Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
12.34 MB
2010-02-26 21:52:20
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
1002
7047
Rövid leírás | Teljes leírás (1.6 MB)

Zalai Közlöny 1928. 223-248. szám október

Zalai Közlöny
Politikai napilap
68. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

68. évfolyam, 223 szám
Nagykanizsa, 1928. október 2. kedd
Ára 14
fillér
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Elhangzottak a programbeszédek
Nagykanizsán
Mindkét jelöltnek nagy közönsége volt Nagykanizsán és Kiskanizsán is - A magyar nép minden problémája szőnyegre került az elhangzott politikai beszédek során
Országos politikai affér a kanizsai „puli"-kitétel körül
EMfluti*! in: tgj bdn 1 p«ag6 40 KUfa
fenntartani. Eit a (Örvényt módosítani kell, de nem a fij éi születési (eltételek izerinl, hanem az iskolai bizonyítvány és az iskolák túlzsúfoltsága szerint.
Nagykanizsa, október 1 Irgalmas Összecsapása volt vasárnap Nagykanizsán a politikai ellentéteknek, amikel az Időközi választás robbantott ki ebben a városban. A táriadalom már-már azt bitlük, stabilt* egyensúlya, egy csapásra megbomlott. Nem is igen volt egyebe a városnak, mint a békéje, nyugalma, amivel felvértezve állta a kemény küidelmet a reá — batárra szakadt város lévén — kétszeres sullysl nehezedő gazdasági bajokkal szemben.
(esen elapadt mára és a politikai barc vibara koibácsolja darabokra a város egész társadsimát. Ez bármenynyire hangzanak egyik oldalról is, másikról is a mindennapi életűnk panaszai, — voltaképen az azok áthidalására szolgáló erőinket szórjuk most szét politikai ciatározá-sokra.
Az elmúlt vasárnap erőpróbája volt a két páiinak. Mindkét jelölt ezen a n*pon, egyidfiben tartotta előbb nagykanizsai, majd ktskanizaai
A biztonságnak ez az erőforrása tel- 1 programbeszédét
Bazsó József programbeszédei
A Deák-téren, a felrölen-plom előtt tartotta meg nagy tómeg részvételével programbeazédét Bazsó József, az egységespárt jelOllje. A pirtveze-tőség tagjain kivül a város társadalmának minden rétegéből álló tOmeg meleg szimpátiával (Öntetett a |elOlt mellett. A nagygyűlést
UJváry Oéza volt nemzetgyűlési képviselő nyitotta meg lelkes éljenzés kOzben.
— Mi — mondotta — Kállay ténykedéseit mindig bizonyos nebezmé-nyezéssel néztük. Ataelvet\', bony e<z a lerongyolódott város felemelkedett, fejlődött volna, — lesorvtdl. Intézményeinket elvitték. Igen sokan /annak itt, akik rom nevén veszik ait az UJváiy, aki 40 éven keresitai az ellenzék loraiban küzdött és racsl itt van. I|(er, dr akkor mi Ausztria vazalluséi vol unk. Akkor Igenis, ott küzdött az ellenzék oldalán Mi azonban Magyarország egy független állam. Ma nem forgácsolhatjuk szét erőinkéi. És ha megnézzük a inoitani kormányt és annak mostínl fr|ét. Bethlen litván grófot, (bosszú él|en zét) aki rzt az országol a romokból újra felépítette, ujj* alakította, akkor
mindenkinek össze kell fogni és Bethlen István mellé ákllanl és őt munkájában támogatni.
Majd élesen bírálta Kállay Tibor pénzagy! politikáját.
Hangsúlyozta, hogy komoly helyen azt a kijelentést tették, bogy
a kormány a legmesszebbmenőig /°gJa támogatni Nagykanizsa városát fejlődés! törekvéseiben.
Amikor
Bazsó József a* emelvényre lépett, íicrcekig nem
tudóit szóhoz jutni. A vilasztóp3lgár-ság tűntető meleg szerelettel, lelkesedéssel és éljenzéssel fogadta, ugy, hogy alig ludfa beszédét elkezdeni.
— Ezelőtt hét esztendővel — ugy mond — kibontotta Nagykanizsa polgársága az egységespárti lobogót, hogy szt az akkori pénzügyminlsz-ter nevével kapcsolatban Diadalra vigye A választások lezajlása utín a város fejődéséért lelkesülő polgárságnak OrOmlöz lobogott a sze méhen és előra ünnepeltük a váioi fejődésének h\'jnalbascdásá\', mert eiősen bíztunk abban, hogy pénz-ngymlnlszter-képvlselőnk, aki a |ó Is\'en ulán legtöbbet tehet érettünk, meg fogja állítani városunkat a pusztulásban és a fejlődi 8 helyes útjára lopja veze\'ai.
— Moit ké\' rrzlendeje, a második váiasr á«on minden erőnket megfeszítettük, hogy u korébbin ki-bcn\'Olt zászlót harci za|t<M menten udjuk volt képviselőnk közébe, hogy pzzel hQlégünket, ragaszkodAnunkat kifejezésre |uitassuk, de egyben felhívjuk figyelmét azokra a bajokra, amelyek városunkat puizlulásssl fi-nyegeltik é« megjelöljük a segilség utjai\', mód|át és eszközeit is.
— Most a vilasztóKöiönség fe-szü\'t várakozásssl figyelt arra, bogy mikor indul lendületbe városunk f j-lödése és hol is fogják azt megkezdeni. Azonban figyelme és várakozása meddő volt és a lendületet hiába várta.
— Ehelyett egymásután kűlönbVtö meglepetésben volt részű ik, mert gazdasági helyze ünk soha nem ismert mértékben súlyosbodott, ennek következtében leépítették a mozgópostát és Dombovárra vitték, az ügynevezett hadigondozól elhelyezték tfilnnk Egerszegie, a várme«y.-l testnevelési felügyelőség Egerszegre
költOzOtt, a csendőrosztályt Zalaegerszegre vitlék, husz esztendős Kerületi Betegsegélyző Pénztárunkat megszűntették és beosztottak bennünket, akár csak Pacsát vagy Letenyét a zalaegerszegi Kerületi Muukásblz-tositó Pénztárba.
— Közben az orsiágban nagyobb hullámokat ver fel a politika, gazdasági minisztériumot szerveznek és álülanak fel, Oömbös Gyula fíjvédő képviselő belép az Egységespariba, ami mind nagyobb hullámosa* vet. Ezen hullámok hatása következtében képviselőnk otthagyja g\'óf Bethlen
■ István zászlóját és ennek hectűletes következét eképen visszaadja min dátumát választói kezébe
Ezt a zászlót most azok a választók, akik azt magasan lobogtatták — az én kezembe adták, hogy azt a maga tisztaságában és tépettenstgtben győzelemre vigyem
— Én ezt a megtisztelő megbízatást hosszas tépelődés ulán elfogadtam, mert azt láttam, bogy a város előkelő po\'gártágt, a kisemberekkel egyetemben, tehát társadalmi és felekezeti különbség nélkül, mint egy lest és egy lélek — él abban a lu dalban, hogy ezzel a zászlóval csak gyóznl lehet — és cz a tudat mlud-nvéjunkusk nagy erőt és lelkesedést kOlcsOnOr.
— Az egész ország érdeklődésének középpontjában vagyunt, az ország szeme ránk figyel és kérdi, bogy miktprn fog dtnleni Nagykanizsa ví Issztópolgársága abban a kérdésben, ami ezen megmozdulásnak homlokterében áll mi, lesz a válasza ezen nagv kérdésre ?
Mi|d beszél * megoldandó nagy problémákról. Hogy
ma demokrácia van
Magyarországon — annak legekla-tiniabb példájs az, hogy egy olyan kisembert — mint ő, Jelölték a nigy-kanizsai mandátumra. Szól az alacsony munkabérekről,
vannak, akik napi 1 és\' 1 \'80 P bér mellett kénytelenek családot fenntartani. A gazdasági minisztérium a munkanélküliség mindent megölő, rétegeket elsöprő problémáját Is meg fogja oldani. Utal a néplóléti minisztérium nagy alkotásaira. B:szél
a numerus claususróL
Ezl a lOrvényt nem lehel lovább
A közalkalmazottak problémáját
veszi ezután boncolás alá. A közalkalmazottak kenyeret kérnek — mondta. Békebeli fizetésüknek még 50 százalékáig sem jutottak el Jogos és méltányos, hogy amennyire ezt az államháztartás megengedi — rajtuk most már hilhatósan sejttessék.
A nyugdíjasok ügyénél
hangoztatja, hogy mindenkor a nyugdijasok jogos igényeiért küzdött, sikra szállolt. Nem lehet kategóriákat felállítani nyugdíjas és nyudijas közölt és azt, aki egy hónappal később lett nyugdljazvs, nagyobb előnyökhöz juttatni, mint azt a másikat, melyet előbb nyugdíjaztak. Ennél a törvényalkotásnál, illetve rendeletnél, amely különbséget tesz nyugdi|as és nyug-di|as között, ott volt dr. KdUay Tibor Isi
Keblére öleli a kereskedő társadalmat
és minden erejével küzdeni fog az 0 érdekeiért, magáévá teszi kívánságaikat, noha nem Is látja őket Itt a gyűlésen.
Együtt akar működni a város minden rétegével, osztály, rang és felekezetire való különbség nélkül.
Busó József koresetlen, minden póz nélkü\'i, egyszerű szavai nagy hatást váltottak ki. A közönség óriási lelkesedéssel ünnepelte és éljenezte Hjzsói, az egysége<pá\'tot és Bethlen litván gróf minis.terelnököt. Mfjd
Körrnendy Mátyás felsőházi tag
a azegedi Ipartestület elnöke lépett ar emelvényre.
Azt hallotta — mondja — hogy Bizsó József nagyon jó kocaigváros, de nem való a parlamentbe. Kérdi: hátha nen kisember képviseli a kis egzisztenciákat, ki képviselje akkor ?
A nagyhatású beszéd u:an
Ruzsinszky Béla
a péc i Ipartestület alelnöke beszélt.
Az egész ország Iparossága
súlyt fekteti arra, bogy Iparostársukat besegítsék a magyar parlamentbe, tekintet nélkül arra, hogy milyen pártállási!. Nem lehet közömbös ai, hogy ki kerüljön be a parlamentbe. Az-e, aki 19 pénzintézet igazgatósági tagja, vagy az a kisember, aki együtt nélkülözött, együtt sirt velQik.
Kit akarnak itt megvála»zt«ni — kérdi. A kisember Bazsót, vagy Kállay!, aki nem lud velünk gondolkodni, nem tud velünk éreani, akinek egész felfogása másfelé huz. Bazsó Józsifet-e, aki vclüok nevelkedett fel, vany azt, akt tel|esen távol áll Nagykanizsától és ha Bazsó József értei-
IALA1 «ÖHLÖ«*

misébe nem i< áll Kállay Tibor fokán, de az ő becsületes magyar szive, az 0 nemes akarata pótolni fogja mindazt, ami neki esetleg még
hiányozna.
Nincs igaza annak,
aki azt mondja, hogy Busó József nem tudja majd kellőleg képviselői a várost a parlamentben. Utal nagyatádi Szabó Istvánra, a fold és a munka egyizertl gyermekére, aki elótt kegyelmes urak is kénytelenek voltak az elismerés zászlaját meghajtani.
KezdjOk meg ezt a felfogást érvényre segitenl, hogy ebben az országban a dolgozó oiztálynak adunk érdekképviseletet, azoknak, akik eddig a törvényhozás házából klnmaradlak. Küldjük be az első fecskét az országgyűlésbe.
Dr. Tamás János
hercegi jogtanácsos beszélt ezulán. Ö volt az első — mondotta — aki a legnagyobb mértékben helytelenítette Kdllay Tibornak a szélső bal feli való fordulását. Igenli szükség van bizonyos korlátokra, nehogy ismét megismétlődték az őszlrózsís október, melyet élénkbe idézett néhány kiáltás a tömegböl, amikor Kálfay Tibor szombat este bevonult az állomástól.
Nyugodt, biztos fejlődés kell Ide, hogy minden családnak meg legyen a kenyere és a város békésen fejlődhessen.
Nagykanizsán megalakult az egységenárt — folytatta dr. Tamás.
Csodálatos, hogy ép azok, akik az egységespártnak nemrégen még fő-tagjai voltak, ma nincsenek Itt. Ennek oka az, hogy a mi egyszerű jeloi-tttnket lekicsinylik. Azért, mert nem szerzett diplomát, nem leket valakit lekicsinyleni. A bOlcs, nyugodt, becsületes kormányt támogai|uk, melynek élén Bethlen litván gröfill és egy becsületés katonát akarunk neki küldeni.
U/váry (léia ezután biztatta a nép-gyfliést, amely a nemzeti imádság akkordjai mellett széjjel oszlott.
A kiakanlzeai népgyűlés éa programbeezéd
Alighogy az egységespárt hivei elfogyaaztottk ebédjüket, máris gyülekeztek a Polgári Egyletben, hogy kikísérhessék jelöltjüket, Bazsó Józsefet Ktskanizaára. Hívei Dobrovlts Milán v. országgyűlési képviselő személyes Irányításával díszes autó és kocsisorban a Sugár-uton, József főherceg-uton, Petőfv-uton keresztül, a főúton át — a városon keresztől ~ vteig vonullak Kiskanlzsára. Bazsó József és kíséretének autója virágokkal volt diszitve és ulcabosszat éljenezték.
Mikor a hoss»u menet, élén bandériummal, a templom előtti térre érkezett, már jókora tOmeg várta Bazsó Józsefet.
A Himnusz eléneklése után a gyűlést Ujváiy Géza v. orazággyülési képviselő nyitotta mag, hangsúlyozva egyebek közt, hogy a Polgári Oivasó-kOr épületére nem Killay, hanem a magyar kormány adta a pénzt.
Azt a kormányt kell lámo-
gatnl, amely ezt az országot újjáépítette.
Márton Jenő (Keszthely) tartott ezután gyújtó beszédet élesen bírálva Kállayt is ténykedéseit.
Bazsó József
ezután félórás programbeszédében kifejtette, hogy munkát akar adni a dologtalanság* kárhoztatott sok ezer kanizsai magyar munkáskéznek. Nem lehet as, hogy a munkás egy héten csak 3 napon il dolgozzék és akkor
is csak 1 pengői kapjon munkájáért. A népet jobb sorsba akar|a juttatni a kormány segítségével, az adóter-beken könnyíteni és mindenki azá-mára becsületei megélhetést teremteni. Ebben foglalja össze az ő programját. Ehhez psdig nem kell tudomány, sem érettségi, — de akarat, meglátás, érzés és egy meleg, magyar aziv.
Ruzslnszky Béla (Pici) beszéde u\'án
Dr. Hajdú Oyula
a következő szónok.
- Ha szembe állítja Kállayt Bethlennel, — mondolta — sokszor estébe jut az a mese, amikor a kis
öktrszem a hatalmas sas szárnyal alá meneküli, amely melengette, de a kis ökörszem csakhamar a sas filé akart kerekedni és ót a magasban túlszárnyalni.
Nóvák János volt országgyűlési képviselő lepett fel ezután az emelvényre és Killay Tibor pénzügyminiszteri és képviselői ténykedéseit bírálta.
Ansorge Antal DV pályamester utalt arra, hogy hol van a demokrácia, amikor a szegény kisemberek jelöltjét el akarják nyomni.
Izsák 1. beszélt még ezután, majd Ujváry Qéu berekesilette a népgyűlést.
Kállay Tibor programbeszédei
A Kállay-pirti tábor programgyü-lései ugyancsak hatalmas tömegeket mozgattak meg vaiárnap Nagykanizsán és Klskanizsán Is. A délelőtt 11 órai programb ,*széd az Erzsébettéren volt, ahol virágos, nemzeti zászlócskákkal díszített emelvényen foglalt helyet Kállay Tibor, Oroszy Qéza kormányfőtanicsos, Szilágyi Lajos és Berki Oyula országgyűlési képviselők, valamint a helyi párt-vezetőiég.
A gyűlést dr. Malek László ügyvéd nyüotta meg, majd
Kállay Tibor
állt szólásra zajos ováció közben.
— Harmadízben kérek mandátumot — mondta — a kanizsaiaktól. Most is annak a programnak alaplén kérem, amit ez alatt az Idő alatt mindig változatlanul hirdettem. Ugyanaz vagyok, aki voltam, wak most magamban álló ember vagyok. Nyitott könyv az elmúlt esztendőkben tanúsított politikai ezereplésem s ba nem az volnék, aki akkor voltam, mikor először álltam itt, akkor ma nem is állnék itt. A\'olvas-tam régebbi választási beszédelmet s látom, hogy ezek fedik mai programomat.
Bírálta ezután a kormány mai rendszerét, amiben nem látja blzto sitva egy kormányzati irány állandóságát. Hangsúlyozza, hogy az ellenzéki hangtól nem kell félni. Kemény, határozott kritikát el kell birnla a magyar közéletnek. Nem kell félni, hogy az ellenzéki hang bolsevlzmusig vezet. A bolsevizmus ellen épen a parlament megerősítése a védekeiés. önálló, gazdaságilag a maga lábán járó emberekre van szükség. Programja:
Kivánja a közvéleményre alapított kormányzást, a rendkívüli hatalom mellőzését, a demokratikus gondolat érvényeiitését, a képviselők respektálását a parlamentben, a törvény és rendeletek közti különbség-tételt, a választások tisztaságának a titkos választójoggal való biztosítását, a szabadság jogoknak a béke-nlvóra való visszaállítását, a városok felett a megyei gyámkodás megszüntetését, a társadalom számára biztonságot, kenyeret és jó adminisztrációt, az etallzraus eltörlését, az állami centralizációs törekvések csökkentését, a vármegyének tartalommal való megtöltését, a határszéli városok helyzetének javítását.
A közgt/dasági kérdések taglalása során a kölcsönök további felvételében Józan mérsékletet ajánl Konce-ilálja, hogy a kamat-politikában világpiaci viszonylatok a döntők, nem a kormány.
— Amikor végrehajtottuk a szanálást, — mondotta — kiérdemeltük a külföld megbecsülését. Roiher-mere segítségével a külföld bizalma szempontjából pozíciónk meg van alapozva. Ezt gavallér-kölcsönökkel,
mint a Talbot-űgy, gyufa ügy, elrontani nem szabad.
Az állami tikaiékosságról, túladóztatásról, a belfcő (őkeképiődés-ről beszélt, majd a termelés és értékesítés problémáját boncolta, rámutatva a németországi piacok felé i való orientálódás szükségességére. Hosszabban bírálta a közgazdasági minisztérium programját, a szövetkezetek ügyét, majd folytatta:
— A ml közgazdasági helyzetünk deprlmáttságra nem adhat okot semmi tekintetben. Ha országos helyzetet nézzük I a termés elég jó, a gyáripar fokozottabban termel, a takarékbetétek növekedtek, a fogyasztás és forgalom emelkedett. A magasabb dr-nlvó európai Jelenség. Hogy nálunk mégis nigyobb deprimáltságot kellett, annak oka az, bogy Trianon folytán, kevés jövedelmünk, sok adónk folytán éheseb-bek, korgóbb gyomruak vagyunk, mint más nemzetek.
Beszélt azután az adókerelés viix-sziislgslról, aéó-Inspektorok rendszeresítését sürgette, a kultora és népjóléti tárcák melleit a gazdasági reszortok erfliebb támogatását, a hadikö.\'csOn, nyugdíj kérdések megoldását, a vasúti tarifák leszállításit, megfelelőbb ulügyl politikát, majd a trianoni békeszerződés revíziójának szükségességét és a felénk nyu|(ott angol jobb elfogadását hangsúlyozta.
Hosszan ünnepelte beszéde után a tOmeg Kállay Tibort.
Szilágyi Lajos Kállay kilépésének körülményeiről beszéli, msjd arról, hogy kell-e okvetlenül kormánypárti jelOlt a városnak. Beszéde végén be-Mentette, hogy a választás végéig Nagykanizaán marad Berki Qyulival együtt és itveszl a vilasztisi mozgalom vezetését.
Berki Oyula beszédében majdnem elejétől végig a kormányt támadta.
Relschl Richárd kijelentette beszédében, hogy ók az ellentéknek nem ahhoz a fijtájához tartoznak, amely fel akarja szedni a síneket a kormány vonata előtt. Stemaforok ők csupln, akik kiálltak a robogó mozdony utja mentére, hogy flgyelmaz-tessék a kormányt a bajokra.
Mátés P. Hilár szentferencrendl p\'ébános megindokolta, hogy szerinte n hivatalos papság miért foglalt állást Kállay mailelt és cáfolta, — mintha a szociáldemokratákkal, kikkel ugyan most a kormány ellen egy fronton küzd, lepaktált volna.
A gyűlés a Hlmnusz-szal ért vége).
Klskanizsán
délután 4 órakor volt a Kállay-párt programbeszéde. A gyűlést jókora tömeg elölt dr. Fülöp Ovörgy ügyvéd nyitotta meg, majd Kállay Tibor főim; agrárkérdésekről beszélt.
Relschl Richárd, Berki Oyula, Szilágyi Lijos szólaltak még fel az alkonyatig tartott gyűlésen.
Nyilathozatok a puli-affér körül
Kállay Tibor programbeszédében azt mondotta, bogy Iái egy nagy nyáját, emberekel, kftfllotte pulikat, amelyek ezt a nyájat igen |ól összetartják, ugy, hogy a gazda nyugodtan elmehet hosszabb Időre is p:hennL
A beszédnek ez a kitétele és a parabola kapcsolatos réezel élénV visszhangot keltettek a főváros politikai köreiben.
Almásy László, az egységes-párt elnóke Így nyilatkozott:
— Nem tudom, valóban megtörtént-e, hogy Kdllay Tibor nagyksnlzsal p:ogramb.tzéde alkalmival ezt a kijelentést tette, bogy: „...puUk tartják együtt a nagy nyájat, de ne felejtsük el, hogy a pulik minden gazdának egyformán szolgálnak\'. Ha tényleg megtette volm Kállay Tibor, amit őszintén szólva, nem lestek tel róhs, abban as esetben meg keb állapítani, hogy pártunknak vele szemben alkalmazott nobilis eljárását ízléstelen személyeskedéssel Viszonozta, ami aitnM ell\'élendőbb, mert nem nevezi meg azokat, akikre sértő kijelentését érlelte
Kállay Tibor Almdssy László nyilatkozatára a következőket mondolta a sajtó számira:
— Nem tudom, hogyan hozták a pesti újságok a beszédemet, mert nem volt időm iinézni a feljegyzéseket. A puli-dolog eg/ tréfás kép volt, amely nem akart senkit sérteni, legkevésbé Almássy Lászlót, akivel szemben mindig igaz nagyrabecsüléssel és barátsággal viseltettem.
A koldtrarfMkot
Harry Lledlke és Eszterházy Ágnes uj német filmjét mutatta be nagy sikerrel hétfőn esle a Városi Mozgó. A régi kedves operett egéss Jó lé-mának kínálkozott filmre is. Ki is használta a rendező. Pompás német filmművészekkel, akik kOzOtt első helyen ill két magysr: Verebes Ernő és Eszterházy Ágnes Jóizű, orosz miliőbe plántált sok humorral átszőtt vígjátékot kaptunk. A humorban pedig külOn kell szólni Hans Junkermannról, erről a zamatos egyéniségű, nagy német karakter szinéströl. akinek emlékezetes alakítása a Csikó és Kalap dmfl Hímből. A filmet szívesen fogadta a közönség és ezzel biztosítva van mai sikere.
ipoiti Bank éi Míizlel
KÁLMÁN LEÓ
nRQYKRMIZSn,
Király-utca 34. ---
KBIoeSnt ad ingatlanokra olcsó kamattal, minden jutaléktól mentesen.
Megtakarított pénzeke*
biztosan és magas kamattal gyümölcsözteti.
Leg|obban vesz és elad Idegeaa pénzeket, régi ezüstkoronikat, aranyakat.
HÓS. október 2.
Ujabb kommunista-szervezkedést leplezett le a budapesti főkapitányság
Számos embert letartóztattak, egy titkos nyomdát lefoglaltak Budapest, október I
ÍALAI EOZLOWT
A főkapitányság politikai osztálya szeptember 28-lkára virradóra egy Munkás-utcai házban titkos kommunista nyomdát leplezett le, arrelyet lefoflalt. EixíI kapcsolatban őrizetbe
vett a rendőrség négy Iparos-segédet és három nőt. Ez a társaság árasztotta el röpiratokkal az utóbbi hetekben a környéket. Még több rgyént is őrizetbe vett a rendőrség, íikiknek kihallgatása most folyik.
....................... w .........
Bratlann ellene van a lengyel-magyar közeledésnek
Bukarest, október I Pilsudszky marsall legnap meg-látogatta Bratlanu Vlnllllát. A látogatás okáról annyi kiszivárgott, hogy Bratisnu nem nézi jószemmel a lengyel—magyar közeledést. Bratianu állítólag kijelentette, hogy Románia nem vehet rttzt olyan hatalmi csoportosulásban, amelynek Magyarország is tagja. Hir szerint Pilsudtzky
azt ajánlotta Romániának Mu.eolini tanácsára, hogy vegyen részt egy olyan hstalml csoportosulásban, a melynek taglal Ronáola, Lengyelország, Bulgária, Oaszország, Magyarország és Törökország lennének. Ezek az országok szövetségi viszonyra lépnének egymásul és külpolitikai téren is szorosan együttműködnének.
A miniszterelnök Budapestre érkezett
A házszabályrevlzló a többi törvényjavaslatok előtt kerül a parlament elé
választójogi törvénnyel fonják összeegyeztetni a házszabályokat. Külön szabályzat alá fog kerülni a mentelmi ügyek tárgyalása és itt különbséget tesznek az olyan mentelmi ügyek közölt, amelyet a képviselő msga jelent be és amikor a biróság kéri valamely képviselő mentelmi jogának felfüggesztéiét. Rendezni kívánják az appropráclós javaslat tárgyalási módját és a mostani mód helyett négy napra kívánják korlátozni az epproprácló tárgyalását. A módosításokat 4-5 napon belül letárgyalják.
Budapest, október 1
Oróf Bethlen István miniszterelnök ma délután a fővárosba érkezett. A miniszterelnök rövidesen átveszi hivatala vezetését és tárgyalni fog egyes szakminiszterekkel, hogy a szünetben elkészített különböző törvényjavaslatokat a Ház munkaprogramjába beillessze. A házszabály-revizió-javaslat megelőzi a többi |a-vsslatosat és azt a célt kívánja szolgálni, hogy az indokolatlan vita elhúzódásának gátat vessen. A ház-szabáJyrevizió során elsősorban a

A szocialisták bécsújhelyi tüntetésének eltiltása beláthatatlan következményű helyzetet teremthet
Bécs, október 1 (Éjszakai rddlijelentés) A szociáldemokratáknak Bécsújhelyen tervezett tüntetésének eltiltása olyan helyzetet teremthet, melyei ma még nem lehet megítélni. A baloldali szerveietek szerint a gyűlés betiltása esetén számolni kell a munkásság önkényes felvonulásával, melyhez a kommunisták Is csatlakoznának. A kommunisták ugyanis minién áron meg akar|ák akadályozni a Hein.wíbr-felvonulást. A parlament folyoióján
meg vannak győrődve arról, bogy a konfliktus elsimítására csak most indulnak meg a tárgyalások. Parlamenti körökben ugy vélik, hogy az utolsó órában mindkét tüntetést betilthatják. Más oldslról azt mendják, bogy a Helmiwthmek joga van a felvonulásra, mert azt a szociáldemokraták előtt jelentették be és nem lehet be tiltani egy párt kedvéért. Különben is a Heimiwebr garaulálla a rendfenntartást.
összeül a magyar—angol vegyes döntőbíróság
Budapest, október 1 A magyar—angol vegyes döntőbíróság Sim Haeckerem elnöklésevei október első nap|stban Londonban újra megkezdi üléseit. A döntőbíró-
ság ülésein magyar részről Zoltán B:la nyugalmazott Igazságügyminiíz-ter mint döntőbíró és Pekdr Imre ügyvéd, kormánylőlanácsos mini kor-mánymegtizolt vesz réazt.
A „Gráf Zeppelin" holnap reggel elindul németországi útjára
Frledrlchshafen, október l
t Annak ellenére, bogy az idC|árás É»zaknémeto\'»zágb«n egyre rosszabbodik, a „Gráf Zeppelin* bolnap reggel minden körülmények közt el* indul nagy németországi útjára. — Egyelőre még nem történt döntís a pontos útirányt illetőleg. A holnapi
próbaút célja elsősorbsn az éjszakai ut kipróbálása lesz. A légbaji leljss-számú legénységgel indul, amelyet ez alkalommal be fodruk gyakorolni az éjszakai szolgálatra. A németországi utután e légha|ó elindul Amerika filé. A Orsf Zeppelin holnap reggel 7 órakor Indul.
y-w-x-K-n-i* - - \' * » —
Rablóvilág Brassómegyében
Brassó, október 1
A braisómegyel Bodzaforduló szomszédságiban egy keresztvád kereskedő teherautóját négy rabló megállította és teljéién kifosztotta. A rablók, akik az ulmelletti bozótból ugrottak elő, katonapuskákkal voltak
leifegyverkezve.
Ezen az útvonalon nap-nap után mfgi«méllődnek a támadások. Az elmúlt napokban két bukaresti autót is kifosztottak. Külön ciendöroszta-gokat küldtek ki a gyanús területek átkutatására.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Október 2, kedd
Római katolikus: Őrangyalok. Protest.: Petra. Izraelita: Tiari hó 18.
Nap kel reggel 6 óia 00 ptickor,
nyugszik délután 17 óra 38 perckor. •
Vároai Mozgó. .A koldusdiik", .Sa-muka érdeklődik", burleszk 2 (elvonásban. Pátria világhiradó.
Toboroznak Zalában
Folyó hó l-tól a honvédség kötelékébe katonai szolgálatra önként jelentkező ifjakat toboroznak, kik 17-ik életévüket már belöltölték, illetve 25 ik évüket még lul nem haladiák. Ezen korhatáron alul, illetőleg felüliek is jelentkezhetnek, a főszolgabírók által korhatárelengedés kérése végeit. Jelentkezők az alábbi napokon és helyeken 8 órára jelenlenek meg:
1. Nagykanizsa város és járás-beliek október 3-án a városháza udvarán. 2. Letenyei járásbellek október
6-án. 3. Pacsai |árásbellek október 11-én. 4. Novai járásbeliek okt. 15-én.
5. Lenti járásbellek október 17-én.
6. Szentgotthárdi |árásbeliek október 22 én. 7. Körmendi Járásbellek október 25 én. 8. Zalaegerszeg város és járás oki. 29 én. 9. Zalaszenl-gróti járásbellek nov. 2-án. 10. Sümegi járásbeliek nov. 5-én. 11. Tapolcai járásbellek november 8-áo.
12. Keszthelyi |árásbe!iek nov. 12-én.
13. Bilatonfüredl járátbsllek nov. 15-én a főszolgabírói hivatalokban. Jelentkezők hozzák magukkal a következő Iratokat: 1. Születési anyakönyvi kivonatol. 2. Községi (illetőségi) bizonyítványt, ebben igazolják, hogy nősök-e vagy nőtlenek, ha nősök hány gyermekük vari. 3, Erkölcsi bizonyítványt. Ereket a községek elöljáróitól kell beszerezni.
Ezen 3 bizonyítvány alapján h fő-szo\'gibirók kiállítják a belépési bizonyítványt.
Betoborzottak teljes ellátásban részesülnek és havonként 39 pengő zsoldot kapnak, ami az előléptetései együtt növekszik. Iskoláit mindenki folytathatja. Zalavdrmegye toborzó bizottsága.
— Október 6. A Zrínyi Miklós irodalmi és Művészeti Kör, mint az előző években ugy az idén is méltó keretek között adózik a tizenhárom aradi vértanú emlékének. Tholway Zílgmond dr. köri elnök rendezésében este fél 7 órakor a városhára közgyűlési termében nagy gyászfln-nepélyt render, amelyen az emlék-beszédet P. Mdtts Hilár fer;nces plébános fogja mondani. A Kiida-lárda Büchler Mór karnagy vezetése alatt alkalmi dalokat ad elő. Osskó Endre joghallgató pedig szaval. Felhívjuk a város közönségének figyelmét az október 6 ikl gyászünnep-ségre. — A Lthrmann Ferenc karnagy vezetése alatt álló nagykanizsai Vasutas Dalkör október 5 én este 7 órakor a Rozgonyl-ulcai tornateremben rendezi hazafias ünnepélyét.
«=■ Eljegyzés. Berény Zsuzsa Nagykanizsa és Kotal István oki. építész Kaposvár |egyesek. (Minden külön értesítés helyett.)
Iparos tárgysorsjáték okt.
7-én tartandó húzására még Igen csekély számban sorsjegyek kap-
; hatók, ahol a tárgyak kiállítva vannak Fő ut, volt Szabó clpő-| üzletébén.
= Orvosi hlr D.\\ Dell Károly klskanizsal orvos szab idságra utazott. UJból rendel folyó hó 15 én.
— Befejezték a tejrazziákat a kanizsai járásban. Floderer Sándor kir. fővegyész, a magyaróvári vegykitérleü állom ts vezetője a nagykanizsai járás több köisígében tartott tej-razziákat befelezte. A ve t tejmintákat a Magyaróváron levő vegyklsérleti állomáson vagyelemzik. A hamisított tejek gazdái ellen rendőri kihágás cimén eljárás indul.
= Iparos tárgy sors játék húzása visszavonhatatlanul október 7 én d. u. a Polgári Egyletben.
— A Kath. Legényegylet első szórakoztató estjét annyian keresték fel, hogy a terem szűknek bizonyult. Nemcsak az egyesület tagjai, de nagyszámban vendég -k is veitek részt az annyira otthonossá vált és nagy kedveltségnek örvendő szórakoztató estén, me\'y a kgteljesebb siker jegyében a leglobi hangulatban zajlott le. A legközelebbi szórakoztató estén ismert nevü előadó felolvasást is fog tartani.
~ Polgári fiu- és leányiskolái sapkák ksphatók Szabó An\'al sport-üzletében.
— Orgonaszentelés és hangverseny. Lélekemelő aVtus folyt le tegnsp (hétfőn) a plébánia templomban. P. Vtnkovlcs Viktor, a magyarországi ferences rendtartomány főnöke fényes papi segédlettel felszentelte az u| orgonát, melyet a szombathelyi Mauracher-cég készített művészi kivitelben. Ez alkalomból a templom zsúfoltan megtelt álta\'os közönséggel. Ma, kedden este 7 órakor nagyszabású templomi hangverseny lesz a plébánia templomban 1—5 pengős belépődíjakkal.
= Iparos íárgysorsjáték húzása visszavonhatatlanul október 7 én »d. u. a Polgári Egyletben.
— Leányklub teáját az orgona-hangversenyre való tekinictlel folyó bó 3 ára halasztották.
— Iskolaszentelés. Tudósítónk jelenti: A Híhót községhez tartozó fakos pusztán az uj róm. kalb. lellegü népiskolát szeptember 30-án délután szentella fel Oerstner Béla hahóti plébános ünnepélyes litánia kapcsán. Beszédet Is tartott, melyben az iskola szükségességét nép é8 nemzetnevelés szempontjából hangsúlyozta. A környékbeli lakosság és uradalom képviselve volt az ünnepségen.
=» Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
Még ma, kedden 5, 7 és 9 órakor
A koldusdiák
Lehár közkedvelt operettje filmen Pősieréplő: Harry Liedtke.
Samuka érdeklődik
Burleszk 2 felv.
Pátria világhiradó
JUULAl KOSlOHf
ÍÖW. október 2.
Számos BŐi bajnál a természetes „Perenc József" keserüviz haszná--lata végleien nagy megkönnyebbl-lést szerer. A nöorvosi klinikák hí zonyllványai tanuütjJk; hogy a rend-kivOl enyhe hmásu Ferenc lózsei vitet különösen n tztllészeii osz\'á Ivón a legjobb sikerrel alkalmazzák. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekbcn.
A n*Kjr*aplx*rl mcft-irolugliif meti-tlfyelö JelenWsok: Héttőn a hőmirtU.-Itli ttarnol 7 óraikor -fl\'1\'8, dAluttn 1 Órakor +7 4, «ala 9 ór*ko> +7 6.
Ptl/iixt: Kg tsz nap borult égboltozat.
•ifUMny Reggel és délben Északkelet, este Délnyugati szét.
A Meteorológiai IntAzet lr:enliv este 10 órakor: Túlnyomóan száraz, hilvöj, lassan Javul) ldö várható.
— A megkéselt feleség állapota tegnap és ma folytatólagosan javult. Az orvosok megállapították, hogy iz éles kés bár több centiméteres szúrást ejtett a bagolai asszony hcsln, nem érte a bashártyát és ha csak valami komplikáció be n;m áll, az asszony lul van az életveszélyen.
— A züllés utján. A rendőrség klháglsi bírája Rlegler Magdolna alkalmaztatást élküli cselédleáoyt közveszélyes munkakerülés és erkölcstelen élet miatt 8 napi elzárásia ét a büntetés kitöltése után a váróiból való kitoloncolásra ítélte.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávé hátában VIII., Baross-tér 10.
— Leesett a körteláról, eltörött a lába. Ihász Péter 7 éves pagány-szentpéteri elemista tanuló szombaton kOrtét szedett. Véletlenül megcsúszott a vizes fán éi a lOldre zuhant. Jobb lába el\'örölt. A kanizsai kórháiha izá\'lltották.
— Nyomában van a csendőrség a sümegi ékszertol vajuknak. Mint megírtuk, Samegen a mull hét elején ismeretlen lettesek egyik esién vakmerő betörést követtek el BOhm Károly ottani kereskedő házába. Amig a kereskedő és család|a el volt foglalva az Üzletben, a betörök behatottak a hálószobiba és onnan ellopták a kereskedő és feleségének több eier pengő értékű ékszereit. A sümegi csendőrség a vakmerő betörés ügyében nagy apparátussal kezdett a nyomozáshoz és ennek már meg is vsn az eredménye. Tegoap a csendőrség olyan adatok birlokába jutott, melyekből megállapította a MHcwt minit és poo\'os személyleírás! sikerült róluk szerezni. Ennek alapján valósxinOlcg hamarosan sikerül e\'csipni sz ékszertolvajokat.
SPORT ELET Mindkét kanizsai csapat eldöntetlenül végzett
Zala-Kanizsa —BAK 2:2 (1:1)
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. Még m« kedden .A koldusdiák", Lehár közkedvelt operet\'jc filmen. Fóssrreplő: H*rry Liedtke. „Samura érdeklődik", burleszk 2 felvonásban. Pá ria világ-híradó. E\'őadüiok 5, 7 és 9 ómkor.
Férfi és női
KALAPOK
(HUckel.Uyukils, Hahan, Dimask) férfi és női
S A P K A K
rzallng, tomp, gyászfátyol
n*gy raktára. Átalakításokat vállalunk.
GYENES ÉS VIDA
női Alsótemplom mellett.
IfagykaaizM, október 1
Súlyos bsodicappal állt kl erre a
mérkőzésére a kaolzsal p oficsapat. A meccset az flllőlu\'.i pa\'yán \'/* 12 órakor játszották s a csapit csík fél 11 órakor ékezett Budapestre. A( uiazás és a píli:nő néikflh já\'ék fáradsága mirdvígig kitl\'között a jiékosokon.
Az et*ö prrcck lapigalózó jitéka u\'án a BAK nvomult fe\'. A kanizsai játékosok a fáradság miatt mind mereven mozognak s « játéi csaknem állandóin a kaoizsai térfelen folyik, gólhelyzet azor.b n ním adódik. A 18 perct-en egy kapu előlli kavarodásból Kilesd labJá|« utat talál a bálóba. A gól felrázza a kanizsaiakat és támadnak, Ivanlcsol feleselés mia\'t klálll ja a biró, de a Zila—-Kanizsa 10 emberrel is támad. Schrelber és Kelemen lövéfei, meg Farkas szabadrúgása kapufára jutnak I A 35. percben Farkas kiugrik s Győri I. a 16 os táján ciak faulttal tudja m\'gakasz\'anf, amiért a bíró kiállítja. Most már egyenlő a csapatok létszáma. A 41. percben balról kzáll a labda a tisztán álló Farkas elé és Skarka csak lökéssel tudj* megakasztani az akciót. A 11 rst Farkas lövi a gó bi s meg vsn a kiegyenlítés.
A II. félidőben Inkább a kanizsai eg) U les támad, de a belsők soka! rontanak. A 28 percben harkas megszalad s a kifutó Lantos melleit gólt plasziroz. A gól után a BAK jön fel annál könnyebben, mert s kanizsai csatárok Is oktalanul a védelembe htizódnak az eredményt tartani. A 40 percben Réder miatt ll-e*liez jut a BAK, a helyezett, de gyengén rúgott hbdát azonban Szemző bravúrosan menM. Már mindenki elkönyveli a kanizsii győzelmet, amikor 2 perccel a befe|ezés előtt KUcsó hosszú váratlan labJája a kaoizsai hálóba jut
A kanizsai csapat nem játszotta ki a formáját, aminek oks csakis a késői utazás és eDnek fáradsága. Szemző jól védett; a második gólért nem okojhiló. mert a ro* játékostól nem láthatta a labdát. A b\'kkek körül Joós volt a jobbik; Rédernek mintha a fe|ébe szállt volna « dicsőség. A halfsorban Trucken bród príma |4«éka emelkedett ki. — Tamás é« Babos megállták helyüket. A cra\'ársorban c«up*n Farkas volt kiváló, de Csász |áiéka is elfogadható volt Schrelber minden akciónak kerékkötft|e volt.
A BAK nil a csatársor volt e\'emé-ben. A halfok közt Kllcsó volt a leg|ohb s véde\'emben pedig Lantos és Győri I.
Végeredményben a mulsto\'t játék alapján az eredmény Igazságos. A meccset Salgő biró vezette. Csspit-fetáujiás-ik:
Z\']la-K»niz«a: Szemző — Réder, Joó« — Tamás, T/uckenbród, Babos — Farkas, Ivanics, Kelemrn, Schrei-ber. Ctási.
BAK FC: Lantos — Skarka, Győri 1. — Kolman. Kllcsó, Milo-•ovils — Lentiért. Bedmrik, Stőke, Neaman, Oyőri II.
U. liga eredményei
Pécs — Baranya — Teréz város 3: 0 (2 : 0). Bizioun győiött Pécs—Ba-lanya, bár s:ünet után lefékezve | Unott
Húsos-Soroksár ,r>: 2 (2:1). Megérdemelt győzelem.
I Turul—VAC 1:1(0:0). Láb\'.ö.és I és verekedésbe fulladt bo rány tar-kiiot a a meccfet.
Atilla-József város 2.2 (2:2). Igazságoj eredmény.
Rákospalota—Erzsébetváros 3:1 (1:1). Megéidsraell győzelem.
I. liga eredményei
Hungária—Ferecváros 3:1 (2:1) Biztos Győzelem. Berktsy, a Ferencváros bilfja az elsft percekben meg-sérüt és ettől ke\'dv? csak sMiiztált.
III. ker.-Vasas 3:1 (1:1).
Újpest—Somogy 3:2 (1:0). A Somogy nem érdeme He me« a v«-re»ég-l; a biró nyerelelt az Ujpes tel.
Sfbirii—Bocskay a fílázo.t pllyá mia\'t elmaradt.
Amatőr bajnokság
NTE-KAC 2:2 (1:1). B.ró Bilog. igazságos eredmény, bár az NTE rossz játéka ellenére Is könnyi n gyözbelett volna, de a kapufa mentett. Az NTE-re aüg l(hitelt ráismerni, oly gyenge já ékot pr xlukált. Csupán Harangozó játszott f.\'nyesen s a klegyenlites is mindkét esetben at ő érdeme volt.
PSC-DVAC 2:1 (0:1). Erős küzdelem.
BSE—KTSC 2 :1 (1:0) Kaposvár. A szerencsésebb csapat győzött.
BTSD—BSC 2:0 (0:0) Bs|a. A bácsnlmásiak csak sz el.ő félidő iramát bírták.
Szuk-PVSK 3:1 (1:1) Szigetvár. A PVSK ii elszenvedte első vereségét, még pedig megérdemelten.
Bocskay—Sabária 312 (210)
Debrecen, okt. 1. (6/szakal rádió-jelentés) Ma délután jatszotiák le a tegnapról elhalasztott mérkőzést, melyet a Bocskay 3:2 (2:0) arányban nyert meg. A Bocskay győzelme megérdemelt, a puhán és kényelmesen látszó Sibária ellen. A máiodik félidőt szakadó estben já\'szották le.
Felhívás
A f. hó 3—7 ig tartó budapesli országos levente versenyekre Nagykanizsáról a következő leventék indulnak útba :
1. A céllövő versenyre: Indulás I. hó 3 án szerdán délután
2 óra 20 perckor. Működés október 4-én és 5 én Budapesten. Hazaérke íés oki. 6-án reggel 4 óra 10 perckor. Részlvesznek: Étsy Ferenc oktató, Major József Nagy Lajos 1907, Tóth Ferenc 1908, S iszka József, B\'ron Lajos 1909 és Deuich Oyula 1911. évfolvambeli leventék. Gyülekezés oki. 3 án délután 2 órakor a városháza kapualjában.
2. Az allétlkat versenyre : Indulás f. hó 5-én délután 3 óra
20 perckor (esetleg reggel 7 óra 17 perckor). Működés okt. 6 és 7-én. Hazaérkezés okt. 8-án reggel 4 óra 10 prrckor. Résztvesinek: Vargha Sándor ffioktató. Major József. Farkas József 1907, Nagy Lsjos, Engel-l\'iter Zoltán, Némeih Elemér, Pol|ár Géra, Gáspár Oyula 1908, Nos.kó Lá\'zló, Vass György 1909, Tóth József, Dö i ö\'örfi István 1910 és Büki Béla 1911. évfolvambeli leventék.— Gyülekezés oki. 5-én délután 2 órakor a városháza kapualjában (eset-
leg 6 óra 15 perckor). A kát páros versenykerékpárját Is hozza magáviL
Kérem a szülőket és munkaadókat, hogy a versenyen Induló leventéket a kért napokra szabadságolják, hogy — mint Zalavármegye legjobbjai — az országos levente verstnyen résitvehcsszenek.
Útiköltséget, 3 pengő napi étkezési pénzt, 2 pengő napi pótdíjat az OTT illetőleg a városi testn. alap fizeti. Blrminemü nehézséget a leventék azonnal jelentsenek.
Testnevelési vezető.
Csöves tengerit vásárlunk.
Nagyobb tételek morzsolását, mesterséges szárítását vállaljuk
Mmi\\ KMirak 1.1.
A vasárnapi leventebajnoki mérkőzések eredményei:
13 hC—Haladás 2:1(1:1) Meglepetés I 13 FC lelkes játékkal megérdemelten pyözfttt a bajnokaspiráns fele t. Biró Wolff.
77 FC-Vasutas 3:1 (2:1) 77-eseket nem bírta a Vasutas győzelmi szériájában megikaaztani. — Biró Cvetkó.
Jóbardt Húsos-Hungária 6:0 (6:0) Egyoldalú |áték. Biró iMckrnbacher.
Feltámadás—Egyetértés 3:2 Lelkes játék u\'án gyón a szerencsésebb csapat. Biró Waldmann.
33 FC—Hunyadi 1:1 (1:0) A 33 ások megérdemelten jutottak egy ponthoz. Biró Stern.
Vasas—Klskanlzsal Levente 1 :1 (0:1). Az u\'ánnaiáiszott mérkőzésen sikerüli a Vasasnak kiegyenlíteni, de vezetés a kiskaoizsaiak nivós védekezése folytán nem volt megszerezhető. Biró Spltzer.
Ozletáthelyezés miatt
LÓTAKARÓ
készletünket mélyen leszállított árban mii árusítjuk
HIRSCH ÉS SZEQA.
Perslán Ádámot az ügyészség körözi
Budapest, október 1. Az ügyészség elrendelte Pentán Á4ám hírlap iró körözését, akit sa|tóvéiség miatt a budapesti lörvényazék egy hónapi fogházra Ítélte. I\'áiaián valószinttleg külföldön tartózkodik.
= Bútort díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra, garantált elsőrangú kivitelben. Négytől tizenhat hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk. Sok milliót lakarit igy meg. Oyőzödjön meg személyesen, Kopsteln bútoráruházai Szombathely, Kőszegi-utca 5. (üzlet az udvarban) és Sopron
NE MULASSZA EL, HA
BUDAPESTRE
megy, felkeresni a
„BOHÉM" HULATÓ-t
VII. Rákóczi-ut 36. VILÁGVÁROSI MŰSOR
Naponta kezdete 10 órakor. || kAvéhAzi Arak. belépődíj nincs.
lfiJt. oktéta 2.
CAU1 KÖZLÖNY
iösbasbisIb
tIziii
a mai értáJrtöaadén az irányzat egyenlőtlen ét tartózkodó volt. a spekuláció a HiUss Ogy miatt, mely raég nem rendoOdOtt, tartózkodó magatartást tantttott s igy esik cie-kély Üzlet fejWdött kL Nyitáskor és a töisdeidö közepe táján a barát
tágos berlini irányzat baiása alatt átmenetileg kissé javult a hangulat, v^eredményben azonban xáriatbor
u árfolyamok a legutolsó nívón állottak és felfelé éa lefelé is ciak le-lentéktelen vMttéaok történtek. A tón de tartóttal hangulatban zárt.
A fixkamitozásu papírok piaca Oz-Mteien, a valuta és devliaplac változatlan.
Zürichi zárlat
Pírt. » 81,
919-60, Brl
2519\'/i, Mavrosk BltSMl 73-20 Milano i7 IS\'/i, Madrid J5-50. AmstMdaai K640, Balti
11182\'/I WlM 73-15. Sofla 3 75 Prln 14-40, Varat M-25 Badapaal >0 56 Balfiád 9-13, Biku^i 3-10.
Terménytőzsde
A buza 10, a rozs 20 fillérrel esett. — Az Irányzat gyengébb, a forgalom élénk
•«>. tfeut 71 kgos 26 20-2ti-40, 7Ü k«-se :26 40-26-60, M ka-os 56 65 26-85, 80 k«-os 26 85- 77 00, dunántuli H ««-os 2« 05-26-25, 78 k»-oa 26 25 -26-60, 7B kg-ot 26 50 26 70 80 kg-os 2fr70 -26 80. ion 24-60-24-70. Uk»<«. étm 76-50-26-75, aérárpa 27 03-2800. aab 25-75 -26 05 \'safari 3100 1120 BMtkorpa 20 00 -20 25.
Tkaée ésrlxa-ie^iaa
valuíáx AanU 17 74-17 90
hta k. 7960-79^0 Mt 1W517U5 Mik. 152 60-163*30 10 00-1006 170 80-67280 h 72-30-22 SO 229 50-23030 Laacyal 64 15-64 45 Ut 146 3 51 kava — -
298540-10 1» 50-137 00 152 65-193 16 80-52-40 87 PaiU 94 20-94*80 1.110 15 11055 k. 103 10-B3 70
Sertés vásár
íjtáa 5861, —liBál SttSttUnal . 3C0O 4Mb. KánaáB 1 96-200. I-86-1-90, MM 170-
kAanyf 1-30-1 60. oltóién* SM 111. II If \' -" MM)
l-iO -l-88, Imi -pb.. 2j£-ati, 7M-260, 1-90-
mloak táÉMrtáa 716 726. A. Unyba.
DBVIZAJK
_ JQB 80-230 50
B«igrá4 10-06-1009 ■uün U6 57-1(6 97 BrttssaeJ 79 62-79 87 Bakarsat 3 46 3 50 KoMah.152\'83 153 20 Loadoa 27-78-27 86 Madrid 94-25-94 75 Mllaao 29-94 3004 Karywk 512 W) -4 50 Ouki 162 75-153 15 Pária 2739 72 47 Pi in 16*97-17 02 Sjöoi 4 12-4 15 163 30-163 70 64 72 6442 8062-80 87 1Ö-25-110-55
Btocidi Vsraó Wm
1-76, 1-76
740. 718,
PctdAs kiadó: ZaW Károty.
i 78. a*.
HanoJanruldonséflok ■
Mit csinál, ha az Mt iauAll? (I\'angó) Ráal avár (Opewtt) Magáért (Blues) Maga csuaya (Slaw l<o) Valamit mondok mM (Skw lo«) Ringató kék Balaton ÍFon írott)
IcMa ■•ÍVohló\'k íal»ar-ea«« ■Ugarai I
ich bln d e Marié von der Haller-revue Heute könt Ich mlch vereesaen Grossmsma laaa dlr dl Haare
schneiden Melnem MIdel au. Wien
Onkel Frledrlch hat ne\' neue Braut I kaphatók:
FISCHEL FÖLÖP FIAI
könyvkereskedésében Jt»
NncrtodfcMán:__
IPRŐHIBDETÉSEI
Az apróhlrdtéeaek dl]a 10 itólg 80 fillér, minden további szó <11 j U vili. Vuár- és Bnnepnap 10 aaóig BO fillér, mlndan továbbá uó dija 8 (III. SiMdán és pán-~ 10 iaóto M tlll4r, mindén további Ja • ffil. ClMaaó i minden ruta tttbői álM taó kél .sónak számit
u6 dlta s f gabb bettlból
tattk. Állást
itik. A&á* kartaőkaak 60itt rngtitMÉy. * hlrtfaté.l éti atSr* ll.ak.ÜMM.
Kooalst nőiient, lakás, ellátásul uon-nsli belépésre felves«k. Sitrecz llluer, gabona keie»ked6, Klikanltsa. 4790
Egy DtlathahMfi irodának It alkalmas, aionnal kiadó Kökáey-ulca 5. 4752
104. axámu ház 1 hold 4621
ktrti
kiadó KMcsey Magyar-utca
rlleTsaabadkéaból alaaó.
»m«8l és egyenruházati zsinórok és csillagok, sapkáklegnsgrobb választékban
KADflAlHI KÁROLTIÁL Tel. 372
SajattermésO ádaamaat, liabella éi csemegeaxóló, alma megrendelhető nagyban Brcuci Vilmos gazdasagánál Sugár-ut6. emeleten, Ugyanott kovácainast, Ügyeset felfogadunk. Teleion 222. -<836
l\'-uy egyszerű kétszobás lakás mellék-lyTséf(elikel azonnal hladé Msgyar-ra 31. 4837
Kiadó egy szoba mellikhelylséggel nov. 1 ére Kölcsey utca 17. 4815
Kartésit karaa Oyótal Béígazdaság, Szepetnek. 4H46
Kaufmann Károly
url és nfii divatáruháza
Dnnán tol i legolcsóbb h legnagyobb
UJzs^íc^^^náTTg^HTTélüi
szabadkézból eladó. -4838
EladA vaahélyha, vaságy matraccal, uekrény, nól télikabát Caengery ut 27/1. II. Szabados. 4839
Ka.46 kisasuoni helybeli boikeres-)|edéaben felvitetik. Cim a kiadóban. 4841
Hátablakoa, kUlOnbejáralu utcai azoba a város belterltlelén kladrt. Ugyanott vaskályha megvételre kereslellk. Clm a kiadóban. 4848
Értesítés.
Ezúton értesítem a mélyen lisztéit hOlgykOiOniéget, hogy
nőiszabó üzletemet
Deák-tár 4. szán alól F6ut 8. (Biiár-ápWet) II. udvar I. sm. ■Iá hdhreztem ái.
Mély tisztelettel Fiala Antal
4047 nAiuabó.
Varroda áthelyezés.
Érteáilem a n. é. közönséget, bogy varrodámat októoer 1-tól Eötvös-tér szám alól
Főút 15. I. em.
helyeztem át.
Továbbra is kérem a n. é. közönség nivea pártfogását.
Török Mária
4811 fehérnemű varrónő.
Dgyanltt taoalMsáirok lelrétetMk.
LakatosmOhely áthelyezés.
Érteiitem a n. é. közönséget, hogy műhelyemet Kazinczy-utca 17. szám alól
Nádor-u. 4. sz. Vlda-féle kalapgyárba helyeztem át
Elvállalok mlndentéle takarék-IQzhtly, sir-rács. vizvezetékszerelését és lavltálát.
Továbbra Is kérem a n. é. közönség szivei pártfogását
Czvatkó Gyula
vlzvezetékszareiő, lakatosmester.
Ugyanott egy szlssttyuskut
dinamóval slsdó.
GU BACSÓT,
áoytollst. állati bArfikst,
vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot te rongyot a legmagasabb árban vásárol
8T1ÉI B. Pfil liminm,
Erzsébet királyné tér 15. u alatt.
ifi
ŐSZI VETÉSRE:
Uazdaságl magvak:
Káposztámig Árvácskimag KeUiposztamag Ncfeiejtsmag Salátamag Száiszorstépmag Kertkrépamag Haringvirágmag Téli VeRkmac Sie^ftlmag
slb. slb.
Hollandiai vlrághagymákra:
taiipán, jácint slb. stb. el6|egyzéa
Mii trágyafélék.
KJoriaybca éa nagyban kaphatók)
018XÁ9 JÓZSEF Wjmá tm
Nagykanizsa, trzsébrt-tár ia
A Mrósig mellett, nsa TtMon: 13a
n«al
tartósságban fetfltailiiatatlii !

Mayer Klotild Utóda
VAROA NÁNDOR\'
flöxmoid, vtgytliztlló, ruhaftitö vállaiátd
• uotnbalhtlyl ohj ip&rkUlllLááoa aiauyáitminttl kUUnUivs.
NAGYKANIZSA.
legszebben moj, fest, tisztit, goovfhtn éa pllssérox mérsékelt áron. Hófehér, tflkórfinyes
H I ... |,|| | ,
gaiierttszutas.
"31*20 níL-től,
6589/19ÍB.
Hirdetmény.
Felhívom a Nigyktnlzsa városban lakó állami, megyei ét
bizonyítványok kijelentkezzenek folyó évi október hó 4-tA
életbenlé állítása végett jelentkezzen
városi nyugdíjasokat, hogy at é« blzo.....

folyí
október 10-lg a városházán, a
Kazinczy-utcai I. emeleten 4. ajtónál.
Hozzák magukkal az október havi csekkszelvényt és a nevé* lési pótlékban részesülő gyermekek születési bizonyítványai.
A D. S. A. vasúti nyugdt-jasok november havában kötelesek jelentkezni.
Nagykanizsa, 1928. szeptember hó 27-én.
4S43 Polgármester.
17.153/1928.
trlcRésl hirdetmény.
Folyó évi október hó 8-áa déteHJtt P órakor a gazdasási hivatalban árlejtés utján vánalatba adjuk az erdei les-házak renoválási munkálatalt.
Bővebb felvilágosítást ad a gazdasági hivatal.
Nagykanizsa, 1928. szeptember hó 24-én.
Városi Tanáct.
Haán Oyula nagykanizsai blróaágt végrehajt"
ajtótól.
78»t«Se. vht.
Árverési HirMkiény,
Alulírott bírósági
X t.-c 102. J-a "
L
hlirá
blrártpSk
zéíTlflvr
ügyvéd által képvMt nagykaatzMi lakÓMk )»v
llll. S Ját, erejéig
le?és tálUlloglálf fi 165á | MvMketA Ing\' \'
az 1881. évt •zennel kdt-klr. Járásúi in u vég-ilier Imre és Szeri 145 pengő 56 . hó
íjtás utján e becsalt Vas-, hMas-
árak és Üzleti bJrtndezés nytvános á/Ve-
réMn eladatnak.
bíróság

492. sz
folytán 146 pengó 56 fillér tókekovclcláa, enMfc 193& év? Jontui hó 12. napjátS Utó iOáo kaiMai, Vl°\'o Váltódi| és e.ldig (a«e«n 84 P 74 SH -b<a Wróllag mS
ígek erejéig Zslsszabtr megtartására 1028. éri
bar bó 9-IK napjának
lé óráfk MMtfdmi! kltOzetik át
megállapítod kolft községben leendő
akt ól a. e. 14
ahhos a venni szándékozók ezennel megjegyzéssel hivatnak meg, hogy aa é>W< telt Ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-al értelmében készpénzllzeU* mellett a legtöbbet ígérőnek szükség esette becsáron alul is el lógnak adatni.
Amennyiben ax elárverezendő Ingósága-kát mások U le- és lelulloglaltaiták és azokra kielégítési jogot nyerlek volna, tMm árverés az 1881. évi LX. l.-c. 102. $. értelmében ezek Javára la elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1928. évt szeptembtr hó 25. napján.
Haán üjnrta s. k.
klr. bir. vécnftajtó.
I
00
ZALAI KOZlONT
1328 október 2.
csak jó és megbízható minőségben, példátlan nagy választékban és Ízléses kivitelben, feltűnő olcsó árakon kapható. Fizetési kedvezmény 4-től 16 hónapig. Díjmentes szállítás bármely állomásra.
TSmBrfábél készült hálószobák i 240, 280, 320, 380 és 400 PengA.
Sima, modern hálók i 400, 440, 480, BSO, 880 és 600 P.
Hálók luzus kivitelben ■ 800-tól 3200 PengAig.
Ebédlők i 320 P-tAI 840 P-ig.
Elsőrangú kivitelben 8oo-tól 4ooo-ig
Szalonok már 180 P-tAI, szőnyegek 80 P-tAI, függBnyAk konyhabútorok stb. stb.
ElAzékeny kiszolgálás, feltétlen megbízható szállítási Az ország legnagyobb bútoráruháza
KOPSTEIN
SZOMBATHELY és SOPRON
Kőszegi-utoa 5. (üzlet az udvarban).
Telefon 428.
Várkerület G2.
Telefon 339.
i: 1887-BEN.
Nyomatott a üélzalai Nyomda Lapkiadó Vállalat Részvénytáraságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
68. évfolyam, 224 szám
Nagykanizsa, 1928. október 3 szerda
Ara 14 fillér
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Nincs szükség lemondásra
Nem tudjuk eléggé felkarolni azt a mozgalmat, amelyet Hermann Mikm kcrcskedelemOgyi minluter indított a hooi ipar pártolása érdekében. Emlékesünk még ax ugynevezttt VidegyUtt Mozgalomra, araikor a baial ipari termékek pártoláia még egyet jelentett a lemondással, mert ha pj. hölgyeink száiszázalékig a tajllpln-rmagalom szolgálatába Altot Uk volna, ez egy JeJenőségű ieU vo nt azzsl, hogy lelyemrubáikat kék kanomul cseréljék fel. Természetesen meg is bukott ez a mozgalom, amely sorsra nem szabad jutoia a most megindítót! Magyar Hét moz-gsloamk, mert ma már a magyar ipar olyan fejlődést lud felmutatni, hogy a leglObb Iparcikk tekintetében teaestn versenyképes produktumokat tud felmutatni. Ez a körülmény a legbiztatóbb sz egész mozgalomban s mi meg vagyunk gvóződve ártól, hogy a Magyar Hét böl ma-gyaf hónapok és esztendők fognak kifejlődni. Eanek be kell következnie, meit a aiker lulajdonképen nemcsak az Ipar trdske, hanem txisten-Ciátis szükséglete egész állami élt-tCninek, mert számolnunk ketl azzal * szomorú ténnyel, hogv külkereskedelmi mi/legünk veszedelmes deficiteket mutat fel.
Ml ngytn nagyon jól tudjuk, hogy a dolnok eredője a trianoni békeszerződésben fedezhető fel, amelyik elcsatolta hazánktól azokat a területeket, amelyek nyersterményekkel látták el a magyar egységes birodal mai, de Ua a jelen helyzet fennáll, — himnk szerint idiig óráig — egyelőre ennek alapján kell beren-d.zkoctaOnk.
ö/voudetes jelenség, hogy a Magyar Hét akcióban teljesen megértette egymást külgazdasági életünk három nagy tényezője: ax ipar, a kereskedelem é» a mízŐRaiddság. Közös erővel egyönte\'U támogatással a azonos célok érdekében küzdenrk s reméljük, hogy a magyar fogyasztó közönség is teljes támogatását nyújtja akciójukhoz. Ebben az eieibru a mozgalom valóban a fogyssztóközön-ség pártolásán fog eldőlni, amelynek be keli látnia, hogy a magyar ipar gyarapítása nemesak az ipari munka nélkOHség csökkentését, nemcsak külkereskedelmi és ezáltal fizető mérle günk roeg|avitását jelenti, hanem eg^bej jelentós szociális probléma Is s a nemzeti vagyon és jövedelem, tőkeképzteéi nagyfontosiágu megindítója.
L- kell töinl azt a megokolhatat-lan elői\'életel, amely a baial termékekkel szemben clőuyben részeiili a ka földit, amikor a legtöbb Ipar cikkünk kiállja a versenyt a küllőid! gyártmányokkal szemben. Ert az állapotot, amelyik a magvar pénz kiszi-várgását szolgálja, minden erőnkkel
le kell törnünk s tétlenül néznünk ntm szabid, mert Igen nigy, országunkat érdeklő problémák fordulnak meg azon, hogy kellő támogatásban iészesit|ük-e saját gyártmánysinkat, avagy kü.földi portékát vásárolunk, amikot ki vagyunk pl. olyan eseteknek is téve, hogy az a nagyipiros xuditji a leggyalázatosabb rágalmakat nemzetünk ellen, amelyiknek portékáiért milliókat adunk ki.
A Coty esetre céhünk, akinek áruit, ha nem is liltbaljuk ki országunkból a fennálló kereskedelmi szerződések miatt, a magyar fogyasztóközönség
nek kell bojkott alá venni s kisepernl hazánkból eunek az eikapítolt, gőgös párisi szappsngvároanik termékeit, mert ha politikai tekintetben lehetnek Is nézeteltérések magyar és magvar között nemzeiünk megbecsülése, cxistenclánk biztosítása s jövőnk megalaporKsa szempontjából egy uton kell haladnunk. A magyar fa-gyasztóközönség nemcsak hszaflssan cselekszik, de okoaan is jár el, amikor nem fordítja el tekintetét attól a kereskedőtől, aki a Magyar Hét alatt magyar gyártmám u Iparcikket klná! neki, ami lemoodáM már nem igényel.
Anyagi támogatással segiti elő a kormány a magyar bor-exportot
A földművelésügyi miniszter külföldre utazott a kiviteli lehetőségek tanulmányozására
Budapest, október 2
Mayer János tö\'dmivelésü <yi miniszter txporlleliítőjégek tanulmányozása céljából külföldre utazóit.
Ma déleiő\'t nagvobb küldöttség kereste fel Wekerle Sándor p niügy-minlsztert a borfogyasztási rd i és a borexport ügyében. A pénzügyminiszter kijelentene, ho^y nagy meg értéssel foglalkozik a bortermelés kérdésével. A kormány a borexjortra nagy súlyt helyez, hogy mlr a külkereskedelmi mérlegünk lavitása céljából Is borkivitelünk erősebbá váljon. Ezen a téren a kormány haj-
landó anyagi támogatásokat i« tenni-A képviselők nagy megnyugvással fogadták a pínrtlgyminiszter kijelentéseit.
A gabonaértékesítés érdekében folyó tárgyal Isok során Svájc háom-miltió mázra magyar bu?á\'« tart igényt, Németorizág pidig valőmi nüleg 5—6 millió métermázsa iuizU fog átvenni.
A miniszterelnök Budapestre érkezett
Budapest, ok:ób;r 2 Bethlen Ist-ván miuiszterelnök ma délben aulón lakérői Budspenire étkezett.
A világbéke felé...
A flotta-egyezmény visszautasítását, leszerelést és a Rajna-vidék kiürítését sürgeti az angol munkáspárt
A megszállott magyarság helyzete a békekongresszus előtt
Birmingham, október 2
(Éjszakai rádiójelentés) Ar. angol munkáspárt ülésén Ramsay Mac Donald, s munkáspárt vezére oly bHá-rozati javaslat elfogadását indítványozta, amely követeil, begy t>z angol kormány edja fel a francia-zngol flotta egyezményt, l-jou aláazBrgol kormány halékony leszereléri egyezményt. Követeli ez a batároiatl javaslat, hogy feltétel nélkül vonjanak vlssia minden csepatot a Rijna vidékétől. A munkáspárt Mac Donald határozati javaslatát e.fogadte.
A Blervllle i békekongreaszus
Páris, október 2 A minap zajlott le a PáiU mtltelti Btervllleben a demokratikus bétekongresazus, amelyen hatalmas vita targva voti az ulóddllamokbell magyarság helyzete Is Mint tnvaly Wtlrzourgban, idén U Marx Sangnler volt a kongresszus elnöke, ?ki mini Pátis képviselójé a
saini germaini szerződés ratifikálásának bargoitntasával sikraszáliott a magyarság érdekébín. A politikai bizottságban, amelyben Reyde angol ptofceszor (s Rolan francia parlamenti képvinelö. pírisl egyetemi ta-nír elnokö.t, Dufoury francia delegátus birálla a jttenlenl francia al kotmínvpolitikái, amely békés jelszó leple alatt Imperlálls jelleget követ Megcrnlt kereti Brland legutóbbi genfi beszédéről és hangoztatta, hogy |a-vilani kell a mat kisebbségek helyzetén, mely helyzet F/anclaország siégyme.
Súlyos kriikával Illette a cseh kormány niüködétér. A jobb jf.vő kialakulása felé csak rgv utat lát, a békeszerződések revízióját.
Majd Ölvedy László magyar delegátus a/: elszakított magyarság *or-sárCI beszélt. F. lhivia a kongresszus figyelmét a jugoszláviai magyarok tarthatatlan helyzetére és az clfogu latlan nyugaii közvélemény közbiv lépését sürgette. Kimutatott a cseh kormányrendszer vegietea hibáira.
EMIMIM IdiiQMnl
Ismertette a földreform igazságtalanságait. Megemlítette a magyarság kultursérelmelt. Különösen mély hatást kellett, amikor bemutatta s pozsonyi Mária Terézia szobornak lerombolásáról kési ült fényképeket.
A magyar diákok 60 százalékát elbuktatják Erdélyben az érettségin
Kolozsvár, október 2. Az erdélyi kisebbségi iskolát btn most folynak le az érettségi vizsgálatok és a Bukarestből kiküldött biioltság s magyar tanulók hatvan százalékát elbuktatja. A drákói szigorral mükOdő bizottság birálatát eeénz Erdély izgalmas nyugtalansággal tárgyalja.
Visszavonják a bécsújhelyi szociáldemokrata gyűlés betiltását
Béci, október 1 Az alsóauszlr\'ai tartományi kormány ma össz-t/Oll, hogy megvitassa a szociáldemokratáknak a felvonulási tilalom ellen beadott fellebezését.
Bécs, október 2. (Éjszakai rddtó-jelentés) Hír szerint a szociáldemokraták bécau|helyl gyűlésének betiltását viasza fogják vonni. Politikai körökhen remélik, hogy a két tábor tüntetése Incidens nélkül zafik le.
Egy milliárd kárt okozott az Iper-völgyi gátszakadás
Bányarobbanás Bulgáriában
Pirls, októbex 1
(Éjszakai rddlófelentés) A tegnapi Ip:r-vOigyl árvi\'ka\'.aszirólíról lelentl még a következőket a Paris Solr:
A folyó ama részén történt sz árvizet okozó gátszakadás, ahol a gálát a háború alatt a németek javi-totiák. Az árvízkárt I milliárd frankra becsülik. Az elöntött területeket három évig nem lebet művelni.
Bányarobbanás
Szófia, október 2. A P.ovdil közelében levő Alta Tepei kőbányában hatalmas robbanás történt. A robbanás, amelyet a gyakorlatlan munkások hanyagsága okozo t, nagy pánikot kellett. A városban röpködő hatalmas ködarabok egy nőt megöltek és löbb eml>ert könnyebben megsebesítettek.
Hegyomlás
Róma, okióbrr 2 (Éjszakai rádió-jelentés) Bilizoná\'oót jelentik: A Munte Ardlnon több kisebb-nagyobb hei?yciu\'<zimlás után ma mintegy k-M és fel négyzetkilométrrbyi helyen hegyomlás történt. — Arocdó völgye el van zárva és eddjg sem lebeidt megállapi\'ani, bogv emberek bányiin pueztutiatr oda. Tlzedhégy begyi^unyliót elsodort a leomló hegy.
ÉUM KOKLONT
„ 129& október 3.
misért, csupán azért adja ki, hogy rámutasson arra a tényre, hogy amig a túloldalról választási visszaélésekről pengetnek hamis húrokat, addig maga ez a pírt nem átalja párllro-dájából a fővárosi sajtónak, szolgálatába szegődött részét, tendenciózus és a választópolgárság hangulatát félrevezetni akaró cikkekkel elárasztani.
Hamis hirek Bazsó József visszalépéséről
A nagykanizsai egységespárt wégrehajtA»bizottságá-j nak nyilatkozata
Nagykanizsa, október 2 A nagykanizsai egységespárt választási szervezete a következő nyilatkozat közlését kérte:
.Egyik fővárosi napilap október hó másodikán megjelent számában a mgykanizsai képviselőválasztásul kapcsolatban közölte a képviselőjelöltek programbesxédeit és ahhoz — nyilván pártpolitikai szempontból — a maga részéről kommentárt fűzött. Miután bizonyoian tudható, hogy eme lap keddi számában megjelent tudósítást nem hivatásos ujságiró és főleg nem ob|ektlv szempontból vizsgáló tudósitó adta le, a nagykani-zsai egységespárt végrehajtó-bizottsága a következőket közli:
Teljesen légből kapott koholmány és ócska választási korlesfogás az, hogy a nagykanizsai egységespárt jelöltje: Bazsó József kedvét vesztette volna és visszalépni szándékoznék a jelöltségtől. Ez, lehet az illető lap, vagy a nagykanizsai Kállay-párt óhaja, azonban közel sem jár a tényekhez, amennyiben a nagykanizsai egységespárt jelöltjének ma a választási bizottsághoz beadandó 2600 ajánló alálráu a legfényesebb dokumentum arra, hogy a nagykanizsai egységespárt a választás küz-delmébe a legnagyobb lelkesedéssel és a választópolgárság óriási tömegeinek támogatásával folytatja a harcot a mandátum megtartásáért az egyaégespárt részére.
Ezek és ebez hasonló — a nagykanizsai ellenpárt táborából sugalmazott — cikkeknek tendenciája eléggé átlátszó és az ellenpárt által eddig is frontba állitoit választási fegyverekre elég jellemző.
A nagykanizsai egységespárt végrehajtó-bizottsága a cáfolatot semmi
A nagykanizsai cgységesplrt jelöltje, Bazsó József legnagyobb bizalommal tekint a válaaztás elé és a választásra jogoiul\'ak nagy tömegének eddig megnyilvánult impozáns csatlakozását a siker legbiztatóbb jelének tekinti.
Nagykanizsa, október 2.
A nagykanizsai egységeipárt végrehajtó bizottsága: UJvdry Oéza, Dobrovlls Milán, dr. Tamás János, dr. Hajdú Oyula, Bogenrleder Fiigyes, Samu Lijos, Welser János, dr. Szabó Ziigmond.
Sinantóbnsz tog indulni Szombathely, Zalaszent-Iván (Zalaegerszeg) és Nagykanizsa között
Menetrendi értekezlet Bődy Zoltán alispán elnöklete alatt
Zalaegerszeg, október 2 Mint jeleztük, a zalaegerszegi városházán menetrendi értekezlet volt Bődy Zoltán alispán elnöklete alatt, amelyen a jövő évi tavaszi menetrendet vitatták meg. Ax értekezleten olt volt GyOmörey György főispán is. Nagykanizsát dr. Krdtky Ittván polgármexterbelyetles képviselte. A MÁV-ot Erii Ernő főfelügyelő és töb\'jen.
Dr. Krátky István Nagykanizsa nevében atyán menetrendet kért, amely a kanizsaiak részére jó csatlakozást biztoeit Zalaegerszeg és Keszthely feW.
Zalaegerszeg várou Ukkon át közvetlen kocsit Budapestre és jobb csatlakozást kéri. Keszthely ugyanezt kérle Keszthely és Balatonszentgyörgy között. Keszthely képviselője szóvátette, hogy Keszthely és Hévíz több figyelmet érdemei Oyömörey Oyörgy főispán bejelentette, hogy i DV Zilaszentlván (Zalaegerszeg) és Szombathely között sinautóbuszt indít. Tárgyalni fog arról, hogy a sin-autó Kanizsáról Induljon kl. Majd Tapolca, Zalaspáli. Zalaszentgrót, Sümeg képviselő terjesztették elő kívánságaikat.
„Ne bántsd a magyart!"
Nagykanizsán is áll a bojkott a magyargyalázó Coty parfőmös ellen
Nagykanizsa, október 2 A Fő ulon egy drogériában éa egy illatizerlárban jólesőer. konstatáltuk ma délelőtt, hogy Coty francia parfOmgyáros ellen Imlitott országos bojkott mozgalomban Njgykanizsa érdekelt kereskedői is bekapcsolódtak.
A fent említett két Qzletben, illetve annak kirakatában feltűnő plakátot olvasott a kJW.ncsi közönség és nyomban ki is lejezte helyeslését. A piakit igy kezdődik:
„Ne bántsd a magyart!"
Szól pedig ez a régi, hazafias jel-kiáltás Coty urnák, akinek pancsol-mányait sajnos hosszú idők óta ott találtuk a magyar asazonyok és leányok toilette asztalkáján.
Mindenki tudja, miről vin szó. Ez a hitvány párizsi pjneagyáros lapjában (mellékesen ugyanis lapot is vezéreli), a ,,L\' ami du People" szeptember 6 iki számában világ-
szerte feltűnést és megvetést keltő magyargyalázó cikket közölt.
Ez a cikk, minden becsületes magyar embernek arcába kergeti a vért, otromba, gyáva módon rágalmaz, becstelenségeket állit a magyar kormányról és a magyar nemzetről.
Ennek a cikknek tebát nem lehetett más visszbung|a, mint a Coty ellenes bojkott, melynek élére dr. Vass József miniszterelnök-helyettes állt.
A magyar nép, még ha megbántják is tud lovagias lenni és kértflk a minket gyalázó cikk rektifikálását. Ezt Cotyék megtagadták.
Most bit magyar asszony, leány, vagy fírfi Coty gyártmányt nem használhat.
Kanizsa két ily cikkel foglalkozó kereskedője is tartja bojkottot és kell ebez larlsa magát minden fodrász é« kereskedő, aki illatszert, vagy Coty plperre cikket árult.
Magyar pitiz nem szabad Jusson ennek a hitvány franciának gyártmányaiért.
Olvassa el mindenki a drogéria éa Illatszertár kirakatában kifüggesztett plakátot, mely közli hiteles fordítás után a magyart gyalázó dkket.
Ez a plakát az idézett után ezeket mondja:
.Ezek után, aki Coty árut rendel és terjeszt, az nem magyar kereskedő és nem magyar az a nő is férfi,
aki Coty gyártmányt vásárol és húznál." „Mert büntetlenül a magyart nem lehet bántani I"
Nagykanizsa közönsége szivwet1 lélekkel csatlakozik a Coty-elleses bojkotthoz és mélységes utákttal! utasítja vissza a hitvány rágalmazó\' cikkének aljas rágalmait.
GUBACSOT,
áflvtollat, állati bóHUket,
vörös- és sárgaréz, cink ée ólom hulladékot, vasal, csontot ée rongyot a tegmaguabt) árban ráatrol
8T1É1 B. FIÁI lAÍTIAIHSA,
Erzsébet kiiályné-téi 15. u alatt
I
Gurzov Origorjev embert ölt.
Orosz regény. Irta : Urbán Oyula.
, Te, SzikolafIMiliajlov, — mondottam — talán mégis lehetne. Uj életet kezdeni. Dolgozni fogok, belefekszem a munkába és a két kezein révén szerzem vissza azt, amit a két kezemmel dobtam el a kártyán.
— Origorjev, — felelte vissza Szikolalf — három hónappal ezelőtt ez lehetett volna megoldás, de ma már ezzel is elkéstél. Az Isten áldása rajtad lesz, ha uj életet kezdel, de él kell temetned ezt a mostanit. üurzoir Origorjev nem alkudhat meg most és elébe kell álljon, amit ő szerzett magának. Igen, uj élettel sokat visz-sza lehet hozni abból, amire most talán én is azt hiszem, a te életednek Örök eltemetése, de ebbe a kétes jövőjű próbálkozásba ne hurcold magaddal ezt a szegény asszonyt, akit szerelmeddel kiemeltél csendes tanítónői nyugalmából, hogy must veled együtt az utcára kerüljön
- Én nem értem még ma sem, hogy miért mondta nekem Szikolaff ezeket. Minden szavára pontosan emlékszem, de az is eszemben van,
hogy leterített vad voltam Szikolaff előtt, akinek féltem tekintetétől és a gólem engedelmességével, teljesítettem parancsát. Egyre hevesebben és követelőzőbben öntötte belém akaratát :
— Én köteW sségszerüen figyelmeztetlek, Origorjev, vesd el magadtól azt a gondolatot, hogy Anuszját magaddal vidd. Próbálj emberileg gondolkozni, kh ánhatod-e, hogy Anuszja kövessen t>éged most a nyomorba, esetleg a sikertelen próbálkozásokba, uj környezetbe, ahol a hozzád hasonló letörtek adnak egymásnak találkozót ? Van jogod ahoz, hogy magaddal vidd ezt az asszonyt, még akkor is, ha 6 szívesen menne? Én azt hiszem, Anuszja mindennek ellenére is szexet téged annyira, hogy ké.sz volna vállalni érted minden kockázatot. Ismerem annyira a kettőtök érzését, hogy tudom, Anuszja menne veled akár az ólombányákba
De itt meg kell állni és gondolkoznod kell. Számot kell vetni azzal a lelkiismerettel, melyet hat hónapon át egyszer sem tudtál elmélyülve meghallgatni.
— Szikolaff, nehéz amiket mondasz, — ennyit tudtam válaszolni.
— Én a;;! mondom, Origorjev, térj eszedre és vállaki fétfiasan eltéve-
S\'edéseidnek következményeit. Min-ennek egyedül magad vagy oka. Nincsen jogod tehát bármit is áthárítani feleségedre. Legyen eszed tehát és próbáld meg egyedül uj életet kezdeni én talán sikerül egyszer újra feltörnöd magad a semmiből. Talán akkor...
— Vissza is jöhetnék ?!
— ...akkor visszakapod lelked nyugalmát és valahol uj emberként visszalépsz a társadalomba.
— Még egy utolsó erőtlen kísérletet tettem : Szikolaff Mihajlov, nagyon köszönöm, hogy ennyire mellettem vagy még most is, de te okosan tudsz gondolkozni. Talán mégis lenne valami más kiút is, valami egyéb megoldás...
— Nincs I — felelte súlyosan. — Eltűnni minél hamarabb és semmi levél, semmi hir, hogy élsz, hogy hol élsz, hogy haza gondolsz. Ez is rendkívül fájdalmas Tesz Anuszjára, de ez idővel bizonyosan enyhülni fog. El fog lassanként temetni és megsirat.
— Hát jó, — mondottam — ha szót fogadnék neked és elmennék, mi lenne Anuszjával ?
— Erre én is gondoltam. Azt hiszem, az lenne legokosabb, ha Anuszja is elmenne más városba és
újra tanítani kezdene. Az ó elhelyezkedése biztos, de előbb időt kell adni neki, hogy ezt a tragikus sorscsapást némileg kiheverje. Ugy gondoltam, kötelességem segíteni rajta is és te is hálásan fogadnád, ha néhány száz vagy ezer rubellel kölcsön-képen kisegíteném, hogy el tudjon vonulni pihenésre. Hidd el, szegény Anuszja nagyon rászolgált erre. A hat hónapból még kettőt sem élt le a fiatal asszonyoknak kijáró teljes boldogsággal. Az utóbbi hónapokban pedig tengernyi keserűség tépte szét a lelkét. Észre kellett venned, mint megy tönkre melletted. Hogy őt megkíméld a további szenvedésektől és ne rántsd magaddal a bizonytalanság kenyerébe, ez emberi, de elsősorban férji kötelességed, ha igazán szeretted valamikor is... Ha már igy elhibáztad életedet, legalább hozzá légy igazságos, aki a fiatal életét, a boldogságra éhes leánysá-gát a tiedéhez kötötte, hogy most egyedül maradjon a világban.
— Hogy tudott ez a Szikolaff Mihajlov beszélni? Bámultam. Szavai olykor mint a parázs, olykor mint a jégeső hullottak rám és egészen elveszítettem akaraterőmet sulyuk alatt.
(folyt köv.)
ittjB. oMm 3.
EALA1 ROZLOlfT
Szabadlábra helyezték Pécsek János bagolal gazdát, aki hasba szarta feleségét
A kaposvári k!r. tör.ényszéken folyik ellene az eljárás
Naokanlzu, október 2 Pénteki liánunkban megírtuk, bogy Pécsek János bagolal fo!d-müvesgazda féltékenységből hasba-uurU 42 éves feleségét.
Az asszonyt csütörtökön este rendkívül súlyos állapotban beszáll! tolták a nagykanizsai kórházba, ahol hála a gondos orvosi kezelésnek, már lul van minden veszélyen.
Pécsekék féltékenységi drámája ügyében több napon ál a somogy-suntmlklósi csendőrség folytatta le a nyomozási. A késelés után a csetdőrörs Őrizetbe vette Pécsek gazdát és megtette jelentéséi a ba-
golii családi drámáról a kaposvári kir. ügyészségre, ahová Bigola község is tartozik.
A kir. ügyészség a esendőn jelenlés alip|án megállapította, hogy Pécsek jános gazdának szökésétől nem kell tarlanl, ezért elrendelte szabidlábra helyezését.
A somogyszentmiklósi csendőrség ehez képest Pécseket haza is engedte, természetesen azonban most már a kaposvári kir. törvényszék elé kerül az ügy, ahol Pécsek Jánost valószínűleg súlyos testisértés dmén venják felelőségre.
Egy évi börtönbüntetéssel sújtották a balatonparti villák fosztogatólát
A keszthelyi gazdasági akadémia Igazgatójának éjszakai látogatója mindent lopott, ami csak keze ügyébe került — Egy óriási piros húsvéti selyemtojás mint bQntárgy
Nagykanizsa, október 2 Durva darócba öltöztetett 19 éves foglyot hozott fel a tárgyalóterembe egy hatalmú alakú foghizőr. A fogoly arcán még gyermekvonások, de a bün már reájuk Irta fekete stigmáját. Egykedvűen jön be a főtárgyalás! terembe, mert n.-m u| dolog neki .a törvény" és vslószlnd, bogy nem utoljára találkoilk vele a bíróság. Keményen van megbilin cselre, és cssk a teremben szedik lo róla a vas kaiperecekel.
Pásztor István a vádlott, akiről nemrégen megírtuk, hogy végig fosztogatta egyik társával s Bilaton mentét és valóságos réme volt a nyitott ablakú villáknak, ö volt az, aki Keszthelyen behstoll az sksdé mlal Igazgató lakásábi, majd utána • polgár! leányiskola igazgatóságának házába és azokat kifosz!otts, aig a csendőrség csakhamar rá nem tette keséi
Pásztor István elmondja, hogy 19 éves dacára már lepisért Budapesten 8 hónapot, Kecskeméten pedig 3 évet Olt. A mult hónapban Ceglédről lejött s Balaton mentén végig egyik társával — .munkát kere$nf, mondja. Egy ette — amikor a keszthelyi pirk-bsn szólt a une és nagyszerű nyári hangulatot leremlett, ö is sttált Kaastbely u\'cáln és akkor megpillantott
egy ablakot, amely nyitva volt
ügy pillanat slstt felkúszott és bemászott sz ablakon át a lakásba, ékszereket és rulwnemüeket vitt el és ezeket
egy nadrágba csomagolva, társával odéb1! állott.
Aselsö keszthelyi .munka* sikerén felbuzdulva, egy másik Iskásbs hatolt, ahol a már ismert módizerü látogatását végezte. Javábin csomagolta össze s .sza/rét", araikor
a szomszéd azobában valaki felébredt.
Pásztor a következő pillanatban már az ablakon keresztül Ismét az utcán vot, ahol eltOnl az éjizakábsn. El akarta mocd\'iii azt Is, hogyan mászott bí
a balatonfüredi gyógyszerészhez,
de ez már s veszprémi törvényszékhez tartozik.
A biróság előtt ott van az a hatalmas piros
húsvéti aelyemtojás, smit Pászlor keszthelyi besurrsnása alkalmával ellopott. Most a húsvéti tojás: büntárgy, sót — tárgyi bizonyíték.
— Ml indította magát arra, bogy Ismét lopjon ? — kérdezi lőle Mutsdunbacher eluök.
— Magara sem tudom I — vá-lassolja.
Almdssy Q,ula dr. bíró Itt közbeveti, hogy még mindig naptn\'a jönnek ujabb feljelentések Páizior ellen.
Amig a biróiág tanácskozásra visszavooul, Cilllaghy Oyörgy kir. ügyész elmondja az ügyvédeknek, hogy
az ország összes tolvaj népe
most Keszthelyre, a csendes
kis balatoni Heldelbergára vetette kl hálóját. Budapestről lejönnek a mliíz gyerekek, hogy kipróbálták Itt ludásu-kat. Sőt
a budapesti koldus-kaszinó Is ide küldi le tagjait és szabsdilja rá a maga elemét.
Majd a börtönőr mellett ülő vádlotthoz fordul:
— Hlgyje el nekem azt,
hogy nem érdemes lopni.
Nem élvezhelik maguk a lopáiok gyümölcsét. Még ki sem kerül a lopott tárgy a kezükből, már lefogják magukat a csendőrök. Mert Itt
Zalában minden gonosztevő hurokra kerDI.
Mondja ezt meg a maga .társainak\'.
D: bej itt a bíróság és kihirdették az ítéletet: Az enyhítő szakasz alkalmazásával Pásztor Istvánt
Sícrclcttclio pillanláll vcl na«y (jonddal lerltctl asztalara amely már nem fcépc» stámára gondot, amióta ui!Y « poharali és a porccllán. mint
a vvilnlo Jclicr abrosj minden hannAlal ulán hófehér
l.ux-habturdó ótél.-ony hatását elverik tlfiy ai Utalói asztalnemű mini a csillogó evóbészlet Ulilönös varársi \\isab<\'rolnab valahányszor minden eflyes t.ux-moj.is ul.m mindi^ srebb lényben ratfyoynab.
Vasárnap lolytai|uh)
II* On Is löbbcl akar tudni erról. Irlon nebünb. Uver Társai b I I IX. tíáday-ulea 30
egy évi bOrtönre
Ítélik.
— Tiazteleltel megnyugszom I — hajtja meg magát a biróság előtt a Balaton kis Rózsssándorja és katonásan összeüti a sarkát. Az Ítélet logtrős.
Cslüaghy kir. ügyész még oda-szól a hatalmas termetű kardos fogházőrnek :
— Vigyázzon, ez s fiatalember azökni fog I
De hamar előkerülnek a bilincsek és Pásztor megadással nyújtja oda két kezét.
Holnap Veszprémbe viszik, majd Kaposvárra — mindenhol kinéz számára .jó egy pár mázsi".
Ceglégen pedig egy szomorú arcú, szegény édesanya könnyeket ejt elveszeti, tékozló f.a felett...
(B. R.)
bizalom dolga.
Hálók, ebédlők, uriszobák
a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
Kedveifi fizetési feltételek.
Székely Vilmos
butortelepe lagykaalzsa. lazlaciy-atca 4. u.
Eltörendő saját kárpitosmübely.
Serlegavatások_
A Zalaegerszegi Daloskör, amely a nagykanizsai dalosversenyen a nehéz mOdal csoportban a II. dl|at nyerte, szombaton este tsrtotta ser-legavató ünnepélyét. Jddy Károly elnök szavai után dr. Csák Károly országgyűlési képviselő mondta a serleg-avatót. Több felköszöntő hangéi, melyeknek során Németh József zalaegerszegi karnagy bejelentette, hogy egerszegi dalárda többé nem lép fel zalai dalosversenyen. (Ez L i. azért történt, mert a zsűri a keszthelyi Iparosdalárdánsk ítélte sz első dijai, holott arra a zalaegerszegiek
biztossn számítottak.)

A keszthelyi Ipsrosdslkör, a nagykanizsai versenyen a nehéz müdal-ban az I. díj nyertese október 7-én este 8 őrskor a Bocskai-szálló nagytermében tsrljs serlegavató ünnepélyét.

A Becsehelyi Djlárds vasárnap szüreti mulatsággal egybekötve rendezte meg serlegsvstó ünnepélyét A Hiszekegy eléneklése után s ser-legavaló beszédet a plébános mondotta. Énekszámok után vidám táncmulatság kerekedett. A szépségversenyt Keller Margit, Balázs Erzsi és Keller Arsnks nyerték meg. A szüreti felvonulás igen nsgy tetszéssel találkozott az egéiz faluban.
= Az Iparos-sorsjegy nyereménytárgyalt megtekintheti egész napon át a Főúton (volt Szabó clpóOzletben).
AZ INDIÁN MOTORKERÉKPÁROK
magyarországi vezérképviselete Budapest, VI., Andróssy-ut 62.
körzetképviselőt keres.
Nyilt üzlettel rendelkező, szakmabeli cégek Írásbeli Jelentkezése kéretik három nspon belül fenti cimre.
IMÁI KOXLOftY
. oktfbar 3.
Felrobbant gránát megölt egy legényt Puszta-
ederlcsen
Nem tudják, honnan került a gránát a 18 éves fiatalember kfezébe
Puaztaederics, ok\'óber 2 Ismét halálos szerencsétlenségről kell beszámolnunk. Kdmdn Isiván puszlaedericki fiatalember v«K hol egy gránátra tett szert. Bevitte szülei házának Istállójába és abban a hlszemben, bogy nincsen megföllve, látazanl kezdett vele. Dc szerencsétlenségére, mert a gránát hirtelen
nagy detonációval felrobban!. A azétrobbant lövedék halálra r.íbszie Kámánt, aki a helysainea szörnyethalt.
Miié a fli.laleo.ber hozzá\'artozói az istállóba futottak, már halolt voli.
A csendőrség most abban az irányban nyomoz, h jgyan kerüli a 18 évea fiatalember hezelbe a gránát.
Nyolc hónapi börtönnel snjtották, mert anyósát az ablakon át le akarta lőni
Nagykanlxaa, október 2 Megemlékeztünk arról a c&altdl drámáról, ami nem is olyan régen Kerettye községben lezajlott és csak a gondviselés kezébe tudhitó be, hogy emberáldozatot nem köve\'el\'.
Ugyanis Nagy jános kereltyei gazdaember és annak anyósa között bosszú idő óta áldatlan viszony állott f«ao. Nagy János nagy gyüö lettel volt eltelve feleséginek «nyja iránt, ugy, bogy az év június 11 én éjjel oda lopizolt az asszony házá-
hoz és vadásifigyverével a lakásba lóit A serét anyósa hálábi fúródott és súlyosan megsebesítette, ugy, hogy gyógyítása hosszú Idót vett igénybe.
Nagy Jánost a csendőrök gyilkosság kíséilele miatt letartóztatták. Később azonban a törvén/szék szabadlábra helyezte. — A nsgyfcantzaal törvényszék bBn\'eWaiiécsa Nsvy JV noat gyilkosság kiiírle\'e miatt 8 hónapi börtönbüntetéssel suj otla. A: ítélet jogerős.
Egy öregasszony borzalmas tűzhalála
Főzés közben ruhája tüzet fogott és a lángok halálra égették — Az ügyészség megadta az engedélyt a holttest eltemettetésére
vánszorogni a házba, ahol menye és unoká|a lepedőbe csavarták.
Dr. Zollcs Autal községi orvos nyomban a színhelyre érkezett és megállapitotli", hogy Itt mindfn orvosi tudomány csödö\' mond. Aniyit még még elmondott Milekní az orvosnak, hogy amikor a tűzre akart tenni, a lobogó láng elkapta ruháját.
Matek Jánosné ezután nemsokára borzalmas kínok között kiszenvedett. Hilálát »z égési sebek okozta szív bénulás Idézte elő.
Dr. Szabó Zsigmond járási tiszti orvos megvizsgálta a holttestet éa III. fokú égéti sebeket talált rajta. A szerencsétlen öreg assaoay egész lesle borzalmasén össie volt égetve.
Miután a vizsgálat kétségkívül megállapította, hogy a hdálos tragédiáéit senkit nem feihel felelósség, a nsgyksniz8ai kir. ügyészség megadta az engedély! a holttest elte-melleiésére.
Nagjtunixaa, október 2
Megdöbbentő tragédia larl|a izgalomban a közeli Szedetnek község lakács ágát.
Öív. Malek Jánoiní született Orabeni Mlria 66 éves jómódú földműves asszony boldog családi életet élt fiával és annak feleségével. Az Idős asszony még éle ben átadta föld|ét és vagyonát n5s fiánik, és a fiatalok gondozták és ellátták az öreg Ma leknél, akinek akkor volt a legnagyobb öröme, amikor az első unokája beköszön ölt a csendes szepetnekl portára. Az öregasszony a ház kötül segített és semmi sem zavarta a kis cialád bikes, barmó-nikus életét, mig teguqi borzalmas tragédia nem vetett véget a ciendes, idillikus éleinek.
Tegnap délután 6 éra kőiül történ\', hogy özv. Malek Jánosné az udvaron livö félszerben szorgoskodott. Burgonyát fözört a sertéseknek. Éppen a katlan alá a pa rázsra sxalmacsutakot rakott a tűzre, miköiben a fellobbanó I,\' n; megfogta az idős asszony ruháját, mely egy szempillantás alatt tüzet f >go;t.
Amikor a l.ikáibin Malekn! me nye é« unokája megh>Hntiák a velőtrázó segélykiáltások*, kifutottak ar udvarra és látlák, hogy az öregasszony toboza égö ruháját jgyek szik lelépni msgáró1.
A rettenetes látvlny amtra hitott a liatal menyecskéit, hogy etSjuH és hosszú percek teltek bele, mig -ns-gaboz tírve *RÍísé*éne tudott menai anyóiának. Addigra aionban a tCz teljesen elhamvasztod* « nzercn csétUn taszony iulii|ál éa csat annyi ereje voll még. hogy be tudüit
Legjobb üditő ital
a közismert
NAPI HÍREK
NAPIREND
Október 3, azarda
Római katolikus: Kandid vt. Pjoteat.: Helga. Izraelita: Tiari hó 19. Nap kel reggel 6 ói« 01 perckor,
nyugszik délulán 17 óra 37 perekor. •
VAroal Mozgó. .Az áruló\', dráma 8 (elvonásban. .Az útonálló riporter", vtg-jiték. Oaumonl híradók.
A aagykmatiawt w«rt«orolo*lal meg-ftmió JeleatéMk: Kedden a | .ámérték-l* i Keggel 7 órakor +57, dílután 1 órakor +11-0, tsta 9 órakor +67.
fethózet: Egéaz nap dertllt égbottocal.
SxiUrdny: Egéaz nap Déli szél
A Metooiológlíi l»l*«i laiaoláM este 10 órakor: Változékony, tittvöj, helyenként eső. _
— Személyi hli«k. D.\\ Szakéti Zsigmond, a kereskedelmi iskolák ktr. főigazgatója hivatalos látogatásra Nagykanizsára érkezett. — D;. Botka Andor nagykanizsai járási főszolgabíró kedden reggel családi ügyben Budapestre utazott.
— A zalaegerszegi lelkészválasztás. Zilsegerszegen az evangélikus egyházközség lelkészválasztási tarlott, amelyen Budacker Oszkárt válasz ották meg a Szegedre távozott Kutass Kálmán helyett.
— Lisieuxi szent Terézke szobrát ma es\'e 6 órakor szenteli fel a felső-templomban Oazdagh Ferenc püspöki biztos.
= Vegyen iparos sorsjegyet, mert ezzel támogatja az elaggott szegény Iparosokat.
— A tegnapi kanizsai „országod" vásár még egy közepes hetivásár jellegét sem Oilötte magára. Felhozatal, felhajtás kevés volt, de a vidék is alig voli látható, az üzletek pedig kihaltak, legfeljebb a pesti árusok, idegen bidésok és mutatványosok árasztották el a piacot. Így nézett ki a tegnapi .országos vásár" Nagykanizsán.
— A szepetnekl mérgezett fánk bünügyét tárgyalja ma a nagykanizsai törvényszék. A bíróság tObb mint 40 tanút idézett be a főtárgyaiéira, amely etejélöl végig irgalmas lefolyásúnak Ígérkezik.
— Vaautl menetdíj kedvezmény. A görög köztársaság követsége részére Stalonikiban 1928. évi szept. hó 30-tól okióber hó 15-ig tartandó nemzetközi vásár Bikáiméból a Duna-Száva—Adria Vasúttársaság vsla-mennyi állomásról Budapestre illetve Oyékényesre, vagy Murakereszlur országhatárra 50%-os menetdijked-vezményt engedélyez. F.ten menet-dljkedtezmény akként vehető igénj b*, hogy az elindulás előtt az odautazásra megváltóit egész jegy visszs-ulazásra is szolgál. Az állomás-főnökség.
=■ Polgári fiu- és leányiskolái sapkák kaphatók Szabó Antal sportéletében.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéhá iában Vili,, Baross-tér 10.
AJÁNDÉKBA
Mhol ssrn
ADNAK •«mmit sem,
.KÉZIMUNKÁT.
KfLMbkal U«ak»óM»n k>pj«
REINITZ BÉLÁNÉNAÍ.
Deák-tér 1. Telefon 532.
Hangverseny a plébániatemplomban
Régen volt már része oly mft«-vezeiben a nagykanizsai közOmég-nek, mint tegnap este. A pitttaia-templom uj orgonájának premierjeként a plébánia hangversenyt rendezett a templomban, melynek W-fnwiWö része PUétfqt Tibor »r-gona-artvéar. vácil székesegyházi karnagy orgona^hangversenye. Ez alkalomból a templomot e»MA közönség löttötte meg.
Valahogy felemelte lelkűnket egy magasabb réglóba, tlsztultabb légkörbe, közelebb a firmáméntumboz Pikéthy mester nem nrindamspi lu-dás», amely kiforrott mBséift naa-tatott be nekttnk, aki csodásan uralja a legnemesebb hsngezeri. Bieh, Borsi vagy Dnbois klasesIktH sene-művei — csodásan meg tudja v«-lünt értékeltetni, lelkét lebrt be a mesterek alkotásaiba, melyek Igy valóságukban életre keltenek. Ds ahhoz ilyen orgona is kell — nrint Maurecherék orgonája, mely méltán büszkesége a városnak. Az EgyUiI Énekkar Rdcz Jánoa vezénytaáe alatt oly tökéleteset pnxMklft, ariat aasit esideig még rttkán volt attalmunk hallani. Mélló sásáét bépeate a lélekemelő és aslvet gyöoyörködtelő hstigveraenynek. Főleg Oroee: Vooe mea, Beretvás, Beethoven, Bich müveinek eltedásával, Wag»er Tann-hauserjének aaráadok kasával egyenesen meglepte a hallgatóaágot. — Hisszük, bogy máskor is alkalasank lesz még hallani as ertmu fejlődött egyházi énekkart. .A közönség az áhítat érzésével távozott a saépen sikerült hangversenyről.
— Egy kerékpáros elgázolt egy kis Nut. Parragt jázael 83 éves ácsaegéd patáról kerékpáron ááu-baja felé tarlott, amikor az uton több gyermek az iskolába meni Parragl nem ludoM csengetni, mivel kesében szerszámokst tartott és Így megesett, hogy Erhardt Dines nevű 6 éves gyermeket elűtöNe. A kis fiu csonttörést és súlyos zúzódások st szenvedett.
— Schwarcz Dezsó harisnyái a legjobbak.
Redves faiak Kollár it
folyékony klImMS anyagot haaaoiljoa.
Hidegen haunáUadó. OyáitM: CgyeaUlt UJpaatl Vagfásadt Syárak, SaUár BBIkléa, Utp—*,
vi*i>-u. so-aa. «u;
Teleton: Lipót 913—43, 920-56.
Kipkitt: Sirtrj kálrtáö tífiti taffbitai.
1ÖO. október 3.
2AU! KÖZLÖNY
KÜ2I1IIHKÍ2IÍK FIGVELH£BE!
ÖZV. Dr. Orosz Miklósnénál 11
Miután azUkségletemet gyárt cégeimtől előnyősén sikerült beszereznem, abban a kellemta helyzetben vagyok, hogy ai wi Omei
kézimunka cikkeket, fonalakat, csipkéket
uenzicióaan olcsó árban boc&á|thatom a kézimunkázó közörníg rendelkezésére.
Óriisl Választék I Príma minőség I
Figyelje kirakati áraimat I Próbálja kt. vételkotelezeltség nélküli
özi. Dr. OrcziMsoUaziiűH l
Bezárták a vérhas miatt a polai Iskolát
Pola, október 2
(Saját tudóstlónktól) Tóbblzben beszámoltunk a letenyei járásban pusztiló vérhasjárvány állásáról. A napokban irluk meg, bogy a Lete-nyéhez közelfekvő községekben az epidémia (gyre-másra szedi halálos áldozatait, nem csak a gyermekek, hanem a felnőttek sorából It. A kis Pola községben 15 gyermeket temettek el, akik mind a vérhas-járvány áldozatai. A közegészségügyi halóságok erélyes kézzel igyekeznek a járványnak gálal vetni s annak mielőbbi megszüntetése érdekében most a polai elemi Iskolában a tanításokat beszüntették.
— Tűzoltó-Jubileum és szQretl mulatság Nagybakőnakon. Tudósítónk írja: Ünnepély és szűrei! mulatság keretében ülte meg a fiatal nagy bakónaki Önkéntes Tűzoltó Egyesület Ot éves jubileumát. Az ünnepélyen képviseltette magát a nagykanizsai ö.ikéntes Tűzoltó Egyesület Is, kiknek képviseletében ifj. Knortzer OyJrgy lüzoltótlszt jelent meg, továbbá jelen volt Fenyvesi Sándor nyug. tüzoltósegédtlszt ls, kl a nagybakónaki Onk. tűzoltókat alakulásuk után gyakorlati és elméleti kiképzésben részesítette. A ju-
I 112
Szerdán és csütörtökön 7 és 9 órakor
Két sláger egy műsorban I
Az áruló
D áma 8 levonásban. Főszereplő: Monté Blue.
Az útonálló riporter
Vígjáték. — Főszereplők: Dolly Devore és Jul. Orbaln
Gaumont-Hiradó
blleuml ünnepély délulán 3 órakor kezdődött a községházi udvarán, hol a jubiláns egyesület tagjain kívül megjelentek a leven\'ék Is testületileg, tovább* a község lakósai. A Himnusz eléneklése ulán Pungor Ernő önk. Iflxolló egyesűleii parancsnok, kántortanító nyltolla meg az ünnepélyt, röviden vázolva az egyesület múltját, buidllván a tagokat az önzetlen munkára. Ma|d ifj. Knortzer Oyörgy nagykanizsai önk. lüzoltóllsit intézett buzdító beszédei a jubiláns tagokhoz, egyben tolmácsolván a nagykanizsai Onk. tűzoltók üdvözletét, az Ot éves jubileumi érmekel kiosztotta. Kósa Sándor zárószaval és a Hiszekegy eléneklése u án az ünnepély véget ért. Ezt követte a vidám szüreti mulatság és felvonu\'ás. A magyar csikósok, a bíró szamaras kordéja, a négyökrös szüretelő lányok, továbbá a muzsikus cigányok és a sátorponyvás teknős cigányok szekeréből álló menet ugyancsak nagy érdeklődést kellett a faluban. A felvonulás után a helybeli vendéglőbm szőlölopással egybekötött láucmulal-ság volt az öak. Tűzöl ó Egyesület javára, mely a hajnali órákig laitolt.
— Konyháját teljesen felszerelheti edénnyel, ha azt megnyeri az Iparos-sorsjeggyel 1 pengőért
Oztetáthclyeiés miatt
LÓTAKARÓ
készletünket mélyen leszállított árban mii árusítjuk
HIRSCH ÉS SZEGŐ.
Keresztül ment egy 6 éves flucskán az autó, de csak könnyebb sérüléseket szenvedett
Nagykanizsa, október 2
A gyakori suló-elgholások krónikájában ls rendkívül szerencsés kimenetelűnek mondható az az auló-elgázolás, mely tegnapelőtt délután a Teleky uti elemi iskola elfilt történt.
Dilután 1 és 2 óra közölt több játszótársával ez iskola előli játszadozott Barvlc\'i Albert 6 éves fiúcska. Ebben az időben szaladt errefelé a Károly-laktanya felöl egy Bp. j:l-zésü lukszus-kocsi. Btrvicb az autó (átkötésére át akart szaladni az úttesten, azonban az autó elkapta és keresztül ment rajta.
Szerencsére a soff\'r már el\' bb fékezett és igy a gyermek a két kerék közölt került az autó a á. A kerekek tehát nem menlek rá.
A fején sienvedelt sérüléseket, melyekkel a gázoló autó a kórházba vitte. O.l első segélyben részesítették, majd hazavitték a kisfiú*.
Az aulól verető ellen folyik az eljárás. _
Bélrenyheség, gyomor és bílhurut, a vastagoétfal sezdődő megbetegedése, vakbélgyulladásra való hajla-mo ság esetén a lermésxetes .Ferenc Józsel" keserűvíz gyorsan és fájdalom nélkül megszünteti a haslszervek pangását Sok évi kórházi tfpauta-lat Igazolja, hogy a Ferenc Jóuef vlz basinálala a bélmoködést kitűnően szsbályozza. Kapbaló gyógyszertárakban, drogériákban és fűszer-üzletekben,
— A pereces kosár slkkasztója. Fekete Bjldusár ismert alakja a büntetőbíróságoknak. Már sok ízben gyűlt meg a baja amialt, meri össze téveszti a fogalmikat a tulajdonjog körűi. Igy legutóbb Mdrkus sü ő-mesternél árukihordó voll. Ebbeli minőségében egy alkalommal 500 drb. péksüteményt veit bizományba, á süteményt eladta és a bevett pénzt meglartolta magának és elköltötte, ma|d megszökött Nagykanizsáról. A pékmester slkkasztója azonban nem mth:lell messzire, meri Budapesten n rendőrség elfogta és leszállította Nagykanizsára. Tegnap tárgyalta ügyét a törvényszék, amely a visszaeső, javíthatatlan bünOst 8 hónapi börtönbüntetéssel sújtotta. A királyi ügyész a büntetés sulyosbitása miatt megfellebbezte a törvényszék Ítéletéi.
— Segíts magadon és az elaggott Iparosokon 1 pengős Iparos sorsjeggyel.
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. Szerdán és csütörtökön este 7 és 9 órakor .Az áruló", dráma 8 felvoná ban. Főszereplő Monté Blue. .Az útonálló ri-irtei", vígjáték. Fószereplók Dolly evőre és Jul. Orbiin. Híradó.
P D
iözqizujAi
Hét százalékra emelték a hivatalos kamatlábat
A mai értéktőzsdén az irányzat kedvetlen volt. A piac sem külföldről, sem belf Jldröl ösztönzést nem kapott és a barátságtalan hangulatot csak fokozta a hivatalos kamatlábnak 6 százalékról 7 százalékra való felemelése. A spekuláció uagyfoku tartózkodásának következtében a forgalom igen szűk keretek kOzött mozgott és a pisera kerülő áru 1—2 százalékkal alacsonyabb áifolyamori ludotl gazdát cserélni. Néhány kivételes érték barátságosan tendált. A bsngu at azonban mindvégig kedvetlen maradi A fixkimatozásu papírok piaca üiletielen, a valuta és devizapiacon egy árnyalattal gyengébb volt az irányzat.
DÁliyl folvóslltatunk rWIlÉl f Aldbirto-
kokra (váltó nélkül) taljaa 100%-os kifizetéssel, 35 óvi időtartamra 3
kataszteri holdtól kezdve, holdanként 600 - pengőig, évi 71/20/0 kamatalapon, az Iratok vételétől számított 8 napon belOl | (II. helyre ls) Házakra pénzintézetünk 9% évi kamattal folyósít 1 — 10 évig lerjedő kölcsönöket, az ingatlanérték 50%-!g. Váltókat leszámítolunk, váltóhiteleket nyujtunk.
Kernács és Társai
bankblzományosok Budapest, YI., Teréi-körat 43/B.
(Válaszbélyeg beküldését kérjük.)
Zürichi zArtat
20 32, Looooa 2819Vs, Ntvrnk 519 50, Bfttml 72 20. Milano ff 15, Madrid 8500. ámíteSai 106-35, Barik 11382 Wlu 7313, »oU« 375, Prfcn 16-40, Vand 68-25, B»UpMt M IS. Be fiád 913, Hakaiaal 116.
Terménytőzsde
A buza 10, a rozs 10 fillérrel esett. — Az Irányzat gyengébb.
B.u BU,. 7< kg-oa 2SÍ0-W30, 78 26 30 -26 50, \'I kf-as 36 55-
26 75, 80 *r-os 26 75— 28 95, dunintuU 77 kg-os 25 95 -26 15, 78 k«-<N 26 15-26 4), 70 kg-ot 26 40 26 60. W ka-«« 26-60-26-70, roia 24 90-24 60. takam. án« 26-50 -26-75, atoárpa 27 00 -28 00, ■ ab 25-75 -26-05, la*«ri 31-00 -II 20, luikoiix 20 00-20-25.
VALUTÁK
L 17-75-17 90 k. 79-55-7«tb k. Ifr»4;1702 k. 182-80-\'153-10 DUA 10 OJ-IO-Oö DoOáz 670 60-57160 riaacáa tr 2T 35-22 55 HolL 229 35-230S5 Langyai 64\'10-84 40 Lat 3 45-3 50
Ura - -
Liza 29 85-30-10 Mái ka 136 40-136 90 Norvég 182 50-153 10 kiüli 80-50-Í0 85 Putti 93.S&-04-15 íváJcUllO-IS 11055 SvMk. 153 00-133 6)
UCV1ZXK
229-05-230 35 BdpSS 10*06-1009
iae 47-1. 6 87
Bftataal 7057-79 83 Bukanat 3-46-3-90 KopcakUU-70-183\' 10 Loadoa 27 77-27 85 Madrid 93 63-94 10 Mllaas 29-92-30 02 Navyotk 872 70-4 80 Owlo 152 / 0-153 10 Pária 22-39-22-47 Prága ta-97-17-02 SaoBa 412-416 •tockb. 183 20-183 60 Vanó 64-20-64-40 WUa 80^)0-80 85 Ztriob 110-23 110-53
Sertésvásár ralhajtás 3827, HtlrbOl aMaltaaml vlaaaa
■aradi 2-561 darab foaírendl 1-93-200, oedatt l 86-1-93, «wd«t1 köaíp 170-|->6, »\'>anytl 1-30-180, atadrandB Orac
1 76 I 80. náaodraadS 180—I M, •njol sl"4 1-40 -t-68, ssalooju aagyban 2 ít-
2 40. uli 2 56 -2 60, lebuaotT baa 1-90-2 18. szalonok* ttlaartfa 216 -J-26. Aa Irtuviat lanyha
M l IBI i
NASH és PACKARD
autók 1929. évi typnsal megérkeztek!
66-os, 76 os és 86-os typusok csukott és nyitott karosszériával. A 76 os és 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 86 os kocsinál központi automatikus olajozás. ma
Szántó Vilmos és Társai
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tár 2. Telefon 3-22.
ZALAI KOZlONY
IffB oNlbcr 8.
iraÓmiDETÉSEK
Az apróhtrdtéeack dija tOssóta M flNir, mlndtn tov<bt>l szó din S flll. Vssár- és Sanapaap 10 szólif 80 fillér, minden további szó dija 8 flll. SztrUán tl pán
tn 10 uóU BO fillér, minden további taó dtji t flll. Ctmasó • minden vasta > bétából álló u6 két szónak száralt-L Állást keresőknek HWo engedmény, ál kMtMal dt| tlln llaatoiM.
Elük.
PéaakdloaBat bekebelezésre minden Bawf1"" * legelőnyösebben is leggyorsabban Myóatttat Aoaél IgnAo péna-kfllcaBaMsvetitő Irodája Nagykanizsán. Kaslnczy-utca 2. szám. 3163
Magyar-utca 104. számit ház I hold kerttel szabadkézből eladó. 4621
Eladó, mintegy 2(X) négyzetméter I só rendll, békebeli, amerikai parkett, esetleg szükség szerűit kisebb mennyiségekben ls, minta megtekinthető: Aoaél IgaAo pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi Irodájában Nagykanizsán, Kazluczy-u. 2. szám.
Bérautó megbízható, csak Kautmsnn Bánónál kapható. UJ, modern, halhengere* csukott autókkal megrendeléseket vállalok. Oarsge : Nádor utca 6. Telefon : 167. vagy 571. 4610
Zala-, Vas-, Somogy- és Fejérmegyében 400, 380, 220, 180, 90, 40 és 20 lioldas ló minőségű birtokok Jó és elegendó épületekkel, kedvezó feltételek mellett eladó. Bővebbet Aoxél IgnAo Ingatlanfor-
Elml és pénzkölcsönközvetltő Irodája Na«v-nlzsán, Kazinczy-u. í sz. 3378
Kaufmann Károly
art és nőt dlvatáruház*
Duáatil i legolcsóbb fa legiagyobb
EBtvBa-tér 18. sz. alsttl ház nagy udvarral és nsgy kerttel eladó, Bővebbet: tozál IgaAo Ingatlsntorgalml és pénz-kölcsflnkOzveUtő Irodája Nagykanizsa, Kazinczy u. 2
Buta rak, szekrények, ágyak, mindennemű háztartást dkkek elköltözés miatt olcsón eladók. Ugyanolt egy három szobás lakát ls átadó, teljes háló- és urlszoba eladó Petőfiül 3. 4778
P«aán|>árl hegyen egy cca 30 holdas príma szőlőbirtok Iskóházzal és gsz-dazágl épületekkel együtt akár egészben, akár pedig kisebb parcellákban ls eladó. Bővebbel: Aoaél Ignáo Ingatlanforgalmi és pénzkOlcsónközveutó irodájában Nagykanizsán, Kazinczy-u. 2.
■étaklakoa, kUlönbeJáratu utcai szoba a város belterületén kiadó. Ugyanott vaskályha megvételre kerestetik. Clm a kiadóban. 4848
Balatonkeraaatise-oa, közvetlen az állomás melleit egy 600 és egy 200 négyszögöl es szótővel beültetett vlllatelek eladó. Bővebbet: Aoaél IgnAo pénzkölcsön és ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsán, Kazinczy-u. 2.
mull évben
Máriatelepen,
épült szobás-konynós iciraizos villa, 135 □-öl ósi lenyves telekkel sürgősen 3600 P eládX ErdeklOd 1 Batthyány u. I. sz. mm Bfllosföldy János.
ka, t
ház családi okokból sllrgósen eladó. — Bővebbet: Aoaél IgaAo Ingatlanforgalmi és pénzkölcsön Irodája Nagykanizsán, Kazinczy-utca 2. szám.
Kartéaat karss Oyótal Bérgazdaság, Szepetnek.
Egy egysrerU kétszobás lakás mellékhelyiségekkel azonnal klasSA Msgysr-utca 31. %37
2080 haldaa bérlat, 40 liold Italasióval, kastélylyal, 1350 hold bérlet, 10 szo bás kastéllyal, 1200 holdas bérlet 7 szobás villával és 800 ho\'dss bérlet 2 szobás lakással esetleg azonnalis ti átadó. Bővebbet AoaAI IgnAo ingallanforgalml és pénz-kötcsönközvetltó Irodája Nagykanizsa, Kazlnczy-u. 2. az. 3377
Kooalat nőtlent, lakás, eltálásssl azonnali belépésre felveszek. Szerecz tüszer, gabona kezeskedő. Kiskanlzsa. 4790
KUlönbejáratu szépen hiatoroaott szobát azonnalra keresek. Clm a kiadóban. 4895
Trapalataaajt legprímább, kilogramm P 320 Perenczy, Póul 24. 4863
Egyszobás lakás mellékhelyiségekkel azonnal bérbeadó. Bővebbet Balthyiny-utca 10. 4861
Eladó a barakk mellett I hold kltUnö szántóföld. Bővebbet: Aoxél Ignáo pénz-kölcsőnkőzvetltő és ingatlanforgalmi Irodáia Nagykanizsa, Kazinczy-utca 2. sz. 3379
Egy szoba bútor eladó Pétófl-ut 42. ajtó S. -4861
Katonai és egyenruházati zsinórok és osillagok,
sapkák tegnag/obb választékban
KAUTIAHH KÁBOLYKÁL Tel. 372
NagykanlaaAn, több kisebb, nagyobb magán- és bérház, elloglalható lakásokkal eladó. Bővebbet Aoxél Iroda, Nagykanizsán, Kazlnczy-u. 2. sz. 3381
Konvenctós kartéax kerestetik. Jelentkezés Klslaludy-utca 20. 4867
8é|séax, soffór vlzsgávsl, összes vezér-mUvekről vizsgázott, 4-t éves. nőtlen, állást keres bármikori belépésre. — Szíves meghívást kér Péter Ferenc Nagykanizsa, Oyár-utca 53 sz. 4862
Egy Oxlathelylaég, Irodának is alkalmas, azonnal kiadó Kölcsey-utca 5. 4752
Eladó Kltimánban az erdésznél (Dervarlcs Gazdaság) tölgyfa hálószoba, tenyőágyak, asztatok, nyárlateknók, kézi daráló, tallcska, lérflszabóvsrrógép, erős, síig használt taka-réklUzhely. A tölgyfahálón klvHt minden darab egyenkint ls eladó. \',
Tűzifa és szén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épületta, mész, cement éa egyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király utca 4.
Telefon: 120.
Értesítés.
Ezúton értesítem a mélyen :isz telt hölgyköiönzéget, liojy
nőiszabó üzletemet
Deák-lér 4 szám siói Ffiut 8. (B-zár-épüle*) II. udvar I. em. alá helyeztem át.
Mély tisztelettel
Fiala Antal
4847 nőiszabó.
Strobentz-féle
padlófestékek,
linóleum vagy borostyán, zománcmázak
és mindennemű festékáruk a legolcsóbb árakon kaphatók.
Gyári lerakat:
Frledentlial Rezsőnél
"" Főút I. szám Drogériával szemben.
MEGHÍVÓI
Mlgia- >l(y dilit! BnrUtMii oUalaok illulisivil
BUDAPESTEM
a larkallanaMbb ml honi nyaltja • KftlAarOMkk lattatalak mellett I KakU pilvaadvai tlta.UÍ Oldalival iieabeo tavó
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Bndapest, Tm., Barou-tér 10.
nrrl
>Oo/o aagadméayt kap
■lat un lap «l4lliat6Ja olctí aaoba-aralak Ml, 100,0 angadményt kap
okaO étta/ml SralnkMi. (KllOnS hlil koayha.) 3 pangót anagtakasait
aatóUil k6luaK.l. mul nalof it|Stxt tgj fit alatt a pilyandvarróL
Hálunk otthen érzi magát I I I
UaAiraatl kJaiolfilii, ulforuaa cwiut M.f, Saját Ardaka
aaaa aiOa/Ok loljtin, hofy okvaüaa náluak aaáll-foa mef. - Elóaataa axobamefrrndalia aJiaUtoa.
Hangjegyujdonságok ■
Mit csinál, ha az est leszáll? (Tangó) Régi nyár (Operett) Magáért (Blues) Maga csúnya (Slsw fox) Valamit mondok magának (Slaw lo«) Ringató kék Balaton (Pox-trotl) Keresek egy nőt Bohón und Sohlok H allar-ravB
alAgaral ■ leh bln d e Marle von der Haller-revue Heute kónt leh mlch vergessen Orossmuma lass dlr dl Haare schnelden Melnem Midel aus Wien Onkel Prledrtch hat ne\' neue Brautl kaphatók :
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében hm Nagykanizsán.
Otthon 1 pete alitt a gyermek is készíthet saját tiszta üvegjében tzódavizet, UditC-itait habzóbort I
1 II. szódavíz 16 fllérbe kerül, olcsóbb mint a gyári
4 havi részletre!
Tartozik Önmagának, családjának, hogy asztalsra titzta üveget tegyen I
Ái ak :
Autó Syphon üveg ... 21 P az első let. széoRav-
pation ............... 5 P
cserénél I tet szén-navpitrc n ............ 2 P
4 havi részletre I
Autosyphon üveg Sparklet világszabadalom !
2111
Tiszta, olcsó, kényelmes, praktikus I
Egyedárusitó:
Szabó Antal fB9^:J^.í:Jáp.ortApM
Nagykanizsa n Telefon 91. szám
ÍM itt 6 MM
bizományi leralutából mlmlennenU keményfát, u. m. Slavon tölgy, körls, éger éi elsőrendű tölgyparketta, úgyszintén hazai vadcsertsznya *s gőzöli bUkkanyag. állandóan nagy raktáron kapható
EPPMQER lm ÉS FIA
deaika, léc. áplletta és mlndtaaomfl éptlkexáal anyag karaakedáaábea
NAGYKANIZSÁN, DEAH-TÉft 1.
Világhírű Hatsehek Eternit leraksla.
_uoa
V„C^ csáváz 6 szerek:
Porpácok: le^TMfáook:
Porzol Hlgozán
Tillonlin Tillantln
Arzópor Cupram
Tután Oermtaán
.Orion" csávázó rézgálic-por Abavit Kalimát
Triamld Trismid
stb. stb. Mútrágyatélék. Nóvényvédőszerek szOkiégletét rendelje meg már most nálam, hogy Idejében megkaphassa. Eradati gyári Aran kicsinyben ét nagyban kaphatók i
OBSZÁfl JÓZSEF
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett Ml Teleion : Iga
Lakatosműhely áthelyezés.
Értesítem a n. é közönségei, bogy műhelyemet Kazinczy-utca 17. szám alól
Nádor-u. 4. sz. VIda-féle kalapgyárba helyeztem át.
Elvállalok mindenféle takaréktűzhely, sir-rács. vizvezetékszere léset és |gvitását.
Tovtbbra is kérem b n. 6. közönség szíves pártfogását
Czveikó Gyula
vlivezetékazereló, lakatosmester.
Ug)«nott egy szivattwsaaksrt
dinarróvai eladó.
18.702/1928.
Versenytárgyalási hirdetés.
A nagykanizsai városi közkórházban létesítendő küláS vízvezetéki és csatornahálózat építésére versenytárgyalás hirdetünk.
A munkálatok a következő csoportokra oszlanak:
1. Udvari vízvezeték.
2 Udvari csatornázás.
Ajánlatot az egyes csoportokra külön-külön kell tenni.
Az ajánlatokat a versenytárgyalási teltételekben megadott címzéssel 1928. október hó 16-ának d. e. 12 órájáig a városi mérnöki hivatal iktatójába kell benyújtani, vagy oda póstán beküldeni. Ugyanott a kiírási müveletet héU^znflpokon d. e. 10—12 óráig mefiejiln-teni és csoportonként 3 P. ár-térités, vagy póstai utánvét ellenében beszerezni lehet.
Nagykanizsa, 1928. szeptem-
hó Polgármester.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős Qsktvczetó: zalai Károly.)
68. évfolyam, 225 szám
Nagykanizsa. 1028. október 4. runtn^fttz
Ara 14 Wllér
POLITIKAI NAPELAT
tmfciisttilg *. kfettWrrtri, fMrt 1 né KurtMrl iJkktadOMvatal Kommá, U)<». 1
Felelő* szerkesztő: Barbaríts Lajos
EMtétí* irt tfy txVi B fmgi M SIU,
la veszi kezdetét az Encharisztikns Kongresszus
Serédl hercegprímás tartja a Yetil Suctet — A Katolikus HagygyUés mániap délelőtt kezdődik a székei-főrárosl Vigadóban
Budapest, október 3
Ma kezdődik a XX. országos katolikus nagygyűléssel kapcsolatos l Niozeti Eucharisztikus Kongresz-szur, amely egy teljes hétre a fővárosba gyOJti az ország katolikusait. Az ünnepélyes Veni Sincte t csütörtökön este 6 óraVor t»rt|a a Szent litván Bazilikában Setéül Jusztinián bibornok-hercegprimás, a pipa legátus*, mig a szentbeszédet P. Bangha Béla Jezsuita háif ^nők mondje. Amint az ünnepélyes Veni Sincte megkezdődik, ref ektoi fénnyel világítják m/g a Sient Oellért szobrot, a Halász-bástyát és a koionázó főtemplomot, amelyek lényben foimk tündökölni egészen október 9 ig, a katolikus nagygyűlés befejezéséig.
A pénteki nipnak az 0 öklmádás templomban az eucharisztikus központok díszközgyűlése lesz a kiemelkedő pont|a. Ezen Serédl Juiz-tlnián hercegprímás fog elnökölni, az ünnepi beszédet pedig dr. Mm József kalocsai nagyprépoat, népjóléti mlüisztcr fogja mondani. A magyar katolikusok kettős ünnepének legkiemelkedőbb eseménye vrsár-nap fog lezajlani, amikor harang-zugás közben elindul a Szent litván Bazilikától az eucharisztikus körmenet. A XX országos kalolus nagygyűlés vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a Vigadóban. A megnyitóbeszédet gróf Zichy János mondta, aki után Cezere Orsentgo pápil nunclus txszll.
Megcáfolják az albán király elleni merénylet hírét
Tyrana, okt. 3. (Éjszakai rádió-jelentés) A kormíny exélyesen meg cáfolja egyik belgrádi lapnik »xt a blradáiá\', mely szerint I. Zogu kirMy ellen összeesküvést szőttek, fngf emiatt kihirdették a hadlálla-potol és több embert kivégeztek.. \'
November 8-án kezdődik az Erdélyi bünper tárgyalása
Budapest, október 3 A büntető törvényszék Sch idl tanácsa novera ber 8 lkán kezdi tárgyalni Eidélyi BUa gyilkossági bflnp ré\', am^iy előreláthatólag öt hal hétig fog tar-Unt. A törvényszék megidézte a külföldi tanukat is.
Vasúti katasztrófa a megszállott Rodnót állomáson
A szerencsétlenséget bdnö
Kolozsvár, október 3 (Éjszakai rddiójelentés) A Székely-koceátd—Marosvásáihely I vasutvo-nilon fekvő Radnot állomáson egy vegyesvonat, hibás váltóállítás következtében beleszaladt egy tehervonat ba. A két moulony súlyostn meg-
i kéz merénylete idézte elft
rongálódott, két vasutas életét vesztette. A nyomozás során több vasutas ugy vallott, hogy egy gyanús kűlsejű embert láitak a szerencsétlenséget okoió váltónál. Azt hiszik, hogy bűnös kéz okozta a vonatsze-rencséllenséget.
Jugoszlávia és Görögország között létrejön a megegyezés
Venlzelosz ujabb találkozása a jugoszláv külü .ymlnlszterrel Párlaban
Párls, október 3 (Éjszakai rddiójelentés) Venizelosz néhány nspra inkognilóbi Svájcba utazik és onnan Belgrádba megy. Ma különben haimadszor találkozott MarlnMovics jugouláv külügyminisz-
terrel a francia fővárosban. E találkozással kepcsolabin a párisi ju goszláv követség sajtó.rodáji azt közli, hogy Jugoszlávia és Görögország közölt remélhetőleg létrejön a megegyezéi.
A legközelebbi minisztertanács elé kerül a lakásbérek emelésének ügye
A miniszterelnök átvette hivatala vezetését — Oróf Bethlen és Vass miniszter tanácskozása a belpolitikai helyzetről — A Ház őszi munkarendje — Valószínűleg bevezetik az esti tárgyalások rendjét Az egységespárt ma Igazgatósági ülést tart
Budapest, október 3
M> délelőtt dr. Itas József n<p-jóléti miniszter felkereste gréf Bethlen litván miniszterelnököt és tájékoztatta mindazokról a politikai és kormányzati kérdésekről, amelyek az elmúlt három bín p alatt felmerültek. F.izel az ügyek vezetéséi dr. Vojj József hivatalosan is átadta a miniszterelnöknek, akivel megvitatta az egész belpolitikai helyzetet.
Vass József Bethlennel folytatott tárgyalása u\'án kijelentette, hogy a megbeszélésen sióbskerült
a lakdsbérek emelésének ügye Is. Ebben döntés nincs és valósiinüleg az ügy a legközelebbi minisztertanács elé kerü1.
A kora délutáni órákban gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter, m«|d Wekerle Sándor pénzügyminiszter, utána GOmbOs Oyula államtitkár tettek lá\'ogalást a miniszterelnöknél. Még kísöbb Pesthy PJI igazságűgymhiulc\', Ángyán BÍIj, Csáky Káruly grM honvédelmi miniszter és Walkó Lajos kü űgyml-niizter érkeztek a mlnlszlere\'mltségl palotába, akik tárcájuk kereléb: tartozó kérdésekről infrmélták a minisztere nököt.
amelyen Pesthy Pál igazságflgymi-niszter is részt vesz. Ugyancsak megbeszélést tartanak a párt ipari kérdésekkel foglalkozó képviselő tagjai Is. Erre az ülésre Hermann Miksa kereskedelmi miniszter is bejelentette részvételét.
A parlament munkarendje A Ház munkarendje kezd kiila-kulul. Esősorban a
hdzszabdtyrevlziót akarja tárgyaíiatnl a miniszterelnök, hogy a
vármegyei reform |avaslat vitáji már szigorított házszabályok mellett Induljon meg. Lehetséges, hngjr a vármegyei reformjavaslat tárgyalása előtt tető alá hoz>ák a /óvárosi mandátumok meghosz-szabbltdsáról
tióló javaslatot. Nrm felel meg a valóságnak az a hír, hogy a kormány a ssjtónovellát is napirendre tűzi, mert |övó év januátjlban már az 1929/30. évi költségvetés tárgyalását kell a Háznak megkezdeni.
A házszabályrevlzióval kapciolat-ben arról is beszélnek, hogy a báz-szsbilyrevlzló hlárgyalásától kezdve
áttérnek az esti tárgyalások sorrendjére,
tehát nem délelőtt 10 órától délután 2 óráig, hanem este 6 tói 10 óráig tartanak az ülések.
Az Egységespárt inai Igazgatósági ülése
Ai Egységei part igazgitóságl bizottsága ciüiöiHkOn este ülést tart,
Berlin örömmámorban fogadta a Gráf Zeppelint
A léghajó virággal köszöntötte Hindenburg elnOköt
Berlin, október 3 R.ggel 9 órakor megjelent Berlin fölött a Zeppelin légba|ó, amely az egész éj szakit az Északi tenger fölött, az angol és hollandi parlok között cirkálva töltötte, aztán elrepült a Terschelling-szigetek, Nordenneu, Wilbelmthafcn és Bréma fölött, ahová ha|nali 3 órakor érkezett, aztán Cuyhaven Irányában szállott el, érintette Plemsburgol, msjd Holstein felé vett irányt, kört irt le Kiel fölött és reggeli h iromnegyed bét órakor a hamburgiak nagy örömére a kikötőváros fölé érkezeit, ahonnan pedig nyílegyenes irányban Berlin felé tartott.
A birodalmi főváros likoasága leírhatatlan lelkesedéssel üdvözölte a Gráf Zeppelint, mely pontosan a birodalmi elnök palotája fölött lebegett, mikor alul ól liszlán lehetett látni, hogy a léghajón nagy a sürgés-forgás, azu\'án megjelent a levegőben egy rjtőemyö s arról hatalmas virágbokré\'a csüngött le. A .Zrppe-lln* vlrápgal űdvöiölle Hindenburg elnököt. Köivctlenül azután, hogy az e|tfternyö földet ért, a léghajó éles kinyarulatot vett délnek a egyidejűleg Jelezte c rádiókészüléken, hogy Drezdába megy és valószínűleg Lipciét is érinteni fogj*, aztán a begyláncolaton át visszatér Piied rlchshafenbe.
litropa-knpa döntőben:
Ferencváros—Rapid
Béc«, október 3 (Éjszakai rddiójelentés) Ma délután a Hohe-Warten 10 ezer ember előtt Játszották le a középeurópal kupamérkőzésüket a Rapid és a Viktória-Ziakov. A meccset, melyet két Ízben 1 eldönte lenül játs/oitak le, ezúttal a \' Ripld 3:1 (3:1) arányban biztosan nyerle.
I Igy a Ferencváros ellenfele a
Mitropa-kup* döntőjében a bécsi Rapid.
wjí Kcmom
tttt <*fcer4.
Felmentéssel ¥Ógz6d6tt a szepetneki mór-\'
gezett fánk ügye
A törvényszék nem látta bebizonyltottnak, hogy Szantner György tette az arzént bátyja ételébe — A vádlott a csendőrségen történt megveretésével védekezett
Amikor a hU népe visszajött a templomból — a bfln magva el volt velve. Dj mivel Idkllsmerelfarda-láaai voltak, hogy esetleg aa|lt édesanyjának la baja talál lenni, a mér-
Nagykanizsa, október 3
Nagy port vert lel annak idején .a szepetneki mérgezett Iánk" bűn-Ogye, amely ma Zalamegyében köz-mondássá vált. Szantner József szepetneki gazdaember ugyanig ez év februárjában, miután elózóleg Öccsével fánkott evett, hirtelen rosszul lett. Vele együtt eltek s Iánkból felesége és gyermeke is, akik ugyancaak mérgezési tünetek között rosszul lettek. Az asszonyt és a gyermeket a gyors orvosi beavatkozás megmentette az életnek, Siantner József azonban néhány nap múlva meghalt.
A halálos ágyán lett súlyos vallomásából, részint a boncolás eredményéból megállapították, hogy Szantner Józsefei meg-mérgezték. A szepetneki gazda a fánk áldozata lett, melyet
arzénnal kevert lisztből sMOttek. Szantner József azt vallotta akkor a csendőrök előtt, bogy való-szinflleg öccse, Oyörgy akarta őt megmérgezni, aki haragszik reá és a vagyonából reá eső részért akarta őt elpusztítani.
A halálos ágyon lett vallomás és • nyomozás alapján a csendőrség letartóztatta at áldozat öccsét, Szantner OyOrgy 37 éves kisgazdát, akinek La|osmizsén szép kisgazds birtoka van és vasraverve szállították be a nagykanizsai ügyészség fogházába. Szsnlner védője, dr. Darás László azonban olyan bizonyítékokat terjesztett be a törvényszékhez, melyek azt a látszatot keltik, hogy Szantner Oyörgynek semmi része nem volt testvére halálában. Igy a törvényszék — miután Szintner QyOrgy szőkéiétől nem kdlett tartani - később szabadlábra helyezte. A bűn\'elő eljárás azonban tovább folyt ellene.
Tegnap volt ebben a nagyarányú
bűnügyben a főtárgyalás a nagykanizsai törvényszék Mutschenbacher büntetőtanácsa előtt. A törvényszék közel
40 tanút
idézett be a főtárgyalásra, közlük az áldozat Özvegyét és gyermekét is. akik csodával halálosan menekültek meg a haláltól.
Szantner Oyörgy jól van öltözve, az egész emberen meglátszik, hogy jó anyagi körülmények között van. Ha nem árulná el a kissé durvult arca származását,senki sem mondaná, bogy nem uradalmi gazdatiszt
A személyazonosság felvétele után dr. Mulschenbacher Edvln elnök felolvassa az ügyészség vádiralát, amely egyrendbeli
befejezett gyilkosság és kétrendbeli gyilkosság kísérleté-nek bűntettével
vádolja, mert leitvérét megOlte, annak feleségét és gyermekét pedig meg akarta Olnl oly módon, bogy a Usztbe arzént kevert.
Szantner OyOrgy az elnOk kérdé-lére ezután részleteien elmondja, hogy több, mint 16 hold földje és szőlője van. Apjuk halála után anyjuk a vagyont kettőjük, kOzte ás az elhunyt kOzOtt osztotta fel. Békésen éltek a fivérével — mondji. Az elnök azonban elébe tárja, hogy tObb Ízben Összeszólalkozott fivérével, majd felolvasta Sranlner beismerő vallomását a csendőrség előtt. Eszerint hosszú IdO óta ellenséges viszonyban élt öcciével éi elhatározta, hogy elteszi láb alól. Azért
hozott magával Kecskemétről arzént egy borospohárban
és mikor az egész háznép templomba men\', (elment a padlásra és
a patkánymérget beszórta a llszlesláddba.
gezett lisz\'ből, figyelmeztette anyját, hogy ne egyék „abból* a lisztből,
hogy miért ne, szt penze nem mondotta meg. Beismerte akkor azt is, hogy azért akarta Öccsét elpusztítani, mert halála után az 0 reá esó vagyon részt Is megkapta volna. A méreg a szepetneki patkányirtásból maradt még vissza, amikor ő
községi esküdt volt és az arzén kiosztásnál mini halósági közeg részi veti. A vádlott erre a vallomására azt hona fel az immár szokásossá vált védekezéséül, bogy kénytelen volt Így vallani, mert 4 csendőr kivitte Kiikanlzsára és ott ugy összeverték, hogy ő mindent mondolt, amit csak elébe mondtak.
Dr. Mulschenbacher: A« orvos megvizsgálta magát és nem talált semmi különösebb sérülést msgán.
Én ártatlan vagyok! Én nem követtem el azt, amivel engem vádolnik — mondja Szintner.
Ha reám bizonyul a tett, én nem bánom, ha ki Is végeznek.
Az Özvegy
Szantner Józsefaé Oyánl Borbála az első lanu. Talpig feketében jelenik meg a bíróság előtt. Elmondja, hogy három Ízben lettek rosszul a lisztes étel elfogyasztása után. Utoljára a templomban olyan rosszul lettek, hogy haza kellett sietniük. Az egész család rendkívül rosszul lett, de Őket az orvos megmentette, férjét azonban Kanizsára be kellett hozni a kórházba, hanem 0 maga bazaké-rezkedett, mert
otthon akart meghalni. Szepetneken azután tényleg másnap meghalt.
Makáry Vilmos szavatdbíró kérdéseire elmondja az asszony, hogy férje kijelentelte tobb ízben, hogy valószínűleg a fivéze ölte meg. Egy alkalommal forogatta la az uramat Sranlner OyOrgy — vallja az Özvegy és azt mondotta, hogy megOII. Majd Oombár Oyula táblabíró Intéz több kérdést a tanúhoz.
Majd egymásután következnek a többi tanuk.
Végűi dr. Nlsponszky Béla Ur. törvényszéki orvos terjeszti be orvos-szakértői véleményéi.
Dr. Szabó Lajos ügyészségi elnök egyrendbeli befejezett gyilkosság és kétrendbeli gyilkoiság kísérletében kéri bűnösnek kimondani.
Majd dr. Darás László védő fel-mentési kér.
Ette 8 órakor hirdette ki dr. Mulschenbacher Edvln fő\'árgyalási elnök a birótág Ítéletét, mely szerint
Szantner Györgyöt felmenti
a vád és következményei alól,
meri nem volt bizonyíték amellett, hogy tényleg Szantner tette be a mérget a lisztbe.
A közvádló a felmentő Ítéletei megfellebbezte.
Elitélték a MQegyetem tolvajait
Budapest, okt 3. Ez év Juniusá-bin a Műegyetem egyik laboratóriumából elloptak három platina tégelyt, 2700 dollárt és 150 pengőL A nyomozás során elfogták Eles Tibor rnűizerésztanoncot és egy fiatalkorul. A törvényszék bűnösnek mondotta kl Élest és fiatalkorú bűntársát lopás bűntettében és ezért Éleit egy évi és hat hónapi börtönre, valamint 01 évi blva\'aWe ütésre, a fiatalkorút pedig két évi fiatalkornak fogházára Ítélte el. Két kereskedőt, akik a platinatégelyek egy részét megvásárolták, a biróság fejenként 400 P pénzbüntetésre Ítélte.
Gurzov Grlgorjev embert ölt. 9
Orosz regény. Irta : Urbáti Oyula.
— Életemnek abban a szakában Anuszján kivül 6 állott legközelebb hozzám és respektáltam is öt. És mindent megmondott nekem és előttem állolt vádlón, mint a belőle felém orditó a lelkiismeretem. Félteni tőle és százszorosan rezonált vissza bennem minden szava. Ugy éreztem akkor, parancs minden szava és nekem kötelességem engedelmeskedni, its mivel ellenkezhetett volna? Nein volt igaz minden szava? Hálát kellett adnom az Istennek, hogy ebben az időben akadt valaki, aki igy áll mellettem és irányítja bizonytalanná vált lépteimet. Szikolaff melegszívű ombernek mutatta magát. Barátnak, aki elszántan közbelép a barát érdekében.
— Mégis, meg kell mondjam, nem láttam ezekben a/ időkben tisztán. Zavarosan kavarodott fejemben a következmények garmadája. Lgyet tudlam bizonyossággal: elvesztenem
mindenemet és a mélységbe nem ránthatom magammal Anuszját Szegény, hónapokon át úgyis elhagyatott volt és még sem tett nekem szemrehányást. Még egy tekintettel sem.
Saját filmjét pergette Gurzov Gri-gorjev. Most már mindjobban kimerült és szüneteket tartott, ó nem jegyzőkönyvet diktált, lianem az éle-i tét mesélte el. Igy nem szoktak jegyzökönyvet toll alá adni. De Leo-nev vizsgálóbírót minden érdekelte. Dimitrij is szívesen rótta a sorokat, de többet hallgatott.
Nem vizsgálati fogoly állott a vizsgálóbíró előtt, hanem barát a barátnak öntötte ki lelke keservét
— Szikolaff sürgetett, — indult el újra Gurzov szava. Határozott volt és százszor ismételte a vádat: nem akarhatod, hogy Anuszja veled zuhanjon I Nem is akartam. Ha akartam, sem tudtam volna. Szikolaff keze vádemclően vállamra nehezedett és éreztem, összeroppanok súlya alatt. Még egy-két fuldokló feltörni akarás, aztán megsemmisültem.
Ahogy elmondta mindezt, mintha tényleg újra megsemmisült volna ez
a szerencsétlen ember. Mellére ejtette fejét és arcán valami, önfegyelmét vesztétt kapkodó ember vonásai jelentek meg.
Megdöbbentően átélte,amiket mondott.
— Szikolaff Mihajlov fülemhez hajolt és belémdöfte legélesebb parancsát : eltűnni. Hamar. Szó, búcsúlevél nélkül és soha nem jelentkezni.
— Hát miért küldött és miért kérte tőlem ezl ez az ember? — rimánkodott gyerekes félelemmel a vizsgálóbíró felé. — Mért akarta, hogy még el se búcsúzzak? Mért dobott ki az emberek közül ilyen szívtelen kegyetlenséggel? És mért nem volt nekem erőm, hogy lerázzam magamról akaratát ? Mért ? Mért ? Ki tudja? Médium voltam kezében. Engedelmes áldozat, akit elküldenek, hogy fenje ki éleire a kést, amivel elmetszik nyakát. Tettem, amit parancsolt és mire halványan át tudtam gondolni mindent — — három hónapja távol voltam Perilianától. Nem tudom, hogy történt. Hogy szakadtam el a háztól, ahol születtem és ahol olyan boldogan néztem a férfikor elé. Örökre rejtély marad előt-
tem is, hogy milyen hatalmas erővel rendelkezett felettem Szikolaff, bogy igy kitaszított földemről, [házamból, feleségem mellől...
Ez vott a legnagyobb fejezet. Később a gyilkosság történetének elmondása sem volt ennyire megrendítő hatással rá.
Látta ezt Leonev is. Ismerte az emberi lelkek sok kusza szövevényéi, jól tudta, Ourzov Origorjev sorsának legfájóbb része annak elmondása, hogy milyen tehetetlenül állott Szi-kolaffal szemben, mikor az kivetette az emberek közül is.
Ourzov pedig teljesen kifulladt. Fejében vérnyomulást érzett, de egy percre rá halotthalványan leejtette fejét a vizsgálóbiró asztalára.
Ez a mozdulat idegekbe hasitó néma sikolya volt Ourzov Origorjev életének.
Leonev orvosért akarta küldeni az írnokot, de meggondolta magát. Mit tehet itt az orvos, ahol a lélek van összezúzva. Hagyni kell. Hagyta. Majdnem negyedóráig. Aztán meleg emberi hanggal felébresztette :
— Gurzov Origorjev,elég volt mára a kihallgatásból. (Fotyt. kov.)
IKK), oklóbr 4
ZALAI KOlXOmr
Több szivét, több sztmiáÜMérzéstJ\'
A gytttnekvidelem kit célt rejt magában: a test és a Utek megmenthit, ma*eésséat,m nagy gyermekhalandóság, ntátfeW a nagy gyermek kriminalitás csökkentését Minden szociális é*zésé< tmbett, de különösen minkté-fogéheokal et az utóbbi cél érdtkel Nlnc< elég szó. nincs elég ir*> 00^^-lminá.metiteni ét amely rjn^tkióen ktevénm, loznl tudná a társadalom segítő kézit* váró ezen nagy probléma lényegit, A ma-anyagias, felebarátjával nem törődő emberinek a gondja valóba* sokkol nagyabb, mint azelőtt, az ékttűkkedés még korántsem hogy alább és in éppen ebben látom okát
^kSÜSriSt*\' mrSnM^S^mt^
ményeltfea taldnmég betóthatattanabb vetzedslem, a háború is forradalmak által megmételyezett társadalmunk febtövő nemzedékének lelki degenerációja.
A TrkttXMbaM megcsonkított oistdg fiaira százszoros feladatok várnak, az elkövetkező évek megsokszorozott munkát kilátnak majd i t kérdem : hol Immuu erkika és a tiszta öntudat adta munkabírás ?
Miéit a patrondzs munkása köz-vellmül érintkezem azzal a világgal, amely a gye/mekpszichológia vizsgálódásának a területe. Látom noponla azt a statisztikai adatokkal bizonyítható\' tényt. hogy mint növekedik szirté seemmelldthatólag a bűnöző és n fiatalkorúak bírája elé kerülő, elbukott gyermekek csapata. A szo, etológus tűnődve állhat meg a tény előtt, talán a technikai fejlődés szé dületes irama az, ami lehetettemé testi a csendes létekmunkát, vagy a gondok, a megélhetés csak lassan Javuló folyamata, az, ami megköti a társadalom segítő kézit, vagy talán a teifes szociális irzis hiánya?
MM- a patrondzs munkása, \'köz-veikx érintkezem a gyermekekkel s látom, bogy-minden egyes fiúnak a lelke felmérhetetlen klncsü gyémánt-bánya, beláthatatlan fejlődést magában rejtó Igitet, amtnek megirtése, erőstths, nekünk felnőtteknek nem csak-meni kötelesség kelt, hogy le-gnm de megtisztelteti* Is.
Azok, akik gyermeklélekkel nem foglalkoznak, nem Is sejlik, hogy a gyermeklélek fejlődbe ménnylkirdést, vergődést, slcsuszamldst hoz magával és müven gyakran elég volna csak sgy Jó szó, egy segítő, felfogó kézmozdulat is nem dőlne a nagyvárosok gyermeke a prostutkló vagy a mámor karfalba.
Eszemtm /ut az a kis elbeszilis vagy talán igaz történet, amit már nem is tudom kitől hallottam; Viharkergetett felhős, hideg novemberi nap, 19211 Élesen szólal meg a parlament ülésre hívó csengetyüje is a pattomén* • kupola csarnokában üléses jönnek a képviselők...
A trianoni békediktátum törvénybe-Iktatásának napja, A kupolaterem halálos csendjit megtöri a felolvasó hangja: „ez nem a linyek is érde-ke**it oktalu megvitatásénak is az ebiéi folyó egyezményeknek az eredmény, hanem egy egyoldalú Idegen akaratnak reánk trőftakolása." A néma, erőtlen tiltakozás utolsó szava Is ét hangzott, a csüggedés lett urrd a lelkeken Ekkor meglibbent a terem bdrtényfüggönye, sudár magyar ifjú lépett elő vagy talán csak a leienlevők könnyes szemük fátyoldn át láttákI? — is bátor érces hangot vertek vissza a teremfalak: „Hát engem a magyar jövendői a számi-tásiokbót kihagytatok? És megszólalt benne az egész felnövő dacos mar
gyár fiatalság lelke és kimondta először milliókért és milliók nevében nem, nem, sohdt! íme a magyar ifjú ideálja. Szeretném minden magyar fiúnak elébe tárni ezt a képet, ezt a nagy feladatot, ami őreá vár, amit a haza őtőle vár. Szeretném elmondani nekik, hogy a nagy munkák, a nagy feladatok erős is sok energiát kívánnak, hogy a nagy célok szolgálatába egy élei érdemes beállítani. A magyar fiatalság előtt példát, enményt, hitet, magas szent célokat kell kitűzni, mert csok ezek azok, amik nemesítenek, amik erőt adnak neki kiemel\' kednl a mindennapi bűnök szennyes mocsarából I
Ha mindig volna egy pártfogó, meleg kéz, amely a fiatalkorúak bírája elé kerülő kis fonnyadt ember virágokat keblére szorítaná, ha volna — igenis — több Intenzivebb szociális érzés bennünk, elébe vághatnánk ezeknek a nogy kérdéseknek.
17évvel ezelőtt a III orsz. Patronage ■ kongresszus alkalmával hangzott el ez a vészkiáltás:
„Klcslsigekkel törődünk és a nemzetet hagyjuk pusztulni, a galyakat nyesegetjük, mig a féreg a gyökeret rágja, az oromzat cicomált Igazgatjuk, mlg Inog az épület alapjai\'
Vájjon ma a gyermekmentés térin előbbre vagyunk?
Dr. Mutschenbscher Edvin
Bazsó 2553, Kállay 3182 ajánló aláírást nyújtott be
Pénteken hirdetik ki m rewideáláe eredményét
Nagykanizsa, október 3 Siet dán délig kelleti a választási törvény értelmében a naiykanliaai választás jelöltjeinek megszerezniük és benyújtaniuk az ajánlást biztosító aláírásokat. A sok tslátgslásnak és bizonytalanságnak, nemkülönben sok biób-hírnek vetett véget egyszeriben sz sjánláiok lezárása. Kiderült ez alkalommal, hogy a küzdelem olyan heves és olyan iramú lesz, amiben akármelyik jelöH Is — az eddigiekből ítélve — csak jelentéktelen többséggel fogja elnyerni a kerület mandátumát. A fölényes biztonsággal hirdetett .egység\' a valótágban agy (<st, ahogyan objektív mérlegeléssel eddig is állítottuk: mindkét jelölt mellett hatalmas tábor áll. Ezt bizonyítják immár kétségbevonhatatlanul a benyújtott aláírások.
Dobrovlcs Milán volt országgyűlési képviselő, dr. Hajdú Oyula tb. vármegyei főügyész és dr. Tamás János hercegi jogtanácsos ugysnis ma délelőtt 11 órakor dr. Kayser Elek lörváuyssékl tanácselnöknek, a kinevezett választási biztosnak átadták 195 iven
Bazió Józsel egységespárti
jelölt 2553 aláírását Ugyanekkora Kállay-párt nevében
dr. Kovách Qyula táblabíró, ny. járásbíróság) elnök, dr. Malek László ügyvád, dr. Fülöp Oyörgy ügyvéd, Ötvös Emil ny. állampénztár! főigazgató, dr. Kahán Imre orvos, Babo-chay Oyörgy, a párt végrebajtó-bizottságának elnöke és Hudl József bankigazgató adták be
Kállay Tibor ellenzéki Jelölt 3182 aláírását
A választási törvány értelmében nyomban megkezdik az ajánló aláírások felülvizsgálatát abból a szempontból, hogy nincsenek-e azok kőzött érvénytelen aláírások. A választási biztos az eredményt pénteken hirdeti ki. Vasárnap egyébként mindkét pírt népgyflléseket far!, melyen Bazsó József támogatására Nagykanizsára érkező három egyeégespdrtt képviselő is fel fog szólalni. Kállay Tibor meUett a vssár-nspi programbeszéde slkalmávsl felszólalt képviselők: Szilágyi Lajos és Berki Oyuls fogtuk felszólalni, valamint Nagy Emil volt igazságügy-miniszter, aki csütörtökön érkezik Nagykanizsára. Mindkét párt Nagykanizsán és Klskaniisán is gyűléseket tart.
vuvtvvvvkrtri\'v^^\'i
Az aradi vértannk ünnepén leplezik le a legényegylet! hősi halottak emléktábláját
A Kath. Legényegyletnek tizenhárom hősi halottja van
Nagykanizsa, október 3
A különböző társadalmi egyesületek, testületek egymásu\'án sietnek leróni kegyeletüket hősi halált hall tagjaik iránt. Ebben a nemes vetélkedésbal nem marad bálra a nagykanizsai Kath. Legényegylet sem, amennyiben megvalósította azt, a hazafias érzésről tanúskodó eszmét, hogy az Egylet hősi halált hall tagjainak emlékét kőbe vésve megörökítse.
A Kath. Legényegylet álr est auráit és átalakított u| székházában a nagy terem falába illesztenék be a művészi márványtáblát, melyre 13 bősi halált balt legényegylet! tag neve van bevésve aranybetükkel.
A Legényegylet legnagyobb véráldozatot hozott hőseinek nevei:
Büky Sándor Dinis Árpád Eispinn*r Pál Farkas József Oasparik István Heckenberger Jánoi Horváth József Németh Lajos Nóvák Vince. 0 asz Károly Rátkay Lajos dr. Ritecz József Varga Sándor
Az emléklábiának leleplezését olyan napra tették, mely ugyancsak tizenhárom magyar hős vértanuságának Cinepe: október 6 lkára.
Ezen s napon az egyesület, mint minden évben, az idén is hazafias kegyelet-ünnepet rendes, mely egyúttal sz egylet hősi halottainak ünnepe Is less.
Műsor: 1. Hiszekegy. Énekli a tanonciskola énekkara P. Pongrácz vezetése alatt.
2. Üanepi beszéd. Tartja Gazdagh Ferenc püspöki biztos, egyh. elnök.
3. .Október 6 án." Költemény. Irts: Nagy Lsjos. Szavalja: Schless Oyuls.
4. Az Ifjúságnak mond emlékeztetőt Boda Károly.
5. Szózat. Énekli az lparlskolsi Énekkar.
Az ünnepély szombaton este fél 9 órskor kezdődik és arra szívesen látják Nagykanizsa város közönségét.
Értesítés.
Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy naponta friss
libahas, bör, báj és libamáj
kapható a piad pivillonban.
Slnger mészáros.
Rohamlépésekben halad előre a keszthelyi leány-Iskola építésének ügye
A város köszönetet szavazott a főispánnak, tanfelügyelőnek ét Btnlsch főigazgatónak
Keszthely, október 3 (Saját tudósítónktól) Az iskolaépítkezések ügye foglalkoztatja most ■ keszthelyi elöljáróságot. A leányiskola építésére vonatkoió pályázati felhívás már meg Is Jelent október 19. délelőtt 10 órai határidővel, amikor is délben már felbontják sz ajánlatokat és egy-két napon belül dönlenek ls szok felelt. \\i elöljáróság azért sietteti sz ügy egyes fázisait, mert legkésőbb október 22-én megkezdik sz iskolstslken lévő ház lebontását s az építkezést is oklóber végéig meg akarják kezdeni, hogy az Iskola egy év múlva rendeltetésének átadható legyen. A község képviselőtestülete szombaton tartott ülésén (smlnek különben sz is volt a nevezetessége, hogy v|i| ínytelepi üzemzavar miall sötétben maradt az egész város s igy s képviselőtestület is gyertya világ mellett volt kénytelen ülésezni) Keszthely nevében köszönetet szavaztak Oyömörey Oyörgy föispámzak, Benlsch Arthur dr. főigazgatónak, aki a kultuszminisztérium kiküldöttjeként Intézte Keszthely iskolaügyeit és vitéz dr. Barnabás István tanfelügyelőnek. A főispánnak szóló köszönet jegyzőkönyvi kivonatát deputádó fogja átadni Zalaegerszegen.
■ozsAnniHÁZAi
Városi Nagymozgó. Még ma
csütörtökön este 7 és 9 órakor „Az áruló", dráma 8 fehronáiban. Főszereplő Monté Blue. .Az útonálló riportéi", vígjáték. Főszereplők Dolly Devore és Jul. Erbaln. Híradó.
KOIÍ.OHT
\\m. okt«b*r 4.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Október 4, csütörtök
Római katolikus: Ass. »r. F. Prolejt.: Ferenc. Izraelita: Turl hó 20
Nap kel reggel ti óia 02 perckor, nyugszik délután 1/ óra 33 perckor.
Városi Mozgó. .Az áruló*, dráma 8 felvonásban ,Ai útonálló riporter*, vtg-Játék. Gaumonl híradók.
Meggyilkoltak egy zalai asszonyt Amerikában
M«ltkréa
A najjkanlxaal ualeuruloRlai tno£-Hfyalö jelenUMk: Sze dán a MmértlA-Mr Reggel 7 órakor +4 7, délután 3 órakor +13 0, este 9 órakor +67.
Ptiháui: Reggel és délben kissé felhós, este derUlt égboltozat.
StiUrány i Reggel Dél, délben Délnyugat, este Északkeleti szél.
A Meteorológiai tntózet |clentése este 10 órakor: Túlnyomóan derUII idó várhat) e ós. éjjeli lehűtéssel és nappali felmelegedéssel.
— Aranymise. Pákor Adoijtn ny. alperjel, a premontrei rend fö|ószág-kormányzója, aki 10 évei keszthelyi tanárkodása idejéből megye izerle közismert n ívnek Örvend, most tartotta Csornán aranymisé|ét.
— Hivatali beosztás változtatása. Az államrendőrség vezetője dr. Vass Oyula rendőrsegédfogalimzól a pályaudvari utlevélellenfrz} kirendeltségi szolgálata alól felmentette és a bűnügyi osztályhoz osztotta be.
— Iskolai hlr. A nagykanizsai felsőkereskedelmi iskola ifjúsága az aradi vértanuk emlékére folyó hó 5-én, azaz pénteken délelőtt fél 11 órakor gyászdnnepiégel rendez. Az Ünnepség műsora: 1. Hiszekegy, finekll az Intézet énekkara. 2. Ifj. Ábrányi Kornéltól. OMbjr 6 Sza valja Perlsz Pál III. évf. tanuló. 3. Ünnepi beszéd. Elmond|a Polllzer László IV. évf. lanuló. 4. Nagy Lajostól: Otlóber 6 án. Szivalja .Béres Oyula IV. évf. tanuló. 5. Szózat. Énekli az iskola énekkara.
— Halálozás. Büchler Zsigmond keszthelyi cipész 83 éves korában meghslt. Az egész várói Ismerte, Igy nagy részvét melleit terce lék el a keszthelyi Iparos-világ nesztorát.
= Iparos tárgysorsjáték húzása visszavonhatatlanul október 7 én d. u. a Polgári Egyletben, melyre csekély számban sorsjegyek kap hatók, ahol a tárgyak kiállítva vannak Fő ut, volt Szabó clpő-üzletébén.
— Jótékonyság. Székács E-zsUe a 13 gyermekes anyának, kinek apróságai az egyik távoli pusztáról járnak be iskolába Nagykanizsára, 1 pár cipőt, | öltözet ruhát, 3 pái harisnyát, 1 szoknyái és 1 téli fehérneműt adományozol*. — A Szociális Missziótársulat a 13 gyermek kOzOl keltőnek étkezést b ztosilott.
=« Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
Üzlet át helyeién miatt
LÓTAKARÓ
készletünket mélyen leitállilntt árban mii áiuiitjuk
HIRSCH ÉS SZEGŐ.
Az 50 éves asszony mostohafiát őrizetbe
Nagykanizsa, október 3 Egy Zi!amegy<bil 29 évvel eze ölt kivándorolt asszony titokzatos rablógyilkosságnak esett áldoialul Ame-rlktbin. A gyilkosságról az „Amerikai Magyar Népszavn" ma ideérkezett száma a következőket közli:
Trenton, N. J, szept. 14 A Tren-tonnái szomszédds Roebllng vároi-kában tHokratos módon elkövetett rablógyilkosságnak lelt as áldozata Uszkay O/ula, az óh izábó\' (Lendva-dedes, Zalamegye) 1899 ben kiköl-tOzOlt honfitársunk neje. Utzkiy Oyulának Roeblingeo, a Knicker-bocker Avenuen nagyáruháza van Ha Uiikay Oyula üzleti ügyekben távol volt, felesége helyeltesite.te. így történt csütörtökön délután il, amikor Usikayt üzleti érdekei Philadelphiába sxólitolták. Mialatt távol volt és felesége a nagyáruházban helyellesilc \'e, köve kezelt be a rabló-gyilkosság.
Dílulán négy órakor Uszkayné moslohaleányr, a 15 éves Unkay Erisébet az iskolából hazaérkezeit. Rémes látvány tárult elébe. Az üzlettel határos lakószoba lépcsőién mostoha anyját vértécsdban fetrengve, arccal a padlót érintve holtan találta. A pénztárszekrény teljesen kl volt
Az Irodalmi Kör okt 6. ünnepélye
szombaton délután fé! 7 órakor lesz a városháza dísztermében. A műsor a következő: 1. Hiszekegy, énekli a Klsdalárda Büchler Mór karnagy ve lelésével. 2 Ü inepi beszédet mond Mdlés P. Hilár plébános. 3. Dr. Kerkay József Magyar siralom c. szerzeményéi énekli a Kisdalárs. 4. Szaval Kumpertné Helbek Irén. 5. Himnusz, énekli a Klsdalárda. Az ünnepélyre a belépés díjtalan. Ai Irodalmi Kör ezzel az ünnepéllyel megkezdi idei hazafias és kulturális programját, amely minden bizonnyal ezidén ls a tavalyihoz hasonló mértékben fogja likölni Nagykanizsa közönségének érdeklődéséi.
— Leventékhez Felhívom az alább niegoeve»eti leventéket, hogy folyó hó 4 én. csütörtökön este fél 8 órakor a Rorgonyl-utcai tornateremben okvetlen jelenjenek meg. Farkas József, Vass Qyörgy, Engel-leiter Zoltán, Noszkó Lásiló, Polgár Ferenc, Tóth József, Dömötörfi István, Markotány János, Simon József, Gáspár József, Baki Ferenc. A megbeszélés tárgyát a budapesti országos levente versenyre kiadott intézkedések ismerletése képezi. Föoktató.
= Disznótoros vacsora turós-csusiával P. 120, ma csütörtökön
a Szarvasban
Régi rossz Írógépe van?
Hivja lel « 91-et, a Remlngton Írógép lerakat kedvező részletre becseréli, nem lesz gondja javításokra. Szabó Antal fegyverkereskedő,
rablógyilkosság gyanúja miatt vettéK
fosztva és hiányzott az a vasdoboz, amelyben 160 dollár készpénzt külön tartottak Unkayék.
A menten értesített rendőrség helyszint szemlét tarlóit és blzlosl-ts ni igyekezett a bűncseldkmény nyomait. — Időközben hszaérkeztek Uszkay Oyulának első házasságából származó többi gyermekei is: Erzsébet Ikerlest vére, Emma és a 19 éves U zkay József.
Amikor Uszkay Józsefnek megmutatták mostoha anyja holttestét, elsápadt és reszketve azt mondta, hogy semmit sem tud a gyilkos-gtgról.
Viselkedéséi a rendőrség annyira gyanúsnak találta, kogy azonnal őrizetbe vette és bilincsekbe verve a rendőrségi fogházba száliilolta, ahol megkezdték a kihallgatását. A kihallgatás eredményéről eddig nem szivárgó t ki hlr és a rendőrség a nyilvánosság kizárásával Igyekszik a rejtélyes bűncselekmény titkait felderíteni.
A köztiszteletben állott Uszkayné iráni osztatlan részvét nyilvánul egész Roebllngen. ötven éves korában érte a tragédia, amelynek fe|leményd az egész környéket nagy izgalomban tartják.
— Irógéptolvajt keresnek Nagykanizsán. Egyik közeli ntp a maga nemében is példátlanul álló vakmerő lopás történt a veszprémi pénz Ogyi igazgatóság egyik hivatali helyiségében. A délutáni órákban, mikor senki nem tartózkodott az Irodákban, csak a szolgák voltak elfoglalva a takarítással, eddig még Ismeretlen tettes ellopott a pénzűgy-Igazgalóságról egy „Yost" llpusu Írógépet, melyen Kajdy Jolán gépírónő dolgozott A lopást csak másnap délelőtt vette észre az iroda-klsassiony. A rendőrség azonnal megindította a nyomozást és ennek során megállapítást nyert, hogy az Írógép-tolvajlást egy 35-40 év körüli, lobban öltözött, körülbelül 175 cm. magas, sötétszürke sapkát vizelő ember követte el, akit már a délelőtti órákbüt is láttak a hivatali helyiségekben ólálkodni. A tolvaj hosszúkás, beesett aicu, barna, nyi-rotthaju ember, aki a veszprémi rendőrségtől ideérkezett körözés szerint Nagykanizsa félé vette útját. Az lltenl rendőrség minden Intézkedést megtett, hogyha a tolvaj Idejön, lefüleljék. Az Írógépet fel lehet ismerni a bele karcolt „Ksjdy Jolán" névről. Hi valaki gyanús körülmények között írógép rí klnál eladásra, lelenlsék a rendőrségnek
— Népkonyha. A nagykanizsai Mlssilósházban december folyamán népkonyha nyílik meg, melyben vá rosunk legreászorullabb szegényei fognak naponta meleg ételt kapni a kékfátyolos nővérek gondosságából és jószívű emberek áldozatkészségéből.
I
Még ma, csütörtökön 7 és 9 órakor
Két sláger egy mflsorban I
Az áruló
D áma 8 (elvonásban. FőszereplO: Monté Blue.
Az útonálló riporter
VigjUék. — Főszereplők:
Dolly Devore és Jul. Orbaln #
Gaumont-Hiradó
Péczely Lászlót amerikai körútra hivják
Nagykanizsa, október 3
Lapunk olvasói |ól Ismerik közép-guMcsi Péczely László kiskomároml földbirtokosnak szép magyarsággal Írott, zamatos elbeszéléseit. A mai Zalában a régi, karakán magyar ui tipusa Péczely László akinek Izzó magyar-érzése eredményes közéleti munkásságban Is gyakran talált megnyilvánulást, mígnem s nyilvánosság elől tel|esen visszavonult kiskomároml iusculanumába. Most arról értesülünk, hogy csendes visszavo-nullságából messze Idegen világrészek magyarjainak siketül! Péczely Lászlót kiásnia. A magyar ás angol nyelven meg|elenö „Amerikai Magyarok Vasárnapja", amely az Egyesűit Államok legrégibb és legelőkelőbb nlvóju magyar sajtóorgánum felkérésére Péczely László elvállalta a lap „Vallásosság, hazafiság. faj-szeretet* állandó rovatának vezetését. Az újvilág magyarjai tehát egy kis zalai faluból, Klskomáromból kapják a lap minden egyes számával az Igazi hazájuk, as ó-haza Iránti szeretet és ragaszkodás tanításait. Ezt a jelentős nemzeti miss-sxiót követni fogja egy másik: Péczely Lászlót az amerikai magyarság több hónapos körútra hívta meg Amerika magysrlakti területeire.
— A kanizsai tüdőbeteggon-
dozó intézet szeptember havi forgalma a következő: volt 6 rendelési nap, amelyeken 34 uj beteg jelentkezett, kezelés alatt állott összesen 120 biteg. Január 1-tfll fogva 1009 beteget kezelt az Intézet. Röntgenvizsgálat volt 8, váladékvizsgálat 5, a gondozónő 8 látogatást tett. Segélyben részesült 23 beteg, sklk 690 liter lejet kaptsk. A József kir. herceg Szanatórium EgyesűIM nagykanizsai fiókjánik ezidei beteg-forgalma ezek szerint minden eddigi esztendő forgalmát mesaze felülhaladta.
= Disznótoros vacsora túrós-csuszával P. 120, ma csütörtökön a Szarvasban.
t&A október 4
1AI 1 KÖZLÖNY
Iefkllinél, nátha\'árnál, torokgyulladásnál, idegfájdalmaknál, In-giaggjtlsnál naponta fii pohár természete* .Ferenc József" keierűviz rendes gyomor- és bélmdkodést biztosit. Egyetemi orvostanárok véleménye szerint a Ferenc lóueí viz hatása gyors, kellemes és megbízható. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerűzletekben.
— Az Oregcserkészek ünnepe. A meleg, bajursi együttérzés ápolására alakult meg és azóta szép eredményeket ért el a nagykanizsai oregcserkészek .374. sz. Kisfaludy Károly csapata, szerdán este ismét kedves bíziflnnépségét rendezett. Ügyburgó, szeretett elnökének: Üazdagh Ferenc pöipOki biztost névnapja alkalmával ragaszkodása és szeretete Jeléfll arany cterkési-Jelvénnyel lepte meg.
— Jegyzőválasztás. A keszthelyi képviselőtestület és a csersxeglomajl képvltelötes\'ület 8 klkoldött|e október 30-án egyflttes ülésen választja j meg az Ónálló hiláikörű cserszeg-tomaji jegyzőt, aki az anyakönyvi Ogyek kivételével a Keszthellyel egye-sitett Cserszegtomaj agyéit fog|a intézni. A főszolgabíró a pályázatot október 25. határidővel kiírta.
— Téli menetrendek. Mi mari dl meg, mi szűnik meg, mely uj kapcsolatok keletkeznek ; a most életbe lépő uj léil menetrend teljes anya* git egész terjedelmében és feltéileu pontossággal kOzti a Vasúti Útmutató ma megjelent tilt kiadása. A testes könyv — maga is tekintélyes reprezentánsa a magyar közlekedésen fejlettségének — közli a Már, a helyiérdekű vasutak és az összes magiavasutak teljes téli menetrendjét, a külföldi csatlakozásokat, a hszal hajó járató kai, a közúti postajáratokat (uokat is, amelyek nem vasúti vonalak mentén közlekednek), a mozgó- és kalaui postákat. R-nne van a postai- és valamennyi magán autóbuszjárat teljes menetrendje, végezetül az összes hazai közlekedési vállalatok személy- és podgyátzdij-szabása. Nem hiányzik természetesen a repülőjáratok menetrendje és díjszabása Mm. Afa 1 pengő 60 ftlláT A Vasati Útmutató téli Idadá-sát, mely a maga nélkülözhetetlen tájékottató készsége mellett a magyar közlekedési szervezet állandó gyarapodásának li érdekes dokumentuma, néhány nap múlva követi a Vasúti Útmutató Nemzetközi KI adásának hatalmit, uj kötete, amely adatai grandiózus tömegével valósággal a világjárás lexikonja.

Magyar tudós Görögországban tanulmányozza a den-gos-láz tüneteit Budapest, október 3 A főváros vezetősége dr. Fulka Sindor egyetemi magántanárt a Szent László kórház igazgatóját Oörögortzágba kflldf, hogy tanulmányozu a den-gos-láz keletkezésének és lefolyásának tüneteit. A Járvány ugyanit észak felé terjed és abban az esetben, ha esetleg Magyarországra i| eljutna, ne találja készületlenül az orvosi köröket.
Balan rablóvezér fejét levágták és Igy temették el
Kolozsvár, október 3 (Éjszakai rádiójelenlés) Fogaratról |elenllk: Balan, a rettegett haramia holttestét — miután fejét levágták és a bukaresti törvényszéki orvosi Intézetnek elküldték — ma eltemették.
KÖNYVE^ LAPOK
A Napkelet
októb:ri első száma Blbó Lajot tollából egyfelvonáioi színdarabot, Thury Lsjostól Válság cimmel novellát közöl. Büky Q/örgy folytatja Szivárvány az ég kapuja című tár-sídalml regényét, Horváth János egyetemi tanár pedig a budapeill egyetemen az uj tanév elején larlotl eliő ircdilml előidását közli. Mécs László, a felvidéki kiváló magyar költő két költeménnyel szerepel. Koszó János Kayserltngról, Müller Lipót a vajdasági migyar költőkről, barkas Zollán Sluckról, a nemrég elhunyt nagy német festőről ét Prahács Margit Hubiyjen} Jubileumáról Irt cikket. Ezenkívül magas nivó|u izlfchtzl, művészeti szemle és gazdag kritikai rov&t egészíti ki a Napkelet uj számának tartalmát. — Mutatványizámot dijtalanul küld a kiadóhivatal, Badipett, I., Döbreotti-utca 12.
)( A meg nem értett asszony
pri blémájái vetene fel ErnestTempel Tliurton egy gyönyörű regényében, amelynek végtö közlése az, bogy a féi fi, aki nem érti meg az aitzniyt éppen annyira hibás, mint aki roiz-tzul bánik vele. A bires angol regényíró rendkívül érdeket művét kezdte közölni Herneg Ferenc kép* hetilapja az UJ Idők. Az Uj Idők e heti tzámábin egy egész modern tárgyú regény it folyik; Csathó Kálmán .A felhők lovagit" cima mesteri műve. Az uj tzámban bi|ot cikket irt Rákosi Jenő a régi Pest egyik nsgyérdekü alakjáról, Falk Miksáról, Slklóssy László pedig a száz éves Svábhegyről mond el kedves dolgokat. Mutatványszámot kívánatra díjtalanul kű\'d a kiadóhivatal, Budapest, VI Andrássy-ul 16
)( Magyar Lányok fiatal lányok képes Irodalmi lapla A Magyar Lányok és Szásiorsz\'p Könyvek cimll regénysorozat egyllttes előfizetési ára negyedévre 4 pengő Mutatványszámot kívánatit dijtalanul kUld a kiadóhivatal. Budapest, VI; Andrátsyut 16. uám.
)( Az Ojság uj száma ,A Jövő esztendő regénye" ciraea megkezd e Nigy Imre u| regényének közlését, amel)b;n mindenki benne van. A Jolly Bocher kritikája hillatlanul mulatságot Mutatványszámot Ingyen *űld a kiadóhivatal, Budipit\', VI., Ó u\'c« 12.
)( Az Én UJeigoni 6 10 éves gyermekek képei itodalmi lap|i. Hlótizetés éta negyedévre az En U|sáE»ni Könyvei c mü regenysoroiattal egvütt 3 20 pengő. Mutatványszámot kívánatra Ingyen kUld a \' iadó-liivatal, Budapest, VI. Andrássy-nt 16
löZflASBASií
Megkezdődött a szüret a kanizsai járásban
A hosszú szárazság éa tarlós ásók miatt savanyu a sxAIÖ — A csemege szólót már mlndenQt ItsiOretelték
Nagykanizsa, október 3
A nagykanizsai járátbtn elég tekintélyes számra rugó katasztrális holdon termelnek szólót. Igaz, hogy az uradalmaktól eltekintve, a gazdák szőlőtermése főleg saját házuknak siói, vagy kicsinyben ad|ák el a kanizssl piacon.
Október elején vagyunk, tehát megkezdődtek a szüretek. Egy közeli löbb erer holdat uradalomból érdeklődésűnkre a szüreti kilátásokról és a termét mineműségéről, az alábbi Ínformációt kaptuk:
— A csemege szőlőt már leszüreteltük. Igen jó közepes lermést kaplunk belőle. Csak az kifogásolható, hogy nem elég édes a szőlő. Ennek magyarázatát abban kell keresni, hogy amíg tempótfejlődétbea volt a szőlő, a nyáron hónapokon át tarló száraiság volt, most pedig a mu\'t hónap végén ezt az időjárást tarlós esőzés váltotta fel, ami miatt aztán a szőlőben nem tudott kellőleg kiképződni a cukortartalom. Ugyanez a helyzet a borszőlőnél is, aminek szürelelését a polgárok nagyrészt már el is végezték, csak at uradalmak várnak még egy helet és akkor mindenütt prés alá kerül s szőlő.
— Mennyiségileg a borszőlőben is jó közepes termést kaptunk, csak most már az a fő, hogy megfelelő áron tudjunk vevői fa\'álni rá.
7ÍXSBI
Lakatosmühely áthelyezés.
Értesiiem a n. é közönséget, hogy műhelyemet Kazinciy-utca 17. szám alóL
Nádor-u. 4. sz. VIda-féle kalapgyárba helyeztem át.
Elvállalok mindenltle takaréktűzhely, sir-rács, vizvezetékizere lését és Javítását.
Továbbra it kérem a n. é. közönség szives pirifogását
Czvetkó Gyula
vUvezetékszerelő, lakatosmester.
Ugyanott egy ezlwattviaekut
dinamóval eladó.
A mai érléktő.gde rendkívül üzlet-leien volt. A gpekuládó teljesen távoitartotta magát az Üzlettől, ugy, hogy az ellő kútéiek lebonyoli áia után teljesen elcsendesedett a piac és az elvétve előforduló kötések kivétel nélkül csökkenő árfolyamokon jöttek létre. Zárlat felé újból a konlremln lépett akcióba és igy több piplrban folylatódott az árlemorzsolódás. Viszont néhány érték baráttágosan tendált, Igy elsősorban a bányapiac veie\'O értékei, Kósién, : és Urikányi tartotta meg tegnapi | zárlati árfolyamát. A tőzsde tartózkodó hangulatban zári. A tixkama-lozásu papírok piaci űzlettelen volt, a valuta- és devizapiacon az árfolyamok gyengébbek.
Terménytőzsde
Buza 10 fillérrel, rozs 15 fillérrel emelkedett. Az Irányzót barátságos, a forgalom csendes.
baaa «•»<, T kg-OS -26\'40,
7I kif-M 26 40 - 26-60, /» kf-ei 36 65-26 85, 80 kg-oa 26 85-27 00. dunántuB 77 Vg-o. 26 C5 -2B15, 7H ka-OS 26 25-76 S0. 70 >K.<* 28 50 - 36 70 80 kg-oa 26 70—\'6 80 iom 2168 -24 75. takarau árra 16 50 - 26 75, aórárpa 2700^2800. «b 25 75-26 05, Unferl 31-C0-J12Ű, Rmiúof;a 20 00-20-23.
Sertésvísár faltait H 5035, ■aiybftl alUallenl vtom maradt 2230 darab. Baőrenda 1*8B— 1 88, taedatl 1-72-176. szedett kflaáD T50-
ZBrichi tárlat
Wft» 20 32, lomior 3519Vs Hswto* 51955 Brlaaal 72 30 MUaco 3716, Madrid 84 65. Amtteota 10640, hdi 113 77, Wl«a 7814. SoOa S75 Pr<« •»40, Var«* 58 25 Bssdapa* SO-SS, Be "rád Hakarati j-16.
Wwle áorlza-Jegyiftse
VALUTAK AatolL n 73-17 (8 Itbi b. 79 50-79-60 CmL k. 16-93 -17 01 Oáak. 163 46-153-05 Dlitár 9 93-1005 Dollár 57075-Ö7375 Fnadi tr 13-35-13 55 N«a 229 2 V23035 Uo*jt< 64 05-44 35 U^ 144-3 49
Lka 29 80-30 05 Márka 136 25-116 75 152-40-Ö300 tű-45-80 80 93-05-93-65 Mid LUOC5-110-40 BvW k. (62-96-153 45
uavou 129 5V2J023 MrrU 10-05-1006 BÜtta 116-35-Ii6 75 Mattal 79-53-79 77 Bakarwt 3-46-3-90 Kopaah.153\'62-153 02 Leadott 37-75-27 83 Madrid 93 10-93 60 Milsao 3991-3001 Hetrjork 172 40 -4 00 Oaalo 15T5/-15297 Nda ttlMNt Pián 16-96-17-01 SaáXa 4 13-416 8tackb. IW12-163 52 Vanú 64-15-64-35 Wm 80Ö3-69-78 Caridi 110-13 110-45
IÁDIÓH801
1 60, könnyű 100-1-30, •Wrtiiea ön* 160-1 6 j, ■átodiendfl 1-36-1-60. Mföl tttldó 1-34—1-60 taalonaa nagybaa 3-10—
2 36 aall 2 56 -0 00, tatraastTbma 150— 1-94Í tiaIonnál lélaertéf 200-2-24. Ai Uáoyaat lanyha
(R6rt«éMH n - ama, aanala-■ág ilaugir. — bangTtrtoif R •• dóadáa Oy — centMkcknck. A — aaacociyaÉ-■ak. L — uot Ma. » roczóywlaaá*1 DL - tfjotacl tUÜL. r — flahiiáZ 0 — craaMtmoaM. Jb — H— K - kabari. aZ. - atyaairS 7mü l
Október 4 (csütörtök)
Budapoti 9.30 is 11.45 H. Közben 12 órakor déli hararwszd az egyetemiéri
templomból. Utána: Zongorahanfy. 1 Id6-ielaét, időjárás. 3 H. 4 E. 4.45 ldö|elz«a. Időjárás. 5 Rózsahegyi Kálmán előadása. 6 Bodán Margit magyiroe estje, dfáoy-lenekisérelter 7.30 Ridlóamatőrposta. 8 50 Haogv. 10 H„ Időjárás Jelenté*. Utána a bangv.
üéct, Qrác, lanabrack, Klageoturt Llas
11 és 4 Hangv. 5.15 Oy hangv. 7.30 A bécsi oratórium egyesület hangv.
ttorlln, Stetttn II a 5 Hucv. 7 nZ.
8.30 Sziml. bangv. UUna tánc Z.
Barcelona 1.15 0. 5.45 ét &25 Kamara Z. 8 45 Gy. 9.20 és 10.35 Spaisol dalok.
Basel, Bern 12 50 a 4 Hangv. 4 JO Qy. 5 Hangv. 6.15 ü.
Frankfurt, Casael 3.05 Oy. 8.15 P. Oraener mUvtk. 9.15 Tarka eat, Nádor Jenő közreműködésivel.
lambure, Bréma, Haaaovw, KM HA. II í 12 30 és 2.05 Hangv. 6 nZ. 6.45 A. 7.25 Opera E. Utána K.
Langenberg, KOta, Aachen, MBmter 10 15 h 12 10 O. 1.05, 5.45 és 8 Hangv.. 9 Német népdalok. UUna 12 óráig tánc Z. London, Davsntry 10.15 IsteotlsitclcL
12 Hangv I 0 Z. 3 Istentisztelet. 4 Kamara Z. 5.15 Oy. 6 Tánc Z. 8.45 Schubert i Zongourfutttev. 7.30 Hangv. 8.40 Brahma i Német Requ em. 10.30 Jb.
Madrid 2.15 és 7.13 Hangv. 815 ás 12.15 Tánc Z
Milánó 12.30 Kamara Z. 430 Tánc Z. 5 Kamara Z. 5.20 üy.-dalok. 8.50 Opera E közveti lése.
Prága 11.15 0 12 15 Hangv. 4 20 Oy. ■130 Hangv. 7 Kádlójiték. 7.30 3zimf. hangv. 10 20 O. tánc Z.
Róma 1 Kamara Z. 5 30 Hangv. 9 Operett E.
Varsó 4 U. 6 Irodalmi délután. 8.30 Hangv. 10.30 Tánc Z.
Uaája: Délsalal lyoaáa ét Lcpkiatt Vállalat Réméaytámság.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
Metoa i Racykulaaa *. tt
20 darab
kályl&a
(kitűnő karban levő, használt széntüzelésű töltökályhák és Krén-féle uj vegyestűzelésa világító kályhák)
meglepi o I o • ó n
^ eladó.
FATELEP, á TnuuéuiUa ■ellett
ZALAI KÖZLÖNY
1ÖSB október 4.
4PRÓHIBDETÉSEK
Az apróhlrdtéeaek dlji 10 sióü[ SO llllér, m Indán további sió dl|a B flll. Vaaár- éa lattpoap 10 szóig 80 fillér, mlndtn további .ió dija 8 flll. Si«dán éj pénteken 10 saólg SO llllér, minden további saó dija • flll. Clmsaó ■ minden vastagabb bettiból álló nó két aaónak azámlt-tatü. Állást keresőknek SOcVo engedmény. * hlrtfatéal éli átér* risa\'landS.
Qépéaa, soflór vizsgával, Osszci vezér-mUvekról vizsgázott, 44 éves, nóllcn, állási kerea bármikori belépéire. — Szivts meg-hlváat kér Péter Ferenc Nagykanizsa, (Jyár-utea 53 az. 4862
öt Jókarbani hordó ára 8 llllér llte-renklnt Bóvcbbet Balthyány-u. 10 4881
Magyar-utca 104. számú ház kertteTsxabadkéxbót eladó.
hold 4621
Kaufmann Károly
url ét nőt dlvatáruháza
Dnnáatil i legolcsóbb is legnagyobb
Két azoba, konyha, előszoba november l-re kiadó. Cim a kiadóban. 4804
Clpéax éa oalamadla munkások (elvétetnek KSIcaey-utca 5. Furmen Imre. 4«87
kartéasl haraa Oyólal Bérgaidaság, Sxepetnek. 4846
Egy Ozlathalylaég, Irodának li alkalmas, azonnal kiadó KóTcsey-ulca 5. 4752
Boltllaényt felveszünk. Előnyben részesül, ki már cipó üzletben alkalmazva volt. Mlllényi Sándor éa Fia. -4886
Kevésbé használt, dupla láios 16-09 Lankasztcr vadéaxlagyvar méltányos áron eladó. Lajkó, Józael iőheiceg-ut 66.
-4880
Katonai és egyenruházati zsinórok és csillagok,
sapkák legnagyobb válasz.ekban
KAUFIAMI KABOLYHAL Tel. 372
Egy ablakos utcai aaeba bútorozva, vagy bútor nélkül kiadó. — Ctm a kiadóhivatalban. 4890
Háimaatarnak megbízható gyermektelen há/aipár lel véteti k. Jelentkezni Deák-tér 4., emeleten. 4891
Eladó Kllimánban az erdésznél IOex varica Gazdaság) lótgyta liálósaobs, lenyóágyak, asztalok, nyárlateknók, kézi daráló, tatlcsks, férllizabóvarrógép, crós, alig használt takaréktűzhely. A tőlgytahátón klvUl minden darab egyenkint Is eladó.
Egyszobás, konyhái lakás az ossies mellékhelyiségekkel november l-re kiadó Oyái utca :0. -4893
ES
HIRDETÉSI IRODA R.T. Budapest, V. Dorottya-utca II. fiókja :
DELEJ LÁSZLÓ
osztálysorsjegy föárusitó bank- és váitóüzlelébtn van
Budapest,VlI.Erzsébet körut34
abo! a XXI. osdályiorsjátékra rrár rendelhetők lorsjegyek.
Egésr: 20 P, t/2 10 P, </4 5 P.
MAKULATUR
papin
kapható a kiadóhivatalban
GUBACSOT,
ágytollat. állati bfirSket,
vörös- és sárgaréz, cink éa ólom hulladékot, vasat, csontot éa rongyot a legmagasabb árban vásárol
8TBÉI B. riAI NAflYKAIUZSA,
Erzsébet királyné tér 15. sz. alatt.
s27s
Hangjegyujdonságok i
Mit csinál, ha az est leszáll? (langó) Régi nyár (Operett) Magáért (Blues) Maga csúnya (Slaw lox* Valamit mondok magának (Slaw lox) Ringató kék Balaton (Fox-lrott) Keresek egy nöt Schön und Sohlok Haller-re«0
alégaral I leh bln d e Marté von der Haller-revue Heute könt leh mlch vergessen Orossmama lass dlr dl Haare schnelden Melnem Műdet aus Wien Onkel Frledrlch hat ne\' neue Brautl kaphatók:
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében jiw Nagykanizsán.
Értesítés.
Ezuion értesítem a mélyen \'isz teli hölgyköiöniéget, ho^y
nőiszabó üzletemet
D;ák-lér 4 szám alól Föut 8. (Brzár-épflie1) II. udvar I. em. alá helyeztem át.
Mély tiszteieltel Fiala Antal
4847 nólszabó.
Elhasznált, lekopott b&rkabátok, b&r-ruhák, böröndök, bftrbutorok, clpSk stb. bftrgyári
lestését vállaljuk. |-ógyü|lőlelep: Béaó Taatvérak,
Síékeslehérvár, Várkörút 13. Agilis és megbízható biaományoao-kat, kik vidéken is be vannak vezetve, lehetőleg szakmabelieket (kelmelcstók) 4885 kareaOnk.
lla agÍ
uagy .
jöuedel^
mindenr
nW[Ucill
urJt\'Lih.
^l,Ür u.ln.
..... ~
I\'ALLADIS
köníjvatzIAlyu Dadapeti, t\'., Alkolmdny-u. t.
minőségben és tartósságban telnlmnlhatallan!
ontinental
5128/1928.
Versenytárgyalási hirdetmény.
Keszthely nagyközség képviselőtestülete egy bat tantermes, Igazgatói és sio\'galaká&sal k pcsolatos iskolát épit.
Versenyezni óhajtók fe hivatnak, bogy „Ajánlat a keszthelyi községi 6 tantermes, Igaigatói és bázmea-teri lakással biró elemi leányiskola építési munkíi\'a" felírással ellátott és pecséttel lezárt borítékba helyezett ajánlataikat 1928. évi október hó 19-in d. e. 10 óráig, Keszthely község eiő járóságánál adják be.
A tervek és feltétetek a hivatalos órák alatt a községházán betekint-h tök, ugyanott ajánlati költségvetés ürlr. p ivenkint 2 pengőért igényelhető.
Keszthely, 1928 évi október hó 1-én.
us, Relschl Imre biró.
Vetö csávázószerek:
mag
Porpácok:
Porzói Tillantin Arzópor Tután
Medvespácok:
Hlgozán TUlantin Cupram
Qermissn
.Orion" csávázó ré7gálip-por Abavit Kalimát
Triamid Trismid
stb. stb. Műtrágyafélék. NövényvédAszerek szükségletét rendelje meg már moat nálam, hogy Idejében megkaphassa. Ered.tl gyérl érőn kicsinyben és nagyban kaphatók:
OISZÁe JÓZSEF savksmfciáésátai
Nagykanizsa, F.rzaébet-tér 10.
A bíróság mellett, ai Telelőn: 130
M. kir. államépltészetl hivatal Zalaegerszeg.
3618/á. 1928. szám.
Versenytárgyalási hirdetmény.
Aluir.tt hivatal Esztergály községbe épi eudö kit tantermes, tanítói lakással biró iskola építési munkáira folyó hó 19 én versenytárgyalás tsrl.
Bóiebbjt a hivatalban kifüggesztett teljes szövega hirdetményen. Zalaegerszeg, 1928 október hó I.
I. kir. álUaépltészetl Untai.
MEGHÍVÓ!
0,1.11 ln4MI aluáwl alkalni.al
BUDAPESTEM
i Ufk.llan.Mbn oltttoal o.ujlla a iqdlarlaaM \' "...... - l«tí pályaudvar éikaaU
l.llflal.k^i.llall
Kall oMaUval ai
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Badapest, TIIL, Barosi-tér 10.
80«,ü angadményt kap
•lat aiai Lap tUIÜ«tA|i oUtó aioia SiaiakMt,
IO»o angadméayt kap
plc<« áttaraű lialakból (Kitéri biil kaayka.) B pangót magtakarlt
autótaal k6IU4v.t. narl nyak/f át)6hal »tJ p«rc alktl k páijrauavanól.
Nálunk otthon érzi magát I I I
CláóftfldQ kiszolgálás, sxlgoruao családi |«U«(.
Sajét érdaka
ai.n alOayök lotytlo. bofy okraÜ.n állunk aaill-|oo mi — £l6l«l<k (Suba in.tficndaléa alánlklok
aosi
Nyomatott a Uélzalal Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető: lalai Károly.)
88. évfolyam, 226 szám
Nagykanizsa, 1928. október 5, péntek
1.1 Lajos «. tl
POLITIKAI NAPILAP
Felelöt szerkesztő: Barbartts Lajos
QMlMtM ára : tgj hóra I ^mgó M SMr
Hatalmas vádbeszédek
hangzottak el a minap l»za|lo.t demokratikus békekongresszuson az utódállamok ellen, amelyek ai erő-tiaikai bekebelezett kisebblégeket egyáltalán nem aiok mérint a sxa-báiyok szerint kezelik, amelyeket a békeszerződések aláírásával magukra nézve kötelezőknek Ismertek el.
Az össses felszólalók kivétel nél-ifli, mint vádlók szerepeltek s ezeknek a felszólalásoknak az ér ékét nagymér ékben növeli, hogy n:m-csak a magyar megszállott területek küldöttei olvasták az utódállamok felért a kisebbségekkel szemben elkövetett igazságtalanságokat, hanem francia, belga éa amerikai delegátusok ls.
Az összes felszólalások közös pontja annak a fognak a követelése vqII, amely aft elnyomott kisebbségeket megilleti. A francia delegátus MtJntén megmondotta, hogy a mai heiytet Franciaország szégyene. A Pelvidák delegátusa kövelelte a ki-sabtosépeknek, mini |og| személyeknek etlsmeréfét, egy másik pedig a szerb főhatóság alá kertit magyarság rulyos helyzetéről tartott dokumentumokkal atátárraulott előadást A felvidéki kiküldött felszólalását fényképekkel is támogatta, bemutatva azt a barbarizmust, amelyei a csehek a pozsonyi Mária Terézia szobor lerombolásával elkövettek, meg-semmi litve ezzel a roagv*r művészet egy értékes alkotását. Kimutatta Oáusky jelenlegi párisi cseh követ könyvének hazugságait, amely szerint a mai Szlovenszkó területén egyetlen magyar sem található, holott nág a hivatalos cseh staiisitiks ia 750 nme teszi a magyarok számát. Mags a kongresszus f snc<a elnöke jelentette ki, hogy a népszövetség mai formájában nara ludja megoldani a kisebbségi kérdési s kijelentésének nem is a lényegbeli része a fontos, hlizen a világ e\'fo gulUian kOzvéleroén/ét a népszö tt ság évek óta tarló ametlka>ása e téren már régen rorggyöile, hanem az a bátorság, amellyel francia léiéie ily világosan merte megformu\'áznl sa igazságot. Utána Ismét a felvidék delegátusa szótalt fel s utalt arra, hogy s kisebbségi probléma egyet Ment negvven milliónyi nemzeti kisebbségnek az emberi (ogokból való kirekesztésével. Figyelmeztette a világ hatalmasait, hogy az elég\'det-eiekrek ezzel a negyven mi liós nagyhalalmával számolni kell s veszedelmes s tOzzel (átszanl as Igazság érvényesítése helyett.
Az egész kongresszus alsptónusa tehát á\'es ál ásfi\'glalás volt az uj államoknak elnyomó és lörelmetlen nemzetiségi politikájával szemben s egyben követelése a népek öuren (tetfeezési Jogán ík. A kongreasius végső hsUrozata kövelelte, hogy mln-dtn egyes ntp szabadsága és aka
rala teljes mértékben tiszteletben tar-tasiék, skár függetlenséget kíván, akár pedig egy más államhoz óbs|t csatlakozni. A kisebbségeket meg Illeti a jog, hogy követeléseiket mindenkoron a legfalsóbb nemzetközi fórum elé terjesszék. Nyilvánvalóan
ezekért sz elvekéri harcol már esztendők óta a magyar kormány Is, de sajnos, eildelg eredménytelenül. Az érdekek szövevényében s a politikummá torzított nemzetközi jogi kérdésekben az igazság ezidelg még nem tudott szóhoz Jutni. Ez nem
annyit jelent azonban, hogy a nemzetközi jog szempontéból oly világos ügyek, mint pl. azop ánsper la örök időkre elvonaasanak az ftket megillető fórum elől, mert előbb-utóbb mégis csak el kell következni a jog és igazság uralmának.
***************** ........*"...............*...............* TI-i-r •i.i-q-.-.-qan\'Ain.-j
A csehek félnek, hogy Magyarország megszállja Burgenlandot
Katonaságot koncentráltak Bécsújhely körül, amely a legkisebb összetűzésre fegyverrel fog beavatkozni október 7 én — A gyűlés résztvevőinek eltiltották a fegyverviselést
Bécs, október 4 Bécsújhelyen október 7-én senki sem viselhet fegyvert és szükség esetén s gyűlésen résztvevőket meg is fogják motozni. Béciu|helyen és környékén etős ciapaltestekel vontak össze és a katonák a legkls-bb összetűzés esetén fegyveresen fog köib:lépni. Minden eshetőségre készen a bécsi rendőrség szombattól kezdve teljes készeniélben fog állani. A feszdltség egyébként megszűnt éa
minden remény megvan arra, hogy október 7-lke baj nélkül fog elmúlni.
Benes külügyi expozéja Prága, okt. 4. (Éjszakai rádiójelentés) A külügyi bizottság mai ülésén Benes dr. expozét adolt Csehország külügyi helyzetéről.
— Teljes leszerelésről — mondolta Benes — csak akkor lehet szó, ha az a mai államok he yzelét nem veszélyezteti. Nem tsRadom, hogy
milyen nehéz kérdéa a leszerelés. Mi nyugati határaink felöl megoldottuk a biztonság kérdést és remélem, hogy kelet felöl is igy lesz.
Kramarz dr. ezt nem látja Igy és még mindig veszélyesnek larlja Németországot. Egyik bizottsági tag megkérdezte Benest, hogy tud-e arról, hogy Burgelandot önkéntes magyar csipitok meg akar|ák szállni. Kérdi Bcneit. mit szándékozik tenni e kérdésben.
Gyömörey főispán: „Bazsó meg fogja buktatni Kállay Tibort"
A főispán a miniszterelnökségen tanácskozott a kanizsai választásról — Felosztották a sürgős beruházásokra szolgáló hiteleket
Megindult a politikai élet Budapesten
Budapest, oklóbct I flréf Bethlen István mlnisz\'ere\' nők a szakminiszterekkel megbe-szélte, hogy roiképen oszl|ák meg az egyes tárcák közölt a
sürgős beruházáaok céljaira rendelkezésre álló összeget. A beruházási hitelek ujsbb feloszlása még a miriiztertanács elé ke-tü1, amelyen a különböző tárcák Igényeli össze fogják egyetlelnl. A beruházási munkák megindltáia rengeteg munkaalkalmat jelent és hoizá-Játul a magyar Ipsr foglslkoztatásá hoz, másrészt a teteskedelem fcl-leodlléséhrz.
Ma délelőtt megjelent a miniszterelnökségi n Gyömörey Oyörgy, Zslsmegye főispánja is, aki a nagy-( kanizsai választás esélyeiről a kö-
velktiőkel mcndo\'ta:
— A küzdel\'tn mindkét részről Igen nagy erővel folyik.
Nyílt kérdés, hogy ml lesz a kanizsai mandátum sorsa,
ámbár a magam részéi öl meg vagyok győzfcWe, hogy Bazsó József nem hivatalos egységeapárti Jelölt meg fogja buktatni Kállay Tibort.
Az igazságügyi javaslatok
Pesthy l\'al IgazrágUgymiuisilcr s kövttkerökel mondolta :
— A minisztériumban előkészítés nlalt vau a hitbizományi rtform, az ügyvédi rerdta:táxról szóló javaslat, a s/ij\'óriform és a magán|ogi lör-véuyröl szóló javaslat is. A magánjogi törvén>jivaslai bizot\'ságl lár-gyalássi már novembcíben megkezdődnek.
Gyömörey főispán provokáltatta Berki Gyulát
Budapest, október 4 Gyömörey György Zalavármegye főispánja ma Bogyay Elemér kormány főtanácsos és Brandt Sándor vármegyei főjegyző utján lovagias elégtételt kért Berki Gyula országgyűlési képviselőtől. Berki legutóbb Nagykanizsán politikai beszédei mondott és beszé-
déi a lapok Is reprodukálták. Berki többek közölt azt mondolta, hogy ,,a főispán korrupt eszközökkel Igyekszik a nagykanizsai választási befolyásolni". Gyömörey főispán ezt a kitételt magára nézve sértőnek találta és ezért lovagias elégtételI kért a képviselőtől.
A nemzetközi gazdasági kongresszusra • Rőmába holnap utazik el a magyar delegáció, amelynrk vezető|e Márffy-Mantuano Rezsó retdkivflli követ, meghatalmazol! rniulaz.\'er. A kongresszus október 9 lkélöl 15 ig tart.
Állami bor köirnk\'ár Kecskeméten
A duns—llszaközl szöllőlermelők n^pcs küldöttsége ma felkereste Pró-nay (Jyörgy báró államtitkári és kérte, hogy a minisztérium állítson fel Kecskeméten állami bor-közraktárat. Az államtitkár kijelentette, hogy nem zárkózik el a kérés tei|esltése elő\', azonban az államon kivűl az érdekelteknek és hoizá kell járulni a borrsklár felállításához.
Az ügyvédek ügye az egységespárt Igazságügyi bi zottsága előtt
Budapest, október 4 (Éjszakai rádiójelentés) Az egységet párt Igazságügyi bizottságának lagja a párt-helyiségben ma délu\'án értekezletet tartottak, melyen az ügyvédi tarifa, gyám és nyugdi|intézet támogatásának kérdésével foglalkoztak. Megjeleni sz értekezleten dr. Pesthy Pál ÍKnzsáfcűgyminiszter is.
KALAJ KÖILOffY
120a október 5.
Ma délelőtt érkezik Nagykanizsára a III. honvédüteg Szombathelyről
Nagykanizsa város ünnepélyesén fogadja a tüzéreket a Deák.téren A tüzérüteg egyelőre a Barakkban nyer elhelyezést
Nagykanizsa, október 4 A honvédelmi miniszter rendelkezése folytán s szombathelyi bonvéd tüzérezred III. ütegét Nagykanizsára helyezték át, mintegy bevezetőül annak a nagy építési programnak, amely legközelebb N igykanizsán meg log indulni és amelyről több Ízben már nő volt a város képviselőtestületi ülésein.
A hivatalos város ezt a kétségtelenül fontos és jelentős eseményt méltóképen kivánja kidomborítani, azért hivatalos keretek kőzőtt is ünnepélyesen fogadja a honvédtüzérség III ütegének tisitjeit és legénységét, akik ma délelőtt a Deák-tér felé érkeznek és onnsn vonulnsk be ideiglenes tartózkodási helyükre, a
barakk kórházba.
Nagykanizsának a honvédelmi miniszter által tüzérségi állomáshelyül való kijelölése gazdasági szempontból is jelentós esemény és bizonyítéka és előlege snnak, bogy a magyar kormány ezen\'ul fokozott mértékben kívánja a város fejlődését előmozdítani.
Az üteg ünnepélyes fogadtatása az összes polgári éi katonai hatóságok részvételével ma délelőtt 11 órakor fog megtörténni. — Az erre vonatkozó meghívókat a város polgármesteri bliatila tegnap délután kézbesítette ki az Illetékes tényezőknek h ezúton felkért városunk hölgyeit, hogy a bevonuló katonák sapkáit virágoz-i zák fel a fogadtatás alkalmával.
A nagykanizsai OMKE a vidéki kiskereskedői hitel érdekében
a_
Elnökül Platthy Györgyöt, a képviselőház igszságügyl bizottságának elnökét választotlák meg, mig sz elő-sdői tisztséget Eródt-Hatrach Tihamér tölti be.
A felszólalók hangot adtak annak, bogy az ügyvédi kamarák a tervezett ügyvédi kötelező díjszabás ellen foglaltak állást.
Pesthy Pál miniszter válsszábsn kijelentette, hogy a kamarákhoz intézett leiratában is közölte, bogy a tervezet mellett nem foglalt állást. Csak tárgyalási alspul akarta, de a kamarák áliásponljs szerint is a tervezetet az általános kötelező díjtarifa bevezetésére a mai gazdasági viszonyok mellett nem tekinti időszerűnek.
A másik kérdés, az ügyvédi nyugdíj és gyásalntézet ügyében a legnagyobb szimpátiával beszélt sz Igaz-ságügyminiszter. A háború által elvesztett vsgyonát — mondotta — állami kárpótlásul álll ják helyre, bogy ezt az ügyet mindenki legnagyobb megelégedésére intézzék el.
Az értekezlet köszönettel vette tudomásul az Igazságügymtniszter kilátásba helyezett támogatását és mutatott jóindulatát.
Csalás és sikkasztás a vád a volt gyulai jpolgármester ellen
Qyula, október 4. (Éjszakot rád ló -Jelentét) Qyula város volt polgármesterének, Csete József bűnügyének mai tárgyalásAn a kir. ügyész 3 rendbeli csalás és egyrendbell sikkasztás cimán kérte a volt polgármestert bűnösnek kimondani.
Erdélyben havazik
Kolozsvár, október 4. Erdély területén az esős Időjárás, következtében hirtelen hidegre fordult sz Idó. Csúcsán és környékén as sste folyamán havazni kezdett és a havazás reggelig tartott. A vidéket három ujjnyi magas hóréteg boritjs. A szokatlanul korai hóesés egész Erdélyben erős hideget okozott.
Ourzov Grlgorjev embert ölt. 10
Orosz regény, irta: Urbán Clyula.
Intett Dimitrijnek, aki beszólította ar. őrt.
Még mindig fehér volt Gurzov arca, amint megindult egy álomkóros merevségével a folyosón. Nem tudott köszönni, nem tudott szólni semmit, csak haladt, haladt mint temetésnél a halottvivök, akiknek mindegy, kit visznek, ki sir, azért, akit visznek. Viszik, viszik egykedvűen, némán, ütemesen.
Cellája reggel óta várta vissza. Ugy lehet, ez vonzotta Gurzovot mágneses erővel, mert lépteit meggyorsította és futva igyekezett az udvaron át a fogházudvarra.
Dél volt. Megkapta ebédjét és meghagyta Nem nyúlt hozzá. Ágya szélén ült Hunyt szemekkel várta, hogy visszajöjjön testébe az élet, mely — ugy érezte — egészen kihalt belőle a kihallgatás alatt. Fájt, hogy nem tudott fizikailag szenvedni. Ez jót tett volna.
A részletes vallomás törte le eny-nyirc. Nappal is virrasztott, amíg
Megkezdődött az I. Nemzeti Eucharisztikus Kongresszus \'
A pápa apostoli áldását küldte üdvözli levelével
Budapeat, október 4 (Éjszakot rádiójelentés) Csütörtökön este kezdődött meg a fővárosban sz I. Nemzeti Eucharisztikus Kongresi-szus. A hercegprímás a Bazilikában ünnepélyes Veni Sandet pontifikált, majd felolvasták XI. Pius pápa üdvözlő levelét, melyben az I. Nemzeti EucharisztikuiKoDgresssusrsspostoll áldását küldi Szenbeszédet mondott Bangha Béla, mely után szenlség-kitétel volt
A közönség, melynek sorában megjekntek a főhercegi cssládok, a Hlmnuszfbangjal mellett távozott a templomból.
Jelen formálában betiltották a „Danton halála" előadását
Budapest, október 4 (Éjszakai rddlójelentés) Tegnap este volt föpróbájs a Magyar Színházban Qeorg BOchner .Danton halála\' drnü drámájának. A főpróbán megjelent rendőri bizottság azt tapasztalta, bogy a dareb egyes beállításai és jelenetei feltétlenül alkalmasak arra, bogy forradalmi cselekményüknél fogva a nézőknek eszébe juttassa a közelmúlt rémségeinek sorozatát és ez alól senki sem szabadulhatott. Ilyenformán a rendőri bizottság ilyértelmü jelentést tett a belügyminisztériumban, amely aztán a darib előadását betiltotta. A színház részéről megindítóit tárgyalátok után Illetékes helyen ugy döntöttek, hogy a betiltó végzést felfüggesztik és a darabból a kifogásolt részek megváltoztatásávsl ma este még egy főpróba lesz. Ezután döntenek véglegesen arról, mehet-e a Danton halála a Magyar Színházban.
A hitelakciónak nagyobb mérvű Nagykanizsa, október 4
A mai kereskedelem és fJleg a kiskereskedők helyzetét nem kell külön bemutatnunk a nagyközönségnek. Elég utalni a soproni Kereskedelmi és ipirkamarának legutóbb kiadott kimutatására, amelyből kitűnik, hogy a kamara területén a fizetésképtelenségek terén Nigyksnizsa városa vezet Hogy ez igy van, —• csendes városunk egész gazdasági, pénzügyi és kereskedelmi élete érzi. Soba nem volt még oly nyomasztó a helyzete a kiskereskedőknek, mint ms, amikor nincs nap, hogy sz országban egy-egy kiskereskedő ne lenne kénytelen üzletét végleg bezárni.
Az OMKE nsgyksnlzsal fiókszervezete Blankenberg Imre elnök WBC* lésével, áthatva átlói ■ missziótól, amit az OMKE eddig is végzett s
kiterjesztését kérik a kormánytól magyar kereskedelem érdekelnek védelmében, elhatározta, bogy nagyszabású akciót indit a kiskereskedelmi hitelnek asgyobb mérvű kiler-jíiztésére a vidéki kiskereskedők részére. A kormányzatnak eddig ezen a téren tett Intézkedéseit szivesea látja, azonban nagyobb foka és szélesebb alapokra kiterjesztendő kiskereskedői hitelakcióra van szükség, ha azt akarjak, hogy a magyar kiskereskedőket megmentsék a pusztulástól
Blankenberg Imre elnök a nagykanizsai választás lezajlása után azonnal gyűlésre blvja össze az OMKE-t, hogy a szükséges teendőket megbeszéljék és megtelelőleg intézkedés történhessék.
A kanizsai kereskedelmi világ örömmel veszi az OMKE Dy Irányú megmozduláséi
este lett. Az éjszakát nyugtalanul töltötte. Ruhástól feküdt az ágyon és vizsgálta az ablakrács árnyékának megnyúlását a cellafalon. A hold a felhők között bujkálhatott. Az árnyék hol tisztán állott szemben vele a falon, hol megnyúlt, mintha valakinek vézna, csont-karja lenne. Ilyenkor a cella szögletén megtört az árnyék és Gurzov eszelősen azt hitte a derékszögű árnyékról, négy kar az, mely az ó torkát keresi, hogy összerop-pantsa. Feljebb húzódott a kemény ágyon. Arcát a hideg, nedves falhoz nyomta és ez elhessegette a félelmét...
Kétszer riadt fel. Álomból. Az árnyékkarok körüljárták már a szűk cellát és vastag feketeség teritette szét árnyát Gurzov szemei elé.
Azt álmodta: sziklaszorosban, keskeny útszélen küzködik Szikolaffal. Az le akarja dobni öt, de ö bajába markolt és húzza magával. Egyszerre mindketten zuhanni kezdenek és erre felébredt. A hideg rázta. Pánikos félelem zsugorította embertelen alakká az ágyon. Vacogott a foga. Kezét maga alá tette, újra falfelé fordult és elaludt.
Másodszor az volt az álma, hogy sebes örvény közepéből Anuszja si-
kolt segítségért, ö hallja, de mozdulni nem bir a partról. Gyökeret engedtek lábai. Látnia kell, mint \' merül el Anuszja, aki aztán a folyó \' túlsó partján tűnik fel, amint Sziko-laff kárörvendően viszi karján elalél-tan. Erre újra a vizbe akar rohanni, de mire lábaival lépni tud, a folyóból két cifraruhás hölgy lép ki: a pik dáma az egyik. Jól ismeri, a pik dáma. A másikra nem emlékszik. Mindketten hozzá tartanak. Megállnak előtte, gyilkosan belenéznek arcába. Mozgatják szájukat, de hangját egyiknek sem hallja. Az ő szájaszéle is mozog, némán. Ökölre emeli kezét, hogy üssön, de a két hölgy szemlátomást fogyni kezd és mire keze eléri, nem marad belőlük más, mint két sima kártyalap.
Erre is felriadt. A másik álomtól hidegrázást kapott Ennek az álomnak égető melege volt. Tenyere sajgott az égéstől és félt megsimogatni saját arcát.
Többet nem álmodott.
Másnap kora délelőtt felvezették a vizsgálóbíró szobájába. Leoncv már helyén ült, Dimitrij nem volt benn.
— Pihentél az éjjel Grigorjev ? — ez volt első szava.
) — Álmok kínoztak. Fáztam és ég-( tem tőlük. Borzasztó volt. Azt hittem, megfojtanak az árnyékok.
— Most hogy érzed magadat?
— Köszönöm Leonev, jobban.
— Ma befejezhetjük a kihallgatást ?
Belépett Dimitrij. Szónélkül széket tett Ourzovnak, aztán írásra készenlétét mutatta.
— Otthagytuk el — vette fel a hivatalo| hangot Leonev vizsgálóbíró, — hogy Szikolaff, az áldozat, akit lelőtt, kitaszította házából, az emberek közül. Itt mégis szeretném, ha jobban próbálna visszaemlékezni.
— Nem birok.
— Várjon. Azt mondta: Szikolaff emberi részvétet mutatott maga iránt, és mellének szegezte Anuszja leendő sorsát.
— Igen.
— És azt tanácsolta: eltűnni.
— Igen.
— Hogy történt az, hogy Gurzov Grigorjev órák alatt megszűnt létezni az emberek számára?
— Nem birom megérteni magam
sem.
(Polyt kOv.)
IW8. oktfbn- 5.
EALAI KOROmr
Nagykanizsai bérautó félholtra gázolt egy falusi cselédasszonyt .
Az asszonyt haldokolva szállították kórházba — A soffőr ellen megindult az eljárás
Nagykanizsa, október 4
Rendkívül súlyos autószereacsét lenság lört\'n\' tegnapelőtt délután az Inke melletti L\'p\'ed-pusztán. A gázoló gépkocsi egy kanizsai bérautó, melyei Szíva litván soffőr vezeteit.
Inke felől igyekezett Kanizsára Sziva soffőr gépiével, mikor a lepledpusztai kanyarodóhoz ért, az uton át akart menni Horváth Józsefné cselédasszony. Bár az autó tülkölt és lassitott ii, az asszony az ufolső pillanatban oly szerencsétlenül ugrott az autó elé, hogy annak kerekei át-
mentek az asszonyon, akinek ruhája fennak.dt a gép alkalré»z-in és magával vonszolta néhány méteren át. Mlíe ar autó megálló\'!, HorvAthné rémesen f.8«eronciolt tagokkal véresen fíkodt az autó mellett.
A sofför azonnal megtette kötelességét és kocsiján a kórházba szállította az asszonyt, akinek állapota életveszélyes
Az Inkei csendőrség megindította a nyomozást, hogy megáilapilss, ténylig nem terheli a soffőrl felelősség.
Nem kelt többé igazolni a nyugdijasok életbenlétét
A belügyminiszter rendeletileg eltörölte az Igazolást — A nyugdijasok körében nagy megelégedést keltett az Intézkedés
Nagykanizsa, október 4 A kormány a hivatalos lap legutóbbi számában igen humánus rendeletet lett közzé. Tudvalevő dolog, bogy a nyugdíjasoknak, özvegyeknek és árváknsk minden év itptili-sában és októberében közhatósági bizonyítvánnyal kellett! igazolni élet-benlétűket.
A kormány most kiadott rendeletével az életbenlét Igazolását a tegnapi nappal eltörölte.
A nyugdijosr knak, özvegyeknek és árváknak léhát nem kell ezután az
Tab, oWóber 4
Napok óta rettegésbe {ártotta Tab község népét egy rablóbanda, amely az éjszaka leple sitit hol itt, bol olt tdnl fel, kibontotta a falakat és kifosztott! a lakásokat és présházakat. Először a szőlőhegyekben kezdték meg működésűket, ahol sorra feltörték a gizdák pincéit és amit csak tudlak, ellop\'ak onnan. A zsákmányt pedig egy elht-gyotl, düledező viskóban rejtették el.
Legutóbb bemerészkedtek Tah köziéjbe, ahol éjszaka a Szövetkezet ablakát do:ongga| kifeszítették, majd behitoltak a bankba, ahol egymásután feszitelték fel a zárakat.
Legjavában folyl a .munka", amikor a csendőrség egy embere arra vetődött, aki iáivá a kifeszített ablakot, behatolt az ablakon át és rájuk rohan\'.
A rablóbsnda erre hirtelen eloltotta a világosságot és a sötétségben megszöktek.
Napokig hajssották a csendörök a merész rablókat, mig most Értény köiségben a banda egyik lag|át sikerült .munka közben" lekapciolni. Az illető Horváth János hirhedt cl gány, a fosztogató banda egyik legveszedelmesebb tagja, aki kihallgatása alkalmával elmondotta társainak
előljárótázhoz fáradniok, mert az életbenlétet maga a postai kézbesítő fogja Igazolni a nyugdíj kézbesítésével.
Ez a rendelet vonatkozik ugy az állanrl, mini a megyei, katonai és polgári n/ugdijasokra.
Egyedül azok tartoznak életben-ié:0kít igazolni, akik külföldön laknak és a m\'gyar államtól kapnak nyugdijat.
A kormánynak ez a rendelete a nyugdijasok körében érthető örömet kelteti, mert régi kívánság teljesalt ezzel.
nevét is és Igy remény van arrj, hogy a töhbik is órák alatt psendör-kézre kerülnek.
Állami szemorvosok a a kanizsai és letenyei járásban
Nagykanizsa, október 4
A nép|óléti minisre ka önös gondot kivfn fordítani Zdamegye eihj-uyagolt eg\'sziéktlgyl vlszony-l rendezésére. E célból elsőiorb*n a zaki veszedelmes trachoma |árvánv leküzdését tűzte kl maga elé febditut és mos1 á\'ljmi szemorvo»o*M küld a |Ar»ény állal leg xpooáltabb helyedre
Igy ideérkezik a nieykanizrai és letenyei jtrásba dr. Léndrth Imre, a budípeoi állami siemkóihAz heKet-\'«s igezgató főorvosi és dr Pllltzer Endie állami trachoma orvos, akiknek faladata leaz a rendszeres gyógy kezelés bevezetését megindító mechanikai műveletek elvégzése.
A két Járás Ircchoma állal megfertőzött községeiben bizonyosan |ó hvást fog kiváltani a nt*p|óléi miniszter intézkedés-, meilyel mosl m*r a legkomolyabban meghdit|a a h\'rcot a trachoma leküzdésére. —■ Azonban itt rá kell mu\'assunk arra, taoev a zalai szembe e<sfg-k ellen leperedményeseb.ben felvenni a Inrcot mégis curk a nagykanizsai szemkórház megépítése, illetve működésének megkezdése után lehet.
NAPIHÍREK
NAPIREND
Október 5, péntek
Római katolikus: Piacid vt. Proteat.: Aurél. Izraelita: TUri hó 21. Nap kel reggel 6 óia 04 perckor,
nyugszik délután 17 óra 33 perckor. •
Városi Mozgó. .A táncoló Béc»\\ Su-perfilm. .KönLiberg és Königise\', term. \'elv. .London éjjel", táncrevU Hiradó.
A pénzügyminiszter Zalamegyéhez
Az uj pénzügyminiszter, Wekerle Sándor dr. leiratban kOzölte Zila-vármegye törvényhatóságával és közigazgatási bizottságával, hogy a pénzügyi tárclt átvette és kéri munkájában a megye támogatását. A közigazgatási bizottságban a keddi ülésen ismertelik a leiratot.
— Személyi hírek. Dr. Botka Andor, a nagykanizsai járás fószol-gabirája visszaérkezett Budapestről és szerdán már hivatalában volt. — D . Prack Istváu közigazgatási tanácsos ma hat he I szal-ad&ágra külföldre utazott.
— Családi öröm a polgármesternél. Dr. Sabján Oyula polgármester neje tegnap reggel egészséges leánygyermeknek adott életet. Az örvendetes családi esemény alkalmából számosan szerencsekivána-laikkal keresték fel a polgármesteri.
— A földművelésügyi miniszter Kehldán. A kehidal m. klr. állami földmflvesiskolát folyó hó 14-én avatják fel. Az ünnepélyen résztvesz Mayer János földművelésügyi miniszter Is. A vármegye képviseletében (JyOmörey Uyörgy főispán és Bődy Zoltán alispán je\'ennek meg az Iskolaavatáson, melyen a vármegye összes városai és Járásai, valamint az összes gazdasági szervezetek is képviseltetik magukat.
— Halálozás. Lelenye, de egész Zalamegye tártadalmát érzékeny veszteség érle. Ujfalusl UJfalussy Ödön klr. köz|egyző 53 éves korában Le-teny\'n tegnap reggel hirtelen meghalt. A kiváló férfiú rg.\'sz életét a kőinek szen elte és a megye társadalmi életében mindig veielő szerepet |álBxolt. Letenye intelligenciájának egyik vezető tagja volt, aki solu nem hiányzott semmifíle értékes, hazafias mozgalomból. Feleségén, született márkus és batizfalvi Márldssy Ponán kivül g, ermekel és kitérj dt előkelő rokonság gyászolja. Az eihunyt köz|egyző holttestét Budapestre szállítják és ott helyezik öiök nyugalomra. — Ugyancsak tegnap reggel halt meg Csdnyl Jáno:nik, a nagykanizsai városháza nyugdíjas tisztviselőjének Margit leánya. A család iránt nagy részvél nyilvánul meg városszerte.
= Iparos tárgysorsjáték húzása visszavonhatatlanul október 7 én d. u. a Polgári Egyletben, melyre csekély számban sorsjegyek kap hatók, ahol a tárgyak kiállítva vennak Fő ut, volt Szabó clpő-1 üzletébén.
_
— Október 6. a gimnáziumban. A nagykanizsai kath. reálgimnázium önképzőköre folyó hó 6 án kegyeletes megemlékezés keretében ünnepli az aradi 13 emlékét délután 5 órakor tadandó ünnepségen, melynek műsora a következő: 1. Himnusz. 2 Havas I.: A halhatatlan tizenhárom. Szavalja Pék Pál VII. o. 1. 3. Petőfi—-Lányi: Csatadal. Előadja az énekkar. 4. Ü inepi beszéd. Mondjs Donászy Ferenc VIII. o. t. 5. Kerkay: A hősök sírja. Elöad|a az énekkar. 6. BMI Bila: Október 6. Felolvassa Józsa Fábián VIII. o. t. 7. Szepesy-Vendéfh-gyi: Rákócd álmai. (Melodráma.) Szavalja Blttera Béla Vili. o. t, zongorán kiséri Berger Ibolyka VI. o. t. 8. Szózat. Belépés díjtalan, de az ifjúság nemes barátainak és jóakaróinak kegyes adományait az önképiőkör számára köszönettel fogadjuk. Igazgatóság.
— Október 6. a polgári iskolában. A helybeli polgári iskola gyásiQnnepélyl rendez az aradi vértanuk emlékére. A tanulóifjúság 8 órakor templomba megy, 9 órakor a fiúiskola, 10 órakor pedig a leányiskola tartja ünnepélyét az Iskola tornatermében.
— A nagykanizsai Vasutas Dalkör október 5én, pénteken este 6 órakor a Rozgonyi- utcai Iskola tornatermében az aradi vértanuk emlékezetére gyászünnepséget rendez. A műsor a Hiszekegy gyei kezdődik. Ünnepi beszédet mond Ansorge Antal DV pályamester. Két szavalat, agy alkalmi beszéd, énekszám után a Himnusz zár|s be az ünnepélyt. Belépödij nincs.
— Somogyvármegye alispánt választ Ismeretes dolog, hogy Tal-llán Andor alispán tel|es szolgálati idején*.* letöltésével már kétl;ben kérte nyugdíjazását, de a törvényhatóság mindkét esetben visszatartotta. Tallián Andor alispán harmadszor kérte most nyugdíjazását, amll az október 8 ára összehívott rendkívüli megyegyülés, ha teljesit, skkor a november 5 iki évnegyedes megyegyűlésen kerül sor a megüresedő alispáni szék betöltésére.
r e
Pénteken 5, 7 és 9 órakor Szombaton 5, 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Szenzáció!
Superfllm. - Főszereplők:
Lya Mara és Ben Lyon. #
KönigsbergéiKönigssee London éjjel :: Táncrevfl
Hiradó.
E kiváló tizet ■ atogó 16 tagi
hangversenyzenekara kíséri. Vezényel: ABNBEB6ER RUDOLF.
Csendőrkézre került a tabi bankrabló banda egyik hirhedt tagja
Ujabb fosztogatás közben sikerült elfogni a banda-vezért
IAJLA! Konomr
ÍM, oMAbv s.
Kérjük mindazokat, akiknek szavazé jegyük ki nam kézbeaittetett, avagy szavazati jogukra igényt tartanak, ezt pártunk irodájában a „Polgári Egylet" helyisépében haladéktalanul bejelenteni szíveskedjenek, hogy alkalmunk legyen t. Polgártáreaink azavazó Igazolványát kellő idSben megazereznl.
AZ EGYSÉGES PÁRT végrehajtó bizottsága.
Felrobbant töltény
súlyosan megsebesített egy legényt éi két gyermeket
Vlda József (órnódu klsbsj >mi legény ■ vadászfegyverébe szorult töltényt akarta kiszedni. Kézzel nem tudta, mire egy vasszöggel kezdte piszkálni. A töltény felrobbant és súlyosan megsebesítette Vidát, akit sérülésé vei kóihizba szállítottak. A (elek szerint a felelősség csak a bajba ju\'ott legényt terheli. Érdekes, bogy Kisbsjombin vasárnap hasonló szerencsétlenség történt. Ez alkalommal egy felrobbant töltény két gondatlanul játszó gyermeket: Tóth Jó zsefet és Wetsz Józsefet sebesítette meg sulyossn. Éhben az ügyben a csendőrség nyomoz.
— A keszthelyi Jobst-szanató rlum tulajdonosa, dr. Jobst Viktor egészségagyi főtanácsot 40 pengőt adományozott ■ nagykanizsai dalosverseny alkalmából a ZMavárraegyei-Dalosszövetség céljaira.
— Jótékonyság. Bremser Ilonka a 13 gyermekes pusztai astzonynak egy drb iskolatáskát, egy szvetter!, 2 pár harisnyát, I pir hócipőt, egy. meleg srpkát és sált adományozott.
— Magyarország Védóaaszonya. (Könyörgés SzUi Máriához) dmmel most Jelent meg székrlykereszturi Molnár Sándor közismert székely költó, főhadnagy leg-ujabb verses munkájs, mely a SzUz Mária
vallástörténetül! hagyományaink első il en Irányú feldolgozása. A kritikusok és a hitéleti előkelőségek legnsgyobb elismerésével
indul ulnak .\'0 000 példányban s már sz ötödik kiadásnál halad a könyvecske, egyházi censurávsl. A .Magyarország Védő-siszonya" elmü könyvecske ára 1 pengő. Megrendelhető utánvéttel Molnár Sándor Iró, Ludovlks Akadémia, Budapest. Ugyanott megrendelhető: Az öröklUz 150, A honvéd 250 Honvéd Ünnepnapok 2 50 és Székely dalok I. fuset (Molnár Sándor— Kereazty Jenő) 2 pengős árban.
= Ne gondolkodjék, öm»k kell egy jó iiögép 1 Hívja fela9l-et, di|iaJanul bemutaifa minden typusái a Remington Írógépekből, a képviselet Szabó Antal sportüzlet.
bizalom dolga.
Hálók, ebédlők, urtszobák
a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
Kedvező fizetési feltételek.
Székely Vilmos
buiorielepe Htgykanliia, Kazinczy-utca 4. sz
Elkörendü saját kárpilosműbely.
— AnyakOnyvI hírek. Nagykanizsái az elmúlt héten 15 gyeimek született, e.ek közül 12 fiu, 3 leány: Nikoiovica P-.\'ier bolgár kertésznek fis, Rjcz István rendőifüOgy l<5-helycttetn :k fii, Bike László vasúti raklarmunkésntk fia, Totnsslcs István földművesnek leánya, Beck Sámuel bot kővágónak fia, Kollár Ferenc molnár-mesternek fi\\ Varga József napszámosnak fia, Ágos\'on Józs:f földművesnek fia, Tamás Jó zref bonvédfőszámvevőnek fia, Kovács József au óbusz-kalauznak fia, Néme h Jenő mészáros és hentesmesternek leánya, Horváth János nyűg esendőif törzsőrmesternek leánya, Erdödl János gazdasági cselédnek fia, Horváib János csizmadia-mesternek fia, Veres István katonai zenésznek lia. — Házasságkötés 5 volt: Nagy János földműves Horváth Annával, Horváth Jenő lakatos-Sfgéd Kovács Annával, 0:va\'d Jlnos tégla gyári munkás Víjda Juliannával, Memmel Kálmán honvédgyalogos Oáspár Mártival, E nődl Sindor vámtiszt Budsp s> Tibolt SiroltávaL — Halálozás 10 volt: Breyer Izidor földbirtokos Izr. 66 éves, Lőc.y Anna rk. 64 éves, Sittler Mórné Richter Berta izr. 73 éves, Aczél PJI ügyvéd Izr. 75 éves, Szabó Ferencné Csőr Erzsébet (B igola) rk 20 évet, Orbán Islvánné 0:renctér Franciska (Zalaszentbaláu) rk. 39 éves, Horváth Máiia rk. 16 évei, Szlkora Ousiláv napszámos rk. 46 éves, Kolitrics Ferenc nyug. vasúti fűtő (Bagolssácc) rk. 61 éves, özv. Llszkai Jtn sná Farkat Mária rk. 46 éves.
— Borzalmas vonatelgázolás a Nagykanizsa—soproni vonalon. A vasmegyei B\'Jk község vasútállomáson tegn»p;lő:t este borzalmas vonatelgázoláa történt. Miután elhaladt a Nagykanizsa—Sopron i vonat, a sinek mentén egy féifl bullára bukkantak, melytől a fe| különválva a cinpár túlsó oldtlán f:küd\'. — A holttestet 40 év körüli munkáskai se|a emberé. Hogy ml módon történt a szerencsétlenség, vagy öngyilkosság eddig még nem ludla a nyomoiáa kideríteni.
— Zipszerek jubileuma. A z\'p-szerek, Szepességnrk nyelvben német, de szivt>en mindig hű msgyar laVÓI, a bábo:u, ma|d később a megszállás miatt letelepedésük 800 éves Jubileumát eddig mrgü\'ni nem ludt.lk. A nemze i egvsé*, a foMos körülmények a:<nhai ma mir tűr-getlk a jubileum megtartását, amelyet az illeték\'s k még ax ősz folyamán Mitkolczon akarnak megülni. Tisza Miksa ny. rendőifótaná-cios lelkes szavú felhivásbsn szól a ctonka ország területén élő zipsze-rekhez s felkéri őke1, hogy vegyenek részt az ünnepélyen. A jubileum ügyében felvllágosiiással szolgál Tisza Miksa Miskolcz, Tizeshonvéd-ulca 36
Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéhd tdban Vili., Baross tér 10.
Étrágytalaaságiál, rossz gyomornál, be.rokedeinít, renyhe emésités-níl, anyagcserezavaroknál, .cialánki ülésnél és bőrvlsxkelésnél a természetes .Ferenc Jónsef" keierüvU rendbtbozzt a gyomor és a belek mQ rOdését és megszabadítja a tes let a felgyülemlett rolhidó anyagoktól. Az orvoatudomány \'Obi ut öről-megállapította, hogy a Ferenc József víz abszolút megbizható hasha|ió. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füaxerüaletekben.
A neuy\'\'*»\'*•"\' <aateorolo(tal meg-flryotö Mentések: Csütörtökön a hőmfr-UkH ktutfil 7 Óíako/ +2 5, délután i órakor -fU.laeta 9 órakor +84.
HflMtei: Reggel tiszta, délben és este borult égboltozat.
<iüHrany Reggel Északkelet, délben és este Délkeleti széL
A Meteorológiai Intézet lelenléw szerint főleg a délnyugati részeken felhósebb idő, esetleg kevés esővel, egyébként keleten még e ős éjjeli Jehülés.
— Mit vesztett a magyar színészet Trianon által? Az Országos StlnészegyesQlet proganditérképet adott kl, amely Igen eredeti és meggyőző módon szemlélteti azt, mit vesztet a magyar színészet az ország szétdarabolása következtében. Ez a térkép a Nagymagysrországért folytatott kulturharc egyik értékes fegyvere, meri a jajkiáltását hallatja a világ előtt annak a színészetnek, amely a magyar mürelődés fejlesztésének és terjesztésének egyik tényezője. A téi kép az Oszágos Szl-nészegyesttlet és Nyugdíjintézet Pro-paganda osztályánál (Budapest, VIII., Baross-tér 9.) ksphstóegy pengőért.
— Munkát kaphat. Egy polgá\'i szabó és egy nyerges áflsndó munkál kaphat a III. ttlzérUtegnél. Jelentkezni a ps-ancsno-
kánál Kapltónffy Kornél főhadnagynál, a Barak\'iórházban.
— Kőszén után kutatnak Nemesvitán. Nemesvitán a Helvetla Részvénytársaság nemsokára felAI-lltja a szénkutatóaknái, mert az eddig talált darabokból megállapítható, hogy Nemeavitátöl a lesencetomaji határ felé, minőségileg és a kalória lokál tekintve a tatabányaihoz ba-soaló szenet tartalmazó terület van.
— TQz. A BalatonfOld vár melletti Maróc-pusztán Szlvala Ignác szérűskertében nsgy tűz lámád1, mely
engeleg takarmányt hímvasztott el. A balatonföldvári tűzoltóság csak 4 órai megeszitett munks után tudta eloltani a tüzet.
Pénteken és szombaton
r i
itoros na
Warkó féle vendéglőben
Hbonnensek felvétetnek.
■ozqószihhAzak
Városi Nagymozgó. Pénteken szót b non 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor .A táncoló B ci Superfilm. Főszereplő: Lya Mars és Ben Lyon „Könlgaberg és Königsse lerm. Mvétel. .London éljél", tánc-revü. H radó. — E kiváló filmet a mozgó 16 tagu hangversenyzenekara kiséri. Vezényel: Arnberger Rudolf
SPORTÉLET
Kegyeleti-staféta
Nagykanizsa, október 4 A nagykanizsai m. kir. bonvéd állom\'s-parancsnoksáf folyó évi október hó 7-én délelőtt 11 óra 30 perc kezdettel a 48-as vértanuk és a világháború névtelen bőteinek emlékezetére kegyeletl-sulétát rendez, melyre Nagykanizsa város közönségét ezúton tisztelettel meghívj*.
Indítás: Felsővárosi teplom előtti térről 11 óra 30 perckor, beérkezés ugyanoda 12 órakor. A stafétára nevezett leventeegyesületek és sportegyesületek csapatai ezúton is fel-hlvatnak, hogy vasárnap, 7-én délelőtt 9 óra 30 perckor a felsőtemp\'om előtti téren csapitvezelOlkkel pontosan jelen|enek meg.
*
Az 1909 béli évfolyam leventék, akik a kegyeleti itafé\'ában részt vesznek, 5-én este 7 órakor a Roz-gonyi-utcai tornateremben megjelenni tartoznak. Nlessner Viktor fóoktató.
Amatőr bajnoki futballmér-közés a Zrínyi pályán
DVAC-NTE
Nagykanizsa, október 4 Nagyon szép ás nívós futball mérkőzés ben lesz része vasárnsp a sportrajongóknak. A kerület legszebb futballt látszó csapata, a DVAC lesz az NTE ellenfele. E két csspat találkozása mindig a legszebb futballt eredményezte, melyből hol az egyik, hol a másik csapat csak minimális gólkülönbséggel került kl győztesen.
A tavalyi bajnokságban ősszel Nagykanizsán aratott a DVAC 2: I arányban győzelmet, mig tavasszal a megerősödött NTE saját otthonában 1:0 arányban kényszeritette megadásra a DVAC-ot
Az NTE a bajnoki tabella élén áll, mig a DVAC a harmadik helyezett. Mind a két csapat a bajnokságra tör, tehát a vasárnapi találkozásból győztesen kikerülő csapat a btjnok-tág legjogosabb aspiránsa lesz.
Ml az NTE minimális győzelmét vár|uk.
(Az NTE) vlgalmlgárdtja szombaton este léi 9 órakor a Korona kávéház hátsó különtermében Ölést tart a f. hó 14 én tartandó teaestély ügyében.
mrnmm fistelmEiei
Didit Ilit I IÉÉ
özv. Dr. Orosz Miklósnénál 11
Miután szükségletemet gyári cégeimtől előnyösen slkerlllt beszereznem, abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy ss m>7 összes
kézimunka cikkeket, fonalakat, csipkéket
szenzációsan olcsó árban bocsájthatom a kézimunkázó közönség rendelkezésére.
óriási választéki Príma minfiség I
figyelje kirakati áraimat I
Próbálja kl. vételkötelezettség nélktll I
ön. Di. OrczitiüH, Kazinczy il 2.
i9». október 5.
ZALAI KÖZLÖNY
VADÁSZAT
Térjünk át végre a tanításra
Irta : Ötvös Balázs (Klllmán) Előző közlemény izept. 20-lld számban
Még nem ii olyan régen kétféle módszert szoktak megkülömböztetni — heves vitákat folytatva akknrül, hogy melyik a jobb, biztosat b módszer — és pedig u. n. .látszva tanítás" és „kényszerítő tanítás (franciásan: par force-olv. pár forsz). Ma már a vizslatanitás olytn magas fokon álló tudomány, hogy már nem teszünk kűlömbséget a két módszer közt, binem egyesítjük a kettőt, azaz a fialal vizsla természetének megfelelően játszva (hízelkedéssel, jó falitok nyújtásával kedvébén járva) tanítgatjuk ans, amire Igy tanlihitó, de kényszerhez nyulunk, amikor a szép szó nem hisinU. A kényszer, (foice) azonban nem azt jelenti, hogy okoélkOH, esztelen módon üssük-verjük s vizslát addig, „amíg csak bőrébe fér", sőt a tanításhoz értő „dresseui" (dresször) nagyin kerüli a verést, mert jól tudja, hogy a vizslatanltásnak az az alap|a, hogy a tanuló szeresse a tanítóját, már pedig a verés — az oknélkOli, Jogtalan verés — nem az az eszköz, amelyikkel növeljük növendékünk irántunk vak) szeretetéi Aki nem tudja megszerettetni magát a vizslával, aki ntn tud|s annyira szeretni a vizslát, hogy önmagán, Indulatán uralkodva türelemmel tanítgassa tanítványát, az ne foglalkozzék vizsla tanítással, mert az elrontja a legjotb lndulatu, a legjobb tehetségű vizslát is.
Ennek a lapnak a hasábjain nem merülhetek el lélektani fejtegeté-Mkbe, hogy a tanításnál miért kell ezt vajy azt a .fogást" alkalmazol, hanem röviden elmondom, hogyan szoktam én tanítani vizaiáimat, ugy uját ebeimet, mint a hozzám tanulásra Jövőket.
Még egy kérdést kell tisztáznunk. Milyen korban kezdjük tanítani a vizslát ? Itt is eltérők a vélemények. Sokan ast mond|ák, hogy kezdjük a tanítást minél elíb\\ akár 2 hónapos korban, mások viszont csaknem egy éves koráig hagyják ,k»ntszkodn " a vizslát és azután nagy dérrel-dur-ral, nagysietséggel és még nagyobb türelmetlenséggel fognak hoziá a „póstamunkához".
Mind a két felfogás téves, meri, ba már 2 hónipss korában ketdjak „dressziroznl" a fejletlen testa, fejletlen szellemű vizslát, olyan igyekezetünkben, hogy „csodagyerek-vizslával" dicsekedhessünk, elsiei|ak a dolgot és olyan szigorúságot alkalmazunk, amelyet a testileg, lelkileg még fejletlen állst nem blr meg, tehát megfélemlítjük, gyávává tesz-szűk, elbutiijuk a vizslát; viszont azonbin, ba egy éves koráig h <gy-juk Ide-oda csatangolni felügyelet nélkül, a vizsla olyan rossz tulajdonságokat vesz fel, amelyek nem veleszü!e(e\'\'ek, de amelyeket aztáu
talán még a legügyesebb tsniló sem tud kiverni belőle.
Fog\'alkoizunk a vizslánkkr.1 kö-lyökkorától kezdve, hogy nvriM Jobban megismerjen, megszeressen bennünket, hogy az emberrel való érintkezés közben kife|ICdJ4k benne az emberhez való bizalom, ragaszkodás ! érzete, hogy mint leendő „társadalmi lény"-nek csiszolódjék az esze, lejird|ík az in>lligenciá|i, amikor aztán elérle az érelt kort, akkor tanítsuk kölelességludásra, amire a leglfb\'iször csak szigoru-sággal, kénysze rei tudjuk rávenni.
Azt a módszert logom ismertetni, amelyet én hasinilok a viislatani-lásnál Ezzel a módszerrel elértem, hogy el nem rontott, érett eszű vizslákat 4—5 hit alatt megtanítottam mindenre, amit egy Jó vizslának tudnia kell. De mivel ugyanezen módszer segi ségével több vlislának 4—5 h\'nap kelleti, hogy elkészüljön, ezzel elmondlam, hogy a módszer, a dresseur nem a legfontosabb a vlzslalanilásnál, hanem fontos m>ga az individuum, a vizslának a veleszületett képesiége. Mert Igiz ugyan, hogy nem-tudással el lehet rontani a legtehetségesebb vizslát is, de a mester is csak abból a viz llból tud használható vsdlszársat firagnl, amelyikben megvan az erre való alap. Ezt az alapot pedig bele kell tenyésztecün\\ a vizalábí, tehát Igsz helyén vaió az az elv, amelyet mindig hsn(oztattam, hogy a vizslát lulajdonképen nem tinitanl, Innem tenyészteni kell, tehát olyan anyagot kell tenyészteni, amelyet könn/ű tanítani. Ezt pedig csak ugy érjük el, ha a már említett módon tiszta vérbtn tenyésztjük a vizslá*.
(Folyt köv.)
SZERKESZTŐI OZEKETEK
H. M. Zsuriól való eltávozás alka\'má-val teljesen felesleges minden jelenlevóvel külön-külön .lekezelni". Sói nem Is illendő, mert a kcal búcsúzó rendszerint megzavarja az esetleg kellemesen szórakozó társaságot. Elegendő, ha csak a háziaktól búcsúzik cl, de azoktól ia feltűnés nélkül, nehogy megbontsa s társaságot. Másik kérdésére válaazunk a következő : egy nem Is betöltőit 14 éves kislány ráér még Dosztojevszkij mllveil olvasni és Sudermannál könnyebb írókat Is bóviben talál.
K. J. Nem közölhető.
Itj. L. j. (Uelse) Késve érkezeti.
P. B. K. Vsn valami készsége a hangú latok kife|ezésérc, de versei nyomdafesték alá gyengék.
Zürichi zártul
(Hit. 30 31 Loadou 25 I9\'\'\'«, ONwyo\'k 519 Í5 b>4*aal 73 70 Mltaio 1716. Madrid M 65. Amrtaiaaas J08-10, Barin IU 77, Wiau 73-14. SoOa 3 75 Pii-i--•40, V«m.i 58 35. B.\'Upei: BO 34 Be <rá/l \'J 3, <?«fa.-»»t J 16.
Sertésvállár
r«lt:ü4j 3197. suliból •Jadattansl ima aazsdi IM-\'I darab EUÓt.odü I 86 - 1 88. ssedett 1 73—1 76. szedett kosép 1 50— I-60, könnyű I 00-1 30, aleflrenda Orea 160-161, másotlzendS 136—150 tngol sftldó 134 — 160. ssaloaua aag/ban 3:0-3 36 isii 3-56-0 00, lebuaotTbiu 150 1-04. tulonnSs ItlMrtés 2 00 2*24. As Iráavut lanyha
Kösamisia
Mustjavltó-gyárat rendeztek be a nagyrécsel uradalomban
Nagykantxaa, október 4
Tegnapi számunkban foglalkoztunk az Idei zalai szüreti kilátásokkal és ennek során mrglrtuk, hogy az idei bor, Illetve szőlő édesség és erő dolgában a tavalyi alatt maradi. Most érdekes hírt kaptunk a nagyrécsel uradalomból. Olt ugyanis speciális és a Dunánlul páratlar ul álló gépekkel mustjavltí-gyárat rendeztek b;, mely az idei gyenge mustot uagy-szerűen feljavít ja. At idén már több próbát teltek a gyáiban és kitűnő eredménnyel. A magyar must a külföldön is keresett dkk, amit azonban csak abban sz esetben lehet ixportálni, ha az valóban édes és zamitos.
(-) Vásárok Zalában. Október 6 án Lelenyén, 10 én Pákán, 13 án Beceehelyen, 18 án Keszthelyen és Zánktn, 20 án Sientpéterurrn, 22-én Szentgyörgyvölgyön és Söjlörön,
25 én Pacsán, 26-áa Oelsén és Sümegen, 29 én Kapolcson és Zalaegerszegen, 31 -én Csesztregen és Zilasztntgrólon lesz országos vásár.
TÓZ8II
A mai értéktőzsde ismét csendes és űzletlelen volt, mivel a Halász-féle ügyet m*g mindig nem tisztázták véglegesen, a piac nagyi jku tartózkodást tanúsított, s mivel külföldtől sem érkezt, k ösztönző Jelentések, a forgalom mindvégig igen szűk keretek között mozgott. Az itt-ott előforduló kölések legnagyobb részt a tegnipl áralapon löitek létre és uqy Mfelé, mint lefelé egyaránt csekély áikü öibségek voltak tapasztalhatók. F.dezésl vásárlásokra ba-r«iságoisbb volt a Fe >yver és Oyöri Wi, azonkívül Frauklin Is javul\'. Az általános hangu\'at azonban zár latig tartózkodó maradt. A fix ama loztsu papírok plsca űzlettelen, a valuta és devizapiacon ma tovább gfengűlt az irányzat. A gyengű és azonban nem volt olyan általauos, mint tegnap. _
Terménytőzsde
Buta —fillérrel, rozs 10 fillérre, emelkedett. Az irányzat barátságost a forgalom csendes.
tt*u n»-*» 7\' kgoe 25 30 26-40, 71 26 40 36 60, « kn-oa 56 65 -
26 85, 80 tí-os 36 90 - 77 00 dunántutt 77 «»-oa 26(5 26 35. 7* k*-oa 26 35 ;6 50, 79 «goe 26 50 26 70 S0 k«-oa 26*70 — 80 \'oaa 24 75 248S takann. trpi "6 50 - 26 75, aOrárps 27 00 -38 00, Mb 35 75 -36 05. -misért 31-00 31 » Beaik\'/rta 10 00 20 35
á Tíxsás <»TÍía ie,7y^d«s
Űzletáthelyezés miatt
LÓTAKARÓ
készletünket mélyen leszállított árban mii árusítjuk
HIRSCH ÉS SZEGŐ.
VALUl a<\\ Karol I. 37 73 >718 Halfa u. 7 9 50 79 80 tSv!l». 16-93 17 01 Dta k. 153 45-Ü3 05 LtUái 9 9.-10 0) Uollái 570"75-573 75 Frawúi li 72-35-22.55 Koll. 239 25-230 39 L^asyu t)4 05-64 35 Lat 3\'44 3 49
leva —
Uis 39 80-30 05 Máiks 126 25-136 75 Noívag 153 40-153 00 SchltL (W45-Í0 8Ű Peaata 93 05-^365
SváK\' 1.110-05 110\'40 IrWk. !f296-133 45
imvvíAA Amit 12Ö 54-230 33 fJtigiad IU 05-10 08 Hamu 1*6 35-1.6 75 HiVassel 7Í J2 79 77 Bu!uu«it 3 46-3 50 Kopanh.152 62 163 Loartoo 27-75-27 83 Madrid 93*10-93 60 Miiuu 39 91-3001 Mavyoik i72 40 4 00 Oaala I&2 5/-15297 ráits 13 38-33-46 Práaa 18 96-17-01 SaofL. 4-13-415 ttockb 153 12-153 52 Vuaó 64 15-64*35 WUn 8053-80-78 ZSftca 11013-110" 45
IMI l
IJJIÓ It801
(RóvMitéackl n — mrek. Knvazda-tág llsngv. — hangverseny B — elóadáa Oy — Kyermekekuek. A — asszonyuk-z — zcaa. Mg. — mezúcaxdasáA.
— HJurtfl F - Soáraata.
— rauBokanst. tb — tazs-baad.
— kabaiá ml — aápanazS ws. |
Október 5 (péntek)
Bndapaat 9.30 és 11.45 H. Közben 12 órakor déli harangszó az egyetemtéri templomból. Utána : Ramara l. 1 Időjelzés, Időjárás. 3 H. 4.45 Idólelzés. Időjárás. 5 E. 5.-I5 Operettrészletek. (Zenekari hangv.) 7 Békeffy László konferánsul és Uétál 9 A m. kir. 1. honvéd gy. ezred zenekarának hangv. 10.15 H„ Idójárásjelentéa. Utána cigányzene.
B4ea, Qrác, Innsbruck, Ktagenturt Linz II és 4 Itangv. 5.40 Kamara Z. és dalok. 8.06 Régi zeneszerzők mUveL Utána tánc Z.
Berlin, Stettln II 0. 4.30 és 8 Hangv 9.30 Balladák.
Barcelona 12.15 Harangjáték. 1.15 a 5.45 és 6.25 Kamara Z. 8 45 Éneklecke. 9.20 Hangv. Utána tánc Z. 10.40 Katalán népdalok.
Hamburg, Bréma, Hannover, Klet
II Q. 12 30 éa 2.0i Hangv. .4.15 Shubeit-dslok. (Klel) Zongorahangv. 6 Hangv. 7 nZ. 8 Zorgora Z. 9 Misztikus táncok.
Utána nZ.
Langenberg, Köln, Aachen, Mflnster
10.15 Is 12 10 O. 3.05 Hsngv. 5 Oy. 5.45 Kamara Z. 8.05 Vigopera E Utána 13 óiáig tánc Z.
London, Daventry 12 Szonáták. 12J0 Orgona Z. 1 nZ. 3.55 Hangv. 3.45 Színmű E. 4.30 nZ. 5.15 Oy. 6 30 Zenei közjáték. .45 Schubert: Zongoraduettek. 7.45 Opera E. 9.50 Tarka est. 10.45 Meglepetésszerű mQsoi.
Madrid 2.15 Hangv. 7.15 Kamara Z. 8.15 Tánc Z. 10.15 Hangv. 12.15 Tánc Z.
Milánó 12.30 Kamara Z. 4.30 Tánc Z, 5.20 Oy -dalok. 8.50 Szlmf. hangr.
Prága 11.15 a 12.15, 1.30, 4 30 és 8.10 Hangv. 8.30 Rádiójáték. 10.20 nZ.
Róma- 1 Kamara Z. 5.30 éa 9 Hangv. Utána tinc Z.
Itatja: Mlsalal Hyoaia ás Upklaáá
Vállalat láaxváaytársaság.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
i T. ax.
DÁnvf folyósittatunk rCllftl ffiidbirtokokra (váltó néliü\') taljaa IOO° u-oa kifizatéaael, 35 évi Időtartamra 3 kataszteri holdtól kezdve, holdéként 600 — pengőig, évi 7< V/o kamatalipon. az Iratok v&elétöl számított 8 napon balfli | (II. helyre is) Házakra pénzintézetünk 90/névl kamattal folyósít 1 — 10 évig terjedő knlcsöuöket, az ingatlanérték 50%-lg. Váltókat leszámítolunk, váltóhiteleket nyujiunk.
Kernács és Társai
bankbizományosok Biáapest, TI., Teréi-körut 43B.
(Válaszbélyeg beküldését kérjük.)
hirdessen
■ „Zalai Közlöny"-ben.
MAKULATUR
papír
kapható a kiadóhivatalban
HALAI KOZLONT
1B38 október 5.
APRÓHIRDETÉSEI
Az apfóblrdtéesek dl). 10 ssólf M flllór, minden további aií din B flll. Vaaár- H Bnncpnap 10 szóig 80 flllór, minden további szó dija S flll. Szerdán éa pinteken 10 aiólg «0 fillér, minden tovibbl ssó dija ■ flll. Clmasó ■ tnlndsn vaata-
Sibb bettlból álló uó két asónak számit-
dk. Állási keresőknek MXVo engedmény. A hlrdatóal tfll al«re ttsataadff.
Gópóax, sollőr vizsgával, Összes vezér-mBvtkről vizsgázóit, 44 éves, nőtlen, állást keres bármikori belépésre. — Szíves meghívást kér I\'éter Ferenc Nagykanizsa, Oyár-utcá 53 sz. 4862
NukllMlit bakabalaséara ralndso tai^bu s legelőn yöaabbtn és leggjor-Bábban lolyóslttat Aoaól Igsaóo péna-kBlcaOnkOivetltő irodája Nagykanizaáa, Kaalnczy-utca 2. szám. 3163
Fánykápáu Unoncnsk ügyes, értelmez flut lelvesz Halász műterem, Kazlnczy-utca 11. 4889
■aiAsrióla faigalambok olcsón eladók Király-utca 28. szám. 4888
Bérautó megbízható, csak Kautmann ■anónól kapható. UJ, modern, hathengeres csukott autókkal megrendeléseket vállalok. Oarsge : Nádor utca 6. Teleion : 167. vagy 571. SUrgönydm: .Autótaxi* 4610
Clpóax és oalamadla munkások felvétetnek Kölcsey-utca 5. Furmen Imre. 4887
Öt jókarbani hordó ára 8 Iliiéi llte-renklnl Bővebbet Ballhyány-u. 10 4881
Kaufmann Károly
url és női dlvatáruháza
Danin tol i legolcsóbb is legnagyobb
Egyszobás lakóa mellékhelyiségekkel azonnal bérbeadó. Bővebbet Batthyánv-
utca 10. 4864
Trapplataaajt legprímább, kilogramm P 3 20 Ferenczy, Főul 24. 4863
Kartóaart karaa Öydtal Bérgazdaság. Szepetnek. <846
Egy Halathalylaóg, Irodának is alkalmas. azonnal kiadó Kölcsey-utca 5. 4752
2 szobás, lllrdí szobás lakóa mellék-helyiségekkel, vagy 2 szobás, lUrdószobás gaisuii lakás november l-re kiadó Csen-gefy-ut 17. 4900
Sattter Mór-léle házban, Eotvos-léi 2/a. szám alatt több szobákból álló kastarok olcsó árban eladatnak, az eladással megbízott naponta délután 2 órakor jelenik meg, ahol lakások Is kiadók. -4901
KdatlaatvIaalSk. kSaalkalma-aottak óa nyugdíjasok na «ó-
laaaxanak addig tuhancmüt, mig a Trtbon luházati r. t. téli minlagyU|te-ményél meg nem lekintették. Nagy vá-lasztékban térti és női szövetek, flanellek. kazánok, selymek és vásznak stb. KönnyU ■ havi róaalatflaatóara, a részletfizetés kezdete december elseje. Mintáimat az érdeklődőknek bármikor szívesen bemutatom. Prangar Jóaaaf, Kinizsi utca 2a 4015
KQtonbejáratu bútorozott szoba azonnal kiadd Batthyány-ulca 12. 4891
Utcai egyszobás lakás az összes mellékhelyiségekkel r.ov. l-re kiadó Hajcsár utca 21. 4899
Pgy elegáns tapétás, parkettás azoba IrotlAnak küdó. — Bővebbéi Vida fűszer-Uztctében.
Mflllor Károly elsőrendű gvermekruha szabósága Nagykanizsa, Főul 19. Készítek mindenféle Hu és gyermekruhákat, felolló ket, k öf gallérokat jót és ízlésesen -4906
Katonai é» egyenpuhizaii zsinórok is csillagok,
sapkák legnag, obb vilasz.ekban
IAUF1AHH IÍB0LY1Á1 Tel. 372
Október 15 ére egy jól lőző mindenes aaakóoanSt keresek |ó tizeiéinél. Idősebb előnyben. Ont a kiadóban. 4v07
Klndó egy _ .......
lakás okt 15-ére Vörösmarty utca 30.
szép uical re Vo
veb\'jet Sugár-ui 41.
szoba konylhis \' " Hő-4905
Kót asrobóa, komfortoa modern lakás, elköltözés miatt átadó. Clm Királyt Pál-utca 19. Háztulajdonosnál. -4911
Nőt kabátok ótllsl választékban, legolcsóbb árak. Készpénz árban al&nyfla flzatóal faltótalak. Magyar Divatcsarnok, Nagykanizsa, Hóul 13. -4913
Taaulólaónyokat (elveszek Török Mária fehérnemű varrónő. I\'őut 15 emelet.
4912
Eladó Klllmánbsn az erdésznél (Dervarlcs Gazdaság) tfllgyla Itálósioba, lenyőágyak. asztalok, nyárlateknók, kézi daráló, tallcska, lérflszabóvarrógép, erős, alig használt takaréktűzhely. A tolgyfahálón klvllt minden darab egyenkint Is eladó.
Llkasnójat veszek legmagasabb árban Fabn, Zárda-utca 2. 4911
Caónyl Jónoa és ne|e szili. Halvax Mórla ugy a maguk, mint Katinka és Janoal gyermekeik és az egész rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel |elentjllk, hogy forrón szeretett gyermektlnk, önfelál-doió testvérünk és jó rokonunk
MARGITUNK
folyó hó 4-én rrggcl 5 órakor visszaadta nemes lelkét teremtőjének.
L)rága halottunk löldi maradványait folyó hó 5-én d. u. 4 órakor kísérjük ideiglenes nyugvó helvére a tóm kath. egyház megáldása után a (emelő ht-lottasházából
Az engcszíeló szentmise-áldozat I. hó 6 án d. e. fél 10 órakor lesz a szentferencrendi plébánia templomban az egek Urának bernulattalva. Nagykanizsa, 1928. október 4-én.
Saarattflnk snlg óltól — airatsink snóg ólOnk I
1 Mi Gőzf Orész ti Taningyár
bizományi lerakatából mindennemű keményfát, u. m. Slavon tölgy, kőris, éger és elsőrendű tölgyparketta, úgyszintén hazai vadcseresznye él gőzöli bűkkanyag állandóan nagy raktáron kapható
EPPINGER f. ÉS FIA
desika, léc. tpOletfa <a mindennemű épltkeitsl anyag kereskedésében
NAGYKANIZSÁM, DEAK-TÉR B.
Világhírű Hatschck Eternit lerakata.
__4ífB
GUBACSOT,
ágytollat. állati b&r8ket,
vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és on-gyot a legmagasabb árban vásárol
8TBÉI B. FIAI NAGYKANIZSA,
Erzsébet királyné-tér 15. sz. alatt.
Strobentz-féle
padlófestékek,
linóleum vagy borostyán, zománc mázak
és mindennemű festékáruk a legolcsóbb árakon kaphatók.
Gyári lerakat:
Friedenthal Rezsőnél
4"\' Főút 1. szám
Drogériával szemben.
Elhasznált, lekopott bőrkabátok, bör-ruhák, böröndök, b&rbutorok, oip&k stb. börgyári lestését vállaljuk. I\'ógytljlótelep: Bánó Taatvórak,
Székesfehérvár. Várkörút 13. Agilis és megbízható blaomónyoao-kat, kik vidéken is be vannak vezetve, lehetőleg szakmabeliekéi (kelmefestők) 4885 karaaOnk.
Tűzifáét szén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épQletfa, mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király utca 4.
Telefon: 120.
Hangjegyujdonségok i
Mit csinál, ha az est leszáll? (l\'angó) Régi nyár (Operett) Magáért (Blues) Maga csúnya (Slaw lox) Valamit mondok magának (Slaw fox) Ktngtttó kék Balaton (Fox troli) Keresek egy nőt SohBn und Sohlok Haller-ravtl
alógaral ■ leh bln d e Marle von der llaller-revue tteute könt leh mlch vergeasen Orotsmuma lass dlr dl llaare schnelden Melnem M&del aus Wien Onkel Friedrlch hat ne\' neue Urautt kaphatók:
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében jm Nagykanizsáin.
NASH és PACKARD
antók 1929. évi typnsai megérkeztek!
66-os, 76-os és 86-os typusok csukott és nyitott karonszérlával. A 76 os éa 86-os lypusohnál dupla gyujtáü, a 86 os kocsinál kö/ponti automatikus\' olajozás. „2r
Szántó Vilmos és Társai
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telsfüii 3-22.
MMLiÜIlMlJ
megérkeztem, amiről ezúton érte-sltvm a n. é. hölgyeket éa k黫m, hogy Eraaókat-tór I. szám alatti •aalammkaa. a leg-
ulabb dlvatralzaimat megtekinteni szíveskedjenek.
Tisztelettel im Wortmansa Jullaka.
V,^csávázószerek:
Porpácok: Hedveipácok:
Porzoi Hlgozán
Tiilantin Tülsntin
Arzópor Cupram
Tután Qermlsán
.Orion" csávázó rézgállo-por Abavit Kalitnál
Triamid Triamld
stb. stb. Műtrágyafélék.
Nővényvédőazerak szükségletét rendelje meg már moat nálam, hogy lde|ébtn megkaptiasu. Eradatl gyórl Áros
kicsinyben és nagyban kaphatók 1
018ZÁ6 JÓZSEF ■^■Búáhfci
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellen, síi Telefon: 180
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
g6zmosó, vegytlutltó, ruhafotő vlllalaU
a izoinbálhelyl oni IpárklllIUlioo aranyéremrael kUQntatva.
NAGYKANIZSA. 1
Legsze\' ben mos, test, tiactit, gouvrlroz és pllsséroc mérsékelt áron. Hotehír, tüköil.nyes galiértisztitás. Pllssérozás már 3 P 20 HIL-töt.
18.884/1928.
Árverési hirdetmény.
A Petöfl-ut 3. sz. házban f. évi november hó 1-ére megüresedő 3 szobás lakást a városi gazdasági hivatalban f. évi október hó ü-én tartandó nyilvános árverésen bérbeadjuk.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1928._évl október hó 1-én.
<M8 Polgármester.
MEGHÍVÓI
Migin. vagy Olltll Ojy«kb«iil uUiátok attllaára!
BUDAPESTEM
a legkellemesebb otthoni nvujtja a UgtlónyÖMbb íelUttlek mellett a Keleti pályaudvar éftasM oldalival szemben levó
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Bndapest, VIII., Barou-tér 10.
meri
SOO/o angadmónyt kap
■Int tum Up .1ÍIU.IÍ|. olc>ó nobi-áftlakMr,
IO«/o angadmónyt kap
oUti étlerml ii.lnkból. (KttSaá há«l IumrM.) B pangót magtakarit
aulól.il kAIU4ttt. airl jy.log ilJSbtl tj |»r< alatt a piljraudvarrdt.
Nálunk otthoas érzi magátlll
Elaór-.dO kiaiolfáUa. ail(o<aaa eaaUdl
Sajót ó r d a k •
•atn .löojrök lolylin. boff okyallao nilunk aiill-|o« n«(. - eióztlea iiobam.jrend.Ua atinlato.
Nyomaton a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős Qzktvezetö: ZaUi Károly.)
68. évfolyam, 227 szám
Nagykanizsa, 1928. október 6. szombat
Ara Í4 fillér
POLITIKAI NAPILAP
iMfaMriMa ás kMUMl! CMS.uém.
ÍCwtWTl fldkisdóhtystsl Kossuth Lsjos-a. 32.
Felelős szerkesztő: Barbartts Lajos
EUOsstéal in: fj bór. a fmg6 U SSir
Az eucharisztikus kongresszus diszgynlése
Dr. Vasa József miniszter ünnepi beszéde
Budapest, október 5 Az eucharlsz lkus kongresszus mai első disxgyülését az Örökimádás templomban ünnspi nagy mise után Stiildl Jusztinlín lisrcegprlmU nyitotta meg, aki lungiulyozta, hegy min: a pápa delegátusa, ez ó (malmival (s tekln\'élyév :i Jelent meg.
A UiazgyUlóa U tnepi buzidét dr. Voss József mirüszleihelyettes tartolta, aki reudkivül nagy hatáiu beszédben utalt arra. hogy
a nagy világtörténelmi törvényszéki tárgyaláson Krisztus nem vádolója, de védőügyvédje a gyarló, eleseti emberiségnek.
Dr. Mészáros JÍDOt pápai prelátus a hazai eucharlsrtlkuj moigalom történetét ismertette, majd Tilkál Jími f egyetemi tanár tiltott e\'őadást. Mr.jd a középiakolésok dlszgyülé&e volt Shvoy Lajos püspök és Széchenyi György gróf elnöklete alatt. Itt Dslda Oltó tankerületi főigazgató, Hudyma Emil tanár, KoszUrszltz József igazgató beszéltek.
Délután és este folytatódtak a kongrfssius Ryülést i.
Október 31-én kezdődik a Magyar Irodalmi és lövészeti Kongresszus
A Kongresszus védnökei Horthy Miklós, Serédl Jusztlnlán és József Ferenc lőherceg
Budapest, október 5
(Éjszakai rádlójelentés) A M tgvar Irodalmi és Művészeti Kongtr*sJU% melynek esxmé|e yróf Klebehberg Kunó kullmzmlniszter érdeme, ok-t fcer 21-én kczdCdlk.
A Kongresszus fővédnök-égét nc«y-bányai vitéz Horthy Mikió« kor-mány;ó, védnökségéi Serédl J-jsítini "n bíboros-hercegprímás és dr. József Ferenc kir. herceg vállaltuk. A legmagasabb vendégek Odvözlésr ut*n gríf Klebelsberg Kunó és Rá kosi Jenő tartanak ünnepi beszédet.
A „Gráf Zeppelin" a szabályok ellenére átrepült a megszállott Rajna-vidék felett
A német hatóságok sajnálkozásukat fejezték ki a megszálló hatalmak képviselM előtt
Pária, október 5 (Éjszakai rádiójelentés) A Llberte ir|a: C-blenzból jelentik, hojy a „Qraf Zeppelin" léghajó a fennálló
rendszabályokkal ellentétben, átrepült a megszállott Rijna-vidék felelt. A német hatóságok azonnal rajnálkozásukat fejezték ki és kije-
lentették, hogy a léghajó vezetője : Eckentr kapitány valószínűleg tévedésből vezette a léghajót a Rajna-vidék feleit.
A miniszterelnök október 17-én tájékoztatja az egységespártot az
időszerű politikai kérdésekről
A házszabályrevizlós bizottság jövó héten kezdi meg a szükséges házszabálymódosltások tárgyalását
Budapest, október 5 (írben áll és ezért az Egységespárt Almássy László, az Egységespárl házszabályrevizlós bizottsága Jövő eluOiie kijelentette, hogy ma rérzlc- héten kezdi meg tanácskozásait. A tesen tájékoztatta a miniszterelnököt bizo\'lság kedd n, szetdAn és a szükséghez képest csütörtökön tart ülést, hogy letárgyalja a szükséges módosításokat. Valószínű, hogy a bizottság ülésein gróf Bethlen István mi-
A minisztertanács döntött a házbérek és a szabadforgalomra való áttérés ügyében
mindenről, ami szabóságának ideje alatt az Egységedpártban töriér.l. A pirlament munkaprogramjából art litjt, hogy a háxszabáiyreviiió e!ő-
niszterelnök Is mrg fog Jelenni. Október 17 lkén a párt értekezletei tart, amelyen a miniszterelnök tájékoztatni fogja a párt tagjait a parlament munkaprogramjáról, a kormányban történt személyi és tárgyi változásokról és sz aktuális politikai kérdésekről.
Földrengést jelzett az obszervatórium Budapest, október 5. A budapesti földrengéslani obszervatóriun készülékei október 4 ikdu 12\'21 és 19 31 órakor közeli földrengést jeleitek Az első rengésnél a mfitzer maximális kitérés: 2 mlliméter, a máso diknál 1 mlliméter volt.
Budapest, október 5
(Éjszakai rádiójelenlés) Ma dél után gróf Bethlen lalvín mlnWzter-einök elnöklete alalt minísz\'crtanács vol*, amely a házbérek skaláris emelkedése éa a szabadforgalom ügyében a következő határozatot hozta: 1, A kötött forgalom lakb.rei 192b augusztus elsejei százaléka 85 százalékban véfll.gesen megállapi tatnak.
2. A háziul\'jdont terhelő házad V nak iiiértékléíéről a pénzügyminiszter a törvényhozás c!6 megfelelő ja/a»-latot terjeszt.
3. A népjóléti és mutkaűgyi miniszter körrendeletet készít a szabadforgalomra való áimencti ek 1929. május elsejéő\'. számítandó és a rin-deleiben megállapi andó tanamának szabályozására.
A közliazlviie\'.ók és epyéb állami

