silver King.
Szerelmes vígjáték 7 felvonásban. Főszerepben: Patsy Ruth Miller.
SPORTELET
Nagykanizsai állami elemi iskola III. ig. körzet tornaünnepélye
Nagykanizsa, Junius 3
Nagykanizsa III. körzetében (Kis kanlzsa) 1924 év óta meghonosított tornaünnepélyt ez évben junius 6 án tartotta meg a tantestület az Iskola előtti téren. A szülők és tanügybarátok százai nézték végig az ünnepélyt. Egymásután érkeztek meg a nagykanizsai és a környékbeli falvakból a vendégek, kiknek soraiban olt voltak dr. Krátky litván főjegyző és neje, dr. Vargha Teodorich plébános, a honvéd-ilsrtikar tagjai nagy számb n, Zalaváry József pénz ügyi főtanácsos, dr. Fodor Aladár tisztiorvos, dr. Malek László ügyvád, Anhalt Alajos taoár, Poleslnszky Emi! igazgató több körzetbe!! tanítók társasigában és még sokan Nagykanizsáról.
A katonazenekar hangjai mellett vonultak fel a leánrok és fiuk, mintegy 300-an. Kellemes hatást gyakorolt a nézőközön-.égre a leányok festői magyar ruhája és a fiuk egyöntetű fehér inge a címerrel. A Hiszekegy eléneklése után a leányok dicsércles fabol gyakorla\'ál a fiuk pieciz szabadgyakorlata váltotta fel, amelyeket a közönség szűrni nem akaró tapssal honorált. A dlszelvo-nulás ulán a Levente Dalkör Ltncz Qyula karnagy vezetése melleit meglepő készséggel énekelt két népdal-egyveleget a közönség hatalmas tapssal jutatta kifejezésre tetszését.
A leányok magvar tánc, turul és karika játéka, a VI. fiu osztályosok szép és precíz fapuska gyakorlata nem mindennapi látványt nyújtott, az egyes számokat 1 szűnni nem akaró taps kövelte.
Az I. II. és III. osztályosok birkózása, a talajtorna (ördögkerék, kézenjárás, békajárás, cigánykerék) a könnyekig mignevelette a közCn-tégel, amelynek kedvtelése határtalan volt.
A 30-40—60 m. síkfutásban, stafétában, távolugrásban szép eredményeket értek el. A leányok és fiuk hangulatos álló és mozgó gala alakítások uáufrlvonuliaka tanulók. Himnusz és a Hunyadi induló ulán Flló Ferenc igazgató keresetlen szavakkal megköszönte, a közön.ég nagy érdeklődéséi, melyet a dijak kiosztása kövelte.
A megjeleni közönség a legnagyobb megelégedéssel nézte végig a versenyt és Flló Ferenc igazgatói, Szépudvary László, Lehoczjcy Máriát valimlnt a tantestület többi tagjait akiknek fáradságos munkájuk eredménye a szépverseny, ősziate elismerése nyilvánításával halmozla el.
Eredmények: 30 m. síkfutás-: L f. oszt. Stokkcr Ferenc és Spingár István. 40 m. sikfutás: II. f. oszt. Hochmann János. II. v. oszt. Kiemz-ner Ojdügy, III. oszt. Dervaltcs László. 60 m. síkfutás.- IV. f. oszt. Id. Horváth Ferenc, IV. v. Ifcsics Ferenc. 60 m. sikfutás: V. f. oszt. Knausz Qyörgy, V. v. oszt. Anek Lás-ló, VI. f. oszt. Poszovec L4szló.
4X60 m. staféta nyertes: IV. f. osztály, V. v. osztály, VI. b. ojztály.
Távolugrás: V. f. oszt Szmodlcs János (321 cm). V. v. oszt. Anek László (365 cm), VI. f. oszl. H írváth János (385 cm).
Talajtorna, salto Varga Oyörgy VI. oszt. Kézen|árás Dávldovlcs József V. oszl. Ördögkerék Oudlin Oyörgy, Gyergyák Oyörgy VI. oszl. Btkajtrás I. csopot: Bortol József,, Hohol Antal IV. oszt. Békajárás II. csoport: Anek László, Tóth Ferenc V. oszt. Cigánykerék: Anek László V. v. oszl. Kötélhúzásból győzött VI vegyes, V. v. és VI. osz\'. a) csoportja. Puska gyakorlatból a legjobbak: Dávidovics Oyörgv. Gudlin László, Kovács Ferenc VI. oszt. tanulók.
(A polgárlsták tornaünnepélye)
Az iskolák évvégi tornaversenyébe most a hJybeli polgári leány- és fiúiskola évzáró tornaüanepélye illeszkedik bele, melyet junius hó 12 én a Zrínyi sp ;r!pályán rendeznek meg. Az ünnepély, melyre a váios közönségét meghívják, felvonulással, Himnusszal k.-zdödik. Ezután következnek a lányok és fiuk szabadgyakorlatai, fiuk srertornája, leányok ritmikus gyakorlata, leányok bot- és zászlógyakorlata, fiuk gúlái, leányok magyar tánca, pariertorna, atlétika és bezárólag a Vl/b. fiúosztály fulball-Játéka. A tornaünnepély helyárai méltányosan vannak megszabva.
(A Nagykanizsai Move Lövész-egyesület) junius 15 én délután \'hl
órakor tartja évi rendes közgyűlését a polgár; iskola rajztermében. Tárgysorozat: elnöki megnyi\'ó, titkári jelentés, pénztári jelentés, felmentvény megadása, indítványok. A közgyűlésre a tagokat ezúton hívja meg az Elnökség.
(Klskomároml és szentjakabl leventék.) A kiskomáromi leventék és a zalaszentjakabi leventék 6:0 (3:0). A Kiskomáromnak a revánsra vágyó szen-jakabiakal, állandó fölény mellett Bradics I. (3), Mészáros (2) és Gerencsér (1) góljával könnyen győzték le. Biró Benedek volt.
(Zalai úriasszony második lett a szolnoki versenyen.) Megírtuk már, hogy a Szombathely-szolnoki távhaj\'ó- és lovaglóvers :nyen részt veit Barta Miklósné zalai úriasszony, Bogyay E\'emér kormányfőtan ícsos, a Zalaegerszegi Központi Takarékpénztár vezérigazgatójának leánya. Most arról kaptunk hírt, hogy Bártané a szolnoki 24 kilométeres gyorsasági versenyben is részt vett és lovával másodiknak futott be.
FOLYÓIRAT-SZEMLE
Irodalomtörténet
Kettős száma Jelent meg a Magyar Irodalomtörténeti Társaság folyóiratának, a XVI. évfolyamában járó „Irodalomtörténet\'-nek A tudományos alapossággal szerkesztett szakirányú folyóirat uj száma tartalmazza Zoltvány Irén elnöki megnyitóját a Társaság közgyűlésén, a Herczeg Ferencről szóló tanulmány második részét. A kisebb közlemények rovatában a következőket találjuk: Karikatúrák Széchenyiről 1843-ban, Kazinczy Ismeretlen levelel, A magyar hírlapirodalom a szabadságharc után. Gazdag összefoglaló könyvszemle, majd 26 újonnan megjelent könyv kritikai méltatása, Folyóiratsiemle, a Figyelő-rovatban egyebek közt a .Reális és tulcsa-pangó Ady-kultusz"-ról szóló rendkívül érdekes cikk és kisebb hirek eeészitik kl a vaskos számú tartalmát. A folyóirat évi előfizetési dij« 8 pengő, testületeknek 16 pengő.
)( A Nyugat pünkösdi száma egyszerre két irodafmlszenzáció! nyújt olvasóinak. Közli Móricz Zsigmondnak „Julianus barát útirajza" cimü Írását, amely az iró felöl-vasó-körutja révén immár országos hírűvé vált s amelyben Móricz Zsigmond az elszakított terűteteken élő magyarság körében szerzett tapasztalatairól számol be. André Gide a világhírű francia regényíró legszebb alkotását, az .Isabelle" dmü regényt Gyergyai Albert kitűnő fordításában egész terjedelmében közli a pünkösdi azám. Lenin és Gandhi dmen Ignotus cikket Ír. Az irodalmi rovatban Kosztolányi Dezső portréját Utáljuk Mórict Zsigmondról és M. Pogány Béla tanulmányát Móriczról a regényíróról. Schöpflin Aladár a most kiadott Gyulai Pál kötetről ir. A képzőművészeti rovatban Elek Artúr a belga művészekről ir tanulmányi. Színházi és filmrovatok teszik teljessé a gazdag számot. Negyedévi előfizetés 8 pengő. Kiadóhivatal Budapest, VII. Ilka-utca 31.
)( A Magyar Zenei Hírlap juniusi számának vezerzikkében Hu&zka Jenő min. tanácsos, a Bob haceg, Gül baba stb. operettek hírneves szerzője számol be a szerzők római kongresszusának lefolyásáról s a kongresszus eredményeiről. — A magyar nótaszerzóket rádión keresztül ért támadásra felel. A hortobágyi számadógulyás, mint autentikus nótaszakértő dmü közlemény. — Zenei, színházi és rádióhireken kívül a Magyar Zenei Hirlap beszámol a legújabban megjeleni zenemüvekről. — Kottamelléklctében Erőss Béla, Ságody Ottmár, Udvardy József egy-egy ujabb szerzeményét közli. Előfizetéseket elfogad Klökner Ede, a Magyar Zenei Hirlap fő-bizományzsa Budapest, V1IL József-körut 11.
Idftjérés
A nagykanizsai meteorologiai megfigyelő jelentése: Szerdán a hómixsék-«7 Reggd 7 órakor +16, délután 2 órakor +24 2, este 9 órakor +181.
Felhőzeti Reggd tiszta, délben és este kevésbbé borult égboltozat. SzéUtány: Egész nap Délnyugati szél. Reggd harmat.

A Meteorológiai Intézet Jelentése sze
rlnt egyelőre meleg idő, nyugatról zivataros esőkkel, később hősüflyedés.
ZALAI KÖZLÖNY
1027 junius 12.
■ozeósznraÁm
Uránia csülörlökön 7ís9 őrekor: Undberg kapitány repülése. Nyeregbe cowboy, kzlandos lOrténel 6 lelvonásbsn. Főszerepben: Fred Thomson és csodanén|e Silver King. Mégis le leszel á férjem, szerelmes vlgiilék 7 felvonásban. Ff szereplő: Palsy Ruli Miller.
Kertész Józsel tengerészkapitány folyó hó 15-én, szerdán esle az Urániában előad !st larl a lengerészet fejlődéséről. Kerlész kapilány nemrégiben a budapesli Utánla szinház-ban larlolla meg előadását uagy és előkelő kfzónség előtt óiiási letszés melleit. Előadása ulán Kertészt a közönség lelkesen ünnepelte ís nagy óvációbtn részejilelte. Az előadást vetitett képek teszik érdekessé, melyek u\'Jn tgy mozgóképet mulat be a magyar tengerészet utolsó napjtl-ból. Előadása Iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg.
K0ZQAZ9ASÁQ
Téltll
Nyi\'áslól kezdve egísz a lecscr.-getésig gye-igén tendált a mai tőzide, a külföldi pltcok irányzatának hatása alatt. Az á,veszteségek átlag 2—3%-ot tesznek, egyes értékekben 4—6°Wg emelkednek és néhány kisebb jálékpapirnál tlesleka 10>/o-oi Is. Az általános irányzat ellenére tarlóit árfolyamok is előfordultak és (gy-két kltebb papírnál némi árnyé-rtség is mutatkozik. A forgalom szók keretek között mozgott.
l árts »36Vi. London 25-2i\'/s. N«»J<*> 520*00, Brüsael 72 23. MUaiso 28-71\' i. Amaterdam 208-23. Berlin 12320. Wleo 73-I7IA, Sotla 3-75. !>r<K> 1640, Vstsó 5810. Budapoat 90-65, Belgrád 9 I3V., Baksiasl »I4VS. _
IMfMllTMiMu-jHStln
VALUTÁK Angol l. 27 81-2707 Belga ti. 7»XZ-7B-S2 Cith k. 16-93-1701 Din k. IS3CO-I536S Dlnái 1001-1010 Dolláz 570.30-572-70 Pranetalr 22-55-22 75 Holl. 229-I5-23ÍH5 Lengyel 63-35-64-86 Ld 3-36-351 Uvi -*—
Llta 3165-32-10 Mátka 135-70-136 20 Schlll. 80 55-8085 Nozvég H850-H0-1S Svájci L11010-11050 Svádk. 15315-15380
APBÖH1RDBTÉSTI
Az apróblrdcléaek dt|a 10 szóig »0 lillár. Clmszd s minden vastagabb betüból álló síd kél azónsk számltlallk. Minden további szó dliá 5 IIII. Vssár- és ünnepnap SOo\'o telár. szerdán—pénteken 25% lelir. Állási keresőknek 50ÍO engedmény. A hlrda-Mat dlj otő.-o tlxetondfl.
Vnrrótaányokat azonnali belépésre lel. veszünk magas llzetésset Sxlgrlaxtné-8ctsl!lorn4 divatszalonja, t-üul 18. 2405
Haxlaxolga (salai, ki már pékségben dolgozol!, azonnal (elvétetik, dm a kl-ad&an. 2410
Ford és Fordaon alkatléazék. suté felszerelési cikkek. Pueumaltk — Szánló Vilmos és Társa cégnél. Deák-léi Z 2314
Kolónbejáralii butoroxott szoba n belvárosban kiadó. Cini a Hadéban. 2374 Nagyobb raktár kerestetik a belváros területén. Címeket a kiadóba. 2302
Kél, három szobás belvárost lakáat keresek. Cím kiadóban leadandó. 2108
Egy és két szobás, azonnal beköltözhető lakások kiadók Ráktczl-ulca 19. u. házban. Értekezni teliel Csengety ut 52. szám slall. -2404
Pedigrés „Dabsrmann11 kölyökkutyák otcson eladók. Meglektnilielők és álvebelók nsiwnta détulán 6 óráiét az u|-vásárléren. -24:6
Vízvezeték axerolö bádogos szak-inunkáil és tanoncol felveszek. Szepesi, ZilayI-utca 32. 2417
A város legforgalmasabb helyén nagy souteiraln helyiség kiadó. Clm a kiadóhivatalban. 2415
Clpáaxaagéd Jímunkás azonnsl lel-réleUk. Halász, Ságár-ul 40. -24:8
DEVIZÁK Amst. 229 30-2Jó 00 Belgrád 10136-10 10 Berlin 13575-136 15 Bukarest 341-351 Brüsszel 7955-7980 Kopenh 155-10 &35S Osilo 148 60-14905 London 27-W-27-"" Milano 31-67-31-87 tícvyozk 572 65-4 35 Pázta 22 42-22*52 Ptágs 16-95-17-00 Ssolls 412-116 Stockh. 153 25-153 70 Varsó 63 50-64-7U Wien 6Ö57-J082 Zürich 110-17-11050
Tcrméuytőzsdc Buaa Ussav. 75 kg-os 3390—34*15, 76 kg-os 34 40 -3460 77 kg-os 34-70-3490, 78 kg-os 3505 - 35-25. egyl 75 kg-os 33-20—33-45. 76 kg-os 3355 3390. 77 kg-os 34ÍO-34 25, 78 kg-os 34 45 —34-65, roza 30 75 - 3100. takarmány-árpa 2600- 2650. sotárpa 25-50-2C-5Ó. sab 2620-2640. lengeil 2280 - 23C0, buzakorpa 20 20-20 40.
PelbaiUs 910, melyból eladatlangi vissza-mazsdl 125 darab, Elsőrendű 1-61—1-72. sxedetl 160-1-61. szeder! közép 148-1-52, könnyű I-3S-I-44. elsőrendű orca 1-52 -1-56. másodrendi] 1-44—1-48, ango aUldó 1-52—1-16. szalonna nagyban 1-76— 1-81. sslz 205-208. lehúzott hus t-íó-204. szalonnás lélaertéa 184 -203. Az Irányzat élénk.
ICU.IV>! Irlv/i *y«4ahar H fCayr ksrwktáát H, laoiuiiw
Gyógynövényeket
a legmagasabb napi árban vásárolunk 1 Ezldőszcnot széklQvIrág. szarkalábvirág, pipacsszirom, buzavlrágazlrom, tchérárvacsalánvlrágazlrom, csalánlevél, kcrckm&lyvntevél, orvost bolyhos pemetefű, bodzafavtrág, később kórtsbogAr, rcaaztaglevél, bcléndek-levél él hárafavlrág gyűjtendő. Szíveskedik készletét minta kitételében nekünk felajánlani és gyűjtéséről bennünket állandóan tájékoztatni. Csomagoláshoz a szükséges zsókokat mi id|uk és nagyobb mennyiséget a tetadó állomáson veszünk át. Hydroltora rá. Gyógyr.üvényoMtilya Budapest, VI., Király utca 12.
Önkéntes árverés.
Vb. Pleilfer Ignác csődlömcgé-hez tartozó és a csődlellár 139-142. 14b-148. 151. 153. 156-162. él 164. tételszám:! alatt felvet követelések
f. évi junius hó 12-én délelőtt 10 órakor alulírott lömeggor.dnok irodájában (Deák-tér 3. földszint) a Irgtrbict Ígérőnek birói önkéntes árverésen tlada\'-nik.
Az áiverési vevő az cogc-J.ntnycs jogaiba lép ís kcielcs a v.le\'áral a kincstári Járulékokkal együtt azonnal lelltelni. A csödiömeg a knv.uti-sek lennállisiétt és bcha|ihatósá-gáért szavatosságot nem vállal.
Az adótok névsora, tartozásaik ösfzcgc és a részletes feltételek alulírott lömcggondrtoknál, v.\'ey a kir. Járásbiróságnál 8272/1927. sz. alatt bc\'ekinthetók.
Dr. Etlényl Oéza
ügyvéd, tómeggondnok.
MflKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
Hangjegynjdonságok:
Holnap I (Boston) Ham nőoQlök I (Cli<ll<«toa) hisemann Mihály ktl legujibb jicrzcményc. Hnjjai, do jól éruan* m«o»n» \' iPox-lrotl) Braxlliéban (Tugá) Falton «n pour mol Un boa Mouvimont.
Gramofon-lemezek:
Tánclcmezek angol énekbcléttcl kaphilók
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében._
Kerti magvak
Növényvédelmiazeerek gyümölcsfák ápolására
Műtrágyák
(szupeifoszfát, chilei salétrom,
mésznitrogén, kálisó) (Külön mtltráeya keverék virág és cscrípnövények részére) kaphatók:
Ország és Widder
SS cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
Kinizsy-ulca 37. szám alatt levő nagy ház, nagy kerttel
szabadkézből eladó,
14 nap múlva beköltözhető.
__ssia
9295\'1927.
Hirdetmény
Városunkban egy veszettségre gyanús gazdátlan kulya kóborolt, amely junius hó 3 án egy női megharapott. (A kulya leírása: kicsi, fekele tarka, piszkos, gondozatlan.) Ezért az 1888. évi VII. t.-c. G8. §-a alapján a mai naptól kezdődő és 90 napig tartó ebzárlatot rendelek el. — Minden kulya láncún megkötve tartandó, az utcán pedig csak har.pás ellen biztosan védő szíjkosárral ellátolt és pórázon tarlott kulya vezethető.
A szabadon talált kutyákat a gycpinestcr összefogja és a gyepmesterl telepen azonnal kiirtja.
Felhívom a kutyát és macskát tarló közönséget, hogy ezen állataik egészségi állapotát éber figyelemmel kisérjék és ha a veszettségnek legkisebb gyanúját észlelnék, azt jelentsék a városi állatorvosoknak. Ha ezen állataik hazulról eltűnnének, ez is bejelentendő.
Nagykanizsán, 1927. évi junius hó <>-án.
Polgármester.
50
pcnflB bolti ár helyett
S
havi 4 pengfle ráailulp,
20
pengflért axállHunk
20
pompás kgnyvet
amelyek nem hiányozhatnak mÍTelt magyar családok kónyrlárából:
Nagyrét! Ádám Erzsi: Aranyhíd Regíny. 141 oldal. Barta Lajos: örvény. SzlnmQ 5 feli. 131 oldal.
Bárra UJoa: Az elstllyedl világ Elbe-
azétések. IC! oldal. Buzin: Donaticnné. 130 oldal. DAnlelné lengyel Laura: Az Ad\'crs-leldi Szent Ágnes. Regény. 125 oldal Daudcl: Jack. Regény. 447 oldal Parkaa Imre: Szent tavasz. Elbeszélések. Színdarabok. 135 oldal, farkat Imre : Melódia. UJ versek. 00 oldal
Hajó Sándor: Az Ötvenéves térit. 3
felvonásos tragikomédia. 121 oldal. Harsányt Zsolt: A féltékeny kóltó.
Kuplék, dalok, sanzonok. 142 oldat Jórgenscn János: Dinla nagyasszonya.
Regény. 180 oldal. Katika Margit: Csendes válságok. Elbeszélések. 352 oldal. Karinthy Frigyes: Ne bántsuk egy.
mást ujabb tréfák. 215 oldal. Kosauth Lajos levelel egy fiatal leányhoz. 208 oldal. Kosztolányi Dezső: A rossz orvos.
Regény. 108 oldal, l.lptal Imre: Kegyelmes uram! Szín-padi komédia és más Jelenetek. 190 o. lovászy Károly: A szivem. Válogatóit versek. 62 oldal. Szederkényi Anna: Sorsok ha találkoznak. Regény. 160 oldal. Szép Ernő: Régi kedvünk. Krónikái
versek. 225 oldal. Szomory Dezső: 11. Józsel császár. Szinmú. 110 oldal.
Vágja ki, tSltse ki, küldje be
alanti randaltStapotéapoalafor-dsíitával magkapja a 20 kdtat könyvöt. ■Mrmasstaattáaáre áa oaomagoláaári I P aaámllunt.
T.
Palladis könyvotztálya
Budapest, V., Alkolmdny-u. I Megiendclcm 5 hsvi részletre a
...............dmu lapban
hifdelelt husz kónyvet. Az claó4 pcagós részletet a bérmentesítési éa csomagolást dljial kérem a küldeménynél utánvételezzi
Név: . . . foglalkozás:
HIl B Hl
HIRDETŐ IRODA R.T.
Budapest, V. Dorottya-utca II. Telelőn: Teréz 34-40.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részére.
Reklámtervekel készil.
A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden Jelentősebb városában.
Nyomatott • Zriny! Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Otcnbcck Károly.)
67. évfolyam, 130. szám
Nagykanizsa, 1927 Junius 10, péntek
Ara 14 fUIér
POLITIKAI NAPILAP
suitnrimc fa kbdwnbl w 1b.
KarfteMB&HatttiinULl:
,:KMŰadr-Il. 15.
Pelelős szerkesztő: Bar bari ta Lajos
lnterurbui-tekfoai Nagyiajdaa 7*. agat Előfizetési ári ejy Mm J p«ogö 40 flüfc
A békeszerződés és Ruszinszkó
Valami rettenetesen fájdalmas rendezése a sorsnak, hogy ahol a ma. gyarok ezer évvel ezelőtt bejöttek, ahol magyar földön először sálor-liborba szálllak, az a fold ma, a nagy világháborút követő békekötések rendelkezései szerint idegen uralom alatt álló terület I A Vereckei szoros, Munkács, Ungvár s az ott lakó Rákóczi, Kossulh-imádó magyar rutének: idegen állam fennhatósága alatt élnek. Hogy milyen szomorú körülmények között, — nélkülözve és nyomorogva élnek — az hozzátartozik ahhoz a nem nagy bölcsességhez, amellyel kormányozzák a őket.
Mit sem változtat a tarthatatlan lényeken az a körülmény, hogy a békeszerződés, tulajdonkénen önrendelkezési Jogot biliokit az Erdős-Kár-pátek rutén népének. Nem változtat a rutén nép sorsán az, ha tudja, hogy neki joga van saját sorsát Intézni, de ez a Jog azok kezében van s a lehetőségei azok tartják zár alatt, akik a Jogok érvényesítésének útját állják. A békeszerződés rendelkezése Cseh-Stlovákia f.-unhatósága alá rendeli Erdős-Kárpátokat, de nem örök időkre s nem azzal a célzattal, hogy a békeszerződésben biztosított jogokat Cseh-Szlovákia önkényesen el-konfiskálja.
Erdős Kárpálok népe már többször felvetette a kérdést, hogy mi lesz az 6 sorsa, de a rutén nép Jaj-kiállását elnyomta Európa közönye. Európi saját sorsival van elfoglalva s azokat a romlásokat orvosolja, amelyeket a békeszerződések zudi-lotlak Európára. A rutén kérdés nem maradhat Európa függő kérdése to vább. Erdős Kárpátok sorsa és hova-tartozandósága nem lehet tovább világcsalás és népámitás..
Ez a kérdés a szomszéd államokat gazdasági és kulturérdekelk szem-pontjából érdekli s ha a békeszerződés lömlöclartói nem akarnak foglalkozni a rutén kérdéssel, akkor a szomszéd államok kell, hogy felemeljék szavukat sz Erdős-Kárpátok érdekében.
A békeszerződés nagy tragédiájának előjátéka az önrendelkezés jogának biztosítása s a népi kisebbségek jogainak llsztelelbentartása volt. — Erdői Kárpátok önrendelkezése a békeszerződésben biztosittalotl s a békeszerződések igazolták és kötelező erejét a győző hatalmak aláírásaikkal szankcionálták.
A Népszövetség nem nézheti tovább téllenül egy történelmi néptöredék jogos aspirációit. Nem lürhcli arcpirulás nélkül az adoll szónak semmibevételét A rutén nép önrendelkezési Joga vilán felül áll s az Erdls Kirpáloknak adott becsületszó Európa becsületbeli kérdése.
Jugoszláv békehangok az albán-konfliktus ügyében
fordullak elő és nem rajta mullolt, hogy elsimuljon az incidens. Albán hivatalos köröktől függ ez, hogy milyen álláspontra helyezkednek.
Belgrád, Juniui 9. (ÉjszakaI rá-dió jelenlés) A királyné és a király ma Belgrádba érkeztek. Ugy hiriik, hogy királyi kér irattal a szkupstinát junius 11-én feloszlatják és az uj választásokat szeptember tizenegyedikére kiírják.
Belgrád, junius 9 (Éjszakai rádiójelenlés) ASamou-prova Írja: Jugoszlávia politikai célja az, hogy az összes balkáni népek megértése és megegyezése bekövetkezzék. Ellől a céltól a SHS királyság egyetlen külügyminisztere sem log eltérni. Az albán konfliktust nem Jugoszlávia provokálta, de Jugoszlávia kijelenti, hogy sajnálja, hogy a két ország között Ilyen események
Avarescu katonasággal megakarta szállani Bukarestet ?
Bukarest, junius ö
A ma délutáni bukaresti lapok az Avarescu kormány mcneszlésétöl szenzációs hirekel közölnek. A „Lupla" többek közölt azt írja, hogy azl a sietséget, amellyel Barbu Sllrbey szombaton éjszaka megakarta alakítani kormányát, politikai körökben azzal magyarázzák, hogy Avarescuik összeesküvésének Jöttek a nyomára.
Egy rendeletet talállak ugyanis, amely elrendeli, hogy a katonaság szombaton éjszaka szállja meg és vegye ostrom alá
Bakarestet. Avarescu tábornok ezzel a rendelettel azt célozla, hogy az alkolmány-lörvény 84. §-ának alkalmazásával régensséget létesítsen, a királyt előjogokat megszűntesse, vagyis hogy ő vegye ál a hatalmat.
A bukaresti diákság nagy tüntetése a rendőr-prefektura igazgatója ellen
A diákság bevonult a prefektura udvarába — A kormány elbocsá/lotta a prefektura igazgatóját
Bukarest, junius 9 A bukaresli diákság egy része hatalmas tüntetést rendezett Savlescu Obica, a bukaresli rendőrprefektura lgazgató|a ellen, aki a korábbi diákzavargások alkalmával több egyetemi hallgatói letartóztatott. A diákok beakartak nyomulni a prefeklurára, hogy Savlescut megtámadják. E pillanatban érkezeit meg Lupu közoktatásügyi minlfz!-r intézkedése a
diákokhoz, amely szerint Savlescut a kormány elbocsátotta
állásából. Ennek dacára benyomultak a diákok a prefektura udvarára és egy század rendőrségnek kellett az épületet megvédelmezni. Az igazságügyml-niszter megjelenésére — aki kijelentette, hogy a diákság sérelmeit orvosolni lógja — a diákság szétoszlott
A Mussolini elleni merénylet bűnügye a római államvédelmi törvényszék előtt
A merénylő Luxetti kijelentette, hotiy bűntársai nem voltak és senki nem tudott a merényletről előzőleg
Róma, Junius 9 , kisták, akik pincérek vollak abban
(Éjszakai rddlójelenlés) Az államvédelmi törvényszék ma kezdle tárgyalni azt a merényletet, melyet Luzetll 1926 szeptember U-én reggel a Porta Pia téren Mussolini, a kormányelnök ellen kisérelt meg, de amely nem sikerült. Luzetli vádlott-társai : Vatlaronl és Sorió anar-
a vendéglőben, ahol Luzelti megszállt a merénylet előkészítése céljából. A két ismertnevü anarkislát bünsegédi részességgel vádolják.
Luzelti ellen kél pontban sorolja fel a vádat a törvényszék ügyésze : 1. Luzelti Mussolini miniszterelnök élete ellen 1926. szeptember 11-én
bombamerényletei kísérelt meg, de nem érte el célját.
2 A bomba hajtásával és felrobbantásával ozt akarta elérni, hogy pánik támadjon a közönségben és lázadás törjön kl.
A periratok ismertetése után
LuzettI kihallgatása
kezdődött meg. Kijelentelte. hogy hogy bűntársat nem voltak a merényletben és senki nem tudott arról előzőleg.
Még 1923-ban Rómába érkezeit a merénylet elkövelésére, de közbe abban reménykedett, hogy a nép forr idalomban lör ki a fasdzmus ellen. Mikor látla, hogy ez nem következik be, 1926 szeptemberében megkísérelte a Mussolini elleni merényletet.
Az igazságügyi bizottság megkezdte a büntetőnovella tárgyalását
Budapest, junius 9 (Éjszakai rddió]elentés( A képviselőház igazságügyi bizottsága, ma délután Ptatthy György elnöklete alalt megkezdette a büntető novella törvényjavaslat egyes részeinek tárgyalását. A kormány részéről megjeleni az ülésen Peslhy Pál Igazság-ügyminiszter is. Váry Albert dr. előadó ismertette a javaslatot, melyhez Lakatos Gyula szólott hozzá elsőnek és elfogadta ezt. Rassay Károly nem fogadia el a javaslatot és kérte, hogy vegyék le a napirendről.
A tárgyalást a késői idő miatt félbeszakították holnap délelőttig.
Romániában az előző kormány fizetési kötelezettségeit nem teljesítik
Bukarest, |unius 9. (Éjszakai rádiójelenlés) PopoviC8, az uj kormány pénzügyminisztere rendeletben megtiltotta az összes állampinzláraknak, hogy az előző kormány fizetési kötelezettségét teljesilsék. Kivételt képeznek a tisztviselők fizetése és lakbére. 50 millió Ura agglegényadóra számítanak Olaszországban Róma. junius 9. (Éjszakai rádió-Jelentés) lapok jelentése szerint Mussolini miniszterelnök ismeretes agglcgényadó törvényéből a statisztikai számítások alapján évi ötven millió lírát számítanak az államkincstárnak. Ezt az összeget az snya- és csecsemő-védelcmre fordítják.
ZALAI KÖZLÖNY
1927. junius 10.
Vasárnap tartják meg az elmaradt kanizsai baba-korzót
Nagykanizsa, junius 9
Elmosta a pünkösdi cső a nagy gonddal ts lelkesedéssel elökészilcll kanizsai Slefánla-gyermcknapot, elmosta a gyönyörűségesnek Ígérkező babakotzól, de nem mosta el a ka* nlzsalak érdeklődését és nem mosla cl a gyermekért való rajongást, aminek felemelő érzéséi ez a nap bőven ontotta volna magiból onnepéiyes külsőségek lormljlban Is. — Épen ezért a gyermeknapot a Stefánia nem vette le napirendről, sói felhasználva a felcsigázott várakozást, azt nyomban a most következő vasárnapon; junius 12-én megtartja. A baba-korzó déli t/a 12 órakor kezdődik a Fó-uton.
Vasárnap estig meghosz-szabbitotta Hénel Gusztáv kanizsai kiállítását
Nagykanizsa, junius 9 Az a Nagykanizsán szinte szokatlan erkölcsi és anyagi eredmény, ami Hénel Ousztáv leslömüvész ötnapos képkiállilását kisérlc, arra indította a műrészt, hogy többek kívánságára itt-tartózkodását néhány nappal meghosszabbítsa. Igy a sok művészi élvezetet nyújtó tárlat, amely Hénel Ousztáv északi és déli országok változatos vidékein történt barangolásának legszebb élményeit tárja a műértő kanizsai szemek elé, — még vasárnap esle VaS óráig nyitva áll a Polgári Egylcl földszinti termében, ahol egész nap megtekinthető. A képeket az érdeklődők tiz hónapi fizetési kedvezménnyel is megszerezhetik.
öngyilkos lett Pécsen egy szélhámos klinikai álorvos
Pécs, junius 9. (Éjszakai rádióje-lenlés) Reln Imre 24 éves berlini születésű iialalember a picii és debreceni egyetemi klinikákon szét-hámoskodotl, mint alorvos. IMcsen azonban a legutóbbi időben a rend őrség leleplezte és letartóztatta. Mlg ügyében a nyomozást folytatják Rein a rendőrség foglya voll. Ma délelölt az örszobán hirtelen lekapta egy rendőr revolveréi a fogason függő táskájából és mellbelölle magát vele és meghall. Magyar humanizmus az idegenben
Davos, junius 9. (Éjszakai rádió-jelenlés) Davosban, ahol tekintélyes számú magyar tartózkodik gyógykezeltetés és üdülés céljából az ott lakó magyarok humánus tervel kezdeményeztek. Ennek credménycképcn odaadó áldozatkészséggel megalakult a Magyar Népszanatórium és Segitőcgyesűlel a szegényebb magyarok lámogalisira és segilésére. A nemes emberbaráti intézmény iránt a svájci hatóságok n3gy szeretettel vannak. Elnökévé választották dr. Pollarlts Jenő egyetemi tanári.
Hétfőn kezdik meg a keszthelyi karmelita-templom építését
Az alapkőletételt ünnepély junius 26-án lesz
Keszthely, junius 9 (Saját tudósítónktól) A keszihelyi katmclila-lcmplom tudvalevőleg a régi temető helyén fog felépülni. A karmeliták larlománj főnöke, Hász BroVárd kedden Keszthelyen járt az épileedő rendhiz és második keszthelyi templom ügyében. Az építkezést Junius 13-án, hétfőn fogják meg-
kezdeni. Az alapkőleléleli ünnepély junius 26-án lesz délelőtt II órai kezdettel. Dr. Roll Nándor megyéspüspök, Gyömörey Oyörgy főispán és Bődy Zsilén alispán is kilátásba helyeztek az alapkőleléleli ünnepségen való részvételűket. Az ünnepség tábori misével kérd Mik, melyet a helyszínen fog celebrálni a püi-pök.
Junius közepén kezdődik a Ház nyári szfinete
tsudnpesl, junius 9
A képviselőház mai ülésén az elnök bemutatta a miniszterelnök átiratát, mely szerint a kormányzó egy hónapi szabadságol engedélyezett Waikó Lajos külügyminiszternek és erre az időre, leendőinek ellá\'á-sával gról Bethlen lslván miniszterelnököt blzla meg.
Az összeférhetetlenségi állandó bizottság jelenléte szerint Petényi Zsigmond báró ügyében junius 18-ikán sorsolják ki az összeférhetetlenség! zsűri tsgjiit. A Ház ezután harmadszori olvasásban elfogadta a falusi kls-hkáséplló akcióról és a szabadalmi felsőbíróság megszüntetéséről szóló törvényjavaslatokat. A betegség és baleset biztosításról szóló törvényjavaslat tárgyalásánál.
Alföldy Béla ellogadja a javaslatot, de felhívja a kormány ügyeimét, hogy a biztosításnak nagymérvű kiterjesztésében az orvosi társada lom kereselI lehetőségét látja
veszélyeztetve. Farkas István beterjeszlclte az együttes bizottság jclenlésél az apa-állatok kötelező vizsgálatáról izlló törvényjavaslattól.
Oyirkl Inre hosszasan foglalkozik
a munkásbiztoslló autonómtájának
kérdésével. Beszéde közben közbeszólások miatt az elnök Rolhensteln Móri rcndrculasiljs. Györki Imre hossiasan bírálja az uj Intézmény autonómiáját. Kijelcnletle, hogy a Javaslat semtni ujat nem hoz.
Homonnay Tivadír beszédinek elhalasztását kérte. Nánnássy Andor ter|esztct\'e be a mentelmi bizottság jelentését különböző mentelmi ügyekről. Az ülés délulán 2 órakor ért végei.
Az UJ Nemzedék értesülése szerint
Peslhy PjI Igizságügyminiszter még a nyári szünet előtt le akarja tárgyaltaim a Házzal a bOnlelónovelldt. •
Az Egységespirt ma esll rendes
pártértekezlete elmarad.

Minden valószínűség szerint m Ház nyári szünete Junius közepén kezdődik és októberig tart. •
A felsőház igazoló bizottsága Junius 11-én, a pénzügyi bizottsága Junius 13-án ülést tarl. A felsőház mentelmi bizottsága Junius 10 én Molnár János felsőházi Isg mentelmi ügyét tárgyalja.
A rendőrség bárkinek díjtalanul fényképes személyazonossági igazolványt állit ki
Kis alakú fényképel és húszezer koronás okmánybélyegei kell beadni — Az igazolvány minden hatósági igazoltatáshoz elegendő
Nagykanizsa, |unlus 9 A belügyminiszter még az elmúlt évben rendeletet adott ki, melyben intézkedik afelől, hogy a m. kir. államrendőrség saját hatáskörében, valamint a társhatóságok (szolgabitóságok, löszolgabiróságok) a sze mélyazonosságok Igazolására bárki kívánságára .Igazoló jegyei" adjanak ki, melybén az illető lényképe is be van ragasztva és amely minden lekinlclben elegendő a személyazonosság igazolására, razziák és mis hivatalos közegek elöli. Etek a személyazonossági Igazolványok most érkeztek meg a nagykanizsai rendőrkapitánysághoz. A rendőrség ezzel kapcsolatban felbivja a nagyközönség figyelmét arra, hogy bárkinek, aki egy Igazolványra való fényképel hoz és igazoló írással rendelkezik, kiállít díjmentesen egy ilyen .Igazoló jcgy"-ct, melyre csupán a íclvccndő
jegyzőkönyvi illeték fejében kell egy 20 ezerkoronásokmánybélyegetvenni,
Ezeknek az igazolványoknak a kiállítását a rendőrség közigazgalásl ügyosztálya végzi (kapitányság emelet 14 szoba). Mától ketdve lehet a kiállításért jelentkezni.
Az Igazolvány igen sok gyakorlati értékkel rendelkezik, amennyiben tulajdonosa, különösen sokat ulazó egyének, bárhol, ha razziát tart a rendőrség, egyszeri elömula-lássál mcolcsilve vannak minden lovibbi igazoltatástól, továbbá kereskedők személyazonosságuk igazo-láiira baszntlhstják, ha vidéki vásárokra mennek.
A belügyminiszternek ez a rendelete régóla érzett hiányt pútól és minden bizonnyal Nagykanizsán is sokan fognak ilyen személyazonossági igazolványok kiállításáért jelentkezni.
Notabene
(Az iparostanonciskolai Idei kiállításához)
Ijedi szemű, csendes szavú gyerekember kisírt szemű édesanyja panaszolta, miközben az Iparostanonciskola munka-kiállításán azon gondol-kodlam, milyen szép perspektívákat Is nyitogat a magyar Ipar fejlődés szempontjából a tanoncoknak ez a mindenévi kiállítása, milyen temérdek ambíciónak egyenget! útját, mennyi nemzeti érték, az egyénnek és köznek, miiyen mérhetetlen haszna származik abból, ha az éleire készülő iparos-generáció már Ilyen korán megérzi a munka dicsőségéi, mellel dagasztó büszkeségéi, megtanulta értékelni a kél kezével eléri eredmény julalmál.
Gondolataim azonban ugylátszlk a teoretikus elgondolások mezején kalandozhatnak csak szobadon, meri a gyakorlati élet sietett elibém tárni a cáfolatot.
Görcsösen, sírva panaszolta a szegény asszony — ha /ól trleltem: özvegy, — hogy mennyi gonddal, mennyi áldozattal, nehézségekkel meg-küzdve nevelte gyermekei közt ezt a fiát, míg Idáig Jutott vele, hogy az egyik helybeli, a legjobbak közi emlegetett szabi-műhelyben Inasként helyei talált neki
A csendes, félénk gyermek nagy buzgalommal készüli a kiállításra. Hiszen csak nem maradhat el többi Iparostanonc-lársal mögött? Az Iskolában is egyre azt hallja, hogy minden tanonc okvetlenül állítsa kl tudása bizonyságául valami saját keze munkáját. Ki Is állított a fíu egy rend maga varrta gyerek-ruhát. Rendes, szép munka voll. A gazdag, szivei-leiket gyönyörködtető kiállítás látogatói közül sokan megnézték. A szülő örült, a gyermek örült, az tpa-roslanonclskola Igazgatója örüli, aki csak megfordult a Rozt,onyl-u!cal tornateremben — mindenki örült. Csak egy valaki haragudott. A kis szabó Inas munkaadója, a jónevü urlszabó, a felkapott műhely gazdája. De ez aztán nagyon harogu-dolt. Annyira, hogy a kis tanoncol megpofozta, amiért tilalma ellenére kiállítóit és ugyanezért munkahelyéről Is kidobta a tanoncével vége felé közeledő gyerekel.
Sírva szaladt a hélségbeesett anya fűhöz fához orvoslásért. Meg ts mozdullak illetékes fórumok, hogy a haragos munkaadói Jobb belátásra bírják. Talán sikerüli — tatán nem. De ha sikerűt Is, ez a derék urlszabó megérdemelné, hogy a nevét megörökítsék Nagykanizsa annalesel-ben, miliő okulásul az utókor Ipa-roslársadalmának, hogy lássák-mln-den Idők Iparosat, hogyan kell nevelni az utódokat a munka szeretelére, hogyan kell a szakképzés térin egyre nagyobb tökéletességre törekedni, hogyan kell öntudatos, kulturált, nemzeti értéket jelentő, kötelesség tisztelő uj iparos-generációt nevelni.
Hát igy kell! Meg kell pofozni is kl kell rugnl, ha alkotó kedve ambíciók elérisire serkenti. A falai kenyere! kel! kiülni a szájából, ha Iskolai kötelmeinek elegei akar lenni. A jövőjil kell elgáncsolni, ha műhely söprisen lul Is tanulni és dolgozni akar. Amit az iskola és a társadalom megértő pártolása, megbecsülése felépít, azt mind le kell rombolni. meri hiszen az Ilyen .ceremónia" ugye nagyharagu mester ur ? — elvonja az Inasgyereket a mü-helybeli dolgoktól.
Mégis, ne haragudjék, kedves mester: nagyon szomorú ez Igy valahogyan. És az a kis megpofozott,
1927 jnnlus 10.
ZALAI KÖZLÖNY
kirúgott, rongyos inasgyerek mintha sokkol, nagyon sokkal többet nyomna a mesterénél azon a mérlegen, amelyiken az embereket nem a pénz és hatalmi helyzet határozza meg, hanem a lelkiismeret, a munka és mun kds becsülete, valamint (és nem utolsó sorban) egy kevés abból i-\\ amit ugy hivnak, hogy: — intelligencia. (öl)
A KÖZÖNSÉG ROVATA
Miért kopasztják Keszthely ültetvényeit?
Egy keszthelyi elAfiietönkiOt kaptuk az alábbi sorokat:
Igen tisztelt Szerkeszti Urt
Keszthely városának egyik nevezetessége volt a gyOnyOiU, árnyas fasorokkal szegeit Deák Ferenc utca, legszebb, legromantikusabb utcája a Balaton t!városának. Tavaly a Deák-utca fáit, melyek az utca Jellegét és szépségéi adták, kivágták. Ugyanekkor a híres keszthelyi parkban is nagyon sok olyan fát kivagdoslak, amiknek kipusztítását sem esztétikai, sem kerlészell, sem célszerűségi okok nem kívánták, sít talán épen ellenkezőleg, sokat elveltek a park szépségéből és kedvességéből. Az idén folytatták ezt a munkát a balatoni sétányon, ahol ugy megkopasztották a rezgőnyáifákai, hogy azok alatt egyhamar aligha hűsölhetnek a fürdővendégek. A Hullám lerraszának hatalmas hársai Is szánalmasan megcsonkítva várják a kánikulái. Levágták a templom elölt volt két glidi-cla koronáját is, amelyik árnyékában szokták azelőtt a tábori miséket és egyéb ünnepélyességeket tartani.
Jól tudom, szűkség van a fák és ültetvények ápoló-szerszámai közt a fűrészre, nyeső ollóra Is. De talán mégsem szabadna ezeket a szerszámokat szabadjára engedni egy fürdővárosban és nem szabadna az ész-szerűség határán túlmenő csonkításokat, irtásokat végezni és ezzel a fürdővárost zöld ültetvényeitől, az általuk nyújtott kellemes, űditó látványtól és árnyéktól megfosztani. A város vezetősége helyesen (enné, ha ennek a kérdésnek és az ellenőrzésnek egy kis f.gyelmel szentelne, meil hiszen az ulcák külső habitusa, nem kis mértékben Jáiul hozzá Keszthely min! fürdőhely megiléléséhez és forgalmának erősbiléséher.
Soraim közlését Szerkesztő Urnák megköszönve maradtam tisztelettel mindennapi olvasója:
R. József
rencsén
w I |eptic
(Szlovenszko) természetes hőforrásai is iszapfürdői
csuzt, köszvény\', indiait
csodás hatással gyógyítanak.
Pcnsto 40 KC-tól. Információt nyújt: Sípos Andor Nagykanizsa, Bő hm Antal Nagykanizsa, valamint a fOml6iaazgató»ág.
Ritecz Péter a zalakarosi apagyilkos ismét kegyelmet kért
Apját és sógorát lelőtte, a röglönilélóblróság halálra Ítélte, a kormányzó megkogyelmczése folytán 15 évi fegyházat kapott — Hal éves rabság atán büntetése hátralevő részének elengedését kérte
alatt a kétszeres gyilkost halálra ítélte. A kormányzó megkegyelmezett
Nagykanizsa, junius 9 Míg 1920 ban lörtént, hogy Ritecz Peler zalakarosi gazda összeszólalkozott édesapJWat és sógorával Fodor Ferenccel, kikkel egy házban lakott. Ritecz Péternek nehéz, békétlen természete volt és igy a családban a nézeteltérések, összeszólalkozások és nagyobb veszekedések állandóan na pireuden voltak.
Egy alkalommal azonban különösen heves volt a szóvál\'ás, Ritecz annyira indulatba jött, hogy lekapla fegyveiél és először édesapját, majd sógorát Fodor Ferencet agyonlőUe.
A zalakatoM csendőrség a gyilkost behozla Kanizsára, ahol roglönitélö bíróság elé álliloilák. Az ötöstanács dr. Kened! Imre táblabíró elnöklete
Ritecz Péternek és a bíróság 15 évi fegyházbüntetésre itéKe illetve vál-loz\'atta át a halálbüntetést.
Ritecz az api és sógorgyllkost ezulán a sopronkőhidai fegyházba szállították, ahol azóta bűule\'.ésé! tölti.
Hat éve 01 már a kegyetlen gyilkos a legyházban, mig most meggondolta magát. Ügyvédje utján kérvényt nyújtott be a pécsi kir. főügyészséghez, amelyben büntetése hátralevő részének elengedéséi kéri.
A pécsi főügyészség a napokban küldi meg Ritecz kérvényéi véleményezés vég-alt a kanizsai kir. ügyészséghez.
Rácz János — a gazdag menyasszony földbirtokos vőlegénye
Hogyan csalta végig Rácz János a nagykanizsaiakat A Köpenik-pincér a saját menyasszonyát la tévedésbe ejtette és pénzt csalt ki tőle — Bor, cigány és pezsgő A szélhámos beismerte cselekményét — Csalás, silgasztás és közveszélyes munkakerülés miatt került letartóübtásba
Nagykanizsa, junius 9 Röviden megemlékeztünk arról a kitüLő fogásról, amit a nagykanizsai detektívek csinállak Rácz János 27 éves szigetvári szűleiétü pincér letartóztatásával. Rácz János viselt dolgai most már teljes egészükben és leleplczctlenűl állanak a hatóság elölt, amelyek csak megerősilik, hogy az elegáns meg|elenésü Rácz valóban azt a szerepel töltötte be — amit a berlini cipész Köpenickben, csak azzal a különbséggel, hogy mlg Rácz köpeuicki-ískolameslere porosz kapitányi uniformist öltött, addig
Rácz János pincér diplomata eleganciával operált. Rácz Jlnos a mult év őszutóján kelült Nagykanizsára és itt a Sikátor-utca 18. sz. alall lakó sógoránál, Borbély Györgynél szállott meg, kinek (elesége: Fecske Teréz — a rendőrség megfigyelése szerint .rajzolókkal\' és ^srenkerekkel\'
tart fenn összeköttetést. Rlcz János Nagykanizsán nem törekedett arra, hogy becsületes munkával keresse meg kenyerét és elhelyezkedjék, de — mint már több mgy.-lilü szélhámosnak — „karrlérje" Nagfkanizsán ketté tört.
Rácz János — mint már említettük — rendkívül sima modorú volt. Választékosan öltözködött és külső megjelenésében volt valami bizalmat-keltö.
Cssk természetes, hogy Rícz ezt az előnyét bőségesen kiaknázta.
Elsősorban a somogymegyei Sand községben lakó
jómódú menyasszonyától csalt ki házasság ígéretével apránként pénzekel.
Aron űrügy alatt, hogy állásszer-zéste és üzletalapliásra pénzre van szüksége, a hiszékeny nőlöl először 480 pengői, majd amikor az elfogyott — 560 pengői csalt kl ravasz fondorlattal. A kapóit pénzen persze fenntartotta magát, sőt mulatóit, dá-ridózolt, borozott. A menyasszony hitt neki és bizoll benne rendületlenül — ami egy ujabb .operálásra" serkentette a .vőlegény" uraL Meg is ka pia. Csekély 560 pengőt. De negyedszer már nem merte menyasszonyát megpumpolnt, most]
annak nővéréhez fordult. A mézesszavu ember addig beszel menyasszonya nővérének — mlg őt is sikerült megtévesztenie. 880 pengős .érvágást" vágott rajta. A pénzt elmulatta. A menyasszonya pedig csak várt, várt...
Amikor azután kidetüll, hogy ml lelt a két nő pénzéből, a menyasz-szony fájlalla a veszteséget, utóbb azonbau mégis
megbocsátott — vilegényének. Nagykanizsán R«cz János széles gesztussal elmondolla, hogy neki nagy vsgyena van, földbirtokos Somogyban, Csurgón az oltani bankban nagy folyószámlája van, menyasszonya pedig ugyancsak rendkívül gazdag leány. Így csakhamar sok ismerőst szerzett magának a könnyen hivők táborában, akiknek imponált a finom fellépésű ,ur".
Ismerelségeil persze arra használta fel — hogy könnyítsen barátai pénztárcáinak súlyosságán.
Igy egy alkalommal Molnár Lászlónál, a sportpálya bűllésénél bori leudcll, ivott, cigányokkal muzsikál-tatott magának. Majd jókedvében pezsgőt is hozatott.
Mikor fizetésre került a sor, sohasem volt pénze. Ezenfelül még 20 pengői is csalt ki Molnártól, aki 62 pengőjét siratja.
Ugyanígy Járt Pálfi Jizsef főpincér, akinél több alkalommal cechet csináll és Rlcz neki 72 pengő kárt okozott. Szomolányl Gyula kereskedőnél 40 pengő értékű cikkeket rendeli. Még most is várja Szomolányi a pénzét.
Hasonló dolgokat tudna elmesélni Szever József a .Korona" főpincére, Kumln vendéglős, az .Amerika" tulajdonosa, a Markó-vendéglős, a Polgári Egylet főpincére, tői még a 1 l-es számú bérkocsis is. Mct Rícz János bérkocsin is járt, ahogy ez .úriember"-hez illik. Hogy elfelejtett fizetni ? .Oizdap "mogyl töld-birtokos"-nak van mégannyi hilele. Pláne, ba gazdag menyasszony is van kilátásban.
És Igy ment ez hónapokon keresztül.
Desztlcs Vince bolhói lakos állal neki átadott különböző Irgóságokat elsalátilolla. Vadlya Alajost egy ke-rékpárügylelből kifolyólag megkárosította. És igy tovább... tovább...
A detektiveknek feltűnt a mindig elegáns és folyton mulató ember. Heteken át figyelték. Tudták, hogy nincs állása és mégis uti módon él. Mlg végre a hurok összeszorult Rácz János nyakán és beteljesült rajta is az a régi magyar közmondás:
Addig jár a korsó a kútra...
A rendőrség a köpenicki pincért átad\'a a kir. ügyészségnek.
Dr. Atmássy Gyula, a nagykanizsai törvényszék vizsgálóbirája kihallgatta Rlcz Jánost, aki mindent beismert. A vizsgálóbíró kihirdette elölte előzetes letartózlatásáról szóló határozatát, azonban Rácz nem nyugodott bele, ügyvédje utján fellolya-modoll a kir. törvényszék vádlaná-csához, amely ma vagy holnap dönl további fogvatartása vagy szabadlábrahelyezése tárgyában.
Miután azonban Rácznak állandó rendes lakása nir.caen, sem foglalkozása, sőt hónapok óta munkake-rűlésből csavargói! és cialásokból tartotta fenn magát, a vádtanács döntése előrelátható.
Rácz János ellen csalás, sikkasztás és közveszélyes munkaketülés miatt Indul meg az eljárás. Kissé hosszú időbe fog kerülni, mlg .somogyi birtokát" ismét vi«zontIátja... _(B. R-)
= Slnger gépselyem mindenféle szinten kapható. Siuger varrógép fióküzlet Fő-ul I.
Vízmentes és nyers ponyvák gyári lerakata eredeti gyári árakon Hlrsch és Szegő-cégnél.
= Vigyázat I Tenniszü ók huto-zását szakszerűen elkéstiivc legolcsóbban vállalom. Tenniszütök már 21 pangóéri, cipőkben, labdákban, nagy választék Szabó Antal sportüzletében.
= Rézgálic, raffia, kénpor, gabonászsftk, kölcsönzsnk Hlrsch és Szegő eégnél.
= i Fegyvergyári Steyr kerékpár az egész világon vezet! Welner Bépirnház, Csengory-at 2.
ZALAI KÖZLÖNY
1027 junius 12.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Junius 10, péntok
Róm.l katolikus: Marsit kir. Protestáns: Margit. Izraelita: Slran hó 10.
Nap kel reggel 4 óra 0? perckor, nyugszik délután 19 óra 56 perckor.
Városi Színház eslc pont 8 órakor: Aranyhaltyu, operett.
Honel Ousztáv képklállllAsa nyitva este Lz8 óráig.
— Nagykanizsai kereskedők zárórája. A nagykanizsai rOvId, divat és kotoit-szovöll áru kereskedők a városi tanácshoz beadvánnyal lordullak, hogy n szakmájukra vonatkozó záróra rendeletei odz módosítsa, Ingy az üzletek napi kőtelező záróórá|a egész éven ál 7 órában állapltiassék meg.
— Értekezlet a kanizsai strand. Iflrdó 0gyében. Felkérjük Kanizsa társadalmának azon tagjait, akik a Nagykanizsán leesllendő uszoda és strandfürdő Ir.tnl érdeklődnek és azt kívánatosnak laitják, folyó évi junius hó 11 é.i délelőll fél 12 órakor a városház,, kis lanácslerméten meglelenniszive kedjeoek.Akanhsat sportegyesületek.
— Ügyvédi napok Balatonfüreden. Az ügyvédszövelség clha-tároz\'a, hogy ezentúl évenle ügyvéd-napokat render. Az elsői szeplem-ber első napjalb-n lartlák Balalon-füreden.
— A csókvásár clmü táncos-operelt, amll a Kalbollkus Legényegylet mükcdve\'ő gárdája pünkösd hélföjén a Polgári Egyleiben előátlo l dr. Mutsehenbacher Edvin rendezésében, Űrnapján délután 3 órakor a Városi Srinházban eredcli előadásban újra szinre kerül, más egy felvonásos darabokkal együtt. Betépi! dlj a szokásos rendes színházi beit-pődlj.
— A Klskanlzsa! Polgári olvasókor épülele, mini Ismeretes, már tel|esen szűknek blronyul a 660 tagol magába foglaló lélszám mellett, ezért elhatározták, bojy egy emelet ráhuzásával ki loglák bővíteni az emeletei. Mosl a terv kivitele érdekében a Kór a város vezetőségéhez fordult, amelyben utalással arra, bogy Klskanlzsa a belső kerülettől meglehetősen cl vau szigetelve és a városi kuliurmorgtl-makban nem igen vehcl tészl és Igy a Kor épületére szüksége van, a kibővítéshez megtelelő építkezési segélyt kér. A városi lanács a kis-kanirsaiak jogos kérelmét a legnagyobb lóindulaltal kezeli és rövidesen dönleni log a kérvény lelett.
= Szegedi halászlé luró csuszával péntek este ae „Arany Szarvas" éneimében P 120.
— A kanizsai felsőkereskedel-mlsták tízéves találkozóján pünkösdkor lésztvellek a mér felsoroltakon hivOl Blumenscheln Ferer.c takarékpénztári Igazgató (Csurgó), (lyümölcs Jenő tengerészkapitány (Fiume), Kürschner István magántisztviselő (Budapesl) is.
— Levente-könyvtárak létesítése. Az Iskolánkivüli ifjúságnak levenle-cgyesüleiekbe való tömörítésénél a törvényhozásnak nemcsak az volt a célja, hogy a lia\'alságol a ránézve káros szokásoktól elvonja, testét edze, hanem hogy a lelkét is nemesilsc, tudását gya\'api\'sa él lelkileg és szellemileg Is mü/elfe. A Icvcnte-egyesülelek oktató és nevelő-munkájának nélkülözhetetlen és hasznos eszköze — a könyvtár. Ezen célból az OTT a legkiválóbb Irók müveiből levente-kőn) vlárt állított össze. Bődy Zoltán alispán mosl a vármegye összes !öszolgab!rá|ához és polgármesteréhez körrendeletet Intézett, amelyben lelbivja figyelmüket erre a levente-könyvtárra és hangsúlyozza, bogy a levenle-könyvtárak lélesilését a maga részéről Is legmelegebben pártolja és azoknak beszerzését elodázhalatlannak lart|a. 011 ahol ennek bisierzése sz Idén már nem lehetséges, olt az 1928 és 1929-lkl költségvetésbe beállítható.
= Fegyvergyári Steyr strapa kerékpárnál a váza belső és kilsó muíal van ellátva. 5 évi Jótállás! Wclnor Gópáruház, Csongery-ot 2.
— Az alsópáhokl dalárda, amely a kanizsai dalosversenyen Is feltűnt kiiünő teljesítményével,folyó lió 12 én tartja mcgzászlószenlelisiOnnepélyél. A szenlelést Csóthy Oiza mura-kercszluil aplt végzi. Az ünnepélyen részt vesznek a keszthelyi, sümegi, sormásl és balatonmagyaródl da-láidik Is.
— Épülnek az uj balatoni hajók. A magyar tenger hajózásának leifrissitésc programmszerüleg folytatódik. Már a Jókai\' és a .Kelén" Is elkészüllek, valamint Alalakíttatott
Balalon gyöngye" Is. Vthmcnnyl hajó fehérre van festve, sárga sze-gélydisszel. A második emeletek nyitottak, de vitorlavászon tetőzettel vannak boillva. Mind a három hajót á\'adlák már a forgalomnak. A mo toros hajók úgyszólván éjjel-nappali munkával készülnek a somogyi oldaton, bogy a szezonra ezek se hiányozzanak a Balaton lukiétól.
— Veszélyes kocslkarambol a keszthelyi utcán. Szeidán délben Bogdán Oyörgy ilnyabescil,ői ICO százalékos rokkant lókcieskedö egy vásártól jövel kccsijáu a kesuhelyi Rákóczi-téren hajtaton keieszlül. Vele szembe száguldón egy másik, náddal iákon kocsi, amit a lo.zk elragadlak. A kocsik összeülközlek, felborullak, a b nnülök a kocsik alá kerültek és kisebb-nagyebb itizfdá-sokai szenvedlek. Turapaii Ferenc József keszthelyi fuvaios, a m.\'slk kocsi gazdija a tokkanl kereskedő káiál megtérítene.
— Tanulmányi kirándulás Keszthelyre. A p.\'csai iskolásgyermtkek az eredményes vizsga lu\'almául ki-rándulís! tellek Keszlht lyic <s Hévízié t.andi Ferenc vczclö laniló és Törők Oyula lőjegyzö vezetésével. A kis csapat kocsikon lelte meg az utat. A kocsikat a környék és község uiai
{ bocsálollák a kirándulók rcrdclkc-: /.élére.
= Ma Ingyenes cipőtisztítás »
Tu\'ul cipóüeleiben a világhírű EO O0 cipőkrémmel. Egy igazi szerecici (néger) szolga bárkinek a cipőjél díjmentesen klllszlil|a. Hi mecgyó ződés! akar szerezni az EO-O0 r rém kiváló minőségéről, akkor ma okvetlen jöjjön el egy próballsztitásra, amil ebből a ritka alkalomból egy exoll-kus egyén végez.
= Szegedi halászlé luróícsuszá val péntek eilc az „Arany Szarvas" éttermében P 1\'20.
Az alkalmazottak leseti adűja
1927. április 1-tól.
Heti
20 Ml MII 25 P-i| u líl ktli 0 10 t
25 „ „ 30 „ 0 15.
30 „ „ 35 „ „ 020 .
35 „ ., 40 „ 0 25 .
■10 „ „ 45 „ 030 .
45 „ „ 50 „ 0 40 .
50 „ „ 55 „ 050 .
55 „ „ 60 „ 0-60 ,
60 „ „ 65 .. 070 .
65 ., „ 70 „ 0-80 .
70 „ „ 15 „ 090 .
75 „ „ 80 „ 1- .
80 „ „ 85 „ I 10.
85 „ „ 90 „ 1 20 n
90 „ „ 95 „ 130.
95 „ „ 100 „ 1 45 .
100 „ „ 105 „ t 60 .
105 „ „ 110 „ 1-75 .
HO ., „ 115 „ 1 90 .
115 ,. ., 120 „ 205 .
120 „ „ 125 „ 2 20 .
125 „ „ 130 „ 2-35 .
130 „ , 135 ., 2 50 .
135 „ „ 140 „ 2 65 „
140 „ „ 145 , 2 80 .
145 „ „ 150 „ 3-.
Havi
80 Ml Itlíi 100 P-l| ii Kt Utí 0 40 P
100 , „ 120 „ 0 60 .
120 „ „ 140 „ „ 080 .
140 „ ,. 160 „ !•— .
160 „ „ 180 „ 1-20 .
180 „ „ 200 „ 1 60 .
200 „ „ 210 „ 2- .
220 „ „ 240 „ 2-40 .
240 , „ 260\' „ 2-80 .
260 „ „ 280 „ 3 20 .
280 .. , 300 „ 360 .
300 „ „ 320 „ 4\'- .
320 „ „ 340 „ 4-40 .
340 „ „ 360 „ 4-80 .
360 „ „ 380 „ 520 .
380 „ „ 400 „ 5-80 .
400 „ „ 420 „ 6-40 .
420 „ „ 440 , 7— .
440 , „ 4fi0 „ 7 60 .
460 „ „ 480 „ 8 20 .
480 „ „ 500 „ 8-80 .
500 „ „ 520 „ 940 .
520 „ „ 540 ., 10 — .
540 „ „ 560 „ 1060 .
560 ,. , 580 „ 11 20 .
580 „ „ 600 „ 12\'- .
600 „ „ 640 „ 13— .
640 „ „ 680 ,. 14— .
680 „ „ 720 „ 16 - .
720 „ „ 760 ,. 18 - .
761) „ „ 800 „ 20 - .
— Az egyke pusztítása Somogyban Antal Oéza dunánlull református püspök somogymegyci komijáról visszatérje clmondolla, hogy Somogymegyébcn aggasztó mé-relckctollöll az cgyke-icndszer. Ö yan iskolákban, melyekben ezclölt 30 évvel 100-120 gyermeket tanítottak, ma 20—22 gyermek van, de van olyan iskola is, amelyben ezelöll 3 évtizeddel 32 gyermek Jáit és most a tanulók össrlélizáma 8.
— Bestiális fiatal anya. Junlus első hetében a marcalii közkórházban egy nagygombai 16 éves leány házasságon kívüli gyermeknek adolt életet. A szülés u\'án az anya magához kérte az ápolónőtől a fiucse-csemől, akit táplálás közben szándékosan oly erősen szorított magához, hogy a szerencsétlen gyermek megfulladt. A kegyetlen gyermek-gyilkosságot az ápolónő észrevette azonnal és jelentési leli a kórház igarga óságának. A fialal anya beismerte, hogy gyilkosságot kövelett el és azt hozta fel védekezésül, hogy szégyenélől akarl Ily módon megszabadulni. Felgyógyulása ulán a csendőrség a kir. ügyészségre kisérí.
— A postaautóbuszjáratok utvonalainak kijelölése ügyében tegnap Zalaegerszegre érkezeti Kolozsváry Béla műszaki tanácsos és Nagy János dr. poslaltlkár. A kiküldöttek tegnap délulán megkezdték a Zalaegerszeg—Keszthely—hévízi ulvonal bejárását. Ennek megtekintése ulán kerül sor a göcseji utvonalakra.
— Véres pünkösd egy község-ségben. Somogysárd községben Pünkösd hétfőjén Ceifra Mihály Jómódú gazda házánál mulatságot rendeztek, melyen megjelent Bogárdl Józsel és három láisa is. Éjiéi felé az elfogyasztott bor hatása alalt összeveszlek és eközben Bogárdi Józsel mellbeszurta a vendéglátó házigazdát Czifra Mihályt, aki pár óra alalt sebébe belebalt. A gyilkos embert letartóztatták társaival együtt.
— Nyilatkozat. A mull hó 3-iki NTE-NSE mérkőzés ulán Kohri Miklós ural felhevül! állapotomban tettleg inzultáltam, miért Is sajnálkozásomat fejezem ki. A mérkőzés bírája.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— A lourdesl és szentföldi za-rándoklásra még rövid Ideig lehet Jelentkezni. Julius 6 án indítja ulnak az Országos Katolikus Szövetség ezldel Icuidesl és szentföldi za-rándoklását Budapestről. A lourdcsi zarándokok ériniik Milánói. Gínuát, Ventimlgllál, Marselllesl, Taiasconl. Toulousci. A louidesl larlózkodásl 6 napban állapitolla meg a rendezőség, mely idö alatt, akik óhajtanak kirándulhatnak Limpia8ba, Lequltlóba, Bianilzba vagy Páiitba. Visszafelé ériniik a zarándokok Marselllesl, Nizzái, Monaccol, Venlimigliá\', Oinuál, Milánót, Páduái, Velencét és Julius 21 én érkeznek vissza Budapestre. Részvételi dijak a II. osztályon 500 P, a III osztályon 300 pengő. A pátisi kirándulás köllségei II. osztályon 150 P, III. oszlályon 115 P. A szentföldi zarándoklás részlvcvől tetszés szerint vagy Tiiestben, vagy Bríndislbcn szállnak hs|óra. Akiaker az Velencében, Fuenzében egy-cpy napol, Rómában pedig 3 napol lar-lózkodh lik. A zarándokok végighajózzák Adria, Jóni és a Földközi lenget partvidékéi. MegálogaJtk töb-b.k közölt Jaltát, Nizáretkel, Jeruzsálemet, Betlehemei, Kairól, kirándulnak a Piramisokhoz. A rövid ul részvételi dija III. oszlályon 700 pengő. II. osztályon 1200 nengó. A hosszú ul III osztályon 1200 pengő, II. oszlályon 1750 pengő. A zárán-doklásta jelentkezni az Országos Katolikus Szövetség irodádban Bu-dapetl lV.Feicrclck-tere7 III. lépcső I. emelet 8. szám alall lehel.
1927 juaíus 10.
ZALAI KÖZLÖNY
— Bágyadt, leveri, dolgozni képtelen egyéneknél n természetes .Ferenc József" keserűvíz szabaddá teszi a vérkeringést és emeli a gondolkodó- és munkaképességei. Be haló kórházi kísérletek alapján bebizonyult, hogy a Ferenc József víz szellemi munkásoknál, neurasz-léniás embereknél és belcgeskcdó asszonyoknál rendkívül jótékony hatású gyomor és bélliszliló szer. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fflszerűzletckben.
— A Franklin Társulat tBbb milliárdos tankönyvsegélye az Iskoláknak. A pünkösdi tanügyi kiállítás Iskoláink belsó életének gyönyört! képé! adta Többek közölt a magyar tankönyv is általános elismerést aratóit, nemcsak a pedagógusok, hanem a nagyközönség körében Is. Az újjáépítés nagy nemzeti munkájából a magyar tankönyvek hivatott gondozói derekasan kivették részüket. De mit érnének a legjobb tankönyvek, ha a tanulók egy része szegénysége miatl nem tud hozzájuk férni? Pedig de sokan vannak, akiknek még a legolcsóbb tankönyvre i sem telik. Elismerésre méltó az a szokatlanul nagy áldozatkészség, a mellyel a Fanklin Társulatésa Lim-pel A. könyvkiadó vállalat a szegény-sorsú tanulókat hosszú évtizedek óta segélyezi. Az Állami Tsnllók Országos Egyesületének hivatalos lapjában olvassuk, hogy az Idei laniv-ben 1278,000.000 korona értékű tankönyvvel lálta el a szegény lanu-lókat és az iskolákat ennek a két tankOnyvkiadóvállalalnak igazgatósága. A mull évben 978 000,000 korona, a két legutóbbi tanévben tehát harmadfű milliárd korona értékű tankönyvsegélyt juttatott az iskoláknak az ország kél legrégibb tankönyvkiadója. Ennek a követésre méltó és szinte Intézményessé vált nemescse lékedéinek nagy kulturális ho-dereje különös jelentőségei ad.
sportélet
(Kanizsa a kaposvári nemzetközi tennlsx-versenyen.) A Dunán-tuti Tennlsz Szövetség a kaposvári Turul Sport Egylettel junius 27 én Kaposváron nagy nemzetközi lennisz-versenvt rendet, melyen löbb neves külföldi versenyző is indul. A versenyre beneveznek a kanizsai tenni-szezők közül Is.
(PVSK-NSE bajnok\' mérkőzés.) A Pécsi Vasulas Sport C\'ub vasárnap délután fél 4 órai kezdettel a Zrínyi sport-telepen mérkőzik a Nagykanizsai Sport Egylet csapatával. A bajnoki mérkőzést nagy érdeklődés előzi meg. A délután lolyamán előmérkőzések lesznek.
(A nagykanizsai gimnázium .Hunyadi* Sportköre) Junius 16-án délután léi 4 órai kezdettel tartja házi lorna és atlétikai versenyét a Zrinyl sport-telepen. A verseny felvonulással és Hlmnusz-szal kezdődik. Sorrendi zenés szabad- és fabot-gyakorlstok, szertorna, csoportvlvás, 100 m. síkfutás, súlylökés, gyermek-staféla, magasugrás, 200 m. síkfutás, assaut, diszkoszvetés, távolugrás, 4X100 m. staféta, kosárlabda-mérkőzés, gúla. A díjkiosztás és Hiszekegy után elvonulás fejezi bc a ver-seny-programmol.
BÁDIÓ-IÜSOB
Juníus 10 (péntek)
Budapest 9.30, 12 ís 3 Hirek. 4 Onkel Hans mesél. 5 Időjelzés, utána : Egészég-flgyi előadás: A tüdőbetegek lelki világa.
6 Mit és kit idézek ? 7 Szimf. lungver-seny. Mendelssohn est. S 31) .Magyar zenés mesejátékok. S/őlisták, háromszOlamu női kar, kamarazenei kísérel. 10 Hangverseny. Közreműködnek: Thomann István, a Zeneművészeti Főiskola tanára. Thomann Mirla hegedüinűvésznó és Teiclimann Irén opera-énekesnő. 11.30 Hirek.
Bécs, Orác II Népwerű zene. 4.15 Hangverseny. 7.30 A bécji tanitőénekkar hangversenvenye.
Berlin, Stettin 3.30 Asszonyoknak 530 Schubfitdalok. 830 Szlmfónikus hangv. 10,30 Strauss—Lthár keringők.
Barcelona 6.10 Tánczene. 7 Hangverseny. 9.01 Tánczene. 9.30 Hegedű. 10 Gitárdalok. 10.30 Hangverseny. II Énekkari hsngverseny.
Brűnn 12.15 és 8 Hangverseny. 9 Tánczene.
Frankfurt, Casscl 1 Gramofonzene. 4.30 Ifázlaszszonyoknak. 8 25 Mann Ist Mann, B. Brecht bohózata. Utána népszerű és tánczene.
Langenbcrg, Dortmund, Münster II Grainofonzcnc. 105 Kamarazene. 430 Weber-hangverseny. 5.30 Népszerű zene.
7 40 A lakásberendezés művészete, rlőad. 8.30 Minna von Barnhelnt, Lessing 5 felv. vígjátéka, utána Tánczene.
Milánó 4.15 Jszz-band. 5.20 Gyermekdalok. 8.45 Silmf. hangvers. 10.15 Jazz-band.
Prága II Oramofonzene. 12.15, 5, 8.10 és 9 Hangverseny. 1020 Jazz-bsnd.
Rónia 5.45 Népszerű fes tánczene. 9.10 Ének- éa zenekari hangverseny.
KÖNYVISMERTETÉS
Kornilov hadjárata
Tflrtónott regény az Dro.l forradalomból
Rodlanov Iván megtörtént dolg> kit mond cl könyvében a bolsevizmus c\'ső fejezetéből, az 1917—18. évek telén törlénl eseményekből, melyeknek szem- és lül anuja voll. Ezek a borzalmak minden képzeletei felülmúlnak. Nincs tragédia írója a világnak, aki ehhez hasonlói Irt volna. Látjuk, hogy változtatta ál a bolsevizmus barmokká az embereket, akik még az emberhusevéslól sem riadlak vissza, hogy semmisítette meg tökéletesen Oroszországban a kullurélelet, gazdisági életet. Az önkéntes híd-sireg élei-halál hirca, az ifjúság ulolsó csepp vérig f >lylaioll küzdelme hazájáé, I, könnyet csal minden olvasó szemébe. Az író az úgilmas elbeszélés bálterében egy magas-rangu tisztviselő család tragikus sorsál, pusztulását festi megrázó erővel. Érzékelteti a bolsevizmus első kábulatát, leírja a Don vidéki ellenállás megtzülclését s az első fővezér: Kornilov lábornok clesléig terjedő idői.
Rodinov könyve nagy érlék és nagyszerű fegyver a bolseviki propaganda legyőzésére.
Az első kubánhadjáral térképével ellátolt, közel 400 oldalas könyv kiadásával a Stádium Sjjtóvállalat rt. hozoll nagy áldozatot a kuliurának.
Kapható mind :n könyvkereskedésben.
Párt, X-36, London 25\'25Vn. Newyork 520-00, Brűssel 7222\',\'1. Milano 28-71VI, Amsterdam 2C327\'/i. Bellin 12318. Wien 7JI71A, Soöa 3-75. Piága 15-10. Vaiaó SS-10, Budapest 90-65, Belgrád 913\'.i, Bukazatt 3-10.
Gyógynövényeket
a legmagasabb napi árbnn vásárolunk! Ezldöszerlni izéktüvtrág, szarkalábvirág,pipa cssztrom.buzavIrAgszIrom, lehérárvaetalánvlrágszlrom, csalán-tevéi, kcrekmályvalevél, orvosi bolyhos pemetefű, bodzafuvlrág. később kórlsbogár. maszlaglevál, beléndck-tevét éa hársfavirág gyűjtendő. Szi-veskedjék keszletét minta kíséretében nekünk felajánlani és gyűjtéséről bennünket állandóan tájékoztatni. Csomagoláshoz a szükséges zsákokat ml ad[uk ís nagyobb mennyiséget a tetadó állomáson veszünk át. Hydrotlora rt. Gyógynövényosztátya Budapest, VI., Király utca 12.
VÁBOSIJZINHÁZ
A színházi iroda hireii
(•) Aranyhattyu. Szi\'ágyi Vince operettjének előadása áll ma pénteken az érdeklődés központjában. Ez a ked cs, lülbemSszó zenéjü operett mulattató szövegével, f.app.tns, groteszk láncaival, igazi slágerré nólte ki magát Itt is. Sophia Salhnova és Alex Nikilin lánckre.\'ciói nagyban hozzájárulnak a sikerhez.
(•) Muzsikus Ferkót, Zerkovilz Béli tavalyi nagysikerű operettjét tnutalja be szombaton és a következő napokon a társulat. Zerkovilz nevéhez nem egy operett hosstu és maradandó sikere lüzödik. Neve mindig a könnyen clsajá\'ilható melódiákat jelenti. A Muzsikus Ferkó tele van szebbnél-szebb dalokkal, melyek közül ,A vén gelléilliegy oldalán" éa a .Vasárnap dét^láu" kezdetű számíthat arra, hog/ a közönség a szereplőkkel fogja dúdolni. Sophia Salhnova és Alex Nikilin szenzációs uj láncol mulatnak be ebben az operéliben.
(") Első mérsékelt helyáru előadása vasárnap dé\'ulán 3 órakor Kálmán világhírű operettjének a Cirkuszhercegnőnek. Ezen az előadáson Is fellép az orosz cári ballet két táncművészei Sophia Sallanova és Alex Nikilin.
A keszthelyi szinház hireii
Radó Béla színtársulatának kes-.t-hslyi szezonja teljes érdeklődés mellett tarl. Kedden zsúfolt ház nézte végig .A Noszty flu esete a Tóth Marival\' kitűnő előadását. Szerdán a .Hajtóvadászal\' cimü operett meni a legjobb összctanultság mellett. Tegnapra a .esik felnőtteknek" szánt bohózat, a .Nincs elvámolni valója?" vonzott szép házal.
Ma, pénleken a ,Muzsikus Ferkó\', szombaton Szenes Béla utolsó és legnagyobb sikert és vígjátéka, a .Nem nősülök\' kerül előadásra.
IdAjáráa
A nagykanizsai motoorologtal megfigyelő Jelentőse: Csütörtökön a lulmfí-JAÍrf: Reggel 7 órakor +122, délután 1 ó «kor +14-3, eale 9 órakor +12.
PllUzel: Reggel és délben teljesen borult, este kevísbbé tiszta égboltozat.
Szruidny: Reggel Északkelet, délben és este Délnyugati szél.
A Meteorológiai Intézőt jelentéae szerint változóan íelltös, kissé hűvös Idó, esetleg kevés csapadékkal, késóbb némi felmelegedés.
TÖ5VÉNYSZÉK
(§) A lefoglalt kártyapénz.
Duchek Rudoll vasári árus és Prelsz Jikab pesti uJságárus az Ipirleslü-icti vcndiglóben nsgyobb tétekben kártyázlak, amikor betért oda Sabján Ferenc szoigáiaibin levő rendőr, aki látva az asztalon levő pénzt, azl le-foglaltnak jelentelte ki. A rendőr olvasni kezdte a pénz, de sbbtn a piilanaibtn odtugrolt Ducink és 47 dtb. 10.000 koronás bankjegyei kirántott a rendőr balkezéből, Presz Jakab pedig a rendőr Job\'jkezében tartóit, még megszámlálatlan bankócsomót kapta ki a megleped rendőrtől. A napokban lárgyalla ezt az ügyet a nagykanizsai törvényszék büntetőbírósága és Duchek Rudolfot 8 napi fogházra, Prelsz Jakabot pedig 50 pengő pénzbüntetésre itélle halósági közeg elleni erőszak vétsége miatl. Az itélel Jogerős.
(§) Apa ós fia a vádlottnk padján Németh Islván 44 éves pusztamagyaródi földműves egy kivágott la miatl annyira összeveszett öccsével Németh Károllyal, hogy az indulatos öteg is annak kiskoiu lia fejszét és síckctcé! r;gadtak és azzal ugy elcsépelték közös erővel Németh Károlyt, hogy kis hijja. olt nem maradt a porondon. 35 napig nyomta az ágyai, mig felépüli. A verekedő apát és liát tegnap vonla lelelősségre a bíróság. Némclh Istvánt 3 hónapi logbárra, fiái pedig dorgálásra Itéllék.
lÖZGASDASia
lluil
Kezdetben kissé jobb haugulal uralkodott a mai tőzsdén. Nyitáskor némi árnyereségek is mutatkoztak. A lózsdeidö későbbi folyamán azonban a nagy üz\'ellelenség és a külföldi kedvellen Jelentésík hatása alall a piac elgyengüli. Az árveszteségek ncin nagymérvűek és a 2—3\'/o-ot ritkán haladják meg. Némely pjpir kivélclképp:n meg ludla larlani árnyereségét. A forgalom az egész tózsdeido alatt szűk keretek között mozgott és a piac eseménytelen voll. Zárlatkor az irányzit kedvetlen.
i Ma»*« ÍM MMtQién
VALUTÁK Angol L 27-81-27-97 Belga Ír. 7Í52-79-S2 Caeo k. 16-93-17-01 Din k. 153 C 0-153 65 Dinár IbOt-lólO Dollár 570.30-572 70 Pianciati 22 55-22 75 Holt. 229 1 5-230 15 Lengyel 6335-44-65 Ut 3-38-351
Léva —• •— Líra 31 65-32-10 Márka 135-70-136-20 Sebül. 80-5CWJO&S Nozrtg M850-H9-I5 Svájci f.llOIO-11050 Svéd k. 15315-15380
DEVIZÁK Amat. 229 30-23000 Belgrád 1006-1010 Beriln 135 75-136 15 Bukareat 341-351 Bilaaael 7&55-79-80 Kopenh.15310 15355 Oaalo 148-6014905 Undon 27-80-27-88 MUano 31-57-3187 Newyork 57165-4 3 5 Pária 22-42-22-52 Prága 16"95-I7Ő0 Satfla 412-416 Stoekb. I532W53-70 Varaó 6350<4-7U Wien 8057-8082 Z őrlet) 110*17-11050
Terménytőzsde
Uua tlizav. 75 kg-os 33 75 -34\'IX) 7t kg-os 31-20 -34 45 77 kg-oi 34-55-34-75, 78 kg-oa 34 90 -35-10, egyéb 75 kg-oa 33 CS -33\'30, 76 kg-oa 33 40-33-75, 77 kg-os 33-85 -34 10, 78 kg-oa 3I-35-34 50, rozs 30 75 -31-00. takaiminy. árpa 26 00—26 50. aórárpa 25-50-28-50. zab 2ti20—26 40, tengert 2 2 80-23 00, btuukMpa 2t>2>—2040.
I\'clhajtás 206/, melyből eladalUnol vissza-maradi — darab, űsórenda 1*61—1-72, szedett 160—1-64. liedetl kózíp 1-43— 1-52, könnyű P35—1"44, elérendő öreg 1-52—1-56, másodrendű 1-44—1\'43. angol süldó 1-52—1-70. szalonna nagyban l-7b— l-8-l, zsír 206 -2-08, lehúzott hus 1-S0-2 04. szalonnás líteertes t-84 -2 08. Aa Irányzat «(nk.
KUdU: Srinyl Inais^n ás K«ap-UmkMt fe, Iaoktaiua
Valódi vizhallan elszigetelő
B1BER
egyedárusilása
Hatschek ETERNIT pala
lerakata és képviselete
Eppinger I. és Fia
deszka, dpQtctla, stukntur és minden építkezési anyag kereskedésében.
ZALAI KÖZLÖNY
1027 junius 12.
APBÓHIE&StÉSSS
Az apróhirdetések cJIJa 10 szűJk »0 tllUr. Ctmuó ■ minden vastagabb belllból álló sió kél Izónak szjmillallk. Minden további azó tlljj! 5 tlll. Vasár- és llnncpnap SOVo (elit, szeidán—pénteken 25O/0 telár. Állást kezelőknek f.<Xo engedmény. .A hlrd«-táel (Ili elír. Ilxctendő.
HáxIaxotQa listai, kl mír pékiégbin dolgozott, azonnal felvétetik. Om a kiadóban. \'titO
A várói leglorgalmaubb helyén nagy soulerrain helyiség kiadó. Clm a kiadóhivatalban. 2415
Póoaott i nlzctéren, eltóiendu teraszos étterem él vendégtó lugv uydirnl, beteg-aég miatt eladó. - Bóve<>bcl «»•»» jánoenál, Kea*tholyen, 247$
Ford él Fordion alkatrészek. autó teluerelésl cikkek. Pneumallk — Siánló Vilmos él Tiria cégnél. Deik tér 1. Z3H
Vízvezetéket és fürdöberendezéseket,
valamint isiit készítésű
vörösréz fürdőkályhákat
szakszerűen készít
Mendlovíts József és Márton
Király-utca 45. Telefon 271.
P«nxkölo»£nt bekebelezésre mtndea Összegben i legelőnyösebben és leggjor. Mbbu folyóslttat Aoxól fflnAo pénx-kökaönközveUtó trodija Nagykanizsán. Póni 3. »x. alatt KónyaxarköloaOn kötvényeket veszek. 117
Vízvezeték •xerotö bádogos szakmunkást ti tanoncot telveszek. Szepesi. Zrlnyl-utca 22. ____2*17
JómegjelonéftQ nőt keres 20-^0 lg, magányos foki birtokos házvezetőnőül. — Lchot kcxdő. Értekezés szombaton és következő napokon délután hatig Király-uiba 14. (ölu&xlnt jobbra helysxerxóoél. megbízásból. Levélben ...Megjelenés\' jeligére a kiadóba.
Értesltáa. Ezúton hozom a t. közönség becses tudomására, hogy > budapesti Pajor szanatórium *lzR>ógyintézctCben íx élettani masszást és óedlkar tanfolyamot sikeresen elvégeztem. Meghívást* házakhoz megyek. Szíves piitíogást kér Wáborná, Aipád utca 7. _-2423
Háxmcrtornőt kcte*ek. — Stemere utca 4b. •2426
11/j, kettő lóerős b«nxlnmotort ineg vételre keres Központi Tejcsarnok, vasútállomáson. 2427
va
RÉG BEVÁLT JÓ MIH(JSÉ6BEN
Xec/ycJÓ/iJ<-/r±if*\'//t:/e/cA.
NÉGER MEGÉRKEZETT
és a világhírű EG-GU cipőkrémmel
mindenkinek díjmentesen tlsztitja kl a cipőjét a
TURUL CIPŐGYÁR R.T.
NAGYKANIZSA, FÖ-Uíl
fiókjában Kérjen ingyen próba tubust
EG-GÜ-krém lerakata
i, zab, á
SINGER VARRÓGÉP
ft í S Z V É N VTÁRSAfi A&
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐÚT I.
Kiscsibék etetésére: koles-kása, tengendara, cgísz kisszemü tengeri Madáreleség: Kevert madárélel, hámozott-zab, fénymag, kendermag, édes-repce, saláta-mag, tökmag, napraforgó-mag stb. kapható:
Ország és Widder
m8gkcre£kcdéíében Erzsébet-tér 10. (Biróstg mellett.)
Hangjegynjdonságok:
Holnapi (Boston) Nom nöoülöhl (Charteston) tilsemann Mihály két legújabb szerzeménye. Hajjaj, do jól árzom magam I iPox-trott) Brazíliában (Tangó) Faitao cn pour mai Un boia Mouwemont.
Gramofon-lemezek:
Tánclemczck angol énckbctéttcl kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében.
A világ leghíresebb kerékpárja
Fegyvergyári STEYR kerékpárok
Kizárólagos elad isi helye:
WEINER GÉPÁRUHÁZ NAGYKANIZSA
Főtlzlct: Csengery-ut 2. s/ám. Fiókflzlet: Király-utca 34. sz. A legkedvezőbb részletfizetésre is kapható.
w 5 évi jótállás i -mm
GÁBOR fiuinternátus
NEVELŐINTÉZET
bentlakó és bejáró cloml, köxApiekolai, pol[)ári 4a kcroakndclmi iskolai tanulok részére.
Budapesl, VI., Mnnkácsy-nlca 21.
Telelőm 200 00.
Nyaralótelep a Tátrában
Bonvréroz
| Pllsjéroi
É:tesitcm Nagykanizsa és vidéke mélyen tiszteli hölgykózflnségét, hogy a legújabb pl ssé-modellok rregérkeztek. - Pllssérozást, gouvrérozést olcsón vállalok.
Tisztelettel VARGA NÁNDOR
r.ssltita. Söiawsó-VAIUI.U
Naoylzanl«aa, Hun»»dl-uto» 19.
űyöjlölclep: Kazlnczy-uten 8.
Festés Gózmosás Tisztítás
A >HJ£hir3 trpJdl iP£ol
The Champion kerékpírokat
k.rl »» p.o(ó. rín\'d\'f K.tlkplril. I.tríti\'ktl e.rjz...! syifl Irt*. ArktT-III KO kippfllnpj.n. KCI.S g.mml 6W.
S IMM t.ljibt. LAog J»k.b él Ha kwíkpi,. I. gu»mlnijtyi.»«.k«d4l(. I«I BuJ,|K«t. VIII. k.r. JSmlfótul <1 i*im
SO
ngngg bolti ár helyett
5
havi 4 peng5» rtazlatra
30
penflőért szillitunk
20
pompáé könyvet
amelyek nem hiányozhatnak művelt magyar családok könyvtárából:
Nagyréti Adim Erzal: Aranyhíd. Regény. 141 oldal. Barta Lojos: Örvény. SzinmO S tetv. 131 oldal.
Barta Lujos: Az elsülyedt vlllg Elbeszélések. 161 oldal. Barin: Donaltennc. 130 oldAl. Dán lelné Lengyel Laura: Az Adlers-teldt Szent Ágnes. Regény. 123 oldat. [Imidet: Jack. Regény. 447 oldal. Farkas Imre: Szent Uvasz- Elbeszélitek. Színdarabok. 135 oldal. Farkas Imre : Melódia. Uj versek. 90 oldal
Hn|ó Sándor: Az Ötvenéves térti. 3
felvonásos tragikomédia 121 oldal, ttarsányl Zsolt: A téltékenv kotló.
Kuplék, dalok, sanzonok. 142 oldal. Jórgenscn Jinos: Dánia nagyasszonya.
Regénv. 180 oldal. Kattkn Margit: Csendes válságok. El-
beszélések. 352 oldal. Karlnthv Frigyes: Ne bántsuk egy-
mist ujabb Irétik. 215 oldal. Kossutli l.ajos levelei egy fiatat teiny-
hoi. 208 oldal. Kosztolányi Dezsó.- A rossz oivos.
Regénv. 108 oldal. Liptai Imre: Kegyelmes uramt Színpadi komédia és mii jelenetek. 190 o. LovAtzy Károly: A szivem. Válogatott versek. 1)2 oldal. Szederkényi Anna : Sorsok ha találkoznak. Regény 160 oldal. Szép Érni: Régi kedvünk. Krónikás
versek. 225 oldal. Szomory Dezsó: II. Józset császár. Szlnmi\'i. 110 oldal.
Vágja ki, töltse ki, küldje be
alanti rondetölapotéapoatafor. dultdral megkapja a 20 kötet könyvet. Bérmontealtóairt ém caomapoláaét-t I P aximltunk.
r.
Palladis könyvosztálya
Dudopcst, V., Alhoímány-U.
Megrendelem 5 havi részletre a
................................ eímll lapban
hirdetett hurz kónyvet. Az dsó 4 pengói részletel a bérmentesítési és ciotnsgolási díjjal kélem a küldeménynél utánvételem!
Név:
Foglalkozás: .
Nyomatott a Zrinyl Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Olcnbcctt Károly.)
67. évfolyam, 131. szám
Nagykanizsa, 1927 junius II, szombat
Ara 14 fillér
POLITIKAI NAPILAP
fa UadóWnbl FM & n. SöriEflfibkdlkMrt:
■J: KUUlody-a. 15
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Intenirbia-tclcáoa: Nl^ytuiiM 7S. ■ EJMIietés! tniBK,ri! püij4 40 «U&
Hatalmas szovjetkémszervezetet lepleztek le Romániában
Boisevizálnl akarták a román hadsereget
Bukarest,-Juliiul 10
(éjszakai rádlilelenUs) Az Uni-versul érleiOKse szerint a kisenevi rendőriig szélcskom orosz kém-szervezetnek Jott nyomára, melynek egéu Besszatáblára kiterjedt hálózata voll. A kémszervezet, mely katonai titkokat fürkészett ki, Összeköttetésben állolt, az odesszai és más déloroszorsiági városok szovjet kémszervezetei vei.
A nyomozás során tobb embert letartóztatlak Kisenevben, Oalsczban, Brailában és más városokban. A kémszervezetnek egyik oszfálya propagandát folytatott a hadseregben és annak bolseviiálásál akarta elérni. Ebben a raontsrc kémügyben lovább letartóztatások várhatók.
Chamberlln ünneplése Berlinben
Berlin, junius 10. (Éjszakai rá-dlójetentés) Berlin városa a bátor amerikai repülök tiszteletére ma díszebédet adott, melyen megjelenlek: az egész amerikai követség, valamint a társadalom előkelőségd. Biss főpolgármester mondotta az elsó pohár köszöntőt a repülőkre, majd kijelentette, hogy azt az utat, mely Berlinből arra a repülőtérre visz, ahol le-szállollak Chamberllník, a repülőgép után Columbiának nevezik cl. Végal nagy taps közolt bejelentette, hogy a két derék pllóla dlazérmcl kap. Erután az amerikai nagykövet mondott pohárköszöntőt.
Berlini jelentls szerint az amerikai repülők vasárnap Münchenen keresztül B.\'csbc repülnek, ahonnan csütörtökön továbbrepülnek Prágába és Pilsenbe, utána pedig Varsón keresztül Berlinbe térnek vissza.
A jugoszláv határmenti telekkönyveket szeptember elején kicserélik
Budapest, junius 10. A |ugoszláv kormánnyal kotott egyezmény étlel-mfben már cz év jutius 1-én meg kelleit volna töiténnie a batármenti telekkönyvek kölcsönös kicserélésének. A telekkönyvek szortírozását most a közeljövőben megkezdik] a Jugo-Siliv hattságok s az eddigiek szerint ez év szeptember 1 én ünnepies keretek között megtörténik a lelek-könyvek kicieréléss. Tiz magyar— lugoszláv halármenti járásnak mintegy izázhusr községe kapja vissza szeptember 1 én régóta nélkülözött telekkönyveit.
Külső beavatkozás nélkül elintéződik a jugoszláv-albán konfliktus
Az albán követ nem akarja elhagyni Belgrádot
Belgrád, |unlus 10 (Éjszakai rádlijelenlés) Marlnko-vlcs külügyminiszter ma az újságírók előli kijelentette, hogy a francia, angol és olasz követek kormányaik nevében Albániában Interveniáltak a konfliktus mihamarabbi elintézése érdekében.
Belgrád, junius 10. (Éjszakai rddlójelenlís) Marlnkovtcs külügyminiszter tegnapi kategorikus kijelentése, bogy a konfliktus miatt Jugo-
szlávia nem fordul a Népszövcliég-liez, a lapok véleménye szerint cz a konfliktus elintézését ered nényezl. Franciaország közbenjárása lehetővé teszi majd, hogy a kél állam, Jugoszlávia és Albánia maguk közölt intézzék el a felmerüli incidensl.
Belgrád, junius 10. Az albán kormány ulasltot\'a követéi, hogy a követség tagjaival hagyja el Jugoszláviái. A követ ezidéig még nem telt eleget tormánya kívánságának.
Bukása óráiban három milliárd leit szórt szét az Avarescu-kormárty párthívei között
Hihetetlen méretű kormány-panama Romániában — Az ur kormány lemondása ás Bratiana kormányrajutása küszöbön áll ?
Bukarest, junius 10
Mára a lapok közlései nyomán teljes valóságában áll a nyilvánosság elölt az a minden idők panama-krónikájában megdöbbeti\'ő mérelu és kivitelű botrány, amit az Avareicu-kormány már bukása pillanatában követelt cl. Avarescu és törzskara mrmányzása utolsó napjaiban 3 milliárd leit osztott kl az egyes minisztériumok magasrangu tisztviselői, bizalmasai és befolyásosai, a néppárti sajtó orgánumai közi. Sok millió leis tételekéi teljesen likliv neveknek és r,em létező lapoVnak utallak ki, a leglehclellcnebb cimeken. Kiutalták a volt szenátorok és képviselők egész eszlendci fizetését. A kiutalások a költségvetési feleslegből történtek. Avarcscuík minden jelentkezett párlbive -10-50 milliói könnyűszerrel kapott a .szétosztáson". A kiutalásra vonatkozó tcndelel néhány órával a kormány bukása dőli jelent meg részletezés és indokolás nélkül.
A bukás előtti napokban kíméletlen szigorral, ezrével kibocsátott rendeletekkel hajlottak be minden péozl a vidiki pénzügylgazgatóságoklól, melyeket a Központi Pénztár utolsó bonig kifosztott.
Az uj kormány első ténykedése volt, hogy minden kifizetést, ami elődje rendelkezésein alapul, lelillolt, hogy igy megmentse, ami még megmenthető. A Slirbcy-kormány ezenkívül kiáltványt adott ki, melyben a
rend legteljesebb fennlarlásál, a dinasztia alapj linak biztosítását ígéri.
Egyébként már az uj kormányról Is olyan hlrck terjedtek el, üogy rövidesen lemond ésBratlanu kap megbízást a kormányalakításra.
Bukarest, junius 10. (Éjszakai rádtájelent(s) A mai minisztertanács elhatározta, hogy nem fogja kitördelni azokat a törvényeket, mctyckel az Avarescu kormány hozott a lör-vényhozólestület nélkül. Valamin!, hogy meg fogják vizsgálni azokat az állami kiadásukat, melyeket az előző kormány a legutóbbi időkben teljesített
A Stlrbcy-kormány programjn
Bukarest, Junius 10. Styrbei herceg, a kormány elnJke ma fogadta a sajtó képviselőit, akik előli nyilatkozott a kormány bel és külpolitikai programjáról. Feladatúik az — mondotta — hogy az uj választásokat véghez vigyük, hogy a szabad népakarat megnyilvánulás után megfelelő kabinet alakul|on.
*
A választások ulán visszavonulunk.
A külpolitika tekintetben hivei mondunk n meglevő szerződéseknek és egyezményeknek, dc féltékenyen vigyázni fogunk Románii érdekeire a jó szomszédi viszonyok fenntartása melleit is.
Legyen már vége!
Irta : Sztranyavszky Sándor, államtitkár
Legyen vége a széthúzásnak, visz-szavonásnak, a meg nem értésnek, másszóval a bajkeverés mindenazon, speciálisan magyar formáinak, melyeket a történelem és a közfelfogás .turáni átok* néven ismeri
Nagy nemzetek, ha\'almasan kiépített birodalmak, az ősi tradíciókat, a |e\'cn uralkodó eszméivel tudatosan ö:;szhingba hozó társadalmak, sziláid és blzlos alapokon nyugvó gazdasági egységek megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy nemzeti célkitűzéseikben s jövendő evolúciójuk elgondolásában pártokra, osztályokra töredezzenek. A Károlyi forradalomban bűnösen narkotizált, a kommunizmus alalt orvul halálra sebzett, Trianonban történelmi, geográfiai és gazdasági egységében megbontat és megcsonkított, ellenséges megszállások által kirabolt s a nagy gonddal megteiemlctt konszolidáció ercdményeWnt épeo cfakhogy lábadozó ti milliós Magyarország azonban a páiioskodásl, a jelszavakkal való játékol nem bírhatja el.
Ar. ország beteg. Kíméletet kiván. Aléllságából felocsúdott ugyan, de a láz újra visszatérhet. Gyógyulása érdekében az állami organizmus minden izmának, a társadalom minden sejtjének, a gazdasági szervezet valamennyi idegének teljes harmóniá-ban kell működnie.
A parlament és a kormányzat bar-moniáji azonban önmagában még nem elég. A politikai erőviszonyok ugyanis a társadalmi és gazdasági erők függvényei, lévén tartósan ezektől cl nem választhatók. t:s sajnos, társadalmi téren még egyáltalán nem lehel harmóniáról beszélni. Itl ma ií teljes a széltogollság. Sót bizonyos vonatkozásokban az osztályellentétek mintha növekedőben lennének. Ul súrlódási leiületek keletkeznek, illetve erőhöz jutnak a régiek épeu ugy, mint a már Icküzdöttnck tartott, de ismeretlen tényezők hatására isméi virulensekké váló epidémiák. A vagyoni, a világnézeti, a kulturális, sőt helyenként a vallási különbségek Is szembefordítják egymással azokat, akiknek ugy általános országos, mint speciálisan egyéni érdekekből vállvetve kellene haladnlok
Az érvényesülés beteges vágya, a .csak azért is* évezredes fátuma, a .miért nem én" mindig visszatérő problémája gyülölelel támaszt az ember és ember, osztály és oszlály, felekezet és felekezet közölt. Valami egészen különös politikai dilettantizmus cz, mely perverz ölöméi leli az ellentétek kiélesltésében, a közös nemzcli ideálok kisajátításában s a közvélemény nyugalmának megzavarásában.
Tagadhatatlan, hogy a gazdasági függetlenség nagyfokú hanyatlásának korszakát éljük. Nem vitatható, bogy
2
ZALAI KÖZLÖNY
1927. (u.iiu« II.
társadalmunk óriási szociális ós erkölcsi megrázkódtatásokon meni ke-resztül. Téuy, hogy Trianon ugy halóit az országra, mint egy minden rombadOnló, relleuló földrengés, — amelynek baljóslatú moraja sokáig ver még visszhangot a lelkekben. A lelkeknek ez sz izgatottsága természetesen kilejetésre jul a polili-kában, az oszlályellenlélekben, a gazdasági küzdelmekben. Kétségtelen azonban, hogy az idegek állindő izgalmáuak egyik jelenlös lényezije az Is, hogy nálunk még mindig nagyon tokán vannak, akik szereiét helyetl gyololclct prédikálnak.
Pedig a polgáii iárssdalom a kö-zelmull eseményeiből igszán megtanulhatta volna, hogy az egység és az ősszclarlás mennyire szükséges. Látnia keltett, hogy a széthúzó energiák szörnyű harcában — bár sokszoros túlerőben voll — mini cselt áldozatul egy elenyészően törpe kl sebbség szervezettségének. Kel-len, a szemhatár alatt villámlik. Atsia sokezer éves kullurája kürti a bol-sevizmussal. A télelir.e\'es ragály fer-lőző ereje, ha csökkent is, nem szüol meg teljesen. D: biztos gyógyszer van ellene, mely ugy hat, mint a kellő időben alkalmazol! védollás. Ez a polgári osztályok megingaiha-tallanul egységes fronl|s, a muokás-»ág méltányos Igényeivel szemben való őszlnle megértése s ennek eredményeként a polgárság és munkásságnak a nemzeti érzésben összeolvadása.
Ereknek az elveknek azonban nem szabad a napi politika apró kortes-eszközelvé dcvalválódniok. Ezeknek ugy kell élnlök a köztudatban, mint a modern nemzeli hitvallás dogmáinak. A nagy eszméket nem hirdetni kell, hanem átérezni és átélni. A nagy eszmékért tudni kell — ha szükséges — áldozatokat is hozni. A hatalmon levő oszlályok járjanak tehát jópéldával elől a fegyelmezettségben és Ok tegyék meg az első lépési a munkásság leié.
A munkásságnak viszont nem szabad elfelejtenie, hogy csak a nemzett gondolat termékenyitó erejében, a többi társadalmi osztályokkal karöltve érheti el gazdasági kívánságait. Figyelemmel kell lennie arra is, hogy az osztályharc mögött — mini a .lovas mögött a lekete gond" — ott guggol egy elkeseredett küzdelem kiszámíthatatlan eshetősége. El kell ismernie, hogy a tényekben kileje-zésre juló megerősödése a magyar nacionalizmusnak a kormány mögé olyan hatalmi erőket állitotl, melyek fölényes voltához nem lérhe! kétség és bizonytalanság. A gyűlölet r06sz tanácsadó. Mindig gyűlöletet vált ki. A gyűlölet provokálása a gyengébb részéről az crősebbel szemben — őrültség. Ha ez vérré váll Ideák hatása alatt fanatizmusból történik, Ludwig Wolfl gyönyörű szavait idézzük kádenciaként: .Vannak álmok, melyek üvegből vannak, csillognak, de ha megfogjuk őkel, megsebeznek bennünkel." Ha azonban egyes vezetők egyéni érvényesülésének érdekében a tömeg tudatos félrevezetése a szülője ennek a gyűlöletnek: erős kézzel kell a magyar munkásság lelkéből kilépnünk ezeket az idegen eszmék zsoldosai által terjesztett vadvirágokat és semmi cselre sem szabad mérges gyümölcsük éréséi bevárnunk.
A munkásság nemzett öntudata már ébredezőben van. H a kellő gonddal és szerelemei ápoljuk, — valósággá válik. És ennek igy is kell lennie. Mert érthetetlen voln3, hogy míg a kasza és a sirló hazaliassá-got kelt a szívben, addig a kalapács kiölje azt.
A képviselőház folytatta a munkás-biztositó-javaslat tárgyalását
Hullcr István lemondott pestkörnyéki msndálumáról
... Budapest, junius 10
A képviselőház mai ülésén sz elnök Haller Istvánt végleg igazolt képviselőnek jelentette ki. Bemulalla Haller levelét, amelyben bejelenti, hogy Budapest-környéki mandátumáról lemond. Az elnök bSiő Kray la-ván képviselői ideiglenesei megvá-laszloit képviselőiek jelentette kl.
A betegség és balesel elleni biztosításról szóló javaslat tárgyalásánál Homonnay Tivadar köszönetet mond a népjóléti miniszternek az első szociális lörvénynek a Hlz elé való hozásáért. Statisztikai adatokkal isinerteli a Munkásbizlosilópénzlár működését és azt a meggyőződését fejezte ki, hogy a pénztár a Javaslat alapján .közmegelégedésre fog|a vé-gezul feladatát. R.tiér ezután a segélyek és táppénzek ügyérc. öisze-hasonlilja a kullőldi államok mun-kásbiztosltó rendszerét a mienkével és szt a konzekvenciái vonja le, hogy a tárgyalói \'alatt levő javaslat elmegy a beteg munkások támogatásában addig, ameddig a külföldi államok elmennek. Szót emel az irányban, hogy a segélyekel illetéktelenek és rá nem szorullak vehessék Igénybe. Ezután
hosszasan foglalkozol! a munkái-biztosítással kapcsolatos orvoskérdésről. Hangozlalla a pénztári orvosok számának felemelését, mert ma tu\'-munkával dolgoznak. Ezután a Munkásbztosi\'ópíuzlár lisztviselőinek helyzetét ismerteti és helyeselte, hogy államosllá8ukra vonatkozólag lépések történlek. A javaslatot elfogadja. Bud János pénzügyminiszter terjesztette be a szeszadóról és a gyujlószer adóról
szóló törvényjavaslatot. Elnöki napirend szerint a Hiz holnap délelőtt 10 órakor folytalji a javaslat vitáját. Az indítvány és Interpellációi könyv (elolvasása után az ülés 2 órakor éri véget.
Az Egységespárt kirándul
Visegrádra Az Egységespárt kedden délután hajókirándulásra megy Visegrádra. A kiránduláson gróf Bethlen István miniszterelnök is résztvesz. Nincs szó nyolcórás ülésekről Egységespárll kijelentések szerint egyelőre szó sincs arról, hogy a belegség és baleset elleni biztosilás-ról szóló javaslatot nyolc órás ülésekben tárgyalná a Ház.
Egy ló a lábát törte, több szekér összetörött a Zrinyi-utca felső szakaszán
Balkáni közlekedést viszonyok Nagykanizsa város kellős közepén Nagykanizsa, Junius io i agyig be ne süppedne valamelyik Akli mostanában a Zrinyl Miklós- \' u\'.ca felső, közvellen szakasza leié visz a sorsa, ugy érzi magái, mintha gránát-tölcsérektől telszaggalotl csa-tatéren járna. Az úttesten derékig érő, hosszanti és keresztirányú beszakadások tálonganak; minden tizedik lépésre több méteres gödrök, amiket már az egész tavaszon |a-viigatn-k, dc a javitás egy két napnál tovább sohasem segít a bajokon: alighogy a tilos-jelző keresztgerendákat eltávolítják az ulca-rész kél végéről, alighogy egy-két terhes kocsi végigmegy a kocsiúton, újra minden ideget próbára levó látványban van részük az utca lakosainak.
Csütörtökön például egy Iával megrakott szekér bclezökkent egy ilyen leszakadt utcarészbe. A nehéz szekér rálódult a lovak hálsó lábaira és az egyik ló tört lábakkal maradi oll a helyszínen és hajszál hijja, hogy a farakomány a zökkenőnél nem zuhaut rá lovakra, kocsisra és nem okozott igy emberéletben is kárt.
Az ilyen és hasonló Jelenetek napnap uián ismétlődnek. Olyau nap nincs, amikor egy-kél kocsi kerék-
ne
ház előli. Az aránylag egész rövid kövezetlen szakaszon a tavasz óta összetört kerekek és kocsik száma együit növekszik az arra hajtatni kényszerülök és az oll lakók elkese-redeltségévcl. Ez az ulca bonyolítja le ugyanis a hetivásárok forgalmát. Minden lábon hajtott állat és min-den siekér, ami a Teleky-ulca felöl igyekszik a községekből Nigykani-zsa piacára, az mind ezen az ulcán kénytelen áthaladni. El lehet képzelni azt a bukdácsolást, torlódást, káromkodást, ami egy szerdal vagy pénleki napon ezen a minden ház előtt beszakadl úttesten kavarog haj nallól késő estig.
Ennek az utca-szakasznak teljes és végre alapos rendbehozatalát nem csak a nagy forgalom, az azt igénybevevők személy- és vagyonbiztonsága követeli Nagykanizsa város vezetőségétől, hanem az otl lakók nyugalma és a gyalogjárdán közlekedők lesli épsége is. Vélkcs mulasztás lenne tovább halogatni a gyökeres javítást ma már, amikor naponta sorozatosan ismétlődnek a kisebb-nagyobb balesetek. Mióta csak a
csatornákat lefeklették, azóta folyton szakadozik, süllyed a kocsiul csak ugy, mint a gyalogjárda. Mindig kijön egy-kél munkás, valahogy ímmel-ámmal bekapargatják a lyukakai, ahogy megcsinálják, ugy Jól is van — másnapig. Akkor azlán kezdődik előIróL Ahol annyi hiába kidobott napszámra van pénz, ott egy kis gondoskodással alapos munkára is fúlná még s talán nem Is kívánunk leheletleni, ha ennek a vízvezetékkel Is csatornával már ellátott, többi szakaszain már kikövezett utcához csatlakozó, a város kellős közepén lekvő, fontos és nagy napi forgalmat lebonyolító, alig 200 lépés hosszú kis ulca-szakasznak kikövezését követeljük.
Elfogták az Árpádutcai betörés tettesét
egy rovottmultu szabósegéd személyében
Nagykanizsa, junius 10 Megírtuk pünkösdi számunkban, hogy az Arpád-ulca 27. számú házba az ünnep e!ö:li héten Ismeretlen tettes, vagy tettesek belörést követlek el és özv. Oodor Sindornét alaposan megkárositolták. A vakmerő betörök, akik a körülményekkel tisztában kellelt hogy legyenek, egy éjjel, mikor ludlák, hogy Oodomé vidékre utazott vásározni, baltával felfeszítették az ajtót, behatolva a szobiba olt mindent ösizekulattak és végül készptnz és ruhanemű zsákmányukkal odébb álltak.
A rendőisigl nyomozás során raeg-állapllollák a betörés pontot körülményeit és körülbelül azt Is kinyomozták, hogy kire Illik a gyanúja t rendőiségnek.
Néhány nap leforgása alatt a gyanúba vett egyént Sarolár András 21 éves rovottmultu muraszigeti szabó-segéd személyében le Is tartóztatták, akt azonban álhatalosan tagadta a terhére róll bűncselekményL Alibit
{iróbált Igazolni, ami azonban épen ordítva sikerüli, mlntahogyan szerette volna.
Tagadása ellenére a súlyos lerhelő bizonyítékok alapján a mai napon átkísérték a kir. ügyészségre.
ÁMsissUTMséHts
VALUTÁK Angol L 17 82-27-98 Belga Ir. 7955-79M Csehk. 1696-17-04 Din k. IS3 00-153-65 Dinár 1004-10*10 Dollár 570.75-573 15 Pranela Ir 22-55-2275 Holl. 22935-23035 Lengyel M-60-6460 Lel 3-35-3 50
Léva —•--—
Líra 3160-3206 Márka 135-70-136-20 SehlU. 80-55-80 90 Norvég 148-10-148 75 Svájci t. no-10-t 10-50 Svád k. 153 25-15390
DEVIZÁK AmsL 229 30-23020 Btigrid ÍOOS-IOW Berlin 135-77-13617 BeJraKil 3 35-345 Brtlssad 7Í57-7982 Koocah.153* 10-B35S Osatol48-20-l4S6S London 27-82-27-90 Milano 31-SO-3180 Newyoek 572-SM 55 Pirta 22-42-2252 Priga 16-96-17-01 SaoRa 412-416 Stockh. 153-35-1S3 M Varaó 63-7IV64-50 Wien 9060-8085 ZOiteb 11020-11052
a nyugalom kincse 1
Mim poloska- sí maiitií találmány.
NlnOS többé álmatlan ójszokn I
Potéotől Irt I Tiszta I Kellemes szagul
rrrv Háztartási üveg ára : P 1-20
Azonnal ha
Számos hatóság! elismerést
Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben 1 l-\'óraklira: Török József R. T., Budspost, VI., Király-utón 12. szám.
Szabados Rózsi
Dr. Harczagnó él
Ha gykanlua c,wr,.ut srr"
1927 jnnius
ZALAI KOZLONT
Országszerte rájár a rud a vásári szerencsejátékosokra
A nyíregyházai rendBr.ío kii .zor«noa«jil*koal az ottani űgyáez-•ianek adott ét - D.br.o.nbon o rendőraég k«r5z egy »4.*rl coalót A kanlzeal letartóztatottakat ezabadlibra kall.lt helyezni, mart a tanuk vallomóaa nem volt elegondS bizonyítók
Kiderítették a szerencsekorong furfangját is
rendőrség cgy-keliőre clinlézte baju-kal és kél vásári árusl, egyik bizonyos Wassermonn Ignác ugyancsak budapesti lakosi és egy másikat a nyíregyházai kir. ügyészségnek átadóit.
A nyomozás tisztázta ugyanis azt a lényt, hogy a lelarlózlatott emberek engedélyéből kitűnik, hogy tgyéni ügyességét próbára levő játékra jogosultak csupán, nem pedig olyanra, amely lüggellenül a jílékosok ügyességétől, gépszerkczel önkényes beállításától leszi függővé, hogy valaki nyer e vagy sem. Ez a lelarlózlatott Wassermann nevü ember rövid egykéi óra alatt 140 pengőt vett be a buszfilléres tétekből, ugyanakkor pedig alig 20 pengő érlékü tárgyakai szolgáltatóit ki a .boldog nyerőknek".
Ezek a letartóztatott csalók ugyanolyan korongos szerencsejátékkal loplák az emberek zsebéből a pénzt, mint a kanizsai lefogollak. C*ak a szerencséjük volt nekik kisebb, mert a nyíregyházai rendőrség letlenérte őkel és most a kir. ügyészség cellájában elmélkedhetnek a szerencse forgandóságáról, melyen ezúttal ók nem csinállak lernót.
Nagykanizsa, junius 10
Minapi számunkban megittuk, hogy a rendőrség bűnügyi osztálya a keddi országosvásáron letartóztatott két vásári szerencsejálékosl: Ihász Jőzsei és Wclvárth Rezső budapesti lakosokat, akik ellen at az alapos gyanú merüli fel, hogy löbb helybeli munkanélkülivel oly módon játszottak össze, hogy a szerencsejáték áldozatai valósággal kifosszák. Miután a tetlenéréa esete nem forog fenn és mivel a lanuk vallomása nem volt elegendő rá, a két letartóztatott embert tegnap délután szabadlábra helyezték, de ellenük folytatják az eljárást. Ihász és Wel-wárth szabadiábrahelyezésük után azonnal elutaztak Ktnizsáról és nem valószinü, hogy mint szerencsejátékotok mégegyszer megtisztelik Nagykanizsa városát személyes jelenlétükkel.
Itt Írjuk meg, hogy a debreczeni rendőrség is löbb ilyen vásári csaló ellen indított eljárást és egy ellen, aki szökésben van, elfogató parancsol adott ki. Nyiregyhizán is rossz napja voll löbb Ilyen pesti bizonytalan egzisztenciának, akik a szerencsekerékkel akarták boldogítani a vásár egyszerűbb népét. Az oltani
Izgalmas körülmények között érték tetten a Korona pincéjének bortolvaját
A késtlsziitóból lett segédportás az ellopott bor helyett vizet
töltött a hordókba — Ma átadták az ügyészségnek a jugoszláv állampolgárságú tolvajt
lanylámpát gyújtott lel és revolvert szegezve a delikvensre, ráki állolt .-— Fel a kezekkel és induljon
észre és leleményesen, amennyi bort elvitt, mindig ugyanannyi vizel töltőit a hordóba, igy félrévezelett mindenkit.
Kihallgatása ulán a rendőrségről egyenesen a kir. ügyészségre kisérik. Ha elítélik, ki fonják toloncolnl az ország lerűleléről.
Nagykanizsa, junius 10
Ritka jó logást csinált tegnap éjjel a rendőrség egyik deleklivje, aki egy régóla szemmel tartolt és lopással gyanúsított emberi lelt ártalmatlanná.
Még néhány nappal ezelőtt a Korona kávéház tulajdonosa feljelentést tételeit a rendőrségen egyik al-kalmazollja ellen, akit borlopással gyanusitoíL A rendőrség a megindított nyomozás során megfigyelte az alkalmazottal, de ez nem vezeteti eredményre, habár a gyanú minden nappal erösebb lelt ellene. Végre tegnap az egyik detektív igen öiie lesen elbujt éjszakára a Korona hatalmas pincéjében a hordók mögé éa ott várla, mig a gyanúsított ismét jön bort lopni, hogy igy letlen érje.
Éjjel három óra felé, mikor az egész épület elcsendesedett és a kávéházat is bezárták, a detektív arra lett figyelmes, hogy a gyanúsított kinyitja a pince aj\'ót és óvatosan, zaj nélkül jön le a pince lépcsőjén. A detektív, aki már éjjel egy órája tesle ezl a pillanatot, megvárta amig a tolvaj odament egyik hordóhoz és a magával hozolt kél literes üveget mcglöltölle. Akkor hirtelen vil-
llltriAiV-m -L-ij-i" i-i-i-i\'i...........................
Egy tízéves kislány a folyóba fulladt a rendőr és a városi sintér könyörtelensége miatt
előre fel I
A meglepetéstől szólni sem tudó tóival ijedtében elejtette az egyik üveg bort, de azlán szépen követte a detektívet, aki azonnal bekísérte a rendőrségre, ahol megkezdték kihallgatását.
A teltenért tolvajt Kepe Pálnak hívják, 25 éves és a Jugoszláv megszállás alall levő Radamosra való. Jugoszláv állampolgár. Az elmúlt év dicemberében Jött Kanizsára és ill elég ér-hetetlenül, mikor az idevaló embereknek százai nem kapnak elhelyezkedést, őt azonnal alkalmazták a Koronában, ahol mint késtisztilót a konyhán foglalkoztatták. Később, mert szükség lelt egy kisegítő portásra, Kepe avanzsált és portás lelt. Szabályszerűen megkapta a szokásos jelvényeket is: sárga szélű sapkát stb. Mikor aztán alaposan megmelegedett Nagykanizsán, gondolt egyet és rá-jölt, hogy a bordézsmálással egész jó mellékfoglalkozásra lesz- szeri.
Hogy lopkodja a bort, már régóta észrevették. Kepe viszont ezt vette
A gyermek és a kalyája
Orenoble, junius 4
(A Zalai Közlöny külön tudósítójától) A bécsi kamarllla hiihedfté vált bürokratizmusát és könyörlelen-ségét messze meghaladó eset játszódott le ma délután 5 órakor a gre-noblei rakparton.
Egy tízéves kislány játék közben a folyóba zuhant s a mentésére íiető apát éa testvéri a rendőr letartóztatta, a kutyát pedig a sintér fogta le s szállította a gyepinesteri hivatalba. Az esel részletei a kővetkezők: A liz éves Plot Marietta tegnap esle 5 órakor szüleinek lakásáról több társnője kíséretében az lsere nevü folyó p .rtjára távozolt. A gyermekek a nálunk Is ismert .kacsá"-zásba foglak, köveket dobáltak a vízbe. Alig néhány percre, ho;y a játékot megkezdték, a kis Mariella egy dobás alkalmával egyensúlyát vesztve, a megáradt folyóba zuhant. Rémüli sikoltozással szaladlak a gyerekek segilséget hívni s a közelben lakó apát a szerencsétlenségről éitesitenL
Az apa s az épen akkor odahaza Isitózkodó fivér, a 23 éves Paul, a sikoltozást hallva, — tudva azt, hogy a kis Marietta kedveli Játszóhelye a folyó pattja — rosszat sejteltek, a Noya nevü hatalmas farkaskutyát szabadon engedve futottak le a folyóhoz.
A kulya mindenkit megelőzve ért az uici végére, midőn szembe találkozott a napi körútját végző kulya-pecírrel, aki az alkalmat megragadva, a hurkol a rohanó állat nyakába vetette, elkapta s az utána döcögő kocsiba akarta zárói.
Az apa ás fiu az utca végén lejátszódolt Jelenetet látták, odaérve, kérlelni ketdlék a sintért s a kísérő rendőrt a kulya szabadonbocsátására, mert csónak nem volt a közelben s a hegyi patakokból táplálkozó, megáradt folyóba senkinek sem voll bátorsága beugrani, azonban ugy a sintér, mint a rendőr, hivatkozva a rendeletre, megtagadták a kérés teljesítését.
Mindez alig tartott néhány másodpercig, mely idő alatt az úszni tudó kislány ugy-ahogy felszínen tartotta magát, azonban ereje lassanként elhagyta s a víz alá merült
A szerencsétlen apa ekkor a sin-térre támadt, torkonragadta, mig a flu a rendőrt ülölle fejbe egy felkapott kővel.
A ku;ya, kiszabadulva a hurokból, a folyóba ugrott, azonban már csak holtan tudta a kislányt kihozni.
A gyermeket feléleszteni akaró apát és fiút a segítséget kapott rendőr a folyó pariján a „törvény ne-
— „A törvény nevében" vében" hatóság elleni erőszak és súlyos lestisérlés miatt letartóztatta, azonban az időközben odaérkezell rendőrkomisszár ezt a rendelkezést érvénytelenítette.
Ez az eset hatalmas felháborodást vállotl kl ugy a helyi, mini párizsi sajtóban, s a .Malin" felhasználva az alkalmat hasábos cikkekben támadja a rendőrség bürokratikus rendszerét.
A esel kluja az, hogy hivatalosan, a lötvény szerint semmiféle eljárás n\'m Indi\'ható a sintér és a rendőr ellen, mig az apa és fia ellen az eljárás fnlyamatban van.
A városban nagy részvétlel vannak a család iránt.
Alkalmam voll a város polgármesterével beszélgetést folytatni, aki a következőket mondotta :
— Az egész esetről közvetlenül annak megtörténte ulán hivatalomban a legnagyobb megdöbbenéssel értesültem. Hihetetlen, hogy ilyesmi megtörlénbellk. Intézkedni fogok, hogy egy küldöttség keresse fel a köztársaság elnökét, mert szükségesnek találom ugy én, mint a város egész lakossága, hogy az apának elégtételt adjunk s a kél hivatalos közegei működésűk alól felmenlsűk.
Relsz Ferenc.
— író, aki sakktáblán játsza végig a regényét Szikra a kilűnő Írónő, meséli Ponson du Terrailról, aki egyszerre több regényén dolgozott, igen leledékeny voll. Egyik napról a másikra elfelejtette, hogy tulajdonképen hol hagyta abba az írást és hogyan akarla folytatni a mesél. Feledékenységén ugy segitetl: sakktáblát állított fel, a ligurák nyakára pedig h készülő regény alakjainak nevét kötötte, a bábukat aztán aszerint helyezte el, ahogyan másnap mozgatni akarla regényében. Természetesen a sakktáblákhoz nem nyulhatotl senki. Egy ízben ul szobaleány szegődölt Ponson duTerrail házába. Nem ismerte a szokásokat és takarítás közben [eldöntött egynéhány babát. Másnap Ponson du Terrail munka elölt végignézett a táblán és abban a hiszemben, hogy ó döntötte fel a bábukat a regény folytatásában könyörtelenül kivégezte néhány alakját, akiknek pedig az , eredeti elképzelése szerint éleiben 1 kellelt volna maradni, a tévedésből nem lelt baj, a regény megjelent s a publikum épen olyan őrömmel vette, mini Ponson du Ttrrail többi Írásait. A .LUeratura" cimü folyóirat legújabb 6. száma ismerteti Ponson du Terrail életét és munkásságál. Rengeteg akluális kép, rajzok, könyvismertetés leszi érdekessé, színessé a lapot- A Lileratura az egyedüli magvar folyóirat, amely bibliográfiát ad a legújabban megjelent meg|elcnt magyar, német, francia, angol könyvekről. Ara 48 fillér, mindenütt kapható.
ZALAI KÖZLÖNY
1027 junius 12.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Junius II, szombat
Római katolikus: Öariubis. Protestáns: Barnabás. UraeljU: Sivan hó II.
Nap ke! reegel 4 óra 0? perekor, nyugszik (lelulá.--, 19 óra 57 perckor.
Városi Színház esle pont 8 órakor: •Muzsikus Ferkó, operett.
Uránia 7 és 9 órakor: EllSafcyollan tEgy kia gyermek küzdelme az élet él a sors mostoha viszonyaival), Samuka mint zsoké, trtlkk-tilm. Két milliomos, burleszk. Magyar Híradó.
Hénel Gusztáv képkiillitása nyitva esle 1.18 óráig.
Beajánló
A szemem — szomoiu nagyon: kopott felirat régi slrkövön. Majd egyszer tatán neked adom.
Az ajkam — szdz bünómcéda rongya: csóktaian nászok csókos unokája. Dobd el azt Is — valaki összetiporta.
A homlokom — bus, árva, alázott: hazug álmok po\'.la mögötte. De engem már :enkt nem talál ott.
A szivem — tö ölt, ócska lom: bitang csillagok sorsára jutóit. Megátkoz, akinek adom.
,4 lelkem — So.iima átka jár vele: soha telt kehely — Terád Urllem, akkor ts. ha meghalok bele.
Barbarits Lajos
— Kanizsai író premierje a Városi Színházban. Fodor Oszkár | színigazgatónak sikerűit megszerezni dr. Szabó Zsigmond nagykanizsai járási tiszti főorvos, ismert író .Mura-uuar cimu í telvonlsos színművét nagykanizsai bemutató előadásra. A megrázó erejo irredenta színdarabot, amelynek előadását az egyik fővárosi szinház is tervbe vette, s hónap vígé Idé fogja a színtársulat bemutatni. A szerepeket a legkiválóbb drámai erők kreálják.
— Keszthelyi orvos vitézzé avatása. Tóth János keszthelyi ny. számvevőségi főtanácsos fiát, dr. Tóth Zoltán Budapesten letelepedett orvost junius 26 án avatják vitézzé a Margitszigeten.
— Uj vasúti megállóhely. Folyó évi junius hó I0-IŐI való érvényességgel a 314. számú személyvonat a Nagykanizsa—Sopron-i vonalon Nemesapáll megállóhelyen az ulasok lel- és leszállása céljából 5 óra 38 perckor fellételesen meg fog állni.
— Elfogtak a vasútállomáson egy régóta körözött embert. Tegnap esle a budapesti személyvonal beérkezése után a szolgálatban levő detektiv leigazoltalolt egy gyanús külsejű embert. Kiderüli, hogy szimat nem csali, meri a leigazoltalolt egyént, Lengyel Istvánt a salgótarjáni rendőrség már régebb idő óta lopás miatt körözi. Kihallgatása után átadták a klr. ügyészségnek.
= Olcsó cipő, tennis, sport és utc-.i használatra, gummi talppal, női szám 4 60, férfi 505 pengő, kilünö viselet, tarlós, kapbató: Szabó Antal sportüzlctében.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Uj telefon-vonalak Jugoszláviával. A kereskedelemügyi minisztérium folyó évi má|us 25 én kelt rendelete élteimében Zágráb közvetítésével Nagykanizsa és Csáktornya, Laibacb, Maiburg, Petlau éB Pécs közvetítésével Nagykanizsa és Eszik közölt a távbeszélő forgalom folyó évi junius hó 20 án megnyílik. A Nagykanizsa—Csáktornyái viszonylatban a beszélgetés dija I P 70 fillér. Laibachi és marburgi viszonylatban 2 P 90 1., az eszékiben 3 P 40 f., végül a petlaul viszonylatban 2 P 40 fillér.
— Hénel Gusztáv képklállltása
a vasárnap estig tarló meghosszabbítással Igyekszik kielégíteni az iránta napról-napra fokozódó érdeklődést. A gazdag tállal még ma és holnap egész nap meglekintheiő a Polgári Egylet földszinti termében. A képek tlzfaónapos fizetési kedvezménnyel Is megszerezhetők.
— Szeptemberre marad a Stefánia gyermeknap. A Stefánia Szövetség elnöksége a nagykanizsai gyermeknap megtartását szeptember első vasárnapjára elhalasztotta. Hosz-szu heleken át Nagykanizsa társadalma lelkesen és buzgón fáradozott a gyermeknap előkészítésén. Még nem láttuk szebb harmóniában és nemesebb versengésben nőegylelein-kel és társadalmi egyesületeinket az utolsó évtizedben, mint ez előkészítő munkájában. A hirtelen és váratlanul beállott hőség azonban arra késztette az elnökségei, bogy őszre halassza el a gyermokoap megtartását. A gytrmekkorző és babakocsi lelvonulás lestől szépnek Ígérkezett, de még nagyobb szükség lett volna a társadalom anyagi támogatására. Akik szeretik a gyermeket, akik 35 millió korona költséggel felállítandó tejkonyha megvalósítását sie.telni akarják, aki a nyári csecsemőhalandóságot emberi erővel csökkenteni akarja, attól azt kérjük, lépjen be évi 2 pengő tagsági díjjal szövetségünk tagjai körébe, taglalnk pedig bará\'l körben egy-egy tagol nyerjenek meg. Tagok bejelentése 311. számú tele-Ion utján Is történhet.
— Rendőrségi laktanyát és lakásokat építenek Zalaegerszegen. A szombathelyi kerüle.i főkapitányság átiratban arról értesílelle Zalaegerszeg városát, hogy az állam Zalaegerszegen rendőrségi laktanyát és lakásokat akar építeni az Idén. A várostól az építkezéshez 400 nígy-szögöl telkei, valamint építési anyagot és fuvart kér. A zalaegerszegi rendőrség erre a célra az adóhivatal telkét és Tassy-féle lelkei hozza Javaslatba. A városi képviselőtestület most tartott ülésén a kerületi főkapitányság kéréséhez elvben való hozzájárulását megadta.
— Autó-baleset. Márton Jenő keszthelyi bérautó-tulajdonos szerdán délután a hévizl uton robogott. Kerülni akarva az ulon dolgozó göz-hengerl, autója az áiokba borult. Márton, aki az autót vezette, esés közben kezét törle. A kórházba szállították, ahol bekötözték.
— Vér-, bőr- és Idegbajosok a termés:etes .Ferenc Józsel" kesciü-vizet Igen jó eredménnyel hasinál-ják. Az orvosi tudomány legjelentékenyebb elméi irják, hogy a Ferenc József víz hatásával minden tekintetben meg vannak elégedve. K p-ható gyógyszertárakban, drogériákban és foszerüzletekben.
Mit vett el tőlünk Trianon ?
Hogy ei ne felejti lik, nem irt emlékeznünk arra, hogy mit okozott nekünk a trianoni béke, nekünk, kiknek hazája egy csodálalramél\'ó egységet képezett s melynek részel egymásra voltunk utalva s azt hittük, — de most már tudjuk is — hogy azok a részek nem szakithatók el egymástól, az egésznek a sérelme nélkül.
Nézzük ehósoiban Is mennyi területei veitek el tőlünk:
/l románok elvetlek 102. ISI négyzetkilométert. — A csehek elvetlek 63.004 négyzetkilométer!. A szerbek elvettek 21.031 négyzetkilométert Az osztrákok eléllek 4026 négyzetkilométert.
Elvetlek összesen 190242 négyzetkilométert. Erdéllyel elveltek 1.66-t.000 magyart. A felvidékkel 1 072,000 magyart. A délvidékkel 459,000 magyart. A nyugattal 26,060 magyar 1. Ölesen elveitek 3.321,000 magyart.
A régi Magyarországon volt: Mogya: 9 945,000, német 1 903,000, tót 1946000, oláh 2 948.000, ruthén 464,000, horvát, szeib 656,000
Marcd\' magyar 6 718,000, némít 555,000 oláh 28.000. ruthén 1000, horvát, szerb 66 eter.
Szántóföldünk volt 22 304.000 hold, maradt 9 583,000 hold.
Kertünk volt 662 ezer hold, maradt 167 ezer hold.
Szóló k volt 546 ezer hold, ma radt 376 ezer hold.
Erdőségünk volt 12.6-12,000 hold, maradi 1834000 hold.
— Megnyílt a park-mozi Hé vízen. A hévízi park-mozgó szerdán megkezdte előadásait. Az eső és szélmentes pavillonban minden idő ben délután 5 órai kezdetlel tartanak előadásokat.
= Zsák, ponyva, zsineg, kötéláruk, hevederek és tűzoltó felszerelések nagy raktára Hlrsch és Szegő cégnél.
— Sárgulásl tea és bál Keszthelyen. Az utolsó évüket abszolvált gazdászok minden esztendőben egy egész napra és egész városia kiterjedő ünnepség, az úgynevezett sár-gulás keretében búcsúznak a diákélettől. Ezidén a sárgulás utolsó akluta junius 22-én lesz. Ezen a napon este 10 órakor kezdődik a balatonparii Hullám-szálló összes termeiben a híres sárgulási bál, amire messze megyékből szokott összejönni a legelőkelőbb családok örege és fiatalsága. Ezt megelőzőleg junius 15 én este 10 órakor ugyancsak i Hullámban lánccal egybekölölt sárgulási leál rendeznek egy pengős belépődíjjal. A teán a praxí-jazzband és cigányzene muzsikál.
— Repceponyvák, kazal és gépiakarók minden méretben saját varrodánkban készülnek gyári árakon Hlrsch és Szegő.
VÁROSI JSZINHÁZ
A szinházi iroda hireii
(•) Muzsikus Ferkó mai szombati bemu\'alója egy zajos premier est hangulatában log lezajlani. A magyar operettirodalom legszerencsésebb kezű termelője ZerkovUz, kinek neve magában a sikert |elenll. Ha most hozzá adjuk még a darab mulatságos szívegét és a kilOnő sze-replőkc : Erényi Böska, Elek Ica, Sólyom Győző, Blhary, Halmay, Erdélyi és Otő, valamint a népszerű orosz ballettáncosokat Sophla Saila-novát és Alex NlkUini ugy a .Muzsikus Ferkó sokáig fogja a nagykanizsai napokat uralni. Borcsa szerepét a kél kedvenc szubrett felváltva játssza. Szombaton Erényi Böske. Vasárnap este Pálffy Bianka.
(•) Első mérsékelt helyáru előadása vasárnap délután 3 órakor a szinlaplól ellérőlcg Kálmán Imre világhírű operettjének, a Ctrkuszher-cegnónek, Sophla Sattanova és Alex Nikitin felléptével.
(*) Hétfőn mérsékelt hclyárak-kal Yvain bűbájos meséjű operettje Csókról csókra, mely a napokban éri el a fővárosban 100 Ik jubileumot.
(♦) Kedden Zerkovitz nagysikerű operell|i .Muzsikus Ferkó" van műsoron.
BiDIÓJSÚSOl
Junius 11 (szombat)
Budapest 9.30 Hirek ! I Zongorahangverseny. 12 és 3 Hirek. 4 45 Idijeliés. Utána kamarazene. 620 Epizódok a magyar szabadságharc Idejéből. II. rést. 6.40 Sportelóadis: A görög-römal birkózás. 7 Bangha Béla S. J. konferenciája a Katolikus Férfiak Ligájának a belvárosi plébániatemplomból. 8.15 Az Orsz. Színművészeti Akad. elóad>sa a Stúdióból. WiWe Oszkár : A firenzei tragédia. 10.15 Hirek. Utána I óráig cigányzene.
Bécs tl Népszerű zene. 4 Hangverseny. 6 Schumann mint zenekritikus. 630 Modem felfogU az atomelméletben. 7 Kamarazene. 9 Mandolin és gitárzene. Utána Jazx-band
Berlin, Stcttin 12.30 Mezógazdáknak. 5 Vidám novellák és versek. 5.30 Kamara-znne. 7.45 Az álom, az alvás és a halál a pszichológia szem pont iából. 8.30 Gustav Kadetburg 4 felv. bohózata. Zwei glück-liche Tagc. 1030 Tánczene.
Barcelona 5.30 Tánczene. 7 Hangverseny. 9 Tánczene. 9.40 Hangverseny.
Basel, Bern I Grarnoíonzcne. 4 Népszerű zene. 4 30 Gyermekeknek. 5 Hangverseny: 8 Mandolin zene. 8 30 Ének- és zenekari hangverseny. 9 Basel: Svájci népdalest. 920 Bern: Ének- és zenekari hangverseny. 10.05 Tánczene. . Brflnn 12.15 és 6,20 Hangverseny. 7.30 Carcli Capek: R. U. R. kollektív dráma 3 felv. 945 Hingveiseny.
Frankfurt, Cassel 11 A frankfurti nemzetközi zenei kiállítás megnyitó hangversenye. 12 Harangjáték. 3.30 Német népdalok. 4.30 Ul táncalágerek 8 Szlmfónikus hangverseny. 9.15 Jazz-band.
Hamburg, Bréma, Hannover, Ktel 12.30 Népszerű zene. 6 Vidám zene. 6-50 Sziámi zene. 7.15 .Carmen", Bizet 4 felv. operája. Utána népszerű és tánczeno.
Konstantinápoly 4 Török zene. 7.30 Ének- és zenekari zene, utána tánczene.
Könlgsherg, Danzlg 11.30 Gramafon-zene. 4t30 Operarészlctek, 7 Dalest. &45 Kabaré. Ulána Jazz-band.
langenberg, Dortmund, Münster 1.30 Népszerű zent 230 Asszonyoknak 4.30 Dal est. 8 Kamarazene. 9.15 Kabart 11 Jazz-band.
Milánó 4.15 Kabaré. 5.20 Gyermekdalok. 8.45 Részi. Bl/.et Carmen cimü operájából. 1045 Jazz-band.
Moszkva 8 Ének- és zenekari hangv. 11-55 Harangjáték.
Prága II Gramofonzene. 12.15 Hangverseny. 4 Bábszínház. 5 Kamarazene. 10.25 Tánczene.
Róma 5.45 Hangverseny. 835 A sixtini kápolna énekkarinak hangversenye. 9.10 Színházi előadás.
_ZALAI KÖZLÖNY_
URÁHIA_
Szombaton 7 és 9, vasárnap 3,5,7,9 órakor
Hector Malot világhírű regénye filmen:
ELHAGYOTTAN
Egy kis gyermek küzdelme az élet és a sors mostoha viszonyaival 9 felvonásban. - Ezenkívül:
Samuka, mint zsoké
Trükk-film 1 felvonásban.
Két milliomos ^tttí
Magyar Hiradó
aktualitások 1 felvonásban.
1927 junlus 11._
sportélet
Lovasmérközések lesznek Nagykanizsán julius 10-én
A Somogy—Zalai Lótenyésztő és Lovassporl Egylet julius 10-én Nagykanizsán lovasmérkőzéseket rendez.
A mérkőzésen a Mlcosz állal ki állított concours urlovas Igazolvánnyal rendelkezők vehelnek részt. Nevezések a Magyar Lovassport Egye sületek Országos Szövetségének (Bu dapest, Eszterházy-utca 32.) küldendők. A nevezési d jban az indulási dlj is bennfoglaltatik. Kocsiszámok, kisgazdák, vontalók nevezés:!: Schmldt huszárezredes Nagykanizsa, címére küldendők. Nevezési dij: lovanként és számonként 5 penjő. Oszlopnevezés engedélyezve. Osz-
Xevezési díj kélszerts. Nevezési U 1927. Junius 28.
Lovak szállítására a kedvezményes igazolványokat a MLEOSr. titkársága küldi meg, lovanként és ulankéni 80 I. és a potlóköllség előzetes beküldése ellenében. Ugyanitt kaphatók 2 pengőért a .Lovas és kocsl-mérközési szabályok".
A lovak elhelyezéséről, élelmezésükről a napi ár megtérítése mellett a 6. gy.-ezred gondoskodik.
Mérkőzések:
I. Mililary .A. kategória. Nyitva urlovasoknak és tiszteknek, lovasitott fegyvernemből származó tényleges vagy volt tényleges tisztek kivételével. Lovaglandó a lovasok saját vagy szolgálati, vagy nem lovasitott fegy-vernembeli bajtársaik, bármely korú és származású ugyanilyen lovalkon. Nevezési dij 6 pengő. A mérkőzést csak 10 induló esetén tartják meg.
Első nap: díjlovaglás. Julius 8-án, pénteken délulán 4 órakor. Díjugratás és erőállapot-vizsga 10-én, vasárnap. Dlj 390 pengő. Eoből I. dlj 200 pengő, II. dij 150 pangó, III. dij 100 pengő, IV. dij 50 pengő. Tiszteletdíj a négy helyezeti lovasnak.
II. Vadászlovak díjazása. Urak részére. Két tiszteletdíj. Legalább 7, de legfeljebb 14 éves könnyű (85 kg) súlyt bíró lovak számára. Nevezési dij 5 pengő. Előlovaglás 9 én, szombaton délelőtt U órakor.
III. Vadiszlovak díjazása. Hölgyek részére. Előlovaglás 9-én, szombaton délelölt 12 órakor.
IV. Nyeretlen lovak díjugratása. Elismert nyilvános mérkőzéseken MO m-es illelóleg magasabb pályán
I., 2., 3. dijat még nem nyeri bármely korú es származású lovak részére. Nyílva tiszteknek, urlovasoknak és hölgyeknek. I. dij 80 pengő,
II. dij 50 pengő, III. dij 30 pengő. Tiszteletdíj a győztesnek. Nevezési dlj 6 pengő.
V. Díjugratás nA" kategória. Nyitva lisztek, urlovasok és hölgyeknek. I. di| 150 pengő, 11. dij 100 pengő, III. dij 60 pengő. Tiszlelel-dlj a győztesnek. Nevezési dlj 10 pengő.
VI. Hölgyek díjugratása ,0" kategória. Bármcy korú és-szár-mazásu lovak részére. Nyitva hölgyeknek. Női (féloldali) ülés nem kötelező. 4 tiszteletdíj. Nevezési dij 5 pengő.
VII. Karussel. Lovagolja 8 pár.
VIII. Országúti keltesfogatu verseny. Kb. 30 km. Belföldi félvérek számára. Négyüléses 4 kerekű fédc-res kocsiban hajlandó. Biió és kocsis kötelező. Amerikai kizárva. 2-3 tiszteletdíj.
IX. Országúti keltesfogatu verseny. Kb. 8 km. Nyilvános irainetné! 1926—27-l-cn volt lovak klzátvi vagy handic-ipelvca Budipesli Ügető Egylet áll.l. Amerikaiak számara. Négyüléses 4 keiekü féderts kocsiban híjlandó. Bitó kötelező. 2—3 tiszteletdíj.
X. Fogaiszépségverseny. Koin:-sok számára. 3—4 tiszteié di[. EI6-hajtSs 25-én, szombalon délulán.
XI. Vontató verseny. Uradalmak, kisgazdák, hivatás03 fuvarosok számára.
A NTE teniszjátékosainak szereplése az idei versenyeken
Nagykanizsa, junlus 10
A lennisz-spert, amely az elmull években igész hihete len méretekben indult f:jlődésnek, városunkban is rendkívül nagyszámú játékost csalt táborába. A spoitegyleiek tagjain kívül nagyon sokan vsniak, akik magánpályákon hódolnak a tennisznek, ennek az igazán uri, finom sportnak. Közel busz pálya van ma Nagykanizsán s a játékosok száma löbb százra lug.
Az egyesületek közül feltűnt a NTE lennisz-szakoszlályának fialal, jóképességü gárdéji, amely bár csak két éves múltra tekint vissza, már igen szép eredményeket mutat fel. Ha versenye\'íen nem is éit el mindig győzelmeket, mégis szép jövő vár rájuk, ha önludatos, fegyelmezett tréninggel fejlesztik tudásukat, amely ma még sok rutinra szorul.
A NTE benevezett a Bakay serlegért jMrzandó versenybe, amelynek sorsolását mosl eszközölték. A verseny; n részt vesz a KTSE, a KVTC. a Szigetvári AK; a S SE és az NTE. Az clömérkőzések: NTE— KVTC (Kaposváii Vívó és Tennisz Club) Nagykanizsán, SzSE-SzáK Szombathelyen a közel lövőben kerülnek lejálszáfra, a KTSE (Kaposvári Tuiul Sport Eg/lei) eiővesz.ő.
Jövő héten 16-án az NTE pályáin a KTSE mérkőzik az NTE lenni-szezőive1.
Az e hó végén Kaposváron Ic-jálszfsra kerülő Dunánlul—Stájerország mérkőzésre Nigykanizsáróí Is megtörtént már a jelölés, ami szintén egy n.\'jiyon szép eredménye a NTE tcnniszeiöi fejlődésének.
A jövő hónap tennisz-eseményeiiől annak idején be fogunk számolni.
könyvismertetés
Az általános (elméleti) társadalmi gazdaságtan alapvonalai
Ezen a cimen a közelmúltban egy 9 és fél ives munka tngyla cl a sajtót. Szerzője: dr. Palotay Dénes, a keszthelyi kir. gazdasági akadémia köz-gazdasigi és jogi tanszékének rendes tanára. A kis munka, mint a szerző előszavában megjegyzi, nem jelez uj irányokai, hanem elsősorban a gazdasági akadémiai hallgatóknak akar utmutatóul szolgálni stúdiumaikban. A szeizó munkájában a táisidalom gazdasági éleiének alapösszefüggéseire mulat rá s külön fejezetben tárgyalja az alapfagalmakat (a társadalom, a javak, család, s\'.b.), a jószágok termelése, forgalma, meg: oszlása és fogyasrlása körül lejátszódó jelenségekel, mlg a munka végén rövid összefoglalásban adja a láisadalom gazdasági eszmék történelmi kialakulását. Különösebben kl kell emelni az értékelméletekkel, a piac mechanizmusával, a pénz és a jövedelem eloszlás (munkabér, tőke-kamat, földjáradék és vállalkozói nyereség) kérdésivel foglalkozó fejezeteit s a könnyen átlekiirhetö képet nyújtó történelmi összefoglalását.
Ez a munka annyiban hézagpótló, mert az utóbbi időkben könyvpiacunkon hiányoztak az olyan munkák, amelyek az el ,r,életi tirsadalmi gazdaságtannak ma már nrgyon terjedelmesre duzzadt anyagát rövid, könnyen átlekinllielö modorban tárgyalnák. A szerző érlhelö, világos stílusban adja elő fejtegetéseit, tc-kin\'.etbe veszi mindenütt az ujabb hol adást s aki munkáját átolvass), azzal az érzéssel teszi le, hogy azt a cé\', amelyre törekszik, el is éri. A munka a szerzőnél Keszthelyen kapható, alapár [S P és 50 fillér postaköltség.
■ozöószinhAm
Uránia siombalon 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Heclor Malotl világhírű regénye iilmen: Elhagyottan (Egy kis gyermek küzdelme az élet es a sors mos\'oha viszonyaival) 9 felvonásban. Ezenkívül: Samuka mint zsoké, Itükk-lilm I felvonásban. Két milliomos, vidám burleszk 2 felvonásban. Magyar-Híradó, aktualitások 1 felvonásban.
í
IÖZ0AZDASÁ0
rémi
Barátságos nyitás ulán a rendezési nap miatt csendesebbé váll az irányzat és az árfolyamok legnagyobbrészt lemorzsolódlak. Később berlini szilárd hírekre, a prolong<ció lebonyolítása u\'án ujabb vásirlások kezdődtek meg és zárlatig csaknem az összes értékek tegnapi zárlatuk felelt mozoglak. Az árnyereségek legnagyobb része 1—2»/» közötl mozog, kivételesen 3—5°/e-ot is ért el. — A forgalom zárlat felé megélénkült és a hangulat barátságos. A jobb irányzat hatása némely papírnál nem mutatkozott, igy Nemzeti Bank, Ola, Ingatlan Bank, árveszteségei szén-ved\'ek.
MM *M
Pilla S0-36vi, London 25*2iV>. Newroek 520-00, Bilissel 7222VS, Milano 28-58, Amsterdam 308-23, Berlin 12318. Wien 73*17, Soüa 3-75 Pilga 15-10, Varsó 5810. Budapest 90-65, Belgrád 913V1, Bakai est 306. _
Terménytőzsde
Busa Itiaav. 75 kg-oi 33 55 -33 80, 76 kg-os 34 05-34-24, 77 kg-oa 34 3 5-34*55, 78 kg-oa 34 70 -34 90. egyéb 75 kg-os 32-95-33-I0, 76 kg-oa 33-»-33-55. 77 kg-oa 33-65 - 33-9Ö, 78 kg-oa 3410—34-30, ioxs 30 6>—30-85. takarmányárpa 26 00-26-50, sorárpa 25*50—26-S), zab 26-20—26 40, tengeri 22-80-23-00, buxakorpa 20-20-20-40.
Felhajtás 519, melyből eladatlanul vlsaa-maradl — darab. Elsórendtl 1-68—1-70, szedett 1-60—1-64. szedett kuzép I50— 1*54, könnyű 1*40-1*44, elsírendo Öreg 1*50—1*56, másodrendű 1*44-1-48. sngol stlldó 1*52—1*76, szalonna nagyban Wb— 1*80, zsír 2-06-2*08, lehuzottboi 1*92-2-04, szalonnás lélsertéj 1-92-2 08. Az Irányzat élénk.