alkalmazottak számára rendeletileg inár kiutalt 95 százalékos lakbérek változatlanul érvényben maradnak és november elsején, nemkülönben s további házVérnegyedek alkalmával rendszerein folyósíthatnak.
Meghallgatta erulán a minisztertanács báró Szterényl József Jelenlétéi, aki a külföldön folytatott pénzügyi tárgyalásoktól számolt be.
Dempsey színdarabban lépett fel, de ott is knock-autolta szereplőtársait
Pária, október 5 (Éjszakai rádlójeleníés) A .Paris Solt" |clen!i N w,óikból: Demps<y n volt bcx-vilí^bjJnok mo»i lépett fel feleségével együtt a ntw.oiki Majíslic Siinbáib n s „Nigy flikö-
zcl" c. színdarabban. Az egyik felvonásban valódi bix mecc3«t k\'-ll le|itszanl. Első este Dempiey part-n;te Ra\'ph Smith boxbajnok vo\'.t. Smith rzonban tíz elöadAe után kijelennie, hogy izrrzö;té»ín-k to-
vábbra is nem tudott eletet tenni, ugy elverte Dempsey. — Ugyanígy uiódi, Jick Hermann boxbajnok. Most ez igazgatóság ugy oldja meg a kérdést, hogy minden este másmás box >lót állit be erre a szerepre.
^ _ i |||J- - J>,i n hl\' II *|i. ■ i * lnl.fl^ II i|I~ I ■ "l \'l^ —-|M*I II *» II . ■■ ! r ■ ,■ »V-|
Alsóausztria valamennyi helyőrségét Bécsújhelyre rendelték
Bécsújhely városa egy hadszíntér képét mutatja — A bécsi rendőrség házkuttatást tartott
a kommunisták irodájában
Bécs, október 5 Megbiilntó helyen érdekes részieteket közölnek sz október hctedikl bécsújhelyi felvonulásokkal kapcso-lalbin foganatosított katonai Intézkedésekről. A csendőrségen kívül Alsóauszlrio valamennyi katonai helyőrségét Bécsújhelyre rendelték. Az ötös liyalogíz.edet, a bécsi htzi ezredei tegnap délelőtt vagonirozták be ar egyik bécM pályaudvaron. A katonák feltűzött szuronnyal
vonultak ki a pályaudvarra. A felvonulás a fővárosban nagy feltűnést keltett. Ugyuncialc tegnap kapták meg a bevagonírozás! pi-rancot Payetbach, Halüburg és Stockerau helyőrségei is.
B\'csujli;!y városa valóssal egy hadezinlér képét mulalja. Külön vonalokon egyre érkeznek a gyalogság, tOzérséi/, lovasság és a műszaki csipalok tömege. A kereskedők szombaton délben bezárják Qzlelclkel.
Eddig mintegy háromszáz hírlapíró Jelentette be érkezését.
A rendőrség szétoszlatta a tüntetni akaró kommunistákat
Bécs, okt. 5. (Éjszakai rádiójelentés) Az O.takring kerülőiben ma délu\'án kommunisták gyűlést tartottak és azon október hetedikéről beszéltek. Ezután egy gyár munkásait sztrájkra akarták falhivnl, azonban a rendőrségnek sikerült szétoszlatni a fünletni készülő kotnmu-
XAJÜU kömiöky
1298. október 6.
nistákat. A rendőrség ma házkutatást tartott a bécsi kommunista párt Iro-dájábin. Badenbea kilenc kommu nistát letartóztatlak. .
Bécs, oki; 5. (Éjszakot rádiójelen tés) A bécsújhelyi betéttulajdonosok közül sokan átutaltatták betétjüket soproni pánztntézetekbe.
A népszövetség megbízottja a magyar miniszterelnöknél Budapest, október 5. Sir Arthur, a népszövetség gszdaiági és pénzagyi osztályának vezetője ma reggel Budapestre érkezett és a délelölt folyamai! felkereste gróf Bethlen István miniszterelnököt.
A törvényszék felmentette a gyulai polgármestert Qyula, október 5. A gyulai törvényszék dr. Csete volt polgárraeiter ügyében felmeatö Ítéletet hozott. Az Ugy ész fellebbezett.
Megtartották a „Danton halála" premierjét
Budapest, október 5. A Magyar Színház igazgatósága a „Dmton halála" dmfl szinmü egyes részleteit átdolgoztatta, ugy, hogy az Illetékes lényesők hozzájárultak ahhoz, bogy a darab bemutató előadását ma megtarthassák.
Ford a repfllőgépgyártást Is birtokába akarja venni
Páris, oki 5. (Éjszakai rádió-Jelentés) Az Inlranzlgent iija: Ford auiógyáros elhatározta, bogy Iz amerikai repülőgép-piacot ép ugy birtokába veazi, mint az autópiacot. A gyártást Detroitban rendezi* be-
Egy munkás halálos katasztrófája Budapest, október 5. A Oans Danubius gyár telepén ma egy hatalmú izzó vutömb leesett a daruról Varga József kazánkovács fejére. Azonnal kórházba szállították, segíteni azonban már nem lehetett rajta, a műtőasztalon kiszenvedett. A rendőrség a vizsgálatot meglnditotta.
Izgalmas választási vasárnapra készül Nagykanizsa
Mindkét párt ismót népgyüléseket tart Nagy- és Kiskanizsán
Az ajánlások eredményét csak vasárnap délelőtt hirdetik ki — A szavazatszedő bizottságok vezetői letették a hivatalos esküt — Teljesen nyilt a választás kimenetele — Háromszáz teritékes bankett lesz a Koronában
Hét egységespárti képviselő veszi fel a harcot
és Berkivel
Hagy Emillel, Szilágyival
Nagykanizsa, október 5 Amióta Nagykanizsa gyújtópontja leit sz országos politikai érdeklődésnek, azóta a szokásosnál jelentőségénél fogva sokkal hevesebb választási lázon kívül, politikai pikantériák is egyre-másra teremnek az egyen-sulysvcsztett kanizsai talajból. A választás lokális jele illőség ü kullsszs-eseményei mellett sszentádó erejével hsló epizódok röppennek országgá és napokon át felkavarják az ország politikai éleiét. Ilyen volt a
.puli affér", amiben bizonyára szálló-ige szelletet! éa ami — habár tömeges lovagias ügyek készült :k mlstta — Kállay Tibor magyarázó nylialkozatávil élét veszitette. Most
Qyőmörey György főispán és Berki Oyula országgyűlési képviselő afférje
áU az országos érdeklődés homlokterében.
A föiiptn. mint Ismeretes, a mult vasárnapi progrembeszídin elhangzott kitételek miatt lovagias elégtételt kér Berki G/ulától. A főispán megbízottai Bogyay Elemér kormányfőtanácsos es Brand Slndor vármegyei főjrgyzö voltak. Az egyik megbízott azonban megbetegedvén, a főispán Budapestre utazott, abol Hajós Kálmán és Karaffláth Jenő országgyűlési képviselőket kérte fel megbízót tálul.
Berki is megnevezte megbízottait. A fővárosi lapok szerint Berki egyik
megbízottja Kállay Tibor lett vo!ns. Ez a hlr azonbin nem felel meg a valóságnak, meri Berki megbízottai Szilágyi Lsjos országgyűlési képviselő és Babochay György, s nagykanizsai Kálisy-párt végrehajtóbizottságának elnöke.
A megbízottak tárgyalásai ugyan nem szivárogtak ki a nyilvánosság elé, mégis beavatottak ludní vélik, hogy
az affért lehetséges lesz fegyveres elégtételadás nélkül, békés uton elintézni.
A nagykanizsai pártok a választás országos érdekességü mellékhajtásaitól függetlenül, változatlan energiával küzdenek a mandátumért. Vasárnapra mindkét párt nipgyüléseket hirdetett. Mindkét jelölt lámogatásárs sz országos politika több jelentős tényezője érkezik le a kerületbe. NagykanizUnak tehát holnapután újból olyan tumultuózus és láus hangulatu napja lesz, mint volt sz elmúlt vasárnap, amikor a jelöllek az egész országbsn visu-hangot kelteti programbeszédét hangzottak el.
Bazsó József támogatására
hét egységespárti képviselő érkezik
le. Platthy György, sz egységes-párt alelnöke, Görgey István, Krúdy Ferenc, országgyűlési képviselők, a zalaiak közül Héj) Imre és Csák Károly, kívülük valórtlnűleg Oublcza Ferenci és Patacsy Dénes képvise-
lők érkeznek meg a vasárnap déli gyorsvcnMtal Nagykanizsára. A helyi egységespárt-szervezet nagyarányú előkészületeket tett a képviselők fogadására. Az állomásról (ahol UJváry Géza fogja az érkezőket üdvözölni) nagy tömrg fogja elkísérni a kép-\' viselőket a Polgári Egylet kertjében tartandó népgyűlésre. A népgyűlés \'/a 12 órakor kezdődik s szon megérkezésük után az rgységespártl képviselők is felszólslnak Bazsó József támogstásárs. Délben 300 terítékes bankett lesz a Koronában A pohárköszöntők vezérszónoka Platthy Oyörgy lesz. Dílután 3 órakor pe dig az egységespárti tábor klskani-zsai népgyűlésén, a Polgári Olvasókör előtt fognak beszédeket mondani az egységespárti képviselők.
Ilyenformán ez a varárnsp mindenesetre nagyot fog lerdi enl a nagykanizsai egységes párt választási esélyein.
Kállay Tibor mellett újból Szilágyi Lajos és Berki Oyula szólalnak fd, valamint Nagy Emil volt igazság-ügyrainiszter, akinek leérkezését már csütörtökre várták, de csak vasárnap fog elsőizben szólni a kanizsaiakhoz.
A népgyűlések — mint mult vasárnap is — délelőtt Nagykanizsán, délután Kiskanizsán lesznek.
A Jelölések eredményét ms, pénteken délben kellett volna a választási biztosnak kihirdetnie. Dr. Kayser Elek törvényszéki tsnácsnök vezetésével batal-
Gurzov Grigorjev embert ölt.
Orosz regény. Irta : Urbán Qyula.
— Mégis, Gurzov, gondolkozzon egy kicsit. Talán emlékezni fog arra, hogy Szikolaff, mikor akaratát ráparancsolta magára, pénzt nyomott kezébe. Talán a kabátját is ráadta. Talán valósággal kituszkolta, hogy menjenek be az állomásra.
— Nem, nem igy volt. Nem birom, nem tudom.
— Pedig ez fontos lenne. Erre a momentumra világosan kellene emlékeznie, mert a tárgyaláson döntő súllyal jön latba, hogy tényleg Szi-kaloff kényszeritette a részvétteljes barát álarca alatt, ne próbáljon semmit kezdeni, hanem gyorsan tűnjön el, amig Anuszja nem tud meg mindent.
— Annyira emlékszem, hogy Szi-kolaffal való beszélgetésemre ráesteledett és Anuszja még mindig késett Szokatlan volt ez és azt hiszem, ezt is Szikolaff rendezte igy. Még arra is emlékszem, hogy azon éjszakán már Periljanától távol robogott vonatom. Ezer rubelt szorongattam kezemben. Szikolaff adhatta. Nem
tudom bizonyosan. Azt sem tudom, hogy jöhettem el egy szó, egy kézszorítás, bucsu nélkül. Hogy hagyhattam ott Anuszját. Ma is minden olyan zavaros, mint akkor volt. Nem értem, mért kellett nekem órák alatt elfutnom, hololt ha időm lett volna gondolkozni, talán nem is kellett volna elszakadni Anuszjától, Periljanától. Egyet tudok bizonyosan és tisztán: Szikolaff tönkre tette az életemet. Igen, tönkre tette és ördögi mesterkedésével a lejtőre dobott, hogy onnan sohase találjam meg a visszafelé vezető utat. Most világlik meg előttem az a bizonyos kártyaveszteség is, melynek elpalástolására Szikolaff vett rá. Akkor is és többször is nem tudtam tisztán látni. Ha vesztettem, már kezemben éreztem az ő pénzét és ütöttem tovább a kártyával vad tempóban. És a végén ? Az ő pénzével szöktem, mint akit üldöznek. Pedig nem kellett volna. Nincs törvény, mely büntet, Ita a saját vagyonomat elprédálom.
— Ne beszéljen igy, Gurzov Grigorjev. Van törvény. A társadalom erkölcsi törvénye.
— És ettől is menekülnöm kellett, hogy ne érjen utol büntetése?
— Nem, ettől nem kellett volna elmenekülnie, de elég erőt kellett
volna magában érezni, szembenézni a következményekkel és boldogult apja, Gurzov Lipanov példáját követni, aki két kezével hozta helyre azt, amit nagyapja szomorú örökségül hagyott rá.
— Igaz, igaz, — felelte csendesen Gurzov és elhalt belőle az ellenkezés utolsó szikrája is.
— Mondja, Gurzov, mikor Szikolaff ilyen érthetetlenül sürgette, hogy el minél előbb a periljanai házból, nem gyanított semmit. Nem volt a leghalványabb gondolata sem arról, mely szerint a maga eltüntetésével Szikolaffnak tulajdonképen céljai lettek volna.
— Akkor, nem.
— Mégis, mikor rávette, hogy hamar fusson, meneküljön, mintahogyan az égő házból szokták biztatni az embereket, nem jutott eszébe, hogy órák alatt való szökésre tulajdonképen semmi oka nincs. Hát jó, elvesztette vagyonát. Semmije sem maradt, de senkit nem károsított meg. Nem értem tehát, miért futott, mikor nem égette talpát a periljanai föld, hogy onnan tolvaj módjára menekülnie kelljen ? Vagyona, mit elvesztett, a magáé volt, egyedül a magáé. Senkinek nem volt jogában számonkérni magától cselekedetét. Hogyan
volt tehát lehetséges, hogy Szikolaff Mihajloff igy tudott magára hatni ? Erre szeretnék feleletet hallani, mert abból, amit elmondott csak azt látom, hogy tényleg Szikolaffnak köszönhette családi élete összeomlását, azonban hogy igy eltudta üldözni felesége mellől, ebből a városból, ahol született és élt, erre nem tudok megfelelő magyarázatot találni vallomásában. Itt, ugy állapítom meg, hézag van a logikai menetben. Adós marad két nagy kérdéssel: hogyan tudta Szikolaff rávenni, hogy szaladjon otthonról, mikor erre sürgős oka nem volt és ha ezt mégis keresztül tudta vinni Szikolaff, akkor mi indította öt erre?
— Ezt nem tudom. Magam sem értem, miképen történt mindez.
— Látom, csakugyan nem tud erre felvilágosítást adni. Hát jó, folytassa onnan, hogy akaratgyengesége folytán Szikolaff Mihajlov vonatra ültette és elhagyta Periljanát. Hová ment ezután?
— Moszkvába Olt sem mutatkozhattam sehol ugy éreztem és három napi bujkálás után azt határoztam, hogy Odesszába megyek, hajóra szállok és Törökországba utazom.
(folyt köv.)
1(98. október 6,
ZALAI lOXLOWT
imi apparátus dolgozik az ajánló aláirtok revldeálásán. A mindkét párt részéről hihetetlen vehemenciával lefülytatoll aláírásgyűjtés azonban olyan lömeg aláírat eredményezett, bogy azoknak eJbírálása az az előrelátódnál hosszabb Időt vett igénybe. Ilyenformán
az eredményt csak vasárnap dél ben fogják kihirdetni. Előre is biztos, bogy a szükséges száma aláírása mindkét jelűinek megvan, habár — mint minden választásnál — elég nagy számban vannak as érvénytelen, hiányos és olvashatatlan aláírások is.
A választás kimenetelét Illetőleg jóslatokba bocsátkozni nehéz. Maga QyMkey Oyörgy főispán i», aki pedig igen nagy bizalommal és még nagyobb lelkesedéssel viseli szivén a kanizsai mandátum ügyét és aU legjobban van informálva a kanizsai választási harc állásáról, a miniszterelnökségen folytatott tanácskozás után kijelentette a aajtó számára, bogy ámbár bizlk Bazsó József győzelmében, mégis a választást teljesen nyütsak látja. A, legerősebb küldetem re van iehit kilátás Nagy-ksnizsan és csupán annyit lehet meg-jóaoini, bogy sok szavazat-különbség aligha lesz a jelöltek között.
A főispán Nagykanlzaán
O/Omörey Oyörgy fóispin ma, pénteken délután Nagykanizsára érkezett és tárgyalisokat folytatott az egységespárti vezetőséggel, kiket informált budapesti tárgyalásai eredményéről. A főlsp\'n részt vesz vasárnap az érkező képviselők fogadtatásán és a banketten ls.
Eskütétel
A tizenegy nagykanizsai szavazó kör elnökei, helyettes elnökei és jegyzői ma délután a városházi kis tanácstermében dr. Fábián Zsigmond viiaariáeá elnök keiébe leiették a hivatalos esküt.
A város-politika teljesen háttérbe szorul most a képviselőválasztás izgalmaiban. A nagy érdeklődéssel várt városi költ-, ségvetés egész jelentéktelen problémává törpült, úgyannyira, bogy a már lel|esen elkészült költségvetésnek pétlzflgyl bizottság tárgyalását ls, a választás lezajlásáig elhalasz tották.
■ozsAszuvházak
Városi Nagymozgó. Oit. 6—7. szoirb non 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, T és 9 órator .A táncoló B\'c»", Superfilzn. Pőszerepló: Lya Mara és Ben Lyon. „Königsberg és Königsse" term. felvétel. .London éllel", linc-revfl. Híradó. — E kiváló filmet s mozgó 16 tagú hangversenyzenekara kíséri. Vezényel: Arnberger Rudolf.
Uránia mozgó. Szombaton 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor .Moleurt" (A tengerek fiunja), izgalmas történet a tengeren túlról. Főszereplő Rsmon Novarro és Allce Terry. .Ferkó világgá megy", bohózat 2 felvonásban. .Modern páncélosok". Ismeretterjesztő I felvonásban. Híradó.
Nagykanizsa városa ünnepélyesen fogadta az n) állomáshelyére bevonuló tüzéreket
A hölgyek virágokkal díszítették fel a honvédtüzérek sapkélt A polgármester üdvözlő beszéde a tüzérekhez
Nagykanizsa, október 5 Mint jeleztük, Nag,«anlzsa városa ünnepélyes fogadtatást készített elő a Srcmbsthtlyiól Nagykanizsára áthelyezett honvédtüzérség Ili. ütegének a felsölemplom előtti Diák-téren. Sdnte fellelkesítette az egész város közönségét az a hlr: — Jönnek a tüzérek! Végre mégis csak megérkeztek a beígért (üzérek első fecskéi. És noha 11 órára volt jelezve a tüzérek megérkezése, már 10 órakor gyülekezett a közönség a Deák-téren és Fő-uion, hogy megvárja a katonaság felvonulását. A felvonulás azonban kissé elkésett, amennyiben az üleg Val2 őrskor ért csak fel a Deák-térre, ahol akkorira már nsgy néptömeg várta a magyar Jövő előhírnökeit. A A közönség lázas izgalommal füzle a maga kommentárjait az uj tényekhez. Megjelent a tüzérüteg fogadtatására a teljes városi tanács, a katonaság és csendőrség tlsztlkOldött-ségel, a hatóságok és közhivatalok vezetői, az összes Intézetek és testületek képviselői.
Lelkes éljenzés fogadta a felfejlődő laaézekel, akik a Sugár ut felől Jöttek P. Baranyl százados parancsnoksága alatt.
Amikor dr. Sabján Oyula polgármester megérkezett, a parancsnok vitéz Falka Ferenc ezredes, állomás-pirsncsnoknál Jelentkezett, aki a pol-
gármesterrel ellépett az üleg előtt.
A rövkl szemle után a honvéd-zenekar rázendített a Hiszekegy lélekemelő akkordjsira, majd dr. Sabján Oyula polgármester odaállt az üteg elé és rövid beszédben üdvözölte a város közönsége nevében sz uj állomásukra érkezett bonvédtüzéreket.
— Kedves msgyar tüzérek I A magyar nép, amelynek annyi ellensége volt a múltban, mindig megbecsülte a katonáit. Di most kétszeres az örömünk kttonaságunk felett, mert még több az ellenségünk. A magyar halár 18 kilométerre van innét. Azért vesszük szívesen és örömmel megérkezésüket, mert a bizton\'ig érzetével tölt el bennünket, hogy meg vagyunk védve. A város és a hon védelmi minisztérium gondoskodni fognak srról, bogy megfelelő elhelyezést nyerjenek e város falai között.
Eiután P. Baranyl százados, üteg-parancsnok meleg köszönetét fejezte ki a város vezetőségének az ünnepélyes fogadtatásért és Ígéretet tett arra, bogy kanizsai fegyvertársaiknak és a város polgárságinak szeretetét ki fogják érdemelni.
A honvédzenekar Himnusza után a tüzérüteg dlszmtnelben elvonult a megjelelt notabilitások előtt, mialatt a magyar honvédzenekar a Jenő főherceg IndnJÓI játszotta. A tüzérek ezután bevonultak uj, Ideiglenes állo másbelyükre, — a barakkokba.
Egy soffór lelkiismeretlensége folytán a lovak elragadták és az árokba fordították a szekeret
Kisknnlzsa határában történt a karambol — A csendőrség nyomoz az autó vezetője után
Nagykanizsa, oktober 5
Tegnap délelőtt könnytn végzetessé válható autó és szekérksrsmbol történt Klskanlzsa halárában, mely Igazolja ast az Immár szállóigéié lett mondás\', hogy: nem múlik el nap autószerencsétlenség nélkül.
Pénteki számunkban megírtuk, hegy Inke közelében történi súlyos kimenetelű aatóelgázotes, ezúttal az autó okozta szekérkarambolról adunk hírt. — Rodek József petriventei 26 éves gazdalegény kétlovas szekerén tegnap délelőtt 9 óra tájban Nagy-ksntssárói haza Igyekezett talajába. A szekéren rajta kívül még Öccse és édesanyja üllek. Mikor Kiakaoiisát elksgyták, s lovak lassan poroszkáltak az országúton.
Ugyancsak ebben az időben igyekezett Kisksnizsán ál Letenye irányában egy 0 jelzésű személysutó, melyben s solfőrön kívül még többen foglallak helyet.
Rodek József állítása szerint az autó nem tülkOH, hanem vad Iramban rohant el a lovak mellett. Ettől az állatok ugy megijedlek, hogy elra gadták a szekeret és az ut melletti mély ái okba fordították.
Többen lálták a karambolt és sí katOU ls két kiskanissai gazdának
az autó elé állni, mire az megállott Felírták a gépkocsi rendszámát, da utóbb kiderült, hogy rosszal nézték meg és igy ma még nem lebet meg-illapilani, hogy kinek a tulajdona az autó.
Az árokba borult szekérből a benne levők kiznhantak és több zuzódást szenvedtek.
A szekér összetörött, de as illatoknak nem történt semmi baja.
A gazdalegény feljelentést tett as Ismeretlen autó ellen és most a csendőrség! nyomozás fogja IdderlteizJ, bogy ki vezette a szabálytalanul hajtó és nem tülkölő autót.
a Iparos tárgysorsjáték húzása visszavonhatatlanul október 7 én d. u. a Polgári Egyletben, melyre caekély számban sorsjegyek kap hatók, ahol a tárgyak klálHtva vannak Fő ut, volt Szabó cipá-üzletébén.
Ma, szombaton este
disznótoros vacsora
a Markó-féie vendéglőben
Rbonnensek felvétetnek.
Októbep 6.
Hivatalos Istentisztelat
Az sradi vértanuk halálának évfordulóján, ma délelőtt 10 órakor a szentferencrendl-temploinban hivatalok, egyesületek, testületek, intezetek vezetőit ezúton hlvjs meg a plébánia hivatal.
Az Irodalmi KAr gyásx-flnnapálya
Ma, szombaton este fél 7 órakor (a meghívókon nyomda-hiba folytán áll a „vasárnap") a városháza dísztermében rendezi a Zrínyi Miklós irodalmi és Müvészstl Kör az aridi vértanuk emlékezetére hazafias gyász-ünnepélyét. Az Irodslmi Kör ünnepélye a szokásos összeillitisu, értékes müsonal szolgálja a hazafias gondolatot s azon — mint az elmúlt évben is minden alkalommal — bizonyára zsúfolt padsorok fogják hallgatni Mátés P. Hllár ünnepi beszédét, Kumpertné Helbek Irén siava-la\'it éa a Klsdalárda énekszámait.
A Vaawtaa Dalkör tegnap, pénteken esle rendesett szépen sikerült hazafias ünnepHyt a Rozgonyi-utcai tornateremben. Ansorge Antal ünnepi beszéde felrázó erővel halott a nagyszámú közönségre. A rendező Dalkör Lehrmann Ferenc karnagy vezetésével tudása |avál adta a hazafias énekszámokba. A szavalatok ielkea hangjából ls kicsendült az áldásos mnnkissig. ami a msgyar dalon keresztül kul-lurilia és nemzeti tartalommal tölti mrg a kanizsai vasntasság (árus-életét.
Kagyalati staféta
A nagykanizsai m. Idr. honvéd állomás parancsnokság folyó évi október hó 7-én délelőtt 11 óra 30 perc kezdettel a 48 ss vértanuk és a világháború névtelen hőseinek emlékezetére kegyeleti-stafétát rendez, melyre Nagykanizsa város közönségét ezúton tisztelettel meghívja.
indítás: Felsővárosi teplom előtti térről 11 órs 30 perckor, beérkezés ugyanoda 12 órakor. A stafétára nevezett leventeegyesületek és sportegyesületek csapatai ezúton Is fel-hlvstnsk, hogy vssiraap. 7-én délelőtt 9 óra 30 páckor a felsőtemplom előtti téren csapatvezetőikkel pontosan jelenjenek meg.
Ax iakolák
A reálgimnázium ifjúságának hazafias ünnepélye ma, szombaton délután 5 órakor lesz a gimnázium tornatermében.
A felsőkereskedelmi Iskolában tagnap este tartották meg az október 6-lki ünnepélyt, az Iskola zsúfolásig megtelt dísztermében. PolUzer László tanuló ünnepi beszéde gondos, szép, lelkes munka volt. Béres Oyuta és Pertu Pál szavalatai és az iskola énekkarán ik számai minden elismerést megérdemelnek.
A polgárt Iskolák ma, szombaton délelőtt istentiszteletet hallgatnak, utána 9 órakor a fiuk, 10 órakor a leányok ünnepélye lesr. Az elemi Iskolák mindegyike meg-
•*> A> KOJ
itt. októbw 6.
rendezi a maga keretei közt az október 6-lki hazafias ünnepélyt.
A 11. körüli (Rozgonyl- utcai) áll. Iskola a tornatermében ma, október 6 in, délelőtt fél 10 órakor gyász-ünnepélyt tart, melyre a aiülöket és a tanOgybarátokat tisztelettel meghívja a tantestület. A műsor a következő : 1. Hiszek egy Istenben... Éneklik a tanulók. 2. „Oüóbtr hatodikén. Irta: Stabó Oábor. Szavalja: Sípos Mirts IV. o. tanuló. 3 Alkalmi beszéd Tartja: Béres Jtnos iU. tanító. 4. „Októbei* Irta: Tábori Piroska. Sravtlja: Hajmást Lsjos VI. o. tanuló. 5. Alkalmi ének. Éneklik a tanulók 6. „Oslóber 6\' Irta : P< sa Lsjos. Szavalj*: Szabó Irma VI. o. tsnuló. 7. Himnusr. Éneklik a tanulók.
A klskanlzsal áll. el. Iskola az aradi vértanuk emlékére okt. 6 án délelőtt 8 órakor gyáazünnepséget rendez. Az ünnepély möiora a következő: I. Hiszekegy. 2. Az aradi tizenhárom. Szavalja : Simon József V. o. tanuló. 3 Ünnepi beszéd. Tart|a: Urastydn István áll. tanió. 4. 0<tóber 6-án. Szavalja : Horváth Rozália V. out. tsnuló. Ének Arad felól... 6. Október. Szaval|a: Kis Erisebet VI. ősit. tanuló 7. Himnusz.
A táncoló Bécs
Bemutatta a Városi Színház
Mindenekelőtt ne méltóztasunak a mai Bécsre gondolni Igaz, ott ma is nagy tánc jár|a, de aiért ennek lépései mégis csak külöoböznek egynémely figurában áltól a filmtől, amit a Városi Szinház pénteken este mutatott be UA táncoló Bécs" elmen.
Ugylátszik a rendezőknek kimerlt-hetetltn téma a bécsi kedély, Wcsí humor. Ki is aknázták az utolsó siemig ezt a drága békebeli kincsesbányát, melynek sugarai melegen körül öblögetik a nézői. Mert bizony az volt az igazi hamiiitatlan jókedv, amit még a bcldogull K. u K. Idejében termelt ki a becsi humor.
Nagyon kedves, nemprob ématikus, de annál több zamatot raapáb«n rejlő film ez .A táncoló Bécs.* És ha hoziávrsszük, hogy ((szereplője egy olyan cukros kis huncut szőkeség, mint Lla Mara és a legkedvesebb, legigazibb na\'urbursch: Ben Lyon, akkor hollbizouyos, hogv a képnek 100 százalékos aike<e lesz.
Kél összeillő művész, akiknek elég alkalmuk van érzésekben kitombolni magukat a hét felvonáson keresztül.
A többi szereplő is — lévén németek — stílusosan illenkednek be a prateri-hangulatu anszambléba. A rendező ur ptdlg elszédít ezer féle trűkkjévei, melyen keresztül olt látlu* forogni az O iás krrekel ét bünkén mered az ígfelé az egy-ori császárváros Sl. Slephan bazilikájának aranyos kerrsz\'je.
Igen, ez s Bécs egészen még, mint ahonnan most |önnek hírek a készülő lüutelétekröl.
Ennek a Bécsnek Burgjából már nem tekint ki az ósz király kék szeme a park évszázt-dos fái közé...
Mondom, p>|kos, játékra Mp ez a B<cs ét akárhogy is utáltuk a swjrcgelb sógort egykor és utáljuk ma is, hegy N> ugaimagyarorszJlgból Burgenlandot tudott kierőszakolni, de azért mígis sajná\'juk » régi, táncoló Bfesel. S.|nál|uk, mert neki is e huilák aióta azt a „ótáját, melyei ml is oly keservuatn böcöl-líszvr lántorguok el..
Ma van a választás legizgalmasabb napja
ma este minden kanizsai választópolgár, legyen az nö vagv férfi, Kállay párti, vagy Bazsó József hive
a Molnár-féle étkezdébe siet, Kinizsi-ntca 4. sz. alá,
ahol speciálisan elkészített, finom zamatu,
igazi magyar disznótoros vacsora, szegedi halászlé
lesz, nagy örömére azoknak, akik valóban a legolcsóbb árért kiváló izietességü ételre és nemes Italra súlyt helyeznek és akik tudják, itaa hogy m t jelent az — Molnár Lászlónál étkezni.
A vacsora már este 7 órától kezdődik.
Véres mulatság a tótszerdahelyi korcsmában
BorosOveggel fejbeverték Lukács gazdát, azután mellbeszurták Életveszélyes állapotban szállították be a kanizsai közkórbázba
azt sem ludji, bogy voltaképen miért
Na^kanliaa, október S
A Nagykanizsa melletti Tótszerdahely községben mulatság volt sz egyik korcsmában, amely telve volt ottani polgárembsrekkel. Javában folyl a mulatság, amikor valaki az udvartól «z ablakon kérész ül bedobott valamit, emiért a bennlevők nagyon megharagudtak. Az esetből szóváltás keletkezett. Többen azt fogták reá Lukács József, ottani 30 éves gardára, bogy ö volt az, aki sz ablakon bedobált, mire ö ártat lantágának tudatában ez ellen a feltevés ellen tiltakozol. A dologból heves összetűzés lelt, mire az egyik errb:r egy borosűveggel ugy fejbe-űtötte a mit sem sej\'ő Lukácsol, hogy az eszméletlenül összeesett a korcsma padlóján. Eközben pedig valaki késével mellbeszurta, ugy, hogy azonnal kórházba kellett szállítani. Válságos állapotban hozták be a kanizsai kórházba, ahol röglön műtét alá vstték.
Dr. Almássy 0;ula a kir. törvényszék vizsgálóbirája nyomban kiszállt a kórházba, hogy Lukácsot kihall-gasu, aki Cpta már a műtő asztalon feküdt. Épen csak annyi idő volt, hogy néhány percig elmondja a bírónak a történteket, azután azonnal műtétet hallottak rajta végre.
Lukáci József kijelentene, hogy 0
Szombaton 5, 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Szenzáció!
Superfilm. - Főszereplők:
Lya Mara és Ben Lyon. #
KönigsbergésKönigssee London éjjel ::Táncrevü Híradó.
E kiváló filmet a mozgó 16 taga
hangversenyzenekara kíséri. Vezényel: AHNBEBGEB RUDOLF.
bántották, amikor nem ő volt az, aki az ablakon át dobálózni kezdett. Megmondotta ezután a vizsgálóbírónak azt Is, hogy ki volt az, aki üveggel fejbesujtolta és kl szúrta mellbe, amig a padlén feküdt.
Lukics József állapota válságos és nem tudni, megmentheti e az orvosi tudomány sz éleinek, noha szorvosokállandóankOrülölte vannak.
Dr. Almássy Gyula intézkedett az iránt, hogy a ctendörség őrizetbe vegye a kél tettest.
NAPI HÍREK
Ozletáthetyeiés miatt
LÓTAKARÓ
készletünket milyen leszállított árban mi i árusítjuk
HIRSCH ÉS SZEGŐ.
i katajeifl Ttoria érrtu-jem zesa
VALUTAK
[Ot L 27 73-77 H b. 79 50-79 80 k. 19-93-1701 Mi k. 162 45-153 05 Dtnái 9 9J-I0-0S Dollár 570 75-872 75 Fraad* »r 22 35-22 í>5 Hoa 229 25-230 25 Liacrtl 84 05-64 35 LcJ Un
Uia 29 80-30-05 MárU 136 25-136 75 Norvég 162 40-153 00 SdlDÜ. 80 45-f 0 RO PtuU 9305-03 65 lvá|et I. IIOC5 11040 S»*4V. tf 2 95-153 45
UUVIZAX Amit .29 51-230 22 BcWrtd 10-05-10 08 NvTla ISfi 35-tfö75 Brttswel 7J 52-79 77 Bakaiul 346-353 Koptah.152 62 153 02 t-ODdon 27-75-27 83 Madrid 93-10-93 60 Milano 29 91-3001 »\'44-3 49 N^wfotli M2 40 4 00 1 ÜMlo 152 5(-152 97 Párta 13-88-22-46 Pián 16-96-17-01 S»cfU 4-12-41.5 Stockb. 153 12-153 62 Vraó 54-15-44-35 WUn 80-53-8078 Zlkrirü 110-13-110-45
Uránia Mozoóképszinház
Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
MOTAURI
(A tengerek faunja)
l/galmas történet a tengeren túlról. Főszerep\'ők :
Ramon Novarro és Aiice Terry. #
Ferkó világgá megy
Bohózat 2 felv.
Modern páncélosok
Ismeielterjeszlő 2 felv. HÍRADÓ.
NAPIREND
Október 8, szombat
Római katolikus: Brúnó hv. Pioteat.i Brúnó. Izraelita: Ttarl hó 22.
Nap kel reggel 6 óra 05 perckor,
nyugszik délután 17 Ara 30 perckor. •
Vároal Mozgó. .A táncoló Bécs", Superfilm „Könlssberg é» Könlgaae", term. felv. .London é|]el", Uncrerfl. Híradó.
Uránia mozgó. .MoUuri\' (A tengerek faunja), Izgalmas történet a tengeren túlról. .Ferkó világgá megv\', bohózat 2 telv. .Modern páncélotok*, Ismeretterjesztő I felv. Híradó.
— Miniszteri elismerés. A földművelésügyi miniszter dr. Pozsogár Rezső lelenyei orsiággyűlési képviselő, ügyvédnek és dr. Kovács László nagyksnlzsai ügyvédnek, mint a Mezőgazdasági Munkásjogvédö Központi Iroda helyi megblzottainsk eme tisztségükben a gazdasági munkásjogvédelem terén kifejlett közhasznú működésükért teljes elismerését lejeste kl.
—- A vármegye köszönete. Zs-lavármegye törvényhatósága köszönetet mondott a Vármegyei iskolán-klvűli Népművelési Bizottságnak azért a lelkes munkáért, melyet klfe|tett és mlndszoknak, akik ebben támogatták. A törvényhalóság köszönete ma érkezeit le s Bizottság elnökéhez.
— Az Ipartestület elöljáróságának ülése. Tegnap este tartotta október havi elöljárótági ülését a nagykanizsai Ipartestület Bazsó József elnöklete alatt. Először 14 Iparostanoncol szabadítottak fel, akikhez Bazsó elnök meleg buzdító beszédet intézett, majd átnyújtotta részükre a segéd! levelet. Ezután több kisebb btnső ügy került lelárgysláira.
= Legfinomabb édea must, mely a szivei is frlvldltjs. s Molnár László-féle étkezdében Kinizsi-utca 4. sz. slatt a mai naptól kapható.
— Jótékonyság. A 13 gyermekes pusztai asszonynak egy névtelen jótevő 5 pengőt hozott be szerkesztőségünkbe. A nyomoruság-űldözte asszony szegény kis porontyai ide járnak be Kinlziára Iskolába s igy a közeledő télviz-időre csak sz emberek jó szive ludjs megmenteni őket a nélkülözés pusztító karmaiból.
Ma szombaton és holnap vasárnap disznótoros vacsora Wolláknál 1 pen,ő.
— Hibaigazítás. Az anyakönyvi hírek házasság rovatában Memmel Kálmán honvéd nem Oáspir, hanem Császár Máriával kölött házasságot.
— DV nyugdijasok figyelmébe. A Duna-Száva—Adria Vasúttársaság nyugdíjasai közti! azok, kiknek gyermekei arcképes Igazolvánnyal vannak ellátva, haladéktalanul jelentkezzenek az állomásfőnök! hivatalban azért, hogy Igazolványaik 1929. évre érvényeiitlessenek. Az iskolás gyermekekről iskolalátogatási bí.o-nyltvány szerzendő be. Az állomás-főnökség.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában VIII., Baross-tér 10.
i9«. október 6.
Epe- él májbetegségeknél, epekő
éi Btrgaság enneiDc.il n ícrmétzetes .Ferenc Józs f" keseiüviz a haai szervek mQtödését élénkebb tevékenységié serkenti. Klinikai tapasztalatok igazolják, hogy az otthoni ivókura különösen hatásos, ha a Ferenc lósiel vizet kevés forró vlz-zei keverve, reggel éhgyomorra vesz-
szűk be...........
d
Zalai közlöny
tei leverve, reggei engyomorra vesz-ízűk be. Kapható gyógyszertárakban, jrogériákban és fflszerüzletekben.
— Vlzrebocsájtották a Balaton legnagyobb uszályhajóját. Bala-tonkiUllból jelentik: Jelentettük, hogy épités alatt van a Bilalon legnagyobb vasu<zályhajója. A Schlick-Nicholson gyár most tel|esen befejezte az uszály-hajót és szerdán már vízre is bocsáttatták a bilalonl hajóraj eme legnagyobb darabját.
— Ma szombaton és holnap vasárnap disznótoros vacsora Wolláknál 1 pengő.
-— Menetdljkedvezmények. A hűvös, esős barátságtalan őszi ntpok elől, aki teheti szívesen menekül Olaszország mosolygó kék ege alá, hol most ünnepségek éa kiállítások sorozata Indult meg. Az utazóközönség kétféle utazási kedvezménybeu résiesülhet, mégpedig 30és50°/o óiban. A sok közül leiemiitjük a következőket: Nápolyban őszi sportünnepélyek szept. 21-től okt. 30-ig, Milano, Livorno és Nápolyban népies házberendízési és butorzaU áru-mintaverseny okt. 4 tői nov. 4 lg, Rómában automobilversezy oklób?r 11-161 okt. 30 lg, ugyanitt „Bjlillai" tor na ünnepélyek okt. 21-től 31-!g, Ferrarábau szépművészeti kiállítás és egyéb ünnepélyek oki. 15 tői nov. 4-lg, Velencében szépművészeti kiállítás okt. 24 tői 31 lg. Felvilágosítással szolgál a Nagykanizsai Takarékpénztár Menetjegylrodája.
c- Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Kétezer pengőt kapott a Fodor-színtársulat Baján. Fodor Oszkár színtársulata Bi|An ls deficittel dolgozott, ugy hogy az Igazgató arra kérte a polgármestert, utaljon ki a deficit ellensúlyozására megfelelő segélyt. Bija város most 2000 pengő segélyt szavazott meg a Fodor-társulataik.
= Ma szombaton és holnap vasárnap disznótoros vacsora Wolláknál 1 pengő.
— Vasvillával támadta meg a végrehajtót. Kiss Antal balatonkilitii segéd jegyző végrehajtást akart foganatosítani Balogh János gazdánál. Bilogh vasvillát ragadott és .Meghalsz gazembert* kiáilátsil a jegyzőre rohsnt, ugy hogy annak el kellett menekülői. A renitens g*zda ellen megindult az eljárás.
— Bűntény, baleset vagy öngyilkosság? Jelentettük, hogy Joi Vendel tspionyl 65 éves gazdát haha húzták kl házában levő nyilt kuijá-ból. A faluban azt rebeagették, hogy az öreg embert meggyilkolták. A vizsgálóbíró intézkedésére most joó Vendel holttestét txhumálják annak kiderítésére, hogy bűntény, baleset vagy öngyilkosság áldozata-e a 65 tves öreg gazda.
SPORTELET
A vasárnap sportja
Nagykanizsám DVAC-NTE
Nagykanizsa, októbtr 5 Az amatőröknél ii, a profiknál is csonka forduló lesz v?«árnip.
Nagykanizsán az NTE a DVAC ellen játszik. Mindkét cispat stílusok együttes, s a múltban is mindig a leghevesebb küzdílmtket viviak. — Bajnok aspiráns Is mindkél csapat, s igy játékuk bizonyára most is méltó lesz eddigi összecsapásaikhoz Az NTE minimális győzelmét tippeljük.
Péciett a FSC a szigeiváilakat látja vendégül. A S AK valószínűleg ponttal, es«leg pontokkal tftr hiza.
Baján derby lesz. A BTSE ls, a BSE is győzhet, mert mindegyik csapit Javuló formában van.
A profiknál csak a 11. liga bonyolít le három mérkőzést, éa pedig az Erzaébetváros—Aulla, VAC—Józsefvaros, meg a Pécs Btranya—Húsos m eceteket. Az Attila, a Józsefváros és a Pécs Bárányi a favorioz.
A Zala-Kanizsa Kaposváron
Nagykanizsa, októbtr 5 Proficiap.lunk vasárnap a So-mogygyal jitszlk barátságos mérkőzést Kaposvárolt Vi4 órai kezdettel. A tervezett vidéki kupi mérkőzés a Piics Bjrsnyn által okozott nehézségek miatt meghluault és e barátságos mérkőiés d kumentálja a
Somogy és Kanizsa kőzött fennálló jó viszonyt. Indulás a 12 órai sinauló-val, érkezés 10 55 kor személyvonatai. Migjegyezzüi, hogy a Somogy proponálta azt, h >gy a vidéki kupában a II. ligi vidéki csapatai Is részlvehessenek, ami mlndentsetre dicséretreméltó és nobilis eljárás volt.
Levente mérkőzések:
Zrínyi pJlyán "A2 kor .77* FC-Egyeié\'tée. Bíró: Be hm.
Magyarutcai levente pálya. \'/<2-kor Jóbaral—Husoi—Tuiul. Biró: Wzld mann.
»/<3-kor Z Vatu\'as—Haladás. Biro: Wjtff.
.\'/tókor Vasas—Hunyady. Bi<ó: Stern.
Klskanlzsán Vü kor KbVanlzsal Lev n \'-Kiakauizsal Feltámadás Bíró Cvctkó.
A mérkőzései pntosan kezdődnek.
MmjMisLt
Közepesnél gyengébb a burgonya és tengeri Zalában
A gyenge takarmánytermés miatt az állat-állomány csökkenésétől lehet tartani
NnKyksntisa, október S
Megkezdődött Z-tlavármegyéb:n a burgwyn szedís. Az eredméoy — a közepesnél oyepgé\'jb lermés. H.lyenkint m g nem érett be tei|!-sen a burgonya, de ennek ellenire meg keleti kezdeni a szelést a hideg Időjárás miatt, mert félleni kellett s f gytól.
A tengeri a közepesnél valamivel gyengébb lermést eredményezett.
Az ötii szántás és ve;és a nagyon kedvezőtlen Időjárás műit sok helyt n hilramartdt.
Az apaállatok őszi viztgálala is _ megkezdődött. Az állatlenyés ítész j (erén lassankint éreihatő a Javulás minőség tekintetében. A gyenge takarmányozás miatt azonban tartant kell az állatállomány csökkenésétől, mert » gazdák valószínűleg tömegesebben ehdják Allataikat.
Terménytőzsde
Buza 20 fillérrel, rozs 5 fillérrel emelkedett. — Az Irányzat szilárd, a forgalom közepes
oaaav. 11 kg-o« 2840-W60, 74 k«-os 26 60—26 90, \'"K-oa 3 6 85-27 (is 80 u-oi 27 10 27 20 duntntoll n ki-us 262f-26-4V 78 k.-oa 2645 26-70 70 26\'70 26 90 80 kg-os
2S-flfl_27C0 rou 24 80—24\'90. taksrm. ^/sO-2675. tfrarp 27 00-2800, sab 26 00—28 25. \'««*«* 3100 81 20. BuUuxv* 2000-20 25.
TŐZSDE
A capok óta tarló üzlettelenség és tartózkodó hangulat jellemezte a mai tőzsde forgalmát is. A mai ren dezési nap sem hozott semmi változást. A forgalom a megszokott csendes keretei közölt folyt le. Mivel inkát.b az eladások voltak tul súlyban, az á folyamok egy árnyalattal lemorzsolódtak, jelentősebb áresés azonban nem történt és a tőzsde tartózkodó hangulatain zárt. A fixkamatoz\'isu pspirok piaca üzletiden, a v>.luia és devlzapl&c nagyrészt változatlan.
Zürichi zárlat
fárts 20 31, London 2519, Nawjofk 51960 Brluel 72 I7V| MUaco 27\'20, Madrid 84 75, Amstcioaa 106 35, Berlin 118 75. Wlac 78\'12l/i, Solía 3 75, Prá<"> 18 40, Varsii jg-25 Bndapaat SO 84 Be\'riád 1 Wít, 3«kararl 314\'/i.
Sertésvásár Patbaltás 1618, Melyből eladattan.l rtiua
naradl 800 darab Elsőrendű !\'86-1 88, medett 172-176, siedslt kösé? ! 50-
1 60, könnyű 1 00-1\'30, elaőrandtl öre* t 60—1 65, aátodzendtt 1-36—1-50. autol •Oldó 1-34 160, ssalonna nagyban \'JiO-
2 36 isit 2 56 -000, lebtuort baa I Ö0 — 144, ixaloniiia félsertés 2 00-124. Ai Iránvsal lanyha.
Kiaája: Délzalal Wyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaság.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
tatarorbaji telefon : Kaaykantrsa 78. u.
AP2ÓHIBDETÉSEI
ki apróhirdtéeeek dija 10 ssőte M fillér, minden további szó dili B flU. Vaaár- ás Snnepnap 10 szóig 80 fillér, mlndea további szó dija • flll. Saerdán és péa-teken 10 szóig BO fillér, minden további sxó dija a flll. Clmaaó a minden vastagabb bétából álló saó két szónak számíttatik. Állást keresőknek KXVo engedmény. A him.táal é» *ISr« Haataaáá.
Tanulóleányokat felveszek TörOk Mária fehérnemO varrónő, t\'őut 15. emelet ___4912
Bépéu, soffőr vlzagával, Összes vezér-müvekről vizsgázott, 44 éves, nőUen, állást keres bárralkori belépésre. - Szíves meghívást kér Péter Perenc Nagykanizsa, Oyár-ulca 53 sz. 4462
■xakáoenSt keresi Jó ftzelésael. Idősebb előnyben. Qm a kiadóban. 4907
Kolonbeiáratu bútorozott szoba azonnal kiadó Batthyány-utca 12. 439S
KQIOnféla fajgalambok olcsón el-adók Király-utca 28. azám. 4888
Clpéax éa oalaassMIa munkások felvételnek Kölcsey-utcs 5. Purmen Imre. 4887
Ot jóksrbani hordó ára 8 fillér Hte-renklnt. Bővebbet Balthyány-u. 10 4881
KSxtlaattvIaalBk. hSaalkalaaa-
scattak éa ayaaéljasek na wé-
laaszanak addig ruhinemdl, mig a Trlbon ruházati r. t. léll minlagyojte-ményél meg nem tekintették. Nagy választékban férfi és női szövetek, flanellek, kazinok, selymek és vásznak stb. Könnytl 8 havi rásilaHlaetásra, a részletfizetés kezdete december elseje. Mintáimat az érdeklődőknek bármikor azl-vesen bemutatom. Praagap Jéxeel, Kinizsi-utca 2/a. 4915
Egy Qjslathelyleéa, Irodának U alkal-
■as, azonnal kiadó Kökáey-utca 5. 47S2
Eladé KUimánban az erdésznél (Dervarlcs Gazdaság) tölgyfa hálószoba, fenyőágyak, asztalok, nyárfsteknők, kézi daráló, taJfoka, férllszabóvsrrógép, erős, alig használt takaréktűzhely. A tölgyfahálón klvBI minden dsrab egyenkint \'s eladó.
■Oller párolj elsőrendű gyermekruba szabósága Nagykanizsa, Póut 19. Készítek
mindenféle flu- és gyermekmhákst, felöltöket, körgallérokat Jól és Ülésesen. -4937
FQaxarilaUt lakással egyUtt, lőutvo-nslon bérbeadó. Bővebbet a kiadóban. 4936
Saját fózésU száraz saaM» kg.-klnt
1 20 fillérért eladó. Ugysnott egy egyes ló olcsóért eladó. Szabóék, Teleki ut 46. 4938
Jó állapotban levő tUedes mérlagat 750—1COJ kg. hordképességig keresek. —
Oózniatom, Gelse. 4939
Két udvari helyiség, smely lakásnak la alkalmas, vslsmlnt egy nagy borpince kladé Kazinczy-utca 15.
minőségben és tartósságban felfllmnlliatatlan!
ZALAI KOZLONT
1928 október 6.
Férfi és női
KALAPOK
(Hückel, Gyukits, Halban, D imatk) férfi és női
SAPKÁK
tzalisg, tomp, gyátzfályol nagy rjktira. Átalakításokat vállalunk.
OYENES ÉS VIDA
i Alsótemplom mellett.
Szombaton éa vasárnap
disznótoros és szárnyas vacsora
• Bárány vendéglőben.
Szíves pártfogást kér
Gazda István
vendéglőt.
Mm laBBlmaayu tamrú
megérkeztem, amiről ezúton érte-ittem a n. é. hölgyeket ét kérem, hogy Kraaékat>tér I. Mám alatti aaaltnomban, a legújabb divatra Izalmat megtekinteni szíveskedjenek
TlsxleJctteJ ■orlmaan Juliska.
Agytollat, iézet,
állati birSket,
vöröt- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot a legmagaaabb érban vásárol
8TKÉI B. FIAI IA8TIAHIZSA,
Erzsébet királyné tér IS. sz. alatt. __tns
A letenyel klr. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
2394/tk. 1928. szim.
árrBTÉst kUchÉy-klmat.
Kiskorú Pusztai Anna és Skoda Ferenc végrehajutónak ifjú Jancsi lárván végrehajtást szenvedő ellen Inditott végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 154 P. 7U MII. tőkekövetelés ét járulékai behajtása végett a letenyel kir. járásbíróság területén levő, Letenye közsségbfn (ekvő s a letenyel 862. szljkvben A } l. sorsi. 226. hrsz. a. szóló és présházat 80 P. kikiáltási árban elrendelte.
Az árverést 1928. évi október hó 13. napián délelőtt 10 órakor Letenyén, a telekkönyvi hatóság hivatalos helyistgében (10. ajtósiám) lógják megtartani.
Az árverés alá kerll\'ő ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el.
Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°c^át készpénzben, vagy az 1881 :1.X. t -c. 42. §ábau meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen biról letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési teltételeket aláirni (1881 ; I.X. t.-c. 147., 150, 170. §§.; 1908: XLI. L-C. 21. § ) Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a ki-kiállási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. 1908 :1.XI t. c. 25. §.).
Letenyén, 1928. évi május hó 19. napján. Dr. Hitzelberger s. k. kir. jbiró.
A kiadmány hiteléül: (Olvashatatlan aláírás)
__l«l»kkftnyvv«ielö.
Elhasznált, lekopott bőrkabátok, bör-ruhák, bőröndök, bőrbutorok, cipők sth. bőrgyári festését vállaljuk. PógyUjtólelep: Bánó Testvárak,
Székesfehérvár, Várkörül 13. Agilis ét megbízható bizományosokat, kik vidéken is be vannak vezetve, lehetőleg szakmabelieket (kelmefestők) 4885 karesOnk.
Hangjegyujdonaágok i
Mit csinál, ha az est leszáll? (tangó) Régi nyár (Operett) Magáért (Blues) Maga csúnya (Slaw fox) Valamit mondok magának (Slaw-lox) Ringató kék Balaton (f\'ox-lrott) Keresek egy nőt SohOn uad Schlok Haller-rsvO
slágerei ■ leh bln de Marle von der llaller-revue Heute kőnt ich mlch vergeasen Orossmama lass dlr dl Haare schnelden Meinem Midel aus Wien Onkel Prledrlch hat ne\' neue Brautl kaphatók:
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében jist
_Nagykanizsán.
hirdessen
■ „Zalai Közl5ny"-ben.
VtW csávázószerek:
mag
Porpácok:
Porzói Till.iulin Atz\'por Tut»in .Orion" Abavil Triamid
Hedreipácok:
Higozan Til intin Cupram Oermisén csívázó r07gálic-por Kilimát Triamid
stb. slb. Mütrágyafélék.
Növényvédőszerek szükségletét rendelje meg már most nálam, hogy Idejében megkaphassa. Ersdstl gyári áron
kicsinyben és nagyban kaphatók:
0BSZÁS JÓZSEF uftraMMta
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A blrőság mellett, ai Teleion: 130.
JVUyer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gőzmosó, vegytiftitltó, ruhafestfi villalaU
a axombalhelyl or»t. Iparklállitáaon aranyéremmel kitüntetve.
NAGYKANIZSA.
Legazebben mos, fest, tisztit, gouvriroz és pllseéroz mérsékelt
áron. Hrtfeüér, tdköif ínyes
gallértlMtilás
Pllssérozás már 3 P 20 flIL-től.
a «
Duna-Száva-Adria Vaauttársaságueiótt(DéliVasut)
MENETRENDJE
Érvényes 1928. okt. 7-től 1929. május 14-ig bezárólag.
Budapest—Nagykanizsa
Vonat A vonat Builapestról Nagykani- Vonal A vonat IjiNa gy kámzsa- Budapestre
aiáma neme indul zsára f-rkezik uima neme ól indul érkezik
216 Szem. v. 21-35 4 10 211 Szem. »J 0*4(1 7-50
202 Oyv. 7-35 11-25 201 Oyv. 6 10 1020
2T7 Szem. v. 615 13-05 213 Szem. v.fl 9-25 17 00
214 Szem. v. 1420 20-55 215 Szem. vJ 15 20 2110
204 Oyv. 18 30 22 40 203 Oyv. || IH\'OO 2155
A 202. és 2H3. számú gyorsvonatok csak vasárnapokon közlekednek, Nagykanizsáig. A 204. és 201. sz. gyorsvonatokkal étkező kocsi Budapeti—Nagykanizsa, hálókiirsi Budapest—Triesle—Venezia. Közvetlen III. oszt. kocsi Trieslere. Közvetlen 1—II. oszt. kocsi Budapest—Róma.
A 211. és 216. számú vonatokkal közvetlen ■—II—III oszt kocsival Budapest-Barcs és közvetlen II—IIL oszt. kocsival Budapest Zalaegerszeg.
_Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy
lialatonszent
"EST^Tgyes*
Nagykanl-rólind zsára érkezik

fflT
INagykani-1 zsáról indul | 235 | Vegyes 1905
Balatonszent-györgyre érk.
ioír™
Nagykanizsa—Szombathely- Wien S. B. Bécsből
_|
321 [Szem. v. 301 foyv. izem. v. ÉSzem. v.
311 9Sz< 313 Sz
Slortiblt- Nafykuii indul httya hkuik nin Maiik
- 5 10 3 7 40 8-25 11-33 1 13-34
11-54 j 14 4 i 17-3.5
15 30 \' 20-08 i 22-50
!l
Halkulni S«.«ib«t- Bécsbe >M UM kthnMtdUérkezik
314 Szem v
3lü Szem. v.
302 (iyv.
322 Szem. v
4 35 717 1420 1815
715 10-10 16 20 2115
12-05 19 55 19-34
A 321. és 322. tz. vonatok közvetlen vonatok Barcsra, illetve Barcsról. A 301. és 302. „ ,. „ Wientól Barcsig és vissza. Közvet-
len I—II—III. oszt. kocsival Wien—Osijek és Wien—Zagrebra.
A 314 és 313. sz. vonatok közvetlen vonatok Wienbe, Illetve Wienből. Közvetlen 11—111. oszt. kocsival Budapest Zalaegerszeg és vissza.
Tíf 901
__Nagykanizsa—Barcs—Pécs
Pécsről Barcsról indul [j indul Szení.-v.« — || 435
Oyv. 917 Sínautó
9-40 1555
913 Szem. v. 13 915 Szem. v. 18
-■40 1155
55 (Gyík ról
•23 15 55
i-IS I 20-55
Mára trks/ik
i f «r
1 13 50 1638 17-50 22-55
912 if Szem. v. I 914 Slnauló 916 „ 1 902 Oyv. 932 Vegy. v.
XiKjU/willlarcsra! Pécsre \'<» érkezik\'érkezik 6-40 I 8-48 11-40 | 14-40 12 49 Oyék. 15 50 1800 21-35 -
4-40
9 40 12 (V> 14 04 18 20
A 911. és 932. sz. vonatok közvetlen vonatok Szombathelyről, ill. Szombathelyre A 912. és 915. „ „ „ |—ll-IH. oszt. kocsikkal Barcs-Pécare.
A 901. és 902. „ gyorsvonatok közv vonatok Wienból, illetve Wienbe Közvetlen I—11-111. oszt. kocsikkal Zagreb-WIen SB. ét közvetlen I —II—III. oszt. kocsikkal Osijek—Wien SUd Bahnhof.
Nagykanizsa— Caknvec (Csáktornya)
Csáktornyáról *aj,ki»i. Indul
201 221 203 223
Oyv.
Szem.v Oyv.
Szem. v.
3TSI 1105 16*07 18-59
rilri Arka/lh r* 5 15 1 !! 12-40 17 24
20-35
222 202
224 201
Nagykanizsáról Csáktornyára indul p érkezik
Szem. v. F 4-52 (V32
Oyv. 11-55 1315
Szem.v. 13 44 15-22
Oyv. 23 05 0 41
Közvetlen kocsikat lásd Budapest—Nagykanizsa viszonylatban a 201-204 és 202. és 203 sz. vonatoknál.
18.227/1928.
Tárgy: Pályázati hirdetmény v. díjnok! állás betöltésére.
Pályázati hirdetmény.
Nagykanizsa r. t. városnál üresedésben levő és kinevezés utján betöltendő dijnoki állásra pályázatot hirdetek.
A pályázóknak középiskolai érettségi bizonyítvánnyal kell rendel-kezniök.
Javadalmazása a hasonállásu állami alkalmazottakéval azonos, készpénz illetmény.
A kinevezés Ideiglenes hatályú, bármikor megszüntethető.
A szabályszerűen kiállítandó s a pályázó által sajátkezüleg írandó pályázati kérvényhez eredetben, vagy hitelesített másolatban a következő okmányok csatolandók:
1. a pályázó születési anyakönyvi kivonata és családi állapotát igazoló anyakönyvi „Családi értesítő";
2. hatósági erkölcsi bizonyítvány, mely a családi állapotot és politikai megbízhatóságot is igazolja;
3. magyar honosságot igazoló hatósági bizonyítvány, esetleg a magyar állampolgárságra való igény szabályszerű bejelentését (optiot) igazoló okmány; honossági bizonyítvány hiányában községi illetőségi bizonyítvány;
4. iskolai végzettséget és esetleges szakképesítéseket igazoló bizonyítványok ;
5. a városi szolgálathoz általában, illetve különösen a megpályázott álláshoz megkívánt szellemi és testi épséget igazoló ujkeletü közhatósági tisztiorvosi bizonyítvány;
6. eddigi szolgálatot, foglalkozási, illetve általában előéletet igazoló okmányok. Az előélet igazolandó azon naptól, mely napon a rendes tanulói minőségben végzett iskolai osztálytól szóló bizonyítvány kelt. Az előéletnek (bár egy napi) megszakítás nélkül kell igazolva lennie, még pedig az önálló foglalkozás nélkül, valamint az önálló foglalkozással, de nem szolgálatban töltött idő (úgyszintén magántanulóknál) helyhatósági bizonyítvánnyal, szolgálatok szolgálati bizonyítványokkal;
7. igazolandó amennyiben pályázóra vonatkozik, hogy a tényleges (1, 2, 3, illetve 4 évi) katonai szolgálali kötelezettségének miként telt eleget. Igazolandók továbbá mindazon katonai szolgálatok, melyeket pályázó a hadkötelezettségen alapuló tényleges szolgálaton túlmenőiig (lovábbszolgálat, fegyvergyakorlat, mozgósítás folytán hadiszolgálat címén) teljesített. A megszakítás nélkül egyhuzamban, mely naptól, mely napig s mely minőségben teljesített katonai szolgálatok, továbbá a katonai szolgálatban elért rendfokozatok és kitüntetések katonai hatósági bizonyítvánnyal igazolandók.
A pályázati kérvények a polgármesterhez címezve a v. iktatónál nyújtandók be és pedig a közszolgálatiján nem állók közvetlenül, személyesen vagy posta utján, közszolgálatban állók pedig hivatali felsöbb-ségük utján. Közszolgálatban állók, amennyiben pályázati kérvényükhöz hivatalos szolgálati és minősítési táblázatuk csatoltatnék, s az az 1—7 alatt megkívánt összes adatokat tartalmazza, okmányokat külön csatolni nem kötelesek.
A pályázat határideje folyó hó 9 ének déli 12 órája.
Hiányosan felszerelt, valamint az elkésve benyújtott kérvények figyelembe vitetni nem fognak.
Nagykanizsán, 1928. évi október hó 4-én.
itio Polgármester.
Nyomatott t Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: *aiaJ Károly.)
68. évfolyam, 228 szám
Nagykanizsa, 1928. október 7, vasárnap
Ara 16
füléi\'
POLITIXAI NAPILAP
■ i Ilii mllllg és UtMdnWi ru 1 ntm.
ICsariMytlAtt«Mb<Tatal Koaarti Lajom.
Felelöl szerkesztő: Barbarits UJos
TMXjuU* in hj bóra B fmfé M BUr
EURÓPA A VILÁGGAZDASÁGBAN
Irla: Dr. Bud János m. kir. pénzügyminiiz er
A gazdasági élet örökösen változik. Van benne fejlődés, van némelykor megállás ii. De amint nem sza-bad elbíznunk magunkat a fejlődés Idején, ép ugy nem szabad kétségbe esnünk, ha egy kía visszaesés mu tstkozik. Gondoljunk vissza az öt év előtti állapotokra, mérjük azokhoz a helyzetet 1 Hiszen ha ma talán nincs sz a magaa konjuaktura, amely a mull évben jelentkezett, amely nem tudom, holnap nem fog-e megint jelentkezni, ez még nem |0£0stt arra a pesszimizmusra, amely nálunk időnkint kifejezésre |ut.
A gazdasági éleiben kél erős tényező van: a bizalom és psiicboló-glii kedvező hatások kérdése. Többször szememre hányták, bogy optimista vagyok. Én soha nem mulasztottam el, bogy felt\'.ijam a bajokai, pedig talán sokkal jobban látom a oehéziégekel, mint mások. Az én optimizmusom azonban nem »z, bogy a nemzet felfelé megy és nem szabad senkivel szemben azt a hiedelmei támaazianunk, bogy megállot-tunk. Tisztában kell lennünk azzal, hogy irég sok küzdelem van hátra. De örO jOnk, bogy ideju\'otlunk és tartsuk szem előtt azt a feladatunkat, bogy a bi\'et fokozzuk mindenkiben éa értessök meg mindenkivel, hogy tovább kell fáradni és önfeláldozással dolgozni azért, hogy szebb jövendőt teremtsünk a magunk részért-.
Hi a közle\'hekct nézzük, egéfz
Euiópibsn ellentétel látunk a köz térink magassága és a gnidsságl CÍM helyzete közöl\'. Ez az ellentét azonbm nem ma született meg. A normális fejlődéi a», hogy minden közteherviselésnek mefcfí e öen egyen sulyozo\'l gszdaságl helyzeten ke I alapulni. Sajnos, a legöbb eu ópat állam éa roa|ín m sz egész világ olysn eseményeken meul á>, melyrk megzavartak azt a gazdiul egyensúlyt, amelyhez a híboiu e őiti közteherviselés alka mi.kodotl. a vjí iozotl helyzet nagvobb ítdoraiok\'a kéizt\'tte kivéti nélkül nindenült a népeket, épen asétt, bogv leoeiövé vál|ék a helyes gazdasási egyensúly megteremtése. Atmeoeti Időszakot <lt kivétel nélkül minden állam é» eb bői szármozriak a nehítségek, amelyek termé\'zenesen erősebben jeleot keznrk ná unk, ahol tei|csen dezor-gr.uijáliM: egy olyan gardisáyi e«ysé<et, amelyi él idralisiboat elképzelni sem lehetett. Elért én nem jujgaiást. b«nen a baloknak feiimeré»é> lartom köelts-ségne: és ax», h. gv megpróbál juk azok ktkfl<z06öi(.sé\'i közös erővel dolgozni. Végerfdmé iybon ma a gazdasági helyzetben majdnem az egész világon egy kis vlssraeiés mutatkozik, arr.ety szAmlalnn t*ny köveiketmeriye. A nemrégiben ksp-
lam egy kiadványt a Dresdener Bankiól „Die Wntscbafiichen K afte der Well" a elme. Ezt a könyvel minden gazdasíspolitlkusnak figyelmébe ajánlom. Iil látni, hogy hogyan változott meg Európa kárára a helyzet, hogyan nyomult előtérbe a többi földrész a ml számlánk terhére.
Nézzük csak a mezőgazdaságot I Európa búzatermése ha az 1913. évt termést 100 al vrszem egytn\'őnek, ma a 95 Ös index:n áll, Amerikáé a 141 -es index Ml ennek a következménye ? Az, bogy most minden agrár-államnak nehéz küzdelme van terményeinek elbelyeiéseiért. Amerika 1913 ban 60.000 000 métermázsa, most pedig 130 000 000 métermázsa búzát helyez el a világpiacon. Majdnem ugyanez a helyzet a rozrnát is.
A cukorban az turópii termelés «z 1913-as 100 as indrx stel szem ben a 200 on van. Áiala, Afiika, amelyek a>előtt alig jöttek számba, legalább 45 50 százaléikil ludták termelésüket emelői.
A széntermelésben Európi 1913 ban 49 százalékkal vrtt részt a világler melésben, ma 38 százalékkal, Amerika termelfse ellenben 43 százalékról 51 százalékra emelkedett.
Vasércben, amely a gazdasági élet aiemponijáből esvlkalspelem, Európa 61 izázatékiól 50 százalékra esett a világtermelésben, Amerika 36 százaléktól 49 százslékru emdkedell, At tikáé 105 ön vitn és Auiztráliáé 350 en. A vasércnek megfelelően alakul az acél termelés és a nyers-vas-leimelé*, amelyeknél ugysneze-ket az arányszámokat lá\'juk. Mi\' |tlent ez ? Alapjáén véve azt, hogy ezekben a cikkekben, vllagiMzdasán ize:nponl|»ból Európa hMtérbe szolul! és a többi földrész került elő térbe.
Itt van az alumínium, amely mind nagyobb jelen\'óiéget nyert a eatdi-fági életben. E-.níl emelkfdésl iá lünk Eu:ópában is, mert ma az index azám inegdupiázódolt, ugyma< kor azonban Amerikában 349 re tmelk\' dett.
De nézzünk olyan terményeket, amelyeket azelőtt majdnem kizáró .\'a? Európi termelt A káiránvf«iét< nél s termelés Európában 154 000 tonna v <lt. ez leesett 76 ez»r ion nára ; Amerikában ezzd szemben 3 ezerről 20 ezerre emelkedell. Hl a pamuttermelést nézzük : Európában 99 ml ti\'\' oraó voll, most van 102 millió; Aroeiikáhan 34 milliótól 42 "lillióra emelkedett sz orsók siám.i. Ázsiában p dig 9 millióról 18 millióra. A bzövflszékeknél hasonló fejlődést látunk. A gépiparban, amely-b?n, lul tula|do.:kfpen Európában volt eddig a su\'yponl. az európai termelés most csak 87-es Indexet
mutat a háboruelőti állapottal szemben ; Amerikában az Index 126, Áutsban 304, Ausztráliában 133.
Ezek az adatok nyiltan tárják fel a helyzetet. Európa, amely megteremtette a maga hatalmas Iparát és megfelelő viszonylatban volt a löbbl földrészekkel: felvette azoknak nyeriterményeit és szállította azoknak a maga Ipari cikkeit, nipról-napra jobban elvestül ezt a területet. Mindenütt uj erőket látunk fejlődni, amelyek versenyterménytil nem csak maguk kivánják feldolgozni, hanem még versenylársakul is jelentkeznek a világpiacon. Ebből csak egy következtetést vonhatunk le: azt, hogv « gazdasági élei terén most dől el Euiópa sorra és mlg Európában olyan gazdatágpolliikai irány uralkodik, amely az egyiket erősen szembe állítja a másikkal és amellyel minden állam a másik kárára akarja a maga fejlődését előmozdítani, végeredményben, egyik sem fogja megjavítani a maga helyzetét, de veszíteni fog az egész világgazdaságban, nem egyik, vagy másik állam, ha-
nem egész Európi.
Ez a tényállás. Vámpolitikaiéig és gazdaságilag is ebből a szempontból kell levonni a következtetéseket. Nem tudok különbséget tenni az. egyes termelési ágak védelme tekintetében, egyformán védelemre szorul mind-egyik.
Ne kényszerítsenek bennünket arra, hogy feladjuk összes érdekeinket éa azután ki legyünk azolgáltatva az egész vonalon a külföldi versenynek. Itt van a kérdés súlypontja: ha tud Európi más gazdaiágtpolitikát folytatni, amellyel ezeket a merev elzárkózásokat megszűnteti s amely lehetővé teizl a termékek nyugodt kicserélését, akkor meg van oldva az európai gazdasági élet kérdése is. Különben Európa függvénye lesz más földrészeknek. De ez nem érdekük a többi földrészeknek, mert hiába fejlődnek, ha nincsen fogyasztó-piacuk. Vissza kell állítani azt az összhango\', amely a világgazdasági politikájában érvényben volt és meg keil érteni, hogy csak ezen az uton lehet fejlődni és boldogulni.
A Hunyady-kastély betörői a királyi család fontos iratait akarták elrabolni?
Politikai célzata volt a betörésnek — A tettesek értéktárgyakhoz
nem nyúltak
Hudapest, október ó
Hunyady Ferenc gróf kéthelyl kas-télyábin egy héttel ezelőtt ismeretlen hitetek meg akarták fúrni a pénzszekrényt, de valaki munká|ukbtn megzavsrhatla őket. Valószínű, hogy a b tőréinek politikai célia\'a van,
mert értéktárgyhoz nem nyúltak. Hunyady Ferenc gróf tudvalevően Károly király és Zita királyné fontos Iratainak blrtoklhin van és a betörőknek valószínűen ezekre lett volna szűks\'-gűk. A nyomozást Budapesten is mrgiadi\'otlák.
uui-njijvi.\'irLi\'-n.i"i.-j-i.-ru*iririi\'i\'ii\'ii\'ri*i*i\' - -- -- y • -----------------
A középületeket katonaság szállta meg Bécsújhelyen
Az utcákon aeélsleakos őrjáratok cirkálnak Nagy események kűazBbén
forgalom rendes keretek közö\'t bonyolódik le. A pályaudvaron a bécsi főpolgármestrr len lelete értelmében az odaérketókel megmotozzák. Akinél fegyvert találnak, elveszik. B\'csre Is holnapra teljes készültségei rendellek el.
Férfiak eucharisztikus nagygyűlése
Budopesl, október 6. (Éjszakai rddiójelentés) Ma délután a Vigadóban Serédl jusztinián hercegprímás és gr. Somsslch József volt vatikáni követ elnöklete alatt megkezdődött a férfiak eucharisztikus nagygyűlése. A katolikus főpipl kar és rendek főnökein kivűi, meg|elent a mágnásvilág igen sok tagja. A pápai bim-
Sopron, o\' tóber 6
(Éjszakai rddiójelentés) Bíciul-helyan négy ezred katonaság és 2500 emt>er van. Acélsisakos őrjáratok cirkálnak Bécsújhely u\'cáin. A p-)sta távírda hiva\'zlok és több köiépüiet katonai megszállás alatt vannak. Mindenütt a holnapi nagy eseményekről beszélnek. A családok szálával Ingyjik el a várost A leg több házról v^röi lib;gó leng. Nízsiderb\'l &u óbuizukou siállilol-iák el a cendőrséget. Kismartonban megerőltették a helyőrsége\', mivel ott komiruiiala tüntetéstől tartanak.
Bécs, oki. 6. (Éjszakai rddiójelentés) Az estilapok híradásai szerint Bécsujbdyen a helyzet nyugodt. A

A választási biztos elfogadta mindkét jelölt ajánlásait
ki eredményről érteeHették ■ pártokat éa a kép»l«.IB-ház elnökét — Sz*maz«r<l eredményt nem hirdette* ki - Eoységespárti küldött aég utezik reggel Balatonszentgyörgyre az érkező képviselők elé
OrMágoanevd politikusok szólalnak fel « mai népgyflléanken
fél 12 órakor kezdődik a Polgári Egylet keltjében éa délután fél 4 órakor a kisksnizsal templomtéren.
Elfogadták az ajánlásokat Az ajánló aláírások fctülvizigálata, minthogy Kayser Elek dr. választási biztos a városházáról nagyobb tp parátusl kipitl segítségül, — ma b-fejeződött, Így vasárnap h\'lyett már ms kihirdette dr. Fábián Zsigmond választési elnök hivatalos hirdetményében, hogy mindkél jelólt aján>ásál elfogrdiák, Bazsó Józseféi egységetpárll, Kállay Tiborét pár-tonkivQII programmal. Miudkét jelöltnek bőségben voltak alMrássi még as érvénytelenítések után is, mert hiszen Kállay Tiborunk, aki eddig a kerület mandátumában volt, csak az összes (6674) szavazók 5 százalékának, Bazsó Józstfoek prdig 10 százalékának aláírására volt szüksége. Az ajánlás elfogadásáról Írásban küldtek értesitésl (számok nélkül) dr. Matek Lászlónak, a Kállay-párt és dr Tamás Jánosnak, az rgy-aéges-pári megbízottjának. Táviratilag közölték az eredményi Zsllvay Tiborral, a Hlz elnökével.
Ezzel a választási biztos működésének első fázisa btfe|eződölt.
A Kállay-pá it
Nagykanizsa, október 6 A választási szó-harcok u\'olsó aktusa hozza forrongásba ezen az utolsó vtlasztás előtti vasárnappá Nagykanizsa amúgy is lázas politikai érdeklődését Mindkét párt még egy összecsapásrs készült fel és felvértezte magát nagyszerű politikai támogatókaal.
Küldöttség utazik az egysé-séges párti képviselők elé Az egységespárti Jelölt. Bazsó József támogatására Platthy Ovörgy, az effységesptrt alelnöke, Görgey József (nem OOrgey István I). Krúdy Ferenc, Patacsy Dines, Gublcza Ferenc, Csák Károly és Héjj Imre országgyűlési képviselők délelölt negyed 12 órakor érkeznek neg a nagykanizsai állomásra.
A kanizsai egységespárt végrehi|tó bizottságának küldöttsége reggíl 9 órs 25 prrckor Balatonszentgyörgyre utazik az érkező képviselők elé. A küldöttségben maga Bazsó József is helyet foglal dr. Tamás Jánosssl, dr. Szabó Zsigmonddal, dr. Hajdú Gyulával és Pelrlk Dízsővel együtt. Az egységespárt országos nevű tsgjai ugy a nagykanizsai, mint a kis-kanizsal népgyűléseken, valamint a déli fél 2 órakor a Koronában kezdődő banketten fel fognak szilalni.
%
nusz eléneklése után Strédl bíboros nyitotta mag a sagygyfltéit és magasztos beasédében vázolta a férfiak egyházi életének, katolikusságának
követelményeit.
Miklós régensherceg Bukarestbe érkezett Bukarest, október 6. (Éjszakai rddlójelenlés) Miklós régeovherceg ma délután 6 órskor hazaérkezett. Fogadásánál megjelent Márta özvegy királyné és gyermekei, valamint a kormány tagjai.
Beteg a kultuszminiszter Budapest, október 6. (Éjszakai rácUój*ie*iés) Qróf Klebelsbtrg Kunó kultuszminiszter, ski pár nap óla lázas, oqposa tanácsára néhány napig ágyban marad.
Ankét a külügyminisztériumban Budapest, november 6 A magyar közlekedési vállalatok kezdeményezésére tegnap a külügyminisztériumban megbeszélés volt a személyi-traesiló forgalom megkönnyebbítése, valamint azsal kapcsolatban átutazóvízumok rendszeresítése érdekében. Az értekezlet határozatot nem bosott. Az előterjesztett Javaslatok feletti megbeszéléseket folytatni fogják.
Felrobbant egy német
brikett-gyár Lauchhammr, október 6. A kö-xépeéaat acélmű /ek itteni brikstt-gyáráhan felrobbant a köszéopor. A robbanás szétvetette s falakat és messzire elröpUstte a gyár területére. Szerencsére olyan Időben történt a kataaztréta, amikor a munkátfelváltás volt és a helyiségben csak hat ember tarlóskodott. Mind a hat ember megsebesült, köztük az egyik súlyossá. A gyár Oseme hosszabb ideig szflnetelnt fog.
Spiegel Sziegfried A soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke tegnap Nagykanizsára érkezett, hogy résztvegyen az egységetpárti népgyűlésen, amelyen beszédet fog mondani, Bazsó József támogatására. A népgyűlés délelőtt
népgyűlése délelőtt 11 óokor kezdődik oz Erzsébet-téren. Felszólalnsk azon Kállay Tiboron kivül Szilágyi Lajos és Berki G,ula országgyűlési képviselők, kívülük Nagy Emil volt Igazságűgymlniszter, aki v;sá nap délelőtt érkezik Nigykanlzaira. A
— F.zt a rettenetes életet éltein öt éven át, — szakadt fel a keserűség Gurzovból. — Végnélküli öt esztendő, melynek minden napja uj kálvária járás volt. És nem is lázadhattam fel sorsom ellen: magam okoztam magamnak. Néha és ez volt a legborzalmasabb, elővett a lelkiismeretem. Számonkért tőlem mindent és ilyenkor ütöttem, téptem magamat, hogy legalább enkezemtől érezzek valami pihentető fizikai fájdalmat. Ha megvertem magamat és megtisztult fejjel tudtam visszaemlékezni ujabb lelkiismeret marcangolás vett elő Anuszja sorsa miatt. Vágytam legalább látni néha. Megtudni, mi lett vele. Nem volt szabad. Ugy gondoltam, meggyászolta eltűnésemet és nekem nem szabad arra gondolnom sem, hogy egyetlen levéllel is megéreztessem vele azt a csatorna-levegőt, ami köjlllvett. Ha öt évvel ezelőtt nem volt bátorságom elébe állni és szembenézni vele, azután még kevésbé volt. Szereltem Anusz-ját és ez a szeretetem riasztotta el még gondolataimat is, hogy Gurzov Grigorjev szedett-vedett rongyokban, | mint Grigor álljon Anuszja elé. Nem. j Elhatároztam, hogy hagyom magamon is betelni a/.t, ami meg van Írva és sohasem dúlom fel megjelenésam-
_1296. október 7.
párt az Illusztris politikus togadá-HáTÓl méltóképen gondoskodott. — Nagy Emil kfllttoben Klskaniisán Is fel fog szólalni.
UMWWVVWWWW ■■.■■■i*!****"-"
Október 6.
Komor őszi nap, melynek felhői egén nehezen tör át a lénysugár és amely ugy Illik ene a történelmi dátumra. A köiépűleleken fekete zászló hirdeti a magyarok néma gyászát, mlg a magán hátak teljesen .megfeledkeztek" arról, hogy ma minden ember dicsőséges srsdi vér-tsnulnk emlékezetét Oli, a városházán gyászfátyolos trikolór hirdeti stíl-szerűen az unokák kegyeletét a „!3-?k" Iránt. A plébániatemplomban
ünnepi Istentisztetet voll, amelyen megjelentek a hivatalos város, as összea katonai és polgári bstóságok, közhivatalok és intézmények fej:l, Iskolák és Intézetek. A szegélyben s feldíszített katafalk mellett hatalmas kandaláberek, minden pompázó virágdisiben. A rekviemet P. Mátés Hllár ferences plébános tsrlot\'a.
Az elemi iskolák összes körietei kivették részükei a kegyelet adó|ának lerovásában. Gyászmise utáa sz Iskolásnövendékek visszavonullak iskoláikba, ahol tanítóik magyar szívvel és magyar lüzzel ismertet\'ék október 6. jelentőségét.
A polgárllskolákban számos bíUIO és tanügy barát jelenlétében áldoztak a növendékek az aradi lizenhármak emlékének. A leányiskolában Potónylni Obetkó Sarolta Igazgató ne|e magas szárnyalású előadásban vázolta Magyarország történetét az aradi Golgotáig és onnét jelen napjainkig. A fiúiskolában Vánkos Jenő ét Somogyi Imre tanárok áldoztak a „13-ak" emlékéuek. Mindkét intézet ünnepének műsorát énekszámek és alkalmi szavalatok egéssltették ki.
mel Anuszja, gyászos szomorúságában is elcsendesedett éleiét. Ennyi emberség, mikor már minden kipusztult belőlem, maradt még. ót, a boldogtalanná tett asszonyt megkimélnni, meghagyni neki, éljen szomorú,gyászának és gondolja, már régen porladok valahol ismeretlen vidéken.
Az utolsó szavaknál Gurzov szemeit elöntötték a könnyek és mélyen mellből felcsuklott kétszer-háromszor.
— Mafja mondja, Gurzov, nem voltszándékában semminemű kapcsolatot visszaállítani élete és múltja között. Érthetetlen tehát mégis, hogy hetekkel ezelőtt visszaérkezett Peril-janába és ennek ilyen végzetes következménye lett.
— Visszajöttem? Igen, visszajöttem. Nem Anuszját akartam látni, csak róla akartam tudni valamit.
— És mi indította erre ?
Ezt is elmondom. Karácsony előtt történt. Odesszában találkoztam egy emberrel. Hozzám]hasonló voll. Lengyel ember. A korcsmában jutottunk egymás mellé. Bizalmat adtunk egymásnak és \'elmondottuk sorsunkat. Venkovszky Iván volt a neve. Amint mesél életerői, rájöttem, hogy az ő sorsa az én sorsom.
(I\'olyt kflv.)
Gurzov Grigorjev embert ölt. 12
Orosz regény. Irta : Urbán Qyula.
— Készen álltam, hogy induljak hajómmal, egyszerre azonban meggondoltam a dolgot és nem utaztam el. Odesszában maradtam hosszú ideig. A legutolsó korcsmákban húztam meg magamat és inni kezdtem. Dühöngő erővel szakadt fel bennem az addig lefojtott fájdalom és az alkohol gőze jót telt ezekben a nehéz napokban. Hónapokon keresztül, amig tartott az ezer rubelből. Azokon a helyeken, ahol megfordultam, az élet legalsó lépcsőfokán fetrengő emberek ellenállhatatlanul vonzottak körűkbe. Néha, hideg téli reggeleken, mikor a kikötőben csavarogtam, a metsző szél kiverte fejemből néhány órára a tompulást, ilyenkor hazagon-dollam. Vissza sirlam l-eriljanát, Anuszját és megtéptem magamat önkéntes száműzetésem miatt. Ilyenkor a rongyaim, melyek tesiemet takarták. agyamba villantották a gondolatot: Gurzov meghall az emberek számára. Gurzov, az egykori peril-janai földesúr nincs, az odesszai lebujok ürigorja lett. Azt hitték félvér
orosz vagyok. Görögöt sejtettek bennem. Ha szellemi tudásom hulladékait, amiket nem őrölt porrá bennem az idő, gyakran szétszórtam a körülöttem élő nyomorultak között, bizonyos tisztelettel néztek rám. Ha valamelyik részeg csavargó belémrugott vagy csizmájával rámtiport, hamar védelmemre keltek és láttam, hogy itt is vannak barátaim...
Megint abba hagyta. Most már gyakrabban tartott szüneteket. Nem is részletezett már annyit. Nagy vonalakban dobta az öt esztendő hónapjait, melyek keserves hányódásai-ról szólottak. Kikötőről-kikötőre, vá-rosról-városra hányódott. Hajómunkás, lebuj-szolgáló voit. Minden elképzelhető pária foglalkozást végig kontárkodott. Állati sorban küzködött, hogy este felhajthassa a maga pohár vutkiját. Egyébre nem is gondolt. Voltak napjai télen, mikor nem talált munkát és ilyenkor a korcsmáknak vágott fát, hogy megkapja érte a kifőtt teafüvet.
Dimitrij ahogy mindezt hallgatta, bizonyos engedékenység ébredt lelkében Önmaga sorsa iránt. Látta, vannak nálánál szánalomra méltóbb emberek is...
Gurzov Grigorjev tényleg olyan : volt...
1996. október 7.
ZALAI IOZLOHY
A gimnáziumban az intézet tornatermét teljesen mtg-tOHOtte a diazea közönség. Az ének számok ét szavalatok után Dondszy Ferenc VIII. o«zt. tanuló mondott emlék beszédet, amely általános fi-gyeimet kellett, rátérvén a magyarság küzdelmére. Józsa Fábián VIII. oizt. tsnuló felolvasása a nagy idők nagy eseményeiről, teljesen lekölöte a hallgatóságot, Pék Pál és Blitera Béla rzsvalalal, Betget Ibolyka zongorajátéka és az intézeti énekkar dalai egészítették ki a tartalmas ha-zífias ünnepélyt.
A Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör gyószünnepélye
dr. Tholway Zsigmond posUfő felügyelő rendezésében messze kimagaslott az összes emlékünnepélyek között. A városháza díszterme meg lelt előkelő közönséggel. A megnyitó énekszám u án P. Mdtés Hilár plébános löbb, mint félórás emlékbeszédben áldozott az tradi vértanuk emlékének. Kumperth Anhurné a nála megszokott finom kidolgozásbsn tölleményl rdolt elő. A Kindalárda Büchler Mór ksrnígy vezetésével ragyogtatta képességeit.
Asztalos alezredes és nejének snlyos autószerencsétlensége a kiskomáromi országúton
di\'arl, egyetUn egy s;m sé.üt lit-láloien.
Asztalos Síndor alezredes neje legsúlyosabban fején és vállán sérü I meg komolyan, azonkivül dr. Gógl Vilmos körorvos és Asztalos alez-KdeB, akik mind megsebesüllek. A lársaiágban levő két hölgynek nem történ! semmi baja. Csakhamar megérkezett a helyszínre a segítségre hivo\'t kiskomáromi körorvos dr. Láng Sándor, aki az első segélyt nyújtotta, a s< h >kct kimosta és bekötözte <s s? jlt autóján Kiskomá-romba beszállította, ahol orvosi kezelés alá vet»e őket. Későbben Asztalos alezredes és neje sütőn haza-szállittattak, míg Q5gl körorvos és felesége, mint a társaságukban levő hölgy Dédre utaztak tovább.
Az autószerencsétlenség miatt senkit sem terhel felelősség, miután a hirtelen beállott kocsidefekt Idézte elő.
Nagykanizsa, október 6 Könnyen végzetessé várhaló au\'ó szerencsétlenség történt legn.p a kiskomáromi országutoo. Dr. Gigl Vilmos nemesdédl körorvos és felesége löbb Isgu tárrasiygal Nagykanizsáról baz? felé tarlóit Neraes-dédre. Az autóban a solfőrOn kivüi benneültek Asztalos S nagyksnlzsa alezredes és ne|e, dr. Oógl körorvos és egy hölgy. A gépkocsi a rendes országúti menetsebességgel halad\'. Amikor nem messze volt már Kls-komáromtól, az országul egy oltani kanyarulatánál az autó hirielenUl valamitől defektet kapott és fe borult, az összes utasait maga alá temetve. Az első pillanatban ugy látszott, bogy a súlyos gépkocsi valimennylü-ket agyonnyomta, azenban a Gondviselésnek tulajdoniiható, hogy amikor a közelből segítségére sietlek a szerencsétlenséget ért autósoknak és sikerült az autó alól őket kiszaba-
Szekér és autó karambolja következtében eltörött a kormánykerék és az antó neki ment az útszéli jegenyének
Isméi bővült az autószerencsétlenségek krónikája — Több súlyos sebesültje van a Rlgyác mellett történt szerencsétlenségnek — A gondatlan kocsis ellen eljárás Indul
ét a rofffir elvesztve uralmát a gép felett, az auló nekiszaladt az ároknak, majd az útszéli jegenyefának ütközött és megállt.
Természetesen a karambol következtében az autó utasai mind kiiu-tnnlak a kocilból és kisebb nagy jbb zuzódásokat szenvedtek. Legsúlyosabban Oyergyán Miklós budapesti kereskedő és az auló-vezelö siffJr séiültek meg.
A szekéren ülő asszonyok kőiül senkinek nem esett baja. Ezt azonban a soffőrnek köszönhetik, aki miután eltörött a kormátykerék, óriási erőfeszítéssel levezette az sutót az útról, különben feldöntötte volna a szekeret és sokkal súlyosabb kimenetelűvé válhatott vo\'na a szerencsétlenség.
A sérülteket a közelben levő rigyáci uradalomból látták el első segéllyel, ahonnan telelou u\'ján kihívták a kanizsai men őket. Félóra alatt a mentők beszállitoilák a sebesülteket a
kórházba. A karambol után pár petccel étke-
Nagykanizsa, október 6 Ugy látszik, rendet rovatot nyit halunk a naponta előforduló autóize-rencsétli nségeknek, melyek gyors egymásutinbin követik egymást.
Az Inke melleltl és a Klskanlzsa halárában történt autókarambolok és szerencsétlenségek ulán ma rigyáci tudósítónk teltfonjelentése után ujabb autószerencsétlenséget közlünk.
Szombaton délelölt négy budapesti kereskedő Ádám Emil fővárosi autófuvsrozó Citroen bérautóján Nagy kanixss felől Lelenyére Igyekezett. Rigyác előtt szaladhatott a gépkocsi, mikor utolérték az országúton Lan-csd* József ktskanlzsai kereskedő lorasszekerét, melyen bél falusi ssz-szony szintén Letenyére és a szomszédos falvakba igyekezett htza.
A sofför ki akarta óvatosan kerülni a kocsist, de az — eddig még meg nem állspithatólag, bogy színt-szándékkal-e — a kocii tudjál ugy irányította, hogy az az autóval öisze-ütközött. A rud az sulóajtó kilincsét ie is iörte, de öuulörölt a volán ls
A sportpályán Is, mint mindenütt. <5 ar ünnepelt Nem csak látékáért Kecses alak)ának voiul.il, napbarnított ütne és ragyogó fehér öltözete Uölöttl elleniéi előkelőségét és választékos Illését árulja cl. Hit a |ó benyomást a legkisebb fáradság nélkül éri cl a csodásan ható Lux hab segítségével, amely a ruháról a (álék elkerülhetetlen nyomalt minden esetben könnyen ellávoll!|a és amitől a blosok. kabátkák és sapkák mindig egyaránt ragyogóan tlsiták.
(Srerdán folytatlak.)
Ha ön ls többet akat tudni erről. trión nekünk
• ev-cr és Társat k. L l„ IX. Uádav-ulca 3<X
—— - -- - -- -- -- - -- -- -- -- -- -- - - - - - -I*I- i-irn-irij-i.i-u-Li-irijT.ixiw^i
zett oda a rigyáci csendőrség egyik jirőte, mely rögtön megindllotls a nyomozást.
A jelek szerint a siekér kocsisának gondatlansága okozta a karambolt. Eljárás indul ellene.
Az autó ugy megrongálódott, hogy egyelőre nem lehet basznál venni.
A Kraszin visszatért Oroszországba.
Nem kutat már Amundsen után A jégtörőt negyedmillió ember fogadta a leningrádi kikötőben
Pétervár, októbei 6.
A leningrádi kikötőben nsgy űn-nepíetséggel várták 9>. északsarki segltöakcióról visszatérő Krassint. A jégtörő pénteken este félbét órakor érkezeit meg. Közel negyedmillió ember leple meg a kikölöl és s messze környéket, bal cirkáló és két hadirepülőgép 40 kilométerre ment a Kraszin elé, a kikötőben a hajók zászlódlszt öltöttek, Kron-s adtban az ágzuk 15 percig döröglek, mikor a jégtörő láthatóvá válf. A saj\'ó képviselői motoros csóns-kokon közeledtek a Krasziaboz, amelynek fedélzetére felengedték őket. A Kraszin parancsnoks és egyben a mentői xpedlcló veze!ö|e, Simoljovics tanár elmondta a hírlap-íróknak, hogy a rossz Időjárás, a korán beköszön ött tél lehetetlenné lelte a Kratrln számára, hogy tovább kutasson sz olasz étzaksirkl expedíció Alessandrlnl csoportja éa Amundsen ulán.
Különben lt azt hiúi, bogy minden fáradozás céltalan, Amundten és az lialla roncsával lezuhant ols< szok már nem élnek.
Október I4-én avatják fel a soproni „hűségi kapu\'M Sopron, okt. 6. Október 13 án éa 14 én nagy ünnepségek szinbelye lesz Nagycenk és Sopron. Október 14-én avatják fel a soproni .hűségi kspu\'-L Az avatáson a kormány löbb tagja, köztük Hermáim Mlku kereskedelemügyi miniszter, {Sopron országgyűlési képviselője, valamint az országgyűlés két házának tagjai vesznek részt és meghívást kapnak uok családtagjai is, akiknek boezáiartozói hősi halált baltsk a nyugatmagyarországi harcokban. Szombaton nyalják át Nagycenk díszpolgári oklevelét gróf Bethlen István miniszterelnöknek és Herczeg Ferenc felsőházi tag, irónsk.
— Mosonyl Mimi, az Országos Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát (Zeneakadémiát) végzett oki. zenetanárnál, m 1928—29. tanévre a beiratkozás Keszthelyen megkezdődött
BUDAPESTI BÉLYMTŐZSM
Budapest, IV., Koaiutti
Lajos-utca 7. „ft" Egyei bélyegek, sorozatok, kellékek. Választék.
Ái|«i7<tt Innia I. MIHUIM. Alapíttatott
Üzletáthelyeiéa miatt
LÓTAKARÓ
készletünket mélyen leszállított árban Mii árusítjuk
HIRSCH ÉS SZEGŐ.
KÍZMllFIfilElItK! Outi Ifit i tümfa
özv. Dr. Orosz Mildósnénil 11
Miután síUkséglctcjnet gyári cégeimtől előnyösen sikerült beszeieznem, abban a kellemes helyzetbe* vagyak, hogy as un Osases
kézimunka cikkek e f, fonalakat, csipkéket
szenzációsan olcsó árban bocsálthstors a kézimunkázó közteséé ree*flwé»*e.
óriási választék I Príma mlníság I
Figyelje kirakati áraimat I
Próbálta kl, vitaUOUlaiattaág nálktl I
On. Dr. OllQ numi. UZMCZTHL z.
KaUI KÖJSIÖKV
lÜte. október 1.
— Változások a rendörségen. A belügyminiszter Kisfaludy Zoltán rendőrfelügyelő! a budapesti sportokfalói tanfolyamra berendelte körülbelül egy esztendei időtartamra. Et alatt az idd alatt helyettese Szilágyi László tisztivizsgát telt rendőtfel Qgyelöbelyeites lesz, akii már le is vezényellek a nagykanizsai kapitányságkor.
— Lemondott az újonnan megválasztott zalaegerszegi evangélikus lelíész. Megírtuk, bogy a zalaegerfzegl evanje lkus egyházközség Budacker Or.kári válsaziotla meg lelkészéül. Időközben Budackert Sopronban is megválaszlo\'.ták ottani lelkésszé. Az uj lelkész most rem logadta el a zalaegerszegi megválasztását Illetve lemondott egetstegl állásáról és s soproni le készséget tartotta meg.
— Házasság. Meskó Fuenc és Lendvay Vilma tegnap házasságot kötöttek
— A Klskanlzsal Katolikus Ifjúság szüreti mulatságát a politikai helyzetre való tekintettel október má sodlk leiére elhalasztották.
— Magyarország Védőasszonya. (Könyörgés Szliz Máriához) címmel most Itteni meg uiktlyktrtszturi Molrulr Sándor kOzismert székely költő, lóhidnagy leg-ujabb verses munkája, mely a SzUz Mária valtártfirténelml hagyományaink első it cn irányú feldolgozása A kritikusok és a hitéleti előkelőségek legnagyobu elismetéfcével Indul útnak ■0000 példányban s már az ötödik kiadásnál halad a könyvecske, egyházi censurával. A .Magyarország Védő-asazonya* dmtl könyvecske ára I pengő. Megrendelhető utánvéttel Molnár Sándor Iró, l.uuovlka Akadémia, Budapest. Ugyanott megrendelhető: Az ÖrOktUz l\'Sd, A honvéd 250 Honvéd Ünnepnapok 2 M) és Székely dalok I fUzet (Molnár Sándor— Kereszty Jenő) 2 pengős árban
AJÁNDÉKBA
sehol sem ADNAK •emrnlt sem,
.KÉZIMUNKÁT.
kgw.bbrl Icgoktóbban kip|<
REINITZ BÉLÁNÉNÁL
Deák-tér 1.
Telefon 552.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Október 7, vasárnap
Római katolikus: Olv. B. A. Protest.: Amália. Izraelita: Tlsri hó 23
Nap kel reggel 6 óra 07 perckor, nyugszik délután 17 óra 28 perckor.
Városi Mozgó. .A láncoló Bécs*, Su pertllm. .KOnl/sberg és Königsse", term. felv. .London éjjel", táncrevű. Híradó.
Uránia mozgó. .Motaurl" (A tengerek faunja), Izgalmas történei a tengeren túlról, .ferkó világgá megy", bohózat 2 (elv. .Modern páncélosok", Ismeretterjesztő I (elv. Híradó.
Október 8, hétfő
Wómai katolikus : Magy. N. A. Hrotest. Etelka. Izraelita: Tisrl hó 24. Nap kel reggel 6 óra 08 perckor,
nyugszik délután 17 óra 28 perckor. •
Városi Mozgó. .A bolygó zsidó" a párisi Odeon művészei előadásában. Pátria világhlradó.
— TOzoltógyDIés Nagykanizsán. A Zalavármegyei Tűzoltó Siövetség október 21 én Nagykanizsán a városháza kis tanácstermében tüzolló-gyülésl lart, melyen megvitatják az össztb időszerű lUzrcnd\'szeli kérdő seket Ugyanezen napon a Fő-uicán a n gykaLizsai tüzoliós\'g érdekes gyakorlatokat fog bímutaini a legújabb lűzollási módszerekből. A gyakorlatodra már erősen készülnek tűzoltóink és meglepetést akarnak szerezni a vároz közönségének azzal, hogy teljes tudáisal állanak ki. A gyakorlatokat a meglevő ösizes felszerelések igénybevételével csinálják.
Ha Budapestre utazik, okvetlen nézze meg a „Papagáj" világvárosi szórakozóhelyei (VII., Erzsé-bel-körul 33.), hol 10V* órától l-ig elsőrendű kabaré, variété és tánc-műsor inulattalja a közönséget. Oláh Gyárfás Mihály igazgató minden hónapban más-más attrakciókat szerepeltet e közkedvelt színházban, hol kellemes, vidám hangulatban is polgári éttermi árak mellett tölti mindenki az estét.
— Adomány. Két kedves leányka Jeleni meg ma szerkesztősünkben. Szép Bocskty sapka volt fejőkön. Molnár Katus és Llchlherle Mária polgári iskolai tanulók, akik külön-böző gyermekruhanemüket adományozlak a 13 gyermekes családanya gyermekei fe;8rgitéséti"r. Az adományokat rendeltetési h:lyére juttatjuk. A gyűjtést tovább folytatjuk és kérünk mindrnkil, akik tehetik, hogy bárminemű adománnyal segítsenek letörölni a nyomorúság könnyét a szegény gyermekek arcáról.
= Fényképezőgép anastigmet F: 4 5 l< ncsévél Pengő 99 — Tanulógép 10 50 pengő, .Agfa" és más gyártmányú papírok, fi\'mek, leme zek, vegyszerek éa felsierelések, legjobb minősében kapható Szabd Antal sporta leiében.
■» Ma, vasárnap, dltznótóros vacsora a Teleky utl Horváth vendéglőben.
Magy. Kir. OsjrtálysorsJátéh
jA.
Mia«t*»t. . .\'V«ii\'-k ffíTin/f\' alaodnTa
Uefia.tU* iMmi) ar«l
nJAnl|ák •0raj.-tf7c.tkrt 1
i\'Dr. öliiíii Légmán Leóné
— Nertfcy Mi\';l«-.-m Iá Trleles J4s»«| l
hnnkháa
OCSKAY SS?
A»l M4-U
Dr. VAJKAI NÁNDOR
Ntoftk éa t4lL\\«iM Sa.h.dsáj tér 4 TcIrloatT.
CHT
BANK RT
A MdrAs-y-at I
dP SBLZEH ILLÉS
delej lászlö
KÉLLNER G.
\' ...i.- e. •at1r.1i> pi w r..«tá*yt-«. s> 4i>-á»
Máríftiiy ISCHEIN
GYULA
JííUlOrelM
1 .l«!i>» J tU TT
c
ftlaíia:Leopold Gyula birtaWtáitaLu
Krit#vt*u,,| SB. (Alapii.. ! A I Tr.íl 1 J 111 -u
Ma délután van az Iparos sorsjáték húzása
Mi délután 2 órakor kezdődik a Polgári Egyletben az iparos lárgy-sors|áték hutáia, mely teljesen az o>z:ály8orsjáiék mintájára történik, teh.lt, aki nem is leiz Jelen a búzáson, azt a tárgyal kapja, amelyi ket téeyleg megnyerte. A húzás hatósági ellenőrzés melleit történik. A ktdden megjelenő számunkban a huz&s hivatalos eredményét teljes egészében közölni fog|uk. A rendezőség mar a húzás alatt minden negyedórában hivatalos listát ad ki, ugy, hogy még a ma délutáni órákban át lehet venni a Fő ull Ötletben, ihol a tárgyak ki vannak ál-lltví. A nyweménytárgyakat a nyerő sorsjegy bt siolgíliatása elemébfn. Egyíbkéul a tárgyakat, mint a sors-Jegyen fel is van tüntetve, november 15 ig lehet átvenni. Ecen terminus után minden Igény érvényét veszti. Ma dé.u an lehat rokaknik módjában lesz megludni, milyen a szeren csíjj a sorsjegyért adott egy pengő vei. Mint tudjuk, minden sorsjegy elkelt. _
— Pintér Imre és neje Parlagi Cornélia, a v. Népszinhiz művészei lelsőbb engedelemmel Blaha Lujza emlékével kapcsolatosan hazafias ének és szavalati ifjúsági előadásokat rendeznek az iskolákban. A mű vészpár egy karmester kíséretében Pécs és Kaposvárral egybekötve Nagykanizsát is meglátogatja. Az előadás nívóját garantálja a müvészpár neve és mult|a, valamint a legelső fővároii intézetek elismerő és köszönő levelei.
= Bútort díjmentesen szállítunk bármilyen vasuii állomásra, garantált e sőrangu kivitelben. Négytől tizenhat hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk. Sok milliót takarít így meg. (Jyőz\'djön meg személyesen, Kopsleln bútoráruházai Szombathely, Kőszegi-utca 5. (üzlet az udvarban) éa Sopron.
NE MULASSZA EL, HA
BUDAPESTRE
megy, felkeresni a
„BOHÉM" MÜLATÓ-t
VII. Rákóczl-ut 36. VILÁGVÁROSI MŰSOR
Naponta kezdete 10 órakor. 2 KÁVÉHÁZI rtRflK- BELÉPŐDÍJ tllfICS.
Agyvérlódnláí, szivszorongás, nehéz légzés, félelemérzés, idegesség, migrén, lehangoltság, álmatlanság a természetes „Ferenc József" keserűvíz használata által rövidesen mug-szünlethetők. Tudományos megállapítások megerősítik, hogy a Ferenc JÓIief víz a makacs székszorulás mindenféle jelenségeinél a legjobb szolgálatot teszi. Kapható gyógy-szertárakban, drogériákban ésfüszer-üzlelckben.
— Vadászati kihágás. A nagy-kinlzsal vadászok már régebb idő óta panaszkodnak, hogy orvvadászok pusztítják az amugyls gyenge vadállományt. M jst a rendőrség kihá-gási bírósaga el is ilélt egy emberi vadászati kihágás elmén. Dene 22 éves kerlészsegéd hurkokkal vadiszo t nyulakra, fogolyra. A békás\'ól erdőben szemelt msgának ki alkalmas vadász erülelet. Husz p ngöre bOn lelték meg, de fellebbezett.
— össztánc. Ma délulán 5 érái kezuenel a diákok részére, este 8 órai kezdettel a felnőttek réazre magyar vendégórdt tartok. Szíves pártfogást tér. Gábor tánctanár.
— AnyakOnyvi hírek. Az elmúlt héten Nagykanizsán 10 gyermek született, 4 fiu, 6 leány : Dani Ferenc napszámosnak halvaszületett leánya, Dolmányos József földművesnek fia, Bor Antal vármegyei utkaparónak leánya, Farkaa György napszámosnak fia, Kálcslcs Ferenc földművesnek fia, Tó b Jó>scf napszámosnak leánya, Viléz Lángi Jenő temetk. vállaik, üzletvezetőnek fia, Sebők Imre nipszámosnak leánya, Mibfcii István vatuli kazán-kovácsnak leánya. Házasságon kivül született 1 leány. - Házasságkötés 3 volt: Vas József m. kir. áll. méo\'elepi lóápoló Né-me\'h Máltával, Btkő István honv. siakaszvezetőSamu Rozáliával, Meikó Ferenc feslőváilalkozó Lendvay Vil-mival. — Halálozás 13 történt: Török József földműves rk. 54 éves, ozv. Varga Ferer.cné Sredlmajer Terézia rk. 69 éves. Márkus Lajos ny. va»uii pályaőr (Palin) rk. 60 éves. Varga Gyu áoé Varga Z-ófia rk. 33 eve», Tu ai Erzsíbei r«. 15 éves, Benkó Boldizsár földműves rk. 62 éves, Ctányi Margit rk. 36 éves, Rózsi József v. hivatalszolga rk. 39 évtp, Pasii La|os férfi szabó mester r*. 80 éves, Rózsás Ferenc Furulya Rozália (Zákánylelep) rk. 50 éves, Katona József gazdasági cseléd (Mi-gf-adpuazU) rk. 52évts, özv. V_csák Mihályné Z<idi Márta rk. 64 éves, Vasas István uiadalml kanász (Ság puszit) rk. 57 éves.
október 7.
ZALAI KÖZLÖNY
KERJE AEU5ZERKERESKEDÉSBEN
AMOS1 MEOJI I I Nf l\'tft RECEPTET TARTALMAZÓ
SZÍNES KÍPtKKELILUJS/rRÁLI m OETKFR FÉLE RECEPI KÖNYVET ARA 30 FILLÉR
HA A „ FÚSZERESNér NING.fOfiÜUL KOZTEILf N HOZZÁMK"
D!OETKERA.Gt«m
BUCWE5T.VIH.C0NT1 U 25N
A 127 receptet tartslmazó. .Hogyan késiül a JósUtemény?" clmü könyvecskét kívánatra továbbra is Ingyen éj bérmentve kuldönt
Az ütközők közé került egy vasutas
Vaautl baleaet Zákányban
Hardt Jlnos dáMvasutí tehervonat-kalauz a zákányi állomáton két vonat Összeállítása kOrOl foglalatos-kodott. A (Öléiben véle.Jenül a két tehervonat ütközője kOzé kerOII, melyek jobb karját és bal kezefejét Összezúzták. Súlyos állspolban szállították be a nagykanizsai kórházba. A vizsgálat megindult, hogy terhel-e valakit fel"lös>ég a siere.icsérlen-ségért ? _
— Plgyslmsztetés a sorsjegytulajdonosok részére Tekintettel arra, hogy a XXI. m. kir. Osztálysorsjáték húzása már október hó 20-án kezdődik. Az osztálysorsjáték föárusitói arra kérik mindazokat, akik a postán címükre beküldött sorsjegyek árát eddig még nem küldették volna be, szíveskedjenek az esedékes Összeget azonnal megfizetni, mert a nyereményekre való jogaikat csakis ugy biztosíthatják, ha a sorsjegy ára az elóirt 30 fillér költség, még húzás elótt kiegyenlítést nyert Akik a sorsjegyeket bármely oknál fogva nem óhajtják megtartani, küldjék azt azonnal vissza, hogy azokat a nagyszámú elójegyzöknek juttathassák.
— A betegségek egész sora, igy: az epekőbetegség és epehólyag-bántalom, gyomorbajok, csalánkiölés, az aslhma bizonyos esetei, vétpan-gás a hasban és különösen a májban, köszvény, vcsemedence betegségek, alkati kövérség stb. eseteiben a Hunyady János keserűvíz biztosan megszünteti a székrekedést, szabályozza a bélmüködésl. A Hunyadi János keserüvizel nemre és koira való tekintet nélkül mindenki kiváló eredménnyel használhatja, annak hatásában beteg és orvos még sohasem csalatkozott. Az orvosok ezrei Írják elö betegeiknek és a betegek tízdzrei írtak róla elismerő nyilatkozatot.
■ BA* A*ftB»QZAML
Csudabogár
A szerkesztősén postájából
Egy ciCfizc\'Cnk ép n a n<p kban érdeklődőt levélb-n, hogy mlé\'t hflf,yluk hbba a „Csudafcogár* ro-vato:. Nos: — ilt a válasz. Csuda-bogarat csak akkor közölhetünk, ha van Ma hoiott egyet a posta. Nem utolsó eset. íme:
.Mélyen tiszteli Szerkesztőségi
Kérném szépen, ha szíveskednének b. lapjukban kő vei ke: ő panaszomra felvilágosítást adni, hogy finoman hogyan tudnám orvosolni. Protekcióval bejutottam egy kanizsai gyá\'bj, ahol hamar észrevettem, hot>y nem jó barátokra találtam. Rendre uta silottam őket és ők megérteltek. Annál inkább folytutták azonban a Iá nyok Eteket Is rendre utasítottam, de uz csak olaj volt a tűzre. Az Irodában történt kihallgatás ulán Is annyira bátorkodtok, hogy felmondásom utdn egy levelel Is küldtek nekem, ami a következőkbtn le másolok:
Tek. kedves (Itt a nevem Jön) I Mlutdn szeretnék magúval megismerkedni, mióta megláttam nem hirom felejteni, mert ugy megszerettem fekete haját, szép jekele szemébe szerelmes vagyok SzIvemMI nem tudom Jelejteni Ügyen szíves megismerkedés végett, amikor a levelet megkapja, 192.1. X. hó 4-én este 9 órakor a fídrdny vendégló elótt várom pontosan Pá, /ni!
Aláírás.
Igen szégyenlem, tisztelt Szerkesztő Ur. meri nem vagyok gyerek ha nem cwládup\'i mái Kérem lándzsát, mii lehel tenni? Tisztelettel: F. /"
Törjük e fetünkd, mit válaszoljunk tanácsként F. I. családapának, de ehelyett olvasóinkta bizzut a döntést. Aki szo.nbat délig a egötlete-sebb választ küldi be F. I. totsül dözött olvasónk panaszára, az egy doboz névjegy jutalomban részesül.
Pénzt
folvósitlalunk földbirtokokra (vaitó nélkül) tatjas 100 .—o• kifizetéssel, 35 évi időtartaimra 3 kataszteri holdtól kezdve, hol dánként 600 — pengőig, évi 7>//>/o kamataUpon, az Iratok véieléiöi számítod 8 napon belüli (II. helyre is) Hézakra pénzintézetünk 9% évi kamattal folyósít 1 —10 évig terjedő kölcsönöket, az ing tlanérték 50%-\'g. Vél tékát leszámítolunk, véltóhiteleket nyujiunk
Kernács és Társai
bankbiroroányosok Budapest, VI., Teréx-körnt 43B.
(Válaszbélyeg beküldését kérjük.)
— Háromnegyed tonna halat loptak. Annak idején megirluk, hogy n taranyi gazdaság nagymernyiséjjü halrakományt szállított Bud.\'pestre. A szá\'litás alkalmából több nagyatádi lakói a kocsitokkal összejátszott és 750 kiló halel elloplak. A dolog azonban csakhamar kiderült és a csendőrség kinyomozta a tettesek kilétét. Most volt ibben az ügyben a főtárgyalás. A blióság Nemes Antall 3 htvl, Simon Sándort 2 havi, Németh Imrét, ilj. VeJ-ner Jánost, ifj. Hegyi Jcnosl, ilj. Hegyi Jánost, Melszterlcs Lászlót, Cslma Györgyöt és Verbulesz Vendelt 14—14 napi fogházra ítélték.
= Ma, vasárnap, disznótóros vacsora a Teleky utl .Horváth vendéglőben.
= Szebb, boldogabb jövő iránt lörckszik mindenki, de nagyon nehéz prob éma ez ma I Ezért rendol most a legtörb ember osztdlysorsjegyet, mert akkor meg van a reménye, hogy e^v kis szerencsével egyszerre gazdag tehet / Az u| sors|áte* már októrerban kezdődik, nagyon célszerű lehal, hogy Demblnsky B. bankház, Budtp st II. Zug i\'ond\'u cr 8., mai Inpu ikhoz oalolt kar on-mellék Isiétől Uvigindti „rendelőlapot\' kitöltve b.*küd|<: és biztosítson magának egy szertnoeszámot I A hivatalos árak: egész sor«|rgy 20 peogO, f\'l 10 pengő, negyed 5 pengő Fizetendő a sors Jegy vétele ulán, de okvetlen húzás tlött. E szerencsés nankház gondosan és diszkréten In\'éil el az Összes rendelések:!. A szerencse forgandó I Minden sorsjegynek egyforma a nyerési esélye I Tehát próba-szerencse I Hivatalos |£téktcivet ingie.i és bér men ve küld.

A v i 1 á gp i a c
vezető TRAKT0BTIPU8A
a
Musty ürm ftli
WALUS
■OZQÓSZINHAZAK
Városi Nagymozgó. Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor .A táncoló B.c»", Superfilni. Főszereplő: Lya Mar* és Ben Lyon. „Königsberg és KOnigsse\' terrn. f Ivéiel. .London éljél*, lánc-revü. Híradó. — E kiváló filmet a mozgó 16 tagu hangversenyzenekara kisérl. Vezényel: Arnberger Rudolf.
Hétfőn és kedden 5, 7 és 9 óra kor ,A bolygó zsidó*, Eug. Sue regénye és Prosp Dinaux színdarabja ut*n Sterepelnek a párisi Odeon művészei. Pátria vi\'ágblradóI
Uránia. Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor .Motaurl* (A tengerek fsunji), izgalmas történet a tengeren túlról. Főszereplő Ramon Novarro és Alice Terry. .Ferkó világgá megy", bohózat 2 le vonásban. .Modern páncélosok" Is nerctlerjeutő 1 felvonásban. Hiradt*.
Fölényét bizonyítják a Műegyetem állal hivatalosan megállapított eredmények, amelyek szerint a
traktor
WALLIS traktor ""
ko/éDlcOtfttt tataion óránként 1 2 kai. holdat 20 cm. mélyen sránt tel és kat. h -kénl 612 kg. petrolrumot fogyaazt. - Részletes felvilágosítással szívesen s/olgál:
Nemzetközi gépkereskedelmi BáimnTlársaiág, Budapest I mán aáizif it 32.
Salan
1000 pengfta pályázata
Senki aamtudja
hogy hány baclllus vsn egy csepp vízben, de azt
mindenki tudja
hogy valamennyit elpusztítja a lalaa.
Ho " " " *""
"azt "álig Tel
...... _ og
róla, ha megszámoljuk, hogy
ogy egy Üvegben bány csepp talaa azl alig lehet megaaámalnl, de megközelítőleg fogalmat alkothstunk
egy százgrammos Salan Ovegba hánj szem lencse fér ?
Ahány szem lencae, körülbelül annyi csepp áldásos hstásu baktérluinOlá Ba Isin van egy Üvegben.
Teasék ezt*aaá mot eltalálni I
Az III következő hivatalos jegyző könyv szerint egy aslass-Uvegat kos jegyző előtt megtöltöttünk Isncsével. Nem számoltuk meg s leacseazemeket s s közjegyző hlvalalosan lapacsételte az üvegei. A lancsékkal telt lapecaételt üveget tobb nagy budapeaU gyógyszertár és drogéria kirakatába felváRva fogjuk kláUltanl Ssosmbsr 10-lg.
Uál( a aaplt d»l a pAly*aataka« a Salaa Irodájábai Biadapaat, V. kar., aiutdAnsIa utoa II.
<S>

■«7»á» imviks
- bl • mum • Ulta* IMUtlA
kl iMMu tsJlatISS —4 •■IMlllf
MffMfelAUtUa SMurtacS I.KIIMW
December hő 20-án lógjuk ugyancsak közjegyző előtt felboatanl a lepecsételt üveget s megszámláljuk, hány sian lencse volt benne.
Aki a pályázók kftzBI ozt a számot sltalélta,
400 peng At kap
Hs senki sem találta el pontosan számot, skkot azt as elafl dijat annak adjuk, aki a aaáaat Ugjabbaa magkdaalltatta.
A máaodlk legközelebb lévő szám beküldője SOO pengét, a harmadik 100 pengét kap.
CxaakhsBI nUg 100 |é M<V*-aatot Jatalnsaaaak I
Minden pályázathoz csatolni kall egy eredeti Balaa-doboz címoldalát, amelyen a gyár neve van leltQntetvc. Annak hátoldalára írja azon lencseszámot, smellyel a pályázaton réazt akar venni, vslsmlnt a pontos címét. C nálkSI a pélféaal árváaylalaal
— Nov. 1-én fizetheti az elsÓ részletet, ha vesz Sparklett szab.
.Autó Syphon" üveget 21 pengó, 4 bsvi részletre, hivja fel a 91-et, háthoz szállítja az egyedáruaitó Szabó Anlal sportüzle\'.
=— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kdvéhá-iában VIII., Baross-tér 10.
VUGATINDIAII BANÁN UOBB TAPIsAlitK "
BP.TtlfFOhi 982-85.
i
tALAI KÖZLÖNY
1U2H október 7.
küüíi luk h ppjmim
KÁLMÁN LEÓ
NRQYKRflIZSR, Klrály-utca 34.
KSIosfint ad ingatlanokra olcsó kamattal, minden jutaléktót mentesen.
■eltakarított pénzeket
biztosan és magas kamattal gyümölcsözteti.
Legjobban vesz és elad id
íaaaknt, régi ezflstkoronákat, araoyakat.
)U»
SPORTÉLET
DVAO-BTE
Nagykanizsa, oki ber 6
ismét bajnokaspiránsok mérkőznek ma nsgyksnlzsán. Pécsi ciapaot iát vendégül az NTE, a DVAC ot. Étdskessége sz amatörbajnokságnak, bogy jóllehet már az ötödik fordulót játsiák, de még mindig öl, hit csapat van, amelyik egyenlő eséllyel küzd a bajaokaágért, oly kiegyensúlyozottak az erőviszonyok amatőrjeinknél.
A mai meccs is egyenlő esélyű aaapatokat állit szembe egymással. Csupán az a kfllömbiég ilt a többi bajnokaspiránstól, hogy sz NTE is, meg az DVAC Is stílus szempontjából magasan kiemelkedik a többi csspat közül s igy a mai meccsen a két kgtiebb futballt játszó bajnok-asptiáas áll izemben egymisssl.
A múltban is mindig heves küzdelmet vivott egymással a két csapat. Bármelyik szerezte meg a győzelmet, a győzelem pálmája caak a legrösebb harc után a a legminimálisabb arányban jutott a győztesnek.
A mai meccs Is igsn hevesnek igérkesik. Hisz mindkét csapat körömszakadtáig fog küzdeni a pontokért, mert s győztes a legnehezebb akadályon lesz tul. Az eredmény teljesen nyilt, bármelyik csapat győzhet.
A meccs vezetésére, mely délalán 3 órakor kezdődik a Zrínyi iport-telepen, vkéz Adorján Ksposvári bírót küldte ki s blrótestfllet.
— Megbízható fát Idejében ültetni, ez a sikeres gyümölcstermesztés iltka — Unghváry József faiskolája Cegléd. Budapesten An-drássy-ut 54. Oktató árjegyzék Ingyen.
lllMZUik*
Gyengén kelt őszi vetések megjavítása
Homoktalajokon a rozsok kezdenek már zöldelni s dacára innak, hogy vetés után elég kedvező idő járt rájuk, mégis sokhelyt nagyon gyengének látszanak azok, |eléül annak, hogy a tals| nem elég gazdag táplálóanyagokbsn, hogy vetés előtt sem istálló, sem műtrágyákkal nem lett a talaj ellátva. Pedig miként az idei év is bizonyitji, hi az őszi veiétü kalászotok nem adnak nagy termést, akkor nagyon sok esetben csőd előtt áll a gazda, mert a tavaszi kalászosokat, még inkább a ktpisokat, könnyen teheti tönkre a nálunk o\'y gyakrsn előforduló nyári szárazság.
Mindenkinek önmaga és cssUdja iránt kötelessége tehát ősti vetéseit olyan jí>l megművelt, olyan jó trágya-erőben levő talajba vetni, rmely nagy \'ermésekel biztosit, mcit ba n talaj jó trágyseröben van, az ö*rl, téli és kora tavaszi bő cispidék biztosítja a nagy termést, amil azután a nyáron beál ó szárazság sem pusztíthat el. Ha tehát a trágyázatlan földbe vetett buza vagy rozs, legyen az akár kö ött akár homoktalaj, az ősz folyamán gyengén lejlödik, ha hiányosan kell, hi sárgás szioü, akkor még mindig itt van a Ithelösége annak, hogy egy hüyesen alkalmazott műtrágyázással a vetést megjavítsak. Ezek megjavításánál azonban csak a leggyorsabban oldódó műtrágyák jöhelnek számításba, amilyen a szuperfosiftt és a csilisalét-r .m. Oyengén, vagy hiányosan kelő vetésre reá kell szórni a siup:r foszfátból 150 kg-t kai. holdanként, amit közvetlenül a kiszórás elö.t össiekeverünk 30 kg. cslllsalélrom-mal, s s kellőt együttesen siórjuk kl. Nem feltétlenül síüktéges a kiseórt műtrágyái beboroná\'nl, mert s gyakori őszi esőzések ugy is feloldják és beviszik a talaj mélyébe, ahol a gyökérkéknek bő táplálékot biztosi- \'
lanak s azokat hatalmas fejlődésnek
indítják.
Igaz ügyen, hogy e tjupe fos/* fáinak talán nem lesz épp:n olyan nagy hatása mintha velés elő t szórtuk volna ki, d? még mindég elég nagy lesz shir, hogy a gyenge vetést meglavilss. Ha aiuián tavassíal sem mutatkozna elég erőteljesnek sz Ilyen módon kezelt vetés, még egyszer 30—40 kg. caillsalétronnik fejtrágyául való rászóráBával biztosan megjavítjuk az», ugy, hogy ha nem is 20 mázsás, de 10—12 mázsáB terméseket kétségtelenű adni fog. — A mülrágya kiszórásánál csupán arra kell vigyázni, bogy ez egyenletesen történjen, másrészt, hogy a növény-z:t sem csőiől, sem harmattól ne\' legy»n nedven, a kifzórás idejében
SZENNYIZEK
legjobban tisz\'itMnak az . O M S " rendsterű derítőkkel. Vczéfképvisclő:
IIAIB JÓZSEF
Budapest, Vili. Lósy Imre-u 3.
Telelői: J 345-43
TflrSM
A mai éitékiözsdéu a forgalom nyugodt hangulatban és nagyrészt változatlan árfolyamokkal indult. A piac ina is rendkívül űzleltelen volt és némi élénkség csak zárlat felé állolt be, amidőn olyan hirek terjedtek el, hogy a Halász ctg ügyelnek rendezése körül ujabb nehézségek merüllek fel. A konlremln ennek következtében a bánya és a vaspiac vezető értékeiben elad <8 <kat erzkö zOli, amelyek 2 stáialék arvesztesá get vontsR maguk után. A tőzsde ennek következtében kedveden hangulatban zárt, annak ellenire, hogy a piac többi területén csaknem kl vétel nélkül a tegnapi árfolyamok maradiak érvényben. A lixkamaioiásu papirok pisez elhanyagolt, a valuta és devizapiac változatlan.
Zürichi zárlat
Ptrta 2031, London 25-19, yu" 31960 Srt.Ml 72 17Vl. Mil«i>o 7720, Madrid 84 75. AmdarCUa 206 35, BtMüi 113 75 Wl«u 7»-l2l/». lotta 3 75, PrS*. 1^*40, Vmx* SS-25. Hnd»r»nl M-M Be «rá\'l i lVlt, 114Vt.
Ismét olcsóbbak lettünk
5 /o-kal
a két-literes MERCEDES BENZ után csak 5% luxusadó térítendő
MERCEDES-BENZ
AUTOMOBIL R-T.
Teleion 140-70. Budapeat, IV. ker., Vád ucca 24. szám.
Teleion 229-24.
KII. nagy. kii.
800.00 Jtmfr 40-000 sorsjegy r^jf nyeremény Minden második torsjegy nyeri
Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben
500.000
egyfélmillió pengA
JUTALOM ÉS ITTEREIÉHTEKl
1 jutalom 300,000 P= 300,000 P
1 nyerem.200,000 200.000 .
1 100,000 . = 100,000 .
1 50 000,,=. 50,000 „
1 ,, 40.000 „ — 40,000 „
1 „ 30,000 „ — 30.000 „
1 „ 25,000 „ — 2.5,000 „
2 „ 20,000 „ — 40,000 „
3 ti 15 000,,— 45,000 „
5 10,000 „ — 50,000,,
9 5,000 „ — 45,000 „
12 4,000 „ — 48,000 „
3 ii 3,000 „ — 9,000 „
33 2,000, — 66,000 „
67 ii 1,000 „ — 67.000 „
10 •* 800,,— 8,000 „
105 600,,— 63,000 „
445 ,, 500,,- 222.500,,
10 ,, 400 „_ 4,000 „
30 ,, 300 „ c, 9,000,,
1,600 200,,- 320,000 „
28,900 125,,— 3.612,500 „
2,960 100,,= 296,000 „
2,900 ,, 75 „- 217,500,,
2,900 „ 50 „- 145,000 „
40. IN lytrnséty éi jttalsi TFUÍlT
mely Összeget készpénzben fizetik ki.
Izl. out. huta okt.20-íi kezdődik.
A sorsjegyek hlvatalog árai:
Nyolcad Negyed Fél Egész
2 >/2 5 10 20
pengd pengS -EiSI?. p«nga
Sortjegyek u ötuet áruitóknál.
__«w
Terménytőzsde
Buza 20 fillérrel, rozs 5 fillérrel emelkedett. — Az Irányzat szilárd, a forgalom közepes.
i«ji« 7/ kg-os 26-40-26-60, 74 vc.i>. 26 60 26 80. r» iv-o. 26 85-27 15, 80 tt-c* 27 10 27-20. donántall 77 ig.oa 26 25- 26 45, 78 kc-oa 26 45 -76 70, 7t) 2670 26 90 80 kg-os
26*90—?7 f0. rmu 24 80- 24 90. Ukarm. irpa 76-50 - 26 75 aCránwi 27*00 -28 00. eab 76 00 - 26 25 tntml 31-00 3120. HviíkMt* 20 00 20*25
i kstoywfi flfejáo áavhw-|et,.-áse
VM-Üt »>* lUíjall. Í7 73 t7 f 8 Stlva fa. 79*50-79*80 CaJik. lb-93-17 Ol \'ián.. 152 45 153 05 Dini* 9 9>I0\'0> Uollái 570 75-572 75 ?tf rtr 23 35 22 55 Hull 229 2\') 2K> 25 MOS-* 35 Lat ^ 44-3 49
Uv.
Un 29 80 »■ 05 Máik. .-6 25 .«6 7s Norrty 152 40-153 00 8rh\'*. 80 45-\'0 80 Peaela 93*05-<-3 65 S-rá)cJ 1.110(5 10* 40 ." 290-CV3 45
uLvuAk Amit 229 51-230 22 tlalvTád 10-05-10 08 ktarlln IS6-35-IÍ6 75 Brtluac\'. 79 52-79 77 Dukaraat 3 46-3 50 HnjrtBj.lW-62-153.2 l oart™ 27-75-27 83 Madtld 93-10-93 60 MiJeu.i 29 91-30-01 w/Mik 57 2 40-4 00 Oa.lo 152 5/-I52 97 Párta M-88-12-46 Pl ága 15 96-17-01 t«oT:« 4-12-415 15312-^52 6415-64 35 80*53 -ÍO 78 110-13 l 0-45
SUxkL VarsA Vftnn /Biti*
************* >>nm*|«a«*i^v.sv»ViAAAAAAfiArirjvuvwu-w
Kiadja: Délzalai Ryoada és Lapkladá Vállalat Héménytársaság.
felelős kiadó: Zalai Károly.
Nacykuljaa 78. u.
Erőtakarmányok
Melis és Pintér, Szombathely. Xlffi, ^
"Pon Ford Motor Company U. S. A. autorlzált képviselete. Alapíttatott: 1898.
t&8 október 1.
2ALAI KÖZLÖNY
IPHÓHIEDSTSSEI
<1 apeóhlrdtéeaek dl|i 10 ásóig SO fillér, minden további »x0 dlía a f|||. Vuár- h ünnepnap 10 azólg 80 fillér, minden továbbá uí> dija ■ #111. Szerdán (i pén-lekan 10 atólg SO fillér, minden további itó dlJa • flll. Cinusó ■ minden vastagabb betaoót átló uú kát uónak azimlt-UUk. Alléit keresőknek 50<Vo engedmény. * hirdatéai stlj alSra itaateadá.
Hézmeaternek gyermektelen házatpár felvétetik. Deák-tér 4., emeleten.
Egy szoba-konyhát lakás azonnalra kUdó Mária-utca 2. (Katonaiét).
réaiktloaéat bUabeteaeate alndan Oaaacgbcn a legelőnyösebben éa kgaro-tabban loljöalttal Aozél Igaéo uens-kölcaöiikozveütó bodája NagykanUtán, Kaalnczy-utca 2. txám. 3163
Bépáai, tollór vizsgával, öitzes vezér-müvekről vizsgázott, 44 éves. nőtlen, állátl keres bármikori belépésre. — Szivet meghívást kér Péler Ferenc Nagykanizsa, Gyár-utca 53 sz. 4«62
Bérautó megbízható, ctak Kaulminn ■ anónél kapható. UJ, modern, hathengeres csukott autókkal megrendelteket vállalok. Oarage : Nádnr ulca 6. Telelőn : I67.vagy57l.Sürgönyeim: .Autótaxi\' 460
Eladó, mintegy 2uö négyzetméter I só rendű, békebeli, amerikai parkett, etetleg tzuktég tzerlnt kltebb mennyiségekben It, minta megtekinthető: Aozél Igaéo pénz-kölctön és Ingatlanforgalmi irodájában Nagykanizsán, Kailnczy-u. 2. tzáin.
Jó állapotban levó tizedes mérleget 750—1000 kg hordképetséglg keresek. -Gőzmalom, Gelte. 4939
FOazarüzlet lakással egyUtt, főútvonalon bérbeadó Bővebbel a kiadóban. 4936
KAztlaztvIaelSk, közalkalmazottak éa nyugdíjasok na vé-laasasnak addig ruhaneműt, mig a Trtbon ruházati r. I téli mlntagyüjte-ményét meg nem tekintették. Nagy vá laszlékban fétll ét női szövetek, flanellek, kazánok, telymek és vásznak slb. KOnnytl ■ havi réazlstflzatéara, a részletfizetés kezdele december else)e. Mintáimat az érdeklődőknek bármikor sziveién bemutatom. Prangsr Józaaf, Kinizsi-utca 2/a 4915
Zala-, Vas-. Somogy- és Fejérmegyében 400, 3Ö0, 720. 180. 90, 4U és \'20 holdat jó minőségű birtokok )ó és elegendő épületekkel, kedvező feltélelek mellett eladó. Bővebbet Aozél Ignác Ingatlanforgalmi és pénzkölcsö^liözvelltő Irodája Nagykanizsán, Katlnczy-u. 2. iz 3378
Taaalélaáayokat felveszek TörOk Mária tehérnemU varrónő, Hóul 15 emelet.
4912
Fajaimét vetz minden mennyltégben Muszel és Frledenlhat csemegekeietkedét, Főút 4983
Szombaton 5, 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Szenzációi
Superfllm. - Főszereplők:
Lya Mara és Ben Lyon. #
KönigsbergéiKönigssee London éjjel "Táncrevü Híradó.
E kiváló Ilimet a mozgó 16 tagu
hangverienjtenekara kíséri. Veiéayel: A&NBEB6ER RUDOLF.
Magykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. Alapíttatott: 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet IB29. január hó l-én nyitja meg
68-lk 4 évre szóló
évtársulatát.
Egy tBrzsbetét után hetenkint I pengő fizetendő.
Az előjegyzett könyvek kívánatra minden év végén felszámolhatók mely esetben az addig felszaporodott töke a reá eső haszoneredménnyel együtt kifizettetik.
Kölcsönöket adunk kezességre, jelzálogra és értékpapírra; a tartozás 4 ési alatt heti befizet\'sckkel könnyű módon visszafizethető.
UJ könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery- ut 7. Dr. Rapoch féle bíz) már most kaphatók.
Befizetések mindenkor hétfőn, kedden vagy szerdán délel&tt 9-11 óra között teljesíthetők.
Az igazgatóság.
Házak, 5, 4 ét 3 szobát magánházak, több nagyobb ét kltebb jövedelmező bérházak. Birtok Zalában 90,
80, 52. 40. és 17 hold, épületekkel, bérlat Zalában IG00 hold prima birtok, Somogyban 600 hold igen |ó birtok épületekkel, azAISblrtok azantgySrgy-wárl hegyen 5, 3 ét 1 hold, Bagóién 3 és hold, Látóhegyen 3 hold jó ttöló-blit\' k pincével, pogányvár! hegyen 20 kat. hold pilma szőlőbirtok leluereléssel. "zép épületekkel jutányos árban eládók. — Bővebbet Dukáaa Miksa Ing. közvetítő. Nagykanizsán, Rákóczlu. 29. u. 4956
Qarde-roba vaty más jó állspotban le.ő ruhaszekrényt megvétalrs keresek.
i lm a kiadóban. -4960
Pogányvár! hegyeit egy cca 30 hol- 1 das príma szölóbtitok lakóházzal és gaz \' datigl épületekkel együtt akár egészben, akár pedig kisebb parcellákban it eladó Bővebbet: Aozél Ignáo Ingatlanforgalmi és pénzkölctflnkilrvelitő irodájában Nagykanizsán, Kazinczy-u. 2.
Sár- éa hóolpfik szakizerU laviláia Sátrán és Felieméi Nagykanizsa, Fóul 19.
49*5
FötvBs-tér 18 sz. alatti ház nagy udvarral és nagy kedtet eladó. Bővebbet: Aozél Ignáo Ingatlanforgalmi és pénz-kölcsönközvetltő Irodája Nagykanizsa, Kazinczy-u. 2
3*/i évet kiltlnő bizonyítvánnyal, feltéllen megbízható fűszer-, rőfös-, rövidárui segéd azonnalra állást keres. Boikovitz F, Nemesdéd. -1967
Haaznált motorksrékpár 500 ccm
olcsón eladó. Iltvas autóizakuzlel. --I9Ó3
Utcai egyszobis konyhás lakás az öiizei mellékhelyiségekkel nov. l ére kiadó Róiia-u 18. -4955
Balatonkeraaxturon, koivrlten az állomás melletl egy 600 él egy 200 négy-tzogo\'es szőlővel beültetett vlllatelek eladó Bővebbrl : Aozél Ignáo péuiköt-ctön ét ingatlanforgalmi lrodá|a Nagykanizsán, Kazinczy-u. 2.
Kiadó egy s ép kis magán udvari tzoba, okt. 15-én elfoglalható. Vörösmarty-ulca 27. _-49Í7
Trafik, főforgalmú utcában, betegség miatt klado. Clm a liidóban. -4\'59
Házvezetőnőnek ajánlkozik középkorú nő, mindenben jártai, vidékre Is megv. Clm a kiadóban. -■♦961
Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
MOTAURI
(a tengerek faunja)
Irgalmas történet a tengeren túlról. Főszerep ők:
Ramon Novarro cs Allce Terry. *
Ferkó világgá megy
Bohózat 2 felv.
Modern páncélosok
I 8jetelier|eszlő 2 felv.
híradó.
Kiakanlzaáa, Bába ulca 2. szám alatti ház családi okokból sürgősen eladó. — Bővebbel: Aozél Ignáo Ingatlanforgalmi és pénzkölcsön irodája Nagykanizsán, Razinczy-ulca 2. szám.
Használt rézOatOket keresek megvételre. Clm leadható Muizel és Friedenlhal cégnél. -4986
Libamájat veszek legmagasabb árban Fabn. Zárda-utca 2. 4911
2 szobás, fürdőszobás lakáa mellékhelyiségekkel. vagy 2 szobái, lurdószobát garson lakái november l-re kiadó Cten-
gcry-ul 17. 4900
Utoal egys& lékhelvltégekkel nov. 1 re kiadó Hajctár-ulca 21. 4899
Különféle fajgalambok olctón eladók Király-utca 28. szám. 4888
Cipéa* és oalzmadla munkások kivétetnek Kölctey-utcs 5. Furmen Imre. 4887
niUll é\'ben
Máriatelepen,
épült szohás-konyhás terraszos vi\'Is, I35D-0I ő«l fenyves <e l-kkel sűrtösen 3800 P el>d V Érdeklőd I Battfcyány-u. I. sz 4314 Bölcafjldy Jánoe.
Nagykanizsán, löhb kisebb, nagyobb magán- ét bérház, elfoglalható lakásokkal eladó. Bővebbet Aozél iroda, Nagykanizsán, Kazinczy-u. 2. sz. 3381
F.gy üzlethelyiség, Irodának is alkalmas, azonnal kiadó Kólcsey-utca 5. 4752
Saját fózéiü tzáraz azappan kg. kint I 20 fillérért eladó. Ugyanott egy egyet ló olctóért eladó. Szabóék, Teleki ul 46. 4938
Hétfőn és kedden 5, 7 és 9 órakor
Eug Sue regénye és Prosp. Dinsux színdarabja után. — Szerepelnek:
a párisi Odeon művészei.
Pátria világhiradó
lláiom évet itam mellé gyermektzerelő kleaeezonyt keretek. Ajánlatokat fizetési Igény megjelölésével ét lehetőleg bottzu bizonyítványokkal Kapott VUmot Gyékényes 2. címre kérek. -4911
Konvendős kertész kerestetik. Jelentkezés Klslaludy-ulca 20. 4867
Egyrzobás lakáa mellékhelyiségekkel azonnal bérbeadó. Bővebbet Btllhyány-utca 10. 4164
Trappistasajt legprímább, kilogramm
I\' 3 20 Ferenczy, Főul 24. 4863
Két udvari helyiség, amely lakásnak It
alkalmas, valamint egy nagy borpince kiadó Kazinczy utca 15.
4944
2000 holdas bérlst, 40 hold halastóval. kaitélylyal, 1350 hold bérlet, 10 tzo bái kastéllyal. 1200 holdas bérlel 7 szobás villával és 800 ho\'das bérlet 2 aaobáa lakással esetleg azonnalit It átadó. Bővebbet Aozél Ignáo ingatlanfoigalmi ét pénz-köicsönközvetltő Irodája Nagykanizsa, Ka-zlnczy-u. 2. tz. 3377
Különálló két szoba
iroda vagy varroda céljára kiadó.
Kerékpár, Íróasztal
eladó. — Cim a kiadóban.
Eladó t barakk mellett 1 hold kltllnó tzánlólöld. Bővebbel: Aozél Ignáo pénz-kölcsőnközvetltő ét Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsa, Kazlnczy-ulca 2. az. 3379
Nagyobb udvari raktárhelyiség
nagy padlással kisdó. Boti, iroda vagy műhelynek It alkalmat. Bővebbet Fó-ut 12. az emeleten. 4858
Kgy elegáns tapétái, parkettás szoba Irodának kiadó. — Bővebbel Vida fützer-Üzletében.
Eladé Kllimánban az erdésznél (Dervarlca Gazdaság) lólgyla hálóstobt, lenyőágyak, asztatok, nyárlateknők, kézi daráló, Ullctka, féilltzabóvairógép, erőt, alig használt takaréktűzhely. A tölgyfahálón klvUl minden darab egyenkint Is eltdó.
Felveszek vegyeskereskedésben tanult Izraellti aegédet, textillel vásározott
előnyb n. Clm a kiadóban. -4969
F i ut 8, második emelet bútorozott utcai sz ,i,a kiadó, -4973
Gyermek hócipő, kabál itb.olcsón aladó Kislaiudy-u. 2\'/a. -4980
Intalllgans bejáró kltaaizonyt keresek
délutánra kilenc évet kislány mellé, Ur. Oiszág Lajosné, Frzsébet-lér 2. 4 Hl
bizalom dolga.
Hálók, ebéd lök, uriszobák a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
Kedvez & fizetési feltételek.
Székely Vilmos
butortelepe Nagykanizsa, laitaciy-atca 4. n.
Elsőrendű saját kárpitosmOhelv.
ZALAI KÖZLÖNY
1928. oktAba 7.
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort ls kellemes itallá varázsolja.
Kapható mindenütt!
Főraktár:
Király-utca 21.
KOTTÁT
csak olt vegyen, ahol azokat zongorán ki is pr4páltiatja, mertt Így csak olyant vesz, smi az On zrnei Ízlésének megtelel. A zongora rendelkezésre áll
SCHLESS TESTVÉREK
49S4 i*n«mQkertak«dts4brn
KAZINCZY-UTCA B. SZÁM.
Legújabb slágerek, dalok, operák, előadási darabok kiadói árakon.
Nedves íalak lére kizárólag
K o 11 a r i t
folyékony szigetelő anyagot használjon.
Hidegen Tiasználandó. Oyáitja. EgreaOlt Ujpaetl Vegyéaxetl Gyárak, Kollár Mlklóa, Ujpaat, Viola- u. aO-a>. M47
Teleion: l.ipól 913—4J, 920--56
laptutá: SartOrj Oszkár UtMi (tpél. Rinkulza.
Fért! és női
KALAPOK
(Hückel, Qyukits, Halban, Damatk) férfi és női
SAPKÁK
szallsg, tomp, gyászlátyol nrgy raktára. Átalakításokat vállalunk.
GYENES ÉS VIDA
<soi Alsótemplom mellett.
dukasz febenc
époteifa é* des/kdkereskedése Magyar-utoa 108.
Léo, atukaturnád, tetőpala,
Hajópallógyártás és eladás
Furnér éa enyvezett lemez
Asztalosárugyár
Kész ajtók és ablakok
állandóan rnktáron. iá Telafossi 280.
Kartellen kivfil
Első Balatonparii Mészgyár a termelest keszihelyt gyártelepén megkezdte. Elsőrendű minőségű
meszet
szállít a legnagyobb mennyiségben bármelyik Mlomáura. Ajánlattel készséggel szolgál a
Mészgyár vezetősége Keszthely
Telefon 60 szám „■„
A nagykanizsai országgyűlési képwiselftwálasatá kerület választási bizottságának elnöke.
2/vb. 1928.
HIRDETMÉNY*
A nagykanizsai országgyűlési képviselőválasztó kerület választási biztosától vett értesítés alapján közhírré teszem, hogy képviselővé
Bazsó József kocsigyáros, nagykanizsai lakos
egységespárti
és Dr. Kéllay Tibor ny. m. kir. pénzügyminiszter, budapesti lakos
pártonkívüli
programmal jelöltettek. Nagykanizsa, 1928. október hó 6-án.
Dr. Fábián Zsigmond
)9M választási bizottsági elnök
Nagy gyár heuzaM ideig tartú foglalkozásra
biztosított jövedelemmel
keres
becsületes szándékú, kötelességtudó
férfit,
akinek feladata lenne, bogy a helybeli háztartásokban a gyár árujának használása mellett agitáljon.
Nyugdíjas rendőrt, vasutast, vagy más fegyelemhez szokott urat sziveiebben akceptálunk.
Kflvidre fogott, saját kézzel Iro\'t ajánlatokat küldjék be „VédA" jeligére BLOCKNL\'R J, hirdető Irodájába Budapest, IV., Semmelweis-utca 4.
Csávázószerek;
Porzol I- Tlllantin |
| 8 Hlgosan
Tillrnlin,]! Cuprám
o Orion csávázó j| Ar,ópác I ^ rézgállc )
Magvak MUtrógyafélék Növényvédószerek
„Futor" szénsavas takarmánymész. Madáreleségek
0BSZÁ6 JÓZSEF aigkrtütáhtai
Nagykanizsa, Krzaébet-tér 10. A bíróság mellett, ui Teleion: 130.
Éger, nyár, bükk,
dió, k«rli, tölgy, hárs stb. rOnkfákat
állandóan vásárol
Fornérgyár h Keményt aternelö B. T.
Budapest, IX., Csont-utca 1.
8000
pengőt
kölcsön adnék
jzon földbirtokosnak, v\'gy bérlőnek, aki engrm gazdatisztnek alkalmazna. .Volt földbirtokos" jeligére a kiadóhivatal továbbit.
Elismeri minden autótulajdonos, hogy a
Tíresfotte
pneumatik
jó te tartós.
CHAMPION gyertyák, irányjelzők. FORD alkatrészek, golyós csapágyak.
Gyén lerakat: fliVAS MIKLÓS ailtÓSZakflZl6t
Nagykanizsa, Deák-tér 15. Telefon: 63.
Üzletáthelyezés.
Van sierencsém értesíteni a n. é. közönséget, bogy
cipész-üzletemet
Magyar utca 54 sr. alól Báthory-utca 24. szám alá helyeztem.
K rom továbbra ii síives fámc-gatásuka1. Tigllele,|el
Schlesinger Ignác
49\'i cipészmester.
Ma, vasárnap este
disznótoros és szárnyas vacsora
a Bárány vendéglőben.
Szíves pártfogást kér
Gazda István
vendéglős.
Galambok község elöljárósága.
2031/XI jkv. 1928.
Hirdetmény.
Gilambok község
vadászati joga
ar 1928. október hó 15-én délelőtt 9 órakor a galamboki kör-(egyzői irodában, ahol as árveré\'i feltételek is a hivatalos órák alau meg\'ekinthttők, 1928. november h* 1-től 1938. ju\'ius hó 31-ig terjedő 9\'/< évre nyilvános árverésen haszonbérbe adatik. Gslambok, 1928 siep\'ember 28.
Nagy Károly sk. IIJ. Baacxs lánoi sk
kOr|egyző. tssr bitó.
ÁGYT0LLAT, EÉZET,
állati birSkst,
vörös- és sárgaréz, cink ás ólom hulladékot, vaaat, csontot és rongyot a legmaguabb árban vásárol
8TBÉI B. Flll WA8YIAJIX8A,
Erzsébet királyné tér 15. sí. alatt
Árverési hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy Főút 22. szám alatt levő lakásomon folyó évi október hó 8. nap ján délután 2 órakor szoba-bútorokat és egyéb felszerelési tárgyakat készpénzfizetés mellett elárvereztetem.
Nagykanizsa, 1928. évi október hó 7-én.
Értesités.
Értesítem a nagyérdemű közön-siget, hogy naponta friss
libahús, bőr, báj és libamáj
kaphr 15 a piaci pavillonban.
Singer mészáros.
1038 október 7
ZALAI KÖZLÖNY
Strobentz-féle
padlófestékek,
linóleum vagy borostyán, zománcmázak
és mindennemű festékáruk a legolcsóbb árakon kaphatók.
Gyári lerakat:
Friedenthal Rezsőnél
*m Főút 1. szám Drogériával szemben.
17896—1928.
Hirdetmény.
Október 15-én d. e. 9 órakor a felsőnylresi fáslegelön a katonai lőtérnél, október 16 án d. e. 9 órakor a lesháznál, október 18 án pedig a felsőerdőn a lesháznál d. e. 9 óra- , kor széltörött csucsszáraz fákat adunk el nyilvános árverésen.
Nagykanizsa, 1928. szeptember hó 28-án.
„„ Városi Tanács.
14551/1928.
Hirdetmény.
Folyó hó 10-én d. e. 9 ora-kor a gazdasági hivatalban bérbeadjuk az Árpád u. 22. számú házban megüresedett 1 szobakonyhából álló lakást.
Nagykanizsa, 1928. évi okt. hó 2-án.
„„ Polgármester.
17556—1928.
Tárgy: Hadirokkantak jelentkezése ujabb felülvizsgálatra
Felhívás.
Felhívom a Nagykanizsa városban tartózkodó összes hadirokkantakat, hogy az elrendelt ujabb felülvizsgálat megejlése végett jelenlkezzenek a városházán I. emeleten 15. ajlónál éspedig:
1. Október 15-én reggel 9 órakor az A, B. C, D, E, F betűkkel kezdődő nevüek.
2. Október 16 án reggel 9 órakor a G. H, I, J, K, L, M belükkel kezdódö nevüek.
3. Október 18 án reggel 9 órakor az N, O, P, R, S, Sz betűkkel kezdődő nevüek.
4. Október 20 án reggel 9 órakor a T, U, V, Z belükkel kezdődő nevüek, és hozzák magukkal a póslán kapott rózsaszínű póstautalványt.
Aki nem jelenik meg a felülvizsgálaton, annak nyugdija be lesz szüntetve.
Nagykanizsa, 1928. évi október hó l én.
4wo Polgármester.
Kérjen
árjegyzéket I
Szállításait rövidesen megkezdi az
unghváry lászló
faiskola r. t. Cegléd.
BUDAPESTEN: VII., Váci-utca 27.
Dunántuli Faiskola és Fenyő telep HERÉNY (Szombathely mellett.)
Szegedi paprika és termény cég keres Nagykanizsa és környékér*
jól bevezeted
helyi képviselői.
Ajánlatok Szeged, postafiók 159. cimre luldendók. 4%6
Modern, alig használt 2-4-6 .„1X1. állandóan Ulfees 3 U I O K raktáron, uja Kedvexó fizetési leltételek. Palatínus Aitórfllalat, Budapest,
Újpesti rakpart «. Palatínus ház.
Hirdetmény.
10 hold szántó, 5 hold rét azonnal bórbeadó. • Érdeklődni lehet Kisfaludy-u. 10. hz. alatt Dr. Vass Zoltánnál.
Otthon 1 perc alatt a gyermek is készíthet saját tiszta
üvegjében tzódavizet, üdítőitalt habzóbort I
1 It. szódavíz 16 fllérbe kerül,
olcsóbb mint a gyári
4 havi részletre I
Tartozik Önmagának, családjának, hogy asztsMra tiszta üveget tegyen 1
Átak:
Autó Syphon üveg ... 21 P az elsó let. szénsav-
patron ............... 5 P
cserénél I tct. szénsavpatron ............ 2 P
A havi részletre I
Autosyphon üveg Sparklet világszabadalom !
vti
Tiszta, olosé, kényelmes, praktikus !
FgyedArusitó:
Szabó Antal •^^üSszSwtr**"
Nagykanizsa n Telefon 91. szám
NASH é. PACKARD
autók 1929. évi typusai megérkeztek!
66-os 76 os és 86-os typusok csukott és nyitott karosszériával. A 76 os é9 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 86 os kocsinál központi automatikus olajozás. j
Szántó Vilmos ós Társai
Telefon 3-22. ■aoA-"\'\'". Deák-tér 2. Telefon 3-22.
liui tanulmányutamr 61
. . .. ~ ■\' - ..■;. .a.*j
megérkeztem, auilról ezúton értesítem a n. é. hölgyeket és kérem, hogy Crasébat-tér I. aiám alatti sialonomban, a leg-u|atib dtvatrajzaimat megtekinteni sziveikedjenek.
Tisztelettel i90i lortmann Juliska.
II Itti Gozí üresz éi Taiiwíf
bizományi leralutából mindennemű keménytát, u m. Slavon tölgy, körls, éger éi elsórcndU tölgyparketta, úgyszintén hazai vadcseresznye él gőzölt btlkkanyag állandóan nagy raktáron kapható
EPPINGER I. ÉS FIA
dctlka, léc. Apsietta (f mlnd.nncniQ épttk.zé.l infi| kereskedésében
■aqykanizbAn, oeAk-tér s.
Világhírű Hatschek Eternit lerikata.
20 darab
kályha
(kltünó karban tevfl, használt scéntQreléid lOltökályhlk és Krén féle uj vegyaslUzelésU világi \'ó kályhák)
meglepő olcsón
(M1 eladó.
FATELEP, a Transdanubla mellett.
Tűzifa és szén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épflletfa, mész, cement éa egyéb építkezést anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca 4.
Telefon: 120.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gftzmoió, vegytlwtltó, ruhifotfl villatatj
a stombalhtlyl ociz. iparklállitikoii aranyéremmel kitüntetve
NAGYKANIZSA.
Legszebben mos, lest, tisztit, gouvriroz és pllsséroz mérsékelt áron. Hófehér, tükörfényes gillértisztiMs Pllssérozás már 3 P 20 flll.-lól.
Hangjegyujdonságok ■
Mit csinál, ha az est leszáll? (Iangó) Kégl nyár (Operett) Magáért (Blues) Msga csúnya (Stawlox) Valamit mondok magának (Slawtox) Ringató kék Balaton (fox trott) Kereaek egy nflt Sohfln und Sohlok Hsllar-rewO
■ lágarsl ■ leh bln d e Marié von der llaller-revue Heute könt leh mlch vergeasen ürosamama láss dlr dl llaare schnelden Meinem MIdel aus Wien Onkel Kriedrich hat ne\' neue Brautl kapliatók:
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében Jist
_Nagykanizsán._
ZALAI KÖZLÖNY
k
BÚTOR-
vásárlóknak saját érdekük meggyőződni arról, hogy barátságos és kellemes otthont létesíthetnek maguknak, ha a Dunántul legnagyobb áruházában szerzik be lakásberendezési szükségletüket.
Állandóan 300 berendezés áll vevőink részére választékul.
A legfinomabb stylusbutorok és a legegyszerűbb polgári berendezések is Írásbeli szavatossággal lesznek eladva. Vevőinket szakszerű és őszinte felvilágosításban részesítjük.
Díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra!
Óriási forgalmunk következtében a közismert legolcsóbb árakat számitjuk.
Rendkívül kedvező fizetési feltételeket nyújtunk.
Saját érdekében ne tétovázzék, ha bútorra van szüksége, hanem keressen fel bennünket bizalommal!
KOPSTEIN LIPÓT
bútoráruházai
SZOMBATHELY, Kőszegi u.5«m
és
SOPRON, Várkerület 62.
Nyomatott a Délzalai Nyomda Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
88. évfolyam, 229 szám
POLITIKAI NAPILAP
I *M» 1 Mi-. Ko—ffc Lj>O.. tl
Felelő* szerkesztő: Barbarita UJo«
QMIsatt* ára: fj Un ■ pao«4 M BU>
Minden incidens nélkül folyt le a bécsújhelyi felvonulás
Bécsújhely lakossága
Bécsújhely, október 8 Reggel 9 órakor Indullak a város felé a Helmwehr századok, miket a város lakossága OrOmmámorban, ka-Isplevéve, virágesővel fogadolf. A csspatok katonai rendben vonullak fel az utcákon, kb. 16 000 ember. A felvonulás kél óra hosszat tarló tl. Délben megkezdődöli a Htlmwthr felvonulása. Utána nyomban mrgtel-
virágesőve! tüntetett a nemzeti Helmwehr mellett
tek az utcák a város polgárságával, ma|d megindullak a Schutzbund tagjai vörös zászlókkal a városháza elé. 35.000 Schutzbund tag és munkás vonult fel igy Bécsújhely utcáin, mlg fél 4 órakor hirtelen megeredt az eső és a Scbutzbund-csapatok a pályaudvarra mentek és különvonatokkal elutazlak.
Nem kerüli tehát sor az összeüt-
közésre, vér nélkül, rendben folyl le a tüntető felvonulás, csak a kommunisták próbáltak Izgatni és zavart kelteni. A rendőrség 130 kommunistát fogdosott össze és Bécsbe küldte őket, de egyikük az ulon megrántotta a vészféket és a kommunisták kiugrottak a vonatból és visszaszöktek Bécsújhelyre, de ott ismét csakhamar összefogdosták ökel.
Komoly tárgyalások indnlnak a románokkal az optánsügyben
Bethlen miniszterelnök és Szterényl báró tanácskozásai az optánsper tárgyában — A tárgyalásokon Szterényl József lesz a magyar delegáció vezetője
Budapest, október 8 magyar, mint román részről 3-3
Szterényl J \'zsi f báró rns délelőtt megjelent grtf Bethlen litván miniszterelnöknél, akit teljes részletességgé! féjékoitatoft a magyar-román op\'ánsper Jelenlegi állásáról. Szterényl József báró O.nfben a népszövetség ülésén megálleporfolt a románokkal, bogy október 10 ig közölni fogják vele, hogy mikor és hol fognak összeülni s kérdés lelárgya-lására. Stlerényl már annak idején javaalatot tett, most a románok ellen-Javaslatát várjt a helyre ét időre vonatkozólag. A tárgyalásokon ugy
delegátus fog megjelenni, Stlerényl pedig mint a delegáció vezetője vesz részt. Hogy kl lesz a magyar kormány másik két deleg.Uuse, atról még nem történt döntés. Meg van győződve, hogy komoly tárgyalásoknak nézünk elébr.
BudésMayer miniszterek külföldi érdeklődései a magyar termék klv.tele érdekében
Bud János gxzdaságl miniszter vslószinüleg e hét végét érkezik hm külföldi útjáról. Utjának eredményéről elsősorban a miniszterelnöknek
száltól be, majd jelentést lesz a mlniszlerlanácson, ante\'yen egyben ismerteit,I fogla gazdasági programját. Bud János ugyanis Mayer János földművelésügyi miniszterrel lülfö\'di tanu\'mányulra ment. Németországban a Svájcban a miniszterek aziránt érdeklődlek, miképpen helyezhe\'nék el n magyar termékeket e>en orszá-gokbin.
A felsőház külügy\', bizottsága október 17 ikén ülést tart. Az ülés tárgya a külügyminiszter előterjesztése lesz a népszövetség ezldei szeptemberi üléseseiről.
A magyar kormány hozzájárult a Kellog-paktumhoz azzal, hogy biztosítsák az igazságtalanságok orvoslását
A kormány jegyzéke az Egyesült Államokhoz
Budapest, október H
A Magyar Távirati Iroda jelenti: Az Egyesült Államok budapesti kö vete kormányának megbízásából tudvalevően felbivla a magyar kormányt arra, hogy a folyó év auguszlus 27-lkén Piritban aláirt úgynevezett paktumhoz csatlakozzék. A magyar kormánynak arról az elvi elhsláro zásáról, hogy a paktumhoz csatlakozik, a m. klr. külügyminiszter a mai napon az alábbi szövegű jegyzékben értesítette sz Egyesült Államok budspesU követé,:
Az Egyesűit Á\'lsmok kormánya elölt ismeretet, bogy
a világháború befejezése után Magyarország olyan békeszerződést volt kénytelen aláírni, ame lyet az [lyen alkalmukkor sioká SOS tárgyalások nem előztek meg
és amely téves beállításokból kl Indulva, Igazságtalan helyzetet teremtett.
A békeszerződés folytán előállott helyzet Európán ik ebben a részében nem biztosi ja a népek nyugalmát és megakadályozza fejlődésüket.
A háború befejezése óta eltelt liz esztendő eseményei nyilvánvalóan igazolják, bogy ez a békeszerződés alkalmatlan srrs, hogy a természetes, békés fejlődést biztosítsa. A történelem tanúsága szerint a mu\'ibin ott, ahol s nemietek egymásközötli viszonya nem az igazság és ész-szerütégi követelményen épült fel, előbb-utóbb erős összeütközések keletkeztek.
A magyar kormány rendkivül értékeli az Egyesült Államoknak a há-
ború eltörlésére irányuló javaslatában meRnyilvánu\'t nogyielkü és huni-mlárius szempontokból vczc.telt poli\'ikáját, amely a nemzetek életéből az ilyen összeütközéseket és háborús veszedelmeket ki akar|a kü szöbölni. De f. természetesen csrk u*y vtzfclhet eredményre, ha az említett békeszerződések kötelezettsége révén kizárjuk a háborút és más eszközöket.
A miigyar kormány természetesen abban a feltevésDen adja meg hozzájárulását az Egyesűit Államok kormányának javaslatához, h\'jgy
az Egyeiült Államok kormánya u többi aláíró állammal eg^lltt keresni lógja a módot arra, hogy a jövőben békés uton lehessen biztosítani az Igazságtalanságok orvoslását.
A magyar kormány kellő időben meg fog|a tenni a szükséges lépéseket, hogy hozzá|átuláta a magyar alkotmány elveinek értelmében teljes jogi érvényt nyerjen.
A magyar kormány őszinte béketörekvései
Budapest, okt. 8 (Éjszakai rádió-Jelenlés) A Budapesti Értestlő jelenti: A magyar kormány |egyzéke, melyei a Kellog néven ismeretet párisi békepaktumra adott az Egyesűit Államok kormányának, politikai körökben "énk megbeszélés tárgyát képezi. Általában hangsúlyozzák, hogy a magyar ösiinte békés törekvéseiről tett lacuiágot ebben a jegyzékben. Ezt mutal|a a Kellog-pak\'umhoz való csatlakozás. Ugyanez a szándék már kitűnt abból a lényből is, hogy ön-kén\'es elhatározásból fentsrtás nélkül hozzájárult a kötelező döntőbírósági határozathoz. Ugyancsak jó hatást kellett az sz őszintesége is s msgysr kormánynak, melly-l rámutatott arra, hogy a valóságos békesség nem ab-btn nyilvánul meg, ba szemet hunynak a békét fenyegető veszedelmeknek, hanem ha fp n ezeket feltárjuk. Ét egyúttal az orvotlás u\'Jára is rámutatunk.
A magyar katolikus nagygyűlés
Budapest, o/.iób-r 8. (Éjszakai rádiójelentés) A magyar katoikmság demonstratív megnyilatkozásának hétlói napján a Magyarországi T«nltó F.*yes0leteV Országos Szövetsége, a Ktlolikus Tanügyi Tanács, a Stent Ferenc harmsdrendje és a Siociális Misszió Társulat \'arlottak gyűléseket, konferencláka\'.
A bolgár király távirata a kormányzóhoz
Budapest, okt. 8 (Éjszakai rádió-jelentés) Boris bolgár király trónrs-lépésének 10 évfordulója alkalmából Horthy Miklós kormányzó szivélyes-hingu üdvözlő táviratban fejezte ki a nemzet és a maga Jókívánságait. Boris király választáviraiban jólesőn köszönte ezt meg.
Sidl halálra knock autolta Cecchlt
Firenze, ok. 8 Sldi könnyűsúlyú olasz box>»jnok leütötte Ceccht boxolót, aki nem ludott magihoz térni orvosi segítséggel sem. Kórházba szállítása után röviddel meghall.
fAtAi *mo*t
1906. október 9.
Zajos választási népgyűlések voltak vasárnap Nagykanizsán
Az egységespárt teljes támogatását hozták Bazsó Józsefnek a budapesti képviselők — A Kállay-párt népgyüléselnek Nagy Emil volt a favoritja - A rendőrségnek kellett szétszórni a zavargókat a Sugár-uton
Az egész vérost megmozdították
Nagykanizsa, október 8 Méregfogát adta ki vasárnap a kanizsai mandátum körűi zajló nyilvános események izgalma. Az utolsó népgy üléseket tartolta mindkét párt Nagykanizsa mind a két városleié ben. Négy nappal a nagy erőpróba előtt, mint megzavart hangyaboly forrongott kora reggeltől késő éjsza káig, az eddig mindennapi panaszt 1 terhét békességben vonszoló kanizsai utcák nép:.
Az utolsó nyilvános gyűlésekre mindkét párt az adout-il játszotta ki, ugy, bogy mindkét párt népgyűlé-seinek megvolt a maga szenzációja. Az egységespárli jelólt támogatására megérkeztek a választási kampány kezdete óta hiába várt egységespárti képviselők, kiknek s vasárnapi népgyűléseken való szerepe határozottan nagy ménékben (árait hozzá a kanizsai egységespirti tábor bizalmának fokozáaáboz. Ennek tulajdonithaló, hogy Bazsó József pártjának népgyfliésci a mult vasárnapi pro-
gram-gyűléseknél Is jelentékenyen népesebbek és lelkesebb hangulatuak voltak. Ennek a hangulatnak is része lehetett abban a kijelentésben, amit Oyömörey Oyörgy fólipán telt a délelőtti gyűlés után és amely szerint a főispán most már biztosra veszi, hogy Bazsó József minimálisan 200— 300 szótöbbséggel győztesen kerül kl a választási küzdelemből.
A Kállay-párli népgyűlésnek Nagy Emil volt Igazságűgyminiszter leérkezése és beszéde volt a szenzációja.
Az egyébként is izgalmas lefolyású nap kdlón eseménye volt az egységespárti népgyűlés ideje alatt lezajlott incidens, mellyel tulbuzgó felelőtlenek meg akarták zavarni zajoogá-lukkal a gyűlést, ugy, hogy véKŰl is a rendőrségnek kellett közbelépni ét a Sugár utat a zajongóktól megtisztítani. A hit előállított munkátwn-bert kihallgatáiuk után elbociátották, egyikük űgyél hatótági közeg elleni erőszak cimén áttették az Ogyész-téghez.
vasárnapi kortes-gydléaek
választópplgárság Intézi el, még pedig minden felsőbb utasítás nélkül. Es a harc tehát Bíthlen litván tze-mélyes harca Kállay Tiborral. Nim gyűlöletet jölt ide izitani, de azért bogy megbélyegeize azokat, akik gyűlöletei akarnak tiltani és megmondja, bogy igenit as egétz egységespárt szlvból-lélekból áll Butó József háta mögött.
Ual az átkot magyar tzéthuzátrs. Itt van az Idő, — folytatta — hogy a kártevő egyéneket, mielőtt a közhangulatban talajt találnának maguknak, a közhangulat örökre elnémítsa. U<y értesül, hogy Kállay Tibor a közérdek szempontjából nem merítette ki azokat a b:folyásokst, amivel rendelkezett. Mert ha Igy lett volna, akkor sok leépítés Ntgykani zsán nem következett volns be.
Az egységespáti népgytilései és banketíja
Mint jeleztük, Budapestről több | szálai, hogy milyen kormányzat le-egytégetpárti képviselő érkezését je- l gyen — de ez ma még nem idő-
lentették Bazsó József támogatására. Ai érkezők elé a helyi párt elnöki tanácsának egy bizottsága Bazsó vezetésével elutazott Bilalontzenl-szenlgyörgyig. A nagykanizsai állomáson nagyszabású ünnepi külsőségek (lovas bandériurt), szekértábor, virág, dalárdi stbj mellett lelkes hangulat fogadta a vendégeket, akik azt u embert jöttek támogatni, akit Kanizsa lakotsági évtizedeken keresztül szeretni ét tlsz-telni tanult meg, mert benne közéletének egy Önzetlen, derék, szor-galmas munkását ismerte meg. Tá-mogatására most
megérkeztek: Ptatthy OyOrgy, az egységespirl alelnöke, Görgey József, Krúdy Ferenc és Csitt Károly képviselők és Horváth Ferenc fővárosi bizottsági tag. Az állomáson fogtdátukra megjelentek közölt ott volt Oyömörey Oyörgy főispán és a helyi egytéget-párt vezetőségén kivfll több tzázra rugó tömegben a párthívek. Ujváry Oézs üdvözlő szavaira Platthy OyOrgy
válaszolt:
— Nem sokan jöttünk, de akik lőttünk — tokák nevében |öttűnk — Itt ugy kell a dolgot venni, hogy a választás Kállay Tibor és Bethlen István gróf között fog lefolyni. Hogy s kormányelnök politikája győz-e, vagy azé, aki otthagyta Bethlen litván zászlaját. El log jönni az az kló, mikor meglesznek a nagy 01-közetek, amikor majd arról lehel be-
tzérfl. Nem lehet ezt a nemzetet félrevezetné. 0 ym Időket élűnk, amelyekben csak összefogással lehet előbbre jutni. Vannak panaszok, súlyosak és nehezek az idők — de mióta Bethlen István gróf kormánya Intézi az ügyeket, mégis olyan nívóra emelkedett ez az ország, hogy a többi államok barátságát keresik országunknak.
Rendkívül Örvend annak, bogy ez a polgárság autonóm módon akarja kifejezésre juttatni azt, bogy az egységespárti program |elOitjét akaija beküldeni a parlamentbe.
Az űdvOzlés lezajlása után a díszes menet elindult az állomásról s népgyűlés színhelyére.
A népgyűlés a Polgári Egyletben Va 12 óiakor kezdődőit. Az Ipartestületi Dalárda elénekelte a Magyar Hiszekegyet, utána Ujváry Oéza volt országgyűlési képviselő nyitotta meg a gyűlést.
Görgey József országgyűlési képviselő volt sz első szónok, aki az elismerés zászlaját hajtja meg a nagykanizsai választópoigárság elölt, amely a szive után Indulva, megtalálta a lelyes utat. Ennek a választásnak a sorsa eldótt — mondolta. Az egysé-iiespárt miért nem állított hivatalos jelöltet? Hát lebet akkor hivatalos j-.löltet állítani, amikor Biztó az egyedüli éa a háta mögött olt áll az egész egységespárt ? A miniszterelnök nem akarja kézmozdulattal elintézni ezt a harcot, mert szebbnek véli, ha a
Spiegel Szigfrid kormány-főtanácsos
a soproni Kereskedelmi és Ipirka-mars elnöke a következő szónok. A baség városából |0lt le Ksnlssárs, bogy tanújelét adji annik a baráti hűtégneV, melyet nemetak ő és a Kimara, de ax egétz topronl Ipircs-ság éret — mikor Bazió József mel\'ett áll. Bethlen István rendületlen híve, hiszen az ő érdeme, hogy a nipszivazái lehetővé tétetett ét Sopron ma Magyarortzághoi tartozik
Krúdy Ferenc nyug. főispán országgyűlési képviselő besiél ezu án. Nógrádból |Olt Ide — mondja, bogy megszorítsa Nagykanizsa választó-polgárságának kezét.
Kállay kritizál ma — mond|i, — pedig mindaz, amit ő most kritizál, az neki köszönhető. Szól arról, milyen problémákat akar a Bethlen-kormány még megoldtnl. — Htngtulyozxa, hogyha a mai gazdaság! életei sikerült felemelni, az egxlsztenclákat Jobbá tenni — az Bethlen István érdeme.
Busőjózsefképvlselőjelöltet nagy lelkesedéssel fogadták, tmikor sz emelvényre lépett. ROvid, tömör beszédet mondott és abban figyelmeztette a város közönségét, hogy felelnie kell srra a kérdésre, amit Kállay Tibor felvetett: helyesli e kilépését abból a pártból, amely az országol nagygyá tette. Oondolják meg |ól, kire adják le szavazatukat.
Horváth Károly fővárosi bl zottsági tag frappáns hasonlatokkal beneolta Ksllay Tibor kijelentéséi. Ulal arra, bogy a kormánynak igenis gondoskodását képezi ez és s tObbT halár-város. Nem volna észszerű moil olyan álláspontot elfoglalni, hogy a kormánynak ezen törekvését ne hálálja meg a város.
Dr. Csák Károly öiszefogásrs hívta fei a polgárságot Nem puli kutyád nem birkák, de Onludilos msgyarok vagyunk. Ma ebben az országban józan ésszel csak Bethlen politikát lehet folytatni. Mint xalai embernek enneke a vármegyének gyermek és ezt a szeretet hozza ide, azért caak azt mondja, bogy zalai embert válasszanak.
Dr. Tamás János zárószavaiban utalt arrs, hogy Bazsó nem önjelölt, hanem birja az egységespárt tagjainak támogatását. B;-széde alatt történt a már emlllett incidens, majd a népgyűlés végetért
A banketten, amely közel 300 terítékkel a Koronában volt, Hajda Oyula dr. a miniszterelnökre, dr. Szabó Zsigmond a főispánra, Spiegel Szlgfrfed Baztó Józsefre mondott HköszOntöt. Platthy OyOrgy a liberalizmusról és szocializmusról beszélt Killay Tiborral kapctolilban, majd kitéri a puli-af térre, végűi Bizsóri ét a város fellendülésére emelte pohsrát.
Klskanizsán ugyancsak jelentős siámban gyflitsk össze az egységespárti párthívek a Templomtéren, ahol megjelent Oyömörey Oyörgy tőüpin is. Dolmányos Antal megnyitója után Platthy OyOrg 1 a kii gazdatársadalom aktuális kérdéseiről beszélt, majd Horváth Károly, Krúdy Penac, Bazsó Józsel, Csák Károly és Ansorge Antal szólsltsk fel
A Kállay-párt népgyülésai
Hala\'mas tömegeket vonzott a Kállay pártnak vasárnapra hirdetett két népgy ülése. Az Erzsébet-téren és a kis kanizsai Flórián-téren ezrekre menő ember-áradat tolongott a virágos emelvények körűi.
Dr. Malek László nyitotta meg a nagykanizsai népgyűlést.
Kelemen Ferenc lelkes szavakban hívta lel a válaiztópolgárokat, hogy kullitza mögötti titkos hatalmaktól, boizoikányoktól ne féljenek.
Kállay Tibor percekig nem tudott tióhoz Jutni az ünnepeltetéstől. Eier és ezer kéz, kalip és kendő lobogott leiéje a tömegből. H»zédéb:n sorra vette azokat s hírlapi kommentárokai, amit
mull vas Írna pl programbetzédéhez fűztek. Újból hangsúlyozta, bogy elvei a réglek maradtak, csak az utakat változtatta meg, melyeken azok megvalósításáért küzd. A numerus clausus kérdésében — mondotta — valamint a demokratikus közigazgatási reformok ügyében már •okai beszélt, tárgyalt éa közbenjárt, azért nem tartotta a mult vasárnap szükségesnek azokra részletesen kitérni. Álláspontja, hogy a numerus clausus Intézménye fenn nem tartható. Igaz, hogy amikor pénzügyminiszter volt, sokszor kellett szembehelyezkednie a közvéleménnyel, de az egyes politikusnak ezt nem is lehet kikerülnie, hiszen nem lehet aa
ím október 9.
ZALAI KOELÖNY
■ leladata, hogy csak az árral ússzék.
Az alkotmányos birendrzégnek azonban bírnia kell a közvélemény rokonszenvét. A közvélen ényre a!a pitolt kormányzit demokráciái j»!etit. A .politikailag kedvelek" iő» ado t elg( n lolásábin re|llk egyik t ka kilépésemnek, mert Gömbös kinewzé tivel nem hihetem tovább, hogy e veim érvényesülhessenek. Hjn«»ulyozta, bogy nem személyes ftrvényesü ésre gondolt, meri közludomátu, bogy minisztersége ól* közhatalomtól pozíciót, kitüntetést nem kért és nen fogadott e). A politikának nem szabad beleavatkoznia a közgazdasági életbe, mert egyik a máslkat akkor megronlj]. Újból sürgette sz idók lesiá\'Iitását, mert az ann.ik idején általa mrgállspitot! fejenkénti 58 psngő adóteher ma 91 pengőt tesz kl. Az egyszerűbb és kevesebb közigazgatást követcCe s hogy a rendkívüli idők elmúlván, a hatalom kevesebbet nyuljon bele sz emberek éleiébe.
Nagy Emil KálJay beszéde közben érkezett meg a vasu\'on történ\' fogadtatás után, ugy, bogy percekre abbi kellett bagyni KAIlay beszédét, mig a tömeg a volt Igazságűgyminiszlert ü ne-pelte. Nagy Emillel a Dayl Mail egy munkatársa, egy angol hölgy Is Nagykanizsára érkezett és részt vett a népgyűlésen.
— Magyarország sorsa függ ettől a választástól — mondotta Nsgy Emil — melyen nem az a fontos, bogy melyik párt győz, bt nem, bogy a szabad vélemény nyilvánl\'ás és szshid mozgás lehetőségeit megte remisük Humoros és a tömegben nsgy ha\'ást kiváltott bssonla\'okkil bírálta a kormány beruházási politikáját, a tihanyi hslbiologisi intézetre, a lillafüredi (uralásokra, a kőig zda sági minisztériumra térve ki. Ha Káilay zászlaja elbukik — mondotta — akkor a parlamentbe független embernek nem érdemes belépnie. Káilay Itllépésére szükség volt, mert a független, férfias szó Jogotu\'tsá-gának harcosa. A kormányt a revíziós mozgalmak ellenségének állította be beszéde további során, mn|d a parlamenti váltógazdatág elvét boncolva, másik pártnak kívánta az ura\'mat átadni, btr hangsulyozo tan elismerte Bethlen István grófnak a konszolidációs munkában való igen nagy érdemeit és az ortzág sorsára dön ő Jelentőségű szolgálatait. í énk tetszésre találtak megokolt r-.bu lisz\'iká|ávsl a .pi|:ás oiszág"-ról és .cselédkönyves parlament\'-ről mondott hasonlatai. Meg kell szüntetni külföldön a mai rendszerűnk reakciós htrét — sürgette löbbhclyűtl beszédében — akkor srámitha\'unk csak a demokratikus napy államok ő.\'zinle barátságára. Kommuoizmus\'ól nem kell félni, ha a nép és a parlament közt megvan az összetertó kapocs. Hangsúlyozta, bogy szükség van Józan kritikára a politikai élet terén, de nem szabad túlzó emberekre bizni a ►ritiká\', han:m mérsékelt rmhorrkr* hnoo rirk lltin menlen
az ország közvéleménye, ne pedig a Míorga ó eszmék mögött kritizá\'ók u\'án. Eayh legfőtb érve. látja ebben Káilay Tibor megválaszláta mellett.
Szilágyi Lajos ny. főispán, otazíggyülési képviselő sorrs biiáita az egységespárti j:lölt támogat lsára étkezett képviselőket. Azulfn bsn^sulyozoltan figyeltnez-teit! a hallgatóságot, hogy Káilay Tibort ez a város díszpolgárává választotta, a polgármester és a kép vlselölestület ezt az oklevélen megírt érdemekért lette, tehát nem állhat az, hogy Kállaynak nincsenek érdemel e város életében. (Közbekiáltások: Éljen dr. Králky litván polgármester I)
Malek József zárószavji és a Himnusz eléneklése ulán a népgyűlés vé^et ért.
Klskanizsán
dr. Fülöp Qyöigy ügyvéd nvitolta meg a n^pcyülést, amelyen Káilay Tibor után Nagy Emil a nemzeli és □épies politika érvéuyesülétéról beszéli. A nagy tömeg előtt lefolyt Kyütés Szilágyi L-j s, ujnépl Elek Ernő, ma|d Anek G;örgy beszédével ért végr-t.
Nyílt pályán felrobbant egy vagon szénkéneg és száz méteren tönkretette a vasnttestet
A hatalmas detonáció következtében a házak ablakai betörtek és nagy ijedelmet okoztak — Emberéletben nem esett kár — Az anyagi kár J5000 pengő
Vonatösszeütközés Nagy-
enyed mellett Kolozsvár, október 8 (Éjszakai rádiójelentés) Nagyenyed mellett két tehervonat összeütközött. — Három vasu\'aa meghtlt, 20 an megs.-be sültek. A két mozdony és 5 tehervagon porrá zuródott. A forgalmat átszáliitáasal bonyolítják le.
A „Gráf Zeppelin" utolsó próbautja
Frledrlcksha/en, november 8 (Éjszakai rádiójelentés) Ma délután egy óra 32 perckor felszállott a .Oraf Zrppelin", hogy utolsó próbaútját elvégezze amerikai ulja előtt Ecke ner kapitány nincs a fedélzrteti.
— Magyarország Védöasszonya. (Könyörgés Szllz Máriához) címmel most le-leni meg szfkelyktrcszturt Mulmlr Sándor közismert székely köllö, lóhadnagy leg-i|»bb verses mun\'ája, mely a SzUz Mtria vallástörténelmi hagyományaink első il en irányú leldolgotása A kritikusok •> a hit-életi előkelőségek legnagyobb elismerésével indul utnsk 0 000 példányban s már az Olödi< kiadásnál halmi a könyvecske, rg). házi eensurával. A .Magyarország Védó asszonya" dmtl könyvecske ára I pengó Megrendethelö utánvéttel Molnár Sándor Író t.udovlk.1 Akadémia, Budapest. Ugyan otl megrendelhető.\' Az. OröklUz I 50, / honvíd 2 50 Honvéd Ünnepnapok 2 50 és Szikely dalok I (Űzet (Molnár Sándor Kereszly Jenő) 2 pengős árban
.I.
[ lavir
nagykanizsai fiókja
Sugár-ut 4. Telefon 338
íiármely bel- vagy külföldi áru- vagy értéktőzsdéről a lehető leggyorsabban, telefonon, táviratilag, vagy írásban, helyben vagy vidékre jelentést ad.
Érdeklődni lehet a fenti címnél.
Nagykanizsa, október K
A tapolca sümegi vasutvomlon veszedelmes rotb nls történ! és c«k a csodával határos körülmények hozták magukkal, hogy emberéletben nem cselt kár.
Nem kevesebb, mint egy vsgon sténkénrg robbant fel a nyill pályán és a rengeteg káron kivül a pályatestet ls alapoian megrongálta.
Az ejelről a következő részié eket elentjük:
Tegnapelőtt délután Sűire* felől a tehervonat, mely Tapolct felé halad, mint azt a szab Ily előírj i a szerelvényhez kapcsult u\'olsó kocsiban szénk\'neget vitt. A vsgonban hordókban volt elhelyezve a veszedelmes robbtnószer, melyet feladója Esztergcmbi Irfn/itotl.
Nem messie JSrlulott a vonat Tapo\'cálól, mikor az egyik fékezd észrevette, hogy a szénkínegnrl lelt vagonból kitebb lángrk törnek elő. A fűtő tisitában volt a helyze tei és azonnal |elt adott a motdonyveze ő-nek, mire az megálli\'olta a voiatot. Ezután lekapcsolta u szér.kéneges u\'olsó vagont és a mozdony a többi vasú kcc ikkal tovább robogott, alig haladt a szerelvény néhány »xáz-métert, mikor a vasutasok borzalmas
roilunást hallottak a nyill ptlyán állón vsgo.iból.
Az eg?sz szénkéneg-rakomány fel robbant és a hatalmas detonáció megreszketette a levegőt. A pályatesttől nem messze levő házakból ax emberek ijedten futottak ki és nem tudták sz tltö pillanatokban, ml történ*. A házak tb\'akal bezuzódtak és nagy Ijedtség szálHa megazembereket.
A pályatesten pedig a felrobbant hordókból kiömlő szénkén g nagy lánggal égett, de égett a vatutl kocsi is és a vatutl síneket összetartó talpfák.
A pályatest több mint százméter-nyíre rongálódott meg, ugy, hogy a forgalmat azon délu\'ánon személy-utssok rí síé re csak átszál átral lehetett leb< n.olitsnl.
A közeli Tapolcáról teltfunon kihívott vatu\'atox me<kezd ék a romok eltakarítását Schíiffer fülfhlzi Mnök vez\'iéie sla\'t és estére szsbtd ls lett a ptya. Uj talpfákat letek az eléget ek he\'yíre és é|szaktra már ismét nndesen bonyolódott le a forgalom A robbanás okozta kár kb. 15 ezer pengő. A síigoru vizsgálat megindult, hogy megállsp.ták, ml okoita a robbanást.
Emberílctheo nem esett kár.
A vérhasjárvány miatt a polai elemi iskolát járyánykórháznak rendezték be
A vármegyei llsztifőorvos helyszint szemléje a Járványos vidéken — Két budapesti ápolónő és a letenyel orvosok teljesítenek szolgálatot az Ideiglenes járványkórházban
Nagykanizsa, október 8
Mint Jelentettük, a na^v kanizsai és tetenyei járás községet knzűl több helyen véthss járvány lépítt fel, mely különösen Po\'án valt aggasztó arányúvá.
A letenyei körorvos jelentilt küldött a |árványról Thassy Oábor dr. vátm\'gyri tltziiorvoinr>k, aVi a rru\'t héten kiszállt Políra, hogy nzemé-lyesen győződjék meg a tetníő In-téikedések szükségestégítől. A vár megyei litzlifőorvos po ai látogatása ulán azonnal httékony inlézkrdísr-ket fogpnstositctt.
A mull bét csütörtök|fn a járvány miatt már előzőleg bezárt polai elemi Iskolát Idfifllenes jáiványkó\'házzá alakíttatta át a lisz ifőorvos, ahová Bud\'pestről két szakképzet! ápolónő is leérkezel\'. Az orvosi szolgálatot dr. Marion I nre letenyei jtrásorvos éa dr. Sallay letenyei körorvos látják el, okik Letenyétől naponta járnak át Polára.
Az ís\\o!ában felállított járványkór-házb.-n már aok beteg fekszik és az orvotok az oltásokat is szakadatlanul végzik, Mindenesetre baj, hovy a lakosság nem elég gondossággá áll a |árWn/ leküzdése mellé. Megnyilvánul ez elsősorban abban, hogy a rendszeresitc\'l oltásoknak nem ve\'i magát alá.
A balóságok el vsnnak szánva,
hogy csendőri ksihatalommai ls megteszik a lakosság érdekében szükséges védőin ézkediseket.
= Régi rossz Írógépe van ?
Hívja fel a 91-et, a Remington írógép lerakat kedvező részletre becseréli, nem lesz gondja javitáfokra. Szabó Antal fegyverkertskedö.
Október 24. és 25-én (szerdán és csütörtökön)
ülőadások kezdőnek: 4TO 6to 750( 920 örakor
IALAI KOttOWT
A .Tcavkanna" véd)f|fyft Ica i lcg|«bb ül. a lcijHnomabb aromái ésai utolérhetetlen ludotságul testesíti meg.
a kettős gyászünnepélyen a kegyelet oltáránál a megemlékezésnel áldozzanak. 0 t voltak az elesett hősök hozzátartozói li.
Kilenc órakor kezdőd itt meg a megható ünnepély, üazdagh Firenc pOapóki bizlos egyházi elnök lelket megragadó ünnepi emlék beszédében visszr pillantást vetelt a magyar történelemre, amely annyi hőst és magyar leonilásokat mutat tel. Rlmu-tatott a magyar vértanuk heroikus küzdelmére és utánzásra méltó pél dának állította tiszta, szent magyar-s gukat a mai nemiedéknek. Majd a pap meleg, szívhez szóló szavaival ecsetelte ai elhalt hősök áldozatos hazaszeretetét, akik akik \'eg drágábbjukat — életüket áldozták fel a magyar hazáért. A lelkek mélyén szántó, gyönyörű gondokksl átszőtt emlékbeszéd nagy hatást váltott ki a meghatott hallgatóságból. Majd lehullott a lepel az emlékn flről. V Boda Károly beszédében az élők kegyeletének adóját rótta le — sz elhunyt hősi bajtársikkal szembin, majd megkoszorúzta a hősök em léktábláját.
Különöaen meg kell emlékeznünk ai Ipariskolai Énekkarról is — amely P. Le/cstk Pongrácz krenceslelkész, karnagy vezénylete alatt több erre az alkalomra betanított dalt adott e;ö oly (elkésettséggel, hogy mindenkit mcglr pett.
A lélíkcmelötn szép önnepíly mély btnyomást hegyott a jelenvoltak telkében.
[í iteHthelyeiéi miatt
LÓTAKARÓ
késalelUnket mélyen leszállított árban
tan árusítjuk
HIRSCH ÉS SZEGŐ.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Október 9, kedd
Római katolikus: Dénes pk. Protelt.: LMncs. Izraelita: Tlsrl hó 25. S
Nap kel reggel 6 óm 09 perckor, | nyugszik délután 17 óra 23 perckor. j a
Váro-ii Mozgó. ,A bolygó zsidó" a párlat Odeon mllvészei előadásiban. Pátria világhlradó.
Mllápéa
* nacrkastnal ■^♦o^ologlal megfigyelő {«len tévék: Héttón a hómirUk-Reggel 7 órakor +10 1, délután 3 órakor +152, aate 9 órakor +8 4.
Piltfort: Reggel borult, délben kissé borull, este tiszta égboltozat.
StiUrdny Egész nap Északkeleti szél.
A Meteorológiai Intézet l«\'eni\'«a szerint túlnyomóan száraz, részeken ködös és aránylag enyhe idő várható.
— Személyi hlr. P. Mdtis Hllár ferences p\'ébános több nipl tarióz-kodásra Budapestre utazott. .
— Tarányi Ferenc dlszpolgár-sága. Ctabrendek köziég Tardnyl Ferenc dr. nyírlak! földbirtokost, vasmegyei főispánt díszpolgárává választolta. Az erről sióló oklevelet e hó végén fog|ák ünnepélyes keretek között átadni a főispánunk.
— Miniszteri elismerés. A belügyminiszter dr, Botka Andor |árási főszolgabírónak és Szondy László z^laszentbalázsi körjegyzőnek a Nemzeti Munkavédelem megszervezése körül kifejtett hazafias tevékenységükért miniszteri elismeréséi fejezte ki.
— A járás gazdái a kehldal főldmQvesIskola avató ünnepségen. Mint megírtuk, a kebldai állami földmüvesiskola avatását nagyobb-szabásu ünnepséggel kapcsolják be. Ez alkalommal okvetlen le fog jönni Mayer János földművelésügyi miniszter is A nagykanizsai járást az ünnepségen dr. Botka Andor főszolgabíró éa dr. Laubhatmer Alán szolgabíró képviselik. Részlvesz ezenkívül az ünnepélyes megnyílón a járás több kisgazdája, akik a járás hivatalos vezetőivel tisztelegnek a földművelésügyi miniszter előtt.
— Uj távbeszélő központok építése. Zalaegerszeg—Nagykanizsa közi Nemesípitl, Bucsuszentlászló, Felsőrtjk, üelse, Hibó>, továbbá Zalaszen\'gról—Zilsapili közt Zala-csány, Kehida és Zalaszentlászló távbeszélő központok épi.ési munkálatai megkezdődnek.
— Három gramafont kapott a zalai népművelés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter három gramafont adományozott a zalai népmüvelés céljaira. A gramofonok községről községre járnak s a hozzá|uk adotl lemezekkel propagálói lesznek a falut rontó, Ízléstelen kabarédalokkal szemben a hatoiiitatlan zamatu magyar daloknak.
= Svédtorna tanfolyamot tartok október 15-től ktzdví 14 éven felüli leányoknak a polgári leány-iikola tornatermében heti 2 órában, j Jelcn\'kezés Raffaelli Anita tanárnő- j nél, Csengery ul 33.
- Felhívás a kereskedőkhöz. Hogy a kereskedők és alkalmaioltalk folyó hó 11 én alkotmányos jogaikat gyakorolhassák, felkérjük a fflszer-és élelmlsxerkeieskedőket, hogy f. hó 11-én délelőtt 10 órakor zárják be, a többi üzleteket pedig egész nap tarisik zárva. Az OMKE nagykanizsai kerülete.
30 zalai elemi Iskolában nyílik meg a VII. osztály
Klskanlzsán Is az elsők között nyitják meg a hetedik elemit
Nagykanizsa, október 8
Tudvalevő, hogy egy minisztériumi bizottság már az elemi iskola VII. és VIII. osztályú tantermének elkészítésén dolgozik, miután törvényjavaslat készül az elemi Iskolák iiyenlrín/n kibővítéséről. Zilavár-megye kir. tsnlelügyelöje már több xalal községgel tárgyal a nyolc osztályos iskoláról és 30 ra tehető azoknak a zalai iskoláknak a száma, amelyekben a |övő évi szeptemberben már megnyílik a VII. osztály. Az a cél, hogy a magyar nép már most lásia és megkedvelje a nyolc osztályos iskolái. A tanfelügyelő azért már most intézkedett, hogy a tanifók olyan azellemben neveljék a növendékeket, hogy tanulási kötelezettségük nem szűnik meg a VI. osztállyal.
A VII. osztály Zilábtn elsősorban a városokban, nagyobb községekben, járási székhelyeken nyitják meg, főleg olyan helyeken, tini nincsen polgári Iskola. Igy meg fog nyílni Kiskinlzsán, Sümegen, Zilalöüön, Lenllbni, Sőjtörön, Csabrendeken.
— Megyesy József hittanár bucsuűnnepélye Vasárnap, 7 én, délután 4 órakor a II. körzeti állami elemi Iskola tantestülete a Roz-gonyi-ulcai Iskola tornatermében, lélekemelő ünnepélyt rendezett, hogy bucsut vegyen szeretelet hitoktatójától, Megyesy Józseftől, akit 6 évi működése alatt, ugy a tantestület, mint a növendékek, a legnagyobb szeretettel vettek körűi. A meghaló bucsuünnepélyen résztvett a hittanár valamennyi volt tanítványa és igen sok szülő is Kreutzer Dezső esperes tsnlelűgyelő meleg szavakkal búcsúztatta az iskolától, Megyesy Józsefet, a gyermekvi\'ág atyai szlvü barátját, akinek működési ével alatt, minden gondjs, gondola\'a a gyermekek voltak. Azután több kis gyermek, osztályaik nevében, búcsúzlak hitoktatójuk ól, aki bizonyára legszebb emléke gyanánt vlsil el Nagykanizsáról, a gyermekek rajongó szereletét.
— Rejtélyes öngyilkosság. Az eszteregnyei körjegyzőség telefonon Jelentette a kir. ügyészségnek és a nagykanizsai járás főszolgablróságá-nak, hogy Eszteregnye községben Tóth István eszteregnyei gazdát tegnap reggel felakasztva holtan találták. A jelek szerint a gazda öngyilkosságot követett el. Ms ejtik meg ar orvosrendőri hullaszemlét.
=» Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
18». oktfb* 9.
fii Hí
Még ma, kedden 7 és 9 órakor
Eug. Sue regénye és Prosp. Dinaux szindurabja után. — Szerepelnek:
a párisi Odeon művészei.
Pátria világhlradó
Az iparos tárgysorsjáték
nyertes számai:
B 82 A910 B148 382 0220
0562 00213 0764 00499 105
B790 799 B387 0401 00469
00730 0106 A 71 B391 63
276 B522 A217 260 727
B705 B383 00201 B687 A 705
00500 0999 A992 0545 A 82
A 48 00917 B656 B755 0462
00977 00503 B240 00789 828
A328 B685 A 428 0830 00978
A 76 B545 704 A810 0920
123 148 B456 0274 0471
433 A559 B362 A414 0134
0436 0224 00362 0306 0155
00744 B870 00315 00458 0946
00927 0515 554 00254 B403
A136 B170 0929 B127 B672
79 00223 00302 B197 815
0145 A 000 00386 745 00636
A821 B384 00454 0853 0841
801 A382 81 0880 00365
00188 A752 782 00695 0889
075 0094 A 758 B 38 B783
B635 0658 010 A952 00973
0996 380 0700 053 44
00883 A815 880 00514 A878
00189 00156 00173 0813 027
216 651 404 A769 0402
00992 A 934 0194 B597 00903
B125 0739 271 975 681
B698 700 A243 B186 A361
0048 B377 B962 00155 A587
00569 0078 B447 B225 00131
B211 495 A618 00134 B929
B274 0127 B244 A167 A862
921 00607 00410 A 24 661
0405 A 803 656 A873 00726
B982 B666 00745 00539 A 51
B568 B711 00415 0792 346
A 22 B643 00292 B185 0971
00825 0546 00874 914 B142
096 A5I8 B484 A 3 626
B661 0745 A234 B527 00877
A 739 B4I7 17 908 333
* 494 603 00866 00340 670
00613 A144 716 0927 628
00157 A 849 0096 0661 00609
a 150 0021 0669 B277 761
00964 A 828 00720 00873 B256
468 792 B222 B271 A 33
0949 410 B660 383 0823
0744 0416 422 A142 A519
00817 B273 B177 B873 295
0042 00332 500 B871 00788
00738 0342 B890 0082 00421
00922
Hálószoba 145. A tárgyakat minden este 6 óra után lehet átvenni a Főúton volt Szabó fé.\'e cipőüzletben.
— Lapunk Budapesten állandóan olvaaható a Park Szálloda kávéházában VIII., Baross-tér 10.
A nagykanizsai Katolikus Legényegylet bős! halottai emléktábláiénak fin nepélyes leleplezése
Nagykanizsa, október 8
As artdi tizenhárom vértanú em- | lékünnrpin, szombaton este kettős gyászünnepélyt ült a nagykanizsai Katolikus Legényegylet. Egyrészt hazafias tradícióhoz hlvtn kegyelettel adózott a tizenhárom vértanúnak, másrészt — ezt a napot arra használta fel nagyon, hogy as egylet ugyancsak 13 hősi halállal elhunyt taf ja emlékére emelt díszes kivitelű márvány emléktáblát ünnepi keretek között leleplezze. Ebből az tikalomból a Legényegylet nagyterme teljesen megtelt díszes közönséggel, hogy
idO. október 9.
DÁH7f folyósiltalunk "Bllél földbirtokokra (vauó oéUui) teljea IOOo/o-oa kifizetéaael, 35 ávi idfitaptamra 3 kataszteri holdtól kezdve, holdanként 600— pengőig, évi W/o kamatalapon, az Iratok vételétől számított 8 napon belül| (II. helyre is) Házakra pénzintézetünk 9% évi kamattal folyósít 1 — 10 évig terjedő kölcsönöket, az ingatlanérték 50%-lg. Váltókat leszámítolunk, váltóhiteleket nyujtunk.
Kernács és Társai
bank bizományosok lidafeit, TL, Teréx-körnl 43B.
(Válaszbélyeg bekllldéáét kérjük.)
2ALAI kozlont
Urológia-, Teu-, hólyag* éi vég-kélhelegekaél a természetes .Ferenc József" keserüviz gyorsan csökkenti a székelési zavarokat. Kórházi bi o nviiványok elismerik, hogy a Fereac lóxsel viz biztos és kellemes hatása következtében álbndó használatra rendkívül alkalmas. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszer-Ozletekben.
— A Kath. Legényegylet szüreti mulatságán felalfize.ni szívesek voltak: Blrczay Ferencné szül. Kegle-vfcs Ilona grófnő 60, Diniéi Ltsiló 40, Nagykanizsai Takarékpénztár rt., Szegő Mór, Zalamegyei Oazdasági Takarékpénztár rt., Elek Pál, Hudy József, Qazdagh Ferenc, Nagykanizsai BankegyesOlet és Dílzaial Takarékpénztár rt. 10-10, dr. Simon Oyörgy Veszprém 6, Mlltényl Oyuls, Szomotányi Qyula, Qulttner Arthur, Vinboffer Vilmos, Mráz Kálmán, Fala István, dr. Ha|du Oyula, Eb:rhardl Béla, dr. Pllhál Viktor, dr. Kállay Tibor, Kertész cukrászda, dr. Kiss Elemér, Kapoll István, "app Oizkár, Llchlscheindl Pál, Adler Miksa, dr. Knausz László 5-5, Adám Róbert, Vékásl Károly, dr. Malek László, Varga Nándor, Slnger József és Társs, Krátky Oyörgy 4—4, Beocze Sándor, dr. Dómján Lajos. R*Hsl Ferenc 3-3, dr. Fried Ödön, Petrick Dezső, dr. Kovách Oyula, N, N. 2 50 -2 50, Saáaló Lajos, Tibolt Lajos, Bálint Oyula 2—2, Haba József, N. N., Ungár Sándor l-l pengő. Ugy a fel soroltaknak, mint Hlld József, Roseofeld József, S\'ern Oyula, dr. Sartoty Zsigmond, Kiss Ernő, Welser János, Oross Ferenc, Hofler Viktor, Petermann József, Schenker és Társa, Barthos Oyula, Bidenek József, Licsár István, Starapf Zsigmond, vitéz Szabadi Károly és Szántó Lajos uraknak a fogatok, kocsik, gyümölcs stb. adományaikért, Illetve kölcsönzésiért eiuton Is bál.\'s köszönetet mond az Elnökség.
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. Október bó 9-in, kedden 7 és 9 órakor »zan-záció .A bolygó zsidó", Eug. Sue regénye és Prosp. Dinaux szindarabja ut«n. Szerepeinek a párisi O.ieon művészei. Pátria világbiradól
SPORT ELET
A magyar futball fekete vasárnapja
A magyar válogatott csapatok minden fronton csúfosan kikaptak az osztrákoktól — Mindkét kanizsai csapat vereséget szenvedett Nagykanizsa, október 8
Gyászos vereségek érték vasárnap s magyar futballt. Hírom válogatott csapatunk mérkőzött az osztrákokéval s mindhárom kalaszltófália vereséget szenvedett.
Bécsben 5:1 (2:1) arányban kikapott a legjobb nemzeti válogatottunk. A magyar ctapat óriási bal-izerenceével játszott s az eredmény nem fedi bUen a kél csipat erőviszonyát. Az osztrákok hallatlan szerencsével játszottak. A második félidőben a magyar csapat játékosai közül Ujváry, Takács és Turay megsérült. \'A mezőny kimagaslóan legjobb embere a magyar centerfed.zet Bukovy volt, de a halfror egyébként nem állott feladata magaslatán. Az osztrákok kisérleli emberei m\'nd beváltak.
Ugyancsak vereséget szenvedett Bécsben a magyar amatör válogatott csapat is, mígpedig 3:1 (1:0) arányban. A vidéktől válogatott Játékosok mindegyike pompásan játszott, de kiütközött a csapat játékán az összeszoko tság hiánya s a védelem is rosszul |álszott.
Legnagyobb kudarc Budapeslen érte s magyar csapatot. Bécs válogatottjai 8:2(2:1) arányban hengerelték le a főváros válogatott csapatát. A bécslek tokkal jobbak voltak a pestieknél, d: a nagy gólarány mégis iulzott.
Somogy-Zala Kanizsa 6:1 (0:4)
Egy felesleges verts.\'gd g2enve-dett vastrnap a K posvárolt szerepelt Kanizsai p oficsapat. A beteg Tamás és Réder helyén tartalékkal állt ki s a jobbszélen is az előző napi országos leventeversenyektöi firadl és a Pesttől odautazott Farkas Játszott. Ennyi hendikepet természetesen nem bírhatott el a kanizsai proficaspat és súlyos vereséget sienvedett a nagy formában levő Somogytól. A vereség teljesen megérdemelt volt. A Somogy lelépte
a kanizsaiakat, atlknek tiszttleigólját az uíolsó percekben Ivanlcs szerezte Il-esből. Farkas egy 11 est kapufának lőtt. Ily csonka csapattal nem \'ett volna szabad a b válságos meccset lekötni.
II. liga eredményei A II. liga csonka forduló|a ótiáai meglepetést hozott. Az Attila, a nagy bajnokfavoiil ismét pontot adott le, mégpedig mind a keltőt és saját otthonában I A Pécs Baranya vitzont most is győiölt 3 és pint tiszta előnnyel vezet I
Pécs-Baranya—Húsos 2:0(1:0) Pécs. Btró Csárdás. A Húsos egy 1 l-est kspu fölé lóit ér gólképtelen csalársors mialt venztett.
Erzsébetváros-Attila 2:1 (1:1) Miskolc. Biró Ktupilzer. Megérdemelt győzelem I
Rákospalota—Soroksár 2 :1 (0:0) Rákospalota. Bitó Markstein. Négy I l-es I Megérdemelt győzelmével Rákospalota a második helyre tört elő.
Józsefváros-VAC 2:1 (1 ;0) Budapest. Biró dr. juhász. Nagy küzdelem. A Józsefváros első győzelme, a VAC első veresége.
Amatőr bajnokság
A kanizsai meccset tönkre tette a lehetetlenül Ítélkező biró
DVAC-NTE 4:2 (1:0). É de metlenül érte a vereség a Torna-egyletet. Az első félidőt állandó fölényben játszotta. A DVAC csak a 10. perben jutott a kanizsai kapuhoz s csupán ez elegendő voll a bírónak arra, hogy egy 1 l-essel megterhelje a kanizsai halót. A második félidőben is folytatta az NTE a harcot a kiegyenlítésért, de a biró lehetetlen Ítélkezéseivel megakasztotta a támadásokat, majd minden ok nélkül Radlcsot Is kiállította. Ezután Jámbor mellett a pécslek megugrottak is ujabb gólt értek el. jámbor tetézte
ontinenlal
Kizárólagos képviselők:
Nagykanizsa
Deák-tér 2. Telefon 3-22.
és tartósságban felülmúlhatatlan!
NE MULASSZA EL, «A
BUDAPESTRE
megy, felkeresni a
„BOHÉM" BULATÓ-t
VII. Rákóczl-ut 36. VILÁGVÁROSI MŰSOR
Naponta kezdete 10 órakor. ^a KÁVÉHÁZI ÁRflK. neLÉPŐDlJMIMCS.
hibáját azzal, hogy ezután egy 11 est a pécsi kapuba lőtt. Oszvaldot faultolta a pécsi kapus, ezért lett U-ea és ki ls állította a biró — Onwal-dot I Az NTE 9 emberrel nem tud ujabb két gólt megakadályozni, dc a biró teljesen ok nilkOl kiállít egy pécsi Játékost Is s ekkor az NTE felülkerekedik és két góllal szépit sz eredményen. Vitéz Adorján kaposvári biró sokat árto:t a kanizsai sportnak. Lehetetlen Ítélkezéseivel kihívta mindkét (él s a közönség kritikáját s még azt a pár nézőt ls elriasztotta as amatőr meccsektől, akik eddig hívd voltak.
SzAK-PSC 1:0 (0:0) Pécs. A silgetvárisk erős küzdelem után a 88. percben győitek.
KAC-PVSK 3:1(2 :1) Kaposvár. Az első félidőben nagy kaposvári fölény, a másodikban ellsposodott játék.
BTSE-BSE 1:1 (1:0) Baja. A derby erős és szép küzdelem után döntetlenül végződött.
Atlétika
A maralónl bajnokságot a klsvár-da\' Oalambos nyerte nagy fölénnyel ? 52:35 6 Idővel. A másod.k éa harmadik belyet is vidéki fu\'ó foglalta el a urgótaijáni Zelenka és a szegedi Oyetvay személyében. A kasul Holla negyedik volt, a pestlek kOzOl Lovas végzett elől.
Szegeden a KEAC versenyén Késmárki BBTE Ismét 194 cm-ra Javította a mapaiugró rekordot és teljesen hiteles kőrOlmények között, érintés nilkü! ugrotta át a King olimpiai eredményivel azonos, Idei legjobb európai eredményt Jelentő magasságot. Késmárki eredménye végre hitelesíthető lesz rekordnak.
Box
A magyar válogatott csapat 14:2 arányban lehengerelte Csehország repterentánsalt.
A vasárnapi leventebajnokl mérkőzések eredményei:
Klskanlzsal Levente-Feltámadás 3:0 (3:0). A két kiikanlzsai rivális küzdelme a leventék biztos győzelmét hozta. Biró Czvetkó.
TI FC— Egyetértés 0:0. 77-esek 10 emberrel J íiszottak i igy az Egyetértésnek lelkes játékkal sikerüli egy pontot szerezni. Biró Bóhm.
Haladás - Vasutas 3:0 (2:0). Hunyadi meglepően jól |átlzott A mérkőzés a II. félidő 20. percében sötétség miait félbeszakadt. Biró Kohn A.
Jóbardt Húsos—Turul 2:2 (1:1). Hullámzó Já ék. Igazságos eredmény. Biró Waldmann.
ZALAI KÖZLÖNY
IBM október 0,
IÁBFÓ -I0SOB
VJJ ~ mm M^iímyu--
»k Z » uai. Mu. \'■■ mezőgazdaság. H. - l/jusáfl elfedés. F - felolvasás. U — (fanatanusa. Ib — jaxx-buiuL K - kabaré. aZ. - lOpanrt taaa.
Október 9 (kedd) BudapMt 11.45 H. Uláoa 0. hangv. I Időlelzés, időjárás. 3 H. 4.45 IdAjdzéi, idő-(áréi. 5 E. S.ÍO Zentkari hangv. 6 35 E 7 Simon Bianka előadása 7.30 A m klr. Operabál: Othello előadása. 9.23 Időjelző, H. 10.30 Időjárás jelentés. - Ulána: Cigányzene.
Béea, Orác, Innsbruck, Klagenfurt Linz II ét 4 Hangv. 530 Qy. hangv. 8 05 Schumann Brahma dalest. 915 Némzt népdalok utána nZ. és tánc Z.
Berlin, Stettln II és 2 Q. 4 30 Kamara Z. 5 Tánc Z. 8 Hangv. 8 (Slellln) Kamara Z. és dalok. 9 A ma zenéje. 9 (Slettin) üomlnátor éa dalest
Barcelona 2.4*, 6.45 és 7 25 Kamara Z. 10.25 Hangv. 11.15 Mandolln Z.
Basel, Bern 12 15 a tánc Z. 4 Hangv. 4.30 A 5 és 10 Hangv. Brflno 4.30 A. 7 Hangv. 8 Kamira Z.
9 Hangv.
Frankfurt, Cassel 3.05 Oy. 3 55 A. 8 30 Népszerű est Hamburg, Bréma, Hannover, Klel
8 A. 11 O. 12 30 és 2.05 Hangv. 4.15 Fúvós kamara Z. 4.15 (Hannover) Opera-tantáziák. 4.15 (Bréma) Hangv. íi.25 Opera E. Utáni nZ.
Langenberg, Köln, Aachen, Mflnster
10 15 és 12 10 O. 3.40 Oy. 5.45 Hangv. 830 Opera E
London. Daventry I Kamara Z. 2 Hangv. 4 Mlnlalllrhingv. 5 és 5.30 Hangv. 7.45 Schubert-dalok. 8 A. 8 45 Katona Z 10.40 Zenés rádlósxkecci. 11.40 éa 12.15 Tánc Z.
Madrid 3.15 Hangv. 815 Kamara Z O.I5 Tánc Z. 11.15 Szlmf. hangi. 1.15 Tánc Z.
Milánó 12. ,0 Kamara Z. 4.30 Tánc Z. 5.20 Oy-dalok. 8 50 Hangv.
Prága 11.15 a 12 15 Hangv. 4 20 Ov. 4 30 Hangv. 6 55 Opera E. 10 20 Tánc Z.
ffXIII
A mai értéktöztdén a forgalom kedvetlen hangulatban Induil. A bá nya ét vaaplac vezeó értékeiben a kínálat folyta ódvitt, ugy hogy ezekben a papírokban csakhamar nagyobb árveszteség mutatkozol. Zárlat elölt azonban részben Intervenciós, részben ledezéti vásárlások batasa alatt a hanjulal megjavult. A p pirók legnagyobb része mai árveszteségét behozta, tói néhány kivételes étték kisebb nyereségre is tett szert. A zár lat igy végeredményben egyenlő le-nOI alakú t. A Szikra 15, a Fegyver 3 pengővel Javította meg árfolyamát. Ezzel szemben s legtcbb ertékben csak jelentéktelen árváltozás történ1. A forgalom mindvégig szak kerelek között mozgolL A fixkamatozásu pa pirók pitci Ozetteien, a valuta és devizapiacom csak lényegtelen eltérések állottak e!ó.
ZOrlchl zárlat Pária 30-80, Loaóoe 25-19, 5i91>0 o-L-Mi 72-17V1, MIJa. o :7 33\'/» Madrid 84 60, AmataiOaa 2l£ 30, oui > 113 72, Wleo 73-10, Befla 3 75, Prá a IB-40, Va.rrt VI25 Budapest SO S5 Be <iád VI3, Sikiiait 3-14.
Terménytőzsde
Buxa 10 fillérrel, rozs 10 fillérrel emelkedett. — Az Irányzat szilárd, a forgalom éUnk.
Bern Uaaav. 71 kg-os 26Í0-2670, 7-> -»»«• 26 70 26 90, ,M Vij-<M J6 9} 27 10, 80 ««-na 27 20 27 35, dunántull 77 k(-os 26 35 —26 55. 78 u-oa 26 55
26 (W, 79 kg-os 26 80 27 00 80 kg-o.
27 00—77 15, roes 24*0-25 ÍO. tak.rm. árpa 36 50-28 75, sócárpa 2700-28 00, aab 26 00- 26 25. tatárt 31-00 4120 Baetkmo- X) 00- 20-2S.
Ilaája: Mtttai lyoaáa és Lapkiaáó Tállalal Béatvéaytársaság.
Pekiös kiadó: Zalai Károly.
MiriirtutaMMi Naotiaiüxaa 78. sz.
1 kuáapeafl TSxsés íetrtzft.Jsgvzőse
VALU í\\H a»gel L 27 73-17\', 8 Balgi tr. 1947-79- 7
r>án k. U,2 40-153*00 Dluái 9 99-IO~OS Uolláj 570 75-672 75 Francia I( Í2-35-72 55 MoU. 229 15-230 15 Laag7«" 64 05-64 35 Ut 3-43-3 48
tava —
kJis 29 90 30-15 Kárka 130 15-136 55 honig 152 35 -152 95 BcfcVI. SO42-J0 77 Peseta 9300-°3 60 S»S)dl.ll0-C5!l0 40 liUt IÍ2 90-153 50
Hmat. i29 45-730 15 BalgriJ 10 06- tC 08 ■arifai 138-25 ■• 6 65 BittsaieJ 79; 2 79 77 Bakai aal 3 44-3 48 Kopsoa.lU 6 J153 <.0 l.oudoi. 27-75-27 85 Madrid C3 00-93 .\'.0 Mtiaco 29 99-3t\' 09 tUvrof S\',2 30 3 90 Gsaio 162 55 152 tó Pállá 2135-»4 I Prága ln P5 I7-C0 flsoris 412 ! IS ttocU). 153 07 ^3 47 Varsó 64*15-64 S5 Wkn 80-51 -80-76 ZSrtcb IKM5-H0-45
Sertés vásár
Pdbajtás 1618 etalyból eladatlanul vlaaa-auusdt 800 darab Elaőrendli 186-188, • Mdett 1-72—1-76, szedett koeép 150— 1 60. könnyt) I 00-1 30, elaőrandt Brtf 160 -163, ■ásodreodU 136—150 ineol sildé t-34—1\'60 sulonna nagyban 2 0-2-36, salf 2-56-0-00, tehujmtt bas 1 50 -194, szalonnás félsertés 2 00-J-24. Ai Irányul lanyha
1FBÓBIBDETÉSEI
Az apróblrdlétaek dija 10.tóig BO flIUr, minden további no dili S llll. VssSr ás taaepnap 10 aiótg 80 fillér, minden további szó dija 8 MII. Saerdán és pinteken 10 ssótg BO fillér, minden további ■só dija • flll. ClmsJó s mlndea vssU gabl) betuix5l álló sió kél ssónak számll-Utík. Állási keresóknek iOo/o engedmtny a kMeUil dlj elSp* »Ih««ms(1*.
Gápáu, solfór vizsgával, Összes vezér-mllvekról vizsgázóit, 44 éves, nőtlen, állást kerea bármikori belépésre. — Szíves meghívást kér Péter Ferenc Nigykanlzsa, üyár-ulci 53. sz. 4862
Slatfé hátósiobs, ebédló, eiószobalsl ég egyéb letszerelési cikkek didbonkénl Is Fout 22. szám. ^00t
Egy elegáns tapétás, parkettán sisba Irodának kiadó. — Bővebbel Vida lüs/cr Üzletében.
Kaiflaféla fajgalambah olcsón eladók Király-utca 28. szám. 488H
KOxtlaztviaalAk, kOaalkalma-aottak éa nyugdljaaok na vé-
laaaaanah addig luhancmlll, mlg a Trlbon ruházati r I létl minligyujle-ményét meg nem tekintették. Nagy vá tisztékban férfi és női szóvtlek, flanettck, kazánok, selymek és vásznak Mb Konnytt ■ havi réulatflaatéara, a réiiz lelfiietés kezdek december elseje. Min-Iáimat az érdeklódóknrk bármikor szívesen bemutatom. Praag*\'* Jéaaaf, Kinizsi-utca 2/a vjis
Clpéaa és oalamadla munkások felvétetnek Kölcsey-utcs 5. Purmen Imre. (4887
Két udvsrl helyiség, amely lakásnak la alkaJmia, valamint egy n«gy bor pince kiad* Kazinczy utca 15. 4\'m
Kiadó egysblskos utcai lakószobs bulo rozva vagy anélkül Klalstudy-u 14 -499H
KOISnbejératu bútorozott szoba kl adó Árpad-ulca 31/a.
Vlaoallért keresek január elteiére vincellér Iskolát végzett előnyben. Jeleni-keznl lehel Pogányvár, Lellnerné szőlőgazdaságában. 5007
Teleki-ut 35. st alatt egy hárornsiobáa utcai lakás azonnal kiadó. 5005
Bejáró takarltóaBI koszttal és jó ll\'e-téssel lelveszek. — Om : Csenge/y-ul 27. löldszinL -5003
lat. vssalást lakásomon vállalok. Herczegné, Klnlzsl-u. 5. -5002
Október 15-ére keresek a reggeli órákra egy ügyes takarltónSt. — Um a kiadóban. -5006
ÁGYTOLLAT, MÉZET,
állati bürökét,
vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vaaat, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol
8TRÉ1 B. FIAI BA6YKAHIZ8A,
Erzsébet királyné iéi 15. sz. alatt.
Csávázószerek:
Porxo!
T\'llan :n
3 Higossn Till n\'inj ő. Cupiám
5 O.ion csávázó
Ánópác|CL rézgáiic
Magvak
MOtrágyafélék HBwényvédAszerek
„Futor" szénsavas takarmány-mész. Madáreleségek
OBSZÁG JÓZSEF aigkirutdtsttn
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett, ni Telefon: 130.
Értesítés.
Értesítem a nagyérdemű közön séget, hogy naponta friss
libahús, bőr, bá] és libamáj
kapható a piaci p vilii.nban.
Singer mészáros.
MEGHÍVÓ!
Ma(io. Válj aiUII Izyabul lUllKk alkalmival
BUDAPESTEN
a legkellemesebb otthont ovuJHa a legelőnyösebb feltételek mellett • Keleti pályaudvar érkezési oldalávai tzemben levő
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Bndapest, TIU., Baross-tér 10.
BOo/o angadményf kap
■ Int <s«D lap •Iólllct6]« okaó atoba italokból, lOOo engedményt kap
olció tllmmt Aialnkb6J. (Kitart hiil koorha )
B pangót megtakarít
aulólail kSIU4ial, jjraloj lllSb*! J part
alatt a pálfaadvarrót
Nálunk otthon árzi magát I I I
ElaAtaadQ klaiolfilát, aalfo/uan caalidl |a0ag.
Saját érdaka
aaaa alftnjSk lolylln, hoay okvaUaa állunk asM-|oa mai. — Elósataa akobamagttadatSa ajialaloa.
«0SI
Hangjegyujdonságok ■
Mit csinál, ha az est leszáll? (Iingó) Régi nyár (Opeicll) Magtért (Blues) Msga csúnya (Slaw loxl Valamit mondok magának (Staw lox) Ringató kék Balaton (Fox-lrotl) Keresek egy nőt Soh6n und Schlok Haller-rawO
alógaral ■ leh bln d e Marle von der Haller-revue lleute könt ich mich verdessen Orossmsma taas dtr di llaare schnelden Meinem Midet aua Wien Onkel Frledrlcb hat ne\' neue Urautl kaphslók:
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében aiss _ Nagykanizsán.
MAKULATÜR
papir
kapható a kiadóhivatalban
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gázmosó, vegytluttW, ruHafttlf váltaliU
a szombathelyi orn. Iparklitlltiáon ataoyéremmel kltQntátv*.
NAGYKANIZSA.
Leg*rei-ben mos, fest, tisztit, gouvriroz és piisséroz mérsékelt
áron. Hófehér, tüköifinyes gallériisztilás.
Piissérozás már 3 P 20 flIL-töl.
_a as
A letenyel klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
2713/tk. 1928. szám.
M blrdiHÉn-kliHat.
Hedtrlca József (kosek) végrehajlatónak Kuzma Mái la véarehajtást szenvedő ellen Inditott végrehajtási ügyében a leiekkönyvi hatóság a végrehajtási árvetést 665 P. 86 llll. tőkekövetelés és járulékai behajlása végett a letenyel Idr. láráabtaMg területén levő, Tótszentmárton és Becsettefy községekben fekvő s a tótsscatmártonl 519. izijkvben A f 1196. hrsx. alatt, az 560. sztjkv A t 1294. hrsz. S., SZ 520. szl kv. A + 1411. hrsz. s„ az 521. azttkvbea A - 866 hrsz. alatt, az 531. satjkvben A I5\'0a hrsz. alatt, az 552. satjkvben A 1504 hr«z, az 518. sztjkvben 1505. hrsz., az 518. sztjkv. A f 1513. hrsz. alatl, a 651. sztjkvben A + 1430. hrsz, a 655. rztjkvben A f 1452a. h sz, a 415. azljkv-ben A j- 404 hrsz. alall valamint a becat-helyi 582. aitikv. A + 1165. h\'sz. s foKlalt Ingatlin illctíséiekrc 35 -, 200 —, 80-, 30 — 8--, 200 100--, 50-, 200 30- . ,50 - és IO-— P. kikiáltási árban Ozv. Ku/rn t Mártonné sz. Msrkek Apo lón\'s özv. Jogával terhelten, további a 153909 tk sz végréssel bejegyietl Jutalékokra fd-léllenlll, a 2199910. tk. tiámu végzéssel bejegyzrtl Jutalékokra pedig az elŐJegyzéi igazolásától fll^gl hittltyal elrendelte
Az árverést 1928. évi október hó l». napján délelőtt 10 órakor Tótszentmárton kö/ségháiánál lógják megtartani.
Az árverés al* kerti ó ingatlanok a kikiáltást ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhstók cl.
Az árverclnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási Ír I0»/o-át kéazpénz-ben, vagy az 1881 : I X. t -c. 42. §-ában meg halározoll á\'lolyammal számilott óvadéfc-képcs értékpapirosban a kiküldöttnél lelenni, vagy a bánatpénznek előlegesen biról leiéibe helyezéséről kiállítóit TetéU elis mervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési felléleieket aláírni. (1881 : LX. t.-C 147., 150, 170. §§.; : XLI. t c. 21. §)
Az, aki sz Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretei tett, ha löbbet Ígérni senki sem skar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az állata ígért ár ugyaaaneyi százalékáig kiegészíteni. 1908 : LX1. L c. 25. 5 )
l.elenyén, 1928 évi junlua hó 3. napján. Dr. Hltzelberger a. k. klr. |blró.
A kiadmány hlleléat Pál a k.
lalakköiijrvvaaatö h
irfetiMLT.
nagykanizsai fiókja
Sugár-ut 4. Telefon 338.
Minden aütön koits\'g vagy portó felszámítása nélkül elhelyez
hirdetéseket
Mrmeiy bel- vagv külföldi lapban.
Bekláaterveket kéizlt. uöregei.
Plakátirozást
vállal helyben és vidéken, bel-
vagy külföldön. Njgykanizst r. t. város mindennemű hirdetési jogának bérlője.
Magyar Film Iroda rt Budapest képviselője.
A M gyar Királyi Belügyminisztérium fordiló osztályánik felvevő helye. Bármely nyelvtől vagy nyelvre fordítást vállal és belügy-minisztériummsl hitelesíttet.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelöt Ozktvezetö: zalai Károly.)
68. évfolyam, 230 szám
Lsal* \'iLZaulLTn
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
ElóOsetárf ára . agy bóra I fmfi *• ■"*«
Aktiv párttevékenység
Bizonyos oldalról gyaknn át szívesen szeretnék hangoztatni, hogy * kormányzópárt köreiben ttag náció van. Arról la beszélnek, hogy a pártnak a szelleme nem egységes i Igy s magysr politikai éleinek ei a nagy pártja n:m képes komoly alkotátokra. Etekkel a hírekkel txemben élő cáfolat a/, amit a kormányió párt keretén belQI lát napról-napra a komolyan gondolkozó nemiell közvélemény.
Mot>, begy u őtzl parlamenti időszak kOveitezik, élénk et komoly páittevékenyiég van az egységespáit különböző bizottságaiban. Hogy másról ne beszéljQok, most Olt össze az rgységesplrt Igazságügyi bizottsága s részletesen foglalkozik az igazság-ügymínlszter személyes résivételével az ügyvédi dl|szabás és ügyvédi nyogdl] kérdésével. Mindenki láthatja, hogy az olyan előszere eltei ko\'porlált hírekkel ellentétben az egy-sé^espárt komolyan és szsktzeiüen tesif magáévá azokat az általános érdekű kérdéseket. amelyek a magyar társadalma\', vzgya társadalomnak egy rff részét foglalkoztaijtk. Ugyancsak most, az őszi idósiak megkezdése elótt lüite napirendre a» egységespárt a kisipar támogatásának kérdését. Az értekezleten megtárgyalják a kitipirí bitel nyujiásá-nak rrólozatill, mert todatában van az egységespárt, hogy a kiiipni tár sadalom az, an elylk az ország ter meléiének kérdését nagyban eiőte gltl. Sió van arról, hogy az ősz fo lyamán a parlament elé kerai az Ipartársulati leform s a törvényhozás az egységeipárt előkészítése ulán foglal\'oznl fog a kézmüvetlpirl központ felállításának tervével Is s máris o\'yan stádiumba |utolt a dolog, hogy most már azt kell mérlegelés tárgyává tenoi, hegy a kltipirossag érdekelnek véde\'mír<: kéimüvet kamara felállítást, vagy pedig egy kéz-müvetleslfllrt létrehozása vrlns-e a célszerObb. F.ig\'a\'kozik az egysééi párt az Ipari nyugdíjbiztosítási \'ör-vényjavaslattal is s arra lönksrlk, hogy az ipaiosság helyielét szervezési kérdésein tul is minden tekin tel ben | > vitw.
A bi elkérdést novellárls ulc n óhajt jik módosítani s lervN- vetiík an l», h gy a je\'en\'eg az OKH kötelékébe tartozó Ipari bileitzövetkez.:le kel az lOKSi kötelékébe vegyék át. A kisiparosság helyzetnek Javítása érdekében vetődött fel az a terv ii, hogy az iparosság részére a pénz Qgymlniszterrel egyetértően a szükségletnek megfelelő Jelzálogleveleket boctássbnak kl. Ez a leiv aié\'t volna jótékony hatással a magyar klsipirra, mert a kisipari termelésnek nemcsak rövid lejáratú, hanem hosszú lejl-ralu kölcsönökre is szüksége vtn. Ezzel a megoldási formával nlytn helyzetbe kerülne a mrgyar kljipaios
lársidalom, hogy kisipirl üzemeit racionalizálhatná, m detn gépekkel felszerelve versenyképességük is fokozódna.
I ne. két példa arra, hogy a kormányzói párt vezetőségéi, bizottságait és egyes tagjait az akilv tevékenységnek a tudata hat|s át s eb-bői a tudatból kifolyólag a párt politikai alkotások tekintetében időről-időre a szükségleteinek cs kívánalmaknak megfelelően megteeii n maga köte estégél.
Az Ismételten felröppenő bomlási
és stagnációs hírekkel ellenlétben meg kell állapitanunk, hogy épen a kormányzópárt az, amelyik a reális politika követelményét, a hasznos alkotások u jit járja. Nem kell elfeledkeznünk arról, hogy azok a körök, akik a puszta negició álláspontján olyan uivesen szeretnék a kormányzópártol munkaképtelennek nyllvánl tani, a meddő kritika néha tetszetős szólamain tul nem igen használnak a mai időknek, amelyn;k egyetlen jelszava ciak a komoly és alkoló levélni/ség lehet.
Holnap áll az urnák elé Nagykanizsa választópolgársága
A föiapán látogatáaainak nem politikai meggyözéa volt a oélja
Nagykanizsa, október 9 Ctendes nap|a vol\' a kedd a kanizsai választásnak. Csak a fővárosi lapokban folynak tovább a nyilatkozat-bejrút a va.árnipi korlesbeszédek egyts kijelentései körül.
A csend azouban csak látsiólagos. Valójában — bár külső effektusok nélkül — a legelkeseredettebb híre 4H órája a kedd és a szerda, melyei mindkét pírt arra használ fel, hogy utolsó erőfeszítéseit megtegye a csütörtök reggeli dömét Idejéig. Mindkét pártban a válai-ztási harcok minden normális etzközével fo yik a persvadeálás, mindkét párt igyekszik meggyőzni a még meggyőzhető választó- cscpor-okat és behozni azt a tér-veszteséget, ami! a pár ok egymásnak okoztak a vasárnapi nép gyűlésekké\'.
A városban n.lndenki csak a holnapi nagy napról beszél. A párliro-dlkban olyan élet folyik, mint \'gy-rKY főhadiszálláson. Dr Hábldn Zsltr-rnond választási elnOk és dr. Kayser Elek válaszláii biztos ma kiokiatla a lizrnrgy szavazókör bizottságait a teendőik fe\'ói.
A rendőrkapitányság minden intézkedést megtett a reud biztosítására. Az üzletek — élrtmlazer-üzlelrk kivé elével — zárva lesznek.
Bethlen István gróf miniszter elnök
ma táviratot küldolt üyömörey György lOlspánhoz, melyben a kanizsai egységet párt vasárnapi üdvözlésééi meleg hangon mond köszönetei. Az
egységespirt röplapokon hoz\'a nyilvánosságra a távirato*.
Gyömörey György főispán
ellen kanizssi látogatásai miatt, amiket most folytat a városban, támadások jekn\'ek meg a fővárosi lápokban Ezekkel kapcsolaíban a f-\'ispán kijelentetlr, hogy nagyktniz\'ai tartózkodásának célja a választás zavar lalanságlnak és tisztaságinak biztosítása. Nrm érti, miért \'a ij\'.k a főispáni á lássál összeférhetetlennek, hogy zsidóvalláru polgártársaknál látogatást t-.sz, annyival inkább sem, mert sokkal komolyahb do\'gokról tárgyalt azokkal, semhogy megakarta volna őket inealni po\'lilkti meggyő zódésükben. E idig azért nem leli senkinél látogatásokat Nagykanizsán, mert állásával Járó kötelességei téliesen elvonták társadalmi kOielezelt-ségei\'ől.
A pártok esélyei
ereken az utolsó ntpokon nem sok változást szenvedhetnek. Bazsó Jó zsel kiláiásall nrgy mériékben megszilárdította az egységerptrt képviselőinek vasárnapi leérkezése és beszédei, valamint a főispán kanizsai tartózkodása. Ugyanekkor n Kdtlay-pírt mOgölt a közel két b\'Uel előbb megkerített siervezkedés előnyei állanak. Ob|ek>ive megítélve a helyzetet : a plrlok fej fej melleit Indul nak holnap reggel a dOn\'ő küzdelembe, amelyből győz esen az fog kikerülni, akinek szervezete tökéle lesebben működ\'k.
A miniszterelnök bíróság elé viszi Nagy Emil kanizsai kijelentéseit
Az egységespárt megkezdi a házszabályrevlzió tárgyalását
Budspest, Október >) I kel a képvlse\'őház elé terjesztendő Oréf Bethlen István miniszterei- | kullusijivas\'atokal és a tá-ci|a kö-nOknél ma délben megjelent Kte- rébe eső foiyóügyeket. Ugyancsak
belsberg Kunó gtóf kullutzmlnitz-ter és több óráig tarló lanicikozá-ton beszélte meg a mlníszlerelnök-
meg|rlent a miniszterelnöknél Prónay Oiörgy biró földmlvelésügyi ét Ángyán Béla igazságügyi államtitkár, i
A miniszterelnök nyilatkozata Nagy Emil kanizsai beszédére
Nagy Emil, s sajtóban legutóbb közzétett nyilatkozatára a Magyar Távirati Iroda kérdést intézett gróf Bethlen István miniszterelnökhöz, aki a következő kijelentést tette :
— Nem kívánok ezu\'tal Nagy Emil nyilatkozatának azzal a részével foglalkozni, amely politikai kijelentéseket tartalmaz, mert hiszen ebben az Irányban nézetelmet több alkalommal kifejtettem már. Ami azonban Nagy Emil nyilatkozatának azt a részét Illeti, amely személyemmel ktpciolaiban rágalmakat tartalmaz, alkalmat kivánok adni arri", hogy ezekre nézve Nagy Emil a büntelőNrótág elölt adbatton fel-világotilátokat.
Az egytégespárlban holnap dél-elő t kezdik meg
a házszabályrevlzió
ügyének tárgyalásit. Oróf Bethlen Islvén mlniizlerelnök it résztvesz a htztzabályreviziót bízottság holnapi ülésén, majd pénleken elutazik Sopronba, ahol a hűség kapu és hütég-serleg felavatásán lesz jelen.
A miniszterelnök 54 éves
Budapest, okt. 9 Almdssy Látató, az egységespárt elnöke, gróf Bethlen István miniszterelnökhöz 54-lk születésnapit alkalmából ugy a párt, mint a uját nevében meleghangú Odvözlölevelet intézett.
Folyik a statisztikai adatgyüjtéa a mezőgazdasági munkásbizto-sltás ügyében
Budapest, ok ób.-r 9. (Éjszakai rddtójetentés) MAr több ízben hírt ad unk arro\', hogy a kormány az ip\'ri munkásáig öregségi és rokkantsági blziositását kl óhajtja terjengni a mezőgazdasági munkásságra. Ennek a nagv|eleniötégü tzodálit lör-vényalkolásnak megvalósilására el ri n lelte a kormány a statisztikai sdaigyüjlést. Kétmillió ember össze irása most van folyamatban, ami felér egy léazlegat népszámlálással. Ez a müvelet mott van folyamatban ét néhány kOztégben már be Is fejezték. Az adatgyOjlérnrk végrehaj-látára a városok és községek köteleztetnek. Oslóber elseje óta házról-hözra |árva írják össze mindazokat, akik a gtzdttágl biztoiltásba beleesnének. Nem It kell mondani, milyen halaimat lépéssel fog közeledni a kormány tzoclálit programjának megvalótilásáhoi, mikor ezen muo-kálkodlk. Mott tehát a mezőgazdasági munkáttág It azzal a tudattal végezheti munkáját, hogy öregsége, vagy rokkanttága rstién az állam gondoskodik róla.
Spitzer Samu nagykanizsai kereskedő súlyos autóbalesete
mm gflttflgy
At országúton edi A so
_ ismeretlen okból felborult a gépkocsi \'őrnek semmi baja nem lett
Nagykanlzaa, október 9 Hélfön délután Umét súlyos autószerencsétlenség történi, melynek áldozita egy Ismert kanizsai kereskedő, aki a kórtiázban fekszik sérülésével.
Hétfőn Spitzer Samu n igykanizsai kereskedő üzleti ügyekben Somogymegy ében Járt Steyer-aulójával, melyet Szabó Béla kanizsai soflör vezetett. A délutáni órákban elintézték dolgukat és Porogszeotklrály határában Nagykanizsa felé tartottak.
Az elég jó uton, eddig még meg nem állapítható módon az autó, mikor teljes menetsebességgel haladt, felborult és a nthéz karosszéria Spitzer Samu lábára zuhant. A sofför is messze kirepOil a kocsiból, de semmi baja nem lett jelentéktelen zuzódásokon kívül. Spitzer azouban súlyos lábbtörést szenvedett és kisebb horzsoiáaokat kapott a szerencsétlenség következtében.
A csodával haláros, hogy az autó előtt haladt egy falusi leány, akit az
autó abban a pillanatban, mikor felborult, el is ütött, de annak sem lett komolyabb bajs.
A sulyoian sérült nagykanizsai kereskedőt Porogszentkirály községből hozott szekéren beszállították Ciurgórs, ahol dr. Mojor Rezső járási tisztiorvos első segélyben részesítette, msjd telefonált Nsgyksnl-zsíra a mentőautóért, mely még hétfőn este behozts a kanizsai kórházba a szerencséllenség áldozatát.
itt az orvosok megállapították, hogy lábtörése n igyon súlyos és több hónspi gyógykezelést Igényel.
Az sutósierencsétlenség ügyében a csurgói csendőrség egyik járőre még hétfőn megkezdte s nyomozást j és kiszállott a helyszínre, de útjáról kedden délután bal óráig még nem lért vissza.
A jelek szerint a soflőrl uem terheli felelősség. Ax autó megrongálódott, a kormánya ls eltörött, ugy, hogy hisználhatatlsnná vált.
a csendőrség egyik helyiségének sjtaja elölt egy hsbzó szá|u, görcsökben vonagló, eszméletlen leányt talállak, akiben Hóbl Mirglt babócsai leányra ismerlek.
Az ugysnazon órában lezajlóit kettős tragédia krzött a csendőrségi nyomozás plllana\'ok alatt megtalálta a kapcsolatot.
Hőbl Margitnak ugyanis vőlegénye volt, egy budapesti kereskedő, aki többször megszokott fordulni Babó-csán menyasszonya szüleinek házánál. Igy a vasárnapi szüreti mulat-ságra is megérkezett a reggeli személyvonatul és egyenesen szerelmeséhez ment. Vacsora után együtt mentek el a vendéglőben, a szüreti
_1M8. október 10.
mulstiágrs, honnét azonbin éjfél tá|bsn eltűntek. H^gy mi és miért történt közlttök, azt nem sikerült a nyomozásnak felderítenie. A helyszínre kiszállt ügyészség szerint Hőbl Margit szíven szúrta vőlegényét, aztán önmagát ismeretlen, nagy adag méreggel megmérgezte. A leányt haldokolva szállították be a kaposvári köikórházbs.
A megrázó szerelmi trsgédia ügyében a nyomozái tovább folyik.
Eddig a budapesti főkapitányság sérülési osztályának nyomozási adatai annyit hoztak napvilágra, hogy Takács jenö az egyik legnagyobb fővárosi könyvkisdó cég ügynöke volt, akinek hozzátartozóit azonban nem sikerüli megtalálni.
Négyezer pengét vittek el a betörök a baki nradalom pénztárából
Szivenszurta vőlegényét aztán megmérgezte magát
Titokzatos szerelmi dráma a babócsai szüreti mulatságon
Barcs, október 9 (Saját tudósítónktól) Szüreti mulatságra készülődött a közeli Babócsa község fiatalsága vasárnap. A kora délutáni órákban már nagy vigasság zaja verte fel sz egész falut Este pedig táncmulatság csalogatta a vendéglőbe a babócsai aranyifjúság minden rétegéi. Javában állt a tánc az Improzivált bálteremben, amikor, kevéssel szflnóra előtt, jajveszékelésre lett figyelmes a kávéház közönsége. Az első pillanatban magában a táncteremben és a szomszídos helyiségekben keresték a vérfagyautó kiál-
tások okit, mig az utcán, a korcsma közvetlen közelében egy vérében fetrengő emberi alakra lettek figyelmesek. Amint közelebb mentek hozzá, látták, hogy szivéből vastag sugárban pataklik a vér. Hirtelenében nem is keresték a szivenszurt ember kilétét, csak orvosért szaladtsk, mire azonban az odaért, az ismeretlen féi fi meghalt.
Pár perccel előbb, mint a gyilkosságot felfedezték, s csendőrség is hasonló megrendítő felfedezést tett. A késő éjszakai órában cirkálásból sz örtanyára visszatérő egyik játőr
fiak, október 9 Károlyi-Széchenyi Hinns grófnő baki urad ilmtnak intézője reggel meglepetten vette észre, bogy Íróasztalának és pínzszekrényének kulcsa, melyet mindig m\'gánál hordott — eltűnt. Az intéiő rosszat sejtett, miért is azonnal felfeszítette az íróasztal fiókját, ahol pénzszekrény kulcsánsk másodpéldányát tartotta, de ai meglepetésére nem volt a fiókban. Erre feltörték a pénztárszekrényt
és akkor megdöbbenve vették észté, hogy vagy ötven milliónyi összeg hiányzik.
Az intéző azonnal jelentést tett a vakmerő betörésről a söjtöri csendőr-őrsnek, ahonnan egy járőr jött ki Bakra a nyomozást megindítani.
Megállapítást nyert, hogy a betörést csak a helyi viszonyokkal teljesen Ismerős egyének követhették el, mig sz intéző a pénrárszoba mellett levő lakásában aludt c aládjával.
Csendörkézre került a zalalövői gyermekgyilkos
asszony
Több mint egy hétig
bujdosott, mig végre az éhség haza-kényszerltette
Zalamindszent, október 9 Jelen leltük, bogy Sós Jánosné zala-lövői asiiony szeptember 25-én megölte gyermekét, azután eltűnt hazulról, egy levélben bejelentve öngyilkosságát. A búcsúlevelet megfojtott, felravatalozott gyermekének merev ujjacskálba szorította, shol meg ls találták és amelyben az asszeny bejelentette öngyilkosságát. A csendőrség napokon kérésziül
kereste a szerencsétlen nőt, mig moet végre liz nap múlva előkerült. Az asszony ugyanis hazament szüleihez egészen megtört állt pstban és azoknak kérdéseire zavart feleleteket adott, mijd tovább ment Zsli mindszentre, melynek határában étlen-szomjan bujdosott napokon keresztül és a szalmakazlakban aludt.
At éhsíg azonban hazahajtotta. Ezt a csendőrök megtudták és laká-
13
Gurzov Grigorjev embert ölt.
Orosz regény. Irta : Urbán Oyula.
— Venkovszky Iván, mint mesélte, Dubnó gazdag kereskedője volt. Fiatal házas volt. Jólétben élt két esztendeig asszonyával. Egyszerre Vil-nából Dubnóba helyeztek egy nia-gasrangu állami hivatalnokot. Ez az ember tönkretette Venkovszky!. Ez a magasrangu hivatalnok még fiatalember korában udvarolt Venkovszky feleségének, aztán elkerült Üubnóból és igy lett a Venkovszky felesége a leány. Ami az én házamban volt Szikolaff, ugyan azt a szerepet játszotta Venkovszkyéknál ez a hivatalnok. Néhány hónap és ez a gazdag kereskedő maga sem tudta hogyan, a tönkre jutott.
Most észrevette Gurzov . hogy mesz-sze elkalandozott a lényegtől, kimagyarázta magát:
— Vizsgálóbíró ur, talán nem idetartozó dologról beszélek, de meg kell, hogy mondjam ezeket, mert Venkovszkyval való ismeretségein adta a rugót, hogy mégis eljöjjek Periljanába.
— Mondjon mindent el Ourzov Grigorjev, — nyugtatta meg a vizsgálóbíró, — Dimitrij, te tudót, mit kell bevenni a jegyzőkönyvbe.
— Venkovszky barátja egy esztendő alatt elkészült munkájával. A lengyel kereskedő bukott ember lett és egy szép napon a hamis váltók, meghamisított üzleti könyvek összecsapással fenyegették. Elvesztette vagyonát és elvesztette a más pénzét balsikerü spekulációkon. És az államhivatalnok, akiről mindenki ugy tudta, Venkovszky legjobb barátja, azzal állott elő:
— Venkovszky Iván, tűnj el otthonról. Menekülj, mert elnyeléssel fenyeget az adósságok tengere. Szegény tiltakozott, de barátja torkára lelte a kést: pusztulj, mert börtönbe kerülsz hamis váltóiddal! Válj el az asszonytól és menekülj, amig nem érnek nyomodba. Az asszony majd visszamegy apjához. Nem volt mit tegyen. Mintahogyan Gurzov Grigorjev sem tudta, mihez kezdjen. El kellett neki is pusztulni az emberek szem elöl. Ugyanazokra a legalsó lépcsőkre, amelyeken Gurzov bukdácsolt lefelé, ott járt Venkovszky Iván is.
Egyforma volt a sorsuk és egy-
formán bűnhődtek érte. Különbség csak annyi volt bennük, hogy Venkovszky időnként felhördült az ütések súlya alatt, Gurzov Grigorjev pedig minden muló nappal mélyebbre temette a periljanai földesúr életét, hogy porából életre támadjon Grigor, a korcsmák kiseperheletlen törzsvendége.
VenTcovszky sokat mesélt Gurzov-nak és a végén mindig kitört belőle az indulat:
— Átkozott bitang I Az ő hitvány-sága juttatott idei Kiforgatott mindenemből, hogy megkapja az én asszonyomat I Várok, amig elfelejti még az arcom vonásait is, aztán szembeái lok vele és megfizetek neki mindenért. Mint a veszett kutyát lövöm agyon I \'\' — Ilyenkor ez a Venkovszky vérengző kedvében volt és ha tehette \'volna, késsel kezében rohant volna Odesszától Dubnóig, hogy elégtételt vegyen magának mindenért. És ezzel az emberrel való találkozásom uj irányt adott életemnek. Az ő sorsában tükört tartolt elém az Isten. \' Ennek a tükörnek hátterében egyszerre ördögi vigyorgással egy em- I berarcot véltem felfedezni: Szikolaff , Miliajlov arca volt. Hamar készen l
voltam az elhatározással, felkeresem Szikolaffot és beszélek vele. Mondja ö meg: a Venkovszky sorsa az én sorsom-e? Nem tudtam még, mik fognak következni, de sürgetett az elhatározás j elmenni Periljanába. Karácsony következik. Alkalmas idő. Megmutatni magamat igy a hogy vagyok Szikolaff Mihajlovnak és aztán tenni valamit... Valamit... Vagy jói —• va^y rosszal... Nem. Akkor, mikor Periljanába indultam, még nem határoztam afelől, hogy megölöm Szikolaffot. A gyilkosságot nem terveztem ki előre. Ezt tagadom.
Most részletesen elmesélte, mielőtt Periljanába visszatért, milyen napokat élt át. Égette a hideg téli föld a talpát. Nehezen találta meg a napot, melyen indulnia kell. Pénze sem volt. Végre összeszedte nehéz verejték árán és elindult. Karácsony előtt egy nappal érkezeit, hogy Szikolaff szájából hallja az Igazat.
— Éhségtől kimerülve, rongyosan kinőtt szakállal érkeztem meg — folytatta Gurzov. — Nem ismert meg senki az állomáson. Néhány rubei volt zsebemben és ez a revolver
Rámutatott az Íróasztalon bűnjelként fekvő fegyverre.
(folyt kOv.)
IM8. október 10.
EALAI RfífLONT
tára mentek, ihol uClei házában őrizetbe vélték és bekísérték az ügyészség fogházéban.
Az a feltevéi, hogy Sói Jinoiné almezavariban fojtotta meg szeien-cséilen gyermekét.
Végetértek a magyar katoliknsság nagygyü lései Bndapesten
Budapest, október U * (Éjszakai rddlójelentés) A katolikus otgygyűlés során héifón délután s Katolikus HUlandrok és Htitanltók Egyesülete tartó t gyűlési, melyen megjelent Serédl Jusztialán hercegprímás ii. Beszédében a bíboros kérte a hittanárokat, hogy a tanításnál használják fel Krisztus erejét és a modern pedagógiát.
Kedden délután a Vigadóban 4 órakor volt a katolikus nagygyűlés záró gyűlése, melyre, mint eddig is, tiufolasig megtelt a terem. O.\'t voliak József kir. herceg és családja, gróf Klebelsberg Kunó kultuizminlszter, Cesare Orsenlgo pápai nuncius stb. A Pápai Himnusit a közOnaég állva énekelte végig, majd gróf Zichy Jánoi, mint elnók jelentette, hogy a nagygyűlés Zita királynéhoz és Horthy Miklós kormányzóhoz űd-vOzló táviratokat intézett, amikre a nagygyűlés váiasztáviratokat kapott Mind a két táviratot felolvasta.
Ezután Simon Miklós gvóri reállak. igazgató tartotta meg „Legnagyobb értékünk a gyermek" dm mai tartalmas előadását. Crlslon Endre egii segédpüspök ismertette a nagygyű léssel a mlssiiók eredményes munkásságát.
Wotff Károly országgyűlési képviselő a katolicizmusról, mini nemzeti erőről elmen tartolt mély tartalmú beasédet.
Serédl biboros-prlmás záróbrszé-dében többek közölt ezeket mondotta: — A más nagygyűlések pildáira mi most konkrét határozatokat nem hoztunk. Azonban általánosságban mondja ki határozatban a nagygyűlés a következőket:
ml egyek vagyunk szent ügyekben,
egyek vagyunk a szentségekben, külOnösen a házasságszentségében, egyek a Szent Péter kőszlklájá hoz való ragaszkodásban
és végül egyek a nagy nyilvánosság előtt való ételünkben I
A bíborost beszéd; ulán psrceklg űnn-prlte a közöniég, mely gyönyörű be(e|ezó akkordul a Hymuuszt énekelte el.
Bécsben letartóztattak három kommunistát
Bécs, oktebir 9 Bécsben a r.nd-őraég őrizetbe vette a bécsi kommunista párl három taglát, akik első rendű szerepet játszottak a bécsújhelyi mozgalom dökétzliésébeo.
li»|ána«
jieterologlal mog-
____ki Kedden a hámirM-
Kegg\'el 7 órakor +5 4, délután 2 órakor +14 6, aata 9 órakor +9 4. PilMttt : Egéiz nap tiszta égboltozat. StHUdny Reggel fcazakktlet, délben és este Délkeleti szél.
A Meteorológlsl Intézet lnlantéaa este 10 órakor: Nyugatra növekedő felhőzettel és esó ha|lammal enyhe Idő várható.
A nagykanizsai —« figyelő jelentteeki Ki Reggel 7 órakor
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható s Park Szálloda kávéházában VIII.. Baross-tér 10.
=» Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Október 10, szerda
Római katolikus: Borgii F. Prolest ■ Oedeon. IrrseliU: TUrl hó 26. Nsp kel reggel 6 ór« II perckor,
nyugszik délutin 17 óra 23 perckor. *
Városi Mozgó. .Lujza királynő", epizódok egy királynő éleiéből, l-\'öszereplö Mady Chrlstisns. üaumont-lliradó.
Uránia Mozgó. .Jákob leánya\', a könny és mosoly !ilm|e. .Mi lesz s túróval?" bohózat 2 lelv.-ban. Híradó.
— Személyi hlr. Mátés P. Hliár Nagykanizsa plébánosa Budapestről, ahol részt veti az Eucharisztikus Kongressiuion, tegnap este vlsiza-érkezetl Nagykanizsára.
— Az Ifjúsági oktatók figyelmébe. Az elhalasztolt kegyeleti staféta-verteny folyó hó 14 én tartatlk meg. A 7-ikére kiadóit inkézkedések érvényesek. Testnevelési vezető.
— A Kath. Legényegylet szombat esti ünnepélyéről irott rtferá-dánkból nyomdahiba folytán kimarad! Schless Oyula neve, aki Nagy Lijos Október 6. dmű költeményinek elszavaláiával aratott oiztatian sikert.
— A Klskanlzsa határában történt autószerencsétlenség ügyében a nagykanizsai csendőrség egyik járőre folytatta le a nyomozást. Ennek során megállapítást nyert, hogy sem a kocsis, sem a soffőr oka nem volt a karambolnak, mert azt a megbokrosodott lovak okozták.
— Az OMKE Nagykanizsai Kerülete értesíti tagjait, bogy a Duna-Száva—Adria Vasultársaság igazgatósága a Székesfehérváron folyó hó 14-én tartandó VII. országos kereskedő kongresszusra 50 százalékos menetkedvezményi nyújt. Igazolványok darabonként Rajkl litván titkárnál (Reichenfeld Oyula cég) egy pengőért beszerezhetők.
== Ne gondolkodjék, öinek kell egy jó iiógép I Hívja fela91-et, di|talanul bemutatja minden typuiát a Remlngton Írógépekből, a képri-lelel Szabó Antal sportüzlet.
Szerdán 5, 7 és 9 órakor Csütörtökön 5, 7 és 9 órakor Pénteken 5, 7 és 9 órakor
A Boyal Apolló szezonnyitó nagy filmje:
Epizódok egy királyné életéből.
I. rész: A potsdami idill.
II. rész: A jénai oroszlán.
Főszereplő: Mttdy Chrlstlans.
Gaumont-Hiradó
Ivö^jjj
é£íéUf
Már alíhor Ij, amikor a nők még hossru halat hordtak dr különösen ma arr apród- él bubllrlzura korában még Inkább ügyet arra, hogy ha|a a gyermekévek finom, selymes puhaságát megőrizte. Serre egy jzersem oly alkalmas, mint a Lux, amelynek csillogó habja a fejbőrön H ha|on levő minden lerakódást a legnagyot\'b könnyedséggel eltávolít.
A többi mód költséges ét sok Időbe bérül. A l.ux halápolás azonban nemcsak a legolcsóbb, hanem a hyglcnlá-nak. korunk legfőbb követelményének b leginkább felel meg Testápolás Lux-al az Igazi ápolás
Ha ön Is óhajtla « halápolás módját megismerni. Irlon neWInb.
Lever és Társai kft., Bndaoell IX. IWday-ulca 30.

— Megkezdődnek a vadász-i lovaglások. A nagykaiizsal lovatok
megkezdték óazi tzokásoi vadltilo-vagláiukat. És pedig hetenként kétszer, szerdán ét tzombaton délután 2 órakor a méntelep e\'ŐIH térről.
— A csütörtöki választásul kapcsolatban a nagykanizsai óor-bély és fodiátzipárosok elhatározták, bogy csütörtökön csak délig tart|ik nyílva üzleteiket.
— Kutyaharapásért — öt nap. Babka Józtef Petífi-u\'ca 42. tzám alalt lakó benletmet\'.er kutyáját nem tartotta megkötve. A kulyi nemrégiben megtámadott egy kltgyermekd, akinek lábábi harapott. A gyermek szülei feljelentették a ku\'ya tulajdonosát, akit mi a rendőrbiróság öt napi elzárásra, átváltoztatható 50 pengő pén>b3ntetésre Ítélt.
Szerdán és csütörtökön 7 és 9 órakor
A könny és mosoly filmje.
Főazereplók: Potasch és Perimutter.
Hl lesz a túróval?
Bohózat 2 felv.
Híradó.
Nyolc hónapi börtönre Itél-tés a csödei erdöört, aki egy gazdát agyonlőtt
Zalaegerszeg, október 9
Még a nyáron történt, hogy a zalamegyei Csődé erdejében Kepe Ferenc erdöör agyonlőtte Tóth Antal szsknyéií gazdát. Az erdőőrt szándékos emberölés miatt vádolta az ügyészség, akinek ügyét most tárgyalta a zalaegerszegi törvényszék.
Kepe Ferenc tagadta bűnösségét, védekezésül azt hozta fel, bogy a ctödei erdőben sok az orvvadász, akikkel az erdöórök állandó harcban állanak. Az eselet megelőzőleg ls egyszer, amikor egy társával együtt voltak — rájuk lőttek az orvvadászok. A kérdéses napon Batthyány Zsigmond erdejében járt, amikor két gizdiembert látott meg sz erdőben, köz\'ük Tóth Antall. Rt|uk uólt, hogy álljanak meg és kérdőre aksrta őket vonni, de szók fegyverüket ráfogták. Erre ó önvédelmében rálőtt támadóira ét golyója Tóth Antalt találta halálra, aki nemsokára elvérzett
A bíróság több mint harminc tanút hallgatott ki ezután, ma|d a bl-zonyiláti eljárás betejezése után Kepe Ferenc erdőőri nyolc hónapi börtönre Ítélte. _
— Zalahaláp vasutat kap. Zali-halápnak eddig csak bányavonata volt, amdy a köveket vitte a tapolcai állomásra. Az üzletigazgatóság ezt a vonatot most rendes személyszállításra bsrendezi.
— A 13 gyermekes anyának a nagykanizsai reálgimnázium 111. osztályának négy leány-növendéke 5 pengőt adományozott sxerkesxtöeá-gűok ut|án. Az összegd rendeltetési helyére juttatjuk.
IMÁI Ronwr
Itt, ofcjóbw 10.
AJÁNDÉKBA
Mhol Mm ADNAK l«mmli Mm,
„KÉZIMUNKÁT.
légáiébbít legolcsóbban kapja
REINITZ BÉLÁNÉNÁL
Deák-tér 1. Telefon 552.
Serlegavatás Keszthelyen
Keszthely, október 9 (Saját tudósítónktól) A Keixtbelyl Iparai Dalkör az V. zalai dalo»versenyről hazavitt trófeáját, a nagykanizsai dalosverseny dl|alnak leg-hatalmasabbikát, a nehéz műdal-cso-port óriási vándorserlegét avatta vasárnap b:nsőségtelj:s Qnnep keretében. A Kesztbe\'y város által vándordíjul adományozott serleg elsőlzben a keszthelyi IV. dalosvertenyen sie-lepelt, ahonnét s nagyktnlzstl Kis-dalárda hozta magával, amely az Idei verseny alkalmával versenyen kivűl lépett porondra. Azldénp:dlg, a Zalaegerszegi DalotkOrrel folytatott nebéz kflzdelem után a Keszthelyi Iparoidalkör lett az óriás-serleg boldog és megérdemelt tulsjdonoss.
Nigy diadallal vitték bara serle-güket a keszthelyiek és nagy öröm-mel készülődlek snnak felavatására. Az avató-flnnepet vasárnap este tartották a Bxsksy-tzálló nagytermében, 140 terítékes bankett keretében, melyen az egész város társadsimának vezető tagjai és dalbarátai Impozáns együttesben jelenlek meg. A Zilavármegyei Dilosszóvetséget dr. Tholway Zsigmond és Varga István képviselték nejeikkel és s két nagykanizsai koazorusleánnysl: Horváth Etussal és Varga Kitóvsl. A kanizsaiakat az állomáson meleg fo-gsdtstásban részesítették.
A banketten a serlegavató beszédet dr. Tholway Zsigmond poslátónak, a Dslosszóvétség elnöke mondotta, aki a magysr dalszsretet őszinte melegétől izzó szavakkal adta át a serleget s Dsloskórnek, megemlékezve s karnagyok, dr. Sza-lay Albin és Zlmmermann László érdemeiről. Dr. Molzer Oyórgy, az Iparosdslkör elnöke vette él s serleget, kösiöntve Tholway Ztigmon-dot, s zalai dalosélet éa dalosbéke lelkes, odssdó bsreosát és összetartó lelkét és Bognár Imrét, a dalárda agilis ügyvezető elnökét, Retschl Ri chárd országgyűlési képviselő s dalárdát és Keszthely közömégét üdvözölte. Bognár Imre ismertette fel-köszöntöjében a dslárds versenyeinek eredményeit. Dr. Szalay Albin s koszorusleányokat köszöntötte fel. Több felköszöntö után táncra perdült az ünneplő dalot-közönség és s legvidámabb hangulatban maradi együtt hajnalig.
— Az NTE vasárnap tánc teát J rendez. A Nagykanizsai Torna Egylet agilis vigalmi gárdája vasárnap már porondra lép; tánc teát rendeznek fél 6 órai keidellel a C-.nlrál szuterén helyiségében, mely 12 óráig tart. Az ősz és a tél folyamán ily estéJyek soroza\'oB rendezésével óhajtják előteremteni a nemes amatör iport üléséhez síükséges anyagi eszközök egy részé\'. Az NTE már oly sok dicsőséget szerzett s városnak a sport minden terén s estélyei Is, melyek, mint most it, a szeion nyitányai szoktak lenni, a legteljesebb sikert), legkellemesebb emlékű mulatságok közé tsrtoznak; bizonyosra vehető le hit, hogy megérléire találnak a közönség körében s idei mulatságaik is méltó folytatásai lesznek s mull évieknek.
I
Ozletáthclyeiés miatt
LÓTAKARÓ
készletünket milyen leszállított álban mii árusítjuk
HIWSCH ÉS SZEGŐ.
Családi perpatvar miatt vált 1 meg az élettől a 24 éves apa
Annak sí öngyilkosságnak, mely Eszterrgnye községben lörtént, a csendőrség megrenditó hátterét nyomozta kl. Megállapítást nyert, hogy Tóth István 24 éves eszleregnyel gaid», aki a lelefonszcrelésl munkáknál it dolgozott ét az egéaz község jóravaló, csendes embernek is mernek ismerte, afeletti bánatában akttztolta fel magát, hogy felesége és édesapja nem tudják egymást megérteni. A község nsgy részvéte mellett temették el.
- Jugoszláviából átszökött a határon, hogy magyar katona legyen. Tegnap délután az állomáson szolgálatot teljesitö rendőrőrszem figyelmes lett egy gyanús külsejű fiatal legényre, akit igazoltatott, majd amikor látta, hogy at illető nem tud magyarul, bekísérte a kapitányságra. Itt kiderült, hogy a bikltért 19 évet legény Lendvavásárhely községből való. U levél nélkül szökött át a határon azzal az elhatározással, hogy a magyar hidseregbe felvegyék. Ezl az óhaját termésietesen nem teljesítik, de kihágás cimén meg fogják büntetni, majd átteszik s határon — boldogítsa továbbra is jugoszlávokat
— Hogyan lehettem menyasszony ? Krre s nagyszerű kérdésre telelnek pompásabbnál-pompásabban a magyar hölgyek a Háztartás Magyar Asszonyok Közlönye hasábjain. Rácz Vilmos dr. 30-ik évlolyam ban Kvő kitűnően szerkeszteti lapja teljesen a magyar asszony érdekeinek szenteli minden betűjét Mr»t éppen o siágos ankétet tart a magyar nők nagy kérdéseiről, elsőrangú írok novelláit éi verselt kftzll, van konyhaművészeti, divat, kozmetika, autó, lakás éa kézimunka rovata, a legjobb gralologussal rendelkezik, ötletesek a rejtvényei, sok éa szép kép gazdagítja az elsőrangú kiállítását, mindezen leiül pedig az egy éves előlizetőnek meglepően értékes ajándékkal kedveskedik. Ugy tsodaszép hálószoba diszpárnát kan, 70x40 cm. nagyságban, linóm svájci sillonra előnyomva, a kidolgozáshoz szükséges 4 molring anyag gal együtt az egy éves előfizető A .Ház tartás" előfizetést árai: negyed évre 6 pengő, félévre II rengő, egész éve 20 pengő. Mutatványszámot díjtalanul küld a .Ház tartás" kiadóhivatala Budapest, IV , Város háx-ucca 16.
— Északafrlkal tanulmányul. A Páriát Magysr Deákegyesület, amely a MEPHOSz tanuimányutjait rendezi és az elmúlt nyáron az általa indított 9 tanulmányut keretében 350 személlyel ismertette meg Európa knlönböió országainak szépségéi 1929 évi jsnuár havában tanulmány
utat rendez Étzakafrlkába. Útirány a következő: Budapest, Velence, Rómi,
Nápo\'y, Mrtsina, Ca\'anla, Syr*cusa, Oirgenil, Palermo, Tunit, 0»b:s, Constantine, Bukrs, A\'ger, O^an, Marseille*, N.ce, Moote Cirlo, Genova, Milano, Budapest Időtartam: 35 nap. Risztvéltli dij: 1200 p:ngő, smelyben st összes kiadások benn-foglaltatnak. Utazás Európában gyorsvonat III. oszt., Afrikábjn és h\'jón pedig 11. osztályon. Részletes felvilágosítást nvu|t a PMDE Uiazáti Osztálya (Budapest, IX., Ferenc-körul 38, fsz. 2).
Magasban dolgozók testi
épségének megóvása
A m. kir. állam rendőrrég nagy-kanlzaal kapitánysága a magatbin és meredek helyeken munkát végzők testi épiégének megóvása tárgyában a következő rendeletet ad a ki:
A magasban és meredek helyeken munkát végzők testi épségének me«-óvása érdekében a 39820/1921. B. M. számú rendelet 38 § Sbcn biztosított jogomnál fogva a következőket rendelem: |
1. Nagykanizsa r. I. város lerflle \' tén a félemeleteken, emeleteken ablakot tisztogatók, a meredek vagy síkot háztetökön és építési alkalré-szeken, különösen függő állványokon, bádogot, tetőfedő, cse:ep-ző, csatornatisztító, festő, üveges, lo-ronyépitö, háztetőről havat leszóró munkál végzők, — villany- és távbeszélő szerelés\', kéménytisztogstást végzők, függő csatornát és szegé lyezést késiitő bádogosok, bomlok-zat-mázoló festők, villámhárító és gerincrácsokst felállító Iskatosok s általában mindazok, akik magtsbsn oly helyen vagy helyzetben végeznek munkát, melynél a lezuhanás veszélye beállhat, biztosító deréköve! kötelesek használni.
2 A deréköv kötele oly helyre vagy oly módon erősítendő vslamely épület — vagv állvány — részhez, hogy egyensúlyvesztés es\'tén a lezuhanás ki legyen zárva
3. A bizfositó derékövet a szolgálatadó, illetve munkaadó kötelea beszerezni és ennek hssznála\'ára — cselédjét vagy munkátál, aki az öv használatáért saját személyében is felelős — szorítani, használatát ellenőrizni. Ha a munkát végző önálló, ugy az a deréköv bssznátatá-nsk elmulasztásáért sa|át személyében felelöt.
4. Hi s munka oly állványon vagy létrán folyik, melynek első része helyéről elmozdulhat az állvány vagy létra alsó vége bármely alkalmas módon ugy megrögzi\'endő, hogy sz helyéről kl ne mozdulhasson.
5. Aki ezen rendelet 1—4 pontjaiban foglalt rendelkezéseket megszegi, vagy az előirt óvintézkedéseket elmulaszt)i, amennyiben cselekménye vagy mulasztása su\'yosabb beszámítás alá nem esik, klhápást követ el « az 1928: X t.-c. 5 § a alapján 100 pengőig terjedő pénz büntetéssel büntethető, mely behajthatatlansága esetén 5 napig terjedő elzárásra változtatandó át.
6 Ez a rendeletem kihirdetése napját követő 15 nap leteltével lép éleibe és kifejezetten megu|ilás nélkül 1929. év december hó 31 lg marad érvényben.
Ez ellen a rendelet ellen közigazgatási jogorvoslatnak helye nincten, az önkormányzati hatóságok ez ellen azonban feletles hstóságok utján előterjesztéssel élhetnek.
Nagykanizsa, 1928 évi október hó 6-án. Dr. Kálnay rendói főtanácsos, a kapitányság vezetője.
Kakaci uákrekedii, vastagbél
katarua, verlorlódás, puffadás, aranyeres csomók, csipöfálás eseteinél a természetes .Ferenc József keserít-viz, reggel és este egy-egy kis pohárral bevéve, rendkívül becses házi-szer. Klinikai megfigyelések tanúsága szerim a Ferenc József viz még Ingerlékeny betegeknél is fájdilom nélkül hat. Kaphttó gyógyszertárakban, drogériákban és fűsterűiletekben.
= Bélbetegeknek, kik rmisz-tési zavarokban, székrekedésben, aranyeres bántalmakban és sz azok következményekép fellépő fejfáját és siédűlésben szenvednek, igazi jótétemény a Hunyadi János természetes keserűvíz naponkénti használata. 65 év óla kitűnően bevált és ugy klinikailag, mint orvosilag felbecsülhetetlen értékű. A Hunyadi János keseiOviz rendkívül alkalmas hosszantartó ivókúrákra Is, mert éveken kereszttll iható minden káros mellékhatás néikűl. Ai emésztőizer-vek ne n szokják meg s igy az adagot sem kell fokozni. Mindig egyenlően, megbiibtlóan hit.
A Gráf Zeppelin amerikai startját elhalasztották
Két Zeppelint rendelt az EgyeaOlt Államok
Laké Hurst, október 9 A tengerészeti vezetősáv minden intézkedést megtett s .Oraf Zepp-lln* leszállásának előkészítésére. Több száz matrózt okiattak ki, hogy segédkezni tudjanak a léghaló leszállásánál. A „Gráf Z\'ppslln* megérkezésének hírét léghalók fogják szétvinni. A vssutlársaságok
külön vonatokat állltantk be, hogy az érdeklődök tömegeit Laké Woodba szállítsák.
Pár Is, ok\'óber 9. (Éjszakai rádió Jelentés) A La Temps ugy értesül, hogy sí Egyesült Államok tengeré-szete két Zeppelint rendel, melyek mindegyike
6 millió köbláb űrtartalmú letz.
Frledrlckshafen, okt. 9. (Éjszakai rádiójelentés) Tekintettel srrs, hogy sz Atlsmi Óceán felől
erős viharokat leienlenek és at tdö|árás egyébként sem kedvező, dr. Eckener kapllánv elhatározta, hogy a .Oraf Zeppelin" szerdára kitűzött amerikai startját elli a laszti*.
Lujza királynő
A németek specialisták s történelmi ftlmfc itmények meg\'lkolásá-ban É\'éuk emlékezetünkben van még Frederlcut rtx fts a többi kiváló film. Ebtől a sorozatból azonban kiválik a Lujza királynő. Hatalmas tömegjelenetek, dusgatdag dinietek éa berendezések, csodála\'ot fény és pompa, valódi történelmi levegő árad ebből a filmből, mellyel szemben csak összeszorított s|akkal ülhet a néző. Ai élő történelem minden lntrtká|ával, érdekességével és izgalmával ez a hatalmaa film. Klasszikus film ez, melyben MaJjr Chrlitlans, s bájos német filmszinésinö s drámii művészet legmagasabb fokára emelkedik.
Egy reodkivűl bálos és ked»es filmet mutat be az Uíánla Is: Jákob leányát. A könny és mosoly film|e ez s darab, melyben a két blres vígjáték szintez: Potasch és P«rl-mutter mesteri slakitást produkál. Potasch és Perimutter s nemzetközi Rótt és Sleinharl. (=)
iftM. október lö.
Mozgószinházak
Városi Nagytnozgó. Október bó 10, 11 is 12-én 5, 7 és 9 órakor .Lujza királynő". eplródok egy királynő éle éből. I. rész: A potsdami Idill. II. réiz : a jénai oroszlán. Fő-szerepló Mady Christlans. Oiumoct Híradó.
Uránia Mozgó. Október 10 és 11-ta, siet dán és csütörtökön 7 és 9 órakor .Jákob leánya", a könny és mosoly filmje. — Főszereplők: Polascb és PerlmuHer. .Mi lesz a túróval ?" bohózat 2 felvonásban. — Híradó.
1ÁDIÓ-iffSOl
(Rörldltáeek) M - mtu. MizaMla-•ég. liangv. — hangverseny. E — eJóedás Qy — gyezroakeknek. A — aeazuiiyofc-Z — KM. Mg. — mezógazduág. JB. - Ifjúsági ettedls. P - feiolvuál
írjg^rr-JU.^
Október 10 (szerda) Budapest II 45 H. Közben 12 órakor déli harangszó az egyetemtéri templomból. Utána: Cigányzene. I Időjelzés, Időiárás. 3 H. 4.45 Időjelzés, Idölárás. 5 P. 5 4.\', Zene-kart hangv. 8 30 Hsngv. 10 ldó|elzés, H. Időjárás jelentés. 10.30-12-lg s müncheni adóállomás kérésére cigányzene közvetítése.
Bées, Orác, Innsbruck. Klagenfurt Linz II Hangv. 4 Bécsi Z. 5.40 Oy. 8.10 Ma-gzar est Utáns Jb.
B«rlln. stettln 11 és 2 O. 3.30 A 4 30 Vígjáték E. 8 Magyar esi. 12.30 Tánc Z.
Basel, Bern 1250 O. Z. 4 Hangv. 4 30 Oy. 8 Hangv. &02 (Baael) Magyar est. 10 Hangv.
Frankfurt, Cassel 1 O. 3 05 Qy. 3.55 A. 4.35 Verdl-délutin. 8.15 Sluttgaitl műsor. Utáns: Magyar esi. Haatbarg. Bréma, Hannover. Klel
6 A. 110. 12.30 és 2.05 Hangv 4 15 l.lszt-óélután. 4.15 (Klel) Ar ák. 5 Olssz Z. 6 Népszerű Z. 8 Magyar est. Utána K Ungenberg, Köln, Aachen, Mflnster
10.15 O. II Hangv. 12.10 O. 1.05 Hangv. 3.40 A. 5.45 és 8 Hangv. 9 Magysr est. I tína tánc Z.
Prága 4.20 Oy. 7 nZ. 8 Ada Sári hangversenye. 8 Hangv.
Sertésvásár rtlhaftás 1631, melyből eladatlan*! vtaaxa IM« 738 darab. BMreadl 188-199,
meéátt 1-78—I 80 neéett kósép 1-5-4 -164, köaayti 110-130, elaórenda ftre* 1-66 -1-70, Másodrendi 1-36—1-50. angol salaa l-JO-1\'50 taaloona nagyban 2 0-216. saái 245-2 60, lataaotflms 2 05-rr>, asaloaaás lélaertés 2 00 224 Ai tráaraat lanyha
bizalom dolga.
Hálók, ebéd lök, urlszobák a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
Kedvező fizetési feltételek.
Székely Vilmos
butorielepe »«nfcaalua. lailaciy-nlca 4. it
Kitörendő saját kárpitosmQhely
Zalai közlöny
KÖZGAZDASÁG
A vetési mnnkákról, kapásnövényekról és a szőlőtermés eredményéről Délzalában
Vass Zoltán dr. gazdasági felügyelő a mezőgazdasági helyzetről
Nagykanizsa, október 9
Dr. Kuss Z lián gazdasági felügyelő munkatársunknak vidékünk mezőgmltsági lielyzetéiöl a következőkben nyilatkozott:
— A me ögazdasági munkik, mc\'yek a hotsiu etőzés miatt Intsiu ideig szüneteltek, az utóbbi napok jó Idflj rtta miatt most ismét seré-n/en folynik és ha az idő még Insszabban igy fari, akkor a mu lasztásoka\' pir hit alatt pólóin1 lehel.
— Jelen eg a vetési munkák folynak és a rozs vetése csaknem mindenül befe|ezést nyert. A buza vetése folyamatban van. Kikelt vetést a késel vetéte* miatt eddig keveset látni, de remélhető, hogy a mosti ni kedvező időjárásban gyo si n kikelnek és meg is fognak erósCdil a nagyobb hidegek beváltása elölt.
— Ami a kapásuövéayekcl llleli, a burgonya termés eredménye nogyon gyenge b nagykanizsai és a letenyei járásban, mig a picssi járát nagyot b részén jó közepesnek monohitó.
— Mtsik Hnövéryü k — a kukorica termés általában eyenge kO zepies termést ad itt. Szer.-nciére kukorica termő vidékeink — főleg a Mura-nvn\'én — /d közepes terméssel dicseksjenek. A picsái járás termése hol a legtöbb eső járt, jó közepes lelt volna, h i a járás nagyobb részln végig menő (égetők a termés er.\'dményél le n m vontatták volna.
— A takarmdnyhldny az állaloknál már most is érez\'ei hatását és a gazdakőzCtuégnek igen nagy előnye volna, hi a mostad kellemes öaz hosszú ideig kinyúlna, meri a jószág az ószl esőzés óta megjavult, a réten és tr g -lökön, valamint a larlCheréken jó kondícióba jf h ;t és ugyanígy kterülh :t a szalma ét polyva takarmányból álló sanyarú teleléthez.
— Szőlőtermésünk mtniyisége ál-lalábin nagy. Sajnos, sok község szóllösgazdal terméséi a több Ízben pusxtitó jégesők csaknem teljesen tönkre tették. a kárt a hosszú ideig tartó esőzés főként a szöllökben tette. Mert a szöllöszemek félérett állapotban kihasadlak és liogy a kárt gazdáink elkerü h essék, kénytelenek korán, már most szüiete\'nl és Igy az éretlen szőlőből szármz\\ kis szesz tsrtalmu svinyu borok közepes értékesítéséhez reményük nem lehet.
— A Jó közepes bortermés következtében a hordó kereskedők mtgas áron tudják hordólkat értékesíteni s egyes, s noha szőllövel b ültetett szőlőbirtokosok 1 liter mustjáért sem tudják megverni a hordó literiét.
— Nagyon kívánatos volna, ha a jobb azóllöblrtokossink cssk a romlásnak induló szelőket szedetnék le, tehát elsószüreielést csinálnának, mert az amúgy is nehezen értékesíthető bőrtermékü^iel cstk |ól beérett, vsvyls ntgy cukortartalmú siöllő síU e\'tlésével lehet elsdn\'.
TŐZSDE A mai értékiózid n a hfgulat b .ráts/tgosabb volt, mivel a Hnáaz ügyben folyó tárgyalások sikeres kibontakozást Ígérnek. A kedvező hangulat a piac egész tei ü etén éreztette h.tltát, leginkább azonbin a bánya és vatp acon |u ott kifejezésre, sbol él\'nk fedezési vátárlátok következtében jeli n ős áremelkedések állottak elő. A bsiáisát.0! alaphangulat annak eiienéie, h :gy külföldről ösztönzés nem érkezeti, zárlaiig érvényben maradt és az összes papírok árnyereséggel iának. A k«dvezőbb haogu alnak meglele\'ően a fogtlom is valamivel élénké b volt. A fix kamatozású papirok piaca elhanyagol\', a valuta és devizapiacon Kons-lan ináp >1/, Madrid és Berlin latéin, ezzel szemben több küllő di fizeiő-rsz\'ö- mérsékelteit |a»ull. _
Terménytőzsde
Az árak változatlanok. Az Irányzat tartott, a forgalom közepes.
Saaa Hsaav. 7\' kg-os 26ÍO-2Ö70, 7t kg-o. 26 7J -26 90, ke-oa 369)-27 10. 80 «v-o« 27 20 27 35. dunántnH 77 »g-os 26 35 - 26 5S 7* ka-os 26 55 i 76 81. 70 kg-os 26 80 27 00 80 kg-os 27 00 -V7 IS -oaa 2490 - 25 \'0 takar«. árpa 76 50-26 75 sOrárpa 27 00 - 28 00. sab 26 00 26 25 Sagni 3100 112) Basikorrx 20 00 20 25.
A Mayesfl Thrái árrlza-je^zóts
mult é> ben
Máriatelepen,
épült szo">ás-konyhá8 terra»züs vi la, 135 □ öl ő<i fenyves \'e lekkel sürgősen 3600 V cltdV Érdeklőd I Bilthyány u. I. sz. „„ Bftlcef öldy János.
Párta
51960 Madrid
usrj 18 40. Be tiád
Zürichi zárlat . 20 0 Londou 25 20, IM.«».
H-nssel 72 18 Mllsto 17 21. 84 .0 amstardsai 108 32\'/i, Serlto Wleu 3 lO/Éflotla 3 75. Pra«» Vari-- 68 25 H^\'íDeal SO 69 <r\'3, n.k.i.-\' 3i3Vi.
VALVia* tngslt. 37 7 3 77 1 8 Satos ti. 79 4/ 79 7 seb k. 16-93 17 01 Oáak. 152 45 I63 C5 i.lnái 9 99 10-0. Uoüái 57l)\'75-572 75 fraada Ir 73 40 22 60 Hjl 229 15-230 15 L ügyel t>4 Oi-64 35 Ltl t 43 3 48
Livs
Lln 29 95 30 20 Kiru 1:6 IkS .. 6 iO Korvég IS2 4S 153 00 Srhlll. 80 J7-Í0 72 Pesets 92 50 D3 10 Sfáirt M 10~C5 1045 i i»2 50 l">3 50
UkVUM
Í29 42-230 12 BeterSd 1005-1008 HerUn U613-i;652 HiSssmI H Í2-79 77 Bakarest 3 44-3 48 Kopeah.152 62 153 u2 Loedo. 27 75-27 8i Madrid 92-55-93 04 Mluio 29 98 3U 08 Nawyotk S72Ü0 3 90 Ostlo 16257-15297 Zl <15 »4 I •a 1696-1701 .Ha 4 12-4 15 153 07-163 47 64 15-64 35 8C 4\'-80-72 IIO-16-110-45
Párta
•tcckh Varsó Wlaa
Ztrt«*
Kiadja: Délzalai Myoeáa és Lapklaáó Vállalat Bészvénytársaiág.
Felelős kiadó: Zalai Károly
Mx>rtxi teleloa: Napkaalna 78. ax.
4PÜÓH1RDETÉSEI
Az spröhirdtéesek dl|d 10 ssólf M fillér, minden további azó dlla • flll. Vaatr- éa Ünnepnap 10 szóig SO fillér, mlrvtaa további szó dija ■ flll. Saerdán éa pénteken 10 szóig SO fillér, minden további ssó dl la • flll. Claaaó s gsbb bétából álló sió két siónak tátik, állást keresőknek IOV astu a Mr«»S4«l <11
Gépéex, soffőr vlzsgávst, összes vezér-müvekről vizsgázott, 44 éves, nőtlen, állást keres bármikori belépésre. — Szíves meghívást kér Péter l\'trenc Nsgyksnlxsa, Qyár-utca 53 sz. 4863
Eledé hálószobs, ebédlő, elóazobalat és egyéb lelazerelésl cikkek darabonként Is Főút 22. szám. -5019
Páukllealat beksbeleséaie alade Sessegben a legelőoyöeebbea ás ! •abbén lolyóeltUt Aosél WUcsönköivsUtó U ódája Nagjk Kazinczy-utca 2 szám. 316
VUsflésoH aoffér állást keres hely. ben vagy vidéken, mérsékelt igényekkel. Esetleg házi leendőket ls elvégezné. Clm sjriadóban. * 4907
Bérautó megbízható, csak Kaotmann
Menőnél kapható. U), modern, hathengeres csukott autókkal megrendeléseket vállalok. Oarsge : Nádor utca 6. Teleion : 167. vagy571. SUrgönydm:. Autótaxi\' 4610
FOasaraalst lakással egyOtt, főútvonalon bérbeadó. Bővebbet a kiadóban. 4936
Clpéaar éa oalstmadla munkások lel-vélelnek Kölcsey-utca 5. Purmen Imre. |4887
Ka 10nbejáratai bútorozott szoba kl-adó Árpád-utca 31/a._4999
Egy elegáns tapétás, parkettás ssoba Irodának kiadó. — Bővebbet Vlda fllazer-Üzletében.
Egy kis BslathalyUág, mely műhelynek 11 slkalmas, egy udvart szoba-konyhás lakás a hozzátartozó mellékhelyiségekkel
azonnal kiadó. Ugyanott I lóra istálló kiadó ; 2 oldalas kocsi teljesen uj kerekekkel, )ó állspotban eladók Király-utca 17. -50M
Egy teljesen uj eladó Petőfi ul 31._
Clveszatt Klsfaludy-utca—Cstngery-otl útszakaszon egy sztlrkés-zold ör, megtalálója a kiadóban leadni saiveskedjék. -$20
SOK
KOTTÁT
csak ott vegyen, ahol azokat zongorán ki is prédálhatja, mert! Igv csak olyant veaz, ami az ön zenei Ízlésének megfelel. A zongora rendelkezésre áll
SCHLESS TESTVÉREK
0*4 iiaamSkareaka lésábaa
KAZINCZY-UTCA 8. SZAkt.
Legújabb slágerek, dalok, operák, eló-sdásl darabok kisdói árakon.
Regedei viz
nemcsak kitűnő borvíz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál.
Kapható minden fQszer-és csemegeQzletben.
Főraktár: L
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király u. í
Erötakarmányok
—Mrsxöffs ísswa
- . .. \\ \' \' - x ü ____l__ál__Műtrágya, erőtakarmány és gazda-
Melis és Pintér. 5XOmDaineiy. sági Cikkek nagykereskedése. =
Telefon: 77. Ford Motor Company U. S. a. autorizált képviselete._ Alapíttatott: 1898.
ZALAI KÖZLÖNY
Mag otjflbg 10.
özv. Szilvágyi Lajosné ii. Stoczek Anni és Stoczek Emma ugy a ma-
Sik, mint aa egész rokonság nevében jdalommal tudatják, hogy szeretett testvér és rokon
ull. Stoonk Szidónia
njag. D. V. ellrnór flivefjre
életének 70 Ik évében I. hó 8án d. e. 12 órakor váratlanul az Úrban elhunyt.
A megboldogultat lolyó hó 10-én d. u. 4 órakor kiférjük a temető halottasházából a róm. kalh. egyház szertartása szerint a helybeli róm. katb temetőben örök nyugvó helyére.
Az engesztelő szentmise-áldozat I. hó 10-én dL e. 8 őrskor lesi a telsó-templomban az egek Urának bemu-tatva.
Nagykanizsa, 1928. október 9-én.
AUatt lagyan emlék. I ■ yugodj békében I
Értesítés.
Van szerencsém értesi\'eni a nagyérdemű közönséget, bosy Kiskanizsárrtl Nagykanizsára, Király-utoa 21. azim alá költflz-kSdiem.
Kérem a hölgyközönség szíves pártfogását
Weisz Jenóné
ioi i szQléaznő.
30.000 Cl-öl
föld eladó.
Bővebbel Ekámp Lajosnál, Dióskél.
Tűzifáéi szén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épflletta, mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca 4.
Telefon: 120.
ÁGYTOLLAT, MÉZET,
állati bőröket,
vör8»- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vaaat, csontot és >on-gyot a legmagasabb árban vásárol
8T1ÉI B. FIAI NAGYKANIZSA,
Erzsébet királyné-tér 15. sz. alatt.
Hirdetmény.
10 hold száiitó, 5 hold rét azonnal bórbeadó.
Érdeklődni lehot Kisíaludy-u. 10. sz. alatt Dr. Vass Zoltánnál.
Oithon 1 pete alitt a gyermek is készíthet saját tiszta üvegjében izódavizet, üdítőitalt habzóbort I
I It. szódavíz 16 fllérbe kerül,
olcsóbb mint a gyári
4 havi részletre!
Tartozik önmagának, csalid-(ínak, hogy asztalára tiszta üvtgel teg)enl
Árak :
Autó Syphon üveg ... 21 P az elsó let. széosav-
palion ............... 5 P
cserénél 1 let. szin-savpatrt n ............ 2 P
4 havi részletre 1
Autosyphon üveg Sparklet világszabadalom !
Tiszta, olcsó, kényelmes, praktikus I
Egycdátusitó:
Szabó Antal •■""S^KÜUr"\'-
Nagykanizsa n Telefon 91. szóm
Csávázószerek:
Porzol Tillc ntin Árzópác
Tillan in lligoaan Cupiám Orion csávázó rézgátlc
Magvak MOtrágyafélék MSvényvédőszerek
„Futor" szénsavas takarmány-mész. Madáreleségek
0B8ZÁ8 JÓZSEF s«fktmktáéitt«i
Nagykanlzaa, F.rzsébet-tér 10.
A bíróság mellett, ni Teleion: 130.
Hangjegyujdonságok i
Mit csinál, ha az est leszáll? (langó) Régi nyár (Operett) Magáért (Blues) Maga csun>a (Slaw-lox) Valamit mondok magának (Stawlox) Ringató kék Balaton (l\'ox-trott) Keresek egy nőt Sohön und Sohlok Hallar-ravQ
■ lágerei i Ich bln d e Marle von der Haller-revue lleute könt ich mlch vergessen Orossmama lass dir dl Haare schnetden Melnem Mádel aus Wien Onkel frledrlch hat ne1 neue Urautl kaphatók :
FISCHEL FÜLÖP FIAI
kónyvkereakedésében juj Nagykanizsán
f
íi iMlei telepe Kaposvár
Vegytlaxtttásra és featéara elfogad férfi éa n«l ruhákat
bármilyen minőségit kelméből.
Ujraátlestésre bői bútorokat, bőrkabátokat és végárul.
Ágytoll tisztítás huzaltai együtt és enélkUI.
Függönyök, kézimunkák, szőnyegek, butorkeímék, mtndenléle paplanok és szórmék tisztítása, lertótlenitése él festése
Pllaaéeroaáa éa gouirátraiáa
a legelón>ösebb árban és legszebb klvlie ben.
Bővebb lelvllágosilást nyu|t Nagykanizsa részére a gyujlóletep vezetője :
Nagykanizsán, Erzsébet téren Állami adóhivatal. Régi postaépület.
Nedves falak lére kizárólag
Kollarit
lolyékony szigetelő anyagot lusznátjon.
Hidegen használandó, (jyáilja: EgyaaOlt Ujpaati Vegyészeti Gyárak, Kollár Miklós, Ujpaat, Viola* u. 30-32. 4017
Teltion: Lipót 913—4.1, 920—56.
Kapható: Sartory Oszkár UlMi ttfitl. Ragyknlm.
NASH és PACKARD
antók 1929. évi typnsai megérkeztek!
66-oa, 76-os és 86-os typusok csukott és nyitott karosszériával. A 76 os és 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 86 os kocsinál központi automatikus olajozás. „„
Szántó Vilmos és Társai
Telefon 3-22.
■agykanizaa, Deák-t«r 2. Telefon 3-22.
Strobentz-féle
padlófestékek,
linóleum vagy borostyán, zománcmázak
és mindennemű festékáruk a legolcsóbb árakon kaphatók.
Gyári lerakat:
Friedenthal Rezsőnél
Főút 1. szám Drogériával szemben.
Férll és nöl
KALAPOK
(Hückel, Qyukits, Halban, Damask) férfi és nöl
SAPKÁK
szsllag, tomp, gyászfátyol
nsgy rak\'ára. Átalakításokat vállalunk.
GYENES ÉS VIDA
<ioi Alsó emp\'om mellett.
I Hasid Gőzlflrész b laiiioíi
bizományi lerakatából mindennemű . kcménytál, u. m. Stavon tólgy, kőris, éger és elsőrendű tölgyparketta, úgyszintén hazai vadcseresznye éi gőzöli bükkanyag állandóan nagy rakláron kapható
EPPINGER I. ÉS FIA
deszka, tée. tpflt.tta é. mtndennemfl építkezési .ny.g kereskedésben
NAGYKANIZSÁN, DEÁK-TÉR S.
Világhírű ttatschek Eternit lerakata

17556-1928.
Tárgy: Hadirokkantak jelentkezése ujabb felülvizsgálatra
Felhívás.
Felhívom a Nagykanizsa városban tarlózkodó összes hadirokkantakat, hogy az elrendeli ujabb felülvizsgálat megejtése végett jelentkezzenek a városházán I. emeleten 15. ajtónál éspedig:
1. Október 15-én reggel 9 órakor az A, B, C, D, lí, i" bellikkel kezdődő nevüek.
2 Október 16 án reggel 9 órakor a G, H, I. J, K, L, M belükkel kezdődő nevüek.
3. Október 18 án reggel 9 órakor az N, O, P, R, S, Sr belükkel kezdődő nevüek.
4. Október 20 án reggel 9 órakor a T, U, V. Z belükkel kezdődő nevüek, és hozzák magukkal a póstán kapott rózsaszínű póstautalványt.
Aki nem jelenik meg a felülvizsgálaton, annak nyugdija be lesz szüntetve.
Nagykanizsa, 1928. évi október hó 1-én.
Polgármester.
Nyomatott a WJzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős (levezető: Zalai Károly.)
68. évfolyam, 231 «zém_Nagytanba, 1928. október II. csütörtök_ Ara 14 fflléf
zalai mm
________POLITIKÁI NAPILAP
kfrdátrfraWi N-d t mám. ^——
jCMrihriyi iAtw^y Ko—«thn Felelői szerkesztő: Barbarits UJoa nífl«tw ár.. w b<s™ a p^e «• a*
A romok alól kimentették és letartóztatták a Prágában összeomlott ötemeletes ház építőjét
Beismerte az építőmester, hogy szabálytalanságokat követett el az építkezésnél — A romok előtt tüntető kommunisták közül többet letartóztattak — Magyarok végzik a műszaki mentési munkálatokat
halottat húztak elft a romok alól
Eddig 21
Prága, október 10 Prágában egy épülőben levő öl emeletes ház összeomlott. A romok alól ma hainalban
15 holttestet huitak kl. Az építésnél dolgozó munkátokat még nem siketül! megtalálni. Lehet, hogy az épület pincéjében djlfcozö betonmunkások életben ma-radtik s azért a tűzoltók megfeszített erővel dolgoznak a romok eltakarításán, ami egy teljes belel fog igénybe venni. Az Összeomlott ház eiOtt
kommunista tüntetés folyl le. Egy komirunisla axenátor és (gy kommunista képviselő láziló beszédeket mondtak s ezért letartóztatták őket.
Legnjabb jelentés szerint az Összedőlt ház mentési munkálatainak során sikerült a szomszédos ház pincéjéből aknát fúrni a betonépítmény (öldalsM részéhez és most ujull eiö vei indult meg a mentéli munka. A munkáitokban a lOzoitótágon kívül a 3. prágai gyalogezred lObb százada és a mflizakl század, rmrly
Budapest, október 10
Az egységet párt házszsbályrevi-ziós bizottsága ma délelölt Kenéz Béla elnökletével megkezdte lanács-kozásait, amelyen gróf Bethlen István miniszterelnök is részlvetl. Mrg|elen-tek még a tanácskozáson Zsltvoy Tibor, Puky Endre és Kura/Jldth Jenő, akik azonban a vitában nem Tettek részt.
Órffy Imre előadó azt a javasla\'o1 terjesztene a bizottság elé, bogy albizottságot küldjenek ki a házsza-bályreviziós tervezet am* részének tárgyalásira, amely a megbatározott törvények rendelkezésinek a házszab tlyban vsló keresztülviteléi célozza, tekintettel arra, hogy ez tényleg kodiflkácíói munka és tárgyalása a teljes bizottság előtt nthéz-
teljesen mugyar legénységből áll, vesz rész*. A magyar katonák önfeláldozó munkájil a halóságok nem győzik dicsérni. Megszakítás nélkül dolgoznak ét köibi-n alig esznek egy két falalol. B jnlás kőiben beomláiok történlek s ezidtig
30 műszaki katona megsebesült. Ma reggelre sikerüli négy munkást elevenen kiásni. Ezldeig
21 halottat és 36 súlyos sebesültet
Prága, októbrr 10 (Éjszakai rddlójelentés) Dílben az ösazeomlolt emeletes háznál a mentési munkálatokat váratlan akadályok akasz- I totlák meg.
Meg|elent a menlőmunkások közmt egy kommunista agitátor, aki arra biztatta munkásokat, hogy amig garanciát nem kapnak, h\'^gy hasonló szerencsétlenségek nem lesznek, ne folytassák a rrentési munkákat. Az rgltátort és két munkást letartóztat
kesen menne. A |avaslalot elfogadták és megválasztották az albizottságod amelynek az e\'őadón kivül ÖstOr József, Lakatos Oyula, Váry Albert és Rublnek Mván lellek a tagjai. A bizottságnak tanácskozásaiban rendelkrzísre áll Lukács Oyula, a képviselőház elnöki tanácrosa ir.
Hosszabb vita Indult meg arról, hogy melyek legyenek azok a rendelkezések, amelyeket az előbb említett 1925. évi 28. t.-c. és a felsőházról szóló törvényen alapuló változáson kivül az u| házszabályba felvenni kiváunak. A vita szélen mederben folyt és a bizottság ugy hi-tározolt, hogy nem hoz döntést, hanem csak a mai és holnapi tárgyalások után kerülhet sor arra, hogy az e\'.őadó szövegező munkát végezzen.
húztak ki a romok alól. frve men tették ki Handl építészt is, akit
letartóztattak, miután beismerte, hogy a betonkeverék nem volt szabályszerű és nem eg> forma arány szerint dolgozták fel a hrlon\', tehát az épület falai sem egyforma ellrnáilóképeiségüek. A romok alól kiáslak
egy autót is, de a Si.lbrt és utasát ezidtig még nem találták meg. Az au\'.ó ép;n akkor haladt el a ház előtt, mikor az bt omlott.
vallja
lak. Ugyancstk kommunisták a katasztrófát arra is felhasználták, bogy a város más /észén tüntesse-I nek, de a rendőr*ig szétoszlatta őket. Húszat letartóztatlak.
A Irgulolsó hirek Is arról szólnak, hogy a kntaaz\'rófánál 21 ember vemle le éleiét. 36 munkás sebesülten kórbáiban fekszik. 26 munkás hiány zik. A lelartótlaloil épi\'éat vezető mérnök, Handl azt vallja, h^gy a borzalmas ezercrcs<ilen«égcl a rossz cement okozla
A Ház munkarendje
Zsitvay Tibor htzelnöí a kfpvi selőház munkarendjére vonatkozólag a következőket mondotta :
— Az október 16 ikán összeülő képvirelőhlz munkarendje véglece-sen még nincs rregállapllva. Tárgyalásra készen áll azonban 14 — 15 anyag, ezek köiött elsősorban a zárszámadások, amelyeket minden mást megelőzően fogunk napirendre tűzni. Sor kerül ezután a különböző miniszteri jelentésekre, kisebb javaslatokra és mentelmi ügyíkre, amelyek kitöltik a Ház munkarendiét addig, amig a bizottságok végeznek a ház-szabályrevlzió és az ezt esetleg megelőző javaslatokkal.
EliotézéstnyertGyömörey főispán és Berky Gyula lovagias flgye
Nagykanizsa, október 10
OyOmOrey Oyörgy főispán és Berky Oyula kOzOlt támadt lovagias ügy ma délelőtt végleges elintézést nyett A megbizotlsk, OyOmOrey Oyörgy rész\'ről Hajós Kálmán és Karaffláth Jenő, Berky Oyula részéről Rublnek István és Szabó Sándor ms délelőtt üllek Össze és megállapították, hogy az „Ujsdg" október 2 án megjelent közleménye nem fedi Brrky kijelentéseit.
Miután Berky Oyula megbizottai kijtlcntel\'ék, hogf nem volt szándékban OyOmOrey Oyörgy főispánt személyében megsérteni, az ügyel a lovagiasság szabályai azerinl elintézettnek nyilvánították.
Villani Frigyes báró — párisi követ
Budapest, oklóber 10 A Magyar Távirati Iroda jelenti-. Villani Frigyes bárő rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, aki mostanáig a bukaresti magyar királyi követséget vezelle, páilsl követté van kl-szem\'lve Ezért Vtl\'anl Frigyes báró a legközelebbi n pjkbtn távozik Bukarestből.
Sándor király aláirta a neltunói szerződést
Belgrád, oki. 10 Sándor király lognap este aláirta a ratifikált nettunót s\'.cní\'déieket, amelyek Jugoszlávia és O aszország k")zött a hliom év óla tartó ellentéteket végleg elsimit-l\'tk s ezzel megszűnt az utolsó akadálya is annak, bogy a két állam közölt létrejöhessen a jóviszony.
A szovjet vezérelnek hetven százaléka elmebajos
Pdrls, oklóber 10. Az Echo de Paris rigai értesülést közöl, amely szerint a szov|ethatóságok elkobozták Voskreszenszki orosz profesazor legújabb könyvét, amely az elmebetegségeknek a szovjet vezetői közötti nagy elterjedéséről szól. Több éven át folytatott megfigyelései alapján a tanár arra a következ-lelésre jut, bogy a |elenlegi oroszországi kommunista vezetf koek több mint hetvrn százaléka elmezávarok-ban szenved. A tudós az llytn betegségben szenvedők közé sorozza TrocMJ\', R/kovot, Stallnl és O d-zsani Kidnit.
Az egységespárt megkezdte a házszabályreviziós tárgyalásokat
Zárszámadás, miniszteri jelentések, kisebb javaslatok és mentelmi-ügyek szerepelnek a Ház munkarendjén a házszabály-revíziós javaslatig
Bossz cement okozta a katasztrófát — az építést vezető mérnök
1ALAI K01L0WT
Ma reggel 8 órakor II szavazókörben meg-kezdődik a választás Nagykanizsán
Minden szavazópolgárnak meg kell jelennie a szavazatszedő bizottságok előtt A legszigorúbb szesztilalmat léptették életbe
Kinek
Nagykanizsa, október 10
Szeptember 12-én Kállay Tibor lemondott mandátumáról és ezzel a nagykanizsai választókerületben megkezdődött a választási harc.
Egy nap hijján teljes egy hónsp állott ai országos jelentőségű politikai ütközet előkészítésére s ez alstl az idő alatt a magáról ritkán ballstó Nagykanizsa egy ország érdeklődésének gyújtópontjába került. A választás napjára a legtöbb fővárosi Up leküldte már nipckkal előbb munkatársát Nagykanizsára, sőt néhány külföldi újságíró ls étkezett tegnsp a magyar határ-városba, amelyről eddig még Magyarországon is keveset tudtak és smely iránt még kevesebben érdeklődtek.
A választás ms, csütörtökön délelőtt 8 órakor kezdődik. Etl megelőzőleg azerda esti 6 órától a választási eljárás befejezéséig szigorú
szesztilalom van. fcbtot vagy más verekedésre alkalmaa tárgyat a uavazó helyiségekbe bevinni tilos.
A szavazatszedő küldöttség
előtt mindenkinek kötelezö-leg meg kell Jelennie,
akinek szavazati joga van. A megjelenés akkor is kölelezö, ha vslakl nem akarja leadni szavazatát. A választási eljárás befejezése után — amire előreláthatólag a késő esti órákban fog tor kerülni — a városházán történik sz
eredmény kihirdetés.
Dr. Fábián Zsigmond válsszlási elnök, aki a múltban ls kellő erélyt és tapintatot tanúsító módon vezette le a kanizsai választást, s rend fenn-
hol kell azavazatát lei
tartálára vcmtkoiólsg meglelt minden szükségei Intézkedést.
A szavazatszedő küldöttségek a város 11 pontján működnek:
1. Arsny János utcai iskola, elnök dr. Knausz László.
2 Rozgonyi-utcal iskola, elnök dr. Oürtner Antal.
3. Arsny Jinos-ulcal óvóda, elnök ujnépl Elek Ernő.
4. Hunyadi- és Roigonyi-utcs ssr-kán lévő elemi iskola, e rOk Darái László dr.
5. Zrínyi-utcai polgári fiúiskola I. ») osztály, elnök dr. Barta István.
6 Nádor- utcai óvóds, elnök Rubini Károly.
7. Teleki-uti iskola, elnök Hajdú Oyuls dr.
8. .Amerika\' vendéglő, elnök Pet-rlk Daső.
9. Templom-téri elemi iskola, elnök dr. Fülöp György.
10. Szent Fiórián-téri óvóda, elnök Polay Jóxsef.
11. Klsrác-utcai elemi iskola, elnök Lányi László.
Kl hol szavaz?
Az 1. szavazatszedő küldöttség körlete:
Magyar-utca 60-156 és 53-173 házazámok, Á-pádutca 26-48 és 27—53 házszámok, Sikátor-utca és Giray-utca mindkét oldala, Józtcf főherceg-ut 2—46 és 1-31 házszámok, Rákócil-ulca 1—23 házszámok, Klnlzsl-utca 36 -74 házszámok, Kültelek: Herkules téglagyár, Csertő, Teleki uti erdőalak, Vágóhidi-nti vasúti őrház és bizlaldi.
2. szavazókör:
Kinlzsy- ulcs 49 87 basxámok, Sugár-ul 40/a—74 és 25/a-53 ház
dnia ?
azámok, Petőfi ül 48-92 és 35-99 házszámok, Honvéd u!ci páros oldsla Jizstf főherceg-ut 3-95 és 48— 114 házszámok, Vörösmsrtby-utca mindkét oldals, Rtkócil-ulcs 25-93/i házszámok.
3. szavazókör:
Magyar-u\'ca 1-51 és 2-58l/s
házszámok, Bátbory-utca mindkét oldsla, Erzsébet-tér 5-23 házszámok, Kinlzsy-nlca 1—47 éa 2-34/a házszámok, Sugár-ut 2-40 házszámok, Árpád u\'cs 1 —25/i és 2-22 házszámok, Rlkócil u cs 2-8 házszámok, Arany János-utca mindkét oldals, Rozgonyl-ulcs I —13 és 2-12 házszámok, Király-utca 1-53 házszámok, Fó-ut 1-11 házszámok, Sieszfinomitó gyár.
4. szavazókör:
Sugár ul 1-23 házszámok, Köl-csey-u\'ca és Hunyadi utca mindkét oldals, Petőfi-ulcs 5-33 és 2-46 házszámok, Rikócil-utca 10-68 házszámok, Honvéd ulca 1—55 házazámok, Király Pál-utcs mindkét oldala, Attila-u!ca 1—59 házazámok, Rox-gonyi-utca 15-29 és 14-28 házszámok, Deák Ferenc-tér 9-15 házszámok, Fó-ut 13-23 házszámok, Eötvös-tér 1 — 13 házszámok, Huszti György lér.
5. szavazókör:
Kizincty-utcs 1—7 és 2-24 házszámok, Zrínyi Miklós-utca 2-59 és 2—36 házizimok, Csengery-ut 1—7 és 2-8 házszámok, Király-utca 2—40 házszámok, Erzsébet-tér 1-4 házszámok, Zárds-utca mindkét oldals. Fő ut 2-14 házszámok, Deák Ferenc-tér 1-8 házszámok, Sxécbe-nyl-tér, Bocsksy-utca mindkét oldsla.
Gurzov Grigorjev embert ölt.
Orosz regény. Irta : Urbán Oyula.
— Mikor vette a pisztolyt ? — kérdezte a vizsgálóbíró.
— Nem vettem. Már két éve zsebemben hordoztam. Akkor csempészeknek dolgoztam Odesszában és azoktól kaptam. Sohasem volt szükség rá. Két év óta szorult benne négy golyó. Rozsdás is volt, azt hittem, használni sem lehet .. Sötét kora reggel volt, mikor újra Periljana utcáira ertem, hosszú keserves távollét után. A hideg engedett és stlrü hóesés kezdődött. Kevesen jártak az utcán. Az állomás előtt ténferegtem, majd újra visszatértem a pályaudvarra Nem tartottam célszerűnek kora reggel bemenni a városba Szikolaffot felkeresni. Nem is tudom, hogy mi volt szándékomban, csak azt tudom, hogy délig vártam a váróteremben és meglapultam a többi nyomorultak között. Délután megindultam a régi ismerős utakon. Karácsony estéje volt. Sok ember sietett az utcákon. Nagy forgalom, mely jóakaratulag nyelte el rongyaim korcsmabuzét.
Itt-ott egy ismerős arc villant elém, de már bújtam is a másik kapualjig, hogy ne lásson senki meg, ne is sejtsék, ki vagyok. Sok kerülgetés után nehéz szívvel kopogtattam Szikolaff kapuján. Cseléd jött ki és megmondta, nincs itthon az ur, bent van a városban. Emlékeztem rá régről: Szikolaff szerelte a templomot. Tizen a nagy napon, bizonvosan ott kereshetem, gondoltam és a Szent Cirill templom irányába indultam. Nem kell elbeszélnem, ezen a szent napon milyen terhet hordoztam magamban. Es nem volt egy ember, akinek elmondhattam volna, mi fáj itt belül. Barangoltam az utcákon, ahol keveset jártam gyalog és ismét rám tört a lelkiismeretem. Kérdeztem magamtól : Gurzov, mit keresel te ebben a városban, ahol rég halottnak hisznek az emberek ? Itt ugy tudják, Gurzov Grigorjev meghalt, hagyd pihenni őt, ne támaszd fel belőle ezt a züllött csavargót, akinek élete már úgyis odaliajlik, ahol nem számit, ha egy-gyel több vagy kevesebb.
Fokról-fokra jobban közeledett a vérnek említéséhez. Látni lehetett rajta, hogy nehéz feladat előtt áll, elmondani, mint ölte meg Szikolaffot. Gyűjtötte is az eröt apróbb szüne-
tekből és sokszor mellékes dolgokra tért ki.
— Este hat órakor volt vége a misének. A templom előtt hatalmas tömeg tolongott. De a templomból is özönlött ki a nép és már attól féltem, elvesztem szemem elől Szikolaffot. Szerencsém volt. Valaki mellettem elkiáltotta magát az emberek fején tul:
— Hé, Vaszilijeff I Hajts előbbre, itt nem birunk megindulni a sok nép miatt.
— Rögtön megismertem és megdermedtem. A Szikolaff hangja volt. Néhány lépésre volt tőlem az az ember... Akit... Lassan tartottam után-na. Mikor a tömeg ritkább lett, elszántam magamat, odaléptem hozzá:
— Szikolaff Mihajlov. — Láttam meg volt lepve, idegenül nézett rám. Volt valami ijedtség is az arcában. Megismételtem:
— Szikolaff. Erre elárulta magát
— Gurzov... Grigorjev... Hogyan? Te?... Csakugyan Grigorjev?...
— Szomorúan feleltem neki: Megismertél ? Igen én vagyok, Gurzov Grigorjev, egyszerűbben : Grigor. Maradt még valami rajtam, miből megismertél Szikolaff Mihajlov? Maradt még valami a hangomon kivül? —
_lfttt- október 11.
S zentgyörgy vári-utcs 1—3 háuti-mok, Bajza-ulca 7—15 bitszámok, Eötvös-tér 23—34 házszámok, Prant malom 116. sz. őrház.
6. szavazókör: Kazinczy-u\'.ca 9-61 házazámok,
Csányi László-utca mindkét oldala, Csengery-ut 9—51 és 10-89 hlz-számok, Bittyány u\'cs mindkét ol-dsls, Konulh-téri 1—15 és 22-26 házszámok, Z\'lnyi Miklói utca 38-62 hátszámok, Bíjza-ulca 1—5 ét 2-20 házszámok, Nádor utca, Kis-faludl Sándor utcs, Szemere-ulca, Tárház-utca és Só-utca mindkét oldals, Hsjcsár-utca 1. sz. ház.
7. szavazókör: Attila-u\'ca páros oldala, Teieky-
utca él Rózsa-utca mindkét oldala, Petőfi utca 1-3 hátstámok, Eötvöstér 14-22 házszámok, Kdrtaáx-utca páratlan oldala, Kosiuth-lér 16-21 basxámok, Szekeres József-utca, Láizlö herceg-utca, Bigolal sor, Mária-ulca, Tavasz utcs, Levente-nt, Sánd-uíci, őrház-utca, Kápolna-tér, Vár utca, Lengyel Lajoe-ulca, Kültelkek : Katonai főreáliskola, Vásár-ál Iá ti major, Féltő tánci major, Sia-badhegy, Récsei állomás, alsóerdei erdöslak, Viktória téglagyár, a huda pesti vonalon fekvő 70—70/z, 70/1 71 számú vaanti örhá-ak.
8. szavazókór: Cteogery-ul 63—119 házszámok.
Gyár-ulca mindkét oldala. Hajcsárul 3-23 és 2-12 házszámok. Külsőségek : Délivaautl állomás területe, murakereszturl vasúti vonalon fekvő őrházak, Stern-félc alsó téglagyár, Király-serfőzde, Pátria-gyár, Vároei járványkórház, Hadikórház, Ferenc msjor, Mezei malom.
9. szavazókör : Homokkomároml-u., Templom-tér,
Polgár-utca és Varasdl ut mindkát oldala, Orizág-ut 1-79 és 2-80 házazámok, Sieot Rókus-utca, ör-torony-utca, Bereg-köz, Zsigárdi-köz mindkét oldala, Klsmező, Vágókid.
kérdeztem löle és közel voltam a síráshoz. Egyszerre minden könnyem a torkomra csúszott és összeaZori-totta, hogy megtántorodtam belé.
— Gurzov Origorjev? — mondotta mégegyszer, aztán félénken körülnézett, nem látja-e senki, hogy velem, a rongyos csavargóval beszél az előkelő periljanai földbirtokos.
— Ne haragudj, hogy megszólítottalak. Ne bánts, hogy ma a szent estén megzavarlak, de valami visszaküldött ide, hozzád, hogy beszéljek veled, hogy megnyugtassam magamat, hogy megtudjak valamit és aztán újra vissza a mocsárlevegőbe, amelyei otthagytam. — A nevemet ismételte félhangosan, talán már ötödször és nem tudott egyebet mondani. Behúzta magát bundájába és magával húzott a néptelen utca felére. A mellettünk baktató trojkának még odakiáltotta: .Vaszilijeff, csak eriggy haza, gyalog megyek későbbi" — Aztán hozzám fordult:
Gurzov Grigorjev ebben az állapotban és itt?
— intettem, ezt ne kérdezd, mert felesleges. Láttam rajta, roppant izgatott volt és majdnem elvette Józan eszét, hogy ilyen váratlanul felbukkantam. (Folyt, köv.)
október 11.
ZALAI KÖZLÖNY
10. szavazókor:
Országút 79—155 és 80—112 ház-sxámok, Cigány utca, Sient Flórián tér, Hunyadi-tér, Szepetnekl-utci, Körmöa-ulca, Rozmaring-utca, Bi]-csal-utca ét Malomkerti-utca mindkét oldala. KÖltelek : Oördövényi er-
dötlak, Csemetekerti kertészlak.
11. szavazókör: Kiarác-uica, Nagyrác-utca, Pivári-utca, Sziget-ulci, Bába-ulca, Jtkab-kuti-utca, Altólemetö-ulca, Felsőle-melő-utca, Rickert és Pápai-utca mindkét oldala.
y . -■-■*■ * - * ..............................
Zalavármegye feliratban üdvözölte Wekerle Sándor pénzügyminisztert
A vármegye közigazgatási bizottságának ülése
Zalaegerszeg, október 10
Bődy Zoltán aliipán elnöklete alatt tartotta meg ok óber bsvi alátét Zalivármegye közigazgatási bi zottsága.
Dr. Brand Sándor vármegyei főjegyző lelolvatla dr. Wekeile Sándor, is u| pám agymin iizter leiratát, amelyben arra kirí a vármegyét, hogy nehéz munkájában, a pénzügyi helyzet talpraátiltásában legyen segítségére.
Zala vármegye ebből sí alkalomból feliratot intézett az o| pénzügyminiszterhez, amelyben tóbbek között azt mondja, bogy a közigazgatási bizottság tudatában van annak, bogy az ország lejlödéiének alapja a rendes pénzügyi és gazdasági helyzet. Azért meggyőződése a közigazgatási bizottságnak az, bogy a pénzügyminiszter ezl a nehéz feladatot egy léget program alapján meg fogja valósítani.
Dr. Brand főjegyző ezután felolvasta a miniszterelnök leiratát a községi bekötő utak kiépítésére kért segély agyében. A leirat szerint, Ily célú hitel nem áll a kormány rendelkezésére. Az
útépítésekre felveit hitelből azonban a folyó évben 60.000 pengőt folyósítanak a vármegyének.
Brand Sándor főjegyző kéri, hogy ezt az összeget a vármegye mindtn évben kapja meg.
A vármegye közegészsége
Dr. Thassy Oábor vm. tiszti ló-orvos Jelentése uerint s vármegyében az elmúlt bónipban 5 öngyilkosság, 3 izerenctétleniég történt. Jelenti a letenyel és kanlztii Járásban fellépett vérbasjárvánnyai kapcsolatos intézkedéseit.
Az utköltségvetés
Sándor Zsigmond trflszakl tanácsot Jelenléte uerint az uliköliiég-vetéibez a közmunkaváltságból folyó jöredeiem 418 575 pengő 90 fillér, sz útadóból 535.193 pengő. Az égési költségvetésből a személyi kiadások a költségvetésnek 26 34 százalékát, az utak és hidak előirányzata pedig 27 49 százalékot tesz ki.
Dr. Farkas Tibor kérle, hogy sz utköltségvetésl más slapo& rendezzék, mert s mostani nem reális.
Bódy Zoltán kijelentette, hogy tudja azt, hogy 111 orvoslásra van tzOkség.
Csökkentek a közmunka -váltságok
Dr. Farkas Tibor ezulán u köz munkaváltság csökkentétét kéri.
A bizottság Bódy aliipán hozzászólt után odimódoiitotla, hogy a köimunkavállságol 4 pengőről 3
pengőre csökkenti és amilyen arányban kisebbedik a közmunkaváltság, olyan arányban emelkedjék az útadó.
Kedvezőtlenebb az adóbefizetés
Dr. Bruzsa Oyula pénzügyigaz-gató Jelentése tzerinl az egyenes adókból a mult évi bátralék öttzege 4.525,536 P, összes tartozás6.752,060 pengő. Ebből az esedékes hátralék 4.364,265 pengő. — A mult hónap ban befizettek 394.683 pengőt, ami kedvezőtlenebb eredmény a mull év szeptemberi befizetésekhez képest, amikor 13-548 pengővel több volt a befizetés.
Befizetett adók:
Általános forgalmiadéban 101.260 P 1 I, ál\'alforgilmi adóban 24 051 P. 53 I, illetékekből 146.886 P38f. Egyeneudóhátralék kimutatái adó hivatali kerületenként: Balatonfüred 181.191 P (82o/o), Keszthely 672 985 P (86%), Letenye 283.198 P (86«/o) Nagykanizsa 1,142 190 P (83%) Nova 310.599 P (86<Vo), SOrneg 312 395 P (85%), Tapolca 476.189 P (85%), Zilargertzeg 738.096 (84%), Zalaizentgrót 243 424p:ngő (84o/o).
Dr. Bruzsa Oyula kérte a bizottságot, hogy a felelősséget mondja ki azokra a községekre, amelyekből a hátralék steptember végén 70 százalékot meghaladott.
Dr. Csák Károly a hátralékot adózók részére részletfizetési kedvezményt kért.
Dr. Farkas Tibor is ebben az értelemben szólall fel.
A bizottság végül
kimondotta a felelősséget
azokra a községekre, nmelyfkben az adóhátralék meghaladja a 80 százalékot.
Közbiztonsági állapotok
A csen őrség szepiember havában 352 esetben teljesített nyomozó izol-galatol. A nagykanizsai rendőrség 71, a zalaegerszegi rendőrség 25 bűnügyben folytatott le nyomozást. A közbiztonsági állapotok jók.
Tüzesetek öl lib:n voltak szeptember havában. A kár részben biztosítás u<|án meg-térül.
Fényképezőgép anastigmat F: 4 5 lencsével Pengő 99" - Tanulógép 1050 pengő, .Agfa" és más gyártmányú papírok, filmek, lemezek, vegytzerck éa feltierelések, lep jobb minőségben kaoható Szal
Antal sportfl\'letébrii. _
7l e t * t h *Ty « t é l mlstt LÓTAKAKO «é»«leiüi,ke: roé»y-.ü Itsiillltott >rban Mll Aruiit|ük
HIRKCH ÉS gZEOŐ.
Halálra tapostak a lovak egy keszthelyi kárpitost a korcsma-udvaron
A halálos ágyon azt vallotta a 74 éves áldozat, hogy három ismeretlen fiatalember dobta öt a lovak közé — A holttestét felboncolták — A csendőrség a legerélvesebben nyomoz a titokzatos haláleset ügyében
az esetet, nem ugy, ahogyan az öreg kárpltoimettjei a vizsgálóbírónak előadta, az a fellevél, hogy Qőtz János valószínűleg ittas állapotban, félig öntudatlanul került a lovak közé, amelyek a magával tehetetlen embert azután halálra taposták.
A keszthelyi csendőrség a legeré-lyesebb nyomozást indította meg.
Nagykanizsa, október 10 ,
Ismert Iparoi-polgára Keszthelynek Gőlz János 74 éves kárpitosmester, aki tragikus körülmények között lelte haltlát. Az Idős ember este belért a Czlffer Jenő-féle vendéglőbe, ahol egy liter bort kért. Oölz egymagában idogált az egyik aiztalnál, teljesen visszavonultan, mig a többi asztaloknál több vendég szórakozott Az öreg ember eközben rövid időre kiment az udvarra széj|el nézni. Amint a sötétben botorkált, egyszerre három, elötle teljesen It-meretlen, gazdaformáju ember támadt reá éi még mielőtt tudta volni, hogy mit akarnak, megragadták ét a gyanútlan embert az udvaron levő lovak elé dobták.
A szerencsétlen ember tulyot küllő ét beliő zuródáiokat izenvedett, majd a lovak ugy öuzetipoiták, hogy karját és bordáját eltörték. Az esetnek több tanu|a It volt. Mikor az öregember velőtrázó sikoltásaira az emberek tegittégére siettek, Qőtz János mtr tel|esen eszméletlenül leküdt a köveken.
Csakhamar beszállították a kórházba, ihol azonnal a leggondosabb orvosi ápolU alá vették. Időközben megérkezett a kórházba Pattonal János vizsgálóbíró, aki a néhány pillanatra eszméletéhez visszatért Oőtz Jtnost kihallgatta.\'*\' Oölz vizsgálóbírónak a katasztrófa lefolyását ugy adta e\'ó, ahogy a fentiekben leírtuk.
A szerencsétlen ember ej után rövid Idő múlva sérüléseibe belehalt.
A vizsgálóbíró elrendelte a holttest törvényszéki felbcncoláiát, ami meg it történt. A bonejrgyzőkönyvet és a jelentést tegnap megküldték a nagykanizsai kir. ügyészségre.
Miután a kihallgatott tanuk, főleg a korctmároa, ellentételen adták elő
Csütörtökön 5, 7 és 9 órakor Pénteken 5, 7 és 9 órakor
A Royal Apolló uexouyltó nagy filmje:
Epizódok egy királyné életéből.
I. rész: A potsdami idill.
II. rész: A jéna! oroizláu.
Főizrr*plő: Mttdy Christlans.
Gaumont-Míradó
Közel egymillió gyermek jár elemi Iskolába
Részlttes adatokat közöl egy most megjelent statisztika az 1926-1927. tanévben Iskolába jért gyermekekről. Az adatok szerint kladedóvő Intézetbe 114 421, elemi lakolábi 995 593, iparot ét keretkedelmi tanuló Isko-lába 75 957, polgári Itkolába 83.792, lanltóképröbe 6106, gimnáziumba és reáliskolába 61017, szakiskolákba 19.541, egyetemekre ét föitkolákra 15.571 tanuló |árt öttzesen.
Amíg az óvódákban közel 80, az elemi Iskolákban közel 60 gyerekre esett átlag egy tanerő, addig az egyetemekre és föitkolákra minden 10 hallgatóra eiett egy tanerő.
A statisztika nem terjeszkedik ki azokrt sz iskolakötelesekre, akik nem jártak Iskolába.
SPORTÉLET
(A Levente Labdarugó Szövetség) intézőbizottsága nem ma, hanem kivételesen pénteken este fél 9 kor tartja ülését az Iparos tanonciskolában.
(Zala Kanizsa FC) hosszú idő után vssáinsp látszik idehaza bajnoki mérkőtárt. Ellenfele az Erzsébetváros az Atilla legyösA|e lesz és lay a sportbarátok máris nagy érdeklődétlel várják a vasárnapi találkozót.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
m fiigÉi
Még ma, csütörtökön 7 és 9 órakor
J
A könny és mosoly filmje.
Főszereplők: Potasch és Perimutter.
Mi lesz a táróval?
Bohózat 2 felv. #
Híradó.
MUU KOIIÖWY
NAPI HÍREK
NAPIREND
OMókar II, oeütArtak
Római katolikus: Pladdla sz. Pioleat.: Brigitta. IzraellU: Titrl hó 27. Nap kel reggel 6 óra 12 petekor,
nyugaxlk délután 17 óra 21 perckor. •
Városi Mozgó. .Lujza királynő", epi zódok egy királynő életéből, főszereplő M.1dy Chrtahana. Oaumont-Miradó.
Uránia Mozgó. .Jákob leánya*, a könny éa mosoly lilm|e. .Ml lesz a túróval?\' bohózat 2 lelv.-ban. Híradó.
— Nyugalomba vonult Somogy-megye alispánja. Somogyvármegye tegoafli közgyűlésén Tatlldn Andor alispánt uját kérelmére nyugdl|«zták. Érdemeit jegyzőkönyvben örökítették fKft.
— Halálozás. Gyémánt S tndorné siQI. Pintét Arsnks 52 eves korában Újpesten véletlen baleset kö-vetkeatében tegnap reggel meghalt. As clkupjttban Pintér Nándor nyug. postafötiszl nővérét gyásiolja. Ma dáliát* temetik el az újpesti róm. kaik. temetőben.
— Felszentelték Kollátszeg Is-kóláját*. Kollátamg község u| Iskoláját fényes ünnepség keretében szentelte fel Caóthy Qéza mura keresztúri apát, aki nagy ünnepi beszédben fejtegette sz uj Iskola jelentőségét a végeken.
=» Svédtorna tanfolyamot tartok október 15-től kezdve 14 éven felali leányoknak a polgári leányiskola tornatermében heti 2 órában, jeienikezé*. Raft** AoÜ& taaVnő-nél, Csengeryut.33.
— Az NTE táncteájára nagyban folynak az előkészületek, hogy sz vasárnap minél nagyobb sikerrel szórakoztassa a közönséget. A derék smalőrök megérdemlik a város közönségének erkölcsi és anyagi támogatását, mert ebben a futballkam-pányban dicséretesen dolgoinsk. Az NTE teája a Centrál uuterénjében vasárnap délután fél 6 órai kexdettel lesz megtartva éa éjfélig tart. Kellemes zena mellett ez s tea lesi s nyitánya sx öszt teadélutánoknak.
— NAI kabátok készpénz árban hatfiayi részletfizetésre Magyar-dlvstcwnofc Nsgyktniisv, Fó-ut 13.
— Elitéltek egy gázoló soffört. Less Antal fonyódi gépkocsivezető autójával Balatonboglár és Sröllós-györök köxött elgázolta Gáncs Káról/ alsók! földművest, ski súlyos sérüléseket sieovtdetL Lcsst a törvényszék gondatlanságból okozott súlyos testiaértés miatt 1 hónapi fogháxra Ítélte.
— Nem politikai természeti! a kétkelyl betörés. Megírtuk, hogy gróf Hunyady kéthelyl kastélyában betörök tártak, akik alaposan felforgatták ax irodát. Most a ctendör-ségi nyomozás megállapította, hogy nincs sxó politikumból elkövetett bűnténytől, miután semmi |el sem mutat arra, hogy okiratokat akarlak volna ellopni.
— I.apunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéháziban VIII. Baross-tér 10.
Elhízott egyéneknél a természetes .Ferenc József* koerüvizkurs hatalmasan elömoidiija a bílműködésl és a teset könnyedé t-azi. Több orvosprofesszor a Ferenc Jóiuei vizet azivelzáirosodátnál is reggd, délien és este, egj-rgy harmadpohárnyi mennyiségben rendeli. KiphitŐÉyógy-szertárakban, drogériákban és fűszer-Oxletekb^n.
Hétnapos városi közgyűlés
ért véget a minap Dcbrecetb.-n. A városok közigszgaiásában szükailan hosizura nyúlt mammut-kö/gyülís Dib;ecen város 1929. évi köl.ség-vetéiét vitatta meg. Mlndtn léteinél alapos vitát rendezeti Hegymegl Kiss Pál orsxággyulésl képviselő vezetése alstt álló Városi Polgáti P .rl.
Mozgószinházak A Filmkultura
Lajta Andor közismert filmművészeti es tudományos folyóirata, rendkívül érdekes és változatos tartalommal |elent meg. Bíró Lajos, a külföldön élő magyar iró irta az első cikket az európai és amerikai fllmhabniu-ról. Ext követi a .A magyar film válsága" cimü okksorozal, amelybe Otlger Richárd kormányföianácioi, Hettat Jenő, a Színpadi Szerzők Egyesületének elnöke, Gyárfás Oyuls, a MoiiegyeaOlet alelnöke és Kruppka András filmgyáros mondták el véleményüket a magyar filmgyártás csődjéről. Mihály Dines, a Bírllnben é.ő kiváló magyar feltaláló a beszélő filmről értekezik népszerű nyelven. Szentpál Olga, az ismert táncpaeda-gogui, a film és lánc közli viszonyról Ir, mig Pánczél Lajos Charlie Chaplinről közöl rendkívül flnom-tollu és nagyvonalú ismertetést. U| rovat a lapban a Filmzene, amely néhány birt la közöl. A Film.echuika, az Oktatófilm és a Szakirodalom rovatok közölnek még fontos éa érdekes tudnivalókat. A lap sxerkeaxtö •ége és kiadóhivatala Budapest, VII. Erzsébet-körút 30
Városi Nagymozgó. Október bó
II és 12-én 5, 7 és 9 órakor .Lujza királynő", epizódok egy királynő élééből. I. rész: A potsdami idill. II. ré«x: A jénai oroszlán. Fő-azerepiö Mftdy Chiistisns. Oaumout Híradó.
Uránia Mozgó. C»üt5r1ökön 7 ét 9 órakor .Jákob leánya", a könny és mosoly f|im|e. — Főszereplő* Po\'ascb és PerlmuHer. .Mi lesz a túróval ?• bohózat 2 felvonásban. Híradó.
DÁfttvf folyósittatunk rBllfcl földbirtokokra (váltó nélkül) telje* 100%-oe kifizetéeeel, 35 ávi időtartamra 3 kataszteri holdtól kezdve, holdanként 600— pengőig, évi 71/YVo kamatalapon, az Iratok vé eléiöl számitott 8 népen belül) (II. helyre is ) Házakra pénzintézetünk 9«/o évi kamattal folyósít 1 — 10 évig terjedő kölcsönöket, az ingiflanérlék 50%-ig. Váltókét leszámítolunk, váltóhiteleket nyujtunk.
Kernács és Társai
bankbizományosok Budapest, TI., Teréx-kömt 43 B.
(Válaszbélyeg beküldéséi kérjük.)
VADÁSZAT
Térjünk át végre a tanításra
Irta : ötvös Baláza (Klllmán)
Előző közlemény október 5-lkl számban
Sőt még a pedigrés vizslák megválasztásánál is legyünk óvitosak, mert hifbi van viis\'ánknak akár ölnyi bossiu pedigréje, akár 12—15 hitelesített 11 rnzedéke, ha szüleiiöl ke ide felfelé 3-4 nemiedéken át az ősök olyan telivér vizslák vollak, amelyeket csak dísznek, házőrzőnek tartottak, de nem linltotlák, nem vadásztak ve ük. A természet ugyanit nem ismer megállás\', mindenféle álli\'ntl tapasztalunk evortuc ó\', haladási, de ez a hiladás nem csak jó, htnem roisz irímu is lehe\'. Amilyen Igsz, h)gy vaduzatra állandóan használt vizslák Ivadékai (|ó vizslákról van szó) mlndm további nemzedékben inlellig:nub*k, tanú-lékonnyabbak, tehetségesebbek, épen olyan Igsx az is, hogy vadászatta nem haamált vizilák ivadékai sokat veszítenek sz ősök képességeiből. Egy nemzedéken át még lapptn<i-nak a Jó hajlamok (meg vsnnak a vizslában, ha nem Is hoz/uk ntp fényre) de már 2—3 munkára nem használt nemzedék nagyon kétségessé teszi sí utódok ériéket.
A kölyök nevelése
A rövidszötü német vijslának a farkát megszoktuk kurtítani. Legjobb ezt világra jövetele napján esiko-zölni, mert kömytbb<n ét gyorssb ban gyógyul a seb. Ollóval egyszerűen elvág|uk kb. a közepe táján (a nagyon rövidre vágott farok csúnya; a megmaradt résnek legalább olyan hosszunsk kell lennie, hogy csüngő állapotban takarja a nemi részt) és anélkül, hogy vérzéscsillapítóval kezelnCk, visizalesz-sxűk az anya alá. Az anya meg-nyalogat|a, a vérzés néh\'.ny pillanat mulva eláll és a seb rgy pár nap alatt beheged.
Ne hagyjunk az anya alatt több kölykei 4—5 darabnál, mert ha sokat hagyunk alatta, akármilyen |ól etetjük az anyát a későbbi hetekben nem (7—8 hétig szopik a kölyök) nem tudja őket eléggé 1/p\'álnL
Ha az any\'mk kevés a teje, akkor a harmad.k heten már etethetjük a kölykeket nyers tehéntejlel. Ne forraljuk fel a telít, mert a forralással épen a legfontosabb tápláló ere jét (vitamint) pusztítjuk el. Adjunk naponta 4—5 srör, de mindég egy keveset, hogy ne terheljük tele a gyomrukat, mert ax emésztési zavarokat, hasmenést okor, am n;k pedig pusxtuláa a vége. A hatodik héten ap\'ilbatnnk a tejbe száraz zsemlét, dirát. (Legjobb a finomra darált zabliszt.) Néha-néha beleverhitünk égy—egy \'yuktojást, ezt it nyerien.
At elválasz\'ás után első gondunk legyen megszabadítani a kölykeket a gilisztáktól. Ilyen kúrát akkor is kell alkalmaznunk, amikor azt hisz siük, brgy nem gillszlások, mert a kölyökvizitában akkor is van gtlisz\'a amikor nem lát|uk nyomát. (A gi-lisz\'át a bolha viszi magával a kölyökbe, tehát legyen rá gondunk hogy az anya ne legyen bolháa az egész szoptatés alatt.) Ollisztabajtót Illóbb direkt a gyártójától rendelni (Wirker Vadászpatikája, Rákoskeresztúr, Pest mellett) mert állatorvosainknak kevés praxisuk van a kulya-betegségek kexelésében, Wirker pedig már 30 éve gyárt|a a kutyaorvosságokat (és ragadozók irtására való mérge\') tehát a legjobbat adja.
Addig is, amig a gilisztahajlószer
mrar£rlu>TÍIr «Hlnnlr • vni„wni~..i.
egy kevés fog hagyma tzósit ételbe keverv?. At elválasztás után sdha-tunk a kölyö>n*k. sőt kell adnunk egy kevés hust, de ne föxzük túlságosan, mert a főzéssel gyengülök a has tápláló erejét. (Csökkentjük a vltamlnekei.) LeglobS husféie kölyökkutyának az u, n .Zilgei", tehát: máj, \'üdő és főképen a pacal. Régi bét (de balbá) a vadászok közt, hogy a vizslának nem sztbad hust adnunk, meri különben megeszi, vagy legilább is kikezdi a vadat. Ezeknek a megnyugvására e\'mon-dom, hogy a vad klkezdése valamelyik hasonló ba|lamu Öatöl örökölt tulajdonság, na meg elhibázott tanltásmódszer, tehát az ilyan hajlamú vizsla akkor is kikezdi ma|d a vadai, ha sohasem sdunk neki hust Én, mint dresteur (aki tehát nemcsak a magam vizsláit tanltom) minden alkalmat fe\' használok, amikor vizaiáimnak (i\'jil, vagy Idegen) hust adhatok, ha másképen nem tudok hozzájutni, akkor a frissen lőtt vadnyúlnak a belelt, zsigereit .adom nekik. Nem tenném, nem nehezíteném s magam dolgát, ha a buievés megrcn\'fná a vizslái.
(Folyt köv).

lÁDIÓ-lflSOl
(K4*ldités«k) H — Sav*. aOsaazda-sáy ilsngv. — baagrtrseay. E — előadás Oy — gyermekeknek. A — aasxooyok-nak. L — scac. Mg. — mexőgudúá* HL - ifjúsági aUedXs. F — Mohraaáa.
0 — rrwoáonxcnc. fb — jeu-band. X — kibsuá. aZ. — aépsaart m
Október 11 (csütörtök)
Hndapest 11.45 H. Kőiben 12 órakor déli harangszó az egytlcmtérl templomból. Utána: Zongorahingv. 1 Időjelzés, Időjárás. 3 H. 4.45 Időjelzés, időjárás. 5 P. 5.46 Ursy Margit magyar nótákat zongorázik. 7 Rádlóamalörposta. 8.10 Vencell Béla, sz Opeiaház művészének ballada- és dalestje zongorakísérettel 8.45 Operettrészletek. 10.20 Időjelzés, H., idójárás)clenté>. Utána 0 hangv.
Bécs, Qrác, Innsbruck, Klagenfurt Linz 11 és 4 Hangv. 5.15 Oy. hiagv. 8.05 Zenés rádiószkeocs.
Berlin, ctetttn II U. 12.30 Mg, 2 0. 5 Kamara 7. éa dalok. 8 Operi E. Utána 12.30-lg Unc Z.
Barcelona 12 45 Harangiáték. 2.45 Kamara Z. 6.45 Hangv. 7.25 Népsierfl Z. 7.45 Oy 10^5 Hangv. és spanyol dalok.
Basel, Bern 12.15 0. 4 Zenekari hangv. 4 30 Oy. 5 Hangv. 6.15 O. 8 Sláger est, táncok, Indulók.
Frankfurt, Caatel 3 05 Ifj. hangv. 3 59 A. 8.15 Bohózat E. 10 35 nZ. éa tánc Z.
Hamburg, Hréma. Hannover. Klet 8 A. II O. 12 30 Hangv. 2.05 nZ. 4 15 (Bréma) nZ. 4 15 (Hannover) Mea(k dalban, hangv. 5 Modern Z. 6 Hangv. 6 45 A 8 Boh zat E. Utána rádió lánclecke
Langenberg, Kőin, Aachen, Mflnater 10 J5 és I? in n I 05 nZ S.45 Hangv. 8 Kamara Z. 9 Opera E Utána 12 óráig Unc Z.
London, Daventry 11.15 Istentisztelet.
1 Ének- és zeneki/i hangv. 2 O. 4 Istentisztelet 5 Kamara Z. 6.15 Oy. 7.45 Schubert-dalok 8 45 Költemények és dalok. 10.35 Magyar esi. Hangv. Költemények és dalok. 11 30 Jb
Madrid 3.15 Hangv. 8.15 Kamara Z. 9.15 Tánc Z. 11.15 Harargjáttv. .Utána Irodalmi és zenei est. 1.15 Tánc Z.
Milánó 12.10 Kamira Z. 4.30 Tánc Z. 5.20 Qy-dalok. 8 50 Opera E.
Prága 11.15 0. 12.15 éa 4.30 Hangv. 7 30 Fllharmónlkua hangv. 10.20 O.
Róma I Kamara Z. 5 30 Ének- éa zenekari lungv. 9 Olaaz operett-est.
Varsó 12.30 Ifj. hangv. 4 0. 8.30 Hangv. nZ. 10.30 Tánc Z.
Terménytőzsde
A buza 10, a rozs 5 fillérrel esett. — Az Irányzat gyengébb, a forgalom csendes.
basa dauv. 71 kg-os 26\'40-2t>\'60, 7« kg-o. 26 60 -26 80, fi ka-os 26 80-2705, 80 kr-<* 27 10-27-20. dunántall 77 kg-oi 26 25 -28-45. 78 kg-os 2645-26 70, 79 kg-os 2670-26 90 80 kg-01 26 90-27-00 roas 24-85 -24 95. tlka/m. ár»e 56 50 - 26 75. aörárpa 2700-28 00, •ab 2600- 26 Z5. »«agert 31-00 31 20,
iftlfl. október
11.
ZALAI KOZLONf
KÖNYVEK, LAPOK
Jubiláris kiadás Molnár Ferenc müveiből
Budepest Idei szezonja Molnár Ferenc legyében fog lefolyni. A világ-birfl magyar hó tudvalevőleg most tölti be drámairól pályá]áoak 25 éves fordulóját. A ulnházl őt irodalmi világ nagyban kétzűl erre a Jubileumra. Az írói körök moit foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy mi-kép ünnepeljék a nagynevű iról, a Vígszínház Molnár ciklust rendez leghíresebb darabjaiból; külföldre is eljutott sz évforduló blie, épen a napokban Járt Budipesten egy amerikai származású magyar Író, aki adatokit gyü|l Molnár Ferenc Ntw-Yorkban meg|elenö életrajzához. A legkomolyabb megünneplése azonban a Jubileumnak az. hogy mosl a napokban már meg|elenik Molnár Ferenc összes müveinek 20 köleles Jubileumi kiadása.
Ezt a kiadást természetesen Molnár Ferenc régi kltdó|«, a Erznklin-Tártulat adja ki. Husionöl év alatt ennél • Tártu\'ainál jtl ntek meg Molnár régi regényei és novellás könyvei, színdarabjai, kerdve a Muzsika bires szép kötelén egészen a legujabbikig: az Olimpiáig és A Tolllg. Most mindezt egyöntetű kiadásban kapjt együtt ez olvasó, m«ga az Író rendezte saj\'ó alá az egyes köteteket, a kiadó társulat pedig nagy gondottággal állította ki az egész gyűjteményi.
Nagyszerű pálya, nagyszerű emléke ez a husz kötet, a legragyogóbb és sikerekben leggazdagabb pályáé, a modem magyar irodalomban. Molnár karriere tudvalevőleg az első lépia-(öl kezdve egyenesen Indult felfelé. Neki nem vollak oly küzdelmei az elismerésért, mint a legtöbb más Írónak. Husz éves korában már ugy néztek rá, mint irodalmunk legnagyobb fiatal reménységére, huszonöléves korában a Vígszínház adta elő első darablát, a Doktor urat, huszonnyolc-éves korában sz Ördöggel elérte a döntő nagy sikert Idehaza és a világhírt Tehetsége szabad szárnyalással bontakozott kl s elért minden elér-hetőt Művelnek gyűjteménye erről a ragyogó pályáról tanúskodik. Azok a könyvek vannak ebben a kötetben, melyek huszonöt éven át legkedvesebb olvasmányai voltak a magyar közönségnek. Elöreláthitó, hogy ez a könyvgjüjtemény Wtz a legnépszerűbb magyar könyvtorozal,allghi akad magyar könyvolvasó, aki ne kívánná polcára a húszkötetes Mol nárt, annyival lt lnkib\\ mert a sorozat igen Unom, elegáns külsővel kopogtat be a házakhoz. Rigyogóan szórakoztató vendég, kilűuő veidég, az Ilyet mlndenült lárt karokkal várják. —
H Báró Mednyánszky l.ásztó gyönyörű képet lestett az aradi veszlőhelyról, amely nek emléke most oUób:r liilodikán léit vlsszt. Ezt a kép I reprodukálta az U| Idők e heti száma. A lüzct tartalma rendkívül változatos: Csathó Kálmán „A Idhék lovag|«" ét Temple Thurston : .A meg nem érett asszony* ctmO nagysikerű regényeiknek (olytatául mellett lit találjuk S/Ollösl Zsigmond, Falu Tamás, Kosáryné Réz l.ola, l.yka Károly cikkeit. Igen érdekes olvas mány a szépségápolás, gasztronómia, ker tészet. szerkesztői üzenetek gazdag rovatai. Mutatványszámot kü\'d a kiadóhivatal, Budapest, VI Andtássy-ut 16.
)( Az OJság uj száma közli rz első diákpályázat nyertesei*, folytatja Ntgy Imre rendkívül érdekes aktuáiiá regényét. A Bölcs Ribbl remekel, Papp Jancsi a célbalövés bajnoka, a Danton haláláról irt kritika sienzá-cióa. Mutatványszámot Ingyen küld a kiadóhivatal, Budapest VI., 0 u\'ct
Vnk,
A mai értéktőzsd\'n az irányzat elgyengült. A fo-galom a tegnapi kedvcTŐb\'i hangulat folytatásaképpen barátség :sibb hangú n\'bin indult meg. KVbb azor.b.\'.n kttlföldi Ösztönzés hijdn a kínálat került túlsúlyban, uxy, hogy az árfolyamok kissé lemorzsolod ak. A még n iiás-kor mutatkozó árnyereségek jóréozt elveszlek és a papírok leguagvobh része zárla\'ig fokozatosan kb. I százalékig (erjedő árveszteséget sien-vrdett. A forgalom csnk néhány ér-lékbrn voll számottevő éa a piac !a:lóikodó hanc.ula\'baii zárt. A fix kamatozású pspirok piaca üzletlelen, a vslu\'a és devizapiacon Berlin és Német márka a Itgnapi lanyhaság után kissé Javult, ejjyéb emlilésre méltó árváltozás nem fordul elő.
Zürichi zárlat Párts 20 301/z, Loadon 2S"2l\'/s, N»Wf k 519-70 SrHn«l 72 24 Mll.ro 17 2IVi, Madrid 84 20, Amsteidaai 208 40, Bsrllu Iiar5 Wtan 13 10. Sotts 375"\'í Pré?s 1140, V«r..\\ 58 25 Bi-I.ip.st 80 66 Be Hifi >\'3. 114.
Á W4«p«rtl lase
VALL IAK Aagütl. 3/ 7317 >8 Mg«h. 79 47 79 7 Caah k. 16-93 17 01 Dán k. 162 45 I&8 05 Ulnír 9 99-10 0> Boüii 670 75-872 75 Pnactítt n-40 22 60 Hali. 239 15-2)0 15 Laagy«l t>4 06-64 35 LaJ 3-43-3 48
i.i*a —
Ura 29 95 30 20 Mái ka 136 15:76 6) Norvég 162 45-153 00 Sehtll. itt) 40 <0 75 Peseta 92-55-V3 15 8vá|cl t.110 02 ,10 41 S/M! "2 K0-153 50
UtfVUAlt test. Í29 42-230 12 Datgríd 1Ü-05-1U08 UarThi Iá622-1 >662 BrtoiseJ 7912-79 77 Boks/sit 3-44-3 48 k\'opanb.16265 153 .S tond-ir. 27-/6-Í7 84 Madrid 92 60-93 IU Mlxuo 29 90 3o 0G Ntvy<wk 572 30 3 90 Osstj 162 60-163 00 Párts 22 24 042 hive 1696-17-01 9soK* 412-4 15 Stoekh 13310-163 53 Varad 64 l5-ü< 35 V/\'.an ÍT 5\')-n0 75 riite\' tiO-12-1\'042
Nyilttér*)
Nyilatkozat, mely szenti alulírottak kljekn\'jük, hogy a mai napon SillágyI Lajos orst. képvlte\'ő ur aláírásával kibocsátott levőiben foglaltak céltalanod és tárgy • talanok, mert a munkásbiitosiió pénztár vezelCJc dr. B;rnyó József ur ránk a válasziáira voualkozólag \\ semmiféle hivatalos pressziót nem gyakorolt.
Nagykanizsa, okióber 10-én
Dr. Nkponszky Bíla, dr. Dlskay Imre, dr. Welvulh D:z ö, dr. Szabó l.tván, dr. Ney Hugó, d-. Halász Fal, dr. Ország Lijos, d\'. Balla János, dr. Schiller V.lir.os, dr. Szabó Zsigmond.
•) E lovaiban közöltekéit a szerkesztőség nem vállal lelclósséget.
Sertésvásár
t*elU(Hi 2811 aiittböl tltda|t««-\' v\'m.s raersdl ICOO darab, Elsőrendű 1 Bü 188 s.Tdetl t-74—J-78, .zaJtlt <<Uép l\'IO-• \'60, krtmjlt 1-10—1-30, claőrsodt Orag 164-168, misodtendli 1-30-146, angol alildó |-;i0—1 60 tialonna nigybao 2 U-2 38. sslr 2 00 - O-OO, lebusott has 150-1-80. Kalonnáa félsertés 204 -J-24. Az Irinvot lanyha
&?BÓHIBDETÉS£K
Az apióhlrdlieaek dija I0ss61g SO fillér, minden további szó dija S <111. Vasár- éa Ünnepnap 10 szóig 80 fillér, minden
további szó dija 8 tilt. Szerdán és pénteken 10 sióig «0 fillér, minden további uó dljs 8 tlll. Umsió s minden valtait\'bt) bettlbói álló sió két ssónak számíttatik. Állást keresőknek 50*o engedmény. AJiWrtá.1 411 slir-t IIa«ÍM48.
Egy komplelt héló, asztallal, elköltözés miatt azonnal eladó — KOlcsey-utca 17. a|tó 4. 5031
Uradalmi taljas taj házhoz szállítva megrendelhető Magyar-utca 143. sz. 5027
Egy elegáns tapétás, parkettás ucoba Irodának kiadó. — Bővebbet Vida lUszer-Uzletében. 4916
Clpéax és oalsmadla munkások fel-vételnek KOlcsey-utca 5, Furmen Imre. 4887
Vlnoallért keresek jsnuár elsejére,
vincellér Iskolát végzett előnyben. Jelentkezni lehet Pogányvár, Leltnerné szőló-gszd.ulgában. 5007
4 szobás lakás kiadd. DeuUcli, Király-utca 36. 5028
Trapplataaajtot legprlmábbat P 3 — kiárusítunk. — Ferenczy, Fóut 24. udvsr-bsn 6029
Köszönetnyilvánítás.
Felejthetetlen jó leányunk és szete:ő testvérünk
Margitunk
elhalálozása alkalmával meg-nyilalkozolt részvétekért ezúton mond hálás köszö.ietet
a gyászoló
Csányl család.
Qramofonlemezek
MMHIMMMaMMMaM
Magyar nóták,
isápdalok, osárdátok, tánoiemezak
legújabb slágerek
kaphatók:
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében hm Nagykanizsán.

Kizárólagos képviselők:
Nagykanizsa
Deák-tér 2. \'^Telefon 3-22.
Csávázószerek:
Porzol
Tillsnlin
Árzópác
^ Tillan in 8 Higosan Cuprám o Orion csávázó ^ rézgállc
II
Magvak Mfltrágyafélék Növényvédőazerek
„Futor" szénsavas takarmány-mész. Madáreleségek
OBSZÁB IÓZ8EF
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett, nt Teleion: 13a
Hirdetmény.
10 hold szántó, 5 hold rét azonnftl bérbeadó.
Érdeklődni lehet Kisfaludy-u. 10. sz. alatt Dr. Vass Zoltánnál.
Á6YT0LLAT, IÉZET,
állati b 6 r A k • tf
vörös- éa sárgaréz, cink és ólota hulladékot, vatat, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol
8T1É1 B. FIAI HÁflTIAUZSA,
Erzsébet királyné tér 15. sz aUtt
Oalambok község elöljárósága.
2031/XI. jkv. 1928.
Hirdetmény.
Galambok község
vadászati joga
az 1928. október hó 15-én délelőtt 9 órakor a galamboki köi-
legyzői irodában, ahol az árveréii feltételek is a hivatalos órák alatt megiekinthetők, 1928. november hó l-\'öl 1938. Juius hó 31 lg terjedő 9Vi évre nyi.vános árverésen haszonbérbe adatik. 0 anbok, 1928. step\'ember 28.
Hagy Károly sk. UJ. Beacie láaoi sk.
kdi jegyző. 48S7 biró.
minőségben és tartósságban íelfllmnlbatatlan!
MEGHÍVÓI
MifiD. >1(7 SíUlt Oz,.kb..t aUitMk itkitaivsl
BUDAPESTEN
a legkellemesebb otthont nyújtja a legelönyÖMbb leltételek mellett a Keleti pályaudvar árkaaéal oldalival szemben levó
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Badapeit, Tffl., Sarou-tér 10.
■<rt
tOO/o angadményt kap
alat .i«n lap ,lín,«l6|« alctó .lobi-á/itmkMt, IOo;o angadméssyt kap
olc^ Itttrml iialnkból. (Kitart hiil koayU.) S pang8t magtakarlt
autóuit kSIU<(,l, nácit rr«t°S áljöhtl <D p«c alatt t piljaudvin6t.
Nálunk otthon érzi magátl I I
ElaóitBdS ktaioljálla, aalfOciuD culldl |«B«z
Bajái érdaka
• tan it«ay«k tdyllo. hotr okr.U.n aátuik ultl-Jod m<(. - eiöntaa i*oMm«f[«odtíés a|áoUlo«.
ÍALAI KUZLONY
M \\
1826 október 11.
Győződjék meg róla személyesen, hogy minden szobabútornál 1-től 4 millió K.-t fakarit meg, ha bútorait a Dunántul legnagyobb áruházaiban vásárolja. :: Példátlan nagy választék, garantált elsőrangú minőség, állandóan a legújabb divat után igazodó modern és Ízléses kivitele.
Ezenkiuül minöen
részletfizetés esetén is készpénzárban számitunk és díjmentesen szállitunk bármilyen állomásra! 4 tői 16 hónapig terjedő
fizetési kedvezményt nyujtunk - Látogasson meg bennünket
és győződjék meg róla saját, jól felfogott érdekében.
KOPSTEIN
bútoráruházai
SZOMBATHELY és SOPRON
Köszegi-utca 5. (üzlet az udvarban).
Telefon 426.
VárkerUlet 62.
Telefon 339.
i: 1887-BEN.
Nyomatott a Délzalai Nyomda Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
68. évfolyam, 232. szám
Nagykanizsa, 1928. október 12 péntek
Ara 14 ffllér

wtft
POLITIKAI NAPILAP
InttMrtM áa kladábtratal I PS* 1 aaám
KeaitSatjrl ■ötüd*<lótil<
blratal Kountb La)o» u 81
Felelős szerkesztő: Barbarits IjiJos
E16fU«téat án tgy Wr« a panffl «• Slléi
1702 szótöbbséggel Kállay Tibort választotta Nagykanizsa képviselőjévé
A választás a legkisebb incidens nélkül, végig simán folyt le — Kiskanlzsán délután 3, Nagykanizsán 6 órakor mind a 11 körzetben befejezték a szavazást — Másfélezer választó nem jelent meg a szavazatszedő bizottságok előtt
Kállay Tibor este 8 órakor átvette a mandátumot
Nagykanizsa, október II
Megtörténi N^gyktniisn iidgy eiő-p: ót ájn, amire si egész ország tzcinc figyelt már h:tek óin. N :gyk«iiizsft megvivla a maga nagy hsrcáf, el döriiotte a nr>gy problémát, hogy kinek a tJa maidllumát, kinek s ke zébe tegye blzaln\'ávii cg) üt! jövö sorsit.
A vólarz\'ási kampíny kedvetlen, l<h ngoltnak látszó u\'olsó kél n-pj-i u\'ín, október II én reggel mege:c-vrnedett ez az rgyébéui eift\'lrn és i yoT.oruiágáu c* nd<\'seri, ragy emóciót nélkül vr^c\'i ó váró?. A választás irgalma lázzal óilölle véi^ig a város legfavolab i <tig4l íj.
R\'ggel 8 órakor a II szavazókör, a Wros II ponlján rrngkedle a szavazatok szedésé1. A rírva maradt Orltlek bép\', or. üzenr.szr.netet ren-d-It ü/em\'k munkásai, tisztviselők és asszonyok — nagyon sok a«-szoty, sie\'nek cltőkni\'.lr az urná\'elé
Dilelötl 10 órakor fu n«k be az első jelentések A bclyzetíép dk: r a hiia\'nlos számok illkrében a Vö-ve\'kező:
Kállay Ha/s)
I. k.lrtc\' 62 48
2 . 160 9t
3 . 110 62
4 . 70 71
5 „ 17?) 41
6 127 56
7 85 117
8 l 100 63
9 .) .a
10 210 107 II. .)«__
öuzesen 1121 656
Az u\'ca ríi\'djér.i mei.crCiilet c*ccdö. CrjArn ok is vlgyárnak + ik az éjs-aka folytmán érkeztet \'/. I«-eg^reztgr^\'. * i\'HgyVanizsai rendőr-a/g g.alogos, lovas és kerékpáros osz\'-.gai városizyt* a I g\'e!|eselb mérlCkben u ai h ly/e n-k. N m h vol: s/ükafg igfsz inpin kerrsz-101 stho! lo-no\'>a >b b-ivilkozá-ra. A vá\'ai.\'iáJ nyugodtál, mi-d-n zavaró i c\'dcnt nélkn f.>l/t I?, e-tészcu jelcnléklcl-u pWl-pi na izokt\'<l c le-kint e, a l/:ií t dr. Fábián Z.lg-
m iLd, a váias;lásn ik i bszolut pár-iMIan, erélyes és tapintatos cli.OXe pilláQí\'.tok a\'att cl szla\'oti. Dilben lg/ állovak a szavaza ot:
Kállay Bazsó
I. körzet 182 66
2 » 212 134
3. . 355 80
4 „ 173 131
5 . 302 83
6 . 408 III
7 „ 143 186
8 „ 223 95
9 . 179 36
10 „ 139 41
I I. . 145 42
öjs.\'rscn Í46I 1014
A v.ig tnerkeutWgink a biv.italo srámídí oknl ériről órára iflpile\'ir ki az u cin, addig a frorti t-burgó slg nagy ti l>\'á*on hi d.iell hol ezer rjl tó.\'jb, hol eiene! neves-b\'» szavazatot, mignem « vebsztási > In^k e>ckcl a tá»líkit elkoboztatta.
Az ulcákon délidőben hatalmas ember tó.neg rod-ódo\'.t, izgitotlan l-sve H választástól löt h rrkft.
üílután 2 órakor Klskanlznán már kllű/ték a zárórát
f- 3 Ó-ára l"cte|ezt;k n szavaz U!. F.tlor n azivaziiok á\'lisi a kivet-kr;t) v i\'i:
Kállay Hars)
l. inrjet 326 116
2 „ 282 207
3 „ 47^ 157
4 . 229 196
5 . 355 120
6 „ 651 205
7 185 268
K . 269 142
<) „ 211 57
10 „ 167 58
II „ 185 52
o.srcien 3332 1578
IHrom ótáó\' kezdve egviiiárUlán járok le n sraviTáat az egteaurrfl-
|r(rVhrn.
6 órnkor ;iz utolsó, a második ke ülctben is lezárultuk az urnák
1.1 gár /di\'d\'ill :t bzíivazJf0K
leges i-Bbita á ruilás •.
|<i<b n Kis rii/íárM r. e^ér>czeit
virjj-is oui\' n Kii hy T bor Nyo-
mál>tn fel^\' lekedwll Kick.\'oizs* gazda néj u éa azok is e Szuvas siálloda ei* vonu l k, ahol -iddigra már cz-r >.íc mt-nó töineg flnnep»l c, viií-gokk\'jl itzória tele K.üty tu.ojU. A
végleges eredmény
a lövetkezö;
Kállay Mazsö
I kn h 316 124
2. . 308 244
3. „ 478 168
4 . 251 2\'23
5 „ 360 135
6 » 694 253
7 . 200 300
H „ ni lf>0
9 „ 217 (>1
10. . 170 61 11 . 185 52
Öi..cicn :I477 1775
Ei i mii! ithá N • • > kan z i
1702 szótöbbséggel Köllay Tibort választotta képviselő jévé.
A vál si ó.jt I -árháí jelenték- >>y része, tO\'v. niin I400 t/avnzó tdr óz kodot\' a z.^.vftzás\'ól
A gy\'tze\'mcl n gyb n eiíscgitct\'e az \'s, tón/ etív.é^-sp\'rii k p vrzíi iul |do Kép\'ri n-m volt Nü^yka"1! zrán h\\-.cm ami! cni*vcn is ne: lek i», nj\'d! o k\'p\':n K\'lliiy ptrt vrilt, i.gv, hozv Koiiiiy Tibjr feno\'\'dVa-kor s váhHZiáki vr/ér-R elve o !u a| l» \'ü\'p \'n ár mrt,vol\'. E nelljtt a kt ,niuyhl tv\'bor lelieí k->.l hétiel u i iid 11 d\' n ét rí ju ni a leio.\'éí d hivatalos |.IOItei
i\'s hi. Ci os t.mog4iá8t f.zon^an rk»or R-\'m kapót. E>t a kél heii szrrve;kul}M i-\'fn/t cruptn lelke-sedi4 s I bohu ni a Irgm^f.szitet torb ii u kivel sem lih:tet. Ai eg/s\'g :ap.t\'i kípviiclő tafcj .inak iá moza (i l\'érkeiése is c^ik e^y va«ár nap n\'j) ytll sic terjelt ki, íz is csíi1: az\' ulolsi vss r.nnp 24 ("rájlrf, amiíor Kdlioy Tib:>r p^iljibin m r h prokjr "nliíNZÍd V£S^n-pji ó\'p, teli : ké\' híen ktrozltll illendőn N.gykínizs\'n lűitózkodó cller.\'\'\' kép\'isei\'k !&rt< IIAk a ^lles-\'\'\'
Az eredmény hirdetés e^te léi 8 órakor törlént a városhiia etké\'.yéröl. A Fő u cál és teret be-láthalallau ernber-sokaiág lepte el már alkonyat óta és hangos éi|en-résiel türelmetlenkedve várták az eredmény kihirdetéséi és Kállay Tibor, az u| képviselő első szavait a vá-lasdópolgátsághoz, amely ól bél esztendős mandátumába újra visszahelyezte.
Hitalmas tüntetést rendezett a tőirng a számszerű eredményi kihir-de ő dr. Fábián Zsigmond választási elnöknek, skluek személye biz ositéka vol\' a válaiTiás zavartalanságának és lör ényszerin\'i lefolyásának. A kihirdetést egetverő éljenzés követte, amely ho«rzu percekig harsogott vt\'Ri.í az fgész városon.
Kállay Tibor nz r váció befejeztével a következőket mondotta:
— A mai szavazás eredménye f cljt aua n kérdísre, cmit lemon-dWommal Iclveteiltm. Kö zöneltel r-s mély megil etődíssel veszem tu-domáíUt eit a választási. De tudo-máful kell vennie ezt az egéiz országnak is. Nem sremélyek, nem pár\'ok A Itt k itt szemben, hanem a halálom \' xponcnsci a tzabad polgár-siggal. Sokan azt hitték, hogy csak n halalom győ he\'. NigyVanizis példája megmutitla, bogy a másik csci Is lehettéges
— A mstik Jilstlőiége ennek a v.\'la z\'aanak, hogy egy éve már tompa közöny ül\'e meg itt és or-Bzágsiertt- a telkeket a po\'itikái élet eseményeivel ízeir.bsn. Sokan éreztek, ^og/ a do\'gjk nem mennek iU de rgeályaik nem nyer\'ek ki-fíje;ést, v gy cs k szük körben h nv.zolt.ik el. N gykanizss példája most lelszabadllotli t* Mkt kel él a síi.bcd kritikit.
— A hirmadik eredményi a de-mo^ráC\'a köayv.Iheti el, mert itl ösr tfogott mindenM foglalkozásra, gzúimazásra, vallása és lá.sadalmi á.lás\'a vbló ti kio\'el nélkül. Meggyőződésem, b\' g.\' a nyui>ali " világ pé\'dájára nekünk Is
tUu» bircndrzker\'é^ \' ntnk. A kanirs?\' föl jt\'ző kő \' mitidetj1\' sr-

-etf.
. k, „ bogytltr
XALAI KOitÖWf
140a október 12.
éi nemzeti. Hogy mi leiz az erej-, azt a Jövő fogji mrgmttia ni. Ail már moit i( mondba om, bogy törekvése becitlletet, komoly éa elszánt les* arra, hogy kritikájával, Javaslataival, szóval és tettel segltie kialakítani a Jobb magyar jövendőt.
Tomboló tetszéixaj követte Kdllay Tibor szavait, aki maga 1b elfogódottan állt az u\'ca tömrgének hatalmai óvádója közepete. A kihirdetés aktusa a Himnusz bang|alvsl ért véget.
Győzelmi bankett
Este 9 órakor monslre-bankett volt a Siaivas szálloda éttermében, melyen a Káliay-párthoz tartozó tárta dalai rétegek minden ciopoi!|a igen nagy számmal volt képviselve. Mint a választásnál és ünnepléseknél, ugy itt la feltűnő nagy számban volt képviselve városunk nó-társadalma.
A banketten Kdllay Tibor, Berky Ojula, Szilágyi Lijos, ujnépl Elek Ernő, dr. Rolschlld Bíla, dr. Fülöp Oyörgy és többen moudoiUk fel-köszöntöket. A voli Világ-mozgó váróhelyiségében ember-ember hátán ixorongott a legtarkább együttesben, különösen sok volt a klskanlzial polgár.
A késő hajnali órákig hangos volt a Szarvas és környéke a választópolgárok győzelmi mámorától.
Horan újságíró Belgiumba utazott Párls, okt. U. (Éjszakai rádló-jelentés) A La T emps szerint a rendőrség oly értelmQ utasítást aduit a halárrendörségnek, hogy Horan amerikai újságírót ne engedjék ki Franciaországból, hamm fogják el és kisérjék vissza Párisbj.
Párls, okt. 11. (Éjszakai rádió-jelentés) Horan tegnap este elutazott Belgiumba, ahol ha|óra száll és Angliába utazik.
Bethlen miniszterelnök a nagykanizsai választásról
A házszabály revíziós bizottság befejezte tanácskozásait A inal minisztertanács
Budapest, október II
Az egyeé^etipárl bézsisbályrevl-*lós bizottsága Kenéz B.la elnökletével ma délelőtt b*ft|szte línics-kozásalt és letárgyalt*! az előadó által felvetett elvi kérdéseket. A bizottság ugy határozott, hogy a tegnapi é-< mai vita alapján ö\'J/y íme előadó a tegnap kiküldő t slblzot\'stggal együtt végzi el a szövegezés mun kijét. Hatáiidőt azonbau ennek befejezésére nem lüztek ki. Az nlbiiott-ság valószínű, hogy a jövő bét elején Ql össze. A képviselőház első Illésének egyikén jsvaslitot terjesztenek mt-Jd b? oly Irányban, hogy külön bízolliág fogla kozzék a tervezetlel és azt p\'eoátis bizottság készítse elő. A Ház dönt majd airól, hogy e bizottság hány Isgból fog állni. Bethlen Itlván gróf miniszterelnök több itbeu is kijelentette, hogy a bizottság tagjiit legkevésbbé sem
kívánj t befolyásolni állátfogialásuk-bau. — A tsnícskosás után az uj-eágitók körülvették Bstblen miniszterelnököt és a kámzsái választánok-ról lájékcztsttak.
— Ez i?git|a annyira az utakat? — felelt mosolyogva a miniszterelnök. — Fe\'lujták egy kissé ezt a dolgot. U<y állítják be, mintha Ki-ninán u kormány mérkőiník Kál-Isyval, p\'dlg n kormánynak eszében sem volt felve\' ni a küzdelmet. Hirc-ról a kouníny és Killay között már csak azé\'t sem lehel szó, mert hiszen hivatalos jelöltet sem állítót unk.
Minisztertanács
Budapest, október 11. (Éjszakai rddiójelentés) Ma délután Bethlen ldván gióf elnökiele alatt minisztertanács volt, melytn letárgyalták n fővárosi blzo!:slgi tagok mandátumának egy évi meghostiabbiláaától szóló törvén?jimlatot.

Görögországnak Jugoszláviával folytatott tárgyalásai kedvező befejezéshez jutottak
Oörögország szabad kikötőt biztosit Bulgáriának Szalonlkiben
Belgrád, október 11 (Éjszakai rddiójelentés) Venlzeloiz görög miniszterelnök ma a ktl politikai sajiónak nyilatkozott és ezeket mondolla:
— A belgrádi tárgyalások kedvező befejezéshez |uloitak, ugy, hogy ma délben már csak a tlrgyalási jegyiőkönyv megsztrkenztése van bá ra. Ké»zek vagyunk arra, hogy a bolgároknak ls Szilonikiben szabad kikötőt adjunk, mint Jugoszláviának. A tékcbzenődés értelmében Bulgáriának joga van igényt tartani szabad kikötőié. GOrOgorszdg egyébként Bulgáriával ugyanoly szerződést óhajt
kötni, mint Olaszországgal és Jugoszláviával.
Val&szlnU eg, hogy még e hó folyamán ilkerülni fog megköttetni. Már Törökországgal elekintelben nagyobb nehéiségek merülnek fel.
A gö:ög kormányelnök Q\'rög ország és Jugoszlávia viszonyára vonatkozóiig kij-.lt illette, bogy
Görögország mdr 1913 ban kö telezettségei vállal! arra, hogy Jugoszláviának, Illetve akkor még Szerbiának külön kereskedelmi zónát ad.
A Jelenlegi táigyilásokban, illetőleg a kötendő szerződésben ka\'.onai kikötések nincsenek.
AJugostlávoknlncsenek%eg-elégedve a görög ajánlattal
Belgrád, október 11 (Éjszakai rddiójelentés) Venixelosz görög miniszterelnök belgrídl tárgyalásairól a Nincslcs volt külügyminiszterhez közel 115 „Vre™" Irjt: A görögöknek a jugoszlávok részére Szalonikl-bet felajánlott kereskedelmi könyi-tések kevésé lesz kielégítő. Ez Inkább O\'lrögország számára jelent e\'önyt.
Garázdálkodó oláh katona Erdélyben agyonlőtt egy magyar gazdát
Az eset óriási felháborodást keltett a megszállott Erdélyben
Arad, október 11. (Éjszakai rádió-jelentés) A magyar gazdák Arad-környeki saő.őjében vandál módon pusttllnak az oláh .katonák.* Ellepik egész termését Uth György gazdának.
Egy zsigmondházai magyar gazda szembeszállt a törvénytelen .rekvi-rálókkal," aminek az lett a vége, hojy a szerencsétlen emberi Benescu Nicolac káplár agyonlőtte. Ai eteti t agy felháborodást kellett egész Erdélyben.
Debreczen köszöntötte gróf Bethlen miniszterelnököt Debreczen, október 31. (Éjszakai rddiójelentés) Az illeni egyiégespárt Bethlen István gróf miniszterelnököt 54 születésnapja alkalmából meleghangú táviratbin üdvözölte.
Vilmos excsászár kastélyt vásárolt a hollandnémet határon
Köln, október 11. Vilmos ixcsá-siár, itteni lapok értesülése szerint megvásárolta a holland-német határon levő Ikercnberg-ksstélyt, mely a XIII. század közepén épült Ed-dgi tulajdonosa Van Heek holland texiigyáros volt, aki Emeltedében lakik
Gurzov Grigorjev embert ölt. 15
Orosz regény. Irta : Urbán Oyula.
— Mintha eszelős lett volna, ugy nézett ránt egy-egy percben. Meghúzta a kabátomat és egy mellékutcára tértünk le. Világosabb helyen haladtunk el: erősen megingott és a lénybe vont:
— Istenemre, Origorjev) Honnan jössz, mi van veled, miért jöttél, mit akarsz ? Kzeket a kérdéseket dobta felém zavaros összevisszaságban. Csupa kérdés volt és ezekkel a kérdésekkel vette a levegőt, hogy felcint tudjak. Nem is hitte, hogy éiövaló-ságban állok előtte, idegesen végigtapogatott.
Ne ijedj meg Mihajlov, nyugtattam meg, nem bántani jöttelek, dc valamit, ami most ébredt fel bennem, meg akarok kérdezni tőled. Egy feleieléri jöttem, mely nélktll nem tudom ezt a nyomorult életemet sem élni és örök kétségek fognak kínozni, a in tg elrothadok valahol a züllés utján. Tudom, hogy elvesztem a világ számara, mondottam, de szeretném tudni — Szikolaff szavamba vágóit:.
— Nein tudom, hol van! Nem tudom mi történt vclel Ne is kérdezz I
— Mihajlov — fordultam hozzá
— miről beszélsz ? Én nem az asz-szonyt kérem tőled számon. Én azért jöttem, hogy megkérdezzem: egyedül magam vagyok az oka, hogy ezekbe a rongyokba süllyedtem ? Kétségek kínoznak. Nem látok tisztán. Ezért jöttem ide vissza, ide hozzád, hogy megkérdezzem — magamon kivül ki vagy mi okozta, hogy eny-nyire estem a becsületes élettől ? Iirröl adj nekem megnyugtató választ és soha többet nem zavarlak.
— Szikolafl mikor látta, hogy elsősorban nem Anuszjáról akarok beszélni, valamiképen megnyugodott.
— Nem értelek, mit akarsz tudni?
— kérdezte csendesen.
— Nézz rám és találd ki ebből, hogy mit akarok kérdezni. Azt szelelném tudni, miként lehetséges az, hogy én, Gurzov 6Írigorjev ennyire zuhantam, hogy még a nevemet is lekoptatta rólam a nyomor?
Kelletlenül felelte: talán nem is tehetsz róla. Családodban volt meg ez a vonás, hogy a Gur/ovok-nak sok ivadékából kihall az akaraterő, az életre való rátermettség.
—- Jól ügyeltem minden szóra, mit
mond és mit kérdezek. Nem akartam rosszul kezdeni, mert féltem, hogy ott hagy és soha nein kapok feleletet arra, amiért visszatértem Pcriljanába. Minden erőmmel nyu-godlságot erőszakoltam magamra. Higgadtan beszéltem:
— Szikolaff Mihajlov, te mindig megértettél engemet. Most is meg kell értsd, hogy mi az, amiért megszakítottam, annak a száműzetésnek kenyerét, amit önként vállaltam magamra. Azt akarom tudni, azért könyörgöm neked Szikolaff Mihajlov, hogy meg tudjam Gurzov Grigorjev sorsának egyedül az az oka, hogy a Gurzovok vérét örökölte? Senki és semmi más?
— Hát ki más okozhatta volna, mint magad? — kérdezte gyanakvón.
— Okozhatta más is, feleltem vissza ugy, mint mikor vallatásoknál keresztkértlések tüzével a tettesre csapnak. Okozhatta más is, Mihajlov, hogy én most ebben a városban, a hol a cselédeimnek is úribb dolga volt, mint nekem, kenyér, lakás nélkül, mint a gazdátlan kutya barangolok.
Nagyon megijedt ezektől a szavaktól Szikolaff, mikor ezeket mondottam, észrevétlent, hogy a lassú sétában elértünk már a kertek alá és
a templomot megkerültük. Itt nem égtek lámpák, csak a friss hó világított. Szikolaff megragadta vállamat és fülembe remegte:
Mit beszélsz Gurzov Grigorjev?! Mondott valaki valamit? I Nem igaz, semmi sem igaz. Én nem bántottalak. Én javadat akartam. Én meg akartalak menteni. Én nem bántottalak... Hagyj engemet... Ma ünnep van, miért jöttél ?... Azért, hogy elrontsd az ünnepemet?... Ugye azért jöttél?... Hagyj békén... Semmi közöm hozzád... Magad döntötted bajba magadat, ne vádolj engemet I I
— Az utolsó szavakat már félőrülten magánkívül ordította és a templom faláról visszapattogó visszhang félelmetesen hatolt a csendes karácsonyesti hangulatba. Féltem, meghallja az őrjárat Szikolaff ordítását és elfognak engemet, ha .vele találnak és a rongyaim beszélni kezdenek.
— Szikolaff Mihajlov, én nem mondtam semmit, csak kérdeztem. Miért védted magadat ? kérdeztem tőle. Miért ? Én most is csak kérdezem : volt valakinek érdekében, hogy Gurzov Grigorjev elpusztuljon; megsemmisüljön a világ számára?
(folyt, kóv.)
IML oktfbtr 12
Aki vízzel akarja helyettesíteni a szenet
At évszázad legnagyobb találmánya, amely forradalmasítani fogja a világgazdaságot
Berlin, október 9
A londoni vegyészeli kongresszu-»on egy német vegyész, Waller von Hohenau dr. bejelentette, hogy egy egyszerű szerkezel, illetőleg alomrombolás utján módjában van korlátlan mennyiségű vlzgázt előállítani!. Ciupán vizie és néhány kilowatt elektromosságra van szüksége, tehát a költségek olyan csekélyek, hogy a síén és petróleum nem kockurál-batnsk az uj eljárással, amelynek segitségével ilyen módon kazánokat lehet fűteni és motorokat működésbe hozni.
Hi Waller von Hohenau dr. találmánya valóban gyakorlati léren is ilkalmaiható, ugy például Berlin összes erőeltátdsa egy kicsiny épületből történhetne és naponta alig kerülne többe 30 márkánál. Ez természetesen az átmeneti időben su lyos megrázkódtatást jelentene a világgazdaság számára, mivel feles legessé tenné a szenet és a petróleumot. A szénbárók már is heves kampányt indítottak von Hohenau ellen és a rendelkezésűkre álló la pókban azt híresztelik, bogy von Hohenau találmányát nem lehet a gyakorlati éleiben alkalmazni. Ezzel szemben Waller von Hohenau dr. így nyilatkozott találmányáról:
— Hs egy atomot összezuzunk, mondotta von Hohenau dr. — nagy erők szabadulnak fel, amelyeket a gazdaság eddig azért nem használhatott fel, mivel az eljárás igen költséges volt. Ezenkivűl aionbsn veszéllyel ls |árl, mivel az alom-zuzás-nál olyan intenzív erők fejlődnek, hogy az ember nem tud felettük úrrá lenni és szokat szolgálatába állítani. Nekem azonban aiketűlt eiektromag-netlkus rendszerrel a romboló erőket lekötni és igy a robbanásoknak elejét venni. Készülékem tökéletes és biztosra veszem, hogy csakhamar minden országban alkalmazni fogják. A szén- és petróleum-gondok ilyen módon megszűntéknek tekinthetők.
— Találmányomat nem adom el valamilyeu Iröszlnek, hanem mindea államban biionyos iparvállaltaknak
ZALAI KOELÖHT
rnimmu figyelmébe!
a kézimunka
ózv. Dr. Orosz Miklósnénál I!
MluUn szükségletemet nyári cégeimtől előnyösen sikerült beszereznem, sbbiin a keltenie* helyidben vsgyok, hogy ai un Összes
kézimunka cikkeket, fonalakat, csipkéket
azenziciósan olcsó ártian bocsájthatom a kézimunkázó közönség rendelkezésire.
óriási választéki Printa minőség I
figyelje kirakati áraimat I
t\'róbálja kl, vételkótelczeltség nélkül t
ön. Dr. Oro:z Miklúsné, Kazintzy-u. 2.
engedélyt adok az alkalmazásra. Nem akarom ugyanis, hogy egy bizonyos tőkéscsoport a találmány lévén úrrá legy:n a világ felelt.
Arra a kérdésre, hogy mondjon magáról, von Hohenau dr. igy nyilatkozol :
— Berlinben születtem 49 év élőt\', apám középiskolai tanár volt és különböző német egyetemeken vegyészetit tanullam. Fiatal koromban, I90(i-ban A-nerikábn m;ntem,
ahol eleinte, mint gyári vegyész dolgoztam. Később kizárólag tudományos kísérletezéssel foglalkoztam. Ms már amerikai állampolgár vagyok, azonban ennek ellenére németnek vallom és érzem magamat. Találmányomat valószínűleg már a jövő héten bemutalom lakásom egyik kicsiny asztalán. Apró készülékem alkalmas arra, hogy egy óriási mé-retü iparvállalatot ellásson munkaerővel.
Eddig 35 halálos áldozata van a prágai házbeomlásnak
Az eltemetett munkások egy része kopogással adott életjelt magáról
Prága, október 11 Faágában tegnap egész nap és éjjel megfeizi\'elt erővel dolgozlak a bedőlt üzletház romjainak eltakarításán. A hslot\'ak száma éjfélre 35, a sebesülteké 38 ra emelkedett. Az eltűnt munkások egy része kopogással adott életjelt magáról a heton-
filon kérésziül. A betemetett munkásoknak oxigént és élelmiszereket boetsá ottak le, hogy addig, mig kiáshatják egészen öVe>, táplálkozni tuJjauak. A mentők munkájára nigy veszedelmet jelent, bogy a szomszéd épület Is össiedüléssel fe nyeget.

Levegőbe repült egy olasz lőporraktár
Hat halott, négy súlyos sebesült
Milano, október 11 Trevlsot és környékét legnap iszonyú robbanás rázkódtatta mng. — Castagneloban a levegőbe repült a lőporraktár. A telepen most a háború idejéből fennmaradt tüzérségi muníciót szerelték le és ezen a he lyen egy félév óla ez már a második robbanás. Az egész telep romhalmaz lett, eddig hit hslollat és
négy súlyosan sebesültet talállak.
Az áldozalok között van a katonai raktár parancsnoka, egy Tosire nevü tüzérhadnagy, akinek fivére is meghalt. A telep valamennyi épülete rombadőlt és a szerencsétlenség színhelyén körülbelül 5 méter mélységű tölcsér képződött.
A hílységben a robbanás ereje mindén ablakot bezúzott.
A Gráf Zeppelin felszállott amerikai ntjára
Newyork város polgármestere ünnepélyesen fogadja a léghajó utasait
Frlcdrlchshaten, október tl j ma reggel 6 óra 30 pcrctől kezdve
A „Oraf Zeppelin" léghajó ma reggel 7 óra 50 perckor felhős, de szélcsendes időben felszállott és elindult amerikai útjára. Midőn a léghajó a magasba emelkedett, a nézők lömege ha\'almas üdvrivalgásban tört ki.
Dr. Eckener, a Wollf iroda alkalmi tudóaiiója elöli kijelrn\'eüe. hogv a léghajó először Basel felé veszi irányát, majd onnan dél felé fordul, a követendő útirányt azután állapítják meg pontosan.
Bécs, oklób-.r 11. N<mcs»k a Német birod dómban, hiuem Ausztriában is n ind^n rádiófelvevő állomás
Stuttgarton keresztül megkapta Fried-riclnhafenből a Z-ppelin startjának minden mozzanatáról a jelentéseket.
Newyork, eklóber 11. Oiyan fényesen fogják fogadni Amerikában a Z\'ppelint és utissil, mial annak idején Lintíbcrg ezredest. Az ünnepek progrnm|n már össze van állítva. Maga Walker polgárrr.esler áll a ren-dezőbizotlság élén A hivatalos fogad-ta\'ás Loke Hmst repülöálloináson lesr, ahol a ümf Zepp;lin fóldre ereszkedik s ott fegjt a rendelő bizottság Fckenert Niw/ork városa nevében (ldvöiölni.

Bonyodalmak egy titokzatos ismeretlennek átadott csecsemő körül
Az anyát gyermekgyilkosság gyanuja alatt őrizetbe vették, de rövidesen szabadlábra helyezték
Nagykanizsa, október ii i gyermeke nincs, holott rendkívül
Hóiizpokkal ezelőtt részletes riport- szerciné, ha olyan szép, egészséges
ban számoltunk be arról, hogy meg- , gyermekei mondha\'na magáénak,
jelent a zalai bt\'óíágoknál P K. I mint P. K. Majd megkérdezte a
kanizsai siármazásu leány és elmondotta, hogy Szombathelye egy gyermeknek adott életet. Amikor fel-(rvóg.ult, visszijMt Nagykanizsára. Uiközbni a vonaton megismerkedett egy asszonnyal, nki elmondotta neki, ho^y jó módii, Gelsc vidéki gazda felesége, akinek mindene von, c«ak
fiatal anyát, nem volna-e hajlandó gyeimekét flrökbe adni, az esetben iskoláztatná, felneveltetné és vagyonát is reá hagyná egykor.
Az ismeretlen, magát meg nem nevező sssior.y annyit beszélt az egyszerű P. K.-nak, mig az végre odaadta gyermék*t az idegen jó-
tevőnek, aki anélkül, bogy meg nevezte volni magái, flelse állomáson leszállott a gyermekkel.
H;tek tellek el ezután, cje P. K. szive mindig olt volt Idegenben levő csecsemőjénél. Végre is annyira erőt vett rajta az anyai érzés és bánkódás gyermeke után, hogy elhatározta: felkeresi és vissza hozza gyermekét.
Azonban sz idegen asszonynak sem nevét, sem lakóhelyét nsm ludls. Azért megkérte s hatóságokst, nevezetesen az alispáni hivatalt és a nagykanizsai ciesdőrséget, bogy segítsék felkutatni azt az Ismeretlen, titokzatos ssszonyt, skl gyermekét elvitte.
A megfelelő inlézkedés meg is történt. A csendőrségnek azonban gyanús volt P. K. mondókája és egész szereplése, ugy, bogy abban a feltevésben volt, boty P. K. feljelentése valószínűleg nem más, mint félrevezetése sksr lenni s hatóságoknak, hogy elterelje magáról a figyelmet és a gyermeket valószínűleg megölte.
A gyanús körülmények folytán P. K.-t őrizetbe vették és gyilkosság gysnujs alatt átadták a nagykanizsai kir. ügyészségnek, ahol két iiben ls kihillgstták. P. K. körömszaksdtáig tiltskozott s fellevés ellen, mintha gyermekét el lette volna láb alól és hivitkozott arra, hogy hónapok óta tűvé tett mindent, hogy gyermekéhez jusson.
A kir. ügyészség, miután semmi-féle támpont vsgy bizonyíték nem volt P. K. ellen, azonnal szabadlábra helyezte, azonban a nyomozás még mindig folyik ebben a titokzatos ügyben.
A horvát parasztpárt BacDonalddal tárgyalnak
Belgrád, okt. 11. Macek dr. és Predavec, a horvát psraszipárt elnöke és alelnöke tegnap Prágába utazott, hogy ott — mint a Narodnl Val ir|a — Ramsay MacDonald volt miniszterelnökkel, sz sngol munkáspárt vezérével s középeurópai ps-rasz1 demokrácia megteremtéséről tárgyaljanak.
Krnjevlc dr., a horvát parasztpárt főtitkára erről a prágai látogatásról ugy nyilatkozott a hírlapíróknak, hogy az már régebben elő volt készítve és a prágai konferencián olyan h*tároxatokst fognak hozni, amelyek B tlgrádban nagy meglepetést fognak kelleni.
Politikai körökben ugy tudják, hogy a horvát psraszlpirl veiéreit Hodzsa cseh szlovák vo t miniszter, a cseh agrárpárt vezére hivta meg Prágába.
Vasúti katasztrófa Jugoszláviában Belgrád, október 11. [(Éjszakai rádiójelentés) Tegnap hajnalban Belgrád és S .jkovacz között a belgrádi személyvonat és a valjevói tehervo-
nat összeütközött. Egy kalauz a kerekek közé esett és ott lelte halálát.
Számos sebesült van. Az összeütközésben két mozdony és négy vasúti kocsi tönkre meni. Az ok: vasúti \' szabálytalanság.
MLA1 KOKtÖHT
iga. október 12.
A magyar dal
A költésre\'eu é» az Irodalmon klvíll tslln egyedül a da\'iuk van meg az a varáis\', bogy a legőszintébben <a legnyiusbbin via-zatük-rOx\'eli az egyea korszakokba a m\'p lélek hullámverésé1, — a dlcsfseg, az öröm, a lá|dalom s envedélyes kitörésen, — talán n.indaz\', amli mi utólag a nemzeti történelem belső élményeinek mondhatunk A ezeréves magyar nemzet múltjának mindrn díctösége, öröme és fájdalma vissz-Inngzik a magyar dalban.
Sehol a világon nem tataijuk ennek a csodálatos tüneménynek páriát. Sehol sem látjuk az\', h >gy magából a néplélek mélységeiből fikadó érze-lemnyilvánulás dal formájában tör jön a nép ajkára és benne nyilatkozzék a nép lelkének minden élménye. Sokizor ugy érezzük magunkat a magyar népdalokat hal\'ga\'va. mintha siázadokon keresztül fe|lőJÖ virágoskeriben járnén*, a magyar muzsika virágos kértjében, sho cto-dátatosnál-csodálatosabb tzin :kben és illatokban pompázó virágokat I rímnek a nótalak
Nagyon is érthető és helyeselhető az a gondo\'a*, ami örök dicsőségére válik Debrecen városának, bogy még a háború elöli Idő\'oen tanszékel állított a magyar dal történetének és gyakorlásának. Étnek a tanszéknek első lantra, a magyar dal hivatott mestere, dr. Szilágyi Imre volt, ki azóta Is külföldön es belföldön sohasem szflrő buzgósággal terjeszti a magyar dal kultuszát. Németországban és Ausztriában éppen dr. Szhagyi Imre már sokszor tolmácsolta a magyar dal és zene művészi varázsát. A külföldi zeneértő körök minden egyes esetben osztstlan érdeklődéssel és viharos tetszéssel fogadiák a magyar dal százados fejiö dését fellüateió bemutató előadásokat.
A magyar dal sok évszázados fejlődésének története a magyar közör. séget sem hagyhatja hidegen. A magyar közönséget éppen a legközelebbről érin\'i a magyar dal kultusza, mert hiazen a magyar dal varázsa az érzelmek folytatólagossága révén még ma is a magyar lélek élő valósága és minden időkön át az is marad.
Ha tebát akár áltBlános kultúrtörténeti vonatkozásban szerepel s magyar dal, akár pedig szorosan vett nemzeti sajátos érzelem-megnyllvá-nulást látunk benne, feltétlenül megtagadja minden alkalommal a magyar lelkeket és minden bizonnyal a magyar muisika virágoskertjének bemutatása nálunk is álla ános érdeklődésre tarthat számot.
Éppen ezért lelkes örömmel fogadia a magyar társadalom Feilák Sárinak, a kiváló magyar művésznő nek és dr. Szilágyi Imrének művészi elhatározását, hogy országos köru\'al szentelnek a sok azáz éves magyar dal kullu8?ánt>k megismerlelésére és ápolására. A nemes és szivhez szóló felsdalra caak egyeilrn válasz lebet Magyarországon és pedig az, hogy a magyar nép szivtb: fogad|a a magyar dal epaitotait és mindent elkövet a magyar dal hangversenyének legnagyobb sikere érdekében.
lOZeóSZTWHlZAK
Városi Nagymozgó. Október bó 12-én d. u. 5, 7 és 9 órakor „Lujza királynő", epizódok egy királynő élééből. I. rész: A potsdami idill. II. réaz: A jénai oroszlén. Fö-S\'.etep\'.ö Mildy Chiislians. Gaumont Híradó.
Meghalt a babócsai szerelmi dráma másik áldozata is
Azért ölte meg vőlegényét, tiarcs, október II
Jtlentcliük minapi számunkban, bogy a babocsaiak vasárnapi szüreti ibuia\'ségát véres események zavarták mrg. Höbl Mária, az ottani csend-őr őrs szaiácsnCjí, ahl Budapestről leérkezett vőlegénye, Takács Jígő könyvügynök lártdságában a vendéglő egyik külön termében mulatóit, bajnali 2—3 óra tájban szlven-szurla völrgényé\', majd önmagát megmérgezte. A fulal féifl azonnal
mert nem akarta elvenni meghalt, a leányt pedig életveszélyes állapotban kórházba szállították. Minden orvosi beavatkozás késő volt már azonban, a leány tegnap délül/n borzalmas kinok közt meghalt. Halálos ágyán töitént kihallgatása alkalmával még sikerült tőle megtudni annyit, hogy afelett szólalko-zolt ötsze vőlegényével, mert az nem akarta öt feleségül venni. Mindkét holttestet felboncollák.
Vizet akart meríteni a kntból, belezuhant holtan hozták ki
A kut kávadeszkája eltörött és az okozta a szerencsétlenséget
Nagykanizsa, október II Bakonyi István 42 éves nemesdédi vásári kereskedő leguapelötl elindult hiiul ól két lovas szekerén, hogy vásárra hajtson.
Hijnali négy óra lájban ért Bö hönyére, ahol a Hoiválh-vecdéglőben szállt meg. Meg akarta ott i atni a lovakat, mielőtt útját tovább tudja folytatni és az udvaron levő kulhoz ment.
Amint a kut mellett állott és a vedreit kiemelte, a kut kávadeszkájára, melyre támaszkodott, eltörölt és Bakonyi a kútba zuhant Segély-kiáltásait nem hallotta meg senki és igy elmerült a mély kútban.
Mire kivirradt, vélték észre a szerencsétlen ember tragikus halálát. A böhönyei csendőrség szigorú nyo mozást indított, hogy megállapítsa, kit terhel a felelősig.
Egy 85 éves aggastyán felakasztotta magát
a létrára
Nem tudják okát adni az öreg Nagykanizsa, okttber II
Szigetvár lakosságát különös öngyilkosság tartja izgalomban tegnap óla. Radlcs Jözaet85 évea szigetvári földműves eltűnt hazulról és hozzátartozói hiába keresték. Nem tudták elgondolni, mi történhetett az öreggel, mikor a fia a pajtában különös he\'yzelben nkadt rá. A 85 éves
gazda különös öngyilkosságának aggas\'yán a pa|la oldalához támasztott létrára felakasztott! magát. Ml e fia megtalálta, már halóit volt.
A községben nem tudják okát adni az ö.eg kü\'önös öngyilkosságának, mikor sohtsem panaszkodott arról, hogy életunt lett vont. Az öngyilkosság ügyéin a csendőrség is megindította a nyomozást.
Félholtra vertek, kiraboltak és el akartak élve temetni egy gazdát
A két betyár utódot a csendőrök vasraverve kisérték a vizsgálóbíróhoz
Nagykanizsa, október II Az egykori bttyárvilágra emlékeztető rablótámadás történt Rinysujlak köztég mellett, melynek azonbtn olyan részlete is van, ami beleille uék akfrmely csiMgói bandita társaság tünügyíbe is.
\\t eset ott kezdődik, hogy Szokoll Márton bübocsii la*(s gyalogosan, pénztárcájában 230 pengővel megindult Nagyatádról, hogy falu|ába jusson. Ulközben elfáradt és betért egy rinyau|laki korcsmába, ahol falatozni kezdett. Itt megismerkedett Heldt Endrével és a vendéglős fiával ifj. Király Istvánnal. A két ember megtudva, hogy Szokollnál nagyobb összegű péDz van, tervet eszeltek ki arra, hogy miként kaparintsák meg a pénzt.
Mikor Szokoll megindult mellécsatlakoztak és az éj sötétjében a babocsai ut helyett a Kinyaujlak felé vezető u\'ra csalták. Mikor már jó
messzire haladtak a lakott helyektől, a két ember egyszerre betyárrá változott és hatalmas ütést mértek a gazda fejére, majd nekiestek és a száját betömték, Ingy segítségért ne tudjon kiáltani. Ezután elrabolták a pénzéi és ott hagyták az u\'on eszméletlenül.
Később a két támadó u|ra vitsza tért srra a helyre, ahol áldozatukat hagyták és ablnn a hiszemben, bogy az meghalt, ásót lapitot hotlak magukkal, hogy eltemesték. Azonban Szokoll valamennyire magáboz tért és elvánizorgolt a támadás helyéről. Igy nem tudták elevenen elföldelni.
A kirabolt embert reggel egy arra felé menő szekér vitte haza, aki azután a csendőrségen feljelentette támadóit. A két rablót, mint a bakonyi betyárok kései u ódáit n"ctend őrségre, majd onnan bekísérték vizsgálóbíróhoz.
I
Pénteken 5, 7 és 9 órakor
A Boyal Apolló iieionnyitó nagy filmje: • i • rí ff
Eplzídok egy királyné életéből.
I. rész: A potsdami idill.
II. rész: A jénai oroszlán.
Főszereplő: Mttdy Chrlstlans.
Gaumont-Hiradó
Égő petróleum forrásoknál 18 nő vesztette életét
Ragoune, október 11. (Éjszakai rádlójelentés) A Birman Oil Comp. petróleum forrásainál egy elromlott vezetékből rengeteg petróleum folyt ki. Eddig még meg nem állapithaló módon a petróleum meggyulladt, a lángokban 47 benszülött, köztük 18 astzony lelte halálát.
16 ember pusztult el egy elsüllyedt bárkánál
Bukarest, október II. (Éjszakai rádlójelentés) Galac közelében egy motoros neki szaladt a Dunán egy 16 személlyel megterhelt bárkának, mely léket kapott és elsüllyedt. Tizenhármán vizbefuliadtak. Eddig II embernek találták meg a holttesté\'. A vizsgálat nxgállapitotta, hogy a bárka nem volt kivilágítva.
Byrd kapitány Los Angelesből Ujseelandba repült
New-York, október II. Richárd Byrd, a híres északsarki repülő tegnap Los Angelesből Ujseelandbs repült, ahonmn ászakssrki expedíciója elindul ut|ára. Richárd Byrd 82 főből állá legénységet és hátom repülőgép-t visz magával. Visszatérésük 1930 ra várható.
bizalom dolga.
Hálók, ebéd lók, uHszobák h legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
KadvezA fizetési fettételek.
Székely Vilmos
butortelepe Hagykaalua, Razlnczy-ptca 4. sz
Elsőrendű saját kárpitosmühely.
i9\'28 október 12.
ZALAI KOZLUNY
napi hírek
NAFIRIENU
Október 12, péntek
Római katolikus: Miksa pk. l\'rotest.: Miksa. Izraelita: Tliri hó 28. Nap kel reggel (i óta I I perckor,
nyugszik délután 17 óra 19 perckor. •
Városi Mozgó. .l.u|za királynő", epi zódok egy királynő életéből. 1-ószereplA M.ldy Chrlsllans. Oaumonl-lliradő.
iimiiih"""""h>m"m,m\'m**hihihimw
A riagffcanlreai motoni oioglnl megfigyelő JelenWMkt Csütörtökön n hómtr-Ukd Reg*el 7 ónkor +10 1, délutáu 2 órakor +15 6, Mt« 9 óriko- +11-2.
Ptlhfi«*í: Reggel borult, délben és este tiszta égboltozat.
SMrdnyi Reggel Dél. délben és este Délnyugati szél.
A Meteorológiai Intéző: |e;enté«e szerint átmenetileg száraz idó, némi lehűléssel.
— Személyi hlr. Bódy Zolán alispán egy heli s/.sbails*gra Burtn-p-slre ulaiolt.
— Kaposvár újból kéri törvényhatósággá való alakulását. K p>g-vár város tanácsa rendkívüli ülésén tegnap u]ból ál\'ásl \'o^lall tör.ény-h lósággá való alíkulisa mellett, amil dr. Vétek Oyörgy po\'glrmes\'er Budapestre vitt és beterjesztette a belügyminisztériumba.
— A vasúti kocsi ütközőjén Jugoszláviából Zalaegerszegig. A zalaegerszegi pályaudvaron a rendőrség tegnap egy 14 évís liut logoit el, aki a rédicsi vonat ütközőjétől szállt le. Bevitték a icidórségre, ahol elmondotta, hogy a szerb mrgazállás alatt levő Kerevárról való. Kél hónapia indult el hizulról, átszökött Magyarországi) t s a vonalok postakocsijában, valamint a kooik ütközőin utazva ju\'otl el Rédiciig.
= Nov. 1-én fizetheti az els\'i részletet, hí v<sz Spark.nt szab. .Autó Syphon" üveget 21 p;ngő, 4 havi részletre, hiv|a fel a 91-1, háihoz srálliija az rgy ^dát uailó Szabó Antal sporiü/le*.
— Utazási kedvezmények. A DSA vasul Igazgatósága az „Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés" állal 1928 évi október hó 14-én Székeslthérváron tartandó VII. Or szágos Kereskrdö Kongresszut alkalmából valamennyi állomástól Székesfehérvárra 50°/o os mcnetdi|kcd-vezményl engtdély^zeH, mely legkorábban 1928. október 13-én legkésőbb 1928. oke\'bsr 14 Én ve helö igénybe. — A DSA Ig\'izgMó «ága a .Hangba" termelő, ér éktsüö
fogyasztási szövetkezel, további » .Magyar OazdaszCvetség szövet kezeli központja" állal B.tdapea\'en 1928 október 22-től 27 ig larlandó
orszég^g ífövrkczili kiálHIAs ntk.il-mából vrlatiit-miyi állomásról Bup> peslrc f.T II —ni, hccslosziátyok-ban í» érvényen 50\'Vo-os nmnc díjkedvezményt t ngi.\'di\'^yeziMl, Az o.1k-ula7ás legkorábban 1928. oklób r 19 én ún legkésőbb 1928 okl^bcr 27 én kezdhe ö meg. Az igazgatósig.
A városi és vármegyei hatóságok is közreműködnek a magyar hét sikere érdekében
A belügyminiszter körrendelete a vármegyei és u városi törvényhatóságok elsó tib/tv selőlhcz
Nagykanizsa, október 11
Ismeretes, h^y a .Magyar H^ " rendezőn ge faltér jesz ésse! fordult » belügyminiszterbe, amilyben az ősz szén hf\'zip;azgHl:\'8Í hatófág\'ikimk sv. ukcióba vhIó közvetlen b-tkopcsoó (fását is közrt.-irQködésél kítle.
Mint értesülünk, .i belügyiriiniar-t r mos\' kOrrerideU-fc-t in!£z II valamennyi vármegyei és város! törvény-inlósá? első Ii8i:vl8el6|-he/, amely ben többek kn ölt elrendeli, h\'.njy « .Magyar ll-i," tkció Allel szo\'gáü cél felbecsülhetetlen fon\'osságár.i tekin\'e\'.lei, a „Minyír H\'.i" bi-terét n kövnezg^\'áíi h lóságok mii.d-n lehelő módon előce^ilsik. Ehhaz ké pest f lüivji azok:\', h igy a .Ma gyar Hii" akciőjá híiU\'sl^uk tciü letéu a legmesazebbmedő t.tmoja tásban lészesihék éa az alóju\'t ren deli illetéket vtrmeg/ei, városi ét kOzaÉgi iuiviie.őze! ulnilsáír, ho?y lépjenek érintkezésba az egyea kereskedelmi és ipsrkamarAk által a vidéki várorokban létesilell Helyi Szervező Bizoltiágo^ikal, a filya-matba leendő jelentkezési morgaloai általános támogatása, illetve meg-erŐBltéa\'\', nemküiö b \'n p \'J g a .Magyar He." plaká\'ji-inak litva\'aloa he lyisígckben való kilil«gebztís<! ér-d kében, to Abb\'i gondoskodjon ik arról, hogy mindazon vánsokoin é. a«gyob\'< közulgeltl/en, iliul u\'Cii p\'akaliro ó s/\'r -ezel nincs, ott n .Magyai Hí " p |ai a m . l\'rll le^for«alinasabb tt ctkoaa hivalaloi birdelmények mód|Sra kerü\'jenek dij és illetíkment\'ren hiragaszlásra.
=■« Scliwarcz Dezső harlsnyúl a legjobbak.
NE MULASSZA EL, MA
BUDAPESTRE
ti.egy, felkeresni a
„BOHÉM" fiiULATó-t
VII. Rákóczi-ut 36. VILÁGVÁROSI MŰSOR
Napinla kezdete 10 órakor. kAvéhAzi rtrílk. belfpődij nincs
Elhájasodásnál, köszvénynél és cu-korbelegségnél a ernifnen. „Fcreuc József" ketctüvlz j • i | \\ a gyomor é\\ a belek nitlködt; .ót Cs előmozdítja sz cinészt\'rt. Az anyagcscrebánlal-mak p.y ógyitó cljár/:B«.inaK tobi) kii tnóji tnegalljp,tolta, ho y a Ferenc Józsof víz kura nsgvmi s/.íp ered-méiiyncz vezet. — Kaphat i Kyógy szertár Itban, drogítiákban ís lüszcr-Uzlcli-kbcn.
— ötévi fegyházra ítéltek egy
gyújtogató!. III. Elscher Miatűs b- r\'itl,-stgéd Lábad közBégbei fel-gyu|.olt-\\ két gazda ezalmakazHt, úgyhogy szok Ul|escn lenglek. A Ryujlogító a)u\'án elmeneirüll, nzon-ban hi8 lii||a, hogy rgyon nem vtrte a i koBiág. A kipoiviri lötvényszék tegnap i\'.élkezell a gyújtogató Fircher Mííiók felett é« öt é*i fe^yhizra ítélte.
— Vadászlovaglás. A nagyitt-nizsii utloViisok 13-á , szonbJon délután (arljAk máiodi\'r v-díszlo-vaglAaukni. Meet 13-fln 14 óra 30 petekor a rrá\'.erliez vezető utón, a viuuUi:omih?al ezembm.
— Lapunk Budapesten állandóan olVkahaló ti Park Szálloda kávéhá-riUhin VIII. Rxrof-lér 10
M gynrora\'áK Védőasszonya (Kfl-iiyör és S/iiz Máriálinz) címmel most jelent ituh \'sztkclyktreszlurl Molnár Slndor kOrismert S\'ékely kölló, lóhudnagy leg i.|nl)l) verses mun á|a, mely a Sztlz Mlria val áslArténelmi hagyományaink első il en irányú leldolgozása. A kri\'ikuiok ti a hit életi előkelőségek legn«gyobb elismerésével indul útnak 0 000 példányban s már az O\'OdiK kiadásnál halad a könyvecske, fgy-h1zl ceP8ur.1v.il. A .Magyarország VédtV siszonya" clmü könyvecske ára I pengő. Megrendelhető niánvéitel Molnár Sándor Iró, I.udovlka Akadémia,Budapest. U>!)ín-ott megrendelhelő: Az ÓrOktüz I 50. A honvéd 2 50 llnnvéil llnnepnapok 250 és Székely dalok l Itlzet (Mnlnár Sándor— Kerei/ty Jeni) 2 prng<is árbsn
= Bútort díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra, garantált e sőrangu kivitelben. Négytói lizenlui h*>napif» terjedő fize ési kedvezményi nyujtunk. Sok milliót iakatii igy tneg (lyőz\'d|öii meg \' s7eniélycs;n, Kopsleln bútoráruházai Szombathely, Kőszcgi-u\'ca f>. (üzlet \' • r Ullv.^-^an) és Snprrin
A aiui ír\'kóüidén a< irrn z->l ismét barátságosra fjrduli. A ked vező Külföldi jelentések hatása alatt barátságosabb h. n;u!«lbm, de szűk keretek között Indult m;g a furga .\'om. K rőíib n hol\' api re.idczésl nap Hii.itt fcd»zí8Í váslilások is történ -te/, u^y. íogy a bsr.<t>ágos hingu • 1.1 il it i^ ítvétjy en marad\'. A for-g:iim iii ibin iie.n öliölt nai»,)03b n,(rele«el it ttiindvégig cacndes volt. A v!z>: őp pírok k3z0 \' ü önösen Vt gn zi-, Dinubiua ée N tsici ért el emlit*. r« n:»:.ió árnyereie^ct, mlg u :obr i ériekben az árV\'llozátoi ugy
• f i-, ir.i\'i f\'-ífílé c.dk jp\'en éktelen
iraiaú\'. A f xiamatoz\'su pipirok pisca e b\'i"yagoll, a va\'u\'.a ti devlza-piacoi is ca k |i\'lfntéklelen vállozá-iok ál o.iak elő.
BIÓ BfflSOI
l\'t-ivtd.ulMt.j M — RiríK. kargaioa-r -. — h.-ti yvervi\'V p. — ,-Jr-.. \\j
0> — (.yumclukr.ek A — tukui«ijulr-OJk. /. — itoe. Ma. - mezőgazdádig, tn. ~ nju eJőaoij. f — lelolraaáa. (J — ftMuotonzení. Ib — (azzbaiuL K — kiWé aZ. — népeiért) itne.
Október 12 (péntek)
Dudapenl 11.45 H. Közben 12 órakor déli harangszó az egyetemiéri templomból. Ulána : Kamara Z. 1 Idóje\'zéi, időjárás. .3 11. 3 30 E. 4 Harsány! Oizl mesél a gyermekeknek. 4.45 Idftielzéj. idő|árás. 5 H. 5.50 Clterahangv. 7 Mit üzen a rádió? 7.30 A m. kir Op rjház Pillangókisasszony elóadája. 10.15 Időjelzés, 14., idó|árásjelen-tés Utána Cigányzet-.e.
Bécs, 0rác, Innsbruck, Klagenfurt Linz II Hangv. 4 Modern bécsi uperettrészle-tek. 5 Hangv. Utána: Kamara /.. 8.05 Opera H.
rterlln, Stettln II és 2 0. 3.30 A. 4 30 Hangv. 8 Bach : III. D-dur sülte. Harcelone 2.45, 6.45 és 7.45 Kamara Z.
9 45.Lneklecke. 10 25 Hangv. 10.35 Tánc Z. Buael, Bern 12 50 Tánc Z. 4 és 5
Hangv. 6.15 O
Franklurt, Cassel 1 0. 3.05 Oy. 3.55 A. H Szimf hangv H32 Hangv.
Hamburg, Hannover, Klel
8 A. II 0. 1230 és 2 05 Hangv. 4.15 (Kiél) Modern szvitek. 4 15 (Hannover) Ke-nngók és láncok. 6 és 7 Hangv. Utáns NtpszerU Z. l.angenberg. Köln, Aachen, MOnater
10 ló ís 12 10 0. 1 05 Hangv. 5 Uy. 5.45 és 8 Hangv. Ulána 12 éráig nZ.
London, Daventry I SzonáUk. 3.30 Orgona Z. 4.20 és 4,45 hangv. 5.30 nZ. 6.15 Oy. 7 45 Schul>erl-d»lok 8.15 Hsngv. 8 45 Angol dalok. 9 és 10 15 Hangv. U 20 Tarka cbI. II 45 Meglepetésszerű műsor
Madrid 3.15 Hangv. 8 15 Kamara Z. 9.15 és I 15 Tánc Z
Milánó 12. 0 Kamara Z. 4 30 Tánc Z. 5.20 Uy -dalok.
l*ráK.i II 15 0. 12.15 Hangv 430 Kamara Z 7 Hangv. 8 30 Rldi 1|álék 10.20 Népszerű Z
"óm» I Kamara Z. 5 30 éa 9 Hangv. Utána rgylelv. vigláték E. Ulána tánc Z.
Varsó I Torony Z. 4 O. 6 Hangv. 8.15 Szinti, hangv.
— Az NTE vigalmigárdája ma
esle liil 10 óratoi a Koroua kávéház bái8ó külön termében gyűlési tart a varárnap tartandó lánclea rendezése
ügyéhen.
Október 24. és 25-én (szerdán és csütörtökön)
Előadások kezdőnek: 430, 610. ró, 920 órakor
Erofakarmányok
szárított réposze\'et, cu\'-or,yári rne* sse nanr f. rgóp gács-, r.-; c p gác s repced.ua, f3 didííIpjgcsa i^Vfbabl.szt BÓyHdara szénsavas takar-manynts , husis t, hallik-, vér\'i:.zt sn.. st bei tr éso c ő t, nzooni.lt v.\'gy klsöbbi szálhtísra kérjen ajánl ttot a»as
Melis és Pintér, Szombathely. si^,rcfkkaék \'i^^reskedésí. ^^
Telefon: 77. Ford Mutor Company U. S. A. autorizált képviselete. Alapiitatott: 1898, j.
r*t M KOZL0NV
1W8 nktóher II.
Zürichi tárlat
P*tti 20-291/», Londo" 25*21\'/a, Niwms BI9 70 Rrtii.tl 72 22\'/|. "Ilano T7-21, Madrid M?0, AmitrrJa™ 20840, Btr 1i l»-C7Vi WU- \'3-10. "-Hé 3*5"s rr\'«n 1*40, Var"1 $825 SO\'68
Bt ttíd f-3 — -14.
TerménytÓJsJe
A buza 10, a rozs 10 filltrrel esett. — Az Irányzat lanyha, a forgalom minimális.
dea* tlxav 7 kg-oa 26 30 — 26\'ÍO, 7t k*-o« 2650 -2670, \'» ki-e/ 1675--26-95, 80 «»->i 27 ( 0 - 27 10 dunántúli 77 kf-oa 26 15 2K-3V 7k v».«a 26 35 26 61. 79 kg-ot 26-60 26 80 80 kg-c« 26 80—"6 90 r"" 24 75- 24 85 l»V»rm. árpa 76 50 -26 75 sNárpa 27 03-28 00. üb 25-75 26-00. \'«icm1 31-00 81-2) Baaitma-\' 19\'75— 20 00
& Matwfl Tf.sr*én 4*»hs-}c -• -•»
VALO\'IAK JUtoil. 27 73 27 1 8 Balga b. 79-60-79 80 Cw k. 16-93 17 01 Dán k, 152 50-153 10 Dinéi 9 99-10 0. Polliz 57075-572 75 Fiasda Ir 77-40 72 60 Hotl. 229 15-230 15 Lenty-U 64-08 64 U4 8-43-3 48
Lan
Líra 30 00-3C25 Márka 136 I5-U6 6S Norvég 152 45-33 05 BrMlL 80 37-10 72 Pwk 92\'55-°3 15 •váKl 1.110 02 10 4? »vé< « .\'2 95-153 55
oíilVÜAX /.inat. a 29 42-2.JO 12 fltlfraa 10-05-Hl 08 Berlin 136 22-1.\' 6 62 Breaaiti 7915-79 80 Bakaratt 3 44-3 48 Kot*nh.l5270 153 Í J Un*-" 27-77-27 85 Madrid 92 63 93 10 KlXir. 29 96 30 Oti Na»)oi- 5-Í2 30 3 90 Utaló lt>2 65-153 05
Pir\'s Pláíi
BaofU Stvekíi Varró
Z-\'.rtrl:
22-24 42 I6B6-1701
4-12-4 15 153 12 !-35> 64 15-64 55 BC46\'-0-71 110-12 I 042
Ser ies vásár FalbeiM* 3 81, n«lrt>"l tiKaatlanol vls»«.i aMi»<*i 1146 d«i«b E)*..undli 186 1 HS. aacdali 1-74-178, ludett közép ,\'10 160. kftnnytl 110 130, elaótendll ott$
1 64 1 68. Másodrendű 1-30-1-48, «ng.\' rtldó 1-30 -150 ualonoa nagyban 2 4
2 38 .alt 2-60 0 00, lebuj.>tT hws 150 180 ssalonnai lelMrtér. 7 04 2 21 Ai Irányait lanyha
Klad|s: Délzalai Nyomda él Lapkiadó Tállal a I Di szvénytárüasát:. Pelclós kiadó: Zalai KtSroly
Maréiban tetefoa i Nagykanizsa VK.
ípbóhifdetSssi
Az aptóblrdtéeaek c\'lja 10 iiólg 80 fit!*]-, minden iovábbl n<> dl,i P llll. Vuflr él tanepnap 10 a/ólg 80 fillér, mlnJtr. továbN nó dl|a H flll. Si-.,dán él pénteken 10 iiólg CO fillér, mindért további asó dl(a S llll. CSmiió a minden vaita gabl. betüból álló i\'/ó ktt Móriak szimll-tailk. Állást ketesóknek 50o.o engedmény. A itll m- .i.c.í.
Egy teljejen uj azalongarnllura elidó Petóll ul 31. 5018
Uradtlml laljea tej bárhoz szállltv.i meg.\'cndclheló Migyar utca 113. iz. 5077
PAnabdtosdnt oc<c jeirses.e mti.flen fittségien • Icgelflnyöiebben U Icggycr-aab"a.i lol yóil mi Aoatál Ignéu p.-nz fc9któ<-k3zvelllfi lt-tda|i NagykviUsán, Ka«lnczy-ulca 2. szám. 3163
Cipéaz ét oaizmadla munkásod le veleinek Kölcsey-utra 5.1\'urmcn l.tire. 4887
Gépéaa, Jollór vizsgával, öjjzcs \\ezér műveltről vizsgázol!, 44 éves. nólltn, állást keres bármikori belépésre. — Szwes meghívást kér l\'éler Ferenc Nagykanizsa, (jyár-utca 53 sz 4862
Deulscli, Kiráty-
5028
4 szobJs lakás hladó. utca 36
Vlzagézott eofffir állást keres helyben vagy vidéken, mtrsékell igényekkel. Esetleg liázt teendőket Is elvégezné. Clm a kiadóban. ., 4(j<)7
Egy elegáns (apélás, psrkcttás azobn Irodának kiadó. — Bővebbel Vida fuszer-Uzlctrben. .pipi
Egy jó azakéoanfi azonnali belépés/i ^ keieslelik. Orosz, liflivlls-lér 28. í(M0
Honvéd utca 47. szám alatt egy szoba-konyhás lakás incllékhclj Iségekkel I éie kiadó. -5039
KOTTA V
csak oll vepyen, :<li I azok; t zongori\'. ki is própó\'.hatja, inert v cs k olyant ami az. On ztnoi ízlésének ni\'Rtílcl. A z. n^ora reiidclkczé rc áll
SCHLESS TESTVÉREK
I9SI xcnemrikcrcskcil^sébcn
KAZINCZV-UTCA 8. SZÁM.
LtRlijabh slíg\'rek, iltlok, operák, előadási d.tr.tbok k\'-d i álakon
Tűzifa és szén
■BflHHmmBBOBtH
legolcsóbb beszerzési forr.isa
HILD JÓZSEF
deszka, épülelfa, mész, ccntcnt és egyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, K«r. ly utca 4. Telefon: 120.
30,000 □• öl
öld eladó.
Bővebbet Ekámp Lajosnál, DióskAI.
II llasió Eolrísz íi Taningyár
bizományi lerakalAtiól mindennemű keményfái, u. m. S\'.ivon inlgy. kőris, éger ét elsőrendű tőlgyp»rkcltu, úgyszintén hazai v.idcicrcsznyc é. gőzöli blikk.iny.tg .ili.indóan nagy rakláron kiplintó
EPPIMGER 5. ÉS FIA
dc87kn, Icc. cpfilcttA is mindcunciuQ építkczi>Kl KitynK krrenkedésében
NAGYKANIZSÁM, DEÁK-TÉR 5.
Világhírű llatsclick Ltcrnlt IcrakAta.
<r/«
Csávázószerek:
P.r ol Till n in
X. T llan ni
O Higo ?n
Cup á n
- Oii n cs
a. rézgállc
Magwak
nriütrágyufclék Növényvédöszerek
„rutoi" s.énsavas taha.mány-ni-Sz. Madóteleségek
OBSZÁfi JÓZSEF si33>ti£iW4stttD
NanykBiil7sa, Erzsébet-tér 10. A bir.SrSj! mrllett. ni Teleion: 130.
Rae á rr-TP-i lyos
betegségek
ellen a legjobb védekezés a
tisztaság.
MAKÜUTfl
ü
papír*
kapható a kiadóhivatalban
IRHJLIIJILIII ES VI
HIRDETÉSI IRODA R.T.
Budapest, V. Dorottyu-utca II.
fióiji:
DELEJ LÁSZLÓ
osr,>\'iy-( r8)«\'gy IMru* ló h \'i k os \\\'i tó ei^h n \\ ati
Budapest, VII.Erzsébet k(\'.nit34
rlio XXI. os lAlyfoisjáléra nif.r ri nd li tök rorrjof y:k.
IVÍs : 20 P, ih 10 P, i i 5 P.
NASH éS PACKARD
a a t ó 1929. évi íypusai megérkeztek!
66 os, 76 os és 86 os typtisok csukott és nylloll knro.sszérlával. A 76 os és 86-os typuooltnól dupla gyújtás, n 86 os kocsinál köy.pontl nutomutlV.uí olajozás. V1,
szán-hó ^issfiios társai
| Tclt-l II 3 22. Nagykanizsa, Doák-tér 2. T-.lc(.i:i 3-22.
Viselt felsőruháit időközönklnt tiszlittassa vegyileg a
^ó^sagyárban
Kaposvárott.
-
Gyiijlőtele|i: I Nagykanizsa, Erzsébet-tér |
Maver Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gGzmosó, vegytlsztltó, ruhafestfi villalala
a (jombathelyl orsx IparkiAllltáton 4ijnyÍTt-mmcl kltOnletve.
NAGYKANIZSA.
L\'-p;:7C bei mos, fest, tisztit, gouvriroz 6« piisséroz mi\'tsékelt áron. H\'jfthér, tükoil^nyeg g.íllérti\' ztitás.
Pllssérozds már 3 P 20 flll.-töl.
ti
ÁGYTOLLAT, MÉZET,
állati bőröket,
vfirós- 6s sárgaréz, cink éa ólom hulladékot, vnut, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol
STBÉB B. riil NAGYKANIZSA,
Erzsébet királyné tér 15. sz. alatt.
Gramofonlemezek
Magyar nóták,
népdalok, osárdások, tánclemezek
legújabb slágerek
kaphatók:
F1SCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében jim
Nagyit (inlzsán.
MEGHÍVÓ!
Ma^iu* vjgy üzleti flgyekbenl utaiitok iUulmávil
BUDAPESTEN
■ lcekHI«mti«hb otthont nvujlja a Itgelönyöstbb feltételek mellett a Keleti pilyaudvar érkaiésl ■oldalával nemben levő
GlláND HOTEL
Park Nagyszálloda
Bndapest, VIII., Baross-tér 10.
mrrl
20" o engedményt kap
tálul aico lap el6Ili,tö]« r.lcaó noba áialnkbfil,
lOi\'o engedményt kap
olriA \'tltrml lialnkMI (KllOnS hlil kon,hl)
9 pangftt megtakarít
aarl Kyiloj; llji pilyaudvarról.
Hálunk ntlhon érzi magát I I I
eilÓKndn kínoznia, ijlifo.uan caalldl |«llf| Sajót érdiki
ttrfí -Ifinjftk (otylln, hozy okvallan nálunk iilll-|r.n mag. El^ztlci ■xobamatraiidclti ajlnlalui
■utólati kőltiétfíl. meri Kyalon l(|0hel a|jr pa.t aTatl a
nagykanizsai fiókja SugAr-ut 4. Telefon 33a
Vt nd.ll Ml\'On kOlls g vni;v portó f If.-.-\'m\'tVa n\'lkfll elltel,ez
hirdetéseket
\'■^rnip\'v iki- vapy liü\'foldi lip\'^an. ncklámterreket készít, szövegei.
Plakátirozást
v.Vlai helyben és vidéken, b;l-
va^y külfOldOn. N ,íyka .Í7si r. t. vAros mindeP-n:\'niM hirdetési jogának bérlője.
Magyar Film Iroda rt. Budapest képviselője.
A M tfiai Királyi Be üiyuiinisi-lériu n for.ii\'ó osz\'á\'yín )k lelvrv4 helye. BArmely nyelvtől vag; ny«.lvrj lo:di\'áM vállal és beKW minis?:ériummal hiieK-ailtet.
Nyomatott * Délwilai Nyomda tls lapkiadó V/,llal.K RtszvCnyléri-aságnál Nanykanizsáu. (FtüeiHs lUUtvezelő: 7nW Károly)
88. évfolyam, 233 MÁm Nagykanizsa, 1928. október 13 szombat Ara 14 fillér
POLITIKÁI NAPILAP
{U^w?!\'kűLTujLT^u Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos dmm«m m.vUni paa*9 «a au>
Házszabályrevlzió és közgazdaság
Irta: dr. Almássy László, az egységespárt ügyvezető elnöke
A magyar közvélemény általáaos érdeklődéssel tekint a parlament őszi tárgyalásai elé. Amint közludomásu, a képviselőház elsősorban a házsza-bályrevlzlóval akar foglalkozni, ame-1) ei az egységespártnak e célból kiküldött bizottsága készít elő. A házszabályt evlzió a parlament tárgyalásainak érdekében készfl1, természetesen a szólásszabadság megvédei roezésével.
A magyar parlamenti házszaDályok mindig közfigyelem tárgyát képezték; különösen a régi időben az elleuiék rendkívül hevesen védelmezte azoknak érintetlenségét, mert hiszen a kérdés szorosan összefüggött a magyar alkotmány lényegével. Mikor Ausztriával köiösségben éltünk, a hársrabtlyok érintetlenségét a közvélemény elótt könnyebb és hálásabb feladat volt megokolni éa védelmezni. M i azonban más a helyzet. Egy nemzeti kormány és a nemzet összes társadalmi osztályának képviselőiből alakult psrlament semmiféle idegen érdekel nem köteles tekintetbe venni, ciak a magyar nemzetnek mindenekfelett álló közérdekét.
A háiszabá yrevizló ax érdeklődés homlokterében áll, azonban a nemzetre vonatkozólag Irglécyegcsebbek a közgazdasági kérdések. A nemzetgyűlés és az ebből alakult kormány működése a köz^ardasági élet fundamentumait lerakta, az önálló magyar nemzeti bankói felállította, az állami költségvetés egyensúlyát heíy-teátli\'otta, a pénz értékét AHan \'óci-tot<a, minden k olyan alapvető éuy-kedéiek, amey.k bizonyi\'lák a továbbfejlődés lehetőségét Mindennek atapji voll: egy jó kü\'poliiiks, sz állami élet rendezéie, a vagi ónnak és a jogok gyakorlásának biztosliá«a. Ezeken épüli lei a sxaná\'á?, amelynek keresztülvitele álal értük el az itt vázolt eredményeket.
A n^mzetgyüKs skkotl munkás-\'sága 16 ótás ü\'ésr.kben biztosította a szanálás alapjául szo\'gáló törvénycikk megalkotását és a lüfild Is arról gyöiődötl meg, hogy az immár njo\'cirflk évében levő kormány — a külföld összes kormányainál régebbi t örmény — stabilitásában erts értéke\' képez és legnagyobb részben erre volt visszavezethető íz újraépítés le hctőségc.
Bethlen Is\'ván gróf okos knlpo\'l-Ukája ax országnak a romokról való uj-a épl éiénél megnyilatkozó kormányzati bö elesége a feledés szempontjából aiap.eő volt. Senki sím állítja azt, hogy már n-.nden meglétetett, amire tz urezagnak síükságe vsn Meggyőiődésem szerint csík a fundamentumok lellek lerakva, — amelyre egy egész-éges közgazd fác.i élet lefeM-tbetö. És még Igen sok a leendő. Va»ulai:i», köiuitlck fc|l:sz-
tése s a földmlvelés terén a feladatok hosszú sorozata áll előliünk ét különösen arra kell törekednünk, hogy a már annyira Idénybe veit, jóformán teherviselő képességét meghaladóiig megterhelt ország lakosainak az adóterhei könnylttessenek, enyhitlessenek. Az újonnan kinevezett pénzügyminiszter a gyakorlati élet ercbere, ellentége a bdr ikrádénak ét Itmervén ax adózó közöntég tulyos terhét, nem f >g|a kívánni az adó behajlását otl, ahol az adó be-híjiása nagyobb költséggel jár, mint zaklatásokkal behajtott adók ériéke s szivén viseli a nép érdekeit és törekvése az, hogy ern\'k terhén könnyiiten. Az egészséges péniü^yl politikának az egészséges közgazdasági politikával kell párosulnia ét ma legfőbb teendő, amikor at állam gazdasági élete már rendezve van a nép közgazdasági életének szanálása, mert a szanálás csak tbban az esetben ejtéméget, hogyha «z állami költségvetésnek szanálása nem jár a közgazdasági élet megterhelésével.
Msgrnrorsrág célszerű bel- és külföldi politikája külföldi bl\'elre tudott szert tenni. Hí visszanézünk még egy pár évre, órlíal kamatok terhelték a lakosságot. Kétségtelen, hogy ebben sz Irányban Igen sokat jivull a helyzet és nem lehet elvitatni, hogy ez a mult pénzügyi kormányra\'nsk az érdeme. Ma, amikor még mlndljr magas a kam»t. nmeivel a külgazdasági élet nem bir meg, sem az Ipar. sem a kereskedem, sem a földművelés, ebben az Irányban még Igen sok e leendő, de egyáltalán nem vigasztalan a kilátás, mert hímen a magyar gaxdnságl és pénz üffvi élet rrpreient/nsalval h külföld pénzűgfl lektorai szívesen lépnek éiintkezésb", fo\'vtonossn tárgyalnak Igv alapit reménység v*n arra, hogy a kamat magassága szempont láhól is enyhülés következik és hofjy bertesebb lesz a pénz.
A kormánynak és a kormánypártnak fötörekvése, különösen az alsóbb társadalmi rétegek is be!ái|Ak, ho*v n mull lanu\'sátral alap|4n a legfelső fel\'dat az a\'sóhb oépotilályok szo-ciílis ku\'.lurális lóiét ének a fokozása. Erre kell törekednünk s akkor tudunk egy valóban állandóét blttos alapot teremteni nemcsak az ország u|rt építésére, de mindannak visszaszerzésére It, amit elvesztettünk.
A magyar határon letartóztatott kommunisták
Budapest, okt. 12. A ctepregl ha-tártzélen öl kommunistát tartóztattak le, akik a bécsújhelyi tüntetés alkalmával szöktek át.
A Gráf Zeppelin biztosan halad az Óceán teleti
Az utaaok sokat szenvednek a légi beteg •ágaktól Vaaérisap délel&tt valószínűleg mér Newyork felett pepQlnak
Berlin, október 12 (Éjszakai rddlójelentés) Mint rádión jelenük a „Oal Zeppelln\'-röl rádió-telefonon azt a hírt vették, hogy Madeira tzlgelének elhagyása u\'án ma éjjel átkel az Ománon. Az utasok sokat szenvednek a légi betegségektől.
Newyork, október 12. (Éjszakai rddlójelentés) A .Oraf Z-ppelin" fedélzetéről Relner drómilküli jelentést adott le N w/orknak, mely sze-
Romániának nagy nehézségei vannak a külföldi kölcsön megszerzése körfll
A nemzeti parasztpárt nem vesz részt a parlament megnyitásán — A kormány ez év végén beadja lemondását
kfllfö.\'dl IkOlctön megszerzése
rlnt minden ba| nélkül, biztosan haladnak az Óceán felett. Remélik, hogy vasárnap már Newyork felett repülnek el.
Berlin, október 12. (Éjszakai rddlójelentés) A német légügyi kísérleti állomásnak délután 4 óra 30 és 50 perckor sikerült rövid hullámhosszon rádió-összeköttetést teremleni a .Oraf Zeppelln"-nel, mely simán halad utján Amerika felé.
Bukarest, október 12 (Éjszakai rddlójelentés) A tegntpl minisztertanácson lefé\'gyalták és jóváhagyták a parlamentet megnyíló Irónbeszédet.
A parlament megnyitárán a nem-z \'ti paraszipárl nem vesz részt. A kormánynak nagy tKhízségei vannak
körül, mer! súlyos rekompenzációkat kell adni az ^ngoloknak, akik a bányatörvény megváltoztatását kövelelik. Ugy tu#ák, faogy a kormány, akár tlkerOKa külföldi kölcsön, akár nem, ez év végén lemond.
Horan egy fiatal tisztviselőnőtől kapta meg az angol-francia egyezmény okiratát
A hivatalos vizsgálat megállapítása Prága, október 12 (Éjszakai rddlójelentés) A Horan Ogybtn lifo\'ylatott hivatalos vizsgáit a következőket állapította meg: — Mint\'n füstbe ment Horsn az a terve, hogy megszerezze í.z angol
köttetéibe lépett a külügyminisztérium egyik ügyosztályában egy tisztviselővel.
Siket ült is Igy megszereznie az egyezménylei tartozó okmányokat, melyeket egy fiatal nőtisziviselötől
fr ncia egyezmény szövegét, össze- j kapo\'.t meg.
A belgrádi véres események okozta konfliktus békés elintézést fog nyerni
A király zágrábi látogatását decemberre tervezik — Rövidesen kitűzik a gyilkos Raslcs bünperének fötárgyalását
Sándor király aláirta
Belgrád, október 12 (Éjszakai rddlójelentés) Parlamenti körökben azt beszélik, hogy a Jtart i u s i véres események okozta konfliktust a kormányzó és a horvát parasztpárt közölt békéién fog|ák megoldani. Tavaszra azonban ej?y uj koimányt várnak, mely uj válasz-
a nettunói egyezményt
tásókat hoz. A költségvetést azonbsn még ez a kormány fogja letárgyalni.
Zágrábi lapok mértékadó helyről azt jelentik, hogy a király zágrábi útja ugyancsak nagy mértékben fog|a siettetni ezt a békés megoldást.
Belgrád, okt. 12 (Éjszakai rddlójelentés) A király zágrábi látogatását
a
xajju Ros&omr
1488, október 13.
decembjrre tervezik. Még ptdlg ugy, hogy vagy az egyesülési Onnepre utazik le, vagy p:dlg 17 én izüietéi-nap|át IOII1 a borvél fővárosban.
A politikai pártok közölt levő feizültiég eliminálásához boná fog járulni, bogy a vérengiö parlamenti gyilkosnak, Raslcsnak bűnperét rövidesen letárgyalják.
Belgrád, okt. 12, (Éjszakai rddiójelentés) A király aláírásával éa pecsétjével látta el a neltunói egyezményt, amelyet külön futár visz Rómába kicserélés végett.
A sxkupstlna mai ülése Belgrád, október 12. (Éjszakai rddiójelentés) Ma tartotta bosszú szünet után első ülését a szkups\'ina. A tárgysorozaton csak a kö vetkező ülés napirendjének megállapítása szerepelt.
Nagyoenk díszpolgári oklevelét nagy flnnepségek között adják át Bethlen István miniszterelnöknek
Balfon, a kormányéinak, a németajkú lakosság küldöttségét fogadja űróf Bethlen a soproni „Hüségkapu" megnyitásán
A képviselőház kedden tsu*tja elaft ülését
Bulgária katonai paktumot ajánlott Törökországnak
Széf la, október 12 Bulgária döntőbírósági és megnemtámadási piktumot ajánlott Törökországnak. A Demokralicsevszki Zgovor, amely a kormányhoz közel áll, azt Írja, bogy remélhetőleg az angorai kormány a legrövidebb időn belül állást fog foglalni és a szer-lödist -nemsokára aláírják. Bulgária 6s Törökország köaött három év óta barátsági szerződés áll lenn.
A castagnolei lőportorony robbanásnak 11 halottja van Milánó, okt. 12. A lőporrobbanás, amely Treviso környékén, Csslagno-ieban történt, 11 emberéletbe került és 5 munkás súlyosan megsérült. A halottak elszakított testrészeit több kilométer távolságban találták meg. Az áldozatok közül eddig csak négyet sikerült sgnoszkálni. A lőpor-gyár igazgatója és helyettese is a halottak között van.
Nagycenk, október 12
(Éjszakai rddiójelentés) Bethlen István gróf miniszterelnök ma az esti órákban érkezik Nagycenkre autón, ahol gróf Széchenyi István kastélyában száll meg. Herczeg Ferenc a .Déryné* ma esti reprlze miatt cssk bolnsp érkezik ide autón. Nagycenk disipolgári oklevelét holnap adják át miniszter elnöknek fényes és nagyszabású keretek közölt. Az ünnepi beszédet Östör József országgyűlési képviselő mondja. Az ünnepség után a kormányelnök és Herczeg Ferenc gróf Síécbenylék vendége ebédre. Szombat délután a miniszterelnök Balfra autózik, abol fogadja a németajkú lakosság küldöttségét. Vasárnap
délelőtt Sopronba utazik gróf Bethlen István. A miniszterelnököt Űznél több egységespárti kép/izélő kiséri Sip-ronba, akik vasárnap reggel vonaton uttznak Budapestről, bogy részt vegyenek a .hüségkapu* felavatásán.
A belügyminiszter beszámolója kerületében Budapest, okt. 12. (Éjszakai rddiójelentés) Scltovszky Bila dr. belügyminiszter vasárnap beszámolót tart Balassagyarmaton, ahová az egységespárt igen sok tagja elkíséri.
A képviselőház ülése A képviselőház október 16 án, kedden délelölt 10 órakor tartja első üléiét, amely azonban csak formális ülés lesi.
Börtönre Ítélték Kovalszkl szekta-vezért Varsó, október 12 Az éjjel P.ock-ban befejeződött Kovalszkl szekta vesérnek, a mazavltáknak nevezett szekta lejének bünpere. Kovalszkit azzal vádolták, bogy erkölcstelen merényletekel követe t el. A bünper egész Legyelorsságban óriási érdeklődést keltett A birósag Kovaiszkyt bűnösnek mondotta ki és ót sz amnesztia-törvény figyelembe vételévei két évi és nyolc hónapi börtönre ité.ie. Biztosíték ellenében Ideiglenesen szabidlában hsgylák.
Albánia nem kerQlhet olasz uralom alá London, október 12. 1. Z >gu király a Daily Teiegrapb külön tudósítójának adott nyilatkozatában kijelentette, bogy Albániának szüksége van Olaszország pénzügyi és adminisztratív segítségére, azonban az albán nép soha nem egyezik bele abba, hogy olasz uralom alá kerüljön.
A Blumenstein-Dgy a párisi törvényszék előtt
Párls, okt. 12. A Biumensteln-féle bűnügyben a pJrlsi törvényszék kltüz\'e a fótárgyalást november harmadikára. A magyar kormány párisi követsége ut|án egy kiváló párisi ügyvéddel képviselteti magát a főtárgyaláson. Minthogy a bűnügyben igen sok tanút fog a bíróság kihall- j gatnl, a tárgyalás előreláthatólag \' hosszú időt vesz igénybe.
Egy francia tengeralattjárót elsülyesztett egy görög gőzös
Lyon, okt. 12 Az ündln francia tenger alatt|áró, amely Cberbourgba indult, tegnap óta nem adott életjelt magáról. Felkutatására több vizirepűlőgépct rendeltek ki.
Párls, okt. 12. (Éjszakai rádló-jeltntés) Az .Ondln* nevű francia tengeralattjárói, melynek 43 lönyl legénysége »olt, októbjr 4 én virradóra Portó magasságában egy görög gőzös elsüllyesztette.
Harangjátékkal ünneplik a hetven éves Vilmos ex császárt
Hága, október 12v Lázasan készülődnek Dooraban Vilmos <x császár 70 ik születésnapjának megünneplésére. Az egykori uralkodó családtagjai szzal lepik meg Vilmos »x császárt, hogy a nagy garázsra tornyot emeltettek és abban a wj»t-mimlerl templom harangjának mását állították fel, amely szép harangjátékot ad. A költségeket nem a doorni udvari pénztár, hanem a családtagok fedezik.
Tragikumok a sepsii emberevő cigányok bönügye körül
Kassa, okt. 12 A sepsii en.bsrevő cigányok bünügye az öszl esküd -széki ciklus második felében kerül tárgyalásra. A 35 letartóztatott vádlott közül bárom emberevéssel vádolt cigány megbslt, a negyedik haldoklik, az ötcdlk tudatára ébredi teltének és beleőrült a bűntudatba. A vizsgálóbíró benyújtotta lemondását, meri soha többé nem akar bűnűggyel foglalkozni. A bűnüggyel kapcsolatos dolgok annyira megrendítették idegei*, hogy soha többé nem lesz képes biró! hivatásának eleget tenni.
Uránia Mimin
Szombaton 5, 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
E
Cervantes világhírű regénye. Főszereplők: Zoro és H u ru.