APRÓHIRDETÉSEI
Az apróhirdetések dija 10 íróig 50 fillér. Címszó s minden vastagabb betűből álló szó két szónak számíttatik. Minden további szó dija 5 flll. Vasár- és ünnepnap 50<Vo felár, szerdán—pénteken 25% felár. ÁUást keresőknek 50<Vo engedmény. A hirdetési dlj előre flaetendfi.
Ford és Fordeon alkatrészek, autó felszerelési cikkek, Pneumatlk — Szántó Vilmos és Társa cégnél, Deák-tér 2. 2314
Jóm«aJ*l«néaO nOt keres 20-40-ig, magányos földbirtokos házvezetőnőül. — Lehet kexdfi. Értekezés szombaton és következő napokon délután hatig Klrály-utba 14. földszint jobbra helyszerzőnél, megbízásból. Levélben „Megjelenés" jeligére a kiadóba.__
Vízvezeték axerelé bádogos szakmunkást és tanoncot felveszek. — Szepesi. Zrínyi-utca 22. 2417
A város legforgalmasabb helyén nagy souterrain helyiség kiadó. Clm a kiadóhivatalban._2415
Két-háiom szobás belvárosi lakást keresek. Cim kiadóban leadandó. 2408
Hóvixre autón társas kirándulás vasárnap 1 órakor Centrállól/ Előjegyezni lehet: Kaufmann, Nádor-utca 6. Telefon 167.
Tiszta, ügyes mlndencs-a»akácsn5 felvétetik Junlus 15-iki belépésre. Polgár.
Szcmcrc-utca 5._2437
Széchenyi-tér 12. szám alatt I. emeleti 4 szobás laké* mellékhelyiségekkel Junlus i5-től kezdve kiadó. — Bővebbet Dr. Fried Ödön Irodájában J -2439
Eladó sürgősen Mártatelepen a fenyvesben, a vasulvonallal szemben, egy legszebb fekvésű vlliatdck. Érdeklődni lehet Batthyány-utca 1. sz.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 |unlus II.
Alulírottak fájdalomtól megtöri S2ivvel tudatják, hogy felejlhetetlen jó hitves, szerelő édesanya, anyós, nagyanya és rokon
KALCH JÓZSEFIVÉ
szül. Dvornicsek Terézia
1927. évi junius hó 9-én esle 9 órakor éleiének 49-ik évében az Uiban elhunyt.
A megboldogult htlll teteme lolyó hó 11 -én délután 5 órakor log a temető halottasházában a ref. szentegyház szertartása szerint megáldatni, azután ugyanazon temetőben örök nyugalomra tétetni.
Nagykanizsán, 1927. évi junius hó 10-én.
Az örök világosság fényeskedjék nekil
Kalch Jóim! férj, Kalch Irénke és térje viléi Tóth Bók, Valért, és térje Oartner Ferenc, János, Hcnnln, Oyula gyermeki és vejei. Tóth Bélus unokája és stáinos rokonai.
Kerti magvak
Nfivényvédelmiszerek gyümölcsfák ápolására
Műtrágyák
(szuperloszfál, chilei salétrom,
mésznitrogén, kálisó) (Külön műtrágya keverék világ és cscrépnövények részére) kaphatók:
Ország és Widder
» cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
Hangjegynjdonságok:
Holnap I {Botion) Kom nÖftülSkl (Chirleston) Elsemann Mihály két legújabb szerzeménye. Haj juj, de jól árxam magam 1 tFox-trotl) Braxlllában (Tangó) Faltea ea pour mai Un bou Mouvcment.
Gramofon-lemezek:
Tánclcmczck angol énekbetéltcl ka ph Hók
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében.
Máriatelep,
kanizsaiak kedvenc kiránduló helye. Saját strandfürdő, elő-saison megkezdődött, napi háromszori bö étkezéssel 5 pengőtől.
Szíves pártfogást kér Szita István vendéglős, „Fenyves Szálló" bérlője.
1
rencsen fleplic
zlovenszko) természetes hőforrásai és iszapfürdői
(iiiít, kömény!, iitüit
csodás hatással gyógyítanak.
Pcnslo 40 Ko-tól. Információt nyújt: Sipos Andor Nagykanizsa, Qohm Antal Nagykanizsa, valamint a fQrdöi(juxgatÓMág.
Sonrréroz
| Pllsséroz
Érleíiiem Negykanizsa és vidéke mélyen liwrteit hölgyközönségéi, hogy a legujaöb plissé-model\'ok megérkeztek. — Pllssérozást, gouvrérozást olcsón vállalok.
Tisztelettel VARGA NÁNDOR
rubafcitó, £óimos4-válUUU Nagykanlxaa, Hunyadl-utoa 19.
Oyújtőtclep: Kazinczy-utca 8.
Festés
Gézmosás Tisztítás
138/1927. ik». szám.
Hirdetmény.
A Nagykanizsíi VAtotl Közkórház 15 q Lesítve Phenix ffle mo-óporra és 10 q mosószappanra pályázatot hirdet. A szállítási feltételek a kórháznál beszerezhetők. Az ajánlatok beadásának határideje 1927. junius 17-én déli 12 óra.
Nagykanizsa, 1927. Junius 10.
Nagykanizsai Városi Közkórház.
MAKULATUR
papin
kapható a kiadóhivatalban
Ali un dó, áaxaxarQ óa ügyen
reklámozás minden gyári-, kereskedelmi , ipari-vállalatnak, üzletnek a lelke, nigúja. az éltető eleme. Hogyan, hol és mikor hirdethető legsikeresebben, legjobban és legolcsóbban, megtudható
LEOPOLD GYULA
hirdető vállalatánál
BUDAPEST, vn.. Erzsébet-körnt 39.
ahol kiváló szakértelemmel több, mint 30 éves tapasztalattal, odaadó lelkiismeretességgel és páratlan pontossággal eszközölnek hirdetéseket és reklámokat a/ összes budapesti, vidéki Is koi földi lapokban és naptárakban.
Költségvetések és-lTcletonl tervezetek ingycnljj. 121-551
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság «eiótt (Déli Vasút)
MENETRENDJE
Budapest—Nagykanizsai viszonylatban
A vonal neme Budapestről Indul Nagykam-Isára érkezik A vonat neme Nagykanizsáról Indul Budapestre érkezik
Oyv. Szem. v. Szem. v Oyv. Szent. v. 7-30\') 7-<5>) 1410 I90O 21-35\') 11-40 1400 20-45 2310 3-50 Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. vJ Oyv. 030 710 Í00 14-30 17-55 7-34\'1 i i-io») 1605 20-551) 22-00\')
») Étkező kocsi Budape»ttól Nagykanizsáig közlekedik. Közvetlen l-ll-lll oszt. kocsi Budapest I). V.—Trieszt (bezárólag szept 29-lc.) Közvetlen I-II—III. oszl kocsi Budapest D. V.-Rogaska-SUtlna (Rohitsch furdó) (bezárólag szept 30-kj.) Közvetlen I It—III. oszt. kocsi Budapest—Maribor—Klagenfurt-Villach—Lienz (junius 26-tól bezárólag szept. 5-ig.)
*) Közvetlen 1—II—III. oszt. kocsi Budapest-NagyIcanizsa-Gyékényes-Zágráb-Ogulin—SpaUtó. Közvetlen Ul. oszt. kocsi Budapest—Zágráb. Közvetlen II—III. oszt. kocsi Budapest—Zalaegerszeg. Közvetlen I—II—III. oszt. kocil Budapest—Veszprém -a veszprémi kocsi a 900 órással fordul vissza Bpeslre).
») Étkező kocsi Budapest-Nagykanizsa. Hálókocsi Budapest—Trieszt -Venezia. Hálókocsi Budapest--Abázis Maluglie-Flumc (bezárólag szept 15 lg kedd, csütörtök, szombaton, vissza a 710 órással szerda, péntek, vasárnap.) KőzveUen III. oszt kocsi Budapest—Trieszt. Közvetlen I—II. kocsi Budapest—Trieszt—Róma. Közvetlen 1—0. kocsi Budapest—Milánó (bezárólag szept. 2í>-ig.
«) Közvetlen II—III. oszt. kocsi Budnpest—Zalaegerszeg. Közvetlen I—II—1IL oszt. kocsi Budapest—Barcs.
_ Nagykanizsa—Balatonbogldri viszonylatban
~~ Balaton- Nagy kani- I I j
boglárról ind. zsára érkezik | | ~~VcgyesT TÖtTT\' " 1W |"Íl^tT;
Nagy kani- I zsáról indul D
"1S05
.\'illaton-boglárra érk. íljt
Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v.
Nagykanizsa—Szombathely—Bécs S. B. viszonylatban Bécsből í-\'o^ii\'-t,- \' \' \'
indul íil . ;ilr. irk.rll
— i (fMjy!\'"TPJor
13-15 \' 14-09
14-47 17-30 21-37 0-20
tHX)1) 10-10\') 1035\')
SíömStl-
til indal
Szem. v. 4-40") 715" |
Szem. v. 7 05\') 10-05
Oyv. I4-2CP) 1619 •
Szem. V. 18W) 2055
Szem V. 21-OOS) 23 40
6ic.be
i) Köivellcii vonatok Barcsra, illetve Barcsról. "J Közvetlen vonal BécsMI-BarcsIg. Közvetlen II—III. ősit. kocsi Bécs S. B.-Zágráb Kóivetlen I—II. oszt. kocsi lés Ili oszt.) Bécs S. B.-1\'ics-Eszék. Közvetlen II—III. ősit. kocsi Zataegersreg—Budipest.
\'I Közvetlen vonatok Barcsra, illetve Barcsról.
\') Közvetlen vonalok Bécsiről, illetve Bécsbe. Közvetlen ll-lll. oszt. kocsi Bto S. B.- Nagykanlisa és Zalaegerszeg—Budapest közöli.
1 Csak VII. és VIII. hó vasár- és Unucpnapjain közlekedik \') jeli. vonat helyett.
_ Nagykanizsa—ZaloszentMn
/alasientlvanről
Vegyes
Indul
mii
1
71» | |
I
I\'écsről , Barcsról Mtv-.vw.i- Barcsra j Püré
indul Indul tlirl érk.eik iil Mai érkezik [ érkezik
Síctn. v. ■ " — —vm 6S5 SzemTv. SW 1 8-48"\'
Oyv. 9W) 1200 U-05 Szem. v. 11-50 _
Síim V. 13-20 1538\') 17-40 Oyv. 14 281 1 16-20 18-30
Sicra v. 18-401) 21-20 23-30 Végy. v. 17-571)1 21-10 1 -
\') Közvetlen vonulok Szombathelyről. -) Közvetlen l-ll-lll. ovi. kocsival Barcs-Budapest. KőzveUen l-ti-lll. oszl. kocsi IVcs—Nagykanizsa közöli.
"I Köiv.iien vonal Bécsből, illetve Bécsbe Közvetlen l-ll-lll. oszl. kocsi Spa-laln—Ogulin—Zágráb—Gvékénycs -Nigykaniisz-Budipest. Köivetlen III. osil kocsi Zágráb—Budapest. Közvetlen ll- III. oszl. kocsi Zágráb—Bécs S. B. Köívcllen I—II— III. oszl kocsi Eszék—Pécs—Bécs közöli.
Nagykanizsa—Csáktornyái viszonylatban
840 13-00 17-25 2010
Szem. v. Oyv. Szem. v. Oyv.
Nagykanirsáró). Csáktornyára ! érkezik
indul _
"Í28 I V\'U\'
11-55 1317
13 41 15-12
2Í40 , 118
Közv. kocsikat lásd Budapest—Nagykanizsai viszonylatban ai \') és J) Jeli. vonaloknál.
ErtesitiUk
t. vevőinket, hogy — tekintettel a nyári idényre — Üzleteinket 1927. évi junius hó 17-től kezdve szeptember hó 1-lg a szerdai nap kivételével
délután 5 órakor zárjuk.
Pollák József Bőripari Szövetk. Bencze Imre Gyergyák Pál Hegedűs István
Halmos és Pollák Hirschl József Breier Ignác Lénárt Imre Krausz Vilmos
Nyomatott a Zrinyl Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Ofenbeck Károly.)
67. évfolyam, 132. szém
Nagykanizsa, 1927 Junius 12, vasárnap
Ara 16 fillér
W9

POLITIKAI NAPILAP
GuiudMt fc kbddUnbl Pód S. D, Kcaxtbdjrl SAIdvlóUntal: KMtlady-u. 15.
Peleifis szerkesztő: Barbarlts Lajos
blisyi buhtcWoi i NujtaBfaü 7%. mim KtéHrclial áre egy bún a ptocS 40 Mi
Eszmélő öntudat
A felvidék munkássága a legnagyobb nyomorban, munka és kenyér hijjáu keresi sorsának okozóit és vádolja a cselt köztársaságot, mely elvette megélhetését.
Ezek a panaszos hangok eleinte csak azokban a lelkekben éltek, akik rájöttek arra, hogy a felvidéknek Magyarországtól való elszakítása idézte elő a régi virágzó ipar és kereskedelem hanyatlását, a munkavállalás teljes csődjét. Hiszen köztudomású, hogy derék tótjaink, leszállva a inagyar alföldre, az üvegesipar és drótosmtlvesség által látják cl családjaikat s az is tény. hogy a magyar főváros világvárosi építkezéseiben igen nagy része volt azoknak a jóra-valós és tisztességes munkáskezeknek, melyeket egykori északi megyéink népe adott. Most el vannak zárva a mesterséges határok által ettől az érintkezéstől, viszont az uj cseh állam a maga túlnyomó számban munkanélküli tömegeinek akar elsősorban foglalkozást nyújtani.
A gazdasági ankétok hiába váltják egymást Prágában, oly nagy terület munkásnépe áll az éhínség és rettenetes nyomor előtt, hogy ennek forradalmi következményeit sem leplezni, sem elhárítani immár nem lehet. I.lplószcntmiklós utcáin legutóbb is egy kétségbeesett demonstráció tüntetett Csehország ellen és hangoztatta leleplczetlenül, hogy amig Magyarországgal éltek közős államszervezetben, a tót munkások mindig megtalálták megélhetésüket, mig ma családostul pusztulásra vannak Ítélve.
Prága csak a cseh ipart szubvencionálja a felvidéken, de nem gondoskodik az őslakók kenyeréről. A tótok vezető lapja, a „Slovak" nyíltan megírja, hogy módszeres kizsákmányolás folyik és a felvidéken egykor virágzó iparnak é3 kereskedelemnek tönkretétele egy rendszeres és számító politikának müve, mert ezzel az elszegényitéssel vélik megtörni a magyarok után való olthatatlan vágyakozást és végleg elnyomni a gazdaságilag pusztulásba döntött tótságot és ott élö kisebbségeket.
Az egyéni panasz helyett tehát most már a közvélemény jaj— klálllása süvíti belé a világba, hogy amit a Csehszlovák köztársaság müvei, az megcsúfolása minden humanizmusnak és kijátszása a hatalmak által szerzett békealkolmánynak, amelyben a kisebbségek szabad gazdasági és kulturális érvényesülését ígérték. A rutén föld erőteljes mozgalma a békeszerződésekben biztosított önrendelkesésért már fenyegetően kibontja szárnyait s ha a megcsalt, kijátszott egy-
kori fozak-keletl Magyarország magyarhü népével összefog, a Turócszenlmártonban elárult tótság e két területnek összedobbanó szive meg fogja érezni azt a feladatot, amelyet népeik fen-maradásáért a legközelebbi jövőben betölteniük kell. A Csehszlovák köztársaságra végzetes csapást fog mérni a feleszmélő felvidéki Öntudat s hisszük, hogy akkor nincs halálom, mely erőszakkal visszaragaszthatná a mai cseh lérképtákolinányhoz a magyarhü Felvidéket és Ruténföldet.
Az albán kormány a pápai nunciust kérte fel az albán érdekek védelmére
A szkupstína feloszlatása ós a választások kiírása elhalasztódott
Belgrád, junius 11. (Éjszakai rádiójelentés.) A Poliiiká-nak jelentik Rómától : Az albán kormány felkérte a diplomáciai kar doyenjét, a pápai nunciust az albán érdekek védelmére.
Belgrád, junius 11. (Éjszakai rádió-Jelentés) A .Politika" fúl ioformáil helyről ugy értesül, hogy a minisztereinők Topolára utazóit a király-
hoz és ennek folytán a szkupslioa feloszlatása és a választások napjának kiirása, melynek ma kellett volna megtörténnie, halasztást szenvedett.
Károlyi Mihály a párisi szabadkőművesek nagygyűlésén
Pirit, junius II
(Éjszakai rádiójelentés) A Poupou-Islre jelentése szerint a párisi szabadkőművesek nagygyűlést tartoltak, melyen megjeleni Károlyt Mihály gróf is. A nagygyűlésen a fasizmust
támadták. Károly! Mihály is nagy beszédet mondott, melyben a fasizmus terjeszkedése ellen azt jelölte meg, hogy össze kell fogni és fasisztaellenes frontot kell kiépíteni Európában.
Nagy muzeális értékű őskori leletek egy pécsvidéki bányában
Pécs, junius II (.Éjszakot rádiójelentés) Megyeján a kőbányában egy t>\':rnarobbanásnál a bányászok egy 20 méter hosszú és 10 méter sziles b.-.riangra bukkantak, melyben hatalmas csontok voltak felhalmozódva. Az érlesltetl budapesti Nemzeti Muzeumtól egy szakember azonnal leutazott a bányához, ahol tüzetes vizsgálat aiá vette a csontokat, melyekről meg-
állapította, hogy azok r,z őskorból fennmaradt hatalmas állaton csontmaradványát. A barlangban talált csontok muzeális értéke azért nagy, mert több állatot egészen lehet belőlük rekonstruálni, igy mcgállapi-tollák, hogy a csontok közölt van-nsk mammut, ösbőlény, Ősfarka6 én őshiéna csontjai. Az értékes ideieket [elszállítottáka fóvárosbaésa mu-zeumban tüzetesebben megvizsgál jik.
A balesetbiztosítási javaslat folytatólagos tárgyalása
Interpelláció a magyar szociáldemokraták killöldi magatartása tárgyában
Budapest, junius II A képviselőház mai ülésén az elnök bejelentette, hogy a megüresedett pestkörnyéki kcitlleiben a listán sorban kövclkcző Fritz Józsefet hivta be. A betegség és baleset elleni törvényjavaslat folytatólagos tárgyalá-
sánál Kéthly Anna birálja a javaslatot. Sürgeti az intézeti kórház sulonőmiáját.
Hódossy Gedeon, mint a munkás-biztosító pénztár volt miniszteri biztosa, ismerteti annak kiterjedt munkakörét. Örömmel üdvözli a javaslatot.
Kéri, hogy az elbocsájtott tisztviselők végkielégítésben részesüljenek. Rothenstein Mór felszólalásában kijelenti, hogy a munkásblzfosltS pénztár nagy horderejű kérdés, azonban a javaslat nem jelent előrehaladást a mulltal szemben.
Elnöki napirend szerint a Ház legközelebbi ülését hétfőn 10 órakor tartja a mai napirenddel. Az Interpellációkra áttérve Bodó János Írásbeli interpellációját kUdlák az Igazságügyi és földművelésügyi miniszternek.
Kócsán Károly interpellációjában Peyer Károlynak a keresztény szocialisták kongresszusával kapcsolatos magatartását tette szóvá.
Kérdi a kormányt, hajlandó-e a magyar szociáldemokraták külföldi helytelen magatartásának véget vetnL Az interpellációt kiadták a miniszterelnöknek és a külügyminiszternek.
Pakots József Interpellációjában a Szilágyi-teleki állapotokra hívta fel a kultuszminiszter ügyeimét. Az ülés 3 órakor véget ért.
Államfőt megillető tiszteletadással fogadták Lindbergh kapitányt Washingtonban
Washington, junius 11 Stinle rekordidőben, öt és fél nap alatt tette meg Lindenberg kapitányt vivő .Memphis" amerikai cirkáló az utal Cherbourgból az amerikai Che-sapeake-öböl bejáratáig, ahol már negyven repülőgépből és kisebb ha-jóegységekbőt álló rajok fogadiák és kisérték Washingtonba. Az .Unió* (óvárosában azután grandiózus, államfőknek kijáró Onnepélyességgd és szertartással üdvözölték az első diadalmas óceánrepüiőt. Coolidge elnök, a kormány, Washington városának képviselői a kivonult disz-öiség sorlala közöti, lelkes beszédekben köszöntötték Lindenberget, akii azonban nem ezek a blvalalos üdvözlések hatoltak meg a legjobban, hanem a fogadására már tegnap Washingtonba érkezett édesanyjának ölelése és könnyel.
Az egész város fel voll lobogózva és százezernyi tömeg szorongott az öböl partjától egészen a Fehér Házig terjedő útvonalon, a gyári szirénák szakadatlanul búgtak és egetverő .chccr" kiállások kisérték Lindberg-
ZALAI KÖZLÖNY
1923. tualm 12.
bel az elnöki palotllp, ahol Cootidge maga fogadia és kisérte a részére fenlartott lakosztályba.
Washington városa ma ünnepi közgyűlésen díszpolgárává választja az amerikai mlliciában már ezrededé elölépletett Undberghcl, akire most a lelkes ünneplések hosszú sorozata vár még egyéb hatóságok és lársa-dalmi egyesületek részéről.
A Spint of Sl. Louii pilótájának visszaérkezése most már arra a végleges elhatározásra indította Byrd őrnagyot, hogy ó is repülőgépen tegye meg az utat Ncwyorktói Pt-risba és vissza Is leszállás ní)kUI akarja Byrd az utal Párlsból -New yorkba megtenni Ha kedvező meteorológiai jelentéseket kap, akcr Byrd még ma indul Acosta társaságában, aki pilótatársa volt Chamberlinnek a Mlss Columbiin végzett 51 órás rekordrepülésén.
A prágai lapok és a trianoni évforduló
Prága, Junius 11. (Éjszakai rddti-Jelentés) A lapok általában megemlékeznek a trianoni szerződés évfordulójának Magyarországon történt mikénti megülé érői.
— Megfogtuk az Idén a magyarokat — ir|a az egyik. A mjrgy-ar sajtó az idén í. eddigieknél élesebb hangokat haszn I. Ez a hang — lt|a — nem tartnzlk a békehangok közzé. Ezek a hangok arra figyelmeztetnek bennünket, hogy — legyünk résen...
Benes Genfbe utazott
Prága, lunius 11. (Éjszakai rádiójelentés) Dr. Benes külügyminiszter ma Qenfoe utazott.
A cseh sajtó a szovjetklköl-dflttek kiutasítását követeli
Prága, junius 11. (Éjszakai rá-diójelentés) A „Slovák" éles bankon foglal állást a szovlet-kommisziona-riusok ellen és követeli azoknak azonnali kiutasítását. A szovjet kiküldötteknek d kdl tűnnie Csehszlovákiából és Benesnek a miniszteri székből — írja.
Ma van a kereskedelmi alkalmazottak juniát sa Lazsnakon
Nagykanizsa, Junius II A majálisok és juniálistvk sorozatában a legnagyobb arányút minden évben a Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesülete szokta megrendezni. Ez-idéo az összes eddigieket felülmúlják a rendezés méretei és ötletessége. A juniális délután 3 órakor kezdődik Latnukban. A Centrál elöl állandóan kedvezményes áru suló-busz- és autó-Járatok fognak oda-vissza közlekedni. — A belépőjegy mailé mindenki ingyen ajándékot kap azokból a tárgyakból, amit Magyarország legkülönbözőbb gyárai reklámul ktltdlek erre r. Juniállsra. A szerencsesátor egé6z ujszciü rendszere mellett hihetetlen mennyiségű használati, pipere és dísztárgy kerül néhány fillérért kisorsolásra. — Ezenkívül olyan különféle szabadtéri tréfa és mulatvány szerepel a műsoron, amiket eddig csak a pesti ligetben lebelelt látni. A juniálison vendégszerepel a Vas- és Fémmunkás Dalárda is.
Hat évnél tovább szenvedte egy magyar fiatalember az idegenlégió pokoli életét
Szegeden a munkanélküliség miatt beállolt az idegenlégióba — Akaratuk ellenére is harcoltak el magyar fiukat a franciák 1920-ban — Végig a marokkói harctéren — Szembe Abd El Krímmel Indó-Kina, Szíria a főbb stációk — Szökés az idegen légióból Haza Nagykanizsán keresztül Kik vannak és kik haltak meg magyarok az idegen légióban ?
Kovács Dezső megszökött az idegen légióból és elmondja szomorú hányadtatását három világrészen át
l Nagykanizsa, Juotus 11
Régi megállapítás: az élet ir|a a legigazabb és legizgalmasabb regényeket. Nincs az a költői fantáziával feldolgozott dráma-téma, melynek alakjai oly remekül lennének húsba vérbe önlve, mint aminőket az élei, ez a rejtelmes évezredes misztérium önl rr.éhéből naponta a föld hátára, hogy éljenek, égienck, elbukjanak, vagy felemelkedjenek.
Ez a kiváló regényíró pedig, az élet, níha kegyellen, elevenbe vág, néha bolondos jőSedvéb:n örömöket Is szerez, de szeges korbácsát gyakran ártatlan, sorsüldözött, embereknek nevezett élelpáriák hálán huhogtatja meg.
Ilyen nyomorult emberpáriát ve-telt a kiszámíthatatlan sors Nagykanizsára is eiiyet, a végtelen számú szenvedőből, aki a felvliág minden keserűségét lenyelte, minden hontalanság gyötrelmét végigslrla, minden szereteinélküiiségtöl kirakott élel-országutut végigjárt, hogy fiafalon is megrokkant testtel, fásult lélekkel, csalódottan reményekben, vlsz-szaérjeu sbba a hazába, ahonnan szánalmas sorsa évekkel ezelőtt el-vetclie.
Egy fáradt Idegen
Tegnapelőtt délután 5 óra 25 perckor, mikor az uj menetrendsze-rlnti trieszti gyors befutóit a kanizsai pályaudvarra és a rendőrség emberei megkezdték a szokásos útlevél vizsgálatot, az egyik rendőrtisztnek figyelmét felkeltette a harmadik osztályú kocsi egyik fülkéjében egy szótlan, leverten maga elé bámuló, e hany.igolt külsejű, kílóp-koru ember, aki szegényes batyujára dűlve láradtan tekintett ki a perion sürgő-forgó mozgalmasságára.
A rendőrtiszt hozzálépett:
— Kérem az útlevelét, hová utazik? — kérdezte, mire az idegen, akit ugyancsak barnára égetett a forró égöv napja, törődölt mozdulattal keresett elö foszladozol! szélű tárcájából mcgrongyolt írásokat.
Igazolta magát ideiglenes útlevéllel, amelyet még Palesztinában állított ki az angol hatóság, hogy há-nyadlalolt uijáról hazatérjen hazájába, Magyarországra. Az útleveleket vizsgáló rendőrtisztviselő, miután aki külföldről jön haza és nem rendelkezik rendes útlevéllel, a szolgálali utasítás szerint le kell szállítani az első magyar határállomáson, megkérte a szomorú arcú idegent, hogy Jöjjön be vele a pályaudvari rendőrségre, hogy tisztázzák a tovább utazás lehetőségét. Ezt az ulas örömmel fogadta, annális inkább, mivel úgyis le akart szállni, mert a kevés pénze nem lett volna elegendő utjának tovább folytatására. A miklóshalmi vasúti bakter fia
Honnan jön, hová megy, merre járt, mi a foglalkozása, miért ilyen
halálosan fáradt ? Jöllek a hivatalos kérdések és egy ives kékjegyzó-könyvi pipiron a toll elkezdett sercegni, hogy megörökítse egy nyo-moru\'t ember életének tragikus dá-lumait...
— Kovács Dezső a nevem 1896-ban Január 31-én szulettem a mo-sonmegyei Mlklóthilmán. Foglalkozásom : napszámos vagyok. Még I éves koromban elkerültem falunkból Komáromba anyámmal apám ulán, aki Kovács Pál és vasúti bakter volt. Innen később, már gyermek voltam. Tatabányára, majd Bácsalmásra helyezték aplmat Tizenkilcncéves koromban, léhát 1915-ben, én olthagy-lam apámék házát és Szabadkára mentem, ahol mint házlcscléd dolgoztam Magyarl Domokos szóda-gyárában. A szeibek megszállása a városba ért. Nem voll időm elmenekülni. 1920-ban a szerbek besorozlak katonának, de mivel nem voltam hajlandó katonáskodni, tudtomra adták, hogy átloloncvlnak Magyarországra.
A fáradtságtól és nélkülözéstől egészen belcggé lett ember beszéd közben egy korty vizet kért, m3jd erőt gyűjtve összeszedte magát és folytatta érdekes élettörténetét, melynek sötét fejezetei attól az időtől következnek, hogy a szerbek átto-loncolták Szegedre 1920-ban.
A kísértés...
Be az Idegen léglóba I
— Az a pár krajcárom, amit Szabi dkán szereztem. Szegeden hamar elment. Fillér nélkül állottam az idegen városban és hiába szaladgálom reggeltől estig munka után, nem sikerült sehol elszegődnöm cselédnek sem. Nem volt lakásom, nem volt egy falai kenyér napokig a számba és nem tudtam mitévő legyek. Kigyalogoltam nappal a szegedi tanyába, de nem adtak munkát sehol. Azoknak az Időknek zűrzavaros napjaiben nem bizlak meg az idegen emberben. Nappal céllalanul.ödörg-tem a városban, éjjelre pedig az állomás környékére húzódtam, ahol elhagyott, használhatatlan vasúti kocsikban, raktárházaknál húztam meg magamat. Boldog voltam, ha a várótermek padjai alatt néha egy-egy marék kenyérhéjat laláUam.
Ujabb szünet következik. A hosszú ut vcrcjtékcsöppjei kígyöngyöznek homlokán, beszédje néha ellankad, dc aztán a megkönnycbülés kellemes érzésével, hogy valakinek kiöntheti a szivét, mintha nem is hivatalos embereknek a Jegyzőkönyv számira be-s.^lne, közvetlenül folytatja :
— Ott estem a szegcdi vasútállo-
máson először kísértésbe. Nem tudtam milévö legyek, nem volt egy Ismerősöm sem, csak amolyan magamfajta szegény emberek, akiké! hajnaltá|t a várótermek szolgái Id-sepertek az utcára, ha este vtíclle-nül benn tudtunk felejtkezni. Ebben az Időben Szegeden az emlékezetes francia katonaság tanyázott. Volt közöttük egész sereg néger katona Is, akik valóságos orgiákat rendeztek éjszakánként a kisajátítóit várótermi korcsmákban, ahol nem egy szegedi gyermek tűnt el czidőtájt a feketék bestiális kegyetlenségének esve áldozatai. Itt ténferegtem ezek közölt a vadállatok között, akik kövérre hízva o tunyaságtól, dobtak néha egy-egy falat komlszkenyeret a magamfajta alakoknak, akik közölt aztán hamar akadt olyan is, aki közelebbi barátságba keveredett velük. Ezek aztán ráállottak ana is, hogy beálljanak az idegen légióba, melynek akkor a franciák szegedi parancsnoksága négy buzgalommal gyűjtötte a híveket. Ígéretben, szép szóban nem volt hiány. Aki, mint végső mentsvárra, erre gözrdolt, az elveszett ember leli, mert nem hagytak békét nekik a felhsjtók, akik aztán minden egyes ember után, aki rájuk hallgatott, megkapták a maguk diját.
— G/alázatos dolog volt, de nem voll mii legyünk mást és többed magammal jelentkeztem én is az idegenlégióba. Azonnal összeterellek minket egy kaszárnyába, ahol már lehellek vagy háromszázon. Mind magyarok. Mind fiatalemberek. Voll közöttük olyan is, aki alig mull tizenhét éves. Sírtak a szegény liuk, de innen már kiút nem volt. Aki egyszer aláirta a kötelezvényt az már nem volt ura magának. Rezzdelkez-tek vele, mint a barommal. Köteleztük magunkat öt évi szolgálatra, amiért azcnnal kifizettek nekünk 250 frankói és ígértek napi 15 frank fizetést.
— Nem volt más válaazlás, de ba lelt is volna, ba aláirtam, megfenyegetlek, hogy ne merjek arra gondolni, hogy megszököm, mert agyonlőnek.
Háromszáz magyar vére idegen földnek
— 1921 Január 29-én körlilbeWl háromszáz társammal, akiknek legnagyobb rósze szegedi és a környékbeli volt, elindultunk szigorú felügyelet mellett Marstili felé. Szerbián, Bulgárián, Törökországon ke-resztül hajón Marseillbe érkeztünk, ahol ruhával láttak el és bárom nap muhra Algír B.-I-Abes nevű városába vittek bennünket. Még Muredllbc voltak, akik szökni próbának, azokat
ZALAI KÖZLÖNY
Az anyja — mondotta — már nctn él. Az apját szeretné megkeresői, mert róla nem lud semmit, azóta, hogy elkerüli a szülői háztól.
A rerjdőrség kérését teljesítette, de miután megszállt területre szeretne menni, ahol az apját akarja megkeresni, egyelőre Budapestre kapott lolonclevelet, hogy ott tisztázzák illetőségét.
El is ulazolL Elvitte fáradt sokat szenvedett Jeslél, hogy megkeresse apjál, aki már azóta bizonnyal elsiratta.
Amely fiatalembernek p dig kalandvágyból még csak gondolatban is fcllünik az idegenlégió, az olvassa cl Kovács Dezső szomorú törtánetél és találjon belőle okulást a maga számára.
Keserű itthon a kenyér, fáj ha nincs, de százszor keservesebb idegenben, ahol még az éjszaka sötétje is feketébb és a nap sugara is idegenebb, mint a hazai világ...
Urbán Gyula
Egy felrobbant petróleum lámpa megsebesített hat gyermeket
FLY-TOX
t«iM megöl
leoyat, szinyouat. molyt, buiyát, botWI. poloskát, svábbogarat, letúr stb. 1
Ae aiuortknt Mollon Inal!talo találmánya. KmbcrroésAtlatrflTOsrálytolon.Doblz-tosIialAlfferRokroésrovarokraNoinhagy . foltot. Hatásajarantált. Háztartásokban, A írnzJn^okbín. (Izomakbon núlkOlOz-\'| hototlen. - oVaVodiunlí utánzatoktáLHás ^ szorl n« fogadjon eL Ugyoljank a Fly-Tsz (klojtvo: PtáJ tox) néw«.
* fiwzulJNJ Mdc«tülUr
1 dirlb Wllprrwrtfií .............p
nlHdtnOtt kaptsatá ■
, rtwdrts* Urfrwlri 1
1827 junius 12._
könyörtelenül börtönbe vetélték. A többiek erre meglélemledlck és a derék magyar fiukból mind gyáva kuvasz módra viselkedő katonák leltek, akik idegen földre vitték vásárra a bőrüket egy meggondolatlan pillanatban...
— Az algíri városban három hónapon keresztül kiképzésben részesültünk, majd innen levittek a marokkói harctérre,
A földi pokol kapujában
— A marokkói harciéren kezdődött lulajdonképen a szenvedések sorozata. Nem bírtuk a kosztot és amellett az életünk Is állandóan veszedelemben forgott. Éjszaka nem hozott ránk pihenést, mert Jobban kellett félni a benszülölt bandáktól, akik az idegen légióknak egész sorát koncolták fel álmukban, ltl aztán igazi nagy háborúba keveredtünk és vittek a fellázadt marakkói törzsek ellen. Közbe nem egy társam, aki nem bírta a nyomorult állati sorsi, kidül és mi, ha eHllI a puskaropo-gás, esténként sírva gyűllek egy-egy elhullott magyar fiu sirja köré és imádkoztunk a jó Istenhez, hogy minél hamarab hozzon szabadulást ebből a földi pokolból, ahol a sivatag égen kóborló vadjainak is jobb dolguk volt, mini nekünk. A fegyc-km szigorúsága igen megsinylelletle velünk még az életkcdvüuket is. A végén clfásultunk, eldurvultunk és mint aki már leszámolt mindennel végeztük a dolgunkat és harcoltunk, nem tudjuk kiért, nem tudjuk miért.
Szemben Abd El Krím törzseivel
— Huszonhét hónapig szenvedtem a marokkói harciéren és ezalatt az idő alatt szembe került csapatunk Abd El Krím lázongó törzseivel, akik a legnagyobb kegyetlenséggel végezték ki a harcok alkalmával fogságukba került idegen légionis-tákat. De azért mégis irigyeltük a derék és szabadságukért küzdő riff-kabilokat, akik saját hazájukéri adták életüket és szenvedték a franciák kitartó ostromát.
— Már-már mikor azt hittem, hogy a harc elül, elölről kezdődött minden számomra Ugyanis többedmagammal elküldtek Indó-Klnába, ahol ujabb 28 hónapot küzdöttem végig a klnal rablóbandák ellen. Innen újra Bel-Abesba vittek. Azonban már nem bírtam sokáig a nélkülözéseket. Ugy éreztem, hogy számomra a boldog élet -egészen elveszeit. Soha nem kertilök hazámba vissza Magyarországba. Mikor ládák, hogy nem bírom lovább, frtzólilotjak, hogy hajtandó vagyok-e menni Szíriába, vállalkoztam, aláirtam egy ujabb 2 évi kötelezőt, amiért 200 frankot kaptam. Ez már ebben az Avben volt, március 4-én, mikor 800-ad magammal ulnak indítottak Sziiiába. A mini megétkeziünk és tábort ütöttünk egy lis falu szélén, rögtön megszületett bennem a terv, hogy tovább nem gyötröm magamai, teacm BMgszökös).
Menekülés az Idegenlégióból — Nem kellett sokáig vátni az alkalomra. Aminl megérkezésünk ulán őrnek osztottak be, foglam magamat és az éjszaka sötétjében megszöktem. Menekültem százkilométcreket és nem ludtam merre járok. Pénzemen kaptam mindenütt élelmei és igy eljutottam Palesztinába angol területre, ahol jelentkeztem a hatóságoknál és igazoló Írást kaplam, amivel hajón eljutottam Olaszor-
— A pénzem idáig elfogyott, csupán husz lirám van. Kérem, hogy részemre adjanak toloncullevelcl. Magyarok és elhalt magyarok az
idegen léglóban
Ezután a sokat szenvedett ember elmondotta a jegyzőkönyvbe azoknak a neveit, akikre emlékszik és akikel feljegyzett és akik valahol már a marökfeói harcok tömegsírjaiban ál-madoznak Magyarországról.[
— Sziriában velem voll egy Csörgei nevű pécsi nyomdász — folytatta Kovács Dezső — Fehér Mihály marosvásárhelyi munkás, Bence nevü kaposvári gazdatiszt, Simon szegedi és Dokmanu pécsi kőfaragók, Nagy nevü pécsi, Kerekes és Pataky szegedi földművesek, Holfmann váci és egy Czirják nevü margiszigeti pékmester Ezeken kivül Varga Fc-renc aszlalos, Börczög Antal, Koitál lslván fcslő, Reves Oyula festő, Horváth Mihály festő, Andrássy Oyula gépész, valamennyien szegediek. Dobál lslván lakatos (Zenta), Helzell-mann Péter lakalos (Arad), Pelru-markof Márk pékmester, Bárdos Kálmán henles, Czeizler Izsák fényképész, Pap Sáudor kőfaragó, Tóih János hentes, Kollai Oyula kőműves (Nagybecskerek), Vidákov Pál kéményseprő (Sopron), Fritz Pál (Soroksár), Költő Imre mészáros (AradJ, Vali Oyörgy pék (Temesvár). De ezeken kívül még sokan vannak, akiknek a nevét nem tudlam megjegyezni. Tudom biztosan, hogy az alábblak részben a harctereken, részben a sok nélkülözések következtében elhaltak: Csányl Sándor rézműves (Kossuthfalva), Horgosi Pál lakatos, Kis András (Óbecse), Keresztes János pák, Gál Péter, Barna Sándor, Márk Anlal, Kőzik János, Karpi István, Szabó János (Szabadka), Kevehelyi Mihály, Kürt Jakab, Vass József, Orüiberger János, Ortlnvald Izidor, Oáíosfay Ádím, Szek\'er Izsó, Árvái Lajos, Hermann Lajos, Fejes János, Fejős Mihály, Bus Lajos (Szeged), Kalasi Mihály, Oanszler Imre, Ádács József, Hol-lósi Lajos és Krécsi András.
— Mind bajtársaim voltak és mind olt maradiak. De hány van, akitől még én sem tudok.
Elmondta a továbbiak során az idegenlégiói járt Kovács, hogy mily nehéz voll a sorsuk. Nappal épilő-munkára használták őVet, éjjel pedig harcolni kellett. Az ellátás silány, ehclct\'cn volt. A fizetéssel Is becsaplak, meri itthon 15 frankot ígérlek napjára, ott pedig csak 75 centet adtak.
Nagykanizsa, junius 11 Andocs közsígben Flas Oyörgy földmives házánál egy petróleum lárrpi fellobbant. A szétfröccsent petróleumtól a szobában tartózkodó hat gyern\'ck meggyulladt és mint égő fáklyák futkoslak a szobában
scgilségért kiállva.
Nagynehezen sikerült ruhájukat eloltani, dc ekkora már a gyermekek súlyos égési sebeket szenvedtek. — Valamennyiüket beszállították a kaposvári kórházba, ahol gyógykezelés alá vették őket.
Az Árpád-utcai betörés gyanúsítottját szabadlábra helyezték, de ujabb eljárás folyik ellene sikkasztási ügyben
Az ügyészség bizonyítékok hiányában helyezte szabadlábra
Nagykunizaa, junius 11 Megírtuk tegnapi számunkban, hogy a rendőrség őrizeibe vette, majd a kir. ügyészség fogházába kísértette Sarolár András 21 éves muraszigeli születésű bünteteti elö-, életű szabóscgédel, akit az Árpád- * utca 27 számú házban történt betörés tetteseként gyanúsítanak. A lelarlőztatott fiatalembert még a tegnap délután kihallgatta dr. Almássy Oyula vizsgálóbíró, aki előli a gyanúsított ugyanugy mint a rendőrségen áihatatosan tagadta a terhére rótt bűncselekményt.
A kihallgatás ulán visszakísérték Sarotárt az ügyészség fogházába, s honnan ma reggel újra az ügyészség kellő bizonyítékok hiányában szabadlábra helyezi, dc a vizsgálatot ellene lovább folytatják.
Alig hagyta el a letartóztatott szz-bósegéd az ügyészség fogházát, mára ujabb feljelentést tettek ellene a rendörségen.
Megjelent ugyanis a rendőrség
bűnügyi osztályán egy Csizmadia János nevű Deák-lér 11 szám alatt lakó egyén, aki feljelentést tett Sarolár András szabósegéd ellen sikkasztás címén. Elöadla Csizmadia, hogy Sarolámál helyezeti el még régebben egy rend férfi öliönyt és egy télikabátot. Most mikor érte ment, arról értesült, hogy azt Saro-tár az ő tudta és beleegyezése nélkül egy Bajánné nevü kanizsai ócska-ruhakereskedőnek eladta. Kára több mint fél millió korona.
A feljelentés ulán az Árpád utcai betörés gyanúsítottja ellen, most sikkasztási ügyben is folylij az eljárás.
Különben most a betörés ügyében a rendőrség várallan fordulathoz jutott, amennyiben még egy egyén a rendőrség kezére kerüli, akii azonban bizonyos okok miatt eddig nem tudlak még érdemben kihallgatni, de akinek a vallomása teljesen tisztázza majd Sarotár szerepét, akit ezúttal az ügyészség szabadlábra helyezeit kellő bizonyítékok hiányában.
Azon hölgy, aki holmijai molyok ellen fellétlenül biztosan megvédeni
„TYROLIT"
Bixtoc hatású I Tiszta! Kellemetlen szag nem marad viasza I
Könnyen kezelhetői Olcsó! Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben! Főraktára: TÖRÖK JÓZSEF RT., Budapest, VI., Király-utca 12.
ZALAI KÖZLÖNY
Éveken át éjjel a pincéjében vágta le az állatokat egy nagykanizsai husiparos
Harmadfélszáz egészségügyi szempontból felül nem vizsgált állal került ilymádon közfogyasztásra A titkos földalatti vágóhid működése együtt járt a forgalmi és fogyasztási adók eltitkolásával
Ujabb merénylet a városi közönség egészsége ellen
Nagykanizsa, Junlus 11 Nemrégen lepleziüuk le egy lelki-ismerdlen machinációt, amit az egyik nagykanizsai hentcsmeslcr, a honvédség akkori szerződéses szállití|a követeli el a kanizsai közönség egészsége ellen és amely a lelbábo-todás viharját kellette lel mindenalt. Még nem is intéződöli el az űgy kihigási része (meri nálunk Ilyesmit bűnügyi ulra terelni — sajnos — nem lehel), az alispán még nem döntött a büntetés dolgában és máris u|ból hasonló ügyről kell beszámolnunk.
A városban inár hetek óta sugdolóztak, bogy Lackenbacher Rezső Bilhoty utca 8. sz. alatti huiiparot a lakásán több borjut és sertést vágott le, anélkül, hogy azokat állalorvosi vizsgálat alá vetette volna és a húsúkat Így lorgalomba hozta. N:m rótta le a levágott állatok után sem a húsfogyasztás! adói, sem a vágóhídi dijai, sem a forgalmiadót nem fizette le.
Hogy a bűnös manipuláció kiderüli egy feljelentés következménye. A leijeidnél folytán azután Várady Lajos vátosi forgalmiadó-cllcnór és Csutak Elek városi logyasziáji főellenőr
a legnagyobb Illókban megkezdték a nyomozási. Megfigyelték Lackcnbacher műhelyét és bizalmas kihallgatásokat eszközöllek. Az flgy azonban egyre bonyolultabb leli, a kél városi tisztviselőnek egyes községekbe, uradalmakhoz, eladókhoz a helyszínre kelleti utazniuk, mindenül!, aholLacken-bacher Rezső csak mcglordult.
A kihágások láncolata A helyszínen megtartóit heteken ál tarló nyomozás, továbbá a marhalevél-kezelő könyvekből, a vágó-lajstromokből, a vágásoknál segédkező személyzetnek jegyzőkönyvi adalalból, ugyszlnlén az uradalmak tulajdonosai és gazdallszl|el állal beszolgáltatott adatokból azután sikerüli összeállítani Lackcnbacher Rezsó kihágásainak láncolaláL A nyomozás eddigi adatai szerint Lackcnbacher Rezső 150 sertéat, 43 marhát. 40 borjut, 5 juhot vágott le részint otthon a lakása pincéjében, részint pedig vidéken ts mindezt egészségügyi vizsgálat, fogyasztási Cs forgalmi ado lerovás nélkül
hozta forgalomba. Az eddig kiderített adatokból csupán a fogyasztási adóeltitkolás meghaladja ű tizenöt millió koronái. — Hogy a forgalmiadó eltitkolás mekkora összeg, azt ebben a pillanatban — mikor c sorodat ltjuk még hozzávetőlegesen sem lehet mi g-állapítani.
A vizsgálat megállapította, hogy Lackenbacher Rczjő igei sok cselben állatok vételével és eladásával Is foglalkozott és az Ogyle!c«ből közvetítési di| ciméu so\'< milliót felveti. Lackenbdcher ezután sem fizetett forgalmi adót.
A Lackciibachemél alkalmazásban levő cn-berek vallomása alapján megállapítást nyert — hogy állatokat a pincében vágták le és hegy a dolog kl ne dciűijön, az alkalmazónak ki lellek arra tanítva, hogy a vért a trágyadombon ássak el és erről senkinek nc szóljinak.
A hatóság emberei most állítják össze, hogy Lickenbachcr mcnnyl-vel károsította -meg az áll.-.rr p!nzlár>, a várost, mily uagy ki n összeg — amit Igy elvonl az adóhivalíllól.
Az ügy a jövő bélen az Illetékes városi hat-lsag cli kerül, amely a
fennálló rendelkezések szerint lógja LacSenbachcr R.:zső! megbüntetni, mely rendelkeztek ugy intézkednek, hogy az elvont fogyasztási adóösz-szegónek négyszeresétől—nyolcszorosig kell a kibágót pénzbüntetéssel sújtani. A lo.gslmiadó eltitkolása ügyében pedig a forgalmiadó hivalal főnöke fog eljárni.
Hogy pedig a történlek u\'á.i a városi hatóság különösen szigorú rendszabályokhoz kénytelen fordulni — a becsületes, létfenntartásukért nehezen küzdő husip trosság nc okozza sem a hatóságot, sem a kő-lelciséguket megingathatatlan ul lel-jesilő blvaia.\'or. közegeket. Egyedül és kizárólag azokat, akik nyereségvágyból, öttős érdekeikért odíig me-merészkednek, hogy nem álaljálc a város közönségének egészségét is kockára tenni. (B. R.)
Előre megfontolt szándékos emberöléssel vádolják a gyilkos bagolasánci asszonyt
.vagykanlzsa, Junius 11
Még élénk emlékezetében él mindenkinek az a szörnyű gyilkosság, mely Bjgolasáticon történt és amelynek felesége gyilkos kezétől Sarogll Néndor nyugdíjsa déllvasuli alkalmazott esett áldozatul. A gyilkosság ulán Sarogiinél letartóztatták és a kaposvári kir. ügyészség fogházába
kisérték. Most a kir. ugyétzsvg elkészítette a vádiratot, melyben előre megfontolt szándékos emberöléssel vádolják a gyilkos asszonyt. Cselédjét, Bukovlcs Katalint, aki segített az astzonynak a gyilkosság elkövetésében, tettestársként vonják felelősségre. A tárgyalási a napokban kitűzi a törvényszék.
Zalamegyében a levente mozgalom örvendetes fejlődést mutat
Huszonhétezer leventét oktatnak háromszáz egyesületben Az idei megyei levente versenyt Nagyhanizsán rendezik Zalavármegye testnevelési bizottságának ülése
Zalaegerszeg. Junlus II A vármegyei tes\'nevelési bizottság Bódy Zollán alispán elnokVtle alatt most tartotta elesét, melyen több fontos kérdés közölt főleg a levente ügyekkel loglalkoztak.
A vármegyei Itslnevelési felügyelő beterjesztett jelentéséből n:eglud|uk, hogy a vármegyében 27.171 összeír! levente van a mull évi 26\'401-el szemben.
A vármegye területén 303 működő levenleegyesület van (tavaly 277).
Játszótér 317 van tejclcnlve, tehát 66 községnek meg nincs játszótere. Á Imdó levenleolthcn tiz van és pedig 8 a lapotcal, 1 a nagykanizsai jár. sban, 1 pedig Nagykanizsán. — A levenicegycsűlelek összesen 453 sporlfclsíerclétsel és 121 Icvenle-puskával rendelkeznek.
Az egyesületeknél összesen 393 okuló működik. Fokozatosan még közel 500 oktatót kell klképczoi, hogy a nevelés minél Intenzivebb lehcisin. Legfőbb nehézség az anya-
_1&7 junlus 12
giakban rejlik. Ennek oka, hogy Zalában egészen apró községek vannak, amelyek bizony nem igen képesek áldozni az 50 százalékos pót-adóból. Megállapítható azonban, hogy javulás III is mutatkozik, mert a leg-ulóbbi évben már 80 ezer pengői tudlak lordilaní a testnevelésre.
A jelcnlés még beszámol arról, bogy a mull évben az Országos Testnevelési Tanács Zalából 44 leventéi küldött cl 3 hetes üdülésre.
Vita után clhalározta a bizottság, hogy az Idei vármegyei levenlever-scnyl október első felében rendezi meg Nagykanizsán. Ettől függetlenül megrendezi a megyei ;at\'élikai versenyt és levenlecéllövő veisenyekcl is lart.
A Városi Zeneiskola növendék-hangversenye
Tudnivalók a jövő tanévre
Nagykaaizaa, juanls II
A folyó tanévvel megnyílt Zeneiskola |unius 18-án esle 8 órakor rendezi második növendék-hangversenyéi, mely egyszersmint a lanulók vlzsgahangverscnye Is lesz. Változatos műsorban, mely zongora, hegedű és énekszók), valamin! az ezekből kombinál! kamarazene-számek-ból áll, mutálják ;bc a lanulók egy évi munkájuk eredményét. Jegyek 50 itllér és I pengős árban Szerbnél (Erzsébet-tér), valamint este a pénztárnál válthatók.
Az iskola tanórái folyó hó 24-én fejeződnek br, a zártkörű vizsgák 28 áig tartanak.
A jövő tanévre a beiralások jun. 30 án, julius 1. 2. és 4-én eszközöltetnek az iskola helyiségében.
Az uj tanévben a következő főtan-szakok lesznek: zongora, hegedű, magánének és az összes fuvóhaog-szerekel felölelő fuvótanszak.
A behatáskor csak a beiratási dlj fizetendő, mely az ének és a fuvótanszak kivételével 12 pengő az álló, 16 peugó a közép és 20 pengő a felső tagozatban. Az éuektanszakon 16, a fuvólanszakon 5 pengő a beiratási díj, mely valamennyi tanszakon egyazersraind a havi tandíjjal is egyenlő.
A tanári kar az iskola Immár közismert tanárain kívül Dausz Ferenc okleveles orgonaművész és zongora-tanárral egéazillellk ki.
Lengyelország nem adja ki a szovjetkövet gyilkosát Bécs, junius II. Párisi jelcnlés szerint a lengyel követ ma kijelentene, hogy Vojkov orosz köve! gyilkosát nem szolgáltatják kl a szovjetnek.
Etúruaitdholyek . tpplneer I. *s Fia la., cement ía egyib ípIK.I anyag kereskedése. Nagykanizsa. - Uzlr Józset lakereskcdía. épitéit anyagok lakUra, Keazr-hely. — Szalucsek János lakereakedóa. cement- ti múkógyár, Komnrviros. — Somraer Sándor gabona- íi termínykaeikedta, Zalaegerszeg - Mosonyl Artúr gázmalom, líiiaz- íf villanytelep, Zalaapátl. - Mosonyt Henrik lakereikedó, Zaltszontgrót.
Sdejéráa
A nagykanizsai mttcorologial megfigyelő Jelentése: Szombaton a hómtt-Heggel 7 órakor+UH>. délután 1
oiakor +24-8, eate íl Órakor +208.
PtlV,utl Egész nap kevéabbé tiszta égboltozat. Szélirány: Egész nap Délnyugati szél.
A Meteorológiai Intézőt Jelentése öiet s Int meleg Idő, nyugatról zivataros esőkkel.
1927 junius 12.
ZALAI KÖZLÖNY
Divatlevél cipőről és harisnyáról
Az utóbbi esztendőkben a harisnya hangsúlyozottan szerepelt a divatban. A mull évben általános volt az ugy-nevezett bois de rose szín. Igy nevezték a piros, rózsaszín és dropp külőnbőző árnyalatát, ha pedig a három szinl összekevertük, kaptunk egy különleges bols de rose színt, amely tavaly ntmcsaka harisnyának, hanem a cipőnek Is dlvalszlne volt:
Az Idén toleránsabb a divat, nem szegődik annyira egy s2ln szolgálatába, s megállapíthatjuk, hogy a dropp világos árnyalatai, a vajszln és a szürke egyformán uralkodnak. A fehér cipő, amely néhány évvel ezelőtt annyira dominált, háttérbe szorult, a lakkcipőt pedig csaksőlél ruhához viseli a divathölgy. Mostohán bánik a divat a bjrna cipővel is, oz aníílop cipőkel pedig ugy elhanyagolja. mintha soha sem lelt vo.\'na favorit. Helyette fel feltűnnek mlntá-, úgynevezett .kroko" cipők, amelynek anyagát semmiesetre sem a kroko-dilusból hasUják, de azért az cinevezés igen találó.
Alakjára nézve a cipó Igen előnyös átalakuláson megy kérésziül. A néhány év előtt divatos hosszú, hegyes, francia cipőkkel elleniéiben, a cipő orra szélaebb lett. Ezáltal inkább a láb formájához alkalmazkodik és rövidebb. A francia sarok még mindig divat. Ugy látszik, III kevés tekiníeltel vannak a hölgyek higiéniájára. Az sem emeli a járás blzlonsagdl, hogy a cipők majdnem kivétel nélkül körőmclpők egy pánttal, vogy egy hosszú és egy kereszlpánllal. Feltűnik még, de kevés sikerrel a szljjakből font szondái clpl is és a lapossarku, férfias olaku sport cipő. Tánchoz a nyárt hónapok atatl csak nagy estélyi ruhákhoz hordják a fémcipői, különben a francia sarkú és a ruha színéhez Illő utcai köröm-cipő! viselik a parketten a hölgyek.
A cipő és a harisnya színe mln-glg alkalmazkodik a ruháéhoz Minél kisebb az eltérés a ruha szine és a lábbelié közöli, annál elegánsabb hálást kelt. Ezl főképen a szürke és drapp tollettekre értjük. Más színű ruhánál a kalappal vagy a ruhadisszel keressük a cipő és harisnya színének összhang/át, azzal a fenntartással, hogy a divatos ha rlsnya színe a leslszin különböző árnyalatai és a szürke szin közi váltakoznak. Csak fekete ruhához Illik fekete harisnya és fekete lakkcipő. Selyemruhához szinte kizárólag selyem harisnyál hord a divathölgy, csak szövel- vagy cérnaszövésü anyagokból készült ruhához viseli a finom cérnaflór harisnyál. Mary
Ma délután 4 órai
kezdettel sz
Ipartestület veDdésloíébeo
lesz cigányzenével. Számos látogatást kér
> KEIN GYULA
vendéglős.
■= Vizmentes és nyers ponyvák gyári lerakata eredeti gyári árakon Hlrsch és Szegő-cégnél.
Bcaha*6ehozaial1
NftPIftÜEND
Junius 12, vasárnap
Római katolikus: Szemhir. v. Protestáns: Szenthár. Izraelita: Sivan hó 12.
Nap kel reggel 4 óra 02 perckor, nyugszik délután 19 óra 57 perckor.
A Leányklub mesedélutánja 4 órakor Kerezzténv Otthonban. Kereskedelmi Alkalmazottak junlá-
lisa Lazsnak délután 3 órakor.
Héncl Gusztáv képkiállllása nyitva este 1.18 óráig.
Város! Színház d. u. pont 3 órakor: Cirkuszhereegnó, operett. — Érte pont 8 órakor: Muzsikus Ferkó, operett.
Uránia 3, 5, 7, 9 órakor: Elhagyottan (Egy kis gyermek küzdelme az elet és a sors mostoha viszonyaival). Ssmuka mint zsoké, trütek-lilm. Kél milliomos, burleszk. Msgyar Híradó.
Junius Ti, hétfő
Római katolikus: P. Szt. Anlal. Protestáns: Tóbiás. Izraelita: Slvan hó 13.
Nap kel reggel 4 óra 02 perckor nyugszik délután 19 óra 58 perckor.
Városi Színház este pont 8 órakor: Csókról-csókra, operett.
— A közigazgatási bizottság Dlése. Zalavármegye közigazgatási bizollsága lolyó hó 14-éu délelóil fél 10 órakor tartja rendis havi Ölésit.
— A kanizsai strandfürdó és uszoda ügyében má,-vasárnap délelőtt II órakor érlek :zlel lesz a városháza kis tanácstermében, amelyre a nagykanizsai érdeklődő közönséget ezúton Is megbivják a szervezők.
— A Leányklub lagjiit ériesilem, hogy a mára tervbevelt kirándulás közbejölt akadályok következtében elmarad. Helyette a klub tagjai délután 4 órakor je\'enjenek meg a Keresztény Ollhonban rendezendő mesedélutánon. Elnökség.
— Megállapították a szenny-vlz-derltő telep helyét A népjóléti minisztérium műszaki osztályától Hoffmann Károly miniszteri la-nácaos, oiztálytőnök, Joi István miniszteri tanácsos, dr. Korbuly István miniszteri tanácsos tegnap Nagykanizsára érkeztek és dr. Sabján Oyula polgármesterrel, Király Sándor műszaki tanácsossal, Horváth Józsel mérnökkel szemlét tartollak a csatornázási szenyyviz-derilóje helyének végleges megállapítása és berendc zése tárgyában. A kiszemeli hely a pályaudvariéi nyugatra fekvő uradalmi terület, a vagonlertöllenllőlól kezdődőleg délre 6-8 kalasztrálls hold.
— Hadlárvák és rokkantak gyermekeinek elhelyezése. A m. kir. népjóléti és raunüaflgyl miniszter a 79693/IV. 1927. számú .Pályázati lllrdeté8"-ben a hirdetményben felsorolt intézetekben megüresedett 521 férőhely betöltésére hirdetett pályázatot. A felvételnél csak hadi-árvák és sulyosfoku hadirokkanlak gyermekei Jöhetnek számításba, akik a pályázati hlrdelésben lelsorolt feltételeknek megfelelnek. Részletes felvilágosítást a községi és körjegyzők, továbbá a községi elöljáróságok adnak a hozzájuk fordulóknak, természetesen dijlalanul.
Ön ugy látszik azt akarja, Hogy a szúnyog agyon marja!
A szúnyog nem kinozza Önt többé, ha gondoskodik arról, hogy a FLIT kéznél legyen. Flileléssel néhiny perc alatt meg-liszlilhalja otthonát a veszedelmes legyektől és szúnyogoktól. A FLIT tiszta, biztos éi könnyen kezelhető. Pusztítsuk el a házi rovarokat! FLIT permetezésével elpusztítjuk a poloskákat, bolhákat, svábbogarakat és hangyákat is. A FLIT bellitől a legelrejtettebb lyukakba is, amelyekben a rovarok e\'bujnak és tenyésznek és olt el Is pusztítja ugy a rovarokai, mint tojásaikat. Permcletze ruhaneműi! FLIT-lei. FLITmegöli a molyokat, \'árváikat és
petéiket, melyek .lyukat esznek" a textíliákban. Sokezer szakvélemény bizonyltja, hogy sem embernek, sem a legkényesebb anyagoknak nem ária FLÍT
i valódi tudományos rovarirtó!
A rovartan és vegytan legnagyobb tudósai kutattak és kísérleteztek évtizedekig, mielőtt a FLIT végleges összetételét megállapították. FLIT feleslegessé lette a régi módszereket, mert az összes rovarokat gyorsan öli. Még ma szerezzen be egy FLIT-kannát és FLIT-permetezőt. Mindenütt kapható 10 pengőérti Ujabb vásárlásnál már csak a 6 50 pengős V2 kg.-os kannát kell megvenni, minthogy a permetező örökké tart I
kipusztulnak a ltovck, szu.nyogok. molvpk. hanovak.poloskák bolhák /
-tetvík.sváobooarak. \'»«»
Oyártja:
Standard Oil Co.
(New Jersey)
2G. Broadway, Newyork, U. S. A.
Magyarországi kózpont:
PANACEA
Biéorsaarvaprásaatl R. T.
Budapest, IV., Deák Ferenc-utca 15.
™ Eljegyzés. Németh Ferenc és Btncze Margil Jegyesek. (Minden külön értesítés helyett)
— Felhívás a leventékhez. Ez-u\'o.i is felhívom mindazokat a leventéket, kikel a mai levenlefoglalkozá-son oktatóik kijelölnek a létesítendő Levente Dalkörben leendő közreműködésre, hogy holnap, azaz hétfőn este pontosan 8 órakor jelenjenek meg a Rozgonyl-ulcai tornacsarnok udvarán Lengyel Oyula karnagynál. Testnevelési vezető.
— A Szent László csapat matinéja. A nagykanizsai 77-es Szent László cserkész-csspil folyó hó 27-én Szent László király ünnepének első napján, műsoros, családi Jellegű matinét rendez.
— Egy szerencsétlen család, szétütött ember, munkaképtelen asz-szony, öregek, éhe.ők lészére kértünk a minap adományokat. Wajdlls Álpád 2 pengő: hozott hozzánk a kétségbeejtő helyzetben lévő családnak.
— Elemi Iskolások kirándulása Balatonberénybe. A nagykanizsai I. körzeti állami elemi iskola növendékei tanítóik vezetése alatt Balatonberénybe kirándulnak.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
ÉRETT NYUGATIN DIAI BANAN A IEGJOBB TAPI iíH
— Autó- és kocsi-karambol. A Pacsa—nagykapomaki tanítói kör minapi gyűléséről hazafelé tartottak kocsin Wache Ernő felsőrajki plébános, Sárváry István pötrélei la-niló, Pál Oyörgy pölrétd vendéglős. Pacsa község szélső házaitól alig száz méternyire az egyfogatú egy pacsai bér-autóval találta szemközt magáL A ló megijedi, a kocsit felborította s a bennülök mind kieslek-Sárváry kántortanítónak eltörött a vállcsonlja és jelenleg a nagykanizsai kórházban ápolják, Pál vendéglős a kezén sérült meg, Wache plébánosnak pedig az ijedségen kívül egyéb baja nem történt. A vizsgálat megindul! annak megállapítására, hogy a balesetért kl! terhel a felelősség.
= Házasság. Milller Aranka Nagykanizsa és Slock Rezső Budapest házasságot kötöttek. (Minden külön értesités helyeit.)
— Hegyi Lajos Budapest, VII., Király-utca 67., 32 év őla fennálló blrdetesi iroda pontosan közöl utólagos fizetéssel az igazoló példány ellenében a fővárosi újságokban házassági hirekel, családi eseményeket és gyászjelentéseket eredeti kiadóhivatal! árakban (minden felár nélkül)
ZALAI KÖZLÖNY
El II • kjlki a nyugalom kincsei
hU LA Pl IN imúít poloska- és ravarlrtő
_ Nincs többé álmntlun éjszakul --
Alánnal hat I Potéstíllrtt Tlakto 1 Kollsmoa adagul
Számos hatósági elismerés! \'"» lllztartásl üveg ára : P 1-20
Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben 1 Fóraktira: TBrSk Józaaf R. T., Budapest, VI., KlrAly-utca 12. ax*m.
«_
— Épül a balatonbogiári déli-vasuti uj állomás. Balslonbogláron is lázasan készülnek a fürdősze-zonra, mely, remélik, hogy jobb lesz a tavalyinál. Készül ujabban a déli-vasuli uj állomás, melynek fedett perronja és étterme lesz. MSr elkészült az 1000 négyszögöles slrand, ahol a vendégek ezreinek nyilik kellemes szórakozásra alkalmuk. Érdekes eseménye van most Boglárnak, amennyiben Huszár Károly volTminiszterelnök lent járt a fürdőn, mint Oüáí Oaszton vendége és annyira megtetszett neki Boglár, hogy azonnal vásáioll ott egy villái.
Valódi angol szövetből
mi ruha csakis sertől Zsigmond Izabómesterné Nagykanizsa, P6nt 5. azám.
— Tihany körül barakkokat építenek gyermeknyaraltatási.
A népjóléti minisztérium a Balaton partján több hatalmas fabarakkot épiltet, hogy ezekben helyezhesse el az üdülésre szoruló, szegénysorsu budapesti gyermekeket. Az első ilyen gyermeknyarallató-lelep építését a napokban kezdték meg Tihannyal szemben, a szántódi kompnál. Két nagy fabarakk épül itt 1000 gyermek befogadására. A barakkok nemsokára letó alá kerülnek, ugy. hogy a gyermekek első csoporija már Péter Pal körül megérkezik, hogy a népjóléti minisztérium költségén 3—4 hetet töltsön a Balaton melleit.
— Szalay és Oankovics zalaegerszegi műbútorasztalos cég csuda szép készítményei feltűnést kellett Hévizszentandráson egyik villának berendezése alkalmából, amelyet igen sokan megtekintettek.
— Diplomáciai lépéseket kérnek a gazdák a fecskék érdekében. Az Alsódunánluli Mezőgazdasági Kamara Igazgatóválasztmányi gyűlésén indítvány hangzott el a magyar mezőgazdaság leghasznosabb vándormadarának, a lecskénck megóvása érdekében. Ezeket a kis madarakat ugyanis költöző vándor utjukon a tengereken villamos árammal tervszerűen pusztítják, aminek következtében évről-évre gyérebb és gyérebb számban étkeznek meg hozzáak. Hogy a kamara a pusztulásukban rejlő óriási nemzetgazdasági kár további veszedelmét elhárítsa, felterjesztésében kérte a föld-mlvelésügyl kormányt a diplomáciai uton való közbelépésre és a bajnak minél teljesebb és gyökeresebb mérvű orvoslására.
= Három Igaz szó : Bruncsics bora Jól
= A fegyvergyári 8tevr kerékpár az egész világon rezet! Welner Sépáruház, Gseagery-ut 2.
— A sárdi véres pünkösd miatt egy apát és két fiát letartóztatták.
A sírdi gyilkosságról, mely pünkösdkor történt és áldozatul Czifta Mihály eseti, akit Bogárdi Lajos és két fia késszurásokkal ölt meg, beszámoltunk olvasóinknak. Most arról értesülünk, hogy a két fiút Bogárdi Istvánt és Józsefet, valamint apjukat letartóztattak és bekísérték a kir. ügyészség fogházába.
= Ne amerikázza el a vasárnapié\', hanem menjen az Amerikába, ahol árnyas kerlhelyiségben, elsőrendű ételek és hülölt iialok melleit, olcsó árérl, zeneszónál kellemesen szórakozhat.
üüü MA iS
készít uri ruhát Sörlei Zsigmond szabómester Nagykanizsa, Föul Korom »iiuoa« mtll.it
— Egy siófoki betörés tettesét keresik Nagykanizsán. Még május 31-én történt siófokon, hogy reggelre virradólag Tabos Qyörgy odavaló lakos dohányáru üzletét Ismeretlen tettesek feltörték és kirabollák. A betörők, mint azt a csendőrségi nyomozás megállapította, az üzlet kirakat üvegét benyomták és igy jutottak az űzlelbe, ahol rengeteg szivart és egy záratlan fiókból kevés készpénzt szedlek össze, amivel lovább léplek. Megállapilolia a nyomozás még azt Is, hogy a betörést V. B. 14 éves fiu egy Ismeretlen társával követlék el. V. B. a szombathelyi fiúnevelő intézetből szökött meg. — Társáról nem tudtak közelebbi adatokat szetezni a nyomozás során, de kétséget kizárólag megállapították a személyazonosságát és ruházatáról pontos leírást szerezlek. V. B. hamarosan a csendőrök kezére került, akik beszállitollák a veszprémi kir. törvényszék fiatalkorúak bíróságához. Társa ulán pedig nagy arányú körö-zést rendeltek el. Ez a kötözés megérkezett a legnap Nagykanizsára is a rendőrséghez, miután feltehető, hogy a kiskorú betörő a Dunánlul délibb vidékei leié velle útját. Kézrekerilé-síre meglelték a szükséges intézkedéseket.
= Berctvás Pasztilla a legmakacsabb fejfájást Is elmulasztja.
= Az ujabb Időben csodálatosan lejlődölt a műhlmzés technikája varrógépeken. Brandi Sándor és Pia cég állandó tjimzőlanfolyamán szebbnél szebb hímzések készülnek a világhírű PFAFF varrógépeken.
— Szepetneken Ismét kísért a vöröskakas. Csak nemrégen adtunk hitt azokról a többizbeni gyujloga-látokről, amelyeket ismeretlen felles kövelett cl Szepelnek községben. Tegnapelőtt este újból kigyulladt a Telek-ulcában egy gazda pajtája, pirosra festvén az estben a messzi horizontot. A tűz eddig meg nem állapítható módon keletkezett és el-hamvaszlotla a paj\'át, amelyben elégeti az uj szénatermés, a bennlevő összes gazdasági felszereléssel cgyült. A szenvedett kár megközelili a 2400 pengőt. Miután a község lakosságának termései újból veszélyben forognak, a csendőrség a legnagyobb apparátussal nyomoz a titokzatos bűnös kéz után.
= 20 havi részletfizetésre szállniuk — igazolvánnyal ellátó:! ügynökeink utján Is — az egész világon legjobbnak elismeri Singet varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társaság Nagykanizsán Fó-ut 1.
LqijaU divat szerint! uri ruhái
kizárólag angol szövetből készít Sörtoi Zsigmond szabómester Nagykanizsa, Fóut 5. szám.
— Hasszorulás, rossz emésztés, erős bomladásl és erjedési folyamat a gyomorbélhutamban, béibaktéríum-és gyomorsaviuitengéi, a nyelv gyulladása, az arcbőrön és a háton mutatkozó kiütések, valamint karbun-kulusok a lermésieles .Feienc József keserűvíz használata mellett visszafejlődnek. Számos gyakorló orvos a Ferenc Józsel vizet már évtizedek óla mindkéf nembeli felnőtteknek és iskolás gyermekeknek kitűnő sikerrel rendeli. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és lüszeiüzlclekbcn.
Nehéz számítás
Találkoztam a Pisla J\'eleségével az utcán és ő megmondta nekem, amit te mondtál neki és amit én mondtam el neked, hogy ne mond el senkinek, mert megígértem Szeke resnének, hogy nem mondám el egy teremtett léleknek sem.
A 4S. Államsorsjáték sorsjegyei kaphatók mindenütt az orszigban t-ny .sorsjegy ára csak 2 pengő. A tSiyeremény 30.000 pengó Mszptnz. Az államsorsláték liuziBil mar Junius 30 án a m. kir. Pénz-ligyigazgalósig feltétlenül megtartja. Az álumsorsjátík keeelósége (Budapest, IX. Fövámhát) klvimlra dijlalanul küld játéktervet a pénz előzetes beküldése után sorsjegyeket ii. Aki ezen sorsjegyeket vásárolja, nemcsak reményt vesz és lehetőséget nagy vagyon elnyeréséhez, hinem ÍV lékoay.-agot is gyakorol.
- Három Igaz szó: Bruncsics bora jól
_1027 junius 12.
— A szivattyútelep építésére beérkezett ajánlatok. A nagykanizsai városi csatornázással kapcsolatban I. csoport szivattyútelep épitése, II. ctopoil szivattyútelep gépészeli berendezése és III. csoport öntöttvas nyomóvezeték szállítására hirdetett versenytárgyalásra beérkezett ajánlatokat tegnap bontották fii dr. Sabján Oyula polgármester elnöklete alatt. Beérkeztek a következő ajánlatok: 1. Ganz féle villamossági r.-t Budapest II. csoport 29.426—, 2. Teád-loJf\'Dlttrich szivattyú- és gépgyár Budapest II. caoporl 32.957 60, 3. Hlalky-Schllchler Lajos és fia építőmesterek Oyőr és Hacker Emil oki. mérnök Budapest I. csoport 73.292 —
4. Horváth és Vas építőmesterek Nagykanizsa I. csoport 63.815-91,
5. Welser I. és C. gépgyár Nagykanizsa II. csoport 32.081 —, 6. Kertész Béla oki. építészmérnök Nagykanizsa I. csoport 52.653-26, 7. Városépítő és Ipari Építési r.-t. Nagykanizsa I. csoport 65 809 10, III. csoport 55.422—, 8. Sartory Otzkár Utóda és Kalmár Zoltán Nagykanizsa
I. csoport 51 685 40,9 Transdanubla r. I. Nagykanizsa II. csoport 29-072 — 10. Szepesi I -nre, Grőza János, IVos-leil Qyörgy és fia, Friesz Jenő, Széchenyi István, Henzler Oyula szerelő meslerek Nagykanizsa III, csoport 46 475 —, 11. Schiick-Nlcholson pép-waggon és ha|ógyár r.-l. Budapest
II. csoport 29.434-94 pengő.
— Fegyvergyári steyr strapa kerékpárnál a váza belsé is kilii multai van ellátva. 5 éri jótállás 1 Welner Myáruhiz, Cseagery-nl 2.
fórái szabás! Föíírni niotal
Sörtől Zsigmond
szabómesternél
Nagykanizsa, Fóut Korcs, ulnodi
— A mai Ifjúsági mérkőzések a Zrínyi pályán. Háromnegyedkettőkor L Törekvés—L. Vlciorla. Biró: BOhm Józsel.
5 órakor L. Teleki FC—77. FC. Biró: Biró Sándor.
A Levente pályán: i/22-kor Jó-barát—Ipariskolai Énekkar. Biró: Woljf Mihály.
3 órakor Klskanizsai Levente—III. ker. FC. Bíró: Kasztl Árpád.
t/a5 órakor Előre—L. Haladás. Biró: Eichner Árpád.
6 órakor ügyeiértés—L. BFC Biró Klcmann István.
— Fehér- és ajourhlmzésre a varrógépen teljesen Ingyen tanilja meg vevőit a Singer-vanógép részvénytársaság Nagykanizsa, Fő-ut 1.
=S Három igaz szó: Bnancsks bora jó!
— Rézgállc, raffla, kénpor, gabonászsák, kölcsönzsák Hlrsch és Szegő cégnél.
SCHMIDTHflUER ff^f^TJ keserűvíz SSr
megtisztítja a szervezetet a belekben képződő egészségtelen anyagoktól, élénkíti a mirigyek működését, felfrissíti a vérkeringést, megelőzi az érelmeszesedés és az öregségi elváltozások kifejlődését.
«a|*stákl« nagy Ovegbon.SxótkOldéel hol, i IgmindlkeasrQvlx forrisvállalatKomárom. Arjcgyxók IsmálstadOknskkl.ánslrabérmsnW..
1927 junius 12.
ZALAI KÖZLÖNY
VÁROSI_SZINHÁZ
Muzsikus Ferkó
Egy jó operett a sok közül, nem több és nem kevesebb, mint a többi jó operett. Könnyű, tetszetős Zerko-vitz-muzsika, néhány ragadós laktussal, kedves, tekervényes mese, benne tuttl-lrutti a szentimentális képektől a groteszk humorig. Külön érdekessége az erősen kidomborodó népszínmű keret Aztán, ahol csak lehet, ahol csak megfér egy-egy betét, ott minden lépten-nyomon zene és nóta. Kell-e ennél több egy operett sikeréhez?
A Muzsikus Ferkó kanizsai premierje zsutolt ház előtt, a legteljesebb sikert aratta. A közönség sokat és szívesen tapsolt és lehetőleg mindent újrázott.
Az előadás jól összehangolt, hibátlanul gördülő, jól szercpezctt volt. Ellő helyen a rendezőt, Szatóky Dezsőt illeti a dicséret, aki egymásután készteti a legteljesebb elismerésre a kanizsai közönséget ritka rendezői ízlésről, ötletességről és gondosságról tanúskodó rendezéseivel. Az egymásután következő szép operett-sikerekből határozottan oroszlánrész az övé. A mai operett szép külsőségeiből elég csak a zivatar-jc\'enetre emlékeztetnünk.
Erényi BOike — leszámítva egyik tánc|elenelének merész szoknya-lib-bentését — favoritja volt a mai estének ls. Kedves, meleg, őszinte alakítás voll Elek Icáé. Sólyom Győző, ez az egyre jobban bontakozó tehetségű bonviván, érzésteli, szimpatikus, a lompos tanító s a beérkezel! grand-seigneur alakjában Is stilutos voll, azonkívül 6 képviseli az operett-ensemble hinganyagát. Bihari Nándor Kerekes Hupszlja csupa jő derfl és kacagás, csupa ujrázás voll. A csendesen adott, dc annál zajosabban fogadolt, .komolyabb humort\' Halmai Vilmos képviselte, czalka-lommal egy-két hetyjn nem minden túlzás nélkül.
A zene 0. Nagy Tibor vezetésével könnyű feladatában is derekasan részt kér • sikerből. (bt)
A színházi iroda hireii
(•) Vasárnap délután 3 órakor mérsékelt helyárakkal a világhírű Kálmán operett Cirkuszheragnó, So phia Saitanova és Alex Nikiim táncművészek felléptével.
(•) Vasárnap este Muzsikus Ferkó a legmulatságosabb és legszebb zenéjü Zerkovilz-operelt a premier ragyogó szereposztásában Sophia Saitanova ts Alex Nlkltln orosz cári tánemflvészek felléptével.
(•) Hétfőn rendkívül olcsó helyárakkal Yvaln grandiózus operettje Csókról-csókra van műsoron, mely a fővárosban mosl éri el 100-ik jubileumát.
(♦) Kedden Irodalmi szenzációt Igér a színlap, ez alkalommal mutatja be Fodor Igazgató a Jedermann t (Akárki) cimü ünnepi játékot. Ez a Hugó von Hoffmannlhal mislérium, a salzburgi ünnepi jalékok műsor-darabja volt.
A keszthelyi szinház műsorai
Radó Béla szinlársulalának Icízt-helvl szezonzáró müsora\'a következő:
Vastrnsp, ma délután .Csókos asszony\' operell, esic „Aranyhatlyu"
lléllőn Radó Míria, a Nemzeti Szinház művésznőjének felléptével ,Tökmag" vig|áték.
Kedden utolsó előadás, nagy kabaré-est.
Selyemharisnyák tisztítása (kezelése).
Ha a selyemharisnyákat megfelelően gondozzuk, úgy mindennapi hordásuk nem fényűzés Csak arra kell ügyelni, hogy egy pár harisnyát egy napnál tovább ne hordjunk. Lefekvés előtt arra a rövid időre, míg hajunkat kikeféljük, tegyük a harisnyát langyos L\'JX habba és ezt nyomkodjuk gondosan a finom szövedékbe-
jó öblítés után a harisnyát törülköző közölt kinyomkodjuk, a kendőt a szék tám-lájátv. helyezzük a liaristtyát pedig eredeti formájába hozzuk és éijel a kendőn nz-íraditi Ingvjuk. Heggel göngyöljük össze a haris ny.U (cz tcíjcícn pótolja a vasalást, ami különbéi Isk.íros) és helyezzük a fehérnemű szekrénybe. *•
Ne hordjunk soha selyemharisnyát mu-.itlannl több efjymá*ra következő napon ál la minden este azonnal LUK ba mártjuk, najdnem elpiisztitlutatlanná válik. A finom elyeniszálakat ily módon a por bomlasztó -.tatásától és a Iv\'ir kíp/\'zölgésétöl tnegőv-naljij!\', lágy.inguk és pompás selyemfényűk mcgmar.-,dL
Mindenhez, ami gyenge, finom é? ami gyengéd bánás-módo! igenyel. használjunk LUX-oti
LUX kiméivé nem kapható.
Utánzatot ne fogadjunk el 1
SPOSTÉLET
Megalakult a Kanizsa FC
Nagykanizsa, junius 11
A Kanizsa Futball Club Stöve-kezet junius hó 8-án tartolta alakuló közgyűlései a Central eouterrein helyiségében. Dr. Halász Pál az alapilók nevében üdvözölte a meg-jelenleket és indítványára a Kanizsa FC Szövetkezel megalakítását egyhangúlag kimondották.
Az alapszabályok felolvasása ulán a közgyűlés megválasztotta a szövetkezet igazgatóságát, felügyelő bizottságát é3 a választmányt. Az igazgatóság az alapszabályok értelmében 5 Isgbil áll és cz nevezi ki a sportügyeket intéző sportvégrebajtó bizottságot.
A választás eredményének kihirdetése ulán Bogenrieder Frigyes a megválasztott igazgatóság felügyelő bizottság nevében köszönetei mon-
dott a szövetkezel taglalnak és felkérte a további buzgó közreműködésre.
Az Igazgatóság tagjaivá választattak: Bazsó József, Bogenrieder Frigyes, dr. Halász Pal, Krátky György, Singer Sándor. Felügyelő bizottság rendes tagjai: Babits Lajos, Berénvl Árpád, Kistaludi Aladár, Löbl Béla, Sipos Andor. Póttagok: Ollenbeck Ferenc. Slrasser József, Varga Nándor. A választmány tagjaivá választattak: Artncr Sándor, Badcr Imre, Bíró Simon, dr. Bród Tivadar, Cserfán Elek. Cslkvándy Márton, ujnépi Elek Géza, Fenyvesi László, Francsics István, dr. Gáriner Antal, Gábor Ernő, Hscklcr János, Hirschicr Andor, if|. Hofer Viktor, Hotvéih Lipót, Karni Anlal, Kálmán Leó, Kaufer Árpád, Krámer Zollán, dr. Krátky István, dr. PoKyondy József, Ralfai Ferenc, Ságby Dezső, Schlcss Antal, Schnilzer Qéza, Sletn Arcold, SchmidlO tő, Ungcr Ulmann Elek, dr. Sirém Sándor, Szabados Mátyás, Szemző István, Vágó Endre,
Vasváry Árpád, Wohlrab Sándor. A közgyűlés után az igazgatóság kinevezlc ügyvezető igazgatóvá Mel-czer Jenőt, titkárrá Kaufer Árpádol, pénztárnokká Vasváry Árpádot, jegy • zővé Bader Imrét, mig a könyvvezetést Hlrschler Andor válalta. A sportvégrehajló blzollság lagjai: dr. Gyulai Béla, Králky Oyörgy, dr. Halász Pál, Hirschler Imre, Kolla-rils Oéza és Papszt Béla.
Az uj alakulat cégbejegyzése a msi napon megtörtént, Igy elhárult minden akadály és a jövő hónapban már valószínűleg a sport pályán Cdvözölhcl|ük a város szineil képviselő piros-fehér proli-alakulatot.
(A Zrínyi Torna Egylet) ma
délelőtt léi 12 órakor tartja évi rendes közgyűlésé1 a polgári Hu Iskola rajztermében (I. emelet)
— Cserkész Ingek, kalapok, teljes felszerelések, fulballabdák, dres-sek, cipők, sport és atlétikai felszerelések. Torna trikók, tornacipők Szabi Antal sportüzletíben.
ZALAI KÖÜLÖNV
I92T junius 12.
HsLÍGi JÓZSEF
épület fa, deszka, mész, cement, stukaturnád és egyéb építkezési anyag kereskedése
NAGYKANIZSÁN,
Király-u. 4. Telefon 120
Uránia vasárnap 3,5, 7 és 9 órakor Hccior Malott világhírű regénye filmen: Elhagyottan (Egy kis gyermek küzdelme az élet és a sors mostoha viszonyaival) 9 felvonásban. Samuka mint zsoké, trűkk-film 1 felvonásban. Kél milliomos, vidám burleszk 2 felvonásban. Mugyar-Hlradó, aktualitások 1 felvonásban.
Keszthelyi Uránia vatároapi műsora : nPárls gyermekei" (Az elhagyóitok) filmregény 2 részben, 12 felvonásban. Nagysikerű Gaumont attrakció. — Főszerepben Bimbula, Landra és Babi.
Junius 12 (vasárnap)
Bud.tpcsl 9 Ilitek, kozmetika. 10 Zenen mise. S/.cntbcazédet mond Tóth Tihamér dr. c anát 12 IdiíJel/és. Utána kamarazene. 3 30 .Manchen Mariska gyermekdalait énekli. 4 15 Időjelzés. Utána müso-rot délután. 6 IS „Magyar Halhatatlanok" XXXII. estje. Báró Kemény Zsigmond emlékünnepély. 7 A Margitszigeti Szimfonikus Zenekar hangversenye. 845 Előadás a Stúdióból. „Arany-kalitka". Rádióoperctt l felvonásban. 930 Dalok és sanzonok. Közreműködnek Lészai Kató, a Városi Színház, Halász Anna és Gá»pár Jenő, a Király Szinház tagjai és l\'app János előadó művész. lilána íazz-band.
Berlin, Kőnígswusterhnuscn, Stettln 6.30 Katonazene. 9 Egyházi hangverseny. 11*30 Kerntoch hangversenyzenekara. 1905 A mtcskircl és a kutyáról, előadás. 20 30 Vidám est. 27.30 Tánczene.
Frankfurt, Cussel 11 Hangverseny. 16 Gyermekmesék. 17 A „Qcrniánia* énekkar hangversenye. 20.30 Párbeszédek és szavalatok, férfinégi, es. Utána Jazz band.
Langenberg. Dortmund, Münster 13.15 Hangverseny. 19 Átvitel az Operaházból .Carmen* opera. Utána tánczene.
München, Nürnberg 17 06 Enekhang-verseny. IK ZungoiaTiaittiverseny. 19..10 Varázs-crlngó, operett. 2220 Hangverseny.
Wien 11 Szimfonikus hangverseny. 16 Tánczene. 15.15 Kamarazene. 20 Cirkusz-hercegnő, operett.
Junius 13. (hétfő)
Budnpclt 9.30, 12 és 3 Hírek. 4 A nagyvilág törvényei a paránvi emberben. Előadássorozat. S Időjelzés. 7 Mit üzen a rádió ? 8,30 Előadás a Stúdióból. Herczeg Ferenc : A három testór. Vígjáték 3 felv. 10 Időjelzés.
Berlin 20 Repülőgépen Détafrikába. Előadás. 20.30 Fantasztikus est.
Frankfurt, Cnssel 16.30 Operazene. 20.30 Fantasztikus est.
Milánó 21 Katonazene és kabarémOsor. 22.45 Jazzband.
Róma 17.45 Zeneátvitel a Casino delle Roseból 21 10 L\'ultlmn nőtte vigópera.
Wien Ki 15 Hangverseny. 20.05 Vidáméit. Népszerű zcnckcri hangverseny.
SZERKESZTŐI ÜZENETEK
J. S. (Fclsőscgeíd.) A kérdezett szövetkezet vagy epitő-csopori Nagykanizsán nincs. Moil az érdekeltek egy kaposviti vittalkozáiba való bekapcsolódás ügyiben folytainak tanácskozásokat. Ha ezek eredményesek teiznek, lapunk is tudósítani tog róla.
Clrcc. Ha az a .gyámoltalan\' liataleinbcr valóban olyan .aranyos\' és valOban olyan leiig szerelmes, akkor semmi szhkslg sincs öt vallomásra kényszeríteni.
H. I. Szívesen olvastuk sorait. Panaszát lllctókcs helyre Juttattuk, mert a lap nyilvánossága elé nem való ét igy közvetlenül biztosabb íi az elintézése.
N—a. Karinthy 39 íves.
B. D. Nem közölhető.
SALVATOR FORRÁS
KELLEMES 120 0DITÖ-, OYÚÜY- ÉS ASZTALI VIZ VESE, HÓLYAG, RHEUUA
BETEGEKNEK TERHES É9 SZOPTATÓNÖK-NEK NÉLKÜLÖZHETETLEN SAVOLDÓ VASMENTES |
KAPHATÓ MINDKNOn.
Tízen
A külföldi tőzsdék jobb Irányzatának hatása alatt barátságosan nyitott a budapesti tőzsde. Később realizációkra az árnyereségek egy része elveszett. A lözsdcidő második leiében azonban a vásárló kedv újból megnövekedett és a prplrok nagy része legmagasabb tupi kunusain állt. Az áremelkedések 2—37«-ol tesznek, csak ritkábban lordul eló 4—5°/o-os |avulás. Leginkább a bánya ís a vaspiac vezciő ériékeit favorizálták. Elvélve kisebb gyengülések is előfordultak. A forgalom nem volt élénk, csupán nyitás és zárlat elölt mutatkozott kissé mozgalmasabbnak.
Pirii 2Ó36"/1, London 25-213/1. Newvotk 520-00, BrOs^l 72 22\'/!. MUano 2870. Amaterdam 216 25, Berlin >23 21. Wien 73-17. Sotla 8-75. Ptlga 15-40, V.raő 58-10. Budapest 30-63, Belgrád 913VI, Bukaietl 3 07l/l

VALUTÁK Angolt. 27-83-37H9 Belga tr. 7Í55-79-SS Caeik. Ifr96-I7<M Dán k. IJ3 05-153 70 , Dinit 1004-1010
1 DoU4l S70.7W7S-1S t-\'uncla tr 2? 55-22-75 HoU. 22^35-230*35 Lengyel 6»«0-64 60 Let 3-35-350
Léva -•-■-
Líra 3160-32-03 Márka 135-70-136-20 SdzUI. 80 55-80 00 Norvég HÍ-IO-148-75 Svájci 1.110 10-110-50 SvM k. LS3-2S-B3-90
DEVIZÁK Amit. 229 50-230 20 Belgrád 10-05-1009 Berlin 135-77-13617 Bukareit 3 35-345 Bittaaael 79-57-7982 Kopcnk 14310 153-65 Oazlo 148-20-148-65 London 27-S2-2Í-90 Milano 31-50-3180 Newyork 572-66-4 55 Hiti 22 42-22-52 Prága 1686-17-01 Szollá 4-12-4-16 Stockh. 1S3 35-153 80 Varaó 6Í70-&4KJ Wien 8060-6085 Zürich 11020-11052
szánt, vontat, csépel,
kedvező fizetési fettételek, otcsó kamat meliclt szállítja:
IÜT0108IL ÉS TRAKTOR KERESKEDELMI R.T>
utorlzált FORD képviselet
BUDAPEST, VIII., RÁKÓCZI-UT 19. SZÁM. Fióktelep: Székesfehérvár, Nagy Sándor-utca 9. szám.
Hagy alkatrész: raktárt Kerületi kepviselcl: SZÁNTÓ VILMOS ÉS TÁRSA <M Nagykanizsa.

Terménytőzsde
Uuxa ttszav. 75 kg-o» 33-30 -33-55, Jí kg-ol 33 80—34-10 77 kg-oi 3410-34 30. 78 kg-oa 34 45 -34-65, egyfb 75 ag-oa 32 00 —32-65. 76 kg-o< 329Í 33 30, 7" kg-oi 33-40-33 65, 7« kg-oa 3265—34 05, roza 30 50- 30-75. takarnlr.y-iipa 26 00—26 50, aorirpa 25-50—26-50, zab 26-20—26 40. tengeri 2260- 22-80, buzakoepa 2020—20 «.
Badja: írimi JyMdíIfir h ftlitjv-k*rtslutii( ES. ímtasiua
Nyilttér.
Dr. Dorner Béla megyei főorvos, Győr, Írja :
Mohai Agnes-forrás kulkcze-iösége Moha.
Az Agncs-forrás vizét már régen előn)ösen Ismerem s nctr.csak magam igen kedvelem, de minden alkalommal szívesen közreműködtem annak terjesztésén, s ezt jövőben is öiömest teszem. Egy alkalommal néhai Bamberger bécsi orvoslandr társaságában ebédeltem, kl nagyon dicsérte ezen vizel, melyet azelőtt nem ismert, a viz tehát Önmagát ajánlja jóságával, de másrészt hazafiúi kötelesség Is saját forráetermé-nyeinknek minél nagyobb piacot teremteni."
A Mohai Ágnes forrásvíz mindenütt kapható I
APEóHIBDETÉSüI
Az apróhirdetések dija 10 szóig 50 fillér. Címszó s minden vastagabb betUból álló szó két szónak számíttatik. Minden további •zó dija 5 fiII. Vasár- is ünnepnap SOVo felár, szerdán—pénteken 2Wo (elái. Állást keresőknek 50^\'o engedmény. A hlrdf tóéi 41 j alSre flaeUndd.
Mloholln, Ounlop, Firoatono
■utógummik Míelser J. C. Nagykanizsa, Sugárul 16. 2342
~ Két aUg használt bllllárdauetaHegyik (ordítható) eladó a Szarvasban.
Ford és Fordoon alkatrészek, autó lelszerelésl cikkek, Pneumallk — Szántó Vilmos <■ Társa cégnél, Deák-tér 2. 2314 Törzskönyvezett \' flstal foxtarrUrok eladók. Um a kiadóban. 2473
Jómeaiolenóaa nftt keres 20—40-ig, magányos loldblttokos házvezetőnőül. — Lehat kazdö. Értekezés szombaton és következő napokon dClután hatig Király-uiba 14. (Oldszlnt Jobbra helyazcrzőcel, megbízásból. Levélben „Megjelenés" Jeligére a kUdóba.
400 holdas príma fehérmegyei birtok. esetleg 100 holdas részletekben is kitűnő épületekkel és vetésekkel együtt sürgősen ehdő. Bővebbet: Aoxól Iflnáo pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi Irodája, Nagykanizsán, Fő-ut 3. sz Telefon 2e5.
Vízvezeték exerelö bádogos szakmunkást és Unoncot felveszek. — Szepesi, Zrinyi.utca 22. 2417
A város legforgalmasabb helyén nagy sooterrain helyiség kiadó. Clm a kiadó-hivatalban._ 2415
Tiszta, ügyes mindenes-a* akácenö felvétetik Junius 15-ikl belépésre. PolRár. Szemere-utca 5. 2437
Gy6*6dj6n mefj és forduljon teljes bizalommal házasság ügyben .HEURÉKA\' Budapest, Dohány-utca 22-24., inert ha még eddig nem találta meg élete párját, ugy ezen az uton fogja megtalálni. Utólagos díjazás. 128
Pé»xk6loednt bekebelezésre tnlndeo Öasxegben a legelőnyösebben es Icggyor-Mbtmn folyódittat Aoxól Igtwáo pénz-kOícaönköxveUlö Uo«JáJ« .Nagykanizsán, Fő-ut 3. sz. alatt. Kónye»«<*fi!oedn köt-wónveket veszek. j 17
Akik zongorát vagy pianinót bérelni óhajtanak, vagy zenenOvcndékek, akik különféle módszer szerint együttes gyakorlás céljából abonnálnl akarják magukat, adják le elmüket a kiadóhivatalban. 2047
Főút 20. szám alalt egy elsőrendű külföldi zongora eladó. -2477
Egy QxletholyiaÓQ kiadó — Eötvös-tér 5. -2476
Egy 6 szobás urJIakáa jfUrdősrobával, autögarage, Istálló, kocsiszín, kocsis lakás és esetleg szép kerttel, a mai viszonyokhoz képest, nagyon olcsón, azonnali beköltözésre kiadó. Bővebbet: Aoxél IgnAo nenzhölcsön és ingatlanforgalmi Irodájában Nagykanizsán, Fő-ut 3. sz. 24S5
Póoeott a piactéren, elsőrendű teraszos élterem és vendéglő nagy udvarral, beteg, ség miatt eladó. — Bővebbet Kutay Jánosnál, Keaxtlielyen. 2428
1 l/S. keltő lóerős bonxlnmotort megvételre keres Központi Tejcsarnok, vasútállomáson. 2427
Cladó sürgősen Márfatelepen s fenyvesben, a vasútvonallal szemben, egy legszebb fekvésű vlllatelek. Érdeklődni lehet Batthyány-utca 1. sz.
A lazsnaki kastélyban ingyen lakiét adnék egy középosztálybeli családnak. — Bővebbet: Aoxól Ignác pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi Irodájában Naigykanlzsári, Fő-ut 3. szám. 2466
Elndó egy 6 lóerős benzinmotoros cséplógarnltura. — Megtekinthető Horváth Jánosnál, Zatajzenlbalázs. 2431
Jól számoló, kereskedelmit végzelt Iro-diatanö kezdő llzefésicl felvétetik. Ajánlatok a kiadóhivatalba küldendők .Kezdő* Jeligére. 2438
27 holdaa birtok Igen szép szőlő vei. épületekkel, a város közelében, sürgősen eladó. Bővebbet: Aoxól Ignáo pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsán, Fó-ul 3. szám. 2468
Keresek magas bérért egy szobáf\'kony-hás lakást több gyermekes családnak. — Bővebbel Schwarcz Decsónél. -24Á6
Ogyee varróleány Jó llzetésseMehréte-tlk bló Máila divalfermében, Arany János-utca 2/». -2447
Jóxaef fAheroeg-ut 49. számú hó* eladó. 2448
Vízvezetéket és fördőberendezéseket,
valamint saját készltósü
vörösréz fürdőkályhákat
szakszerűen készil
Mendlovits Józxer h Hálton
Király-utca 45. Telefon 271.
10 holda. birtok, izö.V. ts gyUniCI-caöiael, rajta Igen izíp Iak6hiz. IsIlllO ts egyéb mcltekeptl letekkel SUtgAaen eladd. Bővebbet: Aoxél tgnúo pénzkOlesOn <1 lDKallanloigalmt Irodája, Natykanlxain, Fául 3. az. 2469
Ugy ealnoun bútorozott axoba kutDn-beJAi.-llal 1 vagy 2 úriember részére jullui l-re kiadó Keagonyí.ntca 9. 2449
Udvail tielylitfg raklrátnak, vagv aotó-grragenak alkalmas, azonnal k(ad<a-D^k-tír 4. -2455
3 kisebb izoblból álló utcai lakál kt-■<M, azonnal allogtaltntó Talekkut 47.
-2456
Széchcnyi-ter \\Z sz. alatt klltónlífe botor-darabok .iadók. Kroulll -lílizabó. -24:7
Móly.n leizálllloll Irakon ImddMdak, totetktdak, lllókidak készen kaphatók Baksa bidogoinil. Klnlaay-ulca 21. _2101
Telekt-ut 35. alalt egy szoba vagy műhelynek azonnal kiadó.
Hs.xnAtt benzin- <a villany-motorok löbbleie nagyaigban, lokomobllok, caepl-5-gípek, elevátorok, szivattyús kutak, szljj-kerekkcl járó kerekek, kazánok, csövek,
-2461
nagyon otcsó árban kaphatók Szegő Már, EOtvöj-lír 2. Telefon 134.
2462
MOh.lyn.k, vagy ipadónak Alkalmai szíp azáras helyiség kiadó. — Clm a kiadóban.
Használt vasgerendák minden mézetben. vasajlók, vaaablakok, lllviny kapcsok, Rázciovek. csó ketlresck minden mennyiségben. otcsó árban kaphatók. Szegő Mór. EötvOi-lír 2. Telelőn 134. 2463
t-.gy butara^oli utcai uobal Telekl-ol 55. aíatl kiadó. 2469
ligy Schunda léte pedatoi olmbotam éi egy cca 2 mlr. magai l\'/z mlr. szelei nagyságú, rllka nép nővéall .Agavé* dlaz-vlrág aludó. Bővebbet ItlHcfi él Sz<R« cégnél. 2471
Egy hold télen a ta olatló. Bővebbel Eőtvőrtér 10, Dolmányos.
1827 junius 12
ZALA] KÖZLÖNY
KöszönetnyUvánitás.
Mindazon jőbarálainknak, ismerőseinknél, kik felejthetetlen jó leleségem, illetve édesanyánk rdkunyia és iemeiése alkalir-ávsl mély gyászunkban velünk érezlek ís végliszlcsségléielén megjelenni szívesek voltak, ezúton mondunk hálás köszönetet.
Kalcit József és családja.
SCHIICKNICHOLSON
GÉP-, WAGGON- ÉS HAJÓGYÁR R.-T., BUDAPEST, VI. KEH., VÁCI-UT 48-47.
íillliitai iHlilíprtstlit: Lichtscheindl Pál rasbemfcfidff. Kazhiczy-s. 1.
Sijinii: Újpesten. littlinklii: Budapest, YL, Vilmos császár-ut 63. Fiófcoki Szeged, Kölcsey-utca II., Szombathely, Zanatl-ut, Eger, Káptalan-utca 8., Nyíregyháza, Széchenyl-tér 7.
Raktári
Pécs, Kaposvár, Győr, Veszprém, Baja, Székesfehérvár, Szolnok, Gyöngyös, Debrecen, Miskolc, Békéscsaba.
Cséplőkészletek i
Voutatós és magánjáró lokomobilok göz-, benzin- és szivógázüzemre. Cséplőgépek minden nagyságban. Ásványi-féle tengeri szárlépőgépek. Srecskavágók, darálók, morzsolók. — Borsajtók, olajgyártási gépek.
Schlick-Hanomag traktorok.
Dicse1, petróleum- és benzinmotorok, félstabil lokomobilck. Köjáratok. Stabil, fekvő éj állógőzgépek. Oőzkazánok. Szivattyúk. Jéggyári, hűtő. házi és vágóhidi berendezések. Hid- és vasszerkezelek, daruk. Vasúti, villamos- és iparvasuli kocsik. Folyamhajők. — Szállító- és bánya-berendezések.
Vetőgépek. Szivógázmotorok.
TőzegtQzelésO generátorok.
a viiágiiiru „PFAFF" VARRÓGÉPEK
egyedüli raklára
Brandl Sándor és Fia
cégnél
Deák-tér 2. Telefon 12.
a legrégibb varrógépraktár, a felsötemplomnál. 20 havi részletfizetés I
Ertesitiük
t. vevőinket, hogy — tekintettet a nyári idényre — üzleteinket 1927. évi junius hó 17-től kezdve
szeptember hó l-ig a szerdai nap kivételével
délután 5 árakor zárjuk.
Pollák József Bőripari Szövetk. Bencze Imre Gyergyák Pál Hegedűs István
Halmos és Pollák Hirschl József Breier Ignác Lénárt Imre Krausz Vilmos
Hangjegynjdonságok:
Holnap I (Boston) Nem nősülöK I (Gharíeston) Kiscmann Mihály kit legújabb szerzeménye. Hajjaj, dc jól órzam magam ! (Fox-tfotl) Brazíliában (Tangó) Faitea eu pour mai Un bou Mouvemcnt.
Gramofon-lemezek:
Tánclemezek angol énekbctéttcl kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében.
PDCH-kerékpárok
békebeli erős kivitelben kedvező rész-letllzetéat mellett kaptunk
Brandl Sándor és Fia
cégnél, Deák-tér 2. sz.
a (clsítemploinnil.
Alkatréw éa oummir.ktir I Kerék pár javító mOholy I
M zab, árpa
Kiscsibék etetésére: kölci-kása, lengerldara, egész krss7cmü tengeri Madárcleség: Kevert madáréteJ, hámozott-zab, fénymag, kendermag, édes-repcc, snlata-mag, tökmag, napraforgó-mag slb. kapható:
Ország és Widder
magkereskedés ében Erzsébet-tér 10. (Bíróság mellett;
9374/1927.
Hirdetmény
Közhirré tesszük, hogy a 6. honv. gy. e. f. hó 21-én és 23-án a Tölgyesben harcszerű lövészetet tart. Ezen napokon reggel 6 órától este 6 óráig a lövőtér közelében tartózkodni tilos és életveszélyes.
Nagykanizsán, 1927. évi junius hó 8-án.
Polgármester.
9528/1927.
árverési hirdetmény.
Az Alsóerdőn f. hó 13-án d. e. 9, a Felsőerdön f. hó 13-án d. e. 11, az Alsónyires-ben f. hó 14-én d. e. 9 órakor megtartandó nyilvános árverésen a nyiladékok íütermését a legtöbbet Ígérőnek fogjuk eladni. Találkozás:
Alsóerdőn: a vágás területe, Felsőerdőn: a lesház, Alsónyiresen: a gördövényi erdőőri lak.
Nagykanizsán, 1927. évi junius hó 10-én.
tus Polgármester.

ZALAI KÖZLÖNY
Ifr-ft lunlu« 12
varrógép
RÍG BEVÁLT JÓ MINŐSÉC8EN
Xc</ye*e>/ije/cj//e//c/e/cA
SINGÉRVARRÓGÉP
R ÍS IV É NY TÁRSAfiÁCi
FIÓKÜZLETE
NAGYKANIZSA, FŐÚT I.
Klnlzsy-utca 37. szám alall levő nagy ház, nagy kerlfel
szabadkézből eladó,
14 nap múlva beköltözhető.
SouTrcroz|
Pllsséroz
É:tcíiicm Nagykanizsa is vidéke mélyen liszten hoigyközötiségél, hogy a legújabb plissé-modeliok megérkeztek. — Pllssérozást, gouvrérozást olcsón vállalok.
Tiszteletre! VARGA NÁNDOR
ruJl*fc«ta, KöimotO-válInlata
Ragykanlua, Hunyadi-utoa 19.
OyQjtötclep: Kazlnczy-ulca &
Festés
Gőmosás Tisztítás
Ff
TURUL-CIPO
itt — ott — mindenütt!
Bámulatba ejtenek mindenkit olcsó egységáraink)
17. l 0 -50 22- 24 \'.50
27r 29,0 32r 34 l-r
pengő
Turul cipőgyár rt. fiókjai:
BUDAPEST
Rákóczi-ut M . Király-utca 30 • török-utca 2
NAGYKANIZSA
Itt!
Debrecen Eger Hódmezővásárhely Gyön Kecskemét Miskolo — Pécs Békéscsaba Szeged ___ _ Sopron
Ott!
KaSpo°.Tárthely Mindenütt!
Szolnok Szentes
árverési hirdetmény.
A ncmesdédi közbirtokosság tulajdonát képező nacjyvendéglő a folyó évi jullus hó 3-án délután 3 órakor három évre haszonbérbe árverés utján ki fos; adatni.
Bővebbel ifj. Nagy Sándor kőz-birlokossági elnöknél lehel meg-ludni. .,,,
A világ leghíresebb kerékpárja
Fegyvergyári STEYR kerékpárok
Kizárólagos eladási helye:
weiner gépáruház nagykanizsa
Föllzlc!: Csengery-nt 2. s/Jini. Fió\'<Oz!-t: Klrrilv-utea 34- sz.
A legkedvezőbb részletfizetésre is kapható.
5 évi jótállás! "»•
Valodt vízhatlan elszigetelő
BIBER
egyedárusilása
Hatschek ETERNIT pala
lerakata és képviselete
Eppinger I. és Fia
deszka, épűlclta, stukatur és minden építkezési anyag kereskedésében.
Kocsik, négy és hatszemélyes autók k
állandó kiállítása
FORDSON traktorok, FORD alkatrészek, gummík raktura
BAZSÓ JÓZSEF kocsigy árosnál Nagykanizsán.
Elvállal: kocsik, autókarosszeriák készítését, javítását, átalakítását és bélelését, autogénhegesztést és nlckelezíst. Kitűnő munkai Telefon 250. Jutányos árakl
A Hungária génekme^áM
Keszthelyen.
Tisztelettel értesitem a n. é. közönséget, hogy ker helységemet mot-rwitolUm. — Gődőllői Vidák Miklós ióhirnevü zenekara fogja szolgáltatni a zenét. Kiltliiö megvár konyha, balstonmel-léki borok (különlegességek) és Dréher sör. Fijry.-lmfs és pontos kiszolgálás, szolid árak melleit lesz kiszolgálva. — Kérem a szíves pártfogást, tisztelettel
Hungária átterem ás szállodás, Keszthely.
A vlUgniia crat.ll in£Ot
The Champion kerékpárokot
kivi JŰ» pfujC. rl.tl.Cr. K.f.iplr.l ilUldttl! MnSul nLI IrSu. Aij.ry-
1(1 SOT Mpptl iDeyro K0U4 surntnicsá
SrUi JKHil KljtSS. Ufl£ J.k.b «|
Fia k.itkplf- i----\'---—•"*\'•-
Budjp.lt. Vlll.,1
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető
90
pengő bolti ár helyett 5
havi A pengő* részletre
20
pengőárt szállítunk
20
pompás kfinyvet
amelyek nem hiányozhatnak móréit magyar családok könyvtárából:
NngyrAti Ádám Erzsi: Aranyhíd. Regény. 141 oldal. Barta Ujos : Örvény. SlinmO 5 (elv. 131 oldal.
Barta Ujos: Az elsülyedt világ Elbeszélések. 161 oldal. Bazín : Donatienne. 130 oldal. Dánlelné Lengyel Laura: Az Adlers-leldí Szent Ajtncs. Regény. 120 oldal. Daudel: Jaelr. Regíny. oldal Farkas Imre: Szent tavssz. Elbeszélések. Színdarabok. 135 oldal. Farkas Imre : Melódia. U| verselt. 00 oldal
Hajó Sándor: Az ötvenéves térti. 3
felvonásos tragikomédia. 121 oldal. Harsány! Zsolt: A féltékeny költi.
Kuplék, dalok, sanzonok. 142 oldal. Jörgensen János : Dánia nagyasszonya.
Itegénv. ISO oldal. Kaffka Margit : Csendes válságok. El.
beszélések. 352 oldal. Karinthy Frigyes: Ne bántsuk egymást. UUbb I rétik. 215 oldal. Kossuth Lajos levelei egy liaUI leinv-
hoi. 203 oldal. Kosztolányi Dezső: A rossz orvos.
Regény. 108 oldal. Liptai Imre: Kegyelmei uram! Színpadi komédia és mii jelenetek. 190 o. Lovászy Károly: A szivem. Válogatott versek. 02 oldal. Szederkényi Anna: Sorsok ha találkoznak. Regény. 160 oldal. Szép Ernó: Régi kedvünk. Krónikás
versek. 225 oldal. Szomory Dezső: II. Józset csiszár. Színmű. 110 otdat.
Vágja ki, töltse ki, küldje be
alnnti rondolfilapotéapoatafor-dultúv.ni moakapjn a 20 kfitat könyvet. Bérmcntealtéaért 4a c*omngol.\'i»6rt I P oxámltunk.
T.
Palladis könyvosztálya
liudapest, V., AUcotmány-u. -/. .Megrendelem 5 hivi r&zlelrc a
:TV .............................. dmü lapban
hirdetett hu«z könyvet. Az első i pengős rósz letet a Wmientesilési éacioma*olási díjjal Wíem a küldeménynél uünvétdezni
város
Név:
Foglalkozás:
hó n.
Ofcnbcck Károly.)
67. évfolyam, 133. szám
Nagykanizsa, 1927 junlus 14, kedd
Ara 14 fillér
mm
Ot\'X.
POLITIKAI NAPILAP
SotmUr fa klzdóídratal F6cd 0. u. Keszthelyi Bólddaddlilnlal: Klatalndy-o. IS.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Inlerarban-lclefoa: Nagyfcaslzsa 7V ttá& Elóllielésl Ara egy bóra 2 pengi 40 <U4>.
Pusztító vihar Felső-Ausztriában Unz, junlus 13. (Éjszaka! ridló-/elentés) Szombaton eale Felsősusz-Itia területén heves vikar pusztított. Egy cgy helyen a gabona 30%-a el-pusztull. A hegyi folyók a felhőszakadástól ugy megduzzadlak, hogy több helyen kiönlöltek és tekintélyes károkai okozlak. A viliámcsa-pia 2 helyen elhamvasztott egy-egy bázal. Állítólag egy halálos áldozata Is van a viharnak. Ujabb verekedések kezdőd tek meg az előadásokon a bécsi egyetemen Bécs, junius 13. (Éjszaka! rádió-jelentés) Ma reggel rendben isméi megkezdődlek az előadások az egyetemen. Déltájt azonban a német nemzeli diákok efy csopotlja .Kl a zsidókkalr kiállással benyomult a könyviárierembe, ahonnan a zsidó hallgatókat klvetlék. Az aulában voll még hasonló incidens, de a rendőrség végOl is ircgcrösilell létszámmal is rendel teremtett. Most is nagyobb őrjáratok cirkálnak az egyelem termeién.
TDz egy bukaresti színházban
Bukarest, junius 13. (Éjszakai rádiójelentés) A Tealtul Poupular színházban ma esle léi kilenc órakor tüz Ulötl kl. A színházban nem voll előadás, azonban a felette levő Moulín Rbuge-ban a vendégsereg közöli nagy pánik keletkezeit. Sokan megsebesüllek. A ttlz a raktárban keletkezett és a dlszlclek nagy részéi megsemmisítette.
A felsőház pénzügyi bizottsága letárgyalta a jövő évi költségvetést
Budapest, junius 13. (Éjszakai rá-diójetentés) A felsőház pénzügyi bi-zollsága ma délután ülést tartóit, melyen letárgyalta a jövő évi állami költségvetést. — Popovlcs elnök deklarációi leli arra vonatkozólag, hogy a felsőház esik az állami költségvetésnek négy szakaszát nem változtathatja meir, illetve ez nem esik vi ája körébe, de a löbbl tétel felett lel|es joga van lárgyalni és határozni. Benedek Sándor előadó ismertette ezulán a javaslalol. — Több felszólalás ulán Bud miniszter válaszol! a felszólalásokra, miulán a bizottság a javaslatol általánosságban és részlcieibtn elfogsdia.
Ma dönt a képviselőház a nyolcórás ülésekről
A Ház junlus 25161 október 18-ig tartja nyári szünetét
Budapest, lunlus 13 A képviselőház mai ülését negyed 11 órakor nyitotta meg Zsltvay Tibor elnök.
Rassay Káioly a tanácskozóképesség megállapítását kérte. Miulán a Ház nem volt tanácskozó képes, az ülést lel kellelt függeszteni. Az elnök II órakor nyitotta meg újból az ülést. Napirend szerint következett a betegség és balesetbiztosításról szóló törvényjavaslat folytatólagos vitája.
Láng János felszólalásában ismer-tcli a munkásbiztositás történelél Magyarországon, melyei erősen befolyásolt az a köiülmény, hogy a munkásság magára hagyatva voll kénytelen a kérdési megoldáshoz segíteni. Az aulonómia ügyével foglalkozva, helyesli az állami ellenőrzést, melyre már csak az a hatalmas pénzösszeg Is/etléltenai megadja a jogot, amellyel az állam u biztosításban részt vesz. Sajnálja, hogy a javaslatban nincs benn a mezőgazdasági munkások biztosítása. Ezt a héidést is meg kellene oldani. A javaslat megfelel azoknak a reményeknek, amelyeket hozzáfűznek, s ezért azt elfogadja.
Szabi linte visszautasllji azt a megállapítást, m inlha a szociáldemokratákat nem sz objektivitás vezetné a Javaslat tárgyalásánál. Majd hosz-szasan loglalkozik a inunkásbiztosiló autonómiájának felfüggesztésével és\' ebben a tekintetben töivénytelcnnek mlnösili a kormány eljárásá\'. Egyébként a munkásbizlositó pénztárak
szociáldemokrata vezetés alalt virágozlak lel. A munkásbiztositás szempontjából a kereseti halár megálla-pilásál nem latija helycanek. A gyógy-ellátás terén a lehető Icgmegzcbbrc kell mennünk, hogy a munkások bizalommal legyenek. A javaslatot nem f-gadja el.
Elnök a vitát megszakítva beje-lenli, kegy báró Podmanlczky Ev.áic és társai indítványt nyújtottak be, hogy a betegség és baleset elleni biztosításról szóló javaslatot napi 8 órás ülésekben tárgyalják. Ezen indítványról a Ház legközelebbi ülésén dönl. Ezulán Szabi Zolián terjesztette elő a kivándorlási bizo\'tság jelentését, majd elnök napirendi javaslatot leli, mely szerint a Ház legközelebbi ülését holnap délelölt 10 órakor tartja. Az ülés 2 óra u áu éri véget.
A Ház elnökének nyilatkozata a parlamenti szünetről
Budapest, junius 13. Zsltvjy Tibor a következőket mondotta:
— Juuius 25-éig a Ház a kővetkező javaslatokat intézi el :amagyar-cseh kereskedelmi szerződésről, a szesz adóról, a meneküllek nyugdijára vonalkozó javaslatokat, továbbá a magyar-olasz egyezményt és a tenyészállatok kötelező vizsgálatáról szóló javaslatot. A pállok egyértelműen állapodtak meg és ez n megállapodás lehelő/é teszi, hogy junlus 25-én egyhangú határozattal oklőbcr 18-éig elnapolja megát a HIz.
.................ivivivrtvrtYiYrrri\'ivvvswimnrvwiiwt/iASAi
A szovjet válasza a lengyeS kormány sajnálkozó jegyzékére
Ebit sxovjet-llsxtvieolfi la risst fog vonni a gyilkosság hátterének ktvlsagálássban
Moszkva, junlus 13
A követgyilkosság ügyében a lengyel kormány clküldöll jegyzékére a szov-Jel tegnap küldte cl válaszjegyzékéi, melyben a szovjctkorinány nagy megelégedéssel veszi tudomásul, hogy a lengyel kormány mély sajnálkozását fejezte ki a szovjelkövcl halála felett, azonban a szovjetkormány ezt a gyilkos merényletei nem tekint! pusztán egy őrüli rémlettének. Megállapítja a jegyzék, hogy a merénylő leogycl állampolgár. Elváija szovjcikurmány a lengyel koi-
mánylól, hogy az Ugy vizsgálalát teljességgel folytassa le és a gyil-kosság szálait, amelyek a bállétben vannak, derilse fel. Végül a jegyzékben elvárja azl is a szovjelkor-mány, hogy egy szovjet tisztviselő is rész* vehessen a vizsgálatban. A lengyel kormány vessen véget o szovjet ellenes alakulatoknak és tz ilyenek tagjait — h3 oroszok — titasilslk kl ez országból. Elválja a szovjetkormány legvégül, bogy a lengyel kormány habozás nélkül megfelelő közlési fog cljiillalni Moszkvába ez Ügyben.
Elektromos centrálék és vármegyei önkormányzat
Irta: Dr. Rakovszky Iván
ny. bclílgymlntixlcr, orsz. gyűl. képviselő
A közelmúlt napokban lobb ízben ballollam tervektől, amelyek különböző vidékek eleklrífikálásáról szólnak
Ezeket a terveket nagyrészt a vármegyék vezetői dolgoztatták kl, a végrehajtási magái, a vállalkozást azonban magánérdekellségek veszik a kezűkbe, söl az egyik vármegyében, ahol ugylálszik rájöttek arra, hogy a községek villamos árammal való ellátása közfeladat, az érdekeltek külön elektrifikálásl társaságot alakítottak, ez is azonban az önkormányzati testülettől teljesen elkülönítve működik.
Nagy örömmel lölt el, ha a vidékek fejlődését látom. Legjobban azt szerelném, ha minden községnek meglenne a maga villamos telepe, ha minden vályogbázban villamos lámpa égne és ha a mezőgazdaság modem gépeli, kint a pusztán is, elektromos erő hajtaná.
Ami azonban meglep és szomorúsággal tolt el, az a vidéki önkor-minyzatoknak vállalkozási szellemben való hiánya.
M Jgyarországon mindenki, bármely pillanatban hajlandó hősi pózba vágni magát az önkormáyzat védel-ben. Mikor azonban arról van szó, hogy — elsősorban a vármegyei — önkormányzatunkat komoly tartalommal töltsék meg. egyszerre vége a lelkesedésnek és szinte kételkedünk benne, vájjon az önkormányzat védői mindnyájan liszlában vannak-e azzal, hogy mi az önkormányzat lényege.
A ml jáiéll önkormányzatunk még alig hozott léire egyebei, mint minden vármegyében egy-egy kórházat, ill oll valamely más karilaliv |rliegU intézményt. Mindazok az intézmények azonban, amelyek a lágabb értelemben veti jóléli közigazgatás keretébe tartoznak, nevezetesen a lakosság gazdasági boldogulása előfeltételeinek megteremtése, gyökeresen hiányzik középfokú önkormányzatunkból.
Mindig fájó szívvel gondolok rá, hogy amikor évtizedekkel ezelőtt, páratlan lelkesedéssel fogtunk hozzá folyamaink és belvizeink rendezéséhez, az önkormányzat bivei közül senki sem tiltakozott ellene, hogy ezl a feladatot elvegyék a vármegyéktől és külön vizilársulatokra bízzák. Amikor megindult országszerte a helyi vasutak építése, ugy tudom, hogy nagy Magyarországon mindössze egyetlen vármegye akadt, amelyik t.»jál számlájára építteti, a megye életéban napv Jeleulőséggel biró vasulvonalat. És Igy meni ez mindiu lércu löbb évlizedcken keresztül. A vármegyék mozdulatlanok maradiak s a feladatokat ellátta az állam, külön érdckszövelkczcl, vagy magánvállalkozás,
ZALAI KÖZLÖNY
1927. |unlus 14.
Ugyanezt a helyzetei találjuk most is, amikor arról volna szó, hogy a vlllamoa energiával való gazdálkodást az önkormányzat nc adja ki a kezéből, hololt az enctglák mikénti kezelése, elosztása, felhasználása a gazdasági életre mélységes befolyással van.
évtizedekre szóló programittokal dolgozhatnának ki a vármegyék, ha a német .Kreisck" mintájára ők maguk épitenék ki nagy központi telepeiket, látnák el árammal a községeket és a magángazdaságot. D: hz önkormányzat ismét mozdulatlan. Lelkes emberek, megyei vezető cgyé-uiségek fáradornak az uj intézmények lélrehozalalában, de arra, hogy rz a berendezkedés azulán a vármegye kezébe, kezelésében, vagy legalább ellenőrzése alalt működjék, nem is gondolnak.
A magyar mérnöki kar, a magyar vállalkozók és a magyar munkások kilűnően megfogják teremteni a villamos hálózatot. Nem is tőlük akarom elvenni ezt a vállalkozást, de elvégre az ő szakértelmük, az 6 munkájuk és bizonyos fokig, az ö tőkéjak érvényesül akkor is, ha a vármegyék vezetése alalt és a vármegyei törvényhatóságok Intézményeiként állllják fel, vezetik és használják ki leiepeiket.
Nem helyeslem, ha az önkormányzatok, az üzemek szaporl\'áfának a terén túlzásba meunck, amlnl az egy-két városunknál megtörtént. Vin-tuk azonban olyan gazdasági berendezkedések, amelyeknél nem szabad egyedül a jövedelmezőség, a kedvező mérleg vagy a vállalatok érdekei szerint dolgozik. Vannak berendezkedések, ahol áldozatot kell hozni a körzérdeknek. El kell látni olyan körzeteket Is, ahol a logyaszlók csekély száma folytán talán az nem gazdaságos. A konjunklurát csak akkor szabad kihasználni, ha azt a fogyasztó hasznára tehetem s a termelőnek meg kell elégednie a minimálisnál is kevesebb haszonnal. A villamos ccutrálék elsősorban ilyen berendezkedések és kélséglelcn, hogy ezeknek akár városról, akár faluról legyen szó, közkézben a helye.
Szeretem a vármegyéi, abban neveikcdiem és minden iradidóm ahhoz lüz. De sokkal őszintébben és lér-llasabban szerelem, nem minthogy a hibáit eltitkolnám. Ime, az önkormányzatnak egy uj terrénuma. H t rálépünk, önkormányzatunkat gaz* dagabbá, tartalmasabbá és termékenyebbé leheljük, a közönség érdekelnek értékes szolgálatot lehelünk és egyben az önkormányzat népszerűségén is lendíthetünk. Ha megállunk elölte: önkormányzatunk tehetetlenségét Igazoljuk vele.
Agyonverte féltékenységből hetven éves férjét Budapest, junius 13. Misik Lipólné, 65 éves idegbajos asszony 70 éves lakatosmester férjél kalapáccsal, lejére méri több üléssel, civakodás közben, ami féltékenységi mániája miatt napirenden volt az öreg házastársak közt, meg akarta gyilkolni. A házbelick vonszolták cl az őrjöngő asszonyt eszméletlen férje mellől, aki élelvcszélyes kojwnyaalapi törési és agyrázkódást szenvedeti. Az asz-szonyt tébolydában helyezték cl.
= Rcpceponyvák, kazal és géptakarók minden méretben saját varrodánkban készülnek gyári Arakon Hirsclt és Szegő.
Budapest, junius 13. A kormány hozzájárult a pártoknak althoz a megegyezéséhez, hogy az Igazságügyi javaslatot a képviselőház ucm fogja nyári szünet elölt letárgyalni, hanem őszre marad annak lárgyalása. Az Egységespárl azérl Járult hozzá az ellenzéki pártok részéről kifejezésre jutóit kívánsághoz, mert a kormánypártok is szükségesnek látják, hogy nyugodt politikai atmoszférában tárgyallassék le a javaslat és a képviselőknek elegendő Idejük is legyen arra, hogy tárgyilagos birála\'ot mondhassanak a Javaslatról.
Komoly mozgalom indult, hogy jövő nyárra Nagykanizsának is legyen strandfürdője
Nagykanizsa, junlus 13 Ebben az ügyben vasárnap dél-
Nagykanizsa strandfürdő t\'gyc évtizedek óta minden esztendő első meleg napjaiban felvetődik a aztán mindig azzal alszik cl, hogy ilyenkor már késő, a kánikuláig cl nem készíthető. Eridén a kaposváriak és pécsiek ünnepélyes strand nyílásának napjaiban Nagykanizsa megint szemben találta magát a megoldatlan problémával. Most azonban akadlak végre a társadalom minden rétegével komoly és értékes faktorok, kik nemcsak a strandfürdő szükségességét hangoztatják és nem állnak meg a tervezgetésnél, Itincm elhatározták, hogy akár a város utján, akár társadalmi ulon megszerzett tőkével a strandfürdőt megépítik. Természetesen nem az idei, hanem a Jövő nyárra. Az idei program csak a munkálatok előkészítése, anyaglak előteremtése és a földmunkák elvégzése.
előli értekezlet voll, melyei dr. Fülöp Oyörgy ügyvéd, a lelkes sporlsmann hivoll össze. Az érlckezlclen többen megjelentek a strandfürdő ügyének régebbi harcosai körül. Az érlekez-Icl ugy határozott, hogy legelsősorban tájékozódást szerez a város álláspontjáról, hogy vájjon készenálló tervei szerint mcgépilhell-e a város a strandfürdőt, avagy milyen anyagi támogatással mozdítaná elő egy esetleges társadalmi vállalkozás sikerét. Ennek a kérdésnek tisztázására egy többlagu bizottság keresi fel a polgármesteri 8 annak válasza után nyomban megkezdődik az akció, amely céljául lüzte, hogy jövő Ilyenkor azok a kanizsai ezrek Is megmárthassák magukat valami kullur-emberhez illendő szabadfürdő vizében, kiknek anyagi vagy egyéb körülményeik nem teszik lehetővé a balatoni kirándulásokat.
Elhalasztották az igazságügyi javaslat tárgyalását A kanizsai iparostanonc;
kiállítás kitlintettjei
A bírálóbizottság döntésének eredménye
Nagykanizsa, junius 13 A nagykanizsai iparostanonciskola növeudékciuck háromnapos munka-és rajzkiáililá9a a legnagyobb reményeket is felülmulta. Amit a növendékek, a lialal leány és fiulanoncok produkállak, a legmesszebb menő reményekre jogosítanak és büszkeséggel tölthet cl mindenkit, hogy Nagykanizsának ilyen fejlett ipari oktatása, ilyen lelkiismeretes iparos-társadalma éa Ilyen törekvő iparoB-nemzedéke van. Nagykanizsa közönsége a kél klálli\'ási helyiséget, amely a magyar ipar nagyrahlvatott-ságáról tett tanúságot, tömegesen kereste fel.
A kiállitotl lanoncmunkákal szakbizottság bírálta leiül, amely több napon ál larló beható bírálat és felülvizsgálat után a következő döntési hozta meg:
A leánylanoncoknál .kitűnődnek a következő munkákat osztályozta: Dupla kitűnők: MM Ilona (Polgár Ilonánál), Híjnál Erzsébet (Sió Máriánál), Klein Rózsi (Oaál Sándor-nénál). tíencze Teréz (Kullner Irénnél), Kluger Magda (Marvalics Rlzá-nál), Welsz Zsuzsa (Kullner Olgánál), Fried Lenke (Klein Elzánál).
Kitűnők: Berény Magda (Berény Arpádnénál), Horváth Anna(Qutten-tag Saroltánál), Pint Erzsébet (Báder Rózsinál), Szabó Maria (Ouuentag Saroltánál), Janzsa Erzsébet (Otál Sándornénál), Mersils Mária (Rácz Juliskánál), Tólb Ilona (Báder Rózsinál), Farantay Mária (Ungár Arpádnénál), Oolenkó Erzsébet (Báder Rózsinál), Szabó Ilona (Schrelber Etelkánál), Sípos Rozália (Outtentag Saroltánál), Pintér Anna (Qutlenlag Saroltánál), Horváth Mária (Varga-Rotlcr), Császár Erzsi (Rálz Juliskánál), Egyed Anna (Erdélyt Annánál), Nagy Ilona (Wellner Sándornénál), Simon Rózsi (Vass nővérek), Haár Gizella (Orünleld Sándornénál), Hetd Rózsi (Rabinek Jolánnál), Kóvessy Erzsébet és Neumann Ilona (Orünfeld Sándornénál), Weisz Ojbriella (Oaál Sándornénál), V.rág Anna (Pollák Irénnél), Kasza Anna (Oaál Sándornénál), Kcschl Mária (Polgár Ilonánál), Pankász Olzella (Báron Mlclnét), Fiumborl Erzsébet (He-
fedüsne Fiumborl Katalinnál), — zabó Erzsébet (Hergovics Tetéznél), Wéber Rózsi (Kovács Antalnál), Ansorgc Rózsi és Bedő Piroska (Karcagoé Siabados R.-nél), Btllo-vics Katalin (Pallós nővérek), Brüll Anna (Rabinek Jolánnál), Lendl Margit (Pallós nővérek), Ligell Olzella (Pollák Juliska), Palló Anna (Marvalics Rózánál), Róth Aranka (Wellner Sándornénál), Vargha Anna (Schiller Máriánál), Barla Lili és Benczc Magda (Rácz Juliskánál), Jakubccz Erzsi (Marvalics Rizánál), Kolicr Erzsébet (Sió Máriánál), — Krculzer Rózsi (Rilter Magdánál), Lengyel Erzsébet (Pollák Irénnél), Récsel Rózsi (Rácz Juliskánál), Szegő Livla és Schwarz BOzsI (Rácz Juliskánál), Veszély Ilona (Sáreczné Budai Katalinnál), Krausz Ilona (Relnlbt Bélánénál).
A többi kiállítók részint jeles, részint jő osztályozást nyertek.
A leánytanulók kiállítóit munkál mint rajzai (főleg a .dupla kitűnő*) osztályozásuak) feltűnési kelleltek gondos kidolgozásukkal, finom kiállításukkal.
A fiulanoncok munkálnak bírálatát helyszűke folytán csak lapunk legközelebbi számában lógjuk közölni.
I sági hivatalból 3 alkalmazottnak távoznia kellett.
Később, 1926 dreemberében löbb tisílvisc ő elten fegyelmi eljárást Indítottak. I9iti novemberében a kultuszminisztérium utasítására a rendőrség a nyomozást megindította, miután konkrét adatok kerültek elő. A kultuszminisztérium egy magas-rangú főtisztviselője vell részi ebben a nyomozásban, amely most a pesll klinikák ügyével kapciolitban folytatódott.
milliárdos panama a debreceni egyetemi klinikán
á debreceni klinika gondnokát letartóztatták
Budapest, junlus 13 A budapes\'i klinikák szállilásl panamájának szálfái vidékre ís kiterjedtek. A vizsgálat megindull a debreceni egyetemen Is az egyik letartóztatásban lévő szállító vallomása alapján, aki Debrcccnben is többeket megveízkgclclt. Az igy megindult vizsgálat ujabb szenzációs leleplezésekre vezetett. Ezek eredményeként a debreceni rendőrség bűnügyi osztályának detcklivjcl őrlzetba vették Serényi Árpád 50 éves rcformálus vallású klinikai gondnokot. Miulán megállapítást nyert, hogy S rénylnck útlevele voll külföldre, vasárnap ki-hirdették előtte az előzetes letartóztatást. A szén éB műszaki cikkek szállítása körül a kincstár kára egy millárd korona körül mozog.
Budapest, junius 13. (Éjszakai rádlőjelenlés) A debreceni egyetemi klinika gazdasági hivatalának Ismeretes ügyében ma délután a kultuszminisztérium az alábbi hivatalos jelentést adta ki:
A kultuszminisztérium illetékes ügyosztályához a debrcccni egyetemi klinika gazdisági hivatalának működése ellen már 1925 ben Is érkeztek
súlyos punaszok. Akkor azonnal folyamatban tették a vizsgálatot. A közponlból főtisztviselők utaztak Dcbriccnbe, akik alapos vizsgálatot larlotlak, melynek az leli az eredménye, hogy a gazda-
Megfeneklett Chamberlinék európai körutja
Bécs, Junius 13. Sok milliárdos köllséggcl fényes fogadtatást készítettek eló Bécsben Chamberlinnek. Helyette azonban csak egy távirat érkezett Beillnböl, amelyben motorhiba mlalt lemondta a programmszerü bécsi látogatási. A soha nem látott lömegen a csalódottság óriási elkeseredése veit erői és nem valószínű, hogy a bécsiek meg ludják bocsátani Chamberlinnek ezl a fclűltclé-sél vasárnapig, amikor esetleg — későbbi táviratok szerint — a Columbia mégis csak megérkezik az osztrák lővátosba. Az eredeti tervek meghiúsulásának okát politikai lé-ren\'keresik, meit Róma és Prága rivalizállak az elsőbbségért a látogatások sorrendjében. Róma nchez-tclése viszont rosszul érinll Levlnnc-t, akinek nagy tervei vannak Musso-llnlvel.
ZALAI KÖZLÖNY
Gyujtogatást sejtenek a szepeineki tűse hátterében
A taincmlo mag Állapította. hogy a lakaaaég a ta«ol mombon ri»*»óllun.auol mutatott — Koroatk a titokxatoa arsapatnokt gyújtogató! — Még a axomaxAdok la tartóxkodlak ox ottAatól
egész-n elhamvaíztotla a pijldl a benne levő takarmánnyal és egész
Nagykanizsa, junius 13
Megirluk röviden vasárnapi számunkban, hogy Szepelneken isméi felrepail egy pajtára a vörös kakas, amely ez év elején és a mull évben szokatlanul gyakorta e|letle rému leibe a békés éjjeli álmukat alvó szepetneki polgárokat.
A tűz, mint azt a tüzvlzsgálot másmp megállapította, Pfelfftr Fc rcnc odavaló íold.nives telkén, a 142 rzámu bázudvarán keletkezeti, junius 10-én éjjel 12 órakor. A házbcliek mind aludtak, mikor egy-sierre nagy világosságra leltek fi. gjelmesck. Mire kirohant elsőnek a gazda, az isláló teteje már egészen lángbiborull. A tűzoltóság is bamsr a helyszínére érkezeti, azonban a vízhiánnyal való meddő küzdelem csak a Itlz javát szolgálta. Tóbb, mint másfélóráig tartott a Itlz, mely
sereg kisebb gazdasági eszközzel. Fcltünó volt, hogy a lakósság, Igy elsősorban msguk a szintén veszélyeztetett szomszédék is, nem vetlek lészt az cllásl munkálatokbin, ugy amint azt kellett vo\'na. Valósággal tartózkodtak kózel menni a lűzhöz, ugy, hogy a csendőröknek erőszakkal kellett kényszeríteni többeket az ollási munkálatokban való részvételre.
Pfelller Ferenc kára 2760 pengő, melyból azonban biztosítás u\'ján tettemes összeg megtérül.
Az u|abb lüz ügyében a csendőrség erélyes nyomozást Indított és remélhető, hogy egyszer már hurokra kérdi a titokzatos szepetneki gyújtogató, aki már évek sora óla tartja rémületben a kis község lakóit.
Halálos autószerencsétlenség Hihályfa mellett
Nagykanizsa, junius 13 A mull héten a mihályfaí temető melleit halálos autóu\'erencséllenség löiténL Btnkó Kálmán zalaszenlgtóti kereskedelmi kertész magavezelle autóját, melyen kertészeti cikkeket vitt. Amint a temető melleit a gépkocsi elhaladt, Cseh József földműves olt legeltetett loval a tmköléttöl megijedlek. Oazdájuk megakarta őket nyugtatni és az autó előtt át akart menni az úttestre, hogy a lovakat meglojla. Eközben a gépkocsi sár
hányója elkapta a szerencsétlen embert és az árokba vágta, ahová az autó Is befordult. Az autót vezető Bznkő látta a szerencsétlenséget azonnal megállilolta a kocsit és (elvette az öregei, akit bcszálli\'o\'.t súlyos sérülésével a sümegi kórházba. Azonban hiába volt minden a szerencsétlen ember koponyaalapi törést és májrepedés következtében másnap reggel belehall sérülésébe. A gázoló ember önként leleilkezett a csendőrségen a vizsgálat lefolytatására.
1927 junius 14._
napihírek
napirend
Junius 14, kedd
Römil katolikus: N. sz. Vazul. Protestáns: Vazul. Izraelita: Sivan hó 14.
Nap kel reggel 4 óra 01 perckor nyugszik délután 19 óra 58 perckor.
Városi Színház este pont 8 órakor: Jedermami (Akárki).
Uránia 7 és 9 órakor: Más asszony \'férje (Egy rossz férj és egy okos asszony története) és a kiegészítő mUsor.
Asszonyokról
A házasságokat az égben kötik. Ezért .égi türelem\' li keit hozzá, hogy az ember a földön elviselhesse. (Nestroy)

A férfiak kormányozzák a világot; az asszonyok a férfiakat. Mit akarnak még többet?! (Oolz) *
Azt mondják, hogy az asszonyok kíváncsiak Egy esetben azonban sohasem kíváncsiak: soha nem kérdik, honnan veszik a férjek a pénzt,
ami nekik kell. (Strombach) «
Az asszonyok haragudni látszanak, mikor azt mondjuk, hogy szeretjük őket s valójában akkor haragusz-
nak, ha nem mondjuk ezt. (H. Thom) *
At asszonyokról sohasem tudja az ember, hogy hol kezdődik az angyal s hol kezdődik az ördög. (Heine)
Az asszony könnyebben megérti azt, hogy az ember megházasodik szerelem nélkül, mint azt, hogy szeret házasság nélkül. (Carlv. Netten) •
A férfi féltékeny, ha szerelmes, a
nő akkor is. ha nem szerelmes. (Kani) •
A pokol asszony nyelvekkel van
kikövezve. (Guillon) •
Mily borzasztó dilemma! Világ asszony nélkül s as-.zony világ nélkül! (Montegazza) •
Az asszony a házasság által szabaddá lesz, a férfi elveszti szabadságát 1 (Kant)
Németből: Halász Béla.
— Muruköziek összejövetele.
Folyó hó 23-án a Városi Színházban bemutatásra kerül dr. Szabó Zsigmond járási főorvosnak egy muraközi tárgyú színdarabja. Ezal-kálómból előadás ulán a Korona szálloda kerthelyiségében fesztelen, baiáiságos muraközi összejövetelt tervezünk. Felkérjük a Nagykanizsán tartózkodó összes muraközieket, hogy azon lehetőleg teljes számban megjelenni szíveskedjenek.
Nőcgyletl tea. A Kcresz ény Jótékony Nőegylet szokásos Icadél-ulánja 16-áo, csütöitokön délután 5 órai Kezdettel dr. Merkly Belus Jó-zselnénál (Széchenyi tér 6 szám alatt) lesz, melyre a tagokat és azok vendégeit szívesen látják.
= Házasság. Kvicsék Ferenc és Kukecz Annuska házasságot kötlek.
= Hévlzszentandráson Szalay és Dankovlcs zalaegerszegi műbútorasztalos cég nagy feltűnést keltett butorkészitményeivcl, melyek vetekednek bármely fővárosi műbulor-gyáitmár.nyal, jóság és kl Unó munka tekintetében.
— Ovoda-vlzsgák sorrendje.
A nagykanizsai ovodafelügyelő bizottság dr. Vargha P. Theodorlch elnökletével tegnap délután tarlóit ütésén dr. Ooda Lipót városi tiszti-főorvos javaslatára az ovoda-vizsgák sorrendjél a kanyaró-járványra való tekintettel megváltoztatta. Nagykanizsa összes ovodáiban szerdán, 15 én délelőtt 9 órakor, Kiskaniztán vasárnap délután léi 4 órakor lesznek az ovoda-vlzsgák. A vizsgák elnöksége: a Nádor-utcil ovodábin Szcmann Andorné és Neuslcdlcr Jenő, a Rozgonyi-ulcaiban Rotschild Jakabné, Roscnfeld Józsefné és Eber-hardl Béla, az Arany János-utcaiban Bogyay Lajoiné és Dezsó Aladár, a kiskanizsaiban dr. Síbján Gyuláné, Rosenfeid Józsefné és dr. Vargha P. Theodorich. A nagykanizsai vizsga a Rozgonyi-utcai tornateremben lesz együttesen.
— Pénzszekrény (cassa) és tlz-lelkulcsok szombaton elveszeti. Megtalálója zd|a te azokat ibptznk kiadóhivataléban.
n Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Nagykanizsa sakk-bajnoksága. Mint ismeretes, a Nagykanizsai Sakk Kir elhatározta, hogy megrendezi Nagykanizsa sakk-bajnokságát. A verseny a napokban ért véget, melynek végeredménye: I. Dr. Szlgtll Józsel, II. Pintér Sándor, III. Böhm József. Az első három helyezett értékes tiszteletdíjat kapott. Külön érdekessége volt a versenynek, hogy veretlen egy sem voll, még a bajnok Szigeti is kikapoil (Schless Gyulától). A Kör a közeli napokban Nagykanizsa és Körmend közöli városközi mérkőzési rendez.
— A gözkazántfltők és gőz-gépkezelők nagykanizsai vizsgáló bizottsága folyó hó 23-án déli 1 órakor vizsgát tart a magyar kir. állami lémiparl szakiskolában (Sugár-ut 9.).
— UJ autóbuszjárat Nagyka-nlzsa—Hévíz—Keszthely kőzött. A kereskedelmi miniszter Sdghy Dezsó nyug. századosnak a nagykanizsai autóbusz-vállalat tulajdonosának megadta az engedélyt tégy Nagykanizsa— Hévíz—Keszthely közöttiautó-busz járatra.
__8_
— A kereskedelmi alkalmazottak junlállsa Lazsnakon. É/:n\'e mindenkor nagy sikerrel lariják meg a helybeli kereskedelmi alkalmazottak juniálisukat a lazsnaki zöldben, ahová ilyen alkalmakkor nagyszámban rándul kl a hangulat kedvelő közönség. Ez Idén Junius 12 én, vasárnap tartották meg a luniális\', mely minden tekintetben felülmulta az eddigieket. Az ifjúság már a kora délutáni órákban ellepte a hűvös fik árnyékát, ahová 5-6 óra felé egész népvándorlás Indult meg a városból. Régen volt II) en jó napjuk az autósoknak. A rendezőség pedig, hogy kiérdemelje a közönség szere-letét, ezalkalommal Is gondoskodott a szórakoztatásról bőven. Volt céllövészet, különféle szerercsejáiékok, melyek abban kOIOnb;.zlek a vásári szerencsejátékoktól, hogy olt igazán lehetett értékes dolgokat nyerni. Jól mulattak a lutballkedvclők a tizenegyes rúgásokkal, ahol a gólrugókat cigarettával szerencséltette a rendezőség. De még pompásabb meglepetéseket tartogatott a közönség számára a Bzerencscsátor, melyben föl nem sorolható ezer mindenféle okozott humoros izgalmat és állandó derültségei, ugy a |obb, mint a baloldalon. A hangulatos juniális egész lartama alalt Foszők cigányzenekara játszolt. Lehrmann Ferenc karnagy vezetése alatt pedig a Vas- és Fémmunkások képzelt és fegyelmezett dalárdája szerzett kellemes élményt a kirándulóknak. Jobbnál-jobb számokkal állott a dalárda a közönség elé, mely lelkesen ünnepelte a derék dalosokat és népszerű vezetőjüket. Az estéli órákban a cigányzene hangjai\' melleit a tánckedvelők nagy tömege szorongásig ellepte a lár.c részére fenntartott helyet és egészen az éjféli órákig ropták a divatos és magyar táncokat. A szépségverseny eredményét nagy Izgalmak és druk-kotánok közölt a rendezőség ugy állapitolta meg, hogy első lelt Kis-/aludt Stefiire, mátodik Slern Ilus, akik értékes ajándékokkal zár|ák emlékükbe a verseny kedvező eredményéi. A juniális ugy erkölcsileg, mini anyagilag szép eredménnyel zárult. Kiemelendő ezultal a kereskedők áldozatkészsége, akik alkalmazottaik megértő főnökeinek bizonyullak, mikor önkéntes adományaikkal hozzájárullak a |uniJlis sikeréhez.
— Automata telefonokat állítanak fel Kaposvárott. Kaposvárolt a közeljövőben nyilvános auto-mata-állomáson, a városháza lépcsőházában, a városháza lépcsőházában, a strandfürdőn, a Vörös Kereszt vendéglőnél. Husz filléres bedobása után kapcsol a központ.
— A Mura pnrtsodriásn ügyében a közigazgatási bizottság legutóbbi határozata alapján az érdekelt községek jelentést tettek az alispánnak, hogy a folyó milyen területeket sodort cl. Az aliipán és a kanizsai lolyamméinökség kiküldöttei rövidcsen kiszállnak a helyszínére és tapasztalataik alapján intézkednek a védelmi munkálatokról.
Azon hölgy, aki holmiját molyok ellen fellétlenül biztosan megvédeni
óch;\'fk „TYROLIT" CT6 rud-t
Bixtoa hatáaul Tisztái Kellemetlen szag nem marad visszaI
Könnyen kezelhető t Oloaó 1 Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben 1 Fóraktára: TÖRÖK JÓZSEF RT., Budapest, VI., Király-utca 12.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 Junius 14.
— Gyengélkedés Idején, különösen, ba a rosszultétet szorulás fokozza, a természetes „ Ferenc József" keserűvíz gyors és fájdalmatlan ürü-lést, kielégítő emésztést és kcllö étvágyat hoz léire. Hires nöorvosok a legnagyobb magasztalás hangján Írnak a valódi Ferenc József vizrö\', mert ez a kritikus korban is hosz-szabb időn át alkalmazhaló, anélkül, hogy kitűnő eredménye változnék. — Kapható Bvógyszcrlárakban, drogériákban és fűszerQzIctekbcn.
—MANSz méhészeti tanfolyam. A gödöllői méhészet augusztusban két 3—3 heles tanfolyamot rendez a MANSz tagjai részére. A tanfolyam anyagát a méznek a háztartásban való felhaszntlásáról szóló előadásokkal bővilik ki. A tanfolyam résztvevőinek elhelyezéséről és ellátásáról az Igazgatóság gondolkodik mintegy 62-65 pengő költségtérítés ellenében. A nagykanizsai MANSz-fiók megalakításának előkészítő bizottsága ezúton hívja fel az érdeklődök figyelmét a tanfolyamra. Bő vebb felvilágosiiást ad a Zalai Közlöny szerkesztősége.
— A Katolikus Legényegyletek Világszövetségének főtitkára a Balatonon. We-ner kölni katolikus lelkész, a Kato\'ikus Legényegyletek Világszövelségér.ek főtitkára a legényegyletek bécsi világkongresszusa ulán Magyaróra, ágra érkezeit. Wer-ner főtitkár, aki magyarul is jól beszél, először is Budapestet látogatta meg, a hét elején pedig leutazik a Balaton mellé és többek között ellátogat Balatonfüredre, Tihanyba és Keszthelyre.
— Százkilométeres utat akarnak a Balaton és a Dráva közé építeni. A napokban Felsősegesáen ulépitési értekezlet voll, melyen felmerüli az a terv, hogy a Balatoni és Drávát százkilométeres ulszakasz-szal kössék össze. A tervezett ut kezdődne Babócsánál és Keszlhclyig fúlna. Az értekezleten elhatározták, bugy az alispánt fogják kérni, hogy az érdekelt községek hozzájárulását szabja meg.
= Kerékpár .London" gyártmányú teljesen felszerelve, 175 pengő. Kerékpár gummik, alkatrészek, carold legolcsóbban kapható Szabó Antal sportüzletében.
— Letartóztattak egy szakács-nat lopás gyanúja miatt, halász Manó kanizsai szállító feljelentést telt a rendőrségen Dómján Kata 33 éves szakácsnéja ilien, aki, állilása szerint már régebb idő óta állandóan lopkodja öl. A konyhából idők folyamán különféle élelmiszerek tűntek el. A nyomozás során házkutatást tartottak a feljelentett szakácsné Teleki-ut 57. szám alatti lakásán, ahol egész kosárra való bűnjelet foglaltak le, amit s szakácsné lopott Halászék háztartásból. A tolvaj szakácsné ez alkalommal nem először jön összeütközésbe a törvénnyel. — Még régebben is sikkasztás és 01-rcrdbeli lopás vélsígc miatt állott a bíróság előtt, melyekéri eiis Ítélték. A rendőrség kihallgatása után Dómján Katalint átadta a kir, ügyészségnek.
— Zalai nyertesek a középiskolai tanulmányi versenyen. A magyar középiskolák Áldozócsütörtö-kön larlolták mrg az idei tanulmányi versenyükéi, amelynek eredményéi a bíráló bizottság most telle közzé. A magyar versenyben Fiscfiel Ferenc, a nagykanizsai piarista gimnázium tanulója a győztesek közé került. A matematikai versenyben dicsérelel nyert Klüger jenő, a szépirodalmi versenyben Bogyay Tamís. E kéf utóbbi is a nagykanizsai piaris\'a gimnázium tanulója. Nagykanizsa czidén a hetedik helyet nyerle el az ország középiskolái közöli.
— Leventék atlétikai versenye és erdei mulatsága Bánokszentgyörgyön A bánokszentgyörgyi körjegyzőség levente egyesületei együttesen ez év juniu3 26 án délulán két órai kezdeltel Bánokszcnlgyörgyön saját alapjuk javára erdei mulatsággal egybekötött atlétikai versenyt rendeznek. A versenyre a környék közönségét szívesen látják a levente egyesületek.
— öreg ember — nem vén ember. Sütő István zaSaincrenyci 65 éves gazdálkodó rossz viszonyban éit vejévet: Hajdú Ferenc me-renc merenyei 45 éves foldmivessel. Nemrégiben egy alkalommal ismét összevesztek, aminek az lett a vége, hogy az öreg korát meghazudtoló fürgeséggel előrántotta zseb\'sését és azzal sógorát ugy megszúrta, hogy az — a csendőrség jelentése szerint 10 napon alul gyógyuló sérülést szenvedett A verekedő öreget feljelentették a kir. járásbíróságon.
— Leventék nyaralása Balatonszárszón. Balatonszárszón az országos testnevelésügyi lanács kezdeményezésére a jövő hónapban le-ventcnyarailatas veszi kezdetét. Az akció célja, hogy valamilyen módon megjulalmazzá\': azoknak a leventéknek legalább csekély töredékét, kik az egész évben a levente-munkából leginkább kivették részüket.
— Villámcsapás. A mull héten az esőzésekkor a gyepűkafáni templomba villám ütött be. A templom
• tetőzete ennek következtében kigyulladt és elégeti. A lovábbi tűzkárnak elejét vették. — Ezzel kapcsolatban cmliijük meg, hogy a freskóiról híres sümegi templomot villámhárítóval fogják felszerelni, ami Beöthy István spltplébános indítványa volt. Igy akarják elejét venni, hogy esetleg a villám a templomban kárt tehessen. A sümegi templomban különben nemrégibben két ízben is beütött a villám, szerencsére nagyobb kárt nem okozott.
SPORTELET
ZTE Gyömörey István országgyűlési képviselőt választotta meg elnökévé
A Zrínyi Tornaegylet évi közgyűlése Nagykanizsa, junius 13
Vasárnap délelOlt a polgári fiúiskola rajztermében larlotla meg a ZTE ezévi rendes közgyűlését amely a Afagyar Hiszekegy elmondásával vette kezdetét.
Petrik Dezső ügyv. alelnök nyitotta mega közgyűlést rövid szavakkal.
Finta József titkár gondosan megszerkesztett jelentésben számolt bc az egyesület mull évi működéséről. A mindenre kiterjedő részletes jelen-lést a közgyűlés helyesléssel vette tudomásul.
Dínes Jenó ezután a zárszámadást terjesztene elő, melyre a közgyűlés a felmentvényl megadta, majd az indítványok előlcr|eszlése kövclkezctt. A közgyűlés egyhangúan hozzájárult
vasull felügyelő, Némelh Mihály polg. isk. igazgató és Koós Olló testnevelési felügyelő lellek.
Választmányi lagok: Sabján Gyula ár. polgármester, Rubint Károly főfelügyelő, Száva Nándor vámszaki főtanácsos, Kálnay Oyula dr. rendőr-főtanácsos, Oazdag Ferenc püspöki biztos, Tbo!wiy Zsigmond dr. posta és távirdai főle\'ügyelő, Csorba István ny. alezredes, Dínes Jenő állampénztári tanácsos, Szabady Lőrinc törvényszéki tanácselnök. S uller László rendőrföfclűgyelő, Tripammer Jenő a Nemzell Bank főllsztviselöje, dr. Haiszerjános orvos, Maiek László dr. ügyvéd, Lányi László takarékpénztári főtisztviselő, Horváth József tanító. Vitéz Farkas Endre százados.
ahhoz, bogy a választmányi lagok Vitéz Tóth Béla kereskedő, Kabdebó
száma 12-ről 30 ra emeltessék, tagsági díjnak pengő értékben való megállapításánál pedig kimondla, hogy az évi lagdij 2 pengő leg\\en, amely összeg két részletben Is fizethető; végezetül a lennisz osztálynak a tagfelvétel tekintetében autonómiát biztosítóit
Pelrik alelnök ezután bejelenti Tobajdl Kálmán elnök lemondását A legnagyobb köszönettel és hálával adózik a maga és a választmány nevében Tabajdi Kálmán ny. gyal. tábornok földbirtokosnak, aki az egyesületet megalakulása óla vezellc és annak működésit a legnehezebb időben biztosította és javasolja, hogy a hála és ragaszkodás kilejezése mellett a közgyűlés szavazzon neki jegyzőkönyvi köszönetet és válassza meg az egyesület disztagjává. A közgyűlés egyhangú határozattal jegyzőkönyvi köszönetet szavazod és az egyesület disztagjává választolta Tabajdi Kálmánt Jegyzőkönyvi köszönetet mondott továbbá a jelenlevő vitéz Horváth Gyula ezredes honvédállomásparancsnoknak is, aki az egyesületet minden tekintetben a legmesszebbmenő támogatásban részesili A közgyűlés ezután állért a tisztikar megválasztására és elnökké Gyömörey István országgyűlési képviselői választja meg, aki a jelenlevők élénk ünneplése közben vette ál az elnökséget Rövid, de határozott és tartalmas beszédben mondotl köszönetet a beléje helyezett bizalomért Programmot nem adott, azonban minden tudásával és igyekezetével azon lesz, hogy a Zrínyi Torna Egyletet a fejlődés és érvényesülés utján előbbre vigye.
Ismerve Gyömörey István agilitását, tetterejét és n3gy munkakészségét, ez tnioden bizonnyal valóra is válik. A Zrínyi Torna Egylel részére Gyömörey Islván megválasztása, illetve megnyerése, minden bizonnyal nagy nyereséget jelent Alelnökök.- Petrik Dezső DSzA
ÜEWAPRA
W1ILTÉHYI CIPŐT vegyen!
Miltényi Sándor és Fia cipőáruháza
Főúton, a Városházában. — Alapitva 1877. évben.
János főhadnagy, Unger Ullmann Elek kereskedő, Makó Oábor dr. Hangya főnök, Kutassy Kálmán kereskedő, Varga István postaellenőr, S\'ampl Zsigmond kereskedő, Szép-udvary László taniló, Oyenes Lajos kereskedő és Finla József 6zázados.
Választmányi póttagok: Kloósz DV felügyelő, Viléz Pallós Károly százados, Varga Sándor tisztviselő, Viléz Szabadi Károly a\'hadnagy, Vá-rapi István rendőrfclügyclóhclyettes, Bruncsics János kereskedő.
Ügyész: Hfjdu Gyula dr.
Orvos: Sándor Miklós dr.
Számvizsgálók: Kaszárda Oyörgy, Mázol Oyula és Faikas Islván.
(A Nagykanizsai Move Lövész-egylet) holnap, szerdán este 7 órakor latija évi rendes közgyűléséi a polgári iskola első emeleti rajztermében.
(Levente atlétikai verseny.) A Keszthelyi Levente Egyesület junius 16-án a halász\'clepi sportpályán házi atlétikai versenyt rendez. Délelölt 10 órakor kerékpár és céllövő versrny. Délulán 2 órakor atlétikai verseny. 100 m. síkfutás, 800 m. síkfutás, 1500 m. síkfutás, 4XIOO m. staféta, súlylökés, diszkosz, gerely, magas- és lávugrás, rudugrás. A győztesek érmeket kapnak.
(A Nyugati Automobil és Motor Club) motorkerékpár szakosztálya junius hó 16-áu ügyességi verseny-nycl egybekötött motorjátékot rendez Szombaihelyen a sportegylet! futballpályán. A verseny teljesen házi jellegű, azon kizárólag a Club tagjai vehetnek részt. Csak szóló motor-kerékpirok nevezhetnek. Semmiféle üzemanyag vagv pótalkatrész korlátozás nincs. Program: I. 50 m. gyorsasági versenv. 2. 50 m. lassú-sági verseny. 3. Ovegkerüigelés: (25 üvegei kígyózó vonalban kell kerülgetni, 3Va iréter távolugrás) 4.
5. A legkisebb kör jobra és balra.
6. Pocsolya verseny. 7. Fuiballjálék. A verseiy délulán \'/i4 órakor veszi kezdetét.
(A KTSE-NTE. tcnnlsz-mér-kőzés.) A Kaposvári Turul Sport Eevlet csütörtökön (Űrnapján) a NTE tennisz-szakosztályának lesz a vendége. A mérkőzések, amelyek délelőtt 9 kor és délulán 3-kor kezdődnek, igen szép, élvezetes játékot ígérnek. A kaposvári jálékosok közölt vannak országos viszonylatban is első klasszisnak és ba a NTE győzelmét nem is várjuk, biztosak vagyunk afelől, hogy szép slilusu játékot fogunk látni.
1927 janius 14.
ZALAI KÖZLÖNY
Szabados Rózsi
Dr. Harcragné nS!- élsjtrmeMtritirilonji
Nagykanizsa
Cic^Jt\'i"-\'íífj
A versenyen 11 Fzám kerül lejátszásra: 4 férfi egyes, 2 női egyes, 2 lértl páros, 1 női plro3, 2 vegyes piros.
(Ifjúsági bajnokság.) Vasárnapi eredmények: L. Jóbarátok—L. Ipariskolai énekkar 1:1. Biró : Wollf.
III. kerületi FC—Kiskanizsai Levente 7:0. Bíró: Kaszil.
L. Haladás-Elörc FC 1:0. Biró: Eickner.
L. 13 FC—Egyetértés 3:1. Biró: Klemann.
L. Törekvés—L. Viktória 8:0. Biró: Böbm.
L .77- FC-L. Teleky SC 1:0. Biró: Biró.
RÁDIÓMŰSOR
(Rövidítések) H - hírek. közga;da-ság. llingv. « hangverseny. E =» előadás Oy ■=■ gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z ™ zene. Mg. — mezőgazdaság. Il|. - itjuíici Midit F - (elolvasás. 0 — gramofonzene. Jb — jazz-band.
Junius 14 (kedd) Budapest 9.30 H. 11 O. 12 Fontos Idő. Utina H. I Időjiris 3 II. 5 Pontos időjelzés. Utina a m. kir. I. honvédzenekar nanev. 030 Ridtóposta. 7 E: Igazgatósigi éa letügyelőblzotlsági tagok. 940 Az Ope-rahlz kürtkvintett hangv., Berzsaszkaja Agnessj orosz operaénekesnö kOzrem. 9 ltsngv Wzgner-est. Éneket Welser Tibor operaénekes. 10.15 Pontos Idő, H. Utána cigányzene.
Bécs II Népizert Z. 4.15 Hangv. 6 A. 030 Az alomelmélet uj felfogásai. 7.10 Eszperantó. 730 Angol lecke &ÜS Filharmonikus hangv. Szótistik: Arnold Rosé éa Alma Rosé hegedűművészek.
Berlin, Stettln 11 O. 12.30 Mg. 3 30 Oy. 5 Szerelmi dalok és költemények. 7 Harangjáték. 8 10 Die Spanlsehe Nachtgall, Leo Falt operettje.
Brflnn 12.15 Népszezü Z. 7 Rublmteine Álarcosbál, sülte. 7.30 Avaic&enko: Az asszony és a tolvaj, 1 felv. bohózat. 8 Népszerű és Unc Z.
Boroszló, Otelwltz 12 és 1.45 O. 3.45 üv. 4.30Kuhtaa-Mozart-hangv. IO.ISSió-raloztató Z,
Frankfurt, Caasel 12 Harangjáték. 3.30 Oy. -1.30 Modern tánczene, Jb. 5.45 Orosz novellák. 7.30 Cardiltae, P. Hindemltli 3 lelv. operája 9.15 H, uUna ksbaré.
Hamburg, Bréma, Hannover, Klet 8 A. 12.30 Népszerű Z. 4.15 Kamara Z. 5 tUrom évig az eszkimók közölt, E. 5 20 Pananul útleírás. 8 Szép Heléna, Ollen-baeh 3 lelv. operettje, utána népszerű és Unc Z.
Langenberg, Dortmund, Münstcr 1.05 Népszerű Z. 2 30 A. 4 30 Oy. Kasperl a vadak kőzött, 2 lelv. blblitík. 5 Oy. 5.30 Népszerű Z. 8.10 Vldim eat. 9 Hana Plitz-ner-est.
Lipcse, Drezda 12 0. 4.30 Szimtónlkus Z. 6.30 A. 8.15 Operaelőadás: KOIIŐ él paraszt. 10.15 Jb.
London, Davcntry I Enek és kamara Z. 430 Hangv. 6 Jb. 7.15 Beethoven Z. 7.45 Hangv. a40 Kabaré. 1030 Szentimentális éa szatirikus dalok. 10.45 Jb.
Milánó 4.15 Kabaré. 5.20 Oy. dalok. 8.45 Opercttclőadái kozvelllísc. 10.45 Jb.
I020 G l°*50 1J\'10, 5 ö 8\'10 Róma 5.45 éa 9.10 Népszerű és tine Z.
Id&Járás
A nagykanizsai meteorologlal metf-ttgyető Jelentése: Héllón a Mmérsék-Itt: Reggel 7 órakor +19-8, délután 2 órakor TF-27-6. este 9 önkor +17 2.
Felhőzeti Egész nap kissé lelhős ég-boltozaL
Széthány: Reggel (s délben Délnyugat, este Északkeleti szél.
A Meteorológiai Intézet {elentésc sze rtn ménékelten meleg, zivatarra, eaőre hajló idő.
VÁROS! JiZINHÁZ í
A színházi iroda hireii .
(\') Jedcrmami (akárki) keddi | bemutatója irodalmi szeniációnak Ígérkezik. Hugó von Hoffmanslhal mislétiuma igazi irodalmi gyöngyszem, mélységes filozofiai larlalom- [ mai. A salzburgi Fcs\'spiel ünnepi játéka itl is maradandó emléket log hagyni a szépéri lelkesedni ludó közönségben.
(•) Szerdán az óriási sikert ; aratott Zerkovitt operett .Muzsikus i Ferkó\' van műsoron, Borcía szere- | pét ezúttal Ktnizsa kedvence Erényi I Böske játsza.
(•) Csütörtökön két előadás, r 3\'/2 órai kezdcllcl nagy gyermek- ! előadás. S inre kerül: Kecske Pepi, Hüvelyk Matyi az óriások körül. Minden jó gyermek hintázhat a szinpadon. — Csütörtök este a legmulatságosabb operett az „Ezred apja" kerül felujitásra parádés szereposztásban.
FOLYÓIRATSZEMLE
Uj Idők, Magyar Lányok, Én Újságom
Htraeg Ferenc képes irodalmi hetlhpja az .Uj Idők\' eheti számiban Csathő Kál-mán, FarJcas Imre, Pállfyné Uuiács Irén, Lampérth Géza »tb. irisai mellett közli a művészi és időszerű képek gazdag sorát, valamint a lap népszerű rovatait, a szerkesztői, kertészeti és a szépségápolási Üzeneteket. Előfizetési ára negyedévre 6.-10 pengő.
A .Magyar Lányok\' liatal lányok képes irodalmi lapja, szerkeszti Tutstk Anna. Élő-fizetői 1.60 pengő kedvezményes áron-sic-rezhetig meg n Százszorszép Könyvek clrnü regénysorozatot.
Egy hétig szórakozhatik a gyermek, ha kezébe veszi .Az Én Újságom\' egy-egy számát, amely ugy tartalom, mint kiállítás dolgában valóságos szenzádő a gyermekvilágban. Muki az Írástudó majom és Bubu ele fant mulatságos kalandjait a gyermekek hétről hétre izgatottan várják. Negyedévi előfizetési dij» 2 pen^ő. .Az Én Újságom Könyvei" most meginduló sorozatában, amelyet Gaál Mózes szerkeszt a rault legnemesebb tradíciót öiszeegyeztetvc a haladás követelményeivel s gyermekirodalom nrnnylapját halmozza fel.
Mindhárom lapból ingyen küld mutatványszámot a kiadóhivatal Budepest VI. Andrássy-ut 16.
Eozeósziiralm
Uránia kedden 7 és 9 órakor:
Más asszony férje (Egy rossz fér| és egy okos asszony történele) 7 felvonásban. Fősicrepben: Marié Prevosl és Monle B!uc. A legújabb táncfilm,
1 felvonásban. Flippl, a Charleslor.-király, burleszk 2 felvonásban.
Keszthelyi Uránia kedden: Az asszony és a csipke, nagyvilági dráma 8 felvonásban. Főszerepben Egon v. Jordán és Olaf Fönns. Hévízi Park-mozgó műsora kedden : Üzenet a túlvilágba 8 felvonásos dráma és Lice, a hős szabó,
2 felvonásos burleszk.
= Zsák, ponyva, zsineg, kőtéláruk, hevederek és tűzoltó felszerelések nagy raktára -tllrsch és Szegő cégnél.
URAHIA
Kedden, junius hó 14-én 7 és 9 órakor
Más asszony férje
Egy rossz férj és egy okos asszony története 7 felv. Főszerepben: Marié Prevost és Monté Blue.
A legújabb táncfilm
1 felvonásban.
FLIPPI, a Charlestonkirály
Burleszk 2 felvonásban.
KÖZGAZDASÁG
Kerületi gazdagyülést tartanak junius 19-én Balatonfüreden
A nagyszabású gazdagyülést az Alsődunántull Mezőgazdasági Kamara a Zalavármegyei Gazdasági Egyesülettel és a gazdasági felügyelőséggel karöltve rendezi
Nagykanizsa, junius 13
Junius 19-én délelőtt 10 órakor gz Alsődunántuli Mezőgazdasági Kamara a Zalamegyci Gazdasági Egyesülettel és a zalavármegyei gazdastgi felügyelőséggel Balalonfürcd fürdő-telepének gyógylermében kerületi gazdagyülést tart, melyen Zalavár-megye gazdalársadalma nagyszámban fog résttvenni.
A kerületi gazdagyülésnek célja, hogy beszámoljanak az cgyesülclck vezetői a Kamara mull évi működéséről és a közvellen érintkezési felvegyék a kamarai kerületbe utalt gazdaközSnséggcl, hogy kívánságaik meghallgatásával és figyelembe véle-lével irányt szabhassanak jövő munkásságuknak és esetleges sérelmeik vagy ptnastaik orvoslása Iráni a Kamara inlézkedh:ssék.
A gazdatársadalomnak tehát eminens érdeke, hogy minél imfozán-sibb számban jelenjék meg ezen a nagygyűlésen.
A kerületi gazdagyülés keretében a szőlészet és borászat időszerű kérdéseiről előadási tart Ullcsny Károly m. kir. szőllészeti és borászati főfelügyelő. A gyűlés végeztével a fürdőtelep mozgéstinházában filmképek bemutatásival lart előadást Náray Andor a keszthelyi gazdasági akadémia tanára a .Májmételykorról és az ellene való védekezésről" cimmel.
A városi, községi (körjegyzőségi), mezőgazdasági bizottságok elnökeik vezetése alatt testületileg jelennek meg
FULAMIN
a nyugalom kincse!
Szenzációs poloska- és rovarirtó találmány.
Nincs többé álmatlan ójsxaka t
Petéstül Irt t Tiszta! Kellemes slagul
irts Háztartást üveg ára : P 1-20
Axonnal hat I
Számos hatósági elismerés I
Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben I Fóraktára: Törők Jóassl R. T., Budepest, VI., Xlrliy-utoa 12. szán.
A kerületi gazdagyülést társasebéd követi, majd a résztvevő csoportok tanulmányi kirándulást tesznek a kegyes tanilórend hircs dörgicsei szőlőgazdaságának és pincészetének megtekintésére.
Azok a résztvevők, akik elszállásolásra igényi tartanak ebbeli szándékukat jelentsék be a Balatonfüredi fürdóigazgatóságának.
ifssai
Mindvégig bizonytalan voll a mai tőzíde irányzala. Nyitáskor egyes árfolyamok kissé gyengébbek voltak, később a bártoapiac vezelő értékeiben a cukor érékekben a ku\'iszban árjavulás |ölt léire. Zárlal felé újból megélénkült az Irányzat, de a vaspiac vezelő értékeiben, a G,nzpiacon s néhány fa és lexlill vállalatnál árveszteségek jöttek létre. Az árkilen-gések azonban nem nagy méretűek, az 1 —2%- ol ritkábbn balad|ák meg. A forgalom a favorizált értékekben élénk voll, egyebekben csendes.
Hds 20-361/1. Loa^on >25-21 Vi, Newyork 52000, Bilissel 7222\',1. Mll.no 2á6S, Am.teidim 2C8Vu, Bellin 123 21. Wien 73-16, Solta 3-75. Priga 15-40, Vtrsó 5810, Budapest 90-65, Belgrád 9-I3V1, Bakai est 3 071/1.