Pathé revü és Híradók
ii
Gurzov Grigorjev embert ölt.
Orosz regény. Irta : Urbán Oyula.
Az utolsó felvonás pergett. Leonev vizsgálóbíró feszülten figyelt Ourzov minden szavára. Az irnok falta a fogoly szavait és kimutatta mohó érdeklődésével : életének egyik legna-
Sjyobb élményét éli át Gurzov Grigor-ev történetében.
Sisteregve forrott a dráma és a főhős galoppban beszélt. Fogyott a külső erő, de bevitette a belső tűz. Rekedten is lángolt szava és néha összecsattant foga, ha indulatba jött. Olyan volt ez az ember, mint egy gátját vesztett hömpölygő folyam, melynek árja öt magát sodorja a végzetes percig...
Ez a mai délelőtt a tegnapi bevezetés után már nem kihallgatás volt. Aréna, melyben nyaktörő mutatványokat sorol el a hős, akit Origor-nak hivnak. Aréna, melyben két gladiátor : egy gyengébb és egy erösebb harcol, hogy a gyengébb végül is a löldre kerüljön.
Azt a feszültséget lehetett érezni a levegőben, ami nagy események elkövetkezése előtt terjeng szét a szereplők teje felett...
— Annyit mondjon meg Gurzov Grigorjev, elég erősnek érzi magát, hogy ma\'befejezzük a kihallgatást?
Már idő előrejár, talán holnap folytathatnánk ?
Nem, elmondok mindent, most már röviden.
— Akkor beszéljen, órizze meg nyugodtságát és lássa át, hogy a bíróságnak nemcsak az a feladata, hogy bűnöst keressen, hanem a bün okát, is kiderítse, ami lényegesen enyhiteni tudja a tettes helyzetét. Nagy bün terheli a maga lelkét Gurzov Origorjev, de ennek a nagy bűnnek nagy háttere van. Ezt a hátteret terítsük ki egész tisztán és abból, amit még mondani akar, semmit ne hagyjon ki, ami rátartozik az ügyre.
Köszönöm, vizsgálóbíró ur. Az a jóság, amit itt ebben a szobában két nap óta kapok öntől, diktál belőlem mindent. Az utolsó fejezetnél tartok és mikor mindent elmondok és kilépek innen, könnyebb szivvel indulok vissza a négy fal közé, mert sokat, nagyon sokat tettem a leher-
ből, ami hetek óta rámnehezedett. Most már azt hiszem, imádkozni is fogok tudni.
— Igy kell Gurzov. Imádkozzon sokat és legyen bizalommal a törvény emberei iránt, akik igazságosan fogják elbírálni cselekedetét.
— Szikolaff érezte szavamból, hogy számonkérésre jöttem. Lassan, de rátértem, hogy igenis vádolom sok mindenért, sok mindennel, ó elragadtatta magát:
— Hallgass I Mit akarsz ? Nem igaz I Semmisem igaz I Ki mondta, ki hazudott, hogy Szikolaff nem akarta javadat ? I
— Én sem kíméltem, mikor láttam, bogy ő támad, ő tör rám, én is kiugrottam a sarokból, ahonnan eddig óvatosan küldtem felé a kérdéseket. Éreztem, nincs több erőm lefojtani magamban öt év minden keserűségét. Kitört belőlem, mint a vulkán és kegyetlenül dobtam szemébe mindent :
— Azt kérdezed, hogy mért jöttem, mért vagyok itt ? I Azért jöttem Szikolaff, azért vagyok itt, hogy megmondjam neked : gyilkosom vagy I Te öltél meg, te rontottad meg az életemet Azt kérdezed : mit akarok?
Leleplezni Szikolaff Mihajlovot Gurzov Grigorjev előtt, aki most megmondja neked, ismeri minden gazságodat, ismeri hitványságodat és tudja, hogy erre a számonkérésre megérett az idő I Gyilkos vagy Szikolaff, — kiáltottam most már esztelenül — és tudom, bogy a te müved, hogy senki fia lett belőlem. Kiraboltál, kifosztottál és tetemrehívás! akarok rendezni I Ma van a számonkérés napja Szikolaff. Ma, a mikor — tudom — hogy a templomból jösz és szerelnél az Isten előtt tiszta, nyugodt lélekkel állni.
— Szikolaff frontot változtatott. Azt hitte, hogy tud hatni rám. Mit akarsz Gurzov ? Zsarolni, pénzt kérni jöttél? Pénz kell? Mennyi kell? Beszélj I Mennyivel tudom betömni a szádat, szólj és kapsz pénzt. De aztán menj, pusztulj, hogy híredet se halljam I
Igy beszélt velem Szikolaff Mihajlov és nyíltan az arcomba merte vágni, hogy zsaroló vagyok. Azt hitte, a rongyaim feljogosítják arra, hogy igy beszéljen velem. Velem, akivel éveken egy asztalnál űlt.
(folyt, kov.)
JÍAU1 HOZLÖKT
A keszthelyi hercegi számtartó családja gombamérgezésben megbetegedett
Csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhető, hogy életben
maradtak
Keszthely, október I?
{Saját tudósítónk telefon/elentése) K\'inyen halálos szerenciéilemég áldozi tává leheletl volna egy egéiz keszthelyi család, amely mérges gombit eveit és csak a gyors orvosi segítségnek köszönhetik, hogy ma még éleiben vannak. Ugyanis Vtdos-falvy Ernő hercegi számtartó tegnap este egész családjával vacsorára gombát evett. A gomba a szokásos módon el volt készítve, senki sem gyanította, hogy mérges gomba került az aulaira. Evés közben azután a családtagok mindegyike hirtelen roiizul lelt. A leiekből arra lebe\'ett következtetni, hogy mérgezés esite lorog fenn, azért himar orvoiért
küldöttek, aki gyorsan megérkezvén, megállapította, hogy a caalád mérges gombát evett Vícsorára. A méreg még nem szívódott lel annyira a belső szervekben, hogy haláloa katasztrófát okozott volna, igy erős gyomotmosás után sikerült s család minden tag|át megmenteni a súlyosabb köve ketmény. kiöl.
Ugyancsak egy másik családnál néhány nap előtt hasonló eset történt, olt Is a gyors beavatkozás segített a megbetegedetteken. Tekintve, hogy a gombaidény beállót, a közönség jól testi, ha fokozottabb mértékben ügyel a gombavásárlásnál s a gombaszedésnél.
Lámpatöltögetés közben egy asszony ruhája tüzet fogott és súlyos égési sebeket szenvedett
Beszállították a keszthelyi kárházba — Állapota súlyos
IWB októbar 13.
A „Magyar Hét" nagykanizsai bizottsága nagyarányú előkészületekkel látott a szervezéshez
Wovember 3—11-én tartják me?
Nagykanizsán a „Magyar Het \'-el
Nagykanizsa, október 12
Megirluk, hogy az OMKE nagykanizsai fiókszervezetévei az összes érdekeltségek bevonásávsl megalakult Nagykanizsán a .Magyar Héi" szervezőbizottsága Blankenberg Imre Imre OMME elnök it Bazsó Józsi f ipartestületi elnök vezetésével.
A .Magyar Héi* célja rövid ösz-szefoglalatban:
1. bemutatni az ország Iskosiágá -nak — mit termei a magyar gyárlés kézmüipsr, s magysr mezőgazdaság és ezzel egyldöben,
2. meggyózni a közönséget a magyar Ipari és mezőgazdasági termékek ár- és minőségbeli versenyképességéről és Igy
3. rábírni s vevöközönségel arra, hogy elejtve a külföldi árukkal szemben tapisxlalt, ma már a legtöbb esetben indokolatlan előszeretetéi — ezenlul fokozottabb mértékben keresse és vásáro!|a a magyar gyártmányú árukat és terményeket.
Est a célt tűzte ki maga elé a nagykanizsai bizottság Is, amely lázas előkészületeket tesz a |övö hónapban Nagykanizsán megtartandó .Magyar Hé." legteljesebb sikere é/dekében és az egész nagykanizsai társadalom erkölcal és tettekben Is kifejezésre |u\'ó segítségét kéri.
A .Magyar Hét" mozgalom legtöbb támaaza a hazafias magyar kereskedelem és kézrr.üipsrosság.smely-nek kirakatain, üzlethelyiségein és műhelyein keresztül kívánják bemutatni Ntgykanlzsán: mit termel a magyar gyár- és kézművesipar, mit s magyar mezőgazdaság.
A nagykanlzssi bizottság s kanizsai .Magyar Hé." részieleit moat dolgozza kl és felhívásokban és körlevelekben foidul Nagykanizsa várót kereskedői és (pirosaihoz, hogy csatlakozzanak a .Magyar Hél* akcióhoz. Aki még ne-n k patt volna felhívást a csallskoiátra és beléptre, az jelentkezzék Rajkl lalvíntál, az OMKE titkárénál. Az eddigiek szerint mér is nagyszámban csatlakoztak ugy a nagykanizsai kereskedők, mint az iparosok, mert tel|esen át vannak hatva a .Magyar Hét* akciónak haderejéről és kihajlásairól. A kanizsai közönség pedig nagy szolgálatot lesz etnek s nigy jelentőségű magyar ügynek, ha vásárlásiit és szflkaégle\'dnek beszerzését a „Magyar Hé." végén és igy sok ezer magyar munkái kéz foglalkoztatáaát bhtosltj\'.
= Régi rossz Írógépe van ? Hívja fel a 91-et, a Remlngton írógép lerakít kedveiö részletre becseréli, nem lesz gondja javiláiokrd. Szabó Antal fegyverkereskedő.
Keszthely, október 12 (Saját tudósítónk telefonjelentése) Cseh Ferencné cserszegtomajl asx-szony petróleumot öntött az égő lámpába, miközben valahogyan tűzet fogott a köténye és nsgy lánggal égni kezdeti A megijedt asszony vízzel akarta eloltani, azért hirtelen
Zalaazabar, október 12 Zilaszabar községben Berta Oá-bor ottani lakoshoz beállított egy lómegjelenésű és Mbtszédű, fiatal féifi, aki mint dr. Kovács Oéza nagykanizsai járásbiró mutatkozott be. A beszélgetés folyamán az állítólagos .kanizsai járásbiró" pénzt akart kicsalni Bertától, ez azonban sokkalta óvatosabb volt és igy a manőver mcghiusult. A .járásbiró ur" erre elment Bertától, de magával viHe néhány cégnyomásos blankettáját,
Nagykanlraa, október 12 Köivet\'cn a kommün bukása után történt, bigy borzalmas dráma verte fel az egyik zalai falu csendjét.\' Egy jómódú gazda, névszerlnl Ritecz Péter vadátzfegyverével agyonlőtte táját Idős apját és sógorát egy régi házi perpatvarból kifolyólag.
Ugyanis Ritecz Péter gazda áldatlan viszonyban élt évek óta azüleivel és sógorával. Pokol volt közöltük az élet. Min Jegyikük igyekezett a máiik-nak éleiét elkeseríteni. Hogy ml volt ennrk az el\'enséges viszonynak az indító oka, nem sikerült megállapítani. Sokan azt mondották, hogy
kifutott a konyhába a tűzhelyhez vízért, de olt a tűzhelynél tubája fogott tüzet és csakhamar égö fáklya lett a szerencsétlen ssszonyból, akinek a férje sietett segítségére, azonban addlgrs a nö olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy kórházba kellett szállítani. Állapota súlyos.
| miket az arra bauoált fel, hogy ujabb szélhámosságot kövessen el. Levelet Irl rzon Lukács Imre kls-komároml gazdának és Itt sikerűit már neki 90 pengőt (öle klcialnli. A klskomároml csendőrség csakhamar megálltpilotta, a .kanizsai járásbiró ui" nem más — mint Bán Óéra joghallgató, aki szőkéiben van A csendőrség kézrekeritése iránt megtett minden intézkedési. Igy rövidesen szerencsénk lesz a .bíró ur\'-boz a törvényszéken — SátdyOéza mellett.
állítólag a vagyon miatt, ami a falusi polgároknál nem is ritka dolog. Ez az ellenséges viszony annyira fejlődött köztük, hogy félő volt, hogy előbb-utóbb súlyos cselekményben fog klrobbani.
Történt egy napon, hogy Rlleczék ismét összeszólalkoztak és a veszekedés addig fajult, hogy Ritecz Péter elhatározta, hogy véres véget vett a civódás poklának. Leakasztva falról vadászfegyverét és sz sblakon át az udvarról célba vette uját édesapját, úgyszintén sógorát. Mindkét lövés halálos voli.
A jómódú gyilkos esendőikéire
_
került és nemsokára a nagykanizsai törvényszék ötöttanácsa ítélkezett Ritecz Péter felett, akit rettenetes bűnéért 15 esztendei fegyházra ítéltek.
Ritecz Pétert ezután átszállították Kanizsáról s sopronmegyei Köhlda fegyházába, ahol most hét év óta vezekel szörnyű bűnéért.
Ritecz Pétert azonbin egy pillanatig sem hagyta nyugton a súlyos fegyházos Ítélet. Miköiben rsbtársst pihenőre térlek, a gazdag zalai kisbirtokos minden álraitlan percét azzal töltötte el, hogyan rövidíthetné meg a kemény rabság ldegsorvssztó ideiét.
Eszébe jutottak bűncselekményének összes momentumai és penijrsfelvé-telt kéit s nagykanizsai törvényszéknél, mely kérelmében ártatlanságát hangoztatja és számos tanút nevez meg, akiknek kihallgatását kéri srra vonatkozólag, hogy |ogos önvédelemből használta fegyverét, miután ugy ip|t, mint sógora reátámadt ét akkor saját testi épségének védelmében sütötte fegyverét reájuk.
Már 4-5 esetben sdta be kérvényét Ritecs Pé.er és szinte negyedévenként Ismételte meg, azonban a törvéoysiék tisztában volt annak értekével : mindig elutasította.
Ritecz Péler nemrégen ujbü per-újrafelvételi kérvényt terjesztett be, melyet a törvényszék megfelelő tárgyalás u*án elutasított, mert srra semmiféle jogslspot nem látott fennforogni, ugy hogy Ritecz most s kir. táblának terjesztette fel felfolyamo-dásál.
múlnak az évek rohamosan, a sárguló, hulló levelek intenek benőnket reá — Riteci Péter megint ad be nemsokára ujabb kérvényt és mindaddig iaméili meg mániákusan ezt, mig csak egy napon letellik a büntetése. És akkor a rab és gyilkos Ritecs Péterből ismét dolgos zalai kisgazda lesz.
„Ártatlan vagyok" — hangoztatta Bitecz Péter, a 15 esztendei fegyházra ítélt kétszeres gyilkos
Büntetésének hetedik esztendejét tölti most a köhldal fegyházban — Szenzációs bünperének újrafelvételét kéri és számos tanút jelent be ártatlanságának bizonyítására
= Svédtorna tanfolyamot tartok október 15-től kezdve 14 éven felüli leányoknak a polgári leány-Iskola tornatermében heti 2 órában. Jelentkezés Raffaelli Anita tanárnőnél, Csengery ul 33.
Pénzt
folvósittatunk földbirtokokra (vanó nélkül) teljes 100%-oe kifizetéseel, 35 ávi időtartamra 3 kataszteri holdtól kezdve, holdanként 600 — pengőig, évi 71/34/0 kamatalapon, ax Iratok vételétől számított 8 napon belül j (II. helyre is) Házakra pénzintézetünk 90/0 évi kamattal folyósít 1 — 10 évig terjedő kölcsönöket, az ingatlanérték 50>/&.|g. Váltókat leszámítolunk, váltóhtteleket nyujtunk.
Kernács és Társai
bankblzományosok Bndapett, VL, Teréx-körnt 43/B.
(Vílaszbélyeg beküldéséi kérjük.)
Kanizsai lárásblrónak adta ki magát egy szélhámos joghallgató
Pénzt akart kicsalni egy faluban — A csendőrség körözi
KOiaOWT
októtm 13.
Egy zalai erdőőr szolgálata közben lelőtte támadóját
Dráma az erdőben a vadorzó és a vadőr között
Zalaegerszeg, október 12 A baki uradalom erdőőrei mér houzabb idő óta gyanú* lövöldöié (eket hallottak, melyekről (eltételezték, hogy csak orvvadászok puskáitól eredhetnek. Vingáltiuk megerősítette ezen feltevésüket, mert olyan nyomokra bukkanlak, melyek ezt kétségeukivdlivé lelték. Az erdőőrők erre lesbe állottak és várták az orv-vadászokat. Etek azonban nagyon mesterien végezték dolgukst. Tegnap reggel az egyik vsdőr, Juhdsz Jtnos Ismét gyanús lövéseket hallott, mire arra (elé eletet, ahonnan a lövés elhsngzotl. Az erdő szélén meglátott agy fiatalembert még ftlstölgö puskával a kezébf n, akit felszólított, hogy legye le fegyverét. A fiatal-
ember azonban nem engedelmeske-det», hanem célba vetle az erdőőri.
Ebben a piliana ban Juhász villámgyorsan lekapta szolgála\'! fígyve ét és rálőtt az orvvadászra, aki a golyótól találva, vérében összerogyott.
A erdöőr erre az orvvadászt otthagyva a Jegyzőségre futott és telefonon lelenletle az esetet a ha óságnak Zalaegerszegre. A hatósági orvos azonnal kiszállt a baki erdőbe, ahol Topiák Károly 24 éves fiatalember személyében megállapította a sebesalt legény kilétét. A vadőr golyója Topiák mellébe halolt és a hálán jött ki. Beszállították a kórházba, ahol most élet-halál közölt lebeg. Felépüléséhez nincsen remény.
Az eljegyzés előtt pár órával agyonverték a vőlegény apját
Nem a vőlegény apjának szánták a halálos ütést — Hogyan lett a berényi gazda házánál temetés az eljegyzésből
Nagykanizsa, október 12
Borbély Károly nagyberényl házában kedden este menyegzőre készültek a jóbarátok, rokonok, ismerősök.
Borbély Károly kisebbik fis tartotta volna eljegyzését a falu egyik módos leányával. A hivatalos vendégek között volt Horváth Mihály fdsöszéki lakos és család|a is.
Még sz eljegyzés előtt a vendégek összeültek, Somi István nagy-berényi gazdánál, hogy a házimulatság részleteit megbeszéljék. Kü Iönösen arról folyt nagy vita, hogy a vőlegény, mlképen üdvözölje a menyasszonyt.
Amint bent a szobában tárgyal-gainak, valaki bekiáltotta sz sblakon:
— Mit okoskodsz, Horváth ? Semmi közöd az egészhez I
Horváth arre szó nélkül az udvarra rohant, de amint kilépett a küszöbön, a sötétben kellen megragadták és s földreteperték. Olt alaposan elverték és csík nagynehezen tudott kiszabadulni támadói kezéből. Ekkor a falhoz támasztott meszelő-nyelet felragadta és s rárohanni készülő támadói közé sújtott.
Egy jijkiállás zugolt bele sz estébe és bentről a vendégek ijedten rohantak kl az udvarra megtudni, hogy ml történi.
Lámpát is hoztak, melynek fényé nél megdöbbenve látták, hogy a mesielönyéllel leütött B >rbély Károly, a vőlegény ap|i holtan fíkszik az udvar közepén.
A nyoxoiáa torán érdekes dolgokat állapított meg a csendőrség. Nevezetesen aat, hog, Horváthot nem Borbély támadta meg a sölét udvaron, hsnem vesztére épen akkor érkezeit oda, mikor Farkas József és Komor Mátyás kezei közül Horváth
kiugrott. A sötétben aztán a halá\'oi Qtést Bjrbély kapta.
Horváthot a csendőrség lelartóz-tatla és az ügyészség fogházába kisérte. Az eljegyzés pedig elmaradt és vig mulatozás helyeit igy lelt temetés a Borbély família házánál.

Hl. igy. kii.
800.00 JMMá 40.000 sorsjegy nyeremény
linden második sorsjegy nyer!
Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben
500.000
egyfélmillió pengő IUTALÓI ÉS IfYEHElÉIYEK!
1 jutalom 300,000 P~ .300,0001\' 200,000 . 100,000 . 50.000 „ 40,000 „ 30.000 „ 2.5,000 „ •10,000 „ 45,000 „ 50,(XX) „ 45,000 „ 18.000 „ 9,(XX) „ 66,000,, 67.000 „ 8.000 „ 63,000 „ 222.500,, 1.000 „ 9,000 „ 320,000 „ 3.612,500,, 296,000 „ 217,500 „ 145,000 „
1 nyerem. 200,000 .
1 . 1 100,000. 50 000,,
1 „ 40.000., am
1 ,, 30,000., esa
1 >. 25,000 „ =
2 „ 20,000,, . .
3 15 000,, _
5 „ 10,000 „ _
9 „ 5,000 „ =
12 „ 4,000 „ a
3 „ 3,000 „ =»
33 „ 2,000,
67 „ 1,000 „ _
10 „ 800,, n
105 „ 600,,
■145 ,. .500,, _
10 „ •100 „ _
30 „ 300,, t=»
1,600 „ 200,, ...
28,900 „ 125,, Kl
2,960 „ 100 „
2,900 „ 75 „ _
2,900 „ 50 „ —
10.0811 ijimét]tijiuiM mmn
mely Összeget kéupéniben llzetlk kl.
lzl.ont.tyto oki. 20-án kezdik.
Nyolcad Negyed Fél Eg«u
2Va 5 10 20
p«n«í pcn(S pe.gft pengd
Sorsjegyek az öuxes árusítóknál.
__«s»
NAPI HÍREK
NAPIREND
Október 13, szombat
Római katolikus; Ede kir. hv. Proteit.: Kálmán. Izraelita: Turl hó 29. Nap kel reggel 6 óra 15 perckor,
nyugszik délután 17 óra 17 perckor. •
Viroal Mozgó. .A bestia*, dráma 8 felvonásban. .Bubi vagy nem bubi", vlgiáték. Híradó.
Uránia Mozgó. .Don Quijo\'e-. Cervantes világhiiU regénye Zoro Huni val. Páthérevü és híradók.
Ijmráai
• ■ u i ■ » ■ .*
A naaj kanlxaal meteorológiai ateg-tlgyető JaleatéMk: Pénteken a hómtr-tácHi kexnel 7 Arakor +10 7, délután 1 órakor +15 4, aate 8 órakor +118.
PilMut: Egész nap borult égboltozat.
SaiUrdnyt Reggel Délnyugat, délben Dél, este Délkeleti szél.
A Meteorológiai IntAxet lelentftae ue-rtnt változékony és enyhe Ido esőkkel
— A megyéspüspök Rómába
utazott. Dr. Rott Nándor megyéspüspök dr. Berkes 0;ló keszthelyi premontrei főgimnáziumi igszgató kíséretében Rómába utazott, ahol a siokáios püspöki látogatását teszi meg a páplnál.
— Városi közgyűlés előtt. A válssztás lezajlásával Ismét normális kereteit öltötte fel a város. Most már legközelebb összehiv|ák a pénzügyi bizottságot, hogy Nagykanizsa 1929. évi költségvetését letárgyalja. A pénzCgyl bizottság munká|a több mint egy hetet vesz igénybe, utána pedig összehívják a város képviselőtestületét, hogy löbb fontos ügyet, igy a jövő évi költségvetést is letárgyalja.
— Az első szociális este október 25-én lesz a Mitszlótházban, amely alkalommal dr. Csapody István budspesti egyetemi magántanár lart előadási a speciálisan zalai jelentőségű kérdésről, a trachomáról. Az idei szociális est sorozat elé, a tavalyiak nagy sikere után, élénk érdeklődéssel tekint a város közön -aége.
— Megyék a békeszerződés revíziójáért. Ma érkezett meg vár-megyénkhez Veszprémmegyének sz a határozata, melyben a trianoni békeszerződés revízióját történelmi szükségnek tartja és felhívja az ország népét, hogy poliliksi és felekezeti különbség nélkül az eszme szolgálatábs álljon. Zilamegye december havi közgyűlésén foglalkozik az átirattal és nem kétséges, hogy egyhangúan hozzá ls (árul ahoz.
= Ma, szombaton elsőrendű disznótoros vacsora I Pengő — WolláknáL
— Tűzvész. Keszthelyről jelenti tudósítónk: Sármelléken Meggyesl Rozália telkén egy szombathelyi kereskedő összegyűjtötte a vett széná ját és lucernát. A nagy kazal eddig Ismeretlen módon kigyulladt és teljesen leégett. - A kár 1500 pengőre
lUg
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában VIII., Baross-tér 10.
A gyOBoriijái, gyomornyomás, bél-sárpangás, nagyfokú er|edés, rossz emésztés, fehér nyelv, kábultság, fülzúgás, halvány arcszin, io<sz kedv a természetes .Ferenc József" keieiü-viz használata által elmúlik. Az orvosi világ a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik s magyar Ferenc lóuef vízről, mert hatása megbízható és rendkívül enyhe. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszer-üzlttekbrn.
Vasárnap óta eltOnt egy fiatal leány
Nagykanizsa, október 13
Különös eltűnési ügyben vezette be a nyomozást a rendőrség csütörtök óla. Meg(elent ugyanis a kapitányságon Furmen in re cipészmester és előadta, bogy cselédleánya vasárnap délután óta eltOnt.
A bejelentés szerint Erdódy Erzsébet 18 éves cselédleány vaaárnap délután rendes kimenőjére eltávozott hazulról. Nem vitt magával semmi*, ami azt mulatta volna, hogy nem akar visszatérni. Este azonban nem jelentkezett gazdá|ánál, aki várt roás-naplg, majd harmsdnspig, de mikor akkor sem mutatkozott a leány, bejelentette eltűnésé\'. A cseléd\'eány utoljára, mint gazdájának elöiőleg mondolta, Kiikanixsára ment. Most a rendőrség deriti H, bogy hol tartózkodik. _
= NTE tánctea. Az Hső táncteát vasárnsp délután fél 6 órai kezdettel rendezi a Nagykanizsai Torna Egylet. A tea iránt máris igen nagy érdeklődés nyilvánul meg. Az érdeklődés megérdemelt, mert a mln\'egy 40 tagból álló vigalmigárda mindent elkövet, hogy a teán meg|elentek a lehető leg|obban érezzék magukat. A rendezőség a teára meghívókat nem adolt ki, miért is az NTE ezúton hívja meg a lánckedvelő közönséget, valamint az egyesület lelkes sportbarátalt. A tea é|je! 12 óráig tart.
— A kanizsai járványkórházban eddig I vérhas és 6 hatlhagy-máz beteg fekszik. Mind a bét beteg vidéki, a közeli falvakból behozott beteg, akiknek betegsége enyhe lefolyású.
— Ma, szombaton elsőrendű disznótoros vacsora 1 Pengő — Wolláknál.
— Hadirokkantak felülvizsgálata Keszthelyen. A hadirokkantak lelülvizsgáiata Keszthelyen a főszolgabírói hivatalban délelőtt 9 órától kezdödöeg a következőkben történik: Október 15-én at alsópáhoki, alsózsidi, karmacsi, zalauántói, — október 17 én Hévíz szentandrás, nemesbükki, sármelléki és gyenesdiási körjegyzőségek, október 19-én Bsla-tongyörök, Zalavár, Cterszegtomsl községek és október 20 án Keszthely.
— Kaposvári betörőket körőznek Nagykanizsán. A rendőrség értesítést kapott, bogy Ksposvárott a napokban vakmerő betörés történt. Krausz Oábor oltani lakos házát fosztották ki s betörök másodikáról harmadikára virradólag. Az ottani rendőrség körözése szerint a lakás-fosztogató betörők Nsgykanlzsa felé vették uijukat a lopott holmival együtt. Kézrekeritésűkre megteltek minden intézkedést.
>926. október 13.
ZALAI KÖZLÖNY
— Nem helyezték szabadlábra a rlnyaujlakl rablótámadás tetteseit. A rinyaujlaki rablótámadái két tettesét, Heidt Endrét és ifj. Király Jósselet, mint azt roegirtuk, a csendörök vasraverve az ügyészségre kisérték. A vizsgálóbíró azután letartóztatásba helyezte, mely ellen mindketten felfolyamodást jelentettek be. A vádtanács foglalkozott a felfolyamodAssal és elutasította szabadlábra helyezési kérelmüket.
=» Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
Elmegyógyintézetbe szállítják a balatonberényi apagyilkost
Balatonberény, október 12 Ismeretes, hogy ifjú Ifi Kelemen balatonberényi lakos vasvillával agyonszúrta az édest pját. Az orvotok megállapították, hogy ifj. Ifi Kelemen ön- és közveszélyes örült, aki ellen a királyt ügyészség megszüntette az eljárást és egyben intézkedett, hogy Budapestre, az országos elmegyógyintézetbe szállítsák.
■OZöéSZMÁIAK
Városi Nagymozgó. Október hó 13 án és 14-en, szombaton 7 és 9, vasárnap 3. 5, 7 és 9 órakor .A bestia", dráma 8 felvonásban. F3-szerepló Monté Blue. .Bubi vagy nem bubi?", aktuális frizura vigjáté*. Főszereplő M Prevott. Híradó.
Uránia Mozgó. OUóbn 13 án és 14-én, szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor .Don Qul
Íote", Cervantes világbirü regénye, \'ftszereplö Zoro és Huru. Patbé revü és biradók.
tlBIÓJlflSOl
Október 13 (szombat) Bndapest 11.45 H. Közben 12 órakor déli harangszó az egyetemtéri templomból. Utána : 0. hangv. T Időjelzés, Időjárás. 3 H. 4.45 Idóielzés, ldó|árás. 5 A. tanácsadója 5.45 Magyar nótadélután. 7 K. est. >J Mo sányl László és Lskos Tibor zene-humoristák lisngv. 9.50 Tótlr Erzsi, a m. klr. Optrsház művésznődnek hangv. IU.30 Idóielzés, időjárásjelentés, H. Utáns cigányzene.
B*es, Qrác, Innsbruck. Klagenfurt t.lnz 11 Hangv. 3 Oy. 6 45 Citera Z. 7.20 Kamara Z. 8.10 Operett E.
Berlin, Stettin II éa 2 0. 5 és 8 Hangv. 10.30 Tánc Z.
Barcelona 7.45, 6.45 és 7.45 Kamara Z. 10.25 Hangv.
Basel, Bern I 2.50 0 -1 Hangv. 4.30 Uy. 5 Hangv. 8 Szimt hangv. 10.15 Hangv. 10.30 Tánc Z.
Brflnn 12.15 Hangv. 4 30 Oy. 5.55 Hangv 10 25 nZ.
Frankfurt, Cassel 2 35 Oy. 3.55 A. 4.35 Hangv. 9 Modern Z.
Hamburg, Bréma, Hannover. Klel 8 A. II O. 12 3Q és 2.05 Hangv 5 tlécal operettrészletek. 6 (Hamburg) Hangv. 9 Szüreti rádióbál.
Langenberg. Köln, Aachen, M0n«ter 10 15 és 12 10 0. 1.05 Joh. Slrauss-mtlvek. MO A. 5.45 Hangv. 8 Vidám est. Utána: K , majd 1 óráig tánc Z.
London, Daventry 2 Kamara Z. 4 30 Hangv. 6.15 Oy. 7.45 Schubert-dalok. 8.15 Hangv. 8 45 Katona Z. 10.35 Tarka est 11.35 Jb.
Madrid 3.15 Hangv. 8.15 Kamara Z. 9.15 Tánc Z. 11.15 Operett E.
Milánó 12.30 éa 4.30 Kamara Z. -5.20 Uy -dalok. 8.55 Hangv. 11 NépazerU Z.
Prága 4.10 A 4 30 Hangv. 7 Opeiell E. 8.15 és 10 25 Urtlnnl mtlsor.
Kóma 1 Kamara Z. 5.30 Hangv. 9 Olasz operaest
Varsó 12 Torony 7. 4 Népszerű 2. 6 Oy. 8 35 Opeielt E. 10.30 Tánc Z.
SPORT ELET
A vasárnap sportja
Nagykanizsán t Erzsébetváros-Zala-Kanizsa
Nagykanizsa, október 12 Igen jelentős mérkőzéaekct bonyolítanak le vasárnap a II. proli I gá-bsn is, meg az amatőröknél is.
Nagykanizsán az Erzsébetváros áll szemben Zala Kanizsával. A vendégcsapat nagy mumusként érkezik, hisz nem kisebb trófeával dicsekedhet, mint az Attila legyőzésével. Kemény harcot kell tehát proficsapalunknak vívnia, ha g,őZnl akar. Az Erzsébetváros Miskolcon megmutatta, hogy nagy kvalitásokkal rendelkezik és hogy körömszakadtáig tud küzdeni. Az eredmény a honi pálya nyújtotta előny ellenére is teljesen nyilt s a meccs a szezon leghevesebb és legizgalmasabb küzdelmét igérl.
Miskolcon a két bajnokaspiráns ütközik meg. Az Atilla és P.\'ct Baranya öatjecaapása kiemelkedő eseménye a vasárnapi fordulónak. H i a pécsiek győznek, sziuie behozhatatlanul 5 pont előnnyel fognak vezetni I Vereségük pedig 1 pontra fogja redukálni előnyüket. Az eredmény ezen a meccsen is nyilt.
Budapesten, illetve környékén a Józsefváros—Hatos, BAK—Terézváros, Rikospalott—VAC éa a Soroksár—Tutui meccseket bonyolítják le.
Az amatőröknél az NTE stabad-riapoi. Pécsett a PVSK ctak kemény küzdelem után győzheti le a bácsalmásiakat, de fordított eredmény ls
bjkövetkezhet.
Kaposvárott a KAC és a DVAC ütközik meg. Ai eredmény nagy mértékben tisztázni fogja a bajnokságot.
Baján a két Turul csapat fog mérkőzni. A kaposvárlaknak kis esélyük van csak arra, bogy a bsjaiaktól pontot hódilhistanak el.
Szlgetvárott a SrAK is uét győzni fog a BSE felelt s ezzel vezető pozícióját megszilárdítja.
A kegyeleti-staféta október 7-én a politikai helyzetre való tekintettel elmaradt. Lefutását október 14 ikére tűzték kl, amikor a vértanú balált halt szabadsághősök és a világháború magyar halottainak emlékezetére kegyeleti stafétái fu\'nak a sportolók. A staféta célja a Felsőtemplom fslába elhelyezett emléktáblának megkoszorúzása.
A keszthelyi öszi vadászlovaglások
A keszthelyi öszi vadátzlovaglá-sok a honvédtisztikar rendezésében mi megkezdődölt. Minden kedden és pénteken lesz vadászlovaglás egészen Hubertusr-napjálg, amikor is fényes és nagyarányú lovagló-ünnep ily fejezi be a lovasidényt. Nemcsak a tisztikar, de a metsze környék földbirtokos hölgyei és urai vesznek azon részt.
ibitmkti*
Általános állattenyésztéstan
2. újonnan átdolgozott és bővített kiadás. Irta: Wellmann Oszkár dr. állatorvosi föisko\'al ny. r. tanár. — Me*|elent az OMOE könyvkiadó-uállalala kiadásában, Budapest, IX, Üllői-u! 25 Ára 12 pengő
Wellmann Osikár dr. állatorvosi főiskolai nyllv. rendes tanárnak ,Általános állattenyésztéstan" cimü könyve rövid hat év alalt te!|esei elfogyott a kcn vpiacin u<y, hogy uj kiadást kellett megjelentetni. A biológiai tudomány nagyarányú ha-lidása folytán a szerző inüvít ujbil átdolgosta és kiegésnietle.
A 333 o\'dtlra lerjedő, 196 tzöveg képpel és 4 ozinea melléklettel, további függelékkel ellátott könyv három részre oszlik. A bevezető és dsö téaz három fejezetben ismerteti az állailen,\'észléstan tárgyát, f:|lő-cl iáét és jelentőtégét. A szerző a munka e réazében vázlatosan összefoglald vitaminokról és a mirigyek belső váladéktermeiéséröl szóló ujabb iamereleinket is.
A második rész négy fe|?zctben tárgyalja a tenyésztési biológiái, nevezessen az átöröklés fogalmát, a nemzést, a megtermékenyítést, a változékonyságot, a szelekciót, a korre-
láció\', az átöröklés elméleteit, Mendel basstardhasi\'ási törvényét, a mutációt és az átöröklésről szóló gyakorlati ismereteket éa hiedelmeket. A könyvnek ez a része bJvüit leginkább, mert a szerző az ujabb biológiai vizsgálatok eredményeire is kiterjeszkedik.
A harmadik rész né^y fejezetben tárgyalja a tenyésztő és szaporító eljárásokat, igy a tisztavérben való tenyésztést, a keresztezést, a bel- és rokonlenyésztétt, a vérujilás1, a tenyészállatok kiválasztását és bírálatát, a szaporító eljáráaoka\', a vemheseéget, az ellést és az anyaállat és ujszülöltek gondozását és ápo\'ását. A könyvnek ez a része is bővült a rotontenyészléiről, a tenyészállatok kiválasztásáról és bírálatáról szóló ujabb ismereteinkkel. A szarvasmarha- és sertéstenyésztő egyesületeink használta ujabb bírálati módszerek i> fel vannak véve.
A könyv függeléke a mos\' nálunk használatos törzskönyvi mintalapokat, irodalmi jegyzékei és részletes tárgymutatót tartalmaz.
(—) Házlnyultenyésztés és értékesítés. 7., átdolgozott és bővített kiadás. Számos eredeti uj képpel, irta: Andrássovlch Qéza gazd. főtanácsos. A-a: 3 pengő. Megjelent a „Pátria\' Irodalmi Vállalat és Nyomdal R -T. kiadásában, Buda-
pest, IX, Üllői-ut 25 Andrássovich közismert müvének most megjelent uj, 7. kiadása ismét több értékes fejezettel bővült és számos eredeti uj képpel gyarapodott. Ez a kiadás a prémnyultenyészlöknek ls egészen uj irányokat jelöl kl egyes utánozandó prémfajtákra (mókusnyulak, csincsilla stb.) nézve és egy hírneves szűcsmester szakcikkéi is közli a tzörmelermékek értékesítésére vonatkozólag. _
TlXSBI
A mai értéktőzsdén továbbra is igen csendes volt a hangulat. A rendezési nap a piacra nem gyakorolt befolyást, mival a spekuláció az egész hét folyamán igen tartózkodó magatartást tanúsított, s igy a mai forgalom is szűk keretek között mozgott. A ntw-yorkl tőzsde szilárdsága mindeneseire kedvező hatást gyakorolt a piacra, s a további árlemorzsolódásokat megakadályozta. Néhány érték iránt |obb érdeklődés mu\'atkozolt, igy Magnesit, Fegyver és Oant Danubius Iránt, melyek kisebb mértékben javultak. Alalában azonban a tegnapi áinlvó maradt érvényben. A tóztde csendes forgalom mellett nyugodt bangulitbin zárt. _
Terménytőzsde
Buza 5 fillérrel, rozs — fillérrel emelkedett. — Az Irányzói szilárd, a forgalom közepes.
Bt*. n»«av 7 / kg-oe 24 35 -26 55,
7t «!■•« 26 55 -26 75, \'* k»-us 26 S0-27 00, 80 U27-09 - 27-15 duoántatl 77 tf-o. 26 20 -26-40 7* k*-os 2640 -26 65, 79 kg-os 26 65 26 85 80 kg-ot 26-85-76-9), roas 24 75 -24 85 l»kw«. árpa "6 50 —26 75, sótárpe 27 00-2800, ■ab 25 75 -23-00. tagért 3170 32 00. Heatkarw 19 75 -20 00
Sertfcrtsár
Felhaltáa 1530. mMWU lUalkssI tkts ■aradi 696 darab BaőteedS 186-188, saedetl 1-74—1-78. szeöett kóaáp 1Í0-1-60, kAnayfl 1-10-130, ikiieál 0ra« 1-64-168 BásodnodS 1-30-1-48. tani "Sldő t-30-1\'50 ssaloaaa nagyban 2*4— 2 38. astr 260-(HM. lehuaorf tma 150-1-70, isskxuiát 141 sertés 2 00 - 2-22 As IráiT\'-\'i lanyha

i 8 OSI 11 f 1 fii
Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Két sláger egy műsorban I
A BESTIA
Dráma 8 felvonásban. Főszereplő: Monté Blue.
Bubi vagy nem bubil
Aktuális frizura vígjáték. Főszereplő: M. Prevost
Híradó.
fALA! KOÍ\'ONY
1MB október 13.
ZQrlchl zárlat
Fáik 20-29V1, Lóidon 25-21, N«»... k BIMO HrSaaal 75-75. MO.to J7 21 Madrid M IS, «B»ta«!<a HfrSFA, Pwla i»C7, w» 78-orvj toru 3-75\'/». Pi ra H-M, Va.xt XxrfopaM ao 66
Be ifid \\-l3, Büm 114
Tfowía
VALUTAK Angol l n 73-27 >8 Mm ti. 79-00-79-80 Caik. 16-93-17 01 üá» k. LS3 50-LM 10 Dfatfa 9 99 10 05 Uoliái 570 75-572 75 Práodafr 77 40 22 60 HaU. 229 15-230 15 Uao* W 05-64 35 IJd 343-348
Lm — -
Un aooo-ao-25 Márka 136 15-186 6S Norr^t 152 45-133-05
---- 80-S7-Í0 72
92-55-03 15 LII&02-1I0 41 IrM V IPZas-üM M
UUVlz^t*
A out. 729 42-230 12 baigrád 10\'05-10 0M KarlLu Ü6 27-1SÖ62 Brláuel 79 55-79 80 Bakaiul H U-:i 48 Kopanh.15/70 153 10 Loodoa 27-77-27 85 Madrid 92 60-93 10 MAaas 2996 3006 Ntwjtuk 572 30-3 90 Outo 1Í2 65-153 05 Párti 2334-22-42 Prán la 96-17-01 laoTla 4-12-4 15 •toekh 153 12-153 57 Vtraó S4-15-64 35 Wlaa 80 46 80-71 *t»kh IIQ-12-1\'0-42
Kfarf}a: Mkalal lywsáa és U»klatt Vállalat láaréaytárwág.
Peleifia kiadó: Zalai Károly.
Umtn feaáaáea i HaptaaliM 78. el
|-| -» .1\'na^m."!. |-||>..I*| 1.1 W>V\' .1 *<
4PBÓHIRDBTÉSEI
Az aprófal rdMeaek dl (a 10 saól* SO fillér, miadaa további nó dt)a a flll. Vaaár- áf Bnaapoap 10 aiHa SO fillér, minden lo»ábW szó dija ■ flll. Sae/dán és pén-
w 10 saótg ao fillér, minden további szó dfla a flll. Cimaaó a minden vuU-pbb DetSból álló aaó két uónak azámil-la dk. Aüáal kereaóknck bQu/t engedmény. a MwMáal <11 »!>».
Egy komplett hélé, aiztallal. elköltözés Blatt azonnal eladó — Kolcseyutca \\T. «|tó 4. 5031
Clpéu éa csizmadia munkátok felvétetnek Kölrsey-utca 5. Piumen Imre. 4887
Zongora olcaón eladó — Klnlzav-utca 34/e. 5053
Trafikba, Magyar-utca 43. szám alatt, Uzletveietót óvadékkal, esetleg nyugdijai egyént lel veszek. QiUnbaum Katalin. 5013
Aaital oatanoaacat falvasat OAp-flaaffi, Talaky-ut 89. 5051
Két szoba-konyliás lakéa kiadó. Bó vebbet Sthnllzer és Göndör-féle ékszerüzletben. 5052
Egy elegáns tapétás, parkettás axoba balorozva, vagy anélkOl Nádor-utca 4. sz. alatt kiadó. 4916
Teljesen vasból kéa/ült, kilenc méteres aaalmakaaalaxá eladó. — Vodlnák, Gelsesslget. .7A4
Trapplalaaajtot legprlinábbat I\' 3 kiárusítunk. — Perenczy. Fóut 24. udvaron £029
MEGHÍVÓI
Mi(4> r.lr Oilatl QgjrakbaBl utaiáaok .lh.l.nl.,1
BUDAPESTEN
1 lav ktllamaiabb otthont DTu|tla a l«,at6n;6Mbt> laltatalak mallall a KaWtl pálr.iJ.,,k«.a.i oldalával aa.ab.o l«vó
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Budapest, TM„ Baross-tér 10.
■art
aooo engedményt kap
• tat aaaa lap attlliatója olcal aioba ái.lakból,
IO0.0 engedményt kap
oliaó éltaaml iratokból. (Kltlet btrl ko.jhl.) B pangttt mag takarít
..UMul kfiiuéaat, aa«rl palo, átIShat in P«t aUtl a pályaudvarról.
Nálunk otthon érzi magát I I I
EWtrual klaaolgáUa, ait|o<u. raalldl |tlla,
«ajét érdaka
...» al^jftk toljrUt.. bop okvallao Uluok a.ill-Ion ma,. - ei6lal«a .iobatna|r,„j,Ua ajlolaloa ____________Mai
Tisztelettel érlesllem a nagyérdemű közönséget, hogy Magyar-utca és Arany János-utca sarkán, a volt Mácsovics-féle
vendéglőt átvettem,
melyet a nul kor Igényei szerint átalakítva, a mai napon, folyó hó 13-án, azaz szombaton
disznótoros vacsorával
ünnepélyesen megnyitóin. Egy vacsora turóscsuszával 80 fillér. 1 liter fehérbor 80 filltr, elsőrendű szabari rizling 1 20 fillér. Állandóan hideg és meleg élelek. — A nagyérdemű közönség szives pártfogását kérve, maradtam tisztelettel
Perényi János vendéglős.
ÁGYTOLLAT, MÉZET,
állati b 5 r 5 k 0 t,
vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot éa lon-gyot a legmagasabb árban vásárol
8TBÉI B. FIAI IfAGYKAlflZSA,
Erzaébet királyné tél 15. sz. alatt.
Szombaton és vasárnap
disznótoros vacsora
■ Bárány vendéglőben.
Szives pártfogást kér
Gazda István
vendéglős.
Üzletmegnyitás.
Értést e;n a iiagyéidemtl kflz^"-ségri. bopv Erzsébet-tér 13.
•z. alatt (volt Rjkccn vendég f )
hentes-üzletet
nyitottam.
Naponta I r I s s felvágottak. I" marha és eertés húsok kaphatók.
Kérem a n. é. közönsíg szives pufogását kiváló tisztelettel ion Furmen József.
Férll és nfll
KALAPOK
(Hückel, Q/ukits, Halban, Dimask) férfi és itól
SAPKÁK
szallag, tomp, gyászfátyol nagy raktára. Átalakításokat vállalunk.
GYENES ÉS VIDA
<101 rtlsótemp\'om mellett.
HIRDESSEN
a „Zalai K6zlöny"-ben.
ES
HIRDETÉSI IRODA R.T.
Budapest, V. Dorottya-utca 11. fiókja:
DELEJ LÁSZLÓ
OS7.lályscTsjegy fótrus.tó bank- és váitóüzlelíb\'n van
Budapest,VII.Erzsébet körut34
abol a XXI. osdálysorsjátéua mái rtndeihrlók forsjegyek.
Egésr: 20 P, "/a 10 P, Vt 5 P.
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
toniineiiial
Kizárólagos !iépviselők:
Szántó Vilmoséjársaí
Nagykanizsa
Deák-tér 2. Telefon 3-22.
-O
minőségben lés tartósságban felfilmnlhatatlan!
Dr. Faat Sándor egyetemi m tanár no
vember t-től keidve még néhány növen-
M«!zgrazi Leányotthonába
Az ösizes növendékek száms legfel|ebli tizenegy. A kiest sráin blztositla az eredményt, az olllion csuladim Jellegét. Modem nyelvek, blatoa eredmény a nématban, zene, háztartás, stb. Klimatikus szép hely, 500 méter manAls^vhal1 (a tenger fölölt), alaArangu alkalom gyanga aaar-vaaatü leányok magerAalléaéra. Sporl MegbizliatA referenciák. Prospektus. Tel)ts d\'J liavl 200 - tKettőszáz) l\'engö. jo« Mellékesek nincsenek.
Dr. Alexander von Fest Sankt Péter bel Oraz (Ausztria.)
Csávázószerek:
Porzoi
Tillínlin
Árzópác
Tillan in Higossn Cupránn Oiion ciávázó rézgállc
Magvak
Mütrágyafálák ■övényvédfiszerek
„Futor" szénaavas takarmány-mész. Madáreleségek
OBSZÁS JÓZSEF Buktmiabbn
Nagykanizsa, l r/»ébet-tér 10.
A bíróság melleit, ui Telelőn: 130
Gramofonlemezek
Magyar nóták,
népdalok, osárdáaok, tánclemezek
legújabb slágerek
kaphatók -.
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében jn« Nagykanizsán.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gőimosó, vegytlsztltó, ruhafestő villalitá
a aiombathtlyl ors/ tparklálllláaon
aranyéremmel kltOntetvc.
NAGYKANIZSA.
LrgsTe^hen mos, feat, tisztit, gouvriroz és pllaséroz mérsékeli áron. HiMebér, tűkOifínyes g-illérlisztitás Plissérozas már 3 P 20 flll.-tói.
nagykanizsai fiókja
Sugftr-ut 4. Telefon 338.
Minden külOn koiisog vagy portó fels/ámitáMt nélkül elbelyez
hirdetéseket
bárme\'v bel- vagv ktlifOldi lapban. Beklámtervekel kéult, txöregei
Pia kátirozást
vállal helyben és vidéken, btl-
vagy külföldön. Njgykanizsí r. t. város mindennemű hirdetési jogának bérlője.
Magyar Film Iroda rt. Budapest képviselője.
A Magyar Királyi Be ügyininisz-térium forditó tsziályánsk (elvevó helye. Bármely nyelvről vagy nyelvre fordítást vállal és belügyminisztériummal hitelesíttet.
Nyomatott a Bélzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelő*, üzletvezető: Zalai Károly.)
68. évfolyam, 234. szóm
Nagykanizsa, 1928. október 14 vasárnap
Ara Ifi fillér
POLITIKAI NAPILAP
laul mllila *» tkMMi rm 1 Mám. KH^tAüKWntiI Ibanft U)o» «. SZ
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
DűHmIM án : cg, Un S 4S SMf
Bethlen István: „A jelen generáció csak Szécsenyi elveivel oldhatja meg feladatát"
A miniszterelnök és Herczeg Ferenc átvették Nagycenk díszpolgári oklevelüket — Bethlen István koszorút tett Szécsenyi István sirjára — „Reformokra van szükség
alkotmányos és társadalmi téren"
„Félre kell tenni mindent, ami megoszthatja a nemieteket"
Nagycenk, október 13 Oróf Bethlen István miniszterelnök és Herczeg Ferenc ma délelőtt vették át Ünnepélyes keretek
között a disz polgári oklevelüket, a képviielölestOltlnek a község kultúrháza diaztermében tartott diszköz-g>üésén. Bethlen Islván már trgnap este Nagycenkre érkezett és mint vendég a gróf Széchenyi család kas lélyíbin szállott meg. Már a kora délrióli órákban a Stéchenyi család tagjaival fe\'krreate a Széchenyi nemzetség sirboitját é« ott koszorúi he lyezett el Széchenyi István gróf sír-
jára. A koszorún ez a felírás vsn : .A legnagyobb magyar halhatatlan emlékének, Bethlen István", A képviielótestQlet díszközgyűlése
fél 12-kor kezdődőit s a termet zsúfolásig megtöltötte az Onneplö közönség, amely lelkesen üt n.\'pele a miniszterelnököt és Herczeg Ferencet.
Ostör József képviselő hosz-szabb beszédbea méltatta gróf Belh len litván minlizlerelnök éi Herczeg Ferenc Író étdemeit éi á\'nyu|totia a diizpolgári oklevelet az ünnepelteknek. Utána
gróf Bethlen István szólalt fel:
— Ugy érzem, — mondotta meleg köizönö izavak után — hogy a mai napon és ezen a helyen, amelyet beárnyékol Széchenyi litván óriáii szelleme, kötelességem visszaemlékezni azokra az időkre, amelyekben ö élt és összehasonlítani a mi ténykedésünket azokkal a törekvésekkel, amelyekel ö tűzött ki célul maga elé. 1825-ben Indult meg Széchenyi, hogy újjáépítse nemzetét éi mir egy generációval később, I8t>7. u\'án egy u| nemzedék elölről volt kénytelen kezdeni az ö feladatéi Olven évig folyt sz épi\'ő munka, sz arra bivitott nagy vezérek vezetése és Irányítása me\'lett és iimét egy generációval később, 1918-han egy példátlan és talán eddig sohasem látott kaiasztrófális helyzetbe került a nemzet, ugy, hogy a |elen generációnak élőiről kell kezdrni a munkál. És kérdem, nem hasoniit-e inkább a helyzet a mai Időkben ahhoz a helyzethez, amelyből Széchenyi akarta kiemelni nemzetét ?
— I82í) ben Széchenyi rázta fel a nemzetet, mert valóban egy évezredes kort a nemzrtl öntudat, a nemzeti Ónálló akarat, az Ónálló ctelekvét teljes sorvadása jellemezte. Éi nem hasonlil-e az 1918. év u\'áni helyzetünk ehhez ai állapothoz? A magyar történelem fonala 1918 ban Is megszakadt. JOtt-ment emberek vették kezükbe a hatil nat és az
uralmat, akiknek nem volt egyetlen gondolatuk iem, ami a nemzeti talajból fakadt volna, akiknrk nem volt egyetlen cselekvésük sem, amivel a nemzetet védeni kellelt volna, akik letaroltak mindent az ország-bsn, amit egy ezerévei történHem mintegy kincset halmozott önze és elherdálták azt az öiökiéget, amit óriásaink egv éveireden keresztül gyűjtöttek. É» kérdezem, nincí e szűxsfg arra, bojy
ujabb alapokra építsük ezt az országot, ugy, mint azt Széchenyi tette?
Ct«k e#yre van siűksé* ehhez: hogy
bátqr kezek nyúljanak hozzá, amin felépül és sminek megváltoztatáss elöfellé ele annak, bogy ebből az országból u| nemzeti élet fakad|on ét fej -16dbe«sék. Ctakhoity
ugyanakkor megtartjuk azokat az alapokat, amelyeken az ország egy évezreden át felépült,
amelynek félretételével leheletlen az országban a fejlődés és a kullura, ami az erő lesz, mint volt ezer éven ál. lg\' n k
szükség van reformra ugy alkotmányos szempontból, mint társadalmunk Intézmé nyelnél
és ha Széchenyi szükségesnek tartotta, bogy a rendet alkotmányos alapou formAlja át, ba siűksétfesnek
látta, hogy a rend társadalmi és a jogegyenlőség alapján helyezkedjék, ugy be kell látnunk nekünk Is, hogy sok mindent meg kell változtatnunk ugy alkotmányos, mint társadalmi berendezkedésünk terén is. Ha Széchenyi István a harmincas években világosan látta azt, hogy ez a nemzet u|ra talpra nem állhat, ha u| elemek bele nem kapcsolódnak a nemzeti életbe és ezért ö volt szószólója a jobbágyság eltörlésének, lebát akkor nekünk is világosan kell tudnunk és látnunk azt, hogy
ennek a nemzetnek ereje a legteljesebb mértékre csak akkor lesz fokozható, ha ■ szélesebb társadalmi rétegek tudatára ébrednek annak, hogy sorsuk biztosításán a nemzeti szolidaritásnak érzése őrködik. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy u|ból kell építenünk sokmindent az orsiágban, akkor tisztában kell lennünk azzal is, hogy Intézményeink átalakítását ugyanazok az osztályok kisérjék, amelyek kisérték a mull század elején, amelyre Széchenyi memoár|ábm él életében li igyekezett rámutatni. S\'.éch;nyl csak az olyan haladáltól fíHetts a nemzetet, amely vesiélyeket idézhet fel, amely reakciót jelenthet, a táriadilmat fel bonthatja, amoly végre Í3 a magyar lár«adalTiat u|ból idegen lntalmak kez\'be lenné le. Széchenyi pályája \'elején a reformoknak volt bátor szószólója. Akkor gyűlölték öt a maradiak. Pályája közepén p?dig, amikor (éltette a nemzetei, maradinak Ítélték ő\'. Pedig Széchenyi nem volt sohasem maradi, sem radikális, hanem kizdrólog magyar. Mi
nem engedhetjük meg azt a fényűzést, hogy jelszavai politikát Űzhessünk. 1528 ban három réizre szakadt az ors?ág és az akkori generációnak az volt a történelmi hivatása, hogy újra egyesítse az országot. Másfél évszázadon keresztül nem sikerűit megoldani ezt a feladatot. Nem pedig
azért, mert nem (irtották szem elölt minden körülmények között, hogy ezekben a kérdésekben
az egység az előfeltétele annak, hogy a nemzetet megmentsék. Nekünk ezt kell mindenek előtt szem elölt tartani. A jelen generáció csak akkor oldhatja meg feladatát, ha mindenek előtt szem előtt tartja Széchenynek nagy tanításait. A magam részéről, amikor a kitüntetést megköszönöm, igyekezni fogok tekintet nélkül a hátrányokra, vagy elönykre, szem előtt tartani ezeket a tanításokat.
A miniszterelnököt szavai végeztével hosszasan és nagy lelkesedéssel ünnepelte a közgyűlés közönsége.
Herczeg Ferenc
mondott ezután hosszú szónoklatot az öt étt kitüntetésért. Hangsúlyozta, bogy kétszeres örömet érez a felett, hogy ezt a kitüntetést Bethlen István miniszterelnökkel együtt kapta. A közönség viharosan tapsolta Herczeg Ferencet és éltette Bethlen Istvánt.
A képviselőtestület diizközgyüléie után Ostör Józief a |elen voltak közül többeket bemutatott a miniszterelnöknek, aki hoiszabb ideig barátságosan elbeszélgetett a bemutatottakkal
Délben a miniszterelnök ebéden gróf Széchenyi Brr\'alan vendége volt. Délután 3 óiakor társaságával Ba fra ment.
A miniszterelnök Balfon és a Fertö-vidéken
Balf, októner 13. (Éjszakai rddiójelentés) Bethlen litván gróf minisz-ter-lnök kiléteiével Balfra érkezett, ahol a hősök emlékszobra elölt az clőijáróiág éi az önzés szervezetek üdvözölték. A német üdvözlő beszédre Bethlen István gróf miniszterelnök németül válaszolt. Az állam és az anyanyelv között olyan viszonynak kell lennie, — mondotta — mint az édes lestvérek között. Nincs magyar ember, aki az OnOk anyanyelvét el akarná venni — hangsúlyozta. A miniszterelnök hosszabb beszédét lelkesen megéljenezték. A szeretetteljes fogadtatás és a program után a miniszterelnök a Fertő vidékére folytatta útját, ahol több gazdaságot tekintett meg. Elte visszatért Ntgy-cenkre és bolnap Sopronba megy tovább.
at
1296. október 14.
József főherceg Szombathelyen
Szombathely, okt. 13. (Éjszakai rádtófelentés) József főherceg ma megjeleni a technikusok gyüléié-, aiulán megtekintette az rgyea latéi -ményeket. A főherceg a pünpökvár-ban tolli az é|szakát és vasétnap részt vesz az emerikánások nagygyűlésén.
Meghalt a nagykanizsai kórházban az Inkei antó-katasztrófa áldozata
Bélmtán megejtették a törvényszéki boncolást — A miniszterelnök (la Ii ixemtaanja volt a halálos elgixoláanak
Nagykanliza, oldóber 13 Napok előtt beszámoltunk arról a súlyos sulószerenciétlenségről, amit egy budapesti autó okozott Nagykanizsa és Inke kőzött sz országúton. Ai áldozat az inkei bucturól hazafelé tartó Horváth Józiefné Inkelep-ledl asszony volt. A szerencsétlen ségnek — Horváth Józsefné vallomása szerint — szemtsnuja volt a miniszterelnök kisebbik fia Is Az áldozatot beszállították a nagykanizsai kórházba, ahol a leggondosabb ápolás dacára ma reggel meghalt. Miután a katasztrófa a kaposvári törvényszék hatásköre alá taitozó területen történt, a nagykanizsai kir. ügyészség s halálesetről telefonon értesítette s kaposvári törvényszék vizsgál óbiráját.
Dr. Almdssy Q/ula, a nagykanizsai törvényszék vizsgálóbirája elrendelte Horváth József ié holdestének fel boncolását, amit dr. Nlsponszky Béla kir. törvényszéki orvos el is végzett. A bonc jegyzökönyvet és s vizsgálat aktált dr. A mássy biró megküldi a kaposvári törvényszék vizsgálóbíróinak, amely valószínűleg el fogja rendelni a gázo\'ó autó sofförjének őrizetbe vételét.
Horváth Józiefné — a katasztrófa áldozatinak temetése ma délután fog végbemennL
Az utolsó sirkövet is felállították a nagykanizsai hősök-temetőjében
Tiz és fél ezer pengőbe került a „Zalai Közlöny" akciójának lebonyolítása - Közel 1300 hősi sírra állított síremléket Nagykanizsa társadalmának áldozatkészsége
Négy esztendő munkája
Nagykanizsa, október 13
Négy esitendövel ezelöl, pontosan 1924 auguaztui I én Barbarlts Lajos, lapunk felelős szerkesztője, akkor még egészen kezdő kanizsai ujság-itó, „Nagykanizsa szégyené\'-nek mondotta e hasábokon a teljesen elfeledett, gazzal telenött katonatemetőt, melyet össze vissza düledező, korhadt, hiányos, töredezett fake-reiztek egészen eléktelenítettek. Egyben felhívta a város társadalmát és halótágát, hogy ezeken ax állapoto kon segítendő, fcg|on össze egy ha talmas, erős akcióba. Egy hónap múlva kész teivvel meni fái Sabján Gyula dr. polgármesterhez, hogy mielőtt ax akciói megindítaná, tájékozódjék arról, milyen támogatást vár hat a várostól, A hivatalos váios álláspontja akkor deprimilólag hatott, mert semmi támogatást nem helyezett kilátásba.
— Hány éves, sierkesztő ui ? — kérdezte s polgármester.
— Huizonhat — voll a válaaz.
— Épen azért kérdeztem, — mondotta erre a polgármester — meri tudom, hogy nsgyon fiatal. De ne feledje el, amit mrndok: — öreg, kopsiz bécsi lesz magából és még •em fog tudni Nagykanizsán 70 millió koronát összegyűjteni.
A város tehát nem bízott az akció sikerében s épen ezért érthető volt a támogatás elöl való elzárkózása, amit később különben is teljes mértékben helyrehozott, smlkor már látta, hogy mégis csak gyűlnek a milliók, a tízmilliók.
Az eiió kudatc nem tántorította meg utján a szépen elgondolt ter-
után szerkesztőségünk a város közönségének
vekkel elindult mozgalmat, amely erős lendületet vett akkor, amikor Kempelen Bila átvette a Zilsl Köz löny felelős szerkesztését és 1924 novemberében tekintélyével odaillo t fiatal munkatársa mellé, akinek tel-jtsea szsbad kezet adott a lap hasábjain csak ugy, mint mindennemű intézkedésben és eljáráiban. Ekkor aztán megkezdődött a munka neheze: a gyűjtés és egyúttal a kivi el előkészítése.
Nem alakultak bizottságok, nem forogtak nevek, nem volt díszes galéria elnökökből, dlsxelnökökből, mert ennek az akciónak nem volt szabad elaludnia adminisztrációs szervezetek és reprezentáns cimek útvesztőjében.
Munkára és áldozatkészségre
volt szQkség csupán.
Az egyik bőven tellett a lekicsinyelt 26 esxtendö energiáiból, a másikra pedig futotta bőven N .gykanizaa társadalmának ugyancsak kélségb:vont áldozatkészségéből.
A hihetetlennek látszó tervekből valóság leit éi nem 70 millió gyűlt össz\', hanem közel mépryytzer annyi
10.451 pe-gö 55 fillér. Azért ennyi, mert amint az adakozás teljes lendűletlel megindult, az egyszerű kilométerkő-szerű sírkövek helyett díszesebb (70 000 koronás helyett 121.500 koronán) tervek kerültek elfogadásra.
A tervek beszerzése pályázat utján történt, ugyancsak nyilvános árlejtés utján történt a munkálatok kiadása. A lervek lelülbiiáWsáuál és a vállalkozókkal a szerződéi előkészítésénél a város és a katonaság k\'p
átadja a katonatemetót
viselőiből és szakértőkből álló bizottság működött közre. A munkát teljes megelégedésre a Sartory utóda és s Welsz Soma cég végezték.
Az adakozásba Kinizsin ilyen tekintetben soha nem tapasztalt lelkesedéssel kspesolódott bele a váiot egész társadalmi. Nem kellett Ide gyűjtő appará\'us,
nem kellett költséges gyűjtési adminisztráció, ami az országot gyűjtéseknél a gyűjtött összegek Igen nagy részét fel szokta emészienl. A munkál, ami pedig tokszor nyulott éjszakákba, önként és örömmel sdls a lelkesedés, sz egyesületeknek, testületeknek az az impozáns melléállása, ami ebben az akcióban az egész város közönségét a színdarabot játszó kisgyermekektől kezdve a bálozó felnőttekig, a hatalmai társadalmi szervezetektől a clgányzrnészek filléreiig mindenkit összeforrasztott sbban a gondolatban, hogy a nagykanizsai katonatemető ügyét végre meg kell oldani.
Az adományok gyű|tése nyomtatott és sorszámozott fűielekben, kettős nyugiázásssl (írásos és biríapl) teriént. A befolyt összegek takarékkönyvben kezeltetlek. A részletes elszámolás néhány napon belül elkészül s azt ehelyütt közölni fogjuk.
Ma cssk a jól végzeit munka és becsülettel megoldott igen nehéz feladat örömével be|elentjűk, hogy
Nagykanizsa katonatemető-
jében nincs többé jeltelen sir
és a Zalai Közlöny nevéhez fűződő akció befejeződött. Ezerháromszáx hősi halott álmái az idők végtele
Gurzov Grigorjev embert ölt. 17
Orosz regény. Irta : Urbán Oyula.
— Megfeleltem neki: nem kell a pénzed ! Semmi sem kell tőled, csak azt mondd meg: mért tetted ? Velem, akinek ugy mutattad legjobb barátja voltál? — Szikolaffnak eszébejjulott, ami előbb nekem, hogy a kiabálást valaki meghallhatja. Be-tapasztotta számat kezével:
Hallgass! Ne kiabálj. — Hiába volt minden. Még jobban üvöltöttem felé:
Megmondom neked Szikulatl Mthajlov: én nem hittem, hogy ez igaz lehet. Nem hittem még akkor sem, mikor most a templomajtónál megszólítottalak Nem mertem hinni, hogy te Csak gondoltam valamit... Igazat. Szikolaff Mihajlov, igazat gondoltam. Jól gondoltam, igazat gondoltam — Nekiestem a szavakkal : most látom tisztán, hitvány gazember vagy és hiába mentél ma este Krisztushoz imádkozni, ő is látta a te álnok lelked. Az Istent nem leltet félrevezetni I Csak az embert. Mint
engemet lehetett. Vitted ma este a kereszt alá bűneidet, hogy bocsánatot nyerj az ünnepi napra ? Vitted és mcgmondtál mindent ? Megmondtad, hogy Gurzov Grigorjevet tönkretetted, lezüllesztetted, kezébe nyomtad a kártyát és kivetetted, mint bélpok-lost, a becsületesek sorából! Ha ezt nem mondtad meg, akkor még nagyobb gazember vagy, mert épemigy bűnnel jöttél ki a templom kapuján, mintahogyan bementél. Igy nem nyersz feloldozást és az Isten keze még jobban lesújt.
Különös voll, hogy karácsony estéjén a periljanai kertek alatt én, mint egy tébolyodott szektatéritö, beszéltem btlnbocsánalról ennek az embernek, akiben egy félpokol lángja égett. De nem tudtam másként cselekedni Lökött magával a saját szavam és nem tudtam mást, mint azt, hogy nekem Szikolaffal igen nagy tartozásom van, amil most le kell törleszteni. Esküszöm, nem gondoltam arra, hogy megölöm. Mást akartam. A szavak súlyával akartam agyonliporni, hogy megkeressem, van-e ebben az emberben egy szikrányi emberség, lelkiismeret ?
Gurzov Grigorjev a szélsőségek i mesgyéjén járla a szavak vadtáncát.
Sirásizü lett a hangja :
Miért is tettem ? Miért nem futottam el tőle, hogy ne érjen fel a szennyes vére a kezemhez ? Miért nem inkább fizettettem magamat, j hogy törvényesen is viseljem a nevet amit Szikolaff adott, hogy zsaroló vagyok? Miért? Miért?
Minden szó fojtott sirás, fogcsikorgató dtlh. Minden mondat pánikos összevisszaság.
Nem is tudom pontosan, hogy történt, ligyszerre Szikolaff mellbe lökött. Hallgass! — ordította rám— és megcsúsztam a síkos uton.
ligy szót se szólj, hanem mond mennyi kell és engedj innen !
Rendkívül ideges volt. Nagy szóharcba kezdtünk.
- Hallgass!
— Nem hallgatok 1
Kímélj Girzov Grigorjev !
— Még a nevemet sem hagytad meg. Csak Griger vagyok !
Mit akarsz? Pénzt? Mennyit? De hallgasé?
Nem hallgatok. A füledbe rikoltom : Szikolaff Mihajlov, a világ legelvetemültebb embere vagy, aki nem léphetsz ki a templom küszöbén ilyen magadra tartott éjjel, mert benned égnek a gyalázatos bűnök,
amiknek fájdalma engemet döntölt le lábamról. Szikolaff Mihajlov utolsó ember vagy, mert véremre szomjaztál, hogy pokoli tervedet keresztül hajtsd. Tudom, hogy éheztél a periljanai birtokra, de jobban fájt a fogad Gurzov Grigorjev asszonyára, aki elutasítóit magától! Tudom, hogy cz érlelte meg benned ezt a sátáni munkát és ma ezzel is lesujllak, hogy ezt igy neked szemedbe vá-gom.
— Igy beszéltem vele. Mint a kardok, ugy csap\'unk össze, amíg egyszerre Szikolaff rémült arccal figyelte egy távoli trojka csöngetyüjének közeledő hangját. Ez teljesen őrültté telte, Két erős kezével vállon fogott és megrázott:
— Hallgass, hallgas Gurzov Grigorjev. Jönnek, elég legyen.
Én nem szóltam már semmit. Kifullasztolt az ütközet, de ő nem volt észnál már. Rázott és kétségbeesetlen dugaszolta be fülét, pedig a trojka már messze futhatott. Még a lovak trappja sem ért el hozzánk. De ő hallotta és reszketett tőle, hogy valaki elér,minket a kertek alatt ebben a feldűli állapotban.
(folyt köv.)
Itta, október 14.
néig őrzi Nagykanizsa társadalminak kegyelete.
A 26 éves újságíró, aki az akciói elkezdette és végig csinálta egészen az utolsó kapavágásig és ulolsó számla kiegyenlítéséig, azóta négy esztendő tapasztalataival gazdagabb in
boldog örömmel teszi le a hősi sirok síremlékeinek gondját azzal, hogy
minden érdem azé a közön ségé, amely páratlan áldozatkészségével lehetővé telte ennek a hazafias mozgalom nak megvalósulását.
Az akció ezzel természetesen nem
ZALAI KOZLOfVT
ért véget. Ert követi egy másik :
a katonatemető állandó rendbentartására vonatkozó tervek megvalósítása, melyekhez a ravasszal lógunk hozzálátni a már kidolgozott program alapján.
Az ünnepélyes átadás november 1-én, halottak nap|án a s okásos lémétől ünnepíly keretében fog meg öriénnl, amikor is a nemzeti kegyelet lélesiiményét a város és a katonaság fogja hivatalosan is átvenni.
Kállay Tibor vasárnap este 6 órakor utazik el Nagykanizsáról
Kállay Tibor nejének és édoaanyjának távirata a kanizaai nőkhöz
Nagykanizsa, október 13 E öllek Nagykanizsán és lassan elölnek országsrerte Is a Dagykaot zsai választás irgalmai. A négy hosszú hétre felzaklatott város életének gépezetében ismét megindult a rendes körforgás, a mindennapi élet mechanizmus? nak megzökkent kerekei újra visszafordultak a rendes vágásba és nekifeszülnek, hogy amit egy hónap társadalmilag és gazda ságllag megbolygatott, nindaz a nagy politikai erőpróba után ujr.r termelő energiákká váljék: falat kenyeret és a munkának békességet teremtsen ebben a városben
Kállay Tibor a pén\'eki és s?om-batl napol Itt töltölte Nagykanizsán, holnap, vasárnap délelőtt résztvesz a kiskanizsalak örömünnepén: az orgonauentelésen, délután 6 órakor pedig a gyorsvonattal visszautazik Budapestie.
A nagykanizsai nŐ-láreadilom a választás eredményének eldöllekor táviratban üdvözölte Kállay Tibor nejét és édesanyját, kérve egyben Kállay Tiboraé leutazását Nagyka-
nlisira. A kegyelmes asszony a távirat vétele ulán megfelelő vonat hiányában már nem ludolt a mandátum-áladéra leérkezni, azt azonban legközelebbre kilálásba helyez e. özv. Kállay Rudolfié sz. Dobóczky Malviu, dr. Kállay Tibor édesany|a ma délután a következő láviralot intézte a nagykanizsai hölgyekhez: „A kanizsai nők üdvözletét boldog örömmel vettem. Mlndnydjoknak mélyen érzett hálámat és köszönetemet küldöm. Özv. Kállay Rudolfné" Dr. Kállay Tlborné távirata Ma é|filkor kiptuk a következő láviralot: Zalai Közlöny szerkesztőségének Nagykanizsa „Kérem, szíveskedjenek alábbi válasz-táviratomat leközölni.
Nagykanizsa asszonyainak hozzám intézett táviratáért, valamint lelkes, halhalós támogatásukért és ragaszkodásukért, amelyben részesieni szívesek vollak, ezuion mondok hasonló őszinte szívből fakadó köszönetet. Kérem, hogy tovabbra is ugv, mint eddig, tartsarak meg mindkettőnket szeretelükben. Legszívélyesebb üdvözlettel: Kállay Tlborné"
öt njabb halottat hnztak ki a prágai romok alól
Iár 39 a halottak száma — lég 15 halott van a romok alatt
Prága, október 13 Ma öt ujibb holttestei áslak kl az összedőlt ház romjai alól <s igy 39-re emelkedett a halottak száma. Építkezési Irodák feljegyzései szerint még körülbelül 15 munkás hiftcyiik, akiknek a romok alatt kell lennlök.
Két borzalmas vasúti katasztrófa Angliában
9 halottja van az egyik ömeütköxés-nek — A londoal express egy alagútban szaladt bele a másik vonalba
London, október 13 (Éjszakai rádiójelentés) Shejfield mellett egy tehervonat összeütközött egy személyvcnittal. Kilenc embert húztak ki eddig a romok alól. Valószínű azonban, hogy a kalasttiófá nak több áldozata van.
Glasgow, október 13. Qiaígiwian egy alagútban két vonat OsizeülkO zOtt. Az egyik vonat a londoni esti rxpress volt. Egy ember meghall, a scbeiülltk száma hlr szerint ölvén.
Magy. Klr. Osztálysorsjátók
A kAtrtsrtA
t*>.)af-rslj tíArs»>rk (kcrwitWk airnaij
teásod\'.k x.rv}*yy
eytrl
u)Anl|Atc aorsjciíyekkot i
i(Dr. Oliidi lipán Leóné
~ \'■•rlhy Mikiéiül Iá Trleloa Jrtz»ef IOÓ-44
pembinsky B.
bankhAa
OCSKAY
SANDOK
Dorollyn-u. t<
Uurtn \'j.f.i saruk Aut «tl-i>
Dr. VAJKAI NÁNDOR
l"M»k *t VUlóutl\'l Naahaifaáf.lár 4. aa. Irlrloni T. tTiál
Hecht
BANK RT
MMl A ndrA »»y-ut •
SBLZER ILLÉS v;
Dele
j laszlO
KELLNER G
\' ™ - . J. _ ft II Ali .1.1 IL H
t áll AU I lel W e « wléoyVa »t 4l!
Martony
Arnold és Társai
VII Ki-rt.W iitcn Ml
GYULA
Jííl it UrfflfS
T.Wlna J OTT
SCHEIN
íi.i.si. leopold Gyulamrí^rtii.uí.I
I lm«M-k«n.i )». (A)aftf>a Ketoa J. Ol-M. J
épp cűj frivafó a nagynwbúbfuxi, mmtJL*MX a finom fekérncnuíRöz
nap! h mm
.mfIRCND
Október 14, vaaérnap
Rómaf katoli.iw.: Kalilizt p. Protest.: Helén. Izraelit* Tisri hó 30. Nip ket reggel <6 óta 17 perckor,
nyugszik dttatSn 17 óra 15 perckor. •
Délelőtt 9 órakor orgooaszenlelés Klskani/s.ín.
Délelóll léJ 12 órakor kegyeleti staféta Indul a (ctvitemplom elótt
Délulán fél 6 órakor NTK tincteája a Centrál szuUtréti helyiségében.
Városi Mof(í 4. .A bestis", dráma 8 lelvimásba-i. iíulii vagy nem bubi*, vlg|áték. Híradó.
Uránia ,/lozgó. ,Don Quijole\', Cervantes vilá#hirü regénye Zoro lluru val Pathé revü és híradók.
Október 15, hétfő
Római katolikus: Teréz sz. Protest. Teréz. Izrsellta: Mark bó I. Nap kel reggel 0 .ira 18 perckor,
nyugszik délután 17 óra 13 perckor. •
Városi Mo:tgó. .Szerelem a természetben\', kuli uttlnl. .Vakációt a férjek-nek\', vígjáték Pátria világhlradó.
— A főispán .birtokára utazott
Gyömörey György főispán tegnap este Inlapcsxlai birtokára ulazott.
— Kanizsai fei tőmDvésznö sikere Budap««ten A Nemzen Szalon most zárult őszi tárlatán Budapest székesiővaros meg váiárolta Sass-né Farkas Böskének, u föv.\'trosi tárlatokon már sok érdemes sikert aratott nagykanizsai lent^müvésznő-nek .Virágaim* ciraü vá«. nát.
— iskolaépítés! állami tegély. A közoktatásügyi miniszter a toma|l és cserszegi kOziégi elemi Iskt\'lák kibővítésére 16.000 pengő Allait segétyt engedélyezeit.
= 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink ut|án is — az eg\'isz világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrói rép ré>uv.-táisaság Nagykanizsán, i\'ó-ut 1.
Virágok halladája
Irts: Péczely Plroaka
Vannsk tétek, virágos rétek, hol vik ezernyi szép virág él és örlil. s ai égi kékít \' nap aranya szövi it De van virág, mely egymagában sápad, végtelen pusztaságban.
Van oly virág, mely tirstalan, Mely mindig egymagába van, csak egymagába mint az árva . a másikat hiába várva és néz a pusrlaság felé, hogy szive feljajdul belé.
Csak néz és vár és menne, menne, de nincsen ul)a, nincs semerre, mert lógva tartja ízllgyökér a tóid. a sors. És |a|l mit ér az élei, kinek nincsen pírja ai elhervadhat egymagába ?l
Csak ha az esti szél dalol, a messze égitá) alól titokzatos panaszok szállnak, sírása egy másik világnak : s testvér-sorsú idegen zokog a távol réteken.
S a kis virág a drága hangra
lel-lelhgyelve hajol arra.
Szive, — mely u| reményi dobog —
egy máa szivén lángot fogott
és kivirul csodás szerelme,
az égi szépség ragyog benne.
A két virág titkon beszél, üzenetükkel száll s szél: - |ö|j kedves, JÖJJ, oly várva-várlak, boldog leszek, ha egyszer látlak, azután, ha a sors betelt, letörhetnek kalóz kezek.
— Én giennék, jaj. de hogyan, merre ? .....icsb
?yö
de csi\'ikod mindennel lölér
,n Bv
Hisz rab vagyok, bilincsbe verve, oly mélybe Tul e bús gyökér. .
és legyen ugy, bir hal|ak én meg, de hozzád egyszer csak elérek 1
S a két virág munkába kezd a gyökér egyre lazább lesz. Elszakadnak az apró szálak s az uj sebek akármint tájnak, az éjbe borult réteken ég szerelmtlk — a végtelen.
Mlg egyszer aztán szörnyll vésszel vihar száguld a sötét égen s a hervadt kis virág alatt a bilincs keltébe szakad s a szelek szárnys elragadja, ahol a kedvese várja, arra.
S hogy párját végre meglelé, végsó csókkal hull elé.
Vannak rétek, virágos rétek, hol sok ezernyi szép virág él és ötül . s az égi kéket a nap aranya szövi át.
És van virág, mely egymagában sápad, végtelen pusztaságban...
EALAI ROXLONY
10U. október 14.
POIPÁS HANGSZEREK
közvetlenül tiurópa legnagyobb hangszer szét kákicsétól. TájékozUtó árak : Hegedűk már l> 7.90-tól Harmonikák . P V.HO-tól Citerák . P ll>0-tól Klarinétok . P 14 96 tói Mandollnok . 1\' 15.20-tól Oramotonok . P 29.50-töl
60 oldalú nj dlszföárjeiazéknnk ingyen I
beszélőgép- és harmonikagyár Budapest, 1X183. CUól-at 19.
t€ÁSKMim
A .Tcjskjnnj- védje*)" tea • társaság. J csalid <í» j mindennapi Jiawnaljl számárai
Ma délelőtt szentelik fel ■z uj kiskanizaai orgonát
Dr. Kállay Tibor la réazt veax >■ Qnnapaégen
Nagykanizsa, október 13
Nagy nap|a van ma Kiskinizsa dolgos, becsületes gazdínépinek. Ma délelőtt szentelik fel a templom uj orgoná|ál, melynek felállítását a kisgazdák áldozatkészsége tette lehetővé Pulvermann Zénó ferences lelkész buzgósága folyláo. A kiskanizaai orgona ms|dnem ugyanolyan tendszerü, mint a nagykanizsai plébániatemplom uj orgonája. 18 változatú, villanyfujtafóval, két nagy szekrénybe helyezve, alakj\'ra nézve mint egy lelhőkarcoló ec miniatűré fesl. Az orgona épilési költsége a teljes felszereléssel és felállítással rgyOtt több mint 17 000 pengőbe került. A város erre 4000 pengőt adott, mig áldozatkészségből 6000 pengő folyt be, ugy, hogy még mindig 7000 pengő a törleszlendő Oiz-szrg, amiben a blvek további áldozatkészségére számítanak.
Az egyházi ünnepély ma rrggel 9 órakor vesii kezdi té\'. Az ünnepi miié\', a sztn\'elét aktusát és a beszédei Kreutzer D zsöketü\'e\'l esp-res végzi. Részi vesz az egyházi ünnepségen dr. Kállay Tibor, N igy-kanizss országgyűlési képviielfije is. Nagykanizsa városát dr. Krdlky István főjegyző és dr. Kaufman Lajos városi tanácsos képviseli. Az orgona-szentelésre Nagykanizsáról is számosan mennek ki autón Kiskanizsára.
— A választás epilógusa. Megállapítási nyert, bogy lóbD mini 900 olyan aláírás volt a kanizssi képvi seló|elő!!ek |elölö ivein, akik mindkét (elölt iveit írták alá. Ezeket át teszik a kir. ügyészségre, abol eljárás indul meg ellenük.
= A Kéményseprő vendéglőben inától kezdve minden este Árval Jenő cigányprímás fog a Vlg fiukkal muzsikálni.
— Az iparosság figyelmébe. Felhívjuk mindazon iparostársainkat, akik a folyó évi lagdijlal bálralék bsn vannak, bogy fizetési kötelezettségüknek lehetőleg mielőbb tegyenek elegei, mert az ív negyedik negyedében vagyunk és Icstülelünk i« többoldalú Ituonló kölelezetteégének most már eleget óbajt lenni. Azok, kik poatacsekklspjukal eseileg elvesztették, a testület hivatalos helyiségében uj cíekklapot tophatnak. Az íparlesllllet elnöksége.
= Össztánc. Ma délután 5 órai kezdettel a diákok részérc, este 8 órai kezdettel a felnőttek részére magyar vendégórát tarlók. Szíves |>árt-fogást kér Gábor tánctanár.
Az ujbor első áldozata
Dlszll János almás!cicszturi lakos j lement az uj borral teli hordókkal beraktározott pincéjébe, abol a kiáramló gázoktól elszédült és végig vágódo\'.t a földön. Mire hozzátartozói észre ve\'lék, — már halott volt.
Községek,
vármegyés és egyéb közületek nek, útépítési , játdabuikolási , villanyositasi , csatornázási munkálatait, stb. 5—10 é>/ig ter-jrdö időre való részletfizetésre és építkezési kö csönöset (hitnuzkégeknek is) 25 évi amortizációra eszközöl tétünk. Költségvetéssel srolgá-lunk, mrrnoktinkel knüldjür. Vállalkozóknak, iparosok nak: <rle|téseltbez, k zmunkák elnyeréséhez, stb. óvadékokat szerzünk budap»stt n-gy-banktól, úgyszintén financiroz-zuV a vá lali közmunkákat. Kereskedők, iparosok véltéit leszámítolta1 juh.
Kernács és Társai
bankbizományosok Budapest, VI., Teréi-körot 43 B.
(Válaszbélyegel kérUnk.)
1 — Az NTE mai táncteája a
j 8\'irozatos NTE estélyek sikeres nyitányának Ígérkezik. A rendezőség a legnagyobb körültekintéssel végezle munkáját s a közPniég körében ls nagy érdeklődés tapasztalható. Rá is szolgál: az NTF. a nagy érdeklődésre és a támogatásra, hisz annyi dicaöséget szerzett a kanizsai sportnak s most is dicsőséggel küzd a bajnokságban. At es\'ély fél G óra-j kor kezdődik a Centrál szuterén helyiségében s éjiélig tart. A cigány-zenit a Centrál zenekara, Szalal Pepita Q/ula bandája azolgá\'talja.
= A Kéményseprő vendéglőben mától kezd e minden este Árvái Jenő cigányprímás fog a Vig fluKkal muzsikálni.
— Saját bojtárja rabolta ki az inkel gulyást. Molnár Ferenc ln«el gulyást kifosi\'otla a saját boj\'árla. Amikor ugyanis Mo\'nlr elment hajúiról, a fiatal bojtár belopózott lakásába és sok ruba iemül, megtakarítóit pénzt és egyebet elviit. Mikor a gulyás hazajött lálta, hogy tel|esen kifoszto.lák. A csendőrök keresik a hűtlen bo|:árl.
Okvetlenül nézze meg saját érdekében Barta Miksa legujabb szőnyeg és kabát kirakatát.
= Mllhoffer sorsjegyiroda
Cseogery-ut 7, Rapoch-ház ajánlja az újonnan kezdődő zortjálékra sze-t\'/ncseszámai\'. E?ész sorsjegy 20 P, fél sonjegy 10 I\', negyed sors|egy 5 P. Húzás már folyó hó 20 ís 23 án. Minden második sorajegy nyer I
IVItágszabadaloml Rtechnika csudája 11 Tartóssága örökösi 10 éves garanclall
AJÁNDÉKBA ADNAK
ithol sem ilL/i 1 ni V nmmlt unt,
KÉZIMUNKÁT.
U\'KWrbbrt letolt sóbban Kapja
REINITZ BÉLÁNÉNÁL
Deák-tér I.
Telefon 552.
= Okvetlenül nézze meg saját érdekében Barta Miksa legujabb szőnyeg és kabát k rakatat
— Vidéki pékmesterek hajnali 3 órától dagaszthatnak. A bajnali dagasztás eltiltása sok és elkeseredett panaszokra adott alkalmat a vidéki pékmestereknél. Hiszen alig van sütőmester, akit a korai dagasztás miatt meg nem bűntettek volna. Annál örvendetejebb, hogy a kereskedelmi minisztériumban most dolgoznak az uj sülőipari javaslaton, amelynek sorín a mult napokban értekezletet tartottak, ame\'yen részletesen megvitattak az előadói terve zet minden rendelkezéseit, többek közölt azt is, hogy a dagasztás Budapesten reggel 4, a vidéken pedig ii|nall 3 órától lenne megengedve. \\ kereskedelmi miniszter a sütőipari ..■unka ujabb szabályozásával azt tarl|o szem elölt, hogy jói kidolgozol\', egészséges sülőipari termékek kerüljenek a fogyasztókhoz. A javai-I itot a Ház őszi ciklusán fogjlk n ég beterjeszteni.
— Vétkes bukás miatt elitéit kereskedő. Vajda Kornél csurgói keteakedöt a törvényszék vétkes bukás miatl 500 pengő pénzbüntetésre Ítélte, meri akkor, amikor már f zetéíképtelen volt, ínég mindig vá-sáro t és a csödkérvény beadásának elmulasztásával alkalmat szolgáltatott arra, hogy vagyonára több hitelezö|e zálogjogot nyerjen.
= Világvárosi, művészi a
„Papagáj" (Budapest, Erzsébet-körut 33) nemzetközi műsora. Oláh Gyárfás Mihály iga/galó oly válto-i zatos, remek kabaré, variété és tánc-j számokat adat elő, hogy minden este zsúfolva van a kedves, intim, nivós helyiség. Senki se mulassza el ha Budapesten van — egy estél a „Papagáj" ízléses, előkelő vidámságában részt venni Olt látható az igazi párisi hangulat.
= Butorl díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra, garantált esőrangu kivitelben. Nég,töl tizenhat hónapig terjedő lizeiési kedvezményt nyujtunk. Sok milliót tokarii igy meg. Oyöződjön meg s/.emélyesen, Kopstein bútoráruházai Szombathely, Kőszegi-utca 5. (üzlet 1 az udvarban) és Sopron.
fZEPHDt!
lalMllMiafolHutMb
.Zephlr\' kályhával tat ma már a Makk-A.i Is, Ha jó kályhái akar, szerezze bt már Isi
in !<FÚT 94
,U "val egy normál szobái " nhqyobb típusok 3 4 SZOBÁS LRkAST Is egyenletesen fűtenek.
l.rKKaidaiigoiahb, itghlgUnlkuiabb \'
órán át
iíEkóRft .Itn . kok.i- <• lilditUiO tolyloníjí kilyliik. - VcgyrillUflíiü ./KPIItk. kiWliik. KLITE uknAlllihflytk KáwáwloMáj
T Árlapot készséggel küld: ~m
HÉBERSÁNDOR
kilvha Í1 tOitirlygydra, hudapeit, VI, Vllmoi ctAaiár-ul M. (Itajóru aaiok)
1114 Lerakat:
Nagykanizsa : Llchlschelndl Pál.
— Nagy szenzációban lesz része városunc közönségének kedden, e bo 16-án a déli és sz esii órákban. Az E<ektron Rádlótechciui és Műszaki Valiaiat közli ugyanis velünk, bogy a nevezett napon országos körútja alkalmából vá\'osunkba érkezik a világ legnagyobb rádiógyárának, s P líilps Ridio R -T. vevőkészülékkel, erősítőkkel és bsngszórókksl felszerelt autója. Az autó az Elektron Rádiótechnikai és Műszaki Vállalat Diáktér 10. számú helyisége előtt fog Mállanl és a déli és esti órákban szórakoztató műsort fog közvetíteni abból a célból, hogy meggyőzze városunk minden tecbnikM vívmánnyal szemben indolens közfn íégét arról az óriási haladásról, amelyet a rádió néhány év óla elé.t.
Az erősítők 5000 Volt anódfeszültséggel dolgoznak, a h\'ngszórók teljesítménye 500 W itt és ez s hatalmas energia oly nagy légtömegeket hoz mozgásba, bogy a műsort igen nagy körzetben tisztán és élvezhtlöeu lehet majd hallani.
= A Világhírű „ZEPHIR KÁLYHA\' ismeri plakátlái az álló figurával megváltoztatta Héber Sln-dor gyáros, mit e kedves és ölleles veri Is b. tudomására hoz L olva-tóinknak :
iveken keresztül folyton deklamáltam : Kincs a .Jephir kályha" és lolyton csak álltam. Most már mindenütt ,Zephlr" kályhák állnak, Átengedem helyem az Uló Makk-ásznakI Mrrt .Jephir\' kályhával lUt mára Makk-ász is Ha ;ii kályhái akar, szerezze bt már Isi
Árjegyzéket készséggel küld a gyár: Budipest, Vilmos-császár ut 39.
=» Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
NE MULASSZA EL, HA
BUDAPESTRE
megy, felkeresni a
„BOHÉM" lULATÓ-t
VII. Rákóczl-ut 36. VILÁGVÁROSI MŰSOR
Naponta kezdete 10 órakor. ~
kAvéhAzi Ahph. belépődíj nincs
(928. október 14.
ZALAI KOZLONT
KÉRJE AFUSZERKERESKEDESBEN
AMOSTMFOJI11 NI 14H RECKIMfT lAIMAI MA/a
SZÍNES KEPEKKI LILIUMTRÁL1 w OElKLRuu; RECEPI KÖNYVET
ARA JOlllLLK
HA
ftoratff
NINCS fOHÜUUOft KCMILtNHOZWJIK DÍOETKERA.harhü?
BUDAPE5T.VIHX0NÍIU 2í>
A 127 receptet tartalmazó, .Hogyan késiül a ]ó sütemény?" dmü könyvecskét kívánatra továbbra is Ingyen és bérmentve küldöm
Eméutéil gyengeség, vérszegénység, lesoványodás, sápadtság, mirigybetegségek, bőrkiütések, kelések, furunkulusok eseteinél a természetes .Ferenc lózsef* keserűvíz szabályozza a belek annnyira fontos működését. Az orvosi tudomány számos vezérférfia meggyőződött arról, hogy a valódi Ferenc József víz Itatása mindig kitűnően beválik. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
BUDAPESTI BÉLYEGTŐZSDE
Budapest, IV, Konuth
Lajos-utca 7 „fi" Egyes bélyegek, sorozatok, kellékek Válaszlék
Ar|«gyiék ingyen ti b*rm<otv« Alapíttatott 1910-ben
= Elfogytak az osztálysors-Jegyek. Példátlan az az érdeklődés, mely a XXI. m. kir. Osztálysorsjáték október 20-i húzása iránt mutatkozik. Mint értesülünk, az árudák sorsjegyeiket nagyrészt eladták s még csak itt-ott akad egy-egy eladatlan sorsjegy. Érthető ez a nagy kereslet a sorsjegyek iránt, mert manapság mindenki gyorsan szeretne meggazdagodni s ezt egyedül egy szerencsés nyereménnyel érhetjük el. Az osztálysorsjáték tervezete szerint minden második sorsjegy nyer, szerencsés esetben 500.000 pengőt, mert jutalom 300.000 pengő, fő-
nyeremény pedig 200 000 pengő. Ezenkívül még kisorsolnak 100 000, .00.000, 40.000, 30 000, 25.000 stb. nyereményeket, több mint ti millió pengőt készpénzben
— A teaivás karcsúvá tesz. Hölgyek, aktk súlyt fektetnek arra, hogy a .karciu vonal\', valamint a teitl és sxelleroi elasi-tidtás állandó maradjon, azoknak csak a lea lehet a mindennapi Italuk. Mini minden élelmi ét élvezeti szernél, itt Is nagy szerep |ut természetesen a qualiláinak. A kultivált lités számára termésietesen elsősorban a .Teáskanna\' keverékek jönnek számításba, tőképpen az .Arany\' és ,1\'lros\' la|ták, amelyeket a háziasszony vendégeinek a teadclutánon mindig büs/keiégget
X
tog telszolgáltalni. A .Teáskanna\' leakeve rk nagv előnye, hogy minden Ízlést ki tudnak elégíteni és azonkívül e védjegy alatt még más keverékek Is kerülnek tor-
fjslomba, amelyeket a kevésbe tehetősek s megvásárolhatnak maguknak
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéhá
A meccBct Himmler pe» i biró vezeti Hatítbirákul Spltzeit és Bőhmöl küldte ki a dé nyugati > erűlet.
SPORT ELET
Erzsébetváros—Zala-Kanizsa
Előmérkőzés: Pécsi kereskedelmi iskolai válogatott- Nagykanizsai kereskedelmi iskolát válogatott
NagTk«nliw». október 13
Érdekes és bizonyára értékes sportot Is nyújtó két meccset játszs-nitk ma a Zrínyi pályán.
Az első mérkőzésen, mely 1 órakor kcidődik, n pécsi és nagyka-l izsai kereskedelmi iskolák válogatott csapatai küzdenek. Második találkozása ez a két csapatnak. Először lavasz folyamán Pécseit mérték össze ere|üket azon az emlékezetes uapon, amikor a Kdnizia első vereségét szenvedte a Pécs Baranyától. Ekkor érdemetlenül 4:2-re kikaptuk a ktiniz»ai diákok, 2:0 ra vezetlek már, de a profi meccsre gyülekező közönség, melynek sráms mindig nagyobbra és nc^yobbra nő\', tempAzásával teljesen migzavarla a kanizssiak&l, akik fejüket veaztették s végül érdemetlenül kikaptak A reváns vágya beviti tehát a kanizsai diákokat, akik fiatalságuk tüzes lelkesedésével bizonyára körömszakadtáig fognak küzdeni a győzelemért.
Hatalmas küidelem lesz a 3 órakor kezdődő másedik mecsen is, melyen az Erzsébetváros és a Zala-Kanizsa legénysége ütközik meg. Mindkét együttes az élcsoportba küldötte fel magát s mindkettő tartani is skarja ezt a helyezéséi. Már pedig figye lemt-e véve a ma lebonyolításra kerü\'ö többi bajn .ki kat, a vesztes igen nigyot fog zuhanni a tabellán. Mindkét félnek nsgv érdeke fűződik tehát a; győztlemhez. Az Erzsébetváros is, meg a Ztla-Kanizsa Is tud küldeni. A kanizsaiak a fővárosban bizonyították eit be, sz erzsébet városiak pedig az Attila ellen! A mult forduló legnagyobb szenzációja ai Attila veresége volt; az Erzsébet város csikirla ki a győzelmet, még pedig Miskolcon I Nagy reipektust rzerzelt ez a győzelmük sz erzsébet-virosirknsk s bizonyára önbizalmukat Is nem kis mértékben lokoz\'a Teljes szívvel, legjobb formájukkal kell tehát küzdeniük a kanizsaiaknak, ha meg akarják szerezni s győzelmet. Az eredmény még n honi pályán is teljesen nyill I
Miután szükségletemet gyári cégeimtől előnyösen sikerült beszereznem, abban a kellemes helyielben vagyok, hogy az „„ ösUes
kézimunka cikkeket,
fonalakat, csipkéket
szenzációsan olcsó árban boesilthatom a kézimunkázó közönség rendelkezésére
Óriási választék I Prima minőség I Figyelje kirakati áraimat I
Próbálja kl. vételkótelczellség nélkül t
Oiv.Df. Orosz Hiltoné, KaziBCzy u. I
Vasárnapi levente labdarugó mérkőzések
Kiskanizsán 3 órakor 77 FC — Feltámadás, biró Kohn Á.
Magyar-utcai levente pályán 2 órakor II. kerület—33 FC, biró Czve kó. Fél 4 órakor Vasts— Zrinyi V .tti\'ai; biró Kohn J.
Ma: kegyeleti-staféta
Nagykanizsa, október 13 Ismeretes, hogy a nagykaniisat m. kir. honvéd áltomásparaucsnokság a 48 m vértanuk és a világháború névtelen hőseinek emlékére, az október 6 át köveiö vasárnapon, 7 én kígyeletl stafétát szándékozott rendezni. A stafétát közbr|ötl akadályok miatt egy héttel elhalasztották, igy tehát Nagykanizsa hazafias érzésű köiönségének mp, vasárnap délelölt lesz alkalma leróni kegyelet adó|át, csupán érdeklődésűkkel, a vértauuk és hősök emléke iránt.
A staféta délelőtt fél 12 órakor indul a felsötemp\'om előtt ugyin-oda érkezik vissza, nmikor h u győitesek megkosz truzznfc a hÖM emléktáblákat.
Vadászlovaglós
Nagykanizsa, október 13 Kedvetőltn idő miatt a s/oinba\'i vadá8ztov/<gliis eiria aJl bciyclte, ► edverö id\'< rseie i, októbrr 15 én hétfőn lanjlk meg. Meet 14 óra 30 perckor i Práterhez vez-tö uto" vasútállomásai .szemben. Bitonytalau időjárás esrlén a 177 telefon tzám felvilágosítást nyu|i
(A Zala-Kanizsa FC) v wrtóáége és választmánya kedden es e ncgyon f intos ügyek előkészítése végett az Ipartestületben ülést tart. Kezdete 9 órakor.
~ Megbízható fát idejében ültetni, ez « sik:re* gyűmölcs\'er-mesziés ti ka — llnghvdry József faiskolája Ceg\'éd. Budapesten An-dMfsy-ut 54 Oktd\'ó *rjepyzék ingyen.
bizalom do>g i.
Hálók, ebéd lók, urlszobák
i legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
Kedvező fizetési feltételek.
Székely Vilmos
buicrtelepo Wa^ykauixsa. Kay.inciy-alca 4. gz.
EltőreudU saját kárpiiosnübely.
Életörömet, munkakedvet
csak ugy érezhet, ha belső szervei (gyomor, belek, epe, máj, vese) jól mfiködnek és vére a káros idegen anyagoktól mentesítve van. Legalkalmasabb a kifogástalan bélmuködés elérésére naponla fél ivópohár Hunyady János természetes kese-rüvizet inni, melynek használata biztosan megszünteti a székrekedést, szabályozza a vérkeringést, elvonja a test felesleges és káros nedveit, mozgékonnyá és üdévé leszi az embert. Hazai és külföldi orvosok előszeretettel rendelik betegeiknek a Hunyadi János kcserüvizet, mert minden tekintetben megbízható és mert nincsen semmi kellemetlen mellékhatása. Kapható gyógyszertárban, drogueriában, füszerüzletbcn.
•vv\'T T^xV
f USHáUSOSáSS 6VMTV1/C \\ * V SáVOlOÓ.VimUMAJtÓ \' \'*■\'
írojö^
= 21. nyer! Vegyen ön is egy szerencse számú sorsjegyei a most kezdődő XXI. m. kir. Osztálysorsjáték első osztályú húzásaihoz. Minthogy a szerencseszám kiválasztása a legfontosabb, a Bcnkö Bank rt. (Budapest, VI., Andrássy-ut 56), ahol oly sok és nagy főnyereményt fizettek már ki, meg akarva könnyíteni olvasóinknak e szám kiválasztását, egy ismertető mellékletet ad mai lappéldányainkhoz. Ez az ismer-letés, melyen 21 szerencsés szám van a 21-ik osztálysorsjátékhoz, a legalkalmasabb arra, hogy ön is játszva megtalálja szerencse számát. Rendelje meg e számot azonnal, különben elkésik. I. osztályú húzás már 1928. október 20-án.
— A Roykó-féle Tiazaujlaki bajuszpedrő mindenütt kapható.
= Ne gondolkodjék, önnek kell egy jó Írógép I Hívja fela9I-et, dl|talanul bemutatja minden lypusál s Kcmington Írógépekből, a képvitt lel Szabó Antal sportüzlet.
;:alai k. zlONY
IS28 október 14.
Mozgószinházak
F.gy 1 uliirIlimet mutat be hétfőn a Városi Síinhíz Szerelem a termé szelben címmel. Ez a film arról szól, hogyan Állott eló és fejlődött az élet a földön. Az első rész a világegye tem rendszerének kialakulásáról nzól, a második rész pedig az élet és lajfentarlást mutatja be rendkívül érdekes képekben. A hsrmadik rész a fogtniaiansxl és szüléssel foglalkozik, mig a negyedik és ötodi* rész rekonstruálni próbálja az ősemberi, annak családi és szociális vonatkozásaival együtt. Ezenkívül egy kedves vígjáték kerül a vászonra: Vakációt a {érieknek. Főszereplő: Lillán Harvey. A hatóság az előadások lá\'ogatását ctak 16 éven felüliek réazére engedélyezte. Előadtok kezdete: 5, 7 és 9 őrakor.
Városi Nagymozgó. Ok\'óbet hó 14 -én, vakárnap 3 5,7 és 9 órakor . besti-.*, dráma 8 felvonásban. Fó szereplő Monté Blue. .Bubi vagy nem bubi?", aktuális frizura vig|átéa Főszereplő M Pievoal. Híradó.
Október 15 én, hélfJn 5, 7 éa 9 órakor csak felnőneknek „Szereien-s természetben". kulturfilm az élei keletkezésétől Vakációt a térteknek ! vígjáték. Főszereplők: Lilian Harvey és Brrt B nem PMria világhiradó
Uránia Mozgó. Oittb-r 14 én, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor .Don Qui ]ote", Cervantes világhírű regénye, "őszereplö Zoro és Huru. Pathé-revü és faindök.
t!
HL m. kii. Ofilftfflnjí®
\\
80000 MáUi 40.000 sorsjegy nyeremény
Minden második sorsjegy nyer!
Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben
500.000
egyfélmillió pengő
IDTáLOI É8 NTEHEIÉNYEK!
i i i
i i t i 2 ;t 5 <i 12 .) JJ t>7 10 105 14.\') 10 30 l.íiOO \'8,900 2,900 Í.\'WO 2/xxj
ju lukira 30(1,000 P» nyerem 200.000 m e 100,000. ■ 50 000.,= -IO.(XX) „ * 30,(X)0 „ _ zr>,tm „ =
20,(XX) „ = 15.000 „-io,(xx) „.
5,(xxi „ =
i.ixxi „ =
3,000 „ = 2,(XX),, .
1,000 „O
x(xi „ . tiOO,, O 500., ~ 100 „ _ :«x) „ = 200 ,, „ 12.5
I00„ = 7.5 „ -■50.. =
3oo,oooP \'200,000 . loo.ooo . 50.IXX) „ 10,(XXI „ .I0IXXI „ 25,(XXI „ 40.000 „ ■15,(XXI „ 50,OUI „ 15,000 ,. IH.(HK) .. 9,000 .. Wi.lXX) „ ti7,(XX) ,, 8.IXXI „ I.I.IXXI „ 222 500,, I.IXX) „ l\'.IXKI,, 320,(XX) „ 3.IÍI 2..500,, 29(>,(XXI „ 217,-500,, I 15,01X1 „
41 MO aymaéiy és jatilsfl S. 012,500 P
mely összeget készpénzben li/.c!ik ki.
ü I. oszt. taazása &kt. kezúűdik.
A soíájcgyck hivat n|o* Arai :
Nyolcad
2 U-i jsai
Ntíjr-i 1 Cl
5 10 20
(K-ngo pc tljfrt pcng/l
8orsjegyek az öiszen árusítóknál.
45.1.\'
Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. Alapíttatott; 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet 1929. január hó l-én nyitja meg
68-ik 4 évre szóló
évtársulatát.
Egy törzsbetét után hetenkint I pengő fizetendő.
Az előjegyzett könyvek kívánatra miaden év végén felszámolhatók, mely esetben az addi<< fílszaparodott töke a reá eső haszoneredménnyel együtt kifizettetik.
Kölcsönöket ndunk kezességre, jelzálogra és értékpapírra; a tartozás 4 é</ alatt heti befizetésekkel könnyű módon visszafizethető.
Uj könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery-ut 7. Dr. Rapoch He híz) már most kaphatók.
Befizetések mindenkor hétfőn, kedden vagy szerdán délelőtt 9-11 óra között teljesíthetők.
„„ Az igazgatóság.
KÖZGAZDASÁG
BANÁM-B
Az apaállatok kötelező évi XXV.
Nagykanizsa, oktoher 13 Ez a \'örvíny, amely i:z állalállományunk minőségét van hivatva javítani, lula|don*épen most ősszel •fog elsőizben a gyakorlatban alkalmaztam\', miulán a földmivelésügyl min s ter csak most adta ki hozzá a kit r.-ndbeii végreha|iási u\'asilási. Az egyik uUtitás « bikár, kanok és kosok, a másik a in\'n k vizsgálatáról szól.
A tö.\'vény sz.rint .a köz\'enyész tésre »/ánl apaállatokat egésigégügyi éí tenyésztési *z :mponiból ívfnkint hitóságilag meg kell vizsgálni" (2. §).
A viitgálatokii közi^azgitísi já-rásonkirit szét veteti ap láHatvizstjéló éi il\'e V\'.: méiiviz»<>á ó b zottwlgok végzik. Az elsőnek t :.2|ii hiv\'italhól a járá si f szilvabiró (elnök), a járási m. kir. "azdar.Agi felügyelő és a jáiári m. kir. állató v<>«. N m hivrtilos \'airjti a vármettyri mezőgazdasági I izo\'ts\'ígnak éa a vArnic-gyti gazdasági ciíyesülelnek egy-egy kiküldöttje.
A ménvizsgáló bizoí\'síg \'ajjjai hivalalb5!: n jtrísi főszolgabíró (láiselink), a kiküldött ménes^iri liszlvise ő és :i járási m kir Allat-o voí Nem hiva\'a\'Oi txgiai n v*r-inegvei le tényt s bi-oitmAny \' Inökc (tlnők) ék n vármegyei (,kzd( sági egyet(1 el tagjai k^zü, vAlasztol kél tag.
Mind^u őtsrel vai renles \'\'s lavai-i-zal, a szükség s-.er.nl pitviis-gálát. Ilyenkor n vizsgAiat dijmen.ea, a költségeket a törvényható:á< viseli. Tarloznak ezenkívül h bizottságok rendkívüli vitSgAMoi taitani, ha vala tiely xpaáliailulajdon is «zl kétí. Enntk ítöltségeii a Iula|dono3 viseli Kozlenyész ésr^r cs kis len/étz-lésre jo^osi ó It^zoivánnyal cllá\'olt tenyészapsáilato: szabid a megállapított tenyészlrdnyban használni
vizsgálatáról szóló 1927. törvénycikk
(T. 5 még p;dÍR rendszerint csakis azon területen islállózoll állatokhoz, mely terület az igazolváuy-l)in meg van jelö\'ve. A leuyésztésre |ogositó Igazolványért a megyei szabályrendele ben megállapi\'ott dijakat kell fizetni. Pásztorok tulajdonát) n levő álla\'okra ti ny^sitésre jogosito i^ zo\'.vattyl kiállítani uem Rzaíiad. Kötteuyészlésnek kell tekinteni kü •önbr^ö személyek luiajd nlb.in Uvő í.lla ok piroiiiását, kivéve, mnennyi-beo vauimely tulajdonos a síj^t anyaálliteihor. is hsi-zn<ill rpiállalat Allallartás kikötésével szegődött éves alkalmazottainak anyasllataikkvl való pUositáuia A\'eogedi (T. 5 íj). Eb e-r nt közlenyész\'esnc\'i kelt tekinteni szt is. ha valamely gaidaslg c^-lé deinek anyaállataira kü:■"n ap.-állatot tort.
A rendes vusgátntok után a g&z-d-isáifi lelűgyelöség u\'jáa vásáro t bika, kan vagy kos kü ön vizsgálat nélkül ia baaz-iAIUíiif. köztenyésztésre a legközelebbi iipaállatvizsi^á-I :tig. Ilyenkor a gtizdjaági felügyelőség .ldciglenc*< tenyészténre jogo-si\'ó igazolvánvt* Allf; ki. Büntető rendelkezések. Hitszá/ pengőig ter j jedhe\'.ö plnzbünle;é»s-.l btln^tendő aki \'enyés^l.\'siL- j.igoaitó, érvényts isjojo\'vénnyal el nem li ok áilaio1 tenyísneai célr.r átenged, úgyszintén ;z is, aki níaiény áHa\'ját misnak h-nyeszt\'sre j)go:itó érvényes igazolvánnyal el netn IMo 1 áila\'.ával párosítja. Egy hón.píg terjedhető elzárással és hatszáz pfti{ólg terjedhető pétizbünielíssel bünle\'endő az az állattulajdonos, aki * fent-emlitell kihágásokat n/erfc^égvégy-bil, v.gy foglalkozásszeiü 11 közeli el. Eztköe\'i :tz esetekben nz .ipa állatod kiherélését is el keli rendelni, ha teujéBilísre jogosító igazolvány-nyal nincsenek e|iA ve. Mert tenyés.-
té»te jogosító Igazolvánnyal ellátott Állattal való fedeztetés esetén is meg-áliapiHiató a kihágási cselekmény eíkövc ése, ha az Igazolvánnyal ellátott állat nem az igazolványban megjelölt körleiben vagy más te-nyészirányban hmnáltatott W, ívagy külön engedély nélkül Nem azon körletben istállózott anyaállattal {*-rosittatott. Kihágási cselrtmény pá-d<ul ha hldfgvéiü ménnel <n«Mg vérű magvar kancái fedeztetnek vagy fordítva. Mert a hidegvérű mén csak a hidegvérű tenyészirányban husi-nálható.
Ahol a zugfedeztetés el van terjedve, a lóMmivelésOgyi »int elrendelheti a köztenyésztésre szánt himállatok vizsgálatát is, ami kor sz alkalmatlannak talált blmáHw Mberéiéaét a bizottság elreadeli. — Végűi meg|egyzem, hogy Zala megyében jelenleg a megállapított te-tiyászirányok a következők: lóte nyéxrtésben a hldegvétű, szarvas marhilenyészlésben a hazai pirostarka (\'zlmeritháli jellegű), serlés lenyéaz\'éabi 11 * mangalica.
Dr. Wolf Sándor
jlrásl és vároai ni. kir. állatorvos
róssíj
A mai értéktőzsdén külföldi Ő*t-tönzésre birá\'ságosabb volt a fiatt-gulat. A spekuláció néhány páplr iránt szintén jobb érdeklődést tauu sitoíi, aminek következményébán a piac egész területén magasabb árfolyamok kerültek felszínre. Az ár-javulás azonban nem nagy méretű és csupán a bánya és a vaspiac favorizált vezető éltékeikben éri el a 2 százalékot. A bécsi barátságosabb irányzat hatása álatt az arbitrázs értékek is javultak. A forgalom mind végig csendes maradt és a tőzsdé bizakodó hingulatbin zárt. A llx-kamatozásu papírok piaca teljesen elhanyagolt, az árfolyamok csak návIsgkMk. A valuta és devizapiac nagyreszt változatlan.
KWja: Mlsalal lyvats ét La»kMé Vállalat léatférytárttftág.
Feielós kiadó: Zalai Károly
!■*«» ■itian teletoa : Magjrkuixaa 78. ax.
Tiszltltltel hozom a nagyérdemű közönség szíves tudomására, bogy
kfllföldi dobápykfllöD
legességekárnsitására
engedélyt nyertem.
Rakláton tarlom az összes kap ható gyártmányodat
Vidékre postán, gondos csomagolAssal, utánvéttel szállítok.
Kivánatra árjegyzéket bérmentve küldök.
A nagyérdemű közönség saives Jólndulatu támogatását kérem
kiváló tisztelettel
Krátky György
Nagykanizsa.

1928 október 14.
ZALAI KÖZLÖNY
l
Ili
Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Két sláger egy műsorban I
A BESTIA
Dráma 8 leivoitásbüi. Főszereplő: Monté Blue.

Bubi vagi/ nem bubi?
Aktuális triiura vigjáiék. Főszereplő: M. Prevost.
Híradó.
Zűrlcbl zartat
Pária 20-2*11/1, London 25\'20\'/l <V«" S19-60 brtuael 72-25, Mi-.o 7 21, Madrid 8410, tiuüi\'.Mi: JOtí32\' t, Batliu 11305. WHu /3-07\'Za icIH 3)5Vi 1V». "*40, Varsó ftS-25 Bxtapoul 30 66 Be\'fiád Í13, B«kare»l 3 14
Terménytőzsde
Buza 10 fillérrel, rozs 10 fillérrel esett. — Az Irányzat gyengébb, a forgalom közepes.
u<« 7P kg-os 2S 25-20 45, 78 *«-o« 26 45 - 26 65, M kp o. 36 70 26 90, 80 «g-<w 2C 95 - 27 05 dunánlull 77 <ro» 26 10-26 30 7* kg-oj 26 0 26 55, 79 kg-os 26 55 26 75 80 kg-os 26 75-76-85. \'Ota 2<65 -24 75 ták«.-n. árpa 16-50 - 26 75 »ótárp<i 27 00 -28 00. ■ab 25 60 25\'90. tengeri 3170 o2 00 Ba«.kn»o« 19-75 -20 00
! A bndapeitl tóudo áeriza jegyzése
VALUTÁK
Angol I. V 73-77\'8 Balnb 7965 79 83 Csea k. 16-93-17 01 Dáa k. 152 51 153 10 Dinár 9 99 -10-0 • Dollár 570 90-572 90 Pr»nel» Ir 1740 2760 Moll 229 15 230 15 Lsagysi 6407-64 37 Ul i\'43-3 48
Lrr« —
Ura 30 00 80-25 Máik. 136 20-1^6 70 Norvég 152 50-153 10 SfhUL 80 35-10 70 Ptaata 92\'55-<>3 15 Svá|d L110-10-\' 10 50 *2 05-153 55
Hétfőn, csak egy nap B, 7 és 9 órakor
Csak felnőtteknek I
Szerelem a természetben
Kulturfilm az élet kelelkezeséiől.
1
Vakációt a férjeknek
Vígjáték. — Főszereplők :
Lillán Harvey éo Bert Bloem #
Pátria világhiradó
DRVl/Ak
Amit. 229 42 130 12 Balgrtd lu-05-lOO* Karib 1S6 27-|;6 62 BrOasscl 79 .\'5-79 80 Rukü/til 3-44-3 48 Kopaah.15270-153 lu Und.ii 27-77-27 85 Madrid W01 93 10 Mliar.o 29 90 V; 06 Newr"\'1- "230 3 90 Ouio I62 6i .\'3C5 Páíla 12 .14 12 42 Prágs 1696-1701 1»oft« 412 t 15 !tto.k\'J !53 12-1.13 5\' 64 15 (14 35 ff\' 46 \'C 71 110-12 -\'042
AFHÓHIBDKTÉSEI
Az spróljirJttf sr k dl|a 10-nólg s<j uiü, nunoen további azó oín 4 ím. Vctír t» jtone^nlü szóig 80 f.llsr, minden lováobl .76 dija S flll. S.erüán és dinieken 10 nóig BO fillér, „..inden további ® <ll|i 6 flll. aro.io « mlnde-. vasIn g«bs belliiről álij ^10 kél aiónsk számit taük. Állási nc-uAl-.neV 1/?íi> engedmé i/
Bútorok, konyha berendezés, lükrok, asztalkák, díván, musókád, üst, állványok, fürdőkád és virágok elköltözés végett el- I adók. I\'etóll-ut 3. .4/78 \'
Fodrászt vagy fodrásznöt lel-
veszek Deutsch nóvércK, l\'ő-ut 10. 5004
Egy elegáns tapétás, pirkeltls azoba ! bútorozva, vagy anélkül Nádor-utca 4. s/. j alatt kiadó. |<||tj ,
Péazkdloeúnt bekebeleaásra I
.MZígoer, o legelő,lyölrDbtn és Icggyur \' ■albán lolyóitltst Aozél Ignáo p/ns kllrstnközvetltó Irouáji Nagykanizsán. Kszinczy-utca 2. szám. 3163
Vizsgázott soffOr állást keres helyben vagv vidéken, mírsékelt igényekkel. Esetleg házi teendőket is elvégezne. Clm a kiadóban. 4997
Cipész és csizmadia munkások felvételnek Kőlcsey-utca 5.I\'urmen Imre. 4887
Klskanizsán, Báb.i-ulca 2. szám alalll ház családi okokból sürgősen eladó. — Bővebbet: Aczél Ignáo Ingatlantor-I galrnt és pénzkölcsön irodája Nagykanizsán, ! Ka \' "
Eladó, mintegy 2J0 négyzetméter l-sfl rendll, békebeli, amerikai parkett, eselleg s/ükség szerlul kisebb mennyibe-:!.i .i Is, minta megtekinthető Aczél Ignáo pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi irodájában Nagykanizsán, Kazluczy-u. 2. szám.
Nagyobb udvari ruktárhelylség
nagy padlással kiadó. Holt, Irodivagy mű-helyr.rk Is alkalmas. Bővebbet Pó-ut 12. nz emeleten. 4"58
Asztalostanoncot felvesz Gép-Uzem, Teleky-ut 69 . 5051
tigy komptelt háló, as/lallal, elköltözés ml.ili azonnal eladó — Kölcsey utca 17. ajtó 4 5031
Zala-, Vas-. Somogy- és l ejénnegyében 400, .180, 220, I8\'J, 90, -IU és 20 holdas jó minóségU birtokok jó éa elegendő épületekkel, kedvező teltételek melleit eladó. Bővebbet Aozál Ignáo trigallanlor-galml és pénzkólcsónközvelltó Irodája Naiíy-kanlzsán, Kazlnczy-u. 2. sz. 3378
Ugy jó szakácsnő azonnali belépésre kerestetik. Orosz. Eötvös-lér 28. 5040
1 szobis lakás kiadó. Deutsch, Király-utca 30 _5028
Zongora olcsón eladó — Klnlzsy-utca 34 e. 5053
kazinczy-utca 2. szám.
Pogányvár! hegyen egy cca 30 liol-| das príma szölóbtitok lakóházzal és gazdaság épületekkel egy (Itt akár egés/ben, akár pedig kisebb parcellákban is eladó. Bővebbet: Aczél Ignác Ingatlanlorgalml ei penzkoicsonközvelitó irodájában Nagy-I kanlzsán, Kazinczy u. 2.
IZgy kétszobás konyliás udvari lakás mellékhelyiségekkel kiadó. Teleky-u. 1.
OPEL
4/16 HP négyhengeres 7/34 HP hathengeres
l\'/2 tonnás 2 tonnás
SZEMELYAUTOK TEHERAUTÓK
„BOSCH" berendezés. Négykerékf<£k.
Előnyös fizetési feltételek.
UFI n*" flU ÖKEüESKEDELMI R.T.
§■ V LLUA Bndapest, VI., Liszt Ferenc-tér 11. Ttl. Aal. 264 »
* * ,v>sa
Balatonkoreszturon, közvetlen az állomás melleit egy 000 és egy 200 n\'gy-szOgO\'es szólóvei beültetett vlllatelek eladó. Bóvebbrt : Aczél Ignác pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi lrndá|a Nagykanizsán, Kazlnczy-u. 2.
Kél szoba-konyhás lakás kiadó Bővebbet Schíiltzer és OöndOr-féle éksier-lizlettien. 5052
Egy nagy szobás, konyhás lakás .íz Oiz-sies rnellékhelvIséK\'kkfl nov. 1 ére kiadó, Petőli-u 42. Ugyanott egy üzlethelyiség azonnal kiadó. 5030
l\'.gy szép pálma eladó. Cim a kiadóban.
.\'068
Cötvöii-tór 18. sz. alalli ház nsgy udvarral és nagy kerttel eladó. Ilőveiiliet : Aczél Ignáo lugallanlort;alnil és pénz-kótcsönkö/vclltó Irodája Nagykanizsa, Kazlnczy-u 2
Kétszobás lakás mellékhelyiségekkel november 1 -ére kiadó. Zrínyi Miklós ulca 30. sz. alnll -5C60
Kiadó azonnalra egy (gyszoba- konyhás (s november 1-ere egy kétizoba-konyhás lakás. Klrály-u. 13. -5067
KIsIjMÍ Sándor-utca 10. szám alatl háromszobás lakás januárra kiadó. -5073
Nagykanizsán, több kisebb, nagyobb magán- és bérház, elfoglalható lakásokkal eladó. Bővebbet Aozél iroda, Nagykanizsán, Kazlnczy-u. 2. sz. 3381
Angol Blatoaltó Társaság Üzletszerzőt keres, l-\'elvlljgosilással szolgál llolfmann, Csányt-u. 8. -5080
2000 holdss bérlet, 40 hold halastóval, kastélylyal, 1350 hold bérlel, 10 szo bás kastéllyal, 1200 holdas bérlel 7 stobás villával és 800 ho\'dss bérlel 2 szobás la kánsal esetleg azonnalia Is átadó. Bővebbet Aozél Ignáo ingatlanforgalmi és pénz-kölcsönközvetltó Irodája Nagykanizsa, Kazinczy* u. 2. sz. 3377
KladA egy kert. Klslaludy-u. 32 5083
Szobanövényeit Üttesse át ,1\'lórus\' szatiadalmazott vhágcserepekbe. Kaphatók: Ország magkereskedésében, Erzsébel-lér 10.
-5078
FSztt mindenes uri házhoz kerestetik.
Cim a kiadóban. -5072
üzlethelyiség lolylatólafos raktárral, nagy pince kiadó. Ország, li.zsébel tér 10.
•5077
(jabonaplaci raktárhelyiség, l ó utl
Utcai lakás kiadó. I\'ó-u. 22. -.5079
Eladó a barakk melleit 1 hold klIUnö szánlólOld. Bővebbet: Aozél Ignáo pénz-kölcsőnközvctltó és ingallanforgatmi lrodá|a Nagykanizsa, Kazinczy-utca 2. &z. 3379
l-óini jól tudó mindenes kerestetik Murakereszturra nov. else|ei belépissel. Jelentkezni lehel okL 10 án Muzikár asztalosnál, Arpád-u. 15. sz. -5081
Jlladó egy szép utcai lakás mellék-ylségekkel. Kákóczi-u. 91 a. sz. 5084
Házmasternsk megbizható, gyermektelen házaspár felvétetik. Jelentkezni Deák-tér 4., emeleten. 5088
Október 24. és 25-én \' (szerdán és csütörtökön)

>
írt
Előadások kezdőnek:
430, 610, ri, 920 órakor
Konvrndós kertészt kerea Homok-komárornl Gazdaság. Jelentkezés Nagyka-
5036
nizsán, Kllaludy-ulca 20.
gyermekek mellé, utca 10.
iny élre Török, Zrínyi Mlklós-5087
Telekl-ul 35. szám alatt utcai 3 szobás lakás kiadó. Megtudható &>tvós tér 33.
-5089
Egy fiatal bsjárónS felvétetik Csányl
László-u. 17/a. -5090
Egy teljes hálóazobabutor és egy szép ebédlódlvány sladó. Megtekinthető 1—3
óráig, Bslthyány-ulca 13.
-5095
Lakás kiadó azonnalra Is, két vagy háromszobás komplelt. — Caengery-ut M. Orall. -5093
Kiadó egyszobás lakás mellékhelyiségekkel nov. I re üyár-utcs 50. -5094
Egy jó flu szabótanononak felvétetik. Krausz, Sugár-ul 18. 5091
Eladó Kllimánhan az erdésznél (Dervarlcs Gazdaság) tölgyla hálószoba, fenyőágyak, asztatok, nyárfateknók, kézi daráló, tallcska, lérllszatóvarrógép, erős, alig használt takaréktűzhely. A lölgylahálón klvUt minden darab egyenkint Is eladó
Régi rossz Írógépe van?
Hivja lel a 91-el, a Kemington iró-kep lerak it kedve<ő részletre becseréli, num lesz gondja javitáiokrs. Szab\' Antal lejjyvetkerrskedó.
Szombaton 5, 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
f
Cervautes vi ághirű regénye. Fí.-zereplők: Zoro és Huru.
Patbé revü és Híradók
DUKÁSZ FERENC
épülclfa ét deszkakereskedése Magyar-utca 108.
Léc, atukaturnád, tetőpala,
Hajópallógyártás és eladás
Furnér éa enyvezett lemez
Asztalosárugyár
Kész ajtók éa ablakok
állandóan raktáron. Talafon i 290.
vese-, hólyag-, gyomor- és cukorbajoknál, kószvény és rcumás megbetegedéseknél, de különösen vrse és tó y?g homok és dara e távolítására kiváló orvosi szakiekintélyek által a|ánlott elsőrendű gyógyvíz. Házi ivókurára rendkívül alkalmas.
Állandóan friss töltési
Főraktár: "
WEISZ MÓR
Hagykaalxsa, Király-utca 21.
Modern, alig haeznétt 2 4-6 -„111. állandóan üléses «• u l U a raktáron, un Kedvezó fizetési leltélelek.
Palatínus áotóvállalat, Budapest,
UJpe«tl rakpart 4. Palatínus ház.
A Krátk, GySrg, dohányárud.
• m. kir. pénzügyminisztériumtól kapott engedély alapján megkezdte külföldi olgaratta ás ■elvárok árualtá-aét. Állandóan kaphatók régi békebeli minőségben :
i Egyiptomi cigaretták
Simon Arat, Alexandria
üiUlllni. P , t)amca
A. Chalmla a Co., Calro
llyktot. kamata arany.ígztl
Gabrlal Mantzarla a Co., Alexandria
Suliin. Pa<hi aaalreaWggcl
Th. Vafladia S Co., Calro
Ma Jol.
3 Aogol cigaretták
T«of»nl á Co. Ltd., London
K O Ró/talevelO Petii aranyvégű P.mpWe parafavégO Kusslan hpe<lal aranyvégű.
3. Török cigaretták
Turmao, Turkiah Maca-donlan Tobacco Comp.
Virl, Edlb. .Ilkollniniu,
Ozletmegnyitás.
Érteti em a nagyérdemű közönséget, hogy Erzeébet-tér 13.
tz. alatt (volt Kskccit vendég.ö)
hentes-Üzletet
nyitottam.
Naponta friss felvágottak. 1" marha éa sertés húsok kaphatók.
Kérem a n. é. közönség szives pártfogását kiv4ló lisitdelte,
Furmen Józeef.
ZALAI KÖZLÖNY
Alulírottak fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édes anyánk, anyósunk, nagyanyánk illetve rokonunk
özv. Buváry Lajosné
azül. Foioeek Szabina
életének (>l-ik évében hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után folyó hó 13-án az Úrban csendcsen elhunyt. Drága halottunk liíllt leiemét folyó hó 15-én d. u. •! órakor fogjuk a róm. kalh. temető halottas házánál a róm kath. anyaszentegyház szerint megáldatni és a róm. katli. temetőben örök nyugalomra helyeztetni. Az elhunyt lelkilldvéért tartandó engesztelő szentmise áldozat folyó hó 15-én d. c. !) órakor lesz a szentferencrendi plébániatemplomban a Mindenhatónak bemutatva.
Nagykanizsa, 1928. évi október hó 13-án.
Szerettünk míg éltél — eiratunk még élünk I
Huváry l.ajos, Réla, László, János, Etelka, Dezsó, Margit gyermekei. Buváry Lajosné sztll. Kukucska Teréz, Buváry BOláné szili Ács Margit, Buváry l.ászlóné sz l\'oór Mariska, Buváry Jánosné sz Stepánek Ilonka, pintér Clyula és neje sz. Buváry Karolln, Buváry Béláné sz Koósz Franciska, Ozv. Kóróst Sándorné sz Buváry Szidónia, Buváry Dezsóné sz. Roth Rózsi menyei, Illetve sógoial. Buváry Bandi, Ibolyka, Zsuzsika, l.actka unokái és nagyszámú rokonság.
192a október 14.
Budapeeten elsőrangúan bevélt reklámorgánum
bevezetésére és beszerveziséie lehctfilcg szakmabeli, ezer pcngfllg tiáimilyen loi mában garanciát nyújtani képes, megbízható és agilis
helyi képviselőt
krresdnk, akit állandó és biztos uri sort jövedelemhez juttatunk.
„fAha" reklAmvAllalat,
Budapest, Ügynök-ulca 32
Nedves falak lére kizárólag
K o 11 a r i t
lolyékony s/lgeteló anyagot használjon
Hidegen használandó Gyáitja: EgyeaUlt Ujpaatl Vrgyáaxatl Gyárak, «ollár Mlklúa, Ujpaat, VioU-u. 30-32. mi
Teleion: Lipót 913 -4.1, <J20 56
Kapható: Sarlón fozkii Utlda régnél. Nigykaaiiu.
Elismeri minden autótulajdonos, hogy a
Jtnstone
pneumatik
jó 06 tartós.
CHAMPION gyertyák, irányjelzök. FORD alkatrészek, golyós csapágyak.
oyád lerakat: HAVAS MIKLÓS autószakQzlet
Nagykanizsa, Deák-tér 15. Telefon: 63.
Kartellen kivfil
Első Balatonparti Mészgyár a \'ermelést keszthelyi gyártelepén megkezdte. Elsőrendű minfségü
meszet
szíllit a legnagyobb mennyiségben bármelyik ailomásra. AjínUt-tai készséggel szolgál a
Mészgyár vezetősége Keszthely
Telefon 60 szám un
A v i 1 á g|> i a c
vezető TBAKTOBTIPOSá
lassij torit -Itlt
WALLIS
traktor
Gramofonlemezek
Magyar nóték,
népdalok, otárdátok, ténolemezek
legújabb slágerek
kaphatók :
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében jiu
Nagykanizsán.
Foiéuyét bizonyii|ák a Műegyetem áltat bivaUlosan megállapított eredménjek, amelyek szét int a
WALLIS traktor
középkötött tala|on óiánként 12 kat. holdat 20 cm. mélyen szánt lel és kat. h -kénl b 12 kg petroleumot togyaszt. Részletes felvilágosítással szívesen szolgál:
nemzetközi Gépkereskedelmi Részvénytársaság, Budapest, I fiion ctisiii it 32.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
\\ legjobb tökebefektetés
Bécsi bázak vétele
2 emeletes bérház 20.000 P
3 emeletes bérház 30.000 P
4 emeletes bérház 40.000 P
Modernül épített nagy bérházak nigy választékban, úgyszintén Üzletházak és elsórangu szállodák nagy hozadékkal
upt. Wieo.lX. ■ariaTberesieutr. 9/4.
Telefon: Nr. A 1&5-35. s S|
GYÜMÖLCSFÁIT
ha mrst
mütrégyázza, permetezi
kit költséggel, a jövő évi terméft biztosítja, tzok hozamát pedig fokozz\'.
Q/Omölcsfa-mOtri\'gyik és permetező szerek (Enda.Dentrin, Solbár, Alinola stb)
Kicsinyben és nagyban kaphatók:
0B8ZÁG IÓZ8EF aa|ktmkriát«kn
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság melleit. 31*3 Teleion: 130.
17896—1928.
Hirdetmény.
Október 16-án d. e. 9 órakor az alsóerdön a lesháznál, széltörött csucsszáraz Iákat adunk el nyilvános árverésen.
Nagykanizsa, 1928. szeptember hó 28 án.
IM\' Városi Tanács.
SZÓIÖOLTVÁNYOK
ftyOkrrta liatal vaaiMk. fajllaatln. lagolcaábban a
Memzetközi Borkereskedelmi R.T.-jiál
Uudapeat, VIII., Kt.yáraa.iá .te. t
K«r)an ára)iolato4. S07I
19298/1928,
Hirdetmény.
Az Orsz. Földblrlokrendezö Bíróság által Nagykanizsa r.-t. város házhely és földbirtokrendezés ügyében a város részére juttatott földterületek, valamint a házhelycsereföldek megváltási árának megállapítása, nemkülönben egyéb tárgyalásra utalt kérdések tisztázása céljából kiküldött birói tárgyalásait f. hó 15-én d. e. 9 órakor és folytatólag a városháza tanácstermében (I. em. 12. ajtó) lüzte ki és tartja meg.
Nagykanizsa, 1928. évi oki. hó 13-án.
Polgármester.
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
1928 okfAherM
ZALAI KÖZLÖNY
Tűzifa és szén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
(Jetika, épfltetfa, mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskeúése
Nagykanizsa, Király utca 4. Telefon: 120.
Férfi éa női
KALAPOK
(Hückel.Oyukits, Halhan, Dunáik) férfi és női
SAPKÁK
szallag, tomp, gyászfátyol
nagy raktára. Átalakításokat vállalunk.
GYENES ÉS VIDA
,ri, rtlsótemplom mellett.
Ma, vasárnap este
disznótoros vacsora
■ Bárány vendéglőben.
Szive* pártfogást kér
Gazda István
vendéglőt.
.1.
nagykanizsai fiókja
Sugár-ut 4. Telefon 338.
Bármely bel- vagy külföldi áru- vagy értéktőzsdéről a lehető leggyorsabban, teleionon, táviratilag, vagy Írásban, helyben vagy vidékre jelentést ad.
érdeklődni lehet a fenti címnél.
MEGHÍVÓ I
M«|án. rágj Bllatl Qgy.kba.l ulaiáiok alkalmival
BUDAPESTEM
• taakallainaiabb otthoni avu|lla a lajtlín,Oiaba tanítalak mallall a Kalall pilj.ud... áik.iíat oldalival aaaoiban Itvfl
GRAND HOTEL
Parkfiagyszálloda
Bndapeit, TŰI., Barou-tér 10.
mait
t(Ko engedményt kap
■lat aaaa lap al4lliatt|a okaó aaoba áialakkól,
ItKo engedményt kap
«<aí íllarml árainkból. (KlIOnó báal boayha.)
S pangttt megtakarít
•atótaal bSltaíaat. mail rralof íl|»hat áfj paie alatt a pályaudvarról.
Nálunk otthon érzi magát I I I
SlaótaadO blaiotfálái. ailiotua. caaUdl |alla|. SajAt érdeke
•\'a. alón, 6k tolylin, hoay okvatlan nálunk aalll-Ion ma(. - ElAirlaa aiobamaai.ndalíi a|ánlaloa. ______4011
Kérjen árjegyzéket I
Szállításait rövidesen megkezdi az
UNGHVÁRY LÁSZLÓ
faiskola r. t. Cegléd.
BUDAPESTEN: VII., Váci-utca 27.
Dunántúli Faiskola és Fenyő telep HERÉNY (Szombathely mellett.)
9 ÍM HÜ
NASH és PACKARD
autók 1929. évi typasai megérkeztek!
66-os, 76 os és 86-os typusok csukott és nyitott karosszériával. A 76 os és 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 86 os kocsinál köv ponti automatikus olajozás. mi
Szántó Vilmos és Társai
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Trtefnn 3 22
37.533 k.
Duna -Száva-Adria—Vasúttársaság
Árverési hirdetmény.
1928. évi október hó 18 án délelőtt 9 órakor a teher feladási raktárban kdlOnléle talált tárgyak és kéibesithetetlen szállítmányok fognak nyilvánosan, bírósági eljáráson kivUl a legtöbbet Igéiönek készpénzfizetés, valamint az azonnali elszAMtás kötelezettsége mellett elárvereztetni.
Az áruk a venni szánJékoiók által közvetlenül az ái verés elölt a teher feladási raktár helyliégében megtekinthetők
io6i Igazgatóság.
O.lhon I perc alatt a gyermek is készíthet saját tiszta üvegjében izódavizel, UditC-italt habzóbort I
1 It. szódavíz 16 fiiérbe kerül,
olcsóbb mint a gyári
4 havi részletre I
Tartozik Önmagának, családjának, hogy. asztalira tirzts üvtget tegyen I
Áiak:
Autó Syphon Ovrg .21 P az első tct. szénsav-
patron ............... 5 P
cserénél I let. azén-aavpatron ............ 2 P
4 havi részletre I
Autosyphon üveg Sparklet világszabadalom !
2772
Tiszta, olcsé, kényelmes, praktikus I
Egyedárusitó:
_u X M I fegyver, Ifiszer és sportáru
jiaDO AWal nagykereskedés
Nagykanizsa i: Telefon 91. szám
varrógép
■IÍG BÉVALT JÓ MINŐSÉGBEN
,4c c/ve* r> fii tr/éj t/f//ti/e/eA
JINOER VA RRÓGÉP j 4 .s ív é NVTÁRSAtÁa
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐ-UT I.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gftzmosó, vegytisztltó, ruhafestő vállalata
a iiombalhclyl or»i IparklilllUton aranyértmmel kitüntetve.
NAGYKANIZSA.
Legszebben mos, fest, tisztit, gouvrlroz és piisséroz mérsékelt
áron. Hófehér, tükörfényes gallértiiztitás. Pllssérozás már 3 P 20 fill.-től.
ÁGYTOLLAT, MÉZET,
állati b 8 r 8 k a t,
vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot s legmagasabb Irhán vásárol
8TBÉB B. FIAI lAfllMlZSA,
húsé bet királyné tér 15. sí. alatt.
17556-1928.
Tárgy: Hadirokkantak jelentkezése ujabb felülvizsgálatra
Felhívás.
Felhívom a Nagykanizsa városban tartózkodó összes hadirokkantakat, hogy az elrendelt ujabb leiülvizsgálat megejtése végett jelentkezzenek a városházán I. emeleten 15. ajtónál éspedig:
1. Október 15-én reggel 9 órakor az A, B, C, I), E, F betűkkel kezdődő nevüek.
2. Október 16-án reggel 9 órakor a O, H, I, J, K, L, M belükkel kezdődő nevüek.
3. Október 18-án reggel 9 órakor az N, O, P, R, S, Sz betűkkel kezdődő nevüek.
Október 20-án reggel 9 órakor a T, U. V, Z belükkel kezdődő nevüek, és hozzák magukkal a póstán kapott rózsaszínű póstautalványt.
Aki nem jelenik meg a felülvizsgálaton, annak nyugdija be lesz szüntetve.
Nagykanizsa, 1928. évi október hó l én.
<»ío Polgármester.
06726784
csak jó és megbízható minőségben, példátlan nagy választékban és Ízléses kivitelben, feltűnő olcsó árakon kapható. Fizetési kedvezmény 4-től 16 hónapig. Díjmentes szállítás bármely állomásra.
Tömörfából készült hálószobák s j Ebédlők i 320 P-töl 640 P-ig.
240, 280, 320, 360 és 400 Pengő.
Elsőrangú kivitelben 8oo-tól 4ooo-ig
Sima, modern hálók i
400, 440, 480, 520, 560 és 600 P. f Szalonok már 160 P-től, szőnyegek
80 P-töl, függönyök konyhabútorok Hálók luzus kivitelben s I st|J_ 8|(J
800-tól 3200 Pengőig.
Előzékeny kiszolgálás, feltétlen megbízható szállítás! Az ország legnagyobb bútoráruháza
KOPSTEIN
SZOMBATHELY és SOPRON
Kőszegi-utca 5. (iizlot az udvarban). Várkerület 62.
Telefon 426. Telefon 339.
(i
mr ALAPÍTVA: 1887-BEN
/
Nyomatott a Bélzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelő*, üzletvezető: Zalai Károly.)
68. évfolyam, 235. szám
Nagykanizsa, 1028. október 16 kedd
POLITIKAI NAPILAP
l PM t 1 mám. Koma* UJ<»L íl
Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos
EUOmIM ára : afy Mn t paacó M «Uc
A parlament ma tartja első Ülését
A szerdal napirendet állapítják meg - Szterényl József báró tárgyalásai az optánsperről a magyar miniszterelnökkel - Az egységespárt szerdán tartja elaő értekezletet a kormány tagjainak részvételével
Budapest, október lö Ug mutatkozik, a napirendi vita »o
A kípviielőbáx kedden tanjtelsó a lését. A képviselők máris ntgy számban érkeztek meg Budipestre. A bo\'n-pi Olésen a szerdai nap;ren-det fogjak megállapítani. Ax Ülésen megleJenik gróf Bethlen István miniszterelnök is, aki, ha arra szűk-
rán f I fog szólalni
Budapest, október 16. A minitz-tereir.ök Supronból ti g íap visszaérkezett a fővárosba e. ma délelőtt biva\'alában dolgozott. A ma délelőtti órákban felkereste a minisztere nököt Szterényl JlzsM báró, aki
a magyar-io.náo op ánspirben az ország teljhatalmú megbizoilja és hosz-sxasrn lárgya\'t a miniszterelnökkel.
Budapest, október 16. A» egységei pírt sxerdán délután 6 órakor lari|a első értekexletét, amelyen a minlSitereioőx a teljes kormánnyal reaitvesz.
A „Gráf Zeppelin" szerencsésen Amerikába érkezett és elrepUlt Newyork felett
>
A léghajó viharba került és megsérült, de veszedelmen klvQI jutott
végcélja, Leake Hourst felé
Biztosan halad
Berlin, október 15
A .Qraf Zeppelin" léghajó u\'Ján tétQkSiket szenvedett, mérsékelt sebességgel balad N. w/ork felé. Viló-siioQteg csak ma este érkezik a léghajó N.w/ork légi kikötőjébe.
Viharba került a léghajó
Frledrlchshafen, október 15 A ma délelőtti hírekkel kaprsolatoian, amelyek sxerint a O.af Zeppelin csak lassan balad előre, illeni vezető körök több oldalról történt kérdésekre ki|eUntették, hogy a léghajónak egyáltalán nem kedveznek az időjárási vitxonyok. Minden jel arra mutat, hogy a Qraf Zeppelin o yan viharba I érült, amely Időnként jelentkeiik a engeipartokon. Ezeknél a viharoknál az eső és a szél olyan elemi pyorsssággal lép fel, bogy soktzor megesik az is, hogy a meteorológusokat is megtéveszd és meglepi. Ezek a viharok még a legnagyobb és leggyorsabb óceánjárók érkexési idejét még 24 órával is megbossiabbitják. Friedrictishafenben továbbra is bizakodnak abban, bogy a léghajó szerencsésen megérkezik Like H ,uraiba. Ax is lehetséges, hogy a léghajó,
I amennyiben Halteraslól délre eléri a I sxáratfoldet, Washingtonon kérésziül reptll I.ake Hourstba.
300 mérföldre Laké Hursttól
Rockefort, október 16 (Éjszakai rádió jelentés) Köi^peurópai időszámítás szerint a „Orat Zíppe\'ln" délután 2 óra 15 perckor 300 mért-földre volt Laké Hursttól. délkeleti irányban. Megérkezését délután 3 órára várják, miulán még mindig erős ellenizelekkel kell megküldenie.
Newyork, október 16. (Éjszakai rddlójelentés) Egyik pirtmenti állsm-ban delulán 3 óra 45 perckor megpillantották a léeha|ót, mely abban az időtá|ban 450 kilométernyire vol! Ntw/orktól.
Newyork, október 16. (Éjszakai rddlójelentés) Köiépturópal iuö szerint délután 4 óra 40 perckor a .Qraf Zeppelin" East I le (Virginia állam) felen elrepüli és most nyil ván a Transylváoia vasút északi Irányba vezető vonalát követi.
Newyork. október 16 (Éjszakai , rddlójelentés) A .Qr.,1 Z ppelln\' röt i leadott szikr : á"ir«t szerint a léghajó,
köiépeurópii Idő szerint délután 4 óra 10 perckor, átrepül e Észak-Amerika partvonalát és valószínűleg liz órakor érkezik Lake-Hu.siba, ahol állandóan nóvő izgalommal órl\'sl tömeg várja.
Washington, ostóber 16 (Éjszakai rádiójelentés) A „Or-.f Zepp-tin" parancsnoka, Rosendahl, rádió utj-.n azt a kérést intéiie az amerikai le.i-geiészeti hivatalból, hogy a léghajó repülhessen el Washington felett. (Ez azóta meg is lóiléni.)
Baitimore felett
Ballimore. október 15 (Éjszakai rddlójelentés) Kofpruropjí Idöszá miiat szeiiot a Qraf Zippelin esle hit órakor Baitimore f)lí ért. Hal óra 21 perckor haladt el Wnhing-ton felelt, amikor is kőrülripült a Kapitoliumot.
Newyork, októher 16 (Éjszakai rddlójelentés) Amerikai időszámítás szerint a .Gráf Zeppelin* délután 3 óra 50 perckor elrepült Newyork felett, Laké Hurstbe szikratáviratllag jelezte megérkezését a léghajó és kérte, hogv a megrongált részek után pollá\'ára készítsenek elő anyagot
^yinjirxjwuwLViAivuxvLW ..........................."""\'
Bethlen: Sosem volt arról szó, hogy az elcsatolt
területekről lemondunk
A Hűség Kapu, a Széchenyi Hűség Serleg és Bethlen István gróf díszpolgárrá avatása a
leghűségesebb városban
in hivert ragaszkodik haz-jiboz. Még kevésbé mond unk le mi a nyugat magyarországi területekről volt szö-veriégeslársainkkal szemben.
— Men vagyok győiődve, hogy
Sopron, október 15 V„s rn«p délelőtt avatták fel nagy ünnepi égek között a „leghűségesebb város" Hüségkapu-ját, nemetak Sop ron, de az egész környék részvételével. Maid felavatták a Széchenyi Hűség Serleget és disipolgárrá Bethlen István miniszterelnököt. A város díszközgyűlését dermrailA hideg szélben, a sxabad téren a Tűi torony élőt tartották. Először Simon Elemér főispán, msjd Thurner Mihály polgármester beszélt a magyar Sopron dicsőséges mult|ából. Belhhn István gróf mondotta el ezután hitalmas szónoklatát:
— Eljöttem Ide, hogy meghajtsam az ország zászlaját Sopron polgárai-
nak honfiul hűsége előtt é3 hogy megköszönjem a kilövetést, hogy Sopron díszpolgárává válaszlottak.
— Sopron inkább a szegénységet választolta, minisem hogy hazái cseréljen. Vigasz alja az a ludat, hogy igaz Cgy mellett harcolt, de vlgasx-I tal|a meg ax is, hogy azokról a területekről, amelyekel tőlünk, e\'csa-ioltak, önként nem motido tunk le. És ba elcsatolták, mi ait igaxségos-uak soha sem ismertük el.
Sohasem volt arról szó, hogy nyugatmogyarországl területekről lemondjunk
Sopron bizony ságit "dia annak, hogy a nera magyar ajkú lakoíság
eljön az Idő amikor újból fel ragyog az Igazság napja
Ét aion a t apuu leUe ellenségnek tarlóm, hogy volt szövetiégesiársaink a győiú jogára hmlkozzbn ik, smit magukra nézve sem ismertek el. L-hetetlenség, hogy azon a n\'pou megtagadták, nogy Magyarországgal egyetérlésbtn, vele megegyezve és s nép meghallgatásival döntessék el ez a kérdés.
— 1:3 hiába hallatszanak h ingok
át a határon, hogy emellett az ei-csatolási döntés mellett 70 millió ember ált őrt. Ezt nem hiszem és nem tudom elképieinl, mert
a ml Igazunk mellett a jog, az
Igazság és a fegyvertársi hűséghez való köteles ragaszkodás állanak őrt. Leirhitatlrn lelkesedést és bizalmat a |övő iránt váilot\'ak ki a miniszterelnök szaval.
Majd a Kaszinó dísztermében lakoma következett, amelyen gróf Bethlen István a Széchenyi Hűség-serleget avatta fel, amely vert aranyból készült.
— Mint .Sopron legifjabb polgára" köszönetet mend a serleg-ajándékozó Széchfn/l-oemzetségnek
— kérdi beszédét a miniszterelnök.
— Ezen a serlegen a legnagyobb magyarnak következő szavai vannak bevésve : .Hol fognak az én hamvaim pihenni ?"JMinlha a túlvilágról felénk hangianának Széchenyi aggodalmat. Valóban, ha széjjeinézűnk a hazán
— Rákóczi Ferenc hamvat nem magyar földben pihennek, Stent László "árosa nem magyar földön van, Pozsony, a koronázó város, amelyhez a magyar történelemnek annyi tradíciója fűxídlk, olrcs msgya: földön és a Báthoryak, Bocskayak, Bethlenek erdélyi sirjai felett idegen záazlót lenget a izél.
— ÁMitja, hogyha nemcsak Sopronban, hanem az egész orszíg számos területén, amelyeket ugyanígy csatol tak el, megkérdezték volna a népet, a válasz ugyanaz lett volnt, mint amil Sopron adón.
Vádolom azokat, akik a trianoni szerződést annakidején kieszelték, hogy a nép akarata ellenére, a nép tudta nélkül, mini a sakkflgurdkat tolták át egyik hatalom öléből a másikba és ezzel megsemmisítették azt a morális elvet, amelyre mindig hivatkoznak, ha a trianoni szerző dést igazolni akarják.
Etu án Sopron lakóira és a hűségre emelte a Szécbenyl-serlegei grót Bethlen István, aki a lakoma u\'án visszatért nutó|án a fővároibi.
A bécsi sajtó a magyar kor-inányelnök beszédéről
Bécs, október 15 (Éjszakai rádió-jelentés) Oróf Bethlen Utván Nyugat-migyarországou mondott beszédéhfz aNeur Fele Presiea következőket irjh:
— A magyar miniszterelnöknek nyilatkozata alkalmas arra, bogy a jóvrzonyt Ausztria és Mtgyarország között megzavarják anélkül, hogv közvetlen ok le t volna ilyen rideg álláifoglaláste. Azt hisszük, bogy a legyőzött államok jobban tennék, ha a veszteség feletti szenvedésben együtt éremének és egymásra találnának.
Ugyanígy ir a többi bécsi vezető o gánum is, melyek köxűl a Stundn megjegyzi, bogy parlamenti körökben is Bithlen beszéde nyugtalanságot kelteti, nemkülönben magában Nyugatmagyaruis ágon.
IAUI tölLOHt
1S0& október ifi.
Keszthely katollknssága önkéntes megadóztatás ntlán fedezi a karmelita templom hiányzó épltke zésl költségeit
A Keszthelyei ■egala\'>nlt Katolikus Hitközség első határozata
Keszthely, október 15 (Saját tudósítónktól) Keszthely katolikus bitközsége a mai napon ri lépett as alkotások útjára.
A hitközség már korábban meg alakult, azonben nem működött. Első érdemleges ülését ma tartotta, amikor la a püspöki jóváhagyás (elolvasása után a képviselőtestület és tanács tagjai letették az esküt Ste/alts Aladár apátplébános kezébe.
A hitközség képviselőtestületének első határozata egy épen olyan nagyjelentőségű, mint nemes és áldozatos cselekedetet loglal magában. A város katolikus népe átérezve a második templom nagy jelentőségét s azt az óiiási áldozatot, amelyet a karmelita r»nd a lenplom építése által Keszthelynek boioti, — egy nemes gesztussal önkéntes megadóztatással felajánlotta a karmelita rendnek a templom befejezéséhez szükséges összeget. Ez a nagyjelentőségű határozat
Így szól:
A keszthelyi katolikus hitközség a karmelita templom építési til-lalra minden taglóra kötelezőleg Önkéntes adót vállal. Az egyházi adó nagysága 6 százalék és 25 évre szol
Az egyhangúlag megszavazott hitközségi adó végösszege számokban körülbelül
80 ezer pengőt tesz kl. Ezzel az összeggel — amelyet kölcsönfelvétel állal már most megkap a karmelita rend — sikerülni fog Keszthely második katolikus templomát befejezni és rendeltetésének átadni. A politikai község annak Idején szintén 80 ezer pengőt és telkei adott a templom építésére. így Kessthely s hitért és kuliuráért vsló áldozatkészségnek valóban páratlan és követésre méltó példáját adta.
Ezen kivfll még másik fontos kérdésekben is hozott határozatot a hitközség képviselőtestülete.
A községi elemi iskolát emberemlékezet óta a község tartji fenn ; az épület azonban a katolikus hlt-község nevén van telelt könyvezve. A hitközség Relschl Imre magyarázó előterjesztésére beleegyezését adta ahhoz, hogy az iskola a község nevére írassék át Kimondta azonban, hogy az épületet mindenkor csakis iskolai célra lehet használni. Ezzel a kikötéssel a megyéspüspök is beleegyezett az átírásba és átadásba.
Hasonlóan a kai hitközség nevén állanak az egyházi kántor-lakás és földjel. A lakás ma már szinte használhatatlan állapotban van. Amennyiben a hitközség ezeket az objektumokat átadja a községnek, a község kötelezi magát rá, hogy a katolikus kántornak
vagy természetben vagy lakáspénz által örökös lakást biztosit s a földeket ezután Is meghagyja kántort Javadalomnak. Mivel ibbc a cserébe előzetesen bekegyezett a megyéspüspök s a kegyu nak sincs ellene kifogása, a
I hitközség képviselötestfllete kimond la a községgel való szerződés megkötését.
Ilyen nagyfontosságú kérdésekkel Indult útjára a katolikus hitközség. Áldásos munkája — hllben és lelkiekben ls — biioiyára folytatódik.
A kiskanizsai orgonaszentelés
Kállay Tibor kiskanizsai látogatásai és elutazása
Nagykanizsa, október 15 szólott az Ur dicséretére. A szép egyházi ünnepély a magyar nemzeti Imádság akkordjaival zárult.
Ezutén dr. Kállay Tibor és kísérete megtekintették az uj Polgári Olvasókört, majd a képviselő több látogatást tett kiskanixsal párthlvei-nél, délben p:dig tiszteletére a nagy-kaniissi ferenceszárdíbin ebéd volt. A képviselő erután a délután 6 órakor Indu\'ó gyorsvonattal visszautazott Budapestre. Az állomáson számos párthíve jílent meg, akik lelkes óvációt rendeztek
Itt említjük meg, hogy a kiskanizsai Polgári 0 vasókör vezetősége a székház felszentelését november hó 11-ben állapította meg, amelyre dr. Kállay Tiboron kivűl Mayer János földművelésügyi miniszter, Meskó Zoltán államtitkár, több polltiksi és közéleti kitűnőség, a vármegye képviseletében pedig Oyömörey Oyörgy főispán fog megérkezni.
Nagy ünnepe volt vasárnap délelőtt Kiskanizsa népének. Akkor szentelték fel uj orgonáját, amely a nagykanizsai plébánia-templom nagyszerű orgonájával egyűlt a város büszkesége.
A templomot ebből az alkalomból gyönyörűen feldíszítették a derék kiskanlzsalak virágokkal és délszaki növényekkel. A szentélyben a megjelent előkelőségek foglaltak helyet : dr. Kállay Tibor, dr. Kovách Oyula, I hivatalos várost dr. Krátky István, dr. Kaufman Ltjos és Király Sáodor képviselték.
Az ünnepi istentiszteletet, mint a felszentelést Kreutzer D;zsö esperes végezte, aki az ünnepi aktus után mély gondolatokban gazdag ünnepi beszédében sz orgons jelentőségét fejtegette.
Majd sz uj orgon i P. Pulvermann Zénó mesteri keze alatt első Ízben
Gyönyörű ünnepség keretében avatták fel a kehidal földmivesiskolát
Báró Prónay Oyörgy államtitkár vett részt a földmlvelésOgyl miniszter képviseletében az ünnepségen — Deák Ferenc emlékének áldozott a közönség az avatáson
Kehida, október 15 | Ogyl főigazgató Stb.
(A Zalai Közlöny tudósítójától) Lélekemelő ünnepségek szinbelye volt vasárnap Kehida zalamegyei község, Dák Ferencnek, a haza bölcsének falu|t. Mint ismeretes,
a földmtvelésügyl minisztérium megvásárolta Deák Ferencnek egykori birtokát és azon földmivesiskolát létesített.
Ezt a földmivesiskolát, mely Mayer János földmivelésügyi miniszter gazdasági szakoktatási program|átak lényeges része, vasárnap avatták fel ünnepélyes keretek kózotr, melyen a külföldön tartózkodó földmivelésügyi miniszter helyett báró Prónay György államtitkár jelent meg.
A délelőtti gyoissal Bddvpes\'röl érkező földmivelésügyi Államtitkárt Balatonszentgyörgyön, a Keszthelyről 17 autón érkezeit nagyszámú közönséggel együtt Bódy Zoltán alispán, Relschl R.chár országgyűlési képviselő és Sztankovlcs János miniszteri tanácsor, a keszthelyi gazdasági akadémia igazgatója fogadták, akiknek üdvözlése után az államtitkár és kísérete autókon Kehitiára hajtatott.
Báró Prónay Györgygyel érkezett: Tóth Jenő dr. és Gally Kálmán he-lyettesállamlitkárok, Berzsenyit, Orgy min. tanlcsos, Cvetkovlcs Ferenc dr. min. o. tan. ürabovszky Miklós min. titkár, Pesthy Béla gazdastgl akadémiai igazgató és dr. Trux jog-
A vendégek fogsdására a kehidal földmlvesiskoia nagytermében nagyszámú közönség gyűlt egybe, akik
között olt láttuk: Gyömörey Oyörgy, Z tlavármegye főispánját, dr. Tardnyt Ferenc, vasmegyei főispáni a Ztla-vármegjei Otzdasági Egyesület elnökét, Bosnyák Oézs, Malatlnszky Ferenc és dr. PtiMl Viktor zslsl felsőházi tsgokat, Gyömörey István, Relschl Richárd, dr. Pozsogdr Rezső és dr. Oyömörey Sándor országgyűlési képviselőket, Szentkirályi Oyu\'a, Deák Károly, Skubllcs 0 lön dr. és Barcza László dr. földbirtokosokat, Czobor Mátyás zalaegerszegi polgármestert, Kiss Elemér mnövazdasági kamarai Igazgatót, Groffils Otbor keszthelyi gaid. akad. tanárt, az épület tervezőjét, vitéz dr. Barnabás István tanfelügyelőt. Továbbá : a környékbeli földbirtokosok közül sokakat, bél járás főszo\'ga-blrái\', valamint a zalai kisgazda\'ár-ssdalom igen sokszámban megjelent képviselőit. At ünnepélyen a nagykanizsai járást dr. Botka Andor főszolgabíró képviselte.
A közönség meleg ovációban részesítette a terembe lépő államtitkárt, akit elsőnek Éltető József, a foldmüveslskols igazgatója üdvözölt, ma|d Gyömörey Oyörgy főispán Zalamegye közöusége nevébsn köszöntötte lelkes szavakban báró Prónay OyörgyöL Az államtitkár néhány ke-
resetlen szóval megköszönte az ovációt és az üdvözléseket, ma|d kezdetét vette az Iskola-avatási ünnepség.
Az Intézet tanulóifjúsága, ez-idén mintegy negyven dtdk,
stílusosan sdts elő a Hiszekegyet, rasjd Gyömörey Oyörgy főispán meg. nyitó szsval után báró Prónay Oyörgy államtitkár tartolta meg avató-beszédét.
Utalt arra, hogy milyen fontos lépéssel Jutottunk közelebb a magyar mezőgazdaság fejlesztésében, hs minél több ily Irányú iskolát teremtünk. Vázolta a földmivelésügyi miniszter célkitűzéseit és az Iskolák hivatását.
A nagyhatású beszéd után Tóth Jenő dr. h. államtitkár a kehidal földmivesiskols létrejöttének történetét mondotta el (az érdekes löi-téneti fejtegetést legközelebb egész terjedelmében kCzölni fogjuk.) Mély kegyelettel adózott az egykori kehidal földesúr emlékének, Diák Ferenc halbitatlanságánik.
Az Iskola létesítéséért köszönetet mondott Bódy Zoltán aliapán. a megye közönsége nevében. L)r. Oyö mörey Sándor országgyűlési képvt selő a választókerület, dr. Tarányl Ferenc s Oazdaságl Egyesü\'e\', Kovács Ferenc a zalaege\'szegi Oazda Kör nevében, valamin a zalamegyei kisgazdák képvlaeietétoen.
Végűi Deák Antal a nagy államférfiú cssládjának nevében üdvözölte a vármegye ezen uj, fontos Intézményét és külön köszönetet mondott, hogy ax lakolát Deák Ferenc nevéről nevezték el.
A közönség bezárólag a Himnuszt énekelte el, mely méltó záróaktuia volt ax rmelkedett iskola-avatásnak.
Ax avatás után az egybegyűlt hatalmas közönség megtekintette az iskolát és annak értékes berendezését, valamint modern gazdaságát. A látottak bizonyították, hogy erre sz iskolára, mint a gazdasági szakoktatás alsófoku intézményére, mekkora szüksége volt a megye gazda-közönségének.
Oyönyörű tervet vattait ott meg U
VAU MII
Kedden és szerdán S, 7 és 9 órakor
Cuk felnőtteknek I
A Balt txexon legszebb I1bJ« :
P/évost világhírű regényének filmvá tozata. Főszereplők:
loha Barrymore, BolorM Ooftelle.
Pathé revfl és Ofa híradó
1928 oMóbw »&
*ALA( HOZLOHY
iskola Igazgatósága, mely sí igazgatójának lakisiül szolgáló lakrészben egy »*obát
.Deák Ferenc szobának* nevezett el és ebbe fogják gyűjteni a megye területén feltalálható Összes Deák-relikviákat.
A Díik-kutia előtt illó Deák Fe renc szobor elölt s közönség sokáig áhítattal állott és adózott a kegyeld mély érzésével a baza belesének.
A délutáni órákba nyúlt az IHé-zet edébló termében a vendégsereg tiszteletére sdott bmkett, melyen Oytmörey Oyörgv lólspán a kormányzóra, dr. Tarányt Ferenc a távollevő Mayer János földművelés-
ügyi miniszterre, Vass Perenc ke- I hidai esperes-p\'cbános báró Prónay Oyórgy államtitkárra mondottak Jel- i köszöntöt. Az államtitkár pobár- 1 köszönlöjében Zilavátinegye tiiztl kará* ak és gazdaközönsétfénrk szeretetébe ajánlotta az u|, legszebb hivatáiu intézményi.
Az űnnepségrő\', mely<n egész Keblda népe jelen volt, az állam itkár és a budapes\'i vendégek au\'ón négy órakor távoztak el, a közönség pedig azzal a tudattal bagyta el Kchldál, bogy a földművelés iskola intézményében Zalamegye olyan értékkel lett gazdagabb, mely a kisgazda-közönség érdekeiért van és azt fog|a szolgálni.
Nagykanizsai javaslatokat is elfogadott
a székesfehérvári országos kereskedői kongresszns
Nagykanizsa, október 15
Vasárnap tartotta a kereskedő világ Sték-slehérváron VII. országos kongresszusát, mely slkslotms üu-ntpi dissbe öltözött a város. A fővárosból és vidéktől több mint 250 vendég érkezett, akiket a vasúinál Zavarót Aladár polgármester fogadott. Hermann Miksa kereskedelmi miniszter ii beígérte eljövetelét, kinek program szerint Sopronból, bol a hűség kapu megnyitásán veti részt, repülőgépen kellett volna megérkezni, de a szeles idö miatt nem jObetdt el.
A kongresszus tárgysorozatán szerepelt a szövetkezeti kérdés, a forgalmi ÓS keresetiadó sérelmek, ex-portf«|lesztés és s vaiuli politika, nemkOlönben s .Magyar Hét* rendezésének kérdése.
A nagykanizsai kereskedőket az OMKE nagykanizsai kerületének népes küldöttsége képviselte Blanken-berg Imre elnök vezetésével.
A kanizsai kiktl\'dO.lek közOl Rajkl litván, az OMKF. (likéra is felszólalt és határozati javis\'atot terjesztett elő, hogy a VaVo-os lerményfirgalml adó a vidékre la terjesztessék ki. A javaslatot a kongresszus egyhangúlag elfog td\'a.
Az adózás kérdéséhez dr. Barta litván, az OMKE ügyésze szólt hozzá és panasz tárgyává lette az adókivetés körül felmerülő sérelmeket. Délben s koogressiui résztvevői tiszteletére ünnepi ebéd volt, melytn az első pohárköszöntőt Széchényi Viktor gtól, fóiipán mondotta a kormányzóra.
Dilulán 3 órakor folytatódott a kongresszus és a .Magyar Hét" sikere érdekében kimondotta, hogy minden kereskedő a legteljesebb odaadással fog közreműködni.
Azután a kongresszus elfogadta az előadók Altat előterjesztett határozati javaslatokat és a késő esti órákban éri veget.
á korpavár! községbiró fejére gyújtották a bázat
A két év előtti választási harcból kifolyólag bosszút álltak a bírón — Háromezer pengő a tűzkár — Biztosítva semmisem volt
Nagykanizsa, október 15
Vasárnap éjfél után nsgy tűzvész-riadalom verte fd álmából Korpavár békés polgársil. Pilanatok alatt (alpon volt az egész község és lóhalálában siettek a lüt s inhelyére: Hoffmann József korpavári köziég biró bálához, ahol ekkora már az egén gazdssági udvsr lángtmger-b-n ál olt és az oltás c«ak nehezen haladhatott.
Éjfél fél I órakor ütött ki a tűz a pij\'ában. de negyed óra alatl m»r az istálló és bsromflólak, valamin■ a U»bb gaidiság épü etek is láng ban állottak.
Ktvcnutl a tűzhöz a korpavári önkéntes tűzoltóság is, mely meg-feszitete i erővel már csak azon igyekezhetett, hogy a tűi pusztítását lokalizálja, mivel az elbamvaszláss. I fenyegette Hoffmann biró lakóházát i».
órákon át birkóztak a tűzzel, dc kevés volt az eredmény. Hoflman-nak leégett az istállója, pajtája, baroinlióljii az állatokkal együtt és sok gazdasági szerszám veszett oda.
D; elhamvadt ezen kívül mintegy hetven métermázsa siína és szalma Is, mely sz épületekkel együtt kitesz 3000 p-n jő kárt.
A tűznél terméíze\'esen a csendőrség is *negjelent, mely hé frtn kora reggel megkezd e a nyomozást. — Ennek ez lett az eredménye, bogy a a tűt oktul gyuj ogatást ie|tenek.
Hoffmann birónak ugyanit sok ellensége voll a fjlubin, a Drozdy-bivek közül és a két év előtti képviselőválasztások alkalmával is megfenyegették, hogy frjéregru|i|ák a bázát, amiért Drózdy ellni fjrdult.
Ugylátszik ezt a fenyegetést váltották be most haragosai, aklknrk személyét s csendőrség minden bizonnyal hamarosa t a bíróság elé ju tatja.
A lütkár acnll érzékenyebben éiin\'.l a derék gazdá\', mert az elégeti épületek Ivztoiilva nem voltak.
— Lapunk Budapesten állandóan olvcsható a Park Szálloda kávéházában Vili., Baross-tér 10.
NAPI HIREX

NAPIREND
Október 16, kedd
Római katolikus: Oil apát. Protest.: Gál. Izraelita: Maik hó 2. Nap kel reggel ti óra 19 petekor,
nyugszik délután 17 óra 11 perckor. •
Városi Mozgó. .A kurtizán\', Prévost világhírt! regényének lilmváltozata. — Pattié revü ét Ula híradó.
IM Járta
A nagykanizsai artoomlogtai meg-ttgyeló JalontAack: Hétfőn a Mmtr-sékltt; Rttret 1 7 órakot +4-7, délután 1 órakor +7-8, wte 9 Arakor +3 2
PtUi/hti -. Reggel ét délben borult, este tiszta égboltozat.
■Síi/ícinv, Reggel és délben Észak, este I\'.szaV kelel szél.
A Meteorológiai Intézet |elrnté*e szerint tiyugodtabh idö, a felhőzet csókkenésével, éjjeli laggyat, reggeli ködökkel.
— Szabadság. 1) . Révffy Andor kir. törvényszéki |egyzö megkezdte 6 heti szabadságát.
— OFB tárgyalások a városházán. A házbrlybez és földhöx-julottak Ingatlanainak ármegállapítása tárgyában tegnap Hordóssy táblabíró, OFB biró elnökletével és dr. Sabján Oyula polgármester részvételével a városháza kis tanácstermében tárgyalás volt.
— Tárca-folytatásunk anyag-torlódás miatt következő számunkra maradt.
— Több mint 300 tanköteles nem iratkozott be. A tankötelesek felülvizsgálatánál megállapítási nyert, hogy több mint 300 nagykanizaal elemi és ismétlöiskolsi tanköteles nem iratkozott bc az iskolába. Főleg az iimétlöiskolások. A városháza illetékes ügyosztálya ezulon felhívja ezen tanköteleseket, hogy 3 napon belül feltétlenül jelentkezzenek az Iskolaigazgatónál és utólag Iratkozzanak be, mert 3 nap elteltével a be nem Irafkoiotl és Igy Iskolába nem |áró tanköteles szoléit Illetve hozzátartozóit 40 p:ngö pénzbirsággal, behajthatatlanság esetén pedig megfelelő elzárásaal fogják büntetni.
— Egészség ház Tapolcán. Tapolcáról jelentik : Tapolcán a Stefánia Egyesületnek tiókintézele nyílik meg én ezzel k\'pctolaiban Egészség-ház a kórház telkén. Az Egészség-házban külön isko\'argészaégügyi intézet alakul — Tapolca képviselőtestületének szociális érzékéb\'l
— Minden kedden éa csütörtökön este fel 10 órai kezdettel, vasárnaponként délután 3—7 lg brldge és rummy összejövetelek a Központ tzálloda éttermében
Ma, kedden

töpörtyűs pogácsával. Csabrendeki édes must.
Síives pártfogást kér
Kein Gyula
Ipartestületi vendéglős.
Sipos-kávé
különlegesség
öt faltából keverve
>1 kg.
t-ao p.
— Az első tánctea. Az NTE vasátnap este a Ontrálbtn tartotta első láncteáját, melyen si N1E ét a sport barátai, valamint a sportkedvelő fiatalság — s korai szezont tekintve — elég nsgy számban vettek részt. A megjelent közönség, élén dr. Krátky István fö|egyzövel, sz NTE elnökével |ó bsngulstbsn fél 12 ig maradt együtt. A rendezőség Ofenbeck Perenc és Vojj Jenő vezetésével nsgy mértékben Járult hozzá sz est sikeréhez, mlg s zenéről és a jóhangulst fokozástról Szakit, a Centrál kitűnő primáss gondoskodott.
— Vasúti kedvezmény. Az igazgatóság .A Magyar Szállodások, Vendéglősök és Korcsmárosok Országot Szövetsége* Által Budapesten 1928 évi október hó 23, 24., 25 én tartandó XXVIII. évi közgyűlése alkalmából valamennyi állomásról Budapestre 50%-os menetdl|kedvez-ményt engedélyezett. E menetdíj-kedvezmény legkorábban 1928. október h "t 20 án és legkésőbb 25-én vehető Igénybe. Az Igazgatóság.
— A Zalaapáti és Vidéke Ipar-testOlet október 21 én délután 5 órskor a: Ipartestület nagytermét);n Kroller Miksa apát, Relschl Richárd országgyűlési képviselő éa Kende Piler föizolgabiró, megválasztott disztagok tiszteletére diszgyülést tart. Az ünnepély sorrendje: 1. Himnusz. Előadja a Zalsspitl Levente Egyesület zenekara. 2. E nöki megnyitó és emlékbeszéd. 3. Jegyző |elentése sz ügyrendről és az ipartestOlet helyzetéről. 4 A díszoklevelek ünnepélyes átadása. 5. Iptros leányok felkö-szöntöje. 6. Hiszekegy. Előadja a Zalaapáti Levente Egyesület zenekara. 7 Elnöki záróbeszéd. A disz-gyűlés után társasvsesora less.
— Elkapcsolt vasúti vonaL A Tapolca—U»k—Boba-i vasúti vona-lat elkapcsolták a keszthelyi osztály-mérnOkiégtől és a tapolcai osztály-mérnökséghez osztották.
— Baleset a szüreten. Tudósítónk jelenti : Ssjnátalos balesel érle TOrOk Qy i át, Pacsa nagyközség lőjegyzöjei. A hegyben levő szőlőjében szüreteltek s s síkos meredek gyepes utón elcsuszo\'t oly szerencsétlenül, hosy jobb lábs eltörött. A kOzbecsfllétben és szeretetben álló főjegyző iránt általános a részvét.
««* *i Ronem
1928. októtm 16.
n
NE MULASSZA EL, HA
BUDAPESTRE
megy, felkeresni a
BOHÉM" MÜLATÓ-t
VII. Rákóczl-ut 36. VILÁGVÁROSI MŰSOR
Naponli kezdete 10 órakor. |
kAvéhAzi Ar/ík. belépődíj nincs.
Bágyadt levert, dolgozni kép telen egyéneknél a természetes „Ferenc József keserűvíz szabaddá teazí a vérkeringési és emeli a gondolkodó- és munksképességei. Behaló kóihizi kísérletek alsp|án bebizonyult, hogy a Ferenc József viz szellemi munkásoknál, neuraszténia* embereknél és betegeskedő asszonyoknál rendkívül )ótékony hatású gyomorét béltisztitó sier. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszer-Oxletekben.
Egy megvadult bika három embert életveszélyesen megtaposott
Lenti, október 15
Ai Itteni Olaser-urodalom majorudvarán több n unkás dolgozott, amikor itatásra kteng-diék a bikákat. Az egyik valamitől megvadult ét fújva odarontott, ahol a munkátok dolgor-tak. Akit elótzőr megtámadott, ait háromszor a levegőbe dobta, majd rátaposott, a másikat szintén feldobtt és az oly szertnctéilenOl esett a földre, hogy mindkét lábát eltórte. A bika etu\'án a harmadikra vetette magát, de egy éppen arra haladó autó zajától megtorpant, az autó után szaladt éa igy a harmadik munkás megmenekült a bika drhe elól.
A két súlyosan sebesült munkást, Horváth Ferencet és Németh Jánost baszállilották a zalaegerszegi kórbátba Mindkettő állapota válságos. A csendőrség megindította a vizsgálatot.
= A Kéményseprő vendéglőben tnirden este Árvái Jenő cigányprímás a Vlg fiukkal muzsikál. Kitűnő balatonmelléki édes must.
= Mllhoffer sorsjegylroda (Jseogery-ut 7, Rapoch-ház ajánlja az újonnan kezdődő tortjátékra szerencseszáraalt. Efész sorsjegy 20 P, fél sort jegy 10 P, negyed sors|egy 5 P. Húzás már folyó hó 20. es 23 án. Minden második sorsjegy nyer I
Schwarcz Dezső harisnyái ■ legjobbak.
Pénzt
f ilvósittalunk földbirtokokra (váltó nélkűt) teljes IOO%-oe kifizetéssel, 3B évi időtartamra 3 kataszteri holdtól kezdve, holdanként 600— pengőig, évi 7W>/o kamatalapon. az iratok véieléiől számított 8 napon bslQI| (II helyre it) Háiakps pénzintézetünk 9% évi kamattal folyósít 1—10 évig terjedő kölcsönöket, az ingatlanérték 50<Vo-lg. Vélt&kat leszámítolunk, tréltóhHeleket nyujiunk.
Kemács és Társai
bankblzományosok Bnáapeit, VI., Teréí-körnt 43B.
(Válaszbélyeg beküldését kérjük.)
SPORTELET
Zala-Kanizsa-Erzsébetváros 2:1 (0:0)
Óriási küzdelem után megérdemelten győzött a kanizsai csapat
Nagykanizsa, október 15
Az AtHIa mullheti legyőzést megadásra kénynzerite le a Zala Kani xsa I Igy nemcsak a 2, sokat |<-lentö pontot sierrzte meg, hanem Jelentő i erkölcsi diadalt is aratott.
A hideg, szeles Időben csak mérsékelt számú közönség kereste fel a pályát. A váhaztásnál Erzsébetvárosnak kedvezett a szerencse, Zala Kanizsa kezdett a hatalmas rzél ellen.
Hlmmler biró sipje\'ére dideregve állnak fel s csapatok. Zala Kanizsa: Szemző — Rédtr, Joós — Schrelber, Truckenbród, Babos — F rkat. Iva nlct, Kelemen, Bakonyi, C\'ásr. Erzsébetváros: L\'derer — Patt, Qrüntpann — Hautner. Dym, Ma-kadi — Jftkl, Braun, Nagy, Hwer, Schwarc
Rövidlélegzetü kanizsai lámadát u án Erzsébetváros vesxl át a támadó szerepet s az egész félid ben a kanizsai térfélen tanyáz a nagy tzél segítségével. Támadásaikban azonban »emml rendszer aincs, olyannyira, hogy csupán egyetlen hely zetük adódik, egy komiméi, az üresen álló bilsjéliöjak azonban emeli a labdát t az fenő kapufára etve játékon kivül jut. A kanizsai csatársor mindöasze 5—6 etetben jut el Erztébetváros k»puji elé, de ezek s lerohanások komoly helyzeteket teremtenek s ctupin ctak a nagy balszerencse akadályozza meg a gólt.
A második félidőben Zala Kanizsát ámogalja a szél. Támad it Kanizta az — Erzsébetváros tempójában rendszertelenül. Síinle szertncsének mondható, ho,y az Erztébetváros
egy lehoranásnál gólt ér el a 12-ik percben. Mert a gól után olyan iramol diktál a Zala-Kanizsa, hogv azzal csak győzni h-hetett I Nsmsok Időbe teliik és Csdw leszorított labdája sok ember közt utat talál a hálóba. A kiegyenlítés még nsgyobb Itlkesrdést önt a kanizsaiakba, hiába aionban minden, a csatároknak nincs szerencséjflk. A 40. perc körfll Ivanics Ismét jáltzik s labdával, tétovázik a lövéttel, mig Schrelber meg nem unja, belerohan s pompásan sikerült lövése a jobbsarokban ül. E\'dölt a meccil A hátralevő percekben is a kanizsai csapat támad.
A győzelem megérdemelten jutott a Zala-Kanizsának, mert tokkal több eréllyel és lendülettel támadott, mint ellenfele s ha csatárai csak egy klasé szerencsésebbek, nagyobb arányú Is lehetett volna a győzetem A csatá rok azonban mélyen formájuk alatt látszottak; csupán Kelemen agilitása érdemel említés*, arai a védelemnek való segítésben nyilatkozott meg
A halfaorban a tartalék Schrelber volt a lfg|obb, Rédernek Igen sok hibáját korrigálta. Truckenbród és Babos tzokotl formt|ukat játszották. A bekkrk közül Joós elfogadhatót nyújtóit, Réder rossz volt s különösen az elaö félidőben csinált sok giksxert. Szemző kevés dolgát |ól végezte. A gólért nem Igen okozható; ax éles szögből lőtt, n.h&z. táros Isbdát csak szerencsével tarthatta volna magánál.
Az Erzsébetváros nem Igazolta az Attila elleni győzelmének realitását. Ptatt, Hausner és s balszárny játéka emelkedett ki.
II. liga eredményei
Attila-Pécs-Baranya 3:1 (2:0). Miskolc. Bíró Klein. Medérdemell. biztos győzelem. A bajnokság ismét nyílt. A Pécs Baranya első veresége I
BAK — Terézváros 2:0 (1:0). Huogária-ut. Biró S;él. Döntetlrn lett volna az igazságos eredmény.
Húsos—József város 2:1 (1:0). Lótrusenyiér. Biró Fenyves. Ni»ótltn játékbin sz élelmesebb csatársor döntött.
Soroksár -Turul 3:3(3:2) Soroksár. Bíró Körber. A Soroksár volt a jobb csapat s s győzelmet is megérdemelte voins.
Rákospalota— VAC 3:1 (3:0). Rkoapatota. Bíró Vadnay. Rákospalota lerohamoita ellenfelét t lendületes kezdésével biztosította be győzelmét.
I. liga eredményei
Hungária—Újpest 3:3 (1:0). Újpest győzelmet erdemeit volna.
Ferencváros—111. ker. 3:0 (1:0). A Ferencváros |4téka győzelme elle nére sem elégített ki.
Kispest— Wíjsűí 2:1 (0:1). Kispestet nagy balszerencse üldözte, de végül győzött.
Nemzeti—Bástya 3:1 (2 :1). A Bis\'ya volt s |obWk csapat, a Nem-zeli a szerencsésebb.
Somogy—Sabárta 2:1 (1:0). A tartalékos Somogy heroikus küzdelem u án csaknem végig 10 emoerrel játszva győzelmet aratott. A Sabária pompásan játszott, csak gólt felejtett el lóni, a somogyi caatárok meg ügyesen kihasználták Weinhardt ket hibáját
Amatőr bajnokság
BSE-SzAK 1:1 (0:0). Sdgetvár. Biró Pauncz. A bijilak 10 emberrel kezdtek, ma|d egy játéko\'uk meg la sérült s ciaknem végig 9 emberrel látszottak. Nagy meglepetést
BTSE-KTSE 4:0 (3:0) Btja. B ró Balog. Állandó bajai fölény.
PVSK-BSC 5:4 (2:3). Pécs. Biró Csík. A bácsalmásiak súlyos biró tévedések miatt veszteltek az utolsó percben.
KAC-DVAC 0:0. Kaposvár. Biró Adorján. Az első félidőben a kaposváriak, a másodikban a pécslek voltak a veszélyesebbek.
A kegyeleti staféta
Nagykanizsa, október 15 Politikai és egyéb zűrzavarok kö vetkeztében at ok\'óber 6 iki kegyeleti stafétát egy hétlel utóbb, a teg-nrpl vasárnapon tartották meg Nagykanizsán. A stafétát a helybeli hon véd-állomás parancsnoktág tisztikara tendezte a azokáaot ünnepi kültö ségek közölt. Délelőtt, a hideg idő |árás ellenére is, már a staféták Indulásakor nagy lömeg gyűlt öttze a fel tőle n-pom körül, ahonnét a start volt. A futó csoportok utján végig érdeklődő emberek álltak sorfalat ét lelkes kiáltásokkal buzdították az egymásután beérkeiőket. — Első íek érkezett be a honvédség A) csapata, majd ugyanannak B) csa pala. A levente-csapatok körül az 1909. évfolyamúik futottak elsőn* a célba. A beérkezök egymásután koazo\'uzlák meg a templom falában lévő hősi emléktáblákat. Az utolsó staféták beérkezése után
dr. Krátky Is ván főjegyző lelkesedéstől fűtött ékesszólással beszédet Intézett sz egybegyűlt közönséghez, mel\\bsn a kegyeleti staféta jelentőségét és s magyar fiatalság nemzeti kötelességeit fejte te ki. A lélekemelő ünnepiéget, melyen az helyőrség egész tisztikara és a polgári hatóságok képviselői is részt vettek, vitéz Falka Ferenc ezredes, állomás-p-uancfnok a dijak kloazttsával fejezte be. A város exüstszobrát kapta sz első ciapat aranyozott érmekael együtt, a többi csapatok exütt érmeket kaptak. Az ünnepélyt a kttona-zenekar azámai keretették.
Disszonáns akkordja volt a kegyeletes hitafias ünnepségnek, hogy — mint tavaly — az idén sem vett részt a itifétábin a gimnázium ifju-tága. _
A vidéki városok teniszversenyének
g öxtese, Budapest csapata. Megkapta Rothermere lord vándordilát, a kb. egy méter magas gyönyörű ötvötmunkáju ezüst serleget.
(Uj leventeoktató tanfolyam). A tegnapi nappal uj leventeokiató tanfolyam nyi.t meg Nagykanlxtán a Zrinyl-iportpályán Csorba Ittván tanáctnok és Lemberkovics Alajos aittnácsnok vezetése slatt. A mostani trnfolyamon kb. 100 hallgató vesx réazt nemetak Zalavármegyé-bő1, de a szomszédot vármegyékből ls. A tanfolyam 28 napig tart és minden hallgató bizonyítványt kap annak elvégzéséről.
(A Zala Kanizsa FC) vezetöaégl ét válasttmányl ülése ma ette 9 órakor lesz az lpir\'estflletben.
llBlfljfSOl
(KóvkUUMk) H - URtt. Mtanuda-aáa Hangv. — hangverseny. E — elóadia Oy — gyermekeknek. A — aaaaocyo*-aak. Z — zene. Ma. — rociógaidaaá* m _ BjuOg1 tUMU P — SWvaaáa. a — (Tamofcxucaa. Ib — Jao-baná.
K — kabai*. aZ — aápmril ua>.
Október 16 (kedd)
Budapest 1145 H. Kőiben 12 órakor déli harangszó az egyetemtéri templomból. Utána : O. hangv. I Idöjclzéa, idötárii. 3 H 3 30 Tündérvásár meseóra. 4.45 Idó-ielzés. idö|árá» 5.20 Szlmf. zenekari hangv.
6 30 Mit üzen a rádió? 8 25 Előadás a Stúdióból. I0idö|eliéa, H , idó|áráa|elenté«. Utána cigányzene.
Bécs, Orác, Innsbruck, Klagenfurt. Linz 11 él Hangv. 5.30 Oy hangv. 8.05 Don Carlos, paródia 5 telv. Utána Unc Z.
Berlin. Stettln 11 éa 2 O. 4 30 Hangv. 7.30 A. 8 Vidám eaL 9 Bal adák.
Barcelona 2.45 O. 6.45 Kamara Z. 10.25 Hangv. II 15 nZ.
Baael. Bern 12.50 O lánc Z. 4 Hangv. 4 45 A. 5 Hangv. 9.25 Énekkari hangv.
Hrflnn 12.15 Hangv. 430 A. 7 Madrigálok. 8 nZ.
Frankfurt. Cassel 3.05 Oy. <> Domünne-pély közvetiléae. 8 30 Vlgopera E. UUni
HamTurg, Bréma. Hannover, Klal
8 A. it O. 12 éa 2 05 Hangv 4.15 (Hannover) Balladák. S Operett E. Utána nZ. Langenberg, Köln, Aachen, Mfinater
10 15 és 12 10 O. 1 05 Hangv. 3.30 Oy. 5.45 O. 8 Vlgopera E.
London, Daventry 1 és 2 Hangv. 4.30 Népszerű Z. 5 és 5.30 Hangv. 6.15 Oy.
7 45 Schubert hegedtlizonáUk. 8 45 nZ.
11 40 Tánc Z.
Madrid 3.15 Hangv. 8 15 Kamara Z. 9.15 Tánc Z 11.15 Opera E.
Milánó 12.30 Kamara Z. 5.20 Oy-dalok. 8.50 Hangv. 11 Tánc Z.
Prága 1115 0. 12.15 Brünnl mUsor. 4.20 Ov. 4.30 A cseh filtiarmónlku\'ok hangv. 7 fúvós Z. 8.10 Vidám est. 10 20 Népszerű Z.
Róma 1 Kamara Z. 5 30 Hangv. 8.55 Opera E.
Varaó 12 Torony Z. 4 O. 6 Kamara Z. 7.30 Opera E.
I92S október 10.
ZALAI KÖZLÖNY
Duplát olcsóbban, kap, az olcsó dohányt is élvezheti, ezért vegyen 120 lapos Senator papirt
I I 5115
Mozgószinházak
Városi Nagy mozgó. Október bó 16 in és 17-éO, kedden és szerdán ciak felnőtteknek, ■ mult szezon legszebb filmje „A kurtizán", Prévost világhír® regényének filmváltozats. — Főszereplők John Barrymore és Dolo-res Costetto. Paihé revü és Ufs hír ■dó. — Előadások 5, 7 és 9 órakor.
= Bútort díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra, garantált elsőrangú kivitelben. Négytől tizenhat hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk. Sok milliót takarít igy meg. Oyóződjön meg személyesen, Kopsteln batordruhdzal Szombathely, Kőszegi-utca 5. (üzlet az udvarban) és Sopron.
TiXSII
A legutóbbi nspok részleges Javu-iása után a mai értéktőzsdén szilárdabb irányzat érvényesült, ami az Igen szilárd newyorki tőzsde hatásán kívül annak a kOrülményn k tudha ó be, hogy a Halász-ügy a tőzsde érdekelnek megfelelően végleg befeje ződOtt. Már nyitás után msgssaDt) árfolyamok kerültek felszlnrr, majd az élénk tedeiési vásárlásokra az ár emelkedések valamennyi piacra Átterjedlek. A tözsdeldő második feléb n elcsendesedett az üzlet és némi realizációs hajlandóság mutatkozol\', aminek következtében egyes ériékek ár nyeresége részben veszendőbe ment. A legtöbb érték azonban továb ra ls megtartotta mai legmagasabb árfolya mát Átlagosan s nyereség 3 százalékig terjed. A forgalom cuk kezdetben volt élénk. A flxkamatozátu papírok piaca Qiletielen, a va uta és devizapiac változatlan.
Zürichi zártat
Terménytőzsde
Buza 10 fillérrel, rozs 5 fillérrel esett. — Az Irányzat gyengébb, a forgalom közepes.
Uaaa nsaav T kg os 2ÓM5-26-35, 78 26 35 -26 55, 1\' >y-iu 26 60-
36\'SO, 80 kg-oi 26 85- 26*95 dunánluH 77 g-os 26 C0 2620, T k,-ta 26 20 -26-45. 7B .(-oi 26 45- 26 65. SO k«-oe 26-6Í—26-75. roas 24 60-2470. takana. irpj "6 50-26 75, sórárpa 27 00 - 28 00, ab 25 50 25\'75 tanári 3170 >2 00 Bánkt*.. 19-7 j 20 00
Sertósváaár
TaUiattti 4620 keltből eladatlant >iuu aaradt 2000 oarab fUs^itoda I 86 -1 88, ■tdatt 1 74-1 78. szedeti kAaáp i--!0-160, könnyít 110— I 30. eMicaéti ím aj
1 64 I 68 másodrendű t\'30-1-46, aaco slléé l\'áO -1\'50 uslunna nagyban 2 -4-
2 38, sáli 2 60 - 00% ktnw* has 150-t\'70, txalunnáa starttá 2 00 -2"22 Aa Iráavsat lanyha
Klaája: Délzala] Ryomái és Lapklaáé Vállalat Béízvéaytámság.
Felelős kiadó: Zalai Károly
taáatoa i dU*yk*niiaa 78. ex.

VAi-VJAK
Abjj»I i.
mdwa h. Uehk.
27 73-27 (8 79-Í5-79 85 16-93 17 01 IMn k. 152 5 >-153 10 Otoir 9 99-lOOS öoüsr 57080-572-80 Prsaíla tr Tt40-22 60 Hoil. 22925-230 25 Laagyul 6407-6437 Lal i\'43-3 48
Ura _ -
Ura 30 01-30 25 XUfy* 136-25-IÜ6 75 Hctvíg 162 45-153 05 •ríilll. A0 o7-ÍO 72 Peaeta 92-40-^300 Svájci 1.110 10-110 50 S»édw t."2 94-B3S5
A unt. 229 55-23025 Bilgrid 10* 06-10" 09 Berlin I3ti\'32-1<6 72 Drtsaael 79C0-79 85 Bnkarast 3-44-348 líopecíi.15270-153 10 londw 27-77-27 85 Madrid 92 40-92 W) l\'Ulacú 29 98-30 08 Kawjurk 512 60 4 20 Oaalo 182 65-153 05 PilU 22*35-22-43 Práaa 1696-I7"0l líajla 4-12-4 15 SKx-kta. 153 12-153 51 Vartó 6417-64-37 Wl»a 1*1 47-80 72 ZSrtdi 110-20 110-50
iPHÓHIRDETÉSEK
Az apróhlrdtéeaek dija 10 aaötg 80 fillér,
minden további sxó dlla ■ Hit. Vasai- éa innepnap 10 ssólg 80 fillér, minden további sió dija • fiit. Sut dán is pénteken 10 saólg SO fillér, minden további sió dl Ja ■ flll. Clmaió a minden vsata-gabb bettlból álló ssó kit siónak számítunk. Állást keresőknek 50<Vo engedmény.
Egy elegáns tapétás, parkettás saoba bútorozva, vagy anélkül Nádor-utca 4. sz. alatt kiadó. 49(6
Sehwara éa Taubar cég Nagykanizsa. dalai! és Irodai baraadaaéaa,
gyben vagy darabonként aladé. 5122
4 szobás lakás kladé. Deutsch, Királyutca 36. 5028
Trapplataaajtot legprlmábbat I\' 3 — kiárusítunk. — Perenczy, Főút 24. udvarban _6029
Kladé egy kert. Klslaludy-u. 32 . 5083
mellék^ 5084
■ (adó egy szép utcai lakás helyiségekkel. Rákóczi-u. 91/a. u.
Ogyaa fiu lényképész tsnulónak kivétetik Halász műtermében, Kazinczy-utca II. Ugyanott kllutóleány Is felvétetik. 5126
Egy sxoba-konyhás lakéa az összes mellékhelyiségekkel azonnal kiadó Telekiül 16. -5092
Jákarban lavA aongorál aaonnalra karaaak bérba — Dr. Rotaohlld Béléné, Sugér-ut 8.
-5123
Elvaasatt vasirnap délután 4 és 5 óra
közolt Kölcsey u. 13 \'iámtól a főúton végig Aiany János-u. I.. számig egy brlllláns fülbevaló A becsl\'ietcs megtaláló Illó jutalom ellenében sziveskedj k lapunk kiadóhivatalában leadni. __5117
Ügyes molsséraagédat és llltót azonnali belépésre keresek. ÜAzmalom, Oelse.
5118
Ogyes, becsületes baléré takarltéaS
ebédkoszttsl kerestetik. Gm a kiadóban.
-5119
Szépen bútorozott utcai sxobát lehetőleg külön bejárattal keresek. Telelőn 157.
-5120
Egyszobás lakás mellékhelyiségekkel november I re kiadó Oyárulca 50. -5128
oniinenial
130 29, Loaéon 25-tt\'Zs, N.».(Xk 019-60 Brftisal 72 24. Mtlaco 27-21 Vt, Madrid 83 95, Aznatmaaai **832\'/>, Heitlo IM 72, Wlan 7303, Sofla 3 75 l\'iij. \'S-40, Varsó 58 25, OaéapcM SOSSVi, " «-l3\'/s, Bakaiul 3 14.
minőségben és tartósságban felülmúlhatatlan 1
X legjobb tökebefektetés
Bécsi házak vétele
2 emeletes bérház 20.000 P
3 emeletes bérház 30.000 P
4 emeletes bérház 40.000 P
Modernül épített nagy bérházak nagy választékban, úgyszintén üzletházak és elsőrangú szállodák nagy hozadékkal
Haupt. Wien. JX. ■artaTbernieutr. 9/4.
Telelőn: Nr. A 16-5-35. n;
Agytollat, mézet,
állati bftrlkst,
vörös- éa sárgaréz, cink ia ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol
STBÉI B. FIAI HA8YIAHZ8A.
Erzsébet királyni-tét 15. SX. alatt
IDEIGLENES
gazdasági segédtisztre van szükség azonnali belépésre tapsonyi Fökáptalani uradalomban.
JóazágfelUgyelöség
Tapsony Somogymegye.
Csávázószerek;
Porzol Till ntin Árzópác
M Tillan in 8 Hlgosan Cuprám o Orion csávázó rézgállc
Magvak MUtrágyafólék Növényvédőazerek
„Futor" szénsavas takarmány-mész. Madáreleségek
0B8ZÁÖ JÓZSEF M|kmMfaia
Nagykanizsa, Erzaéb«t-tér 10. A bíróság mellen, m Teleion: 13a
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gOzmotó, vegytlixlltó, ruhaftttő vállalati
• szombathelyi ors«. Iparktáilitáiou aranyéremmel kitüntetve.
NAGYKANIZSA.
Leg^ictben mos, fest, tisztit, gouvriroz és plisséroz mérsékeli aron. Hófehér, tüköifínyes gallértisztilás. Pllssérozás már J P 20 flll.-töl.
Qramofonlemezek
Magyar nóták,
népdalok, oaárdáaok, tánolemeacak
legujabb slágerek
kaphatók:
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében nia Nagykanizsán.
r>»t*» 01
1928 október 16.
BÚTOR-
vásárlóknak saját érdekük meggyőződni arról, hogy barátságos és kellemes otthont létesíthetnek maguknak, ha a Dunántul legnagyobb áruházában szerzik be lakásberendezési szükségletüket.
Állandóan 300 berendezés áll vevőink részére választékul.
A legfinomabb stylusbutorok és a legegyszerűbb polgári berendezések is Írásbeli szavatossággal lesznek eladva. Vevőinket szakszerű és őszinte felvilágosításban részesítjük.
Díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra!
Óriási forgalmunk következtében a közismert legolcsóbb árakat számítjuk.
Rendkívül kedvező fizetési feltételeket nyultunk.
Saját érdekében ne tétovázzék, ha bútorra van szüksége, hanem keressen fel bennünket bizalommal!
KOPSTEIN LIPÓT
bútoráruházai
SZOMBATHELY, Kőszegi u.
és
SOPRON, Várkerület 62.
Nyomatott a Bélzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelő*, üzletvezető: Zalai Károly.)
68. évfolyam, 236. szám
Nagykanizsa, 1928. október 17 szerda
Ara t4 miér
ZALAI KIZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Rövidesen megkezdik a hadikölcsönösök segélyezését
Négy millió pengA éli ■ karitatív valorizáció rendelkezésére a folyó költségvetési évben
ÍMJÍmtÍ MULJMMS ibMM^jLrn
A Halász-ügy egyezségi tárgyalásai sikerrel befejeződtek
Budapest, október 16 (Éjszakai rádlójelentés) Dr. Műnk Péter tőzsdetanácsot ma kijelentetír, bogy a Halán-ügyben u egyeziégi tárgyalások sikerre vexettek, ugy, bogy a tőzsdetanícs résxéröl ebben az Qgyben nlncien szűkség további intézkedésekre.
i Forum Románom
egy oszlopa útban van a budai vár (elé
Róma, október 10 Róma váiosának vezetősége és kormányzósága Mussolini miniszterelnök elhatározásából a Forum Ro mamim egyik műemlékével, egy ouloppal ajándékoz\'a meg a magyar fővárost. A műemlék már útban tan Magvarország (elé és szt a bud<l várban helyezik el.
A „Gráf Zeppelin" Amerikában
Lakeburst, október 16
A Orof Zeppelin leszállisr, 111 ó.a 35 percig tartolt légi ut után tegnap (európai idő szerint) kevéssel éjiéi alőtt megtörtént. A tOmeg áttörte a rendőrkordont és vibiros óvációval szinte megostromolta a léghajót. A rendőrség kénytelen volt gummlbot-jait igénybe venni.
Eckener kapitányt és társait nsgy kötegekben várták a világ minden részéből érkezett táviratok. Leg|ob ban örüllek azonbtn a levegő Aero nautái a lorró leAnak és reggelinek, mert a léghajón már kilogyott az élelem és viz készlet.
A repülőtérről autókon vonultak be Ntwyorkba leírhatatlan ovációk közepette.
Az egész mwyorki sajtó ugy vélekedik, hogy már a közeljövőben megindulhat a rendszeres légi for galom az Óceánon át a két konilnent között
Ezzel izemben a irencia és angol sajtó és szakkörök megállapitássi szerint a léghajó még nem alkalmas arra, hogy pótolja a gőzhajókat a transoceáai forgalomban. Mindezek ellenére egy spanyol légbajózásl társaság, amely 2 évet opciói szerzeit a Qrsf Zrppelire, ezzel a léghajóval szándékozik megcsinálni a kereske delmi légiforgalmit Spanyolország és Argentina között addig is, mig a Oraf Z ppelin mintájára megépíti saját léghajóit.
Budapest, október 16 Dréhr Imre államtitkár szabadságáról hazaérkezett és a kővetkezőket mondotla:
— Az 1928-29. költségvetési évre négymillió pengő áll rendelkezése az egyes hadtkőlcsön jegyzők támogatására. Ezt az összeget azok kőzött kell feloaztanl, akik arra leg jobban rászorultsk, másfelől pedig bizonyos méltányosság érvényesüljön, hogy a segélyezés aranyban álljon a badlkölcsön jegyzés követ-
keztében elszenvedett tárok nagyságával. A rinJelet már elkészült, a kihirdetés azonban még nébány napig függőben van, amig az állami nyomda a szükséges nyomtatványokat előállítja. Ezekbe a nyomtatványokba a folyamodóknak a-valóiágnak megfelelő ada okat kell bevezetni, mert ellenkező esetben 100 pengő pénzbüntetéssel sujt|ák őket. — A hatóságok dijta\'anul kötelesek a feleket támogatni a kérvények kiállításában.
ndAiettsl ta w Un I h>«4 ** BUr
Nándssy Andor előadásában letár-gv/ilta az 1924 -25, 1925-26, 1926-27 évről szóló zárszámadásokat. A bizottság (Hétén elsőizben meg|elenő Wekerle pénzOg/minisztert [\\tupera Ferenc OdvOiötte mint a legnagyobb magyar pénzügyminiszter fiát és mélló utódát. Nagy elismeréssel sióit a pénzügyminiszter atyjának pénzügyi zsenislitásáról. A bizottság ezután melegen ünnepelte We-kerlét, aki megkössönte az üdvözlést.
A bizottság a tárgyalás után elhatározta, hogy |avasolnl lógja a Háznak a felmentvény megadását.
A keresztény gazdasági párt szükségét látja a házszabály-
revíziónak Budapest, okt. 16 (Éjszakai rádlójelentés) A keresztény gazdasági és szociális párt kedden este Zichy János elnöklete alatt párlénekezletet taitott. Elsőnek Ernszt Sándor ismertette a poli lkai helyzetet és a kormány munkaprogramjáról beszáll. Eiőrelátbslóan mozgalmas parlamenti kampányra van kilátás.
A keresztény szociális pártnak felkészülve kell lennie és nem szabad magái b\'folyáaoltatni fontos kérdé-si-koen. Szerinte is indokolt a ház-szabályrevizió, mert igen aok Idő megy el szónoklásokra. Petrovácz Oyula, Tury Béla után Vass József népjóléti miniszter válaszolt a felszólalásokra.
Szerb határőrök agyonlőttek egy bolgár katonát
Bizottság vizsgálja kl a katáriicláeut
Szófia, október 16 (Éjszakai rádlójelentés) A bolgár főváiosban nagy felháborodással tárgyalják, hogy egy bolgár katonát, aki u ban volt ijumen:k községnél, bogy szakaszának élelmet vigyen, sterb határőrök agyonlőtték. Most bolgárszerb bizottság a fennálló megállapodások értelmében megvizsgálja a határircidensl.
Már a magyar apáca is gy anns Nagybecskereken
Belgrád, október 16 (Éjszakai rádlójelentés) A „Vreme" jelenti: A nagybecskereki irgalmaa nővérek ellen névtelen levélben feljelentést tettek, hogy az apácák a gyermekek körében az Iskolában Magyarország érdekében Irredenta propagandát fejtenek ki. Az ügyészség meg is indította több magyar apica ellen a vizsgálatot. Az apácák azonban kijelentették, bogy a vád alaptalan, mert ók csupán a kereszténység szelleméi nevelték a gyermekekbe.
Összeült a képviselőház
a miniszterelnök sz egységespért mai értekezletén ad tájékoztatót a tfirtént változésokról
Hoaszu nyári pihenő ulán, melynek csendjét csak vidéki politikai események zavarták meg, — újra összeült a magyar törvényhozás képviselőháza, bogy megkezdje a reá váró hatalmas feladat-halmaz lebonyolítását. Nagyjelentőségű és egyben érdekes ülésszaka nyilt meg a mai első üléssel a parlamentnek, amely viharoka\', de a magyar Közéletre nézve igen lontos és ériéig, különösen szociális és gazdasági szempontból |elentős újításokat fog a most beállott ciklusban életre hoz I.
Budapeat, október 16
A képviselőház ülését Scttvay Tibor alnök nyitotta meg. Megtelte elnöki előler|esztísét, majd bemulatta Győr-Moaon Sopron vármegyék feliratát a trianoni békeszerződés revíziója iránt, majd napirendi javaslatot telt, mely szeiim a Hiz holnap délelőtt 10 órakor tartsa ülései.
Bethlen Is\'ván grif miniszterelnök tájékoztatta a Házat, hogy a kormány milyen javaslatokkal és milyen sorrendben kívánja a Házal foglalkoztatni.
Proppcr Slndor szólalt fel mér? a napirendhez. Javasolla, hogy a Hiz holnapi naplrend|ére tűzzék kl a miniszterelnök betzédét, hogy alkalmat adjanak neki arra, hogy a Ház előtt is nyiiatkozhassék az ország problémáitól.
Az elnök bemutatta Káilay Tibor megbízólevelét, melyeta bizottsághoz lenek át.
A Hát az elnök |avaslatát fogadia el éa Propper |avaalalát elvetélte. Következett az indítvány- éa inler-pellációs könyv felolvasása, amivel az ütés végétért.
Wekerle Sándor ma mutatkozik be az egységespárt
értekezletén Az egyaégeapárt holnapi é lekez leiéről Almássy László a következő kel mondotla:
— Az értekezleten a miniszterelnök ur tájékoztatja a pirtot a személyi és tárgyi változásokról, továbbá a gazdasági minisztérium (e!-! adatáról, hatásköréről és céljairól. Utána Wekerle Stndor u| pénzügy miniszter mu átkozik be a párln-k A pénzügyminiszter alkalmat log találni arra, hi>fy programiját ismertesse A pártértekezlet lö\'\'bl felszólalói Erdély! Aladár, Vér\'es Vilmos látván, Klein Antal éa ö\'fjy Imre lesznek.
Törvényjavaslatok özöne f ig alkoztat|a a képviselőház bizottságait. A közigazgatási éa pénzügyi bizottság délcióll a statisztikai hivatal munkatervéről, a földbirtok terheinek statisztikai adat gyűjtéséről szó\'ó |avaalatokat tárgya.la le s kér e re*\'uk a aürgöasé^ kimondását.
D:lután a köi|ogi, igazságügyi és körigazgaiásl bizzl ságok lárgyalták le a hatásköil bíróság hatáskörének kiterjesztéséről azóló |av<islatoi s ugyancsak sürgősséget kémek reá.
A belügyminiszter a Hiz szerdal ülésén beler|egati a fővárosi mandátumok meghosszabbításáról szóló java*ia\'ot, valamint elkészült a gép kocsi és gépjármüvek közlekedését szabályozó javaslat tervezete is, ami pár napon belül sziaién a Ház elé kerül.
Az uj pénzügyminisztert ünnepelte a zárszámadási bizottság
Budapest, ok\'óber 16 (Éjszakai rádlójelentés) A képviselőhiz zár számadási bizotlaága ma délu\'án Paupera Ferenc elnöklete alatt és
UUJU HÖ1LÖHY
1296. október 1?.
A pénzügyminiszter rendeletére törlik a kl nem adott balatoni nyári lakások házadólát
Balatonfüred, október 16
(Saját tudósítónktól) A Balatoni Szövetség felirt a pénzügyminiszter-bez éa külön szakülésen is tárgyalta a ki nem adott nyári lakásokra kivetett és behajtás alatt álló adók (Őrléséi
A m. klr. pénzügyminiszter 127.495/1928 VII s. sz. alatt közölte a Balatoni Siövélséggel, hngy bérbeadás ulján hasznosított nyári Iskások után az 1927. évi tényleges bérjövedelem slapul vételével vetették ki az 1928 évi házadót. Ha azonban valamely nyári lakás a Bt laton mentén az 1928. évben egyáltalán nem adatott bérbe és ait sem a tulajdonol, sem más bérfizetés nélkül sem használta, ugy a használatlan maradt nyári lakás ut\'n az 1928 évre kivetett bázadót és a járulékos pót-adókat a háztulajdonos kérelmére törölni kell. Ezt az Írásbeli kérelmet a fürdőidény u\'oltó napjától számított 15 nap alatt a községi elöljáró-ságnál kell beadni.
Egyidtjüiec meghagyta a pénzügyminiszter a phizOgylgaigatósá-foknak, azonnal utasítsák s községi elöljáróságokat, hogy most kivételesen október 15 lg beadott adótörlési kérvényeket tekintsék kellő időben beadottaknak és azokat vegyék érdemleges tárgyalás alá és s törölni kért adóbehajtását tsrlsák függőben.
A Szövetség táviratilag kérte a minisztert, hogy az sdótörléii kérvényeket október végéig lehessen beadni.
MMAvAa
A aagykaolxaal Meteorologlal meg-HgydflJilHrtéaiki Kedden a Mmtr-•AWt RmkI 7 órakor -0 3, délután 1 árakor +F5, Mta 9 Arakor +2 4.
MIM: Reggel tluU, délben kissé borult, este tiszta égboltout.
SaéUrány i Reggel Északkelet, délben és este Keleti szél.
A Meteorológiai Intézet |el«ntése szerint derűit Idő, éjjeli faggyal várható.
Elszámolás
hősi sírok akcióról éa köszönet Nagykanizsa város társadalmának
nyugtázással könyvelletett el. A befolyt összegek tsksrékkönyvben kezeltetlek, amelyből a kivétel csak két ellenőrző sláirás mellett történheteit.
Nagykanizsa, október 16
A nagykanizsai höai temető közel 1100 iirdomb|ának sírkövekkel való ellátására 4 esztendővel ezelőtt indított akciót befejezvén, arról az alábbiakban számolok be ugyanannak a nyilvánosságnak, amelyhez éveken át majdnem naponta írtam ezeken a hasábokon a cikkeket az .adjatok I* mindig visszatérő refrénjével.
Ms, ebben az utolsó lirkő-dkkem-ben nem kérek többé, mert sz uiolsó sírkő !s áll, sz ulolsó izámla ls kiegyenlítve. Ma csak köszönönn az egész város társedalmánsk azt az osztatlan és áldozatkész hazafias lelkesedéit, amivel filléreiket adták egy hslott regiment csendes városának felépítéséhez. Köszönöm
Nagykanizsa város képvlselőtes tületének, tanácsának és egész tisztviselői karának
a hivatalos város anyagi és e kilesi támogatását, nemkülönbtn a
nagykanizsai honvéd-ezred tisztikarának
segilségét Köszönöm sz itt fel nem lorolhstó Összes hivataloknak, hatóságoknak, testületeknek, Jótékonysági és más egyesületeknek, Iskoláknak, vállalatoknak és Intéze leknek
egymásul vetekedő buzgóságát, amivel mindannyi igyekezett minél jelentékenyebb összeggel kiverni részét Nagykanizsa társadalmának a hősök porai iránt tartozó kegyeletéből. — Köszönöm
minden egyes adakozónak azt a sokszor megciodált áldozatkészségét, amivel az akció négy esztendeje alatt mindenütt találkoztam, ahol csak kopogtattam kérő szavammal.

A gyüjtéi nyomtatott, sorszámozott nyugta faielek segítségével történt. Minden tétel ezekben, az ezekből kiadott ellsmervénnyel és hírlapi
Bevételek:
Nagykönyvekben P 8805 70
1927. hősök napi gy0|tés P 138 32
1928 hősök napi gyűjtés P 300— várhegyé öl két kalön
léteiben P 650 —
egyéb bevételek P 143-33
Befolyt Összesen P 10.037 35
kamatokból P 414 20
0 izeien P 10.451 55
Kiadások: a) Sartory utóda cég számlái:
1. 1925 X 9. 400 sírkő K 48,600.000
2. 1925. X 20 légi
sírkövek átállítása K. 325.000 3 1925 X 26. 65 ilrkő K. 7,897.500 4. 1926 VIII 8 97 sírkő K. 11 785.500
68 608 000 K = P
5 1927. IV. 26.33 sirkő P
6 1927 VII. 23 10 sírkő P
1928 IV. 19 30 sírkő P 1928. Vili. 21. 27 ilrkö, átállítások, festések P
5488 64 320 76 97 20 291 60
302 37
önzésen 662 sírkő P 6 500 57 b) Weisz Soma cég számlái:
1.1925. VII. 20.60 sirkő K 7,290.000
2 1925, VIII 31.100 drb
sírkő, 14 névtábla K 12,850.000
3 1925. X 16. 55 sirkő, 18 névtábla, 5 átbelye-
4 1925 X 28 35 sirkő,
I nevtabla K 4,277.500
zéa, 15 kg. cement K 7,406.500 5. 1925. XII. 15. kőfaragónak K 1,035.000
6 1926. VIII. 24 35»irkő,
1 névtábla K 4 277.500
37,136 500 K — P~ 2970 10
7. 1927. IV. 29. 14 sirkő P 136 08
8. 1927. VIII. 4. 5 sltkő P 48 60
9. 1928 IX. 28. 41 sírkő P 398 52
ögizesen 345 alrkö P 3553 30
Vállalkozóknak Összesen P 10 053 87 Egyéb kiadások (posta, fényképek, nyomtatványok, lelefon, versenytárgyalás és tervpályázatok, személyi-fuvar stb.) P 397 68 öiszesen P 10.451 55
Meg kell jegyeznem, hogy a hlr-lapllag közöli adományok közül 53 adakozó a bejelentett adományokat sem a többszöri hírlapi felsiólltás, sem a nyugta kiküldésére nem fizette be.
*
Ezzel az elszámolással a nagykanizsai hősi temető sírkövekkel való ellátására indított akciót formailag Is befejeztem azzal, hogy Önmagát becsülte meg Nagykanizsa társadalma, amikor emliket álUtotl a hatott hősök kegyeletinek. Nagykanizsa, 1928. okt 16
Barbarlts Lajos a Zalai Közlöny felelős szerkesztője.
Verekedés Kiskanizsán
Korcsmai mulatozás után őtzevereked-tek - Előállították őket a rendőrségre
Nagykanizsa, október 16 Tegnap éjjel hangos csetepatéit ébredtek fel Kiskanizsán a Varasdi-ulca pihenőre tért lakói.
Az ebben az utcában levő Vidá-koviciféle korcsmában történi a verekedés, mely az ntcán folytatódott.
Ugy tOrtént a dokv, hogy Fala józsef mészáros- és henteasegéd és Hohl jános kiskanizaal földmlves együtt Ittak a Vid ikovics-korcs mában. Éjféltájt járt az idő, mikor a két borozó ember östzeveszett és zajos jelenetet rögtönöztek.
Végűi ls egymásnak estek és .üsd, nem apádl" kiáltással elkezdték Qtni egymást, oll, ahol érték.
A korcsmáros és többen közbe akartak lépni, de n*m bírtak a két erős embetrel. Annyit mégis elértek, hogy kituszkolták őket az utcára, ahol folytatták a verekedést.
Az éjjeli csendháborításra hamarosan előkerült az őrszemes rendőr, aki Falcsot és Hoblt bekísérte a kiakanlztal rendőr-őrszobára, ahol nsgynebezen lecsendesedtek.
Ezután hazaengedték Okét, de ntm egyszerre, hogy ne tudjanak as utcán ismét összekapni.
Nyilvános verekedés és botrány-okozás cimén indul ellenük eljárás.
18
Gurzov Grigorjev embert ölt.
Orosz regény. Irta : Urbán Oyula.
— Nem tudta, vagy tudta mit csinál, nem esküszöm meg rá, de egyszerre felemelte botját és arcomba vágott. Elvesztettem látásomat, elvesztettem hallásomat. Meleg vért éreztem az arcomon és kábultan zúgott fejem. Nem tudtam mi történik körülöltem, csak éreztem az ülés nyomát. Én sem voltam többet ember. Az ütés elszédített és felrázott egyszerre. Szikolaff-nak ugrottam, de újra hozzámsujtott. kikerültem az ütést, mire liozzám-lépett, hogy közelről ismét arcomba vágjon.
Végig simította homlokát. Verejték gyöngyözött rajta és megvastagodtak erei a halántékán. A hangja is még jobban megfakult. Inkább hörgés volt, ami nehezen szakadt fel háborgó melléből.
Leonev látta a felbomlott idegü ember kétségbeesett imlulatkitöréseit és enyhíteni próbálta a szerencsétlen ember helyzetét:
— Nó, hagyja abba, ha nem birja. , (iurzov Grigorjev, uralkodjék magán, i Nem kívánom, hogy ilyen állapotban ! beszéljen. Csak ugy folytassa, ha elég erősnek érzi magát hozzá.
Ourzov Ürigorjev elhárító mozdulatot tett.
— Folytatni akarom. Le akarom egyszer már dobni magamról még az emlékezés átkos nyavalyáját is. Beszélni akarok és kivetni magamból az önvád méregfullánkjait. Mert tudom, hogy gyilkos vagyok és ha Szi-kolaffot meg is öltem, azért mégis csak én vagyok mindennek az oka. Az első percben erőm kellett volna legyen ahhoz, hogy Szikolaff mesterkedéseit átlássam és megdöntsem csirájában. Mindegy. Nem tudtam és ezért állok ma itt.
— Beszéljen, hogy lőtte le Sziko-laffot.
— Igen, beszéígk. Égett az első ütés nyoma és vérrel borult el a szemem. Mikor láttam, hogy harmadszor is fejem felett suhog a bot, mellbe löktem Szikolaffot, hogy messze tántorodott. De erős volt és már újra felém tört. Ösztönszerűleg
zsebemhez kaptam. Pillanat müve volt és a rozsdás pisztolyt előrántottam. Szikolaff meghökkent, de villámgyorsan most már negyedszer sújtott felém a vastag bottal és ebben a pillanatban elsült a revolver...
Ourzov, amiket mondott, újra át is élte. Mintha a vizsgálóbíró asztala lett volna ellenfele, ugy hadakozott vele szemben. Széles gesztusokkal mutatta a véres esemény lejátszódását.
— Elsült a revolver és azt láttam, hogy Szikolaff felém hajlik, a botot magasra tartva kezében, mintha ismét ütni akarna. Nem ütött. Az ég felé szúrt a bottal, aztán kettőt még lépett és elvágódott. Nem tudtam, hol érte a golyó, de amint ott feküdt a friss havon, mozdulatlanul, egyszerre megrázkódott a teste és a száján ^rt láttam kifolyni. Görcsösen bclémar-kolt a hóba és hanyatfekve megmerevült...
Lemutatott a fölc\'re. Borzalmasan nézett ki Gurzov. Az irnok egészen megrettent tőle. Hátrább húzódott. De Leonev vizsgálóbíró is hatása alatt állott ennek a drámának. Sok
Ilyen borzalmat szedett ki már az emberekből, de ahogy Gurzov elmondotta a gyilkosság történetét, ez az Ő idegeinek is sok volt.
Most Gurzov hangja suttogóvá vált:
— Ott feküdt mereven és orrával a hóba furt. A bot is a kezében volt. Én nem is tudom, mit csináltam. Csak néztem, néztem és arra gondoltam, milyen későn és milyen rossz helyre küldtem azt a golyót, öt évvel ezelőtt rajtam sokkal többet segíthetett volna... Nem is emlékszem többre. Azt hiszem, odafagyhatott egy helybe a lábam, mert nem mozdultam sokáig... Később emberek gyűltek kOrém és hangos vitatkozások kezdődtek. Mindebből egy szól sem értettem. Ugy mentem el onnan, vagy erőszakkal vittek el, nem ludom. Asztalra borulva ébredtem fel világos nappal. A rendőrségen. Zavart vollam és nem volt erőm átgondolni tisztán a karácsonyesti történetet.
Ahogy elmondja, önvédelmei látok fennforogni.
(Folyt, köv.)
1923 október 17.
ZALAI KÖZLŐIÉT
s
A sormást segédjegyző bünlajstromából
A törvényszék 8 hónapi börtönnel sújtotta
Nagykanizsa, október 16
A könnyelműség meglesiesiléte, ■bogy ott 01 ■ uuronyos fogházőr mellett a vádlottak psd|án dr. Csoport Dirid volt sormásl segédjegyző. A „nicsevó" hánys-vetlségével, ahogy idegesen néxi a bevonuló birákat. Diplomás ember. 27 éves. Szép jövö kecsegtet számára és most...
Sikkasztás ... közokiralhamisltás hallik a fótárgyalásvezető dr. Mul-schenbacher Edvin tanácselnök szavából.
Rigyicon egy Átruházási szerződést meghamisítod és arra más nevét hamisította. Maibalevél és for-galmiadóbélyegeket átvett és azokat elkezdte. A neki átadott kórbázápo-lási pénzt saját céljaira (ordította. Egy váltóra hamis nevet irt és azt a község pecsétjével ellátta. Egy asszony leikérésére hamis adásvételi szerződést készíteti és ezt a telekkönyvi hatósághoz bekebeleztetés vé-
geit beterjesztette.
Így mondják a vádiratok.
Több mint 15 tanul hallgat ki a törvényszék, közlök Amtmarw Sándor körjegyzőt A vádiolt tagad.
Egy óra van, amikor a bíróság Ítélethozatalra visszavonul. Rendkívül bosszú ideig tanácskoznak, mlg meghozzák az Ítéletet, amely szerint a biróság s segédjegyiöl bűnösnek mondolta ki egyrendbeli hivatali sikkasztás vétségében, kétrendbeli közokiralhamisltás bűntettében ét kétrendbeli közokiralhamisltás vétségében és ezért ötszbűntetésűl az enyhítő paragralus alkalmazása melleit 8 hónapi börlön, 100 pengő pénz és 3 évi hivatalvesztés büntetésével sujtji, beszámítja azonbin a büntetés idejébe a négy hónapon (elüli letartóztatását.
Miután Csoport megnyugodott az Ítéletben, az jogerőssé vált.
Árverés után a legtöbbet Ígérőket összeszurkálták
Véres árverés Korádon — A rossz blrlokspekalácló következménye
Nagykaolxaa, október 16 Melles János karádi gazda jómódú ember volt, mlg balul kiütött birtok-spekulációkba nem kezdett. Erre azonban ugy ráfizetett, hogy árverés alá került minden vagyona, igy a birtoka is.
Tegnapelőtt tartották meg Karádon az árverést, mely alkalommal Melles birtokait Harangozó János és Berényl Imre vették meg.
A két u| gazda az árverés után a korcsmába ment, ahová kővelle őket
Melles János is és két fia.
Itt szóváltás kerekedett és ennek során Mellcsék megtámadták Harangozó! és Berénylt.
Előkerült a somogyi bicska és a bot és az öreg Melles, valamint Berényl késsel ejtett sebet kaptak, melyek közül Mellesnek arcát szűr-Iák meg.
A csendőrség gyors közbelépése vetell végeit a további vérengzésnek.
Az eljárás megindult és most azt nyomozzák, kl kezdte a verekedést.
Tflzoltógyfllés és gyakorlatok
Október 21-én Nagykanizsán 01 önxe a Zalarármegyel TflzoltóiiöveUég
Nagykanizsa, október 16
Október 21-én, vasárnap délelőtt 10 órakor űl össze Nagykanizsán, a városháza nagy közgyűlési termében a Zalavármegyei Tűzoltószövetség választmánya Brand Sándor dr. vármegyei főjegyző, szövetségi elnöki vezetés ével, hogy több, a vármegye tűzoltóságát érdeklő fontos ügyben tárgyaljon és határozatokat hozzon.
Az ülésen a megye minden rí-szének ütoltósága képvisMve lesz Nagykanizsa tűzoltóságát Szépudvary László a parancsnok, Ifj. Knortzer Oyörgy szakaszparancsnok és Fülöp Oyörgy dr., mig Zalaegerszeget dr. Brand Sándor elnök és dr. Hu-nyady László vm. tb. főjegyző képviselik. Az október 21-1 ülés hosszú idő óta az első volt, hogy a Szövetség választmánya Nagykanizsán tartja ülését.
A Szövetség választmányi ülése után s város nagyközönségének érdekes látványban lesz része. Nagykanizsa önkéntes és hivatásos tüz-oltótestűletei n»gyobbszerü tűzoltó
gyakorlatot tartanak, Igy bemutatásra kerül égő magas épületek oltásának módszere.
Még ma, szerdán 5, 7 és 9 órakor
Caak felnőtteknek I
mait uezon legszebb filmje:
P/évost vi\'ághirü regényének {ilmvá\'tozata. Főszereplők:
John Barrymore, Dolorei Costello.
Palhé revü és üfa híradó
Pap a - a mi
Rinso
a mama l
uoa jfcun!
Meghalt — fogad&sból Deák Péter endrelalvi msrhabij-csárvirtutkodásból egyik korcsmában arra fogadott, hogy lelhijt egy (él-liter szilvóriumot. Meg it lette, de az utolsó kortyoknál összeesett és alkoholmérgezésben meghalt. A vizsgálat megindult.
uui.n.-ii-iri- - -— ■ - - - - - ■»««
Uránia Mozgóképszínház
Szerdán és csütörtökön 7 és 9 órakor
Sötét Oroszország
Megrázó dráma a cseka világából
Főszereplők: Susy Vernon és M. Bohnen.
HURRICANE
Bohózat 2 (elv.
Híradó
A zene a nemzeti lélek legnagyobb kincse
A lélekből kibuggyanó érzés és Indulat legtöbbször dalban kristályosodik meg. A dal mindig a lélek lenekén (ogan, bű tűkre annak a pillanatnak, smelynek létét köszönheti Ezzel magyarázható, hogy minden nemzet féltve őrzi fa|l sajátságait feltűntető zenei termékeit, csak mi magyarok voltunk olyan szerencsétlenek, hogy történelműnk válságot hosszú eszte ideje alatt elfeledkeztünk arról a kincsről, ami gazdátlanul bár és támogaiás híján, de élt a nép ajkán. A magyar dal ötuáxéves múltját már felkutatták lelkes tudósaink és akadtak olyan zeneértő* Is, akik meg-l tlsctogadták az esetleg ráragadt Ide-I g-n elemektől ét mott teljes eredetiségükben pompáiU előttünk. Fedák Sári a magyar szinpad világszerte ünnepelt kiválósága és dr. Szilágy Imre hegedűművész őseink hanyag ságát akarja pótoln, amikor elhat* rosta, hogy városrói-városra fog |árn és bantversenyOkön magismertei! magyarokat a magyar dallal. Dr. Sd lágyl Imre történelmi sorrendben álH totta össze a legszebb és legjellem zőbb virág én ekeket, melyeknek múltja ötszáz évre nyúlik vissz* s amelye ke! most Fedtk Sári és dr. Sziltgv Imre teljes zenekarral, korhű kosztű mökben be fognak mutatni városunk közönségének.
— Lapuik Budapesten állandóan
olvasható a Park Szálloda kávé fii -
VIII., Barose-tér 10.
t _
NAPI HÍREK
NAPIREND
Október 17, szerda
Római katolikus: Hedvig. Proteit.: Hedvig. lir.ellU: Mirk hói Nap kel reggel 6 óii 21 perckor,
nyugszik délután 17 ón 09 perekor. •
Városi Mozgó. .A kurtizán\', Prévost világhírű regényének filmváltozata. — Pathé revü és Uta híradó.
Uránia Mozgó. .Sötét Oroszország* dráma a oelu világából. .Hurricane", bohózat 2 lelvonátban. Híradó.
— Személyi hírek. Dr. Sabjdn Oyula polgármester a kórbázbővltés ügyében tegnap Budapestre utazott, hol a népjóléti minisztériumban tárgyalt és ma már visazaérkezett székhelyére. — Dr. Kdlnay Oyula rendőr-főtanácsos, a nagykanizsai kapitányság vezetője ma, szerdán Budapestre utazik hivatalos Ogyben.
— Áthelyezés. A földművelésügyi miniszter Berke Péter gazdasági akadémiai tanársegédet a keszthelyi m. kir. gazdasági akadémiáról a magyaróvári m. kir. gazdasági akadémiához helyezte át
— A pénzügyi bizottság ma kezdi meg üléseit Nagykanizsa város pénzügyi bizottsága Welsz Tivadar kereskedelmi tanácsos elnöklete alatt ma délután 6 órakor a városháza kis tanácstermében ülésre (ön össze, bogy a város jövő évi költségvetését letárgyalja. A tárgyalások előreláthatóan több mint egy hetet fognak igénybe venni.
— A Vas- és Fémmunkás Dalárda ma, szerdán este 8 órakor dalórát tart. Pontos és tel|esszámu megjelenést kér Uhrmann Ferenc karnagy.
— Jótékonyság. A 13 gyermekes anyának Olrgasch Nándor gimnáziumi tanuló 1 télikabátot, 2 nadrágot, I pár cipőt, 1 pár szandált, 1 ssvettert, 3 inget küldött be szerkesztőségünkbe. Amikor ezt a nemeslelkű és bőséges adományt nyug-lázsuk, egyben közöljük, hogy a 13 gyermekes uszony legidősebb Ha, aki vizsgázott sofför és motorkezelő, munka nélkül van s ezúton keres elhelyezkedést Cime: Németh Oéza, Töltős! fűrésztelep, posta Klskomárom.
— Megalakult az Orsz. Dalosszövetség vasmegyei kerülete, mely teljesen a Ztlamegyei Dacszövetség mintájára akarja áldásos működését megkezdeni. A vasmegyei kerület elnöke Horváth Kálmán dr. vasi alispán lett.
vényszék ezért Vargát 10, fiatalkort! társát 8 évi fegyházra Ítélte. A fiatalabb merénylő most megszökött a legyééitől a zalaegerszegi fogházból, de nerc élvezhette sokáig sz aranyszt hadságot, mert a hetési erdőben eltogták. Megvasalva vitték a csendőrök Ziiaegerszegre, ahonnan a Sopron-Köhidai legyintésbe szállítják.
== Slnger gépselyem mindenféle szinben kapható. Singer varrógép fióküzlet Fö-ut 1.
Hálók, ebédlők, uriszobák a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
Kedvezd fizetési feltételek.
Székely Vilmos
butorlelepe Hagykaalzsa, lazlaciy-stca 4. sz.
Elsőrendű saját kárpitosműbely.
1928. október 17.
írnokot, aki feltörte a pénz szekrényt. A csendőrség tegnap letartóztatta Vucsktcs Pál 23 éves Tarany községi irnokol, aki az OKH tsranyi fiókjánál volt hosz-szabb ideig könyvelő. A fiatal lmok feltörte a kezelése alatt levő pénzszekrényt és onnan 1375 pengőt ellopott. Másnap ésirevették a lopást és a súlyos gyanuokok alapién letartóztatták. — Beismerő vallomását csak hosszabb tagadás u\'án tette meg. Átadták a kir. ügyészségnek.
— Két öngyilkosság egy napon. Handó József 51 éves magyat-ládt kisgazda az ajtószárfára fel-akass\'otta magát. Mire rátaláltak, halott volt. — Jakab Pán* 65 éves németládi öregasszony súlyos idegbaja miatt a pajtá|ában felakasztotta magát és meghalt.
— Halálos szekérelgázoiás. Kovács Kalalin kadarkuti leányt Kováss Oyula uradalmi kocsis által hajtott lovak elgázolták. A szerencsétlen nő sérülései oly súlyosak voltak, hogy kórházba szállítása után meghalt. A kir. ügyészség folytatja a vizigllatot a halálos e\'gázolás ügyében.
— Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
— TOz. Porogszentklrály községben Horváth Mihály szalm akaialj t kigyulladt és az ettől lángol fogó Bodó Józsefné kazaljával együ t elégett. Szerencsére közben megeredi sz eső és ez megakadályozta a rohamosan terjedő tüz további pusztításait.
— Bélrenyheség, székrekedés kiinduló pont|a számtalan súlyos betegségeknek és különösen veszélyes a vértódutásban, az aranyér, érelmeszesedés és sérvben szenvedőknél. Ezen esetekben felbecsülhetetlen szolgálatokat lesz a Hunyadi János természetes keserűviznek rendszeres használata. A Hunyadi János keserűvíz biztosan és enyhén hat, szabályozta a béltrúködést, a vérkei ingést és erősiti szervezetünket. Idejekorán használva, sok súlyos betegségnek vehetjük elejét s hosszab blihatjuk meg ezáltal életünket. Minden gyógyszertárban, drogériában és fűszerűzletben kapható.
AJÁNDÉKBA ^m ADNAK stmmll mib, „KÉZIMUNKÁT.
legszebbet legolcsóbban kapja
BG1H1TZ BÉLÁKÉNÁL
- Államsegély a kórházi ká polna felépítéséhez. A nagyktnl-zsai közkóiház irgalmas nővérei nemcsak a kóihtzba kerfliö sok ezer beteg ápolása közten nem feledkeznek meg azoknak lelki szükségleteiről sem. így most arra törekszenek, bogy a kórház általános bővítésével kap:iolatban megfelelő kórházi kápolna épilessék s katolikus be e<ek, úgyszintén az ápoló személyzet részére. Miután azonban a kórház bővítésnél a kápolna tétele ninct bevéve, a fínlknö most kérvényt terjesztett fel a város utján a nép jóléti miniszterhez, amelyben a kórházi káp)lna építésére engedélyt és 70.000 pengő államsegélyt kér. A népjóléti miniszter tegnap kűldöife le a polgármesteri hivatalhoz a fönöknő kérvényét véleményezés vé gett. Csak természetes, ho^y a polgármester legmesszebb nenőleg támogatja a jóságos lelkű apácák kérelmit.
Manón Lescaut
csodálatosan szép szerelmének történetéből a .Kurtizán* dmmel ké azitett filmé tegnap este mutatta be a Városi Színház. A világirodalom egyik klasszikus műve a Manón, melynek témája két nagy kompo nistát Is megihletett és érthetően igen kívánkozott a korlátlan lehetőségek világába a — mozira. Éllek is vek a rendezők és a Kurtizán gyönyörű feladatának mego\'dása sikerült és egy remek kosztümös filmmel lett gazdagabb a mozi-művészet. Djlores Costello látsza Msnont, finoman, törékenyen, sok melegséggel, akihez megértően simul John Barry-morey Des Orlesa lovagja. A filmnek nagy aikere van és néhány |e-tenete magában is megrázó, mélyen-járó.
— A nagykanizsai Sakk kör folyó hó 18-án este 9 órakor vá-laaztmányi ülést tart.
- A Phlllphs rádió-autó Nagykanizsán. á dekes lá\'ványossága akadt tegnap egész nap a kanizsai utcának. A Phlllphs rádiógyár rádió-autójával európai körul|án Nagykanizsára is ellátogatott és a felsőtemplom mellett tanyát ütve, szórakoztatta a nagyszámú kíváncsi közönséget A technika csodálatos alkotását sokan fogiák körül és hsll-gatlák az érdekes, változatos programot.
— Megszökött a fogházból a bucsuszentlászlól orvos merénylője, de elfogták. Mint annak Idején közöltük, Varga (Kapó) is ván nemeshetési legény és egy fiatalkorú merény.\'elet kövelett el és sulyoun megsebesítette Vlastts József dr. bucsuszentlászlól kOrorvost. A tör-
Deák-tér 1.
Telefon 552.
Tér-, Mr- é» idegbajotok a Jer-
mfszetes .Ferenc Joistl* aesetüvizet Igen |ó eredménnyel használják. Az orvosi tudomány legMentékenyebb elemei Írják, hogy a Ferenc lóuef viz halálával minden tekintetben meg vannak elégedve. Kapható gyógyszertárakban, diogérlíkban és fű-szerüzlelekben.
— Megbüntették a sorompónak hajtó soffőrt. Brónyal Lsjos nagykanizsai béraulótula|donos gépkocsiját Ööntz István 27 éves sofför vigyázatlanul neki vezette a Kazinczy-utcai vasú i sorompónak és azt megrongálta. A sofför is meg sebesült a karambol következtében és kórházba került. Most, bogy Oöntz István meggyógyult, a rendőrblróság vigyázatlan hajtás miaU 20 pengőre Kélte.
= A Kéményseprő vendéglőben minden este Árvái Jenő cigányprímás a Vig fiukkal muzsikál. Kitűnő balatonmelléki édea must.
— Anyakönyvi hírek. Nagyka-nlzsán az elmúlt héten 14 gyermek született: 10 fiu és 4 leány. Szabó Lajos gazdasági cselédnek fia, Csillag József szikvizgyár! munkásnsk fia, Tuboly Lajos géplakatos-segédnek fia, Tisierics József naptzámoinak (Murakereszlur) fis, Gerencsér János földművesnek (Bagola halva született fia, Dr. Sabján Oyula polgármesternek leánya, Maralics Oyörgy férfiszabó-segédnek leánya, S\'rényl Ferenc lakatos segédnek fis, Vargi J. ulkaparónak (Binokszentgyörgy) fia, Varga Péter vasuli pályaőrnek (Balatonmária fflrdő) leánya, Kasza O. férfíszabó-mesternek fis, Vi|da K. vasull műszaki altisztnek fia. Htzaa-ságon kívül 1 fiu és I leány született. Házasságkötés 5 volt: László József kereskedősegéd Tolnai Irénnel, Ve-ber Lajos fűszerkereskedő Ksufer Teréziával, Oöntér Pál napszámos Bodvicza Horváth Máriával, Junker Károly vasúti forgalmi tiszt Bsbos Erzsébettel, Meiiinger Oyörgy honv. tizedes Barbél Katalinnal. Halálozás 5 volt: Oerics Ferencné Mihslcsek Annsk (Llszó) rk. 50 éves, özv. Mittelhsuser Ferencné Stocsek Szidónia rk. 69 éves, Miilei Katalin rk. 3 éves, Mázán Mihály gazdaliszt (Palin) ág. h. ev. 52 éves, Horváth Józsefné Bekes Rozália (Inkelepled) rk. 44 éves.
Sipos-kávé
különlegesség
öt faltából keverve
l/t kg.
«-ao P.
— Letartóztattak egy községi
bizalom dolga
1928 október 17.
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTÉLET
Vadászlovaglás
Nagykanizsa, október lb
A legközelebbi vadászlovaglás uombaton, október 20-án tartalik meg. Meet a vágóhíd melletti Principális hídnál 14\'30 Örskor. A vadállat úgynevezett „Scbmilzel|8gd", giórl papírszeletek után lesz, ami nagyon érdekesnek Ígérkezik, ameny-njiben a vadnyomot a szórt papírszeletek log|ak helyettesíteni.
A lovisok csatörtökön, folyó hó 18 án d. u. 6 órakor a Korona kávéházban. a tavalyról már ismert ,W)ouron"össze|önnek, ahol a vadászlovaglásokról és a Hubertusról véglegesen határoznak. A „lójouron" nemcsak a lovasok, hanem az összes lovas sportbarátok is srÍvesen láttatnak.
(Verekedés egy futballmérkó-zésen) Vasárnap Z tlaegeruzegen a Move ZSE és ZTE bajnoki mérkőzése során több ellentétes pártállásu néző berohant a sportpályára, ahol parázs verekedést rendeztek. Közbe lépett a rendőrség Is, mely előállította a verekedőket. Z la^gerszegen már sok htsonló botrány törtem, melyek mlstt most erélyes rendszabályokat terveznek.
RÁDIÓIÜS0I
(Rövidítések) n — nirck Ktoqrazda Ság nangv. — hangverseny P. — rl\'-nlás Oy —• gyermekeknek. A — uszooyo
iák. Z — unt Ma. — mezógazdasáfr IV - tfjwaáfl alóadaa. P - Motvaaáa. 0 — gnaaőkMuciM. Ib — (axx-baad. K - kabaii. aZ - aápasart z«m.
Október 17 (szerda) Budapast 1145 H. Közben 12 órakor déli harangszó az egyetemtéri templomból Utána: Horváth Oyula cigányzenekarinak hangv. Horviih Oyula énekel. I Időjelzés, időjárás. 3 H. 4.45 ldó|elzés. idó|árís 5 I!. 5.35 Schrammel Z 7 20 O. hangv. 8.30 Hangv. 10 15 Idójelzéa, H , idójárásjelerilés. 10.40 Cigányzene.
B4es, Oráe, Innsbruck. Klagenfurt Linz 11 és 4 Hangv. 5.40 Oy. 130 Usl- és ária-est. Utána nZ.
Barlln. Stattln II és 2 0. 4 A 5 Tánc Z. 8 Ope elt E. Uláns tánc Z.
Sareelnna 12 15 Hara-gjlté\'. 6.45 Ka mara Z. 7 25 Spanyol románcok, hangv. II 15 Dalok és gitár Z.
Basel, Barn 12.50 0 tánc Z. 4 Hsngv. 430 Oy. 5 Hangv. 8 Rádiójáték. 9 és IU Hangv
BrSnn 7 Hangv H Kamata Z. 8 40 A lakodalom, Csehov egylelvonísosa 9 20 Prankíurt, Caasal 1 0 3 05 Uy. 130 Hangv. 8.30 Nestroy est
Hiakwf, Urtim, Hannnver. Klcl 8 A. 110. 2 Hangv t 15 (Kiel) Opera részlelek 5 Hangv ti Tánc 7. 6.45 A 8 Hangv. Utána nZ Lancenbcrg, Köln, Aachen, Mflnster
10 15 O. 11.15 Hangv 12 10 0 I Hangv. 5.45 Zongorahangv 8 Hingv. 9 Cseresznye virágzás, Klabund színmüve. Utána 12 óráig Népszerű Z
London. Üaventry I Dal adik. I 30 Tánc Z. 4 45 Könnyű klasszikusok. 5 •f) tirgons Z. 6.15 Oy 7 4"> Schubert zon-toruzonáták 8 45 Tarka esi 10 35 Hangv
11 30 Egylelv. s/InmU
Madrid 1.15 Haiang|ál*k 3t5Hingv. 8.15 Kamars Z "15 Tlnc Z II 15 Nep-szertl est. 1 51 Har«ng|áték. Utána tánc / Milánó 12. 0 Katusra Z 4.30 TSnc L. 5.10 Oy-dalok. 8.50 nZ. 10 50 Tánc Z.
Prá«a II 15 0 12 15 Hangv 4 30 1ÜI>-Szlnhás, 7 o 7 30 Dalest 8 10 Harmonika Z 8 30 Vidám est 9 30 Vig|áték E. 10 15 Brtlnni mUsor.
. Kóma 1 Kamara Z 5 30 Hangv. >45 Ének- ás zenekari hangv
Varsd 12 Torony Z 4 ü. ti Hangv 8 30 Kamara Z. 10 30 Tánc Z.
I0Z8»j!MSA«
Mezőgazdasági traktorkezelő tanfolyam Nagykanizsán
Nagykanizsa, október 16
Az A\'sódu ániuli Mízögazdis\'gi Kamara a m. kir földművelésügyi Minisztérium és a nugyktntlzstil m. kit. állami fémipari szakUkola közreműködésével november I lől 15-éig biztrólag Nagykanizsán mezőgazdasági IraktorkezelOl tanfolyamot rendez.
Eti n tmf jlyzmon mindenféle rendszerű mezőgazdasági traktorok kezelését, mükndési módját, üiemra varainak leiismeréséi és elhirilástt, a gép karbantartását, valamint a mezőgazdasági szántótraktormk a gazdáikodá sal krp:solitos alkalma-záfát 15 isnitásl napon át Ismerteti.
0ondoskodás történt arra vonst-kozfla* is, hogy a tanf ilyamon résztvevők csoperiokra osztva szakkíp zetl müzezelők iránvitásával gyakor lati kikíp-.ést nyer|enek.
E*en tanfolyam hallgelója leh\'t olyun 18 éle\'évét be öltött egyío, aki traktor kezelésével kíván foglalkozni. A t»i f ilvamra való lelvéielt kéiőt kö ti\' eUöioib n olyau egyének vételnek fel, akik trakloriul*| donosok, vagy akikoek szülei szánO-trakiorral rende keznek. Uradalmi C\'e\'édek vagy alkalma-oltak közül előnyben részesülnek azok, akik már eddig is lényleges alkalmazásban voltak mint Irak orkeze őr. U ébbiak rál az uradalmak, vagy gazdaságok lulajdonotal Igazolják a trak\'Ofkezelői alkalmazásukal, mig kisbir.okosok a községi elölj íróság ál\'al tartóinak igazoltatni a (elvételnél azt, h >gy traktorlula|di n isok.
A tanfolyam tartama alatt egész napen át reggel 8 órától esle 8 óráig folyik az elméleti oktatás, ille\'ől.g a gyakoriali kiképzés.
A tanfolyam id |e alatt a hallgatókra nézve a nagykanizsai m. kir. állami fémipari szakiskola f-gyelml szabályzala kötelező. A fegyelmi szabályzatot megsértőket az ipariskola vezetősége a tanfolyamról azonnal kizárhat)\'.
A jelentkezők belratkorás alkalmával az AUódunánuU Mezőgazdasági Kamara pvtz\'árába be ralás és lendijk\'p n öis.e:en 15 pen^ő \'ártom k fizetni.
A tanfolyam befe|erléve! a ball galók vizsgál teszntk, amelynek endmínyéhez képest bizonyítványt nyernek.
Azon vidéki hJI««Mk, akik vonat-
tal láthatnak be az előadások hallgatására, az rstl vonittal vlssmu az-lulnak, de a tanrendbe beillesztett és reggel 8 órával kezdődő előadásokon megjelenni tartoznak. Azon hallgatók részére, akik a lanf lyam tartama alatt Nagykanizsán lényte-lnnk tartózkodni, a fémlpiri szakiskola vezetősége a taufolytm 15 nipjára szólóan 25 p-ngö ellátási dijért lakást és élelmezést biztosit az iskola inlernálusában.
A traktorkezelöl tanfolyamra a tandíj befizetése mellett jelentkezni lehet — személyesen vagy Írásban — az Alsódunániuli Mezőgazdasági Kamara Igazgatóságánál (Kaposvár, D :ák-lér I sz.) alatt vagy a m. klr. Oizdaságl Akadémia gép\'ani osztályt nil Keszthelyen.
Jelentkezési határldU928 október hó 27 -e. Későbbi jelentkezések figyelembe nem vétetnek.
A tanfolyamon csak akkor tarlalik meg, hl arra legalább 15 hil\'gtló jelentkezik.
Kamaránk ezen tanfolyammal Ig\'n jelentős gudaérdekeket szolgál, mert módot év alkalmat biztosit a liak\'ot-lulajdonosoltn :k altlnz, hogy a legkisebb áldoza\'tal sajátíthassák el a tokai a géptanl szaklsmere\'ekei, amelyek a mai modern mezögizdál k< di\'unkosn nélkülözhetetlen*.
Alsódurtdnlull Mezőgazdasági Kamara Igazgatósága.
Ajánlatok városi építkezésre
A nagykanizsai u\'cai csalorntzás bővítésére és a kOzkórbáz udvari vízvezeték és csatornázásra hirdetett árlejtések hiláride|e lejárt és azokat a városházán felbontották.
a) A kórház udvari vízvezeték és csatornázására adtak be ajánlatot: 1. TOrs és O-mal cég (Bpesi) vízvezetékre 23 309 80 P. csatornázásra 15 232 50 P, 2. Wagner Hugó (Bpesi) 3. Városépítő RT. (Nsani zsa) 5. Welsér J. C. (Nkanizsa), 5 Mendlovlts J-lzsef és Márton (Nkanizss)
b) Ulcal csatornázd) bővítésre: 1. Ló hát Z >lián (Szombalheljt) csa tornázáara 173 408 P, házlcsatlako zásra 25 268 P. 2 Somogyi á< Ovörgy (Bpest), 3 Városépítő RT. (Nsanlisk), 4 Hlatky, SchliclHer La |os és Hacker (Oyör), 5 Schaf-rA, H írváth és Vats és Keoedi Imre (Nkanlzra) 6 MUller Ede és Welsz O.zkár (Bpe«t)
(—)SzüretleredményekPacsán
Tudósítónk Jelentése: Pacsa és vt déke a mull héten nagyobbrészt leszüretelt Az eredmehy jobb, mini
Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. Alapíttatott: 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
Zürichi zártat
PSrts 20 29Vi, Load-Ii 25\'20"» "—..hS 519-ÍO, H>aa*al II 22\'/i, ».Uno 27 Jl i.t. Madrid (3 80, amtaiuaM 2o8 30, Uatnu IZ3 70. WUd Í3-C5. S-Jlla 375\' • IV40, Vara< 68 25 Badarért SO 83\'j Bc trád V 3. >«V:iaal 3\'U>/z.
A Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet IB29. január hó i-én nyitja meg
68-lk 4 évre szóló
évtársulatát.
Egy törzabetét után hetenkint I pengő fizetendS.
Az e;< |egy;eli könyvek kivánairj minden év végén felszámolhatók mely ese:ben az addi< f.lsziporodoll löke a reá eső hsszoneredménnyel egytllt kifizettetik.
Kölcsönöket zdunk kezességre, jelzálogra és érlékpapirra; a tartó zás 4 év alatt heti befizetésekkel konnyü módon visszafizethető.
Uj könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery-ut 7. Dr Rfjioch tele bíz) már most kaphatók.
Befizetések mindenkor hétfőn, kedden vagy szerdán délelőtt 9—11 óra között teljesíthetők. ;n Az igazgatóság.
remélték, minőség szerint sllg agykét fokkal maradt el a tavalyitól. A hétvégi esöiés nagyban gátolja a szüretelés befejezését. A kereslet mág nem indult meg.
Ha uj lakásba költözik,
függönyeit, ágyteritólt,
a hozzávaló anyagot, csipkét özv. Dr. Orosz Mlklósné
kézimunka szalonjában
(Kazinczy-u. 1.)
szerezze be.
Nagy raktár fehér, ecrü, színes etamln, grenad n, tussor tüll anyagokban.
1 mtr. la tuior 150 cm. nélei 7 P.
Nagy választék filét, klöpll függönycsipkékben,
betétekben, moilvokban. Anyagvásárlás esetén díjtalan tervezés, tanácsadás.
wn Endll, azsur.
Mozgószinházak
Városi Nagy mozgó. Okt. 17 én ctak felnőttesnek, a mull szezon legszebb filmje „A kun izén", Prévost vtlághiiü regényének filmváltozata.— Főszereplők John Barrymorey és Do-lo es Costello. Pathé revü és Ufa híradó. - Előadások 5, 7 és 9 őrskor.
Uránia Mozgó. Október hó 17-én és 18 án. szerdán és c-ütörlökOn .Sötét Oroszország", megrázó dráma a cseka világából. Főszereplők Susy Vernon és M. Bobnen. „Hurricane", bohózat 2 felvonásban. Híradó. Előadások este 7 és 9 órakor.
= Mllhoffer sorsjegylroda
Cseogery-ut 7 , Rapoch-ház ajánlja az újonnan kezdődő sorsjátékra szerencseszámait. Esész sorsjegy 20 P, fél sorsjegy 10 P, negyed sors|egy 5 P. Húzás már folyó hó 20 és 23 án. Minden második sorsjegy nyer I
Legjobb üditő ital
a közismert
Kapható minden fűszeréi csemegekereskedésben.
Főraktár:
is i Mm
Király-utca 21.
MW__111. i
TŐZSDE
A mai értéktőzsdén fedezési és spekulációs vásárlások következtében barátságos hangulatban Indult me^ a forgalom. A lötsdeldö később! folysmán azonban realizációs eladások köveikezlében a nyitási árnyereségek legnagyobb részt veszeodí be mentek. Néhány érték, min! a Láng és Ltmpj, ennek ellenére is szilárdan tendált. A p-p rok legnrgyobb része a: ónban a tegnapi zárlati nívón z/rt, söt Danubius, Nasld, Bauxit, Magneslt és Urikáoyl még árvesx-teséget Is szenvedeti A forgalom a kezdeti élénkség után elcsendesedett \' A tőzsde egyenetlenül, de kedvellen , hangulatban zirt. A flxkamatozásu papírok piaca üzlettelen, a valuta és devizapiac változatlan.
ZALAI KÍ1ZI-ONT
1928. októhw 17
Terménytőzsde
Buta .r> fillérrel, rozs 5 fillérrel eseti. — Az Irányzat gyengébb, a forgalom közepes.
Barna Kim 7\' kjj oa 26 10-26-3U. 78 kg-oa 26 30 26 50, «»(•-«. 56 55 2675, 80 k»-oa 26 80- 26 90 dunánlull 77 k(<a 25 95 -2615 78 k«-oa 26 15 26-40, 70 kg-oa 2640 26 60. 80 kg-o. 2860—"6 70. -oa 24 55-24 65 taka,n árp* 76-50- 26 65 tötárpa 27 00 -28 00. aab 25 50 25 75 \'\'ngacl 3170 J2 00 BniW 19-75-20 00.
i-Jegyztl
VALUtAM
Aapll. 27 73-27 1 8 Mm k. 79 *5 79 85 C«J k. 18-93-17 01 Déak. 162 59-154 10 Dtaif 9 99-10-05 Ballá. 470 80-572-80
rnad«b 22-40-22 60
HoU. 229 20-230-20 Laagjai 04-07-64 37 Ui 143-3 48
Un - -
Un 40 00-40-25 156-25-146-75 162 45-83-05 40-O7-Í0-72
--- 92-25-92-85
Svt)d LI10 10-410-50 •vád k. P2 95-153 55
UMVUaK
Amit 228 5?-730 20 Bal«4d 10-05-10-08 Badfai U6-33-l?6\'72 Brtstael 79 (O-7\'J 85 Bakaraat 3 43-3 47 KopMb.UU-67-153 u7 Lofldoi 27-77-27 85 Madrid 92-25-9175 Mllaac 29 98-30 08 Hawywk 572 60-4 20 omio 152 65-153 05 Párti H-85-22-43 Piám 15-96-17-01 taofl* 412-415 •tockii. 163 12-153 57 6417-64-37 80 46-80 71 110-20-110-50
Vutó Wka
ISritti
Sertésvásár
|táa 2117. MtrbOl aladatlanat vlaau 1130 darab. Uaúnadl 186-188. 1-74-1-78, axadatt kóaép 140-1-60, kOaayS 1*10 130, elsfranda Orag l\'64—l 68, ■áaodrtadl 1-30—1-46, ugo> aSJdő 1-30-1-50 aaaloaaa nagyban J M J-48, aab 2-60- 000, WnuolTbaj l 50-170, axalooaáa léliartáa 2 00 2"22 Aj tráavaat lanyha
Hatja: Vélzaltl Rywwla ét Lapkiadó Vállalat ftéoréaytámsáx. PeMAa kiadó. Zalai Károly.
ii Magykaaizaa 78. u
ii \'i»r.» i-in>. • i. • j ii ^. i
APRÓHIRDETÉSEK
Ai aoróblrdtécMk oi|a 10iaó(g H fillér, mladcn további azO (Hja a flll. Vaaár- éa áaocpoap 10 aiótg SO fillér, mlndco további szó dl|a í flll. Sacrdán ét ptn-lakeo 10 taólg SO fillér, minden további aaó dija a flll. Clmaaó a minden vaato-gabb béliből álló aió kát „ónak szárait-bök. Ailáat kerttőknek 50°/o engedmény
a Mr«»té«i éli «ia»
Sohwan éa Tauber cég Ntgyka-nliu, OaleK él Irwlat bera.deséae,
egyben vagy darabonként eladó. 5122
Egy elegáns tapétáa, parketUs útba bútorozva. vagy anélkül Nádor-utca 4. sz alatt kiadó. 49)5
. P*aak4l»a4»1 bekcbtlcs*a/e nlndaa •adagban a legelőnyOaebben áa leggyot-•abban lolyóatttat JÍoaél laato X-kdlcaeakSavttltő bodij, Nagykanüaán
Kulnczy-utca 2. uim. 3165
4 uobát lakás kiadó. Deutsch, Király-u,c« 36 .__________5tó«
Ögye. molnéraegédet és lülól szon-tuli belépésre keresek. Gőzmalom, Oelse.
511H
Kiadó egy szép ulcal lakás mellékhelyiségekkel. Rákóczi-u. 91a. sx. 5084
■ladé egy kert. Klslahidy-u. 32 5083
laktép Széchenyi-tér II. (gabonapiac) t bármily célra alkalalmas, kél, esetleg 3 szobás ulcal lakéa november cl,elére kiadó Főút 22. 5132
Garaj-u. 15. az alatt levő ház, azonnal beköltözhető, jzabadkéibót eladó. 5133
Dtrlló-malom eladó Kltkanlzsán — Hollender Irallkosnál. 5134
Különálló bútorozott uoba november l-re kiadó Batthyány.u. 19. 5135
Kéaaa-utoa 29. számú ház egy hold kerttel szabadkézből eladó. -5138
alalt
Libamájat vetxek legmagasabb napi álban. Fahn, Zárda-utca 2. 5139
Jobb leány, aki a lózéshez ért, eltejére helyei keret. Cint a kiadóban. -5140
Egy kétszobás, balkonot lakát bulorozvt vtgy anélkül, konyhahaiználtllal kiadó Sugár-ut 14 .S141
Tisztelettel hozom a nagyérdemű közönség szíves luiomásáre, bogy
külföldi dohánykfilön-
legességek árnsitására engedélyt nyertem.
Raktáron tartom az összes kup-haló gyártmányokst.
Vidékre postán, gondos csomagolással, utánvéttel szállítok.
Kívánatra árjegyzéket bérmentve küldök.
A nsgyérJemü kr.zöniég srives lóindulalu támogatását kérem kiváló tisztelettel
Krátky György
Nagykanizsa.
Nedves falak lére kizárólag
K o 11 a r i t
lolyékony szigetelő anyagól használjon
Hidegen használandó. Gyártja : Egyeetllt Ujpaatl V.gyée*e»l Gyárak, Kollár Bllklóa, Ujpaat, Vlola-u. 30-32. «sw Telelőn: Lipót 913—4.3, 920- 5(1.
Kapható: Sartory Osáit Utóda (tgitl. Hagjkaiiua.
Községek,
vármegyék és egyéb közületek nek, utépitési , járdaburkolási , villanyositási-, csaiorrázási munkálatait, stb. 5—10 é.ig ler-jrdö időre való részletfizetésre és építkezési kö csönöket (hitkoziégeknek if) 25 évi amonizációra eszközei telünk. Köllségvetéssel szolgálunk, mérnökünket kiküld|ü». Vállalkozóknak, iparosok nak: érlelésekhez, közműnké\' elnyeréséhez, s b. óvadékokat szerzünk hudapesu nagybanktól, úgyszintén financiroz zuk a vá lalt közmunkákat. Kereskedők, iparosr.k váltóit lerzániilolta juk.
Kernács és Társai
bankbizományosok
Budapest, TI., Teréi-körut 43 B.
sort (Válatzbélyeget kérllnk.)
NASH és PACKARD
autók 1929. évi typnsai megérkeztek!
66-os, 76 os és 86-os typusok csukott és nyitott karosszériával. A 76 os és 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 86 os kocsinál központi automatikus olajozás. m,
Szántó Vilmos és Társai
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22.
ÁGYTOLLAT, MÉZET,
állati bSrtket,
vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasal, csontot és lon-gyut a legmagasabb árban vásárol
8TBÉH B. FIAI NAGYKANIZSA,
Erzsébet királyné iéi 15. sz. alatt.
Tűzifáét szán
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épülctta, mész, cement és egyéb építkezést anyát; kereskedése
Nagykanizsa, Király utca 4.
Telefon: 120.
Olthon 1 perc alfctt a gyermek is készíthet saját tiszta üvegjében tzódavizet, üdítőitalt habzóbort I
1 It. szódavíz 16 fiiérbe
kerül,
olcsóbb mint a gyári
4 havi részletre!
(^-Ji\'íí)
Tartózik önmagának, családiénak, hogy asztalaia tiizta üveget tegven !
Árak :
Autó Syphon üveg ... 21 P az elcö :ct szénsav-
patron ............... 5 P
cserénél I ict. czfii-savpatri ti ........... 2 P
-4 havi részletre !
Autosyphon üveg Sparklet világszabadalom !
VII
Tiszta, olcsó, kényelmes, praktikus !
Egyedátusiló:
Szabó Antal feöyT^"r.í:dsép.ortáru
Nagykanizsa :: Telefon 91. szám
Férli és női
KALAPOK
(HUckel, Qyukits, Halrait, Dimatk) férfi és női
SAPKÁK
szilbg, tomp, gvászfá\'jol
n. g/ rik\'ára. Átalakításokat vállalunk.
GYENES ÉS VIDA
,,ni *lnó emp\'om tnc-lleii.
QYÜMÖLCSFRIT
ha mi st
műtrágyázza, permetezi
kis költséggel, a jivö évi termést biztosítja, tzok hozamá\' pedig fokozz t.
Qyümö\'csfH-m tr gyák és permetező szerek (Et.da, Ueotrin, Solbár, Almola stb)
Kicsinyben és nagyban kaphatók:
ORSZÁe JÓZSEF mkHisti«*a
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett, juj Teleion: 130.
Gramofonlemezek
Magyar nóták,
népdalok, csárdások, tánclemezek
legújabb slágerek
kaphatók : |
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében jim
Nagykanizsán.
n <■ </> /ijr/t\'jift\'//tife/ek
5 I N G E F! VARRÓGÉP 1 <í S ZvéNVTÁRSA«AÖ
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐ-UT I.
Nyomatott a Bélzalai
Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelő*, üzletvezető: Zalai Károly.)
68. évfolyam, 237. szám
Nagykanizsa, 1928. október 18 csütörtök
Ara
5 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
i PMÍ 1 mám. KmhA UJoa».
POLITIKAI NAPILAP
Felelő* szerkesztő: Barbarits Lajos
EUAmM4 In «cr Un S 4# Ufc
A revízióról, Káilay Tiborról és a gazdasági minisztériumról
beszélt a miniszterelnök az egységespárt első értekezletén — A külpolitikai helyzet kialakulása fogja meghozni a lehetőséget a revizió ügyében hivatalos lépésekre — Káilay Tibor ellenzékbe vonulásától objektív kritikát vár a miniszterelnök
Erdélyi Aladár elmondta kifogásait az egységespárt értekezletén
Budapeat, október 17 (Éjszakai rádlójelentés) Az egysé-gespáit a parlamenti szünet után ma tartotta első értekezletét, melyen
Álmdssy László elnököli. Üdvözöl-vén a megjelenteket, vázolta a nyári szünetben történteket. Ezután
gróf Bethlen István miniszterelnök
tartotta meg nagy várakozással várt beszédét.
— Röviden rekspltulálnl akarom a nyári eseményeket. A
tőrük külügyminiszter látogatást tett a magyar kormánynál, akivel a döntőbírósági szerződés megkötéséről tárgyaltunk. Ez a tárgyalás beilleszkedik abba a magyar külpolitikai koncepcióba, amely érdekeinknek megfelel. Otnfb-n Ismét táryyalás alatt volt
űz opldns ügy és sikerüli azt az értékes eredményt elérni, hogy az egyezkedési tárgyalás meghiúsulása esetén a tanács újra napirendre tűzi az oplánsok agyét, bololt előbb már arról volt szó, bogy végleg lekerül a népszö vétség napirendjéről. Aláirtuk a
döntőbírósági paktumot, de nem mulasztottuk el hangsúlyozni, hogy milyen Igazságtalanságok vannak a békeszerződésben.
— Ntbány szót kell szólnom — fotytstta s mlnlsztere\'nok —
a békerevizló kérdéséről. Az utolsó időkben több-szOr hangzottak el hsngok a sajtó ban és gyűléseken, bogy a kormány nem lett semmit a revizió érdekében. Állitoiták, hogy a magyar kormány belpolitikai működése nem alkalmaB arra, bogy szimpátiát keltsen a re
külpolitikai lépésre, amelyet sürgetnek. Éneikül ilyen lépések eleve visszautasításra volnának Ítélve és csak arra volnának jók, hogy a magyar ügyet külföldön kompromittálják. Én azt biszem, bogy nemcsak helyes, de kötelességszerű ls, hogy a magyar kormány eddig hivatalos lépéseket nem telt. Viszont lerméaze-tes, hogy gondosan vigyázunk arra, hogy
más ügyek tárgyalásánál, szerződések megkötésénél semmi olyan ne történjék, ami prejudlkálás volna a revízió szempontjából Épen a genfi tárgyalások, melyeket Apponyl gróf vezetett az ország érdekében, tettek bizonyságot arról, hogy milyen minuciózusán védtük i szág közvéleménye tisztában van a meg szempontjainkai. Nyitva hagyluk J tendenciával, amelyek az ilyen pár-az ajtót arra az időre, mikor meg- j tokát vezetik.
A miniszterelnök Káilay Tibor kilépéséről
érik a kérdés. Bízzunk abban, hogy eljön az idő, amikor megérik.
Érleljük a kérdést, Ita nem is hangos eszközökkel, amelyek belpolitikallag szimpatikusak lehetnek, de amelyek külpolitikailag nem mindig használnak.
Nagyon szerencsétlennek tartanám, ha a revíziói pirtpoliiika alapjává tennék. A revizió nem lehet egy párt programmja.
Senki nem monopo izálhatja ezt a gondolatot a maga számára.
Ez a kérdés nem pártok Ugye, hanem a nemzeté.
Tiltakozni kell az tllen, ho^y ezi-n alapon alakuljanak pártok, amelyek épen azért, mert h bás alapokból Indulnak ki, halálra volnának ítélve. Voltak más kisf.ietek is, melyek a hazafiságból monopóliumot akartak maguknak csinálni, azonban az or-
Ezulán áttéri a minlsztercluOk Káilay Tibor kilépésére és azzal kapcsolatban a gazdasági miuiszté-rium kérdésére.
— Az utolsó évekbrn a pénzügyi szanálás ulán a gazdasági kérdések nyomullak előtéibe. (iizdasági nehézséggel küzd az ország, az egyes termelési ágak. Elvár|a az ország, hogy a kormány ezekkel behatóan foglalkozzék és keresse azokat a módokat, amelyek segítségével fokozatosan lehet a bajokon segiteni.
vízió iránt külföldön. Ova intem a i A kormány a nyár folyamán elha
pártot és az egész nemzetet: ne essék tévedésbe a/elől, hogy bizonyos Irányú propaganda mikor tehető hivatalos kérdéssé.
óva Intem a pártot és az egész országot: ne higyje, hogy hatalmas trombitaszóra Jerikó falai összeomlanak.
Ehhez a trombitaszón kívül sok más előfeltétel is sztikiéges.
Szükség van elsősorban olyan külpolitikai konstellációkra,
melyek tiőa alapot nyújtanak arra a
tárolta, hogy tárcanéikűll gazdasági miniszteri állást szervez. A párt egyik előkelő tagja — mondjuk: ebből az alkalomból — msRára nézve konzekvenciákat vont le és kilépett.
Őszintén sajnálom, hogy Káilay Tibor szükségesnek tartotta, hogy ezt a konzekvenciát vonja le, hiszen n pártnak értékes tagja volt, aki az ország pénzügyi talp raállltása körül nagy érdemeket szerzett, akivel szem-
ben az ország ezért hálára van kötelezve annak ellenére, hogy egyes kérdésekben nem volt vele mindenki egy vé leményen Síjnilom nagyon lehá\', hogy Káilay Tibor erre az elhalározár.ra jutott, meit hiszen nemcssk JóharátJa, hanem tevékenysége alapján lekötelezettje is vagyok. Azonban azt ia őszin\'én ki kell jelentenem, hogy mivel a párt elvi alapokon áll, sokkal jobb. ha valaki ellentéteket lát fennforogni a maga és a párt felfogása közölt, akkor l«von|a a konzekvenciákat. Mi, részünkről harag nélkül veaszűk ezt tudomásul, megbecsülésünk ugyanaz marad irányában, ami eddig volt. Éa meg vagyok győződve róla,
ha Káilay Tibor az ellenzéki oldalon objektív kritikát fog gyakorolni, ezután is értékes szolgálatokat tehet az országnak.
De kérjük arra, hogy ez a kritika objektív leijyea valilbin. Kérjtlk, hogy nc kiáltsa oda valaki, hogy
csak egy ember volt aki becsületes mrggyőződéssel akarta szolgálni a hazái, de Ismerje el azt, higy ennek a pártnak minden lag|a meggyőződésből van itt. Káilay Tibor kifogásolja a párthoz intézett kilépő levelében azt a kormányzati szellemet, mely törvényes alap nélkül uj miniszteri állást teremt és más minisztériumok hatáskörét elvonja. Ebben kettős vád vsn.
Az egyik, hogy a kormány törvényes alap nélkül tette est a lépést és vele nem célszerűen oldotta meg a kérdést, mivel hatáskor! összeütközésre adott alkalmat. Nem lehet kétség aziránt, bogy szűkség volt az intézkedésre. Egész sorozata van olyan kérdéseknek, melyek országunk megcsonkításával állottak elő. Etek a problémák a kormányzat normális mértékével n*m mérhetők. Emlékezzünk, bogy 1917-ben ls tárca nélküli miniszteri állásokat kreáltak, melyek arra lettek hívatva, hogy sz "kkorl Idők prob\'é-nált oldják meg. Srnii sem c»odálko>hatlk azon, bogy Ilyen rendkívüli Időkben, s rendkivűli Idők tartamára a kormánynak intézkednie kellett, hogy a célszerű megoldásokat megtalálja.
Ma|d a mlnltzlerelnök Idézi az 1917-ben hozott törvényeket, melyek felhatalmazást adlak a kormánynak tárcanéikűll miniszteri állások szervezésére. Senki sem lagadhat|a, — folytatta a miniszterelnök, — bogy sikerüli a konszolidációi és a pénzügyi helyreállítást megteremteni és mégis gazdasági \'íren nem volt olyan tökéletes a konszolidáció, hogy erre az intézkedésre szükség ne lett vo\'na.
Ezután foglalkozott a minltzler-elnök a készülő uj törvényjavaslatokkal, melyekkel a kormány foglalkoztatni kiván|a a parlamentet.
— Ezt az óiiási cenzumot csak u?y tud.uk b:fejezni, hogy ha siettetni tudjuk a Ház tanácskozásait a plénumban. Ez volt az oka annak, hogy a párt részéről ö fly Imre indítványt nyujtott be a házszabályok reformjáról.
Erdélyi Aladár panaszai
éa a miniazterelnSk válasza
Percekig tartó taps és él|enzés földia a miniszterelnök szavait, msjd Erdélyi Aladár beszélt, aki kifogásolta a Talbot ügyet, a Ulafüredl
melcgvlz-furrásokat, majd kifejtette alkotmányjogi aggályait a gazdasági
KHfJU KOXLCMY
1296. október 18.
miniszteri állás megszervezése Iránt. Nézete izerint a gazdasági miniszteri állás megszervezésére a törvény nem nyújt módot. Áttérve
Kállay Tibor kilépésére, illetve s miniszterelnöknek e tárgyban tett kijelentéseire, Erdélyi a következőket jelentette ki:
— Kállay Tibor kilépésével kap-csolslbsn a kormányelnök olyan ethikai felfogásról tett Unuságot, mely minden bizonnyal hozzájárul ahhoz, hogy a politikai helyzet tisz tázódjék.
Oróf Bethlen István válaazolt Erdélyi Aladár beszédére és pontról-pontra kilejtette vélemé nyét e kérdésben. Ezután
Wekerle Sándor pénzügyminiszter szólalt fel, aki hangsúlyozta, bogy nem kormányrendszerváltozás folytán foglalta el a pénzügyminisztert széket, hanem belépte a Bethlen István kormányába, nem megváltoztatása sz eddigi pénzügyi politikának, hanem annak folytatása. Vázolta a pénzügyi teendőket, ma|d azzal végezte, hogy kívánatosnak tartja, hogy a közterheket tovább ne emeljék.
Vass József népjóléti miniszter reflektált Erdélyi Aladár beszédének egyik részletére.
Az egész párt tudomásul vette s kormányelnök és s kormány tagjainak válaszait és biislmáról biztosítóba a kormányt.
Kitin Ármin a Halász-ügy rendezéséről beszélt, smlre Bethlen István gróf miniszterelnök adott megnyugtató választ. Kijelentette a miniszterelnök, hogy
a Halász-Ügy rendezésére állami pénz nem ment. A pártértekezlet utan pártvacsora volt, amelyen
Héjj Imre, dr. Wekerle Sándor pénzügyminisztert, Csontos János pedig Gömbös Qyulát köszöntötte fel.
Gömbös beszédét s vacsora közönsége nagy ovációval logadta.
„A nagycenki beszéd nem jelenti a királykérdés felvetését"
Több törvényjavaslat beterjesztése és a zárszámadások elfogadása után a numerus r clausus volt a legnagyobb érdeklődés a képviselőház ülésén
Külügyi beszámoló a felsőház bizottsági Ülésén
Budapest, október 17
A Ház mai ülésén a belügyminiszter beterjesztette a székest 5vá-rosi törvényhatóság ujjáalaki\'ásának elhalasztásáról szóló törvényjavaslatot. Wekerle Sándor pénzügyminiszter bárom javaslatot terjesztett be. A zárszámadásokról szóló jelenléseket hozzászólás nélkül logadta el s Ház és a kormánynak a felmenlvényt megadta.
Hermann Miksa kereskedelmi miniszter beterjesztette s közúti közlekedések szabályozása tárgyában továbbá a gépjármüvek forgalmának szabályozása tárgyában előirt nemzetközi egyezmények becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot. Madarász István a külföldi hajózási társaságoknak kiadott hajózás meg-hossiabbitásáról szóló belügyminiszteri engedélyt ismertette, majd mentelmi ügyek mán elnök a vitát meg-Bzakito.ta és nspirendl javaslatot lett.
Ezután áttértek az interpellációkra. Pakots József megindokolta a kultuszminiszterhez intézett interpellációt s
főiskolai belratdsok tárgyában. Számtalan példát sorolt lel a (elvételek körül tapasztalható visszásságokról.
Klebetsberg Kuaó kultuszminiszter válaszában kerle a Hlza\', bogy teljes nyugodtsággal tárgyalja a kérdést, mert eddig sikerült a dolgot ugy vezetni, hogy semmifile kirobbanás nem történt. Bejelentette, hogy közölte az egyetemekkel, hogy felekezeti különbség nélkül fel kell venni azokat, akik budapestiek és jelesen érettek. Eunek az áltáspsntjánsk teles mértékben deferált a műegyetem
ls, mig a bölcsészeti és orvosi ksr-nak más volt a nézete. Ezután leiratban utasította a budapesti egyetemeket, hogy s kiszorult jelesen éretteket ugy a bölcsészeti, mint az orvosi karon vegyék fel. Semmi kétsége sincs aziránt, hogy a rendelkezést az egyetemek végrehajtják. N:m lálná örömmel, ha az egyetemi tanács vagy a beiró bizottságok, utasításától eltérően járnának el.
Pakots József kijelentette, hogy elvi szempontból nem fogadja el a miniszter válaszát, bár jóhiszeműségéről meg van győződve.
A többség a miniszter válaszát tudomásul vette. Fábián Béla személyes kérdésben való felszólalása u\'án félháromkor ért véget az ülés.
Alakulóban a „Revíziós Párt" Budapest, okt. 17. A Hiz folyosóján ma élénken tárgyalták, bogy Kállay Tibor még két képviselő társával, egyik lap híradása szerint, egységes ellenzéki front kiépítésén fáradozik és az u| párt a .Revíziós Párt" nevet kapná. Kormánypárti képviselők rámutatnak srrs, bogy a revízió eszméjét pártpolitikai célokra felhasználni nem lehet, mert hiszen az országban mindenki reviziórs törekszik.
A házadó-kulcs 16 százalék Budapest, okt. 17. A Házban ma délelőtt a pénzügyminiszter törvényjavaslatot terjesztett be a htzadó kivetési kulcsnak u|abb megállapításáról és a községek segélyezési alsp-járól. A törvényjavaslat kimondja, bogy a bázadó kivetési kulcs Budapesten 17%, törvényhatósági és rendezett tanácsú városokban 16%, egyéb helyeken 14%.
A miniszterelnök a felsőház külügyi bizottságában nyilatkozott a nagycenki beazédról
A felsőház külügyi bizottságs ma délelőtt Berzevlczy Albert elnökletével ülést tartott, amelyen a kormány részéről megjelent Bethlen István miniszterelnök és Walkó Lalos külügyminiszter. Az ülés megnyitása után Wslkó La|os az aktuális külpoll lkai kérdésekről adott részletes tájékoztatást. Mindenekelölt a Kellog-egyezni én nyel foglalkozott és rámutatott azokra az okokra, amelyek a kormányt az ismeretes állásfoglalásra indították. Ezután a Nemzetek Szövetsége szeptemberi ülésszakán történtekről adott beható tájékoztatást.
Felszólalt Sztirényl József báró, aki beszéde végeztével a miniszterelnöktől megnyugtató választ kért a nagycenki beszédével kapcsolatban.
Bethlen István miniszterelnök kijelentette, hogy cenki beszédében semmiféle aktuális kérdést nem érintett. Fejtegetései
teljesen elméleti fejtegetések voltak
és amennyiben azokat ugy magyaráznák, hogy azok a királykérdésnek valsmllyen formában való aktuális felvetését Jelentenék, ez ellen s msgs részéről a leghatározottabban tiltakoznia kell. Megállspitássiban egyébként nem mondott semmi ujat és
teljesen távol állott tőle, hogy a királykérdés felvetéséi bármiképen Is propagálja.
Eszterházy Pál herceg, báró Papp Slndor, majd Berzevlczy Albert felszólalásai után sz ülés végétért.
Gurzov Grigorjev embert ölt.
Orosz regény. Irta : Urbán Oyula.
— Önvédelem\'/ — kérdezte furcsa tekintettel Gurzov. Nem. Lrre nem emlékszem.
Hiszen, ahogy mondja, az történt. Nem hiányzott semmije Szikolaffnak, mikor átkutatták zsebeit. Sebéről, melyet Szikulaff botja ejteti arcán, hivatalos orvosi látlelet van, de most is látom nyomát. ^ — Sebemről? Látlelet? Nem értem Én semmit sem értek. Én nekem nincs sebem. Ha volna, fájna. Nem is érzem, hogy volna...
— A homlokán, Gurzov. Simítsa végig kezével I
A tiomlokomon? Seb? Valamit érzek. Valamit, de ez nem fáj. Itt l>elUI jobban. Itt belül szőrit valami. Lehet, hogy széleseit bennem karácsony estén valami. Összetörött a gépezet és most össze-vissza kattognak a kerekek. Lehet, hogy nekem már sohasem lesz egyenletes szivdobba-násom, mert elromlott a gép, eltompult az agy, nincs irányító. Nincs semmi. Semmi, ami fájni tudna, ami érzékeny. Csak ez a kurliadt test vau, amelyik most már csak pihe-
nésre, csendes, alvó pihenésre kívánkozik.
Szokatlan módon ellágyult és elszomorodott a fogoly:
Aludni, sokáig Nem érezni semmit, csak hosszan, csendesen aludni és nem tudni, hogy emberek járnak a világban... Aludni és soha fel nem ébredni...
Leonev intett Dimitrijnek, aki be-szólitotta az órt. A vizsgálóbíró fülébe sugta;
Kísérje fel cellájába. Figyelje. Ha rosszabbul lesz, hívják a fogház orvost. Reggel ne vigyék sétára, hanem hozzák le hozzám. Korán. Mehetnek.
Az ör tisztelgett és gyengén belékarolt Gurzovba, aki tétován állt az asztal előtt.
Hová?... Hová megyünk kérem?... Hová?... Én aludni szeretnék Sokat, nagyon sokat . Ne vigyen . Hagyjon, aludni szeretnék... Aludni sokat... Mozdulatlanul, mint Szikolaff a friss havon... Hagyjon, ne vigyen . Ne ébresszen fel, inert én már alszom. Én most már sokat fogok aludni... Sokat és nem lesz hideg a hó, ami rámborul, mint Szikolaffra...
Az ór vitte, f\'mberségesen. Részvéttel. Gurzov lassan haladt. Amint kiléptek, l.concv vizsgálóbíró Untul-
rijhez fordult:
— Jegyezd, Dimitrij fiam : . a vizsgálat folyamán olyan benyomásokat szereztem a gyanúsítottról, hogy tettének elkövetésében az önvédelem is vezette. Azonban a cselekmény annyira feldúlta egész szervezetét, hogy előttem történi kihallgatása alkalmával kétségtelenül a iieszámit-hatatlanság jeleit észleltem Indítványozom, hogy Gurzov Grigorjev törvényszékiorvosszakértók megfigyelése alá helyeztessék és utaltassék be a rabkórházba legrövidebb időn belül." Megvan, Dimitrij?
— Meg.
— Láttad ezt a szánalomra méltó embert ? A kétségbeesés elvette egészen az eszét.
— Éz az ember — vette fel a szót kenetteljesen Dimitrij — aligha fog törvényszék elé kerülni. Felette az Isten fog csak Ítéletet mondani.
libben a pillanataan a folyosóról gyors léptek zaja tialattszoit a vizsgálóbíró szobájába. Az ajtó felszakadt és az ör, aki Gurzovot kisérte el, lélekszakadva rohant be :
Vizsgálóbíró url... Rettenetes! A fogoly, akit az imént kisértem innen ki, megölte magát... Mikor az emeleti lépcsőhöz érttlnk, kiszakította magát kezemből és felrohant a lépcsőn. Nem értettem, mit akar. Utána ira-
modtam. Az első emeleten nem értem utol. A fogoly tovább rohant fel. A második emeletig. Rákiáltottam : álljon meg ! Rá sem hallgatott, hanem végigszaladt a második emeleti folyosón és gyorsan felnyitva az ablakot, az udvarra vetette magát. Nyomában voltam, de csak akkor tudtam utána kapni a szerencsétlennek, mikor már eldobta magát a párkányról. Rettenetes.
Leonev vizsgálóbíró az ablakhoz ugrott.
— Olt van, már viszik, — mondotta csendesen és szive csordultig telt szánalommal és részvéttel.
Dimitrijhez fordult a vizsgálóbíró : Igazad van, Dimitrij, felette az Isten már mondott ítéletei. Nagyon szomorú ez, Dimitrij.
— Nagyon szomorú, — felelte az irnok és a fülébe sugta a principálisának :
— Vizsgálóbíró ur, én mindig hittem a fálumhan...
A fekete hullaszállító kocsi most gördült ki a fogházudvarról.
Leonev biccentett fejével:
Én is hiszek benne a mai naptól.
A fegyőr mindezt nem értette és várt a vizsgálóbíró további utasítására.
(Vége)
1928 okfőber 18.
Már 180 kirakata van a Magyar Hétnek Nagykanizsán
Nagyarányú kirakatversenyt vett tervbe a rendezőség
Nagykanizsa, október 17 a Magyar Hét rendezősége a cégek
ZALAI KOZLOKT
A Magyar Hét nagykanizsai szervező biiodsága megkeidte miiköué-sét és örömmel állipiihaljuk mrg. bogy a nagykanizsai kereskedők átérezték a Magyar Hét nemiell fontosságát és már eddig is tömegesen jelentkeztek a részvételre. A bizottság alig nébány tagja van munkában és már eddig
95 kereskedő 180 kirakattal jelentette be részvételét.
A Magyar Héten résztvehet teljesen díjtalanul minden kereskedő és iparos, akinek legslább egy, a Magyar Hét cé.jalra rendelkezésre bocsájthatő utcai ki rakata vagy egyéb alkalmas üzlethelyisége van. A résztvevő cég csakü arra kötelezi magát, hogy a díjtalanul rendelkezésére bocsátott plakátokat az átvétel napjától kezdve kirakataiban és üzlethelyiségeiben feltűnő helyen elhelyezi, a Magyar Hét tartalma alatt, vagyis novrmbet 3—11 között
kirakatában csak magyar árut helyez el
és arra törekszik, bogy a Magyar Hét tartalma alatt
vevőinek elsősorban magyar árut adjon el.
érdeklődésének fokozására kirakatversenyt is reoder. Az e célra kijelölendő városok névsora elsősorban a Magyar Héten résztvevő cégek városonklnll számáiól függ. Várokunknak is érdeke tehát, hogy minél számosabban jelentkezzenek a részvételre, hogy a Budapesten székelő központi bizottság Nagykanizsán is megiendezze a kirakatversenyt. Di érdeke kereskedőinknek is, mert a kirakatverseny biionyára nagyobb vidéki vásárló-tö negekel vonz városunkba és igy nagyobb forgalomra számíthatnak.
A minta-plakátok a helyi szervezö-biiotis/gboz már beérkez\'ek és al-kslmunk voll meggyőződni arról, hogy azok oly művészi kivitelűek, bogy a kereskedő kirakatalt minden tekialetben emelni fogják.
A Magyar Hét országos érdek ét érdeke városunknak is, hogy
Nagykanizsa város kereskedői és Iparosai méltóképen dokumentálják e határváros hazafias érzését. Histzük s reraél|ük, bogy városunk minden kereskedője ét Iparota közien (Vtödésével hozzá|árul a Magyar llét sikeréhez.
„Nem ismersz Lajos? Én vagyok a te volt főhadnagyod !"
Rácz János, a szélhámos kanizsai pincér ujabb köpenlckládája — Autóval Oelsére, Pac<ára és Zalaegerszegre, de még a benzint Is a soffór fizette — „Ha most kiszabadulok, végleg elhagyom Zalát, ahol az emberi azonnal elfogják" — mondotta az újkori Strass-noff a. ügyészségen
Nagykanizsa, október 17
Olvasóink biionyáta visszaemlékeznek azokra a nagystílű, különböző szélhámosságokra, smiket egy helybeli származású dologtalan és munkakerülő pincér, Rácz János követelt el ét amikről az egész megye bestéit. Körülbelül másfél éve lebeteti. hogy ez az ember feltűnt Kanizsán és környékén és boldog-boldogtalant megsarcolt, aki csak uijáha került. Van valami a született gonosztevők agyafúrtabból és a róka sunyiságá-ból ebben az emberben, hogy egy pillanat alatt felfog|a tz adott helyzetet ét ait a maga javára használja ki izédületea Irűkkjeivel, amikkel ugylátszik Strattznoff pálmájára pályázik.
„A nagyúr"
Megir.uk, bogy Ricz Jinot hol kalonitlsztoek, bol tőkepénzesnek, a legtöbb etelben pedig földbirtokot nak adta ki magát, majd egy gazdag zalai nőböt férkőzött, azt eljegyezte magának éa a vele valő fegyességére hivatkozva, ujtbb zsarolásokat esz közölt, mig a kapitányság rá nem tette kezét a kávéházakban dorbézoló, urat mímelő, közönséges iz4l hámotrr, akit a nagykanizsai löt vényszék egy évi börtönre Ítélt.
Rácz János tiltakozik
A nyáron azabadult ki a kis „kfipeoicki" pincér, Voigt János „kapitány" ur lanilványa. Amikor kijött a kir. ügyészségről és összetalálkoztunk vele a folyosón, hotzánk jött és tiltakozott az ellen, amit róla irtunk és helyreigazítást kért a sajtótörvényre hivatkozva Ekkora merészségen felbátorodva, rendőri elvezetést helyeztünk kilátásba, mire Sopronkőhida várományosa tovább állott.
Ujabb munkában
Az u|abb eset ugy történt, bogy szabadulása után nem birla ki sokáig a becsületes, egyszerű pincér-mesterséget, mert mániája, hogy szalon volt otthona és parkettás szobában nevelkedett Igv történt, bogy a mull béten egy évi börtön után szükségét érezte annak, hogy
hármasban autókirándulást
tegyen. Körútjának első állomása Ge se volt, ahol a Nagy Lajos féle veodéglő előtt megállóit. Amikor a vendéglős látta, hogy autó áll meg ajta|a előtt, szolgálatkészen kisietett a vtndéglő elé, ahol éppen at autóból kiszállt Ktcz János és „kísérete."
— Nem Ismersz meg Lajos? —
kérdezte minden bevezetés nélkül leereszkedő haDgon Rácz János az ámuló vendéglőst, mielőtt az még szóhoz |utott volua. Én vagyok a te volt főhadnagyod.
Nagy Lajos dörzsölte a szemelt, hogy jobban lásson és visszaemlékezzen a világhábotu alatt „volt főhadnagyára," azonban ez valahogyan nehezen ment. D; mivel „uri emberi" vélt maga előtt, autós vendégeit betessékelte vendéglőjébe, ahova időközben több Nagykanizsára Igyekvő ur is bejött, akikkel azután .Brúdert" ivott s "volt főhadnagy ur."
A társaság nsgyon jól érezte ma-gát, kellemet perceket töltött együtt. Azonban mikor fizetésre került a sor, Rácz János leeresikedőleg oda szólt a vendéglőinek:
— Lajoskám kérlek, csak 1000 pengősöm van, légy szíves, adjál nekem 100 pengőt, hogy aprópénzem legyen, majd ha visszamegyünk, meg adom neked.
Nagy vendéglős kiment s sofőrhöz és megkérdezte tőle, kl ez az úriember. Adhat-e neki pénzt.
A soffőr persze nem ismerte civil főhadnagy U\'at," csak azt látta, bogy „|ó fellépése* van, azért meg nyugtatta a vendéglőst, aki végűi it nagy nehezen 10 pengőt adott át Rtcznak, aki a cechei természetesen nem fizette ki.
Tovább Zalaegerszeg felé
Volgt mester szemfüles tsnitványs ezután folytatta útját Zalaegerszeg felé. Ugylátszik, imponált neki s megyeszékhely. Hogy mi mindent csinált at ut ezen részén, nem sikerűit még pontotan megállapítani.
A főhadnagy ur alszik — a soffőr fizet
R<ct, mint skl jól végezte dolgát, ezután visazafelé indult. Pactára érve, az autónak benzint kellett felvennie. Az egyik üzletnél megálltak, hogy benzint töltsenek, itt Rácz cigarettát és likőrt fogyasztott Amikor fizetésre keiűlt a sor, Rácz végig feküdt az ü.ésen és alvást színlelve, horkolni kezdett. Mikor a soffőr látta, bogy „a (("hadnagy ur" alszik, a zsebébe nyúlt éa kifizette a benzin, a cigaretta és s likőr árát. Nem voll szive ahhoz, hogy a ..főhadnagy urat" felkeltse.
A korcsmáros feljelenti „a főhadnagy urat"
Nagy La|os gelsei vendéglősnek sokáig furdalta az olda\'át esete a „volt főhadnagyával", akire nem tudott visszaemlékezni, de bántotta a 10 pengő és a ki nem fizetett italok ára ii. Bejölt a kanizsai kapitányságra, ahol feljelentette esetét. Dr. Mátyás Samu rendőrkapitány, a bünügyi osztály vezetője, elmendatta magának „a főhadnagy ur" személy-leírását és ebből, mint a „munka" módszeréből, csakhamar megállapította, hegy at nem lehet mát, mint
a kapitányság régi ismaróse : s földbirtokos, tőkepénzes, „a főhadnagy ur" — R\'cz János.
Nem telt bele negyedóra éa Ráct János olt állott a rendörségen a
Sipos-kávé
különlegesség
öt faltából keverve
>/< kg.
2-80 P.
kapitány előtt Amikor Nagy meglátta igy rendőri eskorttal .volt főhadnagyát,\' nem tudta magát türtőztetni és kitört belőle az Indulat. Mátyás dr. kihallgatta ezután a szélhámost és őrizetbe vétette, egyben értesítette a gelsei csendörséget, hogy azok a nyomozást tovább lefolytsssák.
Rácz János ismét .otthon" van
A kapitányság Rtcz Jánosi átadta a kir. ügyészségnek. Egyelőre nem terűi a törvényszékre, s Járásbíróság bűntetőbiráji fog Ítélkezni a volt „föhsdnsgy ur- felett. Amikor Rá-ezot felvetették sz ügyészségre, kijelentette, hs kiszabadul ét büntetését kitölti — ugy elmegy erről a vidékről, bogy sosem tudják többé, hogy hol vsn. ,ltt nem lehet semmit sem csinálni, Ut mindjárt elfogják sz embert" — mondotta. Rácz a járásbíróság előtt
Rácz János ügyét tegnap délelőtt tárgyalta dr. Horváth Tivadar a Ur. járásbíróság büntelöbirája. A bíróság hitelezési csalásban mondotta kl bűnösnek s Javíthatatlan pincéit és ezért egy hónapi fogházzal au|lotta.
Rácz János megkönnyebbülten tért vissza szuronyos őrével s fogházba.
Egy hónapi büntetése alatt less elég ideje arra, hogy u|abb haditervet estethessen ki — mely vidéket tiszteljen meg legközelebbi sutóki-rándulátalval.
Tegnap éjjel is fagyott
Ez volt vidékünkön az idén a második októberi fagy
Aki kedden é|fél után kint járt az u\'cán, a táját bőrén tspasitsttistts, hogy s hőmérő blgsnyoazlopa a fagypont alá süllyedt. Ez már s második fagy az Idén Nagykanizsán. Elsö-izben a bőmértéklet lemérésénél hétfőn kors hajnalban konstatálták a fagyot, mely az ötzi virágoknak sokat ártott. A Debrecenben már leesett első bó ugy látszik a Dunántúlon sem fog sokat váratni magára.
— Fényképezőgép anastigmat F: 4 5 lencsével Pengő 99 — Tanulógép 1050 pengő, .Agfa" és más gyártmányú papirok, filmek, lemezek, vegytzer<k és felszerelések, legjobb minőségben kapható Szabó Antal sportüiletében.
1AIAI KÖVkW
1928. október 18.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Október 18, oadtőrtfik
Római katolikus: Lukács ev. Proteit.: Lukics. Izraelita: Mark hó 4 Nap kel reggel 6 ó«a 22 perckor,
nyugatik délután 17 óra 08 perekor. •
Városi Mozgó. .A rolnin-, dránis 8 lejvonásban. „Aranyhegyek banditái*, Qaumont híradó.
Uránia Mozgó. .Sötét Oroszország" dráma a cseka világából. „Hurricane*. bohózat 2 felvonásban. Hitadó
— Személyi hlr. Dr. Kdlnay Oyula rendörlötanácsos visszaérkezett bndapeatl útjáról és csütörtökön már hivatalában lesz.
— Áthelyezés. A pénzűgymluisz-ler Heiovlcs Oyula adótlszlet Csurgóról Nagykanizsára helyezte ál.
— A kanizsai járás hadigon dozottainak ügyeimébe. A nagykanizsai járás lózzolgabirósága ezúton is faihiv|* a hadigondozottak (hadirokkantak, hadiözvegyek éi hadi-árvák) ügyeimét arra, hogy a felűl-vizsgáiaiokat október 29. és 30 án ejtik meg a járási hadigondozottak számára a főszolgabírói hivatalban. Az igénymegállapitó bizottság elnöke dr. Botka Andor főszolgabíró, orvot dr. Szabó Zsigmond vm. tb. tiszti főorvos, bizottsági tagok Vargha Jsnó, Hajdú József, Takács Józtef, Bálint Vendel és MUiallk József hadirokkantak.
= Ma este disznótoros vacsora fánkkal 1.20 a Koronában.
— A NTE sétákért melletti teniszpályái pénteken f. hó 19-én, s Vár-utl pálya pedig szombaton f. hó 20-án nyitva lesz, mely alkalommal a felszerelések elvihetők.
= A Szarvasban ma este kU Wnő disznótoros vacsora lesz 1 pengőért.
— Csendélet a kanizsai piacon.
Boross Károlyné Teleky-utci 28 sz. alatti háztartásbeli stszony egyik heti-vásáros napon megjelent a piacon Muizer József edénykereskedóaél, akivel árura alkudozott. Ezenközben ugy Összeveszett Mulzerrel, hogy sz felugrott edényei közOl és megOlölte az asszonyt. Azonban Borossnésem volt rest és hatalmas pofonnal válaszolt az ídzuIibsts. 1 ermészelesen hatalmai csődület támadt és hogy tel|es legyen a trió, Mulzer oldalán karcba keveredett Borossné ellen RMsz Adám házaló Is, aki kapott is ét adott is űtlegaket. Végül la az épületes piaci csendéletnek a közbelépett rendór veteti végeit, aki felírta a három botrányokoiót. Most a kihágási biróság az esetnek mindhárom szereplőiét minimálisan 10— 10 pengő pénzbüntetésre Ítélte jogerősen
öngyilkosság. Schaffer Mihály 77 éves zalaegerszegi gazdálkodó betegsége és buikomorsága miatt istállójában felakasztotta magát. Reggel korán üa talált rá holtan.
— Molnár-étkezdében ma este disanótoros vacsora turóscsuszá-val és pogányvár! édes musttal.
Cigányok rablóbandájába állt egy dologtalan pacsai szabósegéd
A magyarazc dahelyi menyasszonyi stsflrung tolvajbandájának utolsó tagja Is csendőrkézre kerDIt
Nagykanizsa, október 17 N íttrég. n \' betzámolluak arról a vakmerő betöréaról, amit egy hírhedt rablóbanda Magyqrszerdahely kötaégben elkövetett, amikor Jámbor litván ottani |ómódu gazda távolléte alatt behatoltak annak házába és azt teljesen kifosztották. Különöaen érzékenyen érintette a rablás Jámbor fiatal m*nyaiszony-leányát, akinek az éveken át összegyűjtött kelengyéjét It magukkal vitték. A csendőr ség csakhamar kiderítette, hogy a rablást a Dunánlul egyik leghirhed-tebb bandája követte el. A banda négy tagját sikerül: is elfogniuk és az ügyészségnek átadniuk. Az ötödik megszökött és hiába volt minden nyomozás, mig motl a véletlen ezt It ctendörkézre jutitta Kert tsz Andor 27 évet pacsai szabósegéd
— Kertészeti kongresszus és virágkiállítás. At O tzágot Magyar Kertéizeti Egyetűiei választmánya elhatározta, bogy november hó 18-tól 20 lg Budapesten Országos Kertéizeti Kongretszust rendez, amelyet ős ti virágkiállítással kapcsol egybe. A háború ulán a magyar kertészek ügye is nagyon válságos helyzetbe kerüli. Sok megoldásra váró kérdése van a magyar kertészlársadalomnak és ezen óhajt segilenl az Országos Magyar Kertészeti Egyesület, amidőn az ország östzet kertészelt és kert-kedvelőit kongresszusra hívja öiaze a fővárosba. E kongresszus neiuciak a kertészet gazdasági kérdéseivel fog foglalkozni, hanem szakosztályokra különülve, a kertészet tudományos és gyakorlati haladásainak összefoglalására is törekszik és a célja az, bogy e kougreuzui megindítója legyen a magyar kertétzet sorsát előmozdító, elevenebb és tevékenyebb kertésztársadalmi életnek. A kon gresszus előkészítő munkálatalt egy 100 lagu előkészítő bizottság élén
ellen ugyanis az az altpos gyanú merüli fel, hogy ő Is a banda tagjaihoz tartozik, hogy 6 Is egyike volt azoknak, akik segítették a ki-foszlott holmikat elvinni és a Thauy-uradalom egyik szalmakazlában elrejteni, ahol a csendőrök az értékes ruhaneműt és a menyatszonyl kelengyét teljesen használhatatlan, ötz-szerongyolódott ét átázott állapotban, sertésektől ö.szeturva meg is találták.
Kertisz Andor ellen igen súlyos gyanú merül! fel és mivel már több Ízben bOntelve volt, kereseti forrást nincsen, sem rendes szállása, s csendőrség őrizetbe velte és átadta a nagykanizsai kir. ügyészségnek.
D\\ Almdssy Oyula törvényszéki vizsgálóbíró kihallgatása után előzetes letartóztatásba helyezte.
Czobor Litzló m. kir. gazdatágl főtanácsos vezeti és a kongresszus rendezőblzottiágábin társadalmi és közéletünk számot kiválósága foglal helyet. A kongresazus szervezőirodája : az Országos Magyar Kertészeti Egyesület Budapest, VII., Dohány-u ca 20. s;í. helyiségében van, ahol a kongresszusra vonatkozó mindennemű felvilágosítást készséggel adnak meg.
= Ma este disznótoros vacsora fánkkal 1 20 a Koronában.
— Súlyos autószerencsétlenség. Kaposvár közelében az atlalai malomnál súlyos au\'ószerencsétlenaég történi. Egy dombóvári autitaxi, eddig még ismeretien körülmények között a malomtól néhány méternyire a mély árokba zuhant éa darabokra tört. Négyen ültek at au óban, de senkinek ciodálslotképen nem esett komolyabb ba|a. A soffőr azonban oly súlyosan megsérüli, hogy életben maradásához hevét reményt fűznek az orvosok. A soffőrl Takács Józsefnek hívják.
Csütörtökön és pénteken 7 és 9 órakor
Két sláger egy műsorban I
A roham
Exsuperlilm. Dráma 8 felv.-ban. Főszereplők : Charlei Farrel és lary Astor.
aranyhegyek banditái
Izgalmat kalandork p. Főiiereplő: Ken Maynard.
Gaumont-Hiradó
Ma Mikoépéé
Még ma, csütörtökön 7 és 9 órakor
Sötét Oroszország
Megrázó dráma a cseka világából.
Főszereplők: Susy Vernon és M. Bohnen.
HURRICANE
Bohózat 2 felv.
Hiradó
— Falbontó betörők kitosztottak egy üzletet. Csurgóról jelentik: Szen\'án minap éj|«l Ismeretlen tettesek vakmerő beiörést követtek el Piss Oyula szatócs üzletébe. Mlg a háznép aludt, a betörők a padlás felöl nagy szskértelemmel kibontották az üzlet falát és lejutottak a boltba, melyet alaposan kifosztottak. A sok árun kívül elvittek több, min! ezer pengő késrpénit.
— Molnár-étkezdében ma este disznótoros vacsora turóscsuszá-val és pogányvár! édes musttal.
Dr. Csoport Dávid sikkasztó segédjegyzőt a főszolgabiróságra kisérték
A főszolgabíró Is kihallgatta az elítélt fiatalembert
Nagykanizsa, október 17
Mini megírtuk, dr. Csoport Dávid volt sormásl községi segédjegyzőt a kanizsai törvéayszék 8 hónapi börtönre Ilélle hivatali sikkasztás és köz-oklrathamliltás miatt.
A kanizssi ügyészség fogházában levő elltél! segédjegyző! szerdán délelőtt dr. Bolka Andor főszolgabíró kikérte a kir. űgyéuaégtöl. Fegyőr kísérte végig a városon a nemrégen még elegáns, Jól öltözött srgéd|egy-zőt a főszolgabírói hivatalba. Az utcán, mivel Nsgykanlzsán sokan Ismerték dr. Csoport Dávidot, nagy feltűnést kellett megjelenése a börtönőrrel.
A tulyosan megtévedt üatalembert a föazolgabiró hosszabb időn át a fegyőr jelenlétében kihallgatta. Mint értesülünk, a kihallgatásra azért volt azűkség, hogy a sormás! jegyzősé-gen több olysn ügyben tisztázódjék a helyie\', mely ügyekben épen dr. Csoport Dtvld járt e».
= Ma este disznótoros vacsora Iánkkal 1.20 a Koronában.
— Mótorkezelő-tanfolyam nyílik meg s M. Kir. Technológiti és Anyagvizsgáló Intézetben (Budapest, VIII., Józtef-körul 6. izám). A tanfolyam tárgykörei: I. rész. A kisipari és mezógardaaági benzin-, nyen-olaj-, világltógáz- és generálorgáz-mólorok, úgyszintén a közép- és nagyipari generátorgáz-, Diesel- és egyéb rendtzerű nyeriolajmólorok. II. rétz. A személy- éa leberauto-mobilok, aulobuizok, mótoroi ekék, traktorok, móloros csónakok, vasúti mótoros kocsik stb. többhengeres gyorsjárásu benzin-, nyersolaj- és generátorgáz-móloral. A tanfolyam 6 hétig lari. Tandíj: 20 pengő. Beiratkozni lehet: a M. Kir. Technológiai és Anyagvizsgáló Intézel irodájábtn október 31., november 2. és 3 án. Vidékiek a tandíj előzetes bekü\'dé-sével is felvétetnek. A tanfolyam kezdete november 5-én este fél 7 órakor.
— A Szarvasban ma este kitűnő disznótoros vacsora lesz 1 pengőért.
Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
— Lapunk Budapesten állandóan
Olvasható a Park Szálloda kávéhá-
zában VIII., Baross-tér 10.
1028 október 18.
ZALAI KÖZLÖNY
A leggazdagabb ember sem dobja ki a pénzét! A120 lapos Senator papir a leggazdaságosabb!
Leforrázta az anyósát:
egy hét múlva az apósa vasvillával leszúrta
Vim klmcnctelQ verekedéiben robbant ki Samogyfa|szon Belovlcs Ferenc liatal fóldmlves állandó hsra-goskodása Boskovlcs Ferenc odavaló gazdával, aki apósa. A vesiekedés napirenden volt az após és vó kö-xött. A mull héten már súlyos előzmények kerekedtek a B)skovlcs portán. Bílovics összeveszett anyósával és ennek hevében lekapta a tűzhelyről * forró vizzel telt fazekat és ráborította anyósára. Ennek lett sz-tán véres következménye a tegnapi verekedés, mely az após és ve|e között történt. A helyzet ugy elmérgesedett, bogy az öreg Boskovlcs fel-kapta kaszáját és azt veje mellébe szúrta, aki vérében esett össze. R*nd kivül súlyos állapotban szállították a marcalil kótházba. A szurkáló api s ellen megindalt az eljárás.
— Százötven pengő — tizenötnapi elzáráB. Kollár József seinjeti-bázal Iskós, a semjenházsi volt uroé-res közbinokosságmk alkalmazol^ volt. Egy alkalommal rábíztak 150 pengőt, ami ugylátszik annyira megszédítette, bogy meggondolatlanul elsikkasztotta a plnzt. A közbirtokosság Kollárt feljelentene a b.rósá-gon, amely ma délelőtt a megtévedt embirt az enyhítő köiülmények mérlegelésével 15 napi elzárásra ítélte.
— Modern hirdető Iroda Nemcsak belföldön, bauem külfölden is előnyösen ismeri* Leopold Gyula hltdelő vállalatát Budapest. Erzs:bct-körut 39. (alapiitatott 1896, telefon: József 421-55) A legnagyobb hirdető cégek e megbiiliató iroda utján eszközük az összes hirdetéseiket, mert elismeri 32 évi szaktudásai! és páratlan ponti.sfággal, odaadó elki-ismeretességgei teijesili az összes megbízásokat és főlörekvése mindig az eredmény.
Dugulás él aranyeres bántalmak,
gyomor- és bélzavarok, máj- és lép-duzzadás, hát- és derékfájás ellen a természetes .Ferenc József" keterüviz naponkint tnbbször bevéve, hathatós segítséget nyújt. Tudományos megfigyelések beigazolták, hogy a Ferenc József viz alhasi megbetegedések eieteiben gyorsan és enyhén hat. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és faszerüzletekben.
A Gráf Zeppelin
három nap alatt akar visszarepülni Európába
Newyork, október 17
D. Eckenernek »z » szándéka, bogy a Gráf Zeppelinnel a ilz nopon belül bek^vetkeio visszatérés előtt ellátogat Pittsi-ur?ba, Akronba, Dst-roi\'bt és talán Coícagóaa Is. Leh-mann kapitány azt a nézetét fejezte kl, bogy kedvező szél ese\'én siámi-tsni lehet arra, hogy visszafelé három nap alatt teszik meg az utat Amerikából Európába.
Az uiatok élményéiből egyes részletek már napfényre kerültek. Amikor az u asokkal kö:ölték a kormányfelület megrongálódását, azzal vigasztalták m.igukat, hogy a 8\'akadást rövidesen be lehet tömni. Vasátttip azonban értesültek róla, hogy a helyzet korántsem olyan egyszerű. A hátsó motorok eg^áltaiaban nem működnek többé. Értesüllek róla, hogy Baeuerle mérnök éa a fiatal Eckener kötélre erősítve, a légha|0 burkolatán dolgozoak, ma|d a hátsó motorokatigyekeznek működésbe hozni. Az ulóbbi azonban sikertelen maradt. A inagánszabályozó sem igen en-gedrlir.eíkedett többé. A léghajó hát-ó tele erősen leMé hajolt. Az o\'da motoroka\' működésbe kellett hozni. A rendelkezésre álló egész legénységet a hátsó folyosóra Irányították, hogy igy b ztosiisák az egyensúlyt. A hinguíat aggodalmnsra fordult. Az utatok is eazrevellék, hogy a léghajó dél felé teieődik. Ebben az időben, amikorára már a megérkezési válták, igen komolyra fordult a hangulat...
KOZGAZDASAG
A jövedéki rendelet módosítását
ma tárgyalják tovább a pénzügyminisztériumban
Budapest, október 17
Az az értekezlet, amelyet Wekerle Slndor pénzügyministter hívott össze az augusztus I-vel életbelépőt és az érdekképviseletek által kifogásolt jövedéki rendelet módosítása végeit, hétfőn délelőtt letárgyalta a rendelet első részét. Ennek az értekezletnek az eredményeképen a pénzügyminisztérium az OMKE számos kívánságát lel|esitelte és ebhez képest a jövedéki rendelet lényegesen módosulni fog.
Leglényegesebb módosítása a rendeletnek az lesz, bogy adó vagy illetékügyben letartóztatásnak csak akkor van helye, ha a jövedéki ki-
I hágás elkövetője szökésben van, vagy a hatóságok elöl- elrejtőzött. Ugyancsak ki fogja mondani az u| rendelet azt, h >gy a biróság előtt folyó jövedéki tárgyalásnál a vádlott kérelmére bármikor kl kell mondani a zárt tárgyalást.
Az elkobzásnál elfogadták az érdekképviseletek azt a kérését, bogy az elkobzással a kincstár harmadik jóhiszemű személyek érdekelt nem sériheti.
Az értekezletet ma, csütörtökön délután folytatják a pénzügyminisztériumban. Ez alkalommal a feljelentői éa tetteniröi jutalékok kérdését és s névtelen feljentések kezelését fogják tárgyain1.
Lótenyésztő gazdák figyelmébe
A honvédcleműgyi miniszter Baranya- és Tolinvármegyék terűielén a m. kir. honvédség részére való kizárólagos lóbevásárlási jogot a m. kir. honvédség lüzérségi pótlóavató bizottságára ruházta. A bizottság folyó évi október hó elején kezdette meg müködéiét. Elsősorban nemes származású hátas és melegvérű lüzérségi hámos lovakat vásárol. Az utóbbi célra lökép Nonius és sngol félvér fajtájú, legalább 166 cm. magas, erős és jó csontozalu 4—7 éves lovakat keres. Hidegvérű lovakat, vagy hideg keresztezésekel a biroít-ság nem vesz meg.
Ezzel kapcsolatosan az AlMdunán-tuli Mezőgazdasági Kamara felhivja az összes lótenyész ő gazdákat, bogy eladásra kerülő melegvérű lovaikat a külföldre bevásárló kereskedőknek csak később ajánlják fel, mert a honvédség részére megfelelő lovakért tokkal nagyobb átlagárat érnek el, mint amit a külföldi közvetítők tudnának értük f.ze nl. Tehát ettől az elsősorban hazafias kötelességtől ls eltekintve, a gazdik anyagilag is óbban járnak, hogyha lovaikat kincstár vesii meg.
rAdióiAsoi
iKIrliliteiw*) H — nirek. aoinxda-Hj; <ulgv — hangre/aenv P. — dl*dia Oy — KyerincJteJuick. A — uuoayofc-uk. L — zene. Mg. — n« <ógaida*ᣠÖL - Ifjúsági előadás F — ftlotvaaáa. 0 — gramofooxene. Ib — |ui-budL K — kaWrá. aZ. — oepaurfl uaa.
Oitóber IS (csUtOrtök)
Budapest 1145 H. Közben 12 órakor deli harangszó az egyetemtéri templomból. Utána : Zongorahangv. I Időjelzés, Időjárás. 3 a 4.45 Időjelzés. idó|árái. 5 Rózsahegyi Kálmán előadása. 6 Onkel Hans németnyelvű E. 6 50 Horváth Gyula éi cigányzenekarnak hangv. Horváth Oyula énekel. 9.15 Hangv. 10.15 Idójeliéa, H , időjárásjelentés. 10 35 A m. kir Operaház tagjaiból alakult luv„5kvinlelt hangv. 11.20 O. hsngv.
Bécs, Orác, Innsbruck. Klagenfurt, Linz
II és 4.15 Hangv. 5.15 Oy. hangv. 7.30 Opera E. Utána nZ. és tánc Z.
rterlln. Stettln 11 ü. 12 30 Mg. 2 O. 4 30 A régi bécsi dalok. 5 Kamara Z. 8 nZ. 0 Egyházi és világi dalok, hangv. — Ulána tánc Z.
Barcelona 12.15 Harangjáték. 2.45 Hangv.
6 45 Ov. 10.25 Spanyol dalok II 15 Zoa-goraszolók
Basel, Bern 12.50 O 4 Hangv. 4.30 Oy. 5 Hangv. 6.15 O. 8 40 Brácsa ta ion-gora Z
Frankfurt, Caasel 3.55 A. 4.35 és 8.15 Stuttgarti ml)sor. Ulána költemények éa dalok.
Hamburg, Bréma, Hanaovar. Klal
8 A. II 0. 12.30 Hangv. 2 05 nZ. 4.15 (Bréma) Dalok. 4 15 Hangv. 4.15 (Hannover) Fagott-hangv 6.45 A. 8 Vlg álék E. Utána rádlótándecke. 8 (Hannover) Oltár-dalok, vidám egyvelegek.
Langenberg, Kőin, Aachen, Mflnater 10.15 és 12.10 0. 1.05 Hangv. 5 20 Oy. 5.45 Kamara Z. 8 Kiváló zeneszerzők vidám miivel. Utána 12 óráig népszerű éa tánc Z.
London, Daventrr 11.15 Istentisztelet
1 Hangv. 2 O. 4 Eatl istentisztelet 5 Kamara Z. 6.15 Oy. 7 35 Zenei közjáték.
7 45 Schubert son?oraszonáták. 8.45 SzJmf. hangv. 1115 Diákdalok. 11.30 Tánc Z.
Madrid 1.15 Népszerű Z. 3.15 Hangv.
8 15 Kamara Z. 9.15 Tánc Z.
Milánó 12.30 Kamara Z. 4.30 Hangv. 5.20 Oy -dalok. 8.50 Opera E.
Prága 11,15 O. 12.15 nZ. 4 20 és 4.30 Oy. 7 Tánc Z. 7.30 A cseh lllharmónlkusok hangv. 10 20 0.
Róma I Kamara Z. 5.30 Ének- és zenekari hangv. 8 45 Operett E.
Varsó 12 Torony Z. 12.20 Ifj. hangv. 4 0. 3 35 A. 8 30 nZ. 10 30 Tánc Z.
Mozgószlnházak
Városi Nagymozgó. Okt. 18-án és 19-én, csütörtökön és pénteken este 7 és 9 órakor rchim", Ex tupetUm. Dráma 8 telvonáaban. Főszereplők : Charles Parrel és Mary As or. .Aranyhegyek banditái", izgal-mts kalandorkép. Főszereplő: Ken Maynard. Oaumont híradó.
Uránia Mozgó. Október hó 18 án .Sötét Oroszország", megrázó dráma a cseka világából. Főszereplők Susy Vernon és M. Bobnen. .Hurrlcane", bohózat 2 felvonásban. Hiradó. Előadások este 7 és 9 őrskor.
YlXSII
A mai értéktőzsde kedvetlen alaphangulat mellett rendkívül űzietteien volt. A spekuláció tartózkodása következtében csak szórványosan lordullak elő kötések, ezek is csökkenő árfolyamokon. A berlini jelentéseken kivül gyengitóleg hatott a tőzsdetanácsnak az a határozata, amellyel az egyik tagot njilvánoian Is fizetésképtelennek jelentette Id. A veszteségek általában 1 százalék közOtt mozognak és csak ritka esetben érik el a 2 százalékot. A forgslom mindvégig rendkívül űzietteien volt A fix kamatozású papírok piaca elhanyagolt, a valuta és devizapiac nagyrésze egy árnyalattal barátságosabb.
HALAI K\' Zi ONT
1928 oH6her 18.
ZOrichi zárlat
20-29, Loaéo. 25-20\'/., Ha»»oi. 819-60 HrSaaal 72 22\'/|, MlL.no 27-21 l/í, Midiid 8400, Amatwéaai 20630, Barlln 111 70. Wlaa 7W0, SnOa 3"75\'/á Prá~-15-40, Vvrt 68-25, Badarait 10\'S! Bt grád 8\'3, H«ka 313\' j
Terménytőzsde
Buza 5-10 flllirrtl, rozs - fillérrel emelkedett. — Az Irányzat tartott, a forgalom csendes.
bw Utu. T kg-os 26 15—26-30, 78 k(-M 26 40 - 26 55, kt-oa 76 65-26 75, 80 k(-oa 2(3 80-26 90 dunánlull 77 kf-as 26 00-26 15 78 k«-oi 26 00 26 40, TB kg-oa 26-50-26 60, 80 kg <» 26 60 -76 70, ma 24 55-24 65 tskarm. árpa 76-50-26 65 aörárpa 27 00 -28 00. ■tb 25 30 - 25 75 »«tir«rl 3170 82 00 B Mikor p\' 1950-2000
Ttoés ésrü8-|e?vi<jss
VALUTA*
AaaatL 17 75-27 90 Ba%t b. 79 55-79 85 Mk. IW4-I7 02 Déik. 162 50-163 10 Diáéi 9 99-1006 OolMi 670 80-872-80 Pnadi b 22-40-22 60 Heti. 229 20-230-20 Laagyai 64 10-64-40
L«t UT.
S\'43-3 48
Márka
tOOO-M-25 196-30-1)6 80 IS2-50-IM 10 I0-57-Í0-72 92-40-93*00 ■»á)dLllO 12-110-52 StM k. B2 05-193 53
DCVIZÁK
229 50-230 20 Marád 10-06-10 09 ■arUa U6 37-18677 BrSaaMl 79GO-79 85 Bakaraat 343-347 Ropuh.152-70 153 10 Loadoa 27\'77-27\'85 Madrid 92-40-92 90 Mllaao 30-00-30-10 Navjoik a72 . 0-4 30 Oaalo 152 67-193 07 Pilla 12 15-22 43 18-96-17-01 4 12-4-15 163 15-163 55 64-10-44 40 8046-80-71 110-22 110-52
Prága
Baofla
■tockb
Varrt
Vki
Ztrleb
Sertés vásár
rabattSa 3035. ■•írből aladattao.i nan
■aradi 1300 da/ab fasór.ndl I 80 — 1 84, aaóétt 1 66—1-70, uedatt kóaép 1 40-1-60, köanyfl 1-10-1 20. alsőcandS Orag 1-60 -I 64, ■áaodraodl 1-\'20-1 40. angol atldó 1-20—1-40, ssaloaiii nagyban 2S4 -718. Mii 2 60-000. i-muotf hu 110-1-60. na Ionná, lálsartéa 2 00 - 2-20. Ai trlnyul lanyha
DélzalsJ ffyaarfa ás Lapkiaáé
\'Vállalat lénriaytársaság. Pddős kiadó: Zalai Károly. Maraifeaa taéaáaa i lUptiiliM 78. u
4PHÓHIHDETÉSEI
Az apióblrdtAaaak dija 10 nóig SO fillér, minden további nó dija S fIII " Inntpcap 10 uóig SO llllór, minden
Vaiár- ti
lovábbt axó dl|a • Hit. Sstrdán éi pén-takan 10 aaótg 10 fillér, minden további •ad dija ■ llll. Umaid i minden vaata gabb betttből illó sió két uónik számit-hdk Állást kereeóknek 50*o engedmény a kla-daaSóal <11 »ia~ lla.t..4Í.
Nőtlen, agilis aataaó és halai segéd 1 elvété lik HIikIi és Szegő cégnél, Nagy-
kanlzsán
5155
Ha vékony bokái akar, vegyen Mlllényl cipóüzletben egy plr fOaAa olpftt, lékeiét már kap 19-26 pengőért. Ila hamar ellárad. vegyen rugót lAgyókbatótat. 5153
OaamaaaaaaiS, különleges szép ét édes, léll elrakásra li alkalmas, Muajel éa Frledemhal cégnél kapható 5150
Egy )ó házból való leány kifutónak lelvétellk Szikállos fogtechnikui, Krzsébet-
tér 2.
5148
Tótszentmártonban, üzletnek alkalmas bái örök árban aladó. Bővebbel olt. a kántortanítónál. 5i4<)
Egy elegáns tapétás, parkettás aaaka bútorozva, vagy anélkül Nádor-utca 4. sz. slatt klidó.______ 4916
Raktár Széchenyi tér 11. (gabonapiac) alatt bármily célra alkalalmas, kél, esetleg 3 szobás utcai lakóé november ebeiére kiadó Főút 22. 5132
Kiadó egy nép utcai lakái mellékhelyiségekkel. Rákóczi u. 91 a. sz. 50R4
Eladó plOa.dl.4n,, keményfa szek-tény függöny tartók é. ebédló.zekrény Széchenyi-tér 2. 5152
w \'"baszekrény, aszlalokla más
butortárgyak eladók Kostulh-lér 9. szám
*"" -5151
oníinental
Kizárólagos \'tépviselők: Él
Nagykanizsa
Deák-tér 2, Telefon 3-22.
tf^di
V^rji
minőségben és tartósságban feltilmnlhatatlan!
UCÍlll 1,1, nem l>\'"a
H-H"\'11\'
lm
\' ll" "V\'imI „ krll • l"\'1 • IW.I\'I"\' „,\'„\'-1\'"" \'
I
^i"\'1 l 1;,........ ... <«>!\';
.....r,;;;:::;........^^ ©
l>i:t"s ,f|ft ii\'l"1 W
Itu. ,1-a"\'11
S-^1 hu\'iyi\'(>s:Uityu
Dudapcil, V , Alkolituiny-u 4
l\'M.I.MUS
MEGHÍVÓ!
Hj|io. OiUII 0zr<kba.l ulnátnk alkalmával
BUDAPESTEN
a legkellemesebb otthont n*u|IJ« a leKelímjftaebb fellételek mellett a Keleti pályaudvai érkezési oldalival nemben levő
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Budapeit, T1II., Baross-tér 10.
SO»0 engedményt kap
■alul aaao lap .líllulf,|a olcaó aioba árainkból,
IOO/0 engedményt kap
ol<»ó <11.,ml árainkból. (KIIS.A háal konyha.) S pangót megtakarít
anlólaal kOluéral. oaarl mraloz át|Ahal part alatt a pályaudvarról.
Nálunk otthon érzi magit I 1 I
elaóiandQ klaaolgáláa. ailgoruan caalidl |all*, Sajót érdeke
taan aldnyók rolytán, bO|[y okvtllan náltmk aaáll-|on n<k - eiózctaa azobamaxrandaUt ajáulatoa __4(íl
ti Iroda R.I.
nagykanizsai fiókja
SugAr-ut 4. Telefon 338.
M nden "IIIOn koits« v;i({v poiló lel*?Cmit4sa nélkili elhel)ez
hirdetéseket
bárme:v bel- vigv k(l Midi lipban. Reklámlervcket készil. szövegez.
Plakátirozáat
vállal helyben és vidéken, bel-
vagy kfllföldnn. Nafjykariizsi r. I. város mindennemű hirdetési jogának bétlöje.
Magyar Film Iroda rt. Budapest képviselője.
A Mjgyar Királyi Be tl«yminiiz-lérium (ordító osztályon -k telvcvő helye. Bármely nyclviől vag^ nyelvre fordilást vállal és !>el()gy-miniRitériummal hi\'eleaitlef.
Köszttnetnyllvánitás.
Mindazon -rátainknak és ismerőseinknek, kik felejthetetlen (dtsanyán1! gzv. Butráry Lajoané
el\'iunyl" alkalmával j^hs^ résr-vé (IVM mélv fájdalmunkat eny hitel\'ék ->s a holdoi ull lemetésén mrf»jflenni s>iv sek voltak, ez uton mondunk hálás köszönetei.
Buváry család.
n An«f i ivősitisiunk WT Cll * I földbirtokokra (vá\'tő nélkül) taljea IOO" H-o* kifizetéaael, 35 évi időtartamra 3 ► atisiieri holdtól kezdve, hol-dinként 60Ö-— pengőig, évi 7\'//»/o k6mat«l«pon. az Iratok vé\'eléiöl számított 8 napon belül | (II. helyre is) Házakra pénzintézetünk 90/0 évi kamatlal folyőslt I —10 évig terjedő kölcsönöket, ai inp-tlanérlék 50%-lg. Váltókat leszámítolunk, wáltóhlteleket nyujtunk
Kernács és Társai
bankbizományo«ok Budapest, VI., Teréz-körnt 43B
(Válaszbélyeg beküldéséi kérjük.)
ÁGYTOLLAT, MÉZET,
állati biriket,
vörös- és sárgaréz, cink éa ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol
STRÉn B. riAI HA6YKANIZ8A,
hrzsébel királyné lér 15. sz alatt.
iza
Csávázószerek;
l\'przol
^ Tillan In 1-
3 Hlgoim |5
Till n\'in q. Cup-ánn
3 Oiun Ciávázi J
Arjópác ^ rézgállc I
Magvak
Mütrágyafélék Növényvédószerek
„t-\'utoi" szénsavas takarmány mész. Madáieleségek
OBSZAG IÓZSEF inkimkiáMWi
Nagykanizsa, Krzsébet-tér 10.
A bíróság mellett, mi Teleion: 130
Gramofonlemezek
Magyar nóták,
népdalok, csárdások, tánclemezek
legújabb slágerek
kaphatók:
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében J"\' Nagykanizsán.
HIRDESSEN
a „Zalai Közlöny"-ben.
Nyomatott s Uélzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üxUtvezető: zalai Károly.)
POLITIKÁI NAPILAP
twtwHlll fa kMMnU, PMt l Mám.
BAkUdóMr.tal Komnth U)o*. 81
Felelős szerkesztő: Barbartts IjiJos
DMlutM iri n, Un I ^uifi M SH*i
A kiskereskedelmi bitel
lila: dr. Balkány. Kálmán, az OMKE Ujjyvtzctfi Igazgat <ja
Ml van a kiskeresitdelmi hilellt. ? — kércll egyre fokozódó lOrelír ellen-•éggel a vidéki bollot. Azóta, hogy ez a kérdés az egyeEŰ\'etl terve/ge-lesekt légköiéből a gyakorlati meg-va ósulás küszöbére jutott, mér bosz-azu betek tellek el. 0.vasiunk czsla t cikkeket, inleijukat, felvilágosító, tájékoztató, kétsedó és bizakodó cik-ke>tl, csak egyet nem olvasott senki; pénzt nem olvasott, olyan pénzt, amelyet kiskereckedói hi el cinén utalványoztak volna ki a vidéknek.
Sterény véleményünk szerint ez a kérdés tovább már igatán nrm halasztható. E\'iben a tekin\'eihrn komoly biztatást tartalmaz Hermann Mitsa kereskedelemügyi miniszternek a bpókban tett ki|eVnlése, rnely szeiint a kiskereskedői hitel ellátása Urgyában arra törekszik, hogy ez az akció minél erőteljesebb nt.lyia\'ód-/ík. Hogyt-n foi>lalódhaiik szonhan az akció, arr.it még úgyszólván el sem kezdtek ? Már p dtg ma a helyzet hi, hogy « tövar\'ir.r/\' nézve van wazdája a kércé^ni\'k K jcir.ilér a Kmpaii Hltelint\'zr e\', amr.y eire a cjl\'a kibővíti a firmáját Ki ipwí és Ki keret k:delmi Hilelinléze.tre. E\'in«-k megvan már a ciniu a bizottsága is ét tudomásunk szeiint már meg is kezdte a hitelek folyósítását.
Ha ez leheltéhez a ffivárosva n^zvr, kérdrm, mi lehel a? oka a huzavonának a vidékkel? A hi\'etkrM meg volna itt is. l:p az OVKE kez-deményezéaére ugyanannyit bicsá\' sz állam a vidéknek, mini a lő«.\'á-tosnak a recddkezési re : 1/2--\' ml\'-llót. E*bíl a félmillióból nnndtn egyes ►amarai körzelte 80 000 p\'TŐ esik Nagyon kevés nimd\'n*aetie, dr a semminél fbb é« az akciót mrg lehelne kezdmi, feltéve, ho«y a kormáuy elfogadna az OMKE |a-vaalalát ís rzi azt összrg-t veszteség tartalékn-k d\' k\'-.táina.
Ilyen köiQlmények között a k-r-s-kedelni kama.ák f-ljdaia az. — éa ugy tudom, egyik má*ik kamara tel |esiiett< ii ezt a feler\'atot — bogy a Pénzintézeti Közpon\'tal rgyeiérlvr letárgyalják ezt az ügyel székhelyükön levő megbírható, komoly pénz-intézettel, rz a pénzintézet váiUikoz-nék arra. ho^v ugyanolyan feltéle\'ck me.leti f ilyóaltra a kiskereikede\'mi hilfli a körzrtébr n l\'vő kereskedőknek, mint ahogv folyósi |a Bjdi-pts\'ie n Kl-tip-n Hitelintézet.
Mindennrk az »lf A ja és otnrgája, arrinl ezt a széke.fehérvári kongrrsz-szus is kimondotta, a tílmillió p-n gőnek a vetszleaóg-lartaiMká való nyilvánítása. Mrrt ez cselben rögiOn é\'rtemi tárgyaláa alá lehet venni a TÉBF. ntk Miskolcon hozott ruay |<leoiöaégOnek l.á\'szó vasárnapi határozatit, amelyei a kiskereskedelmi hiM végre rendelkezéaére állaua a vidéki kiskereskedelemijük.
Seipel kancellár azzal fenyegeti a magyar revizió hatalmas barátait, hogy osztrák revízióval fog előállani
Revizionista felfogásúnak tartja a magyar külpolitikát, Bethlen István beszédét pedig pacifistának — A magyar miniszterelnök soproni beszéde az osztrák nemzetgyűlésen
Seipel kijelentette, hogy tudomásul veszi, hogy Magyarország nem mondott le az elcsatolt területekről
Hécs, október 18
(Éjszakai rádiójelentés) Ma dél előtt a nemzetgyűlés üléfén Seiler szocialista képviselő és társai sürgős interpellációt nyu|tolt\'.k be a szövetségi kancc\'iárhoz pról Bethlen Is\'v.\'.n miniszterelnök iiyugatmagyarorazági beszédeivel kapcfo\'a\'hbn
A szövetségi k• ncellár — m< ndja az iutcrpe\'láció — lavj\'y a magyar kormánytól igére\'rket kapott a n)ii gatm8Kyarorsi.\',gi kérdés ügyiben éa erre kancellár az mondta, hegy ezek az igr\'reifk megnyugtatók.
Most ped\'g a magy.-.r minisz\'er-e!n*k ki|t len elte beszédében, bog;
Magyarország \'oha.sem mondott le Nyugatmiigyarorszdgról.
Ezt a kérd.st bürgőícti tisztázni kell Az interp:llálók moat art kérd k a siöveisígi kancellártól, hajlandó e azol-at a formális ígéreteket nyilvánosságra hozni, amelyeket ,i magvar kormány telt Burgi nland elcsatolását! kapcsolatban.
Seipel kancellár Bethlen ml-n szteretnök soproni beszédéről
Héa, okt. 18 (Éjszakai rádiójelen/és) Előzetes mogán/clentés Dr. Seipel stöveaCK\' kancellár Saller szicalista kép::selö éa tárjaink ma benyújtott inlerp-ll/cióra, mely Helhlen b-\'zédevel fog\'alkozik,\'\' a nemze\'l t».\'ács(llí\'.en egyebek köTöli a kövttkezőkel mon lotia :
— A burg»n aidi kérdés nem azt (■.•len\'i, hogy A\'.iaztriához va<?y Ma-g,aro\'száKhoz tírtözlk-r, hanen azt j\'lenii, mi y-n helyzeitl teremtett
gróf Belblen Isiván miniazleieluök
beszéde.
— Magyar irtzájí másképen értelmezi a velencei egyezméuyl. Még pedig ugy, hngy
Magyarország nem mondott le
ebben az egyezményben Burgenlandról.
Bcth\'en gróf beazéd? ulán azonnal u aiitásl kúpo t a budi[x:sii osztrák kfvet, hogy a magyar kOlügyminisz-tértumlól mPKy.rázaot k.irjcn gróf Bethlen bestéjére vonatkozólag
— Bethlen litván bestéde — folytatta Seiptl — ierméí>e\'esen revi-zioutsta bea/íd volt éa alapjibsn — és ez örvendelrs — picilista >rányu. Bethlen mlniszlerr.-lnök egyben lé-ved, hngy Burgenland luav.izás ut-|án ugyaliugy visa?aknül Macyar-o szíthoz, mint Sopron.
Eiu án Seipel ksncellár hangoztatta ,»us:ztria békéi nándékát, mely-lyel a jósromszrdi viszonyt továbbra is fenn Akarja tarteni.
A magyar kormány válas/.a
Bécs, ok\'Oli. r 18 (Éjszakai rádió-jelcntés) A Mugyur Távirali Iroda jelenti: Seipel kancel.ar gióf Bethlen nyui(alm»pyf.rors7á!<i heszedét kifogás. >!indó i\'t erpellícióra adott vá\'a-; szában löbbck közöli ereiret |elen-le te ti:
— Amikor a magvar miniszterelnök tir október 14-On eltartotta srponl beszíd t «z osztrák kü ügy-inin.fzitfriuin utiai r.tf hudipesti kö vt\'téi, bogy r>re vonsikozf.ai) sze rcz<eri hivatalos mí-gyarSraujt.
A kövei rteg la tet e lépéseit, arnire n magyar kormánylól az1, a vá\'.iszt kapla, bugy
gróf Bethlen István beszéde nem volt agresszív és abban történelmi visszapillantást tett és Ismertette a velencei egyezmény történetét. Október 16 an u|abb válasz érkezett a magyar kormáiytól az oaztrák kormányhoz éa ez azt mondja, bogv a velenczei egyezmény tüzetes át vizsgálása után a magyar kormány ebben az egyezményben semmi olyant nem talált, ami kifejezetten azt mondaná, hogy Magyuroiszág a népsza-vazásnélküt elcsatolt leiüielekról le mondott volna.
Tudomásul kell vennem ezt,
— mondotta Seipel — hogy a magyar kormány még nem jelentette ki lemondását Burgenlandról.
M-jd igy folyatia Seipe1
— Gróf Bethlen beszéáe revizionista beszéd volt. Tudjuk,
Magyarország elég gyHkran
nctott kifejezést annak, hogy külpolitikája revizionista külpolitika
és a levizió g nlolatán nyugszik. Meg kell azonban azt Is mondanom, hngy nrkilnk, akiknek a háború után sok tekintetben hasonló sorsunk vun, mint Magyar
országnak nein lehet célunk, hogy általánosságban tiltakozzunk Magyarország revíziós külpolitikája ellen. Bizonyíts oz, hogy
ha h revízió a megvalósulás stádiumába léphet nem fog megállani egyes határoknál és meg kell hallani a magyar békerevlzló hatalmas barátainak, hogy ez esetben más revíziós irányok Is szóhoz jutnak.
utrij\\ix^.\'u»-aa\'lrv\'r»*r»*i\'«-i\'«*i-i*i*ri*i*i-i-ri*r--------------*i—i*-i*i-i*i-v .........................
A zsidó egyetemi hallgatókat ismét tettleg bántalmazták
Tulfíitfitt hangulat a budapesti egyetemeken — A zsidó egyetemisták a közgazdasági
fakultáson menekülni voltak kénytelenek
hullától a bántalmaztak kint.\'t né kül elhrtlaiozták, előadásokat fogják.
Ilud.ipcst, október IK A buJrpeati egyetemeken ma tnl-flliöti hanru\'at i:ia!kodolt. A zi-idó vallt\'su h I ,.Vík Iá liitólag lávol maradtuk rz előadásokról. A műegyetemen kenysJCriteitek egy zsidó-
ba IxMói az eltávozásra, aki csík i\'j va !udo 1 elm-nekü\'ni a letttep.es hánlal riazái cICI A közga rdasági filriiltí^on a ziidó hallga.ók szirtin fu\'ásiz idén voltak kénytelenek ki-lérui az inzultus elöl. HÓI zsidó
Trefo\'l kertben tettleg A zsid) hallga ók te a lezajlott Incidensre, hogy az egyelemi
továbbra is látogatni
lAUU KCnOHt
1296. oMÓbw íö.
A német Igazságügyminiszter a halálbüntetés eltörlése mellett
Sok európai állam egészen jól meg van halálbQ ntetés nélkül —mondotta
Berlin, október 18 (Éjszakai rddlójelentés) A birodalmi gyűlés Igazságügyi bizollsiga ma tárgyalta a halálbüntetés eltörléséül szóló törvényjavaslatot. A birodalmi igazságögymlnisiter s bi-
zottság ülésén kijelentette, hogy hive a halálbüntetés eltörlésének. Nem érti, hogy miért ragaszkodnak még mindig egyesek s halálbüntetéshez? Igen sok európai állam egészen jól megvan enélkül.
Bazsó József lemondott az Ipartestület elnökségéről
Lemondott Neusledler Jenő testületi jegyző ls
Annyit azonban leszögezhetünk, bogy Bazsó József személyében olyan ember akar az iparos közflgyektöl való visszavonulás terére lépni, akit
A kormány ujabb adócsökkentésre készül
A pénzügyminiszter a forgalmi- és fényüzésiadó egész rendszerét meg akarja reformálni — örffy Imre beterjesztette házszabályrevlzlós indítványát — Jelentés a földbirtokon nyugvó területekről
A házszabály revíziós tervezet vétójogot biztosit az elnöknek
szerint az [ujabb
Budapest, október 18 A Ház mii ülésén az elnöki be jelentések után örffy Imre Indokolta meg indítványát a végleges házszs-bályok elkészítése és egy 21 tsgu bizottság kiküldése és s bizottság munkálstainak záros batáridőre való elkészítése iránt. Leghssznossbbnak tartaná, ba a módosítások a bizottságokból Indulnának ki. A többség ótffy indítványát elfogadta, majd Relschl Richárd szólalt fel. A Nemzetek Szövetsége egyezségi okmányának módosításáról szóló, a második nemzetgyűléshez visszaküldött törvény ügyében beadott külügyi bizottsági |elentés tárgyalásánál elfogadják a bizottság azon indítványát, bogy csupán s már hatályba léptetett módositásokit foglalják törvénybe.
A hatásköri bíróság batásköiének kiterjesztéséről szóló törvényjavaslatot dr. Krllger Aladár ismertette. Nagy Emil és Peslhy Pál igazságügyminiiz\'er felszólalása után a Ház a javaslatot elfogadta. Tudomásul vette a Ház
a statisztikai hivatal 1928/29. évi munkatervéről szóló kereskedelmi miniszteri jelentést, melyet Temple Rezső Ismertetett. Neubauer Ferenc ismertette a kereskedelmi miniszternek a
földbirtokokon nyugvó terhek, továbbá az 50 holdas és ennél nagyobb földbirtokoknak statisztiksi felvételéről szóló jelentését. Hsngsu lyozta, hogy ez a stalisztikai felvétel hitel szempontból igen nagy fontosságú. A Ház s jelentési vita nélkül elfogadta. A Ház legközelebbi ülését pénteken tartja, melyen örffy Imrének ma megindokolt indítványa kerül tárgyalásra, azonkívül a ma letárgyalt törvényjavaslat harmadszori olvasása és több mentelmi ügy sze repeL Végül felolvasták az igazság-ügyminiszter Írásbeli válaszát Hegy-megi Kiss Pál interpellációjára. Az ülés \'/«2 órakor ért véget.
A házszabály revízió a tárgyalások súlypontját a bizottságokba helyezi át
Budapest, október 18. A képviselőház folyósóin ma leginkább a hámabályrevizló kérdésével foa-Ulkoxtai.
Elterjedi hirek házszabályrevízió három pontban foglalható össze. A parlamenti tárgyalások súlypontját a bizottságokba helyezik át, korlátozzák általában a beszéd időtartamot és az apropríáclós Javaslat vitáját nem egyesilik a költségvetés vitájával, hanem ugy tervezik, bogy az apropríáclós vitát négy nap alatt bevégzik. Feltűnést keltett, bogy
a házszabályrevizlós tervezett vétójogot biztosit a Ház elnökének,
smennyiben módjában lesz megakadályozni szt, hogy minden olyan ki-Jelentés, smely az ő szuverén felfogása szerint a nemzet érdekével ellenkezik, a Ház naplójába és a sajtóba ne kerüljön.
A pénzügyminiszter ujabb adócsökkenések életbeléptetését tervezi Budapest, október 18. A pénzügyminiszter nemcsak a házadót mérsékli, ami állal az állam adóbevétele 7 millióval csökken, hanem a forgalmi és fényűzési adó egész rendszerét Is meg akarja reformálni, ami természetesen az adóbevételek lényeges csókkenését fogja eredményezni. Ezt az áldozatot a feleslegből hozza a kormány és ez a szélső határ, ameddig az adókönnyítések terén menni lenet.
Egy család megdöbbentő tragédiája
A kiömlő gáz megölt öt embert
Stuttgart, október 18
(Éjszakai rádió jelentés) Ma éjjel megdöbbentő tragédia történt a Belvárosban. A kiömlő gáz megölt egy öt tagu családot. Egy ujonnin berendezett lakás hálószobájába jutott be a gáz és az ott alvó férjet, feleséget és három gyermekét megölte.
MacDonald oceánrepülése
London, október 18. A legnagyobb titokban történt MacDonald angol repülőkapitány startja az óceáni repülésre s eleinte kételkedtek anew-yorki hir hitelességében. A londoni reggeli lapak megerősítik, bogy MacDonald szerdán 4 óra 51 perckor (greenvicbi időszámítás) az ujfund-tandi Saint Johnban tényleg startolt London felé. Az időjárás rendkívül kedvező, vihar nincs és Jó széláramlat segíti elő a repülőgépet.
Nagykanizsa, október 18
Mindenfelé eiültek már a mult héten lezajlott választás izgalmának hullámai. Még az országos politikában sem jelentkeztek a várt mértékben a választás hatásai. Az érdeklődés még itt-ott körülölte gyűrűzik, de akik prompt hatásokat vártak, azok eddig nem sokat könyvelhetnek el. A város Is, amelyik ezt a politikai szenzációt kitermelte, hovatovább mind kevesebbet bestéi a választásról. A szemben állolt emberek újra összemelegednek és az élet megy tovább s maga utján.
Csak a ntgykanizsai iparosiáriadalomban vont maga után komoly következményeket a választás pártbarcs. Az Ipsros-egyiég egyensúlyában már régebb idő óta bizonyos labilitást tapasztaltunk s ez a választás első hirére komoly formában osztotta két részre s város iparosiágát. A megoszlás a választás eredményében már kifejezésre jutóit. Ennek következményeképen Bazsó J3-zsef, az Ipartestület elnöke ma benyújtotta az elnöki tisztségről való lemondását. Lemondó levelében ezt a lépését bővebben megindokolta. Ugyancsak lemondott Bazsó József hűséges fegyvertársa, Neusledler Jenő, az Ipartestület fö|egyzöje is.
Nem tudjuk még, mi lesz a megürült mandátumok sorss. Az elöljáróság még nem tett semmiféle intézkedést. Prager Fetencalelnök ma eluta zott s csak visszaérkezése után hivjs össze b továbbiak megbeszélésére szükséges elöljáróság! értekezletet.
nem lesz kOnnyű pótolnia az ipa-rostfgoak. Két évtizedet töltött Bazsó József Nagykanizsa iparosságának olyan odaadó, olyan Önzetlen és olyan áldozatkész szolgálatában, amivel kevés város iparos-vezetői dicsekedhetnek. Vannak más városoknak több érdemekkel hivatalosan koszorúzott iparos-vezetői, de Bizsó József nem a mellén és nem Htuiusok-bsn hordja, mert nem is ezekben kereste az érdemeket. Az 0 puritán, bcciüleles szerénysége mindig megelégedett csupán a munka gyönyörűiégével, az iparostársadalom s közvetve Nagykanizsa közélete javári elért eredményeivel, s súlyos időkben felelős poszton megoldott hatalmas feladatokkal. Felesleges ehelyütt a nagykanizsai és zalavármetyei iparc s-élet terén kifejtett munkáságát ismertetni, hiszen köztudomású ez az egész vármegyében. Mint a nagyksnlzsai és zalsi Iparosság vezérét, mint Nagykanizsa közéletén :k munkását a város társadalmának minden rétege csak megbecsüléssel, a legőszintébb szimpatlávsl vette és veszi körül Bizsó Józsefet. Éreznie, tudnia kell ezt a sokesztendós tényt az iparostárssdilomnak is, amely válasz-ut elé került s smely a bekövetkező döntéinél Nagykanizsa egész társsdslmának ezt az osztatlm véleményét figyelmen kivfll nem hagyhatja.
Senkinek egy fillérjébe sem kerül a »Magyar Hét«-ben való részvétel
Vasárnapra gyűlésre hivta meg a városi tanács az iparos és kereskedő társadalmat
Nagykanlxaa, október 18 A ,,Magyar Hét" nagykanizsai nagybizottsága tegnap este értekezletet tartott a Casinóban, melyen megjelent dr. Krátky István főjegyző és dr. Kaufman Lajos iparbiztos Is, akiknek indítványára elhatározta az értekezlet, hogy a .Magyar Hét* propagálása céljából a városi tanács f. hó 21-én, vasárnap 11 órára összehívja az összes helybeli iparosokat és kereskedőket. A gyűlés előadójául sikerült megnyerni Kelemen Ferenc bankigazgatót, ki előadása keretében ismertetni fogjsa „Magyar Héf jelentőiégét. Hisszük, hogy ezen gyűlésről a nagykanizsai iparos és kereskedő társadalom egyetlen tagja sem fog hiányozni.
Magyarország külkereskedelmi, egyben nemzetközi fizetési mérlege ls évről-évre fokozott romlást tűntet fel. Az elmúlt évben az ország árubehozatalának értéke 346 millió pengővel haladta meg az árukivitelt, ami azt jelenti, hogy 1927-ben Magyarország minden lakosa átlagosan 43 pengővel lett
szegényebb.
A hazai ipar pártolása tehát a leghathatósabb küzdelem a munkanélküliség, vagyis a nigy nemzeti veszedelem ellen.
A fizetési mérleg állandó defficitje az orsiág elizegényedésére vezet. Ezt önsegély utján kell megakadályozni. Eszköze:
a hazai Ipar és mezőgazdaság pártolása.
Ez nemcsak hazafias kötelesség, hanem a legegyénibb érdek ls.
A családban az apa vegyen magyar árut, mert a saját kereseti lehetőségeit támasztja alá. Az anya vásároljon msgysr árut, mert a kereső férj munkalehetőségét állandósítja ezzel. Az egész család használjon magyar árut, mert ezzel biz-tosiljs a saját és gyermekei JOvöJéf.
A tegnapi értekezlet átérezte ezeket a fontos nemzetgazdaságtan! megállapításokat és elhatározta, bogy minden igyekezettel azon lesz, hogy a .Magyar Hét" sikeres megrendezésével hozzájáruljon egy szebb és jobb magyar Jövő megalapításához.
Elhatározta az értekezlet, hogy
___KAUI KOM ÓM_
A belügyminiszter december elsejétől kötelezővé tette az általános bejelentést Nagykanizsán
Az Idevonatkozó rendeletet már megkapta a rendőrség — Hozzá fogtak az uj hivatal szervezéséhez
1928 oMóbsr 19._
röpcéduldkban fog|a a nagy közön séggel a „Mgysr Hh" leleniöségéi Ismertetni. Ugyanekkor a röpcédulrt-kst s helyi Ipar és kereskedelem reklámcéljaira is rendelkezésre bo csájljs.
A röpcédulák néhány száz ezer példányban kerülnek kiosztásra és a hirdetési dijak egészen minimális ösz-szegüek lesznek,
mert a helybeli nyomdaipar felajánlotta a röpcéduláknak önköltségi áron való előáliláiát. Vonatkozó felvilá-goiitással Rajkl István, a .Magyar Hit" helyi bizottságának titkára készséggel siolgál.
A „Magyar Hé," helyi szervező bizottsága hazafias szeretettel és az országos érdek iránt tanuiitott megértéssel vállalta a nagy munkával járó megbízatási. Anyagi lehetőség nem mutatkozik arra, hogy díjazott szervezőket vehessen fel a bizottság, azért kér|űk a helybeli iparosokat és keretkedöke\', hogy n* várjanak arra, mig erre kttlön felszólítást kapnak, hanem átérezve a nagy nemzeti célt,
önként jelentkezzenek
a .Magyar Uéf-en való réazvételre, ami annál is inkább könnyebb, mert az azon való
részvétel teljesen díjtalan.
Az orazág egész közigazgatása, városok, posta, vasul készséggel csatlakozott e mozgalomhoz és hinni szerelnénk, hogy a nagykanizsai kereskedő- éa iparostársadalom egy tag|a sem fog hiányozni s .Magyar Héf-iől. R. /.
Bonyodalmak a város ügyvezető tisztiorvosi állása körül
Nagykanizsa, október IH A város vezetősége, mini Ismeretes, annak idején pályázatot hirdetett az ügyvezető tisztiorvosi állásra. A régebbi (örvény szerint azonban ott, ahol több tisztiorvos van — mint Nagykanizsán is — ott az egyiket a városi képviselőtestület megbízza az ügyvezetéssel. Erre a régebbi törvényre támaszkodva Bődy Zoltán alispán megsemmisítette a kiirt pilyáza ot és a nagykanizsai képviselőtestület dr. Goda Lipót rangidős tisztiorvost bizta meg az Ügyvezetéssel. Nagykanizsán azonban az ügyvezető liiztlorvos állása igy külön szervezeit dllds, amely magasabb fizetési skálába is vau sorozva. Nagykanizsa városa az alispán határozatát végrehajtotta, de egyben megfellebbezte a népjóléti miniszterhez. A mult nipokban érkezett mrg a miniszter döntése, mely szerin> igenis az ügyvezető tisztiorvost választani kell. Nagykanizsa város vezetősége most erőj dilema előtt áll, mert igy a nép-lólétl mintsiter döntése, mint az aliipán határozata a törvényei jogalapon nyugszik. Mégis valószinO, hogy ezek u án ismét ki kell Írni a ptlyázitct az ügyvezető tisztiorvosi állásra.
Nagykanizsa, október 18
Nigykanlxián az államrendőrség kebelében — mint ismeretes — mű ködik egy bejelentő hivata\', melynek alapos megszervezése éi kibővítése ez év tavaszán ment végbe. Erről annak idején több Ízben meg ia emlékeztünk. Azonban a rendőrségi bejelentő hivatal nem volt általános kötelezettségű. U^y értjük, nem volt törvényileg elrendelve, bogy a város egész lakossága bejelentési kő;elt-xeti-.ég alá esik, mint például az u fivírosban is van.
A nagykanizsai bejelentő hivatal bán a Cielédeket éa az idegeneket kellett csak bejelenteni. Moit ez a helyzet megváltozik. Ugyanis a bel-
ügyminiszter 1006/087. számú ren deletével elrendelte, hogy a nagyki-nirsií m. kir. államrendőrség állítsa fel az általános kötelezettségű bejelentő hivatalt ez év december 1 tői kezdve. Ez annyit jelent, bogy de cember 1-től kezdve Nagykanizsán mindenki bejelentési kötelezettség alá esik és a jelzett dátumtól kezdve az egész város lakosságát kivétel nélkül be kell jelenteri.
A kapitányságon moit folynak sz elfkéizületek a meglevő be|<rlenlö hivatalnak a belügyminiszteri rendelet értelmében való átszervezésére, illetve felállítására éa a város lakos ságának kataszteri felvételére.
t
Sipos-kávé
különlegesség
öt faltából keverve
■/« kg._a ao P.
felvezetlek Kálnay dr. főtanácsos elé. A kapitányság veze ö|e réaz etesen kikérdezte a kis csavrrgót, aki most már bőbeszédűbben ad a elő három évi hányődtatásának rés deleit.
A főianácios engedélyével lapunk munkatársa is .kihallgatta* a fiút, aki rendkívül érdekes dolgokat mondott el a fentleken kivűl is.
Ugy néz ki ez a gyermek, mintha 26 éves volna. Beesett szemű, fátyolos hangú, hitvány testű, tsstben-lélekben degenerált emberke. Szinte elképzelhetetlen végiggondolni, hogy már három év óla hazátlanul, gazdátlanul, mint egy u\'cra szórt eb, bitangol.
Azt kérdez\'em eltöl a fiútól először:
— Miért szöktél el hazulról ? Mert tudniillik elszökött. (Ezt is ö mond|a.)
— Hát elazöklem. Kicsit Pestre akartam menni.
— Aztán Pestről hová mentél?
— Kimentem az állomásra és felültem egy vonatra. Amelyik legelőször indult. Jól elbújtam a kalauz elöl és nem talált mrg. Mire órák múlva kibújhattam, már Bécs felé jártunk.
— Bécs felé? Honnan tudtad, hogy Béci az a város ?
— Az emberek beazéPék, bogy most az jön, mint utolsó állomás.
Aztán itt elmondja, hogy
heteken át csavargott az osztrák fővárosban. Nem volt lakása, nem tudott egy kukkot németül éa nem Ismert egy lelket sem. Koldult, kunyerált. Hidak alatt alud\'. Csavargott egéaz nap. Aztán egyszer gondolt eg/et és felül egy vonatra, mely jó messzire vitle. (Ezen a vonaton is, annyit fizetett, mint Pesttö: Bícalg.) Ezen Németországba jutott.
Ott .élt" három hón-pig. Valami vendéglőben dolgozott. Mint mindenes.
Ugyebár moit azt lehelne mondani erre:
— Bizonyosan valami haszontalan, hazug kölyök. Ki hiszi el, bogy ez a n.ezitiábas csavirgó Németországba ki tudoá jutni egy fillér nélkül és ott három hónapig élt, mint pincér — ahogy ö mondja.
Ez tényleg gyanús, de próbára lettem. Kérdeztem tőle:
Fel nem robbant srapnell-gránátot találtak Szabados Mátyás kékfestő gyárának Király-ntcai kertjében
A veszedelmes leletre bukkanó gyermekeket a különös Gondviselés mentette meg a katasztrófától — Fegyverszakértók vizsgálják meg
a gránátot
Nagykanlxaa, október 18
Csütörtökön délelőtt Szabados Mtty.ts nagykanizsai kékfestő Király-utca 15 szám alatti kékfestő gyárának kerljibin játszó gyermekek különös leletre bukkantak.
Amint játék közben áióval turkáltak a kertben, nem messze az épülettől a földben valami kemény tárgyat találtak, melyet hamar kiáslak. A Gondviselés óvta a gyermekeket, hjgy nem ütöttek az ásóval nrgyobbat a földben levő valamire, mert az egy fel nem robbant srap-nell-gránát volt. Ez érthetöleg beláthatatlan következményű szerencsétlenséget okozhatott volna, ha felrobban. Sokat irtunk már hasonló körülmények között végbement szerencsétlenségekről, melyeknek nem
A srapnell-gránátot bevitték a gyár tulajdonosához, aki intézkedett, bogy a gránáthoz senki hozzá ne nyúljon. Ugyanakkor értesítették a Király-utcán szolgálatot teljesítő rendőrt, aki maga vitle be a kapitányságra a veszedelmes leletet.
A kapitányságon megállapítást nyert, hogy a gránát teljesen sértetlen. Nyolc centiméteres átmérő|0. A rendőrség még a délelőtt folyamán telefonon értesült* az állomásparancsnokságot és kérte, hogy fegyver-szakértő |öjjön ki a gránát megvizsgálására.
A talált srapnell-gráuál ügyében a bűnügyi osztály nyomozást indit, bogy a lehetőséghez képtst megállapítsák, mi módon került a kékfestő gyár kertjébe a veszedelmes ágyu-golyó.
egy ember élete esett áldozatul.
Egy 14 éves kis csavargó megrendítő bolyongása éveken keresztül, országokon át
Nagykanizsa, október 18
Köibelyet idéztk, ha azt mondom: az élei produkál|a a legsztbb, legigazabb regényeket. Olyan rígl igazság ez, mint maga az ember, kinek sorsa, története sokszor tu szérnyal a legragyogóbb irói-fantázián is.
Tessék itt van. Olvassák. Ugy vegyék, hogy ehbez az ujság\'ró tolla egy betűt sem tett h.izzá.
...Nemrégiben beállított a nrgy-kaniisti kórbá-ba egy lerongyolódott, kiéhezett, sápadt arcú liatal gyermek. A nélkülözéstől alig állolt lábán. Azt mondti: olyan beteg, lépni sem tud.
Megsajnálták, nem kérdezték ki (ia, honnan jött, hová megy, elhelyezték a férli kóiterembe és kapott bőségesen enni a jólelkű kedves uő-vérektő1. Mikor látták, bogy már ! erőre kapott, érdeklődni kezdtek neve után. A fiu azt mondta: Szakács
Jánosnak bivják, Srékesfehérváron születelt és
14 éves.
Röviden elmondotta, hogy már
három eve megszökött özvegy édesanyjától, akinek egyetlen gyermeke volt és aki cseléd Székesfehérvárén.
Azóta bebarangolta az egéiz országot, de N\'metországban is járt, — mint maga mondji. Terméizetesen pénz nélkül, támasz nélkül, koldulásból, bizonyosan apró-cseprő lopásokból ( zt ö maga ugyan tagadja) taitva fenn magát.
Most aztán, hogy az éhségtől való kimerültsége megszűnt valamennyire és a kórházban is kell a hely betegeknek, a gondnokság értesítette a kanizsai rendőrséget, hogy a kalandos mu tu csavargót vrgye át és intézkedjék tovfbbi sorsáról. Hamar rendőr ment a fiu\'rl, akit
OUj KOKtOWT
1928. október 19.
— Sprichit du deutscb ? — A Mg kOlyök r.em |öll zav„rba. Távolról •em. Igazi poroszos akcenlusaal kivágta :
— Ja, :cb iprech I Megkérdeztem, bol tanultéémelOl ?
— In Di|c«land
— N«m Dijcslánd, ahogy mi mondjuk, hanem igazi poroszosán : Dajcsland.
Aztán még tok mái kérdéi németül él a végén az sült ki, hogy én, a vizsgáztató, bizony irigylem az ö perfekt német tudását. Mert a kii giobdrotter alaposan kivágta a rezet a germln nyelvtudásból.
Hát Így. Azon vitatkozni lem lehet, hogy lud némeiQi. Viszont az is tény, hogy nem igen tanulhat meg egy Ilyen ágról szakadt szürke verébfióka németül, másho1, mint ahol ctak németül beiáélnck.
Ausztriában éa Nemetországban közel fél évig csavargott. Azután
Jugoszláviába került él onnan néhány nappal ezelölt át-izökött Légrádra, abonan Nagykani-ziára pendlizett, (it már nem birta tovább és a
kórházba menekült a kínzó éhség elól.
— Semmi kétség, amiket ez a fiu elmond, annak nagyrésze Igaz. Lehet, hogy hazudik hozzá valamit, de rá kell az arcára nézni éi nem kell nagy embeiiimerönek lenni, hogy megállapitia akárki, — ez a gyermek rettenetei életet élhet.
Sok minden után érzelmi búrokat ütöttem meg:
— Hát mondd meg liam, őszintén, ahogy megszöktél hazulról, nem vágyódUI látni az anyádat?
A fiu láthatóan elszomorodik.
— Dehogyisnem vágytam. Ctak-hogy nem tudtam visizajooni, mert már messze vollam. Akartam haza jönni, de minél |obban haza akartam, annál messzebb |utottam.
Persze. Ml volt ez a zsenge gyermek az élet viharában. Egy pehely, amit kénye-kedve szerint sodor »ova a leggyengébb szél is.
Aztán a lelkére próbáltam beszélni. Ki tudja, nem-e falra hlnyt borsó ? Nem is lenne csoda, ba igy volna. Egy ilyen, fiatalon a züllés útjára került életet ember legyen, aki még egyszer viiszakorm\'nyoz.
Most mi lesz soraa ? Elviszik Székesfehérvárra az anyjához — ba él. Ila senkije nincs: árvaházba vajy javítóba kerül
Kordábx, rabslgba, mini az rdók martarr. Használni fog e, az Isten tudja. Aki egyszer belekóstolt a kalandos eleibe, az aligha tudja elhagyni.
Meg azt ín azt kellene ludni tu lajdonképen, hogy ezt a kis nyughatatlan vándort, akit természete városról- varosra, nrszágról-országra kerget, nem a bölcsőjében, már szüle étékor jegyezte e el a sors a keserves néliülözéasel ? Mert ha Igy van, akkor roiDd^n hUba. Kicserélheti valaki a böiOs ronjyokat finom ruhára, lesimíthatja kócos haját illatos kenőcsökkel, de ha a veiében hangyák bizseregnek, aii emberi és\', v»gy tudomány onnan ki ne n irt|\\ Csal a sir... (—„)
NAPI HÍREK
NAPIRENC
Október 19, péntek
Római katolikus: Alk. Pét. Rroteit.: Luclus. Izraelita- Mark hó 5 Nap kel reggel (j óia 24 perckor,
nyugszik délután 17 óra üti perckor. •
Városi Mozgó. .A roham", dráma 8 (elvonásban .Aranyhegyek banditái", Oaumont hiradó.
A miniszterelnök köszönete a megyeszékhelynek
Zalaegerszeg, október 18
Zilaegers7eg városa mult héten tartott képviselőtestületi kOzg> ülésén meleghangú üdvöi\'ő táviratban köszön ölte gróf Bethlen István miniszterelnököt 54. síü etési évfordulója alkalroíbJI. A miniszterelnök most Czobor Mityás polgármester cinére küldőit meleghangú levélben köszönte treg Ztlamegye síékhelyének jóleső üdvözlését. _
— Dr. Flschcr Józsel táblabíró nyugalomba vonult. D . Fischer József nagykanizsai törvényszéki tanácselnököt ssjál kérelméie az igaz-ságügyminiszler nyugállományba helyezte. Dr. Fiscber József végleg el is költözött Nagykanizsáról Budapestre. Dr. Fucher József nyugalomba helyezésével a bírói kar egyik legképzettebb és legkiválóbb tag|a került nyugállományba, aki jogi pályafutását Nagykanizsán kezdte meg, abol a kiváló kvalitású fiatal jogász csakhamar feltűnt. Nagykanizsától csakhamar más törvényszékekhez került, ma|d mint polgári biró visszakerült ide, ahol hosszú évek sorát töltötte törvényszéki tanácselnöki székben. Mint rangidős, ó volt mindenkor a törvényszéki elnök hslyet-teie is. Nagyszerű jogi tudása, éles judicluma, a polgári perekben való szaktekintélye közismertek. Csak hivatásának élt. Biró volt testestöl-lelkt-s\'ől, a legideálisabb ér elemben. Működése alatt Nagykanizsán a társadalom oszia\'lan szereletét érdemelte ki. A régiek közül való volt, aki a ridrg paragrafusok fölé tudott emelkedni éa mind;nOlt megnyilatkozott az ő becsületes, érző magyar srive. Nagykanizsa szerelettel fog mindenkor gondolni dr. Fischer József törvényszéki ianícielnökre.
— Kinevezés, választás. A főispán Apáthy József oki. köigazdászt közigazgatást gyakornokká nevelte ki. — Tapolcán szombaton ejtik meg a községi éa körorvos választást. A 1 .-lek szerint a megválasztásra legtöbb esélye dr. Horváth Ádám volt
! novai körorvosnak, |elenleg buda-; p S\'i gyakorló orvosnak van.
— Autó és motorkerékpártulajdonosok figyelmébe. A rendőrség, min\' autókörlet felhívja az összes gép|árniütuijjdooosokat, ho^y az esedékes közuü adó: a terminusra fizessék be, mert ellenkező eielben kitiltja jármüveiket a forgalomból.
=» Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
- A Keszthelyi Kereskedő lf
jak Egyesülete inott tartott közgyűlésén a következő uj tisztikart választotta: elnök Frank Imre, al elnökök Berényl Síndor és dr. Freller Andor, jegyzők Fónal János és Hol-czer Ferenc, pénztáros Schwelger László, ellenőrök Frank Ernő és Klein Síndor, könyviáros Bablcs Qrula, háznagyok Slnger Sándor és Pártos Oyula. Tizenkét rendes és két pótválasztmányi tag egészíti ki a tisztikart. Az egyesület örökös dlszlagjává választolta óil Lászlót, tb. ügyészévé dr. Menczer Imrét, tb. orvosivá dr. Lukács Mihályt.
V
Tífuszjárvány Zalaegerszegen
Zalaegerszeg, október 18
Zalaegerszegen az u|ibbí időkben igen nagy mértékben lépeti fel a tífusz, ugy hogy a város polgármestere, Czobor Mályái, most jónak látta megfelelő rendeleiek kiadásával a betegség terjedésének gálát szabni A po\'gármester által kiadóit rendeletek ismertetik a megfelelő óvintézkedéseket és remélik az egészségügyi körök is, bogy sikerül a veszedelmes járvánnyal megbirkózni.
— A gólyanénlt elütötte az
autó. Tudósítónk jelenti: Sárváry Károlyné 83 éves volt szülésznő, akit Keszthelyen mindenki csak leánynevén: Boksa Mári néven ismer, könnyebb terméizetű autószerencsétlenség áldozata lelt. A rövidlátó, nagyothalló mairóna ál akart menni a Vaszary Kolos- utcán. Nem látta és nem hallotta a felé|e közeledő autót s igy ki se tért előle DSme Ls|os seffőr kl akarla kerülni az öreg assionyl, inkább M|4rt a gyalogjáróra. Etállai elélte azt, hogy nem ment keresztül Sárváry Ktroly-nén, hanem csak ellökte. Az öregasszony igy is összezúzta az ajkát és elharap\'a a nyelvét. A kórházban ápol|ák.
Ma és minden péntek este halászlé a Centrálban 1 -50 fillér.
— A megbokrosodott lovak közé esett. Pacsiról jelenti tudósítónk: Flelsch József 60 éves zala-igricei gazda a szentesi begyre men\', hogy a kukorict szárat haza vigye. A k< ciiba lógta két fiatal lovál, a melyekkel az öreg meglehs\'őien türelmelenül bán\'. Mikor a hegyről lefelé |0tt, valamitől megijedlek a lovak b a meredek oldalon siáguld-tak lefelé. Az öreg nem tud a megfékezni őket, hanem az ultól leiért egy nagy mélyedésbe. A hirtelen zökkenésre aronbin nem számított s a lovak közé esett. A kocsi a Jobb kezét teljesen összeroncsolta, a ló mtgrugta a szemét I orrcsont lőréit is szenvedeti. Dr. Tvarusek László körorvos nyújtotta az első segélyt s intézkedett, hogy a nagy kanizsai kórházba szállítsák.
= Nov. 1-én fizetheti az első részletet, hi vesz Sparklett szab. „Autó Syphon" üveget 21 pengő, 4 havi részletre, hivja fel a 91-rt, há/hoz szálliija az egytdárusitó Szabó Antal sportüzlet,
Még ma, pénteken 7 és 9 órakor
Két sláger egy műsorban I
A roham
Exsup rlilm. Dráma 8 felv.-ban. Főszereplők: Charles Farrel éi lary Astor.
Izgalmai kalandork-p. Fősiereplő: Jíen Maynard.
Gaumont-Hiradó
Októberi villám elhamvasztott egy istállót és pajtát
Nagfkanizaa. október 18
Hilalmas vihar vinult végig a most már kissé szokallrn őszi Időben Felsóór vidékén. A nagy égiháború alatt egyre-másra csapott le a villám. Klein Mirton gudaember háziba, majd istállójába is Ugy, hogy a padláson elhelyezett nagy takarmánykészlet tűzet fogott, amely rohamosan átterjedt az istállóval egybeépi eit pajtára is, amely tele volt rakva szalmával. Ugy az Istállót, mini a pajtát az októberi villám-c.apii okozta tűz teljesen elhamvasztotta és nagy kárt okozott a gazdának. _
— Leégett egy présház, öivegy Demeter Janoiné nemespálrói lakos présháza kigyulladt és teljesen leégett. Odapusztult a présházzal egész csomó hordó, ami Igen nagy értéket képvisel.
— Elfogtak egy betőrö clgány-bar.dát. A csendőrségnek sikerűit elfogni egy betörő cigánybandát, mely oklóber 8 án Oörgetegen slke-telenűl prí blllozott betöréssel Balázs János oltani vegyeskereskedő házában. Másnap éjjel azonban annál több szerencse kisérle vállalkozásukat Kuntelepen, ahol Sürü János Őrletébe a kirakat kitörött üvegén kereiztül hatolt be a belörötársaság. A láb\'tdi csendőrség az ügyészségre kisérte az elfogott négy tsgu bandái, akik természetesen tagadták a betörést, azonban annyi tárgyi bizonyítékot gyűjtöttek össze ellenük, hogy letartóztatásukat a vizsgálóbíró is L-nn fogja la\'tani.
— Ma és minden péntek este halászlé a Centrálban 1-50 fillér.
A ingykanlaasl msteorologlal naeg-
llgyetö JcloatáMki Szerdán a hümér-Uktl Hepgel 7 órakor +47, délután 1 órakor -f-14 4, aate 8 órakor +7 5.
Reggel és délben borult, este tiszta égboltozat.
S itlirdnv i Reggel Dél, délben és este Délnyugati szél.
A Meteorológiai Intézel Klentétt uerint enyhe és jórészt felhős idö, egyes helyeken esókket.
1926 október 1Ö.
2ALAI KOZLONT
Leendő anyáknak kellő ügyeimet kell fordltamok arra, hogy bélmükö-déaük rendben legven, ez pedig a természete* .Ferenc József\' kcierüviz használata által érhető el. Nőorvosi klinikák vezetői egybehangzóan dicsérik a valódi Ferenc Iónét vizet, mert könnyen bevehető és rendkívül enyhe hatása gyorsan és minden kellemetlenség nélkül |elentkezik. — Kapható gyógyszertárakban, drogé riákban és füszerüzletekben.
Ha uj lakásba költözik,
függönyeit, ágyteritóit,
a hozzávaló anyagot, csipkéi
özv. Dr. Orosz Miklósné
kézimunka szalonjában
(Kazinczy-u. 2.) szerezze be.
Nagy raktár fehér, ecrü, szines etamln, grenadin, tussor tQII anyagokban.
1 ntr. Ia tusor 150 cm. szélei 7 P.
Nagy válaszlék filét, klOpli fuggonycslpkékben,
betétekben, moiivokban. Anyagvásárlás esetén díjtalan
tervezés, tanácsadás. uh EndlI, azsur.
A magyar muzsika apostolai
Fedák Sári, a magyar szinpid ejyik legnagyobb ériéke, aki csodálatosan sokoldalú művészetével siiute estéről-estére hóditjs meg nézőit a kultura számára, most azt a nemes feladatot lüzte maga elé, hogy a magyar vidéki városokbsn Is megismerteti azokat a jórészt már elfelejtett többszáz éves magyar dalokat, melyekből legjobban meg lehet ismerni népünk lelkivilágát.
Kevesen ludják, hogy ölsiáz évvel ezelőtt már Igen fejlett volt a magyar népdal és csak nemzetünk sok megpróbáltatáson keresztülment étele az oka annak, hogy elkallódlak ezek a virágénekek. Dr. Szilágyi Imre hegedűművész, a magyar zene fanatikus apostola, kl csodálatos szorgalommal és hozzáértéssel kutatta fel nemzetűok zenei kincseit és ugy állította össze őket, hogy a hallgatókat történelmi sorrendben vezeti végig a magyar muzsika fejlődésén egészen napjainkig, mert Fedák Sárival együtt közkinccsé leszi, ami ragyogót összegyűjtött a magyar zene-költés gyöngyeiből.
— Kifosztottak egy mészárszéket. Tegnap éjszaka, eddig még Ismeretlen lettesek kifosztották Barcson Rezlcs Ignác ottani mészárosmester üiletét. A bttörésl nagy vakmerőséggel haj o\'ták végre, mivel az üzlet épen a község legixponál-tabb helyén van. A betörést még az éjszaka folyamán felfedezték és egész Barcars razziát rendelt el a rendőrség, de ez nem vezeteti eredményre. Azt hiszik, hogy a betörést nem bsrcslak követték el és Igy a vidéken kell keresni a tetleseket.
— 20 havi részletfizetésre szállit luk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak ellsfneri Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv,-Ursaság Nagykanizsán, Fő-ut 1.
KÖNYVEK, LAPOK
H. G. Wells: Az álom
(A l\'anllieon Olcsó-Wells — sorozatának \'egujabb kötete )
«n<liában igen szerelik az eljövendő korokkal foglalkozó regényeket, amelyek jókat könyvének, a Jövő Század Regényének módjára fanhsztlkusan megjótolják az emberiség leendő sorsát. Ezekn\'k az utópiáknak rendes módszere az, hogy valaki elalszik ebben a világban és megálmodja a |övől. Wells megfordítja a dolgot. Ebben a regényben a Jövő század embere alszik el és végig álmodja valamelyik ősé nek a történetét, aki a mi korunkban élt. Azutíu elmondja fjresa álmái n barátainak, akik minden szónál csodálkozó megjegyzésekkel kísérik az álom mozaintait Ezekben a megjegyzésekben rel\'lk, a mai kor kritikája. Ilymódon Wells mindig érdekes társadalmi fe|tegelései csak hallatUnul finom kerei gyanánt siol-gálnsk, mlg az álom mrga Igazi, vérb»ll, m-i regény, még pedig a legnagyobbak közül vaUJ.
Ilarry Martimer Smilh nyomorgó ifjúság\' n k a története u világirodalom le<mek\'hatóbb l»p|ai közé tarlo-zik. De H>rry erős aksrala meg birkózik a kedveiötlen indulással. Egy kiadóvállalathoz kerül és idővel karriert csinál. C«ak a hereiemben ms-r<d boldogtalan. Mialatt a h-.rcléren van, feletége egy Önfeledt pillánjt-bin megcsalja. A lilboru u\'án Harry eltasiitjs magá\'.ól a hütlrn asszonyt, az egyetlen nőt, akit Igazán szeret és vele együtt eltaszítja megától a boldogságot.
Mondsnunk lem kell, hogy ennek a monumentális regénynek az ereje nem most vázolt mesében rejlik. A résiielek fen ősik, a mondanivalóknak az a gazdasága, amellyel a regénybtn lép-en nyomon lalálko zunk, az ézésrknek a lorrösága, ame y a ragy |elenetekt-öl e\'öcsap. Az álom minden nyelven meg|elent, egész Eurípi elolvasta és világsiker «bbin sz esetben ncn külső eszközök, nanem az igaz belső érlék jutalma volt.
)( A Napkelet okóber 15 iki sraina ve*clO 111- yen nagyszabású n .veilát közöl Majthényl Oyörgy to Iából. .Felhős ifjúság- clmü elbeszélésében a szerző kl\'ünfcn rajzolta meg a kisváros börtönös é\'etébe szorított fiatal férfi vívódását a környezetéire , az rlötléle ekkel és a saját fiatalságával. Hóry Etelka a világháború diplomáciai előkészítésének kulisszatitkairól Irt sz nzéciós cikket, Prahács Margit pidig Kod ily Zolán legutóbbi lond ni n-cy renci sikeréről számol be. Btlky 0,ö-gv folytatja .Sti \'árvány az-* kopa|a" cimü társ-daimi re»ényé, Török Slntlor novellával, Szegedi István, Haraszthy Ls|os és Simon G<ula kőkeményekkel szerepelnek. Erenkivllt gazd<g színházi, művészeti és kritikai rova-teszi értékessé és változatossá az u| szám tartalmát. Mutatványsztmot dljldai ut kü\'d a kiadóhivatal: Budapest, I, Döbrenlei u-ca 12
)( Az OJság uj száma vshságos táilitíi a politikai, síinházi és egyéb aktuális vicceknek. A diákpályázat folytatódik, Nagy Imre nagysikerű regényében mindenki b:nne van, a Bölcs Rabi kitűnő, Salamon-Radó veszeksienek, Papp Jancsi megint ■ talál. Mutatványszámot ingyen küld a | kiadóhivatal, Budapsst VI., Ú utca 12.
Mozgószinházak
Pontos megjelenés a mozikban. A belügyminiszter rendeletet adott kl, h:gy a mozikban az előidás pontosan megkezdendő s a felvonások alatt a nézőtérre senkii sem szabad beeng\'dni. Ugyancsak tilos öt éven alu i gyermekeket moziba vinni.
Városi Nagymozgó. 0<t. 19 én este 7 és 9 órakor „* rclum". Ex üupetfilm. Dráma 8 (elvonásban. Főszereplők: Chirles Fartel és Mary As\'or. .Aranyhegyek banditái*, izgalmas kalandorkép. Főszereplő: Ken Maynitrd. Oaumont hiradó.
II
bizalom dolga.
Hálók, ebédlők, urlszobák
a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
Kedvező fizetéai
feltételek.
Székely Vilmos
butorlelepe Nagykanizsa, Kazlncxy-ntca 4. ML
Elsőrendű saját kárpitosmühelyj
RÁDIÓ EflSOl
(KOvtdtíéz**) n — niret. toinida-M„ Ung\\ — tianfc->ervny P. — elóadáa O) — .\',riuw-keknek. A — aauonyok-UÜL L — Lene. Mg. - uiczflgax^aaá^ m - Ujiua^t előadás f — fctoiraaáa.
0 — grarookmaezie. Ib — (ars-K — kabaré. a.Z — aápoarfl l*m
Október l(J (péntek)
Itadapest II 46 M Közben 12 órakor déli harangszó a/ egyelemtéri templomból. Utána : Kamara Z. 1 Idójelzés, idó|árSs.
3 II 4.45 lilóielzés. tdó|ár»s. 5 E. 5.30 Jb. 7 E 735 Várady Aladár dr. dalai. Ének. Ligányieneklsereltel, zongorán kísér a szer/ó. K 50 Hatassa Imre elóadása. 9 15 Molnár Alice hegedllmtlvésinó hsngv. zongorakísérettel 10 ldó|elzés, H . idójárásjelentés. Ulána az Ostende kávétiáz szalonzenekarának hangv.
tiecs, Űrác, Innsbruck, Klagenfurt. Linz II nZ. 4 Hangv 5.30 Áriák és dslok 7 30 Kamara Z. Utána tánc Z.
Barlln, Sletlln II és 2 O. .1.30 A. 4 30 Hangv. 7 llevezetó zenei E. 7.30 Opera E.
Barcelona 12.15 Hara-g|áte». 6 45 Kamara Z. 7 25 Hangv 9 45 Éneklecke. 10.15 Harsngiáték. 10 25 Hangv 10.35 Tánc Z II 15 Egyfelvonásosok Meslres : A bárks Oual: A három tambur.
Basel, Kern 12 50 O 4 és 5 Hangv. 6.15 0 7 Zenei hetiszemle. 7.30 Rádiójáték.
Hrflnn 12.15 Ének- és zenekari hangv.
I.15 Mg. 7 Hangv.
t-ranxturt, Cassel I O. 3 55 A 4 35 és 8 Stuttgarti ntlisor. Ulána régi kamara Z.
Hatnourg, Hréma, Hannover, Klet 8 A II O. 120 ll| hsngv 2 05 Hangv.
4 15 Zenei E. 4.15 (Hanmver) Spanyol. otDir. s svéd népdalok. 4.15 (Klel) Hangv. 8 Kamara /.. 9 HegedUliangv 9 (Hannover) Modem zeneszerzők es!|e.
1 angenberg, Köln, Aachen, Mflnnter 10 15 és 12.10 O. 1.05 Hangv. 5.45 Dalok. 8 Hangv. 9 Költemények és dalok Ulána népszer (I és linc Z.
i ondón. P"ventry 12.15 IstentlszteleL I Szonáták 1.30 Orgons Z. 2 Hangv. 3.55 Zenei kózjálék. 4.4.S Drámai részletek. 5.30 nZ. 6.15 Oy 7 15 Schubert son ora-szonSUk 8.45 nZ 11 25 Zongora hangv.
II.45 Meglepetésszerű mtlsor
Madrid 1.15 Harangiaték, hangv. 8 15 Kamara Z. <115 TSnc Z IM5 Ének- és zenekari hsngv. Utána lánc Z.
Milánó 12.30 Kamara Z. 4.30 nZ. és tánc Z. 5 Hangv. 5.10 Oy -dalok. 8.50 Szimf. hangv.
Prága 11.15 0 12.15 llrtlnni mtlsor. 4 30 Kamara Z. 7 Vidám esi. 8 Opera E. 11.20 Népszerű és tánc Z.
Kóma 1 Kamara Z. 5.30 Ének- éa zenekari hangv. 8.45 Régi Z. Utána tánc Z.
KÖZG&ZSASil
A takarmánymagvakra
lorgaimladómentességet kérnek a mag-kereskedök
A takarmány hiánnyal kapcsolatos Intézkedések sorában a kormány egyes takarmányféiékel mentesített a forgalmiadó alól, másoknál pedig fellüggesztitle a forgalmisdó kötelezettséget A Magyar Magketeskedök Országos Egyesülete mint sz OMKE siakositálya most azzal az elótcr-Jeiz\'éssel fordult a pénzügyminiszterhez, hogy a lakarmánymagvakat is mentesítse a forgalmiadó alól. — Rimutatnak a megiereskedök arra, hogy takarmány tetőm tgvakban fokozott mértékben mutatkozik hiány és ennélfogva a mezőgazdaság érdr-kében is feltéllenül szükséges ezeknek a msgféléknek olcsóbbá tétele a forgalmiadó alól való mentesítés által. _
A nagykanizsai piac árai:
A szerdai hetivásáron a nagykanizsai piacon az árak a következő kére ben mozogtak:
Zöldségfélék: 1 It. hab 36-40, 1 It. mák 60-70, 1 csomó foghagyma 50 f., I csomó vöröshagyma 20 L, 1 csomó sárgarépi 18 f., 1 csomó zöldség 24 f, 1 fe| saláta 0-0 L, fejeskáposzta 20-25, I dtb. ugorka 00-00 f, 1 kg. kelkáp iszta 1 6 f., 1 kg. burgonya 16-20 f., 1 kg. krrliol 100 fillér.
Baromfi: 1 drb. tyúk 00-00 P., csirke 00—00 P, sovány kacs* 00, hízott kacsa 0-0 P„ sovány liba 0-0, hízott liba 0-00 P„ 1 drto. szodós malac 0—0 P.
Tej, gyümölcs: te| literje 24-26 f, tejfel literje I 00, túró 1 kg. 75—80, vaj kg. 4—5-00 P, tojás drbja 16-17, alma kg. 15-25, körte kg. 25-40, szilva kg. 10-12, szőlő 30 - 40 L, dió Itrje 40 -50 t.
Húsárak: növendék marhahús kg. 1 92, marhi eleje 1 92, hálu\'la 2 24, bO\'ju ele|e 2-00, hátulja 2 80, sertés hus 2 40, zsir 3 00. háj 3 00. zslr-szalonn > 2 80, birkahús 1 60, füstölt-hus 3 20 -4 kolbászfélék 3-5 P.
Terménypiac: buza 24 00 rozs 23 00, áipa 00, zab 22, szemes tengeri 32, széna 00—00, zsuppszslm* 0—0, aiom«zalma 0 00. lóhere 00, lucern 00 pengő.
— Lapunk Budapesten állandóan olvaiba\'ó a Park Szálloda kávé/tá-iában VIII.. Baross-tér 10
Községek,
vármegyék és egyéb közületeknek, útépítési , Járdaburkolási-, villanyositási-, csatornázási munkálatait, stb. 5—10 évig ter-Jedő időre való réazletfi-zetéare és ápitkezáai kö ckönötet (hitközségeknek is) 25 évi amonizációra eszközöltetünk. Költségvetéssel szolgálunk, mérnökünket kiküldjük. Vállalkozóknak, iparosok nak: trleitésekbez, közmunkák elnyeréséhez, slb. óvadékokat szerzünk budapesti nagybanktól, úgyszintén finsnclroz-zuk a váHalt közmunkákat Kereskedők, iparosok váltóit leszámitoltaijuk.
Kernács és Társai
bankbizományosok BidapeiL TL, Teréz-kömt 43/B.
son (Válaszbélyeget kérünk,)
t
m*I KÖZLÖNY
1928. oktőher 19.
(—) A szőlő telepítését és annak kOltségelt ismerteti a .Növényvédelem\' is .Kertészet" legu|abb száma. Cikkekei kötöl még a filox4ra Irtáséról, az a>«u*Í4 mUtrágyázási kérdésekről, az üvetház épité-éröl, a babaróziákról, agyömMc Iák tlltelé-séröl és Irágyázásáiól, az ör.g gytl-raOcsösOk felujiiá\'Aról, a zöldség el-raktirozásáról. a róisa telepitésérö\', az örökiö\'d lövénye^, fenyők s\'b kezeléséről slb. slb. A kiváló, dúsan Illusztrált szaklapokból a .Növényvédelem* kiadóhivatala (Budapest, PöldmivelésOgyi Minlszteiium) a Zalai Közlöny re való hivatkozási készséggel ktlld mutatványszámot.
rósítas
A mii érléktözsdén isméi gyengéb volt az irányzat. A piac sem külső, sem belföldi öszlönréat nem kapott éa kedveden hangulat mellett rend kivül csendes volt a forgalo n. Csupán egyes részvényekben, a vas és bányapiac vezető értekeiben volt kiasé élénkebb az üzletmenet, mely réssvé-nyek a tontremln eladásai következtéden 2 százalékig te-|rdö rvtszie ségel szenvedtek. Feltűnő a Szikra áresése, mely 8 P-vel le t o csóbb Az árveszteségek általában jdentéktels-nek. Néhány részvény kivételesen szilárdan tendált. Igy az Első Magyar Biztosító 15 P vei |avilotta árfolyamát. Az üzlettelenség zárlatig eltartott. A fixpisc üzlettelen, tartott. A valuta ét detizap ac kissé barátságosabb vo t.
Zürichi zárlat
Pilla 10-WVi, LonSoi- 25M9\'/!, Nn.rrai 5I9-5JW1 f ruxl 72 22\'/i MM» o T7-2l«/». Madrid 83-90, Amraosn. 7i8 321/2, tal ÍM 75 W 5J-98. St» 3^5 « iB-ay*/* Vi » vt-25 Bid>p-< ao-aot/t. B« fiái »■ 127/1. VIIS\'/i.
Terménytőzsde
Buza és rozs 10 fillérrel esett. — Az Irányzat gyengébb, a forgalom csendes.
rtm» ttiuv 7\' kg-08 2605—26-3U, 7S «i*-«a 26 30—26 45, 9 k \' o« 36 55 26 65, 80 kf-o. \'6-70 26 80, dunintull 77 «« 25 90-16 05 7* kn-oi 3615 26 30, TO kg-m 26 40 26 50 80 kf-oi 26\'50—266). ron 2445—JV55 tak.rm. áxp. 26 50 - 26 65 Hrirot 27 00 2fl00. Mb 35 50 25 \'5 t.nfrn 3170 .>2 00 Sinkoiin 1950 20 00
á ImtMTmtf Tfiwía é#v1, ;a
VAi-U I Vj\\
Aa.o il. 17 75-27 90 h. 79\'67-79 8? Caaik. 10-114 i7 02 Dán k. 152 55 163 15 DUrti 9 99-10-0) Dollii 570 80-572 80 htodé h 27 40 32 60 Mull. 229 30-230-00 Utfj.. 64 10-ti4 40 Ul J\'43 3 iti
L»»«
Un 30 00 30 25 Márki, 136 37- «6 87 Mont* U>2\'50 1">3 10 ■ehll. 80 Ó7-Í0 73 PaaaU 92\'30-t»2*90 S»»|d (.110 15 110 55 Srfcik l\'3 00-.o3t0
UJVIZAU AiniL 329 63-230 30 bcij.íJ iúUj-;ooj Utrda DtM7-if6»7 örarntl 79( 2 79 87 Bakuui a 44-3 48 Kuj-.uLU52 75-153 >!< Lonci n 2/-7*-27 8»> Madrid 02-35-92 85 MILtnr 30OJ-3C 10 >:■ \'2 80 4 4J Outn 152 7 - .\'3 10 P«j-» .2 oö .j. 44 Pragj iu»7 17-C2 Oiort. -i »2- 4 l í, 9u> :i u i:^ 20-i53(0 t>< 0 (■■• 40 V> 4 rü 72 K) 2o-: 0 55
Wtr.
r-rtcti
Serttavásár
r«lil»|ti. 3900, .Ti ft>* I altda hne. Máj., aaiadt IÍ93 darab. Br.VaniItt I 78-1-hO takart i 64—KX, uedett nozép I 30 144 kön.iyu \'1)0—120, aJaóíimüli ore;
1 58 1 60 miaoJienda 1-20—140, aoeoi atua« 1-15—1-30 italonna nagyban 2-U
2 38. •aii 2 60-000. "htuott hut l -10 -163. naoDnU lé\'iartáa 2C0 J-20. At
Irányút lanyha
Ilaá]a: Mlzalal Hyotaéa és Lapkiaéó Vállalat Részvénytársaság. Pstelös kiadó: Zalai Kúroiy. fc*«rarB«a teUtoa: fUtykanliaa 78. u.
áPBÓHIWttSEI
ki ipróbtrdiée tc» ulja 10 atúlg .0 flllói-,
minden totábDi .lO Jlja A fill. Vniír- ét annepnap 10 szóig 80 fillér, minden tovUbbt nó dija S fill. Sici \'*n ét |>en-ter n 10 iiotg BU fillér, minden tovibbl • ló üijt 6 fill. Clctatő • uinüen vama gtbb b^ilibó! állo itó Ic6\'. nOnak s/£ra\'.t-intik. Állást K-.rttóknek 50o/n eredmény
..Irrt^\'i.o. i*í» - \'■-\'\'-tlt.
Egy megbUhaló mindeneoleányt
azonnali belépísic keresek. Cini a kiadóban.
Bchwarx és Tauber cég Nagykanizsa, Oalati és Irodai btrendaiéit,
egyben vagy darabonként eladó. 5I22
iígy Italai mindonaalaány három lagu csalidhoz felvétetik Csengery-ut 22. -5I/I
PénahAIoa&ni uenebeKiéne mlu .« taiegben a legelfin^Btebben éa leggyai lábban lulyóeltUt Arxél IfliiAn pi ni-• OlmOiiktívftl^ trudája Nojj, »£ULz««t Kailnczy-utca 2 szám. 3l6t
Nótten, agilis utaaó és tialal aegéd felvételik tllrsch és Szegő cégnél, Nagykanizsán. 5155
Felhivás.
A Kanizsa Futball Club Szöw. cég Mbzámoias.i kimundit-vín, felhivIuV nev.tj.eti cég összes hitelejöil, hngy krt ptclés-iket a m-i n-pól számitnil 6 hónapon belül a le\'s.ámolóknak jeleat-sék bi.
A felszámoló bizottság.
Ebédlő-, ruhasxekrény, igy, asztal él más butoitirgyak eladók Kossuth léi szám alatt M67
[igy killonbcjáralu udvari szoba kiadd. Cim a kiadóban. 5I6S
Egy borbéiyaeyód azonnal felvéteti* Clm a kiadóban. 5170
Agytollat, mézet,
állati b 6 p t k e t,
vfiróa- és sárgaréz, cink éa ólom hulladékot, vasút, csontot és on-gyot a legmagasabb árban vásárol
8TRÉE B. FIAI NAGYKANIZSA,
Erzsébet királyné-tér 15. sz. alatt.
HIRDESSEN
a „Zalai Közlöny"-ben.
Mayer Klotild Utóda
V^RGA NÁNDOR
gázmosó, vegytlsztltó, ruhaf«stŐ vállalata
a ixombathelyl or»x. Iparkiállitáion aranyéremmel kltflnlctvc
NAGYKANIZSA Kazlnczy-u. 8. Ilunyadl-u. 19.
Mos, fest, tisztit, pllsséroz.
Szétleliett kabátok feRtése már 8 pengőtől.
Háztartási tehérnemtlek legolcsóbban
3 13
CaamagesaOIA, különleges szép éi édes, téli clrakásra ls alkahn.is, Muszel ét Frledenthal cégnél kaphaló 51,50
Ha vékony bokát akar, vegyen Mlltényl rlpóUzlelhen egy pW fu<Sa olpSt, feketét már kap 19—26 (cugíéit. tta liamar ellárad. vegyen rugós liigyékbetétat. 5153 \'
Llbamáfat veszek legmagasabb napi | irban. I\'alm, Zárda utca 2. 5139 |
Daráló-malom atadó Kiskanizsán — llollender liaflkosnál. 5134
Biadó egy szép utcai lakás mellékhelyiségekkel. Rákóczi-u. 01 a. sz 5084
Eladó plQaadivány, keményla szekrény. lUggónytartók és ebédlóizekiény Széchcnyi-tér 2. 5152
Tólszentmártonban. (ízlelnek alkalmas hái Orílk árban eladó. Bővebbet otl, a kántortanítónál. 5140
Tűzifa ét szán
aawaaBBBsaaMa
legolcsóbb beszerzési forrás?.
HILD JÓZSEF
deszka, épülctla, mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király utca 4. Telefon: 120.
MEGHÍVÓ!
Magán- vagy Üzleti Qgyckbenl utazások alkalmával
BUDAPESTEN
• legkellemesebb otthont nyújtja ■ legelőnyösebb (eltétetek mellett a Keleti pályaudvar érkeréil
oldalával szemben levA
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Budapest. VIII., Baross-tér 10.
mett
20° u engedményt kap
nini «ian Up clóllic(ö|t olc.ó noba áiilnkból, IO"ii engedményt kap
oltló llttlinl lialnkból. (KIIŰ116 háil konyhj.) B pengAt megtakarít
iuIÓUiI kAlliéttcl, m*rl Kyt\'oz II16I"1 *KT P*,c átall a pilyaudvanól
Nálunk otthon érzi magátl 1 I
Elsórendf) kitrolgálái, írlgotuatt családi jelleg. Saját érdoki
• xen elóny\'.k folytán, hogy okvetlen rólunk ixill-joo meg. Klózete* izonamegrendelés ajánlatos.
4(41
NASH és PACKARD
autók 1929. évi typnsai megérkeztek!
66-os, 76-os én 86-os typusok csukott és nyitott Mrrosszérlával. A 76 os és 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 86 os kocsinál körponti automatikus olajozás. mi
Szántó Vilmos és Társai
Telelőn 3-22 Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22.
GYÜMÖLCSFÁIT
ha mt sl
mUtrágyázza, permetezi
kii költséggel, a jlvö évi ttrmékt tnitositja, zzok hozamá pedig foVo7zt.
O/tlmn\'csfa-m\' tr gvák és permetező szerek (Eoda, Dentrin, Solbár, Almola stb)
Kicsinyben és nagyban kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF ■ighmirihéta
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett, jiai Teleton: 130.
Gramotonlemezek
Magyar nóták,
népdalok, csárdások,
tánolemezek
legujabb Blágerek
kaphatók :
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében jisí
Nagykanizsán.
nagykanizsai fiókja
Sugór-ut 4. Telefon 338.
Mtnd\'-n unon koits-g vagy portó f^lK>Amitiií« nílklll elhelyez
hirdetéseket
hár-ne y N-I- ««rv kü\'földi lapban. Reklámterveket készít, szövegez.
Pia kát i rozást
vállal helyben és vidéken, bsl-
vagy külföldön. Nagyka iizsn r. t. város mindennemű hirdetési jogának bérlője.
Magyar Film Iroda rt. Budapest képviselője.
A M.gyar Kiiályi Be ü<yir>inisz-lériuin fordiló osztályának felvevő he\'ye. Bármely nyelvről vagy nyel . r í fordi á«t vállal és belügy-mini8itériummal hitelesittet.
af.VAtT JÓ MINÓJ;;GBEN
Á/ \'j\'rrv t> f/sf.\'t 11 \'t //<■/\'•/"A. S I fvi C, í2 V A R (-■ Ó G F. P
T O v \' \' v r A \' \' \'» A ^ A
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FÖ-UT I.
Nyomatott a Bélzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelő*, üzletvezető: Zalai Károly.)
08. évfolyam, 239. szám
Nagykanizsa, 1028. október 20 szombat
POLITIKAI NAPILAP

Felelő* szerkesztő: Barbarlta Ujo»
DMmIM ta;«kkll r*mfi 4• SBé>
A „Magyar Hét"
Irta: Welaer János
Már a mult txáxad 40 es éveiben és azontúl Is támadtsk mozgalmak, melyek a hazai ipar pártolás jeligé |ével indultak. Dí köiös lévéa s várateiOlet és fejletlen a hazai ipar, e mozgalmak gyenge visszhangra találtak.
Ma aionban, a független és önálló vámterület korában a magyar ipar mai fejlettsége melleit kell, bogy mindenki megértse és átérezze a magyar ipar piitolásának nagy fontost gM.
E ert határozlak el az itleltkea körök, hogy a Magyar Hetet megrendezzék. Ezen Magyar Hit alkat mából minden magyar ember gondolj) meg, bogy a külföldi késiKru behozatal következtében minden 50 magyar ember évenkint egy külföldi munkást és minden 150 magyar ember évenkint egy külföldi hivatalnokot vagy tisztviselőt tart el, tchat az orazág lakosságát nvolc millióra he ciűlve évenkint 160.000 kü földi munkást és köiülbelöl 53 000 kül-fö dl hivatalnokot és liaztviielöl tartunk el óriási készáru behozatalunk következ\'ében. H, tehát ezt a kési árubebo:atslt megfe elörn csökkent-lük, amit egyet(II erővel keresztül s vihetünk, az ipari munkanélküliségei leijeién negszüntetbeijük.
H igy a munkinélküllség megszűnte ése mily óriási hatással van egy neuuet vagyonoaodásárr, hogy mily egészséges a Hgkör egy oly i.rsiág-ban, melyack mind n lakosa dolgozhat és munká|a ét keietele következtében iitzletségeten megélhet, azt — ugy vélem — ntm It kell bővebben tárgyalnom.
A bazsl Ipír f:llrndűlése következtében n»g\\obb a belföldi fogyasztás, különösen mezőgazdasági termékekben Is és egy ilyen országban a mezőgazdasági nyerstermékek kivitele helyett nagy értékű ipari cikkeket is szállltba\'unk ki, melyek elő-állítása s belföldi nagyobb szüktég-let következtében Is olcsóbb Icz ét a külföldi versenyben ia jobban merf-állbatjuk helyűnket.
Az orsz\'g fizetési médegét is kl nem siámitbató módon |avi batnók az txport Ily formájú váltóiéra köve keztében és s fizetési mérleg deficitjét bitlosan eliminálbatnók.
A msgyar ipar-cikkek már a fejlettségnek oly fokán állanak, hogy a kűföldiöl behozott áruk nagy részének lelendötége ctakls ugy ma-gyaráiható mrg, hogy közönsiégűnk — sa|nos — nzért bectüil többre a legtöbb eve ben a külföldi árut, mert mettze fJldről hozzák és képzeletébea ugy vé i, hogy különb anyagból és különb munkátokkal gyártják ato kat. — Et pedig csak régi időkből begyökerezel! tévhl\'. A trianoni tneg-ctonkiiás következtében hazánk ugy it elvesztette nyersanyagtermelő hs-lye n k nagy réazél és minden ön érzetes magyar iparos azon v.in
hogyha már belfildön nem szerezheti be a nyersanyagot, ugy legalabb a legjobb nyersanyagot hozza be kűbldről. A magyar munkát pedig ma mér a fejlettlég magas hkán áll ét legjobb bizonyítéka e kijelentésemnek, hogy bizonyos cikkekben a háború elölt is nagy kivitelűnk volt külső országokba. A kivitt iparcikkek mindenhol a magyar munkás és a magyar munka diadalát birdeltét.
A külföldi Iparcikkek behozatala következtében az ország állandóan
szegényedik. A magyar Ipar párto-láta következtében minden egyes egyén a magyar Ipar fejlődését is mozdil|a elő, ami nemcsak a nemzet egyetemének, hanem minden egyet tagjának Is legfontosabb érdeke.
A gazdasági élet vérkeringését a magyar ipar támogatásával a legbat-batótabban támogatjuk.
Ahol az Ipar fejlődik, ott fejlődik a műveltség ts, ami megint uj és uj munkalehetőséget és termelést jelent a nemzet számára. O tzágunk bol-
dogulását és fejlődését előmozdítani hmfias kötelességünk it. Ezért gen-doljuk jól meg bevátárlássinknál, hogy feles\'eiesen vásárolt külföldi áiu beszerzésével hazánk és nemzeti jövőnk ellen vétkezünk.
A magyar gyáitmányu áruk fokozottabb fogyasztásával egy szebb lövőért küzdünk és elérjük, mi minden msgyar ember leghőbb vágya, a maga nagy értelmében és álérzé-sében, bogy: „Magyaroraxág nem volt, hanem lesz".
„A horvát nép nem akar autonómiát, mert a personál-
unió elve alapján áll"
Lármás jelenetek a szkupstina záróülésén — A szerb földmüvespárt elhagyta a termet
Belgrád, október 19 (Éjszakai rddlójelentés) A s>kup-stina mai ülését>, — mely az 1927/28. évi ülésszak utolsó ülése volt — Spahó kereskedelmi miniszter beterjesztette az Albániával kötött kereskedelmi sierződétl, melynek torán lármás jelenetekre került sor a szerb
földmlves ét a kormánypárt közölt. Végül is a szavazásnál a szerb föld-mivespárt egy határozat felolvasása után, sravazás nélkül, tüntetőleg elhagyta a termet
Belgrád, október 19 (Éjszakai rádió jelentés) Kossutovlch volt ml niszler, a horvál p<rasz>pirt veit "e-
zére, Eszéken nyilatkozatot tett, melyben többek közölt ezeket mondotta :\'
— Csak a nép és s korona közötti közvetlen tárgyalások vésethetnék eredményre és hozták meg s békés megoldást. A horvát nép a maga ura akar lenni. Nem akamak autonómiát, mert a perszonál unlo elve alspján állanak.
Az egyetemisták egy tüntető csoportjának rombolásai Az Est és a Népszava kiadóhivatalainál
Tüntetések kirakat- és ablakbeveréssel és egyébb erőszakoskodással — A rendőrség széjjelverte a tüntetőket — TIz egyetemi hallgatót előállítottak a főkapitányságra
Az incidensek megismétlése esetén bezárják az egyetemeket
Budapest, október 19 Ma délelőtt tz egyetemeken Ismét verekedések vollak. Igy a kémiai ftkultíson mir a reggeli órákban löbb zsidó egyetemi hallgatót megvertek. Az rgvlk keresztény hallgató egy zsidó diák\'eínnyal sétált, mire 80 főnyi csoport megtámadta az egyttemlstát, akit bántalmazlak azért, mert legu\'óbb két zsidó diákot megvéd :lt.
A második óra után a III. számú kémiai inlétet folyosóin igszoltattak. Mire az óra végetért, Idegen faku!-tásheli hallgilók sorfalat álltak a folyosókon és mindenkitől elkérték Igazolványalt. Az itt talált zaidó diákokat as igazoltalók sorfala egész az épület küszöbéig pofozta.
A Tudományegyetem központi épületében az első tanórák után szintén megkeidödött az igazoltatás. _ Ki a zsidókkal, ptu|, pfuj I Le velük! — huaogták kórusban az egyes tantermekben ét folyosókon s egymásután rohantak rá kisebb-nagyobb csnpottok a kollégákra. A féktelenkedés hevében löbb keren-
tény diákot is It igazoltattak s nem egy keresztény diák is kapjlt ma néhány ütleget igazoltató kollégáitól.
(Éjszakai rddlójelentés) A Budapesti Értesítő jelenti: Ma délután Ot órakor az egyetemi ifjuaág rgylk nagyobb csoportja nagy tűntetést rendezett a főváiosban. öl óra után az Eosébef-köruton tűntettek az Az Est kiadóhivatala és a Népszava könyvkereskedése előtt.
Az .Az Est14 kiadóhivatalának kirakatalt beverték és a benne levő könyveket kiszórták az utcára.
Eközben három lövés is történt.
Eddig nem tudták megállapítani, hogy a lövések a tüntető egyetemistáktól, vsgy agent provokalöröktöl siármaxnat.
Nimelyek azerlnt, mikor a tüntetők az Az Est kiadóhivatala ellen tantelni kezdtek, egy fiatalember állott a kiadóhivatal ajtójában és nagy hangon ezt kiáltotta:
— Tüntetők jönnek rombolni. Közben többitör kilőtt az utcára. A tüntetők, m után ax Az Ett-iél
elvégezték do\'gukat
a Népszava szembeni oldalon levő könyvesboltja ellen vonultak,
ahol ekkorra már a redőnyöket le-hutlák. Áronban
oz erőszakos társaság Igy Is beverte a könyvesbolt felett tevő emeleti Irodahelyiség ablakalt és a redőnyt Is benyomta.
A tüntetés rövid idő alatt fe|«ő-dött be.
A rendőrségtől a tüntetés színhelyére nagy készültség érkezett, mely elejét vette minden további rendzavarásnak.
A Népszava Conti-utcei szerkesztősége elé sz esti órákban megerősített rendörszakaszt állítottak, mivel híre |árt, bogy olt it tüntetést akarnak rendetni.
A tüntetéstől a retidőrtég ax alábbi nem
hivatalos jelentést adta ki az estéli órákbsn:
— Péntek délután öt őrskor mintegy 200 főből álló csoport egyetemi hallgató az Erzsébet-körutra vonult i ax Ax Ett és a Népszava könyv-
gALAí «QBLOWT
129a október 20.
kereskedések ellen tüntetni. Amint ■x At Eit elölt kezdődőt! a tüntetés, a kiadóhivatalbői valaki riasztólövé-aeket adott le, erre a tflntetök letépték a kiadóhivatal tábláira klfűggesz-tett plakátokat ét beverték az ib!a-kokal. A gyorian helytzlare érkezett rendőrség szétoszlatta a tOntetökeL Tiz llatalembert előállilottak a tő-kapitányságra.
A legszigorúbb vizigálatmegindult a tüntetés ügyében. Szigorú Intézkedések az atrocitások megismétlésének
megakadályozására Budapest, október 19. (Éjszakot rddiójelentés) A Magyar távirati Iroda Jelenti: Minthogy a budapesti főiskolákon s délelőtti kisebb Incidensek délután ismétlődlek és u\'cai tüntetésekre, súlyos kártevésekre változtak át, az éj folyamán a vallás-és közoktatásügyi minlsz\'er a már kiadott rendeletein kivül további szigorú rendelkezéssel sksrja elejét venni a hasonló esetek ismétlődésének.
Épen ezért este 11 órára a kultuszminiszter a budapesti főiskolák rek-
torait és dékánjait magához kérette ét utasította őket, ho/y a holnapi napon, vsg/ későbben, ha az incidensek ismétlődnek, haladéktalanul zárják be a hatáskörükbe tartozó főiskolát. A kultuizminiszter szzal a reménnyel adta ki rendelkezését, hogy a tanulóifjuiág a 12 ik órában visszatér a rendes fegyelem útjára.
Budapest, október 19. Lapzártakor érkezeit rádlójelentés) Mt eBte 6 ét 7 órakor az Oilogon-léren egy 800— 1000 főnyi tömeg megtámsdott négy egyetemi hallgatót, akit meg akartak verni. A rendörök a diákokai saját érdekükben őrizetbe vette és bekísérte sz őrszobára, majd a főkapitányságra, ahonnan szabadon engedték őket.
Az éjjeli órákban Royal Orfeum elölt egy feketeingeit megfogtak és meg akartak verni többen, de egy katonatiszt kiszabadított tömegből, rendöiség lépett közbe és védelmébe vette a fekeleingest.
A Contl-utcában a Népszava szerkesztősége elötl diákokból és járókelőkből álló csoportok sétáltak, de tüntetésre nem került sor, mert a megerősített rendőrség szétoszlatta csoportokat.
A honvédügyéazaég döntése Somogyi-Baoaé ügyben
A lefolytatott vizsgálat eredménye
Budapest, október 19 Tudvalevő, hogy a fővárosi bon-védOgyészség közel 2 év óts folytatta a vizsgálatot a Somogyi—Bacsógyilkosság ügyében. A bonvédűgyész-ség as elmúlt napokban a bünügy összes aktáit átvlzsgálts és jelenlétével együtt felterjesztette a legfelsőbb bonvédlörvényszékhez. A vizsgálat eredménye a következő: A katonai ügyészség s Somogyi-Bacsó-gyilkosság ügyében egy gyanúsítottal szemben kimondta a katonai bilóság illetékességét. Ez a gyanúsított Kovarcz Emil, akinek ügyében azonban bizonyítékok hiá-
nyában a további eljtrást a katonai ügyésstég megsiUntette.
Az összes pogári gyanúsítottak ügyét a katonai batóság a polgári bíróság hatáskörébe tartozónak jelentette kl.
Est a haiáioztto! a legfelsőbb bonvédtőrvényszék felülvizsgálta és helyben is hagyta.
A legfelsőbb honvédlörvényszék az ügyről értesítést küldött a királyi kúriának, mint legtöbb polgári bíróságnak és értesülésünk szerint s királyi kúria csatlakozott a legfelsőbb bonvédtőrvényszék álláspontjához.
Az ellenzéki azénokok a ház-cabályrevizió ellen
Az egyetemi inoldanaek a képviselőház előtt
Budapest, október 19
A Ház ma harmadszori olvasásban fogadts el a hatásköri bi. óságok kiterjesztéséről szóló törvényjavaslatot, majd áttért Örffy Imre indítványának tárgyalására
Rassay Károly megállapította, bogy ö.ffy Imre tegnapi felszólalásában egyáltalán nem indokolta meg a házszabályok revíziójáról szóló indítványát A hírek szerint
a házszabályok sürgős elintézése a király kérdéssel áll kapcsolatban.
Az iditványt nem fogadta el.
Peyer Károly azt hangoztatta, hogy sz elnöknek nem lebet ceniura-jogot adni és nem szabad a szólásszabadságot még lobban korlátozni Baracs Marcel utal arra, hogy a házszabályok alkotmányunk egyik legjelentősebb tényezője.
Farkas fktván axl hangoztatta, hogy a képviselőháznak, amely nem a titkos választójog alap|án ült össze, nincs erkölcsi jogosultsága ahhoz, hogy házszabály revíziót hajtson végre.
Sz. Szabó üéza indítványozza hogy a ktküldendő bizottság mun-
kájának határidejét 15 napban állapítsák meg.
Vdrnav Dánlei Indítványozta, hogy a Ház örlfy indítványa felett térjen napiiendre.
Hermann Miksa kereskedelemügyi miniszter belerjesztette a
szabad hajózást Ozö magyar tengerhajózási vállalatok támogatásáról szóló lörvény|avaalatot.
A legközelebbi ülést kedden délelölt tart|ák.
Pakots József az ujabban kirobbant
egyetemi Incidenssel foglalkozik. Ugy véli, hogy az ifjúság bála mögött felbujtók vtnnak. Nagyi bb erélyt kiván a kultuszminisztertől s kérdés elintézésében.
Pelry Pál kultuszminiszteri áltam-itkár ue|elentetie, liogy a kultuszminiszter az egyetemek rektoraival árgyaiásokal folytatott a zavargások megakadályozásáról és a rektorok nyilatkozatai garanciát nyu|tanak arra, hogy a szórványos jelenségek nem lógnak megismétlődni. Az egyetemekhez nem tartozó elemeket szigorúan ellenőrzik és b :halolásukat az egyetemekre megliluailják.
A Vécsey-utcai elemi iskolára rövid időn belül kiirják a versenytárgyalást
Megérkeztek az építési tervek a kir. tanfelügyelöséghez
Most arról érlesl\'enek, hogy a Véctey-utcti 8 osztályos elemi iskola épületének tervei most érkeztek meg a kir. tanfelügyelőséghez, ugy, hogy
Nagykanizsa, október 19 Jelentettük a város vezetőségének azon elhatározását, hogy a Vécsey-ulcában elemi iskolát akar felépíteni, nyo\'c osztályra berendezve, Igazgatói lakással, tantestületi szobával, szol-
most már semmi sksdálys annsk, hogy a versenytárgyalást a legrövidebb
galakással stb., mely célra a város I Időn belül kiirják és az építkezés
50.000 P államsegélyt kapott a köz-oktatátügyi miniiztertöl. Dr. Sabjdn Oyula polgármester több Ízben ftnn volt a minisztériumban és sz illetékes ügyosztálynál sürgette s kérdés mielőbbi megoldtsát.
kezdetét veheti.
Nagykanizas közönsége mindenesetre örömmel veszi tudomásul, hogy régi óhsjs most végre teljesedésbe megy. Most azu\'án kerüljön a leányiskolára a sor.
Egy letenyei földműves megfojtotta héthónapos gyermekét
A csendőrség őrizetbe vette a gyilkos apát és kedvesét Nagykanizsa, október 19 A lelenyei kir. járásbíróság rövid telefonjelentélben arról értesítette dr. Almdssy Oyulál, a nagykanizsai kir. törvényszék vlzsgálóblráját, hogy Simon Ferenc letenyei földműves, aki vadházaistgbsn él egy falu|sbeli nővel és akinek viszenya volt vádli tzastársának felnőtt leányával Is, borzalmas bűntényt követett el. Simon Ferenc — s jelentés szerint — a vlizanyából származó bét hónapos
csecsemőt megfojtotls. A bűntény azonban kiderüli és s csendőrség ugy Simont, mini kedvesét őrizetbe vette és beszállította a kir. Járásbíróságra, ahol dr. Hltzelberger Ferenc mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyezte.
A kis áldozst hulláját felboncolták. A csendőrség az ügyben tovább nyomoz. A letartózta o takat a legközelebbi napokban a adják a kir. ügyészségnek.
Egy szélhámos nagyrécsei fiatalember árverést tartott egy zalai községben
Sopronban mint tudós szerepelt és „tudományos könyvére" sok száz pengő előleget szedett fel
Zalaegerszeg, október 19 j kapltányiágra, ahol csakhamar kide-
A mull napokban történt, bogy egy választékos elegándáju, |ó modorú fiatalember megjelent Sopronban és a Stent Oyörgy u\'cában egy bútorozott szobát bérelt. Dr. körösi Baán Oéza Sándor tudóinak Jelentette be magát és lskása ajtajára is ilyen névjegyet függesztett kl. Az uj tudós szonbin kerülte s nagy nyilvánosságot, ellenben annál szorgsi-matabbin felkereste az ottani intézetek, egyesületek, társadalmi szervezetek vezetőit, akikkel elhitette, hogy ö tudós, aki mosl kutatásokat végzett az ősmagyarok földjén éa erről müvet ir, amit könyvalakban ad ki. Bőbeszédűen elöidta, bogy ó B.cbara macharadsájával p:rdu barátságban ven, aki előszót is irt neki müvéhez. Elóleijesztésének rendszerint mindég az .előleg\' volt a refrénje és sikerült is löbb mint 700 pengőt s seproni .büség polgáraitól „összegyűjteni* műve számára.\'
Míg a „tudós ur" szorgalmasan gyűjtötte „müve számára az előfizetőket" addig Z,la egyik ciendór-örse egy körözést küldött meg a soproni államrendörségoek, melyen s személyleírás és s nicionálé rendkívül hasonlított „az ősmagyarok vidékéi kutató magyar tudós"-hoz. A rendőrség egyik deteklivje megfigyelte és csakhamar kiderítette, bogy Baán dr. nsgyoo is azonos a körözött egyénnel. Előállították a
rült, hogy „a migyar tudós" nem más, mint egy több törvényszék állal körözött nagysti.ű szélhámos.
Kihallgatása kapcsán beismerte, hogy jogtslsnul h lunáljt a predikátumát, a doktori cimet és az sem Igss, bogy ö tudós.
A szélhámos a szimpla Bán Oása névre hallgat és s zilamegyel Nagy-récse községben született, agyetemet végzett, de már évek óts kabát-tolvajlásokkal tartja fenn magát. Különböző bűncselekményeiért körözi a nagykanizsai, kecskeméti és sok más törvényszék.
Érdekes, hogy Bán Oéza néhány bét elölt Zalaegerszegen sz egyik bírósági végrehajtó kabátjának zsebéből kilopts annak okmányait és ezeknek segítségével az rgytk zalai községben hatósági segédlet mellett hivatalos árverést tsrtott meg és sz árverésen btfolyt összeggel azután elegánsan ellógott.
A rendőrség a nagystílű szélhámosság teljes bünla|atromát igyekszik most Összeállítani. Így Nagykanizsán Is lesz h zzá szereccsénk.
Zürichi zárlat
Pária 30-29, Loadoa 25 20, Navyois 919 55 BrQstal 72 23, MUaao 17-22, Madild 83-70, Amatatdaa 106 30, BatlU 113 82 Wlao 73 00, Sotta 3*75. Pr*»a 10-40, Vasad »2S. BMa»—t MIS,
Uegiád 9*13, Bakai Mt rit.
1928 október 20.
KALAI tOri.ONT
Ma, szombaton és holnap vasárnap
disznótoros vacsora
a Magyar Királyban.
Szives pártfogást kér
özv. Outmann Manóné
vendéglős.
Meghívó
A .MogyarHéf nagykanizsti szer-veiő bizottsága folyó bó 21-én d. e. 11 órakor ■ vároiháza dísztermében előkészítő értekezletet tart, amelyre a szervezd bizottság nevében a város Összes iparosait és kereskedőit ezennel meghívjuk. Nagykanizsa, 1928. október 18.
A várost tanács.
Tüzoltó-nap Nagykanizsán
Máslélszáz ember mutatja be a nagyközönség előtt tudását — Felvonulás katonazene mellett — Iskola és gyorsszerelés
Nagykanizsa, október 19 Jelentettük, bogy a Zalavármegyet Tűzoltó Siövetség október 21-én Brand Sándor dr. vármegyei fő-jegyzö elnöklete alatt Nagykanizsán összeO\', hogy a legközelt bbi teendőket megbeszélték. Ulána nigy lát ványosságszámbt fog menni a nagy-kanirsai hivatásos és önkéntes tűzoltó-csapatok, úgyszintén a honvédség I. és III, zászlóalj tnsk tűzoltó-(yakorialainak bemutatása a D ák-téren. Szépudvary László uíyancsak most állította össze a gyakorlatok programját. Eszerint a lü loltóság és s honvédség a katonazenekar hangjai mellett felvonulnak a D ák-térre délután 2 órai kezdetlel. Majd megkezdődik több mint százötven ember részvételévé a gyakorlatok bemutatása. Először a báziezredűnk I. és II zászlóiljénak 9 es szerelése keiQI sorra. Majd a hivatásos és önkéntes tűzoltók, végű\' a Kávégyár és Sörgyár, úgyszintén Kúkanízsa tűzoltóságának 5-ös szerelése. A létrával faló iskola és gyorsszerelést bemu l*l|a a nagykanizsai hivatásos és önkéntes tűiollós/g. Ezek után tor kerül a a támadási és mentési mun-kála okra a várót belterületén az M óiazes tűioltókészűllségckke\'.
Nagykanizsa tűzoltósága meg «kar|a íru ami a város közönségének, hofy érdemes a nagyközönség bizalmára és támogatására, nyűgödén térhet le p.henőre minden esle bajiekábao, mert a tűzoltóság virraszt biztonsága felett.
A gyakorlatokat végignézik a Szö-
vetség zalai községeinek kiküldöttei is.
Az antóbnsztól megvádolt lovak felfordítottak egy szekeret a Csengery-uton
Egy asszonyt su\'yos sérülésekkel szállítottak a kórházba — A felelőség a k.cslst terheli — Veszélyes karambol a sörgyár közelében
Nagykanlzaa, október 19 | jobbra lért ki. Ciak a sofför Ügyes-
Ma délrlőtt fél tizenegy óra tá| ban könnyen végzttessé válha ó karambol történt a bamkkok lel vezető u on. Az autóbusztól megi|edt lovak az árokba fo dilottak egy szekeret és egy asszony súlyosan meg-a-besült.
Péntek délelőtt 10 óra 5 perckor mere rendszerint indult el az autó-buiz a Fó-ulról a Csengery-uton végig, hogy u\'aiail a barakkokba vigye. Mikor a gépkocsi a Shell-féle olajraktár előli haladt el rendel lempób; n szembr|ölt ve\'e So-mogysientirlilós felöl egy kétlovas pirsszlszekér, melyen a lovakat egy fiatal legény tnj\'o\'ta, rajta kivül helyet foglalt a szekéren egy falusi asszony Is. A szekéren törkölyt szállítóiak Nagykanizsára.
Az autóbusz szabályszerűen haladt az utesten, de s szekér kocsisa nem ügyeit a lovakra és sza-báljellenesen nem balra, bsntm
ségének tudható be, bogy a halai mis gépkocsi nem ütötte el s sze keret. I^y is, mikor az autóbusz a lovak melleit elhaladt, az állatok megijedlek és megbokrosodtak.
A kocsis, bár sz autóbuszból többen odakiáltottak neki, hogy ugorjék le és nyugtassa a m-gvadult állatokat, Olt helyén és megvárta, mig a lovak elragadták a szekeret és befordítják az ut melleili mély árokba.
A szekér felborulása köveiketlében a kociis csak kistbb tétUliie ket szenvedett, de nsgyobb árat fizetett a gondatlanságáért Pllhallcs Józiefné bajcsai assiony, akit a mentők súlyos belső sérülésekkel szálll\'ottak kőt házba.
A rendőrség szigorú vizsgálatot indított a karambol űgyéb:n, de any-nyll máris megállapítottak, hogy a karambolért a soflórt semmi, a kocsist minden felelősség terheli.
Újból a csendőrség őrizetében van a titokzatosan eltűnt gyermek anyja
A rendőrség és csendőrség együttesen nyomoz tovább rajkon „eltűnt" gyermek ügyében
FeUÖ
Nagykanizsa, október 19 Riszletesen megírtuk, hogy a rendőrség őrizetbe vette és a kir. ügyészségre kisérte P. K. kanizsai fiatal leány\', akit azzal gyaousitanak, bogy évekkel ezelö\'t pltbetes csecsemőjét megölte és eltüitelte.
A kir. ügyészségen töitént kihallgatások alkalmával P. K. hevesen tagadta a súlyos vádat és blr voltak ellene b zonyltékok, amil a rendőrség p odukált, azonban az ügyészség ezeket nem találta elégségesek nek rhhoz, hogy P. K.-t fogva lartss, ezért szabidlábra helyezte.
A leány szabadlábra helyezése után azt hitte, hogy az ügy a hitóságok részéről el van temetve, azonban mint értesülünk, az ügyészség a rendOrségre küldte vissza az iratokat arzal, hogy tljbő! k«<t|« mrg a nyomozást és egészítse ki az eddigi bizoayrékokal.
Az uiaal\'ás értelmében a detektívek hozzá is láttak a nyo.nozáshor, mely a legutóbbi napokban annyira előrehalad1, hogy a leányi ma u|ból órisetbe vették és a csendőrök való-szinfllrg Pelsőra|kra kísérik.
Ma, szombaton este
VB
lurós és káposztás rétessel 80 flll. Arany Jánoa-utca I. az.
Stives pá"fJfá»t kér
Perényi Jánoa
vendéglős.
sin ___
A gyermekgyilkosság ügyében a detektívek nyomozása egybeesik a gelsei csendőrség nyomozásával és most együttes erő/el hordják a bi zonyitékokat, m-lyeknek alapján a fiatal aoya a bíróság elé leiz állítható.
Mint pénteken esle értesülünk, P. K.-t a csendőrség ismét őrizetbe vette és kikísérte Felsöra|k községbe, ahonnan eate (öltik meg. A leány még mindig tagad.
Ha a mostani bizonyítékok sem nyújtanak elrgrndö támpontot a leány bűnössége melleit, akkor véglegesen meg kell szüntetni sz eljárást.

A jagylusniaaal mateor .il oglal met HgveiA leloatéMkt Csütörtökön ahflmir-Uk-J Kegyei 7 órakor +7 8, délután órakor + Ifi. est* 9 órskoi +117.
PtlhAu!: Egész nap kissé borult égboltozat.
SUUrJmi Reggel Dél, délben és esle Délnyugati szél. A Meteor ológlal Intézőt jelenténf sze
mii nyugtalan, lobbira borult és enyhe idó várhat\\ sokhelyütt esővel.
Ma, szombaton és holnap vasárnap
toros vacsora
és máriatelepi édes must
Vida vendéglőben.
Sipos-kávé
különlegesség
öt fajtából keverve
>/< kg.
2-80 P.
Kisgyermekek játékból felgyújtottak egy pajtát
A tűz továbbterjedését nagy erőfeszítéssel sikerűit megakadályozni — A csendőrség megindította a nyomozást
Nagykanizsa^ október 15
Tegnap délelötl lűtrladalom ijesztette meg Kolldtszeg község népit. A riadalom valóban alapos volt, mert a község közepén levő Tulezl portáról hatalmas füstfellegek törtek az ég felé.
A község önkéntes tűzoltósága csakhamar kivonult és a földmives emberek egész sokaságának segítségévei megkezdte az oltást. Ó.lási szél rehezltetle meg az oltók munkáját és félni lehetett, hogy a p*|ta köiűl levő, nagyobbrészt zsuppföde-les épületek szintén tűzet fognak.
Miután látták a tűzoltók, bogy a pajtát megmenteni nem lehet, teljesen arra szoritkoztsk, hogy a tűz továbbterjedését megakadályozzák. Ez, embeifelet\'i eiöfiszltéssel sikerüli is és több órai munka után csak a pa|\'a, a bennlevő sok takarmánynyal és gatdasági szerszámokkal égelt porrá, más egyebet sikerűit a tűztől megmenteni.
Tulezi Vince gazda tűzkára igy is tekintélyes összegre (ut, melynek egyrésze biztosítás utján megtérül.
A caenrt.Vség rögtön a tűz eloltást után megkezdte a nyomozást és sikeralt megállapítani snnyit, hogy a pajtában közvetlenül a tüz kitörése elő t kisgyermekek játszadoztak. Állítólag valaki látott a gyermekeknél gyufát és igy a legvalószínűbb, hogy a tOzet gyermekjátékból rendezték a kicsinyek, amiben természetesen felelősség terheli s hozzálartókat is a kellő gondosság elmuiaaztása miatt.
Terménytőzsde
Buta —, rozs 15 fillérrel esett. Az Irányzat gyengébb, a forgalom
csendes.
Sasa \' T kg-os 26-05—W\'Jt\',
7H k«.o« 2630 -28 4V \'t k«-ot 76 55-2ti 65, 80 kg-os 26 70 - 26 80 dunánlnü 77 k«-o« 25 90 -36 05 7* k*-o« 26 15-26 30, 79 kg-os 26 40 26 50 80 kg-t* 26 50-56 6 \\ rost 24 30—25-40 takarni, árpa 26 50 - 26 65. aOtárpa 27 00 -28 00. ■ab 25 Sfl 25 5 "agad 31-70-12 00, Baokorpt 19 50- 20 00.
<•1*1 R0«0*Y
NAPI HÍREK
ŐSSZEL
Irta: INKEY JÓZSEF báró\')
1.
ügyre sárgul a Ja lombja, Nem szól már a nyáj kolompja. Sürü kód áll meg a réten, Déljelé, ha oszlik éppen.
2.
Erdőn, mezőn nincs madárdal. Elveszeit a muló nyárral. Nagy seregben karikázva Száll a varjú le a Jára.
3.
Hova lett a nyilrnak éke. Nem maradi, csak az emléke, Edes emlék napsugárról, Dalos erdő illatáról.
4.
fides emlék,... has sejtelem Nem soká — s a lét is jelen. Elszáll az ősz a erre, arra llull Jehér hó az avarra.
5.
Óh mi szórnyii a szegénynek Végét várni hosszú télnek I Adjatok, kik módban éltek, Hogy szivében keltsen éltet.
ti.
S bizalomhoz nyisson utat Balzsamként az édes ludat: .Htirmi zord a léi magánya Tavasz az, mely fakad raja\'.
•) A Síik Ml.iilúlitiulil népkonyha.akrló|inak nemta gondolatai Ihlrllék Inkay bitónak rll a költeményt! )A airrk.)
— Városi közgyűlés. Éfésülésünk szerint a pénzügyi bizottság a |övö bét végén valószinű\'eg elkészül Nagykanizsa város 1929. évi költségvetésének letárgyalásával, ugy hogy ■ polgármester még ebben a hónapban össze fogja hívni a városi képviselőtestületet, hogy rendes közgyűlés keretében letárgyalják a |övö évi budgetet és azonkívül a legsürgőst bb tárgypontokst.
— A polgári Iskolák kegyelete az elesett hósOk Iránt. A nagykanizsai polgári fiu és leányiskola ez idén is a nála megszokott hazafias kegyelettel sdózik az elesett hösök, • bakónaki vértanuk «s elhunyt tanáraik emlékére*. A gyásztlmepélyt Hatottak napján délelöil II órakor tartják meg a temetőben, amikor a tanári kai egyik tagja emlékbeszédet mond, majd a növendékek alkalmi költeményeket adnak elő, végül megk >szoruzzák a bősök, a vértanuk volt tanáraik al ját.
— Pályázat alispáni állásra. Somogyváimegye hivatalos lapjának tegnapi száma közli, hogy Tallldn Andor nyugdíjazása folytán a meg-Ores^dö alispáni állásra kiírták a pályázató\', melynek határideje folyó évi október hó 30
Z Dezső harisnyái
a legjobbak.
— Pályázat körorvosi Állásra.
A népjóléti miniszter pályázatot hirdet a Ispo\'cai járásban levő kővágó-őrsi körorvosi állásra. Pályáza\'ok a tapolcai főszolgabírói hivatalhoz nyuj andík be.
Missziós-népkonyha
felállításán fáradotnak Nagykanizsa Missziósházának jólelkű nővérei. Alig hogy a könyörületet nem Ismeiő tél első lebellcte végigkopogtatta a külvárosi ulcák rozoga ablakait, ijedt didergéssel mered a holnap elé az anyagi javak sok számkivetettje. Mert sokan vannak a nyomorúság vackain. Nagyon sokan. Akik csak |ószivük adományaival vagy csak teorelice foglalkoznak a városi nyomor kérdéseivel, megközelítőleg sem tudják elképtelnl azt a borzalmas nyomort, ami a perifériák rgyik-másik utcájában emészti sok száz önhibáján kívül éhező család apraját-nagyját.
Az Idei tél nagyon nehéznek Ígérkezik. Ezért lép már most akcióba a Missziótársulat, hogy mire a zord tél be\'oppan, legalább 50—60 szegénynek tudjon meleg ételt adni naponta a Missziósliiz népkonyhájában, ahol ezenkivül tgész esztendőn át, jelenleg is 22 szegény iskolásgyermek étkezik. A« akciónak Il>el6n kibővítéséhez a társadalom segítsége szükséges Hi csak annyit is ad minden család, amennyit egy napon pl. dohányra, vagy amennyit egy hilen mozira vagy más nélkülözhető kényelemre vagy szórakozásra költ, akkor Nagykanizsa szegényelnek sok köny-nyét sikerül letörölni, sok éhező felnCtt és gyermek vánayadt atcáról lehet a nélkülözés szenvedéseinek egy-egy ráncát lesimítani.
Nagykanizsa társadalma sohasem hagyott cserben nemes akciókat.
Az adományokat e hasábokon nyugtázzuk.
= Telefunken „Arcolette 3" lámpás készülék hangszóróval, le-Itptkkel, háznál felszerelve 280 P, ked/ező részlelfize\'ésre, díjtalan bemutatás Szabó Antal sportűzletében.
r r
Szombaton 5, 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Két sláger egy műsorban I
A sanghai fogoly
Diáma 8 felvonásban. Főszereplő: Bernhard Ooctzke.
Sport és szerelem
Sportlilm 8 felvon laban. Főszereplő: Paul Richárd.
Hiradó
— A Nagykanizsai Maróczy Sakkör folyó hó 18 án tarlót! választmányi ülésén elha\'ározta, hogy háziversenyt rendez november 4 nevezési határidővel. Tagok díjtalanul, nem tagok pedig 1 pengő nevezési dlj mellett vehe\'nek részt a versenyen. A jobb eredményt elérők, valamint a verseny legszebb játszmája tiiztelettárgyakkal lesznek jutalmazva. Jelentkezni lehat délután 2 órától 4 óiálg a Sakkör helyiségében (Korona-kávéház) Welszfeld Ferenc főlllkárnál és Schless Testvérek Kazlnczy-utcii könyvkereskedésében. Egyébként a Sakkörben kedden és csütörtökön délután 6 órától, vasárnap pedig egész nap sakknapok vannak, hogy a tagok játéktudásukat mennél |obban fejleszthessék. A |övő hó elején Reményi sakkmester a Sakkör vendége lesz és akkor szimultán versenyt és elméleti előadást fog tartani nemesik a tagoknak, banem a nagyközönségnek is, mely egyúttal kulturpropa-gandi lesz. Az előadás anekdotákkal és sakktréfákkal lesz fűreszerezve.
— Esküvő. Ifj. Deáky Sándor és Buzgó-Farkas Bözsike ma délután 4 órakor lariják esküvőjüket a Csen-gery-uil evangelikut templomban.
= Me, szombaton Wolláknál elsőrendű disznótoros vacsora 1 Pengő.
— Négyszáz pengő egy magyar dalért. A Magyar Zene Barátainak Országos Egyesülete egy népies magyar dalra pályázatot hirdet, amelyei Buday József miskolci nyugalmazott gimnáziumi tanárnak elhunyt neje, szülelett Czelt Mária emlékére telt alapítvány kamataiból 400 pengővel lulalmaz. A pályázat határideje 1928 december I. A pályamüveket idegen kézzel írva jeligés zárt levélben kell a Magyar Zene Batdtalnak Országos Egyesületéhez (Budapest, IV., D;ák-tér 4 II. em.) küldeni, shol a részletes pályázati feltételetet is közlik.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában VIII.. Baross-tér 10.
Uránia Hjipsii
Szombaton 7 és 9 órakor I Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Két sláger egy műsorban I
Az asszony és az ördög
Sudermann: .Egyszer volt..." cimü regénye. — A mult szezon legstebb filmjének reprize. Főfzereplő: Oreta Oarbo.
# ! A parádés szerep
Vígjáték. — Főszereplő: Constance Talmadge.
Híradó. _
1928. októbn 20.
Szombaton és vasárnap
disznótoros na
a Markóféle vendéglőben
fibonnensek felvétetnek.
A „Magyar Hét" Keszthelyen
Keszthely, október 19 (Saját tudósítónktól) A .Magyar Hét• propagandája tel|es eróvel megindult városunkban. A propagandát a kereskedői és ipari érdekeltségek közösen végzik. Megalakult az intézőbizottság, amelynek elnöke Erdős Józsi f kereskedőtársulali elnök, társelnöke Melzler Károly ipartestületi elnök. A kereskedelmi és ipstl érdekeltségek kedden este közösen tárgyal ák meg a teendőket. Ez alkalommal Erdős J)zsef ismertetle a .Magyar Hét" célját. Ai is határozatba ment, bogy a magyar áruk propaganda-betét kirakatversennyel kö ik össze. A vároai villamos müvek kedvezményes árammal aegltl elő a reklám-bél sikerét. A .Magyar Hél" re való jelentkezés már folyamatban van éa szép eredménnyel kecsegtet. _
„Magyar Hét" Racsán
(Tudósítónk felenlése) A pacsil járási ipntcstület elöljárósága elhatározta, hogy u;y Pacsán, mint a járásban megrendezi a .Magyar Hetet\'. A bizottság tagjai: Kende Péter, Koronya László, Bartos Izsó, Rechnltzer József, Weisz Hermsnn, Kovács Zsigmond és Karlovlls Ferenc. A bizot ság megkezdte működését és minden törekvése as, bogy propagandájával megszereltesse a magyar árukat. Az iparosok és kereskedők le\'jes odaadással állottak a mozgalom mellé, amely teljes sikerrel kecsegtet.
— Ma, szombaton Wolláknál elsArendd disznótoros vacsora 1 Pengő.
— Kigyulladt autó. Alsórajktól Jelenti tudósítónk: Alsórajk h Hérában nagy Izgalmat kelte t az ország-u\'on és a földeken dolgozó emberek közölt, hogy e,<y auló hirtelen kigyulladt. Amint meglehetett állapítani, az au ó a Magyar Kender és Lenfonó Ipír Rl. Bp. 26-916 sz. lelzésü au\'ója volt, ame\'y eddig kl nem derített okból a benzintartály körül hirtelenül kigyulladt. Az égő autó nagy konalernáclót váltott ki. A fiatal gépkocsivezető nem tudott magán segíteni, beszalsdt a faluba. Akkor baladt arra a Frankfurti Biztosító gépkocsija Nagykanizsáról, melynek Galllsz Gyula nevű soffőrje nagy lélekjelenettel hozzálátott az égő gépkocsinak homokkal való oltásához, ami sikerült is neki, ugy hogy az auló nem lett teljesen a tűz martaléka. A vizsgálat megindult abban az irányban, bogy ml okozhatta a tüzet.
• ...........................
NAPIREND
Október 20, szombat
Római katolikus: Vendel. Proleat.: Iréné. Izraelita: Mark hó 6
Nap kel reggel 6 óni 2"> perckor, nyugszik délután 17 óra 04 perckor.
Várod Mozgó. .A sanghai logely*, dráma 8 lelvonisban. .Sport éa szerelem*, sportlilm 8 lelv.-ban Híradó.
Uránia Morgó. .Az asszony éa az ördííg\', regény. .A parádéa szeiep", vígjáték, Hlr»d\\
1928 október 20.
ZALM KÖZLÖNY
Aki (rln él egémégei akar lsul
is nem akar|«, bogy ke nény legyen i níke, folyton fjjjon a feje éi bóre lele legyen mlndeoféle piltanAual, az igyék belenként egyizer-kétuer reggelités e\'ö t 1 pohár természetei .Ferenc Jórief* keierüWzel. A hadl-íóihtxakban végiéit orvoil megfi-gyeléiek izerlnl a Ferenc lóuef vizet a súlyos betegek is szívesen használták, mert ez minden kellemetlenség okozása nélkQI blz\'osan hat. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben.
_ Római sírt találtak Szombathelyen. Szombalh:lytn a Rumi-utca végén moit folyó vízvezetéki munkálatok torán egy hatalmas, két méter tzélei kóiirra buikantak, melyből a muzeum rétzére nagyszerű leieleket uedtek kl. A tir feliratából ilkerClt megállapítani, bogy a lelet a Krltzlui utáni második századból való.
— Ismét gyilkolt a lugkó. A lugkömérgezések soroiatának iimét egy ártatlan csöppség eiett áldozatul. Szabó József kaposvári lakos 2 éves Terézke nevQ leánya jutott a szülők gondatlansága révén a veszedelmes folyadékhoz, melyat megivott. A szerencsétlen gyermek pár óra múlva belepusztult súlyos belső sérülésébe. A szigorú vlisgálat meg Indult.
MacDonald nem érkezett Angliába
London, okt. 19 MacDonald, aki 85 lóerőt gépével Kanadából feltzáill, hogy átrepülje ai O^ánt, londoni jelentés izetint nem érkezett meg Angliába, pedig a izámitátok szerint üzemanyaga már elfogybilott. A repülőgépet egy hollandi hajót az Állami Óceánon lattá, amely ekkor lette meg u\'jának egyharmad részét.
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. Oid. 20 án izombaton 5, 7 fi 9 órako-, 21-én vatáraap 3, 5, 7 él 9 órakor két tláger: „A lanahai fogoly", drámt 8 felvonátban. Főizereplő Bemhard Ooelzke. .Sport ét szerelem", sport-film 8 felvonátban. Fótzereplö Paul Richter. Híradó.
Uránia Mozgó. Október 20-án izombaton 7 ét 9 órakor, okt. 21-én vaiárnap 3, 5, 7 él 9 órakor .Az atizony és az Ördög", Sudermann regény. Főszereplő Orela Oirbo. — , A parádés szerep", vig|áték. Főize-replő Comtsnce Talmadge. H radó.
Pénzt
folyósillalunk földbirtokokra (váitO nélaü ) teljea 100 -oa kiflzetáaael, 35 ávl Időtartamra 3 kataszteri holdtól kezdve, hol dánként 600 — pengőig, évi 71/z\'Vo kamatalapon, az Iratok vételétől számított 8 napon belül| (II. helyre is) Házakra pénzintézetünk 90/0 évi kamattal folyósít 1 — 10 évig terjedő kölcsönöket, az ingatlanérték 5»Vo-!g. Váltókat leszamltohnk, váltóhiteleket nyu|tunk.
Kernács és Társai
bankbizományosok Budapest, VI., Teréi-körot 43 B.
(VálajzWlycg beküldését kérjük.)
SPORT ELET
A VASÁRNAP SPORTJA
Nagykanizsán: VAC FC-ZALA-KANIZSA
A profiknál is, meg az amalőrök-nél li csonka fotduló leiz vasárnap.
Nagykanizsán a Vac FC-vel méri ösaze az erejét a Zala-Kanizsa. A meccs Budapestre voll kisortolva, a Vac azonban feladta pályaválasztási jogát. Az eredményhez mindkét együllesnek nagy érdekei fűződnek, de különösen a Zala-Kanizsának, mert győzelme esetén, flgyelembe-véve a löbbl mtccsek várható ered-ményét, teljesen felzárkózhat az él-ctopor hoz ét 4 pont előnyt szerezhet az ötödik és alább helyzeti csa pilokkal szemben. A Vic FC jelentős erőii\'ésekel esiközölt a csapatán 1 t?ljeie:i egyenlő ellenfél, akit csak a leghevesebb hdidjlem ulán lehet megadásra kényszeríteni még a ka-nlz«i pályán is. A Vjc küzdőképes és srép futballt jllszó együttes, Igy a szezon egyik legizctb meccsére van kilátás, A Zala-Kanizsa mír kompletten fog felállni ellenük, mtrl sérültjei meggyógyullak s igy a honi pálya előnyét is figyelembe véve, minimális kanizsai győzelem vár ható. Di a legkisebb könnyelmüi-ködés elegendő ihhoz, hogy a Vac vigye haza a két pontot I
Pécsett a Pécs-Bárányi hevei küzdelem ulán a B AK ellen reparálhatja a Mitkolcon izenvedett eltö
veres\'gél. A BAK azonb.n erősen Javuló formában van s cinci kizárva, hogy a második vereségei méri a pécsiekre.
Miskolcon az Attila és a Huios mérkőzik. Ez a meccs Is Pisire voll soisulva, de a Huios feladta pálya-válatziisi jogát. Ezen s meccsrn az Attila a favorit.
Budapesten két meccset bonyolít le s II. liga. A Terézvárot—Erzsébetváros találkozó az erzsébetlek pontjait fogja növelni. A Józiefvároi —Turul mecct teljesan nyill.
Az amitőrőknil mindegyik meccs eredménye nyílt
Pécseit az NTE és a PVSK ütközik meg. Az NTE favoritként Indulhatott volna, ba mindbárom haltját a fegyelmi bizottság el nem tiltotta volna 2 2 hétre a játéktól. A teljesen tartalék halfsor azonban elég erősnek látszik ahhoz, hogy nyílttá tegye az eredményt.
Kaposvárott a Turul és DVAC összecsapása a pécsi csapat pontjait szaporíthatja.
Bácsalmáson a KAC igyekszik pontot szerezni a BSC ellen. Bácsalmást épptn a kaposvárlak keresztelték el orozz\'áobarlangaak, meglátjuk majd, sértetlenül haza ludnak-e térni onnaa.
KÖZGAZDASÁG
A fellebbezések sora ntán a jövő héten hirdetik ki az OFB nj Ítéletét a Nagykanizsán kiosztott földek és házhelyek flgyében
Hordóssy táblabíró OFB kiküldött és a szakértők pénteken délután helyszíni szemlét tartottad a földeken
Nagykanizsa, október 19
NagykaDlzta város területén az Országot Fóldblrtokrendező Birót/g állal kloizlolt földek körűi, mint azt tudjuk, temérdek bonyodalom támadt éi végnélkűli fcllcbb.-zések következtek az OFB ítéletének nyomába.
Fellebbezett Nagykanizsa váiou ét a magánosoknak százai, akik földel kaplak és mél\'ánytalinnak lailo.ták a megállapított m-g váltát! öiszeget, de fellebbezett herceg Battyhányl-Slrattmann László nagybirtokos Is, akinek mg) kanizsai hatalmas birtokából vette az OFB a kiontott földeket.
A mindkét fél részéről benyu|tott fellebbezé.eknek sz leit az ered ménye, az OFB a hozott Ítéleteket feloldotta és Hordossy táblabíró, OFB bírót ulasito\'ta, hogy újólag állapítsa meg a kioizlott földek, házhelyek itb.-ért flzeleadö összeg nagyiágát.
Hordossy táb\'ablró már hostzabb ideje Nagykaniztán tartózkodik éi Igen tok tárgyaiáit folylatott a vá-rossal, az OFB állal földhöz jutta-tottakkal és a lurceg joglképvlseiö-jével dr. Tamás János ügyvéddel. I Eteknek a tárgyalásoknak most
befejező periódusa közeledik Ugyanit a mai napon a táblabíró eljutott addig munkájával, hogy már helyszint szemléket tsrt a kioizlo\'.l földeken és tzikérlők meghallgatása után meghozza Itéle ét.
Mint beavatott helyről érleaü\'ünk Hordossy tíblablró ma és bo\'nap a helyszíni szemlék u\'án már hozzá fog az iléltt megalkotáiához és azt minién valószínűség szerint a jövő hit elején r yil\\Aiosslgra hozza.
A dönlést soksztz ember és maga a város is érthető érdeklődései várja.
Bor-karaván Nagykanizsa utcáin
ömlik a bor a kanizsai borkereskedők pincéjébe ...
Nagykanizsa, október 19
Akikel pititek délelőtt dolguk a Cseageri utcában vitt, csodálkozva látták a végnilkűll bosszú falusi szekérsort, mely o\'yan volt, mlot egy parádés felvonulás. Ünneplőbe öltözött emberek helyeit a szekereken nagy hordók voltak, ami hamar magyarázatul szolgált.
Uj bor, lobban mondva műit volt a rengeteg hirdóban, ami |ónéhány | ezer litert telt kl. A nagykanizsai, le\'eoyel és picsái járás egéiz csomó
községéből jöttek be a falusiak, akik borkereskedőknek adák el a muitot és péntek délelölt hotizu karavánban vonullak fel a pincékbe való fejtét végeit a Csengery utcán. ,
É d:klödtünk egyik gazdánál a borvásár felöl, aki elmondti, hogy: .bizony elég olcsón kelleti eladni az Idei mustot, mert 12 fillért fizetnek csak literjéért, de muszáj behordani, meri még sok szálló vár hordóra\'.
Megtud uk azt lt, amit kü\'önben már megirtunk, bogy az Idd izüret nem hozott olyan eiöi bort, mint a tavalyi, hibár a mennyiség tokkal 10b1). Mini a tzőUőtgazda mondotta, at a bor, imit még most szüretel nek, vigy ezután, |elenlősebben töt b szeszt tartalmaz, mert az októberi melegebb napok a tzöllő cukortartalmát megsokszorosították.
A tehenei ét lovatitekerek közül löbb, mini negyvenet izámoltunk meg, ami azt bizonyltja, hogy van a borból elég Pjnastkodnik It a gaz dák, hogy még a izőllőre fordított munka tem jön kl a 12 fillérei borárából. _
(-) Állatvásári tilalmak Zalában. Sü neg, Csabrendek ét Zils-gyömrö községek országos, havi és heli vásUjaira hullott körmű állatok falbajtása a ragadós izáj ét köröm-fijái miatt be van tiltva.
iíbió-IVSOI
Október 20 (szombat)
Bndapett 11 45 H. Közben 13 órakor déli harangszó az egyetemtéri templomból. Utána: 0. hangv. 1 Időjelzés, Uttjárés. 3 H. 4.45 Időjelzés, ldó|irii. 5 P. 5.35 Hangv. 6 45 E.< 7 20 A Király Színház huszonöt éve, E. 9 A m. kir. 1. honvéd gy. ezred zenekarának hangv. 10.10 Időjelzés, H, Időjárás jelentés. Utána cigányzene.
Bécs, (lrác, Innsbruck, Klagenfurt Linz 11 és 4 Hangv. 5.45 Oy. 7.15 Kamara Z. 805 Hannele mennybemenete, 0 Haupt-mann drámai költ Ulána hangv.
Berlin. Stettln II és 2 0 . 4 30 Hangv. 8 Vígjáték E.
Barcelona 12 15 Harangjtlé\'. 8 15 Kamara Z. 7.15 Hangv. 10.15 Harang|áték. 10.25 nZ.
Basel, Bern 1250 Vidám 0 4 Hangv. 8 Énekkari hangv. is msndolln Z. 10 Hangv. 10 35 Tánc Z.
Frankfurt, Caaael 1.15 Hangv. 3.05 lf|. hangv. 3 55 A. 4.35 nZ. 8.15 Hangv. Utána rádiójáték.
Hamburg, Bréma, Hannover, Klet
8 A. II Q. 12 30 és 205 Hangv. 6 Vidám 7. 1 Egyházi Z 8 Opera B
London, Daventry 12 15 Istentisztelet. 2 Kamara Z. 4.30 Balladák. 5.15 Tánc t. 6.1.1 Oy. 7 Zenei koijálék. 7 45 Schubert zongoraszonáták 8 45 Sztmt. hangv. 10.35 Tarka est, K. II 35 Jb.
Madrid 1.15 |Harangjilék. 3.15 Hangv. 8 15 Kamara Z. 9.15 Tánc Z. 11.15 Ope» rett E.
Prága 11.15 0 12.15 Hangv 4 10 A. 4.30 llingv. 7 Brllnni mdsor.
Róma 1 Kamara Z. 5 30 Ének \'s zenekari hangv. 8.45 Opera E. Utána hsngv.
TélIBI
A mai értéktőzsde csendet vol\'. A reedezési n .p csak az üzletidö elejéd eredményezett valtmivel élénkebb forgalmat, cukbamar azonban iimét üzlettelenné vált a piac. Az árfolyamokban az egész löztdeidö ala\'t csak jelentéktelen változások történtek, amelyek lefelé és felfelé esik 1 százalékig terjedlek. Ctupán Első Magyar Biztosító szenvedett nagyobb árveszteiéget, mlg Magne-sli és Brsssól az átlagosnál nagyobb mértékben javult. — A többi érték nagyjából a tegnapi nívón zárt. A fixíamatozásu p pitok piaca ttliesen üzletleien. A valuta ét devlzapíaco t Berlin és Német-márka |avult, a többi cimlet nem váltosott.
ZALAI Ki-iZíONY
Wwás éavtsa-
VALUTaa AagoU 27 75-77 90 Bibi k. 79-Í7-79 87 (Mk. 10-94-17 (2 (Ma k. IW SS-lM Il L>Uái 9 99-10-0. Dollár »70 80-077 80 rnacUb »40 »60 HoU. 229 30 2J03J •wfTtl 64 10-64 40 Ltl 4 43 3 4H
kava —
Un 30 OO-JO 25 Mátka 136 37-126 87 M jrrég 162 50 153 10
----- 8*>\'ó7-ÍO"72
92 30-92 90 Bvájd 1.110 15-110 55 SvU k. It3 00-03 60
DKV1ZAX Amit 329 61-130 30 3aljrr«4 10-06-1" Oí iarUii UMS-47-IÍ6 <7 drttaaei H 02-7\'J8/ Kakáltál 3 44-3 48 Kap«ab.lt2\'75 153 <5 loartca 27-78-27 8fi M«drld W35-92P5 Ml WJ 30 0 >-30 IU • a viffi Í/2H0 4 40 O <to 162 /0-I53 10 II 36-22 44 16-97-17-02 . 412-4 15 163 20 153 fO 64*70 64 40 S0-4 -8072 H0-25-1I0-&S
Pilla Prága Saofta
Va raó Wlaa
ZMcti
Sertésvásár
rabatt* 1446, atlyMI auadi 767 daitb daíraaíl t\'78-1\'60, •aedatt 164-1(8. nMOatt «aaep I 30 -I 44 kAaoytl I 01-1 20, tlióraoda őrig 1-56 -1 60, ■átodraida 1-20—1-40, iugol aSIdó 1-15—1-30. aaalouna nagyban 2*4-3-Í6, »ali 260 000, latraaolTbal 1 40 -160, tutonnia lélaarléa 2 00 >-20. Ai baavaat lanyha
Kteáta: Mlzslsi Bysaái és Lapklaáá Tállslsl lászváayUrsssái
Pddte kiadó: Zalai Károly.
tatsnarbaa Witn i Nagykanizsa 78. aa.
\'l II ~l\' ......\' wf I "l I ■ I* II ~l I I *!!■ II ■\' I II , -|
áfBÓEIBDETÉSEI
Ai aptóhlrdlétaak dija 10 sióig N fillér,
minden további nó dija S AH. Vaaár- és Snnapoap 10 uólg SO fillér, minden további n6 dija • flll. Saeidán ia pán lak\' ■ 10 aaólg SO fillér, minden tovibbl aaó d ja • flll. Umaaó a minden vaata-■abc betOböl álló aaó kél siónak aiimll-tadk Állási kutaóknek 50<Vo engedmény.
a Mrá.U.I éli «ia~» #Intoadi.
Egy megbízható mlndenesleényt
azonnali belépésre keresek. Cini a kiadóban.
UJ asztalibor, finom, zamatos lller|e 56 fliiéi Sálránnál, Magyar-alca 74. 5179
tohwiri és Tauber cég Nagyka-nliaa, Ozleti és Irodai bsrendszése,
egyben vagy daiabonként eladó. 5122
Ha vékony bokát akai, vegyen Mlltényl olpödaletben egy plr fOzSs olpflt,
lékeiét már kap 19-26 pengóéit. Ha hamar elfárad, vegyen rugói légyékbstétat ugyanott. 5153
■ ladó egy szép utcai lakáa mellékhelyiségekkel. Rákóczi u. 91/a. sz 5084
Kiadó nagyobb raktérhslylaég, voll gabonaraktár, deszkázotl [alakkal és padlással Magyar-utca 64 5172
I vagy két szoba-konyhát bútorozott lakást kcrrs.k, lehe\'.ö eg belvárosban. Címe kel ké ck e lap ki id hivaul bi
Teljesen vasból kés/Ult, kilenc méleitB aaalmikaiiloxö eladó. — Vodlnák, Oelseszlget.
Befalazó, asztal és lábon álló lUz-helvek, la- és széntutésu kályhák legolcsóbban kaphatók Schlesinger Gyula vaskereskedésében, Magyar-utca 2. szám. — Ugyanott tanuló Mzelíssel felvételin. 5183
■ ifutól.ény lelvéletlk Halász műteremben, Kazinczj-ulca II 5184
Jobb leány, iki a lAzéshez ért, kisebb házLailástioz ajánlkozik. Cim a kiadóhivatalban. .5186
Caamagasitlt, llllónlegea szép és édts, téli eiiakásia Is alktlmas. Muszel és Prledenihal cégnél kapható 5150
Tótaientmártonban. üzletnek alkalmas háa OiOk álban sladó. Bóvebbet olt, a kántortanítónál. 5149
Egy borbélysegéd azonnal lelvéletlk. Clm a kiadóban. 5170
Egy kulónbejáratú udvirl szoba kladé. Cím a kiadóban. I
Egy azoba-konyhéa lakéa november elsejéie kiadó Kinizsi utca 19 -5177
oníinental
minóségben és tartósságban íelfllmnlhatatlan!
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gÖxmosó, vegytljitltó, ruhafestő vállalata
a uombathrlyl urii Ipaiklilllláioii aranyéremmel kitüntetve
NAOYKANIZSA Kazinczy-u. 8. Hunyadi-u. 19.
Mos, fest, tisztit, pllsséroz.
Szétfejtett kabátok festése már 8 pengőtől.
Háztartási fehérnímlltk Itgokaőbban
i n
Csávázószerek:
Porzol Till nlin Ár/ópác
jí Tillan in
3 Higoaan
8. Cup^ám
5 Ori.in csávázó x ré/gállc
Magvak MUtrágyafélék Növényvédőszerek
„Futor" szénsavas takarmány mész. Madáreleségek
OBSZÁG JÓZSEF aitfirtikrihita
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A biróaág mellett, ni Teleion: I3U
B
HIRDETÉSI IRODA R. T.
Budapest, V. Dorottya-utca 11.
fiókja :
DELEJ LÁSZLÓ
oszlálytorslfgy főírus h bank- és váltóozlelébrn van
Budapest,VII.Erzsébet körnt34
tho\' a XXI. osrtálysorsjátéSra már rendelhetők lorsjegyek.
Égési : 20 P, i/2 10 P, >/t 5 P.
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
Férfi és női
KALAPOK
(Hückel.GjUkits, Halban, D imaak) férfi és női
SAPKÁK
szallag, tomp, gyászfátyol tit-gy rik\'áta. Átalakításokat vállalunk.
GYENES ÉS VIDA
,ioi rtlsó emp\'om mellett.
Agytollat, mézet,
állati bftrftkst,
vóróa- én sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, caontot éa on-gyot a legmagasabb árban vásárol
8TBÉM B. Fiái NAGYKANIZSA,
Erzsébet királyné léi 15 sz alatt.
Gramofonlemezek
Magyar nóták,
népdalok, csárdások, tánelemezek
legújabb slágerek
kaphatók :
FISCHEL FÜLÖP FIAI
kónyvkereakedéaében jim Nagykanizsán.
ilí
Él W
....
V«0Ttlaatltéara és fastésra elfogad férfi és nfil rul.ákut
bármilyen mlnóségti kclmét-ól.
Ujraátlestésre bóibu\'or >kal. bórkabátokal
fs végáiul.
Ágytoll tisztítás huzattal együtt és enélkUI.
l-\'UggOnvOk, kézimunkák, szónyegek, butorkeímék, mlndenléle paplanok és szótmék tisztítása, leilótlenltése és lestése
Pllssésroxés és gouvrésroaés
a legelón>ösebb álban és legszebb klvlte ben.
Bóvetih felvilágosítást nyújt Nagykanizsa lészéie a gytljtólelep veztlóje
Nagykanizsán, Erzsébet téren Állami adóhivatal. Régi postaépület.
1928 október 20. Nágykanl/sal Kerékpár Egylet.
Verseny kiirás.
A Ndgykanizs i Kerékpár Egvlet f. évi október hó 21-én délután 2 órai kezdettel Nagykanizsa—Pacsa kótOlll útvonalon Picsa köiség bejáraiáig ávzáró kerékpárversenyt lerdez. (31-31 kilométer = 62 km.)
D j zás: dlsjlt.ti nagy ezüst, di-s itelt kit ezüst, kis ezüst, ezüstözött bronr, 2 kis bronz. Ezen dijsk 15 verrenyrő jelentkrzéte eietén adatnak kl, 10 versenyző |él»nlke-zéie eset\'n 4 dij lest kiadva.
Benevezési di| szemílynkmi 1 P 20 Ml. Benevezni lehet f. hó 20 án eate 7 óráig.
Benevezni l<h;t Donát Fererc írüizeiésznél és BOky Béla egyleti litklmál minden este a Híjó vendéglőben levő helviségben.
A versenyen a M. K Sz. szabályi I az irányadók. srs
Nagykanizsa, 1928. október 17-én.
BDky Béla
titkir.
Veraeny rendező bizottság elnöke.
Magyar Hirdető Iroda R. I.
nagykanizsai fiókja
Sugár-ut 4. Telefon 338.
Minden külön koits\'g vagy portó frlszámitása nélkül elhelyez
hirdetéseket
hárme\'v bel- v«|fy külföldi lapban. Reklámterveket készít, szövegez.
Pia káti rozást
vállal htlyben és vidéken, b-l-
vagy külföldön. N\'gyka.iiz8i r. t. város mlrden-nemü hirdetési Jogának bérlője.
Magyar Film Iroda rt. Budapest képviselője.
A M-igyar Királyi Be ü^ynilnisz-lérium forditó osztályén ik felvevő helye. Bármely nyelvtől vagy nyelvre forditá*) vállal és belügy-minlsitériummal hitelesitiet.
MEGHÍVÓ!
Mijln- Vin S,Ull Srrakbtal uUiáaot .11.imi.il
BUDAPESTEM
a l<fkell«m«*4bl> otUlool nyu|l|i • l«(»l6af6uS> l«IUIal«k m.M.II ■ KaUlf pil,aad«u áfkaiSal bMalával utaban levő
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Budapest. TŰI., Baross-tér 10.
■ UI
80"., engedményt kap
aalal aiaa lap a>6flialA|e olc.O noba áialakMI,
10" II engedményt kap ukaí ailaiml áralakMI (SltOní bSil koa,M I S pengét msgtabarll
aal«laal k&Hil««l. OTart iyalo( ál|Abal >o f" italt a pSlyaudvafról.
Nálunk otthon árzi magát I I I
r.laAiandB HiioljSIÍi, tilfofiiao caaladl |<Ua( Bajéi érdaks
aaaa ilftnfftk lolyláo, boyy okvtllan nálunk Skáll-|oa m*n f.lAxiti* iiobaMaviandaiaa a|inlal"»
KÍ1
H i rdessen
a
„Zalai Közlönyében.
Nyomatott a Bélzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelő*, üzletvezető: Zalai Károly.)
68. évfolyam, 240. szám
Nagykanizsa, 1928. október 21 vasárnap
POLITIKAI NAPILAP

Felelős sierkesitö: Barbarlts Lajos
ElMMtM án ; agy Un 1 pMfá 44 Illái
a műegyetemet
Az állatorvosi főiskoláról is kivertek három zsidó hallgatót — A kultuszminiszter szigorú rendeletben utasítást adott, hogy a legkisebb rendbontás esetén be kell zárni az egyetemet
Tovább folynak az egyetemi zavargások Budapesten
Budapest, október 20 A főiskolákon a mai délelölt aránylag nyugodtan telt el. Az egyetemekre éa a lúiikolákrj csuk
előzetes Igazoltatás
alapján lehetett belépni. Az Igazoltatást egyetemi közeitek h\'j\'otlák végre. Az állatorvosi főiskolán három zsldóvallásu hallgatót kivertek, ns(yüt>b verekedésre azenban itt sem ker an sor. Scltovszky Béla belügyminiszter
az egyetemi tüntetésekkel kapcsolatban a kővetkezőket mondo\'ia :
— A belügyi kormány irinden intézkedést m g\'ef, hogy a további recdiavarásoknik és az esedges lOnletéteknek elejét vegye. A preventív intézkedések feltétlenül meghozzák a kívánt etelményi és meg van gyöiödve arról, hogy minden to.ábbl tüntetést meg fog tudni akadályozni a rtnlörség.
A műegyetemet bezárták Budapest, október 21. (Éjszakai rddiójelentés) Mi délelőtt a műegyetem fekete hlrd :lőtáblá|án Szlly Kil-mán rektor aláírásával hirdetmény ielenl meg, melyben a rektor közli, hogy sz el^fordu\'t cs\'tnényrk miatt
a műegyetemet 3 -4 nap\'g bezárjak. A kultuszminiszter rendelete Budopest, október 20 A kultusz-mlnisiier az éjizaka tartolt értekezlet utln, amikor az egyelem\'k rek-
toraival és díkánjiival tárgyalt, Írásbeli rendeletet kü.dött az egyetemekhez azial ai u\'asilással, bogy a legcsekélyebb rendbontás esetén azonnal zárják be az Illető főiskolát. A un dek el ma reggel 9 órakor birdelte ki Szlly Klímán, a műegyetem rektora, Eruán a műegyetem valamennyi tantermében megkezdődött az előadás. A szlpou rende et ellenére l/a 12 órakor a műegyetem egy:k atagf dyo-t.óján két negyedéves zsidó hallgatót üMyvertek.
a bölcsészeti fakultáson a Muzeum köru\'i kapu elölt kél fjto-gralusl, akik a bajiársi csoportokat le akarták fényképezni, kövekkel meg dobáltak, ugy, bogy a f jtoqrafjiot-nak el kelleti fu\'nluk. Ugyanitt a n«g/számban gyülekező diákok és diáklányok a kapu alatt
máglyát raktak a liberális reggeli lapokból és azokat
elégették. Dilfelé rendöiök érkeztek s m\'g-
jilenl több rendőrtiszt kíséretében a Muzeum-köruton dr. Székely Vladimír rendőifőkapltán/-h lyettes la, akinek intézkedésére ke ékpáros és lovasrendö\'ök oszlásra sióíi\'.otlák I -I a tün\'e ően sélá\'galó dlákcwportokat.
A lovasrendőrök felléptettek a járdára és sikerűit is a csoportokat feloszlatni.
A diákság egy kis\'hb cstporlja a Muzeum-kerlbe vonult, ds a rendőrik ot Is szétoszlatták őket. Feltűnő vol». hogy
a Muzeum körúti néma tüntetésen egyes befurakod tt elemek hogyan Igyekeztek az izgatott diákság körében nyugtalanságot kelteni.
Eiy fiatalember több h;lyen megismételte, hogy OnzenólélkozUoinl kezdjen a diákokkil. Ei a lia\'alern-b:r Koós rendőrianácaf s fcoénok \'•evezte ma^ál és több egyeieiri li llga\'ót előállítással, letartóztatásul fenyegetett mer, — mondván, hogy ö rendőrségi funkciónáriui.
A rendőrség tapintatos él gyors közbelfpéte szonban megakadályozta, hogy botiány keletkezzék s végül Is ke ékpáros rendVök iíazoliat\'ák a fiatalembert, aki Alli\'ólag egy Horo vlcz nevű ola|-ü,yiők
Megnyitották a csepeli vámmentes kikötőt
A kormányzó adta át a kikötőt a forgalomnak
Nigybányal vitéz Horthy Mikló«, Magyarország kormányzója ma avatta lel és adta át rendeltetésének ünnepélyes krretek között s csepeli vám mentes kikölőt. A kormányzót Maurer Oyula kormánybiztos fogadta ét nd vözölle. Beszéde ulán Mr. Ctavel, a francia p<n(csoport vezetőj; mon-do.t beszédei, ma|d gróf Bethlen litván miniszterelnök először francia, ma|d magyar ny.lven fejezte ki elismerését és köszönetet mondott mindazoknak, akik résztvettek a ki kötő munkálataiban, az építőknek, a rntgyar mérnöki karnak, a tervezők
nek és mlndaioknak, akik a munkáitokat vezették és a magyar munkásság ez-eirek, akik szorgalmasan dolgozva le lelövi tették azt, hogy a "uika ids|iben le|eződh-ssék t>e. Fiikérte a kormányzói, bo^y a kikötői nyiss) mrg és adja ál a forgalomnak.
A kormányzó hosszabb beszéddel válaszolt, melyfiek elején francia nyelven köszönetet mondott mind azoknak, akik kiváló munká|uktal résztvetlek a kikötő építésében és annak befejezését elősegítették Ki-tejielte a vám nentes kikötő lontos-
stgá\', mely arra van hivatva, h >gy
az olcsó áruforgalom intenziven /\'•jlMhessék, amely maga után jogja vonil ugy mezőgazdaságunk mint Iparunk és kereskedelmünk fehirágozásU és uj utat nyit a magyar mezőgazda-sági élei fejlődésének A huJapesii vámmm es kikötőt meg nyitottnak jelentette ki és ütembe helyezésére az engtdélyt megadta. A kormányzó ezután meg ekinlelie a gabona tárházat, ma|d aulóbt scállt és kíséretével együtt visszatért a fíváro\'bt.
avuvmxnAruirmruWiAAfiiYi-i-i-i\'i................\'""
Negyedére szállították a német jóvátétel összegét
Az 1921-ben ideiglenesen megállapított 132 milliárd helyett 30—35 milliárdot
kell fizetnie Németországnak
London, oVtóbcr 20 Az angol lapok páriti értesotése szerint Patker Gllbert, Poincaré éa Churchill tegnapi párisi tanácako-:ása azzal a megállapodással vé^-ződölt, hogy a német jóvátételi fi-
zetések végleges összegéi 30-35 milliárd arunymdrkában fogják megállapítani.
Párls, október 20. A Newyork Herald azt a szituációs értesítést közli, bogy a végleges nétnel jóvá-
tételi kötelezettség a tegnapi határozatnak megfelelően sokkal kisebb tesr, mint 132 milliárd aranymárka, amit 1921-ben Franciaország sürgetésére ideiglenesen megállapiloltek.
Besvato\'t pénzügyi körökben az a
verzió kering, hogy Parker Ollberl I Svátétell főbiztos meghivásl kapott Plerpont Morgan bankházának központi vezetésére.
Patker Gllbert most azon fáradozik, hogy mielőtt hivataláról lemond, a lehetőség szerin: rendet teremtsen a Dtves-terv és a |óvá!élel végleges rendezése körűi, bog / Ily módon Fu-rópi pénzügyeit, amennyiben a béke rzerződésekkel 0szef3ggn;k, tendereit állapotban hagyja vissza. A verzió szerint eizel a szándékával Mggnek össze Londonban folytatott tárgralássl ls, amelyeknek meglepő fordulalaképen Curchlli kincstári ktncellár tegnap Polncaréval való tárgyalás végett Piriaba úszott.
Sürgöny-váltás
a magyar—román optáns-tlgyl tárgyalások megbízottal között
Budapest, oki. 20 (É/szakal rddió-felentéi) A Magyar Távirati Iroda jelenti: A rónán kormány a román biriokpirek ügyében november I -*n kezdődő tárgyalások vezetésére De-rutti volt román külflgyminisziert nevezte kl. Ez alkalomból Szterényt József báró, a magyar kormány lel|-hatalmú megbiiottji az alábbi sürgönyt \'ntézle D.\'ruttihoz:
— Örömmel értesültem, bogy a román kormány nsgfméltóságodat nevezte kl kormánya képvlselö|éol az optánspeiben. Kellemesen emlékezem vistzs régi összeköttetéseinkre, a két oraiág közötti |óvlszony ápolására. E-ös a reményem, hogy erős akarattal a vitás Cgyet sikerülni fog rendezni.
Derutti Szlerényi b ró táviratára ugyancsak sürg\'nvlleg válaszolt és snnak a meggvö.ődésének adott kifejezést, bogy h-sontóképen remélt a kérdés megoldását, meri ö is azon leír, bogy a megegyezés sikerrel |ár|on.
Mac Donald repülőgépe felrobbant?
Párls, október 20 Mac Donald repülőt elveszettnek tartják. Egy hsjó október 17 én éjjel lángot látott, amely valószínűleg robbanásból eredt. A számítások szerint ebben az időben kellett a vakmerő repülőnek ezen a környéken repülni.
Kiznhant a repülőgépből
egy leány Jungfrau felett
Zflrlch, október 20 Egy berni urileány megkérte egyik repülőtiszt ismerőséi, hogy vegye fel repülőgépére, mert szerelné keresztülrepülő! Jungfraut. A repülőtiszt engedett a sérésnek és mikor ezer méter magasságban hátra eklntetl, elrémülve látta, bogy a mögötte levő bely üres. A leány ezer méter magasságból lezuhant a glecserre. Holttestét még nem talá\'ták m\'g. A nyomozás megindult.