VALUTÁK Angol L 27-83-27-99 Belga Ir. 79-55-79-65 Caeiik. 16-96-17 04 Dani. 153 05-153 70 Dinár 1004-10 10 Dollit 570.75-573 15 Fiancta ti 22-55-22-75 Holt. 229-30-230-30 Lengyel 6370-64-70 Let 3-35-3 50
Léva —:-
Lila 31 60-3t05 Miika 135-70-136-20 SehUL 80-55-8090 Noevég 148-15-14880 Svájd I.IKH0-110-50 Svéd k. 153-30-153-90
DEVIZÁK AmsL 229-45-23015 Helgráó 1006-1010 Berlin I35 77-13617 Bukarest 334-344 Brüsszel 79-57-7982 Kopenh.tíÖ-15-15360 Ossto 148-25-14870 Undon 27-82-27-90 Milano 31-47-3177 Newyork 572-85-4 55 Pálts 22 42-2252 Pi ága 1696-17-01 Stona j 4-12-4-16 Stockh. 153-40-153-85 Varsó 63-80-64 60 Wien 8057-Í0-82 Zürich 110-17-11050
ZALAI KÖZLÖNY
1927 junius 14.
Terménytőzsde
Buu Iliwv. 75 kg-oi 3310-5335, 76 ke-M 33 60-3360 77 kg-os 33-90 3410. 78 kg-os 3I-2S 34 45 egyéb 75 kgos Ifit -32 50, 76 kg-os 326S 33<0, 77 kx\'-oi 3310 33 3Í. 7Í kg-os 32S5—33001 rozs 30 25- 30-50. takuinlnr-ii|x 2600-26 50. «iálpo 25-50-26-50, ub 26 00-2620. lengeti 3í40 - 2260 btuakotpt 2020-20 40.
SertiiTjjír
Felhajtás 5547, melyből sladaltznul vissza maradi 24C0 daub. Elsírenda I 60-1 62. uedett I Í6— l-ÍO. liedell kozíp 148-1-52. kOonyű 1 35-1 44. elsdtendu Öreg 1-4S-IJ0. másodrendű 140-1 12. aniiol hUI.Iú 160—1*78, szalonna nagyban 1-76-
1-80. I»II 206 -2 08. lehúzott hűi 1-92—
2-14. szalonnás leisertés I \'>1 2 Üd Ai Irányist vontatott.
KUdja: Wbjí Sy«J»J?ir te IWujt-kimtoUi SO. í«uk»íui
ktmmtúm
Aa apróhirdetések dl|a 10 nílg 50 lllUr. Clmszd ■ minden vastagabb belOből illó sió kit szónak számíttatik. Minden [ovibM sió dl|a 5 IMI. V.sát- íi Ünnepnap SOH\'0 telit, szerdin-pínleken 2Wo leül. Allisl keresőknek 50>o engedaiíny. A hlrd.-tá.l dlj ol»r. lla.It.ndC.
Kiktár, viqy műhelynek slkjlm.s h.tyf-
• én kiadó. Érdeklődni Sugil-ul 10. sz. alatt lehet.
Ford ós Ford.on nlknliíszck, suló lelsierelósl cikkek. Fneutnallk — Silnló Vilmos és Tirsa eígnil, Ddk-Kr 2, 2314
Vizvetelík .xcrold bidogos szak-munkist ós mnoncol Felveszek. Szepesi. Zrlnyl.ulea 22. 2-117
TAfja., tótdszintes. száraz, üres szobit keresek bulor beUioltsira Főni közeliben. Címeket a kiadóba. -2486
Vízvezetéket és türdöberendezéseket,
valamint u|ll készllisu
vörösréz fürdőkályhákat
szakszetCen kéaail
MenúlQvits Jüzxef is Márton
Király-utca 45. Telelőn 271.
ügy csinosan bulorgzolt szoba külön-bejárattal l vagy 2 úriember léuéie julius l-re kiadó Rjzgonyl-utca 9. 2419
Jóxool föhorcoyut 49. slámu háx eladó. 2448
Egy Uzlctholyíuóq kltdó Eötvös-
léffc____2476
Arany Jinos-utca I. szám alatti vendéglő atomul kiadó. -247$
Eladó másféléves jól betanított német vlzila. Németh solfór, Zákány (Somogyin.)
2W4
Jól 16x6, megbízható jobb nő elmenne htzvezetónónek, vagy gazdajuuzonynak magányos Idősebb úthoz vlkékl várói ba, vag) falun. Clm a kiadóban. 24SÍ
KuWnbeJáralu szép ulctl szoba kiadó Cscngery ut 31.
Hirdetmény.
KOzhitré teszem, hogy n Klnlzsy-utca 37. szánni hazam a legtöbbel Ígérőnek szabad kézből eladó és M nap mtilva beköltözhető.
Venni szándékozók c hó 15-én d. ti. 3 órától 5 óráig fent jelzeit házban értekezhetnek.
Rein Ernő.
Irtó napok
vidéken !j
Minden hét bizonyos napján kiszállunk I egy bizonyos váróra* és akik
erre a gyüjtönapra
végzendő
stb. vagy pedig a tőrv. védett raéregmentes Parirat-tal védendő
patkány-és egérirtást
megrendelik, mentesülnek a külön-ben viselendő utl és egyéb költségek-ti! vegyészmérnökeink és girmesteicink után. — Felvilágosítás díjtalan.
DITRICHSTEINl
1.416-M. BUDAPEST !. 416-55. vtl., Kcrtész-ulca 27.
Hévizi Parkszálloda I
lirlctiicm a n. é. közönségei, hogy modemül berendezel! és felszerelt parkszáCtodúmnt éa éttermeimet megnyitottam.
Nb. vendégeim részétől a kiszolgálást minden tekintetben megelégedés e a teg.TCsszebbinenőe\'i hiz\'osilom. — KltQnö magyar konyha, balaton melléki borok és Irlsscn csapolt sörök. Elsőrendű zenekar sióra-koztalji a nb. vendtgeimet. Kérc-it a n. é. tözönség izlves pár fogásit, tisztelettel Biácay Károly
hévízi Parkszáltod. é< étterem tulajdonosa.
Hang jegyit jdonságok:
Holnap I (Boston) FI cm nórtülök I (Clurteston) Elsemann Mihály kél legujsbb szerzeménye. Hajjaj, do jól irxom magam ! iFox-ttott) Brazíliában iTangó) Faitua en pour mai Un bou Mouvcment.
Gramofon-lemezek:
Tánclemezek angol énekbctéttel kaphatók
Fiachel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében.
Felsőruha varrás és szabászati
Mcptíinbcr clícjén mcgnyili\'<. Mii most leh:t bciratVomi
BÁRON MICB
varrodájában.
Városház palota, II. ent. Kazinczy-u, I.
Gyógynövényeket
a legmagasabb napi árbun váiJijoIui.kI Ezidöszeiint Széktiivlrág, szurkaláb-vlrág,pipncss7.ironi.huz.ivlráK*zlroni, íehérárvncsnlánvlriigozlroiii, csalánlevél, kvrcki.tályv.tK\'vél, orvosi bolyhos pemetefű. bodznUvIrág, késf-bb kórlsbogár. maszlaglevél, belóndck-levél é» hársfavirág gyűjtendő. Szíveskedjék készletét minta kíséretében nekünk felajánlani tS gyűjtéséről bennünket álUindőan tá\'éko/tatnl Csorna-goláslioz a i>zük»égc--s .••■Ak»k.M ml rd|uk é» nagyobb mennyiséget a feladó állomáson vet.Mink át. Hydroflora r». <i>ógynóvényosztálya Budapest. VI.. Király utca 12.
OonTTÓros
! Plisséroz
Értesítem ^gykanizsa és vidéke mélyen tlaiten hölgy közönségét, ho$y a legújabb pl\'S^é-modelloH megérkezted. — PJIssérozAsf, gouvrérozást olcsón vállalok. Tisztelettel
VARGA NÁNDOR
luh.r.Slé, Zíltnosö-vilUI.!. NiiOjkonix.a, Hunyadl-utoa 19.
Oydjtólclcp: Kuzliiczy-ulea 8.
Festés
Gózmosás Tisslilis
Kerti magvak
Növény védelmiozerek gyamölcatfák á|>olására
Műtrágyák
(szupeifoszfat, elinti salétrom,
mésznilrogén, kálisé) (Ktllön niUlrácya keverék virág és cscrépnövények részére) kaphatók:
Ország és Widder
SS Cégnél
Nagykanizsa. Erzsébet-tér 10.
20 éve fennálló varrodámhoz,
nagy cüoglallségom miatt
TMSAT
korcsek.
Cím a kiadóban megtudható.
Lakita szálloda és éttermei Héwizszeniandráson
Van szercncíénk értesíteni a n. é. lözOnsével, hogy újonnan cpitott, n«gy kényelemmel bexendezelt nyílott és fedeti toraax-korthotyiaégQn-kot és éttermeinket magnyitotluk.
Magvar konvha, klldnó hegyi és kii lonlegességi borok, frissen csapolt kőbJtuyal Orclier-oörök.
Az uri családok szórakozó helye.
üyóii Lakatott Mlai és Tóni 12 tnuból álló hirnowaa xonokora fogja szórakoztatni az idény alatt nb. vendégeinket.
Ifangveiiirny kezdete ünnep- és vasárnap délután 4 órakor, hélkOznopokon délután t> Arakor.
Az étkezéshez díjmentes autójárat a Park-szállótól.
Nb. vendégeink kiaxolgAlósAra oxeméljfusin ügyelünk fel.
A n. é. közönség s/ives pártfogását kérve, tisztelettel
14-9 LAKITS TESTVÉREK.
ElsüranRU Internálások és növelő-intezetek fiak és leányok rés7.ére
I KANCIAOUSZXO: SAINT-KAFA£L,*ImiwU kUlttl.i ll totA Urtu <4iií|{lii>k niiiiin\'j) ln\'vítl. »0«\'«lltit J l\'tij(«lp«iloil (Nli<« mtlltlIL SVÁJC: I.AUSANNE ES MONTKEUX. < vP
UwhtiU □cvvIAv.ltoioVbjit. • 0«nli !■\'» riiljJi.
i * I iz^HtJ^í jri (I juUHiK vili^tilifl
l»OM.» li!tni»v if-«t«U<- Klintttkui i->s>ijí:c!»«k.
AUSZTRIAI WIEN, » Mil/ik litlíi* wjjttü »iilii»l<T><a. * ktalpponUói 11 pcKti

bllhon
i\'.Htij(U lillé»<lvk.
tciny.
MtsC.
t<:.- llki Ili. i,-<ttBlitéMlll, l4t<i>U!ti
Ulcirtuini, l.-ia).).-«nrnl iM-kt; Unufi %lb hcnoUköktl. Osuci spotlolt. Iinul-luiityl kltilrnlul.Uuk. ileiinlakó 4nvo\\ni>!< StlCOlli ftlllá:vrkt Nt|<l :.-»íOil klll.nú étke/éi, SMlt ij. \'ll\'elfKv. KlUUal dl] tl)C,iiifc, l»l(AllW a Uotlll I%\\k0 WlWti 123 P. Ilt»!*pcst«n 10) >\' htvonta. >ÍSé V\'a\'^j díj ei.va. KCsliüi* nlírf í«:i UAvlvkgftk. a llt-.-tiló tiuW.li tittilt urtnif .líjsk nielUII AJ Irtliutc* 0éfxuj«tv(«l-titn kitlnii. (xttilúli. Kr./titdtUileknek, ticicénv. Mitiuiktuk.cjcywCrmI Iullt«l4kn<k k«Jv«iatény»k. A liuintrrnátuiuk OIJn 10 i<AxUkk*l olctóbb.
Myaraltatási csoportok
LA^SANNUBAN (SVAjCt. IIAI AIONS/K-MliSEN tt llOVÖSVŐI.OVHKN. Il»vldl) 1401".
i. r.iiin-inui. (>i.isjn-kun (vaijnbéi«k) i\'íb-Ulozd Internátus Iroda, Ui>iUp«»U VII. AU< la
Mtf» 41 V. 31 <1 Itt » |<QS
50
pongft bolti ér helyett
s
havi 4 pengd* ré»»letre
20
pengőért azéllitunk
20
pompAa kfinyvet
amelyek nem hiányozhatnak müveit magyar családok könyvtárából:
Nagyrltl ÁdAin Erzsi: Aranyhíd. Regény. 141 oldal. Uorta Lajoa : Örvény. StlnniU S telv. 131 oldal.
Barin Lajos: Az elsfllytdl vllig Elbeszélések. 161 oldal. Bntln : Donallenne. 130 oldal. DAnk-lné Lengyel Laura: Az Adlers-tcldi Szent Ágnes. Regénv. 135 oldal. Daudct: J«ck. Regény. -447 otdaL r.rkas Imro: Steul tavasz. EJbestélé-
sek. Szindatabolt. 135 oldal. Farkas Imre: Melódia. U| vétsek. 90 oldal
llaJO Sándor: Az Olvenives térti. 3
fclvonisos Ira^tkomédia. 121 oldal. Ilarsányl Zsoll: A léltékeny koltfl.
Kuplék, dalok, sanzonok. 142 oldal. JOrgonsen János: 1)4nia nagyasszonya.
Kegíny. 180 oldal. Katika Margit: Csendes válságok. El-
lieszélések. 351 Oldal. Knrlnlliv Frigyes: Ne hántsuk egymást Ujabb llílák. 213 oldal. Kosautli t-ajos levelei egy fiatal leányhoz. 208 oldal. Kosztolányi Dezaö: A rossz orvos. Regény. 108 oldal.
Iplnl linre: Kegyelmes uram! Színpadi komédia es mái jelenetek. 190 o. Lovászy Károly: A szivem. Vátoga-
1011 versek. 02 oldal. Stcderkénvl Anna: Sorsok ha tatál-
komak. Itegtny. 160 oldal. Szép Eriid: R(gl kcdvlt.ik. KlOniVáa
versek. 225 oldal. Szomory Dcz.O: II. JOzael császár. Szlntnú 110 Oldal.
Vágja ki, töltae ki, küldje be
l»nli rendolölapotóa poatafor dultáwal megkapja a 20 kftiat könyvöt. BórmentaaiUaórt óa oaomagoláaért I P axómltunk
Pali ad is hönyvosztálya
fíuiíaptíl, Alkotmüny-u. 4.
Mcg endelem 5 havi részletre a
...... cimU lapban
hirdetett húsz könyvet. Az első A pengős résztelei a bérmentesítési és csomagolási díjjal kérem a küldeménynél ulinvételezni
Név:
Foglalkozás:
SEHIIH ES
HIRDETŐ IRODA R.T. Budapest, V. Dorottya-utca II.
Toloton : Teréz 14-43.
Felvesz liirdetésoket a világ minden lapja részére.
Keklámlciveket készil.
A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legolcsóbb inédjeil kidolgozza.
Társházak Eurépa minden jelentősebb városában.
Nyomatott a Zrínyi Nyomdalpai és Könyvkereskedés R.-T.-nil, Nagyknuizsán. (Nyoindavczciö: Olenbcck Károly.)
67. évfolyam, 134. szám
Nagykanizsa, 1927 junius 15, szerda
Ara 14 fillér
POLITIKAI NAPILAP
SortmtMt és Uadótüntal FMI.it KeoOatyl BAfcladótiiTrtü: KWdudy-o. 16.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Inlenirbin-tekíoai Nwyfcu&M 7». sxáah EKMjetéal ir« ejy W>r« 2 penjO 40 ItlUr.
A francia repülők katasztrófája
Pelletlér és Oonln gépe lezuhant és felrobbant — A repülőknek sikerült a gépből klugornlók — Ötezer liter benzin felrobbant, a gép porrá égett
Pária, junius l-l {Éjszakai rádiójelentés) Pelletlér D\' Olsy és Conin francia replllök, ma délulán 4 órakor a Le Bourget-i repülőtéren felszállottak, hogy a Perzsa-öbölbe repüljenek (7000 km.) és ezzel megdöntsék a távrepülés rekordját. Azonban alig lellek meg 4 kilométert, a gép felborult és lezuhant. A repülőknek azonban sikerüli kiugorni a gépből, mely porrá égell a benne levő 01 ezer liter benzin pedig felrobbant.
S a^mi *i iV^ i W . . ■ * W . 1
Chamberlin Byrddai együtt akar Amerikába visszarepülni
Berlin, junius 14
Amikor Ctiambeilin arrói értesüli hogy Byrd kapitány indulni készül az európai ulra, a kővetkező táviratot küldte Levinével együtt New-Yorkba Brydnek:
— Az újságokból olvastuk, hogy O.i Ncwyorkból Pátlsba akar repülni és vissza Newyorkba. Ha igaz, akkor kérjük Önt, értesítsen bennünket a berlini amerikai köveliég utján, hogy mikor akar Ntwyorkból indulni és mikor tenné meg az utat visszafelé, örülnénk, ba visszafelé való uiján elklsérhelnök Newyorkba a Columbián.
Newyork, junluB 14. Lindbergh kapitányt Newyorkba érkezésekor mintegy ötvenezer ember köszöntötte. Anyjával cgyült a lömeg a repülőtérről diadalmenetben kisérték a városházára, ahol Walker polgármester áladta neki a vitézségi érmet. Majd a Centrál-parkba ment Ulköz-ben a felállatott gyermekek ezrei lelkes ünneplésben részesítették. A parkban Smlth kormányzó üdvözölte, majd a csapatok diszntcnelben vonullak el Lindbergh kapllány elölt. Chamberlin elfogadta a magyar kormány meghívását Budapest, junius 14. A Magyar Távirali Iroda jelenti: Chamberlin és Levlnc elfogadták a magyar kor-máuy meghívását. Az amerikai repülők szerdán lesznek Bicsben, ugy, hogy Budapestre érkezésük csütörtökön kerülhet sorra.
Az angol bányamnnkásság főtitkára fenyegetőzik a szovjetnek szóló angol hadüzenet esetére
Berlin, junius 14
Londoni jeienlés szerint a Bányász Szövelség főtitkára Cook, eey gyűlésen kijelenlelle, hofyha Anglia hadaiüzen a szovjemek. akkor Ind-Uzenelet kap Anglia az angol bányamunkásság résziről is. Cook beszéde az angol sajlóbsn nagy felháborodást vállon ki.
A bécsi egyetemi botrányok okozóit a tanács kizárja az egyetemről
Bécs, junius 14 (Éjszakai rádiójelen/és) Az egye. lenti 1tn-.es foglalkozol! a legutóbbi egyetemi incidensek eleteivel és uüy haláioiotl, hogy a botrányok okozóit és kezdeményezői i a legsúlyosabb büntetéssel a kizárással fogjak bün-
telni. Egyelőre bezárják az élellan! és a bonctani intézetei. De ha a rend nem Ali helyre — az egyetemi Isnács az ejész egyelem\'n beszünteti az előadásokat, ami maga ulán vonja a hallgatók félévének elvesz-téséL
Stresemann és Briand tanácskozása Genfben
Az első tanácskozás igen
Pirls, junius 14 A francia lőváros sajtójának tudósítói a Népszövetség tanácsának első üléséről azt jelenlik, hogy a tanácskozáson minden oldalon a locarnói politika szelleme érvényesül és a nagyhatalmak külügyminisztereitek meghitt tanácskozásai tisztázták az általános külpolitikai helyzetet.
Ez azonban nem jelenti egyben azl, hogy Némelország és Fr3ncia-ország közölt az ellentétek teljesen
kimért tóausbao folyt le
elsimultak volna. Az első tanácskozás Stresemann és Briand között igen kiméri tónusban folyt le. Sire-semann utalt atra, hogyha a szövetségesek továbbra is igy bánnak Németországgal, akkor mcgnchezilik az ö helyzetéi, meri Igy nem sikerül leszerelni a kiengcsztelődés pnlillká-jának nacionalista ellenségeit. Viszont Briand rámutatott azokra a hibákra, amiket Birllnbc elkövetlek és Franciaországba nagy csalódtst okozott.

Nyolcórás üléseken tárgyal a Ház
A balesetbiztosítási törvényjavaslat folytatólagos vitája
Budapest, Junius 14 A Ház mai ülésén betöllötték sz egyes bizottságokban megüresedett tagsági helyeket, névszerinti szavazás utján. A betegség és baleset elleni biztosításról szóló javaslat tárgyalásánál
Tóth Pál örömmel veszi tudomásul, hogy a törvfr.yhoz Isnak mindig módjában lesz a blztoiitó intézményt ellenőrizni.
Bródi Ernő azt hangoztatta, hogy az államnak nincs joga ahhoz, hogy maga adminisztrálja az Intézményt. Szerinte a javaslat konliskál|a az orvosok szerzett jogait. Az orvos-szövel6égnek nem tetszik cz a törvényjavaslat. (Ellentmondások a Jobboldalon.) Az orvosszövelség pina-szolja, hogy a törvényjavaslat alap-! |án 1720 orvos marad kenyér és i munkanélkül. (Zaj a jobboldalon.) j Dr. Vass: Lelárgyalluk az orvos-. szövetséggel is.
1 Bródi: Miért nem volt lehetséges, j hogy az egész orvosi kart meg-I lailsák ? 1
Dr. Vass: Aki nem felel meg, azl menesztjük I
Bródi: Meg fogja-e akadályozni a miniszter ur az igazságtalanságokat ? I Vass; Meg fogom akadályozni! Bródi Ernő további bcszídínck során a szerzett jogok megszüntetése ellen tiltakozik. — Az orvosok nagy örömmel látnák, ha a mezőgazdasági munkások biztosítása is helyet foglalna a javaslalban.
Kőcsiln Károly: Egy ilyen nagyjelentőségű javaslat tárgyalásánál az objekliv kritikának kellene érvényesülnie s mégis hangzottak cl olyan felszólalások, amelyek pártszempont-bó! egészeu értéktelennek mondották a javaslatot. A mai rendkívül nehéz gazdasági viszonyok közölt meg kell elégednünk ezzel a Javaslattal. A helyzet javulásával a kormánynak teljesítenie kell a többi kívánságokat is. Szükségesnek Untja a mezőgazdasági munkásoknak és a kis-
egzisztenciáknak a biztosításba való bevonását. HilyeslI, hogy a miniszter nem vette figyelembe a munkaadók kívánságait, mert ezáltal a munkásblzlosilót mélyen lesülyesztetlék volna.
A Ház elfogadja báró Podma-uiczky és társainak a nyolcórás Plések bevezetéséről szóló indítványát.
Elnök bemutalja a Csík József lemondásával bejelentett Tóbler János megbízólevéléi. A napirendi Javaslat szerint a Ház holnap délelölt lolytalja a munkásbiztosiló javaslat tárgyalását. Végül leiolvasták az Indítvány- és Inlerpellációs könyvet és az ülés 2 óra után végei ért. Pestvármegye törvényhatósága üdvözölte Bethlent és Mussolinit Budapest, Junius 14. Pestvármegye törvényhatósági bizottsága mai közgyűlésén 3z O.aszors/ággal kötött barátsági szerződés megkötése alkalmából üdvözölte gróf Bethlen István miniszterelnököt és Mussolini Benilo miniszterelnököt. Uj szervezeti szabályzat készül u visszaélések lehetetlenné tételére.
Budaoesl, junius 14. A kul usz-miniszléiium illetékes ügyosztályai u| szervezeti szabályzaton dolgoznak, amelyek lehelctlenné teszik, hogy s jövőben visszaélések fordulhassanak elő. Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter kijelenlelle, hogy a kérdési már az ősz folyamán módjában lesz letárgyalni az illetékes tényezőkkel, azt azor.ban e pillanatban nem tudja megmondani, hogy a kérdési töivéoyhozás ulján fogja szabályozni.
Egy kötszerész ollóval leszúrta társát
Budapest, Junius 14. (Éjszaka! rádiójelenlés) László Béla 19 éves Szigetvári utca I. szám alatti lakos kötszerész és Székely Árpád 23 íves Rökk Szilárd u\'ca 31. szám alatti lakos, kötszerész a Bérkocsis-u:cá-ban levő szolgálali helyükön az üzletben összeverekedtek, melynek hevében László egy ollóval oldalba szurla Székelyt, aki sulyoa sérülésével a Rókuskórházbin meghalt. László ellen haláll okozó súlyos teslisértés cimén indult meg az eljárás.
Bécsben elfogott csaló debreceni kereskedő
Bécs, junius 14. (Éjszakai rádió-Jelentés) Balogh Ferenc 30 éves deb rcceni kereskedőt, akit a debreceni bíróság csalás miatt köröztetett, ma Bécsben elfogták és áladlák az országos biróöágnak.
ZALAI KÖZLÖNY
192Y. junius IS.
„Egy darab föld"
Szabó Zsigmond színművét jövő csütörtökön mutatják bc a Városi Színházban
Nagykanizsa, junlus 14 Szabó Zsigmond dr., nagykanizsai járási tiszti foorvos „Egy darab föld\' cimmcl színdarabot irt, amc.yct a pécsi színtársulat juaius 2tí-an, a jövő bét csütörtökjén ad elő a Városi Színházban.
Muraköz elvesztéséi siralja ez a szindaiab. Megrázó jelenelekben, éljük át újra a szláv propigandi által megrészegített izgatók romboló munkáját Szent István koronájának megcsonkítására. Egy darab f 5ld, amely elveszett...
Egy darab főid, emelya miénkvolt... De ez a szinmft egy nsgy és vigasztaló érzéssel és biztatással végződik, mint a légi nóta mondja r .Ne szomorkodj, légy vig! Nem lesz ám ez mindig igyl" Egy íorró és megható szerelmi történet teszi kedvesse a színdarabot. Két szerelő szív egyszerű története: — a régi történél, amely mégis mindig u| marad.
Szabó Zsigmond dr. régóta ismeri Írója már a kanizsaiaknak. Itt é t közelünkben, a Muraközben, ahonnan sürün küldte cikkeil a nagykanizsai lapoknak. A muraközi magyarosítás lelkes apostola voll és erős magyar érzése volt az oka, hogy a jugoszláv kormány 1919 ben kiutasította Muraközbő\'. Mint lelkes magyar és magyar író nem voll rokonszenves odaát.
Regényei közút a .Kétdzsln\'-tén a .Horthy házasságá"-\\, melyek Singet és Wolflner és az Athenaeum kiadásában jelenlek meg, jól ismeri a nagykanizsai közönség. Eddigi írásai után méltán várhatjuk, hogy színdarabja Is osztatlan tetszést fog aratni.
Zalai dalos-ünnep Álsópáhokon
Az Atsópáhohi Dalárda zászlószenteltíse
A Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör közgyűlése és Zrínyi-matinéja
Nagykanizsa, junius 14 A nagykanizsai Z\'lnyi Miklós Irodalmi és Művészeti Körnek Ünnep: lesz a most következő vasárnap. Ezen a napon rendezi a városunk kuliur-életében nagyjelentőségű szerepet belöltö egyesület évi rendes közgyűlését és közvetlenül ezután a Kör Zrínyi Miklós emlékezetének hódol a minden évben Iradicló-szerücii megrendezeti Zrinyi-emléküuuepéllvel.
A tisztújító közgyűlés (XXXII. a kör fennállása óta) junius 19 én délelőtt 10 órakor lesz a városháza közgyűlési termében. Tárgysorozata: 1. elnöki megnyíló, 2. titkári jelenlés, 3. pénztári jelenlés, felmentvény, tagdíjmegállapilás, 4 Szakáll O/ula diszclnök könyvtár-adományáról jelentés, 5. dr. //iróny Jenő diszclnökké választásáról jelentés, 6. tisztikar és választmány választása tilkos szavazással, 7. Indítványok.
A közgyűlés befejezése után >h 12 órakor lesz az emlékünnepély ugyancsak a városháza dísztermében. Itt ünnepi beszédei mond Surányi Oyula felsőkereskedelmi iskolai tanár, a Kör társelnöke, szaval iíj. Vidos józsel postaliszt, énekszámokkal szerepel az Egyházi Énekkar Rácz János főkántor vezetésével. A belépés dljlalan.
Zürichi zárlat Pária 20-36, London 35-25Va. Nevryork 520-00, Britnél 7223. Milano 28-75, Amsterdam 208-27Vz, Beilln 12321, Wien 73-163/1, Solla 3-75. Prága 15-40, Vaisd 58-10. Bndapcat 80-69, Bclglád 9 I3\'.J, Bakárut 307 Vl.
Alsópáhok, junius l-l
(Saját tudósítónktól) A várracgyc-szerte előnyösen ismert, lelkes föld * mives ifjakból alakult Alsópáhoki Dalárdának az elmúlt vasárnap szentelte lel zászlóját Csóthy Oéza mu-rakereszturi apái. Az ünnepélyről -tudósítónk igy számol be:
— Ragyogó verőfény. Az ég kéken mosolyog a liszla, fehér, ezerkétszáz lelket számláló falura. A napsugarak egyre tüzesebbek. Megcsókolják Alsópáhok derék dalosait, akik világos szürke, buzavirágos kalaposan gyülekeznek a lemplom előtt. Autók tülkölnek. Egymásután érkeznek: a hírneves keszthelyi Iparosok Dalköre, a vármegye legidősebb dalárdája, a szép reményekre jogosult Sümegi ének és zeneegyesület vegyes és férfikara, a Balatonmagyaródi Dalárda, a Rezl Dalkör, a Sármcléki Énekkar, az újból alakult Zalaegerszegi Kalho-líkus Legényegylet dalárdájának 7 tagu küldöttsége és meglepetésül a kéthónapos Vindornyaszólősi Ilj. Dalkör. Az autók, autóbuszok szakadatlanul érkeznek. Dalosok, lelkészek, dalbarálok, a vidék jegyzői, tanítói szállnak ki belőlük. A templom előtti tágas tér lassanként megtelik komoly, ünneplő közönséggel. Fehértollas leventék futkosnak: viszik a rendezőség parancsait. Van is rend mindenütt. Sehol semmi fennakadás. Píros, csillogó szemű magyarruhás lányok érkeznek pároiával Kezükben szallagos babérkoszorú. Ók a koszorús lányok.
Trombita harsog. Harsány vezényszavak. Alsópáhok egyenruhás tűzoltósága katonásan megáll a templom előtt. A nsgy lömegen a tetszés moraja zug keresztül. A szakasznak oly íényes, egyöntetű egyenruhája van, hogy nagy városok tűzoltósága |ul eszünkbe.
Csupa mosoly, ragyogás minden. A koszorús lányok odamennek a dalátdákhoz, melyek pirulva, bájosan felállnak a templom előtt és egymás üdvözlésére elénekelik jeligéikéi. — Első az Alsópáhok Dalárda:
Peng a kaszj, cseng a dalunk,
Szép hazánkéit élünk halunk.
A magyar nemzet szalagja
Halk rendezői vezényszó... A tűzoltók, leventék, dalárdák festői sora megindul a falu közepe felé: Vér-tessy Károiyné zászlóanyáért zászlók lengenek. A Sármelékl Dalárda szal-lagján ékes, nehéz, nemzetiszínű szalag. Történelmi értékű. Ferenc Józsci koporsójára a magyar nemzet koszorút helyezed. Azon a koszorún volt egykoron az a szalag. A bécsi kapucinusoktól kerüli Sármellékre, dc c?ak a lele.
A zászlóanya a menet sotfala kö;ölt fél llz órakor érkeznek meg a templomba. A lömcgitekcsak kisebb része fér be a templomba. A szenl
miséi Rálz Endre alsópáhoki apái pontifikálja. A dalátdák egy része a kóruson helyezkedik el. Felcseng a Sümegi Ének és Zeneegyesület vegyeskarának áhítatos éneke.
A megszentelés Mije ulán a templom téren gyülekezik a tömeg Szabó Pál lanitó, alsópáhoki karnagy vezényletével az összdalárdák elénekelik a Bus ma-magyarok c. megható dall. A pódiumon olt ül a könnyező zászlóanya a vidék előkelőségei közöli. Templomi csend. Csóthy Qíza mu-rakcrcszluri apái megkezdi hatalmas erejű beszédét a dalról, az egyesülésről, az imáról, az önművelésről. Kis szellő rebben. Talán hogy elvigye a sziklába, márvá lyláblán álló mondatokai, melyek nyomán gyöngy, szemek peregnek a szemekből. Megdicséri az alsópáhoki földműves ifjakat, akik — mig mások léha örömök után fuinak — lelkűkéi, szivükéi ncmesillk a dallal. Meleg szavakat Inléz Szabó Pál tanilóhoz, aki lelkes, fáradhatatlan harcosa a dalnak, aki a fiatal dalárdát oly tökélyre emelte, hogy erősödik a hitünk — a dal ereje megtöri a kezünkre vert bilincsekel.
A dalosok könnyeznek. A szellő valamit sutog. Talán a Turul madár hangját hozza ider PjIu kövesd Alsópáhok példáját 1
Imádság. Csóthy Oéza megszen-leli, megáldja a nehéz zöld selyem dúsan aranyozolt zászlót. Következik a szegek beverése. Első a zászlő-anya. Egymásután veiik be Rott Nándor dr. veszprémi püspök Kránttz Kálmán felszentelt püspök, Gyömörey Qyörgy főispán, Bódy Z állán aiispán, Czobor Mátyás zalaegerszegi polgármester, Huszár Pál dr. keszthelyi főbiró, Révfy Oiza, Németh József zalaegerszegi karnagy, a Z ilamegyei Újság, a Zalavármegyei Dalosszövetség, az összes zalai dalárdák, Retschl Richárd éa Imre, Virtessy Károly, a zalaegerszegi tűzoltóság, Vajda Ákos, Takács Mihály lőjegyzők, a -falu lakossága, sok jegyző és tanító. Közben a dalosok szebbnél-szebb dalokat énekelnek.
Pár perc múlva dél. Vége az ünnepnek, de a szemek még nedvesek. Üdvözlik, ölelik Szabó Páll és dalárdáját. Az ünnepély elöli Szabó Pál lendületes szavakkal Udvözöhc a dalosokai, melyre Demény főrcál-iskolai lanár, a Sümegi Ének és Zeneegyesület egyik erőssége válaszol.
Hangverseny Délután 4 órai kezdetiéi a dalárdák hangversenyeztek a Krajcsovics szálló helyiségében. A hangversenyen a már népes Hévíz és Hévlz-szenlandrás dall kedvelő magyar közönsége is megjelcn1. Nem voll szándékom kritikai írni, de a dalosok oly meglepően éreztették a ma-
gyar dal szépségeit, hogy röviden meg kell emlékeznem erényeikről. Először szólok az Alsópáhoki Dalárdáról, a nap hőséről. Jelen voll egy magasállásu felvidéki ur, különben karnagy. Annyira meghalolta a föld-müvesifjak tisztán csengő éneke, hogy sírva fakadl. Elragadla a hév és igy kiállóit fel:
— Feltámadunk, mert már dalolunk! Üzentem a raboknak, hogy ne csüggedjenek, mert ideál meg. kezdődött a honmentő munka.
A jelen voll óriási közönségei elragadta a hév és percekig lapsoll, éljenzell és sirl. Többen hozzászaladtak és öreg, tisztes kezét sokáig szorongatták. Kedves voll, midón a Sümegi Egyházi Ének és Zeneegyesület fiatal lánykái hozzámentek és egymásután fogtak vele kezel.
Az Alsópáhoki Dalárda sokat fejlődött. Hangsúlya erősödön. Bár jobb volna, ha lenorja a modern finn módszert alkalmazná, de a többi három szólama oly kellemes, mini a harmónium. Országos versenyen földműves dalárdák kö:ölt nagy esélye lehel a legsrebb babérra Is.
A Keszthelyi Iparosok Dalkörét a vármegye jelcsnevü dalárdáját megkülönböztetett tisztelettel ünnepellek minden száma után. Tettszeltek pia* nói szólamainak zenekari finomsága s a szólamok tisztasága.
A sümegiek Is rengelek tapsot kaptak mind férfi, mind vegyeskarukkal. A fiatal vegyes kar a báj haláráig emelkedett fel, a férfikarról pedig az az egyhangú vélemény alakult kl, hogy egyik büszkesége lehet az ősi Sümegnek.
Kijutott a tapsbál a Balalonma-gyarodi Dalárdának fegyelmezettségéért, jó hanganyagáért, a Rezil Dalkörnek komolyságáért és tiszta technikájáért. O.inepellék a Sármelléki Dalárdát is, amely csak kél hónapos, de pár dalt folyékonyan, könnyedén énekeli el.
A hangverseny elötll közös ebéden löbb lelkes felszólalás hangzóit el. Felszólallak: Vajda Ákos, Maj-tényt Károly, Demény József, Szabi Pál, N. Szabó Oyula, Németh József, két fővárosi dalosleatvér, Bognár Imre és mások.
A hangverserseny ulán táncmulatság voll Krajcsovics szállodájában és oll üdülő előkelő közönség sokáig gyönyörködött a falusi fiatalság táncaiban.
Mindnyájan azzal távoztunk, hogy a kis Alsópáhok beleirta nevét a magyar dal történetébe. (N—bó)
HILD JÓZSEF
épDlelfa, deszka, mész, cement, stukaturnád éa egyéb építkezési anyag kereskedése
NAGYKANIZSÁN,
Király-u. 4. Telefon 120
I92T lantot 15.
ZALAI KÖZLÖNY
Az osztrák gyáriparosok elnökének fia meggyilkolta feleségét?
Egy hlroa bécsi sxlnésxnö leányának rejtélyes halála — Ax anya cB ügyvédje gyilkossággal vádolják □ dúsgazdag Hauigr Ernőt
Ki irta a csodaszép fiatal asszony hamisitott bucsu-levelét?
Bécs, junlus 14
(A „Zalai Közlöny b/csl ludő-sttójálól) Égy kél nap és egész Európa az osztrák főváros legújabb botrányáról fog beszélni. Az osztrák gyáriparosok egyesülete dúsgazdag és nagyhatalmú elnökének fiát feleségének meggyilkolásával vádolja volt anyósa, Relnhold-Devrlent Babelte, a Burglheatcr világhliü Iragl-kája, a néinet színművészet eme ragyogó csillaga.
Hél év előtt, 1920. december 16 án éjjel Hauser Ernő 22 éves felesége, Devrienl Susi, Bécs ünnepelt szépsége elhunyt. Másnap a bécsi lapok a következő hírben számollak be a fiatal asszony, Bícs egyik leggazdagabb örököse feleségének haláláról:
— Relnhold Devilent Babeltét, a Ourg -
Uieater művésznőjét súlyos csapís éllé
leányának. Mauser Suslnak halálával.
A vő, Hauser Ernő anyósának azl mondotta, hogy leánya szivbénulás következtében hunyt el hitlelen. Csak évek multán ludla meg Reinhold-Devrienl asszony a valóságot, hogy leánya clankálival megmérgezte magái. Három orvos voll a halolt ágya mellett és egyikük sem lelte meg a kötelező hatósági bejelentési. A halósági orvos is hozzájárult az elfő-deléshez, mintha a fiatalasszony halála természetes körülmények közölt történt volna. Az iránt sem Induif vizsgálat, bogy H tuser Devilenl Susi asszony hogyan Jutott ebez a rettenetes méreghez. Férje a haláleset ulán hamarosan Németországba költözött és újból megnősült.
Reinhold-Divrlent Babetle asz-szony csak évek multán értesüli arról, hogy leánya nem szivbénulás, hanem mérgezés következtében halt meg és 1922. december 17-én a rendörségen meglelte a feljelentési Ismeretlen lettesek ellen gyilkosság címén.
A feljelenlésben Reinhold-Davrícnt asszony kifejtette, hogy leányának semmi oka sem voll öngyilkosságra, minden jel arra mutat, hogy valaki megmérgezte, még pedig ugyanaz, akinek érdekében állolt, hogy vele elhitesse a szivbénulás! meséjét.
A rendőrség a feljelentést átlelte az ügyészséghez, ez azonban r.cm talált okot a vizsgálat elrendelésére.
A leánya halála miatt a színpadtól is visszavonult gyászoló anya feljelentését több ízben megismételte, majd mikor lálla, hogy a halóságok a rettenetes vádat még csak vizsgálat tárgyává sem akarják tenni és a lapok is vonakodnak az ügyet szellőztetni, lévén Ausztiia egyik leghatalmasabb emberének fiáról szó, Reínhold-Devrienl asszony Sternberg Adalbert grófhoz fordult, aki magáévá tette az ügyel) néhány hónap előtt több nyilt levelet intézett az államügyészséghez, amelyben kilejletle.
hogy az a búcsúlevél, amelyet Hauser-Oevrient Susi holtteste mellett talállak, nem a halolt kezétől származik, hanem hamis. Közölte azl is, hogy igen rejtélyes köiülmények közöli halt meg néhány év elölt Hauser Ernő egyik barátnője, akivel H íuser egy szép lavaszl napon kirándult. A kirándu\'ásról azonban Hauser egyedül tért vissza és a rendőrségen bejelentette, hogy a társaságában volt hölgy egy hegycsúcsról lezuhant és szörnyei hall. Sternberg gróf ezt az esetet sem tartotta tisztázottnak.
Sternberg gróf közbelépésére az ügyész elrendelte a lelem ex\'lumá-lását, ennek eredményeként azonban a vizsgálatot újból beszünlelle. A gyászló anya azonban annyira meg van győződve arról, hogy leánya nem természetes uton távozott az élők sorából, hogy mosl megbízta Blcs harcos ügy védjél, Rode Walter dr.-t, hogy legye meg nyíltan a feljelentést gyilkosság cimén Hauser Ernő ellen Rode dr. hónapokig tartó nyomozás u\'án mostan leij.\'delmes beadványt nyújtott be, amelyben az anya nevében a „gyikos" vád alá helyezését kéli és becsatolja a bécsi tudományegyetem jogtudományi és kriminalisztikai Intézetének szakéitól véleményéi arról, hogy az állítólagos búcsúlevél valóban namis, sót azt a fiatal asszony Írását utánozva maga Hauser intézte önmagához Ez a szenzációs szakértői vélemény a következőképen hangzik :
/. A bucsu\'cvél Kedves, fó Ernőkéin I megszólítással közönséges hamisítvány, amely Hauser Smikeze/rdsát Igyekszik utánozni.
2. A búcsúlevél írásának ösz-szehasoniilásdnak alapján Hauser Susi írásával megdtlopithaló, hogy ez a levél nem Hauser Su illái származik.
3 A búcsúlevelet összehason ■ litva Hauser Ernő dr. iráiával kitűnik, hogy ezt a levelet dr. Hauser Ernő irta. Glelspach IV. dr. egyetemi ny. r. tanár. Sireicher dr. egyetemi mogdnlaniir.
A bécsi lapok Javarésze még mindig nem akar tudomást venni erről a rejtelmes és feltétlenül tisztázásra szoruló bűnügyről, azonban kétségleien, hogy a Rode dr. állal produkált szenzációs bizonyítékok alapján az ügyészség kénytelen lesz Hausert vád alá helyezni és néhány napon belül egész Európái foglalkoztatni fogja Ausztria egyik legbatalmassbb és leggazdagabb örökösének eddig eltussolt izgalmas bünügyc.
Szemere Pál.
napihírek
NAPIREND
j Junius 15, szerda
j Róma! katolikus: Vld. Kieize. Proles-{ lins: Vld. Izraelita: Sivan hé IS. I Nap kel reggel 4 óra 01 perckor, | nyugszik délután 19 éra 59 perckor.
[ Városi Színház este pont 8 órakor: | Muzsikus Ferké. operett.
— Hősi emlékmű leleplezés. A letenyei bősi emlékművet Péter Pálkor leplezik le ürntpélyes kerelek közölt. Az ünnepélyen esetleg résztvesz a korminyzó vagy József főherceg és a kultuszminiszter is.
— Egyesületek vezetőségeinek figyelmébe. A rendőrség felhívja a Nagykanizsa város területén működő és létező összes társadslml egyesületek vezelóségél, hogy Junlus 25 lg a rendőrség vezetőjéhez (első emelet 1. ajló) az egyesületek ösz-szes tagjairól és teljes tisztikaráról szolgáltaszák be a hivatalos névsort.
— Kiállványozták a plébánia templomot. A plébánia templom restaurálási munkálatai befejezés elölt állnak. Tegnap az összes állványokat kihordták a templomból, ugy hogy a művészi díszllések teljes pompájukkal fogadják az ájlaloskodó és kíváncsiságból megforduló híveket. A templom peispsktlvája egészen uj hálást vált ki s a szemlélők sokáig elállnak a bejáratnál, mig szemeik hozzászoknak a nagy elváltozáshoz. Annyi máris megállapítható, hogy a művészeti tökéletesség bizonyos faját képviseli, melyben a régi stílus monumentálisan olvad egybe az uj alakítással. Az újonnan készüli freskókról rövid leírást ad a Plébániánk Hitélete cimü folyóirat junius havi száma. Aki az egyes képeket lárgyilag akarja szemlélni, ebben megtalálhatja az utmutatásl a szemlélethez. A templomban Űrnapjától kezdve akadálytalanul fognak iolyni az istentiszteletek. Az ulolsó simítások egy bélen belül teljesen befejeződnek.
— A Városi Zeneiskola vlzs-gahangzersenye szombaton este 8 órakor lesz a Kaszinóban. Jegyek 1 P és 50 filléres álban Szerbnél (Erzsébet-tér kölcsönkönyvtár) válthatók. Tekintettel az általános érdeklődésre, ajánlatos a helyek Idejében való biztosítása.
■= Iszik Ön egy ragályos beteg után? — és még sem vett Sparklett Syphon üvegei, hogy a sa-ját üvegjéből készüli szódavizet, pezsgőt ihassa 1 Egyedárusiló: Szabó Antal sporlüzlete.
—i A Leinyklub ünnepi gyUlési ma délulán 6 órakor lesz a Legényegyletben, amelyen előadást tart dr. Vargha P. Theodoricb plébános, Barbarils Lajos lapunk felelős szerkesztője és Kiss Márton kegyesrendi tanár, szaval Hohoss Mariska urleány. Az érdeklődőket ezulon tisztelettel meghívjuk. — Elnökség.
— Jazz-Band zene ma és minden nap az Arany Szarvas kávébárbin. Kedvező idő esetén a kerthelyiségben.
— Tanulmányi kirándulás Fiúméba és Velencébe Julius elsején a gimnázium lanulól és hozzátarto-zólk tanulmányi kirándulásra mennek Fiumébe és Velencébe. Aki a kirándulás iráni érdeklődik, a közelebbi telvilágositást megkaphatja ma délután 5 órakor a gimnázium tornatermében.
— A Vendéglösök, Kávésok, Mészárosok, Pincérek Segélyegy-lete elnöksége ezulon kéri lel az egyesület tae|alt, bogv a holnapi (urnapi) délelölt 10 órakor tartandó körmeneten mennél nagyobb számban meglclennl szíveskedjenek. Gyülekezés délelőll háromnegyed 10-kor a ferenclek templóma elölt az egyesület zászlaja alá.
— Az ovoda-vizsgák sorrendjéhez póllólsg közöljük, hogy mindegyik óvoda vizsgá|a ma délelőll 9 órakor lesz az Illető ovoda helyiségében, csak a Rozgonyi-utcai ovoda vizsgáját kell helyszűke miatt másutt, a Rozgonyl-ulcai tornateremben megtartani.
= Rézgálic, raffla, kénpor, gabonászsák, kölcsőnzsák Hlrsch ?s Szegő eégnél.
— Megindul n balatoni sin-autó-forgalom. A Duna-Száva-Adria Vasul közli, hogy a sínautóbusz-forgalom a. balatoni vonalon Lepsény és Balatonszentgyörgy, illetve Siófok és Balatonboglár között szombaton, junlus 18-án Indul meg. Közlekedési adatok az általános menet-rendhirdelményleken.
— Tanítói Jubileum. Csatáry Kálmán pogányszenlpéleri ev. tanító 40 éves tanítói működéséi a község és az ev. gyülekezet az évzáró vizsgával kapcsolatban ünnepelte meg. Az iskolaszék nevében Káldy József iharosberényi ev. lelkész, a község nevében Mlszel János bíró köszöntötlék a derék, munkásélet után nyugalomba vonuló tanítói, kinek ezal-kalommal nyújtották át községe elismerő díszoklevelét a népoktatás és közügyek terén szerzed érdemei elismeréseül. Odvözöllc a jubilánst a kalh. biiközség gondnoka. A tanítványok nevében Mlszel Lajos egy szép órát nyújtott át emlékűi a tanítónak. A somogyi ev. tanítóegyesület nevében Teke LaJoB iharosberényi ev. lanitó, az összlanilóság nevében Krivanek Rezső ibaiosbe-rényi kalh. taniló, a szülök nevében id. Mlszel József köszönlötlék az ünnepelte!, aki elfogódottan válaszolt a kedves üdvözlésekre.
— ötéves találkozó. A nagykanizsai polgárt leányiskola IV.t) osztályában 1922 ben végzel! osztálytársak megbeszélés céljából ma este 6 órakor jelen|enek meg a polgári iskolában. A találkozó rendező bizottsága.
ŰRNAPRA
MILTÉNYI CIPŐT vegyen!
Miltényi Sándor és Fia cipőáruháza
Főúton, a Városházában. — Alapitva 1877. évben.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 Junius 15.
— Jazz-Band zene ma és mirden nap az Arany Szarvas kávéházban. Kedvező Idő es:lén a kerlhelyiségben.
— Nem nagy érdeklődés kíséri az Ipari mcstcrtanfolyamokat. KözőllUk annak idején az országos iparoklalási főigazgatóság felhívását a Budapesten rendezendő ruházati ipari meslertanfolyamra vonatkozólag. A nagykanizsai Iparlesiaielnél egyetlenegy clpészlparos jelentkezett c lupán a tanfolyamra. A soproni kamara teraleléről eizel együtt hárman jelentkeztek.
= Fegyvergyári Steyr strapa kerékpárnál a váza belsó és külső mufal van ellátva. 5 évi jótállás! Welaer SépártiMz, Cseagcry-at 2.
— Egy szerencsétlen család nak kértünk a minap adományokat, egy szélutőll, nyomorék, öreg napszámosnak és munkaképtelen, beleg feleségének, akik kifogyva már mindenből, amit pénzié tehessenek, a legkétségbeejlóbb helyzetben fordullak a társadalom jászivébez. A szerencsétlen öreg házaspárnak most egy névtelen jóleaő 5 pengőt kül-dőll bc szerkesztőségünkbe.
— Halálos csónakszerencsét-lenség. G/csi Sán for 38 éves balatonmenti Inkos egy társával csónakázás közben szét ncsétlenül jártak. Gécsi holttestét mosta Bilaton Csopaknál partra vetette.
— Eltűnt egy főldmivcs. Megírtuk annak Idején, hogy Homok-szenlgyOrgyőn Buusz János töldmi-ves szekerét elütötte a vonal és a szerencsétlenség halálos áldozata Bausz János édesanyja lelt. A mélyen sújtott földmives azóta állandóan búskomor voll és most cllünt hazulról. Azt hiszik, bogy Öngyilkosságának esett áldozatul.
— A zalai helypénz-rekordot Letenye község álliloita lel uj vásári helypénz-dijszabásával, melynek tételei a háromszorosát, sőt négyszeresét teszik a hasonló jelentéségü vásárokat tarló más zalai községek lételeinek. A soproni kcrülcll kereskedelmi és iparkamara is szükségesnek lálla vétót emelni a díjszabás jóváhagyása ellen s ezért Ilyen ér leiemben lépett kózbe a vármegye alispánjánál.
— A csendőrök láttán megszólalt egy .néma". A szalrcsl vásáron a napokban egy eléggé jól 01-lözötl ember vonta magára a közügyeimet. A férfi ugyanis érthetetlen makogások és lurcs.i atlikulál-lan hangok tullatási közben sorta ölelgette a nőké\', féiliakat és gyere keket egyaránt. Először nevetlek a furcsa viselkedésű emberen, majd amikor iállák, hogy néma, pénzt adtak neki. A csókolózó néma azonban csakhamar felnim a csendőrök nek is, akik le akarták igazoltatni. Ellnie sokat vesződtek vele a csendőrök. A si\'rclnéinaaztmb.in egyszeresek elkollyantotla magát és biiony kiderüli, hogy se siket, sc néma. Kihallgatása során clöadla, hogy Hustos Jánosnak hivják, a zalamcgyei Vindornyalak községben lakik, ahol állítása szerint, vagyona is vau, amit igy, sikctnéinának ietetve magát, szerrel! a jóhiszemű emberek adományából. — Az eljárás megindult ellene.
— Tüzek. Mesztegnyó községben szombalon délulán három órakor kigyullad! Strapek Kálmán háza, melytől lüze! fogott még kél szomszédos ház. Bár a helybeli és a szomszédos községek tüzollói nsgy eréllyel látlak az oltáshoz, mind a három ház leégett. A tűz továbbterjedését az akadályozta meg, hogy az égő ház melleit egy hatalmas körtefa zöld lombja felfogta a lángokat és a szálló szikrákat. — Szóidd községben is lüz pusztítót. Schandl Józscl esperes-plébános Istállója gyulladt ki cdli.^ még ismeretlen okból és egészen leégett. — Kisbajom községben Mojcsesz János háza a kürtőből kipatlanó szikrától tüzet fogotl és leégett a mellette épülőiéiben levő uj házával együtt. A kél ház biztosítva nem volt. — Hétfőn délelóll kigyulladt Zalaszent-mihályon Mandlcs István istállója. A gazdasági épülel körül csupa szalma és a szomszédságban mind zsuppos épülclek voltak, ugy, hogy a lüz könnyen végzetessé válhatott volna, bi a derék zalaszentmihályi lüzollók minden erejük megfeszllé-sévcl nem tudták volna a tüzet lokalizálni. Igy csak az islálló égett le. Emberben, állatban kár nem esett.
Álmatlansága miatt akart öngyilkos lenni. Vtnczc János 72 éves balatonfüredi ciplsz öngyilkossági szándékból sósavat Ivott, de megmentették az életnek. Vinczc álmatlanság miatt akart megválni az élettől.
— A Balaton-környék villanyvilágítása. Az ajkai köszénbánya fokozatosan nagy energia-központot épit ki, amelyből nagyobb környéket akar ell/.lni villanyárammal. Hlr szerint máris érdekkörébe vonta az aszófói villanytelepet és igy kezébe kerül az egész zski Balatonpart villanyvilágítása. Legújabban Sümeg is tárgyalásokat indított meg, hogy a város is Ajkáról kaphassa az áramot.
—- Záptojás-háború konkurrens tojáskereskedők között. Babócsa községben nagy haraggal éltek egymással Mlhallcs Lőrincné és Berger Ignácné lojáskereskedók. Az üzlet miatt állandó voll közöttük a perpatvar. Nemrégiben Betgemének pokoli ötlete támadt, hogy ellenségén bosszút álljon. Egy laiusi kiiánnyal annak annak auz|,i nevében 90 darab tojást küldött Mihalicsnénak megvételre, aki kapva-kapóit a jó üzleten. Megvette a tojásokai, dc nagy volt az ijedtsége, mikor azok rendre\' mind .tclrobbantak" a konyha melegétől. Mihalicsné azonban nem olyan Iából volt faragva, ki Bcrgcrnének ezt a bosszúját eltűri. Fogta magát és a megmart dt tojásokat összeszedte és elvitte Bergcméhez, akihez reudre mind földhöz vágta, aki a záptojásoktól egészen elájult. Az Ugy a járásbíróság elé, majd a törvényszékhez került, mely a hatclas amazonokat — Mihalicsnél 50, Ber-gernét pedig csalás miatt 150 pengőre ítélte.
— Scltwarcz Dezső harisnyás a legjobbak.
— Dugulás és aranyeres bántalmak, gyomor- és bilzavarok, maj- és tépduzzadás, hát- és derékfájás ellen a természetadla .Ferenc Józsel" keserűvíz, naponkint többször bevéve, hathatós segítséget nyujl. Tudományos megligyeiések beigazolták, hogy a Ferenc József viz alhasi megbelegedé6ek eseteiben gyorsan és mindig enyhén hal. — Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben.
= A Fegyvergyári Steyr kerékpár az egész világon vezet! Welaer Sépárnliás, Csengery-ul 2.
— A vlUghlril PFAFP varrógépeken készüli modem csipke és pamutmunkak, valamint arsur, virág, madeira, riehelieu, áttört hímzések él endlizés mintái megtekinthetők Uundl Siiuhír és Hia cégnél, Deik-tér Z Vevőinket díjmentesen tanítjuk hímzésre I
-- Vízmentes és nyers ponyvák gyári lerakatn eredeti gyári árakon Hlrsch és Szegő-cégnél.
= Slnger gépselyem mindenféle szinten kapható. Singet varrógép fióküzlet Fő-ut 1.
időjárást
A nagykanizsai mtloorologlal megfigyelő Jelentése: Kedden a Mmtisík-ki Heggel 7 ónkor +17, déluUn 2 érakor +23, eite 9 órakor +18 7.
FtlMzei: Heggel tiszta, délben és este borult égboltozat.
SzilMny: Heggel l:szaknyugal, délben és este Délnyugati szél.
Reggel harmat.
A Meteorológiát Inlézvt jelentése szerint meleg és túlnyomóan szlraz tdó helyi zivatarokkal.
^«*< *i n...» . ^
SPORTÉLET
A gimnázium torna-és atlétikai háziversenye
Nagykanizsa, junius 11
A nagykanizsai piarista reálgimnázium .Hunyadi" Sportköre junius 16 án, Urnap|án délulán fél n\'gy órai kezdettel a Zrínyi sportpályáit torna- és allélikai háziversenyt rendez, mely felvonulással kezdődik. Ezután következnek a zenés szabadgyakorlatok, zenésfarudizvakorlótok, szertorna, csoportvlvás, 100 m. sik-futás, sulydobás, gyermekstatéla, (40 m), magasugrás, 200 m. síkfutás, assaul, diszkoszvetés, távolugrás, 4X100 m, slfléta fulás (a VIII. és VII—VI. komb osztályok) kosárlabda mérkőzés; egy ujfajla kedveli sportjáték (VII—VI. oszt) ís végül a gula, melyet követ a di|ak klosz\'ásn, a Hiszekegy és levonulás a tribün elölt. A háziverseny érmei Vékássy órásüzlclének kirakalában láhatók.
A gimuáziun iljnsága szorgalmasan készül a háziversenyre Deák János testnevelési tanár vezetése melleit és bizonyos, hogy újra szép eredményeket fognak produkálni.
A verseny alatt a katonazenekar fog játszani, úgyszintén a zenés gyakorlatok alatt is.
A város iljuság és sportkedvelő közönségének figyelmét ezúton is lelbivjuk, hogy a gimnázium házi-lornavcrscnyéii npgyobb számmal vegyen részt, mint az intézetek közötti versenyen történi, meri n diákokra annál serkentőbben hal, ha mlnnél löbb szülői olt látnak a nézők sorábin. És végül is a magyar ifjtiságról van szó...
(A Nagykanizsai kerékpár Egylet) mn, srcrdátl este WJ órakor tartja közgyűlésit saját helyiségében, a Wollák-lélc vendéglőben.
VÁROSI JMINHÁZ
Jedermann
Akiknek az az elvűk, hogy csak az ntegy színházba, aki mulatni akar
— mert ilyenek is jócskán akzdnak
— azok nanyot csalódtak volna a ms esil cőadáson. Minthogy azonban az igy gondolkodók érdeklödé-sil eleve nem keltette fel Hugó v. Hof.nannslha\'nak ez a nehéz, Irodalmi értékű daral-ja, a kanizsai szinház nézőterének nagyobb része üresen maradt. A salzburgi világhíres ünnepi játékok Európát-járó misztériuma Nagykanizsán annyi embert sem érdemeli, mint az operett-műsor legsilányabb férc-alkolása.
A Jedermann meséje a középkorban Hiszik, de ez az időbeliség nem belső szükségszerűsége a darabnak, lényege független kortól, helytől, Időtől, független az emberektől is, ezért a cime is szimbolikus értelmű:
— Akárki. Az egész darab egyetlen hatalmas szimbólum : mulandó földi javak (pénz, szerelem, barátság, vérség, halalom, erő, fiatalság) csupa törpe, csalfa semmi, mikor a halál árnyéka k\'poglat az élet ajtaján és óriásivá magasztosul a hit, az Istenhez emelkedés, bűnbánat és Jóság, elűznek minden borzalmai és gyötrő félelmei, értelmei adnak a földi hiúságok közt clbukdácsolt életnek és a megbékélés egyetlen Igazi kincsével ulnak inditjik az embert Istentől való örök rendeltetése felé.
H fmsnnsthal, a szép formák nagy művésze, költői bájjal és hátborzongató misztikummal megrajzolt képek kaleidoszkópjában mondja el egy kis történés körül felépített, minden mondatában elmélyülést kivánó élei- és vallás lilozcfiájál. Minden jelenete, minden mozzanata szimbólum, amit át kell élni és Hofmanns\'hilnak van minden liraisága mellett Is ereje, hogy az álélésl szinte reánk kényszerítse.
A Jedermann kanizsai előadása jó volt. A szereptudás ugyan némi kivánni-valókal hagyott maga ulán, ugy, hogy a kulisszák mögött még segéd-súgók is igyekeztek néha egy-egy zökkenőn átmenleni a nehéz verses szöveget. A címszerepet Hídvégi látszotta. A szlnlc személytelen Akárki nehéz alakllásában derekas munkál végzetl. A darab belső és külső konstrukciója is nagyvonalú embereket kiván. Ennek kitűnően és egyedül Hídvégi felelt meg s bár egyik-másik tragikus erővel haló jelenetnél a kiszámilollság nem mosta el eléggé az Akárki konlurjait, inégis őszinte sikeréről számolbalunk be, napy erővel és lendülettel, a darab szellemének helyes kldomborltásával megjátszott alakítása ulán.
Finom, kidolgozott volt Vass Irma anya-alakiiása. Erdélyt a halált, Danis a sátáni, Pogány Irén a jótél, llubay 0 bi a hit szellemét |ól jelenítenék meg. Bdnky Róbert Mim-mou-szellemc ritka szuggeszlivitásu színi élmény voll. Lázár, Rózsa Bözsi, Jókó, Otő a kisebb szerepekben s\'iiulosak voltak.
Rendezés szép voll: Hídvégi Ir-deme. Külön kell felemlíteni n finom, ha\'ásos kisérözenét, amit Q. Nagy Tibor állított össze. (u)
Éger, nyár, bükk, dió,
kőris, tölgy, háis slb. rönk-fákat állandóan vásárol: Fornérgyár és Keményfater-rnclő R. T,, Budapest, IX. kcr„ Csont-ulca I. szám.
1927 junius lS.
ZALAI KÖZLÖNY
A nzinházi iroda hireii
(•) Muzsikus Ferkó mii s .trdai e\'őaüasara míg a premiert is felülmúló érdeklődés mutatkozik. Et a Zerkovitz darab közkedvelt operettje lelt a kanizsai közönségnek, kedve :c melódiáit a színészekkel egyűlt énekli a nézőtér. Borcsát a mai szerdai előadáson Erényi Böske játssza, kinek ez a cselédlány egyik lcg|obb alakítása.
(•) Csütörtökön délután V»3 órakor nagy gyermekelóadás olcsó helyárakkal. Minden |ó gyerek hintázhat a színpadon és megnézheti a legmulatságosabb gyermek-darabot a Kecske Pepit és Hüvelyk Matyii, melynek lőszereplől Csillag Zsuzsika és Halmai I r.rus.
(•) A legnagyobb zenekOltó, Chopin kalandos éleiéből merili tárgyát a péntek és szombat bcmutaiásra kerülő Chopin, melynek dalait a nagynevű zeneszerző legszebb müveiből állították össze.
(•) Csütörtök este Bakonyi és Kálmán Imre gyönyörű operettje: Tatárjárás. Mog/orőssy önkéntes Erényi Böske.
< iiir 1 nVi r\'nr " i" ■
HÁDIÓJSŰSOH
(Rövidítések) H - litrek. közgazdaság. tlsngv. — hangverseny. E = előadás Oy —> gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z zene. Mg. - mezőgazdaság. ll|. = lljusági előadás. F — leiolvasás. O — gramofonzene. Jb jazz-band.
Junius 15 (szerda) Budapest 930 II. 12 Pontos Idő. I Idú-(árts. 3 H. 4 Gyermekmesék 5 Pontos ídö. 6.30 Természettudományi E.: A (Old melegének kihasználása. 7 Agyagfalvy ílegvl István és Agyagfalvy Hegyi Islvánné kől-101 és régi magyar dalestje. a3) Erkel-est. Közreműködnek: Ooda Oizells (a Pilinszky Zsigmond n Operaház művészei és kamarazenekar.
Bécs 11 Népszerű Z <.15 tlsngv. 5.10 Oy. 6 Mg. 7 Franáa lecke. 7.30 Angol lecke. 8.05 Emlékezés Schrantmelre E. Z. és dalok. 9.05 Bécsi dalok, utána népszerű Z.
Berlin, Stettln 110. I \' és 1.30 Ha-rangiáték. 3.30 A. 5 Oy. dalok. 0 Kamarazene. 7.10 Kertészet. 830 Hollywood, a filmország. E. 9 Szimfónikus Z 10.30 Népszerű és lánc Z.
Barcelona 6.40 és 9 tlsngv. 9.50 Z. 10.05 A madridi zenekar hangv. 11 Készletek színdarabokból. 11.30 Kabaré.
Basel I 0. 4 Népszerű Z. 4.30 Oy. 5 Hangv. 8.30 Humoros est. 9.30 Hangv. 10.05 Népszerű Z.
Boroszló 12, 1.15 O. 4.30 Északi zene-szerzók Z. 8.10 Bunbury, Wilde 3 felv. bohózata.
Brűnn 12.15 0.;5.15 ttj. 7.l5Verdl:Aída 4 (elv. opera.
Brüsszel 5 Dalok, Z 8 Bizel : Carmen, 3 felv. opera.
Frankfurt, Cassel 12 Harangllték. 3.30 Oy -1.30 Északi szimfónikus Z. 6.15 A. 8.15 Fúvós kamarazene.
Hamburg, Bréma 8 A. 2.05 Hangv. 5 Tánc Z. 7 Vidám Z. 8.15 Medca Urillpar-zer 6 telv. szomorujátéka, utána népszerű és tinc Z.
Langenberg, Dortinund 1.05 Népszerű Z. 230 A. Pedagógiai E. 5.30 Népszerű és tinc Z. 6.30 Kertészel. 7.1S II]. 8.30 Kabaré, operenrészletek. 10.40 Népszerű és line Z.
Milánó 4.15 Kabaré. 5.10 Oy. dalok. 9 Készletek Bizet Carmen c. operájából. 16 Jazxband.
Moszkva 9 Szimfonikui Z. 11.15 llsrangj. München, Nürnberg 12.30 Bécsi kerin-gők és dalok. 5 Oy. dalok és mesék. 7 Szimf. hangv. 8 Hangv. 9.15 Srónita-est.
Prága 10.50 Qramaton 7. 12.10 és 5 Hangv. 7.15 A brünnl nernzeli színház előadása, Verdi: Aida.
Róma 5.45 Ének és zenekari hangv. 9.10 Szlnllázi előadás közvetítése.
Toulouse 12.45 Népszerű Z 8 45 üanne A csepűrágók c. 4 telv. operettje.
lozoósziiházil
Hévízi Park-mozgó szerdán : A tenger rabjai, 9 lelvonásos dráma egy lengeralaltjárón.
Dollármilliók a magyar mezőgazdaságnak
Budapest, junius 14
Kél bud-pes\'i nagy IÉrs3dalml egyesülés: az Ipitosok Országo; Siövc\'sége és a Ház- és Telektulajdonosok Országos Sröveltége cljiit nagy ameiik«i tőkéseknél, ho;;y a magyar níp rész*re olyan kö\'csöni\'.-kel folyótitsanak, amely mrgfelel a békebeli viszonyoknak és amelv melleit lehel épi\'eni és dolgozni. Ennek a kél társadalmi egyesülésnek a hosszú kiiaitó munkája eredményre vezetett, amennyiben sikerült megállapodni az amerikai tőkések egy tekintélyes csoportjává1, amely sz:-rint Magyarország részére 35 éven bclul bármikor visszafizethető, hét és fél, il\'elve 8-8 százalékkal kamatozó kölcsönt bizlositottak, de amely utóbbi kamattcheibcn már benne foghl-ta\'ik a tőketörlesztés is. Ezenfelül semmi olyan költség, amely megdrágítaná a kölcsönt, nincsen, csupán természetszerűleg a betábláznál járó kcllőégek. Ezt a kölc-:önt egyelőre csupán azok vehetik Igényié, akiknek földjük van és akik í földjük értékének állag 70 százalékát kapják meg kölcsönképcn.
Nemsokára ugyanilyen ipari kölcsönök Is lesznek, vsgv építkezéshez alkalmas hi elek, amelyet városok, \' községek, egyházak, közbirtokosságok, legelő társulatok máris Igénybe vehetnek. Az amerikaiak ezeket a kölcsönöket is a Ligeti Bank ul|án juttatják el az Igénylőkhöz, amely pénzintézet az összes ügyvédeknek és jegyzőknek megküldötle a részletes leitéleleket, ahol azok mindenkinek köllségmen esen állanak rendelkezésére. Kivánatos volna, hogy azok, akik ebből a kétségkivül olcsó amerikai pénzből akarnak venni, mi előbb érdeklődjenek, mert, hi valamely vidéken nem jelen keznc elég nagy hiteligénylés, ugy ez a bank az ország másik résziben fogji ezeket a kölcsönöket k\'helyczni.
TéSíSE
A mai lőzsdin jelentSsebb váltó zás nem történt. Az árnivó végeredményben tartott maradi. A nagy flzlettelenség következtében a külföldi tőzsdék gyengébb jelentései sem érezhették hatásukat. Az árdifferenciák általában sz 1% ot sem éilk el. Zárlatkor a pipirok nagyrésze egy árnyalattal gyer.g!bbcnállt
i btfcjiíH fimte fefcMssrsíse
ixb 2600—26 20, tengeri buzakorpa 20-20—20-40.
Felhajtás 3171, melyből eladatlanul vtsszr-maradt 189! darab Elsóiendn 160—162, szedett 1-5U—1-60. szedell kózép 1-48-1-52, könnyű 1-36—I-M, elsórendtl öreg 1-48—1-50. másodrendű 1-40—1-42. angol sttldó 1-60—1-78, szalonna nagyban l-7t>-l-£0, aslr 2 06 - 2-08, lehúzott hus 192— 214 szalonnás félsertés 1 94- 206. Az Irányzat vontatott.
Ktadja: ZrUyl IjosialjM te ÜSajr kKUrftáta 82, bnkaaíiua
Az apróhirdetések dija 10 szóig 50 filMr. Címszó s minden vastagabb belliből álló szó két szónak számíttatik. Minden további szó dija B fill. Vasár- ís ünnepnap SOVű felár, szerdán—pinteken 25»/o felár. Állási keresőknek 5000 engedmény. A hirda-Mai dij al6«-a flrfatattdö.
Michelin, Dunlop, Ftroatono
aulógummik Wclaor J. C. Nagykanizsa, Sugárul 16. 23-12
_? . ---
Eladó másféléves jól belanllolt német vizsla. Németi] soflőr. Zákány (SomogjruO
um
varrógép
RÉG BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN
/(<\' c/fc* őfi\'ief.(\' irft\'//f:/r/rÁ
SINGERVARRÓGÉP
RÍSZVÉNVrÁRSASAO
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐÚT I.
Vízvezeték axorelA bádogos szakmunkást és tanoncot [elveszek. — Szepesi, Zrlnyl-utca 22. 2417
PánxkBIoafint bekebelezésre minden összegben a legelőnyösebben és leggyorsabb™ lolyóilttat Aox4t lijnáio péru-kölesóriközvetltó Irodája Nagykanizsán. Fő-ut 3. sz. alatt. KányaxorkStoaön köt-.ényokat vessek. _M7
Ford és Fordaon alkatrészek, autó felszerelési cikkek, Pncumatlk — Szántó Vilmos is Társa cígnél. Deák-tér 2. 2314
Jól ffixű, megbízható jobb nő elmenne házvezetőnőnek, vagy gazdaasszonynak ma-gányos Idősebb urhos vlkikl városba, vagy falura. Clm a kiadóban. 2485
Elvoaxctt a bazár udvarlói a Klnlzsl-ulcátg egy jobblábas fonott cipó. Mivelhogy egy szegény clptszlanonc veszítette el, kérem a megtalálót adja le lapunk kl-adóhlvalalába.; -2502
Eötvös-2476
Egy Qxlotholylaóg kiadó
lér 5;
Tijrzslrönyvczetl llalal eladók. Clm a kiadóban.
foxtorrlarok
2-173
VALUTÁK Angol I. 27-83.2789 Belga Ir. 79-55-79 85 Csehk. 1696-17-04 Dánk. 153 05-153 70 Dinár 10-04-10-10 Dollár 570.75-573 15 Francia Ír 22-55-22-75 Hoű. 229 30-230-30 Lengyel 6370-64-70 Lel 3-35-3 50
Léva — •--•—
Líra 3160-32-05 Márka 135-70-136-20 Schltl. 80-55-8090 Norvég 148-15-14880 Svájci 1.110" 10-110-50 Svédk. 153 30-15390
DEVIZÁK Amst. 229-45-230-15 Belgrád 1006-1010 Berlin 135 77-136 17 Bukat cat 3-34-344 Brüsszel 7957-79-82 Kopenti.153-15 153 60 Osalo 148-25-148-70 London 27-82-27-90 Milano 31-47-31-77 Newycr\'e 572 85-4 55 Pária 22-42-22-52 Prága I6\'96-1701 Ssotla 4-12-416 Stockh. 153-40-153-83 Varsó 63 80-64-00 Wien t»57-S0-62 Zürich 110-17-110-50
Eladó sürgősen Máriatelepen a fenyves-ben. a vasútvonallal szemben, egy legszebb íekvísu vtllatclek, Érdeklődni lehet Ballhydny-utca I. sz.
Kisebb bórletet ketcsc\'s őszi átvételre Hoiváth Endre, felőli ul 45. sz. 2479
Széchenyi.lét 12. szám alatt axabó-aaxtalok eladók. Ktoutll nOlszabó. 2497
Kiadó nagy gabona raktárhelyiség aug. 1-rc. Bővebbel Ktskanlisá.i, Wclsz Arnoldnál. 2498
Háziszolgának, vagy tanoncnak llatalem-bcrl kereaek píkségbe. Baranyai, Kls-kanlzsa. Templom-tér 2. -2499
Terménytőzode
Buzi llaiav. 75 Vg-os 3270 -3295, 76 kg-os 33-20 -33-40. 77 kg-os 3360-33 80. 78 kg-os 33 95 - 34 15. egyíb 75 kg<i 31-90 -32 15. 76 kg-os 3225 -32*60, 77 kg-os 32-80 - 3305, 78 kg-oa 32 25-32-43, rozs 29 80 - 30-10. lakarmínv-árpa 26-00-26-50, sórárpa 25-50-26-50,
Garoon lakásnak, vagy Irodának 2 elegáns szoba kiadó a Klnlzsl-utca 5. számú házban. Ugyanott eladó egy amerikai Íróasztal 1 támlás székkel. Ordnleld Miksa.
2500
Egy ktllönbejáratu bútorozott szoba azonnal kiadó Klntzsl-u. 30. sz. alatt. -2504
Kath. Legényegylet házában (Kazlnczj-u. szobából álló halyieóg azonnal
......"ÜSS
8.) egy 3 -
kiadó. Bővebbet Helfer háznagynál ott.
Eladó 2 hold birtok. Tinából épUlt pince cscríplelóvel, nagv prewío^ és padlás, hálószoba Siabaahcgycn. Érdeklődni Klnlztl-utca 42. 2505
Két szép MOba iroüának, vagy Qzlct-hetylségnek Kazlnczy-utca 15. szám alatt kiadó. Ugyanitt rakláihclytjégck kaphatók.
2508
liölvöj-tiif 3. alatt 3 szobás lakásnak át-alakltli.itó nagy helyisig, lakásnak. Irodának, műhelynek, vagy raktárnak augusztusra kiadó. Bővebbet Mlltdnyi Sándor és Fia cégnél. 2501
havi 4 peng6» részletre
HáxmoBter-házIszolga Kazinay-utca 15. szám alá azonnalra felvétetik. 2509
50
pengő bolti ár helyett
20
pengőért szállítunk
20
pompás kdnyvet
amelyek nem hiányozhatnak mávelt magyar családok könyvtárából:
Nagyráti Ádám Erzsi: Aranyhíd Regény. 141 oldal. Barta Lajos: örvény. SzinmU 5 telv. 131 oldal.
Barta Latos: Az elsülyedt világ Elbeszélések. 161 oldal. Bazin: Donatienne. 130 oldal. Dániclné Lengyel Laura: Az Adlere-fcldi Szent Ágnes. Regény. 125 oldal. Daudct: Jack. Regény. 447 oldat, l-\'arkas Imre: Szent tavasz. Elbeszél
sek. Színdarabok. 135 oldal. Farkas Imre : Melódia. Uj versek. 90 oldal
Hajó Sándor: Az ötvenéves férfi.
felvonásos tragikomédia. 121 oldal. Harsány] Zsolt: A féltékenv költő.
Kuplék, dalok, sanzonok. 142 oldaL JörgenscnJános: Dánia nagyasszonya.
Regény. 180 oldal. Kaffka Margit: Csendes válságok. Elbeszélések. 352 oldal. Karinthy Frigyes: Ne bántsuk egymást. Ujabb tréfák. 215 oldal. Kossuth Lajos levelei egy fiatal leányhoz. 203 oldal. Kosztolányi Dezső: A rossz orvos.
Regény. 108 oldal. Liptai Imre: Kegyelmes uram! Színpadi komédia ós más Jelenetek. 190 o. Lovászy Károly: A szivem. Váloga
tott versek. 02 oldal. Szederkényi Anna: Sorsok ha találkoznak. Regény. 160 oldal. Szép Ernő: Régi kedvünk. Krónikás
versek. 225 oldal. Szomory Dezső: II. József császár. Szinmú 110 oldal.
Vágja ki, töltse ki, küldje be
alanti rendelölapoté»poatafor-dultávul megkapja a 20 kfitat könyvet. Bórmontcaitéeért 6» ■ magolásért I P axámitunk
T.
Palladi8 könyvosztálya
Budapest, V., Atkotmány-u. 4. Megrendelem 5 havi részletre a
..................................cimü lapban
hirdetett husz könyvet. Az első 4 pengős részletet a bérmentesítési és csomagolási díjjal kérem a küldeménynél utánvételezni
város

Név: ............
Foglalkozás:
ZALAI KÖZLÖNY
1927 junius 15.
MEGHÍVÓ.
A Nagykanizsai Forgalmi Bank Ré.z.ón,társatság 1927. évi junius hó 25-én délután 4 órakor üzleti helyében latija
Hl-ltC ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉT,
melyre a I. részvényesek ezennel mcghivaloak.
Tárgysorozat i
1, Igazgatósági és fclllgyelöbizolls\'gi jelentések. / \\
2. Az 1926. ívi zírszámscTliok előterjesztése, a mértig állapítása, a nyereség felosz\'ása i\'ánli halároza Irozatd és a fel-mentvény megadása.
Az Igazgatóság.
3 Az alap\'óke felemelése.
•1. Igazgatósági és fclügyetöbizotlsági lagok választása.
5. Ae alapszabályok 1—20. §§-ainsk megváltoztatása.
6. A társasig hivatalos közlönyének kijelölése.
J.oyx.ti Ari
pénztáránál elismervény ellenében
agyon
tlapszabályok 10. S-a szerint szavazati jogát csak az a részvényes gyakorolhatja, aki részvényeit legalább 3 nappal a kOzgyüléi elélt az intézet ben leiéibe helyezi; Az elismervény a közgyűlésen IgazolO |egyul szolgál.
MÉRLEG-SZÁMLA __
Teher
Korona I Ilit. ; Korona VIII. l\'eneO! Tilt. PcwrS IttL
Pénztár és klllí pénzek..
Értékpapír..............
Váltó .................
Adósok ...............
Szavatosságok...........
I"17,273.1163; -
tS.12ii.tX0\' -
JJJ35.S7iJ.7I0 -
775,936 2Í0 -
2SO.COO.CCO -

tmiiikp ~
11.781 »S 1210 OS
266.816 3S 02 074 20000
ico,ooo.ooo -2gi.coo.oco
-i
Ríszv. léke oszl. |og
Tókelatlalék .........
Tartalékalap .........
Lélesitcndó nyugdíjalap
Belétek...............
Takarékbetét krinyvOn ...... t.105,213.750 —
Folyószámlán ............... l.W-58750 -
Viszontlesz. viliik .. Fel nem vett osztalék
Szavatosságok.......
Átmeneti tételek .. ..
Mull évi nyereség Uh...... 1,487.380 -
1926. . . . 8,360.821
300.00u.000 35,000.0tX> 9.449.900 lO.UOO.KO
,1.739.072 KO - 50>\'w
Ilit. PencS
I 8000 — 16000
■2.116,102.410 I 3.087.001) 250.000.0C0 I 51,055.017
[ 9,818.201
T55T5IS555
Ilii. Pengi 1111.
-
- 24.000 -
2800 -99
800 -
10
70 139.1
I
Nagykaniise, 1926. december 31.
Megvizsgálta és helyesr.ek IsIJIu
80
" 169.3121 19 246 96 20.000 -■1.084 41
99
668; 87 787j 66 |36t.\'J13| 21
118

Az Igazgatóság.
a Felügyel5bizottság.
Felsőruha varrás
és szabászatiWo-
lyam
szeptember elsején megnyiiik. Már most lehet beiratkozni
BÁRON MICI
varrodájában.
Városház palota, IL cm. Kazinczy-u. 1.
PPCH-kerékpárok
békebeli erós kivitelben kedveié rész-lelltzetésl mellett kaphatók
Brandl Sándor és Fia
cégnél, Deák-tér 2. sz.
a fels0lemptOTtir.il. Atkatró.z *a QUmmlraktAr 1 Korákpárjavitó mOholy 1
Meghívás.
A Konzerv- és Tésztagyár R. T. Nagykanizsa 1927. évi junius 30-án d. c. 9 órakor latija meg a Trans-danubia Egyesült Gőzmalmok R. T. nagykanizsai telepén levő igazgatósági épület tanácstermében
ifi
ÍJÉI,
melyre a t. c. részvényesek ezúttal meghivatnak.
Tárgysorozat: 1. Kiküldése I jegyzőnek a közgyűlési jegyzőkor.)v vezetésire és 2 részvényesnek a közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítésére. 2. Az igazgatóság 68 felügyelőbizoltsíg jelentése, a zárszámadások és az évi mérleg előterjesztése, az igazgatóság és fel-Ugyelöbizottság felmentése. 3. Alaptőke felemelése. 4. Alapszabályok médositása.
A világhírű yj
PFAFF" VARRÓGÉPEK
egyedüli rak\'ára
Brancü9 Sándor és Fia
cégnél
Deák-tér 2. Telefon 12.
■d legrégibb varrópéprakilr, a felsólcmplomnál. 20 havi részletfizetés!
Vízvezetéket és ítirdöberendezéseket, |
valamint saját készítésű
vörösréz fürdőkályhákat |
siakszerCcn készít
Menúlovils Júzsel és Karton E
Király-utca 45. Telefon 271. f
20 éwe fennálló
varrodámhoz,
nagy e foglaltságom miall
keresek.
Cim a kiiclóban wegiuJh l<\\
Tengeri, iái áipa
Kiscsibék etetésére: köles-kása, lengeridara, egész kisszcmtl tengeri Madáreleség: Keveri madárélel, hámozott-zab, fénymag, kendermag, édes-tepco, silála-mag, tokmag, napraforgó-mag stb. kapható:
Ország és Widder
magkeieskedéfében Erzséhct-tér 10. (Bíróság mellcU;
A vlli.Mpiz (tíJ.tl iaK«|
The Champion kerékpárokat
■—, S.> M\'fit\' ittitflK. Kmit;.(r.|.
hlli.\'iftk.t .»rybint zy.it itS.ri Aijrt.. lik VO Zípitt fagyta. KCI.S tur-.rr.i [■•!■■: 3-1014! t«i]«SS. Unc Jakab it
A világ leghíresebb kerékpárja
Fegyvergyári STEVR kerékpárok
Kizáróisgos eladúti helye:
WEINER GÉPÁRUHÁZ NAGYKANIZSA
Főttelet; Csengery-iU 2. s/ám. Fióküzlfit: KirAly-uten 34. st.
A legkedvezőbb részletfizetésre is kapható. W 5 évi jótállás! ~Sr>3
Hangjegyujdonságok:
Holnap! (Boston) Nom nősülök 1 (Oisrleslon) Elscmann Mihály kit legújabb szerzeménye. Hajjaj, do jól áriam magam I (Pox-trott) Braxiliában (Tangó) Faitaa oa pour mai Un bou Mouvcmont.
Gramofon-lemezek:
Tánclcmezck angol énckbctéttcl kaphatók
Fiechel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében.
Valódi vízhatlan elszigetelő
BIBER
egycdáiusitása
Hatschek ETERNIT pala
le/akata és képviselete
Eppinger I. és Fia
deszka, épülctfa, stukatur és minden építkezési anyag kereskedésében.
Hirdetmény.
Közhitré leszem, hogy a Kinizsy-utca 37. számú házam a legtöbbel ígérőnek szabad kézbői eladó és 14 nap múlva beköltözhető.
Venni szándékozók e hó 15-ónd.u. 3 órától 5 óráig fent jelzett házban értekezhetnek.
Bein Ernö.
Hirdetések
felvétetnek.
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezcló: Ofcnbcck Károly.)
67. évfolyam, 135. szám
Nagykanizsa, 1927 Junius 16, csütörtök Ara 16 fillér
• •
POLITIKAI NAPILAP
SinkixdMt él MiWilfiiil PM 6, n KastWyi EUUiadaintal: KbUadiMi. IS.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
bknirbu-ttkfMt Netjknliil 7*. Máat Elófíictésl in egy hón 3 pengi tó
Hol itt a győzelem?
Nem tudjuk megérteni azt a nagy gratulációt, amiben az ellenzés Önmagát részesíti azzal kapcsolatban, hogy a bontelő javaslat tárgyalását a kormány elhalasztotta az ösz folyamára. Nagyon csalódnak azok, akik azt hiszik, hogy ezzel az In-v tézkedéssel egyszer s mindenkorra elinlételnek lehel leklnleni ezt a reformot. Csupán arról lehet szó, hogy az általános elvek sérelme nélkül bizonyos módosítások történ-helnek, de ezek Is kizárólag részletkérdésekben.
Az fisz folyamán ismét elfikerfll a bünlelójavaslat s éppen ezért szó sem lehel ellenzéki gySzelemröl, de arról 3em, hogy a kormány pártja meghátrált volna az ellenzéknek. A parlamenl munkaprogrammjának — összeállítása szuverén joga a mindenkori kormányelnöknek, amll még csak nem is egy párt, vagy pirla-roenli bizollság állapit meg. Arról esetleg szó lehel, hogy a bünlelójavaslat tárgyaláss mig nem érett meg a plénum számára, teklntellel arra, hogy a közvélemény sem volt még eléggé tájékoztatva annak elvi jelentőségű pontjairól, amit aztán az ellenzék utólag, amikor a kormány más sürgősebb törvényjavaslatok letárgyalásának előnyt adva levelt még a bizottsági tárgyalás napirendjéről is, ugy igyekszik feltüntetni, minlha az ö fellépésének eredménye lelt volna a bünielöjavaslat lárgya-lásának elhalasztása. Erről szó sincs, ellenben tény az, hogy a kormány szükségéi látta szociális, kereskedelmi és gazdasági szempontból néhány letárgyalásra váró törvényjavaslatnak mielőbbi elfogadását, amik, hogy hátrányt ne szenvedjenek, ulat nyílóit nekik azáltal, hogy olyan törvényjavaslatot, amelyik tágabb kerclek közöli mozgó vitára számíthat, kikapcsolt még a bizollság tárgyalásából is.
Egyébkén! az ellenzék Is nagyon jól tudhatja, hogy egy javaslat bizottsági tárgyalása sosem jelenti azl, hogy az a javaslat plénum elé is kerül.
A kormány általános közérdeknek leli szolgálatot, amikor agrár mivoltunk™ való tekintettel előnyt enge-deü olyan törvényjavaslatok letárgyalásának; amelyekre agrár jellegünknél fogva, éppen a nyári, ler-mésbetakarllásl Időkben van a legnagyobb szükség.
Egyébként azt is meg kell állapi-tani, hogy a közvélemény körében bizonyos oldalról lörlénl tendenciózus beállítás folytán helytelen megvilágításba kerül a büntelfljavaslal. Erőszakoltan összekeverték a büntető-javaslat paragrafusait a sajtószabadság eszméjével, amihez egyébként a javaslatnak semmi köze sincs.
Mit Is tartalmaz hál cz az ellenzék állal oly igen rellegetl törvényjavaslat ?
Tulajdonképpen három cikkelyből áll, amelyik a sajtóra vonatko:ólag paragrafusokat tartalmaz, de ezek sem tekinthetők annyira u|ilásoknak, hogy azok miatt az ellenzék jogosult volna oly nagy lármái csapni. Ezek a szakaszok megállapítják a büntetések maximális halárát, kiterjeszkednek a kiadói felelőség anyagi felelősségrevonásaira s meulcsllcni
akarják a Kúriát a peroivoilatl rend ujabb megállapítása által. Ugylátszik ezek volnának azok a paragrafusok, amelyektől az ellenzék annyira féltette a sajtószabadságát, amelyek azonban lényegükben lávol álltak attól, hogy a nekik tulajdonitott ellenzéki beállilások szolgálalába álliltassanak.
Élve megtalálták Nungesser és Coli elsfi Oceán-repülőket
London, junius 15. (Éjszakai rádiójelenlés) A Reuter ügynökség jelenti Quebeckböl: Nungesser és Colin eltűnt francia oceánrepülőket, akik elsőnek vállalkoztak az Óceán átrepülésére, a Wend-folyó vidékén élve megtalálták.
Vasárnap Bécsbe, aztán Buda- I repülök vasárnap, junius 19-én dél pestre repül a Columbia. Bécs, junius 15 (Éjszakai rádió-jelenlés) Hivatalosan közlik, hogy Chamberlln és L\'.win amerikai óceán-
ulán öt órakor Bécsbe érkeznek a Columbián, ahonnan Budap:sle repülnek. Ez utóbbinak azonban a pontos id\'jc nincs megállapítva
Évekre eltolódott az általános európai leszerelés
Otnj, junius 15. (Éjszaka! rádiójelentés) A hat nagyhatalom tegnapi megbeszélésének folytatásaképen ma délután öt órakor ujabb ülésre jöttek össze.
Stresemcmrt a leszerelést előkészítő konferencián azt hangoztatta, hogy az általános leszerelésnek kérdése az európai események következtében évekre tolódott el.
A szovjet mozgójll Ukrajnában
London, junius 15. A szovjet Ukrajnában 300000 főnyi katonaságot vonl össze. A tartalékosokat lovább bivják be. Moszkvában szi goru katonai készültséget hirdettek ki.
Mióla Anglia megszakította a diplomáciai viszonyt Szovjet-Oroszországgal, az angol fővárosban élő 800 szovjetorosz alattvaló közül 150 el kiulasitotlak az angol hatóságok. »
Halálos határincidens a magyar-román határon
Berettyóújfalu, Junius 15 (ÉjszakaI rádlájelentés) Tegnapelölt, hétfőn este 10 és II óra közölt egy két emberből álló román kalottai i járőr áljötl magyar területre. Aminl a magyar katonai jSrőr ezt észrevette, szabályszerűen ielszólilolta ökel megállásra, mire az egyik visszatért román tcrülelre, de a másik nem, sől lövöldözni kezdclt. Erre a ma-
gyar járőr is használla fegyverét és a román járőr, amely nem ment vissza román terűidre, holtan esett össze golyótól találva. Ebben az ügyben ma délután három órakor vegyesbizottság jelent meg a helyszínen, hogy megállapítsa a halálos incidens részleleil.
A román bizottság tagjai Nagyváradról jöttek.
...........................•i\'i-iVi-iviYrrtvnrnr n iui_*_i\'.\' j
Este nyolc óráig csendes mederben tárgyalta a Ház a munkásbiztositási javaslatot
Budapest, junius 15
A Ház mai ülésén a betegség és balesetbiztosítási javaslsl első szónoka Propper Sándor megállapilja, bogy pártpolitikai szempontok túlságosan érvényesüllek a javaslat tárgyalásánál. Szerinle a biztosítás szélescbb-körü kiterjesztése szükséges. Hatá-
rozati javaslatban kérte a javaslatnak a mezőgazdasági munkásokra vonatkozó kiterjesztését. A javaslatot nem fogadja el.
Éhn Kálmán felszólalásában megállapilja, hogy az 1907. évi törvény ulán kiadott sok rendelet által előidézett káosz megszüntetése tekin-
tetéből, fellétlenül szükség volt a javaslatra. A javaslat a legnagyobb izgalmat
az orvostársadalom körében kecelte és nem indokolatlanul, mert a javaslat az orvosokkal szemben mindenül) fölényes hangot használ és az orvosi társadalommal nem foglalkozott ugy, mint ahogy azt a kar érdekei megkívánják. Szerinte azokat a terhekel, amelyeket a pénztár magára vállalt, nem tudja elviselni még az állami hozzájárulással sem. Az aggkori és rokkantság esetére szóló blztosilásl szintén szükségesnek tartja A javaslatot elfogadja.
Rövid ebédszünet után Gaál Oasz-ton sorravelle kifogását. A falusi nép érdekében sokkal kívánatosabb volna, ba megjavítanánk országutain-kat és megmenlenök áltól a porfelhőtől, amit a mai autóforgalom jeleni. A tárgyalás alatt levő javaslat ezer tisztviselővel növeli a bürokráciát, ezl veszélyesnek larlja. A |i-vaslalot nem fogadja el.
Jánosi Oábor a javaslat közegészségügyi vonatkozásaival foglalkozik.
Magyarország közegészségügyi állapota kétségbeejtő, a gyors segilség\\elmaradhatatlan. Felhivja a figyelmei a lüdővész és a nagy alkoholfogyasztás pusztítására. A biztosítottak kategóriáját minél szélesebb rétegekre kell kiterjeszteni. Nem félti az orvosok kenyerét a Javaslattól, de azl szeretné, ha az orvosok mingey idejüket a munkás-biztosltás céljaira fordítanák. A javaslatot elfogadja.
Gál IJenö helyesli a javaslatban lefektetett gondolatot, mer a felépítése kiemeli tulajdonképpeni mivoltából. Nem larlja helyesnek, hogy a közegészségügy rendezése a mindenkori kormány kezébe lesz leiéve. Olt, ahol az orvos feje telelt állandóan az állami ellenőrzés korbácsa függ, nem várhalunk tökéletes gyógykezelési. Követeli az
autonóm orvosi kamara felállllását és a bizlositás ügyét ennek hatáskörébe szeretné utalni. A javaslatot nem fogadjad.
Tóth Mihály, mint orvos szól a javaslathoz. Annak idején tagja volt a pénztárnak és nyugodt lélekkel állítja, hogy a tagok, az orvosok és a tisztviselők közölt sohasem voll nyugalom. Szodáldcmokrala részről, akik többségben voltak, sok jelét látta a pártpolitikai szempontnak.
. a
ZALAJ K0ZLONY
1927. |unlm 16.
Hangsúlyozta, hogy az orvosi karnak van szociális érzéke, de azt mégis kifogásolja, hogy olyanokat is biztosítás alá vegyenek, akiknek elég Jövedelmük van ahhoz, hogy magánúton kezeltessék magukat. Az értékhatárt 3000 pengőben kellene megszabni. E.Iogadji a javaslatot.
Elnök a vitát megszakilolla. A legközelebbi ülést pénleken larlják. lízután áttérlek az interpellációkra.
Ond/ Jenő Interpellációjában nyilatkozatot kért van-e garancia arra, hogy a magyar-etch vámszerződés oly időben lesz élclbeléplclhcló, a mely a mezőgazdasági terméseknek, különösen a gyümölcstermékeknek az uj vámtételekkel való kivitelit lehetővé leszi.
Mayer János földművelésügyi miniszter hangsúlyozta, hogy mindent elkövetett arra, hogy a gyűmolcs-szállilátok elől elhárítsa az akadályokat. Arra törekszik, hogy a magyar gyümölcs minden tekintetben versenyképesen
Jusson a külföldre. Intézkedés rörlént orra, hogy a szállítás küllöldi forgalomban is a legkedvezőbb tarifa melleit történjék. A magyar-cseh kereskedelmi szerződés nem sok rlónyl biztosi! számukra, azonb. n kilátás van arra, hogy a másik rzerződö fél is mindent elkövet a szerződés mielőbbi életbelépése érdekében.
Gyöiky Imre és Szilágyi Lajos interpellációja után az ülés S óra előtt néhány perccei véget ért.
Farkas Tibor napirendről levett indítványok özönével lepte meg a közigazgatási bizottságot
A Zilamegyébstt előfordult gyilkosságok ügyében nincs szikség a stalárlum elrendelésére
remény van reá, hogy a tárnoki és alsóbagodi gyilkosságra rövidesen
Leszállítják az adókat
Olaszországban Róma, Junius 15. (Éjszakai rádió-leienlés) Mussolini miniszterelnök elnöklete alatt ma összeült a minisztertanács, mely kimondta az adóler-hek Jelcnlós megkönnyítéséi. A pénzügyminisztert megbízták, hogy az erre vonatkozó törvényjavaslatokat készítse cl. Elfogadták további az ércpénz szabályzatáról szóló törvény-lavaslalot is.
Egy évi börtön és ezer pengő nemzetgyalázásért
Budaptsl, Junius 15. Szike Lajosi, a .Népszava" cikkir6J.lt a büntető-törvényszék ma nemzetgyalázás és kormányzósérlés miatt egy évi börtönre és ezer pengő pénzbüntetésre ítélte.
A Ferenc József-csatornába fordult egy gépkocsi Belgrád, junius 15. Zombor melleit tegnap délután egy négytzemé-lyes automobil a Frenc József-csatorna vizébe zubant. A sofför és az egyik ulas, aki a soltőr mellett üli, a csatorna vizébe fulladt, mlg a kocsi másik két utasát, egy bácskai földbirtokost és házvezetőnőiéi kimentették. Mindkettőnek az állapota meglehetősen súlyos.
Saljapint megfosztották orosz állampolgárságától
Berlin, Junius 15. Moszkvából jelenlik, hogy Saljapint az orosz szovjet megfosztotta állampolgárságától. A nagy orosz énekes ugyanis a Pártiban élő orosz emigránsok javára 5000 frankot adományozol!, aminek következtében a szovjet öt baza-átulónak és lebérg&rdistáiiak deklarálta.
Zalaegerszeg, junius IS
(Sa/ál ludisllinklál) Zslavármegye közigazgatási bizottsága tegnap délelőtt Gyömórey Oyörgy löispán elnöklete alalt ülést tartott, melyen a bizottsági tagok síép számban vettek részt.
A lőispáni megnyíló után ismertették, hogy Farkas Tibor dr. három indítványt és két interpellációt nyújtott be Ezeknek tárgyalását az alispin! jelenlés után kezdlék meg.
Elsőnek statisztikát kér arról Farkas Tibor, hogy
az Iskolai költségekhez való hozzájárulás mily arányokban áll a lakosság le-hcrviselö képességéhez.
Bidy alispán és Szlrmay tanfelügyelő válaszolva.kijelentették, hogy erre semmi szükség nincs, mert a kimutatást eselcnkénl úgyis elkészítik. Ezután ugy határozott a bizottság, hogy Farkas indítványát leveszi a napirendről.
Ugyanily sors érte a többi Indítványát is.
Másik indítványában
a több Ízben előfordult gyilkosságok ügyéi tette szóvá és kérte, hogy ezekre a jelenségekre hivjik lel a kormány figyelmét.
Kiss Dénes ügyészségi elnök válaszolva kijelenlelle, hogy a gyilkosságok ügyében a nyomozást teljes eréllyel lefolylatták és egyik ügyben még most is tart a vizsgálat. Etek az ügyek a közigazgatósági hatóságokat is foglalkoztatták, sőt a kormány ügyeimét is felhívták ezekre, de az igazságügyi miniszter véleménye az volt, hogy
nincs szükség a statárium elrendelésére.
Nem tartja szükségesnek a kormány figyelmét ezekre felhívni, meri
fény derül. Kéri, hogy ezt a kérdést is vegyék le a napirendről. A bizottság Igy határozott.
Farkas Tibor erzel kapcsolalbao még a sárhidai közokiralbamlsilái-ról beszélt, de ezt a kérdést is levette a bizottság a napirendről.
Farkas Tibor ezután (ugylálszik az egész ülésl kérésziül akarta beszélni) arról beszélt, hogy az alispán a mull ülésen egy bizonyos kijelentést lelt, hogy állítólag egyes községekben meg nem engedett összegeket szeJtek
be adóban. Bidy Zoltán alispán kijelenti, hogy ez nem felel meg a valóságnak, mert sohasem telt olyan kijtlenlést, amit neki impulál Farkas, aki még más „sdósérelmekcl" tesz szóvá, azonban a bizottság minden egyes esetben a kérdésekn-.k napirendről való levételét határozza cl. Később Farkas Tibor a választások alatt tett Intézkedéseket kifogásolta, melyre azonoan Gyömórey Oyörgy főispán megadta a választ, kijelentve, hogy a rendeleteket ő adla ki, meit azokra meg vollak az okok. Ugyanis idegen agitátorok épen Farkas Tibor érdekében jirlák a községekel és elégedetlenségeket szitollak. Különben Faikas Tibornak, aki jelöli voll, mint érdekelt félnek, nincs Is Jogában ilyen kérdésekkel előállni.
A bizottság végül is a főispin és az alispin válaszát tudomásul velle és Farkss eme Indítványa f.lctl is napirendre téri.
A megyei gardasági főfelügyelő jelentéstétele során megtudtuk, hogy a megye 361 községében okozott kárt a májusi fagy. A szóllő termésének 35, a rozsnak 20 százaléka fagyoll el.
Lnkács György v. b. 1.1., a Szanatórium Egyesület országos elnöke Nagykanizsára érkezik
A Szanatórium-fiók vasárnapi ünnepélyes kötgyalésére
Nagykanizsa, junius Harminckettedik évi közgyűléséi lartja vasárnap délután 3 órakor a Jőzsel kir. herceg Szanatórium Egyesület nagykanizsai liókintézclc a városháza dísztermében. •
Ennek a kevés lármával, de a szociális bajok orvoslása lerén Boér Ousztávné fáradhatatlan agllilásu vezetése alalt annál több és jelentősebb eredménnyel működő, a városnak Iclbccsülhelellcn közegészségügyi szolgálatot végző egyesületnek különös ünntp: lesz ezévl közgyűlése. Vasárnap délben ugyanis megérkezik Nagykaniisára Lukács Uyörgy dr. v. b. 1.1 , felsöhizi lag, voll miniszter, a magyar politikai életnek itthon és kultOldön ma egyik legsúlyosabb reprezentánsa, a Szanatórium Egye-
sület orsiágos elnöke, aki ebben a minősegében lelke minden magyarországi lűdóvészellencs mozgalomnak. Megérkezésének lénye ünneppé leszi ezt a napot Nagykanizsa egész városára nézve. Fogadtatásáról a biza\'alos város és az egyesület gondoskodik.
A közgyűlés programmja a következő letz: I., elnöki megnyitó, 2., jegyzőkönyv lelolvasása és hitelesítése. 3., évi Jelenlés, 4., oivosl jelentés, 5, pénztári jelentés, 6, listll-k\'ati és választmányi választások, 7., indítványok.
Az ünnepi közgyűlésen képviselve lesz az egyesület taglalnak nagy számán kivül a város, a hivatalos testületek, az összes egyesületek és a nemes ügy minden barátja.
A nagykanizsai iparostanonckiállltás fiutanonc kitüntettjei
Nagykanizsa, Junius 15
Mull számunkban közöltük a nagykanizsai iparoslanondskolal növendékek kiállításának kitüntetett leánytanonciinak névsorát, ma i kiállító liulanoncok közül azokat, akik a legkiválóbb munkákat produ-kállák és ezekre kitűnő osztályozási kaplak.
Ékszerészek: Bárány István (Sitini-tzer és Göndörnél), Bírény Magda (Serény Árpádná). Asztalosok : Boaa litván (Oábor Imrénél), Herraann Oyula (Lukácsy Gyulánál), Kováct Pál (Mayer Györgynél), Slmonovils Zsigmond (Martlncsevici Imrénél), Tálosy József (Székely Vilmosoál), Vidovils István (Mirtlncsevics Imrénél). Libbellkészitők: Papp János (Bilik Ferencnél), Kreusner Károly (Vadász Oyulánál). BődOk János (Parragi Györgynél), Dani Boldizsár (Kllnger 1.Ivánnál), Horváth Lajos (Nováczky Lajosnál), Osl József (idb. Farkas Jizstfnéi). Szabó Lsjos (Balogh Boldizsárnál), — Dezső Aladár (Kovács Ferencnél). — Er-nyőkészilö: Lackenbacher Ardrás (Herrnleld Dlvidnénál). Fogműves: Gangler Ernő (Dr. Schlcblanz Istvánnál), Gráf Mályás (Dr. Slrém Sándornál) Vasipír: Málés György (Brüll Zsigmondnál), Popesnyák Pcrenc (Mercur Vasművek R. T.), Martinecz István (Brüll Zsigmondnál). Húsipar: Nóvák Ferenc (Babics Lajosnál), Borda József (B bka Józsefnél). Kádár-bognár: Wellák Lajos (Holl-mann Henriknél), Barlal Ferenc (Bazió Jói séfnél), Némelh Mihály (Bojlor Józsefnél). Kovács: Pál Mihály (Horváth Imrénél). BJha Oyörgy (Bóba Lászlónál). KötOtt-szOvött: Krug Kálmán (Strém él társánál). Köielcs: Rosla János (Tiboll Lajosnál). Lakatos: Bolt József, Benczik Ferenc, Pőcze István, Fülöp József, Cserjén János, Bolf Józse! és Balogh Józsel (iz utóbbi 7 tanonc U|-lakl és Habn műhelyében), Sté-csin)l Lsjos (Szécsényi Istvánnál), Malgarlcs Pál (Rablnek Dezsőnél). Órás: Fegyvesl OyOrgy (Steiner Mórná), Krameszla Béla (Zio\'dot Oyulánál), Fehér László (Vékássy Károlynál) Rézműves : Károlyi Ujos (Samu Testvéreknél). Pék: Anger István (Cseh La|osnál). Szabó: Szűcs Lajos (Zwclg lurénéi). Takács Sándor (Böhm Józsefnél), Ri-tecz Kálmin (Lengyel Adolfnál), Frűb-wirih Jlnos (SörlcI Zsigmondnál), Szűcs Lajos (Pollik Oyulánál;. -Szűcs: Czimmermann Ferenc (Lobi Béláná ), Brandl Lsjos (L\'bl Bélánál). Üveges: Darázs István (Sko-pál Antalnál). Gépipar: Dezsényi Károly (Weiser-gyir), Tólh István (Weiser gyár), Scheller Ferenc (Mtr-kur Vasmüvek, Deutsch László(Trans-danubii rt.) Ács: Czlnderlch LiszW (Czinderich Lijosnál).
A többi kiállítók jelei és |ó osztályzatot kaplak szép munkáikra.
192T-Junius 16._____
A pénzbeli jutalom odaítélése felelt ezen a bélen történik döntés.
Pótlólag említjük meg, hogy a leánykiái liláson Mersits Miria (Rácz Juliskánál) munkáival a dupla kitűnő birálatot nyerte.
Zalából szállítanak legtöbb embert a Pasteur-intézetbe
Nem tudták elfogni a Kanizsán garázdálkodó veszett kutyát
Nagykanizsa, junlus IS Ismeretes, hogy néhány nappal ezelőtt a polgármester Nagykanizsa területére 90 napos ebzárlalol rendeli el. Az ebzárlat inditó oka mosl
kerüli nyllvánosságraakövelkezókben:
Egy cselédleány a Zárda-ulcából lövet egy klsebbszerO, fekete larkás szörü kulyál látott szemtc vele fúlni. A leány az elsó pillanatban felismerte a veszett ebet, ki akarl előle térni, de már késő voll. A kulya erősen megharapta a leány libát, ugy, hogy azonnal a Pasteur intézetbe kellelt szállítani Budapestre.
A kulyál a gyepmester legényei és a halóság egy közege üldözébe vélték, azonban nem sikerüli öl elfogni, ugy, hogy szabadon grasszál-halotl és ha csak közben cl nem puszlull, nem lehetetlen, hogy még i misokai Is megmart. Mindeneseire 1 a közönség a legnagyobb fokú óvatosságot kell, hogy lanusitss. *
A vármegyei tisztllőorvos jelenlése szerbit az elmull hónapban mind a feldőllek, mind a gyermekek egész-ségt állapota kedvező volt.
Sajnálattal emlékezik meg a jelentés arról, hogy a mull hónapban 9 ember szállítottak ebmarással a Pasteur intézetbe és már ebben a hónapban\'!« több ilyen eset fordult elö.
A Pasteur Inlézet megállapítása szerint Zalából kerül a legtöbb beteg az Intézetbe és pedig különösen a tapolcai, keszthelyi, sümegi és balatonfüredi járásból. Az alispán ezért szigora rendelelet ad kl a veszett kutyák garázdálkodásának megaka-dályozásáról.
ZALAI KÖZLÖNY
Ujabb, két agyongyötört magyart vetett a sors vihara Kanizsára az idegenlégiébél
Egy váci szabó és egy györl szobrász a kél megszabadult áldozat A bukaresti francia konzulátus, mint embervásár-központ — Megfizetett emberei hajszolták fel a magyar áldozatokat — Ujabb magyar nevek az Idegenlégióból
A szobrászt szerelmi csalódás, a szabót a vagyon utáni sóvárgás hajtotta messze idegenbe
Nem léptett életbe a kormány a lakások luxus-adóját
Budapest, junius 15. Qazdasági, politikai és a közönség körében n^jy izgalmat keltettek azok a hírek, hogy a kormány rövidesen éléibe szándékozik léptetni a luxuslakások megadóztatását. Vargha Inlre államtitkár, a pénzügyminisztérium adóosztályának vezetője kijelentette, bogy a kormány egyáltalán nem szándékozik a lakás-luxusadót bevezetni és a közönségre semmiféle ujabb megterhelés nem fog bekövetkezni. Nem felel meg az sem, hogy a kormány az ölszobás lakásokai már luxuslakásoknak fog|a tekinteni. Csupán arról van szó, hogy al életben- lévő jogszabályok ossz-saegyOjiésénél az erre vonatkozó, 1923 január óla éleiben levő, de a kormány utasítására végre nem hallott törvényt is be kelleti venni a jogszabályok közé, anélkül azonban, hogy a kormány csak gondolna ls tunMrvégretiaJtására.-
Nagykanizsa, junlus IS
Vasárnapi számunkban megrázó képel festettünk egy idegenlégióba került magyar fiatalember szenvedéseiről", akli sorsa Nagykanizsára vetett hazafelé ulaztában.
Most ujabb két hasonló esetről számolunk be olvasóinknak.
Hétfőn délu\'án ugyancsak a trieszti gyorssal Nagykanizsára érkezeit Párhus Béla 30 éves váci születésű szabósegéd, aki néhány évvel ezelölt került az idegenlégió poklába, ahonnan csak betegsége árén sza-badu halolt sok évi szenvedés ulán. A sok mindenen keresztül meni emberi a pályaudvari rendőri kirendeltség kihallgatta, hol a következőkben adta elő kalandos hányattatását:
1924-ben munkál keresni ment Romániába. Igy elvetődött, Bukarestbe, ahol szakmájában nem tiidoll elhelyezkedni. Kénytelen volt nap számos munkát vállalni egy építkezésnél, amely történetesen a bukaresti francia konzulá. tus szomszédságában volt. Valahogyan ki is Jött a pénzből amit keresett a mészliordással, mikor egy szép napon az építkezésnél dolgozó munkások körében egy toprongyos alak lünt lel, aki siránkozva mesélte el megható sorsát. Elmondolta az ebédidő alatt köréje sereglett embereknek, hogy évekig szolgálta az idegenlégióban, ahol hatalmas vagyoni sterzetl. A pénzzel azlán visszajött Európába és Romániában üzleti spekulációba kezdeti, de tiím voll szerencséje Hl, mert minden vágyónál elvesztelle s mosl újra azon Jár az esze, hogy beáll az idegenléglóba, mert oll .könnyen lehet dolog nélkül
meggazdagodni". A nehéz napszámos munkát végző emberekel az elbeszélés megfogla és a rongyos Idegen közöltük hamar sikerre vitte titkos megbízatását, mivel
a francia konzulátus megfizetett „stromannja" voll, aki Jó pénzért különböző mesével szédilelle el a könnyen felülő emberekel, akik aztán, 6ok közülök élele árán Is, megfize\'ctl keservesen a hiszékenységért.
Páihus is igy Járt.Vérszemet kapott a nagy vagyonról szóló mesétől ós
kérle az idegent, hogy mulassa meg a helyei abol jelentkezhetik az idegenlégióba. Az egy-leltőre elkalauzolta őt a francia kövelségre, ahol az embervásirl egy öt évre aláirt kötelezniénnyel hamar nyélbcülötlék és Párhus Bélát több lársával be-hajózlák és az oláhok legnagyobb örömére, hogy ezekkel a magyarokkal Is kevesebb van a löldszinén, clvlllék Marseillbe és onnan Észak-Afrikába, ahol megkezdődön számára már leírásokból |ólísmerl földi pokoli élet. A beígért vagyonszerzés elmaradt, ellenben minden nappal sorvadt az egészsége, mig a végén már nem birta a katonai szolgálatot és mint 25%-os rokkantat elbocsátották. Rokkant nyugdíjról persze szó sínes és már Marseilllöl kezdve az oltani magyar konzulátus jóvoltából Juthatott el egy útlevél póllóval Olaszországig, majd Jugoszláviába. A Jugoszlávok azonban nem voltak olan megértők, mint az olaszok és a szerencséilen sokat szenvedett ember, miután útiköltsége nem volt nem engedték át, visszaküldték Olaszországba, ahol ekkor már pénze fogytán egy olasz katonatiszt egyik határállomáson egy vendéglőben gyűjtött számára útiköltséget, mellyel elérhetett Nagykanizsára.
Érdekesen mondotla el ez az me-ber klhallgalása alkalmával, hogy az idegen légióba a társadalom minden rétege képviselve van.
Lezülött arisztokratáktól kezdve a legutolsó betörőig minden nációbeli ember szolgál. Megdöbbenlő adatot mondott arról, hogy
az Idegen légió több, mint 4"/o, magyar akik közöli liusz év körüliek siralmas helyzetben vágyódnak ki a pokoli eltévelyedések e baromi sorából.
Nagykanizsáról kihallgatása ulán toloncullevéllel Budapestre küldik, ahonnan szüleihez Jut el Vácra, akik azóta, miután nem tudott hírt adni magáról, halottnak hiszik.
Párhus Béla a következő magyar neveket mondolta be jegyzőkönyvbe, mint akikkel találkozott az idegen légióban: Berger (Kolozsvár), Fiicher (Nagyvárad), Heimllch Dénes par-
FULAMIN
a nyugalom kincae I
tanzádls poloska- és rovarirtú találmány.
Hlnos többé álmatlan éj.inka I
PotéstSt Irtl Tisztul Kellemes szagú 1
Háztartási üveg ára : P 1-20
Azonnal hat 1
Számos hatósági elismerés I
Kaphaté minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben t Főraktára: Térén Jézsot R. T., Budapest, VI., Királj-utoa 12. szám.
keltáncos (Budapest), Aulsl (Szeged), Tonkingban van. Két Marton nevü testvér (Szeged), Kafcsák (Temesvár), Hirscli Oyula szabó (Kolozsvár), Szakler Ferenc kovács (Erdély), Bihari (Erdély), Pető János fodrász, Horéli tisztviselő (Budapest), Erdélyi órás (Pécs), Pápai Kálmán cipész (Szentes), Lelkovils Lajos (Budapesl), Lajosi földműves (Kaposvár), Herczeg Káioly bádogos (Erdély), Karácsonyi feslö, volt román rendőrtiszt és a
magyar hadseregben pilóla. •
A másik idegen légionista, aki kedden délulán érkezett Lővlnger Zsigmond most 23 éves győri születésű szobrász, aki 1925-ben apja tudtával Franciaországba utazott, bogy Parisban tökélelesllse magát művészetében.
Szorgalmasan dolgozott egy jónevü mester műtermében, mikor belejátszott éleiébe elég fiatalon, a legnagyobb földi halalom, a szerelem.
Beleszeretett egy elegáns párisi mldlnettbe, akinek azonban fialal szerelmes szivén kivül egyebei nem igen tudott adni. A nő pedig lévén párisi vérbeli, azl mondta :
— Ez mind nagyon szép, de kevés és faképnél hagyta a liul, aki egészen elkeseredett és előbb öngyilkos akart lenni, aztán meggondolta magái. Meggondolta és az öngyilkosságnak egy lassub, de borzalmasabb fajtáját választotta: bántolta a szerelmét megcsúfoló önös anyagi érdek és elhatározta, bogy felejteni elmenekül messzire, beáll az Idegen légióba.
Szörnyű elhatározását lett követte és mire észbekapott, hogy egy páriái midinettért még sem érdemes fiatal életét tönkre tenni, már késő voll a bánat. Aláirta a kötelezvényt és búcsúi mondott a liatalságnak, bucsut mondott az élet örömeinek és elvitték Afrikába.
Hurcolták egyik gyarmatról a másikra,
ami annyira megviselte, bogy régi fűlbaja kiujult és mint hasznavehetetlen ember-anyag, kérle az elbocsátását. Ezt meg is kapta. Az Idegen légióban nincs szűkség beteg emberekre. Csak az érős fiatalság kell oda. Ha beleg visszaküldik hazájába. hogy boldogítsa hónát. Az Idegen légiónak csak anyag kell. Léleknélktlli matéiia.
Lővinger Zsigmond is a marseilli követségünk Jóvoltából Jutott utlevéi-belyettesitó ideiglenes igazolványhoz, mellyel ideérkezett.
Öl is kihallgatása után hazaengedik Győrbe. Ö még a szerencsésebbekhez tartozik, mert apja Jómódú szállító, akinek otthonában gondnél-kűl pihenheti kl 23 éves éleiének keserű tévedéseit és ábrándozhat, ha kedve ráviszi egy kacér párisi leányról, akiért majd ugy fogja hinni, mégsem éidemes elmenni az idegen légióba felejteni.
U. Gy.
ZALAI KŐZLÓfjY
mig erősebb, mint jó érzés és még sok kell, hogy megtörjön és alázattal csókolja meg nzt az anyai kezet, amely Jelnevelle és amely bizonyosan esküre emelődik majd, mig hamisan is, ha kell. hogy nem igaz, hogy az ő fia rossz, hogy az ő fia vételi ellene, ha jön majd a szigorú tekinteti! biró, aki elé oda kerül a vádlott /fii. hogy számol adjon a hétfő éjjeli hősködésről. Most mig a rendőr-
ségi kihallgatásnál tart a dolog. Talán addig megérzi megátalkodolt-ságában i\', hogy az anyja a legszentebb a világon, a legdrágább minden kincsnél okit ha egyszer el veszít, akkor érzi magái majd kitaszítottnak, kirugoUnak ezen a világon.
Ha érzi?
Ha pedii, nem, akkor máris elve szeli ember a tisztességes társadalom Szávára.

Szívbajos fia helyett magára vállalt egy gyilkosságot
Uj fordulat a sárdi gyilkosság ügyében
Pünkösd héifj|én Somogysárd községben Czifra Mihály odavaló föld-mivest mcgötté\'c a táncban. A csendőrség gyilkossággal vádolva letartóztatta Bogárát Lajost és két nagy legényliál, akiket bekísértek a kaposvári kir. ügyészség fogházába.
Most ebben az ügyben szenzációs fordulat történt. A vizsgálóbíró elótl megjelent a letartóztatott apa legfiatalabb fia: ifj, Bogárát Lajos, aki
azt vallotta, hogy ó ölte meg Czíl-rát és az apja csak azért vállalta magára a gyilkosságot, mert ő szívbajos és meg akarta kímélni az izgalmaktól, melyek könnyen az életébe kerülhetlek volna.
Ezzel az u| fordulattal az ügyészség ugy intézkedett, hogy az apái és két idősebb fiái szabad\'ábra helyezte és helyetlük letartóztatta az önként jelentkezett gyilkost.

Nem jó ha a soffőr az anyósa autóját vezeti
Karambol a zalaszentmihályi országúton autó és egyfogatú között A soffőr állítólag szándékosan hajtott a kocsinak, mert előzőleg nem tértek ki a szembejövő kocsik — A bíróság tekintettel volt a soffőr egzisztenciájára, ezért nem tiltotta el a kocsivezetéstől
__4_
A rossz fiu
Várady Antalnak van egy verse : a „Tanú*, mely arról siót, hogy egy legény megveri az ,anyját és emiatt a biró elé kerül Tanuja nem volt a gyermeki brulalitd nak. Csupán a megvett anya van a biró elé clldlva mint tanú, aki kék véraláfirtásaival kell hogy bizonyítson f a indulatos tagadásával szemben, bogy a fia csakugyan megverte. De az anya megtagadja a fijdulmat, elhazudja és eltakarja a leslén a kék foltokat "és letagadja, hogy a fia bántotta volna. A biró felmenti a fiút, aki ekkor megtér és sirva felemeli megkötözött kezét, hogy büntessék meg, mert: „Cudar ember vagyok: megvertem az anyám!"
Ez a vers jutott eszembe, mikor ma délelölt a rendőrségen egy fiatal embert láttam őrizetbe véve, akit tu lajdonképpen hatósági közeg elleni erőszak miatt állítottak elő, de ennek az az előzménye, hogy az éjjel otthon az anyja házrínál olyan duhaj módon viselkedett és mindent össze töréssel fenyegetett, hogy maga az anyja szaladt rendőrért és kérte, hegy vigyék be a fiát,
A nagy, derék fiatalember lehet húszéves. Az át nem aludt éjszaka tükröződik le arcáról Az éjjel még nagy legény volt, hős, mert a rend őrökkel is szembe szállott, most olyan, mint egy eltévedt gyermek a nogy-város zűrzavarában, aki az anyja szoknyáját keresi.
A fiu, gyalázatos, mert nem elég, hogy ide kerüli és szégyenszemre a fogdába is jut, hanem még szájas kodlk. Nincs benne, csak a frUz és az engedetlen dacosság. Fejét hátraszegI ha kérdezik és nem mutot n.eg-bánást, csak attól reszket, hogy ml lesz a sorsa.
— Nem csináltam semmit, — morogja — és az anyám rámhozta a rendőröket.
— Igen, nem csinált semmit. Otthon szépen ült és az anyja lélekszakadva eljött a rendőrségre rendőrökért, mert nem csinált semmit. Igazán jó fiu. Semmit se csinált.
— Nem. Clteráztam, aztán az anyám azt mondta, hallgassak. Én nem hallgattam, aztán jöttek a rendőrök.
Valaki közbeszól:
— Miért nem hallgatolt el, ha az anyja éjjel azt mondta, hallgasson? Maga mondja, hogy egy éve nincs munkája és az anyja tartjj, hát akkor miért nem fogad szót az anyjának? Ha rá van utalva, akkor tegyen, amint akarja, de aminI parancsolja is. A gyermeknek engedelmeskedni kell, még ha hossza szakállú vénember lesz Is. Az a boldog ember, aki megéri, hogy öreg korára Is engedelmeskedhet a szüleinek — mert élnek.
— Igen, azért haragszik rám az anyám, mert most nem keresek. Nem tehetek róla, ha nincs munkám.
— Persze, nem ér rá ulánna járni — szót ismét közbe valaki — akkor nem maradna Ideje, hogy még éjjel is citerázzon. Szép jövő áll maga előtt, ha Igy kezdi 20 éves korában. A rendőrökkel miért szállt szembe?
— Mert visszafeleseltek, — (szórólszóra ezt felelte a fiu).
— Nahát ez igazán nagy merészség. Azok a nagy bajuszos idős komoly emberek visszamérlek feleselni egy Ilyen léha, clterázó ifiembernek.
A fiu érzi. hogy elveszti lába alól a talajt. Hallgat. Vannak kérdések oz életben, melyekre ugy lehet leg-okosabbat felelni, hu hallgatunk. A fiu is hallgat. A földre néz merőn. Sötéten, mini a Várady Antal legénye a nTanu"-ban, de ebben a dacosság
Nagykanizsa, Junlus IS Hónapokkal cielőtt történi, hogy Gáspár Lajos 38 éves zalaegerszegi lakos, gépkocsitulajdon^s Keszthelyről Pacsa felé egy automobilt vezetett. Az autó Glspár anyósának tulajdona volt. Az aulóban Oispáron Idvfll Gublcs János és Oszkó János Ültek. A három utas pompás hangulatban voll. Széles jókedvükben Gáspár soffór neki eresttetette az autót az országútnak, amely gyors egymásutánban, ijesztő gyorsasággal falta a kilométereket.
Amikor a vig társaság Pacsa köz-ségbe ért, betértek Csók Boldizsár vendéglőjébe, ahol a jó homoki még jobban f okoita vidám hangulatukat. Ebben a filig-meddig borközi állapotban azután — állítólag — elhatározták, hogy visszafelé, az utjukba kerülő első kocsinak nekihajtanak, amiért, Pucsára jövet — 6zerintük — egy kocsi sem tért ki nekik.
Amikor később ismét autóba szálltak — a zalaszenimihályi országúton szembejött velük Relch Gíza egyfogatú bérkocsijával, amelyben Kesz-ler Mihly pacsai lakos és annak áldott állapotban levő felesége ültek. Hogyan, hogyan nem, de tény, hogy Gáspár autójával a széles országul dacára nekiment Reich kocsijának és azt fetboritptta. Ufy Reich Gíza, mint Keszlcr Mihály és felesége kiestek a kocsiból az országút kövezetére — zuzó-
dásokat és sérüléseket szenvedve. Amikor a három szerencsétlenül járt ember feltápászkodni igyekezett, az autó három virtusos kedvű utasa odament a földön fekvő két sérült férfihez — és megcibálták, megpofozták őket ahogy a sértettek vallofták. Kesz-lerné pedig a lovak közé került.
Gásplr Lajos soffőrt feljelenletlék és igy került tegnap a nagykanizsai törvényszék elé. Az üzyészi vádirat szerint a vádlott söffőr szándéka nem terjedt a sértettek festi sérülésére, hanem csupán a ko:si felborítására, miérl is
csupán gondatlanságból okozati súlyos testisértés miatt emelt ellene vádat.
A bíróság a gondatlan soffőrt 200 pengő pénzbüntetésre ilélte, indokolásában kimondván, hogy nem akaria az autóvezetéstől elllllani, nehogy kenyerét veszitse.
Az ügyész súlyosbításért fellebbezett.
Megőrült a kivégzés előtt.
Párls, junius 15. Az Echo de Paris jelenti Helsinkiből, hogy Elven-green finn tábornok, akit számos más személyiséggel együtt Moszkvában kivégeztek, halála előtt a börtönben az elszenveded borzalmas kínzások következtében megörült.
__192? junius 16
A KÖZÖNSÉG ROVATA
Honi lettek a padok a nagykanizsai utcákról?
Nagykanizsa, Junius IS
Néhány esztendővel ezelőtt a Nagykanizsai Szépítő Egyesület kezdeményezésére és a helybeli kereskedők segítségével az úgynevezett .reklám-padok" egész sora került ki a Ka-zinczy-u\'cára, a Deák-téri alléba és egyebüvé, ahol az utcai parkírozásban szegény városunknak lakói esti sétáikban megpihenni szoktak. Ezek a padok lassanként elfogylak helyeikről. EzOgyben kaptuk most a következő panaszos sorokat.
Igen tisztelt Szerkeszti Url
Azok közé tartozom, akik két okból is fájlalják azt, hogy a kanizsai séta-forgalmat lebonyolitó utcákról eltünedeztek a sok Jó szolgálatot lelt reklám padok. Az egyik ok, hogy magamnak Is volt egy Ilyen padom, ami pénzembe került, de szívesen áldoztam nem csak a cél, hanem cégem reklámja érdekében Is. A másik ok, hogy magam Is szívesen élveztem esténként családommal ezeknek a padoknak előnyeit. Ma azt keli lálnom, hogy se pénz, se posztó, — se reklám, s: pihenést nyújtó pad nincs. Jó egynéhány hétig azl hlllem, hogy átfestik vagy javítják a padokat és türelmesen váriam reájuk. — Ma már azt kell hinnem, hogy ezek a padok szörén-srálán eltűntek. SÓI a rigebbi pad-állománynak is nyoma vesrell. A törvényszék előtti úgynevezett .kecske-legelő\' padjaiból is már csak mutatványpéldányok találhatók.
Ha a Szépítő Egyesület létezik még, ugy kérésemet shhoz, ha nem létezik, ugy a város vezetőségéhez adresszálom és az érdekeli kereskedők, méginkább az érdekeli nagyközönség nevében kérem, hogy kutassák fel, kl és hol és mlirí gyüj-lötte össze és dugdosta el a padokat s aztán a legsürgősebben állítsák vissza azokat helyeikre és adják át a rendeltetésszerű használatnak.
Fogadja Szerkesztő Ur soraim közléséért köszönetem nyllvánllásáL
Nagykanizsa, Junlus 14.
Egy Itthon nyaraló kereskedő
NAP\'Írehd""\' \'
Junius 18, otlUrtlk
Kómát katolikus: Űrnapja. ProteaUna: Jusztin. Izraelita: Sivan hó 16.
Nap kel reggel 4 óra 01 perckor, nyugszik délután 19 óra 59 perckor, .
János vitéz előadása a Kiskanusai moziban dílután 4 órakor.
Városi Sztnház d. u. pont 3 órakor: nagy gyermekelőadás. Este pont 8 órakor: Ezred apja, énekes bohózat.
Uránt. 3, 5. 7 és 9 órakor: Ártatlan özvegy, kaland. — Hol vagy mucikájn, burleszk. - Pathé és Pátria-Híradók.
Junius 17, péntek
Római katolikus: Reiner hv. Protestáns: Laura. Izraelita: Slvan hó 17.
Nap kel reggel 4 óra 01 perckor nyugszik déluSn 20 óra 00 perckor.
Városi Színház este pool 8 órakor: Chopin, operett.
Azon hölgy, aki holmiját molyok ellen feltétlenül Hztosan megvédeni Óh J\'Jl, TYRfll IT« molyirtó rudat
csak JJ 1 ■ ■ vegyen. _
Biztos hutá.u 1 Tisztul Kellemetlen szag nem marad visszaI
Könnyen kezelhető 1 Oloaó I Kapható minden gyógyszertárban, drngértábnn és szaküzletben I Főraktára: TÖRÖK JÓZSEF RT., Budapest, VI., Király-utca 12.
ZALAI KÖZLÖNY
lftrt junius l6._
napi hírek
— Személyi hlr. Dt. Sabjin Oyula polgármester tobb napos buda-pesli és balalonlüredl hivatalos útjáról ma éj|el negyed 12 órakor érkezik vissza Nagykanizsára és pénteken elfoglalja hivatalát.
— A strand fürdő bizottság tagjainak figyelmébe. A nagykanizsai strand-fdrdő agyéi elókészilő bizottság felkéri szokat a tagjait, kik a küldöttségbe jelöltettek, hogy holnap, pénteken déli 12 órakor a városháza folyosóján megjelenni szíveskedjenek.
— Kinevezés. A pénzügyminisz-ler K6ö jános nagykanizsai m. kir. adóhivatali főtisztet végleges minőségű pénzügyi segédlilkátrá nevezte ki.
— Kitüntetés. A kormányzó Fekete Zollán balatonfüredi állami polgári iskolai lanárnak önfeláldozó és bátor magalarlássil véghezvitt életmentésért a magyar bronz érdemérmet adományozta.
Valódi angol szövetből I
url ruha csakis sarlói Zsigmond szabómesterné I Nagykanizsa, Főút 5. szám.
— A Leányklub II. előadása. Tegnap délulán a Leányklub tagjaival népeseden be a nagykanizsai Kalbollkus Legényegylet díszterme. Ezt a második nyilvános előadást Krizsala Ferenc kegyesrendi tanár nyitotta meg űdvőzlő szavaival. Dr. Vargha P. Theodorlcb plébános szépen szárnyaló elóadásában a Leányklub életének Irányításának alapelveire mulatott rá. Kifejtette a mai modern nőnevelés dekadenciáját és az ellene való küzdelem szükségszerűségéi, végső konk\'uziójában a nőnek a női hivatásra nevelését, ami egyesítse a mult és a modern jelenkor értékeli, bogy a nő divat-kreáció helyett ismeretvilága és lelki kincseinek gyarapításával megtalálja a női életcéluság Öntudatos nevelésének útját. Hohoss Mariska egy Végvári-kSiteményt szavali kedves, lelkes modorban. Barbarlts Lajos, lapunk felelői szerkesztője Ismereiterjeszlő előadást tartott a sajtó szerepéről, az újság szerkesztésének és technikai elkészítésének módjáról, érdekes számadalokkal a magyar újságírás múltjából és jelenéből; sok derültséget kelteltek a birlapl csudabogarak. Kiss Márton kegyesrendi tanár a klub céljáról, feladatairól, a célok megvalósításának eszközeiről (módozatairól) adott elő.
— A Szanatórium Egyesület választmánya holnap, pinleken d!l-után 5 órakor a városháza tanácstermében ölést tart, melynek lárgya a vasárnapi llnncpílyea évi közgyűlés előkészítési. A választmány tagjait ezúton blvja meg az elnökség.
— Országos vásár. A legközelebbi pacsal országos állat- és kirakodóvásárt junius 22-én tarljuk meg. A vásárra hasitoll körmű állatok is felhajthatók.
— Áthelyezés a vasútnál. Feszi László államvasuti intézőt Keszthelytől Zalaegerszegre, Horváth Jinos főtisztet pedig Ju\'asról Keszlheljre helyezte ál az államvasutak igazgatósága.
— Az Ipartestület elnökségi ezúton Is felkéri tagjait, hogy az urnapi körmeneten való pontos részvétele végetl a szokásos időben és szokásos helyen megjelenni és gyülekezni szíveskedjenek.
— Óvoda-vizsgák. Nagy ünnepe volt tegnap sok száz és száz kanizsai apróságnak. Ünnepi ruhácskába Öltözködtek és kezűkben hatalmas virágcsol O\'ral Indullak ozovodások, az ö kis b\'rodalmuk felé, ahol még lepényből készül a boszorkány háza és fapuskával, vesszőparipával indulnak harcba a leendő kis magyar huszárok. Az ovodák kicsi emberkéi tegnap vizsgáztak. Vizigil leltek arról, amit kilenc hónapon keresztül tanullak a lürelmei, jó ovónénitöl, aki meleg szivével beleplántálta a kis magyarokba sz islenszerctetet éa vallásosságol, a hazafiságot. A N5-dor-utcában Szabi litvánná, a Roz-gonyi-ulcában Benczik Kató és az őt helyettesítő Horváth Erzsi, az Arany János-utcában Tiboldi Boldizsárnál illeti elismerés, bála és köszönet nemzeti munkájukért. Minden ovodában a felügyelőbizollság tagjai is jelen voltak, akik megköszönték az óvónők ernyedetlen munkásságát.
■egküiHfitett Ml tettftelekkel fl
készit uri nihil Sörtől Zsigmond szabómester I Nagykanizsa, Főút Kotoo. iiZUodi nmltlt |
— Jazz Band zene ma és minden nap az Arany Szarvas kávéházban. Kedvező Idő esetén a kerlhelyiségben.
— Értesítés. A tiszlelt szülők tuáomására hozom, hogy a német vizsgál előadást őszre halasztóm, a nagymérvű kanyarójárvány miatt. A kis gyermekek kézimunkál hétfőn, azaz 20-án délelőtt 10—12-ig a Keresztény Olthonban átvehetők. A nagyérdemű szülök silves lámogalá-sát köszönöm s a jövőben is kérem. Maradok tisztelettel: Dtewock Julla.
Ne tegyen nagy utakat Ilyen hőségben, hanem keresse fel a |ó-hitű Amerikát és otl a gyönyörű keltben töltse cl idejét. Jegeli ételek és italok. Zene. Fedeti tekepálya. Olcsó árak.
— A János vitéz előadása KIs-kanlzsán. A kiskanizssi lelkes katolikus ifjúság Samu László rendezésében ma Urnapjln és junius 19-én, vasárnap délu\'án 4 órai kezdettel a kiskanizsai mozi helyiségében előadja a Kacsoh—Pongrácz: János vitéz cirnü operettjét. Helyárak 80 és 40 fillér. Az előadáson a legjelesebb műkedvelők szerepelnek.
— Letartóztattak egy szDIész-nőt. A csendőrség letartóztatta Hájéi
"JSzsefné erdőcsokonyal szülésznői, akinek bűnös üzelmeit eddig a nyomozás tiz cselben igazolta. Az ügy-gyei kapcsolatban 12 asszony ellen is indul eljlrás.
= Schwsrcz DezsO harisnyái a legjobbak.
— Az Ipartestület juniállsa. Minden évben eseményt szokott jelenteni az Ipartestület nyári mulatsága, ahol mindenki, társadalmi különbség nélkül — fesztelenül mulathat és jól érzi magái. Az idei Ipar-IcstOleti juniális! 26-án lógják megtartani O/enbeck Vilmos rendezésében. — A juniális! a sörgyár szép parkjában fogják megtartani nagy és gazdag műsorral, kabaréval, a dalárdák bevonásával, a honvédzenc-kar játékával. A junlálisból befolyó jövedelmet az Iparosok menháza javára fordítják. A részletes programot most dolgozza kl az Ipartestület vigalmi bizottsága.
— Hegyi Lajos Budapest, VII., Király-utca 67 , 32 év óta fsnnálló hirdetési iroda pontosan közöl utólagos fiietéssel az Igazoló példány ellenében a fővárosi újságokban házassági híreket, családi eseményeket és gyászjelentéseket eredeti kiadó-hivaiali árakban (minden felár nélkül.)
— Középltkezések a megyében. A megye teiűietén jelenleg 25 iskola építése folyik s esből 15 a befejezéshez közeledik. Az ukki és sármelléki csendörlaktanyák, valamint a murakereszturl és rédlcsl vámőr-laktanyák épitése befejezést nyert, a hévlzszentandrásl pénzügyőri üdülő ház és a keszthelyi Balatoni Mtizeum épilésc folyamatban van.
— Legszebb nyárisport a fényképezés lauulógép már S\'SO P-ért kapható. Folballabdák, tenniszülők, céllövő légfegyver, kerékpár, rádió-készüükek és alkatrészek alkalma-sík vizsgaajándékoknak. Szübó Antal sporlüzlclében.
= Találtak legnap délután a Főúton egy karkötőt, melyen egy orosz p!nz függ. Igazolt tulajdonosa átveheti szerkesztőségünkben.
= A Fegyvergyári Steyr kerék-tár az egész világon vezet I Weiner ltjpárubáz, Csengery-at 2.
FeüDjalili divat szerinti ni rnüát
kizárólag angol szövetből készit söriel Zsigmond szabómester Nagykanizsa, Pöut 5. szám.
— A vármegye közbiztonsága májusban. A vármegyei csendőr oszlályparancsnokság jelenlése szerint a Zalavármegye területén mfi-ködö csendőrség május hó folyamán1 280 esetben teljesített nyomozó szolgálatot, melyből 270 esetet kiderített. Ezek tetteseiként feljelentett 307, elővezetett 47 egyént. A kir. járásbíróság hatáskörébe tartozó kihágás 23 esetben fordult elő, mind kide-rilletelt. Tettesként 31 egyént jelenteitek fel. A közigazgalási hatóságok hatáskörébe larlozó kihágás 752 cselben fordult elő s ezeket is mind kiderítették. Tettesként 1179-et feljelenleltek, 67-et elővezettek. Nagykanizsa területén az államrendőrség 68, Zalaegerszegen 16 bűnügyben járt el.
= Repceponyvák, kazal és géptakarók minden méretben saját varrodánkban készülnek gyári árakon Hlrsch és Szegő.
= Fehér- és ajourhlmzésre a varrógépen teljesen ingyen tanltja meg vevőit a Singer-varrógép részvénytársaság Nagykanizsa, Fő-ut I.
s
— Meghűlésnél, nálhaláznál, torokgyulladásnál, idegfajdalmaknál, inszaggatásnál naponla fél pohár természetes .Ferenc József" keserűvíz rendes gyomor- es bélmüködésl biztosit. Egyetemi orvostanárok vé-leméoye szerint a Ferenc József viz hatása gyors, kellemes és megbízható. Kapbalő gyógyszertárakban, drogériákben és füszerüzlctekben.
— Vizsgák sorrendje a tanonciskolákban. A helybeli városi szakirányú iparos fiu- és leánytanonciskolában a folyó tanévi évzáró vizs-gálalok a következő sorrendben fognak megtartatni. Junius 18-án az összes ált. rajzosztályokban mértani rajzból, 20-án I. A. leány, II. B., Ili. A. és IV. AB fiúosztályokban, 2I-én I. B. leány, I. C. és II. A. fiúosztályokban, 22-én III. leány, I. B. II. D. és III. B. liuoszL 23-án III. C. fiu-oszl, II. A. leány, Elök. II. C. és lluoszt. 24-én IV. leány- és D. I. fiúosztályban, 25 én B. II. leány- és A. I. liusztályban. A vizsgálatok naponkint dl u. 5 (17) órakor veszik kezdetüket. Junius 29 én délulán 3 (15) órakor a Rozgonyi utcai tornateremben évzáró ünnepély, utána a jutalmak és értesítők kiosztása. Az évzáró vizsgálatokon és ünnepélyen ugy az Iparösmesterek és szülök, valamint a tanoncoktatás Iránt érdeklődő tanügy barátok azivesen láttatnak Az igazgatóság.
= Fegyvergyári Sleyr strapa kerékpárnál a váza belsó és knlsó mollal van ellátva. 5 évi jótállási Welaer Qépárnház, Csengery-ut 2.
— Exhumálni fognak egy öngyilkost gyilkosság gyanúja miatt. Ö.vö8 községben özv. Farkas Mibályné jómódú tsszonyt május 27-én az ajtó kilincsére felakasztva találták. A halottkém jelentése szerint a halált öngyilkosság okozta. Annak rendje és módja szerint az ügyészség megadla a temetési engedélyt és az asszonyi el ls temették. Most ebben az ügyben szenzációs fordulat állott be, amennyiben* a nagyatádi csendőrőrs nyomozási falylal a titokzatos halálügybtn. Nem lehetetlen, hogy a csendőiségl nyomozás során exhumálni fog|ák az öngyilkossággal eltemetett asszony tetemét.
HÜ uabás 1 FIM munkai
Sfirlel Zsigmond
szabómesternél Nagykanizsa, Főút Koron, uiiioai mtu.u
= Jazz-Band zene ma és minden nap az Arany Szarvas kávéházban. Kedvező idő esetén a kerlhelyiségben.
= Zsák, ponyva, zsineg, kőtéláruk, hevederek és tűzoltó felszerelések nagy raktára Hlrsch és Szegő cégnél.
Itf&Jérás
A nagykanizsai metoorotoglai megfigyelő Jelentése: Szerdán a MmltM-Mi Reggel 7 órakor +208, délutin 2 Untkor +28. eate 9 órakor +20 8.
felhőit!: Egész nap tiszta égboltozat.
Széthány; Egész nsp Délnyugati szél.

A Meteorológiai Intézőt Jelentése szerint zivatarra hajló meleg Idő, később a meleg csökkenése valószínű.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 Junius 16.
VÁROSI JZINHÁZ
A színházi iroda hireii
(•) A gyermekvilágot a ma délutáni gyermekelőadás tartja Izgalomban, melynek különös érdekessége, hogy a kis Csillag Zsuzsika, Csillag Zsaki bájcs kis leánya jálsza a főszerepei az ilju Halmai Imrével együtt, igy tehát a Kecske Pepi és Hüvelyk Matyi darabok pompás mulatságban részesítik a jó gyermekeket. Ha mosl még hozzá vesszük azl, hogy minden gyermek a színpadra feljöhel és hinlázhal ugy a szülők egy feledhetetlen délutánt szereznek gyermekeiknek olcsó hely-árak mellett. A gyermekelőadás ki-vélclesen 3■/» órakor kezdődik.
(•) Ma este Bakonyi Kálmán gyönyörű operettje a Tatárjárás vtn műsoron — melynek önkénlesét Erényi Bözsi jálsza, Riza bárónői Daka Anna, Lörenley főhadnagyot Vértes Lajos, Wallernsleln bakahad-nagyol Bihary, a tábornokot Halmai
(•) Péntek, szombat -Chopin\' a nagy zeneköltő éleiéből és müveiből összeállított ki.ünö operett lölll be a műsort, a teljes operett együttes felléptével.
(*) Kőszeghy Teréz, Halmos János, Zltta Emma, Domány Sári és Bihary Sándor operaénekesek felléptével vasárnap Cigánybáró, hétfő Hofmann mesél és kedden Cornevílel harangok. Ezekre az opera előadásokra, mely teljes zenekarral, teljes 24 tagu karral és 4 fővárosi vendéggel kerül színre, mérsékelten emeltek a helyárak. A bérletszelvények érvényesek lállzetéssel, úgyszintén a köztisztviselői utalványok is. A bérlök helyeit mind a három előadásra szombat dili 11 óráig latija fenn a színházi pénztár. A bérletszelvények vasárnap is érvényesek.
(•) Dr. Szabó Zsigmond .Egy darab föld" cimü darabjára, mely junius 23-án csütörtökön kerül szinte, a színházi pénztár már árusítja a jegyekel. A darab bérlelszünelbe megy. Bérlök helyei hétfőn déli 11 óráig tarlallnak fenn Tekintve az óriási érdeklődést, mely a kitűnő helyi Iró darabját kiséri, ajánlalos a jegyekről jó előre gondoskodnL
B
HIRDETŐ IRODA R.T. Budapest, V. Dorottya-utca 11.
Telefon: Teréz 34-45.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részérc.
Reklámtervckct készit.
A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden jelentősebb városában.
JLJRAWIA^
Csütörtökön 3, 5, 7 és 9 órakor
Ártatlan özvegy
Két kis mannequln kalandja 7 felvonásban.
Hol vagy Mucikéin?
Burleszk 2 felvonásban.
Pathé- és Pátria-Hiradók
Aktualitások filmen.
SPORTÉLET
(A mai tenniszverseny.) Ma reggel nyolc órakor érkeznek meg autón Kaposvárról a KTSE tenni-szezői, bogy a NTE csapatával összemérjék erejüket. A KTSE részéről Kellausz Klári, dr. Magyary Ff rencné, Mayer Jenő, Kramarics Dénes, Bakay Árpád és Balla Sándor indulnak, a NTE szineil Récsel Rózsi, Récsei Manci, Llchlensleln Sándor, Llcblen-slein Lajos, Oonda Miklós, Pi6cher Ferenc és Acél Oyörgy képviselik.
A kanizsaiak nsgyon nehéz küzdelmére van kilátás és ha a mérkőzésből nem Is kerül ki a NTE győztesen, mindeneseire.gaidagUani lógja rutinját és további, még szorgalmasabb tréningre fogja buzdítani a tehetséges, fiatal játékosalt.
A mérkőzés délelőtt 9-kor, délután 3-kor kezdődik a sétatér melletti pályákon.
(Megszűnt a nyári futban-tlla-lonl.J Tavaly a sporlszezon meg-indolásakof nagy meglepetést és sok elégedetlenséget váltott kl a közoktatásügyi miniszternek az a rendelete, amellyel a futball-mérközések tartását a nyári hónapokra betiltotta. Tegoap jelent meg a kultuszminiszter erre vonatkozó ujabb rendelete, melyben, tekintettel arra, hogy a Magyar Labdarugók Szövetsége az egyetemes sportérdekek figyelembe vételével saját hatáskörében a kérdést kielégítő módon szabályozta, a nyári labdarugó-szünetet megállapító tavalyi rendeletet hatályon klvü) helyezte.
(lljuságl mérkőzések.) Csütörtökön Zrínyi pályán fél 2-kor Ili. kerület Egyetértés. Biró: Elchner.
Klskantzsán fél 4*kor Klskanizsal Levenle—Előre. Biró: Wollt.
Levente pályán fél 2-kor L. Teleky —L Haladás. Bitó: Böhm. — 3-kor L. .77" SC—L. ,13" FC. Biró: Klemann. — Fél 5 kor L. Ipariskolai-!. Viktória. Biró": Kasztl. — 6 kor L. Törekvés—L. Jóbarál. Biró: Schweiger.
Vasárnap Zrínyi pályán fél 2-kor Előre-L. Viktórii. Biró: Wolff.
KlskanUsán fél 4-kor Kiskanizsal Levenle—L. Teleky. Biró: Schweiger.
Levenle pályán fél 3-kor L. .13" FC.—L. Törekvés. Biró: B\'hn. — 4-kor Egyelérlés—L. Jóbarál. Biró: KaszU. — Fél 6-kor III. kerülel—L. Ipariskolai Énekkar. B-ró: Klemann.
RÁDIÓMŰSOR
(Rövidítések) II - hírek, körgazdaság. Ilangv. — hangverseny. E =» elósdá. Gy — gyermekeknek. A =» asszonyoknak. 7. — zene. Mg. - - mezőgazdssig. It|. - Ifjúsági elöadai. P — liloWasáa. 0 — gramofonzene. Jb — Jazzband.
Junius 16 (csütörtök)
Budapest 9 H. 10.30 Urnspl szentbeszéd a Stúdióból. Az Eötvös reáliskola énekkara egyh. énekeket ad elé. 12 Pontos idö. 4 S/cderkényi Anna: Asszonyok Iskolája, E. 5 Pontos Idő. Idöláras. illán. E. .Stúdióból: Huszárszerelem, 3 lelv. viglálék.
7 Honvédzehekar hingv. 8.15 Sporteredm. 8.30 AUgyar Halhatatlanok XXXIII. estje. Than Mór-emlékünnepély. 9 Műsoros eat.
Bécs, Orác 10 Fiu-énekkar hangv. 11 Szlmf. Z. 4 Hangv. 8 Magyar dalok és csárdás, előadja Anday Piroska, az állami Operaház művésznője cigányzene kísérettel. 9 Némel népdaléit, énekkari Z, gitár-éslódeldalok.
Berlin, Stettln 1> 0- 12 Harangjáték. 3 30 O. 530 Szlml. Z. 7.30 P. Schrecker: ,Der Schalzgraber", 6 lelv. opera. Utána
Barcelona 6 Tánc Z. 6.30 Ariik és dalok. 7.30 Szoprán dalok. 8 Szlml. Z. 10.30 tlsngv.
B.sel, Bem I 0, 4 Népszerű Z. 4.30 Oy. 5 Hangv. 8.30 Népszerű Z. 9.30 Ope-rcttrészletek. 10.05 Népszerű Z.
Borosztó, Otelwltz 12 éa 1.45 Oy. 4.30 Klasszikus Z. 8 .Hannl getit a tanzen", Eysler 3 telv. operettje.
Brűnn 10 Enek és Z. II Katona Z. 5 Népszem Z. 7 A Nemzett Szinház előadásának közv., Mollíre Wg|. 9 Népszerű Z.
Pr.nkfurt, Casscl 1.30 Operettiésztcték. 4.30 Operett Z. 7.30 Sziml. Z. 9.30 Népszerű Z.
Hamburg, Bréma, Hannover, Klel
2.05 Népszerű Z. 4.15 Háila éa luvola-hangv. 5 Népszerű és lánc Z. 6 Vidám Z. 7.30 Ünnepi hangv. Utina népszerű és tánc Z.
Langenbcrg, Dortmund, Műnster 9 Egyházi Z 10 Szlml. Z. 5 Népszerű Z.
8 Dlszhangv. Utána népszertl Z. Milánó 4.15 Ib. 8.45 Hangv. 10.45 Jb. München, Nürnberg II Harangjáték.
12 Egyházi Z. 4 50 Schr.mmet Z 7.15 Honegeer: .Dávid király, sziml. zaolUr, /. 8.30 Zsoltáikötlészel, E. 9.15 Népszerű Z. -
Prign 11 Katón. 7.. 5 Népszerű Z. 8 Szimt.r X. 9.15 és 10.20 Népszerű éa Tánc Z.
Róm. 5.45 Népszerű Z. 9.10 Marlo Costa: II re di ehez Maxim c. operetl|e. \'".\'*\' * * ■ --.-.-.--".".".■ ...............
■ozgószhuAíai
Uránia csütörtökön 3, 5, 7 és 9 órakor: Ártatlan özvegy, két kis ma-J ntquln kalandja 7 felvonásban. Hol vagy Muclkám ? burleszk 2 felv.-ban. I Pathé- és Pátria-Híradók.
KÖZGAZDASÁG
Százezer pengő állatbeszerzósi kölcsön Zalamegyének
Nagykanizsa, junius 15
A Ifl\'dmlvelésügyl miniszter a mé-lelykórban elhullóit tehenek pótlására százezer p ngö kamatmentes kölcsönt utalt kl Zalamegye részére, amely ulán 2Vi százalékos kezelési költséget kell fizetni, de kllálás van arra, hogy ezt a népjóléti miniszter fogja magára vállalni.
A kölcsön 2 éves lejáratú. A kölcsönből eddig 50 ezer pengő fogyott el s ebből 111 gazdái látlak el állattal. A százezer pengős lóbeszerzésl kölcsönről a pénzügyminisztérium még nem döntött. Ezt most a főispán személyesen fogja megsürgetni.
(éSCtl
A mai értéktőzsde barátságos nyitás után, amit a bécsi kedvező hírek is elösegileltek, a tőzsdeldö második felében berlini gyenge jelentések hatása alatt ellanyhull, ugy, hogy az elért árnyereségek lemorzsolódlak, de Igy is egy-két papír, különösen a bányaipari papírok nyereségüket, a 6—7°/o-ol mindvégig megtartották. Egyes papírok gyengébben tendáltak. Zárlatkor az Irányzat nyugodt, > forgalom csendes volt.
Párt. 20-36w. Londo. 25-21"/.. Nesrrort 520-00, Brlluel 72 21. Műano 28WA, Amsterdam 20830, Bettin 12320. Wk> 73-17VS. Solla a*75. Priw I5-39VS, Varai 5810, Bnd.p.sl 90*65, Belgrád 9-130!, B.karest J07IA.
k tataftiM ttaái éwfca^scysáM
VALUTÁK Angolt I7-83-27-99 Belga b. 7&55-78-S5 Csen k. I6S6-I7-04 Dánk. 15305-153-70 Dinár 10-04-10-10 Dollár 570.60-573 00 Praneáalr22*&5*22*75 HoU. 22^35-230*35 Lengyel 63-70-64-70 Ul 3-38-863
Lav. -■--•-
Llrs 32 05-82-45 Márka 13570-136-20 Schlű. 80-60-8095 Nosvéfl 148-10-148-75 SvijdLIlfr 10-110*50 Svédk. I53-35-U4 00
DEVIZÁK Amtt 2»52-230*3i Belgrád 1006-1010 Berlin 135-77-136-17 BukuM 3 36-3*46 BrtuasaJ 7»57-7»82 Kopenh. 153-15-153-60 Osalo 148-20-14865 London 27-82-27-90 Mtt.no 31-95-3 2H5 Newyoek 572 85-4 55 Pázta 22-42-22-52 Prága 1MJ-I7H11 Saofl. 4-12-4-16 Stockh. 153-47-153-90 Vlrté 63 80-64*60 Wien 8057-80-8! ZOlfcfa 11017-110 50
Terménytőzsde
Bnza Hut. 75 kio 32-20-S2Í5, 76 kg-o. 32-70 -83110 77 kg-ot 33*10-3J-40, 78 kg-o. 33 45-33-75, egyéb 75 kg-os 31*40—31*75, 76 kg-o« 3175-3M0, 7? kg-o. 32*30-32-70, 78 kg-os 32-75—33-05, rozs 29 30-29^0. lalraimlny* árpa 261)0—2650, sörárpa 25*50^26-30, zab 26*00-26*20, tenged 22-4Ű-2W0, buzakoep. 20-20-20-40.
relh>|Us 2927, melyből eladatlanul visszamaradt 1200 darab. Bsörearia 156-1-68, szedett 1-50—1*54, szedett közép 1*44— 1-48, könnyű 1-36-1-40, elsőrendű öreg 1-42—1-44, másodrendű 1-36-1-40, angol SOWÓ 1*60-1*84, szjüonn. .agyban 1*76-1*80, zsír 2-06-2K8, lehuiOtThus 184-208, szalonnás lélsertéa 1*84-1-96. Az Irányzat lanyha.

1927 |unlu« 16.
ZALAI KÖZLÖNY
-iPBÓHIBDETÉSEI
Aa apróhirdetések dija 10 saólgSO flllé*. Címszó a minden vastagabb betűből álló szó két siónak számíttatik. Minden további sxó dJJa 8 <111. V«»ár- és ünnepnap 50Vo felár, szerdán—pénteken 25% felár. Állást keresőknek 5<Wo engedmény. A hirdetési dlj slflrs lixstsndö.
Raktár, vagy műhelynek alkalmas helyiség kiadó. Érdeklődni Sugár-ut 16. sz. alatt lehet._
Eötvös-tér 3. alatt 3 szobás lakásnak át-alakítható nagy helyiség. lakásnak, Irodának, műhelynek, vagy raktárnak augusztusra kiadó. Bővebbet Mlltényi Sándor és Pia cégnéL _ 2501
400 holdas príma fehérmegyei birtok. esetleg 100 holdas részletekben is ki-tUnó épületekkel és vetésekkel eeyült sürgősen eladó. Bővebbet: Aoxél tgnáo pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi Irodája, Nagykanizsán, Fó-ut 3. sz Telefon 285.
Kisebb bórletet keresek őszi átvételre Horváth Endre, Petőfi ut 45. sz. _ 2479
Egy Qxlethelyleéa kiadó - Eölvöfc-tér1. • 2476
10 holdas birtok, szőlő és gyümöl-esőssel, rajta igen szép lakóház, istálló és egyéb melléképületekkel sürgősen eladó. Bővebbet: Aoaél Ignác pénzkölcsön és ingatlanforgalmi irodája, Nagykanizsán, Fő-- ut 3. sz. 2469
Törzskönyvezeit fiatal foxtarrlarak
eladók. Qm a kiadóban._2473
Ford és Fordaon alkatrészek, autó felszerelési cikkek, Pneumatlk — Szántó Vilmos és Társa cégnél. Deák-tér 2. 2311
FéaakAIoaOnt bekebelezésre minden . összegben a legelőnyösebben és leggyot-■ Mbban Wyóaittat Aoaél lanéo péai-kökaönközvetltő Irodába Nagykanizsán. Főit 3. sz. alatt. Kéi>y*xarkftlo»«a kőt-vényokot vessek. 117
Különböző nagyságú slsvétorok jutányos árért eladók Báron Ferenc gépműhely, Eötvös-tér 18. saám.
27 holdaa birtok Igen uép szőlővel, épületekkel, a város közelében, sürgősen eladó. Bővebbet: Aoxél Iflnéo pénzkölcsön éa ingatlanforgalmi Irodája Nagy-kanlzsán, Fő-ul 3. szám._2468
Garoon lakásnak, vagy Irodának 2 elegáns szoba kiadó a Klnlzal-utca 5. számú házban. Ugyanott eladó egy amerikai Íróasztal 2 támlás székkel. Ortlnleld Miksa.
2500
Akik zongorát vagy piaulnét bérelni óhajtanak, vagy zenenövendékek, akik különféle módszer szerlot együttes gyakorlás céliából abonnálni akarják magukat, adják le elmüket a kiadóhivatalban. 2047
A lazsnakl kastélyban ingyen lakást adnék egy középosztálybeli családnak. — Bővebbet: Aoaél Ianáo pénzkölcsön é« Ingatlanforgalmi Irodájában Nagykanizsán, Pő-ut 3. szám. 2466
Vízvezeték aaoraltt bádogos szakmunkást és tanoncot feiveszek. — Szepesi, Zrlnyi-utca 22. _2417
Egy 6 szobás urilakáa ;lürdőszobával, autógarage, Istálló, kocsiszín, kocsis lakás és esetleg szép kerttel, a mai viszonyokhoz képest, nsgyon olcsón, azonnali beköltözésre kiadó. Bővebbet: Aoaél Ianáo pénzkölcsön és ingatlanforgalmi Irodájában Nagykanizsán, Fó-ut & sz. 2465
. . Cépésx, gyakorlott erő. bércséplésre . Wvétetlk gözgarniturához Keglovlch Jánosnál. Oroaztony. -2^11
Van szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy a fonottbutor munkát műhelyembe, bevezettem. Jótálláaaal késxitek
előszobai és kerti = bútorokat. =
Egy éven belüli hibákat ingyen megjavítok, úgyszintén nédsxékek be-fonásál vállalom. Tisztelettel
ILLÉS JÓZSEF
kosárfonó i» kcrtlbutor késiltö ?si2 Zrínyi Mlklós-ti. 22
Pk. 4961926. szám. Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX t.-c. 102. értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. törvényszéknek 1926. évi Pk. 4964,926. számú végzése következtében ür Hslphen Jenő ügyvéd állal képviselt Stern Vilmos Javára 514 P 86 llllér s Jár. erejéig 1926. évi március hó 12-én foganatosított biztosítási végrehajtás utján le- és íelülfoglall és I2t0 Pengőre becsült következő Ingóság, u. m.: Egy sxalagíürész teljes fetozerelés-rel nyiUános árverésen eladatík.
Mely árverésnek a nagykanizsai kir. Járásbíróság 1926-1 k évi Pk. 4964. szlmu végzése folytán 514 P 86 llllér tőkekövetelés, ennek 1925. évi szept hó 1-ső napjától Járó ksmatal, V*Yo viltódlj
és eddig összesen 40 P 48 llllérbcn bíróilag már megállipltott költségek erejéig a netán fizetett összeg levonásával Nagykanizsán, Kölcsey-utcal sarokház slstt leendő megtartására 1927. évi junius hó 20-ik napjának délutáni 5 órája határidőül kltüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §al értelmébe^ készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek - szükség esetén becsáron alul is el lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és fclülloglallalták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §. értelmében ezek Javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán. 1927. évi Junius hó 1. napján.
Kaszab Lajos s. k , kir. bírósági kiküldött.
Hangjegynjdanságok:
Holnap t (Boston) H«m •*.aiSKI (Chirteslon) Elsemann Mihály két legújabb >ueöesttnye. Hajjaj, d. jól trua magnm I (Fon-trolt) Brazíliában (Tangó) Falta, .a mai
Un faou Houv.ment,
Gramofon-lemezek:
Tánctomczck angol énekbetéttel kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében.
Irtó napok vidéken!
Minden hét bizonyos napján kiszállunk egy bizouyos várótba és akik
erre a gyüjtőnapra
végzendő
slb. vagy pedig a törv. védett méregmentes Psrlrat-tal végzendő
patkány- és egérirtást
megrendelik, mentesülnek a különben viselendő utl és egyéb költségektől vegyészmérnökeink és gázmestereink után. — Felvilágosítás díjtalan.
DITRICHSTEIN
1.416-54. BUDAPEST J. 416-55. VII., Kertész-utca 27.
I drb. 10 HP. Kállay-Iéle benxlnmo-tor eladó, esetleg bérbeadó Oérusz Kálmánnál, Szepetnek. • -2513
Complott hálószoba bútor, 2 ebédlő divány, egyes szekrény, nagy lisztesláda eladó Kisfaludy iHca 17.a., löldszlnL 2514
Hévixre l órakor autón kirándulás. --Bővebbet Kaulmsnn, Nádor-utca 6. Telefon 167. 2S15
Ügyvédi Irodai teendőkben Járatos írnokot vagy IrnoknOt keres azonnali belépés mellett dr. Balázs Zsigmond ügyvéd.
-2522
Telekl-ul 35. szám alatt egy szoba kiadó. Bővebbet ugyanotL -2523
SQroösen keresek kél kisebb szobás-konyhás lakást, esetleg egy nagyobb szobásat. Clm a kiadóban. -2526
SCHLICK-NICHOLSON
GÉP-, WAGGON- ÉS HAJÓGYÁR B-T., BUDAPEST, VI. KER., VÁCI-UT 43-47.
immiiui iBiititráin: Licbtscheindl Pál vaskereskedő. Kazioczy-s. 1.
UiiHfii: üjpesien. Mikiit: Budapest, VI., Vilmos Mánár-lt 63.
Fiókokt
Szeged, Kölcsey-utca II., Szombathely, ZanaH-ut, Eger, Káptalan-utca 8., Nyíregyháza, Széchenyl-tér 7.
Raktári
Pécs, Kaposvár, Győr, Veszprém, Baja, Székesfehérvár, Szolnok, Gyöngyös, Debrecen, Miskolc, Békéscsaba.
Cséplökésxletek s
Vontalós éa magánjáró lokomobllok gőz-, benzin- és stivógázUzemre. Cséplőgépek minden nagyságban. Ásványi-féle tengeri szártépőgépek. Szecskavágók, darálók, morzsolók. — Borsajtók, ola]gyártási gépek.
Sohlick-Hanomag traktorok.
Diesel, petróleum- és benzinmotorok, félslabil lokomobllok. Köjáralok. stabil, fekvő és állógözgépek. Qőzkazánok. Szivattyúk. Jéggyári, hütö-házl és vágóhídi beiendezések. Hid- és vasszerkezetek, daruk. Vasúti, villamos- cb Iparvasutl kocsik. Folyamhajók. — Szállító- és bánya-berendezések.
Vetőgépek. Szlvógázmotorok.
Tőzcgtüzclósti generátorok.
A letenyel kir. járásbíróság! kiküldöttül.
Pk. 1590/1926.
Árverési hirdetmény.
Alulirolt kir. játásbirósági tisztviselő közhírré leszi, hogv a let\'nvel kir. járásbíróságnak Pk. 1590/1926. számú végrése folytán dr. Peliics József nagykanizsai ügyvéd által képviselt JoÓ8 Lajos és neje Pálfi Erzsébel lispei Iskósok végrehaj-taiők javára 48,000 000 K-nak meg-fele\'ő 3840 P. löke és jár. erejéig 1926. augusztus 21-én a n»g«kani-zial kir. törvényszéknek P. 37/1926/7. sz. végzése folylán lefoglalt hordó, lánc, kölé\', íertésól, pajta, szekér, szekéroldalsk, buza slb. 312 P. 40 fillér becsértéktt ingóságok a helyszínén Llspe községben 1927. évi Jullus hó 5-lk napján ddután 3 órakor nyilvános átverésen a legtöbbet igérő készpénz fizetőknek, szükség esetén becsáron alul is, elfogok adni.
Éttesllem mindizokat, akik a fent mrgleloil ingóságokai színién lefoglaltak, avagy felulfoglalták és azokra már kielégítési jogot nyertek, hogy ezt az átverést az ö javukra is elrendeltem.
Lelenyc, 1927. évi junius hó 12-én.
Balassa Sándor
2525 tslfól kiküldött.
8895/1927.
árverési hirdetmény.
Az Alsóerdőn kitermelt 200 ürm3 I. o. blikk- és gyertyán hasábfái folyó hó 21-én délelőtt 9 órakor kezdődő nyilvános szóbeli árverésen — a városi tanács jóváhagyásától feltételezetten — a legtöbbet Ígérőnek eladjuk.
Találkozás a vágás területén.
Nagykanizsán, 1927. évi junius hó 10-én.
Polgármester.
9859/1927.
árverési hirdetmény.
Folyó hó 18-án délelőtt 9 órakor az alsótiyiresi erdő nyiladékainak a fütermését eladjuk.
Találkozás a csemetekertnél. Nagykanizsán, 1927. évi junius hó 15-én.
Polgármester.
9762/1927.
árverési hirdetmény.
Folyó hó 18-án délután 4 órakor az uj vásártér melletti u. n. Buza-sás kaszáló fütermését 29 parcellában a legtöbbet Ígérőnek eladjuk. Találkozás a helyszínén. Nagykanizsán, 1927. évi junius nó 15-én.
Polgármester.
8
ZALAI KÖZLÖNY
I92T junlus 16.
varrógép
BÉG BEVta.? JÓ MINŐSÉGBEN
Z(ec/ve*ó/ije/éjife//é/e/cÁ.
SINGER VARRÓGÉP
R KS Z V ÉNYTÁRSASÁQi
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐÚT I.
fiouvróroz
[ Plisséroz
Értesítem Nagykanizsa és vidéke mélyen tiszteli bsIgykOzOnségél, hogy a legújabb plíssé-modellok megérkeztek. — Pllssérozást, gouvrérozóst olcsón vállalok.
Tisztelel lel VARGA NÁNDOR
nibalctlö, fSi(no>ö-vállaUta Nagykanizsa, Hunyadl-utoa 19.
OyQjlGlelep: Kazlnczy-utca 8.
Festés
Gözmosás Tisztítás
U] zsákok, uj ponyvák
kévekótőzsineg
Kerti magvak Mütrágyafélék
kaphatók:
Ország és Widder
is cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
Felsőruha varrás
és szabászatitanfo-
lyam
szeptember elsején megnyílik. Már most lehet beiratkozni
BÁRON MICI
varrodájában.
Városház palota, 1L cm. Kazinczy-u. 1.
Gyógynövényeket
a legmagasabb napi árban vásárolunk I Ezldőszerint székfűvirág, szarknláb-vlrág,pipacsszirom,buznvlrágszfrom, fehérárvncsalánvlrágszirom, csalánlevél, kerekmályvalevél, orvosi bolyhos pcmclcfü, bodzafavlrág, később kőrisbogár, maszlaglevél, beléndek-levél és hársfavirág gyűjtendő. Szíveskedjék készletét minta kíséretében nekünk felajánlani és gyűjtéséről bennünket állandóan tájékoztatni. Csomagoláshoz a szükséges zsákokat mi adjuk és nagyobb mennyiséget a feladó állomáson veszünk át. Hydroflora rl. Gyógynövényosztálya Budapest, VI., Király utca 12.

TURUL-CIPO
itt — ott — mindenütt!
Bámulatba ejtenek mindenkit olcsó egységáraink:
17, 1 9.50 22r 24 •50
27r 29.50 32r 34
pengő
Turul cipőgyár rt. fiókjai:
BUDAPEST
Rákóczi-ut 14 . Kiráiy-utca 30 • Török-utca 2
NAGYKANIZSA
Itt!
Ott!
Debrecen Eger
Hódmezővásárhely Győr Kecskemét Miskolc
Pécs Békéscsaba
Szeged Sopron
Szombathely MinrlonlUí / Szolnok Kaposvár IVtinaenUttSzentea
Vízvezetéket és tördőberendezéseket,
valamint saját készítésű
vörösréz fürdőkályhákat
szakszerűen készit
Mendlovils József és Márton
Király-utca 45. Teleion 271.
Hévizi Parkszálloda!
Értesilem a n. é. közönségei, hvgy modernül berendezelPfS felszereli parkszállodámat éa éttermeimet megnyitottam.
Nb. vendégeim részétől a kiszolgálási minden tekintetben megelégi désie a Icgmesszebbmcnöen bizlosiloin. — Kittlnö magyar konyha, balaton melléki borok és frissen csapolt sörik. Eisörendli zenekar sióra-koztalji a r,b. scndegein-.e:. Kítem a n. é. kózónség tzives pár fogását, tisztelettel Biácsy Károly
hévízi Parkszálloda és étterem tulajdonosa.
Valódi vízhatlan elszigetelő
BIBER
egyedáiusitása
Hatschek ETERNIT pala
lerakat a és képviselete
Eppinger I. és Fia
deszka, épflletfa, stukatur és minden építkezési anyag kereskedésében.
20 éve fennálló
varrodámhoz,
nagy e\'foglallíágom miat
TÁRSAT
keresek.
Cim a kiidóbjn meg u-\'hiló.
A világ leghíresebb kerékpárja
Fegyvergyári STEYR kerékpárok
Kizárólagos eladisi helye :
WEINER GÉPÁRUHÁZ NAGYKANIZSA
FOüzlet: Csengery-ut 2. szám. Fióküzlet: Király-utca 34. sz.
A legkedvezőbb részletfizetésre is kapható. 5 évi jótállás! ~M
Lakits szálloda és éttér-mei Hévizszenrtandráson
Van szerencsénk értesíteni a n. é. kOzónséget, hogy újonnan épített, n»gy kényelemmel berendezett nyitott és fedett teraax-kerthelylaégan. kot és éttermeinket magnyitottuk.
Magyar konyha, kltOnő hegyi és különlegességi borok, frissen csapolt kőbányai Draher-aÖrÖk.
Az uri családok szórakozó helye.
Győri Lakatos Misi és Tóni 12 tagból álló hlroevee unakaru fogja szórakoztatni az Idény alatt nb. vendégeinket.
Hangverseny kezdete ünnep- és vasárnap délután 4 órakor, hétköznapokon délután G órakor.
Az étkezéshez díjmentes autójárat a Park-szállótól.
Nb. vendégeink kiszolgálására ezemélyeaen ügyelünk fel.
A n. é. közönség szives pártfogását kérve, tisztelettel
W9 LAKITS TESTVÉREK.
50
pengd bolti ár helyett 5
havi 4 pengős részletre
20
pengftért szállítunk 20
pompás könyvet
amelyek nem hiányozhatnak művelt magyar családok könyvtárából:
Nagyréti Ádám Erzsi: Aranyhíd. Regény. 141 oldal. Berta Lajos: örvény. Sxinmü 5 felv. 131 oldal.
Barta Lajos: Az elsülyedt vilig Elbeszélések. 161 oldal. Bazin: Donatienne. 130 oldal. Dánlclnó Lengyel Laura: Az Adlers-feldi Szent Ágnes. Regény. 125 oldal. Daudet: Jack. Regény. 447 oldaL Farkas Imre: Szent tavasz. Elbeszélések. Színdarabok. 135 oldal. Farkas Imre: Melódia. Uj versek. 90 oldal
Hajó Sándor: Az ötvenéves férfi. 3
felvonásos tragikomédia. 121 oldal. Harsányt Zsolt: A féltékeny költő.
Kuplék, dalok, sanzonok. 142 oldaL jörgensenJános: Dánia nagyasszonya.
Regény. 180 oldal. Kaffka Margit: Csendes válságok. Elbeszélések. 352 oldal. Karinthy Frigyes: Ne bántsuk egymást Ujabb tréfák. 215 oldal. Kossuth Lajos levelei egy fiatal leányhoz. 208 oldal. Kosztolányi Dezső; A rossz orvos.
Regény. 108 oldal. Liptai Imre: Kegyelmes uram I Színpadi komédia és más jelenetek. 190 o. Lovászy Károly : A szívem. Válogatott versek. 62 oldal. Szederkényi Anna: Sorsok ha Utálkoznak. Regény. 160 oldal. Szép Ernő: Régi kedvünk. Krónikás
versek. 225 oldal. Szomory Dezső: II. József caászár. Színmű 110 oldal.
Vágja ki, tSltse ki, küldje be
alanti rendelőlapot ás postafordultával megkapja a 20 kötet könyvet. Bórmentesitósért <■ csomagolásért I P axáraitunk.
Palladis könywsztálya
Budapest, V., Atkotmány-u. 4.
Megrendelem 5 havi részletre a
.....................................dmli lapban
hirdetett husz könyvet. Az első 4 pengős részletet a bérmentesítési és csomagolási díjjal kérem a küldeménynél utánvételezni
.....................................* . város
Név:
Foglalkozás:
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető .-.Oícnbeck Károly.)
87. évfolyam, 136. szám
Nagykanizsa, 1927 junius 18, szombat
Ara 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
Sulit I. Iliiig «i kiadóhivatal PM 5. ts. Kcsdkd;! B&kUdótdT.U ......
mlaliKlalaJody-tU.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
ln(*ruit)«j>-tekfo«! Kiobúa 71. qte Elíllztlésl in egy kAra 2 pengj W SMt
Vass miniszter a szociális gondoláiról, a szociáldemokráciáról és a társadalom szocializmusáról
Sajnálja, hogy a szociáldemokraták Magyarországon szembekerülnek a nemzeti gondolattal Azért kívánta állami felügyeletbe helyezni a munkásblztositást, hogy onnan minden politikát
Budapest, Junius 17 A Hiz ma! ülésén Krüger Aladár rámutatott arra, hogy az ipari munkásság érdekeinek megvédése nem-csupán a szociáldemokrata párt lel-adila. Felhívja a figyelmet a gyári munkások helyzetére. Progresszív adózási sürget. A kormánynak a szociális gondolat kell, hogy alapvetője legyen a politikában.
CsUUry Andris foglalkozik a javaslat egyes részeivel és megállapítja, hogy az a múlttal szemben Igen nagy lépést lett eüre. Joggal várhatja tehát a nemzeti társadalom, hogy a munkásság, amely eddig a Marxista elveken haladolt, elfogadja azt a javaslatot, amelyet a nemzet szociális érdekei kivánnak. Hangoztatja, hogy a javaslat az Öregség és rokkantság esetére szili biztosítás nélkül csonka. Igen fontosnak tartja, hogy
olyan tisztviselők működjenek a pénztárban, akiknek érzékük van a szociális gondolat Iránt. Malastcs Oéza reflektál Krttger felszólalására. Kijelenti, hogy
a munkásságnak nlnca semmi
oltalomra szüksége. A javaslatban kontemplált autonómiát nem logadja el.
Határozall javaslatot terjeszt be, amelyben kéri, hogy utalja vissza a Ház a tárgyalás alall levő lavaslatot a bizottsághoz abból a célból, hogy vegye újból tárgyalás alá és állilsa vissza a pénztár régi autonómiáját.
Szilágyi Lajos helyesli, hogy a pénztár lcl|esen egységes lesz, mert ezáltal megszűnnek azok az ellentélek, amelyek az egyes pénztárak közolt a múltban fennállottak. A javaslatnak hibája, hogy a biztosításból kizárja azokat, akiknek 300 pengőnél nagyobb jövedelmük .van. Ezt meg kellene változtatni olymódon, hogy
ez az értékhalár csak a nőtlenekre vonatkozik, mig a családos embereknél .tOOpengőre kellene az értékhatárt felemelni.
kiküszöböljön A népjóléti miniszter válasza Dr. Vass József népjóléti miniszter válaszolt ezután az elhangzott felszólalásokra.
Történelmi visszapillantást veteti a szociális gondolat fejlődésére és arra a munkásságra, amelyet a fejlődés terén az egyház és a társadalom kifejtett. Rámutatott arra, hogy az államban szociáldemokrala és konzervallv erők működnek szociális téren. A radikális irányzat szintén az egyetemes nemzeti és polgári társadalom a\'ápján és csak abban tér el a konzervatív iránytól, hogy gyorsabban kíván hatást elírni. A szociáldemokrala politika abban az irányban akar érvényesülni, amelyei elméletből vezet le, de nagy tévedésben van, mert a szociáldemokrácia jelentősége már régen nem elméidben van. Ezl már nagyrészt elhelyezték az ideológiák lomtárába. A szociáldemokrácia ma már csak lOmegmozgalmi hatásban mutatkozik. A szociális politika az államok, a nemzetek egyetemes feladata és ezeket hirdeti a miniszterelnök a társadalom szocializmusának. Sajnálja azt, hogy a szociáldemokraták, különösen Magyarországon, hibás ideológiáknak, mintegy „Credo" szerű vallásával
szembekerülnek a nemzeti gondolattal,
I de a szociáldemokrata képviselőknek a magyar nemzet Iránti hűségében egy pillanatra sincs oka kételkedni.
A szociálpolitikai feladatok ma már az állam magaslatára emelkedtek
és ott a legelső helyen állanak. Az államnak és a nemzetnek egysége kívánta azt, amikor törvénybelktatni kívánta a megjavilott és életbeléptéiéit juttatásokat. Másrészt állami lelOgyeletbe kívánta helyezni a munkásbiztositást azért, hogy onnan minden politikát kiküszöböljön. Egy politikát azonban bevisz oda, de nem a pártpolitikát, hanem a nemzeU hOség, a nemzeti gondolat mellett való tántoríthatatlan kitartást 1 (Nagy éljenzés és taps.)
Az autonómia tekintetében csak azt hallotta ellenvetésül, hogy nem jó. Ez kevés ellenvetés. Elismeréssel nyilatkozik a magyar orvosi társa-dalomról és a munkásblztosiló orvosairól, de azt nem logadja el, amit OSI JenS mondott, hogy a munkásbiztosilókat az orvosoknak adják át. Kéri a képviselőházat, hogy fogjanak össze és igyekezzenek azon, hogy mindennel szembeálljanak, ami a nemzet és a haza érdekel ellen van.
A miniszter szavait nagy éljenzés és taps követte. Az ülés 3 órakor véget ért.

Don Pinedo 44.000 kilométeres utat repült be
Róma népe óriási lelkesedéssel fogadta — Nungesser és Coll megtalálásáról szóló hírek valótlanon - Byrd repülése halasztást szenvedett — Passallva nem érkezett meg Montreal, |unlus 17 | A Reuter-ügynökség jelenti Chl-coulimból, hogy a Nungesser és Coli megtalálásáról szóló hírek nem lelelnek meg a valóságiak.
Quebec, junius 17. Nungesser és Coli ulán nagy apparátussal folytatják a kutatásokat. Az a terület, ahol a fényjeleket látták, csak nehezen közelíthető meg s ezért hiteles hírek csak néhány nap múlva várhatók. A repülők felkutatására ötven tagu expcdlclót szerveztek.
mába óriási néptömeg üdvrivalgása közepette.
Newyork, |unius 17. Byrd észak-sarki repülő indulása halasztást szen-vedell. Géjie az „Amerika" startra készen áll és Byrd csak kedvező időt vár, hogy elindul|on Párisba.
Bukarest, junius 17, Tegnap délután nagy közönség gyflll egybe a konstancal repülőtérre, mert várták Passallva olasz repülői, aki a Lago Maggioreról szállolt fel, hogy Kons-tancába repüljön, Passallva azonban nem érhezclt meg. Nem ludják egyenlőre, hogy balesel érle-e.
Dr. Nagy István
letartóztatása alatt Is ügyvédje utján házvételeket bonyolított le
Bndapoat, |unlus 17
(Éjszakai rddtőjelentés) Dr. Nagy István ismeretes ügyben ma délután Slrache Ousztáv a budapesti klr. ügyészség elnöke munkalársunk előtt a köveikezö hivatalos közlést telte:
— Nagy István dr. és tilsainak megvesztegetés! bűntettében és más hasonló bűnügyeiben a klr. ügyészség eljárás tárgyává tette azt is, hogy Nagy István dr. hol helyezte el azt a vagyont, amil a bűnügyekkel szerzett. Maga ugy adta elő vallomásában, hogy azt külföldi pénz-Intézclckben helyez\'e el, de közelebbit nem voll hajlandó mondani. — Azonban a vizsgálatfkideritette, hogy ez nem igaz, mert a másfélmilliárdot kitevő vagyont Nagy házvásárlásokra fordította. Ezt Sebestyén Jenő dr. budapesti ügyvéd segítségével a halóságok megkerüléssel jonyolitolla le. Sorozatos házvétele-ket eszközöltek még akkor is, mikor Nagy István dr. már előzetes letartóztatásban volt. Nyomatékos gyanu-okok alapján a kir. ügyészség elren-dclte Sebeslény Jenő dr. ügyvéd letartóztatását, mint aki összejátszott Nagy Istvánnal a vagyon elrejtésé-ben.
Rima, junius 17. Csütörtökön délután 5 órakor érkezett meg De Pinedo társaival a .Santa Márlá\' az ostiai repülőiéire, miután 44.000 kilométeres utat repült be. A repülőket több olasz repülőszakasz kl áérte. Rengeteg tömeg gyűlt össze Ostiában. Elsőnek De Pinedo szállt le a géptől, majd Proto ezredes, utána Zachetti gépész. Mussolini megölelte De Pinedot és a kormány nevében Üdvözölte. De Pinedo Mussolini jobbján aztán vonult be Ró
A mexikói katolikus üldözés borzalmairól Róma, junis 17. A mexikói püspöki kar római titkári hivatala a kővetkező jelentést kapla Mexikóból: Toluba városban egy fiatal katolikust keresztre feszítettek és a keresztfán agyonlőtték. Quadalayara városban egy papot benzinnel leöntöttek és élve elégelték. Mexikói Cityben 17 papot a lillegváibóia Dolores temetőbe vittek s olt az előre megásott közös sir melleit vslamennylöket agyonlőtték. Néhányukat még élve temették el. Az egyik sirásó, akinek a papokat el kellett temetnie, megörült.
ZALAI K0ZLONY
1927. junius lS.
A Zeneiskola ma tartja első vizsgahangversenyét
Nagykanizsa, junius 17
Megírtuk, hogy a Zeneiskola a mai napon megtartandó növendékhangversenyben mulatja be egy évi munkájinak eredményét. Változatos műsor gondoskodik az érdeklődés fokozásáról, mely jó egynéhány meglepő számmal fog találkozni. Igy a kamara-zeneszámok, valamint a különféle együllewk a növendékek sokoldalúságát, a különböző fokon álló szólószámok a komoly tanulás abszolút eredményeit ismertetik meg a hallgatósággal.
Jegyek Szerb kölcsönykönyvlárá-ban (Erzsébet-tér) és este pénztárnál válthatók 1 P és 50 filléres árban.
Az alacsonyra megszabott helyárak lehelő teszik, hogy a város széles rétege Ismerje meg a Zeneiskolájának munkáját.
Az ipartestületi elöljáróság junius havi ülése
A szegedi MANSz-klállitás kitüntetésének átadása — Kétszáz pengőt szavazott meg ■ Ipartestület a tanoncmunka-kiállítás Jutalmazásához
Nagykanizsa, jvain 17
A nigykanlzsal Ipartestület junius bavl elöljáróság! ülését most tartották meg Bazsó József elnöklete alatt, Napirend előtt az elöljáróság Umét 14 tanoncot szabadított lel. Bazsó elnök szép beszéd kíséretében nyújtotta át a felszabaditoltaknak a segédl levelet
Tóihné Jámbor Anna nagykanizsai kötszerkészltőmesler a szegedi MANSz háziipari kiállításán kitűnő munkájáért ezüst érmet és díszoklevelet nyert. Bazsó elnök ünnepi keretben nyújtotta át a kitüntetett Iparosnőnek a kitüntetéseket, utánzásra méltó példának állítván öt az Iparosság elé.
Neustedler Jenő jegyző jelentése szerint az elmúlt hónspban a nagykanizsai Ipartestületnek 1789 pengő bevétellel szemben 1090 pengő kiadása volt.
Dr. Kínig Józsct elöljárósági Isg lemondása folytán Schless Ferenc póttagot hívják be. Dr. König Józsel érdemeit jegyzőkönyvileg örökitik meg és erről őt külön értesitik.
Elhatározta az elöljáróság, hogy a szokásos Ipartestületi nyári mulatságot az idén junius 26-án tartják meg.
Több Iparos segélykérelmét kedvezően Intéznek el.
Hoffmann Henrik panaszlárgyává teszi, hogy az iparostanonclskolai munka és rajzklállitással szemben éppen az Iparostársadalom részéről vajmi csekély érdeklődés nyilvánult meg.
Spiegel Szlgfried kamarai elnöknek azért, mert a tanoncok jutalmazásához 100 pengővel járult hozzá — köszönetét tolmácsolja.
Végül 200 pengő hozzájárulást szavaztak meg a kiállító kanizsai iparostanulók pénzbeli jutalmazására.
Nagykanizsa államsegélyt kért a kórházbftvitési tervek teljes megvalósításához
Sabján polgármester a terveket benyújtotta a minisztériumhoz - Zalavármfgye két milliárddal járul hozzá a szempavillon felépítéséhez - Kevés a remény ez városi kislakásakció állami támogatásához — A város magánúton akar/a a kérdést megoldani — A lakásfelszabadltás problémája Nagykanizsán — Átmeneti intézkedések nélkül Nagykanizsán Is bajok lennének mondja dr. Sabján polgármester
„Az a programi hogy minél több lakás épüljön a város belterületén"
Nagykanizsa, junius 17
Jeleztük, hogy dr. Sabján Oyula polgármester a Magyar Városok Országos Kongresszusának ülésein való részvételét, Illetve budapesti uljál arra lógja felhasználni, hogy a város több fontos ügyének elintézése érdekében, az egyes minisztériumokban eljárjon, igy elsősorban és legfőképpen a kórházbővilésl program teljes és végleges megvalósítása tárgyában.
Most, hogy a polgármester vlsz-szaérkezett és ismét átvette hivatalát, a város közönségének tájékoztatására — megkérdeztük budapesti ut-jánsk eredményéről.
Első útja a népjóléti minisztériumba vezetett, — mondotta a polgármester — ahol az illetékes ügyosztálynál benyújtotta a végleges és teljes kórházbövitési tervezetet, amit a műszaki osztálynak fognak kiadni felülvizsgálás végeit. Ebben o teljes és végleges tervezetben bennfogialtatlk 1. a sebészeti pavllkm. 2. fertózó betegek pavllionja, 3. személyzeti pavillon, 4. szembetegek (és trachomások) pavllionja, 5. jelvételi épület. A város vezetősége a kórház bö-vilésl tervének ezt a még hátralevő öt tételét három év alatt kívánja feltétlenül megvalósítani.
Miután Nagykanizsa városa anyagi helyzete olyan, hogy a kórbázfel-leszlési program ezen még hátralevő részét anyagilag képtelen fedezni. A polgármester megfelelő államsegélyt kért.
Nagykanizsa városa eddigi áldozataival a kórházbóvltésse! kapcsolatban és azzal — hogy a szükséges területet adja, a területrendezést eszközli, a nyugdijat vállalja, slb. is elég terhet vesz magára.
Nagykanizsa városának azzal, hogy Zsla és Somogy határán van — különleges helyzet adódik. Nemcsak Nagykanizsáról, hanem egész Zalamegyéből, sőt a szomszéd Somogy távoli községeiből keresik tel a betegek a kanizsai kórházat, amely az utóbbi időben kitűnő nevet vivőit ki magának. Indokolt tehát a város kérelme, hogy az állam megfelelő segéllyel járuljon hozzá modern fejlesztéséhez és támogassa
a városnak a kórházbővilésl törekvésen.
Zilavármegye részéről dr. Thassy Gábor klr. kormányfőtanácsos, vármegyei llszlifőorvos határozott ígéretet tett arra nézve — hogy a szemészeti (trachomás) pavillon felépítéséhez két milliárd koronával hozzájárul. A népjóléti minisztérium műszaki osztálya a benyújtott terveket az egészségügyi tanácshoz teszi át, melynek felülbirálata után hozza meg a miniszter végleges döntését.
Dr. Síbján polgármester mindeneseire kifejezésre juttatta Nagykanizsa város azon kívánságát, hogy a kórházfejlesztés összege a költségvetésben amortizálható legyen.
Ugyancsak a népjóléti minisztériumban eljárt a
kislakások építése ügyében Is. A polgármester erre sS-natkozólag azt az Információi kapta a minisztériumban, hogy nem nagy összeg áll erre a célra rendelkezésre és emellett Igen sok az Igénylő. Ugy, hogy Innét nem Igen sokat lehet ebben a kérdésben remélni.
A város vezetősége azonban kitűzött célját e tekintetben is meg akarja valósítani és pedig, hogyha nem lehet állami támogatással, akkor bankgaranciával, vállalkozóval, lakbérlekötés mellett fog lakásokat építtetni. A lakásfelszabaditások esetén a kislakások helyzete Nagykanizsán nem vigasztalan, amig a barakk lakható és 1200 lélek ott elhelyezést talál — illetve olt maradhat. A városnak az a feladata, — mondja dr. Sabján polgármester — hogy a szükséglakások
megszűnjenek. Az a programm, hogy minél több lakás épül|ön a város belső területén, amely beszívja és beköltözteti a barakkokban és a külső perifériákon Ideiglenes elhelyezetteket.
Ha a lakások szabaddá lételénél nem történnének átmeneti intézkedések, szabályozások és a háztulajdonosokat minden korlát nélkül rászabadítanák a lakókra:
nagy bajok lennének mondja. Legalább azt kell elérni, hogy a tisztviselők annyi lakpénzt kapjanak, hogy abból megfelelő lakáshoz jussanak.
a nyugalom kincse I
MdÉi poloska-« rovarirtú találmány.
Ntnoa többi álmatlan ájazzaka I Axonnat hat t Poté.töllrtl Tlaxta I Kotlamaa aaagut
Számos hatósági elismerés I Háztartási üveg ára : P 1-20
Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben 1 Fóraktira : Török Jóxaaf R. T., Budapeat, VI., Király-utca 12. nini.
A Pick-féle birtokkal kapcsolatos erdőcsere ügyében a földművelésügyi minisztériumban, több ügyben pedig a belügyminisztériumban a polgármester járt.
A kultuszminisztérium\', a reálgimnázium tornatanári állása tárgyában arra az álláspontra helyezkedett, hogy a város válassza meg a tornatanárt, nem mint azt a hivatalos város óhajtotta, hogy miként a rajztanár! állásnál, a tornatanárt Is a minisztérium nevezze kL
A Városok Kogresszusának ülésén
azt a tárgysorozatot tárgyalták, amit mái a „Zalai Közlöny" Is röviden Ismertetett. A vitákon Nagykanizsa város képviseletében Sabján Oyula dr. Is részt vett és a város szemszögéből szólt az egyes tárgypontokhoz.
Nagykanizsa Is belekapcsolódott az Idegenforgalmi akcióba A Balatonfüreden megtartott Idegenforgalmi értekezleten nagyon sokan vettek részi. A tárgyalások anyagát egyetlen mondatba lehet Összefoglalni:
Mit kell a városoknak a kül és belföldi forgalom emelésében tenniük?
Nagykanizsát elsősorban a belföldi forgalom emelése érinti és a polgármester Ily értelemben tette meg propozitióIL Nagykanizsa városa turisztikai alapon kapcsolódott be az akcióba, mely a forgalom intenzivebbé tétele érdekében most egységes szervezettséggel megindult. (B. R.)
EnyhUIöben a kanyarójárvány Nagykanizsán
A betegségnek eddig nem volt halálos áldozata
Nagykanizsa, Junius 17 Nagykanizsán az utóbbi két hétben erősen lépett fel a kanyarójárvány, ugy, hogy a város vezetőségének Intézkedésére az ovodák a már megállapított időnél előbb zárultak.
A városi tiszti főorvosi hivatal vezetője, dr. Ooda Lipót szerint eddig 89 kanyaróesetet jelentettek be csupán hivatalosan. Számos esetben a szülők persze nem is Jelentették a betegséget. Szerencsére a járvány minden egyes esetben enyhe lefolyású és egy esetben sem fordult elő eddig haláleset. A járvány szűnő tendenciát mutat, azonban a legnagyobb loku óvatosság ajánlatos.
ZALA! KÖZLÖNY
19Ü7 lunluB IS.
napi hírek
NAPIREND
Junius 18, szombat
Római katolikus: Efrém. Prolesláns: Arnold, Izraelita: Sivan hó 18.
Nap kel reggel 4 óra 01 perckoi. nyugszik tlílulXÍ 30 óra 00 perckor.
Városi Zeneiskola vizsgahangver-senye a Kaszinóban.
Városi Színház este [ibnl 8 órakor: Chopin, operett.
UrinU 7 és 9 órakor: A kán leánya (Kaukázusi boszorkány) legenda. Kox-Jonrnal. A deleies libák, burleszk.
— A kormányzó születésnapja. Ma délelőtt 10 órakor Horthy Miklós, Magyarország kormányzójának születésnapja alkalmából tábori mise lesz a felsőtemplom előtt. A misét a szombathelyi katona lelkész mondja és résztvesz azon katonaságunkon kivtll városunk hivatali és közéletének minden képviselete. A város közönsége a nap ünnepi hangulatának kifejezést adandó, lobogózza fel házalt, hogy külsőségekben is kifejezésre justoi a magyar nemzet belsőleg érzett öröme kormányzójának ünnepe felett,
— Személyi hlr. Czobor Mályás Zalaegerszeg város polgármestere tegnap hivatalos és magántermészetű ügyek elinlézése miall Nagykanizsán tartózkodott.
— Halálozás. A polgári fiúiskola tanári karát súlyos csapás élte. Egyik legkiválóbb és legképzettebb tagja, Anhalt LbJos tanár 49 éves korában csütörtökön váratlanul elköltözött az élők sorából. A modern pedagógus mintakép: volt, akit tanítványai ra-jongóao szerettek. Ideális tanár, melegszívű nevelő, igazi atyai lelkülettel, aki a reábizolt ilju magyarságot hazalias szellemben nevelte a jövő nagy feladataira. Mint embert és tanárt egyformán becsülte mindenki, aki csak ismerte. Temetése szombaton délután 5 órakor a katolikus egyház szertartása szerint fog végbemenni a róm. kath. sírkert halottasházából.
— Zrínyi-Ünnepély és közgyűlés. A Nagykanizssi Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör vasárnap délelőtt fél 12 órakor a városháza disztermébenZrinyi-Onnepélylrendez. Az ünnepély sorrendje: 1. Magyal hiszekegy. Énekli a nagykanizsai róm. kath. egyházi énekkar Rácz János főkántor karnagy vezetésével. 2. Ünnepi beszéd. Mondja: Surőnyl Qyula felsőkereskedelmi Iskolai tanár, a Kör társelnöke. 3. Révfi Gézától : Magyar nóta. Énekli a nagykanizsai róm. kalh. egyházi énekkar. 4. Hadak utja. Irta: Benyovszky Pál. Szavalja: ifj. Vldos József m. kir. postatiszt. 5. Himnusz. Énekli a nagykanizsai róm. kalh. egyházi énekkar. Belépés díjtalan I Az ünnepélyt megelőzőleg délelőtt 10 órakor ugyancsak a városháza diszlermében tartja a Nagykanizsai Zrínyi Miklós Irodalmi és MűvészeiI Kör XXXII. rendes évi közgyűléséi.
— Spiegel Szigfrid Iparkamarai elnök előadása Keszthelyen.
Junius 15-én délután 7 órakor Spiegel Szigfrid, a soproni Ipar és Kereskedelmi Kamara elnöke Keszthelyen az aktuális közgazdasági kérdésekről a Kereskedő Társulat és Ipartestület tagjainak együttesen előadást tartott. Az Ipartestület részéről Meizler Károly elnök vezetésével az iparosság nagyszámban, a Kereskedő Társulat részéről Erdős József elnök vezetésével lelenlös számban veitek részt az előadáson. Meizler Károly Ipartestületi elnök üdvözölte a Kamara elnökét, akii felkért előadása megtartására. Spiegel Szigfrid elnök ismertette az aktuális kérdéseket, majd a hozzáintézett kérdésekre szakszerű felvilágosítást adott. Megígérte az eléle terjesztett panaszok orvoslását. Erdős József megköszönte az előadást és az adott felvilágosításokat. Kérte a Kamara illusztris elnökét, hogy a keszthelyi iparos és kereskedő társadalom érdekeit a Kamarában vegye mindenkor pártfogásába. Spiegel elnök megköszönte a keszthelyiek szimpátiáját és igérelet lelt, hogy továbbra is lelkesen istápolni fogja a keszthelyi Iparosság és kereskedők érdekeit. Az előadást a megjelenlek óvációja zárta be.
— Kibővítik a zalaegerszegi uj állomás épületét. Májusban adták át a forgalomnak a zalaegerszegi uj állomásépületet, mely a legmodernebb stilusu építkezésével az egész kornyék egyik legszebb állomásépülete leli. Az állomásépületet most nagy raktárépületekkel és hatalmas télikerttel bővítik ki, mivel ugy a mostani raktárépületek, mint a vasúti vendéglő nem tudják lebonyolítani azt a forgalmat, mellyel a közönség ellátja. Az építkezések rövidesen megindulnak.
— Évzáró vizsgálatok. A nagykanizsai izr. elemi népiskolában a vizsgálatok a következő napokon lesznek: a hlttani tárgyakból e hó
19 én d. e. 9 órakor, a negyedik osztály vizsgálata 20-án, az első osztályé 21-én, a másodiké 22-én, a harmadik osztályé pedig 23 án, mindenkor délután 3 órai kezdettel. — A helybeli városi szakirányú Iparos jlu- és leánylanonciskola folyó tanévi évzáró vizsgálatainak sorrendje: Junius 18-án az összes ált. rajzosztályoknak mértani rajzból.
20 án A. I. leány- és B. 11., A. III. és A., 3. IV. fiúosztályokban hittan és közismeretekből. 21-én B. I. leány, C. L, A. II. osztályokban billan és közismeretekből. 22-én III. leány, B. I., D. II. é< B. III. fiúosztályokban hittan és közismeretekből. 23 án A. II leány, Élők., C. II. és C III. fiúosztályokban hittan és közismeretekből. 24 én IV. leány, D. I. fiúosztályban hittan és közismeretekből. 25-én B. II. leány és A. I. fiúosztályban hittan és közismeretekből. A vizsgálatok naponkint d. u. 5 órakor kezdődnek. 29-én délután 3 órakor a Rozgonyi-u. tornateremben évzáró ünnepély, jutalmak és értesítők kiosztása.
— Nőegylet! tea. A Keresztény Jótékony Nőegylet ebben a szezonban utolsó leadélulánját tartotta csütörtökön délután dr. Merkly Belus Józsefnénál. A nagyszámban összejött vendégeknek az árnyas udvaron elrendezett asztalkák körül verődtek vidám csoportokba. A házlak kedvessége és vendégszeretete a legkellemesebb hangulatot teremtette, ugy hogy a díszes vendégsereg sokáig maradt együtt.
— Érettségi vizsgálatok Nagykanizsán. A nagykanizsai piarista reálgimnáziumban az érettségi vizsgálatok junius 13—15-én lolytak le Gyurkovlls Jenő v. besztercebányai tankerületi főigazgató jelenlétében, Horváth Kálmán dr. miniszteri biztos elnöklete alatt. Jelesen érett 8, jól 3, egyszerűen 13 tanuló. Szeptemberi javilóvlzsgálatra egy-egy tárgyból 4 tanulót utasítottak. A hitlanl vizsgálatokat a gimnáziumban juniui 15-én Csóthy Oéza apát, püspöki bizlos elnöklete alatt tartották meg. Az Írásbeli magánvizsgálatokat tegnap, pénteken Horváth Kálmán dr. elnöklete alatt tartották, mlg a szóbeliek holnap lesznek. Junius 25., 26. és 27-én rajzkiállitás. 29-én ünnepi Te Deum és a Diákszövetség közgyűlése, a melyen Bosnyák Oéza ny. főispán, felsőházi fag fogja az ünnepi beszédet tartani. — A felsőkereskedelmi iskolában a szóbeli érettségi vizsgálatok folyó hó 20., 21. és 22-én lesznek dr. Gáspár Elek ipariskolai Igazgató, az Ipari és Kereskedelmi Közoktatásügyi Tanács tagja elnöklete alalt. Az Írásbeli érettségi vizsgálatok május 30., 31., junius 1., 2., 3-án folytak le. Ezeken egyetlen növendék sem bukott meg, ugy hogy mindenki mehet szóbelire. A magánvizsgálatok folyó hó23-án lesznek.
— Elismerés a szorgalmas tanítóknak. A vármegye Közigazgatási Bizottsága 7 kiváló szorgalmú zalai tanítót dicséretre terjesztett fel a kultuszminiszternek.
— A Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesülete nagykanizsai csoportja ezúton mond köszönetet mindazoknak, kik fényes sikerű nyári mulatságuk rendezését adományaikkal elősegítenék.
— Elítélték a Korona bortolvaját. Megemlékeztünk a minap arról, hogyan került hurokra egy éjszakai tclteoérés alkalmával, a Korona-szálloda katambá-szerü pincéjében Kepe Pál 27 éves jugoszláv illetőségű fiatalember, aki mint a Korona evőeszköz-tisztítója, majd portása nyert alkalmazási, hosszú ideje rendszeresen lopta és vizezte a Korona borát. A tettes öt nappal kézrekeritése után a törvényszék elé kertllt. Mindent töredelmesen bevallolt. Badlcs József államrendőrségi detektív elmondta a bíróság előtt, hogyan állt lesbe és hogyan fogta el a tolvajt A törvényszék Kepe Pált tolvajlásérl 3 havi fogházra és az ellopott bor értékének megtérítésére Ítélte.
— Sertésorbánc lépett fel. A városi állatorvosi hivatal Jelentése szerint Nagyrécse községben a sertés-orbá»c lépett fel,
__S_
— Étvágytalanságnál, rossz gyomornál, bélrekedésnél, renyhe emésztésnél, anyagcserezavaroknál, csalánkiütésnél és bőrviszketésnél a természetes .Ferenc József" keserűvíz rendbehozza a gyomor és a belek működéséi és megszabadita a testet a felgyülemlett rothadó anyagoktól. Az orvostudomány több úttörője megállapította, hogy a Ferenc József viz abszolút megbízható hashajtó. Kapható gyógyszerárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
— Iskolai növendékek kirándulása a Balatonra. A nagykanizsai I. körzeti elemi iskolák növendékei Poleslnszky Emil igazgató és Horváth József tanitó vezetése alatt iskolai kirándulást teltek Balatonbc-rénybe, ahol a 77-es Szent Lászlócserkészek több tagja gulyást főzött tábori konyhán a kiránduló gyer-nrekseregnek.
— Kézimunka-kiállítás Kiska-uizsán. A kiskanizsai áll. el. népiskola a kézimunka kiállítást a templomtéri iskola termeiben rendezi meg. Kiállításra kerülnek a leányok és fiuk kézimunkái, rajzai és Írásbeli dolgozatai. A kiállítást folyó hó 19-én (vasárnap) délelőtt 9 órakor nyilik meg és nyitva marad folyó hó 26-án délután 5 óráig. A kiállítás vasárnap délelölt 8-12 és délután 2—5 óráig, a vizsganapokon pedig mindenkor a délelőtti órákon. Az igazgatóság ezúton kéri fel a szülőket és a tanügy barátokat, hogy minél nagyobb számban nézzék meg az apróságok munkáit.
— ötéves találkozó. Felhívjuk azokat, akik a nagykanizsai áll. polgári fiúiskola IV. b) osztályát az 1921 —1922-iki iskolai évben végezték, este fél 9 órakor a polg fiúiskolában fontos megbeszélés végeit meglelenni szíveskedjenek. Előkészítő bizottság.
— A menhelyl gyermekek részére folyó hó 20-án délelőtt 9 órakor a városháza közgyűlési termében rubakiosztá8 lesz. Minden érdekelt pontosan jelenjék meg.
— Agyonütötte a villám. Zdla-izenllászló község határában a minap délután váratlanul nagy vihar tört kl, sürtl villámcsapásoktól kisérve. Ebben az időtájban számos munkás dolgozott a mezőn s ezeknek már nem volt idejük a vihar elől védett helyre menekülni. Igy történt, hogy egy villámcsapás Targuba Józsefné zalaszentlászlóí lakost érle, aki nyomban meghalt. A villámcsapás áldozatát n8gy részvét melleit temették el.
— Bírósági kiszállás Keszthelyre. A nagykanizsai törvényszék büntetőbírósága két napra kiszállt Keszthelyre, bünügyi tárgyalások lefolytafása végett. >
— Egy kisgyermek kiesett a vonatból. (A „Zalai Közlöny\'\' tudósítója jelenli) Móra János zalaegerszegi reálgimnáziumi tanár 4 éves Magda kislánya szerdán délután a Tapolcáról |övó vonatból a zalaegerszegi hid közelében kieseit. A kifelé nyiló ajtóból kizuhanó leányka egy nagyobb fücsomóra esett, majd arról lecsúszva egy ködarabban arcát súlyosan megsebesítette. Autón szállították a zalaegerszegi kórházba, ahol bevárták sebeit.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 Junius 18.
TOz Kiskanizsán
Lséga« agy asupphOatatö A kéményből kipattanó ulkra okoxta • WmI — Botrányosan roaax a klakanlaasi tasoltó falsaaralés Egyctlan ép lajljuk atnca
Nagykanizsa, junius 17 Pénteken reggel nyolc óra clötl néhány perccci a kiskanizsai csendőrség Iclelonon jclcnlellc a nagykanizsai tűzoltóságnak és a rendőrségnek, hogy az Ország ut 121. szára alalt tűz van. A tűzoltók és a rendőrségtől azonnal kimentek a helyszínére, ahol a jelzett ház, Kdlovlcs László földműves házának zcuppos teteje már teljes lánggal égett.
A kiskanizsai tűzoltók is a helyszínére érkeztek és szegényes felszerelésükkel segítettek a tűzoltásban, azonban felszerelésük olyan rossz karban van, hogy nincs lajljuk, amit használni lehetne. Van ugyan kél lajljuk, de ezek kőzUI egyiket nem lehet vinni, mert egy csepp víz nem áll meg benne, a másik pedig, amely szintén van vagy 40 éves, akkor ment szíjjel, mikor ehez a lűzhőz vitték.
Azért mégis i ikerült a tüzet egy óra alall lokalizálni és igy csak a zsuppos tetőzet égelt le. Sikerült a löbbi gazdasági épületet megmenteni, úgyszintén a házból is mindent jó előre kihordták.
A rendőrség részéről jelen voltak megállapították, hogy a tüzet a kéményből kipattanó szikra okozta, mely a szárazság következtében kiszáradt zsupptctől lángbaboritolla.
A kár raiuláo a ház biztosítva vot, megtérüL
Ehelyütt a tűzzel kapcsolatban lel-hívjuk sz illetékes városi hatóság ügyeimét azokra az állapotokra, milyenek a kiskanizsai tüzollóság felszerelése körül mutatkoznak. Sürgősen intézkedni kell, hogy a lüztől leggyakrabban lenyegcletl kerülclben, Kiskanizsán legalább, ha már modern felszerelés nincs a tűzoltóságnak, legalább használható lajljuk legyen a tűzoltóknak.
- Rézgállc, raffla, kénpor,
Sabonászsák, kölcsőnzsák Hlrsch s Szegő eégnél.
Legkellemesebb Odltő italt készithet a Sparklett Syphon üveggel. 1 liter szódavíz, vagy űdl\'ó ilal 16 fillérjébe kerül. Tiszla, mert saját üvegje. Egycdárusitó Szabó Antal sporttlzleic.
— Tekintse meg Hévizszenland-ráson Dankovlcs és Szalay zalaegerszegi mObutorasi latos cég állal a Hegyi villában elrendezett bútordarabokat és csodálkozni fog annak olcsó árán és kitűnő minőségén.
Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
Vízmentes és nyers ponyvák gyári lerakat* eredeti gyári árakon hlrsch és Szcgó-cégnél.
VÁROSI JZINHÁZ
Chopin
A lengyel talajból gyökeredzell Irancia légkörben kiterebélyesedett nagy komponista életének szeréimi viharzását jelenili meg ez a csinosan elgondolt Faragó-operett. Zenéjét Chopin kifejezésteljes, szépen cizellált muzsikájából állították össze.
Kanizsai bemutatójáról nem sok jól lehet elmondani. Olyan voll az előadás azzal az árva zongorával, mint valami nagyon vidéki jótékony-sági előadás. A szerepeket hol tudták, hol nem tudták a szereplők, a kórus meg csak néha, kivételesen talált cl valamit. Vontatott volt az egész előadás, kidolgozatlan, Igyekezet nélküli, mint valami jelmezes főpróba. A lürelempróbinak is elég hosszú szünel ulán pedig az történt, hogy az előadás közben le kellel! eteszleni a függönyt, meri a színész, akinek jelenése következeti, a végszó többszöri ismétlésére sem jcleoikczctt, nem lévén még kész a toalettje. A közönség türelmével szemben Ilyen Ízlésesnek nem mondható merényletet nem tapasztaltunk még Naaykanizsán.de még Bürgözdön sem.
Nagyon kiütközött ebben a magasabb muzikalilá6u operettben a hanghiány. A mai opetcll-gyáilás slágerei sokkal kisigényübbck clekintclben, mint Chopin zenéje és épen ebben kcllelt mégis énekelniük még azoknak is, kiknek egyébként |ó kvalitásaik mellett az ének egyáltalán nem terrénumuk.
jók voltak a tánc-bclétek, szépek voltak a hölgy-starok toalettjei, annál gyűlöltebb voll a lértiak hercegi .eleganciája". A lószerepekel Erényi Böske, Elek Ica, Rózsa Bözsi, Sólyom, Halmai, Bihari játszották.
_ m
A csütörtök délutáni gyermekelőadás
Csütörtökön délután nsgy gyér-mekclöadás voll a színházban. A sok apróság örömét látva még a szigorú kritikus is rózsás szinben látta a világot (bár szivesebben látott volna a morál-pedagógia érdemesebb magaslatán álló gyermekszámokat ezen sz előadáson.) A színészeknél is nagyobb sikere voll a kis primadonnának, Csillag Zsuzsikának, Csillag Jenő színházi titkár ötéves leánykájának, aki egy még két esztendővel ifjabb hódolójától szép csokrot, mástól meg virágkosarai kapóit. Színész-vér oórgede-zésére vallott a kis llalmal Imre, az anyira kedvelt Halmai Vilmos 13 éves liacskjának játéka. A tok gyermek sokat és jól mulatotl.
A színházi iroda hireii
(*) Chopin bűbájos muzsikája csendül lel a Chopin operettben, melynek mai, szombati előadása is a siker jegyében fog lefolyni. A mai előadáson már a teljes katonazenekar Játszik.
(•) Vasárnap délután 3 órakor mérsékelt helyárakkal a szezon legnagyobb sikert aratolt nsgy, táncos operettje: Muzsikus Ferkó.
Picii 20361.1. London 25*25, Nasvyork 52000. ttrUuel 72-20, Mll.no 28-93, Anutcidam 20805, Berlin 123 21, Wien 73-I6V1. SotU 3-75, Prága 15-40, V.tló 5810. Budapest 80-85, tlelgiád 9-13\'i. Bakaiéit 30711.
(•) Vasárnap este Strausz Oszkár világhírű operettje: Cigánybáró kerül színre illusztris fővárosi opera-művészekkel : Kószeghy Teréz és Halmos Jánossal. A nagy magyar toborzót Sophie Saitanova és Alex Nikilin A népszerű orosz cári ballet-művészek láncolják.
(\') Hétlón este Hoffmann meséi 61 vendégművésszel. Oflcnbach világhírű operettjének nagykanizsai előadása a szezon legnagyobb színházi eseményeinek Ígérkezik. Kószeghy Teréz, Ztlta Emma, Domány Sári, Halmos János és Blhary Sándor vendéfellépése kölcsönöz a bétlői külön ragyogást, melyhez járul a prcciz zenei együlles, a |ól betanult kórussal, melyeket a slagglonc opera előadásoknál nélkülöz a közönség.
(•) Kedden este l\'.antjuelic klasz-szinus operettje: Cornevltlel harangok zárla be az operett-estéket Kószeghy Teréz, Halmos János és Blhary Sándor vendégfelléplévcl.
(*) Mind a három előadásra a színházi pénztár már árusítja a jegyeké\'. Birlei-szelvények ráfizetéssel érvényesek. Utalványok érvényesek, még a vasárnapi előadásra is.
Bérlők helyei, mind a három előadásra, szombat déli II óráig tartatnak lenn.
*. , 1 , ..^M-W, * . >1»
BÁDIÓ IÖS01
(Rövidítések) H - hírek. kOin-iidi-aág 111hangverseny. 6 — előadás Gy — gvetmekeknék. A — asszonyok-nik. Z — zene Mg. --- mezőgazdaság. Ili. - iljusági elöadái. F - (elolvasás. O — gtatnolonzcae. Jb — jazz-band.
Junius 18 (szombat)
Budapest ÍUO H. II Zongorahangv. 12 Pontot idő. t Időjárás. 3 II. 5 Pontos idő. Utána az I. honvédzenekar Itangv. 630 Epizódok Deák Ferenc eletéből 6.50 Sport. 7.15 Cigányzene. 845 Itangv. Utána Jb.
Béea, Orác II Népszerű Z. 3 30 Ifjú-aági srinnad. 7.45 .A Oélák\'. Sidney— Jones 3 (elv. operettje. Utána tánc Z.
Berlin, Mettln II U. 12 Harangjáték. 3.30 0. 5 Népszerű Z. 6 45 Higiéniai E. 8.30 Novella. Utána .Uic Loie", Ü. Ilarl-leben I felv. 10 30 Jb
Barcelona SJO és 9 Tánc Z. 9.45 Itar.gv.
Basel. Bern I 0. 4 Hangv. 4J0 Oy. 5 Népszerű Z. 830 Népszerű est Z. és lodcWalok. 9.20 Szlm!. Z. 10.05 Tánc Z.
Frankfurt, Caaael 12 Harangjáték 3M 4.30 Operarésztetek. 9.15 Vidám est. Utána Jb.
Langenberg, Dortmund, Mflnatcr 1.05
NípszerU Z. 2.30 A. 4 ll|. 5.30 Nipaaerü Z. 8 Operaelőadás, Mascagnl: .Parasztbecsület." Leoncavallo: .Balazzók*. Utána tánc Z.
Ltpeso. Drezda 12 0. 4.30 Nipszeid Z. 815 Zenei rejtvények, t. 1015 Katuií.
London. Daventry 3 Tánc Z. 5.35 tínek hangv. 4 Jb. 6 Ének és kamara Z. 6.45 Hegedű Z. 7.15 Beethoven szonáták. 7.4S Hangv. K4S 0. 9.35 Rádiószkeccs. 10.35 Jt>.
Milánó 4.15 Kabaré. 5.20 Oy. dalok. 9 Részletek Verdi .Trubadur" c. operájából. 10.45 Jb.
München, Nürnberg 230 O. 3.15 Harontlilcnyéazlés. 4.30 Hangv. 8-IŐRádió-drkusr 10 Jb
Prága IÓ10 O. 12.10 Képűért Z. 4 Bábszínház. 5 Hangv. 1.25 NépazerQ és lánc Z.
Róma 5.45 Hangv. 9.10 Színházi E. közvetítése.
Stuttgart, Frelburg l.tO 0. 3 Oy.
dalok. I Orosz Z. \'.15 llátsótndiai dzsun-gelckben. E. 7.30 Onnepl hangv. A reut-lingi dalegylct centennáriunsa alkalmából. Utána kabaré, rádiószkeeca. opeiaburlcazk
10.30 Jb.
KÖNYVISMERTETÉS
A 24 éves tábornok
A világháborúnak nem voll 24 éves tábornoka, idős emberek intézték a hadsereg sorsát. Igen sok ós tekintélyét katonai szakértő épen ezt rója lel hibájául azoknak a legmagasabb köröknek, amelyek a ha<J-sereg élére vezéreket állítottak. Ezcfc szerint ezért nem voll olytn szenzációja a világháborúnak, amely egy embert állitoll volna az előlérbe s ez az oka annak is. hogy nem voll kellő fantázia e tervek keresztülvitelében. Vajon igazuk van-e ezeknek? Vagy azoknak akik ezzel a felfogással szemben azl állítják, hogy a hadvezetéshez nem fantázia kell, hanem tapasztalat és higgadtság. Azok a szakérlök, akik szemben az előbbi felfogással az idősebb vezelók melleit foglalnak állási, Napolcon tragédiáját hozzák például s amellett, hogy zsenl|ét elismerik fiatalságának tulajdonítják azl a sok hibát, amelyet elkövcicll. A 24 éves tábornok Napolcon viselt dolgai feleli tebát még ma is vilkoznak. Ehez a vitához szól hozzá Supka Oéza újonnan mcglclcnt könyvével a .Nagy Na-poleon\'-nal s objckliv kritikával rámutal olyan Ismeretlen lényekre, amelyeket Napolcon éleiéről eddig figyelmen kivűl hagylak. A Nsgy Napolcon azonban nem csak a katona, a császár Napolconnal foglalkozik, hanem az ember Napolconnal Is. Olyan ez a könyv mint a film. Nemcsak nagyszerű foglalata Napolcon éleiének, dc egyszersmind olyan gyűjteménye a császárságra vonatkozó képeknek, amilyen még nem voll a magyar közönség elöli. Elevenen pereg előliünk Napolcon élete és magunk előtt látjuk e mull minden érdekességél. Külön érték és érdekessége a Könyvnek bó-illuszlrációja. Nem a szokványos Napolcon képek díszítik és magyarázzák a szövegel, hanem azok a korabeli metszelek és illusztrációk amelyek eddig nem Igen szerepeltek a Napolcon biográfiákban.
Aaeon hölgy, aki holmiját molyok ellen IdlélIcnOI biztosan megvédeni óhajtja, TVpni IT<< molyirtó rudat
csak JJ ■ ■ a ■ vegyen. -
Blxtoa hatéaul Tiszta! Kellemetlen szag nem marad viasza I
Könnyen kezelhető I Olosót Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben I Főraktára: TÖRÖK JÓZSEF RT., Budapest, VI., Király-utca 12.
IdBJárás
A nagykanizsai raoteorologlat megfigyelő telentóso: ClOtörtökún\'u hómét-siket: Reggel 7 órakor +19-2, délután 2 órakor -1-29-1. oato 9 órakor +23 6. Felhőzet: Egéaz nap llsxta égboltozat. Széthány: Reggel északkelet, délben éa eate Délnyugati szél.
.
A Meteorológiát Intézet jelenléte aze-
rint meleg és egyelőce túlnyomóan szárai, később némi váilozás valószínű.
Hangjegyujdonságok:
Holnap! (Boston) Kom nfiaQlttk I (Ch.it les Ion) Elscmann Mihály két legújabb Kcrtcmcnyc. Hajjaj, do jól Arxam magami tPoi-Uott) Braxlllában (Tangó) Faltaa aa pour mai Un beu Mouvomont.
Gramofon-lemezek:
TAncIcme/ck angol énckbctóttcl kaphatók
Fischcl Fülöp Fiai
könyvkoretkedésében.
1927 junius 18.
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTÉLET
A kaposvári tennisze-zők 9 ■ 2 győzelemmel távoztak Kanizsáról
Az NTE olsö versenyén várakoxá-son felOl sxip játékot produkált
Nagykanizsa, junius 17 Csütörtökön jilszolla le a NTE (M Idei teniszversenyét. Ellenfele a Dunánlul legjobb tenniszcsapata volt: a kaposvári Turul Sporl Egylet.
Méltán tekintettek a lennlszsporl immár Igen szépszámú barátai nagy érdeklődéssel e meccs elé. A NTE győzelmét nem várluk, hiszen a Turul sokkal régibb, fejlettebb, rutinosabb játékosokat tud kiállítani; mi csak szép Játékot vártunk s ezl nagyobb mértékben kaptuk várakozásunknál. Az eredmény 9:2 pontarány, amelynél jobbat nem Is váriunk. Hiszen mi tarfalékokkal és tréning nélküli játékossal (Qonda) álltunk ki. Igaz ugyan, hogy a kaposváriak közül is hiányzóit Mayer.
A nap legszebb mérkőzése a Kellauer Klári-Récsei Rózsi malch volt. Az első set elején ugy látszott, hogy egyenlők az erőviszonyok: 0:1, 1:1. 2:1, 2:2, 3:2, 3:3, de ezután Kellauir Klári határozott fő-lénnyel nyert 3 game el nyerte az első setét 6:3 ra. A második selel brlllláns labda|árás jellemezte, azonban meglátszol!, hogy Récsei Rózsinak hiányzik még az igazi verseny-rutinja és a Iréner. Oyőnyőrfl játék után 6:2 re végződllt a második tot.
A Bakay-Gonda mérkőzés első leijét Oonda blziosan nyerte 6:2 eredménnyel, de Iréninghiány következtében már a második Cselnél ki-lulladt és a mérkőzés Bakaynak 6 :2, majd 6:3 as győzelmével feleződőlt be.
Figyelmet érdemel a Llchlenslein Sándor által elér! győzelem Kramarlcs a Turul legjobb játékosa volt és Llcbtensleinnek csak kitartó, szívós játéka és a harmadik setben visszanyert nyugodtsága következtében si-kertll a mérkőzést megnyernie. Az eredmények a következők: Férfi egyes: Balla—Lichlensleln 11:6:1,6:3, Kraroarics-Ltchlen-stein 1: 4:6, 6:0, 6:8, Csajlghy —Flscber: 4:6, 3:6, Bakay— Qonda: 2:6, 6:2, 6:3.
NŐI egyes: Kellauer Klári—Récsei Rózsi: 6:3, 6:2, dr. Magayní— Récsei Manci: 7:5, malchct Récsei M. feladta.
Férfi páros: Balla, Bakay—Lich tenstein II, Acél: 6:2, 6:3, Krama-rics, Némelh—Lichtenslein I, Fiscber: 6:3, 6:3.
Vegyes páros: Kramarics, Kellauer Klári—Oonda. Récsei Rózsi: 6:4, 6 :3, Balla, dr. Magayné—Lichtenslein II, Récsei Manci: 6:3, 6:4.
NŐI páros: Kellauer Klári, dr. Magayné—Récsei Rózsi és Manci: 6:2, 6: 4.
A gimnázium sikerült tornavizsgája
Nagykanizsa, junius 17 Vasárnap délulán tartotta a reálgimnázium sikcrdll tornavizsgájáf. Derék ifjalnk rég nem látott eredményekel produkáltak. A verseny mintaszerű rendezése Deák János testnevelő lanár érdeme, aki fáradhatatlan agilitásával a versenyt előkészítette és megrendezte.
A Hunyadi induló vérpezsdiló hangjaira vonult bc az ifjúság. Impozáns látványt nyu|(ott az egyforma loinaruhába öltözőit katonás legye
U RÁ fii IA
aw1
Szombaton 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor
Eredeti orosz milliőben, orosz színészekkel játszódik le ez a mindvégig lebilincselő film!
A kán leánya
(Kaukázusi boszorkány) Legenda 7 felv. Főszereplök: Anna Tidse, G. Davidasvili.
A delejes libák
Burleszk 2 felvonásban.
FOX-JOURNAL
Aktualitások 1 felvonásban.
lemmel felvonuló ifjak lömege. A Himnusz eléneklése ulán a zenés szabad és farudgyakorlttlok követ-kczlek, amelyek nagy tetszést váltottak ki közönség köréből. A szertorna, amelyben Bogyai Tamás, Undbauer Oyula. Oski Endre éj Tóth Károly Vfii. oszt. tanulók szerepellek és a csoportvivás egy évi fáradságos munka eredményét mu-tatia be. Ezután következtek az allé iiai számok, melyeknek eredményei kövelkezök:
100 méler síkfutás. 1. Baksa Oéza VIII. o. 1.11.7 mp. (In\'ézetl rekord.)
2. Motvarelz Jenő VIII. o. t. 11.7 mp. 3. B:rthos Oyula VI. o. I. 11.9 mp. Baksa és Molvarelz ideje az if-uságl kerületi rekorddal egyenlő. Sarlhos ideje meglepetés.
Súlylökés. 1. Kaszab Mihály VII. o. I. 1043 m. (Intézeti rekord) 2. Molvarelz Jenő Vili. o. t. 9.29 m.
3. Táncos Dezső VII. o. t. 886 m. Kaszab javuló formában.
Magasugrás. I. Barlhos 0/uliVl. o. I. 152 5 cm. \'2. Molvarelz Jenő VIII. o. t. 150 cm. 3. Péczell Ló-rána VI. o. I. 150 cm. Molvarelz-nél az ugró fenoménnél bekövetkezett a tavaszi lelörés.
200 m. síkfutás. 1. Baksa Oéza Vili. o. I. 24 mp (Intézeti rekord.)
2. Koch Sándor VIII. o. I. 25 mp.
3. Kaszab Mihály VII o. I. mp. Baksa a kerületi rekordnál kéttized másodpetcccl futott jobbat.
Diszkoszvetés. 1. Kaszab Miit Ily
VII. o. t. 2860 m. 2. Lindbauer Oyula VIII. o. I. 27.45 m. 3. Táncos Dezső Vli. o. I. 26.80 m.
Távolugrás. 1. No\'hnagel József VI. o. f. 590 cm. 2. Koch Sándor
VIII. o. t. 576 cm. 3. Molvarelz Jenő VIII. o. t. 570. Molvarelz második ugrásánál lerándult.
■fX/00 m. stafétafutás. 1. Vill.o. osztály csapala (Baksa, Aczél, Koch, Molvarelz) 48 mp. (Intézeti rekord), 2. VII. VI. oszt. kombinált 48. mp. Erős küzdelem az utolsó 100 méteren Kaszab és Molvarelz közölt, ahol végre is a rulinozottabb Molvarelz mellszélességgel győz.
Kedves látvány volt a gyermek-siaféla, melyben a jövő atlétái komoly erőlködéssel küzdőitek az elsőségért.
A vivóversenyre benevezettek : Kovács jános, Pollák- Oéza, Pollák László, Scodnik Józsua és Szántó Károly VII. oszlályu lanulók. Hosszú és heves küzdelem után Pollák László első, Szán\'.ó Károly második, Scodnik Józsua harmadik helyre helyre kcrillt.
A VII. és VI. osztály közölli kosárlabda mérkőzés, melyei Kanizsa közönsége moat tátott clóször, a VI. osztály |avára dőlt el 4:3 arányban és igy a kiiüzöit vándordijai ls ők vitték el.
Szép látványt nyu|lo\'.t a gula az inlézet címerével. A verseny után a dijak kioszlása következeti, melyeket dr. Jurkoykh Emil főigazgató osztott ki szép beszéd keretében. Beszédében hangozlatta, lonlos hogy az lljuság szellemi munka mellett izmait Is foglalkoztatta.
Az elért Bzép eredményeket nagyban elősegítette, hogy Deák János testnevelő lanár egőz télen át heti négyszeri tréninggel állandóan friss erőben tartotta az intézet atlétáit.
Nem tudjuk azonban megérteni azt a nagy közönbosséget, melyet a város közönsége tanúsít az iljuság Iráni. Reméljük azonban, hogy a lövőben nagyebb számmal lesz leien s fog örülni azon eredményeknek, melyeket kitűnő ifjaink annyi nehéz munka árán érnek el.
(A Nagykanizsai Move Lövész-egyesület) szerdáia, 15 re hirdetett közgyűlése határozatképtelen voll, igy a közgyűlését, ugyanazon tárgysorozattal f. hó 22-én, szerdán este 7 órakor tartja meg a polgár: iskola rajztermében.
(Lövészet) Értesíti a Nagykanizsai Move Lövészegyesületa tagjait, hogy 19-én vasárnap lövészetel tart. Gyülekezés az állampénztár épülete elölt Va3 órakor. Indulás \'h3 órakor.
sozsósziiHlm
Uránia szombaton 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor: A kán leánya (Kankázusi boszorkány) legenda 7 felvonásban. Főszereplők: Anna Tidse, 0. Davidasvili. /I delejes libák, burleszk 2 felvonásban. Fox-Journal, aktualitások I lelv.-ban

Szabados Rózsi
Dr. Harcragné nü- élíítrratWMliHls^\'
(—) A lótetO, hangya és vér-tetö irtásiról ir a Növényvédelem és Kertészet legújabb száma. Ismerteti az őszibarack hajtásainak nyári be-kurlitásit, a gyümölcsmagvak gyűjtéséi, a szőlő nyáti munkáit, a pe-ronoszpora és lisztharmat elleni helyes védekezést, a dísznövények h ilyes táplálását, a Jégvcrte szőlők kezelését, a burgonyavész elleni vé-d.kczésl, a hamisított rézgálic felismeréséi, a mák lérge8cdését, a gyümölcsfák szemzésél, a cseresznye, ribizli, torsó feldolgozását, az elfagyott szőlőtőkék gondozését, a leander szaporítását, a virágmagvak szedését, a rózsa szemzésél, chrysan-themum földigényét slb. A dúsan illusztrált szaklapból a Növényvédelem kiadóhivatala (Budapest, Föld-mivclésűgyi minisztérium) e lapra való hivatkozással díjtalanul küld mutatványszámot.
tíiiii
Az irányzat a mai értéktőzsdén megjavult. Az árfolyamok már nyitáskor magasabbak voltak. Később
rendezési nap eledásai visszanyomták az árnivót. Midőn azonban Berlinből siilárd hírek érkeztek, a piac Ismét megjavul! és a leglöbb pjplr árnyereséggel záródott. Legszilár-dsbbnak mutatkoztak a bányapiac nehéz papírjai és a kulisz binkérté-kel. Rajluk kívül még egy-két favorizált érték emelkedett jelentősebben. Az általános irányzat ellenére árveszteségei szenvedlek a kuliszpiac közlekedési papírjai, ezenkívül néhány malom és fapapir. Az átvesz-lesnek azonban jelentéktelenek. — A forgalom ma élénk vott. Z trlatkor az irányzat barátságos voll.
A M^mM Hw4Í Awfei- -ay^wö
rlagykanlzsa Cte/yt/y-uí ?<\' .
VALUTÁK goll. 27-83-27-99 Igi Ir. 79-S5-79-S5 _.ta k. IM6-17-OÍ Dink. 153 OS-153\'70 Dinit 1004-10-10 Dollii 570.75-573\'15 Flanelul! 22-55-22-75 HoU. 229-35-230-35 Lengyel t»\'7<K*-70 Ul 3-38-3 53
Livi -•--■-
Llu 31 95-32-35 Miika I3Í 70-136-20 Schlll. 80-60-8095 Norvég mCO-HSM Svljeri.110-10-110-50 Svéd k. 15335-15-100
DEVIZÁK Amit. 259-50-230-30 Belgrád 1006-1010 Berlin 13577-136 17 Bakuéit 3 36-Í4S Brtliiiel 79-57-79-82 Kopenh.143-15-153-60 Oulo I4810-I4S5S London 27-82-27-SO Milano 3182-3202 Newvotk 5T2-&5-4 5S Pilis 22-12-22-52 Piág. 16 96-17-01 Szófia 4-1J-4-1S Stockb. IS3 -IS-I5Í90 Vanó 6380-64-6U Wien 8057-S0-82 Zdikh 110-17-110-50
Terménytőzsde Boxa tittiv. 75 kg-ot 32-20—32-55, 76 kg-ot 32-70 -3300. 77 kg-ot 3310-
33-10, 78 kg-ot 33 45-33-75, egyéb 75 kg-ot 31-40—31-75, 76 kg-ot 31-75 — Í2-20, 77 kg-ot 32-30 —32-70, 78 k$-o<
32 75-33-05. ion 29 10-2»40. Ukirmiüv-26-00—26-50. törirpi 25 50-26-50, 23 80-26 00, tengeri 2230-22-50, buli korpa 20-20-2040.
Fetbajtii 2594, melybél eladatlanul vlttia-martdt 600 darab. tilsöiendll 1-54—1-56, uedelt 1-50-1-54. izedett köiíp l «-1-48, könnyű 1-34-1-40. eltörendő öreg 1-42 —144. mitodrendtl 1-36—1-40, ingol süldő 1-60—1-84, tialonna nagyban 1 76 -1-80. isii 2 06 -208, lehúzott but 164— 204. tulonnit lílaertés 1-84-1-96. Az Irányul Itnyht.
tOtdja: Xrtsyi kroatéetptr él Ktt\\i-kacuksAos Kt,
ZALAI KÖZLÖNY
1927 junius 18.
APBÓEBDFÍÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 szóig 90 flll«r. Címszó s minden vastagabb bctuból illó szó két szónak számíttatik. Minden további szó dija 5 fill. Vasár- és ünnepnap 50Vo felár, szerdán—pénteken 25% felár. Állási keresőknek 50>/o engedmény. A hirdetési dij elftro flxetendö.
Két éves míw«Í<jiíx kósxlct Hofherr & Schrantz cséplóvel, legméltányosabban eladó. Welser Gépgyár. Sugár-ut 16. 2535
Ford és Fordaon alkatrészek, autó felszerelési cikkek, Pneumatlk — Szántó Vilmos és Társa cégnél. DeáK-tér 2. 2314
Complctt hálószoba bútor, 2 ebédlő dívány, egyes szekrény, nagy lisztesláda eladó Kisfaludy-utca 17 a., földszint. 25»4
I drb. 10 HP. Killay-féle bsnxinmo-tor eladó, esetleg bérbeadó Gérusz Kálmánnál, Szepetnek. 2513
Van szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy a fonoHbutor munkát műhelyembe bevezettem. Jótálláual késxitok
előszobai és kerti = bútorokat. =
Egy éven belüli hibákat ingyen megjavítok, úgyszintén nádsxókek be-fonását vállalom. Tisztelettel
ILLÉS JÓZSEF
kosárfonó íi kcrtlbuior k«si!(ó 2513 Zrínyi Miklóa-u. 22
Vízvezeték sxerelö bádogos szakmunkást és tanoncot felveszek. Szepesi, Zrlnyi-utca 22. 2417
Kiadó nagy gabona raktárhelyiség aug. l-re. Bővebbet Klíkanlzsán, WcIjz •Arnoldot-____________2499
Eladó egy hálóberendezés és l ebédk£ dívány Sugár-ut 15. 2533
Különbejáralu bútorozott szoba azonnal kiadó Kinizsi-utca 30. -2510
Pécsett, a piactéren elsőrendű
teraszos étterem és vendéglő
jiji nagy udvarral, betegség miatt eladó. Bővtbbet Kutay láposnál. Keszthelyen.
Felsőruha varrás
és szabászati tan,°-
lyam
szeptember elsején megnyílik. Már most lehet beiratkozni
BÁRON MICI
varrodájában.
Városház palota, II. cm. Kazinczy.u. 1.
Keszthelyen, kistemető melletti
UJ HÁZ,
azonnali beköltözéssel eladó. — Cim :
Vaszary Kolozs-utca 1. sz. cipészmühely. ,H,
SALVATDR FORRÁS
KF.ll.EMES IZO CD1TÓ-, OYÖGY- ÉS ASZTALI VIZ VESE, HÓLYAG, RHEUMA
BETEGEKNEK TERHES ÉS SZOPTATÓMÖK-NEK NÉLKÜLÖZHETETLEN
SAVOLDÓ VASMENTES
kapható minoenűtl.
A nagykanizsai állami polgári fiu- és leányiskola tanári kara Őszinte fájdalommal, de a Mindenható szent akaratában megnyugodva tudatja, hogy
Anhalt Lajos
állami polg. iskolai tanár
életének 49-ik, eredményes tanári működésének 25-ik évében rövid, súlyos szenvedés ulán f. hó I6-án délelőtt 11 órakor az Úrban elhunyt.
A megboldogultban a testület őszinte, hű kartársát, a tanulóifjúság pedig atyai jóságú nevelőjét vesztette el.
Porladó testét f. hó 18-án délután 5 órakor fogjuk a róm. kalit, egyház szertartása szerint a róni. kath. temető halottasházából űrök nyugalomra helyezni.
A megboldogult lelkiüdvéért az engesztelő gyászistentisztelet f. hó 18-án d. e. fél 9 órakor fog a felsőtemplomban az Egek Urának bemutattatni.
Nagykanizsa, 1927. junius 17-én.
Áldás és béke lengjen porai feletti
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság azeión (Déli Vasút)
MENETRENDJE
Budapest—Nagykanizsai viszonylatban
A vonat | Budapestről neme \' indul
Oyv. Szem. v. Szem. v. Oyv. Szem. v. j
Nagykani-Indul zsára érkezik 7-301) n 74S2) U 14-10
19COJ) 2P351)
11-40 1400 20-45 2310 350
Nagykanizsáról indul
Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v. Oyv.
0-50 710 £HD0 14-30 17-55
i) Étkező kocsi Budapestiül Nagykanizsáig közlekedik. Közvetlen I—I kocsi Budapest D. V.—Trieszt (bezárólag szepl. 29-ig.) Közvetlen l-ll—III. Budapest D. V.-Rogaska-Slatina (Rohitsch furttí,) (bezárólag szept. 30-ig.) Közvetlen l II—III. oszt. kocsi Budapest—Maribor—Klagenfurt-Villach-Lienz (junius 26-tól bezárólag szept. 5-ig.)
5) Közvetlen 1—11—III. oszt. kocsi Budapest-Nagykanizsa-Gyékényes—Zágráb -Ogulin—Spalató. Közvetlen III. oszt. kocsi Budapest—Zágráb. Közvetlen II—111. oszt. kocsi Budanest—Zalaegerszeg. Közvetlen I—11—III. oszt. kocsi Budapest—Veszprém ,a veszprémi kocsi a 900 órással fordul vissza Bpestre).
>) Étkező kocj.1 Budapest—Nagykanizsa. Hálókocsi Budapest—Trieszt—Venezia. Hálókocsi Budapest--Abázla Maiuglle-Fiume (bezárólag szepL 15 ig kedd, csütörtök szombaton, vissza a 7i0 órással szerda, péntek, vasárnap) Közvetlen III, oszt. kocsi Budapest-Trieszt. Közvetlen I—II. kocsi Budapesl—Trieszt—Róma. Közvetlen 1—11. kocsi Budapest-Milánó (bezárólag szept. 29-ig.
») Közvetlen II—III. oszt. kocsi Budapest—Zalaegerszeg. Közvetlen I—II—IIL oszt. kocsi Budapest—Barcs.
Nagykanizsa—Baiatonboeldrl viszonylatban Balaton-
Nagy kani-boglárról ind. zsára érkezik | | Vegyes\' ÍÖT "" Megyés
Najíykani- ij Balaton-zsáról indul \'i boglárra érk. 1805 21-51
1! Bécsból 1! Indul Stomb.\'A.ly S,,-,;,\' -rtl lmjul „l/t Műit Kizjiaiiíii- Sfvn.\'n- Bícsbe roí 1-^.t hdjfo^iu.L érkezik
Szem. V. — Oyv. 9-000 Szem. v. 10-lO>) Szem. v.j 1635\') 6\' 10\'j 8-i\'j 12-15 14-1)9 14-47 17-30 21-37 020 Szem. v. Szem. v. Oyv. Szem. v. Szcn. v. 4-40\') " 7-15 i 11-50 7-05") 1005 -14-26--) 1619 1 19-34 18-00\') 20-55 _ 21 COS) 23 40 —
i) Közvetlen vonalok Barcsra, illetve Barcsról. J) Közvetlen vonat Bécsból-Barcsig. Közvetlen II—III. oszl. kocsi Bécs S. B.— Zágráb. Közvetlen I—II. oszt. kocsi -és Ili. oszl.) Bécs S. B.-Pécs-Eszék. Közvetlen 11—111. oszt. kocsi Zalaegerszeg—Budapest.
Közvetlen vonalok Barcsra, illelve Barcsról. «) Közvetlen vonatok Bécsból, illetve Bícsbe. Közvetlen II-III. oszl. kocsi Bécs S. B.-Nagykanizsa és Zalaegerszeg-Budapest között.
6, Csak VII. és VIII. hó vasár- és ünuepnapjain közlekedik ») jelz. vonat helyett.
Nagykanizsa—Zalaszentlván
Zalaszentivánról, indul
I I
, _ _ ______•<»! i _
Vegyes 5Ö0 7-űü j |
Nagykanizsa— Barcs— Pécsi viszonylatban
Pécsről Barcsról a^y*,.:. Indul 1 indul iib, «rk.i!l
Szem. v. Szem. v.1 Oyv. Vcgy. v.
4;4<?) 9-45\') 14
17-57\')
Barcsra Pécsre
Érkezik érkezik
\'••<" 848 tl\'M
16-20 IS-30
21-10 —
Szem. v. — 6-55
Oyv. 9-S>>) |2co , 141)5
Szem v. 13-20 , 1538\')17-40 Szem. v. 18-40=) , 21-20 23-31) \') Közvetlen vonatok Szombathelyről , , 3.köi™"c" it1|-|m- kocsival Barcs—Budapest. Közvetlen i—ii—III. oszt kocsi Pccs—Nagykanizsa közótl.
>) Közvetlen von.it ..........elve Bécsbe. KOzvellen l_ll_lll. os,t. kocsi Spa-
lalo-^ulin-Zifráb-Oyikénycs-Njeykanizsa-Bijűapcst. Kózretlen III. oszl k£i Zágráb- Budapest. Közvetlen II III. oszl. kocsi Zijráb-Bto S. B. Közvetlen t-t! -Ili oszt. kocsi Uszék—Pécs—Bécs közüli.
__Nagykanizsa—Csáktornyái viszonylatban
Csáktornyáról indul
Oyv. "t \' 5-15 -Szcm.v 11-15
Gyv. I6ari
Szcm.v. 18-30
■ll;,.: :i*r. "iifik tí-10 13-00 17-25 20-10
5-28 Y~lí
. -,.. 11-55 13-17
ISzenr. v.i 33-44 15-22
—...... i\'... tű m | Oyv, 23--10 1-18
Kózv. kncsik.ll lásd Budapest-Nagykanizsai viszonylatban az \') ts \') Jclz. vonatoknál.
ISzetVi. v. Oyv. I Szem. v.
Nagykanizsáról Csáktornyára indul érkezik
20 éve fennálló
varrodámhoz,
nagy e\'foglaltságom mlait
TÁRSAT
keresek.
Cim a kiadóban megtudható.
!S" Éi „I
angol
motor-kerékpárok
zalamegyei képviselete
Mosonyi László
Zalaapáti.
Keszthelyen tájékoztatással szolgál:
BALATON DROGÉRIA.
Tengeri, zab, árpa
Kiscsibék etetésére: köles-iása, tengeridara, egész kisszemü tengeri Madárcleség: Kevert madárétel, hímozolt-zab, fénymag, kendermag, édes-repce, 6&iáta-mag, tökmag, napraforgó-mag stb. kapható:
Ország és Wldder
magkereskedés ében Erzsébet-tér 10. (Biróság mellett)
Pliuiroi
flourréroz|
Értesítem Nagykanizsa és vidéke mélyen tisulelt hölgyközönségét, hogy a legújabb plissé-modellok megérkeztek. — Plissérozást, gouvrérozást olcsón vállalok.
Tiszteletid VARGA NÁNDOR
ruh.lcslű, iúii^Oíi-víll.1.1. ItaDykanizaa, Huiiyadl-utoa 19.
Gyüjtótetep: Kazlnezy-utca 8.
Festés
Sözmosái Tisztítás
Gyűjtsön ■ Gyógynövényeket, kóhársat
ezüsthársat
papssjttevelet
. árvacsalánvtrigot
KOBISBOGAHAT plpacívlrígot kék bazavIréRot csallánlevelet fehérmályvalcvelot ezerjólűvet
és mindenléle egyéb gyógynövényeket.
Száraz készletét a|ápl|a tel HYDROFLORA Magyar Nád-, Gyékény- és Gyógynövény R.T.-nak Budapesl, VI., Király utca 12.
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsái. (Nyomdavczcló: Ofenbeck.ríároly.)
Tótszentrnártoni körjegyzőség.
964/927.
Hirdetmény.
Pjirivente község egyik községi útjára egy ccmcol hidat épiltet. A nyilvános 3rle|tés 1927. évi junius lió 19-én délután 2 órakor lesz a községi bitó há/ánái. A terv és feltételek a bírónál megtekinthetők.
Tótszentmárton, 1927. évi junius hó 14-én.
Körjegyző.
67. évfolyam, 137. szám
Nagykanizsa, 1927 Junlus 19, vasárnap
Ara lö fillér
MAMIM
HmtaaSM. fa kfcdóttrttij FW S. a.
IWMWnm: Kttlaladx-o. 15.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Bar bari ts Lajos
lakrerbia-UkfCMi Nagytaaicaa 71. ntfs
El«lz<lt»J l.\'i 1.7 W.-1 ! pori 40 mi.
Csütörtök reggel érkezik Chamberlin Budapestre
Német, osztrák és mitgyar repDIök kísérik a mátyásföldi repülőtérre
Budi pest, luolui 18 Az idegenforgalmi hivatalban értekezlet volt, amelyen megtárgyalták Chamberlin ts Levlne budapesti látogatásának egész piogramjil. Megállapították, bogy Chamberlin és Le-vine Bécsből fogják a magyar külügyminisztériummal Budspestre érkezésük pontos id?|ét közölni, mégis egészen biionyos, bogy a vasárnaptól szerdáig Bicsben Idóző repülök csütörtökön, junius 23-án reggel 9 és 10 óra közöli érkeznek meg a mátyásföldi repülőtérre. Chimberlínt már Münchenből, ahová vasárnap délelőtt érkezik, némcl és oszlrák repülők kísérik Bécsbe és önnél Budapestre. Ezekhez a gépekhez csatlakoznak Bícsbin a magyar légi szolgáimban álló gépek.
A rendőrség elfogta Fab-ricius kasszafuró társait
A főkapitányságon most állítják össze bünlajstromukat
Budapest, junius 18 A budapesii rendőrség kél nappal azelőtt elfogta Fabrlclus Sándort a kasszalurók meslerét, a bűnözök világának legveszedelmesebb alakját. Fabrlclus kihallgatása kapcsán beismerte, hogy rnáslél év óla a legtöbb kasszafurást ő követte el Lel/er Oyula és Jakuper Nándor segítségével, akiknek lakásait meg is jelólle. A detektívek ennek alapján tegnap este el fogták Fabridus két társál és bc-szállilotlák a főkapitányságra, ahol mosl ál it|ák Otsze bDnlajstromukal. Fabriclus Sándor eddig 7 eszlcndőt Olt különböző fegyhárakban.
Nem zárták el a jugoszláv-albán határt
Belgrád junlus 18 (É/szakal rádió-leienlés) A jugoszláv-albán határi nem zárták el, mert Jugoszlávia reméli, hogy a nagyhatalmak intervenciója eredménnyel fog járni és a békés megegyezésnek nem lesz akadálya. A Pojána folyón is akadálytalanul közlekednek a hajók Albániába.
Báró Perényl esetében nincsen összeférhetetlenség
Budapest, junius 18. (Éjszakai rádiójelentés) A képviselőház össze-létheietlenscgi bizottsága ma délulán Platthy Oyörgy elnöklete alalt tárgyalta Perényi Z»igmond bárónak önmaga ellen lelt összeférhetetlenségi bejelentését és ugy dönlöll, hogy összeférhetetlenség csele nem forog fenn.
Indokolt-e, hogy Magyarország
továbbra is kitartson a Népszövetség mellett ?
Lukáoa GyOrgy érdokea IntcrpcIIúolójQ a kormányhoz
Budapest, lunius 18. (Éjszakai rádiójelentés) Lukács Oyörgy országgyűlési képviselő ma a képviselőház interpellációi könyvébe inieipellációl jegyzett be, melyben szl kérdi a koimánytól, hogy indokolinak láiji-e azl, hogy Magyarország továbbra Is kitartson a Nípszöveltég melleit, ha az Immár másodízben odázza el a magyar-román döntőbírósági ügyben a határozathozatalt, mely a magyar telepesek és birtokosok birtokainak, melyeket a román kormány törvénytelenül kisajátilolt, akar döntési hozni. A Népszövetség — az Inteipelláló képviselő szcrinl — elodázó politikát folytat ebben a kérdésben. Az Interpelláció elé polilikai körökben nagy érdeklődéslel tekintenek.
A népjóléti miniszter a kisiparosok biztosítását is kívánja megoldani
Az aggkori biztosítás felé — A Ház általánosságban elfogadta a betegség és baleset elleni biztosítási törvényjavaslatot — Gróf Klebelsberg a debreceni klinikai panamáról
Budapest, lunius IS
A képviselőház mai ülésén folytatták a betegség és baleset elleni biztosllásról szóló törvényjavaslat tárgyalását. Minthogy a javaslat általános vilá|át tegnap befelezték, először a benyújtott indítványod felett határoztak. A Ház elulasltolla Malaslcsnak azl az Indítványát, hogy a Javaslatot a bizottsághoz utasítsák vissza. A javaslatot ezután a Ház általánosságban a lészlclcs tárgyalás alapiául elfogad\'a.
Több határoz* i javaslalol elutasítónak, s ulána Propper Sándor javaslatára keiült a sor, amelyben
az aggkori biztosítás törvényjavaslatának benyújtását kérte.
Vass József dr. népjóléti miniszter hangsulyozla, hogy ezen törvényhez szükséges adatgyűjtés már folyamatban van Miulán Propper határozol! időpontot kért a törvén/ benyújtására, kérte a határozati javjslat elvesztését. A Ház igy határozott
A Ház ez első szakaszt Vass József felszólalása után változatlan szövegezésben figadja tl. A harmadik szakaszt Bjrla Stabó Józsel kisebb módosításával fogadiák el. A negyedik szakasznál Qyörky Imre Indítványt nyújt be, hogy
a kisiparosokat Is -vonják be a
biztosításba. Vass József népjóléti miniszler válaszában kijelenti, hogy a kisiparosok biztosítását feltétlenül meg kell oldani. E célból a kisiparosok vezetőivel már folynak a lárgyalások az adatgyűjtésre és mihelyt ez meg történik, azonnal ki fogják dolgozni a javaslalol.
Az ötödik szakasznál Filz Arthur indítványt nyújt be, mondja ki a javaslat határozottan, hogy
milyen háztartás! alkalmazottak biztosítását követeli. — A Ház Filz Arthur Indilványál elfogadja.
A huszadik szakasznál elfogadja a Ház báró Kray István módosítását, mely szerint a vasárnapi munkaszilnel ulán
Is fizessenek járulékot. A harmadik szakasznál, mely a betegségi scgé\'yekről szól, Györky Imre követeli
a segélyek kiterjesztéséi. Határozati javaslalol nyújt be a táppénzek felemelése érdekében. Farkas linw kéii a családtagok részére a hosszú betegség tartamára szóló kiterjesztését.
A Ház a szakaszt változatlanul fogadta el. Györki Imre
a debreczeni klinikai panama ügyében interpellálja meg a kultusz-miriiztert, mire Klebelsberg Kunó gróf azonnal válaszol és kijelenii, hogy ép:n ö voll az, aki a vizsgá-latot cliendeltc és a rendőrségnek átadia az ügyel. Eunél löbbel kívánni minisztertől nem lehel. Az ügy a birósrg cióit van. Meg kell várni a birósag d intését. Titoktartás a panama ügyében nincs, mert amint a bíróság kérte az egyes tisztviselőknek a hlw.tali eskü alól való feloldását, azonnal megtette ezt.
Hunyady Ferenc gróf a cukorrépa-termelés ügyében interpellálja meg a pénzügy miniszteri, meri a cukorgyárak ugy állapilják meg a cukorrépa árakat, hogy az a termelők érdekeit cióieo sérti.
Bud János pénzügyminiszter azonnal válaszolt az interpellációra és kijelenii, hogy
a kormány minden eszközzel megvédi a termelők és a fogyasztók érdekelt a gyárosok túlkapásaival szemben.
Sőt a kormány, ha ezt nem látja biztosítottnak, akkor attól sem zárkózik el, hogy
a cukorrépa-termelést állami
ellenőrzés alá helyezze. A Ház a miniszler válaszát tudomásul vctle.
Az ülés háromnegyed 7 órakor véget ért.
Budapest, junius 18 A képviselőház pénzügvi bizottsága ma délben tartott ülésén tárgyalta a szesztermelésről szóló törvényjavaslatot Hegedűs Kálmán Ismertette a javaslalol, mely jelentós lépést jelent a tzcszler.Ticlés fr|leszié*ében. A vila lolyamán WoifJ Károly azon aggodalmának adoll kilejezésl, hogy a benzinnek a szesszel való keverése nem fog sikerülni és veszélyes lesz. Erdélyi A\'adár hasonló értelemben szólalt fel. Görgey István ölömmel üdvözölte a javaslalol. Hermann Miksa kereskedelemügyi miniszter kijelentette, hogy a szesznek benzinhez való keverése nem log árlanl. A lelolyiololt próbák a legnagyobb bizloniágol Ígérik és a próbák sl-keirel Jártak.
Mayer miniszter a marosvásárhelyi lovasmérkőzésen Hódmezővásárhely, lunius 18. (Éjszaka! rádiójelentés) Mayer János földmivclésűgyiminlszter több ország gyűlí-sl képviselő társaságában ma a vásárhelyi lovasmérközésckrc és ünnepélyekre ideérkezett. A minisztert ünnepélyes logsdtatásban részesítette választókét ülele.
Az Egységespárt üdvözlő sürgönye Horthy kormányzóhoz
Budopcsl.imiai 18. Almássy László az Egységespárt nevében ma üdvözlő táviratot küldött Horthy Miklós kormányzónak 59. születésnapja alkalmából.
Amerika uj követe a kormányzónál Budapest, junius 18. (Éjszakai rádió-jelentés) Horthy Miklós kormányzó ma ünnepélyes kihallgatáson logadta Butller Ulrlchel, az Egyesült Á\'lamok uj budapesti kötelét, aki átnyújtotta megbízó levelét a kormányzónak.
ZALAI KÖZLÖNY
1927. luniut 19.
á porrogszentkiráJyi Hangya fosztogató cigányjai kézrekerültek Nagykanizsán
Egyik 28 éves, de már 11 énéi többet ült fegyházban — A lopott árul a sánci halárban rejtették el, ahol a rendőrség megtalálta
Nagykanizsa, junius IS
Az utóbbi idők rendőri krónikájá-|ának egyik legizgalmasabb és legsikeresebb nyomozását végezte a nagykanizsai rendőrség bűnügyi osztálya, mely a véletlen állal kezébe adott fonálon elindulva kél olyan veszedelmes cigányt fogott cl. akik ba burokra nem kerülnek, nébány nap leforgása alatt alaposan megszervezett betörő és rablóbandával tartották volna rettegésben Ztlavár-megye községeit.
A nagyszabású bűnügyi eset |u-nius 16 án kezdődött, mikor a Te-leky-uton egyik szolgálatban levő rendőr 7 óra tájban egy gyanús külsejű cigányt vett észre, akit igazolásra szólított fel.
A cigány megállás helyeit vad Jutásnak eredt, de a rendőr sem volt rest és csakhamar utolérte a Jiajsroll cigányt, aki mint a későbbiekből kitűnik, volt is miért fu soti a rendőr elöl.
Az elfogott cizánynak találkozója lehetett egy má ik társával, mert az is feltűnt a láih-.láron, de mikor a rendőrt meglátta lanácsosabbnik látta kereket oldinl és a Rózsa-utca felé a mezők Ir\'nyában cliünl.
A véletlen által a rendőrség kezére jutóit dg/itiy kihallgatását a rendörségen azonnal megkezdlék és ennek folyamán szenzációs részletek derűitek napvilágra. Minden bűncselekmény tagadása mellett a cigány elmondotta, hogy társát Kalányos Józselnek hivják és az szombaton tehát tegnap reggel bejön Kinlzsára, ahol
a fogházból épen aznap szaba duló feleségét várja.
Elmondása alapján a detektívek lesbe álllak szombaton reggel a fogház közelében és amint Kalányos, akit a rendőr előző inp nem tudott elfogni, megjelent a láthatáron, azonnal lefogták és bekísérték a rendőrségre, ahol meglepetve látta, hogy társa már a hűvösön űl.
Megmotozásukkor nagyobb ösz-szegü pénzt találtak náluk és épen ez terelte rájuk a gyanút, hogy betörés vagy rablás tettesei. Arra vo natkozólag, hogy a pénz honnét származik nem tudtak felvilágosítást adni.
Az idősebb cigány, aki 28 éves és Horváth Gomón Jánosnak hivják egy Ciomó egyéb álneve melleit junius 3-án szabadult a soproni fegyházból, ahol szintén betöréses lopásból eredő 3 évi fegyházbüntetését töllölle ki. Azelőtt egy nagyobb büntetése voll 7 évi fegyházas és más kisebb több hónapos börtön büntetése. Ugy hogy
az alig 28 éves cigány több mini II ével 011 fegyházba.
A másik cigány 22 éves é» több álneve közül a Kalányos János nevet használ|a leggyakoribb. 6 is régi ismerőse a csendőrségnek. Üti is már eleget. Miután a rendőrség kétségtelenül megállapította, hogy vakmerő betörőket kerített kézre a két cigány személyében, érinikczésl keresett több somogyi csendórséggel, mert alapos voll a gyanú, hogy a linóm mákvirágok Somogyban több betörést követtek el. A feltevés helyesnek bizonyult, amennyiben a csurgói csendőrség azt jelentette a kérdezősködésérc a kanizsai rendőrségnek, hogy Űrnapján l\'orrogszctil-kiráty községben
a Hangya fogyasztási szövetkezel ilzletét ismeretlen tettesek feltörlek és az éjjet folyamán teljesen kifosztották.
Nagymennyiségű minden fajta árut és -100 pengő készpénzt rabollak el a beiörók, akik a csendőrség szerint valószínűleg Zalamegyébe vették ui-jukal. A cigányok eleinte tagadlak mindent, de később megtörlek.
Beismerték, hogy mikor Horváth Oomán János a soproni fegyházból kiszabadul!, hazament Kaposvár melleit egy faluba, ahol összetalálkozott Kalányossal. Ketten elhatározták, betöróbjndJt alakítva véglgfosz-lógatják előbb Somogy, majd \'/.alamegyet.
Tervüket a legclszántabban, rablók módjára akarlak végrehajtani, amennyiben kést találtak náluk el-rejlve. Úgyszintén golyókat szereztek, hogy — ha puskára sre.t lehetlek volna — majd fegyveresen hajtsák végre a beiöréses lopásoka!, rabtásokai. B-ismerték azt is, hogy a Hangya-szövetkezetből rabolt áruk nagyrészét a sánci határban rejtették cl a búzatáblákban, ahol ma azt a kiszállott nyomozók meg is találták.
Míg a porrrgszentkirályi betörés elölt Kaposvár mellett egy kisebb faluban, melynek nevére nem emlékeznek
egy trafikkal kapcsolatos korcsmát fositoltak kl, a Irafik árut megtalálták náluk és a sánci halárban elrejtve.
Legközelebbi tervük, mint vallották, az voll, hogy Nagykanizsán Teleíy ut végén tevő Papp József ni vegteskereskedésél 18-iká-ról lOikére virradó éjjel ki fosztják.
A nagyösszegü rabolt pénzből alig száz pengőt találtak meg náluk.
Az értesített somogyi csendőrség egy járőre míg szombat délu\'án megérkezett Kanizsára és átvette a cigányokat, akikkel a betörések színhelyére visznek, hogy a vakmerő bűncselekmények részleteit is pontosan megállapítsák. A csendőrség nyomozása ulán a kaposvári klr. ügyészség fogházába kerülnek és bizonyos, hogy onuan hamarosan viszonlláljik a Sopron-köhidai légy-intézel nem is oly régen látott rácsos celláit...
Tisztújító közgyűlése és Zrinyi-ünnepélye van ma az Irodalmi Körnek.
Nagykanizsa, Junius 18 A Nagykanizsai Zrinyi Miklós Irodalmi és Müzészeli Kör, ma vasárnap délelőtt 10 órakor latija XXXII. évi lendes közgyűlését a városháza dísztermében. Ezen a közgyűlésen titkos szavazás utján fogják megválasztani az uj tisztikart.
A közgyűlés ulán, Val2 órai kezdettel tartja a Kör szokásos évi Ztinyi-emlékűnnepélyél, melynek műsorán Surányl Oyula társelnök ünnepi beszédét, ifj. Vldos józsef postatiszt szavalalál és az (Egyházi Énekkar énekszámait találjuk. A belépés díjtalan.
Egy kerékpáros lezuhant a Balaton-menti szakadékos uton
Balatonalmádi, junius 19 (Saját tudósítónktól) Egész Btla-tonalinádiban nsgy megdöbbenés! kelteit az a szerencsétlenség, ami a nspokban érié a község egyik étde-mes iparosát.
Szolnoki József építész nsgyobb távolságokra lévő vállalkozásait rnirt-d\'g kerékpáron szokta végig Járni. Szorgalmas, |óravaló iparos voll. — A minap is a Bilatoni villától, ahol munkásai dolgozlak, egy másik vál-
lalkozásának srlnhelyére Igyekezett kerékpárján. Az Oreg-hegy szakadékos utján ik a seélén halad! gépjével. A kerétpir a völgyhöz érve, a keskeny u on nekiszaladt és ez okozta vész éi. A veszélyes ut egyik zökkenőjénél a kerékpár kiugróit a keskeny csapásból és lezuhant az ulmen-lén nyiló srakadékba.
Az építész súlyos koponya- és borda-zuzódást szenvedett. Állapota élet veszélyes.
Két részeg ember halálát lelte a viharzó Balatonban
Balatonfüred, lunlus 18
(Saját tudósítónktól) A Balaton korán megkövetelte ezidén áldozatait. Egyszerre két emberélet esett áldozatul a haragos hullámoknak, mindkettő azonban saját virtuskodásáuak áldozata.
Birnbaum balatonalmádii építész két kőművese alaposan beszeszelt ünnep; hangulatban mindenáron csónakázni akart. A balatonalmádii rév-mester figyelmeztette őket, hogy ne vágjanak neki a Balatonnak, amely ebben sz időben veszedelmesen háborgott. A kél részeg ember azonban nem lágitoll és egyre erőszakoskodva kényszoritelték a révmestert, hogy csónakot adjon nekik.
A két kómüves egy darabig csak vesződött a hullámokkal, de részegségükben az evezőt sem ludlák kezelni, ugy, hogy az egyre erősbödő vihar clkapla őket, egy ideig a hullámok hányták-vctcllek a csónakot, a két utas is már kilózanodva minden lehetőt megkíséreli, hogy ellen!-álljon a haragvó elemeknek. A vihar erejével megküzdeni mégsem tudtak. A csónak felborult és a két kőműves a Balatonban lelte halálát. Az egyiket Balatonalmádiban, a másikat Paloznakon vetette IÜ a viz — holtan.
A vizsgálat megindult, hogy a kettős halálesetért nem terhel-e valakit a felelősség.
ként, de következetesen igyekszik behozni ujabb és ujabb létesítményekkel a múllak mulasztásait.
Kedden délután 6 órakor a városháza kis tanácstermében értekezlet lesz a Fürdőegyesület megalakításának előkészítésére. — Erre mindazokat, kik a strand-fürdő ügye Iránt érdeklődnek, ezúton hívja meg a Szervező-bizottság.
Fürdőegylet alakul Nagykanizsán a strand-fürdő megépítésére
A polgármester Ígéretet tett a város részéről a legmesszebb menő támogatásra Nagykanizsa, junius 1.1 |
Hosszú esztendők sok vajúdása után végre valami konkrétumot is Írhatunk a nagykanizsai slrandfűrdö ügyéről, melynek megvalósítása nem mindig szót kérő kívánság, nem ulópia löbbé, hanem az elindulás vágányára komoly elhalálozással reá-vezetett társadalmi akció, melynek legfőbb mecénása a hivatalos város.
Tegnap délben dr. Fillöp Oyörgy ügyvéd vezelésével küldöttség jelent meg dr. Sabján Oyula polgármesternél, hogy a strandfürdő megépítését célul kitűzött társadalmi csoport megtudja, milyen álláspontot foglal el a hivatalos város ebben az ügyben.
A polgármester a legmesszebbmenő támogatásáról biztosította a kuldctlséget, mellyel mindjár! részletesen megbeszélte a létesítés lehetőségeit és megadta a direktívákat, melyek mellett az akció sikere teljesen bizonyosra vehető a jövö nyárra modern strandlűrdö állhat a Principális parijiln.
A megbeszélés eredményeként a közeli napokban megalakul a Nagykanizsai Fürdőegyesület, melynek első program-pontja lesz a strandfürdő megépitíse. A telke! a város ingyen adja, megcsináltatja az odavezető utal, azt autóbusz-forgalom számára is járhatóvá testi és pénzbeli hozzájárulásra is fog módot találni.
A város kikötése ctupán az, hogy hogy a fürdőt a városrendezési terveknek megfilelő helyen és módon épilsék meg. Tehát egy a célnak teljesen megfelelő, az NTE léli sport-pályájául Is használható modern berendezésű és felépítésű, kellő vlz-bőségű, az országúti forgalomtól ncin zavart strand-fürdő lesz, — egy ujabb büszkeségié jogosító alkotás az elhanyagolt Nagykanizsán, amely csak az utolsó éviizedben, aprán-
Lukács György ma délben érkezik a Szanatórium-közgyűlésére
Nagykanizsa, junius IS
A József Szanatóríu-n Egyesület nagykani sai fiókja ünnepílyes keretek közt tartja ma XXII. évi közgyűlését.
A közgyűlés űnncpé\'yessígít ídja dr. Lukács GySrgy v. b. 1.1. nyűg. miniszter, lelsóbázi tag, a Szanatórium Egyesületek országos elnökének megérkezése. Lukács Oyörgy és kísérete a déli gyorssá) érkezik Budapestről. Fogadtatására megjelennek az állomáson a hivatalos város, t Szanatórium Egyesület vezetőségei és a heiyi táisidalom több nolabi-lilása. Boér Ousztávné elnöknőnd szűkebb körű ebéd után a vendíget megtekintik a Szanatórium rendelj intézetéi, ahol a választmány hrWgye\' fogadják az országos elnököl. Ezután lesz délután 3 órakor a közgyűlés a városháza dísztermében.
A francia tisztviselők fizetésrendezése
Páris, junius 18. (Éjszakai rádii-jelentés) Ma délelőtt u minisztertanácson Potncaré bejelentette, hogí kedden benyuj ja a Kamarában a1 állami liszlviselők fizetésének rendezésére szükséges hiteligényléseket.
192T lunius 19.
ZALAI KOZLONT
Hévizi levél
Hévíz, junius 18
A jövő hónap elseje nemcsak a kánikulás juliusnak lesz elsó napja, hanem a naplárszerüleg jól-rosszui megállapítod főszezonnak Is. III már az élénkség, az auló, a poslaforga-lom, a tok tarka és előkelő bolt lölzezoni, csak a szállodák, penziók érzik, hojgy ezután |őn a: erős, a pénztadó fótzezon. A dolomitos homok és a platánok miatt ábrándos sétatéren Radics Béla muzrikál, aki nem csak az Itt hangversenyező bél bandának a fejedelme, szemefénye, hanem amúgy országosan is a fekete tejedelmek kozé számit.
Az autóstrandra állandóan érkez nek az autók. Percenként egy. Néba több. A hévizl-ketzlhelyi országút olyan, mintha állandóan égne. A dobogói homokról és a remek, lke -ablakos egerszegi templomtól legalább Is ugy látszik. Nem ég bz, csak a rengeteg autó borítja állandó fost-, akarom mondani, porfelhőbe. Mi leu olt a főszezonban ?
Ezen tépelődtem egész nap. Szerencsémre találkoztam a mindig elő zékeny Relschl Imrével, aki egy személyben Keszthely városblrája és Hévíz igazgatója. Azt mond|ák délig biró, déltől estig igazgató. Kíváncsi vagyok, mint biró is oly előzékeny és végtelenül udvarias-e? Egy elő kelő zalai hölggyel Is erről beizéltem. Jól ismerem. Ezt mondta:
— Nem azért oly kedves, mert fürdőigazgató, hanem mert olyannak született.
Jellemző a sze\'idarcu Imrére a figyelem it. A régi, Hívizt leikereső vendégeket csokorral siokta meglepni. Testvére és igazgató társa, Keszthely agrárpárt! képviselője, a kellemes és ugyancsak barátságos Relschl Richárd. Itt a fürdőn Igy különböztetik meg őket — az Imre és a Ricsi.
Miért Ricsi? Talán tzeretelböl? Talán mert mindenki ismeri kuruc terméazetét? S igy a közvetlenebb, e becéző Ricsi nevet logad\'ák cl keresztnevéül.
Igen I Beszéltem Relschl Imrével. Megnyugtatott. A jOvő héten már beolajozzák a lehengerelt autóulat és eltűnik a porfelhő az ország legforgalmasabb aulóuljáról.
A pompái lótuszok, melyek annyira egyénivé teszik ezt a fürdőt, az idén megsokasodtak. Különösen sok piroslik a modern, emeletes, uj lürdó háztól jobbra, Messziről olyan a ló, mintha piros viz bugyogna (öl a batszázméteres forrásból. Olyan tiszta az uj, hatvankabinos lürdöbáz, mint az arany. Különben az egész lürdó tiszta. Lépten nyomon ízléses drót-kosarak papírnak, hulladéknak.
Egyik tóparti fa alatt nagyobb tömeg. Vidám asszonyok, csinos lányok és hunculszemü férfiak. A fa tetején nagy gólyafészek a gólya-mamával és a gólyapapával. Hingos kacagás. Piruló arcok. Valamelyik komisz férfi Hévíz évről-évre visszatérő gólyáiról mond csípős anekdotát.
...Mindenki i cigányok felé néz. Radlca most emeli fel a vonóját. A fürdő egyetlen töröké majdnem fut. Annyira meghódította a cigány, a lótusz és a táj, hogy fogadkozik, ha kérdik, ha nem: — Jövőre is eljövök. Itt sélál már az amerikai, sőt az angol is. Kairóból vadonba vágyott. Valami excentrikus helyre. Migyar-ország jutott eszébe. l.<y jutóit el Hévízre. Most egyebet sem tesz, mint cikkeket küld egy Ispba, mel- -nek alkalmi ludósilója. A cikkekbén ugy iKcaér bennünket, mint mi szók-lus-taWai a külföldet, külföldit.
A fürdő legérdekesebb, egyben a legrokonszenvesebb alakja a megnyerő külsrjü és modorú Eduárd WildAmi llerceg Ferenc nálunk, az ö északi hazájaban, Eszllandba, helyesebben Esióniában.. Hamar összebarálkozlunk és én sohasem fogom elfelejteni ezt a roppant tu-dSsu, végtelenül szerény, kedves eszi Írót. Szembsjos és prolesszorok tanácsára jolt ide Eslóniából. Ha a reumája elmúl, szeme megjavul. Szembajának a reuma az okozóji.
Ezelőtt két évvel olvastam rota e\'őször. Akkor tolt hatvan éves. Nemzete házzal lepte meg. A magyarok is üdvözötiék akkoriban. Magyar nyelven csak egy-két lüktető novellája jelent meg, de rövidesen összes munkált Is fordítják. Akkor majd olvashatjuk, mll Irt Hévizről, hazánkról ez a világjárt ur. Most az eszt „Waba Maá"-ba (.egnagyobb eszi Up) ir rólunk meleg, b^ralsi-gos, rokoni cikkekel. Velem is több cikket Irat előkelő lapja részére.
Először egy antóntai egyetemi ta-nárnéiól hallott Hévízről, aki tavaly hagyta a hévizi tóban reumáját. Négy nap\'g |ott és Oiül a testvér fa|rtak. Njtia megáll és hallgal|a a csoportok beszédeit. Azt hiszem — mondta többször — eszt, vagy finn beszédet hallok. Midőn a szavak összefolynak, akkor srmmi különbség nincs a három nyelv között.
...Radcs muzsiká\'. C-.end. Hangfoszlányok fúlnak a nevető tó felé. A sétatér elnémul. Csepd l Csalogányok, pacsirták, cinkék csattognak, suttognak, kacagnak, sírnak Radics mrseri húrjain. Taps. Még az angol is hevül. Uj zenesztm. Most a tubamadár vall szerelmei. Keresem is a Iákon, de csak a hosszúlábú gólyát látom.
Feltűnik Eduárd Wilde szolid, előkelő alakja. — Mikor Halls István, Nagykanizsa néhai jó való szlnezöje fiatalabb volt, hasonlíthatott hozzá. Én legalábbis unokalejtvérének néztem volna.
Radics még melegebben húzza. Wllde Eduárd elméláz. Arca kipirosodik. Északi, hűvös zenébe csap Radics. Szereli ő is Wildet. Oda. érek hozzá :
— Csudálatos ez a muzsikus; Csudalatos ez a muzsikus. Nem kell ennek kotta, mert olyan szivet és fejet adott neki a Teremtő, ami többet ér a világ minden bangjegy-lu dományánál.
Leülünk és hallgatunk. Szünetek alatt hazánkról érdcklődikl Meglepi, midőn a göcseji dialektusról és etnográfiáról beszélek. Meg is nézi Oocsejl. (Látod jó OJcsej, nemcsak Atilla aludt 0reg fád alatt, nemcsak a kunok és besenyők pihenlek Itt, hanem most eszt testvéred Is megnézi arcodat, fádat, házadat, földedet és utaidat.)
Azután ö beszél. Barátokat szerez Északon nekünk. Megírja a testvér észteknek a rab magyar sorsál.
Odaér elénk a török. Ismeri az észlel. Oda is jönne talán, de engemet mindenki angolnak vagy bajornak néz és tatán ó is. Le is tesz a jősrándékról. Pegig, ha ludnád, török testvéri-...
A köi elkezö számban a hatalmas arányokbanfejlődőHSvizszentandrás-ról mondom el észrevételeimet.
N. Szabó Gyula.
Balatoni kirándulás
(Személyek: a; asszony, a /írj. Idö : szombat etjét. Szín: a tliltó.)
— Alszol?... Kérlek alszol?... Beszélj: alszol! ?
— MII? A-d-d... Hál mondd, édes cirmosom, ezután még éjjel sem hagysz békén ? Még aludni sem hagysz ?
— Jé, le tudsz aludni ebben a kellemetlen melegben ? I
— A meleg miatt még tudnék, de ha te átlag 01 percenkén! megkérded, hogy alszom-e, okkor biztosan ébren virradok meg. Á d-d. Milyen álmos vagyok és nem hogy aludni...
— Ügyelj az l-lenérl, ne hogy elnyelj Ilyen nagy a szúd, ha kinyitod és ásítasz ?
— Nyugtasd meg magadal telkem, a tied, ha csukva van, akkor is nagyobb. Hallásból tudom.
— A humor kifogyhatatlan nálad. Mondd uracskdm, van valami jó az esli lapokban ? Még nem olvastam.
— Jaj, hát igazán nem hagysz aludni. Én egész nap talpon vagyok, nekem pihenés kell, hagyjál. Vedd a lapokat és olvass, de en^em hagyj... jóéjszakát... Nem jelelek többel...
— Pedig azt akartam mondani, hogy reggel menjünk a Balatonra... A Vencelék Is készülnek... Nem is csoda, Ilyen bolond, kánikula idő elölt-
— Csak szidd az Idői, majd megfordul, aztán nem köszönöd meg.
— Hát ébren vagy ? Annál jobb. Kérlek apuskám, menjünk el reggel a Balatonra. Olyan csekélység. Menjünk el.
— Nincs türelmed kivárni azt a néhány napol, amíg elmegyünk nyaralni ? Feltéllenül szükséges neked ez az előrenyaralás ? Aztán most akarod ezt velem megtárgyalni ? Egész nap nem volt Időd ?
— Igazad van, de csak most jutott eszembe, hogy rá gondoltam a Vencelnére.
— Ördög vigye el a Vencelnél. Ahányszor rágondolsz, mindig jösz nekem egy ujabb ötleteddel. Hál, majd meglátjuk, elmegyünk, ha felébredünk. A gyorshoz korán kell kelni. Az neked sem erényed.
— Tévedsz. Reggel én is korán kelek. Nem fogunk tudni elaludni.
— Nem elsó esel lenne.
— De én biztosítottam magunkat.
— Mivel?
— Iderendeltem egy autót és az fog tülkölni már fél halkor,
— Igazán kedves vagy. Nem tudtad Iderendelnl, mondjuk négy órára, vagy egész éjszakára, hogy szere-nádol adjon ? Remek előreláló vagy.
Mondd, mikor férjhez jöttéi hozzám, akkor nem tudtad bebiztosítani magadal ?
— Hőt erről lehelne beszélni... Egyébként pompás lesz. Te, olvastam, hogy Siófokon is megkezdődött a világvárosi élet a strandon. Zsúfolva van, csarleszlonoznak és vidám minden ember.
— Csak az nem, akt megkapja az első obligát fürdöpofont és az ulónakövetkezőket. De különben én őszintén megmondom, nekem semmi kedvem, ebben a melegben utazni egy napra. Nem érdemes.
— Nem akarsz utazni ? Hát repülj oda akkor. Elvégre, ha Llnd-bergh átrepülte az Óceánt, te is re-
FLY-TOX
foihd megöl
legyei, szúnyogot, molyt, haagyát, bolhái, poloskát, svábbogarat. t«lüt »lb. \\
Az ntnorlknl Mellon Instltulo találmánya. Ktnbcrro és állatra vcszólytolon. IX» biztos hnlál íérsokro ás rovarukra Nom ha«y foltot Hatása garantált. Háztartásokban, , K.iZil.vyi-\'okbiui. (Ixmnokben nólkölüz- L Viototlon - Óvakodjunk utánzatoktél. Más } tzort n« fogadjon el. ügyeljünk a Fly-Tox (kiejtve: FlAj tox) névre.
n Illem Ilwe ulJfuJUtÍTíJ.....p *«0 I
2IU<T«M.i»irtirti]y-----------PM-
1 dí/ib Wxlptrrortcxö...........~r * *
MlHdonUtt kophiitó I
Murvtxulct rtrfíWpvml^ l i
sHEpftsa!
, Pr«p.ktnli W.lnitis Wtdidt.
pülhetsz százktiomélert. De én akarok menni, mert a ml nyaralásunk még messze van, most jó idő van és kl akarom venni a részemet a Balatonból is.
— Eredj egyedül, én nem megyek és hagyj aludni.
— Nem Jösz ? Rendben van.
— Mll csinálsz, az Isten szent szerelmére ? I
— Semmit, gramafonálok.
— Ebben az időben ?
— Amikor kedvem tartja. Parancsolsz egy tangót, vagy Carusot akarod hallani ?
— No, szép egy éjszaka mondhatom. — Mond, ha elmegyek veled reggel Siófokra, akkor most elhallgatsz ?
— El.
— Akkor elmegyünk.
— Igy már szerelem. Ez pedig, ha nem jöttél volna, csak egy kis elófuvallama lelt volna a balatoni viharnak, le már ismersz...
— Nem vagyok én egy előrelátó ember ? Megspóroltam egy balatoni, vihart a holnapi kiruccanással...
— Én pedig kaptam egy uj für-dókoszlümöt, egy uj jűrdókeppet, egy ui pizsamát és egy uj napernyői.
— Ezt mind megvetted ? Arra\'az egy napra nem lett volna jó a tavalyi ? Igazán gondos, előreláló asz-szony vagy.
— Nahát I Csak nem képzeled, hogy divatjamúlt rongyokat veszek magamra ? I
— De sokba állnak nekem ezek a divatjamúlt rongyok...
— Megint smuclg vagy... De most aludjunk, meri reggel igazán elalszunk...
-— Én nem alszom el, légy nyugodt... A te balatoni kirándulásod gondoskodott róla, hogy ébren vi-rasszak. Mond tubicám, mennyibe Is fog kerülni zusammen ez a holnapi kirándulás ? —■ Azt majd megtudod a végén,
— Szóval, még egy álmatlan éjszaka... U. Gy.
FULAMIN
a nyugalom kincse I
Szenzációs poloska- és ravarirttí találmány.
-I- Ninoa többé álmatlan ójaxaka 1
Áronnal hall PetíatSI irt I Tiaxta I Kellemea axagul
Számos hatósági elismerési ■"»* Háztartási üveg ára : P 1-20
Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben I t-\'óraklára: Török Jóxaot R. T., Budapeat, VI., Ktráty-utca 12. szám.
Pár Is 20*36 t/s, London 25-25, Newyoils 520-00. Brosséi 7222Vi. Műauo 28-90, Amsterdam 208 321/s, Bérűn 123 22>«, Wlea 73*15, Sotta 3-75. Prága 1540, Varsó 58-10, Budapest 90-85, Belgrád »13\'í>, Bakai est 3 10.
4
ZALAI KÖZLÖNY
1927 junius 19.
NAPI HÍREK
— A kormányzó születésnapját Nagykanizsa az idtn is a meg->zoko» melegséggel QnncpcÜc. Pon-tek eflc katonazenekar járta be a várost és pattogó ütemü munkájától visszhangiolt az est csendje. Szombaton a város kózépülclci és uicál zászlódiszt öliöttek. A íclsó-templom elölt felállított tábori oljáron a körlet katonalelkéfze szcntrniíét mondott, mely alatt a honvéd ikjie-kar az egyházi zenét szolgáltatta. A tábori misén részt vett a teljes helyőrség ezred zászlaja alatt, a csendőrig, a rendőrség, vámőrség, n hivatalos városvezetőség, az összes hivatalok, közintézmények és testQle-tek, a tanu\'éilíuság és nag>síárau közönség. Is\'cn isztelet u\'án a hon-védség elvonult a notabilitások eió:t.
— A zeneiskola hangversenyéről szóló és más cikkeink helyszűke mlall következő számunkra maradtak.
Valódi angol szövetből
o/i niha cukit Sörtől Zsigmond iub>S3rittMl I Nagykanizsa. Főút 5. Alim.
— Eskütétel. A nagykanizsai Ipartestület mestc.-vúsgtlo biaottsa-gának tagjai tegnap délben Sáliján Oyula dr. polgármester kezeibe letették az előirt esküt.
— A helybeli KANSz választmánya hétfőn délután ö órakor a postapalota földszinti kis tanácstermében ülést tait, melyre ezúton is kéti a tagok pontos megjelenését az elnökség.
— Kanizsai festők a Nemzeti Szalon tavaszi tárlatán. A budapesti Nemzeti Szalunban megnyilt 550 képp:l, rajzzal, szoborral, ipir-movészeii produktummal a nagy tavaszi tárlat. A kritika nagyoo hűsö sen rmlékeiik meg a kiállításról és csupán .a valóban müvész-részl-vevök" nevének felsorolására sioril-kozlk. Erek kőzőlt az .Ismertebb és komoly megbecsülés! érdemlő lelök* kőzőlt találjuk a nagykanizsai festő művész-párt, Soss (Brunner) Ferencet és Sassné Farkas B lakét. Az érdemes művészek kozt egy másik kanizsai Ismerős: Radnal Miklós nevét is megtaláltuk.
= Slnger gépselycm mlndenléle színben kapható. Singer varrógép fióküzlet Fő ut 1.
— A hadirokkantak, özvegyek és árvák junius havi nyugdiját |u-nius hó 21., 22 és 23 napján fogják kifizetni a városházán a köz-gyáml hivatalban.
— Mu megismétlik a János vitézt Klskanlzsán. A kiskauizsai Katolikus Ifjúsági Egyesület ma délután -t órakor megismétlik Kacióh Pongrác nagy sikert aratott operett-jéi, a János vitézt a volt mozi helyiségében. Nsgykanizsáró! autóbusz indul, igy a nagykanizsai kózónség is kényelmesen végignézheti.
— Házusság. özv. Soós Károlyné szül. Schwellzer Emma és Fhrnann Rezső voll murakereszluri állami trachomaorvos házasságot kötőitek. (Minden külön érlesilés helyen.)
— Tekintse meg Hévizszcnlar.d-ráson Dankovics és Sulay zalaegerszegi mübuloraiztalos cég által a Hegyi villában elrendezettíbuior-darabokat és csodálkozni fog annak olcsó árán és kltünö minősegén.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az címűit héten 17 gyermek szüleien. litböl 12 liu és leánygyermek. Liplin József foldmüvein k fia, Achmtd Mehmed cukorka készítőnek fia, vitéz Kovács István nyug. posta-altiszlnck leánya, Pál Imre napszámosnak fia, KvCsiás József délivasu i tisztviselőnek fia, Vajda Oyörgy d.\\ pályamunkásnak fia, Sziva Ferenc cipészmesternek fia, Dávidovlct litván napszámosnak fia. Varga János kocsisnak lia, S:okol Ferencnek fia, Major Káro\'ynak leánya, Kis litván munkásnak leáoya, Szabó J mos munkásnak fia, Steroyák Rozália szakácsnőnek fia, Lakatos József \'napszámosnak leánya, Erdődi János uradalmi cselédnek leánya, Bcck Stmucl borkóvágónak \\h. —Házasságot kötött I pár: Mozsolics lslván kefegvárl munkás Boroi M mával. A halálozások száma 9: Szcmlics Józief 6hónapQs.tüdőlob; Kovacsics Slndor gulyás 78 éves, ajakiák; Srerccz István városi szegény 15 éves, hülyeség ; Mfczén Slndor napszámos 26 éves, haihlrtyagytillidás; Szekeres Ollllia napszámos 25 éves, cukorbaj; Varga János 1 napos, veleszületett gyeng.\'ség; Anti jll Li|>,s áll. po\'g. isk. lanár egyszéihüdés; Mihatecz Jár.os flldművci 57 é.ei, lüdógümökór; Tólb Károlyné Bo gárdi Mária 32 éves, métirák.
MeflkSnnyrfeft fizetési feltételekkel
készit uri ruhát Sörtől Zsigmond szabómester Nagykanizsa, Föul K«mi ■,j«<t
— Évzáró vizsgálatok Klskanlzsán. Az évzáró vizsgálatok sorrendje a kiskanizsai elemi iskolában a kővcikcző: Junim 20 án VI fiúosztály (ianiiji Kovács Miklós), V. fiuoiz\'ály (tanítja Faludt Oiza) és IV. Iiuosztály (ranilja Némclh jcr.ó. Junius 21-én VI. leányoszlály (>anii|a Feix Margit), V. Icárrvoszlály (Unitja Birii i Oizetta) és IV. leányoszlály (laniijs Oáboisy O.zella. — Junius 22 én V. vegyesosztály (unitja Stép-udvary László). IV. vegycioszlály (tanítja Dénes Oizella) és II. vegyes-osztály (ani\'|i Dmilz Slndor.) — Junius 23-án III. fiúosztály (lani\'ja Oraslyán l.tván), II limizláiy (ia-nitja 0 rgásch Dczsö) és I. a liu osztály (anula Kovács illés. — Ju niuj 24-én III. leányoszlály (ianlt|a Lehoczky Máila), II. leányoszlály (■anilja Faludiné, Meszarlts Aona) és
1. a. leányoszlály (\'anilja Haba Rózsi). Junius 25 én I. b. fiúosztály ( anilja Ovárl Józset) és 1. b leányosztály (tanítja Nuzsy Stefánia) É/záró ün-nep\'ly junius 26 án lesz. A vizigák mindenkor reggel 8 órakor kezdődnek, melyekre a szülőket és tanügy barátokat ezúton meghivja az Igaz galáság.
— Megvadult tehenek balesetet Idéztek elő. Polacsek Henrik barcii déiivasuu mérnök Berzcncéről Oólára ha\'adi vasú i moloihajiányán. Oola jnomás köze\'ében a pttya mentén legelő lebenek a molor zuga-sálól megvadullak és neki rohanlak a bajlánynak, amelyei a töltésről Ic-fardiiotlak. Polacsek mérnök oly szerencsétlenül esell ki a hajlányból, hogy mindkét lába eltörölt. Kórházba szállították.
Fő a pontosság
— Hot áru óta várok már a férjemre é-i mo.*t fel hét van é> még nincs. itt.
yíkorra r dtál neki találkozót ?
—JO.\' órára.
— Évzáró vizsgálatok sorrendje. A nagykanizsai II. körz. (Rozgonyi-ulcn) áll. elemi fiu és leányiskolában a folyó tanévi záróvizsgálalok sorrendje a következő: Junius 20 án délelóll az Arany Jtnos utcai I. vegyes és V. Iluoszlály, délután a Rozgonyl-uical V. és VI. leányoszlály. 21-én délclö I a Rorgonyi utcai IV és VI. I uoszlíly, délután a IV.a és IV b leányoszlály. 22 én • Roz-goiyl-u. III a és III.b liuosilály, dél-u\'án a lll.a és lllb leányoszlály. 23 án délelóll a Klzpcn i I. liu- és Rozgon>i-u. II a fiúosztály, délután a Rozgonyi u. II.b liu- és ll.a leányoszlály. 24 én délelólla Razgoiyi u. I. liu- és II.b Iclnyoszlály, délután a Rozgonvl-u. !. vegyes és I. leányosztály. 25 én délután 4 órakor záróünnepély. 26-án délelóll 9 órakor Te Dcuti és az érles lök kiOízlása. A záróvizsgála\'ok délelóll 8 órakor, délulán 2 órakor kezdőd ick. Ugy a vizsgálatokra, mint a záróünnepélyre a szülök, gondviselők és tanügyi) i-rátok szívesen lállalnak. A záróvizsgálalok lde|én az intézel tornatermében a tanulók irás, raji, kézimunka és kézügyesltö munkáiból kiállítás tartallk, melynek megtekintésére felhívjuk az érdeklődik figvel-méi. A Hllll\'ás már luriius 19 löl délelőll 8-12-lg és délulán 2-6-ig megtekinthető. Az Igazgatóság.
= Találtatott. Felső Abcl pincér talált egy pokrócot és egy kcndöL Tulajdonosa átveheti Kis szarvas vendéglőben.
= Fegyrergriri Sleyr strapa ke-rékpárnal a ráza belsá is kölió mulal ián ellátva. 5 éri jótállás! Weiner Wpárultáz. Csengery-ol 2.
lepjabli divat szerinti mi rabat
kizárólag angol szövetből készit Sörlel Zsigmond szabómester I Nagykanizsa, Pőut 5. szám.
— Elemisták kézimunka és rajzkiállltása. A nagykanizsai II. körzeti áll. elemi iskola kézimunka és rajzklállllá>a ma reggel 8 órakor nyílik meg a Rjzgonyi ulcsl tornateremben. A klállilás nyílva van szombatig, naponta 8 — 12 és dél-u\'án 2-5 óra közölt. A kiállításon szerepelnek a lanulók összes Írásbeli dolgozatai is. Belépés dijialan.
= Az ujabb Időben csodálatosan fejlődöli a mohlmzés technikája varrógépeken. Brandl Sándor és Fia c\'g állandó hlmzölanfolyamán szebbnél szebb hímzések készülnek a világhírű PFAFF varrógépeken. = A
NAPIREND
Juniua 19, vasárnap
Római katolikus: (iylrfis. Protestin.: Gyártás. Izraelita: Sivan bó 19. Nap kel regvei 4 óra 02 perckor, •• "l«űa 20 ■ ""
nyugszik détuu
) óra 00 perckor.
Irodalmi éa Művészeti Kör kfxgyli-lése délelőtt 10: Zrinyi-űnnepélye i ,12 órakor a városháza dísztermében.
Szsnntórlum Egyesület közgyűlése a városháza diniemében d. u. 3 órakor.
János vitéz elózdisa a Kiskanizsai moziban déluUn 4 órakor.
Virosl Szlohiz d u. pont 3 órakor: Muzsikus Ferkó, operett. Este 8 órakor: Cigánybáró, operett.
Uránia 3. 5,7, 9 órakor: A kin leinya (Kaukázusi boszorkány) legenda. Fox-journal. A delejes llbiic burleszk.
Juniua 20, hétfS
Római katolikus: Sillver vt. Protestáns: Rafael. Izraelita: Sivan hő 20.
Nap kel reggel 4 óra CQ perekor nyugszik déluUn 20 óra 00 perckor.
Városi Színház este pont 8 órakor: llollmann mesél, tanlaszllkus opera.
— Exhumálják a halottakat a régi keszthelyi temetőben. A keszthelyi régi temetőben a ha o\'.tak exhumálása folyamstbin van, hogy mielőbb megkezdhessék a karmelita lemplom alípvelő munkálaUlt. A halottak maradványait a hozzátartozók kívánsága szerint a Szent Miklós temet0b:n helyezik el. A bozzá-larlózó nélküli sírok lakóinak porait a karmelila lemplom alalt közös sir-biltban helyezik cl é« egy emléktáblán f)g|ák neveikéi megörökíteni.
— Amilyen forró a hangulat, ugyanrl^an hűvös a kerthelyiség az .AMERIKA" vendéglőben, hova nagy kedvvel jár a stórakozni vágyó közönség a város minden részéből. Az „Amerika" utsonál ízletesek, Italai hűlve vannak, árai a Icgszo-lldabbak. Zene.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
Fővárosi szabás I MoiDka!
SSpttf I Zsigmond
szabőmestemél Nagykanizsa, Főút Xorou uiifca. mhi
= Olcsó cipő, kellemes viselet a gummitalpu váazon spwtdpó, pár|a nó: 4 60. Cbromtalpu vászon lennls cipő női 8.50. „Liga" 13.50. Szabó Antal sponűzlete.
= Budapesti Jelentés. Az 1850. évben al .pitott és világszerte közmegbecsülésnek Örvendő Semler-cég
reijTergyárl Slerr kerék- elhatározta, hogy páratlan minőségű az egész világon leiéi! ffelter szövetkülönlegcsségeii, eredeti angol
leparuház, Cseagery-ul 2. \'■ \' - ...........*
— Rajzklállltás a keszthelyi reálgimnáziumban juunius hó 19
töt junius 23 16 tekinthető meg fia ponia reggel 8 lói I2-ig és délulán 3—6-ig.
— Irgalmas nővérek üdülője a Balatonon. Balatonalmádiból jelenti ludósltónk: Az irgalmas nővérek illeni üdülőjét és kápolná|ál dr. Roll Nlndor megyéspüspök vasárnap, 19 én avatja fel nagy ünnepélyességgel.
— A keszthelyi leánypolgári műsoros előadása. A kczthciyi állami p >lgári liányiskola is a vele kapcsolótól n<l kereskedelmi szak-tanfolyam növendékei a segitö cgyc-sű\'el alapja javára junius 26 án és 27-én az iskola tornatermében mű-soios előadási rendeznek, melyre a líi ügybarálokal és a szülőket szívesen látja az Igazgatóság.