1288. október 21.
Tömeges gombamérgezések Nagykanizsán
Két nap alatt három család forgott életveszedelemben
Nagykanizsa, október 21 |
A mu\'t bélen jelentettQk, hogv Keszthelyen két uri cislád rendkivul súlyosan megbetegedett gombamér-gezésbm.
Ma arról kell h >gy beszámoljunk, , bogy s gombaidénynek N gvMci- I zsán Is megvannak a mag* á\'doiatai. > A tisztiorvos mponta megnéti a piacra botolt gombákat, soksn azon-ban nem a piacon vesznek gombát, hanem háznál, a kosarazó falusiaktól.
Nagykanizsán az utóbbi két napon több család megbetegedett gomba-mérgezésben. Mindegyik a piacon vette a gombit és azt otthon le Is forrázta. A gombás kosátba azon bán szedés kőiben méig-s gombák is kerülhettek, ugy hog / több család súlyosan megbetegedeit
l<y » Magyar-u\'ca 39 sz. alatt lakó Tóth család ebédre fogyasztott gombát, amitől ciakhimar a c«alád Összes tagjai toiazul lettek. Erős mérgezési silmpiomák lévén, gyorsan orvosi hivattak éa ennek volt köszönhető, hogy sikeiü t tulyos katasztrófától megmen.enl az egész csaladot.
Hasonló eset törlént tegnap éjjel
a Királv u!ca 6 sz. alait, ahol Mi hatecz Pé er éa c«lád|a likik. I i a csa\'ádfő, a Meség és a két gyermek leit hirtelenül rosstu\'. A mérgezés nagyon 6U yos voli. A hoizAtarloiM r.lg\'ön éjvzaka oivosi hívtak, aki gyomormosást alkalmazott é» nagv-rehezen megmentene az életűek a Mihalecz-ctaado".
A harmadik esel a Kölcsey ulcá-han lakó Hermann géplakatos csa-Hdjiban tönént. Hermann a Metkur-va>gyárban van alkalmazva. A család-anyi a piacon veit gombit készített eKédr#, a nit jóiiüen elfogyasztottak. Csakhamir mindannyian rendkívül rosszul lettek. Az egyik leányt súlyos mérgezéssel a kóiháiba szállították, n másik leány a sajil lábán ment he a kórházba, ahol nyomban gyomormosást alkalmaztak. H.\'rmann és f.les^ge |obban van
Ezenkívül is tudunk tö\'jb könnyebb lefolyású esetről.
A halótágoknak Itt nem lehe télimül ál\'niut, nem tzabfd várniuk nrot, mlg a gombamérger^sek első Inlálot áldozatukul i z^\'dik V lamilyrn formában sürgésen iniézked úük kell, amig nem késő.
Vacsora-főzés közben tüzet fogott egy kiskani-zsai asszony rnhája és égő fáklya lett a szerencsétlen áldozatból
A forgáccsal együtt kötényét is meggyújtotta — Állapota válságos
Nagykanizsa, október 23 Kiskanitsán pénteken este borz»l-mas szerencsétlenség történ, az O/-szág-ut 10 számú bárban. Ili lakik özv. Polai Lisztfné 87 éves öreguszony leányával és annak férjévé tg/ fedél alatt.
Az öregastzooy magas korára való tekintettel, nem igen járogaiott el hazulról, csak otthon foglalatoskodott s h«z körül. Tegnap este hét óra előtt leánya veje a keit végiben dolgoztak, Pol iné pedig hozzálátott, hogy vacsorát kés>i.sen
A kamrából szárazforgácsol vitt be a koiyhába, hogy tüzet rakjon. A forgácsból alaposan meg is rakia a kályhát és nem vetie észie, togy a köténye szélét is a fjrgácc.al egyOtt a tűzhelyre tette. A nini gyufái lobbantott a forgáci alá, a kötény pillanatok alatt meggyulladt. Az Idős ssszony rendkívül meg-
iied. és teljesen elvesztette fe|ét. — Körben epész ruhtja lángba bjrult, mire az a szerencsétlen ötlete támadt, hogy az Agyba vesse magái Ezt meg is tette, dc skkorra már egész teste borzalmmn összeégett.
S tgélykiáltásaii a hiztól távolabb le»ő leánya és ve|e esik kés\'bbrn hallót ák meg. Berohsnlak, de az öregassiony már iszonyú kinok között fetrengett az ágybán.
A Szerecz-üzletből leltfcniilak autóért N gykanhsUa és a szeren-ctétlenül Polainél beszállítót ák kórbátba. Á\'iip>ta váltig is.
Szirr.bit dí elölt nz asszoiy rendkívül auiyoi áiirp>iára való tekintet tel dr. Almássy O/ula vizsgálóbíró is kihallgatta az ösizléget ö eg asszonyi, akinek vallomása szerint is megállapi ha ó, bogy a szerencsétlenségért nem lethtl senkit f :le• lőss\'g.
Zsákot dobott a fejére és ngy fojtotta meg gyermekét a letenyei gyilkos apa
Kihallgatása alkalmával mindent beismert — A vizsgálat szerint kedvesének nincs része a gyilkosságban
Nagykanlzaa, október 20 Röviden bírt sdlunk már arról a borzalmas gyilkosságról, amit a mull napokhsn követeti egy bestiális spa. Simon J\'nos 35 éves letenyei gszda. Simon ugyanis vadházasságban élt Lelenyén egv növel, akinek felnőit leánya var. Simon a leánynak is udvaiolt. amit az, ugy látszik szívesen veti. Csakhamar köve.kez-raényei mutatkoztak a viszonynak és * leány egy gyermeknek adott életei. Simoni a dolog nagyon bántotta és elhatározta, hogy a csecsem"! elteszi láb alól. Ezért — a pyomozás adatai azeiinl —
a gyermeket bevitte az Mállóidba, ahol egy zsákot húzott a csecsemő fejére, azután saját
kezeivel megfojtotta saját gyermekét.
Mikor borzalmas tettét véghez vilte, kivitte a kis hullái a mezőre, ahol az egyik szántóföldben elásta. Eiután min ha mi sem törté it volaa, végez\'e tovább a m?a!\'<;okott napi munkáját.
Leienvén azonbjn mindenki tudott Simon jános viszonyáról és kedvese Fail Mária családi eseményéről, igy csakhamar feliünt a szomszédoknak, hogy nem hallanak már gyermek-sírást. Ét beszélni kezdelt a falu szája, — amely csakhamar a csend-örs\'glg vitte a rettenetes feltevést.
A ciendőrség eiulán órák alatt kinyomozta a teljes valóságot, amely-
nek eredményekép Símen JSnoi ősiimén belimert ninJent és rész-le e»en elmordotta azt is, h Jgyan követte el borralitns \'eltét.
A cseadSrséu ennek a\'ap|án őrizetbe vette Simon János gazdái és k d.etét hall Miriat. Simon vad-háissáisi — a leásnak any|a azorbm \'el|csen távol áll a bJn-ténytől. U^y a füfil mlat a leányi beszálli o iák a leienvei kir. járásbíróság a, nh,l d.. Hltzelberger Ferenc vizsgálóbíró előzetes letarlóz-\'a ásba helyezte őket.
A csendőrség lovább foly\'atja a viisgála\'ot és jövő hé en ugy Simont mlot ked/esét behozták Kanlisára és átad|ák a kir. ügyészségnek.
Karácsonyi vásár
Sziute látjuk, hogy csillannak fel a szemek erre az évenként visszatérő kél szóra.
Ktrácsonvl vásár ..
Társadalmi esemény. J J.ékonysági muika-Mkalom bz aranyos szi<ü és éirr.M-évre anibiciózttshbb, évről évre gyar.ipodó hölgy-gárdának. Stóra-kozís. még pedig szezc nti)l ó, amire öreg, fiatal az e ózó esztendei kellemes emlékek liév:l emlíkezik.
Ét felCBiilanra\'i a szemek amolt is, messze a ieiilett asz átoktól... ahol rongyok kőit. éh-.scn d-rmed a nyoiror sokszáz sremedö|e. Ilt is fe\'Csillanak a szírnek, amikor igy levélbuilás idc|én uriassiouyokat Iá • nak ketesé.e! kopogtatnak végig hosszú ulca»o ok minden kipuján. Meri ezek a |ó hö\'gyek kéipi járnak. Minden .-«zifndór>rn csak egy»7 ?r kérnek a K<r:szlény Jótékony N5 egylet részére, amely egész esztendőn keresztül ebből az egyetlen jövedelmi forrásából, a társadalom |ó-szivcből scgéiye.i a vátos szegényei\', ruhái, élelmet nyu|\' azoknak
Az idd karácsonyi vásár december l-én és 2 án lesz. Djcemoer 5 én pedig gvermek-e\'őadással lari-j\\k meg a Mikulá6-cstet.
Szombati fntball-ered-mények
Budapest, október D
(Éjszakai rádió jelenlés) U pest 11. P \'S erisi»bet szövetiégi seneg mérkőzést Uloest taitilékct.pila nyerte 4:2 (2:0) arányban
Bécs, oki. 20 (Éhznkal rádlóje-lenlés) Floridtdaif—WSC 2:0(1:0) London, oki. 20 (Éjszakai rádió-jelentés) M< a.\'IU.án 10000 főnyi közönség előli játszott London éa Beilin vá\'ogatott ama.örcsapa\'a, melyet nsgy megiepeiésie a németek 4:1 (3: 1) arányb.n nyertek meg. A mérkőzés igen szép Időben a Wembley-stadionban volt.
Ha uj lakásba költözik,
függönyeit, ágyteritőit,
a hozzávaló anyagól, csipkéi
özv. Dr. Orosz Miklóspé
kézimunka szalonjában 0
(Kazinczy-u. 2.) V
szerezze be.
Nagy raktár febér, ecrü, színes etamln, grenadin, tussor tQII anyagokban.
1 mtr. Ia tosior 150 cm. széles 7 P.
Nagy választék filét, klöpll lüggönycsipkíkben,
beiéiekben, moiivokban. Anyagvásárlás esetéh díjtalan
tervezés, tanácsadás. <0/ Endll, azsur.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Október 21, aaaArnap
Római katolikus : Orsolya. Prolest.: Orsolya. Izraelita: Mark hó 7.
Nap kel reggel 6 óm 27 perckor, nyugszik délután 17 óta 02 perckor.
Magyar Hét értekezlet d e. 11 órakor a városházán.
TOzoltó-gyak rUtok d. u. 2 órakor a Deák-téren.
Városi Mozgó. „A sanghal fogoly*, dráma 8 telvonásban. .Sport és szerelem", sporlfilm 8 felv.-ban. Hiradó.
Uránia Mozgó. .Az asszony és az ördög", regény. .A parádés szerep", vlg|áték. Hlud).
Október 22, hótfö
Római katolikus: Kord. sz. Protesl. Előd. Izraelita: Maik hó 8 Nap kel icggel 6 óra 28 perckor,
nyugszik délután 17 óis 00 perckor. *
Városi Mozgó. .Therese Raquln". Zola regény. .A legfeketébb kalóz", bohózat 2 felv. Pátria Vllághiradó.
Nem kell haragudni,
ha őszinte kérdésre őszinte a vá Iwz. .Rajong ls. szerelem vagy szamárság e az, ha egy 15 éve > kii lány nagyon, de nagyon szeret egy 3<S éves embert ?\' Mi legyen erre a kérdé re a szerkesztő üzenete ? Hiizen a szerkesztő h ■ volt ra• jongó, volt szerelmes Is és volt... Nj. nem... nem ugy gondoltam... csok hát... szóval szamárságok Is előfordulunk minden ember életében. Például, amikor egy Ilyen egyszerű kérdésen el tud az ember elmélkedni, — az Is szamárság. Mert hiszen a válasz nogyon egyszerű volna. Azt keltene csak válaszolni, hogy mlndahárom együttvéve Is — csak szerelem.
A pedagógus azt mondaná :
— Bűn Ha pedig a 38 éves ember nős is akkor romlottság.
A f.atalság ismerője azt mondaná :
— Kár gondolkodni ezen Mire a válasz megszületik, ugy Is változik a kérdés.
A mama azt mondani:
—■ Altt\'t függ Nőtlen ember ?
A filozófus:
— A pubertás korában gyakran expfnmentolhatósexualls aberráció.
A ferihezmenő korban levő leány:
— Édesem az nem rajongás, az nem szerelem még csak nem Is szamárság, hanem kimondottan szemtelenség
Az e\'ény csősz:
— Ezt a gyermeket minél előbb intézetbe kell adni.
A cinikus ember pedig a ,ra jongás, «zerelem v^gy szamárság" problémáját egy kérdéssel oldaná meg:
— De hát ml a különbség a három között...? (-s)
— Szabadságon. Kálnay Oyula dr. reiidOtfölanácsos kél heti szabadságra ment. Távolléte alatt a kapitányiig vezetését Bertóthy Lőtinc rendőrianáctos lálja el.
— Nyugállományba helyezés. Az Igazságügyminisz\'.er Bedenek Ferenc kir. törvényszéki irodaigaigatót saját kérelmére nyugállományba helyezte.
— Lapunk Budapesten állandóan
olvasható a Park Szálloda kávéhá-
lában VIII., Baross-tér 10.
192$ október 21.
ÍAÍÁI KÖZLÖNY
teáSK/XTOM
A .Teáskanna* víjjrujrú tea a kózíp-surupji lakosuk itala reggel, dílulan. este.
— Iskolai hir. A nagykanizsai felsőkeresktdelmi iskola tanári testülete folyó hó 21-én, azaz vasárnap déiu\'én 4 órakor az intézet nagytermében szülői értekezletet tar\', amelyre a szülőket és helyet\'eseiket ezúton ls meghiv|a. ^
— .Szaporodnak" a gépjármüvek. A nagykanizsai gepiaumi lor galom napról napra emt\'k-dik. Eb -eri a hónapban eddig két uj au\'ót és kél uj mo\'orkerékpirt jeleutettek b az i u ókörlrlh-z.
Orvosi hlr. Dr Deli kisksnizs i orvos tarulmányutjáról visszaérkezett és Röntgen laboratóriumát berendezve uibói rend\'l.
— A katonazene mai műsora. A m. kir. 6 bonvédgynioge<ri d zenekara ma déli 11 órától 12 óráig lérienét ad a Korona előtt. Műsor:
1. Egresy : Magyar nemze i induló.
2. Auber: Nyitanv a .Ponici némá"-bil. 3. S\'reusi: H ingversenykeringő.
4 Verdi: Egyveleg a „Tnviaia"-
ból. 5. Szőllóiy: Balaton frix rolt
6 Itcbpolt: Magyar induló.
= Otthon szerelheti rádióját, ki tek, kapcsolási vázia lal, fényképpel, alkatrészekkel f rdu\'j^n bizalommal Szabó Antal üzletéhez, díjtalanul szolgálok felvi\'ágosit-ssal.
— Az első Szociális est oktfber 25-én lesz a nagykanizsai Missziótházban. Az estet Eberhardt B*la c tank. főigargató nyitja meg, ulána pedig dr. Csapody István efyitemi magántanár beszél Zalavínnegv n»?y veszedelméről, a trachnmáról. Vendégeket szivesrn Iáinak. Teajegy 1 pengő. Az estély iránt nemcsak a városunlbin egyre jobban tapasztalható szociális érdeklődés nyilvánul meg, hinem a léma szomorú aktualitása is sokakat fog az előadás meghallgatására késztetni.
(*) A magyar zenekultura kincsesházának leeragyogóbb é\'kovnit szórják elénk Fedák Síri és Szilágyi Imre dr. hangversenyükön, amelyen az Otszázéves magyar dal fíjlődését mutatják be. Az élvezetes előadás iránt igen nagy az érdeklődés.
— Elhízásnál vérbőségnél, légzési nehézségeknél, rheuma, koszvény és vérkeringési zmroknál a Hunyadi János keserűvíz az orvos >k által ajánlott tökéletes gyógyvíz tz anyagcsere élénkítésére, a vérkeringés es a bél működés sz» bílvnzásara. Reggelenként fél pohár Hunyadi János keserűvíz megszünteti a székrekedést és annak kelleme len köve kezményeit, az étvágytalanságot, fejfájást, szédülést, levertséget. A Hunyadi János keserüvizforrástelep az egészségügyi hatóságok el en-örzése alatt áll. A vizet egészségügyi szempontból csakis teljes-n uj palackokba (öltik s az a forrás\'ól a palickba jutásig emberi Véne\' érintkezésbe nem Ju>. A Hunyadi János keserűvíz tisztasága tehát a legtökéletesebb és ennélfogva a legsúlyosabb beteg ls hasinálbalja.
— A kiskanizsai áll. el. Iskola
(ariitótestül tc foljó hú 21-f-n,
vasárnap délután 3 órakor szülői értekezletet Isrt, melyre a BzülCikei és tanüpybaráiokal llsiteleitel meghívja «z Igazgatóság. Az értekezlet tárgya: Hogyan készítsük elő gyermekeinkel az Iskolába /árdsra. Az ériekezie el szavalatok es énekszámok teszik változatossá.
S/ámos kereskedő vagy; nt Hjerzett szájal, liu^y vilagmarkus francia ckk képviseletéi sretez\'e tneií. Ö nuk is ri ódjában an jel\'u-lős keresetre szert tenni valemely plri>i cfg képviseletének elv\'IMá-sévil. Fo d íjon e l kin elhen bizalommal Agmce de Represeut li ni Commerciaiea Paris 19. síb. Mjgyu levelezés.
— Adomány. A Stefánia S-övet-
8ég Anya es CSecsi-móvédó In éiel céljaira dr. Bernyó JóiBcf, a munkás-biziosiió nagykanizsai kirendeltségének vezetője 24 pengőt adományo-zolt.
= Telcfunken „Arcoleltc 3" 3 lámpás ké\'zülék hangszóróval, telepekkel bíznál felszerelve kedvező részletfizetése 260 pengős ában kapható E ektron K^dio echnikai Villáiéinál D:flk tér 10.
— Földre teperte az oktatóját egy levente. Horváth Ü -tn szigetvari leverne gyakorlatozás kOzben megtámrda ona\'ó|st éa azt foldie r perié. Et\'rt a kaposvári ktr. tör vényszék bűnösnek mondona ki halósági koz g elleni erőszak vét^gí-ben s e.iiuie 14 rapi fo^hízra.
Fehér fogak
minden arcot r^nsovs i)» ttéppa tesznek, ttvakruu tutli a i>cuupaan Diljtó Cliloroduiil-logp;it.iiln ••gyszeri hasznalata ntAn. A t"tfnk mái lyuz.\'ri liastnAIat ntan gyfl-nyOrö elrfáiileaonlféiiyken ragyognak, különösen In s llsztltáslms a killön orro a citlra köuit.-lt íot!.uato» íörk\'jtt Cllloroilont-íojkelét hruziuljok. A fi\'ir.ik kf.zJ szorult rnthaiiri oteluiaruiliiknk, melyek .1 k<Tt"ii>>tleii >úi<z.ig«l okozzuk, ez/el s fogkeféről alaposan rltavolithatök Kií^rolje w-\'i; otty tubus foírkrouiin -l, irivlynek ara Bll llll-ír, i\'gy nngr tnliUK Ara I\' I — Clilorndonl-to^l.ele (pun.-i vatí) kriin\'ii) «öito|li) I\' I ftH >\'liliirinltMit-Kcájvíz QTrgoiikiint I\' Ü\'riU. Csak k.\'k-zftld «th.A eiMinagoltlshan .Chlnrodonl" Mintul *a|..\'- Mlniltnilti kat>> at* — Wtrrko A. ti., Urosden, magyarországi Tciérköpvtscl -te: Molnár líertalan <1 Túria, líih];i|ir&t.
r= össztá c. Ma 1 s e 8 ó kezdetid m felnőttek részére m.-g\'ar vendégőrát tar^oii Szivcs pu f^au kér Uábor tfnc\'sriár.
= Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
= 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvannyai eUtoti ügyno keink uiján is — az egész vilegon legjobbnak elismeri Singer varrógépeinket. Singer varrótjép részv-társaság Nagykanizsán. FO-ut 1.
IHBBDH
Sipos-kávé
különlegesség
öt fájtéból keverve
</l kg.
a-ao p.
(*) A Fedák Sári—Szilágyi Imre
leiltpi»evcl r.ndezeLdó .Az 500 éves magyar dal" hangverseny iránt a legszeiesebo korOkbrn mutatkozik nagy érdeklődés. A szereplő művészek nagy ambícióval készülnek a nagykamtsai hangversenyre, aminek birooyitéka az a kedves arckép, smelyH Fedák Sári kü dötl lelkes közönségünknek dedikálva és amely a Vágő d\'Ogérla Fó u i kirakatában a mai naptol kezdve látható.
= A Kéményseprő vendéglőben mi den este Árvái Jenő cigányprímás a Vig fiukkal muzsikát. KttQnö balatonmellékl édes must.
DOSZTOJEVSZKIJ
Az orosz regényirodalom e li\'ánja n fi veinek rövidi\'és nélküli
teljes kiadása
a legkiválóbb magyar ir«\'k fordításában ( edetibo ) és bevezető lanu\'mányaival (Benedek Marcell, Bnnkálo Sándor, Földi Mihály, Juhász Andor, Kii/páthy Aurél, Ritook Emma, Schöpflin Aladár, Trocsányl Zoltán, Voinovlch Géza síb.) 36 köetbrn ko. 6600 oldalon, a Klasszikus Reg«nytar alikjáoen
INGYEN.
A naey ororz iró irii/ci hazánkban még korántsem bírnak azzal az el.erjedlségpel, amelyet megérdemelnek és fontos hivatásunknak érezzük, hogy a magyar közönséghez közel vigyük, mind n müveit és mftvelfdésre lörekvő magyar házha bevigyük a világirodalom e legnagyobb ériékeit; módot kiváriunk adni a kOzOns^gnek aira, hogy Ingyen megszerezhesse Dosztojevszkij kisdványunk jtliniékeuy részét. Akik lehat ingven óhajtanak e kiadványsorozatunkhoz juinl, (csak a hirdetési kiadásaink fejében lesz kötetenként 23 fillér térileni\'ő), azok lönsék ki olvashauian éa pontosan az alant lá\'haió szelvényt és küdjék be hozzánk 8 napon belül. A szelvény beküldője semmiféle kötelezettséget nem vállal, ezen ne le küldjön egyelőre semmiféle pénzt Ellenoen sürgősen küldje be a szelvényt, mert elk\'s7üitüii uián a st rozatokat (a yszerre 4 köetti) a szelvények be-érkezesem k sorrendiében fo»juk xpediálni a tényleges porlókOltség mellett, vrgy portókOltség rékül át-dni kiadóhivatalunk helyifégénen. A\'ok t a szelvényeket, m\'yek 8 napon b.lal nem érkeznek be hozzánk, nem lógjuk figveiemb-vcheiDl.
A „Begmételyezeltek" cimü hatalmas művel Indítják meg sorozatunkat I Szabó Endre fordítása Schöpfün Aladár bevezető tanulmányával. Megjelenés pontos Ideje 1928. évi október !hó 28
Zalai Közlöny SZELVÉNY.
T Révai Teatwérek irodalmi Intázet R.-T.
Bédapiat, VIII., OllSI-sit IB.
l-rtesitem Önítkft, liogv Dosztojevszkij összei művel OnOknál meg-jelenrt soro/atit a közölt hirdetés szerint Ingyen óha|tom. Szivesked-jCitek nyugtatni e szelvény beérkeztét éi értesíteni a szállításról.
Pontos név :.......
I\'ontos cint:
(viroi. utca. hiztlám)
RÉVAI TESTVEREK IRODALMI INTEZET R.-T.
x4lai köjioky
1928. október 21.
— Török lándzsa — a rerd-örségen. Nem keli semmiféle Dün Ügyre gondolni, amiért a terdő sí-get kapcsolstba boi\'uk egy török lárdisávil. Mindössze annyi történt, bogy a rendőrség udvatáa most folyó vizveze\'ékl és csatornázási munkálatok során több egyéb régi lelet között találtak egy megl. betös ép állapotban levő török lándzsát, melynek bizonyosan nagy (zerepe vo t az egykori történeln i háborúk Idején. A lándzra ves rg veibM van kovácsolva és bár a rozsda lekoptatta, még mindig elég hetyrs.
— Amit a teáról tudni kell. Talán még kevéssé ismerelei, hogy a tea abban a lo -inában, ahogy az Ültetvényekről turópália érkezik, a ml ízlésünk tzerlnl még élvezetre egyáltalában nem alkalmas. G«a i a külön böző lealajták gondosan összeállított keveréke képes azt a linóm aromái nyújtani, amelyet a sz kérló teaivó pld. a .Teáskanna" védjegyű teakeve éke ben annyira becsül. A teavásárló háziasszonyok sohasem szabadna eltetejteni, hoyy nem az ár határozza meg a lea olcsó voltat, de a tor-rázat kiadósaága. Az említett .Teáskannakeverékek kiadóstága még a egdrágább keveréket ti olcsóvá avatja A dusaromáju tea kedvelői az .Arany- és .Piros" (apákat fogják magukénak valiari, mig a lekele a kimondott .Uralt teája": n ert az erőteljes Italt főkép? a tér fiak részesítik előnyben. A löbbi teáskanna fajták, mint a „Kék", „Zöld", „Itarna", „Sárga \' a I:tl!önb0zó mát egyént izléa számára alkalmasak.
bizalom dolga.
Hálók, ebéd lök, uriszobák
a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
Kadvezö fizetési feltételek.
Székely Vilmos
butonelepe Kagykanlzsa, Kazlnczy-atca 4. »z.
Elsőrendű sa|át kárpitosmOhely.
__IMI
— Modern tornafelszerelést kapott a polgári Iskola. A köz ohialásűgyi miniszter a nogykcnlzsal po\'gári Iskolának uj és teljesen modern lorn. fe\'szerelésl küldőit, ezzel Is |elczni akarván, milyen nrgy sulyi hilyez a mai generáció be\'yes test nevelésére. A küldőit felszerelés egv nafy része svéd lóira sikOrökbö áll. A nagykeniisai polgá\'i iskola nio6t minden tekintetben modern én az iskolai lanter/n-ik teljesen meg felelő tornafelszerelés felett rendelkezik. M:.st még csak egy óbij van: bogy a leányiskola is egy külön tornatermet kapjon, amin k az ér dekében most ragyon komoly aició van készülőben. A jelenlegi nagy tornaterem oly irányú kibővítéséről lenne szó, hogy a szomszéd terület nek egy bizonyos részét kellene hozzá megszeretni és eten a másik teime felipltenl, hogy a két n*gy eren \' egy eltolható fallal lenne s-é válasz1 haló, illitve a kél terem ünnepélyes alk. Inakkor, e őadások stb. alkalmával rgy nagyteremnek lenne ál \' alaki ha ó, mely nagyszámú közönséget fog-dna msgf.bt.
— Eltűnt egy szabóinas. A A esendő ségiól megkeresés érkezeti a nagykanizsai krpitánys.4grs, bogy Nag>fálud pusztától míg o\'cóbrr 2 áu el Ont Schlögl Lsjos szabóta-none, akinek azOia nyoma veszett. A 15 éves fiinak egész Djnántulon nem utáljak nyomát. Nagykanizsán is bevetették a nyomozást feltalá l.\'sára.
— Az utcán árusított péksOtc mények tisztántartásáért. A negy-hamzaai rendőrség Ors:emé\'yze;l osz fálya a piaci lisztaság gyakori ellenőrzése alkalmával azt lapasit&lta, hogy a piacokon á ult péksülemé nyekel «z árusok kei ő eg nem óvják az ulca porától. Ennek megvál tozlatása érdekében a rendőtséij most átiratban arra kéri a várost, hogy saját ba áskörében rendelje el az u\'cári, piacon árult péksütemények letakarását és minden tekln\'et beri tiszta kezelés t. Az áilra\'nik minden bizonnyal meglesz az eredménye.
Ma, vasárnap este
diníoi vacsora
a Markó féle vendéglőben
flbonnensek felvétetnek.
Méiueáa
» c(igykanizsai <nr»e"rnl<->gl«f meg-llgyolő |elontéiek: Szombaton a hflmtr-Ukti Wegpel 7 órako.* f7 6, délután J órakor +17 2, rnr 9 4rakn +11 i
\'■tlh ut Heggel klisé torull, délben és ette tis/ta égboltozat. SUlirany. Kgétz nap Délnyugall szél. A Moteo\'otóglal intézet ct-ote-r esle 10 órakor: Egyenlőre él túlnyomóan derült idő, később Kelet lelől lehűtés nincs ki zárva.
I Magyarország legnagyobb suti* vállalata vi\'ág-márkál reprezentáló amerikai és curójiai
Személy- és teherautomobilok
eredményes terjesztésére alkalmas
igen agilis
kerületi képviselőt keres
Lrhrtóleg olyanok, akik az antószakmában már gyakorlattal hirnak, kUldjék létzleles ajánlatukat .Kiváló alkalom 8724* jeligére Haaaen-ateln éa Vogtar rt. Iiirdetési Irodába, Budapest, V. Dorottya-utca II. siám
— Pusztító tűzvész Felsöosz-kén. Tegnapelőtt dé\'utan Felsóosz-kón hatalmas tűzvész dühöngöt\', melynek kétlakóbáz az fs\'z?s hozzátartozó gazdasági épt leiekkel és takarmánnyal, valamint regeteg bu tor és egyéb irgóság. A tűz délben pont líitnkéi órakor ketekezeit Hall József portáján és csakhamar áttér jedl a szomszéd házakra is. Bár ol-toiták, azonban a szél miatt az oltás nehezen meni és » kutik Is csak hamzr kimerüllek. 0 óráig harcolt a tűzzel sz egéiz község fi, fi és asszony lakossága, mig végre a nígy puizliiás után sikerűit azt meg fékei ni. A tűz következtében hei cial^d a szó szo\'os értelmében koldusbotra lu\'o\'t.
= A Világhírű „ZEPHIR KÁLYHA* ismeri ptakál|a< az álio figurával megváltoztatta Héber S n dor gyáros, mit e kedves ís öiieies vers is b. tudomására hoz t. olvasóinknak :
íveken keiesz 111 lolylon deklamáltam: Kincsa„i?ep/i/r kályha" ésIntytonrsak álltam. Most mar mindenütt „Zephir" kályhák állnak, A\'engedcm helyem az utó Makk-ásznak I Mert. .Zephir" kályhával lül már a Makk-ász is llj jó kályhái akar. szerezze be már isi
Ar|egyze>ei kesiséggel küld a gyár: Budtpest, Vilmos-császár ut 39.
Unghváry József faiskolája C/egléd, mim ert\'ROlCnk, meg-krzdie a szál i ást Budapesti irodája Andrassy-ut 54. Oktató árjegyzék ingyen.
Kezdődő érelmeszesedésnél a \'er-mcsietes „Ferenc József kesttűviz ugy az alh-si pangást, mint a renyhe emésztéit gyorsan és enyhí mfdon megszűnte i. A gytko.la\'i orvostudomány vei én i a Fersnc lózief vi et í z \'rt brcsülik olyan nagyra, mtrl ez b síivbajosoknál h szabályozza a gyomor- é» bélmiködés1, amirek köveikettében ellenallóképeis\'g lo-ko/(*dik. Kapható gyógyszertárakban, űrogériákbtn ésfüizerüzletekben
(*) Az ötszázéves magyar dal-termés legpompuatb gyöogyeit
mu\'itiják be koibíi jHmezekhen ok-lóotr 27-én es\'e féi 9 őrakoi Fedák S irt é» Szilágyi I ure dr. Miudenki ott lesz, aki azereli és megbectü I a magyar értekeket.
pestre Utazók
figyelmébe 1
Hotel JÓZSEF FÖHERCCG Szálloda Budapest, Keleti pllyaudvarnál, liaioss tér 2 Klegáns, tiszta szobák, hideg, meleg viz, lUrdók, lift stb, Szobák mái \\ pengólől. Olcsóbb, mint otthont
Teljes penzió
szobával, napi háromszori bó étkezéssel (naponta kétszer hutétel) mér 7 psngAtfil Tojlvó éa éttaram az Urszágos Ma-vyar Tcjtzövelkezetl Központ vezetése atalt áll. síd
Kérdene meg
wvóirj/fe/ cj (ha
nxp^ónkJiA /> mit Aofafa/oAfon tJr. Áá 1\'
swvAióbb j vé/c/dra ÁfakiMáfc/rJjrkiui
Helyi Itfpvívló
IfiDil Sánáir h fii
■= A réssz gazdasági viszonyok miatt nagyon nehéz a hölgyek ek a dlva\'os öltözköd\'s. Az idrn különöten p én a divat ts azért ha ározta el magát Palugyal szűcs, Nagymrzö-u. 20. (Andrássy ut sarok) ki a legmeghi\'hitóbb fsltg krdveltebb szrcs k közé tartczi», hogy rendkívül o\'csó áron, kedvező fizetési feltételek mellett árusltfa még h legpompás bb szőrmebunddkat is. Nagy választék a divatbajött színes bőrkabátokban isi
DUKÁSZ FERENC
épüleifa és des. kakereskedése Magyar-utca 108.
Léc, •tukaturnád, tetőpala,
Hajópallógyártás és eladás
Furnér é« enyvezett lemez
Asztalosárugyár
Kész ajtók éa ablakok
állandóan raktáron, m Talafon i 290.
KERJE AFUSZERKtRESKEDÉSBEN
A MOST MEGJELENT. . RFCETTET TAPIAIMA/fi .
SZÍNES KÉPEKKEL ILLUSZTRÁLT : DÍ OETKER PÉLE 1 RECEPT KÖNYVET 3 AK/\\ 301ILLÍR
NINCS fOOOUUON H0ZVEllfNHC//yV1K
DsOETKER Ati
BUDAPE5T Vin.CONTI U 25
A 127 receptet tartalmazó. .Hogvan készül a ló sütemény?" clmU könyvecskét kívánatra továbbra is ingyen és Wrmcntve küldöm
192$ október 21.
ZALAI KOZLONT
SPORJELET
Zala-Kanizsa FC—Vac FC
Nagy küzdelem Nagykanizsa, október 20 Előreláthatólag a szezon utolsó bajnoki mérkőzését |átszák ma Nagykanizsán. A Jövő vasárnap-; ide lorsolt Attila meccs ugyanis h magyar és osztrák második ligák válogatott mérkőzése miatt bizonytalan időre elmarad, a többi meccsek pedig Budapestre vanuak kisorsolva.
A mai mérkőzés is csak a proliklub áldozatkészsége folytán kerül megrendezésre Nagykanizsán. — Ugyanis ez a meccs is Budapestre volt sorsolva, de a klub épen az Attila meccs elmaradása miatt nasy áldozatok árán megvelte a pályaválasztási jogot.
A Vac FC, melynek érdekes ösz szetétele közismert, kemény küzdelemre kénysceiiil a Z^ia Kanizsát. A szezon kezdetén nagv erősítéseket eszközölt csapatán a Vac s sverep lése ennek mrgfe\'elö is \\olt. C<u-pán a négy vezető csapat veszteit kevesebb, illetve ugyanannyi pontot ezideig, mint a Vac; a n-gyeJIk helyezettnek, épen a Zala-Konl^/i-nak vesztett pontjai egyeznek a Vac vesztett pontjaival; a Vac azonban
lesz a pontokért
k v.:cjj nieccbwt játszott, mint a Zala Kanizsa u pjért köve\'k\'zik a tabellfn n katlzaai csapat után.
A mai öaoz*c6apt8iik tehát azt fogja tisztázni, hogy melyikük fog-laijjn helyei a megugróit négves élcsoportban. A gvóxles még esélyes Aspiránsa lehel a bajnoka.\'guak, hisz a nígy első helyezett pontszáméi közt csak 3-2, illetve I pont differencia van. A vesztes azonban a továbbiakban már csak a |obb helyezésen küzdhet, aminek árnyékában azouban ott van a kh-sés elleni küzdelem is, hiszen az 5—12 ik helyezett pontszámai közt mindössze csak 3 pont h diflerencia I
Mindkét csapitnak nagy érdeke fűződik \'ehát a győzelemhoz a a j ték . nnek íregfeklően bixonyAra s»ép, heves és i g .Imas küzdelmet fog hozni s mél;ó btf |ezé c lt-sz a S7e70nuak. At esélyeit tcijesen egyenlők s I gteijebb olt billenti :t a méreg r> kanizsai csapit |avt n, hofcy honi közönség biz mása fr.kozhat|a a kanizsai |4tékosok haci kidvé! A mtcci fét 3 óriikor kezdődik a Z-inyi pílyati.
A Dunántnl sportjáról nagyszabásn könyv készül
Ujfalussy Gyula hírlapíró szerkeszti a könyvet
Nagykanizsa, október 20
A sport ma már Magyarországon is olyan népszerű, hogy milliók állanak a táborábju. Egy-egy spjrt esemény a közönség legfizasabb érdeklődését vá!t|a ki és talán türelmetlenebbül senki sem várja a híreket, mint a sportember, innen magyarázható azu\'án az is, hogy a sporttal olyan erőteljesen foglalkoznak a hírlapok és h igy bőjégeacu jelennek meg könyvek a spoit minden ágáról. E.eh a könyvek álla lánosságban nug is felelnek a célnak, de egy hibíbi csaknem valamennyien belresnrk s ez az. hogy centralizálva foglalkoznak a sporttal s Igy a vidék sportjának tényleges értékét leszállítják
Ezt a hiányt akarja pótolni a Dundntul Sportja cimü mo.l kéw.üiö sportraunka, amelyet az egész Du-
nántúlon iameri kitűnő hír apiró, Ujfalussy Gyula szerketzt. A könyv felöleli a Duriáülul ej{ész sportját, annak történt-tét é-i beszámol a spjrl minden ágáról. A szeri eszesben a Ditnán\'ul legszámolt vlbb nporlirói <2a hírlapiról vesznek részt, «kík nem i.züraz adatokat gyül\'enek öas e » könyben, ba\'iem fényképekkel, raj zokkal és karikatúrákkal gazdagon Illusztrálva, rendiivül élvezess tormában mur«t|ák be a Dunántul sportját és annak szereplőit A könyv 400 oldal terjedelemben é^ kétely kiadi&ban fog maií|elénni Az olcsó j kiadás ára 4 pengő, a díszkiadás ára 10 pengő. A könyv il.usz:rác:óii a legfinomabb krétapopiron színesen nyomják. A műre vonaiko.ó mlndeu le világosítást megad a könyv szerkesztője (Ujfalussy Gyula N<gy>a-nizsa, Zitnyi MiMós utci 45), rlő
Szerszámgép és gyári berendezési tárgyak eladása
A Ganz éa Téraa—Danubius R. T., Budapest Schlick-Nicholson R. T., Budapest Gép- éa Vaautfelazerelési gyár R. T., Kistarcsa Meyer motorgyár, Szombathely és Dr. Lipték és Térsa R. T., Pestszentlőrin.c gyárak egyesülése folytán felszabadult
néhány ezer szerszám és gyári berendezési tárgy
u. m. mindenfajta esztergapadok, revolvrrpadok. sikesztergapsdok, fúrógépek, autó-malik, horizontális lurü és marómüvek, gyalugépek, sliaplnj népek, vésógépek, honzontu, unlverzál és vertikális marógépek, logjvkerékmarogépek. csiszológépek, góz és légkalapicsok, lemez- és l.imegiiiunkalógcpek, orsós-, excenter- és kovács-prések, teljes ftntóbercndezések. daruk, tolópadok, tolalómozdonyok ka/ármk, gene-rátorok. valamint egyéb gyári berendezések és mindenféle gépek eladásra kerülnek Kérdezősködések és meglekintés kizárólag csau a Kózponii eladást iroda ul|.in
■••ohin•B-Ve^l^•ul^o®\'»\'«in•ch",,
Rosenau R. (j. Berlin-Düsseldorf, hecht & Lewkowitz <3. m. b.H. Berlin
Postacím: Blaachinen-Verkauf .bUro <Üépel.idási Irodu) l\'est,zenllórinc LlpUk-telep Teleion : líudapesl Jozstl 408 .7 Megtekintés céljából telefonhívásra mindenkor autó áll rendelkezésre.
Kívánatra részletes rakláijegyzéket küldünk s so
j.i.7t\\írw\'.nlict
"Rinso
a nuvu)1 •li-^y itm Jom |
O^apa, - miért áppen
iftXO-barv?
\\\\ a mcuru legjobb cuv!
\' j/k Jic wy a naama tudja
firetéseket éa megrenddézekel felvesz Horváth József lapterjesztő.
A ipoitmunka nagyszhbHu voltál jellemzi, ho^y a köny/ szerkesztőié a Dunantui mirden városábin kűlöii sierkesztóségel éa kiadóhivatalt álli-iott fel és maris mindenűit lázas munka folyik a ba\'almas anyag feldolgozására.
A könyv az uj esztendőben kerű\' a könyvpiacra.
Kerékpárverseny
A nagy ambícióval dogozó Nigv-kanizsai Kerékptr Egylet ma délután 2 órai kezd tet ívzáró kerékpár-ve-senvt r-mdez Nai<yk .nirsa P-Csa (létízer 31 km ) távolság*) •.
(Leventékhez) Folyó hó 28-án Sipro.ib. n megunandó kerü cli g>a I .gíó és mfzei fu óveri eayre a kö ve.mő leventék jelölte llk: Gyaloglás Tóth Józset, D)mö öifi lai vau, Vancaaoda la ván, 1910 évf. Noszsó Láizló, Nagy György (KLE) Oregál Kálmfln 1909. évt. Németh Eii mér Horváth Ji>o«, Siancer Ist-vái 1908 évf M nkotí n/ János, B r nym; 1907. évf. fceU levtn é*. Mezei futás Antal Sá íd >r 1910 évf. Petracaek Miiály 1911. évf. Vasa Oyörgy 1909. évt. Ciákán^i Jitos, Bóni Isivan, Ber a Oyörgy, Kiss Eroö, Nagy J <z*ef 1!)08. evf. Simon Jóis f, M\')or Józset, Pfciler Her-m\':nn 1907 évf b li leventék. A fen nrvezcit ievcn\'ek f. hó 21-én fOi II órakor óa«z ré in< megtartása végeit a Zrínyi pAlyan pj.i.osau jelenjenek meg. Főoktató.
Egy felrobbant gránát borzalmas pusztítása
Három halálos áldozat, két súlyosan sebesült
Pécs, október hó 20. MárUalmás baranyamegyei község határában ma délután borzalmas szerencsétlenség történt. A jelzett helyen nemrégiben lüiéiaégi gyakorlatok voltak. Pod-gajac Jtnos máriaalmási földraives egy fel nem robbant gránátot talált, melyet előbb haza akart vinni, de aztán meggondolta msgát és a lövedéket eldobta. A gránát iszonyú de-tnnáclóvai f Irobbant és megölte a földmlvest, annak 15 éves fiát, aki mellette állott éa Boross Mihály gazdát, aki lölűk pár lépésnyire haladt az uton. Egr távolabb tartózkodó emberpárt ía súlyosan megsebesítettek a szilánkok. A Codgajac szekerébe fjgotl két lovat szintén széttépte a gránát. A csendőrség a megdöbbentő szerencsétlenség ügyében szigorú vizsgálatot indított.
AJÁNDÉKBA ADNAK
sehol sem il L/ 1 1 il 11 ummil itm,
a. KÉZIMUNKÁT.
legszebbet legolcsóbban kapja
REINITZ BÉLÁNÉNÁL
Deák-tér I. Telefon 552.
IbahAn-behozatal
UGATINDIAII BANÁN IOBB TÁPLÁLÉK &
BP.mEFON: 982-85.
1
HALAI KÖZLÖNY
1928. október 21.
KÖZGAZDASÁG
A kehtdal m. kir. íöldmivesiskola története
Irta: dr. Tóth Jenó földmivelésügyi államtitkár
A magyar nemzet őserejébe és történelmi hivatásába vetett bitünket újra éledni éi megerőiödnl éreizQk azon a földön, amely egykor Deák Ferencnek, a baza bölcsének otthonául szolgált.
Ezen a birtokon, ebben a kuriá-bin talált pihenési a köz javára való fáradozása után, — itt folytatta tanulmányait s talán itl képződlek azok a gondolatok, amelyek később a kiegyezés nagy müvének pillérei lettek. Kegyeletes emlékek faiödnek Itt minden röghöz, minden fához és bokorhoz, emlékek, melyeket meg kell őrizni a hálás utókornak.
A nemzet egyik legnagyobb halhatatlan fiának, Deák Feri ncaek emlékét megőrzendő, vette meg a kormány a kebldai birtokot s határozta el, bogy azon földmiveslskolát létesít s akként hasznosítja azt a kőz javára.
»
Kehida Zalavármegvének tgyi* legrégibb köisége. Régi neve Ketudhlda (Poni Kelud) s az első okmány, mely Kebida birtoklásira vonalkori*, Róbert Károly király Idejéb5l, 1322 hói való, de a helység neve nur az Á\'pidok koriban is szert peli. U/v n ls már 1232-ben itt tartották Zala vármegye nemesel egyik gyűlésüket s adatok vannak arra la, hogy 1344 ben az orazág al nádoramk vezetésével nemcaak Zala, hanem Veszprém-megye nemessege is Itt gyűlésezel\'.
A kebldai birtok első ismert birtokosa a Koppány család, majd a Kanizsai és Pethö család kezére ke-lült. A mohácsi vész után a török hódoltság szomorú idejéből nincsenek megbízható adataink. Az azt követő nyugalmasabb időkből mtr ismét vannak adatok, amelyekből megállapítható, hogy III. Károly uralkodásának Ide | én Kebida a Herte-lendy-család birtoka volt
Herlelendy Annát elvette feleségül Deák Ferenc nagyap|a, Deák Gábor és ezen az uton |utoti Kehida a Deák caalád birtokába. D.ákOibor-rói annak fiára, Ferencre s erről Deák Ferencre, a haza bölcsére szállt a birtok.
Deák Ferenc 1803-tól vagy 1804-tői 1854 lg lakolt Kehldán, amely évben az akkor még 1015 kat. hold nyl birtokot a Koppány H Kustány község határábsn fekvő 120 kst. holddal egyOlt 128 000 pengő forintért eladta gróf Széchényi Istvánnak. A nagy Széchényi fia, gróf Széchényi Ödön török ctáizárl tábornok, a török tűzoltóság főparancsnoka az 1880-as években a birtokot eladta Baronyl Ede és Benedek hud* pesti bankároknak, akiktől azt 1911-ben a
szomszédos zalaszentgróll uradalom tulajdonosa, gróf Károlyi Imre vásárolta meg.
Oróf Károlyi Imre az akkor már csak 921 kat. holdnyi kehidal birtok jelentékeny részét, mintegy 460 kat. holdat vagyonváltság fejében lead itt, egv részét parcellázta, a megmaradt 441 kat. hold eladása iránt pedig 1925. évi julius 26-án Mayer Mór-néval és társaival kölölt szerződést.
A kormány ezt a szerződést nem hagyta jóvá, hanem a birtokol elővásárlási jogával élve, maga vette meg. A birtok területe 480 kat. hold és 1041 négyszögöl s a vételár volt 476 000 pengő, vagyis állagban egy bodra az összei épületekkel együtt mintegy 1000 pengő eiik.
A birtokot a kivándorlási alap vette meg, de még 1925. évi november 27 én átadla kezelés végeit a földmivelésügyi mlnlizlériunnak, — hogy azon földmíveaiikolát létesítsen.
A folyó év folyamán a pénzügyminiszter ur a birtok vételárának és járulékainak kiegyenlítésére izüksé-gei öiszeget a f JldmlvetésOgyi miniszter urnák rendelkezésére bocsá lotta, aki ezzel az ösizeggel a Kivándorlási Alapot teljesen kielégítette és igy most már a kehidal Ingatlan :ula|d n>iává vált.
Művelési ágak szerint a birtok területe kövelkezöleg oszlik meg: szántóföld 259 kh kert, faiskola, gyümölcsös 15 kh rét 25 kh szóllö 11 kb erdő 147 kh füztelep I kb beltelek, ul, árok és egyéb _22 Hí
öiszesen 480 kb A birtok területe összefüggi5 egész, kivéve a 25 hold rétel, mely külön fekszik a Zila völgyében. A birtoknak egyharmada a völgyben fekszik, egyharmada lejtői s egyoarmada fen-sik. Az erdő több tagból áll és nagy része vizmosiioi hegvoldal. Az erdő túlnyomóan akácos, 15 hold>n bükk, az erdei legelőn pedig tölgy és fenyő vegyesen fordul elő.
Deák Ferenc lakóháza dombon fekszik fáil ott udvarban s 7 szobát foglalt magában. Az épület végében levő nagy szoba Diák Ferenc halhatatlan emlékének van szentelve s .Decik szoba" eineveiésael külön e céu a fenn tartva. E szobában vau elhelyezve Deák Ferenc térdképe, melyet Székely Bertalan eredeti festménye ulán Balló Ede festőművész készített.
A D.\'ák-izoba korhű bútorokkal
Központi Bank és Pénzváltóüzlet
Kálmán Leó, Nagykanizsa.
Kölcsönt ad házakra és földekre elsőhelyQ bekebelezéssel, kedvező kamat mellett.

legtakaritott pénzeket biztosan és magas kamattal gyümölcsözteti.
v/\\
Duplát olcsóbban kap, az olcsó dohányt is élvezheti, ezért vegyen 120 lapos Senator cigarettapapírt
van felizerelve i hivatva lesz a Deákrelikviák elbelyezéiére.
Megjegyzem, hogy Deák Ferenc eredeti bútorai i egyéb emléktárgyak az Országházban levő Deák-szobiban vannak elhelyezve s elsősorban ez a gyűjtemény van hivatva Deák Ferenc emlékének megőrzésére. Emellett azonban ugy hiszem lesznek olyanok is, különösen Zalavármegyében, akik a kebidai Deák szoba kegyeletes céljait adományaikkal támogatni fogják.
A Deák kúria előtti szabad téren fel van állítva Deák Ferenc mellszobra kőoszlopra helyezve. Ez a szobor kitűnő művészünk, Zala György alkotásának egy bronz-önlvénye.
A Deák kúriának összesen 7 szobája van, ebből a fentartott szobán kivűl négy szoba az Igazgató lakása, keltő pedig vendégszoba.
(Vége köv.)
Megalakult a zalavármegyei mezőgazdasági bizottság
Zalaegerszeg, október 20 Zalaegerszegen megalakult a vármegyei mezőgazdasági bizottság. Elnök lett dr. Szűcs Andor földbirtokos, alelnök Békássy litván bezerédi földbirtokos. Az Intéző bizottság tagjai lettek: Helter Andrái (HosdólJ, Hupó Oyörgy (SöjiOr), Pálfly Z\'igmond (Btlatonfűred), B;z-nicza Péter (Páka), Tarányl Ferenc dr. (Nyitlak), Bedő Kálmán (Zila-egenzeg), B degi Qlbor (Balatonfüred), Bosnyák Oiza (Misefa). Mi latiuszky Ferenc (Keszthely), vimépl Elek Ernő (U|o<ppu*z\'a) Kamarai rendes tagoknak delegálták a fentleken kivűl a következőket: Kantek Kálmán (Nagvrécse), Lestai József (Nova). Pal Sándor (Len i), Csigoly Pál (Nemestördemlc), Anek Oyörgy (Nagykanizsa), Németh Zsigmond (Kisszentgrót), Cseriári Elek (Cieiz\'-reg), R ilsz János (Z dabnenyö), Kemendy Sándor (Za\'aszánló^, U| váry Oéza (Nagykanizsa), Csigó Ferenc (Nemesgulács), Békássy István (Bezeréd), Szentmihályi Dezső
(PacsaL Korniss Elemér gróf (Óhld), Szűcs Andor dr. (Nagyfilud), Kováci-S b-styín Miklós (Becsehely).
Borvizsgálatok Nagykanizsán
Nagykanizsa, október 20 Ztlaegerszegröl a pincefelügyelö-ség egy kiküldöttje ma Nagykanizsára érkezett, ahol dr. Sípos Zsigmond rendőrbiróval együttesen bor-vizsgála\'okat fognak tartani a ven-dég\'őkben éi korcsmákban.
Hizlalás! hitel
Az Alsódunintull Körzeti Mezőgazdasági Hitelszövetkezet, mint az Országoa Közponll Hitelszövetkezet tagjának (K<posvár Deák tér 1. sz.) 1,500.000 P. hizlalás! hitel áll rendelkezésére, melyből 500 000 P-t seriéi hizlalásra, 1,00.000 P-t szarvaimarba hlrlaláira folyósít, Baranya, Somog/, Tolni és Zala vármegiék 100 bolden felüli birtokosainak és bér ölnek, Jelzálog!, kezességi, vagy kézizálog és váltó ellenében félévi lejáraira, évi 5 százalék kamat mellett.
Levélbeli megkeresésre részleles tájékozással szolgál fent nevezett hitelszövetkezet.
A hiteligény bejelenlések november hó l-ig fogadlatnak el.
A hitelben a hitelszövetkezet tagjai, vagy tagul belépők részesülhetnek.
értesítem
a nagyérdemű hölgyközönséget, hogy ■aovambar •Isajéval 6 Hataa
kézimunka tanfolyamot
nyitok, felvilágosítással szolgál ELI TE kézimunkaszalon Kazlnoxy-utoa 3.
HuHer Gózáné
ma
1928 ok\'6bcr 21.
ZALA! KÖZLÖNY
Mozgószínházak
Városi Nagymo/gó. Ont. 21-én vasarnap 3, 5, 7 ea 9 órakor két íláger: .A sanghsi fogol>\\ dráma 8 felvonásban. rősiereplő Bemhard üoetike. .Sport és szerelem", iport-liim 8 felvonásban. Főszereplő Paul Richter. H radó.
Október 22 én és 23-án. hétfőn lg kedden .Tberese Raquln" (A rérrta vídló), Zoia viMfh rü regénye film-n. Főszerep ők Orna Manea é. F. Skle-tow. ^ legfeketéM) Kalój", b hóiat 2 felvonásban Pát\'la Világhiradó. Elóadánok 5, 7 és 9 órakor.
Uránia Mozgó. Október 2l-én vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor .Az asszony «s az ördös;", Sudermann regény. Főszereplő Orda Orbo. —■ ,A parádés szerep", vlg|áiék. Fősie-replő Constance Talmadge. Híradó.


Felhívás a magyar
iioiliz
Felhívjuk az összes mapyn rádifsok figyelmét arra, hogy a világon mir-denűtt elismert értékű magyar gyártmányú Tungsram bárlumc övekből bármely tipusu ríd ókészűlékhez megfde ő, gondosan o«sieválogatoit csőkészleteset vásárolhat. A c-ö-kés;leiek ára (óval mérsékel ebb, minthi az elektroncsöveket egyenként szerezné be, a\'kalmazá uk ál\'al ptdig készfllékének teljesítménye lényegesen megnövekf zik. A Tungsram bánumcrö-készletekre vona ko ó fel-vitigositassal szivesen szo gál bár mely rádiószaküzlet, de közvetlenül
II II J\'M
EgyeiUt Izzólámpa él Villamoiiágl Rt.
Magyar érdeket pártol, -aki magyar árut vásárol!


SZERKESZTŐI ÜZENETEK
Amaa. Az .öszi titok" egymagában nem elegendő kritikára. Ez a verse kissé zava-ics, technikailag ls, tartalmilag ia. Küldjön bej— lehelóleg Írógéppel írva — másokat.
I.akat. A választ lapunk más helyén taliga meg.
L. F. (Racsa) Szerkesztőségünk a kivánt lonáiniunkával nem rendelkezik, a Zalavármegyei Dalosszövetségnek pedig ez dósze-ilntkonyvtára még nincsen. — K. A neve hiva.alos aktákból kcrUlt tudósításunkba.
S. L. A ,Násza|ándék" nem kOzOlhetó.
W—r. Erna Moréna 1890-ben született, dc sohasem volt olasz, hanem néinet lilm-siínésznó.
nk. A fogadást ön nyerte meg. Nagyida valóban nem csak cigányairól neveztlei, akik a romokban heveiö várat 1566 ban védelmezték, — hanem anól ls. hogy 1650-ben Nagyidán volt a zsidóknak az a ntve-ztlcs gyűlése, amelyen Európa minden lar-toniAnya képviselve volt.
tt- J. A perpetuum nobiléval együtt a kör négyszögesítését, a Kocka megkettőzéséi is, mint lehetetlensége\', a ludományus nkídé-mlák már 1755-ben elvetéltén. Kömény->zögesilés : olyan négyszöget vagy sokszv-*tl szeikeszlenl, melynek területe adotl kör Kiflidével egyenlő. — Másik kérdéséit a szabadalmi hivatal adhat felvilágositást.
Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. Alapíttatott: 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet 1929. január hó l-én nyitja meg
68-ik 4 évre szóló
évtársulatát.
Egy törzsbetét után hetenkint I pengő fizetendő.
Az eif|eKy elt könwek kivánVrj minden év vígén felBzámolba\'rtk mely esetben az addig f ilszrporodott töke a reá eső haszoncredménnyíl egyOtt kifizettetik.
Kölcsönöket /dunk kennségre, (ezálogra fa értékpapírra; a 1 rto rás 4 év alatt heti bef zot \'sekkel knnnyQ módon visszatize\'he ő.
Uj könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery ul 7 Dr. R poch f \'le há?) már most kaphatók.
Befizetések mindenkor hétfőn, kedden \' sgy szerdán délelőtt 9-11 óra között teljesíthetők. <> t Az r-azgatóség.
TftZSBI
A mai érléktö sdén az • -u\'t napik ktd el en hangulata a nai üzletre Is Aiterjedt. Ar uj üzleti év e\'sö napján a fotelom valamivel élénkebb vol\', azonban ai eladások \'é vén tuUuiybt-n, az árak lefelé tendálták. Főleg a vas és bányapi\'Coti éreztette a koitremin li itá-át, aminek következtében a piac réizvényei jelen tős veszteséget szenvedtek. Megem Illendő a Bauxit 5, M\'goenlt 4 5 Lampa 3 pingős árveszteaége. A piac Ifgnagyoba része e hanyagolt. Elvétve minimális áreme kedísek is előfordullak, Igy a N\'sici 2, a Qins Villamos szintén 2 p-ngóvel emelkedett A t\'xk- nstozásu p.\'pirok piaca Oziet-telen, b valuta és devitapircn csak a Nénvt rrá ka és Bsrlin 10 pengői áresése volt jelentősebb.
161.5, Tq kg-o. ? 5 26 45. SO k|-o« 26 45 \'6Í5 4 20- 2Í30 l«k«\'r.
árpi \'\'6 50 - 26 65 (Srárpa 27 00 28 00. ul> 25 50 - 25 5 ^nfri 3170 .2 00 Bankóin* 19 50 1 9 75
á TlhcMe ésrlia-|?í;zft»a
Zürichi zárlat
2029 London 25 20, Niwyor BiawaJ 72 23, Muaro 27 23, 83-/0, amtiwaaa iOti 30, Dani Wian .\'3 00. Sotta 375 Prif Varai; 58-26 Bndnpa.i SO 58
Pária
519.\'5 Midiid 123 82, ló 40,
Be (iád V \' 3, 9«*ii«l VI4.
Terménytőzade
Buza 5, rozs 10 fillérrel esett. Az Irányzat g,eigébb. a forgalom csendes.
U,„ mar. 7\' kg-os 26 00—26 15, 7\' «g-o. 267 - 26 40, H k«-oa 76 50 26 60, 80 1 26 65 26 /5 dunintaU 77 kjr- „di 76 06, ■ 26 10
VALU I
fcncpll. 27 75-/7 90 Satvi r. 79 .7 79 8/ Caatik. lb-94 .7 02 űink. 152 55-15315 \'.Hali 9 99 1001 U«Uti 57U 80-572 S0 Pr»n> l« \'r Ti 40 22 60 HíL 229 J0 210 3 J Laaty.l 64 l0-rt4-40 Lat a 43 3 48
t^v -
Ltit 30 0O-3U 25 Márta i.,6 37-l?6\'>7 Hofré^ 162 50-153 10 Schlü. Hu37-\'Ü"7J Pweta 92-30->-2 S0 Svaicí I.IIÜ 15-11055 « \'3 00-1.53 fcO
Amat. >29 6 i-230 30 Haigráá lu06-IC0i ».xTb IS«-47-i 6 8/ BrUauel 7í 62-/9 87 Bakaiét 3 44-3 48 Kopaah.152 75-153 5 \' on Ion 27-7^-27 86 Midrtd «2 35 92 fc5 auiktto 33 0J-30 10 Níwjci. ,.2 80 4 40 Oulo 152 10-1.»3 10 k>árla Z1-36-22-14 Pragi l6«/-l7-<2 S.oiU 4l2-\'ti Stoi-iŰJ I53 20 ls3 1 0 V\'anó 84 0-H 40 HMi «\'4 -JIO/2 Zari-* I K3-2.J-1 0-55
= Bútort díjmentesen szállítunk •sármilyen vasúti állomásra, garantált e sőrangu kivitelben. Négytől tizenhat hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk. Sok milliót lakarii igy meg. Oyőzódjön meg személyesen, Kopstetn bútoráruházat Szombathely, Köszegi-u^ca 5. (üzlei az udvarban) és Sopron.
Kiadja: Délzalai Nyomda ét Lapkiadó Vállalat Részvénytársaság.
Felelős kiadó: Zalai Károly
taiefoa: NajyfcanliM 78. u
Ismét olcsóbbak lettUnk
5 /li-
kai
a két-literes MERCEDES BENZ után csak 5"-» luxusadó térítendő
MERCEDES—BENZ
Telefon 110 70.
AUTOMOBIL R.-T.
Budapest, IV. ker., Váci ucca 24 szám.
Telefon 229-24
IVIIigizabadalom I A Itthnlka caodija 11 Tarlósliga SrflkSil 10 iv«i jirantlal I
fZEPfflSI
HultilJtililíiRlilMltlIIb
.Zíphlr-kályhával tat mi már a Makk Alzll, Hl jó kályhát ikar, szerezze bt már li I
in knó FÜT 9A.6r4n
IU „y normát izobál ^ riROYOBB TÍPUSOK 3-4 SZOaAS LAKÁST Ii egytnlettien lOltntk.
I cKgudasiKOiibb. Icghlgltnlkuiabb I
REKORD n<ii, kokn <■ lilllitlIiO luljloníj-a kilyliik - V«|i7Hlii!fl«i0 ./EPIIIk. kilyhlk. ELITE likirikttlihflygk. K«m<ntluia6k.
Arlapot készséggel küld :
HÉBER SÁNDOR
kihhi- ll lOlhtUsyín. nud>p«>l. VI., Vllmoi ttluál-ul JV, (lla)öl-u Mtok)
i M Ltiakal:
Nagykanizsa : l.lchtschelndl Pil.
Nagykanizsai Kerékpár Egylet.
Verseny kiírás.
A Nagykanizs i Keiékpár Egylet I. évi október hó 21-én délután 2 órai kezdettel NagykarIzsa—Pacsi kö.öiti útvonalon Pacia köiség bejáratáig évzáró kerékpárversenyt reDdez. (31—31 kilométer = 62 km ) D j- zás: díszített nagy ezüst, di-s iteit kit ezüst, kis ezüst, ezüstözött bronr, 2 kis bronz. Eien dijak 15 verienyzö jelentet zé e eaetén adalnak ki, 10 versenyző |< lenikezére esrtfn 4 dij lesz kiadva.
Benevezéti dij szemílyenk.nt I P 20 fill. Brnevezni lehet f. bó 20 án este 7 óráig.
Benevezni l>h\'t Donát Fererc írüuetésznél és BQky Béla egyleti titkárnál minden este a H<jó vendéglőben levő helyiségben.
A versenyen a M. K Sz. szabályti az irányadík. sn
Nagykaniz a, 1928 október 17-eu. BQky Béla Verseny rendező titkár. bizottság elnöke.
BUDAPESTI BÉLYEGTŐZSDE
Budapeit, IV, Konuth
Lajos-utca 7. „M" Egyei bélyegek, sorozatok, kellékek Válaizlék.
Árlifvilk Infycn í« bifmtnlvt. Alapíttatott 1910-b«n.
mm
«.MÍzrIÍ!thít°önk az u] FORD személy- és teherautók r,í.«"2r
2 üléses nyitott Roadster 2 Üléses csukott Coupe 2 ütései Sportcoupc
Alapíttatott i 1898.
Talefonazám ■ 77.
P 5525\'— || 4-5 üléses nyitott Phaeton ... P 6850 — 4 - 5 Üléses csukott Tudor. . P 7175 - || 4 5 ülései ciukoll t\'ordor 5t)o (ényÜ7ési adóval, teljes lelszeieléi, 5 daiab ballonkerékkel.
1500 ker. lelteibirásu teheia vAz .....................P
20 U loigalmi adóval, teljea telszeielés, 1 darai) larUlékabioncs.
leazál-ikoni
5650-6 50--,750-
P 5000"—
Melis és Pintér, Szombathely ^oTr^fTé^T
U. 8. A.
•elete
t
ZALAI KÖZLÖNY
Iggg. ot\'Aber 21.
városi inni
Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Két sláger egy műsorban I
A sanghai fogoly
Dráma 8 felvonásban.
Főszereplő: Bernhard Ooetzke. #
Sport és szerelem
Sportfilm 8 felvonásb»n. Fösiereplö: Paul Richárd.
Hiradó
iPBÓHIRDETfiSEK
Az apiófalrdtéeaak dija 10 ixMg SO fillér, minden további axó dija a (III. Vuár- éa Snnapoap 10 atdlg 80 fillér, minden további szó dija ■ flll. Sttidán éa pén
keresőknek 50<Vo engedmény, al 41) alSr- Ummtmnéb.
10 ssólg 80 fillér, minden további as) dija • flll. Clmaaó s minden vastagabb betűböl álló saó két saónak számíttatik. Állási A blrdatéal
Egy megbízható mlndenaalaányt
azonnali belépésre keresek. Cint a kiadóban.
Uj aaatatlbar, Unom, zamatos literje 56 llller Sálránnál, Magyar-ulca 74. 5I7U
PSaakSIosSat bckabalaaéare aűndaa OMscgoan a legelőnyösebben *a leggyorsabban loiyóalttat Aoaél l«aéo pína-kOlcsöokösvautő ücxlija NagykanUaán,
Kaalnczy-utca 2. szám. 316J
Sohwara éa Taubar cég Nagykanizsa, aalatl és irodai baraadaaéaa,
egyben vagy darabonként eladó. 5122
Ha vékony bokát akar, vegyen BSIItényl ciptfUxlatben egy pár fdafta olpttt,
leketél mit kap 19—26 pengóérL lla liarnar ellarad, vegyen rugós lágyékbatatat
ugyanolt. 5153
Kereskedelmi képvlaalatakat szerez, bevásárlásokat eszközöl, mindennemű kereskedelmi Ügyben eljár, keres kedóket és magánosokat francia vonat kozisu kerdésekben informál az
Agence de Representatlons Com-merclales PARIS 19. 90. Rue Oeorges Lsrdennols. MII Magyarul levelezünk!
Nagyobb udvari raktárhal yiaég
nagy padlással kiadó. Holt, liuda vagy műhelynek Is alkalmas. Bóvebbet Fo-ut 12. az emeleten.
Libamájat veszek legmagasabb napi árbsn. Ealm, Zárda-utca 2. 1I3U
Különálló bútorozott szoba november l-re kiadó Balthyány-U. ly. 5135
Daráló-malom aladó llollender traflkosnil.
Kiskanizsán — 5134
Kiadó egy szép ulcal lakás mellékhelyiségekkel. Rákóczi u. 91,a. sz. 5084
Kiadó nagyobb raktArhalyiaég, voll
Kbonaraklár, deszkázotl lalakkal cs pad-
ssal Magyar-ulca 64. 5172
Egy kUlönbeJáratu udvari szobs kiadó. Cim a kiadóban. jigg
Bútorok, asztal, lukor, díván, ágy mosdószekrény, lürdókád, székek stelázsi\' mosóüst elkoilozes miatt eladók Keletinél\' Petóll-ut 3.
HéavaaatAnSnak a|ánlkozlk közép-p\'f8^1"4. magányos úrhoz, egyedül álló hölgyhöz Is elmegyek. - Cun a kladóbsn. _S2W
119 IlKP
Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Két sláger egy műsorban I
Az asszony és az ördög
Sudermann: .Egyster \' olt . . dmU regénye. — A mull szezot legszebb filmjének reprize.
Fö\'zereplö: Greta Oarbo. #
1 parádés szerep
VlgjátéH. — Fösiereplö: Constance Talmadge.
Hiradó.
Héaak, 5, t és 3 szobás magán-házak, több nagyobb és kisebb |övedel-mezó bérháaak. Birtok Zalában "0, 80, 52, -10, és 17 hold, épületekkel, bérlat Zalában IC00 hold prltna birtok, Somogyban 600 és 450 hold igen Jó birtok épületekkel, aaölöbirtok azant-györgyvári hegyen 5, 3 és 1 hold, Bagóién 3 és 2 hold, Látóhegyen 10 és 3 hold Jó birtok épületiéi, pogányvár! hegyen 20 kai. bold príma szólóhinok épületekkel, felszereléssel jutányos árbsn eladi-k. bóvebbet Dukáaa Mikaa Ing. közvetltó. Nagykanizsán, Rákóczi u. 29. sz. 5202
Eladé egy remekül belovagolt, 10 éves fehér arab kanca, kezdónek Is kiváló. Kövess Jenő, Ungjakabfa puszta, posta Keisőrajk. 5207
Egy uagyszobás, konyhás lakás a/ összes mellékhelyiségekkel november 1 re kiadd Pelöfi ul 42. 5030
ESPLANADE SZÁLLODA
BUDAPEST. III Zaigmond-u. 38 10. (LukácsfUrdővel szemben) villamos megállónál. Szobák elónyös áton havi bérletre t\'ensióval is!
I.égfütéa, hideg-melegvíz, 1191 Cale-Reslauranl.
Esténként elsőrendű Jazz-band.
Kétaaobáa Iskás konyhával Csengery-ul 38. szám alatt, azonnali beköltözésre kiadó. 5201
Jékarban levó ványoló és tűzőgép jutányosán eladó Hunyadi-utca 25. szám alalt. 5200
Magyar-ulca 55. szám alail I szobás utcai lakéa kiadó .5199
Karaaak egy nagy lurdókádat megvételre Ugyanott eladó egy vaskályha, egy vásározó láda és egy (érd léllkabai uen-geiy-ul 35. 5|yg
Zongora jó haiiKtí^. bérbe azonnal kiadó, esetleg legkisebb részletre eladó. Lsdeczky, Kazinczy utca. -5196
EStvOa-tér 32 szám alatt egy 2 szoba, konyhás lakás az összes melle-be-lylségge! azonnaljkiadó. -5202
I
Hétfőn és kedden 5f 7 és 9 órakor
(A néma vádló)
Zola világhírű regénye Ilimen.
Főszereplők : Glna Manes és F. Scletow.

A legfeketébb kalóz
Bohózat 2 felv.
Pátria világhiradó
Zongora, tanulók részérc igen olcsón eladó Megtekinthető naponkint ilé\'elótt 0 ó\'álól, Sugár-ut 46. alalt. -521/
Szép nagy parkettás asoba konyhával vagy anélkül kiadd. Nádor u 4 5218
Teleki ut 35. szán alalt I utcai 3 szobás lakás azonnal kiadó. 5212
Kétaaobáa bútorozott lakást keres gyermektelen házaspár. Címeket a kla<tó-hivatal továbbit. -5214
Zongora majdnem uj, kereszlhuros, páncél hangtókés, elsőrendű bérsl gyártmány, olcsón eladó Megtekinthető naponkint délelólt 10 órától, Sugár ul 46. 5216
Ulcal lakás, 1 szoba, konyha Csengery-ul 60. kiadó, lióvebbel háztulajdonosnál.
5272
űzlethelylaég folytatólagos raktárral, nagy pince kiadó. — Ország, Erzsébet-
tér 10. 5223
November l-re keresek egy lóznl ludó jobb mlndanealaáayt, hosszabb bizonyítvánnyal R izgonyi-utca 6. 5224
Zrínyi Miklós-utca 28. sz. házban egy kétaaobáa lakás azonnal kiadó. 5231
Kiadó egyszobás lakás mellékhelyiségekkel Gyár-utca 50. -5233
Egy kétszobás és egyszobás lskás ki-ido Klrály-ulca 13. -5232
Perli és nöl
KALAPOK
(HUckel Oyukils, Halban, Damafk) férfi és nöl
SAPKÁK
szálleg, tomp, gyászfályol
nagy r<ik\'á>a. Átalakításokat vállalunk.
GYENES ÉS VIDA
<WI rtlsó-rmp\'om mellett.
Elismeri minden autótulajdonos, hogy a
Tíresfotte
pneumatik
jó és tartós.
CHAMPION gyertyák, irányjelzők. FORD alkatrészek, golyós csapágyak.
Gyári lerakat: HAVAS MIKLÓS autószaküzlet
Nagykanizsa, Deák-tér 15. Telefon: 63.
VÁROSI Ifi
Október 24. és 25-én (szerdán és csütörtökön)
rpt
>
Előadások kezdőnek: 422, 612, 712, órakor
4803/1928.
Hirdetmény.
Alulírott városi adóhivatal közzéteszi, hogy az adóalanyok és tárgyak összeírását f. hó 22-én házról házra járva megkezdi.
Ennek folytán felkéri a város adózó közönségét, hogy az összeírás fontosságára való tekintettel az összeírást végző tisztviselőknek legyen segítségére.
Figyelmezteti azonban a hivatal a közönséget, hogy az összeirási ívben csak a valóságnak megfelelő adatokat szabad felvétetni, mert aki abba tudatosan valótlan adatokat mond be, vagy valamely adózási szempontból fontos adatot elhallgat, az a közadók kezeléséről szóló 600/927. F. M. utasítás 119. §-a értelmében jövedéki büntető eljárás alá eső kihágást követ el, miből kifolyólag a hivatkozott utasítás 133. § a alapján a megrövidített adó l-*8 szorosáig terjedő pénzbüntetéssel büntettetik.
Nagykanizsa, 1928. évi okt. hó 20 án.
Városi Adóhivatal.
18589/1928.
Felhívás.
Felhívom a Nagykanizsa városban tartózkodó összes hadi-[ özvegyeket és hadlárvákat, hogy , összeírás végett jelentkezzenek i folyó évi október hó 24-től október hó 27-ig a .Városházán, Kazinczy-ulca I. emelet, 4. ajtónál és hozzák magukkal a postán kapott rózsaszínű postautalványt. Aki nem jelenik meg az összeíráson, annak nyugdija be lesz szüntetve.
Nagykanizsa, 1928. október hó 3 án.
Polgármester,
1028 okt<M»r 21
ZALAI KÖZLÖNY
Vag y ont azuks\'fgieíé!
TIBOL* aaabómaatarnél,
Teleki ul 2. rendeli meg, mert árai fötülmulhatatlanok jóságban és olcsóságban Kedvező lizclésl fellé-tclek. — Óriási választók. Vidékre kivánal\'i mintát kUldők
__S5I.1
TüzifaéíSzen
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épületta, mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király utca 4.
Telefon: 120.
Jó szerszám.fele munka
Mielftt szerszámszOkségletét fedezné, kér|en árajánlatot. Ipart gépek és szerszámok minden iparág részére.
Budapesti árak. Minden szerszámért garanciát vállalok.
HAVAS MIKLÓS
• zersiAmtiakBilet Nagykanizsa, Deák tér 15. Telefon 63
Motorkerékpár világmárka
részére g franciak lpe• szakértő céget keresünk álképviselet felálli\'ása cé jábil.
Ajánlatokat „S.ép jövedele-n" jel Igére Balogh Sándor hirdető irodájába Hidipest, V., Bllviny-u-j u\'ci 12. kérOnk.
A letenyei ktr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
533 tk. 1928. színi.
AnrerÉsf birdetmény ki vonat.
Molnár Oátpár.té sz. Király Krzie végre hajlatónak B^jti Istvánné sz Kurucz Páni végrehajtást szenvedő elten Indított végre-hjjián Ügyében a lelekkőnyvr hatósáK a végrehajtási árverést 9 P. 60 llll tőke követelés és járulékai behajtása végeit a letenyei kir. járásbíróság területén tevő, Letenye községben tekvó, i a lelenyel 102 •zllkvben A -j- 2 sorizám 131 a hrsztmu híznak végrehajtást szenvedő nevén álló illelőiégre 34t> P. kikiáltási árban őzv Kurucz Istvánné iz. Tamás Teréz Özvegyi haszonélvezeti jogával terhelten elrendelte A/ árverést 192S. évi november hó 12. napján délelőtt 10 órakor l.elenyén a telekkönyvi halóság hivatalos helyiségében lógják megtartani
AI árverés alá kerll\'ó ingallan a kikiáltási ár telénél alacsonyabb áton nem adható el
A/ átveretni szándékozók kötetesek bá-naipénzül a kikiáltási ár 10%-ál készpénzben, vagy az 1841 : t.X. t.-C. 42 §-átian meg-Határozol! árfolyammal számiloll óvadék-képes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen bírót létéibe helyezéséről kiállított Teléti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az ár-verésj teltételeket aláírni (IH8I ; LX. t.-c 14? , ISO, 170. §§.; 1908: XU. I. c. 21. §) Az, aki sz Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha löbbet ígérni "nki sem akar, köle\'es nyomban a ki-kiállást ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. 1908 : l.XI. t. c. 25 8).
Letenyén, I92H évi június hó 1/ napján. Dr. Hltzelbcrgcr s. k. kir. Jbiró.
A kiadmány hiteléül: Pál Oyula s k
s:iJ> keiíló.
O.lhon 1 perc alatl a gyermek is készíthet saját tiszta üvegjében fzódavizet, tlditő-itall habzóbort 1 / 1 lt. szódavíz 16 fllérbe | kerül, olc.ióbb mint a gyári 4 havi részletre I \' Tartozik önmagáink, csaljd-jénak, hogy asztalára tiszta üveget tegyen 1 íí-^yZ\'^k At ak : \'■^^AfM Autó Syphort Qveg ... 21 P az első tct. szénsav- patron ............... 5 P ■víí&^í] cserénél 1 tct. szén- sav patron ............ 2 P 4 havi részletre 1
Autoayphon üveg Sparklet világszabadalom ! vn Tiszta, olcsó, kényelmes, praktikus I Egyedárusiló: Szabó Antal Nagykanizsa u Telefon 91. szám
ségek,
vármegyék és egyéb közületek nek, utípilési , járdaburkolási , vi11 anyositási , cia\'orrázási munkálatait, stb 5—10 évig terjedő időre valő részletfizetésre és építkezési kő c "Önöket (hitközségeknek is) 25 évi amortizációra estközöl-tetüuk. Költségvetéssel s.olgá-lunk, mérnökünket kitQldjük. Vállalkozóknak, iparosok-nak: árlejtésekhez, közmunkák fl\'ivéréséhez, stb. óvadékokat szerzünk budapesti n gy-banktól, ngyszintén financiroz-zuk a vá l ill közmunkákat. Kereskedők, iparosok váltéit leezáinitoltaijuk.
Kernács és Társai
bankbizorrányosok
Budapest, VI , Teréz-körut 43 B.
ki/s (Válaszbi;lyeget kérünk,)
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gfizmosó, vegytlutlló, ruhafestfi villalaU
a nombaihelyl orir iparklilllláton aranyéremmel kitüntetve
NAGYKANIZSA
Kazlnczy-u. 8. tlunyadi-u. 19.
Mos, lest, tisztit, plisséroz.
Szélfejtett kabátok festése már 8 pengőtől.
Háztartási tehérnemUek legolcsóbban
} sí
ÁGYT0LLAT, MÉZET,
állati bürökét,
vöröa- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasal, csontot éa rongyot a legmagasabb árban vásárol
8TBÉI B. riAI NAGYKANIZSA,
hrzsébel királyné tér 15. sz. alatt.
Nedves falak lére kizárólag
Kollár ift
folyékony szigetelő anyagot használjon
Hidegen használandó (lyárl|a: Egvaaült Ujpastl Vagyáaxatl Gyárak, BollSr Miklós, Ujpaat, Vlola-u. 30-32. v„l Teleion: L.lpOt 913—43, U20 5o
Kaphatú; Sarlón Oszkár UlMi cégatl. Kagykamzsa.
Kartellen kivül
Első Balatonparti Mészgyár a termelést keszthelyi gyár elepén megkezd e. Elsőrendű minőségű
meszet
szállit a legi\'gyobb mennyiségbei bármelyik atlomásrj. Ajtnlat-Ul készséggel szolgál a
Mészgyár vezetősége Keszthely
Telefon 60 szám «os
NASH és PACKARD
autók 1929. évi typnsai megérkeztek!
66-os, 76-os és 86-os lypusok csukott és nyitott karosszériával. A 76 os és 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 86 os kocsinál központi automatikus olajozás. mi
Szántó llilmoa éa Táraai
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-:
Ha savanyu a bora, vegyilse
REGEDEI
vizzel, mely a legsavanyubb bort Is kellemes itallá varázsolja.
Kapható mindenQtt!
Főraktár:
isi Mor nwiu
Király-utca 21.
SZŐLŐOLTVÁNYOK
gyökeres háial vettiök. fajttaxtin. legolcsóbban a
Mcmzetközl Borkereskedelmi R.T. nil
Budapest, VIII., Kenyérmexó-utca 6.
Kéljen árajánlatot. 5074
GYÜMÖLCSFÁIT
ha mos!
műtrágyázza, permetezi
ki) költséggel, a jlvő évi termést biztosítja, szók hozamát pedig fokozz i.
O/Omőlcsfa-mOtrígyák és permetező szerek (Enda, Uentrin, Solbár, Almola stb.)
Kicsinyben és nagyban kaphatók:
0B8ZÁG IÓZ8EF B«kimkitotta
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett, .ns; Teleion: 13a
Gramofonlemezek
Magyar nóták,
népdalok, csárdások, ténolemezak
legújabb slágerek
kaphatók:
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében jiia
Nagykanizsán.
IINGER
varrógép
lt o bívAlt jó minőségben /íe r/vejr ö fu e/éitfe//ti/e/eA
3INGERVARRÓGÉP
a <15 Z. r; NvTÁ«SAÉA&
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FÖ-UT I.
Győződjék meg róla személyesen, hogy minden szoba bútornál 1-től 4 millió K.-t takarít meg, ha bútorait a Dunántul legnagyobb árjházaiban vásárolja. :: Példátlan nagy választék, garantált elsőrangú minőség, állandóan a legújabb divat után igazodó modern és Ízléses kivitele.
Ezenkiuül minöen
részletfizetés esetén is készpénzárban számítunk és díjmentesen szállítunk bármilyen állomásra! 4 tői 16 hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk — Látogasson meg bennünket és győződjék meg róla saját, jól f \'fogott érdekében.
bútoráruházai
SZOMBATHELY és SOPRON
Kőszegi-utca 5. (üzlet az udvarban), Várkerület 62.
Telefon 426. Telefon 339.
MT ALAPÍTVA: 1887-BEN.
68. évfolyam, 241. szóm
Nagykanizsa, 1928. október 23 kedd
Ara 14
fniér
ZALAI KÖZLÖNY
illata.
Ko—th Uja**
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
tQMMttrf ln:ioUal ptafd M SStr
Végső elkeseredésbe kergeti Erdély magyarságát Anghelescu
iskola-politikája
A cseh állam fiz éves évfordulóját az erdélyi iskolákban
ünnepli Románia
UukareBt, október 12 (Éjszakai rddlójelentés). Anghelescu kultuszminiszter ma rendeletet intézett valamennyi, közlük a kisebbségi iskolákhoz is, melyben elrendeli, hogy cseh állam 10 éves fennállásának jubileumára az iskolák a prágai kormányhoz, a bukaresti cseh követ utján Intézzenek üdvözlő táviratokat. Október 26 án valamennyi iskola rendezzen ünnepélyt, melyen a cseh állam ünnepi napjáról tanárok mondjanak ünnepi megemlékezést. A kultuszminiszter mindjárt beszéd mintákat is küldött az iskolák Igazgatóihoz, amelyek hemzsegnek a magyarság elleni otromba támadásoktól és rágalmaktól
Anghelescu rendelete, mint eddig
minden ténykedése, nagy elkeseredést keltett és provokációt jelent az erdélyi magyarságban.
A magyar panaszok Duca belügyminiszter előtt
Bukarest, okt 22 (Éjszakai rddlójelentés) Az erdélyi magyarság szé-kelyudvarh:lyl nagygyűlése a politikai élet középpunijábau áll. Az ott felsoroll panaszok 80%-a Anghelescu iskolapolitikája ellen van.
Ma délelőtt Duca belügyminiszterrel hosszasan tanácskozott Schiller József dr. országgyűlési képviselő a Magyar Párt udvarhelyi kongresszusa ügyében. Schiller fcllária a belügyminiszter előtt a magyarság panaszait éi kijelentette az Adeverulban, hogy Anghelescu magyar üldöző Is-
magyar-gyalázó beszédekkel
kolapolltikája végső kétségbeesésbe kergeti Erdély magyarságát.
Az erdélyi magyarság vezérei
Anghelescunál Bukarest, okt. 22. (Éjszaka! rádiójelentés) Szoboszlay László és báró joslka János, az Országos Magyar Párt vezérei felkeresték Anghelescu kultuszminisztert és a magyarság három legsúlyosabb panaszát tették Bzóvá. Ezek :
1. a csíkszeredai és székelyudvar> helyi gimnáziumok nyilvánossági jogának megvonása,
2., az idegen hangzású ncvQek-nek kitiltása a felekezeti iskolákból, 3 , hogy a segesvári gimuázlum-ból a magyar diákokat kitessékelik. A kultuszminiszter símmit mondó válsszt adolt a magyarnál? v.-zé\'eineV
Bezárták a közgazdasági, az iparművészeti és a debreceni egyetemeket
Hétf&n este éa éjszaka ia tüntetések voltak — Véres verekedések hétfőn délben Budapesten a közgazdasági és a debreceni egyetemen — A medikusok és filozop-terek közt hétfőn a zsidók ia megjelentek az előadásokon
A belügyminiszter ma a Házban nyilatkozik a zavargásokról
Az egyetemek táján a feizül.ség engedett egy keveset, de a kultuszminiszter szigorú rendelkezése értelmében mégli sor került ma az több egyetem bezárására.
A közgazdasági egyetemen ugyaDis hétfőn délelőtt meglehetős rendben megkezdődlek az előadások és jelentéktelen súrlódásoktól eltekintve folytak a déli órákig. Dél-b:n azonban a hangulat újból olyan Izgatottá vált, hogy súlyosabb incidensben robbant ki, több zsidó vallású hallgatót megtámadtak és megértek, mire a közgazdasági egyetem dékánja a kultuszminiszter rendele-lére támaszkodva az egyetemet azonnal bezáratta. Az összes hallgatóknak el kellett hagyniuk az egyetem területét.
E<ész napon át élénk az élet az rgyeiemek körű1, ahol szízával csoportosulnak a diákok az utcákon. Az előadásokra csak azokat engedik be az egyetemi altisztek, akik Index szel igazolják magukat és akiknél nincs bot. Az egyelem környékén gyalogos, lovas és kerékpáros rendőrök cirkálnak.
az orvosi egyetemen és a hőlcHés.ctl fakultáson
A műegyetemen, amelyet tudvalevően már szombaton i bezártak, a tavalyinál is sokkal szl- j gombban hajo\'tak végre a lezárást, mert valamennyi tanteremmel együtt a rajztermeket Is bezárták Az egyelem leiü\'e én senki nem tarlózkod-
halik.
Az Iparművészeti főiskola kapui ia zárva marad\'ak ma reggelre, lioloit Ut tettlegesség egyáltalán nem fordult elő, csupán zatdói Ibk és zalonglak szo\'.balon a tő líkol.i diikjai.
Hétfőn este néma tüntetést rendeztek az egyetemisták
Budapest, október 22 (Éjszukai rádiójelentés) Hé.főn eme az egyetemi itjuiág mintegy 1000 főnyi tö mege a fövárosbui tünietéal rendezeti. Ez alkalommal azonban rendzavarás nem történt. Fél 8 órakor a nagy tömeg megindult zárt négyea és nyolcai sorokban a körútra és egész az 0 itogon-térig haladt. A menet a legnagyobb rendben és csendben vonult végig az ulvonalon. A rendőrség minden intézkedést meg-
telt, hogy sem az ifjúság, sem az ulci közönsége ne csapjon át rendzavarásokba.
A hosszú menetet nagyobb Iovís rendőr-osztag zárta be. N\'gyed 9 órakor a felvonulás bc fejeződött és a tömeg rendben szétoszlott. A késő citl órákban a főváros főbb utvonalain megerődített rend\'roaztagok és lovssrendV ciapatok ügyelnek a rend\'e. Eddig semmi Incidens nem lordu1! elő. A főváros képe nyugodt.
a zsidó hallgatók
az e öadsaokon.
Is megjelentek az
Debrecenben is kiverték az egyetemről a zsidó diákokat
Debrecen, október 22 (Éjszakai rddlójelentés) Héllön délulán a nagyerdei klinikáit n a zsidó és keresz ény diakok között, amigaz előadások ineg-krzdéiéte várlak, verekedés támadt. Ennek során négy z*ldö vallású dlá
kol megvetlek, akik kisebb-nagyobb léiUlénéket szenvedtek. Egyik megvert diák a rendőrségen feljelentést lett támadói ellen. Mire a rendőrség kivonult, a verekedésnek már vége volt és az egyetemigiák a rektorhoz
mentek. A rektor igyekezett megnyugtatni a diákságot. Délután ax egyetemi tanácsot sürgősen összehívták.
Az egyetemi tanács egyhangulsg elhatározta, bogy a mai események miatt ideiglenesen bizonytalan időre felfüggesztik az előadások megtartását.
A tüntetések ügye a képviselőház előtt Budapest, október 22. A képyi-selőház keddi ülésén szóba fog kerülni az ulcai tüntetések ügye. Az ellenzéki pártok szónokai a napirend előtt fognak felszólalni ebben az ügyben, akiknek Scltovszky belügyminiszter azonnal válaszolni fog.
Éjféli csatározások
Budapest, okt. 22 (Éjszakai rádiójelentés) A késő é||eli órákban a Blaha Lu|za-!éren éa a Nemzeti Szioház környékén kisebb incidensek látszódtak le. Egyetemi hallgatókat inzultállak munkáikülse|ü emberek. A rendőrség azonnal közbelépett és megakadályozott minden zavargást. Egy munkást és egy fiatalember! előálli\'o lak a nyolcidlk területi kapitányságra
Sztranyavszky Sándor belügyi államtitkár a Budapesti Értesítő munkatársa előtt az alábbi nyilatkozatot telte:
— A rendőrség 24 óra alatt teljes rendet t\'-rem ett Ami azt illeti, hogy
polgárőrség megszervezése vált volna szükségessé, leghatározottabban kijelentem, hogy 1918. mintájára sem Peyer Károly, lem mások Dem fognak po\'gárörséget szervezni.
A tüntetések ügye az Újságírók Egyesületében
Budapest, október 22. (Éjszakai rádiójelentés) A Magyar Újságírók Egyesülelének Igazgatótanácsa holnap esie ülést tart, melyen foglal-komi fjg ax u\'cai tüntetéseknek a sajtót íriDtő tésiével.
ítéletek
A pintek esti tüntetéiek és rombolás alkalmával őrizetbe vettek közül 13 tüntetőt ma ítéltek el a VII. kerületi kapitányságon. Krém Béla 19 éves magánhivatblnokot 15 napi elzárásra, Grllnfetd Nándor karoitos segédet 15 napi elzárásra, Grosz Mihály 21 éves péksegédet 4 napi elzárásra, Fodor Oyörgy 23 éves magántisztviselői 100 pengőre, Krausz Ferenc 21 éves kereskedősegédet 100 pengőre. Szegő Gyula 26 éves munkást 100 pengőre. Grünzwelg Oszkár 24 éves kereskedői 15 napi elzárásra, László József 19 éves szerelő-inast 30 pengőre, László János lakalosaegédet 8 napi elzárásra, Slark Mik\'ós 20 esztendős kőművest 100 pengőre Ítélték, Herrmann Salamon 39 éves szabósegéd és két 17 éves tanonc ellen fol>it az eljárás.
KALAI ttOttONY
ím október 23.
Magyar Hét gylllés a nagykanizsai városházán
Feltűnést keltett a nagykanizsai iparosság távolmaradása — Minden társadalmi réteget bele kell vonni a Magyar Hét mozgalomba
rend-
Nagjkantzaa, október 22 Nagykanizsa vároii tanácsa és az OMKE valérnap délelőtt 11 órára hivta Össze a városháza nagy köz-gyülésl termébe Nagykanizsa kereskedelmi és ipari világát, mint a nagyközönséget, hogy a Magyar Hét sikere érdekében értekezletet tartsanak. Nigyksnizss kereskedelmi és pénzagyi életének legkiválóbb reprezentánsai lőttek össze és megtöltötték a városatyák padsorait. Általános fel-tönést keltett, hogy az iparosság — néhány kivételével — teljesen távol tartotta magát.
Blankenberg Imre elnöki megnyitó-Iában részletesen ismertette a .Magyar Hét" mozgalmat. Kűlkereske-delrai mérlegünk megdöbbentő — mondja. Ellenségeink vasgyOiükkel vesznek kördl, hogy elszegényilse-nek, elpusztítsanak bennünket. Politikával itt nem lehet semmit sem elérni. Attól azonban, hogy csak tel-földi árut vegyünk, senki el nem tilthat bennünket. Megrendezték a .Nemzett Hetet" Ausztriában, Svájcban és másutt ls.
A .Magyar Helet" rendszeresíteni kell. I:vröl-évre megismételni.
Kelemen Ferenc bankigazgató tartott ezután nagyszabású előadást a .Magyar Hét" mozgalom célkitű-zéséről. A .Magyar Hét* — mondotta — nemcsak s magyar kereskedelemnek, iparnak és gyáriparnak, hanem az egész magyar gazdasági életnek érdekelt szolgálja.
Már Kossuth Lajosnak, amikor az Ipartestületet megaiakitotta, az volt a célja, (noha a magyar Ipar akkor még csak a kezdetlegesség stádiumában volt) hogy a magyar ipart pártolja. Majd megalakult a Magyar Védőegylet, lelkeitette országszerte az érdeklődést a magyar ruha, a magyar könyv, a magyar színművészet Iránt. Ma|d következett a Tulipán mozgalom, melynek nemcsak az ipar-pártolás, hanem az Ausztriától való gazdasági függetlenség ls volt a célja.
— A .Magyar Hét" ben benne van a magyar Jij, a mai gazdasági körülmények között mlndsnnyiunk síró, kérő szava. Alapos visszapillantást vetett s mai gazdasági helyzetet előidéző okokra. Ms|d rámutatott arra, bogy Bethlen miniszterelnöknek sikerült konszolidációt teremteni és az ország mérlegét helyreállítani. .Hátra van még azonbtn a magángazdaság helyreállítása, mert
a kormány ma egy Minothau-rust táplál velünk, adózó polgárokkal.
— A« államnak sz a lolytonos beavatkozása a gazdasági életbe — amit ő etatlsmusnak nevez — súlyos következményekkel fog Járni, lisszél Justlnlánus császárról, aki elkergette az orvosokat. Nem akarja mondani,
bogy a kormány Justiulánus szerrel dolgozik, de
a magyar kormány nem egyforma rendszerrel karolja fel a társadalmi rétegeket és azztl, hogy folylon beavatkozik a gazdasági éleibe, — elérte a mai helyzetet.
Majd szól! arról, hogy a közgazdasági minisztérium feladata lesz a gazdasági élet talpralllllása.
Meg kell szerezni a magyar gazdasági életnek az abszolút szabadságot — mondja. A gazdasági bajokon elsősorban maguknak a gazdasági té-nyeiőknek kell segiteni.
Az egész gazdasági közvélemény egy abbsn — hogy nagy bajaink egyik főforrás!
a külkereskedelmi mérleg pasz-szlvitása.
356 millió peDgövel tápláltuk s külföldet, annak iparát, tisztviselőit, munkásait, mig nálunk megszámlálhatatlan magyar munkáskéz parlagon hever.
Ma|d szociális szempontból Ismerteti a Magyar Het-et.
— Ennek a nemzetnek meg kall mutatni, hogy van erkölcsi érzéke, hogy ilyen magasabb célkitűzésért igenis küzdeni fog — a magyar gazdasági élet szanálásáért.
Kelemen Ferenc igazgáló hatalmas beszéde valósággal frappirozta a zsúfolt diszterem közönségét. Rajkl István főtitkár ezután határozati javaslatot trjeszt be, mely szerint:
a nagykanizsai kereskedelmi és ipiri társadalom áthatva attól az erős meggyőződéstől, hogy a hszai közgazdasági életben a mezőgazdasággal karöltve kell az ország nehéz gazdasági helyzetén segilenie és tudstábin annak, hogy csakis a szoros együttműködés, az egyes gizda-sági ágak közötti összhang tudja ezt biztosítani, a maga részéről őszinte örömmel és igaz hazafias lelkesedéssel rsgsd meg minden olyan alkalmat, amikor ennek nemcsak szóval, hanem tettekkel ls kilejezóje lehet. Mint az együttműködés Ilyen |elenségét tekinli az 1928 november 3 és 11-ike között megtartandó .Magyar Hetet" is, melynek sikere érdekében minden egyes kereskedő és iparos a legteljesebb oddadásssl működik közre és iparkodik tőle tel-hetőle az eredményeiben hatásossá tenni ezt a nagy társadalmi megmozdulást és elhatározta, bogy azon a nagykanizsai kereskedelem és ipar teljes számbsn vesz részt.
Ansotge Antal javasolts, hogy vidék és a falvak népének figyelmét ls hívják fel a nagykanizsai Magyar Hétre.
Több hozzászólás után Blankenberg elnök az értekezletet berekeszti.
Meghosszabbították a „Magyar Héf-re való jelentkezés határidejét Budapestről jelentik-. A .Mtgyar Hét" Rendező bizottsága által kijelöli halárnap, ameddig a kereskedők és iparosok a „Magyar Hél" en
valevőleg lejárt. Tskiniettel azonban arra az óriási érdeklődésre, amely eddig ia megnyilvánult, a .Magyar Hét" Rendező Bizottsága még néhány n»plg elfogad ujabb Jelentkezéseket ia. Felkéri azonban az érdekelteket arra, bogy minél aűrgőseb-ben jelentkezzenek, mert a megfelelő nyomtatványok és plakátok atb. szétosztásáról időben csak Így gondoskodható.
való részvételre jelentkezhettek, tud-
Felfüggesztették a Zalavármegyei Tűzoltó-szövetség ügyvezető igazgatóját
A Zalavármegyei Tűzoltószövetség választmányi Ölése Nagykanizsán — Egységes szabályrendelet megalkotása — Hivatásos tQzoltótlsztet Nagykanizsának — A honvédség és tűzoltóság gyakorlatai a várói
közönsége előtt
Nagykanizsa, október 27
Vasárnap délelölt tartotta választmányi ütését a nagykanizsai városháza kis tanácstermében a Zilavár-megyel Tűzoltószövetség vitéz dr. Hunyady László vármegyei tb. főjegyző elnöklete alatt, amelyen megjelent dr. Sabjdn Oyula polgármester, dr. Botka Andor járási főszolgabíró, Zilaegerszeg város képviseletében dr. Fülöp László városi tanácsos, Bublcs Tivadar vármegyei türoltó felügyelő (Balatonfüred), Mózes László hivatásos tűzoltó tiszt (Zilaegerszeg), Helgl Jenő önkéntes parancsnok (Zalaegerszeg), Szalay Jenő parancsnok (Zslaszentgrótj, a kanizsai tűzoltótestület psrancsnok-ságát Szépudvary László alparancs-nok és Ifj. Knortzer Oyörgy szakaszparancsnok képviselték.
Hunyady László elnök előadta Kovács Oyula a vármegyei tűzoltószövetség ügyvezető Igazgatójának ügyét és bejelentette, hogy
Kovács ügyvezető súlyos szabálytalanságokat követett el, amiért is őt az ügyvezető Igazgatói tisztétől felfüggesztette. A választmén/ tudom is ul vette és hoizájárult a felfüggesztéshez. Határozatáról átiratban értesíteni fogja Zalaegerszeg város polgármesterét is, mlutín Kovács Oyula a zalaegerszegi tűzoltótestület főparancsnoka is.
A tárgysorozat egyik főpontja volt az egységes szabályrendelet megalkotása. Sok hozzászólás után csupán az általános elveket szögezték le és elhatározták, hogy bizottságot küldenek ki a szabályrendelet megalkotása.
Zalaegerszeg polgármesterének beadványa szükségesnek lát|a az önkéntes tűzoltóság felfrissítését. A választmány megteszi a szükséges in\'ézkedéseket, s régi érdemek legteljesebb honorálása mellett. Dílben a Koronába ebéd voll, melyen a vidéki kiküldőitek a nagykanizsai Testület vendégel voltak.
Tűzoltógyakorlatok bemutatása
Uélulán 2 órakor a lelsötemplom előtti téren katonazene szóval felvonultak ,a tűzoltó kiképzett honvédség I. és III. zászlaja, a hivatásos és önkénles tűzoltóság teljes felsze-
reléseivel Szépudvary László alpa-rancsnok vezetésével, hogy megmutassák Nagykanizsa város közönsége előtt kiképzésűk fokát. A gyakorlatokat végig várta a nagyszámú közönségen kívül a hivatalos bizottság, élén dr. Sabjdn Oyula polgármesterrel.
E öizör a honvéd tűzolló-csapitok mutattak be Iskola- éa gyorsszerelési gyskorlatokat, melyekben nagy ügyességről tettek tanúságot.
Az I. honvéd zászlaja a hivatásos tűzoltók szerelési gyskorlatal, a „Patria" gyár tűzoltóságának gyakorlatai a Hidrsfor ral, a „Sörgyár" tűzoltóságának ötös szerelése, majd az önkénlesek gyakorlatai a Magirus-létrán éa a hivatásos tűzoltók gyakorlatai a forgó létrán.
Majd következett a támadási gyakorlat, amelyet Knortzer Oyörgy ny. főparancsnok is végignézel). A feladat volt: kigyulladt a Nagykanizsai Takarékpénztár kupolatetözete. Mindkét oldalról meg kall támadni a tűzet, a benlevöket kimenteni. A gyakorlat befejezése után
vitéz dr. Hunyady László tb. vármegyei főjegyzőt
megkérdeztük impresszióiról s nagykanizsai tűzoltóságot illetőleg. Kijelentette, hogy a nagykanizsai hivatalos tűzoltóság nagyon szép eredményt ért el. Teljesítményei elsó-ranguak. Szép munkát fejlett ki ai önkéntes tűzoltóság és a honvédség. Jó volt a gyári tűzoltóság is. A támadás feladatait gyorsan éa lelkesen végezték s tűzoltók. Kijelentette szon-ban azt ls, hogy nagy szüksége van Kanizsának egy hi/atásos tüz-oltótlsztre. Mostani tariózkodáss alatt megfelelő javaslatot Is tett illetékes helyen, ahol a legnagyobb megértési talált javaslata.
A nagykanizsai aaateorologlai mmf-IIOíatOjalaoMaaki Héttőn a MmériA-
11 Heggel 7 órakor +4 8, délután 1 ónkor +19 6, aata 9 órakor +152.
PtlMtd: Kgéiz nap kiasé Imrult.
SliUr&ny i Reggel és .télben Délkelet, este Déli szél.
A Meteorológiai Idtózet |elenté»e eate 10 órakor: Továbbra la enyhe idö várható nyugatról növekedó felhőzettel, esetleg esóvel.
1028 október 23.
ZALAI ionomr
Felszentelték Letenye és a letenye! járás levente vándor-zászlaját
Dr. PoiMgir Benőné és dr. Cigány Jánosáé voltak a xászlóanyák — ftytaytrl ünnepe volt a járásnak a sienteléil ünnep
Letenye, októbei 22
(Kiküldött tudósttónktól) \\ Idényt i Járásnak és Letenye községnek emelkedett hangulatu hazafias ünnepsége volt vasárnap. Ekkor szenleüék lel a lelenyei járási vándorzászlót és a Menyei Levente Egyesület uj zási-Uját. A gyönyörű aktus az egész járáa lakosságának kiemelkedő örömünnepe volt.
A Járási levtn\'.e zászlót a lelenyei főszolgabirótág társadalmi gyűjése hozta megvalósulásba. Ugyanígy a lelenyel Lsvenle Egyesület zászlaját a község áldozatkész polgársága teremtette meg.
A zászlók szenleléii ünnepsége derűs vasárnap déleiö\'.t zrj\'ott le Letenye főutcáján a templom eiöit levő bösi emlékműnél.
Részt vett az ünnepségen a 111. kei Öleti levente körlet képviseletében Oabsovtcs Kornél főtanácsnok, megyei testnevelési felügyelő, az egész |árás intelligenciája, derék földmives népe és minden körjegyzőségtől egy levente diszszakasz. Vasárnap délelőtt pontosan fél 10 órakor kezdődött az ünnepség tábori misével, melyet dr. Naláczy András lelenyei asperes-piébános mutatott be. — A «ientmls« alatt a LetenyeI Egyházi Énekkar énekeli egyházi énekekel, majd hatásos beszéd kisérelébt n a plébános mind a két zász\'ó. meg •zentelte.
Ki után dr. Pozsogdr Rezső országgyűlési képviselő neje és dr. Cigány Jtnoa főszolgabíró neje, a zászló anyák szalagokkal ékesítették fel a két lobogót.
Elsőnek a tótszerdahelyi körjegyző: Odlfy Ernő vette át a |árási vándor zászlót, mintán ennek a körjegyzőségiek csapata nyerte ezt meg még 1927-ben.
Hl HIO
Hétfőn és kedden 5, 7 és 9 órakor
(A néma vádló)
Zola világhírű regénye filmen.
Főszereplők : üioa Manes és F. Scletow.
A legfeketébb kalóz
Bohózat 2 (elv.
Pátria világhiradó
A leventék tisztelegtek a zászlónak, majd a körjegyző lelkes sza-vakksl nyújtotta át a zászlót az 1928 évi levente-versenyek nyertesének, a letenye! csapatnak, melynek részéről Ouzmlcs Lajos föoktató vette át a zászlót.
S íp momentuma volt az ünnepségnek, hogy a zászlószögek beve-rése a lati lefutották a leventék a kegyeleti stafétát, melyben az utolsónak befutó koszorút tett a hősi emlékműre.
Egy most alakulóban levő lelenyei férfi dalkör az ünnepség tartama
alatt irredenta da\'okat adott elő. -
Legkimagaslóbb eseménye a leventék ünnepélyének az volt, hogy azon nemcsak Letenye földmives népe, hanem az egész Járásból rengeteg ember veit részt, akiknek le-lenléte bizonyltja, bogy a letenyei testnevelés jó kezekbe van letéve. Ezért Lemberkovlcs Alajos járási testnevelési felügyelőt illeti elismerés, aki az ünnepség rendezése körűi ls oroszlánrészt végzett.
A megyei testnevelési felügyelő a látottak felett teljes megelégedését fejezte kl.
Felrobbant és poppáégett egy Renault-autó az országúton
A sofför csak nehezen tudott kimenekülni az égő kocsiból
Hahót, október 22.
(Saját tudósítónktól) Szombaton délelőtt Hahót község mellett súlyos autószerencsétlenség történt.
A Prlnc J.kab miskolci zsák és ponyvakereskedő tula|donát képező Bp. jelzésű és 26915. rendszámú Renault autója Hahót mellett, minden valószínűség szerint a benzin-taiUly hibás vol\'a miatt, lángbaborul!. A kocsi menetközben gyulladt ki, ugy hogy a sofförnek alig volt ennyi Ideje, hogy a kocsit leállit-basss és kiugor|ék belőle.
Amint a sofför elhagyta a kocsit, a benzintartály nagy detonációval felrobbant és most az egész karoszé-ria lángba borult.
A községből látták a tűzet és siettek is odavinni a fecskendőt, azo.iban nem sok hasznát vehették.
mert a drága francia kocsi alig percek alatt a szó szoros értelmében porráégett, ugy hogy csak az értéktelen alváza maradi meg.
A kár megközelíti a 10.000 pengőt.
A robbanásban még szerencsének lehel mondani, hogy az nem a köz ségben történt és igy nem okozott háztűzel, ami könnyen katasztrófát okozhatott volni a nagy szélben.
A hi hót! csendőrség izonnal meg indította a nyomoiást és ugylátszik, hogy sz autó elégéseért nem terhel senkit felelősség.
Szombaton este ugyanez az autó, mint a Zalai Közlöny megírta, már Altóra|kon is kigyullsdt, de ott nem volt komolyabb ba| és sikerűit kocsit hamarosan rendbehozni. Most aztán beteljesedett a Renull végzete...
Disztagokat avatott a legfiatalabb zalai ipartestület
Kroller apát, Relschl képviselő és Kende főszolgabíró a zalaapátll Ipartestület dlsztagjal
Zalaapáti október 21
(Kiküldölt tudósítónktól) Zilavár-megye legfiatalabb iparteatülete szép éa benső é-;es ünnepet Olt október 21-én. Ekkor adta át a díszoklevelet három disttaglának, akik a tes tűirt megolaku\'ásának hathatós tényezői voltak.
E bárom dlszlag: Kroller Miksa zalavári apát, Relschl R chárd or-szággyü ési képvls.lö és Kende Péter pacaai főszolgabíró.
A zalaapátll Ipartestület ünnepén díszes és nagyszámú kötönség jelent meg. A társegyesületek közül egyedül Keszthely küldte el képviselőit, a keszthelyi Ipartestületet Melz-ler Károly elnök, uz Iparoskört Ga dácsl Lajos jegyző képviselte.
A disttagsági oklevelek átadása diszgyülés keretében történt meg. Horváth József ipartestületi elnök elnök hosszabb beszédben ismertette a zalaapátti iptrosság törekvéseit a mulibin és méltatta a három disttag érdemelt. Gyarmathy Oyula jegyző a számok pontosságával szá-mo\'t be az Ipirtestület Jelenérót.
Az oklevelek átadása nagyon po-etíkusan történt. Az elnöki üdvözlés és a diszes oklevél felolvasása után egy-egy ünneplőbe öltözöit öltözött
iparosleány virágcsokor átnyújtása közbea beszéddel köszöntötte s dlsz-tagokat. Horváth Bözai, Danis Nusi és Kovács Ponka valóságos szónoklatokat vágtak ki.
Az üdvözlésekre és oklevélátadásra mindhárom dlsztag hosszabb beszéddel válaszolt. Kroller Miksa apát beszédében büszkén felemlítette, bogy ö is szegény ipaios gyermeke, aki maga Is iparos akart lenni. Buzdi-lolta a zaleapálii iparosságot a folytonos Janu\'ásra, kitartásra, kölcsönös szerelelte és megbecsülésre. Az apát beszéde egyúttal lándzsatörés vo\'t a m\'gyar ipar pártolása mellett.
Relschl R.cbárd azzal köszönte meg az üdvözlést és megválaaztást, hogy c>ak kölelesiégét teljesítette. S bármit tett volna is, a ma megnyilvánul! szerelet és megbeciűlés minden lettéért nsgy jutalom lett volna. A képviselő beszédében az Országos Kézműves Kamara hívének vallotta magát és Ígéretet lett rá, hogy mindenkor dolgozni fog az iparosságért.
Kende Péter köszönő beszédében a maga iparosemlékeit elevenítette fel éa elismerését fejezte kl a zalaapátll iparteelűlet eddigi működé
Sipos-kávé
különlegesség
öt faltából keverve
>/4 kg.
*-»o r
seért. Egyúttal Ígéretet tett a kontárok üldözésére.
A diszfllést 120 teritékes ünnepi vacsora követte. Vacsora közben Melzler Károly és Oadácsl L«Jo« a keszthelyi iparosság, Kovács Sándor orosztonyi |egyző a vendégek nevében mondtak felköszöntőt.
A nap történetéhez tartozik, hogy az Iparossággal együtt ünnepelt Zala-apáti egész lskoasága. A disztagok fogadására Simon föoktató vesetésé-vel kivonult egy levente dlszszakasz is. Kellemes meglepetés volt a leventék fuvós-zenekarának szereplése. A zenekari Slfter István ny. min. segédhivatali igazgató Unitja és vcsetL
Az egész zslaapátil ünnep annak volt ékes bizonysága, bogy a nép meg tudja becsülni jótevőit és Jóskaróit. Az spátur, aki egy egész község népének Jóságos atyja és tanácsadója, a képviselő, aki választói érdekeit mindenkor odaadással képviseli, a főszolgabíró, aki Járáaának igazságos vezetője, de az összes Jelenvoltak azzal az érzéssel távoztak el az ünnepségről, hogy van még becsület, magyar szerelet, érdemek elismerése és a népért való készséges munka a mai felfordult világban l»... (dr. O. L)
Uránia Mozgóképszínház
Kedden és szerdán 7 és 9 órakor
II Itt M
Josephine Baker, a néger tánc f .-nőmén reprezentáns filmje.
f
Anyósok anyósa
Bohózat 2 (elv.
Híradó
VAUI KOJaCKT
1628. oMóbn 23.
NAPI HÍREK

NAPIREND
Október 23, kedd
Római katolikus : Ignác p. Protest.: Gyöngyike Izraelita: Msik hó 9. Nap kel reggel 6 óra 30 perckor,
nyugszik délután 16 óra 53 perckor. •
Várod Mozgó. „Therese Raquln", Zola regény. ,A legfeketébb kalóz", bohózat 2 (elv. Pátria Világhiradó.
Uránia Mozgó. .A fekete szirén", Josephlne Baker reprezentáns filmje. .Anyósok anyósa*, bohózat. Híradó.
— Személyi hlr. Surgolh MiSss, a Magyar Nemzeti Biiik nagykanizsai intézetének lőqöke BilatongyO-rökön eltöltött szabadsága után visz-szaétkezelt Nagyksnlztára.
— Tanári vizsga. Longauer Imié nagykanizsai hitoktató kiiQnö sikerrel letette a hittanári vizsgát.
— A nagykanizsai Ipartestület elöljárósága tolyó hó 25 én este órakor rendkívüli ülést tart, melynek egyedüli lárgypontja az elnOk és testületi legyzö lemondása és az ebből előállott h ?lyzet megbeszélése.
— A Szociális Missziótársulat október 23-án délu:án 4 órakor a Mluzlós Székházban választmányi ülést tar*.
— Orvosi hlr. Dr. Dell Klroly kiskanizsti orvos tanulmányújáról visszaérkezett és R^ntgen-laborató riumál berendezve, újból rendel.
— Megszűnnek az ebadó terhére történő segélyezések. A belügyminiszter a közel jövőben megszűntei! az ebadóalap terhére történő segélyezéseket és oda log hatni, hogy az tbidóalapot a vármegyék lÍ6itán állategészségügyi célokra használják (el. A tisztviselői segélyeket és jutni makat kizárólag a háztartási alapból log kelleni ezután fedezni.
—i Schwarcz Dezső harisnyái ■ legjobbak.
(•) Az ötszázéves magyar daltermés legpompásabb gyöngyeit muiatják be korhű jelmezekben október 27 én este fél 9 órakor Fedik Sári és Szilágyi Imre dr. Mindenki ott lesz, aki szereti és megbecsüli a msgyar értékeket.
H
Október 24, és 25-én (szerdán és csütörtökön)

mm
F.löadásuk kezdőnek: 422, 6i£. TI, 922 órakor
— Tanltóvátasztás. Osth Bé\'a o\'tl. tanítót a balatongvöröki r. k. Iskolához megvá\'aszto\'ták, Pdlft Károly sormás! tanító lett.
— A legkedvesebb adomány. A nagykanizsai Mlsszlósháx a következő levelet kap\'a a szegény gyrrm-kek Miku\'áa-ünnepére folytatott gyüitéae kö\'ben: .Kedves Missziós Néni I Napokban kapt«m egy kedves öreg nénitől |átéko», de nékem már van Ilyenféle |áték. Azt gondoltam, elküldöm a Mlasziós Néni kicsi babálnak, hoc;y azok játszinak éa örü\'|eneV vele Kwelt csókolj: Szabó Imrlke 2 és fél éves fiúcska."
— Eljegyzés. C»a|ági Csa/ághv Inclkét Kaposvárról ell\'gyezfe Kalmár Zoltán oki. mérnök Nagykanizsa.
= Olvassa el Chryslrr felhívását; „A vidéki autókereskedőkhöz* hirdetéseink körö\'t.
— Villanyárammal rádiózhat, ha vesz anódpótlót és kislöl\'ő\', hangszórók, felhallgatók, telrpek, lámrák, ös\'tm rádióalkstrészek kaphatók — Szabó Anlal sportüzletében.
A vér felfrWiltiu céljából sján-
latoK néhány napon át korán reggel egv pohár természetes .Ferenc Józset kererüvlzet inni. Az egész világon renrleHk az orvosok a valódi Ferenc József viz használatát, mert ez szabályozza a bélmüködést, erősül « gyomrot, iavüla a vért, megnyug-lat|a az Idegeket és ezál\'al u| életerőt tr-remt. KaphatA gyógyszertárakban, drogéHákbanésfüszerilzIete^
— Belehalt sérüléseibe a megégett kiskanizsal asszony. Megírtuk, hogy pénteken este Ktskanl-xsán milyen borzalmas körülmények között égett össze özv. Polal László-né 87 éves ssszony. A szerencsétlenül Járt asszonyt bár azonnal a kórházbi szállították, már nem si keiült megmenlenl ai éleinek. R«nd-kivül súlyos égési sérüléseibe bele-halt, amiről a rendőrs** érleiilsHe a kir. ügyészséget.
— Elveszett, de a megtaláló Ismeretes. Egy Itteni köőgyár cso-maglait szállította a pDstára, a ko-csiról egv csomag leesett. Felkéretik a megtaláló, akinek a személye ismerete*, a csomag visszaadását \\
FELHÍVÁS a vidéki autókereskedőkhöz!
Chrysler PLYMOUTH
mindenkinek anyagi előnyt jelent
A vevőnek, mert pénzéért a világ leg|obb autóját vásárolja.
A képviseletnek és sz eladónak ls. mert u| vevőkört szerez a Plymouth által cégének.
önt is szívesen bekapcsolnánk Chiysler magyarországi Plymouth szervezetébe, amellyel olyan sikeres üzletmenetet bizlosittut magának, mint egyetlen más autómárkával sem. Nem kell mást tennie, csak rövi desen meginduló propagandánk ai«n|án önh^z forduló vevőknek be kell mulatnia a Plymouth t. l\'i" meg neJcOnk Ideiében óhajt-e foglalkozni a Plymouth vidéki képviseletével. Jelenlegi cége míg megállapodásunk után sem fog éne-jülni előzetes tárgyalásainkról. Leve\'ezését a legnagyobb dlscré ióval fi?g|uk kezelni.
Kellner Alfréd Autókereskedelmi Részvénytársaság
mm Budapest, V., Dorottya-utca 7.
— Sakk-kör. A hosszú nyátl szünet utan megkezdődik u|ra a sakk-szezon. A .Nagykanizsai Sakk-Kör" rendezésében a jövő hónap közepén lesz Nagykanizsán a Kaposvár— nagyka .ílzsai válogatott sakkcsapatok revsnch mérkőzést-. Nagy kanizsa sakkcsapata a tavasszal 5:2 arányban győzött Kaposváron, most itt lesz az alkalom b;bizonyitania győzelmének realitását. Mindegyik csapatban 10 játékos vesz részt. A Kör vezetőség? összeállított egy vá logitoü keretet, amelyből a leg|obb 10 játékos vesz részt a versenyen. A keret tagjai: Argent, dr. Báron. Böhm, Farkas, dr. Makó, Pintér, Llchtenstein, Surányl, Sternbcrger, Szekulja, Saághy, Kisfalud! A., Weisz leld, dr. Rosenberg és dr. Szigeti. Folyó hó 28 án a Kör hivatalos he\'yiségében, a Korona kávéhátban a válogatott csapatba való jelölés végeit mindenkit ki fognak próbálni. A gyakorlásra még van egy hónap idő, igy kellő felkészültséggel állhat kl a csapat K»pjsvár ellen és nem lesz meglepetés, ha ismét szép ered ménnyel győznek.
= Telefunken „Arcolette 3" 3 lámpás készülék hangszóróval, telepekkel háznál felszerelve kedvező résilelfizetérre 260 pengős ában kapható E ektron R-^dio echnikai Vjí-lalalnál D ák tér 10
— Huszonhárom pályázó a keszthelyi leányiskola építésére. Tudósítónk jelenti: A kesz helyi u| leányiskola építési pályázatának ha-iárlds|e lejárt. A határidőig 23 pályázatérkezeit be. E\'.ek közű! 8 pályázó ■minden munkára, a többi pAlyáió pedig részlet munkára adott be a|án-\'a\'öt. O\'ncráüs pályázók és ai alán-lati összegek a következők (a beérkezés sorrcnd|ébeD): Rerényl Rela és tdrsal (Krszth-ly) 157.380 P. Magyar Wayss és Freytag R T. (Buda-pes ) 168 182 P. Freller Jenő (Ta-polo) 156 188 P. MQlter Testvérek (Zslaegersiep) 198.918 P. Kalmár Zoltán és vitéz Kenessey Sándor (Nagykanizsa—K:szthely) 164 051 P. Kopfenstelner Testvérek (Szomb\'t-he.\'y) 161.290 P. Németh István (Keazihely) 162.432 P. Marschatl Béla (Qyör) 130.240 P. (Utóbbi a vízvezetéki munkára nem adolt be ajáulalol.) A számok megértésihez
és az Összegek mérlegeléséhez tartozik, hogy az ajánlatok egy emeli-les, hat tantermes, Igazgatói és szolga lakással bi\'ó iskolaépületre adettak be. Az ajánlatok sorsa felöl a zalaegerszegi államépilészeti hivatal javaslata alapján Keszthely képviselőtestülete a közeli napokban dönt.
= Slnger gépselyem mindenféle színben kapható. Singer varrógép fióküzlet Fő ut 1.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gSzmostf, vefytlsztltó, ruhaftstS vállalata
• nombllh«ljl orll. IpíikUlllláion irinyéttmmcl kltSoUlvt
% NAOYKAN1ZSA
Kazlnczy-u. 8. Huay»dl-u. la
Mos, fett, tisztit, pllsséroz.
Szétfejtett kabátok festése mér 8 pengőtől.
Háztartási fehérnemüek legolcsóbban
a a
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. Okt. 23-án kedden .Therese Raqutn" (A néma vádló), Zola vliágh rü regénye filmen. Fószerep\'ők Olna Manes és F. Skle-tow. legfeketébb kalóz\', bohózat 2 felvonásban Pátria Világhiradó. Előadások 5, 7 és 9 órakor.
Uránia Mozgó. Október 23 án 24 én, kedden és szerdán este 7 és 9 órakor .A fekete szirén\', Josephine Baker, a néger táncfanomén reprezentáns filmje. .Anyósok anyósa", bohózat 2 felv. ban. "Hiradó.
Keszthelyi Uránia. KcdJen: démon\'. Stephonse Daudet regénye után 10 felvonásban. Főszereplők; Lucy Doraine, Karina Bell, Szöregby Oyula.
Megint 32 millió pengével emelkedett külkereskedelmi mérlegünk pasz-szivája
Budapest, október 71
(Éjszakai rádlójelentés) A Központi Statisztika Hivatal most lette közé szeptember hónap külkereskedelmi mérlegét. Eszerint a mult hónapban Magyarország behozatala 1041, kivitele 719 millió pengői telt ki. Tehát a behozatali többlet 32 2 millió pengő
DAnfl fotvósittalunk rCllill ffildbirto-kokra (váitó nélkül) taljaa lOO o-os kifizetéssel, 35 évi időtartamra 3 kataszteri holdtól kezdve, holdanként 600— pengőig, évi 7t/2°/o kamatalspon. az iratok vételétől számított 8 napon belOl| (II. helyre ls) Házakra pénzintézetünk 90/0 évi kamattal folyósít 1—10 évig terjedó kölcsönöket, íz ing-ilanérték 50%-lg. Váltókat leszámítolunk, váltóhlteleket nyujtunk
Kernács és Társai
bjnkbizományosok Budapest, TI., Teréx-körot 43/B.
(Válaszbélyeg beküldését kérjtlk.)
1028 október 21
2ALA! KOZLÖNT
SPORTÉLET Zala-Kanizsa—Vac FC 6 0 (5:0)
^JSSíiiíW? \'e1ro5ar"ozta ellenfelél - Körömszakadtáig küzdött a Vac a „becsületgólért", de dicséretreméltó lelkes harca balszerencséje miatt meddő maradt
NMjUalxM, oklóbtr M mtn pompág djrjgen| ^ ^^ ^
réue volt az eredményben
Pompái győzelemmel örvend;z lette meg a iportközönséget a Zala-Kanlzw. Féltucal góllal terhelte meg ellenfele bálójál i különösen az ellő félldöbin oly gyönyöiü játékot pro dukál\', oly lendületei, jól felépíteti jól megjátizott támadáiokat vezetett, bogy annak nyomában a további ilkerek sem maradhatnak el.
Az eredmény terméizetesen túlzott, annak dtcira Is, hogy a mu látott játék képinek megfeleli éi hogy a Zila-Kanizii még löbb gólt li rúghatott volna, hiszen csak Ivanlcs két oly tlsz a helyzetet hagyott kiaknázatlanul, amll pl. szándékosan góllá nem értékesíteni művészet izámba ment volna. Uehát nagyon li akarta góllá értékeiiteni azokat t caik igy nem lett gól belőlük. A nagy eredmény abból adódott, hogy ■1 került elkipnl egy félórára a Vac-ol, amikor védelmének temmi tem meni, a kanizsai csatároknak meg a legszebb lövések sikerültek. Mire a Vac védelme lábrakapott, már eldőlt a meccs loria, 5 gól Olt már a peiti hálóban.
Kezdés előtt kölciönOien üdvözölte egymást a két ciapat és a vezetőség, ma|d - Bóna fővárosi biró ilpjelére a Vac ciatárok indították el a labdát. Rövid, tapogatózó játék után hamar kilünt, hogy a fővárosuk védelme feltűnő bizonytalan. Egypár izép akció után cukhimir ki ii használják ezt a kinizsii csatárok. A 7. percben Kelemen a tizenhatoson kivűl baloldalról kap|a a labJát i fordulásból küldöft szép lövése védhetetlenül száll a hálóba. Rövid mezőnyjáték után iámét gól. Kelemen Farkasnak ad jó labdát, aki kapásból csodásan ló s a labda védhetetlenül láncol a kapuban. Továbbra ls Kanizsa támad, bár akad dol<a a védelemnek Is. Iimét Kelemen nök-tctl Ivanlcsol, aki tisztára játiza magát, Oreien áll pár lépésnyire a kapu előtt a ahelyett, bogy helyezné a labdát, irtó bombát akar lőni ét — nem gól. De ctakhamar jóvá teizi hibáját s kapurugái után három emberen ii átdolgozza magát éi mikor a kaput áll ciak előtte, izinte visszagondol előbbi sikertelenségére, most már nem lő, hsnem p\'aiziroz i a labda a Jobb sarokba jul. F.zu\'án Ivanlcs labdájával Farkas szalad meg és pazar lövése gólba |ut. Röviddel ezután Csász adja a labdát okoian az üresen álló Kelemennek, aki azt a kirohanó kapui mellett gólba helyezi. A hátralevő időben ninci eredmény. A második félidőben változtatott , felállítással jitszlk a VAC i ez sokat javit csapatán, ö\' góllal trrhel-ten sem adja fel a küzdelmet és a góliorozatot meg ii akaiit|a. A 10 perc körül ciupán Kelemen átadása jut Farkas lábáról a gólba, azu án változatos játék folyik, különösen a VAC ambicionálja, hogy a beciűlet-gólt megszerezze. A kanizsai játékosok lefékezve játszanak s igy a VAC csatárai sokszor és szépen Iá madnak, de elidegeikedik egypár helyzetüket. Ezt azonban egalizálta az a körülmény, hogy a kanizsai csatárok, Ivanlcs, Bakonyi ugyanannyi helyzetet elkönnyelmüsköd ek.
A kanizsai csapat minden lagji dicséretet érdemel. Különösen az cliö félidőben játszottak jól, Kele■
______,____ Ivanlcs
és Farkas is igen jól játszottak, Bakonyi szépen paszoll a mezőnyben, Csász pedig különösen a II. félidőben vette ki részéi .a játékból. A halfsorban Truckenbród a támadásban príma, a védö|átékban már kevésbé megfelelő. Partnerei megbiz-ba\'ó játékot p odukállak, ugyanígy a bekkek is. Szemző egypár labdái szépen fogolt; egyébként nem volt sok dolga.
A VAC-ban a cenleifedezel él a beliő trió játéki érdemel dicséretet.
II. liga eredményei
Pécs-Baranya - Bak 4 :1 (3:1) Péci. A vezető gólt a BAK éri el, a továbbiakban azonban csatárai gólképtelenek i végen dményben megérdemelten vesztenek.
Atilla—Húsos 5:0 (3:0) Miskolc. Az Attila is gólzáporrá! győzött.
5:1 (3:1)
Turul—Józsefváros nagy meglepetés.
Erzsébetváros—Terézváros 3:2 (2:1) Mindvégig heves küzdelem.
I. liga eredményei
Hungária- Sabárla 3:2(1:0). A szombathelyi ciapit egyenlő ellenfél volt, cutárai azonban gólképtelenek.
Somogy-33 as 1:0 (1:0). A Somogy a 3. helyre küzdötte fel magát.
III. ker.—Nemzeti 1:1 (1: 0). A Nemzeti biztosan tartja magát az élcsoportban.
Ferencváros—Kispest 5:0(2:0). A Kiipest ellő, de kiadós veresége.
Vasas-Újpest 3:0 (1:0), A vá-sárnapi forduló legaagyoib meglepetése.
Bocskay—Bástya 2:1 (0:1). Megérdemelt győzelem.
Amatőr bajnokság
PVSK—NTE 3:1 (1:1) P.ci. Biió Krebsz. A szezon legszebb amatörmeccze. A teljes tartalék half-sorral felálló NTF. a mezőnyben egyenlő ellenfél voll, a kapu előtt a pécsi csatárok voltak határozottabbak. NTE fölénn/el kezdődött a játék s a 23. psreben Htrangozó meg szerezte a ve<etés\\ A PVSK ll-es bői egalizált. Síüiet után az NTE
visszaesett. A biró nyomta az NTE-f, 3 tizenegyest ítélt ellen.
KTSE-DVAC 3:0 (1:0). Kaposvár. Biró Spitzer. A javuló Tu-ul megérdemelt győzelmet aratott.
BSC—KAC 2:0 10:0). Bácsalmás. Biró Latig. Az amatőröknél ninci már veretlen csapit, a bics-almási .oroszlánbarlangban" megtépázták a kaposváriakat il.
Vasárnapi levente bajnoki mérkőzések eredményei
Vasutas—13 FC 1:1 (0:0). 13 FC volt a töboet támadó fél, a Vasulas csak I l -esből tudott kiegyenlíteni. Biró Geboren.
Feltámadás-33 hC 3:3 (3:0). Első félidőben a Fel ánadas mig a második félidőben a 33 FC volt fölényben. Biró Lackenbacher.
Klskanlzsal Levente—jóbarát Húsos 1:1 (1: ti V\'itozalos, szép mér-köréf, reális efTB nénn/el. A mlr-kőzékt Kiskanlzsán 500 ember nézte végig. Biró Lackenbacher.
Vasas - Turul 1:0 (1:0). Vjsas csak nehezen tudott győzni a nívóin védekező Turul fe\'clt. Biró Wolf.
II. kerület-Hungária 9:0. II. kerű\'et gólzáporral könyen győzött. Biró Kohn. _
(Vadászlovaglás.) A nagykeni zssi urlov sin tolyó hó 24 éa szer dán tartják negvedic vadászlovag-lásukal. Mert: izrrdln, okt. 24-én 19.30 órakor a IVaterhez vezető uton a vasul állomással szemben. Halait Kisfeanizsi dili kijáratánál jakabkutl-ui véginél 15 30 órakor, ihol a lovassport iránt érdeklődók a lovasok beérje \'ését végig nézhetik.
terménytőzsde
Búza 10, rozs 15 fillérrel Az Irányzat gyengébb csendes.
Biu ttsov. T kg OS 25 93—JtKi, 7í kg-o« 26 15
26 50, 80
S8 79
esett, a forgalom
26 30, It k*-o» 76 40 -26 55 26 65 dunántult
77 ig-\' u 75—2590. >" kr-oa 2600-
26 15 79 kg-oi 2 35 20 15 M ** 28-38-56 45 ross ? 4 05- 25 14, takarm 76-50- 26 65. sfcárp. 27 00 -28 00, ub 25 50 -25-i 5. t»ng«il Bisikwps 19 25-19-50.
31 30—81 70
KOzaimsAi
Az 1929. évt budapesti nemzetközi vásár
Budipest, október 22
Az 1929. évi budapesti nemzetközi vásár megtartásának időpontját a vásár előkésziiő bizottsága, valamint a legutóbbi teljes ülés is 1929. május 4—13-ig állapította meg. Most arról értesülünk, h\'Jgy ezt az időpontot a m. kir. kereskedelmi miniszter is jóváhagyta, illetve az Ipsresarnokol az 1929 é?i vásár céljaira erre az időpontra máris rendelkezésére bocsá tolta. A váiár előkészítő munkálatai már hosizebb idő óla folyamatban vannak és az 1929 évi vásár iránt máris n\'gyarányu érdeklődés nyilvánult meg és arra szátoi jclentkezéi tOrtént.
A vásár részletes programmjá\' i legköze eob összeü\'ő víiárbizottiág fogja tárgyalni. _
(—) Országos vásár. Oe\'se községien az országos kirakodó- és ál atváiört, szarvasmarha éi ló felhajtással, október 26-án tartják meg.
TAZSBI
a lanyha konlremin
átterjedt. Az árveszteségek azonban itt már sokkal csekélyebbek voltak.
A forgalom valamivel élénkebb volt. A tőzsde kedvetlen hangulatban zárt.
Zürichi zárlat
«it» 20-29 Loado- 25-197/i. Hawrmi 519 671/2 óriásai 7*23 MUaco WMl. Madrid 8358. imatar.ua 10630, Barfli 113 75. Wien 73\'021/t. SoHa 3\'75>/< Prága 15 40, Varad 48-25 fUdanaet SO SSVt, Be ftád 9-13, R«k»>-« 3 l\'.\'/i.
T»»ás áavtu-Jejyzsss
VALUTA*
AagalL 27 75-27 90 Balga b. 79-67-79-87 CaaJb k. 16-94 -17 02 Oáak. 152 55-15315 ülaáj 9 99-10-0 > Bollát 470 80-672 80 Pflada tr 72 40-22 60 HoU. 229 30-230-30 Ltagyai 641044-40 Lat t\'43-3 48
Uva - -
Ura 30 00-30 25 Márka 136 87-116 s7 Norrág 152 50-B3 10 Sclilll. 80-S7-Í0 7 2 PeaeU 92-30-V2 bd Svájci L110* 15-tlO S5 IvM k. If3 00-133 60
BHVUAX
A out. 129 6)-230 30 Belgrád 10-06-10 09 Bárha US-47-I16S7 Brtaawl 79 62-79 87 Bakaraat 3 44-3 48 Kopaah.14275-153 i5 Londoa 27-78-27 86 Madrid 92-35-92 85 MUtae 3000-30-10 Navyork »72 80-4 40 Osalo 14270-153 10 Pária nie-22-44 Prága 11^7-17-02 Baofla 4-12-4 l.S Stockb 153 20- >43 60 Varsó S4 J0-S4 40 Wtaa 80-4-80-77 zarick HO-25-HO-45
Sertés vásár
Falba |táa 3520. maivböl eladatlanal i
aaisdt IGOO darab klaőceadl 1 78-1-80, s sedelt 1-64-1 68 nadatt kóaáp I SOMI kőunyfl I 0J—1 20, " 158-1-60 sáMdraadl 1-20-11 slldó 1-15—1-30, saaloaaa nagjbaa 2-38, sáli 2 60-000, latraaolTbaa 140-160, sxaloanás lálaaitéa 200-1-20 As tranvut lanyha.
aadt Ong 40, aagol
«a HÍ-
A mai érléktízidfn irányzat folytatódott. A ismét eladásokat eszközölt, aminek következtében a hangulat mindvégig barátság alin voll. Különösen a bánya és vaspiac vezető értékeiben lé pelt fel nagyobb kínálattal, ugy, hogy eteken a piacokon 3—6 p:ngős áresések állottak be, sőt B luxit 11 pengővel eiett vissza. A kedvetlen hangulat a piac többi területére ls
Uaija: Délzalai lyoaáa ás Ufklaáá Vállalat láavfaytámság.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
áPBÓHIIDETtSEI
Az sprófalrdUcaak dija 10 swMg M fillér, minden további szó (Uh 8 fffl. Vaeár- áa ünnepnap 10 sióig SO fllldr, minden további azó dija ■ flll. Saatdán éa páa-leken 10 »*M| 80 fllldr. minden további ISÓ dija 8 flll. Claaaó s minden vastagabb belliből álló Dó kát saósak számit tsdk. Állási kereaókoek 50<Vl engedmény, a hlrdatéal éli alSr* fla«*Mstf«.
Onlött vaskályha eladó Suglr-ut 45. Megtekinthető délelőtt 10-12 között.
Egy megbízható mla4anasla4art
azonnali belépésre keresek. Clm a kiadóban.
Uj asatallber, finom, zamatos literje 56 IIllír Sálránnál, Magyar utca 74. 5179
Ha vékony bokái akar, vegyen IBIItdafl oipaUalatfeasa egy pár fOaSa olpSt,
feketét már kap 19—26 pengőért Ha hamar elfárad, vegyen rugós lágydkbatdtat
ugyanott. 5153
Bafalamé, asztal éa lábon álló tűzhelyek, fa- és szénlUtéaU kályhlk legol-caóbban kaphatók Schlealnger Oyula vas-kereakedésében, Magyar-utca 2. szám. — Ugyanott tanuló lizetéssel felvétetik. 5183
Sohwari ésTaubar odgadl. Naff-kanlaaa egy kávépörkölő, egy Wertheim-kassza, egy írógép és több |ő állapotban levő mérleg aladé. 5256
Bútorozol! kulonbejár tu szép sióba azonnal kiadó. Bővebbet Csengery-ut 52, Üzletben. 5249
Egy Itatal olpéaiaagld hetes, azonnal lelvétetlk, ugyanott egy tanonc Is. — Androsek Ernő dpészmesler, Csengery-ut 60. -1)254
Város közelében 4 hold löld aladd. Bővebbet Ciengery-ul 52, Üzletben. 5249
Normál gépolajos és kocslkenőciöi fa-hordót minden mennytaégben vesallnk. Arlner és Kelemen. 5252
Egv ebédlő-, hálószoba, konyhaberende-rés jutányos áron aladd — Kazlnczy-utca 14. ___ 5250
Zárda-utca 6. egy négyszobáa lakáa kl-. Bővebbet Relchenfeld huiltlstölde.
adó
-5251
ZALAI KÖZLÖNY
1928. október 23,
ld. Hii/ck Zsigmond ugy a maga, mini alulírottak és i egész rokonság nevében tá|da\'ommal ludalja, hogy szeretett |ó hitves, anya, anyós és rokon
Bazek Zsigmoodné
éleiének 62 l< évében október hó 20 án d u. 10 órakor a/ llrban elhunyt.
A megboldogul at lolyó hó 23-án d u. 12-t órakor kisétjtlk a teraetó halottasházából a róm. kath. egyház szertartása szerint a helybeli róm kath temetóben órftk nyugvó helyére.
Az engeszteló szentmise-áldozat I hó 23 án d. e 1i9 órakor lesz a szent-lerencrendi plébánia templomban az egek Urának bemutatva
Nagykanizsa. 1928 október 22 én.
Áldott Ugyan emlékei Nyugodj békében I
Ifj. Buzck Zsigmond nrjr Somogyi Márta. Tibor, Ida KiJ Me»acl Sándumé, Irma. Dénea tt nrl* l.aklca OlielU, Nandnr jryrrmrkd m.nyfi h unokái, Cturi rokonjL
Csávázószerek:
Poriol j Till.nlin,
Árzópác K
Ttllan in Higosan
Cuprám Oiion c-távázó rézgállc
Magvak MQtrégyafélék ■Övényvédőszerek
„Futor" szénsavas takarmánymész. Madáreleségek
0B8ZÁ8 JÓZSEF m^mtrdhttn
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett in Teleion: 190
Gramofonlemezek
Magyar nóták,
népdalok, csárdások, tánclemezek
legújabb slágerek
kapliatók :
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében jiu Nagykanizsán.
MEGHÍVÓ !
Magán- vagy flilett Ogytkbanl utalások alkalmával
BUDAPESTEN
• legkellemesebb otthoni nyújtja a Itgtl6ay6»«bb feltételek mellett a Keléit pályaudvar átkelés! oldalával nemben levó
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
20"o engedményt kap
ilnl itta lap •l£rit«IAJ« olcaó lioba iratokból, IO"u engedményt kap
ol<ai illattal italokból (K ItOaA blu konyha.)
B pengfit megtakarít
autótaxi kóltaifet. imtrl gyalog iljóhal afy p«(c alall a pályaudvarról
Nálunk otthon érzi magátl 1 I
EUÓi.nJí klasolgiUa, ni,win caalldl |all«f. 8 a] á t érdeke
txn alónyók lolytin. ho.y 0k„i|,„ rl|ullk „,„. |oo m.«. - Elózclri iiubain.jtetidíUi ajinlalua
oníineníal
Kizáró\'ayoi Itépviselflk:
HMM
M a g^ k a n i z s a
Deák-tér 2. Telefon 3-22.
minőségben és tartósságban felnlmnlhatatlan!
Itaán (iyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól
ÁGYTOLLAT, MÉZET,
állati bürökét,
vörfls- éb sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és ion-gyot a legmagánabb árban vásárol
8TIÉB B. 11 ál NAGYKANIZSA.
Erzsébet királyné tér 15. sz alatl.
Csődtömeg-eladás.
Alulírott tómeggondnok közhírré teszi, hogy vb. Beck Henrik nagykanizsai kereskedő csődtőmegébez tartozó s külön s csődleltár 1 — 100 lé\'elszámolt alatt 4505 P. 10 fillér beszerzési értékű és 3988 P. 70 fillérre becsült fűszer, rövidáru bolti cikkek és külön 3368 P. beszerzési értékű irodai éa üzleti felszerelési ingóságok a csödválasz mány hatá-roiata folytán eladatnak.
Az Írásbeli zárt és lepecsételi ajánlatok legkésőbb folyó hó 31 én déli 12 óráig Dr Fried OJön csőd válasitmányi |egy?("nél benyújtandók.
Az ajánlattevő vagy megbizottjt köteles ajánlatának benyújtásakor az eladásra kerülő ingóságok becsérté kének 10".o-át késrpénzben letenni és az ajánlati feltételek egy pé dá-nyát azo.i kijelentéssel aláimi, hogy azokat magára né.ve kőtelezőnek elfogadja.
A csCd ömeg az eladás tárgyát képező ingóságok minősége és meny-nyisége tekintetében szavatosságot nem vállal.
A csődválaszimány a legkedvezőbb a|ánlat elfogadásához sincs kötve, hanem a mikénti értékeslésre nézve sia\'jad rendelkezési jogát ma-lának fenntartja Penntartja a |<g)t az öaszes irásheii a|ánlatok alapján esetleg szóbeli árlejtést is tartani az ajánlattevők között.
A caődváhaztrrány az ajánlat be-n>uj ására kitűzött határidő lejáriától szárrilolt 3 napon belül határoz legkésőbb a beérkezett ajánlatok el vagy el nem fogadásáról. A vételi illetéket vevő tartozik fizetni.
Az elfogadott ajánlat benyújtója köteles az általa megvett tárgyakat a csődválaszimány határozatától számított 3 napon belül készpénzfizetés mellett átvenni s a helyiségből elvitelni, minthogy különben óvadékot elveszti és a tárgyak az ö veszélyére éa költségére újból elfognak adatni.
A csődleltár és az a|ánlall feltételek Oyőrfly János tömeggond roknál betekinthelők, akinek közbenjötlével az eladás tárgyát képező ingóságok megtekinthetők.
(iyőrffy János
tómeggondnok.
10 812 1928. vht. szám. Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az IH8I évi LX. t.-c. 102 §a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir járás bíróságnak 1928. évi Pk 10842 számu végzése kiivclkezlében Dr. Ilajdu Ovuta ügyvéd állal képviselt Schiller és IV.bel Javára 160+150 Sv l\'ank s |ár. ete|flg 1928 évi július hó t> án loganatosllott kielégítési végrehajtás utján le- és lelüllog-lalt és I3<i l\'-re becsüli kflvetkezó Ingóságok, u. m : zongora, bútorok stb nyilvános árverésen eladatnak
Mely árverésnek a nagykanizsai kir járás bíróság 1928 Ik évi l>k. 10812 számu végzése folytán 300 Sv lisnk tőkekövetelés, enrnk 1926. évi máiclus hó 15. napjától járói"!) kamatai. 1 s"o váltódíj és eddig összesen 134 I\' Ili lillérbcn bíróilag mát megállapított költségek erejéig, a netán ll/etetl ftsazeglevonása rnelleti Nagykanizsán, Klnlzsl-utra 7 b sz a leendfi megtartására 1928. november hó 3. napjának d. u. I órája határidóul kltUzetlk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg hogy az érln tett Ingóságok az 1881. évi IX t-c 107. és 108 § at érteiméi cn készpénztlzelés mellett, a legtöbbet igérónck. szükség esetén becsáron alul Is el lógnak adatni Amennyiben az elárverezendó Ingóságo kat mások Is le- és lelulfoglaltatták és szókra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 18*1 évi LX. t -c 102 § értelmében ezek pivára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán. 1928. évi ok\'óber hó 15. napján.
Haán Gyula s. k
i kit. bit. végrehajtó.
192H P /2053 szitnhez.
Árverési hirdetmény.
Dr. Tamás János (helyeitese: dr. Lakó Imre) ügyvéd ál\'al képviselt Zal\'megyei Otzd&sági Takirék iénz-•ár R -T. kérelmére és javára 195 P követelés és járulékai erej Mg a nagykanizsai kir. járásbíróság 1 <<28 évi 4060 2. sz. végzésé/el elrendeli ki-lé?i\'ési végrehajtás folytán végrr-íiajtáit szenvedjaiől lefoglalt 1035 P btcaérlékü ingóságokra a lelenyei kir. jtrásbiróság f n:i számu végzésével az árverést elrendeltetvén, annak az 1908 ívi XLI t-c. 20 § a alapján tentirt, valamint zálogjogot azerzett más fog\'a\'Utók javára is a végrehajtást szenvedi lakásán, Tótszerdahelyen 59. az. házszám alall leendő megtartására határidőül 1928. évi november hó 6. napjának délután 3 órája tüz.lit ki, amikor j a bíróilag lefoglall bu\'orok, lajmén j s egy b ingóságokat a legfbb\'t Ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsároD alul is el fogom adni.
I.etcnye, I«i28. évi október 21-én.
Dr. Váró Pál
kir hitóságl végrehajtó.
fénylő alakjai, férli i és asszonyai, a magyar múlt dicső emlékei élnek és támadnak föl
müveiben.
A msgyar romantika mesterének költői alkotásai:
édes-búi regényei.
f 1878-19281
l^-t-t-l-l-nttl\'W^I1
világát nyitja mrg a közönség számára.
Ki ne emlékeznék szívesen a múltra, ki ne fü-rfisztené meg lelkét a szép emlékekben?
ATHENAEUM
kiadásában
gyr nyörfl 10 köletben, díszes egész-vász nkotésben, pompás kiéHi\'At-ban minden magyar baz igazi ékes-régéi les nek.
^ra
82
pengfi
K\'pbató kedvező havi részletfizetésre is.
Nyomatott a Bélzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelő*, üzletvezető: Zalai Károly.)
68. évfolyam, 242. szóm
Nagykanizsa, 1928. október 24 szerda
Ara 16
fülét
POLITIKAI NAPILAP

Felelöt szerkesztő: Barbarlta Lajos
EMTUatM áta: H7 Un • 49 BUr
Az egyetemisták tüntetései és rendzavarásai a Ház előtt
r
Óriási vihar és személyes összecsapás a Házban
Fábián Béla rendkívül súlyos váddal illette Sztranyavszky államtitkárt, de biztosítékokat nem szolgáltatott — Nagy izgalom közepette a mentelmi bizottság elé utasították — A közoktatásügyi miniszter az egyetemi diáktüntetésekről — Az egyetemek mindaddig zárva lesznek, mig a teljes nyugalom nem áll helyre Scitovszky Béla belügyminiszter elítéli a rendbontást
„Ezért egyik vagy másik ülni fog" — mondotta a kormányelnök a
Sztranyavszky-Fábián ügyről
Budapest, október 11
A Hiz msi ülésén sz elnök jelentette, hogy Farkas István, Pakots Jözaef, Szilágyi Lajos, Mrovác Oyuls és Szabó Sándor napirend előtti felszólalásra kértek és kaptak engedélyt.
Farkas István a bajtársi egyesületek működését támadta és kifogásolta a rendőrség magatartását. — Beszéde közben Fábián Béla oda kiálltotta Sztranyavsikynak
— ön tussol el minden bűncselekményt ebben az országban1
Sztranyavszky ez ellen leghatározottabban tiltakozott.
Elnök Fábiánt rendre utasilotta. Pakots József kijelentette, hogy párlkülönbség nélkül kell arra törekedni, bogy a kedélyek lecsillapodjanak és a zavargások megszűnjenek.
III nemcsak egyszerű diáktüntetésekről, hanem fontos klllpoll
tlkal érdekekről van szó. Szilágyi Lijis a történlekéri a vezetőket leszi felelőssé.
Petrovác Oyula a balold«l állandó zajongása köib;n véde mébe velte az egyetemi if|uságjt. Véleménye | szerint
a kommunisták befurakodtak az egyetemi Ifjúság körébe és ott zavargásokat szítanak.
Szabó Sándor tiltakozott az ellen, mintha a zavargások az Ifjúsági szervezetek köréb)l indulnának ki. Csodálja, hogy a szociáldemokraták, akik a szervezkedési és gyülekezési elv alapján állanak, kifogásolják a bajtársi szervezeteket. A kormí ny-párt teljes ere)él>ől támogatja a kormányt a tend fentarlására irányuló munkájában.
Miért történnek a tüntetések?
Klébelsberg Kuno kultuszminiszter megAl apiija, h ;gy a tüntetések azért kezdőd ek, mert megkívánta az egyetemektől. hr.gy a jelesen éretteket vegyék lel. E nelt fővel viseli a felelősséget. A zavargások oka az Ifjú ság mentaü\'ásíban rejtik.
Az Ifjúságnak ma már a kritika gyakorlásától tartózkodnia kell.
Kétségtelen, hogy az if mAgi szervezetek reformia szotulnak Erekben a szervezetekben ugysnis vannak ősjogászok és ösorvosok, akik talán be sem iratkoznak az egyetemre, de ók mindég azok, akik a zavargásokra vezetnek. Megvalósil|a azt a reformot, amely szerint
csak olyanok lehetnek az ifjúsági szervezetek vezetői, akik az egyetemi hatóságoknak alá vannak rendelve
Aktkel a tüntetéseken rajta kapnak, a legszigorúbban járnak el.
Köszönetet mondott az egyetemek rektorainak és a közgazdasági egyetem dékánjának, akik mindent megtettek a rend fenntartásira.
Ezzel kapcsolatban megjegyezte,
zds mutatkozolI a diákok előtti népszer üségré.
Kérte ezekel a tanárokat, hogy befolyásukat abban az irányban használjak fet, hogy az ifjusíg komolyan munkálkod|ék és tsnu\'jon.
Elhangzottak olyan kijelentések is, hogy a ku\'tuszminiszternrk nincs joga a beavatkozáshoz. Hi ez igy volna, akkor mind-n egyetemek, meg volna a maga kulluiprograin|*. Nincsen felelősség hata\'om nélkü ti épen ezért állásfoglalását.minden körülmények közölt tenntarl|a. Felvetették, hogy miért záratta be az egyetemeket és miért kapcsolta be a rendőrségei. Eizel szemben megjegyzi, hogy miként megszűnt az egyetemek pallosjoga, épen ugy lehetett odavinni a rendőrséget. Mindettől az intézkedéstől eltekintett, mert az egyetemi épülelek szétszórtan lekszenek és a rendőrség ugy se.n ludott volna mindenütt jelen lenni, ezért folyamodott
egyelőre a főiskolák bezárásához. Figyelmezteti azonban az egyetemi tanárokat és az ifjúságot, hogy
nyitja meg.
Megtorlásra, bosszúállásra egy kultuszminiszter soha nem képes, hanem mindig szeretettel foglalkozik az ifjutág ügyeivel.
A belügyminiszter elitéli az ifjúság rendbontó elemeit
Scitovszky Béla belügyminiszter előre bocsátja, hogy az ifjúságnak azt a részét, amely rendbontó és matán-vagyont romboló, a leghatározottabban és minden .de" nélkül elítéli. Utcán nem tesz különbségei rendbontók közöli, hmer.\'elte az események lefolyását. A tüntetési mintegy hatvan-hetven egyetemi hallgató rendezte és e: a csoport bevert bárom kirakat üvegei, ebből azonban általáoosiiani, sem a budapeiti polgárságra, sem pedig a többi buda-
pesti egyetemi hallgatókra nem lehet. Mégis
a lipcsei rádió-leadó az éjszaka folyamán olyan híreket adott le, hogy itt vér folyik.
Hát pedig itt vér nem folyik. Olyan hirek is mentek ki az országból, smelyek közgazdasági téren is éreztették halásukat és
a magyar értékek három ponttal estek.
Történt pedig ez azért, mert a való helyzetnek nem megfelelő sajtótudó-sitások mentek külföldre.
Utalt arra, hogy tavaly Párishan leromboltak egy egész szállodát. Erről s magyar közvélemény nem ludott semmit. A magyar piacon egyáltalán nem estek a francia értékek.
Ma|d kijelentette a belügyminiszter, hogy a legszigorúbb intézkedésekre sdott utasítást mindazokra nézve, akik tüntetési szándékksl jönnek az utcára. Kijelentette, hogy a legteljesebb egyetértésben működik államtitkárával. A leghatározottabban visszautasltja Fábián gyanúsításait. Az ország érdeke nem pártérdek, hanem nemzeti érdek és ezt tartsa mindenki szem előtt. Megmondja mindenkinek, hogy az országban csak egy ur van és ez a magyar államhatalom
Sztranyavszky államtitkár személves kérdésben szólalt fel. Fábián Béla a mai ülésen azt mondotta, hogy a belügyminisztériumban ö a bűnök palástolója.
óriási vihar és felháborodás a Házban
l ábidn: Többet mondtam I Azt mondtam, hogy ón a gyilkosságok eltussolója! Erre a kOib:szólásra óriási vihar és felháborodás tör ki a |ohboldalon és a középen. Rendre! Rendre I kiáltották mlndtnünnen a kormánypárton az elnök felé.
Sztranyavszky: Ha igaz az a vád. amellyel On engem Illet, akkor önnek engem vád alá kell helyeztetnie az ügyészség utján és helyemről el kell távolítani
Mi azt nem teszi,
felszólítom hogy Ismételje meg kijelentéseit ugy, hogy a bíróság elé állíthassam. Mindaddig, amig az egyiket vagy másikat meg nem teszi, hitvány rágalmazó I
(Viharos tapssal fogadták az államtitkár kijelentéseit, mig a baloldal nagy zajban tört ki.)
Fábián felugrott helyéről és miután az elnök megadta neki a szót kijelentette, hogy fenntartja és bizonyítani kívánja
követték el a csongrádi bombamerényletet és azóta tussolja ennek kinyomozását.
Sztranyavszky : Allitom, hogy ez ne-n Igazi (A rend egy pillanat alatt felbomlott. Viharos közbeszólások hangzottak el. Az elnök felfüggesztette az ülés\', a képviselők azonban bennmaradlak a tertmben és izgatott hangulatban ciopirtosultak egyfelől Sztranyavszky, másfelől Fábián körül. A osgy zn|bsn nem lehetett kivenni, hogy miről folyik a szó és milyen kijelentések történnek.)
Az elnök rendreutasítja] Fábiánt Amikor Zsitvay elnök az ülést újból megnyitja, hangoztatja, bogy Fábián súlyosan sértő kifejezést használt Sztranyavszkyval szemben. Ezért öt rendrenlasitotta.
Felszólítja Fábiánt, hogy bizonyítékait terjessze elő, mert a parlamentI gyakorlat szerint a legsúlyosabb váddal ls illethető
Al atnJKfltf*
1298. október 24.
terjeszteni, ugy kijelentése sértés marad.
Ebben as esetben kénytelen lenne ugyanit java«l»\'ot tenni a Háznak, hogy Páblán Btlál utasitta a mentelmi bizottaág elé.
Fábián megismétli súlyos vádjait
táblán Béla: Hónapok óla válta, hogy mikor indil|a meg Sitranyav-oikv ebben az űgybsn a nyomozáat. 1927 ben köjlunkcionáriusok Jelentek mrn elölte és figyelmeztetlek, hogy Ciongrádcn mindenki iud|s, kik követték el a merényletet. Szlra-nyavszky ekkor azt mondotta, hogy foglalják írásba, amit Hőtle elmondottak. Ed az iráat 1927 április 28 án átadták nekL
A nagy zajban Sztranyavszky feláll és éles hangon válási ol:
— Nem olyan ügyről van szó, amelyei parianrenll szócsatálkal el lehetne intézni.
A bíróság elótt kívánom tisztázni, hogy kinek van Igaza.
Zsltvay Tibor elnök nagyn -hezen helyreállítja a csendet és megálla-pitJa, hogy Fábián megismételte vád-
Kl, a konkrét bizonyítékokkal amn-in nem állolt elö. Javasolja a Hágnak. hogy
súlyos sértéséért utasítsa a mentelmi bizottság elé. (Viharos ellenmondásokkal fogad|a az ellenzék az elnök kijelentését. Ezt nem lehet a mentelmi előtt e\'intézni I Ez is tussolás I)
Az eirök elrendelte a szsvazást, mire az elnök enunciálta, hogy a Hái Javaslatát elfogadta.
Fábián: Sztranyavszkynak nem nyújt védelmet az, hs engem a mentelmi bizottság elé utasitanak. Nem a Ház tekintélyét akarta megsérteni, amikor a kifejezést használta, csak azért ismertette, mert az államtitkár ur felszólította rá. Az a kérdés, bogv átadták-e neki az aktákat vngv sem? (Tessék s biróságra menni! Kiállják Fábián felé.)
Az állandó nagy za|bau Eiődt-Harrach Tihamér beterjesztette a mentelmi bizottság javaslatát Fábiánnak egy korábbi ügyében. Javasolta, hogy a Ház térjen az ügy felett napirendre. A Ha így ls határozott. Ezután
áttértek a naptrendre: OstOr József indítványának lárgya-Msára.
Píopper Sándor sz előrehaladott időre való tekinteltel beszédinek elhalasztását kérte, amelybei a Htz hozzájárult. A Ház szerdán tartja követkiö ülését és azon folyta\'ja a vitát Öilör indítványáról.
Az nlés 2 óra ulán néhány perc cel ért véget izgatott hangulatban. A képviselők kilódultak a folyosóra sokáig tárgyalták a történteket. Nagy csoport vette kö-fll
Bethlen István miniszterelnököt, aki az ügyről igy nyilatkozott:
— Ez nem forgalmi adó tréfa. Ezért vagy az egyik, vagy a másik ülni fog Ezt a kérdést a bíróság előtt kell tisztázni.
* aaRVkaniaaal nainorologtal meg-
ttnaM iáioottaeki Kedden a Mmtrük-
111 R««e\' 7 órakor 4-7-1, délu\'án 2 Arakor +19-7, aata 9 órakor +1H5.
ftlMut: Reggel Os •léiben tiszta, este borult égboltozat
S»fiilány Reggel Délnyugat, délben és eate Délkeled szél
A Mataoiolófflai Intézet |elentt«r este 10 Arakor: tinyne és délnyugattól lelliöscbb idö vtrnaló.
Teljesen készen várja az átvételt a gimnázium internátusa
Oyönyörü uj épülettel lett gazdagabb a piarista gimnázium — Az épület belső berendezése la helyén van — Az építkezést végző cég megelégedést keltő munkát adott
der nebbül berendezett kádfürdő sok
Nagykanizsa, október 23 Mlrdenki, akinek egyszer is volt utja a gimnáziumban, lálhitla a két főépület mögött fé ig kész két emeletes épületet, meztelen téglafalakkal. Siemhán\'ó volt és az embernek eszébe jutatta a tűzvészek után megmaradt üsrkös falakat.
Ma erre a* épü\'efre rá sem lehet ismerni. A Sartory Oszkár Utóda cég és Kalmár Zoltán oki. mérnök vállalkozók lelkiismeretes munkájs ulán ma olyan épüle\'et nyert a gimnáTlum, mely díszére válna akármelyik fővárosi Iskolának Is. Itt Írjuk mee, bogy ugyancsak e/ a c\'g épltl Letenve egy emeletes fi tantermes Iskoláját és Kalmár Zo\'tán munká-|á\' képezi a keszthelyi gazdasági akadémia nogy méretű építkezése. Világos okkerszhü az egész épület, melynek első emrleii ablakalb\'n már muskátlik |elz!k, hogy az Inlerná\'us már megkezdte áldásos működését.
Eberhardt B\'la c. tanker. főigazgató szíves kalauzolása mellett meg-tekin\'et\'ük a tel|esen kész épületet és nyugodtan Al\'ithatJukr, hogy ha nagy Inrcok ulán is, de a piarista gimnázium egy szerves kiegészítő részét kspta meg nagy mullu Intézettnek.
Az internátus felállításának történetét mindenki ismeri. Az egykori kaszárnya épületekkel együtt a gimnázium kapott az udvar liunvady-utca felé eső részén egy emeletes épületet, mely a hadlik korában még raktárhelyiségül szolgált. Ezt az épü letet nagy képvlie\'ő estületl harcok árán 1925-ben két emeletesre emelték, de aztán megskadt az egész dolog és u|sbb három évet kellett várni, amig az épület tető slá kerül.
A Sartory Otzkár U\'óda cég és Kalmár Zoltán mérnök vállalkozók amint a város kiadta a munkát ez év nyarán |uniu>ban azonnal hozzáfoglak és szokatlan sok emberi állítva munkába az épülettel, szep\'ember végére el is késiü\'tek. Nagy átalakítása. a tetőzet kijavítása Időt vett igénybe, de a lermlnutra az épltész-cég késten átadta az épületet a helybeli Iparoscégeknek, akik a berendezéssel készüllek el.
Ma oz épület teljesen készen van. Minden az ulolsó fásládáig helyén áll és várja a hivatalos átvételt.
Amint benyitunk, minlhi egy elegáns szálló halljában lennénk, egyszerű buloru, de hangulatos vesztl-bül fogad. A földszinten széttekintve találjuk az épilést végzők Igen praktikusan megoldott munkáját: négy tanuló szobát, (a Thék Endre fővárosi bútorgyárának berenderésé-vel). Mindenik tanulószobában van 12 asztal, székkel és tanári katedra.
Ugyancsak a fö\'dizinlen van egy beteg szoba, egy Inasszoba, egy ! tisztogató szoba, nagyszerű, legmo-
uhonycsappal, prefektusi lakás (két szobából élló). Van az inlernátusban hat kényelmes, elsőrangúan berendezett hálószoba, mindenikben 8 ágy, egy halslmas társa\'gó, a há\'ókhoz szekrény szobák, ahol a ruhaneműiket tartják a gyermekek. Prcfek\'usl lakás 3 van. Míg pedig egy a földszinten, egy-egy az emeleteken. Ugy hogy a bentlakó tanár ellenőrzése a diákok felelt a legideállsabban végrehajtható.
Valamennyi stobt, terem parket-tes, csak a folyosók és a mosdók, fürdő :zoba kökcckás. A négy tanulószobában lino\'eum fut.
Az egész épület belü\'ről is ízlésesen van festve és minden oldalról sre\'lős, tiszta száraz. Az egész internátus 50 bentlakóra van kontemplálva, Jelenleg nyolc növendék van, de hihető, hogy a |0vö tanidényre minden hely be lesz töltve.
Azt hisszük alig van párja a vidéken ennek az Inlernátusnak, akár épilkezés, skár berendezés tekintetében. Hozzátartozik különben egy külön, földszintes épületben levő tuss szoba is, ahol uj melegvíz forraló kazánt állítottak és a növendékek a fürdőnél Is többetérő meleg és hideg zuhanyt hasznábalják.
Az épület házirendje sz internálu-sok tisztaságra, tanu\'ásra, erkölcsös és vallásos életre nevelő szabályaiból áll. Bizonyos, hogy ennyi kedvező ausplcium mellett indu\'ó intézmény hamarosan országos hirűvé fogja magát kinőni, akárcsak az iskola maga.
Az épület megtekintése után Eberhardt Béla c. tankerületi fö\'gszgaló, aki az egész internátust elismerésre méltó agilitással megterem\'ette, kijelentette, hogy az internálussal a főgimnázium régi vágya teljesüli. Bízik annak élelerős hivatotté Agában. öiű1, hogy az épltöcég részéről sok jóakaratot és igyekeielet látót. Köze lebbröl meg lesz a hivatalos átadás és akkor általánosság!) n is kif,-jii bírálatát.
bizalom dolga.
Hálók, ebéd lök, uriszobák
a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
Kedvező fizetéai feltételek.
Székely Vilmos
butortelepe Nagykanizsa, Kazlpczy-ntca 4. »;.
Elsőrendű saját kárpilosmühely. __Mai
öt perces beszélgetés Fedák Sárival
— A .Zalai Közlöny" tudósítódtól -
Budapatt, október 23 Felkerestük Fedák Sárit, a világhírű magyar azinéaznöt, hogy megtudtuk, mik a legközelebbi tervel, mert ez idö szerint egy színházhoz sem köll szerződés. Lekötelező nyálassággal fogadott és kis gondolkodás utín a következőket mondotta:
— Az utóbbi években sokat |ártam külföldön. Az én drága közönségem — nem dicsekvés bői mondom — tudjs, hol voltam és mit csináltam. Sok-sok nagy sikerem volt, de a nem maffyar hallgatóság szivét akkor ragadtam magammal a, amikor jellegzetesen magyar művet adtsra elö.
Néhány pillanatra elhallgatott, majd egészen nekttűzesedve folytatta:
— A azlnész toba«em tudj* megtagadni egyéniségét, vagy mond|uk ugy, STármszáaát. Nekem a nemzetközin ;k szánt darab sohasem tud ugy a silvemből fakadni, mint a magyar, amin érzem a magyar föld szagát, az erdök-meiök Illatát. Etylk legnagyobb sikerem külföldön ebhez az egyszerű kis népdalhoz fűződik:
Prre. erre, most ment erre, Haragszik rim, nem néz erre. Ila haragszik, mért |ir erre, Mikor semmi járáaa tincs erre ...
— Ugy-e, milyen nagyszerű I És mennyi ér;ét, talán tragédia it lappang az együgyűnek látszó szavik mögött. A németek nem értették meg a szövegét, de a dallam beléjQk lopta az érzést. Tombollak az elragadtatástól.
Csillogó szemmel dúdolgatta a fülbemászó dallamot.
— Ujy-e. szép? — kérdeile. — Hallotta mái?
— Oyönyörü. Még nem hallottam
— szégyenkeztem.
— Na lám I csapolt rám hirtelen.
— öl sem Ismerte, hát még hányan nem ismerik I Lássa kérem, ez lesz a legközelebbi p\'ogrammom, hogy megismertessem a magyarokkal a magyar dalt. Városról-városra fogok Járni. Elmegyek az Oaök szép városába is.
— Igazán? Nagyszerű ! — örvendeztem.
— Igazán. Sillágyl Ilire dr. a parlnertm. ö biztosan Ismeri. A magyar zene ra|ongója. Hegedűművész, még pedig a javából. Ét van nyo\'ctagu zenekara. A \'melegsrivü doktor a vezető. Élvezet vele látszani, énekelni. Bemutaljuk az 500 éves — már-már elfele|lett — magyar dall. Lehet ennél nagyobb és szebb feladat? Ez a legközelebbi programmom. A viszontlátásra, ok-•óbei 27 én.
*
Most Szilágyi Imrének adjuk ál a szót:
— U(?y érzem, — mondja — legfőbb ideje annak, hogy a mindenféle idegenből Importált jazz-muzslka helyetl az ősi lélekből és tehetségből sarjidzott magyar zene elfoglalja méltó helyéi a magyarság szl-
l&fi. ofctdtoar 24.____
vében. Erre ■ hódító hadiáraira Indulunk Pedák Sárival, aki korhfi jel-meiekben é* azzal a csodálatos átérzéssel adja vissza a dalok szépségét, amely minden likerének titka. A dalokat én kiiérem zenekarral.
— Előadásainkon 500 éves magyar zenét mutatunk be, különböző korszakok legjellegzetesebb és legszebb dalaiban. Elöljáróban tlmon dom, hogy miért és mire vállalkoztunk. Ennek a hangversenynek nemcsak az a célja, bogy szórakoztasson, hanem, hogy oktasson is, ezért rövidre fogott magyarázatokkal kísérjük a zeneszámokat, bogy megvilágítsuk öisiázéves muzsikánk útjait és izámonkérjük a nemzeti érzést a lelkek mélyéből.
— Annyi-annyi szépséget rejteget dalköltészetünk, Irgy bfln volna ország és világ elé nem lárni. Az ország mai szomorú helyzetében tokozott kötelességünk érvényre jut tatni a magyar értékeket, már pedl{ ölszázéves zenei muliunkbtn renge-
KALAI KOZLORT
teg Ilyen érték akad. Amerre külföldön jártam, mindenfelé lelkesedéssel fogadiák a magyar zenét.
— Fedák Sárival is külföldön kerültünk össie és az ö hazafias lel-kesültsége, izió magyarsága röglön odaállolt a gondolat mellé, hogy a magyar zenének llthon is, a külföldön is propagandát csináljunk. Nem is kétlem, hogy a közönség meg fogja érteni a törekvések rugóit és átérzi, hogy itt nemzetéért rajongó és hazája sorsáén aggódó két magyarnak hazafias bujgalmáról van szó.
*
Hozzátehetjük : a két istenáldotta magyar tehetség nem fog csalódni rz érintetlen vidék magyarságában, rmey szeretellel várja a magynr nila fcposlolail. Mi, aklkn-k alkalmunk volt a budapesti bemutaló robbanó sikerében gyönyörködni, nem kdtílkedünk abban, hogy az orsiágos körút meglerenill a magyar zene reneszánszát.
K. Soinody István
Tab, október 23
Tab községet és annak környékét □agy Izgalomban tartja az az eset, amit Bencze Jinos oltani gazdaember kövelelt el felesége ellen. — Ugyanis rágalmazó nyelvek ail súgták be a féltékeny fér|nek, hogy felesége megcsalja ö\', amig ö künn a mezőn keservesen dolgozik. A férj erre dühbe jött, hazasieted és ugy elverte a feletégét, hogy cscda, bogy életben maradt. Néhány napra rá sz ártatlanul elvert asszony rokonaihoz költözött. De s férj csakhamar utána ment és kérlelni kezdte, bogy |öj|ön vissza. A nö végül is engedett és felült a kocsira, hogy hazamenjen férjével.
Ám amikor a bálványost erdőbe értek, a férj megállilotta a lovakat
és odaorditotla s megrémüli ssz-szonynak :
— Mi az utolsó kívánságod ? Most meghalsz I
A megdöbbent nsszony erre sirni, majd könyörögni kezdett a férjének, hogy ne bántsa. Ám a férj elővett egy zsineget, hurkot csinált és azt az asszony fejére dobta :
— No, ml az utolsó kívánságod?
A férj feldobta a zslaeget a fára
és irtózatos küzdelem támadt a férfi és a nö között. Az asszony ereje mindjobban gyöngülni kezdett, mlg végül is egy irtózatos és kétségbeesett uolsó c röf eszi léssel kiszakította magát a kötélből és sz erdő sűrűjébe menekült. — Nyomban a legközelebbi csendörörsre sietett, ahol az esetet feljelentette.
Leugrott a robogó teherautóról és eszméletlenül terült el az utón
Tóth Gyuri polai fiu esete az Ingyen autózással
Nagyk»nU»*. október 23 I hogy feje betöri és eszméielét vesz-
A fiatalos könnyelműség súlyos balesetbe sodort egy lü éves polai fiút, aki vakmerőségére alaposan ráfizetett.
Tóth Oyurlnik hívják a liut. Az apja Polán gazdálkodik. Gyuri tegnapelőtt Letenyén járt, ahonnan délután indult vissza Poláta. Mikor útjára Indult, találkoiott egy teherautóval, mely Lelenyéröl Nagykanizsa felé haladt. Qyurit a sofför felengedte kapaszkodni a teherautó hátsó részére.
Mikor a teherautó Poláhoi ért, Tóth Gyuti le akart szállani, de a sofförnek nem szólt és igy az nem állította meg a gépkocsit. A fiatal fiu virtuskodni akart és a robogó teherautótól leugrott. Alaposan megjárta, mert oly szerencsétlenül esett
lette. A polai orvos részesítette első segélyben, majd eszméletlen állapotban hazaszállították szüleinek lakására. Á\'ltpota súlyos.
A szerencsétlenséget a bectehelyl körjegyzőség telefonon jelentette a kanizsai rendőrségnek, mivel az első pereikben az volt a biede\'eii, hogy a fiát egy Nagykanizsa felé hshdó Ismeretlen aJÓ elgízolta.
A becsehelyl csendő\'ség megindi-to\'ta a nyomozást az irányban, hogy nem terhel e valakit felelősség a balesetért.
20 havi részletfizetésre szállit-|uk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink ulján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társaság Nagykanizsán
Az erdőben fel akarta akasztani a feleségét
A zfildszemd szörnyeteg borzalmas munkája egy egyszerű földműves csalódban
!Rjpa7 mit csúióit a rrlatna mielőtt
t\'mo
Jclkddltdh.?
Taj, fiam, addig a mama
öt*\' óc /
ds a jahárnamu 15 sokak-
szenuvdett í
Felvágta az ereit egy fiatal szerelmes pár,
mert a szülök nem egyeztek bele házasságukba
ö-ut 1.
Marcali, október 23 Kövesdi Stndor fistal gazdalegény már hosszabb idő óta szerelmes volt Takács János marcalll gazda leányába, Máriába, arrll az szívből viszonzott. A fiu el akarta venni a szép, fiatal leányt, a szülök azonban akadályokat gördítettek s terv elé. Ez annyira elkeserítette a két fiatal szerelmest, hogy kölcsönösen megfogadták egymásnak, ha nem egyeznek a házasságukba a szülök, ugy mindketten megválnak az élettől.
Miután minden hiábavaló volt, tegnap azulán végrehajtották tettüket. Amikor a leány szülei s mezőn dolgozlak, meg|elent a Takács-por-lán s fistsl Kövesdi és arra kérte szép szerelmesét, hogy fogadásukhoz hiven — váljanak most meg az élettől. A leány beleegyezett.
Kövesdi erre elővette a leány apjának beretváját és átvágta elöször a leány, majd a saját karján sz ütőereket és leüllek egy székre. Amikor látták, hogy meghalni nem megy olyan könnyen — a fiu a leány másik kezén is felvágta az ereket.
I Hatalmas tócia volt már friss, plroi
embervérből — amikor benyitottak a mezőről a szülök. Azonnal beszállították mindkettőjüket a kórházba, felépülésükhöz azonban alig van remény.
« „Hubertus" fekete gyári töltésű pitroaok s legjobbak. Vadászfegyverek, felszerelések nagy választékban. Szabó Antal fegyver, löizer és sportáru nsgykereskedésében.
Ha uj lakásba költözik,
függönyeit, ágyteritőit,
a hozzávaló anyagot, csipkét
özv. Dr. Orosz Miklósné
kézimunka szalonjában
(Kazinczy-u. 2.)
szerezze be.
Nagy raktár febér, ecrü, színes etamln, grenadin, tussor tüll anyagokban.
1 mtr. Ia tusior 150 cm. uélei 7 P.
Nap választék filét, klöpli függönycsipkékben,
betétekben, molivokban. Anyagvásárlás esetén díjtalan
tervezés, tanácsadás. wj Endll, azsur.
IAMI BOKOWT
IS28. oW6btr 24.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Október 24, szerda
Római katolikus: Rilael la. Protcst.: Salamon. Izraelita: Msik hó 10. Nap kel reggel ti óra 31 perckor,
nyugszik délutin 16 óra 57 perckor, •
Városi Mozgó. .Sp\'on I" Thea v. Harbou regénye, Frilz í.sng meaterren-dezéae.
Uránia Mozgó. ,A fekete szirén*, Josephlne Baker reprezentina filmje. Anyóaok anyóaa", botiózat. Hiradó.
Nem kell haragudni,
ha a vasárnapi tűzoltó-nap ulán sokan néztek tegnap délelőtt görbe szemmel a városháza kapuja előtt utrakészen doromboló „tűzoltóautóra \' Ennek az autónak ugyanis semmi más köze nincs Nagykanizsa tűzbiztonságához, csupán any-nyl, hogy plrossapkás tűzoltó ül a volánja melleit. Ugyanekkor a vasárnap délutáni tűzoltó-gyakorlatok alkalmával csak lófogatu tűzoltó járművek dűbörOglek végig a ka nizsal utcákon és 17 percig égett volna a Nagykanizsai Takarékpénztár palotája, ha a jelzett tűz véletlenül nem c ak feladat lett volna. Tagadhatatlanul örülünk mindennek, ami fejlődést jelent városunk szegényes éleiében, de nem kell haragudni, ha megkérdezzük: — miért kezdjük a fejlődést a közigazgatás kényelmi berendezéseinél ? Es ha már Itt kezdtük el, miért vakarjuk jobb-kézzel a baljülünket ? Maradjunk csak meg nyugodtan a balkéznél továbbra Is. A fülünket meg ne bántsuk Még utóbb azt hihetnék, hogy van mögötte valami... Esetleg még 12.000 pengő, amiből tellene talán egy Igazi tűzoltóautóra Is...
Azért sem kell haragudni, ha Nagykanizsa közönsége nem látja olyan rózsásnak a város közblz tonságát, mint azt a Zalavármegyei Tűzoltó Szövetség elnöke kétségtelenül udvarias nyilatkozatában leszögezte A vasátnapi gyakorlatok még korántsem elegendők arra, hogy teljes optimizmussal pihen jünk a szépen besulykolt gyakorlatok babéraln. Nagykanizsa kö zönségének ezldőszerlnt még csak a bizalma 100 százalékos, hogy az a kiváló ember anyag és a lelkes, odaadó vezetés a jövő évi versenyig ki fogja tudni küszöbölni a most mutatkozott hibákat. És 100 százalékos a bizalmunk, hogy addig tűzoltóink mellett a jó Isten Is vigyázni fog Nagykanizsára. __(—s)
— Holnap: szociális-est. Nagykanizsa közönsége körében tavaly olyan népszerOségre leltek szert a Misszióstársulat szociális estjel, hogy ha még hozzálesszQk, bogy az idei első előadást neves budapesti előadó tartja, ugy a holnapi első szo-ctális-est iránt az érdeklődést biztosítottnak tekinthetjük. A megayitót Eberhardt Béla c. tank. főigazgató mond|a. Dr. Csapody látván a tracho-máról tart előadás". Az előadás pont 6 órakor kezdődik, utána 1 pengős tea-Jegyekkel tea.
— Schwarcz Dezső harisnyái * legjobbak.
— Nagykanizsa kiküldette a tQzoltótlsztl tanfolyamon. A Tüz-oltószövelség által reudezendő tOz-oltótíazti tanfolyamra Nagykanizsa város Szépudvary László alparancs-nokot küldi ki.
— A hősi temető kivilágítást. Bődy Zoltán alispán felhivla Nagykanizsa város polgármesterét, hogy a hősi sitok rendbehozataláról és a temető kivilágításáról az idén, a világháború végének 10 éves évfordulóján megfelelő módon gondoskodjék.
(♦) Az ötszázéves magyar daltermés legpompisabb gyöngyeit mu atják be korhű jelmezekben ok-tóöer 27 én este fél 9 órakor Fedák Stri és Szilágyi l.nre dr. Mindenki ott lesz, aki szereti és megbecsüli a magyar értékeket.
A felfüggesztett tűzoltóparancsnok ügye Két fegyelmi is indul a Zalavármegyei Tűzoltó Szövetség igazgatója ellen
Zalaegerazeg, október 73
Kovács Oyula, a Z Uavármegyei Tűzoltó Szövetség ügyvezető igazgatója (akit a válaszmány vasárnapi OlésCn súlyos szabálytalanságok mialt felfüggesztett állásától) ügyében ma a zalaegerszegi városházán is folytak tanácskozások Bődy Zoltán alispánnál Czobor Máiyás polgármester és viléz dr. Hunyady László vármegyei tb. főjegyző bevonásával. A tanácskozáson tájékoztatták a polgármestert a választmányi üléten történtekről és a Kovács által a Siövetség-nél elkövetett szabálytalanságokról. Kovács Oyula ellen különböző sza-bálytalanságok miatt Ztlaegerszeg városánál is történik eljárás. Két fegyelmi is indult meg ellene. Cto-bor polgármester tegnap délben maga elé Idézte Kovácsol és kihallgatta fegyelmi ügyében.
— Az Iparos sorsjáték nyeresége. Az Iparosok Menbáza javára rendezett tárgysorsjáték elszámolását tegnap terjesztette be a bizottság. Eszerint befolyt 3000 pengő. Kiadás volt 2550 pengő, ugy hogy a tiszta bevétel a Menház alapra 2450 pengő.
— Elutasították Rltecz Péter perújrafelvétel! kérelmét. Megírtuk, hogy a kettős gyilkosság miatt 15 esztendei legyházra elitélt Rltecz Péter peru|rafelvételi kérelmet terjesztett be a kanizsai törvényszéken, amit az elutasított. Felfolysmodás folytán az ügy a táblához került, amely szintén elutaaitotta a kérelmet. Rilecz tehát továbbra is Köbida foglya marad.
AJÁNDÉKBA ADNAK
sehol s» m álJLr i lilllkifoitnlt itm,
KÉZIMUNKÁT.
le^tiebbcl legolcsóbban kapja
REINITZ BÉLÁKÉNÁL
Deák-tér 1. Telefon 552.
— A Kiskanlzsal Katolikus Ifjúsági Egyesület folyó hó 28-án, vasárnap közgyűlést tart, melyre s Ugokat tisztelettel meghívja a Vezetőség.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten 4 gyermek született, 2 fíu és 2 leány: öttős Jótsef földművesnek fia, Paizs István kocsisnak fia, Sneff Oyörgy kőműves-mesternek leánya, Hoffmann Antal cipőfelsőrészkészitő-mesternek leánys. — Házasságot kötött 3 pár: Agg János rendörfőtörzsörmester Ko-mánovics Annává", Vórös József ny. posla és távirda szakalliszt Péter Katalinnal, Albert János honvéd tizedes Sneff Annával. — Halálozás 14 volt: özv. Buvéry La|osné Fojcsek Szabina rk. 61 éves, Szokol Lászlóné Pojzovecz Katalin rk. 75 éves, Kollár Lijoi rk. 22 napos, László József (laké) ref. 14 éves, Biró István földműves (Bocska) rk. 55 éves, Szalsl islvánné Kovács Anna (Komárváros) rk. 29 éves, Tro|kó Oézáné Varga Zsuzsánna ref. 67 éves, Oerócs József napszámos rk. 75 éves, Németh Adám földműves ág. h. ev. 85 éves, özv. Baranyai islvánné Pető Anna rk. 63 éves, Makrai Aladár clpisz-mester (Pat) rk. 40 éves, öiv. Tóth Lászlóné Borda Rozália (Bidacsony) rk. 68 éves, özv. Polai Oyuricz Oyörgyné Pintér Julianna rk. 72 éves, Kovács Kálmánné Juhász Julianna rk. 38 éver.
= Meghívó. A Nagykanizssi Bőripart Szövetkezet mint az Iparosok Országos Központi Szövetkezete tagja 1928. évi október hó 28-án, d. e. 10 órakor, határozatképtelenség esetén 1928 évi november hó 4 én d. e. 10 órakor a nagykanizsai Ipartestület tanácstermeben rendes közgyűlést tart, melyre a tagok az alapszabályok 35. §-a értelmében meghívatnak. Naptrend: I. Mult évi üzleteredményiöl szóló jelentések tárgya ása. 2. Z irszámadások megvizsgálása és a felmentvény megadása. 3. Mérleg megállapítása. 4. A veszteség fedezésétől való rendelkezés. 5. Az igazgatótág 6 tagjának választása. 6. A frtügyelöbtzottság 3 tagjának vii\'sztása. 7. Netáni indítványok. 1927. évi január hó 1-én a tagok színia 174, üzletrészeinek száma pedig 4 525 drb. á 80 fillér és 9 dro. á 4 — P volt; az év folyamán beléped I tag 2 drb. 4 — pengős üiletrésszel, tehát marad az 1927. év végén 175 tag 4.525 drb. 80 filléres és 11 dib. 4.— pengős üzletrésszel. A leKlgyelóbizotiság által megvitsgált évi mérleg a szövetkezet helyiségében kifüggeszteiett és mind-nki állal megtekinthető. Nagykanizsa, 1928. évi október hó 10 en. Az Igazgatóság.
— Megrúgta a csikó. A nagy-kaniziai kórházba beszállltoiták Markolón József 9 éves letenyei fiucská\', akit ap]ának csikója megrúgott. A gyermeket arcán érte a rúgás. A vizsgálit megindult.
(*) A magyar zenekultura kincsesházának legragyogóbb ékköveit szórják elénk Fedák Sári és Szilágyi Imre dr. hangversenyükön, amelyen az ölsiázéves magyar dal f«|iódesét niula\'jtk be. Az élvezetes elóadáa iránt igen nagy az érdeklődés.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában VIII., Barow-tár 10.
Sipos-kávé
különlegesség
öt fajtából keverve
\'/« kg.
8-SO P.
Éjszaka kifosztottak egy szövetkezetet
Egy idő óta egyre-másra a vidéki szövetkezeteket keresik fel Ismeretlen betörök és azokat igyekszenek kifosztani. Igy tegnap éjszaka Patosfa somogymegyei községben a Hangya szövetkezet ajtaját felfeszítették, a biztonsági szerkezetet leráspolyozták, majd pedig az egész ajtót kiemelték és ugy hatoltak be az üzletbe, melyet majdnem teljesen kifosztottak. Elvittek minden árnt, amit csak elvinni tudlak. Réggel üzletnyitáskor fedezték csak fel a betörést, mire azonnal jelentést tettek a csendőrségen. A tettesek kézrekerltése csak órák kérdése.
— Legény-párbaj szódásOveg-gel. Bilatonboglár iparosai egy kis mulatságra gyűltek össze a Reider-féle vendéglőben. Többek között az egyik asztalnál helyet foglalt Mészáros 01 bor és ennek barátja, Árok János. A két barát már nagyon bor-közi hangulatban volt, amikor egy csekélység miatt összevesztek és olyan lármát csaptak, hogy a vendéglős az utcára tessékelte őket, ahol tovább folyt a veszekedés. Árok időközben bement a korcsma udvarára, ahonnan egy szódásüveget kihozott és teljes erejével Mészáros koponyájához sújtotta, ugy bogy kis bija, hogy nem vágta széjjel annsk koponyáját. Mészáros rendkivűl súlyos agyrázkódást szenvedett és eszméletlenül terült el a kövezeten. A csendőrség megindította a nyomozást.
<=■ Levert, ideges, kimerült, bágyadt egyéneknek, kik fejfájásban, szédülésben, álmatlanságban, étvágytalanságban szenvednek leglöbb ideje, bogy belső szerveik (gyomor, máj, vete) működését rendbehozzák, amennyiben néhány héten ál naponta reggel éhgyomorra \'/a pohár Hunyadi János természetes keserflvizet isznak. Hyunyadi János keserűviz a legtökéletesebb gyógyvíz, melyet az orvosok 65 év lapaaztalatai alapján rendelnek betegeiknek az emésztőszervek működésének szabályozására, a vérkeringés élénkítésére, a munkaképesség és a friss, üde közérzet el-érésére. A Hunyadi János keserűvíz hosszú Időn keresztül iható minden káros mellékhatás nélkül.
ZALA! KOZLÖNT
Gyomor-, bél- is anyagcierebete-gekoél a természetes .Ferenc József keserűvíz az emésztőszervek működését haihatósan eőmordiji s igy megkönnyíti, hogy a tlpláló auysgok a vérbe kerüljenek. Orvosi szakvélemények hangsúlyozzák, hogy a Ferenc lózsef viz különösen ülö életmódnál igen hasznos gyomo:-és bélszabályozó szer. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és faszer-üzletekben.
= Singer gépseíyem mindenféle színben kapható. Singer varrógép fióküzlet Fő ut 1.
Mozgószlnházak
Városi Nagymozgó. Okt. 24-én és 25 én, szerdán t-t csütörtökön: .Spion I". Thea v. Ilarbou regénye, FriU Lang meslerrendrzése. Főszereplők: Lupu Pick, Rudolf Klein Rogge stb. — Tekintettel arra, hogy e kiváló filmet csak 2 napra sikerült megszerezni, az előadások 4 ó a 30, 6 óra 10 7 óra 50 és 9 óra 20 perckor kezdődnek.
Uránia Mozgó. Október 24 én 7 és 9 órakor ,A fekete szirén*, Josephine Baker, a néger táncfeno-mén reprezentáns filmje. .Anyósok anyósa", bohózat 2 felv. ban. Híradó.
KÖZGAZDASÁG
A kehidai m. kir. földmivesiskola története
Irta: dr. Tóth Jenő földmive\'ésügyi ílamlilkár (2)
október 24.__
_ Haza az Idegenlégióból. Ujabban ismét sok magyar áldozatnak telik le az idegenlégióban szerződésileg aláirt öt esztendei szolgálati ideje és sietnek haza a meggyötör\', testben-léiekben megtört emberek. Igy most kettő ért Nagykanizsára. Polaschek Teodor és Barcsa Oyula, akik magyar becsülettel kiszolgálták az öl évet és most hszsigyekeznek. Afrikából Párisba mentek, ahol a magyar kövelség jó-voltibil némi pénzhez Juthattak és enel folytatták utjukat a magyar határig. Innen lolonclevéllel kerülnek illetőségi helyökre. Mindkét ember valóságos regénybeillő történetet mesélt el az idegenlégió borzalmaiból.
A KÖZÖNSÉG ROVATA
Egy asszony meghalt, egynek két bordája tört
mert a kellőleg nem világított kiskanlzsal utcákon elütötték őket a járdán száguldozó biciklik
Mélyen tisztelt Szerkesztő Url Ezúton kérjük tisztelettel, szíveskedjék a mi mostohán kezelt városrészeink panaszának b. lapjában helyet adni, igy tslán egyszer mégis eljut az úgynevezett .illetékes hely\'-ig és talán még Jsvul is Kisksnizsa helyzete.
Elsősorban is kérdezzük: szt hiszem teljes Joggal, bogy nem fizetünk-e mi ugyanugy adót, mint Nagykanizsa? Hs igen, akkor miért kell nekünk — tekintve, hogy már ti órakor, sőt később már 4 órakor — öreg este lévén, állandóan életünk veszélyeztetésével hazijirni az egyik-Dél-másiknál Jó 1-2 km. távolságra lekvő lakásunkra akkor, amikor Nagykanizsán pizar világitás vsn, ugy, hogy a .korión" kényelmeten újságot lehet olvasni, Iit nálunk pedig körfllbeiai 4 - 500 méter távolságban ég egy-egy pislákoló, a gyalázatos hadlvezetékek miatt smugy ls alig vliágitó kis lámpi.
Da még a sötétben is vslahogy csak elbotorkálnánk, tekintve bogy bennünket olyan világi ás nem Illet mint tegyük fel Nigyksntzsa akármelyik mellék u\'cíját, aionbin amit itt a kerékpározók müveinek, az már kétségbeejtő. N tmrégen halt meg egy Öregasszony (Tiszsiné), akit biciklitel ugy fellöktek, hogy sérülételbe belehalt. Tegnap délután megint egy öreg nénit fellökött egy biciklista, u*y, bogy két oldalbordája törölt be. Nem beszélte arról, hogy gyermekeink, akik mellé nem áll módmr-ban nevelőnőket tartani, magunknak ptdlg a munka u án kell nézni, állandó életveszélyben vannsk, meri nincs arra nézve rendelet, vagy csak » felügyelet hiányzik, hogy a járdán szabad biciklizni ?
Kérjük k. Sterkesztö Ur, ameny-"ylben lehet, támogasson bennünket. Tisztelettel maradunk
Kiskanlzsal előfizetők.
A gazdasági épületek a belsőség mélyebb részén összezsúfolva és célszerűtlen beosztással voltak elhelyezve. Ezek a löbb mint 100 éves épületek nagyobb birtok igényeihez voltak szabva, nem feleltek meg egy fóldmivesiskola céljainak, de különben is teljesen elhanyagolt s düledező állapotban találtattak ugy, bogy azok nagy részét át kellett alakítani illetőleg lebontani.
A tantermek s a tanulók Interná• tusának elhelyezése céljából külön emeletes épületet emeltek, moly magában egyesíti az összes e célra szükséges helyiségeket (itnermek, hálóié.mek, étkező, konyha és mellékhelyiségek, élelmező lakáia) s azonkívül az irodát s eg/ szolgalakást. A tanárok részére épült két tanári lakás. Ujonnsn épült egy tehén és növendék istálló, 1 takarmány kamara és magtár célj-ira szolgáló épület, valamint rgy uj frágyalelep.
A tanügyi éa internálusl épületet a két tanári lakást az Építőipari és Kereskedelmi r. t. Zalaegerszegi cég Illetőleg annak megbízottja Klo-sovsiky Ernő (..mérnök épített..\', a tehén es növendék Istálló\', a takarmány kanurát és sz\'napsjlát pedig, mehekcel sok a betrmmunka a Magyar Ways és Frellag budapesti cég.
Az épületek tervét Orofflcs Oábor a keszthelyi gazdasági akadémia tanára készítette. ,
Az épületek költsége kitett 328905 pengőt.
A felesleges épületek lebontása s tz épület álalak.tások, vízvezeték, caatornízás, villanyvilágítás bevezetése, hid.k, áteresze\'-, kerítések, kapuk készítése, telekrendezési és ut-épiiéi munkák kiadási létele : 237558 pengő.
A bi tók átvétele alkalmával egyúttal ítvétetett sz élő és holt felszerelés és pedig 2 drb futó ló, 6 drb igás ló, 3 drb csikó, 20 drb igás ökör, 2 drb bika, 26 drb tehén, 24 drb növendékmarba 33488 pengőért.
Oaidasígi géprk, kocsik, szekerek, szerszámok, mérleg 10764 pengőért.
Oazdasági kézi eszközök és anyagok 12356 pengőért.
További vásárlásokra is szükség voli a birtok állatállományának s felszerelésének kiegészítésére. Igás és tenyészállatok, traktor hozzávaló ekével, cséplőgép kazalóval, kévekötő aratógép, fükaszálógép, kisebb gazdasági gépek és eszköiök, pincefelszerelés és hídmérleg lettek beszerezve 78600 pengő költséggel.
Végül a tsnügyi és internátusi fel-szerelüs 33272 pengőbe került, ugy hogy sz összes kiadás az épületekre s a felszerelésre 735203 pengőt telt kl, mely összeg hasznos beruházások címén állolt ;a töldmlvelésügyl kormány rendelkezésére. A fenti összeg jelentékeny része a tanügyi cél megvalósítása érdekében vált szükségessé, igy a főépület, a két tanári lakás s s tanügyi s internátusi felszerelésre fordított 208218 pengő kizárólag a tanügyi célt szolgálja, a vízvezeték és csatornázás költsége 94500 pengő, valamint a villanyvilágítás bevezetésének költsége 37462 pengő pedig legnagyobb részben a tanügyi épületek kiszolgálására vált szükségessé, ugy, hogy a fent kimutatott 745203 pengő kiadásnak legalább a fe\'e olyan, melyet a tanügyi cél teher-alapjára kell írni, amely tehát nincs szoros összefüggésben a gazdasággal s igy ennek amortizációját nem Lhtl várni a gazdaságtól.
Ezek htsina a gazdasági szakoktatási eredményekben fog nyilvánulni.
A gazdaság talaja általában lösz, melyben egyik helyen a homok, a másik helyen az agyag van túlsúlyban. A csapadék kielégi.ő és elosztása kedvező, a levegő páratartalma állandóan nagy. Az állaltenyésztés és növénytermelés kedvező előfeltételéi megvannak s kellő trágyázás u\'án a lenrés átlagok jelenlékenyen növelhetők lesznek. Miután a szálas takarmányfélék a közepesnél Jobb termést adnak Igen kedvező a helyzet az állattenyésztés kifejlesztésére.
A kilátások tehát Jók s számítani lehet arra, bogy a kebidal gazdaság a befektetések amortizációján felül még jövedelmet is fog tudni produkálni.
A birtok lulsjdonképtni célja a
_«_
mezőgazdasági szakoktatás terjesztése elsősorban a földmivesiskola utján.
A földmlvesiskoláknsk az a hivatásuk, bogy a kisgazdák fialt a 17 éves kortól kezdve a gyakorlati gazdaságban teljesen kiképezzék. A növénytermelés é« állattenyésztés összes ágsi, a gazdaság berendezésűn és számvitel két éven át ugy az elméletben mint a gyakorlatban teljes alapossággal oktatva lesz ugy, hogy ski a földmiveslikolából kikerül, az kész gszdi. Ds tanítva lesznek a magyar nyelv, mennyiségűn, földrajz s az állampolgári alapismeretek is, ami az Ifjak általános műveltségi színvonalát ls emeli s arra képesiti őket, hogy hazatérve falutokba ott vezető szerepet töltsenek be.
A földmivesiskola tanulói a levente oktatás kötelezettsége alól fel vannak mentve, meri az iskola maga gondoskodik a nemzetvédelmi szolgálatban való kiképzésekről.
Nem tudom eléggé ajánlani a kisgazdáknak, hogr fisikai adják be a földmlvcsiskolábs. Ne ssjnál|ák szt a veszteséget, amit a fiu munkaereiének hiánya átmenetileg okoz, százszorosan visszatérül az abban a szakképzettségben, melyet a fiu a földmivesiskolából magával hoz s amely arra képesíti, hogy jól s haszonnal gazdálkodjék s a falu vezetői közé emelkedjék.
A kehidai Deák Ferenc földmivesiskola 1921 év novemberében kezdte meg a tanítást 18 tanulóval akik kőiül azonban a tanév végére csak 12 maradt meg és vizsgázott. A most folyamatban levő 1928—29. évben már 40 tanulója van az Iskolának: 11 a 11. és 29 az I. évfolyamon.
Remélem, hogy Ztlavármegye gazdái feliimerve a gaidisági szakképzés életbevágó fontosságát s méltányolva azt a nagy áldozstot, melyet b kormány a földmivesiskola létesítésével hozott, mentői nsgyobb számbm ide lógják küldeni fiaikat, a vármegye nagy érdemű közigazgatása pidlg hatékonyan támogatni fogja az iskola benép ssitésére irányuló törekvéseket.
Igy kell összefogni mindenkinek, bogy sz Iskola méltó legyen hszánk halihitalian nagy flánik Deák Ferencnek emlékéhez. (Vége)
Az őszi barack rovarkártevője
Nagykanizsa, október 23
A rovartani állomás Budapest környékén az őszi barack ültetvényében egy ujabb — évente löbb nemzedéket nevelő rovarkártevőt — a narancslégy fellépését észlelte, mely az ösz-szes gyümölcsfélék :t is veszélyezteti. A kártétel sboól áll, hogy a kirajzó légy átlag 4 héttel a teljes éettség előtt a gyümölcs héja alá petézik s a kikelő nyüvek a gyümölcs belsejébe huzóduik s a mag körül élősködnek. Az ilyen gyümölcs külseje egészséges, a bel sej; azonban rothadni kezd és a fájáról lebuli. A lehullott gyümölcsből a fehér, lábatlan 7—8 mm. hosszú nvüvek 2—3 hét múlva a földbe busódnak és ott iár-
HALAI KÖZLÖNY
1528. október 24.
gásbarna btbbá alakulnák. Ebtől a légy kb. egy hét múlva újra klrajzik éa tovább szaporodik.
Ez ulon kérem mindazokat, kik a fenti kártevőt valahol az óizi barackban fellépni tapasztalták, közöljék azt dr. Vass Zoltán gazd. felügyelővel, hogy a főldmiv. minisztériumba jelenthesse. _
YfZBII
A mai tőzsdén csendes volt az irányzat Az árfolyamokban nagyobb eltolódások nem következtek be. Az áralakulás nem volt egységei. Igy a vaspiac fedezéai vásárlásokra kisebb nyereséget is mutsthit fel, mig a bányapiacon egyes értékekben tovább folytatódott az árbanyatlás. Az árdifferenciák ai 1 százalékot ritkán lépik tui. Kivételesen még megemlíthető a Ruggyanta 4 pengős árvesztesége. A piac zárlatig üzlettelen volt. A fix kamatozású papirok piaca tartott. A valuta és devizapiac legnagyobb részt változatlan. _
Zürichi zárlat
Párta 20-29\'/. London 2S\'20>/i, Navyotk 019 70, Brflsaal 72 22, Milano ITJÍi/i, Madrid 83 85, Amatauiaa 106 30, Baiitn 118 77Vl, Wien 78021/1, Soda 3 75, Pifr* 18"40, Varaó S8\'25, Badzpaat BO 98 Belgrád 9° 13, Bakaiul 3141/1.
Terménytőzsde
Buza 10, rozs 5 fillérrel emelkedett. Az Irányzat barátságos, a forgalom élénk.
Baas ttaaa*. 77 kg-os 26 00 -26 15, 78 kt-oa 26-25-26 40, l» k*-oa J6 50-26 60, 80 -o» 26 65- 26 75, dunántull 77 k|-r ,5-85 - 26 —, /* kg-oa 26 10 26 25, 79 kg-oa 26 35 26 45 80 kg-oa 26 45 - 26 55, ion 24 10-24 20, takarn. árpa 18-50-^6-65, itoárpa 27 00 -28 00, aab 25 00-25 50, tengeri 31-30- 31 70, Buakorpa 19-25-19 50.
Sertésvásár
Patbattáa 3620, aatyböl aladatlanal rlnuu
■aradi ICC0 darab. BMrandl t\'78-1\'80, ■adalt 1-64-1-68, iiedatt kOlép 1 30 — 1-44, kflnnjfl I UO-1 20, ala&andB Oru
1-58 -1 60, aUaodraodtt t\'20-1\'40, angol rtldó 1-15—1-30, Malomul nagyban 2 84 -
2-38. uli 2 60- OOO, labnsotTbea 1 40-169, ualonnáa lálsartáa 2 00 - 2-20. Ai Irányul lanyha.
= Bútort díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra, garantált elsőrangú kivitelben. Négytől tizenhat hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk. Sok milliót takarit igy meg. Győzödjőn meg személyesen, Kopsteln bútoráruházai Szombathely, Kőszegi-utca 5. (üzlet az udvarban) és Sopron.
Daéja: Délialal Byontáa és Lapkiadó Tállalat Készréaytimság.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
lt Macykaairaa 78. ax.
Regedei viz
nemcsak kitűnő borviz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál.
Kapható minden füszer-és csemegeüzletben.
isis Főraktár: ,
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király u. 21
Thea v. Hsrbou regínye, Fritz Linp mrsterrendezéie. — Főszerepek: Lapu Pick, Bndoll Kleln-Bogge stb
Előadások kezdődnek:
422, 612, 752, 922 órakor •
1 Wawstfl TSntto áítfw-jefe-;
os#
VALWTAX Angol L 27 75-77 90 Btlia ti. 79-55-79 85 Oil k. 18-94 -17 02 Dán k. 162 55-153 15 Ulnái 9 99-10-05 Uotlái 570 80-572 80 francia ti 22 40 22 60 Heti. 229 53-230 35 Laagjai 6410-CÍ-40 Lat V43-3 48
Lavs — - ••
Líra 30 00-30 25 Mái ka lSti 37-i?6 »7 Núfrég 152 50-153 10 SchUI. 80 40->0 75 Paaata 92 30-Í-2 S0 Svá|d 1.110 15-11055 Svái k 182 90-153 50
UKv./II.
Amit. 229 65-230 35 Baigráá I0ü6-10 09 Barlln iafi-47-tí6 86 BrUuaJ 7^10-79 8.5 Baluuarl 3 44-3 48 Kopanli.152-72-153 11 loodon 27-77-27 85 Madrid 92 35 92 85 Vflano 39 0> 30 10 Máífyoo n, 2 80 4 40 Oiale 162/1. -153 10 H f S-22 -Í4 16-97-17 02 413-t 16 153 10)5-3 50 84?0 11 40 (T 50 -80 75 110-25 11053
Párti Prága laorta
Stockh.
Varaó
W!«»
tűrtet.
1ÁB1ÓJŰS01
(RÍS*litité«wk) H — nirtk. wyqpz/U-aáii naxi^v. — hangveiwiiy E-> eliW\'U Oy — gyeimekekntk A — aaoa/myok-aak. L — mm. Mg. uieiőgaidanig, m. — Ufuaágl ülöadlí H — felolvasás. U — rramofoiueJie. Jb — Jaza-band. K — kabaré, aZ. — népeiarfl
Október 24 (szerda) Budapest 11 45 H. Közben 12 órakor déli harangszó az. egyetemiéri templomból. Utána: Zongorahangv. I Időjelzés, időjárás. 3 H. 4.45 Idóielzés, Idfyárái. 5 ti j. IO Száz msgyír nóta egy óra alatt, (cigányzene). 7 30 A magy. kir Operaház .Mignon" előadása. 10.30 ldó|elzés, H, idójárásjelentés. Utána cigányzene. Bécs, Orác, Innsbruck. Klagenfurt t.lnz
11 és 4 10 llangv. 5 30 (iy. 8 10 K. Utána Kabindranalh Tagore szinmtlve, majd nZ.
Berlin, Stettln II ís 2 O. 3 30 A. 8 llangv. 9 Shakespeare ismeretlen színmüve.
12 30 ig tánc Z.
Barcelona 2 45, 6 45 és 7 25 Kamara Z. 10.25 llangv. 11 15 Spanyol dalok. U10 Hangv.
Brünn I 80 Oy. 7 Hangv. 8 tínekkari hangv 9 nZ.
Frankfurt, Cassel 1.15 (i. .155 A. 135 Hangv. 8 15 Hnekkarl hangv.
Hamburg, Bréma, Hannover, Klel 8 A. II O. 4.15 Tánc Z. 4.15 (Kiel) Dalok 5 Hangv. 8 Mozart-est. — Utána népszeill és tánc Z.
I.angenberg, Kőtn, Aachen, Münstcr 1015 0. 11.15 III. hangv. 12 10 O. 1.05 llangv. 3 50 A 4.20 Zongorazene és dalok. 5 4.5 ós 8 llangv. 9 Leo Oreiner est. 9.30 Hangv. Ulána nZ. és tánc 7.
London, Uavenlry 11.15 Istentisztelet I Balladák. 1.30 Tánc Z. 2 llangv. 4.15 Klasszikus Z. 5 15 Orgona Z. 6.15 Oy. 7 7 45 Schubert: Wlnterreise, dalciklus. 8 45 Kamara Z. 10.3\'J Tarka klnal esi. 11.30 M chael, Tolsztoj színmüve.
Milánó 12.S0 Kamara Z. 4.30 lánc Z. 5.20 Oy -dalok. 8.50 nZ. és larka est. 10.50 Tánc Z.
Prága 1115 O. 4 20 Oy 4 30 Ilrünni műsor. 7 0. 8.10 K. 9 30 Zongora Z.
Róma 1 Kamara Z. 5 30 Ének-és zenekari hangv.
Még ma, szerdán 7 és 9 órakor
A Itt sin
josephlne Baker, a néger lánc-fenomén reprezentáns filmje.
Anyósok anyósa
B hóztt 2 felv.
Híradó
iFBÓHIBDETfiSEK
Az apióblrdtéeaek dija 10 ssótg BO flllár,
minden további sió dl,a o flll. Vaaar- «s Ünnepnap 10 szóig SO fillér, minden további izó dija 8 flll. Szerdán ét pénteken 10 szóig SO fillér, minden további ■só dija B flll. Clmiiú i minden vasta gabb bctUból álló sió két siónak számíttatik. Állási keztaőknek 50<Vo engedmény, A é..r«3«v4e> dij ullái-a C. -caienlS J.
Eladó egy 3-as számú páncólazek-
rény. Cím a kiadóban. 5281
Uj aaztalibor, Unom, zamatos lilcrje 56 lillcr Sálránnál, Magyar-utca 74. 5179
PenakOIoaOnt bcktoeiueara Minden Bsaaegbtu a legelőnyóaebben él leggyct-lábban lolyóalllat Soiél Ignáo pena-kOKSOr.kOzvellló irodája Nugykanlnán, Kazlnczy-utca 2. szám. 3163
Ha vékony bokát skar, vegyen Miltényi oiptfüzletben egy plr tűzOa cipót,
lékeiül már kap 19 26 pengőéit. Ha hamar ellárad, vegyen rugói layyékbetatet ugyanott. 5153
Kaufmann Károly
url és női dlvatáruháza Dunántol a legolcsóbb ts legnagyobb
Sohwara áaTaubar cégnél, Nagy-
kaniisa egy kávépOrköló, egy Wcrlheim-kassza, egy írógép és tdbb jó áltaimlhsn levő mérleg eladó. 5256
Normát gépotsjos is kocsikenócsos fahordót minden mennyiségben veszünk. Arlner és Kelemen. 1252
[igy ebédlő-, hálószoba, konyhaberende zés jutányos áron eladó — Kazlnczy-tilca 14. 52;>0
Schwnrz éa Tauber cég Nagykanizsa, üzleti és irodai berendezóae,
egyben vsgy darabonként eladó. 5122
Katonai ís egyenruházati zsinórok és csillagok,
sapkák legnagyobb válasziekbtr
KADF1ANN KÁHOLYNÁL Tel. 372
Kél bútorozott szoba fürdősiobával, előszobával, eseileg konyhával azonnal kiadó. Bővebbel a kiadóban. 5277
liötvőS1 lét 5. alatt üzlethelyiség kiadó és hálóazobabutor teljesen uj,
eladó. -5268
Egy a^zoba-konfháa lakás november elsejére kiadó Kinizsl-ulca 19. -5269
Férf ifelöltA, sötétszürke, kózépler-melrc ieljesen jó álla|>olban, jutányos áron eladó Zrínyi Miklós utca 45., balra.J -5270
Kél szoba, konyha, előszoba november
1 re kiadó. Clm a kiadóban. 5283
Nedves falak Kolla r it
folyékony szigetelő anyagot liasznál|on
Hidegen használandó. Oyáitja: Egyeaült Ujpaati Vagyéazatl Gyárak, Kollár Miklóa, Ujpaat
ui.i.___ vn no 1
Viola-u. SO-32.