férfi- és női szöveteit ocassiós áron bocaájlja a vásárló közönségének rendelkezésére. Mldön erre a körülményre lapunk olvasóinak figyelmét felhívjuk, nélkülözhetetlennek Úrijuk közölni azt Is, hogy a Semler-cég (Bptsl, IV. Bicsl-uica 7. siám) ma-raoekoszlályán, a nagy lorgalom folytára ezen kitűnő minőségű angol szövetek maradékaiból való vásárlás lebelövé leszi, hogy a Budapestre utazó közönség a Semler minőségű szöveteket alkalmi áron szerezhesse be. A cég vidéki vásárló közönsége soronkivül a legfigyelmesebb kiszól-g\'iisban részesül.
= Rózsa-utca 31/c számú házhely nagy telekkel szabadkézből eladó. Bővebbel ugyanott.
- Repceponyvák, kazal és géptakarók minden méretben saját varrodánkbun készülnek gyári arakon Hlrsch és Szegő.
982-86.
1927 junius 19.
ZALAI KÖZLÖNY
Divatlevél a női fejről
A levél, amely ill a divatról szól, nem pontosan a nők szőke-barna fejéi láigyilji, hanem azl, ami rája keral: a kalapot éa az ujibban ismét dlvalDajött hsjbálót.
Nyaralóhelyeken kedvelt viselet a hajháló, amely a rakoncátlan fürtöket megóvja attól, hogy a szél kénye-kedve szerint széjjelkuszálja. A hajháló elflnye mindenesetre az, hogy nem gátolja a fej és a baj szellőzését. Mint elfogadott divatcikk sokféle alakban kertsl forgalomba a hajháló. Készítik egyszerű horgolással, néha selyempántial szegik körül, amelyre párta alakban sziues virágokat hímeznek, máskor a nap ellen ellenzővel toldják meg, amely a lc| alakjával kiegészítve ugy hal, mint egy zsoké-sapka, amelyet különösen ten-oisz-Iá\'ék közben hordanska hölgyek.
A kalap divatjában kevés a változás. Legáltalánosabb a világos drapp vagy szürke tűzdelt filckalap, kisebb vagy nagyobb peremmel, természetesen hordják a szalmakalapot is. A kis szalmakalapok rendszerint panama-, gyöngy-, vagy manilla-szal-máböl készülnek. Alakjuk kis lok vagy angolos hilást keltő egysierü, gömbölyű fej, felhajlott, vagy lehajtott keskeny peremmel. Díszük a tuba színéhez Illó egyszerű szalag. A szélesebb szalmaka\'apok a felsorolt anyagokon kivül gyakran készülnek lószöiböl, színben szintén megegyeznek a ruhával, a díszük gazdagabb szalagdisz és egy-egy nagyobb szines virág. Igen gyakran látni mindenféle formájú szalmakalapokon a cseresznye díszt, a vilá-lágos piros szlnlól egészen a (ekeiéig, kisebb-nagyobb, de leginkább nagyobb csomóban. Divat mée a georgelteböl készüli kalap Is. Etek a kalapo\'t szélesebbek, leheletszerű könnyedséggel kidolgozva. Peremük Ugyan lehajlik, díszük a virág. Színük eiutlal is a ruháéhoz alkalmazkodik.
A Jótékonycélu állam torsjáték húznia okvetlenül junius 30-án lesi > >zíkes-tővirosl m. kir. péMOgyigarí[alóságn.tl IFÓvámház). főnyeremény 30.C00 pengő készpénz, azután 10 OCö pengő. SOOÖ pengő, 2500 pengő, 2000 pengő, IOCO pengi slb. nyereményeket sorsolntk ki. Egy sorsjegy in esik 2 pengi. Kapható i dohánytózt-dében, bank és sorsjáték-Őrletben, posU-hivatalokban. Az illamsorsjátélf keztlóiégc kívánatra dilUUnul küld Játéktervet a pénz előzetes bekdldése után forajegyeket is.
— Elragadták a szekeret a megbokrosodott lovak, ö :v. Sovtlk Jánosné három gyermekével rokoni látogatáson járt Kisbárapiiibsn. Mikor hazatériek Oamás község felé az ulon a lovak valamitől megbokrosodtak és elragadták a szekeret. Eközben Sovákní oly szerencsétlenül esett kl a kocsiból, hogy koponya-alapilöréat szenvedett és p\\r órai kinlódás után meghalt.
Kis hamis Feleséi Sokszor szeretnék férji lenni. Féri: Mikor?
Feleséi Amikor elmegyek egy női kalapüzlet mellett, Ilyenkor min dlg megvennék egy kalapot a fele ségemnek.
— Jó emésztésünk lesz, ba reggelenként éhgyomorra egy fél pohár termésieles „Ferenc József" keserű-vizet iszunk. A táplálkozási zavarok szakorvosai általánosan dicsérik a Ferenc József vizel, mert ez a gyo mor és a belek működéséi előmozdítja, az epcklválasztást növeli, az anyagcserét megélénkíti és a vért fel-frissi í. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fuszerüilelekbcn.
— Levente Juniális Molnáriban. A molnári leverne egyesület levente versennyel egybekötött junülist rej-dezell. A sportversenyt szemet-lclkel gyönyöikldtelő felvonulással kezdődött, melyben kitüniek a levernék f igyclmezcluégükkcl. Felállás u\'án Rodek Károly elszavalta a Hiszekegyet, majd Hevesi J mő igizgitó-tanitó hazsflas énésü, lendületes beszédet rr.oodolt. Ezután a leventék kit más rendben szebbnél-szebb -zabadgyakorlalokat mutatlak be. Üfim p: beszédet mondott Szilágyi Lajos töiszenlmártoni körjegyö, mely általános letszésl aratott. Kanizsai litván hatásos szavalala után a Hiomus! eléieklésével végetértasi\'-tc-lült ver.\'eny, me y után következett a derék levcn\'ék jól megérdemeli lánc-mulatsága. Ez ugy erkö\'csileg, mint at.yagilag várakozáson felül sikerült. A levennék a szokott kerclckh\'l is kimagasló űnnrpílyél Pádár Ktroly rrolnálll loniló rendezte, aki, inint levente főoklaló dxséretes buzga-lommal lani\'olla a levenlékel, minek eredménye a szép verseny lelt Rijta kivül része van a siker előkészítésben Hevesi J>nö ig. lanitónak. A versenyen és a táncmulatságon tészt vett a nagy környék egész url társadalma is. Kellőn kiemelendő az a tény, hogy ez a levente egyesület a trianoni határszélen alakult és maguk a levenlék Is horvát ajkúak, de an* nál nagyobb magyar hazafias érzésű szív dobog bennük.
= 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink u ján Is — az egész világon legjobbnak elismeri Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társaság Nagykanizsán Fó-ut 1.
= Zsák, pon va, zsineg, kötéláruk, hevederek és tűzoltó fel szerelések nagy raktára Hlrsch és Szegő cégnél.
lozeósziN&Am
Uránia vasárnap 3, 5 7, 9 órakor: A kán leánya (Kankázusi boszorkány) legenda 7 felvonásban. Főszereplők: Anna Tidse, 0 Djvidasvili. A delejes libák, burleszk 2 felvonásoan. Fox Journal, aktualitások 1 lelv..ban.
Keszthelyi Uránia vasárnap: A kis zsoké, 8 felvonásos vígjáték, Jackie Coog innal a főszerepben.
Immár reggel három óra S nem térhetek nyugovóra!
[J1ZTOS1TSA álmát szúnyog, pj loska és koránkelő legyek ellen. Permetezzen FLIT rovarirtón Flilcléssel níbíny pete alitt megtisztulni)] otthonát a veszedelmes legyektől és szúnyogoktól. A FLIT llszla, biztos és könnyen kezelhető. Pusztítsuk el a házi rovarokat! FLIT petnielezésével elpuszllljuk a poloskákat, bolhákat, svíbboga-r.\'kat és hangyákat is. A FLIT bc-baiol a legelrejtettebb lyukakba is, amelyekben a rovatok elbújnak és ien>észnek és ott el is puszlitja ugy a rovarokat, mint tojásaikat. Permetezze ruhaneműit FLIT-tcl. FLIT megöli a molyokat, lárváikai és petéiket, melyek .lyukat esz-
nek" a lexiiliákban. Sokezer szakvélemény bizonyítja, hogy sem embernek, sem a legkényesebb anyagoknak nem árt a FLIT. A valódi tudományos rovarirtói A rovartan és vegytan IcgDagyobb tudósai kutattak és kísérleteztek évtizedekig, mielőtt a FLIT végleges összetételét megállapították. FLIT feleslegessé lelte a régi módszereket, mert az összes rovarokat gyorsan öli.
Még ma szerezzen be egy FLIT-kannit és FLIT-permelezőt. Mindenütt kapható 10pengőérti Ujabb vásárlásnál már csak a 6, 5 pengős Va kg.-os kannát kell megvenni, minlhogy a permetező örökké tart 1
■^pusztulnak A ltoyck, szúnyogok.molyok,
HANOYAK.POLOSKÁK. BOLHÁK -S-ir.jot. --------- ------------
-TeTV£K,3vÁBBO0ABAK.
\'ttr lai ..(/*
Oyáitja:
Standard Oil Co.
(New Jersey)
26. Broadway, Newyork", U. S. A.
Magyironzági központ:
PANACEA
GyÓQysxorvogyéaxcti R. T.
Budapest, IV., Deák Ferenc-utca 15.
VÁROSI JZINHÁZ
A azinházi iroda hireii
(•) A teljes katona zenekar tegnap szomaton isméi visszaérkezett Kanizsára, melyet a pécsi dandár-parancsnokság az urnapi körmenetre és a kormányzó szülelésnapjára elvezényelt. Az előadások tehát Isméi teljes kalonazenekarral folynak. *
(•) „Muzsikus Ferkó- első mér-sékell-öelyáru előadása ma vasárnap délután 3 órakor teljes zenekarral.
(*) .Cigánybáró" mai ünnepi díszelőadása elsőrangú eseménynek Ígérkezik. KőszeghyTeréz és Halmos János operaénekesek nevel, nem
Azon hölgy, aki holmiját molyok ellen feltétlenül biztosan megvédeni
ih i\'ia. —TYROLIT"1 mo,»ir46 ■-udai
csak yy
Biztos hatású 1
vegyen.
Tiszta I Kellemetlen szag nem marad vissza I Könnyen kezelhető 1 Olc.ú 1 Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben I Főraktára: TÖRÖK JÓZSEF RT, Budapest, VI., Király utca 12.
különben a teljes zenekar és kórus bizlosiiják a művészi sikert. A nagy magyar toborzót Sopbla Saltanova és Alex Nikitin láncollak.
(•) Kőszeghy Teréz, ZItta Emma, Do.nány Sári, Halmos János és Blhary Sándor operaénekesek éneklik Hoffmann mesél bűbálos melódiáit a hétfői előadáson. Egy le\'jet egyöntetű opera előadásban lesz része a nagykanizsai közönségnek és az öl vendégművész egy feledhetetlen színházi eBlet vés b: a közönség emlékébe.
(•) Kedden Planquette örökbecsű klasszikus opnell|ében a BCar-nevillel harangok*-ban buc-uznak a fővárosi vendégek Kőszeghy Teréz, Halmos János és Blhary Sándor. Ez az előadás is egy ünnepi estnek ígérkezik és méltó kerettel zárja be három napos operai ciklust.
(♦) Cigánybáró, Holfman mesél és Cornevlllel harangok előadására a bérlelszelvények ráfizetéssel éivényesek. A köztisztviselői utalványokat is beváltja aszlnházi pénztár.
SCHMIDTHAUER
keserűvíz
reggeli előtt fél pohárral langyosan használva
\' megtisztítja a szervezetet a belekben képződő egészségtelen anyagoktól, élénkíti a mirigyek működését, felfrissíti a vérkeringést, megelőzi az érelmeszesedés és az öregségi elváltozások kifejlődését.
kapható kis ás nsgy Ovsgb»n. Siátkűldásl h«ly i Igmándl ksserfi»t« forrásvállalstKomárom. Arjooyxák IsntáUlsdóknak kívánatra bárm.ntvo.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 junius 19. 8_
IdftJArás
A nagykanizsai moteorologlal meg-
figyelő jelentése: Pinteken a Mmitsik-Ut: Reggel 7 órakor +24\'6, délután 2 órakor +329. cale 9 órakor +225.
Felhőzet: Reggel tisz(a, délben éa este kevésbbé borult égboltozat.
Szélit dny; Reggel és délben Délnyugat, este Északkeleti szél.
Reggel harmat.
A Meteorológiai Intézet Jclentéae szerint az iitó változása, zivataros esóveJ, megélénkül nyugati szelekkel és hósüllye-dés várható.
SALVATQRFORRÁSi
KELLEMES IZO 0DITÖ-, OYÓOV-ÉS ASZTALI VIZ VESE, HÓLYAG, RHEUMA
BETEGEKNEK TERHES ÉS SZOPTATÓNÖK-NEK NÉLKÜLÖZHETETLEN SAVOLDÓ VASMENTES j
hatható mindknon.
Kömmsia
léSSBK
Az elmull napok barátságos Irányzata a mai értéktőzsdén is folytatódott. Miu\'án külföldről nem érkez\'ck kedvező jelentések, a spekuláció kezdetben tartózkodást tanusiloll, később azonban véleményes .vásárlások Indullak meg és a forgalom is megélénküli. A szilárd irányzat elsősorban a bányapiacon jutott kifejezésre, ahol Bauxit 18, Maguesit és Kőszén pedig 12 pengővel javult. Jól tendállak a vezető bank és ipari értékek is. A barátságos hangulat zárlatig érvényben volt. _
VALUTáK Angol L 27-83-37-59 Belga tr. 79-55-79-65 Caehk. 1646-17-04 Dánk. 153 05-153 70 Dlnái 1004-10-10 Dollár 570.75-573 15 Fiandati 2ÍS5-2275 Holl. 229-35-23035 Lengyel 63 70-64-70 Ut 3-38-3 i3
Léva -•---•-
Lira 31 95-32-35 Márki 135-70-136-20 ScMU. 80-60-80 95 Norvíg 14800-14865 Svájel l.ltOIO-IIOSO Svtdk. 153 35-154 C\'ű
DEVIZÁK Amit 229 50-230-30 Belgrád 1006-10 10 Berlin 135-77-13617 Bukaieal 3-36-346 BiQuael 79-57-79-82 Kopenh. 153 15-153-60 Oazlo 148 10-148 55 London 27-82-27-90 Milánó 31 82-32-02 Ncwyork 572-85-4 55 Párta 22 42-2252 Prága 16-96-17Ó1 Siolta 412-418 Sloekh. 153-45-15350 Varsó 63-80-84*60 Wien 8057-80-82 Zűrleb I1Ő17-110-50
Terménytőzsde
Bnxa tlazav. 75 kg-oa 31-60-32-00, 76 kg-oa 32-20 -3260 77 kg-oa 3270-33 CO, 78 kg-oa 33 10-3340, egyéb 75 kg-oa 30-80 - 31-20, 76 kg-oa 31-30-31-80, 77 kg-oa 3100 - 32-20, 78 kg-oa 32 40 -32-70. rozs 2850- 29 00. takarmányárpa 2600—26 50, aorárpa 25-50-26-S0, aab 25 80-26 00, lengéit 22 30-22-50, búzakorpa 2020—2040.
nádja: ürínyi Wyosidsipar él Oap-Wosioiás H. ttuokaaiua
HILD JÓZSEF
éptllctfa, deszka, mész, cement, stukaturnád és egyéb építkezési anyag kereskedése
NAGYKANIZSÁN,
Király-u. 4. Telefon 120
Efirualttttialyak ■ Epplngor 1. él Fia ti-, cement él cgyíb iptttil anyag kerea-kedéae Nagykanizsa. - Lázár József fakereikedíi. <piK.I anyagok raktára Keizt-hetv. — SZatuciek Jánoi takereakédéa. cement- éa makógyár, Komárvároi. — Sommer Sándor gibona- íi lermínykereakedéa. Zalaegenzcf. - Moaonyl Artúr gózmabm, ftutu- éa villanytelep, ZalaapáH. - Moaonyl Henrik lakeie.kedó, Zalaizantgrót.
SPORTELET
10:0-ra verték meg a pécsiek az NTE csapatát
Az NSE 3:1 vereséin! szenvedett
Nagykanizsa, Junlus 18
A kanizsai sport krónikásának egy-másuián kell beszámolnia a kanizsai csapatok vereségeiről. Ezidén szokatlanul lanyha a kanizsai sportélet, program-nélküli az egész szezon s ami kevés sporl-esemény akad is, arról sem sok büszkeséggel lehel megimi a beszámolói.
Mai sportrovatunk meginl csak vereségek beszámolója a hél sporteseményeiről.
Vasárnap Pécsett mérkőzött az NTE a PVSK csapatával. A mérkőzésről szóló pécsi tudósítás a következő :
PVSK-NTE 10:0 (3:0). Biró: Krebsz M. A PVSK ulo\'aó mérkőzésén ritka bravúrral megérdemelt arányban győz a mult évi bajnok NTE ellen. Az eredmény dokumentuma, bogy a vasutas csapat megérdemelten Jutott a bajnok büszke
elméhez, s egyben Igen Jó fényt vei a csapat formájára és játékerejére. Az eredményből mit sem von le az a tény, hogy az NTE Dezső nélkül csak 10 emberrel Játszod. A mérkőzés egyik Igen kedves epilógusa, hogy Dóra I. méltatlankodva Oes-chiechl Játékán, hálvédoek ment, hogy megmulassa Qeschlechlnek hogy kell hátvédet Játszani. Az igy csatárnak avanzsáll Oeschlecbl viszont ugy állt bosszút Dórán, hogy rövid egymásutánban négy gólt lőtt s megmutatta Dórának, hogyan kell csatárt Játszani. A többi gólokon Putzer (4), Dóra I. és Dóra II. oszlozlak.
a
Csütörtökön az NSE látta vendégül Nagykanizsán a PVSK csapatát. A: NTE hatalmas gólzáporral veszteit mérkőzése ulán az NSE Is vesztesen vonult le a honi pályáról. — Eredmény 8:1 (2 :1), a vezelőgóll Klein II. (NSE) rúgta ...
Ujabb fatbalHratrány I Zalaegerszegen
Mag varfák a futballblrót
Nagykanizsa, junlus 18
Tegnapelőtt délután a Móve sport pályán a zalaegerszegi Move ZSE és a ZTE csapatai Jálszlak .barátságos" mérkőzési. Ez a meccs arorban csak névleg voll barálságos, mert a Jáiék közben a maga nemében rzlnte példátlanul álló boirány történt. Ugyanis a Játék hevében a ZTE egyik Játékosa, Zsömböly felizgatva Neubrunn lulballblró állítólagos párloskodasán, a bitóhoz ug-rutl és kétszer arculütötle. Az ügyeletes rendőrlogalmazó erre a hallatlan inzultusra, a Játékot azonnal beszüntette. A rendőrök pedig a Zsömböly vakmerőségén, feldühödölt nézőket szoillolták vissza, akik rá akartak rchanni a biró bánlalmazó-jára. Ai inzultált Neúbrunn bűnvádi
feljelentési telt Zsömböly ellen, aki ellen az eljárás megindult. A zalaegerszegi kapitányság vezetője, mindaddig amíg nem kap garanciái a futball meccsek IncldensnélkOII lefolytatására, — nem enged semmi féle mérkőzési.
(A polgári Iskola lornadnne-pélye) a nagy hőség miatt ma dél-ulán nem fél 4, hanem 5 órakor kezdődik.
— Hegyi Lajos Budapest, VII., Király-ulca 67 , 32 év óla fennálló hlrdelesi Iroda pontosan közöl u ó-lagos fizetéssel az Igazoló példány ellenében a lövárosl újságokban házassági hirekel, családi ereményeket és gyászjelentéseket eredeti kiadó-hivatali árakban (minden felár nélkül.)
= A Roykó-féle világhírű Tisza-újlaki bajuszpedrő mindenütt\' kapható.
szánt, vontat, csépel,
keSvező fizetési fellélelek, olcsó kamat mellett szállítja:
^HTOIím ÉS TRAKTOR KERESKEDELMI R.T.
utorlzált FORD képviselet ■
BUDAPEST, VIII., RÁKÓCZI-UT 19. SZÁM. Fióktelep: Székesfehérvár, Nagy Sándor-utca 9. szám.
Nagy alkatrész raktári ,K,
Kerületi képviseld: 3ZÁITÓ TOBOS ÉS TÁBSi cég Nagykanizsa.
Nyüttér.
Dr. Rust Hugó oivostudor, Tolna Írja :
,T. Mohai Agnes-foirás kulkezc-lösége, Moha.
Örömmel konstatálom, hogy a mohai Ágnes-forrás vizét a légzési szervek hurutos bdntalmalndt, valamint az emésztési szervek akadályai-nál knnnyen oldó hálásénál fogva a legjobb eredménnyel alkalmaztam."
A Mohai Ágnes forrásvíz mindenült kapható I n.i
Vízvezetéket és ffirdőberendezéseket,
valamint saját készítésű
vörösréz fürdőkályhákat
szakszerűen készit
Misdlovlli Júml a liiloi
Király-utca 45. Telefon 271.
8586/1927.
Tárgy: A tankötelesek belratá-sal az 1927/1928. tanévre.
Hirdetmény.
Közhírré leszem, hogy az — 1927/1928. tanévre a btlralások az alább felsorolt tanintézetekben a következő sorrendben és Időben lesznek:
a) Az állami elemi iskolák mindhárom körzetében 1927. év Junlus 30, lulius 1. és 2-án a rendes; 1927. évi szeptember bő 1., 2. és 3-4n a póibeiralások.
b) Az Izr. elemi Iskolában 1927. junius hó 30. Július I. és 2-án a rendes, szeptember 1., 2. és 3-án a póibeiralások.
c) Az Iparos Hu- és leánytanonciskolában 1927. szeptember 1-5 lg bezárólag.
d) A kereskedő tanonciskolában 1927. szeptember Z, 3. és 5-én.
e) Az állami polgári f,u- és leányiskolában 1927. évi lulius I., 2., 4, 5. és 6 án d. e. 8—12 éráig és d. u. 3-6 ig; a póibeiralások 1927. évi szeptember 1, 2. és 3-án u. >. órák alalt lesznek.
f) Az Izr. felsőkereskedelmi iskolában 1927. Junlus 30. és Julius 1-én.
g) Az Izr. kereskedelmi női tanfolyamra 1927. Junius 30. és Julius
1-én; póibeiralások mindkél helyen 1927. szeptember 1. és 2-án történnek.
Amennyiben a létvám be nem telnék, ugy a felvélel 1927. szeptember havában folytatódik.
h) A tóm. kalb. reálgimnáziumban a beiratások 1927. Julius I. és
2-án lesznek.
Az ovodal beiralások 1927. szeptember 1—5-ig tartatnak.
Az összes tanköteles korú gyermekek valamely oklalási intézetbe beiratandók, testi vagy szellemi fogyatkozás, egészségi stb. állapotra való lekintet nélkül. Tanköteles az a gyermek, aki f. évi szeptember l-ig a 6 ik életévét betölti és a 15. életévél még ezldeig, — vagyis szeptember l-ig lul nem haladja.
Ezen rendelkezés nem érinti a tanoncoknak korra való tekintet-nélküli iskoláztatási kötelezettségét.
Az a szülő, gyim és gondviselő slb., aki á tanltöfefcs kbrn gyenhe-j két és azon munkaadó, aki taaoncát a leni megjelölt időben pontosan be nem Íratja, az az 1921. évi XXX. t.-c. vonatkozó része szerint büntettetik.
Nagykanizsa, 1927. Junius 17-én.
\\ Polgármester.
1827 |unlu« 19.
ZALAI KÖZLÖNY
APBÓHIBDETÉSn
Aj spróhlrdetéwk dl|a 10 iiólg 50 fillér. Clmizd i minden vastagabb betűből illó szó köt színik számíttatik. Minden tovibbl szó dija 5 ült. Vaaár- ts ünnepnap SOo/ű telir, szudln—pinteken W/0 lellr. Állási keresőknek SOKp engedmény. A hird.-tá.l dij .Hr. fisat*mé».
MEIBER - •l.o.isWkbor.ndo-slHl — l.gjobbak.
Kit ívet ulnógáz kéulal Holheir á Sehranlx esépldvel, legméltányosabban eladd. Welter Gépgyár; Sugárul 16. 2535
Mioh.lln, Dynlop, Flraalona
aulógdtnmlk Wntaep J. C. Nagykanizsa, Sugárul 16. 23-12
Varróleányokat azonnali belépésre lel-veszünk mtgss fizetéssel Silgrlsxtné — Schillornó dlvatualpft, Fóut 18. 2*05
Egy háromtonnás gy*j teherautó karban eladó, kőzvetlrtfc díjazva. Clm a kiadóban._2567
Jó forgalmú kováoamOhaly, szer-mm.il együtt kiadó üalaszabar községben^_-2548
Jó családból V»ló (UUI bécsi középiskolai lanimó, kedves, beszéli a francia és angol nyfclvet, zeneértő, ajánlkozik a nyíri szezonra útiköltség megtérítés ellenében Schrnidné Nagykanizsa, Főút 4. -2552
Csinosan bútorozott szoba azonnal kiadó. Clm a kiadóban. 2559
400 holdaa príma fehérmegyei blr-« tok. esetleg 100 holdas részletekben is kl-tQnó épületekkel és vetésekkel együtt sürgősen eladó. Bővebbet: Aoxál Ignác pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi hódija, Nagykanizsán, Fő-ut 3. sz. Telefon 285.
Különböző nagyságú alavátorok jutányos írért eladólT Báron Perenc gépműhely, Eötvös-tér 18 szám.
Idóaabb fűszer- és csemegekereskedő segéd, magyar-német nyelvismerettel, készpénz óvadékkal üzletvezető, raktírnok, vagy mis bizalmi Állást keres. Clm a kiadóhivatalban^____-2557
Gyftxódjón mag és forduljon teljes bizalommal házasíig ügyben .HEURÉKA* Budapest, Dohány-utca 22-24., mert ha még eddig nem találta meg élete párját, ugy ezen az uton fogja megtalálni. Utólagos dljaxAs._128
Pánxkóloaónt bekebelezésre minden összegben a legelőnyösebben és leggyorsabban iolyóslttat Aoxál Ignóo pénzkölcsön közveti tő Irodíja NagykanIzsín, Pő-■t 8. n. alatt. KóMysxarkAlosda kötvényeket veszek. 1483
Ford és Fordaon alkatrészek, autó felszerelési cikkek, Pneumatlk — Szlntó Vilmos és Társa cégnél, Deik-tér 2. 2314 j
Korzón ktllön bejiratu szép udvari szoba kiadó Főút 10. Welszné. 2568
Egy udvari tígas helyiség kiadó Erzsébet tér 20. Házmesternél._ 2569
Társait keresek,\' kl az utazást kedveli, büntetlen előélelll- 28-38 év kÖzötUt, némi kereskedelmi Ismerettel és 100 pengő készpénz befektetéssel. Jelentkezés vasírnap délig. Pető litván, Oaral-utca 25. -2558
Fiatal bejiró iakarttónfi ajánlkozik julius l-f re. József lóberceg-ut 106. 2560
ben, több nagyobb is kisebb jövedelmező bárháxak, emeletes, magán- éa üzlet-házak, Szabad-hegyen 2 hold birtok lakóházzal jutányos árban eladók. — Bővebbet: Oukéaac Mikaa ing. közvetítő Nagykanizsán, Rákóczi-utca 29. sz
Haaznált cséplőgépek, benzinmotorok, lokomobllok, elevátorok, mindennemű gépalkatrészek olcsó irban kaphatók Szegő Mór, Eötvös-tér 2. Teleion 134. 2562
1 konyhis, szobás lakás bútorral, esetleg bútor nélkül átadó Főút 24. -2553 A lazanaki vondóglö összes mellékhely iségejfelX évi augusztus hó 1-től (de esetleg korlbban Is átvehető) 6 évre bérbeadó. — Mindennemű felvilágosítással Aoxál Ignáo pénzkölcsön éslngatlan-Irodija szolgál Nagykanizsán, Fő-
forgalmi ut 3. sz. alalt.
2573
Egy kisebb udvari szoba kiadó, esetleg utcai kirakattal Főút 10 2570
ttSa»*Ak Buanyábio Ml hold prím* Dl I-t UN, birtok. urlUk4«Ml, n*»M*U> IpaUUkkfl vasútállomás m»Uttt. Zalában
86 hold kilflní birtok uip urllakál rali több /pOlítckksI vaanlállotnát nitlttt. Kanizsa hitirábin 10 hold birtok, lakóház, (itállóvtl Jutányos iibia eladók. Bóvibbct: DUKA8Z MIKSA Nagykanizsán, Rákócxl-utca 29. aiám alatt. 1933
Nyaralni oltbon legjobban lehet nitam készült fürdőkád-, fotelkád-, ülö-
kádban. Olcsón, készen kapható Baksa bádogosnál. Kinizsi-utca 21. Ugyanolt egy príma jágaxokrány eladó. 25o4
Bejárónő felvétetik Kazlnczy-ulca 17. >z. alatt. -2566
Eötvös-tér 3. alatt 3 izobii lakásnak it-alakltható nagy helyiség, lakiinak, hódinak, műhelynek, vagy raktirnak augusztusra kiadó. Bővebbet Mlltényi Sándor és Fia cégnél. 2502
27 holdaa birtok Igen szép szőlővel, épületekkel, a viros közelében, lüigő-ten eladó. Bővebbet: Aoxól Ignáo pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi hódija Nagykanizsán. Fő-ut 3. szám. 2468
Eladó egy házberendezés és 1 ebédlő^ dívány Sugár-ut 15. 2533
10 holdaa birtok, szőlő és gyümölcsössel, rajta igen szép lakóház. Istálló és egyéb melléképületekkel sürgőién eladó. Bővebbet: Aozól Ignáo pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi Irodája, Nagykanizsán, Fó-ul 3. sz. 2469
Eladó 2 hold birtok. Téglából épült pince cseréptetővel, nagy présszobi és padlósl hálószoba Szabadhegyen. Érdeklődni Kinizsi-utca 42. 2507
~~Egy 6 izobás iirllakáa jfürdószobávaí, autógsrage, Istálló, kocsiszín, kocsis lakás és esetleg szép kerttel, a mai viszonyokhoz képest, nagyon olcsón, azonnali beköltözésre kiadó. Bővebbet: Aoxól Ignáo pénzkölcsön és ingatlanforgalmi irodájában Nagykanizsán, Fő-ut 3. sz. 2465
Eladó egy 6 lóerős benzinmotoros cséplőgarnltura. — Megtekinthető Horváth Jinoinil, Zalaszenlbalízs. 2431
I drb. 10 HP. Kállay-iéle benxinmo-tor eladó, esetleg bérbeadó Oérusz Kálmán-nál, Szépéinek. 2513
Vízvezeték exerelÓ bádogos izak-munkist és tanoncot felveszek. - Szepesi, Zrínyi-utca 22. 2417
Háx kerttől együtt kiadó. Bővebbet Árpid-utca 40. -2542
Modern 2. esetleg 3 szobás lakisii átalakítható helyiség a belváros területén kiadó. Érdeklődni Lénirt bőrkcreskedónél. Deák-tér 12. 2513
Kapualj elárusitisra kirakatokkal Julius 1 tói kiadó Póut 10. 2571
A világhírt trldaii tajtol
The Champion kerékpárokat
havi 20 30 penj&á réiiUtr*. KtríVpíril-k«trísi<i<t aigybinl gvlrl irb«o. Arjcypr-xik 5CO ktpp4IUuy«n. K6l«4 turnmi 6:80, b*i*4 3-IIM6I ftljebb, Um Jakab fe Fia kárikplf- él gummlnígykM««k«46k, 10SJ Budipeti, VIII.k«r. ttxiel könit 41 tiára
9569/1927.
Hirdetmény
Tekintette! az elrendelt ebzár-lalra, figyelmeztetem az ebtartó közönségei, hogy az ebtartásl szabályrendelet 22—35. §§-alt pontosan tartsa be, annál Is inkább, mert annak betartását az államrendőrség szigorúan ellenőrizni fogja.
Az ebtartási szabályrendelet a v. állatorvosnál betekinthető.
Nagykanizsán, 1927. évi junlus hó 14-én.
Polgármester.
Kereskedők, üzemek, uradalmak és csép\'ő gazdák figyelmébe I
Mielőlt benzin, petróleum, gázolaj, továbbá gépzslr, kocsikenő és az összes gép-, traktor- és hengerolaj szükségletét beszerezné, saját érdekében kérjen ajánlatot a legolcsóbb gyári lerakattól
Artner és Kelemen
cégnél
Csengery-ut 5. szám,
mini a Magyar Olaj- és Vegyiipar R. T. zalamegyci kltendelUege.
Ugyanott zsák és ponyva
gyári lerakat.
___im
HaRiallt vasgerendák minden méretben, állvány kapcsok, teld ab],kok, csövek, keilléiek oltsd irban kaphatók. Szegd Mór,
Eőlvös-tér 2. Teleion líl. 2560
r a rr »
iinerei m borsói, repcét őszi bükkönyt, íj-
"__«.
és egyéb gazdasági magvakat
legmagasabb áron, megfelelő előleggel vásárol:
PÖLÖES GYÖZO MAG ÉS TERMÉI1Y-KEREIM l T.
BUDAPEST, V., Zrlnyl-utca 14. szám.
Telefon: 141-10. Sürgönyeim: földesúr Budapest.
■mtázott ajánlatot kérünk 1
A világhírű „PFAFF" VARRÓGÉPEK
egyedüli raktára
Brandl Sándor és Fia
cégnél
Deák-tér 2. Telefon 12.
a legrégibb varrógépraktár, a Iclsólemplomuál. 20 havi részletfizetés I
1734/1927. szám.
Árverési hirdetmény
a köztartozások fejében lefoglalt ingóságoknak az 1923. évi VII. l.-c. 56-58. §-al értelmében cszköz-lendö nyilvános elárvereléséről.
A végrehajtási szenvedő neve: Vidos István kereskedő. Lakása: Nagykanizsa, Teleki ut 55. Az elsó árverés helye: Nagykanizsa, Teleki-ut 55. sz.
Az első árverés ideje (nSp és óta): 1927. lunius hó 22 én d. u. 2 óra.
A második árverés helye: Nagykanizsa, Telcki-ul 55. bz.
A másedik árverés ideje (nap és óra): 1927. julius hó 2-án d. u. 2 óra.
A lefoglalt Ingóságok megnevezése, sommásan, nemenként:
1. Ozlell állványok és pultok 240 P
2. 1 drb. kávédaráló. I d-b. mákdaráló, 2 drb. mérleg 64 1\'
3. I drb. lisztesláda 32 l>
4. 26 drb. s:pitl 18 72 P
5. 40 kgr. szíppan 54-40 P
6. 1 drb. jégszekrény 16 P
7. 1 zsák liszt 34-58 P
8. 5 C Szikra gyufa 17 60 P
9. I lucalSchmoII-paszla 35-20 P
10. 4 kgr. Koríí kaksó 11-52P
11. Ktliönbttzó póíkávé 40 08 P
12. 1 drb. borleereszlö kötél 16 P Összes becsértékben.
Árverési feltételek.
1. fiz elsó árverésen az egyes ingóságok csak akkor fognak eladalni, ha a becsérlékmk legalább hirom-negyed része megigértelik.
2. A második árverésen azonban az ingóságok a becsérték háromnegyedén alul is, a legtöbbet ígérőnek mindenesetre eladatnak.
3. A vételár készpénzben azonnal fizetendő, vevő állal fizetendő a forgalmi adó és az eseileges fényűzési adó is.
Kelt Nagykanizsa, 1027. évi junius hó 1. napján.
Lehoczky Lajos
zsi« várost vóKiehsitd.
Üzlethelyiséget
keresek Idulvonalon raktárhelyiséggel, nagyiig és bér megjelöléssel. Aiánlat<;k
Kovács Ignác Kaposvár, Fö-utca
kQldenaOk.
Csődtömegeladási hirdetmény.
Vb. Boldlcs Károly csődtömegéhez 1—24. és 26. lélelszím alalt leltározott és 764 P-re becsült üzletberendezés! tárgyakat és árusat 1927. évi junlus hó 21-én déli 12 órakor dr. F.ied Ödön csődválanzl-mányi elnök ur ügyvédi irodájában árlejtés uiján eladom.
Venni szándékozók Írásbeli aján-la\'ukal fenti nap délelőtt Vzl2 óráig 80 pengő bánatpénzzel együ I nevezeit csödvá-\'asz\'mányi elnök urnái nyújtsák be. Az Írásbeli ajánlatok mcí nem felelő vo\'lla cselén a szóbeli árverés azonnal meglarlalik.
Vevő a vételárai és ezen\'elül vételi illetéket az árveréskor telje összegében kötcies megfizetni, amib a bánatpénz besrámiitaiik. A meg vell ingókat vevő jelenlegi tárolás helyükről (Király-u. 53. sz. a. Üzlethelyiség) 8 nap alalt elszallittatni köteles, a megvelt ingókban előáll-bató veszély azonban már a vételi ügylel megkötésétől vevő terhére esik.
Az eladás alá kerülő ingók meny-Dyiségéérl és minőségéért a csődtömeg nem szavatol; azok közben-jöilömmel birmikor megtekinthetők-
Nagykanizsa, 1927. évi junius 18\' Dr. Gartner Antal 2555 törneggondnok.
s
ZALAI KOZLONV
192T junius 19.
Csiplökészletek i
Vonlalós éa magánjáró lokomobilok gőz-. benzin- és srivógázüzemre. Cséplőgépek minr\'en nagyságbon. Ásványi-féle tengeri szártépőgépek. Szecskavágók, darálók, morzsolók. — Borsajtók, olajgyártási gépek.
Schlick-Hanomag traktorok.
Dicse1, petróleum- és benzinmotorok, félstsbil lokomobilok. Kőjára\'ok. Slabi1, fekvő és állógőzgépek. Oőzkizánok. Sziva\'lyuk. Jéggyárl, hűtőházi és vágóhidi berendezések. Hid- és vasszerkezetek, daruk. Vasúti, villamos- ia ip3rvasull kocsik. Folyzrnhsjók. — Szállító- és bánya-berendezések.
Vetőgépek. Szlvógázmotorok.
TőzegtOzelésfl generátorok.
Hangjegyujdonságok:
Holnap I (Boston) Nem nfisQISkl (Charleston) Elsemann Mihály két legújabb szerzeménye. Hajjaj, de jól érzem magami iFox-trotl) Braziliában (Tangó) Foltos oa pour mai Un bou Mouvamcnt.
Gramofon-lemezek:
Tánctemezek angol énckbctéttcl kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
kőnyvkereskc&fében.
Pécsett, a piactéren elsőrendű
teraszos étterem és vendéglő
iwi nagy udvarral, betegség mistl eladó. Bővebbet Knlay láaosnál. KeizHelyen.
Uj zsákok, uj ponyvák
kévekötőzsineg
Kerti magvak MUtrágyafélék
kaphatók:
Ország és Widder
ss cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
Keszthelyen, kistemető melletti
UJ HÁZ,
azonnali beköltözéssel eladó. — Cim:
Vaszary Kolozs-ulca 1. sz. cipészmühely. un
Gyűjtsön I Gyógynövényekéi,
köhársat
ezüsthársat
paps.Jttcvelet
árvaesalAnvtrágot K0BISB0GABAT pip.e.vtrásot kék búzavirágot esatlAntevelet tetiéimályvalevctet ezeriótövet
és mindenféle egyéb gyógynövényeket.
Száraz készletet ajánlja tel HYORO FLÓRA Magyar Nád-, Oyékény- és Oyógynövény R.T.-nak Budapest, VI., Király utca 12.
Valodt vízhatlan elszigetelő
BIBER
cgyedárusitása
Hafschek ETERNIT pala
lerakata és képviselete
Eppinger I. és Fia
deszka, épületfn, stukatur és minden építkezési anyag kereskedésében.
Lakits szálloda és éttermei Hcvizazentandráson
Van szerencsénk értesíteni a n. é. közönséget, hogy újonnan épített, n*gy kényelemmel berendezett nyitott és ledett terasz-kerthelyieógQn-ket és éttermeinket megnyitottuk.
Magyar konyha, kitűnő hegyi és különlegességi borok, frissen csapolt kóbány.ii Drohor-sőrök.
Az uri családok szórakozó helye.
Győri Lakatos Mlal és Tóni 12 tagból álló hlrnoves zenekara fogja szórakoztatni az idény alatt nb. vendégeinket.
Hangverseny kezdete ünnep- és vasár-nap délután H órakor, hétköznapokon déiulán 6 órakor.
Az étkezéshez díjmentes autójlrat a Park-szállótól.
iNb. vendégeink kiszolgálására személyesen Ügyelünk fel.
A n. é. közönség szíves plrtfogl»il kérve, tisztelettel
tiW LAKITS TESTVÉREK.
Ofenbeck KAroiy.)
SonTréroz | | Plisseroz
Értesítem Nagykanizsa és vidéke mélyen tisztelt bölgyközönségét, hogy a legújabb pbssé-modellok tregérkeztek. — Pllssérozást, gouvrérozást olcsón vállalok.
Tisztelettel VARGA NÁNDOR
rahafcttO, (öiraoió-v&llaUU Nagykanizsa, Hunyadl-utoa 19.
OyQjtótclcp: Kazinczy-utca 8.
Festés öózmosás Tisztítás
.JifflB" ti ..Rudpe Wüiíwortti"
angol
motor-kerékpárok
SCHLICK-NICHOISON
GÉP-, WAGGON- ÉS HAJÓGYÁR R.-T., BUDAPEST, VI. KER., VÁCI-UT 45-47.
irtatomttinmtt: Lichtscheindl Pál Yaske:EskcdC. Kazioczy-u. 1.
KaJAgyir: üjpesten. Útónt*: Budapest, TI., Vilmos csá\'szár-ttt 63. Fiókok! Szeged, KSIcsey-utca II., Szombathely, Zanati-ut, Eger, Káptalan-utca 8., Nyíregyháza, Széchenyi-(ér 7.
Raktári
Pécs, Kaposvár, Győr, Veszprém, Bnjo, Székesfehérvár, Szolnok, Gyöngyös, Debrecen, Miskolc, Békéscsaba.
_______R
varrógép
RÉG BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN
Ke dvciö/ije/csife//é/e/tk SINGER VARRÓGÉP
R ÍS ZVéNYTÁRSA6ÁQ
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐÚT I.
A világ leghíresebb kerékpárja
Fegyvergyári STEYR kerékpárok
Kizárólagos elad Isi helye :
WEINER GÉPÁRVHÁZ NAGYKANIZSA
Fóuzlel: Csengery-ut 2. s/ám.
Fióknzl-I : Klrály-utcn 34. sz.
A legkedvezőbb részletfizetésre is kapható. M- S évi Jótállási
zalamegyei képviselete
Mosonyi László Zalaapáti.
Keszthelyen tájékoztatással szolgál:
BALATON DROGÉRIA.
Spanyol és nátha ellen
a legbiztosabb eredmény a
Bruncsics József-féle sárihegyi bikavér.
Egy liter 9000 és 12.000 korona, ngár-ot 53. » Teleion 2-10.
WlfllrttóÜSÓlI is lililt tlillillk.
BAZSÓ JÓZSEF kocsigyárosnai Nagykanizsán.
Elvállal: kocsik, aulókarosszcriák készítését, Javítását, átalakítását és bélelését, uulogénhegesztéstés nlckelezést. Kitűnő munka! Telefon 250. Jutányos árak!
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsáit. (Nyomdavezető:
Kocsik, négy és hatszemélyes autók
állandó kiállítása FORDSON traktorok, FORD alkatrészek, gufnmlk rakwra
67. évfolyam, 138. szám
Nagykanizsa, 1927 junius 21, kedd
Ara 14 fillér
POLITIKAI NAPILAP
fcotaflwf h hkwiIiiIii pm & n. Ktidhtíjrl BókktoddttaUl: KMitady-n. 15.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
InlcnutMa-ukloa: Nagviaaísaa TS. ukm. Elélizelésl án egy Mm 1 pergO 40 OMt
[
Dr. Hám Antal f
Nagykanizsa, Junius 30
A magyarországi kegyes lanilő-rendnek mélységes gyá6za van. Dr. Hám Anlal rendfőnök, főrendiházi tag és kir. kormányfőtanácsos ma reggel 1/18 őrakor szívszélhűdés következtében váratlanul elköltözőit az élők sorából.
Dr. Hám Anlal rendfőnök hirtelen halála megrendiló hatással volt a rendlagokra. Dr. Hám tegnap este még a legjobb hangulatban beszél-gelelt rendlársalval és senki sem sejtette, hogy pillanatai meg vannak számlálva.
A rendfőnöknek ma reggel misét kelleti volna mondania, azonban amikor lelkeit és megfütdoil, hirtelen rosszullét fogta el, hogy a misét másnak kellett végeznie. Mlg bázlorvo-sáért, dr. Gergő Imréért telefonáltak, dr. Hám bement a fürdőszobába. Araikor az orvosprofesszor megérkezett és benyitott a fürdőszobába a rendlónök Inasával együll, a rend-főnököt vértől elborítva, teljesen eszméletlenül találták. É eszlenl próbái-Iák, de dr. Hám Anlal már halott voll. Orvosa megállapitotla, hogy szívszélhűdés öllé meg. Málray házfőnök az általános feloldozást adla rá, aiulán klbüll testéi kiterítették. Mindössze 62 éves voll.
A döbbenetes halálhír nemcsak a piaristák nagy rendi családját, de az egész magyar katolikusságol, főleg a klérust borilolta mélyiéges gyászba. Dr. Hám Antal büszkesége volt a rendtartománynak. Kiváló kvalitásai messze kimagaslónak és legfelső helyen is számtalanszor elismerési aratlak. A magyar közoktatásügy terén hervadhatatlan érdemeket szerzeit. Tevékeny irodalmi működési fejlelt kl. Egész egyéniségéi belevitte magyar rendjének kiépítésére, fejlesztésére és felvirágoztatására. Mint pap Ideális papi életet éli, aki erényeivel
példaképül állolt rendtársai előtt. *
Nagykanizsára a várallan halálhír ma détulán érkezett, ahol mélyen megrendiletle a rendház lagjsit.
A szerda délutáni temetésen a nagykanizsai rendházat Eberhardt Béla főigazgató fogja képviselni.
Szerdán délelőtt 9 órakor az elhunyt rendfőnökért nagy ünnepélyes requlem lesz a lelsótemplomban, me-Ivei fényes papi segédlettel Molnár Klímán gimn. tanár fog celebrálni.
A pápa kinevezte Prohászka Ottokár utódját
Svoy Lajos budapesti plébános
Budapest, junius 2} XI. Pius pápa a ma tartolt titkos konzisztóriumon székesfehérvári püi-pökké nevezte kl Svoy Lajos budapesti plébánost. Svoy Budapesten szüleied 1879-ben. Régi budapesll családból való, atyja Svoy Kálmán ny. MÁV lőlelügyeló és édesanyja mult évben tartották aranymeonyeg-zőjükcl. Kél testvére a honvédség tábornokéi. Svoy Lajos tanulmányai-
lett Székesfehérvár püspöke
nak elvégzése után a fővárosba kelült, mint hitoktató. Mojlálh püspök inspirálására 1990 ban megindította a Rcgnum Mariám/m mozgalmai, s ő leit az intézmény főnöke. A Kommün ulán megbízást kapott a Budapest székesfővárosi uj plébánia szervezése k\'pcsán a Rcgnum Mtrisnum egyházközség kiépítésére, amit oly sikerrel végzett, hogy 1924-ben a főváros ól nevezte ki plébánossá.
Békereviziót, népszavazást, két millió elszakított magyar visszacsatolását követeli az angol sajtó
London, junius 20 (Éjszakai rádiójelentés) A Daily Maly — a világ legnagyobb napilapja — közli Rollermayer lord tollából .Magyarország e napon" cimü cikkét, mely élénk fellűnést kellett a világsajtóban.
Ro\'termayer cikkében megirja, hogyan hintették cl a világbábotu csiráit és a békcsterzódések uj Lotha-ringiát teremtenek. De valamennyi szerződés közölt a legsúlyosabb a trianoni békeszerződés, amely a fajok gyűlöletét megteremtette és amelyik igazságtalanságában állandóan veszélyezteti az európai békél.
E békeszerződés Ctehszlovákiál, Jugoszláviát és Romániát arra kény-szeritették, hogy katonai szövetséget kössenek Franciaországgal Trianon fentartására.
Romániának nyugati szomszédjával állandó békében kell élnie, amit
azonban Erd\'ly megszállása nem enged meg.
Csehszlovákia is csak halárkiiga-zitásssl számiihat békére. Jugoszlávia helyzete a legkritikusabb, neki a déli halárait kellene kiigazítania.
Az Idegen Impérium alá került három és fél millió magyarból legalább két milliót kcllcnnc vlszszacsatolnl az anyaországhoz. Amerikának népszavazást kellene rendeznie ebben a kérdésben. A középeurópai békeszerződések revíziójának a gondo-lataaz Igazság követelménye. Ezl az állandó háborús okot sürgősen cl kell távolítani. A klsanlanl megakadályozza * Magyarországnak rendes királysággá való fejlődését. A lord azzal végzi fellűnést keltő cikké:: Magyarország érdemes Anglia bizalmára.
Csupán a költségvetés számadataira vonatkozik a felsőház jogkörének korlátozása
József Ferenc főherceg is Budapest, junius 20 A felsőház mai ülésén József és József Ferenc kir. hercegc\'e is részi veitek, a kormány részéről a miniszterelnök és^négy reszort miniszter. A költségvetés tárgyalása során Wlasics Oyula báró elnök deklarációi lett, melyben felhívta a figyelmet a felsőházról szóló törvény 30. §-ára, mely szerint a felsőház hatáskörének korlátozása csupán azt jelenti, hogy a képviselőház által elfogadott számlételeket meg nem változtathatja, lebál a jogi korlátozás csak a költségvetés I—4 sza-
felszólalt a felsőház ülésén * kaszára áll fenn. Ezután József Fe-Ferenc kir. herceg nagy felszólalásában az idegenforgalom és a sport fejlesztését sürgette. Mindkettő révén barátokat szerzünk és megismertetjük országunkat a külfölddel. A királyi herceg beszédéi a Ház faps-sal fogadia
Pálóczy Horváth István határozati javaslatot nyujlotl be a gazdasági szakokiatás módosításáról.
Hazai Samu báró megszüntetni kérte a régi és az uj nyugdijasok közöl i különbségekéi.
A képviselőház
ülésén folytatták a betegség és baleset elleni biztosításról szóló javaslat részlelcs tárgyalása, melynek során néhány szakaszt letárgyallak.
A magyar—cseh szerződés bizottsági tárgyalása
Budapest, lunlus 20. (Éjszakai rádiójelentés) A képviselőház pénzügyi és gazdisági együttes bizottsága ma ülést tartott, amelyen a kormány több tagja is részt vett. Tárgyalás alá kerűít a magyar—cseh kereskedelmi szerződés, melyei Görgey Islván Ismerlcleíl. Az első felszólaló szóvá lette a magyar-román dfn\'őbiróság sérelmes határozatait és inJitványozla, hogy hívják vissza a magyar delegáltakat. Marschall nagy aggodalommal vár|a a cseh— magyar szerződés hatását a magyar mezőgazdaságra.
Egy másik felszólaló utal a magyar sajló és Irodalmi termékeknek Csehszlovákiába való bevitelének eltiltására és megfelelő intézkedést kér, hogy azok szabadon mehessenek be a cseh köztársaság területére.
Hermann és Mayer miniszterek válaszollak ezután a felszólalóknak.
hárman a Dunába fulladtak vasárnap
Budapest, junius 20. A vasárnapi dunai lürdözésnek hlrom halálos áldozata van: Fábián József kilutó-fiu, Rozgonyl Nándor soffőr és Kan-csár Ferenc szabósegéd. Holttestüket még nem találták meg.
A Columbia Bécsben
Bécs, junius 20. Chamberlain és Levin a Columbián vasátnap este 7 órakor zuhogó esőben, repülörajtól kísérve megérkeztek Bécsbc, ahol meglehetős hüvö en fogadták őket az előző vasárnapi csalódás után. A repülőtéren a kereskedelmi miniszter és az amerikai követ üdvözölte ókét. Előzőleg délután 3-IÓI 5 óráig Münchenben vollak az Oceán-repü-lők. Bécsbc érkezésük ulán hétfőn délelölt fél II óráig aludtak, majd látogatást lellek Seipel kancellárnál és Hainlsch szövetségi titkárnál. Az Operában holnap disz-elóadás lesz, a repülőknek a volt udvari páholyt tartották fenn. Budapestre érkezésük még bizonytalan.
Emléktábla Gyóni Géza szülőházán
Gyóni, luuius 20. (Éjszakot rádiójelentés.) Gyóni község nép:, Oyóni Qéza szülőházát emlékhalálának tízéves évfordulója alkalmából táblával ékcsi\'i. Az emléktáblát vaslrnap ünnepélyesen fogják leleplezni.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 junius 21. 8_
Nagykanizsa jelentős ünnepe volt a Szanatórium Egyesület XXII. évi közgyűlése
Lukács\'György dr., országos elnök nagy beszédében az ország legelső ilynemű intézetének jelentette hi a kanizsai tüdőbeteg-gondozót
téícn virágcsokrot nyújtott ál Lukács Györgynek, .a (Udőbelegek őrangya-
Nagykanizsa, Junius 20 Huszonkét esztendő alalt ezer és ezer ember\' életét mentette meg, ten-gernyi szenvedésre nyújtott irt, a nyomoiuság tanyáin sok könnyet törölt le a józsel kir. herceg Sza nalórium Egyesüld nagykanizsai fiókja. Csendben, zajtalanul dolgo-zik ez az egyesület, mert a roppant fontosságú szociális és közegészségügyi munka lelkiismeretes végzésén kívül egyéb céljai nincsenek, magáért a munkáért él és van ez az egyesület s habár csak a legritkább esetben beszéltet magáról, munkája pi-heiétleleo, hiszen egy nyári bóna-pol kivéve a rendelés egész éven át folyik intézetében.
Az egyesületi kereteken túlnőtt ünnepélyességgel zajlóit le ennek az egyesületnek XXII. évi közgyűlése vasárnap. A város ünnepévé Lukács Oyörgy dr. v. b. t. t., ny. kultuszminiszter, felsőházi tagnak, a Szanatórium Egyesület országos elnökének, az európai nevű magyar politikusnak megérkezése lette ezt a napot.
Fogadtatások
Lukács Oyörgy a déli gyorssal érkezeit Budapestről Nagykanizsára. Fogadtatására megjelentek az álló-máson dr. Krátky István lójegyzó, dr. Örley Oyörgy kir. kormánytanácsos, dr. Szabady Lőrinc törvényszéki tanácselnök, dr. Káinay Oyula rendórfótanícsos, Eberhardt Béla tank. főigazgató, Boer Ousztáv ny. ezredes, a Szanatórium Egyesület elnöksége részéről Boér Guszlávné clnöknö, Bloch Lászlóné alelnöknö, dr. Fodor Aladár löorvos, it. Hajdú Oyula alelnök és Barbarils Lajos titkár.
Az illusztris vendéget megérkezésekor Nagykanizsa váios nevében dr. Krátky István, az egyesület nevében Boér Guszlávné üdvözölte. A közvetlen, meleghangú fogadtatás után a Cenlrálba, majd^a Polgári Egylet kertjébe hajtattak, onnét átmentek a színház megtekintésére, majd az elnöknö lakásán szűkebb körben ebéd voll. Ebédutáni leketére sokan érkeztek meg a társadalom notabilitásai és az egyesület vezetőségének tagjai közül.
Három óra tájban a Szanalóiium rendelő intézetébe vonultak át, ahol Lukács Györgyöt, aki 15 évvel ezelőtt járt utoljára Nagykanizsán, aiválaszt-mány tagjai fogadták. Megjelentek itt a vasúti fogadtatásnál felsoroltakon kivül nagy számban a választ mány hölgyei és férfi tagjai, valamint teljes számban az egyesület orvosai és tisztikara. Itt, a bemutatkozások és a rendelő helyiségeinek és műszereinek megtekintése ulán az Intézet egyik kit ápoltja. Feszti Klári gyönyörűen elmondott beszédnek is beillő üdvözlő szavak kisére-
lának", aki szeretetteljes szavakkal mondott köszönetet a bcnsőségteljes fogadtatásért.
Délu án fél 4 órakor kezdődött meg
az ünnepi közgyűlés
a városháza dísztermében.
Boér Guszlávné a megjelenlek, elsös-jrban az országos cluők üdvözlésével nyitotta meg a közgyűlési.
Kádár Lajos főlitkár évi jelentése ponlos képét adta az egyesülel lezajlott esztendejének, az abban elélt ujabb fe|lódésnek, beszámolt a sikeres gyermeknyaraltatási akcióról, a fényes sikerű piknikről és az egyesület személyi ügyeiről.
Fodor Aladár dr. orvosi jelentése egy tartalmas,\' szakszerű felolvasás keretében ismertette a rendelő betegforgalmát. A mull évben 394 uj beleg jelentkezett az intézelbcn, ezek közül
7 éves korig 19 férfi 18 nő 7-18 éves 32 , 44 „ 18 éven leiül 115 . 156 . A betegség fokozatai szerint I. lokozat 97, II. fok. 42, III. fok. 12, kezdő stádiumban voll 233 brteg.
Ingyen kezelésen kívül állandó ingyenes orvosi tanácsadással, a veszélyeztetett családoknak lakásalkon való felkeresésével, felvilágosítással, természetbeni és pénzbeni segélyezéssel mozdította eló az egyesüld a tüdővész elleni hsre eredményes* .égét.
Martinék Gyula pénztáros jelentése szerint az elmúlt esztendő pénzforgalma 102 millió korona volt.
Lukács György dr. állt fel ezután szólásra.
— Az előadottak — mondotta — hű képét tárják elém az egyesület működésének és megerősítik azt a régi tapasztalatomat, hogy ttz ország hasonló egyesületeinek disze, szemefénye, vezető liókegyesülete ez a
nagykanizsai. Ez nem frázis, hanem tapasztalataimból leszUrl igazság. Ezért őszinte és hálás köszönetet mondok a város társadalmának, elsősorban pedig annak a kitűnő asszonynak, aki szinte lündéruj|akkal, példás önzetlenséggel, gyengédséggel, \\as-cnergiávai és szorgalommal szerzi meg ennek az egyesületnek erkölcsi és anyagi létalapjait. Ez az asszony Boér Ousztávné, elnöknő (lelkes taps és éljenzés).
Köszönetet mondott ezután Lukács Oyörgy az egyesület orvoialnak, tisztikarának és egész lelket gárdáiénak, majd szélesebb mederben ismertette a magyar nép széles rétegeit pusilltó betegségek: tüdővész, vérbsjok és az alkoholizmus rombolását, az ellenük való küzdelmet, mint ma elsőrendű nemzeti feladatot és kötelességet, a maradék magyartág ellenállóképesebbé tételének a szibb magyar jövő érdekében álló szükségszerűségéi. — A ml gyönyörűséges magyar fajunkat — mondona beszéde során — az Isten az emberiség vigasztalására teremtette. Mégis a tüdővészsla\'lszlikában Nagy-magysrország közvetlenül az élen álló Oroszország után következett. Sok, nagyon sok tanításra van még szükség, mlg meg tudjuk érlelni népünkkel, hogy gyermeke eg&szsége Is van olyan fontos, mint a jószág állapota. BjIc kell vinni a köztudatba, hogy a lüdővész nem filum, öröklés, hanem fertőzés s ha ez ellen védekezünk, gátat tudunk szabni a tüdővész pusztításainak is.
Lukács Oyörgy és Boér Ousztávné lelkes ünneplése közben ért véget a táisadatmi védekezés piogramját is felölelő betzéd.
Ezután a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel alelnöknővé választotta dr. Sabján Oyulánét és Rosen/eld Józsefnél.
Boér Ousztávné megköszönte Lukács Oyörgy megjelenését és szavait, köszönetet mondott elnök-társainak, tisztikarának, eltávozott és működő orvosainak, a városnak és a Zalai Közlöny-nek odaadó támogatásukért.
Hajdú Qyulft dr. egy társadalomelméleti fejtegetésből kiinduló, szépen ivelő beszédben Boér Ousztávné 22 éves szanatóriumi működését a város társadalma nevében köszönte meg.
Beszédét sokszor szakította félbe az elnöknö melleit megnyilvánuló zajos tetszésnyilvánítás. .
Krátky István dr. a hivatalos város nevében szólalt fel, köszönetet mondva a közélet nagy férflánik, a szanatóriumi gondolat .magvetőjének" lejöveleléérl ét a város további támogatását ígérve a kitűnő vezetés atatt olyan nagy fonlosságu munkát végző egyesületnek.
Elnöknö ezután a közgyűlést bezárta és ezzel a Szanatórium Egyesület kanizsai ünnepi napja befejeződön.
Lukács György a halórai vonallal visszautazott Budjpistre.
Elégett egy garázs a bennne levő autóval egyfltt
Ujabb tűz Klskanizsán — A tűzkár hatezer pengőnél több
Nagykanizsa, junius 20
Kickanizsán ujabb tűz volt szombatról vasárnapra virradó éj|el. Egy autó égett el a garázszsal együtt és a lUz Ismeretlen okból kelelkezett. Szombaton éjjel, fél egy órakor Kis-konizsárói Szerecz Ferenc fűszeres telefonon Jelentette a tűzoltóknak, hogy az Országút 10. szám alatt a tűzoltók a klskanizsal tüzörséggel együtt lajlokkal és fecskendővel a jelzett számú házhoz érkezett, ahol ekkorra már hztalmas lánggal égett egy gyönge deszkaalkotmány, mely a benne levő autónak szolgált garázs gyanánt. Az cl tát megkezdődött, de nem tudtak egyéb eredményt elérni, minthogy a tüz továbbterjedését megakadályozzák. A garázs és a benne levő kis tipusu Ford-gépkocsi a tüz martalékává lett. Szerencsére benzin nem volt nagyobb mennyiségben a kocsin ét igy robbanás nem következett be.
A csendőrség és a kivonult rend-őrség azonnal megkezdte a nyomozást, de egyelőre nem bírták a tüz okát megállapítani. Azt megállapító! Iák, hogy mikor özv. Ország György né az auló soffőrjéuek anyósa észrevette a tüzet, akkor már javában
FUIAMIN
nyugalom kincme I
Szenzáciös poloska- ís ravarirtú találmány, i
Nlnoa többé álmatlan ójaxaki Petóetöt tpt I Tiaxta I
Axonnal hat 1 Petóetgllrtl Tiaxta I Kellemea exaau I
Számos hatósági elismerés I lm Háztartási üveg Ara : P 1*20
Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben I Főraktára: Tfirök Jóxaot R. T., Budapcet, VI., Király-utca 12. sxám.
égett a garázs. A tüz ké:ségtelenül belülről keletkezet\'.
Az elégett gépkocsi a győri Magyar Talajmivelő R. T. tulajdona volt, amelynek utazója néhány nap óta Nagykanizsán tartózkodik ét az használta a kocsit, melyet Dolmányos József toffór vezetett, akinek üdvárán történt a tüz.
A kár 6320 pengó. Az auló biztosítva volt Győrben. A csendőrség tovább folytatja a nyomozást a tüz okának kiderítésére. Dolmányos sof-för kihallgatása alk Ilmával azt adta elő, hogy szombat ette rendesen bejárt az általa készített é« tulajdonát képező deszka-tzlnbe és csak akkor ébredt lel éjiéi után, mikor ablakán zörgetlek idegen emberek, hogy tüz van az udvarban. Az autó és garázs egy óra leforgása alalt teljesen porrá égdt, ugy, hogy az autónak csak a puszta váza ét a pléh-karosszérlája maradt meghatz-navehetetlenül.
Idftjária
A nagykanizsai muteűrologlal meg-llgyetó Jelentése: Héllón a Mmtxslk-let: Reggel 7 órakor +14-8, délután 2 órakor +191). este 9 órakor +140.
FetMzel: Reggel és délben borult, esle tiszta égboltozat.
Szélirány: Reggel Északkelet, délben és esle Délnyugati szél.

a Meteorológiai Intézet lclentéae szerint nyugati szelekkel változékony, hűvösebb idó, az esó sztlnésével.
1927 lunius 21.
ZALAI KÖZLÖNY
A Városi Zeneiskola vizsga-hangversenye
Nagyszámú érdeklődő közönség jelenlétében folyt le a városi zeneiskola elsőévi vizsga hang versenye a Kaszinó dísztermében.
A gondos és szakavatott kézzel összeállított műsor nemcsak a ten • rok ambiciózus ée|fáradhatatlan munkáját tárta a hallgatóság elé, hanem a tanulók ernyedetlen szorgalmáról és komoly készültségérő! nyújtott elismerésre méltó, színes képet.
A nyilvános iskola elgár.csolba-tatlan előnye a sokoldalú kiképzésen felül ítég az eléggé nem értékelhető egyéni összehasonlítás lehetőségével is párosul, mely az ambíció, a szorgalom állar.dó íb:en-tariását, sőt fokozását is biztosítja. Ez pedig minden művészi célt szol-
Í;áló munkánál, még a kezdő fokon s, elengedhetetlenül szükséges.
Az iskola munkája a hangverseny tanúsága szerint komoly tehetségeket is felszínre hozott, kik, ha tudás-szomjuk nem lankad és ha kellő vezetés alatt maradnak, szép temé-nyekre jogosítanak.
Igy a hegedűsök gárdájában Székely Lilit kell kiemelnünk, ki ugy szóló-számában, mint az együttesekben nemcsak határozott muzikalitásáról, hanem nagyivü fejlődési lehetőségéről tett korához és tanulási idejéhez mérten meglepő tanúságot. Hasonló kvalitásokat tüntetett fel fivére, Székely István is, kinek fejlett vonótechnikája külön dicséretet érdemel.
Elsőrangú etőnek \'gérkezik Doupona Ede, kinek mindössze 10 hónapos tanulása egyenesen szenzációi eredményt mutatott.
A zongoristák között Pauk Anna a született készség, Szakonyi Róza a született szorgalom mintaképei, kik sokoldalú szereplésükből, valamint a meglepően kidolgozott szólószámaikból ítélve a legfelsőbb kiképzés hivatottjai.
Koós Margit a tehetség csíráit hordja magában. Phsztikus előadása a gondos kicsiszolás és a muzikális intelligencia dicséretes eredménye.
Képességei révén ugyancsak első hely illeti Králky Máriát is, kit öröklött muzikalitása a „hivatottá*** közé fog szólítani.
Az est három szóló énekese : Bory Margit, Mjazovszky Olga és Deutsch Rózsi komoly studiumra hivatottak, kiknek teljesítménye tanáraik lankadatlan ambíciójának is dicsérete. Rövid tanulásuk eredménye várakozáson felüli. Légzési technikájuk egyenesen meglepő.
Parti Gibor, Somogyi Dénes és Bíró Oyörgy teljesen kezdő hegedűsöknél a biztos alap jótékony hatása, mindhármuknál a kellő tehetség birtokában, szép eredményt fog produkálni.
A haladottabb hegedűsök közül Havas Andor intelligenciája meglepő, mely szüléiéit készséggel és muzikalitással is párosult.
Cserey Ediih ügyeskezü zongorista, ki Koós Margittal és Kovács Piroskával egyetemben alacsony osztályuk ellenére kidolgozott együttesben is használható. Vlrágh Anna, Kohn Gizella és Vajda István a haladottabb zongoristák javából való. Teljesítményük elismerésre méltó. Stern Magda magasabb kiképzésre is hivatott.
Penkovszky Rezső, Lichtensleln János, Mefz Viktor és Molnár Oyörgyi biztos alapon, ügyes kézzel, jó muzsikusok lesznek.
Az est zárószámaként bemutatóit 3 szólamu női karnak preciz és fc-
gyelmezeil összjátéka a kontrapunk-tikua nehézségekkel is meglepő könnyedséggel megbirkózó készültsége a szakavatott vezetés és a művészi kéz csalhatatlan munkájának eredménye.
Mir.dcnt összefoglalva lehetetlen a teljes készül\'ségü vezetés és tanítás bámulatos eredményeit el nem ismerni, mely a rendelkezésre álló rövid időre való tekintet nélkül is olyan eredményi produkált, melyre nemcsak Nagykanizsa városa lehet . büszke, hanem amely országos vl- j szonylatban is a legelsői közi emeli ifjú zeneiskolánkat. (—ss)
Az irodalmi és Művészeti Kör tisztújító közgyűlése
Virág Benedek utca és Deák Ferenc-emlékmQ Nagykanizsán Rákosi Jenőt az Irodalmi Kör meghívja Nagykanizsára
Nagykanizsa, junius 20
Évi közgyűlését tartotta vasárnap a Zrínyi Miklós nevét viselő Irodalmi és Művészeti Kör Nagykanizsán. A harminckettedik esztendőt zárta le ez a közgyűlés a Kör életében, aminek irányvonala mindig a munka mesgyéjén fu\'ott. Világraszólót nem alkotott, de nélkülözhetetlen tényezőjévé vált ennek az Ősi városnak. .Mig Nagykanizsa az Istenad a gazdasági helyzetek kiaknázásában belemerült az anyagi javakért folyó harcba, addig — három éviizednél hosszabb ideje már — ez a Kör tartolta ébren a kulturális igényeknek azt a jelentékeny hányadát, amely a társadalmi életben nyilvánul meg és egy táborban tartja össze a városnak sok más téren diverges célokkal szembenálló rétegeit
A XXXII. évi közgyűlést dr. Tholway Zsigmond elnök nyitotta meg a Magyar Hiszekeggyel.
Kálmán Lco főtitkár gondosan összeállított évi jelentéséből megtudjuk, hogy a városunk társadalmának áldozatkészségét és kulturérzé-két, valamint a város vezetőségének agilitását tanúsító
színház és zeneiskola létesítésének mozgalmaiból a Kör is kivette a részét. A Kör távolabbi céljai közt szerepel egy nyilvános könyvtárral kapcsolatos kulturház és a városi muzeum
keliő elhelyezésének felszínen taitása és szorgalmazása.
A Kör az elmúlt évben 3 hazafias ünnepet, Berzsenyi emlékünnepel, 9 liceális előadást és az Oratórium elŐ3dását rendezte. A vegyeskar dr. Kerkay József karnagy egészségügyi okokból történt visszavonulása miatt az utóbbi hónipokban szünetelt. — Nagy Lajos kegyesrendi tanár, könyvtáros ügybuzgósága folytán a könyvtár a Szakáll Gyula
által adományozott 240 darabról 363-ra gyarapodott, köztük Zrínyi Miklós összes munkáival. A Zalai Közlöny gyűjtési akciója 55 darabból álló gyűjteményt ered ményezett, ezenkívül a Zalai Közlöny nyomdája minden kul\'urális és közéleti vonatkozású nyomtatványból egy példányt a könyvtár külön gyűjteménye számára állandóan rendelkezésre bocsát ugyanugy, mint a városi muzeumn8k is. Inkey József bárónak, Barbarits Lajesoak és Kakas Ágostonnak a közgyűlés jegyzőkönyvi köszönetet szavazott a könyvtár érdekében teljesített személyes szolgálataikért, illetve adományaikért.
Nagy Lajos könyvtáros indítványára a Kör megkereséssel fordult a városi tanácshoz, hogy a város egyik utcáját Zalamegye nugy fiáról, V.rág Benedekről nevezzék el. Dómján Oyula dr. titkár icditványára ugyancsak a város vezetőségéhez fordultak, hogy a régi gimnázium ma parkírozott helyén Deák-emlékei emeljenek.
Köszönetet mendott a közgyűlés a Zalai Közlöny állandó hathatós támogatásáért, dr. Sabján Oyula polgármesternek a városháza díszterme, dr. Tholway Zsigmond postafőnöknek a tanácskozóterem, Németh Mihály polgári iskolai igazgatónak a zeneterem átengedéséért, a Nagykanizsai Takarék, Délzalai Takarék, Bankegyesület és Gazdasági Takarék anyagi támogatásáért.
Ifj. Knortzer Oyörgy pénztáros Jelentését a közgyűlés elfogadta. Elnök bejelentette, hogy Szakáll Oyula könyvtárának további részeit is successlve elküldi a Körnek a szállítási költségek
megtérítése mellett. Hubay Jenő és Szakáll Oyula disztlnököknek, Rákosi Jenő dísz-tagnak megfelelő okleveleket fog a Kör kiállítani.
Kelemen Ferenc társelnök indítványára Rákosi Jenő díszoklevelét ünnepélyes keretek közt fogják 60 éves írói jubileuma kapcsán átadni, melyre a Kör a magyar ujságirás nesztorát meghívja.
Dómján Lajos dr. ügyész indítványára a közgyűlés elhatározta Vajda János centcnnáriumának megünneplését.
A tisztikar-választás titkos szavazással történt. A hivatalos lista majdnem egyhangú győzelemmel került ki a választásból a következőkben: Elnök: Tholway Zsigmond dr. Társelnökök: Kálmán Leó, Kelemen Ferenc, Kerkay József dr., Su-rányl Gyula, Szabó Zsigmond dr. Ügyész: Doniján Lajos dr. Főtitkár: Barbarits Lajos. Titkár: Dómján Oyula dr. Ellenőr: Orbán János.
Azon hölgy, aki holmiját molyok ellen fellétlenül biztosan megvédeni
óh jij-j, JYROLIT" molyirtó rudat
csak J J
Blxtoa hatású 1
vegyen.
Tiszta! Kellemetlen szag nem marad vissza] Könnyen kezelhető ! Olcaó 1 Kapható minden gyógyszertárban, drogériában éu szaküzletben t Főraktára: TÖRÖK JÓZSEF RT., Budapest, VL, Király-utca 12.
Könyvtáros: ifj. Nagy Lajos.
Pénztáros: ifj. Knortzer Oyörgy.
Háznagy: Varga István.
Karnagy: Ketling Ferenc.
Az igazgatótanácsba 47 rendes és 15 póttagot választotlak.
A Zrínyi Miklós ünnepélyen díszes és előkelő közönség töltötte meg a városháza nagy kö7gyü!ési termét és teremtett ünnepi hangulatot.
Az Egyházi Énekker Rácz János főtitkár vezetése alatt érzésteljesen elénekelte a Magyar Hiszekegyet, majd Surányi Ojula felsőkereskedelmi iskolai tanár, a Kör társelnöke a tőle megszokott tudományos alapossággal tarto\'.ta meg nagyhatású ünnepi beszédét Zrínyi emlékének, vázolván Zrinyi korát, az akkori viszonyokat és párhuzamot vont a mai korral és vIízonyHv.!, hangsúlyozván — valahányszur a magyar nemzetet súlyos katasztrófa érte — mindannyiszor sikerült kiemelkednie belőle. A magyar szív melegével áldozott Zrinyi Miklós emlékének, azzal a költői lendülettel, ahogy ezt tőle már megszoktuk. A tudós professzort nagyszabású beszédéért a közönség lelkesen ünnepelte. Ezután Révfi Géza szívhez szóló „Magyar nótáját" énekelte az Egyházi Énekkar.
Ifj. Vldos József postaliszt Be-nyovszky „Hadak u\'ja" c. költeményét szavalta el meleg színezéssel.
A meghitt, bensőségleljei ünnepély a magyar nemzeti imádsággal ért véget, mit az Egyházi Énekkar adott elő, ezzel is ismét hivatottsá-gáról tanúságot téve.
Dr. Szabó Zsigmond „Egy darab föld" cimü színmüvének első előadása pénteken
. Nagykanizsa, Junius 20
Dr. Szabó Zsigmond wEgy darab föld\' cimü szinművéből serényen folynak a próbák. Pogány Irén, Vértes, Lízár, Bihari, Hídvégi és Danis Játszák a übb szerepeket és ezen kitűnő drámai együttes megrázó hatással dombotilja ki a hazafias tendenciájú szinmö egyes jeleneteit.
! A péntek esti előadástól nagy sikerl vár a színtársulat és bizton hiszi, hegy diadalra viszi a szerző célzalál: felidézni és folyton ébren tartani a kegyetlen és igazságtalan trianoni béke feletti clkesciedést és az egész világot meggyőzni a revízió elcdázhallan szükségességéről.
Nagykanizsa fájón érzi ma Is Muraköz elvesztését, hiszen ennek a kis országrésznek Nagykanizsa voll a kulturális és kereskedelmi közponlja. Az „Egy darab föld\' ennek az érzésnek ad igaz és drámai kifejezést.
A péntek esti bemulató előadásra már eddig is nagyszimu előjegyzés történt és a nagy érdeklődésre való tekinteüel ajánlatos a bc-lépli jegyeket már most elővételben biztosileni. Azt szerelnénk, ha Nsgy-kauizst közönsége teljes számmal megjelennék ennek az igazán hazafias szellemű és amellett nagyon ha-
tásos szintr.üaek bemutatóján.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 Junius 21.
NAPI HIREK
NAPIREND
Junius 21, kedd
Római kaloUkni: Gonz. Alajos. Pro. tcsláoi: Alajos. Izraelita: Sivan h<S 21.
Nap kel reggel 4 óra 0! perckor, nyugszik délután 20 óra 01 perckor.
Városi Színház este pont 8 órakor: Kornevillai harangok, operelt.
Uránia 7 és 9 órakor: Theodor és Társa, vígjáték. — Nem akarok tengert látni és Lakodalom van a mi ufcMkban, burleszkek.
— Képviselőtestületi ülés. D.-. Sabjdn Oyula polgármester a jövő héten hivja Össze a város képviselőtestületét rendes közgyűlésre.
— Hivatalvizsgálat a keszthelyi járásbíróságon. Dr. Eőry-Szabi Jenő kúriai biró, a nagykanizsai törvényszék elnöke ma kezdle meg a keszthelyi kir. járásbíróság ügymenetének szokásos felülvizsgálatát.
— Szabadságon. A nagykanizsai kir. törvényszék vizagálóbirája, dr. Almássy Oyula törvényszéki biró mai nappal megkezdte bal beti nyári szabadságát. Helyettese Podolay Jusztin kir. törvényszéki vizsgálóbíró.
— Nagykanizsa város vándordíja. Nagyítani-.sa városa a vármegyei levente céliövő csoportverseny számára ezüst serleg vándotdijal alapitól!. Az alapítólevél szerint az évente megtartandó vármegyei leventeverseny ugró számainak összered-ményében legjobb eredményt elért Járás (város) csapata kapja. A győztes csapat a vándordijat a következő vármegyei levenleversenylg birtokolja. A vándordi| végleges elnyerése 3 egymisutáni sorozatos, vagy 5 nem sorozatos évi győzelemhez van kötve.
— Hasbarugta játszó-pajtását. Egy Berta István nevü 6 éves fiúcska ugy hasbarugta Schaffer István Ot-vös-téren lakó 4 éves gyermeket, hogy azt azonnal kórbáiba kellelt szállítani súlyos sérülésével. A rendőrség az esetről értesítette a kir. ügyészséget.
— Egy világtala» öregasszony a társadalom jószívűségéhez fordul. 75 éves, senki|e nincs, elszomorító nyomorban nélkülöz, Ezulon is kéri a nemesszivfl emberek támogatását. Adományokat vagy lakására (Oaray-ulej 21), vagy kiadóhivatalunkba kér.
— Vasutas alkalmazottak és nyugdíjasok, akiknek tüzelőanyag részlet levonásra van igényük, értesíttetnek, hogy az igazgatóság megengedte az egész évi járandóságuknak árát tíz havi egyenlő részletben illcIményOkbö), illetve nyugdijukból való levonását. Akik az eddig engedélyezett tiz havi részlellevonásra kérelmezett mennyiségen lelülí járandóságukat is tíz havi részlellevonásra kérelmezik, azok sürgősen jelentsék be, mert különben az eddigi bejelenlés marad érvényben.
= Henny Portcn. a világszerte elismert lilmdiva, Trencsénteplicz fürdő igazgatóságának meghívására izületi gyulladásának következményeit itt lógja gyógykezeltdni.
Az URANIA mozgó
ezentúl az előadások keretén belül
helyi aktualitást!
mozgóképeket is mutat be
KANIZSAI HÍRADÓ cimen.
E héten látható:
A vasárnapi korzó.
A Kath. Legényegylet 25 éves jubileuma.
— Búcsúztató tisztesség elnc vezés alatt rendezte bucsu ünnepélyét az iskolai tanév befejeztével a keszthelyi Heliconla rendje, amely herceg Fesletieh Tassllo protektorátusa alall működik a gazdasági akadémia kebelében. A: ünnepély vas\'rnap délelőtt volt az akadémia tornatermében a város keresztény előkelőségeinek jelenlétében. A kedves müsoru ünnepségen végleg bucsul veitek a He-liconla leventéi közül azok, kik főiskolai tanulmányaikat befejezvén, nem létnek már vissza az Alma Maler t.,laí közé.
— Járási levente-verseny lesz junius 26-án Csurgón. Reggel léi 9 órakor tábori mise a nagykanizsai katonazenével. Ulána ünnepély a hősök szobránál. Délután 4 órakor kezdődik a verseny a vásártéren, ezalatt is a kanizsai katonazenekar játszik.
— Félévi börtönre Ítélték a dlszcll adóügyi jegyzőt okirat-hamisítás miatt. A zalaegerszegi törvényszék ktzoktralhamlsitás mlalt 6 hónap\'; börtönre és 3 évi hivatalvesztésre ítélte Szildgyi Lajos díszei! adóügyi jegyzőt, aki a vádirat szerint egy munkásszerződíst hamis záradékokkal látott el.
= Nézze meg és mondj-i cl másnak is. Kellermann és Knilpfler Budapest Király-utcai modern portál- és űzlelberendező cég 3 nip alatt művészi kivitelben Keszthelyen, Kossuth Lajos-utcán, feltűnési keltő boltberendezést és poriáit állított össze.
— Lebontják a barcsi dohánybeváltó épületét. A Itianoni határokkal Barcs nagyközség is lassú sorvadásnak indult, aminek kétségtelen jelei, hogy egyik intézményét a másik ulán viszik el onnan. Igy most legutóbb a régóla használaton kívül hclyczell barcsi dohánybeváltó épülete Jutott erre a sorsra. Az épületet lebontják és mint értesülünk Nagydorogon álliiják fel ezt a dohánybeváltói.
— Községegyesités. A Barcs nagyközséggel összeépített Dtáva-pálfalva község a közeljövőben egyesül Barcscsal, miállsl Somogy egyik községéből a drávaparii járási székhely fog lakosslga és terjedelme tekintetében meggyarapodni.
— Agy- és szivérelmcszesc-déaben szenvedő egyéneknek a termésretes „Ferenc Jozsdl" keserűvíz megbecsülhetetlen szolgá\'alol tesz azáltal, hogy a béltatlalmat kíméletesen távollija el. Tudományos-taptszlalalok kétségtelenné telték, hogy a Ferenc József viz egész sereg féloldali hudésben leV.vő betegnél is megtetle a kellő hatást s így nagy megkönnyebbülést okozott. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerü-zle\'ekben.
— Kétszer egymásután meg akart halni. Fehér József balaton-kililii asz\'alos Biialonkililiben a Vilma-telepen öngyilkossági szándékból lelakasztolta magát. Családtagjai azonban észrevették és levágták a kötélről. NéhSny óra múlva, mikor családja azt hitte, hogy lelett végzetes szándékáról, ez aszialos felment házának p&dtására és olt ismeretlen méreggel megmérgezte magát. Mikor egyik segédje ráakadi a nyöszörgő emberre, már félhalott volt. Beszállították a székesfehérvári kórházba.
- Vízmentes és nyers ponyvák gyári lerukata eredeti gyári árakon Hlrsch és Szegő-cégnél.
— Két halálos áldozata van az andocsl robbanásnak. A több Ízben megirl andocsí lámpa-robbanásnak a kórházba szállított hat sebesültje közül most kettő súlyos égési sebeibe belehall. A két halálos áldozat a gazda leányai. A többi négy sebesültnek állapoia [avuló.
— Schwnrcz Dezső harisnyái a legjobbak.
= Tcnnlszütők ; l/a dupla hu-rozással 21 pengő, Slazcnberg lubda I lel. 35 pengő. Tenniszütök szakszerű hurozása legolcsóbb iiban. Összes tennisz-felszerelések Szabó Antal sportüzletében.
— Csecsemő-hullát logtnk a horgászó gyermekek. Vízváron közvetlenül a falu alall elhúzódó ÓJrávában halászó gyermekek horgára egy köiülbelűl 4 hónapos fiúgyermek hullája akadl, amely a Jelek szerint aznap került a vizbe. A nyomozás kiderítette, hogy a tettes Kipics Vendelné, ízül. Pandutlcs Teréz, akit a rendőrség Babícsára, majd onnan vissza Vízvárra kisért.
Rézgáilc, raffia, kénpor, gaboniszsák, kölcsönzsák Hlrsch és Szegő cégnél.
VÁROSI J5ZINHÁZ
Hoffmann meséi
Offenbach örökbecsű, bizarr cse-lekn.enyu op:ráJa: a Hoffmann meséi gyönyörkCdle-ték tegnap este a ke-zönséget a színházban, mely czalkc-b.nmal teljesen meglelt..
Az előadásnak külön érdekessége, egyben f.-nyponlja volt a fővárosi nüvészek vendégjátéka, akik forró sikere k mellé könyvelhetik el a Moll. mann mesél előadását.
Oflenbachnak ez az operája, melyben legtöbbet ad egyéni lellogásu muzsikájából, gazdagon és kél kéziéi kínálja ugy az énekesnek, mint a zenekarnak a szebbnél szebb feladatokat, amiknek művészi tökéletességéhez sokban elŐ3eglli a több, önál\'o egészet képező felvonások szövege.
A kanizsai opíraest általában véve a sikeresebb előadások közé sorolható. A vendégek mellett, a társulat tagjai sok ambícióval és dicséretreméltó odaídlssal szolgálták a balhatatlan n uv-i\'u i, akinek Hollman meseíró szerelmeit zenébcformáll müve sz idők folyamán egy cseppet sem ves:i clt értékéből, de ha lehel mondani, sok zenei próbálkozások közöl is, mindenkor az operaszínpadok kedvelt repertoár dalműve maradt.
A címszerep rutinos színpadi mozgást, de még magasabb énckkullu-tál le nem alkudhatóu megkövetelő alakjában Halmos János excellált. Behízelgő hajlékony lirai tenorja végig az előadáson lendületesen csengett ki. Egyforma biztosággal énekel minden fekvésben és a művészi kidolgozás, színezés mellett, s\'ilusos Jáiék aláfestéssel, fizikailag is remekül oldotta meg feladatát.
Kiszeghy Teréz u\'olső kanizsai szereplése óta is a fejlődésnek hatalmas kontúrjaiba emelte magát Játékban énekben (tőleg ebben) magával ragadó volt. Csillogó szopránja bámulatos iskolázottsággal hajtja akarata alá a parti legfogo-sabb részeit.
Bihari Sándor tömör, férfias baritonja négy alakot szólaltatott meg. Kifogástalan éneke, hangjának zengése elsősorban a közép regiszterekben roaiEdék nélküli sikert eredményeztek. A negyedik kép terzelljében nagyszerű alkalma nyílott képességeinek bemutatására.
Feltűnést keltő sikere volt Dominy Sárinak, aki lankadatlan szorgalmával, kitartó buzgalmával élő példa a sikerek titkának. O.impiát énekelte és a .Baba áriá"-t bravurosau ol-do\'ta ruce. Ismételnie kellett.
Zitta Emma (Miklós) alakjában nem váltotta be a hozzá lüzölt reményeket egészen. Kellemes hang, de kevés meleg érzéssel, inkább »z ének erősségébtn, mint a f.nomabb részletezésben érvényesül.
Etek Ica (Juliella), Erdélyi J:nő, Szatiky, Bihari, Daka Anna igyekeztek a vendégek trüvészeiét méltón kérdezni. Figyelmei érdemlő hang Ném-th Jenő.
A férfikar derekasan megállta helyét. A rendezés jó volt. A zenekarban túlzásba cselt a limpani, rézkürlök és rokon súlyosabb hangszerek, épen ezért a miinek csipke-liuomságu részeiből kevesell élvezhettünk. Tempíl és az együltesckcl G. Nagy Tibor minden erejével akaria összetartani, ami részben sikerült is.
A lelt ház honorálta a nivós e\'ő-adásí és bőven tapsolt. U. Gy.
1927 junius 21.
ZALAI KÖZLÖNY
A színházi iroda hireii
(•) Az esti előadások szerdátől kezdve fél 9 órakor kezdődnek!
(\') Kedden Plsnquetl Örökbecsű operettje Cornevlllei harangok szépségében gyönyörködhetik a közönség a fővárosi mOvésiek Kősztghy Teréz, Halmos János és Bihary Sándor Interpretálásában. Planquell operetl-jénck klasszikus zenéje, nemkülönben a teljes zenekar és egyöntetű kórus bizonyára felkelti Nagykanizsa zenei köreinek érdeklődéséi, akiknek hivatásuk a komoly zene pártfogása.
n Szerdán Hoffmann mesél ren-elyárakkal öt vendégművésszel. Fodor Oszkár Igazgató mindenki részére hozzáférhetővé akarji tenni Offenbach zenei szépségekben bővelkedő operáját, ezért lüzle kl szerdán még egyszer müsirra Köszeghy Teréz, Domány Sári, Zllla Emma, Halmos János és Bihary Sándor vendégművészekkel, rendes színházi helyárakkal. Természetes midőn Fodor igazgalő ujabb kullura iránli áldozatkészségéről lesz lanustgol, kell hogy az előadási bérlclszünet-ben larlsa, minden kedvezmények szünetelésével.
(•) Csütörtökön Cigdnybirá Köszeghy Teríz és H ilmay J\'nos felléptével.
(•) Pénteken dr. Szabi Zs g-mond gyönyörű irredenta irányú darabja Egy darab fSId kerül bemutatásra. — A darab bírlelszűnelben megy. Jegyek már kaphatók.
bádió hűsob
(Rövidítések) H - hírek, közgaida-aig. Hangv. — hangverseny. E — előadás Oy — gyermekeknek. A — asszonyok-nak, Z — zene. Mg. — mezőgazdaság lt|. -- Hiúsági előadás. F - felolvasás. O — gramofonzene. Jb jazz-band.
Junius 21 (kedd) Budapest 930 H. II O. 12 Pontos Idő. Utina II. 3 H. 3JŰ Mucira. 5 Pontos Idő. Utins cigányzene. 6.30 Ridlóamalőt-posla 7 E.: Mikor volt az utolsó vulkáni kitörés a történelmi Magyarorszigon ? 7.45 A Nemzell Színház együttesének előadiaa a Stúdióból. Tóth Kálmán: A király házasodik, vlgj. 3 lelv. Utina H. - Ma|d: Schmidt, Hódosay, Hollmann-lrló.
Bécs II Népszerű Z. 4.15 Hangv. 5.10 Oy. 6 A. 7.10 Eszpersnló. 7.70 Angol I. 8.05 Nyári ulazis a Bécs környéki zenei emlékekhez. 7..
Boriin, Stettin 12.30 Mg. 5 Hangv. 9 Die Kreutzfahrer, C. Andersen drámai költeménye, Oade zenélével.
BucUona 5.10 és 9.05 Tánc Z. 9.40 Szimt. Z. 10.10 Hangv.
Brtinn 12.15 Népszerű Z. 7 A Nemzell Szinhiz előad közv.
Frnnkturt, Casset 3.30 Oy. 4 30 Hangv. 8.30 Opereltclőadás: Luxemburg grőtja.
Oric 8.05 Népszerű Z. 5.30 Japln költemények és dalok.
Könlgsberg, Danztg II 0. 4 Oy. 630 A szociális probléma, E. 8.10 Operaelőad.: Verdi .Rigoletto".
Langcnberg, Dortmund, Mflnater 1.05 Népszerű Z. 530 A. S a 5.30 és 8.30 A grici alpesi népszlnpad vendégjátéka, énekes bohózat, utána citera Z. stb.
Lipcse, Drezda 12 0. 4.30 Hangv. &05 A. 815 Vidim est. 10.15 Bajor Laend-ler zenekar hangv.
lozaósznriÁZAE
Uránia kedden 7 és 9 órakor csak felnölleknek: Theodor is Társa, vig-jtték 8 felvonásban. Fősrerepben: Cokanlin. Nem akarok tengeri látni és Lakadalom van a mi utcánkban, burleszkek 2 felvonásban.
Keszthelyi Uránia kedden: Dr. Imhof (Ha az if|U sziv megszólal) 8 felvonásos regényes film. A. Bt-nermann, Lee Parry mellett két ma-
fyar szinést: Mészáros Oyula és zőke Szakáll a főszerepekben.
_URflWlfl_
Kedden, junius hó 21-én 7 és 9 órakor
Csak 16 éven felülieknek!
Theodor és Társa
vígjáték 8 felvonásban. Főszerepben: Cokantin.
Nem akarok tengert látni!
burleszk 2 felvonásban.
Lakodalom van a mi utcánkban
burleszk 2 felvonásban.
SPORTELET
A nagykanizsai polgári fíu- és leányiskola tornaünnepélye
Nagykanizsa, junius 23 Az élet ragyogó pompája, Jövőbe néző nemzedék seregszemléje voll ez a spurlünncpéiy. A vasárnapnak pazarul ömlő sugaraiban nemzeti zászlók lebbenlek s nyomukban pirult arcú\' leányseregek, dobbanó lépésű kemény fiuk kígyóztak végig a f 1-u\'akon a Z-inyi sportpálya felé. Fe3-tóién szíp volt ez a felvonulás. Az ulcák járókelő népének mosolygó szeme simogatta meg a katonás rendekei, fehér dresszeket, feltámadást ígérő öntudatos, ifjú arcokat. A sportpálya bejáratánál katonazene adla a lépések iltmusál s megkezdődött a tribünt roskadásig meglöltö előkelő közönség elölt 800 gyermek dlsrfel-vonulása. Megtagadó kép voll, a közönség sokszor lört percekig larló tapsvih uba.
A közönség sorai között a gyermekeknél ls nagyobb izgalommal várakozó szülök mellett olt voltak a lanügy lelkes barátai: dr. Králky István főjegyző, dr. Hajdú Oyula, az iskolagondnokság elnöke, Eberhardl Béla lanker. főigazgató, a reálgimnázium tanárai, a tisztikar lagjai, testvérintézetek tantestületei, a Szent Ferenc-rend képviselői. A növendékek, liuk és leányok csoportjai egy esztendő spártai fegyelmének eredményével remekellek. A fiuknak ve-zényszőra végzell csoport gyakorlata s a leányoknak lestgyakorlala! precizitásukkal és ötletességükkel ismétellen lapsvibart csallak elő. A kö-velkczö bot és zászló gyakorlatok kalcidoszkoplkus képel nyultotlak ; a fiuk harsauó énekszóval kisérlék gyakorlatukéi, ulánuk a leányok aj ián Is felcsendült a népdalok rilmusa s diadalmasan dobbanlak a parányi lábak, lendüllek a karok s a keményen tartott botok és lebbenő trikolórok, a mozdulat pillanatnyi diszharmóniája ulán, megnyugtató harmóniába olvadlak, hogy a szünetlenül hullámzó nagyszerű kép a közönség állandó tetszéséi, éljenzésl és lapsol érdemeljen kl,
A leányok gyakorlatinak legpoé-likusabb része, az egész nap koronája a külön csoporttal bemutatott ritmikus tánc (klasszikus táncmoz-dulalok) különösen pedig a Szabi
lslván által elökészitell magyar lánc vollak. Az elöbbln báj, kecs-sség, nőiesség, a körmagyaron a magyar lélek minden temperamentuma, tüze és elmélázó jálszi kedve ömlötl végig. Maga a festői magyar tubákban f.-lvonulo csoport ls büszke örömei és határtalan lelkesedést váltott ki a közönségből. A lánc cigányzene kísérel melleit több változatból állolt, a változatok közölt egy-egy pár páros lánca ragyogtatta a magyar lélek ritmusba fakadó erejét. A páros láncosok külön dicséretel érdemelnek.
A fiuk ugyanekkor robusztusabb torna-készséggel,atlétikai eredmények kel, fapuska gyakorlatokkal érdemellek dicsérelel.
Az ünnepély lendülete szóban Is kicsalta a közönség elismeréséi. Dr. Hajdú Oyula gondnoksági elnök érzésben és gondolatokban szárnyaló beszéddel üdvözölte ezl a teljcsit-ményl. Lelke mindnyájunk akarásának és imádságának: Nagy-Magyarországnak horizontján járt s ennek a jövőnek magasságába emelle a jövő hordozóját, az if|uságo\'. Elismeréssel adózott az intézetek testületének éi itl megemliljük, hogy ez az elismerés elsősorban és mindenek lelett a lorna invenciózus és fáradhatatlan vezetőinek: Nlesner Viklor tornatanárnak és Frltz Celesztin tanárnőnek szólt.
A |övő magyarság e kicsiny seregszemléje a katonazene Hiszekegyével, ezalalt a növendékek tisztelgésével ért végei. A vizsga legjelentősebb eredménye a bemulatott gya-korlatokon leiül a növendékek fegyelmezett magatartása voll, mellyel figyelmet és elismerést vívtak ki.
Az ercd-nények kihirdetése, dijak kioszlása a záróünnepélyen lesz.
(Ifjúsági bajnokság.) Cililörlökl eredmények: L. Haladás—L. Teleky 1:1. Biró: Böhm.
L. 77. FC-L. BFC. 3:0. Biró: Klemann.
L. Ipariskolai Énekkar—L. Viktória 2:1. Biró: Kasztl.
L. Törekvés—L. Jóbarál 0:0. (Félbeszakilva). Bíró: Schweiger.
Vasárnapi eredminyek: L Törekvés—L. BFC 2:0. Biró: Böhm.
L. Jóbarál—L, Egyelérlés 2:0. Biró: Kasztl.
L. 11. kerüld—L Ipariskolai Énekkar 4:1. Bíró: Klemann.
Kiskanizsii Levente—L. Teleky 3:1. Biró: Schweiger.
KÖZOAZDISÁi
TélllK
Barálslgcsibb nyitás ulán elgyengüli az irányzat, ami részben a kedvellen bécsi jelenlés, részben pedig annak a hírnek ludbaló be, hogy a Danubius osztalékot nem tize\'. — A gyengülés a pasplacról indult kl, ahol a Danubius árvesztesége csaknem eléri a 10%-ot. A többi vas-papirok 5—65/o-sl gyengüllek. — A tőzsdeidő második felében azonban javult a helyzet, az árveszteségek egyrésze megtérüli, zárlatkor azonban a papírok legnagyobb része még mindig árveszteséget tűntél fel. A forgalom kezdetben élék volt, később a fenntemlltett oknál fogva elcsendesedett Néhány érték némi árnyereségei mulat fel, ami azonban a piac hangulatára nem volt befolyással.
Pátis 20-37, Loodon 25-24»;S, Newyoek 520-00, BrtUsel 7223 Műano 29-06<li. Amsterdam 208 321/t, Bérűn 123 22Vs, Wien 7315, Soüa 3-75. Prága 1S-40, Varsó 5805. Budapest 90-63, Belgrád 9-lSVl, Bukstest 3 10.
VALUTÁK Angolt. 27-83-27"99 Belga h. 79-55-79-65 Cadlk. 1896-17-04 Dán k. 15305-153-70 Dtnii 1004-10-10 Dollit 570.75-573 15 Francia It 22-55-22-75 Hoű. 22935-230-35 Lengyel 63-70-64-70 Lel 3-38-3 53
Léva —•-•—
Líra 3195-32-35 Mit ka 135-70-136-20 Schlll. 8060-8095 Nocvég 14800-14865 SválclI-IIO-lO-ltO-SO Svédk. 153.......
I35rű400 Terménytőzsde
DEVIZÁK Amst. 22950-230-30 Belgrád 1008-10 10 Berlin 135-77-136 17 Bukarest 3-36-3-48 Brüsszel 7957-7982 Kopcnb.153-15-153 60 Oüto 148-10-148-55 Loodon 27-82-27-90 Milano 3182-3202 Newyotk 572-85-4 55 Páita 2242-22-52 Prága 1696-17-01 SaofU 412-4-16 Stockh. 153-45-153-90 Varsó 63 80-64-6U Wien 8057-80-82 Zürich I10-17-II0-50
Búza ttazav. 75 kg-os 31-40-31-80, 76 kg-os 32-00—3240, 77 kg-os 32-50-32 80. 78 kg-os 32 90—33-20. egyéb 75 kg-os 30-60-31-00, 76 kg-on (3110-
31-60, 77 kg-os 31-80 - 32 00, 78 kg-os
32-iO—32-50, roza 28 50- 29 00. takarmány árpa 2600—2650, sölárpa 25-50-26-50, zab 25-80—26*00, lengett 2230-22-40, buzakotpa 20-20-2040.
PelhijUi 3820, melyből eladatlanul vtssxs-maradt 1000 darab. Elsőrendű 1-52-1-56, szedett 1-50—1-52, szedett közép 1-44— 1-48. könnyű 1-35-140, elzőtendü öreg 1-42—1-44, másodtendű 1-36—1-40. angol sűldó 1-60—1-84, szalonna nagyban 1-76— 1-80. zslt 206-208, lebuzott bus t-84-2 04, szalonnás lélsertés 1-84—196. Az Irinyzat lanyha.
Uftdtet Xrixyi Vrafetpv * ksmkaéfc IX Xacrkubu
Szabados Rózsi
Dr. Karczagné
ntfl. és rjyermehdítt tusion]*
Nagykanizsa C$*f>9*ry-ut 77Ím
ZALAI KÖZLÖNY
1927 junius 21.
knomimm
Al <p(óhírdtlíxk dija 10 11% 90 HlUr. Clmiló I minden vulagibb bétából illó ttó Ml irtuk stimlllttik. Minden további uó dljt 9 llll. Vitir* íl Onnepnip Sűií Imi. uci din—pinteken »\'« lelir. Allisi keietóknek 50ó\'o engedmény. A lilrdo-U.l dlj olfir>» tlxatnndó.
Ford éi Ford.on ilkalríszek, tuló leliacrcléil cikkek, Pneumillk — Szánló Vllmoi és Tária cégnél, Deiklír 2. 2314
Kiadd kílizoMi utcai likii mellékhelyiségekkel. eliejéie Khllyulci 7. 259S
Vízvezeték axcrcló bádogos szakmunkái! él linoncol lelvetzek. Szeneit. Zrlnyl-utci 22. 2417
Koradn kolon bejáiatu ttén udviri szobt kiadó Péul 10. Welszní. 2568
Csinosan bútorozott szoba azonnal kiadd. Clm i kiadóban. 2SS9
Egy udvari tágas helyliég kiadd Elitébe! léi 20. Hizjncatcrnct. 2569
Vízvezetéket és türdöberendezéseket,
valamint saját késillétb
vörösréz fürdőkályhákat
liaksierOen késiit
■(idillin Júzsef és Márton
Király-utca 45. Telefon 271.
Saltanown is Nikltln jullul t-ín Olaiioilligba távoznak és eladjak ríl Svig biuntlt kitűnő kiibtn levó Mtray Itn 350 köbcentiméterei motorkerékpárjukat.
Szobi, konyha, buloml vtgy butot nélkül kiadó Szemerc-ulca 4.b. 2580
Varrdnfi hálákhoz tJánUoilk oJesdéll esetleg Juliitokat Is villái. Megkeretéi Film fényképét*, Ziidt-u 2. .2581
Egy kliebb udvtil izobl kiadd, etet-leg uletl klnkitlil Fóul 10. 2570
Cyirmtk íézigyil keletek megvílehe. Bitlbyiny-ütei 14. .2582
MáromaxobAa modern tikit azon-mln. vtgy lug. 2-ie keieiletik. Clm • kl-
tdóbin. -\'ZSS\'j
Van tieienetécn a nigyirdemu kózón-tég becset rudomisira homi. hogy i fonottbutor munkAt műhelyembe bcvcicltem. JdUlláaaal kóaatt.k
előszobai és kerti = bútorokat. =
Egy éven beltlli hibikat Ingyen meg-tavitok. úgyszintén nódaaókok be-fonásil vilttloiu. Tliztclcltel
ILLÉS JÚZSEF
kOUífOBÖ <» ktrtltiuluf kttllta
»»_Zrlnjl Hlklda.u. 22
Keretek egy liilal kovdoaacgód.t azonnali belépésre ét állandó munkiri — Hanez Pál, UJudvir.
Alig hívznitl nlkkaloaelt ornyfi. grorm.kkoo.i eladó. Clm a kiidóbin.
-2594
Téglások kerettelnek vidékre azonnali munkira. Clm ■ ktadóbin. 25115
Köszönetnyilvánítás.
A lanaii és lanilólestuiclcknek, az tnlézet növendékeinek, |óbará-Iáinknak és az összes ismerősöknek. akik boldogult |0 lérjem, Illetve drága Apáuk lemelésén jelen voltak, vagy részvélnyilvá-niiásukkai felkereslek és mérhetetlen gyászunkban fájdalmunkat enyhítették, ezúton mocilunk köszönetet. ..... _UtólÜlMH t! wmttó.
Hangjegynjdonságok:
Holnap I (Bojton) Horn nőnUlök 1 (ClilflestOn) Eltcmann Mihály kit legújabb szerzeménye. Hajjaj, do jól érxam magam I (Po*-trottJ Braxlllóban iTangó) Falton ea pour mjil Un bou Mouvcmont.
Gramofon-lemezek:
Táncleme/ek angol énckbctéttcl
kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében.
Gyűjtsön 1 Gyógynövényeket,
kóhárut
ezüsthársat
papsijtlevclet . árvacsalánvlrácot
KOBISBOGABAT plpacavirifsot kék búzavirágot csalánlevelet fehérmályvalevelet ezerjófüvet
és mlndentélc egyéb gyógynövényeket.
Száraz készletét ajánlja (cl HYDROFLORA Magyar Nád-, Oyékény- és Gyógynövény R.T.-nak Budapest, VI., Király utca 12.
Vidéki zsidű sül Wié!
Kik lehetőleg leánygyermekeiket tanulmányaik folytatása végett a városba óhajtják adni, hol elsőrendű ellátásban, erkölcsös, vallásos nevelésben, gondos felügyeletben részesüljenek, ugy kérem szive» megkeresésüket. Cim a kiadóban.
James" éi J
angol
motor-kerékpárok
zalamegyei képviselete
Mosonyi László
Zalaapáti.
Keszthelyen tájékoztatással szolgál:
BAl.ATON DROGÉRIA.
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
A REKLÁM fi
Állandó, óaxaxorQ óu üoyra
reklámozás minden gyári-, kereskedelmi, ipari-vállalatnak, üzletnek a lelke. rugóla, az éltetó eleme.
Hogyan, hol és mikor hirdethető a legsikeresebben, legjobban és legol-csóbban, megtudható
LEOPOLD GYULA
hirdető vállalatánál
BUDAPEST, VII.. Erzsébet-körat 39.
ahol kiváló srakértelemmel több. mint 30 éves tapasztalattal, odaadó lelkiismeretességgel és páratlan pontossággal eszkőzólnck hirdetéseket és reklámokat őss/es budapesti, vidéki Is küllőid! lapokban és naptárakban.
Költségvetések és - Telefoni tervezetek ingyon! J. 121-WÍ
\\
Asszonyok és anyák
EGÉSZSÉGTANA
39 részben, színes képpel. Érthetően tárgyalja a serdülő leánv, az áldott állapot, a házasság, az öregedő asszony
egészségtani L Irta: Dr. Manateld Oltó,egyet.m.tanár. Kapható: Mai Henrik és Fia könyvkereskedésében. B.idapest, IV A., Muzeuni* körút 33. és minden könyvkereskedésben.
Ara 4 Pengő. Postai bérmentesítéssel 4 Pengő 50 fillér.
rí, zab. á
Kiscsibék etetésére: köles-kása, tengerid.ua, egész kísszcmtl tengeri Madárcleség: Kevert madárétcl, hámozolt-zab, fényn-ag. kendermag, édes-repce, s láta-inag, tökmag, napróforgő-mag stb. k a p h a 10:
Ország és Widder
magk\'.-rcskedésében Erzsébet-tér 10. (Bíróság mellellj
Hirdetmény.
Tapolcai munkánkhoz szükségünk van 20—30 megfelelő napszámosra, akik oll állandó aikalmaziaiási lalál-ba\'nak. Fizetés 40-45 fillér őrabér érdem szerint. Oda- és visszautazás költségeit megtérítjük. - Szállásiéi ttond\'s lodunk. — Jelen kerni lehet szerda délig Vár ut 6. szám alatti iredánkban.
Városépítő R. T.
6onvrcroz|
Pllsséroz
Édesítem Nagykanizsa és vidéke mélyen tiszteli holgyközönségéf, hoi>y a legújabb pllssé-modellok rrfgérkeztek — Pllssérozást, gouvrérozást olcsőn vállalok.
Tisztelettel VARGA NÁNDOR
mb.lciia, ediniotd-Tiltatit. tlaoTkoniaaa, Hunyadi.utca 10.
QyOjtfltclcp: Kazlnezy-utea 8.
Festés Bézmosás TiszUlás
Hnin (JyulB nagykanizsai bíróiig! végrehajtótól.
2Í3ZI927 vhl. uim.
Árvcrísi hirdetmény.
Alulírott btlóiigl végiehijtd az 1881. évi LX. t.<. IW. §i éitetmíben ezennel kdz-hlrri teizl. iK^ty i nigyktnliwl kir. Jirit-bliótignik 1K7. <vl Pk. 8047. nimu víg. zéie következtében Dr. Btron Pil liviri 225 I- s |ir. e.-ejílg 1927. évi mi|ui hó 14-en loganstoillott végrehtjlii iitfAn leél lelulloslnll él KOÖ Pcngi\'ue bcciöll következő Ingrtiigok. u. in.: külonlíte rövid-áruk. U/lell hcreiidczét éi imcilkil tróaiz-ul nyilvános irveléien elidilntk.
Mely iivelémek a nigykinlZMl kir. liíjl-bíróiig 1927-lk ívl Pk. 8017. iiirnu vtg-zíie lotvlín 221 P tókekö.eletei, ennek Vrtb villóillj ít eddig Oitzetrn I7PK5IÍII. bíróilag m*i megillipllotl költiígck elejéig, Ntgyktnluin, Itusébel-rér 3. tz. teendó meg-tilts sin 1927. évi |unius hó 24-lk nnpjinnk délutinl 4 ór&jn hnllildólil klttizcllk íi ahhoz .1 venni izindékotók ezennel oly megjegyiéisel Itlvilnik meg. Iiogy it étintelt Ingóságok ai 1881. évi LX. l.-c. 107. éi 108. § al élteimében kéizpénilltctéf mellen, a legtöbbet Igíió-nek. iiüklég eletén beciiion alul It el -vfogntk tdtlnl.
-Amennyiben «z cliiveiezendó In^óligo kit mltok 11 te- él IclUlloglllliUik ól tzokrn kielégítési Jogot nyerlek volna, eien irverés iz 1881. évi I.X. l.-e. 102. élteimében ezek invSiJi It elrendeltetik.
Kell Nagykanizsán, 1927. ívl |unlui hó 10. nlpján. »í
Haán Gyufa s. k.,
tu> kir. bit. vígiehijtó.
so
pengő bolti ár helyett 5
hnvi A penfl&s réazlatra 20
penggArt »zeáttitunk 20
pompáé kdnyifet
amelyek nem hiányozhatnak nívelt magyar családok HnyrUráMl:
Nagyréti Adim Erzsi: Aranyhíd Re-
f^ny. 141 oldtl. Sarta Latos: Örvény. SzintnO 5 lejv. 131 oldal.
Barla Ujot: Az elsalyedl világ Elbeszélések. 16! oldal. Bazln: Donatlenne. 130 oldil. Dinlelné Lengyel Laura: Az Adlcrs-letdi Szent Ágnes. Regíny. 125 oldal. Daudet: Jtek. Regény. 417 oldal. Farkai Imre: Szent Uvtst. Elbeszélések. Színdarabok. 135 oldal Farkat Innc : Melódia. Uj vétsek. 00 oldal
Hajó Sándor: Az íllvenévet fértl. 3
felvonitos tragikomédia. 121 oldal. Harsányt Zsolt: A fillékeny kólló.
Kuplék, dalok, sanzonok. 142 oldal. Jörgenien linoa: Dánia nagyasszonyt.
Regény. 180 oldal. Katika Margit. Csendes viltigok. El-
bíuélések 352 oldil. Karinthy Frigyes: Ne binttuk egy-
misL L\'iibb Irítik. 215 oldal. Kossuth Lnlot levelei egy tiatil leinv-
hot. 208 oldal. Kosztolányi De/só: A rossz orvos.
Regíny. 108 oldil. (.Iptnl Imre: Kegyelmet uram t Színpadi komédia es mit jelenetek. 190 o. Lovátzy Károly: A szivem. Válogatott versek. 62 oldal. Szederkényt Anna : Sortok hl lllil-
kornak. Regíny. 160 oldal. Szép Ernó: Rígi kedvünk. Klónikis
vétsek. 225 oldal. Sxomory. DcztA: II. lózsel csiszár. SzinmO 110 oldil.
Vágja ki, töltse ki küldje be
alanti rand«IAIapotéapoatafor> dultéval magkapja a 20 kOtot könyvet. Bórmantasitóaért éa oaomagolAaórt I P sxámltunkr
r.
Palla dis könyvosztálya
Budapest, V., Alkotmdny-u. 4. Megrendelem 5 havi részletre a
..............................-. dmu lapban
hirdetett luukönyvet. Az első 4 pengői részletet a bérincotesitési és csomagolási díjjal kérem a küldeménynél utánvételezni
............................................... város
........................................utca.........
Név: ..................í..................
Foglalkozás: ......................
..................... 1927..........hó..
ES
HIRDETŐ IRODA R.T.
Budapest, V. Dorottya-utca 11. Telefon: Teréz 34-45.
Felvesz hirdetéeeket a világ minden lap|a részére.
Rektámlcrveket készil.
A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társházak Hurópa minden jelcn-löscbb városában.
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Ofenbcck Károly.)
67. évfolyam, 139. szám
Nagykanizsa, 1927 junius 22, szerda
Ara 14
fillér
POLITIKAI NAPILAP

fa küdéitratal rMln .......: KlalaMy-a. li
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
hlerarbaa-tckfear Natytaafcaa Ti. TOllrelial ári egy tóm 1 pcage 4* «£
Gazdasági szakoktatás
Az egyik legelőkelőbb fővárosi nspilap^an nagyjelentőségű cikkel Irt a földmlveléiOgyi miniszter a gazdasági szakoktatás kérdéríről. Ismertetve Jővőbeni terveit is. Teljes mértékben aláírhatjuk azt a kijelentéséi, hogy a mezőgazdasági szaktudás széles körben való elterjesztése nem csuptn kulturkérdés, hrnem kenyérkérdés is. Hi meggondoljuk, hogy sz ország 9.7 millió katasztrális holdat kllevó szántóföldjeiből 6 millió hold van kis- éa lőipebirtokosok kezén, könnyen megérthetjük n szé-lesebbköra mezőgazdasági szakoktatás footosságál. Maga a földmlve-lésOgyl miniszter is bevallja, hogy ezek a kis- és törpebirtokosok nem űznek korszerű fóldmivelést, ragaiz-kodnak a régi konzervatív gazdálkodási módszerekhez s ezzel termé-széleién csöki en a föld hozama is.
Valljuk bc azonban, hogy ennek az elmaradottságnak nemcsak ők maguk az okai. Magyarországon ez-ideig a széleskörű mezőgazdasági szakoktatás nem volt megszervezve. Az eddigi föWmivesiskolák beváltak ugyan, de egyrészt kevés van belőlük, másrészt szaporításuk igen nagy költséggel jár. Uj intézetek alapítására kell tehát gondolnunk s ezeket a téli gazdasági iskolák képiben látja megtestesítve a miniszter. A hal hidegebb hónap alatt folyna itt csak a tanítás « mikor elérkezik a sürgős mezei munkák ideje, a tanulók haia-lérnek szüleikhez, hogy a gyakorlatban haszoositsák mindazokat az is-ntírelckci, amelyeket az Iskolában elméletileg elsajátítottak. Mayer miniszter terve szerint az igazi kis-gazdaképzó intézetek ezek a téli iskolák lesznek, amelyekből az 1927— 28 as költiégvetéii évben tizet szeretne megnyiinl s a következő tizenöt esztendő alatt minden jtrásban legalább egyet felállítani.
A miniszter azt szerelné, hogy olyanok sajátítsák el itt a magasabb szaktudást, akik a maguk fö!d|én fognak gazdálkodni. A felvehető növendékek számárak bizonyos limitálása Is szükséges voll azért, me:t a földreform során sok gazdatiszt maradt állás nélkül s igy nem árt, ha gazdatisztek képzése helyeit egyelőre szakavatott gazdák képzését helyezzük előlérbe. Egy leljescu uj tlpuiu Iskola lenne egy olyon középfokú gazdasági tanintézet, amely megadja a mosiar.1 középiskola állal nyújtani szokott általános műveltségei, de amellett alkalmat nyújt modem mezőgazdasági szakismeretek elsajátítására. — Érdekesek vollak a miniszternek záró szaval, amelyek szerint a szakismeretek terjesztésének párhuzamosan kell haladni a íold-mivclésűgyi politikával, vagyis ha egyes Iskolafenntartók gazdasági szak-iikólákat állítanának fel, ezekben is követni kell az általános és egységes nevelési elveket.
LEMONDOTT A ROMÁN STIRBEY-KABINET
Bukarest, junius 21 (Éjszakot rádió jelenlés) A Síiibty-kormány ma délután 5 ómkor a királynak benyújtotta lemondását, mert a liberális és nemzeti párt nem ludott a közös választási lista tekintetében megegyezni. Miután a tárgyalások meghiúsultak eziránybzn. a
Slirbey-kabinet liberális miniszterei már délben kllép\'ck a kormánybői, hogy azt megbuktassák. Bizonyosra veszik, hogy a kormányt Bratlanu alakiijs meg, aki ideígleneseu megtartja a had- és külügyi lárcát is. A kormány lemondása miatt a választásokat nyolc nappal elhalasztották.
.............................-.....i\'1\'riVj-u-Lrj\'u-.n.-jvji.-j-jj
Chamberlin és Levine szerdán reggel érkeznek Budapestre
SodapeaV junius 21 Chamberlin és Levine amerikai Ocein repülők a magyar kormány meghívására hotnap szerdán reggel fél 8 órakor Atpernből indulnak és vatíszlnülcg 9 óra 15 perckor érkez-
nek a mátyásiétI repülőtérre, ahol csak hivatalos személyekből álló fo-gadóbizotistg vár|a az amerikai repülőkéi. Chambcrlinék leszállás előli köricpoléít tartanak a város lelett. A repülök Budapestről Prágába rcp\'llnck.
\'é * * *.........................-rí- i-i-,-i-,- rí- nrrifirif/vxu\\j
Teleszky János a zsoldos hadsereg megszüntetését követelte a felsőházban
Bu4apcst, Janiul 21 A felsőház mai ülésén folytatták a költségvetés tárgyalását.
Teleszky János összehasonlítja az 1914. évi költségvetéssel a mai költségvetést és hosszasan fejlcgell, hogy a mai költségvetés arányban van az 1914, évi költségvetéssel. A 142 millió többlet a forgalmi ndóból származik. Követelt a zsoldos hadsereg megszüntetését. Elismeréssel adózik a MÁV-nak a gyors reorganizálásért.
Huszár Aladár elismeréssel viseltetik a kormány, de különösen a miniszterelnök iránt. Viszautasilja a tisztviselőket és a birákat ért támadásokat.
Széchenyi Aladár gróf kijelenti, hogy a régi lörendiház más elbánást érdemelt volna a kormány részéről. Ezt ó teljes JoggzI mondbstja, mert a régi fórendihszat ó támadta közömbösségéért legtöbbet. Be kell ismerni, hogy a régi jörendiház, különösen
nemzetiségi kérdésekbmi mindig hivatása magaslatárrállotl. Reméli, hogy a felsőház is ugyanezen a magaslaton log működni és ezen az alapon fogja megoldani a királykérdést Is. A földreform nem elégili ki a nemzetet — mondja. Választ kér a kártalanítás tárgyában és az uj birtokosok gazdasági eszközeinek beszerzési segélye ügyében, Három zempléni község termelési adataival bízó-nyitja, hogy hozzá nem értés következtében az uj birtokosoknál kevesebb leli a termelés. Tallózik nagyatádi Szabó István emlékének azzal, hogy kijelentse, hogy nagyaládl Szabó nem ezt a földreformot akarta.
Az egyke kérdésében sürgeti a kormányt intézkedés tételre. Gróf Bethlen István személye iránt feltétlen bizalommal viseltetik. (Éljenzés) A felsőház legközelebbi Illését szerdán délelőtt 10 órakor tanja.
A Ház részleteiben is letárgyalta a baleset biztosítási törvényjavaslatot
Lukács 6yörgy szerdán hívja lel a kormányt a Népszövetségből való kilépésre
ez ellen tiltakozik.
A baleset és bílegsig elleni biztosítási törvényjavaslat tárgyalásánál felszólallak Farkas István, Hornon-
Budapeat, Junius 21 A képviselőház mai üléséit Grleger Miklós belclenti, hogy egy reggeli lap elferdített interjút közölt, melyben mint pap-képviselőt állitja be. Nem akar tlock János szerepet játszani,
nay Tivadar, Oiál Giszlon, kiknek Vass József miniszter válaszolt.
A 112. §-nál Györki Imre
a pénztári tisztviselőket választás utján kívánja beiktatni, vagy ha állami tisztviselők lesznek, ugy viselje sz állam a költségeiket.
Bródl Ernő azt követeli, hogy a pénztár Igazgatója legyen pártoo felül álló egyén s állása legyen összeférhetetlen mindennemű politikai állással.
Dr. Vass népjóléti miniszter válaszában kijeleni!, hogy a pénztár tisztviselői, mint állami tisztviselők tudni jogják kötelességüket.
A 116., 117., 118., 119., 120. és 121. szakaszokat hozzászólás nélkül, a többieket némi módosítással lo-gadjik el.
A Ház a betegség és biteset elleni biztosilási törvényjavaslatot részleteiben is letárgyalta. Az ülés </:3 órakor ért véget.
Politikai körökben uagy érdeklődéssel tekintenek a képviselőház holnapi, szerdai ülése elé, melyen Lukács Oyörgy v. b. I. I. országgyűlési képviselő fog interpellálni a Nemzetek Szövetségének legutóbbi időben történt földbirtok-kisajátítási perekben hozott Ítélete ügyében éa
felhívja a kormányt, hogy lépjen ki a Népszövetségből, mire gróf Bethlen István miniszterelnök fog válaszolni.
Zsarolásért elitélték az Apostol-nyomda volt Igazgatóit.
Budapest, junius 21. Több mint egy hete tárgyalta a büntetőtörvény-szék Patay-tanácsa azt a bűnügyei, melyben az ügyészség Martinovics Andor és Kulcsár Richárd ellen magánosok elleni erőszak büntette, magánlaksértés és zsarolás vétsége dmén emelt vádat azon a címen, hogy 1919 februárjában az Apostolnyomda közgyűlésére erőszakosén benyomullak és az igazgatóságot a lemondó nyilatkozat aláírására kényszeritetlék. Rengeteg tanul hallgatott ki a törvényszék és ma kihirdette az Ítéletet ebben az ügyben. A törvényszék bűnösnek mondotta ki Martinovics Andort a magánlaksértés véisígében és kétrendbeli zsarolás vétségében és ezért ezer pengő pénzbüntetésre ítélte. A magánosok elleni erőszak bűntettének vádja alól Martinovicsot (elmentette. Kulcsár Richárdot a bíróság bűnösnek mondotta ki egyrendbeti zsarolás vétségében és ezért 300 pengő pénzbüntetésre itélle.
ZALAI KÖZLÖNY
1927. junlus 22
Sarotár züllött szabó- és Vékási István rovottmultu cipészsegédet letartóztatták, mert bebizonyosodott, hogy ők követték el az Árpád-ncai betörést
Kelepcébe csalta a rendőrség Vókáslt. aki elárulta Sarolárl — Beteget szimulált és a kórházba menekült a detektívek elöl — Sarolár is beismerő vallomást tett
Nagykanizsa, junlus 21 Megitluk, hogy a rendőrség még a mull héten letartóztatta Sarotir András többszörösen büntetett lacér szabósegédei, akit mint az Árpádutcai betörés alaposan gyanúsítható, tettesét beszállítónak a kir. ügyészség fogházába. Azonban a kir. ügyész, ség már másnap, miután tárgyi bizonyíték — kétes alibijén kívül — nem volt ellene, szabadlábra helyezte.
Azonban a rendőrség meg volt győződve arról, hogy mikor Sato tárt elfogta, nem téveded és épen ezért tovább folytatta a nyomozási Sarotár bűntársa után, akiről nem emlékeztünk meg épen a nyomozás érdekében. Igy a delikvens abban a biztos tudatban, bogy Sarotátl Is szabadon engedte az ügyészség és ól sem keresik, vígan élvezte az aranyszabadságol. Közben Vékási István 27 éves lacér cipészsegéd (igy hívják Sarolár bűntársát) mégis megneszelt valamit, mert betegei szimulál! és
felvétette magát a kórházba, mlntsulyosepllepszlás beteg.
Ezzel csakugyan idő! nyert, mert a detektívek, akik hurkol fonlakja nyaka köré, nem leheltek ellene semmi!, mert amin! megjelentek nála a kórteremben kihallgatás végett, Vékási
egyBzerre .rohamot" kapott és ugy hányta vetette magái az ágyban, hogy nem lehetett vele birni.
Erte a rendőrség várt türelmesen és azl a látszatot kellette Vékásiban, hogy nem gyanúsítják már többé. Ez a csalétek bevált és Vékási .meggyógyulva"
ma reggel cl akarta hagyni a kórházat.
Ez volt a veszte, mert amint a kórház irodájában jelentkezeti, hogy elbocsátási Igazolványt kapjon, ott termeti a közben értesített rendőrségről két detektív, akiknek karjaiba röppent a rég óhajtóit jó madár.
A rendőrségen aztán mindent töredelmesen beismert és ebben az a legérdekesebb, hogy Satotárt, mint felbujtói, értelmi szerzőt nevezi meg, aki pedig elfogatásakor égre földre esküdözött és ártatlanságát hangoztatta. Elmondta Vékási, hogy junius elseje előli való esle
mindketten lesbe álltak a Király-utcán és otl váriák, mig meggyőződnek arról, hogy Oodorné elmegy-c a Ic-Icnyei vásárra. Ugyanis Sarolár, mint szabó és mint vásári árus többizben dolgozott Qodornénál és igy jutoll eszébe, hogy mint Ismerős a tereppel, oda betörési készít ető.
Tervük szerint sikerült minden. Hajnali bárom óra clóit Gudorné szekerét csakugyan lállák a Király-
utcán elmenni Kiskanizsa felé. Erre elmenlek az Arpád-ulcába, ahol Sarolár bemászolt az udvarra, egy olt talál!
fejszével feltörte a lakás ajtaját
és véghez vitte a fosztogatást, mini azl már fcözollűk. Közben azonban az ulcán többen zajra lettek figyelmesek és a báz elölt megálllak, ahol Vékási .falazott", ami jassznyelven azl jelenti, hogy ügyelt, hogy ne jő|-jön senki. Vékási azonban nem bizonyult olyan vakmerőnek, mini Sarotár, mert mikor az utcán többen a ház elől! megállottak, hazaszaladt. Egy negyedóra múlva Sarolár a .szajréva!" (zsákmánnyal) megjelent Vékási lakásán, akinek elmondta, hogy ékszer! és ruhanemül lopott, de a pénzről hallgatói!. Egyben meg-
beszéllék, hogy az ékszert Peslen ériékcsitik. igy is lellek. Elutaztak és eladták az ékszert, de oly kevés pénzt kaptak érte, hogy a visszautazásnál csak Siófokig volt elég, onnan gyalog jöttek Nagykanizsára, ahol közben a rendőrség már meg-áü.ipitolla, hogy Sirolár követte el a belörésl. Sarolár azonban, mikor mcgballolla, hogy keresték, önként jelentkezel! a rendőrségen, Ingy ezzel is elterelje magáról a gyanút, de ekkor mégis letartóztatták.
Vékási beismerő vallomása ulán a detektívek hamarosan eiókerilellék Sarolárl Is, aki mikor megtudta, hogy Vékási milyen vallomás! lelt, színién beismer! mindent.
Mindkettőjüket kihallgatásuk ulán átkísérték az ügyészség fogházába, ahonnan czutlal Sarotár mégegyszer nem szabadul meg olyan hamarosan.
fékási Islván hasonlóan Sarotár-boz, rovott multu. Négy évig mint fiatalkorú ült fogházban, négy évig pedig fegyházban betöréses lopás místt.
Egy pincér halálos fürdése a Balatonban
Egyre szedi a Balaton halálos áldozatait — A vizbefalt ember holttestét még nem találták meg
Nagykanizsa, junius 21 Akárcsak tavaly és minden évben, az idtn is állandó rovatot kell majd nyissunk a balatoni halálos szerencsétlenségeknek, melyek a fürdőszezon erősbbödésével egyre-másra rémítgetik a Bilalon mentén nyaralókat.
Ujabban égy Korcsmáros Lajos nevű pincér fúlt a Bjlatonban, aki a napokban egy barátjával csónakázni meni. Mikor már jó mélyen
benn voltak a Balatonon, a nagy meleg kedvet adolt nekik, hogy a csónakról a vizbe vessék maguka!. Az egyik fialalember vidám libucko-lás után visszatéri a csónakhoz, ahol megdöbbenve látta, hogy Korcsmáros nem ül benne és egyáltalán nincs sehol.
A szerencsétlen pincér ugylátszik fjrdés közben szivgörcsöl kapót! és elmerüli. Holttestét a hullámok még nem vetették psrtra.
Egy keszthelyi legény ittas állapotban kibontott egy sirt
Kcgyotlon halottgyalAxáa
Nagykanizsa, junlus 21 | Kesztkelyen tudvalevően megkezdték a régi temető kiürítéséi, minthogy a karmelita-templomot annak helyén fogják felépíteni. A régi lemetóból a holtak maradványait átlemeiik a Szent Miklósról elnevezett temetőben. Az exhumálási és átszállítási munkálatokat Cslllagh Oyula lemetisl vállalkozó végzi. Tegnapelőtt este egy sirt léiig kiásva bagylak vissza a Szent Mihály (emelőben, azzal, hogy azl majd csak másnap reggel fogják leljesen kiásni és a másik lemelőbe átszállítani.
Amikor azonban másnap reggel a félig kiásva hagyott sírhoz mentek, hogy folytassák azabbahagyott munkál, legnagyobb meglcpieiésükre a sirt teljesen kibontva találták. A halott haja ki volt tépve és szétszórva, ü koponya kivéve, a fogak kitörve és kiszedve és a koporsóba szórva.
A halóit Horváth János vasutas Sopron utca 40. sz. alatti lakos hozzátartozója volt.
A vállalkozó az állalias vandalizmusról jelentést tett a csendőrségnek, amely azonnal megindította a
o koaxthelyi temotObon
nyomozást. Sikerüli is megállapítani, hogy többen látták, amint Arval fizsef 29 éves nőtlen földműves legény botos állapotban a sirt felásta, a koporsót kibontotta, kapával rávágott a tetem fejére és csak akkor tette azt vissza a koporsóba, amikor legerélyesebben felszóiliolták erre.
A keszthelyi csendőrség még azon órában elfogta Arvai Józsefei, akiben a szemtanuk határozottan felismerték a vandál haloltgyalázót.
Árvái kihallgatása alkalmával azl mondotta, hogy nem emlékszik semmire. A térképező mérnököknél voll alkalmazásban. Több pajtásával belért a Szilber-félc korcsmába, ahol 7—8 liter bort elfogyasztottak. Ó elaludt a korcsmában, másnap reggel az Erzsébet-ligeten a földön éb • redt fel.
Minthogy kiderült, hogy Árvái Józsefnek semmiféle foglalkozása nincsen, munkanélkül csavarog, a csendőrség őrizelbe vette, későbben azonban a nagykanizsai kir. ügyészség utasítására szabadlábra helyezlék.
Arvai József a nagykanizsai törvényszék szüncli tanácsa elől! fog felelni vandalizmusáért.
Megérkezett a harmadik autóbusz Nagykanizsára
A Nagykanizsai Autóbusz Vállalat a második nagy kocsljál megkapta, s a harmadik a ntei napon ugyancsak megérkezik.
Körülbelül pénleken az uj kiskocsi is megkezdi működését a város bcl-lerűlclén. UJ vonalak: 1. Sugárul József lakianya, Sporttelep. 2. Tcleky-ul, Károly laktanya, Sánc. 3. Magyar-utca, Lazsnak. 4 Kath. temető.
A kél nagy kocsi egyike Keszthely és Hévíz közölt fog a szezon tartama alatt működni, mig egy nagy és egy kisebb kocsi városunk belterületén közlekedik.
A Nagykanizsa — Híviz—keszthelyi járat egyenlőre még nem állítható be, mert az engedély a minisztériumból még késik. De a vállalat reméli, hogy jövő bét folyamán az is megérkezik, s nem lesz akadálya e járal megindilásának.
Az utóbuszok kizárólag a megállóhelyeken állhalnak meg, igy a fel- és leszállások csakis ilt történhetnek, amire a közönség ügyeiméi felhívjuk. ^
Némi olcsóbbodást jelent a viteldíjak terén az, hogy az Erzsébellér-Józsellaktanya szakaszon 24 filléres jegyek Állíttatlak be, mig Józsel lakianya—károlyiakianyai -zakaszon 50 filléres vonaljegyek helyett 40 filléres legyek lesznek beállítva.
Amidőn az Autóbusz Válla\'al minden (öle telhetőt elkövet, hogy a nagyközönség érdekeli a legmesszebbmenőig szolgálja, ugyanakkor a közönség pártfogásán múlik az Is, vájjon a vileldijak hamarosan Icszál-liihatók lesznek e?
A Jó utak elsősorban járulnának hozzá a vileldijak leszállításához, bizunk benne, hogy ez Is csakhamar elkövetkezik.
A Menetrendek a napokban elkészülnek s a Krilky-féle trafikban lesznek kapkalók 10 lillér ellenében.
A kormány emeli a tisztviselői lakbéreket
Budapest, Junius 21. (Éjszakai rádiójelentés) Tekinleltel arra, hogy augusztus 1-től oklóbcr l-ig terjedő negyedben a lakbérek emelkedni . lógnak, a kormány rendeletei adott ki, melyben azoknak, akik államtól kapnak lakbért, rendezni fogja a lakbéréi, illetőleg emelni fogja.
Glattfelder püspök temeti az elhunyt piarista rend-főnököt
Budapest, Junius 21. Hám Antal piarista rendfőnök lelklüdvéért szerdán reggel kilenc órakor a piarista gimnázium ifjúsági kápolnájában Breyer Islván rekviemet larl. Hám Antall szerdán délután négy órakor temetik a Kerepesi-uli temető halottasházából. A piaristarend nagy halottjál a rendi sírboltba temelik. A temetési szertartást Glattfelder Oyula Csanádi püspök végzi.
— Zsák, ponyva,zsineg, kőtéláruk, hevederek és tűzoltó felszerelések nagy raktára Hlrsch és Szegő cégnél.
= A Fegyvergyári Slevr kerékpár as egész világon vezeti Weüier flépámtaáz, Csengery-ut 2.
1927 |unius 22.
ZALAI KÖZLÖNY
Egy balatonmenti szobrász levele Törökországból
„Frankhamlsltó" az angóra! magyar korcsma neve — Ahol a munkának és adott szónak nincs becsülete — Magyarok sorsa az épülő török (óvárosban
A Balaton-meale volt a halija Biri Lajos srobráwnak. Nevéhez ttjztoik tóbl, művészi koncepciójú hósi emlékmű és egyéb srobrisratl alkotások. A sanyarú magyar művészsors és családi körülményei azonban vándorbotot adtak a kezébe s most Tórílkország-ból írja sokak okulására sz alábbi érdekes részteleket.
Angóra junius bó ...Egy éve elmúlt mir, hogy An-Rorába megérkeztem. Eredetileg Pá-risba készüllem, dc a közbejölt frankhamisítás! ügy miatt megváltoztattam tervemet és Itt kölöttem ki Sok utat teltem meg Idáig. Megálltam Bukarestben, Konslanzában, Konstantinápolyban.
Sok mindenféle voltam. Dolgoztam kőbányában, mini robbantó és utakon, mint kubikos, aztán voltam napszámos slb., míg most márannyira jutottam, hogy magamnak dolgozom a mesterségemben.
Az utóbbi idóben az újságok sokat írtak a törökországi magyarok helyzetéről. Mindez ugy nagyjában Igaz is volt is igaz még ma is. Az Itt dolgozó magyaroktel/tsen kivannak siolgállatva a törököknek. Nem csak a magyarok, hanem általában az európalak.
Munkaalkalom van a szorosan vett épilöipirban: kőműves, kőfaragó, ács, épület-asztalos, lakatos stb.4— 5—6 lírás napi fizetéssel, ami magyar pénzben 150—210000 koronának felel meg. De más szakmában nincs munka. Akinek meg mestersége nincs, az csak éhezik és kínlódik, mert még az iparosok nagy-része is azt csinálja, habár dolgozik. Itt ugyanis az a helyzet, hogy ha munka van is — a pénzt nehezen wgy egyáltalán nem tudja megkopni a munkás. Hiába jelenti fel aztán a munkaadói, az elismeri ugyan a tartozást, de kijelenti, bogy nincs pénze, ha lesz fizet és ezzel az ügy cl van Intézve. Most ugyan javul kissé a helyzet, mert kevesebben vagyunk idegenek, a kormány ugyanis egy 200 emberből illókényszertranszpor, lol egyszerűen hazokaimt. Okosabbak is leltünk. Megtanultuk, hogy itt ígéretben bizni nem lehel Sok honfitársam rongyolódott le és végszükségben szélhámos leli a be nem tartott ígéretek miatt.
Angóra maga érdekes összetétele a rtiár épülő modem török fővárosnak és az ősrégi kisázsiai centrumnak. Angorál Kr. sz. e. 700 évvel Mldos király alopitotla. Sok temploma volt Itt Augusztus császárnak, melyek közül egy még ma is megvan félig fombadölve, szanaszét hevernek az utcán a márvány-oszlopai, gyönyörű oszlopfejek, szarkofágok, az asszir és görög kuliura emlékei vegyesen.
A veszprémihez hasonló fekvésű vár falába vannak beépilve épületkő gyanánt a régi márvány-reliefek, párkánydarabok. Csupán két német tudós végez itt ásatásokat, értékes anyagjuk van már, dc nem szabad elvinniük az országból semmit.
A város utcáin még mindig gördülnek olyan taligák, amilyeneken a honfoglaló magyatok élték nomád-életüket. Az alsóbb néposz\'ály még cllalarja az arcát, a nők még bugyogóban Járnak, de a szemérmesek száma egyre kevesebb lesz. Ez az alsóbb nép-réleg még ma Is őskori éitelmi fokon áll, hiányos karakter, amely előtt még az irotl szerződésnek sincs kötelező ereje. Életnívójuk alacsony és igénytelen. E\'elmük lóként birkahús, esznek még teve-, szamárhust és sok kávét meg teát Isznak. Európai módra berendezett szobái ritkán, csak a modernebb török házaknál lehet látni. A takarék-tűzhelyei nem ismerik, fa izén és petróleum fóióvel tőinek. Csak most egy-két msgyar lakatos csinált nekik tűzhelyeket, de nem igen barátkoznak meg vele.
A klíma lázai és maláriát majdnem minden európai megkapja és sokat szenved miatlus. A betegség annál rosszabb, mert a szobák drágasága miatt tömegesen laknak. Rendszerint van egy magyar főbérlő, : kivesz egy egész házai és a szobákat kiadja. ■
Van Itt négy magyar vendéglő is. A nevük : .FrankhamislU.Dánost\'. .Késdobáló• és .Piszkos lepedő\'. I\'l magyar koszt naponta l — li/z lírába, körök koszt 60 piasz-leiba kerül, ha valaki idegen el-birja a szagát.
Szórakozás nincs a mozin kivül. A törökök társadalmilag európaiakkal nem érintkeznek, családi körükbe meg idegent egyáltalán nem vezetnek be. Vannak azlán bárok, de ehhez meg pénz nincs. Szinte remete itt az idegen : dolgozik, mint egy állat s azonkívül egyedül van. Ilyenkor irom értekezéseimet a török művészetről és népíletről, itteni magyarok életéről és ilyenkor írok egykét versel*) meg novellát... *
Eddig tart a szép Balaton mellől idegenbe szakadt magyar szobrászművész levelének érdekesebbik része. Akik a magyar kálvária itthoni stációit Járják és idegen országok fenékig tejfel-sorsát irigylik, okulhatnak belőle.
•) Bíró Lajos egy kedves, hangulatos verse nemrégiben a Zolái Közlöny hasábjain is napvilágot látott. (A szerk.)
Icl&Jáz-ám
A nagfkanlzsal rneteorologlnl meg-llgycló Jelentése: Kedden a MmHstK-let: Reggel 7 órakor +15-7. délután 2 órakor +23-8, esle 9 órakor -(-17.
Felhőzet ■ Reggel kevéibbS lelhJs, délben és este tiszta égboltozat.
Szttihlny: Egész nap Délnyugati szél.
A Meteorológiai Intézet lelenlíte szerint derűit, száraz és melegebb idó várható.
A borsfai körjegyzőség levente egyesületeinek ünnepélyes zászlószentelése
ilorsta, junius 21 (Saiál tudósítónktól) A napokban ünnepics keretek között szentelték fel a borslal körjegyzőség levente egyesületeinek gyönyörű, nemzeli színű zászlaját. A zászlóanyai tiszt-séget Czlgány János lelenyei főszolgabíró neje vállalta. Az ünnepély napján reggel virágos kocsiján a zászlóanya a borsfaiak ünneplése közölt bevonult a faluba, ahol a díszkapuknál magyarruhás lányok üdvözölték és a leventék.diszcsapala tisztelgett elölte. A templomban Deslr Oéza bánokszontgyárgyi plébános magas-száruyalásu beszédben szentelte meg a leventék zászlaját, melyre a zászlóanya gyönyörű szalagot helyezett. Sztankovics Irénke, Révjji Ferenc és Szabó János szavalatai után a zászlóanya és az ünneplő közönség elölt elvonultak a leventék. A délelőtti ünnep a Himnusz fenséges akkordjaival végződött.
Délután a sporttéren a leventék a Hiszekegy climádkozása után sza-hadgyakorlatokkal és atlétikai ver-sennycl szórakoztatták a közönségei. Este 8 órakor a műkedvelő gárda sikerrel előadta Pásztor József: Tölgyfa c. egyfelvonásosát. A darab rendezésével dicséretes munkát végzett Ludovics Károlyné, adóügyi jegyző felesége.
... ,\'W.I II *>
VÁROSI JÍZINHÁZ
Cornevillei harangok
Kissó vontatott előadásban ujilolta fel tegnap esle társulatunk a mult századból maradt francia müsor-darabok egyik legkedvesebbjét, a régi, nehezebb fajsúlyú operett-irodalom maradandó érlékű alkotását, a Cornevillei harangok-at.
A liítfő Cili Jó előadás után kellemetlen meglepetésül szolgált a meglehetősen teli nézőtér publikumának a tegnapi előadás sok tekintetben tapasztalt pongyolasága. Sok kivánni valót hagyott maga utána szöveg-tudás. Hiányzott az egész előadásból a biztonság vivő-ereje és az összehangoltság, nem csak zenekar és színpad közöli, banem még magán a színpadon is.
A vendég*művészek közül Bihary Sándor rekedlsége folytán teljes indiszpozidóval, fátyolozott, színtelen hangon, érthetetlen szövegkiejléssel énekelt, ami előző napi nagy sikeré* nek hirc ulán a vis major mellett is lehangolólag hatolt a felcsigázott várakozással színházba indult közönségre.
Annál ragyogóbb sikert aratott ezen az estén is Kőszeghy Teréz. Kristályos csengésű, minden fekvésben biztos hangja, kiegyensúlyozott, brilliáns technikával könnyedén fogta Pianqucttc sok helyűit elég nehéz muzsikájának gyönyörű részleteit. Zavartalan sikerében osztozott Halmos János. Lágy, meleg lcnor|a különösen a harmadik felvonásban terebélyesedett ki teljes szépségében.
A társulat rendes tagjai közül Szalókl Dezsóí volt a legmelegebb, legzajosabb siker. Szerepének drámai
részeiben az Idei szezon egyik legértékesebb alakítását nyújtotta. Kitűnő szerephez jutóit Elek Ica Ser-polellc szerepében, amit sok közvetlen bájjal és mozgékonysággal Játszott meg. Mulatságos volt Halmai Vilmos községi birója.
A kar, különösen a női kar egyáltalán nem remekelt. A zenekar eléggé kihozta a tartalmas muzsika finomságait, de a bires nyitánnyal adós maradi a közönségnek, (bl)
A szinházi iroda hireii
(•) Hollmann mesél ma szerdán rendes színházi helyárakkal 5 vendégművésszel. Kőszeghy Teréz, Do-mány Sári, Zita Emma, Halmos János és Bihari Sándor operaénekesek kivételes művészi teljesítményeikben gyönyörködhetik Ismét a közönség azon része, ki a Hoffmann meséi első előadásán távol voll részben elfoglaltsága, részben anyagi okok mlait. Ez utóbbit előmozdítja, bogy Folor Oszkár Igazgató nem emelt, hanem rendes helyárakkal adja Olfen-bach brilliáns zenéjü és operáját.
(•) Csütörtökön .Cigánybáró• rendes szinházi helyárakkal Kőszeghy Teréz, Halmos Jáoos és Pozsonyi Lenke vendégfelléptével. Kőszeghy és Halmos a többi vendégekkel cgyült egy csapásra hóditolták meg Kanizsa zeneértő közönségét és igy a kél művész szívesen tett eteget az igazgató meghívásának annál is inkább, mert hisz annak idején Halmos János betegsége miatt szenvedeti csorbát Strausz örökbecsű operettje.
(•) Szcrdáa és csütörtökön rendes (nem cmellj helyárak, bérlel-szüuet, Mindennemű kedvezmény érvényteten.
(•) Dr. Szabó Zsigmond színmüvének .Egy darab föld" pénteki bemutatója iránt városszerte párat-tanul nagy az érdeklődés. A kiváló iró első színpadi, egész estét belöllő darabja ép oly mértékben felkeltene az irodalmi körök érdeklődését, mint eddigi egyéb Írói tevékenykcdésc. De felébresztette a lappangó hazafias érzést Muraköz derék magyarjaiban is, kik tömegesen jegyzik részvételüket az eladáson. Igy a pénteki bemutató egy patriotikus megnyilvánulása lesz a hazalias érzésnek.
Egy autó elütötte Lupu minisztert
Bukarest, junius 21. (Éjszakai ridiójelentés) Lupu dr. közmunkaügyi mi liszteznek az autója defektet kapott az utcán. A miniszter kiszállva kocsijából néhány lépésnyire az utca szélén megállott és ott nézte amint a soliőrje rendbehozza az autót. Nem vette észre eközben, hogy egy másik autó közepes sebességgel közeledik. Az autót egy tengerésztiszt vezette és az elütötte Lupu minisztert, aki elbukott és férdéa szenvedett súlyosabb zuzódásokat. Autón lakására szállilották, ahol ápolás alá vették.
A magyar püspöki kar konferenciája
Budapesl, junius 21. A magyar róm. kai. egyház érsekei és püspökei, valamint az elcsatol! területekre jutott püspökségek magyarországi helynökci ma délelőtl a központi szeminárium aulájában konferenciát tartottak, amelycu a gyengélkedő hercegprímás helyett Szmrccsinyl Lajos egri értek elnökölt. A konlc-rencia napirendjén egyházkormány-zeli kérdések szerepeltél!.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 Junius 22.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Junius 22, szerda
Római katolikus: l>jiulln pk. Prolej-Uüi: Paulina. Izraelita: Slvan hó 22.
Nap kel reggel 4 óra 01 perckor, nyugszik délután 20 óra 01 perckor.
Városi Színház Mle pont >M órakor: Hollmjnn mesei. opera.
— Zalai orvosok gyűlése. Az országos orvosszövclség zalavátme-gyel fiókszövetsége évi rendes közgyűléséi lolyó hó 25-én délclóll 10 órakor tartja a zalaegerszegi Kaszinó termében. Tárgysorozatán szerepel a folyó ügyeken kivol a llszviselói kar és szóvelségi ügyész megválasztása, jelentés az országos tisztiorvosi bizottság megalakulásától, betegse-gélyzó és balesetbiztosító törvényjavaslat, dr. Pető János balatonfüredi fűrdóorvos memoranduma az iskolai nyári szünidő meghosszabbítása tárgyában, magán-rvosi dijak megállapítása és indítványok. Oyűlés u\'án társasebéd az Arany Bárányban.
Valódi angol szövetből
uri ru\'u csakis Sarlói Zsigmond azabónieslercó Nagykanizsa. Főút 5. szára.
— Szabadságon. Dr. Boltka Andor, a nagykanizsai járás főszol-gabirája megkezdte nyári szabadságát. Távolléte alalt dr. Laubhalmer Alán szolgabiró helyettesül.
— A Nyugdijasok Országos Egyesülete nagykanizsai fiókjának megalakulását a belügyminiszter tudomásul velle.
— A színházigazgató deficitjének megtérítését kéri a várostól. Fodor Oszkár színigazgató tegnap hosszabb beadványt intézeti a városi tanácshoz és a közművelődési bizottsághoz, melyben utal arra, hogy eddig 7700 pengői fizetett rá a nagykanizsai sziniidéuyie és miután vállalkozása nem nyerészkedésre van berendezve, állapítsa meg a városi tanács, hogy mennyi a deficit és szavazza meg a hiányt, hogy a nagykanizsai színiidényt mintl előbb befejezhesse.
— A Nagykanizsa Movc Lövész-egycsülct folyó hó 15-én határozatképtelenség miatt meg nem tarlóit közgyűlését folyó hó 22-én délután 7 ótakor larlja meg a polgári iskolában.
— Világraszóló juniális! rendez julius 17 én a Kiskanizsai Le-venle Egyesület a gördövényi szöl-lős melleit.
— A világhírű PFAFF vnrrógépekcn kíizull modern csipke és pamutinunkák, valimint azsut. virlg. madeira, rlchelieo, átlórl himi&ek és endlizós mintái megle-kinthelók Itiandl Sándor ós Fia eígnél, Deálelír 1 Vcróinket dijtnenleíea Unitjuk hlrmósie I
— Baleset a márlatelcpl pályaudvaron. Marion István 50 éves máriatelepi délivacull munkásnak munkaközbeu Márialclepcn az álló máson a lábára ment egy vasúti kocsi. Sérülésével beszállították a nagy-kanizsai kórházba. — Állapota nem súlyos.
— Szenlivány prépost Nagykanizsán. A Szociális Missziótársulat folyó hó 23 án (csülőrtok). 24-én <péntek) és 25 én (srombat) este 7 órai kezdettel Jézus S:eut Szive tiszteletére Iriduumol rendez a felsővárosi templomban. CsűtOiIőkOn dr. Krlzsala Ferenc kegycsrendi tanár, pénteken és szombaton este pedig dr. Szenthány Károly tálóli prépost tart konferenciai előadásokat. Szombaton reggel léi 9 órakor kózős szenláldozás lesz. Az esll ünnepélyes belejező előadás egyházi hangversennyel lesz egybekötve, a melynek kcrelébtn légi magyar egyházi écckekct ad elő a Felsótemplomi Egyházi Férfikar Lengyet Oyula se-gédkántor vezetésével. Etek Ica, a Pécsi Nemzeti Színház lag|a Oounod: Ave Maiiáját és a Boldog Asszony Anyánk egyházi énekeket, Topollcs László tenorista pedig Slradella: Pielo Signore c. egyházi muéuckel énekli. — A három estére mindenkit szívesen Iái a Szociális Missziótársulat.
— A 75 éves, egyedülálló, világtalan asszony részére kél név-telen jólevő, mindkelten tisztviselőnők, összesen 4 pengőt adományoztak lapunk utján.
— Fehér- és ajourhlmzésrc a varrógépen teljesen ingyen lanuja meg vevőit a Singer-vartógép rész vénytársaság Nagykanizsa, Fó-ut 1.
Megkönnyített fizetési feltételekkel
készít uri ruhái Sörtől Zalumond szabómester Nagykanizsa, Fóut xorooa uuieji í<í:i;i
— Az autókörlet nem Julius, haneai augusztus elsején kezdi meg működését. Mini mcgirluk, az auiókötlel működését julius elsején kezdte volna meg, azonban ez a dálum kitolódott augusztus elsejére, metl az illetékes minisztériumokban technikai akadályok késleltetlek bizonyos az auiókötlel működésére vonslkozó iratok kiadását.
A Rcmlngton írógép képviselete és raktára ajánl irógép.\'ket, kedvező részlellizetésre, használt írógépeket becserél. Elsőrendű Írógép szalagok kaphatók Szabó Antal sport-üzletében.
— A rendőrség szigorúan ellenőrzi az ebzárlat betartását. Végre sok huzavona után megkerült a módosított megyei cblarlási sza-bályrendclel, mely Nagykanizsára ér-vényes és azl mosi hatályba helyez-
— A Fclsőlernploml Egyházi Férfikar ma, szerdán cslc tiáiom-negytd 9 órakor összpróWI tart, melyre a tagok p-inlos megjelenéséi kéii Lengyel s. kántor.
— Karlovlts György hentes ügyében a miniszter meghozta döntését. N-igykanizsa városhoz most érkezett meg dr. Vass József népjóléti miniszter dönlése Kartovits Oyörgy nagykanizsai henles ismert súlyos kihágást ügyében, amely III. fokon teljesen hozzájárult a vármegye alispánja által hozott Ítélethez, amely tudvalevően Karlovils Györgyöt öt napi elzárásra és három millió ko-lona pénzbüntetésre Ítélte, mert beleg marha busát vizsgálat nélkül embeti élelemre forgalomba bozla. Az Ítéletet legntp kikézb.\'siletfék Kirlovils Oyörjynek.
— Szürke, puha [érfikalap elveszett, tulajdonosa valamely hivatalban felejtene. Megtaláló szives-kedjék a kiadóhivatalban leadni.
— Toloncolnak egy olasz ál lampolgárt. Bertotlcs Ferenc olasz állampolgárt, akit a kibágásl ügyosztály engedélynélküli koldulásért és csavargásért 20 napi elzárásra Ítélt, melyet szállal köveletl el, hogy mini állítólagos világjáró, levelezőlapok árusításából élt, most kitoloncolják NigykanizsáróL Előbb Budapestre, onnan pedig hazájába.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Érettségi. A keszthelyi gimnáziumban most fejeződtek bc rz érettségi vizsgálatok. Jelesen érett 10, jól 3, érett 15 tanuló. Egy tanutói egy lárgyból pótvizsgára u\'a litottnk.
lepjabb divat szerinti síi rabit
kizárólag angol siövetböl kíszit Sfirtet Zalamond szabómester Nagykanizsa, Fóut 5. szám.
— Büntetik a piaci elővásárlást. Nigykanizsa város rcr.dóri bünletőbirája a tegnapi tömeges tárgyalásokon ismét számos iléiclct hozott. Elővásárlás és piaci árusoknak a termelők közé való tolakodása mialt el lelt Ítélve: Varga Ferencné 10, Polgár Józstfné 24, Jámbor Ferencné 10, Sebueff Györgyné 10, özv. Hof-fer GUpátué 12, Weisz Józsefné 20, Kangyalics Györgyné 10, Weisz Viktor 12 pengőre; mert frissen rakott trágyás-szekércn hozla bc a salátát Varga György klskanizsai lakos, 2 napi elzárást helyeltesitő 10 pengőié ;
ték. Ezzel kapcsolatban nemrégiben iP"™^* való piaci áru-
.-IHp.\'.iI Am Unliar UnnmA ">0 ...»
90 napos cbzárlatol rendellek el város egész területére. A rendőrség ezúton is felbivja a lakosság ügyeimét arra, hogy az eblarlási szabályrendelet, valamint az cbzárlatot a legszigorúbban lógja ellcr.örizni, bogy annak betartása végre van-c hajtva. A kihágást elkövetőkkel szemben a rendórbitóság a legteljesebb szigorral |ár el. Eddig is már a rendőrséghez több feljelentés érkezeit az ebtarlási szabály rendeletid éa az eb-\' zárlattal kapcsolatbin.
= Fegyvergyári Slejr strapa kerékpárnál a váza belső és külső mollal raa ellátva. 5 éri jótállás! Weioer Gtpárabiz, Csengery-al 2.
sitásért özv. Molzer Jánosné 20 ptn gőre, Kátovics Györgyné és Imrei Józsclné 10—10 pengőre; Rclch Mályás kereskedő, metl a Tclcky-ulon tolásokat clővásárolt, 20 pengő pénzbirságra.
— Keszthelyre viszik a Darnay-muzeumot. Sümeg büszkeségét, nagy és szép mulljáuak, kultúrájának tükrét, a nagyszerű Daruay-mu-zeumot leltározzák, összecsomagolják, ládákba rakják és Keszthelyre szállil|ák nz uj muzeumba, hol mint .Sümegi üiroay-muzeum" lesz lát-haló. Az átkallözködlelés oka az, hogy Sümeg nem tud megtelelő hajlékot adni a muzeumoak.
— Hn fáradt és Izgatott, ha
álmatlanságban és örökös félelem-érzetben szenved, ba hasgörcs, szívfájás, mellnyomás és fuldoklásl rohamok kínozzák, akkor igyék reggel éhgyomorra 1—2 pohár természetes .Ferenc Józscl" keserüvizel, mett ez gyorsan megszünteti az emésztési zavarok okait s biztosan elhárítja a vérlolulásl. Az emészlőszervek gyógyításának több orvostanára elismeri, hogy olyan tüneteknél, melyek a láp.-salorna lartalmának önmérgezé-séből srármaznak, a Ferenc Józscl viz kilOr.ő:n beválik. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és lőszerül! elekben.
— A Levente Dalkör taglal a mai (szerdal) próba hegeli pénteken este egynegyed 9 órakor jelcn|enek meg a szokásos hell ósszpróbán a Rozgonyi-ulcal helyiségben.
= Rcpceponyvák, kazal és
Íléptakarók minden méretben s«-át varrodánkban készülnek gyári árakon Hlrsch és Szegő.
— Egy kutya összeharapta egy kisgyermek arcát. Sármellék kóz-Ktss Bála öl és féléves gyermeket egy gatázdi kutya arcán súlyosan összeharapta. A gyermekei beszállították a budapesti Pasteur intézetbe. — Itt említjük meg, hogy a keszthelyi Oeorgikon-majorban az*összes kutyákat veszettség gyanúja miatt kiirtották.
— Keszthely község szlnpár-tolása. Ötmillió koronát szavazott meg Kefzihely község képviselőtestülete Radó Béla színtársulatának Tapolczára való útiköltségül, ezenkívül az összes dijakat (adó, világítás) elengedte.
— Színészek Zalaapátlban. Koltay Lajos, a Nemzeti Szinház voll tagja, szinlgazgitó, 16 lagu társulatával Zilaapátiban vendégszerepel 14 napig. Az előadásokai az ol-lani Iparoskor helyiségében tartják. Ezután Hévizén tart a jól szervezett társulat 2—3 hetes szezont.
Mii szabiiI FMnd munka!
SSrlal Zsigmond
szabómesternél Nagykanizsa, Fóut Kwoiu tiniod. miiiiti
— A motorosvonat elütött egy szekeret. Tegnaptól este Lengyel-lótiban a Fonyódról Kaposvár felé bahdó motorosvonal elűlölte a so-lorr.pónál Miseta Pál buzsákl gar-dálkodó szekéréi, melyben ó egyedül üli. A gazda a karambol következtében kirepült a kocsiból és eközben könyebb agyrázkódást szenvedeti. A lovak megijedlek és hazaváglattak az összetört szekérrel. A szerencsétlenséget az okozta, hogy sem a motoros vezetője, sem a kocsis, nem vették észic cgymásl. A pécsi üzletigazgatóság is folytat vizsgálatot, hogy megállapítsa, kit terhel a felelősség a karambol miatt.
— Egy kislányt elgázolt a kerékpár. A keszthelyi Rákóczi-téren kerékpározott Kovács Lajos cerfienl-gyári alkalmazott. Benkő Mariska II éves kisleány pajkosságból löbbizben átszaladl a ketékplr elölt, mígnem az olyan szerencsétlenül ütötte cl, kogy a leánykának |obb Iába bokában eltöri és sérülésé vei kórházba kellett szállítani. A kerékpáros kóny-nyebb sérüléseivel maga jelentkezett a csendőrségen.
1927 junius 22.
ZALAI KÖZLÖNY
RÁDIÓJ&ŰSQR
(Rővid.téfiek) H - hirek. közgazdaság. Hangv. = hangverseny. E = e lóadás Gy mm gyérinckeknck. A =* asszonyoknak. Z «= zene. Mg. mezőgazdaság. ||j. n. ifjúsági előadás. F = felolvasás. Q — gramofonzene. Jb « jazz-band.
Junius 22 (szerda)
Budapest 9.30, 12 és 3 H. 4 Kalola szegi népmesék. 5 Időjelzés. Utána bécsi kerfngődélután. 630 A veri csipke keletkezése. 7.16 Vadászali E.: Az ember és a kutya. 8 Hangv. 930 H. Utána cigányzene.
Bécs. Orác II Népszerű Z. 4.15 Hangv. 7 Operaelőadás: RienzJ, Wagner 5 felv. Ulána népszerű Z.
Berlin, Stettln 1.30 Harangjáték 3.30 A. 5 Gy. 5.30 Zenekari hangv. £30 Kabaré. 10.30 Népszerű Z.
Barcelona 5.40 és 9.05 Tánc Z. 10.10 Orgona Z.
Basel, Bern I G. 4 Népszerű Z. 5 Hangv. 8 Repülőút Középeurópa felelt, E. 830 Természeti szépségek Délamerikában. 9 Zongora Z. 9.20 Hangv. 10.05 Népszerű Z.
Brflnn 12.15 G. 7 Sximf. Z. 8 Kamara Z. 9 Fúvós hangv.
Frankfurt, Casscl 3.30 Gy. 4.30 Népszerű Z. 7 A római sixtusi kápolna énekkarának hangv. Hamburg, Bréma, Hannover, Klel
I.15 Hangv. 2.05 Népszerű Z. 5 Tánc. Z 6 Hangv. 8.15 Mandolin Z Utána tánc Z.
London, Davcntry II Kamara Z. I Hangv. 4 Kamara Z. 4.30 Hangv. 6 Orgona Z. 7.15 Beethoven szonáták. 7.45 Varieté, rádiószkeccs. 9.35 Kabaré. 11 Jb.
Milánó 4.15 Kabaré. 5.20 Gy. dalok 9 Részi. Bizet Carmen c. operájából. 11 Jb. Moszkva 9.25 Hangv. parasztoknak.
II.55 Harangjáték.
München, Nürnberg 4 Kamara Z. 5 Ifi. 5.30 Gy. dalok, Z. 8 Hangv. 9.05 .A Marschall", Molnár Ferenc 1 felv. 10.05 Indulóest Z.
Prága 10.60 G. 12 15 Népszerű Z. 5 5 Hangv. 8 Sximf. Z. 9 Népdalest, Z.
Róma 5.45 Ének és zenekari Z. 9.10 Népszerű Z. Utána Shaw bohózat.
Stuttgart, Frctburg 1.10 G. 3 Gy. 4.15 Népszerű Z. 8 Az ezred lánya, Donizetti 2 felv. vlgoperája.
Toulouse 12.45 Szlmf. Z 6.30 Filharm. hangv. 8.45 Operaelőadás. Utána zenekari hangv. (
TÖRVÉNYSZÉK
Hét hónapi bSrtSnre ítélték a Csengery-utcai büntanya háziasszonyát
Nagykanizsa, Junius 21
Megirluk nemrégiben, hogy névtelen feljelentés folytán a rendőrség egy veszedelmes bamanyát leplezett le a Csengery-utca 72. sz. htzbsn, ahol Németh Mária 36 éves lakós a lakásán egy H. M. nevű 17 éves leánnyal bűnös üzelmeket folytaiolt, férfiakat, jobbára nős embereket látott vendégül s a keteselen a kerítő és a fiatal leány megosztoztak.
A nagykanizsai kir. törvényszék zárt tárgyaláson foglalkozott az Ugy-gyel és megállapítva az üzletszerűségei, Németh Máriát 7 havi börtönre ítélte. Az ügyész súlyosbításért fellebbezett, de felebbezetl a vádloll is, akit a jogerős ítéletig szabadlábra helyeztek.
(§) A gelsel malom tolvaja. Szabó Istvau balatonmagyaródi születésű 29 éves, nős lütő a gelsel Orünbaum-féle malomban volt alkalmazva, honnét éjjel az ablakon ál kétizben egy-egy zsák gabonát lopott el, amit Kováts Lajos ottani kereskedő megvett lőle. Szabó Istvánt letartóztatták és behozták az ügyészségre, Kováts kereskedő ellen pedig orgazdaságért indult meg az ellátás. Most volt ebben az ügyben a főtárgyalás. Szabó Istvánt lopás bUnletle miatt 6 hónapi börtönre itéllék, Kováts Lajos kereskedőt ellenben felmentették.
KftzemASifi
Állattenyésztési és tejgazdasági külföldi tanulmányut
Keszthely, junius 21
A Reichsvcrband Österreichischer und Bsytlscher Zucli o\'ganizstion meghiváslra folyó évi augusztus I-től augusztus 11-ig dr. Kukuljevics József keszthelyi gazd. akad. r. tanár tanulmányi kirándulást rendez.
Uiirány: Keszthelyről Grazon át Kapfenbergbe (Orsz. Erdészeti tejgazdaság es barna marhatenyészel) onnan kis vasúttal An-Seewiesenbe gyalog vagy autóval Máriazellbe, vasúton W.nterbachig, gyalog v.-gy postaautón Neubtucktw, Neubruc*-Waldhofenbe az lbba mellett, kis vasúttal, majd vasúttal Rieflauha, Oesiiusebe, Admontba (mezőgazdasági iskola, Qrabnerhof, murbodeni lenyí sz\'.tek).
Steinach Irdning (nagy tejüzem, hegyi larka marha lenyesselek) St. Martin az Enns melleit (sttier és pinzgaui tenyészetek) Radatall. Innen autón vagy kocsin a radslü Ili T.ucm és a Gnadenals) (emmenlali sajtgyártás. szövetkezeti üzemek). 0 inin Radstad -Zell am See, Oberpinzgau Niedemsill, esetleg néhány alm meglátogatása.
Visszafelé: Zell am S;en keresztül Sialteldenbe (Brad|hoi és más tenyészetek megtekintése; ménesek) Salzburg, Linz, onnan hajon Wienbe.
Ezeken a lőbb állomásokon kívül még kisebb kirándulások is lel vannak véve az útitervbe.
A tanulmányut (ellátással, stb.) előreláthatólag 160-200 pengőbe fog kerülni. Akadémiai hallgatókon kívül tanárokat, gazdaliS\'.lcket és más érdeklődőket Is szívesen látunk. Hölgyek is tésztvehetnek. A résztvenni szándékozók legkésőbb julius 15-ig jelentkezzenek a keszthelyi gazdasági akadémián dr. Kukuljevtcs Józsel tanárnál és a részvételi összeget ugyanakkor küldjék be a Keszthely-vidéki Takarékpinz\'ár R.-T.-nak — „Külföldi Tanulmányut" címen. Vízumot mindenki maga szerez be. További felvilágosítással szívesen szolgálunk. A pontos indulás idejét és helyét julius 20-án fogjuk a résztvevőkkel levélben közölni, ezért kérnek pontos lakáscímet a Jelentkezésnél.
Husz Jelentkező esetén az összes vasulvonalakra 25 % kedvezmény vau biztosítva.
Megelégeltük az „Agrár-Trianont!"
Ilyen címen válaszol Hegedtis Lóránt nyűg. píruügyminiszter, a GyOSz alelnökén :k jubileumi beszédére Tóth B. László oki. gazda, a Oeorglkon szerkesztője, lapjának hasábjain. A tartalmi és formai tekintetben a magyar agrár-sajtóban páratlanul álló hetilap ezenkívül bőséges tudósításban számol be az Orsz. Mezőgazdasági Kamara közgyűléséről, a világtermés ;áll<slról, a terménypiacról, tőzsdéről és budapesti vásárokról. Sok kisebb-nagyobb cikk és hlr és az agrár-tanácsadó rovat teszik teljessé a kitűnően szerkesztett lapot. Előfizetés félévre 13 pengő. Kiadóhivatal Budapest, V. Mérleg utca 12.
(Hat zalai gazdasági munkás kitüntetése) A földmivelésügyi miniszter a becsületes munka és a hűséges szolgálat jutalmazásául az olyan gazdasági cselédek és munkások, akik az egy helyen töltölt
hosszú szolgálaluk, illetve munkájuk alatti magatartásukkal és Jóravaló-ságukkal társaik közül ki\'űnlck, az eddigi szokáshoz híven, az idén is elismerő oklevéllel és pén*adománnal kívánja jutalmazni. Felhívta ezért Zalavármegye főispSnját, hogy három olyan mezőgazdasági cselédet, aki példás és hűséges viselkedése melleit legalább 25 ével töllölt egy munkaadónál, illetve gazd rságban, továbbá három olyan gazdasági munkást, ki megbízhatósága, szorgalmi é3 józansága állal munkatársai közül kivált, hozzon kitüntetésre javaslatba. A Jutalmazásra érdemes egyének neve, lakhelye, személyi adatai, szolgálati viszonyuk körülírása s a kitüntetésre javaslatba hozott mezőgazdasági cseléd egy helyben való szolgálati idejének tartamát igazoló helyhatósági bizonyítvány csatolása melleit a várm. gazd. egyesület utj4n a vármegye főispánjához lesz beterjesztendő.
tiUJI
Csaknem az összes papirok valamivel alacsonyabb árfolyamokon in dúltak a msi tőzsdén nyitáskor. Később, midőn Bícsböl jó-hírek érkeztek és egyes favorizált értékekben a véleményes vásárlások Is megindullak, az irányzat megjavult. Különösen a tegnap ellanyhult vas és bányapisci ériékekben állott be szi-lárdulás. Bauxit 27 P-vel, lOVos árnyereségre telt szert. A többi favorit értékek 3-45/Vkal Javították meg árfolyamukat. A piac többi papírja csaknem változatlanok maradtak.
Párti 20 38, London 2S-24»,1, Nevjork S19-Uín. Breisel 7223 Milano 2»061H. Am,terd«m 208 30. Berlin 123 20, Wien 7316. SoHs S-75. Prága 15-40, Varsó 58 00. Budapest 80-65, gelgrid 9 I3V1, Rnkaiait 3 10