Telelőn: ;.ipól 913-43, 920 56
Kapható: Sartory Oszkár Utóda (égnél, Nagykutn.
Vagyont
T I B O L A azabómeeternit
Teleki-ut 2. rendeli meg, meri áraj fötülmulhatatlanok jóságban és olcsóságban Kedvező fizetési lentietek. - Óriási válaszlék. Vidékié kivánslra mintát kUldők. __a 11
Tüzifaésszén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épflletfa, mész, cement él egyéb építkezési anyag kereskedéie
Nagykanizsa, Király utca 4. Telefon: 120.
Építkezéshez, udv. rieitölléshez alkalmas
föld, homok
ingyen elvihető
a Központi Tejcsarnoktól,
mii vasútállomásnál.
ÁGYTOLLAT, MÉZET,
állati bőröket,
vörös- és sárgaréz, cink éa ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot a legmagasabb árban váiárol
8THÉM B. FIAI RAGYRAHIZ8A,
Krzsébet királyné-tér 15. sz. alatt.
sra
QYÜMÖLCSFRIT
ha most
műtrágyázza, permetezi
kis költsíggel, a jövő évi termést biztosítja, azok hozainál pedig fokozzs.
G/ümO.\'csfa-mOtrígyák és permetező Bzerck (Euda, Dentrin, Solbár, Almola stb.)
Kicsinyben és nagyban kaphatók:
OBSZÁQ JÓZSEF oigktmiitóika
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10, A blróiág mellett, ait] Teleion: 130.
Gramofonlemezek
Magyar nóták,
népdalok, csárdások, tánolemezek
legújabb slágerek
kaphatók:
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében 3is>
Nagykanizsán.
1928 ok\'őber 24.
ZALAI KÖZLÖNY
varrógép
híg bivAlt jó minőségben
/(e dyető/tje/éjife//éfe/eÁ
SINGE.R VARRÓGÉP
R 15 Z.V é NV1AR5AÍ ÁC
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FÖ-UT I.
MEGHÍVÓ I
Mifáo- vagy Qiletl Qgjrekbeal utasítok alkalmával
BUDAPESTEN
• legkellemesebb otthont nyújtja a legelőnyösebb feltételek mellett a Keleti pilyaudvax érkezési oldalival i<«mb«n levó
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
tneil
BOO/0 engedményt kap
■ 111 «>«a lap «lólli.i5|« oldó aaobaáialnkb.)!,
IOO/0 engedményt kap
olca4 Illanni árainkból (KIlOuó biji kun,ha ) S pengAt megtakarít
aotólail kAlUiffct, mell xyalog iljöhal pan alall l pályaudvarról.
Nálunk otthon érzi magátlll
ElaórandQ klaaolj(ilii, ailjforuin ctalidl |allef. Saját érdeke
aian alönyök lolylin. hojty okvatlfn nilunk nill-|oo mag. — Elózalea aiobamcgicndclia ajtnlatoa.
4útl
HIRDETÉSI IRODA R. T. Budapest, V. Dorottya-utca 11.
fiókjn:
DELEJ LÁSZLÓ
osztályai.rsjegy tőlrusitó bank- és váltótlzlclébin van
Budapest,VII.Erzsébet körut3l
aho! a XXI. os\'tályborsjálékra már rendelhetők rorsjegyek.
Egész: 20 P, 1/2 10 P, t/t 5 P.
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
Oithon I perc alatt a gyermek is készíthet saját tiszta üvegjében szódavizet, üditő-italt habzóbort I
I It. szódavíz 16 fllérbe kerül,
olcsóbb mint a gyári
4 havi részletre!
Tartozik Önmagának, családjának, hogy asztalára tiszta üveget legyen I
Arak:
Autó Syphon üveg ... 21 P az elsó tct. szénsav-
patron ............... 5 P
cserénél 1 let. szén-savpatron............ 2 P
4 havi részletre I
Autosyphon üveg Sparklet világszabadalom !
vn
Tiszta, olcsó, kényelmes, praktikus I
Egyedárusiló:
Szabó Antal
Nagykanizsa n Telefon 91. szám
Kályha
schamottebetétek
legkülönfélébb mércib:n kaphatók elhelyezéssel
Sartory Oszkár Utódánál
K<rály-u et 39.
18589/1928.
Felhívás.
Felhivont a Nagykanizsa vá rosban tartózkodó összes hadi özvegyeket és hadiárvákat, hogy^ összeírás végett jelentkezzenek\' folyó évi október hó 24-től október hó 27-ig a Városházán, Kazinczy-utca I. emelet, 4. ajtónál és hozzák magukkal a postán kapott rózsaszínű posla-utalványt. Aki nem jelenik meg az összeíráson, annak nyugdija be lesz szüntetve.
Nagykanizsa, 1928. október hó !5 án.
5a)S Polgármester.
20 570/1928. sz.
Tárgy : Az üresedésben levő kézbesítői állás betöltése.
Pályázati hirdetmény
A városnál üresedésben levő kinevezés utján betöltendő kézbesítő szolgai állásra pályázatot hirdetek.
A pályázóknak legalább a 4 elemi iskola elvégzését kell iga-zolniok. Javadalmazás a hason-állásu állami alkalmazottakéval azonos készpénzilletmény.
A kinevezés ideiglenes hatályú.
A sajátkeziileg Írandó kérvényhez csatolandó a születési anyakönyvi kivonat, családi ér-tesitó, erkölcsi bizonyítvány, Illetőségi bizonyítvány és az eddigi szolgálatot, valamint az esetleg teljesített katonai szolgálatot igazoló okmányok.
A kérvények a polgármesterhez címezve folyó hó 30-ig a városi iktatóhivatalba nyújtandók be.
Nagykanizsa, 1928. évi október hó 22-én.
lm Polgármester.
NASH éS PACKARD
aatók 1929. évi typusai megérkeztek!
66-os, 76-os és 86-os typusok csukott és nyitott karosszériával. A 76 os és 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 86 os kocsinál központi automatikus olajozás. mi
Szántó Vilmos és Társai
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22.
Férfi és női
KALAPOK
(Hückel.Oyukits, Halban, Daraask) férfi és női
SAPKÁK
szallag, tomp, gyászfátyol
nagy raktára. Átalakításokat vállalunk.
GYENES ÉS VIDA
<aoi Alsólemplom mellett.
A nagykanizsai kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
6234 1928. tk. szám.
Árverési feltételek és árverési hirdetmény.
Jegyűd Oyörgy végrehajtitóruk Marosa lstvánné szili. Hnkovlts Katalin asztalos ne|e Nagykanizsa végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hálósig a végrehajtató kérelme következtében az 1881 :LX. t.-e. 14t., 146. és 147. §§ értelmében elrendeli a végrehajtási árverést III P. tőkekövetelés, 12 P. eddig megállapított per- és végrcha|tásl és az árverési kérvényért ezúttal megálla-t ltolt 8 P. költség tőkekövetelés és járulékai behajtása végett, a nagykanizsai kir. járásbíróság területén levó, Nagykanizsa r. I városban lekvó. s a nagykanizsai 9410. szljkvben A t20tic. hrsz. a. loglalt ingatlanra, belsőségre 4000 P. kikiáltási árban és pedig az ennek leltrészére a 1601920 iksz. végzéssel Marosa István (nós Bukovits Katalinnal) Nagykanizsa javára bekebelezett holtigtartó haszonélvezeti szolgalmi |ognak a fennta tálával.
A telekkönyvi halóság az árverésnek a kir. Járásbíróságnak hivatalos helyiségében (Igazságügyi palota) megtartására 1928. évi november hó 15. napjának délelőtt 10 óraiát tüzl kl és ai árverési feltételeket az 1881: LX L-c. ISO. § a alapján a következőkben állaplt|a meg :
Az árverés alá kerUtö Ingatlanok a kikiáltást ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el.
Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár I00/o-ál kész-
rnzben, vagy ai 1881 : LX. t. c. 42. ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpaplrosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírót leiéibe helyezéséről kiállított Feléli elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. t.e. 147., 150., 170. §§., 1908: XL. t. c. 21. §.)
Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet telt, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az állati Igérl ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 : XLl. t. C. 25 §.)
Nagykanizsa, 1928. évi augusztus hó 21. napján.
Horváth s. k. A kiadmány hiteléül:
kir |blrA
Mlkó S. k.
fóttaat.
II
nagykanizsai fiókja
Sugár-ut 4. Telefon 338.
Minden külön költség vagy portó felszámítása nélkül elhelyez
hirdetéseket
bármely bel- vagv külföldi lapban. Heklámterveket készít, sióveges.
Pia káti rozást
vállal helyben és vidéken, belvagy külföldön. Nagykanizsa r. t. város mindennemű hirdetési jogának bérlője.
Magyar Film Iroda rt Budapest képviselője. A Magyar Királyi Belügyminisztérium íorditó osztályának felvevő helye. Bármely nyelvről vagy nyelvre fordítást vállal és belügyminisztériummal hitelesittet.
ZALAI KÖZLÖNY
1928. október 24.
csak jő és megbízható minőségben, példátlan nagy választékban és Ízléses kivitelben, feltűnő olcsó árakon kapható. Fizetési kedvezmény 4-től 16 hónapig. Díjmentes szállítás bármely állomásra.
Tömörfából készült hálószobák ■ 240, 280, 320, 360 és 400 Pengő.
Sima, modern hálók i 400, 440, 480, 520, §60 és 600 P.r
Hálók luxus kivitelben i 800-tól 3200 Pengőig.
Ebédlők i 320 P-től 640 P-ig.
Elsőrangú kivitelben 8oo-tól 4oooig
Szalonok már 160 P-től, szőnyegek 80 P-től, függönyök konyhabútorok stb. stb.
Előzékeny kiszolgálás, feltétlen megbízható szállítás! Az ország legnagyobb bútoráruháza
KOPSTEIN
SZOMBATHELY és SOPRON
Kőszegi-utca 5. (üzlet az udvarban).
Telefon 426.
VárkerUlet 62.
Telefon 339.
ALAPÍTVA: 1887-BEN.
Nyomatott a Bélzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelő*, üzletvezető: Zalai Károly.)
68. évfolyam, 243. szám
Nagykanizsa, 1928. október 25 csütörtök
mi«r
POLITIKAI NAPILAP

Felelő* szerkesztő: Barbarita UJo»
IWmIU IxioUnl ftmt§ M BU>
A belügy min iszter és Fábián ujabb összecsapása a Házban
Szcitovszky a bíróság előtt, Fábián a parlament előtt akarja
tisztázni a csongrádi vádakat
Csongrád képviselője nem tud semmiről — Fábián felolvasta Csongrád polgármesterének jelentését, amelyben beszámolt Sztranyavszkynak a perújrafelvétel kilátásairól — A vizsgálat még nem produkált pozitív adatokat
Folyik a vizsgálat a csongrádi bombamerénylet ügyében
A politikai élet teljesen a képviselőház tegnapi ülésén történi izgalmas események hatása alatt áll. Azok a képviselők is belőttek a Házba, akik egyébként csak ritkán láthatók a folyosón. Rassay Károly, aki tegnap nem volt a Házban, ma már a kora reggeli órákban össze-
üli a jegyzői szobában az ellenzéki képviselőkkel és informálódott a teg nap történt eseményekről. Fábián Bé!a napirend előtti felszólalásra kért, de nem kapott engedélyt az elnök tői. A képviselők a mentelmi bizottság szigorú Ítéletéi várják Fábián Béla ügyében.
Jegyzőkönyvi megrovást javasol a mentelmi bizottság Fábiánnak
Budapest, okt. 24. A képviselőház mentelmi bizottsága Hajós Kálmán elnöklésével ülést tartott, amelyen a mentelmi bizottsághoz ulasilott Fábián ügyét tárgyalta. A bizottság ugy határozott, hogy jegyzőkönyvi
megrovást hoz javaslatba.
»
A Ház mai ülésén a* elnöki bejelentések ulán áttértek örffy Imre javaslatának folytatólagos tárgyalására. Propper Sándor kifogásolta, hogr a parlament munkásságának súlypont-iát a bizottságokba akarják áthelyezni. Ez szerinte azért töiténik, meit a minisztériumok nem dolgoznak eleget, vagy nem bírják a munkál. Akkor viszont — folytatta — állítsanak oda olyan fizikumu emberekel, akik birják a munkái, mert a ml nisztetek fáradtsága miatt nem lehet rátenni a koporsófedelet a parlamen-lárlzmusra. Az indilványl nem fogadta el.
Odl Jenő hangoztatta, hogy először az alkotmányjogok kiterjesztésére van szükség. Szükségesnek tartja, hogy a legilletékesebb személy nyt /átkozzék, mit céloz a házszabály revízió.
Kálnoky Bedő Sándor röviden meglndoko la, bogy Örffy I nre csak az általános megbeazéléseknfk adott hangot, amikor az indítványát beter-jeaztetle. Hivalkozotl a tegnapi esetre, amikor súlyos sértés érte a parlament egyik tag|át. ilyen cselre a Házban még nem volt ortosság.
Frledrlch István kifogásolta, hogy a revízió ügyét alkalmatlan Időpontban hozták a Ház elé. Mire való a parlament megfékezése ? Hiszen itt ma már sem külügyi, sem közgazdasági, sem pedig más kérdésben parlamenti vitát indítani nem lehet. Nem hozzák elő például sohasem a nagy hordere|ü horvát kérdést, mert a többség Rómába ment.
A mai helyzeten csak ugy lehet segíteni, ha uj választást rendelnek el. Az Indítványt nem fogadta el.
Az elnök erután |avasüMa, hogy a Ház legközelebbi ülését csütörtökön tartsa a mai napirenddel. A napirendhez Farkas István szólalt fel, aki tiltakozott az ellen, bogy a belügyminiszter a szociáldemokratáknak ma estére a régi képviselőházban hirdetett gyűlését betiltotta.
A csongrádi polgármester jelentése
Oreskovlcs József Csongrád képviselője személyes kérdésben szólalva fel kijelentette, hogy egyáltalában nem volt tudomása arról, amit Fábián Béla a tegnapigyülésr 11 Sziranyavszky államtitkárral kapcsolatom mondott. Csík
most hallotta, hogy az államtitkárnak bizonyos aktákat adtak volna át
és csodálja, ho^y Fábián idszólalása
előli nem kérdezte öl meg, hololt neki tudnia kellett volna arról, hogy mik törKntek Csongiádon.
Fábián Béla ugyancsak személyes kérdésben felszólalva egy hosszabb jelentést olvasott fel, amelyet Tóth István czong-rádi polgármester bizalmasan küldött a csongrádi közállapotokról és politikai viszonyokról. E jelentében a polgármester utalt arra, hogy
bár a bíróság a bombamerénylet gyanúsítottjait felmentelte, a város közönségéből mégsem irható kl az a meggyőződés, hogy a
tettesek mégis ők voltak. A he\'yzet azóla megváltozott,
amennyiben a fajvédő párlok tagjai között visszavonás támad és részben ujabb bizonyítékok és részben a meglévő bizonyítékok előterjesztésével a per újra felvételéről lehetne szó. A polgármester hivatkozik több vallomásra, amelyet részben több fajvédő párti és részben más egyének tetlek. fii hangsúlyozza, hogy ezek a vallomások nyomósán szólnak az Illetők bűnössége melleit és ezek alapján a felmentett gyanúsítottak vallomásra volnának bírhatók. Mindezek alapján fe|ezle be beszédét Fábián, ezt a jelentést Sziranyavszky államtitkárnak át kelleti volna tennie az ügyészséghez.
Szcitovszky Béla belügyminiszter
azonnal válaszolt. Fábián tegnapi felszólalása után azonnal vizsgálatot indított és megállapította, hogy
azt a jelentést, amelyből Fábián most idézett, a mi nisztérium megk.pta.
1926. május 25-én a belügyminisztériumba Szalay szegedi főkapitánytól jelentés érkezett, amelyben hangsúlyozta, hogy előre láihatóan meg fog történni a gyanúsítottak közöli a visszavonás és leleplezések kö vetkeznek. A cél síkéra némi várakozási igényel, mert ma még nincsenek olyan adatok, amelyekre sikerrel lehetne a nyomozást épitinL
Az adatgyűjtés folyamatban van és amint megfelelő támpont lesz, az uj bb momo-, zást folyamatba teszik.
a belügyminisztérium 1928. május 28 án átiratban értesítette Szalay főkapitányi arról, hogy a jelentéiben fojjlallakhoi hozzájáru1 él az ügy állásáról Időnként jelentést kér. Egy pontosan meg nem állapitható napon, megbízható helyről feljelentés érkezett, amely kilenc pontban foglalja össze azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján a pert újra meg lehelne Indítani. Intézkedés történt akkor, hogy a szegedi főkapitányság két deteklivet bizzon meg a nyomozással.
A detektívek azóta Csongrádon nyomoznak, de nem Ju-tottuk olyan adatok birtokába, ami mellett törvényes lépést lehetne tenni.
Ei a kilenc pont szószerint egyezik azzal a jelentéssel, amelyet Fábián moat felolvasott. Tóth polgármester jelentését Sziranyavszky államtitkár
„Issekutz" jelzéssel látta el és át-adta a közbiztonsági osztálynak, shol Boór tanácsos kezébe Imfllt.
ó folytatta a nyomozást. Személyesen tárgyalt Szalayval és Hetényt főkapitánnyal is. Az ügy ma is fo-lysmatban van. Hangsúlyozza, hogy
a nyomozás eddigi anyaga nem nyújt támpontot arra, hogy a per ujrafelvétele sikerrel járjon.
Fábián azzal vádolta meg a minisztériumot, síját személyét és államtitkáiját, bogy gyilkosságot és gyllkosokst palástolnak. A leghatározottabban visuaulasit/a Fábián állításait és felkéri, hogy álllon vele a bíróság elé.
— Ugy van! Ugy vanl — kiáltják az egységespárlon.
— Emelt fővel állunk -folytatta a belügyminiszter — a független magyar bíróság elé. Ha a képviselő ur erre mosolyog, ugy azt mondom, mi elégtételt kérünk és ba nem kapunk, módot fogunk találni arra, bogy nekünk elégtételt adjon.
Zugó tapssal fogadták a belügyminiszter szavalt a Jobboldalon és középen. Nagy zaj töri ki a baloldalon. A szociáldemokraták helyeikről felugrálva kiáltoztak a belügyminiszter felé, de szavaikból semmit sem leheletI kivenni.
ÁUaodó nagy zaj közben kér szót Fábián Bíla személyes megtámad-tatás cimén. Hangoztatja, hogy
a csongrádi merénylet ügyében azóta semmi sem történt, mióta Sziranyavszky a belügyi államtitkár.
Az ülés \'7.3 óra után ért véget.
IALAI ROü-ONt
ÍM október <&.
November 30-ig kell benyújtani a hadiköl-csön-segély kérelmeket
Legalább 5000 koronát jegyzettek részesülnek évenként 3-600 pengő segélyben
A népjóléti miniszter rendeletet adott ki a hadikölcsönösök támogatásáról, amelyet a hivatalos lap mti száma közöl.
A rendelet szerint támogatásban részesülhet az, ski legalább
Összesen 5000 korona
névértékű olyan cimlet tulajdonosa, amelyeket mint a tulajdonos eredeti jegyzésű címleteit látták el a nosz-triíikáláskor — a nosztrifikálási megjelöléssel — ha a címleteket a nosztrifikálás óta állandóan tulajdonában tartja és bármely forrásból származó
Összes jOvedelme évi 1500 pengőt meg nem halad.
Ez a jövedelmi felsőhatár minden egyes ellátatlan gyermek után 100— 100 pengővel nOvekszIk. Az együtl-élő házastársak egyikének jövedelmeként a két házastárs együttes jövedelmének felét kell figyelembe venni.
A rendelet hatálya kiterjed azokra ls, akik a tulajdonukban levő címleteket egyenesági
öröklés elmén
szerezték.
Akik támogstásban kívánnak ré-azeaülnl, kérésüket a községi elöljáróságnál, rendezett tanácsú városokban a polgármesternél terjeszthetik elő
1928. november 31-lg.
A kérvényt két eredeti példányban kell beadni megfelelő űrlapon, amelyet a hatóság ingyen bocsát a jelentkezők rendelkezésére. A kérvényhez csatolni kell a címleteket. Egyenesági öröklés esetén bizony i tani kell az öröklés tényét. A hatóságok a folyamodókat a kérvény ki-állí ásábin díjtalanul támogatni kötelesek.
A támogatás Összege,
ha a címletek névértéke a 10.000 koronát meg nem halad, legfeljebb évi 100 pengő, amely a címletek névértékének nagysága szerint a következőképpen emelkedik: 10 000 koronától 20.000 koronáig legfeljebb évi 200 pengő, 30.000 koronáig legfeljebb évi 300 pengő, 50 000 koronáig legfeljebb évi 400 p;ngö, 100.000 koronáig legfeljebb évi 500 pengő, 100 000 koronán felül legfeljebb évi 600 p;ngő.
A támogatás engedélyezéséről s fái külön értesítést nem kap, megtagadása esetében azonban folyamodót a kérvényt felterjesztő hitó-aág értesíti. A segélyösszeget, ameiiy-nyíben 300 pengőt meg nem halad, egy Összegben, ha pedig több félévi időközben két részletben fizetik kl a postatakarékpénztár utján csak a Jél saját kezéhez.
Ha a segélyezett meghal, egyenesági örököse a halálesettől tzámilo t Jiat hónapon belül uj kérést terjeszt-
Int elö. Aki hamis adatot terjeszt elő abból a célból, hogy támogatásban részesüljön, amennyiben cselekménye súlyosabb büntetörendelkezés
alá nem esik, vétség miatt egy évig terjedhető fogházzal büntetendő.
Az 1928 november 30 a u\'án b;-zdott kérvényekre ls érvényesek a rendelet Intézkedései, de az Ilyen kérelem alapján támogatás csak a kellő Időben előterjesztett kérelmek elintézése u\'án fennmaradó fedezel mértéke szerint lehet engedélyezni.
IU minden készfii a „Balaton metropoliszában?
Séta-riport a keszthelyi építkezések kOrül
Keszthely, október 2t . ják le. Huonlóan a lelkészlakás Is, (Saját tudósítónktól) Keszthelyt \' mások is, de ml ketzili lylek ls szívesen nevezzük .főváros"-nsk, „met-ropolls\'-n&k. A B,laton metropolisának. Egy fővárosnak a fejlődésben nem szabad egyetlen percre sem megállnia ; épülni, haladni, fejlődni előre., mindig előbbre... Nem azért, hogy ezáltal riválisa legyen más városnak, amelyek nálánál nagyobbak, népesebbek, hanem hogy megtartsa régi és mostani vezető pozícióját a balatoni helységek közölt.
Azok a nagyszabású építkezések, amelyek mosl folynak Keszthelyen, leg|obban mulatják a balatoni metropolis fejlődésének ulját. S ha a haladási szemponton kívül az Itteni építkezések gazdasági és szociális szempontjait is figyelembe vesszük, akkor a keszthelyi építkezések szélesebb körben is örömei kelthetnek.
Jelen soraimmal dióhéjban egy kit beszámolót akarok adni a Keszthelyen folyamatban levő középilkezé-sekről.
A karmelita templom éa rendház építkezésivel kezdem. A nagyszabású egyházi építkezés most abban a stádiumban van, hogy a kolostor majdnem teljesen készen áll, a templom pedig külsőleg kész. Sajnos, egy Ilyen nagy építkezésnél könnyen előáll a pénzszűke. Ebben bizony elég gyakran része volt a derék karmelita rendnek, mely itten ét Kit Teréz nevében bele mert kapni ekkora vállalkozátba. Ezeietben is étvényesül a szép mondás Igazsága: ahol legnagyobb a veazély, olt legközelebb a segély. Keszthely katolikus lakossága 60—80 ezer pengőnyl egyházi adóval siet a karmelita rend segítségére; a népjóléti miniszter 50 ezer pengó kölcsönt ad a templom építésére s a tiszteletreméltó rend budapesti Ingatlanát nagyobb összeggel terheli meg a keszthelyi építkezések céljaira. Igy — ha az idén (amint szerettük volna) nem it, de — jövőre fel lesz szentelve a második kit. templom Keszthelyen la és megkezdheti áldásos működését a karmelita rend.
Az evangélikus templom épülete már szintén tető alatt áll. Készen van mái a homlokzata it. Ma helyezték el a templom homlokzata csúcsán a kb. másfélméteres mhkőkereszlet. Az ev. templomot még ha az Idő engedné it — nem fejezik be az idén, hanem a télen tzá-ladni hagyják ét tavastzal liiztogat-
amelynek szintén állnak a falai.
A kultúrpalota
épülete, amelyben elhelyezési nyer a Balatoni Muzeum, kezd már kibontakozni szépiégében. Szorgos ét szerény munka folyik az épületen. Jelenleg a külső tisztogatást és díszítést végzi nigytzámu munkássereg. A déli oldal már leijei tzépségében bontakozik ki a szemlélő elölt. Az u. n. aempsr nova falelkészités és az arlisztikus faldlszilések gyönyörűen érvényesülnek még az őszi ntp-sütésben ls. Most készül az épület homlokzati díszítése, amely az eddig pusztafalu épületet egyszerre muzsa-hajlékká fogja varázsolni. Az épület külseje és tán az egész belseje ia készen lesz az Idén, azonban hátra van még a belső berendezéa. Még kb. 200 ezer pengőre lesz szükség. Minden remény megvan rá, hogy a szükséges időben ez az összeg it rendelkezésre fog állani.
A Gazdasági Akadémia
második emeletének ráépítését egy klisé későn kezdték meg; ezért tolódott ki a tanév megnyitáta la. A mai nap azonban mái rá — helyeiebben be van építve a második emelet la. Az akadémia tetejét ugyanit nem bontották le, hanem a felét csigák segítségével felemelték és ugy építették be a második emeletet. Az ellő emelel fölé teljesen uj mennyezetet építettek; ez már készen, rendelkezésre it áll. A második emelet belső építkezése la elkészül az idén, ha az idö engedi; tavaszra marad a lliz-
Nővére eljegyzése ntán felakasztotta magát egy fiatal zalaszántói leány
„Az egyiket most vitték az esküvőre..
togatás. S ha a földmtveUsDgyt miniszter a 200 000 pengős építési költséget mondjuk még 200 000 pengővel megtoldja, akkor a jövő tanévre már használatba vehető a berendezett második emelet ts.
Az Uránia film színház színién számot tarthat a középület elnevezésre. Keszthelynek volt és van egy régebbi Uránia filmizinbáz épülete. Néhány évvel ezelölt uj kézbe került a keszthelyi mozljog; moil az uj tulajdonos épített egy aj Urániát. A görög stílben épült U ánián az utolió simításokat végzik és novem-bef 3 án átadják rendeltetésének.
A keszthelyi járási székház épületéről már nem szólunk, metl az teljesen be vsn fejezve. Ellenben sokat ithalnánk Keazthely Jövő építkezéseiről. Lest a közeljövőben sok. A Jövő héten tölténk döntés az uj
emeletes leányiskola
munka-kiadásáról; az Idei kOIlaég-vetési évbe fel van véve a keaztbelyl
uj postapalota
építési költaége; most vannak folyamatban Keszthely kölcaöntárgyalá-aai: a felveendő kölciönböl Keszthely
vágóhidat, ravatalozó helyiséget
stb. épít; a kölciönböl függetlenül megépül a második körzeti
kisiskola és a második köziégi óvóda stb.
Ez\'ken kivűl még tok nagy építési terv forr-forrong Keszthely vezetőinek agyában. Ezek azonban még nem kívánkoznak nyllvánoa-ságra. Azt hlazem, bogy a fentiek is elég bizonyítékai Keszthely fejlődésének, előre törésének. Ismétlem: Keszthely nem Irigyli se Kanizsát, Zalaegerszeget, de igenis továbbra is ambicionálja magának a balatoni helységek vezérségéte A .Balaton metropolisa" akar maradni továbbra Is. Az Is marad.
Balatoni G. Lajos
Keszthely, október 24 (Saját tudósítónktól) Tegnap tartotta eljegyzését Zilaszánló községben Kéri gazda egyik leánya egy ottani fiatal gazdával.
Ma azután tzomoru tragédia verte fíl a Kéri portát, mely elhoraályo-illolta a tegnapi örömnapot. A gazda máiik leánya, a 21 évet Sarolta egy óvatlan pillanatban, amikor hozzátartozói közül nem volt otthon senki, felizökölt a szénapadlásra és olt felakasztotta magát.
Mire tzűlel hazajöttek él észrevették, a szerencsétlen leány már halott volt.
Hogy mi vitte a fiatal leányt végzetes teltére, nem lehetett megállt-
az
pltani. Nincs kizárva, bogy talán afölötti elkeaeredés, hogy nővére előbb lett eljegyezve, mint 0.
A községben nagy ■ részvét a Kéri család Iránt. Az esetet bejelentették a nagykanizsai kir. ügyészségnek, mely a temetésre megadta az engedélyt.
— A Remlngton Írógép raktár, becserél régi Irógépeke1, hosszú lejáratú részletfizetésre díjtalanul bemutatom bármely typust Szabó Antal sportüzlet, telefon 91.
— Lapunk Budapesten állandóan olvaaható a Park Szálloda kávéházában Vili., Baross-tér 10.
Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
1928 október 25.
ZALAI «OJCLOmr
Noiabene
„Zalavégl Híradó"
Hídba. — termékeny vidék ez a Zala ország. Van III bóvlben minden. Már az irodalomban Is lassú biztonsággal kbzeledllnk a túltermelés felé.
Anakronizmus ma már Zala kut-turdjdt Göcsejjel mérni Bukoll el-mélel III a magyar kultúrpolitika gerincén pihenő népművelési rendszer. Mert nem csak a szappan a kulturáltság fokmérője, hanem talán egy kissé a belü Is. Nem csak az olvasóit, hanem az Irt belü. Erre mifelénk pedig már az a helyzet, hogy többen írnak, mint ahányan olvasnak. És ml ez, ha nem túltermelés a kullurdban ?
Itt van a legújabb zalai liodalml tzenzáeló.
Tólszerdahelyen, ebben a másfélezer lakosú, Mgyobbára horvát ajkú kisközségben, ahol a vasút és távíró még Ismeretlen fogalmak, — szépirodalmi, társadalmi és közgazda sági képes hetilap indul. .Zalavégi Hlrado" lesz a elme Aki pedig azt hiszi, hogy mindez dültbetüs kroki tréfa csupán, az olvassa el a zalai, somogyi, baranyai stb. helyllapok ,komoly" tudósításait, melyek a ma gyár Irodalom egén reneszánszot Jelentő .Zalavégi Híradó" szerkesztőjének, egy volt nagykanizsai járásbíróság! írnoknak az ,lró" eplletont ls díjmentesen adomdnyo.-ták Ugyanezek a lapok a gőzmozdonyt csak hitből Ismerő Tótszerdahelyt zalai kullurgócponlnak kiáltották kl.
Mert az Író ma már nem születik erre Zalában, hanem csak ugy le rem, mint a fűben a gomba. Ren dületlenűl írnak. Mindent írnak, kor-hitvitától a hősi eposzig. Ha aztán egyszer sikerűI megmdmorosodnluk a nyomdafestéktől, akkor nincs többé hatalom, amely elhitesse velük, hogy nem marsallbottal Jöttek a világra.
Mint üstökös. Jönnek ezek az Irodalmi garabonciások és táncolnak a saját hlusdguk pislogó gyertyácskdja kir ül A magyar literaturdnak ezek a dervise! ulori útfélen addig produkálják magukat, amíg egyszer egy redakclóban rájuk bízzák valamilyen apróhirdetés megszövegezését és et-lil fogva kiderül hogy a kardnye-léstói a tüzokdddslg, a repülő sző nyeg csudájától az éneklő óriáskígyóig minden tudást a tarsolyukban hoitak a paradicsomi almafa alól s hogy eddig nem ragyogtak és nem szédítettek és nem nőitek az égig, annak csupán az voll az oka, hogy nem tudták átrágni az Irigy szer-ktsitók szive köré fagyott jégkérgei, ami mögül a redakclós asztal Jd-nospap-orszdga Integet minden tollrágó poéta felé. Mikor pedig sikerűi « Ilyen Irodalmi randalirozdsok révén valamilyen zavarosból kihalászniuk egy tiszavirág életű .szerkesztői" *>gy legalább ls ahhoz hasonló, mondjuk telefon-Inspekclós szolgála tol, akkor annak levllézlése után műr a szerkesztő! kothurnus Is kevés és /\'\' lehel venni az .Irói" elmei, valamin! — last, noi least — széplro-talmi, kiiiikoi és társadalmi lapot "II Indítani. Igy ízületnek a .Ra-*ama!i Regélő" és hasonló című ki I** hetilapok, azok vezérszerkesztől-egyetemben, akik aztán geometriai kiadványban szülik a vidéki magyar "Odalom epigonjainak hadseregét.
~ Nos hál, — Zalának, de még annak a kétes megjelölési? „Zala-"f* sincs szüksége arra, hogy f^ármegye kulturdjdt nevetség \'°\'g>(Ivá tegyék és Tótszerdahelynek r" szüksége arra, hogy a magyar "oáalomlörténel adomáinak kincses ydban a rdlótiak dicsőségéért ver "Rezzen. (bl)
A spion
Bemutatta szerdán a Városi Szinbáz
Olyan mini egy siiniáclós riport. Elejétől végig izgalmas, nagyszerű. Lüktet a tempója. Izzik a cselekménye. Azl hinnéd: most vége, most kövelkezlk a csattanós finis és akkor kapiz újra u| szálat. Nesze bogozd, törd a lejedet, keresd a láncszemeket, amikből összerakod a üszla-képet.
Mondom, olyan mint egy pompás riport. Egészen különleges a miliője.
A titkos diplomácia vastrerorokban őrzött hélpecséles aktáinak rejtelmeit tárja eléd. Háborúk kitörését mrgelőző eszeveszett furfang, titoklopás, alattomos splonkodás — ez a Spion.
S ha azl mondluk pompis riport, akkor tiszteljük meg ráérdemelten a sláger címmel. Mert sláger.
Nem hiába prolongálták mindenült, de ilyen kép;t Amerika, ha megfeszül akkor sem produkál. Ha tehát nem amerikai, akkor csak német lehel.
Oermín diadal. (Az előző estén futoll Zola-filmmel együl1). Nagy kép.
Nagy leiszlung a izerzőlől, a szcenikustól, a rendezőtől, a szlné-azektől és mindenkitől, akinek valami köze van a Splonhoz.
(A legérdekesebb, hogy csupa u| művészarcot kapunk a vásznán, akik között nagy ágyú nincs is, de épen ez adott tökéletes együttesi).
Ml a témája? Két nagjhitalom, az egyik Japán, titkos szerződést kőinek, melyei a közös szomszédnak, Moszkvának érdekében áU meg-szereini. Létérdekében. De ugyanígy létérdekem áll Jfpinnak, bogy kl ne juason kezei kürül a titkos kontraktus. Már most ml történik ?
Felvonul a néző előtt három világhatalom kémszervezete éa ennek ellenlábasa a kémeibáriló osztag. Megkezdődik a ntgy bújócska.
Hihetetlen méretek, amerikai fantasztikum Intérán mozgó ember és gíp apparátussal, bogy az egyik megszervezze, (a másik hogy ennek feltétlenül az ellenkezője történjék) a szerződési.
Most tehát minden meg vo\'na csak a (óiovász hiányzik és ez a — szerelem.
Ennek beleszövése a kémkedési labirintusba mesleri kézzel történ".
A gyönyörű szőke láccoinö, aki Oroszország kéme, beleszeret — Nos, kibe? Hát a kémelháritó emberébe. Már készen is vagyunk. Azaz amig készen lennénk, még következik az izgalmaknak olyan attakjai az idegeink és a kiv\'nciiságunk ellen, hogy időnk nincs ésszel követni a
pergő filméi.
Van benne — rengeteg van benne — egy vasulkataiztróla, amit hi az első sorból nézne meg valaki, fel-ugrana a székből Ijedtében. És még annyi minden, hogy valósággal kéjjel szürcsölöd pupilláidon kérésziül" pillanatról pillanatra
Duplát olcsóbban kap, az olcsó dohányt is élvezheti,
ezért vegyen 120 lapos S e n a t o r cigarettapapírt!
Külön fejezel a női főszereplőnek, (nevét sajnos nem jegyezhettük meg) aki valódi szláv szépség, kifürkészhetetlen érzelmekkel.
Nagyszerű maga a fősplon és a többi raellékspionok, akik között sg>, habfehér szőkeség brilliáns alaki\'ást ad. Aki ezt a képei és Zola: .literese R quln"-Jét látta, bátran átrádióz-haija az Óceánon Hollywoodba:
— Kár uraim a benzinért I A filmben : Deutschland flber Alles I
U. Oy.
változó
a
szint.
Október 31. takarékossági nap
A kormány által megvalósított takarékossági nap eszméje ez Idén is a takarékossággondola\'ának propagálását hozza magával. A tavaly is nsgy sikerrel lezajlott takarékossági napot, október 31 lkét, országszerte megtartják és azon a társadalmi egyesületek, iskolák, intézelek a maguk körében Is foglalkoznak a takarékosság gondolatával. Ntgykanl-zsán is megtörténtek az előkészületek a takarékossági nap rendezésére és bizonyos, hogy nevelő hatás tekintetében az a tavalyitól nem fog elmaradni. Alkalmi beszéd és nyilvános ünnepség keretében fogják Nagykanizsán U a 31-iH takarékossági napot emlékezetessé (ennL
ItfAJáráa
A nagykanizsai atataorologlal meg figyelő Jelentének i Szerdin a Mmériik-ttl i Reggel 7 Arakor +12, délután 2 órakor +177, este 9 őrskor +115.
PtlhOttt-. Reggel kissé borult, délben és este tiszta égboltozat.
Sxtllrdnv: Reggel Dél, délben és este északkeleti szél.
A Meteorológiai Intézet lelentAee szerint derült, v»gy enyliébb lelhöi idő nip-pali tclmelegedésiel.
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. Okt. 25-én .Spion I". Thea v. Harbou regénye, Fritz Lang meslerrendezése. Főszereplők: Lupu Pick, Rudolf Klein-Rogge stb. — Tekintettel arra, hogy e kiváló filmet csak 2 napra sikerült megszerezni, az előadások 4 óra 30, 6 óra 10, 7 óra 50
és 9 óra 20 perckor kezdődnek. *
Keszthelyi Uránia. Csütörtökön: .A kétujju ember". Artista dráma 8 felvonásban. Főszereplők: Normann Kerry és Iván Crawford.
= Telefunken „Arcolette 3" 3 lámpás készDIék hangszóróval, telepekkel háznál felszerelve kedvező részletfizetése 260 pengős árban kapható Elektron Rádiótechnikái Vállalatnál D:ák- tér 10.
Pénzt
folvósillatunk földbirtokokra (váltó nélküt) telj** IOO \' o-oa kifizetásael, 35 ávi időtartamra 3 kataszteri holdtól kezdve, holdanként 600— pengőig, évi 7\'/2% kamatalapon, az Iratok vételétől számított 8 napon belQI| (II. helyre is) Házakra pénzintézeteik 90/0 évi kamattal folyóslff—10 évig terjedő kölcsönöket, az ingatlanérték 500/o-ig. Váltókat leszámítolunk, wáltóhitelaket nyujtunk.
Kernács és Társai
bankbizományosok Budapest, VI., Teréz-körut 43 B.
(Válaszbélyeg beküldését kér|0k.)
1AJUU HOnOWT
1928. október 28.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Október 25, osQtfirtSk
Római katolikus: B. Mór Prnlest.: Blanka. Izraelita: Mark hó II. Nap kel reggel 6 óis 33 perckor,
nyugszik délután 16 óra 55 perckor. •
Az I. szociális este 6 órakor a Mis/, síiósházban, utána (ea.
Városi Mozgó. .Sn\'onl" Thea v. Harbou regénye, h\'rilz í.ang mesterren-dezése.
A vegyesdandár parancsnoka Nagykanizsán
Nagykanizsa, október 24
A harmadik honvéd vegyesdandár u| parancsnoka, Svoy István tábornok, Svcy Lajos székesfehérvári megyéspüspök fivére csütörtökön, október 25-én délután háromnegyed kél órakor Szombathelyről ezredlálogatásra Nagykanizsára érkezik. A katonai hatóságok a parancsnokló tábornokot a pályaudvaron ünnepélyesen fogadják és vitéz Falka Ferenc ezredes vezelése alatt a helyőrségi tisztikar kivonul.
Svoy tábornok az állomási fogadtatás ulán a Ccnirálba hajtat, ahol szűkebb körben ebédel, délután pedig a laktanyákban tesz látogatást, ahol csapatazemlék lesznek.
A tábornok péniekre már visszatér állomáshelyére, Siombathelyre.
— A főispán Itthon. GyömOrey György főispán tegnap székhelyére visszaérkezett.
— Tanltógyülés Nagykanizsán. A Zalamegyei Általános Tani ólesta-let november 5-én délelőtt 9 órakor s városi szinbáz épületében rendes évi közgyűlését tartja.
— A zalaegerszegi tűzoltóparancsnok. A zalaegerszegi tflz-ollóság ügyelnek vezetését Czobor Mátyás polgármester rendeletére Mózes László hivatásos tüioltótiszt vette at a felfüggesztett Kovács Oyula főparancsnoktól.
Okt. 25-én, csütörtökön
rc«
/
Tbea v. Hsrbou regínye, Frilz Ling mesterrendezéie. — Főszereplő k. Lupu Pick, Bodoll Klein-Rogge a\'b
Előadások kezdődnek:
422, 6<°, 712. 9?2 órakor
- Missziós-program. A nagykanizsai Missilói házban a következő nipjk program|át az alábbiakban köiöljük: Október 27 én reggel fél 8 órától este 7 lg .Egy nip isimnél." E\'eken a napokon a Siociálls Missziótársulat szervezetének hölgy-tfgjal jVentkezés alapián egy egy lelkigyakorlat szerű napol töltenek. A tanításokat Krlzsala Ferenc kegves-tendl tanár larlja. — Oxiófcer 28-in délelőtt 11 órakor a Leányklub rendkívüli közgyűlése — Oi:ób r 31-én és november 1 én égést nap a Leányklub virágvására a Koronában. — November 2 án esle fél 7 órakor a szokásos havi elsőpénteki litánia a Misizlóshái kápolnájában, ihol a szentbeszédet Krlzsala Ferenc mondja.
(\') A Fedák-Szilágyi dalestre jegyek még kaphatók. Ülőhelyeken kivül földszinti állóhelyek P 2.- és karzati álló P /.-is vannak.
- Elérte célját: ka hónapig nem kell dolgoznia. Ma délelőtt a rendőrség kihágást bírája példás büntetést szabóit kl rgy közveszélyes munkakerülő csavargóra. Németh István 28 éves kitkaniisal volt piaci árus már huzamosabb ideje iitóiik mindentől, amit munkának hívnak. A hatósíg ezl a felfogását honorálandó kél hónapra beinviiálta a rendőrségi fogdába. Németh fellebbezett, de nem sok reménye lehet a két hónapi elzárás megváltoztatására.
- A Kéményseprő vendéglőben ml den este Árval Jenő cigányprímás a Vig fiukkal muzsikál. Ma este disznótoros vacsora I
Szigorították a gomba-árusitást
Nagykanizsa, október 24
Dr. Sabjárt Oyula polgármester, mint az egészségügyi hatóság feje, tekintettel a legutóbbi gombamérgezési etetek te, akként intézkedett, hogy egyes gomba-nemeket a piaci árusítástól eltiltott. A rendelkezést szigorúan ellenőrzik a piac felügyelő közegei, élén a tisztiorvossal.
— Választáskor nem jó revolverrel hadakozni, Batyáni Jóisef 25 éves kiikiniisal napszámos a választások idejéti revol,errel bepciás-kodott. Mikor a rendőr kérdőre vonla kiderült, hogy fegyvertartási engedélye sincs. Ma ezért öt napi elzárásra ítélte a rendőrbiróság.
— Drága szarvasbika. Keszthelyről jelentik: A heiceg hestetlcs balalongyöiöki etdejébeu orvvadászok az elmúlt napokban lelőttek rgy hatalmas szarvatbikát. A tetle seket sikerült kinyomozni és tegnap vonták őket felelősségre a rendőri bűnletöbiró előtt. Eszerint Páhy Albertet 600, Töreki Kálmánt, Enyingi Jánost és Farkas Istvánt 10-10 napi elzárásra és lejenként 300—300 pengő, László Ignác bUnréssest 200 peDgő pénibdnletésre itélle, kö\'.elezte őket azonkívül, hogy egyetemlegesen 500 pengő kártérítési költséget fizessenek az urada\'omnak az elejtett szarvasért.
Külföldre utazott
Keazthaly vároablrija éa ffl-rabbtja
Keszthely, október 24 (Saját tudóstlónktól) Relschl Imre kesziuelyi várotbitó töbo hetes külföldi tanulmányaira Indult. Főleg
0 aizországban, SilclUában, S\'á|c-ban és Németorsiágban fogja a városi közlgaigatást ttnulmányoml.
Dr. Büchler Sándor kesxthelyl főrabbi, egyetemi magántanár tegnap Londonba utazott, ahol a kultusz-kormány anyagi segítségével történelmi kutatásokat végei a londoni levéltárban. _
— Alaópáhok község tlsztujl-
tása. Keszthelyről jelentl tudósítónk : Alsópáhok község most anotta liizt-ujitását dr. Huszár Pál főszolgabíró közbenjöllével. B.ró lett Lázár Alajos, helyelles biró Varga Sándor, elöljárók Delovlcs Sándor, Varga Bálint, Takács Bálint és Lázár László, közgyám Kiss János.
-=- Tánckoszorucska. F. hó 27-én a gimnáziumba, 28-in pedig a Polgári E.ylettei lánckoszorucskát tartok, melyre a n. é közönséget tiszteieltel meghívom. Blagusz Elek. — B.-lépiidij siemélyent int agimná\'ium-banPl 20, a Polgári Egyletben Pl 00
— őrizetbe vették a szurkáló legényt. Lábodi Ferenc ztbeckti korcsmárost vasárnap a korcsmájában verekedés köibin hasba siur-ták. A csendörségl nyomozás megállapította, hogy a letles Varga Ferenc, akit őrizetbe is vetlek. A legény nem tagadta, hogy ő szurkált, de önvédelemmel védekezett. Lábodi állapota súlyos és csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönheti, hog/ nem lett nagy ára a verekedésnek.
=» Molnár-étkezdében ma este disznótoros vacsora fánkkal. Pogányvár! édesmust literje 80 llll.
— Ismét autószerencsétlenség. A naponta isméilódö au\'ószerencsét-lenségek sora megint bővült. Súlyos au\'ósTertn:sétlenséget okoitak ujabban a gépkocsitól megvadult lovak a julal országu\'on. Matevtcs János kaposvári tsxisolfór egy utasával haladt a |u\'ai országúton, mikor szembe jött vele Szene János |utai földmíves két lovas szekéren. A lovak megijedlek az autótól éa az ut-menti kőrakásra hurcoliák a szekeret, mely onnan a mély árokba borult. A soflőr és ulasa: Kiss Jenő mét záros, amint látták a karambolt, segítségére siettek a földmivesnek, akit a f? Inrult arekér alól véres fejtei emellek ki. Kórházba szállították A vizsgálat megindult.
— Már a betörök Is kerékpáron járnak. Ungyel Jánosné erdö-csokonyai Iskos házába ismeretlen tettes álkulcs segittégével behatolt és slapoaan kifosztotta a fö\'dinives-asszony házát. A csendőrség nagy eréllyel indította meg a nyomozást, melynek eredménye is leli. Megálls-pitotlák, hogy a belörö kerékpáron menekült a belörés elkövetése után Kaposvárra, ahol az értesített rendőrség fQlön fogta. Kiderült, hogy más bűncselekmények miatt ls kö-
1 rözés alatt áll.
Sipos-kávé
különlegesség
öt fajtából keverve
. kg.
B-«0 P.
Fény-hetet
rendeznek a kereskedők a .Magyar Hét\' alkalmából
A magyar kereskedelem nagyarányú előkést Öleteket tesz a Magyar Hét sikerének a biztosítására. Még mindig lolynak a jelentkezések s Magyar bélen való részvételre, Jóllehet rendezőség állal a jelentkezésre megszabott határidő már le|árt. A Fény-hetet is rendeznek s kereskedők, ami azt lelenli, hogy a Magyar Hét tartama alatt különleges világítással és vllágitási díszekkel látják el üzleteiket és kirakataikat. A vidék siárros városában is foglalkoznak azzal a tervvel, hogy a M gyar Hetei az üzletek pompás it fdltOnő kivilágításával Is emel|ék.
KÖNYVEK, LAPOK
H. G. Wells: Bealby
A Pantheon Olcsó-Wells-sorozaUruk legújabb kötete
Ebben a regényben alig lehel ráismerni Wellsre. A nagy problémák boncoló|a itt derűs arccal mókázni kezd és olyan tréfás történetet mond el, hogy minden szava a kacagás víharíbi fullad. Nem véletlen, bogy Wells ez alkalommal teljesen humoros véná|ára bízta magát. A háború által okozott sötét helyzet kifá asz-totta öt is és a publikumot Is. Elhatározta, hogy pihenésül az élet derűsebb oldalai felé fordul és minden célja a mulaltatáa leaz. Wells eit a feladatot is zseniálissn oldotta meg. Könnyű almosiférájával és friss kedélyével Bealby históriája a világirodalom legl-ájosabb könyvei kőié számit. N\'m tehet olyan moroius ember, akinek ajkára ne caalna mosolyt a shontsi inargyerek és a nagy lon-dtni színésznő ötletes, kalandos, változatos története.
)( A teritett asztal művészeiéről irta vezeiö cikkét a Tündérül jak, a magyar hölgy világ egye\'len kézi munks ujságla, amelg Szegedy lla és W. Bartha Emma kitűnő szerkesztésében jelenik meg. Kellm garnitúrát, sitrima-siónyegel, hhér-vásion-készleteC házlszövésü szönveget, tüll-munkát, gyapjú- hímzést, sáloka\', pinákat, rece-minlákat, ezenkívül értékes szépirodalmi, kozmetikai rovatot hoz képben, írásban, leolvasható mintákon az uj szám. Minden könyvkereskedésben kapható.
1928 október 2S.
ZALAt KÖZLÖNY
TÖRVÉNYSZÉK
Akit költővé tesz az asszonytól való félelem
vigy:
A borban sincs mindig igazság Nagjkanlzaa, október 21
Mattersdorfer Zsigmonl Issxtonyai lakos Letenyéről hazafelé menet betért sí egyik ismerős gaxdához, sbol min! Noé splnk, a bor ere(étól csordákat látott és olyan mozdulatokat lejtett, mint egy láncoló dervis.
Mattersdorfer állítólag a tőidre is bukott. Mikor később többekkel találkozott, látták, bogy az arca véres és baja csspzott. Megkérdezték tőle, hogy mi baja. Azt felelte, bogy egy ember megtámadta, orrba vágts és a ntla levő dolgokat eltarolta. E ö-sdása alapján eljárás indult meg Kdmdn Ján?s jómódú egyedutai gazdaember ellen .rablás" miatt. Tegnap tárgyalta ezt sz esetet a törvényszék. A tanuk eskü slatt azt vallották, hogy Matteridoifer a kérdéses alkalommal teljesen be volt rúgva, látták, bogy vérzik, de skkor nem mondotta azt, bogy kirabolták. Kdmdn gazdát jómódú, becsületes embernek ismerik. A védő szerint Mattersdorfer berúgott és félt a feleségétől, valószínűleg azért eszelte kl az egész rabldsl históriát. Csillaghy ügyész ezután elejiette a vádat Kdmdn János gazda ellen. Az Ogyvéd mint magánvádió átvette a vádat. A törvényszék azonban felmentette Ká-mán Jinost. _
Vigyázz, ha jön az adóellenőr!
Nagykanlxaa, október 21
Csutak Elek városi fogyaizábl adóellenőr egy vssárnap beállított Derger Jakab 73 éves ngyksnizssl szatócshoz, hogy borellenőrzést gyí koroljon. Mint bitósági tsnut magához vette CsűdOr Liszló államrend őrt. Amikor a két közeg B rger pincéjébe ment, a fiatal B:rger a köiel-kezö megjegyiést tette:
— Ha valami hiányzik, magukat fogom felelősségre vonni.
Az idősb B;rger p:dig Indu\'ato-san Igy fakadt ki:
— Micsoda szemtelen disznóiág, hogy nem tegnp vette fel s Jegyzőkönyvet. Fegyelmi pmaszt teszek ön ellen I
Csutak főellenőr rágalmazás miatt feljelentette az elkeseredett Bsrgerl, azonban dr. Frled Ödön védelme után a bíróság csupán becsületsértésben mondotta kl bQnösnek Bergerl és őt ezért 50 pengő pénzbüntetésre Ítélte.
)( Az Ojság uj száma hí) képét adja az utcai tüntetéseknek, a Bölcs Rabi remek Sokorópátkai és Kuna Pé levtlezirk, Radó haragszik Salamonra, Papp Jancsi direkt tel be talál és ezenkivtil száz vicc kelt harsogó nevetést Mutatványszámot Ingyen küld a kiadóhivatal, Budapest VI. t) utca 12.
— 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismeri Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társaság Nagykanizsán, Fő-ut 1.
Akinek a gyomra lá], bílmükft-
dése megrekedi, étvágya nincs,emésztése elgyengül, nyelv; fehéressárga, a keze reszket, emlékezőképessége csökken, annál naponta egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz rend\'iehozza az emész 6 t és |ó közérzetet teremt, a forró égöv oi-srágaihan és:!ell nrvosi lapasztalatok dicsérik a Ferenc tózsel viz hatását ktilönösen vérhaanál és olyan gyomorbetegségek esetén, melyek a vá\'tólázzal együtt lépnek fel. — Kapható gyógyszertárakban, dtogé-riákban és füszerüzletekben.
liDIÓ BtfSOl
A rádió újdonságai 1926-tól 1929-lg
Uj könyv |elent mej a magyar piacon. S érzői Khayll I Iván m. kir. százados és Rada litván oki. gépész mérnök, az ismert srakirók.
A könyv tartalmazza a rádiótechnika ujabb termékeinek magyarázatát, ismertetését. Tartalmazza az ösz-szes ujabb fogalmakat, k pcsoláso-kat ét eljárásokat.
A bőven illusztrált könyvecskét a rádióamalö ök ugyanolysn szívesen fogadják, mint arnak idején a szer zők RídiólexikoD|4t. Technikai Újdonságok Könyvtára a elme a könyvsorozat jak, ainelybrn a Rádió Újdonságai első számként megjlent. A könyvsorozat cé |a a technika minden ága (serotechnika, automoltecbnika, általános gépészet, liáztartásip tti technológia, psycbolechnika, rádiótechnika, stb.) újdonságainak n\'pszerü-silése. A sorozat szerkesztője Rada István gépészmérnök. A min \'enki által ér\'betö stílusban irt, olcsó (egy szám 60 fillér) könyvek valószínűleg gyorsan elterjednek majd a műveli olvasóközönség körében.;
(K9vldltís«k) 11 — niret. imgtula-U>: llangv — hangnrwiiy P. — elfadáa 0) — . > ouiekcknek. A — «sau>ny< k-ask. L —• icik. Ma. — meiógaida.u£ HL _ tl)u»á«l tVkdla. I\' — tejolvaaáa.
0 — giusolonirne. Ib — )au-baa4. K — kabará aZ — alpaarfl UM.
Oitóber 25 (csütörtök)
Budapest ti 30 Az u| Stúdió megnyitó ünnepélye és díszhangverseny. Tekintettel aira, hogy a mllsor az egész napul Igénybe veszt, a Stúdió a mai napon mis műsort nem közvetít.
Bécs, ürác, Innsbruck, Klagenfurt Linz 4 Hangv 5.10 (iy. hangv. 7 30 Opera E. Utána ope.ettrevtl.
Berlin, \'Bettin II és 2 0. 5 Zungora-zenc. 5 I ánc Z 5 30 P.iryliázi és világi dalok 8 ti. Utána rádiójáték majd 12.10 lg lánc Z.
Barcelona 2.45, 6 <5 és 7 2ri Kamara Z. 7.30 üyerm. I0.2i Spanyol dalok. 1115 l\'ranc\'a Z.
Basel, Bern 12.50 (1 1 Hangv. 4 30 tjy 5 Hangv. 6.15 ü. * Hangv. 8 (Basel) Dalok és zongo-a Z. 9 Vidám Z. 9 (Basel NípszerU Z. 10 llangv.
Hamburg, Bréma, Hannover, Klel 8 A. 12 30 és 2 05 Hangv 4 15 (Kitl) Koloraluráiiák. 4 15 (Bréma) Hangv. 5 llangv. ti Népszerű Z 6.15 A. 8 40 lánc-lecke
laneenberg, Köln. Aachen, M0n«ter
1J iu G- 1.03, 5 45 és 8 llangv. 9 Nép-szoll szerenádoa Z. Utána 12-ig hangv. 1 ondón. Dnventry 11.15 Istentisztelet.
1 llangv 2 0. 4 Istentisztelet. 5 Hangv. 7 45 Schubert: Wlnterreise, dalciklus. 8.15 Zenei köz|.Aték 8.45 és 10.35 Hangv. 11.30
^Madrid 8.15 Kamara Z. 9.15 Tánc Z. 11.15 Vlgláték E. 1.15 Harangjáték
Milánó 12.j0 Kamara 7.. 4.30 Hangv. _ \';,?„, tánc Z. 5.20 üy.-dalok. 8.50
°Rádló-Párlza 1.30 Hangv. 4.45 Szlmt.
hXR\'UnW >\'2 30 Hangv. 4.20 üy. 4 30 Hangv. 7 30 Sziml. lianov. 10 20 ü.
Róma I Kamara Z. 5 30 Ének-és zenekari hangv. 8 15 Opcretl E.
Stuttgart, Frelburg 10.30 és U.3U u. i „"/ i 15 llansv 8 Kamara /.. \' Varsó 12 Totony Z. 1230 Sziml. hangv. 4 G. 8.30 Hangv. 10.30 Tánc Z,
KÖZGAZDASÁG
Kihirdették az Ítéletet a kanizsai uj OFB-eljárás során
A hercegi uradalom megfellebbezte az uj Ármegállapítást
Nagykanizsa, október 24 Jelentettük, hogy a kisajátítás során házhelyhez és földhöz Jutottak megfellebbezték az I. fokú ármeg-állapitó Ítéletet, miért is az OFB uj eljárást rendelt el, melynek levezetésére Hordóssy Lsjos kir. ítélőtáblai birót küldötte le Nagykanizsára, aki módot nyújtóit a feleknek u| bizonyítékok előterjesztésére és miután a lelek között a megváltási árra nézve egyezséget nem lehetett létrehozni, kihirdette az Ítéletet.
A herceg Bitlhyány Strsttmsnn ingatlanától a tü\'gős házhelyrende-;és torán, jóváb gyolt egyezséggel Nagykanlzia vátos közönség részére
kórhdzklegészltés céljából juttatott 2545 négyzetöl, menház
cél|sira Juttatott 500 és teleklerjedék cimén Juttatott 2412 négyzetöinyl terület megváltási árát kataizt. holdanként 2080 P ben (négyzetölen-ként 1 30 P be) évi haszonbérét ka1, hadinként 60 pengőben állapította meg.
Nagykanizsa város közönségének rendőrség elhelyezésére Juttatott 400 négyzetöl,
Iskola
céljaira Juttatott 500 négyzetöl, ovoda
céljaira Juttatott 400 négyzetöl, Játszótér
céljaira 3200 négyzetöl és telekteriedék elmén Juttatóit 2100 négyzetöinyl terület megváltási árát kalászt, holdanként 1920 P-ben (négyzet-ölenként 1 20 P-ben), évi haszonbérét pedig kat. hold inként 60 P-ben állapította meg.
Ugyancsak a Ballhyány Slrittmsnn László herceg megváltást szenvedőnek Ingatlanából Nagykanizsa várói közönsége részére
gazdasági szakoktatás céljaira juttatóit 20 kat. hold szántó megváltási árát kat. holdanként 1920 P ben, évi haszonbérét 72 P-ben, az 5 kat. hold rét megváltási árát pedig kst. holdankint 1280 P-ben, évi haszonbérét 48 P-ben állapította meg
A herceg Ingatlanából Nagykanizsa város közönsége részére
legelő
céljára juttatott 150 kat. hold megváltási árát (a rajta levő élőfák értéke nélkül) kat. holdankint 440 P, évi haszonbéréi 18 P-ben állapította meg, mig a legelő területén talált 196 drb akác, szil, tölgy és nyáifa megváltási árát 8000 P-ben. A htrceg ingatlanából
házhelyek céljára megváltott 1 kai. hold 450 négyzetöl megváltási árát négyzetölenklnt 1-2u P-ben, évi bérét holdankint 6- P ben.
Ugyancssk a nevezett megváltást szenvedőnek Ingatlanából
cseretertlletként juttatott 39 kat. hold 246 négyzetölnek és pedig 1. a sánc! gazdaságból megváltott 10 kat. hold 816 négyzetöl szántóterület megváltási árát négy-zetölenklat 60 fillérben (kat. boldan-klnt 960 P ben), évi haszonbérét kat. holdankint 35 P-ben, 2 kantzsa-majori gazdaság földjéből megváltott 28 kat. hold 1030 négyzetöl rét terület megváltási árát négyzetölenklnt 50 fillérben (kat. holdankint 800 P-ben), évi haszonbérét kst. holdankint 32 P ben állapította meg.
Itt egyúttal megállapítja Hordóssy táblabíró, hogy maguk a házhelyek céljára megváltolt összes terflletak négyzetölenklnt I 20 P értéket kép viselnek. Akik tehát azoknak a kisgazdáknak földjeiből kiptak házhelyet.
Akik ciereterOletel a kanizaamajori rétekből kaptak — házhelyeik minden négyzetöle után 80 fillért herceg Ba\'thyány Strsttmsnn László megváltált szenvedőnek, 40 filléh pedig azoknak a réti ctereföldet nyert Us-gazdáknak tartói nik megfizetni, akiknek a földjéből a házhelyterületeket kapták.
Kimondotta Hordóssy táblabíró, bogy a jelen Ítélettel megállapított haszonbérek csak a 1927/28 gazdasági év befejezésétől kezdődő hatállyal lépnek érvénybe és csak abban az esetben, ba a folyó 1928. évben fentebb felsorolt Ingstianok megváltási árs Jogérvényesen meg nem állapíttatnák. A házhelyhez és földhözjutottak kötelesek a birtokbavételtől kezdve a birtokbavett ingatlanok után kivetett adókét és egyéb közterheket viselői.
Értesülésünk uerlnt Batthyány-Strattmmn László herceg uradalmának kezelösége megfellebbezi az ár-mrgállipitásl Ítéletet.
Traktorkezelől tanfolyam a nagykanizsai m. kir. áll. fémipari szakiskolában Oizdi érdekeket szolgál az Alió-dunántuli Mezőgazdisági Kamara akkor, midőn a földmüvelésügyi m. kir. miniszter támogatásával a keszthelyi gazdasági akidémla és s nigy-kaniUai fémipari azaklskola közreműködésével november hó l-töl 15-ig terjedő 15 n pos traktorkezelői-Un-foiyamot rendezi. A tanfolyam a fémipari szakiskolában lesz (Sugárút 9) 60 elméleti és 48 mübelyi és szántási gyakorlati órában, a hallgatók tehát reggeltől estig foglalkoztatva lesznek. A tanfolyamra írásban vagy személyesen jelentkezhet minden 18 évet betöltött egyén, (a mezőgazdasági kamaránál Kaposvár; Deák-tér 1, vagy a keszthelyi gazdasági akadémia géptani kénéi) aki a traktorok
ZALAI KOZI ONT
1928. október 25.
Javításával meg óhajt Ismeikedol. TrndlJ 15 P. É-deklődők bővebb tájékoztatást a fémipari szakiskolában kaphatnak.
Amidőn erre az illetékesek figyelmét felhívjuk, megjegyezzük ait, hogy a tanfolyam előkészítése a legnagyobb gonddal folyik, hogy biztosítva legyen a hillgatóknak ugy elméleti mint gyakorlati szabatos kiképzése. _
Timi
A mai értéktőzsde leodklvül cten-des és eseménytelen volt. A kedvetlen hangulat miatt csak minimális forgalom fejlődött ki s bár az ái folyamokban lényegesebb változás csak egyes értékeknél követkeiett be, — mégis lanyhuló tendencia érvényesült a piacon. A bányapiacon tovább gyengült a Bwxll 4 5, az Urikányl 3 5 áreséssel. Lanyha volt a Szikra, amelynek árfolyama 5 pengővel esett. KülOoOsen kiemelhető a Ruggyantá-nik további 7 pengős árzuhanása. Ai általános veszteség 1% körül mozog. A tőzsde kedvellen bangu-latbsn zárt. A f xkamatozásu prpírok piaca tartol*, elhanyagolt. A valuta és devlzapltc nagyrészt változatlan. Kivételt képez Konstantinápoly 2 15 áresése. _
Zürichi zárlat
Nria JO-MVi, Lovéoo 25\'20\'i, Haaryoa 81965, BrtUMl 7231. MIUro 17211/.!, Madrid 83-25. Am»1«iáa» 108 30, Bciuii IU 76, Wlan 73 05. loHt 3-75, Ptá.a ■ IV40, Vino 5S\'25. Budapaat BO 80, Bt\'pád 9-13, Bak*i«t 3-14.
Terménytőzsde
Ruza 10, rozs 10 fillérrel emelkedett. Az Irányzat barátságos, a forgalom élénk.
Haaa ttaaa*. 7/ kg-oa 26 10—2625, 7S kg-o« 26 35-26 50, ÍS Wa-os Í6 60 -26 70, 80 >•-« 26 7 5 26 85. dunlnlull 77 <f-r .5-95-26 10. 7» ke-oa 2620-26 35, 79 kg-os 26-45 26 55 80 kg oa 26 55 —76 6C, roa» 24 20- 24 30. takam. árpa 76 50-76 85. töián* 27 00 - 28 00. tab 25 00 - 25 50 taatwt 31 30 3170, Baatkarpa 19 25 19 50.
T6a4» Isvhi-l^vVia
VALUTA*
AagolL 27 75-77 90 8*1*« b. 79 65-79 8S Caahk. 19-91 17 02 Dáak. 152 55-153 15 Dlaái 9 99-100) D^ltáz 570 80-572 80 r« r-eta h TT 40 22 60 M .41. 229 53 230 ŐS L agyai 64 10-W 40 L«l S43J48
Lm -
Ura 30 00-80 25 ttárka 136 37-136 »7 Norríf 142-50-153 lü BchllL 80 40-H) 75 Paaata 92 30-02 90 tváid L110-15-110 55 ■v«d k B2 93-153 50
UHVlZM adu! 229 65-230 35 BaJgrád 10-Í6 10 04 tUríln IM 47-l>6 ?6 Brtaaict 74 (0 79 85 n«ai«at 3 44-3 48 «op«nh.l52 72 153 1 Ló. d n 27-77-27 85 Madrid 92 35 92 VS Mliaao 30 0J-30 1U Na*j-o:k 572 80 4 40 Oislo 152 lu- 53 10 22 36- 214 I6 97-I/-02 4 13-4 16 153-10-153 50 64-.0 64 40 » 50-W 75 110 23 -liO 53
Párti Pia*. BaoHa
Bkockb Varad Wlaa zaikfa
Sertés vásár
Palhaltti 2440. aMljbJI aladatlanat vlaiaj waradl 5C0 datab Rsóraoda 1-82-1 84, aaadatt 1 68-1-70 n*d«tt köaép 146-f50, könnjfl 1-10-125, eltórenda Orej 1*0 -I 64 BUiodjetidu 1 30—I 46 angol aSidfi 1 24 -1-50 ualoaai nagyban 2 26 2 30, aali 2 56 -2 60, lehúzott bui 150-16), axalonaáj lélaartéa 192—2-16. Ai (ranvaat közepet
Ktaája: Délzaial nyomda él Lapkiadó Vállalat Beszvéaytársaság. Felelős Uadó Zalai Károly.
■ I Naaykaalzaa 7a. u
^nüitenial
Kizárólagos képviselők:
Nagykanizsa
Deák-tér 2. Telefon 3-22.
minőségben és tartősságban íelfllmnlhatatlanl
iraÓHIBDETÉSEÍ
Az apróhlrdtéf.ek dija I0».ót? BO fillér, minden további i»ó dlla B llll. Vájár- ét ünnepiap 10 szóig 80 fillér, minden további sió dija 8 flll. SiertMn és .-én-leken 10 sióig BO fillér, minden tovabhl ■aó dija a flll. Clr.isió s minden v.iata gabb brlflból illó sió két siónak mimll-tatlk Állást keresőknek 50<Vo engedmény * hlrdatéai dlj .ISr~ ftoataarlS.
Eladó egy 3-as számu páncélszekrény. Cim a kiadóban. 5261
Uj aaztallbor, Itnom, zamatos lllrrje S6 (liléi ........
fillér Sálránnál, Magyar-ulca 74.
5i79
Keidó gépírónő Irodai alkalmazást keres azonnali belépésre. Clm a kiadóban. 5299
áohwari éaTauber oégnél, Nugy-
kanizaa egy kávépórkóló, egy Wertheim-kassza, egy írógép és löbb jó állapotban levó mérleg eladó. 525(3
Ha vékony bokái akar. vegyen Miltényi clpttüztetben egy pár IQzfia ctpöt,
ieketét már kap 19-26 pengőért. Ha liamnr elfárad, vegyen rugós lágyékbetétet ugyanolt. 5153
Két szoba, konyha, előszoba november 1 re kiadó. Clm a kiadóban 5283
Két bútorozott szoba KirdósrobAvai, előszobával, esetleg konyhával azonnal ki adó. Bővebbel a kiadóban. 5277
Kétszobás udvari lakás mellékhelyiségekkel kiadó kákóczl útra 29. -5291
Zárda ulca 6 egy négszobás lakás azon nal kiadó. — Bővebbet Kelchenlcld hus-luslólde. 529ü
.lókarban levó gvermek aportkooait vennék. Clm a kiadóban. 5297
Város közelében 4 hold lo!d eladó. Bővebbel Csengery-ut 52 . Uzlelben, 52 !l
Eladó egy remekül belovagol!, 10 éves lehér arab iunca, kezdőnek Is kiváló. Kövess Jenő, Ungjakabla puszta, posta fetsórajk. 5207
Bútorozott kUlonbejáralu szép szoba azonnal kiadó. Uövcbbet Cseugtry-ul 52., üzletben. .\',248
Autó-tulajdonosok figyelmébe!
l.egleljesel>li
AUTÓ KÉZIKÖNYV1
Az autó szerkezete, kezelése és vezetése
Irta : Wclner Emil. Ara fűzve 15 pengő, kolve 18 pengő. Kapható :
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében aiss "Nagykanizsán.
MEGHÍVÓI
Magán* v«?y QxlelI (igyekben! ulaiátok alkalmával
BUDAPESTEN
a UcValUintstbb otthoni nyújtja a legtlóny&acbb (altételek melleit • Keleti pályaudvar árktiáil oldalával aicmben levó
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
mert
2O0\'u engedményt kap
talnl eaen lap clóflretöje olcsó axoba-á/alnkból, lO^\'o engedményt kap
olcaó éltcrml áialnkból- (Klinoó háil konyha.) 5 pengőt megtakarít
autótail költséxel. mert Ky*,0X átjóhet tny perc • lati a pályaudvarról.
Nálunk otthon érzi magát 1 1 I
ClsórendÜ kIsiol^átás, izl^oruan caaládl lellejj.
Saját érdeke
eien elónyók folytán, hogy okvetlen nálunk iiáll-|on ineg. — Klózetct tzob :ncgrcndeUs ajánlatul.
NAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
ad. 17414/1928.
Hirdetmény.
Közhirré teszem, liogy a rendes CszI ménvizsgrthit Nagyka-nizsán folyó évi november hó 9-én, pénteken délelótt fél 10 órakor az állami méntelep előtti térségen fo^ megláttatni. Aki ménjét köztenyésztésre engedélyeztetni óliajija, szándékát jelentse be a városi ni. kir. állatorvosnak (Városháza, I. em. 10. ajtó), a mént pedig a feni irt napon áliilsa a bizottság elé.
Nagykanizsa, 1928. évi október hó 18-án.
Polgármester.
Községek,
vármegyéi és e«yéb közületeknek. uKpilisi , járdaburkolási , villanyosltási , caatornázísi munkálatait, stb 5—10 év|K terjedő ic\'ő\'e valő részletfizetésre ís építkezési kő ciönöket (hitközségeknek la) 25 évi ?moriizécióra eszkőztl-telünk. Kőllsígvetéssel siolgá-lunk, mérnökünket liköld|üv Vállalkozóknak, Iparosok nak: írlejtésekbez. kizmunkík elo\\erésébez, stb. évadékokat szeriünk budapesti nagy-hsnktól, úgyszintén financiroz-zuk a vá tali közmunkákat. Kereskedők, iparosok véltéit leszámítoltatjuk.
Kernács és Társai
bankbizományosok
Budapest, TI., Terii-körnt 43 B.
sort (Válaizbélyeget kérUnk,)
Vagyont ruha-szUksfglelét
TIBOLX azabómaatarnél,
Teleki ut 2. rendeli meg, meri árai felülmúlhatatlanok jóságban és olcsóságban Kedvező tizelésl feltételek. — Óriási választék. Vidékre kívánatra mlnUt küldök.
52 U
Csávázószerek;
Pur;ol Ti.l n in Ár,ópác
M Tillan in
8 Hlgosan
o. Cnp\'ám
o Oiiin csávázó ^ rézgállc
Magvak MUtrágyafélék Növényvédőszerek
„Futor" szénsavas takarmány-mész. Madáreleségek
0B8ZÁQ JÓZSEF inkimtitotta
Nagykanizsa, lírzsébet-tér 10.
A biróság melleit, wt Teleion: 130.
ÁGYTOLLAT, MÉZET,
állati börBket,
vőrós- és sárgaréz, cink éa ólom hulladékot, vaaat, caontot éa rongyot a legmagasabb árban vlaárol
8TBÉM B. riAI HA8YKAN1Z8A,
tirzsébel királyné iét 15. ai. alatt.
I7M
nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338.
Minden külön koiisfg vagy portó felgzámitása nélkül elhelyez
hirdetéseket
hárme\'y bel- vagv kü\'földi lapban. Reklámlerveket készít, isövegex.
Pia kátirozást
vállal helyben és vidéken, b:l-
vagy külföldön. Nagykanizsa r. t. víros mindennemű hirdetési jogának bérlője.
Magyar Film Iroda rt. Budapest képviselője.
A Magyar Királyi Belügyminisztérium fordi\'ó OBziályánik felvevő helye. Bármely nyelvről vagy nyelvre fordítást vállal és belügyminisztériuminál hitelesíttet.
Nyomatott a Bélzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelő*, üzletvezető: Zalai Károly.)
68. évfolyam, 244. szám
Nagykanizsa, 1928. október 26 péntek
POLITIKAI NAPILAP
frsk—* kMAhvWi 1 mtm. ft&fctKtttotal KMrt Lí)o*-il tX
Felelői szerkesitő: Barbarlts Lajos
EkMutfel in:W Un I p*a«« 4« tSfc
Hétszáz magyar vasutast Erdélyből a regátba helyeznek, mert nem bírják az „államnyelvet"
A román vasutigazgatóság ujabb magyarüldözése
Bukarest, október 25 (Éjszakai rádlójelentés) A román államvasutak Igazgatósága elhatározta, bogy a régi királyságbeli vasut-visionyokat meg|avilja. Erre a munkára a legalkalmasabb nekik az általuk is elsőrangúnak elismert magyar vasutaskar, amely most megadta az árát ennek az akciónak. Ugyanis az aradi üzlelvezetőség területén legújabban ismét román nyelvből vizsgáztatták a magyar vasúti tisztviselőket, akikről megállapították, jkogy nem birják az .államnyelvet", [ezért őket büntetésből áthelyezik a regátba. Ezzel az intézkedéssel az aradi vasúti körzetnek mintegy 700 magyar vasúti tisztviselőjét hurcolták el évek megalapozott otthonából. Azonban ebben is minién emberi humanitás nélkül jártak el a románok, amennyiben, az áthelyezésekkor szokáioi költözködés! költséget nem téritik meg nekik. Aki nem akarja u| állomáshelyét elfoglalni, azt végkielégilik és nyugdij nélkül engedik szélnek.
VNiN^^VVVVVV^^^VVVVVVVVVVV
Drákói rendszabályokkal törik le a diákzavargásokat
A debreceni rendőrség a nem debreceni illetőségű zavargókat kitiltja a wároa területéről és kitoloncolja — A pécai egyetemet ia bezárták A budapesti egyetemeken minden osendes
Eddig semmi hír sincs lacDonaldról
lacDonald felesége bízik férje megmenekülésében
London, ol-tóber 25 (Éjszakai rádlójelentés) MacDonald eltűnt angol óceánrepfllő felesége álhatatossn bízik abban, hogy fé>je él. Azt mondja, bogy valószínűleg a skót partoktól 300 ménfőidre levő Rockell szigetre kényszerűit leszállni a léijc. Ezt a feltevést a reménykedő asszony arra alapítja, hogy két isme röse egy és ugyanazon álmot látták és abban MacDonald megmenekült Hivatalos sxakkörök ezzel szemben kitártnak tartják MacDonald felesé gének állítását, mert a jelzett sziget t\'lg 17 méter széles és 26 méter magas, ugy, hogy arra egy repülő K<p la sem szállhat. Egyébként is dermesztő hideg uralkodik ott, amit ember legfeljebb másfél napig blr kl.
Píca, október 25 Pécseit legnap estig a legnagyobb rendben folytak az előadások. Esle azonban nagyobb csoport egyele-miata a gyermekklinika elé vonult, ahol követelték, bogy a zsidók hagyják el azonnal az épületei, llelm professzor közbevetette magát, mire a tüntetők köríbm izzó leit a hangulat. Dr. Imre József rektor kijelentette, hogy a legcsekélyebb rendbontásra az egyetem bezárásával fog felelni.
Ma délelő.t az egyetemi klinikákon a zsidó egyetemi hallgatókat igazoltatták. Mire a rektor mtga kiment az Igazoltatók közzé és indtxü ket elvette, kijelentvén, hogy
a miniszter utasítása alap ján az egyetemet bezáratja.
Este 10 órakor nagyobb csoport közeledett az egyelem felé, de i rendőrség felszólítására szétoszlott. A dcbreczcni diáktüntetések Debreczen, oklóber 25. (Éjszakai rádlójelentés) A rendőrség a szerdai diáktüntetés ügyében az alábbi jelentést adta ki:
— Folyó hó 24 én érlesiteíték a debrecieni rendőrséget, hogy mintegy 250 egyetemi hallgató és 70-80 gazdasági akadémiai hallgató csoportokba gyülekezve a város belseje felé tart tüntetési szándékkal. A diái ok iránya n Piactér voit. Ot azonban a rendőrség fegyverhasználat nélkül kényszeritelte a diákokat, hogy rendzavarás uélkül vonuljanak el, mire a diákok beazorultak a kollégiumba, melynek ajtaját maguk után bezárták. Erre
a rendőrsig körülzárta a kollégiumot
és távozásra, valamint egyenkénti igazolásra szólította fel az egyetemi hallgatókat.
Ennek a felszólításnak nem volt semmi foganatja. Érte a rektor ismételte meg ugyanezt a felhívást, mire néhány gazdasági akadémiai hallgató alávetette mfgát a felhívásnak és egyenként leigazolták magukat és
távozlak.
A rendőrség továbbra is körülzárva tartolta a kollégiumot és reg-
gelre halasztotta az igazoltatást és a távozás foganaloii ásál.
Ma reggel hit órakor aztán a rendőrség erélyesen fe.\'siólilotta a diíktágot távozásra, majd
a rendőr.\'ég benyomult az udvarra és 2tiö diákot leigazolta!-tak, akik ellen botrdnyokozás elmén klhágási eljárás Indul.
Két egyetemi hallgató e len, akik agresszíven viselkedtek a rendőrség ellen, halósági közeg elleni erőszak
bünletle elmén eljárás indul.
A rendőrség a legszlgorubbin eltiltott minden felvonulást.
Azon diákok ellen, akik külföldiek és bármilyen akcióban résztvesznek, a rendőrség mint nemkívánatos elemektől megvonja a tartózkodási engedélyt és kiutasítja őket az ország területéről.
Ugyanígy azok ellen a diákok ellen, akik nem debreceni illetőségiek, a rendőrség ugy |ár el, hogy öt évre kitiltja őket és a város területéről kitoloncolja őket.
Budapest, oklóber 25. A budapesti egyetemeken minden csendes. Ismét feljes rend uralkodik. Sehol semmi incidens nem fordult elő. A bezárt egyetemeken uovember 5-én kezdődnek meg az előadások.
Elfogadták Örffy házszabály-reviziós indítványát
33 tagu bizottságot küldenek ki házszabálymódositás megszerkesztésére — Wekerle pénzügyminiszter mx
A miniszterelnök állapota
Örffy Imre a zárszó jogán szólalt Röviden megindokolta a
1925 évi költségvetéaről
Budapest, október 75
A Híz mu ülésén az igazoló bizottság előadó|a, Bartoss Andor beterjesztette a bizottság jelentését dr. Káilay Tibor megbízólevelének megvizsgálásáról.
Az elnök dr. Káilay Tibori feltételesen Igazolt képviselőnek je lentelte kl. Ezután áttérlek Örffy Imre indítványa felett megindult vi!a folytatására.
Bródl E\'nő hangoztatta, hogy a kormány az ellenzék elnyomására törekszik a bázszabályrevlzlóval. Kifogást em:l a beszédidő megváltoztatása ellen.
Györki Imre elállt a szótól. A következő szónok nem volt a Icr. m-ben, mire az elnök a vitát bezárta és az ülési felfüggesztette. Szünet után
Köss József népjóié i mlnlsz\'er a ragályos betegségek elleni védekezés
páiisi|egyezményének becikkelyezéséről szóló javaslatot terjesztel\'e be és kérte, hogy ad|a ki a Ház a köz egészségügyi és külügyi bizottságoknak.
Temesváry Imre előadó a pénztlgyi és közgazdasági bizollság |elentését terjesztene bc
a házadó ujabb megállapításáról és községek háztartásáról szóló javaslatot.
fel. Röviden megindokolta a báz-szabályrevlziól.
A rövidebbre megállapított beszéd idő nem az ellenzék fogainak korlátozása.
A XX. század a parlamenttől is gyorsabb tempót kíván és nem lehet az, hogy egy-egy képviselő nyolc órás be izédet tartson. A parlamenti felszólalás célja nem a szónoklás, hanem a vitatkozás. Meg kell akadályozni azt is, bogy a részletes vita során cl nem készi\'elt javaslatokkal állhassanak elő a képviselők. E javaslatok hordere|él sem sz illetékes miniszter, sem az előadó nem láthatja át egyszerre,
A házszabályoknak nemcsak az a céljuk, hogy a tanácskozás rendjét fenntartsák, hanem hogy a láz munkaképességét tökéletessé tegyék.
Elnök ezután a vitát bezárta és szavazásra tette fel az indítványt.
A Ház örffy Indítványát Rródl Ernő indítványával fogadta el,
mely szerint 21 tag helyett 33 tagból fog állni a kikűldendö revíziós bizottság.
Ezután áttértek
az 1924—25. évi zárszámadásokról
szóló állami számvevőszéki jelentés tárgyalására. Bárdos Ferenc szerint a zárszá-
1ALAI ÉOlLOUt
1396. október 20.
madások nem felelnek meg a valóságnak, mert ax előirányzóit költségvetést túlhaladják a kiadások és bevételek. Alkotmányi)gl sérelmet lát ebben és a jelentést nem veszi tudomásul.
Wekerle Sándor pénzügyminiszter felhívta a figyelmei arra, h)gy az 1925. évi költségvetési év az első volt a szanálás után, amikor a kormány nem lehetett abban a helyzetben, bogy pontosan meg tudta volna állapítani a várható bevételeket és a lehető legkisebbre szorítani a kiadásokat. lyen körülmények kilőtt lui-síükre szabták a költségvetés kereteit Egyébként megjegyzi, bogy a költségvetés ellenőrzése az állami számvevőszék részéről akkora szigorúsággal történik, hogy abban a tör
vényho :ás mlndeu h>g|a mef n mgod halik. A Hiz ezután a jelentést tu djmásul vette.
A Ház holnapi ülésén legelsőnek megválasztják a bázszabályreviziós bizottság 33 tigját. Az ülés >/z3 óra után éri véget.
A miniszterelnök állapota Budapest, oklóber 25 Bethlen 1 it-ván gróf miniszterelnök betegségé ben mára némi jivulás állott be. fi mini rztere\'nlk tudvalevően lázas influenzábin szenvel és ezért kén/ telen szobáját őrizni. Mtra csökkent a láza, a miniszterelnök ma is felkelt, szobájlt ugyan nem higyhstta el, de azért foglalkozhatott hivatalos dolgaival. A közérzete is jivuü és előreláthatóan a jlvö hélre már tel j jesen meggyógyul.
A kormányzó felavatta a Magyar Távirati Iroda uj székházát
Budapest, október 2>
Diszes Onnrpség keretében, a kormányzó Jelenlétiben avatták fel ma délben a Magyar Táviati iroda, valamint a Magyar Telefon Hírmondó és Rádió r. t. továbbá társvállalatai nak újonnan épüli székházát. A megjelenteket leveldi vitéz Kozma Miklós a Magyar Távirati Iroda r. t. vezető-igazgatója fogadta. A megjelentek között o\'.t voltak Albrecht és József királyi hercegik, W.asslcs Gyula báró, a f elsőbáz elnöke, Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter, Hermaan Miksa kereskedelmi miniszter, Di-rányl Kálmán miniszterelnökségi államtitkár, aki a gyengélkedő gróf Bethlen István miniszterelnök hevében jelent meg, Puky Endre, a képviselőház alelnöke, dr. Bárdossy László, aki Wilkó Lajos külügyminisztert képviselte, Bárciházy Bircy Ferenc, Dréhr Inre, Pitry PJI és üömbös Gyula államtitkárok, Bez-zegh Huszágh Miklós, Karalf.áth Jenő, Csiszárik Jinos püspök, stb.
Dili 12 órakor futott be az épület főkapuján a kormányzó autója, az udvaron összegyűltek ielkes éljenzése közepette. A kormányzó a föméltóságu asszonnyal jött, kíséretükben voltak v. Vértessy Sándor a kabinetiroda főnlie, Somkulhy ezredes a katoiai kabinetiroda főnöke és Molnár Gusztáv százados.
Kozma Miklós rövid üdvözlő szíva! után a kormányzó és kísérete a rádió-épület feldíszített előcsarnokába lépett, ahol a Magyar Távirati loda alkalmazottainak és rendezőin :k tisztelgését fogtdia. Majd a nagyilu-dióba mentek, ahol a honvéd szalonzenekar a Himnuszt játszolta.
Kozma Miklós a Magyar Távirati iroda vezető igazgatója röviden ismertette a Magyar Távirati Iroda célját és működését, valamint s rá dióleadó fontosiágát. Majd arra kérte a kormányzót, bogy avassa fel a magyar hírszolgálatnak ezt az uj várát.
Horthy Miklós kormányzó a következőleg válaszolt:
- A Magyar Távirati Irodi szék-
házának felavatására kész örömnél jöttem el és pedig nemcuk azért, mert őszintén örülök, hogy ez az intézmény végre olyan otthont nyeri, ahol céljtink szolgálatát még hasznosabban fogja elláthatni, binem azért ls, bogy a Magyar Távirati Iroda szervező munkájának betetőzése alkalmával annak vezetője és munkatársai iránli elismerésemet ezzel is kifejezésre juttassam. A hírszolgálat fontossága már nem szorul különös hingoztatásra. Hogy az különösen nekünk, akiket a nagyvilág még ma is csak keveset ismer, mit jelent, azt saját kárunkon tapasztalhattuk abból, amit e téren elmulasztottak, ép:n ezért pitoljuk az elmulaszt >ttakai és a felvilágosító munkán működjék közre őstlntén minden msgyar. Ax erre elsösorbin hivatott intézmény sxékhizát pedig azzal a bő kívánsággal avatom fel, hogy az itt fjlylalandó nagysúlyú hazafias tevékenységet minél teljesebb siker kisérje.
A kormányzó és a megjelent előkelőségek ezután megtekintették az egész épU\'etel, a nagy éa kis-studiót, az erösitőt, amelyek a mai modern technikai tudásnak legsikerültebb alkolásai. Megnézték a munkatermeket, az igazgatói és fogadótermeket és a vendégek mindenütt nagy elismeréssel nyilatkoztak a látottakról.
Felavatták Balatonkenesén a Dréhr-szanatóriumot
Budapest, okf. 25 (Éjszakai rddlójelentés) Mi avatták fii Balatonkenesén a Dréb:- szauitóriumo1, mely a Társadalom Biztosító intézeté. Az avatáson meg|elent Huszlr Károly is. Az avató beszéd:t Balogh Andor a Tarsadalom B.zlositó Intézet vezérigazgatója mondo\'.ta. Meglelent több e.ókelőiég kőzött Dréhr Imre nép-jőléll tllamti kár is.
= A Kéményseprő vendéglőben mhden este Árvái Jenő cigányprímás a Víg fiukkal muzsikál,
39 rendbeli sikkasztás ntán megszökött, maid 3 évi körözés ntán elfogtak egy Jegyzősegédet
Az adópénzeket megtartotta magának, majd vándorszínésznek csapott fel, mig a rendőrség elfogta
Zalaegerszeg, október 75 Előkelő csalidból való, vasalt nad-rigos úriembert kisárt egy marcona siuronyos fogházőr ma a zalaegerszegi törvényszék tárgyjlólermébe. Az llle\'ö Beöthy Ölön 39 éves, nős, családos érettségizett ember, Jelenleg sz\'nész — mondotta be foglalkozását a nacionáléjának felvételinél.
Kunszentmiklóson valamikor Iroda-tiszt volt, de B lisiá\'a került. Sikerüli neki Zalamegyébe jönnie, ahol a novai főszolgabíró kisegítő munkaerőnek rend elte ki Zalaldrnok községbe, a kör|egyzői Iroiáb\', fizetéséi azonban a kötség ői kspta. Beöthy mint jegyzösrgéd működ Ml és mint ilyen a végrebaj\'áioknál h tevé-kenykedelt.
Az u| ember megbizhaló, dolgos munkaerőnek bizonyu l, igy történt, hogy egy alkalommal kiküldték Tófel községbe, az oltani adóbeszedéseknél közreműködni. B:öthy ki is ment adót szedni, de hiába várták aznap este vissza, aem másnap nem mutatkozott többé. Ehelyett sürgönyt kapott hirmadnap a körjegyző Buci iprs\'.ről, li >gy odament egy jobb állás után néz ti. Nem is jött többé vissza.
Níhány nspra rá kiderült, hogy Beöthy olyan pénzekkel Iflnt el hirtelenül, melyeket Tófej m a polgá-toktól ax adózásnál beszedett.
Majd jobban utána néztek — és akkor kid erű t, bogy BeOthy sok egyéb pémt Is el vitt magával. Igy a pliblrek, bünügyi költségek, pótadó pénzeket is zsebrevágta, a befizetett pénzekről szóló naplókat eltűntette.
Ax űgyésxség 39 rendbeli sikkasztás bűntette mi itt készített ellene vádiratot és elrendelte országos körözését.
Hirom évig bujkált BeOlh/, nem sikerűit reiakadnl a hatóságoknak Vándorszínésznek csapott fel, ahol álnéven szerepei*. A budapeiti kapitányság deteklivjei azonban a körözés alapján felismerték és a zalaegerszegi ügyészségre szállították.
A tegnipi tárgyaláson mindent beismert. Arra a kérdésre, hogy miért követte el leltét, azt felette, hogy nem tudja lélektani okát adni.
A kir. ügyész a vizsgálat kiegészítését kérte, amit a bíróság el is rendelt.
Amikor az öngyilkos revolver-golyója célt téveszt
Egy mélabús cserszegtomajl fiatalember a szivének szint golyóval lelőtte egy falubéli legény menyasszonyát
Nagykanlzss, október 25 Horváth Jinos 19 éves cserneg-lonaj fiatalé eb :r súlyos betegen már hossz tbb idő óla nyom\'a sz ágyat. A\'litó\'ag tüdőbajos volt. Egy alkalommtl arra kírte Márkus Erzsi bit oda való leányt, bogy ht bemegy Keszthelyre, Inzza el neki az orvos által rendelt orvosságot, Márkus Erzsébet, — aki menyasz-szony volt és bevásárolni ment Keszthelyre, szívesen telj est ette a beleg fiatalember kérés M és elhozta neki a vényre az orvosságot.
Horváth Jinoi 19 éves, melsne-ho\'itui természetű volt. Amikor s leány meghozta neki a barnái szinü orvosságot, sötét szemmel nézett reá, majd kifakadt:
- Barnaszinű otvossájot bozlál nekem? Ez lesz az én halálom I
A leány vigasztalni próbálta, azon -bin a fiatalember egyszere hirtelen előkapta revei/erét és magára lőtt. A golyó azonban célt tévesztett. — Erre a leány és snnik anyji oda-men\'ek, hogy kicsavarják a elkeseredett f atalember kezéből a revolvert, de lllg értek hozzá — eldördült a misodik lövés is és Márkus Erzsébet a fildön elterült. Horváth golyója a leány alteatébe fúródott és oly su\'yos sérüléit ejtett rsjts, hogy bosizu he\'eken át élet-halál között lebegett, mig az orvosi tudománynak sikerűit öt ai életnek mag-
menteni. Azonkívül az eset miitl a ledny esküvéjét sem leheteti megtartani.
Felépült azonban H>rvlth Jinos is és a leány ls. Horváth Jinos a vádlottak padjára került. A vádhatóság szándékos emberölés kísérlete miatt emelt ellene vádal. Tegnip tárgyalta ezt az űg/et a dr. Mu-ttchenbjcher tanács. A biróság számos tanút ldéxett be. A legény axxal víd ekezeit, bogy uját szivének színia a golyót, amely a leány testébe fúródott. Cslllaghy kir. ügyész vádbeszédében iskolapéldáját látja a szándékol emberölés kísérletének. A biróság azonban utalással az életunt fiatalember többszöri öngyilkossági kísérletére, állandó életunlsigára és beteges kedélyállapotára — ssu-pán gondatlanságból okozott súlyos testi sértésben mondotts ki bűnösnek és az enyhítő szakasz alkalma-zátávil 50 pengő pénzbüntetésre ítélte.
Mftfét
A nagykanizsai ■«t<0r0,0{tal mf llgjelö jelentteeki Csütörtökön a Mmir-séJkMr Heggel 7 órakor +6 3, délután 1 órakor +16 7, ut< 9 inkor +107.
PtlMui: Egéaz nap tiszta égboltozat.
Stélirdny i Reggel északkelet, délben Délkelet, ette Délnyugati szél.
A Meteorológiai Intézet (elentéM szerint az idöjirásban változás nem várható,
I92Í október 26.
MUl KOíLÖNT
Ha uj lakásba kOl.özik,
íflggönyeit, ágyteritőit,
a hozzávaló anyagot, csipkét özv. Dr. Orosz Miklósné
kézimunka szalonjában
(Ktzlnczy-u. 2.) szerezze be.
Nagy raktár fehér, ccrö, szints etamln, grenad n, tussor tüll anyagokban.
1 mtr. Ia tossor 150 cm. széles 7 P.
Nagy választék fllet, klöpll lüggonycslpkékben,
betétekben, molivokban. Anyagvásárlás esetén díjtalan
tervezés, tanácsadás. W1 Endll, azsur.
Álmában megfulladt egy 4 hónapos csecsemő
Valószínűleg felboncolják a gyermeket — Gyermektragédia a
kastélyban
Fedák Sári nyilatkozata
„Ai 500 érés magyar dal" hang-versenyröl
Mindenki tudj-, hogy Fedák Sári és a siker Ikertestvérek. Einck a nagyszerű tehetségű magyar művésznőnek nemcsak az a tehetsége, hogy aminek előadására vállalkozik, azt nagyszerűen edja elő, hsnem abban ls szinte egyedülálló tehetség, hogy csak annak az előadásira vállalkozik, ami sikert jelent.
Talán sohasem készült valamire olyan lázas gyönyörűséggel Fedák Sári, mint most ,Az 500 éves ma-jyír dal" hangversenyekre, amikről iz alábbiakban ad|a nyilatkozatát.
— Az ötszázéves msgyar dal bemutatásának eseménye — Szilágyi Imre hegedűművészé. A legrégibb Időktől kezdve hatalmas munkával összegyűjtötte mindazt, ami magyar daltermék kikutatható volt. Hogy a feltalált kincseket népsterűsilse és a magyar dal Iránti szeretetet a közönség lelkébe oltsa, hangversenyeket rendez. Engem talált alkalmasnak arra, hogy tervét keresztülvigye s én örömmel vállaltam a feladatot.
— A kiválogatott anyag olyan nagy, bogy egy hangverseny keretébe alig tér bele. Elsőizben a XVI. századtól Mária Terézia koráig terjedő időt mutáljuk be: regős énekeket, virág énekeket, Rákóczi korabeli és Mária Terézia korabeli dalokat, amelyek jólétiét senki sem ismert. A hangversenyen én énekelek zenekari kísérettel A Szilágyi vezetése alatt á\'ló 9 tagu zenekirban gitáros és tárogatói Is van. Hogy a közönséghez |obban hozzálérkőzzem, korszerű kosztümökben énekelek: regC6 ieszek, ma|d XVII. szazadbeli várkisasszony, gróf Bánffy Miklós tetve szerint készült öltözékben, azután csapzott Rákóczihuszár, végül arannyal hímzett óriási krlnollnbao, fehétparókásan szlmbó-lizálom Mária Terézia korát, amikor l« linóm, púderes dalokat énekelek, amelyeknek szítt meg van a magyar aromájuk.
Válásunkban október 27 én lesz » tzeniációt bangversen a Polgári Egylet nagytermében, amelyre jegyeit lehel vállani a Krátky-tőzsdébin.
Nanrkanlzsa, október 25
Megiázó gyermeklragédiát jelentett ma délelőtt Török János komárvá-rosl körjegyző a nagykanizsai járás főszolgablróságának és a kir. ügyészségnek.
A telefonértesítés szerint ciülörtö kön délelőtt fél 9 órakor a Komár-városhoz tarlozó Orraánd-pusztai gróf Somsslch kastélyban Tlbold Erzsébet 30 éves szakácsné Károly nevű 4 hónapos csecsemőjét édesanyja halva találta.
A főszolgabíróiig azonnal ulasi tolla a klskomáromi csendőrségei a nyomozás megindítására. Még ezelőtt, amint a kisgyermek halálát jelentették, Török János kemirvá-rosl jegyző és dr. Ijing Imre kit-komáromi körorvos kiizálllak Or-mánd pusztára, ahol-az orvos konstatálta a csecsemő halálát, ami a
jelek szerint fulladás következtében állóit be.
A kötjígyzö kikérdezte actecsemő kétségbeesett tnyjál, aki elmondta, hogy reggel fél 8 órakor magára bagyla a gyermekét, aki aludt akkor. Egy óra múlva benyitott hozzá és legnagyobb megdöbbenésére a csecsemő mozdulatlanul viaszsárgán feküdt bölcsőjében. Anyja karjára kapta és akkor láltf, hogy a gyermek halolt.
A körjegyző jsvasolla a klr. ügyészségnek a holttest felborcolását, amit a törvényszéki orvosok valószínűleg holnap ejtenek meg.
A mostani jelek az anya g> nJat-Isnságára mulatnak, m:rt mint a jegyző megállapító! a, n ceccscmö alvás közben a gumml pelenkát magára huztn és abba belecsavarodvs, megfulladt.
A korpavári gyújtogatás gyanúsítottja alibit igazolt
Drozdy egyik híve elhárítja magáról a gyújtogatás gyanúját — Holtpontra jutott a csendőri nyomozás
Nagykanizsa, október 23 Megirluk, hegy vasárnapról hlifőre vitradólag ismeretlen tettesek Korpavár községben Hoffmann József köz-sé,<blró fejére gyújtották híizát, melyből kifolyólag egész gazdasigi udvara elpuszlult.
Közöltük, hogy a tüz oka csík gyújtogatás lehel, amit a csendőrségi nyomozás is megerősített. A község-b n kialakult a tüz nyomán az a felfogás, hogy a gyuj\'ogaló csak Hoffmann ellenségeinek sorából kerülhetett kl. Eziel kapcsolatban megírtuk, hogy azt valószínűsítik a községben, hogy a tüzet a Drozdy-hivek köifll követte el valaki.
Ezzel a megállapításunkkal kap-CEolalban megje\'ent szerkesztőségünkben Gelencsér József korpavári gazda és kijelentette, hogy bár ö
Diózdy hive volt, azonban el kell magáról háiitsa a gyanúsítást, valamint azt, bogy bárki is, aki Drozdy embere volt, gyújtogatott volna. — Elmondta Gelencsér gazda, hogy Korpavár községben Drozdynak alig két-hdrom embere volt, akik a ionban vele együtt a legjobb viszonyban vannak Hoffmann kOziégbiróval és maguk is megbolrá\'.koztak a gyújtogatás felelt. *
Készséggel adunk helyett Gelencsér gazda kijelentéseinek, egyben közöljük, hogy a csendőrség hétfő óla nyomoz ez ügyben és súlyos gyar.uokok merültek fel egy fold-rotves ellen, aki azonban nem korpavári lakos éi sikerüli is neki alibit igazolnia.
Most tehát a korpavári tüz ügyében a nyomozás holtpon ra jutott.
Pénteken, csak egy nap 7 és 9 órakor
Két sláger egy műsorban I Csak felnőtteknek!
Történet egy kislányról. Főszereplő: Palsy Hulh Miller.
Az uj milliárdosok
Vígjáték. — Főszereplők: Potasch és Perlmnltcr.
Ufa Híradó.
= Nem szerezhet családjának
semmivel olyan örömet, mini az „Autó Syphonnal". Á\'a: 21 pengő 4 havi részletre, első lészlet dec. 1-én fizethető. Egyedárusitó Szabó Antal sportüzlete.
Sipos-kávé
különlegesség
öt fajtából keverve
>/< kg.
2-80 P.
bizalom dolga.
Hálók, ebédlők, urlszobák
a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
Kedvező fizetéai feltételek.
Székely Vilmos
butorlelepe Nagykanizsa Kazincsy-atca 4. n.
Elsőrendű saját kárpltosmühely
Mai
Katonai pompával fogadták Nagykanizsán Svoy tábornokot, a vegyes-dandár parancsnokát
Délután csapatszemle volt a laktanyákban - Este ünnepi vacsora a tábornok tiszteletére
Nagykanizsa, október 25
Mint megirluk, Svoy István tábornok, a III. honvéd vegyeidandár uj parancsnoka Szombathelyről jövet csütörtökön ejtette meg Nagykanizsán első ezred látogatását.
Svoy It\'ván tábornok figsdlalását Impozáns katonai pompával rendezte meg a helyőrség.
Félegy óra ulán hangos zeneszóval vonult kl a pályaudvarra Szom-bathy Pál százados vezénylete alatt egy díszszázad és a honvédzenekar.
Megjelent a fogadtatáson vitéz Falka Ferenc ezredei-állomáipa-rancinok vezetésével a helyőrségi tiszliksr. A tábornokot várók az állomás perionján helyezkedtek el.
A szombathelyi gyorivonat menetrendszert! pontoisággsl fu\'otl be egy óra 40 perckor és ugyanekkor a díizizázad .vlgyási" ba vágta magát, a honvédzenekar pedig a Himnuszra zendilett rá.
Frissen lépett ki kocsijából Svoy tábornok, Major ezredet, a vegyesdandár vezérkari főnök kíséretében. Láthatóiig igen jól eselt a díszes logidtatás és katonásan, de melegen köszönte meg vitéz Falka Faienc ezredes, állomásparancsnok és a liszlikar üdvözlését, majd autóba üli és a C*.ntrálba hajtatott, ahol Major ezredessel ebédelt.
Délután a lakianyákban csapit-izemlél tartott.
Csütörtökön ette a Centiál éttermében a nagykanizsai honvédliizti-kar vacsorát ad Svoy tibornok tiszteletére.
A tábornok pénteken utazik vitz-tza a gyorsvonailal Siombalhelyre.
= 20 havi részletfizetésre szállít-|uk — igazolvánnyal ellátolt ügynökeink utján Is — az egész világon legjobbnak elismeri Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-táisaság Nagykanizsán, Fő-ut 1.
tUJtl
1928. október 20.
Megállapították a „kinal császár" illetőségi helyét
Ilndszentkálára toloncolják a szerencsétlen elmebajos embert
Nagykanizsa, okt<ber 25
Megírtuk volt, bogy IMin község-ben a köziégbáiára kísérlek egy le-rongyo.\'ődolt kü\'st JQ emberi, aki r.em kisebb személynek, mint a kínai császárnak mondotta magát.
A csendőrség! kihallgatás alatt is olyan feltűnést kel.ő mid >n viselkedett és olyan zavaros feleleteket adott, melyek biionyossá lelték, bogy az illető súlyos elmebajban szenved.
Behozták a nagykanizsai Járás fő-szolgsbirótágára, ahol dr. Szabó Zsigmond járási tiszti-orvos megvizsgálta éa kcnitatálí*, tngy Gál Kálmán (\'gy blvtík a Paii; bM megérkezett kml császári) beszámi ha-tatlan. Maga a szerencsétlen azt állította, hogy Mindszcntkála kőziégbe való, azonban nem tudja, hogy ml módon kei flll el onnan.
A főszolgabiróságon ugy határoztak, hogy megindítják a nyomozást a be\'eg illetőségi helyének kiderítésére, miután kevéssé bízlak abban, hogy állitása megfelel a valóságnak. Addig is Oál, Kelel állítólagos hatalmas ura a nagykanizsai kórházba került, ahol mindmáig <polásban részt sült.
Most a csendőrség jelentette, hogy Gál Kálmán Illetőségi helye valóban a zalamegyei Miodszentkála köiség, shová a mai nap folyamán tolocc-uton el is küldték. Megállapilotlak, bogy bár nem épelméjű, viselkedése nem On és közveszélyes és igy hoz-látaitozói tartóinak róla gondolkodni.
Egy cigarettázó elemista
felgyújtotta a cselédek szérűskertjét Inke, október 25
(Saját tudósítónktól) Ó.iási tűzvész pusztított tegnap az lükeantal fához tartozó Jovánca-pusztán. A pusita cselédeinek széiüakertje, ahol széns és szalma volt felhalmozva, egy elemista tanuló gondatlanságéból tüzet fogott és mire az oltáshoz hozzálátlak, már a husz kazalból álló síérű legnagyobb része lángokban állott. A cselédség és a megérkezett lűtollóság emberfeletti munkája azonban hiába vol\', meit az egész évi széns- és szalma szükséglet teljesen elégelt éa miu\'án bizlo-sitva nem voll, a kár nem i* lérűl meg. A kár jelentékeny. Megállapítást nyert, hogy az elemista cigarettára gyuj\'ott, a gyufát eldobta és attól fogott tüzet a szalma. A pusztai cselédség számára most gyűjtési kénytelenek indilani.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéhátában VIII.. Baross-tér 10.
Kaufmann Károly
uri és nöl dlvatáruháza
Dnnántnl i legolcsóbb ti legnagyobb
NAPI HÍREK
NAPIREND
Október 26, péntek
Római katolikus: Dömöflr vl. Prolest: Dömötör. Izraelita: Mitk hó 12.
Nap kel reggel ti óia 31 perckor, nyugszik délután 16 óra 53 perckor.
Városi Mozgó. Csak felnőtteknek : .Ilyenek a mai lányok". Történet egy kislányról. — .Az uj milliárdosok", vig-|áték. - lila híradó.
Igazolták Kállay Tibor mandátumát
Budapest, október 25 A képviselőház állandó igazoló | bizottsága tegnap tartott ü!ésén meg-| vizsgálta Nagykacitéa várói orsiág-gyűlési képvicelöjínck, dr. Kállay Tibor nyug. p.\'niOgyminiázter meg-bitóleveiél és azl kifogástalannak talált i. _
— Kitüntetések az M. T. I. kő rében. A kormányzó viiéz leveldl Kozma Miklós minisben tanácsosnak, a Magyar Távira i Iroda vezelő igaigalójáuak a II. ősit. magyar érdemkeresztet, Ztmmer Ferencnek, a M. T. I. felelős szerkesztőjének a m. klr. kormá.iyfőlanácaosi cinét, dr. Wümcher Frigyesnek, a M. T. I. igazgatójának a Ili, oszt. magyar érdemkeresztet adományozta, köz-hasinu érdemes tevékenységűi tlis-meréseül.
— Képviselőtestületi választások Zalaegerszegen. Bódy Zol\'án alispán tegnap érlesitelle Czobor Mályás polgármester\', hogy a képviselőválasztást e\'rcndelte és választási elnöknek dr. Fülöp Jenő ügyvédei |előlle kl. A választásra vonatkozó rendelet a legközelebbi napokbtn megjelenik. A választást november első felében lar:|ák meg.
(\') A Fedáh Szilágyi dalestre jegyek még kaphatók. Ülőhelye ken kívül földszinti állóhelyek P 2 - is karzati álló P 1. -is vannak.
— A törvényszék kiszállott Keszthelyre. A tagyktnizial örvényszék bünletötan/csa ma kiszállóit Keszthelyre, ah.l Kbbrcndbeli bűnügyi tárgyalási fog lefolyla\'nl dr. Mutschenbacher Edvln törvényszéki elnökhílyeiies eluöklete alctt.
— Tanitógyülé?. A ZJamcgyel Általános Tanilóteaiü\'et november bó 5 én délelőtt 9 órakor Nagyka-nlzsln a Várcsi Színházban rendes közgyűlést lart. A közgyűlés elölt 8 órakor misét hallgatnak a résztvevők a plébánia templomban. A tárgysorozaton a belső ügyeken kívül szerepel Háros Antal és Stolmár Lástló előadása a gyakorlati tanítástól és 8 osztályú népiskola kiépítéséről. A közgyűlést társasebéd köveli.
— Ruhakiosztás menhelyl gyermekeknek. A gyermekmtnheiyl gyermekek részére ruha és cipökiosz-táa lesz szombaton reg^e 8 órától ketdve a nagykanizsai városháza közgyűlési termében.
— Négy uj lovat kapóit a randőrség. A mai napon Budapestről n\'gy ponpás lovat kapott a kanizsai rendőrség. Kit loval a kis-kanlzsai lovasreudörséghez adnak, a mísik kettői a kanksai lovasrendör-ségnek.
—■ Kény szeregyezség. A Kastl és Társa „H.uianyuház" nagykar.lzsti cég saját kérelmére a törvényszék elrendelte a csődönkivüli kényszer-egyezségi e járást. Vagyonfelügyelő dr. Valkó Béla ügyvéd.
- Az Ipartestület elöljáróságának tegnap esti rendkívüli üléséről helyszűke miatt holnapi siá-munkban részlet) sen referálunk.
(*) A holnapi Fedák-estére a desortciót és szőnyegeket Barta Miksa nagykanizsai cég bocsáotta a rendezősíg rendelkezésére.
A hősi temető kegyeletes ünnepe
Nagykanizsa nejn rendez a TESz felhívásira külOn ünnepetokt.31-én, hanem a halottak estéjén rója le kegyeletét
Nagykanizsa, október 25
A TESz elnöksége Szörtsey József aláírással ma levelet lnté:e t a város polgármesterihez, amelyben értésére adja, hogy a TESz elhatározta, hogy október 31-ének, .a hősők emlékünnepe 10 éves évfordulójának" ii eddigieknél űnnepiesebb keretek között való megünneplésére orjzd-gos mozgalmat Indít és felkéli a a polgármestert, hogy hívja fel erre a lakotság figyelmét.
Eszel kapcsolatban az a fellogás uralkodik a kompetens tényezőknél, hogy a Hősök napját otfzágos vonatkozásban és rendeletileg állapították rr.eg, még pedig május hava ulolsó vasárnapjában, amit N gyka-nizsa városa mindenkor kegyeletlel ünnepel meg, igy lehál semmi szükség arra, hogy a TESt est az or-txágos ntpol megváltoztassa. Nagy-kanlzfán ped\'g ezenkívül a város közönsége 1100 sírkövet ls állított nagy áldozatkészséggel, amit Mindenszentek napján bivatalossn ls ál log adni a város s szokásos november 1-iki ünnepi gyásikeretben — s igy semmi siűkség arra, hogy egy nsp-pal elöbh,faz októberi lorrddalom napján, az eleseti magyar hísök részére egy külön másik kegyeleli ünnepet rendezzünk. Sokkal mélyebb éa áldozatossbb Nogykanizsa város kegyelete — hőseivel szemben.
— Rend lesz a klskanlzsai járdákon. Szerdai számunkban kiska-kanizsai olvasóink panaszos levelét közöltük, amely arról szó.t, bogy a klskanizeai kerékpárosok nem respektálják a fennálló tilalmakat és a gyalogjárókon száguldozva veszélyeztetik a járókelők testi épségét. A panaszos levélre válaszul a kiska-nizsai rendőrség közli, bogy minden intézkedés megtörtént a panaszolt állapot megszüntetésére. Eddig Is már 15 feljelentést tettek a járdákon kerékpározók ellen s a jövőben is teljes szigorral fognak azok ell-an eljárni.
Az első Szociális Este
Dr. Csapody látván •Ifiadéaa a traohomárál
Nagykanizsa, október 25
A tavalyi nagysikerű szociális előadások után a kékfályolos nővérek ei idínyre Is tanulságos, oklató és szórakoztató előadás sorozat megrendezését határozták el, melyek mindegyikét hsngulatos teázással kötik egybe. Az első ilyen elöidás csütörtökön este hat órskor vol\', melyre azonban a közönség — nyilván a jó idö trlatt, mint azt Eberhardt fö-igszgató is mondta — nem abban a számban |elent meg, mint azt az elmúlt évről megszok\'uk.
Az idei Szociális Misszió- előadások so;osalának első estéjén dr. Csapody István egyetemi tanár tartotta meg értékes egészségügyi előadását a trachoma szembetegségről. E\'ötle Eberhardt Béla c. főigazgató üdvözölte a megjelenteket és rövid visszatekintést adott az elmúlt szezon előadásairól és »zt a reményét fe|ezte kl, hogy az idén is tok értékkel lud majd közönségének kedveskedni a Szcciális Mistzió.
Ezulán dr. Csapody István (arfoita meg ügyesen összeállított előadását a legveszedelmesebb siembe\'egség-röi, a trichomáról.
Ismertette a betegség tünetei\', lefolyását. Vázolta a nsgy veszedelmet, amit magában rejt, egyben kimutatta, hogy miért megy az ellene való védekezés olyan kevés eredménnyel. A trachoma a legszegényebb emberek betegsége, meit fö-tanyája az egészségteler, tisztátalan odúk mélyén van. Az államnak a feladata, hogy küldjön ellene, de az államszegénytég miatt ez sem megy ugy, shogy kellene. Külön sióit Zalamegyét érlntőleg a trscho-máról. Nem győzte hangsúlyozni, hogy mennyire össze kell fogni a hatalomnak és a társadalomnak, hogy ha kell kényszerrel ls — mint azt a nípjóléll miniszter mondotta — a lakosságot megmentsék ettől a betegségtől.
A közönség melegen ünnepelte a kivá\'ó orvos1, ms|d családi hangu-latu tea következett, mely löbb órán át < g/Ott tartotta a megjelenteket.
— Jótékonyság. A Mlssziósbáz népkonyhája javára Bogenrleder Frigyes gyógyszerész 100 pengőt, özv. Kutor Jánosné 10 pengői, N. N. 5 kiló ziirt és I zsák burgonyái adományoztak. — özv. Kumln Ferencné a kalonaslrok karbantartásán 5 pen-pöt adományozott.
— Oondnokság alá helyezés. A törvényszék jogerős Ítélettel Kelemen Mária pacsatűltösi lakost, Tóth János pusztamagyaródi lakost és özv. Pintér Józsefné László Mária vindornyafoki lakott gondnokság alá helyezle.
Katonai és egyenruházati zsinórok és csillanok,
sapkák legnagyobb választékban
RAüriAIfH RÁBOLYHÁL Tel. 372
október 26
ULM KŐZL0N7
lindaion mérgeiéti esetek lekciz-iélélél, melyekei romlott eirtmisze-rek, valamint m\'sok i/ás és dohány-zlt, vagy morfiüm és kokain élvezete Idéi el6, a természetes .Ferenc József" keserűvíz használ ita fontos segédeszközt képrz. Hirca orvos -lud >mányl könyvesben felsorolják azt is, hogy a Ferenc József vit többek közt ólommérgezésnit meggyógyítja a makacs székrekedés\', mely a kínos görcsöknek egyik otozóji. Kapható gyógysz;rtárakban, drogériákban és fflszerüzletekben.
—A magyar mozisok a vlgalmiadó csökkentését kérik Nagykanizsa vArosfttól. A Magyír Mozi-engedményesek 0 szágos Ejyesülete kérvényt adotl b; Nagykanizsa városához, amelyben utalással arra, hogy a vlgalmiadó rendkivQI súlyosan nehezedik a moiikra, a vigalmi-adó megfelelő mérvű leszállítását kérik. Ualnak a székesfővárosnak ilyetén régebbi ha\'ározatára. Miután i város megállapította az érvényben levő szabályrendelet szerinti vlgalmiadó jövedelmekel éi a jelenlegi gazdasági viszonyok mellett azokat nem nélkülözheti — a kérvín/ sorsa előreláthiló. A Mozienged méayesek kérvénye felelt s mi délben Össze fllő városi tauics fog hstározni.
SPORTÉLET
A Budai 33 as Nagykanizsán
Vasárnap barátságos mérkőzés
Nagykanizsa, októb-r 2>
A Zsla-Kanizsa Fotball Ciub csapata vasárnap délután fii 3 órai kezdettel az I liga egyit jóképességü csapatával, s Budai 33 as)kkal méri össze erejét barátságos mérkőzés keretében, Nagykanizsába Zrínyi ipútpályán. _
Évzáró kerékpárverseny
Nagykanizsa, október 2i
A Nagykanizsai Kerékpár Egylet f. évi október 21 ére birdjtell kerékpárversenyt közbijött akadilyok miatt nem tartották meg és ezért a ti október hó 28 án délután 2 órai kezdetlel larljtk meg Ntgykanizsi és Pacsa közötti országúton és vissza, Ossz:-sen 62 kilométeres távon.
Benevezni lehet Donát Ferenc mOszerésznél és Büky Bíla egyleti titkárnál. Dijak 15 versenyző jelentkezése esetén 6 dii, 10 versenyző jelentkezése esetén 4 d jat osita-nak ki. _
Lóverseny Klskanizsán
Nagykanizsa, október 25
Nagykanizsa társadalma eseményként várja a november 4 iki lóversenyeket, amelyek KMkaniistn a HubertusI vadász-lovaglás uán le zajlanik. A verseny a kiskanizsti temető melletti réten délután 1 órakor kezdődik. Program: 1. hölgyek versenye, 2 urak ver.enye, 3. altisztek versenye, 4 leventék voltlzsálisi, 5. kisgazdtk j^viglist, 6 szarná *-verseny, 7. szekér akadály-verseny. A lóverseny programmja mellett a nigykanlzsat katonazenekar gondoskodik a szórakoitatásról. Nagykanizsáról külön au óbusz járatok indulnák a Cenlrál e öl. A verseny alatt bUlfé áll rendelkezésre. A verseny érdekes moixanaialiól film-riport UsiOl.
VADÁSZAT
Térjünk át végre a tanításra
Irta : Ötvös Balázs (Ktlim.t.i) Előző közlemény október II Ikl szSmban
Hi a kölyökviisla vikouy csontú, különösen pedig, hi angolkóros IU leteket veszünk észre rs|ta (puhi csontra va\'h görbe lábak; bütykök a csuklóban; gombos dudorodls (rózssfJzér) az o dalbon ók végein), akkor adagoljun\'r előirás szeri it ceu\'tamálolajit. (Kül)n erre a célra gyárlji Wirker gyógyszerész)
A kutya eredete szerint ugyan ragadozólllal, de a domestikáciival mi mlndenerövé te lük a minimumra — majnem símmlre — redukálva a bu\'.p)rciójál. A legtöbben egyoldt-luan tápláják a vizslái, (dira). Adjunk éleiébe mlníl több maradékot a ml ételeinkből és ad:unk neki minél gyakrabbbin Mindenféle zöldség: érett piradicsom, sálit?, spenót, káposztalevél ap óra vig/a — nyer-sea I — ételébe keverve tok vitamint pltol. Telen kevaij\'Jn\'t éte\'ébe savin /u káposzá1, de ezt is nyersen. Hl kellő mennyiségű növényi eledelt is nyu|tunk a vizslán ik, akkor n?m fogunk bosszankcdii, h)gy mezőre vitt vizs\'áik nigy mohón neki esik mindenféle földnek (vetés, h:te, lucerni) és ellegelget n g/edóráig íj, ahelyelt, bogy mozogna.
S:ükiégesn;k tartottam ezt az ujabb eltérést a címben foglalt té-máól, mert sok vizsl ítulajdo ios oktalanul táptá\'ji ebét. A roiszul tJp\'ált kutya pedig rotszul fejlődik testileg-sze\'lemileg akármilyen magas szármaiátu legyen!
A 2-3 hónspoi kölyköt mir mi-gunkhoz vehetjük, az udvarba, a lakát bi. Minél előbb kerül érintkezésbe az emberrel, annál jobban kifej ódik benie az emberhiz való tartozás, a ragaizkodli érzete, annál intelligensebb, tanul íkonyabb.
H >gy maguiklnz vesszük, az nem azt jelenti, b >gy „kicsrp^k" a konyhára, ahol a személyre* — n:m intelligens elem utálj t a kutyát — Qti-veri, híjsioljt. Igaz, hogy senki sem stereti, hi a kis kutya bepiszkít a konyhába, a lakásba, de erről hamar és könnyen le lehel s oktatni, nem ugy azonb n, higv mikor a m igával még tehetetlen kölyök már .elvégez\'e a dolgát", skfco: — rendel szokás szerint — felkapjuk a nyakán a lOrénél fogva, |ól beleverjük az orrát a pszókban és ,,ujy kivágjuk, hogy c-a* ugy nyeken bele". Fiatal ru\'yá n vetéséhez épen annyi türelem és jóindulat szükséges, mini a gyermek neveléséhez. Legyünk te hit megértők és általában legyezzük meg, hogy sohise büntettük meg a kutyát, ht ai nem érti meg a bün etés okát. Atzsl, bogy beleverjük az orrát a piszokba, nem tsnit|uk rendre, hinem megfélemlítjük, ember ő f:6/é lestzüt, már pedig az emb:rtől félő kutyát nem lehet tanítani, mert miaden leckében hgyelmeiésben bün\'etést lát.
Készitsdnk a kis kulyántk a szoba (konyln) valamelyik sarkába állandó fekvőhelyet. (Stalmával, vagy amikor 1 h:l — a bolhik ellen — diófa-levéllel bélelt vlnkot egy kis láda fenekén) Tegyük a jövevényt a helyére, adjunk ott neki enni és ba lói lakott, helyezzük i>: a ládlba, Sohase emel|ük fel a bírénél fjgva, ami épfn olyan barbár és káros fogás, mint amikor a házinyula]l a tűiénél fogva emelne j tk) A kis kutya azon íl ki akar mászni, de mi atonntl vliszatuizkolluk, ba kel rálegylntgelOnkésmondjuk; „helyrel
H i megnyugodott, akkor lépünk el mellől:. Ter nészetes, hogy az n iái kiugrik, hiszen már megizeretett minket, mert enni adtunk níki, tehál velünk akar |önnl. Mi azonban vlsszatuizkjljuk a helyére, ismételgetve a pinn:to!: , he\'yre I"
Sokkal hamarább megtanu\'|a a kis eb a „helyrel1 j:len!ését, mint
ahogyan gondoljuk.
(Folyt, köv.)
A Hangyaszövetkezet kongresszusa
Budapest, oklóber 25 A Htngya-szövdkezetek ma délelőtt tartották az Ipirctarnokban kongresszusukat. A kongresszuson, amelyen egyúttal a Hingya 30 éves fennállását ünneplik, több mint 3000 küldött jelent meg Zichy Aladár gróf elnöki megnyitója u án Mayer Jtnos fMdmivelés-Ogyl miniszter, a miniszter után Balogh Elemér vezérigazgató, majd Meskó PjI iga gató beszélt.
Cáfolják a macedón-bandák harcait Budapest, okt. 25 (Éjszakai rddiójelentés) Az HL\'ni bolgár kövels\'ga leghatározottabban megcáfolja azokat a birskel, melyek szerint két macedón szervezet között véres harcok dúlnak és ennek során a bolgár h ideereget beavatkozásra hivták fel egyik fii mellett.
lÁDIÓ KÜSOI
(Rövidítések} ht — Direl. KOqrszda-sᣠi.angv. — hangverseny P. — előadás Oy — gyuinektknek A — anuir.yotr-aik. Z — zeoe. Mg. niezógaidaaíg.
HL — U,uaágl elóadlv P — WotrasiL 0 — graiuoéoaxene. Ib — {uib K — kabaré. aZ. — népaxerti uaa.
O Mber 26 (péntek) Budapest 9.30 H. 12 Dili harangszó az egyetemién templomból. Utána : Id Sjárás, H. 12 20 Kamara Z. I Időjelzés, időjárás. 2 30 lt. 4 E. 4 45 Időjelzés. idő|árái, II 5 Némel mesedélulán 5.45 A magy kir ()p taház tagjaiból alakult zenekar hangv.
7 0 htngv (Müvészlemezek) 8 15 Elö-s lás a StudlóbJl. .Vége a szép nyárnak". Szinm\'J 3 lelv 10.25 Idójelzés, lt 10 45 Dióssy Edith, az Operaház mdvésmőjének hangv zongorakisércltel. 11 20 Cigányzene.
Bécs, Orác, Innsbruck, Klagenfurt l.lnz II és 4 Hangv 5 30 Arlák és dalok. 8 <i
8 30 Varsói rnüs<ir. Utána Jb
Kerlln, Stettln II és 2 O 3 30 A 4 3) Schubert dalok Ulána nZ. 8 Wedcklnd-est, résztelek Wedeklnd müveiból
Barcelona 12 15 llarsng|álék. 6 15 Kamara Z. 7.2") llangv. 10.15 ti 10.25 Harsig-jtle\'r. 10 35 Tánc Z II 15 Vígjáték K.
Basel, Bern 123) ü I Hangv. 6.15 O. 8 Népszerű svájci esi. Jodeldjlok. Urünn 12 l\'rág.n miisor. 12 30 Hangv.
7 0. Z.
Hamburg, Bréna, Hannover, Klel
8 A 110. I 20 Ifj hangv 2 05" llangv. 5 3 J Mg 7 llevezetó zenei S; 7.2) Opera li Ulána külföldi állomások kózvetilése
I.angenberg, Köln, Aachen, MQnster 1U 15 ts 12 10 0- I.Oi llingv. 5 Xytof)n szól) és dalok. 5 45 és « llingv. 9 öltilv. szomoiujáték. Ulána: Népszerű és lánc Z, l.ondon, Daventry 11.15 Istentisztelet. I SzónálIk. I 30 Orgona Z. 2 Népszerű Z. 5 Balladák és duettek 5 30 llangv. 6 15 Oy. 7.45 Schubert: Winlerrcise, dalciklus. 8.45 Angol da\'ok. 9 Szinti, hangv. Szigeti JJzsel kózremökődélével. 10.35 Hangv. — 11.45 Meglepetésszerű műsor
Madrid 1.15, 3 15 és 8 15 Harangjáték. Utána hangv. 9.15 Tánc Z 11.15 Ihrang-játék.
Milánó 12.10 Kamara Z. 4.30 Hangv. és tánc Z. 5.20 Oy -dalok. 8.50 Szimf. hingv.
Rádló-Párlzs 1,30 llangv. 4 45 Zenei délután. 8 Dalest, tflána : Opera E.
Prága 1115 0 . 4 30 Kamara Z. 8 Opera E. 10.20 Tánc Z.
tfóma I Kamara Z. 5.30 Enek-^és zenekart hangv. 8 4) Olasz Z.
Varsó 12 Torony Z. 4 0. 6 Kllliaimó-nlkus hangv.
■OZQtáZIRHÁZil
Városi Nagymozgó. 01». 26 án pénteken, kél slagét ctak ft nőiteknek: .Ilyenek a mai lányok", történet ejy kislányról. Főszereplő Patsy Ru\'h Miller. u| milliárdosok", vígjáték. Főszereplő Potasch és P^rl-mutter. U a híradó. Előalátok ette 7 és 9 órakor.
=« Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Singer gépselyem mindenféle színben kapható. Singer vanógép fióküzlet Fő ut 1.
iQzmusii
TiZSII
A mai értéktőzsdén már nyitáskor birástgos hangu\'ai uralkodott, majd kétöbb bizakodó és |óltartolt lett Avat és bánya paplrokb in é énk fedezési vásárlás 2 százalék emelkedést okozott, mely em;lkedés zárlatig megmsrsd . Igy a Bauxit 7, Kő-síén 4, Fegyver 5 p ngő nyeressgre tett szert. A többi papírok is emelkedtek. A stilárdság és jó hingulat egész zárlatig eltartott. A forgalom élénk volt. A fixkamatozásu papírok phein az Irányzat tartott. A valuta és devizapiacon lényegesebb változás nem történ1. _
Zürichi zárlat
Pállá X>29Vl Loaáoa 25 201/1, Nawyosk 5196 >1, B\'taaal 7222Vi, Milano 17\'21>/t, Madrid 83 9), Amrtacáaa W6 35, Berila 113 82 Wtaa 78 05. SoOa 9-75 Prá(i >fl 39*.» Varaó &8-20 Baáapae* SO SSVi, Bepád 9I28>, Balnraat Mt\'l
Terménytőzsde
Buza 10, rozs — fillérrel esett. Az Irányzat gyenge, a forgalom élénk.
Basa Has«v. 7\' kg-os 2600-2615, 7) kg-oa 26 2 26 40, 19 k«-os 36 50 -26 63, 80 -os 76 65 26 75, dunántoH 77 .5 85 26 00. 1* k»-oa 26 10-
26 2Í, 79 k{-aa 26 35 -26 15 80 kg-os 26 45 -76 55, roaa 24 2)-24 30. taksna. árpa 56 50 65. afirárpa 27 00-2800, ub 25 00 -25 50. Ungarl 3130 1170, Basikorpa 19 25 - 19 50.
1 WqmII Thsás árrin-lensiM
VAi.k/IAX Aagatl 27 75-27 90 Belga fa. 79 54 79 85 Csata k. 18-94 17 02 Dáak. 152 55-158 15 Olnái 9 99-10-0) Dollár 570 80-572 80 Frsada Ír 27-40-22 60 MoU. 229 35-230 SS Langyal 64 10-84 40 Ul I 43 3 48
Lava — —
Lila i9 3/-30 22 Mái ka 136 40 -186 90 Norvég 152 50-153 10 ScbUL 80 45 tO 80 PesaU 92-20 92 80 Svá-dLltO-15 11055 Sráá k. 182 90-153 50
DCVIZAK Amst 229 65-2)0 88 Belgrád 1006 1009 ■arUa IM 48-126 (8 □lássad 7<"GO-79 85 Bakánál 844-348 KofMata.UU-75 153 15 London 27*7 8 27 88 Madrid 92-25-02 75 MUtuio 3000-30-10 Nssryotk 872 80 -4 40 Osalo 152 70-153 10 Párta Z2ÍÓ22<4 Prága 18-97-17-02 8 aorta 413-4 16 •tockb. I&3 07-158 47 Varaó S4-J0S4 40 Wtaa 8055 SO 80 IBifctl 110-22 110-52
Sertésvásár
Pattultts 26C0 aislyböt aladatlanal \\
asradl 3)0 darab UsórandS 1 82-1-84, ue4«tt i £8 -170, axedett kösép l\'46-1-50, könnyfl 110-125, alaórandl Orag t-to -I 64 ■áaodrsnda 1-30-1-46 sanl sBldó 1-24 —t\'ÍO, ualonna nagyban 2 26-2 30, asli 2 56 -2 60, labtuolTbaa 1*50— 16), aulonnáa lélsartáa 1 92-1*11 As Iránvaat közepes
Klaája: Délzslal lyoaáa ás Lapklaáá Tállálat Béssvéaytámiág.
FeJdős kiadó: Zalai Károly.
EALAI KÖZLÖNY
1928. oklóber 26.
ihÓHIBDETÉSEt
Az auöhirdtéesek dija 10 sióig SO fillér, mlnd«n további aió dUa 0 flll. Vuár- (• Snntptup 10 szóig 80 fillér, minden további axó dija ■ flll. Szerdán ü pinteken 10 uUg «0 fillér, minden további uó dija • flll. Clmaaó ■ minden vasta-
Sbb bemből álló uó két aaónak száoilt-dk. Aliélt kereaóknek MXVo engedmény. A klrdatéal dlj alAi-e tl.ataadó.
Uj aaatallbor, Unom, zamatos literje 56 fillér Sálránnál, Magyar-utca 74. 5179
Faltér »armak vaságy Hókkal, ol-c»ón eladó Csengery-ut 17. II. emelet. 5301
Sohararx éa Tauber cég Nagykanizsa, öalatl és Irodai barandaiéai,
egyben vagy darabonként sladé. 5122
Kiváló Unom taavaj I kgr P. 480 Gyenes l_ajos cseraegeüzlt lében. 5310
Dunánlull nagyvárosban egy Igen jó forgalmú axlkvlxgyér éa aórraktár
teljes berendezéssel, elöregedés miatt átadó éa esetleg ■ helyiségek bérbeadók. — Bővebbet: Aozél Ignáo pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi Irodájában, Nagykanizsán, Kazinczy-utca 2 szim. 5308
Egy szép, kétablakos szoba, konyhával, vagy bútorozva azonnal kiadé. Clm a kiadóban. 5309
PéaxkóIoaAat bekebelez étre Minden Bllmb— 1 legelőnyösebben éa teggroí-Mbbu loljódttat Aoaél Ignáo péna-kSesBakSrvttltó Irodája NagykanUaán.
Kailnczy-utca 2. szám. 3163
Jókarban levő gyermek aportkooslt vennék. Clm a kiadóban. 5297
Sohwarz éaTaubar cégnél, Nagy-
kanlzaa egy kávépörkfllő, egy Werlheim-kaasza, egy írógép éa lobb jó állapotban levő mérleg aladé. 5256
Zárda utca 6. egy négyszobás lakás azonnal kiadó. - Bővebbet Kelchenleld hu«-lüslolde. 5296
Eladó egy 3-as számú pánoélaxak-
rény. Cim a kiadóban. 5281
Jó megjelenésű, intelligens összeköttetésekkel rendelke ö urak
üzletszerzőnek kiképeztetnek,
lix fizetéssel és jutalékkal alkalmaztatnak
Turul-Magyar Orazágoa Biztosító Intézet R.-T.
fóügynöksége Kazinczy-utca 2.
úté (Aczél Iroda)
Vagyont rohY-\'LBgleíól
T 1 B O L A aaabómaatcrnél,
Telekl-ut 2. rendeli meg. meri árai felülmúlhatatlanok jóságban és olcsóságban Kedvező lizetésl tcllé-lelek. — Óriási választék. Vidékre kívánatra mintái küldők ___w ia
GYÜMÖLCSFÁIT
ha most
műtrágyázza, permetezi
kis költséggel, a jövő évi termést biztosítja, azok hozamát pedig fokozz i.
OyOmölcsfa-mOtréi\'yák és permetező szerek (Enda, Uentrin, Solbár, Almola stb.)
Kicsinyben éa nagyban kaphatók:
OHSZÁfl JÓZSEF BijkrrtskrtlWNí
Nagyksnlzaa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett, jis: Teleion: 130.
Tűzifáéi szán
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deazka, épfllctfn, mész, cement éa egyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca 4.
Telefon: 120.
KÉPVISELŐKET
keres vármegyei és járási székhelyeken védjegyzett, egyedülálló, hustlzeinckbcn, házlartáaokban nélkülözhetetlen lüszrr-keverékel egyedárusltáaára magas juta-saoo lékkai és fiksazel
ZABAT Konzervfüszer-üzem Péos.
Egyszerit, nős
kertész,
aki maga is együtt munkálkodik, 1929. január elsejére
kerestetik.
Uradalmi Júszá pígazoatűság
Lesenczetomaj.
Építkezéshez, udvtrfeltöltéshtz rlValnas
föld, homok
ingyen elvihető
a Kö/f ontl Tejcsarnoktői,
5jI3 vasú állom- snál.
MEGHÍVÓI
Maj<án- v«kx Oitetl Qgyekb«ol utazások alkalmával
BUDAPESTEN
i legkellemesebb otthont nvujtja a Ic^elónyösebb feltételek mellett ■ Keleti pályaudvar érkezési oldalival nemben levú
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross\'tér 10.
mari
20<>u angadményt kap
alnl aaan lap alólliatAja okid aaoba Julikból, IO0/0 engedményt kap
olca4 állarmi árunkból. (KlIOnA biti koayha.) 5 pangót megtakarít
autóiul k&ltaáget, mail gyalog álJAhal agy paic alall a pályaudvarról.
Nálunk otthon érzi magát 11 I
eiaóraodO klaiolgáláa, aalgoruan ceaUdl lallag. Saját érdeke
aian alónyAk folytán, hogy okvetlen nálunk aaáll-|oo mag. - KI6icl«a azobaincgtantltléa ajánlaloa.
*ltl
Oithon 1 perc alatl a gyermek Is készíthet saját tiszta üvegjében szódavizet, üdítőitalt habzóbort I
1 It. szódavíz 16 fllérbc kerül,
olcsóbb mint a fjyári
4 havi részletre!
—--
Tartozik önmagának, családjának, hogy asztalára tiszta üveget tegyen I
Árak :
Autó Syphon Dvcg ... 21 P az első let. széusav-
pntron ............... 5 P
cserénél 1 lel. szén-savpalrcn ............ 2 P
4 havi részletre !
Autosyphon üveg Sparklet világszabadalom l
III3
Tiszta, olcsó, kényelmes, praktikus !
Egyedáiusitó :
Szabó Antal
Nagykanizsa u Telefon 91. szám
NASH és PACKARD
autók 1929. évi typnsai megérkeztek!
66-os, 76-os és 86-os typusok csukott és nyitott karosszériával. A 76 os és 86-os typusoknál dupla gyujtás, a 86 os kocsinál központi automatikus olajozás. ílv
Szántó Vilmos és Társai
Telefon 3-22. Nagykanizaa, Deák-tér 2. Telefon 3-22.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
göxmosó, vegytlsztltó, ruhífotö vállalata
a szombathelyi or»x. IparkiillltAion aranyéremmel kliOntetvc
N AOYKANIZSA
Kazinczy u. 8. Iluny«dl-u. 19.
Mos, test, tisztit, pllsséroz.
Szélle|»ctt kabátok festése már 8 pengőtől.
Háztartisi fehérnemUek legolcsóbban
_)a
A6YT0LLAT, MÉZET,
állati b 6 r 6 k a t,
vörOa- éa sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol
8THÉH B. FIAI NA6TLA9IZ8A,
Erzaébet királyné-tér 15. sz. alatt
Autó-tulajdonosok figyelmébe!
Legteljesebb
AUTÓ KÉZIKÖNYV
Az autó szerkezete, kezelése és vezetése
Irta : Welner Emit. Ára ftlzve 15 pengó, kötve 18 pengő. Kapható:
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében ma
Nagykanizsán.
isii ti ma
HIRDETÉSI IRODA R.T.
Budapest, V. Dorottya-ütca 11. fiókja :
DELEJ LÁSZLÓ
osztálysorsjegy föáruiitó bank- és váltóazletében van
Budapest,VII.Erzsébet körut34
ahol a XXI. osztálysorsjátékra már
rendelhetők sorsjegyek.
Egész: 20 P, 1/2 10 P, Vi 5 P.
Ae eh-ej ö fúr/éfi/e//ft/v/eA
3INGER VA RRÓQÉP
» i s £ V H. NVTÁRSAaACk FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐ-UT I.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Készvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: lalú Károly.)
88. évfolyam, 245. szám
Nagykanizsa, 1928. október 27. szombat
fillér
POLITIKAI NAPILAP
i PMt 1 mim. KlOMrih U|»Ltt
Felelöt szerkesztő: Barbarita Lajos
EUflaaUrf ta ioUul ** SM>
önkormányzat és társadalompolitika
Irts: Dr. Dréhr Imre, államtitkár
Az állam és az önkormányzati lunkdó össihangbabozataiának problémája nálunk állandóan szőnyegen van. A közigazgatási szervezel egészséges reformjs az Önkormányzat elvén :k érvényesítése nélkül semmiképp sem vihető keresztül, bár a\'sp-elvül szögezhető le, bogy mindenütt helyénvaló az állami irányítás, az állam organizáló tevékenysége, ahol a szükséges teendők generálisan rendezhetők. Az a jogszabály, amelyről feltételezhető, hogy arra egyenlő hatásfokkai fog reagálni a közüle nek minden csoportja, feltétlenül állami Irányítást igényel. Eller ben ahol a kitűzött cél elérésének feltélele sz, hogy a közigazgatási utmutatás a gazdasági életbe való beavatkoiái a helyi viszonyok, a társadalmi, gazdasági, geográfiai, sajitos lelkületi szempontok kellő mé>legelésével érvényesüljön, ott a leghelyesebb, ha az állam ssját hatáskörét önhatalmúlag korlátozza és az önkormányzatok organikus éleiét lép eii az állami élet helyébe. Itt elsősorban a közegészségi, sz általános társadalompolitika és a kulturális közigazgatás jöhet figyelembe, amely üdvös és tredményes csak akkor lehet, ha a nemzet nagy céljainak figyelembe vétele mellett számol a helyi viszonyok sajátosságával.
Vannak virágzó közületek, ahol az állam teljesen szabad teret enged a községek tnkománvzatl szociálpolitikája szájára. Az Egyesült Á\'lamok-ban és Kanadában, abol azelőtt a városi igazgatás a politikai partoknak volt kiszolgáltatva, a poilikt-mentes „City Commission" megvaló-sitáss által uj alapokra fektették a városi igazgaiást, aminek eredménye a városok köiterhunek rohamos csökkenése, a körviszonyok teljes lavulása volt. Ezzel szembún az első-migunak ne/eielt, régi, politikamentes porosz közigazgatás színvonala rohamosan hanyatlott adói a piila-nitlól keidve, amikor a poll\'ika is é.vényesülnl kezdett a közivtTpalás-ban, ugy, hogy már 1923 ban maguk a politikusok igyekeztek vlsszrállit-nl a köiigajgatr.s öccé-luságát.
Feltétlenül szükség vau tehát az önkormányzatoknak a helyi viszonyokkal számoló otgsnikus élttérr, sxonban az önkormányzatok szociá Its és kulturpolltikájáuak koordinálása az álaral főhatóság letéteményeseinek feladata kell, hogy legyen, amely utóbbiaknak működést caak akkor válik igaián belterjessé és eredményessé, ba igénybe vesii azt a hatalmas erői, atni az önkormányzati elvek érvényesítésében rejlik.
Ezek a szempontok érvéDyrsOlnek
dr. Vass József népjóléti miniszter
lakáspolitikájában, aki a lélekben is hatalmas egyéniségek önléktző erejével korlátozza az állami halalom gyakorlásával járó jogait táriadalom-
pjlil.kájtnak végrchajtásáuál, nehogy a túlságos és tulkeméuy állami beavatkozás e.fonnyassza az önkormányzatok erötínyezőit, melyeknek
életeiejélöl függ elsősorban a társadalom életéi fejlesztő intézmények elsokasodása és áldásos működésűk
kifejlesztése.
November 5-én kezdik meg az optáns-per tárgyalásokat
Budapest, október 26. A magyar-román optánsperben a tárgyalásokat november 5-én kezdik meg Rapallóban.
Hiteles részletek a házszabályrevizióről
Kőtelező lesz a katalógusolvasás éa dijazáa elvonás viselőnek — A házazabályrevizióa tervezet az egy
Budapest, október 2ti (Éjszakai rádiójelentés) Az egysé-gespárt ma esle Szabó Sándor elnöklete alatt pártértekezletet tartott, melyen Mass József népjóléti miniszter bejelentette, hogy bár a minífz-terelnök állapota klelégiiö módon |avult, azonbau a betegség legyengítette és nem hagyhatja el az ágyat még. A pártértekezlet örömmel vette ezt a hírt.
Etulán Örffy l\'nre terjesztette e\'ő házszabályreviziós tervezetét. A tervezet fontosabb pontjai az:rint a Házban kötelező lesz a katalógus
olvasás. A napiieadi felszólalás öt perc lehet csak, meghosszabbítás eselén tiz percoéi tovább nem tarthat. A tervezet az általános vitánál egy órát ad a szónoknak és ez meg-hosszabbi ható további egy órával. A költségvetés általános vitáját 10 napban állapítja nteg. A költségvetés általános tárgyalása során a felszólalások egy óráig tarlb ilnak, a tárcák lárgvalácainál egy fii ó\'3if>. Az appropriációs vi\'át a •átvezet az in demuilásbau előirt négy naohan állapítja meg. A hvclnöiinek Jogában áll a gyorsírói jrgyze\'ckhől bizonyos
jár a meg nem jelenő káp-ségespárt értekezletén
alkalommal törölni, de ezeket a részeket be kell venni külön jegyzőkönyvbe. A sajtót érintő szskaszt egyelőre kihagyták s tervezetből. A képviselőknek a Házban való megjelenésére vonatkozólag szigorításokat tartalmaz a tervezet és di|azás-elvonást helyez kilátásba, miután a katalógus olvasás kötelező.
A pártértekezlet köszönetet mondott Örffy Imrének a házszabály-revízió megszerkesztése körül kifejteti batalmas munká|áért és elhatározta, hogy azzal érdemben a legközelebbi pártérlekezleien fognak foglalkozni.
Borzalmas vasúti szerencsétlenség Erdélyben 31 halottai és 47 súlyos sebesülttel
A Simplon-expressz összeütközött a Nagyszeben felé haladó gyoravonattal
Bukarest, október 26
Ma éjizaka a Bus-iresioói ir.dutó Slmplou expresnz Slattna melleit ösz-sieüiközött a Nagyszeben f:lé haladó gyorsvonattal. A nalo"«k száma 31, a sebesülteké pcili? -17. A szricn-csétlenségrt hibái v&lióaililás idézte e\'ő a receal pályaudvaron, ahol a Simp\'on-expreít; nem áll meg. A A halottat kö*ül megállapítotok Rocca olasz rré nökneí. valamint feleségének és leányának, Zuharofia-des görög AllimpolgArnik és 21 román állampolgárnak s»emélyazonos ságát. Az ö6SieUtkö:éanél a párul kocsi teljesen nétzuzó-totl. A romok
Hlakariláeáu és a voual sz-ibatldá-títelén munkasoszlagox dolgoznak. A sebesültek nagy részéi a alatinai és kr.ijovat kórházaiba czíllilolték.
Az áldozatok nagyrészt a III. osztály utasaiból kerültek kl.
Bukarest, ok\'. 26 (Éjszakai rádtó-jelentés) A S aiina mellett történt borzalmas srerencséllenségiől még ezeket az u|abb részleteket jelentik:
A vasuli katasztrófa halottainak nsgy többsége a szebetii gyorsvonat harmadosztályú utasaiból került ki.
Az e.xpressznek a két szerkocsija és két hálókocsija törött össze.
A vonatok utasai majdnem kivétel nélkül könnyebben vagy tulyosabb megsebesül tek.
A hálókocsik utasai közölt a katasztrófa leírhatatlan pánikot keltett. A két mozdony teljesen összetört.
Az anyagi kárt 12 millió leire becsülik.
A szerencsétlenséget a váltóőr hanyagsága dézle elő, aki azonnal eltűnt és a/óta nem találják.
Fábián Béla ünnepélyesen bocsánatot kért a Házban a meggyanúsított Sztranyavszkytól
Fábián beiamerte, hogy teljeaen alaptalan —
vádja a csongrádi bombamerénylettel kapoaolatban A Ház november 6-án tartja legközelebbi ülését
iiudapcst, október 26 i munká/g.\'gAt c» naponként tait tllé-A képviselőház mai illésén megválasztották n házszabályok módo sitásának előkészítésére kíküldendő bizottságot. A korminytlámogaió pártok 26 taggal foglalnak helyet a bizottságban, az ellenzéki p rtok 7 helvet kaptak. A 33 as bizottság a jövühél első napjaiban kezdi meg
seket.
Rubinek I Iván beterjesztette a mentelmi bizottság jelenítsél Fábián B:la ügyében. Javasolta a mentelmi bízottéig, hogy a Ház jegyzőkönyvileg rójla meg Fábiánt. A H»z hozzá-|átn t a mentelmi bizottság Javaslatához.
Wekerle Sándor pénzügyminiszter beletje*ztelte a biztosító magánvállalatok állami felügyeletéről szóló lörvéoy 2. §. alap|án kiadott ujabb miniszteri rendeletről szóló miniszteri jelentést. Görgey István rióadó ismertette a kereskedelmi miniszter jelentését a személyt érő
IALAJ KOíLOflt
1296. október 27.
kártokozis, vagy tiltod cselekmény cimén megállapított egyei pénzbeli Járadék átértékelése ügyében kibocsátott kormányrendeletről. A iüz a Javaslatot elfogadta.
Nánnássy Andor terjesztette be a zárszámadási bizottság Jelenlését az 1925—26 évi zárszámadásról és Javasolta a Háznak, bogy a kormánynak adja meg a felmentvényt. A Ház a;,zárszámadási Jelentést elfogadta és megadta a kormánynak a fel -mentvényt az 1926—27 évi zárszá-madáasat kapcsolatban. Áttértek ezután
a mentelmi ügyek tárgyalására és 30 mentelmi agyben a mentelmi bizottság javaslata alapján határoztak. Fábián Béla nyilatkozata a
Ház előtt Fdbldn Béla ezután a következő nyilatkozatot tette:
— Elismerem, hogy a képviselőház október 23-án tartott ülésén a csongrádi polgármester jelentése alapján a belügyminisztérium tisztviselői kara, de külónOsen Sztranyavszky államtitkár ur ellen súlyos vádat emeltem. A belügyminiszter ur által október 24-ikén a Ház előtt felolvasott okmányból, valamint azóta illetékes helyről szerzett felvilágosítás alapján meggyőződtem airól, hogy
az általam emelt vád teljesen alaptalan,
ezért kötelességemnek tartom, hogy elégtételt adjak. A belügy minisztériumtól, annak tisztviselői kardtol, de különösen Sztra nyavszJcy Sándor államtitkár úrtól ugyanezen a helyen, a Ház színe előtt ünnepélyesen bocsánatot kérek. (Helyeslés a kormánypárton és a baloldalon.)
Ezután Scitovszky Béla belügyminiszter emelkedett szólásra.
— i dbidn Bíla képviselő urnák a belügyminisztérium tisztviselői karával szemben elhangzott sértéséért megtett bociá íatkérő nyilatkozatát a belügyminisztérium tisztviselői karának és s msgam nevében
elégtételül elfogadom és ezzel az ügyet a magam részéről befejezettnek tekintem. Sztranyavszky Sándor ál\'amtltkár a következőket mondolta:
- Én ezt az ügyet a bíróság előtt kívántam tisztázni, meri meggyőződésem az voll, hogy a bíróság lett volna Illetékes ezt elintézni.
Tekintettel arra, hogy Fábián Béla képviselő ur a Ház színe elölt vádját alap alannak nyilvánította és ugy tőlem egyénileg, mint a belügyminisztérium tisztviselői karától ünnepélyesen bocsánatot kéri, én ezt tudomásul veszem, elégtételül elfogadom és kijelentem, hogy a vele szemben felháborodásomban használt sértő kifejezéseimet meg nem történtnek tekintem.
A Hlz kimondotta, hogy legközelebbi ülését nov. 6 ikin tartja.
Budapest, október 26 (Éjszakai rádiójelenlés) Magyar Távirati Iroda : Mint jelentettük, a Ház mai üléién Fábián Béla nyilvánosan bocsánatot kért a belügyminisztérium tisztviselői karától és Sztranyavszky államtitkártól. akiket súlyosan mtggyanusifot\'.
Ezzel a ténnyel belpolitikaiig el is lenne intézve az ügy, azonban nem lehet figyelmen kivül hagyni azt, hogy Fábián képviselő súlyos kijelentései külföldön mennyit ártottak az országnak erkölcsi szempontból. Napok óta az ellenséges külföldi lapok fehér terrorról Írtak és a nemzetnek mérhetetlenül nagy erkölcsi kárt okozlak, amelyre nincsen erkölcsi jóvátételi bizottság. Szomszédaink mohón vetették rá magukat a magyar parlamentben elhangzott súlyos szavakra és tökét kovácsollak ellenünk. Felmerül tehát most a kérdés, hogy ha belpolillkallag el Is lett Intézve ez a kérdés, külpolitikailag milyen mélységes fájdalommal látjuk annak hálását és ez súlyos Intő példa kell legyen a jövőre nézve a könnyelmű vd-daskodók ellen.
A budapesti és pécsi egyetemeken teljes a nyugalom
Erélyes büntetőszankciókat léptetnek életbe a zavargó diákokkal szemben — A Magyar Nóegyesületek táviratilag kérték Klebelsberg minisztert a zavargások erélyes elfojtására
Budapest, október 2b Qrói Kelebelsberg magához ren-
A budapesti, mint a pécsi egye temen teljes a rend és a nyugalom. A pécii egyelem rektora megcáfolta azt a hírt, bogy Hetm lanárt Inzultálták volna.
Büntető szankciók Budapest, október 26. A belügyminisztériumban ma délelőtt tarlóit értekezleten elhatározták, bogy a rendzavarókkal szemben erélyes büntető szankciót léptetnek éleibe, amely végleg el fogja venni az Ifjúságot feibujtásra kellők kedvét a további akciótól.
A magyar nők a miniszter
intézkedését kérik Budapest, október 26. (Éjszakai rádióleienlés.) A magyar nöegyesü letek ma ma táviratot intéztek gróf Klébelsberg Kunó kultuszminiszterhez, melyben megdöbbenésüknek adnak kifejezést az ifjúság viselkedése felett, egyben kérik a minisztert, bogy minden erélyével vessen véget ezeknek az állapotoknak.
delte az Ifjúsággal rokonszenvező egyetemi tanárokat
Budapest, október 26 (Éjszakai rddlójelentés) Minthogy a diáktüntetésekkel kapcsolatban állandóan azok a hirek terjednek el, bogy az ifjúság mozgalma mellett nemcsakliogy egyes professzorok állanak, hanem azokat támogatják is, a kultuszminiszter szükségét iátia annak, hogy ezt a kérdést egyszersmindenkorra tisztázza. Evégből ma délutánra magihoz rendelte azokat az egyetemi tanárokat, akikről közludomáau, hogy rokonszenveznek az ifjuiággal és közölte velők a lenti híreket.
Méhely Lajos, fíalás Károly, Ve-rebély Tibor és Heckler Antal egyetemi tanáiok a miniszter kérésére kijelentenék, hogy az emiitett hi-resz eléseknek semmi alapja nincs. .Vemcsakhogy a legteljesebb mérték ben elítélik a diáktüntetéseket és rendzavarásokat — de mindent elkövetnek a kedélyek csillapítására. A kultuszminiszter nagy megnyugvással hallgatta az egyetemi tanárok klje lentését.
Bazsó József ragaszkodik lemondásához
Nem akar egy minoritásra támaszkodva a majoritásnak elnSke lenni — Rendkívüli közgyűlés fog dönteni az ipartestületi elnöki kárdésben — Mozgalmas al6l-járósági ülés
körülmények között el nem fogadhatja.
— Mindent megtettél — folytatta Práger — a legnagyobb odaadással, amit ciak meglehettél az iparosság érdekeiért. Voltak politikai ellenfeleid — de azok is itt vannak most előlied. Egy jobb elnököt, mint te voltál és te leszel, az iparosság nem találhat. Az egész elöljáróság nevében kérlek: vond vissza lemondásodat és jöjj közénk és tekintsd az egészet meg nem történtnek. Bazsó József válasza Bazsó József válsszában kifejtette, bogy amikor lemondott, azámolt azzal, hogy az elöljáróság mellette fog állani lemondása ulán is. De
ugy érzi, hogy az iparosság nagy része nincs mellette.
Ö egy nagy Iparos-ügyért harcolt, egy országos ügyért: amelyért feláldozta magái, holott, ha az Iparos ■ sdg mellette lett volna, győztesen kellett volna kikerülnie a küzdelemből. Tudja azt, hogy most, amikor Itt tiszteleg előtte az egész elöljáróság — az egyik vendéglőben gyűlés folyik ellene. Vigyék ezt az ügyet a közgyűlés elé és az dön\'sön, kl legyen az elnök.
ö nem lehet egy kisebbség elnöke a nagy többség nevében.
Érzi, hogy csak a kisebbség van a háta mögött — mely kisebbség ugyan a legértékesebb elemeket foglalja magában — de
lemondását nem vonja vissza. Práger alelnök válaazában konkoly -hintőknek mondta azokat, akik ma másutt üléseznek. Az elöljáróság rendkívül közgyűlést fog összehívni, hogy döntsön az elnök kérdésében. Bizaó kijelentését azzal veizi tudomásul, hogy ezt az elhatározását a kjjigyüléslg tartsa függőben.
Meleg üdvözlés ulán az elöljiró-ság visszatért az Ipartestület székházába, ahol folytatódott az ülés, amelyen elhatározták, bogy
november 18-án délután 3 órakor
a városháza közgyűlési termében rendkívüli közgyűlést hívnak össze, melynek egyedüli tárgya az elnöki kérdés lesz. És Bazsó József elnök akkor meg fogja látni, hogy mint elnök, az egész iparosságra támasz-kodbalík.
Nagykanizsa, október 26
Az egész város élénk érdeklődéssel várta a nagykanizsai Ipartestület tegnap estére összehivolt rendkívüli elöljárósági ülésének határozatát. Bazsó József ipartestületi elnök, Szántó Lajos alelnök és Neusledler Jenő jegyző lemondása volt ugyanis a napirenden. Az elöljáróság! ülésen megjelentek az összes szakosztályok elnökei is. Ott voll dr. Kauf-man Lajos városi tanácsos, Iparbiztos és dr. Hajdú üyula testületi ügyész is.
Práger F.renc alelnök megnyitván az ülést, bejelenlelte, hogy Bazsó József a képviselőválasztás konzekvenciájaként lemondott az elnöki lisztéről. A lemondó-levél indokolása szerint liazsó abban a biszemben volt, hogy az egész Iparosság mögötte áll és ebben csalódala kelleit. Lemondott Szántó Lajos alelnök és Neusledler Jenő jegyrő is.
Práger Ferenc kife|lelte ezek bejelentése ulán, hogy a lemondási már Indokainál fogva sem fogadhatja el az elöljáróság. Bazsó Józsefet az Iparosság a legnagyobb szeretettel veszi körül és az elnök személye nem hozható össze a képviselőválasztással. Indítványozza, hogy
Bazsó lemondását ne fogadja el az elnökség, hanem menjen el hozzá egy tiztagu küldöttség és hozza ertésére, hogy mint az Ipartestillet elnöke, a legteljesebb bizalmat bírja és azért kérik, tartsa meg továbbra ls elnöki székét.
Neusledler betegségére való tekintettel feltétlenül ragaszkodik a lemondáshoz, — folytatja Práger — da indítványozza, bogy kérjék fel öt is, tartsa meg továbbra Is állását.
Qerő Soma Javasolta, hogy vegyék tudomásul Neuiiedler lemondását, mlg Fatér Mihály beteg-sza-badsig adását indítványozta.
Szántó Lajos lemondását Illetőleg Piáger kérte azt tudomásul venni és neki jegyzőkönyvi köszönetet szavazni, azonban Oerő Soma indítványára az elöljáróság Szántót levéli-leg fogja kérni, hogy állását a tisztújító közgyűlésig tartsa me^.
[),-. Hajdú Oyula meleg szavakkal méltatta Neusledler jegyző működését. Hslyeselle, bogy nem fogsd|ák el Bizsó lemondását, habár annak okait n igyon helyénvalónak találja, amikor 1300 iparos van Nagykanizsán és mindössze 2C>9 adja le szavazatát Bazsóral Kiss Ernő indítványára ezután
az egész elöljáróság testületileg ment Bazsó József lakására,
ahol Práger Ferenc meleg szavakban tudtára adja a lelkes ovációval körülvett Bazsónak, hogy
az elöljáróság lemondását tudomásul nem vetle és azt semmi
IMJás
A nagykanizsai Meteorológiai a«f-llgyeló Jelentéaeki Pénteken a hömér-téklrí / Heggel 7 órakor +9, délután 2 órakor +17-2, esta 9 órakor +10 2.
FtlhOitt : Egész nap borult égboltozat.
SUUrdnyi Reggel és délben Délkelet, este Déli szél.
A Meteorológiai Intézet Jelentése szerint enyhe idö, nyugatról növekedó lelhó-zetlel.
1928 október 27.
ZALAI KOíLÖNT
Fedák Sári elmondja,
bog? mit énekel ma este Nagykanizsán
Peddk Sári és Szilágyi Imre országos körutjukban ma délután étkeinek Nagykanizsára, hogy élvezetes előadásaik során bemutas^k az 500 éves magyar daltermés lepjobbjnlt. A hangverseny progrsm|ától Fedák Sári a kővetkezőket mondotta :
— A legszebb és az egyes korokra leglellemzőbb dalokat mutatjuk be. A XVI. századból templomi énekeket, aztán regösénekeket és krónikás énekeket adunk elö cselló, lant kíséretével és Tinódi Lsntos Sebesiyén históriás énekeit zenekari kísérettel. A XVII. századból a virágénekek korából ismeretes szép dalok szövegük és dallamuk egyaránt kedves. Az egyik pl. ezl mondja:
Hej bura termett UI6 kedvnevellö szellő.
A másik azután igy búsong:
Ellopták a szivem ugy érzem Aki ellopta is esmérem.
A továbbiak soián eléneklem a „He| a páva* és a .Siói a kakas már« cimű nótákat. Azután következik sorra:
Amott kerekedik egy fekete felhő Abban tollászkodik egy fekete holló.
A kurucnóták hatalmas kincsesbányájából is a legszebbeket válogattuk ki. Ezek közölt szerepel Ró-kóczl keiergöje is:
Hatlgasaatok meg magyaralm, mint Is beszélek.
Kevesebben ismerik ezt a kuruc nótát:
Pennyen hordod A n«gy orrod Kevély Pozsony váia.
Előadjuk az ismerős dalnak, az .ÖszI harmat u/dn\'-nak néhány ismere\'len strófáját és a mütoron szerepel a „ Török bársony süvegem\'\' j is. Szilágyi Imre elmuzsikálja az eredeti formá|ában a Rákóczi Indulót és Clnka Panna nótáját. Becsületemre mondom, soha életemben nem hallottam ennél szebbet és rlkatébbat. Azután a Mária Terézia korszak következik. Ezek már egészen más zsánerű nóták. Közöttük van egy gunydal is, amely a német módjt figurázza ki:
Nosza rajta kapjunk rá, szokjunk rá a német láncra.
Utolsónak egy gyönyörű kesergőt éneklek. Első koszlUmöm egy regös-fiu ruha, a második XVII. századbeli diszes magyar női ruha. A harmadik lépett kuruc dolmány, a negyedik Mária Terézia korabeli batokk kosztüm fehér pirókával.
Városunk közönrége ma este órakor élvezheti ezeket a gyönyörűségeket. Az előadáshoz Urbán Oyula hirlapiró-kollégánk konferál, i\'énzlár-nyltás a Polgári Egyletben esle f\'l 8 órakor.
Pedák Sári tomboló siker mellett mutatta be Pécsett az őtszázéves magyar dalt Pécs, október 26. (Éjszakai rddlójelentés) Fedák Sári és dr. Szilágyi Imre diadalmas köru\'ját az öl-százéves magyar dallal a Tiszántúl
befejez\'e és ma ette megkezdle
körű ját a Duniniulon, — mely bizonyára épen olyan diadalmas sikerű lesz.
Fedák Sári és dr. Szilágyi Imre pénteken este Pécsett tartották meg monstrehangversen/ükel, mely Im-
pozáns sikerű volt. Nemcssk minden |egy elkelt, de 500 ember jegy nélkül ment el a síinház pénztárától. A pécsi tomboló sikerű est után Fedák Sári és dr. Szilágyi Imre autón szomba\'on Nagykanizsára étkeznek.
Felavatták a balatonkenesei Dréhr Imre szanatóriumot
Hetven szobában 170 munkás részesül állandó Ideg-gyógykezelésben Balatonkenese, október \'26 Az Országos Társsdalomblztoiitó intézet uj, modemül berendezett munkásszanatóriumot léle>ilelt Bita-lonkenesén, amelyet ,Dréhr Imre szanatórium"-nak nevezlek el. Dréhr I nre népjólftii államtitkárnak ugyanis fíérdeme van óbban, hogy az u| humanitárius intézmény megvalósulhatott.
Hatalmas kettben kétemeletes, man zsrdos épület az uj munkásizanató-rium, amelyben
hetven szobi van 160 Aggyal, azonkívül egy nagy fedett terrasz és szinpiddal felszerelt társalgó. A szanatóriumban külön mosdó-belylsé-gek és fürdőszobák vannak éi központi fűtés.
A mintaszerű uj munkásszanatóriumot
Idegbetegek gyógykezelésére szánták, Építi ezért tökéletesen felszerelt vlzgyógylntézetet rendeztek be a szsnatótlumban, ahol elektrothera-piai, Röntgen- és Zmder- kezelésben is részesülhetnek a betegek. A higiénia minden követelményével berendezett szobák semmiben sem emlékeztetnek rideg betegszobákra.
A szanatórium megnyitó ünnepségén, mely csülöriökön zajlott le, Vass József nép|óléti miniszter képviseletében Körmendy Ékes Lsjos fő-
ispán jelent meg. Részt veti a felavatáson sz Országos Társadalombiztosító Intézet elnöke, Huszár Károly, a népjólé\'i miniszter megbízót" tai, dr. György Tibor h. államtitkár, Klnszker Albert miniszteri tanácsos, dr. Fgyed Ferenc miniszteri osztálytanácsos.
A megnyitó ünnepet a templomokban lattolt iatenüszle\'et vezette be. A templomokból vonultak a szanatóriumhoz, amelyn»k egyházi megáldása után Balogh Andor vezérigazgató mondotta el avatóbeszédét. A vezérigazgató beszédében rámulatott azokra az alkotásokra, amelyeket Vass József népjóléti miniszter irányítása mellett az Országos Társadalombiziosiló l.ilézet az utóbbi időben a munkások egészségéhek szolgálalába állitolt és a közeljövőben még állítani fog. Megragadja az alkalmai, hogv ebből az alkalomból az Országos Társadalombiztosító Intézet és az érdekeltek nevében hálás köszönelét fejezze ki Dréhr Imrének, akinek nevét a munkások ezrei fogják álJani egészségük visszanyeréséért. Az avató beszéd után a megjelent közönség Oláh Andor szanatóriumi főorvos vezetésével megtekintette a munkásizanalóríum mintaszerűen beiendczell helyiségeit, amelyekben 170 állandó beteget fognak kezelni.
Vasvillával halálra szurkálta a testvérbátyját
Borzalmas testvér gyilkosság Somogysárdon
SArd, október 2fi
Óriási izgalomban tari|a a kis Somogytárd községei az a szörnyű dráma, ami tegnap két fitestvér közölt kirobbant és egy ember borzalmas halálával végződölt.
Ugyanis a kis somofcymegyei községben régóta eikeseredeit viszonyban élnek egymással a Flsta család tag|ai, egy régi peres ügyből kifolyólag. igy Flsta Oyörgy és Flsta József testvérek között valóságos gyűlölet uralkodott, mert olt ahol csak lehetett kereslek okot a háborúra egymás ellen.
Történi, hogy tegnap Frlsta Oyörgy Utas állapotban hdza érkezeit és lármázni kezdett családjával. Ordított, hogy a hang|a a messxi szomszédba is elhallatszott. E veszekedés közben sióba keiült József nevű bátyja is, régi ellensége. Mikor meghallotta bátyja nevét, annyira dühbe jött, hogy kiszaladt az udvaira és onnét bátyja lakására, azt hangoztatva, hogy most majd letxámol vele és a laká-
sához é.ve, azt kiáltotta be bátyjának:
— Ha mersr, gyere ki I Agyonszúrlak! Megöllek !
Az ordilo.ásM kijött József bltyja a Itikáslól A következő percben ádáz tusa fejlődőit ki a két ellenséges testvér között, ütötték, verték, rúgták egymást, majd József kiszabadulva testvére vad markából, az istállóba r.hant és ott egy vas villát felkapva igy tért vissza.
Mikor öccse rátámad!, a vasvitlát annak mellébe vágta, majd az egyik szeméi kiszúrva, fejébe is többször hatalmas erővel beszúrt. Amikor Oyörgy már a földön vérében fet-renget akkor is még több Ízben beléje döfie villáját ugy, hogy valósággal el kellett vonszolni fivére teste mellől.
Flsta Oyörgyöl azonnal orvosi kezelés alá vetlék, de az orvosi tudomány nem tudóit márrajtp segiteni, borzalmas sebeibe és a vérveszteségbe belehalt.
A nagybajomi csendőrség őrizetbe vette a gyilkos testvért.
Sipos-kávé
különlegesség
öt fajtából keverve
> < kg.
2*80 P.
Nem tanácsos hintón járni a Zeppelinek korában
A letenyel járási tisztiorvos és családja balesete az országúton egy kattogó motorkerékpár miatt
Nagykanizsa, október 26
Ez év nyarán történt, hogy dr. Marton Imre lelenyei |árási tisztiorvos és neje, úgyszintén Ország Jenő lelenyei takarékpénztári igazgató és neje kocsin hazafelé tartottak Nagykanizsáról. hi országúton szemközt |öll velük Letenye felöl Kovács József lentli ügyvédi Írnok motorkerékpárján, oldatkocsi|án két utsssal. Amint Csőrnyeföld alá értek, a kocsiba fogott lovak nyugtalankodni kezdtek a motor kattogásától és nehéz munká|ába került a kocsisnak, brg/ lovait megfékezze. Közel érve egymáshoz, Kovács József leállította a molorketékpárt, ám abban a pillanatban, amikor a kocsi mellé ért, újból begyu|!ott és rákapcsolt. A meginduló lovak a motor ujától any-nyira megijedlek, hogy félrerántották a kocsit és az ulszéli árokba döntötték, a kocti alá temetve annak utasait. Kb. 20 -30 méternyire lehettek a motorciklisták, amikor a jajveszékelésre és kiáltásokra visszafordultak és a felborult kocsi utasainak segítségére siettek.
Dr. Marton Imre tisztiorvos lábára esett a nehéz kocii, amely annyira összezúzta bokáját, bogy közel léi évig kelleti gyógykezelietni, mig Ismét járni tudott. Megsérült sz orvos feleség: és Ország Jenő Is, csak a fiatal O.szágnéoak nem történt semmi baja.
A szerencsétlenség után megindult a csendőri nyomozás és Kovács József lentii ügyvédi Írnok gondatlanságból okozott súlyos testisértés miatt került vád alá. Tegnap tárgyalta ezt az ügyel a nagykanizsai törvényszék, mely a tanuk eskü alatti kihallgatáaa után Kovács Józsefet 240 pengő pénzbüntetésre ítélte.
Sctiwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
= Telefunken „Arcolette 3" lámpás készülék hangszóróval, telepekkel, háznál felszerelve 280 P, kedvező részletfizetésre, díjtalan bemutatás Szabó Antal sportűzletében.
MVAI KOP.OT
NAPI HÍREK
NAPIREND
Október 27, ezombat
\' Római katolikus: Szabina vl. Protesl: SiaMna. Izraelita: Maik hó 13. Nap kel reggel 6 óra 36 petekor,
nyugszik délután 16 óra 51 perckor. •
Városi Mozgó. .A Visztula hajósa\', B. Cecil de Mille filmje. .Legényfogó", vígjáték 8 felvonásban. Híradó.
Uránia Mozgó. .Zorova Huru I Jönnek a bestiák I\', dzsungellilm.. Perkó a vonaton* s .Kinn vagyunk a vizból" bohózatok
— Svoy tábornok elutazott Nagykanizsáról. Svoy látván tábornok, vegyesdandárparancsnok tegnap délben Major ezredessel Nagykanizsáról visszautazott izékhclyéie.
— Áthelyezés. Szakmdry János káptalanfal tanítót a közoktatásügyi miniszter a csabrendeki Iskolához helyezte át.
— Halottak flnnepe Keszthelyen. Tudósítónk jelenti: Keszthely társadalma az idén is mélló keretek közt fog|a ünnepelni halottainak emlékezetét. Mindenszentek napján délelótt 10 órakor a reálgimnázium tanári kara és ifjúsága kivonul a temetőbe, ahol Vaszary Kolos sírjánál Hadro-vtes László, az iskola egykori jótevőjének, Oaldon Károlynak sírjánál Pintér Sándor, as elhunyt tanárok sírjánál Folly Oyuls VIII. osztályú tanulók mondanak beszédeket. Délután 4 órakor az egész társadalom résztvesz a hősi-temetőben rendezendő gyáazünnepaégen, amelynek Ste/alts Aladár apátplébános lesz s szónoka, akinek beszéde előtt és után ai l/taros Dalkör énekel. Az Iparos Dalkör ezután volt elnökei és Jótevői sírjánál fog énekeim. November 2-án reggel 8 órakor a hősi halottakért gyászmise lesz, melyen az összes balóságok, testületek slb. megjelennek.
— Előadás a Leányklubban. A nagykanizsai Leányklub ismeretterjesztő előadásai során, október 29-én, hétfőn délután Barbarlts Latos, a Zalai Közlöny felelős szerkesztője fog előadást tartani a régi Nagykanizsa életéből vett témáról.
— Ma, szombaton és vasárnap Wolláknál disznótoros vacsora
1 Pengő. 1 liter must 80 fillér.
— TlsztuJItások. Tudósítónk jelenti: Községi tisztújítás volt Nemes boldogasszony fa községben dr. Huszár Pál keszthelyi főszolgabíró közben-jflttével. Bírónak Varga Józsefet, helyeftesblrónak Tamás Lajost, esküdtnek l.ókl Lajost és Nemes J6-zsefet, közgyámnak Szántó Józsefet választották. Szentgyörgyvár községben a tisztújítás eredménye a következő: biró Tischler Slndor, helyet tesblró vitéz Major Antal, esküdt Tischler Károly, Harsányt Pál, ifj. Mátis Nándor és Mátés Gábor, köz-gyám Szántó József.
= Ma és holnap disznótoros vacsora a Rózsában.
- Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéhá <ában VIII., Baross-tér 10.
- Hirtelen halál Tudósítónk jelenít: Kővágóőrsi szöllejíböl h tza-feli tartott Kesjthelyre Nóvák József 44 éves nyug. Máv. Intéző. Balaton-edeiics táján már rosszulérezie magát, a keszthelyi állomásról pedig már csak a park sarkáig ért el, ahol összeesett. Haza szállították, de se-gileui nem tudtak rajt. Halálát agy-szélhüdés okozta. Nyolc kiskorú árva mar:dl utána.
Egy szál gyertyát a ka-tonasirokra!
Nagykanizsa, október 26 A világháború befejezésének tlz esztendős évfordulójára a Zalai Közlöny akciója és a város társadalmának áldozatkészsége folytán, sirkő áll a nagykanizsai hísi temető minden egyes halottjának hamvai felett. Az idei balotlaknapi Onn.pnek tehát kettős |elrn:ősége lesz: a decennlum és a bőii sírkő akció záró-aklusa: — az átadás.
Ezalkalommal a MOVE nigyka-nizsai főosztálya azzal a kéréssel fordul a város közönségéhez, hogy ad|on mindenki egy-egy szál gyertyát, akinek módjában van, adjon néhány fillér készpénz adományi, hogy a haloltaknrp ünnepre a katonatemető! méltóképen feldíszíteni lehessen.
Az adományok Stampf Ziigmond FŐ-utl üzletébe kéretnek.
— Baleset a vlllanytelepen.
Tudósítónk jelenti: A keszthelyi vlllanytelepen Braun Lajos lakatos tegnap délután nagykalapácctal a vas mellé ütött. A aulyos kalapács jobb alsó lábszárcsontját eltörte. Kórházba szállították.
= Ma, szombaton és vasárnap Wolláknál disznótoros vacsora 1 Pengő. 1 liter must 80 fillér.
- Eltiltották a páli ikát - lug-követ Ivott. Rab Imre gyöngyös-melléki lakos rendkívül szerette a pálinkát és mivel hozzátartozói ellenezték, hogy a megengedettnél többet igyék, annyira elkeseredett, hogy lugköolda\'ott ivott. Állapota súlyos.
Mr és holnap disznótoros vacsora a Rózsában.
I,
Szombaton 5, 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Két sláger egy műsorban I
A Visztula hajósa
Rendezte : B. Cecil dc Mllle. Főszereplő: Várkonyl Mihály.
Legényfogó
Vígjáték 8 felvonásban. Főszereplő: Marié Prevost.
Hiradó.
— A Zalai Évkönyv ismét megjelenik. Az uj Évkönyv iránt nagy az érdeklődés, mert bz első komolyaágával, tartalmasságával nemcsak Zala közönségének tetszését nyerte meg, hanem a fővárosi sajtóét lf, mely pedig ritkán siokott ludumást venni a vidék azellemi életéről, termékeiről. A Zalai Évkönyvről általában ait irta a fővárosi sajtó, hogy országos érdeklődésre is számot tarl-hsL Az u| Évkönyv is tartalmas lesz. Komoly emberek írtak teljesen eredeti, nivós tanulmányokat a Kisba-latonról, a Bilaionról, a balatoni orvhaláazairól, Kanizsáról, a két Kls-faludyról, Halls Istvánról, a nemzeti zászlóról, egyes vidékekről, elfelejtett zalaiakról, a szigligeti és cso-bánci várról, a balatoni népről, a göcsejiekről, slb. slb. Nagyon érdekes lesz az Évkönyv szépirodalmi és archeológiai része is. Ez a könyv hozza Ztla hiteles semalizmusit is, amiért ügyvédek, hivatalok, kereskedők, iparosok hasznos könyve lesz. Mert ez a könyv a legtöbb zalai ember olvasmánya lesz — a hirdetők is megtalálják számításukat. A megbízható cégeket, kereskedőket, Iparosokat a Zalai Évkönyv megbízottja fetkereni.
Jeruzsálem, Nagykanizsa, Páris...
Ez a három név ugy kerüli egymás mellé, hogy csütörtökön kóső eale Nigykanizsára érkezett egy hatalmas Renault túrakocsi, mely Jeruzsálemből jött és a francia fővárosba igyekszik. A gépkocsi Wacher Au\'onia A\'fred francia kapitány tulajdona, aki a Szentföldről kedvtelésből Páriáig utazik családjával aulóx Feleségén kívül kisleánya és Capponl Pierre Jaz nevü solfőtje van vele.
A túrázó kapitány Konstantiné-pjlnál jött Európábi és a Balkánon először Bu\'gáris, ma|d Sterbián át Romínlába ment. A magyír határi BiharpUspökinél lépte át. — Ittien Triesztbe, Nizzába mennek, végül Páriiba kőinek ki. U\'juk zavartalan. Nagykanizsán egy napot töltöttek.
13 HHKIfl
Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
A legizgalmasabb dzstugelfilm!
Zoro va Huru!
Jönnek a bestiák I
Kalandos viszontagságok az őseidő mélyén.
w
Ferkó a vonaton
Bohózat 2 felv.
Kinn vagyunk a vízből
Bohózat 2 felv.
_ 1928. október 27.
Az finálló kanizsai Ipa-rostanonoiakola felé...
A városi tanáoa uj faltarjaax-téaben konkrét tarvakat tarja azt ■ mlnlaztárlumba
Nagykanizsa, október 26
Ismeretes az a régi akció, melyei egy uj, önálló, szakirányú Iparos-tanonciskola felállítása, illetve építése étdekében ugy az Ipartestület elnöksége, mint az íparostanonciikola felügyelő bizottsága a városi tantcs-C8jI karöltve megindítóit.
A kereskedelmi ^miniszter a város {elterjesztésére annak Idején arról értesítette a tanácsot, hogy bár a folyó évben nem lehat már beállítani a költségvetésbe a felállítandó nagykanizsai Iparostanonciskola álltmsegé-lyél, de ha az 1929. évi költségvetés ugy lesz dotálva, mini az 1928. évi, akkor igyekszik ezt a kérdést megoldani.
A keresk delml miniszter ezen ígéretére támaszkodva a városi tanács most ujabb és előreláthatóan sikerrel kscagtaló akciót kezd az önálló szakirányú ipirostsnonciskols felállítása érdekében. Először is tervezetet dolgoz kl oly irányban, hogy miként lehelne a jelenlegi terhek csökkenése mellett ezt az uj, önálló szakirányú iparostanonciskolát felállítani és pontos számadatokkal kívánja azt alátámasztani. A tervezetet felterjeszti a kereskedelmi minisz\'erhez, bogy annak alapján kérje tőle az uj iskola építéséhez és felállításához a megfelelő államsegélyt.
— Életunt öreg gazda. Bocskor János 62 éves jutái gazda tegnap lakásának mestergerendáján skasz-totla fel magát. Tettének oka — elhalt feleaége utáni bánkódás.
)( Háztartás, Magyar Asszonyok Közlönye, a magyar url családok asztalának Kedves folyói ata. Meg|elenik havonta háromszor. Előfizetés negyedéve 6 pengő. Mutatványszámot kUld a kiadóhivatal: Budapeit, IV., Virosház-u. 16.
— Tüzesetek Pacsán. Tudósítónk jelenít: Pscsa második körzetében vasárnap este kigyulladt Lúgost Ferenc széna és szslmakazslja. A szomszédságban ép:n lakod: lom volt, valószínű vigyázatlan dohányzás okozhatta a tüzet, amely kivilágítást rendezett a falu legszebb leányának esküvője napján. — Pacsa első körzetében caűtörlökön hajnalban rémes sikoltozásra ébredtek »z emberek. Lángban állolt Sándor István lakóháza. A rögtöni taroltói segifség erőfeszilett munkája megakadályozta a lüz továbbterjedéséi. Míodkét eseib:n megindult az eljárás. A kár biztosítás folytán megtérül.
Amikor arcixine fakó, sikkét-sárga éa tekintete bágyadt, amikor szotno:u, nyomott hangulat és fel-fuvódis kínozza, amikor nehéz álmok, epepangás, gyomorfájás és fejnyomás gyölri, ilyenkor tanácsos néhány napon át regjei éhgyomorra 1—1 pohár természetes .Ferenc József" keserüvizet inni. Az ó- és újvilág orvosai azért rendelik a Ferenc József vizet oly gyakran, mert ez sok esetben a rosszullét okát gyorsan megszünteti és az egész szervezetet felfrissíti. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és faszerüzletekben.
1928 október 27.
2ALá| KÖZLÖNY
RÁDIÓ HffSOl
. kOsnxda-
U* • langv. — luagvereeny. B — előadáa Oy — KyeruickeJtnek. A — aasaooyofc-
f-\'^gsA-vraaa
(J — kn-taa4.
27 (szombat)
Budapest 9.30 H. 12 IJfII harangszó az egyetemiéri templomból. Ulána : Időjárás, H. 12.20 0. Iiangv. l Időjelzés, Időjárás. 2 30 H. 4.4& ldo|elzéa, fdöjáráa. H. 5 A Kisfaludy Társa-ág Irodalmi délutánja (i Zenekart hangv. az Oatende kávéházból. 7 A Migyar Cserkész Szövetség előadása 7.30 Bartók Héla hangv. 9 15 A m. klr I honv gy. ezred zenekarínak hangv. 10.25 Időjelzés, Időjárás, H. Utána cigányzene.
Báca, Oráe, Innabrock, Klagenfurt Linz II nZ. 4 Caipkerózaika, mesejáték. 6 Kamara Z. 8.20 Operett E.
Berlin, Stetttn 11.02 éa 2 0. 5 Hangv. 8 Mikrolonml Berlinen át. Utána 12 óráig Unc Z.
Barcelona 12.15 Harangjáték. 2 <5 Kamara Z. 6.45 Hangv. 7.25 Egyházi énekek.
7 40 Hangv. 10.15 Harangjáték. 10.25 Hangv.
Basel. Bern 12 50 ü 4 Hangv. 6.30 Gy. 5 Zenekari hangv 8 l\'llharmónlkus hangv. 10.15 Hangv. 11 35 Tánc Z.
Hrflnn 12 Prágai műsor. lo-25 NépszerU és tánc Z.
Frankfurt, Cas*el 1.15 Hangv. 3.0r> Ilj hangv. 3.55 A. 4 35 Modern Unc Z. 8.15 IC 9.15 Ttrka est. Hamburg, Bréma, Hannover, Klel
8 A. 110. 4 15 Zenei E. 5 Modern kamara Z. 8 Rádiójáték. 9 Költemények és dalok. Utána K.
Langenberg, KSln, Aachen, MQnater 1015 és I2IÖO. 1.05 Népszerű Z. 4 30 Oy. 5 A 5.45 Hangv. 8 Vidám est. Utána l-ig lánc Z.
London, Daventry 11.15 Istentisztelet. 2 Kamara Z. 4 30 Fúvószenekari hangv. 6.15 Oy. 7.45 Schubert: Dalok. 8.15 Zenei kózjáték. 8.45 Kozák kórus hangv. 10.35 Bécsi Uncok és Indulók. 11.35 Jb.
Madrid 1.15 Harangjáték. 3.15 Zenekari hangv. 8.15 Hangv. 9.15 Tánc Z. 11.15 Operettrészletek.
Ml linó 12.10 Kamara Z. 4.30 Hangv. és tánc Z. 5.20 Oy.-dalok. 8.50 Hangv. II Cigányzene.
Prága 11.15 0. 12 30 Hangv. 3 Csehország 10 éves fennállásának Ünnepsége. 7 Ünnepi diszhsngv.
Kóma 1 Kamara Z. 5 30 Ének- és zenekari hangv. 8 45 Opera E.
Varsó 12 Torony Z. 4 0. 8.30 A drótostót, Lehár 3 lelv. operettje. 10 30 Tánc L.
■ozeészmiizAK
A Visztula hajósa grandiózus film a Városi Színházban A Városi Színház igazgatósága ma szombaton és holnap vasárnap
A Visztula hajósa c. grandiózus Ilim előadásával akar kedveskedni Nagykanizsa közönségének, melyről maga s főrendező, Cecil B. de Mllle azt jelentette ki, bogy az emberiség szerelmének legnagyszerűbb története. Főszereplő a lenyűgöző, mindenkit magával ragadó Vdrkonyl Mihály. _
Városi Nagymozgó. Oki. 27-én és 28-án, szombaton és vasárnap két sláger.- .A Vis-.tula hajósa", rendezte B. Cecil de Mllle, főszereplő Vátkonyi Mihály. .Legényfogó", vig játék 8 felvonásban, főszereplő Marle Prévost. Hiradó.
Uránia Mozgó. Október 27 én és 28 án, szombaton és vasárnsp a legizgalmasabb dzsungelf.lm: ,Zoro va Hurul Jönnek a bestiák I" Kalandos viszontagságok az őserdő mélyén .Ferkó a vonaton" és .Kinn vagyunk a vízből", bohózatok 2-2 felvonásban.
SPORTELET
A VASÁRNAP SPORTJA
Nagykanizsán : PESTERZSÉBET—ZALA-KAN 1ZSA Az NTE Baján mérkőzik
Nagykanizsa, október 26
-A II. liga válogatott csspeta vasárnap -Bécsben mérkőzik az osztrák II liga válogatottjaival, a kisorsolt bajnokaik, Igy az Attila—Zala Kanizsa is, emialt elmaradnak. Csupán egy bajnokit, a Sorokfár—József város mérkőzést játszák le.
A szabadnapot a Zala-Kanizsa barátságos mérkőzésre használja fel. A budai 33 as csapalát kötötte le, de a 33 ások a már kész megállapodást lemondták s igy a proliszövetségben lesz folytatása az ügynek. A Zala Kanizsa pesti képviselete a 33-asok lemondása ulán a Peste -zsébettel lépelt érintkezésbe és perfektuálta is a meccset.
A Pesterzsébet csspalát, mint ismeretes, a nyári szünet alatt vesztegetés miatt törölték a bt|nokság-ból. A club azonban u||áalakult s most a szövetségi dijért |áisiik. — Együtt tartotta azonban tejes csapatát, mellyel tavaly a II. ligában a bajnokságért küzdött. Ez a csapat tavasszal vendégszerepelt már egyszer Nagykanizsán s az akkori Kanizsa FC t 3:1 BránybBn győzte le. De most is nsgy játékerői reprezentál az együttes, hisz ugyanazok a játékosok játszanak és jó formában vinnak, amit legjobban elmúlt vasárnaDl eredményük bizonyít, amikor 6:0 arányban győzték le a Soroksár komplett csapatát barátságos mé\'kőzésen.
Érdeklődéire Is tart számot a Pesterzsébet vendégjátéka, hisz szerepel csapatában Lika és Fischer is, aklke>, mint ismeretes, a Zila Kanizsa több alkalommal is sierződ-telnl akart, és még most sem ejtette el megszerzésüket. Játékuk megfigyelése érdekes lesz.
A Zala-Kanizsa azzal a csapatával áll ki, amelyikkel vasárnap olv szenzációs győzelmet aratolt a VAC fölött. Csupán a center helyén fog Kelemen hlanyoinl, mert könnyebb természetű motorkerékpár baleset érte. Ezt a körülményt azonban arra használ|s fel a Z la Kanltsa, hogy kipróbálja az u óbbi időben so»a\' emlegetett és sok litokzatosiággal körülvett pesti centet csatárt, akit szerződtetni akarnak.
U.IJI:2
művészies kivilel — legolcsóbb ár
Hangszóróvétel már az egycsöves készülékkel. Az összes típusok alkalrész-ósszeátlllájokban is kaphatók
Kaphatok i litlji rádtókereskedéitkbtn.
Gyiitji:
süss NÁNDOR
R.-T. BUDAPEST
Meg|elent uj pótkatalógusunk az 1929 es idény újdonságairól.
/
A Pesterzséb;t Játékerejére jellemző hogy ugyanezen csapatával lavaly a II. liga bajnokságában a Somogy és Turul mögött csuptn gyengébb gól arányával végzett a harmadik helyen. E\'énk emlékezetben él még az a nagy rivalizálás Is, mit a Somogy-gyal folytatott s aminek eredménye aakor az a nagy port felvevő ügy volt, hogy Somogyo! a BAK-kal pesterzsébeti pályára viletle, ahol a Somogy kl is kapót\', csakhogy a BAK ezt a kellemetlen meglepetést megszerezte később a — Petterzsé-betnek Is, meri enn;k csapalát Is legyőzte s épen ez a vereség került a Pesterzsébetnek bajnokságába.
Az amalőrökn I az NTE isméi a Bácskában, Bajá i srerepel a BTSE-vei szemben. A mecci Kanizsára volt sorsolva, de az NTE a nagy költségek miatt feladta pályaválasztó fogát. A meccs eredménye nylll, de azért inkább a BTSE a favorit.
Pécsett a DVAC-PVSK, Szigetváron a SxAK—KAC mérkőzések úgyszólván teljesen tisztázni fogják a bajnokságot.
Kaposvárott a Turul és a Bics-almísi SC meccse körülbelül egyenlő ellenfelekel állit szembe.
Évzáró kerékpárverseny
Nagykanizsa, október 26
A Nagykanizsai Kerékpár Egylet f. évi okióber 21-ére hirdetett kerékpárversenyt közbejött akadályok miatt nem tartották meg és ezért azt október hó 28-án délután 2 órai kezdettel tartják meg Nagykanizsa és Pacsa közötti orsiágulon és vissza, összesen 62 kilométeres távon.
Benevezni lehet Donát Ferenc műszerésznél és Htlky Béla egyleti titkárnál. Dijak 15 versenyző jelentkezése cselén 6 dij, 10 versenyző jelentkezése esetén 4 dijat oszta-uak kl.
K&zeimsil
Az OMKE a mezőgazdasági kivitel fejlesztéséért
A világ minden részéből összegyűlt kereskedelmi képviselők kongresszust tartanak Bécsben. A kongresszusiak mintegy 2—300 tagja látogatást tesz Budapesten is azzal a céllal, Itogy közvetlen kapcsolatot szerezzenek a magyar kiviteli cégekkel. Az OMKE Is vendégül látja a külföldi kereskedelmi képviselőket, akik i I a legnigyobb magyar mezőgazdasági exportőr cégek vezetőivel fognak lalálkozni. Ez a találkozás azt a célt szo\'g4l,a, hogy a világcégek képviselői megismerkedjenek a magyar mezőgazdasági export lehetőségeivel és remélhető, hogy agrár kivitelünk szempontjából az összejövetel ériékes üzleti kapcsolatok létesítésével fog Járni.
(—) Októberi vásár Pacsán. Tudósítónk jelenti: okióber 25-én volt Pacsán az őizl vásár. A felhajtáson meglátszott az ötzi munkávall nagy elfoglaltság. A zsibvásár szo-
katlanul nagy volt. A csatornázott széles u\'cán kényelmesen ludtak elhelyezkedni a nagy számban érkezett vásárosok. A csatornázás utáni vásár premierje kitűnően sikerűit.
TftZIlI
A tegnipi javulás után az értéktőzsdén ma ismét lanyha volt az irányzat. Kezdetben nagyfokú űziet-telenség mellett csak egyes értékek szenvedtek a rendezési nap miatt számottevő veszteséget. Zárlat elölt azonban a piac egyes területén tömeges kínálat lépett fel, minek következtében az árfolyamok rohamo san lemorzsolódlak. — Különösen a bányapiac vezető értékel szenvedték a legnagyobb veszteséget. Igy Bauxit 22, Magnesit 15, Kőszén árfolyama 9 pengővel esett. Igen lanyha volt a Fegyver 5. Szikra 10 él Ruggyanta 3 pengős treséisel. Az értéktőzsde lanyha hangulatban zárt. A fixkamatozá8u papirok piaca üzlette-len, a valuta és devizapiacon egyenetlen irányzat mellett csak kiaebb változások vo\'tak.
Zürichi zárlat
Pária 20 31, Loa4oa 25-20 l/z. Navvork BI9-/0 B\'baaal 72-22, MUaao 17-22, Madrid 83 80, AmrttfSaai 106-35, B«tta 113 >3 Wlan \'3-10, Sofl* 375. Prtea IS 40. Varad fi-20 Bndapart SO SO, Be «iád 9 3 t.kiest 3T4Vs.
Terménytőzsde
Buza —, rozs 10 fillérrel esett. Az Irányzat gyenge, a forgalom közepes.
UtM. \'Ua«v. T kg-oe 26-00 -2615, H «e-o« 26 2s—26 40, ka-oa 3650 26 60, 80 -na 26 65 26 75. dunántnű 77 *»- .5-85 - 26 CO. 7« ►•-oi 26 10-26 2S. 79 kíí-os 26 35 26 45 80 kf-oa 26 45-26 5Í, roas 24 10-24 20. takarni, áros 36 50 6 65. afeárpa 27 00 -28 00, rab 25 00 —2V50 laazeri 3130 ít 70, B Mik orv 19-25 -19 50.
1 Mcyert! Ttofe ésvtn-jegyxáM
UHVtZA* Amst 229 70-00 40 Balgrfcl 10-06-1009 Mariin U8 48-U6S8 BrttaaieJ 7*62-79 87 Bakaiad 3 44-3 48 Koptali.142-70 153 \'0 London 27 7 7-27 85 Madrid 92-10-92 HU Mttaao 30 0MÜ-10 Nawywk -i72 80-4 40 Oaale 162 6/-I53 07 Pázta B-M-23-46 Prága 1B97-I7-02 •aefla 4-13-4 16 15810 -163 50 6410-84 40 •0 57-80 82 IIM2-IIO-52
•tackfa. Varsó
VALUTA*
Aagol I. 27 75-77 90 Balga b. 79*7-79 87 Caabk. 16-94 17 02 Déak. 162 50-IW 19 Dinár 9 99-100\') Dollár í,7U 80-372 80 fwrl- u 22 40 22 60 Ki*. 229 40-230 40 Laagjtl 6410--M40 Lat J\'43 3 48
Lan - -
Ura 39 95-30-20 Mái ka 136 40-136 90 Norráf 152 50-153 10 BchllL 80 4 M0 82 Paaata 92 05-«2 65 Svájcit. 110 12 10 52 •vM k. B2-93-1S3 50
Sertésvásár
PatbajUs 733, BMiyMI aladatlan.l i
aaaiadt 170 .arab. HlaóraadS 1-82—1-84, u«4att i\'68-1-70. audett köaap 146-1-50, könnyű 110-1-25, alaóraoda ör«a 1-tO -161 aiáaodrauík 1-30—1-46 aagsl I salaó 1-24 -1-50 taaloana nagyban 2 26— 2 30, aau 2 54-2 58, labuaottbas 150— 1 60. axitonnái ülaartáa 1 92-1-18. As Iraayaat közepes.
Klaája: Délxalai lytnsáa és Lajklaáá Tállalat léméaytáruság.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
m. aa.
HIRDESSEN
■ „Zalai Kfixlftny"-b«n.
KAI A! K02XÖNT
1P28. október 27.
iPBÓHIBDETÉSEK
Az apcóhirdMesek dl). 10 iiólg SO fillér, minden további «.-ú dl\'a S llfl. Vaaár- ta ünnepnap 10 ud k 10 fillér, minden további sxó dl|a S flll. Ssardán ta pénteken 10 saólg «0 fillér, minden további uá dija • flll. Uinsaó t minden vastagabb betltból álló ssó kát saónalr számit-iattk. Állást keresőknek MXVo engedmény. A blr«UtA»l élt min.-- \'IvattonstS.
Eladó egy 3-as számú pénoélazak-
rény. Clm a kiadóban. 5281
Csinosan bútorozott aioba kiadó
Zrínyi Miklós utca 47. 5317
Uj aoatalibor, Unom, zamatos literié
56 fillér Sálránnál, Magyar-utca 74. 5179
Elegáns nagy szoba, konyhával, vagy bútorozva kiadó. Clm a kiadóban.
Sohwarx éa Taubar cég Nagykanizsa, Qslatl ós Irodai barendazéaa,
egyben vagy darabonként aladó. 5122
Kezdó géplrón6 Irodai alkalmazási keres azonnali belépésre. Clm a kiadóban. 5299
Kiváló Unom teavaj I kgr P. 4 80 Oyenes Lajos csemegeUzletében. 5310
Fahér gyermek »aségy Hókkal, olcsón eladó Csengery-ul 17. II emelet. 5304
Ma, szombaton este
ihro vacsora
töpörtyűs pogácsával 80 fillér.
Kitűnő borok literié 80 fill. Szibari lizltng 1 I\'. 20 fill.
Szives pártfogást kér
Perényi János
vendéglős.
Sohwarx éa Tauber cégnél, Nagy-
kanixaa egy kivépórkóló, egy Wrrlheim-kasaia, egy írógép ós tóhh jó állapollian levő mérleg eladó. 525t>
Város kózelében 4 hold (old eladó. Bóvebbet Csengery-ul 52. üzletben. 52:9
Bútorozott kulonhejáralu szép szoba azonnal kiadó. Bővebbet Csengerv-ut 52 , üzletben. ,r>24«
Jobb leány elmenne gyermekek mellé. Clm a kiadóban -5)24
Eladó egy htlószobabulor Csengery-Ut 24. -5315
Tel|esen vasból készult, kilenc méteres sialmakaialoió eladó. Vodlnák, Oelseszlgel 5011
Bérbe kiadó körülbelül 700 -01 kert Magyar utca 20. 5318
■«l vinoallér (elvétetik az L\'jriépi üszdaságban. 5319
Pénzt
f ilvósinalunk földbirtokokra (vA>tO nélkü ) teljes IOO o-os kifizetéssel, 35 évi időtartamra 3 katisjieri holdtól kezdve, holdanként 600 pengőig, évi 7|/-/Vo kamatul-pon. ar tra\'ok vételétől számított 8 napon belül | (II helyre is ) Házakra pénzintézetünk y.\'oévi kamattal folyósít 1 — 10 évig terjedő kölcsönöket, az ingxtlanérlék 50°/o-g. Váltókat leszami\'olunk, váltóhiteleket nyujlunk
Kernács és Társai
bankbizományosok Budapeit, VI., Terér-körnt 43 B.
(VAlaszliélyeg beküldését kórjuk.)
on^inental
minőségben és tartósságban felttlmnlhatatlan!
Csávázószerek:
Poriol Till nlin /Árzópác
Tillaniin lligosan Cnp ám Orii.n csávázó rézgállc
Magvak MUtrágyafélék NBvényvédőszerek
„Futor" szénsavas takarmánymész. Madárcleségek
0BSZÁ6 JÓZSEF aitkirukttóftti
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A biróság melleit, «l Telelőn: 130.
1928. Pk. 1872. számhoz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Kildor József budapesti (V, Lipót kőrút 30) ügyvéd által képviselt Braun és Kosenberg kérelmére 279 P. 19 f. tfkekövetelés és járu lékai nejéig a nagykanizsai kir. |á-rásbiróság 1927. évi K. e. 1599/30. sz. vég é>ével elrencelt ki.-léi itési végrehaj\'ás folytán végreh-jtást Kztn-vtdölöl lefoglalt 233fi I\'. becsértékű ingóságr.kra a lelni,et kir. |árás biróság fenti siámu vtgiését/el az árvetés elrendelieivf n, inisk az W08. évi XLI. t-c. 20. §-a aI p|áo fenlir\', valamirt zálo jogot szerzet! más foglaitalók |avár« is a végrehaj\'ás! szenvedő lakásán é« üzletében Binokszen\'györgyön, a Bedenek-féle báznál leendő megturlására ha láridőűl 1928. évi november hó 5. napjának délután 3 órája tüzelik ki, amikor a birói\'ag lefogln I bútorok, ét>és;letek, varrógép, kaid, könyvek, lüsier-, rövid , var-, pot-cellénáruk, bolllberendi::és r egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek kéazpénzlizelés ellenében, esetleg btcsáron alul is el fo;om adni.
Lctenye, 1928. évi október 20 áo.
Dr. Váró Pál s. k.
5322 klr. birósági végrehajtó.
MAKULRTUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
Ragályos
betegségek
ellen a legjobb védekezés a
tisztaság.
Viselt felsőruháit időközönkint tisztittassa vegyileg a
Rózsagyárban
Kaposvárott.
--IUI
Gyiijtötelep: Nagykanizsa, Erzsébet-tér
felvétetnek
MEGHÍVÓ!
Maxin- vagy üzleti ügyekben! utaiitok alkalmával
BUDAPESTEN
a legkellemesebb otthont nyújtja a legelónyötebb teltételek mellett a Keleti pályaudvar érkezét! oldalival strtnben levú
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
ftO"o engedményt kap
ralol «ien lap el/>fli«tój« olcsó noba-áfáinkból,
IO0/0 engedményt kap ol<tó áltarml árainkból. (KltQnó hiil konyha.) 5 pany&t megtakarít
sutótail kóMaével, taerl Kyt\'iOK áljöhtl agy ptfC alatt á pályaudvarról.
Nálunk otthon érzi magát I ! 1
EltórendQ klaiolgálát, ailgoruan ctalid! |«ll«|(.
Saját érdeke
ezen clónyók folytin. hogy okvetlen nálunk tiáll-|oai meg. — Elózetca azobamegrcndcléi ajánlatot
Férfi és nöl
KALAPOK
(Hűckel, ü/ukils, Halban, Damask) férfi és nöl
SAPKÁK
szállag, tomp, gvászfátyol
nagy r.tk\'áia. Átalakításokat vállalunk.
GYENES ÉS VIDA
4soi rtlsó\'emplom mellett.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gázmosó, vegytlsztltó, ruh*f«stö villalati
i nombáthtlyl orax. Iparklillitáaon aranyéremmel kitüntetve
NAOYKAN1ZSA
Kazlnczy-u. 8. Ilunyadi-u. 19.
Mos, fest, tisztit, piisséroz.
Szétfejtett kabátok festése mér 8 pengőtől.
Máztartási fehérnemllek legolcsóbban
a n
ÁGYTOLLAT, fflÉZET,
állati b ö r 6 k e t,
vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol
8TBÉI B. riAI SA8YKA1IIZ8A,
Erzsébet királyné-tér IS. sz. alatt.
Jó megjt lenésü, intelligens összeköttetésekkel rendelke ö urak
üzletszerzőnek kiképeztetnek,
f>x fizetéssel és jutalékkal alkal-mailstnak
Turul-Magyar Orazágos Biztosító Intézet R.-T.
fíügynöksége Kazinczy-utca 2.
!»»> (Aczél iroda )
Autó-tulajdonosok figyelmébe!
Legteljesebb
AUTÓ KÉZIKÖNYV
Az autó szerkezete, kezelése és vezetése Irta : Weiner Emil. Ara Itlzve 15 pengó, kötve 18 pengó. Kapható :
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében jiss Nagykanizsán.
.1.
nagykanizsai fiókja
Sugár-ut 4. Telefon 338.
Bármely bel- vagy külföldi áru- vagy értéktőzsdéről a lehető leggyorsabban, telefonon, táviratilag, vagy írásban, helyben vagy vidékre jelentést ad.
Érdeklődni lehet a fenti címnél.
Nyomatott a Délzalai Nyomda ét Lapkiadó Vállalat Készvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős OiUtvezetö: Ailai Károly.)
08. évfolyam, 246. szám
Nagykanizsa, 1928. október 28 vasárnap
fillér
POLITIKAI NAPILAP
■a. KL
TAKARÉKOSKODJUNK!
lila: Kelemen Ferenc
Felelői szerkesztő: Barbarits Lajos
DMh«M án. tj Un ■ P*a«4 4a
Négy éve mir annak, hogy a híres milanói pénzintézeti kongresszus me-lyen 49 illimból 354 kiküldött 7261 takarékpénztár képviie\'elében vett részt, megteremtette a .takarékossági napct", melyet aióta a világ mind\' n kuiluráliama évről-évre minden oklóber hó 31 én nagy propadandával mrgtart. Nálunk ez a második .takarékossági nap", amelynek megrendelését újból a Postatakarékpénztár és s Pénzintézeti Központ vállaltak. Az Idei propagandatevékenységet egy klasé elnyomják a Magyar Ilit lázas előkészületei, mely tudvalevőleg november hó 3—11-ig tart. Birmlly hatalmas |elentőségQ országos mozgalom is azonban a magyar Ipar-pártolásnak ez a grandiózus ötlete, bármily szükséges Is ez az imponáló szervezkedés, mely a Magyar Hét nsgy erőpróbáját előkészíti, a nagy fe buzdulta közepette lem szabad megfeledkeznünk a takarékosság kü-izöbön álló ezévi piros baltit ünnepből. Mart a takarékosság nekünk nemciak kivánatoj emberi erén/, nemcsak (onlos gazdasági tényező, hanem nagy nemzeti törekvéiQnk megvalósításának egyik jelentékeny eszköze. Síéchenyi előbb gazdagnak, Kossuth előbb függetlennek kivánta az országot. A takarékosság, ha gyö keret ver a népek millióinak szivében s a polgári éa hazafiul gondolkodás hatáiozott életszabályávd izmo sodlk, mindkét nemzeti törekvéshez egyszerre juttat el bennOnket. A n gy világháború borzalmas következményei közül legnehezebben viseljük el a hajdan oly hatalmas tókék pusztulásé". A tőke a modern gazdasági élet eleven hajtó ereje, minden vállalkozás, mlndtn akció, az egész gazdasági és társadalmi rend alapji. A nagy világégés ép itt hamvasztotta el a legnagyobb értékeket. A mozgó vagyon, a pénz Európa szerte bekövetkezett devalvációji f jlytán ma|"t-nera teljesen elpusztult * ezzel mi g dót\', megingott az eRész tőkére n lapított ujabb gazdasági r<nd8zjr A mai generáció boldogulása s a jövő mgy feladatainak megoldása szempontjából tehát nem lebrt fonlosabb kötelességünk, mint céltudatos termelő munkával és rendszeres, meg fontolt szilárd elhatározásokon nyugvó takarékossággal a tőkeképiét «ors-dönlö folyamatát elősegíteni. Éi itt mltden fillér rgyformán fontos. Aki ma komoly következetességgel apró Hz-huaz filléreket te«z félre azzal, hogy ezekből a Jelentéktelennek látszó ösazegekből némi „alapot" gyűjtsön magának az élet előre nem látható csapásaival siemben, az az u| gazdtságl honfoglalás éa a biztos magyar |Ovö nagy munkájának egyik öntudatlan napszámosa. Nem lehet sz igazságot ma eléggé banstu-lyoznuok. A Magyar N:mzcii Bink
kiváló elnöke egy minap megjelent cikkében újból it felhívja a nagy-közöniég figyelmét erre a nemzetmentő gondolatra : .Minden áron arra kell törekednünk, iiogy a tókeképzés a belfö\'dön menlöl nagyobb arányokban tért fjgla\'jon és gyoriillaiték A tökeképzés egyik leghatásossbb eszköze pedig épen a takarékosság, amelynek a háború utáni gazdasági világbajok otvoslása leién ép a milanói kongresszus tulajdonított oly nagy fontosságot. A takarékosság min tig nagy szerepel látszott az emberek és népek életében. Közgazda sági ét kulturális |elentötégél egész könyvtárakra menó irodalom mél-laita. Etikai ét pénitlgyi áldását az emberiség évszázadokon át aaját magán érezte; de ma tovább kell mennünk ennek a dlcaétetre méltó etr.beri erénynek méltatásában. A takarékosság ma a gazdasági talpraállás és nemzetünk boldogulásának egyik el-ejyini/utellea kelléke. Ec a RuadoJai, ez az iga/aág végig zug ma a glóbuszon. Palotáktól — kunyhAkig, márványtermektől — dohos, földes szobákig száguld ez a felhívás, hogy behatoljon a oépek lelkébe s uj tartalommal, uj hittel, uj reménységgel töltse meg a gondok ét nélkülözé-rek sötét felbőivel elborított magyar sziveket,
D: nem e!ég fillért fillérre raknunk I Nem elég a takarékosság eré nyél sablonos pénzügy! módazerek s;érint gyakotolni! Siáinot kell vet nüok végre megváltozott ooli ikai éa gazdasági helyzetünkkel. öiszhangot kell teremtenünk a megváltozott viszonyok ét sajM anyagi lehetőségeink körött. U| életeivfkrr, a kor komoly hangulatához alkalmazkodó életfelfogásra van szükségünk. A józan rzámillB éa krreaetlen egyszerűség legyenek ennek az uj berendezésnek kardinális Fzabálysi. Erek az elvek vezéreljenek heonűnkel « mindennapi élet ötizes jeler.tégrlnél. Uj e^brr-\'ipusia, gondolkodásaiban, cselekvéseiben, lakarékis\'ágánan harmonikus uj polgárliputra törekedjünk. Trianon elszaki\'ott/i tőlünk területünk kéth\'imadát, enrn-k konzekvenciáit minden polgári háztar\'áaaak büazke megértésari viielníe kell. L« kell fokoznunk az Igényeket, hogy individuális belyzetűrk s a nemzet nagy teherviselése közöli tátongó szakadék ne mutatkozzék. A takarékostág elvét bele kell vinnünk egész életrendsze-rflnkbr, mint aho?y ennek »z elvnek végre intézményit bizloaitékokat kell szereznünk ar állami élet minden területin l«. C«ak ha ennek az országnak minden intéző, felelős lé nyezőlét minden hivatalát, hatóságát, minden egyesületet ét minden dol-gozó emberét egyforma erővel él meggyözödésael tölt el nip|alnk parancsoló takarékosiágának tzüktége,
csak ha ezt a nemes honmentö erényt életünk vezérelvének fegad|uk el s attól egy pillanatra sem tántorodunk el, remélhetjük, hogy az isleni gond viselés s sz önmagára talált helyes polgári f elfogás elvezet b\'nnünket az u| Ígéret földjére I Addig p:dig ünnepeljük komolyan
évről évre a takarékosság pirosbetüs ünnepét. Harsogjuk vllágrá minden év oklóber hó 31-én: Takarékoskodjunk, mert a takarékosság anyagi Jólétet, lelki függetlenséget, polgári szabadságot, u| lüktető, eleven életet s mindeneklelett — nemzeti feltáma-dátt jelent.
Elsejétől emelkedik a lakbér
Annyi pengőt kell fizetni, ahány aranykorona az alapbér
Budapest, október 27. (Éjszakai rádlójelentés) A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kormány a lakátügyl korlátozámk fokozatos megszüntetéséről klídolt rendeletét akként módosilotia, hogy 1928 november 1-től kezdve a lakások és a lakásoknak tekinti ndő helyiségek biréUi annyi pengőt kell fizetni, ahSny arany korona az ilie\'.ő lakás alfpbére.
A demokrata párt parlamenti képviselete kimondotta feloszlását
Kassai nincs abban a helyzetben, hogy a demokratapárt parlamenti vezetéséért a felelősséget vállalja
liudapeat, október 11 A POggetlen Ncmze i D .\'mokrata Párt orszáígyüléil képviselői mi délelölt ér ekezlelel larto\'tak, amelyen a páit elnöke, Kaasay Káról/ bejelentette, hogy nincs abban a helyzeltnn, hogy a dvnokrala párt parlamenti vezetéséért h fele\'ösiéget továbbra is vállci.a. Bíjelenl.tte egyben azt is, hogv Sándor Pál és Hegyniegi Kiis Pál képviselők közölték vi le, h igy a demokrata pártból kilép ek. E bejelentéi után az érlckeziei elhatározta, hogy a demokrata páit jelenlej i parlamenti képviseletét nem ki/ánja fentartanl.
K issay Károly, Sándor Pál, Baracs Marcell és Pakots József képviselők a |övöre nézve megállipllván azt, hogy a nemzeti és polgári alapon filépi ett politika végcéljai ét helyei etzközei tekintetében azonos felfogást vallanak, egyben elhatározták, hogy működésűket ezután mint parlamenti csoport folytatják. H:gymegl Kiss PJI telefonon bejelentette, hogy a maga részéről ip csatlakozik ehhez a határozathoz. itróJy Ernő elhatárolását a Központi Demokrata Kör veielóséxével folytatandó tanácskozásig függőben tartotta.
Harmincnégyre emelkedett az erdélyi vasnti katasztrófa balálos áldozatainak száma
A szolgálafos vasúti tiszt regényt olvasott és elfelejtette ellenőrizni a blokkházat
Bukarest, október 71
A borzalmas erdélyi vasúti ka-laiztiófa áldozatainak száma ma reggelre 34 re emelkedett. A halottakat a alaiinai kórház halollasházá ban ravatalozták fel. A 34 halóit közül eddig csak ölnek nem sikerült a személyazonosságát megállapítani. A halottak legnagyobb rérza tza-badságos kitona, akik a nagyszebeni gyorsvonaton u\'aitak. A Simplon-expressz utasai közül csak négyen vesztették ételüké\'. A kataiztiófa ulán az állomás valamennyi tisztviselője megszökött és a távírónál sem maradi senki.
A kalaszliófáérl felelős vasuli tisztviselő — akit letartóztatlak — kihallgatása során nem ludotí elfogadható
magyarázatot adni a katasztrófa okáról. Az a feltevéi, hogy valószínűleg túlságosan elmélyedt egy regény o\'vasásába és igy elfelejtette ellenőrizni a két vonat előtt a blokk-házat. Az őrizetben levő váltóőr azzal védekezik, hogy azt hitte, hogy az inspek-clós tisztviselő már Intézkedett a váltók b\'álliláaára.
Két cseh katonai repülőgép katasztrófája
Karlsbad, oklóber 27. (Éjszakai rádiójelentés) Buchau melleit két katonai repülőgép lezuhant. A két pilóta mrgtisll. A két gép és szerencsétlen áldozataik az egeri repülő ezredhez tartoztak.
fái ál «OKLO»t
1396. október 28.
Egyenletesen fejlődnek az őszi vetések
Hlvataloi vetésjeleitis
Budapest, október 27 A földmlvelésügyi miniszter ma tette közzé a vetések állásiról és a mezőgazdaság állapotáról szóló leg-u|abb jelentéiét. Eszerint a gazd*.-ságl munkálatok közöl
az őszi szántások és vetések túlnyomó részét már elvégezték, csupán sz öszi buza vetése van még kevés vidéken folyamatban, ahol a szeptember hó végélól október hó kózepéig tartó etös Időjárás a munkálatokat akadályozta. Igen kedve zett az utóbbi azáraz Időjárás a tengeri törésének, burgonya, takarmányrépa és cukorrépa kiszediaének és betakarításának N.
Az egyéb őszt munkák kózOl még a tengeilszár és cirok szár vágáss és bt hordása, trágya-hordás és teiegetér, a késői kerii-velemények betakarítása s egyes nagyobb gazdaságokban a léli mély szántási munká\'atok vannak folya maiban.
Őszlrepcét a szoko\'.tnál kevesebbet vetetlek, mert a nyári hosszantartó nagy siárazság a talajnak idejében való megmunkálását akadályozta.
A vetések az utóbbi kedvező időjárás alatt szépen fe|lődnek és eiősödnek. Rovarkárok csak elvétve mutatkoznak.
A korábbi őszi vetések |ól kikeltek és szép egyenletesen fejlődnek. Kalőnősen jól megerősödtek a rors és az őszi árpa-vetések.
Takarmánykészleiünk beosztással a kitelellelésie elegendő lesz. E tekintet b n segítségre van a mostani kedvező időjárás Is, amely mellett a klzőldü t legelőkön és léteken a jószág .elegendő táplálékot talál.
Az állatok egészségi állapota kielégítő. Járványos betegségek, mUt: száj- és körömfájás, lépfene, sertés vész, sertésorbánc csak elvétve és kis mériétben fordulnak elő.
A szőlő állapota Az utóbbi hűvös, eiői idöjárts miati a siő\'ökben ro\'hadás állt be a ezért a szüretet az orsz\'g egyes siőlőibrn már általában befejezték, kivéve Tokajhegyalját, ahol október hó 22 én vette kezdetét a szüret, mely előre láthatólag több hetei fog igénybe venni. A nyíregyházi kerület sző őiben az október hó 12-ikl erőstbb dér a leveleket összezsugorította.
A szőlővesszők szépen beértek. Egyes szölőb;n s bujláf, döntés és fedési munkálatokat is megkezdték.
A terméseredmény minőségileg és mennyiségileg közepesnek mondható,
kat. holdankint 3—20 hl-re becsülhető, álla* azonb.n 10-12 hektóra lehető.
A must cukortartalma a klosler-neuburgi muttm?rö szerint, fekvés és a szűretelési Idő szerint igen változó, 10-22 fokot muta\', utóbbi ritkábban fordul elő. A must ára literenkiol 30 -50 fillér közölt mozog. Ó bor ára Malligand fokonként 3 5-4 fillér, mely ár Ideienként 40-50 fillérnek felel meg. A borkereslet lanyht, klná\'at tartózkodó.
Svoy István altábornagy, Koos Ottó ezredes lett november elsejétől
Bremzer Qusztáv őrnagy kormányzói elismerésben részesült
pedig eiiedessé nevezte ki s kormányzó. A kinevezéseket a november 1 1 hivatalos lap (ogji közölni.