VALUTÁK Angol L 27-82-27-98 Belga tr. 79-55-79-85 &3i k. 1696-17-04 Din k. 153 05-153-70 ol-lir 1004-1010 Dollár 570.65-57305 Princtalr 22-55-22-75 Kotl. 229-3O-230-30 Lengyel 63-60-64-60 Let 3-45-355
Livi —•-•—
Líra 32 10.32-50 Mátka 135-70-136-20 SetllU. 80-55-80-90 Norvég 148 00-14865 Svájci (.110-15-110-55 SvM k. 153-45-1M-10
DEVIZÁK AnuL 229-47-23027 Belgrád 1006-10 10 BcrTln 135-75-13615 Dukareat 3-41-3-47 Brüsszel 79-55-79 80 Korwrib.153-17-153-62 Osjlo 118-10-148-55 London 27-81-27-89 Milano 32-00-32-20 Newrork 572-75-4 45 Pá/ti 22-42-2252 Prága 16-96-17-01 SioTta 4-12-4-16 Stockb. 153 55-154-00 Varsó 63 70-6450 Wien 8055-80-80 ZOifcb 110-17-110-50
HILD JÓZSEF
épületfa, deszka, mész, cement, stukaturnád és egyéb építkezési anyag kereskedése
NAGYKANIZSÁN,
Király-u. 4. Telefon 120
Hirdetmény.
Tapolcai munkánkhoz szűkségünk van 20—30 megtelelő nipszámosra, akik ott állandó alkalmaztatást találhatnak. Fizetés 40—45 fillér őtabér érdem szerint. Oda- és visszautazás költségeit megtér itjűk. — Szállásról gondoskodunk. — Jelentkezni lehet szerda délig Vár-ut 6. szám alatti irodánkban. vápo,épitö R. T.
Terménytőzsde
Buzá ttízav. 75 kg-os 30 90 —31-30, 76 kg-o. 31 60 -3190 77 kg-o. 32 00-32.10. 78 kg-ca 32-40—32-70, egjéb 75 «g-oi 30 10 -30-60. 76 kg-oi 30.60-31-10. 77 kg-o, 31-20 31 6-J, 78 kg-oa 31-70 -32-C0. rozs 2800- 28-50. takarminy-árpa 25-3-5—25 80, lorirpa 25-50-26-S0, zab 25 30—25-70, Itngui 22-10 -22-20. búzakor p, 20-20-20-40.
Pelha|fá, 2320, melyből eladatlanal vtsua-maradi 1210 darab. Elsőrendű 1-52—1-60, izedéit 1-46—1-52, .wdett közép 1"42— 1-46. könnyű 1-33—1-40, elsSrcnda Oreg 1-42—1-44, másodrendű 1-32—1-38, angol süldő 1*44—1-68, iialonna nagyban 1-72— 1-76, islr 202—2-W. lehúzott hus t-84— 2 00, szalonná, leisertés 1-84-1-92. Az Irányzat lanyha.
SZERKESZTŐI ÜZENETEK
P. (Zalaegerszeg) Késve érkezeti. Előző napon már megjelent hir-rovatunkban. A tudósításban foglalt panasz hipotézisen alapul, mert nem nyett megállapiiást, hogy a vasúti kocsi ajtaja rossz lelt volna N. Sz. Oy. (Hévíz) A hátralevők egy-két inon belül sorra kerülnek. V. J. (D.-almádi) A leveleket felhasználjuk, csak időt és helyet várunk hozzá. A különlenyomat ügyében még a nyomdával
folyik a tárgyalás?
Türelmetlen. A sugár még e héten megkezdi járatait é$ minden
. A sugáruti autóbusz-járat
bizonnyal figyelembe fogja venni a tisztviselőnők óhajtását egy déli járatot illetőleg, már csak azért is, mert a déli munka bevégeztével fogják úgyis legtöbben az autóbuszt keresni.
Sz. I. Figyelmét köszönjük, a példányt kérni fogjuk.
aadja: Xrtiyi tyaiihptr és Rop-
karíiks&s SS, laokaaiua
4phdhirdctésn
Az apróhirdetések dija 10 szóig 50 fillér. Címszó s minden vastagabb betűből álló szó két szónak számíttatik. Minden további izó dija S f SÍI. Vasár- és Ünnepnap ,50% felár, szerdán-pénteken 25»/o felár. Állást keresőknek 5O0.\'o engedmény. A hirdetési dU sióra fiaatondfi.
Kapualj elárusltásra kirakatokkal julius 1-tól kiadó Főút 10. 2571
WEISER — vixvex xósci — legjobbak.
Mioholin, Dunlop| Firostono
autógummik Woicor J. C. Nagykanizsa, Sugár-ut 16. 2342
Fiatal bej író takarítón fi ajánlkozik Julius 1-ére. Józset fóherceg-ut 102. 2560
Ford és Fordaon alkatrészek, autó felszerelést cikkek, Pncumatlk — Szántó Vilmos és Társa cégnél, Deák-tér 2. 2314
PénackölosOnt bekebelezésre mlndea Ouzegben a legelőnyösebben és leggyoc-ubban loiyóaitlat Acxél Ignéo pénx-kölcaönközvetlló Irodája Nagykanizsán, Fönt 3. az. alatt. Kényajrarköloafin kflt-vényekat vessek. 1483
Különböző nagyságú elevátorok jutányos árért eladók. Báron Ferenc gépműhely, Eötvos-tér 18. szám.
Téglások kerestetnek vidékre azonnali munkára. Cini a kiadóban. 2595
Keresek egy fiatul kováoaaegédat lépésre és állandó munkára. —
azonnali belép< Hancz Pál, Újudvar.
2591
Nyaralni otthon legjobban lehet nálam készült fürdőkád-, fotelkód-, Mókádban. Olcsón, készen kapható Baksa bádogosnál, Kinizsi-utca 21. Ugyanott egy príma jégaxokrény eladó. 2564
Jó házból való flu tanulónak felvétetik tíöhm Antal rövidárunsgykereskedésé-ben, Kazlnczy-utca. -2601
Mogbixható nfi gyengélkedő urasz-szonyhoz kercsteUk. — Stampl fUszerüzlel 260-1
Egy szoba teljesen uj bútorral együtt átadó. Ugyvotl egy szoba, konyhával és bútorral átadó. Klnlzsy-utca 30. 2603
Tavasz-utca 22. sz alatti hós szabadkézből eladó. -260 >
6
ZALAI KÖZLÖNY
1927 junlus 22.
Fotoamatőröknek
ajánlunk
Agfa és Kranz leirczekcl sic-, táj-, sport- ís vizilelvélelekhez. Agfa, Satrap, Kodura, Rembrandt ís Seltona őnszinczö papírok s mirden egyéb Iolovegy6zerck és felszerelési cikkek nagy raklára
Fischel Fülöp Fiai
áruház*.
Vili zsidó szülök figyelni!!
Kik lehetőleg leánygyermekeiket tanul-mi nyal k folytatása végett a városba óhajtják adni, hol elsőrendű ellátásban, erkölcsös, vallásos nevelésben, gondos felügyeletben részesüljenek, ugy kérem szivei megkeresésüket. Cim a kiadóban.
Uj zsákok, uj ponyvák
kévekölózsineg
Kerti magvak MUtrágyafélék
kaphatók:
Ország és Widder
u cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.
Valódi vízhatlan elszigetelő
BIBER
egyedárusltása
Hatschek ETERNIT pala
lerakata és képviselete
Eppinger I. és Fia
deszka, épülctfa, itukatur és minden építkezési anyag kereskedésében.
Meghívó.
« „Viktória Göztéglagyár R. T. Nagykanizsa" 1927. évi junlus hó 30 án d. e. 11 órakor lartj< a .Nagykanizsai Takarékpénztár R. T." tanácstermében
X.évi rendes közgyűlését,
melyre a I. részvényesek meghívatnak.
Tárgysorozat i
1. Az igazgatóság és lelDgyelő-hizollság jelentése, az 1926. évi Zátszímadasok és Mérleg előterjesztése, az igazgatóság és felügyelő-bizottság felmentése.
2. A felilgyelőbizoltság díjazásának megállapítása.
3. A társaság hivatalos közlönyének kijelölése.
4. Esetleges indítványok.
Az igazgatóság.
Indítványt csak azon részvényes tehet, kl indítványát 5 nappal a közelítés elótt iráaban beterjeszti.
A /irszámadiíok éi tnírlcc a r. t városi Irodájában tekinthetik meg.
A világ leghíresebb kerékpárja
Fegyvergyári STEYR kerékpárok
Kizárólagos eladási helye:
WEINER GÉPÁRUHÁZ NAGYKANIZSA
Főtlztel: Cserigery-ut 2. s/ám. Fióküzlet: Király-utca 34. sz.
A legkedvezőbb részletfizotésre is kapható. tm- S évi jótállási -M
TURUL-CIPO
itt — ott — mindenütt!
Bámulatba ejtenek mindenkit olcsó egységáraink ■
17. 19 .50 22r 24.50
27r 29 SC 32r 34r
pengő
Turul cipőgyár rt. fiókjai a
BUDAPEST
Rákéczi-ut U a Király-utca 30 a Török-utca 2
NAGYKANIZSA
Tfl I Debrecen Eger
.itt • Hódmezővásárhely Győr
Ott!
Kecskemét Miskolc -
Pécs Békéscsaba
Szeged Sopron
Szombathely Mindenütt \' Szolnok Kaposvár muiutsnuil ■ Szentes
varrógép
RÉG BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN
He (Jveiö/ije/ést/e//ó/e/cA.
SiNGER VARRÓGÉP
« ÍS ZVÉNVTÁRSAŰÁQ
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐÚT I.
A viághira „PFAFF" VARRÓGÉPEK
egycdllll raktára
Brandl Sándor és Fia
cégnél
Deák-tér 2. Telefon 12.
a legrégibb varrógípraklár, a lelsőlcmplomnál. 20 havi részletfizetési
Azon hölgy, aki holmiját molyok ellen felíéllcnol bizforan megvédeni
^fk „TYROLIT" ,™,\'Wrt6 rudat
BIxtoa HatAau t Tiszta! Kellemetlen szag nem marad visszaI Könnyen kezelhetői Olcaól Kapható minden gyégyszertárban, drogériában ét szaküzletben I Fóraktára: TÖRÖK JÓZSEF RT., Budapest, VI., Király-utca 12.
Kereskedők, üzemek, uradalmak és cséplő-gazdák figyelmébe I
Mielőtt benzin, pelroleum, gázolaj. továbbá gépzsir, kocsi-kenő és az összes gép-, traktor- és hengerolaj szükségletét beszerezné, saját érdekében kérjen ajánlatot a legolcsóbb gyári lerakattól
Artner és Kelemen
cégrél
Csengery-ut 5. szám,
mini a Magyar Olaj- és Vegyiipar R. T. zalamegyei kirendeltsége.
Ugyacotl zsák és ponyva
gyári lerakat.
Asszonyok és anyák
EGÉSZSÉGTANA
39 részben, színes képpel. Érthetően tárgyalja a serdülő leány, az áldott állapot, a házasság, az öregedő asszony
egészségtanit. Irta: Dr. manafotd Ottó,egyetm. tanár. Kapható: .Mai Henrik és Fia könyvkereskedésében. Budapest, IV/A., Muzeum-kőrút 35. és minden könyvkereskedéiben.
Ára 4 PeDgő. »»
Postai bérmentesítéssel -T Pengő 50 fillér.
Gyűjtsön I Gyógy nővén) eket,
kőhársat
ezüsthársat
papssjtlevelet . árvacsalánvirágot
KORISBOGARAT pip«c.v\'rftot kék búzavirágot csnllánlovelet fchérmátyvalevelet ezerlólüvet
és mindenféle egyéb gyógynövényeket
Száraz készletét ajánlja (el HYDROFLORA Magyar Nád-, Gyékény- és Gyógynövény R.T.-nak Budapest, VI., Király utca 12.
Hirdetések
felvétetnek.
Nyomaton a Zrinyl Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyoradavcxetf: Oíenbeck Károly.)
>S
67. évfolyam, 140. szám
Nagykanizsa, 1927 junlus 23, csütörtök
Ara 14
fillér

POLITIKAI NAPILAP
tm>uU8ifa é> Uadttlratal PM S. x. Koadfcdyl MkJdadOilvatal: Klstalpdy-a. 15.
Felelőj szerkesztő: Barbarlts Lajos
InUrurban-lekJoa: Nagykanizsa TV. Blft Előfizetési irt egy bórt 2 pengi 40 SUc
Hol maradtak a táviratok
Semmi közünk ahhoz a gyilkosighoz, amelynek áldozata leli Voj-iv szov|el-kövel s nem akatunk •yhitő körülményekéi keresni a fia-Koverda Boris személyével krp-ilaibsn sem, mégis rá kell mulattunk a slalirlálls ítélet elhangzása ulán tgy feltűnő tünetre. Lengyelországnak belügye az, hogy Vyen módon Ítélkezik bitósága eb-*n a politikai bűncselekményben, bba nekünk semmi beleszólásunk \'ncs, de lellflnó, bogy az Burópá-1 működő III. Internacionálé.szer-fi és kommunista érzelmű fii fiak Mt nem tartották szükségesnek, hogy emberi érzésre hivatkozzanak, hogy ez a szerencsétlen lialalember, aki alig mull husz esztendős, léhát önálló judicium alig vezelhellc, amikor n gyilkos fegyveihez nyúlt, ne kerüljön rögtönilélö bíróság elé.
A gyilkos ifjú halálos kimenetelű merénylőiével a szovjet-szellem ártalmára voll a ugy látszik ez épen elég okot szolgáltatott arra, bogy kirekesszék öl abból a társadalomból, amelyikről azl hirdetik, hogy minden lagjlt emberi védelemben óha|l|ák részesíteni. A varsói kormányhoz nem étkezlek százával éí ezrével azok a táviratok, amelyek tiltakoztak a sla\'árlálls hiráskodás ellen, amely táviratok halom számra teihellék postánkat azokban a napokban, amikor Rákosi Mllyásék és Siánló Zollánék bolsevista agitációja feletti Ítélkezés kerüli szőnyegre.
Mennyivel emberibb és magasabban álló a mi (otídolkozásunk, ami-tor dacára annak, bogy Koverda ftpris hazafias érzésre hivatkozik gyilkosságának elkövetésével kapcsolatban, ml mégsem skccp\'áljuk az Ilyen hazafias szellemei, meri emberi érzésűnk tiltakozik az ellen, bogy valaki robbantó bombák gyu|tózslnór|ál és gyilkos revolvereket la.-lva a kezében szolgálji azt az érzést, amelyik lelkünk mé\'yélg eltölt bennünket. Hl a nemzelt érzésben élő társadalomnak nem jutott eszébe, hogy beleavatkozzék egy idegen állam belügyébe, akkor honnan veszi a II. és III. lalernaclonálé azl a bátorságot, hogy olyan cselekben, mint a magyarországi kommunista perek voltak, minden fájukat megmozgatva, fenyegetéshez és szavaik terroréhoz folyamodva tiltakozzanak a slaláriá-ll> bíráskodás ellen.
Annyira szembeötlő ez a tünet, hogy nyugodtan levonhatjuk annak tanulságát. A matxi és moszkvai tanok cstk akkor csöpögnek emberi érzésektől, amikor egy burokra kerüli agiláloruknak kell szembenézni a független bírósággal, de vigyorgó, kaján szemekkel, könyörtelen lélekkel néznék, ha vágóhidra vinnék a nem-zeli társadalom szinét javát s nemcsak bogy egyetlen tiltakozó szavuk sem hangoznék cl, de a hóhér szerepére szívesen vállalkoznának.
Közeledik az idő, mikor a nyugat belátja, hogy Trianont revizió alá kell venni
Bethlen István gróf miniszterelnök válasza Lukács György interpellációjára Minden szerződésben csalódtunk — A gyöztesoknek csak jogsik vannak, de kötelességeik nincsenek
Bent maradjunk-e a Népszövetségben?
Budapest, junlus 22 A képviselőház mai ülésén az igazoló állandó bizottság jelentése alapján Tobitr Józsi f képviselőt végleg igazolt képviselőnek jelenti ki. Majd áttért n Hiz a baleset és betegség elleni bizlosllási törvényjavaslat harmadszori olvasására.
Hermann Mikia kereskedelmi miniszler beterjeszti
a cseh kereskedelmi szerződési és kétl annak e:fjgadisál.
Bcck Béla felhívja a kormány figyelmét a külföld kétszínű kereskedelmi politikájára. Lukács Oyö.gy a Nemzetek SiO-velségének magyar- román birtok perekben elfoglalt álláspontját leszi szóvá, majd Ismerteti azokat a szerződésekel, amelyek alapján a vegyes döntőbíróságnak határozatot kellel! volna hoznia s kij-.-len\'i, hogy
lehetetlen az az álláspont, amivel a döntőbíróság a ha-tározatot elodázza s nyilvánvaló, hogy-Romániával szemben nem mer állást foglalni. Csalódtunk a Millerand-féle kisérő levélben, a lefegyverzés kérdésében és sok más mindenféle szerződésben | s mosl azl kell látnunk, hogy a \' döntőbíróság kérdésében is csalódunk. \' A győzőknek csak Jogaik van- ! nak, de kötelességeik nln- \'; csenek.
Ezek ulán foggal kérdezhetnénk, hogy bent maradjunk- e a Népszövetségben ? A miniszterelnök tudja legjobban, hová vezet ez. Választ kér. (Taps minden oldalról.)
Bethlen l6tván gróf miniszterelnök a kérdés magyar-román részével nem kíván foglalkozni. x
Ismcrlctl a Nép-zOvcIség dönló-bitáskodásí határozatainak idevonatkozó paragri fásait, mely szerinl ha a döntőbíróság valamelyik tagja lemond, ugy a Nemzelek Szövetsége két uj lagol köteles jelölni, kik közül az érdekelt felek választanak. Így tOrlént ez a francia-magyar és belga-magyar ügyeknél is. A N\'ép-
szövelség részéről a kijelölés ez ügyben nem történt meg. A tanács elhalasztotta az ülést, ami ellenkezik az eddigi gyakorlattal és nyilvánvaló n tendencia. államok szövetsége azl akar/a, hogy a hágai döntőbírósághoz kerüljön az ügy.
Bírói ítélet helyett politikát ukarnak csinálni. Ebben — ha beleegyezünk — ugy ellentétbe kerülünk a trianoni szerződéssel, de ezt nem azért emUii, mintha túlságosan ragaszkodnánk a trianoni szerződéshez, mely reánk csak kötelességeket ró. Ugy érzi, hogy
közeledik nz Idő, mikor a nyugat belátja, hogy Trianont revízió alá kell venni.
Trianon egyoldalú megváltoztatását ez a kormány nem akarja. Ml továbbra is bízunk abban, hogy fegyverek helyett bíróság fog dönteni. A közvélemény ugy érlcsüll, bogy többségben a kilépést szeretnék. — Figyelmeztet, hogy nem jpgszegéssel, hanem halasztással állunk szemben. Ml rcparáclóra nem gondo-
Chamberlin és Levine Budapestre érkeztek
A két amerikai repülő diadalmenete í mátyásföldi repülőtértől a Gellért-szállóig
lünk — de án gárd állunk.
Eddig még nem jelölték ki a döntőbírósági bírákat s ha ezév szeptemberig sem fog megtörténni — ugy a népszövetségi ülésen követelni fogja. (Taps es él|enzés.)
Malter István a honvédtisztek és altisztek lakáskérdés-ügyéttesziszóvá.
Pakots József az elemista diákok szünidejének meghosszabbítása ügyében interpellált.
Klebeisberg Kunó grőf kultuszminiszter kijelenii, hogy az elemistáknál nincs vizsga, léhát a szülök már előbb elvihetik gyermekeiket — ha egy-egy nyarallalásl akcióban részt akarnak venni. A közoktatási tanács pedagógiai szempontokbál nem engedélyez hosszabb szünidőt Szeptemberben 12 én kezdődnek az elemi Iskolákban az előadások, amelynek célja az, hogy minél hosz-szabb s\\ünelük legyen a gyermekeknek. Takács István
a pengő bevezetése óta mutatkozó árdrágulást leszi szóvá, mely még fokozódni fog a lakásforgalom teljes felszabadulásakor. Az ülés délulán négy órakor ért végei.
Budapest, Junlus 22 A magyar székesióváros lo&ogő-diszben és óriási érdeklődés közölt várta a levegő kél hőséi, Chambeillnt és Levlnct. A kormány részéről Hermann Miksa kereskedelmi miniszter, a főváros részéről Sipőcz Jenő polgármester jelent meg a mátyásföldi repülőiéren. Óriási érdeklő közönség. Tiz óra 15 perckor etős bugás hallalszik a levegőben, megérkezlek az amerikaiak az ŐSet kísérő repülőgépi kitel. Először a Magyar Légi-fotgalom gépei, majd egy francia gép száll le, utolsónak a Miss Columbia. A közönség cgelveiő éljenzésben tör ki. Az amerikai gépel azonban egy szakasz csendőr ve-zi
kerül. A gép lassan begördül a közönség elé, az aszfaltozott felszálló-helyre. Ctiambcrüo és Levine mosolyogva köszöntik az éljenző tízezreket és máris kiugornak a gépből.
Hermann miniszter odalép a repülőkhöz és a magyar kormány nevében angolul OdvOzli őket. Utána Wright amerikai nagykővel. Vitéz Molnár János pilóla a magyar pilóták nevében arany babérkoszorút nyújt át Clumberiinnek. A Magyar Légiforgalmi R. T. egy ezüsl serleget nyujloll Levinenek.
A hivalalos fogadtatás ulán valóságos diadalmenetben a Oellérl-szállóba kisérték a két repülői, ahol
ZALAI KÖZLÖNY
1927 junius 23. 8_
tiszteletükre lunch volt, amelyen József főherceg Is riszt veit. Az amerikai repülők melegen megköszönlek a magyarok szívélyes fogadtatisit és örömüknek adlak kifejezést, hogy megismerhették Magyar-orszigot. A megjelentek azután vállukon vitték fel a kél amerikait az első emeleti lakosztályukra.
Chamberlin és Levine délután 2 óra 35 perckor több repülő kíséretében visszarepültek Bécsbe.
Berzeviczy Albert a felsőházban a szanálás eredményeinek biztosítására hívta fel a Bethlen kormány figyelmét
Budapest, Junius 22 A Felsőház mai ülésén folytatták a költségvetés tárgyalását Beréevicy Albert kai- és belpolitikával foglalkozik, s az elért eredményekért a miniszterelnök érdemének tudja be. A kultuszminiszter eddigi munkáját az egész ország elismeri. A szanálás eredményeinek biztosítására, a magángazdaság megerősítésire hívja Jel a kormány flgyelmél. Még nagy feladstok várnak az országgyűlésre: a köztisztviselők kérdésének megoldása és birtokpolitikánk rendezése. Örömmel üdvözli az Olaszországjai elért külpolitikai sikerünket él sajnálattal emlékezik meg a Nemzetek Szövetségének birtok kérdésekben hozott legutóbbi ítéleteiről, melyek az Igazság megcsúfolása.
Bernit!r Oéza a miniszterelnök személye iránt teljes bizalommal viseltetik.
Révész Andor a népoktatás ügyét leszi szóvá. Papp József szóváteszi, hogy
a forradalmak alatt az ügyvédi kamarák kifogástalan magatartást tanúsítottak s igy nemérti a képviselőházban ellenük elhangzott támodisokat. A bíróságok munkával való leterheltségével kapcsolatban felhívja a kormány figyelmét a perren kívüli ügyekre, melyben a közjegyzőknek és ügyvédeknek nagy szerep
Juthatna. Baltazár Dezsőnek kifogásai vannak a költségvetés elten.
A Felsőház elhatározta, hogy üléseit holnaptői kezdve délelőtt 10 löt 2-lg, délután 4-töl 7-ig fogja larlani.
A férjgyilkos Grozavescuné az esküdtszék előtt
Kom bánta mefl tollát -- vallotta ax aimzony, mort nem árat magát bonöunck
Bécs, junius 22
Példátlanul álló óriási érdeklődés
Elítélték Vázsonyl Vilmos
merénylőit Budapest, junius 22. A budapesti törvényszék ma tárgyalta Vannay László és Molnár Ferenc Vázsonyl Vilmos ellen elkövetett merényletének ügyét. A biróság könnyU testisértés és csendháboritásért eliléltc Vannayt 40 pengő pénzbüntetésre, Molnár Ferencet pedig 3 napi elzá rásra és 16 pengő pénzbünleiésre. Az előzetes letartóztatás idejét elzárásba beszámítva, a büntetést kitöltöttnek vette a biróság.
mellett ma kezdődött meg Grosa-vestu Trajánré szül. Kövesdy Nclll gyilkossági bflnpere 3z Alser-slrassei törvényszék esküdibirösága elölt. Az asszony ez éz február 15 éndé\'u\'in férjét, — G.-osavescu Trajint, a bécsi Opera hires lirai lenorislájtt — amikor az Bjrlinbc akart utazni és öt nem vitle el magával, azon biszem-ben, hogy helyette egy bécsi tanár feleségét akarja magával vinni, féltékenységből kél revoiverlövésscl agyonlőtte.
Az esküdtbíróság kizárólag lírfiak-ból állott. A vádlott nő talpig gyászban jelent meg birái előtt. A fogság láthatóan megviselte. A tárgyalásve-zetö jelenti, hogy a meggyilkolt Oro-savetcu édesanyji az áldozat René nevű kiskorú leányán ik nevében csatlakozni kiván mint msgánpaoa-szos a büntető eljtráshoz.
A vádlott asszony védője tiltakozik ez ellen és arra hivatkozik, hogy Orossvescuié r.éhány nsp előtt nyilatkozatot irt alá, hogy a bünpörnck kimenetelére vsló tekintet nélkai lemond férje ulán minden örökségről a kisgyermek javára.
— A sajnálatraméltó teremtés — ha majd megnő, megfog|s átkozni mindazokat, akik az ö nevében any-jtnak vádlóihoz csatlakoztuk — mondja.
Személyes vita után a törvényszék az áldozat anyjának jogi képviselőjét elfogadja magánpanaszosként,
mint a gyermek érdekének védőjét.
Grosavescu Trajánné alig hallható hangon mondja be személyt adatait. Az izgalomtól alig áll a lábán. Az elnök megengedi, hogy köthessen.
Bécs. junius 22. (Éjszaka! rádlő-jelentés) A vádlott asszony elmondja, hogy az urával való békés családi élet csak akkor bomlott meg, mikor Grozavescu elkezdett szenvedélyesen Inni és kártyázni.
Ilyenkor bántalmazta Is öt többször.
Ezulán elmondotta az urának ti Slranszky tanárnénak az ismerkedését és hogy hogyan jölt rá arra, hogy az ura sok ptnzl költ arra az asszonyra. Meglepte egy alkatommal, amint asztrakán bunda és estélyi ruha számláját fizette ki az ura
A gyilkosság nipján az ura azt követelte tőle, hogy búcsúzzék el a fanlrnélól, amit megtagadott. Erre a férje neki akart támadni, de a sógornőié (férjének húga) közbelépett, hogy ne bántsa. A vádlott beismeri a továbblak lolyamán azt a régebbi nyilatkozatát, hogy
ha hűtlenségen éri férjét, megöli,
de erre kijelenti, hogy nem gondolta komolyan. Az elnök ezután azt kérdezi a vádlottól:
— Megbánta e lettét ?
— Nem bántam meg — feleli az asszony, — mert nem érzem magam hibásnak.
Ezután a tanuk kihallgatására ke-ralt a sor.
A nagykanizsai GyOSz eredményes akciója külföldi telefon-kapcsolatok felvételére
Nagykanizsáról Murburggal, Klagenfurttal és Radhersburggal megnyílt az összeköttetés
Nagykanizsa, junius 22
A OyOSz nagykanizsai fiókja a soproni kereskedelmi és iparkamarához, ez pedig a kereskedelemügyi miniszterhez fordult, hogy a nagykanizsai kereskedelmi és állatában gazdaslgi élet által olyan nehezen nélkülözött telefon-vonalakat Nagykanizsa és Matburg, másfelől Klagenfurt, valamint Radkcrsburg közt nyissák meg.
Nagykanizsa a régi békeidőkben is élénk kspcsolalol tartott fenn ezzel a három várossal. Az üzleti kapcsolatok ma is ftnnállanak, ccak természetesen — épen a gyors összeköttetés hiánya miatt — az érintkezés lassú, az áruforgalom és üzletkötés nehézkes.
A mult héten megírtuk már, hogy
a kereskedelemügyi miniszter a Nagykanizsa—Marburg vonal megnyitását kieszközölte s az! át is adták a forgalomnak.
Ma arról értesülünk, hogy a helyi gyáripari érdekeltség akciójának másik része is sikerrel Járt: a telefonforgalom Nagykanizsa, másrészről Klagenfurt és Radkeszburg között is megnyílott és egy egyszerű háromperces beszélgetés Klagenfurttal 2 75, Radkcszburggal 2\'10 pengő. Ezek a beszélgetések Nagykanizsa—Szombathely— Fehring áramkörön nyernek .lebonyolítást a forgalom megindultával.
= Vízmentes és nyers ponyvák gyári Icrakata eredeti gyári árakon Hirsch és Szegő-cégnél.
Azon hölgy, aki holmiját molyok elten feliéllenül t izloian megvédeni
őísak „TYROLIT" ™\'rtó
Biztoa hatáuu t Tiszta! Kellemetlen szag nem marad vissza 1
Kónnyen kezelhetőt Otoaó I Kopható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben I Fóraktára: TÖRÖK JÓZSEF RT., Budapest, VI., Király utca 12.
Albánia hajlandó a letartóztatott jugoszláv tolmácsot szabadon engedni
Belgrád, Junius 22 (Éjszakai rádiójelenlés) A .Politika" ugy értesül, hogy Albánia a Népszövetséghez intézett Jegyzékében kifejezte abbeli szándékát, hogy a lelartóztalolt Gyurtskovlcs jugoszláv tolmácsot szabadon engedi. Ez a konfliktust ellminálja, amiben nagy-része v»n annak Is, hogy Stresemann, Chamberlain és Brland már interveniállak Tiranában az albán kormánynál. Természetesen akkor Jugoszláviának vissza kell Ivonnla jegyzékét. Ez pedig ha akkor történne meg, mikor a szabadon engedeti Oyuriskovlcs elhagyja az Albánia területét, teljesen elsimítaná az incidenst.
Fegyveres rablók megtámadtak és kifosztottak ej, kolostort
Bukarest, Junius 22 (Éjszakai rádiójelentés) A jassy-i kiicncvci vasútvonal mentén Cornesi község közelében fekvő és nemrég felszentelt klastromba 16 állig felfegy verzett bandila betöri Valósági tűzharcot rendeztek a rablók a ellenkező szerzetesekre, akik közdi egyet agyonlőttek, a rendház főnökét pedig annyira összeverték, hogy életben maradásához nincs semmi remény. Ezután a szerzetesek megadták magukat és kiadták a klastrom egész vagyonát a rablóknak, mintegy 90 ezer lelt. A rablók elvitték, ezenkívül az összes értéktárgyakat é» templomi kegyszetekel.
Megalakult az uj Bratlanu-kormány
Bukarest, junius 22. (Éjszakai rádiójelentés) Az uj kormány megalakult. Elnök és külügyminiszter lett Bratlanu, belügy: Daca, pénzügy: Bratlanu Vinillla, kultusz: Anghe-lescu, hadügyminiszter: Anghelescu tábornok.
A kisebbségi ligák kongresz-szusa Szófiában
Szófia, iuoius 22. (Éjszakai rádió-jelentés) Híre jár, hogy októberben a népszövetségi kisebblégi ligák Szófiában kongresszust tartanak, melyen a delegátusokon kívül sok semleges politikus Is részt vesz.
Egy bukaresti ügyvéd lelőtt egy diákot
Bukarest, junius 22. (Éjszakai rddtójelentés) Popescu Konstantin ügyvéd nyilt utcán rálölt Batescu Juon diákra, aki a De Madgárul c. lapban gyalázó cikket Irt az ügyvéd családjáról. A diákot, aki a merénylő ügyvéd feleségének testvére, haldokolva szállították a kórházba. Az ügyvédet letartóztatták.
IdSJéréa
A nagykanizsai meteorologlal meff-tlgyelö Jelentése: Szerdán a Mmtv:.ik-ter. Keegel 7 órakor +18-1, délulin 2 órakor +2(1-7, este 9 órakor 4-20-t.
Ftlhöui: Heggel és deibcn tlaila, eate kevéabbé borult égboltozat.
SUhtdny: Reggel és délben Délnyugat, este liszaknyugall szél.
A Meteorológiai tntózet Jelentóae szerint evyelóre növekedő felhőzettel zivataros utó várható hóslllyedésael.
1987 junius 23.
ZALAI KOZLONT
Hévizi levél
11.
Magyarországban, sőt Zalában is van amerikai árvizgyorsaságu haladás. Aki nem hiszi, nézze meg Hi-vlzszenlandrásl. Kél éve látlam ulol-Jára, de alig Ismertem rá. Uj villák, házak, egész utcák nőlek ki a földből. A kővel többnyire a közeli Egregyből hord|ák. Az egiegyiek boldogok. Az egykori jobbágyivadékok vaslsgosznak. Ezért mond\'a ma a 83 éves Vargha bácsi:
— Hévizszentandrás nagyobodik, Egregy gyarapszik.
De nemcsak Egregynek szeren cséje Hévizszentandrás, hanem Keszthely fejlelt iparának is. Mert a nemesi credelü kisközség, mely eddig hiába kutatta történetéi, most bele akar kapcsolódni klirtha\'atlanul, hatalmas lendülettel a győgylörténe-lembe, a balneológiába. Épll mindenki. Nem kurta, falusi, ulszéll, blllegei csárdákat, hanem modem, tiszta szállodákat, penziókai, villákat. Az Idén 19 épület bujt ki a földből. Ebből csak 7 vízszintes. Az emeletesek, sőt kétemeletesek közül nem egy milliárdokba kerüli. Főúri vagyont ér az idén épült villa és szálloda, de hát Hévizszentandrás hisz, remél, tehát befektet. Aralnl csak később fog. Egyenlőre átengedi a hasznot Egregynek és Keszthely szorgalmas iparosainak.
Egyéb áldást is jelent Keszlhely Ipsrosainak és kereskedőinek Hévizszentandrás, ahol már löbb az Ozlel, mini Hévizén. Sok keszthelyi iparos és kereskedő nyitott fióküzletei. De nemcsak keszlhelylck, hanem nagykanizsaiak, marcallak és tóvárosiak is. Ma már minden ruházati, pipere, luxus, élelmi cikk bőségesen kap-balö az elegáns üzletekben. Szerencsére a fióküzletek tulajdonosai többnyire komoly, derék kereskedők, olyanok, akik a konjunklura alall sem váltották fel a tisztességei a falánksággal. Igy minden áni fővárosi árért megy ál a vevő tulajdonába. De még a kapzsibb kereskedő és Iparos ls llszlában van azzal, hogy Hévizet talán már jövőre a világfürdök közölt emlegetik egész Európában és Így arra törekszik, hogy állandó vevőkel szerezzen az évről-évre visszatérő vendégek közölt. Aki pedig még erre sem gondol, azl figyelemmel kiséri a két Reischl és Hévizszentandrás lelke Vajda Ákos fő|egyzö.
Neki Is kellős hivatása van, mint a Reischl-eknek. Hévizszenlandrási körjegyző éshévizszenlandrásl fürdő-Igazgatö. Husz év óla él intézi a körjegyzőség közigazgatását példás rendben és elismeri szaktudással. Nagy érdemei! ugy köszönték meg neki, hogy a nem régen megtörténi húszéves jubileumán oll voll a széles, nagy vidék előkelősége és Héiiz-szcnlandrás ünnepeli. Meri a nagy-inlclligenciáju Vajda Ákosnak érdemel, sől hervadhatatlan érdemei vannak. Minden évben lüzödik valami Szép alkotás a nevéhez. Különben
Három fin íflrdés közben a halastóba fulladt
Ketten az üikei halastóban lelték halálokat - Egyik a sárii lóba pusztait
Nagykanizsa, junius 22 t rémusz Imre és löbb liu a napokban
A beállóit meleg időkkel és fürdö-szezonnal egyre-másra érkeznek jelentések halálos fürdésekről, melyeknek csaknem minden esetben a köny-nyelmü fiatalság soraiból kerülnek ki áldozatai. Igy most az alábbi három halálos füidísröl számolunk be: Kunlts jtnos mészáros-segéd, Ko-
Véséről álrándultak az Inkel halaslóhoz fürödnL Eddig még ismerellen okból a két fiu belefulladt a lóba. A csendőrség megindilotla a vizs-gálalol. — Kása Károly hél éves somogysárdi fiu vasárnap délulán lürödni meni a halastóba s abba belefulladt. A nyomozás megindult.
A napokban megalakul a Nagykanizsai Fürdőegyesület
Az építési vállalkozó maga adja a kölcsönt ls húszéves amortizációra a strandfürdőhöz
Nagykanizsa, junius 22 Nagykanizsa slrandíüidó|ének ügye — mini mcgirluk — a komoly megvalósulás sládiunába futott, ami a város hathatós támogatásának eredménye.
Az egész építkezési a Nagykanizsai Fürdőegyesület fogja végeztetni, az fjgja a szükséges kölcsöul felvenni. A vállalkozó, aki elvben már elvállalta a Principális-parii modern strandfürdő megépítését, maga f ig|i az építkezéshez szükséges kö\'csönt
nyujlanl 20 esztendős amorlizációra.
Az elókészilő bizollság legnap délután a városháza tanácstermében ülést tartott s ftl megbeszélték a Fürdőegyesület megalakításának részleteit. Az alapszabálylervezet pár napon belül elkészül 8 akkor szél-küldik a meghívókat, ugy, hogy az egyesület még ebben a hónapban megalakul, a földmunkákat még az idén megkezdik és jövö nyárra egy minden igényt kielégítő modern strand fürdő fog rendelkezésre állani.
is a zalaszánlói ncmas Vajdák utóda rajong szérl a dolomitos, őslcmelös, caslrumos, őzes, egészséges, diisfüvfl vidékért, melynek egyes ponljai Ná-polyra emlékeztetnek. Talán örököli lokálpolriölizmusa, lalán finom kul-turás érzéke, amil bámulatosan tud összhangba hozni a közgazdaság realizmusával, magyarázra meg, miért lud Vajda sokai és jól lenni.
A magyar fOrdőügy még tolŐ3, gurulós kocsik után Jár, Gyönge-lábu kis emberek csörgelöznek utána. Vajda már jegyzöségénck első évében össievágatla a lolós kocsit. A kocsivágók Hévizszentandrás bírái, elöljárói voltak. Akkor azt mondta Vajda: nc toljunk törékeny gyerekjátékokat, hanem törjünk követ. Illóbb az a férfihoz. És megkezdődön a nehéz, lassú kőlörés. Estére elfáradt a napszámos és a munkavezető, de minden nap löbb leli a szabályos kőhalom. Verejtékes volt a munka, dc Hévizszentandrás ujjáolapilóit, naggyátevőit megedzette lélekben és agyban. Mig a (olóskccsisok ma is csak terveznek, álmodoznak, ók törték a kövei és megtalálták azt a kincses bányái, melynél nagyobb és érlékescbb kincs e világon nincs: a magyar ember természetes eszét.
A munkavezető, széles fálköiü, folyton tanuló Vajda nem diploma-láskodoti, nem nagyképüsködöll. Mindig őszintén beszélt az akadályokról, mindig kitáita a szivét faluja elöli és ha az néha a nyerseség hangján lörlénl ff, de elérlc azl, amil kcreselt: faluja, vidéke sől me-
gyéje tisztelik és bíznak benne. Tud-|ák, amil lesz — a közért teszi. És ennek a köztudatba való belcvivésc 3 legnehezebb tudomány.
Es ez a legnagyobb szerencséle llivizszenlandrásnak. Ez az a bázis, melyen felépül ez a Hévizszentandrás, melynek épülettömbjei, mihelyt megnyílik a léli szezon, elérik Karlsbadét. Es ha majd Egregy felé Is épülnek a villák, egyszerűek a mamutb arányú szá-lodák Is olt pompáznak valahol lalán az Egregy felé húzódó kis dombon. S önnél oly fenséges lesz a kilátás, aminő csak a Kapolcsi völgyből, a nemesgulácsi medencéből, a keszthelyi öbölből és a ba-latongyörökl országútról nyílik. S talán akkor majd elhiszi a nagyvilág, hogy nemcsak Olaszországban termelt báj és lelkei üdítő szép panoráma.
Hévizszentandrás már aszfaltozott. Sár nincs. Héviz európai terület, ahol a költői lélek elmerülhet Isten ezer alkotásának csodájába, Hévizszentandrás az az Amerika, ahol a gyors haladás mellett is ügyelnek a szépre. Ebben az Amerikában euröpsi lélek van — Vajdáé, viszont Hévizén — aminek nagyon megörültem — már felfedeztem az amciikai agyat.
Az utakat fák szegélyezik. És — ami igazi meglepetés — már az idén megkezdik Hévizszenlandrásonaviz-vczclék építését. S ezzel a kertek alá ér a nagy, a ritka, a vári vendég — a világfürdő. Vajda Ákos már kikövezte tte az útját.
N. Szabó Oyula
FULAMIN
a nyugalom kincsei
limit poloska- éi nmiitú talttj.
Nímcb többé álmatlan éjszaka!
Potéstö! irt! Tlwtal Kcllemoa szagul
VJ9 Háztartási üveg ára: P 1*20
Azonnal hat!
Számos hatésági elismerés I
Kaphaté minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben t Fóraktára: Török Jézaof R. T., Budapoat, VI., Király-utoa 12. oxám
NAPI HÍREK
NAPIREND
Juniua 23, cadtörtSk
RóniaI katolikus: Ediilrud sz. Protestáns: ZotUn. Izraelita: Sivan hó 23.
Nap kel reggel 4 óra 01 perckor, nyugszik délután 20 óra 01 perckor.
Viroal Színház este pont Vt3 órakor: Cigánybíró, operett.
Uránia 7 és 0 órakor: A citadella kéme, Izgalmas regény a világháborúból. Menyasszony urll, vig|. Kanlzsal-Hiradó.
Határkő
Néhány nap óla az utcákon vl-rágcsokros kislányok és fiuk vonulnak végig, akik a kertek ékességét a .klsasszony\'-nak, vagy a tanító urnák viszik a vizsga-asztalra. Virágos miliőben zajlanak U az Iskolai vizsgák, amelyek igazi komolyságot akkor jelentenek, amikor ez a vizsga az utolsó: nem csupán az Iskolai évnek, hanem az Iskoláztatásnak befejezését jelenti.
Egyik oldalon az elhagyóit iskola, a másik oldaton a komoly kezdődő élei. Ez a határkő mindig jelentős voll, ma azonban sokkalta Inkább az. Nem kis dolog az iskola pontosan megszabott keretéből kilépni egy nagy, szobád területre, ahol egyszerre ugy érzi az Ifjú, hegy hiányzanak mellőle azok a támasztékok és korlátok, amelyektől ugy szeretelt volna szabadulni. de most, hogy nélkülük áll a világban, mégis csak megszédül.
A nagy szabadságból Igy leli a bizonytalanság, amelyei a reménységek tettek csupán virágos rétté. Lehel, hogy amíg a távoli virágokig eljutollunk, sokszor felbuktunk s ezalatt talán a virágok Is elfonnyadlak. Dc mégis hizlalta az éleibe kilépő Ifjút a remény s a gondol és bizonytalanság érzéséi inkább az adta. hogy nem tudott pontosan dóntenl: merre, milyen pálya Irányába Induljon el. A szive vágya ezt az utal felölte meg, a tehetsége mást látszott parancsolni, a szülők akarata megint másl diktált. Melyik intést fogadja el? Ez voll a nagy gondlu az első megindulásnak a múltban.
Nagy gond... Milyen kicsi gond ahhoz képest, amely ma nyomja az életbe lépő Ifjul és még jobban a szülőkel. Nem a válogatás bizonytalansága kavarja fel a lelkeket, hanem nyomja és gyölri a nagy-nagy bizonytalanság, hagy egyáltalában el lehet-e Indulni ? Van-e pálya, ahol jut még egy helyecske és egy darab kenyér, kell e, érdemes-e tanulni tovább, lehet-e elhelyezkedni középiskolai vagy alsóbbfoku tudással, amikor a diploma sem biztost! ?
Nagy ára van ma az ifjúságnak. Azok, akik deres fejjel szólllgalják az Ifjúságot, hogy jöjjön vissza egy szóra, megvigasztalódhatnak abban a tudatban, hogy a mai kor ÍJJu-sága egy nagy leherlélellel születelt. Am azért, ha megkérdezzük azokat, akik ma a friss bizonyítvánnyal nekivágnak a nagy bizonytalanságnak: elcserélnék e sorsukul a jól megalapozott öregséggel, azl a vd-laszt kapnák* hogy bizony nem cserélnék el.
Mégis, mégis, az IJjuság a legnagyobb ajándék akkor is, ha a mai nehéz élet a balkezével adla.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Rézgálic, raffla, kénpor, gabonászsák, kölcsönzsák Hirsch és Szegő-cégnél.
ZALAI KÖZLÖNY
1827 junius 23
— Muraköziek összejövetele dr. Szabó Zsigmond nagykanizsai járási llszlifőorvos .Egy darab/óid\' című, muraközi lárgyu irredenta darabjának péntekre halasztott bemutatója miatt, ugyancsak egy nappal eltolódik, tehát iolyó hó 24 én, pénteken este lesz a színházi elóadás után a Koronában. Az összejövetelre minden muraközi magyart szive-sen látnak.
— A zeneiskola énekíanárnó. jének koncertje a rádióban. Ma, csütörtökön este 8 óra 15 perckora budapesti Studióbin Nedelkoyich Anna hangversenyénekcsnö, a nagy-\' kanizsai zeneiskola énektanárnője önálló hangversenyt ad. Igy a már előnyösen hallott kitűnő hangú művésznőt ezúttal egy nagyobb műsorban élvezhetjük a rádión.
— Felemelik az állami alkalmazottak lakáspénzét. A lakásbérek az augusztus l-étól október 31-Ig terjedő lakbérnegyedre emelkedni lógnak s ezért a kormány reodeletet adott ki, amely részletesen intézkedik iz állami és állami gépgyári alkalmazottaknak, továbbá a honvédség, csendőrség, rendőrség, vámőrség és folyamőrség tagjainak járó lakáspénz arányos felemeléséről.
— Érettségi a felsőkereskedelmiben. A nigykznizsai felsőkereskedelmi iskolában Is lezajlottak az érettségi vizsgálatok folyó hó 20-án és 21 én, Gáspár Elek dr. ipariskolai igazgató, az ipari közoktatásügyi tanács jegyzőjének vezetésével. Érettségire ment 36 tanuló, jelesen érett ezek közül 3, jól érett II, érett 22 tanuló.
— A Szociális Misszió tízéves jubileuma Keszthelyen. A Szociális Misszió keszlhelyi fiókja szombaton tartja tizedik évi jubiláris közgyűlését, melyen Kránllz Kálmán félsz, püspök is részt vesz. Az elnöki tisztségre dr. Palolay Dénesnét, alelnökké dr. Szenlgály-Faur Aurélnét kandidáliák.
— Az elemi Iskolák vizsgája most folyik a körzetekben és örömmel állapíthatjuk meg, hogy a nagykanizsai lanteslülel (lén Brauner PoUsinszky Emil és FUó Ferenc igazgatókkal olyan eredményt produkált a moslani tanév alatt is, amelyre ugy az iskolagondnokság, mint a szülök és a tanügy minden igaz barátja méltán büszke lehet. A kicsi tanulók pompásan sikerűit vizsgái legékesebb bizonyítékai annak a komoly, hazafias, vallásos és nemzeti munkának, amit tantestületünk minden egyes tagja kifeji. Te Deum folyó hó 26 án délelőtt 9 órakor tesz a felsőtemplomban, utána bizo-nyitványkiosztás.
— Anya és csecsemő ünnepélyt rendez a Rozgonyi-ulcai körzeti elemi iskola Brauner Lajos igaigató vezetése alalt folyó hó 25-én, szombaton délután 4 órakor a Rozgonyi-ulcai tornateremben. Az ünnepi beszédet Horváth Józsefné tanítónő fog|a mondani. Utána a növendékek egy kis színielőadást tartanak, melyet Gógl Mária lanitónő tanitolt bc.
— Epe- és májbetegségeknél, epekő és sárgaság eseteiben a természetes .Ferenc József" keseiüviz a hasi szervek működését élénkebb tevékenységre serkenti. K\'inikai tapasztalatok igazolják, hogy az otthoni ivókura különösen hatásos, ha a Ferenc József vizel kevés forró vízzel keverve, reggel éhgyomorra vesz-szük be. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és lüszerüzlelckben.
— A cégtáblák köztcrDletbéré-nck végrehajtása ellen megmozdult a nagykanizsai iparosság. Mintegy 42 iparos képviselőtestületi tag és az Ipartestület elnöksége a nagykanizsai össziparosság nevében ma memorandumot intézett a városi tanácshoz és a polgármesterhez, amelyben utalnak arra a rendkívül su\'yos helyzetre, melyben a nagykanizsai iparosság van, azt kérik, hogy a város vezetősége sürgősen Intézkedjék a cégtáblák ulán be nem fi-zelell közlerűlelbér ügyében most folyó végrehajtások azonnali feljllggeszlése és beszüntetése és a tartozások törlése Iráni. A memorandum szomorú képét festi a nagykanizsai iparosság és kereskedelmi világ súlyos helyzetének.
— Az Ipartestület julius 10-ére halasztotta el nyári mulatságát.
Az Ipartestület vigalmi bizottsága értekezletet tartott, amelyen elhatározta, hogy a .Menház" javára rendezendő nagy nyári mulatságát julius 10-ére halasztja el, hogy elég ideje legyen a rendezőségnek egy gazdag műsor összeállítására.
— Leesett a cseresznyefáról. Borda Gyorgyné andrásfai asszony vasárnap a kertjében cseresznyét akart szedni. Az egyik fára azonban oly szerencsétlenül mászott föl, hogy lezuhant. Súlyos zuzódásokat szenvedett.
— Kigyulladt téglaégető kemence. Valkó Ágoston nagyrécsei földbirtokos tulajdonát képrzó és a zalaszenljakabi halárban levö téglaégető kemence a napokbin egy reggel kigyulladt és a tetőzete leégett. A tüz ugy keletkezett, mint azt a csendőrség megállapította, hogy a téglaégető kemence megrepedt falán ál a téglaégetésre rakott tüz lángja a tetőzet lagerendáihoz csapkodott és igy leéged a tető nagyrészc. A tűzkár 360 pengő, mely biztosítás utján megtérül. Szándékosság a tüz körül nem forog fenn.
— A Georglkon záróülése. A
keszthelyi m. kir. Gazdasági Akadémia .Georgikon Gazdasági Köre" kedden esle tartotta zárógyülését a Bocskai-vendéglő nagytermében. — Heiner Feren: II. é. h. beszámolót tartott az Alsódunántuli Mczögazd:-sági Kamara balatonfüredi gyűléséről. Titkári jelentés, pénztári jelentés, zeneszám, pályadíjak kiírása után záróbeszédet mondott Köviss Ferenc a Kör elnöke.
— Véres clgányháboruság az erdőszélen. öl cigánycsalád, csupa lókupec lakik a Cserhát-majori (Badacsonytomaj melleit) cigánylanyán öt puliiban. Az egyik, Kolompár Gyurka a köhidaijlegyházból 2 év ulán megéikezve, kutatta, hogy annak idején melyikük árulta cl öt a törvénynek. Le akart számolni az árulóval, aki pedig Kolompár Tuba voll. A Gyurka 6 tagu családja, nők, férliak vegyest, fejszésen, vasvillásan várták hétlőn este a faluból a putriba igyekvő Tubát. Tubáék sem voltak restek s amint megneszelték a dolgot, ugyancsak hasonlókép felfegyverkeztek. Az erdő alatt megtörtént az ütközet. Eredmény: 11 cigányt vérbefagyva szedlek fel és vitték őket kocsikon a tapolcai kórházba. Oyuikát a csendőrök épen fogták cl, mcil ö csak vezényelt és nézett. Tuba azonban és ennek anyja halállal vívódnak.
— Napfogyatkozás és üstökös Péter Pál napján. Junius 29 én, Péter-Pál nspján Magyarországon részleges ttipfogyalkozás lesz megfigyelhető, mely reggel 5 órakor kezdődik és délelőlt 9 óra 45 percig tart. A másik csillagászati jelenség ezen a napon a Pons Winecke üstökös, amely nagyon közel Jut a földhöz, azonban csak távcsővil lesz mcgligytlhető.
— Egy ártatlanul elítélt cin bérnek kártérítési igényt állapított meg a kurla. Egy, még 1924-ben a kaposkereszturi szöllökben történt halálos veiekedésből kifolyólag a kaposvári kir. lörvényszék bűn-tctőtanácsa a gyilkosság letteseként három évi fegyházia ítélte Vörös János odavaló cipészt, aki vállig hangoztatta ártatlanságát, dc a körülmények súlyosan ellene szóllak. Ezt a büntetését aztán a két fellebbviteli fóium is helybenhagyta és Vö-iös bekerült a fegyházba. "Néhány
Fájdalomtól meglörl szivvel tudatjuk, hogy forrón szeretett gyerekünk, teslvéiűnk
DOUPONA DEZSŐ
magántisztviselő
éleiének 25-ik évében hosszú szenvedés és a baldóklók szentségeinek ájtatos felvétele után az Uiban elhunyt.
D.-aga halottunk hllt tetemét pénteken délután 4 órakor helyezzük örök nyugalomra a róm. kalh. temető Ir .lollasházából
Az engesztelő szentmise-áldozatot a megboldogult lelki üdvééit szombaton délelőtt 9 órakor iog bemutattalnl a plébánia templomban.
Nagykar izsa, 1927. junius hő 22.
DOUPONA CSALÁD Áldás és béke poraira !
hónap)! már ült, mikor az Igazi gyilkos, Mihály Sándor kaposkereszturi zsellér, jelentkezett és mint mondotta, lelkiismeretétől hajtva, be-ismerő vallomást telt. Erén szenzációs bejelentés után az ártatlanul elitélt embert szabadlábra helyezték és az Igazi gyilkost Ítélték el. Vörös azonban a fegyházból való szabadulás ulán, miután felmentése jogerőssé váll, védö|e utján a kúriához folyamodott, hogy az ártatlanul elszenvedett büntetésért adjanak kár-lelinilás1. A kúria helyei is adolt a kérelemnek és megállapította Vórös kártalanítási igényének jogosságát, egyben az iratokat áttette az Igazságügyi miniszterhez, aki az összeg nagyságái lógja megállapítani.
— Beírások. A nagykanizsai Izr. elemi népiskolában a főbeirások az 1927/28. lanévie julius hó 1-én, 3-án és 4-én lesznek délelőtt 9-12-lg a Nádor-uicai leányiskolában. A V. K. M. 130 700/VIII. a. sz. rendelete szerint a tanköteleseket minden testi vagy szellemi fogyatkozásukra való tekintet nélkül és akkor it be kell iralni, ha gondviselőjük azokat házi, vagy magánintézett oktatáiban ki-vánja részesíteni. Igazgatóság.
— Sümegen a nyílt utcán lövöldözik a kutyákat. Sümegen eb-zárlat van. Azonbsn nem a gyep-mester és legényei tevékenykednek a kutyák összefogdosása terén, hanem a községi rendőrök, igen szokatlan módon, lesbe állnak é||el-nap-pal az u\'cákon és vadászfegyverrel lövöldözik le a kutyákat. A lakostág a kutyairtásnak ezt a különös mód-jtt nem fogadja rokonszenvvel, sőt felháborodottan tiltakozik ez ellen a balkáni módszer ellen, ami végeredményben az emberek testi épségét is könnyen veszedelembe sodorhat|a.
— Elitéltek egy templomi persely-fosztogatót Kelemen György lengyeltóti! templomszolga Józtel nevű fia két éven át (osztogatta a templom perselyeit. Ügyét most tárgyalta a kaposvári törvényszék, mely folytatólagosan elkövetelt lopát büntette cimén egy év! börtönre ítélte Kelemen Józsefet.
— A Zalaszentgrótl Iparos Ifjúsági és Iparos Kör Iolyó évvel ünnepli fennállásának negyedsiáza-dos évfordulóját. A juniut 26-lki jubiláris ünnepség műsora: Reggel 6 órakor zenés ébresztő, utána az érkező vendégek fogedása a vasúti á lomáson. Ismerkedés és gyülekezés Nagy Kálmán kerthelyis igében (a vasúti állomás közelében). Délelőlt 10 órakor tábori mise a Tisza István téren; II órakor d-szk6zgyülés a Korona szálló nagytermében. Déli 1 órakor lársasebéd Nígy Kálmán kert-helyiségében. Délután 3 órai kezdettel kerli mulatság ugyanott, tekever-seny, tár.c, társasjáték, tűzijáték és tréfák, s b. a Zalatzenlgróti Katolikus Legénvcgyetület dalárdáinak közreműködésével.
— A Becschelyi Levente Egyesület f hó 26 án Hajdú Mihály portájának udvarán műkedvelő előadással egybekötött J láncmulatságot rendez. Délután 3 órakor előadják a .Piros bugyelláris"-!, utána megkezdődik a lánc. Belépődíj 40, 50 fillér és I jiengó.
1927 junius li3.
ZALAI KÖZLÖNY
RÁDIÓ itfSOH
(Rövidítések) H - kő/gazdaság. Hangv.« hangverseny. E előadás Gy — gyermekeknek. A asszonyoknak. Z zene. Mg. mezőgazdaság. If|. » ifjúsági előadás. P — felolvasás. 0 — gramofonzene. Jb — Jazz band.
Junius 23 (csütörtök)
Budapest 0.30 H. 11 Zongorahangv. 12 és 3 H. 4 Szederkényi Anna E.: Asz-sronyok iskolája. 5 Időjelzés. Utána egészségügyi E. .5.45 Rádió H. 6 Cigányzene K.I5 Ncdelkovich Anna hangversenvéne-kesnó hangv. 9 Szimf. hangv. 10 H. Útána művész- és tánclemeiek. B4cs. Orác 11 Népszerű Z. 4.15 Hangv.
7 Közdelem a tuberkulózis ellen, E 8 tó Szimf. Z. 9.05 Nyári kabaré.
Berlin, Stettln 110. 12 Harangjáték 12.30 Mg. 330 Oy. 4 Gorillavadás?at, E. 5 30 Kamara Z. 7 10 A strandfdrdózés, E. 8.30 Spanyol est, E és Z. 10.30 Jb.
Barcelona 5 40 Tánc Z. 7 Hangv. 9.05 Tánc. Z. 9.15 Dalest, Z. 10.30 Hangv. 11.10 Kabaré.
Basel, Bern I 0. 4 Népszerű Z. 4.30 Ov. 5 Hangv. 8.30 Opera Z. 9 Dalest. Z. 9.20 Hangv. Brűnn 12.15 Népszerű Z. 7 Szimf. Z.
8 Hangv., cseh est. 9 Népszerű és tánc Z. Frankfurt, Caucl 12 Harangjáték. 12.30
Opera Z. 1.30 0. 430 Tánc Z. 8 15 Spa-nyol est.
Hamburg, Bréma. Hannover, Kirí 8 A. 12.30 Néps/crű Z. 2.0* Hangv. 4,15 Régi táncdalok. 5 Népszerű \'/.. 6 Spanyol est. Utána népszerű Z.
Könlgsberg, Danzlg 113) Oy. 4 A. 430 Operadéíután Z. 8 Népszerű Z.
Langcnbcrg. Dortmund, Mflnster 1.05 Népszerű Z. 2.30 A. 4 45 Háziasszonyoknak. 5.30 Hangv. &30 Spanyol esi, szimf. Z. Utána Jb.
Lipcse. Drezda 12 Népszerű Z. 4.3) Karaara Z. 7.30 Jamaikai utlcirás 8 15 Spanyol est, Z.
London, Davcntry 11 Daventry kvartett l 0. 3 Istentisztelet a westminsteri apátság templomából. 4 Enek és kamara Z. 6.20 Tánc Z. 7.15 üeelhovcn-szonáUk. 7.45 Dalest. 8 Népszerű Z. 9 Hangv. 10.30 Jb.
Milánó 4.15 Jb. 5.20 Oy. dalok. 9 Szimf. Z II Jb.
Prága 1050 Népszerű Z. 12.15 O. 5 Karfiara Z 630 0. 8.10 Hargv. 9 Spanyol Z 10.20 Népszerű Z.
Róma 5.45 Népszerű Z. 9.10 Operett-részletek.
városi jzinház
A színházi iroda hireii
(•) Cigánybíró ma csütörtökön rendes színházi helyárakkal. Kószeghy Teréz és Halmos Jtnos, a két tűne-ményeshaogu vendég énekes ma búcsúznak el Strauss örökbecsű operettjében. Feledhetetlen estéket-szereztek a színháznak és ép ezért mai utolsó vendégfelléplük egy ünnepélyes búcsúztató lesz Nagykanizsa művészetért lelkesedni (udó közönsége részéről. Bérleiszelvények és utalványok érvénytelenek.
(•) Egy darab főid dr. Szabó Zsigmond irredenla színmüve már teljes felkészültséggel várja a pintek! bemutatót. A szereplők a kivágósicrző iráni érzett tiszteletből, másrészt a darab hszaiias tendenciájától hevítve, tudásuk legjavát adják, ugy hogy dr. Szabó színmüvének pénteki előadási egy nagysikernek Induló datab első állomása lesz. A csütörtökre váltott jegyek) péntekre érvényesek. Bérlet-szünet, utalványok érvénytelenek.
(•) Píllfy Blanka bucsulellépte szombat és vasárnap csfe Martos-Huszka remek operettujdons\'gában a Hajlóvadászaiban.
Vasárnap délután -1 órakor mérsékelt belyárakkat Bikonyi Kálmin gyönyörű operett rcprize 8Z Obsitos. hőszereplők: Pállly Blanka, D.ka Anna,\'Etek Ica, Vértes Károly, Bi-hary, Bánky, Lázár és Erdélyi.
(•) Hétfőn az opcrellek királynője Syblll.
Hl fi A H IA
Csütörtökön, junius 23-án 7 és 9 órakor
A citadella kéme
Izgalmas regény a világhábornból. Főszereplő: Jetta Goudel.
Menyasszony úrfi
Hatásos vígjáték 6 felvonásban.
Kanizsai Híradó
sportélet folyóirat-szemle
Élőga latnblövőverseny
Országos élőg.damblövő vctsenyl rendez julius 9 ts 10-én az. Alsé-Dunániuli gihmb- és céllövő egye sQlel. E versenybe;] nemcsak az országos külföldi lövök vehetnek részt, hincm külön versenyszámok lesznek oly lövők részére ís — nagyobb és étlékcs tiszteletdíjukkal — kik még versenyeken nem szerepeltek, tehát kezdő lovók részére van birtosilva a lehelőség arra, hogy kimutassák a lövészeiben való járt fastágukal. Akir kezdő valaki, akár nem, a versenyen való részvétel nem kell előzetesen bejelenteni, csupán a versenynafiokon reggel vagy délután.
Vid-\'kick részérc szobát lehel biztosítani az egyesület igazgatóságinál Pécs, Ferenc Jőzsel ut 1. A nemzetközi bajnokok részéről már többen jelentkeztek. Ausztria, Cseh-sz\'ovákla és Magyarország bajnokai Pécseit fognak találkozni, hogy revan-cheol vegyenek az országos bajnokainktól. A lilenc versenyszámban 27 ériékes tiszteletdíj kerül kiosztásra, minden számbsn a legjobb három lövőnek. Meghívó elómutatása nem szűktégcs, 111 azonbm bárki ette számot tart, az Igízgaióság rendelkezésére fog állani. A verseny műsora hirlapilag log közzélitelni.
(Vármegyei levente lövészbajnoksági verseny.) Bődy Zolién alispin varmegyei leyrn\'c lövész-bajaokstgi versenyt irl ki, amelyre minden járis és város 10-10 lóból álló csapillal fog részi veni. A verseny kéilélc módon lesz érlékeive: 1. csapatbajnokság, és 2. egyéni btjnokslg. A vármegyei cs?p.(bajnokság győztes csapata a vármegyei testnevelési bizottság értékes vándordíját nyeri, mely rgy éíi latiamra megy át az lllcő járás (város) tulajdonába.
SOZSÓSZINHÁXAI
Uránia csütörtök» 7 és 9 órakor: A citadella kéme. izgalmas regény a világháborúból. — Főszereplő : Jcita Goudel. Menyasszony urfi, liaUUos vígjáték 6 íclv. Kanizsai-Híradó.
Keszthelyi Uránia ciüNVökön: Az ördög leánya, drárra 7 felvonásban. Kiemelkedő kép: egy bányd-kataszlrófa.
)( A Nyugat uj számát Éber lirnő .Parasztsors\' című tanulmánya vezeti be, amelyben az iró felUrja a magyar paraszt-gazdálkodás hibáit és hiányait. H.G. Wells hitvallása cimen Görög Imre Irt tanulmányt. Etek Aitur ptdi^ Zichy Mihály művészetét méltatja születése százéves fordulója alkalmából. A szám szépirodalmi részében LJífkó Oéza érdekes lirai novelláját találjuk (Salowe Nyáraduteredán), továbbá Ka«ák Lajos önéletrajzának uj fejezeteit. Külön érdekessége a számnak két nagytehetségű fiatal nngyar költő bemutatása: Alcksza Ambrus hét, Tamás Sári tiz versével szerepel egyszerre. A kritikai rovatok közleményeiből kiválik Kassák Lajos kemény birálata Wells Clissold-láról. Schöpílin Aladár pedig a Faust-előadás hibáiról. Egyéb irodalmi, színházi, képzőművészeti és lilm aktualitásokról, beszámol a gazdag szám, melynek ára 1 pengő 60 fillér. Kiadóhivatal Budapest, VII. Ilka u.3l.
)( A Színházi Élet Incze Sándor népszerű hetilapja uj száma szenzációs színházi interjút közöl az occinrcpülö Cham-bexlinnel. Beszámoló képbea es irávbin a hét premierjeiről. Remek ripoc tok. gyönyörű képek. Bus Fekete László, Lip:al Imre, Török Rezsó é» Zágon István négy egyfcl-vonásosa. Nagy alakú kottamelléklet a Valencia szerzőjének Padlllanak uj slágere. Egyes szám ára 80 fillér, negyedévi előfizetési dlj 8 pengő. Kiadóhivatal VII. Er-zjiébet-körot 29. &z.
törvényszék
<§) A gétycl gazda elégelt tehene és a biztosítás. Nem is olyan régen történi, hogy Gétye községben egy éjjel léi 12 óra után Mojkel Ferenc gazdaember islállójt kigyullad! és az istálló, benne egy tehén, a pajta és a szalmakazal eléglek.
Az a gyanú merüli fel, hogy \'a tüzel Mojkel maga ckozta, a b.zlo-silási ősizeg kedvóért. Majkelnél ugyanis 1012 ben hasonló körülmények közölt lámáit lllz az istállóban és akkor is b/négelt a tehén és Mojkel akkor felvette szépen a biz tosllási összegei.
Most voll ebben az ügyben a főtárgyalás a nigykanlzsai törvényszék büntető tanácsa előli, amely dr. Fried Ödön hathatós védelme "ulán felmentette Msjkcl Ferencet a vád és következményei alól.
— Trianoni jelvények. Megírtuk c hónap elején, hogy a TESz 40 filléres árban trianoni liliakozó jelvényekéi terjeszt az egész országban, nagyon ízléses kivitelben. A jelvények Nagykanizsán a Králky-lőzsdében kaphatók.
íízsbs
Az ái folyamok nigyrészt változatlanok maradtak. A mai érléktőzstín a favorit értékek a tpekuláció ösztönzésére jelentős áinycrestgct értc|< cl: az Első Magyar Általános 15, a Fegyver lOVkal emclkcdell. Nagyobb árnyereségre leli szert a Bauxid és Kőszén. A lObbi papírok túlnyomó rés\'.l a tegnapi nívón maradlak.
Pirii 20-3-V.Í. London 25-24. Newydk $1>U.». BrUml 72 22! i. Mlllno 1MH4, Amrierdim 208JS, Berlin 12318\',\'!. Wien 73-lSi/i. Solti 3-75\'A, Prága 15-40, Vir«l 58C0. Budapest 90-60, Belgrád 9-13\'A, B.lufíit 3*10\',t
i IrlíipteM ftoés tote^ná®
VALUTÁK Angol L 2782-77 Betgí I.. 79-C0-7í>-!O C«ik. I6-55-I7Ő3 Dini. 153 06-15370 Dtnir lOM-lólO Dotlir 670.76-573 15 Ptindi Ir 22 56-2776 Hotl. 229 35-23035 Leogyel 6365-64 65 let 3-42-3 52
Levs —•--•—
Ll.-t 32 30 31-70 Mirki I36-7I-13C-25 Schlll. 80 55-6000 vNorvív. I48-40-MM5 Svljcl I.IIŐ2UIŐ60 Svéd k. 163 46-164-10
DEVIZÁK Amit. 229 50-230 20 Belgrád 1006-10 10 Berlin 135 19-136-20 Butureit 3-40-3-46 Brtsuel 7957-7982 Kopeob. 153-17-I6362 Oiilo I4S I0-I4S65 London 27-81-27-89 Mllino 32-00-32*20 NeW7ork 572-85-4-65 Piiti 2742-22-52 Prási 16-96-17-01 SzrfU 4-12-4-16 Stoekh. 153 55-154-00 VirnJ 63 75-64-55 Wlec 8&S5-SÓS0 ZOrlcb I1070-IIÓ52
Terménytőzsde
Uaa Univ. 75 ks^íi 30-40 -3Ó80, 76 Vg-o« 31-00—31-40. 77 kg-ol 3150-3180, 78 31-93-3720, egyéb
75 kg-o> 29-60 - 29-93, 76 kg-oi 31-00-31-40, 77 kg-o. 30-80 - 31-10, 78 lcg-ol 31-20 -31-50. rozs 28Ó3-28-25. Ukiralny-itpi 26-00-2550, tórirju 2J-50-26-50, zib 25-30-26-70, tengeri 2210 -22-20, bullkorpi 2020-20 40.
felhi|tái 2069, melyből: lidiitinul vl,ui-nuridl 653 dirib. Elsíiindí 1-52-1-60, izedett 1-48—1-52. szedett közép t\'42—
1-46. kénnyQ 1"3>—140. el>é<e«da öreg 1-42-1-44, oisodrcnds t-32-1-38. tafS süldő 144 — 165, sul.ntu nlgybln 1-72—
1-76, isU 202-204, lehúzott bm 1-84— 2 CO. izalonnS, télsertis 184-1-91 Az Irinyiit vontatott.
dtát Irinyi !!y«»isl>«r h 1T8*jt-kmkaíta lii, Eaokaúua
Lovasl István, László és Margit fájdalomtól mcglörl szívvel ludaijuk, hogy szeretett drága jó édesanyánk
ín.
szol. Czári Xargit
éleiének 46-ik évében hosszú és kinos szenvedés után f. hó 21-in az Utbao csendesen elhunyt.
Drága halottunk földi hamvait f. hó 23-án d. u. 5 órakor fogjuk a róm. kalh. temető halottasházából örök nyugvó helyé,-e kisérni.
Nagykanizsa, 1927. junius 22.
Áldás és béke poraid lelett! Nyugodjál békében!
ZALAI KÖZLÖNY
1927 |unlus 23.
APBÓHMDETÉSEX
Kiadó két*zobá» utcai likát mellékhelyiségekkel. ehejére Király-utca 7. 2596
Kapáit) eíámiltájra kirakatokkal JuHos 1 tói kiadó Fóut 10._ 2571
Ford és Fordaon alkalréazek. autó felszerelési cikkek. Pncumallk — Szántó Vilmos és Társa cégnél, DeAk-tér ?. 2311 Egy udvari tágas helyiség kiadó Erzsébet tér 20. Házmesternél. 2569
Koroack bútorozott azobu-kony-hát, lehetőleg a belváros területén, flmc-ket kérek a kiadóhivatalba, ahonnan továb-
bltják azt nekem._2612
Egy kisebb udvari szob.i kiadó, esetleg utcai kirakattal Főút 10__2570
Keaatholycn, a belváros területén, modern három acobái Inkán kiadó. Bővebbet özv. Varga Vendelné Nagykanizsa. Magyar utca 104. 2610
Korzón külön bejáratú szép udvari szoba klidó Féut 10 Wetszné. 2568
Kowóoasagéd jzonrnll belépésre kerestetik. Ugyanott eséplési Idényre motorhoz egv gépkezelő felvétetik. — Horváth János, Zalaszentbalázs. 2608
Harmonlumot keres bérbe őzv. Kcppel Győrgyné. Szepetnek. 2609
Cipő-, url- és nőidivat szakmabeli eladó aMgéd, aki kirakat rendezésben perfekt, augusztus 1-i belépésre kerestetik. AjlnU-tok Mandl és Wollák a4g Kapowár elmére kéretnek. 2613
Balatonparti nyaralómban lakást,
kosztol ndo\'< flirdózéssel FO pengőért, Cini: Balatonkeresytur. Szabó Fereiicné. Jucilak.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A Cserta patak Barlahida—O.faház\'i szakarán, a mcsl is folyamatban lévő munkálatok folytatásaképpen és tervszerű befejezése végeit még mintegy 30.000 köbméter! kitevő mederfiszlogatási, illetve mederren-de;ési munkálat vállalaiba adása ügyében nyilvánosan tartandó, zári ajánlati versenytárgyalási hi-detek.
A ve rwny tárgy JlA&t folyó évi junius hó 30 án d. e. 9 órakor Zalaegerszegen, a vármegyei köz-gyüléti teremben fogom megtarfani.
A kötendö szmtdés mintája s annak kiegészitö részét képező részletes Ipitési feltételek, a 9308/910. sz. jogerős alifpini vígbötáfozat s a szombathelyi m. kir kultúrmérnöki hivatal által 1464/901. sz. a. készített tervezet hivatalomban, esetleg a nevezett feullurniérnökl hivatalban a hivatalos órák alatt bc-tekin hetök.
Az Írásbeli zárt tj\\nlatok a versenytárgyalás kezdetiig nálam nyujl-hstók be.
Az ajánlatnak a Cserla mederre, valamint a szintén tisztogatandó mell . károk torkolatokra és szOkség szeriül léU\'si\'endö, kisebb méretű vizletc\'ö árkokra külOn ki kell terjednie, valamint arra rézve is n/l-latkrznla kell ajánlattevőnek, vájjon 1500 pengőt kitevő óvadék hinyad-részét leszi le azonnal biztosítékul tma kikötés szem e\'.őlt tartásával, hogy az óvadék fokozatos kiegészítése azután, az egyes kereseti ösz-siegekből való megfe\'e\'.ő százalékot visszatartás uljín lesz eszközltndó.
Az óvadék készpénzben, vagy óvadékképes értékpapírban a zalaegerszegi vármegyei takarékpénztárnál helyezendő letétbe és az arról szóló elismervény a zárt ajánlathoz csatok ndó.
Zilaegcrszeg, 1927. junius 20. A Kcrka — Cserta és Alsó-xálicka vízfolyásokat tisztogató érdekeltség nevében: Brand e. k., alispán h. vm. főjegyző.
kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
kön>v- és zenemQkereskedésében
Black Botlom. Oeorfia hom* (Quartctt.) Sierct-c (TanjcO). - El ollvo (Tao*0). Ltu maga Jusil Is... (TantfiJ).
Neapollltmk KBrlck*aer<naJ. Nlilcn Molly (Charltslon). Sr»m(H\'«lt <rox Charlcston). Wa» maciit ><cr Maier in HlmalaJa t U)c bje BlackbUd (Foxtrott) . IV* fosod a new tiabjr (Foxtrott). I\'rt atr<r **<n a ttralgfat tuaana. Bordal. a .Mlgson* opírlbOl. Bajano Fantaile. — Ited aa« Wien ««b.
Van szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy a fonottbutor munkát műhelyembe bevc/.eltcin. Jótállásén! kéoxitok
előszobai és kerti = bútorokat. =
Egy éven belüli hibákat ingyen megjavítok, úgyszintén nád székek be-fonását vállalom. Tisztelettel
ILLÉS JÓZSEF
kosárfonó i» kcrtlbutor kínltö 1SIJ Zrínyi Mlklóe-u. 22
1 É, í
Kiscsibék etetésére: köles-kása, tengcridara,cg£sr kissiemü tengeri Madárcleség: Kevert madáréit:), h2mozolt-zib, lénytrag. kendermag, édes-repce, salála-mae, lökntag, napraforgó-mag slb. kapható:
Ország és Widder
magkereskedés ében Erzsébet-tér 10. (Biróság mellett;
Vízvezetéket és fiirdöberendezéseket,
valamint ujál készítésű
vörösréz fürdőkályhákat
szakazerűen készít
Mendlovtfs József h Marion
Király-utca 45. Teleion 271.
•« S ••».««.« 6 »«». 9*. .....
j Mielőtt nyári \' szabadságát megkezdi,
rendelje meg a j
, Bárhova utána küldi a J a kiadóhivatal J
(Főút 5.)
•M9..M...M.M**. •*••«<
Pécsett, a piactéréit elsőrendű
teraszos étterem és vendéglő
U.H i<agy udvarral, betegség miitt eiadó. Bdvebhct Rnlay láuonnal. Keszthelyen.
SCHLICK-NICHOLSON
GÉP-, WAGGON- ÉS HAJÓGYÁR R-T., BUDAPEST, VI. KER., VÁCI-UT 45-47.
bnkuimi TcMiitistiii: Lichtscheinüi Pál vaskersskedO. Kailoczy-u 1.
Iijitjti: Újpesten. laUnktir: Bcdapesl, TI., Vilmos csássár-ttl 63.
Fiókok:
Szeged, Kölcsey utca II., Szombathely, Zanati-ul, Eger, Kaptalan-utca 8., Nyíregyháza, Széchenyi-tér 7.
Raktár:
Pécs, Kaposvár. Gyér, Veszprém, Baja, Székesfehérvár, Szolnok, Gyöngyös, Debrecen, íülskolc, Békéscsaba.
Cséplftkészletek i
Vontatós és ntegánjiró lokomobiiok gőz-. benzin- és s>ivói:áíUzemre Cséplőgépek minden nagyságban. Ásványi-íéie tengeri srártépógépek Szccikaváj.ők, d\'r\'.lók, tnorzsolék. — Borsajlók, ola]gyáriási gépek!
Schtick-Hanomag traktorok.
Diesel, pelroleum- és benzinmoloroV. tílsiobil lokomobiiok. Kéjáratok Stabil, lekvó éi áilógSzgépek. Oézkiziuok. Szivailyuk. JOggyiri hülö^ hán és vágéliidrberendezések. Ilid- is vasszerkezetek, datuk Vasúti villamos- és iparvasuti kocsik. FolyEmhajók. — Szállító- és bánya-berendezések.
Vctögúpck. Szivógázmotorok.
TözcgtQzcIésü generátorok.
50
pengS bolti ár helyett
5
ha»i 4 pengő, rémjlatre
20
penf)5ért .jrAtlitunk
20
pompás kBnyvet
amelyek nem hiányozhatnak müiéll magyar családok könyrlárából:
Nagyrátl Adim Erzsi: Aranyhíd Regény. 141 oldal. Borta Lajos: örvény. SrlnmO 5 tílv. 131 oldal.
Barin Lnjo, : Ar. elsUlycdt világ Elbeszélések. 161 oldat. -Bar In : Donatlrnne. 130 oldal. Dinlelné Lengyel Laura: Az Adkrs-feldi Sient Ayncs. Rtgénv. 125 oldal. Daudct: J«tk Rciiiíiy. 447 oldal. Karkas Imre: SmuI tav«z. Elbeszélések. Színdarabok. 135 oldal. Farkas Imre : Mtlódij. Ul versek. 90 oldal
Hajó Sándor: Ax ötvenéves térti. 3
felvűni&o* tragikomédia. 12] oldal. Hnrsínyl Zsolt: A féltékeny kStlé.
Kuplék, dalok, sanzonok. 142 oldat. Jörgensen JSnos: Dánia nagyasszonya.
Rtgénv. ISO oldil. Katika Margit. Csendes válságok. El
beszélések 352 oldal. Karinthy Frigyes: Ne bántsuk egymást. uiabb tréfák. 215 oldal. Kossuth Lajos tevelei egy listai leányhoz. 208 oldat. Kosztolányi Dezső: A rossz orvos.
Rrgíny. 108 oldal. Liptai Imre: Kegyelmes uram! Színpadi komédia és más jelenetek. 190 o. Lovászy Károly: A szivem. Válogatott vmelr. 62 oldal. Szederkényi Anna: Sorsok tu UUI-
Ifoznak. Regény. 160 oldal. Szép Ernő: Régi kedvünk. Krénlkis
versek. 225 oldal. Szomorv líezsö: II. jOzsel császár. Színmű 110 oldal.
Vágja ki, töltse ki, küldje be
nlantl roiidcIAtupotéa postafordultával nsogkop). m £0 kot.t könyvet. Bármont.iltáiért A. ooomnQolásárt I P axúmllunk.
T.
Palladts könyvosztálya
üutlopcsl, V., Alkolmdny-u. 4.
Meg\'cndctcrn 5 havi részletre a
.................dmtl tapbaa
hirdetett husz könyvet. Az elsó 4 pengős részletet a bérmentesítési és csomagolási dijfal kérem a küldeménynél utánvételeim
......................................... város
Név:
Foglalkozás:
B
HIRDETŐ IRODA R. T.
Budapest, V. Dorottya-utca II. Telefon: Teréz IM-45.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részére.
Rcklámlerveket készil.
A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden jelentősebb városában.
Nyomaton > Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Olenbcck Károly.)
67. évfolyam, 141. szám
Nagykanizsa, 1927 Junlus 24, péntek
Ara 14 fillér

POLITIKAI NAPILAP
fa kSaAürtratal PM (a
KWllndfHL li
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Isfcmrtno-kMoai Ntplndiu 71. mim, Bóttzelésl ára «S3, kán > pofi 44 SE
A trianoni 239. szakasz
A trianoni szerződésből minden szakasz, minden paragrafus, minden mondat és minden belli hírhedt, mert ez a szerződés az Igazságtalanság és hazug elvek szerződése. De ez a 239. szakasz ezenfelül még inkább híres, mert ez a szakasz, mely a vegyes döntőbíróságról intézkedik, a béke halála, a Népszövetség agóniája lehel. A 239. szakaszhoz fűződnék a magyar-román birtokperek sorsa, mely ezer és ezer magyar ember vagyonáról ítélkezik. Perdöntésre vegyes bíróságot lenne hivatva e szakasz hatályával, mérvével és kötelezettségével kijelölni a híres wll-sonl kreatúra: a Népszövetség.
És a Népszövetség?
Szterényl Józsefnek a felsőházban elhangzott szavai szerint: „Nekünk nem akar Igazat adni, a románoknak nem mert nem Igazat adni."
A Népszövetség tehát Igy respektálja azt a szerződést, amelyet nekünk koporsónak készítettek ugyanazok, akik balkezükkel ugyanakkor megcsinálták az igazság és béke, humanitás, nemzetek joga s a többi nagy frázisokkal ezt a nemzetek szövetségének keresztelt hazughlvatalt. A Népszövetség nem mer az Igazság szövetségese lenni, nem tud tekintély lenni, mert nem akar és egyetlent, amit tesz, — mert valamit mégis csak tenni kell minden cselben — ugy csinál, mint a vén asszony, amikor eljött hozzá a halál, az élt;t igazságát, a halált beváltani, azt mondja: holnap, szeptemberben,
— halogat.
Es aztán tisztán, egyszerűen, jogalapon, a trianoni 239. szakasz jogán: ha nem respektálta a Népszövetség Trianont, nem kell respektálnunk nekünk sem,
— folytatta a felsőházi szónok. A trianoni szerződés minden szakasza hírhedt, de ez a 239-es a mi igazságunkat hordozza s ezt a szakaszt a győzők csinálták, ezt nem lehet átlépni, ezt nem lehet halogató jelleggel letagadni, mert ők csinálták. A 239-es lesz a béke halála, Magyarország igazsága, előbb vagy szeptemberben a mi igazságunk I
A Népszövetségből való kilépés és a középosztály munkanélküliségének problémái a felsőház előtt
Budapest, junlus 23
A felsóház msi Ülésén folytatta a költségvetés általános vitáját. Wald-bot Kelemen báró mezőgazdasági szempontból bírálta a költségvetést, kevésnek találva a Mldmivelésögyi tárca dotációját. Oróf Somstch László kérle a kormányt, hogy támogassa a mezőgazdasági ipart.
Báró Vay László a tobbtermelés előmozdítását és minőségi fokozását ét a védővámokat kihasználó karlellek ellen kérte a kormány védelmét. Elismeri és méllalja a kormány külpolitikáját. A javaslalol elfogadta.
KapI Béla evangélikus püspök
elismeri a kultuszminiszter hatalmas sikereit.
Hálával adózik a kormánynak az evangélikus egyháznak jultatottanyagi segítségért a kéri annak további emelését. Kéri a tanilók nyugdíjának rendezéséi, az egyházak hsdikOlc6öné-nek valorizálását.
Ai ölést megszakiláta ulán délulán 4 órakor nyitotta meg újra Wlassks Oyula báró elnök.
Berndlh Ulváo történelmi visszapillantásban megemlékezett az államháztartási költségeknek 1867 óla való emelkedéséről, amit kulturális haladásunkkal lart párhuzamosnak. Majd javasolta, bogy lépjünk kl a Népszövetségből, amely teljesen tehetetlen arra, hogy a reá háramló feladatokat elvégezze és a jognak érvényt szerezzen. A kollségve\'ésl elfogadja. (Nagy laps) Bor Károly hosszasan foglalkozott az cgyclemek helyzetével és azl hangoztatta, hogy inkább az alsóbb és középiskolákat kell forszírozni, mert azokra van síükség. A kultuszra nlszler személye iráni bizalmatlan és ezért a javaslalol nem fogadja el.
Frigyesy János azt javasolta, hogy parlamenti bizottság üljön össze és a szellemi munkások, Illetőleg a munkanélküli középosztály helyzetét tanulmányozza, hogy miként lehelne mulkaalkalmat teremteni. A javaslalol elfogadta.
Napirendi javaslat után az ülés véget ért.
Néhány napon belül békés megoldással elintéződik a jugoszláv-albán konfliktus
Belgrád, lunius 23 | kevicsel Albánia azonnal szabadon engedi.
(Éjszakai rddlójelentés) A nagy-ha\'almak demarsa alkalmiból Bodreró olasz tábornok, mini a nagyhatalmak követelnek legidősebb tagja ma nyújtotta ál a nagyhatalmak jegyzékét, amit Marlnkovlcs külügyminiszter veti ál. A jegyzék felszólítja Jugoszláviái, hogy simítsa el a konfliktust Albániával és telezze ki azt a nézetét Albániának egy jegyzékben, hogy előző jegyzékében nem volt szándékában megséiteoi. Akkor Oyursi-
Marlnkovics külügyminiszter kijelentette a jegyzék átvételekor, hogy elvben nincs a jegyzék ellen kifogása és arra, hogy trásbcllleg adja meg a választ. A jugoszláv külügyminiszter és a nagyhatalmak megbízó lai között a tárgyalások a legszívélyesebb mederben folytak le és ezzel remélik, bogy a kél állam közölt néhány napon belül elintéződik a konfliktus.
IV-IV\'-"L\'J\'I.\'I\'I\'r|-|-i*r""—"*-*-"-* ""*"........,.,.,..,.11
Több kisebb javaslat után az amerikai szeretetcsomagok ügyével foglalkozott a képviselőház
Budapest, lunius 23 A képviselőhíz mai ülésén harmadszori olvasásban letárgyalták a tegnap tárgyalt javaslatokat egyes külföldi egyezményekről. Azután áttértek
a szesz és ásványolajadóról szóló törvényjavaslat tárgyalására. Bud János és Hermann Miksa ml-
I niszlcrek megokol|ák a javaslat szükségességét. Magyaroiszágon is folynak kisérlelek szénből, benzin elö-álli\'áslra. Az autóforgalom mind nagyobb térfoglalása szükségessé teszi annak organizálását. Az autóipar munkaalkalom s ennek elősegítése a kormánynak is célja. Olt, ahol magánosok nem vállalkoznak
autóbusz forgalom létesítésére és az szükséges, a kormány fogja azt kezébe venni. A forgalom sikeresebb lebonyolítására
n slnautó forgalmat kl fogják építeni. A Hiz a javaslalol általánosságban majd részleteiben Is elfogadta.
Ezután áltér a Hiz a trianoni szerződés következtében
álhonositotl nyugdijasok, árvák és özvegyek ellátásáról szóló törvényjavaslat tárgyalására, melyet vita nélkül ellogad.
/tz apaállatok ellenőrzése tárgyában benyújtóit törvényjavaslatot Mayer János földművelésügyi miniszter magyarázata ulán a Ház általánosságban elfogadta.
Gyirky Imre személyes megtá-mtdlalás cimén kér szól. Fenntartja a TESz Jelvények ügyében tett állításait, amire Kontra Aladár válaszol és kéri a kereskedelemügyi minisztert, indítson vizsgálatot.
A napirendhez Pakols Józsel szólt hozzá. A Vázsonyl Vilmos bánlal-mazóinak ügyében hozott
bírósági ítéletet elfogultnak minősíti, az elnök rendreutasítja.
Pakols: Az Ítélet nem felel meg a közfelfogásnak.
Az elnök újra rendreutasítja. Kéthll Anna interpellált az ame-rikából érkezett
szeretet- csomagok ügyében vámmentességet kér. Meskó Zoltán szerint amerikai üzlet az egész. Bud Jinos kijelenti, hogy
a szerelet adományok behozatala nem kívánatos politikai és egészségügyi szempontból.
A csomagok ellenőrizhetetlenek abból a szempontból, hogy nincs-e bennük politikai tendenciái tartalmazó irat.
Vass József népjóléti miniszter javasolja, hogy valaki lizcsse ki a szeielet-csomagok ulán a vámot. Alkalma voll régebben érkezett szeretet-csomagokat megtekinteni s azok oly piszkos, használt holmikat tartalmaznak, hogy egészségügyi szempontból sem ajánlja azok átvételét. Ahogy Amerikában ezeket a szeretet-adományokat összegyűjtik, az egyenesen lealázó.
Az ülés délulán fél 2 órakor végei éri.
_ ZALAI KÖZLÖNY_
A letartóztatott Sarotár töltött revolverrel követte el a betörést
Tagadja, hogy «lni ia akart volna, hogy ha tottenértk, do a revotvort elrejtve megtalálták - A padlá.on eiána k«aá dugta - Vákáal axorotöjót ia klhallgaták a rendSratgen, do aaabadon engodták
» _____
Két halottja ás két életveszélyes sebesültje van a nagyperkátai huszárok és csendőrök éjszakai lövöldözésének
Székesfehérvár, Junius 23 Csendőrök és huszárok véres, emberéleteket áldozatul követelt ösz-szetüzése tartja izgilomban a fejérmegyei kis Nagyperkála kOzség és a kornyék lakosságát.
Nagyperkátán ugyanis két század gyakorlatozó alföldi huszárt szállásoltak be a ceglédi, illetve kecskeméti ezredekből. Kedden késő este egy kis huszái»lérsaság csak ugy távozott a korcsmától, hogy a korcsmáros azt hazudla, hogy riadót fújtak s mig a buszárok kiszaladlak, ó bezárta a korcsmát. A becsapott huszárok lövöldözni kezdtek, mieden ablakot bevertek, az odaérkezett két csendőrt lefcgyverezlék, űllegelték. Mikor az egyik súlyosan sebesült csendőrt az orvoshoz villék, az orvos biza előli ujabb dulakodás kezdődött és egy huszár az ut porában bempergő emberek, majd a segítségre siető falubeliek közé löll. Horváth János csendörtiszlhelyeltes és Mezei Oyula szakaszvezető meghaltak, egy csendőrőrmesfer és egy földműves bslállal vívódnak.
A buszárok közül a másnap ki-szállolt vizsgálat alapján belet letartóztattak.
Grosavescuné beismerte, hogy lelövéssel fenyegette férjét
Bécs, junius 23
A Orosavescu-gyilkosság ma folytatott tárgyalásán Wtnkler dr. egyetemi tanátt, a Orosavescuék háziorvosát hallgatták ki. Az orvos el-mondta, hogy az asszony erős akaratú nő volt, kinek sokat köszönhetett férje karrierje is. Orosavecuné, ki egyébként hlsilérika volt, zsarnoki hajlamokkal birt. Az énekes rajon gásig szerelte feleségét Is csupa sze-relelreméltóság volt. Orosavcscu ba • rátáit is nagyon szerelte, de arról, hogy természetellenes hajlamai lellek volna, az orvosnak nem volt tudomása.
Az asszony régebbi háziorvosa dr. Schuli is a legnemesebb Jellemű embernek festette le Orosavescut és kizártnak tartja, hogy feleségél bántalmazta volna. Szenvedélyes kár* tyás és iszákos nem volt, habát szeretett Idogálnl, mlg az asszony felette becsvágyó volt.
Orosavescuné első férje nagy rokonszenvvel beszélt az asszonyról.
A vádiolt atyja után Erhardt berlini impresszáriót ballgadlák kl. Jelenlétében mondta egyszer Orosavescuné a férjének, hogy megöli, ha hűtlenségen éri.
Az elnök kérdésére ezl Orosavescuné is megerősitctle.
A cselédek, gyermeklányok vallomása szerint Orosavescuék házasélete boldog voll, de sok volt a civakodás, a férj meg Is verte feleségét.
Nagykanizsa, junius 23
Riszleteseo megírtuk egyik minapi számunkban, hogy mint kerültek kézre az Árpád utcai belötői, akiknek kihallgatása érdekes dolgokat vetell felszínre.
A nyomozás során megállapították azt is, hogy Sarotárnál a betörés főtettesénél a belörés éjszaká|án hatalmas forgópisztoly voll, mely nyolc darab tölténnyel volt megtöltve. Kihallgatása alkalmával erre vonatkozólag természetesen tagadta, hogy bármilyen szándéka lelt volna a fegyverrel, de hagy miért hordta magánál azt nem ludla kellőleg megindokolni. Annyit mondott, hogy Véká-silól már egy hónappal czelőlt kapla, aki azl lopla. Hogy valójában honnan származik a revolver, 8zt most nyomozza a rendőrség, mely egyébként egy Sugár-uii cselédet Is kihallgatott a betörőkkel kapcsolatban, aki Vékáslnak a szerelője, de akinek, mint megállapították, a büncsclek-
Bécs, Junius 23 (Éjszakai rádlijelenlés) Chamberlin és Levine délulán háromnegyed 5 órakor, mikor az eső elállott, a Columbián Prágába repültek.
Prága, junius 23. (Éjszakai rddlijelenlés) Délulán háromnegyed 7 órakot érkezeit meg Chamberlin és Levine a gbelll repülőtérre, ahol simán leszálltak. A több órás késés mlalt kis tömeg várta az amerikai
Nagykanizsa, junius 23 j
Feltűnést kellett egyik délután, hogy a legforgalmasabb időben az egyik államiendőrségi detektív egy fiatalembert kíséri az ügyészségre, aki délelölt még mint írószer-ügynök rólta a kanizsai utcákat.
Az illető Helsz Benő, akli nyomban a soros kir. ügyész elé vezeltek kihallgatás végett.
Az eselről a következókel sikerüli megtudnunk:
Goldsteln Rózsa 19 éves debreceni leány könyöradományokat gyűjtőit Nagykanizsán. A rendőrőrszemnek gyanúsnak tünt f :l az őgyelgő leány és igazolásra szólította fel. A leánynak nem voll gyűjtési engedélye, sem kellő Igazoló irata, igy előállította a kapitányságra, ahol kihallgatása u\'.án ügyének elintézéséig levitték az őrszobára.
Ágaiig hogy Goldsteln Rózsa, a rózsaszinrultás, 19 esztendős debreceni leány kiíépell a rendőrkapitány
ményben semmi szerepe nincs. Ezért szabadon is bocsálollák a rendőrségről.
Azonban párhuzamosan ezzel folyik nyomozás Sirotárnak első letartóztatását illetőleg, mikor Sirotár alibit igazoll, melyről kiderüli, hogy hamis és ebben a segítségére volt egyént veszi most elő a rendőrség, mint bűntársai.
Kihallgatása néhány napig késik technikai akadályok miati, de azután nem valószínűden, hogy letartóztatásba és a betörök mellé az ügyészség fogházába kerül.
Ezzel le is záródik ez az érdekes bünügy, mely napokon át foglalkoztatta a rendőrség egész bűnügyi osztályát. Rövidesen azonban a törvényszéki főtárgyalás elölt fog felelni a kél elzüllölt iparossegéd bűnéért és az esetleg még letartóztatásba kerülő most még szabadlábon levő egyén, ha bebizonyosodik, hogy szerepe volt a betöréssel kapcsolatban.
pilótákat, akiket dr. Slal helyettes polgármester és a cseh Aeró-klub vezetősége üdvözöli. Ezután autón a Vencell-téren levő szállójukba menlek, majd onnan az amerikai követségre haj\'attak. Itt ünnepélyes fogadtatás voll, melyen megjelent a dip\'omáciaitesluic\'. Afogadlatás után, mikor Ch tmbetlein és Levine ellávoz-tak a követségi palotából, az ulca hatalmas tömege lelkesen ünnepelte.
szobájából, dr. Kátnay Oj ula rendőr-fólanácsos szobájának ajtaján egy fiatalember kopogott, aki Helsz Benő Irószerügynöknek mondolta és Iga-zolla magát és engedélyt kéri, hogy ismerősével, az őrlzelbt vett Goldsteln Rózsával néhány percig beszélhessen. A főtanácsos elkérte Helsz Benő arcképes Igazolókönyvéi és felküldte a bűnügyi nyilvántartó osztályba, honnan néhány pete múlva az egyik rendőrtiszt azt a válaszl hozta, hogy Helsz Benő debreceni ügynököt a mátészalkai kir. járás-biriság 1925 év ita sikkasztás büntette mlalt kirözi, amll a delikvens csakhamar bc is ismeri. Goldsteln Rózsával való ismeretsége Debrecenből ered és mlg a leány könyöradományokat gyűjtőit, addig 6 Írószerekkel ügynökösködött.
A rendőrség azonban más véle-ményen van. Ugyanis löbb mint valószínű, hogy a leány véglgkoldutta a városokat és a fiatalember iriszer-
_1927. Junius 24.
ügynökség égisze alatt vele ment és vele együttesen költötte el a pénzt, amit a leány összegyűjtött. Helsz Benő persze nemsokára víszonllál-hatta a csinos debreceni leányt a fogdában, ahová mindkettőjüket lekísérték. — A 17 éves leányt a kibágási bíró elé állítják és büntetésének kitöltése után Debrecenbe toloncolják, Helsz Benőt pedig a kanizsai kir. ügyészség a mátészalkai kir. járásbírósághoz szállíttatja.
Elemista gyermekek rajz,
kézügyesitö és kézimunka kiállítása
A Rozgonyl-utcaí elemi Iskolában Nagykanizsa, Junius 23
A legalacsonyabbtól a legmagasabb fokig a theorellzmus vakvágányára lévedl pedagógiai rendszerek idejében Jólesó örömmel látjuk a gyakorlati oktatásnak Is egynémely kezdeményező nyomát gyermekeink leg-alsófoku oktatásában.
A gyakorlati nevelés párhuzamosát biztos kézzel húzta meg a nagykanizsai II. körzeti Ruzgonyi-utcai áll. elemi iskola tanítótestülete, amely Ilyenirányú nevelésének eredményeit most először állllotla bl a nyilvánosság elé.
Hél hosszú aszlalon temérdek apró kéz munkája zsúfolódik egyetlen tarka képbe a Rozgonyl-utcal tornateremben. A falakat köröikőiül rajzokkal, kézimunkákkal kárpitozták. Ai ösz-szea anyag osztályonként elrendezve. A fokozatos fejődést érdemes ét nagyon itönnyü megfigyelni. Egyes osztályoknak, tanítóiktól függő specialitásaik vannak. Egyiknél az írás, másiknál a térkép-rajzolás, harmadiknál a slöjd, negyediknél az oma-mentálls lervezés, faragás slb. a domináló. Minden osztályoak olt állnak -az Írásbeli munkál, számtan-füzetei is.
Az alsóbb osztályosok gyufa-skatulya, gyufaszál, bababulorokkal, papírhajtogatással, a fiuk leginkább fafaragással, a leányok pedig csinált-vltágokkal, színezett papír kivágásokkal, kevés agyagmunkával Ittnnek ki. Mindez persze százféle változatban.
A harmadik osztályokban már a rajzok, lervezések, leányoknál a kézimunkák hódítanak teret. Feljebb pedig már használati tárgyak is, fonott kosárkák, nagy vitorlás- modell, áltat-szobormlnlák agyagból, repülőgép, lombfürészmunkák, festett és lakkozol) slöjd munkák, önálló elgondolások, a leányoknál már a lakás díszére váló tarka-barka kézimunkák egész lömege veszi ál a verető szerepel.
A száz meg száz apró kéz, a 6—10 éves gyermeki érdeklődés és ügyesség sok-sok produklumán mind olt érezni az alkotás első örömeit, a lelkiismeretes, gondos tanítói vezetésnek, a gyakorlati éleire való nevelésnek áldásos nyomait.
A kiállítás szombatig naponta délelőtt 8-12 és délulán2— 6.óra közt díjmentesen megtekinthető.
Kis tömeg fogadta Chamberlint a prágai repülőtéren
Egy rózsaszinruhás leány ntán a rendőrkapitányság vezetőjének karjaiba futott egy évek óta körözött sikkasztó
1917 luniut 24.
ZALAI KOZLONT
Az állat-gyilkolás ellen
A sportok célszerű és célszerűtlen számos válfaja közöli van egy sportnak nevezett, de alapos Indokkal alá nem támasztható .sport\': az élöga-lamb-lövészel, mely minden jóérzésű kulluremberben kell, hogy ellenszenvei váltson kl. Kell, hogy megbotránkozást szüljön mindenkinél, aki ennek a brutális és lelketlen passziónak ellensége és egy magasabb gondolkodás Jogánál fogva kell, hogy minden eszközzel ennek az állat-gyilkolásnak gálát szabjanak.
Mert mégis csak furcsa és emberietlen, hogy mikor szereljük magunkat a XX század magas szellemű harcosának, a kuliura nagyrahivatott katonáinak nevezni, ugyanakkor körűnkben még létezhetnek olyan egyesületek, melyeknek egész munkássága abban merül kl. hogy madarakat, és azok közül is az artatianság és fehérség szimbólumaként feltüntetett galambokat versenyzési célból lelő völdözlk.
Mégis csak furcsa, hogy ma, amikor az Iskotásgyermekekkel évente fik és madarak naplát tartanak és a tanítók a szabod természetben okosítják, tanítják a nebulókat arra, hogy a növények és az Utalok épen olyan érzó, szenwdő teremtményei az Istennek, mint az emberek, — ugyanakkor pedig az a kisdiák, aki annyi szépei hallóit arról, hogy a madarak milyen kedves jószágát a jó Isten nagy földi birodalmának — alt kell lássa, hogy a felnőttek, akik az ó kis élelllkel dirigálják, azok veszik kezükbe a puskil és az áldozatra kiszemeli galambokat egy ketrecből versenyzés cimén lelövöldözik, mini a vészeli kutyákat.
Egy cseppet sem lehelne azon cso-ddlkoznl, ha az a gyermek, ak! szélrombolta egy hasznos erdei madár fészkét és a fiókáit kínozva hurcolni el, az! mondani az ól figyelmeztető felnőttnek:
— Miért oktatnak engemet állat-szeretetre, mikor a bácsik is csupa szórakozásból, céilővészel elvén a szegény kis galambokai, ezeket a kedves háziállatokat lövöldözik le ?
És teljesen Igaza volna ennek a gyermeknek, aki igy beszélne.
Tessék agyaggalanb lövőversenyt rendezni, ahelyett, hogy a spanyol bikaviadalok mintájára, ártatlan, ked vcs galambokat vegyenek céltábla gyanánt puskáik jól Irefjelő csöve elé. Engedjenek fel apró léggömböket és azon próbálják kl a sportok közül ezt a semmi tesll erői nem gyarapító céllövészetei.
Mert azt a kedvtelést, hogy kinek milyen ügyessége van a céllövészetben, pompásan kl lehel próbálni akármin, de szükségtelen, hogy minden állatszerelő ember megbotrin-koztalisára éli galambokat használnak fel a serétek felfogására, ami végeredményben csak visszataszító és különösen alkalmas a fiatal gyermekeknél arra. hogy korán eldurvuljon a lelke és Igy, ha felcseperedik, még a saját felnőtt embertársai Iránt se érezzen semmi könyörületet és szi nalmat.
Mikor a spanyol torreádorok Budapesten, illelve Újpesten a stadionban blkavladilt akartak rendezni, az egész mogyar közvélemény felháborodott ezen és undorral fordult el a fékezhetetlen spanyol temperamen tumnak kedves, erősen Idegborzongató .látványosságtól" és ha Jól emlékszem, végül Is nem lehelell megtartani, meri a hatóságok betlllollik.
Miért nem lalilnak a halósigok arra módot, hogy a mult szizadnak ezt az III felejteti és ügyesen a spor-
tok, a testedző sportok közé becsem-pénell durva, érzéktelen céllövő gyakorlatit, ha azt élőgalambokon gyakorolják, — betiltsak.
A közönség óriási tömegének he lyeslésével találkozna egy ilyen In lézkedés, de magin a közönségen mullk az is, hogy lünielő távolmaradásival élóga lamb- lövőversenyró megmutassa, hogy teljes szivéből el-i\'éli és nem kivincsi az efa/ta sportnak keresztelt barbirságra.
Ezek a sorok abból az alkalomból Íródlak, hogy a Dunánlull Galamb és Céllövő Egyesület Julluí 9 és 10 én Pécsen élőga\'amblövó-vcr-senyl szándékozik rendezni
Ha egyetlen komoly érvvel meg tudnak győzni bárkit az élógalumb-vadásiok, akik céllövő dicsőségükéi akarják öregbíteni halomra lőtt és
összelőll szárnyú, félig kimúlt galambokkal, akkor lessék, lójjék agyon az összes fecskéket és gólyákat ls, melyek testi nagyságuknál és méltó-sigos repülésükkel kitűnő célpontot adhatnak. De ha ezt nem tudjik megtenni és nem tudják elfogadható mogyarizatit adni annak, hogy miért kell élő galambot kínozni, pusztítani, mikor agyaggalambbal ls [kl elégíthetik szenvedélyüket, (mert ez vad szenvedély) akkor tessék, azon nol változtassák meg még a elmét Is a rendezendő versenynek és ne szolgáltassanak éti példit a zsenge Ifjúságnak arra, hogy milyen sokféle módja ill rendelkezésére az embernek, hogy ha kell, irtatlan illatok vére irin is, hódolhasson a barbár keletiek kakasviadalára emlékeztető szórakozásának. Urbin Gyula
Hajójáratokat kellett beszüntetni a Balaton ijesztő apadása miatt
Nagykanizsa, Junius 23
A Balatoni Hajózási Részvénylár-saságlól vett értesülés szerint a Balaton vízmennyisége ijesztően apad, úgyhogy a Bilatonföldvár, Balatonszemes, Révfülöp, Balatonbogtár i viszonylatban folyó évi junius I5-IŐI forgalomba helyezeit nagyobb gőz-hajojáratait kényleltn-volt a hajózási részvénylársiság beszüntetni. A vízállás ugyanit a somogyi pattokon, különösen azonban Szemesnél, d: továbbá a zalai p irton Badacsonynál is olyan sekéllyé vált, hogy a mélyebb járatú gőzhajók ezt a kikötőt többé már nem közelíthetik meg. Tartani tehet allól, hogy hasonló lesz a helyzet Balatonföldvárnál, valamint Balatonboglárnál is.
A hajózási társaság a Bilalon vízszintjének egyre tartó apadását egyelőre azzal egyensúlyozza, hogy egy
kisebb motoros bajóval kisérli meg a fenlemlltelt járatokat fenntartani. Minlhogy azonban e hajóknak a sebessége a gőzhajókénál jóval kisebb a forgalom lebonyolítása több időt fog igénybe venni, ami viszont azzal a következménnyel fog Járni, hogy egyes kedvező vasuli csatlakozásokról a közönség kénytelen lesz lemondani.
A hajózási társaBág, számolva a julius és augusztus hónapok fokozott forgilml szükségleteivel, előre látja, hogy e kis jármüvei az igényeket nem fogla kielégíteni. Ezért sürgős (elterjesztéssel fordult a földművelésügyi minisztériumhoz, hogy a Balaton vízállásának emelése, valamint a somogyi kikötök és a badacsonyi kikötő erőteljes kotrása céljából a szüks\'gcs intézkedéseket haladéktalanul tegye meg.
Megint beszakadt az úttest egy teherautó alatt a Zrinyi Miklós utcában
Az üres teherautót emelőgéppel kellett kiemelni az alatta támadt szakadékból
Nagykanizsa, Junius 23
A Zrinyi Miklós-utcj alig 200 lépésnyi felső szakaszának botránykrónikája naponta ujabb adalékokkal bővül.
Tegnapelőtt a kocsiul a közepén lerakott csatornák vonalában egy helyütt újból beszakad! egy Icrhes kocsi lováoak patkója alaü és csak kicsiny bljji volt, bogy a ló lábtörés, a kocsi pedig felboru\'ás nélkül tudo:t kivergódni a lólábnyomnyi nagyságú, de annál mélyebb lyukból.
Valaki a környéken lakók közül ezután le It tűzött a lyuk mellé egy kis lécdarabot, amit azonban csak az vehetett észre, aki tudta, hogy ott van. Annyi baszna mindenesetre voll, hogy a járókelők és futkosó gyermekek mégis csak észrevették és kikerülték, mielőtt a lábukat törték volna Nagykanizsa r. t. város kellős közepén, egy hanyagul csatornázott, igen nagy forgalmú utca uttestén.
A jármüvek természetesen már nem vetléí" észre a lelüzölt darabka lécet. Igy történi, hogy tegnap délután egy vidéki teherautó, amelyiken csupán két hordó és néhány ember, tehát aiánylag nem nagy suly voli, rászaladt a kit lyukra. Ebben a pil-
lanatban az úttest egy nagy darabja beszakadl, az autó féloldalra billenve majdnem (elborult, a bennülök kiugrállak. .
A közeli fatelepről hozlak aztí\'-j emelőgépet és rudakat és ugy szedték kl az autót munkásokkal, nehéz, hosszú ideig tartó munka után a
Zrínyi-utcai szakadékból.
«
Nagykaniaía város vezetősége pedig ezalatt terveket sző törvényhatóságról, vásárcsarnokról, talán már re-pülölelcpről is, közben pedig nem veszi észre, hogy ma még csak ez a teherautó fog elmaradni Kanizsáról és vidéke kereskedőinek bevásárlási kommlsióit elintézi ma|d olyan városban, ahol nincs kitéve a Jármüve tengelytörésnek a város közepén. Hol lap már majd a hefivásáros állatfelhajtás is megcsappanik, mert ezen az uton keresztül kell hajtani az álla\'ok igen nagy részéi és egy gazda sem lesz olyan oktalan, hogy láblőrés veszedelmétől rettegve kisérje végig nagy gonddal felnevelt állatait a kanizsai utcákon.
Nagykanizsa város erre illetékes hivatalában pedig egymásután születnek a nagyröptü tervek, repülnek az ezerpengők, ujabb meg ujabb
kölcsönök érkeznek, — miközben a város gazdasági éleiében egyik legfontosabb utjának másfélszáz méteres szakaszára nincs annyi pénz, hogy arra legalább az élet és vagyonbiztonság tudatában léphessen, akit már a sorsa arra kényszerit.
A szegedi nemzetközi diák-kongresszus Szeged, Junius 23. (ÉjszakaI ri-dlijelentés) A nemzetközi diák kongresszus végrehajtó-bizottsága ma délutáni ülésén megtárgyalták az augusztusban Romában rendezendő diákolimpiász módozatait. Este a Mansz látta vendégül a delegálu-sokat. A ma kezdődött kongresszuson 40 nemzet diákjai vannak képviselve.
A francia hadseregben is folyik a felforgató aknamunka
Párls, junius 23. (Éjszakai rádió-jelentés) Patnieve hadügyminiszter a Malin munkatársa előtt azt mondta, hogy a behívóit tartalékosok incidense három ízben lordult elő. — Mintegy 80—100.38 csoportokról, lebát legföljebb 250 emberrel van szó, ezzel szemben rendesen bevonult 20 ezer tartalékos. Az indden-s:k arra mulatnak, hogy a behivátok előtt a hadseregben felforgató törekvések folytak.
BÁDIÓ KŰSOB
(Rövidítések) H - hírek, közgazdaság. Hangv. — hangverseny. E = előadás Gy _ gyermekeknek. A asszonyok-nak. Z ™ zene. Mg. mezőgazdaság. Ifi. •= Ifjúsági előadás. F - felolvasás. G — gramofonzene. Jb = Jazz-band.
Junius 24 (péntek)
Budapest 9.30 H 12 és 3 H. 4 Onkel Hsns mesél. 5 Magyar Halhalatla-nok XXXIV. estje, Kapiszirán János emlékünnepély. C Az I. honvídzenekar hangv.
7 Gyónt Géza emlékest, halálának 10 éves évíord. 8 Filharmóniai Társaság hangv. 9.15 Mit és kii idézek? Utána H„ majd cigányzene.
Bécs, Orác II Népszerű Z. 4.15 Hangv.
6 A junius 29-ikl napfogyatkozás. 6.30 Osztrák néphumor. &J05 Népszerű és lánc Z.
Berlin, Stctttn II 0. 12 Harangjáték. 3.30 A. 4 Kertészel. 5 Népszerű Z. 7.10 A munkaidő problémája, E. 8 Gyermeknevelés, E. 8.30 Tomi és sport est, E. Vidám tornászdalok. 10.30 Klasszikus operett est.
Basel, 8ern I G. 4 Népszerű Z. 4.45 A. 5 Hangv. 830 Inlelltgeaela kiséltelek, E. 9 Kstona Z. 9.20 Sziml. Z. Frankfurt, Cassel 12 Harangjáték. 1 Gy.
4 30 A. 6.15 India, E. 8.15 Hegedő szonáták. 9.15 Mandolin Z. Utána sziml. Z. és népszerű Z.
Hamburg, Bréma. Hannover, Klet
8 A 1.30 Népszerű Z. 5 Die Kiseherln. Goethe 1 telv. daljátéka. 6 Népszerű Z,
7 Vidám Z. 8 Kelelatrlkai emlékek, E.
8 30 Alnémet népünnepély. Uláoa népszerű és Unc Z.
Kőnlgsberg. Danzlg 11.30 Gy. 4 Ha-ranplék. 4.30 Népszerű L S Spanyol esi
Langenberg, Dortmund, Mflnstcr 1.05 Népszerű Z. 2.30 A. 4.30 Gy. 5 Itj. E.. maláji útleírás. 5 30 Népszerű Z. 8.40 Német romantikusok estje, Z. Utána népszerű Z.
Lipcse, Drezda 12 G. 4.30 és 8.15 Szimf. Z. 10.15 Tánc Z.
Moszkva 830 Sziml. Z. 11.55 Harang-Játék.
München. Nürnberg 2.15 A. 245 A konyha higiéniája. E. 3JÓ Modern operett-részletek. Z. 4 Hangv. G.30 A karcsúság művészete, E. 7 Rcjiülóközlckedís, E. 7.30 Dalest, Z. 8.15 Itamlel, Shakespeare
5 telv. szomorujátéka.
Prága 10Í0 G. 12.15 Népszerű Z. 5 Hangv. 8.10 Francia esi, sziml. Z. 10.12 O.
Róma 5.45 Népszerű Z. 9.10 Ének- és zenekari hangv.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 Junius 24.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Junius 24, péntek
Római katolikus: Jézus Iz. szive. Protestáns: Iván. Izraelita: Sivan bó 74.
Nap kel reggel 4 óra 01 perckor, nyugszik délután 20 óra 01 perckor.
Városi Színház este pont Vt9 órakor: Egy darab fúld, színmű.
ÖRŰK-EGY HÚRON
Irta: Piczely Piroska
A fájdalom órók-egy húrját pengetem, roskadozó szlvtm dalolgat hozza. A fájdalom órók-egy s százszor újuló mint égi mezőknek ejt sarlója.
Multak tarlóján sikoltva tépek.
hol únt nyomok sebzlk tétova lábam
és tárva tárul a régi kapu.
amely tudom, immár sehová sem vezet.
S mindig újra csak a magam nyomán,tépek.
0, régi, únt nyomok, — régi, régi vétkek, Jórmek elémbe. s tudom a kapu már
sehová sem vezet.
A fájdalom órók-egy húrja zokog, amíg lábam alatt csikorog a homok és konok Imák órók-egy hangja pereg az élet homokóráján.
Ó, homok, homok. rneddó. szikkadt vérem, meddig e céltalan százszor visszahuiltls, meddig ez ut, mely sehová sem vezet ? I
A kérdés órák — s nincsen rá felelet.
— A polgármester hazaérkezett. Dr. Sáliján Oyu a polgármester budapesti hivatalos utjiröl tegnap esle hazaérkezett.
— A Jogügyi bizottság Illése. A Jogügyi bizollság ma délulán ülést tart, amelyen a közgyűlés elé kerülő tárgypontokat tárgyalják és véleményezik.
— A nyugdíjválasztmány dr. Sabján Oyula polgármesler elnöklete alatt bélfön ülésezik, löbb aktuális személyi ügyben való határozathozatal végett, ami a keddi városi közgyűlés elé log kerülni.
— Házhelytelkekre parcellázák a Babóchay-telket. Nagykanizsa városa kedden délulán képviselőtestületi ülést tart, amelyen löbbek közölt bejelenlik, hogy a város a Babóchay-lelkei házhely célokra parcelláztatni fogja.
— Szegedi halászlé lurótcsuszá-val péntek esle az „Arany Szarvas" éttermében P 120.
— Halálozás. Idősebb nyírlak! Talányi Ferenc, Zalavármegye régi nemesi családjának nesztora Bila-tonfüreden junius 21-én meghall. Az elhunyt nagy szerepel [átszőtt a megyei közéleiben és annak Idején azok között a történelmi időkel ért emberek közölt voll, akikel Deák Ferenc barálságával tüntetett ki. Négy gyermeke közül egy fiu : dr. Tarányi Ferenc voll zalai főispán, Jelenleg Vasmegye fölspánjs. Élele utolsó éveli Balatonfüreden tökölte. Egy év óta betegeskedni kezdett, mig most halála löbb előkelő családolt borított gyászba. Temetése csütörtökön délulán volt meg Nyírtakon, ahol megjelentek ez alkalommal Gyömörey Oyörgy főispán és Bódy Zoltán al ispán.
— Az általános csatornázási munkálatok a város több szakaszán egyidejűleg kezdetüket vetlék.
= Szegedi halászlé luróicsuszá-val péntek esle az „Arany Szarvas" éttermében P 120.
— Megrendszabályozzák az elővásárlásokat. A városi hitóság és piacrendészel a már lürhelellenné váló piaci elővásárlások radikális megakadályozására gyökeres és szigora rendszabályokat kiván életbe léptetni a közeli napokban. A városi közrgek ma ujabb bal piaci árust jelenlellek fel piaci elővásárlás miall.
— Megrúgta a ló. Markulla István 13 éves erdösfai liul Oonda Béla gyólapusztal bérlő lova megrugla. Sérülésével beszállították a nagykanizsai kői házba. Állapota súlyos de nem életveszélyes.
Különös haláleset. Horváth János 28 éves szökedencsi gazdálkodót a határban levő lóhere-földjén halva taiállák. Arccal a löldre voll borulva és mellén Otödések nyomai látszottak. Űrnapján voll a lemelése, de a község népe azóta is állán dóan és suttog a.liaial gazda különös halála felett nem tudnak napirendre téml.
— A magyar bélyeggyűjtők egyetlen szaklspja, sz Örvös János szerkesztésében megjelenő .Filatéliai Kurír\' uj száma is bőséges és teljes felvilágosítást nyújt a bélyeggyűjtőket érdeklő minden eseményről országos és világ viszonylatban egyaránt. Gondosan szerkesztett rovataiban helyet találnak a sp.-ciáiis és alkalmi gyűjtés összes ágazatai. Sok csere- cim egészíti ki a gazdag szám tartalmát. Mutatványszámot küld a szerkesztőség Budapest, VII. ker., Thököly-u. 38
— Hévíz története. N. Szabó Oyula iró megitta Héviz |és Hévizszentandrás történelét és rohamos fejlődésének az okál. A könyvből nemcsak azl ludjuk meg, hogy Héviz tava nagyobb Európa összes hasonló vizeinél, hanem azt is, hogy miért gyógyítja a tó a reumát, az ischlást, a köszvényl, a csonlszul és az Idegeket. Érdekes a könyvnek az a része is, melyben Héviz vidékét (Keszthely, Fenék, Egregy, Tátika, Rezi, Sümeg, Badacsony, Zalaapáti stb.) ismerteti zamatosan, élvezetesen. A könyv Jutius elején hagyja el a sajtói. Aki szerző cimére (Zalaegerszeg, Erzsébet királyné- ulca 8.) postabélyegben beküld 100 fillért, az portómentesen kspja az értékes hézagpótló könyvet. A könyvhöz térképel is csatolt a szerző. A Zala-ország és lapunk előfizetői, olvasói a könyvet 70 filléres poslabélyegért kapják, ha azl legkésőbb folyó hó 25-ig a szerző cimére beküldik. Itt emiitjük meg, hogy a Zilaország uj száma megjelent. Épen olyan eleven és éidekes, mint a többi rész.
— Állami gépjárművezetői (sof-főr) tanfolyam nyílik meg a m. kir. technologlai és anyagvizsgáló Inlézet keretében julius hó II-én este fél 7 órakor. Beiratás julius 1-én délelőtt 10—12 óráig az igazgatósági irodában, hol lészleles tájékoztató is kapható. Budapest, VIII., József körút 6., 1. cmelel.
— Agyvértódulás, szlvszorongás, nehéz légzés, félelemérzés, Idegesség, migrén, lehangoltság, álmatlanság a természetes .Ferenc Józsel" keserűvíz hasznllata állal rövldeien megszOntetbelők. Tudományos megállapítások megerősítik, hogy a Ferenc József víz a makacs székszorulás mindenféle jelentőségeinél a legjobb szolgálatot teszi. Kapbaló gyógyszertárakban, drogériákban és foszerüzletekben.
= Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
— A veszprémi püspöki papnevelő-Intézetbe felvételükéi kérő ifjak vlzsgála\'a Julius I-én délelölt 10 órakor lesz Veszprémben, a püspöki székházban. A felvételre junius 30 án kell jelentkezni az egyházmegyei hivatalban. Felvétetnek a középiskola V., VI, VII. és Vili. osztályát végzett iljak. A pályázók a következő okmányokat hozzák magukkal: 1. Az V., VI. és VII. osz-tályról szóló, lehelöleg jeles vagy Jó bizonyilványt (elégséges bizonyítvánnyal biró ifjak ezen oszlályokról nem vétetnek fel), Illetve a jó sikerrel lelett érettségi vizsgálatról szóló bizonyilványt. 2. Egyházi keresztlevelet s bérmalcvelet. 3. Főgimnáziumi tanulók az állami anyakönyvi kivonatot és az ujraoltási bizonyilványt is. 4. Az illetékes hittanáriéi vagy lelkésztől erkölcsi bizonyilványt. A jelentkezők kötelesek ugyanakkor és ugyanolt magukat orvosi vizsgálatnak alávetni.
— Zsák, ponyva, zsineg, kötéláruk, hevederek és tűzoltó felszerelések nagy raktára Hirsch és Szegő cégnél.
= A Fegyvergyári Sterr kerékpár az egész világos vezeti Welaer flépáruház, Cseagery-ut 2.
— Akarja, hogy szép fess bokái legyenek? Visel|en bokavédő gumml harisnyát. Ksphaló fehér és rózsaszínben Szabó Mai sporlllzletében.
VÁROSI JZINHÁZ
Cigánybáró
Jókai—Schnitzer—Slrausz romantikával leli kedves operettjének mai előadása iránt érthető érdeklődési tanúsítóit Nagykanizsa színházlátogató közönsége, amely majdnem teljesen megtöltötte a színházat. A Fodor-társulat művészei mintha csak honorálni akarták volna a közönségnek azl a jóleső érdeklődéséi, oly parádés előadást produkállak, amely bátran beillet volna ünnepi előadásnak. A nézőközönség hangulata átragadt a színészekre, akiket láthatóan fülölt az ünnepi légkör és Igyekeztek egybeolvadó, harmónikus játékukkal, tökéletes ének és tánc-müvészetükkel a régi operett minden szépségét és érlékél kicsiholni. A mai előadás ujabb bizonyíték, hogy igazi, lelkiismerettel ápolt szinházi és művészi kuliura sorsa felett nem kell kétségbeesni.
Kószeghy Teréz Unom, tisztavo-nalu játéka barmónikusan simult brillláns énekéhez, amely ragyogó koloraturájával, magas technikájával a zenei ínyenceknek is élvezetet nyu|-tolt. Halmos János tenorista csodálatosan gazdag és meleg hanganya-val, fölénycsen biztos, kiszámított énekvirluóiitásával egyenesen frap plrozla a közönségei. Elek Ica üde megjelenés voll Napról-napra való
fejlődése szembetűnő. Ha ebben az Irányban folytatja, szép jövö ál lelőtte. Szalóky Dezső a gazdag sertéske-reikedö szerepében sokoldalúságáról leli tanúságot, nemcsak elsőrendű rendező, de kiváló alakllómüvész is. Szalókyné Pozsonyi Lenke öreg cigányasszonya ugy Játékban, mint énekben, sikerült alakítás voll. Egri Berta, Halmai Vilmos, Bihari Nándor, Sólyom Oyőző müvéül játékuk--kai csak öregbítették eddigi szép sikereiket. Sallanova is NlkUln lo-borzóláncál a közönség tomboló lapsvlharra! jutalmazta. Akar játéka és éneke fegyelmezett. Mindenegyes szereplő tökélyei illeszkedett bele a pompás összjátékba. Rendezés, disz-lelezés nem hagyott semmi kifogásolni valói. A zenekar kivételes lendülettel Játszott O. Nagy Tibor valóban mesteri vezetésében. Mindenki megelégedéssel hagyta el a színházat. Parádés, ünnepi előadás voll.
_ (B. R.)
A szinházi iroda hireii
(•) Ma pénteken dr. Szabi Zsigmond szenzációs színmüvének .Egy darab föld\' bemutató előadása. Soha darabol még oly nagy előleges bizalom nem kísért, mini dr. Szabó Zsigmond ma bemulatásra kerülő színmüvét. Muraköz Trianon által sújtott magyarjai ls csapatosan kérnek részt az ünnepélyes est premierjéből. A szereplök Pogány Irén, Vass Irma. Vértes, Hldvéghy, Danis. Bánky, Lázár, Halmai, Erdélyi, Ütő és Jákó tudásuk Icglavál viszik síkra a siker érdekében, ugy, hogy a mai bemutatóról a közönség egy tartalmas est emlékével fog távozni.
(•) Pálfy Blanka bucsufellépé-sei szombat és vasárnap esle. Martos Ferenc operett újdonságában a Hajtóvadászalban log lezajlani. Rövid ittléte a sikerek szakadatlan sorozata volt, lelkes tábort gyűjtött maga köré, mely legmelegebben akarja bucsuz-latni a szabadságra távozó művésznőt. Marlos Ferenc orosz tárgyú operettje ugy szövegben, mint táncban bőséges alkalmat ad Pálfy Blanka szubreft képességeinek ra-gyogtatására.
(•) Vasárnap déluUn 3 órakor mérsékelt belyárakkal Bakonyi Kálmán gyönyörű daljátéka Obsllos, Pálfy Blanka felléptével.
(•) Hétfőn Jakobi Impozáns operettje Syblll van műsoron. Erényt BDske első fellépte szabadsága ulán.
— A legkedvesebb nap. Melyik a gyermek éleiében a legkedvesebb nap ? Ezt a kérdést adta fel egy társaságban egy fiatal anya. Egyszerre hárman adták meg a választ:
— A csütörtök.
— Hát honnan tudjátok ? — volt a meglepeti kérdés. — Hlszea én is ezt akartam mondani.
— Hogy honnan ludjuk? Mihozzánk is Jár a „TOndérvásár", amely minden csütörtökön a legnagyobb örömei jelenti a gyermekek számára. Ebben a pompás gvermekujságban most kezdódlk Endródy Béla csodaszép gyermekregénye. Ha nem ismerné meg a „TOndérvásár"-!, kér-
Ien ingyenes mutatványszámot a
iladóblvalallől Budapest, V. kerüld, Aksdémla-utcs 10.
Ujabb spanyolezredek Indultak harcba Afrikában
Párls. junius 23. A spanyolok ujabb 16 ezer kalonát küldöllek Afrlkábin. A lázadó benszülöttekkel véres harcokat folytainak a spanyol csapatok. Mind két félnek súlyos súlyos veszteségei voltak.;
1927 junius 24.
ZALAI KÖZLÖNY
KÖZGAZDASAG
Az Országos Mezőgazdasági Kamara jelentése
Ez a jelentés szerveién és szoro ssn kapcsolódik a mull évibez. Tavaly főleg a mezőgazdasági termelés megismertetését tazle feladatéul. Foglalkozik ezzel, pótolva és kiegészítve a mull évi vizsgálódás anyagát ez alkalommal is. De a fősúlyt a termények értékesítésével Összefüggő vizsgálód lsok eredményeinek Összefoglalására veti. A jelentés kilenctized része közvetve vagy közvetlenül, az értékesítési problémáknak van Szentelve.
A mull évi aratás eredményeit tárgyalván, rámutat a jelentéi, liogy a szántóföldnek még mindig 55% át foglalja el a gabona. A termelési arány, — az 50 év előtti 68 -70%-hoz képest javult ugyan. De még mindig egyoldalú és kevés hasznú az ilyen termelés. És b>r a bizonytalan értékesítési viszonyok között a gabonatermelés szerény baszna aránylag a legbiztosabb, m/g sem lehel a magyar köz- és mezőgazdaság sorsát a búzatermés esélyeire bízni A termés eredmények ismertetésénél az alacsony termésátlagokért a szaktudás hiányát teszt felelőssé. Érdekesek a jelenlésnek az Ipari és mezőgazdasági oktatást Osszehasonli\'ó adatai. Kisbirtokosaink száma 900 ezer és csak 18.221 részesült a legelemibb gazdisági oktalásban. Ellenben a 410 ipari tanonciskolába 96 ezer növendék J Irt. Az összes mezőgazdasági oktatási intézeteknek 1221 tanítványa voll. A felsőbb Ipari szak iskoláknak 3656. Vagyis az egész lakósság 55 8% át adó őstermelő népesség arány\'alanul kevesebbet tanul a maga szakmájából, mint a 19 1%-os Iparosság.
Az Országos Kamara fölkarolta a modern talajkémia és lalajbiológla ügyét. Az Országos Kémiai Intézetben felátllltatott az uj oszlály: az agrlcultur kémiai. Oyőrben és Kecskeméten talajtani és blologial labora-toriumot rendeztek bc a kerületi kamarák. Rámutal a jelentés a műtrágyázás fontosságára. Hiszen Csehország is kétszer annyi műtrágyát használt el kai. holdanként 1925 ben mint ml. Belgiumban, Dániában, Spanyolországban és O\'aszországban 30 —90%-aI emelkedett a mütrágya-fogyasztás a békeidővel szemben. A kamarák több mint 650 községben tartottak már második évben Igevágó szakfanitásl. Az Országos Kamara 36 helyen végzett mülrágyázási kísérleteket. A mult őszön és tavaszon 150-re szaporodott az ilyen kísérletező helyek száma.
Állatállományunk az 1925-ikihez képest apsdl. Rámutat a jelentés, hogy nemcsak közélelmezésünknek de egész mezőgazdaságunknak is nagy veszedelme ez Csökken az Igáserö, a trágya, az tlzcmi haszon.
Az értékesítésnek szentelt fejezet önmagában is a legterjedelmesebb. Sorra elemzi a Lantosabb mezőgazdasági termények bellöldi és külföldi értékesítési viszonyait. Megkapó adatok vainak itten. Például borkivitelünk 1920-ban még 960 ezer hektóliter volt, 1925-ben már csak 26 ezer nsm., 1926-ban 43 ezer mm. Jelentékenyen fogyott szarvasmarha és ló kivitelünk és értékben alig emelkedett sertés kivitetünk. Az értékesítést nagyon megnehezíti a termelési költségek magassága. A termelési köllségekbzn főszerepet játszanak: a kartellek utján is drágított üzemanyagok beszerzése, a súlyos
adjterhek, a hilel drágtsága, az utak rossz álhpoia és a vasu\'ak aránylag msgas larif\'ja. Az ipari prolckcbniz-mus is drágítja a mezőgazdasági termelést, mert ez is szerepet játszik az üzemanyagok áralakulásánál. Az ipari cikkek drágulási arányszáma 1926 ban 130 A legfontosabb mezőgazdasági cikkeké 100 2.
Rendkívül érdekesek az egyes birtokkategóriák közterheit összehasonlító kimutatások az 1914 és 1926 r<a vonalkozlatva. Mezőgazdaságunk az elmúlt évben egész kivitelünknek 8I\'63% ál szolgáltatta. Legfontosabb kiviteli piacaink a felsorolás sorrendjében : Ausztria, Csehország, Németország és Itllla. A mulié.bcn csak Auszirilba, a Sztrb, Horvát, Srtovén államba és Svájcba emelkedett a kivitetünk.
Uj fejlete a jelentésnek a mezőgazdasági munkásügyekröl szőlő. Az Országos Kamara mindenekelőtt a földbirtok reformnak a gazdasági cselédekre és munkásokra való kihatását vizsgálta és ennek eredményeit közli.
Kiterjesztette a Kamara vizsgálódását a mezőgazdasági lakosstg kivándorlására Is. Ee.. a népesség főleg Canadábr törekszik és az ilyen kivándorlók mult évben 3000 volt. Fon\'os ódat, hogy a gazdák 1925 -ben 9 5 milliárdot lizctlck azOrszl-gos Oszdssági MunkáspSnztárba és 150 milliárdot gyermekvédelmi és betegápolást pótad 5ra. Ez is Jelezi -tékeny szerepet játszik a termelési költségek emelkedésénél.
A Jelentés utolsó fejezete a győri, kaposvári, kecskeméti, miskolci és debreceni kerüleü kamarák tevékenységéről számol be.
A kamarai jelentés gazdag adatára valósággal bü lükre hsxánk mezögazd isági termelési és értékesítési képének.
A 198 lapra terjedő kötet gondosan részletezel) lárgymutalőval varr ellátva s az egyes fejezetek marginális alcimei nagyon könnyítik a hasin Italát.
A mételykórban elhullott szarvasmarhák pótlására megindult az álletbeszerzés
Nagykanizsa, junius 23
Mint ismeretes a mélctykór Ztla-megye területén alaposan megtizedelte a siatvasrnaihi állomínyr. — Ennek folytán a gazd Ik veszedelmes állalhiányba kerültek, ami most a mezőgazdasági munka legnagyobb idején nagyon hátráltatja a munkálatok időbeni elvégzését. A megyei gazdaslgi felügyelőségek és a főispán imervenciójlra a főldmivelés-ügyi miniszter engedélyezett Is előnyös kölcsönt a gazdáknak arra, h agy elhullott. állatállományuk pótlására uj állatokat vásárolhassanak.
Most l\'nss Zoltán dr. a kanizsai, lelenyci és picsát látások gazdeslgi felügyelője több gazdálkodóval elutazóit S\'.sJra, ahol IDbb se.srv.is-marhll vesznek. A gazdasági felügyelő válisrtása azért cselt a baranyamegyei Sásd községre, mert ott tudomása szerint igen érdekes laj-marhák vannak, melyek ugy tejclési szempontból, mint szaporulatból jól kamatozó, hasznot hailó állatja lesz a zalai gazdáknak. Ha visszatérnek a vásáilók, beszámolunk uljuk eredményéről.
TélSM
Nyitáskor az irányzat alacsonyabb árfolyamot hozott felszínre, kéiöhb azonban a favorit értékekben ujabb árnyereség jött télre. A tőzsdét a holnapi rendezési nap hatása lemorzsolta, s nagyobb árveszteséget idézett elő. Jelentős árveszteséget szenvedett a bánya papírok közül Biuxid s M ignesil, melyek 5-5\'\'/o-ol eslek. A Foncier. Kőszén szintén kisebb arvcstlcsígel szenvedett. Az irányzat a tözsdcidö végén gyenge, az átlagos árveszteség i —2%-ot nem haladta meg. Egyes értékek azonban szilárdan megtartották árfolyamukat ijflr a Ganzdanubius, Első Msgrar Biz-lositó, melyek kisebb árnyereséget is értek el. Zárlatkor a forgalom csendes voll.
P\'tli 20-3401, London. 25-22*1 NtwyMi 518>.. BrOaael 7215. Milano 2965, Amsterdam 20810. Berlin 12310. Wien 73-10, Solla 371. Prása 15-39, Varaó 58CCI. ttudapeet SO-tO, Belgrád 910V>, Bukareal 310\' a
á tafaptli rixto áMfafrta^to
VALUTÁK Angol L 27 85-27-99 Belga Ir. 7960-7990 Caehk. I635-1703 Din k. 15305-153-70 Dlnir 1005-10-11 Dollii 570.85-573 25 franciáit 22 55-22-75 Holl. 229 35-230 35 Lengyei 63-65-64-65 Ld 3-42-352
Léva —*-\'—
Líra 32 25-32-85 Mlr ka 13S-75-I36-2S Sebül. 8060-S0-9S NotTÍS 14850-149 IS Svá)etl.ll03>IIÓ70 Svéd k. L53 45-1M-10
DEVIZÁK Amat. 229*52 230 22 Beigild 1007-1011 Berlin 13577-13617 Bakuén 339345 Bm.we! 7957-7982 Kopenh.153-15-153 60 Olalo 148 60-14\'J 05 London 27-81-27-89 Milano 32-77-3297 Mewyork 572 85 4 55 Piztl 22 42-2252 Priga 1696-17-01 Ssolll 412-4-16 Sloekb. 1S3 55I54Ó0 Vartó 6J75-64SÍ Wlea 8060-8085 ZOrleí 11033-11062
Terménytőzsde
Bua ttazav. 75 kg-o« 2960-3000, 76 ktj-oa 30-20—3060 77 kg-oa 3Ó70 -31-00. egyes 75 kg-oa 28-80 - 2920. 76 kg-oa 2920 - 2993. 7T kg-oa 30W-»30. 78-as buzikatmal naplót kezdve nem legyzlk, roaa 27-00—17-25. lakarolajlrpa 24VO-25-50. aóeirpa 25-50-26-50. zab 25 20-2550, lengett 2200 - 22-10. buzakocpa 2000—2025.
Peibailál 2149, melyből eladatlanul vlaaaa. aia/idl - datab. tSaóreada I 52-154. azedett 152-151, azedelt kózép 144— 1-48, kOonjrd 1-35-1-40. elaóeenda óeeg 1-42—1-44. nlsodiendd t\'36-1\'38. angol soldó I-M—1 6S. italootia nagyban 1-72— 1-76. isit 200—202, lehuzolfhui 1-76— 2001 azalonnla liUertfc 1 84-192. Az Irlnyzat étink.
tdftjárá.
A nagykanizsai meteorológiai meg-llgy.-lő felentéae: Csütörtökön a Mntf MUl Heggel 7 órakor +17-9, délután 2 ttakor +I5ti. eate 9 órekor +13,
frlhtzel: Rejígel lelhós, délben éa este leijeten borult égboltozat.
Stfllíánv,- Regjei és délben Északkelet, este Északnyugati szél.
A Meteorológiai Intézet Jelenteié sce-
tini esőre zivatarra hajtó idő, később hó-salyedéi valósaina.
=3 Slnger gépselyem mindenféle szinben kapható. Siuger varrógép liöküzlct Fó ut I.
— Repceponyvák, kazal és
f;éptakarók minden méretben 8a-át varrodánkban készülnek gyári árakon Hlrsch és Szegő.
= Fegyvergyári Steyr strapa kerékpárnál a váza bclsó és kalló taotfal van ellátva. 5 évi jótállás! ffeiner Gépáruház, Cseagery-ut 2.
Kkdjai ZAtf toaMpr fc ttoy-. karwkaáM ti, tUgkaalua
APRÓHIRDETÉSEI
Az apróhirdetések dl|a 10 izólg 50 flKáp. Clmaeó a minden vastagabb beléből illó szó kél szónak azimlllaUk. Minden további izó dija » flll. Vasir- ís ünnepnap WVQ teUr. szerdán—pinteken 25% (elit. Altáji keresóknek 50<*e engedmény. A hlrel»-
táat dtj alflr* lla.tandt.
OEISER - vlxvoxotekborondo-xéaot — legjobbak.
PénxkOIoaQnt bekebeleziare [..Indán Oaazegben a legelőnyösebben H leggyot-ubbaa lolyóatnal Aox*l tgnáo péui-(öleaónkCtaveUló tro<U|a Nagykantzain, Pó-at 3. az. alatt. Moyaa.i-kí loe«» kM-•4ny.kot veitek. 1183
Ford is Fordaon alkatieszek, autó feluerelial cikkek. Pneumallk — Szintó Vilmos éa Tina cignil. Delk-lh 2. 2314 kei-eaok butoroxott sxoba-kony-hát, lehetőleg a belváros területin. Címekéi kírek a kiadóhivatalba, ahonnan továbblök azt nekem. 2612
Vízvezetéket és fürdöberendezéseket,
valamint M)it k&zlt&O
vörösréz fürdőkályhákat
suksMrűen késrit
Meodlovlls Júzs6f Márton
Király-nlca 45. Telefon 271.
KtJtbb uj o««IAdi hé*, cKticg botorral együtt, tíkottöxíi miatt lOx^ica eladó ts JZonr.il txköltöxhctó Bővebbet: Aoxél Ignáo p6ntk0!c»0n ln»ttán(or-Rilml líodljibtn Nagykanizsán, Pőut 3. az.
Eladók dívány lisztesláda, különféle bútordarabok Kiifeludy-utca 17/a. fold-szint. 2622
Családlháx, modern, kényelmes, 16-utvoaslon eladd. Om a Isdóbin. >2623
HnoxnAlt vasgerendák minden méretben, mindennemű építkezéshez szükséges vasáruk kaphatók Szegó Mór. Eótvös-té/ 2. TeJeloo 134. -2625
Nagyobb raktárhalyiségat keresünk lehelóleg a belvárosban auguutus l-re. — Cin a kUdóbgg._2624
A várostól 2 kilométerre levó uentvvörgy-vári hegyen bérbeadó a nyitl Idényre 2 szobás száraz, egészséges, padlózott lakás koayhi, veranda hazzoálattal és szép gyd-morcsóml. — Szegó Móí, EótvOMér 2. Telefon 136. 2626
Valódi vízhatlan elszigetelő
BIBER
cgyedárusltása
Hatschek ETERNIT pala
le rakat a és képviselete
Eppinger I. és Fia
deszka, épületfn, stukatur és minden építkezési anyag kereskedésében.
| Mielőtt nyári szabadságát megkezdi,
rendelje meg a
I Bárhova utána kQldi { a kiadóhivatal
(Főút 5.) 2
»s.iaieaitee*ise vaaai.aat
ZALAI KÖZLÖNY
1927 |unlu$ 24.
Kereskedők, lizemek, uradalmak és cséplö-gazdák figyelmébe I
Mielőtt benzin, petróleum, gázolaj, továbbá gépzsir, kocsi-kenö és az összes .gép-, traklor- és hengerolaj szükségletét beszerezné, sajál érdekében kérjen ajánlatot a legolcsóbb gyári lerakatta -
Artner és Kelemen
cégnél
Csengery-ut 5. szánt,
mint a Magyar Olaj- és Veg) iipar R. T. zalamcgyei kirendelttégc.
Ugyanott zsák és ponyva
gyári lerakat.
Fűzvölgy község elöljáróságául.
72a/fcJ- 1927. szám.
Hirdetmény.
Fűzvölgy község elöljárósága közhírré teszi, hogy a község tulajdonát képező
vadászati jogot
1927. julius hó 17-én Fűzvölgyön, a községbiró híztníl 10 évre nyilvános árverésen bérbeadja. Árverési fellélclek a hosszuvölgyi körjegyzőnél megtudhatók. Fűzvölgyön, 1927. Junlui 20 áD.
Imrék Gyula sk. Maurer István sk.
körjegyző. biró.
Hirdessen
a
„Zalai Közlöny"-ben.
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
221/1927. vht. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881 évi LX. L-e. 107, §a értelmében ezennel közhírré teizl. hogy a nagykanizsai klr jirát-blrósigntk 1921. évi Pic. 7180. »zimu végzés következtében Dr. Öjron Pál ügy-véd által Vépvlselt Auer Béla ti Tárul budapesti bej. cég javira 319 éj 622 P s Ját. erejéig 1927. évi március hó 16 án foganatosítod kielégítési végreha|tAs ulján le- éi Iclülloglalt és 383-) P 10 fillérre becsüli következó Ingóságok, u. m.: külön bözó róíösáruk és üzleti berendezés nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. járás-bíróság 1927 Ik évi Pk. 7 ISO. szimu végzése íoMJn 3i9 és 622P tókekövetelé*. ennek 1W7. Ííbruár 5-lk nspjától Járó 5->o kamatai, \'.fo vállódlj és eddig összesen 61 P 18 fill. bíróilag már megállapított költségek erejéig. Nagykanlzján. Kr*sébeHér3. sz. leendő megtartásául 1927. évi julius hó 4-ík napjának délelőtti 10 órája határidőül kltuzeilk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg. bogy az érintett Ingóságok az 1881. évi
IX L-c. 107. és 108. §-al feleimében készpénzfizetés melleit, a legtöbbet ígérőnek. szükség esetén becsáron alul Is cl fognak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és fclülloglaltalták és azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t-e. 102. értelmében ezek javára Is elrendeltetik.
Kell Nagykanizsán, 1927. évi junius hó 11. napján.
Haán Gyula s. k.,
kir. bír. végrehajtó.

kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
könyv- éa icnemQkereskedésében
Black Boltom. - Oeorgla home (Quartcli.) Sicrct c mi* fTanitö). - Kl oltvo (Tan*ó>. tesz majca Juszt la ... (Tangó). NcapOllUnik Ktrleksscrcnad. SUtera Molly (Cbarteston). Stampcdc (Fox CJiarleslon). Waa macht der Maler ara lllraalaja 7 Hye bye Blackblrd (Foxtroti) rvc loaad a »ew baby (Foxtfoll). !>• nertr m«o a ttralgbl baaana. Bordal, a .Mlxoon* operából. Bajazio FaaUilt. — t-led aas Wlca itb. Ub.
Uj zsákok, uj ponyvák
kévekötőzsineg
Kerti magvak Nliitrágyafélék
kaphatók:
Ország és Widder
M cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A világ leghíresebb kerékpárja
Fegyvergyári STEYR kerékpárok
Kizárólagos eladási helye:
WEINER 6ÉPÁRDHÁZ NAGYKANIZSA
Fóüzlet: Cscngcry-ut 2. szám. Fióküzlet: Király-utca 34. sz.
A legkedvezőbb részletfizetésre is kapható. M~ S évi jótállási ~M
Azon hölgy, aki holmiját moljok ellen fehétlenal biztosan megvédeni
óhjjija, __TYROL.IT" mol»irtó rudat
csák JJ
Blito. h.U.II t
vegyen.
Tisztát Kellemetlen szag nem marad visszaI Könnyen kezelhetőt Oto.ól Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben I Főraktára: TÖRÖK JÓZSEF RT., Budapest, VI., Király utca 12.
B"
7?
TURUL-CIPO
itt — ott — mindenütt!
Bámulatba ejtenek mindenkit olcsó egységárainki
17- l 9 50 22r 24 ".50