Nagy kanIxaa, október 27 harmadik honvéd\'egyesdandár-rót és igy a kanizsai helyőrség tiszti-karírói örvendetes híreink vannak.
(Nagybányai vi éz Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, a magyar királyi honvéd«ég tényleges állományában, november elsejei ranggal Svoy István tábornokot, a vegyesdandár parancsnokát, aki két nappal ezelőtt tett ezredláiogatásl Nagykanizsán, altábornaggyá nevezte kl.
Koos 0 tó alezredest, a nagykanizsai helyettes állomásparancsnokot
AJÁNDÉKBA ADNAK
»ehol lem il L/ 1 1 il I ll itmmll if tn,
„KÉZIMUNKÁT.
If^ucbbct letfolcióbbin kapja
REINITZ BÉLÁNÉNÁL
Deák-lér 1. Telefon 552.
Bremzer Qusztáv őrnagyot a kormányzó a csapatkiképzés terén >i-fellett értékei katonai szolgálatain >k elism\' réséül magaa elismerésével lüntelte kl. A kitüntetés látható leiéi, a Slgnum laudiSt Svoy altábornagy kanizsai taitóskodáaa alatt iQzte fel Bremzer őrnagy mellére a tisztikar értekezletén.
Mind a három kitüntetés a honvédség kiváló magasrangu katonáit érte, akiknek örömében osztozik az egész város polgársága ls.
Nagykanizsa jövö évi költségvetése
A város jövedelmei és kiadásai — Ami nincs a költségvetésben
Nagykanizsa, október II
Az 1929 Ik évre szóló mamut-köliségvetés áttekintésénél az a, csak alaki (eleuség ün!k fel az első ta-pogatásnál, bogy a köl aégietéat tartalmazó nyomtatvány viizinies irányban terjedt. Ei a köiülmény feletébb megnehezíti a számadás át-leklnlheiöségét, noha magának a nyomtatványnak szedése és tipográfiája dicséri azt a vállalatol, amelynél a költségvetés kinyomatott.
H> nem ellenkezik a felsőbb halóság utasilástlva1, kivána oaabb volna, ha a költaégvetés alakja fJg-gőleges Irányban fejlődnék. A raé-lerszéles mellékleiek vlszlnles vonalait csak vonalzó segítségével lehel összeadni.
A költségvetés tartalmát vlzigálva, azt a tanulságot merilhiljük belőle, hogy
Nagykanizsán sok mindenféle intézmény létesült,
ami a városi közigazgatás jivára könyvelendő el.
Csak az Intézmények létesítésének sorrendje ellen emelhető kifogás.
A lanka nem épen szerencsésen ál apiiotta meg a sorrendet, amikor az ügyeket a képvse ő estület elé vitte.
I<y pl. bármily nagybecsű valamely városnak valamely iskolai Intet n Ilus létesítése, a kanizsai gimnázium Internálasának méretei a szükséghez képest tullerjedelmesnek és költségesnek bizonyult. 70 férőhelyből 8 van betöltve. L\'het, hogy az interná us kevés reklámmal vagy semmi reklámmal nem dolgozik, • zért az országban még nem Isne-rlk. Pedig még a templom is haranggal Invitálja a hívőkéi Nagyobb publicitás az internituinak csak hasznára volna.
Az Erzsébettéri 4. sz háznak megszerzését nem parancsolta a szükség. Bár 5 százalékot jövedelmez a ház, a befektetés nem ren\'abilis. Kölcsön pénzen vették, amelyért drága ka-
Egy asszony, aki visszajött...
lila: i\'rbán Uyula.
Éveken át gondolkozott ezen az uton. Ma elhatározta magát és taxit rendelt. Nem igen szokott autózni. Ez hozzátartozoll althoz, hogy mindenről lemondott. Szórakozásnak tekintette az autót is. Nem kellett eddig. De ma, szeptembernek egyik koradélutánján, ugy érezle, senkivel nem szabad találkoznia, ügyedül akart lenni magával. Szorosan egyedül. Elhu/ta a kis függönyt a kocsi ablakán és befogta szemét, hogy ezzel is kivigye magát az emberek közül.
Ar. Amlrássy-ulról indult el. Bemondta a cimet: — Hűvösvölgy.
Aztán ki se tekintett a taxiból. Mikor csendesedett a forgalom lármája, kiszámította, hogy a Margit-hidon már átjöhettek. Míg a Retek-utcánál vesztegeltek pár pillanatik, aztán hajrá, a taxi sorba maga mögött hagyta a fáradt sárga villamosokat, melyek egyhangú kerékkattogással cipelték a sok emberi a hűvösvölgyi ősz megcsodálására.
A kis s?tlrke taxi könnyedén neki-iramodott ós vigan gurult a rozsdás gesztcnyelombok alatt. Szelének nyo-
mában láncoló falevelek ugrállak.
Egyszer kinézett az asszony. Ijedten kapta vissza fejét. Néhány házzal ulja célja előtt haladlak.
Nem jó volt igy. Nagyon gyorsan olt voll, ahová akart menni.
Ez az ut sietős volt, de még sem igy gondolta. Valósággal meghökkentette, mikor a kaput meglátta.
Kiszólt a soffőrnek: Budakeszi felé.
Mikor elindult, azt liilte, felkészült erre az útra. Mikor ilt volt, látta, készülellenül áll szemben a kapuval, melyen bc kell lépnie. Idők kellett adjon magának a találkozásra. Ez az asszony, aki most épen negyven éves volt, semmi más hibát nem követett el életében, csak azl, hogy mindig időt adott magának a gondolkozásra, a cselekvésre. Sok időt.
Mint a meghajtott vadcsikó, ugy rohant a taxi a János-hegy lába alatt. A fehér por hü csatlósa volt. Az erdő tölgyei csodálkozva bólongattak a gép után. Türelmetlen benzinje forr a motorban, hogy ugy szalad — gondolták a tölgyek és időnként néhány levelet ejtettek a gumik utja elé, hogy áttiporjon rajtuk.
Összezsugorodott halott leveleket, amiknek nem fáj az ütés.
Az asszony ismét kinézett. Nem azt akarta megint, amit látott.
Kiszólt:
— Kérem hajtson lassabban. A szanatóriumon tul megfordulunk.
A szürke taxi lassabban gurult.
Az asszony gondolatai, mint az egymásnak szaladó vonatok, torlódtak.
összegomolyodolt gondolatfonálból csak egy gondolat maradt tisztán. Tiz esztendőre való visszaemlékezés. Ezt a tiz évet adta magának gondolkodási időül, hogy felkeresse azt a férfit, akinek egyszer hidegen, majdnem kiutasitólag mondta:
— Temessen el. Akarom. Az emlékemet is. Igy akarom. Vége, nem lehel erőszakolni. Hagyjuk el egymást.
Akkor, 10 év előtt a férfi, ugy ragaszkodott hozzá, mint a törzsből kihajtott ág a fához. Szívósan, harcolva, küzdve, fenyegetve és alázatosan kérve. Másfél órát könyörgött. Rimánkodott, mint a megvert gyermek. Számonkérte könnyelműen felrúgott szereiméi. Semmi sem használt. A nő, akit hitvesül akart, mindenre csak azt válaszolta: „Temessen el."
Minden kul kiürül, ha kimerik. Minden forróság lehűl, ha lejebb bukik a nap és minden férfire, még a leg-bolondabbul szerelmesre is hidegzuhany, ha szerelme sírásójául küldik.
Bizony, Erdélyi Sándor tiz évvel ezelőtt nagyon szánalmas figura voll. amint ott feküdt ennek a szép szőke nőnek, aki akkor harminc éves voll — a lábainál.
Egyébként sem volt szép ember. Nagy darab ember volt. Olyan, amilyeneket ma találunk divatlapok hasábjain méteres vállakkal. Amelyekre azt mondják Amerikában: soffórtipus.
Olyan ember voll, mint sok ezer más, akik leszereltek a háború után és sok lótás-fulás után bennültek valahol, nem nagy, de biztos kenyérben. És ez elég nagy szó volt abban az időben.
Ezeknél a lizéves gondolatoknál időzött a nő és újra meg újra felrémlett előtte saját szava: — Temessen el I Erdélyi Sándor eltemette. Fejbe-kólintva érezte magát és eltántorgott a csúfos szerelmi bukás szinteréről. Dadogás volt a köszönése és eltűnt. Akkor, ugylálszott örökre...
Ez az örökre hosszú évekig tartott. Majdnem tiz évig. Az asszony számára...
Ma, amikor ez a történet kezdődik, Erdélyi Sándor nagy befutott utat hagyott maga mögött. Csak azt sérelmezi az élettől, hogy mért ro-hantatja expressz tempóban napjait.
(Folyt. kOv.)
iteá ow*m aa.
2ALAI KÖZLÖNY
matot kell fizetaL Már pidig Popo-VÍCS Sándor szerint városoknik kölcsönt cssk akkor szabad felvenni, ba a kölcsönt gyümölcsöztetni lehet éf nyereséggel felhasználni. Most ez a 140000 P, sralbe ez az Ingsfsn került, hiányzik más Intézményre fordítandó kölcsönből: Olt vannak a város főutal is utcái. Lehetetlen állapotban vannak és ml 1929 ben mégis csak arról fogunk diskurálni, bogy
honnan Is lehetne egy 1 és
félmilliós kölcsönt utcaburkolatra szerezni?
P^dig a diskurzus alighanem meddő marad. A hszsi bankok iránya ma az, hogy városoknak 20 évi le]Irattal nem adnak kölcsönt. Azok a bankok nem Immobllizálják pénzűket. A külföldi kölcsönre meg ép p:nséggel nincs kilátás. At Egyesült Államok az egyedüli külföldi pénzforrás, most elnökválasztással van e foglalva és ilyen spró városi szükségletek nem érd.-kiik sz smeiikai pénrplacol. Egy ///. Speyer-kölcsönre aligha számíthatnak. Honnan veszünk tehát 1 és félmilliárd ulcs-kOmésre 240000 P t a serte s/ágó hid megépítésére, 700000 Pengőt a közkórházi épületek b.-fe|ezésébez hiányzó költségfedezésére ?
Minderről hallgat a költségvetés, csak rámutat arra, hogy erre
fedezet nincs. Azért állllom, hogy a tanács az ügyek sorrendjének összeállításában nem volt szerencsés kezű. Most van egy házingatlan az Erzsébet-téren, van üres Internátus, sőt van .tűzoltóautó* is, amelyre a lütollóknak égető szükségük volt, de nincs ulaburkolat, nincs sertésvágóhíd, nincs befe fezeit kórházépítés.
Egy nyilvános Illemhelynek sz Erisébet-téren való felállítását 13 500 pengő költséggel a placlátogaló kö
zönség megelégedéssel fog|a üdvözölni. Hasonló intézkedés miérl nem történt a sétatéri Illemhellyel? Már évek óta sürgeti ezt Nagykanizsa város üdülő közönsége. Hasonlóan a Sétatér fenntartása megkívánja a vízszolgáltatást ls. Kis vizes kannával öntözgelnek 5 ho\'dra ter|edő területet esik azért, mivel a vízvezeték üzembe helyezve nincs, tömlő é» hozzávaló kerék nincs, de az u| Sétatérre, amely ezt a nevet még nem érdem i meg, btveielik a csöve/etet 3000 p :ngő költséggel. Ami van, sít kell fejleszteni, nem terjeszkedni kell.
A háztartási alap létele Isméi
tlz tisztviselőnek reprezentációs költségeit
irányozza elő, holott már unalmasságig hallottuk, hogy repreientác.ós költség csak 3 tisztviselőnek jár. És mégse kerül le a nspirendröl ex a kérdés, amely 18 807 p:ngö le. het jelent a városnak.
A kórházi építkezéseknek ntmesak helyi, hanem megyei és orazágoj Jtiinlösége vjh. Itt
a hiányt a megyének és jó
léti mlnlszterneK pótolni kell.
Ez a mi várót unt egy szemkórház felépítését és fenntartásét saját erejéből nem birja el. A segítést kl kell Járni.
Csak néhány érdekesebb adatot közöltünk itt, min\'abogy az egész költségvetésre kiterjeszkedni nem lehet. Hatalmas munka az, amely számfejtési módszerével megállja helyét az állami számvitelben. A költségvetés szerint
Összkiadásunk 2.067,802 P. Fedezet 1.774,103 P, hiány 293,699 P, amit 50 százalékos pótadóvat lehet fedezni. A város tiszta vagyona 11.477,040 P.
Dr. Villányi Henrik városi képviseld.
Csúnya fog k 6
eltorzítja a legizebu arcot. Kellemetlen siájstng vis«atftsxító. Mindkét szépséghibát alaposan el lőhet tűntetni a pompás, flilitó Chlorodom-iugpuazta esetleg már egyswri használatával. A fogok már cgytxeri habinál at után gyönyörű «lefántcsonttzfnben ragyognak, különösen ba a tisztításhoz a kolön erro a célra késiített fogamtos törtéjA Chlorodont-fogkefét használjuk. A fogak közé tzorult rothadó ételmaradékok, amelyek a kellemetlen szájszagot okozzák, txxel a fogkefére! alaposan eltávolíthatók Tegyen kísérletet egy kis tubus fog-
Íláttával, melynek ára 00 fillér, egy nagy tubus ára P t —. Chlorodonl-íogkcíc puha rtgy kemény törtéifl) P l fií). Cblorodont-izájTÍz öregenként P 2 60. i\'sak \'ék-zöld siínö csomagolásban és „Chlorodont" felirattal valódi. Minden\'Ut kapható — I^o-Werke A. 0., Oretden, mtgjarortzági vezérképviselete: Molnár Bertalan ét Tárta, Budapest.
iísjm
vese-, hólyag-, gyomor- és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese és bó ysg homok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott elsőrendű gyógyvíz. Házi Ivókúrára rendkívül alkalmas.
Állandóan friss tOltést
* Főraktár: "
WEISZ MÓR
Hagykulua, Elrály-utca 21.
TRETORN
HÓCIPŐ VILÁGHÍRŰ

A téli hónapokban
kényelmesen és olcsón lakhat a központilag |ól lUtölt
Tisza szállóban
Budapest, VII., Baro.«-tér 19.
.,[„,»! Iíp(. « Keleti pályauSttf InduUlt old.lálíl
Szobák egy ággysl mir P 2 50 Wl Szobák két ággyal már 1 í> - töl Teteton: Józset 410-30.
sin
rei gf É
Rlnio Hinso
33apay
az éri- jeliániGitiíinidi-
R i nsOtoi
mossák? Oiizorv^ fiaiul
Dr. Kitrovich Viktor rendőr s. fogalmazó motorkerékpár balesete
A szabálytalanul hajtó szekérnek szaladt a motorkerékpár és borult — Meg >perálták a megsérült rendőrfogalmaiót — Az jári* megindult a gondatlanul hajtó kocsis ellen
Nagykanizsa, október 27 | keletkezett, smely operatív ulon tá-Sulyos rrctorkerékpár-szerencsét-leoség érte dr. Mltrovlch Viktor se-gédfogslmszót, aki a nagykanizsai rendőikirendeitségbez vsn beosztva.
A srgédfogalmszó szenvedélyes motorkerékpáros. Sisbadságldejében gyakran tett motoros túrákat a Balatonig és vissza. Most Is Ilyen séts-kirándulásra ment a récsei országúton, mikor s bilcset érte.
Egy ksnysrodónál Isrlott Nagykanizsa felé, mikor szabálytalanul előtte bajtolt egy falusi szekér. A találkozás oly gyorssn történ\', hogy a mo\'orkerékpár nem ludott klke-
fel
el-
rülni és teljes sebességgel nekiment s parasjtszekérnek.
A siekéren ülőknek semmi bs|uk nem let», azonban a g\'p felborult és az azt veze ö Mltrovlch fogalmazó és uiitársa, Dómján Béla nagykanizsai sofför leestek a gépről és megütötték magukat.
A gép a karambol következtében elromlott és nem is tudták töbtet használni, öi ketten p.\'dig saját lábukon Jöttek haza Nigykanizsárs.
Akkor ugy látszott, hogy komolyabb baj nem is történt, azonban Mitrovich fogalmazó másnap észrevette, hogy térde erősen dagad és orvosi kezelést Igényel. A sérülés oly hirtelen rosszabbodott, hogy be-sxállitották a kórbizba. Az orvotok megállapították, hogy az esés következtében megsértett térden tályog
voliiható, illetve bontható fel.
Ez meg is történt és most a fogalmazó lul van minden komolyabb veszélyen. •
A szabálytslanul h íjtó szekér gsz-dtja ellen, mivel a karambolt az okozta, megindult az eljárás.
Rablóvilág Szerbiában
Belgrád, október 27. A belgrádi rendőrségnek sikerült a város közelében fekvő Ztrkovo faluban egy kilenctagú rablóbandát lelepletnle. A banda a belgrádi kerületben évek során át számos gyilkosságot követett el. A banda tagjai valamennyien parasztok, akik a leleplezést eddig ugy kerülték el, hogy tetteiket mindannyiszor álruhában követték el. — Végül is az egyik letartóztatott társuk áru\'ta el őket.
POMPÁS HANGSZEREK
közvetlenül Kurópa legnagyobb hangszer azétitlldésétól. Tájékoztató árak: Hegedűk már P 7.90-tól Harmonikák . P 7.80-tól Citerák . P tti>0-tól Klarinétok . P 14 96 tói Mandollnok . P 15.20-tól Gramofonok „ P 29JS0-IÓI
oldalai a] iluföárjegyséklak ingyen I <»i
M
beszélőgép- és harmonikagyár Budapest, H/183. ÜUŐt-ut 19.
ftALAl KÖKÖN*
1928. októbw 28.
feás™om
A .Ic.iskanna* védjegyű Ica .1 legjobb 11I. j legfinomabb Atomit éi.i* utolérhetetlen kiadósságot testesíti meg
Az 500 éves magyar dal Nagykanizsán
Ex tehát egy kullur-esemény Nagykanizsán I
Fedák Sári és Szilágyi Imre dr. elhoxták a zalai végvárosba a magyar dalkOltésietnek bisóríai távlatokból elöbányásxott ragyogó ékköveit. Elhozták és megmutatták a magyar síiv, a magyar sió keserg\'sét, történelmi idók bubánatának mélységes izzását, lelkestdés (elláncoló lángját. Elhozták a magyar télek százféle rezgést) szinét, hang|át. Egy nagy darab blmes sz\'nyeget terítetlek ki Nagykanizsán az emberek e é és azon a siönyegcn mindenki szedhette eleven, igazi virágokból az ezeréves magyar kuliura csodálatosan pompázó csokrát — dalokból, csupa-csupa nótából.
Missziós lélekkel jöttek elfelede t magyar kincsek apostol-szavu inler-pretátoral. Fedák Sári |Ott, aki csak egy Van Magyarországnak, de aki meghordozta ezt a nevet — büstkén hordozta meg, diidalmssan ország-világ, idegrn, mesaze földrészek elótt. Akii ünnepelt Európa és ünnepelt a tengerentúl. Szilágyi L<)|os jött, aki
— eddig nem ismert — művészetté magasziositotta a magyar cigány-muisikát. Akinek a vonoja alól ugy születnek a magyar nóták, olyan tisztán, olyan könyrdéo, olyan belsó meggyőződésből likadt sírással és u||ongássai, olyan stuggesz-tivitásul, mintha mindenkinek a maga izlvén csiholta volna azokat. Szilágyi, aki az ősi msgysr diliul-tura gyönyörű világára rádöbbentette egy lazz-vonaglátos kor Afrika-ku1-luszt faló magyarjainak figyelmét. Ez az istenáldotta tehetségű zene-szerzö és finatikus művésze a magyar muzsikának.
A nagykanizsai kuliura és a nagykanizsai magyar-érzés kettős ünnepe, kettős eseménye volt.
Azaz... annak kellelt volna lennie. Az is volt mindenütt. Minden más városban. Csak Nagykanizsán nem jutott Fedák Sárinak annep ö fogad látás Éa nem jutott közönség sem. A Polgári Egylet nagyterméből hiányoztak a város vezető körei, hiányozlak a gazdagok, hiányoztak a hivatalosak, hiányoztak a hazafiak, a kultur-nagyok, hiányoztak még a helvi zenei élei hangadói i».
N n:s pénz ?
A Salamon-estén, Rotl-eslén százával verekedtek egy-egy vissza maradt |e<yérl. A .csak felnőitek nek" előadásokon minden j\'gy elkel ma is.
A Polgári Egylet dísztelen szin psda? A barátságiad miliő? I^en
— ez lehetett o«. De szégyene ia Nagykanizsának, hogy a rendezőség minden próbálkozás* dacára is csak ebben a szegényes, kopott kfrnye-xelben tudta fogadni a magyar nemzeti művészet egyetlen Pedák Sáriját
és művész-társát. — A színháiban ugyt n\'s nem birla volni a rendezés a költségeket.
Ezéri kellett lelt ál színházat épl lenünk...
*
Az est krónikájához tartozik, hogy a bevezető konferánszot Urbdn Oyula hirliplró-kollegánk mondotta <s ö olvasta fel továbbiakban Szilágyi Imre magyarázó szCv.gét. A Kitoli-kun Legényegylet meghaló ünneplésben részesítette Fedák Sárit: hal magyar-ruhás dalia l\'pstt színpadra és Boda Károly lelkes beszéde u án
hatalmas csokrot nyu|ioltak ál a müfésinőnek, aki hálás örömmel ölelte végig szoka\', akik kitettek Nagykanixaa becsületéért.
A vldíki fö\'dbirlokos-claládokból, a helyi előkelő légek kevísizámu képviselőiből és a Jócskán menteit hálsóbb sorokból álló közönség magyar érzéaben és rr fi >t t zi élményekben gazdagabban hagyta el a termet, ab >1 a számbeli elégtelenléget ls szinte feled.ető lelkesedéssel ünnepelte két és fél órán keresztül a legtisztább magyar művészet fáklya-hcidjzóit. (bl)
Anglia elősegíteni akarja tését Magyarország és a
Baldwin miniszterelnök: Az angol nép
London, o\'.tóber 27 Az angol népszövclsígi uniók megalakításának tizedik évforJu\'ó|a alkalmából nagy diizgyüléet tiltottak az Albert Hallban, amelyen Baldwin miniszterelnök bostabb beszédben méltatta a népszövetségnek érdemeit, főleg annak teljesítményeit Ausztria, Magyarország és Bulgária pénzügyI rekonstrukció/a
tekintetében. — Bár ezek a p\'nzügyí problémák már megoldást nyerlek — mon dolta Baldwin, hátra vannak m\'g egyéb kérdések, amely ez országoknak

A Kúria elutasította Károlyi Mihály perujltósl kérelmét Budapest, oki. 17. A Kúria ma dllbtn Irrdelte kl itéielél Károlyi Mihály peiujtási kírelme ügyében: — A m. kir. Kúria Károlyi Mihály gróf által benyújtott éa pernj lás felvételérc vonatkozó kérelmet elu:a-aitotta és az alperest kötelezte 15 nap és végrehajtás terhe melleit 10 ezer pengő felülvizsgálati költség viselésére.
A Kúria megállapítása szerint Károlyi Mitá\'y téves siapokból indult ki az újrafelvételi kérelemmel kap csolatbin. Az újrafelvételi kérelemben uj bizonyítékok gyanánt megjelölt anyag nem alkalmat a Kúria alapilélelének megdöntésére.
pestre Utazók
figyelmébe I
Hotel JÓZSEF FŐHERCEG Szálloda Budapest, Keleti pályaudvarnál, Baross-tér 2. Elegáns, tiszta szobák, hideg, meleg viz, fürdók, tilt stb, Szobák mái 4 pengőtől. Olcsóbb, mint otthoni Teljes penzió
szobával, napi háromszori bó étkezőssel (naponta kétszer húsétel) mér 7 pinglttl Tejlvb éa étterem az Országos Ma-
liyai Tejszövetkezet! Központ vezetése alatt áll. (itj
A szerb kormány tagjainak rágalmazás! pere Radics özvegye ellen Zágráb, okt. 27 R:d;cs özvegye, Radtcs Márl.», asl — mint Ismeretes — néhány hettel ezelőtt beadványt Intétell a Népszövetséghez és a szkup sllual gyilkosságok eltussolásáiól panaszkodott, — több rágalmazta! pör vádlottja leli. Rzdtcs Özvegye ellen három sj\'ópöit [Indítottak rágalmazás miatt és ezenkívül feljelen ést lett ellene a királyi udvar rrin\'sztere, Jankovlcs is, akii R dics Mária a beadványban azzal a váddal illetett, bogy a szkupstinai gyilkosságok el-tussolására akarja rávenni a királyt.
Uj repülési rekord
f\'árls, október 27 (Éjszakai rá diójelentés) Egy angol repülőgép 3 pilótával ét 17 utassal a Párig— C oydon-i utat 100 perc alatltettemeg.
ESPLANADE SZÁLLODA
BUDAPEST. III Zsigmond-u. 38 10. (Lukácslürdővel szemben) villamos megállónál. Szobák előnyös áion havi bérletre l\'ensióvat isI
l.églutés, hideg-melegvíz, »\'»> Cafe-Reslaurant.
Esténként elsőrendű Jazz band.
SZŐLÖOLTVÁNYOK
gyökerei házal vcsasők. fajtisztin. legolcsóbban a
Mcmzetközl Borkereskedelmi R.T. nil
Budapest, VIII., Kenyérmező-utca 6.
Kérjen árajánlatot 5074
DUKÁSZ FERENC
épüleifa és desíkakereskedése Magyar-utca 108.
Léc, stukaturnád, tetőpala,
Hajópallógyártás és eladás
Furnér éa enyvezett lemez
Asztalosárugyár
Kész ajtók éa ablakok
állandóan raktáron.
IM Telefon i SBO.
a jóviszony megterem-szomszédállamok között
mindig szerette Magyarország népét
szomszédaikhoz való viszonyát érintik.
— Az angol kormány politiká|a a tekintetben arra irányul, hogy minden csak lehetséges segitzéget meg- j adjo.n abból a colból, hogy a nor-iná is viszonyok htlyreálljanak és a versengés és bizalmatlanság kiáüizö-böltessék.
— Ausitrla és Msgyarorizág népeit ax angol nép mindig szerelte. Mind a két nép súlyosan bűnhődött és roppint nehéxtégek között kelleti a régi monarchia romjaiból úgyszólván teljesen uj áitmckil felépíteni. Munkájuk sikerrel járt, de a küzdelmük nrg,on súlyos volt.
Sipos-kávé
különlegesség
öt faltából keverve
>/< ka-
s-«o p
NAPI HÍREK
NANRENU
Október 28, wasérnap
Római katolikus: Simon. Proteatáns: Simon. Izraelita: Mark hó 14. Nap kel reggel 6 óra 37 petekor,
nyugszik délután 16 óra 50 perckor. •
A Leányklub rendkivllll közgyűlése d. e. 11 órakor a Missziósházban.
Városi Mozgó. ,A Visztula liajósa", B. Cecil de Mllle !Ílin|e. „Legényfogó". vígjáték 8 felvonásban. Híradó.
Uránia Mozgó. „Zorova fturu I Jönnek a bestiák I", disungelfilm . Ferkó a vonalon" s .Kinn vagyunk a vizből" bohózatok
Október 29, hétfft
Római katolikus : Nárcisz pk. Prolest. Zenó. Izraelita: Mark hó 15. Nap kel reggel ti óra 39 perckor,
nyugszik délután 16 óca 4H perekor. •
A Leányklub ismeretterjesztő elő-: adása a Misizlósházban d. u 6 órakor (Barbarils Lajos előadása .
Városi Mozgó. .Szombatok szom-bal|a" (Évezredek dala). .Röml világháború", vígjáték világattrakció. Pátria világhiradó.
Árva nyír
Irta : INKF.Y JÓZSF.h\' Mró
Szent János tér kis kertjében Atl egy árva n)ir szerényen. Kór ütötte büszke hdzak, őszi árban, Napsugárban
Oly fényesek, oly pompásak.
Ó Is Ilyen aranyfényben Elsárguló levelével, S mégis, mégis messze, távol Száll a vágya, Visszavágyva, Elszakadva Otthonából.
Ett az otthont ugy fájlalja, Magáén ík azt más valtja, Magyar éket, szép vidékit, Ahol régen, Buja réten,
Ett le sok szép gyermekévet.
Lepereg az őszi óra ... . Készül téli nyugovóra. Le lehánja a levelet, De szivéből, Mindenéből,
Mintha szólna a kikelet.
BUDAPESTI BÉLYEQTŐZSDE
Budapest, IV, Kossuth
Lajos-utca 7. „fi" Egyes bélyegek, sorozatok, kellékek Választék.
Aíjcgyillc Ingytn It b4rm«olvf.
Alapíttatott 1910-Mn.
m
Áthelyezés. Stlx Viktor déli-vasúti intézőt a DSzA Vasút üzletigazgatósága november elsejei hatállyal szolgálati érdekből Nagykanizsáról Barcsra helyezte át. A kl> áló tisztviselő távozásit mindenki őszintén ss|nál|a, mert benne szakképzett és szereteiremélló embert veszített el a város társadalma.
Különös motorkerékpár-baleset
Keszthely, október 27 (Saját tudósítónktól) Szabó Menybéri keszthelyi sülömesier Fő-u-i Ü--letéből motorkerékpárján hazafelé tartott. Közben felborult az oldalkocsis gép és Szsbó oly szerencsétlenül esett az útra, bogy jobb lába eltörött. Érdekes, hogy a baleset után nem érzett semmit, gépén hazament és csak amikor otthon leszállóit, vette étire, hogy lába eltörött. Bi-szállitották a Jobst-szanatóriumba.
— Halálozások. Herboly Ala|os ny. állami iskolai igazgató 66 éves korában elhunyt. Temetése lolyó hó 29-én délután 4 órakor lesz a rk. sírkert halottasházából. A megboldogult kiváló tanerő volt, aki a népnevelés és nemzeti kuliura terén elévülhetetlen érdemeket szerzett Temetésén részt vesz az egész tanítótestület. — Mayer István nyug. főszolgabíró, törvényha\'ósági blzoitsági tag Zalaegerszegen 76 éves korában elhunyt. — öivegy Hablcs Qyuláné szül. Halday Anna ismé t kcszibelyi úrinő 49 éves korában elhunyt. Ma vaaárnip délután lemellk. A megboldogult Keszthelyen köztlzzteletnek örvendttt. Hilála iné\'y és Igaz részvétet váltott ki.
20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink uljan is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társABág Nagykanizsán, Fö-ut I.
^OÍYAÍÍ^
iS0SUa6YÓ6TVItí\' \\ ^ (ó.vimniujiii / *
— Vigyázz, ha Jön az adóel lenőri c. iOiv-nyszéki ludositiisuuk-kdi kapcsolitbtn Csutak Elek városi fogyasztási adóföeltenőr annak megállapítását kéri, hogy ti B;rger Jakabbal felmerült incidens alkalmával nem vasárnap, hanem hétköznapon tartott viífgálatot. Egy vasárnapi látogatása más üggyel volt összcfüggésDen.
Mint eddig is klasszikus kiadványainkkal tettük, ezt az Arllll miivel li igen nagy példányszámban, Ingven1 oizljuk izél Mindenki, «ki lll napon belül beküldi kiadóhivatalunkba az alábbi izelvényl. Ingyen megkapja Hrehm i Allatok Világa letici sorozatát na»y taxikon alakban, körülbelül 100 teltei füleiben, minlegy 8<KH} oldalon Kz a kUHái a legújabb. 1027-he-i megjeleni 4-ifc. több mini 2lH>0 lekele éi izinei képpel ellátott némát kiadni alapján készült, melyéi a IcgnagyobbnevU lud-.-.ntí » tudomány legmodernebb izinvonalára emeltek. Ezen kiadáiunkbsn megjelenő
TELJES NAGY BREHM
modern magyar kiadáia a legtilreiebb magyar terméizettudósok. egyetemi tanárok és i/akíitők közremükfldéiévet kén!. Ez a klaiiiikui természetrajzi mü « természet minden barátjának] kezébenj kimerilhetetlen lorravi a< okulásnak és a t.mul-lágoi izóraknzálnak. A melegszívű kutató ai életből merit az élei námára : leirja az állnlokal. amelyek az >-\'»t> r.-!, I. i földön, ellenlégei vagy barátai él sorsuk a/ ember mriával ölizelügg. Salnua, élelteljea éa termíazctbii i:íp- \' I i-n ■nutat|a be Brabm tlt a hatalmaa, Uülön«« 4a mindig érdekaa vllácot. Brahm iráiát mindenki iv,U k-wull gyetemmel él érdektódéliel követheti.
Ez a mfi gyönyörű nyomálban, az általánosan iimert lexikonok formájában jelenik meg és ciak a Kir letétért év <. .. mngolálért kérünk minden hatalmai füzetünkért 25 ll lérnyl megtéritélt. Minden lüzet külön ll kapható. A alétlluM \' érkezei lorrendjében a lénvlegei porlókúlltég nieglériléie ellenében történik, avagy portómentesen vehelók ál kiad..!;n.ilaln i.
Mindennemű pénzküldemény egyelőre mellőzendő.
Jcli/n c/rínlalunh ciak atolrra a atelrfnyekri vonalkotik. amelyek ht napon belül bekulJelnek :
CliriitemiD éa Táraa
GUTENBERG
kO.nyvkiadOvAm.ai.at
Budapest, IV., Vád ucca 17, lélaaaUt.
Telelőn: Aal. 874 b6.
SZELVÉNY.
19
Alulírott n Nary Brehm-.-i |az Igazi Nagy Brchn: rt) ,, fenti fettételek írertnt Ingyen kiváuja. A-lvételi etiimeréil é« szállítás. értenteil kélttí.
Név:
Lahhely: —.....................—...........................
KülfólJl rímei m Illeti illám nyelein HilenJsk. — felmlenúl /il elmihali
■M
__ = össztánc. Mt esle 8 órai kezdettel a felnőttek rész\'re magyar vendégórát tartok. Srives pártfogást kér Gábor tánctanár.
— Szülői értekezlet. A II körrel! áliami rleml Istioltbin (Roz-gonyl-u. 25 földszint 3 srámu inn-trremben) folyó évi október 28-án (vasárnap) délután 4 órakor szülői értekezlet lesz. ötvegy Cavallonlné Szalay Idt áll. fanilónő .Hogyan neveltük a gyermekeket takarékosságra" címmel tart előadást. A tan-tenület\'a szülőket és a tanűgybtrá-tokat tisztelettel meghívja.
— A nagykanizsai Leányklub
m< délelőtt 11 ónkor tartja rendki-vü.i közgyűlését, Holnap, hétfőn délután fíarbarits Lajos, lapunk felelős szerke<z:ője fog a Leinyklubbau ismeretterjesztő előadási tartani, mely alkalommal érdekes szemelvényeket ismertei Nigyknnizsa multJAból.
= Bartha Miksa szőnyegklra-tában láthatók a legújabb őszi újdonságok, különösen női kabátok a legszebb kivitelben. Mosó crcpdesln az összes szl nekben méterenklnt P 6-50 reklám árban I
Szenvedő nőknél a természetes „FeretiC József" keserűvíz könnyű, erök\'dés nélkül való bélkiürülést idéz elő és ezáltal sok esetben rendkívül jótékony htlással van a beteg szervekre. A női betegségekre vonatkozó tudományos Irodalom több alapvető megalkotója írja, hogy a Ferenc lóxsel vit kitűnő hatásáról x Híját kísérletei alapján is alkalma volt meggyőződést szerezni. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
Otthon szerelheti rádióját, ki tek, kapcsolási vázlattal, fényképpel, alkatrészekkel forduljon bizalommal Szabó Antal üzletéhez, díjtalanul szolgálok fclvi\'ágositással.
Ha vékony bokát akar, vegyen Míltétiyí CipÖt.
Lakk parti cipő Drapp cipő Fekete fél és pántos cipő
Figyelmébe ajánljuk kirakati árainkat. p fe|jebt> 18 P és feljebb |6 P és feljebb
Női egész szárit fűzős cipő fekete 19 P és feljebb, barna 21 P és feljebb, fftfl egész vagy félcipő 20 P és feljebb.
Miltényi Sándor és Fia cipőáruháza, a Fö-uton.
- Ha uj lakásba kOHOaik,
függönyeit, ágyteritőit,
a hozzávaló anyagot, csipkéi
özv. Dr. Orosz MlWósné
kézimunka szalonjában
(Kaiinczy-u. 2.)
szerezze be.
Nagy raktár fehér, ecrO, színes etamln, grenadin, tussor tOll anyagokban.
1 mtr. Ia titior 150 cm. ixilei 7 P.
Nagy válagzlák fUet, klöpll lüggönycaipkékben,
betétekben, motlvokban. Anyagvásárlás esetén díjtalan tervezés, tanácsadás.
ut? Endll azsur.
-fAlAl
IMJéréa
A nacykanUsal «eteorotogUd meg
II gyet ó JaUatéeaki Szombaton a hőnkr-ük\'ti Reggel 7 órakor +9 4, délután 2
órakor +lf6, eata 9 órakor +13-2. HtlhAui: Egész nap tlazta égboltozat. SaWrdnyi Reggel éa délben Dél, eate Délkeleti azéL A Meteorológiai Intézet leiemet* szt-enyhe zettel, délen esőkkel.
rint derült, enyhe Idö, növekedó lelhó-
FílflAK
..»8íí n«r
MCfi
életérdeke az „I Azonnali eredményéit teljes garancia. Ismertetfit 50 flll. bélyeg ellenében dlsz-krélen, bérmentve küld: Keleti J. orvoal miiszerlár Budapest, Petíll S -»■ fjjg
— Pályázat a letenyel kir. köz jegyzői állásra. A megOresedett letenyei kir. köz|eeyzői á látra a pécai kir. közle^yzöi kamar.i két heti batáridővel pllyá^a\'ol hirdet.
— A katonazene műsora. A nagykanizsai katonazenekar ma délelőtt \'/212-től i/il ij< óráig térzenit ad a korona elölt. Műsor: 1. O me: Le pere la Vicíoria (induló) 2 Suppé: Bandüák, nyitány, 3. Oblsen: Lótua virág (keringő), 4. Djnise\'.ii: keiingö a Lucia a Lameimur c. operából, 5. Qounod: katonák kardila a FaustbJI, 6 Biskup: Nepel (I\'duló).
— Körorvos-választás. A la polcavidéki köroivoai állásra a vá-laazió biiotiaág dr. Lodntr Nándor lappicai orvos\' válaszolta m\'g
= Mielőtt szükségleteit beszerezné, el ne mulassza Bariha Miksa látványos szönyegklrakatát megtekinteni.
Haiinithllat „ll__.|J|„ii t«yedOI. Javl-
inmk r«ii akkumulátorát .í, ntuui regenerálja
li l*l]ci («iiullié|rc boni ax
AttULITE
akkumülálor-regeflefaiö
U ii i i v j. 0 I I ú <111 tinbiiliUm
ACCÜLITE Kereskedelmi Vállalat
M\'t UudapMl. IX., Sorokairl ul 92.
= Házasság. Ballabinl Bertalan m. ktr. vámörörnagy házasságot kötött Krtnnti Málcsl nrfeétinyal
L-ntlben. (Minden kfllön értesi:és hehetL)
- Rokkantak felfllvlzsgálása. A városháza illetékes ügyosztálya felhívja mindazon rokkantakat, akik eddig felülvizsgálásra még rem jelentkeztek, hogy szerdán délelölt a városházán saját érdekükben jelentkezzenek.
— A Nagykanizsai Takarék flóklntézetet nyit Klskanizsán. A Nagykanizsai Takarékpénztár igazgatósága elhatározta, hogy Kiska-
W
— Önftepl uj gyorsvonat Budapest-Nagykanizsa kflíött A Déli-vasat at mynettwtt gyorsvonatot Mtads entek napján nemcsak Budapest—Stékealehérvár, hanem Budapest—Nagykanizsa közöli is közlekedteti. _
A belügyminiszter Is jóváhagyta a díszei! jegyző elmozdítását
Nagykanizsa, október 27 Ismeretes, hogy Zslavármegye közigazgatási bizottsága, illetve a váimegye alispánja többrendbeli hivatali visszaélés miatt May Máfyás
1928. október 28.
UNKTOrfflRWU
^aiwoato tiiniaiuttr, HVJ; ]
nlzsáu fiókintézeet nyit. A liók az I díszeit j\'gyzöt felfüggesztette, majd
összes lakarékpén dári teendőkkel foglalkozni fog, de főleg ugyneve zett beticetét üzletet óbajtja Kiskapusán mind :ne kelőit bevezetni. A fiók már a legközelebbi időben megkezdi működését. A Nagykanizsai Takarékpénztár ezúton kéri * hetibetét Iráni érd .klődő kiskapusai köjönséget, hogy hetibelét könyvecskék nyitására vonatkozó szándékát a központban, vagy a Polgári Olv«8Ók0r Polgár utcii f\'lds in\'i hí lylségében naponként d. u. 6—8 lg mennél előbi jelen s? be.
megfosztotta állásától.
Az ügy fellebbwéa folytán a bil-ügyminiszterhez került. Most érkezeti meg a miniszter döntése, aki az alispán határozatát jóváhagyta és May Mátyást állásától végleg raajifos.toii*. _
= Unghváry József faiskolája Czegléd, mint érfesölont, meg lezdc a szálli ásL Budapesti irodáit Andrássy-ul 54. Oktató árjegyzék Ingyen.
ÉRTESÍTÉS!
A MAGTAR KÖZTISZTVISELŐK
Fogyasztási, Termelő és Értékesítő Szövetkezete Textil-Osziálya
eddiginél
gazdagabb mintagyQjteménnyel
folyó hó 28., 29-, és 30-án
áll a 1. Tisztviselőkar rendelkezésére. Rendeléseket felveszünk
1
6 havi részletfizetéses kedvezménnyel is.
A t. Tisztviselökar kényelmére
fórfikonfectió cikkeket is bevezettünk,
úgymint: kész öltöny, sportöltöny, körgallér stb. stb.
Mintagyűjtemányeink még a következő cikkeket tartalmazták : eredeti angol öltöny kelmék, különleges szövetek, nőt és férfi fehérnemOek, slflonok, vásznak, damasztárak, asxtalnemQek.
Kész nfi>, férfi téli- és bőrkabátok.
Valódi lenvásznak.
Fsató- éa ebédlft-szönyegek. Gummikabátok. Bőrkabátok minden kivitelben. Minták r> egtekin belök vételkényszer ntlkűl és manyssszonyi kelengyék megrendelhetők a fenti háron napon fiókársidankban.
Tisztelettel A iagyar Köztisztviselők Fogyasztási-, Termelő- és Értékesítő Szövetkezet
69. azámta fiókárudája, Nagykanizaa.
I\'ji.
m i«o
Hétfőn 5. 7 éa 9 órakor , Kedden 5, 7 és 9 órakor Szerdin 5, 7 és 9 órakor
At kl.-i szezon két legkiválóbb attrakciója egy műsorl\'33 I
Szombatok szombatja
(Évezredek dala)
Warner Bro-s Exjunerfllm|v Fő
szereplök: Warner Oland, Ál lolioo
#
Rfimi világháború
Vig|áték viHgatlrakció. Főszereplők Tom Wllson és Myrna Loy.
Pátria világhiradó
—»
— A Zalai Évkönyv ismét meg-j tlenlk. Az uj Évkönyv Iránt nigy hz érdeklődés, mert az első komolyságával, lartalinaxaágával nemcsak Zala közönségének tetszését nyerte meg, hanem a fővárosi sajtóét it, mely pedig ritkán s okolt lud^mist venni n vidék szelleni éleiéről, ter-méleiiől. A Zilai Évkönyvről általában azt irla a fővárosi sajtó, hog/ országos érdeklődésre Is azámot tarifa tl Az uj Évkönyv is tartalmaa lesz. Komoly emberek írtak teljesen eredeti, nívós tanulmányokat a Kisba-latouró\', a Balatonról, a balatoni orvhalásxatiól, Kanizsáról, a két Kis-faludyról, Halis Istvánról, a nemzeti zászlóról, egyes vidékekről, elfelejtett zalaiakról, a szigligeti és cio-bánci várról, a balatoni népről, a göcsejjekrő), stb. slb. Nagyon érdekes lesz az Évkönyv szépirodalmi és archeológiát része is. Ez a könyv hoiza Zila hiteles sematizmusát Is, amiért ügyvédek, hivatalok, kereskedők, iparosok huznos könyve lesz. Mert ez a könyv a legtöbb zalai ember olvasmánya lesz — a h.rde-tök Is megtalálják számításukat. A megbízható cégekel, kereskedőket, iparosokat a Z.hi Évkönyv ratg-bízottja felkeresi.
= A vér-és bőrbetegségeknél, úgyszintén, ha aicbóre pattanásos kiüléses, ajánl .tos a vérkeringés élénkítésére napjnta >/2 órával a reggelt elölt \'/a pohár Hunyadi János természetes keserüvízet inni. Az orvostudomány legelőkelőbbjei megáll.piloiták, ho»y a flun.y;di jinos természetes keserű viz a legtökéletesebb gyógyvíz. Szabályozza a székletet, levezeil a test fölöal.\'ges, káros nedveII, lls lilja es felfrissíti a vért, előmozdítja az anyagcterél Minden gyógyszertárban, drogériában és fűKierűzletben kaphtió.
SÍÍStóSS az uj FORD személy, és teherautók SLfiTZÍtt
2 Üléses nyitóit Roadsler 2 üléses csukott Coupe 2 üléses Sporlcoupe .
P 5525 - II 4-5 Ulésea nyílott Phseton
.....>. ............ P 6850 — <—5 ulésea csukott Tudor...
••: P 7175 — || 4-5 Ulésea c.ukoll I\'ordor
xno . L tf1^1 fduóv* \' ielJ" ,cl8",clés\' 5 d««b ballonkerékkei. 1500 kgr. teherbirisu teheralváz ......................p 5000*-
2«o forgalmi adóval, teljes felszerelés, 1 darab lartalékabronca.
P 5650\'— P HISO--P 7750--
AI \'H t tt 18 200 ,0rg*lm\' adÓVa1, <Cl)" ,tl8",cl,ís\' 1 darab lartalékabronca. 61,<
Melis és Pintér, Szombathely
1928 ofctóbrr 28.

ZALAI KÖZLÖNY
mm in
(Párisi kalitka)
BUDAPEST,
Vl,PsulayEde-u.35
Mí.l ^
Előkelő vidéklek legkedveltebb szőirakpzóhel e Elsőrangú külföldi tánc varietérntUoi
— Az NTE tennlsz teája. Az
idei bili szeion megnyiiójs irsz a: NTE november 101 tinceslél>e a K<>zin5 n gytermében. Akik esetleg lé.i désböl nem kaptak vo\'ni meghívó\', Jelentsék be a V. gó illatszer-tároen ebbeli kÍ7ánságukat. Az estély a j-lek szerint nemcsak a nagyka-ntn>ai társaságnak, hanem a dunántúli közönségnek is, elsősorban pedig a Dunántul tennlsz klubjiinak taiát-ko-\'óji le»z.
— Bonyodalom egy eltűnt gyermek kOrfli. A klskanizsai rendőróratubán bejelentette egy odavaló asitony, bogy Erzsike nevű 8 éves leánykája, amíg ö a mezőn volt elfoglalva, eltűnt hizuliól. A rendőraég megállapította, hogy a gyermek az an,|ától különélő apjához ment, ahol m-g is találták. Az apa a tőrvényesen az at yábuz laituzó gyermeket cs<k a rendőrség erélyes felszólításba volt (íxjlardó hazaengedni.
— Gyújtogatás miatt Arlzetbe vettek három gazdaembert Még
augus\'tu.ban tőr ént, hi gy a belez-uai negyekben kigyulladi egy pince, amdy teljesen leégett. A esendőt! nyomozás holtpontra jutó t, mert nem lehetett megállapítani, g)u,to-KatAs tOrtént-c vagy öngyulás Ml-u án h pince bc volt biztosítva, a fa inan azt beszélték, hogy a pincét Jakab János, Nóvák b.váu és Kond vics ) mos bcieznai gazdák azért gjuJtoiiáic fel, mert a biztosítási di|-h \'7 akartak hozzájutni. A csendőrség a hirek alapján vizsgálatot Indított éi alapos gyanú alapjan letartóztatta a háro n gardt\'.
IVltigszabadaloml n technika csodi|a|| Tartóssága örökös I 10 évei guranclal I
izöiiill
iBltlHÍJiiNKlKltllIWlt*
tZtphlr1 kályhával tűt mi mir a Makk Aii Is, Ha |ó kályhát akar,_szerezze be már Isi
ólán át
. -37 ---------------
NROYOBB TÍPUSOK J-4 SZOBÁS LUKAST l> egyenletesen tfltenek.
:ggajdiiigotabb. I«gbl|lenlkuubb I
10:.:; FŰT 24
egy normát szobát
WiKöRB ut.., U.<- \'"W,0"^
Ulrt,lV _ V.gyfilB«<tí.O .7üPtttR. íálvhiY KLITK lakarftlOiliclytk. K«m<nil»\'aat.
Arlapot készséggel küld:
HÉBER SÁNDOR
kiijha- ti lOihal
VI . VIlmot (tini
htlytvín. Budiul.
ir-uí 39 . (tli|ól-u tarok)
— i.rriKai .
Nagykanizsa: Lichtschetndl Fái.
— Merényi sa^kmeater Nagykanizsán. Mint mfc kfcötok, rényl sakkmester totcmSa*\' 3-án városunkba érkezik, hogy a Nagykanizsai Sakkor vendége legyen. Aznap esle 8 és fél órakor a Koiona éttermében tart előadást a sakkjáték történetéből tréfákkal és anekdotákkal fűszerezve. Az előadásra nem-tagok is eljöhalnek. Csekély 50 filléres belépődíj mellett nagyon élvezetes és érdekes előadásban lesz részük. November 4 én pedig gyakorlati előadás és szimultán lesz a Központ kávéház éttermében délulán 2 órai kezdettel, melyen az összes sakkbarátokat szívesen látják. Akik ott lesznek, hí eddig nem is, de ezu\'án biztosan hódolói lesznek e nemes játéknak, melyben már másodízben lett a világ öiszes nem zetei közül első a megcsonkított Magyarország.
— Az ingyen ebéd-akció, amit n Keresztény Jótékony Nőegylet évek óta lebonyolít, november 1-ével meg-leidődik. A gyermekek, akiket az akcióba, mint legrászorullabbakat beosztottak, Mindenszentek napjáa fognak először jelentkezni a jószívű családoknál. Minden gyermeknek kis könyvecskéje vau. Az ebédadók ké-retnrk, hogy ezekbe a könyvecskékbe jígyezzék be észrevételeiket. Az ndatoiók (\'.szive fogadja szívesen h kis koaz\'osokat, kiknek az élet fzomoru iskoláját) n eddig csak a nélkülözésekből juot bóaéttsen.
= A Világhírű „ZE^HIR KÁLYHA" Ismeri plakállai az álló figurával megválioztalla Héber Sin dor gyároi, mii e kedvei és ötletes vers is b. tudomására hoz t. olvasóinknak :
Éveken keresztül folyton deklamáltam : Kincs a „Zephir kályha" éa Wyton csak álltain. Most már mindenütt ..Zephir\' kályhák állnak, Átengedem helyein »z Ulö Makk-ásznak 1 Mert „Zephir" kályhával tül niira AíuárA-diz ii Ha Jó kályhát akar, szerezze be már ls I Árjegyzéket készséggel küld a gyár: Budapest, Vilmos-császár ut 39.
— Anyakönyvi hírek. Nagyka-nlzián hz elmúlt hé\'en 11 gyermek szüléiéit, 6 fiu és 5 leány: 0 upár Oyörgy vasúti pályaőrnek (Qyéké-nyes) fia, Kálovics Antal földművesnek leánya, Tóth Sándor földművesnek fia, V.lesek Ferenc clpéaz-segéd-nck fia, Siollár József géplakatosmesternek leánya, Kolonica Oyula ny. postialtisztnek leánya, Pilfi Fe-rerc napszámosmk fia, Horváth József kováca-iegédnek leánya, Gazdag Lsjos földművesnek (B datoncsehi) fia. Házasságon kívül született 1 fiu és 1 leánr. — Házasságkötés nem volt a héten. — Halálozás 11 történt: Plánder Oyörgy sörgyári munkás rk. 67 éves, Szukovics Pál cserepes-mester rk. 65 éves, Nóvák Francilka házicseléd rk. 38 éves, özv. Polal Lászlóné Rózsa Kslalin rk. 83 éves, özv. Herzsenyák Oyörgy-né OJzán Katalin rk. 64 éves, Buzek Zslgmondné Watthy Zsuzaánna rk. 68 éves, Horváth István ik. 9 napos, Vilcsck Ferenc rk. 2 napos, Oudlln Ferenc földműves rk. 61 éves. Németh István községi szegény (Vártöld) rk. 74 éves, Oazdag Lajos rk, 1 napos.
T

:fl
A leggazdagabb ember sem dobja ki a pénzéti
A 120 lapos Senator cigarettapapír a leggazdaságosabb!
SPORTÉLET
Pesterzsébet — Zala-Kanizsa
UJ centert próbál kl a kan\'zaal csapat Nagykanizsa, október 27
Barátságo* mérkőzést^ rendez ma fél 3 órai kezdetei a Z\'in/i pilyán a Zilá-Kanizsa. Pesterzsébetnek nagy kvalitású, de vezeiöi miatt sok bjjt megért csapatát látja vendégül.
Tavaly a II. Ilgábin küzdött a Pesterzsébet, s már-már bajnoknak látszott, mikor aa utolsó mérkóxétek rosszabb gólarányával a 3 ik helyre szorították. Aztán egy vesztegetési botrányba keveredett a club, törölték bajnokságból, de ujjá alakult s most a szövetségi d Íjért küzd — teljes tavalyi csapatával.
Nagy játékerőt reprezentál a Pesterzsébet ; a mult vasárnap pl. 6:0 ra győíte le a II. ligabeii Soroksárt. A Zala-Kanizsa csapatán ik tehát teljes ludásával kell küzdenie, lu a — Soroksár sorsára nem akar Jutói.
Uj szerződtetendő centercsatárát Is ezen a meccsen próbálja ki a Zila-Kanizss, ez az érdekessége is meg lesz tehát a meccsnek.
Az eredmény teljesen nyilt, s a honi pilyán ia csak akkor győzhet a kanizsai csapat, ha multheti szép és eredményes cutárjátékát meg tudja iinUtelm.
Évzáró kerékpárverseny
Nagykanizsa, oklóber 26
A Nagykanizsai Kerékpár Egylet f. évi október 21 ére hirdetett kerékpárversenyt közbe|ött akadályok miatt nem tartották meg és ezért a<t október hó 28 án délulán 2 órai kezdetlei tartják meg Nagykanizsa és Pacsa köz\'itti országulo.i és viisza. összesen 62 kilométeres távou.
Benevezni ithe\' Donát Ferenc műszerésznél és Büky Bíla egyleti titkárnál. Dijak 15 versenyző jelent-kezese esetén 6 díj, 10 versenysö jelentkezése esetén 4 dijat oaita-na* kl. _
(Mai leven te mérkőzések programja). Zrínyi pályán: \'/<2 óra Egyiérlés—13 FC. Bíró Dezső. — Magyar-uccal levente pálya. \'/«2 óra 77 FC—Hanyadi. Bíró. Cvetkó. — 3 ór« II. ker.—Turul. Bíró Wald-man. — Klskanizsdn 9/s2 óra K. L»ven\'e—Haladás. Biró l.acktn-bacher — Vat ^ra Feltámadás— Vami»» Bim Kohn Á.
ÉRTESÍTÉSI
Tisztelettel énesitem s nagyérd-mü kótön léget, bogy
Csengery-ut 13. szám alá helyeztem. Ugyano\'t továbbra endllzást is vállalok. Tiszteletlel
WEISS VIKTORNÉ
MigtfibbaxBrBxl detektoros kéizuté-kének teljesítményeit, ha
PYRAM1S
szuptrkrlstályt használ.
Vilódl Irascla.marokkói kr Ulály. minden daiib véltlnél klpribJlvt. Kapható minden rádlókercakedésben.
V..ttk<prM.t t
SÜSS NÁNDOR
Isa HáNOt
wváéh. f.
I = Bútort di|mentesen szállítunk ■ bármilyen vasuii állomásra, garan-1 tált elsőrangú kivitelben. Négytói tizenhat hónapig terjedő fizetési j kedvezményt nyu|tunk. Sok milliót takarít igy meg. Oyózódjöo meg esen, Kopstein bútoráruházai \' utca S. (Wet Sopron.
személyesen, Kopstein t , Siombathety. KOsz^gt-u \' u advarbaa) és Soproi
1Ö2Ö október 28.
ZALA! KÖZLÖNY
IMII HZ
Vasárnap 3, 5, 7 és 6 órakor Két sláger egy mflsorban I
A Visztula hajósa
Rendezte: B. Cecil de Mllle.
Föizereplö: Várkonyi Mihály. #
Legényfogó
Vígjáték 8 felvonástan. Fósieieplö: Msrle Pfevost.
Híradó.
1PHÓHIRDET&SEK
Az spróhlrdtéesek dl|a lOssóif 50 fillér, minden további sió dlta 5 <111. VaMr- él ünnepnap 10 szóig 80 flIUr, minden további szó dija a flll. Saerdán éi pénteken 10 szóig S0 fillér, minden további isó dlU • flll. Clmsaó • minden vuu gabb betűből álló twó két saónak azimlt-tattk. Ailáal kereaóknek 50wo engedmény a hlrd.tael dlj aldra f.aataadtt.
Eladd egy 3-ss számú péncélazak-
rény. Clm a kiadóban. 5281
Csinosan biatoroaoH sióba kiadó Zrínyi Miklós utca 47. 5317
Uj aaatallbor, Unom, zamslos literje 56 llllér Sálránnál, Magyar utca 74 5179
rmh*r gyarmati vaságy dókkal, olcsón eladó Csengery-ul 17. II emelet. 5301
pdaakaioattat bekebelezésre mlnoeo DMsagMn a legelónyOaebbeo áa Icggjrui ■abban lolyóainat Ao«»l Ignáo (.viia-aOtcaOokOavetltó Uodá|a l.agy .antisá.i, Kailnozy-utca 2. szám. 3161
Bohwars éa Tauber cég Nígyka-nlxaa, Balatl és Irodai baraadaaaai,
egyben vagy daiabonként eladó. 5122
Dunántúli nagyvárosban egy Igen |ó forgalmú axikvijcgyár és aŐrraktar
teljes beiendeaéssel, elöregedés miatt átadó éa esetleg a helyiségek bérbeadó*. — Hívebbet: Aoxél Ignao pénzkölcsön és ingatlanforgalmi Irodájában, Nagykanizsán, Kazinczy-utca 2 szim. 5300
Normál gépolajos és kocslkenóooi fahordót minden mennyiségben veszünk. Artner éa Kelemen. \'252
Kaufmann Károly
url és női dlvatáruháza Dániától i legolcsóbb is legnagyobb
Eladó egy remekül belovagolt, 10 éves Ithér arab kanca, kezdőnek Is kiváló. KOvess Jenő, Ung|akabfa puszta, posta Pelsőrajk. 5207
Kiváló tlnom taavaj 1 kgr P. 480 Uyenes Lajos csemegeüzletében. 5310
lohaari éaTaubar oégnél, Nagy-
kanlaaa egy kávépörkölő, egy Werlheun-kassza, egy írógép és lObb |ó állapotban levő mérleg alaaíé. 52 >i>
Kezdő gépírónő Irodai alkalmazást keres azonnali belépésre. — Clm a kiadóban. 5^9
Bérbe kiadó körülbelül 700 1 -öl kert Magyar-utca 20. 6318
Klegáni nagy szobi, konyhával, vagy bútorozva kiadó. Clm a kiadóban.
Istálló trágya aladó, Kazinczy utca 49. sz. alatt. 5352
.,H4"11\' 5, 4 és :i szobás magán-
hAaak, lObb nagyobb és kisebb jóveilel-"í*"*- Bi--tok Zalában \'J0, V ,• 68 17 lmld- éplltelekkel, bérlet Zalában ICOtl hold príma birtok, Somogyban 600 és 450 hold Igen ló birtok é,.r etekkel, aifilfibirtok asent-oyörgywári hegyen 5, 3 és 1 hold, Bagóién 3 és 2 hold, Látóheqyen 10 és 3 hold )ó t.lrt k épülettel, pogányvár! hegyen 20 kat. hold príma szőlőbirtok épületekkel, lílszereléssel Jutányos árban elad k Bővebbet Dukáa* Nllksa Ing. közvetítő Nagykanizsán, Rákóczl-u. 29. sz I>2u2
Katonai és egyenruházati zsinórok és csillagok,
sapkák l.-gnatyubo válás, tékbin
KAUFIANN KÁROLYNÁL Tel. 372
Kgy szoba mellékhelyiségekkel nov. l-ére kiadó. Kazinczy-u. 56. sz. 5314
Nagy u\'cal szoba Üzletnek vagy varró-•Iának, esetleg irodának is kiadd, lütvíts-tér 32. 5351)
NŐI szabó-műhelynek a\'kslmas he\'ylség kiadó. Sugár-u. 2. I. 5355
Kiadó egyszobás és kéttzobás lakás. Klrály-u. 13. .5370
Két intelllgensllut tanoncnak tizetéssel lelvesz. Ueiő kárpitos, Pő-ul 15 -5362
Eladó egy hálószobabutor. Csenged u 21 sz. .5363
8 havi részletfizetésre
k-plut minden köztisztviselő és kO,-Hiki.|maiotl ruhá-a\'i cikkekd h TRIBON ruházati rt. nál.
Meg. rendelési ket felvesz:
Pranger József
mm Kinizsi-u. 2 as.
Dants Kálmán aaataloa, Magyar u 8. ajánlja kész b ilorr.iktárát, 53 fi
Kis(anltsán, Kisrác u. 6. sz. egy szoba-konyhás lakás mellékhelyiségekkel nov. l-re kiadd. .5313
Perfakt gép- éa gyoralró bármilyen irodai munkára ajánlkozik. Községi Jc^yzóség minden ágában 10 évi gyakorlattal teljesen jártas lévén, legszívesebben jegyzőséghez menne kisegítőnek, hol esel leg jövőjét is megalapíthatná. Ügyvédi és közjegyzői Irodábtn Is hosszabb Időn At dolgozott Ajánlatok .Segédjegyző\' jeligére kiadóba. .5321
Zárdau. 6. és Király u 36. ..lati ? négyszobás lakás kiadó. Bővebbel Keletien teld húsüzem, Erzsébet-tér 3. 5328
Bejáró takarítónő, helyálló, koszttal, Keresek lehítóleg iiagycsaládu konvex |ó fizetéssel lelvétellk. Cszengerl-u 27. oida kooalat azonnali tielépésre. Cim földszint. -53V7 I a kiadéban. 5374
Széna I sö renilU cc 22 mm. eladó Sugár u. 2. 1. .5354
Kiadd két [egymásba nyiló bútorozott szoba, konyhalinszn,Illattal. Clm a kiadóban. Ugyanott egy 2-es számú pínzszekréiiy eladó. -5368
Lépcaőhési különbé Járatú bútorozott fl/oba kiadó. Sugár ul 14., I. em.3. 5374
Leitner Ernő Főút 6. sz. alatti
• w ea | a
cipouzlete megszűnik
A raktáron levő készlet kiárusíttatik.
in
11078-1928.
Hirdetmény.
Az Eötvös-tér 13. sz. alatti üzlethelyiséget f. hó 29 én d. e. fél 10 órakor a gazd hivatalban árverés utján bélbeadjuk.
A városi tanács.
Nagykanizsán, 1928 évi ok tóber lió 23-án. iw Polgármester.
19057—1928.
Hirdetmény.
j". hó 29 én d. e. 10 órakor az Árpád u. 22. sz házban megül iilt volt Borosné-féle 1 szoba-konyhás lakást a gazd. hivatalban megtartandó árverésen bér-beadjuk.
Nagykanizsa, 1928. október hó 23-án.
Városi tanács.
19715—1928.
Hirdetmény.
A Kölcsey-u. 9. sz. házban megürült Pásti-féle egy szobás lakást f. hó 29-én délelőtt 9 órakor a gazd. hivatalban bér-beadjnk.
Nagykanizsa, 1928. október hó 23 án.
Városi tanács.
Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor A legizgalmasabb dzsungelfllm 1
Zoro va Huru!
Jönnek a beatiák!
Kalandos viszontagságok az óserdö tr.é yín.
Ferkó a vonaton
Bjhózat 2 felv.
Kinn vagyunk a vízből
Bihfzit 2 felv.
Iluán Gyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
f-30/1928. vht szim.
Árveréei hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. év LX I. c. 102. §-i értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. járásbíróságnak 1928. évi Pk. 8993. siámu végzése következtében l)r Uoráss László ügyvéd állal képviselt Antal János és társai Javára 1351 pengő 8 jár. erejéig 1928. évi márc\'us hó 20-án loganrtoillott kle\'é-gltésl végrehaltás utján le- és lelllloglall és 7.V0 pin őre becsüli következő Ingó-I gok, u. in.: b.iloiok, borok, hordók, szól( prés, sieniél szállitó autó motorral stb. nyilvános árverésen eladatnik
Mely árverésnek a nagykanizsai kir. járásbíróság 1928-lk évi 8993 s\'.ámu végzése lolytán 13Í.4 pen^ő — llllér tőkekövetelés, ennek 1928 évi Jinhis hó 20 napjától Jár) KOo kamatai, 1 V\'u vállódij és eddig összesen 379 P 20 flll. ben hlrőllag már megállnpllotl költségek erejéig Zilaizahar községben. Kólahegyen leendő megtartására 1921. évi november hó 6-lk napjának •I. e. 10 órája határidőül kltllzellk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érinteti lugósigok az 1881 évi I.X. l-e. 107. és 108. § at élteimében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek szükség esetén bersáron alul is el lógnak aditnt.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is te- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen érvelés az 1881 évi LX. t. c 102. §. értelmében ezeK Javára Is elrendeltetik.
Kell Nagykanizsán, 1928 évi október hó 15. najijau.
Haán Oyula s. k.
Min kir. blr. végrehaltó.
ÁGYTOLLAT, MÉZET,
állaati birlkai,
vörös- és sárgaréz, Cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol
8TBÉI B. FIAI HASYKAMZ8A,
Erzsébet királyné let 15. sz. alatt
*Z2S
Elismeri minden autótulajdonos, hogy a
fíre$tone
pneumatik
jó és tartós.
CHAMPION gyertyák, irányjelzők.
FORD alkatrészek, golyós csapágyak.
t
Gyári lerakat HAVAS MIKLÓS autószakflzlet
Nagykanizsa, Deák-tér 15. Telefon: 63.
ZALAI KÖZLÖNY
Fájdalomtól megtört szívvel jelentjük az összes rokonság nevében, hogy a legszeretőbb férj, apa, testvér és nagyapa
HERBOLY ALAJOS
volt áll. iak. igazgató
életének 66-ik, boldog házasságának 44-ik évében folyó hó 27-én délelőlt fél 10 órakor rövid betegeskedés és a halotti szentségek felvétele után az Úrban csendesen elhunyt.
A megboldogult drága földi maradványai folyd hó 29-én délután 4 órakor fognak a róni. kath. temető halottasházából a róm. kath. egyház szertartásai szerint eltemettetni.
Az engesztelő szent-miseáidozal folyó hó 29-én délelőtt 9 órakor fog a szentferencrcndi plébánia templomban az Urnák bemutattatni.
Nagykanizsán, 1928. október hó 27-én.
Áldás es béke lengjen szeretett hamvai feletti
öir. Hcrboly AI«Jo«ní uQI. Vlasalta Thcodora neje llcrboly Ernibct férj t\'tlhfl 1 aJo«né, Hcrboly Zoltán Thcodora Mr| Murkovlll Jónctní, Magdolna él László gyermekei Hcrboly Pcrenc. (Kia li Krlaillna líij. Kováci Jónclné Icitvír.i l\'cthfl l.ajoi. Markovlla Jónel vejei. Bálványossy LáailA h Margit lúgon íi lígornS]c. Pclha l\'anolki. Duclka, Lallka, Zoli, Hcrboly lluska (i Sanylka unokil
A néhai Hlld István emlékére alapított temetkezési egylet tisztikara, választmánya és tagjai mély megilletődéssel jelentik
Herboly Alajos
igazgató tanító ur
gyászos elhunytát. A megboldogult éveken át gondos áttekintéssel végezte egyesületünk számvizsgálatát. I lozzá fűzött szeretetünk kisérje őt f. hó 29 én d. u. 4 órakor a temető halottházából utolsó uljára, ötök nyugvó helyére a róm. kath. egyház szertartása szerint.
Nagykanizsa, 1928. október 27.
Nyugodj békében!
1#
f
Noválzky István ugy a maga, mint neje az. Magyar Erzsébet és gyermekeik latvtn, Lajos, Imre, János és Oyula, valamint az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel tudat|ik, hogy szeretelt |ó link, testvér, illetve rokonuk
Novátzky József
életének 20-lk évében október hó 27 én hosszas szenvedés és a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után az Úrban csendesen elhunyt.
Diágs halottunk hűlt tetemét folyó hó 29-én d. u. I órakor kísérjük a temető halottasházából a róm. kath. egyház szertartása szerint a helybeli temetőben örök nyugvó helyére.
Az engesztelő szentmise-áldozat I. hó 29-én d. e. 9 órakor lesi a szent-ferencrendi plébánia templomban az egek Urának bemutatva.
Nagykanizsa, 1928. októbei 27-én.
áldás 4a béka hamvaira I Nyugodjék békében I
M. kir. Folyammérnöki Hivatal Nagykanizsán.
573/1928. számhoz.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A m. kir. földmivelésügyi miniszter ur 19.250/928. V. B. 1. számú rendeletére a zsühöci drávai szakadópartnak az 1928/29. kollsígveténí évben az 500—1225. szelvények közötti szakaszán végrehajtandó biztosítási munkálatokhoz stükséges 3850 rakott m5 vagyis kerekszámban mintegy 6210 tonna I. osztályú terméskőnek vállalati uton való beszerzése és Drávaszabolcs község drávai rakodóján bérmentve vagonba történendő átvétele érdekében a nagy-kanizssi m. kir. folyammérnöki hivatal 1928. évi november hó 17-én d. e. 10 órakor hivatalos helyiségében (Nagykanlzss, Kisfaludy Sándor-utca 27. szám) nyilvános, zárt ajánlati versenytárgyalást fog tartani.
Az ajánla i fellételek, a kötendő szerződés tervezete és annak kiegészítő részét képeiö általános és részletes feltét:lek a nagykanizsai m. kir. folyammérnöki hivatalnál a hivatalos órák alatt megtekinthetők és ugyanott szerezhető meg az ajánlati minta is.
Az ajtnlatok, melyekel az ajánlati feltélelek szerint előirt minta használatával kell kiállítani, a jelzett napon 9 és Vi óráig a nagykanizsai ra. kir. folyammérnöki hivatalnál nyújtandók be.
Az alánlali teltéleiektői eltérő, külön kikötéseket tartalmazó, vagya bínstpérz letételét igazoló elismervényt, nélkülöző, úgyszintén a ké Bőbben beérkezett, vagy táviratilag tett ajánlatok nem foguak figyelembe vétetni.
Nagjksniisa, 1928. október 27-én.
M. kir. Folyammérnöki Hivatal.
Nős vincellér
felvétetik az
Uri mellékfoglalkozás.
Állandó képvi\'tlfit keres Nagykanizsa és vidékére Julaliíkrészesedés mellett luvar-levéllelülvlzsgáló Iroda A képvlseló teendője az itteni kereskedők vasúti luvarleveleit havonta összegyűjteni és irodámhoz abból a célból beküldeni, hogy a kiűzetett fuvardíjak helyessége a kereskedők érdekében I felülvizsgáltassanak. Háromszáz pengőig ter-| Jedhető havi mellékjövedelem. - Levélbeli ; ajánlat SchSfer M. cég Budapaat, 1 Népszlnltáz-ulca harmincegy alá küldendő. ! M s
_ÍMB. október
M. Kir. Folyammérnöki Hivatal Nagykanizsán.
574/1928. számhoz.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A m. kir. löidmivelésügyi miniszler ur 19 249/928. V. 8. 1. srámu rendeletére a Drávaszlára község men I partbiztosilás 1500 - 1700 fm. közötti m grcngált szakaszának az 1928/29. költség eléfi évben végreba|tandó kiegésritési munkálátaih >z szükségei 1130 rákot\' m9, vagyis kerekszámbjn mint gy 1850 tonna I. osztályú terméskőnek vállalati uion való beszerzése ét Drávasitára—Ziiáta vasali állomáron bérmentve vagonba történ nlö átvétele érdekében a nagy. kanizsai m. kir. folyammérnöki hi. valal 1928. évi november hó 17-én d. e. 11 órakor hivatalos he ylsé-gében(Ntgíksniz8a, Kisfaludy Sándor utci 27. szám) nyilvános, zárt ajánlati veismytárpyalást fog tartaM.
Ai ajánla\'i feltételek, a kötendő szerzőié* tervezete és annak kiegé síitö részét képező általános és részletes feltételek s nagykanizsai m. kir folyammérnöki hivatalnál, a hivatalos órák alatt nvgtekin betók és ugyanott szerezhető tnegazaján lati minta is.
Az ajánlatok, melyeket sz ajánlati felt\'telek sz\'tint előirt n inta hasz-nál-táva\' kell k\'ál ital i, a Jelzett napon 9 és lh óráig a nagykanizsai m. kir. folyammérnöki hivatalnál nyújtandók be.
Az ajánlati feltételektől eltérő, kolön kikötéseket tsrtalmazó vsgy a bánatpénz letételét Igazoló elismervényt nélkülöző, úgyszintén későbben beérkezett, vigy táviratilag tett ajánlatok nem fognak figyelembe vétetni.
Nagykanizsa, 1928 október 27-én. un I. kir. Folyanunéraökl Hivatal.
Ma, vasárnap
Isiim vacsora
a Bárány vendáglftbaaa.
Szives pártfogást kér
Gazda István
u i vendéglős.
Elsőrangú rum- és likőrgyár, bornagykereskedés, jól bevezetett, szorgalmas
körzeti ügynököt
keres. Ajánlatokat működési bizonyítvány másolatokkal és referenciákkal a
kiadóhivatal továbbit. __uto
Rendkívül olcsó árban
motorkerékpárok
garantált Uzemképea állapotban réaxIatfliaMara ■
1 db. B. S. A. 250 ccrn . . I\' «0
1 . Norton 500 . . . P 1100
1 . Satoléa 500 . O.H.V. P 1200
I . Méray 500 . . . P 1200
1 . A. J. S. 800 ,
Havas Miklós
mv aiatáaJtakOxIet Nagykanizsa, Deák-tér 15. sz.
Balatonmária fürdőn azonnal bérbe adó
korcsma
fUszerlizlet. hentes-mészárszék berendezéssel éa áruval együtt.
Érdeklődni ugyanott lehet
Illés Dániel
iuo tulajdonosnál,
PALYAZAT.
A nagykanizsai szakirányú iparostanonciskolánál betöltendő egy fémipari
szakrajz-oktatói állás.
A megválasztandó óraadó tartozik heti 4 órában (egynapon, egyhuzamban) a fémiparos tanoncokat megfelelő szakrajzoktatásban részesíteni, melyért évi 616 Pengő fizetésben részesül.
Az állás elnyeréséhez gépészmérnöki képesítés vagy felsőipariskolai végzettség szükséges.
A kérvények I. é. nov. hó 3-ig Poredus Antal iparisk. igazgató elmére (Rozgonyi-u.) küldendők.
Felügyelő-bizottság.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
1928. október 28.
Szerszám szükségletét
ZALAI KÖZLÖNY
mlelölt beszerezné, kérjen árajánl to», s»|át é dekében. Budapesti árak, pontos kiszolgálás.
Curomnlckel, foazforbrouz, li z i ó és lömltö anyagok, csapágyfám,
jolyós csapágy. Eredeti amerikai Carborundum
calszolókorongok u« rriiden méietben.
HAVAS MIKLÓS
Nagykanizsa, Deák tér 15. Telefon 63
Kályha
schamotte betétek
legkülönfélébb méreib.-n kaphatók elhelyezéssel
Sartory Oszkár Utódánál
Krály-uci 39.
Éger, nyár, bükk,
dió, kírli, tölgy, hir« ilb. rAnklikal
állandóan vásárol
Foraérgyár h Keménylatermeiö B T.
Budapest, IX., Csont-utca I.
Tűzifa és szén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épületta, mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca 4.
Telefon: 120.
Karteflen kivfll
Első Balatonparti Mészgyár a termelést keszthelyi gyártelepén megkezd e. Elsőrendű minőségű
meszet
szíllit a legnagyobb mennyiségben bármelyik ailomásrj. Ajánlattal készséggel s olgál a
Mész gyár vezetősége Keszthely Telefon 60 szám mis
^a91fOnt ruhV\'szükslglelé3! T I B 0 L A MaWnaatornál,
Teleki ut 2 rendeli meg, meri árai fölülmúl hatatlanok jóságban és olcsóságban Kedvező fizetési lelté-telek. — Óriási válaszlék. Vidékre kívánatra mintát küldök.
89IS
Férfi és női
kalapok
(Hückel.Qjuklts, Halban, Dimask) férfi és női
sapkák
szalUg, lomp, gyászfátyol
nagy rdktá\'a. Átalakításokat vállalunk.
gyenes és vida
\'•01 rtlsóiemplom mellett.
Ollhon I peic alttl a gyermek Is készíthet saját liszta üvegjében tzódavizef, üdítőitalt habzóbort I
I lt. szódavíz 16 fllérbe kerül,
olcsóbb mint a gyári
4 havi részletre!
Tartozik önmagának, csal td-jának, hogy asztalira tiszta üveget legyen I
Arak:
Autó Syphon Oveg ... 21 P az első tct. szénsav-
patron ............... 5 p
cserénél I tct. szén-savpatre n ............ 2 P
4 havi részletre I
Autosyphon üveg Sparklet világszabadalom !
2771
Tiszta, olcsó, kényelmes, praktikus 1
Egyedátusitó:
Szabó Antal fe9,w^0X":.í:drrtápu
Nagykanizsa n Telefon 91. szám
Nagykanizsai Autóbusz Vállalat
MENETRENDJE
Erzsebertér— Vasútállomás
Oda
4-fiO
5-to f, to
7 ■.*>
8 50
1 1 10* |2fi5
13*> 13 40
14-ao 17-ao 17-12
20-45 22» 22 " 24-00
Vissza
410
5 60 7 <a
7-to 9 oo 11»* 13 <*\' 13-3\' 13 50 15 00 17* 17 60 20 «> 22 « 22" 24 io
II
Erzsébet-tér— Kiskanizsa 3 * X E Erisebettér -Barak
Oda Vissza Oda Vissza
7-10 7-Z! i. 7-v, 7-57 II.
12-15 16"° 19 \'<>♦ 12-27 I6\'2 19 i ii. 100T. 1 1 -50 16 a 18-35 10 i\' 12 02 16" 18 47 II. II.
Erzsébet tér -lózset laktanya
Oda Vissza
Ufir «M II tr ti na «
•2 !•«>* ii. ♦Csak vasár- és ünnepnapokon közlekedik.
Az Autóbusz kiránduló társaságok részére bárhová meg-rcnilellicló.
Viteldíjak i
Erzsébet-tér—Vasútállomás 40 fillér
Erzsébet-tér—Bataktelep 40 fillér
Ereo stakaszokon b:lül 24 fillér
Szakaszt lu haladó útra 50 fillér
Alszakasz vagy diákjegy 24 fillér
Erzsébel-tér—Sporttelep 40 fillér
A hetijegyek I hónapig érvényesek.
Retúrjegy végállomástól végállomásig 32 -f 32 = 64 fillér. Ctak munkások által váltható.
Heti jegyek a Vonal átszálló, érvényes 14 ulra, végállomástól végállomásig 4\'— pengő.
Heti szakaazjegyt íVvényes Erzsébet-térig vagy innen bármely végállomásig 14 ulra 4-80 pengő.
Heti munkásjegy a érvényes 12 ulra, végállomástól végállomásig 3*50 pengó, ugyanaz 14 ulra szólc érvénnyel 4*— pengő.

NASHé. PACKARD
autók 1929. évi typusai megérkeztek!
66 os 76 os és 86-os typusok csukott és nyitott karosszériával. A 76 os és 86"os typusoknál dupla gyújtás a 86 os kocsinál központi automatikus olajozás. ím
Szántó Vilmos és Társai
Telefon 3-22. ■agyk.""— OsáMéra. Telefon 3-22.
11
Alkalmi vételből
származó áruk I
Több ezer pár la nBI félolpA
Or«rm«lt ko«ctp4k tlb I B«rtlN»r ktnrfSk. K«itySh Intetek, rtmiombok. 1 Ilin trikó.áruk. KaiStt-siSvsTt áruk. | FATKNTH ARISNVáK SM) Oloaó árak I M«
FillÉtlnlI Itkiilii utj inirülántoal I
Herzoo Htiíió •ikiimUniknuykMMktdáM 1ici zuy r lugu vi. p.yi.t ej,.* 10
GYÜMÖLCSFÁIT
ha most
mdtrágyázza, permatazl
kii költséggel, a jlvö évi termést biztosítja, azok hozamál pedig fokozz i.
Oyümölcsfa-mOtrágyák és permetező szerek (Buda, Denlrin, Solbár, Almola stb)
Kicsinyben és nsgyban kaphatók:
0R8ZÁ0 JÓZSEF ankraháfetta
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. usi Teleion: 130.
Autó-tulajdonosok figyelmébe!
Legteljesebb
AUTÓ KÉZIKÖNYV
Az autó szerkezete, kezelése és vezetése
Irta : Welner Emil. Ara tűzve 15 pengó, kötve 18 pengó. Kapható :
F1SCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében nw Nagykanizsán.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
90zmoió, wgytlsztitó, ruhafestő vállalati
• szombathelyi oriz Ipar kiállításon aranyéremmel kitüntetve
NAOYKANIZSA Kazinczy u. 8. Hunyadl-u. 19.
Mos, fest, tisztit, piisséroz.
Szétfejtett kabátok festése már 8 pengőtől.
Háztartási fehérntmUek legolcsóbban
} a
varr
BÉG BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN
Ac t/veiö//se/cji/c//e/e/eA
SINGER VARRÓGÉP
a a
^ ás ZVCNVTÁRSA
TEI FŐ
FIÓKÜZLET
IZ8A, FÖ-UT I.
Ifl
ZALAI KÖZLÖNY
BÚTOR-
vásárlóknak saját érdekük meggyőződni arról, Hogy barátságos és kellemes otthont létesíthetnek maguknak, ha a Dunántul legnagyobb áruházában szerzik be lakásberendezési szükségletüket.
Állandóan 300 berendezés áll vevőink részére választékul.
A legfinomabb stylusbutorok és a legegyszerűbb polgári berendezések is Írásbeli szavatossággal lesznek eladva. Vevőinket szakszerű és őszinte felvilágosításban részesítjük.
Díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra!
Óriási forgalmunk következtében a közismert legolcsóbb árakat számítjuk.
Rendkívül kedvező fizetési feltételeket nyujtunk.
Saját érdekében ne tétovázzék, ha bútorra van szüksége, hanem keressen fel bennünket bizalommal!
KOPSTEIN LIPÓT
bútoráruházai
SZOMBATHELY, Kőszegi u.5«
és
SOPRON, Várkerület 62.
Nyomatott a Bélzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelő*, üzletvezető: Zalai Károly.)
68. évfolyam, 247. szám
Nagykanizsa, 1928. október 30 kedd
mér
ZALAI KQZLONT

POLITIKAI NAPILAP
Felelöl szerkesztő: B*rbarits Lajoa
«Mnl f-jí M
A Gráf Zeppelin útban van Európa felé
38 főnyi személyzet, 25 fizető, 1 potyautas és 50 ezer levél az óceánjáró léghajón
Newyork, október 29 | nyulai! síéi segitet e.
A Gráf Zeppelin középeurópai időszámítás szerint vasárnip reggel 6 órakor visszaindult Európába. A léghajó starlolása simán ment. A léghajón G3 személy ulazik, ezek-közül 25 utas. Az utasokon kivül 50 ezer levelet is hoz magával.
Rhode Izland, október 29. A üral Zeppefin kb. 120 km-es sebességgel haladt el Block Izland felett s kb. 800 méter magaiságban repült keleti irányban. Haladásában gyenge ésiak-
Provldence, oklóber 29. A Gráf Zeppelin ma reggel amerikai Időszámítás szetinl 6 35 órakor északnyugati irányban elhagyta az amerikai partokat és a nyilt tenger felé repült.
Berlin, oki. 29. (Éjszakai rddlójelentés) A Lokalanreigernek jelentik a .Qraf Zeppelin" röl, hogy a léghalón egy 17 éves, szőke amerikai ifjú*, mint ingyen utast fedeztek fel, aki egy niwyorki ügyvédnél dolgozik.
Porlland, október 29. (Éjszakai
rddlójelenlés) A .Gráf Z-pptlin* rádióösszeköttetésben állott Massa-chusets állam kereskedelmi rádióállomásával, melynek jelentette, hogy 9-10 óra között (ametikal Idő) a fedélzeten minden rendben van.
Uhló, október 29 (Éjszakai rddlójelentés) Cislongné, aki a .Oraf Zeppelin* egyik utasa, rádiótáviratot küldö\'.l férjének, amerikai idő szerint 6 óra 40 petekor, melyben tuda\'Ja, hogy : „ ... haladunk, a motorok kifogástalanok, az idő pompás".
Borzalmas részletek a romániai vasúti katasztrófáról
A halottak száma 36-ra emelkedett — A halottakat külön, a testrészeket egy közös koporsóban temették el — Az állomáson egyetlen lámpa égett és nem volt egy csepp víz — Ujabb szerencsétlenség történt: egy tehervonat kisiklott
Hul \'a-ffosztogató
Bukarest, október 29
(Éjszakai rddlójelentés) A rrceai borzalmas vasull katasztrófáról még az alábbi megrendítő részteleket Jelentik :
— A szerencsétlenséget az okozta, hogy
a váltóőr szolgálati helyén elaludt.
Mikor felébredt, már feltűnt a Sim-plon-t xpressz lámp\\|a. Ijedten a váltóhoz ugrott és elkövette azt a végzetes tévedési, bogy ugy fordl to ta a váltót, brgy az rxpressz a az-b.nl gyorsvonatba szaladt. Az összeütközés oly reltenetes volt, hogy a két mozdony valósággal egymásba fúródott.
Az állomás személyzete a ka tasztrófa után megszökött és sorsára hagyták a forgalmi iro dál is.
Egy repülőkapitány utazott a szebent gyorson, aki maga adta le az állomásról az első segítséget kérő lelefon Jelzést a slallnal állomásra.
A szerencsétlenség hajnali fél 3 órakor törléot, de az elfő segélyvo nat 5 órakor érkezeit meg. Addui« a repülők\'pilány néhány megmenekült utaas"\', akik könnyebben sebr-sűllek meg, zsebkendőket, Ingeket téptek Össze, hogy ezzel kötözzék be a Jajgató áldozatokat.
Egyeli n orvos-u\'asa volt a vonatnak, egy temesvári ur, akt emberfeletti erővel adla az első seg :l/e-
hordák garázdálkodnak a romok kfirül
kel és kötözte a sebesültek tömegét.
Jellemző, hogy
az egész állomáson egyetlen pelroleum-lámpa égett.
A megmenekült ulasok hasábfákból raktak máglyákat és ugy virrasztottak a borzalmak percei után.
Az áldozatok legnagyobb része szabadságos katona,
akik a szebeni gyorsvonat III. osztályán uUztak. Ezeknek egy-egy fülkében helyet foglaló ctopor\'|át rctteneles módon, a felismerhetetlen séglg összeroncsolva találták meg.
A hullákat a sínek mellett helyezték el. Igen sok áldozat hulláját ctak világos reggelre tudták kiszedni a romhalmaz alól.
Szakérlök szerint a halo lak nagy számát az okozta, hjgy
a kellő segély nem volt ott
Időben és sok súlyosan sérült utas elvérzett.
Egy kereskedő feleségével egyflll rendkívül su\'yosan megsérült. Velük levő három gyermekük közül kellő elpusztult.
Egy súlyosan sebesült ulas reggelig nyöszörgött a romok alatt, amig kiszedték.
Egy vasutas szemtanú aki a (zebeni pyorson utazott a kö-velkezSket mondla a katasztrófáról:
— A szebeni gyors Ili. osztályán, néhány ulas kivételével, mindenki meghalt. Képzeletet fejfllmuló reltenetes látvány tárult azok elé, akik a
romok alól mentették az élőkel. Egyik Ili. oszlályu fJlkében
hat összeszaggatott hulla egymásba gomolyedva,
V
mint egy balom eleven hus feküdt. Többen a mentők kötül rosszul lettek. Leszakított végtagok hevertek a romok közölt.
Egy német utas ugy beszorult a kocsideszkafalak közé, tngy négy órába tellett, amig kitudták szedni.
Egy másik szerencsétlent a katasr-ttófa a kccsi pbfonjáboz cíapott, de még maradt benne egy szikra élet. E\'ba\'ó hangrn vizet kéri, de
az egész állomáson nem találtak vizet.
A szerencsétlen kiszenvedett.
Reccea olasz mérnök felesége, aki-uek fétje szörnyei bal\', n ií o: a mentők hordágyra tették, azt kérdezte: — A gyermekem él? Megnyugtatták, hogy Igeo, de akkor a kisleányba már apja íre\'lett feküdi — bollan.
Ezulán az asszony újra elvesztette eszméielél és a nagy vérveszteség következtében — kiszenvedett
A kalasztiófa színhelyén a szebeni gyors romjait mára már eltakarították.
Az express romjának elhor-dásán még mindig dolgoznak.
Négy súlyosan sérült katona közül, amint autón Slniinába szállították őket, kel ő meghalt. Ezzel
a halottak száma 36 ra emelkedett.
A halottak között van 3 erdélyi magyar fiu, akik szabadságra mentek — szüretre. Névszerint: Ehrlng Ferenc, Rácz Sándor géplakatos (Nagyszeben) és Plla Sándor őrvezető (Nagyszeben).
Azok közül a halottak közül, akitel nem vittek el hozzátartozóik, 25—30 at temetnek el egyszerre külön koporsóban. Egy külön koporsóba teszik a „gazdátlan" karokat, lábakat, fejeket Megdöbbentő, hogy a katasztrófa után megjelentek rz
oláh hullafosztogatók. A szerencsétlenségnél dolgozó újságírók aira lettek figyelmesek, hogy valaki mozgolódik a romok között. Sebesüllet se|tve segítségére siettek, de megdöbbenve látták, hogy elvetemült hutlarabló, akit vallatóra vetlek:
— Egyik halott táskájában 6 millió lei vol\', ezt akaitam megszerezni — mondotta a rendőröknek. Letartóz-lalták.
A szerencsétlenség után
egyre nagyobb oláh martalóc csordák tűntek elő a környékbeli falvakból, mert az a litr terjedt el, hogy a romok között nagyobb órtékek vannak. Slatinárói a garázda emb:rhlénák megfékezésére nagyobb számú csendőrséget vezényeltek Receára. Bukarest, oklóber 29. (Éjszakai rddlójelentés) S-ombstra virradóra
ujabb vasúti szerencsétlenség töitént Erdélyben. Egy tehervonat QyuUfíbérvár közelében hibás váltóállítás következtében kisiklott. Három kocsi lezuhant a töltésről és összetöri, bogy halottak vannak-e, arról nem szól a román |elentés.
A klérus és a horvát parasztpárt Belgrád, okiéber 29. (Éjszakai rddlójelentés) Zágrábból Jeleztük: A zágrábi érsekség alá tartozó pspi szervezet legutóbbi határozatában ezeket mondja:
— A klérus kilép eddigi tartózkodó álláspontjából és nyíltan elitéli mindazt a rosszat, amely ellen a horvát parasztpárt is küzd. Azért is leszi ezt a p\'pság, hogy ezzel nehogy ) azt\' hlgyjék, bojty katolikus papság támogatja a mai kormányzati rendszert. A horvát politikai párt mindig száml\'hal a klérus támogatására.
IALAI KÖXLONt
Nagykanizsa Jövő évi virilistái
Nagykanizsa, olilóbcr 29 A vlrllisek névjegyzékét kiigazító bizottság tudvalevően befejezte munkáját és elkészítette a jövő évi viri-llsek névjegyzékét, ami a legközelebbi városi közgyűlés elé kerül.
A kiigazított névjegyzék szerint az 1929. évre a legtöbb adót fizetők a következő sorrendben vannak fel-
1. Batthyány-Slraltman László herceg (Körmend), 2. Zerkow,tz Lajos (Bécs), 3. Blankenbsrg Imre, 4 Nagy kanizsai BankegyesüJet és Dilzalal Takarékpénztár, 5. dr. Hoch Oszkár (kétszeresen), 6. Nagykanizsai Takarékpénztár, 7. Első Magyar Allalános Biztosító, 8. Izraelita Hitközség, 9. dr. Kreisler József (kétszeresen), 10. Armutb Náthán, 11. Antal Jeiíö, 12. Mayer Károly, 13. Duna Száva Adria Vasút, 14. özv. Strém Mórné, 15. Weiser János (kétszeresen), 16 dr. Knausz László (kétszeresen), 17. dr. örley Oyörgy (kétszeresen), 18 Poiiák József, 19. Zila megyei Otzda-sági Takarékpénztár, 20. dr. Ooda Lipót (kétszeresen), 21. Babochay Oyörgy, 32. Oörögkeleti Sierb Hitközség, 23. Dobrovits Milán, 24. Strém Károly, 25. Hoffmann Bjrnát, 26. Frank Manó, 27. dr. Ripoch Aladár (kétszeresen), 28. Klrschner Mór, 29. dr. Országh Lijos (kétszeresen), 30. Wdaz Tivadar (kétszeresen), 31. özv. Lenkel Ernőné, 32. Neumann Aladár (kétszeresen), 33. Frank Vilmos, 34 Scheiber József (kétszeresen), 35. dr. Sirtory Zilg-mond (kétszeresen), 36. Ungár Sándor, 37. Unger-LMmann Elek (kétszeresen), 38. dr. Könlg József (kétszeresen), 39. Síuklts Henrik, 40. Bsttlhelm Oyőzö, 41. dr. Hajdú Oyula (kétszeresen), 42. Néptakarékpénztár, 43. Alám Róbert, 44. Rotachlld Jt-kab (kétszeresen), 45. özv. Stern Sándomé, 46. özv. Hahn Mlkiáné, 47. Deutsch Éde, 48. ujnépl E\'ek Ernő, 49. ujnépl Elek OJza, 50. özv. Weiser Józsefaé, 51. Slernberger Samu, 52. dr. Dxrás László (kétszeresen), 53. Biyer Vince, 54. dr. Merkly Béla, 55. Oszdák Biztosító Szövetkezete, 56. Busó József (kétszeresen), 57. Kertész Béla (kétszeresen), 58. Práger Ferenc, 59 Bo-genrieder Frigyes (kétszeresen), 60. Wdsz Ernő, 61. özv. Sommer Ig-nácné, 62. Polgári Egylet, 63. B)hm Jenő, 64. Weisz Mór, 65. dr. Lukács Btla (kétszeresen), 66. Klifaludi Aladár, 67. Kiss Ernő, 68. Melczer Jakab, 69. Fatér Mihály (kétszeresen), 70. Kisfaludi Oyula, 71. Rei-chenfeld Oyula, 72. Zwelg Imre, 73. Dukász Ferenc, 74. Eppinger Izsó, 75. Steiner József, 76. Lénáit Inre, 1 77. Nagykanizsai Ipartestület, 78 ] özv. Wágner Károlyné, 79. Kőhltr Nina, 80. Kaufmann Károly, 81. dr. I Szigelhy Károly (kéUzeresen), 82 Bi- \' láza József, 83. dr. Berger Oéza (kétszeresen;, 84. Mechner Ede, 85. Steru Jenő, 86. Fehér Vilmos, 87. Frank Jenő, 88. Bader József, 89.
Flicber Károly, 90. Pongor Henrik,
91. Kalmár Zjltán (félszeresen),
92. Országos Mjgyar Rikkant Egylet, 93. özv. Bogen ider Józsefné,
94. dr. Síbjin Oyula (kélszereien),
95. Leilner 0 Jön, 96. Sctmidt Z ,ig-mond, 97. Szomolányl Oyula, 98. Beik József, 99. Weiszberger Kálmán, 100. Koller János, 101. Márkus Károly, 102. L\'cblem\'ein Mór, 103. Magyar N.mzeii Bank, 104. Strém Olló, 105. S rém Tivadar, 106. özv. Orünbut Henrikné, 107. dr. Weisz Lijos (kétszeresen), 108. Récsei Samu, 109. Kálmán Leó,
110. Slern Oyula, III. Lehr Oizkár, 112. Peltlcs Oyörgy, 113. Klrály-Sürfőzde, 114. Pollák Adolf, 115. Kíő János (kétszeresen), 116. Sipos Andor, 117. Kellermann Miksa, 118. Dobrln Rchlrd, 119. Mirlon Jlnos, 120 dr. Takács Zoltán (kétszeresen), 121. S ern Károly, 122. Weisz Ignác, 123 Ferencz Oyőiő, 124 H rschler Ferenc, 125. Szabó Antal, 126. Rapoch Pál, 127. dr. Rálz Kálmán (télszeresen), 128. Izraelita Nőegylet, 129 Nagykanizsai Casinó, 130. dr. Scbleifjr Inte (kétszeresen).
1286. október 3ö.
őrnagyi és századosi kinevezések a 6. gyalogezrednél
A kormányzó Flnta József azázadoat őrnaggyá nevezte ki
Nagykanizsa, október 29 Vasárnapi számunkban közöltük a november elsejei hatállyal életbelépő katonatiszti kinevezések egy részét. Most folytatólagosan közöljük a nagykanizsai 6. gyalogezred tisztikarában történt kinevezéseket, melyekkel ismét megosztjuk a polgárság örömét a nemzeti hadsereg kiváló tisztikarával. — Igy a kormányzó 1928 november elsejétől kezdve FlníaJ 5zsef nagykanizsai századost, aki nemrégiben a csapatkiképzés terén kifejtett értékes és buigó munkálkodásáért legfelső b!> elismerési is kapott, őr-
naggyá nevezte ki.
Flnía Jlztef kinevezését a legnagyobb örömmel regisztráljuk, mert nincs ennek a városcaV egyetlen embere sem, aki ne Ismerné és ne a legnagyobb szeretettel emlegetné nevét. Maradandó érdemei elsősorban a sportkiképzés terén szerzették neki a polgárság körében is nagy népsierüségét.
Pdkh Miklós ét VeOreös Kálmán főhadnagyokat a kormányzó november elsejével századosokká léptette elö, ami ugyancsak örömmel tölli el a nagyszámú barátaikat és tisztelőiket.
Belügyminiszteri vizsgálat indol Zarnbay Andor vármegyei számvevőségi fónSk ellen?
Nagykanlzaa, okióber 29 során slkUÜll a tisztviselők által A Z ilaegerszegen meg|e!enö ,Zala-vármegye" laptársunk tegnapi számában azt Írja, bogy illetékes helyről a következő nyilatkozatot kapta:
A vármegyei számvevőség főnöke és tisztviselői közölt föllépett egyenetlenség kiküszöbölésére a vármegye főispánja az alispánnal egyet-értöleg vizsgálatot indított, melynek
Döntöttek a hévizszentandrásl csatornázási munkák lelett
800.000 helyett csak 200.003 pengőbe fog kerülni a csato názás — Elsőrendű forrásvízre bukkantak a Dobogó-dombon
Keszthely, október 29
(Saját tudósítónk telefon/elentése.)
panaszolt indokolatlanul szigorú és az egjet tisztviselők önérzetét sérteni alkalmas bánásmód által előidézett ellentéteket kiküszöbölni.
A panaazoknak azt a részét illetően, smely az ügyvitelre vonatkozik, ■ belügyminisztertől kért vizsgálat lesz hivatva tisztázni"
Megírtuk annak Idején, hogy a Hé-vizszentandrási csatornázási és vízvezetéki munkálatok kb. 800.000 p;ngöbe kerülnek az egyik cég kiszámítási alap|án. Most annál nagyobb az öröm, hogy a kiszámításnál óiiási tévedés történt, amennyiben a csatornázási munkák nem kei ülnek többe a legmagasabb számítás szerint sem 200.000 pengőnél. Ugyanis 19 ajánlat étkezett be a kiirt árlejtésre. Az ajánlati összegek között óriási eltolódás mutatkozik. Van 150.000 pengős és van 500.000 pengős ajánlat is. Oka ennek abban keresendő, bogy különböző berendezéseket ajánlottak fel. A munkakiadásban azonban nem történt végleges döntés, de Hlatky, SchUchler és H^cker Emil (Oyör)
cégnek az ajánlatát fogadták el bizonyos módosításokkal és ezekre a módosításokra ujabb pályázatot hirdettek.
Így valósiinü, hogy a jövő évben már a vízvezetékre is sor kerül. Ugyanis elsőrendű forrásvízre akadtak a történelmi nevezetességű Dobogó domb egregyi oldalán, minden kutatás és fúrás nélkül és ami légvonalban kb. 1 km-nyire van Szent-and-ástól, holott eredetileg ugy tervezték, hogy a 6-7 km-nyire levő Reziböl szerzik a vizet.
Hévizszenttndráson most nagy az öröm, mert a hozzájárulás is ilyenformán csak a felét fogja kitenni.
Villanyárammal rádiózhat,
hí vesz anódpótlót és kistöliöt, hangszórók, fejhallgatók, telepek, lámpák, összes rádióalkilrüszek kaphatók — Szabó Antal sportüzletében.
Kanizsára Jön ftlfllvlzs-gálatra a.kőniggratzl csata 87 éves luskomá-romi hadirokkantja
Klskomárom, október 29 (Saját tudósítónktól) Mint jelentettük a hadigondozottak (hadirokkantak, özvegyek és árvák) felülvizsgálata október 29 és 30 án lesz orsrá fizette. Ebből az alkalomból nem mindennapi érdekességü dologról számolok bs :
A nagykanizsai Járásban felülvizsgálatra fog kerü\'ni, azt hlazem nemcsak a Járás és a megye, de talán az egész Duntnlul legöregebb hidl-rokkanja Klskomárom községből. Hajdú Józsefnek hívják a 87 éves hadirokkantai, aki főldmlves és a königgt.i zl csalábtn mint tüzér küldött.
Akkor súlyosan megtebetü\'f. Egy ellenséges gránát jobb felső lábát kettétör.\'e ét az akkori tökéletlen tábori orvotl kezelés következtében a tu\'yot térüléinek mai napig it nagy sebhelye van az öreg lábán.
Felgyógyulás u\'án, 1870 *körfll mint örök Időre munkaképtelent és fegyveres tzolfcá\'atra alkalmatlant a nagytzombatl .Invalidus" htzbi utalták, ahonnan azonban azive hazahozta falujába, Kiikomáromba.
A königg a zi csatában tanúsított hősi magaviselete fel voll Jegyezve és a nagyszombati Invalldutbázból való elbocaátáta utén It folyósította részére az államkincstár a rokkant-segélyt. Kétéb*) pedig a Thawonath generális által tett nagy alapit/in; kamataiból it rendes nyugellátást élvezett egészen a hiboru közepüg, mikor az uj rokktn\'ak kezdtek a réglek Jogába lépii.
Ettől az Időtől kezdve Hajdú József rokkan\'járadéka btszünt és az öreg éli a földiének és nem járt utánna. Csekély kit vagyonkája mellett bizony jól fogott volna a rokkantsegély és voltak nehezebb napok, amikor érezte Is ezt az öreg jobban.
Végre 1927. januárjától kezdve a régi hadlsérültek sorsának teada-zésével öreg lOsünk ia belép att a világit ibotu rokkantjainak szomorú testületébe és elérte, hogy htvon\'a 24 pen£Ö rokksntsegélyt kapott.
A mult télen az öreg súlyos beteg volt. U olsó útjára kétzültrén, papot kért, ak ntk tréfásan mondotta: — Esperes ur, talán az utolsó kenetet elbsgyh itnánk, hisz felvettem azt már 1866-ban a könlggta\'zi csatatéren.
Az öreg a télen meggyógyult és most is csendesen éldegél s község és a kornyék tiszteletétől körülvéve.
Nem beteg, de az Időjáráat a te-besült lába megérzi... Sz. Oy.
iM)á<
A Lagykanfzaal netaorotogial ma? figyelő iataoMaaki Hétlön a MmérJk-
Mi Heggel 7 órakor +13\'4, délután 1 órakor +18 8, aate 9 órakor +10 6.
FeMJuf: Reggel kissé borult, délben éa este borult égboltozat.
Sitúrám I Reggel és délben Dél, este északkeleti szél.
A Meteorológiai Intézet lelentéae este 10 órakor: Vállozékony Idó várható helyenként éa eióvel éi némi hóstllyedíuel.
1928 oktőb«30.
Szombatok szombatja
A m W/Orki fch ;«fő a IrglitzfAbb, I legmodernebb ghellója a föidke-rekfég\'\'ek. de a fényege ugytniz, ami a lemberglé, a prágaié. Ezt az iganáfot döbbenetei erővel bizonyltja Alan Crosland nem mindennapi filmje, a — Szombatok szombatja. Kidomborodik azonbin a mesterien rendezett filmből egy másik igazság U — a művészet mindent elperzseló líiigla, az elblvatás ere|e széttöri ax ősi atomokat, az évezredes kötelékeket őrző gbettó falait ii.
A Szombatok szombatja a magi-MbbrtndO filmek egyik legszebbje. Két világ lililkozik, helyesebben 0!-közlk össze benne — az ősi ghetiéé és a művészeté. A nagy lelki vívódások a legnagyobb mélységekből a kgmaredekabb magasságokba ciap-nak. Az érzelmi viharok ebben a film ben lenyűgözik a nézőt, mert sohasem hamisak, sohasem sekélyesek, hsnem két egymástól elütő világ orgo-nshangjai. A főszereplői n k: Warner Olandnak, Al Jolsonnak, a bálossát-ban majdnem u olérh itetlen May M. Avoynak egyetlen mozdulata lem volt felesleges, ami külön érdeme a predz rendezésnek és a három nagy filmművésznek.
Az anyai sieretet magasztossága, ii ős hagyományokat, a vallást mindenek (ölé helyező nagyjfllemű ipa, a szfl\'ői szeretetlel és a művészi roegáldottsággal és s férfi legszebb ékességével — a köteles-éggel kűidö nemes veretű műrész küzdenek könv-nyesen, véresen a Szombatok szombatjában. A nagy harcnak — a ghettó igaz zászlótartójának szelíd, boldog halála vet véget. N-bó.

VALUTÁK UttlL 27 75-27 90 Un k. 79 55-79 85 Caik. 1644-17 02 Diak. 152 50-153 10 Dtaii 9 99-1005 BoUái 570 80-872 80 faad* k 22-40-2760 HaU. 229 36-230 36 Usfysl 64 10-64 40 Laá 1-43-3 48
UT. _ _
Ura 39 86-10-10 Mái ka 136 40-1J6 90 Norrá| 152 50-153 10 •chili. ai>-45-«0 80 P«Mta 92-10-02/0 •vá)d L11012-110 52 IH4k Í2-98 B3 58
UkVIZAK Amit 229 62-230 32 B*l*rSd 10-06-10 08 ■trlla 116 50-líÖ VO BrSsaael 7914-79 85 Bakuul 3 4 I 3 47 Kopaah.UU-70 163 0 Loadoa 27-77-27 85 Madrid 92 16-97 66 MUaoo 29 91-30 09 Navytxk 872 80 4 40 Oulo 162 6\'-133 07 22*17-2]-46 16 97-17-02 413-4 16 153 12-153 52 64 )0-64 40 80 .\'3 80 78 110-21 110-61
Pázta Pi áfa BaoRa
iKXkt,
Varsó WUa Zffrteb
VÁROSI 11
Kedden 5, 7 és 9 órakor Szerdán 5, 7 és 9 órakor
Az id i szezon kél iegkivá\'óbb attrakciója egy mfisorlanl
Szombatok szombatja
(Évezredek dala)
Warner Bro s Ex»ut>erfilm|\'. Fő
szereplők : Warner Oland, il lolson #
Römi világháború
Vígjáték világattrakció. Főszereplők Tom Wilson és Myrna Loy.
Pátria világhiradó
ZAUI HOZLOHT
Nem viszik el a csendőriskolát Nacv-kanizsáról
Nagykanizsa, október 29 Általános volt az aggodalom Nigy-kanlzián, hogy ■ m. kir. csendőr-osztálynak Zalaegerszegre valóá\'he-lyezéie, illetve a zalaegerszegi ps-rancsncksCgba való beolvasztása után sor kerül a nagykanizsai ciendőr-iakola leépítésére, amely tudvalevően a leg|obban kiképezett ciendőröket •xolgáltitla az országnak és igy kiváló neve van.
D\'. Káilay Tibor N.gykanizu képviselője eljárt a belügyminiszter-
nél és kifejtette többek köiött »zo-kst a gazdasági okokat, melyeknél togvi rendkívül súlyosan érintené a várost i esendőt ség további leépítése Nagykanizsán.
A belügyminiszter erre kijelentene, hogy a nagykanizsai csendőriikola, mint a vármegyei parancsnokság II. alosztálya a mostsni csendőrség! át-szervezéi utin továbbra is megmarad Nigy kinizsin ugyanazzal a céllal és rendeltetéssel, mint az átizerve zés előtt.
NAPI HÍREK
Egy zalai gazda agyonlőtte régi haragosát
A gyilkos egy hétig lesett áldozatára - A hegyőrök üldözőbe vették, de sikerült elmenekülnie — A csendőrök elfogták és
vasraverték
Sümeg, oklóber 30
Relteneles kegyetlenséggel követett el gyilkosságot egy zalai gazdaember a lümegl járáshoz tartozó Nagy-görbő községben, melynek békés la-korsáfcál nagy Izgalomban tartja a borzalmai eset.
Nagygörbő községnek egyik jómódú gazdája, Kulcsár Jinoi kiment a hegyre. Siűreii munkájából éjjel 12 óra elölt igyekezett haza feleségé rel és több községbeli emberrel. A kis társaság gyanutlanul haladt egynás mel\'ett, amikor hirtelen egy erői lővéi dördült el az ut melletti áiotból 8 a következő pillanatban Kulcsdrni megdöbbenve látta mint esik össze mellette férje.
A titokzatos lövés golyója Kulcsár gazda gerincébe fúródott, átvágta az egyik fóűiőeré\', ugy, bogy a gazdaember rövid percek alatt a színhelyen kiszenvedett.
A kegyetlen gyilkosságot aionnal jelentették a csendőrörinek és nemsokára kijött a helyizinre a törvény-izék viztgálúbirája is. A törvény széki boncolás megállapította, hogy a halált egy Mannlicher fígyvetből leadott lövés okoita.
A megindított nagyerélyO csendőri nyomozás először egy legényember! lytnuiiloll, de erről csakhamar kiderült, hogy ártatlan a do\'ogban, azonban a nyomok alapján ciakba-mar rátaláltak az Igazi gyilkosra. Megállapították, hogy Kulcsárt Egyed Albert nrgygörbCi gazda lőtte le régebbi elkeseredett botsiuból kifolyólag. Ku\'csár ugyanit i n tak ideién egy biiósági perben leihelóen vallott Egyedte nézve.
A csendőri r.yomozás megállapította, hogy Egyed Albert egy héten keresztül leiett már áldoiatára az ut menti íiokban, mig sikerült borzaim" teliét elkövetnie. Kulcsár pár lépésnyire hilad\' hozzátartozó elölt, amikor Egyed 20 lépésnyiről rálőtt.
A hegyőrök a cselekmény ulán O\'döinl kezdték a gyilkolt, aki erre uibói figyveiét hasznilla, de szerencsére ntm lelt kitt senkiben. Sikerült kez\'ik elől elmenekülni, azonban a Legy&iök a csenJő.ök figyelmét felbivlák s menekülő gyl\'kosia é, csakhamar ellogták és vasraverve
beszállították az őrsre. Egyed először tagadott, de később a keresztkérdése k súlya éi a tárgyi bizonyítékok ■latt beismert mindent. A elrejtett fegyvert egy gödörben elásva találták meg. Egyed Albertet a csendőrség átsdla a kir. ügyészségnek.
Villanyvilágítás
Zalaegerazegról Pacaa, Zalaapáti, Sár mellék, Páhok atb. községekben Hévíz Szentendréiig
Pacsa, október 29 (Saját tudósítónktól) Szombaton tartolta október havi lisztiértekezle-tét a pscsal járás |egyzői kara Kende Páter főszolgabíró elnöklete alatt. A hivatalos adminisztrációs ügyek elintézése után tárgyalta a gyűlés a
.Magyar Hét"-tel kapcsolatos leendőket. A jegyzői kar egyhangú lelkesedéssel karolta fel e tisztán magyar ügye\', amely hazafias szeretettel propagálja a magyar gyártmányú iparcikkeket.
Ezután Török Oyula pacsai jegyző előadásában tárgyalta Zalaegerszeg polgármesterének
a villanyvilágítás létesítése Cgfében a hozzáintézett felvilágositáira adolt válaszát. A jegyzői kar kitörő örömmel fogsdla a tervet, mely szerint a villamos-vezetéket Zalaegerszegről Csácsbo-zsok-N meiapáii Bjciuizeutlászló-Sándorháza N^mesridó Nagykapornak, majd Buciuszenlláizló-Pölöske-Ztlaizenlmibály • Pacsa Zilaigrlcze-Szenlpéterur Oétye Zila>pHI-Sient-györgyvár-Alsó és Felsőpábok érintésével Hívizizentí n Jrás községig vezetnék.
A részletes megbeszélés eredmények* nt megalakult Kende Péter főszolgabíró elnöklete alatt az előkészítő bizottság, melynek feladata a községek hozzájárulásának megnyerése s sztán megkczd\'dik a részletkérdések tárgyalása Zalaegerszeggel.
Érdekes, bogy azok a jegyzők, kiknek községét nem érinti a jelzett vonal, szintén kérik a bekapcsolódás lehetőségét.
Az előjelek ulán Ítélve az egészséges eszme mielőbb testet ölt, mert a jóakarat meg van hozzá. ...dl.
...............sasa.
NAPIREND
Október 30, kedd
Római katollkua: Rodr. Alt. Protest.: Kolos. Izraelita: Mark hó 16. Nsp kel reggel 6 óra 40 perckor,
nyugszik délután 16 óra 47 perekor. •
Városi Mozgó. .Szombatok szombatja\' (Évezredek dala). .Röml világháború*, vígjáték világattrakció. Pátria világhiradó.
Nem jelennek meg a lapok
usrdén délután, oaaiSrtakSai éa páaUksa
Budapest, október 29
A miniszterelnökség sa|tóoaztályá-nak közlése szerint a 4578/1920 sz. M E. sz. kormányrendelet következtében a lapok oklóber 31 ikén délután, november 1 én reggel és délután, továbbá november 2-lkán reggel nem jelenhetnek meg.
— A polgármester Budapesten.
Dr. Sabján Oyula polgármester a kórházépitkezés ügyében ttgnap Budapestre utazott és valószínűleg ma es\'t érkezik visszi Nigykanizsára.
— Tarányl főispán gyásza. Dr. Tarányl Ferenc főispánt súlyos csa-pái érte. Édeaany|a, özv. Tarányl Ferencné született Ricfel Mária bárónő B ilatonfűreden elhunyt Tegnap délután temették el óriási részvét mellett.
— Miniszteri elismerés. A vallás-és közoktatásügyi miniszter elismerését fejezte ki Poredus Antal a nagykanizsai iparoslanondskola igazgatójának a legutóbbi kerületi rajzkiálli-tás igen szép sikeréért. Köszönetét fejezte ki egyban azoknak is, akik a kiállítás rendezésében segédkeztek, valamint a bírálóbizottságnak. A miniszteri ellimerést FOrstner Tivadar ipiroktatási fő gizgató a maga meleg köszönetének tolmácsolásával hozta iz Igazgatóság tudomására.
— A pénzügyi bizottság letárgyalta a költségvetést. A pénzügyi bizottság több napon át tartott ülésezés u\'án letárgyalta Nagykanizsa 1929. évi költségvetését, azt kisebb módosításokkal elfogadta és a közgyűlésnek elfogadásra a|ánlja.
— A megyéről. Vitéz dr. Hu-nyady László árvaszéki ülnök és dr. Ujfalussy István vármegyei aljegyző novembrr 1 -én foglalják el hivatalukat. — Dr. Barcza István közigtzgatásl gyakornokot Pacsiról a tapolcai főszolgabirósághoz helyezték át.
— Halálozás. Sáringer Kálmán r. k. igazgató-kántortanltó munkás életének 58. évében Bslatonberány-ben elhunyt. Szombaton temették cl nagy részvét mellett.
— Kovács Oyula fegyelmi Ugye Nagykanizsán. Kovács Oyula zalaegerszegi tüzol\'óföparancsnok fegyelmi ügyében folynak a kihallgatások. Ügyében több tanút fognak kihallgatni Nagykanizsán is, mivel s fegyelmi eljárás egyes pontjai Nagykanizsával vannak kapcsolatban.
íjtí.tl KOUOfST
1928. október SO.
— Elnök-választás a Leány-
klubban. A Szociális Missziótársulat Szent Ilona Leányklubja vasárnap t irtotta meg Igen látogatott rendklvO 1 közgyűlését, melynek egyeticn tárgya volt Inkey Mária bárónő elnökké választási. A gyűlésen Eberbarát Béla fölga7gitó elnökölt és meghatóan szép szavakban méltányol\'a a Leámyklub eddg végtett munkáját. A mtíeg stivb*} Ijkzát it íopjbte) buzgó munkára terkentö szavak hálás talajra talá\'hk a lelkes liatal leánysereg azivében. At u|onnan megválasztott elnököt Józsa Mii la ügyvezető elnök üdvözölte, mire az uj elnök telelt talp-aesetien és szé pen. Kijelentette, bogy 0 nemcsak formsilsg, hanem Igazán akar elrök lenni, aki részt kér a klub minden munkájából. Lelkes hinguht^an ért véget a rendkívüli közgyűlés. — Magdolna ktr. hercegkisasszony, Jó zaef kir. hercg tábornagy közép ö leánya elvállalta a Leányklub vidő-ségét, amiről titkári hivatala utján értesltetle s Leányklub elnökségét.
Elgázolt
a felügyelet nélkül hagyott lovasszekér egy kerékpárost
Nagykanizsa, október 29
Horváth Jídos 22 évt s lakosi földrolveslegény, lovasszekerét a Te-leky-uton felügyelet nélkül hagyta. A lovak valamitől megijedtek éa meg-Iramodtak. Épen akkor jötl arra egy kis fiu biciklivel, de a gazdátlan lovak elöl nem tudott kitérni és a szekér elgázolta a kerékpárost. A gyermek szerencsére még Idejében leugrott a kerékpárról, amit azonbtn nem tudott megmenteni, mert a szekér pozdorjává törte. A gondatlan kocsist 10 pengőre bűntette meg a rerdörblró.
— A azáz év előtti Nagykanl zaa életéből, a még régebbi bjszor kányperes időkből tartóit Ismerette r Jesztö szabad-előadást tegnap délután 6 órakor Barbartts La|os, lapunk felelős szerkesztője a Szociális Missziótári ulat Leánykájában. Az előadásra nagyszámban jekn\'ek meg a leánygárda tagjai éa vezelőségtlk, köitűk a vasárnap nn-gválaszlotl uj elnök, Inkey báróuő.
— Egy kerékpáron csak egy ember Öljön. Doleczkl József vidéki földmivest a rendőr lelgaroltalta amiatt, mert kerékpárján rafia kivűl még egy fiatal legényt clpílt. Ez a kerékpározók és at u cai életbiztonság blzloiitáaa érdekében tilos. — Doleczkit 10 pengőre bünteíték a kibágáai űgyositályon.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda káviházában Vitt., Baross-tér 10
PIRIK GRILL
(Párisi kalitka) BUDAPEST,
Vl.Pautayüde u..\'i5
Előkelő vidéklek legkedveltebb szórakozóhel e Elsórangn küllóldi tánc íivaritléniUsoi
— A járás hadigondozottéinak felülvizsgálását héiföu r. ggel kezdte meg a járási főszolgabírói hivatalban működő b zottság, melynek vezetői dr. Botka ^ndor főszolgabíró éa dr. Szabi Zsigmond járáal tiszti-orvot. A Járás minden réazéből a vizsgál-<t ellő nap|In Is többszáz hadirokkant, b diöivegy és hadlárva |6tt be ex alkalomra éa a fiblról Wvala) előli rgész óéiulánig nagy embercsoport váita, hogy rákerüljön a sor. A vizsgálat gyorsan megy és remélhetőleg kedden már be is fejezik. Csak ebből az érdekesen áttekinthető képből lehet látni, hogy mekkora számmal élnek a járásban a világháború véráldozalalnak családjai. A bizottság munkáját a népjóléti miniszter idevonatkozó rendeletének értelmében és annak megfelelően végzi.
— Verekedés a Magyar utcában. Dómján Béli 21 éves nagy-kniissi soflőr még szép ember 21-én délután borozgatás u\'án a Migyar-utcában v lami f lelt össtekű\'fnbö-zötl Gelger János 26 éves földmives-leg\'nnyel. A szóvilás vége az lett, hogy egymámtk ettek és alaposan elverték — egymást. A rendőiblró ság elé most került ügyük. Ba\'rány-okozás és verekedés cimén Dom|ánl 10, Qelgerl 20 pengő pénzbüntetésre I élték.
Pénzt
f >lvó*ilialunk földbirtokokra (váltó nélkü ) taljea lOO -oa kifizetéaael, 35 évi időtartamra 3 kataszteri holdtól kezdve, holdanként 600 - pengőig, évi 7i//\'/o kamatahpon, az Iralok vételétől számított 8 napon belüli (II. helyre is) Házakra pénzintézetünk 9% évi kamallal folyósít I —10 évig terjedő kölcsönöket, az ingatlanérték 50o/o-lg. Váltókat leszamiloluik, váltó hiteleket nyujiunk
Kernács és Társai
bankbizományoaok Budapest, VI., Teréi-kőrut 43 B.
(Válaszbélyeg beküldéséi kéijllk.)
— Érdekes lelet. Tudósítónk je lenti: A Picsa nagyközségben folyó csatornázási munkálatok alkalmával a plébánia előtti áaattskor érdekes lelehre talállak. A csatorna ásáskor két helyen is, egy mé\'er mélységben, nagy körszerű boltozatos, hányt földdel teli üreges helyre bukkanlak. A 2 és fél méteres átmérőjű bolfo zatos alkotmánynak az oldala és boltozata nem téglából avagy köböl, hanem masstlv, vöröses barna szinű, erősen összetartó anyagból készült. At érdekes leletnek ciak a azak-tudós tudná magyaráiatát adni. A régiek szerint 200 évvel elölte itt kezdődött a temető. Megállapühaló, hogy nagy tüzelés történt ezekben az üregeiben. Ugyanitt kopjnya ét egyéb emberi csontokat ia találtak, =» Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Jótékonyság. N N. 20 pengőt adomfn/ozolt a Szociális Missziótársulat felállítandó népkonyhája javára. N. N egy jsák kelkáposztát küldö.t a Napközi O.hjn részére. A Missziósház bálás szivvel mond köszönetet a nagylelkű adakozóknak.
Az autóbusz-viteldíjak
rendezése
Nagykanizsa, október 29
A Nagykanizsai Autóbusz Vállalat a vároa terOlftén egy u| azakaaz-beosz\'ást létesített, amely az au\'ó-busz- közlekedésnek vlllanyosvasut-azerű Jelleget kö\'csönöz, egyben bizonyos olcsóbbodást is Jelent.
Mindhárom utvonsl (Barakk, Kls-kanlzss, Vatu\') 4-4 alsiakaszra osztatott be, melyek közül kettő-kettő 24 filléres alszakatz (eggyel u\'azbató be. Általában a három útvonal bármelyikének (Birakk, Kis-ksnizss, Vaiu\') féljeggyel beutaihstó. Ezen féltávolság azonban eltolható aszerin*, hogy az utas hol száll fel. Pld. ha az utaa Kiskanizsán a Flórián téren száll fel, a 24 filléres Jegy Szerectig érvényes. Hs a Temp\'om téren (Kisksnizsán) száll fel, ugy s Bárány-vendéglőig veheti ai autóbuszt igénybe 24 fillérért. Igy tovább: Srerecz\'öl a Cínlrá\'lg, Báránytól a Kltfa\'udy u cálg, avagy Ciengery-ut Irányában a Siemere-utca sarokig lesz a 24 filléres jegy érvénves.
A Barakkból Jövök az Amerikáig, a sörgyári utasok s Szemere utcáig, az Amerikánál felszállók s Cinlrá-lig, a Siemere u\'cánál felszállók vagy 1 B irányig, vagy pedig a Centrálon át a Kazinczy-Kisfaludy-utca sarokig vehelik ezen altzakasz-legyet Igénybe.
L-ihálrányosabb a beosztás az aránylag rövid Kazinczy u\'cai útszakaszon, ahol a vasúti állomástól a Szemere-ulcálg, a vasuU átjárótól a Kisfaludy-u\'cáig, a Siemere-utcá-ból a Cenlrálig vagy a Bárányig, vagy a Caengery uton át a Siemere-ulca sarokig éivényesek.
Etzel a beoiztáaaal elérték ait, hogy oly ulazakasiok, amelyeken eddig 40, aöt 50 filléres vi\'e\'dljak voltak érvényetek (pld. Ctengtry u!— Szemereutca saroktól Bltánylg) most 34 fillérrel beutazhalók lesznek.
Négy négy alszakasz viteldíja 40 fillér. (P.d. Birakktól Cíntrállg, Sörgyártól Bárányig vagy Kazinczy-u. Kisfaludy u. sarokig, Ametikától Sze-rec-lg vagy Kazinczy-u. felé a Sze-mere-u. sarokig).
Et az uj beosztás már életbe Is lépett s a vállalat vezetősége bizik abban, bogy a közönség ezt a reá nézve kedvező beosztást fokozottabb Igénybevétellel fog|a honorálni.
A\'szállásra azonban kbárólag az 50 filléres vonal-átszállók btszoál-hatók. f
Az tu\'óbusz a megálló helyeken kívül sehol meg nem állhat.
= Slnger gépselyem mindenféle színben kapható. Slnger varróeéo fióküzlet Fő-ut 1. W
Sipos-kávé
különlegesség
fit faltából keverve
>/< kg.
>••0 P.
Akiknek eméiitéii zavarok és agy-
vérlóduiás, a fíjfálás és szívdobogás teszik az életet nehéizé, igyanak reg-g l és este egynegyed pohár természetes „Ferenc József" keserflvizet. Klinlktl vezető orvosok igazolják, hogy a Ferenc lóuel vit hasműtétek elótli és utáni időszakokban Is nagr-érlékü hashajtónak bizonyul. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerűzietekben.
— Lugkőoldattal Öntötte le férje csábítóját. Pongrdcz Oyörgy, a tabi villanytelep tulajdonosa bét hónappal ezelőtt elhagyta a törvényes feleségét és együtt élt egy ottani asszonnyal. A törvényes asszonyt ns-gyon elkeserítette a férje hűUens\'ge és azért, amikor tegnap at u\'cán Összetalálkozott férje kedv sével, szt lugkőoldatlal erculöntötte. A retlene-Irsen összeégett nőt beszállították a közkórbázbs.
limA IVSOB
Október 30 (kedd)
Budapeat 9.30 H. 12 Dili harangszó sz egyetemtéri templomból. UUna : Időjárás, H. 12.20 0 hangv. I Időjelzés, időjárás. 2 30 H. 3.30 Meseóra. 4.45 Időlelzés. Idő-(árái, II 5 Sziml hangv. 6 30 Mit üzen s rádió ? 8 15 Hangv. 10.20 Időjelzés, Időjárás, II. UUna cigányzene.
Bécs, Grác, Innsbruck. Klagenfurt t.lnz II és I Hangv. 5 30 Ifj. hangv. 8 0SSzlmf. hangv.
Berlin. Stettln II A bírod. munkiügyl minisztérium 10 éves fennállásának Ünnepélye. 12 30 Mg. 2 O. 130 Hangv. 7 30
A. 8 K.
Barcelona 12 Harangjáték. 2 30 Kamara/.. 6.30 Hangv. 10 Hara-gjálé\'. 10.10 Hangv 11 Kamara Z. Ulána dalok és áriák 11.55 Hangv
Basel, Bern 12.15 Tánc Z. 4 Hangv.
4 15 A. 5 Hangv. 8 15 Bach est. 10 15 Népszerű Z
Brünn 12 Prágai műsor. 7 Hangv. 8 Költemények és dalok. 9 nZ.
Hamburg, Bréma, Hannover, Klel 8 A. II a. 12 10 és 2.05 Hangv. 4 15 Bread: Oszi dalok. 1.15 (Kiél) Német operarészielek. 6 Vadászdalok. 6 45 A. 8 Nól vonósnégyes hangv. 10.10 Népszerű és tánc Z.
Langenberg, Köln, Aachen, Mflnster
10.15 és 12 10 0. 1.05 Hangv. 4 20 Oy.
5 45 és 8 Hangv. 9 Beethoven müvek. London, Daventry 1, 2 és 5 Hangv.
5.35 Népszerű Z. 6.15 Oy. 7.45 Schubert: linpromluk. 8.45 Kstona Z. 11.40 Tánc Z.
Madrid 3 Hangv. 8 Kamara Z 9 Tánc Z. I Harangjáték. Utána lánc Z.
Milánó 12.10 Kamara Z. 4.30 Hangv. 5.20 Oy-dalok. ,8.50 Hangv. II Tánc Z.
Prága II 15 Q 1230 Hangv. 120 Oy. ■I30 nZ. 7 Opera E. 10.20 Népszerű és lánc Z.
Róma 11 Kamara Z. 5 30 Enek-és zenekari hangv. 8 15 Opera E.
Varsó II..56 Torony Z. 4 0. 6 Lengyel kamara Z. 7.20 Opera E.
1928 október 30.
ZALAI KOZLONT
SPORT ELET Zala-Kanizsa—Pesterzsébet
6 s 0 (2
Pompás formában vannak a kanizsai csatárok Nagykanlzaa, október 2<J limét 6 gólt rúgott i Zila Kanl-zial Csatárai megismételték mull heti nagyszerű játékukat és Pesi-e zsébet hírhedt csapata is fél ucat fcó\'t vili haza, pidig négy lóvéit a
sO)
kapufa menlett. Mindkét eg\\ U\'tcs tartalékokkal szerepelt. A Zala-Kanizsánál Farkas, Pesterzsébeiné\' pedig Rotiler és Jeckl hilnyoztak.
A sorsolásnál Pesterzsébetnek kedveiett a szerencse és Spitzer bíró sípjelére a ksnlisil ciatársor indította el a labdát etős szél ellen. Váltakozó Játék u\'án lassankint kitűnik, bogy a kanizsai csapat a veszélyesebb s ennek rövides: n eredménye is mulaikoilk. Állandóan baloldalon folyik a Játék, a kani síi csapa* a tartalék |obbizilső|ét teljrsen elhanyagolja ; a 15 percben kapja sz első labdáját és gólt rug. Rövid idó művi megismétlődik ugyanez. A tartalék szélső másodszor ér a labdához és ez Is gól. A tribünnek nsgyon tetsiik az ese», de a továbbiakban már nem adódik eredmény. Mezőnyjáték folyik, d» a kanizsai csapat több helyzetet tere nt, mint a pesterzsébetiek. Az u\'olsó percekben Lykál feleselés miatt kiállítóit a a biró.
A második félidőben erősen rohi-moz a kanizsai capat, de eredmény cuk tizenegyesből adódik. A 10 ik percben a tartalék szélső szép beadási veszélyesen száll az üresen álló ksnissai balszárny elé, ugy, bogy a bekk Jobbnak látja azt kézzel megakadályozni ; a büntelörugást Ivanlcs gólba helycii. A gól utáu Pealerzsé-bet 10 emberrel és szél ellea Is váratlanul fölénybe kerül éi hosszú Ideig igen sokat támad és löbb alkalommal is csak nagy adag szerencsével menekül meg a gó lói a kanizsai kipu. Mig a |avuua megítélt 11 est se ludják értékesíteni, mert Szemző bravúrosan kornerra öklözi Fischer erős lövését. Bakonyi azonban szép egyéni játékkal kiszökik s a meccs legszebb gól|át löil, ami te\'jeien megtöri s pesterzsébetieket. Ettől kezdve állandó ksnlzssi fölény van, Ivanlcs gólt plisilror, Tamás pedig Joós kapuiáról vUszspattsnó szabadrúgását helyezi gólba.
A meccs legörvendetesebb eseménye volt a kanizsai caatsrsor nagyszerű Játéka. Ivaulcs és Bjkonyi voltak a legjobbak, de Schrelber is nagyszerűen játszolt a sok hilfolás után, mint csatár. Csupán Csász Játéka volt elazomoriló. Állandóan rájátszotlak s ö egyetlen labdát se tud <tt hasznosítani. Annyira kiritt a támadó kvintettből, bo^y Joggal kell a ciatársor összeállítását a jivőre nézve a Farkis, Ivanics, K»lemen, Bakonyi, Schrel-er összeté elten kombinációba venni.
A halfsorban Truckenbrőd a log-
primább lát; aJóJátékot fol/tat\'a. Él vezet nézni pompás és mindig legjobb helyre Ju\'ó fmom passzait. Babos a támadásban is, meg a védelc-nben is elsőrangú volt. Tam\'s a szokottnál gyengébb volt A véde-
lem régi ösazeáílllánában lálsiott tgcn megblzhatóju. RJder rövidesen eléri leg(obb formá|át s aztán igszán nem lesz mit tartania a kanizsai csapatnak a bajnokiakon egyik ellen-leléiöl sem, ped g az Atilla is szerepel még arok közrtt
A Pátensééinél Fltcher, W.szter és Lyka Jttéka tetszett iegjobbau, az egyűt es azonban fegyelmezetlen volt.
II. liga eredményei
Józsefváros—Soroksár 0:0. Igazságos eredmény.
Terézváros-VAC 6:3 (2:0). A Terézváros csatársora váratlanul gólképesnek bizonyult.
aránnyal nyerle a Fradi, ugy, hogy a bécai második torduló már nem hnhat meglepetést.
Magyar II. llga-0,ztrák II. liga 1:1 (0:0). B ;cs. Minikét csapat tizenegyesből érte el gólját.
I. liga bajnokság
Sabárla—Bástya 2 :1 (0:1), Végre megtörött a Sibária vereségsorozata s első pontjaival máris a Badai 33-ast szoriloiti az utolsó helyre.
Hungária-Kispest 2\\ 1 (1:1) A vezető Hungária csak nagy küzdelem után győzött. Szombaton játszották a meccset.
Egyéb eredmények
Somogy—Bvc-kay 3:0 (1:0). A Somogy nagy>zerü győzelmével a vidéki kupa els\'i hilyé.e Ju ott.
Pécs-Baranya—111. ker. 3:2(1:2). A Baranya pompls győzelmének értékéből mit sem von le, hogy I. ligabeli ellenfele kísérleti összeillitái-ba n szerepelt s több uj Játékost p óbált kl.
Nemzetközi meccsek
Ferencvár s—Rapid 7 :1 (3:0). A középeuróptl kupadűn ő első fordu\'óját Budap;slen frippáis gól-
Amatőr bajnokság
BTSE—NTE 2:1 (1:1). B ja. Biró Csík. Egyenlő ellenfelek küz delme, a siertncsésebb győzelmével. A győztes gól 30 méleri\'« szabadrúgásból esett, fiinit az NTE kapusa a gólba ejtett.
KTSE-BSC 3:0 (1:0). Kipos-vár. Bitó Pauncz. A Turul csapati eróstn |avuló farmában vau és meg-érder ellen gyöiölt a bfcsalmási etap t f le\'t.
SzAK-KAC 1:1 (1:0). Silget vár. B tó Rosenfeld. A inccca hot-
Összeállították a Svájc ellen játszó válogatottat
Budapest, o\'ttóber 31. (Éjszakai rddlójelentés) D;. FOldessy János a tegnapi mecciek u án ma délután állította össze a S/áJc ellen játszó magyar reprezentatív fútballgárdát :
Dénes (Klipes) - Nogy(Síbétia),
ránntal v\'gtódöll és befejezetlen maredt. A SzAK veze\'ő góljs ulán a KAC egy támadtsnál 1 l-est reklamál, mire a biró egy játékost kiáll\', de 3 perc mu\'va vlsszaereszli a ptlyáral Stünet u\'án a 3 percben a K4C 11 eaböl egalizál, ami u\'án a játék eldurvul. A 30 psrcbsn Krumpach faultolja az egyik szigetvári Játékost, mire irga\'ott bangu\'at-bin a közönség a pályára nyomul, a biró pedig lefújja a meccset és fidezet mellett levonul.
Fogl III. (Ujpes) — Fuhrmann (Fererc/.), Bukovl (Ferencv), Ber kessy (Ferencv.; — SirOck (Ujpes), Takács 11 (Ferencv), Turay (Fe-rcncv), Hlrzer (Huigttla), Kohul (Ferencv).
Vasárnapi levente mérkőzések eredményei
llaladds-Klsk. Levente 2:1 (0:0) Szép valtozalos mérkőzés, llibdás megérdemelt! n győzött. Biró l.acken-bacher.
Vasutas—Feltámadás 3:2 Vasutas ciak nebezen tudóit győzni. Biró Kohn A.
Egyetértés-13 FC 3:2 (0:0) Egyenrangú ellenfelei fjlr küzdelme, gyózö\'.t a szeri tKstsebb csapa\'. Biró Dezső.
II ker lile l-Turul 4:2 (1:0). A lelkesebben jl\'szó II. kerület bizlo san győzött. Bió Waldmann
77 FC—Hunyadi 1:0(0 ■ 0). Tartalékos 77 e^ek, csaknem leadlak egy p.rntot. A győ \'.les gól az ulolsó petcekben cselt. Bitó Cvelkó.
(A Zala Kanizsa FC) vigalmi b.io tsága és rendezősége ma este 9 órakor az Ipartes ülelben ülésl tart. — A Zila-Kaniisa FC e hilen csík csd örtokön délután 2 órakor •art tréningi\'.t.___
Zürichi zárlat fjtl« 20 30\'/!, Unjon 25 201/1, Htwjott 319 2\'a Hitu»»i 72 22. MUaro X7 22, Madrid 83 70. Amstaruaai 208 40, Barllc 133 >3 Wtíu 13 10. Sotla 375. Prá«s 18 40, Vnrtf. 58 20 Badapast SO 80 tie (rád V 3 \'<«k<r«it 3131/1.
■ozsAsznmAKAK
Városi Nagymozgó. Okt. 30 án és 31 én, kedden és szerdán 5, 7 és 9 órakor >z idei szezon két legkiválóbb filmattrakclója egy műsorban t „Szombatok siombatja" (Évezredek dala), Warner Bros Exsupeifilmje. Föszerep\'ök: Warner Oland és A! Jjlson."— „ROml világháború", vig-jíiék világattrakció. — Főszereplők: Tom Wilson ét Myrna Loy. Pátria világhlradó.
IÖZSA»4UI
Állatdljazás Nemesvldon
Nemeavld, október 29
(Saját tudósítónktól) A nemesvldi szarvasmaihatenyésztö egyesület vasárnap Nemesvldon állatdljazást rendezett. Elővezettek körülbelül 300 darab tehenet, üaiöt és bikát, amelynek jobbjait I., II. és III. dij|al tűntette kl a bíráló blzot ság. A díjazáson Je\'en volt a vár negye részéről a so tiogyvármegyei főjegyző, a so-mogyvárm\'gyei gazdasági felügyelő és a törvényhatósági m. kir. állst-orvos. Nigy szimbin voltak leien a környékbeli somogymrgyel földbittokosok és gazdatisztek. A nagykanizsai járásból s szomszédos Kisko-márom és Komárváros községekből a kisgazdák j\'gyzölk vezetése alatt tekintették meg az állatklállltást, nagy érd \'.klödést tanusitva az állattenyész-lés f jlesztése Iránt. A nemeivldl szarvaamarhitenyésztő egyesület lét-rebozásábsn és fe|leszlésébm nagy érdemeket szerzett és Jelenleg Is annak le ke dr. Huszti Rezső nemesvldi körállalorvoa, aki az állattenyésztésben Is elsőrendű szakemb .r és mint Ilyen a gazdatársadalom részéről is elismert egyéniség.
T4I8II
A mai értéktőzsde bsrátiigcs vo!L Nyitáskor tartózkodó, később berlini szilárd hirek hatása alatt, valamint a spekuláció élénkebb vásárlása folytán általános, hl nem Is nagyméitékü szllárdulás mutatkozott, igy Bauxit 8, Silkra 11 p:ngö nyereségre tett szert. Ai általános emelkedés 1-2 százalék között mozog. A fo galom élénkebb. A f x\\amsto-záiu papírok plici tartiti, a valuta és devizapiacon nagyobb változás n m fordult elő.
Terménytőzsde
A buza 10 fillérrel emelkedett. — Az Irányzat barátságos, a forgalom élénk.
Haas Hsxav. 7\' kg-os 2810—2*25, 71 k« 01 26 3 2610, /8 k»-os M60-26 /0, 80 * .-oá 26 75 26 85. dunántttli 77 k|-: .5 95 26 10. « k»-«l 26 20-26 35, 79 kg-oa Í6 45 20 55 80 kf-oa 26 55 -16 6", roaa 24 20-24 80, takarai. trpa 2650 - 6 65, aOfárpa 27 00-2800, tab 25 50 - 2W5, tanfari 3130 -II 70. Suikuroa 19 25-19 50.
Ha vékony bokát akar, vegyen MÜtéliyi CÍpŐt.
6349 Lakk pántos cipő Drapp cipő Fekete fel és pántos oipó
Figyelmébe ajánljuk kirakati árainkat. |g p és feljebb 18 P és feljebb 16 P és feljebb
NŐI egész szári, fűzős cipő fekete 19 P és feljebb, barna 21 P és feljebb, férfi egész vagy félcipő 20 P és feljebb.
Miltényí Sándor, és Fia cipőáruháza, a Fő úton,
FALAI KOZ\'.ONT
1928 október 30.
&PBÓHIBDETÉSEK
Az apróhlrdtáeaek dija 10 nólf BO fillér, min din további azó dia 8 flll. Vuti- és buMpoip 10 sxótg 80 fillér, minden további sió dija • flll. Sxeidán éa péa-takaa 10 saólg SO fillér, minden további saó dija ■ flll. Clmaaó ■ minden vastagabb betflbíl álló sxS kél siónak számit-hlttt. Állást kereaőknek IMXVo engedmény. » blrdaáéal dli altra llaaludá.
Uj aaatallbor, finom, zamatos literje 56 fillér Sálránnál, Magyar-utca 74. 5179
Magas termetre egy finom frakkAltfiny kél mellénnyel, minden elfogadható Árért azonnal eladó. Bővebbet a kiadóban. 53 i 4
tohvan éa Taubar cég Nagykanizsa, lalall és Irodai baraadaaéae,
egyben vagy darabonként aladé. 5122
Katonai és egyenruházati zsinórok és csillagok,
sapkák legnagyobb válasitékbin
IAUF1AIH IÁBOLYHÁL Tel. 372
Kiváló finom taavaj 1 kgr. P. 4 80 Uyenes Lajos csemegeüiletében. 5310
Zárda-u. 6. és Klrály-u. 36. alatt 2 négyszobás lakás kladé. Bóvebbet Relchen-feld husllxem, Erzsébet-tér 3. 5328
Két Intelligens fiút tananonak flieléssrl lelveaz. Oeró kárpitos, Pő-ut 15. 5362
Kaufmann Károly
url és női dlvatáruháza
Duáattl i legolcsóbb is legnagyobb
Schaara éaTaakar cégnél, Kagy
kanlaaa egy kávépórkóló, egy Werlhelm-kassza, egy írógép és több jó állapotban levő mérleg aladé. 5256
Kladé két egymásba nyitó bútorozott szoba, konyhahasznállaltal. Ctm a kiadóban. Ugyanott egy 2-ei számú pinzszekrény eladó. 5367
Fiatal héalaaolgát lelvesiUnk. Erdós József és Társa, Bazár-udvar. 5389
Vincellér konvenolóra keres-tatlk. Felefieánol gazdaság, Nagy-kanlzaa. 5393
Egy használt kis Singer varrógép jutányos áron aladé — Sár.d ut 6 szám Katonaiét. 5391
Egy ebédló- éa hátóbutor, könyvek dara-bonkínt Is, jutányos áron aladé Kazlnczy-utca 14 . 5393
ÉRTESÍTÉS!
Tiszteletlel értesítem a nsgy-érd mQ kOiöntéget, bogy
Csengery-ut 13. szám Ml, alá helyeztem, ugyanő t továbbra endlizést is vállalok. Tisztelelte
WEISS VIKTORNÉ
2015/928.
Árverési hirdetmény.
KOzhirré tesszük, hogy a lisiói Telkes Birtokosság lu\'ajdrn t képező korcsma és mészárszék
1929. január 1-től 1931. december 31 ig terjedő időre Liszó községházánál 1928. november hó 8 án délelőtt tl órakor tartandó nyilvános átverésen a leg öbbet Ígérőnek bérbe fog adatni.
Kikiáltási ár 400 P. Bánatpénz 40 pengő.
Egyéb feltételek a somogyszenl-miklósi körjegyzői irodában és Liszó község elöljáróságánál tudhatók meg. Liszó, 1928 október \'27-én.
Blaskó Antal Oerics Ferenc
korjegyzó. u«7 községi biró.
nllnental
mlnóségben és tartásságban telfllmnlhalatlanl
Nős vincellér
felvételik az
• r •
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
göxmosó, vegytlsztlló, ruhafestő villalala
a szombathelyi oriz. Iparkiállltáson aranyéremmel kitüntetve
NAGYKANIZSA Kazinczy u. 8. Hunyadl-u. 19.
Mos, fest, tisztit, pllsséroz.
Szétfejtett kabátok festése inái 8 pengőtől.
Háztartáji tehérnemUek legolcsóbban
} 62
A letenyei kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hulóság.
533\'lk. 1928. szám.
Arverétl hirdetmíny-kivonal.
Molnár Qátpár é sz. Király Erzie végrehaltatónak Böjti Istvánné sz Kuruc/. Páni végrehajtást szenvedi ellen Indítóit végrehajtási Ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 9 I\'. 60 tilt. tőkekövetelés és járulékai behajlása végcll a letenyei kir. járásbíróság területén levő, Letenye községben fekvő, s a letenyei 102. szt]kvben A f 2. sorsz. 131 a. htsz. háznak végrehajtást szenvet\'ó nevén á\'ló ille-tóségére 384 P. kiklá lási árban özv. Kurucz Istvánné sz Tamás Terézia özv. haszonélvezeti jogával terhelten elr ndelle.
Az árverési 1928. évi november hó 12. napján délelőtt 10 órakor a telekkönyvi halóság hivatalos helyiségében l.etcnyén fogják nieglarlani.
Az árveréi alá kerti ő ingiltan a kikiál tásl ár telénél alacsonyabb áron nem adható cl.
Az átveretni szándékozók kötetesek bánatpénzül a kikiállási ár I0°/o-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. l.-c. 42. §-ában meg-határozott árfolyammai számítolt óvadékképes értékpapirosbari a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési teltételeket aláírni (IR8I ; LX. l.-c. 147., 150, 170. §§.; 1908: XLI. l. c. 21. § ) Az, aki az Ingatlanéri a kikiáltási árnál magasabb igéretel lelt, ha többet ígérni senki sem akar, kötetes nyombsn a kikiáltást ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Igéit ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. 1908 : LXI. t. c. 25. §).
Letenyén, 1928 évi június hó 1\'. napján. Dr. Hltzelberger s. k. kir. |biró.
A kiadmány hiteléül: l\'ál Oyula s. k.
telekkönyvveietó h
Csávázószerek;
Poriol tí:i nün
Áriópác
Tillan in Higostn C ip ám Oii tn csávázó rézgállc
Magvak MUtrágyafélék Növényvédőszerek
„Futor" síénsavas takarmánymész. Madárelcségek
0BSZÁ6 JÓZSEF taaflkertskséésMu
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett, ni Teleion: 130.
MEGHÍVÓ!
Magáu- vagy öxlell Ogyekhrnl utalások alkalmával
BUDAPESTEM
a legkellemesebb otthont nyújtja a legelóiijrfisebb feltételek mellett a Keleti pályaudvar érkezést oldalával szemben Iev6
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
20n\'o engedményt kap
nini «i«a 1 mp «lölliclö|l otcid iiobi-líjlnkból,
IO"u engedményt kap
olció ílUiml Suliikból. (Kiinni, hlil konyhi.) 5 pangót megtakarít
aalóUll kOlltitfcl, uieit KylO£ ll|Ahel egy perc •t.tí i pllyitidvirról.
Nálunk otthon érzi m a g á t I I I
eilAriadU kluolrfllli, iilgortian ctalldl |«tl»j;.
Bajái árdeke
«i«n tlányék lolylln. hOKy okv.ll.o nálunk nlll.
|oo ints.\' — ülőxtlel »zub«m«|iif ndetéi aJiiiUlot __lOSt
Autó-tulajdonosok figyelmébe!
Legteljesebb
AUTÓ KÉZIKÖNYV
Az autó szerkezete, kezelése és vezetése Irts : Wclner Emil. Ara fUzvc 15 pengó, kötve 18 pengő. Kapható:
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében 31;, Nagykanizsán.
ÁGYTOLLAT, MÉZET,
állati börfiket,
vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasal, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol
STBÉfl B. FIAI RA8TKAHIZSA,
Erzsébet királyné lét 15. sz. alatt
uts
A Iclenyel kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság.
2J75 Ik. 1928. szám.
Árverési hirdetmény és árverési feltételek.
Dr. Lskó Imre végrehajt tónak Mlskc-vics Oyö gy volt tótsienlmárlonl lakos végrehajtási szenvedő ellen Indított végre hajtási ügyében a leiekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX. f.-c. 144 , M&és 147. §§. értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 200 K. tőkekövetelés, ennek 1926. évi siep-tember hó 6 napjától járó 50/o kamata 57 P. 50 I eddig inrgáltapllott per- és vég c-hajtásl és az árverést kérvényért ezúttal megállipltolt 16 P. költség, valamint a csatlakozoltaknak kimondott Letenye és Vidéke Hiteisróve.kezel mint az O K H. tagja 7.DCO.OOO K, Szálai János kisksnl-zsai lakos 00 kg. buzi, 50 kg. szemei tengeri tőkekövetelése és járulékai behajlása végeit, a lelenyel kir. Járásbíróság területén levő, Tólszentmárton községben fekvő, s a tótszentmártont 10. sztjkvb-n A II. 175 a 315 b, 34\'JYb, 1387/a. hrfz. In gat ama (50, 203, 300, 50) 600 P a - u. o. IIR9. szljkvb.\'n A + 627/a, 720,b, 1608 b. ti tsz. ingatlanokra 50. 80, 400 P. az A I 68. él 70. hrsz. Ingatlanokra (600, 4001 10^0 P, a becsehelyi 614 szil vben A f 1238 hrsz. ingatlanra 207 P. kikiáltási á bsn.
A telekkönyvi hatóság az árverésnek Tólszentmárlon községháiánl meg artárára 1928. évi november hó 14. napjának délelőtt 10 óráját tflzl kl és sí árverési felté.eleket az 1881 LX t.-c. 150 §a alap ján a következőkben állapítja meg :
Az árvciés alá kerülő Ingatlanokat a kikiáltási ár kélhintndánál stacionyabb áron eladni nem lehet ( 90H : XLI. I-c. 26 §) Az átveretni szándékozók kötetesek bánatpénzül a kikiállási ár l»Vo-ál készpénzben, vagy az 1881 : I.X. t. C. 42 S-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes érlékpaplrosban a ki-küldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói leiéibe helyezéséről kiállítóit leléli elismervényt a kiküldöttnek átadni és sz. árverési feltételeket aláírni. (\'881 -. LX l.c. 147., 150, 170 §§ , 1908: XLI. I. c. 21. §.) Letenye, 19ÍK évi ntájus hó 30. napján
Dr. Itilzelberger s. k. kir. jbiró.
A kiadmány hiteléül: Pál Oyula s. k.
S3OT lelekköuyvvef.lá.
Ilaán Gyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
311/1928. vhl. szám
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. év LX I. c. 102. §-a ér leimében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir, Járás-blróságn-ik 1928. évi Pk. 9372. számú végzése kövelkezlélven Dr Roósz Ádám keszthelyi la os jivára 5\'3 pengő 15 Ilii. s jár. erejéig 1928. évi április hó 19-én loga-nstosltoli kielégítési végrehajtás ulján le-és lelüiloglalt és 2540 pengőre l>erstllt következő Ingóságok, u. m.: korcimai leiszerelés, nyári székek, asztatok itb. nyilvános árverésen clsdatnak.
Meiy árverésnek a nagykanizsai kir. járás bíróság 1928-lk évi 9372 sztmu végzéie lolytán 543 pengő 15 lillér tőkekövetelés, ennek 1928. évi február hó 8 napjától járó 5o,o kamatai, \'/«"0 vállódij és eddig Összesen 156 p 42 flll. ben bíróilag mát megüliptlotl költségek erejéig Nsgykinl zsán, a Polgári Egylet helyiségében teendő megtartására 1928. november 2-ik napjának d. e. 9 órája határidőül kllllzelil és slihoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hl/atnak meg, hogy az érintett Ingóságok sz 1881 évi LX l. c. 107 és 108. § al értelmében készpénzfizetés mellell a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el lobnak adilnt.
Amennyiben az elárverezendő Ingóilgo-kat mások Is le- és letullogtallallák éi azokra kiclégllési jogol nyerlek votns, ezen árverés az I8H1 évi LX. l. c. 102. érlel-mébcn ezen javára Is elrendeltetik.
Kell Nagykanizsán, 1928. évi oklóber hó 12. napján.
Ilaán Oyula s k.
US) kir. blr. végrelMlló
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős (lzletvezetö: íi\\&i Károly.)
68. évfolyam, 248. szám
Nagykanizsa, 1028. október 31 szerda
Ara 16
nnér
ZALAI KÖZLÖNY
ax
POLITIKAI NAPILAP
Felelőt szerkesztő: Barbarlts Lajos
én. ««7 Mn 1 fmft 49 nu>
HALOTT EZREDÜNK ÜNNEPÉRE
Irta: Barbarlts Lajos
Halott ezredünk végtelen álma felett egy évtized lábanyoma dobbant. Az érek farka guzsalyáról uj darab történelem fonódott, amióta az utolsó sir fólé beszúrták a fekete keresztet s kanizsai bösl temetőben.
TIz esztendő . .,
A harctereket Öntözőit tenger drága vérből ptrosblmes száistorsiép, arany biju vetés, a megbékélt föld lllok-zitov, teremtő élete lelt az óla. A vér szomjas Moloch elpihent, csak a lelkiismeret és az Igazság festegetik a láncét. A fold mébíben porladó hősök légióin uj Eu:ópi épült, amely feledi lasssn, bogy a fájlalom és emberi szörnyűség* k öiönvlie vértarajos bullámokkal borította be nemrégen ai egész világot. Feledi, bogy az áldozati katafalk könnyfakasztó, fekete fűstcsóvája lecsapódott a földre és a pusztulás keserQ szagai még a jövő magzataink piros vérébe is beitta magát.
Most, tiz esztendő után. még mindig az aláztatás, erőszak és szenvedések N sasos-Ingét lépdeasOk magunkról, amikor Imára kulcsolódik a kezűnk, amikor építő munkában feszülnek as izmaink, akkor is, amikor véresre mart ököllel keserfl esküvés dobbanlk a magyar szivek fölfl\'t.
D; tudjuk azt Is, most, tiz esztendő után. bogy a hősök porain épült u| Eu\'ópa méhében va|odik az igazság és a véres szűreinek terméséből erjed már a msgyar föld uj tavaszt kellető kovásza.
Éten a decennlunon nemcsak emlékezni megyünk kl a halottak városiba, halott ezredünknek poraiban is katonásan sorakozó sirdombjai közé.
Nigykanlzsaezen az évfjrdu\'ón a kegyelet szomorú örömével |elenti a vértanueired Mindenható H tdurának: — Uram! Halott fiaid hekatora-bája fölé e város minden élőjének lelkéből fakadt áldozatos kötelesség odaállította mára a földi hilhatatlan-ság jelét.
A kanizsai katonatemető ezeregy-száz sitján holnap esle kigyulladó gyerlyácskák fénye nem esik többé korhadt, kidőlt léc-keresztekre, jeltelen, kótó f.lverle sirokra. A kanizsai földben plhrnö halott ezrednek nincs többé névtelen, elfe\'edelt ka-lomja: — az idők beláthatatlan soráig kőbe vésve őrzi emlékűket ennek a városnak minden lakója.
Tiz esztendő műit el, amig a falat kenyér bálvánnyá nőit gondjai közt a holnapi ünnepig jutottunk, amikor a világrengés márilrjtlnak halottak-esti ünnepén először érezzük, bogy nem kell a szégyen pírjának szaladnia többé arcunkra: — halott regimentünk minden katonájával szemben leróttuk a fiatal életűkért, friss, piros, muzsikás vérükért, az oda-
hagyott biztonságos, meleg fészekért, a temérdek borzalomért, szenvedésért adhaló Mcsike áldozatunkat.
Az élők városa holnap bouzu, kígyózó sorban a halottak csendes városába zarándokol. Mindenki fel keresi a maga halottját, hogy egy Imádságot röpítsen érte a stűrke őszi ködök terhe alatt görnyedő égbolt felé.
Jusson holnap mindenki zarándokújából pár lépés és egy fohász a halott ezred ö\'ökre elnémult táborhelyének is. Érezze meg mind n magyar taktusra dobogó szív, bogy a porladó szivek Is megdobbannak ezen a napon és a ciont-ujjak Is zOrdűlve kulcsolódnak imára, a csont-öklök Is esküre mozdulnak és a ba\'ál fekete kacajába torzu\'t ajkak velünk
suttogják a magyar föld mélyébe, magyar ég peremére, minden magyar fűszálra, minden magyar szív minden vétcseppjébe Írott imádságot: — Add U\'am, ez a hősi áldozat elhozza a Te igazságosztó |obbod mozdulását I Add Uram, ennyi gyermeked megnyugodjék végre akaratodban. Mert amig Igazság nem hinti termékenyítő erejét az ot kán-dúlta földekre, addig nincs nyugovásunk, sddig a sirdombok alól Is beseiű rabság láncait h illjuk csörögni, — addig a temetők siikövet kOzt elsuhanó szélből Is halottak vádja, átka támad, — addig halott ezredünk sötét ágyaiból is fegyverzsj rémlik feli nk ... Add Uram, hogy örök szolgálatodra pihenőre tért regimented csillagok utján szálljon le még egyszer etre a földre, adja át acélos vértanú-erejét miodenegyl egy-egy élő magyarnak, hogy megtanu juk szent parsncsaldal: — a kötelességet és a bizodalmat Te benned.
Készül a magántisztviselők nyugdijj-törvénytervezete
a pénzügyminiszter egészen uj alapokra helyezi liaxuaadózAsi rendszert
Budapest, október 3) A népjóléti minisztérium most a magántisztviselők v\'gleges nyugdíjazásának tervezetén dolgozik. A tervezet szerint a vállalat csödbejutása nem érintheti a nyugdíjintézetet. A készülO törvény megállapítja a nyugdíj alsó határát is az utolsó össz-Javadalmazás 50 százalékákan.
Wekerle Sándor pénzügyminiizler a készülő luxusrendelettel egészen uj alapokra helyezi az eddigi adózási
rendszert. A pénzügyminiszter tutajdonképen megszünteti a luxusidó jelenlegi formáját és a forgalmi adó problémájával egyben rendezi ezt a kérdést Is. A luxusadó a forgalmi adóval együttesen lesz beba|tva. Az eddigi 2 százalékos forgalmi cdót 4—5 százalékra emelné fel ároknál a cikkeknél! amelyek fényűzési adó aiá eanek. Megváltozik a behajlási rendszere is, meri a forgalmi adóval együtt hajtanák be a kereskedők.
juuuujujuvir.nrj\'u\'j\' rn\'r - - - ■ * ««..««««.«.«»«»««.
A Gráf Zeppelin megtette ntjának felét
A lég
Valószínűleg szerdán este érkezik céljához — hajó helyzete Igen kedvező
Newyork, október 31 A „Maurltanl
Az utrakelt „Oral Z-ppelin" léghajóval több rádióállomás összeköttetésben volt. A léghajón minden rendben van, az időjárás kedvező. Most ment egy viharos zónán keresztül, ez azonbin esik sebességét fokozzs.
160 kilométeres sebességgel az esőfelhők felett
A Zeppelinről érkezeit legutóbbi |elentések szerint a léghajó a 777-n/íy-öblöt elhagyva, a kora bajn ili órákban magasabb réglókba ment föl, hogy az alsóbb légrétegekben támadt vihart kikerülje. A léghajó most az esőfelhők fölött 160 kilométeres sebességgel foly\'aija u\'ját
gőzös érintkezésben a Zeppelinnel Berlle, október 30 (Éjszakai rddlójelentés) A .Maurl\'anii" gőzös érintkezésben volt rádión a „Oraf Zeppclin"-n<l, mely azt |elenietle, bogy a fedélzeten minden rendben van. Ett a jelentést a léghajóról a gőzös ma délben, középeurópai időszámítás szériát I óra 20 perckor ka pl*. Ekkor a léghajó 50 mértföldnyire lehetett a gőzöslőt, melynek helyzete: 45\'53\' északi szélesség és 4I"40\' nyugati hosszúság alatt volt.
A léghajó helyzete igen kedvező
Frledrlckshajen, oki. 30. (Éjszakai rddlójelentés) Woljf ügynökség jelenti
a Giaf Zeppelin útjáról, bogy as esti órákban kapott |e!entések szerint a légii >|ó helyzete igen kedvező.
A jelentések u\'án Ítélve a Oraf Zeppelin délután 5—6 óráig megtette utjának felé\', 4500 kilómétert.
Ez az ut hosszabb, mint a tekintetbe jöhető ut, mert a léghajónak egy nagy délkeletre nyíló ivet kellett leirnia. A repülés kedvező szél segítségével balad. Nem lehetetlen, hogy a léghajó szerdán este megérkezik, esetleg csütörtökön földre-száll.
A léghajó az európai kOrrepülés-ben 3000 kilométert tett meg 34 óra alatt, tehát ugyanannyi idő alatt, mint most 4500 km-t.
A léghajó ingyen utasának sorsa
Frledrlckshafen, október 30 (Éjszakai rddlójelentés) Az Ingyen-utas ügyében a stuttgarti amerikai követ holnap Fritdrlcksbalenbe jön. Ha a léghajó kapitánya kedvezően nyilatkozik, a konzul törődni fog a fiatalember sorsával.
Egy kereskedő borzalmas családirtása Csanádpalotán
Gyermekeinek átmetszette a nyakát, azulán megszállott területre szökött
Uudapest, október 30
Mészáros Imre csaaádpalotai kereskedő lakásában az ágybtn á\'mel-siett nyakkal találták a kereskedő 14 éves lona leányát és kisfiái. A cssládirtást a vendégek vették észre. Azonnal jelentették a rendőrségen. A kereskedőnek nyoma veszett és valószínű, hogy a családirtást pillanatnyi elmezavarában követte el, — mely ulán román megszállt területre siökölt.
Egy szerelmespár szörnyű drámája
Menyasszony és vőlegény vllla-mosárammal végezték ki egymást B^es, október 30
(Éjszakai rddlójelentés) A Heiligen-kreutzban ejy atzgersdorfl lakatos legény öngyilkossági szándékkal felmászott egy vil\'anypóznára. A pózna mellett álló menyasszonya drólhurkot telt a nyakára, melyet a lakatos hozzáérintett a pózna tetején a vezetékhez.
A 20 000 vollos áram keresztül-

1296. ofcMher 31.
CsQtörttSktSn dó\'után lesz az átadás kegyeletes ünnepélye
a nagykanizsai hősi temetőben
Egy szál virágot, egy szál gyertyát a hösök sírjaira!
szaladt a iitrcDCséllen menyasszo ojon éa ryómban megölte. A vőlegény az áramtól sújtva lezuhant a póznáról éa eumélellcnOl leüli el az utca kővrseffn.
A különös drámáról bóvebb ma gyarázat ezldelg még nem ifttt.
Royalisták botrányos tüntetése Lyonban
A rendórség szétverte a tüntetőket
Lyon, október 30
(Éjszakai rádiójelen/és) Tenni-p nagy royalista tüntetést rendeztek fiatalemberekből illó csoportok. Tantelve, kiabálva vonultak lel éa He-riot t avidlák. Ugyanekkor a viroai tanács a polgármester Is Herriolt elnöklete alatt O\'éal tartott, melyre azonban a királypárti tOnteiók behatoltak.
— Fogd be a szid, gyi.kcsl E\' vele a glraud vérébe 1 — kiáltották Herriotl (elé. 0 yan botrányt reedez-tek, hogy az Blést fel kelleti fog gesaleni. A t intetők kövekkel éa UnttUitókkal betették az ablakokat. A rendőrség szétverte a lOntetőket éa 20-at letartóztatott.
Románia egyezményt köt Németországgal
Bukarest, október . 0
(Éjszakai rádlójelenlés) Tegnap Bratianu miotszleie n\'Jk elnöklete alatt értekezlet volt, melyen a .háborúból származó viszonyok rendezése tárgyában Németországgal kötendő egyezményről", tárgyallak. Az értekezlet után Cobden és Lepadalu román delegátusok azcnial vlsszautaz-tik Bulinbe, ahol folytatják meg besié éselket. Azt hiszik, bogy né bioy n p n belfll Románia mrgkőli az egyezményt Németországgal.
Egy asszony, 2 aki visszajött...
lila: UrbAn (jyula.
A keserves évekből egykor ezer hónapokat szabdalt a türelmetlen tengődés, a jólétnek napjai, mint a haló perc tdnik.
Majdnem 01 éve van fenn Erdélyi Sándor. És ez alatt az idö alatt megdöbbenve látja, hogy minden nap csak megmulatja magát, de idő/ni nem lehet mellette, mert minden nap születésében benne hordja a holnapot.
A kis taxi robogott és fordult. Mikor vissza iramodtak, a tölgyek épen olyan csodálkozva nézték rohanó útját és utána intetlek zörgős, nyikorgós karjukkal.
Őszi szél voll, hangja behallatszott a taxiba. Az asszony újra kinézett. Nem ludla hol jönnek, de megérezte, hogy meg kell állni.
A taxi megállt Aztán visszaszaladt a város felé.
Tiz sebes szívdobbanás, mint tiz év halk harangjelzése reszkettette meg az asszonyt, mikor a férfi küszöbén állott. Azt férfién, akii le metni küldöd tiz év elölt...
Mintha két darabba tört volna szive. Egyik a mellében ütötte a ritmust, a másik darab a torkára
Nagykanizsa, október 30
Halolt hősei emlékezetének az idétris kegyeletes ünnepség keretében hódol Nagykanizsa társadalma. Ez az idei ünnep azonban jelenlő-ségleljesebb, a kegyelet megnyilvánulásában intenzivebb kell legyen az elmúlt esztendők hasonló ünnepségeinél. A holnapi Mindenszentek-estén nemcsak a háború végének tízesztendős évfordulójára emlékeztetnek a hősök porai felelt kigyulladó mécs-világok. Nagykanizsa város közönsége ezen a napon üli szomorúságában is felemelő ünnepét annak, hogy a kanizsai földben pihenő 1100 hősi halott néma városában nincs többé egyetlen jeltelen sir sem.
1928. november l-re a négyesztendős akció befejeződött s a minden-szenteki kegyeletes ünnepségen Barbarits Lajos, a Zului Közlöny felelős szerkesztője, a város társadalmának odaadó segítségével megvalósított müvét átadja a hivatalos köröknek további gondviselés végett.
A kegyeletes ünnepség, amelyet a MOVE helyi főosztálya rendez, csütörtökön délután \'/a4 órakor lesz a hősi temetőben.
Az ünnepélyt a katonazenekar nyitja meg a Hiszekeggyel. Ulána a Vasutas Dalkör énekszáma, Gráf Mátyás szavalata, majd az átadás hivatalos aktusa történik. A katona-lémétől a város és a katonaság vezetői veszik át. Az ünnepi beszédet Gazdagh Ferenc püspöki biztos mondja. Énekszám, szavalat és a Himnusz fejezi be az ünnepély műsorát.
A hősi temető sírjainak virággal és gyertyával való feldíszítésére ezúton is kérjük a város közönségét. Nincs család, akinek ne porladoznék halottja ismeretlen földeken, messze csatatereken. Vigyo mindenki a maga szál gyerlgyáját, a maga szál virágját azzal a gondolattal a hösök temetőjébe, mintha a maga haloltja emlékének áldozna azzal. Ott a
messze idegenben talán éppen ugy gyújtanak egy lángot kegyeletes kezek a mi hatodainknak porladó csontjai felett. ,
Mindenszentek ünnepén délelőtt 11 órakor a polgári leány és fiúiskolák tanáraik vezetésével kivonulnak a temetőbe, hogy magyar ifjakhoz illően leróják a kegyelet adóját a hős magyar katonák és a bakónaki véitanuk sírja előtt, amit megkoszorúznak. Itt Vánkos Jenő tanár mond ünnepi beszédet. Majd az ifjúság felkeresi elhunyt tanáraik és tanulótársaik sírjait.
Délután 3 órakor a piarista gimnázium ifjúsága tartja meg gyász-ünnepélyét a temetőben a tanári kar részvételével. Először a piaristák sírboltját, majd Talabér papköltő és a többi tanárok sirját keresik fel a régi hagyományos pietással, majd a MOVE gyászünnepségéhez csatlakoznak. ,
A Piarista Diákszövetség csütörtökön délelőtt 11 órakor, az általa emelt hősi emléktábla előli gyász-ünnepélyt rendez az elhalt diáktársak emlékezetére. Beszédei mond dr. Berlin Ágoston táblabíró, a Szövetség ügyvezető alelnöke. Az ifjúsági énekkar és szavalatok egészítik ki a műsort. A hozzátartozókat és érdeklődőket ezúton hivja meg a kegyeletes ünnepségre a Piarista
Diákszövetség vezetősége.

A hősi temető sírjainak karbantartására Szabó Benőné 3 pengőt adományozott.
A tábia helybenhagyta a családirtó bognármester halálos Ítéletét
Budapest, oki. 30 A királvi tábla ma hetybenhsgyti Eerenczl Pál kél-bodonyi bognArmester halálos Ítéletét. Ferenczi 1925. év áp\'ilis havában megölte három gyermekét és feletégét, írért Budapesten egy másik asszonnyal akart h4zassagot kötni.
Tudnivalók a „Magyar Hót"-ról
A nagykanizsai kereskedők figyelmébe Nagykanizsa, október 30 A .Magyar Hit\' akdó első része boln pután befej lödik. Ez az eltó tész a .Magyar Hetei* előkésiilö propag.snd t volt, mely a (alibin, falragaszokon, rád ón, filmen hirdette az egész országban, hogy a magyar ipír éa a magyar mezőgazdaság pártolására orsiigoa akció van fotya-malb n.
Az akció második része a tulajdonképpeni mMagyar Hit* november 3-án veszi kezdetét és egy hétig larl. Ezt a hetet kell kihmnálnl arra, hogy bemu\'assunk a magyar fogyaiztókOzOnaégnek, bogy mit termel a magyar Ipar és mezőgaidiáig. Et időpontba i november 3 tói 11 lg kell felhívni a magyar vevő-kő öis*g figyelmi\', hogy
minden fillért, amelyet külföldi áru helyett magyar áru vásárlására ad kl. a magyar Iparos és munkás helyzetéi eráslll és a nemzet jobbrafordulását szolgálja.
F.zi n a héten kell meggyőzni a közönséget a magyar ipad- és mezőgazdasági termékek ár- és minőségbeli versenykép sségéről. November 3—11 köző\'t kell rábírni a vevő-közönségeket arra, hogy elejtve a külföldi áiuVkal szembrn tapasztalt, ma már legtöbb esetben Indok katlan előszeretetét, ezentúl fokozottabb mirlékben vásárolja a magyar áiu-kat és terméseket.
Ezen céloknak elérésére a szervező bizotlaág az akcióban résztvevő kereskedik rendelkezésére bocsi jl „Ez mind magyar áru" szövegű kartonokat és ,, Pártoljuk a magyar Ipari" szövegű kirakat szalagokat. Azokbin a kirakatokban, hol ezek a nyomtatványok díszelegnek a
csúszott és a levegőt elzárta. Fullasztó félénkség vette elő. Szerelte volna ha késik az ajtónyitás, mert ugy érezte, a nagy elhatározás, melyre hónapok, évek óta készült, most cserbenhagyja.
Az ajtó hamar nyillott és az inas maga előtt engedte bc az asszonyt. Szó, gesztus nélkül.
Az asszony nem értette ezt. AJ\'~ lyen szokás az, Itogy a cseléd meg sem kérdi a látogatótól, kit keres, miért keresi? Hiszen egyszer sem járt itt.
Magában azonban hálás volt az inasnak, itogy a gépembert játszotta, mert ha kérdezte volna, nem találta volna meg percekig a hangját feleletre.
Nem gondolt arra az asszony, hogy ez az inas sok év óta mindig ilyen hangtalanul vezette be a nölá-togatókat gazdájához. Asszonyoknak, leányoknak egész légióját... Ki volt oktatva, .aki jól van öltözve és viselkedéséből megismered, hogy utjának célja bizalmas, ne kérdezd, hogy ki, mi
Ennek a küszöbnek átlépése sokat jelentett az asszony számára.
Mindent talán. Az inas pedig feltárta a hall ajtót és eltűnt fülkéjében.
Nincs rosszabb az ideges várako- | zásnál. Az asszony kényelembe lette
magát, de türelmetlen és izgatott volt. Kétszer háromszor végigsétált a hallban, de mintha kilómétereket lett volna meg meredek hegyen, belefáradt és a kertre nyíló ablak elé ült.
A kertben drága őszi virágok pompáztak, erős illatolt küldtek bc az ablakon, de annál jobban érzett a sok pénznek szaga, amit rájuk költöttek.
Kibámult a kertbe. Szótlanul beszélgetett a hűvösvölgyi ősszel.
Mind a ketten panaszkodtak egymásnak. A szél is beleszólt a diskurzusba. Zenét adott hozzá. Az asszony hallotta a csendes elmúlás ovetürjének taktusba vert fakószinü melódiáit. Önkéntelenül megnézte magát kis tükrében.
Fehér volt. Pillái, inint a megzavart szitakötők, röpködtek. Vissza-eröszakolt sóhajok zúgtak mellében és sziszegve engedte a terhes levegőt vibráló szája széle.
Olyan volt, mint a nagy tragikák, akik jelenés előtt izgatottan suttogják a szerepet a kulisszák sötétjében.
Elővette ebben az izgatott várakozásban az örökasszonyi betegség — a hiúság. ,
Embermagasságú állólükör hivta magához. Odalépett. Megnézte abban is magát. Kiegyenesítette alakját és elömlött az arcán valami kicsi, alig
látható öntetszésnek árnyalala, keverve sok lemondással...
Szép szőke asszony volt még most is.
Szőke volt, mert szőkeségét nem engedte az időnek kikezdeni. Eltakarta Elbujtatta. Rengetegszer vissza-hennázta, ha ilt-ott ezüstöt talált az arany között...
Alakja nem veszített csillogásából. Csodálatosan tudta átmenteni a tiz éven, hogy ma az elé a férfi elé álljon, akire tiz évvel ezelőtt szerelem nélkül, részvéttel sem tudott nézni.Csak a feje és rimánkodó szava felelt el.
Hát most itt voll. ö, a szőke asszony, eljött ide.
Mi lehetett ennek az ulnak célja ? Harc vagy bocsánatkérés? önilélet, vagy a férfi megalázott szerelmének rehabilitálása?
Vájjon tudta-e ő maga is, hogy valójában mi hozta ide? Most. Annyi idő után. Mikor már negyvenet számol maga mögött?
Lehet, hogy határozott bizonysággal ő sem tudta, mi keresni valója van itt.
Másnak is van ilyen ulja. Ut, amelyre készül, készül lázasan, kapkodva, sietve, aztán a cél elölt néhány arasszal, azt kérdezi önmagától; mit is akartam? Miért is jöítem ide?
(Folyt, köv.) .
i&2é október
£AlA1 HOILOWY
„Magyar Hét" tartalma alatt kizárólag magyar áruk foglalhatnak helyei.
Az akcióban résztvevő kereshetők
tájékoztatására közöljük, hogy minden bejelentett kirakatban ciak egy-egy Igazoló tábla él egy-egy izilag helyezhető el. Az Igazoló kartonokat és azalagokat kizárólag csak a kirakatokban szobád elhelyezni. — Ezeket tehát máshol p". üzletben áruk megjelölésére felhasználni nem lehet. Ezúton is felkér|ük leh.V a nagykanizsai kereskedőket és ipsro-soka\\ hogy az igazoló kartonokat és szalagokat
november 3. előtt használatba ne vegyék és november 11. ulán ne használják.
A plakátok mától kezdve a „Magyar HéC helyi szerveiő bizottság liiká-ránál az akclóbin résztvevők rendelkezésére állanak.
A kanizsai iparosokat és keret-kedőket, kik már oly sokszor sd\'ák tanújelét hizaf as érzéseiknek arra kérjük, hogy érezzék át a „Magyar Hét" akció nagy nemzetgazdisíg-tanl jelentőségét és vrgyerek részt abban szeretettel, lelkesed issel egy szebb és jobb magyar jö\\ö reményében. R. 1.
A vidéki üzletek zárórája és a vasárnapi délelőtti árusítás ■ .Magyar Hét" alatt. A kereskcde.ml miniszter vatárnap rendeletet adott ki, amely meghosz-szabbltotta a „Margya Hét" tartama alatt, vagyis november 3 tói 11 lg Budipesten ét vidékén Is az üzlelek záróráját este 6 órától 7 óráig.
A kereskedelmi miniszter rendeletében megengedi, bogy a vidéki városokban a „Magyar Hét\' máso dlk vasárnapján, vagyis november 11-én az üzleteket tulajdonosaik vasárnap reggel 7 órától déli 12 óráig nyitva tarthassák.
Ezen rendelkezéssel a kereskedelmi miniszter lehetővé kivAnja tenni a környékbe! falvakból ét községekből a vidéki váratokba igyekvő közönségnek azt, hogy a pihenő n pja, vagyis vasárnap alkal mából módjiban legyin a „Magyar Hét" második vaslrnip|» délelőttjén a „Magyar Hét" akciót a vidéki kereskedők üzleteiben és kirakatain keresztül is szemtől szembe megismerni. A vasárnap délelőtti nyitva-tartás azonban a lent elír ondot! Indokok miatt kizárólag csak a vidéki üzletekre vonatkozik.
Szabadlábra helyezték Fazekas Endrét
Budapest, okt. 30. A Nagy István törvényszéki biró bűnügyéből kifolyólag néhány nap előtt iamélelten letartóztatott dr Fazekas Endre ügyvédet a vádtanics ma szabidlábra helyezte. Fazekas már el is bsgyla as ügyészség Markó utcai fogházát. Az indokolás szerint szökésétől nem kell tartani.
Temetőben
Csöndes, szélsóhajos, titokzatos alvó városban, a temetőben járok. Ebben a komor, őszi alkonyatban olyan döbbenetes a csend... valahogy csakugyan vlldgonluli...
Fantasztikus őszi árnyak a hallgatag kh érőim Hallom a saját tép leim ütemét, a fák nehéz sóhajtozá-sát az ágak slrl hanga nyikorgását és azt a megannyi halk, tompa zör-dillést, amit a sárgán lefoduló halolt falevelek okoznak. Egyik másik még agonizál... vonaglik, vigy görcsösen összependül, de végül elnyúlik és beléslmul a höigő avarba.
Amerre nézek, az egész vll.tg egyelem legmélységesebb perspekli vájával állok szemközt, amely me mentóval fenyeget.
... Pedig a sírokon még ő-izi vl lógok pompúznak ...És u titokzatos messze ég mögött a hitem mégis más uj kikeletet, feltámadást remél
Végig hordozom tekintetem a már rendbehozott, kegyeletes kezektől le-cirógatott sírok messzire nyúló vég lelenjén Ezt a bdnatszdntolta terű lelet most a hatottuk ünnepére a Mindenszentek fdtyolscerü opróka, fehér virágtengere, mint l)gy csipke-szemfedő vonta be
Megdöbbent az uj sírhalmok nyűg talanitó sokasága.
Mert bizony „Hullatja levelét az Idő vén fája" is és a vaslagrélrgll avar közé mind több olyan levél hullik le, me yre egy nagyszerű élet halhatatlan érdeme vagyon feirvu...
Mindig zugnak a harangok, mindig temetünk. Máról holnapra egy egy tisztes fej, egy k-dves arc tűnik el...
Azután az a katonás sorrendbe sorakozó sok egyfo/ma hőst sírhalom... alatta egy holt néma ezred alussza örök dl mát Hány tfju szerelmes dlma szenderült belé az örök álomba ?
Hány beszédes, csókos aj kot né mltott el a halál hldegajka örökre ?
Itt az ősitszél Is mintha feljajdulna. Megborzong minden kis fűszál s a krizantémok nyugtalanul megmozdulnak...
Varjak szállnak nyugat felé; Kár... kár .. hasit bele éles hangjuk a néma slrl csendbe és nesztelen suhandssal belevesznek a gomolygó fellegek fe keteségébe.
S a komor, őszi fellegek gyászos drapériája lassan, súlyosan ereszkedik a temető fölé, mint a magyar bánat.
Et a néma ezred III mintha egy titkos vezényszóra várna, hogy felegyenesedjék, vagy mintha ozt a föléjük nehezedő, őszi fellegektől megrakott magyar eget néznék...
B. Baráti Rya
— Nem szerezhet családjának
semmivel olyan örömet, mint az „Autó Syphonnal". Ára: 21 pengő 4 luvl részletre, első részlet dec. I ín fizethető. Egyedárusitó Szabó Antal sportüztele.
Mi GRILL
(Párisi kalllka" BUDAPEST,
Vl.Paulay Ede u.35
&VJ
Elökctö vidéklek legkedveltebb azórakozóhel e Elsőrangú külföldi tánc íivarietéintlaoi
CL £ux gyáraH egyiíí gyárJjná/u/a
íb/a/cb^ci,
cíhii&ájciA&ixc
Soproni fegyőr hozta Nagykanizsára az ősmagyarok földjén kntatö „magántndóst"
Bán Gézát a nagykanizsai törvényszék vonja felelősségre összes bűncselekményeiért
végrehajló kabátját stb.
Amikor a soproni rendőrség és a
Egyik mull számunkban jeletetlük Bán Géza nagyrécsei fiatalember esetét, aki összes elődeit messze túlszárnyalta bűnözési zsenialitás dolgában. Az egyszerű Bdn Géza névre ka Ugató, határozottan csinos külsejű és vilaszlékosan öltözött fiatalember, legutóbb mint dr. körösi Hu án Géza Sándor magántudós szerepelt Sopronban, aki az ősmagyarok földjén kutatta eleink történetét, azonban csakhamar kiderült róla, hogy közönséges bűnöző szélhámos, akit a nagykanizsai kir. ügyészség is köröz, mert régente Zalaszabar községben hatósági segédet melleit hivatalos árverést tartolt, azonkívül ellopta 1/ahn nagykanizsai bírósági
zalai csendőrség összeállította Bán Géza bünlajstromát, kiderült, hogy évek óla lopásokból és szélhámosságokhói tarlja fenn magát és valóságos specialista kabállolvajlásokban.
A nagykanizsai igazságügyi hatóságok kikérték Bán Gézát a soproni ügyészségről, amely ma reggel szuronyos fegyőr kíséretében szállította Nagykanizsára Bán Gézát, hogy az összes eddigi bűneiért itt feleljen,
Dr. Almdssy Gyula vizsgálóbíró még a délelőtt folyamán kihalgatta Bán Gézát és kihalgatása után kihirdette előtte letartóztatásáról szóló
végzését.
Dolgozik az ujbor Kiskanizsán
A korcsmából jövet egy háromtagú társaság összeveszett két kiskanizsai legénnyel — Az eljtrás megindult
Nagykanizsa, október 30 j közrejátszott) utjukat állták, amiből U óbbi Időben (ugylatsztk az uj bor akcióba lépell) naponta fordul-
nak elő verekedések.
T\'gnipi számunkban egy kisebb méretű agy^bugyálásról adtunk hírt, ma már nagyobbarányu verekedésről ludősilunk.
Hélfön délu<án a Bárány vendéglőben hátom fiatalember, névszerint: Ö.vös Ltszló napszámos, Szmodla Ferenc kőműves In is és Magashdzi József szoba festő-segéd, valameoy-nyien klskanlisaltk, iddogállak. Hat óra felé vették utjukat hazafelé. Mikor a Principális hídhoz érlek, embe jölt velük Fülöp Antal ét k Slndor kiskanizsai földműves-Idények, sklk ki akartak térni az los társaság elöl. Ö.vösék azonban (ugyláltzlk régi ellenségeskedés is
szóváltás keletkezett. Szó, szó után és hamar kész volt a verekedés. A három Iparos fistalember nekiesett FJIOpaek és Aneknak és ülölték, ahol tudták. Igy Szmodics vastag meggyfa botját suhogtatta meg Anek hátán, Msgasháil viszont kővel verte fejbe Fülöpöt.
A nagy verekedésre odaérlék a lova >rcndőrök, akik azét választották az egymásra acsarkodókat és valamennyiüket bekísérték a Idekaniztal rendőrőr szobára.
A kihallgatás során megállapította a rendőrség, hegy a verekedést a három tagú társaság kezdte, atikiöl a. verekedésre bitznált eszközöket le Is foglalták bonjelképen.
A bfln\'e ö eljárás folyik a verelta-dés résztvevői ellen.
ÍA1AI KUXIÖftV
ÍÖ26. októbsr 91.
A Nagykanizsai Sakk-kör őszi programja
Nagykanizsa, okt.ber 30 A sakkjáték, ez a nemei, évezredes szellemi torna egyre nagyobb téri hódit. A sielleml mérkőzések izgalmas erőpróbái, a küzdelem ezernyi lordulats, a kombinációk határtalan lehetőségei, a mezőnyjáték percenként változó izgalmas helyzetei, silvós gyözniakarások csábiló kilátásai s sz egész előkelően finom Játékmenet folyton ujabb és ujabb híveket toboroz a sakkjáték részére. De a szellemi kulfura fokozatos fejlődésével szinte mértani pontossággal emelkedik a sakkozók száma is. A sakk az ési, sí emlékezőtehetség s sz Idegek Játéka. Mennél kulturáltabb valamely nép, annál nagyobb a sakkozók arányszáma. Ezenfelül a sakk a legdemokratikusabb játékok egyike. A 64 kockánál legtöbbször ott találjuk egymással szemben a legkülönbözőbb társadalmi körökhöz tartozó elemeket. A sakktáblán valókat de lem nincs foglalkozáshoz, felekezethez kötve. Csak annak a sakk-kör-nek van létjogosultsága, melyben a társadalom minden rétege képviselve van. A Nagykanizsai Maróczy Géza Sakk-kör eleklntetben ideális összetételű. A tagok, kiket a polgári ranglétra ktllOnbözö fokairól tömöritelt egybe ennek a nemes Jiték-nsk őszinte szeretete, loha egy percig nem érzik s tábla előtt a társadalmi elhelyezkedés különbözőségét. A 64 kockás mezőny felelt ninci po/giri ellentét, csak szellemi különbség. A harcol mindig két értelmiségi eiö, rutin és memória vívják meg. Ezérl népszerű a sakk s ezért vannak nemcsak kulturális, hanem I áruda Imi tekintetben ls mélyreható Jelentőségei.
Nagykanizsának Immár bárom év óta megvan a Sikk-köre, mely csendesen, minden egyleti lárma és reklám nélkül folytatja a maga céltudatos sakknevelö programját
Éppen egy évvel ezelőtt vendégül látta a kör a magyar sskk-élel világhírű büszkeségét: Maróczy Qézát. Az 56-os szimultán játék még mindig élénk emlékezetében van Nagykanizsa sakk-barát közönségén :k. A kör a nagymester iránti tiszteleiből a Maróczy Géza Sakk-kör nevet vette fel. Ezt az elnevezést a kiváló mester egy kedves lényképpel vl-szonozta s azóta körünk Iránt mindenkor kitüntető érdeklődéit tiDuall. Az ö ajánlatára most s magyar sakkélet egy másik kipróbált régi mesterét, Merényi Lajost látja a kör vendégül.
Merényi több nemzetközi tornán szeiepelt eredménnyel s legutóbb résztvett a Slesta-szanatórlumban rendezett nemzetközi versenyen ls, melynek első diját a volt világbajnok, Cápablanca nyerte el. A Siesla-ver-seny résztvevőitől sikerült körünk részére autogrsmmokat szerezni, melyek most a kör helyiségét éke-sitik. Merényi nemcsak kiváló Játékos, hanam elsőrendű pedagógui, a ukk-
törlénel é< elmélet egyik legalaposabb Ismerője, ezenfelül rendkívül szellemes, Ötletes előadó, akinek előadása Iráni érthető nagy érdeklődést tanúsít s város sakk-barát kö zönsége. Az előadás szombaton este fél 9 kor kezdődik a Korona éttermében. Nagyon kívánatos, hogy azon necsak minién tag|a a körnek, hanem a város minden sakk-szerető po\'gára Is megjelenjen. A sakk iráni érdeklődő hölgyeket külön is felkérjük, hogy az előadáson okvetlenül vegyenek részt. A mesler vasár-
nap déelölt a Korona kávéházban egy pár partit Játszik a kör legjobb sakkozóival, délután kél órakor pedig ugyanott tartja meg a különböző sakkmegnyitásokról szóló gyakorlati és oklató előadását, melyei szimultán verieny fog követni.
Hissiük, hogy Kanizsa sakkozó közönsége imponáló siámban és lelkes, ünnepélyes hangulatban fog részi venni Merényi Lajos sakkmester mindkét elöidásán 1 Videremo 1
Kelemen Ferenc.
Keszthely egykor első virilistája zsarolásért a vádlottak padján
Kereskedő és hercegi intéző afférjának utójátéka a bíróság előtt
Az Intéző erre zsarolás miatt telt feljelentést Kálmán ellen. Szűts a most lezajlóit törvényszéki tárgyaláson elpinaszolla, hogy Kálmán Lipót folyton üldözte öl, tői még a cselédségei ls ellene uszlto\'.ta.
Dr. Mutschenbacher elnök feltelte a kérdést, hogy milyenek azok a szabálytalanságok, amiket Siüts elkövetett ?
Kálmán L\'pót erre felsorolta, hogy az intézőnek csak 2 tehénre van tartási joga és mégis 12 tebenst tart, hogy kocsikat csináltat az uradalmi kovácsnál, miket azután eladott, stb. A büntető törvényszék végül is Kálmán Lipótot zsarolás vétsége miatt mondotta kl bűnösnek és ezért 8 napi fogházra Ítélte el. A bíróság indokolásában megállapította, bogy Kálmán bosszúból, tehát aljas indokból kr.vetle el cselekményéi. Az ügyész súlyosbításért, a vádlott s bűnösség megállapítása miatt felit bűztek.
Nagykanizsa, október 30 Kálmán Lajos 49 éves keszthelyi kereskedő még csak nem is olyan régen, első vlrilis adófitelö polgára volt Keszthelynek, ma p:dig teljesen tönkrement ember, aki zsarolás vádjával állolt a kanizsai törvényszék előtt.
Kálmán annak idején 240 bárányi vett s hercegi uradalomtól. Az üzlel s bárányokkal ugylálszik nem sikerű betett, mert utánna Kálmán elment Szüts Károly uradalmi intézőhöz és elpanaszolta, hogy ráfizetett az üzletre és azért visszatérítést kért. Az uradalom terméazelesen a szabályszerűen megkötött üzlet ulán nem adhatott semmiféle visszatérítést. Kálmánnak azonkívül más esele is volt Stüls in\'ézövel. Az amúgy is ingerlékeny és kétségbeesett ember egynapon levelet Irt Szűls Károlynak, amelyben 170 pengőt követelt tőle azzal, hogy ellenesetben feljelenti őt a hercegi uradalomnál elkövetett szabálytalanságok miatt.
A negyvenötéves leány szerelmes lett, csalódott és — lugkövet ivott
öszi szerelem, ami a kis patak partján kezdődik és kórházi ágyon végződik... Nagykanizsa, október 30 A szerelem sötét verem — mondja a koszorús költő. Ctakugyan Igy van, mert a szerelem sokaknak megperzselte már a siárnyál és sok ember-
nek vette el az eszét. Igy Járt Földi Katalin 45 éves hajadon is Újudvar köiségben.
Katalin elég hosszú Ideig nem Ismerte, mi fán terem a szerelem, mígnem mostanában as ö azlve is tüzet fogott. O zi szerelem lehetett ez, de a perzselő tüze elég volt ahhoz, hogy Földt Katának sok szomorú napol hozzoD.
Aitán, bogy nagyon megteli a szlre bánattal, foglalkozni kezdett a halál gondolatával és azt hitte, hogy igy leiebe i szivének buját és köny-yen itt hagyhatja ezt az árnyékvilágot.
Újudvaron nem kínálkozott más mód, elővette a legrettenetesebb te-ceptet és a lugkö ulán nyull Katalin, amiből olyan sütü, sárga oldatot kevert, mini a méz.
Aztán tegnap számot vetett mindennel és egy hajiásra kiitta s mérget. Nagyon rossiul lett (öle. Hsbot fujt, ugy égette bensőjét a lugkö, mint a poko\'. Aztán jöttek a kanizsai mentők és Földi Katalint beszállították a kanluai kórházba, ahol a belgyógyászati osztályon ápolás alá vették. Á\'lspota rendkívül súlyos és életveszélyes.
A lugköves mérgezettek napokon, heteken át a legborzasztóbb emberi kin okat szenvedik, azlán mikor már kissé Jobban érzik magukat, — elpusztulnak.
Talán Földi Katalin nem fog ilyen rettenetea á at fizetni kései szerelméért ..,
Sipos-kávé
különlegesség 5
öt fajtából keverve
>/4 kg.
S 80 t
Nem kell haragudni,
ha IdeJegyezzQk, hogy Ózdon, a (>062 lakosú nagyközségben, az 500 éves magyar dal zsúfolt házat vonzott a .kultúrpalotába", amit teleraktak pótszékekkel és mégis többszáz ember csak az ablakokon keresztül gyönyörködhetett Fedák Sári és Szilágyi Imre zengő nóta-és muzsika szavában.
Nem kelt haragudni, ha Idejegyezzük, hogy Pécsett a NemzetI Színházból félezernél több ember szorult kl és Szombathelyen majd szétszedték a hangverseny termet.
Nem kell haragudni, ha Ideírjuk, hogy Zalaegerszegen Czobor Mátyás polgármester üdvözölte a színpadra lepett Fedák Sárit és a város közönsége nevében hatalmas virágcsokrot nyújtott át a művésznőnek e szavakkal: .Fedák Sárinak, a magyar dal Ihletett szerelmesének Zalaegerszeg viros hálás szeretettel" Szilágyi Imre pedig babérlevelekből összeállított lantot kapott, melyen a következők állottak: ,Dr. Szilágyi Imrének, maradék magyarok lelkes troubadurjának Zalaegerszeg közönsége."
Nem kell haragudni, hogy egyben Itt válaszolok F. Gy. aláírással a szerkesztőségnek adresszdlt levélre Is, melyben az ls áll egyebek közt hogy Jól tették a kanizsaiak, ha nem mentek el az 500 éves magyar dal estéjére, mert külön dicséretet érdemel mindenki, akt a 8 pengőt megtakarította. Az ls áll ebben a levélben, hogy nem a kulturIgények fogyatékossága, hanem a drága helyárak voltak az okai a kanizsai részvétlenségnek. Az ls áll ebben a levélben, hogy Fedák Sári estjéhez temml köze a hazafiságnak, mert az egész egyszerű üzlet csupán.
Kérdem azonban a levélírótól: Óidon és egyebütt van 8 pengő• jűk az embereknek? Kérdem: ha Salamon Is, Rott Is mondjuk 4 pengős helyárakkal tudtak több zsúfolt házat elérni, akkor az egyetlen Fedák estén kapott művészet nem ért meg 3—4 pengővel többet? Kérdem: amikor a magyar írófejedelem, Móricz Zsigmond a Kaszinóban tartotta előadását, akkor 3 pengős hely árak melleit miéit voltak üresek a széksorok ? Akkor ls drágák voltak a helyárak?
Ami pedig azt az ellenvetést Illett, hogy hazafiság t vagy pedig üzlet, — nem kell harogudnl, ha eleklntetben vitába nem bocsátkozunk. Egy bizonyos: — sem Salamon, sem Rott nem elégedtek volna meg annyival, mint amennyi Fedák Sárinak maradt a kanizsai este honoráriumából.
A takarékosságról pedig sok alkalmunk volna másutt beszélni. Egy műkedvelő előadás Is sokszor többe kerül, mini amennyi .áldó zatol" az 500 éves magyar dal és zene követelt volna. (—i)
1088
r 31.
ZALAI KOZLONT
NAPI HÍREK
NAPIREND
Október 31, tzerda
Római katolikus : Farkas pk. Protcal Ref. Unn. Izraelita : Mark hó 17. Nap kel rsggel 0 óra 42 perckor
nyugszik délután 16 óra 15 perckor. •
Városi Mozaó. .Szombatok szom-bafla\' (EvcsrsJtk dala). „Romi világ-háború*, vígjáték vllágatlrskció. Pátria világhiradó.
■•fMiber I, eafttftrtSk
Rómsl katolikus : Mindszent. Prolest. Martanna. Izraelita: Mark hó IH. Nap kel reggel 6 óra 13 perckor,
nyugszik délután 16 óra 44 perckor *
Ürraapély a KartonatoiaetOben d. u.
fél 4 órakor.
Városi Mozgó. .A kétlelkű ember*, bünllgyl regény. .Különös nászút", (Egy mod«n család története. Hiwió.
Uránia Mozgó. ,A vérzó cirkusz", artiatadráma. .Zlgoto filmezik", bohózat. .Csókkal kezdódlk", bohózat.
Nanmfair S, péntek
Római katolikus : Halottak n. Prot : Achll. Izraelita : Mark hó 19.
Nap kel reggel 6 óra 15 perckor, nyogsilk délután 16 óra 42 perckor.
Vároal Hoigó. .A varázsló", dráma. .Papa kedvence", francia vígjáték.
— Lapunk legközelebbi száma
a miniszterelnökség rendelete értei miben a reformáció emlékünnepére (okt. 31.) és Mindenszentek ünnepére (nov. 1.) való tekintettet szombaton reggel a rendes idóben jelenik meg.
— Istentiszteleiek sorrendje. Hotnsp, mindenszentek napján a plébánia templomban a rendéi ünnepi Istentiszteleti lorrend. Délután litánia izentbeazéddel, utána a halottakért való könyörgés. November 2-án, halottak napján déletött 9 órakor lesz a fö-mtse, 10 orakor pedig prtdikációs mise lesz a temetőben.
— A kormányzó fia oklevelet kapott a keszthelyi akadémián. A kormányzó Ifjabbik fia, Horthy Miklós a keszthelyi gazdasági akadémián vizsgál ilkerei letétele után gazdaiágl oklevelet kapott.
— A városháza hivatalos órái ■éháoy nap óta ismét ismét reggel « órMI 1-Jfc dátotán 3 árától 6 ig tartatask, mig awmbatoa délután ■Incsen btvatatus óra fetek resiére.
— A katonaaUok kivilágítására •gy névtelen jóievő egy peres agyból kifolyólag 5 pengőt hozott b« szerkesztőségünkbe. Az összegei Stampf Zsigmond Osleléb: juttattuk, ahol a hősi temető kivllágliására a gyertya- és készpénz-adományok gyOjtó-betye van.
— I Maalt Badapesácn állandóan Olvasható a Park Szállód* kávéhátában Vili., Baross-tér 10.
— Az Irodalmi és Művészeti
Kör felkéri iag|all, bojjy a mindi n-szenteki kegyeletes ünnepen minél nagyobb számban jelenjenek meg a temetőben. Oyölekezés csütörtökön délulán fél 3 órakor a postapalota tanácstermében.
— Áthelyezett rendőrök. Bedő Józ a1, f törzsőrmestert, Nagy I. Ferenc őrmestert és Takács János nagykanizsai rendőröket saját kérelmükre szolgálatra a budapesti főkapitánysághoz osztották be, november else|élől kezdódőleg.
— Az OTT köszönete a város kózönségének. Az Országos Testnevelési Tanács társelnöke, vlléz Mátyás vezértanácsos levelet intézett Nagykanizss város polgármesteréhez, amelyben rámutat arra, hogy 5 év óta áll most az OTT élén éa ezen Idő alatt a Icventetlgy nagy fej\'ődést mutatóit fel. A sikernek nagy része a hazafias érzéslöl álltatott közigazgatásnak éa nemkülönben a mozgalmit támogató nagyközönségnek érdeme. Azért elsősorban a polgármesternek, msjd a testnevelési bizottságnak és fóleg a város Inzafias közönségének meleg köszönetét felezte kl.
— Missziós hírek. A 11. szociális este novembsr 17 én lesz a nagykanizsai Mlssziósháiban, smlkor ls di. RoltenbUler Fülöp igazságügyi államtitkár tart előadást a fiatalkorú bSnöiőkiől. — November 24 én a Leányklub ürlj* műsoros tiadélulán-ját. — Decembír 4 én lesz a Mlsz-sztóaház Mikulás-estje. — A legközelebbi nap ik programja a mai és holnapi virágvásár a Koronában, aalt ugyancsak a Leányklub rendez. — Pénteken, halottak napján a min-t\'enhavi litánia este tél 7 órakor.
» Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
Erzsébet-napján nyitja meg iskolai konyháját az Izr. Jótékony Nőegylet
Nagykanizsa, október 30
A nagykanizsai izraelita Jótékony Nőegylet lelkes hölgygárdá|a, élén Rosenfeld Jenöné elnöknővel már hrítk óta lázas munkát feltének kl aziránt, begy biztosítsák Iskola és szegények konyhájának zavathlan működését az rgész téli idény alatt. Dacára az eddigieknél ls nehezebb viszonyoknak, az elnökség elhatározta, hogy még nagyobb mérvben fogja az Idén beazerveznl jótékony akcióját. A szegény iskolás gyermekeken kívül a betegekre, az aggokra és munkaképtelenekre kiván különös gondot fordítani, hogy a legsúlyosabb évsiak alatt meg legyen a mindennapi tisztességes meleg ebé-dük. A mull évben naponta 100 — 120 embernek juttatlak két lát ételből való ebédet — amit rendesen megtoldottak még egy harmadikkal ls. Aj Idén a fokozott és megoöve-kedelt n/otnor ezt a számol is alaposan meg fogja növeszteni, azonban az egylet hölgyei blinak a jó lelkek áldozatkészségében.
Az Izr. Jól. Nőegylet konyháját SugAr-uli székházában Erzsébet n»p ján a választmány hölgyeinek, az izr. hitközség képviselőinek és a tan-ies\'ü\'et tagjainak jelenlétében nyitja meg — hogy nyomán á\'dis fakad-|on azok számára, akikkel az Elet a l«g mostohábban báni és könnyeket szántson fii azoknak, akik a Jótékonyság puha kezének sfmogatására rászorulnak. _
.Hubertus" fekete gvári töltésű p.tioaok a leg|obbak. Vadászfegyverek, felszerelések nagy válasz tékban. Szabó Antal fegyver, lő.z:r és sportáru nagykereskedésében.

KtRJtArilS/rfJKtRÜSKFDÉSBEN
.,„ AMOSTMt-GJELCM. 1\'tK RICFITH IAWIAIMA7Q
SZINtS KOTKhH 111.1),SZTRÁLI
A 127 receptet tartalmazó. .Hogyan készUI a Jósülemény?" ctmU könyvecskét klvánatrs továbbra ia Ingyen éa bérmentve kUMOm
A mai takarékossági nap N igy kani isán nem vert fel ns-gyobb hullámokat. Csupán az iskolákra korlátozódott a takarékosság gondolatának propigandája. A gimnázium és a polgári Iskolák a maguk kebelében tartanak előadásokat sz ifjúságnak. A felsőkereskedelmi iskolában Kelemen Ferenc bankigazgató tart előadást déli 12 órakor, ennek kapcsán két pályadíjat tűz ki: egyet annak, aki a legjobb példát dolgoza kl a gyakorlati takarékosságra, másikat annak, aki a takarékosság gondolatával kapcsolatban a legjobb cikket írja.
Gyászistentisztelet. A Nagykanizsai Emberbarát Temetkezési Egylaá tisztelettel értesíti tagjait, bogy elhunyt tagjai lelkiüdvéérl szokásos istentisztelet november hó 3 án, asaz szombaton délelőtl Iái 8 órakor lesz\' megtartva a felsötemplonban.
- Találtatott egy sárga férfi cérnakesztyű. Kiadóhivatalunkban átvehető
= Elrontott gyomor, étvágytalanság, feibBfOgés, kellemetlen szájíz, emésztési nehézségek eseteiben fomos, hogy naponta reggelizés előtt tél órával a Hunyadi János természetes keserOvtaból fél pohárral igyék a bélmüködés szabályozására, a siók reked és Mgssűntetésért. Klinikai szakorvosok bizonyítványai igazol|ák, hogy a Hunyadi János keserűvíz elókántaraen alkalmazva felülmúlhatatlan gyógyhatású az ep«, máj és vese betegségeknél s hogy azt nemre és korra való tekintet nélkül mindenki |ó eredménnyé használhatja.
Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. Alapíttatott: 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet 1929. január hó l-én nyitja meg
68-ik 4 évre szóló
évlársulatite
Egy tArzebetót után hetenkint I pengő fizetendő.
Az előjegyzett könyvek kivánatri miuden év végén felszámolhalók, mely esetben az addig felszaporodott tőke a reá eső haszoneredménnyel együtt kifizettetik.
Kölcsönöket sdunk kezességre, jelzálogra és értékpapírra; a tartozás 4 év alatt heti befizetésekkel konnyü módon visszalizelhetö.
Uj könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery-ut 7. Dr. Rapoch fele ház) már most kaphatók.
Befizetések mindenkor hátf An, kedden » agy azerdán délelőtt 9-11 óra között teljesíthetők.
Az igazgatóság.
I:,k4í;ármth"t°ónk az Uj FORD személy- és teherautók
2 Uiésas nyitott Rosdster.
2 ütései csukott Caipt .
3 Ulésas Sportcoupa ... .
Alapíttatott s 1898. Tetsfonazám ■ 77.
P 5525 — II 4—5 üléses nyitott Phteton
I\' 6850 — 4- 5 üléses csukott Tudor.......
p 7175 - || 4-5 Illései caukotl Pordor
..............50 0 fényűzési sdóvsl, teljes felszerelés, 5 darab ballonkcrékkeK
1500 kar. teherbírású leheralváz ............. ••• ••• 1 5000
2»u forgalmi adóval, tel|es (elszerelés, I darab tarlalékabronca.
Rflelis és Pintér, Szombathely
Ford Motor autorizál
az alanti litott ér
.........P
........ P
.........P
Company t kép;«lt
.leezál-a kon i
5650--
IW501-7750--
U. S. A. lelete
£ALAI KÖZLÖNY
1928. október 31.
Szerdán 5, 7 és 9 órako
A* idei szezon kél legkivá\'óbh attrakció]^ egy műsorban I
Szombatok szombatja
(Évezredek dala)
Warner Bro;s Exsuperfilmje. Fö
szerepifik: Warner Oland, A1 lolsoo
Römi világháború
Vig|áték világattrakció. Főszereplő*
Tom Wilson ís Myrna Loy.
Pátria világhiradó
——— i ■ — m a in \'aiami iái
— Zala régészetét, történelmét, néprajzát, regéit, mi ndait, földrajzi, geológiai alakulásait köli gyönyörű csokorba a Zalai Évkönyv. Megelevenedik előttünk a véres mult, a regés zalai várak élete, a régi zalai élet majd az uj Zalai Évkönyv hasábjain. A tudominyos, magvjs tanulmányokat beillatozza Enese álma s több tárca éa zalai vonatkozású költemény, melyek közölt régi, soba nyomdafestéket nem látott hires vers is lesz. Ebben hódol a szerkesztő Hallcs István és több jeles zalai férfi emlékének is. Ezt a könyvet támogatni kell. Et a könyv Zala nívóját emeli. HisszUk, bogy Nagykanizsa közönsége támogatja ls. KQlön felhívjuk a közönség figyelmét a könyv értékes sematiz-muiára.
— Huszonkét pályázat egy kézbesítői állásra. A polgármester által kiirt városházai kézbesítő állás pályázatra délig 22 pályázat éffezett be. A pályázók között szerepel minden kategória. Iparos, földműves,
— Utazási hlr. Értesíttetik a I. c. utazóközönség, hogy folyó évi november hó 1-én, Mlrdenszeniek ünnepe alkalmából a 202. és 203. számú gyorsvonatok Budapest és Nagykanlzsi közölt fognak közlekedni. Az Igazgatóság.
— Fillérenként is lehet takarékoskodni. A postatakarékpénztár újból bevezette a takaréklspot, amely darabonként 20 filléréri bármely postahivatalban beszerezhető. A lapra 8 drb 10 filléres bélyegei kell ragasztani, amelynek ellentben a postatakarékpénztár könyvet ad ki, vagy pedig a meglévő postatakarékpénztár! könyvbe egy pengői beir.
— Kémény-statisztika. A három kanizsai kéményseprő herűletnek összesen 9177 kéménye van. igy az I nek 3517, a ll-nak 3068, a III nak 2592.
— Országos vásár Nagykanizsán. Nagykanizsán a legközelebbi országos váifárt november 6-án fog lik megtartani.
A Nagykanizsai Bőripari Szövetkezet nov. 4-én, vasárnap d. u. 3 órakor tartja ívi rendrs közgyűlését hz Ipartestület tanácstermében.
— Választási utó zönge. Azok a nagykanizsai választópolgárok, akik a lefolyt képviselőválasztás alkalmával bármi okból ls nem éllek alkolmánzos jogukkal, most egyre másra küldik bejelentésüket, illetve igazolásukat a központi választmányhoz, hogy miért ne-n jelenlek meg a izevzzalszedö bizottság élőit. Siáinosan betegségükre hivatkoznak és orvoíi bizonyítványt csalóinak, mig másek távollétükre hivatkoznak. • A bejelentések már egy hatalmas aklacsomót tesznek ki és még mindig érkeznek be ujabb bejelentések.
— Lopják a fenyőket. Kedden reggel öt órakor az egyik kiskani-zsai rendőrőrszem három asszonyt látott az utcán, amint hatalmas fe-nyőgaly-csomót cipeltek. Élvén a gyanupörrel, a rendőr igazolásra szóllilotta fel az asszonyokat, akik bevallották, hogy a fenyő ágakat herceg Hatlhyány Stratlmann ba|csil erdejéből lopták. Előállították őket a rindőrörszobára, ahol jegyzőkönyvet véllek fel az esetről. Az asszonyoknak az volt a célja, hogy a halottasnapi koizorukeresletre árulják a fenyőágakat.
— Helyzetkép az ovodákból. A nagykanizsai ovoda felügieló blzo\'.t-ság jelentést adott be a városi tanácshoz, amelyben számszerti adatokkal mutatja kl az ovodsköteles gyermekek beiratkozásánál! szinte megdöbbentő csökkenését. A Nádor-utcsi ovodábau a mult évadban 102 gyermek volt, az idén 48 ; az Arany János u cai ovodában tavaly 125 gyermek, az idén már ciak 54; a Teleky-uti ovodában p:dlg az előző évi 135 gyermekével szemben az idén csupán 104 Az apadás okát a felügyelőség abban látla, hogy a legtöbb szülő nemcsak a tandíjat nem tudja megfizetni kicsinyeiért, de még a 2 32 P beiratási dijat sem.
— EltOnt egy asszony. Tegnap délelölt bejelentették a rendőrség bűnügyi osztályán, hogy Kovács lgnácné, egy kanizsai férjes asszony lekásáról eltűnt és sehol sem találják. Feltalálására minden intézkedést megtettek.
=« 20 havi részletfizetésre szállniuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrteép részv.-társaság Nagykanizsán, rő-ut 1.
— Autótaxi-engedélyeket kérnek Nagykanizsára. A „Palatínus" budapesti házépítő rt. kérvényt adott be a városi tanácshoz, amelyben hosszabban kifejti, bogy a város közlekedésének emelése céljából taxaméterrel ellátott béraulókat szeretne járatni és ezért megfelelő számú rendizám engedélyezését kéri. Ameny-nyiben a tanács ezt neki megadná, a vállalat finanszírozására részvénytársaságot fog alakítani. U al a „Pdlatinui" rt. kérvényében arra, hogy az euló\'axik viteldija minimália és megállapításában a városi tanács Javaslatát szívesen veszi. Az autó taxik ügye valószínűleg már a legközelebbi tanács ülés elé kerül
= Singer gépselyem mindenféle színben kapható. Singer varrógép fióküzlet Fő-ut 1.
Akiknek a szívműködése gyenge,
erőlködés nélkül ug/ érhetne* el könnyű székelési, ha napota reggel éhgyomorra megisznak egv kis természetes .Ferenc József" keserüvizet. Síivszakorvosokwgállapitották.hogy hogy Fereac József viz súlyos bil-íentyühiosknát is enyhén, biztosan ét mindig kellemesen hal. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzlttekben.
Nov. 1-én, csütörtökön 5, 7 és O órakor
1 vérző (ész
Nagy artistadráma. Főszereplők: Hary lohnion, V. liel éi van Dürer.
Zigoto filmezik
Bohózat.
Csókkal kezdődik
Bohózat.
Hajsza egy névtelen levélíró után
lljra divatba Jött a névtelen vádaskodás Nagykanizsa, oklóber 30
Tavaly nagyot koppintottunk e hasábokon a homály biztos fedezékében rejtőző névtelen levélíróknak orrára, akik egymásután írták denun-ciáló soraikat, hol egyesek, hol hivatalos személyek, egyesületek vezetői ellen.
Ugylátszik ennek meg is volt a hatása, mert jó idő mult el és névtelen levélírókról, legalább is olyanokról, akik büntetendő cselekménynyel gyanúsítottak volna valakit, — nem hallottunk.
Most azonban a társadalomnak ez a százfejü tengeri kígyója újra felütötte a fejét ós vigan grasszál.
A napokban a legalantasabb műveltséggel sem rendelkező levélíró tisztelte meg a szerkesztőségünket, a rendőrséget és a nagykanizsai csendőrséget, amelyben egy nagykanizsai asszonyt súlyos bűnökkel vádol meg. A szóban forgó asszony is kapott ilyen névtelen levelet, tele reprodukálhatatlan kifejezésekkel. A
f p
Pénteken két sláger Csak felnőtteknek 1
I varázsló
Fantasztikus dráma. Főszereplők: Paul Wegener, Allce Terry és Petrovich Svetlslav
#
Francia vígjáték. — Főszereplők : Bebe Daniels, Chester Chonklln
kereskedősegéd, csendőr, rendőr és több középiskolát végzett egyén is.
Csütörtökön két sláger 5, 7 és 9 órakor
A kétlelkű ember
(Asancl-paulil negyed rejtélye)
Bünügii regény. — Főszereplők:
Hannle Weisse és Kari Vogt. *
Különös nászút
Egy modern csatád löil ne!c. FÖ8zeiep!ők : Irene Rich éi Helene Costello.
Híradó.
I ekintellel a kedvezményszelvénvek körülményes kezelésére, valamint azon körülményre, bogy az Uránia r. L igazgatósága a közönség Bzélesebb rétegei részére is lehetővé akarja tenni a mozgószinházak jutányosabb áron való látogatását, az eddij élvezel! kedvezményeket beszünteti, evvel szemben azonban a helyárakat mindkét mozgóbnn leszállítja. — Az u] helyérak, melyek f. évi november hé l-étfil lépnek érvénybe, a következők:
Városi Színházi Urániái
I. rendű páholy . . P. 1.20 Páholy.....P. 1.-
Í/cam" i i/n. " " " Zsöllye...... —.80
Zsöllye I—VIII. sor . „ I.— \'
Támlás ■ — III. sor . „ —.80 Támlásszék . . . „ -.50
Támlás IV, V. Köri. sor „ -.60 Körszék.....„-.30
Körszék II —IV. sor . „ -.40
1328 október 3l.
ZALA! KÖZLÖNY
legocsmányabb az egész dologban, hogy valamennyi névtelen irás nyilt lapon történt. Az eddigi összehasonlításból kétségtelenül megállapítható, hogy egy és ugyanazon kéz munkája. Mi a magunk részéről már a legkiterjedtebb privát nyomozást indítottuk meg, hogy a levcliró személyazonosságát felderítsük.
Ugy tudjuk, hogy a rendőrség és a csendőrség is hasonlóan nyomoz. Eddig már vannak olyan bizonyítékaink, melyekből sejteni lehet, hogy ki irta ekeket az ocsmányságokat tartalmazó leveleket.
A hurok fonódik a nyakakörül és ha teljesen le lesz leplezve, akkor gondunk lesz rá, hogy méltón ki legyen pellengérezve ezen a helyen.
TAKARÉKOSKODJUNK!
Minden belevő, aki * pénzintézetnél legalább 500 P betétet helyez el, 1 darab izlésea kiállítású
INGYEN PERSELYT
kap, mely hs a bitét legaKbb 3 hónapig az intézetnél marid, a betevő |tulajdonát fogja képezni.
Nagykanizsai Takarékpénztár B. T.
iM]áPáe
A aagykaninat meteorológiai meg-llgyeíó jelentitek: Kedden a MmérUk-Ui Reggel 7 órakor +104, délután 1 órakot +14-6, sete 9 órakor -f 10-4
PtlMut: Egész nap borult égboltozat.
SUUrány, Reggel és délben l-.szakkelet, este Délkeleti szél.
A Meteorológiai Intézet lelentése este 10 órakor: Továbbra él túlnyomóan száraz és enyhe idö várhaló.
= Bútort díjmentesen szállítunk bármilyen vaauti állomásra, garantált e\'sörangu kivitelben. Négytől tizenhat hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk. Sok milliót takarít igy meg. OyőzJdjön meg személyesen, Kopsteln bútoráruházai Szombathely, Kőszegl-u\'ca 5. (üzlet az udvarban) és Sopron.
AJÁNDÉKBA ADNAK
Mhol sem iftL/ i 1 ill 1 itmnll ttm,
„KÉZIMUNKÁT.
lejftiebbat legolcsóbban kapja
REINITZ BÉLÁNKNÁL
Deák-tér t. Telefon 552.
Halló! a Hallói
ZÖLDHORDÓ VENDÉGLŐBEN
- a Hunyadi-utcában -
szerdin éa csütörtökön
VADNYÚL VACSORA
ZSEMLYEGOMBÓCCAL. Egy adag 60 fillér. Cigányzen el
Szives pártfogást kér SZABÓ JÓZSEFNÉ.
Sáros cipőből —
zsarolás lett
NégypeegSa oipfitakarltée, melyből pAnxbüntetéaee ítélet lesz
Nagykanizsa, október 30
Rendkívül érdekes Ugy került minap délelőtt a törvényszéken a dr. Mutschenbacher — büntető tanács elé. Bonyodalmas históriáról volt szó, melyben a főszerep egy pár sáros cipőnek jutott, mely végül is anyaira elk ilandozott, hogy <t paragrafusokba került zsarolás cimín?
Olt kezdőd.k a dolog, hogy Kar-say József kanizsai tiszthelyettes a Katona-réten levő Szőke vendéglőben borozgatott. Kőiben ráesteledetl és olyan zápor kerekedet\', hogy Karsay bokáig sáros lett, mikor hazafelé indult. Azonban még sem akart ugy, ahogyan kinézett hizamenni és elhatározta, hogy megválj t az e<ő elálllát és letiszilitja sáros cipőit. — Egyik ismerőse tanáctára f<l it zörgette a Katonaréten lakó özv. Samu Józsefnél, hogy engedje meg, tisztítsa le cipőjét. Ai asszony aronban nagyon megaprehendált Karsayra, annál is inkább, mert nem ismerte a tiszthelyeitest. A< természetesen udvariasan szabsdkozott, hogy háborgatta és hivatkozott a baráijira. Az öívcpynek ez sem használ, hanem megfenyeg t e Kars^yf, hogy feljelenti magánhksérUs ciméu. H jlandó volt aionban négy pengő „erkő\'csi j kártéiilés" elbnéf en a feljelentésről lemondani Karsay az ügynek iy módon való stokallan e\'intézésébe bele is ment és lefizelt* a 4 pengőt, mert k rü.ni akarta a további feje-ményeket.
Simuaé azonban bizonyos Idő múlva újra atzal állott elő K <rsaynak, bogy most már fizessen 30 pengőt, különb* n megy a bíróságra és feljelenti magánlaksértés cimín.
Kaisay átlátva, hogy itt formális zssrolásról van szó, feljelen\'ette Samunál a rtndőtségen, mely az iratokat az ügyé zségnrk adta ál. i^y indult eljárás az asszony ellen. A
most tartott bírósági tárgyaláson a büntetőtanács beigatoltnak v ;tte a zsarolás vádját Simuné ellen és őt az enyhitö körülmények figyelembe vételével enyhén, 20 pengő pénzbüntetésre itélte, azonban az ítélet végrehajtását há-om évi próbaidőre fellügge&zelte.
iozgöszirhAzai
Városi Nagymozgó. Szerdán 5,7, 9 órakor tz idei szezon két legkiválóbb filmallrakclója egy műsorban: „Szombatok szombatja" (Évezredek dala), Warner Bros Exsupetfilmje. Főszerepek: Warner 01,nd és Al Jalsón. — .Röml világháború", vígjáték világattrakció. — Főszereplők: Tom Wilson éj Myrna Loy. Pátria világhiradó.
Csütörtökön 5, 7 és 9 órakor „A kétlelkű ember" (A sancl pau\'l r,e gyed rejiélye >, bűnügyi regény. Fő- 1 fzerepő: Hannle W.lsse és Ka;l Vogt. „Kü önös nászúi* (Egy modern család történet*). Fő«er>íplö: Irene Rich és Helene Costello. — Híradó.
Pénteken kél sláger csak felnőtteknek I .Avarázsió", fantasztlkui dráma. Fősrereplők: Paul W gener, Alice Terry és Pelrovich Sve islav. „P<p, kcd/ence", frín:ia vígjáték. Főszereplő: Bebe Daniels és Ches-ter Chonklln.
Uránia Mozgó. C^ütör fkön 5,7 , és 9 órakor ,A vérző cirkusi", nagy arlistadrá ra. Főszereplő: Maiy John-ion, V. Riel és vjn Dürer. .Zigoto filmezik", bohózat. „Csókkal kezdődik, bohózat.
Megvadult elefánt kiszabadult a cirkuszból
Bordeaux, ok\'. 30 (Éjszakai rádió-jelentés) E<y elefánt a cirkuszban megvadult. Kitépte az rgylk hatal- ! mas oazlopol. N hezen bekénysze- ; rllet\'ék ketrecébe. Emberéletben nem j eaelt kár. I
Ha uj lökásba költözik,
függönyeit, ágyteritőit,
a hozzávaló anyagot, csipkéi
özv. Dr. Orosz MIklósné
kézimunka szalonjában
(Kazinczy-u. 2.)
szerezze be.
Nagy raktár fehér, terű, szines etamln, grenad n, tussor tQII
anyagokban.
1 mtr. Ia tnssor 150 cm. szélei 7 P.
Nagy választék filét, klöpll lüggönycsipkékben,
betétekben, molivokban. Anyagvásárlás esetén dlltalan
tervezés, tanácsadás. m>7 Endll, azsur.
Villamoskocsi és autó-bnsz karambolja
Az autóbusz lezuhant az utca kövezetére — Utasai valameny-nylen megsebesültek
Budapest, október 30 Ma délb.-n a Ferenc József-téren az Akadémia felöl haladt egy villamos, közvetlenül előtte robogott egy autóbutz, amely a Lánchidról kanyarodott le. Az au\'óbusszal szén bejön egy bérau\'ó és bár a villamos kalauza erősen csengelett, a szembejövő auló miatt az autóbusz nem változtathatta meg menetének irányát. A villamoskocsi vezetője nem tudoil kellő időben fékezni és igy a villsmos nekiment at autóbusznak, amely először oldalra billent, majd hatalmas dördüléssel lezuhant a kövezetre. At au\'óbunban a személyzeten kivül tíz u\'as foglalt helyet, akik valamennyien könnyebben megsérüllek. A súlyosabb sebesüllek közölt van dr. SkutKzky Iván ügyvéd és Szabó Sándor, de ezek sérülései sem komolyak. A sérülteket a mentők kötözték be.
bizalom dolga.
Hálók, ebédlők, uHszobák
» legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
Kedvező fizetési feltételek.
Székely Vilmos
bulorlelepe Nagykanizsa, Kaztnciy-atca 4. »».
Eltörendű saját kárpltosműhely
Ha jól akar járni, vegyen MíltéliyÍ CÍpŐt.
MJ9
Lakk pántos cipő Drapp cipő Fekete fél és pántos cipő
Figyelmébe ajánljuk kirakati árainkat. |3 p és fe]jebb |g p és feljebb 16 P és feljebb
Nöl egész szám füzös cipő fekeie 19 P és feljebb, barna 21 P és feljebb, férfi egész vagy félcipő 20 P és feljebb. Sár- és hócipők olcsó áron. ügész-száru posztó cipó, körül bőrrel, női P 16-50, férfi P 2I-—
Miltény! Sándor és Fia cipőáruháza, a Fő-ulon.
ZALAI KÖZLÖNY
1928. oltt&bcr M.
Legjobb üdítő ital
a közismert
Kapható minden fűszeréi csemegekereskedésben.
Főraktár:
isz Mór Nagykanizsa.
Király-utca 21.
tIxsii
A msi érték tő sdén lanyha volt az irányzat. Kedvetlen hangulat mellett az altalános árvesiteség 2 siáza-lékálg terjed. Egyes értékek azonban kontremint elaoásokra ennél jelentősebb árvesiteséget is szenvedtek. Így a Bsuxi\', Szikra és Fegyver 7-14 pengővel lett olcsóbb. A b?rJ,ni szilárdabb jelentések tem lulottak ősi-tőnzóleg a piacra, igy, hogy csak kisebb kivélt lis eltérís mellett a hangulat kedvetlen volt. A fixkami-tozásu papírok piaca tartolt, a valuta és deviiapiac kissé lány hát b volt. Megemlíthető a Berlin és Német márka 7 pengős áresése.
Zürichi zárlat
Pír* 20 30\'1, Londor 25 201/4, H«wto\'* 019" 2>/» a.UíMl 72 22 Mlla-o 27 22, Madrid 83 70. AnutadiH 108 40, B«tlU 113 >3, Wtio TJ-IO. Sofla 3-75. Pr«»> tB"40, ViW M-20 Budapaat SO SO BetfrM 8\'3. B«k»\'—• 113ty».
Terménytőzsde
A buza 10 fillérrel emelkedett — Az Irányzat barátságos, a forgalom élénk.
Oaaa H mv 71 kg-oa 2610-2025, 71 kgo. 263 - 26{0, \'S « 3660-26 70, 80 -r>« 26 75 26 85 dunántúli 77 kt-r. 595 26 10 " k*-oa 26 20-2615. 79 kgci 16 45 26 55 80 kg oa 26 55-76 65, nss 24 20 -24 30 lakara. árpa 76-50 3 6 85, lörárp, 27 00 28 00, •ab 25 50 - 2S75 \'<ird 31 30 31 70 BaakiMpfl 19-25 19 50.
Wtsée érrtX3-|§?v*áM
VALU\\M
IL 27 75-27 90 (a U. 19 55-79 85 ik. 18*94 - 17X2 Dia k. 152 50-153 10 Dinár 9 99-IOOi UoUír 570 80-572 80 rraadtlr 22 40 22 60 Moll. 229 55-230 35 Laacyil 64 10-64 40 Lal í 43 -3 48
Lara — -
Ura 59 85-30 10 Márka 136 40-:3 6 90 152 50-153 10 80 45-10 80 92 I0--2 0 Svá)d I.II./I2 1052 SrMk. 152 98-153 58
Schlll. Paaata
^JÍVIZA." Amit. 229 62-230 32 Dalrraá lu 05-10 08 BarTtu 116 50-1.6 90 Bríaajel 7*1.0-79 8\'\'. Baksrut .<4.-3 47 : Knp*nb.l52 70 153 0 London 27-77-27 85 Madrid 92 15-92 65 MIUni. 29 91-30 09 Nasrforv bi2 80 4 40 Oulo 152 6\'-153 07 Wrta 21 37-72 45 Prága IS97-1702 Saofla -4 13-4 16 Sl<y»b 153 12-153 52 64\'<0-64 40 80-; 3 80 78 110-21 -110-51
APRÓHIRDETÉSEI
Az apröblrdtéesak dija lOsaóág SO fillér, ......... S tlll.
szóig
további uó dl)a « fill. SMrdán él péa-
ipr
minden további ad dija áo
Saoepnap 10
Vaaár- (a 0 fillér, minden
leken 10 saólg SO fillér, minden további dl la • MII. Clmuc a minden viusu-
fa ab betűből átló nó Ml asőnak ntmlt-Udk. Álláat keieadknek 60Vt ccuedtnény. a klrdetéal alj áléra M.»saad6.
Fahér gyartnak vaségy u] karban ágybetéttel olcsón eladó Csengery-ut 17. II. emelet
Uj aaztallbor, llnoo, zamatul literié {6 fillér Sálránnál, Magyar-utca 74 5l7\'J
PéaakSlo»4nt bekebelezést* «lnd:« basiegbtn • ngelónyoaebben és Izggyoí-aabban toijósittai Aozél Igaéo pena-koksónkösveiltő Irodája Nigjínnlisaii, Kazlnczy-utca 2. szám. 316J
Sohaari éaTaiabsr cégnél, Magy-
kanlzsa egy kávépórköló, egy Wenheim-kassza, egy írógép és több JO állapoiban levó mérleg aladé. 5256
Kiváló Unom taasaj 1 kgr P. 4 80 (jyenes l.ajos csemegeüzielében. 5310
Kaufmann Károly
url éa nőt dlvatáruháza
Dnnántnl i legolcsóbb h legnagyobb
Kezdő gépírónő Irodai alkalmazást keres azonnali belépésre. Cini a klad>-ban. 5400
Llbanaéjat veszek legmagasabb napi napi árban. Katin, Zárda-utca 2. 5406
Egy szép nagy parkettás szoba bútorozva kiadó Nádor-utca 4. -5412
Egy ebédló- és hálóbulor, könyvek dara-bonalnl Is, jutányos áron aladé Kazlnczy-utca 14. 5393
Egy használt kis Singer varrógép Juta nyos áron aladé — Sár,cl ut 6 szám Katonaríl. 5391
Vincellér konvsasléra kerestetik. Feletfaónol gazdaség, Nagykanizsa. 5390
Kiadó kí. (egymásba nyíló bútorozott szoba, kon/hahasznállaltal. Clm a kiadóban. Ugyanott egy 2-es izárn^i pínzszekrény
eladó. \\ 53o/
Katonai és egyenriiházati zsinórok és csillagok,
sapkák Icgnagyobövalasitekbjr
KáüFIAHH KÁBOLYHÁL Tel. 372
Fiatal háziszolgát lelveszllnk. Erdós Józsel és Társa, Bazár-udvar. 5389
Istálló trágya aladé, Kazinczy-utca 49. u. alatt. 5J52
Danis Kálmán aaztaloa, Magyar u 8. ajánlja kész butorraktárál. 53.b
Jó kóser ebéd, vacsora háznál vagy házonklvdl olcsón kapható — Kaulmann, Zrinyi-uica 24. -540a
Csinosan bútorozott szoba a város belterületén kiadó. Clm a kiadóban -5411
Varsó Wtan
ZSrteti
Sertésvásár
rathaJUs 6855, wlrből aladstlan-i vUaas-aaiadt 34 27 darab Elsőrendk 1 74-178 saedett l"56—t 60, sxedett kOaáp I 36 -1-42, könnyű 103-1 20, elsőrendű ori
Kiadó dec. l-f, esetleg nov. 15-re, rgysiobAs szép udvari lakás, vízvezetékkel, I villannyal minden mellékhelyiséggel Roz-: gonyl-ulca 6. -5413
j Különálló bútorozott szoba november l-re krédó Batlhyány-u 19 -5414
Egy keményla hélóazobabutor el-
kíilitlzés miau Jullnyos áron azonnal eladó Honvéd-ulca 44. Téglagyár. 5401
Két bulorozotl szoba, lonyhahaiználattal kiadó Sugárul 14. -5403
irac
1*44—1*50, máiodrendt i 2-5—136 angol (SÍM 1-20-1-40, sialonna nagyban 2 24-2-30, aaU 252—2i4 leboaott bui 1 50 —
Utcai szoba konyliával kiadó Eoivói-tér 32. 5408
166, szalonnás Iálsart6s 1 90-J-10. As Iranvul lanyha
Ilaája: Délzalai Ryoiada és Lasklaáé Vállalat Készvéaytársaság. PeWös kiadó: Zalai Károly.
■ i Mapkaatiaa 78. at
SZOLÖOLTVÁMYOK
Kirökcrci hml veittók, taJtUfUfl. Itgoloóbbin «
nemzetközi Borkereskedelmi R.T.-nil
tluaspcsl, VIII., Kcnyérroeia-ulca 6.
Kéljen árajánlatot. !OM
DÁnvl \' Ivósittalunk ren^l földbirtokokra (vá\'ló nélstl ) toljoa IOO° n-oa, kifizetéssel, 35 áwi időtartamra 3 kataszteri holdtól kezdve, holdanként 600 — pengőig, évi 7>/2»/o kamatrl pon. az ira\'ok vé eléről számítót: 8 napon belfll | (II helyre is ) Házakra pénziniézelü>\'k 90/0 évi kamattal fo\'yósit I —10 évig terjedő knicsinökel, az ingatlanérték 50%-:g. Váltókat leszami\'olu->k, wáltóhlteleket nyujiunk
Kernács és Társai
b.^nkbizomsnjoíok Budapest, VI., Teréz-körnt 43 B.
(Vitasztiélycg beküldését kérjük.)
Tiizifaésszán
legolcsóbb beszerzési forrása
HÍLD JÓZSEF
deszka, épületta, mész, cement él egyéb építkezést anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király utca 4.
Telefon: 120.
Ma, szerdán este
vadas vacsora.
Nyul zsemlyegombóccal,
nagy adag 1 pengő, kis adag 60 f,l ér.
Síives párifogátt kér
Perényi János
vendéglős.
Férfi és női
KALAPOK
(Hückel, Q/ukits, Halban, Damask) férfi és női
SAPKÁK
szjllsg, tomp, gyászfái)ol
nagy raktára. Átalakításokat vállalunk.
GYENES ÉS VIDA
jioi rtlsóemp\'om mellett.
Éger, nyár, bükk,
dió, kffrll, tölgy, hirs Stb. rönklikat
állandóan vásárol
Tornérgyár és Keméayfatermeló BT.
Budapest, IX., Csont-utca I.
O.thon 1 perc alatt a gyermek is készíthet saját tiszta üvegjében rzódavizet, üdítőitalt habzóbort I
1 It. szódavíz 16 fllérbe
kerül,
olcsóbb mint a gyári
4 havi részletre!
Tartozik őnmagánik, családjának, hogy asztalára tiszta üveget tegyen I
Árak :
Autó Syphon üveg ... 21 P az első tel. szénsav-
patron ............... 5 P
cserénél I let. szén-savpatren ............ 2 P
A havi részletre I
Autosyphon üveg Sparklet világszabadalom !
4SS3
Tiszta, olcsó, kényelmes, praktikus !
Egyedárusitó:
Szabó Antal
Nagykanizsa n Telefon 91. szám
NASH éS PACKARD
autók 1929. évi typnsai megérkeztek!
66-os, 76 os és 86 os typusok csukott és nyitott karosszériával. A 76 os és 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 86 os kocsinál központi automatikus olajozás. m? \\
Szántó Vilmos és Társai
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tár 2. Telefon 3-22.
1928 október 3).
A nagykanizsai kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
9067/1928 Ik. szám.
Hirdetmény.
Jegyűd György végrehajlatónak Mirosa Istvánná sz. Bukovits K\'la\'in nagykanizsai lakos végrehajtást aren-vedö elleni végrehajtási Ogvébrn a telekkönyvi hatóság a 6234/1928 tk. sz. árverési hirdelméiyl kllgazi la olyként, hogy az ingatlan a 160/1926 tk sz. végréssel Marosa I tván (nős Bukovits Katalinnal) J*vára bek-be-lezMt holtigtartó h irzonélvezelj szol galmi jogra \'ekintet nélkdl, bocsáttatik az 1928. november 15. napjának d. e. 10 órájára kitűzött árverés alá. Nagykanizsa, 1928 okióber 29.
Horváth s. k. klr jbiró.
A kiadmány hlieléfll:
Mlkó c. k. 5407 lílls/t.
Á6YT0LLAT, MÉZET,
állati börSket,
vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot éa rongyot a legmagasabb árban vásárol
8TIÉI B. FIAI IA6TKAIIZ8A,
Erzsébet királyné iét IS. sz. alatt.
Francia könyvújdonságok
Olcsó
francia könyvek
kaphatók:
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében atts Nagykanizsán.
hirdessen
a „Zalai Közlöny"-ben.
tő Iroda R. T.
nagykanizsai fiókja
Sugár-ut 4. Telefon 338.
Minden külön költség vagy portó felszámítása nélkül elhelyez hirdetéseket bármely bel- vagv külföldi lapban. Beklámterveket készít, szövegez.
Plakátirozást
vállal helyben én vidéken, belvagy külföldön. Nagykanizsa r. t. város mindennemű hirdetési jogának bérlője.
Magyar Film Iroda rt. Budapest képviselője. A Magyar Királyi Be URyminisz-térium fordiló osztályán ik felvevő helye. Bármely nyelvtől vagy nyelvre fordiiácl vállal és belügy-minlsTtériummal hitelesíttet.
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
ZAL*I KÖZLÖNY
GYÜMÖLCSFÁIT
ha rwsl
mütrágyázza, permetezi
kia kölisíggel, a jövő évi termét! biztosítja, azok hozamá1 pedig foiojz*.
OvümÖlcsf\'i-m\'Jtrr gyák és permetező szerek (Erda, Dectrin, Solbár, Almola stb)
Kicsinyben és nagytan kaphatók:
0B8ZÁ6 JÓZSEF Dxktmkttóibii
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett. 3|t) Telelőn: 130.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gflzmosá, vegytlszllló, ruhjleslí vállalata
• aioinballialyl oru. IparklálllUton afanyérammel kltúnlclve
NAGYKANIZSA Kazlnczy-u. 8. Ilunyadi-u. 19.
Mos, fest, tisztit, piisséroz.
Szétfejtett kabátok festése <uér 8 pengőtől.
Háztartási fehérnemllek legolcsóbban
3 • J
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
663.1928. vhl. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó sz 1881. év I X I. c. 102. 5-S értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai klr. járásbíróságnak 1928. évi F\'k. 11166. szimu végzése kövelkezlében l)r K\'ek Mór nagykanizsai lakos javáia 1600 pengó 60 llll. s |ír. erejéig 1928 évi jullui hó 30 áu foganatosított kielégítési végreha|tás utján le- és lelUlloglalt és 1355 pengőre becsüli kövelkezó Ingóságok, u. m.: sertés, ló, gabona stb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. járás-bíróság 1928-1 k évi UI6>> sztmu végzése lolytán 1609 pengó 60 fillér tőkekövetelés, ennek 1928. évi má|us hó 10 nap|ától járó 80 o kamatai, 1 «"o váltódi| és eddig összesen 614 I1 06 llll. ben bíróilag már megállapított költségek erejéig Galambok községben leendó megtartására 1928. évi november hó 3-lk napjának d. e. 10 órája hatírldóul klIUzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érinteti Ingóságok az 1881 évi I.X. l.-c. 107 és 108. § al értelmében készpénzllzclés mellett a legtöbbel Igérónek sztlkség esetén bersáron alul is el lobnak aditnl.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és lelUlloglaltalták és azokra kielégítési Jogot nyerlek volna, ezen árverés az IÍ8I évP LX. t. c. 102. értelmében ezen javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1928. évi október hó 13. napján.
Haán Oyula s. k.
hm klr blr. végrehajtó.
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság aseiótt (Déli Vasút)
MENETRENDJE
Érvényea 1928. okt. 7-tfll 1929. májasa 14-ig bezárólag.
Budapest—Nagykanizsa
Vonal aiSma A vonat neme Budapestről Indul Nagykanizsára érkezik Vonat száma A vonat neme IINagykanizsi-1 ról indul Budapestre érkezik
216 Szem. v. 21-35 410 211 Szem. v r"™ 7-50
202 Oyv. 7-35 11-25 201 Oyv. I 6 10 1020
222 Szem. v 6 1.5 | 130.5 213 Szem. v ! 9-25 17 00
214 Szem. v. 14 20 | 20-55 215 Szem. v i 15 20 21-10
204 Oyv. 1 18 30 22 40 203 Oyv. 1 18-00 21 55
A 202. és 203. számú gyorsvonatok csak vasárnapokon közlekednek, Nagykanizsáig. A 204 és 201. sz. gyorsvonatokkal étkező kocsi Budapest—Nagykanizsa, hálókocsi Budapest--Trieste—Vcne/ia Közvetlen III. oszt kocsi Tricslere. Közvetlen I II. oszt. kocsi Budapest—Róma.
A 211 és 216. számú vonatokkal közvetlen I II—III oszt kocsival Budapest -Barcs és közvetlen II—III. oszt. kocsival Budapest Zalaegerszeg.
Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy
Ralatonszem Nagykanl- I gvörgyről ind rsára érkezik|
Vegyes 6 50 7 15 j 235
236
Vegyes
Nagykanizsa—Szombathely— Wien S. B.
Najjykani- I Balatonszenl-zsáról indul Igyórgyre érk
19-05 20-59
BécSbÓI SiOmhll-indul h*lyrantrl arkank
321 Szem. v.
301 Oyv. 8-25
311 Szem. v. 1154
313 Szem. v. 15 30
5 10 7 4(1
1113 13-34
14 41 17-35
20 08 22-50
Nitykiniitá- Sro-btt- Bécsbe ,61 l«d»i Myrsfctulk érkr/ik
311 Szem v 4 35
316 Szem. V 7 17
302 üyv. 1420
322 Szem. v 1815
715 I2<»
10 10 19 55
lti\'20 19-34
2115 —
A 321. és 322 sz. vonatok közvellen vonaluk Barcsra, illetve Barcsról. A 301. és 302 , ,. •• Wientól Barcsig és vissza. Közvet-
len I II III. oszt. kocsival Wien Osi|ek és Wien-Zagrebra.
A 314 és 313. sz. vonatok kO/vetlen vonatok Wienbe, Illetve Wienböl. Közvellen II III. oszt kocsival Dudapest Zalaegeisseg és vissza.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
\'in 901 917 913 915
oszt
SZCIII V. Oyv.
Sinautó Szem v. S/em
Pécsről indul
9-40 15 55 13 23 1815
Barcsról in, lul
4 35 11-55 Uyfk ról \' 15 55 2055
Ni«,kam-riára érka;
7 00 13-50 11,38 17 50 22 55
912 914
9lli 902 932
Szem. v. Slnauló
Oyv. Vcgy. v.
Síj/kMúsá- Barcsra Pécsre
\'6i .~f»i érkazik érkezik 0-40 8 48
11-40 14-40
12 49 Oyék.
15-50 18-00 21-35 -
4-40
940 12 OS 1404
18-20
201 221 203 223
A \'Hl és 932 sz vonalok közvetlen vonatok Szombathelyről, ill. Szombathelyre. ? ,,JÓJ I II III oszt kocsikkal Barcs-Pécsre.
A fan és 902 \'.\'. gyorsvonatok közv vonatok Wienböl, illetve Wienbe Közvetlen I—II —III oszt. kocsikkal Zagreb Wien SB. és közvellen l-ll-lll. kocsikkal Osíjck Wien SUd Bahnhot.
Nagykanizsa— Cakovec (Csáktornya)_
Nagykanizsáról Csáktornyára indul érkezik
Szem. v." 4-52 6TÖ
Oyv. lt\'55 131.5
Szem. V. 13 44 15 22
Oyv. 23 05 041
(iy v.
Szrin.v Oyv. Szem. v.
(Csáktornyáról Ka^Van.
indul ikra arkank
3 51 5 15
11-05 12-40
1607 17 24
18-59 20*35
22-2 202 224 201
és
ÉRTESÍTÉS!
Tisztelettel értesítem a nagy-érd :mU közöniéget, bogy
Csengery-ut 13. szám Mll alá helyeztem. Ugyanoit továbbra endlizéat Is vállalok. Tisztelettel
WEISB VIKTORNÉ
MEGHÍVÓI
Ma(áo- vagy QiUtl Qjfyekbaoi utazások ilkalinával
BUDAPESTEN
a legkellemesebb otthont nyújtja a legelónyÖMbb feltételek mellett a Keleti pályaudvar árk.aásl oldalival nemben lcvó
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Bodapest, TŰI., Barosi-tér 10.
■tn
■ Oo.o Mgsámányt kap
■alBl aaan lap alólli«l6|a okaó aaoba iialakMI,
IO«/o aassáményt kap
olcst ittamI áratokból. (KllOod Mai ko.yha.) 5 pangSt snagtakarlt
aulótatl ktllaíf.l, ml (yalol ll)0ta«t afjr parc ■lati • pályaudvarról.
Nálunk otthon árai magátl I I
eiaöftBdO UasolfAlia, lílfWMB ualidl |alla|.
•■Ját áráaks
UH alíofftk tolytin. bo»y okvallaa nálunk aiSO-|oa mag — U&MUa axobaaafraodaláa a|ánl*lo4.
1 ts V
HIRDETÉSI IRODA R.T.
Budapest, V. Dorottya-utca II. fiókja :
DELEJ LÁSZLÓ
oszlálysors|egy föárusltó bank- és váltódzletében van
Budapest,VIl.Erzsébet körut34
hho! a XXI ositálysorsjátékra már rende\'hetök sorsjegyek.
Égést: 20 P, i/2 10 P, \'/t 5 P.
varn
PÉG SSVALT JÓ MINŐSÉGBEN
Ae <Jveiö/ijeféji/e//é/*/eA
SINOER VARRÓGÉP
a á s z v é NVTÍ.«SAaAo
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐ-UT I
ftOZVCIILIl
202. és 203 sz. vonatoknál.
19
ZALAI KÖZLÖNY
19W. oMAber 31.
Győződjék meg róla személyesen, hogy minden szobabútornál 1-től 4 millió K.-t takarít meg, ha bútorait a Dunántul legnagyobb áruházaiban vásárolja. :: Példátlan nagy választék, garantált elsőrangú minőség, állandóan a legújabb divat után igazodó modern és Ízléses kivitele.
Ezenkiuül minőén
részletfizetés esetén is készpénzárban számítunk és díjmentesen szállítunk bármilyen állomásra! 4 tői 16 hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk — Látogasson meg bennünket és győződjék meg róla saját, jól felfogott érdekében.
KOPSTEIN
butoráruhazai
SZOMBATHELY és SOPRON
Kőszegi-utca 5. (íizlot az udvarban).
Telefon 426.
Várkerület 62.
Telefon 339.
>s 1887-BEN.

Insert failed. Could not insert session data.