27~ sf G*) CM 32r 34 lr
pengő
Turul cipőgyár rt. fiókjai:
BUDAPEST
Rákóczi-ut 14 . Király-utca 30 . Török-utca 2
NAGYKANIZSA
J±l ) Debrecen Eger /-» ., «
Ili l Hnr;m,.ií.uAu,.,.t,„l„ M. Ulti
Debrecen Eger
Hódmezővásárhely Györ Kecskemét Miskolc
>*écs Békéscsaba
Szeged Sopron
Szombathely Mindenütt!
Kaposvár
Szentes
va rri
RÉG SEVALT JÓ MINŐSÉGBEN
/{c ctvexö/ije/ési/e/fcfe/aA.
S INGER VA RRÓftÉ P r iszvénvtAasttÁa
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FÖUT I.
Bociréroz 1 | PlUxéroz
Értetilem Nagykanizsa és vidéke mélyen tisztelt hölgyközönségét, hogy a legújabb plissé-modellok megérkeztek. — Pllssérozást, gouvrérozáat olcsón vállalok.
Tisztelettel VARGA NÁNDOR
rahatetts. |Si*ioi6-*ilUl,t. Magykanfx.n, Hunyadl-atcs 19.
Gydjtőtclcp: Knzlnczy-utea 8.
Festés
Qósmosái Tlsztltii
A letcnycl klr. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
2171 tk. 1937. szim.
Árverést hlrdetmánHIvonaL
Teulscli Ouszláv nagykanizsai lakos végrehajlatónak Kéri Kémus végrehajtást szenvedő ellen indított végrelia|Msi ügyében a telekkönyvi hatóság az ujabb árverés! 54 P. 80 üli. tókekövetelés és lárulékai behaltása Végeit « lelenyei kir. Járásblrő-íig lerűleléa levő. Sem|énháaa és Molnári köiségekben lekvó. s a semjénháial 42. r.ztjkvben felvett -tő. hisz. háznak Kéri Rémus nevén álló Illetőségre 1306 P. kl-kiállási árbtn, az u. 0. 114. hr»z. rétnek Kéri Rémi.s nevén álló illetőségére 19 P. 68 fiit. kikiáltási árban, a 730. ürsz. azán. rónak ugyanannak nevén álló illetőségére 32 P. 48 tilt. kikiáltási árban, a 788. hrsz. srintónsk ugy-mannak nevén álló illetőségére 21 P. 60 tlll. kikiáltási árban, az $39 a. hrsz. azántónak végrehajtást szenvedő nev.-n állő illetőségére 28 P, kikiáltási árban, vével a molnári-i 310. izl|kv-ben (elvitt 3TO77. hr,z. >zólőnek végre-hallist szenvedő nevén álló Illetőségre 000 P. kioltási árban elrendelte.
Az árverést 1927. évi julius bó 18. napján délután 2 érakor Sem|énháza községházánál tog|ák megtartani.
Az árverés alá kerülő Ingatlanok a kikiáltási ár telénél, Hletve kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el.
Az átveretni szándékozók kötetesek hárul-pénzül a kikiáltási ár lOVc-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. L-e. 42. §-ában m«-határozott árfolyammal számítolt óvadék-képes értékpapírostul! a kiküldöttnél lelenni. hogy a bánatpénznek előleges bírót letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881: LX. t-c 14?.. 150, 170. §§.; 1908: XL. Lc. 21.§)
Az. akt az ingatlanért a kikiáltási árnál magaiabb ígéretei telt, ha többet Ígérni senki win akar. köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított M-natpénzt az általa Ígért ár ufryanann)! százalékáig kiegészíteni (1908: XL1. l.-c-20. §■)
Letenyén, 1927. évi má|us hó 5. napján.
, F.mődy k, kir. Jbiróságt elnök.
A kiadmány hiteléül: (Olvtiíhatatlan aUlrii) Ikwezető.
Nyomatott . Zráyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető: Oienbeck Károly.)
67. évfolyam, 142. szám
Nagykanizsa, 1927 Junius 25, szombat
Ara 14 fillér
POLITIKAI NAPILAP
Hl il II IHiIb b kkdtttnbl W &. B. KcarfMyt fiáUdMUbJrzUJ: KM»tady-«. 15.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
tnUrorUa-Mdoai Kigytaaiisa r*. ElMuIM ára egy bóra I peajó « «£E
A Orosavescu-pör
Izgalmas vallomások ós Jelenetek Dics, Junius 21
A férjgyilkos asszony bünperének harmadik tárgyalási napján a vádlott nő atyját Kövesdy Tivadart hallgatják ki ismét, aki elmondja, hogy leánya nagyon ideges volt. A merénylet e\'ölt néhány nsppil Izgalmat jelenete voll veiével, mondolta.
Grosavescu Traján bevallotta, hogy viszonya van S\'ranskynéval.
(E szavakra Slranskyné hangosan ét tüntetőleg íelnevet, ugy hogy mindenki ránéz.)
Orosavescu e |e!enel után becsületszavát adva, hogy szakilani log ét soha sem log találkozni Slrans-kynéval — lolylal|a KOvesdy, majd elbeszéli, hogy milyen körülmények között hívták öl a véres tragédia után leányának lakására. Teleionon értesítették öt a történtekről, azonnal odarohant, ugy találta leányát az asztalra borulva. Illába szólt hozzá, csak bámult rá, mint hl eszét vesztene volna.
Az elnök kérdezi ezután löle: Bántalmazta Oiosavescu a (eleségét, az ön leinyál?
— Hl én azt megtudtam volua, hogy veti, akkor most nem a leányom ülne a vádlottak padján, hanem én.
Ezután akörül forog minden kérdés, va|jon (Irosavetcu rosszul bánt-e a leletégével, Olölfe c, mint a vádlott mond|a ét hogy hatba rugta-c, noha ctalidi OiOmökct vátl ét emialt jötte hollan a világra a gyermek?
Dr. Steger védőügyvéd kéli az elnököt, szólítsa lel S ransky tanárt és nejét a távozásra, mert legalább ii nem illik, hogy végighallgassák a tárgyalást, mikor lóluk is gyakran esik szó. Minden szem Slracsky egyetemi tanár ét (elesége (elé lordul, ók pedig hslkan néhány szól váltanak egymással, majd (elkelnek ét a padból kifelé Indulnak.
Bécs, Junius 24. (Éjszakai rádió-Jclentés) 0 osavescu Olga az á\'dO\' zat nóvétc nem tud attól, hogy a léili megverte volna feleségét. Egy alkalommal az asszony arculotötle férjét, mire ez megverte, valtja.
A vádlóit nő ette lebecsülóleg nyilatkozik férjéről, ugy, hogy az clnOk feléje szól: Ön semmi jól nem hagy az elhunyton ? 11 jlnap délelőtt a szakértők kihallgatására kerül sor, délulán a perbeszédekre. Ilélct az órákban váthaló.
A képviselőház megemlékezett Gyóni Géza halálának évfordulójáról
Budapest, Junius 2t A képviselőház mai ülésén az elnök bemutatta a Vitézi Szék meghívóját a folyó hó 26- ikl vitézi avatásra s egyben bejelentene, hogy a Házal személyesen fogja képvl selnl. Majd Pesthy Pál igazságügy-miniszter benyújtja a kozalkalmt-zotlak segélye ügyében lervczelt |a-vaslatoi. Jinosy Olbor Gyónt Oiza halálának é« fordulója alkalmából
I megemlékezik a költőről, amll a Ház I állva hallgat. E\'fogad\'a a Ház harmadszori olvasáiban a szesz ét ásványolajtól és a trianoni szerződés következtében álbonosliolt nyugdíjasok, árvák és özvegyek ellátásáról szóló törvényjavaslatot. Majd áttértek a Gazdasági Bizottság jelentésére.
A Híz legközelebbi Olésél lolyó hó 28 án latija.
Bosnyák Géza Zalavármegye vizszabályozása érdekében
A tabbtarmolóa fokoiáatl kívánja oMmo.dlli.nl - Matatlnaaky Fa-rcnc a miniaxtorolndk crdomolr-ől — Zalaiak fataaótatáaa a (alsóházban
Budapest, Juntus 24 A felsőház mai ülésén a költségvetésről szóló Javaslatot tárgyalták.
Malallnszky Ferenc méltatja gróf Bethlen István étdemcit.
Löw Imánuel a Javaslatot elfogadja. Gróf Klebelsberg Kunó közoktatásügyi miniszter válaszol a tárcájához tartozó eddigi felszólalásokra. Kilátásba helyezi, hogy amint tárcája keretei engedik,
sportpályákat fog létesíteni és továbbra is támogatni fogja a
cserkész mozgalmat. Otóf Jankovlch Béla vámpolitikánkat kritizálj 1. Statisztikai adatokkal bizonyilja, hogy hibás vámpolitikánk az oka a nagy drágaságnak. Védővámjaink nemhogy használnának Iparunknak, hanem állanak. — Sújtja a vámpolitikánk következtében beállolt drágulás mezőgazdaságunkat it. Javasolja, bogy mondjunk le azon anyagok vámté:eléról, melyekből több termelésünk van a térjünk át a részlegei, vagy
teljes szabad vámpolitikára. Összehasonlításokat tesz különösen Ausztriával kapcsolatban a mezőgazdasági löbbtcrmelés és hazánk ter-mclése közölt. Loid Rotbeimeere cikkével foglalkozik s ezzel kapcsolatban kijelenti, hogy
Bethlen István miniszterelnök érdeme, hogy a külföld figyelme reánk terelődött, miért Is teljes bizalommal viseltetik politikája iránt. Gerlóczy Zsigmond Gaál Oaszton kritikájával szembeír kijcleuli, hogy
a népjóléti és munkaügyi minisztériumra szükség van, meri czelőll épen azért nem tudlak a népjóléti és munkaügyi minisztériumhoz beosztott ügyekkel Intenziven foglalkozni, mert a tárca anyaga szét volt osztva különböző mlnlsz-létluTOkb.1.
Az egyke elleni küzdelemre bivja fel a koimány figyelmét és kéri OiökOsödísí lörvény reformját oly módon, hogy
egy gyermekes örökös az öröksét! egyharmadát, gyermektelen örökös pedig a: örökség kétharmadát legyen kötetes a kincstárnak adni s az igy bevett összegekkel
segélyezze n kormány u több
gyermekes családokat. Kívánatosnak lart|a, hogy az iskolán kivül, de
kölőnösen a papság bevo* násával
népegészségügyi szempontból lejtsen ki a kormány intenzív propagandái.
Gerlóczl folytatja az iskolák szeptember 15 iki megnyitását, |de .\'jkéti azt Intézményesen biz\'ositanl.
Bosnyák Géza a Ztla szabályozását
általában Zalaniegyc vlzsza bályozását teszi szóvá. Sürgell a szabályozási munkálatok mielőbbi meginditását. A ItbMermelés fokozását és különösen a kisgazda láisadalom müve-lődését a mezőgazdasági kamarákkal kívánja előmozdítani Most kell a mezőgazdasági kamaráknak bebizonyítani életképességükéi.
Mátray Rudoll a tanyai Iskolák kiépítésére fordított összeget larlja leggyümölcsöztetöbbnek.
Pálfy Dániel az ipar és kereskedelem helyzetével foglalkozik.
A felsóház legközelebbi ülését holnap délelőtt 10 órakor larlja.
Prágában tárgyalják a magyar—cseh kereskedelmi szerződést
Prága, |unius 24. (Éjszakai rádió-jelentés) A képviselőház külügyi bizottságában ma megkezdték a magyar—cseh ketetkedclml szerződés törvényjavaslatának tárgyalitál. A felszólalók mind a lavaslat elfogadása melleit beszéllek ét u\'altak arra. hogy azt már a magyar országgyűlés elfogadta.
Felrobbant oxigénpalack a levegőbe röpített egy embert Bukarest, |unlut 24 (Éjszakai rádlójelentésJLuptníW Jeíenllk, hogy Anca Vazul kocsis szekerén két cxigénnel megtöltői! vaspalackot szállított a bányához. A gödrös kavicsos uton a szekér annyira rázó-dott, hogy a két vaspalack összekoccant és eközben egy palack irtózatos detonációval lelroblunt. A robbanás ere|e a kocsist a levegőbe röpítette, aki szörnyet hall.
A mexikói katolikus üldözés
Róma, junius 24. (Éjszakai rádiójelen/is) A Vatikánhoz Mexikóból érkezeti hírek tzerint a mexikói kor-máuycsapatok a legutóbbi Időben Is sok katolikus szcizetest és papot legyilkoltak. Kélezer hívót, köztük lőlrg asszonyokai és gyermeket rabláncra fűzve a fegyencekkel deportállak. Rengeteg ember Unió területére menekülve keres védelmet a barbár üldözés elől.
Newyorkban meggyilkolt olaszok holttestét Nápolyba szállították
Róma, Junius 24. (Éjszakai rá-dlőjelentés) Nápolyba ma érkezeit meit azaz olasz Óceánjáró, mely Carlsl és Gambrozio t lasz lascislák holttestét hozta haza Newyorkból. akiket ottan meggyilkoltak A letne-tfsen az egész város ott volt és minden hatóság képviseltette magát a gyászünnepélycn.
Trianon revíziója érdekében
Ijjndon, junius 24. A Daily Mail foylztja a loid Rolhermere cikkével foglalkozó magyar tspvélcméayek, valamin az olvasóitól beérkezett he -lyestő levelek közléséi és megállapít!hogy a trianoni békeszerződés éldekíben megindult folyamat feltartóztathatatlanul halad eliSre.
ZALAI KÖZLÖNY
1927. lunius 25.
A tej-árusitás szabályozását sürgetik a balatoni fürdőhelyeken
Nagykanizsa, junius 2-1
A Balatoni Oazdák Szövetkezeié beadvánnyal fordult Zalavármegye alispánjához, amelyben rámutat arra, bogy a balatoni fürdőhelyen sokkal megbízhatatlanabb lej kerül forgalomba, mini a fővárosban. Igen sok cselben felvizezeit, hamisítóit lejlel találkozunk a fürdőhelyeken, más esetekben pedig a lejkezelés legrettenetesebb antlhlgiénikus mődjával, amikor nyitott edényekből az ulcán, a nyilt piacon, vagy a boltajtó előtt mérik ki a tejet, amelybe kimérés közben az utca pora és különböző szennyeződés kerül bele.
Ilyenformán a fertőző betegségeknek sok lehetősége fenyegeti az Cdülól. A Balatoni Oazdák Szövetkezete most ugy igyekszik segíteni ezen, hogy a Balaton mentén létesített paszterlzáló lelepek segítségével igyekszik biztosítani a balalonmcnti higiénikus tejel lálást.
Ez azonban nem elég, arra kérik a vármegye alispánját — hogy
1) tiltsa el i tejnek az ulcán való kiméréséi. Nyílt piacon csakis cégfelirattal bíró, zárt palackokban engedtessék meg a lej árusítása;
2) azok az árusok és kereskedők — akik kis- és nagy tejtermelőktől közvetlenül beszerzett tejnek árusl-lásával óhajtanak foglalkozni — köteleztessenek Iparengedély váltására, a tej higiénikus kezelésére, hűtésére és pasztörözésére megtelelő helyiségben berendezkedni;
3) Tillassék el a tejjel és tejtermékekkel való házalás, stb.
Bódy Zoltán alispán a beadványt megküldte Nagykanizsa polgármesteri hivatalának itvéleményezés végeit.
= Vízmentes és nyers ponyvák gyárt lerakata eredeti gyárt árakon Hlrech és Szegő-cégnél.
A Szociális Misszió Társulat nővérei a jövő hónapban véglegesen letelepednek Nagykanizsán
A belügyminiszter átengedte részükre a Eozgonyi-nlcai Keresztény Otthont Dr. Káüay 6ynla rendörfólanicsos nagy szociális programja a megvalósulás felé — Begnytlnak az emberszeretet nj házának kapni
szükséges bercnd.-zkedési munkálatokat irányítja és mihelyt ezek elkészülnek, még két nővér és két jelöli jön le az uj kanizsai alakulathoz, hogy megkezdjék áldásos tevékenységüket. Ezek az öl lelkek képezik majd .alapját annak a nagy tervü alakulalnsk, amely Zalamegye központjává kl log épülni. Ha az 01 nővér kevésnek bizonyul, ujabb munkatársak jönnek le Zrínyi Miklós városába.
Elek Amália nővér lobb izbeni rövid kanizsai tartózkodása alalt máris megnyerte a város lakosságának izivét —felekezeti és osztálykü-lönbség nélkül. Európsl műveltsége, múltja szociális és karitatív téren biztosíték arra, hogy a többi, már meglevő, hasonló intézményekkel karöltve sikeresen diadalra fogja vinni a kék keresztes zászlói. Elek Amália lesz az uj nagykanizsai Szociális Misszió házának főnöknője.
És röviden megnyílnak a Rozgonyi-ulcal Szociális Misszióbáz kapui, ahonnan áldolt lelkű, meleg szívű, jóságos mosolyú, kékfályolos ruháju nők indulnak ki, hogy felszedjék az ul porába hullott szépséges ember-vlrágol, hogy figyelmeztessék a tév-utakon járót, bogy megtisztítsák az élet durva szenyétól, hogy visszaadják halvány orcáinak rózsaplrját, hogy felemeljék az embert emberré, hogy vigaszt nyujlsanak az elhagyatottaknak, hogy több Jóságot, több békét hintsenek az élei.-fáradt vándorai közé, hogy segítsenek, ahol a seb sajog, a nyomor kiált te az ínség segélyre szorul. Hogy miként a Mester földi utjlnak jiitában minden libanyomán csak áldás, könyörület és békezség fakadt, az ő kezük nyomán is Jóság és áldás, enyhülés és
Nagykanizsa, junlus 24 Az a nagy szociális leiadat, melyet dr. Kdlnay Oyula államrendőrségi főtanácsos maga elé lüzőll — mikor melegen érző embeii szive meglálla azt a sok-sok testi-lelki nyomorúságot melyet Nagykanizsán a szociális érzékkel megáldolt sziv kell hogy meglásson és megérezzen és elhatározta. hogy minden emberi lehetőt elkövet, hogy a veszendőnek induló emberi értékeket kiragadja a pusztulástól, megmentse a bűnözéstől és a szerelet és megértés ösztönével visszarántja onnét, ahol ezer kárhozat, átok és a vég mered reá — kezd lassan a megvalósulás stádiumába érni.
A Szociális Misszió Társulat kékfályolos nővérei — az embermentés sokféle változatú nagy munkájának kipróbált harcosai, kiknek szellem! színijét, ráteimetlsígét és képzellsé-gét nem egy Ízben volt alkalmunk megcsodálni, akikre dr. Kdlnay nsgy szociális feladalának véghezvitelénél számilolt — a jövő hónapban végleg letelepednek ősi Nagykanizsa talál közöli, hogy avalotl kézzel megkezdjék velőmunkájukat a szikes, napkiégette talajon és izzadsigos munkával megtörjék a kemény ugart.
Elek Amália nővér a mult napokban Kanizsára érkezel), hogy előkészítse a letelepülési és az ulána érkező nővérek ulját.
Ma érkezett le a belügyminiszter leirata Nagykanizsa polgármesteri hivatalához, amelyben a Rozgonyi-utcában levő Keresztény Otthon elnevezés alall ismert és azelőtt a .Munka* szabadkőműves páholy tulajdonát képezett hizat átengedi a Szociális Missziós nővéiek használatára. Elek Amilia nővér most a
segítség áradjon szét a kereszthordozók hosszú, hosszú serege közölt.
És megnyílik majd a Napközi otthon, az anyák-Iskolája, megvalósul a hatályosabb iiővédelen, a nő-titkárság, foghiz misszió, patronage. a cselédollhon és munkaközvetítés, elhelyezés, népgondozás és a szo-clilkarilativ mu lka százféle, fel sem sorolható ága.
Nagykanizsa város közönsége meleg szeretettet köszöni! a Jóság, a békesség, az emberszeretet munkatársai! ősi falai között I (B. R.)
„Sej, haj, sárgul már a kukorica levele..."
Keszthely, |unlus 24
(Saját tudósítónktól) A régi és ősi hagyományokhoz híven a keszthelyi végült gazdászok szerdán tartották meg sárgutási ünnepségüket városraszóló ünnepi keretek kőzött. A nagyarányú ünnepségen résztvetlek a csonka ország és a megszállott területekről Ideseregletl szülők, hozzátartozók, a város közönsége és az összes hatóságok.
Már a reggeli órákban vig énekszó verte fel a város csendjét, a virágokkal feldíszített hallgatók, gaz-dász öltözetben bevonultak az akadémiába az utolsó előadási órákra, melyeken virágcsokrokkal búcsúztak el a tanároktól. 10 órakor praxt banda rázendített a hagyományos ,Se|, haj sárgul már a kukorica levele* gazdász nótára és ennek hangjai mellett vonullak le az aulába. Itt Nagy Ádám lelépő Ifjúsági elnök elbúcsúzott az akadémia Igazgatójától és tanári karától, mire Sztanko-vics jános Igazgató a maga és a tanárt kar nevében meleg atyai szereidtől áthatolt búcsúbeszédet Intézett a távozó hallgatókhoz, lelkükre kötve a h zatíságot, a komoly és kitartó munkát, a falu népe Iránti szereletet és a tudás magvának el-hinlésél. Szaval kőnnyeke! fakaaz-
Vizsgai képek 1927-ben
Vizsgákra |árok. Oszlályról-osz-tályra megyek, nézem s hallgatom a llsztaszemü, eleven, de Jólelkű, érző szívű magyar gyermekeket. Olt ülök velük szemben hűségesen, az osztályok meleg s a szokásos izgalmaktól elektromossággal lelt levegőjében. A gyermekek szinte mozdulatlanok, arcuk ki van pirulva a belső Izgalomtól:
— Jaj, ez előtt a sok ember elölt tudunk-e szépen, okosan felelői I ?
A máskor oly huncut szemek, mosl komolyan, figyelmesen lesik a tanítót, mintha a gondolalát is el akarnák lesni. A szülők hasonlóképpen nem kis izgalom r.élkül ülnek helyeiken; szinte hallani szivük dobbanását s a vér arcukba szökik, amikor az ő gyermeküket szólítja a taniló. Ülnek türelmesen, talán cslig is elüldögélnének s boldog büszkeség ul az arcukra, ha gyermeküknek sikerült a felelés. Rózsa, szegfű, liliom s viola illata szálldos a levegőben s kipirulva beszélnek, vizsgáznak a kanizsai gyermekek.
Élvezel őket hallgatni. Főtárgy a magyar nyelv, történelem, földrajz, számlán, de ezek mellett a szülők s a jelenlevők meglepetve hallják, hogy milyen Jártasságot mutálnak a gyermekek az alkotmánylanban, gazdaságtanban, egészségtanban. Jobbra, balra suttogják:
— Valamikor ezekről egyáltalán nem is ballonunk.
Vallásosság s haztfiság: az irredentizmus leng át minden tárgyat; ennek ragyogó gyöngyeit állandóan szemlélheijük.
*
* •
Fiúosztály. .Llpike", az osztály kedvence; ragyogószemü, nylllhom-loku, fehér lelkű fiúcska áll a lérkép előli. A tanító kérdez:
— Mi az a széles vonal a (érképen?
— Az országhatár.
— Hál az a belső, kisebb teret beráró vonal?
— A trianoni halár.
— Hogy került az oda ?
— Reánk akaiták és akarják kényszeríteni a franciaországi Trianonban.
— Hát ez most már igy marad, Ham?
S felcsattan .Lipike* hangja, szinle I élesen:
— Nem I — s azonnal hozzáteszi: 1 Azérl kell nekünk sckal tanulni és sokat dolgozni I
Minlha évődne a tanító:
— De azt mondják fiam, Erdélyben románok laknak I?
Lipike arca kigyullad, szinte haragos lesz.
— Nem igazi Erdélyben magyar lestvéreink laknak, a székelyek. Felvidéken a lólok, de azok is a ml lestvéreink.
S igy megy a többi osztályokban is.
a
• a
Ugyanez az oszlály. K. Ferike szaval. Egy Oicg felvidéki tanítóról szól az ének. 40 esztendeig taniiotta a magyar és lói gyermekeknek Nagy-Magyarországot. Egyik esztendőben aztán, amikor eljött a sztplember, épen ugy menlek a magyar éa lót gyermekek az Iskolába, mint eddig, vntek ugyanazokat a könyveket, amelyeket azelőtt sroktak. Pedig azóla nagyol változott a világ. Szigorú rendelet Jött, hogy a felvidéki magyar iskolákban ezu\'in csehül kell .povedálni*. Mit ludlak ók erről; a régi
magyar iskolába, a régi magyar érzéssel mentek a gyermekek. Az öreg laniló könnyes szemmel fogadja őket. A változásról kellene neki beszélni. Olt áll az uj lérkép elölt. Áll, áll és nem tud szólani. Szemei meglelnek könnyel; szívéi mintha vasmarokkal szorítanák össze, benne felsikolt valami : Nem, nem I Ezl az uj térképet ó nem tudja Unllanl s szive szakad-tan, holtan esik össze az öreg taniló az uj térkép elölt.
Erről szaval Ferike és én nézem az osztálytanítót. A magyar tanítók klasszikus mintaképe. Mig a gyermek szaval, ajkai reszketnek, Idegesen pödri bajuszát (dehogy vágatta le, akármi! Is beszélnek az angol bajusz s a borotvált bajusz előnyeiről I). Egy emberöltőn át lanilolta ő is a régi térképet. Arcáról le lehet olvasni, hogy ö se tudná tanítani az ujat; az biztosan a halála lenne. Fújják Is hát tanítványai, mini a karikacsapás:
— Édes hazánk halárai: a Kárpitok ... a Száva ... az Adriai tenger .. . Fürdőink: POstyén... Tátrafüred . . . Hcrkulestürdő .. .
Bányáink: Beszlercebánya . . .
(Vége köv.)
1927 lur.ius 25.
2A1-A! KÖZLÖNY
tollak a hallgatóságban ós a szülőkben,
Ezután ilj. Horiby Miklós a jövő évi iljusági elnök búcsúzott a visszamaradt társak nevében. Erre a felvirágozott ökrös szekerekre szálltak lel a sárgulók és végig ]árva a várost búcsúztak a közönséglöL A néhúi nagy Feslellch Oyörgy gróf szobránál Olnyés Lajos búcsúzott a város közönségét 51 és kegyelet leiéül babér koszorút helyezeti a szoborra.
A majorban Kövess Ferenc lelépő grorgiconl elnök búcsúzott el a tanároktól.
Este a Hullám szállóban tartott banketten Sitankovlcs János igazgató újra elbúcsúzott a sárgulóktól, akiknek nevében Nagy Ádám és Kövess Ferenc búcsúztak el a tanári kartól. Ezután következett a hagyományos tárgulásl bál, meijca mini egy 100 pár táncolt. Csak mikor a Balaton tükrén a felkelő nap sugarai megjelentek, a mulatság akkor nyert befejezést.
A Oeorglcon Irodalmi és Tudó-mányos Kör záróOlése
Ünnepélyes kere\'ck közölt folyt le a keszthelyi gazdasági akadémia Oeorglcon körének záróülése a Bocs-kay színház termében. Az ünnepélyes ülésen részt vettek Szlankovics János akad. igazgató vezetésével a tanári kar, a hallgatóság teljes számban. Az ország minden részéből a aárgulásra föltcrcgldl szülők és hozzátartozók, a kör |óbarátai és igen nagy számú höigyközönség.
A Hymnusz szavai ulán Heirtcz Ferenc titkár beszámolt az Alsó-dunántuli Kamara balatonfüredi gyűléséről. Okolicsányl Wagner a Oeorglcon mult évi igen eredményes müködéséröl. Fáber Sándor védnök tanár visszapillantást vetett a kör életében lefolyt mozgalmakra és elért eredményekről. Köszönclet mondolt Szlankovlcs János igazgatónak, tanár társainak, a kör vezetőségének, a hallgatóknak, jótevőknek, adományozóknak, felhívta a fiatalságot tekintélytisztelőre, hazaszeretetre, ernyedetlen munkára, a hagyományok megtartására. Ezután a praxi banda játszott magyar nótákat.
Fáber Oyörgy az Alsó Dunánluli kamara nevében üdvözölte a hallgatóságot s figyelmükbe ajánlotta a gazdaiiszti mozgalmakat és azok pártolását kérte. Kövess Ferenc a kör elnöke javaslatára az ünnepi közgyűlés közfelkiáltással tiszteletbeli tag|ává választolta Boér Sándor huszárezredesi, fti//«-János fóintézőt, özv. Barcza Kálmánnét.
Ezután Szlankovlcs János Igazgató állott szólásra, hatalmas, szívhez szóló bangón említette meg a Ge-orgikon áldásos működését, melynek egyik legfényesebb bizonyítéka, hogy a kör vezelóségéből 2 év előtt kikerült ilju ember, ma már mint a kamara titkárja üdvözli a mostani tagokat. Hatalmas éljenzéssel ünneplik Fáber György kamarai titkárt. Sztankovlcs János szívhez szóló beszéde után kiosztotta a pálya-
dijakat, " melyek szerint Szilágyi LászM, Kozák Géza, Heine Ferenc III. évesek, Tompa Lász\'ó, Kohl Antal, Cseke Zoltán III. évesek 20-20 pengő, F.lekes Árpid I. éves 25 pengő, Nocsáry László, Keszthelyi József III. évesek 25 pengő jutalmat kaplak. Kohl Antal a növénytermelésből, Henc Ferenc közgazdiságból 50—50 pengő pályadijat nyertek munkájukért. Kozák és Heine munkájukkal dicséretet érdemellek.
Dicséretben részesitelte a közgyűlés a köri élet fej\'cszléseért Wagner
Jenő, Tompa László, Cseke Zoltán, Ftlller Dezső, Szilágyi László hallgatókat. A 100 pengős halászati dijakra 2 pályamunka érkezett be, dc a Halászati Társaság a bírálatot még nem ejtette meg, a dijjak kiosztása későbbre marad.
Ezután Kövess Ferenc lelépő elnök, költői lcndülelü beszédében, könnyeket csalva ki a szemekből búcsúzott. Heine Ferenc |övő évi köil elnök pedig székfoglalói mondolt. A Hymnusz akkordjaival zárult a magaszlos ünnepély.
ment rendeletet és utasította elsősorban a gyepmestert, hogy végezze kötelességét.
Ez az cblartás! szabályrendeld, mely fontos közérdekű dolgokat foglal magában, tehát teljes szövegében végrehajtás alá kerül. Néháoy paragrafusát a közönségnek miheztartás végeit szükségesnek tartjuk közölni:
Minden kutyatartó köteles ebét kellően etetni, itatni, gondozni és annak egészségi állapotát figyelemmel kiiérni, ha megbetegedésre mutatkozó jelenségeket észlel, különösen áll ez a veszellségre és a veszettség gyanújára, akkor köteles ezt az illetékes hatósági közegnek jelenteni (városi hatóság).
Érdekes az eblatlási szabályok 24. §-a, mely arról Intézkedik, hogy Balatonfüred, Tihany, B.dacsonytomaj, Badacsony, Révfülöp, Keszthely. Balatongyörök, Gyenesdiás és Héviz-szentandrás községekben, illetve üdülőtelepeken és az ezekhez lakozó fOrdőlelepeken junius hó l-től szeptember 30 ig harapós természetű kutyákat egyáltalán nem szdbad tartani. A harapós ebek és a közbiztonságra nézve bármily okból veszélyes ebek (mészáros kulyák!) nappal elzárva vagy megkölve larlandók, ugy, hogy ki ne szabadulhassanak; éjjel pedig csakis zárt udvarban bocsáthatók szabadon.
Vendéglőbe, kávéházba, vagy más nyilvános helyiségbe, úgyszintén társas kocsiba, autóbuszba kutyát bevinni tilos. Nem szabad vásárra sem vinni ebet, úgyszintén szigorúan Ulos kinozni, uszítani, vagy zaklatni a kutyákat. Az ebblrtokos felelős a kutyája által okozott kárért és veszélyért, ha azonban a kutya ingerlés által okozta a kárt, vagy veszélyt, ezért az Ingerlő felelős.
A helyi állategészségügyi hatóság két-két kiküldöttje félévenként legalább egyszer köteles az ulcákon és a külső balárban portyázni és a szabályrendeletnek meg nem lelelő ebeket (bamis bárcásokat, érvénytelen dnkossal, ellátottakat, vagy szájkosárral el nem látottakat) elfogni kötelesek. Az eb elfogatása akként eszközlendö, hogy az eb kínzása elkerülhető legyen.
Az ebfarlási szabályrendelet ellen vétők pénzbüntetésre és öt napig terjedhető elzárásra büntethetők. A bíráskodást a rendőri büntető bíróságok gyakorolják.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— A Carl-clrkusz Keszthelyen naponta a Icgmegérdemeltcbb érdeklődés mellett tartja előadásait. Az ezer személyt befogadó fedett cirkusz kitűnő sport- és szórakoztató produkciókkal, pompásan idomított lovakkal, ölletes bohócokkal kedvclletlc meg magát a keszthelyi közönséggel. Az idomított kutyák, több tagu akrobata-csoport, az orosz tánccsoport, a légtornász-fivérck, az arab fakír, ckvilibristák, — mind eredeti, érdekes mutatványai a gazdag és változatos műsornak.
Megtörténi a restaurált plébánia templom hivatalos átadása
Éber Sándor festőművész tegnap délben adta át az elkészült templomot a templomépitö bizottságnak — A restaurált templomot ősszel szenteli fel a megyéspüspök
Nagykanizsa, Junius 24
Mint már jeleztük, Éber Sándor bajai főgimnáziumi tanár, festőművész, a templomresfaurálási munkálatok művészi vezetője, teljesen elkészült a plébániatemplom renoválásával, az álványok tckciültek és mos! már teljes szépségében gyönyörködhetik abban a nagykanizsai kalolikusság. — Amil Éber mester mint művész és ember megtcheteli, azt mind megtelte, hogy minél szebbé, áhiialragerjesztóbbé, lélekemelőbbé tegye Isten házát. Vallásos lelkének u|jongó himnusza mcgérzékclletve: ez a plébánia templom. Ferencnek, a szegénység jegyese teljes életrajziba való alaj>os elmélyedés, hosszas studium kellett ahhoz, hogy azokat a kompozíciókat ki tudja hozni, a mdyek most mint Irescók, vagy alsecók néznek le eleven, meleg színekkel a templom mennyezetéről az á|tatos hívekre. Hogy Éber mester gazdag lelkének művészeiét valaki megbírálni tudj:, ahhoz szükséges, hogy behatoljon a Floretlibe, az kell, hogy ugyanazzal a vallásossággal tekintse meg az egyes jeleneteket és akkor életei nyer mind az a sok jelenei, megelevenedik elölte Asslszi szentje legbájosabb élelmozzanalai. nak színes sorozata és megértéssel élvezi Éber bizonyos egyéni vonású művészi stílusát. És Eí>er kedvező hatású cgyházmüvészetét csak ezen a látószögön át lehet, szabad és kell bírálni.
A bajai cgyházmüvész munkájának objektív szakbirátalára legközelebb visszatérünk. Ma csak röviden annyit
közlünk, hogy Éber tegnap délben bivalalosan Is áladla a restaurált plébánia templomot jegyzőkönyv mellett a (emploraépitó bizottságnak, melynek tagjai voltak dr. Sabján Oyula polgármester, dr. Krátky István fójegyzó,dr.Szűéx2La|osfőügyétz, Rubini Károly DV főfelügyelő, dr. Szabi Zsigmond járásorvos, a plébánia és rendház részéről dr. Vargha Teodorích plébános, zárdafönök és Miiés P. Hilár a rendház gazdasági vezetője.
A bízottság a munkálatokat Éber Sándor kalauzolása és felvilágosítása mellett behatóan megtekintette és azután jegyzőkönyv mellett átvették a renovált templomot.
Megkérdeztük dr. Sabján Oyula polgármestert Impresszióiról. Azt a választ kaptuk, hogy egyenesen meg voll lepve a művészi munkától. A templom olyan díszes, olyan hangulatos — mondotta, — hogy önkéntelenül is áhítatra hangol. A bizottság többi tagjai is egyek abban a lellogásban, hogy Éber értékes művészi munkát végzett.
A templom felszentelése az ösz lolyamán log megtörténni és pedig a megyéspüspök őszi nagykanizsai bérmautjával kapcsolatban.
Hogy a plébániatemplom restaurációja hosszú időn át való vajúdása után a megvalósulás stádiumába jutóit — Nagykanizsa város áldozatkész közönsége mellett nagy része van dr. Sabjin Oyula polgármesternek és főleg dr. Vargha Teodorích plébános lelkes és buzgó agililá-sánek.
A Nagykanizsa területén érvényes ebtartási szabályrendelet főbb rendelkezései
Nagykanizsa, Junius 24 Nagykanizsán évek hosszú soia ÓU lehetetlen állapotok uralkodtak a tekintetben, hogy nem volt semmiféle ebtartási szabályrendelet érvényben, illetve amit a vármegye még 1914-ben hozott és ugyanazon évben a belügyminiszter módosítva jóváhagyott, nem volt végrehajtva. Igy aztán évről-évre megismétlődtek a legszomoiubb esetek, melyeknél nem kell messzire menni, ha idézzük a
lavasszal lejátszódó eseményeket, melyeknek garázda hősei a Rákód-és Kinizsi utcai mészáros kutyák voltak. AT illetékesek a tizenkettedik órában rájöttek arra, hogy elő kell keriteni a gyakorlatban már elfeledett, módosítón ebtartási szabályrendeletet és érvényt kell annak szerezni. Ez ugy látszik, nem is volt olyan lehetetlen feladat, mint tátjuk, mert a város csakugyan előkerítette a már több mint tiz éve feledésbe
ZALAI KÖZLÖNY
«
NAPI HÍREK
NAPIREND
Junius 23, szombat
Rómsl katolikus: Vilmos. Protestáns: Vilmos. izraelita: Sivan hó 25.
Nap kel reggel 4 óra 03 perckor, nyugszik délután 20 óra 01 perckor.
Város] Színház este pont Vz9 órakor: Haitóvadászat, operett.
Uránia 7 és 9 órakor: lréne, vígjáték. Mozibolondok és Ham a rendór, burleszkek. Híradók.
— Személyi hlr. Gyömörey István országgyűlési képviselő Budapestről Nagykanizsára érkezeti, hogy ma szombaton a Zrínyi Torna Egylettel, mint annak etnőke, a Pécsett tartandó kerületi atlétikai versenyre utazzék. A képviselő kedden visszatér a fővárosba, ahol állandóan részt vesz a Ház ülésein.
— A vármegyei székház építése ügyében kiküldött bizollság ma délután 3 órakor ülést tart, Zalaegerszegen, amelyen az épilési pályázat kiírásáról határoz. Az építést még az idén megkezdik és előreláthatólag be is fejezik.
— Elhunyt pécsi táblai tanácselnök. Chudovszky Oéza, a pécsi kir. Ítélőtábla 1915. évlől fogva tanácselnöke 61 é/es korában, súlyos betegség után r. eghall.
— A Nagykanizsai Fürdőegyesület alapszabálytervezelének elkészítése véget! ma, szombaton délután 4 órakor a városháza tanácstermében értekezlet lesz.
— A Stefánia Szövetség nagykanizsai fiókjának elnöksége kérvényt adotl be a városi lanácshoz, amelyben a védőinlézel fenntartására évi állandó és rendszeres 10.000 pengő segélyt kért a várostól. A Stefánia méltányos kérése a legközelebbi városi közgyűlés elé kerül.
— Ilj. Horthy Miklós a keszthelyi gazdászok vezére. A gazdász-ifjuság hagyományaihoz híven a sár-gulásl megelőző napon választolta meg egyes alakulatának jövő évi vezetöll. Az őszlnle ragaszkodás és tisztelet érvényesült akkor, mikor az il|uság minden árnyalala közfelkiáltással ilj. Horthy Miklósi választotta meg ifjúsági elnöknek, aki erre a tisztségre valóban rászolgált, az ö mindenkil lekötelező szíves modorával. Midőn Sztankovtcs János akad. Igazgató a választás eredményét a hallgatóságnak kihlrdelte, tomboló tapsvihar tört ki. A Oeorgikon Kör elnöke leli Helncz Ferenc, a zene-egylelé Burg Zoltán, sportelnök Kajcsy lslván, vigalmi elnök Gázsi Tibor, Congregalio elnök és emeri-canus prior Wivaskay lslván.
— A Baross Szövetség csatlakozott az Ipartestület memorandumához. Megittuk, hogy az Ipartestület memorandummal fordult a város vezetőségéhez a céglábiák közterületi dija végrehajtásának fellüg-gesztése illetve annak leírása érdekében. Most a Baross Szövetség is beadvánnyal fordult emialt a városhoz azzal, hogyha a város vezetősége e tárgyban nem ludna a sajál hatáskörében intézkedni, ugy terjessze,azl a keddi közgyűlés elé.
= Disznótoros vacsora turós-csuszával a „Szarvas"-éllermében ma, szombaton esle. 1-20 fillér. *
— Levente Ingyenes nyaralta-tás. Ma, szombaton délelóll 9 órakor a Nagykanizsai Levente Egyesülettől 9, a Kiskanizsai Levente Egyesülettől 4 levente indul útnak a négy legidősebb évfolyambői 3 heti nyarallalásra Balatonszárszóra. A nysrallalás teljesen ingyenes, a költségeket az Országos Testnevelési Tanács fedezi. A nyaraltatásban csak szorgalmas, derék leventék vesznek részt jutalmazásképen. A balatonszárszói nyaraltatásban kb. 150 levenle, 8 ifjúsági oklaló és I cso-porlfelűgyelö vesz részt, ebben Zala-vármegyéből 21 levente és 1 ifjúsági oklaló. Ugyanezen időben még 3 helyen van hasonló levente nyaral-talás. Julius 16ik-ától a legfiatalabb, augusztus 5-lkétöl a középkorujleven-iék mennek Balatonszárszóra 3 hétre nyaralni. A I. nyarallalási turnusban, lehál ma, Nagykanizsáról a következő levcnlék indulnak ulra: Pálli Jenő kereskedösegéd, Czoffer Ernő cipészsegéd az 1906, Jeszek József va6kercskcdöscgéd az 1907, Nagy Lajos cipészsegéd, Gerencsér Pál borbélysegéd, Sebők József órástanonc, Tury Oyörgy kereskedösegéd, Szerdahelyi József napszámos 1908, Dolmányos Oyörgy mechanikus, Horválh János kereskedősegéd, Czvelkó Lsjos szabósegéd, Boios Lajos kereskedösegéd és Czimmer-msnn lslván cipész 1909. évfolyam-bcli leventék. Felkérjük a közönséget s a társadalmi egyesületeket, hogy a táborba szálló nagykanizsai levcnlék részére oll eló nem állítható száraz süteményekel, csokoládét stb. adományozzanak. Szíves adományokat a pályaudvaron átvesz a szállítmány vezelője s utánküldés végell a városi levenle nyilvántartó hivatal (Városháza II. era. 29.).
— Disznótoros vacsora turós-csuszával a „Szarvas"-éttcrmében ma, szombaton esle. 1-20 fillér.
— A Magyarországi Munkások Rokkant és Nyugdijegyletének nagykanizsai fiókszervezete az idén üli meg fennállásának 30 éves jubileumát, amiről illő keretban történik megemlékezés.
— Ismét leszakadt az úttest egy autó alatt. Tegnap ismét leszakadt az úttest, ezúttal a Királyukéban a Fischer-féle péküzlet elölt egy teherautó alait. Vájjon hányszor lógunk még ilyen speciálisan nagykanizsai eselröl beszámolni?
— Tejrazzia voll tegnap reggel a hatósági orvos közbenjöltével. A lejvizsgálat oly kedvező eredménnyel vésődött, hogy alig vetlek 2-3 Mintái.
= Rézgálic, raffla, kénpor, gabonászsák, köicsönzsák Hirsch és Szegő-cégnél.
— Malány Anlal a Nemzeti Színház tagja. Jól ismerték a kanizsaiak Matány Antall, a Füredi társulat tehetséges, fiatal színészéi, akii kanizsai rokonságán kívül szép színpadi sikerek emlékei is fűznek városunkhoz. Most arrói értesülünk, hogy Maláuy Antalt a Nemzell Színház szerződlelte.
— Hirtelen halál. Stern Mór kefegyári tisztviselő, 76 éves kanizsai, Kinizsi-utca 2. szám alatti lakos ma lakásán hirtelen meghall. Járás közben esell össze az öreg ur, akinél az orvos szívszélhűdés! állapított meg. Az ügyészség a temetési engedélyt megadta. A hirtelen elhalt közismert úriember édesapja Stern József általánosan ismeri helybeli kereskedőnek.
a Vasutasok (nyugdíjasok). A kanirsai vasutasok önkéntes (Kolin-féle) egyesülete folyó hó 30-an évi közgyűlést tart. Miért is kérjük a kartársakat, este 18 órakor Csen-gery-ut 74. alatt jelenjenek meg. Vezetésig.
— Ismét letartóztattak egy körözött ügynököt. Beszámoltunk tegnapi számunkban arról, bogy a nagykanizsai rendőrség, mely az utóbbi időkben egyre-másra csinálja a jó fogásokat, tegnapelőtt letartóztatott egy régóta körözölt ügynököl, akivel egyszerre őrizetbe vettek egy leányi, aki .gyűjtés" ürügye alatl kéregetett. Ma a rendőrségnek egy ujabb sikeres akciójáról számolhatunk be, amennyiben letartóztatták és a kir. ügyészségnek átadiák Székely Jenő budapesti ulazót, akit a budapesti kir. törvényszék már régebb idő óla nyomozó-levéllel kerestet. Székelyi sikkasztás miatt körözték és a nagykanizsai ügyészség átkísérteti Budapestre a kir. törvényszékre. \\
— A villám agyonsújtott két embert és elhamvasztott egy egész háztájat. Junius 19 én vasárnap esle 8 óra tájban nagy vihar vonult el Zamárdi feleli. A vil-láiíok közül egyik bccsapolt Fehér Mihály gazda házába s az azonnal lángbaborul!. Fehér a lángban álló házból menteni akarta holmiját. A 76 éves gazda a n8gy füstben elájul! s az éléskamrájában összeesett s csak másnap reggel találtak rá a hamu közt. A lüz állerjedt a gazdasági épületekre, amelyekben 4 szarvasmarha, 8 süldő és 70 baromfi bennégett. — Ugyancsak becsapott a villám egy ottani cigánykunyhóba is, ahol egy cigány! ülölt agyon.
— Hadapródiskolások Keszthelyen. A kőszegi hadapródiskola 29 növendéke és a karcagi polgári leányiskola 26 tanulója érkezeit Keszthelyre és Hévízre, honnét utaztak vissza városaikba.
___1927 junius 25
— Urológia , vese , hólyag- és végbélbetegeknél a lermészetes „Ferenc József" keserűvíz gyorsan csökkenti a székelési zavarokat. — Kórházi bizonyítványok elismerik, hogy a Ferenc József »iz biztos és kellemes halása következtében állandó használatra rendkívül alkalmas. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
— Leégett egy földir.lves háza. Zalabesenyö község halárában a hegyen kigyulladt és leégett Németh János odavaló löldmives háza. A lüzhöz kivonultak az egerszegi tűzoltók és kerékpáros rendőrök, akiknek a lakosság közreműködésével sikerült ls a lüzet lokalizálni, de a ház igy is egészen leégett. A házban levő bútorokat és élelmiszer egyrészét kimentették. A tűzkár körülbelül 15 millió korona.
— A 75 éves világtalan asz-szonynak egy névtelen 1 pengői, Szabady Jolán 1 pengőt küldött be szerkesztőségünkhöz.
— Kocsi-karambol a Király-utcában. Mi délelóll fél 9 órakor a forgalmas Király-utcában könnyen végzetessé válható kocsi-karambol történi. Haszon János helybeli mészárosmester egylovas szekerén a piacról hazafelé igyekezett László nevü fia és felesége. A Király-utcában a ló egy auló tülkölésélől megbokrosodott és vágtatni kezdett. — Eközben clszakadl a kötőfék és a ló felborította a kocsit, melyből azonban Haszonné és fia oly szerencsésen buktak ki, hogy jelentéktelen horzsoláson kívül nem szenvedtek nagyobb sérüléseket A megvadult ló ezután vad vágtatásba kezdett ís csak az egyik őrszemes rendőr bátor és vakmerő magatarfása fékezte meg, miáltal elejéi sikerüli venni egy súlyosabb balesetnek is, amelyei a megvadult ló előidézhetett volna.
= Bauer Antalné fehérnemD-varrodája és kézimunka elöoyom-dája julius elsején Király-u. 20. szám alall megnyílik. Elvállalok a legkényesebb ízlésnek megfelelően női-, férfi- és gyermekfehérnemü varrását, minden kézimunka elönyomlatásál, ajourt és hímzést is. Tanítványok fehémemüvarrásra és kézimunkára julius elsejélöl felvételnek.
— A somogyi bicska... Kraj-csevics János éa Juhász János napszámosok a kegyesrendiek göllei uradalmában dolgozlak. Kaszálás közben tegnap annyira összevesztek, hogy tettlegességre fajult a dolog közlűk, majd a kaszájukkal mentek egymásnak, de társaik közbeléptek és lecsendesítették őket. Azonban ez nem akadályozta meg a harcias feleket abban, hogy este a vacsoránál újra egymásnak ne menjenek, aminek az lel! a szomorú vége, hogy Juhász előrántotta a hires somogyi bicskát és az! lövig döfte Krajcso-vics mellébe, aki azonnal kiszenvedett. A boncolás megállapította, bogy a bicska hagye a szerencsétlen munkás szivél érte és ez okozta a halál!.\' A lettest a csendőrség lelaitóz-
ítatta és bekísérte a kir. ügyészség \' fogházába.
Pl || A lüBl&l a "Vsaloni kincsei
rUlHnill Szenzációs poloska-és rovarirtó találmány.
- Nincs többé álmatlan éjszaka ! --
Azonnal hat! Petéstöl irt! Tiszta! Kollemes szagul
Számos hatósági elismerés! »» Háztartási üveg ára : P 1-20
Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben I Fóraktára: Török József R. T., Budapest, VI., Király-utca 12. szám.
I 1927 junius 25.
ZALAI KÖZLÖNY
VÁBOSIJfZINHÁZ
Egy darab föld
A nagy magyar keserűség egy darabja ez a síinmű és egy kicsike, jóleső darabja az igazságoszláinak. A zalai közönségei aleglobbsn m:g közelíthető fájdalmánál logla meg dr. Szabó Zsigmond, miíor inegirla Muraköz elrablásának lörlénelél s habár végső konklúziójában ellankadt az első (elvonások sorsformáló erejének rxpanzivilása, habár csak Isten ujjának uijelzésével bocsátotta is útnak felébresztett reményeinkel, mégis leikavarta minden magyar lélekben a magyarság lángoló keser vét és elvetette egy esle tomboló lelkesedésében az igazságba horgonyzott hitünket.
Nem képszeraségével, hanem az élet ereiével ható kerek egész ez a szinmO. Az avatott iró keie szabályos formába öntötte szerkezetileg Is a fordulatos, gonddal felépíteti mesét. Belső tartalmát pedig csupa élő ember-alakja, következetességgel megrajzolt karakter-típusai és főként a magyar Irredenla magasztos eszméje adja meg. A cselekmény exponálása az első felvonásban, a gördülékeny tovább vlvéte a következőben és parabolikus vlsszaivelése az utolsó-ban: elsőrendűen mrgoldotl konstrukció. Jelenetezésíbtn ugyan a biztos rutin még hiányzik, de ezért bőven kárpótol a friss mozgás, a hatásos képek szuggesztivitása és változatossága.
A szinmü majdnem minden alak-Iának megrajzolása éles szemre, Iró! kézre és átélt napok őszinteségére vall. Színészeink nagy és érdemes ambícióval készüllek a darab bemutatójára, mett jóformán minden szerepe egy-egy >zép színészi feladalol jelent, amit a prózai együttes tagjai egyik ltgszebb sikerükként oldottak meg. Muraköz szellemeanyira dominál a darabban, hogy az, mint gondolati lőhós kötOl, nem ls ludjuk, melyik a főszerep lulajdonképen.- a magyarság Mllnarlcs Gyurija e (Lázár Tihamér) vagy a drámai erejű utolsó felvonásban halálosan gazságára ébredt szerb Mlslcs Iván (Vértes Lajos). E kellőn klvűl Pogány Irén, Vass Irma, Hldvéghy, Danis, Erdélyt, Bihari, Jikt, Üti, Bánky Róbert, Németh Jenő adlak kifogástalan alakításokat.
A nylllszlnl tspsviharoknak és a szerző ünneplésének vége-hossza nem volt. Az egyik felvonás közben Llndauer Annuska bájos közvetlenséggel egy művészi kivitelű babérkoszorút nyújtott ál a síinpadon kedves szavak kíséretében a szerzőnek, aki nem győzőn a függöny előli megjelenni és a virágokat elfogadni.
Az est krónikájához tartozik, hogy a színház — czidtn talán először — az utolsó székig telve voll, egész Dunántúlról érkeztek erre az estére muraközlek.
Előadás u>án muraközlek összejövetele volt feiztelen formák közt a Koronában a városi notabilitások, feleségeik és a szereplő színészek részvételével. Ili Kelemen Ferenc, az Irodalmi és Művészeti Kör társelnöke köllői szárnyalású felköszöntö kíséretében gyönyörű ezüst babérkoszorút nyújtott át dr. Szabó Zsigmondnak. Berlin Ágoston táblabíró a mtirakö-ziekel üdvözölte hatásos pohárkö-szönlőjében, az ünnepelt nejének pedig virágcsokorral kedveskedtek.
A kanizsai kuliurának szép bizonysága, a kanizsai magyarságnak lelkes ünnepe volt cz az este, aminek hangulatából még sok, nagyon sok kellene minden megmaradt és minden elrablott magyar rögön. (bl)
URAHIA
....... 1 11 11
Szombaton 7 és 9, vasárnap 3,5,7,3 órakor
Egy amerikai divatszalon szemkápráztatóan szép divatrevDjének bemutatása szines felvételekben teszi emlékezetessé e nagyszerű filmet
IRÉNÉ
Vígjáték nyolc felvonásban. — A főszerepekben : Colleen Moaré és Lloyd Hughes.
Mozibolondok
Burleszk két felvonásban.
Ham a rendőr
Burleszk két felvonásban.
HÍRADÓK.
A színházi iroda hireii
(*) Martos-Huszka ma szombaton Dcmuiatásra kerülő operettjének a Hajlóvadászat sikerét a két szerző neve biztosítja, kik az operelt szöveg és muzsika szerzés lerén a legelő-ki I )bb helyei foglalják el. Ez az operett is magában hordja a Martos-Muszka operettek lőkellékelt. Érdekes mese, bájos, fülbemászó muisika. A Híjlóvadásiaiban búcsúzik Pólljy Blanka szubrell, kit a rövid idő alatt is megkedveli a közönség. Nagyszerű szerephez jutottak a Halló-vadászatban : Elek Ica, Sólyom, Halmai, Llzár, Erdélyi és 0 ö.
(•) Vasárnap délután 3 órakor mérsékelt helyarakkal Kálmán Imre gyönyörű daljátéka Obsitos.
(•) Hétfőn a bud pesti Városi Színház idei remek ujdonslga Az akác/aviróg van műsoron a szinlap-lól eltéróleg. Fráter Lóránd a nóta-király szerzelte ennek az opirelt-újdonságnak remek dalait.
(•) Tihanyi Béla fóváioji művés:, kit a közönség Nagykanizsáról is az elmuH időkről előnyösen ismer, ket estén át vendégszerepel kedden és szerdán. Kedden: Legénybucsuban, szerdán: Sybtllben. Mindkét operett rendes helyárakkal, bérletben megy. Utalványok érvéuyesek.
Időjárás
A nagykanizsai moteorologlal megfigyelő jelentése: Pénteken a himtisék-Uu Reggel 7 érakor +12-6, ddlutin 2 órakor +22-9, e«te 9 érakor +16-1.
Ftlhfotí: Reggel teljesen borult, délben éi este kevésbbé felhős égboltozat.
SzJ\'iflny; Reggel Nyugat, délben Kelel este üélnyiigiti szél.
Reggel harmat. Csapadék 85. Éjjel kW.
A Meteorológiai Intézet Jelenté* szerint túlnyomóan száraz kló hó emelkedéssel.
Szabados Rózsi
Dr. Karciagné nSI- é> gfermckdlYatizjlonja
Nagykanizsa
Clfngtryut 37ÍJ
RÁDIÓ B0SO1
(Rövidítések) II - hitek, közgazda-ság. Hingv. ™ hangverseny. E — elóadAs Gy — gyermekeknek. A — asszonyok-nsk. Z -> zene. Mg. mezőgazdáság. It|. - ifjúsági elóadJs. F - felolvasás. O gramofonzene. Jb — Jazz-band.
Junius 25 (szombat) Budapest 9.30 H. II 0. 3 H. 5 Idő-Jelzés. Utána Epizódok Erzsébet királyné életéből. 5.30 Levente sport E. 6.15 Magyar zenés mesejátékok, kamsrazenei kíséret. 8 O. 9 Szímf. hangv. 10 a Utána cigányzene.
Bécs. Qrác 11 Népszerű Z. 1 Hangv. 8.05 Szitnl. Z. Utána Une Z.
Berlin, SteHin 11 O. 12 Harangjáték-3.30 a 130 Hsngv. 7.10 A leledés művészete, E. 8 .Az elsüllyedt harang\', Oer-hsrdt Hauplmann 5 lelv. mesedrámája. 1030 Jb.
Basel, Bern I 0. 4 Népszerű Z. 4.30 Qy. 5 Hangir. 8.30 Jodeldalok és Lsendler Z. 9.20 Szitnl. Z.
Boroszló, Olelwltz 12 20 és 1.20 O. •1.30 Hangv. 7.20 A megfiatalodás problémája, E. 8.15 Operett Z. 10.15 Mikrofón-aat Boroszló utciin ál, Jánosaapl ünnepély, népszerű Z
Brünn 12.15 Népszerű Z. 4.45 0. Bábjáték. 7 Szim!. Z 8 Rádiószketxs. 8.45 Népdalok, Z. 9 Tambuika Z.
Frankfurt, Cassel 12 Harangjáték. 4J0 Orosz hangv. 7.30 A bécsi filharmonikusok hangv. Uláns Jb. Hamburg, Bréma, Hannover, Klel
8 A. 12.30 Népszerű Z. -I Hangv. 6 Vidám Z. 7.25 Opera E.: Verdi .RigolelUi" 4 lelv. Utina népszerű és lánc \'/..
Ungenberg. Dortmund, Münster 1.05 Népszerű Z. 2J0 A. 5.50 Hangv. 6 40 Küzdelem a legyek ellen, E. 8 Kamara Z. Beethoven-est. 9.15 Munklsűnnepély álv. 9.45 Kaboié, ulánz lánc Z. Milánó 4.15 Kabaté. 5.20 Gy. dalok.
9 Részlelek Verdi .TraviaU" c. operájából. 10.45 Jb.
MOnchen, Nürnberg 2.30 0. 3.15 Ba-lomlltenyészlés. 4.30 Kanura Z. 7.30 Énekkari és zongora Z. 8 A leledés művészete, E. 8.15 Népszerű Z. 1045 Tánc Z.
Prága 10.10 és 12 15 0. 5 Népizerű Z. 8 Ünnepi hangv. 9 Egyfelv. opera 10.20 Tá»c Z.
Róma 5.45 Ének- és zenekari Z 9.10 Szinliázi E- kózvetilésc.
Stuttgart, Frelburg 1.10 0. Ulánz harmónium Z 3 0. -1 Népszerű Z. 7 .Me&siás". H.1ndel oratóriuma, Z. 9.30 Északi est, szitnf. Z.
■OZGÓSZIHHlZil
Uránia seombalon 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor: Iréné, vígjáték nyolc felvonásban. FCszereplok Colleen Moore és Lloyd Hughes. — Mozibotondok és Ham a rendőr, burleszkek két (elvonásban. Híradók.
KözeAZDisla
llllll
Kedvezőtlen liangulallal nyitott a mai értéktőzsde. A bécsi kedvezőtlen hírek, a rendezési nap s a spekulícló teljesen legyengitetle a piacol. Később a berlini tőzsdéről beérkező kedvező hirek ulán kisebb Javulás állót be. A szilárdulást a Oinz ér-dekeltíég papírjai nyitották meg s a többi éltékekben is csökkeni aztár-vesiteség. Gyengébbek voltak az Első Msgyar Biz\'osIM, mely 5 pengővel esett, a kulisz papirok, bank s takarék értékek s a Magyar Cukor. Zárlatkor az irányzat nyugodt, forgalom csendes volt.
Pátfs 2034VI London 25-23V1. Newirork 518-7,1, Brűiiel 7122. Milano »SS, Atnslezdam 2C812. Berlin I2311W. Wkn 73-12UI. SoHl 3-75. Prága 15-40. Varsó Se-OO. Budapest 80-89, Uelgtád 9-13VI, 8tka tat 3-10.
1 frnftiwH tU fc ilM |iq|ié»i
VALUTÁK Angol L 27-83-27-99 Btfti b. 7960-7990 Cseh k. I&94-I7-02 Dán k. 153 10-153-75 Dinár 1004-10-10 Dollár 570.85-573-25 Francit Ir 2255-22-75 HoU. 229-3S-230-35 Lengyel 63 65-64 65 Lei 3 42-352
Uv« —•-•—
32 75-3315 Márka 135-70-136-20 SchttL ÍO 62-8097 Norvég 148 40-HM5 Svájdl.110-25-110-65 Svídk. 153-45-15410
DEVIZÁK Amit. 229^2-23022 Belgrád 10-06-1010 Berib 135-77-13617 Bukoreal 340-346 Brüaisel 79-57-7982 Kopenh.153-20-15365 Oulo 14850-148-95 London 27-82-27-90 Milano 32-67-32-87 Newyotk 572-85-455 Pária 2242-2252 Prága I&96-17-01 SaoRa 412-416 Stockh. 153 5S-I54« Varsó 6375-64-55 Wlts 8CMS2-80-87 Zűrtcb 11025-11057
Terménytőzsde Bnaa ünav. 75 kg-oa 2890—29-30, 76 kg-os 29 50—2990, 77 kg-o. 3000-30 30, egyéb 75 kg-o. 28-ti-2S 50, 7« kg-os 2» §5-29 10, 77 kg-os 29-30 2960, roxa 26-75-27-00, lakaraáoyáipa 23 75— 24 50. sórárpa 25-50-26-50, zab 25-20-2550. tengeri 21-80-2200, balakotps 20-20-2040.
Felhaltás 527, melyből eladatlanul vloná-maradt 19 darab, Osórendű Í M— I-M, izedeH 1-54—1-56. szedett közép t-46-1-50, könnyű f3:-144, ebóreodí Ores 1-42—1-44, misodrenda t-3«—1-40, sngol seldó 1-44— I 68. szalonna nagyban 1-72— 1-76, zsír 2 00-202, lehúzott bus 1-92— 211, szalonnás lélKrtts 1 84—2-00. Az Irányzat élénk.
Mielőtt nyári szabadságát megkezdi,
rendelje meg a
Bárhova utána kOIdi a kiadóhivatal (Föut B.)
— Legszebb nyárlsport a fényképezés, tanulógép már 8-80 P-ért kopható. Fotballabüák, lenniszűtók, céllövő légfegyver, kerékpár, rádiókészülékek és alkatrészek alkalmasak vlzsgaajándékoknak. Szabó Anlal i sporltlzletébcn.
ZALAI KÖZLÖNY
IS£1 MW 25.
SZERKESZTŐI ÜZENETEK
B. erdőmester. Szíves felvilágosító s\'v rai ellenére is véleményünket a/. élőgalamb-lövészet barbár volta felől fenntartjuk. Hogy azokat a galambokat ecélra direkt tenyésztik, az mit sem változtat lelódözé-sQk sport-gyönyörűségének embertelen voltán. Nem Is a természet egyensúlyának felbontását féltette cikk Írója a galamb-pusztítással kapcsolatban, hanem az emberi félek eldurvulását látja benne Ha az emberek már olyan tökéletesek a céllövésben, hogy a galambok 90 százaléka — mint ön
Sa — eltalálva, a villanyáram gyorsasával elpusztul, akkor micétból gyakorol-
< azt és miben versenyeznek? Az meg egyáltalán nem nyugtat meg bennünket, hogy a sebesült galambokkal a vizsla a lehetőség szerint igyekszik gyorsan végezni, sót még csak fokozza ennek a sportnak lelketlcnségét. Hogy a lelőtt galambok hutát a kórházak kapják meg? A kórházak részére a lövöldözés gyönyörűségei nélkül is \'ehetne nagyban tenyészteni galambokat, mert a betegek gyógyulásának igazán nem előfeltétele, hogy Iclódözött vagy vizsla álul kivégzett galambhussal táplálják óket. Hogy uri sport, abban igazat adunk. A Circus Maxirnusban a leguribb sport rott fizetett gladiátoiokat, sőt ártatlan embereket a vadállatok dé állítani. De vájjon mentl-e a tömegeknek ezt ezt a hátborzongató sradizmusát az, hogy császárok őrjöngtek felette ?
Stné. Hangulat, az érzés szárnyalása és költői fokozása megvan verseiben, szókincse és gazdagon Önti a szépségeket, de a toll még gyakorlatlan, innét a kezdette-gea külső forma, amiért ezek még nem közölhelók.
0. J. Konklúziójában nem egészen világos.
KUdJa: Xrfayi HpoJtíptr é* F3ty» fatttktfc« W. Batfuciua
APRÓfflBDETÉSKK
Az apróhirdetések dJja 10 szóig 50 fillér. Címszó ( minden vastagabb betűből álló szó két szónak számíttatik. Minden további izó dija 5 fill. Vasár- és ünnepnap ,500/0 felár, szerdán-pénteken 25°/o felár. Állást keresőknek SOO.\'o engedmény. A hirda-U.l dij olői-o rixAtondÖ.
Keresek bútorozott Bxoba-kony-hát, lehetőleg a belváros területén. Clme-ket kérek a kiadóhivatalba, ahonnan továbbítják azt nekem. 2612
Kiadó kétszobás utcai lakás mellékhelyiségekkel, elsejére Király-utca 7. 2596
Ford és Fordaon alkatrészek, autó felszerelést cikkek. Pneumatlk — Szántó Vilmos és Társa cégnél. Deák-tér 2. 2314
Eladók dívány, lisztesláda, különléle bútordarabok Kisfaludy-utca 17/a. földszint. 2622
Pianlnót jó hangút, keresek bérbe 2—3 hónapra. Ci.n a kiadóban. 2621
Egy futóid 5 éves. I lócsöa kocsival együtt eladó. Bruncsks János, József 16-berceg-ut 24. 2629
Fiatalabb axakócanö kerestetik url-családtioz. Cím a kiadóban. 2630
Uötvös-tér 9. szám alatt 2 szobi, előszoba, konyha, összes mellékhelyiségekkel együtt Julius elsejére kiadó. Ugyanott bútorok és több minden eladó. 2*332
Balatonmária (Ordőn. 1 szoba ét egy konyha a turdósxexcnra kiadó. Érdet-lódni lehet Kárlovits Oyörgy hentesnél, a piacon. -2633
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátainknak és Ismerőseinknek, akik szeretett drága jó édesanyánk elhunyta alkalmából részvétükkel és a temetésen való megjelenésQk-kel mély fájdalmunkat enyhíteni szivesek voltak, ezúton mondunk hálás köszönetet.
Lovasl család.
Olcsó
vizsgái jutalomkiüiyvek
és
egyéb ajándéktárgyak, gyermekjátékok
kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében.
Tengeri, 29b, árpa
Kiscsibék etetésére: kOlcf-kása, leneertdara, egése kisszemd tengeri Madárclcség: Kevert madárélel, hámozolt-zab, lénymag, kendermag, édes-repce, saláta-mag, lökmag, napraforgó-mag stb. kapható:
Ország és Widder
magkereskedéiében Erzsébet-tér 10. (Birósjg mellellj
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság azeióii(DéliVasut) 1927. évi május hő 15-töl
MENETRENDJE
Budapest—Nagykanizsai viszonylatban
A vonat \' Budapestről Nagykani-neme j indul : zaára érkezik
Oyv. Szem. v. Szem. v. Oyv. Szem. v.
7-30\') 7-450 1410 19 C03) 21-35\')
11 \'40
1400 2045 2310 3-50
A vonat | Nagykanlzsá-neme túl indul
Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v. Oyv.
Budapestre érkezik
0-50 7-10 OOO 14-30 17-55
7-340
i l-io=o 10-05 20-550 22-000
i) Étkező kocsi Budapesttől Nagykanizsáig közlekedik. Közvetlen I— II—IIL oszt. kocsi Budapest U. V.-Trieszt (bezárólag szepl. 29-tg.) Közvetlen 1-11—111. oszt. koesi Budapest D. V.-Rogaska-Statina (Rohitseh turdú) (bezárólag szept 30-ig.) Közvetlen I -ll-llt. oszt. koesr Budapest—Maribor—Kiagenturt-Villach-Lienz (Junius 26-tól bezárólag szepl. 5-ig.)
0 Közvetlen I—II—III. oszt. kocsi Budapest-Nagykanizsa—Gyékényes—Zágráb-Ogulin—Spalató. Közvetlen III. oszt. kocsi Budapest—Zágrlb. Közvetlen II—III. oszl. kocsi Budapest—Zalaegerszeg. Közvetlen 1—II—III. oszl. kocsi Budapest—Veszprém a veszprémi kocsi a 0O0 órással fordul vissz. Bpeslre).
0 Étkező kocsi Budapest—Nagykanizsa. Hálókocsi Budapest—Trieszt—Venezia. ItAlókocai Budapest—Abázh—Matughe-Fiumc (bezárólag szepl. 15 ig kedtl, csütörtök szombaton, vissza a 710 órással szerda, péntek, vasárnap) Közvetlen III. oszt. kocsi Budapest-Trieszt. Közvetlen t-ll. kocsi Budapest—Trieszt—Róma. Közvetlen I—II. kocsi Budapest -Milánó (bezárólag szept. 20-ig.
0 Közvetlen ll-tll. oszt. koesi Budapest—Zalaegerszeg. Közvetlen 1—II—III. oszt. kocsi Budapest—Barcs.
Nagykanizsa—Balatonboehlrl viszonylatban
Vcgyc\'s Balaton- Nagykanl-bonlárról ind. zsAra érkc/ik ; 40b \'" f; 755 " Nagykanizsa—Szombathel V- Nag)-kani- 1 Balaton-znáról indul | bogltira érk "Vegyes ( 18-05 Ü 2Í3i -Bécs S. B. viszonylatban
Bécsből indul fíi w.i ni,,r. | , Sro^s.!- Becsbe ; fü érkezik
Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v. p!| 6-Iö»J S-40 12-15 14<0 14-47 17-30 21-37 0-20 Szem. v.. 4*400 7-151" 11-50 Szem. v.l 7 050 I(H» -Oyv. • 14200 16-19 1 IM4 Szem. v. 18000 20-55 -Szem. v. 21-005) 23 40 —
l) Közvetlen vonatok Barcsra, illetve Barcsról.
-J Közvetlen vonat Bécsből—Barcsig. Közvetlen II—111. oszt. kocsi Bécs S. B.— Zágráb. Közvetlen I—II. oszt. kocal lés III. oszt.l Bíes S. B.—Pécs-Eszék. Közvetlen II—Itt. oszt. kocsi Zalaegerszeg—Budapest.
0 Közvetlen vonatok Barcsra, illetve Barcsról.
0 Közvetlen vonatok Bécsből, illetve Bícsbe. Közvetlen ll-llt. oszt. koesi Bécs
. B.—Nagykanizsa e$ Zalaegerszeg—Budapest közölt. > Csak VII. és VIII. hó vasár- és Qnuepnapjain
Vegyes
ZalaszentivániOl Indul
500
Qnuepnapjain közlekedik 0 ielz. vonal helyett. Nagykanizsa—Zaioszenlivdn
V^ui- | | r. < .:■ >] |
7-00 | |
_Nagykanizsa—Barcs—Pécsi viszonylatban
Pécsről Barcsról »■«■. Indul indul uir*
T3S?
Sí,..Barcsra \' rtr -aj érkezik Szem. v. 4 4Ó0" "~G"40 Szem. v.l »450< 11-50 Oyv. 14 28=) 16-20
Vcgy.v. 17-570II 21-10
Pécsre érkezik 8-48
18-30
Szem. v. -"TMT/r—.ÍSf
Oyv. 9-50"): 1200 i 1405
Szetn v. 13-20 153801 17 40 Szem. v. 18-400 ■ 21-20 23 30 0 Közvetlen vonalok Szombathelyről. 0 Közvetlen I—II—III. oszl. kocsival Barcs-kocsi Pécs—Nagykanizsa között.
0 Közvetlen vonat Bécsből, illetve Bécsbe. Közvetlen t—II—III. oszt. koesi Spa-lato—OguIin—Zágráb—Gyékényes - Nagykanizsa- Budapest. Közvetlen III. oszt koesi Zágráb Budapest. Közvetlen ti—111. oszt. kocsi Zágráb-Bécs S. B. Közvetlen l-ll—III. oszl. koci Eszék—Pécs—Bécs közölt.
Nagykanizsa—Csáktornyai viszonylatban
-Budapest. Közvetlen I—ll-lll. oszt.
Csáktornyától indul Jtl\'l CW.M Nagykanizsáról Csáktornyára indul érkezik
Oyv. Szem, v Oyv. Szem. v. 5-15 11-15 1605 18-30 t"> -IU 13-00 17-25 1! 20-10 | Szem. v. 1 Oyv. Szem. v. | Oyv. 5-28 7-1-1 11-55 13-17 13 4< 15-22 23-40 1-18
Közv. kocsikat lásd Budapest—Nagykanizsai viszonylatban az 0 és 0 lelz. vonatoknál
Azon hölgy, aki holmiját molyok elten fel\'éücnOI riztosan megvédeni
^Ti „TYROLIT" rudat
Bixton hatásul Ttsztn I Kellemetlen szag nem tnsrod vissza I j
Könnyen kezelhető t OtosóI Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben t Fórakiára: TÖRÖK JÓZSEF RT., Budapest, VI., Király utca 12.
Özv. Stern Mórné sz. Hcr-ezog Rozália ucy a maga, mint gicrmckei József, Róza ts Mlksu, valamint aluilrodak nevében!-jdalomtól meg Olt szívvel jeltnii, hogy hoseges élettársa, a leg|obb apa és nigytpa
Stern Mór
f. hó 23 án életének 77-ik, legboldogabb házasságának 54-ik évében csendesen elhunyL
Drága hslollunk lemelése I. hó 26 án d. e. \'/2ll órakor lesz az izr. leme\'.S szeriarlás\'ermíból. Nagykanizsa, 1927. Junlus 24.
Nyugodjék békében!
Stern Józsefné sz. Elehner Ilona, Stern Mlksáné sz. Relch Emma menyei. Stern István unokája. Herczog Mari sógornője.
Tóth Lajos szálloda
Kisörsszölőhegyen.
Uj (palel és uj bútorok, közvetlen
a vasútállomás melleit, olcsó panzió rendszer
Szóbeli felvilágosítást ad Pum Sándor biztosító, Nagykanizsa, Honvéd-utca 9.
Van szerencsém a nagyérdemű közön-ség becses tudomására hozni, hogy a fonottbutor munkál műhelyembe bevezettem. JAtlIllasal ké.iilok
előszobai és kerti = butorokaf. =
Egy éven belüli hibákat ingven megjavítok, úgyszintén nád.zákak be-fonlsát vállalom. Tisztelettel
ILLÉS JÓZSEF
kosárt... <• kcrtlbotor kt.itlö isii Zrínyi Kiklós-ia. 21
Gyűjtsön I Gyógynövényeket,
kőbánat
ezüsthársat
papsijtlevelet - árvacsalánvlrágot
KOBISBOGiBAT ptpacsviríiot
kék búzavirágot csallánlevelct feliérmályvatevelet erer\'ótüvet
és mindenféle egyéb gyógynövényeket.
Száraz készletét ajánlja let hydroflora Magyar Nád., Oyékény. és Oyőgynővíny R.T.-nak Budapest, VI., Király utca 12.
zalamegyei képviselete
Mosonyi László
Zalaapáfi.
Keszthelyen tájékoztatással
szolgál: BALATON DROGÉRIA.
Nyomatott ■ Zrínyi Nyomdaipar és Könyvketcskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavtacló: Ofenbec* Károly.)
67. évfolyam, 143. szám
Nagykanizsa, 1927 junlus 26, vasárnap \\ Ara 16 fillér
POLITIKAI NAPILAP
■ . i i\'. fe khKtúttnfej póot a. n.
Kcadhdri B&UulóhinU]: KUbüucly-o. 15.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Inlentrbui-tctefcMr _ _ ElMKtéai ánctrblnl

Le az uzsorával!
Az osztrák példa ulán el vallunk arra készülve, hogy a pengő-rendszer behozatala bizonyos drágulási fog előidézni nálunk is. Az elsó napokban megnyilvánult kikerekilési hajlandóság ma már azonban olyan méretekel kezd ölteni, bogy kinossá és törhetetlenné leszi ezt a különben is rettenetesen nehéz élelet. Legnagyobb abszurdum épen az, hogy az agrárius Magyarországon az élelmiszerek drágulása a iegszembeöllöbb. Mlg Európa minden ponlján olcsón élnek és pénzükért jót kapnak az emberek, nálunk az élelmiszerekára ugy látszik, az egekbe akar törni.
A lőváros közgyűlésén egy bizottsági lag adatokkal bizonyította, hogy a pengőszámitás óla kerek száz percenttel drágult a hus és zöldségáruk piaca. Ezzel szemben a gazdák mindegyre az alacsony marhaárak mlalt panaszkodnak s panaszaik indokoltak is, a zöldségnek meg ép mosl van az úgynevezett főszezonja.
E képtelen áru-uzsora ellen sürgősen cselekedni kell. A közláplálko-zás jósága és olcsósága rendkivül fontos lényezői a nemzet fejlődésének. Nagy bajok kell, hogy legyenek a közélelmezés körül olt, ahol már csak a nagyon gazdag emberek tudnak jól lakni. emberek hihetetlen kapzsiságát éí nyerészkedési ösztönét a legsürgősebben le kell törni. A háború bizonytalansága és csökkent termelése, meg az egyre hanyatló valuta korában talán még leheteti érvekel találni a drágulás mentegetésérc. De ma már konszolidállak a gazdasági viszonyok, reális valutánk van, aki még mosl is mer drágitanl, megérdemli a legkru-délisabb büntetési. Még pedig nem aféle tessék-lássék pénzbüntetésecs-kél, hanem exisztenciába vágó, drákói bírságokat és kemény börtönt, mert az enyhébb eszközök nem vezetnek célra. Külföldön, a szabadelvű Észak-Amerikában meg Svájcban egy-két évi börtönnel és többezer dollárra, vagy frankra rugó pénzbüntetéssel sújtják az élelmiszerha-misitókal. Nálunk is meg kell találni a módját annak, hogy az élelmiszer-drágítással és hamisítással űzött visz-szaélések csirájukban clfojlassanak.
A budapesti Tanács a főváros köz-
gfülésén elhangzott kemény kritikára
jelentette, hogy intézkedni fog abban az Irányban, miszerint a vidéki árusok ne csak bizonyos napokon, hanem mindig és egész napon keresztül árusíthassák termékeikel a budapesti piacon.
Kijelentette azt is, hogy a túlzott drágaság letörése érdekében a Tanács módot keres arra, hogy az uzsora-törvény paragrafusai ismét érvényesüljenek.
Nagyon helyeseljük ezl a készséget, de nyomban hozzá is tesszük, bogy az intézkedések történjenek meg mielőbb — azonnal!
Grosavescunét az esküdtbíróság felmentette
Bécs, junlus 25. (Éjjel egy óra után lapzártakor érkezett rádlójelenlés) A délutáni vád- és védőbeszéd ulán az esküdtbíróság ítéletét az éjszakai órákban hirdették ki Eszerint az esküdtek az első kérdésre, hogy gyilkos-e, nemmel, a második kérdésre, hogy emberölés történt-e, igennel és a harmadik kérdésre, hogy beszámltható-e a vádlott, nemmel leleltek. Ez utóbbi alapján Grosavescunét felmentették.
Bethlen gróf miniszterelnök az óvatosság politikáját hirdette a felsóházban
A pénzügyi feladatok nagy része el van végezve és megoldva Nem lesz több B-llsta, Ígéri a pénzügyminiszter A takarékossági bizottság megszűnik — Az igazságagyminiszter az ügyvédek zárt számarányáról
A felsőház a költségvetést általánosságban elfogadta
A\'lérve a gazdasági kérdésekre, kijelenii, hogy a pénzügyi feladatok nagy része el van végezve és meg van oldva. Az agrárkérdésekre térve hangoztatta, hogy annak fejlesztése elsőrangú érdek.
Budapest, junius 25 Wlassics Oyula báró délclőlt 10 órakor nyitotta meg a felsőház ülését, amelyen folytatták a költségvetés tárgyalását. Tóth János az OFB elnöke szerint
háromezernégyszáz községből háromezeregyszézhetven községben megoldották a földbirtokrendezést. A többi községekben nem volt igénylő. 1,174.400 katasztrális holdat osztott szét a bíróság. A nagybirtokosok nagy áldozatokat hoztak, miért is iogak van valami ellenértéket követelni.
Darnay Gyula a tisztviselőkérdés megoldását kéri. /
Az államnak nem érdeke a sok nyugdíjas, azért tartsák a tisztviselőket tovább szolgálatban.
Zichy Aladár grój szóvá teszi az erkölcsi élelet, rámutat
a válások Ijesztő számára és törvényszerű orvoslást kér.
Bud pénzügyminiszter válaszol az elhangzottakra. Rámutatott arra, hogy gazdaságilag milyen nehéz körülmények között vagyunk. — A honvédséget még annyira sem tudjuk dotálni, mint ahogy a szövetségesek engedélyezték. B-lista nem lesz többet, hanem a létszámapasztást a felvételek csökkentésével fogja megoldani. A takarékossági bizottságra szükség van, azt a koimány tovább is fenn fogja tartani. A tisztviselők anyagi helyzetének javításét illetőleg meg kell várni az adócsökkentési törvény hatá*át és eredményéi. Nem tartja méltónak a magyar köztisztviselőhöz a követelések azon módját, ahogy úz legutóbb Székesfehérvárott történt. A forgalmiadót — ugy mint a külföldön — itt sem lehet beszüntetni. A nehéz hitelviszonyok könnyítésére felhívta a bankokat és reméli, hogy ba áldozatok árán is, de
megoldja a hitelkérdést. Pesthy Pál igazságügyminiszter tárcájának kérdéseire válaszol. — Hiány van még ma is, nemcsak bírákban, de bírósági személyzetben is. Az ügyvédek helyzetén feltétlenül
segíteni kell s más megoldást nem tud, mint az ügyvédek numerus clau3usát, amit ugy ért, hogy csak bizonyos számú ügyvédet lehet a jövőben enge-
délyezni. Mayer János földmüvelésügyi miniszter foglalkozott a
termésértékesités helyzetével és annak felfokoznál hangoztatta. Annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a szomszéd államok hamarosan rájönnek arra, hogy meg kell nyitni előttünk az elzárt zsilipeket, hogy a magyar mezőgazdasági termények piacot találjanak. Épfen ezért rá kell feküdni intenzivebben a búzatermelésre.
A mezőgazdasági szakoktatás kérdésére rátérve kijelentelte a miniszter, hogy egyelőre minden megyében földmlves iskolát és minden járásban gazdasági tanfolyamokat állítanak fel. Ezután Bethlen István gróf miniszterelnök emelkedett általános figyelem között szólásra:
— A felsőház párját ritkitón tárgyal — mondotta — ami az egész magyar politikai életben kimagasló. Az altalános választójog korszakban megtörténhet, hogy a felsőház szellemi nívója nem üti meg a mértéket, de ez a mai felsőházra semmibe sem áll. A felsőháznak nem is kerékkötő szerepe van a képviselőházzal szemben, sőt annak szövetségese. Rendeltetése, hogy ha a képviselőház nem halad a nemzeti akarat utján, akkor közbe lépjen, de nem foglalkozhatik részletkérdésekkel. Feladata az is, hogy mikor a képviselőház más problémákkal van elfoglalva, akkor a felsőház módot adjon a kor-mánynak külpolitikai kérdésekben is nyilatkozatok tételére. Stiláris módosítások a törvényjavaslatokon, ez nem feladata a felsőháznak, de ha nagy feladatok elvégzése szükséges, akkor éljen ezzel a jogával, mert különben nem teljesiti kötelességét. ,
A magyar iparban ki kell használni azt az előnyt, hogy elértük az önálló vámterületet,
melyért évtizedes harcokat folytattunk. Ez lenne a kormánynak a programja, melyet kidolgozott és a melyet nagyrészben végrehajtott és végre fog hajtani. Felvetette a miniszterelnök a szóvátett egyke kérdését is. Ez ellen a súlyos nemzeti veszedelem ellen küzdeni kell, mert nagy baj lenne az, ha a szomszédunk népességben elhagynának minket. Utal Mussolini egyik kijelentésére, aki kijelentette, hogy 40 millió olaszból 60 miUló kell legyen, ha teljesíteni akarja nemzeti hivatását. Magyarország akkor lesz abban a helyzetben, ha a 25 év előtti népességi színvonalra emelkedünk. A miniszterelnökségen készülőben van az egyke elleni rendszabályokat tartalmazó törvényjavaslat és az ősz folvamán a képviselőház elé kerül.
Foglalkozott ezután a miniszterelnök azzal, hogy
kilépjünk e a nemzetek szövetségéből vagy sem a magyar—román birtokperekben tanúsított magatartása miait. Kijelentette, hogy a véleménye, ami Ber-zeviczy Alberlnek, hogy ne lépjünk ki. Maradjunk benne és folytassuk tovább a harcot. Ha pedig a Népszövetség nem teljesiti a feladatát, akkor komolyan jonto-lóra kell venni, hogy mi is éljünk a döntőbírósági határozatoknak végrehajtásával. Ez nem akar relorzio lenni, de ki kell mondani, hogy, a magyar állampolgárok vagyonát és jogait nem lehet ebek harmincadjára vetni. Végül megköszönte a felsőház tagjainak a magasszinvonalu vitát és kérte a költségvetés elfogadásáL A felsőház ezzel a költségvetést általánosságban elfogadta. Az ütés nyolc óra ulán ért véget
ZALAI KÖZLÖNY
1927. |unlus 26.
Gyurocsik Jászay Mihály ezredes elmondja egyik győzedelmes piavei csatáját,
melyért
megkapta a Lipót-rend lovagi keresztjét
Nagykanizsa, junius 26
Nemcsak mi mondjuk, az egész világ elismeri : a magyar vitézségnek nincs párja. O.yan hősiesen egy nemzet fiai sem álltak a vérzivatarban, mint a magyar katonák. Ahogy a székelyek mondják : nem fajult el — az ősi szittyavér. A háború alatt megtanulták rettegni a magyar katona és magyar tiszt vakmerő és önfeláldozó erejét, mely a világ minden tájékán, ahol tombolt a háború kénköves pokla, legendawerü nimbusszal körülvetten emelkedett ki a hadikrónikák gazdag és változatos sorozatából.
A háború fergetege elvonult... Belső villongások, átkos forradalom segített letörni minden reménységet, mely a szent integer Magyarország fogalmát vélte megőrizni. Idestova tiz éve, hogy kiürüHek a lövészárkok és ma már a világháború csalái csak a történelem könyvek lapjain és a megrögzile\'.t emlékekben élnek tovább... Mindernél szebben, ragyogóbban a katoni és a tisztek mellén sorba rákot\' dekorációk hirdetik
a vitézi erény tetteit...

A nagykaniz-ai Levente Egyesület agilis alelnöke: Gyurocsik-Jdszay Mihály ezredes jövő hónap elején Budapestre költözik családjával. A kiváló liszt nemrégiben érdekes könyvben gyűjtötte össze badiélményeinek egyrészét, mily a háború utáni időkben a megszállók csapataival vivőit harcok eseményeit tárgyalja és mutat rá azokra az okokra, melyekkel fel lehetett volna tartóztatni az ország területére benyomult ellenséget.
Ez alkalommal, hogy Oyurocsik*-Jászay ezredes végleg bucsut mond Nagykanizsának, módját ejtettük\'minden ellenkezése és szerénységre való hivatkozása mellett is, hogy közvetlen saját szavaival mondjon el nekünk izgalmas harctéri élményeiből egyet-mást. Nehezen ment a feladat megoldása. Katonák nem szeretnek a nyilvánosság számára beszélni. De mégis sikerült a nyolc remek katonai kitüntetés tulajdonosát rávenni, hogy mondjalel legnagyobb kilüntetésének, a Lipót-rend lovagi keresztjének megszerzését, ami annál érdekesebb,
mert ezt a mágas kitüntetést igen ritka esetben adták ki és arra valóban kiemelkedő haditettei kellett rászolgálni.
Oyurocsik-Jászay ezredes mellét nyolc kitüntetés: a Lipót-rend,a III. osztályú Vastorona-rend,III. osztályú érdemkereszt, háromszor a legfelsőbb dicsérő elismerés szimbólumai az ezüst és a bronz-érmek, a II. oszt. német Vaskereszt, Károly csapatkereszt és a sebesütési érem éke-siti. Gyönyörű galériája véghez vitt dictö harcoknak, bátorságnak, katonai képességnek... Mindegyikhez fűződik egy-egy érdekfeszítő harctéri esemény, de a L pil-rend lovagi keresztjének megszerzése valósággal példaképe a vakmerőség, önfeláldozás és halált megvető magaviseletnek.
Az ezredes ur beszél, de előbb meg kell igérni, hogy szigorúan a a hadilelt cidekessíge és nam személyi nhibtiíz növelése az irányelv, mi vezeti a ce>uzJt. Az ezredes ur beszél én az ujságiió jegyez...
— 1918. junius 15-én a hires Piavenál alllunk. A negyedik hadtest herceg Schönburg lovassági tábornok vezetése alatt végezte a hadműveleteket. Én, min\' százados, a 315 honv. gyalogezred egyik zászlóaljának, mely rohamkülönitmény volt, voltam a parancsnoka. 462 emberem volt, akik jo\'bbáia fejérmegyeiek voltak A fenti nap hajnalán tervszerűen feladatunk volt, bogv a döntő támadás előtt a rohamkülönitmény-nyel a Piave mögött levő három olasz állást elfoglaljuk. Előttünk állott a veszedelmes áradásba levő Piaven egy kis sziget, melyben ellenség tanyázott. Ezt kellett előbb azonban megtisztiiani. Éjjel egy órakor a mi tüzérségünk akcióba lépett és bárom órán át ontotta a tüzet. Mikor az utolsó ágyúlövés is elhangzóit, hajnali 4 órakor az elökésziteit pontonokba ugrottunk és a sziget felé igyekeztünk az olasz tüzérség halált jelentő srapoell-záporában. Egy srapnel! csónakunkat találta, ugy, hogy az sülyedni kezdett és át kel-kit hamar egy másikba ugranunk. Állandó tűz alatt elfoglaltuk a szigetel. Az ott levő egy század megadta magát kisebb ellenállas után. Itt nem sok időnk maradt, hanem
további ellenséges ágyútűz elait a szigetről átjutottunk a íulsó pírtra, ahol egyenesen rohamra meniünk az első vonal ellen, mely azonban üres volt. A má<odik voualból irtózatosgép puska és puskaiüz fogadott, de az is a miénk lett. Ugyanígy nefh törődve a veszteségeinkkel, beértünk a harmadik vonalba, amely a folyó tói kb. másfél kilométerre esett. Itt rendeztük be maguokat és összegeztük veszteségünket. Két tartalékos hadnagyunk eleseit, öt tiszt súlyosan megsebesüli, a legénységből 16 an haltak meg és sebesültek 46-an. Ezzel szemben 770 foglyot, vegyesen inzteket és legénységét ejtetiüik, rengeteg géppuskát és fegyvert zsákmányoltunk. A legénység ujjongott a győzelmen. Dílben 1 órakor tovább mentünk, de ekkor azt láttuk megdöbbenve. bogy a saját tüzérségünktől is kapunk tüzet. Mint kiderüli, ezek a gyalázatosak csehek voltik, akik közül nyomban feihuztak többit. További előnyomulás Is tervezve volt. de közben a Piave ugy meg áradt, hogy az uiánpouas teljesen fennakzdi és csak repülőgépek dobállak le konzervet és töltényt. — Junius 18-án földi poklol rendezett
az olasz tüzérség. Minden talpalattnyi hely égett a gránátoktól és ekkor kaptam gránátlövést én Is jobb l&b\'mba.
Kií szünet következik. Az ezredes ur egészen fellelkesült, az ujságiröt is magával ragadja az izgalom és am:g keze ful a papiron, szemébe tükröződik a ceiilogó érmek fénye, miken pajzánul táncol a hevesen le-lüző nep ugyanoly aranyszínű sugara.
— Sebesülés. Néhány hónap kórház és még lábadoztam, mikor jött a legmagasabb helyről a Lipót-rend. Büszke vagyok rá és a többire is. Kemény ára van mindegyiknek. Szívesen adiam volna még az életemet is és esik az a leghőbb vágyam, bogy az oláhok ellen mégegyszer menjüns... Nem Lipót-rendért, nem kitüntetésért, hanem a mi országunkén, Erdélyországért...
— Ezredes ur, az újságíró köszöni a szíves tollbamondást.
Katonás megbajlás, üdvözlés kölcsönösen és az ezredes ur rajtam keretziül az idők távolát keresi, ahol megtörténtek és ahol újra megismétlődnek a magyar katonai vitézségek... Merre néz\'ünk, hol van ez az idő... ?
U. Gy.
4 Sorozatos sikkasztásokat követett el a keszthelyi forgalmiadéhivatal két ellenőre
Ügyükben a nagykanizsai törvényszék kiszáll Keszthelyre
* Nagykanizsa, junius 25 A krsjlhwlyi forgalmi adóhivatalnál mint adóellenörök voltak alkalmazva Németh Bkla 41 éves, nős, nyug. tanió és Siska Károly 29 éves keszthelyi lalkos. Mig a többi adóellenőr kötelességéhez híven becsületesen végezte teendőit és szolgáltatta be főnökének az adózóktól a beízedett pánzt, add g Németh és Siska ellen az az alapos gyanú meiült fel, hogy több eseiber. nem szolgáltatták be a kezeikhez befizetett hivatalos pénzeket, hanem azt saját céljaikra fordították. A gyanú alapján megindult a vizs-
tálat a két forgalmiadóelleaőr ellen. iska Károly tagadta, hogy a felvett pénzeket elsikkasztotta volna, azonban a zalaegerszegi pénzügyigazgatóság hivatalos kimutatása alapján csakhamar kiderüli, hogy Siska eilenőr Nagy Sándortól 357.000,
Ló\'hy J\'nostól 244.000, Kiss Ovulá-tól 90.000, Nemes Jánostól 146.000, Héli Jozs\'fől 100000, Kalányos Józseftől 66.000; Kupicskó Gllostól 236.000. Árvái Oízá\'.ól 30.000 koronát szedeit fel és nem fizette be.
Németh B*\'a őszintén bevallotta hűtlenségét, ö Szíjártó JAnoatól 316 ezer. Kövér Qyulánétól 610.000, Nei-ger Imrétől340.000, ReichardtQvörgy-lől 644.000, Virág Okától 120.000, Keresruri Józsefül 20.000. Rosen-berg Henriktől 170.000 koronát veit fel és a pénzt saját céljaira fordította.
Siska Tagadásával szemben a felek Is te beiden vallottak.
Mindkét adóellenőrt hivataluktól azonnal felfüggesztették és megindult ellenük az eljárás, mint közhivatalnokok ellen hivatali sikkasztás miatt.
Tekintettel, hogy számos tanút kell kihallgatni, a nagykanizsai törvényszék büntetőtanácsa Keszthelyre ki fog szállani, ahol a főtárgyalást lefolytat]).
Vizsgái képek 1927-ben
B. Lajcsi szaval, őszinte, jellemes, szorgalmas, jószívű fiúcska, de huncut, eleven, mintha mindig parázson ülne. Belenyugszik mindenbe, csak egyet ne kívánjanak tőle: hogy komoly legyen s nyugodtan üljön. Most Ő szaval. Két tétképről beszél. Az egyik tulajdonosa Ferkó, az alföldi mintadiák. Atyja megkérdezi:
— Hogy lehet az Ferkó, hogy amikor minden könyved oly szép Os rendes, akkor a iérkép:d oly gyűrött, nedves ?
S felel Ferkó s mig b*$zé", szeme nedves lesz:
— Mindig/mikor tanultam mellette, • sirni kellett s ráhullott a könnyem.
A másik térkép gazdája Jóska, az erdélyi mintadiák. Térképe rongyos, össze van tépve. Atyja csodálkozva nézi. Jóska lángra gyűli arccal adja meg a magyarázatot: Mikor ezt az uj térképet meglátta a rablók haláraival, haraggal tépte össze s kiáltott fel, hogy ez hazugság.
.Adjatok csak azt a régit vissza*"
Nézem a kis Lajcsit, amig szava! s nem ismerek reá. Az éo huncut Lajcsim, milyen komoly. Az ö arca is lángol, mint a székely Jóskáé s mikor a vers utolsó sorát befejezi, az én huncutszemü, eleven kis Lajcsim sirva, nehéz zokogó sírással borul az iskola padjára. Nem a:ért, mert talán elakadt volna, hiszen szépen elmondia végig, hanem vzlamiért másért, amiért vele sir az egész iskola elnököstöl, vendégestöl együtt. ♦ *

Beszél az elnök. Sok vihart látott úriember. Közgyűléseken bátran cseng a hangja. Most kisgyermekekkel áll szemben, mégis ugy reszket, sót elcsuklik a hangja. Igen, mert a magyar reménységnek: az ifjúságnak, a m8gyar jövendőről beszél. A: ö magyar lelkét akarja beiéjük önteni, azl akarja, hogy egykor — ha falán már ő akkor nem lenne — ezek a gyermekek az ö tüzes lelkesedésével
is küzdjenek Nagy-Magyarországért. • *

Hogyan össze tud forrni egy rövid év alatt szerclelben lanitó és
tanítvány. Meghaló nézni, milyen ér- . zékenyen válnak cl. E^yik-másik osztályban valóságos síró koncertet rendeznek.
Fiu osztály. Taniíója erélyes ember. Ha már nern győzi ész okokkal, nem sokat teketóriázik, előkapja a pálcát, megsubintja a levegőben s dicium factum, azonnal beláiji a nebuló, hogy a magisternek van igaza. S most csak elnézem, milyen köoy-nyes ennek az embernek a szeme s hogy szipognak a kis nebulók. Hiába! A gyermek a szigoiuságon át is meg-
! érzi a jóakaró szeretetei 1 *
Njgyobb leányok. Elhagyják már az elemi iskola padjait. Vége a vizsgának. Anélkül, hogy hívnák, előjön a pidtol egy leányka s mindenki meglepetésére beszélni kezd :
— M;lycn szeretetei neveltél, tanítottál minket . .. Hogy csengett a hangod, ha Istenről s Imáról szóltál .. . Hlnyszor láttunk vignak, ör-vendezőnek, ha jók voltunk s tudtuk a leckét. .. Hányszor láttunk aggó-dónak s hogy reszkettél, ha valame-
lyikünknek baja volt.. . Hinyszor csüggesztened le szomorúan fejcdel, M rosszalkodunk s nem tanultunk. Ób, bocsáss meg nekünk 1...
Sirva fikad a szónok, sir a tanítónő. sir az egész osztály, sirnak a vendégek, mert a szavak nagyon talállak; mert ilyen a magyar tanító. * *

Hát már csak mindig sírunk? Fogadkozom, hogy nem megyek el több vizsgára, mert egészen elérzékenyülök ; s mégis alig várom, hogy a következőn már ott lehessek. Bár sokan lennének ott, gyermekeink vizsgáin, mert sokat, nagyon sokat tanulhatunk tőlük. Tanulhatunk tőlük lelkesedéat, erős hitet, erŐ3 reményt egy jobb jövöben s megtanulhatjuk tő\'ük, hogy ezért dolgozni kell.
Szép.k a vizsgák, de szomorúak; s én az kívánom, bogy a következő vizsgák is legyenek ilyen tartalmasak,\'ilyen kedvesek, ilyen melegek, csak a könny, az legyen kevesebb! Vagy ha sirunk, örömünkben sírjunk I Ezt adja meg minél előbb a magyarok Istene! Af—y (Vége)
1927 junius 26.
ZALAI KOZLONV
Nagykanizsára érkezeit Sanghaiból egy budapesti vegyész, aki megdöbbentő dolgokat mondott el a forrongó Keletről
A pestis borzalmas pusztítása Kínában — Kivégzik az utcán a vörös kínaiakat — Magyarok Sanghalban — Csalódott hozott haza a 13 éve távol volt ember
nem ér fel az izgalmas és bizonytalan élet nehézségi ivei.
Bernslcin átélt Sanghalban egy borzalmas pestist, amelyről szörnyű séges fotográfiakai (maga készítette) volt alkalmunk látni. Valóságos hullahegyek feküsznek az utcákon és a város határában, ahová kihordták őket. Az eltemetés ugy ment végbe, hoty a pestisben elhaltakat egy nagy közös sitba rakták még pedig ugy, hogy egy sor fái egy sor hullái, ezt az ember máglyái meggyújtották és elhamvasztottak. Akik ezt végezték azoknak orra és szája elé szivacs voll kötve ferlőileniló szerrel, mert a pestis a belégzés állal terjed és egyszer huszonegyóra alatt mar végez is az áldozatával. Pestisből beteget kigyógyítani nem lehel.
Ezu>án következtek a zavargások borzalmai, amikről beszélt a hazatérő magyar. Az idegen koncesszió terQle\'et megvédték ugyan az európai nemzetek katonaságai, melyben angol főparancsnokság alait portugál, holland, [randa, spinyol, angol csapatok voltak btosziva. Azonban más városrészedben, ahol a kulik lömege lakott naponta borzalmas és megrázó jelenelck játszódlak le. Az utcákon állandóan .büntető- katonai járőrök cirkáltak, akik ellenőrizték, hogy melyik kinai miiéle jelvényeket hord. Ha a vörös izgatás röpiratait, vagy jelvényeiket vagy a légkisebb gyanús dolgot láttak, az illető szerencsétlent az utcán nyilvánosan lefogták, kezeit hátra kötölték, letérdeltették és a járőrök élén haladó hatalmas pallost szoiongaló hóhér, egyetlen csapással lefejezte a kulit, akinek holtteteme olt hever aztán állandóan temetetlenül. Volt eset rá gyakorta, hogy a vörös veszedelem clieltentó példájául a lefejezett áldozat fejét egy karóra tűzték ki.
Sanghalban, általában egész Kínában olcsó az emberélet. Nem számit száz, nem számit ezer ember, de egy millió sem. A pestis alalt több mint háromszáz ember halt meg naponla egyedül Sanghalban. Mióta pedig a zavargások voltak naponta kivégezlek száz—kétszáz emberi minden további teketória nélkül. Ezzel sikerült is elérni, hogy a vOiOs agitátoroknak a munkáját egészen lehelellenné tették és nem mert senki a kommunista eszmék katonájává szegődni.
Még sok egyéb érdekes dolgot mondott cl Bernslcin a forrongó Kínáról, de ezek nsgyrésze már a kinai események kapcsán ismeretes. A családjával cgyüll tovább u\'azotl kanizsai tartózkodása és az állomáson való igazoltatása uián Pesire.
Nagykanizsa, junius 2.S
Tegnap eslc Olaszország felől Nagykanizsára érkezeit egy bárom lagu család, akik kalandos utazás után nem közelebbről, mint a most egészen fogalommá váll Ssnghsiból jöttek haza Magyarországra.
Bernslcin László 33 éves budapcsll szüleiésü vegyész, még 1916 ban orosz logsígbs esett a lengi ciországi harciéren. Sok viszonlagság u\'án Szibériába került, ahonnan 1918 ban sikerüli átszöknie Kináb3, ahol egé szen hazautazásáig tartózkodott. Időközben megnősült. Elveit egy liatal orosz leányt feleségül, akitől gyermeke született, aki már közel kél éves. Kínában sok városi bejárt, míg végre Ssogbaiban állapodott meg, ahol jól ment sora, mert piivál cégeknek dolgozott és mint vegyész is Jól megfizették.
Munkatársunknak alkalma nyílott beszélgetni a viharedzett emberrel, aki érlbeló fáradisággal csak keveset tudott mondani az Idő rövidsége miatt, mert tovább utaztak Pest felé, j de ez a kevés is roppant érdekesés kiegészíti azokat a borzalmas híreket, amelyekkel már jó idő óta lele van a világsajtó, de amelyek távolról sem közelitik meg oly borzalmas valósággal az igazai, mint ahogy ez a honfitársunk átélte, akii végül a bonvágy hozott haza 13 évi távollét után hazájába. Szülei Budapesten | élnek és nem ludva velük levelezni. ! azok bizonyosan már hslollnak hi-szik. Annál nagyobb lesz most a meglepetésük, mikor elveszettnek bllt fiuk nemcsak maga, de harmadmagával állit majd be hozzájuk.
Bernslcin érdekesen mesélte el, hogy Sangbaiba lakolt báiom évig egyfolytában. Sok magyar van ebben a hatalmas kikötő városban a mindenféle náció közé elkeveredve. Aránylag jól is megy soruk. Külö nősen építészek, mérnökök és hasonló gyakoriali pályákon működők vaunak nagyszámban, akik közül a rendes emberek vagyonra Is lehetnek szert, Jóllehet ez a vagyon soha
FLY-TOX
foM megöl
k«y«t, sxdoyogot, «olyt, hangyát, bolhát, psloíkát. svábbogaral, létül slb.
Ajc amerikai Mollon Instltnto találmánya. Kmborro Állatra vowtólyfcilon. Do biztos halAl fórgokro ós rovtunkra Nem taa#y foltot. Hatása garantált. HAztartAsukt\'nii. . gazdaságokban. Qxornokben nélkdlúx-1 hetetlen. - óvakodjunk utánzatoktál. Más \' azért ne logadjon el. ügyeljünk a Fljr-Tox (klojtvo: PIAJ tox) névre, v titaM aws «ijf»jut4«i.....p
J lifem M4KtutUr--------P »« -
Németország bemutatja erődeinek lerombolását
Berlin, junius 25. A Demokrali-scher Zeitungsdienst értesülése szerint Pawds tábornok a legközelebbi napokban küldi szét a meghívást a szövetséges hatalmak szakértői számára. A lerombolt német erődöket a jövő hét közepén látogatják meg. A szcmleut mintegy tiz napig fog tartani. Franciaország képviseletében előreláthatóan Durand őrnagy vesz részt a szemlén.
cement és egyéb építési anyag keres-
Elárusítóhelyek i Epplnger I. és Fia . ...
kedése, Nagykanizsa. — Lázár József fajcereskedés. építési anyagok raktára. Keszthely. — Szatucsck János Inkereskeílés, cement- és mükógyár, Komárváros. — Sommer Sándor gabona- és terménvkereskedés, Zalaegerszeg. — Mosonyl Artúr gőzmalom, türész- és villanytelep. Zalaapáti. — Mosonyl Henrik fakereskedó. Zilaazentgrót.
mPi HIR1K
NAPIREND
Junius 26, vasárnap
Római katolikus: Ján. és Pál. Protestáns: Ján. 6s Pál. Izraelita: Sivan 26.
Nap kel reggel 4 óra 03 perckor, .tyugszik délután 20 óra 02 perckor.
Városi Színház d. u. pont 3 órakor: Obsitos, operett. Este pont »/*9 órakor: Ha|lóvadáw.al, operett.
Uránia 3, 5, 7 és 9 órakor: Iréné, vig-láték. Mozibolondok és Ham a rendór, burleszkek. Híradók.
Junius 27, hétfő
Római katolikus: László kir. Protestáns: László, izraelita: Sivan hó 27.
Nap kel reggel 4 óra 03 perckor nyugszik délután 20 óra 02 perckor.
Városi Színház este pont >h0 órakor: : Akácfavirág, operett.
HAJNAL A BALATONON
Balaton-irnádók / jöjjetek most velem, Rajongó lelketek csendben elvezetem, Balaton partjára, templom kOszöbtre: Hajnali órán, hajnali mis/re.
Templomunk kárpitján kis csilláitok hánynak lletyilktx lassan, kóhor láncok gyúlnak, Lángok sokasodnak, hajnalplrba válnak. Vizén uszó szirma száz kóbor rizsáknak.
Rózsaszínbe hajuk a derengő tájik. Hajnalt csend mintha bcszídesse válnék, Ébredező tájik, Joltalt suttogások, Félhomályba botlón, titován megállok...
Szemhatár szögiből bíbor lándzsa röpte: Napisten hírnöke száll a víztükörre. Kibuggyan utána a tiny/orrds árja, Zuhatagban Omlik Balaton ágyára.
Vízről ki a partra, partról Jel a hegyre, A sólet színeket íizi árnyas völgybe. Égő színekben örvendezik minden ; Títzkocsijón Indul napisten az Igen.
A reggeli szellő előjött a völgyből, Biborcsodát látni egészen közelről. Vízparton ámulva, pillanatra megáll. Majd örömrcpcsve a víztükörre száll.
Bitnctükörlapot csókolta, ölelte, Jaj! ügyetlen szárnya darabokra törte: Ebből a nagy kárból csuda támadt. Minden darabkára uj napocska szállott.
Libegnek, csillognak szellő trintisre, Millió napocska kacag Jel az tgre; B nagy Jínyességgel vtge a misinek, A hívók sztmiben gyönyörkönnyek tgnek. (Keszthely) _ Rab Miklós
— Szabadságon. Gyömórey Oyörgy főispán folyó hó 28-án négy heti szabadságra megy, amit Oaslein-ban tölt el.
— A Közművelődési bizottság ülése. A közművelődési bizottság dr. Őrley Oyörgy kir. kormányfőtanácsos elnöklete alatt folyó hő 26 án délelótl 11 órakor ülést tart.
• A világhírű PFAFF varrógépeken készüli modern csipke és parautrnuilkák, valamint azsur, virág, madeira, rictieilcii, illón hímzések és endiizés mintái megte-kinttielók Grandi Sándor és Fia cégnél, Deik-iét 2. Vevőinket díjmentesen tanítjuk hímzésre I
— A felsőtemplom hlreí. A mai napon fél 11 órakor a felsőtemplomban Szenllványl Károly rátóti prépost mond szenlbeszédel. — Te Deum a felsőtemplomban Péter és Pál nap-Ián : 8 órakor a polgári fiúiskolának, fii 9 órakor a gimnáziumnak és 9 órakor az elemi iskolának. Tekintettel a 10 órakor kezdődő primlciárs, a katonák miséje fél 8 órakor lesz. — Prlmlcla. Vucsák József Nagykanizsa város szülöttje Péter és Pál napján mondja első szentmiséjét 10 órakor a feisőtemplomban nagy papi segédlettel. Manuduktora Gazdag Ferenc püspöki biztos, szónoka dr. Szűcs Imre hiitanlanár, szubdtakonus és diikonus Megyesy József és Rud-nyánszkyMMós hlllanlanárok lesznek.
— öregcserkészek logadalom-tétele. A 77. Szent László cserkészcsapat öreg-raja ma délelőtt 11 órakor a Rozgonyi-ulcal iskola udvarán, rossz idő esetén a tornateremben ünnepélyes keretek közölt fogadalmat tesz. Az ünnepségre a város hazafias közönségéi meghívja a csapat-parancsnokság.
— Újból emelkedik a kanyaróban megbetegedettek száma. A kanyaróban megbetegedett gyermekek száma az utolsó napokban újból emelkedést mulat. Nagykanizsán jelenleg háromszáz körül lehető a kanyarójárványban megbetegedett gyermekek száma. Szerencse, hogy egy hét alatt lezajlik az enyhe lefolyású betegség.
— A székesfehérvári országos Ipari és mezőgazdasági kiállítás. A székesfehérvári Ipartestület 40 éves fennállásának jubileuma alkalmából auguszlus 13-tól 26-ig rendezendő kiállilás iránt városunkban ls meleg érdeklődés tapasztalható. Naprólnapra növekszik a kiállításon részt vevők száma. Újból felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy Jelentkezni az Ipartestület hivatalos helyiségében lehel, hol is a kiállításon részlvcuni óhajtó Iparos felvilágosítást és díjtalan prospektust kaphat.
= Repceponyvák, kazal és géptakarók minden méretben saját varrodánkban készülnek gyári árakon Hlrsch és Szegő.
— A S. M. Leányklub elnöksége értesíti tagjait, hogy a hétfői összejövetelek ezenlul a Rozgonyi-utcai iskola földszinti Vl.a leányosztályban lesznek délután fél 6 órai kezdettel. Kézimunkával való ponloi megjelenés kéretik.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 Junius 26.
HOGY A CSECSEMŐ ÉRZÉKENY BŐRÉT KÍMÉLJÜK
HASZNÁLJUNK a OYKHMKKMI1IA MOSÁSÁRA KlZAltÚLAG
lux kimerve ni:m kai\'iiatú
CSAK KP.K IMI-tlO/liaN VAt.ÓlíIt
— Népünnepély a Zrínyi sporttelepen. A Zrínyi Torna Egylet hagyományaihoz híven, ez évben Is megrendezi szokásos nyári Ünnepélyét. Az ünnepéllyel egybekötött kerti mulatságot |ulius 3-ra tervezik. A műsort a rendezőség ugy állította össze, bogy az az"elmuil évek hasanló ünnepélyeinek eredményétől és sikerétől semmiben sem fog elmaradni. A műsort egyébként lapunk legköze lebbl számában közöljük.
— Az „Amerika- vendéglő a nagykanizsai közönség legkedveltebb szórakozó és kerthelyisége. — Ízletes ozsonáival és olcsó áraival dominál a szórakozó helyiségek között. Hűtött Italok; állandóan zene; fedett tekepálya; óriási terem esö cselén.
SZAI\'t\'ANTKI.YIIKT A St\'Nt.lfiHT Mt\'VKK (íYARTMANYA
Valódi angol szövetből
uii rutia csakis Sörlol Zstumond szabómcslerrlé Nagykanizsa, Fóut 5. szám.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten 17 gyermek születeti. Ezek közül 10 fiu, 7 leány: Szabó János napszámosnak fia, Dá-vldovlcs István téglagyári munkásnak fia, Horváth Károly mészáros-segédnek fia, Ország János napszámosnak fia, Snefl Oyörgy kőműves-segédnek leánya. Görög Rozália takarítónőnek leánya, Koudákor Rozália kávésleánynak leánya, Major Károly keresk. alkalmazottnak leánya, Polai Ferenc földművesnek 2 fia. Kis István napszámosnak leánya, Mályái Lajos ács-segédnek fia, Sziva Ferenc cipészmcsternck fia, Knausz László földművesnek leánya, Szabi Mária mindenesnek fia, Németh János dv. munkásnak leánya. — Házasságot kötött 3 pár: Vaska Islván kőműves-segéd Leiek Paulával, II-csics József pala- és cscrépledó-segéd Igrl Erzsébettel, Kis Oergely Józscl gyárimunkás Salamon Annával. — A halálozások száma 9 volt: Snell Jenő 2 éves, tüdőhurut; Snelf Julianna 1 hónapos, lüdölob; Pál Imre 7 napos, veleszületett gyengeség; Kemsey Józscl cipész-segéd 43 éves, tüdógümókór; özv. Lovasi Istvánné 46 éves, tüdógümókór; Doupona Dezső magántisztviselő 25 éves, tüdőgOmőkór; Sracki Qyörgyné 51 éves, gerincvelő gyulladás; Stern Mór kefcgyátl alkalmazott 76 éves, agyazélhüdés ; Szlcg Jánosné 35 éves, tüdógümókór.
= Három Igaz szó : Bruncsics bora jó!
= A fegyvergyári Sleyr kerékpár az egész világon vezet! Welner Bétáróláz, Csengery-ut 2.
— A volt Piarista diákok ez Idei találkozójának megbeszélésére kérjük a rendező urakat junius 27-én, bélfőn délelőtt II órára a főgimnázium Igazgatói irodájába. A Piarista Diákszövetség elnöksége nevében Noll József főtilkir.
— Klnal kereskedő Nagykanizsán. A tegnapi naptól érdekes .vendége van Nagykanizsának Phe-Com-Oo kínai gyermekjátékszer-kereskedő Tlen-Mon-ból — vllágván-dorlása közepatle Nagykanizsára érkezeit. A városi hatóságtól engedélyt kért arra, hogy Ntgykanizsán is — vele jött leánykájával együtt, játékszereit árusíthassa. Pne-Com-Ga nem tud egy szót sem magyarul, mindenre fejblllcntéssel válaszol, azonban ha azt a szót hallja, hogy .pengő" vagy ,fillér" — rögtön hegyezi a fülét.
~ Fehér- és ajourhlmzósre a varrógépen tel|csen ingyen tanítja meg vevőit a Singervariógép részvénytársaság Nagykanizsa, Fő-ul 1.
Hesköaoyitett Mi teltételekkel
készll uri ruhát Sörlei Zsigmond szabómester Nagykanizsa, Fóut Koioo. „züoi, miIUU
= Három Igaz szó: Bruncsics bora Jól
— A nagykanizsai Piarista Diákszövetség 1927. évi junius hó 29-én délelölt léi 12 órakor disz-közgyülist tart a gimnázium tornatermében, amelyre az elnökség llszle-leltel meghívja a Piarista Diákszövetség laglsit, valamint a jelenleg Iskolába járó tanulók szülőit Is. A díszközgyűlés tárgysorozata: 1. Elnöki megnyitó : báró Inkey József, a Piarista Diákszövetség elnöke. 2. Titkári jelentés. 3. Ünnepi bcs2éd. Mondja; Bosnyák Géza felsőházi tag, földbirtokos. 4. Indítványok. Elnökség.
= Három Igaz szó: Bruncsics bora Jól
— Gyermekgyilkos cselédlány. György Margit, Balatonlüreden szolgált cselédlcány öthetcs csecsemőjét megfojtotta s azlán a halottat ruhás-kosárban utaztatta magával Zánka, Veszprém, Csopak és Balatonfüred közötl, ahol végre a Bilalonba dobta. A bestiális anyát a csendőrségi nyomozás során letartóztatták.
— Kereskedelem politikai előadás Nádor Jenő, az OMKE buda-pcsll titkára, f. hó 28-án, kedden este 9 órakor a nagykanizsai Kaszinóban a magyar kereskedelmi politika mai állásáról előadást tart, melyre az egyesület lag|ait, a helybeli kereskedőket és iparosokat, továbbá a plnzinlézetek, gyárak és iparvállalatok képviselőit az OMKE helyi vezelősége tisztelettel meghivja. B.\'léplldij nincs. Nádor Jenő kereskedelem-politikái kérdésekben az OMKE szakreferense, nagyképzeit-ségü, kitűnő előadó, előadása mln-denkíi, aki a gazdasági kérdésekkel foglalkozik, érdekelni fog.
= 2 pengő egy sorsjegy az Államsorsjáték f. h. 30 Iki húzására. Kapható minden bank és sorsjátíküzletbcn, postahivatalokban, és doltánylözsdében. Főnyeremény 30.000 pengő, azután 10.000 P. 5000 P, 2500 P, 2000 P, 1000 P stb. stb. melyeke! készpénzbnn fizetnek ki. Mindenki vegyen e közkedvelt állami sorsjegzekből, naerl ezáltal nemcsak saját szerencséjének esélyeit szolgálja, hanem számos közhasznú és |ólékony intézmény támogatását mozdítja jelő. Az állam-sorsjáiékol a budipesti székesfőváros! m. kir. Penzdgyigazgatóság (IX. Fővámház) rendezi.
A „Tlmár\'- nyalóka isméi Budapest legkedvesebb szenzációja.
Leaujabb divat szerinti mi ruhát
kizárólag angol szövetből készít Sörlei Zsigmond szabómester Nagykanizsa, Főút 5. szám.
FULAMIN
a nyugalom kincse 1
i- is ravarírtá I;
Nincs többé álmatlan éjszaka I
Potáatöl Irt I Tiszta! Kellemes isngul
l\'D Háztartási üveg ára : p 1*20
Axonnnl hat! Számos hatósági elismerést
Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben ! Főraktára : Tőrök Jóaaat R. T., Budapeet, VI., Kirily-utoa 12. uám.
= Egy fővárosi cég llzletl elve. Olvasóink érdekét kivánjuk szolgálni, akkor midőn közöljük, hogy hangzatos reklámok helyen, az 1850. évbeu alapilott és az üzleti szolidságról, valamint már szinte foga-lommá váll, páratlan szöveteiről vi\'ághirücn közismert Scmlcr cég elhatározta, hogy az előrehaladott nyári Idény miatt valódi angol kelméit occassiós eladáson bocsállla vevói rendelkezésére. A Semler cég maradékosztályán (Budapesl, IV\' ker., Bécsi-utca 7. szám) a nagy-forgalom folytán felhalmozódtak a IcgkitttnObb szövetkülönlegességek, minden mérclü maradékai, melyekből való vélcl lehetővé teszi, a Semler minőségű szövetek alkalmi áron való megismerését. Ez alkalommal ismételten bizonyítja be a Samler cég. hogy vásárló! érdekét mindenkor szem előtt Isrlja, mi egyúttal üzleti elve is.
tdfijérés
A nagykanizsai meteorologlal megfigyelő lelcntéae: Szombaton a Mnér-s/k d Reggel 7 ónkor +18 3, délután 2 órakor +2I-Ű. este 9 órakor -+-18-S.
FtlhOul: Reggel tiszta, délben kevésbbé tiszta, este borult égboltozat.
StMtány: Reggel Délnyugat, délben és este ftszakkelel szél.
«
A Meteorológiai Intézet feleutése szeriül változékony Idő, Itósülyedéssel és az esó csökkenésével.
— Hatezer pengó Népház építésre. A földmivelésügyi miniszter Zalagyömörő községnek 3 ezer pengő államsegélyt és 3 ezer pengő államkölcsön! engedélyezett Népház építésére.
— Ischlásnál egy pohár természetes .Ferenc Jízsel" keserűvíz reggel éhgyomorra véve biztosan c\'őmozditja a gyonnr és a belek működését s enne* következtében csakhamar a megkönnyebbülés jóleső érzése töli el a btlegel. Az orvosi szakirodalom kimutatja, hogy a Ferenc József víz a máj és a végbei felé Irányuló vértódulásoknát, valnmlnt aranyérnél és prostataba-joknál is áldásos hatást fejt kl. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és foszerüzletckben.
— Bauer Antalné fehérnemll-varrodája és kézimunka elöoyom-dája julius elsején Király-u. 20. szám alatt megnyílik. Elvál\'alok a legkényesebb Ízlésnek megfelelően női-férfi- és gycrmckfehérnemtl varrásál, minden kézimunka clőnyomlatásál, ajnurl és liimzést lí. Tanílványok Ichérncmüvarrásra és kézimunkára julius elsejétől felvitelnek.
= Zsák, ponvva, zsineg, kötéláruk, hevederek és tűzoltó felszerelések nagy raktára Hlrsch és Szegő cégnél.
Fővárosi szabás! FIM mnnkal
(Irtat Zslimaat
szabómesternél Nagykanizsa, Főút Koreai untod, ruiLtr
= Legkellemesebb üdítő italt
készilhet a Sparklell Syphon üveggel. I liter szódavlr, vagy üditő ital 16 fillérjébe kerül. Tiszta, mert saját űveg|e. Egyedárusi\'ó Szabó Antal sportüzlete.
= Fegyvergyári Stevr strapa kerékpárnál a váza belsó ás kalló mollal van ellátva. 5 évi jótállás! Wetaor Sépáraház, Cíengery-nl 2.
SALVATORFORRÁS
KELLEMES IZÜ 0D1TÓ-, OYÓÜY-ÉS ASZTALI VIZ VESE, HÓLYAG, RHEUMA
BETEGEKNEK TERHES ÉS SZOPTATÓNŐK-NEK NÉLKÜLÖZHETETLEN SAVOI.DÓ _ vasmentes j
KAPHATÓ MINDENŰTl.
1927 junius 26.
= A Nagykanizsai Forgalmi-bank R.-T. I. évi junius hó 25 én lailoit közgyűlésén cégének .Nuqy-kanizsai Magyar Bank R.-T.\'-ra való megváltoztatását balározla cl erósebb kidomborítja végeit azon szoros kapcsolatnak, mely az inlézcl és az Angol Magyar Bmk Részvénytársaság között keletkezett. A-intézet alapiőkéjél 100.000 pengőre emelte és értesülésünk szerint cz a tőkeemelés csak kezdele annak a nagyarányú programmnak, melyei a Nagykanizsai Magyar Bank anyain tézeténck az Angol Magyar Banknak támogatásával maga elé kitüzOII. Ezen érdekközösség következtében minden remény meg van arra, hogy az Angol Magyar Bink hazánk ezen egyik legjelentősebb intézete révén városunk és környékének gazdisági életébe a legintenzívebb módon fog a Nagykanizsai Magyar Bank bekapcsolódni, amit a magunk részéről igen örvcodeles cs:ménynck tanunk. A legnapi közgyűlésen az Angol Magyar Bink delegáltjai az intézel igazgatóságába és felügyelő bizottságába beválasztanak.
— Egyházi hangverseny a felső-templomban. A nagykanizsii Szociális Missziótársulat állal Jézus szenl Szive IJsz\'elelérc rendezel! triduum mind három napján zsúfolásig leli meg a felsőlemplom. Szentlványi Károly rálóll prépost, az országos nevű egyházi szónok lélekbemarkoló konferenciái oly embertömeget vonzottak, hogy még a sekrestyéből is kiszorullak az emberek. Szentlványi Károly prépost nemcsak a szónok mestere, de igazságai, érvelései, fejtegetései a meggyőződés erejével markolják meg hallgatóságánsk búcsúját, mely evangéliumi igazságok elölt, csak teljes alávetés és meghódolás kövelkezhelik. Gazdag Ferenc püspöki biztos mintegy a tri-duumbefejezésekép-— egyházi hangversenyt Is rendezett, mely lélekemelő fináléja voll a Jézus Szive ünnep ájlatosságának. Elek Ica színművésznő ragyogóan tiszta csengő meleg hangján Oounod: Avc Máriáját adla elő. Még sohasem hsllol-tuk Elek Icát oly finom nűansziio-zással és művészi tökéletességgel és bensőségesen énekelni. Ave Mtriája és Boldogasszony Anyánk egyházi énekek előadásával a hallgatóság lelkének legmélyebbjén számol\'. —
ZALAI KÖZLÖNY
HILD JÓZSEF
épQletfa, deszka, mész, cement, stukatu rnád és egyéb építkezési anyag kereskedése
NAGYKANIZSÁN,
Király-u. 4. Telefon 120
Mióta Elek l.-a Nagykanizsán vsp, ilyen sikert nem ért cL mini leguapi gyönyörű énekével. Lengyel G/nla kántor és Lehrrnann Ferenc nyug. százados hegedű szólói oly zenei müélvciclel nyujtollak, amilyenben eddig még nem igen voll része a ielsölemplotn látogatóinak. Topalils László kellerr.es tenorján előadóit egyliizi niűénekc, sz E?yhtzi Férfikar által előadott régi egyházi énekeik, a szivek hurjiit rezegtették meg. Valóban mélió tcfejezésc voll cz a Iriduumnak. Szentiványl prépost ma vasárnap fél 11 órakor még egy be fejező bestédéi fog mondani.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— 20 havi részletfizetésre szállil-juk — igazolvánnyal ellátón ügynökeink u\'ján is — az egész világon legjobbnak elismeri Singer varró-gépiinket. Singet varrógép részv.-lársaság Nagykanizsán Fó-ut I.
VÁROSI _SZINHÁZ
Hajtóvadászat
Az opsrell irodalom dussn burjánzó berkeiben egyre leggazdagabb, Icgé.-dckcscbb mcséjü, kedves, liríi muzsikájú, dekoratív hatásaiban sok czépet nyújtó lermés, Marlos Ferenc .Hajlóvadászai" a került bemutatóra Icgnip este a Városi Sünházban. Az orosz miliő zúzmarás levegőjébeu egy forró szerelmi történet csupa mrg->cpő fordulaton kcrcszlüt bonyolítja a cselekmény szálait, átszőve drámai lüktetéssel és eleven, pajzán hunorral. — Az operett-rendezés megszokott grandiozilását czalkalommal a kitüuöen összetanult, hibátlanul pergő előadás pótolta, bőséges alkalmat szolgáltáivá elérzékenyülést és ki-Iflrö kacagásra. Sláger-melódiák helyeit pedig színes, ötletes, sokszor már akrobata-ügyességet kívánó uj tánc-kreációk kárpítollák a közönséget.
Pálfy Blanka búcsúzott a kanizsai publikumtól a Hajlóvadászat cgyiklcgkcdvesebbszcrepébco. Csupa ritmus, patlogótcmperamentum, csupa magával ragadó jókedv cz a született szubrett, akit kevés szerepében is nagyon megszeretett színházlátogató közönségünk Bihary Nándorral, ezzel az Izzig-vérlg komikussal való szerclemtanuló jelenetük rendkívül bájos volt.
A komoly főszerepekéi Etek Ica és Sólyom 0,özö játszottak, mind-kelien legszebb alakításaik egyikéi nyújtották és megérdcmcilen meleg sikerl aratlak. Halmai Vilmos, Lázár Tihamér epizód-szerepekben Erdélyi és Jákó jeleskedtek.
Külön kell megemlékeznünk az orosz láncospár, Alex Nikllin és Sophia Sallanova lomboló sikeréről. Minden láncuk külön koreográfiái tanulmány, pantomimlkai élmény voll eddig is, köztük ae egyik legbravu-rosabb produkció a Hajtóvadászat betétje voll. (bl)
But, bánatot, betegséget hord a szúnyog széjjel, Mikor belénk oltja a kórt alattomban éjjel!
Mini a njcs:beli vámpir, amely képzeletünkben alvó emberek véréből iáplilkozik,ugylámadmegb:nnün-kci a szúnyog és fertőz meg minket lázas betegségek csiráival. A szúnyog legszorgalmasabb éjszakai szállítója a gyilkos kóroknak. A vérünkbe oltóit kór ott gyorsm terjed. Fiiieléssel néhány perc alalt meg-liszlitbatja otthonát a veszedelmes legyektől és s:unyogoklól. A FL1T li izta, biztos és könnyen kezelhető. Pusztítsuk el a házi rovarokat! FLIT permetezésével elpusztiljuk a poloskákat, bolhákat, svábbogarakat, haugyakat, emberi és állal! tet-veket, valamint rózsafáiul! és gyümölcsfáink rovarait is. A FUT r-ehalol a legelrejtettebb lyukakba is, melyekben arovarok elbúj-nakés tenyésznek és otlclis pusztítja ugy a rovarokai, mint tojásaikat.
Permetezze ruhaneműi! FLIT-lel. FLIT megöli a molyokat, lárváikat és petéi, kel, melyek .lyukai esznek" a textíliákban. Sokezer szakvélemény bizonyilja, hogy sem embernek, sem a legkényesebb anyagoknak nem ári a FLIT. A valódi tudományos rovarirtói A rovarlan és vegytan legnagyobb lu dósai kutatlak és kísérletezlek évtizedekig, mielőll a FLIT végleges összetételéi megállapították. FLIT feleslegessé lette a régi módszerekel, meri az összes rovarokat gyorsan öli. Még ma szerezzen be egy FLIT-kannátésFLIT-permelezöl. Mindenütt kapható összesen 10 pengőén I Ujabb vásárlásnál már csak 6 50 pengős Vs kg.-os kannál kell megvenni, minthogy a permetező örökké larl I Óvakodjunk az ulánzatoklól I Csak FLIT jelzésű eredeti sárga kannát fogadjunk el I Mindenüll kapható 1
iipusztulnak a. CeGYeK. SXUNVOGOH.MOIVOK HAN0YAK.POLOSKÍK. BOLHÁK -TtTVÍK.SvÁoUOGARAK.
MtU-
Gyárija:
Standard Oil Co. (Hew Jersey)
26 Broadway, Ncwyork, U. S. A.
Magyarországi központ: RANACEA Gyógyszervegyészeti Rt. Budapest, IV.. Deák Kercnc-utca 15. T. 233-01.
A színházi iroda hireii |
(•) Vasárnap délután fél 3 órakor a legnagyobb magyar daljáték Obsitos kerül színre inersékeli hely-arakkal. Elek Ica, Pállfy Blanka. Daka Anna, Sólyom, Szalóky, Bi-hiry, Bánky, Lázár és Endrényi a lőszercpekben.
(•) Vasárnap este Pállfy Blanka u\'oiso lelléplével Martos—Huszka nagysikerű opcreti-ujdonsága Hajló-vadászat nagyszerű zenéje, mulalst-gos szövege, szédületes láncai fogják ismét tapsorkánra ragadtatni a közönséget.
Hétfőn Fráter Loránd anólakirály remek daljáték újdonsága az Akácfavirág fogja a közönséget a színházba vonzani. A hites daltöilö szebbnél-szebb nólák hangzanak fel ebben a darabjában, melynek érdekes és magyaros meséje nem kisebb mértékben lógja a közönségei lekölni.
(*) Tihanyi Béla, kinek neve
nemesik a fővárosban, liincm a vidéken i< elsőrangú márka fog két napra lelátogatni, hagy Nagykanizsa kényes közönségé! igazi műélvezetben szineslUc. Kedden Legénybucsu, szcidán este Syblll főszerepeit látssza a kitűnő fővárosi művész. Rtndcs h.-lyárak. Bérletszelvények és utalványok érvényesek.
(•) Szerdán délután fél 3 órakor mérsékel! Iielj árakkal a nagy-sszerü Marlos-Huszka opireti Hajló-vadászat. Pctruskát ezúttal Erényi Böske játssza.
Szerencsétlenség az állami pénzjegynyomdában
Budapest, jun. 25. Ma délben az Állami Pénzjegynyomdában a Pfent-rlcs lslván segédmunkásra reázuhant egy 13 mázsás sulyu önlölvas állvány. A szerencéilen egy pillanat alatt kiszenvedett. Megindították a vizsgálatot a szerencsétlenség okának felderítésére.
SCHMIDTHAUER ! fTn^TTpM ■ rr a reggeli előtt fél KOtOriIWI7 P«><árral langyo-l\\CjCI UUlL san használva
megtisztítja a szervezőiét a belekben képződő egészségtelen anyagoktól, élénkíti a mirigyek működését, felfrissíti a vérkeringést, megelőzi az érelmeszesedés és az öregségi elváltozások kifejlődését. ■ajrtsaM kl* áaaagy űvogban. Szitkaidén! holyi tgmándt kooorUvU forráavá Halat Kom Írom. Arjogyxók iamotetadóknak kívánatra bórmonlvo.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 junius 26. 8_
szánt, vontat, csépel,
kedvező fizetési feltételek, olcsó kamat mellett szállítja:
Iutomobil és traktor kereskedelmi r. t.
utorizált FORD képviselet
BUDAPEST, VIII., RÁKÓCZI-UT 19. SZÁM. Fióktelep: Székesfehérvár, Nagy Sándor-utca 9. szám.
Nagy alkatrész raktári imi
Kerületi képviselet: SZÁNTÓ VILMOS ÉS TÁHSA cég Nagykanizsa.
szerkesztői Szenetek APRÓHIRDETÉSEI
SPORTÉLET
A zalaegerszegi futballbot-
rány előidézőjét örök időkre eltiltották a játéktól
Zalaegerszeg. Junius 15 Az ismeretes zalaegerszegi futball-botrány fejleménye az lett, hogy a Nyugali Ubüarugó Szövetség fegyelmi bizottsága most foglalkozol! az üs\'pyel és szigorú ítélettel Zsőm-bölyi Sándort és Buza Jenót örök jdőkte eltiltotta a játéktól. A kél felfüggesztett jáiékosi, mint n bolrány előidézőit sújtották ilyen példás Ítéletiéi.
(Ifjúsági bajnokság.) Vasárnapi mérkőzések:
Kiskanizsán fél 4-kor L. Haladás Kiskamzsai Levente. Biró: Kasztl.
Zrinyl ^pillyán fél 2-kor L. Ipariskolai 1-iekkar—Egyetértés. Biró: Eichn r. 3-kr-r. L. Tclcky—L. Törekvés. B.ró: Wutff.
Levente pályán V<-kor L. Jóbarát L. Viktória. Biró: Biró. 5-kor L. III. kerület—L. .13" FC. Biró: Lichten-stein.
Szerdai mérkőzések: Zrínyi pályán léi 2-kor L. Jóba-rát—L Haladás. Biro: Wo ff. 3-kor L. Itt. kerütet—L Töiekvés. Biró: Kasztl.
Levente pályán 2 kor L ,77* FC. Egyeié\'tés. Biró: Fischer. Fél 4 Kiskanzsci Levente—Viktória. Biró: Eichncr. 5 kor L. Ipariskolai £oek-kar-L. ,13\' FC. Biró: Bőhm.
KÖNYVISMERTETÉS
Polsier Gyula Józsefx „Irredenta Dalok"
A budapísli .Harmónia* kiadásában jelent meg Polster Gyula József irredenta dalokat tartalmazó uj <iat-füzete, amely a felfelé ivelödó karrierjének uj állomását jelzi. Polster Gyula József dalainak gazdag, lélekfogó melódiatarielmuk van, hangjukból, mondanivalójából a magyar szomorusíg fajdalma az érzés mély liraiságával árad ki. De a magyar sors clzokogása mellett elhozza a muzsika lelhén a magyar szivekbe a jobb jövótvárás hitét is: eljOn a mi uj tavaszunk s nótás lesz még Tisza parija... Dalaiban a jobb jövendó költői ihlciü próféciája van.
A diókat Rév/y Géza és Kárpáti Sándor itták át zongorára. Kapható a „Harmónia" R. T.-nál (Budapest, IV. Vaczi-utca 20.) //. D.
lÖZGAmSÁB
TilSBS
Az üzleti forgalom barátságos irányzatot hozott a msi értéktőzsdén. Bécsből ugyan csendes liirek érkeztek, de a berlini barátságos hirck vásárlásra ösztönözték a piacot. Az összes értékek I —27o-ot emelkedtek. Különösen szilárdak vollak a Favorit értékek, Fegyver, Bauxit, Kőszén. Az átlagos javulás sok árul hozott a piacra, amely a piacot kissé ct-gyengitette. A Fegyver 5, Beocsini 84, Bauxit 3%-kal zárt legntpl ni-vőján leiül gyengébbek vollak Ofa, néhány malom és szeszipari részvények. Zárlatkor az irányzat javutó.
Kiskakas. Arra vonatkozólag, hogy a csalidban a líitl vagy a nő munkája ét-e többet, százalékban kifejezett általános érvényű szabályt nem lehel (elállítani Ha a telesig a litztarlis vezetésén kivDI egyéb munkai nem végez, akkor lehet a tírjne! nagyobb értéktt li a munkái*, hs például a (írj keresetének.ést-szcrO (elhasználása kizárólag az ó valiára nehezedik s amellett méz térte költséges passzióit is (kártya, kores-na slb.) texen kell taitanla. l-.pen Így rcdukilltalja nullivá a térj minden igyeke. zeiei egy asszony, amelyik a dlval és kozmetikai iparágak párlolásábsn fejti ki energia-készletének jelentékenyebbik há-ny.nl.tl Ka a tézj és telesé? abszolút tel-Jcsilmenyei, tehát csak a li.ikfli munka, ■nenytséget tekintjük. akkora kenyérkereső munkál 60 - 70 százalékra, a férfi állal kl-temielt nyers anvagi Javak hasznosítását, tehát a nói munkát 30-40 százalékra vehetjük tel. Ha a munkaviszonyok kérdésé, tói a családi beké tUgg.akkor ajánlatosabb elfogadni az SCOuos kényszeregyezségel.
Olga. Legközelebbi rokonoknak sem kell az uleán, különösképen nem a korzó sarkin Osszecsókolóznlok Nem azért, mintha liu é. leány unokatealvérek, reg latolt rokonok csókolózása tilos vagy veszélyes lenne Csupán csak azét! nem illendő, mert a korzó közönsége ezt a rokoni kapcsolatot nem tudja, tehát az üdvözlés ilyetén ; tormája (ellünésl okoz. másrészt az ember : priv.lt életének bensóségteljea megnyilvánu-I lásait nem szokta a nyilvánosság elé vinni. i o. j. Levét ment.
Pázts 20-35. London J&23Vs. N.wjori 519-l,íia, Brtsod 7222. WW iO I2VS, Amsterdam *»18 Berlin 123 12Vt. Wlea 73-11 l/s. Sotia 3-75. Prága 15-40, Viní 58-W1. Bndapoit 90-63, Belgrád 913\'.t, öukateal 3-10\' s
i bsíapKÜ kda-lwát
valuták
Angol L 27 S3-J7-Í9 Belga It. 79-60-7»9O Caehk. 1694-1702 tMnk. 153 10-153-75 Ulnár 10-04-10-10 Dollit 570.85-573-25 francié 11 2255 22-75 KolL 2Í9-3V23035 Lengyel 63-65-64-65 Lel 3-42-352
Léva — ■--•—
Ura 32 75-33-15 áUrka 135-70-136-20 SehllL 8062-8097 Norvég 148-40 149 05 Svijd t.11025-110-65 Svédk. 153 45-154 10
DEVIZÁK AmsL 22952-23022 Belgrid 1006-1010 Berlin I3S77-I3617 Bukareal 3-40-3-46 Brüsszel 7ÍM7-7982 Kopeni.153-20153 6S Osilo 14&50-I48 95 London 27-S2-27-90 Milano 32-67-3187 Ne wjork 572-85-4 55 Pirit 22-42-22-52 Prága 16-96-17-01 Szólta 4-12-4-16 Sloekb. I53 55-IS4 00 Varaó 63 75-64 55 Wien 6061-8087 ZQzlcb 110-25-11057
Terménytőzsde Bnza tlszav. 75 kg-ot 28 90-29-a0,
Kiadja: Zrhyi SjnMpar ét Enyv-kntwkaéfc ST. Seiykzalzja
Nyilttér.
Dr. Kétly Károly egyeliml tanár Budapest, Írja:
,T. Mohai Agncs-fotrás kulkezt-lösége, Moha.
Mobai Ágnes forrás vizét hosszú évek során ál rendelem s Jőszotgá-latot tesz a gyomorhurut, a vékonybelek hurutos állapota, hőlyaghurut és torokhurut eseteiben."
A Mohai Ágnes-viz mindenütt kaphatói ,,..„
HANGSZEREK!
InaraniMP S1S-H1
Közvetlen szállítás a gyártási forrástól 1 14.000 elismerő levél! Külön magyar oaztály!Kélje levelezőlapon (melyrelíf. bélyeg ragasztandói) képea tőárjegyzé-künket, melyet díjmentesen küldünk.
MINÉL ÉS HEBOLD Hangszergyár,
KLINOENTHAL 1483. azám Síinoulzl
rozs 26-75 - 2700. takarmány tzpa 23-75— 24-50. sórárp. 25-50—26-50. zab 2520— .25-50, tengeri 21-80- 2200, baaakorpa 20-20—20*40.
HQZeÓSZINHim
Uránia vasárnnp 3, 5, 7 és 9 órakor: Iréné, vígjáték nyolc felvonásban. Főszereplők Collcen Moorc és Lloyd Hughes. Mozibolondok és Ham a rendőr, burleszkek 2 felvonásban. Híradók.
Keszthelyi Uránia vasirnap: Elhagyottan (Koldusgióf) H. Malot viiaghirü regénye nyomán, 9 felv.
áll. n
ttWui (lsaitii«., r«j|. <i kmiktdtltal IrtoUI r-v VMd4k«krt. Kllitái! díj h»rl 70 JKOtö.
Croipiktuit kQtd.
Az apróhirdetések dija 10 szóig 50 fillér. Címszó > minden vnstaRibb betűből álló sró két »tón«k azimlttnlllc. Minden további szó dlj« ö (III. Vatár- és ünnepnap a50o/o felár, uerdán—pénteken 25"/o lelár. Alláat keretóknek 50>o engedmény. A hlrti®-Ual dij alAr« rixtútandO.
Két jrohís kortos, esetleg magán-háut (keresek bérbe a város beltaQletén. Omeket a kiadóba kérem leadni.
Michelin, Dunlop, Firootono
autógummik WoI»or J. C. Nagykanliw. Sugirut 16. 2342
Korosok butoroxott szoba-kony-hit, lehetóleg a belváros területén. Címeket kérek a kiadóhivatalba, ahonnan továbbítják azt nekem. 2612
Ford és Fordson alkatrészek, autó
felszerelési cikkek, Pneumatlk — Szántó Vilmos és Társa cégnél, Deák-tér 2. 2314
Gy6x6dj0n mog és forduljon teljes
........ .heuréka-
nert ha r pártit.
ezen az uton fogja mcgtaüUnl. Utói*
bizalommal házasság ügyben Budapest, Dohány-utca 22-24.. eddig nem találta meg élete
mert ha még ugy \'lago* 128
Pénxkölo»6nt bekebelezésre mlocka Cancgben a legelőnyösebben és leg sabban tolyóstttat Aoxól Ignéo f kólcaónkoxveutó Irodája Nagykanizsán. P6-* " \' " oxorkaioxön köt-
őt 3. sz. alatt. Kényi vényekot vessek.
Rínlnk Buéoyitxn hold prlmi I bírtok. urlIakiSMl. nitgUUU éobleUkkti vaialillomM raiU«ll, Z«Ub»n
Kaolita h<U/4t><n 10 bold birtok, Uk6bi». tiUUöval fuUayo« árban «!adók. IWv«bt>«t:
OUKASZ MIKSA Hagykantxsán,
Mik^czl-ulca 2». «iAm alatt. 1831
A városiól 2 kilométerre levő sxentg w vári hegyen bérboadó a nyári Táényre 2 szobás száraz, egészséges, padlózott lakás konyhi, veranda használattal és szép gyümölcsössel. — Szegő Mór, Eötvös-tér 2. Telefon 134. 2620
Cipó-, urt- és nőldlvat szakmabeli oladó aoflód, aki kirakat rendezésben perfekt, augusztus t-i belépésre kerestcUk. Ajánlatok Mandl és Wollák cég Kaposvár elmére kéretnek. 2613
Klubb uj oaalédl háx, esetleg bútorral egyUtt, elköltözés miatt sürgősen eladó és azonnal beköltözhető Bővebbet : Aoxél Ignéo pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi Irodájában Nagykanizsán, rőat 3. sz.
Keaxthelyan, i belváros területén, modern három axobéa lakéa kiadó. Bővebbet őzv. Varga Vendetné Nagykanizsa, Magyar-utca Ívé. 2610
restetlk. Ugyanott cséplés! Idényre motor-*""" «gy gépkezelő felvéteUk. — Horváth
i, Zaí
Kovéoaaagéd azonnali belépésre ke-
^-..a ---------------- .a. -------
János, "2aüszentba U zs.
Haaxnélt vasgerendák míglen méretben, mindennemű építkezéshez szükséges vasáruk kaphatók Szegó Mór, Eötvös-tér 2. Telefon 134. -262S
Eötvös-tér 9. szám alatt 2 szoba, előszoba, konyha, összes mellékhelyiségekkel együtt julius elsejére kiadó. Ugyanott bútorok és több minden eladó. 2632
Fiatalabb axakéoan6 kerestetik urt-családhoz. Clm a kiadóban. 2630
a viiághim „PFAFF" VARRÓGÉPEK
egyedüli raktára
Brandl Sándor és Fia
cégnél
Deák-tér 2.\' Telefon 12.
a legrégibb varrógépraktár, a felsőtemplomnál. 20 havi rémzletfixetéml
^ÜjHMJüMfm £82-85. |
1927 lunius 26.
ZALAI KÖZLÖNY
1
Egy futóló S btu. I lócsös kocsival r;.yim eladó. Brunciks JSnos, Józsel 16-
huctg-ut 24.________
Pinnlnót jó hangul, keresek bérbe \'Z~3 hónapra. Clm a kiadóban 2Ó21
Nagyobb raktArholylaéflat kelesünk letielóteii ■ belvárosban augusztus l-re. Clm a kiadóban. 2621
p~Egy jó hl\'ból való fiút Unnlónak Itl-veaa Mustos Ferenc lUiicr- cs esemegeke-reskedó, Kossuth-lét. -2637
Eladó keveset használt ptdálos Sehunda-dmbíom Rákéczl-u. 63. >z. -2644
Tanult géplakatos és szerelő aoffSri állftst keres Julius l-re, etsórendu munka, cró. Kőszegi. Vörósmarlyii. 58/1. 2643
Vaflyaakareakadóa, jó torgslmu ut-eiban. családi viszály miatt azonnal átadó. Clm a kiadóban. -2648
Nikkelezeti (edeles gyarmekkooal eladó. Clm a kiadóban. -2611
Utcai egyszobás lakAa mellékhelvisé. gekktl klsdó Józsel I6liereeg>ul 102. 2658
ben, tóhb nagyobb és kisebb jövedelmező bérhixak, emeletes, magán- és Ualet-háiak. Szabad-hegyen 2 hold birtok lakóháizal |utá-nyos árban eladók. - Bóvebbet: Dukáax Mlkaa ing. kóiveliló Nagykanizsán. Rákócri.utca 29. se
Két dlékgyarmakat teljes ellátásra a Jövő IskolaI évre elfogad özvegy urlró. Külön aioba (ílrdőszobával és zongoralmt-nilat. Clm a kiadóban. 26S9
16 hold azép birtok a város határában, terméssel egytlll, lóbb évre, kedvezd fizetési Feltételekkel aionnal kiadó. Bóvebbet Kosauth-tér 6. ajtó 2 . 2660
Egy konvMaolóa cseléd kerestetik fiával, vagy vójével közeli gazdaságban. Clm a kiadóban. __-2662
■aaaalroiáat vállalok. Wébornó,
Árpád utca 7.___ -2663
FehérnemUvarrásr* és hímzésre tanítványokat él Inast felvaaxak. Ozv. Kraust Józselné, Csengery-al 31. -2664
Jobb hálbói váló íeJftyi gyarrnak matti [elveszek. NVtlner géplruhli. 2672
latólló kocsiszínnel Magyar-utea S6. aUtt kiadó. -2665
Kiadó egy kulónbe|áia!u csinosan bu-torozott szoba t-érc. magányos úriember részére, esetleg kos/Ital, vagy fiatat pírnak konyliahasznllatlat. Tetekl-ul bl sz. -266S
Egy mlndanealaány jó bánásmóddal, ugyanott 2 kozéplskolis tiu lettes ellátásra, kofen szobával felvétetik. Clm a kiadóban. "669
Biatoroxott klllnnbejáratu szép szoba, esetleg konyhával kiadó fóul 10. Wetsané.
Háae háromszobás, előszobával, téli-nyárlkonyhivat eladó. Clin a kiadóban 2671
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátainknak, volt osztálytársaknak éa ismerőseinknek, akik szerelelt gyermekünk, testvérünk elhunyta alkalmából részvétükkel és a temetésen való megjelenésükkel mély fájdalmunkat enyhileni szivesek voltak, ezúton mondunk hálás kősző-
Doupona család.
Dj gramofonlemezek
kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
könyv- és icncmükcrcskedésében
Black Bottom. - Georgia home (Quartclt.) Sxcrct-e míg (Tangó). — El ollvo (Tangó). Le»i maga jaaxt I* ... (Tangó). Neapollltnsk Klrlekuerenad. SHter* Molly (Charleston). Stampedc (Fox Charlciton). Wa» macht der Malcr am lllmalaj* ? Bye by« HUcVblrd (Foxtrott) l\'ve (ouoj a r.cw baby (Foxtrott). I\'rc ne»er Ken a stralgbt banana. Bordal, a rMlgoon" operából. Bajan.o Fautailc. — Llcd aui Wien ilb. ilb.
Nagykanizsai Magyar Bank Részvénytársaság
Érdekközösségben az ángol Magyar Bankkal.
HIRDETMÉNY.
A Nagykanizsai Forgalmi Bank Részvénytársaság 1927. évi junius hó 25-én tartott rendes közgyűlésén elhatározta, hogy az inlézet cégét „Nagykanizsai Magyar Bank Részvénytársaságira változtalja és hogy az intézet jelenlegi 24.000 pengőt kilevő alaptőkéjét 4750 dorab egyenkint 16 pengő névértékű uj részvény kibocsátása által 100.000 pengőre emeli fel.
A kibocsátásra kerülő uj részvényekből 3000 darabra nézve a régi részvényeseket elővételi jog illeti meg oly módon, hogy minden 1 (egy) darab régi részvény alapján 2 (kettő) darab uj részvényt vehetnek át 16 pengő 50 fillér kibocsátási árfolyamon, mlg a fennmaradó, valamint » részvényesek állal elővételi jogon esetleg át nem vett részvényekre nézve a közgyűlés [elhatalmazta az igazgatóságot, hogy azokal szabadkézből, de 16 pengő 50 fillérnél nem alacsonyabb árfolyamon értékesítse.
Az elővételi jogok gyakorlásának határideje 1927. évi julius hó 10. napja; az uj tészvények ellenértéke az elővételi jogok gyakorlásával egyidejűleg íizelendö be.
Az uj részvények 1927. évi január hó elsejétől részesednek osztalékban, amivel szemben a részvényesek terhére 1927. évi január hó 1-től a befizetés napjáig 8°/o folyókamat számíttatik.
Az uj részvényekről elismervény adatik, melynek ellenében a részvények egy később közzéteendő időpontban kiadatnak.
A t. részvényesek felkérelnek, részvényeiket az elővételi jog gyakorlása végeit intézetünkhöz beszolgáltatni és az uj részvények ellenértékét ugyanott befizelni.
Nagykanizsán 1927. évi junius hó 25. napján.
A Nagykanizsai Magyar Bank Részvénytársaság igazgatósága.
utánozzák a „TIMAR\'-nyalókát
Csak valódit kérjünk I
Qyirtja: TÍMÁR lludapest, Huszár-utca 4.
SCHLICKNICHOLSON
GÉP-, WAGGON- ÉS HAJÓGYÁR R-T., BUDAPEST, VI. KER., VÁCI-UT 4S-47.
iinkuiuii míiitpmtiti: Lichtscheindl Pál vaske.eskeúö. Ka2inay-Q.1.
üijillii: Ojpestco. líilinílíi: Budapest, TI., Vilmos császár-at 63. Fiókokt
Szeged, Kölcsey-utca 11., Szombathely, Zanatl-ut, Eger, Káptalan-utca 8., Nyíregyháza, Széchenyl-tér 7.
R a k t á ri
Pécs, Kaposvár, Győr, Veszprém, Baja, Székesfehérvár, Szolnok, Gyöngyös, Debrecen, Miskolc, Békéscsaba.
CsépISkészloteki
Vontalós és magánjáró lokomobilok gőz-, benzin- és síivógázüzemre. Cséplőgépek minién nagyságban. Ásványi-féle tengeri szárlépőgépck. Szecskavágók, darálók, morzsolók. — Borsajlók, olajgyártási gépek.
Schtick-Hanomag traktorok.
Diesel, petróleum- és benzinmotorok, félslsbil lokomobilok. Kójáralok. SlabU, fekvő és áliógózgépek. Oőzkazánok. Szivallyuk. Jéggyári, hűtőházi és vágóhídi berendezések. Hid- és vasszerkezetek, daruk. Vasúti, villamos- és iparvasuti kocsik. Folyamhajók. — Szállító- és bánya-berendezések.
Vetőgépek. Szlvógázmotorok.
TőzegtQzelésü generátorok.
Szlezák László
harang és ércöntóde, harang-felszerelés és harangltbfryár
Büdapest, VI., Frangepán-ulca 77.
(Saját háziban.) A nyugati p. a.-tól Induló BUR-vaiutl .ÓRHAz- megállóhely A.. B.. c-. J. koeslkkal. TELEFON: LIPÓT 913 -53.
Af 1»0. tvI párliil »IUr.. az IW. 1923. évi vas- *« gépipari kl4llltá«OP \'> niyérem-mel, a» IWS. J» IÍM. «*l kíriví . nrí Uria-ton m.klr. Worminr dltcoVlevéllel kitüntetve. Síimos egyfeiil ellinerólevél.
Vízvezetéket és fürdőberendezéseket,
valamint saját készítésű
vörösréz fürdőkályhákat
szakszerűen készít
Mendlovits József és Márton
Király-utca 45. Teleton 271.
Nyaralók figyelmébe!
Legszebb, legdivatosabb nyári kendők, sáluk, Belllsana női fürdőruhák és fchérnemOok, továbbá női kalapok, selyem és flór harisnyák,
kézimunka újdonságok
özv. Orosz Miklósnénál
(Kazlnezyutea 2.) kaphatók. Mielőtt nyaralni mooy» cl no mulassza mogtokinteni.
teherautók
3, 4,5.6 l. hordképességgel, 20-IÓ! 45 kilométerig lerjedó sebességgel;
autobuszok
25 és 43 személyre;
locsoló- és sepröautók tűzoltóautók
készülnek a budapesti m. kir. állami gépgyárban a legkitűnőbb diósgyőri anyagból. Versenyképes árak, gazdasígos üzem, a magyar viszonyoknak leginkább meg\'elelő kivilel.
Magyar Kir. Állatni Vas-, Acél- és Gépgyárak Budapest, X. KőbSnysi-ut 21. T. 266-00.
Tóth Lajos szálloda
Kisőrsszölöhegyen.
Uj épület és uj buioiok, közvetlen
a vasútállomás melleit, olcsó panzió rendszer Szóbeli felvilágosítást cd Punr Sándor biztosító, Nagykanizsa, Honvéd-utca 9.
ZALAI KÖZLÖNY
192T [unlus 26.
TENGERI,
zab, árpa, kerekrépa-mag.
Kiscsibék etetésére: köles-kása, tengeridara, egész kisszemd tengeri Madárefeség: Keveit madáréleJ, hámozott-zab, fénymag, kendermag, édes-repcc, saláta-mag, tökmag, napraforgó-mag stb. kapható:
Ország és Widder
magkereskedéfében Erzsébet-tér 10. (BiróMg mellett;
Gyűjtsön I Gyógynövényeket,
kfS hárul
ezüsthársat
papsHjtlcvctet , árvucsalánvlráffot
KOEISBOGABAT plpatsvlr&ot
kék búzavirágot esatlánlevclct fehérmályvatevclet ezerlöfavet
és mindenféle egyéb gyógynövényeket.
Száraz készletét ajánlja tet HYDROFLOHA Magyar Nád-, Űyékény. és Gyógynövény R.T.-nak Budapest, VI., Király utca 12.
Érlesitem a nagyérdemű közönséget, hogy Klskanlzsán, Flórián-tér 5. szám alatti
vendéglőmet
újból megnyitom ma este disznótoros vacsorával.
Kérem szives pártfogásukat.
Lakner József.
James" éi „I
angol
motor kerékpárok
zalamegyei képviselete Mosonyi László
Zalaapáti.
Keszthelyen tájékoztatással szolgál:
BALATON DROGÉRIA.
Árverési hirdetmény.
Loiclie Adolf é« Bórkc:eskedelmi R. T. budapesti cég végrehajtónak Ozv. Szabó Károlyné szűi. Huber Erzsébet nagykanizsai vígrelujtást szenvedő ellen indilott ügyében a telekkönyvi lutóság u\'óajanlatra nz ujabb árverést a nagykanizsai 160 aztjkvbcn A f 170/lb. 2b. 2b. 2c. 2. hrsz. alatt foglalt házra, belsőségre, udvatr.\\ és kerttel 4400 V. kikiáltási íirban, a nagykanizsai 8867. sztjkv-ben Af 14. sor 169/cl.b2.b2.b2.\'c2. hrsz. atatt felveti házas belsőségnek végrehajtást szenvedő nevén álló fele részéie 1650 P. kikiáltási árban elrendelte.
Az árverést 1927. évi julius hó 2. napján d. e. 10 órakor a telekkönyvi halóság hivatalos helyiségében (Igazságügyi palola löldsz. 8. a.) fogják megtartani.
Az árverés alá kerttló ingatlan a kikiáltási árnál alacsonyabb áron nem adható el.
TURUL-CIPŐI
itt — ott — mindenütt!
Bámulatba ejtenek mindenkit olcsó egységáraink:
17- 1 9.50 2 2. xr cm ".50
27r 29^ 32r 34 rr
pengő
Turul cipőgyár rt. fiókjai:
BUDAPEST
Rákóczi-ut 14 • Király-utca 30 • Török-utca 2
NAGYKANIZSA
Itt!
Debrecen Eger
Hódmezővásárhely Cyör Kecskemét Miskolc Pécs Békéscsaba Szeged __ _ Sopron
Ott!
Kapo°.T4brathe,y Mindenütt!
Szolnok Szentes
& világ leghíresebb kerékpárja
Fegyvergyári STEYR kerékpárok
Kizárólagos elad\'.si helye :
weiner gépáruháh nagykanizsa
Főüzlel: Csengerv-ut 2. szám. Fióküzlet: Király-utca 34. sz.
A legkedvezőbb részletfizetésre is kaphaté. •W 5 évi jétálláu I
Kocsik, négy és hatszemélyes autók
állandó kiállítása
FORDSON traktorok, FORD alkatrészek, gununik rakura
BAZSÓ JÓZSEF kocsigyárosnal Nagykanizsán.
Elvállal: kocsik, autókarosszerlák készítését, javítását, átalakítását és bélelését, autogénhegcsztést és nlckelezést. Kitünö munkai Telefon 250. Jutányos árak I
varrógép
RÉG BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN
Kc e/yezo/ize/ejr/c//é/e/eA
SINGER VARRÓGÉP
HéSZVÉNVTÁRSABÁO,
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐÚTI-
Kereskedők, üzemek, uradalmak és cséplö-gazdák figyelmébe!
Mielőtt benzin, petróleum, gázolaj, továbbá gépzslr, kocsi-kenö és az összes gép-, traktor- és hengerolaj szükségletét beszerezné, saját érdekében kérjen ajánlatot a legolcsóbb gyári lerakattól
Artner és Kelemen
cégiéi
Csengery-ut 5. szám,
mint a Magyar Olaj- és Vegyiipar R. T. zalamegyei kirendeltsége.
Ugyanott zsák és ponyva
gyári lerakat.
Gonvréroz
Pllsséroz
Éttesilem Nagykanizsa és vidéke mélyen liatlelt holgyközönaégél, hogy a legújabb phssé-modellok megérkeztek. — PHssérozáat, gouvrérozást olcsón vállalok.
Tisztelettel VARGA NÁNDOR
nihafettS, gözmcoé-vAUaUt* Mamkanlxia, Hunyudl-utoa 19.
OyQJlőtclep: Knzinczy-utea 8.
Festés
Gözmosás Tisztltái
1 nagykanizsai kir. |árásbiróság mint lelakkitnyri hatóság.
Nyomatott > Zrínyi Nyomdaipar é$ Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezeió: Olenbeck Károly.)
7832/1927
Versenytárgyalási hirdetmény.
A nagykanizsai v. közkóiliáz uj gazdasági épületének villámhárító felszerelési munkáira írásbeli versenytárgyalást hirdetünk.
Az ajanlatok 1927. évi julius hó 12-én d. e- 12 óráig a városi mérnöki hivatal iktatójában nyujtan-dók b\', ahol a költségvetési éi ajánlati Űrlap 2 P. azaz: Keltő pengó áriérilés mellett megkapható és a kiírási művelet hétköznapokon 10—12 óra közölt megtekinthető.
A városi tanács.
Nagykanizsán, 1927. évi Junius Itó 21-én.
Polgármester.
67. évfolyam, 144. szám
Nagykanizsa, 1927 junius 28, kedd
Ara 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
fanhwIMjH ti Maddhh«tü FM l b. EffcW laMhdiMwdÉi r
■t:KUahdr«.l«L
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos

Előfizetési ára Mn 1 poft
ta-í— 71. itta. 1 psagt 4* SE
Grosavescuné a gyilkosság elkövetésekor nem volt ura akaratának
i férjgyilkos aisszonjrt apja fitté el a Laidesgerfchtröl
Bécs, Junius 27 A férjgyilkos Grosavescu Trajinné vasárnap reggel anélkol, bogy bárki észrevette volna, elbagyla a rabkórházat. Alyja, Kövesdy Tivadar JOtl érte ét a súlyosan megbetegedett nőt elvitte magával. Hogy hová, eddig nem lehetett megállapítani.
A Mndesgericht előli szombattól vasárnapra virradóra hatalmas tömeg hullámzott és arra vári, hogy a felmentett Oiosavcicuné mikor hagyja el a fogházal. Éles füttyök hangzottak el a levegőben — az asszonyok fel voltak háborodva a felmentő Ítélet miatt — ét fii űrosavescutté el-, hagyta volna az- épületet, egész biztosan Inzultálták volna. Ezéft engedélyt kért a szabadlábra helyezett asszony, bogy az éjszakát a fogház kórházában tölthesse. Igy maradi azután egész vasárnap reggelig a Landesgerichten, amikorra atyja ellőtt érte.
A bécsi sajtó egyik munkatársa beszéli az eskodlsiék elnökével, aki a felmentő verdiktet azzal Indokolta, hogy az esküdtszék a négynapos tárgyalás során arra a meggyőződésre Jutóit, hogy Otosavescuné — aki valóságos emberi roncs — súlyos Idegbajban szenved, a gyilkosság elkövetésekor nem volt akaratának ura. A Broaaveacu-itélet hatása alattujabfa hivesgyllkosság történt Bécs, junius 27. A férjgyilkosság-gal vádolt Orosavescuné ügyében hozott felmentő Ítéletet ma megrendítő családi dráma követle nyomon Mahrlsch Osztrauban. Eschlnger Jenő egy szerelőműhely tulajdonosa több revolverlövéssel megölte fiatal feleségét. A házaspár már hosszabb ideje civakodott egymással, mert az asz-szony féltékenységgel üldözte urát. Tegnap reggel, amikor megérkeztek a reggeli lapok, amelyek hlrOl hozták Orosavescuné felmentését, az asz-szony felkiáltott:
— Ha most agyonlőnétek, engem ts felmentenének, épp ugy. mint Grosavescuné! I
A lérj erre revolvert rántott és hatszor rálőtt feleségére, ót golyó az asszony lejébe fúródott és nyomban megölte. A rendőrség tclartózlatta a gyilkos férjei.
A nyomozás sátán az asszony fejpáinája alall az ágyban töltött revolvert talállak.
A feleséggyllkos lérj azzal védekezik, hogy felesége a Orosavescu-
ílélet hatása alatt gyilkos merényletet akart elkövetni ellene és ó emiatti félelmében ölte meg az asszonyi. A gyilkosság híre egész Ausztriában nagy Izgalmat kellett.
A béketárgyalások nagy kiábrándulást okozták Amerikában
Smlth Joromlés feltűnő kijelentés* m vorsalllosl békeaxorxödéaröl
Boston, lunlus 27
Smllli Jeremiás volt magyarországi népszövetségi főbiztos Houghtonnak a Harward-cgyetemen mondott beszédével kapcsolatban kijelentette, hogy a Versailles! szerződést megelőző tárgyalások nagy kiábrándulást okoztak az amerikaiaknak.
A párizsi értekezlet mesterkcdésel nem feleltek Wallstrcet színvonalának.
meg
A kötelező biztosítás kiterjesztése nem fog az orvosoknak kárt okozni
A felsőház összbizottsájja letárgyalta és elfogadta a betegségbiztosítási törvény/avaslatot
Budapest, junius 27 A felsőház öszbizollaága ma ülésl tartóit, melyen tárgyalta a kölelező baleset és betegség elleni biztosítási törvényjavaslatot. A tárgyaláson megjelenlek Vass József dr. népjóléti miniszter és Dréher Imre államtitkár. A törvényjavaslat ismertetése ulán többen hozzászóltak a javaslathoz, kiknek kifogásaira dr. Vok Józsel népjóléti miniszter kijelentette, hogy a kötelező biztosítás kiterjesztése nem fog az orvosoknak kárt okozni, mert körülbelül ugyanazok az egyé-
nek fogják magukat biztosítani, akik önkéntes bizlosilás alapján bent voi-iak a pénztárban. Az orvoskérdés véleménye szerint jnég nincs megoldva, ebben és a löbbi kérdésekben is mindenkit szívesen meghallgat. A gyógyszerészek érdekét szemelőil lógja tarlani. A képviselőháznak ülésén tett azon kijelentése „Az orvosok pedig repülni lógnak", — nem kell szőszerlnt venni. A vita hevében törlénl az a kijelentés. A bizottság a javaslatot letárgyalta és elfogadta.
Kétszázkilencven tiszti és nyolcszáztizenegy legénységi állományú vitézt avatott fel vasárnap a kormányzó
Budapest, Junius 27
A margitszigeti MAC pályán a hagyományos fényes ünnepi keretek között Horthy Miklós kormányzó vasárnap délelölt 290 tiszti ét Sll legénységi állományú vitézt avatott fel a kormány és az országgyűlés tagjainak, a közélet kiválóságainak és óriási embersoksság jelenlétében.
Az ,Acélhang" dalárda elénekelte a Magyar Hiszekegyet. Utána Árvay Nagy Bálint láborl lópap megáldotta a vitézekéi. A Himnusz után a kormányzó az alabárdos lestörök sorfala közölt a Vilézi Szék lag|ainak kíséretében átvonult az avatáshoz előkészített emelvényhez, ahol lelkes beszédet intézeti az avatandó vitézekhez, hangsúlyozván, hogy blzza-
nik mindig a magyarság igazának erejében.
Igmándy Hegyesy Oéza lörzskapl-tány felolvasta az avalandók stalisz-likájál. Az avalandók között voll négy katolikus pap hős. Majd megkezdődött a vitézzé avatás szép szertartása. A kormányzónak átadták a diszkardot, amellyel az előtte féltérdre ereszkedett vitézeket felavatta.
Amikor a ludovikások diszmenete azulán elvonult a kormányzó és ki-sérete elöli, a szoborszerű liuk alalt dübörgött a föld, a zászlójuk alatt jelenlevő bécsi keresztényszocialisták küldöttsége hatalmas Hoch ot kiáltottak és meghajtották elöltük selyem-zászlójukat. Majd az avatott vitézek és vitéz rokkantak csopoilja vonult el.
A cseh képviselőház tárgyalását a kommunisták botrányba fullasztották
Prága, Junius Z7 (Éjszakai rddlőjelentés) A képviselőház ma kezdte meg tárgyalni • közigazgalás reformjának törvényjavaslatát. A tárgyalási a kommunisták nagy botrányba fullasztották. Valahonnan egy lűzolló kürtöt kerítettek és azt lelvallva fújták, amíg Kramarz elmondotta ötnegyedórás beszédéi, melyből azonban egyetlen ép mondatot nem tehetett érteni. Végül Is Kramarz maga mellé hívta a gyors-Írókat és azoknak fölébe diktálta beszédjét. A kommunislák hallatlan botrányokat rendezlek. Három kereplő! hoztak működésbe és az asztalok fiókjait ráncigálták, hogy nagyobb legyen a zaj.
A helyzet annyira elfajult, hogy a kommunistára polgárt partoknak mentek és csak a higgadtabbaknak volt köszönhelö, hogy verekedésre nem került sor. Az ülésen beszédet mondott dr. Sztlllő Qéza magyar képviselő, aki lord Rothermeere ismeretes cikkéről beszélt és az jelentette kl, hogy itt a képviselőház színe elöli köszöni meg az angol ujtág cikkéi, amivel Magyarország igazát hangoztatja.
A parlament utolsó ülése Budapest, Junius 27. A képviselőház utolsó Üléséi holnap, kedden lartja, a felsőház pedig minden valószínűség tzerinl csütörtökön vagy pénteken, ami ulán október 18-áig nyári szabadságra megy a Ház.
Chamberlln és Levlne Varsóba érkeztek
Varsó, junius 27. (Éjszakai rádió-jelentés) Chambcrlin és Levine ma délután 3 óra 20 perckor Ideérkeztek. Az ameiikai pilóták Marienbad-ban délelőtt szálllak fel.
Stresemann külügyminiszter Oslóban Osló, junius 27. (Éjszakai rádió-jelentés) Stresemann német birodalmi külügyminiszter ma ideérkezett és ünnepélyesen logadlák. Kijelentette az újságíróknak, hogy politikai nyilatkozatot nem tesz.
Elfogadták a német—olasz egyeztető megállapodást
Berlin, |unius 27. (Éjszakai rádió-jelentés) A birodalmi gyűlés ma végleg elfogadta a némot—olasz egyeztető és döntőbírósági megállapodást.
ZALAI KÖZLÖNY
Évszázados meddő harcok után letették a keszthelyi uj templom alapkövét
Egész Keszthely ós környékének feledhetetlen ünnepe volt az alapk5-szentelés Lisieuxi szent Teréz emlékét és Keszthely höai halottainak kegyeletét szolgálja uj templom - A szertartásokat Kránitz Kálmán fölszentelt pfl.pök végezte
A karmelita-rend szemináriuma is felépül a templommal kapcsolatban
szószékhez és sz alapkő helye feltft lömből a virágsátorba és helyezték pompázó virágdísszel megépilett, a falba, örök helyére. A lömeg tér-lisieuxiszent Tetéz képével és a kar- denállva kapcsolja be lelkét a mo-
1927 junius 28. 8_
Keszthely, Junius 27
(KtkUldött munkatársunktól) Em-beröllök egymásutánján, generációról generációra szállva élt a vágyódás a Bilatonpart kis metropolisának lakosságában Keszthely második templomáért. Keszthely ez alalt a hosszú idő alalt nőttön-nött, gyarapodott, csak kicsi katolikus temploma maradi meg minden romantikus szépsége mellett is szoknék, egyedülállónak, kevésnek a nagy területü, sok környékbeli községet magában egyesítő plébánia híveinek befogadására.
Az évszázados vágyódás, sok meddő lervezgelésbe fulladt akarások mégsem vollak hiába és az elmúlt év végén valósággá érlelték a keszthelyi és környéki ezerck és ezerek apáről-fiura maradt kívánságát. Azóta aztán rohsmléplekben közeledett a lerv a megvalósuláshoz és tegnap, ezév pünkösdje utáni harmadik vasárnapon, sokezer lelkei győzhetetlen falanxba egyesítő ünnep keretében megtörtént Keszthely második templomának alapkőletétele.
A régi temető helyén...
A templom a régi Szent Mihály temető kiürített Ot holdnyi területén épül az itt letelepülő karmelita-rend szemináriumával együtt, a régi és a rohamos tempóban épülő uj városrész, Uj-Keszlhcly kőzött. Az exhu-málások még mindig folyoak és naponta szállitják a régóta porladó holtak földi maradványail át a másik, a Szent Mikiősről nevezett temelőbe.
Keszthely közönsége kezdetben bizonyos és érthető averzióval fogadta a holtak uyugalmának meg-bolygatását, de ez csak addig tarlóit, mig a vasárnapi ünnep magasztos hangulata minden lélekben szét nem hintette a meggyőződést, hogy élők és holtak legnagyobb Urának hajlékául élő és halolt ember — mindaketlő Ura kezében van — boldogan adja apró földi értékeit, legyen az pénz, arany vagy egy darabka föld, annyi, amennyiben egy koporsó megfér, — hiszen élő is, halott is az áldás és isteni kegyelem kifogyhatatlan forrásához jut és örök életre szóló értéket kap cserébe földi mivoltában hozott apró áldozatáért.
Ünneplő disz, ünneplő emberek
Egész Keszthely ünneplő lázban és ünneplő díszben fogadta a vasárnapot.
Az építkezés helye égnek szOkö, sudár szál-gerendákkal körültüzdelve, virág-girlanddal, a magyar, a községi és a rendi színeket viselő zászlókkal ékesítve várta az ünnepi aktust A virágos lábori oltártól a
melila-cimctrel ékesített umbelláboz virágszegélyes pázsilszőnyeg vczelclt. A márvány-alapkő is virágos ágyán várta felszentelését.
A nagy napra megmozdull Keszthely és a környék egész katolikus-sága. Zalavárraegyét Bódy Zollán alispán, dr. Horváth Vilmos főjegyző és ifj. dr. Bódy Zollán aljegyző képviselték. Olt volt dr. Simon Oyörgy veszprémi prelálus-kanouok, Kroller Miksa zalavári apát, Rézner Theobald bencés jőszágkormányző, Berkes Róbert, a Központi Sajlóvállalal igazgatója, Keszthely minden előkelősége, társadalmi vezető félfiai, az iskolák diáksága, a Corporatio Heli-conia zöldsapkás gazdász-küldött-sége, az egyesületek, testületek zász-laik alalt, a Szociális Misszió szervezete, a karmelita-rend barnaruhás nővérei, Marschalt QyOrgy (Oyőr), a templom építője, a világi, premontrei és karmelita papság, az IrgalmaB nővérek és megszámlálhatatlan sokaság.
Az alapkő-szentelés
Tizenegy órakor nagy pipi kísérettel megérkezett Kránitz Kálmán felszenteli püspök és felzendült az Ecce Sacerdos Magnus... A zárdai iskolai leánykák kétszólamú karának éneke az ősz főpásztor örömujjougó köszöntése, Keszthdy öröm-ünnepének első harsonája volL
Az Iparosdalárda „ Hiszekegy B-e után Hász Brokárd dr. karmelita tartományfőnök, ez a csupa jóság és csupa erő, csupa lelkesedés és csupa odaadás ember lépett a szószékre és lendületes beszéd után felolvasta az alapító okmányt. A linóm müvü, stílusos kiállítású kutya-bőr-okmányl egy győri orsolyila nővér remekbe készítette el. Az oklevél megemlékezik Sle/ails Aladár apátplébános, Berkes Oltó főigazgató, premontrei házfőnök és dr. Kiempa Károly premontrei tanár hathatós közreműködéséről a templomépítés gondolatának megvalósítása kötül, Festetics Tasziló herceg nagylelkűségéről, mellyel a szeminárium részére kcrlct biztosított, Relschl Imre városbiró és a képviselőtestület bőkezűségétől, mellyel telket és egy milliárd hozzájárulást szavaztak meg, dr. Oárdonyl Lajos szerkesztő támogatásáról, a papság éa a női szerzetes rendek érdemeiről, valamint a hivőkőzönség áldozatkészségéről.
A püspök ezután megszentelte a virágból vetett nyoszolyán, várakozó alapkövet.
Barna-kámzsás szerzetesek vitték kél rúdon a megszentelt márvány-
noton zsolozsmába, amit az ősz főpásztor és a papi kórus felváltva küldenek a helyére érkezeit alapkő mellől az Örökkévaló trónusa elé. A litánia zümmögő hangjai közt d-vegyül a nemrégen halottak álmát őrzőit, Oreg fák halk suttogása. A csendben fényképező gépek kattognak. A sok zászlón az öröm fel-fd csattanó muzsikáját verdesi a gyenge szellő s mig ezek a zajtalan rezdülő .hangok egyetlen harmóniába olvadnak össze, megnyilnak mind-mind a lelkek és szárnyal belőlük az égig Isten közelségének ujjongó boldogsága.
Mig Bruckwieser Bruno karmelita konfráter, a templom tervező épité-sze az épitövel az alapkövet helyére rögzíti, addig egymásután Írják alá fekete lussal az alapító oklevelet az előkelőségek és a templom-építés gondolatának munkásaL (Nagykanizsáról Barbarits Lajos irta alá az okmányt a .Zalai Közlöny\' képvi-uUUbu.)
Az alapító okmányt, a gyüjtőive-ket, a terveket, llBieuxi szent Teréz nővérének, Hász B.-okárdhoz irt levelét, a Keszthelyi Hírek két példányát él a mai ércpéazekből egy-egy darabot helyeztek a bermeticc záródó üveghengerbe, aztán a templom-tervező szerzetes betette azt az alapkőbe, befalazta az egészet és felülről virágszirmok bőséges esője hullott, miközben a püspök a helyére zárt alapkövet megáldva, azon sz első kalapácsülést lelte. Haász Brokárd, Berkes Olló, Simon prelátus, Reischl Imre, Festetics bciccg képviseletében Lénárd János, Slefails Aladár, Reischl Richáid képviselő, dr. Schürger János, a Helicoaia Corporatio priorja, dr. Oátdonyi Lajos, dr. Huszár Pál főszolgabíró, Berkes Róbert, Bódy Zoltán, Kroller Miksa, majd a lemplom építője, végül tervezője tették meg jelmondataik kíséretében kalapácsütéselkel, hogy aztán páter Bruno végleg befalazza a virággal boritolt alapkövet, meiynek csak felirattal ellátolt oldala marad szabadon. A felirat a következő:
mFundata est Domus Domíni Anno D. MCMXXVII. 26 Junil, In honorem Stae Tereslae ab in-fante Jesu 0. Carmelltarum Dls-calcaetarum. — In memóriám militum pro patria mortuorum \' Keszthely uj lemloma tehát az Egyház legifjabb szénijének, a csodálatos életű kis lisieuxi szent Teréznek emlékéi és a háborúban eleseit magyar hősök kegyeletét szolgálja.
A 2000 forinton eladott templomtól máig
A szentelés aktusa után Kránitz Kálmán püspök mondott beszédei, a roppant hőség ellenére is a hosszadalmas szertartás alatt meg nem fogyatkozott tömeghez. Elmondta az ősz püspök, hogy II. József császár a javadalmas rendek eltörlése után elbalározta, hogy a szenferencrendi zárdák számát megkevesbíti. E rendelet alá eselt a keszthelyi ferenc-rendi gimnázium és zárda is. A ferencesek 1796-bsn elhagyták a zárdái és templomuk a kegyúr és püspök intervenciójára plébánia templom lett, mlg az addigi, roskadozó kis szenl Márton plébánia-templomot a kegyúr a helytartótanácstól 2000 forintért megvette, nehogy árverés alá kerüljön és azt, mivel kastélya előtt alkalmatlan helyen állolt, le akarta romboltatni. A hivők ekkor • püspökhöz fordullak, aki igérelet teli egy uj| lemplom építésére, ha Keszthdy afl szekeres is kézi munkát adja hozzá. * Keszthely tanácsa 1809-ben ezt a i hozzájárulást meglagadta. — Fehér Oyörgy nagyváradi kanonok, Keszthdy szülötte, Irodalmi munkásságából szerzett összes vagyonát a második keszthelyi templom felépítésére hagyományozta. Ez ai alap azonban a háború óta remmlvé értékteleneded Igy hlusult meg kélszer Is a keszthelyiek régi óbajiásának teljesedése, mígnem Keszthely város é» a karmelita rend jelenlegi ajánlata tető alá hozta a régóta vajúdó ügyel.
A 86 éves főpásztor mint Zala szülötte, aki Kesztbely tőszomszédságában 30 évig volt plébános, egy a bibliából veti poétikus szépségű allegorikus képpel és zalai voltából fakadt örömérzésének meghaló tolmácsolásával fejezte be beszédét.
Reischl Imre városbíró, a mindig költői magasokban szárnyaló szónok, ezalkalommal is nemeaverelü, gazdag tartalmú beszédet mondott, Id-fejlve az erkölcs és a hit társadalom-alapozó erejét, amire épilve, munkánk századok és ezredek viharával tud dacolni.
Az lparteslüldl Dilárda éneke után Ste/alcs Aladár apát-plébános rövid beszéde fejezte be a liturgikus ünnepségei, majd kezdetét vette a lábori mise, az első szentmise az uj templom lerakott alapjai felett. A misét Kránitz Kálmán püspök pontifikálta fényes papi segédldleL Közben az Irgalmas nővérek leányénekkara és az Iparosdalárda egyházi énekszámaikkal gazdagították az i<-
tentisztdet áhilatos hangulatát. *
A magasztos ünnepség ezzel végei ért. A tömeg lassan szétoszlott. Kezében mindenki egy-egy szál virágot, zöld ágat vagy egy markolás-nyí virágszirmot szorongatott, amit a díszes ünnepség színhelyéről emlékül hozott el magával. A lelkében mindenki nagy felébredést érceit és a sziveket a hit erősségének büszke tudata dobogtatta.
Az évszázados akaratnak bit voll a vezére, azért voll élő, tetterős akarat, amit nem tudott legyűrni a kisvárosi közöny, nem tudott dnéml-
1927 lunlus 28.
ZALAI KÖZLÖNY

Horthy Miklós kormányzó Keszthelyen
A kormányzó herceg Festetics Taszítónál tett látogatást Nagykanizsa, Junius 77
Nagybányai Horthy Miklós Magyarország kormányzója vasárnap éjjelről hétfőre virradólag Keszthelyre érkezett. A kormányzó három gyönyörű kolőnkocsija (rajta a magyar cimerre!) a Budapest—nagykanizsai személyvonathoz volt csatolva, mely vasárnap este indult a budai délt-
vasutállomásról és Balatonszentgyörgyön kapcsolták le a Kanizsa relé jövő vonatról.
Horthy Miklós kormányzó koszt helyi latogalása nem hivatalos Jellegit és csupán herceg Fcstellcs Tasziló vendége, aki kastélyában logadta a magyar államfőt, aki nagy kísérettel érkezett Keszthelyre
Sorozatos támadásoknak vannak kitéve a motorbiciklisták és antósok, mikor áthaladnak a falvakon
Egy kanizsai fiatalembert súlyosan megsebesítettek doronggal — i vakmerő támadás az éj sötétjében történt — A csendőrség figyelmébe ajánljak az esetei
eredt a tánudás, mely súlyos szerencsétlenségei eredményezett volna, ha a fiatalember egyedül 01 a negy-venkilométeres sebességgel haladó gépen.
Vatószinü.hogy valamelyik garázda falusi legény észrevette a közelgő molorbiciklit és mikor közvetlen mellette elhaladt, a kezében szorongatott doronggal rásújtott arra, aki leghátul Olt a gépen.
Annak sem lelt volna értelme, hogy a kanizsaiak leszálljanak támadó üldözésére, mert ez teljesen meddő dolog lett volna a koromsötét ismeretlen uton.
Igy nem tehettek mást, mint lasl-totl iramban hajtottak haza Nagykanizsára.
Figyelmébe ajánljuk ezt sz esetet a csendőrségeknek, annál Is inkább, meri tudunk a napokban hasonlnó előfordult támadásról, amikor szintén egy kanizsai fiatalembert dobáltak meg molorbiciklin jövet kővel. Ha a cscndőrségck szigorúan ügyelnek arra, hogy a gépjármüvek hajtási szabályait betartsák, akkor ugyanoly eréllyel kell ügyelni, hogy a békésen hajló autósok és molorbicik-lislákat ilyen támadások ne érjék a falusiak részéről.
............—rri-ri-r>-i-,-,-i-ri-i-i\'ri-|-«-rsw~irAfm a,i
Betörők életveszélyesen megsebesítettek egy körorvost
Nagykanizsa, junius 27
Mióta az auló közhasználata nagyot lendült, a falvak népe nem tud megbarátkozni a .tüdős kékfüstos masinával*. Ez érthető is, ha tekintetbe vesszük, hogy a falvakon kérésziül szabálytalanul hajtó aulók sokszor állatokat, gyakran embert is elgázolnak és igy kihívják maguk ellen a falusiak felháborodását, amiknek aztán sokszor azok az autósok Isszák meg a levél, akik ártatlanok etekintetben.
Igy történt ez vasárnap éj|el is. Egy kanizsai fiatalemberekből álló három tagu társasig álrándull Kaposvárra a Itt ballmétkőzésre molorbiciklin és ugyancsak azon a késő esti órákban tértek haza. Iháros-berény községen körülbelül negyed 11 órakor haladlak ál. Mikor a kastély fasorjába értek, a motor biciklin ülök közül a hátulsó fiatalember, egy kanizsai fulballbiró kupájára hatalmas ülést kapo.l. Nem lehet megállapítani pontosan mivel, dc az ütés ereje oly súlyos voll, hogy a vérző-lejü ember a gépet vezető barátjára esett elaléllan. Az éjszaka korom-sötét volt. Előre világitolt a molor-blclkli kis reflektora, de hátrafelé nem lehetett látni. Igy nem is tudták megállapítani, hogy honnan, kitől
tani az Idők kataklizmás vlbarzása sem, ami elé nem tudott gátat állítani semmi ellenkezés. A keszthelyi karmelita templom alapjai immár le-rakvák, az épilő munka mellé any8gi és erkölcsi erők hatalmas tábora sorakozott és évszázadnyi szűkösködés után kitárulhat végre minden lélek égre tömjénező áhítata és rövid idő türelmének kérdése már csak, amikor a keszthelyi fára minden hivője helyei talál az Ur házában, hogy letegye zsámolyához éleiének adóját, megadhassa Istenének azt, ami Istenéé. (öl)
Kétszázötven jegyespár kerül évente a kanizsai anyakönyvvezető elé
A középosztályból történik a teg-kevesebb házasságkötés
Nagykanizsa, Junius 27 Nagykanizsa városában a lakosság arányszámához képest már a háború előtti időben is kevés voll a házasságkö ések száma. Ma 32.000-re felszapo odolt lélekszáma mellett — a házasságkötések átlagszáma ugyanaz, mint volt a sokkalta kevesebb lakosú Nagykanizsán 1913-ban
Igy a háború előtti 1913-ban 230 kötés történt az anyakönyvvezető elölt. A háború és a forradalom ulán 1920 ban egyszerre 304-rc s.-ököl! fel, ami talán az akkori viszonyoknak is tudható be.
1921-ben házasságot kötött 269 pár, 1922-ben 290 pár, 1923-ban 260 pár, 1924-ben 245 pár, 1925-ben 230 pár, 1926-ban 236 plr, ami az utóbbi hat évben megfelel cvi 250 állagszámnak.
Érdekes, hogy a házasságkötők legnagyobbrészt a munkás, napszámos, földműves, iparos-osz\'álybcli jegyesekből kerülnek ki, mcit a középosztálybeliek közöli a legkevesebb házasságkötés történik.
Ha figyelemmel kísérjük a házassági stilisztikát, kiderül, hogy az anyakönyvvezető elé kerülő kisos;-tálybeü menyasszonyok legnagyobb-része háztartásbeli, amelyik léhát nem Oz valamilyen foglalkozást házasságában, míg a középosztálybelieknél sok esetben a menyasszony Is tisztviselőnő, tanilónő, vagy egyéb foglalkozást üző, hivatással bíró.
A házassági statisztika legekla\'án-sabban bizonyítja, hogy a házasságkötéshez szükséges egzisztenciális és anyagi feltételekhez ma a középosztály fut a legnehezebben és a legkésőbben. Aminlhogy a gyermekáldás is a középosztálynál a minimálisra csökkent...
Felhivás.
A római kath. temető gondnoksága felhívja a sírbolt és sírhely tulajdonosokai, hogy sírboltjaikat, Illetve sírhelyeiket hozassák rendbe és tisztogattas-sák meg, mert ellenesetben a gondnokság a felek költségére lesz kénytelen a tisztogatást eszközölni. Egyben felhivatnak a sirbolt tulajdonosok, hogy 30 napon bellii sírboltjaikat ké-szlltessék el.
Nagykanizsán, 1927. évi junius hó 27-én.
Temető-gondnokság.
Zalaegerszeg, junius 27 (Saját tudósítónktól.) Vakmerő betörés és azzal párosult revolveres merénylet tartja izgalomba a zala-megyei Bucsuszenllászló község lakosságát hétfőtől kezdve.
Vasárnapról héifö virradóra ugvan is ismeretlen tettesek be:örtek Tóth József bucsuszenllászlól vas- és fü-szerkereskedöhöz. A pölöskehegyi mulatságról a kereskedő cselédjével éprn akkor érkezett meg az ugyanitt lakó dr. Wlaslts József bucsu-szcnllászlói kororvos, amikor a betörök a zsákmányt ép?n össze akarták fzedni, Ingy vele továbbálljanak.
Mikor a vakmerő betörők meglátták a konyhába belépő cselédet, rátámadtak. Az orvos segítségére
sietett, de abban a pillanatban az egyik belörő négyszer egymásután az oivosra lőtt, aki eszméletlenül cscll össze. A lövések közül az egyik lalált és az orvos beleit összeroncsolta.
Dr. Wiasits Józsefet beszállították a zalaegerszegi kórházba, ahol a halállal vivődik.
A csendőrség erélyes nyomozási indított az elmenekült betörök ulán, akik a Frommer-piszlolyokat a helyszínen felej\'cllék.
= Olcsó cipó, kellemes viselet a gummitalou vászon sportcipő, párja női 4.60. Cbromlalpu vászon tennis cipő női 8.50. „Liga" 13.50. Szabó Antal sportüzlete.
Hévizi levél
ni.
Ha valaki gyorsan gazdagszik, ha egy helység tüneményesen fejlődik, megindulnak a kereplők:
— Baj lesz itt.
Igy van ez most Hévizszcntandrá-son is. Nem egy előkelő, européer vendégtől hallottam:
— Aggaszt ez a rohamos fejlődés. Mi lesz itt? Ilyen lempóban mégsem szabadna menni akarom mondani futni. Mert itt futás, rohanás van.
Ez Igaz. Mintha Héviz beakarná hozni pár év alatt, amit évtizedek alalt vesztett.
Érdekes, akik szeretik Hévizei, akik Itt gyógyultak meg, akik csak kegyeletből, megszokáshói jönnek már ide, azok aggód .ik legjobban.
A félelemnek van valami alapja. Ha az idén rossz szezon lenne, akkor kis visszaesés, helyesebben megállás történne. Az épitkezni akarókat meggondolásra késztetné a rossz szezon sivársága és a nyomában fellépő anyagi válság, amely egyeseket alaposan megingatna.
De a jelekből ítélve, kilünő szezon lesz, hisz az előszezon Is olyan, mint eddig a közepes főszezon volt. A kél Reischlhez, Vajdához állandóan Jönnek a levelek. Külföldről, belföldről. Bízvást arra lehet számítani, hogy Hévizszentandrás és Héviz 5000 férőhelye kevés lesz.
Egy különös jelenség ls;észlelbető. Eddig az előszezonban csak komoly betegek jöttek, az idén a vendégek negyedrésze egészséges. Beszéltem ilyenekkel is. Rövid a válasz :
— Hévíz kilünó üdülő hely és olcsó.
Hihetetlenül hangzik, de igaz. Héviz8zcntandráson egy pengőért le-het szobái kapni és hat pengőért pedig teljes ellátást szobával. Lényegesen olcsóbb Héviz is. Szóval oda fejlődött Hévjz, hogy a kisjövedelmű ember is bátran felkeresheti. Ds vannak olyanok Is, akik lesrámitva a fürdódijakat és a szobát, álig költenek valamit Hazulról hoztak mindent
Természetes, aki kölleni akar, tud. Hisz itt van Radics. Es Hévizszentandrás nagyobb és előkelő érlclmei-ben is kilünő bandák hangversenyeznek. Az ember azt sem tudja, melyiket hallgassa. Azonkívül a csábító, ragyogó üzletek. Di a szegény ember jóval kevesebből kijöhet, mint a túlzottan és sokszor hazugul agyonreklámozott külföldi fürdőkben. Ha olcsón akar szórakozni, elmehet a modern és nagyarányú Park-mozgóba, ahol állandóan választékos darabokat láthat pompás zenekíséret mellett kevés pénzért. Azután oltván a Kurszalon. Tegnap Jeles operaénekesünk Gál Dezső dr. énekelt ott exkluzív társaságának. És mindig akad ilyen alkalom.
S ha valakinek nem kell olcsó mozi, ingyen hangverseny, olt van a pompás fenyves Héviz mögött s ha az kevés neki, ott van a Nápoly-lyal vclckcdó vidék, melynek minden röge gazdag mullról mesél.
£fl || fk gU|||kg ■ nyugalom kincae 1
rULMmiN Szenzációt poloska- és iotííIú találmány.
- Nincn többé álmatlan ójaxaka t -
Azonnal hat I Petóatől Irt! Tiaxta! Kollemoa axagul
Számos hatósági elismerés i ira Háztartási úveg ár* : P 1*20
Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben! Főraktára: Tflrflk Jóxmet R. T., Budapcat, VI., Kiráty-utoa 12. axám.
ZALAI KÖZLÖNY
1927 Junius 28.
Hévízért ma már nem kell aggódni. Az ismeretlenség köde már elszállt róla. Ezt bizonyltja az is, hogy vasárnaponként a hétköznapokon is lutnagy autóforgalom, — megkétszereződik. Ide szalad Zala és a környező vármegyék minden aulóbusza és autója. Reggel jOnnek, esle mennek. Ilyenkor, ha a lónak nem volna kifolyása, lalán kiőnlene. Aki Ismerőseivel akar találkozni, jőljőn Ide. Még az adós is Jöhet, elegánsan eltűnhet az embertömegben.
Ma már nem ritkát az Ilyen levél :
— Vasárnap gyere Hévizre, oll majd megbeszéljük...
A pesszimizmusnak teh.lt nincs alapja. Csak akkor fizetne rá Hívlz-szenlandrás és Héviz a nagy befektetésékre, ha a nyár helyeit zord ősz jönne. Dchát elemi csapás ellen nincs védekezés...
Érdcklődlem löbb szállodában és penziőban. ÁUilhalom, hogy Hívlz a főszezonban is olcsóbb lesz Oislein-nél, Karlsabdnál és a leláncol! Her-kuleslürdőnél. Nagy biztosítéka ennek a közigazgatás — ami mindennél többet mond — az crös kon-kurrencia. Mert ez az egészséges gazdasági lényeiő Ide is megérkezcil.
Tegnap Ideérkezel! egy külföldi professzor, kül mben kiváló bal-neológus.
— Szívesen beszélek, — kczdellc \' dc a nevemel lessék clhallgalnl. Nálunk kevesebb a sovinizmus, mini I önöknél — csak ezért. Héviz — mint ö mondja: — Hcfis — csudá-lalos viz és nagy, ma még kiszá-mithatallan nagy jövő elölt gőzölög. A legnagyobb a hasonlók között Európába. Primus Inter pires. Ki- : láloll Ityen forrásl ? Naponként 26 000 hl. s lalán löbb viz jön elö a lüzes mélységből ? Gondolkozzék ezen, . uram. Ossleln 5030, Katlsbad 4400, f Herkules 3840, pesti városliget 1200 hl. melegvizet ad csak naponta. Négyen sem annyit, mint ennek a lónak csudálatos forrása. Kolosszál... Kolosszál..
— Ml a ló ereje ? Nem tudom. Csak azl tudom, hogy sok bén?, sok meggyörnyedt test, kihs|litba-latlan láb és kéz nyerte benne visz-sza ruganyosságál. Sokan, akik már hires fürdőkben hiába kereslek gyógyulási, akik már vagyont költöttek gyógyszerekre. Nekem idcgfájdal-maim vannak, azért jöttem. Mint balneológus, tudom, hogy Helis gyógyítja az izületi- és izomcsúszt, a reumalikus izzadmányokal, a kösz-vényl, a csontszúl, az összehúzódott tagokai, söl a bőrbetegségeket is. Tanulmány tárgyává teszem. Az én idegeimnek — ugy véltem észre — nagyon jót lesz a viz általános és
Szabados Rózsi
Dr. Kareragné vSI- ii M«tmthdl*atn*laniA
Nagykanizsa Cif vo 7T:a
folylonos bugybotékolása. Ezek körülgyöngyözik a testemet. S ezesak fokozódik, ha a korparétegcl felzavarom. Mi okozza a víz erejét ? A szénsav, a nátrium, a chlór-magué-zium, a vas, a konyhasó? Nem lu-dom. Talán a viz elektromossága? Lehet, hogy ez ? A villanyosság, helyesebben a viz vilhmvezelő képes-
sége egyedül is alkalmas lenne arra, hogy világhírűvé tegye az is lesz.
Boldogan jegyeztem fel ezeket a szavakat, mert ezt nem Zala rajongója mondta Zala csudálatos láváról. •
...Héviz és Hévizszcnlandrás. Kamatozni fognak a befektclésck I
N. Szobi Gyula
Egy volt osztrák-magyar katonai pilóta Bécsből Amerikába akar repülni
Meg akarja dönteni az összes eddigi rekordokat
Bécs, junius V
(A Zalai Közlöny tudósítójától) Az amerikai pilóták sikerein L-lbuzdulva egy volt osztrák-magyar tábori pilóta, Tomaszewski Oyörgy volt százados is az Óceán átrepülésére készülődik.
Tomaszcwski százados már az összeomlás óta olyan repülőgép szerkesztésén dolgozik, amely alkalmas hosszú utak megléteiére. A Zalai Közlöny bécsi tudósítója ma beszéli Tomaszewski századossal, aki kljelcnlelle, hogy Icrvc megvalósulás felé közeledik.
— Ha sz anyagi eszközöket sikerül elöleremlenem, — mondotta To-ntaszewski százados — ugy még a nyár lolyamín Bécsből egyenesen Newyotkba repülök, még pedig leszállás nélkül, miáltal az összes eddigi rekordokat meg logom dönteni.
— Mivel a meteorológusok szerint az ellenszél miall a repülés Európából Amerikába nehezebb, mini
Amc.-tkiból Európába, ugy a nyár végén, vagy az ősz elején szerelnék átrepülni, amikor a klimatikus viszonyok kedvezőbbek erre a vállalkozásra. Amíg ugyanis a szelek\'áram-lása Amerikából Európába déli és ezért melegebb, addig a széláramlás Európából Amerikába északiak és ezért hidegebbek. Uj rendszerű gépem kiküszöböli azl a veszélyt, hogy hidegebb vidékek keresztül repülésekor a gépre jégréteg rakódik le. Egy újonnan konstruált flllókészülék segítségével a gépel és közvellen környékéi ugyanis állandóan melegre fü helem és igy majd veszély nélkül a leghevesebb hóviharbsn is á\'rc pülhe\'ck.
Tudósilónk értesülései szerint To-masziwski százados ulja biztosítva van, mivel a szükséges anyagi eszközöket Ausztria egyik legnagyobb iparvállalata máris rendelkezésére bocsátotta.
............-■-...... *|. | *i-,-,-,*! p,-,—i * ^rrirj\'irj-L-j-ixjL.ri.n.iijj
gyar gondolatnak és a közönség gvönyötü munkájukéri szivükbe zárta öket. (B. R)
VÁROSI SZÍNHÁZ
Obsitos
Vasárnsp délután kerüli előadásra cz a kedves meséjo, magvar levegóiü darab, dc bármely esti előadás díszére váll volna. A színészek magyar lelkükel, hazalias érzésük minden melegéi villék be jílékukba, melynek nyomán egy-cgv érzékenyebb jeleneinél nem egv szép asszony szemében könnyet láttunk megcsillant Főszereplők, epizód figurák, kar én-lüke! adták és az élet igaz szíucivel fcstcllék meg a szerző alakjait.
Daka Anna a liáérl aggódó édesanyái oly természetességgel rajzolta meg, mely a legkényesebb művészi Igényi is kielégíti Hanvtla bár\'onyos, éneke dlszlingvált. Neki való szerepét kitűnően jílszolta. Elek Ica Mái csikája, a vidéki majyai kúria illatos, üde. féltve őrzöl! virágszála, hváro-zollan szívhez szóló, bájos megtze-mélyesilés voll. Egry Berla a humort, a kacajt jelenti. Kisebb szerepében Is derekasan megállta a halyél. Vértes La|os Obsitosa egy gynnyörü megrajzolás. Kiforrott biztos látéka. férfias hang|a, alakításába belevitt kiizzó magvar étzíw. Iclcjlhclcllcnné (eszik játékát, t.ázár Tihamér és Bdnky Róbert magvar figuráiból is kicsillant egy-egy darab magyarság. Szalőky Oezsö mini mozgó bollos Százszorszép, PálJJy Blanka mint a hollós urilcmpőt utánzó leánya, Bihary Nándor mint Százszorszép fin. zamatos tiumoru jeleneteiket tohb Ízben meg kelleti IsniélcIniöV Erdélyi Bezirkcic pompásan sikerüli figura.
Az Obsitos-bin a Fodor-lársulat művészei mint a magyarság papjai áldozlak a magyarság oltárán a ma-
Akácfavirág
Mikszáth novellájáról Meskó Barna és Hubay Kálmán írták a szöveget Fráter Lóránd nótáihoz. A négy szerző közt aztán elvestell a dsrab. Az egész dal|álék eröszakoll kerete néhány közismert régi Fráter-nólá-nak, ami azonban legtöbbször- minden összefüggés nélkül, clöránct--gálva app\'ikálódik bele a crclek-ménybe. A lörlénel maga az első felvonásban még csak cl sem Indul, lassan, laposan, szétcsöcn döcög egy darabig, aztán az utolsó felvonásban egyszerre kirobbanlk minden és kezd érdekes lenni, dc addigra már vége is van. Nincs levegő a jó magyar miliőben, még a szereplő igazi, eleven lehén sem segit ezen a Icvcgöllenségcn, pedig ugyancsak megfeledkezett arról, hogy nagy nyilvánosság előtt áll.
A harmadik felvonásban van a darab összes elevensége, fordulatai, kifejlete, viszont a dal betétek elosztása során ebbe a felvonásba semmi sem jutotl, ami az előző nóta-halmozás ulán eléggé hiányzik.
Srir.észeink meglehetős előadás-bm hozlak színre a daljátékot, dc sokat már c«ak azért sem ludlak .kihozni" belőle, mert bizonytalanul álllik ki az előadásra és, meri a főszereplő, Sólyom Oyőző eleganciája földszagú szerepben nem lalálja helyéi. Szépen énekeli, dc a csizma és a rövid zcVc világa nem neki való. AonSl |obb, meleg és őszinte volt Danis Jenő lurlancmesc. — Jóizll voll hasonló szerepében és sok humort adott Bdnky. Elek Ica pompásan a szerepére talált, jobb
alakllására kevésre emlékszünk, min! mai naiva-föszerepe, amiben csupa kedvesség, csupa finomság voll. Egri Berta és Halmai Vilmos komikus alakjai végig a kellő szinten maradva sok derültséget kellellek.
Szalóky rendezése, a dlszlelezés kifogástalan voll. Ezen az eslén is, máskor is bosszantó, mikor a jelenésükre váró kar-szereplök, nem egyszer díszlet-munkások a közönség állal is láthatóan álldogálnak, sől néha kilekinlgelnek a kulisszák mögül. __(bl)
A szinházi iroda hireii
(*) Egy darab löld. Dr. Szabó Zsigmond óriási sikert aratott irredenta színmüvét, a löbb oldalról jöll felszólításnak engedve, Fodor Oszkár igazgató szerdán délután fél 4 órára műsorra lüztc néples előadás keretében, rendkívül olcsó helyárakkal, hogy igy hozzáférhetővé legye azok részére, kik a bemulató előadáson részint a isufolt ház miall, részint egyéb elfoglaltságuk miall nem vehetlek részi.
(*) Tihanyi Béla ma esli vcu-digjáléka Sirausz Oszkár remek opcrclljében a Legénybucsu-bsn kölcsönöz érdekességei a hét művészi programjának. Tihanyi Béla a legjobb érzékkel választolta a világ egyik legjelesebb opercllszcrzö|ének darabját vendégszereplésre. Ezen az eslén búcsúznak a népszerű orosztáncosok Sophia Sallanova és Alex Nikllln, kik minden este tüneményes lánc-kreációikkal ragadták lapsorkánra a közönségei,
(•) Tihanyi Béla szerdán este Szirmai gyönyörű operettjében a Sybllt-ben fejezi be rövid kétnapos vendégjátékát. Mindkél Tihanyi-esl rendes helyárakkal. Részletszclvé-nyek és utalványok érvényesek.
(♦) Csütilrlökőn Herczcg Ferenc irodalmi becsű müve Ocskay brigadéros kerül felújításra Vértes Lajossal a dmszerepben, Hidvégby rendezésében.
(•) Jön Farkas Imre diadalmas uj operelije Repülj fecském.
— Oroszok lovakat vásárolnak Zalában. Junius 28 án, kedden délelóll 8 érakor Zalaszenlmihályon, délulán 3 órakor pedig Keszthelyen, a vásártéren az orosz asszentáló bizottság lovakai fog vásárolni. — Felhajtható 3 és fél éveslól 7 évesig mindemiemu melegvérű ló. A gazdák érdekében áll, hogy eladó lovaikat ezen alkalommal értékesítsék.
— Hirtelen halál. Studenik Béla 76 éves nagykanizsai Király-utca 26. szám alall lakó szobaleslö vasárnap esle lakásán véthányás következtében hirtelen meghalt. A kir. ügyészség megadta a (emelési engedélyi.
— Okleveles óvónőket, tanítónőket nyelv és zcnelsmcreticl, valamint gyógypedagógusokat készséggel ajánl a nyári szünidőre, valnminl az egész évié a Katholikus Tanítónők és Tanárnők Országos Egyesülete Budapest, IV. ker. Ferenciek-tere 7.
III. lépcső II. emelet. Hivatalos órák hétköznap délulán 5 és 7 óra közölt.
Van szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy a fonottbutoi- munkát műhelyembe bevezettem. -l6MIIAual kiüllek előszobai és kerti = bútorokat. =
Egy éven belüli hlblkat Inzven meg-javítók, úgyszintén „Adaxékok be-lonásll vallatom. Tisztelettel
ILLÉS JÓZSEF
ko«arto»S f» hcnlsutoi MMllú ZSH Zrínyi ailkló«-u. Sí
1927 junlus 28.
Zalai kOzlöny
s
NAPIKENIÍ
Junium 28, kedd
Római katolikus: Irenaeus. Protestáns: Arszlán. Izraelita: Sivan 23.
Nap kel reggel 4 óra 0-1 perckor nyugszik délután 20 óra 02 perckor.
Várost Színház este pont Iti9 órakor: Legénybucsu, operell.
Uránia 7 és 9 órakor: New-Casloni katasztrófa, eowboy-dráma. Vissza mig nem késő, társadalmi dráma.
Kereskedelempolitikai előadás este 9 órakor a Castnoban.
— Nagykanizsa város közgyűlése. Nagykanizsa város képviselőtestülete ma, kedden délulán 3 órakor rendkívüli közgyűlést tart, melv-nek tárgysorozatán 33 pont siercpel.
■ — Szabadság. Bertóthy Lőrinc Irendőrtanácsos és Kisfaludy Zoltán ^rendőrfelügyelő megkezdiék nyári
szabadságukat.
■ — Egyházi zene Péter Pál ünnepén. Mini megírtuk, Vucsik Jó-zset Péter Pál ünnepén délelőtt 10 órakor mondja elsó szentmiséjét a felsólemplomban fényes p3pi segédlettel. A mise alall a Felsólcmplomi Egyházi Férfikar énekel Lengyel Oyula segédkántor vezetése alall. Közreműködnek ezenkívül Topollcs Ferenc tenorista, Elek Ica, a színtársulat tagja egyházi müénekekkel, valamint Lthrmann Ferenc karnagy hegedűszólóval.
— Szerdán nyitják meg Vasa miniszter éa Rott püspök jelenlétében a tapolcai tüdöpavlllont. A tapolcai kórház tüdöbetegpivlllon-jál folyó hó 29-én, Péter Pál napján nagy ünnepségek közölt nyílják meg, mely alkalomra lejön dr. Vass József népjóléti miniszter és dr. Roll Nándor megyéspüspök és tObb politikus il. Ugyanakkor adják ál dr. Vass miniszternek a díszpolgári oklevelet Is. Az ünnepség sorrendjét mosl állapították meg.
— Vitézi avatás baleset-sorozattal. Vasárnap avatlák vitézzé a Margitszigeten dr. Tamdsy (Tamaska) István zalaegerszegi polgármester-helyettes városi lanácsnokol. Mikor a tanácsnok Budapestre ulazolt, a vonalon kilopták a zsebéből a pénztárcáját. Budapesten pedig, miközben egy repüló-mulalványt nézegettek, kisleánya olyan szerencsétlenül esell el, hogy karját törte.
— Kereskedelem politikai előadás. Nádor Jenő, az .Omke" budapesti titkára ma esle 9 órakor a Kaszinóban előadási larl a magyar kereskedelem-politika mai állásáról. Belépődíj nincs. Az előadáson az egyesületen kívül álló minden érdeklődői szívesen látnak.
— ötéves találkozó. A polgári fiúiskolában lolyó hó 29-én, Péter és Pál napján tartják találkozójukat az 1922 ben végzett tanulók
= Aranylakodalom. Bensőség-leljes családi ünnep keretében ünneplik meg a mai napon BecJc Samu és neje házasságuk félévszázados évfordulólát gyermekeik, unokáik és dédunokáik körében.
JUBÁ WIA_
Kedden 7 és 9, szerdán 3, 5, 7 és 9 árakor
r
cowboy-dráma 6 felv. Főszereplő: Eddie Polo.
• l f ff
(Me higyj a nőnek) társadalmi dráma 8 felv.-ban. Főszerepben: Mary Carr és Helene Chadwick.
Pátria-Hiradó
aktualitások a nagyvilágból 1 felvonásban.
— Illeték tartozások befizetése. A m. kir. pénzügyminiszternek 1927. évi 6880 számú rendelete szerint az, aki az 1927. évnél korábban (tehát 1926 évi december hó 31-lg) esedékessé váll Illeték tartozását az 1927. évi junius hó 30-ig teljesen belizelf, késedelmi kamat lejében — tekintet nélkül az esedékesség óta eltelt Idő tartamára — a tőketartozásnak 5%-át köteles befizetni.
— A kórház kápolnájára adakoztak: Kutassy vaskereskedő 25, a kórházi alsó műtőteremben talált összeg 20. Sloszarek Mária 10, N. N. 8, Korugeh Pál, Heffer Józselné 5-5, N. N. 3, N. N., N. N. 2-2 pengőt.
— A Felsőtemplomi Egyházi Férfikar tagjai szíveskedjenek ma (kedden) este 10 órakor az Ipartestületi nagyteremben összpróbán megjelenni. Lengyet segédkantor.
= Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
— Halálozás. Schlelnlnger Manó nyugalmazott megyei irodafótiszl hétfőn teggel Val órakot Nagykanizsán elhunyl. Az elhunytat felesége és a kiterjedt rokonság gyászolja. Temetése ma, kedden d. u. 5 órakor lesz az izr. temető halottasházából.
— A kormányzó kitüntetett egy zalai főgépészL Megírtuk, hogy a kormányzó Strum Károly Balatonfüred főgépészél negyvenéves becsületben eltöltött munkásságáért az ezüst érdemkereszttel tantelte ki. Ezt a szép kitüntetést vasárnap adták át Balatonfüreden meghaló ünneplés kerelében a kitüntetett lógépésznck. Az Ipartestület székházában zajlott le az ünnepély, melyen dr. Demeter György balatonfüredi főszolgabíró lelkes szavakkal üdvözölte a derék fógépászt, akihez szép beszédet intézett éa fellUzte mellére az ezüst érdemkeresztet. Azünnepségen lobbek között résztvetlek Schmidt Fctenc egyetemi tanár, főorvos, Őrhegyl és Vaszary fürdőtelepi igazgatók, Batter Ferenc dr. plébános és mások.
= Találtatott egy kurköló a Rozgonyi utcába. Tulajdonosa átveheti Kozgonyi-utca, Boér ezredesné-nál.
— Cserkész-fogadalonitétel. A nagykanizsai 77. Szent László cserkészcsapat vasárnap a Rozgonyl-utcai iskola udvarán logadalomtételi ünnepet tartott, melyen szép számban jelentek meg az iparos és kereskedő társadalom és a szülők kóréból. A fogadalmai u|abb egy évre több cserkész ujitotta meg a szokásos ünnepi keretek között. Tóth P. Móric közel egyórás, lelkes ünnepi beszéde ulán gróf Khuen-Héderváry lőcserkész megbízásából és annak képviseletében Horváth József parancsnok álnyujtolla Godt Lajos cserkésznek bátor életmenléseért a cserkészek szép kivitelű érdemjelét.
= Vízmentes és nyers ponyvák gyári lerakata eredeti gyári árakon Hlrsch és Szegő-cégnél.
— Éretlen gyermekcslnnyel vasúti karambol veszélyét Idézte eló. H. K. 11 éves kanizsai fiúcska tegnap este nyolc óra lájban a Pesl felé haladó vasútvonalon a 67 számú őrháznál a szcmalor jelzőlámpájának tilosra állított piros üvegét parittyával belőtte, miáltal a lámpa fehérszínű jelzési mutatott és ezzel szabaddá telte az utat a pályaudvar felé. Az éretlen gyermekcsiny ha ideiében észrenem veszik, súlyosabb kimenetelű veszedelmei idézhetett volna elő. Így azonban a váltóőr gondoskodott róla, hogy a veszélyt elhárítsák, annál is inkább, mivel egy személyvonal nemsokára be is robogod Pesl felől. A liul a rendörségen előállították, hol azzal védekezel!, hogy játékból paritlyázla be a piros jelzőlámpát. Dorgálás után szülői fokozottabb figyelmébe ajánlották a rossz gyermekei.
— Beszüntették a zalaegerszegi autóbuszjáratokat Alig kél hele, hogy üzembe helyezték a zalaegerszegi autóbuszjáratot, melynek kocsijai kényelem és kivitel szempontjából nem leleltek meg a követelményeknek. A vállalat tulajdonossá a mai nappal beszüntette a járalokat és rövidesen valószínűleg uj, modernebb kocslkal helyez üzembe, esetleg a régieket is átalakíttatja.
— Mindennapos székszorulás, felfúvódás, oldalfájás, lélegzísi zavar, szívdobogás, fejfájás, fülzúgás, szédülés és lehangoltság eseteiben a természetes .Ferenc József" keserü-viz a báimüködésl rendbehozza, megszabadítja az embert a kellemetlen érzéseklól s megőrzi az idegek épségét és a szellem frisseségét. — Nagynevű angol orvosok a Ferenc József vizet galandféreg-kúráknál is fényes eredménnyel alkalmazzák. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzle-tekben.
= Rézgálic, raffla, kénpor, gabonászsák, kölcsönzsák Hlrsch és Szegő-cégnél.
SPORTÉLET
NTE—MBSC
A lavaszi forduló ulolsó bajnoki mérkőzése lesz szerdán Nagykanizsán. A Tomagylct a mohácsiakat látja vendégül, akik ősszel az elsó meglepetésszerű vereséget mérték a bajnokcsapatra, igy az NTE-t a revans hevill, de ambicionálni fogják az NTE-islák a játékot azért is, mert a proficsapatba való leszerzó-dések nem kis mértékben lógnak függni a mulatott játéktól. 2-3 gólos kanizsai győzelem várhaló. Mérkőzés kezdete fél 4 óra. Felállítás: Modrovlcs, Farkas, Joós, Radlcs, Tamás, Kohn, Hermann, Férhezly, Harl, Kudich, Harangozó.
(Elmaradt iotballmérkózés.) A celldömölki Törekvés és zalaegerszegi Move ZSE sportegyletek közötti fot-ballmérkózés, mely vasárnap délutánra voll Zalaegerszegen hirdetve, a celldömölki csspat meg nem érkezése miatt elmaradt.
(Zalaege rezegi fotballcsapat Csáktornyán.) A zalaegerszegi TE fotballcsapat tegnap, hétlön esle megszállott területre, Csáktornyára utazott, ahol kél mérkőzést játszik az ottani csapatokkal.
RÁDIÓ iflSOl
(Rövidítések) H - hírek, közgazdaság. Hangv. hangverseny. B =■ előadás Gy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z -=• zene. Mg. ■» mezőgazdaság. Il|. - ifjúsági előadás. P -- (elolvasás. O — gramofonzenc. Jb — Jazz-band, Junlus 28 (kedd)
Budapest 9.30 H. lt Ü. 12 és 3 H. 5 Pontos idő. Utána Napfogyatkozás, E. 530 Rádióposta. (> Honvídzenekar hangv.
8 Hangv. Utána IL 10 Jb.
Bécs 11 Népszerű Z. 4.15 Hangv. 5.10 Qy. 6.10 A. 7.10 Eszperantó. 8.& Béal dalok és lánc Z.
Berlin, Stettln II O. 12 Harangjáték-3.10 Mg. 5 Népszerű Z. 7 Harangjáték.
Barcelona 5.10 Tánc Z. 9.20 Jb. 10.10 Szinti. Z.
Boroszló, Olelwllz 1215 ís 1.45 O. 3.45 Oy. 4.30 NépszerU Z. 9 Henschel fuvaros, G. Hauptmann 5 felv. színmüve. Brünn 12.15 Népszerű Z. 7 Szimf. Z.
9 Katona Z.
Frankfurt, Casscl 12 Harangjáték. 4.30 Operariszletek. 6.15 A. 9.30 Az llral ko-zák\'kórus hangv. Utána ÍJ.
Hamburg, Bréma. Hannover, Klet 8 A. 12.30 Nípszerü Z. 7.10 Kertészet. 8 A szimfónia Beelhovenlg. 9 Népdalest. Utána népszerű is tánc Z.
Langenberg, Dortmund, Münstcr 1.05 NípszerU Z. 2.30 A. 5 Gy. 5 30 Hangv. .30 Modern Z. Lipcse, Drezda 12 O. 4.30 Népszetil Z. 8.15 Szimf. Z. 10.15 Jb.
Milánó 4.15 Kabaié. 8.45 Verdi hangv. 11 Jb.
München, Nürnberg 12.45 Csillagászati E 4 Kamara Z. 8.05 Vidám operaest. 8.45 Tarka est 9.15 Hangv.
Prága 10.60 NépszerU Z. 12.10 G. 5 Szimf. Z. 8.10 Pilseni est, a bábszínházból. 9.30 NépszerU 7 10.20 O.
Róma 5.45 Ének- és zenekari hangv. 9.10 Színházi előadás.
ZALA! KÖZLÖNY
1927 junius 28.
lozsósznraim
Uránia kedden 7 <s 9, szerdán 3, 5, 7 és 9 órakor: New-Cnntoni katasztrófa, cowboy dráma 6 felvo násban. Főszereplő: Eddie Polo. — Vissza mig nem késól (Ne higyj a nőnek) társadalmi dráma 8 felvonásban. A íőszcrcpekoen: Mary Carr és Helcnc Chadwick. Pátria-Híradók.
lözsámsÁfl
réme
Ismét eseménytelenül folyt le a mai értéktőzsde. Nyitáskor tartott volt az irányzat. Később a bécsi szilárd jelentések ellenére «z irányzat lanyhább tendenciát vett. A berlini barátságos jelentés sem volt haetotinal a pisera. Zárlatkor az árnivó gyenge. Legnagyobb árveszteséget szenvedett a bányapiac, mely 2°/o-kal esett. A Szikra 2% árnyereségre telt szert. Zárlatkor a forgalom csendes volt.
1 fkdi* tete-Jegyita
VALUTÁK Angol L 27S3-27-S9 Bellis Ir. 79-6S-79-9J Csehk. 16-04-17-02 Dint 153 10-15375 Dinár 10-0S-I0-11 DoiUl 570.85-573 25 Flanelé Ir 22-60-2W Holl. 229 2 >-230-25 Lengyel 63-65-64-65 Lel 3 42-352
Léva —•--■—
Ura 3290-33-30 Miiks 135-70-13620 Sebül. 80*60-30^5 Norvég 148*20-118*85 Svájci Mtó3S-110*75 SvM k. 153*50-154*15
DEVIZÁK Amit. 2!9 50-230*20 Belgrád 1007-10II Berlin 135*77-136*17 Bokarest 3*40-346 Brlíuel 79*55-7980 Kcpenb. 153*20-153*65 Olilo 148*30-14875 London 27*82-27-90 Milano 32-80-33*01 Newvoik 572*754 -IS Pirii 22-42-22-52 Prdjl 16-96-17*01 Ssofta 4I2-CI6 Slockb. Í53-60-154-05 Varsó 6375-64-55 Wien 8»60-81?5 ZOiieb 110*27-11060
Terménytőzsde Buzi tlixav. 75 kg-ot 28 90- 29*30, 76 kit-oi 2950 -29 90. 77 kg-o. 3000-3030. qiyeb 75 kg-os 28*10 -2850, 76 kg-01 2860 -2910, 77 kg-oi 29-30 2360, tozs 27 00 - 27*50. takarmánjlzpa 23-75— 24 50. sotirp. 25*50-28-50, zab 2520-25*50, lengeri 21*80 - 22 00. bnzakoipa 20*20—20 40.
Pelhaiti! 3846, melyból eladatlanul viasza-maradi 500 darab ElsórendU 1*5*1—1*56, szedett i\'54—1*56, szedett kozíp 1*46— 150, könnyű 1*3"—1*44. eisórendu öreg 1*42-1-44, másodrendű 1-36—1-40, angol sdldó 1-44—1-68, szalonna nagyban 1-72— 1-76. istr 1-98-2*00. lehúzott hm 192-212. izalonnls Kísértés 184—2*00. Az Irányzat élénk.
S£íid}t: Zrísyi Bjtntofjw h SJsjv-fcjsr*üi»áÍ3 BS. Btckuibaa
■SftWSHHS
| Mielőtt nyári ? szabadságát megkezdi,
■ Bárhova utána küldi ; a kiadóhivatal
CFőut 5.) saasaaMSSSaaswaastwts\'
mürnnmtm
Kx apróhirdetések dija 10 szóig 50 fillér. Címszó s minden vasiagabb betűből siló Mó két szónak számíttatik. Minden további szó dija 5 fIII. Vasár- és ünnepnap SOO/o felár, szerdán-pénteken 25P/0 felár. Állást keresőknek SWo engedmény. A hiráe-téai dij ol6r« Hxotendő.
Két szobás kortes, esetleg magánházat keresek hírbe a város bcltcrü\'ctcn. Címeket a kiadóba kérem leadni.
Koroaek bútorozott szoba-konyhát, lehetóleg a belváros területén. Címeket kérek a kiadóhivatalba, ahonnan továbbítják azt nekem. 2612
Ford és Fordson alkatrészek, autó felszerelési cikkek, Pncumatlk — Szántó Vilmos és Társa cégnél. Deák-tér 2. 2314
Bútorozott különbejáratu szép szoba, esetleg konyhával kiadó Fóut 10. WcJszné.
Tanult géplakatos és szereló soffOri álláit keres Julius l-re, elsórendU munkaerő. Kőszegi, Vörösmarty-u. 5S\'a. 2643
Egy futó ló 5 éves, I lőcsös kocsival együtt eladó. Bruncsics János, József fó-herceg-ut 24. 262ü
Vízvezetéket és fürdőberendezésebet,
valamint saját készítésű
vörösréz fürdőkályhákat
szakszerűen készít
Msndfavlfs József és Márton
Király-cica 15. Telefon 271.
Elveszett vssirnap a kora reggeli órákban egy dírab brilliáns fülbevaló a Petőtl-ut elején. Kitelik a becsületes megtalálót a kiadóhivatalban teadnl, ahol Illó jutalom-ban részesal, .2073
Egy Jobb csalidból való llut tanulónak esetleg fizetéssel (elveszek. — B.izsó ta|os fliszerkereskedó, Teleki-ut. 2676
Ktllönbejiralu bútorozott szoba 11.Isi liizaspárnsk kisdó. Om a klsdóban. -26Í7
Kit kózéplskolst diák |obb családnál tel-|es ellátást nyerhet. .Kedvezó fizetés-jeligére a kiadóba. .2684
UJ zongora bárboadó. Cim a kiadóban. .26£6
Eötvös-tér 9. szám alatt síig használt férfi ruhák és kabátok clsdók. -2(87
fionvréroz
Plisséroz
Értesítem Nagykanizsa és vidéke mélyen tisttelt bölgyközönségét, hogy a legújabb plissé-modellok megérkeztek. — Pllssérozást, gcuvréro.-.ást olcsón vállalok.
Tisztelettel VARGA NÁKDOR
rub«fejii5, r.őxmosó-vúlUUU Nagykanizea, Hunyadi-utoa 19.
GyQjtőtcIcp: Kazinczy-utca 8.
Feités
öőamosás Tisztítás
!i és
angol
motor-kerékpárok
zalainegyei képviselete
Mosonyi László
Zalaapáti.
Keszthelyen tájékoztatással
szolgál: BALATON DROGÉRIA.
SCHLICKNICHOLSON
GÉP., WAGGON- ÉS HAJÓGYÁR R.-T., BUDAPEST, VI. KER., VÁCI-UT 45-47.
Mutoiiictttpiinit: Lichtscheindl Pál vaskereskedő. Kazlsczf-a. I.
Iijonái: Újpesten. Hiiliiiklir. Budapest, TI., Vilmos császár-nt 63.
Fiókok:
Szeged, Kölcsey-utca 11., Szombuthely, Zanati-ut, Eger, Káptalan-utca 8., Nyíregyháza, Széchenyi-tér 7.
Raktár:
Pécs, Kaposvár, Győr, Veszprém, Baja, Székesfehérvár, Szolnok, Gyöngyös, Debrecen, Miskolc, Békéscsaba.
Cséplőkészleteki
Vontalős és magánjáró lokomobilok gfiz-, benzin- és síivógáztlzemre Cséplőgépek minden nagyságban. Ásványi-léle tengeri száttépőgépek Szecskaváctfk, darálók, morzsolék. — Borsajlók, olaigyárlási gépek.
Sohlick-Hanomag traktorok.
Diesel, petróleum- és benzinmotorok, fílslibil lokomobilnk. Köjáralok Stabil, fekvő és állógőzgépek. Gőzkazánok. Szivattyúk. Jéggyári, hüló-házi és vágóhídi berendezések. Ilid- és vasszerkezetek, d^ruk. Vasuli villamos- és iparvasuti kocsik. Folyamhajók. — Szállító- és bányj-berendezések.
V e t ő g é p c k. Szivógázmotorok.
Tőzegtllzclésü generátorok.
Nyomatolt a Zrínyi Nyomdaipa; és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykanizsán. (Nyomdavezető:"
Olcsó
vizsgái jutaíomkönyvek
és
egyéb ajándéktárgyak, gyermekjátékok
kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében.
Uj zsákok, uj ponyvák
kévekőtözsineg
Kerti magvak Mütrágyafélék
kaphatók :
Ország és Widder
55 cégnél
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
Pk. 6619i\'1927. vht. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX I. c. 102 §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hoey a nagykanizsai klr. járásbíróságnak 1927. évi Pk. 0619. számú végzése következtében Dr. Slnger Emil budapesti Ugyved állal képviselt Nemzetközi klv. és beh rl. és társai javára 193 P 76 llllér s Jár. erejéig 1927. évi február hó 5 én foganatosítón kielégítési végrehajtás utján le- és íelUlfogJalt és 1440 Pengőre becsült következő Ingóságok, u. m.: áruk, llzletl berendezés, rádió stb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagylunlzs-il klr- jiíés-bitőiáR 1927-1k évi Pk. 6619. számú végzéxe folytán 193 P 76 fillér tőkekövetelés, ennek 1926. évi nov. hó 30 Ik napjától járó 18",o kamatai, ViVo váltódíj és eddig ösjzcsrn 22 P — filléren bíróilag már megállapított költségek erejéig Zali-szab*r községien leendő megtartására 1927. évi Julius hó 6-lk napjának délutáni 6 órája határidóul kituzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hl-v.itnak meg. hogy az érintett Ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet Igérónek szükség esetén becsáron alul is el fognak ad»tnl.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat másoV Is le- és felOlfoglaltatták és azo\'<ra kicléjjltési jogot nyetlek \'volna,, ezen áiverés az 1881 évi LX. t.-c 102. §. értelmében czck Javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1927. évi Junius hó 21. napján.
Kaszab Lajos s. k.,
26S3 klr. bir. végrehajtó.

B
HIRDETŐ IRODA R.T. Budapesl, V. Dorottya-utca 11.
Telefon: Teréz 3«-i3.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részére.
Reklámterveket készil.
A gazdasági propaganda célhoz vezető legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden jelentősebb városában.
Ofenbeck Károly.)
67. évfolyam, 145. szám
Nagykanizsa, 1927 junius 29, szerda
Ara 16
fillér
ZiLAI I0ZL0NY
fcnWXMl fa ktadóttnfcl PM 0. ax. Isadfcdyi B&HadóUratal: KUioliuly-a. 15.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts LaJo»
InteraWtoldoar WHjlldBl 7*. art*
EXXUeléal ira egybki 1 peagó *t SC
Péter és Pál
Sok félelem és reménykedés, sok rettegés, bízó hit és várakozás ulán érkeztünk el Péter és Pál napjához.
A szépséges magyar rónaságon, aranyhullámai ringanak ilyenkor a kalászok tengerének.
Mindig ez volt a mi legnagyobb büszkeségünk és reményünk, de most kélszeresen ez, mert hiszen az élelel adó, áldásos kalászlenger a ml egyetlen vagyonunk, ez az egyetlen kincsünk, ami még megmaradt nekünk. Elvetlék gyönyörű hegyeinket, zugó nagy erdeinket, bányáinkai, elvették szép városainkat, de meghagyták nagyrészt nekünk a mi rónaságunkat s ezzel meghagyták a ml kalászos tengerünket.
Már fenik a lényló, csillogó kaszál a magyar aralók és napbarnított erös turáni karok suhintására ledőlnek a gabonarendek, bogy kévékbe, keresztekbe, asztagokba gyűjtve maholnap piros, acélos őrlenl vaiót kínáljanak.
A hivatalos Jelentések egybevetéséből már megállapítható, hogy az Ur Isten áldása nem lesz kisebb a tavalyinál. Ugy lálsiik, hogy például a buza termése 168 ezer métermázsával több lesz az idén, mint tavaly voll. A rozsból azonban már kevesebb eredményre van kilátás.
Mindannyian bizó bitlel nézünk a Péter Pál napján meginduló nagy mezőgazdasági munka elé. Arra kérjük a magyarok Istenét, ne hagyjon el bennünket ebben az évben sem. Hallgassa meg a mi imánkat:
— Add meg a mi mindennapi kenyerünket I
De nem tehetünk róla, ha a ml szemeink a magyar rónaságról még ebben a nagy várakozásban ls észak, kelet és dél tájaira szegeződnek és a Péter Pál napi imánkai folytatjuk imigyen:
— Segits minket, óh Uram Isten, hogy ha már megadtad itt a mi mindennapi kenyerünket, add vissza nekünk a ml Hazánkat is. Add vissza tizrallllő magyar testvérünk otthonát, lelkét, Jó kedvéi, akik a Kárpátok hegyei és völgyei között, akik az erdélyi tájakon türelmetlenül várják a magyar feltámadást, akiket a szent msgyar róna áldása tartott el mostanáig s akiket durván, lelketlenül elszakítottak tőlünk és a szent magyar rónától, az aranykalászos magyar tengertől.
— Add Uram Isten, bogy az ezután elkövetkező Péler és Pál napokon együtt lehessünk és együtt tartsuk rr.eg az aratás diadalmas ünnepét elszakított testvéreinkkel és egyült imádjuk a Te nagy jóságodat.
— Mi ugy látjuk és ugy érezzük, hogy alázatos fiaidnak erös akaratával, dc elsősorban a Te segítségeddel közeledik is már az az boldog Idő, mikor boldog Péler Pál napokon csendül kasza, peng sarló a magyar rónán.
A képviselőház október 18-án tartja legközelebbi ülését
Budapest, Junius 28 [ A Ház mai ülésén az elnök bejelenlelte, hogy Rassay Károly és Bogy a János képviselők ellen mentelmi megkeresés érkezel!. Ezután állért a felsőház elnökétől leérkezel! átirat ismertelésére, amely szerint a felsőház az 1927 —28. évi köilségvelésről szóló lörvényjavaslatot elfogadta. Majd napirendi Javaslatot nyújt be, melynek értelmében a Ház legközelebbi üléséi oklóber 18 án tartja. Ezután a honvédelmi mlniszler vála-
szolt Haller Islván indítványára, a tiszti és altiszti lakások ügyében. Kijelenti, hogy gondoskodás történi, hogy a hiányok építkezés ulján pótoltassanak. Majd Pakots József a gyermeknyaraltatási akció ügyében interpellál. Itass József népjóléti miniszter válaszában kijelentette, hogy az állam 2000 gyermek, a főváros pedig 1000 gyermek nyaraltatási költségeit ledezi. A választ a Ház és az interpelláló képviselő tudomásul vette.
A jugoszláv sajtó hangja kedvezően megváltozott Olaszországgal szemben
Róma, junius 23
(Éjszakai rádlóielentés) Az olasz lapok azt írják bogy a lugoszláv-albán konfliktus elintézése után erősen megváltozott jobb irányban a ugoszláv lapok hangja Olaszország* gal szemben. Ezl főleg az olasz
sajtó azoknak a tárgyalásoknak tudja be, melyetet az olasz politikusok és kövélek folytatlak a konfliktus elintézése ügyében, de annak is, hogy Marinkovics jugoszláv külügyminisztert a belgrádi olasz követ többízben meglátogatta és tárgyalt vele.
Romániában zavaros a belpolitikai helyzet
Róma, junius 28 (Éjszakai rádióleienlés) Bukaresti lapjelentések szerint a küszöbön álló válaszlások miatt a belpolitikai helyzet egészen zavaios. A pártok nagy
eréfeszítésekkel küzdenek, hogy minél több mandátumot szerezhessenek a választásokon. — A nagy izgalom az egész ország életén megérzik.
Egyre dagad a klinikai szállítási botrány
Ujabb szenzációs nyomokon — A magyar államot sok száj-milliárd károsodás árte — Legújabban négy magasrangu ktiz-függesztettek fel állásuktól
tisztviselőt I
Budapest, junius 28
A debreceni törvényszék vizsgáló-bírája, dr. Preineszberger Jenő a debreceni klinikai panamák ügyében Budapesten kihallgatta a budspesii szállítási botrányok miatt letartózta-totlakat és nagytömegű tárgyi bizonyítékokat sikerült szereznie afelől, hogy nemcsak tz egyetemi klinikák, de más állami szállítások körül
a magyar állomot sok száz milliárdot kitevő károsodás trte.
A főkapitányság ujabb kihallgatások kapcsán számos házkutatást tartott a szállítási ügyekben kompro-
mitált vállalkozók és magasrangu tisztviselők lakásán és azok hivatalaiban és rengeteg olyan okmány, nyuglakönyv és (eljegyzés került kezeihez, amelyek a terhelt egyének bűnösségét
kétségtelenné teszik. A legszenzációsabb azonban az a megállapítás, hogy a panamák egész láncolatának érteinti szerzője a letartóztatott Sinwnyl (Slricker) Jenó voll. Az ujabb szállítási panamák szálai egy pénzügyi dolgokkal foglalkozó hivatalhoz vezetnek, ahol egyelőre négy magasrangu köztisztviselő! állásuktól felfüggesztettek.
Életfogytiglani fegyházra Ítélték a monoszlói apagyilkost
Zalaegerszeg, junius 28 A kihallgatott tanuk egy része
A zalamegyei Monoszló községben Orbán Ferenc fialal gazda fejszével leütötte saját édesapját, a község legmódosabb gazdáját, Orbán Imréi.
szerint az öreg Orbán gazda állandó hadilábon éll feleségével és gyermekeivel, durva és brutális voll, családjának réme. Ha éjszaka lefe-
küdt, vadászfegyverét és hosszú nyeiü ballá|át tette ágya mellé, ugy aludl el. Mások szerint pedig a családtagok viselkedtek embertelenül az öreggel szemben.
A gyilkosság ugy történt, hogy amikor a gazda a hegytől hazaiért, amint betépett lakásába, fejszével kél halalmas ülést mértek reá, ugy hogy rövid percek alatt kiszenvedell.
A gyilkosság után a gazda Margit nevű leánya magára akarta vállalni a borzalmas büntettet és bogy gyanús bátyját megmentse, alibit akart bizonyítani. Csak a csendőri nyomozásnál derüli ki, hogy képtelenség, hogy egy leány olyan erös üléseké! tudjon mérni apjára.
A csendőri vallatás eredményeként azután a liu — Orbán Ferenc — beismerte tettét, de azzal védekezett, hogy nővére védelmében ütötte le édesapját.
Tegnap és ma voll ebben az ügyben a törvényszéki főtárgyalás. A bizonyítási eljárás befejeztével • törvényszék Orbán Ferencet életfogytiglani fegyházra itéUe.
Teadélután a miniszterelnöknél
Budapest, junius 28. (Éjszakai rádiójelenlés) Gróf Bethlen István miniszterelnök és neje Bethlen Margit grófnő ma délután teát adlak a Nemzetközi Dlákszövetségvégrehs|ló-bizotlsígának tiszteletére, melyen megjelentek magyar külügyi diáktársaság és a magyar diákszövetség vezetői is. Olt voltak a kormányférfiak közül Pesthy Pál dr. igazságügy-, gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter, gróf Teleky Pil és még sokan az előkelőségek közül.
Letartóztatott főgimnáziumi tanár
Budapest, Junius 24. (Éjszakai rádiójelenlés) Dr. Benes Islván 45 éves ny. főgimnáziumi tanárt a budapesti főkapitányság letartóztatta, mert a budapesti kir. törvényszék sikkasztás miatt körözte.
Az amerikai repülők a lengyel köztársaság elnökénél
Varsó, Junius 28. (Éjszakai rádió-jelentés) ChamberUn és Levine, akik tegnap ideérkeztek ét részt vettek a tiszteletükre rendezett diszebéden, ma megjelentek a köztársasági elnöknél, aki fogadta őket. Délben egy óra 30 petekor elrepüllek Varsóból.
ZALAI KÖZLÖNY
1927. junlus 29.
A város olcsó házhelyekkel kívánja a lakásépítkezést előmozdítani
Minimális vételár mellett parcelláztatja a Babocbay-telket és a László heroeg utcai városi ingatlant — A Speyer-kölcsSn maradékát a vásártér befejezésére fordítják — A zeneiskola további fejlesztése és a tanárok fizetcsmegállapitása
A kivetett magas iskolafenntartási hozzájárulás leszállítása ügyében a város felír a kultuszkormányhoz
Nagykanizsa, junlus 28
A nagy mezei dologidő erősen meglátszol! a képviselőlestülel leg napi rendkívüli közgyűlésén. A padsorok alig negyedrésze leli meg, mikor Sabjdn Oyula dr. polgármester megnyitotta a közgyűlési.
A képviselőtestület bizottságainak kiegészítése
A közgyűlés a pénzügyi bizottságba dr. Sartory Zsigmond és dr. Kreisler István, a számvizsgáló bizottságba FIscbl Lajos, az építkezési bizottságba Slern Oyula, az erdőlegelő bizottságba Orosz Ferenc, a közművelődési bizottságba Bjrbarlls Lajos, a villany ellenőrzi bizottságba dr. Barlha István, a kórházi bizottságba Unger IMmann Elek, a szegényügyi bizottságba Rosenleld Jó-zsetné, a főgimnáziumi bizottságba dr. Kohán Imrét választolta meg.
Igazgatósági tagság, szabadság, nyugdíj
Dr. Krátky István lőjegyző bejelentelte, hogy dr. Sabjdn Oyula polgármester az .Uránia" r. t.-nál . igazgatósági lagságol vállalt, hogy j mini a város leje, belekinlésl nyerhessen az üzletmenetbe és a város érdekelt képviselhesse. A közgyűlés a bejelentéti tudomásul vette.
A képviselőtestület dr. Sabjdn Oyula polgármesternek ezután julius 11 lől szeptember 15 ig szabadságot engedélyezel!.
A lőjegyző Ismertette azokat a hi-valalos külszolgálatokat, melyeket a város vezclősége januártól márciusig a város érdekében teljesített, amiket a Zalai Közlöny is esctröl-cselre is-mertetelt.
Az érvényben levő miniszteri rendelet alapján mindenki, aki szolgálati idejét betöltötte, nyugdíjazandó. A város Horváth Islván vároii adóügyi számvevőnek 41 évi szolgálat ulán visszatartását kélte, amil a belügyminiszter nem cngcdélyezell. A nyugdijválaszlmány azt javasolta, hogy Horváth Istvánt a szolgálat alól junius 30-val menlsék (el, a tanács javaslala szerint a VIII. lizelési osztály I. tokozslának megfelelő 100 százalékos nyugdijilletménnycl és személyi pótlékának a VII. lizelési osztály 1. fokozalának megtelelő felemellelésével.
A közgyűlés löbb hozzászólás ulán elfogadta a tanács javaslatát é» Horváth Istvánnak hosszú, érdemes szolgálatáért elismerését fejezi ki.
Dr. Králky Islván utal ezután
n bekövetkezendő lakásfcl-szabadítás
közeledő terminusára. A város minden lehetit el akar követni, hogy
meginduljon az építkezés. Olyan ingatlant akar a közönség rendelkezésére bocsájtani, amely házhely célokra alkalmas parcellázásra. II,en lelek a Bibócsay fíle lelek. Itt kb. 90 parcella kerülne eladásra. A lanács arra az álláspontra he-lyezkedeli, bogy n vételár minimális legyen, viszont a vevőknek az utca-nyilásl költségekel kell viselniük. A legdrágább lelek □ ölenként 12 pengő, legolcsóbb 8 pengi lenne. A legkisebb le\'ek ilyenformán mindennel együtt kb. 1650 pengőbe kerülne, amil a város hitelezne, de a közmű költségeket meg kell fizetni.
Tobb hozzászólásra válaszolva a polgármester indítványozta: mondja ki a képviselőtestület, hogy a munkálatokat a tervek elkészítése után azonnal hajtsák végre. Ha az akció a vételár mialt nem sikerülne, akkor lehet szó annak leszállításáról, de a város területén sehol ilyen olcsó telekhez nem lehet julnl.
A ko-gyűlés ily értelemben fogadia cl a javaslatot.
Hisonlő szempontok mellett határozta el a város a László herceg-ulcal városi Ingatlannak házhely céljaira való parcellázását. III az ingatlanok négyzet ölenkint 14 és II pengőért lennének értékesítve. A Pick-féle 500 holdas pallnl birtok
átvétele tárgyában a vagyonkezelő és a város közöli kötött szerződési a képviselőtestület jóváhagyólag tudomásul vctle. A Pick-biriok bérlője Somogyi O.ula pallni löldbirlokos I az első évben katasztrális holdanként 250 kgr. búzabért fizet birlelül a városnak.
Az Ördögárok rendezése kapcsán a város megszerzi a Magyar-utca 53 sz. alatli Szántó Géza tulajdonát képező ingatlant 10 000 pengőért. Azonkívül megszerzi a Rákőczi-ulca 26. sz. alatli ingatlant 1500 P és a Szécbenyi-lér 1. sz. alatti ingatlant 6000 pengőért. Mind a három ingatlan megszerzéséi és kifizetését a képviselőtestület megszavazta.
Elfogadja a közgyűlés a Dáliva-sutlal a vízvezeték elhelyezésére átengedd! területhasználat tárgyában kötött szerződést.
Az uj állalvásárlér építkezésére kapott 800 milliós Spcyer-kölcsOn-ből fennmaradt 193 milliót a vásártéri épületek befeje. zésérc, a makadám utak kiépítésére lordilja.
j Elfogadják ezután a közutakon
, való forgalom és közlekedésről alkotolt ötszakQSzos szabály,-endnlelet
Hoffmann Henrik a teherpályaudvar! forgalomnak a Csengery-ulcátt át va\'ó lebonyolítása tárgyában interpellálj; m.g a polgármestert.
Majd
a városi zeneiskola ügyére kerül a sor.
Králky főjegyző ulal arra, hogy a városi zeneiskolánál ői vendelcsen ma mér annyi növendék van, hogy az oktatóhelyiségek szüinek bizonyulnak. A lanács szerint az lenne a leghelyesebb megoldás, ha a zene iskola nagytermét falhuzással 3 kis teremmé alakítanák át, ami 2500 pengőbe kerülne. A fuvótanszakhoz szükséges ht ngszcrekel a város vezetősége a Stowjsszer-cégtől szerezte be 1200 pengőért, amit utólag kér tudomásul venni. Miután a zeneiskola igazgatójának és két tanárának az egy évi próbaideje leteli, semmi akadálya ulncs a véglegesítésüknek. Az igazgatónak, — abban a reményben — bogy megfelelő mellékjövedelme lesz, fizetését a VIII. osztály 3. (okozatában, a tanároknak a IX. osztály 3. (okozatában áilspllollák meg. Miután az iskola feladatat lelkiismeretesen teljesíti — a foglalkozások leijesen eleinek, ezérl az Igazgató havi lizetését 320 pengő es a VIII. fiz. oszt. megtelelő lakbérben, a tanárokéi havi 250 pengő és az illelmé; yszerclő lakpénzb:u állapi-tolták meg.
Ovoda, iskola
Az átadásra kerülő Rozgonyi-ulcai ovoda helyeit a Bentzik-féle Teleky-uti 17. sz. ház hátsó részéi bérlik ki ovoda céljaira hal évre, évi 1000 pengő bér lejében. Az erre vonatkozó szerződési jóváhsgylák.
Az állami elemi iskolák fenntartási költségeihez való hozzájárulása tárgyánál kimondta a képviselőtestület — hogy felir a közoklalásügyi miniszterhez, hogy a város teljesen leromlolt anyagi helyzele miatt képtelen a rendeletileg reá kirótt (1926-ban 12 000 pengő, 1922-ben 24.000 pengő és 1928 ban 48 000 pengő) hozzájárulási összeget meglizelni, miért is kéri, hogy az 1927-ikl esztendőre 12.000, a jövő 1928. évre pedig 18.000 pengőben állapítsa meg a város hozzájárulását.
Dr. Králky Islván ezután hosz-szabban Ismertette a Nagykanizsán letelepülő
Szociális Missziótársulat nővéreinek szociális programjál és részükre három éven ki resztül évi 3400 pengő segély megszavazását indítványozta, amihez a közgyűlés hozzájárult.
Hostzibb vitát provokált a Kanizsai Fotball Club Szövetkezet kérelme támogatásért. A tanács |avasolla hogy 30 üzlelrész Jegyzéssel (havi 60 p.-ngő két éven kercsztü) támogassák a nemzeti sport kultiválását.
Támogató és hevesen ellenkező felszólalások után a képviselőtestület eitogsd a a lanács Javaslatát.
A Stefánia Szövetség nagykanizsai fólitkárának évi 6000 pengő egy részben való hozzájárulási szavazlak meg.
Majd löbb kisebb ügy hozzászólás nélkül való letárgyalása következeti.
A közgyűlés a késó délutáni órákban ért végei. (B. R)
Népünnepély a Zrínyi sporttelepen
Nagykanizsa, junlus 28 Lapunk legutóbbi számában már jelezlük, hogy a Zrínyi Torna Egylet vasárnap, |ulius 3-án nagyszabású népünnepélyt rendez a József föher-ceg-utl rpirllelepen. Az ünnepély délutáni programján lekeverseny, céllövészet és lolballmérkőzés folyik ériékes dijakért.
A komoly műsor a sötétség beálltával körű belül 8 órakor kezdődik. A sporttelep szabad színpadán előadásra keiül: I. Rákóczi Ferenc Rodostón. Melodráma, előadja Qral Mályás, harmonlumon kiséri Rácz János. 2 Rákóczi él.. . Tábortűz jelenei, előadják a 374. sz. Kisfaludy Károly öregcserkész csapat lagjal. 3 Magyar táncot lejt 10 pár, akikel Lehcczky Mária tanllolt be. 4. Par-terre tornát, szabadgyakorlatot és puskagyakorlatot mutatnak be Szép-udvaiy László tanítványai. 5. A kls-kanizsai levente dalkör versenyszámai! adji elő. 6. Mese az ólomkatonákról .. . Mese 4 Jeleneiben. 7. Körmagyar ... Táncolja Kovács Zsuzsika és Eizslke. 8. Hazaiérés. Egyfelvonásos hangjáték. 9. Magyar bakák dicsősége. Szavalja Baán Jenő. 10. Magyar jelen . . . magyar jövő élőképpel.
Az előadást tánc követi cigányzenekar melleit. Jegyek az előadás napján a sporttelep pénztáránál kaphatók.
A cseh sajtó hadjárata a magyarbarát Rothermeere ellen
Prága, junius 28. (Éjszakai rá-dlijelentés) A cseh sajtó, mely eddig hallgalo\', mosl éles kirohanásokai intézelt lord Rothermeere ismeretes magyatbsrál cikke ellen. A nacionalista sajtó jelzdásnak mondja az angol publicista cikkéi, mig egy lap azl irja, hogy azl nem Is a lord írta, hanem a magyar propaganda londoni emberei, akiknek sikerüli megtéveszteni (?) lord Rolhermeerél. A cseh lapok ellensúlyozásul hangoztatják a kisantal nagyerejél.
_ZALA! KÖZLÖNY_
A város minden polgárának érdeke Nagykanizsa monográfiájának megjelenése
A város vezetősége teljes erkölcsi súlyával támogatja a mii kiadását
1927 junius 29._
Vasutparti levél
Kedves Szerkesztő Uri
Mielőtt még a fllrdői levetek özöne elárasztaná b. lapját, egy divatos ujllpusu helyi levéllel Igyekszem köveinI a fővárosi lapokat. T. I. az ember nap-nap után talál az újságban Ilyet: „Tabán! séták", .Hűvösvölgyi napok", „Levél a Normafától" (mely most ugy e tetszik tudni, hogy kidőlt ?) és ehhez hasonló hangulatos levelek, melyekben a sorok közölt a pihent kedélyű és üdülő írójuk dicsdrldkat zeng eme helyek romantikájáról.
A pestiek példáját köveive, én is egy ilyen helyi levél megírásához fogtam, ugy gondolván, hogy az ember tartozik ilyesmivel a saját vd rosának (hát még, amikor az illető abban a szerencsés helyzetben van, hogy a varos a házigazdája I)
Hogy egész őszinte legyek, az Inspirációmul mégis u vasulparli dldkdalárdától merítettem, még pedig \'gy Igen kedves slágerdarabjukból, melynek gyönyörű librettója Imigyen szál:
Van a Bajza-atca vigin egy kis palota, Kisasszony, ha híjnál trl. Jöjjön el oda...
Ugy-e, hogy milyen mély, sokai mondó szöveg ? Csuda-e, ha élénken fölfigyeltem eme költői dalremekre?
Egy kis fáradsággal s némi költői vénávul a saját városunk/a szabtam ál, még pedig Ilyenformán:
Van a Kossuth-tir sarkún egy kicsi palota...
Most már körülbelül ugy e tetszik sejteni, hova akarok én Innét a vasutparllól (ahol e sorokat Írom) kanyarodni ?
Hát Igen, van a Kossuth tér sarkán egy kicsi palota... az u/ városi bérpalota, amely mintegy meleg, puha fészek, a tavasz beálltával uj lakókkal népesült be, kik ma valameny-nylen derűs, elégedett arccal és sok fölénnyel mosolyognak az uj palotát irigyen néző járókelőkre.
De valljuk meg őszintén, hogy hogy erre van Is okunk bőven I Végre Is a mai lakásviszonyok mellett egy vadonatúj palotába belé-csöppenni majdnem annyi voll, min! Undberghnek áltörnl az Óceán ködén és parira szállnia. Másodszor nem utolsó dolog egy olyan gavallér házigazdával rendelkezni sem, aki lakóit a legmesszebbmenő figyelemmel várta uj otthonukba.
Az Irigykedők persze ugy akarják most kedvünket szegni, hogy azl mondják drága.
— Drága? mt az, hogy drágaI? — horkanunk föl — micsoda naivitás I ? Engedelmet kérek, egy amúgy Is minden komforttal berendezelt uj lakás, amihez ráadásul kaptunk egy ligetet, egy sétányt, autóbuszjáratot és a temetőt — mt van ezen megfizetve?/
(A Hlld éppen kijelentette, hogy a palotai lakókat 90 százalékkal olcsóbban vlszt utolsó utjukra, s ez magában Is jelentékeny megtakarítás.)
A palotából kiérve a vasull hidra (módfelelt szeretjük kérem ezt a pa-
Időjárás
A nagykanizsai moteorologlal megfigyelő Jelentése: Kedden ű hömérsik-lUt Reggel 7 órakor +11-9, délulín 2 órakor +1S-2, este 9 órakor +14-6.
FtlMzet.\' Reggel borult, délben kevésbbé felhős, este tiszta égboltozat.
SUUtány- Reggel és délben Északkelet, este Délkeleti szél.
A Meteorológiai Intézőt Jelentése szerint csendesebb és szározra lorduló idö, éjjtí «íg igen hllvos Idö, később hísillye-
Nagykanjzsa, junius 28
A magyar városok tógl óbsj\'ása volt, hogy történelmi, gazdasági, kulturális és társadalmi értékeiket könyvbe gyűjtve örökíthessék meg az utókor számára. A Magyar Városok Országos Kongresszusa állandóan napi-renden tartotta a kérdési, mígnem az idén sikerült az országos munkát ulnak indítani.
Az összes városok monográfiáinak kiadására egy ecélra alakult kiadó-társaság kapott megbízást.
Néhány nagyobb város monográfiája már el Is készült.
Igy tegnap érkezett meg szerkesztőségünkbe a szegedi monografia sajtó-példánya. A hatalmas, gazdag kiállítású, közel 500 oldalas, sokszáz fényképpel diszilelt, irodalmi értékű mú megjelenéséi kevés hijján 5000 szegedi megrendelő- aláírás lelte lehelévé.
Sabján Oyula dr. polgármester megénő támogatása folytán
Nagykanhsán is megkezdődlek az előmunkálatok s a hivatalos város leljes erkölcsi támogatása mellett már jelentékenyen előrehaladlak.
A szegedivel egyforma terjedelműre tervezett és annál még díszesebb kiállítású mü szerkesztéséi Barbarits Lajos, a .Zalai Közlöny" felelős szerkesztője vállalta el, akinek
lota szót használni még csak vétet- j lenül sem cserélnénk fel a profán bérház szürke szavával) lehál, ha rálépünk a vasúti hidra, nem Is kellő, de három ut szalud szét előliünk. De ezúttal nem az aranykö-zéputat választjuk, (ez t. I. a temetőbe vezet.)
Ellenben, ha hűvös, árnyas parkba vágyunk, jobbra lépünk a liget felé, ha pedig — a széleken óhajtunk lebegni — a mélységek felett... csak természetes, hogy balra kanyarodunk (1, l. a poétikus vasutpart felé).
Vannak azután még közben kies vágányok, melyeken haladva, a természet lágy ölébe csücsülhetünk. — Mindezt a magunkénak vallhatjuk egy palotabeli lakással együtt.
Mikor aztán leszáll a méla est... hogy költő legyek, a vasulpartján ilyenkor megelevenedik a szentivánéji álom... János bogárkák ezrei csillannak, villannak, szállnak, foszforesz-kálnak. Ezek a kis gyémáníbogarak (annak Idején ugy tanultam) ilyenkor élik szerelmük idejét, ilyenkor világítanak... Ugy elgondoltam löb-bek közöli, hogy milyen kár, hogy ez nincs igy az embereknél, mennyi villanvt spórolhatna meg a házigazdám (I. I. a Város). m Ligetünk" a többek közölt fényárban uizna s a bokrok közöli az Intim zugok rrj-lektori fény! árasztanának.
egy soktagu szerkesztő-bizottság segédkezik az anyag összegyűjtésében. Ha Nagykanizsa társadalmának támogatása azt lehetővé teszi, ugy a gyönyörű és érléXes munka már az ősz folyamán megjelenik.
Városunk minden lakójának, magának Nagykanizsa városnak súlyos érdekei fűződnek e mü megjelenéséhez, nemcsak azéit, mert ősi városunk múltjának és jelenének adatai sehol még ősszegyüj ve nincsenek, hanem egyullal azért Is, mert ez a könyv oiszágszerle szél fogja vinni Nagykanizsa nevét, dicsőségét, büszkeségei), egyúttal panaszait Is, valamint ebben nyer megörökítést mindazoknak a uagykanizaal polgároknak érdeme, kiknek neve nem lehel a feledésé. Ország-vilig ügyeiméi fogja felhívni ez a monografia Nagykanizsára és a nagykanizsaiakra és ennek erkölcsieken kivül meg lesznek a maga gazdasági előnyei is.
Hogy az ötök Idökcc\'i szánt alkotás nem száraz, sematikus, Bzoba-tudós-munka lesz, azl a szerkesztőbizottság összeállítása és a mú szerkesztőjének eddigi munkássága garantálja.
Közügynek tesz szolgálatot mindenki, (mint ahogyan önzetlenül szolgálja azt a feladal fontosságát megértett szerkesztő-bizottság és a hivatalos város) aki a mii megjelenését bármi módon is elősegitl.
| Egyébként, hogy a palota belső viszonyairól is beszéljek, az egész házban a legjobb harmónia uralkodik (1. I. senki se ismeri egymást.) A gyermekek Is megszokták a le-mető közelségéi, a sok temetést, ugy, hogy lenn az udvaron mindig temetési játszanak.
Egyik nap éppen hallom, amint egy kis szöszke lapállal a kezében Igy szól a többiekhez:
— Hozzátok a háziural I
Ugylátszlk a házigazdánkai temették, énekelve, hangos gyermekgaj-dolással.
Befejezésül egy kérésem lenne Szerkesztő úrhoz és nagyon megbecsülne véle, ha a szerkesztői üzenetek rovatában felelne a következő kérdésemre.
T. I. az hírlik, hogy a palotánkat (?) léckerítéssel akarják a tervezeti ím-pozánsabb drólkerllésnél fölcserélni, meri hogy az olcsóbb lenne ? Kérdem Szerkesztő urat, keret az egy palotának ? hogy Jön a frakkhoz a szalmakalap ? Mosl féllem a palota nívóját... attól, hogy az említett dal-slágert valaki igy szabja át:
Van a Kossuth-tir végiben egy snassz fpalota.
Ezzel a borús sejtelmekkel leszi le a tollat egy
Bérpalotai lakó.

Zalaegerszegen elfogták a merénylő bncsnszent-lászlói betörőt
Nagykanizsa, junius 28 Tegnap megírtuk, hogy Bucsu-szcntlászlőn Tóth József vas- és fű-szerkereskedőnél ket ismeretlen egyén betörést követelt cl s az azon az udvaron lakó dr. Wlassils József köiorvost egyikük négy lövéssel le-leritelte, azután elmeneküllek.
A csendőrségek valóslgos hajtó-vadászalol kezdtek, az elvetemüli emberek ulán.
Amint ma hivatalosan értesülünk, Zalaegerszegen kedden délelőtt a piacon az egyik betörői sikerült elfogni, mig a másik a zalaszenlml-hályi csendőrség kezére került.
Bővebb részleteket nem sikerüli szereznünk ezidelg. de annyit tudunk, hogy a betörő, aki az orvosra a lövéseket telte, miután a betörés szinhelyén felejtette kalapját, kalapot akart venni Egerszegen és Igy laineriék fel. Kihallgatása alkalmával teljes beismerést telt.
BADIÓJSŰSOI
(Rövidítések) H - hírek, körgaida-ság. llangv. hangverseny. E — előadás Gy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zene. Mg. »- mezőgazdaság. III. - ifjúsági elöadái. P - felolvasás. IJ — gramofon zene. Jb — jazz-band.
Junius 29 (szerda) Budapest 5—7.30 Kísérlett adá« a napfogyatkozás alkalmával. Műsoron gralonola és harmónium. 9 H. 10 Zenésmlsc. 12 Időjelzés Utána kamara Z. 4 Gy. dalok. 5 Ponlos idő. Ulána cigányzene. 6.15 Vidám est. Közreműködnek: Vándory Gusztáv Vándory Margit és Vándory Oéza. 9 Kamarazene.
Bécs, Orie II Szlml. Z. Utlna népszerű Z. 4 Hangv. 6.45 Novella. 7 Opera F.: Sevillai borbély.
Berlin, Stettln 1IO. 12 éa 1.30 Ha-rangjáték. 3.30 A. 5 Gy. 5.30 Zongora Z. G Vidám dalok. 7.25 A konjunktúrakutató intézet ülésének kőzv. 8 Opera E : Sevillai borbély. Ulána .Német erdők éa ligetek\', szlml Z. és dalok.
Barcelona 6 Táne Z. 6.30 Áriák éa dalok 7.30 Szoprán dalok. 8 Hangv.
Frankfurt, Cassel 12 Harangjáték. 3 11]. 4.30 Operellrészletek. 6 Opera E.: Doktor Fault.
Ungcnberg, Dortmund, Mdnster 9 Istentisztelet. 12.15 Babona a költészetben 1.05 Népszertt Z. 5.30 Dalok. 8.30 Kabaré. 10.30 Népszerű és tánc Z.
London, Daventry 1 Népszerű és lánc Z. 3.45 Az élet Magyarországon, E. 5.45 Hangv. 4.15 Orgona Z. 7.15 Grieg-daiok. 7.45 Taika est. 9.20 Népszerű Z. £40 Kamara Z.
Milánó 4.15 Kabaré. 5.20 Oy. dalok. 9 Részletek a Travlatából. II lb.
Prága 11 Zenei matiné. 5 Hangv. 7 A Nemzed Színház kőzv.
Róma 5.45 NépizerQ Z. 9.10 Ének- és zenekari hangv.
Junius 30 (csütörtök) Budapest 9.30 R II Zongorahangv. 3 H. 4 Srederkényi Anna: .Asszonyok iskolája. 5 Pontos időjelzés. Ulána Phonola hangv. li.20 Rádióhírek. 7 Sztml. hangv. 10.40 Időjelzés. Utána cigányzene.
Béer, Orác II Népazertl Z. 1.15 Hangv. 7 Higiéniai E. 8.05 Mesék éa groteszkek, Heine müveiből. 8.50 Szlml. Z.
Berlin. Steltln 7.30 és 1! O. 12 Harangjáték. 12.30 Mg. 3.30 G. 5.15 Kamara Z. 7 Harangjáték. 8 Sziml. Z. 10.30 jb.
= Zsák, ponyva, zsineg, kötéláruk, hevederek és tűzoltó felszerelések nagy raktára Hlrsch és Szegő cégnél.
= Tennlszütők ; la dupla hu-rozással 21 pengő, Slazeoberg labda
1 let. 35 pengő. Tenniszülők szakszerű burozása legolcsóbb árban. Összes tetinisz-Ielszerelések Szabó Antal sporlüzletében.
= Repceponyvák, kazal éa géptakarók minden méretben saját varrodánkban készülnek gyári árakon Hlrsch és Szegő,
|| H |t J|lk| a nyugalom kincsei
rULMnin MM\\ piska- ís rovarirtó találmány.
- Nincs többé álmatlan éjszaka 1 -
Axonnal hat! Pctóatfil irt! Tiaxta 1 Kelleme* uugul
Számos hatósági elismerés t Máztartási üveg ára : P 1-20
Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküzletben! Főraktára: Török ióxaaf R. T., Budapest, VI., Királyutca 12. uám.
ZALAI KÖZLÖNY
1327 junius 29
NAPIREND
Junius 29, szerda
Római katolikus: Péter ís Pál. Protestáns: Péter, Pál. Izraelita: Sivan 29
Nap kel reggel 4 óra 0-1 perckor, ayugszik délután 20 óra 01 perckor.
Városi Színház (1. u. pont 3 órakor: Egy darab föld, szinmll. Este pont Vitl órakor: Sybill, operett.
Uránia 3,5, 7, 9 órakor: New-Casloni katasztrófa, cowboy-dráma. Vissza míg nem késó, társadalmi dráms.
Junius 30, csütörtök
Római katolikus: Pál ap. em. Protestáns: Pál. Izraelita: Sivan hó 3a
Nap kel reggel 4 óra 05 perckor nyugszik délután 20 óra 01 perckor.
Városi Színház este pont ih9 órakor: Ocskay brigadéros, tört. színmű.
— A Zalavármegyei Orvosszövetség évi közgyűlése. Élénk érdeklődés melleit tartották meg Zala-vármegyei orvosai ezidei évi köz-gyűlé jnkel a zalaegerszegi Kaszinóban dr. Thassy Gábor vármegyei tiszti főorvos, egészségügyi főtanácsos elnöklete alatt. Elnökké újból nagy lelkesedéssel Thassy Oábor dr.-t
Valódi angol szövetből
uri ruha csakis gSrlet Zalgmond szabómesterné Nagykanizsa, Főút 5. szám.
választották meg. Alelnökök lettek Grincr Adolf dr., Szlgelhy Károly dr., Kahán Imre dr., Mojzer György dr., Mlsner Antal dr., Deák Jenő dr. Titkár lett Halász Miksa dr., jegyzők Ney Hugó dr. és Rosenthal Jenő dr., ügyész pedig Udvardy Jenő dr. — Kimondotta a közgyűlés, hogy noha a képviselőház már elfogadta a be-tegsegélyzö törvényjavaslatot, mégis állást foglal a kérdésben és a felsőháznál törekszik az orvosok részére kedvezményeket kieszközölni. A közgyűlés a kultuszkormányhoz memorandumot terjeszt, amelyben az iskolák nyári szünidejét junius 20 tői szeptember 15 ig kéri megállapítani. A jövő évi gyűlés színhelyéül Héviz fürdőt Jelölték ki. Jámbor Kálmán dr. Indítványára „Oívosok Háza" létesítésére országos mozgalom megindítását határozzák el. A magánorvoslás legkisebb díjtételeit a következőkép állapították meg: Egyszeri rendelés az orvos lakásán 4 pengő, a beteg lakásán 560, orvosi bizonyítvány 8, orvosi látlelet és vélemény dija 12, vidéki kiszállás dija a beteglátogatási és rendelési díjjal együtt 5 kilométerig 16 pengő, 5—10 kilométerig 24-32 pengő, 10-20 kilométerig 40 —48 pengő, orvosi tanácskozás (helyben) dija 12 pengő. Éjjel a fenti díjak kétszeresét számítják. Hosszabb ideig tartó gyógykezelésnél és tisztviselőknél a betegek anyagi viszonyaihoz mérten a díjszabásból az orvosok engedményt nyújthatnak.
— Az ujabb Időben csodálatosan fejlődött a mühimzés technikája varrógépeken. Brandl Sándor és Fia cég állandó tilmzőlantolyamán szebbnél-szebb hímzések készülnek a világhírű PFAFF varrógépeken.
— Jegyzőválasztás. Balatonfüred képviselőtestülete Soós Gyula csopaki adóügyi jegyzői választolta n:cg adóügyi jegyzővé.
— Iskolai találkozó. A nagykanizsai polgári iskola öl éve végzett IV.a osztályú leány-növendékei ma délelőlt fél 10 órakor találkoznak az iskolai tanteremben. Istentisztelet 11 órakor az alsótemplomban. Este fél 9 órakor társasvacsora a Polgári Egyletben.
— A 11. házhelyrendezés során Juttatott házhelyek haszonbérc és vételára egyezségi uton való megáll ipitásának megkísérlése céljából az OFB. kiküldölt bírája folyó évi Julius hó 4-én délelőtt 9 órakor s városháza közgyűlési leimében tárgyal ist tart, amelyre a házhelyhez jullatoitakat ezúton is megidézi a VárosI Tanács.
— Telektulajdonosok figyelmébe. Mindazok a telektulajdonosok, akik a földbirtokrendezés folytán házhelyhez jutottak, ma déluláo 3 órakor jelenjenek meg Tcleki-ul 43. szám alatt Horváth Ferenc vendéglőjében. Ágoston Flórián.
— Vasúti kedvezmény lóversenyekre. A Duna—Száva—Adria Vasúttársaság a Somogy-zalai Lótenyésztő- és Lovassport Egyesüle: állal folyó évi julius 10 én Nagykanizsán tartandó coicurs, továbbá a julius 3)-éo, augusztus 2 án, 4-én, 24-én és 26 án Siófokon tartandó
készll uri ruhát Sörlel Zalgmond szabómester Nagykanizsa, Főút Koron, „iiioa, c,n<tt
lóversenyek alkalmából az emiitett egyesület tagjainak a nevezett con-cursokra, illetve versenyekre való oda- és visszautazásra a menetrendszerinti gyors- és személyvonatok telszésszerinti kocsiosztályában 50 százalékos menetdijmérséklést engedélyezett a névre szóló tagsági jegy felmutatása mellett. Ez a kedvezmény olykép nyer alkalmazást, hogy az odautazásnál teljes árban megváltott és a többi Jegyektől való megkülönböztetés végett a nedves állomási- és keletbélyegzővel lebélyegzett menetjegy a visszautazásra is érvényes. Ezek a kedvezményes áru Jegyek a nagykanizsai concursra f. évi julius hó 8-tól 12 ig, a siófoki versenyekre pedig folyó évi julius hó 29 tói augusztus 6-ig, illetve augusztus hó 22-től 28-ig érvényesek. Az utazás félbeszakítása ezekkel a jegyekkel nincs megengedve. Felsőbb kocsiosztályba, illetve gyorsvonatba való átszállás csak a már meglevő alacsonyabb kocsiosztályu illetve személyvonati jegy alapján a hasznáit kocsiosztálynak, illetve vo-natnentnek megfelelő polgári egész kiegészítő jegy válfá6a mellett van megengedve. Gyermekek részérc kü-
j lön kedvezményt ccm engedélyeztek.
: Pcdgyászszabadsuly nem vehető igénybe.
; — Autóbuszjárat indul meg rövidesen Héviz, Süm\'g és Deve-cter közölt.
— Erős, vérbő, kövér emberek számára a természetes „Ferenc Józscl* keserűvíz naponkint való ivasa a legkisebb erőlködés nélkül könnyű könnyű és rendes bélmüködést biztosit. Számos szakorvosi jelentés bizonyítja, hogy a Ferenc József víz köszvényben és csuzban szen-vedjknek, valamint cukorbetegeknek is nagyon jót tesz, s ezért méllán megérdemli a legmelegebb ajánlási. Kaplató gyógyszerárakban, drogériákban és füszerűclelekben.
= Menjünk családosan az „Amerika" vendéglőbe, melynek olctó árai ezt lehetővé teszik. A gyermekeknek óriási park áll rendelkezésére. Jegelt italok I
= Fegyvergyári Slevr slrapa kerékpárnál a váza belső és kOlsö mollal van ellátva. 5 évi jótállás! Welner flépáriház, Cscngery-ut 2.
— A balatoni viztulajdonosok Keszthelyen, a Hullám nagytermében tartották rendes évi közgyűlésüket, amit lársasebéd követett. A gyűlésen jelen voltak többek közölt Eszierházy Miklós gróf, Gaál Gaszton és Sümegi Vilmos országgyűlési képviselők, dr. Lénárd János a Festetics-uradalom főtitkára és a három balatoni vármegye sok parti birtokosa.
= Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság |uoius hó 25 én tartóira 1927. évi rendes közgyűlésé\', amely az 1926. évi nyereséget 190.951 52 pengőben, az oszlalénol pedig 15 pengőben állapította meg.
— Cipésziparosok figyelmébe. A hadiárvák vád bőripari szakiskolád egy iharosberényi hadíárva, most végzelt segédet óhajt elhelyezni. Bővebh fclvllágositás az Ipartestületben.
= Befőttes, dunsztos, Ultreform és Rex patentűveg legolcsóbban kapható Melczer Uve»kereskedésbcn.
Legújabb divat szerinti uri rabat
kizárólag angol szóvelból készít Sűrlet Zalgmond szabómester Nagykanizsa, Föut 5. szám.
— A sümegi ferencrendl templom uj, 12 mázsás harangot kapott, amely már meg Is érkezett és rövidesen fel fogják szerelni.
— Julius elsejével érvénytelenek a régi bankjegyek, nevezetesen a száz, ezer, ötezer, tízezer, 25 ezer, 50 és százezer koronások. Akinek még ilyen bankjegye van, az Julius elsejére váltsa be, mert ezután már csak az 500 ezer és egy milliós bankjegyek maradnak forgalomba, addig, amig az uj bankjegyek el nem készülnek az államnyomdában.
— Gyanús haláleset. Jakab János vásárosbéci gazdálkodót a szőlője présházában hollan találták. A nyomozás megindult, mert a halál okául az orvos mérgezési állapított meg.
— Fürdőtelep Klsőrsön. A kis-örsi birtokosok nagyszabású mozgalmat indítottak, hogy a községben strandfürdőtelep létesüljön. A fürdő az állomással szemben épülne fel, egyelőre 30 kabinnal. A fürdöépités ügyében a napokban értekezlet lesz.
= A Fegyvergyári Slevr kerékpár az egész világon vezeti ffeloer Bépároház, Csengery-ut 2.
Haza hívnak ...
Már ilyenkor minálunk Is Zöldéinek a dombok. Fehér Jejil havas alján Kihajtanak a lombok... Kanyargó palakok mellett Nejelejlsek nyílnak... ...Onnan száll ide a szellő... Hivrtak... Haza hívnak...
...Csöndes esle, busult órán Lázzad, vérzik szivem Egy-egy onnan Ideszdlló Fájó, röpke hiren... Kiszáradt egy cseresznyefa A régi kertünkbe,... Mind kipusztul, nem ültetnek Másat a helyükbe...
Az a szegény cseresznyefa Tán utánunk vágyott, Kik nyakunkba vettük onnan A koldus világot... Már tavaly Is, írták akkor, Leszáradt egy ága, S most utána ment a többi Végleg pusztulásba...
És Ilyenkor megrohanja Lelkem a vad bánat: Látom-e még rabságából Szabadnak hazámat?... S Máramaros rengetegje Vlsszhangza-e szerte Dus magyarok imádságál: Hiszek egy Istenbe!?...
Brassányl Gyula
— Autókarambol a kövcskáll u\'on. A kaposvári herceg Eszler-házy-féle húsfeldolgozó gyár egyik autója húskonzerveket szállított Tapolcára és a környékre. Az auló, melyet Richter András soffőr vezetett és rajta kívül még az autón Olt két utas, Köveskál és Mlndszentkál között az uton egy kanyarodónál nekiszaladt egy kőrakásnak és befordult az árokba. Az összes bennt-ülők kiestek a kocsiból. Szerencsére mind nem sérüllek meg, de a soffőr lábát törte és más zuzódásokat ls szenvedett. A kocsinak nem történt baja és azon behozták a súlyosan sérüli vezetőt a tapolcai kórházba.
= Singer gépselyem mindenféle színben kaphaló. Singer varrógép fióküzlet Fö ut 1.
Fűfárosi szabásI Ffluámi csóka!
Sörtől Zalgmond
szabómesternél Nagykanizsa, Főút Koroei „mód. n.iuu
— Országos zarándoklat Nagy Márla-Zellbe. P. Zadravetz István püspök és Guba Pál ny. piarista tanár vezetésével augusztus hó 10-én 8 napos zarándoklat indul Márla-Zellbe. Részvételi díj, mely magában foglalja az útiköltséget Budapesttől Mária-Zellig és vissza Mária-Zelllől Budapestig s az útlevél, vízumdíjakat: II. osztályon való utazásnál 42 pengő, III. osztályon való utazásnál 30 pengő, 10 éven aluli gyermekek a részvételi dij felét f,zellk. Az útlevél és vizűm beszerzéséről a rendezőség gondoskodik. Jelentkezni és érdeklődni lehet levélben Is: Borsy Istvánnál, a zarándoklat központi irodájának vezetőjénél Budapest, IV., Irányi-u. 21. II, udvar fél emelet 11. Útirány: Oda: Budapest, Hegyeshalom, Bécs, Sanct- Pölten, Mária-Zelllg vonaton, vissza: Márla-Zell, Sanct-Pöllcn, Bécs vonaton, Bécstől Budapestig hajón.
=- Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
1927 junius 29.
ZALAI KÖZLÖNY
VÁROSI _SZINHÁZ
Legénybucsu
Állandó derültség jellemezte a tegnapi színházi estél, amely egyike volt az idei szezonban a leghangu-latosabbaknak. Franciás,^többrétű bonyodalom közben könnyedén siklott a darab kedves, tekervényes meséje és Strauss divatos, kellemes muzsikája majdnem észrevétlenül álringatoll az egyébként szép felépítésű operett egy-két strukturális zökkenöjén.
Az előadás a darabnál és Játéknál togva ls parádés előadás lehetett volna. Hogy mégsem az voll, azt a vendégművész, a régi kanizsai aréna színpadától ismerős Tihanyi Béla Indlszpoziciója okozta. Tihanyinak erős, csak a középfekvésben tiszta hangja az alacsonyabb és magasabb régiókban a kiejlés szép technikáján kívül — valószínűleg rekedtsége miatt — jöt nem nyújtott. Ének-technikája kemény. A zenei törvényeket télredobva gyakran hagyta cserben a megirt oklávol, vagy ugy segített magán, hogy kelleténél többet melo-drámázolt a dalszövegben.
A kanizsai együttes játéka azonban kárpőlolla a valóra nem váll várakozásokat. Jól összetanult, jókedvvel adott, friss, derűs játékukért ezen az estén minden elismerést megérdemelnek és a közönség nem Is fukarkodott, hogy ezt kifejezésre Juttassa. Elek Ica, Erényt Böske, Bihari Nándor, Halmai Vilmos teljes harmóniában osztoztak a sikerben. Kár, hogy a harmadik felvonásban a máskor kitűnő Bdnky Köbért, és kissé Egry Berta is, tul-groteszk figurát adlak.
Szalóky rendezése pompás volt, disztetezés gazdag és ízléses. C. Nagy Tibor a zenekarral osztozott a szép operett-este sikerében.
Alex Nlkltln és Sophia Sallanova, az orosz táncospár, egy humoros pantomimmel búcsúztak el Kanizsától. Elragadóan bájos táncuk annyira extázisba hozta a közönségei, hogy Kanizsa színházában először nyílt meg a vasfüggöny Idsajtaja a tapsorkán előtt. (bt)
A sxinházi iroda hireii
(•) Tihanyi Béla Nagykanizsának éveken át kedvelt énekes művésze ma a Syblll-bea folytatja diadalmas vendégjátékát. A legszebb magyar operett önmagában is lelt ház reményével biztatott, az operetl-együltesnek legszebb a Syblll operettelőadása.
(*) Csütörtökön este Herczeg Ferencnek a legmagyarabb élő Írónknak örökélel ü drámá|s Ocskay brigadéros. Hétköznapon ünnepi előadás. Drámai együttesünknek mélló erőpróbája. Hidvéghy, Vértes, Pogány Irén, Vas Emma és mindannyian kiveszik részüket az est sikeréből.
(•) Ma, szerdán délután .Egy darab föld\' Szabó Zsigmond dr. irredenta drámája olcsó belyárakkal.
HILD JÓZSEF
épületfa, deszka, mész, cement, stukaturnád és egyéb építkezési anyag kereskedése
NAGYKANIZSÁN,
Király-u. 4. Telefon 120
SPORTELET
A kerületi bajnoki atlétikai versenyek eredményei
Senlor számok:
Szombaton és vasárnap folylak le a délnyugati kerületi atlétikai bajnokságai a PAC rendezésében, melyen 15 senior és 36 ifjúsági atléta indult
Nagykanizsáról a Zrínyi Torna Egylet atlétái vettek részt a versenyen és 3 senlor, 4 Ifjúsági bajnokságot nyertek, 7 második és 9 harmadik helyezést érlek el. A versenyen megjelent a Zrínyi Torna Egylet részéről az egyesület elnöke: Győmőrey István országgyűlési képviselő is, Finta József titkár kíséretében.
A rendezés kifogástalan volt, kevésbé azonban a pllya. A közelmúltban óriási költséggel épült, egyébként nagyon modernnek Ígérkező sporttelep laza talaja és az erős szél, az első versenynapon az eső Is, nagyon hátrányosan befolyásolták az eredményeket. A puha salak pálya főként a futószámokban és ugrószámokban éreztette károsan hatását, de rosszak voltak a dobó-körök is. Ezt azonban nem lehet a rendező egyesület rovására irni, hiszen a sporttelep csak rövid ideje létesült.
Részletes eredmények: Ifjúsági számok:
100 m.: Bajnok: Elked PAG 12-2 mp. 2. Baksa Zrínyi 124 mp. 3. Toma6Í KTSE 12 4 mp.
Sulydobás: Bajnok: Kozma PAC 1010 cm. Ker. ifj. rekord. 2 Kaszab Zrínyi 1004 cm. 3. Nagy PAC 992 cm. 4. Ojyia BTSE 942 cm.
■100 m.: Bajnok : Lukács KTSE 59 02 mp. 2. Kmetovics BTSE 60 4 mp. 3. Béres Zrínyi 61-2 mp.
Rudugrás: Bajnok: Badosi KTSE 245 cm. 2. Balassa BTSE 245 cm. 3. Török PAC 235 cm.
Gerelyvetés: Bajnok: Béres Zrínyi 3700 cm. 2. Kozma PAC 3680 cm. 8. Fehér Zrínyi 3590 cm. 4. Bilassa 3250 cm.
1500 m.: Bajnok: Szigefhy KTSE 4 p. 48-8 mp. 2. Dombi PAC 4 p. 48 2 mp.
200 m.: Bajnok: Baksa Zrínyi 25-8 mp. 2. Tormássy KTSE 26 mp. 3. Elked PAC 26-2 mp.
800m.: Ba|nok: Kmetovics BTSE 2 p. 16 mp 2. Lukács KTSE 2 p.
21 nip. 2., 3. Maresch Zrínyi 2 p.
22 mp.
3000 m.: Bajnok: Szigeti KTSE 10 p. 112 mp. 2. Dombi PAC 10 p. 12 mp. 3. Ánek Zrínyi 10 p. 488 mp
Távolugrás: Bajnok: Fehér Zrínyi 600 cm. Ker. ifj. rekord. 2. Kmetovics BTSE 582 cm. 3. Béres Zrínyi 577 cm.
Magasugrás: Bajnok: Bodosi KTSE 160 cm. 2. Fehér Zrínyi 1F0 cm. 3. Balassa BTSE 155 cm.
Diszkoszvetés: Bajnok: Kaszab Zrinyl 2810 cm. 2. Oaál KTSE 27-84 cm. 3. Balassa BTSE 27 75 cm.
Gerelyvelés: Bajnok : Kozacsek BTSE 4220 cm. 2. Molvarecz Zrínyi 3620 cm. 3. Roznog KTSE 3700 cm. 5000 m.: Ba|nok : Ludwig PSC
16 p. 48 mp. 2. Szlritecsky KTSE
17 p. 02 mp. 3. Zombori PAC 17 p, 20-8 mp.
Diszkoszvetés: Bajnok: Szépudvary Zrínyi 3381 cm. 2. Kiss PAC 3229 cm. 3. Wagenblatt BTSE 3065 cm. 800 m.: Bajiok : Kelemen PAC
2 p 13\'2 mp 2 Mar kő Zrínyi 2 146 mp. 3. Schmidt PAC 2. p. 16\'4 mp.
Rudugrás: Bajnok: Molvarecz 265 cm. (nem ugrott tovább). 2. Ullry BT2E 255 cm. 3. Mormer BTSE 255 cm.
200 m.: Bajnok: Vadon PAC 25 mp. 2. Vancsura BTSE 252 mp.
3 Kaffka Zrínyi 25 4 mp.
100 m.: Bajnok: Vadon PAC 12-2 mp. 2. Szabó PAC 12 3 mp. 3. Kaffka Zrínyi 123 mp.
400 m.: Balnok: Vadon PAC 57 mp. 2. U.iry BTSE 57 4 mp. 3. Marton II. PSCE 57 8 mp. 1500 m.: Bajnok: Kelemen PAC
4 p. 32 mp. 2. Markó Zrinyl 4 p. 36 mp. 3. Siritecsky KTSE 4 p. 41 mp.
Magasugrás: Bajnok: Molvarecz Zrinyl 160 cm. (az elsőségért 165 cm.-el ugrott). (2. Zskál KTSE 160 cm. 3. Kodrik KTSE 155 cm.
Távolugrás: Bajnok: Szabó PAC 626 cm. 2. Molvarecz Zrínyi 604 cm. 3. B ilogb KTSE 579 cm.
Hármasugrás: Bajnok: Zakál KTSE 12 23 cm. 2 Farkas Zrínyi 1164 cm. 3. Maleidesz BMTE 11\'50 cm.
Sulydobás: Bajnok: Kisbalas PAC 11-26 cm. 2. Raznlg KTSE 10-95 cm. 3. Űmbrős Zrínyi 1072 cm.
110 m. gátfutás: Bajnok: Kollár PAC 21 mp.
A kaposvári lovasmór-közés és kocsiverseny
Kaposvár, Junius 28 A Somogy-zalai Lótenyésztő és Lovassport Egyesület vasárnap rendezte tovasmérközését és kocsiversenyét Kaposvárott. Vasárnap délelőtt 9 órakor a kocsiverseny voll, délután pedig a Turul SE pályáján rekord közönség előtt, melynek so-raibín a vármegye mágnásai is szép számmal voltak képviselve, a lovas mérkőzéseket tartották meg. A nagyon Jól megrendezett verseny, melyen melyen megjelent a honvéde-lemügyl miniszter képviseletében Átgya Papi Sándor altábornagy, eredményei a következők:
Mllltary Á kategória: 1. Soms-sich A. Pál, 2. Megay Béla őrnagy, 3. Vitéz Radnóczy László.
Kezdő lovak díjugratása: I. Nemes Bauer Nándor lován vitéz Csorba, 2. dr. Vertán Emil, 3. Soms-sich Miklós lován Somssich A. Pál.
Vadászlovak díjazása: 1. Somssich A. Pál, 2. dr. Verlán Emil lován Németh Dezső.
Hölgyek könnyű díjugratása: I. Gróf Széchenyi Irma, 2. gróf Almássy Pálné, 3. Hungaria concours istálló lován Paulyné.
Díjugratás A kategória .-1. Binder
0.tó, 2. gróf Andrássy Géza lován Imre D.\'n:s, 3. gról Almássy Pál.
Fogatszépségverseny: négyes fogát:
1. Bíró Fekete Aladár. Kettes fogat: I. Brokés Rezső, 2. Fodróczy Elemér, 3. báró Biedermann László.
Harminc kilométeres országúti verseny: 1. Birk Gyula, 2. Pdracsek Béla, 3. báró Biedermann László, 4. dr. Propper Ödön.
Nyolc kilométeres országúti kocsiverseny-. 1. Óról. Festelich Vilmos, gról Erdődy Pál és Bogyay Ferenc, 2 Szélt Ölön.
Kisgazda kocsiverseny: 1. Biró Dániel, 2. Kulcsár Pál, 3. Biró Károly.
Kisgazda fogat szépségverseny: 1. Biró Károly, 2. Biró Dániel, 3. Kulcsár Pál.
Díjugratás D. kategória: 1. Báró Rohonczy Imre, 2. Világosy György, 3. gróf Andrássy GSza lován Imre Dénes.
(Tennlsz-verseny Nagykanizsán.) Julius hó 3-án vasárnap délelőtt szép és nívós teniszversenyben lesz része Nagykanizsa e sportágat kedvelő közönségének. Az NTE és a Kaposvári Vivó és Tennlsz Club legjobb lérfi játékosai mérik össze erejüket a .Bakay scrleg\'-bt. Hetek óta folyik már a küzdelem a dunántuli egyesület között, hogy a serleget a védó Pécsi Atlétikai Clubtól elhódítsák. A verseny elődöntői a következők: a Szigetvári Atlétikai Club összekerült a Szombathelyi Sport Egyletlel, az NTE a Kaposvári VTC-vel, a Kaposvári Turul Sport Egylet erövesztő, az NTE— KVTC győztessel fog összekerülni. A PAC mint védő, csak a dönlöben szerepel. A verseny 5 számból áll és pedig 4 férfi singli és férfi páros. A vasárnapi mérkőzésen a Kaposváriak részéről Fodor lslván és Frank Henrich, a Torna Egylet részéről Kluger Imre és Llchtensteln Sándor a singtiben, Kluger)—Llchtensteln Lajos a párosban fognak szerepelni. Tekintettet az NTE versenyzők szorgalmára, a verseny teljesen nyilt és ha csak egy kts szerencséjük tesz a- Kanizsaiaknak, ugy könyen összekerülhetnek a Tutul gárdájával.
(A délnyugati kerület atlétikai szakoktatója) Vadas Iván, közölte a kerületi bajnoki versenyek alkalmával a Zrínyi Torna Egylet vezetőségével, hogy julius hónap folyamán beutazza az összes kerületi atléta városokat és olt az érdeklődök részére 3 napos előadásokat fog tartant. Terv szerint először Nagykanizsára látogat el és délutánonként ugy gyakorlati, mint elméleti oktatásban részesíti a remélhetőleg nagy számban megjelenő atlétákat. Érkezésének pontos idejét közölni fogjuk
ZALAI KÖZLÖNY
I927 |unlus 29.
ÜRANIfl
Ma, szerdán 3, 5, 7 és 9 órakor
cowboy-dráma 6 felv. Főszereplő: Eddie Polo. (• . • | r Tf
(Ne higyj a nőnek) társadalmi dráma 8 felv.-ban. Főszerepben: Mary Carr és Helene Chadwick.
Pátria-Hiradó
aktualitások a nagyvilágból 1 felvonásban.
KÖZGAZDASÁG
Nagyszabású gyümölcsészeti és méhészeti kiállítás Keszthelyen augusztus 6—8-ig
Keszthely, Junius 28
(Saját tudósítónktól) A Szlanko-vics János gazdasigi akadémia igazgató elnöklete alalt álló Balaton-melléki Gyümölcsészeii és Méhészeti Egyesület a löldmlvelésllgyi minisztérium, a Dunántull Mezőgazdasági Kamara, Zilavármegyei Gizdas&gi Egyesüld, Faluszövetség, Kertés.-e i Egyesület, Méhészeti Egyesület sto, támogatásával nagysiabásu gyümölcsészeti és méhészeti kiállítást rendez Keszthelyen a Hungária szállóban augusztus 6, 7 és 8-án, amelyen a kertészet, gyümölcstermelés, stő-lészet, méhéstet s az azzal kapcso-titos összes ipari ágak mind képviselve lesznek.
A kiállításon az egyes csoportok a következőképpen alakulnak:
I. Gyümölcsészet és szőlőművelés.
II. Kertművészet, virág-és konyha kertészet.
III. Méhészet és sclyemhernyó-tenvésilés.
IV. Gépek, eszközök, anyagok, védekező szerek.
V. Borok, konservek feldolgozása.
A kiállításra már eddig is úgyszólván az összes balatoni érdekeltségi k bejelentetlék részvéleloket, ugy, hogy a kiállilás már az eddigiek szeiint is nagynak ís értékesnek, tanulságosnak mutatkozik.
A kiállítási teendőket külön kiállítási bizottság, nagyszámú rendező scgiiségével és a legnevesebb szakemberekből álló bíráló bizottsággal irányítja.
A kiállilás sikeréi az is biztosítja, hogy a bizottság a kiállilás védnökéül társadalmunk legkiválóbb szá-mot\'evö férfiait kérte fel.
A kiállításra bírki jclcnlkc.hclik. jelentkezési határidő folyó évi Julius hó 20.
Mindennemű kérdezősködés és bejelentés Horn János kertészeti felügyelőhöz, sz egyesület ügyvezető igazgatójához Keszthely, gazdasági akadémia, intézendő.
A helyidijak négyzeiméterenkinl 50 f,llér, egyesületi lúgoknak ezen ösz-szeg léte.
A kiállilás idején zajlik le Keszthelyen nagy ünnepségek keretében a vasárnapi dajosvetseny is, amelyre
már eddig is 22 dalegylet jelentette be részvételét.
Ugy a kiátitásra, mint a dalos-versenyre való tekintettel Keszthely városa nagyszabású velencei estet rendez a legválogatottabb programmal a Balaton pártán.
Timi
Oyengébb nyitás ulán a külföldi tőzsdéről érkező hirek nem sokat javítottak a mai értéktőzsdén. A javuló irányzat az értékek egy részére terjed kl, a többiek gyengéb maradlak. Zárlatkor az árnlvó egyenlőtlen volt. Az árkilengések ép ugy le mint fel I— 2%-nál lovább nem terjedi. Oyengébbek voltak a kullst piacon a bánya és vasipari papírok. A ku-lisz később megjavult. A vas piacon a Gsnz, Pesti Hazai, Oyap|u és egypár bank értékek emelték át folyamukat. Legmagasabb volt a győri textil, mely 10%-kal emelkedett. — A forgalom mindvégig szűk keretek közölt mozgott.
Ptrts 20 34. London 25-22\'. i. Nrwvnrl 519-t,1!, Brlllstl 7213, Milano 29-22\'/!, Amsterdam 208 08, Berlin 123071.1. Wien 73 08, Sotta 3 75. Prága 15-371.1, Vané 58 99, Budapest 80-50, Belliid 913\'/i, Bakaiul 3\'lOVl
á taáaftttt Tfaefe
VALUTÁK Angol 1. 27-83-27-S9 Belga Ir. 79-65-7»9.S Csen k. 16-9M7-02 Dink. 153 10-153 75 Dlnlr lO-OS-lOll Dollii 570.85-573-25 francia ti 2260-2280 Holl. 229 2 >-230-25 Lengyel 63 65-61-65 Lel 3-42-3 52
Léva —*--•—
Lila 32 90-33-30 Máika 135-70-13620 Schlü. 80 60-80 95 Norvég 148-20-148 SS Svájci I.I103Í-I1075 Svtdk. 153 50-15415
DEVIZÁK Amat. 229 50-23020 Belgiid 1007-1011 Bellin 13577-136-17 Bukarest 3 40-346 Biüssaet 79-55-79 80 Kopenb.153-20153 65 Oszló 148-30-148 75 London 27-82-27-90 Milano 32 80-33 00 Newyotk 572-75-1 45 Pilis 22-42-22-52 Piigs 16 96-17-01 SsoTia 4-12-4-16 Stockh. 153-60-154 05 Varsó 63 75-84 55 Wien 8060-80 85 Zürich 11027-110 60
Terménytőzsde öju Uszav. 75 kg-os 29 10- 29-50, 76 Vg-os 2970—3310 77 kg-oi 3020— 3060, egyéb 75 kg-os 28 20-2810, 76
kg-os 28-30- 30-10, 77 kg-ot 29 50 - 23-8), tozs 27 25- 2750. lakatmin) Itpa 23-75— 2450. síllirpa 25-50—26-50. zab 25 20— 25 50, tengeti 2180 - 22-00, buxakotpa 20-20—204U.
Pethaltis 1112. melybél eladatlanul vlma-matsdl 150 daiab Klsíientlu 154—1-Í6 szrdeit 1-54—156. szedett közép t\'46-
1 50. könnyO 133—144. elsátendü öreg 1-42-1-44, másodrendű 1-36-1-40. angol suldé 1-44—1 68. szalonna nagyban 1-72-
1-76, aslr 1-98 - 200. lehozott hus 192
2-12. szalonnis lélseriéa 1-84 - 2-00. Az Irinyaal élénk.
TÖRVÉNYSZÉK
(§) Elutasították a keszthelyi halalautó sofförjének perújrafelvétel! kérelmét. Mojzer Miklós keszthelyi soffőr, akit két ízben is halálos kimenetelű autószerencsétlenség miatl elitéltek. Perújrafelvétel! kérvényt nyújtod be a nagykanizsai törvényszékhez. A tőrvényszék tegnap a perújrafelvételt megtagadta. Dr. Imrtk János védő a törvényszék határozatát felfolyamodla a kir. táblához.
(§) Elrendelték Szentmihályl Dezső perújrafelvételét. Szent-mlhályl Dezső körjegyzőt tudvalevően hivatali sikkasztás miatt állás-sálól felfüggesztették és a törvényszék szabadságvesztésre ilélle. A lörvényszék most Szentmihályi kérelmére elrendelte perének u|ra!ei-vélclél. A főlárgyalást az őszi ciklus alatt tartják meg.
(§) Letartóztatták a halottgyalázó keszthelyi legényt. Megírtuk Arvai József keszthelyi legény kegyeilen hslotlgyalázását.Moit arról értesülünk, hogy a vizsgálóbíró le-larlózlalta Arvai Jórsefef, aki ellen sirromho\'ás miatt indul meg az eljárás. Ügyét a nagykanizsai törvényszék szünet! tanácsa julius első felében fogja Keszthelyen tárgyalni.
lOZeÓSZIHIiZAI
Uránia szerdán 3, 5, 7 és 9 órakor: New-Cuntont katasztrófa, cowboy dráma 6 felvonásban. Főszereplő: Eddie Polo. Vissza mig nem kisót \'Ne higyj a nőnek) társadalmi dráma I (elvonásban. Főszereplők: Mary Carr és Helene Chadwick. Híradók.
Az Uránia kertmozgója a Sör-házkertben ju.ius 2-án kezdi meg előadásai! .A fekete sas", Puskin világhírű elbeszélése után készül! lilmmel, Bánky Vilmával és Rudolf Vatentlno-vii a lőszerepekben. Az Uránia minden előadását éltől kezdve jóidő cselén a kertmoziban larlja s csak kedvezőtlen Idő esetén az Uránia helyiségében.
Kbdjat Zrbyi éj Xí»
krakaááa 13. TUakuLua
IP BÓ HIRDETÉSEI
Az apróhirdetések dija 10 sz*ó!g 50 fillér. Címszó s minden vastagabb betűből álló 8jó két szónak számíttatik. Minden további szó dija 5 fill. Vasár- és ünnepnap S0o/o felár, szerdán—pénteken 25% felár. Állást keresőknek 5OV0 engedmény. A hird«-téal dlj olör«i iixetendó.
Michelin, Dunlop, Fircetorio
autógummik Weleer J. C. Nagykanizsa,
Sugár-ut 16._______ 2342
Két szobás kartea, esetleg magán-házat keresek bérbe a város belterületén. Címeket a kiadóba kérem leadni.
PénxkflloaBnt bckebclczésxe minden Összegben a legelőnyösebben éa leggyoc-•abban tolyósittat Aoaél Ignáo pénz-kölrsőnközvctltó Irodája Nagykanizsán. Póni 3. sz. alalt. KényurarkSIosSn kflt-vényeket vessek. 1-183
Kereeek bútorozott axoba-kony-hát, lehetóleg a belváros területén. Címeket kérek a kiadóhivatalba, ahonnan továbbítják azt nekem. 2612
Ford és Fordeon alkatrészek, autó felszerelési cikkek, Pneumatlk — Szántó Vilmos és Társa cégnél, Deák-tér 2. 2314
Egy Jobb családból való flut tanulónak esetleg fizetéssel felveszek. — Bazsó Lajos laszerkereskedó, Teleki-ut, 2676
Butoroxott különbeiáratu szép szoba, esetleg konyhával kiadó Főút 10. Welszné.
Két diékgyermeket teljes ellátásra a Jövó Iskolai évre elfogad özvegy urlnó. Külön szoba fürdőszobával és zongorahasz-nálat. Cim a kiadóban. 2659
Egy mindeneeleány jó bánásmóddal, ugyanott 2 középiskolás fiu teljes elláUsra, külön szobával fetvéteUk. Clm a kiadóban. 2669
Egy oaeléd kerestetik fiával vagy vó-jével. közeli gazdaságba. Cim a kiadóban.
Szabadhegyen 2 hold birtok u] épülettel eladó. — Érdeklődni Andrt Józsefnél, ugyanott. 2678
Szorgalmas bejáró takarítónő ajánlkozik Julius 1-éie. Cim József főhercegül 102. 2689
Kiadók i Irodának, műhelynek, raktárnak udvari helyiségek. Bővebbetj Sugár-ut 2. Papirkereskedésben. -2697
Finom munkás olpéax-aegéd azon italra felvétetik Bagó Sándornál, Csengery-ut 78\'c. Ugyanott egy Jó fiu tanoncnak Is. 2698
Faj kanári madarak olcsón eladók Király-utca 28 . 2692
Eötvös-tér 9. szám alatt alig haznált férfi feleSruha, kabátok és ludz&lr eladó. 2693
Két középiskolai diák Jobb családnál teljes ellátéat nyerhet. .Kedvező fizetés-Jeligére a kiadóba. 2684
Héx, háromszobás, modem, októbert bekltözhctőséggcl eladó. Cscndery-ut 7&b.
Családi otthont és olcsó ellátást nyújt 1—2 kisebb polgárista, vagy glmnázist* diáknak polg. Isk. tanár. — JClm a kiadóban. 269-1
Kifésült végotthajat veszek legmagasabb napi áron. Zaplelat Simon fodrász.
2706
Jobb leány mindene Mudrák sütöde, FÓut 23.
Érícsitcm a nagyérdemű közönséget, hogy Keszthelyen a
Hullámé. Balaton szállodát
megnyitottam. Elsőrendű magyar konyha, kitűnő badacsonyi és kü önlegcstégi borok, frissen csapolt budapesti sörök, modernül berendezed szobák ksphatók. Ceglédi Farkas Jancsi 10 tagú kitűnő zenekara szolgáltatja a zenét.
Terraazáról gyönyörködni lehet a Balaton körüli regényes tájak panorámájában.
Kérem a n. é. közönség szives pártfogását, tisztelettel
KELEMEN KÁROLY
2700 étterem, és szállodatulajdonos.
1987 lunlu* 29.
ZALAI KÖZLÖNY
Van szerencsém a nagyérdemil közftn-ség becses tudomására liozni, hogy a fonottbutor munkát műhelyembe bevezellcm. Jótállással készítek
előszobai és kerti = bútorokat. =
Egy éven belüli hibákat ing ven meg-tavitok, úgyszintén nádsxékak be-tonásál vállalom. Tisztelettel
ILLÉS JÓZSEF
kosárfonó tt kcrllbulor kíszttd 5312 Zrínyi Olklóa-u. 22
Vízvezetéket és fnrdóberendezéseket,
valamint saját készítést!
vörösréz fürdőkályhákat
szakszerűen készit
lenillovits JóziíI és Márton
Király-álca 45. Telefog 271.
Kereskedők, üzemek, uradalmak és csép\'ő-gazdák figyelmébe I
Mielőtt benzin, petróleum, gázolaj, továbbá gépzslr, kocsikenő és az összes gép-, traktor- és hengerolaj szükségletét beszerezné, saját érdekében kérjen ajánlatot a legolcsóbb gyári lerakattál
Artner és Kelemen
cégnél
Csengery-ut 5. pzám,
mint a Magyar Olaj- és Vegyiipar R. T. zalamegyei kirendeltsége.
Ugyanott zsák és ponyva
gyári lerakat.
Fiuinternátus
Szombathelyen.
I Felvesz bármilyen iskolai diákot naponkénti lecke-kikérdezéssel és teljes ellátással. Tessék Kőszegi-utca 46. szám alalt érdeklődni.
TENGERI,
zab, árpa, kerekrépa-mag.
Kiscsibék etetésére: kőles-kása, tengeridara, egész kisszemü tengeri Madáreleség: Kevert madárétel, hámozotl-zab, fénymag, kendermag, édes-repce, saláta-mag, tökmag, napraforgó-mag slb. kapható:
Ország és Widder
magkereskedés ében Erzsébet-tér 10. (Biróság mellett;
Nyaralók figyelmébe!
Legszebb, legdiv.itos.nbl> nyári kendfik, Sálak, Bclilsann nfii fürdőruhák és lohérnomüek, további nól kalapok, selyem és flór harisnyák,
kézimunka újdonságok
özv. Orosz Miklósnénál
(Kazinczy-utca 2.) kaphatók. Mielőtt nyaralni megy, el no mulaaaaea megtekinteni.
Figyelem!
Van szerencsénk a nagyérdemű közönséget tisztelettel értesíteni, hogy a Deutsch és Eichner cég
= férfi és női = divatáru üzletét
megvettük és azt továbbra is szakszerűen, legjobb minőségű áruval felszerelve, tovább fogjuk vezetni.
Addig is egyes árucikkeket a mai naptól fogva egész 8-ikáig, feltűnő olcsó árban
bccsájtom a nagyérdemű vásárlóközönség rendelkezésére.
Ezen alkalmat, aki jó árul olcsó pénzéri akar vásárolni, ezt el ne mulassza. Megtekintés vételkényszer nélkül.
Teljes tisztelettel
BUKSZ OSZKÁR ÉS TÁRSA.
A világhírű „PFAFF" VARRÓGÉPEK
egyedüli rakiára
Brandl Sándor és Fia
cégnél
Deák-tér 2. Telefon 12.
a legrégibb varrógépraklár, a lelsólemplomnál. 20 havi réazletfizatéa I

SCHUCK-NICHOLSON
GÉP., WAGGON. ÉS HAJÓGYÁR R.-T., BUDAPEST, VI. KER., VÁCI-UT 45-47.
lUjíkaninai rtiíitiprálEt: Lichtscheindl Pál vaskereskedú. Kazinczy-u. 1.
líjígjir: Újpesten. liilarülii: Budapest, TI., Vilmos császár-ut 63.
F i ó k o ki
Szeged, Kölcsey-utca 11., Szombathely, Zanatl-ul, Eger, Káptalan-ulca 8., Nyíregyháza, Széchenyl-tér 7.
Raktári
Pécs, Koposvár, Győr, Veszprém, Baja, Székesfehérvár, Szolnok, Gyöngyös, Debrecen, Miskolc, Békéscsaba.
Csépl&kéazletck i
Vonlalós és magánjáró lokomobilok gőz-, benzin- és síivógázüzemre. Cséplőgépek minccn nagyságban. Ásványi-féle tengeri szártépőgépek. Szecskavágék, darálók, morzsolók. — Borsajlók, olajgyártási gépek.
Schlick-Hanomag traktorok.
Diese\', petróleum- és benzinmotorok, félslíbi! lokomobilok. Kójáralok. Stabil, lekvő éi állógőzgépek. Oőikazánok. Szivattyúk. Jéggyári, hűtőházi és vágóhídi berendezések. Hid- és vasszerkezetek, daruk. Vasúti, villamos- és iparvasuli kocsik. Folyamhajók. — Szállító- és bánya-berendezések.
Vetögépek. . Szlvógázmotorok.
Tőzegtüzelésfi generátorok.
Dj gramotonlemezek
kaphatók
Fischel Fülöp Fiai
könyv- és xenemUkereskcdésében
Black Boltom. - Georgia horae (Quartctt.) Szeret-e még (Tangó). — El ollvo (Tangó). Lesx mag* Juszt li... (Tangó). Neapolllanrfc Kárlcktsercnad. Sittért Molly (Charle*ton). Stampodc (Fox Cbarlctton). Wm raacht der Maler aot Hlraalaja ? Byc bye Blackblrd (Foxtrott) l\'vc found a now baby (Foxtrott). I\'ve never tttn a itralght banana. Bordal, a .Mignon" operából. Bajaxxo FanUzle. — Llcd aut Wien ilb. »tb.
9257/1927.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A fémipari szakiskolában létesítendő építő ipari tanfolyam helyiségeinek átalakítására Írásbeli versenytárgyalást hirdetünk.
Az ajánlatok 1927. évi jullus hó 7-én d. e. 12 óráig a v. mérnöki hivatal iktatójában nyújtandók be, ahol a kiírási művelet hétköznapokon délelőtt 10-12 óra között megtekinthető, a költségvetési és ajánlati űrlap és a versenytárgyalási feltételek csoportonként 2—2 pengő ártérítés ellenében megszerezhetők.
A városi tanács.
Nagykanizsán, 1927. évi junius hó 27-én.
Polgármester.
A nagykanizsai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
235&\'tk. 1927. szám.
Árverési hirdetmény-kivonat
A Nagykanizsai Bankegyesület ós Délzalai Takarépénztár R. T. végrehajtatónak Sárközi István végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási Ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 1440 1\\ tőkekövetelés és járulékai behaitása végett n nagykanizsai kir. járásbíróság területén levő, Kiskomárom községben lekvó, s a kiskomáromi 1073. sztjkvben A f 43. hnz. a. foglalt ingatlannak ház udvarral s kerttel, végrehajtást szenvedő nevén álló » tK-ad részére 1500 P. kikiáltási árban és pedig az erre Szita Mária özv. Sárközi imréné javára bekebelezett özvegyi haszonélvezeti szolgalmi Jognak fentartása r.élktil elrendelte.
Az árverést 1927. évi augusztus hó It. napján délelőtt 10 órakor Kiskomá-rom községházánál fogják megtartani.
Az árverés alá kerüld ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható cl.
Azárveielni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10Vo-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 : LX. L-c. 147., 150, 170. §§.; 1908: XL. t.-c. 21. §.)
Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet telt. ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt ai. általa igért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908: XL!. t.-c. 25. §.)
Nagykanizsa, 1927. évi május hó 9-ik napján. 1
Horváth s.k., A kiadmány hitcléü
kir. Iblró. Mlkó S. k.,
bodatöUut.
ZALAI KÖZLÖNY
192T junlus 29.
Gyűjtsön ■ Gyógynövényeket,
kőbánat
ezüsthársat
papssjtlcvclcl
árvacsalánvtrágot K0R1SB0GAHAT pipac.vir&ot kék búzavirágot csallánlevelet fcbérmátyvalcvelet ezcriólüvet
és mindenféle egyéb gyógynövényeket.
Száraz készkiét ajánlja lel HYOROFLORA Magyar Nád-, Gyékény- és Gyógynövény R.T.-nak Budapest, VI., Király-utca 12.
Árverési hirdetmény.
Lorche Adoif és Bórkeicskcdelmi R. T. budapesti cég végrehajlalónak özv. Szabó Károlyné szül. Huber Erzsébet nagykanizsai végrehajtást szenvedő ellen inditotl egyében a telekkönyvi hatóság utóajánlatra az ujabb árverést a nagykanizsai 160. sztjkvbcn A f 170/1b. 2b. 2b. 2c. 2. brsz. alall foglalt házra, belsőségre, udvarra éa kerttel 4400 P. kikiáltási árban, a nagykanizsai 8867. szijkv-ben Af 14. sor 169/cl.b2.b2. b2.c2. hrsz. alall felvclt házas belsőségnek végrehajtást szenvedő nevén álló fele részéic 1650 P. kikiáltási árban elrendelte.
Az árverést 1927. évi Julius hó 2. napján d. e. 10 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében (Igazságügyi palota foldsz. 8. a.) fogják meglarlani.
Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási árnál al&csonyabb áron nem adhaló el.
1 nagykanizsai kir. járásbíróság m mint telekkönyvi hatóság."
zalamegyei képviselete
Mosonyi László
Zalaapáti.
Keszthelyen tájékoztatással szolgál:
BALATON DROGÉRIA.
varró
RÉG BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN
SS a „TIMÁR"-nyalókát
Csak valódit kérjünk!
Gyártja: TÍMÁR Budapest, Hu$zár-utcn 4.
A világ leghíresebb kerékpárja
Fegyvergyári STEYR kerékpárok
Kizárólagos eladási helye:
WEINER GÉPÁRUHÁZ NAGYKANIZSA
Fóüzlel: Csengery-ut 2. szám. Fióküzlet: Király-utca 34. sz.
A legkedvezőbb részletfizetésre is kapható. tm~ 5 évi jótállás 1 H
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság uciőti(Déli Vasút) 1927. évi május hó 15-töl
MENETRENDJE
Budapest—Nagykanizsai viszonylatban A vonal ; Budapestről NagyKani- A vonat ! neme indul zsára érkezik neme ;
Gyv. , Szem. v. I Szem. v. y űyv. I Szem. v.,
7-30\') 7-4S>) 1410 1900") 21-35\')
11-40 1400 20-45 2310 3-50
.Nagykanizsa- Budapestre 161 Indul \' \' "
Szem. v. Oyv. Szem. vj! Szem. vjl Oyv.
050 7-10 900 14-30 17-55
~f—Ti ii-i 16-t 2»!
érkezik
34\') 10") 16-05 2Ó551) 2200\')
i) Étkező kocsi Budapestiéi Nagykanizsáig közlekedik. Közvetlen l-ll-IIL oszt. kocsi Budapest D. V.-Trleszt (bezárólag szept. 29-tg.) Közvetlen l-ll-lll. oszt. köpi Budapest 0. V.-RoRaska-Slatiná (Rohilseh lurdó) (bezárólag szept. 30-ig.) Közvetlen I II III. oszl. kocsi Budapest—Maribor—Klagenfurt-Villacti—Lienz (junius 26-tól bezárólag szept. 5-ig.)
>) Közvetlen l-ll-lll. oszl. kocsi Budapest-Nagykanizsa—Gyékényes -Zágráb-Ogulin—Spalató. Közvetlen III. oszl. kocsi Budapest—Zágráb. Közvetlen II—III. osal. kocsi Budapest—Zalaegerszeg. Közvetlen I—II—III. oszl. kocsi Budapeal—Veszprém .a vetz-préml kocsi a 900 órássá] lordul viisza Bpcstre).
*) Étkező kocsi Budapest—Nagykanizsa, ilálókucsl Budapest—Trieszt—Vcnczla. Hálókocsi Budapest--Abázla—Maluglic—Fiume (bezárólag azept. 15 ig kedd, csütörtök szombaton, vissza á 7-10 órással tzeida, péntek, vasárnap.) Közvetlen III. oszt kocsi Budapest—Trieszt. Közveüen I—II. kocsi Budapest—Trieszt-Róma. Közvetlen l-ll. kocsi Budapest -Milánó (bezárólag szept. 29-ig.
\'I Közvetlen II—Ili. oszt. kocsi Budipest—Zalaegerszeg. Közvetlen l-ll-lll. oszt. kocsi Budapest—Barcs.
__Nagykanizsa—Balatonboclárl viszonylatban
Balaton- i| Nagy kant-boglárról ind. 1 zsára érkezik "Vegyes" "ÍW 7-35" j | Vegyes
TT
Nafcykntti- || Bálaton-
indul •! boRUrra érk.
VffNT...... 41-51
Nagykanizsa—Szombathely—ÍV a S. 8. viszonylatbon
Szem. v. Oyv. Szem. v. Szcin. v.,
Ae c/vexófi*c/ésjfc//e/e?/cA.
SINGER VARRÓGÉP
R ÉS ZVÉNYTÁRSAfiÁO
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐÚT I.
BéŐból SiHfVUSdy- Ni*yk»m
indul ríl imíd aá/t MtirV
—- frtftij. m\'
9-00») 12-IS 14-00
10-101) 14-47 17-30 1635*) 21-37 0-20
i) Közvetlen vonatok Barcsra, illetve Barcsról. =) Közvetlen vonal Bécsból-Barcaig. Közvetlen II-
■■ ..........ur
Becsbe
I fű i.J.1 »»y11 érkezik
Szent v.~ 4-411\') 7-15 1 1I-5U
Szem. v.l 7-<»>) 1005 I _
Oyv. 14 2Ű-) IG-19 1 1034
Szem. v. 1800\') 20-55 -
Szem: v. 21W) 23 40 -
................................. III. oszt. kocsi Bécs S. B.—
Zágráb. Közvetlen l-ll. oszl. kocsi lés 111. oszt.) Bécs S. B.-Pécs-Eszék. Közvetlen
II—III. oszt. kocsi Zalaegerszeg—Budapest.
•I Közvetlen vonatok Barcsra. Illetve Barcsról.
\') Közvetlen vonalok Bécsből, Illetve Bécsbe. Közvetlen ll-lll. oszl. kocsi Bécs S. 11.- Nagykanizsa és Zalaegerszeg—Budapest között.
>1 Csak VII. és VIII. hó vasár- és ünnepnapjain közlekedik \') jelz. vonal helyett.
Nagykanizsa—Zalaszentiván__\'
zíal aszentivanról indul
Vegyes
tu.i-.5T
HÍM i \'\'.,: . j
Pécsről Barcsról
__ Indul I Indul
Széni! v. Oyv. &50"). 1200 Szem v. 13-20 1S-3S\') Szem. v. I8-4C-) | 21-20
" WO i 7«l | | Nagykanizsa-Barcs—Pécsi viszonylatban
UUl 111., .
435\'íl ff 200 ( 14-5-38-) I 17-
655 1405 17-40
23-30
lizyVMlzii. Barcsra Pécsre -11 .-J.l érkezik érkezik H-4S
Szem. v. )#)\' IV40 Szem. v., »45\'> 11-50 Oyv. 14 28*) 16-20 18-30 Vegy.v. 17-57\') || 21-10 —
\') Közvetlen vonatok Szombathelyről.
-") Közvetlen I—II—III. oszl. kocsival Barcs—Budapest. Közvetlen I—ll-lll. oszt kocsi Pécs-Nagykanizsa között.
\') Közvetlen vonal Bécsből, illetve Bécsbe. Közvetlen I—II—111. oszt. kocsi Spalató—Ogulin—Zágráb—Gyékényes—Nagykanizsa—Budapest. Közvetlen III. oszl kocsi Zágráb- Budapest. Közvetlen II—III. oszl. kocsi Zágráb—Bécs S. B. Közvetlen l-II III oszt. kocsi Eszék—Pécs—Bécs közölt.
Nagykanizsa—Csáktornyái viszonylatban
Csáktornyáról
indul Iliit ..!.!»
Oyv. 5-15 "
Szentv II 15 13-00
Oyv. 16-05 17-25
Szem. v. 18-30 20-10
Széni. v. Oyv. Szem. v. Oyv.
Nagykanizsáról Csáktornyára indul érkezik
5-28 11-55 13-41
23 40
7-14 13-17 15-22 118
Kózv. kocsikat lásd Budapest—Nagykanizsai viszonylatban az i) és V |clz. vonatoknál
Nyomatott a Zrínyi Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.-T.-nál, Nagykan,zsán. (Nyomdavezető
50
pengő bolti ár helyett
5
havi 4 pengős részletre 20
pengőért szállítunk
20
pompás könyvet
amelyek nem hiányozhatnak művelt magyar családok könyvtárából:
Nagyrátl Ádám Erzsi: Aranyhíd. Regény. 141 oldal. Barla Lajos : Örvény. SzinmO 5 letv. 131 oldal.
Barin Lajos: Az elsülyedl világ Elbeszélések. 161 oldal. Bazln : Donallenne. 130 oldat. Dánlelné Lengyel Laura: Az Adlers-teldl Szem Ágnes. Regény. 125 oldal. Dnudct: Jack. Regény. 447 oldal. Farkas Imre: Szent tavasz. Elbeszélések. Színdarabok. 135 oldal. Farkas Imre : Melódia. Uj versek. 90 oldal
Hajó Sándor: Az ötvenéves lérfi. 3
felvonásos tragikomédia. 121 oldal. Harsányt Zsolt: A féltékeny költő.
Kuplék, dalok, sanzonok. 142 oldal. Jörgensen János: Dánia nagyasszonya.
Regény. ISO oldal. Katika Margit. Csendes válságok. Elbeszélések 352 oldat. Karinthy Frigyes: Nc bántsuk egymást. Ujabb tréfák. 215 oldat. Kossuth I.ajos levelei egy liaul leányhoz. 208 oldal. Kosztolányi Dezső: A rossz orvos.
Regény. 108 oldal. Llptnl Imre: Kegyelmes uraiul Sxin-padi komédia és más jelenetek. 190 ű. Lovászy Károly : A szivem. Válogatott versek. 62 oldal. Szederkényi Anna: Sorsok ha találkoznak. Regény. 160 oldal. Szép Ernő: Régi kedvünk. Krónikás
tersek. 225 oldal. Szomory Dezső: II. Józsel császár. Színmű 110 oldal.
Vágja ki, töltse ki, küldje be
alanti rendol&lapotéapoatafor. dulUval megkapja a 20 kötat könyvet. BérmsntaalUsárt ás oaamagoiáaárt I P axámitunk.
Pa 1 la dis könyvosztálya
fíiidapest, V., Alkotmány-!). 4.
McuKndelcm 5 havi részletre a
...........................eimtl lapban
hirdetett husz könyvel. Ai első 4 pengős résztelei a bérmentesítési ts csomagolási dijjal kérem a küldeménynél utánvételezni
vároa
Név: \'„........
Foglalkozás:
ES VI
HIRDETŐ IRODA R. T.
Budapest, V. Dorottya-utca II.
Telefon: Teréz 34-45.
Felvesz hirdetéseket a világ minden lapja részére.
Reklánilcrveket készít.
A gazdasági propaganda célhoz vczcló legalkalmasabb és legolcsóbb módjait kidolgozza.
Társházak Európa minden jelentősebb városában.
Ofenbeck Károly.)

Insert failed. Could not insert session data.